Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
42.81 MB
2010-02-26 21:47:33
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
3391
10409
Zalai Közlöny 1928. 173-197. szám augusztus

Zalai Közlöny
Politikai napilap
68. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

ML évfMywB, 173 tsán
NftfykaBiiu, itat augusztus 1, szerda
ár*
16 ffttér
ZALAI ROZLOFfT
SjukeutMe és kiadóhivatal: f\'ő-ul 5. izáir. Kaotiitlyi 8űk kiadóhivatal Koosuth L*)os-u. 3?.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ára : tfy hóra * pcn(6 40 Hitet
A szkupstina holnap foglal állást a junius 20-iki véres eseményekkel szemben
A horvát pártok a Száborban gyűléseznek — A szerb rendőrség letartóztatott négy embert, akik a horvát párt vezére elten merényletre készültek — Radlcs állapota
nagyon súlyos
Belgrád, julius 31 A sjkupstina holnapi UK se csupán formális lesz Korosec minisztere\'nök esik a holnspi ül-\'st követő ülésen fog nyilatkozni a kormány állásfoglalásáról. Ztgrábban a régi horvát S rá borban gyűléseinek a horvát pártok. A rendőrség négy embert letartóztatod, akik állltó\'ag merénylett akartak elkövetni a horvát párt feje clleo. A rendőrség minden lehe\'öt elköve1, mliogy ujabb zavargás vagy merénylel történhesiék.
Zágráb, Juüus 31. Radlcs István állapota nagyon súlyosra fordult.
Belgrád, juliui 31. (Éjszakai rá-dlójelentés) A holnapi horvát nagygyűlésre mindín előkészület megtörtén*. A gyűlés a Száborban lesz
és azon Prlblcsevlcs fog elnökölni. A horvát parasztpárti képviselők a politikai helyzetet és i n\'p hangulatát ismertetik. Prlblcsevlcs kijelentette a sajtó dőlt, hogy a hozandó határozatok közül többet nem fognak kOzOlni a nyilvánossággal, hogy annál inkább sikert hozzon.
Belgrád, julius 31. A szkupstina a ho\'napl ülésén állást fog foglalni a junius 20 tki véres eseményekkel szemben. Dr. K nosec miniszterelnök másnap teijesztl elő a kormánynyilatkozatot.
Belgrád, jaliut 31 (Éjszakai rádió-Jelentés) A Pravda |elenll Zágrábból: Radlcs párll agitátorok felszólítják n hoivát népet, hogy tagadja meg as adófizetést.
A népjóléti minisztériumban az érdekeltek bevonásával tárgyalták a jövedéki rendeletet
hogy az érdekeltek beadják klfo rendelet életbelép
tem ugy határozott a minlszlere\'iOk-belycttei>, liogy nyolc nap múlva adj ik be Írásba az érdwkíll minisztériumokba as érdekellek kilogáaaikal <g azok nyolc mpon belül Szint I itván n«p utáni valamelyik napon az uJ|onnan össztliivoll ülésen válaszoltuk. Addig a rendelet éleibe lép.
Nyolc nap múlva írásban kell, gásalkat — A
Budipest, julius 31 D.. Vass Jizset miniszlerelnök-helyetles elnökletével ma di\'u án a népjóléti minisztériumban az érdekeltek bevonásával tárgyalták a jövedéki rendeletet. Mivel az érdekeltségek részéről rengeteg kifogás me rült fel, nem tudták letárgyalni, ha-
Az otimplász keddi napja Is csak balsikert hozott a magyar atlétáknak
Hihetetlen balszerencse üldözi a címeres magyar versenyzőket Amszterdamban
Olaszország lett a tőrcsapat bajnokság győztese — A szabad birkózást Finnország nyerte — Kisorsolták a 4X200 m. uszóstafétát
Amszterdam, julius 31 (Éjszakai rádió jelentéi) (A Zalai Közlöny kiiiön tudósítása) Női diszkoszvetés döntő: Világbajnok: Halina Konoposta, kingyel, 39 62 m, világrekord. Az eddigi világrekord 39 10 m. 2 Po-p:land, USA, 37 08 m. 3 Svedberg, •véd 35 92 m. 4. R uter, német, 35 86 m. 5. Heubleiü, német, 35 5(3 m. 6. Perksus, oszlrák. A ma*yar reprezentáns Ruda Erzsébet nem |u
lott a döntőbe, mert Igtn Idegesen dobott. C oporl|ában, 32 m. dobásával utolsó lett.
100 m. női síkfutás, döntő: Világbajnok Robinson, USA, 12 2 rap., világrekord. 2 Rosenfeld, Cs-nada. 3. Mits, Cmada. 4 Sleinberg, német.
HOO m. slk/ulds, döntő: Olimpiai bajnok Lowe, angol, 1:51 8 p 2 Bylig, Siéd. 3. Engelhard\', német. 4. Eűwirs, Csnada.
Távolugródöntő:
Hahn, USA, 773 cm. ugrásával olitrpiai bajnok. 2. Cator, Hilll, 753 cm. 3. Btter, US«i 740 cm. A ma-Ryar verseDyiő Bilog 2 ugrását beit\'pellnek vették, mlg a harmadik ugiása 7 méteren alul maradi.
5000 m. síkfutás elődöntő:
I. előfutam: I. Lírmond USA 15 :02 6 p. 2. Petkevics, lett. 3. Purje. 4 Magnetan, svéd.
II. előfutam: 1. Eklöf, svéd 15: 07.4 p. 2 Rllola, finn. 3 Kínnunen, finn. 4. OJdte, angol.
III. előfutam: I. M. Scbmld\', USA 15:04 p. Z Vide, svéd. 3. Nukes, angol. 4. Nurml, finn.
A flnu Nurmln látszott, hogy nem nagyon erőlteti meg migát és ciu-páu a döntőbe kerülő uégy közöli akar lenni, hogy ra*jl ott mutuii meg, mit tud.
Tőrcsapat döntő.
Oaszország—Franciaország 10:6 Argemlna—Belgium 10.6, F.ancia-ország—Argentína 9: /.
Arganllna felsdl& a küzdelmet.
Olaszország-Bílglum 13:3 Világ bejnoknak O siország tekinthető.
Modern pentatlon céllövés:
S H x, uémet. 20 találat 196 pont-
tal. 2. Olsen, dán. 20 találat 194 pont. 3. Berg, svéd. 20 találat 191 pont. — Fltótás magyar reprezentáns i 37 Induló között ■ 22 Ik lett 19 találattal 159 ponttal.
Amszterdam, julius 31 (Éjszakai rddlófeltnUs) (A Zalai Közlöny M-lön tudósítása).
A 200 m. síkfutás előfutamban a VIII. előfu\'arobm Qerő negyedik lett. Ké\'szer hibásan indult, mlg harmadik starl|a likerQII. Eleinte birta, de aztán fokozatosan vlwta-maradt
A IX előfutamb in Raggambi nem
iiidul*.
A 4x200 m. uszósloféta sorsolása
I. US*, Argentína, CtiUe, Svédország. 2. Ctnada, Belgium, Hollandia, Fiauciaország. 3. Dánia, Lettország, Írország, Magyaromig, Spanyolország.
Tőrcsapat döntő
Olaszország—ArgeuMna 11—5.
Franciaország—Bslglum 8—8.
O.impia bajnok Oaszország 3 győzelem 6 pont. 2, Franciaország 2 győz. 3 pont. 3. Argentína 1 győz. 2 pont. 4. Belgium 0 ayőz. I pont. 5. Magyarország. 6. USV
Szabad birkózást könnyű súlyban Maklnek fűin nyerfe
Lőwenstein családja feljelentést tett emberölés miatt ismeretlen tettes ellen
A családnak az a pyanuja, hogy Lőwenstein bankár gyilkoMÉg
áldozata lett
Párls, julius 31 | az, hogy Lőwenstein bankár gyii-
Lrw nileln bankár családja bou-lognel rendőrségen feljelentést tett ismeretlen tetten elUn szándékos emterölés mlstt. A csal d gyanúja
kosiág áldozata lett. A bankárnak igen sík ell u lége volt A vizsgálatot nitginditollák. A boncolás eredná-nyét még nem telték közzé.
Olasz földön hivatalosan fogadták Nobilét és társait és átadták nekik a Dnce üdvözletét
Nobile kilátásba helyezte egy újságírónak, hogy Magyarországba
la ellátogat
Milano, julius 31 Nobllc tábornok és megmenekült társai ma reggel fél 8 órakor érkeztek az olasz balárra. Trientben hl vaUlosan fogadták és átadták Mussolini Odvözlété\'. Nublle az Uj N;m-zedék munkatársát fogsdla és klje-lenlelle, hogy egészen jól érzi nvgát ctak nem tud menni. Már régóta elszeretett volna jönni Magyarországra és most valóstinü, hogy ellátogat hozzánk.
Arnoldo Mussolini, a Duce lestvér-öccae a Popolo a\' Ialla mai számában vezércikkben üdvözli az Halta visszaérkezett hajótöröttéit és többek között azt Írja: Olaszorazág részvéttel és anyai szerelettel fogadja fiait, a szerencsétlen kimeneteld hősi vállalkozás áldozatait és egyúttal köszönetét tolmácsolja a hajótöröttek megmentőinek és részvéttel gondolnak a halottakra és eltűntekre.
LAiKi KOtlOiV
Borzalmas vasntl katasztrófa 14 halottal és 30 súlyos sebesülttel
Augsburg, július 31 (Éjszakai rddlójelenlés) Ma délután három órakor súlyos vaeu\'i szereccsétienség lörlénl az Augs-burg — Ulm — M1och?n l vonalon, Flngelsberg állomáson. Az rugsburgl gyorsított személyvonat aflngelsbetgl állomáson hibás váltóállítás következtében belerohant egy olt veszteglő tebeivonatba. 12 ember meghalt, 30 súlyos sebesalt van. A legutolsó jelentések szerint 14 halott 6« 50 nél több sebesült van. Augs-burgból kettő, U mból I segélyvonal ment a katasztrófa színhelyére.
Budapesten egy épülő ház állványa leszakadt
és két munkást maga alá temetett
Budapest, julius 31 (Éjszakai rddlójelentis) Ma délután bat órakor a Marglt-kórut 56— 58. számú épfllö ház állváoyozata leszakadt és két munkást maga alá tsmetett. Amikor a szerencsétlenség történt, a munkások épen tá*ozóball voltak, de Pásztor Erzsi 25 éves nap-siámosnö és Mészáros Oyula 22 éves ács-segéd még az állványok alatt tartózkodtak. Mindketten koponya-alapi törési és más tulyos zuzódá-sokat szenvedlek, an ivei a mentők az Uj Szent János kórházba vitték őket. Széndssy Ernő kőműves az ijedlségtől idegsokkot kapott. Fülöp Józsefné pallér ne|e Ijedtében el-á|ult. A vizsgálat megindult.
Táplószele mellett kisiklott a bukaresti expressz-vonat
öt
kocsi leszakadt, három utas megsebesült
Budapest, julius 31 Ma reggel a keleli pályaudvarról 8 őrikor Induló bukaresti expessz Táplószele és Tőplógyörgy állo.tiá sok közöt/, rddig meg nem ál\'spl tolt okoknál fogv\\ kisiklolt. 5 kocsi leszakadt, amelyeket azonban Szolnokon pótoltak. Három utas egész könnyen megsebesült. A vonít 85 perces késesei indu\'t tovább.
Tltnlescn szabadságolása
A francia sajtó Titulescu szabadságáról
Bukarest, Julius 31
Ma Jelent meg a hivatalos lapban Ti\'uleecu külügyminiszter szabadságolása. Egy havi szabadságra megy egészsége helyreállítása céllal. A francia sajtó fokát foglalkozik Titu-l;scu szabadságával, azt Allitja, bopy nem akar részt venni a N\'pszövet-s\'g szeptembeii ü\'ésszakán, mert a magyarok u|ra felfoRjík vetni ax optáns ügyet.
Időszerű a nagykanizsai Igazságügyi palota felépítésének njból való felvetése
A nagykanizsai törvényszék az egyedüli az országban, amely bérelt helyiségekben van elhelyezve - Fogházzal összeépített Igazságagyi palotára van szükség — A hivatalos városnak kell megmoz dúlnia a kérdés mielőbbi megoldására
Nagykanlzu, julius 31
Ismeretes, hogy a Ztlal Közlöny az ália\'ánosan ismert ége!ő városi problémák megoldása mellett a N gy-kanizsán felépítendő igazságügyi pilóta mellett is küzdőit és emelte fel mindenkor szavát. A bi.éságokat és ügyészségei magába foglaló igazságügyi palotának az eredeti tervek szedni — melyet az igazságügyminisx-ter is jóváhagyóit — a Kitály-ulca, Erzsébet-tér és a hercegi pilóta (\'fr vényszék) felé néző fronttal épüli volna fel U alakban, mrgában foglalván a fogház épülclél is.
A kőibe jött báboru és az az! kővető trianoni gaid sági és pémügyi viszonyok arooban lebektlenné tették az épikezést. A tervek és a költségvetés felre lett téve egy jobb időre.
Moit aionban, hogy az igaztág-Ogymlnisziérium komolyan elhatározta, hogy az eddigi, bérelt helyiségekben elhelyezett kir. járásblró-lágoknak saját házat épit, ahol esetleg elnöki illetve bírói lakások is fognak létesíttetni, a legaktuálisabb újból felvelni a nsgykaniztai igazságügyi pilóta ügyét.
A nsgykaniisal törvényszék az egyedüli a megcconkuli Magyarországon, amely bérelt helyiségekben kÍDy\'elen lenni. V.nnak helyiségei, azonban ezekkel nem tud ugy icn-delkezni, min\'ha saj tjai leouénck. Mlcden házbeli ügyben a tulajdonos kezelőirodájához kell fordulnia. — Emellett ma már nem képes te jesen befogadni azt a nagy apparátust, amit a törvényszék, járásbíróság és ügjész-ség jelent.
Azcnkivül leh\'tetlen helyzet az, hogy a: \'liielbe vett (vizsgálatban) levő) fjglyokit a nyilt ulcén kell a
fogházból a törvényszékre kiiérni. Hány esetben nem fordult elő, hogy a gyauusilott egyén teljesen ártatlan és csak a különböző körülmények folytán került abbi a helyzetbe, hogy őrizetbe (vizsgálati fogságba) vetették. Az Ilyenek rétzére valóságos fekete stigma és borra\'mas megalá-zás a nyílt u cán való Mklséréi ■ fogházból — a törvényszékre.
Az embeilség, de a modern Igu-ságsiolgáltalás is megköveteli, hogy ezeket zárt, a nyilvánosság által nem látott módon eskortálják a vizsgálóbíróhoz vagy ügyészséghez.
Azért eminenter fcn\'os, hogy az igazságügyi palota ugy legyen építve, hogy magába foglalja a fogházat is, hogy esetleg zárt folyosón lehessen a gyanúsított rgyéneket a kihallgatásra vezetni.
Et pedig benne volt az elkészült nagykanizsai igazságügyi palota építési tervrajiában.
Miután az IgaiságOgyminlszler gas dasági szempontból is súlyt helyez arra, hegy a biióságok a saját (kincs-iá\'i) épületeiben nyer|enek elhelyezést és erie a célra évről-évre foko-za\'otan bizonyos összegeket is állit be a költségvetésbe, időszerű, hogy mott végre a legkomolyabban felvettessék a nagyki nUsai igazaágügyi palota felépítésének az ügye, amely a biióságok miatt sem tür többé halasztást.
A hivatalos városnak meg kell mozdulnia és azokat az okokat a legkompetensebb helyen kifejtenie, melyek indokolttá teszik, hogy a nagykanizsai Igazságügyi palota hosz-síu esztendei várakozás és kényszerhelyzet után végre felépüljön.
A nagykanizsai Igizstgügyl p lo-
1938 augusztus 1.
tának f lépitését köveleli sürgősen a város fejlídése, ax fgezsfgszolgálta-tás gyors és sima lebonyolítása, a kanizsai löivényszék kerületének a csurgói és marcalli járásoknak igaz-sá(.ügyllrg Nagykanizsához való csatolása és számtalan más fontos érdek.
Mozduljon meg tehát teljes súlyával a hivatalos város.
Augusztus 18-án nyílik meg Budapesten a III. Országos Kézművesipari Tárlat
Ennek keretében Aranykoszorus Mesterverseny
Nagykanizsa, jullui 31
M*g három hét és a magyar fö-városbjn megnyi\'ik a III. Országos Kézművesipari Tárlat a városliget Ipaicsarnokban és Oépcssrnokban. A kiál itást n Országos Iparegyt-sülct rendezL Az augusztus lB-án megnyíló lárLton részt vesz a kereskedelmi minisz\'er is.
A mostani tárlat jelentőségét nem csupán tz a tény fogja növelni, hogy annek keretében lezajlik a II. Aranykoszotus Meitervereeny, hanem az, hogy a gyáripar versenyével szembeD, a magyar kézműipar olyan késiitményeket produkál és állit ki, melyek mindenkivel felveszik a versenyt és melyek tanúbizonyságot fognak lenni a magyar kézmüipu életrevalóságáról, versenyképességéről és minden tekintetben v ló !e|-lettiégéről. Minden kézmüipirosnsk saját jól felfogott érdeke, hogy azon részt vegyen és a kiállítást látogassa és a tapasztaltak feletti tanulságot a rorga javára értékesítse és kamatoztassa.
A magyar kézmüipirosságnak meg keli mu\'atni, hogy a modern gazda ság versenyében meg tud állani és mindazon ipsrokban, ahol az egyóai Ízléshez való simulás, a speciális követelmények kielégítése szükséges
Krajcáros zsemlyék
Irta: Váth János (10)
Paprikás hal krumplival, vagy barna mácsikkal, meg még néhány ilyenféle Kénytclcnültck haza menni az öreg Sáregress vendégszerető házához. Olt aztán összeszedődött s az igazgatósághoz kinevezett nagy-ur jelölt cirógatta is anyja karját:
Ha én ilyen koszton élnék otthon... De az az istenverte egy-forniaság ... Nem volnék beteg ...
Meglátogatta a györgyi patikusné is. A háziasság non plus ultrája egy kis könyvvel lepte meg. A saját verseskönyvévcl. Még meg-meglepték Sáregresst a halálsejtelmek. Még egyik lábát a sírban érezte, ha elfogta kínja.
Végigsimította a finomrajzu cim-fedelet és elrévedezve indult művészi múltjába, melyet belelemelett ebbe a fagyos jégvirágos házasságba, mert addig csak föl-föl csillámlott a lehetőség egy-egy akvarelhez... Hullott levelekkel megterített fák alja s néhány őszi virág, rőt avarból kicsillámló viz kék szeme: az llcsi lelkctükrc...
Megsimogatta, aztán forgatta a szép fejízelrajzos, fejléces artisztikus könyvet. Hallgattak. Deleböngészett. Egyszer csak ijedten rebbent a lélek-arcu asszonykára. A Confitcorból azt olvasta ki, hogy épen olyan csalódott lélek (II előtte. Fölemelte ványadt arcába mélyedt S7?mét s kérdezett vele.
Bizony, bizony, csak nekem is a világ előtt van boldogságom. Az én urain...
Sáregress nem engedett szólni, hanem a Confiteort olvasta halkan:
Mindig csalódtam . . . Aki eláll a szivein nyitva hagylam: Gondtalanul is s»ros lábbal tépett Fehérselyem oltirlízőnyegírc S akiéri sitiim : rajtam kacagoK . . .
— De legalább kárpótolja a művészet. Az a gyereknél is édesebb gyerek. Meg nem bánija a szülem-löjét. Megkönyiti, megsimogatja, még ha a meddőség sir is föl belőle s gyerekszoba, bölcső után sóhajt is!
Megint csak böngészett a finom, érett, diszkrét nőies zsuzsuk között. Vallomásaként könyek csordultak a szemszögéből elő. Nem fájtak, könyitettek a hozzáfűzött szavakkal együtt:
Utja, eddig hiába törtettem.
A zsebem tele. De eleget s jóízűt nem ettem az asztalomnál. A rabigázómat nagy nyugdíjjal hagyom itt Teljék benne öröme. Csak kélkraj-cáiosra fujt krajcáros zsemlye maradiam s aki másokat annak béi-máltam, örök frigyre léptem cgv ilyen, ilyen zsemlyével. Talán csak az fáj neki, nem lehet dr. Sáregressné.
Ráhajolt a széke karján nyugvó szép lelkű asszony kezére s csókol leheK rá ... Kortyanva nyelte le beteg, epés nyálát rövid elgondolás után Beteg volt. Nem gyónt, mert hitegetve tartották vissza tőle a papol-Fölszakadt a kerti lugas magányán magábaszállásának kikényszerítő hatalma s tovább gyónt az asszonynak :
— Engem a férj, a pompás bútorok se kényelmesitettek. Én szolgáltam, puliturosságukat ainit^t a feleségemét. Az előszobában huzódtunk meg. Az előkelő ruhát leparancsolta rólam hivatal után. A bútorok politúrja megmaradt, de a feleségem festékes fehér arca összeesett, ón-színre fakult s világitóan nagy szeme föstös lámpásra emlékeztet halott-szín arcában, amit nem fog már a púder... kétkrajcárosra fujt krajcáros zsemlye. Lélektelen, mint a többi s hozzája vedlettem. (Vége.)
Hgg. augusztus
i.
ZALAI KOZLONT
Mlnil-n ugy a Kézműves Tárlatra, mini «i Arauykoszorus Mesterver-acnyre vonatkozó ügyben fordui|on az iparosság a helybeli ipirleslüleli Iroda vezetősígíh". amely a Icg-nsgyobb kétzséggel szolgál felvilágosítással.
_ ott a kézműipar erősebb, mint volt valaha.
A másodízben megrendezett Arany koszorús Mesterverseny — a magyar kézműiparosság fényes olimpiásza, amelyen minden magyar kézműiparon részt kell vennie.
szikra
okozta tttz 10 gazda egész évi ter-
mését pusztította el Tormaföldön
Több melléképület is porrá égeti
Nagykanizsa, |ullus 31
Nem messze Nagykanizsától, a letenyei járásban fekvő Tormaföld községben hstalmaa tűz pusztítóit, •melyet gondatlanság okozott és amely tfz kisgazda egéaz évi (érméiét és Igy kenyerét pusztította el. A uomoru eseti öl a következőkben számolhatunk be olvasóinknak:
Az egyik tormafOldi gazda szérűiében dolgozott Hertelendy Győző benzinmotoros cséplőgépje. Nsgyban folyt a munka, a polgárok arcáról csurgott a verilék a kemény munkában, amikor egyszerre hirtelenül a gépből égő szikra robbant ki, amely
percek alatt lángbaborltotta a cséplőgépet és a mellette levő
gabonaosztagokat. A munkások és a segilségre sietett tOzollók azonnal oltáshoz fog\'at és emberfeletti munkát végezlek a rettentő bőségben, azonban minden fáradozásuk hiábavaló volt. A cséplőgép száraz faalkatré-
szel lobogó lángban égtek és csakhamar teljesen elhamvadt az egész alkotmány.
A tűz azonban rohamosan tovaterjedi.
A gabonaosztagok, mint a gazdasági épületek egymásután tűzet foglak
és mire az emberek és a tűzoltóság óriási erőfeszítéssel több óra múlva lokalizálta a tüzet — addigra
tlz gazdának nemcsak a gazdasági tpUlele és takarmánykész-lele, de az egész évi termése és tgy kenyere, teljesen elpusztult.
A kárt hozzávvtőlfgesen sem lehet megállapítani.
A helyszínen meg|elent csendőrség lefolytada a nyomozást.
Dr. Czlgány Jinos főszolgabíró a tűzpusztitásról azonnal jelentést lett a belügyminiszternek és Bódy Zoltán alispánnak.
A csendőrségi nyomozás tovább folyik.
Három község tűzoltósága birkózott a villám okozta galamboki tűzzel
Nagykanizsa, július 31
(Saját tudósítónktól) Keddi számunkban rövid hírben |elentetlűk, bogy a (hlambok felett is átvonuló vasárnap esti orkánszerü viharban villámcsapás felgyújtott és elham-mztott egy istállót. Most galamboki tudósítónk jelentése alapján a tűztől még a következő részleteket közölhetjük : Már pihenőre tért Galambok köz-
ség népe 29 én esle, mikor az egész Dunánlul déli részén végigszáguldó vihar Oilambok község felé éit és egyszerre féliiz óra tájban
a villám hatalmas csattanással beleUtütt Palkó János galamboki földműves szérűskertjében levő Istállójába, melynek z<upposfö-dele pillanatok alatt lángba borult.
A megrémült bázbeliek azonnal kirohanlak a házból, de ekkor már
az Istálló é« a amellet\'e levő ugyin- \' csak zsúpfödelű pajia láng ikban állott, kísérteties fénnyel bevilágilv; a sölét viharos éjszakát.
A galamboki tűzol.ók pe cek alatt kivonullak a tűzhöz és megkezdték az oltást.
Az istállóból Kimentették az állatokat, azonban egy csikót nem bírtak idt|ébcn kikergetni és Igyasie gény pára brnnégelt.
Ugymigy a tűz mutalíka lett az Istálló pidlítán és a pjj\'áb.m felhalmozott nagymennyiségű széna és szalma és ériékes gazdasági eszközök.
Nagjban megnehezilet\'e a derék galamboki tűiollók munkáját, hogy a viharos szél teljen erejébSI tombo l, azonban a bravuos, önfeláldozó tűzoltóknak sikerűit loka I-zálni a űzet, pedig a porig égő pajtától és istállótól alig egy méternyire volt egy UBgy szalmakazal és a zsuppol ház.
A bálor iűzoltók közül Flczkó Jt-nos, aki « legveszélyesebb l.elyeken oltott — su\'yosan megtérült.
Egy lomló fal maga alá temette,
ug?> hogy eszméletlen állapodban súlyosan összeégve húzták ki a zsarátnokok alól.
D.-. lAng körorvos részesítette első segélyb:u Ficzkól.
Még tombolt a vörös kakas a galamboki gazda gazdasági épületein, mikor dicséretre méltó gyorsasággal megérkeztek a komárvároti és kis-komároml lüzol ók Is és igy a három község tü.ollóségának sikerült legyűrni a veszt d :lmes elemet, mely-n:k áldozata a hivatásának áldozatul esett én su\'yosan megsérült Flczkó János, akit három község őszinte részvéte vesz kőiül betegágyánál.
wmr MÉZET,
ágytollat, Állati böröket,
voröa- és sargaréz, cink és ötöm hulladékot, vasat, csontot és >on-gyot a legmagasabb árbin viliről
8TBÉI B. riil NAGYKANIZSA,
Erisébet királyné-tér IS. sí. alatt.
uu
A kereskedelmi miniszter rendelete a kenyérnek és a péksüteménynek forgalombahozatala tárgyában
Nagykanizsa, |ulius 31
Hódy Zoltán alispán tegnap küldte meg a város polgármesteri hivatalának a kereskedelmi miniszter folyó évi 93.608-XI. sz. rendeletét a kenyérnek és a péksüteménynek forgalomba hozatala tárgyában.
A kenyér és lehérsQ eménynek előállítsa, forgalombahozatala és árának megállapítása tárgyában a há-boiu esetére szóló kivételes hatalom alapján kiadott miniszterelnöki rendeletek már nrm lévén alkalmazásban és minthogy az e rendeletekkel érintett cikkek előállításának és for-galombahozásinak szabályozása közegészségügyi és kfzrrndészetl szempontból továbbra ls mellőzhetetlenül szükséges, a miniszter a következőket rendeM el:
1. Péksüteményt (vizes ztemlyé*, császár ziemlyét, kiflit, stb.) közlő gyaszlés céljaira csupán nullás és 2-es számú buzalis:tból (főzőliszlből) szab d előálliianl.
2. A kész vizes zsemlyének legalább 5 dkgr, a császár zsemlyének legalább 4 dkgr., a kiflinek legalább 35 dkgr. súlyúnak kell lennie.
Az egyéb lehhaű\'emények (vajas, mákos, köményes, kifli, perec, zsúrkenyér, pjszlrona, stb.) súlya korlátozás alá nem esik.
3. A kenyérnek minőség és suly szerinti árát az árusitás helyén ki kell függeszteni. Kenyeret csak suly szerint szabad árusilanl. A kenyér súlyát kiszolgál\'atásakor meg kell mérni. Az olyan kenyeret azonban, amelyei szokásos és általánosan Ismert súlyban készítenek, ha egéu-ben vagy felerészben szolgállatiák ki, c<ak a vevő kívánságára kell megmérni.
4. Kenyeret és fehérsüteményt a pékeken felül a szatócsok, füazer és csemegi kereskedők, tejklmérők, hentesek, élelmiszerkereskedók, tejciar-
1 nokok, kávémérések fenntartói, továbbá azok Is árusíthatnak, akik kenyérnek és febérsűfeménynek utcán,
Buksz Oszkár és Társa
volt Eichner-f éle
csődtömeget megvettük
és ott a helyszínén mai naptól kezdve árusítjuk. PERLSZ £s BECK.
XALAI K01L0MY
iOSa kttgusehts 1.
(éren, plicoi és vásárcsarnokban áiueManl fd vannak j.igosttva.
Vendéglőben, kávéházban, korcs mában, valamint egyéb nyilvános étkeri hilyitégekben kenyeret és feMrsWeményt az Ity Ötletekben szokásos módot) ai tlzlethelyisígcn ki
vili torién^ fogytsiUs céljaira is ki lehet szolgálni.
A rmdelet ezután a büntető rendelkezéseket tar.\'almazza.
A miniszter rendelete a kihirde lést követő nyolc idik nipon lép jog hatályba.
Hogyan juttatják ki a magyar fiukat az oláhok segítségével az idegen légióba
Két most szabadult ember elmondja, mint megy az emberszerzés Bukarestben — Négy évi raboskodás után újra Itthon
ban kötött ki. iit nagy meglepslés várt a magyar fiukra. A sok rrézrs-mlzos igéret szappanbuborékká vált és egyizeiibe ugy kezdlék őket kezelői, miit a regrutákat. Mire ki-nyilt a szemük, már az idegenlégió szürke egyenruhájába vo"ak bujtatva és hajójuk Attika pultjain kötött ki velük.
A töl bil m4r a másik cikksorozatból ismeijtR A tiafty gyüjlőtábor. S di-Bel-Abes, S Ida s b. Nígy ke seives esztendő és a fiatalemberek egyréize testben, lélekben elMsull, egyrétze c pusztult, egy harmadik része pedlK lc;öive állott a „Mormá\'ó komisszió* elé, mily szembi|a miatt Kolliyi is alkalmalltnnik találta és kiszuperálta.
öt frankot kapott a negyedik évi szolgálat után.
ét Marsellles\'ól megváltották a bar-msdoszlálju vonatjegyet a jugosil/.v halárig.
Most kénysrerutlevelet kért és igy
uHz\'k lovíbb Gödöllőre, thol szülei élnek.
A másik : Marton Gábor 27 évei kovácstegéd. Sjinlugy került ki Románián kérésztől az idegenlégióba, mint társ?. Nem egyízejre vele. Különbség sorsukban csak annyi volt, hogy őneki, mikor felcsalták sz öt évi siolgálat leteltével 50 ezer frankot Ígértek. Mit lucl\'s ezazegyrzetü magyar ipzros-ewtXK, mii ir al*, mikor m 0g\\ nök elébe rakta a francia szövegű okmányt. Aláirta <> eladta a bőrét.
1923-tól 1927 végiig teliültette a legaehezzbb szolgálatokat. A magyar erő dicolt a sivatag eur kínjával és csak a szeme romlott meg, ugy, hegy mielőtt gyógykezelték volna, el vetítette látíslnak 80 százalékát. Eat különben egyik orvos neg is
Nagykanizsa, Jullua 31
Tofcb iab n érdekes és a mga nemében sok megrázó részletet fellátó cikksoroz\\lot közöltünk, mely az idegenlégióból subádul fi.Ul emberek bemondása során iiódott.
Most az etli olaszországi vonat\'al ujabb kél ha Jó löi öltje kOlöil ki az életnek Nagykanizsán, kik szintén az Idegenlégió keserves kinja ulán léplek újra magyar föld-e a tiuncni határoknál. A két fiatalember hotsju négy etxiendől pocsékolt el élttébői az idegenlégió testet-lelket ölő levegőjében, ihová lelkiismeretlen
francia ágensek
rátiedéte jut alta őket, a kár esi k Bogdán Pétert. Két gyűrött ircu, koravénül! ember, aktk közül e^yik tincs fal a 27—28 éven, de mindenik kínéi legalább 35—38 évesre!-.
Kottay Jánosnak hívják a fi .la-Isbbfkaf. Borbély. 0 döl öl szüUtísü Kálváriája ott kezdődik, hogy 1923. nyarán a nyomasztó mapy r munkaviszonyok miatt ipjável együtt
kiment Roménlába, ahol ax apa és a fiu, mint kőmü-vettk Bukarestbiii dolgoztak. Jött a tál. Nem volt munka. Az öreg vltssalért Magytrországra, dr Ko\'tsy Jána nem akirt spj< nyskán itihoii tétlen kedai és még ot m redl pró bálkszni. Semmi sem sikerült. A kis pénze elfogyot\', ttbbedmagával nélkülözésben maradt. Egy tzép n. pon, mikor igen korgó gyomorral tépelődtek a magyar fiuk Bukarest egyik magyar vendéglejében, megjelent köaflHtlk
kit Jól OltOzOtt ur,
akik értettek románul, magyarul, néni étül ét lávetlék a izerencs\'fltn fiukat, hogy válla j^nak szolgálatot AlgW»n a
„OMnMnáfdtt" vagr .(Mttit épitésnél",
ahol Kép pénzeket tudnak kerisni és Ma letelik az ötévi szo\'gálat, amire kötCteni kell ma^at,
topna* 35 ezer frankot
Aa álla kész voM. Kezébe cs>p lak m égetitekoalt a nyílt arcú bec*U-letet magyar fiuk, akik nem lud\'ák, hogy a két alak a frtncla idegen-légi* hitvány sáférj I, akik busás hasanct taebelMt be egy egy ir.c..-sztmt áldozat után.
HMKonnyolc Wgytr fiatal emMrt hajfetatt be
KonataiM kikötőében és á.aaelve
a h«J6« Földközi tengert, Marseílles-
bizalom dolga.
Hálók, ebédlők, urfstobák
ja legegyue>(lbb;ől a IrgHnonubb Kivitelben állandóan raktáron.
Kedvező fizetési faltéielek.
Székely Vilmos
butcritlep,:
ygiaftanlzs^ Kazlwzy-ntoa 4. mu
.tuőrendü saját kárpitosmübely.
__MSI
állapitolla ráta, de a (érvizsgálaton tőle is sajnálták, hogy valamit adjanak nyugdíj, vagy rokkant dijképen — nem állapítottak meg a rokkantsagot. Azt mondja, ha mátképeu n;m megy,
perelni fogja a francia kincstárt,
melynek tzolgálatában tönkietctle egészségét. Maiion Kftta\'ctár* (Pest-megyr) való, 6 is kapott kénysier-utlavelcl
Sjk borzalmat mesélt el ez a kél ember is sz Idegenlégióié1, de Is-mét\'ésckbe bocsátkoznánk, ha meg írnánk. M>*gis étdekee ai, hogy — mint moodják —
az idegenlégiót ujabban tömegesen töltik meg német fiatalemberek,
ami rgvencsen érthetetlen. Ha Jön egy 120 fiből illó u| csoport, blzo-.. nyot, hogy abból 110 német. Mi lehet oki\\ hogy a büstke nétnetsis annyira megszegte siároyái, hogy a leggyülöleteJebb dlcotégnek is jut pifdira belőle ? I
Mondottak ezek a most szabadult emberek több nevet is, akikkei találkoztak. Igy : Maftal nevü főhadnagy (ismeretlen izdlőhelye). Kován Jó-zs.f (Nigyszcbeo), Zoltner Renő (Temcsvá). Zoltiur, aki igen elő kelő családból szármaiik, hogy na szerepeljen rend rt citládl nevén, ott kint a Vasllexu oláh nevel vette vei. Neaus Jenő (Bud tpeei), Fábián Sindor, Szabadi Li|o» ét Tóth Gyula, mindhárman Uadöltőiö1. Sok erdélyi fialalemb:r, akik az oláh kegyetlenkedjek elől menekültek ki az idegenlégióba.
tW«»HHH»IMI>M«««l>t»t»H>l«Mt»tllM>MIIII
Előfizetőinkhez!
1928. évi augusztus hó 1-jóvel uj elötlzetéil nyitunk lapunkra.
Kérjttk tisztelt clfltlzetölnkel az el6-fizetés sürgős megújítására, nehogy a lap küldésében fennakadás történjék.
ELŐFIZETÉSI AKAK : Helyben és vidékre:
/ hónapra ......... 2.40 pengi
11 évre............... 7.20 .
l.i évre............... 14.40 .
Külföldre:
/ hónapra ..........ISO pengd
l/l évre............... 10.00 .
>i évre............... 21.60 .
= Tornacipők és tornatrikók,
futball és allüikii dresszek, cserkész f:l&zwe1é8ck I ípoI Hibban ktphatók SzatuS Antal tpi r üzletében.
Siemens <s Rex üvegek
vogy alkatrészt k.
Mindenféle befőttet éi duneztos Qvegck legolcsóbban csak
Melczer Jakab
üvegkeresk\' désfben Kazinczy-utca 1. sz. alatt
k\'phalók.
llalótt szükségletét beszerezné, saját érdekében nézze meg áraimat 1
____2UM
napihírek
NAPIREND
Augusztus I, aae
Kóaul katolikus : Vasas sz. P. PmlMl Vas. P. liMelils: Ab. hó 15.
Nap kel reggtl 4 ó<a 38 p«íckor,
nyugszik dólulfn 19 óta 34 perckor.
Várost Nagymozgó. .A szartaoat.
kerék" (Hetkul es három munkájji), vitj-iilék 7 felvonásban, t\'ówarcpló Zoro és IUhu. „Szerelem akadályokkal", butles/k 2 1 elvonásban. — PsIhircvU.
A nntyk anlisal ■etaorotoglal mei-ItgyetA letonfóseki Kedden a hónériék-Itíi Keggel 7 órakor +18, délután 3 órakor +20 1, este 9 órakor +20 8.
PtUliiei: Egész nap tiszta égboltozat.
SUUrdHfi Reggel Délkelet, délben Délnyugat, este Déli szél.
A Meteni ológlsl Intázol letaatáM saa-rlnl egyelöte Igen meleg IdA rivatarhaj-lainmal, később a meleg csrtkkenése valószínű.
— Személyi hirek. Metz József kir. ügyészségi alelnök a mai nap-pil megkezdte négy he 1 szabadságát. Távolléte alatt a kir. ügyésztégi elnök szabadságáról való bevoiulá-sáíg Cslllaghy Qyörgy kir. ügyéar vezeti az ügyészséget. — Dr. KMnay Gyula rendötfótantces augusztus 4 én elutazik négy heti nyári aaa-bidtágra. Eten idő alatt a kapitányság vezetété! Bertáthy Lőrinc rendőr-lanícsos létjt el. — D,-. Sipos Zilg-mond rendórtanácios, a klhágáti ügyosztály vezetője a mai nappil visszaérkezett szabadságáról és elfoglalta hivatalát. — Itt írjuk meg, hogy dr. Kálnay főtanácsos szabadsága alalt az autóbérlethez tartozó flRyekben dr. Mátyás Samu rcadőrkspitány, a bOnügyi otztály vezelője imézkedik.
— Klnevetéa. A be\'Ugymlniuler dr. Zankó Géza rendőifótanácioat, a szegedi rendőrségről a szombathelyi kerfllei fökipitánytághoz helyezte át ét klnevezie dr. Fetenciy Tibor főkapitány állandó helyettestől.
— Segíts magadon és az elaggott Iparosokon 1 pengős Iparos sorsjeggyel.
— Holnap délután fél két óra, kor JOnnek haza a nyaraló kanicsal gyermekek. Mint JeleitOli, a Bilatonkercs* úron dr. JMafr LáuJÓ pápai prelátus nywalójttun nyaraM kniasal gyerateiNlh «HC lurou\'ának ide^ holtap, auguwtus 2-án lefár. Farhas Vilma, a Wtietz-tény Nö:gykt Il kára tzerdán délután kiutazik Bilatonkereszturra, hogy intézkedjen a gyermekek hazajövete\'e Ogyében. A gyermekak holaap, ctC-tSrWkOn délután egy ára taszoaOt percbor Msezoek » k*nM> álla máira a bud? pesti személyvonattal. A szülők mindjárt az állomáson it-veheik gieroiekelkeL
— 20 havi részletficetésre aaáiifl-|uk — ígizolváonyal ellátott üg)»ö-kcánk utján is — aa tfMx világon kgjvbbnak alismert Svwtr fii gépeinket. Singar varrt#p réaw.-társaság Nagykanizsán, Fö-ut 1.
=■ Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak.
1038 auguwtm
I.
ZAIAI KÖZLÖNY
_ Uj postamester. A p\'csi posiaiKazgalóság v*z« ft;e Luki M <<ii budap^íti kiidől Ukk\'a nevezte H postamesterré a Magyarbolyba Inlye-ie:t if|. Szekér István helyére.
= 1 pengővel segíteni és an nak értékét sokszoros n vissza nyerni csak az Iparos-sorsjeggyel lehet.
_ A balatoni kullurnap elő-estélyén az összes templomokban harangozni fognak. Az «ug. 5-ín tartandó kul urn>p esti ünnepiige 9 órakor fog kezdődni, amiko-dr. Roll Nándor megyéípüspö1! re.i-dtlelére ax ősszeA bilalonparli templomokban esle 9 órakor az összes harangok meg fognak sió\'alni Alja Isten, hogy ez a harangzugig ország világgá hirdesse a magyar feltárni-dái hajnalhaudását.
— A pacsal Járásban is pusztított a vihar. A vasárnap délu\'áni orkitnzerll vihar a pacsai járiibsn ii kérésziül vonult. Az egész nem tarlóit 15 percig, de a kár n»gy. Az ultzéJi fákat kidöntöUf, a Ryü mőlcsfákről az éröféibtn levő gyümölcsöt leverte, a kukoricákat a földre teperte, ■ gr Inna kereslteket szé, szórta a mezőn. Dervallcs Ferenc killraáni földbirtokosnak a legelőn levő tehén állományából úgyszólván a leguebbet a villám agyoncsapta.
= Vegyen Iparos sorsjegyet, mert ezzel támogatja az elaggott szegény Iparotokat.
— CaődOaklvDU hényszeregyez-sig. Túró Antal keszthelyi kereskedő saját kérelmére a kir. törvény-szik elrendelte a ctödöakivQii kéay-szercgyezaégi eljárást. Vagyonfelügyelőül ifj. Vlda Jenő keszthelyi fűszer-kereskedőt rendelte ki.
— Sertéspestis. A Zilaapátihoz tartozó Vörömezö puszlán fellépett a sertéspest is. A vizsgUat megállapította, hogy a major kötelében ta-nyátó futócigányok hurcolták be a vész).
= Az Iparos-sorsjegy nyere-ménytárgyalt megtekintheti egész napon ál a Főúton (volt Szabó cipéflz leiben).
Még ma, szerdán 7 és 9 órakor
szerencsekerék
(Herkules három munkája) Vigjiék 7 felvonásban. Főszereplők: ZORO ém HURU
Szerelem akadályokkal
Hulltunk 2 leJv. #
Pathé revü
— A leteny*! iskola építése. A letenycl nyolc\'antcrm?* elemi nép iskola épiiését a három pílyáíó kőiül községi képviselőtestületi ha\'á-rozM alapján nagy szótöbbséggel Kalmár Zoltán nagykanizsai mérnök aki h láiaza i difl\'.rencilk megtérítési igényéről Írásbeli nyiUikoza b m lemondo\',1, n/erie el. Kilmár mérníik kö|:pégvfté«i trrvere\'e fzfrint tr. épilési költségek 140 000 pengőt k\'R\'neV ki 8 igy h rendelkezésre álló I00.CXX) P államsegélyen é3 15.000 P kedvezményes kölcsönön felül 25 000 P épilési költséget kőz ségi adSkb^l kell ms|d fedízni. A< egyemeletes, ha\'almas épll et a nyolc tantermen hivfll egy igazgatói tan.\'ci-leremből s az alsgsorban a felsőbb népoktatás cé\'jait szolgáló nagy elő-adó-teremből fog állni
— Belföldi utasnak nem szabad külföldi kocsiban utazni. A rendőrség utlevélelle őrző osztálya ezulon is figyelmezteti az uiaiókö-zönségel, hogy a Budapestről jövő és hü főidre menő gyorsvonatok külföldi kccij ibi csak aioknak szabad beszálnl, akik útlevéllel átlépik a batári. Belföldi utasoknak a vonat végén levő kocshbin van hely. AVit az ullevélellenörxö közegek kfl.földi kocsikban találnak, noha nem u\'at nak külföld e, azokat kitessékelik onnan. A közönség saját érdekébin cselekszik, ha ai útlevelek zavartalan megvizsgálása érdekében nem ha.ználja Balatonszentgyörgytől kezdve a küllő di kocsikat
— Megindult az eljárás a Szentmiklósnál gázoló fiatalem-b r ellen. Mrgiriuk, hogy Sxollna Sándor 20 éves nagykanizsai szerelő motorkerékpát jávai Somogyszent-miklós imárában elgá>olla Dobtik Oábor kistiut. A rendőrség jelentése most érkezeit meg a kaposvári kir. ügyészségre, «h;l megioditották az eljárási Sóim ellen, aki a kihall galása során azzal védekezett, hogy ő csak 20 km. s.bisséggel meni n motorkerékpárral s tülkö\'és dicára a kisfiú a gép elé ugróit. Ezzel szemben a szemtanuk ait állítják, hogy S)llna nem lülkölt s az ö gondatlansága okozla a szerencsétlenségei.
— Szabók, varrónők, háztartások, cipészek a világhírű PFAFF var,gépeket használják, mart működésűk csendes, varrásuk szép és tartós Husz h»vi részlefizetésre is kapba ók Brandl Sdndor és Fia cégnél, Diák-tér 2, a felsőtemp\'o nná
— A DSzA vasút menetdíj kedvezményei. A DSzA vatu\'igaz-giKsíg az ü szágos Iparegyesülcl Budspe-len Uitandó lll-ik kézműves ipaii tArlitra, mely 1928 auguizlui hó 18 ól sz\' pümber hó 16-ig fog tartani, 50 ezáta\'.ékos manetdlj tel-vejményl eDgcdilyezett — A IV. Kt;o\'y uhsnyiO.szágos eralákbitott-n.\'ig által 1928 augusztus hó 15 én Tihaiyb n rtndrzendő országos eiílékünnepily alkalmából a B.Utoi
izeVgyörgy-szab idbaltyáni vonalrész állomásaira 50 siázalékos mecetd | kedvezmény engedélyeztetik. - A szombathelyi O stágos inezőgaidj-sági é* ipari kiállítás végrehajtó bi-
zolts^ga által 1928 szrp\'rmbcr 1 tői szeptember 9-ig tailandó erszágos mezőgazdasági és ipari kiállítás alkalmával 50 száza\'ékos menetdíj kedvezményt engedélyezed. Fuvir dlj kedvezmények: — A Fiúméban 1928 augusztus 26 ig tartandó nemzetközi vásár alkalmával, — Szombathelyen 1928 kzeptemberhó 1-től 9 ig tartandó országos mezőgazdasági és ipari kiállítás és vásár alkalmával, — Siloniilben 1928 siepter-bfr hó 16 tói október hó 2 ig tar-tacd • nemzetközi vásár alkalmával és végül Ossij.km (Eszék) auguti-luj hó 5 tői 15-ig vásár é« kiállítás alkalmával a vasúttársaság a kiállítandó tárgyakra kedvezményes szállítást engedélyezett.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kdvéhd-tdban VIII.. Baross-tér 10.
— Novemberben tartják meg az országos „Magyar Hetet". A .Magyar Hé»" előXészilő bizottsága, a kamara elnöke, Billatiny Artúr főrendül Ízi Isg elnöklete alalt ü\'éal tartott, melyen november 3 tói U-lg álhpllollák meg az orsztgos jelleggel megtartandó Mtgyar Hét Időpontját. — Az ülés hstározala érteiméten a Magyar Hét orsiágos nagy-blzoltsága, valamint a végrthijtó blzoltság a legközelebbi napokban megalakul. A Magyar Hét kösponli szervezését a Budapesti Kereskedelmi és Ipirksmara végzi szoros egvütlmüködésbei a vidéki területek szervezését ellátó hat vidéki K-retkedet ml és Iparkamarával.
= Bútort díjmentesen szállítunk bármilyen vasuli állomásra, garantált e\'sörangu kivitelben. Négytől tizenhat hónapig terjedő fizetési kedvezményi nyujlunk. Sok milliót takaril igy meg. Oyőz\'djöa meg személycsen, Kopsteln bulordrufidzai Szombathely, Kőszegl-u ca 5. (üzlet az udvarban) és Sopron.
10?MSTMkUl
Városi Nagymoigó. Még ma
6zerdin .A szerencsekerék" (H:rku-les három munk\'ja), vigjVék 7 felvonásban Főszereplő: Zoro és Huru. .Szerelem akrdllyokkal", burleszk 2 felvonásban. Pathé revü.
áz angnsztnsl lakbér
1917. nov 1928 aug 1 én lize-1. alapbéi tendó összes lakbér aranykor P 1
1 — 99
2 1 97
3 2 96
4 3 94
5 4 93
6 5 92
7 6 90
8 7 89
9 8 87
10 9 86
20 19 72
30 29 58
40 39 44
50 49 30
60 59 16
70 69 02
80 78 88
90 88 74
100 98 60
RÁDIÍ iflSOl
(RSvtdilHek* H — Bire«. mniiii. »*t — h«nr**ncny. E — el««di«
Oy — Ryefintkcloiek. A — tuzoayon-twk. / — icoc Mjl """•gi-Mi-\'i 6l - tfjnaid elö«dl«. P - Sülraul O —• guBoíonienc. Ib — Jmbcttd. K — kabaré. aZ — oipuert uu.
Augusitus 1 (szerda)
Budapest 9.30 ét 11.45 H. KOxben
12 árakor dili haranguó ai qjytlcmlíii templomból. Utin»: Cigányzene. I Idöjci-zéi, Idfijáris. 3 H. 4 45 Idá|«lié«, ldfl)(W«. 5 Zalai-Fodor OyuU uoycltilt otvaua lel. ti A m. kir. I. honvéd gy. ezred zenekarának tuuigv. aa Angol parkból 7.15 B.
7 45 E. a Stúdióból. ,SUt a nap". Etatkte 3 lelv. 10 H. Utána Jb.
B4m, Orác U te 4.15 lU.gr 6 Oy.
8 05 Kamara Z.
B«rHn, SJetttn 11 és 3 30 0. 5 Qy.
5 30 Hangv. 730 .Care*ic»", Lehir 3 (al*. operettje. Ulána Unc Z.
Barcelona 1.45 Kamara Z. 5.45 Tánc Z. (3,25 é» 9.20 Hangv, 9.30 Dalok. 10.20 "tangv. 4 Hangv. 4 30 Oy. 8.30 Dalok 10 itaog\'.
Brünn 11 Hangv. 12.15 0 3üy. 5 é« 7 Hangv. 8 2U nZ 10.15 Ktátlltáal hanev. Frankfurt, CatMl 3 30 Qy. 4.M Haugv. Hamburg, Bréma, Hannover, ki«J 8 A. 12.30 <8 2 Hangv. 4.15 (Hannover) Fuvola- és klarlnéihaagv. 5 ée t Ftaagv. 8 Vlg operarészl. UUna K.
Ungenberg, Köln, Aachen, Mfinater 10 15 és 12 10 0. 1.05 Heecv. 5J0 A. fi é« 8 15 Hangv.
London, Uarentrr 12 Balladák. 12 30 Tánc Z. I Hangv. 4 KUaezikua Z. 5.l5<Jy.
6 Hangv. 7.15 Szonáták. 7.45 Katona Z. Madrid 2.15 (t 7.15 Hangv. 8.15 Tánc
Z. 10.15 Orosz esi 12 15 Tánc Z.
Milánó 12.30 Kamara Z. 4.30 Tánc Z. 5 20 Oy-dalok. 8.50 Hangv. II Cig I é» { " 8.10 ara Z. _ iMk. Varaó" I Torony f5 Krakkói mUaor. 6
Oltár 7.. 10.45 Hani Bem 1 0. 4 Hangv
. lalok. 8.50 Hangv. 11 Ogány Z. Prág* 11 0. 13 é* 5 Itufv. 715 Fúvószenekari hangv. 8.10 aZ. Ö/W H«uv IW«a« 1J0 Kamara Z. 5.80 él 9 Hangv.
Utáni egylelv. vlg|á| Varaó I Torony Z Hangv. 8 30 Kamara Z.
Az ausztráliai eucharisztikus kongresszus
Róma, Ju\'hii 31. A azcpUntw 3 án keidődő sidneyi aemzetkőil eucharisztikus kongresszuiri klkfll-dőlt pipil delegáció CeraHl biborot-sil tegnap úszott el Ausztráliába. A pápi az indalát élőit bossubb kihallgatáson fogadd a küldöttség lagjill. A sidneyi euchtrlntikui kongresszus sz«p!embcr 3 tói 8 ig tarl.
A ktíspoffl Tíirli dsilia^gywH
VALUUK Aagell. 27 95-MIO
S*lgi ii. i 9 85-80-15 Cteb k. I9-9Ö17 04 ülu k. ibi 85-153 45 Űloij 10 03-1009 üctlái 470 40-572 ÍO f randa f( 23 60-32 80 Holi. 730 40-231 4) Langy.\' 64\'15-64 45 I el * 45-3 50
Léva — —
Lük M 10-30 35 »U:kr I: ti 85-1Í7 Í5 N orr ég 153 00 153 bO SchllL 8c 85-81 20 Peaeta 94 13-94 70 Svájd 1.11050-1 0 90 IvMk \'B3 I5-1M 75
UKVIZáJt Amit U0 27-00 97 BelciM 1006-ltGe tterua IM 75-137 15 Brtaud 7/70-79 9J Bnkarcfl 447-3W Kom nb. 15X95 153 35 Lmtou 27«-2T«5 Madrid 94*15-94 65 Mttuc 29903000 N«VT«Jk S11KU40 Oulo U2 92-151 il Pária 22 42-23-50 Ptif lfrW-17-OÍ 4 »»-4 L« 163 25453 65 94-20-44-40 80(2 41-07 IXtt8 110-38
Ilockb. VMBÓ VIM Ztricb
Grimm Penzió
BmUpest, V, Tlgiió-nlca 2. uáa
Telefon: 106^ 363-43
A PuU Dunakor*^ k»au*n ul _ lorgalmt Menetjegylroaával izemben
l^^modfmrbb bfrendtsévi Köip. (Oté«, hldtg-ra<l<|(%li < iioltkku, uMMH 1MÓ, 11-lanJo HlliiolgáUl. - mind«n UiMHdttl mkti tóixomiiitliijt fllitoAft, c*énJ«i fíkvíí
KltOnó bőséges konyha
Penzió P. 10-töl, néliánynapi UrtM»> d ásnál ls.
ZALAI KÖZLÖNY _1&8 aUtUsztus I.
KÖZGAZDASÁG
iort- Jó gyümölcskampányra számitanak a kereskedők
Kecskemétről Münchenbe 54 óra alatt ér el az áru
A vasárnapi tennlszverseny-böl az NTE került kl győztesen
Nagykanizsa, julfui 31
Vasérnay az NTE uj leonitz-pályáin lendeielt NTE—Ziloyl TE klubköxl tréning lennisx-mérkőzést 6 : 4 arányban az NTE cupila nyerte. Az NTE Játékosai állalíbin mind formán kívül vannak és Igen\' eiői tréningre van szükségük, hogy ai MTK ellen mulalolt nagyszerű formájukat elérjék. Kitűnően szerepel-tek a Zrínyi ifjúsági játékosai Beze-rédl ét Karcag, akik még nagy fej -lödén elölt állanak. Réulelet eredmények.
Férfi egyes: Csókás—LUhensteln I. 6:4, 10:8, Bezeiédl-Oonda 4:6, 6:1, 6:3, Karcag-Récsel 5:7, 6:1, 6:3, LányIFIscher 1:6.
Nőt egyes : Relachl Márlka-Récsei Rózái 3 :6, 3 : 6. Oroszlné-Récsel Manci 1 :6, 2: 6.
Férfi páros: Csikós Bezrrédl— Uchlenstein Fischer 4:6, 6:4, 5:7, dr. Makó, Lányi-Oonda, R\'csti 6:3, 6:4.
m páros: Reljchl Márlku, ü o-szlné—Récsel nővérek 2:6, 3:6.
Vegyes páros: Beierédy, Oros/ ioé-Fischer, Récsci Manci 6:8, 6:4 5:7.
A második vegyes páros mérkf-zést a söétség miatt nem leheteti befejezni _
Kaposvár- Kanizsa városközi reváns sakkcsapat mérkőzés lesz augusztus 5-én Nagykanizsán
Nagykanizsa, julius 31
Kaposvár válogatott sakkcsapata augusztus 5-én, vasárnap átjön Nagykanizsára, hogy revánsot ve-
gyen Njgykanizta sakkcsapatának mull hónspb;n Kaposváron elért 5:2 ös győzelméért.
A résztvevők számát 7-ről 10 re emelték fel, igy nylUabb lett a küzdelem, miután lötb játszma vai és nagyobb ax eshe\'ötég mindkét csapatnak arra, hogy esetleges verzle ségét ax eliö lábiákon később béli >zia.
Nagykanizsa csapatát a jelenlegi formák figyelembe vételével a következően állította össze a Nagykanizsai Sakk-Kör vezetősége: dr. Rosenberg, Szckula, Pintér, Bohm, dr. Makó, Arger.t, Sjághy, dr. Báron, Farkas, Sternhergíi.
Ajánlatom, hogy a játékosok vasárnapig fokozottabb mértékben gyakoroljanak, mert esetleges gyakorlat hiány könnyen veszte >éget okozhat m\'g fgy gyengébb ellenféllel szem ben is. A verseny a Korona kávéház éltermében lesz mrgtarlva, belépődíj nincsen, minden é deklödőt szívesen lát a vezetőség.
(Az NTE tennlszezöl Budapesten) Szombaon délután indul az NTE tenniszgárdája Budapeslre, hogy az MTK-val a serltgmétkőzés második fordulóját lejálszák.
(Az Ifjúsági Levente Labdarugó Szövetség Intézőbizottsága) ma esle fél 9 kor farija ülését, kéretnek az összes tagok fe lé\'lenül megjelenni.
Sertéaváaár
falhattál 741. aslybAlaUdaUanii >lm> aaildt 300 Juib Qsóicadt) 16(3 -16/ ncdatt I 61 - \' 66. ludelt kOstp I (0
1 62, könnyfl M4 1 50, elsflimda Ortc 158-1-60, nitodicndtt 1-48-152 •oko1 tüldí 1-50-1 60, uilonna nagyban 1 60 1Í4, isii 2 00 2 C4 lebutolT bui 2 10-
2 26, izslonitái líInertéi 1 96 J-0C. Ai Irányút lanyha.
Budapest, Július 31 A kereskedelmi nrnlsxter legutóbb kiadott rendelete, amellyel elrendelte, lugy a vidéki p\'ucokon a gyümölcsöt, zöldségei cssk zárt helyiségekben szabad csomagolni Kecskeméten, Nigykőrösön éi a főbb vidéki g)ümöcs etrp-rlumok bin sok szóbeszéd tárgya. Miguk a gyümölcskereskedők is belátják azon-bin, bog) hi áldozattal is jár a fedett csomagoló helyek megszerzése, meg lesz a Insma is a rendeletnek, mert a magyar gyümölci neu fog löbbé (árosán, porosan inp\'ól szárltottan kü\'földre kerülni és nem fogják többé a löiődöt körösi brr. ckot összehasonlítani a bécsi kereskedők a ragyogóbb pompás színekben égő. de annyival izMIeneb) olasz g)íl nölccsel. Njgy keres\'et van most a piackörnyéki udvarokban, ahol a kereskedők fel-
épi\'ik a f.detl csomagoló li .ilyekel. A városok is igyekeznek a kereskedők kezére járni. Az (xporl nagyobb arányaiban csak egy-két hét múlva foj kialaku\'nl, de az expor-■ö ök véleménye szerln1 remélhető, Ingy ebben az évben jobban fog slterülnl a gyü nölcsklvllel mint a mult esztendőben. Ax exportőrök segítségére a földmüvelésügyi minisztérium egy Ismertető füzetet adott ki, amelyben közli rolnJazokat a tudnivalókat, amelyek az exportörök számára fontosak. Ebből a kis füzetből megállapítható, hogy a va tutaknak sikerüli a szállítási időt annyira csOkkm\'eni, hogy Kecskemétről-Münchenbe 54 óra alatt ér el az áru, Berlnbe 52 ó a alatt. Abban biinak a keieikedők, hogy a gyü.nölcssiállitás gyorsasága még növekedni fog.
SPORTELET
A III. testnevelési kerület levente s} versenye Szombathelyen
A vertenyen riszt vesznek Zala, Sopron és Vasvármegyék válogatott leventéi
Nagykanizsa, Július 31 A III. lestnevelési kerület augusztus hó 12-én délulán 3 órskor a Szombatbe\'yl Sportegylet ptlyáján kerületi levente sport-napot rendez, amelyen Zala-, Sopron- és Vasme gyék válogatott leventéi réaxt vesznek. A kerületi levente sport-verseny a nemzeti testnevelés fejleaztésének szempontjából is igen nagy jelentőségű. Három vármegye elit levente csoportjai fognak egymással versenyezni ax elsőbbségért. Nagykanizsa város leventéi is részt veunsk a küzdelemben. Ajánlatom, hogy Zalavármegyéből minél többen legyenek ott és mérjék fssze erejüket, ügyességüket, tudásukat.
A minden eddigit feltllmu\'ó sportverseny sorrendje a kövelkeiő:
Délelőtt: Istentisztelet felekezetenként : Róm. kalhollkusoknsk 9 órakor a széket egyházban ; protestánsoknak 8 órakor az ev. templomban.
Istentisztelet ulán gyülekezés az SiSE sportpályán. Az elöjiérközés 10 órakor veszi kezde\'ét.
1. Buzogánydob»s. 2. D)bó- és ugrósz/mek. 3. Siakaszgyakorlatok. 4. Kerékpárosverseny.
Délulán: 1. D szfelállltás. 2. Fogadás. 3. Hymnusz. 4. Oioepl beszéd. 5. E vonulás. 6. 100 méleres síkfutás. 7. 400 méteres síkfutás. 8. Távgyaloglók indilása. 9. Sopron-vármegye szakra.-gyakorlatai. 10 Vasvármegye szakasrgyakorlatai. II. Zalavármegye szakaszgyakorlttai 12. 800 méteres síkfutás. 13. Sopron-vírmegyel leventék szabadon választott rrula\'ványa. 14. Buzoginy-dobás (bajnokcsapa). 15. Oiymplsl staféta. 16. Vasmármegyei leviü\'ék siabadonválasitotl muiatványa. 17. Kerékpármulalványok. 18 Zla^ár-megyel leventék szabadon válasz\'olt mu\'atványa. 19. Svéd staféla. 20 Felvonulás a díjkiosztáshoz. Díjkiosztás. 21. Záróbeszéd. 22. Elvonulás.
A várható bőséges szüret | folytán lanyha a borpiac >
Budapest, Jullut 31 Az orszég kOlör.féle helyeiről érkezett jr\'entések szerint a< év első felébui történt fagykárok pusztításaitól eltekin\'ve, általában igen bőséges és minőségileg is kitűnő szüreti eredmények várhatók. Áll ez ugy a Inmoki szőlőkre, mint a hegyaljai és a gyöngyösi, valamint a dunán\'ull bortermelő vidékekre. A várható kedvező szüreti eredmények egyelőre nigyfoku terlózlodásl idéz\'ek elő máris a boiplacon, miután általában a borárak erős lan> haságára számítunk a kereskedelem körében. Kedvező momentumnak letatt azonban felfogni, hogy a tapasztalat szerint a jó gabonatermés uti n rendszerint lén/egesen megszoktak növekedi i az l.ények a boi fogyasztás tekintetében. Iiytn formán egyelőre még csak hozzávetőleges véleményt sem lehet al-ko nl az uj borárak kialakulására.
Ami ax export l< hetöségeket lile I, exekre néive nem tu\'sigosan kedvezők a kilátások, miu án a környező államok ugyancsak klICn^ eredményre számitanak. Jelenleg az országban a készletek meglehetősen mérsékeltek.
Ai árak: 100/o.os borok 45 fillér, a 11%-cs borok 56 fillér és a 12% os borok 62-70 fillérért cserélnek gaidál.
A belügyminiszter feloldotta a zalai határon a jugoszláviai tenyészbénaság miatt elrendelt határzárt
Megírtuk annak ide|én, h gy Jugoszláviának a zalai határral szomszédos részén ez állatok között fertőző tenyésibinsság lépett fel, amit e területekről kis mértékben a Idényei és alsóiéidvai j írásba is behurcoltak. Az ügyet a közigazgatási
bizottság ülésén is szóválelték és a hatóságok jelentése alapján a bil-QgyminUzter Jugoszlávia terO\'etéröl az egypatás állatok behozatalát eltiltotta, hogy a fertőzésnek elejét vegyék.
A belügyminiszter most értesítette Bődy Zoltán alispánt, hogy a te-nyéstbénasig Jugoszláviábtn megszűnt, ezért ai állatok behozatalának tilalmát hatályon kivQI helyezte. Felhívta az alispánt, hogy renielke-zésél köiö\'je a határmen i járások kellős birtokosaival és az ellenőrző közegekkel.
TftXSII
A mai értéktőzsde nyitáskor Ozlet-telen volt. A töz.deldö második felében I Alföldi hírek hatása alatt némi forgalom indult meg, de később elkedvetlenedett és igy a tegnapi kurzusok msradtak érvényben. Az árfolyam változások még az r-Vo-kot tetn közelítik meg. A forgalom minimális volt. A fixkamatozásu papitok piacán Ozletelen volt. A valuta <s deviza piac gyengébx
Zürichi zárlat
PéiU 20 311/1, loedon 25 22\'1, N*»tcxt 519 \'2l\'i H-aaaal 72 30, MUo ^7-17. Madrtd 85 -W/J, • ".(taidaa %8 85, iíciUü 134 00, WUu , 3-27\'/i. 8sN» 3 78. Prá«« IO-M\'/4, V..ií oS-lO. Badaoaft «0 BSV», ■titiau i-i28, Sah^aii 317.
Terménytőzsde
A buza 5, a rozs 5 fillérrel emelkedett. Az Irányzat barátságos, a forgalom élénk.
Haia dua«. 7! kg-oa 27 95-2810, 71 «4-o« 29 20 28 35, \'9 k|-« 25 45-28 60, 80 ftg-ot 28 85 28 75, diuUntuU 77 kt-o* 2/ 65 27 85, 78 k«-<>a 27 P5-28 10, 79 kg-ot 28 20 28 U 80 kg-os 28 35-28 50, foss 25 25-25 4), takana. Irpa 75 25 2 >50. aMárps OU-OO—(0 00, ut 2 ) 50 30 00, tangail 29Í0 2»"75,
70 25 - 20 50.
Kiadja: Délialai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Kásxvénytársaság.
Felelős kiadó: Zalai Károly. InterurtMa telctou i Nagykanizsa 78. sz.
1828. lujguittu*
ZALAI KÖZLÖNY
apróhirdetések
AZ aptóbtrdtfeMk dija tOitólg 80 fillér, Olodcn további uó állt 5 flll. Vaair- éi ínnepiup 10 tlólg «0 fillér, minden további dija 8 flll. Sicidán (a p<n I-ken 10 II ilí 60 fillér, minden további Ili dlla 8 f<Tl. Clmuó • minden vasta
IJa • fl.„ ..............
,ibb betűből álló líd két siónak számit Állást.......
Ili (•
uHk
A "l^l
llást keretűknek ISOVo engedmény <|j .llr. UumXmnéá.
Három izobából és mellékhelvlségekből illó magányos urlhiz Sugár-ul 46. a]att november lló l-re kiadó.
pSrkflttkAvé a legiamatoubb, liptói tuló ■ legjobb Munel éi Piledcnlhálnál 331-1
Vak tflkrflk u|ra lUkrózéiét elfogadja Stern üveges, Erzsébet tér 14. 1446
Sajtot addig ne vegyen, amíg meg nem latell Muszel és Frledenlhal snjtkUlnn-legesséfiét, melynek kilója 6 l\'engfl. 3694
JAgazakrény két ajtór, keveiet liatz nált, hiitarUU részére elsdó. Teleion: 105.
_ 3692
Mlndanaa oaalédlaányt karaaak aionnall kat«péara Clm a kiadóban.
TaavaJ, kiváló mlnóségben, dacára a így vajhiánynak, kllógrammonkénl I\' 6 40 árban állandóan kapható Muszel és Frie-
nagy vajh] árban álla dcnllial cégnéL
3693
B Bilim
leggTOT k« péu kamuin,
Péaak«laaSat b«Jubeleié«re aűndaa Sozegben a legelónyösebbcn és sabban loljóalttal Aoaél la»4o
kaiciónkfiivetltó Irodája Nagyin
Kailnczy-utca I szám. 316)
KOISnbaJAratu buloiozolt sióba a váioi belterUlelén azonnal kiadó. Clm a kiadóban. 3713
Jólorgalmu lUszerUzlel a város belterületén mis vállalkozás mlalt jutányos áron •ládd. Clm a kiadóhivatalban 3689
Teavajat Isgmagaaabb napi ár-kan, mindan mannylaégban va-aaak. - TajQaamak Utaaltéaéra magfalalő tajmannyiaégakkat ran-dalkaaé gaadaaAgok, tajaaAwat-kaaatak 4a kSaaégaktSI ajánlatokat kárak. Faranoay Sxabó áron Nagykanizsa, Főút >4. 3687
lígy egyszobás, konyhás lakáa az óuzes mellékhelyiségekkel kiadó Kikóczl-tilcs 12 3t>71
Gyakorlott, némelUI ludó gépiiónó Irodai alkalmazást vállalna. — Bővebbet a kiadóban 3658
Masináit waagarandák, lalkolók, áll in kap!
vánvkapcsok, kerítések minden méretben \'hatók. Szegó Mór, Eötvös-tér 2.
3570
Kélizobáa udvari lakás az óisies mellék-helyiségekkel dugusitua 15-ére, esetleg november elsejére kiadó Zrínyi Mlklós-ulcs 20. 3720
Kátsaobáa, konyhás lakás mellék-helyiségekkel együtt és egy műhely kiadó Migyar-utca 10.
3721
Egy szoba konyhával azonnalra kladá Teleki ul 54. -3723
Eladó Csányi László ulca 13/a. számú ház elfoglalható lakással. J722
varrógép
BEVÁLT JÓ MINŐSÉGBEN
/ír </>cj ó c/c i í fc/tc/c/cA.
S IN O E H VA RRÓGÉr
* "is ív é n v r Á n 5 a 6 Á i
FIÖK0ZLETE: NAGYKANIZSA, FŐ-UT I.
Telivér vlaalát tanításra vállal, Idón-
klnt kölyök és kész vizslát elad, vadáiz lerUlelct rendez, lácánost beállít megállapodás szerint OtvSa Balázs, Klllmán, u. p. Oelse (Válssibélyeg nélkül nem lelelek.)
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
MEGHÍVÓI
Magán- vigy Qitcti Ogyekbtnl utaiáiok alkalmival
BUDAPESTEN
■ Utrkcllcm*««bb otthont nyújtja a Wgtlönyóatbb feltételek mellett a Keleti pályaudvax érkeilal oldalival azembea IcvA
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Baross-tér 10.
m«it
BOOo angadmányt kap
mlal <ito lip itfHi.tA). ok ló nobi-iiilnkból, lOo/o angadmányt kap
ol«4 (IKfol Arilakból. (Kitart blil kooyhi.)
5 pangót magtakarlt
aulóUll kQIU4»t, mit I íyak>s iliObtl tgy p»rc ■lill ■ pályiudvlrr6C
Nálunk otthon érzi mag At I I 1
CUÓrendO kiaiolglláa, ailgoiuaa ctalidl jelleg Saját érdika
eien elónyök folytán, hoffy okvetlen nilunk náll-Jon meg. — Elöxctca izobamegrcndeU* ajinlatoa. __4C*I
Az anyagi gondok nehéz napjaiban,
amikor ugy szólván senkinek a keresete nem födi n kiadásokat
aiép pénzt kereshet
mint fó- vagy mellék-toglalkozással, ha ériékes és érdekes könyveinknek részlelfueléses lerjesztés\'re vállalko-zik. Mi upyanis megtanítjuk, hogyan kell eladni könyveket részletfizetésre. A mi kiadványaink mind márkái>, irodilmi mfivek, amelyeknek terjesztésével tehát tisztességes megélhetést v gy mindenesetre szép mellék|0ve d linet biztosithat magának. Még ma Írjon díjtalan ismertető nyomtatványokért, melyeket szívesen megtold a
„PALLADIS" könyvosztálya
Budapest, V., Alkotmány-utca 4.
PUCH
VEZET!
motorkerékpár utikeréhpir
4-5 lóerős motorkerékpár ára P 1120.—
Kizárólagos raktár:
Brandl Sándor és Fia cégnél
Deák-tér 2., a felsőtemplomnál.
Kedvező részletfizetési feltételek! Alkatrész- és gummlraktár! Javító műhely I
KévekfitA salneg.
Uj ponyva, uj itákok. Bérponyvák, bérzaákok.
Sxőlő él gy&aölcsta tédőíierek. Gabonaoaáwázó szerek.
Baromfi- éi madíreleiégek:
:emestengtrl (nagy és aprótiem árpa, köles, búza, tengeridsra, stb.
Gazdaiágl él kerümagvak. Műtrágyák.
Kicsinyben és nagyban kaphatók:
0B8ZÁS IÓZ8EF initmNhMa
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett, síi) Teleion: 130.
A legmodernebb szerkezetű
ÍRÓGÉP
az
AEG
legújabb modellje. A legtattósabb gíp, számos újítással Megtekinthető a képviseletnél
Flschel Fülöp Fial
paplrtlzletében
Nagykanizsán.
Ragályos
betegségek
ellen a legjobb védekezés a
tisztaság.
Viselt felsőruháit időközönklnt tisztíttassa vegyileg a
Rózsagyárban
Kaposvárott.
— IMS
Gyüjtötelep: Nagykanizsa, Erzsébet-tér
O.ihon I pete alttl a gyermek Is klszithel saj4t tiszta üvegjében . zódavizet, UditC-italt habzót oi 11
I it. szódavíz 16 filérbc kerül,
o\'caóbb mint a gyári
4 havi részletre!
Tartozik 0nmasán ct I d-jünak, hogy aszttl ra li zt-Ovcget legjettl
Áiak :
Autó Syphon Üveg ... \'21 P az elsó !ct. szénfav-
patron ............... 5 P
cserénél 1 let. szín-
navpatr* n ............ 2 I\'
4 havi részletre !
Autosyphon üveg Sparklet világszabadalom !
Tis.ta, olcsó, kényelmes, praktikus I
Egyedátusi\'ó:
Szabó Antal
Nagykanizsa n Telefon 91. szám__
NASH és PACKARD
autók kizárólagos zalamegyei képviseletét átvettük
Mielőtt autót beazerexne, feltétlenül kérjen prospektust és díjtalan kocsi bemutatást. « Hat henger, hétszer csapágyazott főtengely, négy kerékfék, zajtalan motor, hosszú élettartam és olcsó üzemköltség.
Szántó Vilmos és Társai
Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tár 2. Telefon 3-22.
ZALAI KÖZLÖNY
1928. augUMlm |,
BÚTOR-
vásárlóknak saját érdekük meggyőződni arról, hogy barátságos és kellemes otthont létesíthetnek maguknak, ha a Dunántúl legnagyobb áruházában szerzik be lakásberendezési szükségletüket.
Állandóan 300 berendezés áll vevőink részére választékul.
A legfinomabb stylusbutorok és a legegyszerűbb polgári berendezések is iráibeli szavatossággal lesznek eladva. Vevőinket szakszerű és őszinte felvilágosításban részesttjuk.
Díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra!
Óriási forgalmunk következtében a közismert legolcsóbb árakat számítjuk.
Rendkívül kedvező fizetési feltételeket nyúltunk.
Saját érdekében ne tétovázzék, ha bútorra van szüksége, hanem keressen fel bennünket bizalommal!
KOPSTEIN LIPÓT
bútoráruházai
SZOMBATHELY, Kőszegi u. 5mm
és
SOPRON, Várkerület 62.
Nyomatott a Délzalai Nyomda Lapkiadó Vállalat Wszvénytáisaságnál Nagykanizsán. (1 clclös üzletvezető: Zalai Károly.)
n. éYt#Iy««, 174 uám
Iftf 7 kantig*, ini augusztus 2 csütörtök
lm 14 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
Sít/kontó*4* és kladóhtvsUt: Pő-ut 5. izáir. Kuitbdyl flokki*dóhlv«t»l Kossuth Lajos-u. 3T.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ári: egy hórt I pengfi 40 Iliiéi
Horvátország feltámasztása
Voltak po!liiku;ok ég állambölcselök, (kik azt az álláspontot képviselték, hogy csak nagy ál\'amok, nagy gazdasági és politikai egységbe lOmöiliett államok állhatják meg hely Okét a népek és fajok világversenyében. Ebtől a feifjgásból kiindulva léteslleiték a békekötés folyamán Csehsxlováklál ét Jugosxltviát s ennek a felfogásnak köízOnbette létéi Nigyrománia is, amelyet egyéb ok nélkQI megnagyobbítottak B.ssx-aiáblával és Erdéllyel. A jogbölcse-letre és az elvont elméleti politikára alaposan rácáfolt ax élet s a nsgy államtestek szentsége ét sérthetetlensége bova-tovább mindinkább keid a lomtárba kerülni. Még olt is, ahol egyfjju és egynyelvű nép:k élnek egy államközöstégben, még ott is az ■ me\'.hodus nyer megoldást, hogy az elhatárolható államlesteket aulonóm államtettrésiekké teszik s ax Igy szétosztott, de Ónálló belsxer-vexettel rendelkező államtesleket államszövetségbe, vagy tzOvetsiget államokba tömörítik.
Az egésx ét f<jlődésképct állam-alaku\'át mintája ix Amerikai Egye-sOlt Államok t ha még tokáig utópiának It fog látszani egy európti Egyesült Á lamok alakulása, nnvi bizonyos, hogy tok helyen, tokféle formában foglalkoznak e problémával. Egy Ilyen államalakulásnak sine c]uanon-ja azonban ax, hogy a met tertégeien ét erőszakkal egy államba tömörített letteket kalön kell választani s vagy meg kell teremteni ré-szflkre ai önálló államiság lehető-légét, vagy vissza kell vinni régi áilsmkapcsolalukba, vagy uj, termé-sielesebb és gyakorlatibb megoldási módot kell keresni, hogy a népek ét államtestek öncéluságuknak meg felelő életet élhessenek. Elmocdha\'juk, igaxtáglalannág, ami a horvát néppel törlénl, rnrrt ez az évsiázadok óta majdnem tökéletes önálló állami élclet 6 6, subádon fejlődő, Oncéluságáérl dolgozó ország máról-holnapra odatáncoMatotl egy cenlrallszllkus törekvésű államhoz, amelynek oldilán le kellett mon danla az egykoii Horvátországnak fs|i ét népi törekvéseiről. Horvátor-»ág példájában az elmélet tökéletlenségét a gyakorlati élet Igazolta s »>ig egy évtized kellett ahhox, hogy kimutassa az erőnskot elrendezés tarthatatlanságát. A Jövő az autonómiák korszakának kijegecesedésél lógja elhoini t nem lehet messze ax Idő, amikor Horvátország, a Felvidék, az Erdős Káipá>ok és Erdély meg fogják győzni a világot arról, hogy velük az Igaxságialanság egésx láncolata történt, mert hiszen éveire des állami krpctolatból emeliék kl őket, nem azért, hogy a f:jlődés országútjára vigyék, hanem azért, hogy a bosszú eszközeivé alacso-
nyítsák, de egyben fejiődítüket derékba törjék.
Morválorsxág feltámasztása az idő kövelelménye, de a horvát nép sza-
badulása egyben a többi népek szabadulását Is jelenti t Hjrvátortxig feltámadáia kezdete lesx annak a klkrislályosodási folyamatnak, amely
Erdély, a Felvidék, ai Erdflt-Kár-pátok t mát hasonló államtettek autonóm jogterületté való fejlődétét fojji eredményezni.
Történelmi jelentőségű határozatokat hozott a horvát ellen-parlament
Egy Időben folyt le a szkupstlna gyász ülése és a zágrábi Szábor ülése
A parasztpárt a legelszántabb harcot mondotta ki Horvátország
függetlenitéséért
Belgrád, augusztus 1 Zágráb ma ünnepélyes szint öltőit. Különösen a Szábor előtt óriási tömeg volt. A házak fel.\'obogózva. A demokrata paraszt koalíció k/pviselő tagjait érkezésükkor lelkesen é jenezte a tömeg.
Belgrád, aug. 1. N -gyvennapos szünet után ma délelőtt ismét összeült a szkupillna, hogy folytassa ju-nius 20-án abbamaradt tanácskozásait, amelyeket Puslna Raslcs revolvergolyója szakitolt félbe. A mai ülés mindössze 15 percig tartott és teljesen a meggyilkolt horvát képviselőknek volt szentelve. Az ülésen csupln a kormánypárt képviselők jelentek míg, fel\'Uat azonban, hogy a radikális párt cenlrumfrakciója és F\'aslcs csoport reudkivül gyéren van képviselve. Az ülés megnyitása után az elnök felolvasta Sándor király átiratát, amelyben az uj kormány megalakulását közli a parlamenttel. A képviselők a bejelentési ludomá-sul vélték és hosszasan éltették a királyt. Ezután Nlmkó Btrics, a szkupstlna elnöke mondotta el emlékbeszédét.
A tzkupitina a legélesebben elítéli Raslcs borzalmas bűncselekményét, mondotta és minden jó hazafi
blzalotmal várja a törvényszék Ítéletét. Az elnök ezután a szkupitina nevében fajdalmának adolt kifejezési a kifolyt vér felet\', mijd a meggyilkolt képviselők érdemelt méltatta. Végül ax elnök a sxkuptlina nevében őszinte együttérzését fejezte ki a meggyilkolt képviselők családjainak és a megsebesült képviselőknek. A képviselők állva hallgatták végig az elnök beszédét, mijd a gyász jeléül i\\x ülést holnap rrggel 9 órára napolták el.
Belgrád, augusztus I
(Éjszakai rádió,jelentés) Zágrábból jelentik: A Szábor mai történelmi jelentőségű ülésén a következő balá rozatokat hozták ;
1. Ax 1928 augusx\'us elsejón ösz-szeüll csonka szkupstlna n\'nct felhatalmazva arra, hogy érvényei határozatokat hozzon, melyek az egésx államra törvényerővel bírnak. A törvények, amiket hoz, különösen pínx ttgyick, nem kötelezők a horvátokra nézve.
2. A horvát és montenegrói királyság a szerb királysággal való egyesülésekor nem mondott le állami, pnlMkal éa történelmi individualitásáról, csak az állami egység javára Hmondla az egyesülést. A szeriek
ext ax egyesülést arra használták fel, hogy az egyesült királyságokat elnyomják.
A horvát parasztdemokrata koalici) ét a nép tudata tzerlnt az auguu-tuti események miatt az egétx állsm egysége megtemmisülhet. f.pen ezért a horvát parasztpárt a legelszántabb harcot Inditja meg az uj állami be-rendezkedét mielőbbi érvényreju-táiáért.
3. A horvát parasztdemokrata koalíció felsxólitja ax uj területek minden politikai párlját csatlakozásra ét elvárja, hogy a szerb földmlvesék It siettetni fogják a kitűzött célok eléréséi, mezt csak ezzel lehet az állam egységét megmenteni.
A Szábor ülésén 78 horvát képviselő jelent meg. Amig az ülés tartott, lent az utcákon hatalmas tömeg tüntetett és ax önálló Horvátországot éltelte,
Belgrád, augusztus 1. (Éjszakai rádiójelentés) A német pirt vezetősége utasította parlimentl tagjait, hogy az uj Koroaex-kormárayal szemben foglaljanak el ellenzéki ál-láxpontot, miután semmi remény nincs arra, hogy ez a kormány a kisebbségek elnyomását enyhítené.
uuvwuviajvvüv\\a\\i*iu*>ii*iv*»*i-i*i~i* .............*............A..........................
Női és férfi tőrvlvólnk küzdenek csak sikerrel, atlétáink eredményt nem bírnak elérni
Williams (Canada), Atkinson (Délafrika], Cacó
(USA), Houser (USA)
■ szerdai nap világbajnokai
Marvalíts, Egri, Donogán 40, 41, 43 m. dobásokkal
itthoni közepes formilkat sem érték
Nagykanizsa, augusztus I
Azt hitte volna az ember, hogy a szerdai nap, melyen a nagy magyar ágyuk voLultak fel, moit már végre hoz valamennyi eredményt. A fátum azonban épen ugy markába szegődött dltxkoazvetőinknek, mint eddig a magyar futóknak sarkába.
A szerdai napon csupán a női és férli egyéni tőrvívásban volt magyar eredmény, egyébként atlétáink még
el. Karlovlls bejutott a döntöbr, de ott vérzett el, mlg Marvalíts, Egri, Donogán Igen gyengén szerepellek és egyik sem tudott 40-41—43 nál tol.b;t dobni.
Amszterdam, augusztus I (Éjszakai rádiójelentés) (A Zalai Közlöny külön tudósítása)
200 m. síkfutás, középfutam
helyezetlenek maradtak
1. lutam: 1. Williams, Cutada, 22 mp. 2 Schollx, USA. 3. SchOI-ler, német — II. futam: 1. Körnlg, német, 21 8 m. 2. Ltngeles, angol. 3. Fitzpatrlck, Canada.
200 m. síkfutás, döntő: Oimpial bajnok: Williams, Canada, 218 mp. 2. Kangeley, angol. 3-4. Schollx USA és Körnlg, holt-
1ALAI KÖILŐKT
1MB augusztus 2.
versenyben. 5. PHipalrick, Canada. Paddock a IV. futamban elvé.zett.
110 m. gátfutás, döntő: Olimpiai bajnok: Atkinaon, Dél afrik*, 14 8 mp. 2. Anderaon, USA. 3. Collier, USA, 4. Wdttmann— Sehmídt, Délafrika. 5. Quby, angol. 6 Dye, USA.
Rudugrás döntő: Olimpiai bajnok Cicó, USA, 420 cm. (olimpiai rekord ) 2. Droog-uellet USA, 410 cm. 3 Mac Cemin, USA, 395 cm. 4 Picard Cinadj 395.
A magyar repreztn\'áns Karlovita a 360 cmt. elsőnek vitte át, a 380 at másodiknak, de a 390 et 3 azor dobta és igy kiesett.
Diszkoszvetés döntő: Olimpiii bajink Houier, USA, 47-32 cm. 2. Kivi finn, 47 23 cm. 3. Oordon, USA, 47 02 cm. 4 Steneiuod norvég, 45 80 cm. 5 Anderaon, USA, 44 87 cm. 6 Kentall finn, 44 17 cm.
Marvallts első dobása 40 en alul volt, második doblu 41 17, harmadik 40 en alul volt.
Egri az első doblanál belépeti, második dobása 4189, harmadik 40- en alul volt
Donogán első dobása 43 kőiül volt, de kilépett, második dobása 40-en alul, harmkdlk 42 06 cm. vo I és igy mind a 3 magyar diszkoszvető súlyos vereséget szenvedve lemaradt Feltűnően rossa dobásaikat talán a lámpalázzal legjobban menthető.
1500 m. síkfutás előfutama I. futam: 1. Wiltmann német 14 3 mp. Marion magyar versenyző az 1200 méterig felváltva az 5. és 6 helyen futott, de csoportjában 3 lknak érve be, kiesett a további küzdelmekből. Ugyanígy Bellonl Is, aki utolsónak ért be csoportjában. Sera Martin Marton mögött haladt, de 50 méterrel a cél előtt feladta a versenyt.
3000 m. akadályverseny előfutamai :
I. csop. I. Ritola finn 9 46 2 mp. 2. Dalion USV 3. Eklöf svéd. — II. csop. 1. Nurmi finn 9 58-8 mp.
2. Duquesne francia. 3. Sceuner USA. - III. csop. 1. Lonkal finn 9.376 mp. 2. Andersen finn. 3. Dar!i|;s francia.
M) m. női síkfutás előfutam: I. csop. 1. Djlllnger, némát 2:22 4 mp. •világrekord. II. csop. I. Rzdike német 2:26 mp. III. csop. l.Tnomb soo, Csnada 2 : 23 2 mp. Modern pentatlon 300 m. futás: I. csop. I. Pdglnini olasz 4:376 mp. Filotás magyar versenyző 6:312 mp. idejével a 28. helyezett lelt.
Tőrvívás egyéni középdöntő: I. caop. Pulit!, olasz 7 gyöi. Roz-gonyl, magyar 5 győz. Ducret, francia 5 győz., akik a döntőbe kerültek.
Ii. csop. Cismlr, német 6 győz. Pignotli, olasz 4 győz. Caltiau, fran cia 4 győz. Levius, USA 3 győz.
Női egyéni tőrverseny: I. csop. Morgentbsler, Svájc, 4
győz. Addami, belga, 4 győz. II. csop. Dany Biba, magyar, 5 győz., Sodheim, német. 4 győz., Butbler, angol, 3 győz. III. csop Mayer, német, 6 győz., Freeman, angol, 4 győz., Llyod, USA, 3 győz. IV. csop. De B.oer, Hollandia, 4 győz., Di-nyell, angol 4 győz. — Tary Olzella
3 győzelemmel nem került bele a döntőbe, meri bár legyőzte német ellenfelét, tussaránya rosszabb volt. Bogén Erna 1 győzelemmel kiesett.
Amszterdam, aug. 1. A modern perttatton folytatásánál a 300 m. futásban a magyar Filotás Ferenc bar madik lett a Igy bekerül a döntőbe. Ma délelőtt az egyéni tőrvívásban Schenker magyar a 2. csoportban vereilen. A 7 csoportban Rozgonyl
4 győzelemmel vezet. Kalnlczky ki bukott. Az cM csoportban Osler din vezet. Camitnek egy veresége van.
A román ellen-parlament érvénytelennek minősítette a Bratiann-rezsim törvényeit
A népparlament felelősségre fogja vonni azokat, akik elsikkasztották a polgárság jogalt
olyan törvényt nem hozhat, mely érvénye* lenne és felelősségre fogja vonni a népparlament azokat, akik\' a választól joggal visszaéllek éa a polgáráig/egyéb |ogait is elsikkasztották.
Ezután a nagyvezérlő bizottságot a gyüléa felhatalmazta arra, hogy összehívja az őrsiig összes közaé-gelnek és virosainak nagy kongttai? szusát, melyen véglegesen elliitá-rozzik azokat a módozatoka\', melyek aieríat a most hozott hitározalokat végre akarjtk hajlani.
Bukarest, augutitui 1 (Éjszakai rádiójelentés) A bika-resti román parlament ellenparla-menlje, a nemzeti parasztpárt nagygyűlése ma a következő határozati javaslatot hozta :
Az ellenparlamenl kimondja, bogy ez a nagygyűlés a nép igtzi képviselete és törvényes alapokon áll. Annyiszor összeül, ahányszor azt a nemzeti paraaztplrt elnöke, Manlu üyula szükségesnek litja. A terrorral összehozott Bratlanu többlég — mondja a határozat — semmiféle
Mnssolint üdvözletével fogadták az olasz határon
Nobile-éket
Az Itália hajótöröttel diadalmenetben vonultak be tegnap éjfélkor Rómába
I volt, minthogy erről a vidékiő\' való Cecclonl, Blagl és Zappl.
Rónában a kéaö éjszakai óra ellenére beláthatatlan embertömeg leple el a pályaudvari és környékét. Az Unnepélyea logaJtatáson Rima város kormányzója éa több he\'yeltea államtitkár is meg|elenl. Ai üdvözlő beszédek elhangzása után elsőnek a beteg Zappit tették aulóra, kit a tömeg
Róma, auguizlus I Az Itália hajótöröttjei menetrendszerű pontossággil néhány percei é|!él előtt érkeztek meg Rómába. U |uk 0 aszorazágon kérésziül szakadatlan diadalmenet volt. Minden állomáson az cnberek ezrei fogad ták őket, lelkesen éltetve az északi sark hősei\'. Veronában és Firenzében ai ünneplés különösen szívélyes
lelkesen éltetett, közben tiltakozások Is hallalszollak a Zappl ellen emelt vádak ellen. A hajótöröttek autóit óriási embertömeg kisérte be a városba. Noblle éa társai egyenesen lakásukra mentek. N)bUe felesége és kislánya odah iza várták a tábornokot.
A római sajtó mefclutottan üdvözli a hazatéiő hőtöket és azt írja, hogy mindenképp n megérdemlik a lelkes űr njpléat, különösen a külföldi saj-\'óban elhangzott gyalázatos rágalmak után. Az expedíció tagjai egyébként ujslgirók előtt a legnagyobb optimizmussal nyilatkoztak az llálla léggömbjével elsodort hét ember torsát Illetően.
A l«p->k közlése szerint a bwn-cerl h jtáriüomáíon végbement első hlvataloi fogadtatásai! Bozen polgármestere is jelen voll, akit maga Mussolini küldött kl, bogy Üdvözölje nevét* n a hazatérő hajótörötteket.
Az öngyilkos Vigyázé gróf az Akadémiára hagyta óriási vagyonát
Budapest, augusztus I A Központi Járásbíróságon ma délelóllre volt kitűzve ai elhunyt bojtri dr. gróf Vigyázó Ferenc végrendele ének nyilvinoaaigrabozatala.
Az összes magjeleni felek Jelenlétében bonlollik fel gróf Vigyizó Ferenc végrendeletéi éa megállapította, bogy a több iv oldalra terjedő, 1923 október 25 én kelt végrendeletét a gróf egész terjedelmében sajátkezűig Irta és sajitkeialeg Irta
Végrendeletében gróf Vigyázó Ferenc ugy rendelkezik, hogy Összes ingó- és ingatlan vagyonát a Magyar Tudományos Akadémia örökölje „gróf Vigyázó Sándor né született bárd Rodmaniczky Zsuzsanna öiökalaptt\' vdny" cimén.
Az Akadémia a hagyaték Jövedelmének 40 százalékát magyar nemzeti célokra köteles fordM«ni, 32 százalékot pedig a Podmafcictky-családot megillető monografikus Irodalom propagálására kell fordítani és blzonyoa összegeket segélyképca kiosztani. A húszezer hold tehermentes főidből, két tehermentes budapesti bérpalotából és felbecsfllhetlen értékű műkincsekből, továbbá értékpapírokból, arany- és ezflat-nemüekből álló vagyon óriási összeget képvisel.
Buksz Oszkár és Társa
volt Eichner-féle
csődtömeget megvettük
és ott a helyszínén mai naptól kezdve árusítjuk. PERLSZ ÉS BECK.
ipgg »ugu»i\'m 2_
A Zalára Jntott félmillióból 200.000 pengőt kap a keszthelyi választókerület iskolaépítésre
Keszthelyre 70.000 pengőt Irányoztak elő - 22 uj tantere n Keszthelyen és kornyékén - Ahol nem kell -ilamsegély és nem kell Iskola Keszthely, auguulus I tudósítónk telefonjelentése)
ZALAI KOZLCNT
(Sajót
A keszthelyi és környéki lskolaűgji tárgyalások a mai nappal befejeződ lek. Bentsch Arlhu\', a kultuízmlclsz-lérium klküldöltj*, vitéz d\\ Barnabás | Wán tanfelügyelő és Rehchl Richárd országgyűlési képviselő sorra JArtá\'t aulán a választókerületnek iskola Ugyileg legelmaradottabb községeit.
A körút eredménye nagyon kieié |itfi ugy a kesz\'helyl kre, mint a környező köiségekre nézve, bár nem nélkdlözi az elrzomoiltó momentumokat sem.
A miniszteri kiküldölt Cserszegnek I, Tomajnak 1 tantermes I ko\'át hoz jivaslaba, 8—8000 peng^ állami ■egéüyel. Ez a két község az egyel len talán az rg\'sz országban, ahol az állam tel|es összegében á\'vállatja at iikolaéptési községeket, mert a h.heleilenOl szegény községek 200 izázaKkos pótadó mellett meglévő hkolájiikat sem bírják fentartani, ugy, hogy nrm taitozott a rlOas\'gok közé, amikor
a tanitó hónapokig nem tudta megkapni a fizetését
Bentsch Aribur véleménye szerint is legcélsierübb volna, hi ezeknek a községeknek iskoláit államosítanák R-zIn 2 tantermes iskolára 12 000, Zslden 3 tanteremre 22.000, Egre-Ityen 1 tanteremre 6000, Kumacsoi 3 <anter(mre 22 000. S en\'györgy váion 1 tanleremre és tanítói lakásra l.\'iOOO, Nemesvllán 2 tan\'eremre és laoitdi lakásra 22 000 pengő állam-segélyt hoz javaslatba a kultuszminisztérium kitüldö tje Strmelléken teljesen kárbaveszeti a biiotlaég kiszállása, mert a lármellékiek kijelentenék, h">gy nekik
nem kell államsegély és nem kell Iskola sem,
jó lesz ezután Is ugy, ahogyan eddig |ó volt.
A tárgyalások Keazthe\'ycn fe|e-lődtek be. Itt a Diák Ferenc u\'cában veit telken, a kultuszminisztérium műszaki osztálya által már jóvá hagyott tervek alapján, egyemeletes, 6 osztályos, Igazgatói és S\'olga lakáaos uj elemi leányiskolái készülnek épitenl. EienVivül — mlnihogy Keizthely területe mír annyira kiépült, hogy a jyírmekeknek sokhelyütt 1 és fél, 2 kilométerről kell iskolába járniuk — tervbe vette a könég, hogy KiskeszlhelyeD, a Soproni utcában egy 2 tan\'ermes, eliö és második osztályos, tanító-lakásos liu elemit, kisiskolái épltíe*. Mini hogy ezáltal két párburamos fiúosztály a meglévők közül felszabadul, az álkm ehhez az építkezés-h" nem nyújt segélyt. Keszthely ",4g\'« k\'ri az államsegélyt. Kérését a«al W lndokol|s, hogy minél előbb szeretné az elől járóság Keszthelyen megva lósitani a 8 osztályos elemi Iskolát.
Az iskolaügyekben lanusito\'.t ez a buzgalom szinte páratlan az orsrág ban, ugy, hogy Benlich Ar.hur ia az áimn tegély kiutalására vonatkozólag lett elvi jfönlésie ja/aslatot a kulluszmiais. terhez.
A minis teri kikű\'d\'Jllel cgyűt megejtett számi ások alapján a keszthelyiek Iskola *pllése maximálisan 140 000 pengőbe kerülne. Benl ch javss\'ala szerint
Keszthely 50 százalékos ál lamsegélyt, vagyis 70.000 pengőt fo^ kapni,
a hvaslat szerint már sz Idei krlt-ségvet s lerhérí, hogy leáéylskoU|át és kisiskoláját mielőbb megnyithassa. Erősen Keszlhely érdekel mellett foglalt állást a térgyaláskon vitéz dr. Barnabás lavinklr. tanfelügyelő is.
Egész Zslavármegyére 500 000 pengő van előiránjozva az IsVola-épité\'.i államsegélyek költcégvetésé-ben. A fentebb felsoroltak slap|4n ebből az összegből körülbelül 200 ezer pengőt, tehát
a megyére eső Iskolaépítést államsegély -kontingens 40 százalékát kapná a keszthelyi választókerület,
melynek elszomorító népoktatási körülményei ezt a Bentsch Arthur éltal iaraslatbs hozott bőkezűséget teljes mértékben Indokolttá is teszik.
Tegnap érkezett meg a nagykanizsai csendőrosztályt megszüntető rendelet a parancsnokságra
A megmaradó szárny a zalaegerszegi osztályparancsnokságnak van alárendelve
Nagykanizsa, augusztus I Megírtuk, h">gy a csendőrségt leépítés folytán a nagykanizsai csend őrosztálypirancsnokságot Is megszűntetik és beolvasztják a zalaegerszegi osztályba. Hetek hosszú vára kozása után végre tegnap megérkeze t a n gykauiuai catndfirparancsnok-ságra a fdső ret.delel, mely elsejével megszünteti a csecdőrotzláiyi. A nagykanizsai ciendörositály át-
költözködik végleg Zalaegerszegre, mig Itt helyben csak a szárny marad, amely 14 őrsből áll és teljesen alá van rendelve a zalaegerszegi osztályparancsnokságnak. Ruttkov szky Oyőző őrnagy, az eddigi osztály parancsnok, értesülésünk szerint Miskolcra kerül, az otlanl csendőr-iskola parancsnokaként, mlg a kanizsai szárnyparancsnok Fejér Károly százados lesz.
Két évi sikertelen nyomozás ntán az elhagyott nő bossznja nyomra vezette és csendőrkézre juttatta a mórichelyi halastavak őrének gyilkosát
A m rlchelyl véres tragédia — Eredménytelen csendőri nyomozás — Né telen levél a nagykanizsai Örsre — A somogyszentmlklósl járőr nyomozása a levélben feljelentett tettes után Nagykanizsán
Nagykanizsa, augusztus I
M g 1926-ban történt, hogy egy napin a már somogyi területen f.:kvő Mórichely alatt elterülő és Bárczay Ferenc kamirás tulajdonát képező halastavak fiatal őrét, a 18 éves, rzi gelvárl származású VáradI Imrét, miközben kötelességél hiven teljesítette — Ismeretlen ember megtámadta és fegyverével rcálőlt.
A lövés halálosan stbe»ilelle meg a fiatal őrt, akiben azonban még volt annyi lélek|;lenlét és erő, hogv vérében fetrengve, négykézlábcsuszva egészen a hátakig vonszo\'la magái, majd eszméletéi vesztve, elnyuj\'óiko-doll. Azonnal behozlák a nagykanizsai kórházba, azonban az orvos tudomány nem tudott rajla segíteni, sérülése olyan természetű volt, hogy mísnsp, anélkül, hogy kl lebetelt volna hallgatni, meghalt.
A caendőraéget óriási feladat elé állította az eset, mivel semmi néven nevezendő támpontjai nem voltak a tettesre vonatkozólag. Mindössze az a fellevés alakult kl, hogy az ismeretlen egyén valószínűleg meg akarta dézsmálni a halastavak állományát és az őr tetten érl<\\ mire ar, hogy a büntetőjogi következményektől sza-bcduljon - lelőtte a kötelerséglel-Jesitő fiatalembert.
H^n* pókig tarlóit a leggondosabb vizsgálat — amely azonban semmit sem tudott produkálni, a tettes nyomára Jönni és már ugy volt, hogy ez az eiel is azon bűnűgyek sorába kerül, amelynek tetteseit sehogyan sem sikerűi kézrekerltenl. Éa a tettes Is valószínűleg már abban a tudatban élt, hegy csúnya bűne sosem kerül napfényre, amikor asszonyi kéz vezette nyomra a hatóság embereit.
Névtelen levél...
A mult napokban történt, hogy a nagykanizsai csendörőrs egy névtelen levelet kapott, melyről az első pillanatban meg lehetett áll\'pltanl, hogy a nép asszonya irta és amely felhlvjs a csendőrség figyelmét arra, hogy a Móricbelyen 1926 ban történt gyilkosság tettese senki más, mint O Q., aki jelenleg földmunkáa és Kanizsán tartózkodik.
A nagykanizsai csendőrség — amely az esetről tudomással bírt — a névtelen levelet elküldötte a so-mogyszentmlklósl csendőrőrsnek, hol nyomban kikeresték a két év előtti ügy aktáit és egy járőr azonnal bejött Nagykanizsára, bogy a levélben jelzett embert felkeressea és kihallgassa.
A csendőrjárőr kanizsai nyomo-
zása alatt megtud\'a az>, hogy a gyanuaiiott nem a legszolidabb életmódú, akinek már volt ba|a a kanizsai usendCrséggel, amely lopás miatt somogyi munkahelyéről behozta Nagykanizsára. Oda Batthyány- ulca rgyik háziban lakott és egy növel hosszabb idő ó\'a barátságban volt.
O. O. ráunt a nőre és ott hagyta
A megcsalt és bölenűl elhagyoM kedves ekkor bosszul forralt. Tudta azt, hogy Q. Q volt ar, tkl a fiatal őrt agyonlőtte. Nívlelen levelet Irta kanizsai csendőrségnek és megbosz-szulta a hü lenséget.
A somogyszentmiklósl csendőr-járőr több napig tartózkodott Nagykanizsán, mlg mindent kinyomozott és alkalmasnak és érettnek találta a he\'yzetet arra, tngy a gyanúsított embert őrizetbe vegye.
Megjelennek a kakastollasok
O. 0, aki talán már nem is gondolt a szerencsétlen Váradi Imrére — nsgyon meglepődölt, amikor a mult napokban megjelentek nála a somogyszentmiklósl csendőrök és a felmerült alapos gyanuokok alapján őrizetbe vették.
A csendőrjárőr O O.-t most a a bűntény színhelyére vitte, hogy a mórichelyi lakossággal és a halastavak alkalmazottalvsl szembesítsék és megdönthetetlen blionyitékokat szerezzenek a most még csak gyanúsított bűnössége melleit.
Miután a bünlény már somogyi területen történt, a gyanúsított embert kihallgatása ulán átkísérik a kaposvári ügyészségre.
Egy nyolc éves flneska halálos fürdése a Zalában
Tilos helyen fürdött — befulladt a folyóba
Zalaegerszeg, augusztus 1
A Z>li folyó Ifmét ujabb áldozatot vett magának. Olasz József zalaegerszegi cséplőgépkeielö két fiucs-kájs, akik közül ax egyik 5, a másik 8 éves. édesanyjuk távollétében fürödni mentek a Zalába. A két flu éppen otlan fürdött, ahol tilos. A 8 éves József a partnak arról a részéről lépett a folyóba, ahol ajvlz erős és mély, ugy, hogy nyomban elmerült.
Kis öccse nem szólt senkinek és ciak később kezdett kiabáld. Nyomban a malomban leeresztették a vizet, azonban nem tudlak a kii fiu holttestére akadni. Csak későbben találták meg olt, ahol a vízbe ful\'.

■OZflÓSZIHHiZAI
Városi Nagymozgó. Csütörtökön és péneken két »lág<rl .A rabló-lovag", Bíró Lajis repénye 7 felvonásban. Főszereplők: Pully Lia és Jostf Scbildkraut. — „A kokaln-ciempészek*, nagyszerű kalandor-történet 7 felvonásban. Főszereplők: Conway Tearle és Normann Kerry.
JÜU.Á: KmüHf
IBM auguutm 2
Évenként háromszázötven millió dollárt költ Amerika reklámra
Amerikában egyetemi tanszéke van a reklámnak, mint tudománynak
Newyork, augusztus 1
Az egyik n> wyorkl folyóirat terjedelmes cikket közöl arról, hogy az Északamerikai Egyesült Államokban mennyit költenek reklámra, továbbá, hogy nilyen haszonnal jír a reklám és ml a reklám lélektana. Az első kérdésre a legkönnyebb a válasz. A statisztika szerint évenként 350 millió dollárt költenek az Északamerikai Egyesüli Államokban hirdetésre. Ez olyan óriási Összeg, hogy európai mértékkel nem is lehet megérteni.
Hova Omlik ez a rengeteg dollár ? Az újságokhoz, hirdetési dijak formájában, az utcai hirdetésekért, a fényreklámokért, iz u\'cai mozgóblr-detésekérf, stb. Amerikában a forgalmasabb utcákon úgyszólván minden négyzetméternyi hely le van fog-latva a falakon hirdetések számára s ax amerikai vállalkozó minduntalan njabb és ujabb módot fedez fel, hogy reklámozza áruját. A közönségnek Ilyenkor renlszerint az |ut az eartbr, hogy ez a reklám megdrágítja as árut. Ai amerikai reklám-irodalom ezt tagadji, sót azt állítja, hogy minél Jobban reklámoznak egy árat, annál nagyobb tömegben fogy és minél nagyobb üzemben gyártják, annál olcsóbb.
Egy amerikai rekldmtudós — mert ott már Ilyenek is vannak — kimutatta, hogy a gyártási költségek hányadrészét kOlllk reklámra? Az antomobllgyártás gyártási költségeinek 1 százaléka, a cigarettának 5 százaléka, a szépllőszerek árának 10 százaléka megy el reklámra. És hogy ezek az Összegek hogyan oszlanak meg az egyes lapok között, elmondja ez a kimutatás:
A Salurdey Evenlng Post cimü filadelfial h:lilip, amely két millió példányban |el< n>k meg, 17 000 dollárt kért az éri, hogy egyhlrdelés egy alkalommal megjelenjék egyik oldalán. A Newyork Times, amely háromszázötvenezer példányban jelenik meg, 1680 dollárt kérnek oldalért, a 600.000 példányban megjelenő Chicago Tribüné pedig 2160 dollárért vesztegeli egy-egy oldalái. Az óriási menetű amerikai hirdetési kampányok termésietesen nagy hirdetési irodákat termellek ki. Eiek a nagyobb cégektói 121.434 dollárt kapnak minden hónapban azért, hogy az Északamerikai Egyesült Á\'lamoknak 8429 városában elhe-lyautnsk 15.346 ucti hirdetést.
Természetesen sokat firtatott kér-dé», bogy melyik hirdetésnek van a legnagyobb eredménye. Egy vállalat Ot nagy városban kérdést intézett a telefonelöfizetökhöz, hogy a reklám melyik fajtájára hallgatnak leginkább? A kérdésre Ilyen arányban oszlottak meg leginkább a feleleti k: 30 szá-zaiék az újsághirdetésekre hallgat leginkább, 28 százalék a vonatokon
és villamosokon elhelyezett hirdetéseket kedveli, 16 százalék a folyó iratokra szavatol, 10 szlzilék a fényreklámok hive, 9 százalék pedig az u\'cai falragaszok mellett foglalt állást. A többség tehát az újsághirdetést becsüli legtöbbre.
Amerikában külön tanu\'mánjo\'tal folytattak abban az irányban is, hogy mik a jó reklám előfeltételei ? Sokan ugyanis azt hiszik, hogy elég, ha egy vállalkozó költségvetésének egy részét reklámra áldoiza és majd maga a reklám hatni fog. Az amerikai tapasztalatok ezt a feltevés* megcáfolják. Kimutatták ugyanis, bogy a reklám csak ugy lehet hatásos, ha nem állit olyasmi\', ami a közönség fantáziáját meghaladja. Tehát csak az a reklám Jó, amelynek Jelszavát az olvasó nyomban fel tud/a fogni. A reklámnak fehál egyszerű fogalmakkal kell do\'goznh, megfogható do\'got kell ígérnie. Igen érdekes a reklám modern fejlődésének Iránya. Mint a gazdasási,i élet egész voualáD, ugy III Is kisebb erők siö-velkezése, a IrOsztCsödés dominál. Rájöttek ugyanis arra, hogy ha valamilyen árucikket |obban meg akarnak kedveltetni a közönséggel, akkor legcélszerűbb a/, ha annak az árucikknek termelői összefognak, fgy |ölt létre a kollektív reklám. Amerl kában a reklám ma már külön tudomány és a Columbia egyetemen külön tanszéke van.
Az angnsztnsi lakbér
1917. nov. 1. alapbéi - aranykor 1928 aug 1 én fizetendő összes lakbér P t
1 — 99
2 1 97
3 2 96
4 3 94
5 4 93
6 5 92
7 6 90
8 7 89
9 8 87
10 9 86
20 19 72
30 29 58
40 39 44
50 49 30
60 59 16
70 69 02
80 78 88
90 88 74
100 98 60
Előfizetőinkhez!
1928. évi augusztus hó l-jével uj előfizetést nyitottunk lapunkra.
Kérjük tisztelt előfizetőinket az előfizetés sürgős megújítására, nehogy a lap küldésében fennakadás történjék.
ELŐFIZETÉSI ARAK : Helyben és vidékre:
I hónapra ......... 2. 40 ptn^ö
l.i fvrt............. 7.30
i i évre............... 14.40 \\
Külföldre:
I hónapra ......... 3.60 pen^ó
1,1 évre............... 10. NO .
\'/i évre............21.60 .
ssssmsssiiiiimmmswsimimsussiiiiimsssmihh
>= Otthon egy perc alatt a gyermek is készihet a (Spirklett szabad.) Autó Syphon-nal szóda vizet, üdilö italt (I liter 16 fillérbe kerül) Ara 21 P. I havi részletre Isi egyed-árusiló Szabó Antal sportüzlele.
NAPIHÍREK
NAPIREND
Augusztus 2, csütörtök
Római katolikus : l.lg. Allonz. t\'rotesl Lehel. Izraelita: Ab lió 16. Nap kel reggel 4 óia 39 perckor,
nyugszik délután 19 óra 33 perckor. •
Városi Nagymozgó. .A tablólovag" [ilró l.«jo» legénye 7 felvonásban. — ,A koknincsempészek", nagyszert! ka-landoililni 7 (elvonásban.
Idújáráa
A nagykanizsai raotoorologlal meg-flgyelő Jelentések: Szeidín a hómérték-lef Reggel 7 órakor +190, délután 2 órakor +288, este 9 órakor +22 0.
Feltióxf: Reggel és délben tiszta, este fe\'liős égboltozat.
Stfllrány. Reggel Dél, délben Délnyugat, e«te szélcsend.
A Meteorológiai IntAiet lelenténc szerint Igen meleg netyl zivatarokra hajló idő.
— A főispán a balatoni kultur-napon. Gyömörey üyörgy főispán gasteini üdüléséből a bét végén hiza-tér, bogy részt vegyen a bilatoni kullurmpon.
— Az uj tankerületi főigazgató. A kormányzó a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére Mátray Rudolfot, a székesfehérvári cisztercita reálglumnázium igazgatóját a székesfehérvári tankerület főigazgatójává nevezte ki, mely alá a zalai tenintézelek Is tartoznak.
— Szabadságról D . Mulschen-bachcr Edvin, Kayser Elek klr. tör-véuyszékl tanácselnökök, SíűM Győző járásbirósági alelnök, Makáry Vilmos és dr. Almássy Gju\'a törvénysiékl bírók nyárt szabadságukról a mai n-ppjl bevonul\'ak.
— Áthelyezések. A pénzügyminiszter Lőrtncz Józstf lalaegerszegi pénzügyőri főbiztost Budapestre helyezte át. — Az igazságügyminlszler Réb J^zs:f letenyei kir. járásbirósági telek könyvvezetőt Esztergomba, Nagy Ferenc szombalhelyl klr. törvényszéki irodafőtlszlet Tapolcára helyezte át.
— Kinevezés. A központi posta-vezérigazgatóság Mutschenbacher Imre okleveles gazdát Békétcsibira posta és távírda gyakornoknak kinevezte.
— A belsősomogyl református egyházmegye közgyűlése. A belső-somogyi reformálus egyházmegye Csurgón tartotta rendes évi közgyűlését, amelyen a nagykanizsai egyházat Kádár Lajos lelkész képviselte.
— Halálozások. Gebauer Ferenc püspöki birtok bérlő 72 éves korában Oyenesdiison meghalt, ahol tegnap el\'enették. — Ugyancsak tegnap temették el a balatonedericsi craládi sirbollba bocsdrl Svastlcs Oyuláuét, aki 78 éves korában Ba-lalonedericsen elhunyt.
— Pacsa végleges neve. A belügyminiszter Pacsa község végleges nevét Pacsa név b-n, a megszűnt Pacsalült^ nevét pedig Tütlős név-b:n állapította meg.
= Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak.
— Mosonyl Mimi, az Országos Liszt Ferenc Zenemű*észeti Főiskolát (Zeneakadémiát) végzett oki. zene-\'anámál, az 1928—29. tanévre a be iratkozás Keszthelyen megki zdődött. l alkozni lehet hétfőn és csütörtökön d. e 10-12 lg. — Szep\'emberben naprn a.
— Operett előadás Hévízen. A keszthelyi Katholikus Legényegylet műkedvelő gárdája szombaton este 9 órai kezdettel előadja a Kurszalon-ban a .Három a kislány" c. operettet.
— Szekeres Márton a zalaegerszegi klr. ügyészség fogházában. Szekeres Mártont, a „Zalavármegye" volt főszerkesztőjét, akit a zalaegerszegi törvényszék megkeresésére Budapesten letartóztattak, a Markó-u\'cából fogházőr szállította le Zalaegerszegre, ahol átadták a kir. ügyészségnek. Stekeres Márton ügyelnek lelárgyalásálg fogva marad.
— A barackmagban levő kéksav megölt egy kis fiut. A gyü-mölcs-évtddal kapcsolatban egy halálos szerencsétlenség rátereli a közfigyelmet a sárgabarack magjára, a melyet álalában sok helyen fogyasztanak, sőt mandula helyett sütemények készl\'ésénél is fel szokták használni. Kevesen tudjak, hogy a barack magja mérget, még p:dig kéksavat taitalmaz, amely gyorsan ölő, erős méreg. Birackmrg mérgétől hall meg néhány órai kinos .szenvedés után Tormási László kecskeméti gazda másfél éves kisfia. A gyermek né hány szem barackmagol evett, rosz-szul lelt, kinzó görcsök leptik meg s néhány órával kórházba szállítása után meghalt. Az otvosok megállapították, hogy a kisfiút a barack-magban levő kéksav ölte meg. Ez az eiet intő figyelmeztetésül szolgálhat arra, hogy a barack magjinak nyersen való fogyasztásától óvakodni kell. Mrg kell jegyezni, hogy a barackmagnak süteményben vagy tésztában való e\'fogyatzlása nem áitil-mw, mert a magban levő kéksav a a főzésnél elveszti ártalmas hatását.
<= Két slágert mutat be ma a Városi Nigymozgó. — Az egyik a .Rablólovag", Biró Lajos magyar témájú regényének filmváltozata. — Putty Lii és Schildkraut játszák a főszerepeket. A békebeli magyar Bácska elevenedik meg a filmen an nak minden szépségével és bájával. A másik film cime: .A kokaincsempészek". Egy rendkivül izgalmas lüktető cselekményü kala ndordráma, mely bővelkedik azonban megható jelenetekben is. Frankié Dirro és a kitűnő Corwiy Tearle, kihez a Jövő szezonban többször le» szerencsénk, játszák a főszerepeket. A filmet csak 16 éven felüliek tekinthetik meg.
— A Zalaegerszeg—sümegi villamos távvezeték műszaki be-Járása. A Zalaegerszeg—sömegi villamos távvezeték műszaki bejárása tegnap vette kezdetét. A bejáráson részt vetlek Lédecsy Sándor postai műszaki Igazgató, Gyapay Árpád műszaki tanácsos, Mtkula Szigfrid főjegyző, Sanlts Sándor postafónök. Ma és bo\'nap a vonal többi részére kerül sor.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéházában VIII., Baross-tér 10.
192* augusztus 2.
tALAI KOZLONT
7ér- bőr- éi Idegbajosok a tcrm^-stetis\' „Ferenc Józset" keteitlvizet Len ló eredménnyel használják. Az 0%08i ludomény legjelentékenyebb elméi újlk, hogy a Ferenc Ióx»el viz hatásával minden tckinie«b-n meg vannsk elégedve. Kaphstó gyógy-iiertárakbatt, drogériákban és fűszer-Oilelekben.
Hastífusz Mohácson
Mohács, «ug. 1. A városban ismét löbb haitiluszmegbetegedés történt. Tegnap három betegei szállítottak be a László- közkórházba, amelynek igazgatója dr. Mlhdlyfy István azonn I jelentést lelt az esetről a vármegye alispánjának. Ha további megbetegedések fordulnának elő, megnyi\'jík a járványkórházat.
SPORTÉLET
Megejtették az I. osztályú amatör bajnokság őszi sorsolását A délnyugati alszOvetiég intézőbizottsága legutóbbi ülésén ejtette meg az imatőrbajookaáf óul sorolását, a sorsolás eredményét as alábbiakban adjuk: Elöl a pályaválasztó egyesületek : augusztus 19 én: PSC-BSC, KAC-X., BSE-PVSK, SxAK-DVAC. 26 ia: BTSE-PSC, BSC-BSE, NTE—SxAK. Szeptember 2 án: PSC-NTE, KAC—PVSK, BSE— DVAC, S»AK—BTSE. 8-án: DV*C —BTSE, BSE-PSC, BSC--NTE. 9 én: BSC-NTE, X-PVSK. 16 án : PVSK-BTSE, KAC-PSC, BSE — NTE 23 án: PSC-X, SxAK-KAC, BSC-DVAC. 30 áu : DVAC—PSC, BTSE-BSC, SiAK-PVSK, NTE— KAC, X-BSE. Oitóber 7-én: PSC -SzAK, BTSE—BSE, BSC-KAC. 14 én: PVSK-BSC, KAC-DVAC, HTSH-X, SzAK-BSE. — 21 én: DVAC-PVSK, NTE—BTSE, X-BSC, 28 án: PVSK—NTE, 1JSO-SiAK, X—DVAC Njvember 4 én: NTE—DVAC, PSC—PVSK. 11 én: KAC—BTSE. - 18-án: X-StAK, 25 én: KAC—BTSE, NTE—X.
(Tennlazveraeny Barcson) A Széchenyi nemzetségi sportversenyek keretében a Barcsi Siabadevezősöfc EegyeatHetetennin-szakosztá yj ten-nlw versenyeket rend-z. Résitvthet-nek a szigetváil, nagyatádi, csurgói, baicsl járások és a Széch:nyi vonatkozású helységek versenyzői. Verseny számok: Junior siámok: junior nói egyes, fétfl egyei, (korhatár befeje »ett 16 esztendő.) Dílsomogyi baj noktigok: szenior nöl egyes, szenior férti egyes, sienlor női párt s, sienior férfi páros, szenior vegyes páio«. Az ÜTSz versenyszabályai mérvadók. A verseny napja augusztus 14 ik délelőtt 9 órai kezdettel. Verseny helye a barcsi állomáskerlben ltvr> lenniszpályák. Minden szám nyertese dijat kap. A n:vezések augusztus 8-lg a Bircai S.abadevexősPk Egye •Oíete tenoisz szakosztályához B,rcs postafiók 25 sz. a. kü den lök. Ne vezési dlj siemélyenki it 2 pengő.
közgazdaság
Országos jelentőségű esemény színhelye lesz Szombathely
Szeptember l én iiyüja meg gról Bethlen István miniszterelnök fővédnök az O szágos Mezfgudasigi és Ipsri Kiállllásl, valamint sz ezzel kjpesolatos vásári, melynek élőké szitése már hóuapok óta nagy eppa-rá tusai folyik.
A kiállítás, amely magában egyesíti a gazdaság), Ipiri és kereskedelmi életünk minden ágát, messze felülnulja azokat a kereteket, amelyek között a vidéki városok klállilásai az utóbbi eszteudökben lezajlottak.
A kiállítók óriási száma és a közönség körében megnyilvánuló nagy érdeklődés bátran enged arra következte\'ni, hogy ez a kiállítás valósággal ünnepe leez Nyugatmagyarorsiágnak. A méreteiben is impo-ráin kiállítás a volt Mayer féle motorpyir iparcsirnoksz?rü helyi ségeiben lesz, amely:! erre a célra nagy köllsrgíel átalakítottak és a kiállítás céljaira minden lekin ehen alkalmasrá teltek.
Gyáriparunk reprezentánsai sorából a (Jan; Djtiubius, a Kina-muriny Silgótarjánl Vasmű r. t, Weisz Manfréd, Hjllierr-Schranlz, Magyar Semeus S:hucke,rt-Müvek Villamossági r. t,, Benes Testvérek vegyészeti gyár r. t. s\'b. vesznek részt a kiállításon. A kiállítók százii soréb n helyet foglal a Typograph szedőgépg.ár Berlin, a Slnger varrógép, az ü lent pólkávégyár, Staulfer és Fiai saj gyár, Leipnik és Társai tíxülgyár, Reminglon cég és a magyar ipar miiiden jelentős lényezöj?.
A dunintull, de ktl\'önöten a vasmegyei gatdaiágo* pedig szinte egymással versenyezve törekszenek részt-venni a kiállításon. Lijos bajor kir. herceg sárvári uradalma a mezőgazdaság minién ágában a mintaszerű gazdálkodás módját és eredményét mutatjs bj. A Mau\'bnercég a kertészeti kiá\'litásoi vesz részt, ujyiiiuztl a kollekcóval, melyet legutolján a budspesti nemzetközi vásáron mu\'atolt b:. De rés? (vesznek a kiállításon a vasmegyei és a környékbeli vármegyék kisgazdái i*.
l^m szép és érdekes része let z a kiállításnak a vídászall klállitás, ameljen kiál i J^k Honliy Miklós kormányzó értékes, híres vadást-irofeáit is. — A vasmegyei vadászok szintén legszebb gyűjteményeikkel gazdagítják a vadászati kiáMtás anyagát.
Az autó-szakmából résztvesznek a kUllitáton többek kö;ött a Mells és P.ntér cég a Ford és Fiat autókkal, továbbá a Duoánluli Autókereskc-delini VilUla\', a General Moto s Comp>ny Chevrolet, Buick, 0 ikland, I\'duliac kccsl|alvat.
A k állítással k?p:solalban avatják tel a sjo-nba lie\'yi iparosok széklii-zát, valamint a szombailt-lyi uj gazdasági szakiskolát. A Vasmegyei ü iidasági Egyesület 50 éves jub!-
| l;uma pedig Szombatbtlyre vonzza az ország összes gazdasági érdekeli-léceinek képviselii! éi igy a kiálli tás alkalmával országos gazdsgyülés szii\'lt :lye lesz Szómba h:ly.
Tenyészéllatkiállitás és vásár is lest a kiállítással együtt. Ez ugyancsak a kiállítás mintegy 20.000 négyszögölnyi területén nyer elhelyezést.
Etekívül a kc ti jresszusok egész sorozata foglelji le a 9 napos kiál> litás Idejit. A gazdákon kivül az állalorvosok, a nőiszab\'k, a vidéki lapkiadók slb. tartják Szombathelyen országos kongresszusukat
Az országos je\'en\'őíégü ip ri és gszdaiági esemény Síombathelyre vonzza az érdeklfdők ezreit, akik részére a kiállítás rendezősége 50 százalékos kedvezményes vasúti díjszabást biztosított.
Megtörténtek az e őkészöletek már a vendégek elszállá olására, a kongresszusok színhelyének kijelölé sére és általában minden olyan intézkedés, amely a legteljesebb mértékben biztosija a szombathelyi OirJgos Mezögszdasági és Ipari Kfáliltás és az eizel kapcsolatos vásár sikerét.
TÍZSII
A mai értéktőzsde bizakodóan indult, minek következtében egyes papírok némi szilirdulást értek el — Később azonban Ozlettelenség fokozódott, ugy, hogy árkülOntsígek esik elvétve mu\'atkoztak. Emelkedett a Bródi, Vjgón, Lámpa. A forgalom szűk keretek között mozgott. A fix^amalozásu papírok piaca üzlet-leien volt. Valjia és deviza piac lanyha.
Zürichi zárlat
Hitt* 20 38, London 25 21\' J, Nawyori 519 45, Brlaaal 72 2,\'Vs, Mt)« o 17171/), Madrid 85 45, Amiterdaa 2U8 8), Bartio 114 00. Wl«n /3-28V-2. Soüa 3 75. Prtfl IO-<9Vl, Vntá &S-20, Bndapett 10 58Vi, <atfliil 0-138, t<«ki>«" 3 16\'/|.
Terménytőzsde
A buia 30-5, a rozs 25 fillérreI emelkedett. Az Irányzat barátságos, a forgulum élénk.
tiaji ilxav. 7/ kg os 2500-2315, 71 <v-oi 2)35 28 40, <«-oi 2Í50\'-28 6S 80 «g-oi 28 70 28 80. dunántúli 77 k«-oi 2 •?5 27 U), 78 kg oa 28 00 28 15, 79 kg-ot 28 25 28 40 80 kg-o< 28 40 —28 55. roaa 25 40 2>\'50, uham. tipa 75 25 2Í-50, lO.árpa OÍJ-OO—C0 00, ub 24 50 24 75 tan|«il 80 00 30 25, HaukoiiM JOOJ—2025.
SertésvftsAr
PalbaM4a 2043, aelyböi iladalkiMl r*m+ Aaiadt 2i!i daiaD tltóiendtt 1 66-1 67, tudati i 64—I 66, izedet! kftaép 1 £0 -1-62, kOnnyfl I 44 -150, eladtend* Srti 1-58 I 6J, mitodicndtl 148-1 52, angol taidd I 50 -I 60, laalonm nagyba ■ 1\'feO -
1 84 aali 2 00 -2 C4, lebaiotrbai 2 10—
2 26] izaioaaU léliMtU* l %-2KX>. Ai trányaat lanyha.
= Slnger gépselyem míndenáéle
színben kapható. Singer varrógép fióküzlet Fő-ut 1.
Elindultak a spanyol fOM-körüli repfllflk
Madrid, aug. I. Franco spanyet pilóta, aki már régebb idő óta tervbe vette a földkörüli repülést, ma reggel 7 óra 50 perckor Csdixból atar-tolt. A gép neve Numentia, mellyel a spanyol pilóta meg akarja dönteni az eddig fennálló távolsági rikorde-kat Is. A start pillanatában órttai közönség buc uztatta Franco pilótát.
Á kvfajert Ttafc teviia-jatyzéM.
VALUTA* lIMlt. 27 95-28 10 Ntatb. 79 80-8010 CM»k. 18-94-17 04 Oán k. 152 85-153 45 Oiofa 10 03-10 09 üotlli 670 40"Ö7Í40 riaaatabtf 60-J2 80 MoU. 23023-231 2) I angyal 64 15-64 45 Lal 1 44 3 49
Lava — —
Lm 10 00-80-25 HUikt 138 75-137-25 N orrig 153 00 153 60 Schlil. 80 85-81-20 Peacta 94 10-9470 Sráid 1.110 45 110 85 IvMk. 153 10-153 70
U8V1ZAX
1Í0 15-230 85 BapU 10"06 10 09 Karib 1Í6 75-U7 IS BrtWMl 79 67^80 M
U^lttJtNPim
London 27-81-27 89 Madrid 94*10-04-60 Milano 29 95-30^05 Nairywk 572 80-4 40 Oaato 1UKVIM-10 Pária 2X 41-22 49 Prága 1W7-17-02 Saoha 4 12-4 15 atochk. 15*27-153 61 Varad 8420-»4\'40
vuo ao-81 ai-ce
ZSrkái 1I0-27-110-57
RÁDIÓ IÜS01
(Rövldlté*«k) M — Btrea.__
Ság. llangv. — haancneny. E — i--
Oy — gytrmekeJtntlt. A — aaaionyok-—- "--moAcanlaate1
rzSBi
— Irn-tui
—- Z — umt. Mg. — mgaatiiliMh.
«. ~ UJuaágt cltaSa. P — \'
a — rnmőkmwtmL Ib — ---
K - kabaré. aZ. - afr.we W
Augusztus 2 (csarnok)
Budapest 9.30 és 11.45 H. Közbea 12 órakor déli harang*z<J ar egydtHrtW templom búi. Utána: Zongorthimgr. I Idö-)«lzé>, IdöJáráj. 3 11. 4.45 ldój«liá«, időjárás. 5 1 hury Mám mesét. 5.45 Cigánytenc.
7 F. 8.15 Krotschak Richárd, a Mc»l Filharmóniai Társatág magángordonkásának hangv. Sdiulliot Oltó bécsi iongoramtW4«a kíséretével. 9 50 H 10.15 SíUca LáaiW operetlrésileleket és tangMtat énekel ion-gorakisérettel
Bécs, Oráe 11 és 4.15 ttangv. 835 O. 0 20 Népszerű est.
Berlin, Stettin II és 3 30 O. 5 Nyárt dalok 5.30 llangv 9.30 nZ. 10.30 Tánc Z.
Barcelona 12.45 Kamara Z. 5.45 Tárté Z. 6.25 Hangv. 6.45 Oy. 7.20 llangv. 10 Weber: Uüvos vadási, nyitány. 1015 Harangjáték. 10.20 Jb.
Bern 1 0. 4 Hangv. 4.30 Oy. 5 Hangv. 8 30 Operatöredékek. 9 Rádiójáték. 10 Hangv.
Brflnn 12 15 0 3 A. 4 Kgylctv. vígjáték. 6 J5 Mg. 7 Zongora Z. 7.30 KUttlUW hangv. 8 tarka eK. 9 Katona Z. 10 Prágai mllsor.
Frankfurt, Cassel 1.30 Operanyitányok. 3.30 Oy. 8 15 Háromlelv. operett. Utána: Hangv.
Hamburg, Bréma, Hannover, Klel
8 A. I! 0 12.30 és 2 05 Hangv. 4.10 Szerelmi UdvOilet, dalok. H Hangv. 8 K. Utána hangv.
Langenberg, Köln, Aachen, Müaater 10 15 és 12 10 O. 105 és 6 Hangv. 9 Hátomlelv. vígjáték. Utána 12-tg Unt Z.
London, Davantry 10.15 Islenftartetet. 12 Hangv. 1 O. 3 Istentisztelet 4 Orgona Z. 4.30 l ánc Z. 5.15 Oy. 6 Tánc Z. 7.15 Szonáták. 7.30 Hangv. 9.35 Tarka-eat 1Ő.JS Tánc Z.
Madrid 2.15 és 7.15 Hangv. 8.15 Tánc Z. 10.16 Hangv. 11 Katona Z.
Milánó 12.30 Kamara Z. 430 Tánc Z. 5 20 Oy.-dalok. 9 Opera £.
PrAg* II 0. 12 05, 4.30 éa 4.40 Ha^w 5 Katona Z. 7 15 nZ. 8 Tarka-eat. 930 Brtlnni mUsor. 10.10 nZ.
Kóma 1 30 Kamara Z. 5.30 Éack* te zenekari hangv. 9 Csárdáskirálynő Kálmán 3 felv. operettje.
Varaó 5.25 A 6 Vilnai műsor. 8.15 Skandináv Z.
Kiadja: Délzalai flyornh és U»HMU\' Vállalat Kéanéaytáruaif.
Felelős kiadó: Zala^ Károájr.
Interurbán Ulaloa: Nagytanlraa 78. wu
ZALAI KÖZLÖNY
1928 augusztus 2
Csütörtökön és pénteken 7 és 9 órakor
Két sláger egy műsorban
A rablólovag
Biró Lajos regéDye 7 felvonásban.
Főszereplők: Putty Lia és Josef Schildkraut
A kokaincsempészek
Nagyszerű kalandottörténet 7 folv.
Fősiereplök: ConwayTearle, Normann Kerry
1PBÓHIBDETÉSEK
Az spfóiilrdtéeaak dija 10 ««őt« >0 \'HUr, min dán továbW «ió dtla S flll. Vájár- és larttpoap 10 utAa 80 fillér, minden további mi dija • flll. Sseidán éi pin-
án 10 aaőif tO fillér, minden további itó dili • flll. Clmud i minden vasta-
Ebb bettiMI álló siő kit iiőnak számit-tik. Állást ktítaíknek Wi engedmény.
* klrdaláal éli al»r
•laatMéé.
Kiadó aionnall vagy augusztus 15 Ikl bekOIIOzéare szoba-konyha, előszoba ti mellékhelyiségekből álló udvail lakás -Vöiöimarly utca 36. siám alatt.
PSrkSItkévé a leeismatosabb, liptói turó a legjobb Muuel ti Frledenthálnál. 3314
ÉpaiatQvegazéat, kitteíést legolctób-ban végez Stern Üveges, telelőn l!*> 1446
Város belterületén nagyobb pincét bérelnék. Megkeresés POizse Uyórgy, Csen-gery ut 65. -3734
Kétszobás udvail lakái az összes mellékhelyiségekkel augusztus 15 érc, esetleg november elsejére kiadó Zrínyi Mlklós-ulca 20.__3720
■•iéréaCt keresek azonnali belépésre Kinlisl u. 2/a. I. em. 3735
Kétsaokéa, konyhás lakás mellékhelyiségekkel együtt él egy mUhely kiadó Magyar-utca 10. 3721
Három szobából és mellékhelyiségekből álló magányoa urihéz Sugár-ut 46. alatt november hó 1 re kiadó 3725
Masináit vaagarandák, lalko\'ők, állványkapcsok, keiiléiek minden méretben kaphatók. Szegő Mór, Eolvos lér 2 3570
Egy egyszobás, konyhás lakéa az összes mellékhelyiségekkel kiadó Kákóczl-ulcs 12. _ 34)71
Kétaaobéa tiszta, szársz lakás verandával, november elsejére Klnlzsl-ulca 11. kiadó.__3712
Kétszobás utcai lakás alkov és mellékhelyiségekkel november elsejére kiadó Klnlzal uka 31.____3729
Tűzifa legolcsóbb, erdei ólenklnl garantálva, házhoz szállítva 66 P, blikk vagy gyertyán. Horváth, Eölvöi lér 29. 3730
HéavaaatftnSnak ajánlkozik középkorú nő, esetleg vidékre Is. — Clm a ki-
adóbanL 373I
Polel tUrdőkád nagyon olcsón aladó Nádor-utca 6. .3737
Utcai kétszobás, konyhás lakéa azonnal kiadó Magyar-utca 46. 3738
4 szobái lakéa mellékhelyiségekkel november, esetleg október l-re kluló Bővebbet Relchenteld hentesüzlet, Erzsébet-tér 3.
Egy nép nagy azoba-konyháa lakás összes mellékhelyiségekkel klsdó s»on-nalra. Clm Petőll u. 3.
Telivér vlaalát tanításra vállal, időa-klnt kölyök és kész vizslát elad. vadászterületet rendez, fácánost beállít megállapodás szerint ötvOa Balázs, Klllmán, u. p. Oelie. (Válasibélyeg nélkül nem (eletek.)
wmr MÉZET,
ágytollat, állati bürökét,
vörös- és sárgaréz, cink én ólom hulladékot, vasút, csontot és on-gyot a legmagasabb árban vásárol
8TRÉM B. riAI NAGYKANIZSA,
Erzsébet királyné tér 15. sz. alatt.
Az anyagi gondok nehéz napjaiban,
amikor ugy szólván senkinek a kc-esete nem fedi a kiadásikat
■iép pénzt kereshet
mint fő- vagy mellék-foglalkozással, ha ériékes és érdekis könyveinknek részletfizetéses tcrjeszlís\'re vállalko zik. Mi ugyanis megtanítjuk, hogyan kell eladni könyvekel részletfizetésre. A mi kiadványaink mind márkás, Irodalmi mfivek, amelyeknek terjesztésével tehát tisztességes megélhetést vagy mindenesetre szép meilékjöve-dilmet biztosi hal magának. Még ma irjon díjtalan ismerle\'ő nyomtatványokért, melyekt t szívesen mcgV-üld a
„PALLADIS" könyvosztálya Budapest, V., Alkotmány-utca 4.
Mje m íj noilöilii
gomba és rovarkártevők ellen II
Tutokil unlversatis permetezőszer Nosprsen
Urániazöld Verdola
Elosal Vinol
Sulfarol Thanol
Arzola Almola
slb
Műtrágyák.
Gazdasági-, főzelék , vlr4g-mag»ak
Kicsinyben és nagyban kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF magkcmktdisébto
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság melleit. »,<i Telelőn: 130.
A legmodernebb szerkezetű
ÍRÓGÉP
sz
AEG
legújabb modellje. A legtirl \'sab\'ig\'p.siáTios ujllásstl Megtekinthető a képviselőinél
Fisthel Fülöp Fiai
paplrflzlctében
Nagykanizsán.
Házépítők figyelmébe!
Hgy amerikai építkező vállalat, amely egy magyar építő-vállalattal karöltve dolgozik, adatokat gyűjt arra, vájjon Zalamegyében hány épilkező jelentkeznék az alanli feltételek mellett :
Azon telektulajdonosoknak, akik építendő házuk 10%-át fedezni tudják, a többi építési költségét, tehát a költségek 90"\'o-át fenti vállalat hitelezi 25 évi kb. 10 százalékos amortizációs kölcsön alakjában. — Clsösorban köztisztviselők jönnek tekintetbe.
Az építeni óhajtók és érdeklődök bejelentései „Építkezés" jelige alatt a Zalai Közlöny kiadóhivatalába kéretnek. Bármily nagyságu ház vagy épület felépítésére igénybevehető ezen kölcsön. i]tJ
arans
Adómentes
benzin és petróleum
mindennemű gép, henger, traktor és autóolajok a legelőnyösebben
kaphatók:
Szántó Vilmos és Társai (égnél
■Ttle<on Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22. Benzin- és olajraktár Magyar-utca 58.
MEGHÍVÓ!
Magán- vagy Uiletl Qgy«kb«Dl utaiáiok Alkalmával
BUDAPESTEN
a legkelkmeiebb otthont nvujtja a legelónjrötebb feltételek mellett a KcUtl pályaudvar á(k«iéal oldalával iiambaa levő
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Baross-tér 10.
20"n engedményt kap
inlnt airn lap elóllialója oldó aioba-áralokból, IO00 engedményt kap
otoó ílUiml ámnkból. (KIISdó hiil konyka) 9 pengőt megtakarít
autótail kólla(etl, inert gyalog átJOhal agy part atall a pályaudvarról.
Nálunk otthon érzi magit I 11
EliónodO klliolfilia, ailgoruao caaUdl |<lli|. Saját érdaka
aran elónyók (olylán, hogy okvatlan nllunk aalll-Ion meg. - Klózelci axobamagraodelia lliolatoa
40SI
12147/1928. szám.
Versenytárgyalási hirdetmény.
Nagykanizsa r. t. város tanácsa az iparostanonciskola bútorzatának pótlására nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdet.
Az ajánlatokat az ajánlati feltételekben megjelölt címzéssel 1928. évi augusztus hó 16-án délelőtt 12 óráig a v. iktató hivatalban kell benyujtani, vagy póstán beküldeni. Ugyanott a kiirási müvelet hétköznapokon délelőtt 10—12 óra között megtekinthető és 2 pengő ártérltés vagy postautánvét ellenében beszerezhető.
Elkésve, vagy távirati uton érkezeit, valamint olyan ajánlatok, amelyek a jelen versenytárgyalási hirdetménynek, vagy a kiirási műveletnek nem felelnek meg, figyelembe nem vétetnek.
A városi tanács.
Nagykanizsa, 1928. évi jullus
hó 31 én.
3 M Polgármester.
<«n
Hirdessen a Zalai Közlönyben
nagykanizsai fiókja
Sugár-ut 4. Telefon 338.
Minden külön kOIIsfg vagy portó fílR7ÍniitáHa nélkül elhelyez
hirdetéseket
hárr\'iely bel- vagy külföldi lapban. Beklámterveket készít, izöfegei.
Pia kát i roiáat
vállal helyben és vidéken, belvagy külföldön. Nígykanizsi r. t. város mindui-ucmü hirdetési jogának bérlője.
Magyar Film Iroda rt. Budapest képviselője.
A Mígyar Királyi Belügyminisztérium fordi\'ó osztáiyánik felvevő helye. Bármely nyelvről vagy nyelvre fordítást vállal és belügyminisztériummal hitelesíttet.
Nyomatott ■ Délxalal Nyomda és Lapkiadó Vállalat Készvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
H. értstjam, 175. tsá«
..... ni fi i\' i 1
ÍM. augusztus 3, péntek
ir. 14
fillér
i
POLITIKAI NAPILAP
Szeikesztősía és ktadóhlvsUt: Pö-ut 5. szám. Kuitbclyl tlokkladóhlvstal Kossuth 1
l l.«|o8-u. 32.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
ElöUzetéai ifi: egy hóra ■ pengő «0 flUér
A patkányok menekülése
Megtörtént a nagy lépé*, Románia Ugidtutatlí nul ügyes külügyminisz-lere lemondott. Méltán kérdezhetné ax ember, bogy mlérl vonul vissza a román külügyek vezetésétől, hlsxen ax intrika és rosszakarat segitiégé-vel külpolitikai pályáján saját orsiága izempomjíból .sikereket" aratott, ami p-dig egyénitégét Illeti, arról el kell ismerni, hogy ügyet diploma-Iává \'eszik. éa most mégis az erö-szak kegyeiméből dicsőségesen uralkodó Btailanu kormányából kiválik TUulescu és elmegy Londonba nagykövetnek. Hiszen a londoni nagyköveti állás sem tartozik az utolsók közé, de egy külügyminiszterié^ mégis ciak többet jelent s hegy TUulescu ezeknek ellenére is Londonba vágyódik, annak küldi okai kellenek, hogy legyenek.
Már régóta nyiit titok egész Európában, bogy Romín ában, dacára az ország természeti kincseinek, nagy beíiő bajok vannak. A koriupcióra éi aljasságra felépített urtlmak, amelyek egymástól lefcf.ljebb csak abban különböznek, hogy mindig más ét más izemének vágják zsebre a különböző hasznokat, te\'jesen aláásták a kü föld előtt az orizág hitelét. Igy történt azután, hogy a bár rónán nemzeti vagyon óriási értéket képvisel, a kölcsönért szaladgáló román megbízottak a küifóidön meglehetős hideg fogadtatásra találtak s most, amikor végre ugv látszik sikerült nyélbe Otni a 250 millió dolláros kölcsönt, ennek a feltételei olyan súlyosak, hogy Bratlanu legutóbbi beizámolójában nem ii m:ii a kölciOn részleteire kilerjeizkednl. A B atlanu kormány maga ii sejti, hogy nap|ai meg vannak izámlálva s ax a mérhetetlen nyomát, amely a nemzeti parasxtpárt ellenzéki politikájában megnyilvánul, előbb utóbb távozáira fogja kényszeiltrnl B alia-nuékat, hlsztn a bukás teljesen meg okolt is lenne, nemciak az előbb említett mérhetetlen korrupció, hanem épen Manluék erőteljes akciója folytán is. Az azonban eizük ágában tincs a liberálisoknak, bogy végleg kiadják a hatalmat a kezükből, szerelnék a jövőt ugy biztosítani, bogy valaki közülük legyen az eljövendő miniszterelnök, vagy az esetleges mátik kormányban Is megfelelő miniseiért tárcákat biztosíthassanak maguknak.
TUulescu tehát az az első patkány, amely elbagy|a a sűlycdő bhjót s bogy épen ő megy Londonba, erre elég magyarázál az, hogy egyrésit amúgy is mrgtarlotta külügyminisz-lersége ideje alatt is londoni nagyköveti á lAiát, másrészt pedig a B a-lianu-kablnet kétségtelenül legtehetségesebb tag|a. Az 6 kilépése tulcj donképen előjele annak az összeomlásnak, amely minden valószínűség szerint a Bratianu-kormány sorsa lesz előbb vagy utóbb, mivel azon-
ban Romániában úgynevezett parlamenti váltógazdaság van, vagyis a miniszterelnöki és miniszteri lárcák mindig csak egy pár személy közö\'t cserélődnek ki, a liberálisok előkészítik a maguk tzámára a bukásból való későbbi felemelkedés lehetőségét. A legközelebbi genfi ülésszakon tebát már nem lesz szerencsénk
TUulescu urboz külügyminiszteri minőségben, ne gondol|uk azonban, hogy továbbra is nem marad Magyarországnak ugyanaz az aktív ét ve-nedeTmei ellen lile, mint eddig it volt. Minden |el azt paranctolja, bogy az ő londoni működését a magyar diplomácia igen nagy figyelemmel kísérje és még Idejében tegye
meg azoknak a sakkhuzátoknik az
elhárítására a kellő intézkedéseket, amelyekkel TUulescu bizonyára nem fog késlekedni.
Külügyminiszter vagy londoni követ teljesen mindegy^ Miíyarország-hox való viszonyában TUaktcu az fog maradni, aki volt: kérlelhetetlen ellenség.
............................ .
Ónálló
horvát parlamentet követelt Zágráb népe
Korosec beterjesztette kormánynyilatkozatát A jugoszláv sajtó szerint a tegnapi nap sorsdöntő volt — Az angol közvéle.nény a jugoszláv helyzetről
Megindult a harc Belgrád óa Zágráb kBzdtt
Belgrád, augusztus 2 A szkupstina mai ütésén a kormányelnök kormány nyilatkozatot olvasott fel. A kormány rövid működési Ideje alitt csupln az állampolgárság és a kü földi egyezmények ratifikálásának ügyét aka\'ja elintézni Utána feloszlik a szkupstina éa a kormány lemond. A többség elitéli aiokal a képviselőket, akik a junlus 20-iki események miail távol tartják magukat. Ez az Ogy nem a szkupslinára, hanem a blróaágra larluiik. Majd uj alelnököt választottak s az ellen javaslatokat elvetették.
A kormánynyilatkozat hangsúlyozza, hogy az állami tiazl-viselök rendjét megfog|« tisztítani az oda nem való elemektől, igyekezni foga gazdas/g! It :lyzetet megjavítani, folytatni fogja a tárgyalásokat kereskedelmi szerződések megkötése végett. Minden állammal ki-kánja fentartanl a |óviazonyt és a szomszéd államokkal barátságos együttélésre törekszik.
A junius 20 ikl gonoszletlért csak egy embert lehel felelősié tenni és ez a bíróság előtt fog lakolni. Azok a horvát testvéreink, — mondotta Korosec, — akik ezt eddig nem látták be, el fog|ík ismerni, hogy leslvérnépek kOzött nem szabad szakadékot teremteni és bogy az a sajnálatos esemény nem lehet akadálya a konstruktív munkának az egységes államban.
Belgrád a centralizáció, Zágráb a decentralizáció Jegyében indul harcba
Belgrád, au$. 2 Az egész sajtó egyöntetűen megállapítja, hogy Jugoszlávia további fejlődésére Belgrádban és Zágrábban két ellentétes Irányt jelöltek meg. Belgrádban a centralisztikus rendszer szelleméten,
Zágrábban pedig az alkotm/nymódosítás és decentralizáció legyében. A Vrema azt Írja: A tegnapi nap sorsdön\'ő volt, meri kezdetét vette a barc Belgrád és Zígrább között. Kormánykörökben az a felfogás, bogy
a pnraszldemokratlkus pártszövetség tulment a töi vényes poli-ttkal küzdelem határain
azzal a határozatával, amelyben a parlament döntéseit törvényteleneknek és érvényteleneknek nyilvánította és az állam mai alkotmányát megszűntnek |elentette ki.
A kormány álláspontja folytat ja a V;ema, az, hogy az állam érdeke mindenekelőtt és ettől uem engedi magát semmitől eilérittetni.
Ha akármilyen kísérlet Is történne az állam pilléreinek megingatására, akkor olyan kíméletlen harc és szenvedélyes küzdelem keletkeznék, amilyent a horvátok sem kívánhatnak, mert az ö létérdekük épen ugy forogna kockán, mint jugoszláv Iáé.
önálló Horvátországot követelt a zágrábi nép
Zágráb, aug. 2. A demokrata-paraaztpártl szövetség határozatait a Sráborban tartott ülés ulán Predavec alelnök kihirdette a Márkus-lércu, amc\'yet óriási tömeg ellepett.
A nép nem volt megelégedve, békétlenkedett és hangosan kiáltotta, bogy az kevés.
Horvát parlament kell, önálló l Horvátország I
kövelelték, mire Predavec a néphez szólva hangsúlyozta, hogy
frázisokkal nem lehet harcot folytatni,
ez az első lépés, amelyet követni fog a többi éa ami ma nem történt meg, az holnap megtörténhetik
A beszéd megnyugtatta a n\'pet, amely ezután békésen szétoszlott.
A Jugoszláv helyzet .zátonyra jutott — írja az angol sajtó
London, aug. 2. Angol Upftkn-tések szerint a jugouláv helyzet zátonyra |ufott, A kormány nem keresi a horvátokkal a kiegyezést, hanem összehívta a pirlamentet a horvátok nélkül, ami
egyenesen kihívás. A kormány uj váliiztásokat Ir ki és kormányt alakit ugyancsak a horvátok nélkül és eröffakkai fenye-getödzlk. A Diyll Mail Írja: A horvátok között az utotsó nspjk eseményei óriási izgalmat keltenek.
Most látszik meg, hogy egy ország milyen súlyos helyzetbe sodródhatlk, ha annyi a nem zetlsége és oly sok . államból harácsolta össze területét. A lap véleménye aaerlnt ennek be kellett következni. Nyugalom.egy oly országban, melynek tízezer nemzetisége van, nem lehet.
Megint rosszabbodott Radlcs István állapota
Belgrád, aug. 2. Zjjerábl jelentés szerint Radlcs István\'\'Illápóta Ismét rosszabbodott. Dr. Qu«stek. bétái és dr. Hodjids belgrádi professzorokat hívták betegágyához.
A cseh maJmok hamisítják a magyar lisztet Budapest, aug. 2. Csckonaági malmok leszedve a magyar lifates-zsákokról a címkét, aajit losaa ml-nöségü lisztjeikre fdggeszfették azt fel és e*zel alá ásták a magyar liszt jóhirét. Moat a külügyminisztérium — kihez a sérelmet szenvedett békéscsabai malmok orvosiátért fordullak — utasította a mahOokat, bogy tegyenek feljelentést a cseh hatóságoknál.
HALAI ROXLONY
1P» augatzlut 1
Dereng a magyar sikerek napja irai olimpiáezon
A kanizsai dr. Mező Ferenc nyerte a szellemi olimpiász világbajnokságát
Szepes 2. lett, Dany Baba 6. Rozgonvi 9. — Egy japán, két német, egy francia, egy svéd és egy finn világbajnokságot hozott a* csütörtök
Barsi bekerült a 8-pa döntőbe
Amszterdam, lugusztui 2 (Éjszakai rádiójelentés) (A Zalai Közlöny külön tudósítása) Ma délelőtt az evezőt-vertenyek kezdődtek meg. A magyar Szendey szkiff ben fölényesen győzte a dán Schwarzol. A modern pentatlonban a 20 ai döntőbe Filótds magyar bekerült.
Amszterdam, augutzlui 2. (Éjszakai rádlójelentis) (A Zalai Közlöny külön tudósítása)
Gerelyvetés, döntő Olimpiai bajnok: Lundquist, svéd, 66-60 cm., 2. Szepes Bili, magyar, 65-26 cm. élete legjobb formáját dobta ki. E\'ső dobásban kilépett. Második dobása 65 03, harmadik dobása 65 29 volt. A döntőben minden dobása 63-65 volt. 3 S unde, norvég, 63 97, 4. Lilike, f.nn, 63 66, 5. Scoiak, német, 63 40, 6 Panttilít, finn, 63 20.
Hármasugrás, dőntő Olimpiai bajnok: Oda, japán, 15 25 cm., 2. Cuy (? ?) 15 17, 3. Tuloe, franda, 15 15, 4 N arabi (? ?) 15 01, 5. Tulikours, finn, 14 70, 6. Jaróinen, finn, 14 65. Molnár, magyar, 13-14 között ugrott, de a döntőben oly sikertelenek voltak ugrásai, hogy kiesett.
1500 m. síkfutás Olimpiai bajnok: Larva finn 3:53-2 mp. 2 Lidoumegue francit. 3. Purje finn. 4 Wichmann német. 5. Etilt angol. 6 P. Martin svájci.
A győztes Lírva maga elölt en-gedts a tártalt, de taktikus volt ét a finisben irtózatos tempót diktálva leifalta a többieket.
800 m. hölgy síkfutás döntő Olimpiai bajnok: Radtke német 2: 16 8 mp. világrekord. 2. ititomi Japin. 3. üsntel tvéd. 4. Tompson Ctnada. 5. Rotenberg Canada. 6. Mac Daniid USA.
A cél után a hölgyek mt|dnem mind összeestek. Ezzel is bebizonyosodott, hogy hölgyeknek nem való olimpiászon az ilyen hosszú táv.
Tőr egyéni döntő női Olimpiai bajnok : Mayer német 7 győzelemmel. 2. Freemann angol 6 győz. 3. Ojlker német 4 győz. 4. Sonnheim 3 győz. 5. Diniell angol 2 tusaránnyal. 6. Dany Baba magyar és Addamt belga 2—2 győzelemmel ét egyenlő tuuránnyal. 7. Bojta holland 2 győz. legrosszabb tusaránya volt.
Férfi tőrvívás egyéni, döntő Olimpiai bajnok: Gaudln, francia 11 győz, tuuaránya 00 : 00. 2. Ctt-mlt, német 9 győz. 49:29 lutttrány.
3. Oandini, olasz 9 győz. 53 : 36.
4. Pulitti 8 győz. 51:25. 5. Cttliau, francia 7 győz. 43:32. 6. U u, belga
7 győz. 42:41 7. Ctzzera, olatz 4 győz. 00:00. 8 Pitolottl, olatz 4 győz, 40:48 9. Rozgonyl, mtgytr
Barsi a 400-as
Amszterdam, aug. 2. (Éjszakai rádiójelentés) (A Zalai Közlöny külön tudósítása)
400 m. síkfutás előfutamában a X futamban eltő lett Barsi magyar 55.6 mp/el. Barsi 80 ítéteirel győzte le a mtx.kól TibsrJit. Rendkívül sportszerűen futott. A közönség ntgy óvációva\' fjgtdta a kiváló iportiramt.
Magdics magyar 4 méterrel verve maradt a XII futamban Oelttler osztrák ét PdU\'en holland mögött.
3 győz. 33:51. 10. Ducrel, f ancla 3 győz. 36:48. 11. U^gla, svéd 2 győz. 12 L-wis, USA 2 győz. 00:00
döntőjébe jutott
Gerő Mór magyar a XIV. futamban a 300 méterig jól birti. Olt vitz-izaeiett ét öt méterrel a 3 ik lelt, igy kiesett.
400 m. síkfutás középfutam
At V. futamban Barsi magyar 2 Ik lelt 49 mp.-ccl Bacbler német mögött. A sárinál Barsi ben\'ragid\', de aztán belejött és BJchlerre ragadt, aki ctak a finis előtt ludta lerázni magáról. Mikor Barsi látta, hogy 2-lkntk biztosan bent van nem is erőltette magát, miutái a 2 ik hellyel kvalifikálta magát a döntőbe.
Birkózóink óriási sikere az első napon
Amszterdam, aug. 2. (Éjszakai
rád ló Jelentés) (K Zilál Közlöny külön tudósitáta) A délutái kezdődöli birkózátban Keresztes magyar mátfél perc alatt két vállra fektette a luxemburgi Djumonlol. Zombory
Dr. Mező Ferenc a szellemi olimpiász
magyar pontozátsal győzött görög ellenfele ellen. Kd/pdthy 7 perc alatt tuisal győzte le egyiptomi ellenfelét, Kamellait. A löbbi birkózások holnapra maradtak. Mint láthatjuk léhát az ösizet eddig induil magyar birkózók győzlek.
bajnoka
Amszterdam, augusztus 2 (Éjszakai rddlójetentés) (A Zalai Közlöny külön tudósítása) Ma délután hirdették ki a ttadlonban a szellemi olimpiász eredményét, melynek gyJz-tete: dr. Mező Ferenc tanár, a kiváló magyar sportlró, Nigykanizsa szülötte lett, akinek nagyszerű írásait gyakran o\'vashstta a közönség a Zalai Közlönyben lt.
Dr. Mező Ferenc az ,,Ollmplászok ettlkája\' címmel irta meg bajnok-tágot hozó müvét. A kihirdetés után
eltőizben felhúzták a magyar lobogót a ttadión főárbócára. Ugyancsak felkerült a magyar trikolór a máto-dlk árbócra is S repet második helyéért, ami frenetikus hatást váltott ki a közöniégből.
Amszterdam, aug. 2. (Éjszakai rádiójelentés) (A Zalai Közlöny külön tudósítása) A jdcht-vertenyben a magyarok a hat méteres vertenyben a tizedik helyen, mig a 12 lábasban UhI magyar versenyző szintén a 10. helyen végzett.
Hatvanezer embert tett hajléktalanná az oroszországi ár viz
Tízezer ház romokban hever — A tóklól forgószél és szőkőár pusztításai — Jégeső és árvíz Olaszországban
Moszkva, augusztus 2
Az Amur és a Seya folyamok vidékén pusztító árviz eddig körülbelül tízezer házat döntött romba. Nyolcvan falu I ikosságát teljesen ki kellelt lakoltatni. A hajléktalanok tzáma hatvanezer.
London, aug. 2. Toklo fölöli tegnap borzalmat tájfun vonult el, amely ugy anyagiakban, mint emberéletben óriási kárt okozott. Az első jelentétek tzerint a forgótzél ét tzököár puiztitásának tizenkét ember esett áldozatul. Valóizinü azonban, ho^y ez a szám még nagy mértékben emelkedni fog. Az anyagi kárt mátfél-mlllló yenre bectüllk. Az altcto-nyabban fekvő városrészekben raé-termigann állott a viz. Több mint ezer házból ki kellett lakoltatni az embereket
Milano, aug. 2. A féltő E\'tch völgyében tegnip iimét bevet jégverét pusztított A Puiterthil hegyi patakjai mindenüit megduzzadtak s árvízzel fenyegetnek. Siebeneich ét Miit környékén a légverés teljes óra hostzaf tartott és óriási károkai idézett elő a szőlőkben. Togla és Coriina a\' Ampezzo között hegyomlás történt.
A piaristák uj házfőnökei A juliutban megtartott plaritla-rendi káptalan a következőket vá-laiztotta meg az egyet rendházak
finökeivé : Németh Jenőt Budapestre, Lukács Józstfít D.-brecenbe, Nozsgay Rezsőt Kecskemétre, Mátrai Janott Magyaróvárra, Hannlg Istvánt Mer-nyére, Eberhardl BJát Nagykani-zsára, Huber Imrét Sátoraljaújhelyre, Tihanyi Bílát Stegedre, Magas Mihályt Tatára, Gombos Antalt Vácra él Orbán Jánost Veszprémbe.
Megjelent az első balatoni müvész-levelezőlap sorozat
A Balatoni Kaltanupra Sassné Farkas Böske képeiből két balatoni sorozatot készítettek
Keszthely, iugusztus 2 Egész Diinánlul, sőt az egész ország érdeklődése előzi meg az augusztus 5 lkl Balatoni Kulturnspot. Hatalmas rendezési apparátus van állandó müködésb;n, hogy minél impozántabbá legye a Balatonnak és a Csonka oruáfcnak ezt a nevezetes ünnepéi. Az űmepélyek grandiózus programjába Illeszkedik bele Sassné Farkas BísVe, Nagyksnlzss fes!6mtl/észnö|e, kinek nevét a nagy budapesti tárlatokon, a Balatoni Kiállításon, a Műcsarnok tárlatain, a legutébSI Tavaszi Tárlaton fellUéit keltett képel ma már ortzágot viszonylatban lt ismertté felék, Minthogy p:dlg a mai magyar fetlő-generáció között Sastné a íegproduk-livabb rajongója a Magyar Tengernek ét sikerei legszebbjeit lt balatoni képeiv;l szerezte, — örömmel kell regi izlrátnunk, hogy a Balatoni Társaság a Balatoni Kulturnspil ét Sattné Farkat Böske nagy pernp:k-tlváju művészetét hitználta fel arra, hogy megjelentette az első művéul balatoni levele zőlap-torozalot.
A sorozat két kit füzetben S issné tlz legnagyszerűbb balatoni tájfest-ményínik reprodukcióit tartalmazza, a Zalai Közlöny nyomdájának tet-stetős és praktikus kiállításában. J Kritikánk helyett álljanak ilt dr, báró Wlasslcs Tibornak, a Balatoni Társaság ortzágot elnökének szavai, aki a kivetkező ajánló sorokat irta a most sajtó alól kikerült fűze\'ekelé:
„Sassné Farkas Böske, a magyar tenger lelkes és nagy tehetségű rajongója, Ime valóra váltotta az én régi, kedves eszméimet. Megszületett végre a balatoni művészi levelezőlap.
IhleMlséggel, bensőséges szeretettel és tökéletes művészi tájisme-rettel alkotott rajzok ezek, amelyeken lelkemből ajánlok a magyar közönség megértő pártfogásába.
Balatonfüred, aug. hó 5 én.
dr. báró Wlasslcs Tibor a Balatoni Társaság országos elnOJtt\'
Síigtiget, Kisfaludy és a Siegedy kuris, a várromok ét festői öblök, a tihanyi félsziget, Szegedy Róza négyes nyárfái (miket egyűlt ültelett Kisfaludy Sándorral), a Badacsonyon levő Rózsikő (a szerelmesek zarándokhelye, ahol Kisfaludy eljegyezte Szegedy Rózát), a szigligeti vár lovagtermének romjai, a Sientgyörgyhegy, Ciobánc, a keszthelyi öböl, s gyeneti köfijtS ptnirámáji), a szigligeti vártorony, Badactony és a fonyódi hegyek sorakoznak Sassné mg/Szerű művészettel megfestett képein, melyekből egy müvétz lélek Balaton-imádata bontakoztatji ki megmaradt magyar földünk legcsudá\'atosabb panorámáj it. A képeket a Balatoni Kulturnap alkalmából az egész Balaton vidéken árusítani fogj lk.
1098. ju«m«üi» 3
ZALAI KÖZLÖNY
Harc az eáflvlzért életre-halálra
Lopták ti mtraron ősszegyfijtött esővízéi: — villamos áramot vezetet bele, ami majdnem agyon-
DtOlte h .Ismeretlen tett\'st"
Negykaahaa, augusztus 2
A kanizsai rendőrség olyan bűnügyben folytatta le a nyomozást i nspokba*. arai még > aok furcsa-tághoz izokott krlmlnallstákat li nsegleptr. Az Qgy ma már a klr. bflnleiő járásbíróság előtt feksz k aktákban és caupin könnyű tesilsérté* a dellklum, aminek okozásával vádol-jtk a feljelentett egyént, mégli az Qgy körülményei páratlanok a mz-gok nemében és megérdemlik, hogy résstatesan kiáltoztunk vtlak.
Bódls György rendőrőrmealer egy udvaron lakik a Teleky-ut 27. száma házban özv. SzaM Andrásnévat. Hivatok még sok lakó van ezea az udvMOv.efcoi nem lakik ott a házigazda. Mint nstnden sok lakóval bíró udv^mo, rnea Is szoktak nézeteltérések lenni a lakók kOzött. Mindenki, aki már volt lakó, fudjs, hogy milyenek ezek a .nézeteltérések*, melyek olykor igen nagy cietepaté-kat eredményeznek.
Igy tértek el a nézetek a Teleky-ut 27. számú házban is, abol legújabban az irányban különbözek Össze a lakók, bogy az ingyen égi áldást, az esővizei ki fogjt fel. É t-belő, ha ebben a szárazaágban, mikor visinup mégis volt egy jó kiadós eső, mindenik lakó sietett valami edény! tartani az eresz alá. Az esőviz-felfogási versenyből győztesként özv. Szabőni kei alt ki, aki rgy bstalmas plébkáddal (ele esővíz boldog tulajdonosának mondhatta magát.
Péltékeny goadd.l is őrizte esővizét ét nigy vol! bosszúsága, mikor rájött, hogy éjnek idején, de nappal is, mikor nem vigyázott eléggé .Ismeretlen lettesek" alaposan belemerlek drága égi áldásiba. Bodls Oyörgy rendőrőrmeater feleségének ugyan megengedte bizonyos mértékben, bogy az esővíz kontingensből használjon, dt rajta kivűl senkinek nem adott a drága nedűből, mely a maga réJzöld színével biztos nyugodtsággal minden hullámzástól mentezen terpeszkedett szét a pléhfürdő-kádban.
A történet továtbl során özvegy Szabóni mégis azt tapasztalta, bogy estétől reggelig igen apad az esővíz, amit a tegjobb akarattal sem lehelet! a nagy kánikala rovására Írni, hogy •■in esőviz megunta volna löídi boldogságát éa pára alakjában fel-szálldogált volna a mennyek felé.
Nem. Ez nem történt meg abban a mértékben, ahogyan az apadás Ittseott a kád szélén, de a tulajdo-bebizonyosodott, hogy engedélyeikül merik a drága lét, aminek megakadályozására aztán özv. Szabó-né fia, aki aechanlkua, „zieniálU" l»»et eszelt kJ.
A káxba bevezetett villanydrótból totangos veaetéket SKckesstett, mely gombnyomásra a plétftááfaa iramot
engedett. Omdoiták igy elriaaazák az esőviz után sívárgókat.
A villanyvezeték igen nagyszerűen működö t. H igy miiyjn nagyszerűen, azt mindjárt Bódls O/örgyné saját kárán li piszlalla ki. Ugyanis egyik délelőtt fogta a mosdótálat ét miután Siabóné neki megenged\'e volt, bogy hisználjon az esővízből, mélyen telemerte a kádból.
Abban a pillanatban, mikor a mosdótál hozzáért a plébkádhoz, a rendőrőrmealer feleségét Irtózatos erővel villanyáraműtéa érte, ugy, hojy a tálat kihajtva kezéből, elbal-ványu\'va Osszeeseit. A többi lakók siettek segítségére, majj orvosi hívtak, miután erőaen hatolt a szivére az áramütés és félni lehetett komo lyatb következményektől.
Természetesen a villanyárammal oHalmazolt euőviz eae\'e óriási kon-slernádót keltett a lakók közölt és három délutáuon keresztül az egész u\'ct erről henzélt.
Bódls 0>örgy őrmester p\'dlg, amin! megtud\'a, bogy felségével
mi történt, azonnal megtette feljelenlését a rendőrség bűnűgyl osztályán, ahonnan egy detektív szállott kl a jelzett házhoz és megállapította hlvata\'osan is a tényállási.
A nyomoiás lefjytalása után az ü?y sk\'áit áttették a kir. büntető járásbírósághoz, mely könnyű leatl-s értés cimén indit eljárást özv. Szabóné, illetve az ellen, aki villamos árammal bélelte ki a plébfürdő kádat.
Az eső\'lz háború most mégis elei endesedik, mert mini értesülünk, Szabóék hajlandók a gyógykezelle-tési kőlls*get megliz :\'n\' csak BMisék vonják vissza a feljelen\'ést.
Terméizeteeen a rendőrség azonnal utasította Szabóékai, hogy a pléhkádból a villanyáram vezetéke! szereljék le. Sreiencse, hogy az ereiből kifolyólag súlyosabb azerencsét-lenség nsm történt, mert mindenki ludja, hogy vlzea kézzel vlllamos-áramot érinteni milyen életveszélyes dolog.
Vass miniszter is elfogadta a zalai dalosverseny fővédnölcségét
Nagykanizsa, augusztus 2 A szeptember 8 Iki nagy zalai da-losűnnepre lázaa késtű ődéssel vár Nagykar iisa, melynek falat közt most már harmadszor fog versenyre csendülni Zfli dalárdáinak Isteni, Hazát és magyar kulturát dlciőitő sav.r
Az Idei dalosverteny d szvédnfkel József főherceg és Bethlen István gri* f miniszterelnök. A fővédnökség sorában a zalai és nagykanizsai no-tabllilásokon kívül az oiszágos köz-
élel legnagyobbjai! is sikerűi! megnyernie a Zilavármegyei DjIosszó-vetség elnökségnek.
Ma Vass józsei dr. népjóléti miniszter leveie érkezeti meg sz elnökséghez, azzal az örömteli híradással, hogy a miniszter a dalosverseny fővédnökségé! kész örömmel e\'fo-gadla. Kdllay Tibor dr., mint Ismeretes, ugyancsak fővídiöke a dalosversenynek és min! ilyen, szeptember 8 án Nag>kariziára érkezik.
Kilenc csendőrőrsöt szüntetett be Zalavármegyó-ben a belügyminiszter
Klskanlzsán a csendőrség helyett az államrendőrség veszi át a közbiztonsági szolgálatot
Nagykanizsa, augusztus 2 Tegnap röviden beszámoltunk arról, hogy a belügyminiszter véglegesen beszüntette rendeletileg a nagykanizsai csendőiosz\'ály parancsnok -sagot, am ly szeptember elsejéig liquidél. A csendőrosztállyal együl! felszámol és megszűnik a fémlp\'ri Iskolában e\'helyezell csmdőrségi gazdasági hivatal és raklár, ami! azin tén Zalaegerszegre oazlanak be.
Ma vett értesüléseink szerint a mostani állalános caendőrségi leépítések kapcsán.
Zalavdrmegyében a belügyminiszter az eddigi 44 csendőrőrsöt 34-re apasztotta,
vagyis összesen 9 őrsöt szűntetett be. Igy a kanizsai csendöroaztály-pirancsnoksághoz tarlozó Kiskani-zaa, Puszlaniagyaród, Zilaszenlml-háJy, azu\'án a keszthelyi azárnypa-rancanokaághoz tartozó Zilaapátl és Zslaszántó őrsöket, úgyszintén a tihanyi megerősitelt csendőrkülönítmény!. A többi leépítet! őrsök a zalaegerszegi esendő/osztályhoz tartoznak.
A likvidálás, Uletve a pénzügyi
felszámolás és a rendelet végrehajtása sz egész vonalom máris folyamatba tétetett.
Az osztdtybe\'züntetés folytán I törzstiszt. 3 tiszt, 11 Irodai munkaerő távozik Nagykanizsáról,
beleérive a gazdasági hivatalt.
A személyi diszponálások a következők : Ruttkovszky Oyörgy őrnagy szeptember 1 tői a mlskolczi csendőriskolához főparancsnoknak, Láday István százedoa szárny parancsnoki minőségben Keszthelyre, Schlck Lénárd őrnagy s gyalogh:dosz\'ály-boz Ztlaegerszegre, vitéz Vass István főhadnagy eddigi helyettes szárnyparancsnok Nagykanizsán a II. alosztály oktató tisztjévé; Kollár Pál százados, a kanizsai csendőrségl gazdasági gazdasigi hivatal főnöke Székesfehérvárra hisonló minőségbe és Malomsoky László főhadnagy segédtisztjévé Zalaegerszegre helyeztetett át.
Ruttkovszky Qyőző őrnagy, csen-dőrosztály pirancanok szeptember l-ig marad Nigykanizsán, amikor la
a rendelet érteimében elfoglalja uj helyé! Mlskolczon.
Ruttkovszky parancsnok 1925-ben kerül! Abaujból Nigykanlzsárs és llt értékes q jailtásalval, széles látókörével, kiváló szolgálati teljesítményeivel, megnyerő modorával caak-himar a város társadalmának legnagyobb becsülését vívta ki. Távo-záaa érzékeny vesztesége a nagykanizsai társadalomnak.
A kanizsai gyorsvonat elé vetette magát egy városi számvevő
A mozdony lefejezte az ön-gyilkotl
Nagykanizsa, augusztus 2 Megdöbbentő tragédia játazódott le tegnap délután a szombathelyi teherpályaudvaron. Egy aktatáskát, url külsejű férfi Idegesen sétált a teberpályi udvar u\'.testén, mintha várna valakire. A vasutasok felismerték benne László József vátosi számvevőt, azért nem is szólították meg.
Nemtokára, amikor a robogó nagykanizsai gyorsvonat a teherpályaudvar felvételi épületéhez ért,
László József számvevő elugrott és fejjel a vonat mozdonya elé
vetette magát. A mozdonyvezető crak a legutolsó pillanatban vette észre a borzalmas tette*, azonnal fékezett és mintegy ötven métet nyíre a katasztrófától sikeralt is neki megállítania a gyorsvonatot.
László József azonban ekkor már halott volt, feje borzalmasan szélroncsolva sok méternyire a törzstől.
A megindult vizsgálni kétségkívül megállapította, bogy öngyilkosság történt.
László József felesége és gyermekei éppen fflrödlek a folyóba, amikor a tragédia blrél az egyik rendőrőrszem neki meghozta. A szegény asszony eszméletlenül összeesett, ugy, hogy autón kellett lakására szállítani.
Hogy miért lett öngyilkos László József, eddig még biztosan nem sikerült megállapítani.
Előfizetőinkhez 1
1928. évi augusztus hó l-jével uj előfizetést nyitottunk lapunkra.
Kérjük tisztelt előfizetőinket az előfizetés sürgős megújítására, nehogy ■ lap küldésében fennakadás történjék.
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Helyben és vidékre:
/ hónapra ......... 2.4Ü pengi
l/a ívre............... 7.20 .
Ví ivre............... 14.40 .
Külföldre:
1 hónapra ......... 3.60 ptngó
lti évre............ ... 10M ,
Vl ivre............... 31.60 .
Mozgószlnházak
Városi Nagymozgó. Még ma pénteken estekét slágert .A rabló-lovag", Biró Lajos regénye 7 felvonásban. Főszereplők: Putly Lia és Josef Scblldkraut. — ,A kokain-csempészek*. nagyszerű kalandortörténet 7 (elvonásban. Főszereplök: Conway Tearle és Normann Keiry.
Ml ki KÖIJ OUT
A nagykapornak! gyermekrabló artistanőről megállapították, hogy még egy gyermeket hurcolt el
A nagykanizsai detektívek Is hajszolták a gyermekrabló nót de eredménytelenül - Országosan körözik - Valószínűleg Budapest felé vette útját N»gyk«niiM, augusztus 2 | kei Is elír pia valahonmn. Célját 11 E?yik minapi számuiikbin megírtuk, hogy Nigykapo:nak községben egy artistanő, aki hegedűvel produkál\'a magái, elrabolta Ball ]">■ zstf oltani gazd tlkodó nyolc éves Te éz nevű leánykáját. A gyermek-rablásl a szökés aillstanö, aki 24-25 évesnek lá\'szolt, o\'yan időtájban kövelle e\', mikor ludla, hogy a föld-mlvesnép nincs beDt a faluban, hanem a mezőn dolgozik.
Cuko ral magához éd:igelte a gyermeke\', akivel azlan az esteli órákbm el Ont.
Édhető volt a csslédspj megdöbbenése, mikor bebizonyosodott, hogy gyermekéi elrabolták. A csendőrség npgy rppará\'ujíal fcgoll a nyomozáshoz és ennek torán szenzációs tndményt ért el. Megállapították, hogy sz artistanővel voll még egy nyolc évesnek la szó leáDyka, aki hegedüjit vitle utána. Minden va\'ó-szinüség szerint a nö rzl a gyerme-
lelöleg, hogy mit akart a serdületlen kislányokkal, nem Uhet felievésekbe bcciátkozri. Valószínű, hogy cirkusz számára lop a a kit ártatlanságot, akikel i békéf, nyugodt szülői házbil a nélkülözéseknek ve-lett elébe.
A ragykapornakl csendőrség köröző levele a gyermekrabló artistanő személyleirásávsl együtt megérkezett a kanizsai rendőrségre is, ahol a detektivcsoport azo nil megkezdte I nyomozást. Végig rszzIázták mind azokat a helyeket, ahol ilyen vándorkomédiások tanyázni szoklak, de sehol sem ju o tak nyomára, Nem valósjiK\\ hogv N igykaniziára mérésiéit volt jöfiol a szőke nö, H-káhb feltehe\'ő, hogy Budapest felé ve le ut|á». — Különben a csendőrség .körözését vslamenr.yl hatóságának, igy a bud pesll föktpitányságcak is, megküldték és ez talán fényt fog d\'ilt nl a Ryermcktolvaj hollétére.
NAPIHÍREK
NAPIREND
Augusztus 3, péntek
Római katolikus; Islván vt. I\'rolest Hermina. Izraelita: Ab. hó 17. Nap kel reggel 4 óia 40 perckor,
nyugszik délután 19 óra 31 perckor. •
Városi Nagymozgó. .A rablólovag" Bíró Lajos regénye 7 lelvonásban. — ,A kokaincscmpísiek\\ nagysaeiU ka-landoililm 7 lelvonásban.
Mftjlrá*
A na(ykanizsai meteorológiai meg-figyelő jelentések: CtUtörlökon a himir-aftW\' Heggel 7 órakor -f22, délután 1 órakor +31 7, etlt 9 órakor +18.
MMxtf: Reggel és déibrn le liós, este tiszta égboltozat.
StéUr íny i Reggel és délben Délkelet, este Északkeleti szél.
A Mrteoi olófjlil Intézet lelentésí szerint északnyugati szelek, zivataros esók és hótUlyedés valósiinU.
— Személyi hírek. Szabó Lsjos dr. kir. ügyészségi elnök tegnap Oleicbeabergbe u\'azotl kél heti tar-tóikodáira. — D.\\ Kid\'ky István fő-jfgyző megkezdte nyári szabadságá\', melyei Balalonberényben lölt. — Dr. Sabjdn Q^u\'a polgármester bu-dip:sll útjáról visszaérkezett.
— Kinevezés. A földművelésügyi miniszter dr. Liplay Kálmán mérnököt a nsgykinizsai folyammérnöki hivatalhoz segédmérnökké kinevezte.
— A klskanlzsal iskola átvétele. Az újonnan épült kiskanlisal állami elemi Iskola hivatalos átvétele már a legközelebbi időben megtörténik és az uj iskolai évadra már ál is adják rendeltetésének.
— Jótékonyság. A csapi Szommer család koszorumegváliás ciméi 21 pengő 25 fülért adományozol! a Jó-zaef kir. herceg Szanatórium Egyesület nagykanizsai fiókjának, miért ezúton mond köszönetet a fiók vezetőség.
= Orvosi hlr. Dr. Kahdn Imre fogorvos sz. bidságra uiazott és rendelését szeptember elején folytatja.
— A rendöröknek usznl kell tanulni. Belügyminiszteri rendelet szerint suguiztus 1-től kezdve a rendörőrszemélyzet tagjait úszásra kell tanítani és a tisztikarnak is meg kell tanulnia usznl.
— Konyháját teljesen felszerelheti edénnyel, ha azt megnyeri az Iparos sorsjeggyel 1 pengőért.
— A tüdőbeteggondozó statisztikája. A József kir. herceg Szanatórium Egyesület nagykanizsai fiókjánál az elmúlt jullus hónapban 42 uj beteg jelentkezett. Díszesen kezelés alatt állolt jullustai 163, sz év ele-létől fogva 889 beteg. Az 1928, év első 7 hónapja tehát nagyobb forgalmat mutat fel, mint az elmúlt esztendők egész évi statisztikájának számadatai. Röntgenvizsgálat 8 esetben vált szükségessé, váladék-vizsgálat 6 esetben. S-gélyben részesült 21 be\'eg, kik között 617 liter tejet osztottak ki.
== Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
Katonaszökevényt adott át a kanizsai kapitányság a jugoszlávoknak
Nagykanizsa, auguiztus 2
H-jgy milyen vlszoiyok vannak a jugoszláv had eregben, mutit|ák a gyakori szökések, melyek olt előfordulnak Igy a legutóbbi napokban átszökött a megyar batáron Mincslcs Vladimír 22 éves szerb gyalogez\'ed-beli közvité\', aki nem ludta már tovább elszenvrdnl azt a dicsőséget, hogy a szerb frmádla tagja legyen. Ám a retdőrség emberei it fogiák és besiállitol\'ák a nagykanizsai kapitányságra, ihol kihallgatása alkalmá val elmordolts, hogy a szerb tisztikar brutllisan binlk a kOzlexéaység-gel és minden írunkára kénye-kedve szerint fcihisználjs. A Irgalactonyabb rendű munkákat végeztetik velük és testi fenyítéket is alkalmaznak velük szemben. Inkább vállalta a szökéi-sel jAró lizikót és megszökött, semhogy lovább kiiozlasaa inagat. Az n-bjn Minc8ic« Vladimírnak nem volt szereocs\'jí. A kapitányság hét napi fogvatartás után, mint nem kívánatos elemet, vitszaazolgállatla a jugoszláv hatóságoknak. T g->ap délben a halárra hisér ék, ahol átadták a szerb határőrségnek. Mincsics Vlidi-mir nagyon lu\'yos dijat fog fizetni az ezredét?! való szökése miitt.
— Zsebtolvajlás a keszthelyi szabadfürdön A keszthelyi szabad-fürdőn Umeietlen tolvaj ellopta Bulla Andor ellenőr ezüst cigarettatárcáját és a pénctárcájábm levő minden pénzét, mialatl Bulla a Balatonban fürdött.
=» Remlngton Írógépek minden typusát dijtalanul bemutatla, használt Írógépéi becseréli, a Reminglon gyár helyi kép/iselete. Szabó Antal iportüzlete.
- Világjáró német diákok Nagykanizsán. Négy esztendővel ezelöl\', 1924 |uniusában nővérével elindult Drezdából egy kékszemű, szőke, izmos germán filozopler, Kühner Hugó. Vasu\'on, ha Jón, lovon, szamárháton, gyalogosan b:u az\'a azóta már a féivilágot. Egyedül utazik, meri nővérének abbi kellelt higyDia a fáraoaágos túrát. Kalandok bin bőven volt része. Kurdlsz-táuban internálták, fel ls akarták egyizben ektsztanl, mert kémet sejtettek benne. Oa\'zország, Török, Oöiög, Spanyolország s b már mögötte vannak. Most a vakícióra vele ula-.lk Huber Richárd, aki ugyan-csík a bonni egyetem vegyészeti fakultásának hallgitójs. Hitslmss, kulcsos album a klncsl\'k. Benne hatalmas u juk dokumentumai, valóságos fotografis, bélyeg, bélyegző és tulogramm gyűjtemény. Kűhier Hugó elnologus s ulszásának eredményét a német népoktatási társaság fog|a hasznosítani. Most Nagykanizsára ért a két német főiskolás. Az sugusx-lus 5 iki Balatoni Kullurnspon tanulmányozni fog|ák a Balaton vidék nép-kul\'uráját. Magyarországból Cnina felé veszik utjukat.
= Két slágert mutat be ma a Városi Nsgymozgó. — Az egy ik a „Rablólovaa", Bíró L»jos msgyar témájú regényének filmváltozata. — Putty Lia és Schildkraul jálszák a főszerepeket. A békebeli magyar Bicika elevenedik meg a fl\'men annak minden szépségével és bájával. A másik film elme: .A kokalncsem-pészek". Egy rendkivűl izgalmas lük-te\'ö cselekményű kait ndordráma, mely bővelkedik azonban megható lelenc-Ükben Is. Frankié Dirro és a kllű nö Conw iy Tearle, kihez a jövö srezontan többször leu szerencsénk, jálszák a főszerepeket. A filmet csak 16 éven felüllek tekinthetik meg.
= Nézze meg, mit lehet 1 P-ért nyerni az Iparos sorsjeggyel.
_1828 augusztus 3.
■ 111
Még ma, pénteken 7 és 9 órakor
Két sláger egy műsorban
A rablólovag
Biió Lijos regénye 7 felvonásban.
Főszereplők: Putty Lia és Josef Schlldkraut
Akokalncsempészek
Nagyszeiü kalandoitörténet 7 felv.
Főszereplők: Conway Tearle, Normann Kerry
Egy család borzalmas autókatasztrófája Dombovár és Sásd között
Kaposvár, augusztus 2. Borzalmas sutót zerencsétler ségtör-ténl Dombovár és Sásd között az orszfguto". BOrOndl Oyörgy nyűg. mozdonyvezető é« annak egész családja, azonkívül egy 16 esztendős leány felül\'ek egy au\'órc, hogy Tolns-megyébe kiránduljanak. Az su\'ót annak fu\'a|donosa Hesz József szolgá-lalonkivüll hi|óskapllány vezette.
Alighogy az autó Váiárosdomtót elhagyta, az ehö kerék pneumstlkja kellé vállotl és órUsi zökkenésiel nek\'szaladt az ulszéli Jegenyefáink.
Böröndinéagyrázkódást szenvedett, féije súlyosan megsebesül\', mlg a 16 éves leány számos íuzódást szenvedett, a gyermekek kisebb séiülé-sekkel szabadult ik meg. Ugyancsak súlyos in sebesüt meg Hesz József hajóskapitány is. Mind a hal embert beszállították i kaposvári kórházba.
A esendő;ség meg fog|a állapítani, hogy a súlyos suiókdtasilrófáért kit terhel ■ fele ösiég.
— Az autó elgázolt egy kerékpárost a Sió hltfónél. Stlffer Oyöző kilitii szikvizgyáros a SIÓ hidfönél elütötte au ójával Burg Andor üveges-mes\'tri, aki kerékpárral haladt az országúton. Burg az autó alá került és csak ugy lehetett onnét klsztba-dltanl, hogy felemelték az autót.
— 1 pengőért egy teljes modern hálószoba bútort nyerhet. Vegyen Iparos-sorsjegyet
— Vasúti kedvezmény. A Balatoni Kullurnap alkalmával minden balatoni vasulállomásra és vissza 50% os kedvezménytadnak a vasutak.
— Szabók, varrónók, háztartások, cipészek a világhírű PFAFF varrógépeket használják, mert működésűk csendes, varrásuk szép és tarlós. Husz hivi részletfizetésre is kaphatók Brandl Sdndor és Fia cégnél, Deák-tér 2 , a felsőtemplomnál.
= Az Iparos-sorsjegy nyereménytárgyalt megtekintheti egész napon át a Főúton (volt Szabó clpöQzletben).
1028 tuguntui 3.
fcALAI KOKLÜNV
SPORTELET
Kikaptak a Dunántul válogatott tenniszezöi
Szófiában
Nagykanizsa, augusztus 2 Moit érlek hízi azok a dunániuli tcnolizök, akik SzóLabin mérték össze erejüket a bolgár lcg|obb tennlszezökkel. A magyarok kirándulása a bolgárod fővárosába mn járl győzelemmel, sőt súlyos veic-ségel szenvedlek, aminek eliősorlnn »z volt az oka, bog/ a hr ni cs pat mind n technikai f Iínye nullett a fárasztó hajózástól lio\'tfáradian állott ki versenyre és a lud is mellett tnerglállanul versenyeztek.
Végered.nén/ben a bolgárok győztek 14:4 arinyban. A magyarok közül csak Koszov sztrep;lt ki U n"ten, aki ir.i idén mérkőzéséi nng-nyeMe.
A Daniutul képviseletiben a követkéz") játékosok szerepjll-k:
BslU Sán lor (K p svát) vezct\\ dr. IIjIIÓh, Mii\'áuyi Koazov, Bi idcr (Sipron) Bircty (IMpa) DWid-liizy (0,őr). Tartalék Nimctli László (Kapós/ár^. A |ttékoJok legaap es\'c érkeztek meg fíradlan
Az nj proficsapat és az amatőrök első találkozása
Vasárnap mutatkoznak be a Zala-Kanizsa FC uj Játékosai — Ezen a héten közöljük a felállításokat
Nagykanizsa, augusztus 2 Zila—Kanizsa FC-NTE barátságos mérkőzés lesz vasáru p, me\'y elé nagy érdeklődétsel tekint a város sporttársadalma, a tavaszi sz>-son befejezése óta leliM már két hónapja szüne\'elt a futbill élet. At NTE csapata változatl-nul együit msrsdt, mlg p oflcsspatunk sorsá-bsn nsgf változások tVIén\'ek. A K n\'zsa FC mint sröve kezel m g szűnt, a szniilás teljesen b:f j-zó-dötl; az uj alakulat a Zala—Kanizsa FC nevel vette fel és a részb-n u| — vezetőség mindazoknak a tapasz talatoknak le hisználástval, mi\' az elmúlt ntli^z évben szereztek — kezdi meg működését. I<y kimondották, hogy azokra a posztokra ahova nem 1 11 .H megfelelő kanizsai játékost találni, csak jó klassiisu játékost hozatnsk, d: csakis olyat ilnek foglalkozási van és kit el Is lehet helyezni.
Vasárnapra öt uj |ítékos érkezik — a tav.ilyl csapatból előrelá!haló-l«g csak kanizsai jilékosok maradnak mt\'g — és e játékosoknak amennyiben megf lelnek, állásuk máris biztosítva van. Nebéz munkát v^gretl a vezelöség, amikor iy;n alapon Is olyan ciapjio\' szervezett meg, m:ly a II liga nclivz hircal-h.m Is bizto an ludja megállni helyét és me\'y rr.ég sok dicsőséget l g szerezni Kaniisa fu\'ball-tp>rl|\'n k. U;y lud|uk, hogy vasárnap egy-két lialal leheiséges já\'ékos is ki lesz próbálv, kik ezért a NsRyatádon jttsió ifj. válogatottban sem Szerepelnek, mi? az öt érkező játékos nevét — m\'u án a tárgyalások még nem f |ez"dek be — valamint a Zala-Kanizsa FC éa iz NTE fel-áli\'ását a napokban fog|uk kö:ö\'ni. Megemlítjük míg, hogy az u] csapit bemutilkoztsára a vezetőség igen olcsó li\'lyáraka! á\'lap tolt meg.
Az lfj. Levente válogatott revánsot ad otthonában a nagyatádiaknak
Nagykanizsa, augusztus 2
Az Ifj. levenle vé logatott, mely mu\'t vasárnap a Nigyatádi Turul legyőzésével tehetségének oly f nyes tanújelét ad!a, most vasárnap N így-•Iádra utazik a Turu\'lal reváns mérkőzést játszani. A Tuiu\' sajtt f sz-kébefl, finatlkui közfnége által buzdítva színe legyőzhjlellín ép
lÁDIÓjlffSOl
(Rövidítések) H — hírek. közgazdaság. Iluigv. — hangverseny. P. — eíóaJáe Oy — gyermekeknek. A — aasionyok-aak. Z — itne. Mg. ^ mezögazda-sig. m. — Ifjúsági elöadáa. P — felolvasáa. Q — graznőfoazene. Ib — Jaii bánd. K — kabart. aZ. — népszerű i«a«.
Augusztus 3 (péntek)
Budapest 9.30 és 11.45 II. Közben ÍJ órakor déli harangszó az egyetemié" templomból. UUna: Kamara Z. 1 Időjelzés, Időjárás. 3 H. 4.45 Időjelzés, időjárás. 5 Törökné Kovách Hermtn novelláit olvassa tel. 5.45 Schrammel Z 7 F. 8 A m. klr. Operaház tagjaiból alakult kamarazenekar hangv. E hangv. szüneljében, cca 9 30 II és az Ollmpláiz eredni. Utána; Művészéi tánCtemezek.
Béca, Orác II és 4.15 Hangv. 7.05 Vidám balladik. 8 05 Négytelv. vígjáték. Utána Jb.
Barltn, Stetttn I 30 0. 4 A. 5.30 Hangv. 8 30 Operaest.
Barcelona 12.15 Harangjáték. 1.45 Kamara Z. 5.45 Tánc Z. 0.45 és 9.20 llciuv
10 !5 Harangjáték.
Bern 1 O. 4 és 8.30 Hangv. 9 Oor-llonkaszóló, U.25 Kingv. II) CjJeli Z.
ezért a válogalotl kifejezetni keménykötésű I u^ból van ösazeállitva, uj<y, hogy mi bizunk a leventék ujabb dicsőséges szereplésiben. Felállítás: Ctondor — C-rJ in, S irányi — Horváth, ü w .1J, Engelleiter, — Klein II, Breiner, Szollár, Virga, Og\'er. — Tartalék: Mincsck klBérök. Spilzer éa F.schor tanlcs\'ag Tarloxlk fenti 12 játé 03 v isir inp délelőtt II órakor a váróililz élőt a szöv. kipl-lányn\'.l ulrakészcn jcleuiketni.
Brünn II Hangv. 12 15 0 3 Katona Z. 5 Hangv. 7 Néps/eiU hangv. 8 Modern német kamara Z. 9 Kslona Z. 10.20 Tánc Z.
Frankfurt, Cassel 1.30 0 3.30 Oy. 4 35 A. 8.15 Htromlelv. vígjáték. Utána Inngv.
Hamburg, Bréma, Hannover, Klet 8 A. II (1 12.20 és 2 05 Hangv 4 15 Haendel áriák. 8 Ihromfclv. vígjáték. Utána Kádió K.
Langenberg, Köln, Aachen, MOnster
12 10 0 I 05, 6 és 8.15 Hangv. Ulána 12 ig tánc Z.
London, Daventry 10.15 Islenllszlelet. 12 Szonáták. 12.10 Orgona Z. I Szórakoz-laló Z. 4 nZ. 5 15 Oy. 0 Hangv. 7.15 Szonáták. 7.3(1 Sziint. Inngv 9 35 Katona Z 10.4) Meglepetésszerű mllsor
Madrid 2 15 Itangv. 7.15 Kamara Z. 10.15 Hangv. 12 15 l ánc Z
Milánó 12 30 és -CIO Kamara Z 5 20 Gy-dalok. 8 50 Sziml hangv.
Prága II 0. 12 05 és 5 Hangv. 7 30 Tánc 7.. 8.10 Hangv. 10.20 Brünnl mUsor.
Róma I 30 Kamara Z. 5 30 és 9 Hsn^v.
Varsó I Torony Z. G nZ. 8 15 Szi.nl hangv.
= 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátolt ügynökeink utján is — az egész vilügon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-táisaság Nagykanizsán, rő-ut 1.
kQ
ssímsii
TÖZ8BI
A mai értéktőzsdén az előző na-pok üzleltelensége ju\'.ott érvényre. Az árak taitollak voltak. A tőzsde-idő második feléíeo, berlini kedvező li rek hatása alatt a spekuláció meg-inJilolta vSftárlIsait, később teljesen megszűnt. Á dferencilk az 1%-kon a\'ul nnradnsk, kivélel csupán a Lámpa, ir.ely nagyobb árnyereségre lett s e t. A f\'xkamatozá8u papi ok piacán elhanyagolt volt. Valuta és devizapiacon lényeg :i változái nem történt.
Zürichi zárlat
Párti 20 33\'/t, London 25 2i»/» Nawyoíl 319 45 BrUtMl 72 30. MJlaio 17 17Vz. Madrid 85 50, km»t«rd.« J08-\'.s, Berlin 1J3 92i/i, Wlao 73-27\'/j. SoUa 3 75, Prága 13-39\' 2. Varsó 58 20 Budapest S0 S5 i, Batfiád 8128, (t-ikaiad 317.
Terménytőzsde
Az árak változatlanok. Az irányzat tarlóit, a forgalom közepes.
Bata tl»«a*. 7/ kg oa 28 00-28 15, 71 kg-oi 2135 -28 40, \'í kj-os JÍ 50 -28t>>, 80 kg-o. 28 70 28 80, dunániuli 77 k,-os 2 -;5 27 !M. 78 kg-o« 28 00 28 15. 79 kg-o« 28 25 28 40 80 kg OS 28 40 28 55. rou 25 40 -2VJO, Ukarm. árpa n 50 -28 50 lOrárpa 00-00- C0 01 2)0) 2>25 tantwl ádüO 30 25, Buokoipa 20 OJ—20 25.
Á biiayeft! Tíziíe ásrlza-jegyzéM
VALUTÁK Angol L 27 95-28 10 Balga b. 19 80-80 2ü Caafak. 16-96-17 04 Din k. 152 85-153 45 Dlnát 10 03 10 09 UoUáz 670 40 372 40 Prsnda ti 27 G>27 80 Holt. 230 2)2312) Laigytl (>4 I5«4 4S Lat » 45 3 51
Lava — —
Ura 80 00-80-25 Márka 1ŐHK1-137 10 Norvég 163 CO 153 09 SdiUI. HO 8Í -8120 PeaeU 94 1 >94 70 Svájd 1.110 45 liO85 liMk. 193 15-153 75
UHV1ZAX
Ama! 230 10-230 80 Batgrtd 10-C6 10 09 Hanta 186 60-137 CO Brtlauel 7J 67 80 92 BakaiMt 3 47-3 5! Kopaah.152 95 153 35 Loadon 27 81-27 89 Madrid 94-10-94 60 Milano 29 95-30 03 Nawyork 572 80-4 65 Oulo 162 90 153 JO 22 41-22 49 16 97-1702 412 4 1> 153 2) 153 65 64 20 64 40 80 80 81 05 1I02MÍ057
Pária Prága Baolla
Stoekh Varaó Wlan Zflrtch
Sertésvásár
Felbaltii 2C43 aelrböl eladallanol vlataa-oaiadl 26 i da/ib felsóiendu I 66 -I 67, uedatt i 64 -I 66. ixedelt kóaép I 60 -1-62, kónnyO 1 44 -1 50, elsóreuda Srei l\'58 — I \'60, másodrendű 1-48-152. angol lüldó 150 -160, ssalonna nagyban 180 181 itlr 2 00 -2 C4 lehuiotf bus 2 10-2 26. aiatonnás tálaertáa 196 -206 Ai trányaal lanyha
— Vegyen Iparos sorsjegyet, mert ezzel támogatja az elaggott szegény iparosokat
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéházában VIII., Baross-tér 10.
Eladja: Délxalal Nyomda és Lapkiadó Vállalat Béménytáriaság.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
Interurbán telelőn: Nagykanizsa 78. sz.
APRÓHIRDETÉSEI
Az ipróhlrdtteaak dija lOaaótg SO IINér, minden további axó dlla S flll. Vasár- éa Ünnepnap 10 uólg SO fillér, mlndan további szó dija • flll. Sacrdán és pénteken 10 saótg 10 fillér, minden további sió dlla • flll. Clmasó ■ minden vatta-
Sibb betüból álló sió kit sahnak azáolt-ttk. Állást kertadknek 50<Vo engedmény. A hlrtfatéal alj .Itr. fla*lM«4.
Kiadó azonnali vagy augusztus 15 Ikl beköltözésre szoba-konyha, elószoba és mellékhelyiségekből álló udvari lakás —
Vörösmarty utca 36. aaám alatt.
Kérja 196. telelon-számmal Slern llveg és porcellán Üzletét. 1446
F.gy kis lekete gazdasági késIkSityvat csütörtökön délelőtt a póstán lelejtettem. BecsUleles megtaláló — miután az reánéive értéktelen - szíveskedjék a Zalai Kflzlöny kladóh\'vatalába leadni. -3744
BcjérénSt keresek azonnali belépésre
Kinizsi u. 2/a. I. em. 3735
Egy fanulA felvétetik Klrscliner Mór divatáruháziban. 3745
TOalfa legolcsóbb, erdei ölenklnt garantálva, házhoz szállítva 66 P bukk vagy gyertyán. Horváth, Eötvös tér 29. 3730
Kétszobás udvari lakás az összes mellékhelyiségekkel augusitus 15 ére, esetleg november elsejére kiadó Zrínyi Mlklós-ulca 20. 3720
Eladó Csányi l.ászló utca 13/a. számú ház elfoglalható lakással. 3722
l.^y szép nagy uoba-kanyhéa lakás összes mellékhelyiségekkel kiadó azon-nalra. Clm Petőfi u. 73.
FéMkaia««srt bekabaiaaáara alaóaa
(Watejben a legelőnyösebben éa l*«X7<X\' •abban lolyóatttat Aaaél IgaAe pána-
kötcsönköivetltő hódija Nagykanizsán,
Kaalnczy-utca 2. szám. 3163
Kgy egyszobás, konyhás lakéa az Usszes mellékhelyiségekkel kiadó Kákóczl-ulca 12. 3671
Tallvér vlaalát tanlUsra vállal, Időnkint kölyök és kész vizslát elad, vadászterületei rendez, fácánost beállít megállapodás szerint fttv«a Balázs, Ktllmán, n. p. Oelse. (Válaszbélyeg nélkOl nem telelek.)
wmr MÉZET,
ágytollat. állati b&rSket,
vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasal, csontot éa rongyot a legmagasabb árban vásárol
8TRÉI B. FIAI HA8YIAIIZ8A,
Erzsébet királyné iét 15. u. alatt.
Siamena és R«x üvegek
vagy alkatrészek.
Mindenféle befőttes él dunsztoi üvegek legoloaóbban csak
Melczer Jakab
üvegkereskedésében Kazinczy-utca 1. sz. alatt kaphatók.
IlelAtt ixfikiégleléi beuereioé, uját érdekében néne meg áralaan
Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy a mai naptól kezdve a sütemény és a kenyér árai a következők:
Zsemlye, kifli ára..... B fillér
viszonteladóknak...... 4 fillér
Kenyér kilója.......44 fillér
viszonteladóknak......40 fillér
Tisztelettel Lenk sütöde.
3\'56------
ZALAI KÖZLÖNY
IBBB mtmztm 3
IMr v Ali Mattal és főzfflOfesto telepe Kaposvár.
Va*ytiaa«HAara ém faatéara •liofid férfi 4* nSI rahákat
bérmilytn minőségi) kelméből.
U|r*llfuk\'«re bórbutorokat, bőrkabátokat és végárut.
Ágy toll tl.itltás huzattal együtt ét enélkUI.
Pllggönyök, kézimunkák, szőnyegek, bufofktlmék, mindenféle paplanok 6s izőrmék tisztítása. lertőtlenltése é» festése.
PUwéaraaái éa gou»r*«ro«ia
a legelőnyösebb árban is legszebb kivitelben.
Bővebb felvilágosítást nyújt Nagykanizsa részére s gyüjtőtelep vezetője :
Nagykanizsán, Erzsébet téren Állami adóhivatal. Régi postaépület.
A legmodernebb szerkezetű
ÍRÓGÉP
az
AEG
legnjabb modellje. A legtartósabb gép, számos ujllásssl Megtekinthető a képviseletnél
Flschel Fülöp Fiai
paplrdzletében
Nagykanizsán.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gőzmotó, vegytUztltő, ruhafestő
Mt: hnd-L II SfWÜtkf: liztacn i I.
Vállal mindennemű ruha-festést, vegytisztítás!, gözmosást mérsékelt áron. Elismerten elsőrendű munka. Hólehér. tükörfényes gallérttatUtái. Pllaaérozás. m Oouvrérozás.
varrógép
B<0 BtVALT JÓ MINŐSÉGBEN He dve*ófitm/éjt fe //(//«/<•/
SINOER VA RRÓGÉP
a s s zv é nvtársaaác.
FIÓKÜZLETE:
IIZSA, FŐ-UT I.
PUCH
VEZET!
motorkerékpár utikerékpár
4-5 lóerős motorkerékpár ára P 1120.—
Kizárólagos raktár:
Brandl Sándor és Fia cégnél
Deák-tér 2., a felsőtemplomnál.
Kedvező részletfizetési feltételek! Alkatrész- és gummiraktár! Javító műhely!
i in ni m
NASH és PACKARD
■utók kizárólagos zalamegyei képviseletét átvettük
Mielőtt autót beszerezne, feltétlenül kérjen prospektust és díjtalan kocslbeinutatást. Hat henger, hétszer csapágyazott főtengely, négy kerékfék, zajtalan motor, hosszú élettartam és olcsó üzemköltség.
Szántó Vilmos és Társai
Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22.
A matsyar királyi főldrnlvelésOgyl minisztérium 14300/1928. F. M. szórnu rendelete értelmében:
Kedvezményes műtrágyákra tarthat igényt minden 2000 holdort alóli
l\'elvilégositással díjmentesen szolgál:
MELIS ÉS PINTÉR
műtrágya , erőtakarrnány és gazdasági cikkek nagykereskedése SZOMBATHELY.
Inleruibán-telelon: 77. szánt, ahol
minden utánjárás nélkül
lenli rendelet alapján folyamaiban lévő kedvezményes múlrágya-akció kertién bellii kamatmentesen kaphat:
17-19% szuperfoszfátot 40-42% kálisót
mésznitrogént mészsalétrom kénsavas ammoniákot la száraz trágyamészport
továbbá eredeti gyátl ároi.
16-19% thomassalakot.
Saját étdekében kérjen tnialfibbi ajánlatot a Szupertoszfát Mntrágyatcrjesztő és Értékesítő K. T. legrégibb dunántúli vezérképviseletétől:
MELIS ÉS PINTÉR
SZOMBATHELY
3*»I Alapíttatott 1898. évben.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
.KévekBtő zsineg. U] ponyva, uj zsákok. Bérponyvák, bérzsákok.
Szőlő és gyümölcsfa védöszerek. Gabonacsávázó szerek.
Baromfi- és madáreleségek:
(kendermag, hámozott zab, fénymag, &det repce, kerekrépa, napraforgó, tökmag tlb.) Szemestengeri (nagy és aprőtzemU), zab, árpa, köles, buza, tengeridara, stb.
Gazdasági és kertlmagvak. Műtrágyák.
Kicsinyben és nagyban kaphatók:
OBSZÁe lÓZSET lultfturítuHi
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett. 3111 Telelőn: 130.
lta&n Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
403/1928. vht. szám.
Árverés* hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó sz 1881. évi LX. l.-c. 102 §-a értelmében ezennel közhírré leszi, hogy a nagykanizsai klr, járásbíróságnak l\'178 évi l\'lc. 10756. izámu vég-zcse következtében Dr. Pdrlcs Jóisel ugy-víd által képviselt Görögkeleti szerb hitközség javára 152 P C>4 flll. s jár. ertjéig 1928 évi junlus hó 30-án toganaloslloll kielégítési végrehajtás utján le- és felül-
it és 26K0 pengőre becsllll következő Ingóságok, u. m.: 140 kgr. fonál, nagy Siövőgép <s írógép nyilvános árverésen eladatnak.
Meiy árverésnek a nagykanizsai klr. járás-bíróság 1928-lk évi t\'k. 10766 sz. végzése folytán 152 Pengő 64 Itllér tőkekövetelés, enntk 1927. évi augusztus hó 1. napjától járó 120 0 kamatai, 1sno váltódíj és eddig összesen 88 pengőben bíróilag már megií-lapított költségek erejéig Nagykanizsán. Erzsébetiért! leendő megtartására 1928. évi a\'igutztus hó 6-lk napjának délelőtti 9 órája határidőül klltlzctik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hlvslnak meg, hogy ai érintett Ingóságok az 1881 évi I X. I. c. 107 és 108. § al értelmében készpénsflzelés mellett a legtöbbel ígérőnek sztlkség esetén bersáron alul is el fognak aditnl.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és lelUlloglaltallák és azokra kielégítési jogot nyeltek volna, ezen átverés az 1ÍHI évi LX. I.c 102. §. értelmében ezen javára Is elicndellctik.
Kell Nagykanizsán, 1928. évt julius hó 17. napján.
Haán Oyula s. k.
3 51 klr. blr. végreha|ló.
Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
397 1928. vht. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881 évi LX. l.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré leszi, hogy a nagykanizsai klr. járás bíróságnak 1928. évi Pk. 9915. számú végzése következtében Dr. Krausz Aladár tlgyvéd által képviselt Slernberger és Mráz ......javára 271 P 59 IMI.
nagykanizsai jár. erejéig
lakós
1928. évi április hó 28-án toganaloslloll kielégítési végrehajtás utján le- és lelulloglalt és 11882 l\'-re becsült következő Ingóságok, u. m.: szállodai berendezések, szobabútorok slb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. járás bíróság 1928-lk évi Pk. 9935. számú vég-zf:>e folytán 271 P 50 flll. tőkekövetelés, ennek 1928. évi március hó II. napjától járó 8»/o kamatai, W/« váltódíj és eddig összesen 60 I\'. 80 fillérben bíróilag mát megállapított költségek erejéig, a netán llzclett össicg levonasa mellett Nagykanizsán, a Siarvas szállodában leendő megtariá Sára 1928. augusztus 4. napjának d. c. II órája határidőül kltllzetlk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881. évi LX. l.-c. 10/. és 108 §-al értelmében készpénztlzelés mellett, a legtöbbel ígérőnek, szükség cselén bccsáron alul Is el lownak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és fcllllloglalt/ttták éi azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az I8HI évi LX. l.-c. 102. §. értelmében ezek javára Is elrendeltetik.
Kell Nagykanizsán, 1928. évi julius hó 18. napján.
Haán Gyula s. k.
) &s klr. bir. végrehajtó.
Nyomatott a Délzalai Nyomda ég Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
r
* érfftyan, 176 stán
MtCfkaaiim, im. augusztus 4, szombat
ára 14 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
Szerkesztőség klidóhlvaUli t\'ő-ut 5. szám. Keszthelyi flókkladólilvatal Koijuth Lajos u 32.
POLITIKÁI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Elöflzctéal ára : egy hóra f pengő 40 tlllír
Barsi kieseit a négyszázas döntőjéből
Az összes magyar birkózók győztek és ezzel a birkózás világbajnokságának favoritja lett a magyar gárda
NurmI az 5000 m. világbajnokságát honfitársának „ajándékozta" — Barbutti USA futó lett a 400-as olimpiai bajnok — Epé-csapatunk kiesett a versenyből
Amszterdam, augusztus 3 (Éjszakai rádlójelentés) (A Zalai Közlöny külön tudósítása) Birkózás Mi délelőtt 10 órakor a klsközép-luly mecciejvel kezdődtek. Az ellő párok között volt a magyar Papp László és a cseh Haaia, skit pontozással győzött le. Ugyanebben a súlycsoportban Johanson (Svédország) egy perc alatt dob\'a a iuxem-bu\'gi Frantzot.
Az epé csapatverseny VI csoportban USA—Magyarország 11:5. A magyar csapat nagyon rossz zsü rít kapott.
Véleményünk szerint legalább 8 :8 voll az eredmény, di tussalkat nem ismerték el. A magyarok közül Rády 2, Hajdú 2, Bogén 1 győzelmet aratott.
Egyiptom-Magyarország 8: 7. Eizel Magyarország kiese I a további versenyektől. A délelőtti blrkózóversenyek
Amszterdam, aug. 2. (Éjszakai rá-dlójelentés) (A Zalai Közlöny külön tudósítása) A magyar birkózók remek kondícióban indultak a birkózásban, mely ugylátszik még bajnokságot is hoz Magyarországnak.
Westergreen svéd világbajnok vereséget szenvedett a finn Palllnentől.
Badó, magyar, a nehézsúlyban legyöiie az egylp omi Ibrahimot.
Szalay, magyar, tussal győzte le fttterson, lelt világbajnokot.
A magyar birkózóknak nagy sikere frenetikus hálást váltott ki a közönségből, elsősorban a magyar drukkerekből.
Légsúly
Amszterdam, aug. 2. (Éjszakai rá-diójelentés) (A Zalai Közlöny külön tudósítása) Bolti, olasz, legyőzte Arla, lettel; Maud, |ugoszláv, legyőzte Kamellal, egyiptomit; P^t-tersen finn, legyőzte Burán, töiököt, pontozással; Pölsep, finn, legyőzte Mahen, hollandot; Lindeuer, svéd, legyőzte Müller, luxemburgit; Leldel, német, legyőíle Bosch, argen iniai\'.
Kis középsúly Bona olasz legyőzte Lstsan norvégéi. J löob.en dán legyőzte Noui törököt.
Közép b) suly Reger német legyőzte Hansen dánt. ? norvég legyőzte Helm hollandust. Pola eszt legyőzte Stuer svájci\'. Pallinen finn legyőzte Wesse svédet. W.wan cseh legyőzte Juhász jugo-szlávot.
Nehéz suly Útban cseh legyőzte Solper belgát, lijnalta olasz Dilafrancet franclát. ? német legyőzte Larsen dánt, Meh med török legyőzte Prol argentínait, Wiesenbacb osztrák legyőz\'e Zwenl-cek svájcit. Swenson svéd legyőzte Vie R\'ime dánt.
Amszterdam, aug. 3 (Éjszakai rádlójelentés) (A Zalai Közlöny külön tudósítása) Dilután folytatták a birkózásokat. Keresztes magyar pontozással legyőzte Petterson dánt, — Kárpáthy magyar 15 pjre alatt tussolta Schlanger osztrákot, — Zombory magyar pontozással győ zölt Martlnsen dán ellen. Papp László magyar 2 perc alatt két vállra fektette a francia Polivert.
Igen izgalmas verseny volt Kii Peter eszi vil>gba|nok és a svéd Mtersen közölt, akit kézsérüléie inialt cs k panlozással ludott győzni.
5000 m síkfutás, döntő Amszterdam, aug. 2 (Éjszakai rádiójelentés) (A Zalai Közlöny külön tudósítása)
Olimpiai bajnok : Rltola, finn, 14 38 mp., 2. NurmI, finn, 3. Wide, svéd, 5 Lermond, USA, 6 Kinuu ne ti, finn. A fél távolságig együtt haladt a mezőny, majd a két angol leszakad, pár száz mélerrel később erre a sorsra Jut a leli és Smltb, US* fuló is. A 4000 mélernél még Nurmi vezet Kitola elölt. Harminc mélerrel mögöllük Wide, svéd és Lermond, USX. A 4500. méternél a közönség lármás biztatására Wide
na.^y finisbe kezd és sikerül is neki Nurmi és Rílola mögé felzárkózni. Ekkor közvetlen a cél elölt Nurmi várva-várt nagy finise elmarad, ellenben Rilola elé szökik és elszakítja a célszalagot. Mindenkinek az volt az impressziója, hogy Nurmi megajándékozta honfitársát, egy világbajnoksággal.
Evezős verseny 2 kormányos
Svájc—Franciaország 8.45 mp., Olasz—USX P 42 mp., Belgium-Hollandia 8óÓ mp. Hollandia ekkor feladta a versenyt.
4 es kormányos
0;<s:-Hjlland 7:246 mp, USA —Néaielorsxág 7:168 mp., Angüa —Franciaország 7:442 mp.
Sklff
Dinia—Nimeto sxág 8:202 mp., Holland—Belgium 8: 11 6 mp , Svájc -Dílafilka 8:30.8 mp.
A mapyar Fllotás Tivadar a 33 helyen vígzeit 17:20 6 mp.
Dekatlon állása
1. Jinsoon, svéd 5148 85,2 Jter-wiien, finn 4136 03, 3 Slcw:ri, USX 4II769
Farkas Mátyás magyar helyezését még nem állapították me?.
4 J rj-n-, finn 4I03 80, 5. Dj-henh^, USX 3845 57, 6. Wesstly, osztrák 3800 45.
400 m. síkfutás középdöntő
I fu\'am : I. Ball canadi 48 6 mp. 2. Barbutti USX. 3 Storz német. 4. Barsi László magyar.
Borsit ai első Bálitól mindössze 3 méter választotta el.
400 m. síkfutás döntő
Olimpiai bajnok Burbutti USA 47 8 mp., akit a II. és III helyzettől csupán tenyérnyi szélesség választolt el.
2. Bili csnada. 3. Bücher német.
A sakk olimpiászon biztos Magyarország
elsősége
Magyarország: 40, Amerika: 30, Csehország: 28 pont Hdua euguszlus 3. /I nemzetközi sakkverseny tegnapi fordulója után Mupvarorszde véglegesen az első helyre kerüli. Magyarország pontszáma Irvnan este neuyven volt. A második helyen Amerika áll harminc ponttal, a haimudtk helyen pedig Csehszlovákia huszonnyolc ponttal. A manyar csupatnak még kél játéka vun, a cseheknek négy, az amerikaiaknak pedig három.
4 Ringer angol. 5. Storz német. 6. Phillipbs USA.
Természetesen az amerikaiakat tomboló lelkesedés fogta el, hogy világbajnokságot nyertek futásban először — ezen az ollmpiászon.
Dekatlon bajnokság
lebonyolítását délu\'án folytatták. Farkas Mátyás magyar súlyai ll\'78m. t dobott. Magasugrásban 165 cm-t ugrott. A 400 m. síkfutás eredményét még nem hirdették ki. Úgyszintén az egyes kategóriák Összegezését sem.
Vitorlás 8 méteres I. Franciaország. 2 Olaszország. 3. Hollandia.
6 méteresben l. Norvégia. 2. Belgium. 3. Dánia. Magyarország 17. helyen végzett. A versenyek még több napig tartanak.
Modern pentatlon tereplovaglás l. Szeletovszky lengyel 14: 14 2 mp. 2. Lsmpola finn 14:24 2 mp. 3. Szeidman svéd 14:30 2 mp.
Filotás Tivadar magyar reprezentáns a 33. helyen végzeit 17 : 20 6 mp.-cel.
Nyolcas evezős verseny Hollandia-Belgium 6 47. Olaszország—Franciaország 6:37 8
Kornlg kapta a 200 as 3. helyét
Amszterdam, aug 3. (Északai rádlójelentés) (A Zalai Közlöny külön tudósítása). Mint jelentettük a 200 m. síkfutás döntőjében 3-4 lett holtversenyt) :n Kornlg (némei) és Scholz (USA). A két futónak ma kellelt volna döntőt futni a 3. helyért, azonban Scholz lemondott Kornig javára.
Útban a lengyel Óceán-repülők
Párls, augusztus 3 Dromoszky lengyel repülő ma délelőtt indult Newyorkbe. Oépe keltő fedelű, 85 lóeiós, rádió készüléke nincs, de vitt magával kettő köny-nyebb kaucsuk cslnikot.
Párls, aug. 4. (Éjszakai rádlójelentés) A J< urnal de Debats jelenti: Az Óceán átrepülésére ma délelőtt startolt lengyel repülőkről a legutolsó hir Lorianból érkezett. Eszerint egy francia halász hajó utasai fehér repülőgépet láttak Lorlantól 60 mértföldnyire, 200 méter magasságban a tenger színe fele t. Ez a repülőgép kétségtelenül a lengyel pilóták
gépje.
IALAI ÍOILOW
Nem helyezte vád alá a szknpsüna Korosec volt belügyminisztert, az n] kormány elnökét
A belgrádi kormány hiába küldözi követelt Zágrábba
halni, ezek a kisérlelek azonban ed dig mind éppen olyan eredménytelenek maradtak, mint azok a meghívások, melyeket Belgrádból Radks néhány hl vének küldtek.
Nincs akadálya a nettunol egyezmény ratifikálásának
Belgrád, aug. 8. Az uj kormány nyilatkozatát politikai kOrOkben élénken kommentálják. Azt várják, hogy a szkupstlna a demokrata paraszt-koalíció távolmaradása következtében a gazdasági belyset megjavításához szükséges muoksprogrammol elintézheti. A neltunoi egyeZrtények ratifikálása sem ütközik immár akadályokba. A helyzet konszolidálására nézte a legnagyobb elönyl a bejelentett közigazgatási reformtól várjak, amelyeknek végrehajtására dr. Korosecet tartják a legalkalmasabb embernek. Azt is hiszik, hogy a kormány Igyekszik majd a Bulgáriával való viszonyt megjavilani.
Radlcs állapota súlyos
Belgrád, aug. 3. (Éjszakai rádió-jelentés) Zágrábból jelentik: Kiulcs allapota változatlanul komoly.
Magán telekkönyvi irodákat fognak felállítani
Minisztertanács előtt a magyar gyümölcs export ügye
Belgrád, augusztus 3
(Éjszakai rádiójelentés) A szkup-stina mai ülésén tárgyalták a paraszt-demokrata koalíció által még régebben benyújtott vádlndilványt Korosec akkori belügyminiszter ellen, aki most a kormány feje. Mint belügymlnlsz-ter rengeteget erőszakoskodott és ezért akarta a paraszt demokrata koalíció vád alá helyeztetni, azonban a többség elvetette a vádlndilványt.
Hírek Zágrábból
Zágráb, aug. 3. A horvát demokrata parasztpárt felszólítást Intézett a töbM képviselőkhöz, hogy csatlakozzanak mozgalmukhoz. A felhívásnak már eredménye ls van, több képviselő bejelentette belépéséi Az egvetetni hallgatók tüntető körmenetet tartottak * városháza élőt\', ahol a városi étteremben Prlblcsevlss beszédet intézett az öt és Radlcsot éltető ifjúsághoz. Ztvirgás nem volt.
Hiába Ígéret és fenyegetés
Zágráb, aug. 3 A belgrádi kormány egyelőre egvlk békekövetet a másik nlln küldi Zígrábba, hogy olt ígértekkel és fenyegetésekkel pró-mtg a horvát vezérekre |
Budapest, augusztus 3 A ma délelőtti minisztertanácson Ptsthy Pál Igazságügy Miniszter tervezetet nyújtott be, mely megkönnyíti a telekkönyvi kiadványok kezelését. A tervezet szerint a telekkönyvi másolatokat és informálást privát irodák végéznék, melyekért aionban az igazságügyminisztérfum felelősséget nem vállal és felettok ellenőrzést nem gyakorol. A tervezetet a minisztertanács elvben elfogadta és három ilyen magánirodát a budspisti bíróságoknál állítanak fel Mayer János földművelésügyi mi-
niszter jelentést tett a magyar gyümölcspiac helyzetéről Kecskemétről naponta 2—3 gyflmölcsvonat Indul külföldre. Az eddigi eredményeket örömmel konstatálja, de különösen a gyümölcs csomagolása még mindig nem olyan, amilyennek kellene lenni. A silány, kosaras csomagolás rengeteg kárt okoz, holott a külföld is szivesebben látja a láda-csomagolási, aminek felkarolása nagyban elősegítené gyümölcs-exportunk fejlődéséi.
Ezeken kivül a minisztertanács kisebb folyóügyeket tárgyalt le
IfiM atlfnazfus 4,
Hétfőn megkezdik a keszthelyi evangellkns templom és paplak építését
Szeghsslmy Bálint tarveit fogadták el kivitelre
Keszthely, sugusztus 3 (Saját tudósítónktól) A Keszthely— Sümtg—Tapolca-i missziói evangélikus egyházkerületnek Keszthelyen lévén a székhelye, itl építik meg a kerület templomát és paplakát ls. Az építkezésre pályázatot hirdettek s a munkálatokat Kalmár Zoltán (Nagykanizsa) éa vitéz Kenesey Sindor (Keszthely) egyCttea ajánlata nyert* el. A templom építési költsége 35 000, a paplaké 1G.OOO pengő. A terveket Szeghalmy Bálint nagykanizsai városi mérnök készítette, aki ez alka-
lommal i> tervező zsenije java munkáját adta a tervekbe. A templom barokk-stila lesz, 300 ember befogadására. A gazdasági akadémia szomszédságában, a D.-ák Perenc és az Iskola-u\'ca sarkán, előkerttel épül fel, ugy, hogy a Diák Perenc ulca most már innen egészen az Apponyi-ulca sarkáig egyformán elökerte* lesz. A templom-telken álk) régt báz lebontását és az éRlik?*^ előmunkálatait már hétfőn megkezdik és valószínűleg már a tavasszal átadják a templomot rendeltetésének.
A kanizsai rendőrségen kivül a szombathelyi és budapesti folytat nyomozást a hamis pénz ügyében — A terjesztők fiatalkorú gyermekekkel adatták tovább a hamis egyjpengős^Het
hogy vegyenek rajta busz- harminc fillérért szappant, cukorkát, amit rendszerint a gyermekiek adtak. Az pedig, ami visszajárt a tovább adott hamis egypengősböl, jó pénzben szolgáltatta vissza. A rendőrségnek a vásáron több ilyen eszközül felhasznált gyermeket slkerfllt kinyomoznia, de azok a személyleiráson kívül nem tudtsk egyebet mondani.
A személyleírás szerint pedig a hamis peqgöfök forgalomba hozói vásári árusok lehettek.
A szombathelyi rendőrség a nyomozásnak erről a fázisáról értesítette a kanizsai, valamint a budapesti kapitányságokat, mely hatóságok szintén tövább folytatták a nyomozást. A budapesti rendőrség megállapította, hogy a hamis pénzt Budapesten gyártották, de a pénzhamisító műhelyre nem sikerült ráakadni. A banda tagjai időnként nagyobb meny-nyiségtl hamispénzt magukhoz véve lerándulnak a vidékre, hogy a fenti módon tovább adjáJl a hamisítványokat. A hamis pénz forgalomba hozóiról nem sikerüli köieWbMt szeretni
Nagykanizsa, sugusztus 3
Hetekkel ezelőtt megírtuk, hogy a kanizsai piacon hamis egypengősö-ket hozlak forgalomba ismeretien tettesek. Majd pedig pár nap múlva Balatonbogláron hamis papír Ötpen-gősöket. Mindkét esetben erőteljes nyomozást vezetett be a rendőrség és a csendőrség, de nem tudtak eredményt elérni, amiből kétségtelenné vált, hogy a hamis pénz forgalomba hozói nem kanizsaiak, sem nem boglári egyének.
Nem sokkal ezután a szombat helyi legutóbbi országos vásáron tűnték fel hamis egypsngösök, amit cukorka- és szappan-árusok szolgáltattak be a rendőrségnek.
Az ott nyomban foganatosított nyomozás, ha sok eredményt nem is, de annyit mindenesetre elért, hogy megállapította a himis pénzek forgalomba hozási módját. A hamla pénz terjesztői sz országosvásáron ténfergő egész fiatalkorú gyermekeknek adták át hamis pengőiket azzal,
Az ntolsé vörösslpkás
(I) Irta : N. Szabó Oyula
Amikor kikerültem a ptndelyből, még büszke volt az én kéttornyú falam ott a Marcal partján: hat negyvennyolcáé honvéd üldögélt, pipázgatott benne az Oreg akácok alatt s a házak előtti kis padokon. Büszke volt a kis nemes község honvédjaira és meg is becsülte a fehérhajú, nagybajuszu, roskatag Öregeket. Fábián bácsi volt a legöregebb. ő meg arra volt büszke és Itakk egészségére. Már a tizedik X felé ballagott, amikor elkísértük a temetőbe. O halt meg utoljira a hat tisztes öreg közül. Mind túlélte. S azt Fábián bácsi egész természetes valaminek vélte, mert ö volt a legmagasabb rangú.
— Oamjanlcs őrmestere voltam — mondogatta, ha lelke; néhs elrlnga-tódzott a mult viharos tengerein.
Mikor a hetvenötéves Zsupányl káplárt temettük, Fábián bácsi már a kilencven felé közeledett. Emlékszem kiabáló hangjára:
— Még élhetett volna a káplár... De, persze, gyenge legíny volt... Aitig én hetvenötéves koromban... Hejl hetvenötéves koromban...
Igaza volt, mert hetvenötéves, sőt \\
nyolcvan éves korában még ö volt a leg|obb ktzalrakó a faluban. Magas, egyenes falu, csúcsos kazlakat rakott, neu I épitett az öreg. Mikor az utolsó négy kévét lefektette a loronymagas csúcsra, megállt szoborként. Vjgy miut maga szokta mondogatni — nyársként.
Nem ment le percekig a betetőzött asztagról. A»lt és nézett. Tetszett neki a munkája. Átkiáltott a szomszédba :
— Ne ugy rakd, öcsém I Belecsurog az eső I Simább legyen a háztetőnél I
A kazal alatt reszkettek: még legurul az öreg.
Meghallotta. Nagyot káromkodott.
— Én esem le fattyuk ? Én ? Nem olyan , agyagból gyúrtak ám, mint titeket, rongyok I En Damjanics őrmestere voltam. Még most is érzem áldott kezét a vállamon... Hozzátok a merckléket!
A béresek, cselédek összenéztek :
— Ki viszi fel ?
Végre elindult valaki. Volt neki mii hallani, amig feléri:
— Siess, szatadj, ne félj, te mihaszna! Enni tudsz, ugy-e? Érted menjek, kis baba ? Gyere, az apád... ai én kazlamból nem csúszik ki a kéve.
Amikor beleszuita a mereklyéket a kévékbe, elfbb megrugdosta valamennyit, csak aiuián ereszktd„U le. Bátran. Reszketés nélkül. As eresznél rálépett á bosszú létrára. Valaki meg akarta fogni. Rámordult:
— Ne fogd meg, mert azt hiszi, asszony lépett rá.
A többi honvéd legendákat mesélt bátorságáról, ő nem beszéli soha semmiről.
— ö,eg ember, elfeledi, — mondogatták a faluban — hejl pedig de tudna...
Bizony tudott volna még az osztrák várak tOmlöceiröl is, meit azokban la eltöltött tize int esztendőt Fábián bácsi. De azokról is hallgatott. Ritkán beszélt. Ctak a kazlakon, de azokon is Ink&bb káromkodott
Egyedül lakolt tornácos háiacs-kájábsn Maga főzte ebédjét, vacsoráját. Ruháit a gazdaházaknát mos\'ák, varrták a kazalrakásért. Szívességből is mostak, varrtak volna rá, de Fábián bácsi ajándékot nem fogadott el senkitől.
— Szép ember volt... Nem volt párja a faluban — hallottam sokszor elkorhadt, síró bestédü asszonyoktól.
Gyönyörű dalia lehetett. Még halála előtt pár évvel ii keményen, méltó-
ságosan lépkedett végig a falun. Mintha láthatatlan ezredeket szemlélt volna. Mi, kisgyerekek, félve, tisztelettel néztünk rá. Mikor elment, összesúgtunk:
- A Fábián bácsi...
Aiulán körbeálltunt és beszéltünk róla sokat. Kiszíneztük szt, amft a falu vénjeitől hallottunk. A katouás-diban az volt a legboldogabb, akt Fábián őrmester lehetett Klniasl Pá) meg Toldi Miklós után. Sokszor eljátszottak, hogyan kisérték a cseh zsandárok Fábián bácsit és hogyan
vette puskáikat el Sümeg mellett. •
Fábián bácsi apja kisbirtokos nemes volt, de dölyfösebb a német lovagoknál. Akkor még állt a falu határában a kis festői vízimalom: a nemesi malom. Ma már csak a helye van meg. Pár gödör. Eső ulán megtelik vízzel. Ludak fürödnek benne. Szárazságban kiszárad, ki-cserepesedik.
Fábián bácsi legénykotáfcan a nemesi malomban gyülekeztek esténként a falu kurtanemésd. A malom-blró szobijában — a nemesi szobában - beszéltek a világ folyásáról. Péknek tilos volt oda benézni (Folyt, köv.)
ZALAI KÖZLÖNY
im tugmtiut 4_
á násznton
meggyilkolta fiatal felegégét egy Unal ifja
London, augusztus 3
A Scottond Yard detettlv|ei pár nap ót* »it«*Mlos bűnügyben nyomornak. — Qyllkotságról van szó, tmelynek körülményei határozottan hasonlatosak a Bécs melletti H;rme«-villábtn kjátszódotl bűntfnybez. 11 is tz erdő közepin találtak egy is-rrerttknnőt, revolverlövésektől származó borsaimat sebekkel. A meggyilkolt mindkét estiben kaiföldi. Az ingol rendőrség ügyességének kő-siönhető, hogy a szerencsétlen áldozatnak legalább it a személyazonosságát már megállapították. A talál körülményei azonban még isme-rel lenek.
Borowdala erdejében efy kerékpáros pilUnlotla meg az asszonyt, amint Ulh\'tóan eszmélellenül, az úttól vagy tlz méternyire, egy bokor tljában fekOdt. A biciklista leugrott gépéről ét közeledett a nő felé. Étkor borzalmat látvány tárult elé|». A szerencsétlen vértócsában feküdt ét arcát egészen eltorzították a lövésektől származó sebtk. Megiépe I ruháiról és a boltiéit fekvéséből kéjgyilkosságra lebetelt következtetni.
A kerél párot nagy sebettéggel a a legközelebbi rendőrállomásra tiefett ét lelen&t tett. Nemsokára rendőri bizottság; szállott a helyszínre ét megál/ipilótás, hogy a gyilkos három lövési adott le áldozatára. Noha a lövések halálosak voltak, a tettei, miután nem volt bizlot a dolgában, t lövésekkel lete itett áldozatot meg-ttij\'oáía. A readőrség mtgállspitolta, hogy az áldozat -egy kiitai nő, akinél azonban temmi Írási nem találtak, meit a gyilkos minden nyomot eltOnleéeü.
Mialatt a rendőrség a meggyilkolt nő kilétének megállapításával foglalkozott, jeiantkeaett egy fia\'al klnal, névsaeriat Seag-Maje és elmondotta, hogy felesége, akivel nátzuloa van, két nappal asetttl eltűnt.
A kritikus napon az asszony az cel vett bucsut az urától, bo^y rövid sétára megy az erdőbe és egy óra múlva ismét visszatér. Bucsupercé öl ke.dve nemi látta többé a feleségét. Amikor Halai hitvese estig sem tért vistza, egy baiátjával az erdőbe ment, amelyet két villámot reflektorral kutattak át, de eredménytelenül. Másnap kéfeégbeeeve ismételek meg ezt a nyomázáit, de Ismé-c«tk nem jn\'ottak az asszony nyomára, ekkor határozta «\', hogy a rendőrséghez fordul.
Stng Mijo ezn\'án előadia, hogy fiies\'ge egy mandatin leánya, akinek Kínában nagy selyemgyárai vannak eok mii,ló vagyona.
A fiatal atszany a páritl ét ion doni egyetemeken tanult s minthogy ö it Londonban diákoskodott, iit Ismerkedtek meg. A fiatal klnal véleméaye szerint felesége rabló-gyilkosság áldozata lett.
A kézitáskájában -«gy 10.000 dol-
lárra szóló csekk voll és azonkívül tok nagyértékü ékszer. Az ékoerek a holtesl feltalálása alkalmával már hiányoij-k.
Tegnap meglepő fordulatot! vet! a rendőri nyomozás. Letartóztatták
a fiatal kínait, mert gyanú merüli fel arra nézve, hogy barátjával egyfl\'t ö lelte el láb alól a szerencsétlen isazony*. A gyanuok azonban m\'g alátámasztásra szorul. Az eset Angliában ó iási Mtunést keltett.
JUMHIRfK
NAPIREND
Augusztus 4, szombat
Római katolikus: Uomonk. hv. Prolest Domonkos. Izraelita: Ab. hó 18. Nap kel reggel 4 óra 41 perckor,
nyugszik délután 19 óra 30 perckor. •
Városi Nagymozgó. .Annle Laurte* színmű 10 felvonásban. .Sicc ilma*, rajzfilm.
Uránia. .Egy mindenki ellen*, Ilim 8 (elvonásban. „Bobby mint dada\', burleszk 2 felvonásban.
ISMJas-as
A nagykanizsai meteorológiai meg-llgrelölélMMeeki Pinteken a Mmb-M\'tii Reggel 7 órakor + IG2, délután 3 órakor +20 2, eate 9 órsko« +17 6.
PtlMtti: Reggel tiszta, délben és este kissé fe\'hós égboltozat.
Stéílrdny Reggel Nyugat, délben Északkelet, este Délkeleti szél.
A Meteorológiai I\'.ízet |elentéee szerint túlnyomóan derült idó, nappali felmelegedéssel.
— A kormány tagjai a Balatoni Kulturnapon. Értesülésünk szerint a Balatoni Kulturnapon Balatonfüredre utaznak dr. Vűss József népjóléti ét dr. Pesthy Pál Igazságügyminiszter, azonkívül Dréhr Imre, Sztranyavszky Sándor államtitkárok. A kormányzó vasárnap érkezik Balatonfüredre. Zalavármegye képviseletében Győ-mOrey Oyörgy főispán és Bódy Zoltán alispán vetznek részt az ünnep-légek i n.
— Személyi hlr. D-. Hannig Árpád, a nagykanizsai kir. iOrvény-tzék elnöke megkezdte nyári tzabad-ságát. Távolléte alatt dr. Mutschen• bacher Edvln kir. törvényszéki tanácselnök vezeti a törvényszéki elnök ügykörét.
— A vármegye is kötelezte a kanizsai gyártelepeket tűzoltóság felállítására. Tudvalevő, hogy dr. Sabjdn Oyula polgármetler a Ttans-danublát, a Sörgyárat és több mát kanlztal Ipartelepet gyári tűzoltóság felállítására kötelezte, mely határozatot az érdekeltek megfellebbezték a vármegyéhez. Bődy Zoltán alispán a fellebbezést elutasiioita és kötelezte a nagykanizsai ipartelepeket a polgármesteri rendelkezés betartására.
— Jótékonyság. A Bankegyesü-lel és Délzalai Takarékpénztár R T. Radnal Jenő elhunyta alkalmából koizoru-megváltát elmén 50 pengőt adományozott a Keretztény Jótékony Nőegylet céljaira, amiért az egyesület vezetősége ezúton mond köszönetei.
— Dráva menü községek tele-fonosl\'ása. Sjmogyvármegye már régebben tárgyalásokat folytatott a pécsi postaigazgatósággal a Dráva folyó mentén a legszélsőbb fekvésű községeknek a telefonhálózatba való bekapcsolása tárgyában. Jelenleg Drávafok, Darány, Felsőszenlmárlon, Istvándl, Kisdobss, Kom\'ósd, La kócsa és Taklafalu községeket telefi noiit-ják. Legközelebb a többi előre meghatározott kOi s igekre ét telefon-nélküli körjegyzötégi tzékhelyekre kerül a tor.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéházában VIII., Baross-lér 10.
Abban a pillanatban znhant le a szekér tetejéről, mikor lekiáltotta: „ne féltsetek, nem lesz semmi
bajom!"
Hegedűs István földmives megrázó tragédiája
Nagykanizsa, augusztus 3
Bo\'zalmat mezőgazdasági szerencsétlenség történt a zalamegyei Bi-noksientgyörgy községben auguszius 1-én délután.
Hegedűs látván 52 éves bánok s«nlgyörgyi földmives portáján nagyban folynak a mezőgazdasági mun kálatok.
Esrjín cséplés után voltak már és éptn azon firadozott H:gedűs g.\'zd*, hogy a szalmát szekérrel baza-tsáliitta.
ö maga mátzoti fel a szekér tetejére, hogy az átfogó tudat lekösse. Hozzátartozói figyelmeztették, hogy vigyázzon, mert könnyen leeshet a tnagaiból, de az öreg Irk\'áltolta a szekér tetejéről:
— Sihse féitte\'ek engem I Eddig lt éa rak\'am teli a szekeremet ét soka sem lett temml bajom I
Épen hogy befe|ezte mondalát az öreg, a másik pillanatban megciu-tzoil és a tObb méternyi magasból le;ubant.
A szetencaéilentég oly hirtelen |ö(t, hogy a gazda feletége Ijed\'é-tien ájul-an esett ötize.
D.- H gedüs gazda te bírt lábra áll\'ni többel. N :m volt lettén temmi nyoma kűlaő térülétnek, de az orvot megállapitotti, hogy élelvetiélyet hálgerinctörétt szenvedett, amivel kórházba kell tzállitani.
Csütörtökön be lt szállították a kanizsai kórházba a nagy beteg gaz-dá1, akin azonban az orvos! tudomány és a leggondosabb ápolás sem tudott már segíteni. Pénteken délelőtt, irtózatos tzenvedétek után kiszenvedett. — Mivel bűncselekmény nem forog fenn, az ügyészség a temetéti engedélyt megad a.
Egy vakmerő bandita kirabolta a Páris— Lyon-i expressvonat postakocsiját
Revolverrel kényszerHetie a postakocsi kezelőjét a „pénzeslevél"-
A kár meghaladja a 600.000 francia
küldemények átadására
frankot
Lyon, augusztus 3
(A Zalai Kthlöny killOn tudósítóidtól) A francia postakocsi-rablások krónlká|s egy tzeDíációt és vakmerő stílusban véghezvitt rablással gazdagodott. — Egy butzeizlendő körüli fiatalember dokoslártak nélkül fasz-tolla ki az értéklevelekkel lelt potla-kcctit » a robogó vonnltól leugorva siketül! elmenekülnie.
A rablás hiteles részletel a postakocsi kezelőidnek előadása szerint a következők:
Trgopp éjjel a 126-oa tzánu cx-preszvonat rendes időben tmtu\'t el Lyonból, vagyis 11 óra 27 perckor.
Az elindulás után tzonnal » szokásos .rendezéshez* fogtam. Körülbelül Feyzln és Salnt-Fons állomások feleulján voltunk, midőn egy ál-srcos férfi termet! eWMem, kezében »gy „bri w ringót* lartva, rámklálloti:
— A péme ltvdtkttI Gyorsan, vagy lelőlek I
Egy hirtelen mozdulatot tettem, hogy a vési féket meghúzhassam, de a bandita kitalálta szándékomat, mert revolverét halántékomhoz izoritw Igy tzólt:
— Ha még egy mozdulatot teszel, amit feleslegesük tartok, ledurrant-lak és kihajítalak a vonatbólI
Kénytelen voltam átadni az érlé-ktkkel teli ztákot, amit a bandita izonnal megvizsgált i rán piranctoll, kogy húzzam meg a véizf.ket.
Az expxess vonat hír leien zűkke-
| riétsel lassította a 85 kilométeres rohanását s a bandita a még sebeién haladó vonalból a töltésre ugrott.
Annyit még láttam, hogy a posta-zsákot etőten magához tzoritva gurul le a tiz méteres töltésről, azután elvesztettem tzem elöl.
Azonnal kiáltozni kezdlem t a kalauzzal t néhány ulattal egyült az űldözéthez fogtunk, azonban a tőiéiben nyoma vetzeii.
A rendőrségen értbrtö Izgalmat keltelt a nagyarányú rablát t a nyomban megindult vizsgálat megállapította, hogy az elrablott potlasták 550 - 600.000 fr/mknyl értéket tartalmazott.
A délelőtt folyamán a Ponanto-i (Rhone) cttndörőrs telefonon értesítette u lyoni rendőr főnökséget, hogy a postazsákot, valamint a pénzesetek borítékjait egy kukoricásban megtalálták.
A nyomozás folyik a leltei kézre-keritéfére.
A PLM (P«rit—Lyon—*MedKer-rainnr) vasúttársaság tízezer frankos dijat lüiölt ki a teltet kéirekerit&-Jéaek vagy a nyomravezetőnek.
Relsz Ferenc
= TennlszOlők 16 P-érf, dupla buroiással 23 P ért. Versenyü!ökb:n nagy választék. Ü-.ök hurozását legolcsóbban vállalom. — Tennlszclpők chrom és gummitalppal Szabó Antal sportüzletfcen.
Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak.
M1.AI KOW.OKT
IBM augusztus 4.
— Balatoni ünnepség Keszthelyen. TudóMónk jelenti: Keszthely tu\'atdonképen kikapcsolódott a Balatoni Kul űrnapból, mégis augusztus 5 én megrendezi a maga kü\'ön balatoni ünnepségé. Eialkalomból délután fél 6 órától kétórás hing verseny lesz a vi»parll zenepavillon-ban, minden belépődíj nélkül. A hangversenyen az eoapra Keszthelyre érkezó Zilaegerszegi Egyházi Vegves-kar, a Kószegl C mcordla Férfi D il-egylet és a Keszthelyi Iparosok Dalköre felváltva énekelnek. Kívülük 36 Rdcz Laci )ön be H ívizröl zenekarával és magyar nótákat, Z-inyi nótákat éa régi nótákat látszik. Szerepe! a műsoron a Bauer kvartett is. Gadl Imre üllői lg.-\'ani:ó irreden\'a dalokat énekel. Es e 9 órakor kl-iláglt |ák a szige fürdőt és a partot, 10 órakor tűzijáték, szerenádok n vizén és a parton, díszcsónakázás stb. Gőzhajó sétát is aksrt a rendezőség, de az mégis elmarad, mert a Bila-lonl Kulturnapból Keszthelynek még a rendes gőzhajója sem Jutott kl, — ezen a napon az is másutt lesz elfogulva.
— Pályázat a zalaszentgrótl főszolgabírói és árvaszéki ülnöki
állásra. B6dy Z >llán alispin moit irta ki a pályáza\'ol a zalaszenlgróli főszolgabírói és egy mrgyi I árvaszéki ülnöki állásra augusztus 31-lki határidővel. Az állásokat a szeptemberi megyei közgyűlésen fogják bj-tölteni.
— Az építőmunkások táncmulatsága. Az építőmunkások nagyka nlzsal csoportja, a Vas- és Fémmunkás Dalárda közreműködésével augusztus 5-én es\'e 7 órai kezdettel a Teleki-utcai Horválh vendéglő kertjében igen vldámnik Ígérkező nyári táncmulatságot rendű, reggelig meghosszabbított zárórával.
— Utazási kedvezmény. A folyó hó 5-iki Balatoni Kulturnap alkal mából az összes bala\'onmealí állo másokra ugy a személy-, mint gyorsvonatokra 50°/o-os kedvezményes menettérti Jegyek adatnak ki, mégpedig az odautazáa fo\'yó hó 4-én 0 órakor megkezdhető és folyó h\'i 6-án 24 órakor bsfejezendő. Síük-séges felvilágosítások és menetjegyek a Nagykanizsai Takarékpénztár Me-netjegylroddjában kaphatók.
— Kanizsai ember házassága a francia Metz városkában. Érdekes házassági hirdelö-lv. szerrprl a kanizsai anyakönyvvezelői hirdető táblán Ferk József 30 éves kaniziai szülelésü féifl nőül veszi Zvamanák Mária 28 éves budapesti tzűlelésű leányt. A Jegyespár lakóhelyéül a franciák állal megszállott Metz vá-roaa van |elezve, ahol ez esküvő is valószínűleg lesz, a rue de Ciampc 45. szám alatt. x
— A villám felgyújtott egy pajtát. Hatalmas vihar vonu\'t át csütörtökön Zila nyugati részéri, sok helyült erős pusztítást okozva. — Csillaghegyen a villámcsapás fel gyu|lott egy pn|lát és agyorsujtolt egy tehenet. Lenti vidékén iz esett jég, amely nagyobb károkat okozott.
Dugulás éa aranyerei bántalmik,
gyomor- éa btlzavirok, máj és lép-duzzidás, hát- és déré\'fi|áa ellen a termíszelad\'a .Ferenc Józsel" keserűvíz, npponként többször bevévr, biztos segítséget nyújt. Tudományos megfigyelések beigazo\'tái*, hogy a Fereno lóisaf viz ah isi megbetege dések eceteiben gyoistn é-t mind-g enyhén hal. K«ph tó gy\'gyszertá-rakban, drogéiiákban és lűszfrüíle ekben.
— A keszthelyi népművelési előadói kurzus bezárása. Tudósítónk jelenti: Vasárnap délelőtt 11 órakor lesz a polgári leánylsko\'a tornatermében a Keszthelyen \'arloli népműve\'ési előadó képző tanfolyam záróűnnepélye. Müror: 1, a tan folyam hallgatóinak énekkara a Hiszekegyei énekli, 2 , dr. Boschdnczy Lukács, a tanfolyam igazgatójának jelenés- 3, Hegedűs Slndor fő-|eg>ző Véjvárl versel szaval, 4 , Gadl Imre Igazgató Irredenta dalokat énekel, 5, az énekkar balatoni nótái, 6., szavalat, 7, Merva Ferenc igazgató i\'redenta dalokat énekel, 8, üdvözlő beszédek. 9, Agorasito Tivadar, Pestvármegye alispánjának zárób;6zédí. Az ünnepségen megjelenik Kesz hely elöljárósága is.
— A vásárosdomból autókatasztrófa áldozatai elhagyták már a kórházat. Megírtuk, hogy Vásaiosdombónál egy székesfehérvári au\'ót, melyet Hesz hajóskapitány vezetett, súlyos szerencsétlenség érte és az utasokat, Böröndy György mozdonyve7etőt és családjánsk lapjait besiá litotlák a kiposvárl kór-házbf. Mosí arról értetülünk, hogy a család négy tagja már elhagyta n kórházat, mig Böröndy mozdonyvezetőt és Szabó Olzella 16 éves leányt meg kellett operálni. Ö el továbbra is a kórházban époljAk.
— Az emberkinzó főerdész kegyelmet kért. Megemlékeztünk arról a durva brulalí\'ás\'ó\', amit Rhdday László li .rcegl főetd sz Zsltvupusztán követeli el, mikor egy gombálsztdő cigányt a kocsihoz kötött, majd a lakás/ntl kötelet dobott « nyskíba és felakaíz\'ással fe
II
Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
(Vér a vér ellen)
Történelmi szlumü 10 felvonásban
Főszereplők: Lillán Oish és Normann Kerry
Y
Sicc álma
R-Izfilrn.
nyegettr. Az erd.\'szl a törvényaiék egy hónapi fogházra és pénzbüntetésre l\'élie. A főerdész kegyelni kérv nnyel fordult a törvényszékhez azzal, h >gy „ő p lidkai bűncselekményi" követelt el, meri a cigány társadalmilag és politikailag semmiféle értékkel nem blr és kérle a leg-u\'olsó amnesztia rendeletnek reá való alkalmazását. A törvényszék a főerdész kegyelmi kirvényét térné szelesen elutasította.
— Saját házat kapott a len gyeltótli adóhivatal. Csak nemrégen történt, hogy a péniügyminisz-térium Csurgón házat vásárolt a klr. adóhivatal részére, mozi a pénzügyi kincstár Lengyeltóti községben vásárolt egy házat 32.000 pengőért az adóhivatal céljaira. Az az elv, bogy mind :n állami azerv állami épület ben nye-jen elhelyezést.
— Felakasztotta magát a kötő-fékre. Vörös Oyöigy marcalii lakos bázén^k kamarájában, felesége távollétében e>y mirhakötőfíkre akasztotta fel magát. Mire észrevették, mir kiszenved.\'tt.
Grimm Penzió
Bndapeat, T, Vigadó-utca 2. szám
Telefon: 106-46, 26J-43
A Pcilt Dunakorzó közepén at Idegenforgalmi MenetJegytrodSval szemben
l.<K\'nod«mpbb bcundciéi \' Köip. Ifllél. hldttf-intlegvli a wobikban, liobalrlvfull, fOltló, át-ljn<l,í lllltiolffil.l Mlndtn kOilrktJUl fukői löiiomtxldiiKJ clkntrt, cifiulei líkvít.
Kitűnő bőséges konyha
Penzió P. 10 tői, nfhínynapt tartózkodásnál Is.
ián
Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
Egy
mindenki ellen
Egv pénznélküli milliárdos kilandjai 8 leivonákbjn.
Főizereplök:
Carlo Aldinl és Ilndszentby liria
Bobby mint dada
Burleszk 2 felv.
Előfizetőinkhez!
1928. évi augusztus hó l-jével uj előfizetést nyitottunk lapunkra.
Kérjük tisztelt előfizetőinket az előfizetés sürgős megújítására, nehogy a lap küldésében fennakadás történjék.
ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Helyben és vidékre:
I hónapra ......... 240 pengő
S/4 évre............... 7.20 .
1.2 évre............... 14.40 .
Külföldre:
I hónapia ......... 3.60 /tengó
i térrr...... ......... IOW .
>/l évre...............21.60 .
VADÁSZAT
A vizsla tanítása és a vele való vadászás módja
Irta : Ötvös Balázs (Kttlmán) Előző közlemény július 26-tkl számban.
Hi a lo\'fíle fajta közül megfelelő vizslát akarunk vá\'asztanl, tudnuDk ke\'i valamennyinek a rendeltetését, Ismernünk kell képességeit.
Magyarországon báromféle vizsla van leginkább elterjedve: az angolok közi a pointer, (Itt ott az angol szet\'er is tért h\'dit); a németek közt a rövidsiőrű és végűi, mert száma szer\'n1 még nem állhat a sor éléte: n magyar vizsla.
Am\'n látjuk Magyarorsrág vadászai e\'önybc helyezik a rövid-szőrű vízi Iit, ami természetes, mert ez birja legjobban forró nyarunkat, bisien a vizslával való vadászás főszezon|a a tv/ár vége, az ősz eleje. Azért is szeretik ná\'unk inkább a rövidszötű vizslát, mert a vizslának sz-bad bejárata van a lakásba, — a legtöbb vizsla ott alazik gazdá|a ágya mellett éa a rövidszörflt kCny-nyebb tisztán tartani. A h nszu és durvssző ü vizslák viszont, ha nem is bírják ar>n>lra a meleget, mint a rövIdszCrűek, viszont |obbsn birjik a hideget és ezért fők\'pen szók s vadászok kedvelik, akik télen is magukkal viszik emiradhalatlm va-disz\'ársukal. (H valásos vadászok.) Sokan azért nem szertlik, mert nehezebb tisztán tartani, már prdig a nem tisztán tar\'otl eb ellepi bolhá-»al az egész házat. (Viszont az is Igaz, hofy a ragályos bőrbetegséget — rűb — nehezebben kipja meg, mint a rövidtzőrű.)
Végjük sorba a bárom, nálunk IrglsmerleVb vizslái. /. A pointer. TuleIdőnképen a vizaiák vizaiája. 1.1. a legtökéletesebb munkál végzi, amire a vizslát eredetileg teremlelték: az élő k\'svad megkeresésére. Az angol ugyania a vizalát csak az élő szárnyas megkeresésére használja, mert abban a pillanatban, amikor a vágtató vizsla megtalálta és megállással Jelzi a megUlált élő szárnyas\', sngol fslfogás szerint befejezte fe adatát. A sebzetten menekülő, vagy tűzben eselt szárnyast külön arra a célra tenyésztett elhozó eb, a retrlever (ujabban a spániel is) végzi, de a relrieverrel nem kerestetnek élő vadat A pointer a leggyorsabb és n legjobb orrú vizsla, állandóan vág\'alva, fárac*hatatlanul keres órák hosszat még a legnagyobb melegbtn is. Nsm pointer az, amelyik a melegben hamar elfárad, amelyiket minden tiz percben meg kell itatnunk. A legtemperamentu-mosabb vizsla, amelyik természeténél és gyorsaságánál fogva messze jár a vadásztól, de épen azzal, hogy meaaze jár és gyorsan keres, a vadászt kiméli meg s felesleges gyaloglástól. Ezzd elmondtam, bojy a pointer sik vidékre való, ahol nem lanik el egy néhány vágtával a
nu^uwtui
4.
Kernünk elöl; • hol nigy kiterjedésű táblákon (fép«, burgonya, larló, ré) ki ludjuk hastnálni a gyorsagígát, g jó orrát. De épen azért, mert Igen
gyorr.
fáradhatatlan éa mivel hoz-
jiérlő módszerrel rAazoktath ltjuk arra la, hogy szükség esetén köze lebb maradjon, való még a dombos vidékre li.
De Ideges vadásznak, akit kiráz a a hideg, ha vizslája messze Jár, nem való, mert Idegeskedésünk átragad erre az érzékeny, intelligens yliiiára és OrQkOa paranctolgalás-ut, kiabálással kizökkentjük gyors, de tudatos, szelesnek látszó, de mégis megfontolt munkájából.
Eredete szerint nem elhozó vizsla (opporttur) de az évtizedeken át Magyarországon, magyar elvek szerint tenyésztett pointer épen ugy magával hozza az elhozó h <jlamot, mint akár a rövldszőrü német vizsla, amelyikben szintén van pointervér, még pedig elég nagy »/«.
A pointert vlzivadáazatra is rá lehet szoktatni, de erre már természeténél fogva alkalmasabb et az angol szelter. Kell azonban vigyáznunk, hogy a hiromf íle azelter sokkal érzékenyebb, idegesebb a pointernél, tehát csak az fogjon hozzá a szelter tinltisáboz, aki ehhez való elegendő türelme van, mert elég, ha egynehányszor elhamarkodva, elhü-lelfnkedve tehát igazságtalanul büntetjük (t. I. az eb nem értette meg, hogy miért büntettük) és ezzel ugy elrontottuk, hogy a legjobb dresz-nemik sem sikerül azt helyrehozni. Folyt, köv.)
lOZQÓSZniHiZAK
Városi Nagymozgó. Szombaton este 7 éa 9 órakor, vasárnap 3, 5,
7 és 9 órakor „Annle Lauri". Egy festői szépségű történelmi szinmP 10 lelionásban. A darab a hasonnevű skót ballada megfilmesítése. Főszereplők Holljwood legjobbjai, a szép ségei Lilian Olsh és Normann Kerry.
Az Urániában szombaton 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 óra kot .Egy mindenki ellen". Egy reod-klvül érdekfeszítő, erős kalandorfilm
8 felvonásban. Főszereplő a közsze retetben álló, de már régeu nélkülözött kalandorazinész, Carlo Aldlni. Játszik még Mindszenlhy Mária és Albert StelnrOck.
«*ui közlöny
I
Siemens és Rex üvegek
vagy alkatrészek. Mindenféle befőttes és dunsztos Qvegek legolcsóbban csak
Melczer Jakab
űvegkereskedésében Kazlnczy-utca 1. sz. alatt kaphatók.
WelAtt szükségletét beszerezné, «W érdekékei aéue meg áraimat!
____KM
SPORTELET
A keszthelyi vizi-cserkészek második lettek nszásban a tihanyi versenyeken
Keszthely, Augusztus 3 (Saját tudósítónktól) Keszthely vlil-cserkészei, az alig pár hónapos csapat, 19Va ponttal második lett úszásban, a vilicserkészek Tihanyban most folyó versenyein. A fiatal csapat
csupán (álponttal maradt el az első csapat mögött, amely pedig már
résztvett a dániai jamboree-n Is. A keszthelyiek a többi verseny-számokban is jelentői eredményeket értek el, vitorlában pedig biztosra tippelik elsőségüket.
A vasárnapi szezon-nyitó mérkőzés
Nagykanizsa, auguiztus 3
A vasárnapi Kanizsa—NTE szezonnyitó mérkőzés elé nagy várakozással tekint Nagykanizsa sp^rttár-sadalma, különösen arra kíváncsiak, hogyan fog a két csapat felállni. Az NTE részben uj csapatot próbál ki, mert a régi jáiéko.ok közül Dezső, Jámbor, Horváth nyarJnak még és vidéken vannak, mlg Kohn és Jaku-bcc a tréningeken lesántultak és még pihenésre szorulnak. így a csapat a következőképen alakul: Pápai — OyPrgydeák, Harangozó — Rid cs, Otwild, Antal — Mészáros II, Ctm-mermann, Pum, Kovács, Csász. — Tartalék: Kedmenec. Ez a csapat igen nagy játékerőt képvisel és a még tréningjének elején tartó profi-csspatnak komolyan kell \\enni a mérkőzést, ha győzni akar. Az bizonyos, hogy a közönségnek szép küzdelemben lesz része, ntig a Hiladás —Egyetértés előmérkőzésen ismét egy pár fiatal tehetséget lehet megfigyelni. A Zala-Kanizsa FC várható felállítását holnap iimertefjflk.
A Balaton-körüli staféta
Keszthely, auguvztui 3 (Saját tudósítónktól) Augusztus 5 én, a Bilatoni Kullurnapon kellős staféta futja körül az egész Balatont. A keszthelyi járás Bilatoipariját öt szakaszra osztották, Balalonederics-től a járás, egyúttal Zilamegye határáig: a fenéki Zila hidig. A szakaszon Balatongyörök, Vonyarcvashegy, Qyenesdlás, Keszthely és Fenékpuszta leventéi futnak és a Zilahidnál átadják a staféia-botot a somogyi partok leventéinek. A staféta vasárnap reggel 6 órakor indul Balatonfüredről, körülbelül 8 órakor ér Bilatonederlcsre, ahonnét 500 - 500 métert, összesen tehát 17 és fél kilométert futnak a keszthelyi járás s\'afétái. _
Kanizsa a vidéki atlétikai bajnokságban
Nagykanizsa, augusztus 3 Augusz US 15 én lesz Vícott az országos vidéki ifjúsági atlétikai bajnokság, amelyet 6-án Pécsett a válogató előz meg. A nagykanizsai Z-inyi TE-t Pécsett Ambrus, Bartos, Fejér és Kaswtpp képviselik. Az országos bajnokságban előreláthatólag Bartos a 100 m siktulásban jó helyezéssel, Fejér a távolugrásban esetleges győzelemmel, Kaszapp pedig 33-35 m körüli diszkosz-eredménynyel jó helyen végezhet.
Ugyanezen a napon lesz Barcson a BSzE meghívásos úszóversenye, melyen a ZTE-ből Bertalan Bffma az 50 m bál- és a 100 m Mellúszásban Indul.
Elmarad a Kaposvár—Kanizsa sakkmérkőzés
Augusztus 5 én lett volna a két vároa sakkcsapatainak revánsmérkőzése Nagykanizsán, de a kaposváriak a közbejött akadályok miatt ennek elhalasztását kérték, mibe a kanizsai vezetőség késséggel beie-raeni, mert ugysen Utfta volna a rendes csapatát kiállítani, minthogy többen elfoglaltságuk miatt lemondották a vasárnapi játékot. A két város igy uj terminusban fog megállapodni. _
(Leventék figyelmébe.) Ax 1908. évfolyambell levente puskás szakasz taglal ma este 8 órakor a polgáii Iskola udvarán okvetlen jelenjenek meg. Ifjúsági oktató.
Szombaton és vasárnap
diszDótaros mm
a Markó-féie vendéglőben
Rbonnensek felvétetnek.
A TSwde fcrtn-jegyiW
KOZimASÁI
VALVTAX t 27 95-2810
fc. mMOM
k. 18-96-17 04 k. 142 85-163 45 10 03-10-09 470 50-97160 h 22 60-22 80 M00M31-O3 hml 64 15-W45 ur^ 1*5-351 tava — —
163 00-153 60
80 85-81 20 *
fk. B3 16-B3 75
12Ö-9/-230Í7 M INUM
wi 7986-7990 Mt a>«/-$st
•tockh. 163 2546365 Hm* MiMMO
& iK


rflxni
A mai értéktőzsde nyitáskor üilet-telen volt, majd a tőzsdeidő második felében berlini oarátságoi hírek hatása alatt, a spekuláció véleményes vásárlásai következtében valami javuiáat mutatott. A javulás nem haladta meg az 1—2%-ot. A forgalom csendes. _
Zürichi zárlat
Páita 70 32\'/i, Loadoa 25 23, Maviaik
314-471/1. Brttml 72 25, Mllaio 2718, Madrid 85 35, A.mitaidl« 108 55, EUfUo 123 88. Wlan 73\'26, Sotla 3-76, Prági I5-Í9VI, Varad 68 20, Batfapaat BO-SB\'/i, lalgrád 9128, íakaraat 116.
Terménytőzsde
A buza 20, a rozs 10 fillérrel emelkedett. Az Irányzat barátságos, a forgalom javuló.
28 30, 79 kg-oe arao »im. uo kg-oa 28-53-28-70, roai 2550-25 60, takara. árpa 26-50 — 27 00, attérpa 2800-31-00. aab 25SO-26-OJ, taagíri IO-SO-IO-75. Uaaakoipj 20 00-20 29.
Sertésvásár
FaltaalUa 483, awlvböl aladatlanal vtaaaa ■ i/adt — daiab baórandS 1-70—1-72, taadptt 168-170. a»dett kftaip l-«2-reí; könnjfl 1-40-1-52, aJa&aa^t (W 162-1-64. aUaodrtadn l-46-l;56, SngcJ itUdA 1-90-1-60, ualonoa nagjbaa 1-84— l-f 6 aafa 2 00 -2 04, Mmaottba* 2X1-2 24, tiakMuáa lÜMrtéa 198-1-10. Aa tráayaat élénk.
B ÁDIÓlOSOI
(ROvIdtttaekt n — rnrta, aág. tUfgr. — hwsnmuj. E tá Oy — gyerroakafcw*. A —. un . oak. Z — teae. Mg. — m eiógudwi*. m - Ujuaágl elfedla. F — iTlihHiii;
Augusztus 4 (szombat)
Bodapaat 9.30 éa 11,45 H. Kflibaa 12 órakor déli harangszó az egyetemiért templomból. Utina: Művéai- és Mndeme-zek. I lüöjeliéi, Idójiiái. 3 H. 445 tdó-jelzéa, időjárás. 5 A Siodálla Mlaszié Társulat eJóadáu. 5.45 KéczieUk Pocdal operáiból. (Zenekari hangv,) 7 E. 7.43 Kabaré est. 9.16 H. éi aa Ollmpláaz erwíméoye!. 9 "a) A m. klr. 1. honvéd gy. ezred tene-\'arának hangv. az Angol-pukbóL UUaaJ: Cigányzene.
Bécs, Qrác II, 4.15 és «.I0 llangv. 8.05 Eysler 3 (elv operettje. Utána Táac Z.
Berlin, Stettin II és 3 30 O. 9 Hangv, 8.30 Vígjáték E. 10.30 Tánc Z.
Barcelona 12.19 Harangjáték. 1.45 Kamara Z. 2.45 Táac Z. 6jT«( 9.30 Hauv. 10.15 HaraagMták.
Bern I 0. 4 Hangv. 4.30 Oy. 9 8 Népszerű eit. 9.20 és 10 Hangv, Tánc Z.
Brflnn 11 Hangv. 4 K. 6.13 éa 7 Haagv. 8.15 Cieh dalok. 9 Fúvószenekari bangv, 10.25 KiáUitáat haagv.
Pranktnrt, Caaael 12.19 Költemények éi dalok. I 0. 3.30 Oy. 4^5 Kwlngók. 8 15 Vidám c«t.
Hamburg, Bréma, Hannover, Ktel
8 A. 110. I2J0 és 2.40 Hangv. 5 J. Sinusa : Nyitányok. 8 Vígjáték £.
10.
Langenberg, Köln,
.15 és I2.ieü. 1.03 I
Aachan,
KS
tar
Z.
Hingy 6 KaI
8.15 Vidám est. UUna l-^tinc7
London, Davtotry 10.15 liteotlsztelet. 1 Tánc Z. 3.30 Hangv. 5.15 Oy. 6 Tánc Z. 6.45 Dalok. 7.45 Szoaáták. 9.46 Háttahangv. 8 és 9 larka est. 10.45 ét 11^3 Táac Z.
Madrid 2.15 éi 7.19 Haogv. 12.16 Tánc Z.
Milánó 12.30 Kamara Z. 4.30 Tánc Z. 5.20 Oy.-diüok. 8.50 Haagv. 10 Tánc Z.
Prága 11 0. 5 BrHnni rallapr. 7.16 Tambunea haagv. 7.45 Hangt. 8 Rádiójáték 10.25 Braanl műsor.
Rónfa 1.30 Kamara Z. 930 Hangv. 9 Opera E.
Varaó 120. 1 Harangláték. 5 Oy. 8 Vilnat raUior. 8.15 Haagv. tOJO Táac Z.
= Slnger gép«elv«n mlwJwttU színben kapható. Slnger varrógép fióküzlet Fft-ut 1.
Kiadja: Délialal Nyomta ét Laakla^á Tállatat Itamaytámiig.
. Felelős kiadó: Zalai Károly
fotanotus tolaloai Nagykaolxaa 78. ss.
ZALAI KÖZLÖNY
ljgg lutusttus 4
iPBÓHIBDETÉSEK
Az apfófalrdtteaek dija lOsaőif 50 flIMr, mlndaa további sxó dija S llll. Vaaér- éa laaepoap 10 auMg M fillér, minden további szó dija • llll. Saadán éa péo-íakea 10 aaó(( t0 fillér, minden további aaó dlla • llll. Clmaid ■ minden vaata-nbö betSből álló utó kát szónak számíttatik. Állást keresőknek SO<Vo engedmény. A kMeMel díj alSra llx*«Mda.
Calaxelt tOki-Ak legolcsóbb beszer-séai helye — Slern üvegesnél, Erzsébetiéi 14. 1146
Klaalé egyszobás, konyhás lakás Csányl László-nlca 13. 3732
Baj*r4a6t keresek azonnali belépésre Kialnl-u. 2/a. L em. 3735
Égy taaialólaány felvétetik Klrschnei Mór divatáruházában. 3745
Három szobából és mellékhelyiségekből átló nagáayos arihái Sugár-ut 46. alatt november hó 1 re kUdó. 3725
Kétszobás udvari lakás az összes mellékhelyiségekkel augusztus 15 érc, esetleg november elsejére kiadó Zrínyi Mlklós-ntca 30. 3720
Tarnl* falvétatlk Slpoa Andor Salaiéban. 3769
kiadó Erzsébet-
3762
Egy szobás lakóa tér 3. Mayer festőnél.
Uruncslcs-léle házban Sugár ut 53 egy kétszobás lakis és üzlethelyiség teljes berendezéssel, pince és padlással együtt kiadó. Érdeklődni lehet Kohn Samu laka-
tosmesternél,. Nagykanizsán.
3761
Naaaaól* rugós kocsi tejszálllláthoz éa sparherd kerestetik megvételre. Clm a kiadóban. -3763
Caengery-ut 26. háton, szobás utcsl lakás kiadó. — IMegteklntheló hétköznapokon 2-4-lg Kulcs. Csengery-ut 28. alatt. 3764
■ótaaohóa utcai lakás mellékhelyiségekkel november elsejére kiadó Klnlzsl-utca 31. 3765
4 szobás lakóa mellékhelyiségekkel november, esetleg október elsejére kiadó Király-utca 36. Deutsch. 3767
TakarHólaóny lelvétetlk. Ooldberger. Fflut 10. -3768
Tallvér vlaalót tanításra vállal, Időnkint kólyók és kész vizslát elsd, vadászterületet rendez, fácánost beállít megállapodás szerint fttvSa Balázs, Klllmán. u. p. Gelse. (Válssabélyeg nélkül nem felelek.)
wmr MÉZET,
ágytol lat. állati böröket,
vör8»- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vaaat, csontot és ton-gyot a legmagasabb árban vásárol
8TIÉI B. riil RA6YKAH1Z8A,
Erzsébet királyné-tér 15. sz. aUtt. __azza
14931/1928.
Hirdetmény.
Az őszi buza, rozs és árpa kedvezményes áru nemesitett vetőmag jelentkezési határidejét a földmlvelésügyi minisztérium meghosszabbította. — Felhívom azért a kisgazdákat, hogy igényüket folyó évi augusztus hó 6., 7. és 8-án délelőtt a hivatalos órák alatt a v. gazdasági hivatalban jelentsék be, mert később jelentkezők Igénye figyelembe vehető nem lesz.
Minden Igényelt mennyiség métermázsája után 10 P. előlegként az előjegyzéssel egy-időben lefizetendő.
Nagykanizsa, 1928. évi aiig. hó 3-án.
UH Polgármester.
Adómentes
benzin * petróleum
mindennemű gép, henger, traktor és autóolajok a legelőnyösebben
kaphatók:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Teldo" 3 22-Benzin- és olajraktár Magyar-utca 58.
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság szelőit (Déli Vasút) 1928. évi május hó 15-ftöl érvényes
MENETRENDJE
A Nagykanizsa állomásra érkezó és Induló személyszállító vonatok
Budapest—Nagykanizsa
Vonat A vonat Budapestről Nagykani- Vonít A vonat Nagykanizsá- Budapestre
szim* neme Indul zsára érke/ik száma neme ról indul érkezik
216 Szem. v. 21-35 410 211 Szem. v. 0-40 7-50
202 Oyv. 7-35 11-25 201 Oyv. 6 10 1020
212 Szem v. 7-.S5 1325 213 Szem. v. 9\'25 1700
214 Szem. v. 1420 20 55 215 Szem. v. 15-20 2110
204 Oyv. 18 30 1 22-40 2P3 Oyv. 1800 21-55
A 202. és 203. számú gyorsvonatuk május 15 tói Junius 15-ig csak vasárnapokon közlekednek Nagykanizsáig. Junius 15-töl szent. 15 lg közvetlen I—II—III oszt. kocsival Budapest—Llenz. kö/vetlen 1—II—III. oszt. kocsival lludapest Trieste és Budapest — Rogatska Slatinára és közvetlen étkező kocsival Villachig.
A 204. és 201. sz. gyorsvonatokkal étkező kocsi Budapest—Nagykanizsa, hálókocsi Budapest—Trieste—Venezia. Közvetlen III. oszt." kocsi Triestere. Közvetlen I—II. oszt. kocsi Budapest—Róma. Közvetlen 1—II. oszi kocsi Budapest l\'iume és szerdán, isiiteken és vasárnap egy közvetlen hálókocsival Fiúméba.
A 211. és 2iti. számú vonatokkal közvetlen I-II—III. oszt kocsival Budapest-Barcs és közvetlen II—III. oszt. kocsival Budapest Zalaegerszeg.
Nagykanizsait lonszent-
-Balatunszentnyörny
Nagykanl- I Nagykani-
györgyrólind. zsára érkezik| zsáról indul
23f~ Vegyes &S0 7 15 | 235 Vegyes 10 05
Nagykanizsa—Szombathely-Wien S. B.
i Balalonncnt-1 györgyre érk 20 59
Bécsből SzOfnblt- Ni^jksni- Siomblt- Bécsbe
indul h«!jr« érkt/ik Zliri wke/.k lói íihJJI Mjc«é<k«ik érkezik
303 Sinautó 2. Egei sz. 4 30 600 311 Szem. v 435 7 15 12 05
321 Szem. v. — 5-10 7 411 316 Szem. v 717 10-10 1955
327 Szem. v — 6 15 855 302 Oyv. 14-20 lti-20 19-34
301 Oyv. 8>25 11-33 13 34 321 Szem. v 18 15 21 15 _
311 Szem. v. 11-54 14-43 17-35 32 H Szem. v. 21 15 2100 _
313 Szem. v. 1530 21*08 22 50 301 Sinautó 23 00 025 ligersz.
A 321. és 322. sz. vonatok közvetlen vonatok Uaasra, illetve Baicsiól.
A 301. és 302. „ ,. • „ ., Wientól Barcsig és vissza. Közvet-
len 1—II—III. oszt. kocsival Wien—Osifck és Wien—Zagrebrs.
A 314. és 313. sz. vonalok közvetlen vonatok Wienbe, Illetve Wienből. Közvetlen II—III. oszt. kocsival Budapest Zalaegerszeg és vissza.
A 327. és 328. sz. vonatok ciak Jullus és augusztus hónapok vasár- és ünnepnapjain közlekednek és ugyankkor a 321. és 322. számú vonatok elmaradnak.
Nagykanizsa—Burcs—Pécs
Pécsről indul
9-40 1555 13-23 18-15
911 Szem. v.
901 Oyv.
917 Sinauló 913 Szem. v. 915 Szem. v.
A 911. és 932. sz A 912. és 915. „ A 901. és 902. „ Közvetlen I—11 oszt. kocsikkal Osijek—\'
Barcsról indul 4-35 11 55 Gyík.tói 1555 20 55
Nlftykuii lián trksjík
7 ÖŰ 13-50 1638 1750 22 55
N>n)ivmii. Barcsra Pécsre
\'oi indul érkezik érkezik
912 Szent. v. 4 40 0 40 8 40
914 Sinautó 9 40 11 -10 14-40
916 „ I2\'05 12 49 üyék.
902 (lyv. 14 04 1550 I8C0
932 Vcgy.v. 1820 2135 —
vonatok közvetlen vonatok Szombathelyről, III. Szombathelyre.
I—II—III. oszt. kocsikkal Barcs—Pécsre. , gyorsvonatok közv vonatok Wienből, illetve Wienbe III. oszt. kocsikkal Zagreb-WIen SB. és közvetlen I—II—III. Wien Süd Bahnhof
Nagykanizsa Csáktornyiió
-Cakovec (Csáktornya)
201 Oyv.
221 Szem. v
203 Oyv.
223 Szem. v

Nágjkini-
Mára érks/ik
515
12-40 17 21
20 35
Közvetlen kocsikat lásd 202. és 203. sz. vonatoknál. _A 202. és 203. sz. gyorsvonatok csak Junius 15 tői szept
nyá Indul líí tl(>5 16 07 18 59
Nagykanizsáról Csáktornyára
Indul érkezik
Szem. v. 4 52 fi 32
Oyv. 11-55 1315
Szem. v. 1.144 15-22
Oyv. 23 25 1 04 Budapest—Nagykanizsa viszonylatban a 201—201.
222 202
224 201
és
15 ig közlekednek.
gomba éa rovarkártevők ellenit
Tutokil universalls pcrmetczószer Nosprgen
Urániazöld Verdola
Elosal Vinol
Sulfarol Thanol
Arzola Almola
alb.
Műtrágyák.
Oazdaságl-, főzelék-, virág-magvak Kicsinyben és nagyban kaphatók:
0B8ZÁ6 JÓZSEF mtimliSéséta
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett, ut Telelőn: 130.
A legmodernebb szerkezetű
ÍRÓGÉP
az
AEG
legújabb modellje. A legtaiMsabb gép, számos ujitásul Megtekinthető a képviseletnél
Fisthel Fülöp Fial
paplrdzletében
Nagykanizsán.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gózniosó, vegytlsztltó, ruhafestő
iyk. Inyki i II. 6y«it«tate»: láiimj-i L
Vállal mindennemű ruhafestést, vegy tisztítást, gózmosást mérsékelt áron. Elismerten elsőrendű munka. Hófehér, tükörfényes gallérUsxtltái. Pllssérozás ik Oouvrérozás.

nagykanizsai fiókja
Sugár-ut 4. Telefon 338.
Minden KtlOn kOlfs\'g vagv portó felsiámitAsa nélkül elhelyez
hirdetéseket
bármely bel- vagv kUlöldi lapban. Beklámlerrsket késxit, iiöreges.
Plakátirozást
vállal helyben és vidéken, bjl-
vagy külföldön. Nagyka iz^i r. t. város mit den-ni-mü hirdetési jogának bérlője.
Magyar Film Iroda rt. Budapest képviselője.
A M gyar Királyi Belügyminisz-tériu n forüiió osztályának felvevő helye. Bármely nyelvtől vagy nylvro fotdiiást vállal és belügyminisztériummal hitelesittet.
MAKULATUR
papin
kapható a kiadóhivatalban
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytáraságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
n. M*nm, 177. IÜH
Nif/liiiln, ina, augusztus 5, vasárnap
ir. 16
fillér
ZALAI KÖZLÖNY
Szerkesztőiéi Keszthelyi Hói
és kiadóhivatal i i\'ó-ut S. szirti, [kiadóhivatal Kossuth l.«|os u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Klőllzetésl ita : egy hón 1 pengő 40 fillér
Az iparos-egység felé
Irla: frflhwlrth Mátyás, orszgy képviselő
A magyar kézmülparosság ez év Szent Ittván napján Szolnokon Iparos kongresszusra készül. Az előkészületekről látható, bogy az Idei kongresszus méreteiben és tömegeiben felfll fogja múlni ax eddigi iparos kongresszusokat. Minden eszközt megragadtunk arra is, bogy nemciak nagyiágban legyen tekiatélyt hozó, hanem Itfolyásában legyen méltó a magyar iparosság nagy ügyébez.
A magyar kézmülparosság a szabad ipar romboló befolyása alól még mindig nem íudja magát klszabadi-tsni teljesen, de most látszik, hogy az iparos-kérdésben Igen Jelentős hadmozdulatok ti lehettünk, amelyek nemcsak a felső köröket mozgatták meg, hanem az Ipaioiság halálos közönyét is megtörték.
A parlamenti kézmüipaii blokk hangot adott azoknak a kívánságoknak, amelveket a magyar kézmüipa-rosság lelkében régen táplál, de m\'g-haligatásra nem talált, mert egyes köröknek ai volt a felfogásuk és érdekük, ha minél későbben jut az Ipirosiáig a maga kívánságainak teljesítéséhez, annál jobb. Ríazint a kányelunaaerelet, részint pedig a netmMSrtMOmeég, de valljuk be őszintén, bisonyoi célzatosság Is vezette azokat a köröket, akik mindig |ól értették, bogy az iparosságot miké-pen kell meglazítani, hogy kívánságaik egységbe soka össze ne forradjanak.
Minden törekvésem az, hogy az ipatostág különböző szervezeteit közös ntvezöre boziam és megtaláljuk azt a formát, aoelyen a beceületes és őszinte Iparos vezetők találkoz-hilnak. Ei az egység, amely el fog jönni és amelynek el kell jönnie, még nagyobb su\'»t hg adni az iparos kívánságoknak és hiszem azt, hojy a következendő parlamenti kampány a magyar kézmüipirosság számára Igen jelcDtös lesz, mert nemcsak az O.siágos Kézműves Kamarát, bánom a rokkantság és nyugdíjbiztosítást is meg fogja hozni a magyar ipirosság számára. S nyugdíjbiztosításnak még az Is a Jelentősé**, hogy egyMcire megoldódik a migyu kézmülpirosságnak a hitel kérdén Is, meit azok>az összegek, amelyek az iparos osztálytól, részint az alkatsnazottak\'és munkások nyugdíjalapján, részint az Iparos osztály ■•ját nyugdiján befolyik, azzal keH, hogy megoldjuk ai iparosságnak oUwó hitettei való ellátását is.
Sohasem remélt hatalmas gazdasági és társadalmi befolyáshoz, súlyhoz fog jutni az iparosság, amellyel be kell teljesítenie a nemzet által az iparosságra rótt kulturális, gazdasági, de szociális hivatást ir. Igen termékeny idők ezek a magyar kézmű-Iparosság részére. Da az Idők méhében étö ideákat cnak egy egységesen gondolkodó és egységesen fel-
lépő iparos oszlály képei radadsn-dóan — Intézményeket — és törvényesen megoldani. A sok aknamunka, amely megindult az Iparosság önálló megszervezése és független érdek képviselete ellen, mutal|a azokat a hatalmas érdekeket, amelyeket az Iparosságnak meg kell védelmeznie. Hl az iparosságnak ez a feltörekvése kicsi jelentőségű volna, akkor nem támadt volna az iparossá? „jó barátaiban" hatalmas aktivitás, -
amellyel álbábák módjára minden önálló megmozdulást csirájában akartuk elfojtani. Ugy látom, az első rohamnak, amelyet az iparosság ellenesei Indítottak, vége van, de a következő rohamokra is fel vagyunk készülve és az Iparosság érzi, hogy az első nehéz harcok után sokkal acélosabb, fegyelmezettebb a következő harcra. Az iparosság emelkedését, szervezkedését, öritudatraébre-dését senki meg mm akadályozhatja,
aminthogy a természet törvényein sem lehet eröszakot elkövetni.
Az Iparos-kérdés rendezése biztos ulon van és azt meg kell oldania államférfinak és más tényezőnek egyaránt.
Bizom fanatikus bittel, bogy az ősz meg fogja hozni az egybefooódó iparosságnak uját tagjii felett való győzelmét és az Iparoskongresszus az Idén megteremti a kívánt iparos-egységet.
........."""....................................Ti-I-i *i -írnnriTn\'L\'Lnmvivinwuwinjui
A magyar vízipóló 14:0 (9:0) arányban lehengerelte Argentína csapatát
A világbajnokság a magyar vizipóló csapira néz
Az l.r>00 m es uszds előfutamalt bonyolították le, melyben magyar
Ams/terdam, augusztus I I (A Zalai Közlöny külön tudósi tdsa)
A dekatlon bajnokság ma délelőtti lebonyolításánál Farkas Mátyás a 110 méteres gátfutást 276 mp. alatt fu\'olta. Diszkosrt 35 83 m. dobta. Volt egy cca 37 méleici dobása, de ezt a zsűri tévedésből máinak irla be. A magyar vezetőség most azon fárad, bogy meggyőzze a zsűrit a tévedéséről.
Birkózóink ma délelőtt nem dolgoztak. l>app Lászlónak 1 és fél kg.-ot kelleti lefogynia, ami sikerült is, csupán 20 deka súlytöbblete van.
r.evező nem volt.
Evezés (Dubló) Hol\'aidia győz Olaszo szág ellen
Idő 7.59 8, Anglia—Belgium ellen, Swelz egyedül 7 62.
Kelles (kormányos nélkül) Sweiz-Francia ellen, Hollandia— B.lgium el\'en 8 14 4, Francia—Amerika ellen 8.37 3.
Négyes (kormányos nélkül) N ímet-Hollandia 7 52, Francia—USA 7.27.8 Négyes (kormányossal) B:lglum gjőí Magyarorstág ellen (Pannónia) Idő 7 55 4
Magyarország—Argentína vízipóló mérkőzés 14:0
A mérkőzést Minnens holland bitó vezette. Az óiiási fölény valósággal frapirozta az olimpiász publikumát. Mindenki a magyarokbau látja a ba|nok csapatot. A mérkőzést mintegy 2000 ember nézte végig, kik az egész idő alatt a legnagyobb lelkesedéssel biztatták a magyar csapitól. Az argentinjai csapat Jobban úszik és most bizonyosodott b;, hogy nemcsak az úszás, hanem a fegyelem és a technikai készség az, ami a csépitől győzelemhez segili.
ben lelépték ellenfeleikel.
A magyar csapat valóságos Iskola játékot produkált Második félidőben már takarékoskodott az eiö/eL
A meccs végén a közönség percekig lelkesen ünnepelte a magyarokat. A migyar vezetőség kijelentette, hogy az eredménnyel, mint a csapit kon-dicójtval várakozáson felül meg vannak elégedve és kilálás van több győzelemre is.
A magyjr fiuk a szó teljes értelmé
Nurmit életveszélyes állapotban kórházba szállították
Amszterdam, aug. 4. NurmI ma délelőtt rosszul lett az orvosi vtzs-gálsi szerint su\'yos szívbaja van, kórházba száUitotiák, ahol életveszélyes állapotban fekszik.
Amszterdam, augusztus 4. (Éjszakai rádlójelentés) (A Zalai Közlöny kö-lön tudósítása).
3000 m. akadályverseny döntő Olimpiai bajnok Loukala finn
9:218 mp. olimpiai rekord. 2. NurmI finn. 3. Anderson finn. 4 Eslöf svéd. 5. Dirllques Irancia. ti. Duquesue francia. Nurmi nuttal Is átadla a világbajnokságot fia\'al honfitársának. (Itt írjuk meg hogy a NurmI betegségéről a délutánt lapokban közölt hlr nem felel meg a valóságnak, Annál Is Inkább nem, mivel a 3000
m. akadályversenyben második lett, sőt első lehetett volna.)
4x100 m. futó staféta (előfutam)
I. I. Canada 42 2 mp. 2. Anglia.
II. 1. Franciaország 418 mp. 2. Németország. A németek Igen rosszul váltottak.
III. I. áJSA 41 2 mp 2. Svájc.
A magyar staféta 8 mélerrel következelt USA után, de Pahs és Oerő szsbálytalan váltása miatt az Indulókat dlsikvaUfi-kálta a zsűri.
4x400 m. futó staféta
(előfutam)
I I USA 3:216 mp. 2. Canada.
A magyar staféta végig a harmadik helyen ment és igy nem kerüli be a dönlöbe. Nagyszerű teljesítményt nyújtott Barsi igy is, aki 5 mé\'errel lelt harmadik.
II I. Németország 3:208 mp. 2. Svédország.
III. I. Anglia 3:206 mp. 2. Franciaország.
1500 m. úszás l-\'lőuszás :
IV. I. Zorllla argentlna. V. 1. Ami Borg svéd 20:14 mp. 2. Charlton Ausztrália 20:17 4 mp. 3. C-abbe USA 20 : 17 8 mp.
A világ három leg|obb úszója került össze ebbe az előuizásba. A szabályok szerint az első, második és a legjobb harmadik, valószínűleg Crabbe kerül be a dön öba.
400 m. hölgyuszás (előuszds)
I. 1. Norelius USA 5 45 4 mp. világrekordI II. 1. Mic. üiry USV 6.4-6 mp. III. I. Mac. Kim USA 610 mp. IV. I. Braun holland 5 53\'8 mp.
IALAJ ROHOWt
IBM supmtus 5.
4X100 m. női staféta futás
(előfutam) I. 1. Canadi49 4 mp. világrekord:
II. 1. US* 49 8 mp. 2. Németország.
Amerikának csak finnben tikéi alt győzni.
Vízipóló eredmények
Anglia—Csehország 4:2 (2:0) A ciehek a második félidőben egyenlítenek ki. Az ingótok felttloö daivin látszottak és csak az USA bíró tévedése folytán nyerték meg a vizipilót.
Franciaország, Spanyolország 4 :2 (2:0/ Bitó : a magyar Spelsegger Ferenc
A franciák felrn\'ea gyengén játszottak. Padóut elusrái miatt kiállította a bíró éa anUor nem volt benn a ciapitbsn, tokkal jobbak voltak a franciák. Szakadó esőben fol,t le a vizlpMó. A francia sajtó nagy elkeseredéssel állapítja rteg. bogy a francia vízipóló csapat\'.ak semmi esélye niocs a világbajnok Ságra.
Evezős verseny
(4 es kormányossal)
Olaazorszá*—N metorsiág 7 :41.6 mp, Srájc-USA 7:464 mp., L-c-
gyelország— Frsrciaorsiág 7:47 6.
Magyarország l\'g^özelebbi ellenfele Németország lesz.
8 as evezős verseny
Némeiorsiág —Argentína G : 31 "6 mp. Argentína ide|e 6 : 53 4 mp.
Ang\'is—Lengyelország 6: 30 6 mp. Lengyelors>ág idr|e 6 : 43 2 mp.
0 sszorsiág—H rl\'andia 6 54 mp. H >llandis Ideje 6 59 mp.
Canada egyedül eveze\'t ideje 6 59 mp.
4 es kormányos Franciaország—Momcó 7.488 mp. USA—Jspin 7 43 Dioia kieseti a 8 ss és a skilf vern nybSI. Hollsndia kiesett a 8 atból.
Megjegyzendő, hogy szorobálon óriási vihír dDbOngölt és eg\'sz nip szakldt az eiő a n.i érlbetfcn befolyásol a a viliversenyek eredményeit.
Magyar birkózók további győzelmei
Amszterdam, aug. 4 (Éjszakai I vég ellen pontozása-I.
rádiójelenlés) (A Zalai Közlöny külön tudósítása)
Birkózás
Zombory a légsúlyban ma erő-vesztő vol».
Kárpáthy magyar győzött Kra-tochwll raeh ellen ponloiással.
Keresztes msgysr könnyüsulyban 18 perc alatt verte tussal Massopot hollandust.
Szalay magyar pon\'oiással győz Wavrs cseh ellrn
Niström finn 12 perc alatt tusssl verte a magyar Bodót.
Westergr^n német világbajnok a mérlegelésnél karrándulása miatt bejelentette visszalépését.
Nehézsúly
Milán cseb győz Simonis holland ellen.
Kehring német győz Li Frsnsl francia ellen.
Mebmed bej török győz Larsen dán ellen.
Wiessberger osztrák győz Ibrahim egyiptomi ellen.
Légsúly
Qozzi olasz győz tussal Molin belga elkn
Ahlfors fmn pon\'orással győz Aria francia ellen.
Andersen dánOnlu\'sil győz Föltép finn ellen.
Liodelvev svéd győz Sznbó itláv (?) ellen pontozással.
Licbt némei győz Martinsen
|UÍC-
nor
Pehelysúly Síim törik győz tussal Aramljó portugál ellen.
Wedi eszi győz Kamel egyiptomi el en tussal.
S-einitz német győz Billen dán ellen pontozással.
W terlind finn győz Pelersen norvég ellen ponlcztsssl.
Malmberg svéd győz Tiibola linn ellen porozással.
Közép b) suly Rieger g>őz Sanpselh norvég ellei pontozásul.
Pelliren fion győz Pobla észt ellen poilozáisil.
Papp László magyar 10 psre alatt tussal győz Saesent belga ellni.
Badó magyar 5 perc alatt győz S/einsch lelt el\'en
Zombory msgysr ponlozássi legyőzte Ahlfors finn\', aki ezzel kieseit. Ez volt a nsp legnagyobb szenzációja.
Wít\'l észt 3 perc alatt szőnyegen kivQl dob\'a Kárpátyt és a finn bíró a Irgnsgyobb felháborodásra tust Ítélt. Valószínűleg megóvjuk ezt a birkózást.
Klody francia p tn\'ozássjl győz Szalay ellen.
Dekatlonban Farkas Mátyás 310 cm-t ugrott rúddal, mert meghűlt és beteg. Emiatt az 1500 m. likfutásban nem is Indult.
Geőcze János nyerte a Balaton átúszó bajnokságot
Budapest, aug. 4 (Éjszakai rádió-
A sakkolimpiászon megnyertük a csapatvilágbajnokságot
Hága, sug. 4 Magyarország sakkcsapata Nsgy Oéza dr., Vajda Árpád dr., Seiner Endre és Hsvasi Kornél, Barlos cwpitkapilány veze-
tése alatt eddig elért 43 egységével megnyerte a CMpatviligbajnokságot. A helyezésekért Lengyelország, Amerika és Dinla még erős kBzdeimet viv,
jelentés) Szombaton bonyolították le a Bdalon-Aluszó bijnokságol Bila-Ioi,t0red és S:<f ,k között.
1. Geöcze Jtnos Move OTE 4 óra 17 perc.
2. Páhok István MTK. Matiyi sovszky, a tavalyi bajnok Balaton közepén görcaöl kapott és feladta a versenyt.
A versenyt a MUE rendezle.
Amszterdam, auguszlus 2 Most tartanak körülb:lül az olimpiai mérkőzések felénél.
A pontverseny állása
Az eddigi eredmények összesítése a következő pontozási sorrendet adja:
Sor- Ország
szám
1. USA
2 Nímetország Finnország Fr ndsország Kanada Svédország Anglia O aszország S/ájc Autz ría J pin DM Afrika Észtország Be\'gluii lország Lengyelország Evylp\'om
3-
4
5
6 7. 8 9
10. 11. 12. 13.
14
15
16 17.
Férfi
150 33 67 11
34
35 43
4 1
15 14
10
Nöl Atlétika 17 195
165 8
Vivát 1
23 17
8.5 17
összes
pontsaim 184 107 103 65 64.5 63 51.5 13 26 25 21 18 16 11 10 10 10 9
85 7
65
_ — — 6 -—44 — — 3
2 — 2
tőrvívás) fél-fél ponttal szerepe*. Et ideiglenes, mert a 6 lk helyért uj ■sszó lesz.
Megjegyzendő, hogy a szomb tl eredmények még nincsenek felvéve a pontozásba.
10
18. 19
20. 21. 22
23.
24.
25.
H >llmdia
Magyarország 6
Norvégia 7
Csehország —
Hiiti 6
Argentin 1 —
Fűlöpszlgetek 3
Leitorszag —
Még nem szerzett pontot többek közt Lix\'mbure, Jugoszláv!*. Qörög-nrszág, ladla, Törökország, Románia, Dinla.
Magyarország és Anglia a Dmy
—Danlell bollverteny folytán (Nőt
Nehéz
16 31 5
36
37 14 20
14 25 24
4
16
6
10
8
25
65
legutolsó jelentések szerint ugylátszik a lengyel repülök lemondottak az Óceán átrepüléséről és visszafordultak
Eddig semmiféle megbízható hir nem érkezett felöltik
lánt látott, mely valószínűleg a lengyel oceánrepOlők gépe. — Egy másik párisi lap szerint a lengyel repülők olyan u ir/nyt változtattak, me\'yet nem használnak hijók és Így emiatt nem lehet semmit tudni fe-
Kuhala és Idzlkowskl lengyel oceánrr pllők sorsáról mostanáig semmi hír. A repülőgép;!, amely tegnsp Indult el a francia parttól, körülbelül 60 tengeri mértföldnyire látták. Hi minden rendben megy, a lengyel repülőgépek francia időszámítás szerint 9 és 11 óra közöli kell megérkeznie N w/orkba.
Párls, aug. 2. (Éjszakai rádlóje-lentés) A „La Tempi" szerint az „ Azoec" nevü francia gőzös ma reggel 7 óra 40 perckor az Azori szigetektől ezer mér.földnylre egy blp-
lOiUk.
Ntwyork, aug. 4 (Éjszakai rádió-jelentés) Az „Amakauza* és az .Aipec" gőzösök jelentése szerint ugylátszik a linjyel repülők lemondottak az Óceán átrepüléséről és visszafordultak. — Az időjárás az Óceán felett nem épen kedvező.

Moszkvában a tömeg megtámadta Knn Bélát
akit vörös katonák mentettek kl veszélyes helyzetéből
Moszkvában tegnap nagy gyász-ünnepség volt, kél külföldön elhunyt kommunistavezér, az amerikai Bili Haywoll és a magyar Landler Jenő hamvainak Moszkvába szállítása al kalmából. A kél elhunyt kommunista hamvait tartalmazó urnákat a Kreml falában helyezték el. A gyász-ünnep légen, amely a Vörös-téren folyt le, Kun Bíla is mondott em-lékbeszédei. Midőn az ünnepség vé-
geztével a többezer fónyi tömeg szétoszlott és Kun Béla el akart távozni a térről, egy többaxázfönyi csoport köiülvttte a volt raa-gysr kommunista vezért és hangos kiáltozással megfenyegette, majd megtámad\'a. Kun Bálát a gyorsan segítségére sietett vörös katonák mentették ki szorongatott helyzetéből és egy közeli szállóba kisérték a tö.neg dühe elől.
lM8. mturtm 5.
Radlcs válságos állapota nagy aggodalommal tölti el a horvát népet
Orvosi konzílium kezdődő vlzlbetegséget állapított meg Radlcsnál Utódául Prlblcsevlcset, Kossutlcsot vagy Trumblcsot fogják választani
aggodalommal (Olll el a horvát népet. Etf hit óta legbensőbb barátalt sem fogadhatta. Még Prlblcsevlcs sem tudóit vele beszélni. A l\'ravda szírlnt R dics halála esetén vagy Piiblcsevics, vagy Kossutlcs, vagy dr. Tiumbics lest a li >rvát parasztpárt vezére.
£AÜU közlöny
Belgrád, augusztus 4 A ma délelőili orvosi konzl iu n megállapított*, Ingy Radlcs M/áa lábal dsg\'dnak. Kezdődő vlzibeteg-té^e vsn. Állapota nagyon fitilyos.
Belgrád, aug. 4. (Éjszaka! rádióit lenlés) A Pravdának jelentik Zágrábból: Radlcs állapota igen nigy
Dr. lezó Ferenc tanárt Esztergomban érte világraszóló sikerének hire
A kiváló sportlró Nagykanizsa Monográfiája számára megírta a város sporttörténetét — A szellemi ollmpiász győztese naay aranyérmet kapott — Nagykanizsa közönsége osztozik Mező tanár örömében
Nagykanizsa, augusztus 4
A Zalai Közlöny pénteki számá-bin elsőnek Jelentelte, hogy az am szterdami szellemi iporlolimpiáizon dr. Mezi Ferenc lanár, neves ma gyar sportlró munkája: „Az ollm-plászok etikája" ctmmel nyerte meg u első dijat, mely nigy arany érmet és világbajnokságot |ílent. D.. Mező Perrnc érdeme lehlt, h így az amszterdami stadion büszke főárbó-cára etsólzben felkerüli a piros fehér-zöld trikolór. A n\' gy iporiró tehetségének diadala mindenkit örömmel tölthet el, de különösen dr. Mező Ferenc tzűktb\'í hazáját, Zalát, illetőleg Nagykanizsát Is.
Dr. Mező Ferencet a Zalai Közlöny Is büszkén sorolja már évek óta külső munkatársai közé, akinek kitűnő Írásait, elsősorban a sport világából, a Irgélvezetessbb olvss mányal közé számítja a közöuség.
llt Írjuk meg, hogy dr. Mező Ferenc tanár Jelenlegi nyári síüneté ben (tanár a budapesti Jurányi- u\'cai Mátyás király főgimnáziumban) két héten át Ntgykanizsán tartózkodott, ahol Itt élő rokonait tátognia meg és tanulmányokat gyűjtőit a Nagykanizsa Monográfiája számára megírandó .Kanizsai sport" történetéhez.
Mint Ismeretes, Barbarlts Ls|os, lapunk felelői szerkesztője szerkesztésében jelenik meg Nigykanizia Monografiá|i, melyuek munkaiá-ia dr. Mező Ferenc tanár Is, aki második síülőhszíji, Njgykanlzsa Iránti szeretetből készséggel vállalta a sporttörténet megírását. K-et hé en át, minden olyan helyei össztbuvirko-do\'.t, ahol a város sporl-mulijához a legkisebb adalékot Is feltételezte. — Kétheti munkát sikerrel is járl, amennyiben hatalmas anyagot gyűjtve a Monografia számára, már meg is irta a végvá OS sporttörténetét.
Nem érdektelen azt sem megemlíteni, hogy a vidéki sajtó méltatása mellett a fővárosi naplssjló Is mekkora lelkesedéssel és elismeréssel ir dr. Mező Ferenc olimpiai pálmájáról, mely olyan ténye a toll művészetének, melyet a legteljesebb hó dolat illet meg.
Mező lanár egyébként innen Nsgy-kmlisáról Esztergomba utazott nejével, ahová táviratilag tudatták vele az örömbirt, hogy sok külföldi nemzet pályázói közül az ő kiváló munkáját Ismerte el a zsUti elsőnek és a nigy aranyéremmel jutalmasva azi, dr. Mező Ferencet a szellemi ollmpiász bajnokának jdenteite kl.
Törvényhatóság helyett „megyei város" lesz Nagykanizsából
az uj kSzigazgatáai reformterwezet szerint
Dr. Sabján Gyula polgármester a városok miskolci kongresz-szasán leszi meg előterjesztését a tervezetre
Nagykanizsa, augusztus 4 Ismeretes, hogy szók közölt a városok között, akik annak Idején a törvényhatósági joggal való feliuhá-iást szorgalmazták, szerepelt Nagykanizsa városa is,| azonkívül Szombathely, Szolnok, Eger, Nyíregyháza, Veszprém, Újpest stb.
A törvényhatósági joggal való felruházás folytán Nagykanizsa megszabadult volna az annyira súlyos megyei hozzájárulások alól, melyekkel szemben vajmi kevés ellenériéket kap. És megszűntek volna azok a kikerülhetetlen súrlódások, melyek Zalaegerszeg megyeszékhely és Nagykanizsai r.-t. város közöli a dolgok terméizttér.él fogva adódtuk.
Miután nemsokára rá a pcll\'ikai horizonton felvetődött a közigazgatás megreformálásának a gondolata a kérdéses városoknak törvényhatóságI joggal való felruházása
abba maradt. A Ház elé terjesztett közigazgatási rtfjrm elsősorban ezekről a városokról kiván gondoskodni. Már a várbéke szempontjából Is kl kivánja vonni a vármegyék hatásköre alól és közvetlen a belCg^miniizter fennhatósága alá helye, ni a városokat. Aiulán a vármegyén kérésziül viló körülményes ügyelinlézéi miatt. Meit a jővöb n megszűnik a tanácsi felülvizsgálat, a megye is kiesik és az ügyek aktái közvetlen a belügyminisztériumba kerülnek.
A „REBUS svábpor
két három nap alatt föltétlenül kipusztítja
még a lege h myagoliabb helyen is:
svábot, rusznit, hangyát.
Kapható mindenütt 1 Csak beragasztott dobozt fogadjon el!
Gyártja:
REBUS VEGYIMŰVEK
Budapest, V., Báthory-utca 9.
Árak: Kis doboz P I.H0, középdoboz P 4.—, nagy doboz P 14.—
Ilidével helyen ugy tudják hogy egyelőre kwérletkép megpróbálják a következő Hz várossal „^ megyei városok" tervét megvalósítani: I.UJ-prsl, 2 Kispest, 3. Pesterzsébet, 4. Nagykőtől, 5. Szó nok, 6. Papu, 7. Nagykanizsa, 8. Békéscsaba, 9 Nyireg,hlza és 10. Eger.
A tetv természetesen élénken fog-lalkozlaljt a szóbanforgó városok vezetőségé\', nenikülönb.n a közönséget. A Városok Kongressiusa |0vő hónsp közepe\'ájáa Misko\'con összeül, hogy a tervvel kapcsolatban ők it állást fogld jsnak.
Mindenesetre örvendetes, hogy Nagykanizsával is foglalkoznak és
Nigykanizsát is ba akarják vonni az ugynevezelt .megyei városok" közé és igy megfelelő önállóságot számára biztosítani.
Kérdési intéztünk ezűgyben Sabján Oyula dr. polgármesterhez, állásfoglalás tt illetőleg, a polgármester azonban mindössze csak annyibin nyilatkozott, hogy a javaslatra vonatkozólag a városok miskolci kongresszusán teszt meg a maga részletes előterjesztését. A mlsko\'ci kongresszus elé nemcsak ai érdekelt (iz város, de az összes m.igyar városok a legnagyobb érdeklődéssel és várakozással tekintenek.
A vlllámsnjtás pnsztitásai és áldozatai Zalamegyében
Zalahásliágyon agyonsújtott egy asszonyt, Szentlászlón bele csapott a jegyző irodájába és Csillaghegyen e^y gazdának mindenét elpusztította
Zalaegerszeg, augusztus 2
Csak mos rikeiült megállapítani, milyen nagy pusztítást okozott és emberáldozatot követelt Zilában az átvonuló vilnr. I ,y
a gesztenyés! uradalomban
a vihar alall a mezőn dolgozó munkások egy fa alá mrnrsüliek. Egy tix íjból álló csoport szorongott egymás mellett, amikor a viliim lecsapolt. Varga Ferencnél, Simon Jánosnél és Simon Ferencnél a villám földresujtotta.
A két Slmonnénak az ijedtségen kívül nem történt egyéb bija, de Varga Ferencné háshágyl asszonyt halálra sújtotta.
Csillaghegyen ihogy tegnap röviden |eleilük Is, a vlllámcstpái felgyújtotta Nagy Ferenc paj\'áját. A tűz rohimoun lovater.\'edt és elégett a ház, az istálló, a pajta, a felszerelések és az összes gabona, amit a szegény ember napszámban keresett. A nyolc gyerekkel biró családapa teljeien koldusbotra julott.
Zalaszentlászló község felett a villámcsapások egyre-másra sújtottak le. Köztük egy a községi jegyző irodájába, melynek filtör-meléke Némelhy körjegyiőre hullott. A izomszéd szobában foglalatoskodott a jegyző felesége, aki ax ijedtségtől rosszul lelt.
A gyermekrabló artistanőt izgalmas hajsza után elfogták a csendőrök a keszthelyi parkban
Nagykanizsa, augusztus 4 Két cikk keretében foglalkozlunk a Nagykipornski gyermekrablás esetivel. Mint ujabbsn Jelentettük, a csendőrség nyomozása azt a szenzációs eredményt produkálta, hogy megállapították a gyermekrabló artistanőről, hogy még egy gyermek volt vele, aki hegedü|ét cipelte és akit minden bizonnyal szintén valamelyik községből rabolt el.
A kellős gyermekrablással gyanúsított nő ulán nagy ipparáluisal Indult meg megye szerte a nyomozás, mely szotnbalra lel|es eredménnyel ] Art.
A keszthelyi csendőrség rövid jelentésben tudatta a nagykapornaki Örssel és a kanizsai csendőrséggel, hofy • nigykapornaki Ball Teiéi
8 évei leány ki elrablóját, egy fiatal artistanőt, névszerlnl Lengyel Ibolyát szombaton délelőtt, a körözvény személylelrása alapján, a keszthelyi parkban a csendőrök lelismerttk és letartóztatták.
A letartóztatás nem ment egészen simán, mert a nő, mikor látta, hogy a csendőrök figyelik, meg akart szökni. Az állomás felé vette utjál, de még mielőtt vonstra szállhatott volna, siket ült ellcgni. A csendőri jelentés nem szól arról, hogy az artistanő a két gyeimekkel mit csinált, vele volt e, vagy már valahol elhagyta a szerencsétlen ártatlmiá-gokit.
A letarlóztatot nőt Nagykapornakra szállítják, ahonnan iz ügyészség fogházába keiül.
X
XAUI KOILÖHf
KtprAMUa fin is laMn t Ugy e legjobb »irr a Sulan I
VlL\'an él a hlzasembcr, Elfelejti Rondj.lt-liaj.lt, Van m.lr asszony, ki Salannal Mossa Muki korpás hajit
Utazási kedvezmény a Szent htvánkor Budapestre utazók részére
Nagykanizsa, augu zlus I
A DSzA vasúton a folyó évi aug. hóban tartandó Szent István ünnep alkalmából a Budapestre utazók rétiére ugy a gyors-, mint a személy-vonalokon bármely kocsíoiziályban 50 saáiaiékos menetdijkedvezmény engedélyeztetett.
E kedvezmény csak folyó évi aug. 14-tól vehető Igénybe, még p dig ugy, hogy a felulazásnál a közön ség egy egész menetjegyet larlozik váltani, melyet Budapestre való érkezés alkalmával nem kell a portásnál leadni, hitem csak felmutatni, mert ezen Jegy visszautazásra is érvényes. A visszau4a:ási legkorábbsn augusztus 20 án déli 12 órakor kezdhető meg és augusztus 31 lg be kell fejezni.
Ezen kedvezményes menettérli jegyektel az utazás nem siaki\'hsló meg, gyermekek külön kedvezményben nem részesülnek, a sinautóbusz és motoroskocsik pedig nem vehetők Igénybe.
Peibivjuk s közönség figyelmét azon körülményre, hogy e kedvez ményes menettérti jegyeket a vasúti személypénztárak ugy ac elő, mini a hátlapon lebélyegezui tartoznak, eanek elraulaszüsa esetén a menetjegy vissaau!azásra nem érvényei.
Minthogy ezen jegyetkel az uta zás félbeszakítása nincsen megengedve, a visszautazásnak Budapestről kell megtörténnie. E jegyeket a visszautazás alkalmával a személy pénztárnál lebélyegeztetni nem kell, a beszállás , illetve a jegyviztgálat alkalmával elegendő az eredeti menetjegy felmutatása.
Az államdsfőnökség.
Ma, vasárnap este a Markó féle vendéglőben
Rbonnensek felvétetnek.
NAPI HÍREK
NMlríftis^feiu
Augusztus 5, vasárnap
Római katolikus: II B A. I\'rolest. Oszvald. Izraelita: Al>. hó 19. Nap kel reggel 4 42 petekor,
nyugszik ítélulSn l!> óra 29 perckor. •
Várost Nagymozgó, „Annlc l.aurle" sztnmu 10 Iclvonisüan. .Sicc álma", rajzfilm
Uránia. .Egy mindenki elten", Ilim 8 felvonásban. .Hobby mint dada\', burleszk 2 (elvonásban.
Augusztus 6, hétfő
t;ómal katolikus: Ur szinev. Prolest. Berta. Izraelita: Ab. hó 20. Nap kel reggel 4 óra 43 perckor,
nyugszik délután 19 óia 27 perckor. »
Városi Nagyinozgó. .Jaj a harisnya-kólóm", bohózat 7 felv.ban. „Perkó és a lekete kéz" él .Noé báiká|a". burleszk
2 2 felv.
litjárás
A nagykanizsai meteorológiai meg-lliryelö Telentóiek: Szombaton a hőméi-Jk:il Reggel 7 órakoi +l«2, délután 2 órakor +2f>, este 9 órakoi +23.
Ptlhfluf. Egész nap tiszta égboltozat.
SUUránr Reggel Délkelet, délben és este Llíli szél.
A Mateoi ológlil Intézel lelentése szeriül csóré zivatarra hljló egyelóre meleg Idó várltaló.
— Személyi hlr. D. Sabjtln Uyula polgármester holnapi nappal megkezdvén szsbadságá\', távolléte alatt dr. Prack István közigazgatási tanácsos helyettesili a polgármeilert. — l.ykár Jánoi igizságügymlniszkrl számtanácsos, az igazstgügyminiiz-ter kiküldötte a Járásbíróságon hivatalos vizsgálatát befejezvén, visszautazott Budapestre.
— Változások a nagykanizsai piarista rendházban. Sebes Ferenc piarista rendfőnök Nagykanizsáról elhelyezte Kiss Máitont Kecskemétre, Neuberger Józsefet p;dig Sltoraljs-ujhe\'yre. Idehelyezte ürajber József, Erdélyi József és Pflégér Mihá\'y tanárokat.
= Vegyen Iparos sorsjegyet, mert ezzel támogatja az elaggott szegény iparosokat.
— Vlzvlzsgálat Nagykanizsán. Dr. Horváth D-ízső, a bud?p sti baklerologial Inlézet vegyé./e, tegnap Nigykttnlxsára érkezett ét a vízvezetéki viz szokásos évi vegyvizs-gálatát esiközölle.
=-20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismeri Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-társaság Nagykanizsán, Fö-ul 1.
— Muzeális értékű bélyegek a városi irattárban. D/. Sabján Qyula polgármester 2 drb. régi, rendkívül értékes, muzeális érlékü bélyeget adományozott a városi irattárból n bélyegmúzeumnak, az egyik 1819 ból Való úgynevezett „Zombon", a másik 1841-ből való A kereskedelmi mt-nlszter m tst külön köszönetet mon-do\\t é.tékcs adományáért a polgármesternek.
=» I pengővel segíteni és an nak értékét sokszoros-n vissza nyerői csak az Iparos-sorsjeggyel lehet.
— A Kath. Legényegylet szüreti mulatsága. A kanizsai Kath. Leginyegylet az idén az első lesr, amely s ürelí mu\'atságoi rendez. At előkészületek a jövő hónapban Ir-za|ló sí ürelí mula!ságra dr. Mulschen-bacher Edvln törvényszéki elnök-helyeilea veze\'ése alall már is folyc-malbau vannak.
— Segíts magadon és az el-oggott lpurosokon 1 pengős Iparos sorsjeggyel.
— Tömeges névmagyarosítások Nagykanizsán, örvendetes Jelenség, hogy Nagykanizsán az u\'óbbl időben uem magyar bsngiisu nevek viselői tömegesen nyújtanak be kérvényt a b.lügyml ilszterhez nevük magyarosítására vonatkozólag. Alig van nap, hogy Irg-ilább néhány ne nyújtaná be ezirányu kérvényét.
Egyszerű
A legforróbb nop csttlyén i\'gy ur art mondja a Cenlrál terroszdn a társaságnak :
—• Ma délben 68 fok meleg voll Nagykanizsán és Keszthelyen.
Hihetetlenül néznek rá és a tár sasiig egyik lapja megkérdi:
— Talán Fahrenheit fok ?
— Nem, Celsius.
— Az lehetetlen I
— De Igen, ha mondom. .76 fok volt Nagykanizsán és 32 fok volt Keszthelyen. _
— A klskanlzsal orvosi lakás megoldása. Az épülő Kiskanizsal Polgári 0 vasikör vezetősége ajánlatot lett a városnak, hogy uj épületében orvosi rendelő és lakés céljaira alkalmas helyiségek vannak. Miután a kisksniisai orvosi rendelő és lakás régSIa vajúdó problémája, ilt célszerű megold tst találna. A város tárgyalni fog ezügyben az Olvasókör elnökségével.
■=> Legolcsóbb jó cipő a gumml-tulpu vátzonclpő; alkalmas lorna, spuri éj utcai cipőnek. Legolcsóbban kapható Szabó Antal sport-üzletében.
— Kanizsai dalárda balatoni hangversenye Ma van a Balatoni Kullurnap, melynek fényes külsőségeiből semmi nem Jutott Btlaton-kerrsiturnak, ahogyan nem Jutott K fz hetynek és nem jutóit a balatoni fürdőélet tölb más gócpjnt|á-n<k sem. A mosloh -gyermek fürdőhelyek egyik-másika, Igy Kestihely is maga rendez magának ünnepséget. Bilatonkeresz úrra pedig a nagykanizsai Vasutas Dalkör rándul ki ma reggel, hogy olt Lehrmann Ferenc karnagy vezetésével hangversennyel szórakoztassa a balatonke-reszturi fdrdö közönséget.
= Az Iparos-sorsjegy nyereménytárgyalt megtekintheti egész napon át a Főúton (volt Szabó cipóűzletben).
— Mennyi segélyt fizet a város havonta háziszegényeinek. H gy mennyi segélyt fizet a város állandó házlszegényelnek havonta, az Hardy Qyula városi szegénygondnok most készített kimutatásából tűnik kl. E szerint au^utz>u btn voll a városnak 102 úgynevezett állandó házlszegénye, akik közölt 798 p:ngől oszlollak ki augusztus 1-én.
1MB tUgnszlus K
13 n

11
Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
Egy
mindenki ellen
Egy pénzcélküli milliárdos kalandjai 8 felvonásbin.
Fójzereptök: Garlo Alélni és Jtodszeatfay Márta
Bobby mint dada
Burleszk 2 felv.
— Mosonyl Mimi, az Országos Liszt Ferenc Zeneművészen Főiskolát (Zeneakadémiát) végzett oki. zenetanárnál, az 1928—29. tanévre a beiratkozás Keszthelyen megkezdődött. Iratkozni lehel hétfőn és csütörtökön d. e. 10-12 lg. —- Sieplemberben napon\'a.
a Vegyen Iparos-sorsjegyet, mert ezzel támogatja az elaggott 9zegény Iparosokat.
— Országos vásár Zalaszent-Ivánon. Zalaszcntiván községien augusztus 6-án, hétfőn tartják meg az 1928. évi országos állat- és ki-kodó vásárt.
— Szabók, varrónők, háztartások, cipészek a világhírű PFAFF varrógépeket használják, mert működésűk csendes, varrásuk szép és tarlós Húsz hivi részletfizetésre is kaphaók Brandl Sándor és Fia cég-
Deák-tér 2, a felsőtemplomnál.
FLY-TO:
II ImllS «• TfttfMrA ttrfflrtiVa\'r. mtju
f mbfirtdflinl Klálllllv.n n kulin\'rléil mrmi
megél
• xunjogot, iMivl, polo*M4. ■vábkogftrat, h«n(T«, M*MÍ. t*M ««b.
fi.r^tTf ÍI áMtm imüliila, dtlaM** haiai fí.u.fcr. 4a rnanui.
NnMn.\' Wr.n K»fT l»H*» I "I
WiU tdkati IMu|M«ll
lliltaj titokban, ■■ {
Un n<IHW»>a<(llll
Hidoflarttlrokbui .
_ kb. S III. tb. I Üt, H>. »MC \'ttlllt. \' I
Í \'s.bop kx4ó r t« T r
lUilpaitKlesOdpn ruduáfa^... *--*
L (Viko4|nk aHflUUÉia I
l

FtTOdilM* UTinan kUS •
_ - , gm j ■ Y.\\ i * 1 - *
■((/■vaHa(l fttnUJTTMHI
Révész Ern* és Társa 1
BsdtpM,
V, Nídr» «o?« JO I ipó< «e—r
1V28 augusztus 5.
IZPODIIH3DK 6! MU
Kálmán Leó Nagykanizsa,
Király-utca 34.
KOIcaőnt nyújt ing-tUanokra olcsó
k met mellett. Megtakarított pénzeket bizlotan
és jól kamatoztat. Mindenfajta tdegcn pénzt Ifg-|obnan vkbz és elad. Ezüstkoronákat, nranyfckM magas ftrcn vásárol. Olasz vörös-ketes t, szerb és török sorsjegyeket legjobban vásárol. KényszerkOlcsOn kötvényeket és niindeLfJe ér.ékpapirt legjobban átvesz.
A bökkenő
A kis Palit, aki nagyon mohón eszi tésztáját, az un)ja figyelmez letl hogy lassabban egyék.
— Miért? - ké.diez
— Mert a gyor*evéi veszedelme:. Én temettem egy ki\\ fiút, aki na y)0n mohón evett s még alig kezdett bele a téztája evésébe, már meg Is fulladt.
Palit egy kissé gondolkodóbi ejt! a dolog, ezután mcgkéidi anyjától:
— Na és ml történi a megmaradt tésztával ?
— A kórház kápolnája. A kór-házépitkezésekkelkapcsolatban tervbj voll véve a kóiház kápolnájának fel építése is. A kellő anyagi eszközök hiánya miatt azonban ezt a tervet most el kellett e|teni és kedvezőbb időre elhalasztani. Az irgalmas nő vérek most azztl a kéréssel fordulnak a nagyközönséghez, hogy to vál bi kegyes adományokkal tegyék lehetelővé a kórh<Ui kápolua felépítését. Az Rdomínyok a/, irgalmai nővérek főnökuő|éhez küldendők, aki minden adományt blrlapllag nyugtázni fog.
= 1 pengőért egy teljes modern hálószoba bútort nyerhet. Vegyen Iparos sorsjegyet.
=x Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— UJ járat a letenyel autóbusz vonalon. A Nagykanizsai Vidéki Autóbusz Vállalat, mely eddig is a nagy közönség teljes megelégedésére vezette iz au\'ébutz táratokat, ezu\'tal, hogy a közönség kényelmét még jobb n szolgálja, elhatározta, hogy a le enyd járatok számát egygyel szaporítani fogja Már szerda óta egy u| j.\'rot indul naponta Lelenye felé, mely déklőil 9 óra 30 perckor indul a Koromtól. Ennek a kocsinak visszsindulási ideje Letoi/éről délu\'án 1 óra 15 perc. Az autóbusz árul is szállít. Hogy mennyire kellelt ez az uj járat a közönségnek, az bizonyltja, bogy eddig minden nap tel-e \\olt az autóbusz u\'asokka>.
= Bútort díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra, garantált elsőrangú kivitelben. Négytől tizenhat hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyujlunk. Sok mllllM takaril Igy meg. Qyözídjön meg személyesen, Kopstetn bútoráruházai Szombathely, Kőszegi-u ca 5. (üzlet az udvarban) és Sopron
**U»1 KOHLONY
A serdülő Ifjuságnak reggel fel k léskor egy-eg/ kis pohárnyl természetes „Ferenc Józsei" kei-erüvizet kell adni, mert f yomor-, bél és vér-Hsili ó Itatásának fíuVnál és leányoknál igtn fonlOB eredményeket kö szöulié Unk. A gyermekklinikakon a rírenc lóxsef vizet már a kicsinyek makacs székszoiulásakor kitűnő sí kerrel a\'kalmazzúk. Kapható gyógy szertárakban, drogériákban és fűszer-üile\'ekben.
— Konyháját teljesen felszerelheti edénnyel, ha azt megnyeri az Iparos sorsjeggyel 1 pengőért.
— Levente zászlószentelés Újudvaron. A z Ujudvatl Levente Egyesület már régóta azon buzgólkodik, bo^y derék leventéinek disies zászKja legyen. Nemei színdíki vslóra is váll, amennyiből sikerüli a zászlót megvenni. Az ünn-p éggel egyhekOiOlt zászlószentelés su^usz-!ua 26 <n t-rtják meg Újudvaron, a körjegyiőség valamennyi levenle cstpiiának részvétele mellett. Az ünnepség előkészítésen iok.il fáradozik Horváth Sindot pilinl körjegyző, aki azon vdi, hogy a kör nyék földbirlos társadalma is megjelenjék a leventék széanel ígérkező üniípjégén.
A Roykó fél • Tiazaujlakl bajuszpedrő mindenütt kaptisló.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéhátában VIII.. Baross-tér 10
lozeószmtzAi
Városi Nagymozgó. Vasárnap 3. 5, 7, 9 órakor .Annié Laurl". E*y festői szépségű történ\' Imi szinmü 10 felvonásban. A darab a hasonnevű skót ballada megfilmesi ésr. Ffsze replők Hollywood leg|otib,ai, a szép ségej Lillán Oish én Normann Kerry.
Hélfőn este 7 és 9 órakor csak tg/ "apgl »JS1 a baiiin/akölő n" a elme a darabnak mely bemutatásra kerül. Egy 7 lelvo.iásos kedvea bohózat, lele Ötletes bonyodalmakkal, frappáns tévedésekkel és mulatságos h rjsiákkal. A főszerepeket Maiié P e-vost és a Caarles Ray néveu előnyösen is ne. I Sugár Károly |áiszák. Halósági Intézkedés fo\'ytán a filméi cs-k 16 éven felüliek lekio\'hetik meg.
Urániában ma 3, 5. 7 és 9 óra kor .Egy miudenki ellen*. E?y re d-kivül é dekfeszitö, etői kalindo fi\'m 8 fe\'vonásbín. Föbzer.\'pló a kömé retetben álló, de már régen nélkülözött k\'Undoiszinész, Carlo Aldinl. JAlszik még Mind&zen hy Mária és Albert S\'einröck
ffi» | aVIÉBÉ • -
Trágyadombról, ahol a szenny erjed, Sok betegség bolha utján terjed.
A bolha nem kíméli az embert. Ugyanolyan buzgalommal és ugyanolyan kinzó csípéssel támadja meg a gyermeket, mint a felnőttet. A csipés azonban csak egyik része a bolha ártalmas tevékenységének. Fertőzött patkányokon és más állatokon tenyészik, közveliti a bacillusokat és egyengeti a betegség és a halál útját. Pusztítsuk el a bolhákat. Vessünk véget a Fiit permetezésével a szennyes bestiák fenyegető működésének.
Flitelés percek alatt megtisztítja ollhonunkat a kórokozó legyek, szúnyogok, darazsak, poloskák, svábbogarak, hangyák, bolhák és tetvek tömegétől. A Fiit kifürkészi azokat a legelterjedtebb zugokat, ahol a rovarok búvóhelyeiken tenyésznek és ott elpusztítja petéiket. Flitelés megöli a molyo-
kat és lárváikat, amelyek lyukat rágnak a szövetekbe. Fiit megóvja a ruhanemüeket. Használata könnyű. Nem hagy foltot. Világhírű tudósok tökéletesítették a Fiit rovarirtót. Biztos pusztulást hoz a rovarokra, de teljesen ártalmatlan emberre és háziállatra. — Mindenütt kapható.
Elpusztulnak legyek, szúnyogok, hangyák, poloskák, awábbogarak, molyok, bolhák stb.
Óvakodjunk ai utániatoktól I - luk crcátll, plombált Hit kannát fogadjunk tl I
kcj Magyarországi vezérképviselet:
PANACEA Gyógyszervegyészeti R.-T.
Budapest, VI. Flgyaia-iatoa IS.
Talafaai L. 809-48\'.
= Singer gépselyem mindenféle színben kapható. Singer varrógép fiókürlct Fő ul I
DUKÁSZ FERENC
épü\'e fa és dísiktkereskedése Magyar-utca 108.
Léc, stukaturnád, tetőpala,
Hajópallógyártás és eladás
Furnér és enyvezett lemez
Asztalosárugyár
Kész ajtók és ablakok
állandóan r-kláron.
in Talafoni 290.
Ismét olpsóbbak lettünk
tt-kal
a két literes MERCEDES BENZ után csak 5"« luxusadó térítendő
MERCEDES - BENZ
Teleion 140-70.
AUTOMOBIL R.-T.
Budapest, IV. ker., Váci ucca 24. szám.
Telefon 229-24.
Terménytőzsde
fíuza 5 fillérrel esett, rozs 15 fillérrel emelkedett. Az Irányzat tartott a forgalom csendes.
6a;a tüuT. 71 kg-oe 2815-28-30, H <*o 2S-45 28 55, /8 kg-o. 1J85 -28 80, 80 kg-ot 28 80- 28 95. dunl.tuB 77 .g-oi 2\'85 -28\'CO, 71 kg-oe 28 10 -28-25. 7W kf-o* 28-35 18 50 80 kg-oe 28-50 - 28 65 ion 25 60 - 25 75, takara. írpa 26-75-2725. »0rárpa 28-00-3000, ub 25 75 26-07, Kn«erl 1075-11-00, Bwkmw 20 53- 21-00.
Előfizetőinkhez I
1928. évi auguaxtua hó l-Jável uj előfizetést nyitottunk lapankra.
Kérjük tisztelt előfizetőinket az előfizetés sürgős megújítására, nehogy a lap küldésében fennakadás történjék.
ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Helyben éa vidékre:
I hónapra ......... 2.40 pengd
Ul évre............... 7.20 .
ti évre............... U.40 .
Rutó-, motorkerékpár
gummidefekt nincs többé,
■ FI FIF tömlővédöaxatag
na L, L, l 1 Li v»a kerekére szerelve.
Készséggel kUldi a 29. tzimu leírási, ano bemutatja:
TÉRI TIMRMÉR oki. vegyészmérnök Budapest, V., Erzsébet-tér 13.
Körzetképviselőket keroek I
ZALAI HOZL0NY
1028 augusztus 5
SPORTELET
uj profi-
Ma délután mutatkoznak be az csapat uj játékosai
Zala-Nagykanizsa FC—NTE délután fél 6 órakor
belsícattlár és egy halfjáttkcs, ki all-round tehetség. Ezek a játékosok remélhetőleg megfelelnik nz előlegezett bizalomnak, ebben az esetben pzenőd élésük valószínű, aDnál is
Nagykanizsa, augusztus 4
A Kanizsa FC mai felállítása ragy mértékben fokozza az érdeklődést a mai Kanizsa—NTE meccs iránt.Amint halljuk, a vezetőség te\'jrs mértékben hasznosítja a mull szezon tapaszta-tatait éa tel|eseo átszervezeli csapat tal áll ki. Ez a mai csapat még nem lesz teljesen a végleges bajaoktág-ban szereplő együttef. azonban ez lesz az alapja az uj Zila—Kanizsának és csak egy két poszt fog legfeljebb megváltozni. Mi é\'kezlk Budspestiő egy klasszis váloga ott .kapua, egy I osztályú csapatban .szerepelt cenlerbslf, két elfőendű
inkább, mert polgári e\'belyeikedésük máris bizioritva van. A mai mérkőzés, mely a hosszú nyári szüret után először jelent igazi sportéhre-ze\'et, délu\'án fél 6 órakor kezdőd k és ez uj játékosok szerepeltetése miatt érthető nagy érdeklődést kelt a spoitbarálok m.gy tömegében. Egyúttal ezúton felkérelnek az NTE-Ksnizsa m\'ccs rendezői, hogy délu\'án 3 órára megjelenni szivskrdjenek.
Vármegyei és kerflletí levente céllövő verseny aug. 15-én
Nagykanizsa, augusztus 4 Nagyboldogastzony napján, — augusilus 15 én a zaleegertzegl uj ilőiéren na^yszabátu Itven\'e löverteny ilesz. DJelő-.t za|lik le a vármigyei ■egyéni cél\'Cvő verseny, amriyen részt vesz Nagykanizsa és Za\'a-egerszeg városából, ugyrzinlén a II ijárásból 2—2 legjobban lövő levente, \'vagyis összesen 26 kiváló levente.
Dílutin a kernleli levente céllövő 10-es csBpat és egyéni bajnokság
lüzdelme. Ezen Zald, V.iS és Sopron < ármef yéHből epy egy 10 es csapat vísz résjt.
A vertenyre eddig a kövelke.ő dijak érkez\'ek be:
1. Az OTT III. k. oá üst kUitjt ; 2. e (Hí serleg, vándort!) a legjobb lövészcaapat részére; 3. Sopron vármeg.e diji: egy sranyozotl lurul, márvány appel. Igen értékes dijakat adományozott S ombathely váró a, Sipron vármegye, a szombahelyi pénzű ^igazgatóság, számvevőség, adóhivatal és mások. Zala még nem ndolt eddig dljit.
KÖZGAZDASÁG
Ipari jelzáloglevél kibocsájtó intézet létesül
Központi telekkönyvi hivatalt állítanak fel az Intézettel kapcsolatban Budapest, augusztus 4
Az ipari jelzálogkötvényeket kibocsájtó intézet létesítése a megvalósulás állapotába került. A beruházó
javaslat ugyanis felhatalmazza a kormányt, hogy 3 millió pengőt fordítson a szóban forgó intézet létesítésére. Másrészt időközhen a pénzügyminiszter megegyezett egy angol-amerikai pénzcsoporttal, amely a kibocsátott kötvényeket átveszi.
Az uj pénzintézet Omtgos Ipari Jelzábginlézel R T névvel fog megindulni. Alaptőkéje 10 millió pengő lesz, amihez az állam a már említett 3 millió pengőn kivül valószínűleg még további ít millió pengővel fog hozzájárulni. A kibocsájtásra kerülő kötvényeket a londoni Hambros bank fogja átvenni, illetőleg ennek amerikai (Izletiáisa: a Guururily Tiusl Con-pany, antely azután e Kötvényeket a New-Yorki piacon helyezi el. Miután a kötvények 7%-os kamatozásúak lesznek 95—96°/o-os kibocsátási árfolyam mellett s miután a Guaranty Trust Amerika legelső pénzintézeteinek egyike, a kötvények elhelyezésének sikere kétségtelen. A kölcsönkötvé-
iBflitto-eafogAT/iil
nyek törlesztési ideje 20 esztendő lesz, do 5 esztendő után visszafizetés dolgában az adós visszanyeri a szabad rendelkezés jogát. Mindent összevéve az adósok kamatterhe kb. 90/o-ra fog rúgni.
Az Országos Ipari Jelzálogintézel R.-T.-vel kapcsolatosan központi te-
lekkönyvi hivatalt is állítanak fel
Budapesten. Záloglevelek csak oly vállalatoknak nyújtott kölcsönök alapján lesznek kibocsájihatók, amelyeknek vagyonát-ingatlanát, minden tartozását és követelését, e telekkönyvben clőjegyzi.
Az uj pénzintézet elnökéül Zichy János grófot kombinálják. Vezér-
igazgatója Hámos Róbert, a Hermes volt ügyvezető igazgatója lesz. A pénzügyminisztérium részéről Iklódy Szabó Andor, a képviselőház és felsőházrészéről valószínűleg ü.chw.ndt Ernő dr. fog helyet foglalni az igazgatóságban, a gyáriparosokat Riró Pál, Chorln Ferenc és Fenyő Miksa fogják az eddigiek szerint képviselni.
Az export előmozdítása érdekében revízió alá veszik a vasnti díjszabásokat
A kerületi kamarák befejezték az adat gyűjtéseket
Budapest, augusztus 4 A hazai érdekeltségek és a közvélemény egyértelműen sürgetik a vasúti díjszabásoknak export-érde-keinknek megfelelő alapos revízióját. Ennek az indokolt közóhajnak a hatása alatt a kereskedelemügyi miniszter is magáévá telte ezt a revíziót és felszólította a kereskedelmi és iparkamarákat, ltogy a gazdasági élet körében ugy a már meglevő díjszabások esetleges elégtelenségére, mint a kívánatosnak mutatkozó uj díjmérséklések engedélyezésére nézve jelentkező kívánalmakat sürgősen dolgozzák fel és terjesszék fel hozzá. A miniszter ebeli komoly törekvé-
seit mutatja, hogy felszólításában nyomatékosan hangsúlyozta, hogy nemcsak általános kívánalmakat vár, hanem számszerű adatokat kiván, amelyekkel részletesen ki kell mulatni, hogy a kérelmezett ujabb ked-vezések és díjmérséklések mennyiben fogják elősegíteni az egyes árucikkek export lehetőségét és a számításba vett külföldi piacokon a más országok exportjával való. versenyképességél. A kamarák a felszólítás kézhezvételétől fogva intenzív adatgyűjtéssel igyekeztek eleget tenni a miniszter szabatos óhajának és jelentéseiket a napokban terjesztették fel a minisztériumhoz.
Termés hirek a világ országaiból
A római Nemzetközi Mezőgazdasági Intézet Jelentése
Budapest, augusztus 4 A lómaí Nemzetközi Mezőgazdasági Intézet a napokbin titte közzé vetés-jelenlését. Eszerint az északi félteke államaiban a kedvezőtlen időjárás miatt a vetések hjőd\'s késet\', azoubau juliusban sokat javult a helyzet. Közi peurópában (Franciaország, Németország, Lengyelország) még nincs tiszta kép; az intézetnek a várható termésről, de ez államok termése a Ju\'lusl javulás elli nérc gyengébbnek ígérkezik a tavalyinál. A Dunai és Balkán államok idti termése rendkívül kedvező. Bulgáriában és Magyarországon 10—15%-ksl jobb a termés a tavalyinál. — Romániába ti és SHS b3n és Görögországban Is jobb mint tavaly. Ki
| e.\'égiiő lerméi- hírek vannak Ausztriából és Csehországból, Olaszország is Jobb termést vár a tavalyinál, Spanyolország termése gyengébb, Por ugállából egyenesen rossz termit hirek érkeznek. S.ovjel-0 osz-otszág termése a hivatalos Jelentés szerint közepes lesr, de a jövő karr pán,ban jelentékeny orosz gabon t < x portra nem lehel számllanl. Az USA őszi gabonája a julius I-i hivatalos jelenlés szerint 5%-kal a tavaszi 20 millió q mai kevesebbet Igér a tavalyinál. Kanadában különösen jó a termé*.

ÉRETTNYUCATINOIAIBANAN a lecTjobb táplálék *
József klr. herceg nyitja meg a Faluszövetség kapuvári kiállítását és népviseleti ünnepségeit.
A magyar falu és a magyar vidék a nyáron lezajló legnagyobbszabásu eseménye a Faluszövetség népviseleti ünnepsége és kiállítása lesz. A fényes kéretik között, a kormánynak, az ország közéleti előkelőségeinek, a magyar társadalmi intézmények képviselőinek jelenlétében lezajló ünnepségeken megjelenik József klr heiceg Őfensége Is, aki személyesen fogja megnyitni az ugyanezen alkalommal megnyíló kapuvári falu-szövetségi kiállítást. Az ünnepségek országos tervezését és irányítását a Faluszövetség végzi Nagy Sándor igazgató és Radnóty István titkár vezetése mellett.
Augusztus 12-én, vasárnap 10 órakor kezdődik a népviseleti ün-;népség és a kiállítás megnyitó ünnepsége.
BP.TELEF0N: 982-85.
1
|Q28 aUguazlus
ZALAI KÖZLÖNY
A kiállítás anyaga négy iskolaépület összes helyiségeit tölti meg és.az felöleli a mezőgazdaság, Ipar, kereskedelem és kuliura egész anyagát. Külön érdekesség iesz a l\'ertő vidéke állat és növényvilágának panorámaszert! bemutatása. Mezőkövesd község hatalmas anyaggal
vonni fel.
A kiállítással kapcsolatban rendezendő egyéb versenyeknek és ünnepségeknek progrnmmja a következő: Augusztus 12-én reggel 8 órakor a Sopronvármegyei Iparosszövetség tart közgyűlést Kapuváron, ugyanaznap délelőtt 11 órakor a Sopronvármegyei Vitézi Szék tart gyűlést, d. u. 3 órakor pedig járási levente versenyek, ló és kocsiversenyek, mezőgazdasági munkaversenyek lesznek a vitnyédi réten. Augusztus 14-én d. e. a Sopronvármegyei Jegyző Egyesület tart közgyűlést, augusztus 15-én reggel 8 (Vakor tenyész és haszonállat kiállítás és díjazás, 9 órakor a Sopronmegyei Tűzoltó Szövetség közgyűlése, 10 órakor Vármegyei Tűzoltó verseny, 11 órakor gyermek-egészségügyi és szépségverseny, ugyauaznap d. u. úszóversenyek és kerékpárversenyek lesznek.
A kiállítás alkalmával több község rendez tanulmányi kirándulást Kapuvárra. Ugy a MÁV mint a Györ-Sopron Ebenfurti vasút összes vonalaira augusztus 10-től 17-ig érvényes féláru jegy váltására jogosító igazolványok a Faluszövetségnél Budapest, IX. Üllői-ut 1. II. 4.
TRE UTflZTÁBAN
TEKINTSE MEG
BUDAPEST LtqOLCSÓBB J.WTO ^ OIVATHÁZA-
rtrq-dívs Jso/varos cosw/iöxBgiv.
fHMltoaANtmBlOOSOHOAM
Nyolcvanezer ember foglalkozik hazánkban háziiparral
Csonka-Magyarországon szövés fonással 539 községben 10 ezer munkás foglalkozik, hímzés, neccelés és horgotóasal 26 községben 11 517 munkás, csipkevcrésscl 22 községben (>430 munkás, lámpaernyökészi-téssel egy község 50 munkása, kendő horgolással 5 község 1720 munkása, kosárfonással 257 község 12.930 munkása, szalmalonással és azalniakalapkészitéssel 12 község \'■tóöü munkása, gyékényfonással és cirokseprükészitéssel 77 község 3775 munkása, szerszámkészitéssel 15 Közaég 3775 munkása, fafaragással 35 község 577 munkása, kcrlibutor készítéssel 2 község 45 munkása fog-lálkozik. Kereken tehát Csonka-Magyarországon 10\'2tí község Hl OCX) munkása üzi a háziipari termelést.
Nagymértékben visszaesett az építkezés
Budapest, augusztus 4 A magyarországi építkezéseknek a tavalyihoz képest való nagy visszaeséséi mutatja az, hogy a kartelláll téglagyárak 1926-ban Wi millió, tavaly pedig I4<> millió darab téglát adtak el, inig ezzel szemben a folyó év első felében csak 50 milliói szállítottak el. A kartcllcn kívüli téglagyárak ezen erős versenye egyébként (i 8 százalékos árredukcióra kényszeritelte a téglakartellt. A mész ára is lemorzsolódóit.
Állattenyésztési és tejgazdasági alpesi iannlmányut
Keszthely, augusztus 4 A R.ikchsverband tűr öi\'errelchi-»cbe und B lyeritcbe Zucbtorganísa-tionen meghívására ez év azeptem-ber 30-tól október 9 lg tartó a\'pesi állattenyésztési és tejgazdasági tanulmányul programja a köveikeiö:
1928 sz<-p:cmber 29-én indul Budapest keleti pályaudvarról gyorsvonat üráibi. Sz, p ember 30, október 1-én a vároa 800 évea fennálláaánsk emlékére rendezett mezőgazdasági, pitlés állattenyésztési kiállítás meg-tekintése.
Október 2-3 án a középsteyer iarkamtrha tenyétzetek, lejcsarnokok síb. megtek ti ése, a groltenhofi föld-míves isko\'a, v*gy a piberi ménes megtekintése.
O Héber 5 én antó ut Ezbergen, üet a tsen át Enzlbal, Biscbofshofen, Zell síi Sít , Kltzbüchel (Tiroi) megtekintése. Este ünnepélyes együttes ülés, melyen téazt vesz a R.ictis-vetband uz idei magyarorizágl kirándulókkal. E.őadásvelitett képeiket.
Ok óber G-án au ón Aurachba a szarvatlan pinzgani tenyészel és az északiroll pinzgani tenyészetek megtekintése.^ Düu\'án személyvora\'on Jeribtcbba a rolholzi gazdasági Iskola és az unterinntáll (enyészetek meg lek in ése.
Otlóter 7 én kirándulás Achen se<b: sz öti ic\' wiizi bányaváros
Ml ÍGY
Vasát nap 3, 5, 7 és 9 órakor • ■ •
(Vér a vér ellen)
Történelmi színmű 10 felvonásban
Főszereplők: Lillán Glsh éo Normann Kerry
.\'A\'1
Sicc álma
Rajzfilm.
i
ft^oJv. o\'J^UXx^t ^ uc/.\'1
p 106>00- + fa. GLÁÁÜxjo - lOxrYuzJinsvv
\'fouAo+MX;, VI. dloxX 9.
tenyészetének megtekintése, este tovább utazás Innsbruckba.
Október 8 án Innsbruck és környéké lek megír kintése, kötélpályán az északi hegyláncolat v. Patscher-koftl s b. megtekintése.
Október 9 én visszautazás.
Mivel a kiránduláa csak megfelelő számú jelentkező esetéu tarthaló meg, felkérelnek a résztvenni szándékozók, bogy e szándékokat legkésőbb aztpiember hó l lg jelentsék be dr. Kukuljevlc J6zsef gazdasági tk .dé-mlai rendes tanárnál Keszthely, hogy a kedvezményes vasatl Jegyek, szállás, autók időben biztosíthatók legyenek. Részvételi dlj 160 pengő, mely összeg a Keszthely vidéki Takarékpénztárban felfektetett kirándulási alap számlájtra szeptember bő 15-ig befizetendő. A kiránduláson nőket is szívesen látunk. Útlevélről és vízumról mindenki maga tartozik gon-cioskodní. _
(—) Plncefelügyelől megbízások. A földművelésügyi miniszter állami pincefelUgyelőkül, illetve bor-ellcnőrökül Zalavánitegye területére megbízta Katona Zsigmond m. kir. szőlészeti és borászati felügyelőt (Tapolca) és Balogh Tódor m. kir. szőlészeti és borászati főfelügyelőt (Badacsonylábdiltegy).
= Nézze meg, mit lettet I P«ért nyerni az Iparos-sorajeggyeL
ZBrfchl zártat
PWat»3l, LsateS K^l\'/s, ttevrak 519-l/s, Brtittl TMT\'/l, Whio lfl8, Madrid 8540, Am«t«ráa» 106 Vs, 123 90, Wiu T3-3 Vj, Ma 375. 18-19. VwsA M-20 BMasa \' \'•lfrld "MJ\'/i. \'■fcarot >16.
u»s:
ilaája: DéJialal lyaaaáa éa l íjMili
Vállalat létrrésytártaság.
Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telelőn: Naorkaaizsa 78. u.
VÁROSI IHÓ
Hétfőn, csak egy nap 1 7 és 8 órakor
Jaj, a : harisnyakötöm
Bohózat 7 foiv. — Főss^p\'ék.i
Mssrle Prevoat ás Cfearta» Raji (Sugár Kátoty)
Ferkóés a feketekéí
Burleszk 2 felv.
Noe cápája
Burleszk 2 felv.
ZALAI KÖZLÖNY
_8__.
APRÓHIRDETÉSEK
Az spróblrdtéeMk dija tOisólf 80 fillér, mlndtn további nó dlla S Ilii. Vaaár- éa Ünnepnap 10 szóig 80 fillér, minden további szó dija 8 fill. Saerdán és pinteken 10 szóig 80 fillér, minden további isó dija 8 fill. Clmasó > minden vastagabb betűből álló sió kát uónak azámlt-Utlk. Állási keresőknek MXVo engedmény. * hlrdetéal díj altra ItaelendS.
Szemere utca H a alatt egyszobás lakás minden mellékhelyiséggel azonnal cllog-lalható.
Három szobából és mellékhelyiségből álló Inkái november l-ére kiadó Kölcsey-ulra 17. alatt. 3794
Mindennemű képkaretaséat legolcsóbban vállal — Steril Üveges, Erzsébettér 14. 1446
Egy tanulóleány felvételik Klrschner Mór divatáiuházában. 3745
Bejárónőt keresek azonnali belépésre Kinizsi n. 2/a. I. em. 3735
4 szobái lakáa mellékhelyiségekkel november, eielleg október elsejére kiadó Király-utca 36. Deutsch. 3/67
Tanuló falvétatik Sipoa Andor ceemegeQzletében. 3769
Pénakéloaflnt bekebeleién* minden összegben a legelőnyösebben és leggyorsabban tolyósttlst Aosél Ignáo péni-k Olcsón köz ve II tó Irodája Nagykanizsán. Ksflnczy-utca 2. szám. 316]
Masináit vaagarandák, lalkclók, áll ványkapcsok, kerítések minden méretben kaphatok. Szegő Mór, Eolvos t\'ér 2. 3570
(Hálószoba bútor aladó Klskanizsán, Orizágut 15. 3483
Zala-, Vas-, Somogy- és l-\'ejérmegyében 400, 380, 220, I8J. 90, -10 és 20 holdas jó minőségű birtokok jó és elegendó épületekkel, kedvezó lettélelek melleit eladó. Bővebbel Aozél Ignáo Ingallanlor-galml és pénzkölcsönközvelltő Irodája Nagykanizsán, Kazlnczy-u. 2. sz. 33/8
Teavajat lagmagaaabb napi árban, minden mennyleégben *e-azek. — Tejüzemek iéteeitéaére megfeleiA tejmennyieégekkel rendelkező gazdaaágok, tejezAvet-kezetek ti kAzeágektAI ajánlatokat kérek. Ferenczy Szabó Aron Nagykanlzaa, F&ut 24. 3687
Kétazobáe ulcal lakás mellékhelyiségekkel nuvember elsejére kiadó Klnlzil-utca 31. 3705
Nagykanizaán, lobb kisebb, nagyobb magán- és béihiz, elloglalhaló lakásokkal eladó. Uóvebbel Aozél Iroda, Nagykanizsán, Kazlnczy-u. 2. sz. J3SI
Izléeee konyha-, elószoba- és leány-szobabutorok mértékéit irban. Budapest, VI , kózsa-ulca 72. Aiztal&sárugyár. 3773
Hálóesobák és ebediók ménékell árban. Budapest, VI., Wzsa utca 72. Asztalos-árugyár. 3774
Csengery-ul 26. három szobás ulcal lakái kiadó. — Megtekinthető hétköznapokon 2-4-ig Kulcs. Csengery-ut 28. alatt. 3 61
Egy Igen nagy lorgalmu vendéglő szálloizobákkal. nagy nyári kerthelyiséggel, lel)ci leszereléssel es berendezéssel, családi okokból sürgősen áladó. Bővebbel : Aozél Ignáo pínztolcsön és Ingatlan-lorgalml irodája Nagykanizsán, Kaztnczy-
utca 2. sz. 33i
Gazdasági gyakornok állást keres csépléire, vagy esclleg késóbbre. — Sipos 1-ászló, Oroszlony (Zalamegye.) 3781
Bruncslcs-léle házban Sugár ut 53. egy kétszobás lakás és üzlclhelylség teljes berendezéssel, pince és padlással egylllt kiadó. Érdeklődni lehet Kohn Samu laka-tosnieslernél, Nagykanizsán. 3.\'6I
2000 holdaa bérlet, 40 hold halas-tóval, kastélylyal, 1350 hold bérlel, 10 szo bái kastéllyal, i200 holdas béllel 7 szobás villával és 800 lio\'das bérlet 2 szobái lakással cselleg azonnaha li átadó. Bővebbel Aozél Ignáo ingatlanfotgalini él pínz-kaicsOnkOzvellló Irodája Nagykanizsa, Kazlnczy-u. 2. sz. 3377
Kiadó egyszobás, konyhás lakás Ciányl László utca 13. 3132
Három szobából és mellékhelyiségekből Hó magányos urlháx Sugái-ut 46. latt november hó l-re kiadó. 3725
Kiakanlzeán, Atsótemető-u. 15. számú beköltözhető ház, litálló, pajtával és nagy kertlel, I 1/2 holdas rét a Magyai-ulcal rétekben és \'/» hold rét a császárrétekben sürgősen eladó. Bővebbet Aozél iroda, Nagykanizsán, Kazlnczy-utra 2. szám. 3376
Eladó Csányi László ulca 13/a. számú liáz elloglalhaló lakással. 3722
Elsdó a barakk melleit 1 hold kllllnő szántóföld. Bővebbel: Aozél Ignáo pénz-kölcsönközvelllő és ingatlanforgalmi Irodáin Nagykanizsa, Kazlnczy-utca 2. az. 3379
Tallvér vizeiét tanításra vállal, időnkint kölyök és kész vizslát elad, vadászterületet rendez, fácánost beállít megállapodás szerint OtvAa Balázs, Klllmán, u. p. Oelse. {Válaszbélyeg nélkül nem lelelek.)
A református egyházközség 10 kai. hold azántéfAldja és 5 hold rétje október elsejére bérbe kiadó, feltételek Szendrel Károlynál, Gyár-utca 25_ 3783
Újonnan épült, magas földszintes, kél szobás, komfortos lakáa, ugyanolt egy szoba, konyha, mellékhelyiséggel kiadó. Clm: Halász mUlerem, Kazinczy ulca II. Tele Ion 356. ^
Perfekt azakáoanSf és egy gyakorlott szobainait keres Elek Ernő, Pallrs. Jelentkezni lehet Nagykanizsán Is Erzié-bet-tér 21. _M™
Kiadó két udvari szoba mellékhelyiségekkel izeptember elsejére Oyár-u. 3. 3776
Lakatoatanoncot fizetéssel él egyéb Javadalmakkal felveszek. — Tanczenberger Lajoi lakatosmester, Árpád-utca 5. 3777
Kereiek izáraz raktárhelyleéget,
padlás és mellékhelyiségekkel. Clm a kiadóban. 3778
Rózsa-ulca 29 izámu ház eladó s/ép gyümölcsössel és nagy telekkel. 3779
TakarlténA ajánlkozik uil házhoz -Clm a kiadóban. -3780
Két rgymáiba nyíló bútorozott szoba kiadó Bat hyány-utca 19. -3786
Kétazobáe, konyhás (lakás mellékhelyiségekkel együtt és egy műhely kiadó Magyar ulca 10. -3793
HázvezetAnAnek ajánlkozik középkorú nő, cielleg vidékre Is. — Cim a kiadóban. 3795
Csinos azoba bútorral, vagy anélkül, magányos minőnek azonnal kiadó. Clm a kiadóban. -3796
k\'irb\'an"levő boroshordók
2 Hl. lói 80 Hl -ig, különféle nagyiágban legjulányosabb napi áron kaphatók a
Nemzetközi Borkereskedelmi BT.-nál
Budapesten, VIII., Kenyérmező-utca 6.
éi egii vagy gyöngyösi pincészeteinél. ju>j
MEGHÍVÓ!
Magin- vagy Qilttl Qgyekbenl utaaiaok alkalmával
BUDAPESTEN
a legkellemesebb otthont nyújtja a legelónyGfbb feltételek mellett a Keiell pályaudvsr érkezési oldalival szeiűbea l«vó
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII.. Baross-tér 10.
mcil
SOo.o engedményt kap
nini ,,tn lap tíú!iiclóji olcul uoba áitlnkból,
lOo.o engedményt kap
oleaó éttaiml intnkbót (KKOoö biil konyha.)
S pengAt megtakarít
autötaxl kóllaíact, meri gyitog ilJObet tgy pere alatt a pályaudvarról.
Nálunk otthon érzi magátlll
ElaórtndQ kiszolgálás, szigorúan ca*lAdl |«U«g.
Saját érdtk*
sien elónyök (olytin, hogy okvetlen nálunk saáll-|on meg. — Előzetes tzuDainegrendelés sjánlsloi.
HIRDESSEN
a „Zalai Közlöny-ben."
Siemens és Be* üvegek
vagy alkatrészek.
Mindenféle befőttes és dunsztos Ovegek legolcsóbban csak
Melczer Jakab
üvegkereskedésében Kazinczy-utca 1. sz. alatt kaphatók.
Mielőtt azfikiégletét beszerezné, saját érdekében nézze meg árai ma U
A legmodernebb szerkezetű
az
AEG
legújabb modellje. A legtartósabbg^p, számos ujitással Megtekinthető a képviseletnél
Flsthel Fülöp Fiai
paplrflzletében
Nagykanizsán.
_1&28. augusztus 8,
Ragályos
betegségek
ellen a legjobb védekezés a
tisztaság.
Viselt felsőruháit időközönklnt tisztittassa vegyileg a
Rózsagyárban
Kaposvárott.
--na
üyüjtőtelep: Nagykanizsa, Erzsébet-tér
Grimm Penzió
Baáapest, V, Vigadó-utca 2. uáa
Telefon: 10&-4A, 263-43
A Pesti Dunakorzó közepén aa Idegenforgalmi Menetjegylrodával szemben
l-rvraodaroebb brrendeaéa : Kóip. (OUa. Iildt* mri.vvli . •(obikban, ■ lohaltlrlnfi, (nrdó, ti-la,„ló llltiiolgiUt Mlndan kSilrkad»al «,,k(., lóaiomaiédaigl tlltntrt, taandaa (akv/i
Kitűnő bőséges konyha
Penzió P. 10 töl, néhánynapl taitózko-dásnál i>.
HORVÁTH ÉS VAS építőmesterek.
Irodánkat áthelyeztük
Cseagery-at 17. alá. • Telefonszám: 348. Alkalmi vételO kitűnő anyagból ópitóst vállalunk.
Terveinek és vállalnak mindennemű építkezést.
Somogymegyében, Ba\'a\'onboglár ól 10 kilométer távolságban és
cca hai kilométernyire Karád vasuii állomástól Visa kBzsógben
(290 príma szántó, 20 rét és legelő, 10 erdő) két nagy lakóháaaal ét
320 magyar hold
n g/on jó allapoiban levő gazdafá^i épületekkel, feltzereléttel vagy anélkül
fSéy?e8.rer egészben, vagy több részben eladó. Parcellázásra Is nagyon alkalmsu.
A birtok báririkor megtekinthető — i\'elWlágosltUt ad a tulajdonos: Rádiós János, Visz, u. p. Látrány, Thurzó András, községi bíró, Visz, Látrányi körjegyzőség, vagy Dr. Káldor Imre ügyvéd, Budapest, V., Bálvány-u\'ca 24. wu
Losonci,ipusu VETŐGÉPRK V A N 0 N NE K SZÜ KfcÉG E
ha többet és olcsóbban akar termelni.
„Record Drill" sorvetőgép „Record VIII." sorvető- és sortrágyázógép
Sorbánét I
Ssrksatrifyáz I
Újdonság! 32 soros traktorvontatásu sorvető és sortrágyázógép
Gyárija az Első Magyar Gazdasági Gépgyár Bt.
Budapest VI., Váci ut 19. — Telefon: L. 909 33.
Bizományleiakat: MezAgazdaeágl éa Kereakedelml rt. Zalaegerazag, Szánté Vilmoa éa Taa Nagykanlzaa, Staraa Sándor éa Fia Zalaazaetgrát
I2H
1028 suguiztui 8
ZALAI KÖZLÖNY
GANZ-DANUBIUS
SCHLICK-NICH0L80N telepén
BUDAPEST, Vf., VÁCZI-UT 45. SZÁM
Gyárt i CSÉPLŐKÉSZLETEKET, vontatói és mrgán|áró lokombilokat gőz-, benzin- és szivógázűzemre, a célkeretei, goivósctapágyas és fakeretes csíplőgépeket minden nagyágban, Scbllok-Hanomag traktorokat, ve\'őgéptkei, Ásványi-féle lenReriszár-tépőgépeket, ola|présekei.
Mintaraktári Budapest, V.. Vilmos császárul 63 Fiókok: Eger, Nyíregyháza, Szeged, Szombathely. Raktárak: Baja, Békéscsaba, Debrecen, Gyöngyös, Győr, Kaposvár, Miskolc, Nagykanizsa, Pécs, Székesfehérvár, Szolnok.
GANZ-DANUBIUS egyéb gyártmányait Molorok, hengernékek, vízi turbinák, szivattyúk, aprító éi téglagyári gépek, mindennemű vasu.i kocsik, kazánok, taitányok, daruk, emelőgépek, vagizerkezelek,
iw jéggyári él bfltöberendezéiek. t.i.Iom , Jóm.,1 461-ib.
Központi Budapest, X., K6bányal-ut 31. SOrgSnyoim i Ganzoom Budapest
Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
30 1928. vht. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott blróiigl végrehajtó az 1881. évi IX. t<. IM §-s értelmében ezennel köz hírré tcazl, hogy a nsgykanlisal klr. ]áráv bíróságnak 1927. évi Pk. 11525 izimu vég-lése következtében Dr. Miklós Sándor ügyvéd ÜUI képviselt Parkit litván él valamennyi tárta javára 1920 P i jár. ereiéi s 1927. évi december hó 1-én foganatosítóit kielégítési végrehajtás utján le- él lellllloglalt és 24CO P re becsUlt követ -kexö Ingóságok, u m : Bgy darab 300. sz. Drösler léle cséplószeWény és egy Heller— Herz gyárlmányu 8 10 benzinmotor nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek s nagykanizsai klr. |árás blrósig 1927-lk évi Pk. ÍI525. számú véglése lolytán 1920 P - flll. tókekövetelés, ennek 1926. évi szeptember hó 20. napjától Láró 90o kamatai, >/s°/o váltódíj és eddig összesen 716 P. - fillérben bíróilag már megállapított költségek erejéig, a netán flzetell összeg levonása mellett Klskanl-zsán, Szigeti ulca 11 b. a. leendó megtsitá Sára 1928. augusztus 7. napjának d. u. 3 órája határldóul kltUzetlk és shhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy ai érintett Ingóságok az 1881. évi I.X. t.-c. 107. és 108. § al értelmében készpénzfizetés metleti. a legtöbbet Igéróriek, szükség esetén becsáron alul Is el lógnak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és felulfoglaltatlák és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi t.X. t.-c. 102. §. értelmében ezek javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán. 1928. évi julius hó 20. napján.
Haán Uyula s. k.
I V klr. blr. végrehajtó.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gözmosó, vegytlsztltó, ruhafeatö
6jir: Injrfi i I). Ofljlililii: lizimj-i. I.
Vállal mindennemű ruhafestést, vegytlsztltást, gőzmosást mérsékelt áron. Elismeiten elsőrendű munka. Hófehér, tfikőrfényei gallirüisUUs. Plissérozás si4 Oouvrérozás.
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
mézet rnyrrozsot
hársfavirágot
és mlnlsaláls gyógynSvéayt
a legmagasabb áron vásárolunk KUldje be mintázott árajánlatát
PRNTODROG" R. T.
Budapest, Visegrádi-utca 7.
jMi Teleion: 101-73. 101-74.

Kévekötő zsineg. Uj ponyva, uj zsákok. Bérponyvák, bérzsákok.
Szőlő és gyflaölcsfa tédómrek. Gabonaosávázó szerek.
Baromfi- és madáreleiégek:
(kendermag, hámozott zab, fénymag, édes repce, kerekrépa, napraforgó, tökmag stb.) Szemestengert (nagy és aprószent!)), zab, árpa, köles, buza, tengerldara, stb.
Gazdasági él kertlmagvak. Műtrágyák.
Kicsinyben és nsgyban kaphatók:
ORSZÁG IÓZBEF m»a>«ii:.«i:mi
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. a bíróság mellett, jm Telefon: 130.
inger
varrógép
4íg bevAlt jó minőségben
fln/i e/ö//sefeii/< /i r/i/rk ; 1 N G f. r> VARRÓGÉP
\' SL3 IVÍNVÍÁKJASAC,
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐ-UT I.
Bélatelepen villatelkek part- és fflrdőjoggal,
a (jyermekUdUlö mellett, közvetlen a Balaton pariján (eltöltőit, nlanirozott, azonnal bc-éplltietó talajon, 18 IS pengó havi részletfizetésre kaphatók és azonnal használatba vehetók. — Bélatelepi parcellázó iroda Budapest, Teréz-körut 46. 14. 57T5
PUCH
VEZET!
motorkerékpár utikerékpár
4-5 lóerős motorkerékpár ára P 1120.—
Kizárólagos raktár:
Brandl Sándor és Fia oégnéi
Deák-tér 2., a felsőtemplomnál.
Kedvező részletfizetési feltételek! Alkatrész- és gummiraktárl Javitó műhely!
wmr MÉZET,
ágytollat, állati bőrfiket,
vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, caontot és rongyot a legmagasabb árban vásárol
8TBÉI B. riAI NAGYKANIZSA,
Erzsébet királyné tér IS. sz. alatt.
j/js
Ifi
1.
nagykanizsai fiókja
Sugár-ut 4. Telefon 338.
Minden külOn kOllség vagy poitó felszámítása nélkül elhelyez
hirdetéseket
bármely bel- vagy külföldi lapban. Beklámtervekel készít, siövegez.
Pia kátirozáat
vállal helyben és vidéken, b:l-
vagy külföldön. Nagykanizss r. I. város mindennemű hirdetési jogának bérlője.
Magyar Film Iroda rt. Budapest képviselője.
A Magyar Királyi Bciűgyminisz-térium fordiló osztályánik felvevő helye. Bármely nyelvről vagy nyelvre fordítást vállal és belügyminisztériummal hitelesíttet.
Oilhon I peic alatt a gyermek is készíthet saját tiszta üvegjében szódavizet, üdítőitalt habzóbort I
1 It. szódavíz 16 fiiérbe kerül,
olcióbb mint a gyári
4 havi részletre!
wm
Tartozik önmagának, essI td-jának, hogy asztalira tiszta üveget tegyen I
Árak: Autó Syphon Cvcg az első l(;t. szénsav-
patron ...............
cserénél I tel. szén-savpatren ............
21 P 5 I\' 2 P
4 havi réazletre !
Autosyphon üveg Sparklet világszabadalom ! Tiszta, olcsó, kényelmes, praktikus I
Egyedátusiló:
Szabó Antal ^^.tlSi:"*-
Nagykanizsa n Telefon 91. azám _
NASH és PACKARD
autók kizárólagos zalamegyei képviseletét átvettük
Mielőtt autót beszerezne, feltétlenül kérjen proipektust és díjtalan kocslbemutatást. m1 Hat henger, hétszer csapágyazott főtengely, négy kerékfék, zajtalan motor, hosszú élettartam és olcsó Üzemköltség.
Szántó Vilmos és Társai
Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-«ér 2. Telefon 3-22.
ZALAI KÖZLÖNY
1928 aunmrtm 6.
Győződjék meg róla személyesen, hogy minden szoba-bútornál 1-től 4 millió K.-t takarít meg, ha bútorait a Dunántul legnagyobb áruházaiban vásárolja. :: Példátlan nagy választék, garantált elsőrangú minőség, állandóan a legújabb divat után igazodó modern és izéses kivitele.
Ezenkiuül minöen
részletfizetés esetén is készpénzárban számítunk és díjmentesen szállítunk bármilyen állomásra I 4 tői 16 hónapig- terjedő fizetési kedvezményt nyujtunk — Látogasson meg bennünket és győződjék meg róla saját, jól felfogott érdekében.
bútoráruházai
SZOMBATHELY és SOPRON
| KAMegi-utoa 5. (üzlet az udvarban).
Telefon 420.
Várkerület 82.
Telefon 38Sé
i: 1887-BEN.
Nyomatot, a Délzalai Nyomda Lapkiadó Villalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (I\'clclös üzletvezető: Zalai Károly.)
m. M4j*m, 178 náa
Szerkesztőség éa kiadóhivatal i Fó-ut 5 iiim Keszthelyi tlókkladóhlvatal Kossuth Lajoj-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ára . egy hóra S pengó 40 fillér
Útban a vízipóló világbajnokság felé!
A magyar vizipólócsapat brilliáns játékkal 5:0 (210)-ra verte a „favorit" Amerikát
Keserű I. egymaga 4 gólt dobott — A közönség extázisban ünnepelte a magyar fiukat — Az ollmpiász hétfői eredményei
M«oyarorszé(| legközelebbi ellenfele vizipólóban Franciaország
Amszterdam, augusztus 6 (Éjszakai rddlójelentés) (A Zalai Közlöny külön tudósítása.) Végre eldőli I A nagy murnut li elvérzett a magyar vlzlpólóval vívott küzdelmében és ezzel a magyar vlzipóló-csapat biztoian halad a világbajnok-tág felé.
Amszterdami blr nem Igen kelthet nagyobb örömöt Magyarországon, mint az, hogy a Magyarország-Amerika vízipóló mérkőzést a magyar csapat nyerte 5:0 (2:0) arányban.
Zsúfolt házat vonzott a stadion attrakciója éa mindenki izgatottan várta a német Nuasbaum bíró jelzését, houy elinduljon a labda. Izgatott tippelések folytak a két csapat előreláthatóan gigászi küzdelmére, mert a favoritok találkoztak ebben a mérkőzésben.
E sönek az amerikaisk szálltak vizbe, élén Weissinüllerrel, a többszörös olimpiai és világbajnokkal,
Az USA csapata csupa óriásokból áll. És ezt a küliö képet nézve a fogadások nagyrésze Amerika győzelmére is gondolt.
A biró jelzése után Welssmüller lógja a labdát, majd rögtön hitra adja, de Halassy résen van és el csípi A 35 másodpercben
Vértessy felnyomul és jó helyzetből kapu mellé dob. Most az amerikalak jönnek frontba. Csakhamar ki Is tünlk, hogy gyort-uszók mind, de a magyar fiuk rajtuk vannak és mielőtt akcióikat befejeznék, szerelik őket. A közönség láthatólag szemmel falja a magyar csapat nagyszerű technikáját.
A 3. percben Keserű I. Indít ve-stedelmes akciót, melynek során a labda az önzetlen VJrlessyhez |u\', aki
remek dobással védhetetlen
gólt dob 1 : 0. Több amerikai támadás a válasz a kapóit gólra, de Bartha brilliáns játékával mindent ment. Most az amerikaiak kornerl érnek el, deHilaasyt közbe faultolják és a veszély igy elmúlik.
Keserű II. most egyéni akcióból remek kapufát dob. Az ellenfél, látva az eredményte-
lenséget, egész fizikumát sorompóba állította és
durvaságokba kezdenek. A 7. percben Homonnay II. Vértessy hez passzol, aki a kapus kezébe dob.
A 8. percben Halassy szökteti Vértessyt, akit azonban erősen fognak.
Az amerikaiakon látszik, hogy mindent a csodausióra: WelssmUUerre bazlroznak, akit siketül is klugrasz-tanlok.
A világbajnok uszóltnomén hatalmas karcsapásokkal szeli a vizet, de
Bartha szenzációsan szereli. Ezért nagy tapsot is kap a közönségtől.
Most a magyar csapat valósággal iskolajátékot produkál. Vértessy magára vonji az egész amerikai védelmet és Keserű l-hez passzol, aki a kapus feje felett bedobja a
második gólt 2:0. Ezzel vége is a félidőnek. A szünet a lelkes magyar csapat tomboló ünneplésével telik el. A fauallkus közönség szünet nélkül tapsol a magyaroknak. A németek, olaszok elsőnek sietnek gralulálnl, de gratulálnak az amerikai nézők is.
Arne Borg öcszecsókolja a ma gyar fiukat ürömiben.
Szünet után az amerikalak rendkívül durva já tékba kezdi tuk, de a figyelmes német biró erősen tartja a meccset.
Mind|árt az első percben Vértessy kapu mellé fejel. Mjst Welssmüller motorcsónak módjára száguld le a magyar kapuhoz, de Ivády és Ho monnay II. ügyesen ártalmatlanná teszik.
Ai amerikaiak pillanatnyilag leinyomulnak és Barthának két Ízben is be kell mulatni kapus tudományát, ami ujabb tapsvihart vált kl a közönségből.
Az ametlkalak ismét durvasággal akarnak célt érni és sokat faultolnak. Most a kezdeményezés a mi-gyar csspaté.
Homonnay II. szöklell Vértessyt, akinek siketül a viz alatt bukva Keserű l.-hez passzolni, aki netn habozik és már az ame-
rikai kapus hálójában táncol a labda 3:0
Válaszul Welssm/lller veszélyeztel, de Bartha remekül húzza le a magas labdát. Utána
Keserű I. kapja a labdát és leúszik vele és máris dobja a negyedik gólt. 4 : 0.
Kezdés u\'án Homonnay II. Indit, hogy a labda Ismét
Keserű I. zsákmánya legyen, aki kicselezve és fakép.tél hagyva az egész ame/Ikal társaságot éles dröással beteszi az ötödik gólt. 5 :0.
A biró már jelzi ia a meccs végét.
Aligb* fog olyan ünneplést látni az uszótladlon, mint aminő a bravúrosan syőző magyar csapatot fogadta. Egyöntetű volt a vélemény :
a magyar csapat verhetetlen. A magyar játékosok valamennyien szenzációsan dolgoztak, de kimagaslott Bartha kapus, aki élete legnagyobb formájával tűnt ki és égette le WelssmtlUert Is. U<yanl y remekül játszottak: Homonnay II, Keserű /., aki egymaga 4 gólt dobolt. üí a többiek is méltók voltak a nagy ünnep\'ésre. A biró pártatlanul, kitűnően vezette a meccset, A magyar csapat felállítása: li rlha
— Wády, Homonnay II. — Keserű I.,
— Hiitssy, Vértessy, Kestrü II.
Az USA csapata: Dtniels — Schotl. Oreenberg — Mitchefl — J >pp, Wcissmüller, Qreller.
Migyarország legközelebbi ellenfele: Franciaország.
Vízipóló eredmények:
Amszterdam, au?. 6 (Éjszaka! rádtójelenlés) (A Zalai Közlöny külön tudósítása)
Németország—Belgium 5:3 (2:2) Franciaország—Málta 15:0 (fi: ti) biró: Belehye fetga."
Anglia—Hollandia 5:3 (3:3)
biró : Beulme fraccis. A ipjrtszerütlenség és durvaságok sorozata volt ez a mtcca, mely a hi ó erélylc\'ensége miatt fajult el. VilóaígRal rúgták ís karmolták egymást a játékosok.
400 m. höl^yuszás
(döntő)
Olimpiai bajnok: Noréllus USA 5:424 rop. 2. Braun holland
5 :57 4 mp. 3. Kinn USA 6 :002 mp.
1500 m. úszás
(döntő)
Olimpiai bajnok: Arne Borg svéd 19:518 mp. világrekord I 2. Charllon ausitrália 20:02 3 mp. 3. ürabbe USA 20:28 8 mp.
Kerékpárversenyek
Amszterdam, aug. 6. (ÉjszakaI rddlójelentés) A (Zalai Közlöny külön tudósítása)
1000 m. álló startos Fleyer
verseny
Olimpiai bajnok: Wllly Falk Han-sen dáu 1:14 4 mp.
Fleyer főverseny
Olimpiai bajnok: B.fran, francia 13 02 mp.
4000 m. üldöző csapat verseny
1. O\'asiország 5 :06 2 irp. 2. Hol-hndia. 3. Anglia.
Tandem verseny
1. Hollandia, 2 Anglia, 3. Németország.
Evezés
Az I esböl kiesett Magyarország és Olaszország. A 4 esböl Magyarország, a 8 asból Argentína, a 2-es kormányos nélküliből Svájc, Hollandia, 4 es korrráoyos nélküliből Német- és Franciaország.
Nyílt ntcán megölték Zágrábban egy belgrádi njság főszerkesztőjét
A gyilkos bevallotta, hogy tette politikai bosszú müve
Zágráb, anguiztui 6
Vladan Rlsztovlcs ot, a belgrádi „Jedinstvo" c. lap főszerkesztőiét szombaton éjjel Zágrábban a vendéglőben horvátok inzultálták. Miután a kórházban bekötözték, egy detektlvvel a rendörségre Indult. Ekkor a Jella-slch téren Jjslp Sunlc vasu\'l munkás ismétlőfegyverrel lesből öt golyót töpllelt Risztovlca fejébe és mellébe, majd megsebesítette a detek\'iret és rgy segítségül siető embert. A merénylő a rendőrségen azt vallotta, hogy azért ölte meg Rlsztovlcsot, mert lapja Izga\'ott Radlcs és Prlbl-csevlcs meggyilko\'á\'ára.
1ALAI KOIiORY
lg aügtuzlus 7.
Irtózatos égiháború vonult el Nagykanizsa és környéke felett vasárnap éjjel
Kanizsán kát helyen levágott a villám — Emberéletben nem eaett kár — Mogyoró.
nagyságú jég pusztított a vidéken
II óra tájban érintkezik ■ padláson
Nagykanizsa, auguiztus 6 Vasárnap délelőtt rekkenő hőségben fulladozott a város lakosságának az a része, amely nem ment ki a Balatonra. Este felé azonban olyan vihar átvonulási szakaszába esett Nagykanizsa, amilyenre nem is igen emiékeznek. A fé\'elmeles égiháború a Balaton irányából Jött, abol több Ízben kitombolta magát. (Erről lapunk más helyén számolunk be.)
A Nagykanizsán átvonuló vihar, mely jégesőben is bővelkedett, alaposan felzaklatta a város békésen nyugvó polgárságának éjjeli álmát, miután többször Irtózatos dörrenés-sel lecsapolt a villám, szerencsére azonban emberéletben nem esett kár.
A viharról az alábbi részleteket jelentjük:
Vaiárnap reggel a mull hetek kánikulai forróságára emlékeztető idő volt.
Ezrek rándultak ki ezúttal Is a Balatonra.
Dílelőtl több helyen árnyékban a hőség elérte a 28-30 f okot, hogy délben
35 fok főié emelkedjék. Délután 3 órakor északkeleti irányban felbők gyűltek ax égen, majd gyakorlott uem észrevehette, hogy vlbaros felbök emelkednek a látóhatáron, melyek minél jobban közeledett a napnyugta, annál sötétebbek lettek..
Ette 8 órakor már köröskörül be volt borulva és foj ott vihar előtti csend ülle meg a várost. Kilenc óra után sttrfl villámlások, msjd dörgések töltötték be a léget és néhány kövér csepp eső esett. Ez idötájt a Balatonon már a második nagy vihar ddhöngött. Ennek szele jutott el Nagykanizsáig.
Éjjel
süvítő forgószél kerekedett, majd egész közeli dörgések kergették haza az utcákon sétáló embereket.
A lulajdouképtnl vihar éjfél után kezdődött, amikor hatalmas égzengés között megeredt az eső.
Fél egy órakor éjjel vakiló villámlást észlellek, maid ez-zel egyidtjflleg negyvenketies mozsár dördüléséhez hasonló villám csattanás reszkettette meg a levegőt, mely oly erős volt, hogy a házakban megremeglek a falak, elmozdultak a csillárok. A villámlást többen Kiakani-zsa felöl látták és igy hamar elterjedt a híre annak, hogy
a villám házakat gyújtott fel Kiskanizsán. Szerencsére a htr nem bizonyult Igaznak. A villám
a Transdanubla telepén vágott le
és a nagy gépház lornyán levő villámhárítón lett ártalmatlan. Ezer szerencse, hogy igy történi, különben könnyen vllágitái nélkül maradi volna a város.
A vihar tovább tartolt ezután la és a váró* egyes részein
jégverés is volt, mogyorónál
nagyobb szemQ jégdarabok
kopogtak percekeniereszttll.
Pél kellő Újban a Szemere-ulca köm.ékének lakóit verte fel álmából egy irtózatos csattanás, mely oly erős volt, hogy többen hiányos éj|eli öltözetben, s nsgy esőben rohantak kl ai utcára.
Ezúttal a villám Üti László posta-föeilenör házába, a Szemere-utca 9. számú ház tetején levő villamos vezetékbe vágott bele. Et a vezeték
elhúzódó antennadróttal és az óriási feszültségű áram a vékony antcnoadróloa szaladt le a földbe, vakitóa áttOzeslive azt. Itl is sokat köszönhetnek a kellő óvatosságnak, hogy a rádiói a vihar előtt telöidelték. amit ouUaLia kflU-
j JürffniFnif UPW ■ ■ " —
nösképso figyelmébe ajánlunk ■ közönségnek.
Természetesen Oiöék ls Igen megijedtek a villámcsapástól és kiszaladtak az ulfára^bol # esőben ls izgatott emberese portok tárgyalták a villáaisujtá sokat.
Míg vagy két órip ál l^ftXt a dörgés-villámlás, de több villámcsapás nem történt a város területén.
MloM Trusdantiblából érdeklődésűnkre mondották, * Szemerc-utcsl villámcsapás a városnak et«n a, részén levő 5 villamos-transzformátorban szempillantás alatt kiolvasztotta a biztosítékot, aminek helyrehozását még hétfőn elvégezték. Ugyanígy a telefonelőfizetök biztosítékait is megrongálta a villám, de komolyabb zavar sehol nem volt.
Nagykanizsa előtt teljes erővel dühöngött a vihar
a vidéken, aho) több villámcsapás és súlyos Kgkár volt.
A Balaton felöl már a kora esteli órákban délnyugat felé húzódó vihar
Balatonmagyaród község felett galambtojás nagyságú jégesőt
szórt a határ egy részére, mely t földeken erősen puizti\'ott. A község Innenső ftlán azonban csak termékeny csendes eső volt
Több kanizsai motorkerékpárost a nagy vihar épen Galambok éa Balatonmagyaród között ért és csak

Bakó László meghalt
Budapest, augusztus 6 Bakó László, a Nemzeti Szinház művésze vasárnap reggel 7 órakor a Kéthly-klinikán felesége és orvosai jelenlétében elhunyt. Bikó László 1873 ban született, 1895-ben lett tagja a Nemzeti Silnhiznak, mely nek főként tragédiákban és drámákban volt fó erőssége. 1920-ban a Nemzeti Szinház örökös tagjává nevezték ki, majd ezév márciusában hazafias magatartásának és hatalmas művészetének elismeréseül a Petőfi Társaság tagjául választotta. Bakó ezév tavaszán Irfluenzát kapott és azóta betegeskedett, közben egy rossz fogtól vérmérgezést kapott; a leggondosabb ápolás sem tudta megmenteni, szivbénulás ölte meg.
Tengerbe znhantak a lengyel óceán-repfilók
Egy német gőzös megmentette a pilótákat
Lluzabon, auguiztus 6 A Ss mos ne vfl német gőzös Leixoi b i érkezett Fedélzetén volt a két lengyel Óceán-repülő, akik szombaton délulán 5 órakor az Atlanti Óceánba zuhantak. A tönkrement repülőgépet a Samos magával vontatta. A repülőket Ldxosbin partra telték, egyiket kartöréssel azonnal kórháiba szállították. Idzlkovszkt és Kubala benzinhiány miatt voltak kénytelenek 31 órai repülés után a tengeren le-szállant és csak 20 órai vergődés után talált reájuk a német gőzös, amikor már le ls mondtak arról, hogy a borzalmas viharban megmeneküljenek. Mint mondják, az egyik benzintartály kilyukadt és az okozta a katasztrófát.
—- Ood-Year, a legjobb auló és motorkerékpár gummlk raktára és képviselete Szabó Antal sportüzle-tében.
Az ntolsó vörösslptysl
(2) Irta: n. Szabó Oyula
A molnárnak mesékbe illó száz szorizép barna leányai voltak. Bá josabban daloltak a csalogánynál. Egyik rózsabimbó vo\'t, a másik fiául nefelejcs, a harmadik szerény ibolya, a negyedik harnntos gyöngyvirág, — hallottam sokszor az öregektől. A Gyöngyvirág volt a Irg-megejtőbb. Ezért a virágszáiérl Fábián bácsi Is minden este kiment a malomba.
A falu nemesei mind szenvedélyes vadászok voltak. Állandóan vállukon lógott az elUltöliős. Sok róka, réti farkas tanyázott akkor a Marcii in-go ványai, mocsarai, dágványai, nádasai között. És ritka nemes volt az, aki el ne mesélhette volna: akkor történt, amikor a harmadik ordasomat lőttem...
A mocsár szárazabb helyein farkasvermeket ástak. S ne ti egyster találtak a veremben farkast, rókát, vidrát, sót embert is.
Hires, réglveretü, igazi nótabolond, nemessieretó cigány volt a jános-házi Ládás Feikó. Ha elfogyott a lóvé, nekivágott Sümegnek, Göcsejnek, még gyakrabban a büszke Kemenesaljának. A i.emes urak akko-
riban mindig ráértek mu\'atni. Akadt olyan puskás urmálisla, aki Lapszámot fizetett a parasz\'oknak, ho£y vele mulassanak. Doibétolt öt napig ls, de asztalukhoz nem Olt soha. A csárdában hevertek, ténferegtek agarai is és a paraszt csak arra vigyázott, nehogy megsértse valamelyik nemzetes agarat.
Lidás Ferkóvsl történt meg — sokan megirlák már azt, de hamisan — hogy 1847 ben, amikor nekivágott a befagyott mocsárnak Somlóról, hogy a nemesi malomba muzsikáljon a bobai, piriti és kocil nemeseknek, belezuhant a náddal takart farkasverembe. A cigány nem törte ki a nyakát, de mégis bekövetkezett a baj, mert a verembe pottyanlegy arra kalózkodó farkas ls. Még ma is él ez a szájhagyomány: az öreg cigány hegedült a vadállatnak, mert a farkas, ha zenét hall, vonit mint a kutya és nem bánt senkii. Már három hur leszakadt a nótafáról, amire megtalálták. Még akkor is húzta a csárdást, amikor a beeresztett létrán fölfelé kapaszkodott. Az ordast Fábián bácsi verte agyon a veremben.
A farkas óvatos, okoi állat. Hamar kiszimatolta a farkasvermet és elkerülte valamennyit. Ezért ujabb
és ujibb vermeket ástak nemes urai-mék. Egyszer egy uj verem azalatt mélyült a földbe, amíg Fábián bácsi Csabrendeken j»rt borért. Tehát nem ls tudott róla. Egyik este a nemesek épen arról beszéllek, hogy ilyen nagy vermet még sohasem láttak. A molnár Gyöngyvirága rosszat sejtett, elsápadt, hisz nem rég látta Fábián bácsit a verem felé menni puskásán.
ltolya ép akkor vitte be a vadliba pörköltet. A nemesek mindig elcsendesedtek, ha valamelyik lány a szobiba lépett Titokban aztán mind erre gondolt: hej I miért vagyok én uram-bácsi? Most amikor a lencsés kötényü, szilva szemű bi borajfcu lány besietett — még nagyobb lelt a csend. A nemesi sióba oszlopos órája, mintha tündérregéi muzsikált voina. A csendben valaki észreve tle a sápadt, sírásra készülő Gyöngyvirág arcán az ij delmet:
— De sípsdl vagy lelkem...
Gyöngyvirág szemeiből kicsurrantak a könnyek és csak ennyit mondott ibolyának:
— A szívem... Rosszat érzek...
— Mit? Mit angyalom? — siettek hozzá a nemes atyafiak.
A lány felsikoltott:
— Az uj farkasverem..., Arra ment a Fábián Lacii...
A nemesek ijedten néztek össze. Kapták puskáikat és futottak az uj verem ?.lé. Pár pillanat nulva szaúdiak a molnár legények 1* létrával, fejszével. De iramlott a lány is. Gyö\' gyvirág sejielme nem csalt. Fábián Laci a verem fenekén feküdt. Nem rgyedül. Arca vér, ruhája csupa rongy vo\'t. Teljes erővel, k«t kézzel szorította a hatalmas himfsrkas nyakát. A molnár legények gyorsan leeresztették a lét át. A farkasszem-berektől megijedt és teljes erővel Igyekezett nyakat kiszabadítani. A lány látta a kétségbeesett kü.delmet és pillanat aLtt kikapta egyik molnár legény kezéből a fejszét és valósággal ugy szaladt le a létrán. Elkeseredett, elszánt nsgy ciapással hasította ketté a farkas fejét. Fábián
bácsit aléltan vitték a malomba. •
, i , . i Fábián bácsi mikor magához lért eiötzör is mentegetődzött:
— Nem birt volna velem, de már a veremben volt és a nyakamba ugrott.
Azután egyik keié/el megfogta a szerelmes, bátor O^öngyvirág kezét és tsrlotta sokáig. Rózsabimbó, Nefelejcs és ibolya pedig a má ik szobában összedugták fejecskéiket: milyen rubátcaináltassunkazesküvöre...
(Folyt, köv.)
iflflB pugun^ui 7
ZALAI KÖZI.ONT
a saerencténak köszönhető, hojy nem okozott súlyos baleseteket. Igy |t egyik motorkerékpárost, aki oldal-kocsijában egy ismerősét hozta haza B rényből, a hatalmas jég a migya-,ódl u\'on taláMa éa kénytelenek voltak leállítani a gépet és a kukoil-cáiba msaekfllni a jégve.éí elől, mely fíjbeveréaael fenyegette őket.
Leégett egy pince
Galambokon a villám beatölt a s őHöbegyen egy pincébe éa habár megkísérelték a tüz eloltását, a pince elhamvadt.
Rlgyác község felett vibarvolt.de villámcsapás elkerülte a községet.
Oelse vidékéről Isméi jelentenek Jégverést, mely izerencsére csak kisebb sávban húzódott végig a hegyen.
A Nagykanizsa—Kiskomárom-i telefonvezeték hétfőn délelőtt elromlott és Így a tek fonösszeköttetés megszakadt ezzel a vidékkel. A telefoo-buzal megrongálódását is a vasám.p éjjeli vihar okozta. A kanizsai posta-főnökség intézkedésére a munkátok már hétfőn megkezdték a vonal ki-Jivitását éa — mint nekünk mondták — kedden lehet már (eltfonon beszélni.
Újudvartól éa környékéről jelentéktelenebb |égveréft jelentenek, mely károkat nem okozott, miután alig borsóaigyságu jég zubogott ili néhány percig. Ellenben
Igen sokat használt a kapásnövényeknek a bő eső,
melyre igrn szomjazott már a kiszikkadt föld.
IMJéré*
A nagykanizsai «®t©orologlal meg-llgjstó Telenttoak: Héttőn a himérM-Iti Reggel 7 órakor +16 8, délután 1 órakor +16, astr 9 órakor +W8.
hlMtwt: Reggel áa délh-tn borult, este kissé borult égboltozat
Süllrdnv t Reggel Délkelet, délben Nyu-ga\', este Északnyugati szél.
A Mttsoroióglil Intézet |elent*ee szerint egyelőre még viltozékony hűvös Idő a csapdák csökkenésével, késóbb javulás viihaló.
— Lapunk Budapesten állandóan otvaatutó a Park Szálloda kávéhátában VIII., Baroai-tér 10
HU 111
Szerdán, csak egy nap 7 és B órakor
Sportdráma 8 felvonásban.
Fősaereplök : Richárd Dix és Mary Brlan.

Pötyikc rendet csinál
Burloszk 2 (elv.
Egy teherautó nekiment a Király-utcai sorompónak és a robogó vonat elótt áttörte
Végzetessé válható karambol történt hétlén a Király utca végén
Nagykanizsa, augusztus 6 Olyan karambol történt hétfői délután félhárom órakor a Ktrály-utci vígén levő vaiutl sorompónál, mely kis bijja, nem kövMelt több emberáldozatot. A mos! folyó rendőri nyomozás van hivatva megállapítani, hogy k t és mennyiben lerbel felelős •ég a karambolért.
Hé főn délután fél három órakor a Király-utca felől Klskanlrsa felé tartott Kohn kanizsai tojáskereskedő tojással meg ako\'.t teherautója.
A gépjármű, melyen a soflőrön kívül még egy napszámos is ült, épen abban a pillanatban ért a sorompóhoz, mikor azt már engedik le. A türelmeden gépkocsivezető nem akarta megvárni, amíg a jelzett vonat elhalad, hjnem nekivágott a teherautóval, htgy az esésben levő sorompirud alalt áthajtson. Mire azonban a teherautó első résie a
Klskanlrsa felöli sorompóiudhoz éri az már le volt engedve és igy a nekivezetett teherautó ut összetörte.
Ugyanabban az Időben tűnt tel a kanyarodóban a kanizsai pályaudvarról elindult, Szombathelyre menő tehervonat, melynek lelkiismeretes mozdonyvezetője még idejében észrevette a te hírautó okozta karambolt és fékezte a vonatot, mely alig husz méterre állt meg a sorompótól.
A biztosan halálos szerencsétlenséget csak a derék mozdonyvezető hárltotia el, mert ha idejében le nem fékezi a tehervonatot, az egész bizonyosan szétrombolja az egész teherautót sofföröstöl együtt.
A vasúti őr azonnal |elentette az esatet az állomásfőnOk»égnek, mely feljelentést tesz a soffór allén, aki több mint valószínű, hogy egyedüli okozója a súlyosabb kimenetelűvé válható karambolnak.
Több szerencsétlenséget okozott a vasárnapi vihar a Balaton körül
Sötétben maradtak a balatonparti fürdőhelyek, mert a villám becsapott az aszófői centráléba
Nagykanizsa, augusztus 6 Kd\'öuös beosztása van az Idán a kánikulának. Égisz héten ét esőért, a levegő lehűl áséérl Imádkozik mindenki s nr ár alig várja a vasárnapot, amikor az rgéiz héten megszakítás nélkül tarló bőség uttn kirándulhat a Bílatonra, hogy Irgalább ejiy kel lemé* délután li ísiua légy;n az irtózatos k/nikulából. Azonbtn mintha esik erre várna az idő, vasárnapra mindig mrgjön a zivatar, h^gy a w.ekend-ezök egyetlen kánikulai örömét mrgravar|a.
A múlt vdsármp után a tegnapi vasárnapon is vid zivatarok dúltak a Balaton felelt.
Este 7 órakor tört ki a hatalmas vihar és téglg vonult a Balitonon és a Balaton mellett eltetU\'ö városok és fJrdfh:lyek felett számos szeren cséthuiége», több helyült zavart és pánikot okozva. Alighogy kitört a íápír,
a sűrűn cikázó villámok beteesaptak az aszóföl elek tromos telepekbe,
ahonmn világítással látják, el az örszes bala\'pnl fürdőhelyeket. A vlllámcsspás következtében
az összes Balaton mentén elterülő fürdőhelyekre egyiptomi sö«ét»ég borult.
Az Itt tartózkodó emberek közölt a sötétség és a heves zápor nagy
pinikot okoroll, amelyet több helyűit ugy próbáltak UcsillapUanl, hogy — a Balatoni Kulturnspnak részben a vihar miatt is rouiul sikerült programjában — tűzijátékokat rendezlek. Ez azonbin Tihanyban még csak fokozta a pánikot, mert egy felsrálló bengáli\'űzet »z emberek tűzvésznek hittek. A hirtelen keletkerő
vihar rengeteg csonakázót
és vitorlást talált a háborgó Balatonon,
akik fejveutetlen Igyekeztek kifelé a partra. A vihar egy
halálos balesetet
is okozoil. Csüleky Jánoi siófoki parasztgazda a siófoki országúton szekerével a vihartól megijedve, vágtatni kezdell és neklrclnnt egy leeresite\'t sorompóink. A szekér fölfordult és a szerencséién paraszt-gaidát magi alá temette. Csüleky János néhány percnyi szenvedés után meghalt. Súlyos
motorkerékpárbaJesetet okozott a vihsr Balatonkenesén, abol egy mo\'orkerékpár felbo.ult és utasa életveszélyest n megsérült. Balaton-földváron
három kisebb autóbaleset volt, melyek okát a rossz onzig-u ban látják.
Tihany lelől egy oldalkocsis motorkerékpár igyekezett három utassal Bilalonfflred felé, mikor egyszerre csík a száguldó motorkerékpár reflektora felmondta a szolgálatot. A motorkerékpár, mielőtt még lefékezoi sikerült volna,
nekirohant egy oszlopnak és fölborult
A hátsó U^éten egy csendörtiszt-h\'lyettei fogla t helyet, aki széles ívben röpült le a motorkerékpárról,
súlyos koponyaUpI törést szt n vedel*. A polgárdl orvosi őrség vette ápolás alá. A többi utasok csak klíebb sérüléseket szenvedtek.
Balatonfüreden a kullurnap góc-; ponljíbin szintén nsgy ijedelmet okozott a zápor és az emberek a közeli vendéglőbe és kávéházba menekültek.
Radius haldoklik
Belgrád, aug. 6. (Éjszakai rádlójelentés) Radtcs állapotát a vesék elégtelen működése sulyosbitjs. Délben itt az a blr terjedt el, hogy Ra-dlcs léi 11 órakor meghalt. A hlr alaptalannak bizonyult, de tény, hogy állapota reménytelen és minden perc • ben várható a katasztrófa. Vasárnap a Márkus-téren 1000 ember könyörgő körmenetet rendezett felé paláséárt.
Keszthely építkezik
Keszthely képviselötestOletének rendkívüli közgyűlése
Keszthely, augusztus 6 (Saját tudósítónk telefonjeltniése) Ke szth :ly képviselőtestülete ms Rtlschl Imre városbíró elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tirtott, a képviselőtestületi tagok élénk részvétele mellett. A főbb Iá rg* pontok között első helyen szerepelt a klskeszthelyi réten épitendő
kél osztályú elemi Iskola flgye. A község véglegesen elhatározta építését. A terveket a minisztérium ügyosztálya elkészíti. A község megfelelő államsegélyt óhajt Igénybe venni.
A községi pénzekel gyümölcsözöleg ugy helyezi el, hogy azokat Vr, részben a Keszthelyi Takarékpénztár, 2/a részben a Keszthely Vidéki Takarékpénztár és >/& részben a Hitelszövetkezetnél helyezi el.
A levente sportpálya építéséhez ujabb 4000 psngöt szavazott meg a képviselőtestület, ami hosszabb vitát provokált, amennyiben a képviselőtestület egyes tagjai elszámolást kértek a sportpályára eddig fordított összegekről. A község eddig több mint 50.000 pengőt adott erre a célra. Az ujabb összeget csak ugy szavazta meg,
amennyiben a sportpálya tulajdonjoga teljesen öt Illeti meg és vele a község rendelkezik.
A képviselötes\'ü\'et jóváhagyta az elöljáróság intézkedését, amelyet
az u] vágóhíd lelkére tett. Az elöljáróság több mint két hold ferflletet csere utján blzto-sitott az uj vágóhldho*, amely a Kesz\'hely Tapolcs-1 törvényhatósági ut mellett, a mai járványkórház telkén fog leiépülni.
A kereskedőtanonciskola fentartá-sához a község a Kereskedők Tár-sulsts kérelmére évi 2000 pengőt szavazott meg. E ha\'ározta a képviselőtestület, hogy a községi ügyvezetésben előforduló műszaki kérdések elbírálásához egy
mtlizakl szakbizottságot alakit, tmelynek tagjai nemcsak a képviselő estülelből, hanem azon kivül álló mérnökök is.
A képviselőtestület hozzájárult, hogy a Balaton-parton a tapolcai oldal mellett most épült
gépgyári kitérő vágányához a megfelelő földterületet a vágány céljaira á.engedl. Majd több kisebb dgy került letárgyalásra.
SALA) KOH.OWT
IBM augusztus 7,
NAPIHÍREK
NAPIREND
Augusztus 7, kedd
Római katolikus: Kajetín hv. Prolest. Ibolya. Izraelita: Ab. hó 21.
Nap kel reggel 4 óra 44 perckor, nyugszik délulin 19 óra 26 perckor.
— A népművelési előadó kiképző tanfolyam befejezése Készt helyen. Tudósítónk Jelenti: TVgnsp délelőtt 11 órator tartolták meg a Pestvármegyei Népművelési Bízoüslg által Keszthelyen rendezett előadó kiképző tanfolyamának záróünne pélyét. Az flni épségén megjelent a közoktatásügyi miniszter képviseletében gróf Kun miniszteri tanácsos, vitéz Barnabás (alván kir, tanfelügyelő. a keszthelyi elöljáróság Relschl városbíró vezetésével, Rexi Dezső Pcstvárrmgye főlevéltárnoka, stb. Az ünnepMyt a tanfolyam ének kara nyitotta meg a Magyar liis.ek egy-gyel. Utina Bocsánczy Lukác?, a tanfolyam Igazgvóh tett jelen ést a tanfolyamról. Hegedils Slndor főjegyző V.\'gváry-kOlteményeket szavalt. Gadl Imre Berkényl Károly Igazgató, a tanfolyam hallgatójának „Fenyők az Alföldön" c. énekét adla elő. Merva Ferenc iskolaigazgató irredenta dalokat adott elő. Majd a zenekar balatoni dalokkal gyönyörködtette a hallgatóságot. Berkényl Károly a hallgatók nevében beszéli, a miniszter képviselője a közoktatásügyi miniszter űdvöz\'etél tolmácsolta és beszédet intézett a hallgatókhoz. A tanfolyamon 50 pes i htll-gató és 8 keszthelyi (<ar.l!ók, tanítónők) vettek részi, akik a tanfolyam abszolválásáról bizonyítványt Is kaptak. Az ünnepség a Himnusz akkordjai mellett fejeződött be.
— Megkezdték a zalaegerszegi zárda építését. A ja\'aegerszegi zárdaUkola és zárdaépűlet épilését a vállalkozó cég a tegnapi nappal megkezdte. Az épületei még az idén tető alá hozzák.
— A Balatoni KulturOnnepélyt Keszthelyt n elmosta a vihar.
Tudósítónk /elenll: A Bilalori KulturOnnepélyt Keszthelyen elmos\'a a vihsr, amely délu án 4 óra körűi tört kl. Az elfiirényzott hangverseny programjából csak néháDy számot tudlak előadni. XXXVI. Rdcz Laci virluozitása felrj heteden élvezetet szerzett. Kesz.hely közönsége egy gyönyörű bibérkoizotuval ajándékozta meg a n gyszeiü primásl. A hangverseny lo.ábbl számait a résztvevő dalárdák este 9 órakor a Hullám szálló nagytermében folylallák le. A kivilágítás pazar voll. A tOrljáték a vihar miatt elmaradt és Így azl a Jövő vasárnap este 10 órakor fogják megtar\'ani.
— Tűz pusztított egy kereskedő üzletében. Zilahalápon Klein Mihály kereskedő üzlete éjsiaka kigyulladt s a raktáron levő minden kész\'ete elpusztult. A tűi okát nyomozzák.
— A kanizsai piac. A nagyka-nitsal piac eheli tájékoztató árai a következők: Zöldségfélék: I Vg zöld bab 30 f, 1 I. mák 1 20 P, egy csomó foghagyma 25, egy csomó vöröshaiayma 25 egy csomó fárga-rtpi 20, egy csomó iö\'dség 25, e^y fe| ra\'áta 4, i gy kg. feleskáposzta 40, egy dib u<crk< 4—6, ?gy kg. k\'lk/p szta 60, e^y kg. burgonya 20 egy kg. k r.\'iol 60 fillér. — Baromfi: egy lyuk 2 50—3, csirke 1 50—3, sovány kacst 2—3. hitotl kacsa 5-7, sován/ liba 250-3, bízott liba 8-12, szopósmslac 5—6 pengő. — Tej gyllmölcs: tej literje 28-32 f, te,f I literje 1 69, \'uró kg.
megépítését. A város a telket adja hozrá, a népjóléti miniszter az építés költségeit fedeti, az lparosszö-velség felszereléséről és fenntartásáról gondoskodik
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
A vér fölfrissítse céljából ajánlatos néhány n pon át korán reggel egy p^h\'rtermfszetes „Ferenc Józsel" keserűvizel inni. Az egész világon rendeik az orvosok a valódi Ferenc József viz használatát, mert ez szabályozza a bélmüködést, eiősitl a gyomrot, jiviija a véit, megnyuglitla az id geket és eztl-al uj életerőt t remt. K< ph tó gyógyszertárakban, d ogé iákban és fűszerűi le\'ekben.
1-20, vaj kg. 5 P, tojás dsrab|a 9-10, alm^ kg. 20 -30, körte kg. 20 -30, szilva kg 30—35 fii ér. — Húsárak: r.övendék marha 1 92, marh i eleje 1 92 hátú ja 2 24, bo ju eleje 2-40, hátu\'ji 2 80, serlés 2 40, zsír 2 80, híj 2 60, zsirszaionni 2 30, birkahuB 160, füstölthus 4-5, kolbászf lék
3 20-5 pengő. — Terménypiac: rozs 22, átpa 25, zab 28, nemes tengeri 29, széna 6—8, z6uppszalma
4 alomsz-ilma 1 60 pengő.
— Tanoncotthori épQI Zala egerszegen. Az O.szágos Iparos-szOveisií^ Z ilaegerszegen még az idén megkudl egy ínternáluml k>p csolstos, 120 ágyas tinoucotihon
SPORTELET
Világbajnokságot hozott a vasárnap Magyarországnak birkózásban
Valamennyi magyar birkózó sikerrel vívta kl helyezését — Galambos a ma rathonl futásban 46. lett — A stafétákat Amerika és Kanada nyerték — Nyolcadik lettek a magyar vitorlások
Tartalék vlzipólóosapatunk is 7 t l-re verte nagy f filényben az osztrák válogatottat
Amszterdam, augusztus 6
(A Zalai Közlöny külön tudósítása) Az amszterdami oiimplász vasárnapja kimag-sló magyar sikereket hozott, melyek érthetőleg üditő-leg ha\'ottak a magyar atléhk sikertelensége felett szomorkodó magyar spo\'ltírsidalomra
Vasárnap a stadion birkózótermeiben bt fejezi d\'ek a birkózások és megállapi otlák a végleges helyezéseket, melyeknél Igen sok méllány lalanség érte a magyar gárdát, ugy, hogy kevés hl J/a voll, hogy a magyar birkózók le nem vonultak a színtérről.
A vasárnapi oiimplász részletesen eredményei itl köve\'keznek:
Birkózás
Légsúly: Olimpiai Italnok: L°ucbt, Ni-me\'ország. 2 Laudersen, Csehország. 3 Oozzi, 0 as/orszáe. 4 Lln-delstw, Svédország, 5 Zombory, Magyarország 6. Andersen, Dánia
Pehelysúly: 0 itnpiai ba|nok: V.VI, Finnország. 2 Lsllherg, S"ídország, 3. Qj\'gHa, OlaKzorszáf?. 4 Kárpálhy, Magyarország. 5 S elnig, Németor szág 6 Seym, Tfrökoiszág.
Könnyűsúly: 0 Irrp\'.al bajnok : Keresztes, Magyarország. 2 Sperlinp, Nímetor-aiág. 3. Westerluog, Finnország. 4 Talar, Törölország 5. W. wra. Csehország 6 L\'ssov, Oaszorság.
Ki közép uly: O impiai bsjnok : Kokkingen, Finnország. 2. Papp, Magyarország. 3. Kusnetjf, Esitország. 4 Jscobsen, Dánia. 5. Svenes, Belgium. 6 H tala, Csehország.
Nagyközépsúly: 0 impiai br jnok : hrahlm, Egyiptom. 2 Rieger, Németorsz>c 3 Ábelen, Belgium. 4. Pdlineo, F.nn-ország. 5. Hanser, Dinia. 6 Szalay, Magyarország.
A favorit Pelllnen leizorulása nagy m?glfpe\'és I
Nehézmly: 0 implal bi|nok : Svenson, Svéd ország. 2 Noströp, Svédország. 3. (Jehring, Németország. 4. Wlnnber-
£fr, Auszlria. 5 Úrban, Cnhorazág. 6 Badó, Magyarország.
Marathoni futás
Olimpiai bajnok: El Quafl. (\'randa arab) 2 ó. 32 p. 57 mp. 2. Placs, (Chile), 200 méerrel. 3. Msrtelin, (Franciaország) további 200 méter rel. 4 Yamsda, (|apár) 5. Riy, (US*)- 6. Tsuda, flapár).
Galambos József 46 iknak futott be.
Hcivenegy iaduló közül ötvenhat érkezett célba, tizen menlőautón érkeztek be.
Négyszer 100 méteres staféta
Olimpiai bajnok: USA, 3 p. 14 4 mp. (0 impiai rekord I) 2. Németország. 3. Kanada 4. Svédország. 5 Anglia. 6. Franciaország.
Női magasugrás
Olimpiai bajnok: Eihel Calher-wood (Kamd ) 1\'59 méter (világrekord I) 2. Olsolf, (H ilhndls), 1 56 m. 3. W.ley (US\'), > 56 m.
Hölgyek sprlntstafétája
Olimpiai bajnok: Kanada (Sook, B II, Smlth, Roser f td, 48\'8 másod perc. (Világreko d I) 2. USV 3. Németország. 4 Franciaország. 5. Hol lacdia. 6 O\'aszoiszág.
Vitorlásversenyek
A vitorlásversenyek közül kél kategóriát : a 8 és a 6 méteres versenyt vasárnap fejezték be. Mindkettőben a tengerparti országok győztek, mig a magyarok a 6 méteres kategóriában, tizenkettes mezőnyben, a nyolcadik helyen végeztek. Eredmények : 8 méteres: 1. Olaszország 2. Svédország. 3. Franciaország. 4. Hollandia. 5. Norvégia. Amerika és Anglia föladta. 6 méteres: 1. Norvégia. 2. Belgium. 3. Észtország. 4. Hollandia. 5. Amerika, 6. Dánia. 7. Svédország. 8 Magyarország. 9. Olaszország. 10. Németország. II. Franciaország. 12. Portugália.
Epé-csapatverseny
Portugália-Belgium 8:8 (20:21 lussarány) Olaszország—B:lglum 10:6 Olaszország—Franciaország 9: 7. Franciaország—Portugália 9:7.
A vasárnapi vlzlpoló-mér-közések
Vasárnap Hollandia—Svájc meccsével folytatódtak a vlzipolólorna-elömérközései, amelyet Hollandia 3:0 fílldö u\'án 11:1 gólaránnyal nyert mrg a magyar Beleznal László dr. bíráskodása mellett. Utána Belgium-Írország mérkőzése kerüli sorra. A bel-1 gák 11 :0 (6:0) gólaránnyal győztek.
Magyarország b)—Ausztria 7:1 (4:0)
Siófok, augusztus 6 Vasárnap délután többezer főnyi közönség elölt tartották meg a ma gyar h)—osztrák vízipóló mérkőzés\', m;lyet a szenzációsan jilszó magyar
csapat 7:1 óriási gólaránnyal megnyert. A játék helyenként durva volt és több játékos kiállításira vezetett. A magyar csapat gó\'jsit: N\'melh (5), Muschilz éi Htlász dobta.
Balatoni úszóverseny
Siófok, aug 6 Ugyancsak vasárnap bonyolították le a hagyományos balatoni úszóversenyt ls, melyen a legkiválóbb magyar úszók (sz Amsz-teidamban levőkön kívül) Indullak.
Részletes eredmények: A Ralaton 1928 évi 2000 méteres távuszóbajnoka: Fehér II. István (JÖStE), 2 Páhok litván (V\\TK) 8 nié e rei, — 2000 méteres hölgyuszó-bojnokság: 1. Koch Bözsi (Oyőrl DAC), 2. Szőke Kiló (NSC) 150 méterrel. — ÍOO méteres hölgygyors-úszás: I. Kraszner Vilma (MUE)
1 p. 26 2 mp., 2. Tóth Ilonka (MUE) 1 p. 33 4 mp. — 100 méteres Porzsolt Gyula emlékverseny: 1. Műnzel Káró y (Vienna. Bícs) 1 p. 04 mp, 2. Hal ó«y (NSC) 1 p. 05 mp. -100 méteres mellúszás : 1. Kövessy (MTK 1 p. 25 mp., 2. Wondrovlch (Vienna, B.\'c.) 1 p. 26 mp.. — 100 méteres hölgymelluszás: 1. Fest Franciska (NSC) I p. 42 mp., 2. Vass Margit (NSC) I p. 46 1 mp. — 100 méteres hátúszás: I. Seüz (Amatőr, Béc«) 1 p. 22 4 mp., 2. Bariba (NSC). — 3X\'00 méteres vegyes staféta: I. MTK (Kövessy, Szabados, IIjIIÓs) 4 p. 414 mp.,
Iflflg lupuitui 1.
EALAI ROBLONT
„ Nsc _ 100 méterei hölgyhdt Lds- 1. P-ni F.ancl. ka (NSC) I p. 45 mp., 2. Boros Joli (NSC) I p. ,3 mn. - 3X100 méteres hölgy „suszó staféta: 1. NSC (D\'nei. Szőke) 6 p. 04 7 mp.
]yj00 "méteres //. \'osztályú verseny-
staféta: 1. MTK 4 p. 22 mp, 2. FTC - .1X1QO méteres gyom szó staféta: 1. MTK (P,hok, II illósv, Scbuber) 3 p. 512 mp., 2 NSC 3 p. 59 mp — Mtlugrás: 1. Nagy László (MUE) 37.5 ponital, 2 Kovács József (FTC) 33 ponttal.
jól sikerült a proficsapat bemutatkozása
Zala-Kanizsa FC-NTE 9:4
Nagykanizsa, augusztus 6
Fe fokozott érdeklődéssel tekintett , iportközönség az uj proficsapat bemutatkozása elé. Tekintélyes számol jöttek Össze a sportbarátok a mérkóiés kezdelére. hogy lássák, milyen suspiclumokkal startolhat a város reprezentáns csapata a II. liga rövidesen meginduló ba|nokságában.
A közönség — hangulata u\'án Hé|ve _ 1 szervezkedéssel meg volt elégedve; de szakértő szemmel nézve is azt kell mondani, bugy a ueivezés jó uton halad. N:m nsgy nevekkel rukkolt ki a klub és mégis Igen (ónak Ígérkező együttes törzse van már együtt.
A profik kapusa az NTE hálóját védle.
R5gtön kezdés után Igen sz\'p kombinatív támadásokat vezetnek a profik, különösen a cenleihalf, jobb-
szélső és a belső trió van elemében és rövidesen két gyönyörű góllal terhelik meg az amatőrök hálóját. Felnyomul az NTE is halfsora Igen jó játéka révén, gólt érnek el s a kiegyenlítést is csak balszerencsével szaTaiz\'lák el. Ezután ismét a profik lutnak frontbá s az NTE lerohaná-saival tarkított folyamatos támadásaik további öt gyönyörű gólt eredményeznek.
A második félidőben felforgatják a két csapa\'ot s ekkor a játék teljesen érdektelenné vált. Végeredményben szlán 9:4 re a Kanizsa győzö.t.
A meccs után az volt a benyomásunk, hogy egv bekk, balhalf és egy balszélső szerződtetésével s tavalyinál is jobb együttest lehetne összehozni
Az NTE játéka is igen síép sikerek árnyékát vetette előre.
A Move III. lövészkerületének bajnoki versenye
Zalaegerszeg, augusztus fi
(Saját tudósítónktól) A Move országos elnökségének megbízása alapján * Move III lövészkerülelének ezldd kerületi bajnoki versenyeit a kis fágyw lövésben a Move Zila-egerszegi sportegylet folyó hó 5 én lendezte meg.
A verseny délelőtt 10 órakor vette kezdetét a Move zalaegerszegi sportegylet nyitott kis fegyver lövö délén. Az országos elnökséget Petróczy István ny. ezredes, országos ügyvezető igazgató képviselte, ki egyu\'-Hl a zsűri elnöki tisztét is el áda.
Városunkból a III. kerületbe beosztott Move nigykanlzsai lövész-egyesület is hat taggal vett részt.
A verseny délután két órakor ért véget, amikor is a z üri elnöke kihirdette az eredményt:
Összetett vertenyben 1. Move Zala-egerszeg A csapat.
Álló versenyben 1. Move Zalaegerszeg A csapit, 2. Move Nigy-kanlzss.
Pekvó versenyben 1. Move Zalaegerszeg A csapat, 2. Move Zalaegerszeg B csapat.
Egyént álló bajnoki versenyben 1. Hersuth, 2. Korbai Lóránt, 3. Ricz József (Nagykanizsa), 4 Németi István, 5. Lukács Sindo\', 6. D. Csák Szilárd.
Egyéni fekvó bajnoki versenyben 1. Ritkái László (Nagykanizsa) 2 Kertszturi Oyőrgy, 3. Rácz József (Nagykanizsa), 4. B:rtalan Imre, 5. dr. Csák Szilárd, 6. Hmulh László, 7. Perics Oyula.
Hölgyek versenyében 1. Hcrsutb Zs., 2. Horváth K., 3. Moldoványi B., 4. Arvii L-né. 5. Mayer K.-né, 6. Horváth B.-né.
Vendégek versenyében 1. Dr. P«pp Héli, 2. Csásiáz Farenc, 3 Dombay Jenő, 4. Hollósy József, 5. Puskl Imre, 6. Farkas József.
Lövész- egyesületünkből Rálkal László és Rácz József értékes tár gyakksl, a versenyen részt vett csapat minden tagja éremmel lelt jutalmazva.
A versrny mintaszerű megrende iés« dr. Horváth B:rtalan klr. járás-bírónak a zalaegerszegi Move agilis ülnökének éa lelkes munkatársainak
érdeme.
Move lővészegyesUletünk ezuttall szereplésivel Is belgazolta azt, hogy a sportok közül a céllövészet az, amely nemcsak a nemze\'.védelemben, de a nemzetnevelésben ls elsőrendű fontosságú. — Kívánatos volna, ha — városunk fiatalabb nemzedékéből minél többen foglalkoznának ezen sportággal.
Kiváló minőségű fehér éa •chiller
■ magyar kegyes lanltórend
dörgicsei terméséből
jutányos áron
kaphaló:
Sipos Andor
csemegekereskedésében.
** »|»I7
(Átúszta a Balatont). B di-csonyról Írják: Feltüaést kellett a badacsonyi fürdőzők között, hogy egy hölgv, akit menlőcsónak kísért — átuszts Fonyódról Badicsoryig a Bilatont. A 7—8 kilométeres utat 3 óra és 23 p. alatt lelte meg Hollóssv Kaiinka, dr. Hollóssy Tioor vasu l főfelügyelő leánya.
(A Ferencváros Nagykanizsán). F. hó 12 én vasárnapi Ferencváros komplett együttessel j Úszik Nagykanizsán. —
Zrínyi atléták a pécsi kerületi atlétikai versenyen lflusAgi számok: 100 m. sikban : Barthos 2 Ik (11 8 mp) Súlylökésben : 1. Kaszab (10 70 cm.) Magasugrásban: 1. Fejér (165 cm.), 2. Barthos (160cm.) Diszkoszvetésben: 1. Kaszab (33 18 cm.) Ker. rekordot javított. Távolugrái b in : 1. Fejér (6 41 cm.) 2. Barthos (6 15 cm.) O :relyvetésben : 1. Fejér (40 m ) A szeniorban: 1. Ambrus súlylökésben (10.55), dlizkoszban: (33.05 m.) 3-lk,
TÍXS1I
A mai értéktőzsdén nyíláskor a forgalom csekély és vontatott volt, később külföldi birek hatása alatt fedezési vásárlások történtek. A spekuláció vásárlásainak haUsa alatt némi szilárdulás volt, azonban ez nem haladolt meg 1—2°/o-ol. Egyes papirokbin azonban nagyobb, 4—5 százalék áremelkedés is volt. A forgalom a tözsdeidö második felében élénkülő. A fixkamalozásu pspirok piacán az Irányzat tartott. A valuta és deviza piacon nem volt lényeges változás.
Zürichi zárlat
Párta 20 31, London 252Pia, Navytxk 819 45 BrflsMl 72"25, MUaao IÍ I8, Madrid 85 40, Arostardaa 208 57\'/«, Bulin 113 85. Wlu 73-28>/i, Sotla 375. Prága 10-Í9VÍ, Varsó M 20. Badapaat •O B8, •algrád 9128, Bakaraat 3 17.
Terménytőzsde
Buza 10 fillérrel, rozs 30 fillérrel esett. Az Irányzat gyenge, a forgalom élénk.
Baaa ttuav. II kg-o« 2805-2820, 74 kg-os 2S 30- 28 45, kg-os JS55-28 70, 80 kg-os 28 70-28 85, dunántull 77 kg-oa 27-75 27 90. 78 kg-o« 2BC0-28-15; 79 kg-oa 28 25 28 40 80 kg-ot 28-40 - 28 60, iou 25 30-2S 60, takam. árpa 76 75-27 25, sörárpa 2800-30-00, ■ab 26 00 - 26 25. laagarl 29 95 81 45, B inakor pa 20 59—21 00.
á Mayectl Witdi áarlia-jegyxéir
, VALUTÁK
AMOIL J7 95-28 10 Ba&a b. 79-70-40-C0 Caao k. 16-96-17 04 Okik. 152 88-153 45 Dlaái 10 02-1008 BaUár 670 40-572 40 Frtada tr ti bü-2\'J 80 HoU. Í29 90-23Q9) Laagyal 64 15-6*45 LM t 45-3 50 Lava — —
Ura M 00-30-25 Márka 1£6&5-1«7 03 Norvég 163 00-153 60 Schll), 80 85-81 20 Peseta 94 00-94 60 Svájd 1.110 45 110 85 ■vMk. 163 20-153 80
UKV1ZAX
A unt. J29-92-230 62 Belgrád 10-06-1049 ikrlto 1*6-40-137 C0 Bribs*M>l \'II65-79 90 Bakaraat 3 46-3 50 Koptak 16ÍW 153 32 Loadoa 27-80-27 8* Madrid 94-0.5 -94 í 5 Milaao 2907-3007 Nawyork 672 80-4 40 Oulo 162 92 153 32 Pilla Z248-22 46 Prága 16-97-17^2 B.ofU 412-4 15 Btoekh. I53 SO-Í63 40 Varsó 64-20-M 40 Wlaa 80-80 4105 Zarfct 1I0-2610 51
Sertésvásár . , r»Ifca]Ui 3591, aulyból aiadaUanal vtaaía
auradl 450 darab BU6r«adt 1-74-178, sacdatt 1 68-1 72. szedett köaép 1 62-1-66. könnyű 140-152, atoőrand " 161-166. máaodrtadS I48-1-Í6. studó 1 54 -1 64 saaloooa nagyban 1 8i l-f6 sali 2 00 —2 04, labasotTbas 2 20-2 44. asalonnáa lélsartáa 1 96 -2M0. Ai Irányút élénk. _____
Kiadja . Délzalal Hyomda és Lapkiadó Vállalat Báiivénytársaság.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
lotarurban telelőn: Nagykanizsa 78. sz.
EGHIVÚI
Magáu- »zv Q\'l«tl Ozjlkbtol utaaáaok alkalmával
BUDAPESTEN
• Itrfcrlltmtatbb otthont nyújtja ■ ItjftSnjOatbb lalláltlck mtlkll • K«l«tl pálviudvu IrtliM oldAlivti ix«rab«a ltvd
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Bndap«it, TŰI., Barou-tér 10.
mert
tOo/o angadményt kap
salat ,i«n lap «l4llaaló|> 0tca4 aioba áialjktxSI,
lOo/o •Hfedmáiiyt kap
oltaí iücrml álltakból. (KlIOnó bili koojba.)
B aangöt magtakarH
autóiul kóltaácat, -alt ájaloj áljóhal ty patt italt • pályauJvaiiól.
NAIunk otthon érzi magát I I I
EUóitadfl ktasolfálif, aitgonuo taaUdl |aQa(.
Saját érdaka
tata tlóojrök loljftin, bO|7 okttUta niluak ulíl-joa atf. - ElóltKa aioblmtf itndtláa ajinlatot.
APRÓHIRDETÉSEI
lOsaótg as (IHér,
.Va

Az spr6htrdt4*a«k dl la
további -,—p 10 u
további tz« dija______
tekén 10 sióig tO tlltér, minden
•só dija I flll. Clasió a atada__
gabb betűből áUÓ «*ó két aaóaak náatt-taUk. Állást karaaóknek KWt «ng«laéay. * hlrdaSáal dlj afra
Teljesen betanított idősebb kan vlaalét keres Dr. Pllhál Viktor. Ajánlatok Bustalcra, u. p. Oelae dmzendók. 3785
Három szobából és melléklielyiatgbói álló lakás november 1-ére kiadó KOksey-utca 17. alatt 3794
Bloadal, ovál a kör képkerateaéseket
legolcsóban vállal — Stern Üveges Erzsé-bet-lér.__1446
■átasabáa utcai la kis nelléktielyltég-gel azonnal kiadó Migyar-utca 46. 3819
BaJAróaat keresek aioniull belépéaic
Kinlisl-u. 2/a. I. etn. 37l5
Bruncslcs-léle házban Sugár-ut 53. e^ kétszobás lakás és Üzlethelyiség teljes berendezéssel, pince és padlással esyUlt kí-Brdektódnl lehet Kohn Samu Ukg-
adó. Eri
tosmesternél, Nagykanizsán.
3761
4 szobás lakta mtllékMyiaéfckktl
november, esetleg október elsejére klaJó Király-utca 36. DeulKh. 3701
Kiadó két udvari szoba mellékhelyiségekkel szeptember elsejére Oyár-u. 3. ?776
PénalároanAt felveazUnk. tKOztíszi-viselík Szövetkezete. 3818
El«aaaa r4|unlus 29-én sárga bőrerszénj,
35 pengővel, okirattal. Becsületes megtaláló kéretik a uerkesztóségben leadni szK veskedjék. Illő juUlomban részesül. 3797
Kováoalnaal teltogad Klaa kovács, ■ánokaaantflfőrgyl Bérgazdaaágbaij.
Klaaőrháx vendéglő udvarban egy
Istálló és gaiázs kiadó. Bővebbet ugysnolt.
3814
Tallwér vlaalát tantUsra vállal, Időnkint kölyök és kész vizslát elad. vadászterületet rendez, jácánost beállít megállapodás szerint Btula Balázs, Ktltmán, u. p. Oelae. (Válasabélyeg nélkül nem lelelek.)
m ül t miíioiíii
gomba és rovarkártevők ellen 11 Tsátokil universalls permetezóazer
Ké^!r.d *
Elosal VImI
Sulfarol Thanol
Ariola Almola
stb.
■űtpégyák.
Gazdasági-, főzelék-, virág-magvak
Kicsinyben és nagyban kaphatók:
omifl JÓZSEF NtfraMfetta
Erzsébet-tér 10... ut Teleloo á 130.
Nagykanizsa, A blróíag mellett.
Tanulmányt OtStáy- ál feliÓfoki) Ügyben
Katona doktötfíét!
Budapest, Rádary*satoa 41.
sai« Telelőn : Aut 87 L-04.
Oaakétyka hoaarériaml
A legmodernebb .áferkezetQ
IRÓfiÉP AEG
legújabb modellje. A legtartósabb gép, számos újítással Megtekinthető a képviseletnél
Flsthel Fülöp Fial
paplrtizletéban
Nagykanizsán- —
ZALAI KÖZLÖNY
I9B8 lutumtu 7.
meghívás.
A NAGYKANIZSAI KÖZRAKTÁRAK RfiSZVÜNYTÁRSASÁC
T* I___XI Ü/.C71IIMIW árcAt.ia 11 PI VI C fi (1 ího rs 4 o-
t. c. részvényesei az 1928. évi augusztus hó 18-án délelőtt 11 órakor a Nagykanizsai Takarékpénzlár^Készvénylársaság helyiségében tartandó
azon értesítéssel hivatnak meg, hogy a felügyelő-bizottság által megvizsgált mérleget és ennek, \' ÍrüUában
és a Nagykanizsai Takarékpénztár Részvénytársaság helyiségében az üzleti órák alatt augusztus hó 10-IÖ1 kezdve megtek tt etiK kfl„un|. u
A részvények az alapszabályok 18. §-a értelmiben a Nagykanizsai Takarékpénztár Részvénytársaságnál három nappal a közgyűlés előtt
letétbe helyezendők.
A közgyűlés tárgyán
5. Az alapszabályok 21. §-a, illelóleg 29. §-a értelmében: a) a sorrend szerint kilépi) Zalán Gusztáv és Lőwenstetn I mii igazgatósai tagok helyeit ujak, vagy nevezettek újbóli, valamint (elhalálozás folytán) egy további igazgatósági tag meg-választása 3 évre.
I>) 4 felügyelő-bizottsági tagnak megválasztása egy évre.
1. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentése.
2. A lefolyt üzletévi zárszámadások, úgyszintén a vonatkozó igazgatósági és felügyelő-bizottsági jelentés előterjesztése, az igazgatóság, valamint a felügyelő-bizottság felmentése feletti határozathozatal.
3. Javaslat a felügyelő-bizottság tiszteletdijának megállapítása iránt az 1927/28-iki üzletévre.
4. A hivatalos lap kijelölése.
Nagykanizsa, 1928. évi augusztus hó 2-án
VAGYOK
MÉRLEG-SZÁMLA:
Nagykanizsai Közraktárak R. T. igazgatósága.
TEHER
Épitkezésl-számla:
épületek és Iparváeáhy Gépberendezések és leltári Urgysk számla Értékpapír-számla :
5 drb. Magy. Nemz. Bank részvény i......
12 000 korona n. é. 4\'/io/o Pesti Magy. Kerejk. Bank záloglevél Tartozók lolyóiiimlában Levonva követelók Pénztár-számla : pénztárkészlet
Pengó f -\\—
11.472
320
Pengó
81.820 <H 46.276 53
180 11.151 612
17.1.311 01
Részvénytőke-számla:
1100 drb. teljesen belizelclt részvény Tőke laita lé kalap-számla Tartalékalapízámla Lrlékcsökkcnéii alap számla
Nyugdíjalap számla.........
Iolyó évi 4»o kamat KUlön nyugdi|alap-számla Ujnépl Elek Lipót alap számla
lolyó évi i\'< o kamat.......
Osztalék számla:
tel nem veti osztalék .. Tarloxás tskarékp. és bankoknál Levonva követelésünk Ellogsdvány sximla.........
Nyereség á^liozal mull évről folyó évi Üzleti haszon
Pengő f Pengő 1
88 000
36 521 _
4 00(1 _
8 500 _
6 000 —
240 — 6 240 —
565 54
400 —
20 — 420 -
440 53
1 381 43
173 91 1 207 52
15 000 -
700 78
11.716 2t 12.447 02

173 341 61
Nagykanizsa, 1928. junitts 30. Ezen mérleg-számlát megvizsgáltuk és az üzleti könyvekkel megegyezőnek találtuk. Nagykanizsa, 1928. július 30.
Az igazgatóság. A felügy el&bizottság.
Adómentes
benzin és petróleum
mindennemű gép, henger, traktor és autóolajok a legelőnyösebben
kaphatók:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22. Benzin- és olajraktár Magyar-utca 58.
Önkéntes árverési hirdetmény.
Folyó hó I2-én, vasárnap d. u. fél 3 órakor a homokkomáromi felső csingában, a Simon-féle szőlő nyilvános árverésen a legtöbbet ígérőnek terméssel együtt, hozzávaló felszereléssel, hordó, stb. eladatlk.
Az eladás jo^a fentartva. „„
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gózmoaó, vegytlsztltó, ruhafestő
Gyár: lujrii-i. 11 Gyljlftiltf: luiauj-i. I.
Vállal mindennemű ruha-festést, vegy tisztítást, gőzmosást mérsékelt áion. Elismerten elsőrendű munka. Hólehér, tükörfényes gallértlutltáj. Pllssérozás Oouvrérozás.
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
wmr MÉZET,
ágytollat. állati bftrökst,
vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vaut, csontot éa on-gyot a legmagasabb Srbin vásárol
8TBÍ■ B. FIAI HAGTZASIZ8A,
Erzsébet királyné-tér 15. sz. alatt
WS
Állami
kedvezményes
mü trágyarendelést
a Magy. Klr. Földmlvelésügyl Mlnlsterlum 14.300/1928. F. M. számú rendelete alapján : Zalavármegyére, tovább* csurgói, marcali-i és nagyatádi járásokra
felveszi:
ORSZÁG JÓZSEF SstíA
a „Szuoerfoszfát" Mütrágyaterjesztft es Értékesítő R. T. képviselője.
Kisgazdák ét 500 holdig földbirtokosok I évi kamatmentes hi\'elre, 500 —2000 hold is földbirtokosok I évi hitelre 4% kamat mellett, bérlök hasonló fel étetik mellett 3 hóra megrendelhetik az alanti mfi\'ráfryákat:
Szuperfoszfát, 40"o os kállsó, mésznltro;én, kénsavas ammo nlák, cslleisalétrom, mészsalétrom, Leunasalétrom-ot.
Kérje akár személyesen, akár levelezőlapon a rendelés feladásához szükséges nyomtatványokat
Nyomtatványokat Ingyen adom.
Bővebb felvilágosítással készséggel szolgálok.
Telefoni 130. szám.
Nyomatott a Délzalai Nyomda éa Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán, (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
flL «vMfW» 179, UtM
18W auguíirtus 8, szerda
im 14 mi
POLITIKAI NAPILAP
Szerkeazlólég kiadóhivatal: Fó-ut 5. ilím. Ketttlielyl tlökkUdóhlvaUI Konutli Lajoj-u. 3Z
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
lílóllzclésl ára : egy hóia 2 pengő 40 tlllír
Ma délben dől el a magyar és a német csapat között a világbajnokság
Magyarország—Franciaország 5:3 (1:1)
A A
hallatlanul durván játszó francia csapatot is biztosan vertük — biró is támogatta a franciákat, akik kétszer is vezettek —
A németek legyőzték az angol vízipóló cnapatot
Amszterdam, aug. 7. (Éjszakai iddlójelentés) (A Zalai Közlöny külön tudósítása) Kedden délután hat ezer ember zsúfolásig megtöltötte az uazó-ttadion tágas nézőterét, hogy tinuja legyen a magyar és a francia, a világ két legjobb vízipóló csapata gigászi küzdelmének. Olyan izgalmat volt a nézőtér, amilyenre még nem volt példa ollropiátzon. A francia drukkereknek ezrei egyenesen Páriából lőttek, hogy biztassák jelenlétükkel a caapilukat, azonban a magyar erő, magyar ludás, technikai fölény ezúttal it ■egmu\'atta, hogy mit tud.
A magyar csapat végig kidomborította lecboikai és taktikai fölényét, melyet a francia csapit sorozatos durvaságokkal Igyekezett ellensúlyozni. Szinte percenként tépték le a magyar fiuk drtsszét, akik azonban nem vesztették el a fejőket és a két ízben it veselö franciákat 5: 3 arányben legyőzték. Maga a mérkőzés icixlkivfll beves Iramú voil és alkalmat adott arra, hogy a magyar csapat teljes jogot formáljon tudása aiapjin a világbajnokságdiszes elmére.
Delahaye belga biró korektebbfll vezette a mérkőzést, mint azt a magyarok előre váriák, azonban igy it kicsillant Nrátkodátában a franciák iráat érzett szimpátia.
A mérkőzés lefolyása A franciák fog|ák eltönek a labdát, de Keserű II. fürgén tzereli a megszökni akaró Cuvellert, majd Homonnay II. után Virtessy jut jó helyzetbe, aki a 35. mp. ben remek kapu/át dob. A magyar csapat az tltő pillanatok ulán kezd magára találni, amit viszont a franciák egész xreg faulttal prtbilnak egalizálni. A magyar fölénynek tanu|a már az egész ttadion. Padou azulán öasze-uuik Keserű ll-vel, mire
a biró kimutatván a franciákhoz való szimpátiáját
Mabad dobást Ítél a magyar csapat ellen.
Most Padou Vandenplanquehez iwsszol félpályáról, aki megszerzi s franciák számára a vezetést. 0:1.
Erre a gólra elkeseredett magyar karc- a vátesz, de az erőszakos franciák fégnfliaU faultoldssal teszik lehetetlenné, hogy csapatunk jő helyzetbe jusson. Vefóban gigászi küi-delem folyik most a vízben. Keserű l et a kapu előtt elnyomják, mire a biró
4 méterest ítél a franciák ellen, amit Keserű 1. góllá értékesít. 1:1.
Megvan a kiegyenlítés, most már könoytbben lélegzik a magyar drukker gárda A liuknak lt lobban megy a gól ulán. Egymás u<án intézik a veszélyes támadásokat üujardln kapuja ellen. Keserű I. Vértessyhez juttatja a labdát, aki nagy lendülettel kapufának vágja. Hajszál hijján gól lett. Igy is jó, mert a magyar csapat már fokról-fokra agretszivebben jön fel. A francia hátvédek tudással nem győzve, valósággal darabokban szedik le a dresszt Vérlettyröl, majd Keserű ll.-t faultol|ák, de a kapott szabaddobást uem tud|uk eredménynyel használni.
A meccs egyik legszebb momentuma köve kezik most.
Homonnay ll.— Vértessy összjátékból utóbbi csavart lövést küld a kapura, melyet azonban Dujardtn idejében elcsip. Ettől a perctől kezdve
állandó magyur fölény,
amire a válasz ismét az, hogy a dresszt leszedik a miliőkről a franciák.
Padou a franciák legveszélyesebbje, aki megszökik és egyedül úszik le. Igen meleg helyzet stármazik ebből Bartha kapuja előtt, de
a kiváló magyar kapus zseniálisan véd
és biztos góltól inenli meg a magyar hálói.
A franciák ismét doplerrel veszélyeztetnek, de lövésük mellé megy — szerencsére. A durvaságaik ellenben folylalódnak Igy: a két francia hátvéd ugv lenyomja Halas stt, hogy fél percig larl, amig újra előbukkan.
A küzdelem perciől-pícre elkese redetlebb lesz. Ivádyt tbstosz elmén kiállítja a biró, ma|d erre a sorsra jut Vandenplant/ue is. A sorozatos francia durvaságok csak arra jók, hogy a közönségnek még azt a részét is a magyar csapat számára nyerje meg, akik a franciáknak drukkoltak. A biró ezúttal Igazságosan (svunkra Ítéli meg a 4 méterest, amit
Keserű 1. a kapus kezébe küld.
Veszélyes francia támadás következik ezután, de kél védő já ékosunk helyén van ís nem lesz eredmény.
A biró már jelzi is a félidő végéi. 1:1.
A szünetben a magyar csapat <eljea bizakodással néz a második felidő elé és egy-
öntetű a vélemény, hogy igazságos bíró mellett már eddig is meg kellett volna nyernünk a mérkőzést.
A második félidőt 5-5 játékossal kezdi mind a két csapat.
Elöljáróban erős magvar offenzíva következik. Keserű I. Vértessynek ad |ó labdát, de annak gyenge lövése nem jut a hálóba. Óriási iram következik most. Nagy az izgalom bent a vízben és a tribünökön.
Némi francia fölényről is lehelne beszélni, ha ezt a fölényt nem a durvaságuk révén érték volna el. Minden veszélyes labda Bartha zsákmánya, aki a tegnapi brilliáns védését produkál|a.
Keserű II Keserű I hez pisszol, aki doplert enged meg, amit a kapufa tart fel Isméi. Most a biró Keserű l et ártatlan fault miatt kiállítja. Eláll a nézőközönség magyar kolóniáiénak lélegzete, mikor
négy magyar flu áll szembe a francia csapattal. Az ebből származó fölényt a franciák sietnek kiaknázni. Padou röviden kiad a balszélre, ahonnan ugyancsak visszapasssolnak hozzá és ebből ő megszerzi a franciák számára a vezetést 1 : 2.
Most beállnak a kínt levő Játéko sok és látnzlk a magyar cinpalon, hogy hallatlan energiával fekszik a küzdelembe.
tvády Halassyt szökteti, aki tlz méterről sűvltőn küldi
hálóba a lubdát. 2:2. Nincs semmi baj I Ki van egyenlítve. Most Keserű I.—H-ilassy akciö jnn, aniből utóbbi fölé küld erős lövést. Ismét Ivády akciózik és
Vértessyt szökteti nagyszerűen, aki félpályáról leúszik és zugó bombát enged Du-jardln hálójába, hogy ezzel megszerezze a magyar csapatnak a vezetést. 3:2. A dressz letépisek ismét toronkövetkeznek. Ivddyről leszedik a fürdőruhát, mire a bölcs biró Padou javára ilél tzabtddobátf. Padou nem is habozik és veszélyeten küldi a labdái, de Keserű II. nagy lendülettel felugrik éa a gólnak izint labdát lehúzza. Nem tartja magánál, hanem tovább adja Vértessynek, aki a jó helyzetben levő Keserű I. et szökteti, akinek gólja már a hálóban 01. 4:2. A franciák fogcsikorgatva indulnak u| harcra.
Lökik, rúgják, karmolják a magyar fiukat, ami csak megvetést vált ki a műveli nézőkből. A biró pedig itmét bölcs ét az ö javukra Ítél tzabad-dobást. Padou dob, akinek labdá|a Cuvellerhez jut, aki viszont gólba teszi. 4:3.
A magyar ctapat elkeseredetten küzd Qólratörő játékot folytatunk, aminek meg lt van az eredménye. Keserű II. Vértessyhez pasz-szol, aki szenzációs lövéssel védhetetlen gólt szerez és ezzel eldöntötte a meccs
sorsát. 5:3. Hullámzik a játék a góltól kezdve. Hat magyar kDzd hét francia ellen, de a technikai fölény ellen még az erőszakosságok sem használtak.
A bíró a magyar drukkerek nagy megköinyebbülétére a mecct vé*él jelzi. Leírhatatlan lelkei tQntetét fogadja a győztes magyar ctapitol, amelyről egyöntetű a vélemény, hogy máris megnyerte a vízipóló torna világbajnokságát.
Csapatfelállltás Magyarország: Barta — Ivády, Homonnay — K-tetü II. —■ Keserű I., VérietKy, H\'iassy.
Franciaország : Dujtrdin — Tbé-vrmn, Billel — P"lou — Tnboull-let, Vjndeplarijue, Cuvelier.
Ma délben Magyarország—Németország vízipóló döntő mérkőzés
Amszterdam, aug. 7. (Éjszakai rádiójelentés. A /.. K. külön tudósítása) Az uszóstadlonban holnap dél ben pont 12 órakor tartják meg a vízipóló világbajnokság döntőjét, melyet Magyarország vív me< Németországgal. Az eddigi szereplések alapján nem kétséges, hogy a magyar csapat tz-
uttal Is diadalt arat és edhosza Amszterdamból a világbajnokságot. (A Zalai Közlöny szerkesztősége a kora délutáni órákban megkapja a vízipóló döntő eredményét és azt plakátokon közli a város közönségével, csütörtök reggeli számában pedig teljes részletességgel beszámol a sorsdöntő meccsről.
Vilma királynőt elragadtatta a magyar leányok tánca az olimpiászon
Amszterdam, *ug. 7. (Éjszakai 1 Ma délután három órakor VIl/na rádiójeleidéi) A (Zalai Közlöny külön királynő kíséretével megjelent a sla-tudósítása) I dionban, ahol tiszteletére felvonullak
ZALAI KOILOOT
JMiugutóui 8.
előtte a magyar tomictapslok és a magyar disirubis leányok. 24 ma-gyarrubás leány eiuláa bemutatta a királynőnek a magyar csárdást és a palotást, ami valósággal elragadtatta a királynőt, annyira tetszett. A királynő ezután magához kérette gróf Andrdssy Gézát, a magyar olimpiai bizottság elnökét, akinek legmagasabb elismerését és tetszését felezte ki a magyar leányok táncai felett, majd a díszpáholy elölt elbaiadó magyar csapatok felé zsebkendővel szívélyesen integetett.
Amszterdam, aug. 7. (A Zalai Közlöny külön tudósítása.) Aroe Borg a világhírű svéd uszó az olimpiátz
után Budapestre jön.
*
Németország-Anglia 8:5(5:1)
Tizenkét óra 10 perckor ért véget az első elődöntő mérkőzés, amelyen Németország győzött Anglia ellen.
A rendkívül durva mérkőzés első két percében a németek 3 gólt dobtak, az angolok |avltoltak sz eredményen, de a németek félidőig ujabb két góllal feleltek.
Szünet utin a németek a hatodik gólt is bedobták.
Ekkor az angol csapat kéiségbe-esett küzdelembe kezdett és a közönség lelkes biztatásai mellett egymásután dobta góljait.
Már 6:5 volt az eredmény és mindenki a kiegyenlítést várta, amikor az angol csapit ismét két u|abb
góllal biztosította győzelmét 8:5. •
100 méteres hátúszás
I. előfutam győztese Kojac USA, akt 1.092 eredménnyel uj világrekordot állított lel. „
U. előfutam győztese Lauler USA, ebben az előfutamban Bltskey harmadik lett, aki ezzel kiesett. A III. előfutam győztese Baast ausztráüa.
IV. előfutam győztese Kyerst német.
V. eiőfutem győztese Wyátt USA.

Elutasították a belgák óvását
A belgák tudvalevőleg megóvták a németek ellen elveszített vízipóló mérkőzés eredményét. A belgák azt állították, bogy egy német kiállított játékos helyett a félidő után a németek friss játékost leltek be. A zsűri klbsligalásokat eszközöl, mijd kihallgatta, Homonnayt, kinek vallomása alapján elutaaitották a belgákat.
Műugrás
A harmadik csoportban első lett
Schmldt USA 169.70, második Mund német 149.48, harmadik Takushina japán 139 82.
Evezés
Amszterdam, aug. 7. (Éjszakai rádlójelentés) (A Zalai Közlöny kii lön tudósítása.)
Elődöntőben
tovább jutottak: Hollandia, Amerika, Ausztrália. A kormányos négyeibm Lengyel-, Glaazország éa Svájc.
200 m. mellúszás középdöntő
I. I. Tsurata japán 2:482 mp. 2. Spence Canada. 3. Ildefsnso Flllipini sziget.
II. 1. Rademacher német 2:566 mp. Z Harliug svéd. 3. Sietas német.
200 m. női mellúszás középdöntő
I. I. Schrader német 3:116 mp. 2. üaratti USA.
II. 1. Mühle német 3: M 2 mp. 2. Báron Hollandia.
III. 1. Jacobson dán 3. 17 6 mp. ?. Zimmermaun német
kerüli a lengyel Mahrzckynek legyőzni, bár az klasszissal gyengébb
box iló.
*
Az egyéni epé-versenyben mindhárom magyar induló kiesett.
Hajdú a középdöntőben, Rddy elődöntőben, Hatz pedig mind|art az első fordulón vérzett el. A döntflt* többek között Oaudln francia 2 Ostier dán Is bekerüllek.
IV. 1. Van Nirben Hollandia 3 : 29 2 mp. 2 Faunlz USA.
Boxolás Mi délután egyedül Szobolevszky magyar mérkőzött olimpikonjaink közül, akit, mivel lanyhán játszott, si-
cu\\AiyuvuT.\\n.-LrT.iam\\i\'iVL-ü*i-i— ................................................... ni
Visszaélések történtek a nagykanizsai Munkásbiztositó Pénztárnál
Hetek óta zárt ajtók mögött folyt a vizsgálat — A vizsgálóbíró tegnap délben letartóztatta Majtényi László tisztviselőt — Az Országos Központ Fedor Lászlót, a pénztár volt vezetőjét a mai nappal felfüggesztette
Nagykanizsa, augusztus 7
Már hosszabb idő óta a legkülönbözőbb birek keringenek a városban, melvek arról szólnak, hogv a nagykanizsai Munkásbiztositó Pénztárnál nagyarányú visszaéléseknek jöttek a nyomára éa az államot jelentékeny kár érte ebből kifolyólag.
A hirek ebben a formában nem egészen helyi állók.
Tény, hogy visszaélések történlek a nagykanizsai Munkásbiztositó Pénztárnál, azonban nem a mostani re zsim altit, a PJnztár mai megszer-vezetlségében, hanem amikor még nem tette rá az állam a kezét, amikor visszaélések könnyen megtörténhettek, ami a mai állami apparátus és szigorú ellenőrzés mellett szinle teljesen kl van zárva és ami ismét legeklatánsabbin bizonyitjs, mennyire Igaza volt a népjóléti kormányzatnak, amikor az egész munkásbiztositó és betegsegétyzől intézményt állami kezelésbe vette.
Hivatalos vizsgálat zárt ajtók mögötl
A nagykanizsai Munkásbiztositó és Bstegsegélyzö Pénztárnál |unius elejétől kezdve szigorú hivatali vizsgálat folyik zárt ajtók mögött dr. Szűcs Miklós, az országos központ számtanácsosának veielésévei, akit a központ Nagykanizsára köldött.
Ugyanis dr. Bernyó József, a nagykanizsai Munkásbiztositó agilis uj vezetője nagy hozzáértéssel és a legalaposabb gondossággal fogolt hozzá a zalaegerszegi kerület nagykanizsai kirendeltaégének átszervezéséhez.
Eközben rájött olyan jelenségekre, amelyek gyanút keltettek benne és amlról azonnal jelentést tett az országos központnak, amely a hivatalos vizsgálat lefolytatására dr. Szűcs Miklós számtanácsost küldötte le.
Tárgyi bizonyítékok
Hetekig tartott a vizsgálat, amikor olyan tárgyi bizonyítékok kerültek a kivizsgáló kezeihez, melyek most már kétségtelenné tették, hogy visszaélések történtek a Pénztárnál. E ös gyanú merült fel egyik tisztviselő ellen, azonban sem az országos központ kiküldötte, sem az uj hivatalvezető nem tudott még hivatalosan eljárni, mert még cssk gyanú volt. Megnehezítette a további lépéseket az la, hogv tisztázni kellett, bogy a visszaélések elkövetője egyedO! végezte-e manipulációját, vagy volt-e segítőtáras.
Két tisztviselő elbocsájtása
A vizsgálatnak ebben a stádiumában történt, hogy a kanizsai Pinz-tár két tisztviselőjét, Majtényi Lászlót, aki a táppénz kiutalásokat végezte és még egy tisztviselőt hirtelenül el-bocsájiották állásából. Hogy a vizsgálattal kapcsolatban törtentek-e az elbocsájtások, nem sikerült megtudnunk.
Bűnös táppénz kiutalások
A vizsgálat folyamán megállapitáal nyert, bogy valamelyik eljáró közeg
hivatali minőségében sok esetben
a táppénzeket, amit a betegeknek ki kellett volna fizetni, nem fizette kl, hanem megtartotta magának, persze a felvett pénzekel a beteg nevében nyugtázta.
D . Szűcs Miklós és D\\ Bernyó József számos pénztári tagot hallgatott ki ebből kifolyólag és a vallomásokról jegyzőkönyvel vett f.-l.
Voltak azonban olyan esetek ts, amikor teljesen egészséges pénztári tag nevére történtek táp-pénzkiutalások, miket az eddig „ismeretlen" tettes ugyancsak a tag vagy hozzátartozójának nevével és hamis aláírásával nyugtázott.
Hogy mennyi az ekként elsikkasztott összeg, jelen percben pontosan méj nem lehet megállapítani.
Vizsgálat — másfélévre visszamenőleg Mindeneseire a hivatalos vizsgálat óriási munkát végzett a késő éjszakákig. Hitalmas anyagot kellelt felülvizsgálni és tételröl-tételre átnézni másfél évre visszamenőleg. Hogy teljesen precíz képet lehessen alkotni, szükségszerű lenne minden tagol kihallgatni, ezt azonban kél kivizsgáló nem képis elvégezni.
Nyomon ... A vizsgálat szükségessé tette az elbocsájtotl Majtényi László tlsztvl selönek kihallgatását. Majtényi ugyanis elbocsájtása ulán Nagykanizsáról családjával feleségének szüleihez költözöl! vidékre. Dr. Bernyó személyesen utazott Keszthelyre, ahol Majtényi anyósa lakik, azonban Maj\'ényi nem tartózkodott Keszthelyen, egyes verzió szerint az egyik kanizaai detektív Szegedre utazott érte, ahol egy ismerősénél tartózkodott, de amikor megneszelte, bogy keresik, tovább ment. Tény, hogy Majtényi később önként jelentkezett.
Majtényi László az ügyészség fogházában Ami ezután történt, az már a megszokott sablon szerint folytatódott le. Majtényi László, a kanizsai Mun-kástriziosito elbocsájtott tisztviselője a kaprányság banűgyi osztályára került, ahonnan rövid kihallgatása után átkísérték a kir. ügyészség fogházába. A rendőrkapitányság jelentéséi és j :gyzőkönyvét Cslllaghy Oyörgy kir. űgyesz vette át.
Majtényi László hónapokkal ezelőtt a városi forgalraiadóbivatalnál ellenőr volt, a létszámapasztásnál azonban elbocsájtották. Hónapokig állás nélkül vergődött, mlg sikerűit neki a Munkásbiztositóboz beju\'nia, ahol mint dijnok a táppénzkezelésl bízták reá. Majtényi nős, fiatal felesége és egy gyermeke van, akikel most az asszony özvegy édesanyja tarl fenn
A vizsgálóbíró ma délben letartóztatta Majténylt
A rendőrkapitányság feljelentése
sikkasztás és oklrathamlsttás elmén történt. Dr. Almássy Qyula törvényszéki vizsgálóbíró ms délben magi e\'é vezettette a fogházból Majtényi Lászlót, akit szuronyos fogházór kísért. Megvártuk, mig kihallgatása véget ér. D\'. Almássy közel \'/< óráit hallgatta kl a súlyos visszaélésekkel vádolt tisztviselőt, majd a jegyzőkönyv elkészítése után klbirdette elölte a letartóztatásáról szóló végzését.
Majtényi feifolysmodott a törvény-azék vádtanácsához és egyben védőügyvéd kirendelésé: kérte a kir. törvényszéktől.
Majtényi eszkortálásál a fogháztól a törvényszékig és onnét vissza — országos vásár lévén — nagy embertömeg nézte végig.
A kir. törvényszék vádlsnácsa valószínűleg kél napon belfll dönt Majtényi László további sorsa felett.
Fedor Lászlót, a Pénztár volt vezetőjét felfüggesztenék
Felkerestük ebben az ügyben az országos központ kiküldöttét, dr. Szűcs Kálmán számtanácsost, a hivatalos vizsgálat vezetőlét, hogy mint legkompetensebbtöl, információt kérjünk. Dr. Szűcs lekötelező udvariassággal kijelenti, hogy nem adhat felvilágosítást. További kérdéseinkre azonban megtudjuk tőle — bogy u országos központ augusztus 8-ikl hatállyal Fedor Lászlót, a nagykanizsai Munkásbiztositó Pénztár volt vezetőjét — felfüggesztette. Megiud-juk azt is, hogy dr. Szűcs tanácsos még további hetekig fog Nagykanizsán tartózkodni, nemcsak a Jelenlegi vizsgálatot f jlytatva, de a rendes ügymeoet felülvizsgálását ii végezve.
A legszomorúbb az egész ügyben az, hogy ismét kihűli egy családi tűzhely, bogy Ismét lerombolódott egy meleg bázi oltár, hogy Ismét egy ártatlan család szenved egy férfi tüiös könnyelműsége miatt...
(B. R.)
Bakó László temetése
Budapest, aug. 7. Bakó Lászlót, a Nemzeti Színház örökös tsgját ma
temet ék el nagy gyászpompával a Nemzeti Szinhás előcsarnokából. A katafalkot valóaággal elborították a kultuszminisztérium, a Nemzeti Szin-báz, az Opera, a Turul Szövetség, a Kisfalud! és Petőfi-társaságok és egyéb társadalmi egyesületek, valamint a magánosok koszorúi. Az Operaház énekkara gyászdslokst adott elő, majd a búcsúbeszédek elhangzása után a Kerepesi teme\'őben he\'yezték örök nyugalomra az el-btinyt művészt
ágytollat. állati b&rftket,
vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és rongyot a legmagaubb árban vádról
8TBÉI B. riAI HAemJfIZSA,
Erzsébet királyné-tér 15. az. alatt. __SOS
1888 gggggto 9
ZALAI ROZLONT
1 kanizsai országos vásáron Ismét felbukkantak a hamis pengők terjesztői
Egy pincérnek fizettek az Ismeretlen tettesek hamis pénzzel -Vásári árusok hozzák forgalomba a hamis pénzt
Nagykanizsa, augusztus 8
Egyik mull heti számában részié lesen megírta a Zalai Közlöny, hogy g Nagykanizsán Is működött pénzhamisítók Illetve hamis pénz forgalomba bozóknik nyomában van a rendőrség, mely a budapesti főkapitánysággal és s szombathelyi rendőr-léggel kutatja a lettesek kilétét. Ez a blr ebben a formában kissé korai-nsk bizonyult, amennyiben a hamis pengősök forga\'omba hozói Ismét munkába lép\'ek és a keddi országos vásáron ismét felbukkantak.
Loós J Jzsrf, a Magyar Király ven déglö szobapincére tegnap délelőtt
megjelent a rendőrség bünűgyl osztályán és feljelentést lelt ismeretlen tetles ellen hamis pénz forgalomba hozatala mie-l. Loós a keddi országos vásár után leszámolt gazdájának és akkor látta, hogy ezüst pénzkészlete között van egy hamli pergői, amit a feljelentéihez mellékelt ii.
Arra vonatkozólag, hogy ki fiie-letl neki a bamii pénzzel, a szoba-pincér nem tudott felvilágositált adni.
A nyomoiás azonnal megindult, mert ez az eset után is kétségtelen, hogy a hamis pénz forgalomba hozóit, etetieK készítőit is a vásári átusok között kell keresni.
Présházat elhamvasztott, templomban pusztított a villám
Nagykanizsa, auguiztus 8
A minapi vihar megyeszerte igen tulyoi károkat, a vihar közben le-csipó villámok pedig sok tüzet okozlak.
Moit Rigyáczról jelenti ludóiitónk, hogy az ott átvonuló vihar közben eite 9 órakor belecsapott a villám az Imre nevű szőllőhegyen Mllnárlcs Ignác földmlves zsuppfodeles prés hizába, melynek tetőzetét pillanatok italt lángba borította.
A falubeli tűzoltóság hamarosan kivonult a tűz színhelyére, de ekkor már az egész slkotmány lázigtengerben úszott. Bár a bővizű kut közel volt, a tűzzel nem tudtak megbirkózni és Mlinárics présháza értékes gazdiiágl szerszámokkal együtt elpusztult.
Kél órán át tombolt a vészes elem, mely után slrslmas kép tárult a cta-pást szenvedd! gazda szeme elé Vagyonkájának tekintélyes rész a tűz martaléka letl. Ojízeien 1710 pengő a tűi által okozott kár, ami azonban biztosítás utján megté.ül.
A csendőrség a lefolytatott nyomozás során kétségtelenül megállapította, hogy villámgyujtásból származott a tűz, melyről jelentés ment a ksnlzsai járás f Jszolgabiróságának.
A jégkár
Felsórajk, augusztus 8 Tudósítónk jelenti: A jég kéilzbtn Is átvonult vasárnap délután a felsőrajkl hitáron és a OOc tejből |övén, Hahót, Pötréle községek határán át: Felső rajkr, Alsórajk, Ung, dióskáli begyeken, Pogányvár, jikabfi, Oroszlony községek határában a legszebb kilátásokat mutató nagyterjedelmtl szölló hegyeket tönkretette, a mezőn pedig a tengeilt, répát és kerti véleményeket, zöldtakarmányokat lerongyolta és leverte, a gabona-kepéket szétszórta, réizbrn klcaépeltr, az épületeket megrongálta, mindenütt óriási károkat okozott a kétségbeesett falusi lakosságnak. A nagykiterjedésű szől\'ők biztosítják ezen vidék életképességét, de a kilátásokat is megsemmisítette.
A villám belecsapott a batykl templomba
llltfőn hajnalom a villám bele csapott a batykl róm. kath. templom tornyába s onnan az orgonán át a templomba. A templomban 2 ágra szakadt, egyik az aj\'ón rést törve távozott, másik a Miria oltár siob rali, gyertyáit összetörte i azután egyik falkötö vaion át távozott, de nem gyújtott. A tornyok ép:n ma-rad\'ak, az orgona tönkrement.
Állattá aljasait részeg fér] szesszel leöntötte gyermekeit és feleségét, hogy felgyújtsa őket
Borzalmas ossládirtási kiaérlet Kaposvárott
res denaturált szesizel lelt üveget él két gyermekét éi feleségét leöntötte vele. A halálra rémült asszonynak annyi ideje sem maradt, hogy a beliő szobában levő pólyásgyermekét (elkapja, hanem a két sikoltozó gyermekkel kezében rohant ál a szomszédokhoz.
A dühöngő ember erre a belső szobába rohant éi a megmaradt szeiizel leöntötte a cieppiég böl-cső|él, ma|d gyufa után hányta lel az egész házat.
KOzben a szerencsétlen asszony az ablakon át látta, hogy milyen borzalmas cselekedetet akar olkövelnl a
KaposvAr, augusztus 8
H Mzalmas cnládlrtáil kísérlet játszódott le legnap este a ksposvárl úgynevezett Nádaidy telepen, ahol a várói által épített báiak vannak.
Starcsek litván 44 éves fűtő rabU-Iu8, megrögzött iszákoi ember. Amit keresett, mind elitta. Cialádjának alig dobolt oda egy két pengőt, ugy, h°gy gyermekei éi felesége valósággal nélkülözlek mellette. Tegnsp esle a vadállattá változott ember iimét részegen téri haza és durván rátámadt feleiégére. Msjd pokoli (ervet akart végreha|(ani, hogy családját kiirtsa. Őrjöngve felkpMt egy llte-
eltorcitja a legssabb arcot Kellemetlen ssájsiag Tisisutanl!6. Mindkét ssépség-bibit alaposan el lehet tüntetni a pompás, QdUfl Chlorodont-togkrém esetleg mar egyesen bassnálatával. A fugák bedoroolés után gybnYGrú elefántcsont-silnben ragyognak, míg ni oldalsó részek ia, kOlrmOsen li> a Usit(tá>ho> a kOlOn erre « célra kéíiltett r"gasatos sGrléjíi Chlorodont-fogkefét liaisnMjak. A fogak közé szorult rothadó élíl!iiaradi>kok, amely ok a kellemetlen ssájsiagot okoxsak, ezzel a fogkefével alaposan altárolflhntcjk Tegyen kisérlatet egy kis tubus fog-kframel. melynek ára 60 fillér, <\'gy nagy íudus ára P 1 —. Ctilorndont-fogkefe (l\'ulia rinj kemény sortéiö) 1\' 1 50 fbl\'rodont-szájviz öregenként I\' í tSO. fsak kék-zöld M.nü csomagolásban és „Chlurodont*1 felirattal >nlcíi. láindeotltt kapható
dühöngő (érj, a iiomixédok irglt-ségével rendőrökért telefonált, akik Idejében étkeztek és megfékezték a családirtást megkísérelt embert. A rendőrségen őrizetbe vették és eljárás Intut ellene.
Rét nap alatt Európából Amerikába
Most készülnek Angliában a
világ legnagyobb léghajói
London, augusztus 1
Ezldőizerint három órlái léghajó vm /pitéi alatt és egyik-másik talán már a közeli heteltben el is késiül. Mind a háromnak ugyanaz a célja: az Óceán átrepOléie minil rövidebb Idő alat*. A három levegő óriás há\'om nagy nemzet szineit fog|a viselni, amelyek nemes harcra keltek egy máiul a levegő uralmáért. Az .R 100" nevű léghi|ó épitése a hcwdeni műhelyben befejezés elölt áll; ez Anglia legnagyobb léi>lia|ó lesz. Az „L. C. 123-aludwlgihifeni csod\', a német repülőtechnika büszkeségét hirdeti és egyidejűleg lázis sietséggel épül az Egyesűit Hámok óriás léghajója, amelyről már kevesebbel lehet tudni, mert ez háború esetén katonai célokat ts szolgál.
Csak annyi bizonyos, hogy enn;k a léghajónak nem kevezebb, mint ötmillió köb\'áb térfogata lest. — Ugyanannyi lesz az angol levegő-óriás, mig a német léthijó ezek mögött marad, 3Y< millió kObláb űrtartalommal. Ezzel szemben a né met léghaló 236 méler hosszú, az angol „R. 100" pedig ciak 216 méter, ugyanilyen hosizu az amerikai is.
Az angolok ez alkalommal egy-íznüen lekoplrozták a német Zeppelint, mert szakértőik megállapi ották, hogy az eddigi kormányoihitó légii i|ó túlságosan könnyűik voltak éi ellentállásuk li kisebb volt. Az .R. 100" valószínű gyorsasága aionbin elöreláthitólig túlszárnyalja a német Zeppelinét.
Angol léghajózáii körökben arra sráml\'anak, hogy >z uj órlái léghajó két nap alatt kényelmesen át lógja szelni az Óceánt, mig I diába nvolc n\'pig fjg repülal. Az „R 100" zal óceánlpróbau\'jaulánállandó repülőjáratokat akarnak berendezni London és Kelkutta kö.öt. A német „L. Z 123" Berlinből Toklóba akar repülni és p:dig négy nap alatt 20 -22 utiual.
A német !éjha|ó berendezése Ízléses, de egyszeiü, ezzel szemben az angoloké olyan fényűző, mint ikármelyik londoni klub helyisége. Valóságos látványosság rajta a 22 méler hosszú és 11 méter széles ebidlő, a dohinyzó és a táncterem.
Az „R. 100" ötven utas befogadására alkalmas. Egyidelüleg megkezdték Angliában az ,B 100" telivér h > jójának építését is. Ennek „R. 101" lesz s neve és az lesz a rendeltetése, hogy London és Newyork között rendszeres postajáratokat tartson fenn. Elkészültek ezen felül egy még ezeknél is nagyobb repQlöóriás tervel, 7,500.000 köbláb térfogattal. Ennek épitHét is még a nyár folyamán megkezdik.
Wl HIRCK
NAPIREND
Augusztus 9, osütfirtSk
Római katolikus: Román vt. Protesl Emód. Izraelita: Ab. hó 23. Nap kel reggel 4 óta 47 perckor,
nyugszik délután 19 óra 23 perckor. •
Városi Nagymozgó és Uránia. — .Aranyember*, Jókai OrftkbecsU müve. .Szentpéter esernyője*, Mikazáth-regény.
IMjáráa
A nacykaaixaai asateorologlal znag-flgyaió jalsatáaak i Szerdán a MmtrM-ItT Reggel 7 órakor -4-15, délután 1 órakor +22 8, este 9 órakor +16\'8.
PtlhAxei: Egész nap tiszta égboltozat.
SMrdnfi Reggel <s délben Délnyugat, este Déli szél.
A Meteorológiai Intézet KlaatóM szerint lényeges változás nem várható.
— Plébános beiktatás. Zila-apátl uj plébánosát, Németh Ronauld volt soproni bencés tanári most Iktatta bj Krotler Miksa apát plébánlá-jtba. A fényes ünnepségen résztvett a község és a környék egész intelligenciája. Németh Ronauld elődjét, Tomasks Ede plébánost bakonybeli alperjellé nevezték ki.
— Halálozások, özv. Muzlkár Perercné nagykanizsai lakos tegnapelölt éjiélkor hosszas betegség u\'án 86 éves korában elhunyt. Ma délután fél 6 órakor temetik a róm. kath. tamelő halottasházából. Az engesztelő szentmiseáldozat ma délelőtt 9 órakor fog a szenlferencrendi plébánia templomban bemutittatni. Muzlkár Perenc kaposvári poita-távirdal igazgató és Muzlkár Vince kanizsai nagyiparos édesanyjukat, Halvax Gyula ny. vároii főpénztároi anyósát gyá-szolji az elhunytban. — özv. Junker Antalné ízül. Grossl Paula kedden délután háromnegyed 5 órakor Nagykanizsán elhunyt. Temetése ma délután 5 órakor leiz a temető halot-laiháziból. — Lasky Pál ny. vaiuli üzemi legédliizt augusztus hó 7-én Nagykanizsán elhunyt. Temetése ma délután (él 5 órakor lesz a róm. kath. temető halottasházából.
— Harangszentelés. A lenlii plébániához tartozó Mábomfa község most beszerzett uj haringját 12-én, vasárnap fogja lelszentelni Ferenczl Oyula plébános (ényes ünnepség keretében.
— Az autókOrlet hlrel. A zalamegyei autókörlet szakértője, Ztene-mann Reziő Ipariskolai lanár nyári izabadságira utazott. Távolléte alatt autóvizsgálatokst, illetve loffőrvizs-gálat hetenként csütörtökön lehet tenni. A jelentkezők forduljanak dr. Mátyás Samu rendőrkapitányhoz autó ügyekben.
ialai koilokf
1828 auguului 9.
Kiv.Vó minőségű
a magyar kegye* lanltórend
dörgicsei terméséből
jutányos áron
kapható:
Sipos Andor
csezaege kereskedésében.
__r-
— Versenytárgyalás fa szállításra. A n igykanizssi kir. lörvény-szék és járásbíróság 1148 q tűzifa szállítására verseny\'árgyslást hiid-i. Aa írásbeli aféolatokst szeptember 10-én délelőtt 9 órakor bont|ák fel a törvényszéki irodaigaigató hivatali helyiségében. Blnalpénz 150 pengő. Szállítási felléte\'ek Cserei János tör-vénysaéki irodsigazgatónál megtekinthetők. _
Napirenden a balatonparti fosztogatások
Nem muilk el nap, hogy a balatonparii községek csendőrségeihez ne érkeznének feljelentések kabin, villa, nyaraló fosztogatások miatt. Igy legutóbb Balatooszemesen egy éjszaka nem kevesebb, mini nyolc villába törtek be it meretlen lettesek, akik alaposan megrakodva lávoztak, boldogtalan emlékeket hagyva a budapesti nyaraióknak. A csendőrség nyomozás során megállapítást nyírt, hogy szervezett banda követte el a betöréseket, eiért a balatonparli csendőrségek e határozták, hogy egyfltteaen nagyszabású razziával in-dnlnak a tettesek kézrekeritésére. (Feltéve, hs azok még a Balaton pariján vannak.) — Dr. Krlzsdn Ferenc csurgói tb. főszolgabíró feljelentést lett a csendőrségen, hogy vi\'matelepi nyaralójába ismeretlen tettes betört s onnan több ériékes tárgyat ellopott. A ciendőrség megindította a nyomozást.
— Megnyílt a III. keszthelyi gyógyszertár. D.\\ Szmodlcs József a részére engedélyezett III. gyógyszertárt Keszthelyen a hivatalos vizsgáltat megejlése után folyó hó 6 án megnyitotta. A megnyitást dr. Thassy üábor vármegyei lisztifőorvos, dr. Mojzer OyOrgy keszthelyi Járási tisili orvos és dr. Huszár Pál főszolgabíróból álló bizottság eszközölte.
— A tüdöbeteggondozó szünete. A József kir. herceg Szanatórium Egyesület nagykanizsai tüdöbeteggondozó intézete folyó hó 13 lói szeptember Mg rendeléseit szünetelteti. Ei alatt az iirézet házát kivűl-beiül alapos tatarozásnak vetik alá.
-J Otthon egy perc alalt a gyermek is készithet a (Sparklett szabid ) Autó Syphonnal szóda-vizet, üdilő italt (I liter 16 fillérbe kerül). Ara 21 P I havi részletre Is! egyed-árusltó Szabó Antal sporlüzlete.
Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Mosonyl Mimi, sz O-szágos Liszt Ferenc Zeneművétzeli Fői\'ko\'ál (Zeneakadémiát) végzet\' oki. zenetanárnál, az 1928—29. tanévre a be iratkozás Keszlh-lyen megk zdődM. latkozr i lehit hétfőn és csütörtökön J. e 10—12 lg. — Szép etr.btrben nap^na.
— Autóbusz-járatok. P n\'rkrn, 10 én reggel 4 30 k r N g/kinlrsá-ról Somogyber.eneére, viteldíj 2 60, retour 4 60 P. Siombilon, ll -én Kap.ismérőre indul reggel 4 órakor. Viteldíj 4 20 és 7 50 P. Vasárnap reggel 8 órakor Hévízre Indul. K-vés számú Jelentkezés esetén csak dél után 1 órskor fog indu\'ni. Jegyek a Krátky tőzsdében kaphitók.
j — Javul a tej a keszthelyi piacon. Tudósítónk jelent!: A vegy-! vizsgáló állomás veze(ő|e <e|rizsgt-latot tartolt a kesz\'hdyi piacon | 200-nál több tefet vizagált meg, d.: | csík 16 tfyMUsat talált, ami a krszt-h-lyi tejpiac örvendetes jtvuláeáua\'t tacu|ele. _
Kath. Tanítók Hévízi Otthonának felavató ünnepélye
Hévíz, augusiius H
(Saját tudósítónktól) I npozáns éa kedves családias ünnep ily keretében avatták fel augusztus 7 én a Kath. Tínilók HWiri 0:ihon«.
Az öntudatos kath. tani\'ók n mes törekvésének és erős összetartó akaratának ismét megérett a gyümölcse. Inmár testet öltött az ige, megszületett a kath. tanítók második nagy szociális intézménye. Az avaló ünnepély ünnepélyes misével kezdődöli, melyet Rlmanóczy F.odre pápai kamsrás mondolt. — Uiána a nagyszámban összegyűli tanítóság a tanítói otthonba vonult, ahol Rák Endre apVp\'ébános egy-házilsg megáldotta a h4sa», Öveges Kálmán, a Kath. Tanítók Orizlgos Egyesületének elnöke lendületes szavakkal ecsetelte a nap jelentőségét s az otthoni álad\'a rendeltetéséuek. Kócsán Károly országgyűlési képviselő, a Tanító Szövetség főtitkára vázolta az otthon alapításának törté neiél, szerete lel kérle a tanítóságot a további tevékenységre, a további tervbe veit szociális intézmények mego\'dására. Eru\'án a vezérlő bizottság gyűlése következelt, ahol az őszi nagygyűlésen tárgyalandó kérdéseket készítette elő.
A mindvégig bensőséges ünnepélyt társasebéd követte, ahol több talpraesett felköszöntö hangzóit el.
— Egy keszthelyi soffőrt félévre eltiltottak a vezetéstől. —
Zrínyi Qyörgy 30 éves keszthe\'yi gépkocsivezető még a műit év októberében autójával elütött egy fejes-kocsit, ugy, hogy a kocsis súlyos sé-rüléat szenvedett. Az eset a Hévíz és Keszthely közötti országúton történt. Ezért és azonkívül, meri Z Inyl egy akkumulátort eltulajdonított, a | törvényszék lopásért és gondatlanságból okozott súlyos testi sértésért | négy hónapi fogházra Ítélte, egyben pedigitélelileg eltiltotta ö! 6 hónapra a gépkocsivezetéstől. Az ítélet jogerős.
Gyoaer-, bél- és anyagoserebete-geknél a termeszeus .Ferenc Józsei" Kf.-eiuviz az emé<ztő»ze\'vek m\'lkö dését hathatósan etőmozdi ja s igy lehetővé tiszt, hogy az egészséges tápláló anyagok a vérbe kerűl|ene». Orvosi szakvélemények hangsúly >z-zák, hogy a Ferenc Jóíief viz 10 ö nősen érelmeszesedésnél igen hasznos bélazabályozó szer. K»ph!tó gyógyszertárakban, dio^éiiákbau és füszerüzle\'ekben.
— A Stefánia Anya és Csecsemővédő Intézet julius havi munka kimutatása a következő: Gondozásba vetlek a hí f )lyamán 31 terhes anyát, 46 csecsemőt, 2 kisdedet, 44 gyermekágvasl. Orvosi rendelésen tneg|elenl 16\'.eihes anya, 151 c<ec;emő, 63 kisded. Gondozásban levő csecsemők számi 430, gyermekeké 3 éves koru\'ilg 799. E.ek közül a védőnők megláthattak a hó folyamán 50 terhes ínyá\', 44 gyermek4gyl»st, 475 esetben csecsemőt és 511 esetben gyermeke\'. Fővédfnö 63 ellenőrzi látogatási végez:\'. Védőnői iroda 26 esetb:n különféle ügyekben eljárt, 1 anyát csecsemővel elhelyezett. A te|konyha a hó folyamán összesen 1348 idig tejet adott ki. Ezúton mond bálás köszönetei az Intézet csapi Sommer Igná: elhilálozása a\'kalmából az Icr. Szenfegylelnek koszoru-póllás elmén adott 21 pengő 25 fillér edo mánjáért, valamint dr. Kuhár 0:ió 10 pengős adományáért. Az Intézet Vezetősége.
— Utazási hírek. A Díllvsiut ezúton hívja fel a közönség figyelmét, hogy csoportos vagy egyesületi utazásokat a budapesti Srenl István napi ünnepségekre legkésőbb auguiztus 11 ig Írásban, szóban vagy telefonon lelenlsék be a nagykanizsai állomásfőnökségnck, a szándékolt utazási idő megjelölésével, hogy a vasúinak mód|ában legyen a közön ség kényelméről gondoskodni, esetleg különvonat beálli\'ásáró\' Ideiéhen gondoskodni. Az állomásfőnökség. — A Duna—Száva—Adria Vasul állal Sient iilvác-hílre engedélyezett 50% 01 menetdijkedvezmény a következőkép vehető igénybe: sz odautazás folyó hó 14 én 0 órálól folyó hó 20 án 0 óláig tart, a visszautazás folyó hő 20 án 16 órától 31-én 24 óráig Szükséges felvilágosítások és meneljegvek a Nagykanizsai Takarékpánztár Menetjegylro-áájában folyó hó 12-;ől kezdve kaphatók.
— A nevelőnő bűne. É dekes körözés érkezett ma a nagykanizsai rendőrkapilánysígra Siegedről. Az ottani társhatóság közli, hogy özv. Rleyer Józstfné szül. Wehz Erzsébet nevelőnő, aki Kauffmann J izsef szegedi fakere kedónél volt alkalmazásban, éjnek id jín a zárt szekrényt feltörte, a kereskedő ii ra nevű leányának nevére kiállított takarékbetét könyvet ellopta, majd rzial a bankban felvett 2200 pengőt és megszökött. A szegedi rendőrség annak a gyanújának adott kifejezést, hogy a nevelőnő egy féiftvel — aki a szereli): — Budapesten és Nagykanizsán ál 0 aszország felé velte u\'Ját. A hdjbell rendőrség minden In\'éz-kedést megtett a tolvaj nevelőnő feltartóztatására, ha erre Jönne.
Otlfrui ikftlniI Brijgjt ItikIi kss^al
Megnyílik augutilua 13.én
a IrginodcntebbOl újonnan betendtictt
palace pensio
VII . Károly-kSrut 3. Telelőn Jóíief <)6-io.
Tclrlon ti rád ló a uobikbin. SjJAi fel. ti Icmrn4 litl Állandó hideg- \'» meleavlniolf[4Hatái
Diétás konyha
Dl Sf Iliid BciUlan löorvoi vtieUtc alatt. wj Mérsékelt árak I
Szilit. Hallak. Tirulgi. DiUijií. XizüáMli.
— Egy fiatalasszony a kútba ugrott és 13 nap múlva találtak rá. Ezelőtt 13 nappal eltűnt Kardos J nos porrogi foldmives fiatal felesége, akinek nyomára a legszorgo-sabb csendőri nyomozás után sem tudtak láakadni. A rej\'ély most ma-gáól megoldódot\', amennyien a pjrrogi szeszgyár mögött levő kútban egy női holtlestet fedeztek fel. A csendőrség és a hozzátartozók megállipitották, hogy a holttest Kardos feleségével azonos. Hogy a fiatal asszonyt mi vitte rá az öngyilkosságra, nem lehet ludni.
A mai nap eseménye
Nagykanizsa, augusitm 8
Ritkán jut a magyar közönség filmhez, melyben a magyar érzés lobog fel az Iró fantáziájában, melyből a magyar föld, domb, fü, fa, virág és patak éd:s illata árad. Két m>gyar köüöfejedelem: Jókai Mór és Mikszáth Kálmán örökbecsű remekmüveit matatja be csütörtökön 7 és 9 órai előadásban eg« Időben a Városi Színház és az Uránia, módot adva ezáltal, hogy a sajnos csak egy napra megszerzett filmet, Az aranyembert és a Szent Péter esernyőjét a közönség legszélesebb rétegei megtekinthessék. A film szerep\'őí a legkiválóbb magy»r erők: Lenkeffy Ica, Vdrkonyi. Huszár Pufi és Beregi. (-)
— Megvadult lovak az árokba borítottak egy kocsit. Kotnyek Jicot somogyszcntmiklósi, újtelepi lakos feljelentést lett a csendőrségen, hogv amikor Somogyszentmlk-lós és Bagolasánc között haladt a megrakott kocsijával, szembe|ölt vele Mester Lijos kaposvári autótulajdonos autójával, amelytől a lovai meg-ijed\'ek, a kocsit felborították s ö olyan szerencsétlenül esett le s kocsiról, hoj(y a jobb karját eltörte. A csendőrség megindította a nyomozást, hogy a szerencsétlenség miatt kit terhel a felelősség.
Na és minden este
a Poloári
budapesti
iMattfuntui
EALAI KOILONY
könyvek, l&pok
Tone Bangay
E nagy regényének ax la lehelne a elme, hogy: Vér és Arany. Meri kél témája van, az emberi élet kél hatalmas motívuma; a szerelem és az üzlet. Aki maga Is szerelett éleiében, meg fog|a érteni ennek a regénynek sajátságos, bűbájos hangu\'alál. A fiatal Pondorovo htrom nagy sie-relme felidézi bennünk az Ifjúság szépségeit, másik hös az öreg Pondorovo csak vagyonszerzéssel foglalkozik és ügyesen kihasználja az emberek hiszékenységét. Gyártmánya, a Tone Bungay nevű kuruzsló-szer milliókat hoz, melyek aztán elúsznak, mint ahogy elúszik sz ifju-iAg és az élei A Tone Bungay hü képe az életnek, örömeivel és bánataival, sikereivel és kudarcaival egye temben. A regény a Pantheon Olcsó-Wells-akciójának legújabb kél kötele.
)( Az OJság olimpiai száma megjelent és bemulatja, hogy ml Amszterdamban kinézünk. A Bölcs Rabi ilyen bölcs még nem volt é» sz összei viccek remekelnek. Mutatványszámot Ingyen kuld a kiadóhivatal: Budapest, VI , Ó-utca 12.
)( A Nyugat uj száma megjelent. Tartalma: Gellért Oszkár: Valami a végtelen sugarakból (Vers) Balassa József: Az amerikai kultura (Tanulmány). Móricz Zsigmond: Homokbucka (Novella) Telekes Bíla: Versek. SzergáJ Szergéjev-Censzklj: Síinváltoxás (Regény, oroszból ford. Gellért Hugó). József Altils: Vers k. Balkáuyl Franciska: Istlu imái és meghillgaUatása (Novella). Molnár József: Botrány a pokoltornác kapujában (Jalenet). Farkas László: Versek. Pap Károly: B. városában történt (Novella). Szolnoki István: Embertípusok harca a kuliura irányításáért (Tanulmány). Ignotus: Siociálizmui és krpltallzmus (Cikk) Kosztolányi Dezső, Terstnszky J. Jenó, üyergyal Albert, Kürti Pál, Szegi Pál és R tbinovszky Mirlus kritikái.
SZERKESZTŐI OZEHCTKI
V. ö. Sztertnyl Józsel báró elme: Buda-pest, Istenhegy, MUvész-u. 2. Killluy Tibor elme: Budspest, 1. Budaioki-ut 9.
M. K. Panaszának legközelebb helyet adunk.
B. K. Szenllitvánnapl írását akkor közölni lógjuk.
Városi Nagymozgó és Uránia Mozgó
Csütörtökön, csak 1 nap 7 és 8 órakor
Aranyember
Jókai Mór örökbecsű müve.
Szent Péter
rr •
esernyője
Mikszáth Kálmán regénye
SPORTELET
Az NTE 6:3 arányban elvesztette az MTK elleni serlegmérkőzés második fordulóját
Stombat délulán Indult el Kanizsáról az NTE tennlszgárdijt, hojy az MTK-val le|átszák a serlegmír-töiés második fordulóját. Kellemes fogadtatás és elsőrendű ellátás mellett játékosaink tngyszerü kondíció ban áll ak ki vasárnap a versenyre, azonban a pllyák szokatlan stíne és elhelyezése oly zavarólag It itolt, hogy a délelölt lejátszott mérkőzéseket elve ízleltük és mire a délutáni mérkőzésekre került a sor arra már a serleg az MTK-hoi vándorolt. —• R imélhelőleg a tavasszal Isméi vissza-szerzlk tennlszezőink. A n5i piros és az egyik férfi páros az Idő rövidsége miatt nem kerü\'t befejezésre.
Nagy szenzációja volt a mérkőzésnek, midőn a kiiünő formában levő Récsei Rizsi 6:4 6:4 arányban legyőz\'e Markoviét nít az országos erőlisla hatodik helyezettjét. A féifiak közül kllünően szerepelt Gonda Miklós, ki mint az Itteni mérkőzésen, most Is szenzációs formát mu\'atolt. Szépen szerepelt még R\'ctel Manci és Lichtensieln II. a vegyespUosban. A részletes eredményei egyébként a következők:

KOzQümgie
TŐZSDE
A mai értéktőzsdén egyenetlen voll kezdetben az irányzat, majd mivel később sem kapóit külföldről ösz-tönzéit a lő:sdeidó egész tartalma alatt a helyi spekuláció Irányította a forgalmat. Léuyeges változás nem volt. Az árkülönbségek nem haladták meg az egy százalékot. A forgalom mindvégig egyenetlen volt. A fixkamatozásu papírok piaca csen des. Valu\'a és deviza pi-.con nem volt lényeges változás. Némi nyereségre telt szert a Peseta és Madrid.
Férfi egyes: QrDnfild Llchlensleln I. 6:2, 6:4 Faragó-Fischer 6:2, 6:1. H yffmanit-G )nda 4:6, 4:6, Heim-Réctel 6 : 3, 6 : 0.
Női egyes: Récsei Rózsi-Marko-vlcsiné 6:4, 6:4, Ricset Manci Tu-sák Éva 3:6 6:2, 3:6.
Férfi páros : Faragó, Hermann-Llchtensiein L, Fischer 8:6, 9:7, Gründfeld, Fabrlczky- Llchlensleln II, Gonda befíjezellen.
Vegyes páros: Llchlensleln II, Récsei Manci Faragó, Tusák Eva 3:6, 6:3, 6:1, Gonda, Récsei Rózsi Grünfeld, Markovlcslné 6 : 4 4 : 6, 3 : 6.
NŐI páros: Récsei Nővérek-Mar-kovicsiné, Kelemen Magda befejezetlen.
(Nagykanizsai Haladás—Lete nyel TE ) Vasárnap délulán V26 órakor a Nagykaniisil Haladás és a Letenyei Torna Egylel között barátságos mérkőzés volt. A mérkőzést Lellner György ifjúsági biró vezette. Az első félidő eredménye, amely alatt mindkét ciapat egyenrangú ellenfélnek muta\'kozott. 0:0. A második félidő már változatosabb játékot mutatott. Mindjárt a Játék elején a Haladás ragadta magihoz a vezetést, amelynek eredmfn/e a 3: I gólarány a kanizsaiak javán*.
(Az ltj. Levente Labdarugó Szövetség) ma es\'e fél 9 kor lanja vezetőségi üléséi sz Iparostanonciskolában.
Zürichi zárlat
Mito 20 30J/«, Umdoa 25-2 P/s, 919 50, Brlaaai 72 25, MUaco T717\'/|, Madrid 87 25. Amatwdaa 106 56, Darita 11387Vi, Wlw 73-281/1, Sofla 3 75, Pián ID-S9>/i, Varaó 5»20 Badapaat SO\'SS, Balfiád 9-128, Bakai *at 316.
Sertés vásár
PalhatUt 2155, mItMI tMatkaat rítta*-ouradt 195 darab. Kaönadl 1-74-1-78, saadatt 1 68-1 72 axadett Utép 182-l"6Ö. könnyű 140-1&2, aiaó.*ata SM> 161—1-66, ■áaodraadl 1-48-1-56. wd stldA 1-54-164 aaaiowM unbu 1SÍ-186 aali 2 00-2 04, tefauxotTbma 2•»-244 sxalouiás lálaarláa 196-1" 10, Aj tráayut élénk.
Felelős kiadó: Zalai Károly. Intanotoa talafon: Nagykanizsa 78. sz.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon Jóbaráfalnknak és ismerőseinknek, kik felejthetetlen drága Jó édesanyánk
8zv. Valeistényi Lajosné
temetésén jóleső részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni szívesek voltak, ezúton mondunk hálás köszönetet.
Csutak Elek és neje.
Terménytőzsde
Buza 20 fillérrel, rozs 20 fillérrel esett. Az Irányzat tartott, a forgalom élénk.
Bais «•«»» 7/ kg-os 2Í-60-27-75, 71 ««-o« 27 85 28 00, » 2UÚ
28 25, 80 m-<M 28 30 28 40. duninlull 77 <«-<* 2\' 35 27 50. 78 kg-os 27 60 27 /5, 79 kg-i>» 27 85 28 00 80 kg-os 28(.\'5-28 30 ro»» 21 80- 24 90. takarni, árpa 26 75 27 2S. lörárpa 28 00-30 00 ub 26 00 26 25 •engert 31 50 31 75, Buaakorpa 20 /5 -21 00.
á ksÍRpeitl TSítéo éettaa-Jeg; :se
VALUÍ/U
I. 27 95-28 10 ts h. 79 7D-8O-C0 k. 16-96-17 04 Dáak. 152 85-153 45 Dinár 10 02-10 08 Dotláj 570 30-572 o0 Pisadí tr 22 00 22 80
Holl. \',29 81-230 8} t tnaytl 64 15-64 45 Lal S 46-3 51
Lava — —
Líra 29 95-30-20 Mái ka 13(3 50-187 00 Nosvéa 153 00-153 60 SchlU. 80 85-8120 Peaata 94 00-84\'60 Svájdl.110 35 1.0 75 ívédk. 153 20-153 80
UU VIZÁK Amat 329-85-230 55 üalgrád 10-06-10 49 Barna U6-56-IÍ6 96 Britaaacl 7J 65-79 90 Bnkarast 347-3 51 Kopaoh.152 92 153 32 \\x>odon 27-80-27 8Í (Madrid 96 00-S6 50 Milano 29 95-30 05 Navrork 572\'5 -4 35 Oaalo 162 90-153 30 Párti 33*38-22 46 Piája 16-97-17 02 Sao?U 412 4 15 Stuckb 163 42-113 72 Varsó 84-20-64 40 Vlas 80-80 81-05 ZOricfc 110-20 1.0 50
Csápjaidon gyilkos méreg: DBgvészreád,undok ffóregl
A kórokozó szúnyogok sokkal fenyegetőbb veszélyt jelentenek az emberi életre, mint a tigris. A szúnyogok tenyészhelyeikröl — párolgó mocsarakból és pöcegöilrítkből - malária és más gyilkos lázak csiráit hordják szét. A szúnyogok tönkreteszik éjjeli nyugalmunkat és megmérgezik testünket. Pusztítsuk el őket, mielőtt áldozatul esünk nekik. Fiit a ml védőpajzsunk, ne takarékoskodjunk vele.
Flitelés percek alatt megtisztítja otthonunkat a kórokozó legyek, szúnyogok, darazsak, poloskák, svábbogarak, hangyák, bolhák és tetvek tömegétől. A Fiit kifürkészi azokat a legelterjedtebb zugokat, ahol a rovarok búvóhelyeiken tenyésznek és ott elpusztítja petéiket. Flitelés megöli a molyo-
kat és lárváikat, amelyek lyukat rágnak a szövetekbe. Fiit megóvja a ruhanemüekel. Használata könnyű. Nem hagy foltot. Vílághirtl tudósok tökéletesítették a Fiit rovarirtót. Biztos pusztulást hoz a rovarokra, de teljesen ártalmatlan emberre és háziállatra. — Mindenütt kapható.
Ehsueztulnak legyek, szúnyogok, haagyák, poloskák, avábbogarak, molyok, bolhák stb.
Óvakodjunk » «t*nialokt6i1 - Culr «r«dett, plombált Plll-kaaaát loiadjmik •> I
j^j Magyarországi vezérképviselet:
PANACEA Qyóayueknreoyészéti ft.-T.
Budapest, VI. FIbV*I»-«*«" ~ Tsléka i L. 90S-48\'.
ZALAI KÖZLÖNY
1928 auruntm 9
iPBÓHIBDETÉSEK
Az ipróhlrdléeMk dija 10 nólg 50 fillér, mlndea további tió dija S flll. Vaaár- éa
10 szóig SO fillér, minden további szó dija 1 flll. Szerdán éa pénteken 10 szóig BŐ fillér, minden további ímó dija • flll. Cl mázd a minden vastagabb betűből álló 8*5 két uóaak számíttatik. Állást karaiknak 5Wo togedmény. * Mrdatéal rtlj altra (laalaarf*.
Teljesen betanított idősebb kan wlialét kerti Dr. Plihál Viktor. Ajánlatok Buslakra, u. p. Qelae dmzendők. 37?S
Hérám szobából és mellékhelyiségből álló lakáa november 1-ére kiadó Kölcsey-ulca 17. alatt. 3794
Oloaéfcb UH ■ taavaj Muszel és Friedenthal cégnél, mert eddig egy kilo-gramm P 7 20 volt, mosl pedig csak l» B-40 kilója.__________3838
ÉpOlatfliagaiáal, klttelésl legolcsóbban végez Stern Üveges, lelelon 196. 1416
Ilsatrház vendéglő udvarban egy Istálló és garázs kiadó. Bővebbel ugyanott.
3814
Bruncslcsléle házban Sugár ul 53 egy kétazobáa lakáa éa Üzlethelyiség teljes be-rendezéxsel, pince éa padlással egyllll kl-méé. Érdeklődni lehet Kohn Samu laka-toameatérnél, Nagykanlzaán. 3761
Használt vaagarandék, lalkotők, áll-ványkapcsok, kerítések minden mérelben kaphatók. Szegő Mór, Eatvös-tér 2. 3670
4 azobás lakéa mellékhelyiségekkel november, esetleg október elsejére kiadó KlrtUy-utca 36. Deutach 3767
Két SttBay, szürke éa csíkos nadrág, keveaet használt, középlermelre, jutányosán eladó — Zrínyi Mlkóa-utcs 15. földszint balri^ 3832
ClaátranrfB, fehérhasmenéstftl mentes törzsekből származó 4 hónapos lehér amerikai l.eghorn-kakasok darabonkinl 3-4 pengőért azonnsl kaphatók. Bohemusné, Pacsa. -3831
Klakanlxaén, Országút 19. számú, (övedelmező ház szabadkéztől eladó, lakás ellogUlható. 3835
Tallvér vlialét tanításra vállal. Időnkint kOlyök éa kész vizslát elad, vadászterületet rendez, fácánost beállít megálla-podáa szerint öt>6a Baláza. Klllmán, o. p. Oelse. (Válaszbélyeg nélkül nem lelelek.)
A legmodernebb szerkezetű
ÍRÓGÉP
az
AEG
legújabb modellje. A legtartósabb gép, számos ujttásssl Megtekinthető a képviseletnél
Flschel Fülöp Fiai
paplrflzletében
Nagykanizsán.
MEGHÍVÓ I
Magín- »agy ftsUU Qgyakbaal ulaaiaok alkalmával
BUDAPESTEM
• l«gk»ll«m»s«bb otthont nyújtja a I«gel6ay0»«bb (eltételek mellett a Keleti pályaudvar áfktzésl oldalival aseaben levö
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Badapeit, TUI., Barosi-tér 10.
■art
tOo.o angadményt kap
alal ii»D lap aidfiiatöja oldó uoba.árainkból,
ICXYo aagaSmányt kap
okad állar ml árai okból. (KttOoO hiil konyha.)
S pangSt magtakarll
autóUil kólIiá.aL a art gyalog át|Sbat agy jxre alall a pályaudvarról.
Nálunk otthon érzi magét I I I
EUóitndO Uaaolgáláa, aalgoruan caaládl jtUag.
Sa|ét érdaka
aiaa alóoyók tolytin. hory okvaUan nálunk aaáll-IO« Bl|. — Elóxalcl aloDamagrendcIál ajánlatot
Junker Antal, Nyusztay Antal és neje szül. Junker Anna, Rezső és neje szili Borsó Ilona, Károly ós neje szili. Varga Irina, őzv. Mflller Hugóné szül. Junker Paula, Nándor, Tábral István és neje szili. Junker Mária és Junker Hermln, Moszliamer Károly veje, Majer Antalné sztll. Komotár Ludmilla unokaliuga fajdalomtól megtört szivvel jelentik, hogy felejthetetlen jó édesanya, anyós, nagyanya, dédanya és rokon
özv. JUNKER ANTALNÉ
szöl. Grossl Paula
f. hó 7-én d. u. ®A5 órakor, a haldoklók szentségeivel mcgerősilve, rövid szenvedés után visszaadta nemes lelkét Teremtőjének.
Megboldogultunk az anyai önfeláldozó szeretetnek, páratlan jóságnak és fáradhatatlan gondosságnak volt mintaképe.
Boldogok voltunk, hogy a mienk volt, s bár elköltözöl! körünkből, örökké a miénk marad.
Anyai szeretetének, amelynek éli, az Ur Jézus legyen jutalma.
Földi maradványait folyó hó 9 ón d. u 5 órakor fogjuk a temető halottasházából ideiglenes nyugvólielyére kisírni.
Az engesztelő szentmise-áldozat f. hó 10-én d. e. 9 órakor lesz a szenlfercncretuli plébániatemplomban az Egek Urának bemulatva.
Alt
hamvaira I
BÉCSI VÁSÁR
1928. sispf. 2 8-ig.
(Rotundei szept. 9-ig)
KÜLÖNKIÁLLITÁSOK :
Nemzetközi kikötökiállitás. Gyarmatkiállitás. • Olasz külön kiállítás. „Műszaki újdonságuk és találmányok" Reklám kiállítás s Bécsi sz&rmedivat szalon. Élelmiszerek ás élvezeticikkek kiállítása. Mező- és erdőgazdasági mintakiéllités.
Első Osztrák Állatvásár
(1928. s^ep ember 4—6-ip)
Tenyészállat kiállítás. Ló kiállítás. Haszonállat kiállítás.
Uilevélvlzum nsm kell! Vásárig zolvánnyal és u\'levé\'lel s\'nbad halárát lépés Ausztriábs. Csehszlovák aiu\'azóvizum nem kell! J lentékeny menet dij kedvezmények a magyar csehs<!ovJk és osztrék vituiakoi), a Dunán,
valamint a légifnrg^lomban. Minden felvilágosítást, valamint vásátigazolványl (A Pengő 4 ) ed a 3svj Wiener Messe A. G. Wien VII.,
va\'amint az őszi lipcsei árumintavásár tartama ala\'t Lipcsében az „Otster-rfichiscbts Messhau " tudakozóhelye és a tiszteletbeli képviseletek
MAKULATUR
papír
kapható a kiadóhivatalban
§m- MÉZET, H
égytollat. állati böröket,
vőrós- éa sárguréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és lon-gyot a legmagasabb átban vásárol
8TB ÉM B. FIAI RA8YKAMZ8A
Er \'.sébeI királyné iét 15. sz. alatt. _____mt

Adómentes
benzin ^ petróleum
mindennemű gép, henger, traktor és autóolajok a legelőnyösebben
kaphatók:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22. Benzin- és olajraktár Magyar-utca 58.
Nyomatott a Délzalai
Vie s®Él éj Mii
gomba és rovarkártevők ellen II
Tutokil univernalls permelezőszer Nosprsen
Urániazöld Verdola Elosal Vinol
Sulfarol Thanol
Arzola Almols
stb.
Műtrágyák.
OazdRHágl , főzelék-, virág-magvak Kicsinyben és nagyban kaphatók:
0B8ZÁ0 JÓZSEF iKkirckrihéki
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett, oi Telelőn : 13a
Itaán üyuln nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
400/1928. vhl. szám.
Árveiréai hirdetmény.
Alulírott bírósági végreha|tó az IMI. évi LX l.-c. 102 J-a érteimébén etennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai klr. járásbíróságnak 1928. éviPk. 10164. számú végzése következtében Dr. Haldu Oyula Ugy. véd állal képviseli Lakatos Oyörgy és társai olt Arci lakónok javára 301 P Hl L és 2-19 P 80 flll. s |ár. erejéig 1928 évi június hó 9 én foganaloslloll kletégliésl végrehajlií utján le- és felulloglall és 1530 pengőre bccstllt következő Ingóságok, u. m.: szlk-leljes felszeretéssel, tej lelO-
vlzgyártógép özőgép, koc
áruk stb. nyiKános árvetésen eladatnak
Meiy árverésnek a nagykanizsai klr. |átás bíróság 192ft-lk évi Pk 10464 sz. végzése tolylán 301 P 19 I. és 249 P 80 I tőkekövetelés. ennrk 1928. évi áprllla hó 24 napjától járó 8»o kamatai, \',s°.\'o vállddl) és edd
Idlg
összesen 38 pengóben bíróilag már megír leplloll költségek erejéig Oalambok községben leendő megtartására 1928. évi augusztus hó 18-lk napjának délelőtti 9 órája határidőül klIUzetik ét ahhoz a venni szándékozók etennel oly nicujegyzébsel hivatnak meg. hogy az érintett Ingóslgok az 1881 évi I.X. t. c. 107. és 108. § al élteimében kéupénzllzelés mellett a legtöbbet ígérőnek szükségeseién bccsáion alul is el fognak ad lnl.
Amennyiben az elárvereiendó Ingóságokat másuk Is le- és fcluiioglallatták és azokra kielégítési jogot nyeltek volna, ezen árverés nz líWI évi LX. 1. c 102 § értelmében ezen jnváin Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1928. évi augusztus hó I. napján.
Haán Oyula s. k
3U3 klr. bit. végrehajtó
Itaán (iyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
Pk. 9173/1928. vhl. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bitósági végteha|ló az IHH1 tvl I.X. t.-c 102 § a értelmében ezennel kM\' lilrté teszt, hogy a nagykanizsai kit. |árál bíróságnak IW. évi Pk. 9173 számú végzése kövclketlében Dr. t\'áblán Zsigmond (Igyvéd által képviselt Nagykanizsa város köz. javara Iu39 P 39 lltl. s jár. erejéig 1928. évi március hó 31-én loganalosltolt kieléiiltósl végrehajtás utján le- és felöl-foglalt és 2010 P-re becsüli kflvetkezó Ingóságok, u m.: üzleti berendezés és ku lonbötó áruk nyilvános árverésen eladatnak.
Mely átverésnek a nagykanizsai klr. járás bíróság 1928-lk évi Pk. 9173. szitnu végzése folytán 1039 P 39 Ilii. tókekövetelés. ennek 1928. évi február hó I. napjltöl járó 120/u kamatai, Wo vállódlj és eddig oss/.csen 53 P 40 fillérben bíróilag mir nifgállapltoll köllségek erejéig, Nagykanizsán, Etzsébcl-lér 4. sz. a. leendó megtarlá Sára 1928. augusztus 22. napiinak d.u. 2 órája határidóul kltUzetlk és ahhoz « venni szándéüozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881. évi I.X. t.-c. 107. és 108 § al értelmében készpénzfizetés mellell, a legtöbbet Igétónek, szükség esetén becsáron alul Is el lógnak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságo kat mások Is le- és felUlloglaltatták és azokra klelégllésl Jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881 évi LX. l.-c. 102. §. értelmében ezek javára Is elrendeltetik.
Kell ^Nagykanizsán, 1928. évi augusztus hó 4. napján.
Haán Oyula s. k.
•seu klr. bit. végrehattó
Nyomda is Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
m. érfüfUM* 180 ttán
■■fftwűMa, íny. augusztus 9, csütörtflk
Ara 14
fillér
POLITIKAI NAPILAP
Szerkesztóség és kiadóhivatal: Pó-ut 8. szám Keszthelyi llókkladóhlvatal Kossuth Lajos u. 32.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
I\'.lótlzelésl ára; egy hóra 2 pengá
fillér
Radics István meghalt
Zágráb, aug. 8. (Éjszakai rádiójelentés) Radics István ma este 8 óra 55 perckor meghalt.
.....................................i-r.v.v.v.v.y.i.
Németország —Magyarország vizipóló 5i2 (2 i 2) (0 i 2)
A biró beismerte tévedését, hogy amiatt vesztettük el a világbajnokságot,
de
az olimpiai bíróság óvásunkat az éjjel elvetette
Kardcsapatunk diadalmasan bejutott a döntőbe
Amszterdam, aug. 8. (éjszakai rddiójelentis) A (Zalat Közlöny külön tudósítása)
A magyar csapat súlyos vereséget szenvedett a vízipóló világbajnokság döntő|ében a német csapattól. Ennek Itgföképen ax az oka, bogy a vezetőségünk nem cserélte fel egyes játékosainkat, akik az elótte való napok meccsein igen rokat fáradtak. A németek ezt megtették.
Blttz belga biró aiplelére a következőképen állottak fel: Magyarország : Banha — Ivády, Homonniy II. — Keserű II. — Hslassy, Vértessy, Keserű 1.
Nímetország: Rademacher — Cordes, Ounst — Benecke — Amaun, Baebre, Rademacher E.
A biró sípjele ulán Vértessy fogja a labdát, aki Hilassyt szökteti, de Ounst faultolja öt és szabaddobást nyerünk, amit Vértessy a kapusba dob. Most Homonnay II. Ktserű l et lndli|s útnak, de a kapu elé jutva, öt jó helyzetben Cordes nyomja el. A biró ezt nem torolj» meg. Ho monnay bombát ereszt meg, de si ! kertelenOI, mert Rademacher nem enged gólt. Keserű I. szabaddobása sem siker. Annál veszélyesebb Ride-macber II. csavart lövése, melyre B.rlha ugrik rá az utolsó pillanatban. Keserű I. — és Vértessynek van most gyönyörű akciója, de Ride-macber önfeláldozóan meni. A németek hatalmas erővel lendülnek tá-madásbi és sikerűi is Baerbrenuek nagy kavarodást támasztani a magyar kapu elölt. Remek gólhelyzetük is akad a németeknek, azonban Ivádyl faultolják, ami feloldja a ve-szélyt. Ugyancsak faulttal boldogul Ounst Vértessy ellen is, amiért 4 méterest kapunk, ami Vértessy kezéből a németek hálójába /ut. 0:1.
Elkeseredetten támadnak ezenlul a németek. Határozott pech üldözi a magyar csapa\'ot. Már vagy öt biztos Hóinak látszó labda mellé, fölé ment. Rademacher zseniálisan véd.
Most V irtessy—Hilassy összjátékából gólhelyzet adódik, de utóbbit nyom|ák, mire szabaddobáshoz |u-tunk, amit Keserű II. mellé dob. Most egész sereg szabaddobásuuk bizonyítja, hogy a németek a testi
erőe fckleilk a fő-.ulyl.
Vérlessy Keserű 1.-nek adja a labdát, aki fiz méterről mesteri csavart lövéssel beállítja 0:2-re az eredményt. A németek elszánt támadása zár|a be az első félidői.
Újrakezdés u\'án Keserű II t elnyomják jó belyze ben. A biró javunkra iiél szabadd, bist, de Rademacher szépen ment. Most a németek erős offenzívát indlianak és si kerül ís kornerl elérnlOk. Fűnek dobását Baehre. elcsípve belfivl a németek első gólját 1:2.
U,ra mienk a labda kezdés után, de r némeiek nyomban átveszik az irányítási és feljönnek. Keserű II. Vérlitsy akció veszélyeztet a németek térfelén, de Vérlessy mellé lö |ó helyzetből. Német támadást jól szerelnek hátvédjeink. Vértessy ismét mellé lö A németek durváskodui kezdenek és sok fault eiik Ivády—Keserű II — Vérletsyjdkclóbv I u\'íbbi nagy pechhel ismét mellé enged meg csavarlövéal.
Most nagy kavarodást rendeznek a mlelnkek a németek kapujs elölt, de Rademacher kiúszik és koinerre ment. A magyar csapat a korner-dobisból sem tud eredményt elérni.
Halassy jut ezután biztos gólhelyzetbe, de R damscher ismít men1. Halassy mosl Vérlessyvel dolgor kl egy szebb akciót, d-i ulóbbii le nyomják, mire szabaddobáshoz ju-lunk. Eit Keserű I. dob|>, hogy az-lán ő is Virlessv sorsára jusson. Ivády-Homonnay II. akcióját a biró tévesen faultnak nézi és ellenünk ítél szabaddobás\', amiből Biehre megszerzi a németek második és egy ben kiegyenlítő gólját. 2:2.
A következői b:n a magyaroké a szó, de a németek sorra szerelnek mindent. Vérlessy Keserű II vei akciózik és ebből subaddobás születik javunkra. A németek most erősen fenyegetik Birtha kapuját, de biró máris a félidő végét jelzi. 2:2
Már a meccs végén nagyon kim-köiött, bogy a magyar csapat az előtte való két napon két nagy mécs eset vívott meg és erősen fáradt.
Újrakezdés ulán Halassy támadását könnyen szerelik a németek. >z ellenünk iléli szabaddobást Halassy fogja.
At ötödik percben nagy pechhel
Rademacher mellébe vág|a a labdát, aki biztosan fog|».
Egy perc szünet után a némeiek nagyobb fölénybe jutnak. Ivády most Anánnal keveredik harcba, di az megszökik és belövi a németek har-
madik gólját. 3:2, mely a mérkőzés leglelentösebb gólja volt.
Ezután a magyar csapit a fáradtság miatt idegesebben és rendszertelenebből látszik, de Igy Is sok támadást vezet. Korner révén érik el a németek negyedik góljukat. 4:2.
Ulrakezdés ulán a magyar csapat iskols|átékkal közelili meg a német kaput, de Rademacher boszorkányosan menü egyre másra a legnehezebb lövéseket. Most Biehre ravaszul megszökik és belövi a németek ötödik gólját. 5:2.
Ulrakezdés után Halassyntl a labda, de elveszik tőle. Majd Rademacher II. a balszárnyát foglalkozta^ a labdával, mikor veszélyes német támadással véget ért a meghosszabbított félidő. 5:2.
Ekkorra a magyar csapat !el|esen ki volt állva. Látszott az előző napok erős meccseinak hatása.
A magyar csapat most a németek által megvert csapatokkal küzd a második helyért.
Megóvták a magyar—német vizipóló meccset
Amszterdam, aug. 8. (ÉjszakaI rádió jelentés) (A Zalai Közlöny külön tudósítása.) i A magyar vízipóló vezetősége
óvással él a német—magyar vízipóló mérkőzés eredményével szemben,
meri Blltz biró, mikor a mrcci 2: 0 ra állolt a mi javunkra, Vérfessynck egy szabályos, pontos in Rademacher hálójába ju\'olt gólját nem adta meg tévesen.
Hololt akkor megbomabhltásra nem kerOlt volna tor, mert 3:2 arányban biztos lett volna a magyar győzelem. A magyar játékosok és a vezetőség a jáiék végén azonnal reklamálták együttesen a meg nem adott gólt
a bírónál, aki azonnal beismerte tévedését
és Igy a vezetőség írásba foglalva beadta óvását az olimpiász zsűrijéhez, mely még s mai napon meghozza döntését.
Elvetették a magyar óvást
Amszterdam, aug. 8. (Éjszakai rádió jelentés) (A Zalai Közlöny külön tudósítása) Szerdán éjjel tárgyalták a beadott mayyar óvást a ma-
gyar-német vizipóló meccs miatt, elvetette
Amszterdam, aug. 8 (Éjszakai rádiójelentés) (A Zalai Közlöny külön tudósítása)
200 m. mellúszás döntő :
Olimpiai bajnok: Tsuiuta, japán 2:48.8 mp. 2 Ridemachcr, német 2:5(5 mp. 3 lidefenso, Filipini szig. 2:56.4 mp. 4. Sietas, néme». 5. Ht-ring, svéd. 6. Sp.-nlze, Ctn&da.
Kardcsapatverseny:
Magyarország - Németország 12:4.
Petschauer 4, Tersánszky 3, Rády 2, Gllkay 3 győzelemmel.
Magyarország Franciaország 12:4
Petschauer 4. Gombos 3, Ollkays 2, Rádys 3 győzelemmel. Petschaucr brilliiDS tormában van és nagy fölénnyel nyeite miuden versenyét.
Oliszország-H illacdia 12:4.
A dönlől holnap vívják meg. *
Amszterdam, augusztus K
(A Zalai Közlöny külön tudósítása) A kardvivócsapalversenybeu délelőtt
de az olimpiai bíróság az óvást
Magyarország legyőzte Amerikát 14:2,
a kora délutáni órákban
Angliát 13:3 arányban. A többi eredmények a következők : Németorsiág—Btlgiu-n 11:5, Len-gyelorszíg-USA 9:7.
Box nngyar veri
p intozással
Kocsis IMejova lengyelt.
400 méteres úszás I. csoport g>őzteseZorllla argeniina. II. csoport győztese Arne Borg svéd.
100 méteres hátúszás I. csc pwt Kofac USA, li. csoport Laufer USA. *
Viipólóban Hollandia győzött Belgium felett.
További kardvívás csoporlméríő-zés eredménye : Néme ország —Bíl-
gium 15:5, Lengyel-USA 9:7. *
Amszterdam, aug. 8 (Éjszakai rddtójelentés) (A Zalat Közlöny külön
JULAI KOtLOHf
tudósítása.) Magyarország női tornász-cupati a mai tornagyakorlatok sikeres bevégzése után első helyen áll Hollandia elölt. A gyakorlatok még több napig eltartanak.
Amszterdam, aug. a (Éjszakai rádiójelentés) (A Zalai Közlöny killön tudósítása.) A nemzetközi kerékpáros szövetség klmoodotts, bogy az olim piai országúti kerékpárversenyek eredményeit csak a budapesti világba) nokság alkalmával megtartandó kongresszuson fogja végérvényesen hl telesiteni. Eddig hitelesített eredmények: I. Hansen (dán) 4 óra 47 p 18 mp, 2., Sauther (angol) 4 óra 55 perc 06 másodperc, (A további belyeaéaekel a számos óvás miatt függőben hagyták.) 3., Carlson (véd) 5 óra, 00 p, 12 mp, 4. Dvendt (olasz) 5 óra, 02 & 05 mp, 5 Lauter-wasser (angol) 5 óra, 02 p, 57 mp.
Az olimpiai országúti csapat-baj-nokság helyezéseit a következőkben állapították meg: 1. Dinla 15 ó, 09 p, 14 mp, 2. Anglia 15 ó, 14 p, 49 mp, 3. Svédország 15 ó, 17 p, 49 niR 4. Olaszország, 5. BHgium.
Amszterdam, auguaztua 8. (Éjszakot rádiójelentés) (A Zalai köz löny külön tudósítása) A bolland olimpiai bizottság elbatározta, hogy a stadionban díszes aranyozott kőtáblát állit fel és abba bevéseli sz idei olimpiai számok első 3 helyezettjeinek nevét

Vlzlpóló-eredmények
Franciaország—Anglia 7: I (4 : 1). A harmadik helyért USA, Argentína és Franciaország játszik. A magyar
vizipóló-csapat szombaton Indul haza.
*
Lovasmérkőzések
A negyedik lett a magyar Ada
157 18 ponttal.

Kardvívás
Olaszország-Hollandia 12:4, Lengyelorazág—Belgium 9:7, Franciaország—Törökország 15:1, O aaz-ország—Törökország 10:6, Hollandia—Törökország 14:2, Belgium-Chile 10:6, Németország-Chile 11:5.
A török kardvlvók Magyarország ellen nem álltak kl.
A döntőbe kerültek: Magyarország, Olaszország, Franciaország és Lengyelország.
Pacsa nagyközség lett, csatornáz, villanyvilágítást óhajt, Járásbíróságot kér
Az árva paosai választókerület
Pacsa, augusztus 8
(Saját tudósítónktól) Pacsa község a belügyminiszteri rendelet érielmében
a mult héten nagyközség lett. Régi vágya teljesült s most nagyközségi voltál azzal akar|a dokumentálni, hogy rálépett a fejlCdís ama útjára, amely kitarló, erős akaratú munka után oda vezet, ahol mint Zalavármegye geográfiái központján fekvő községnek és járási székhelynek állnia ke1!.
Csatornázás Főbb u cáit s időrendben a többit is csatornázni akarja. Ugyanis nagyforgalmu kitűnő utvonalai, amelyek Zalaegerszeg, Keszthely és Nagykanizsa felöl futnak ide, a község belterületén tátongó mélységű árkokkal vannak azegélyezve, amelyek veszélyeztetik a nagyarányú közlekedés biztonságát. Tisztaaági, egészségi szempontból a legnagyobb mértékben kifogásolhatók, hatalmas arányú zsibvásáial alkalmából a kirakodást olyannyira korlátozzák, hogy vásár nipjain szinte lehetetlen a közlekedés. Mindezek a súlyos körülmények arra a komoly elhatározáara bírták a község agilis vezetőségét hogy e tarthatatlan állapotokat megszüntesse. Vasárnap délelőtt összehívták Pacsa nagyközség iparosait, kereskedőit, Intelligenciáját, akik előtt feltárták a szomorú helyzetei. Ezen értekezlet eredménye az lett, hogy egyhangú lelkesedéssel, adókivetés mellőzésével közel
száz millió koronát Jegyeztek le, mint önkéntes adományt a csatornázás céljaira,
a polgárság pedig igás fogatalt bocsátja a szükséges fuvarozási, főldezésl munkálatok teljesítésére Ily lelket férfiak méltán kivívták az
elismerés\', mert e msgyaros gesztussal, nemes elhüározással a csator názás azonnali megkezdését s ezzel a fejlődés első nagy lépését — lehelövé telték.
Villanyvilágítás Zslavármegyének elektrizáláia talán sehol aem kellelt nagyobb örömet, mint Pácsán. Pácsa község már régtől foglalkozik a világítás kérdésének megoldásával, azonban egymagában gyengének bizonyult a megoldásra. Most, midőn az Ikervár-Sümeg— Zilaegerszeg közti vonal It-épitése Immár a kivitel stádiumába lépeti, ezzel aktuális lett e vonal meghosszabbítást Zalaegerszeg—Bik —Pacsa—Ztlaapáli—Keszthelyig, — több mint 15 község érdekel!ség|el. P.csától elágazás létesíthető Nagykanizsáig 10 község bekapcsolásával. E vonalak kiépítésével közép Ztla villamosítása megoldást nyer. — A közbeeső községek Is ötömmel várják, bogy a modern technika e nagy vívmányának áldásaiban mtetőbb részesülhessenek. Felhívjak n Intézőbizottság figyelmét e környékre.
Járásbíróság, adóhivatal Fajdalom, Pacsán egyik sincs. Szégyenkezve valljuk be, de ettől elestünk I Sietek azonban leszögezni, hogy nem a község hibájából. A Zalavármegye kellős közepén fekvő, jobb sorsra predesztinált Pacsának, járás székhelynek, kitűnő útjaival mladen-bonuan könnyen megközelíthető nagy közaégnek sem adóhivatala, sem járásbírósága nincs. Zalavármegyében egyetlen járási székhely, ahol nincs I Pedig Pacsa szívesen adna helyet, azonban ez ügyben 1906-tól folytatott kérés, depulációzás eredménytelen, mintha a boszorkányod ültek volna rá I Immár e község a halszori napi posta-autóbusz közlekedéssel bele-
<MB aügasztus 0.
kapcsolódolt as országos forgalomba, egészséges, bötermö, gyümölcs-szőllő termő vidéken fekszik. Tisztviselőinek megélhetése az olcsóságánál fogva a legkedvezőbb. A Pacsai já ráanak 35 községe, 45 000 lakosul arra van kárhoztatva, hogy adóhivatali, bírósági ügyekben három felé keresse igazságát, végül közlgazga-tási ügyben negyedik helyre, Picsára kell Jönnie. Nem abszurd állapot ez? Miért nem végezhetné el a pacsai járásbeli honpolgár minden ügyét Pacsán ?
Árva a kerület
A lefolyt képviselőválasztások alkalmával Drőzdy Oyőzöt kibuktatta a választó közönig a ker. gazd. páni képviselőt választott. A választás óta majdnem két teljes év telik el, de a választó kerület még nem látta képviselőiét. Eiárt a pacsai vá-lasztókerület s vele Pacsa nagyközség is árva lett...
A pacsai választó kerület megunta Immár ezt az árvaságot. A kerület minden rendű, rangú választópolgára lelkéből a jogos elégedetlenség tör elő. Igy nem maradhat, a pacsai választó kerület nem akar nevetség tárgya lenni az országban. Az elégedetlenség folytán a mozgalom napról-napra nagyobb tért hódit s már a gondolat (estet Olt, nagy demonstrációs gyűlés összehívásával bizalmatlanságot nyilvánít a kerület,
mert igy nem maradhat... ♦
Leszögezzük: Pacsa nagyközség nemes lelkű vezetői a haladás gyorsvonata mellett állanak, hisszük, bogy ezen erős akarat legyőzi az akadályokat s ha felülről ls megértésre talál, a fejlődés, a haladás, az élni akaráa iránti erős vágy, akkor nemsokára Pacsa lesz vármegyénknek egyik legszebb nagyközsége — mezővárosa. .-dl
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéházában VIII., Baross-tér 10.
Az ntolsó vftrftsslpkás
(3) Irta : N. Szabó Oyula
ők csináltattak is később a magukéra, mind a hárman tiaztes asz-azonykorban haltak meg, de Oyöngy-virágra, a legszebb, legplroiabb ajkura csak a halottas ágyon adták rá a menyasszonyi ruhát.
Fábián Laci megkérte a szerelmes
molnárleány kezét.
*
Másnap lovaslulár jelent meg a faluban: veszélyben a haza, a szabadság. És a nemesi malomban mig tegnap szidták Kossuth Lajost, mert eltörölte a nemességet és mikor a futár megérkezett, éljenezték és csak-bamar felharsant a nóta:
Kossuth Lajos, azt izente... *
Fábián Laci az ehők között ment el. Félév múlva vöröstipkás lett A szabadságharc után besorozták az osztrák ármádiába. Hét évig volt távol. Végre bazaeresztették. Először is a malmot kereste a szerelmes obsitos. Amikor a malom ajtaját kinyitotta, három vörösképü cseh zsandár röhögött az udvaron. Egyik épen meg akarta csípni Qyöngyvirág arcát, aki hűségesen várt és sokat
Imádkozott. Gyöngyvirág egy kezébe eső bottal nagyot ütött a cseh mi hasznára, amire az dühösen ugrott hozzá: most már erőszakkal akarl csókot lopni. Fábián bácsit elöntötte a birteen harag, mint a dühös oroszlán vetette rá magát a csebre, átszorította a nyakát éa csak akkor eresztette el, amikor az eszméletlenül rogyott a földre. A másik két cseh megragadta Fábián bácsit, de azok is a földön fetrengtek nemsokára. Rájuk akart ugrani és bizony csizmáival kitaposta volna belőlük a hitvány lelket, de Oyöngyvlrág elölte termett:
— Laci, Lacim, az Istenért...
Fábián bácsi megtorpant, igy szabadult meg a hármas gyilkosságtól.
Hónapokig bujdosott Fábián bácsi a Marcal mocsaraiban, mire elfogta két fegyveres cseb. Csak ugy, mert betegen feküdt a kamondl csikós kunyhójában. Sümegre hajtották. A sümegi határban villámgyorsan hátrafordult, megragadta a cseheket és addig rázta szegényeke*, amíg puskáik a földre hullottak.
Sok szegénylegény rejtőzött skkor a Bakonyban, a Zala és Marcal nádasaiban, meg a juhász tanyákon. Azokat kereste fal Fábián bácsi.
Azoknak adta a puskákat is.
A cseh zsandárok állandóan nyomozták. Mindig figyelték a malmot. Sokazor faggatták Gyöngyvirágot, de hiába. Végre egyik ravaaz cseh valami mérges szert csempészett a molnár család ivóvizébe. A becsületes ütalád nagy beteg lelt. Híre futamodott a vidéken. Jól számítottak a csehek, mert Fábián bácsi előbújt. El is fogták. Erősen megvasalták most. Három cseh kísérte Sümeg felé. Sümeg alatt eszébe jutott valami Fábián bácslnsk és szánt szándékksl eleseti. Két cseh hozzáhajoll, a harmadik puskatussal akarta felkelteni. Az erős és elkeseredett Fábián bácsi bilincaes kezeivel megragadta a puskatust, a cseh földrezuhanl, a másik csehet gyorsan megfogta a nyakánál s az is a földre esett. Ekkor párducként felugrott és oly erővel rohant az ügyetlen harmadikra, bogy az is beleütötte fejét az anyafőldbe.
Fábián bácsi magához vetle a puskákat. Az útszélen kormoskodolt egy kovácsműhely. Fábián bácsi rámordult az ott álmélkodó inaara:
— Vágd le ezt a láncot a kezemről.
és megtörtént az a csuda, hogy Fábián bácsi maga hajtott be hiro.n csehet Sümegre.
— Ilyen a Damjsn cs katonája — kiabálta az egész uton majdnem eszeveszetten.
Mikor a cseh zsandárok kvártély-házához értek, Fábián bácsi mégis észretért és el akart szaladni. A kvártélyházból azonban kiszaladt valami három zsandár és utána lőttek. Egy golyó a lábába frródott és Igtr lett ismét fogoly. Négyszer verték véresre, félholtra Fábián bácsit Sümegen.
A Bich-koiszak akkor már veszített mérgéből, lő; skkor már hire Járt, hogy Bsch Sándor báró lemondani készül. Igy valahogy Fábián bácsi elkerülte az akasztófát. Életfogytiglani várfogságra Ítélték.
Tizenöt év multán megkegyelmeztek neki. Első utja Ismét a nemesi malomhoz vezetett.
Ües voll a malom. Egyik öreg m >lnárlegény a Kossuth nótát dudorászta halkan, de mikor Fábián bácsit meglátta, ugy elhallgatott, mintha a kis madár héját lát az égen lebegni. Az öreg molnár még élt, elibe tipegett. De nem ismerte meg Fábián bácsit. Felesége már el-köitözött, három lányát szárnyra eresztette, de a negyedik, Fábián bácsi Oyöngyvirágjs, meghalt.
(Vége köv.)
1088 augusztus 9
ZALAI ROZLONT
A kanizsai országos vásáron ismét felbukkantak a hamis pengők terjesztői
Eg" pincérnek fizettek az Ismeretlen tettesek hamis pénzzel -Vásári árusok hozzák forgalomba a hamis pénzt
Nagykanizsa. augusztus 8 mreltlent a rendőrség bünűgyl osz-
Egyik mull heti számában résile lesen megírta a Zalai Közlöny, hogy g Nagykanizsán la működött pénz-hamisítók Illetve hainls pénz forga-lomba hozóknak nyomában van a rendőriig, mely a budapeatl főkapitánysággal és a szombathelyi rendőr-léggel kutatja a tettesek kilétét. Ez i bir ebben a formában kissé korainak bizonyult, amennyiben a hamis pengősök forga\'omba hozói Ismét munkába léplek és a keddi országos vásáron ismét felbukkantak.
Loós Józs\'f, a Magyar Király ven déglö szoba pincére tegnap délelőtt
megjelent
tályán és fj jelentést tett ismeretlen tetles ellen hamis pénz forgalomba hozatala miatt. Loós a keddi országos vásár után leszámolt gazdájának és akkor lália, hogy ezüst pénzkészlete kőzött van rgy hamis pengős, amit a feljelentéshez mellékelt is.
Arra vonatkozólag, hogy ki flie-tett neki a hamis pénzzel, a szoba-pincér nem tudott felvilágosítást adni.
A nyomozás azonnal megindult, mert ez az eset után is kétségtelen, hogy a hamis pénz forgalomba hozóit, esetleg készítőit it a vásári árusok között kell keresni.
Présházat elhamvasztott, templomban pusztított a villám
Nafykanlzaa, auguiztus 8
A minapi vihar megyeszerte igen tulyos károkat, a vihar közben lecsapó villámok pedig sok tüzet okoztak.
Most Rigyáczról Jelenti tudósítónk, hogy az ott átvonuló vihar közben este 9 órakor belecsapott a villám az Imre nevtt azőllöhegyen Mllnárlcs Ignác löldmiv(8 zsuppfödelea prés hlzába, melynek tetőzetét pillanatok alatt lángba borította.
A falubeli tűzoltóság hamarosan kivonult a tűz színhelyére, de ekkor már iz egész alkotmány lángtenger-ben úszott. Bár a bővizű kut közel volt, a tűzzel nem ludiak megbirkózni és Mllnárlcs présháza értékes gazdasági szerszámokkal együtt elpusztult.
Két órán át tombolt a vészes elem, mely után siralmas kép tárult a csapást szenvedett gazda szeme elé Vagyonkájának tekintélyes rész a tűz martaléka lett. összesen 1710 pengó a tűz által okozott kár, ami azonban biztosítás ut|án megté.ül.
A csendőrség a lefolytatott nyomozás aorán kétségtelenül megállapította, hogy villámgyujtásból származott a tüz, melyről Jelentés ment a kanizsai járás fJazolgabiróaágának.
A Jégkár
Felsórajk, augusztus 8 Tudósítónk Jelenti: A jég killzben Is átvonult vasárnap délután a felsőrajki haláron és a Qöcsejbfll jővén, Hahót, Pötréte községek határán át: Felső ra|k, AlsóraJk, ltog, dióskáli begyeken, Pogányvár, Jikabfa, Orosztony községek halárában a legszebb kilátásokat mutató nagyterjedelmll szólló hegyeket tönkretette, a mezőn pedig a tengerit, répát éa kerti veteménye-ket, zöldtakarmányokat lerongyolta és leverte, a gabona-kepéket azétszórta, részbrn klcsépeltr, az épületeket megrongálta, mindenütt óriási károkat okozott a kétségbeesett falusi lakosságnak. A nagykiterjedésű szől\'ök biztosítják ezen vidék életképességét, de a kilátásokat is megsemmisítette.
A viliim belecsapott a batykl templomba
H Ufón hajnaban a villám belecsapott a balykl róm. kath. templom tornyába s onnan az orgonán át a templomba. A templomban 2 ágra szakadt, egyik az aj\'őn rést törve távozott, másik a Mária oltár szob ralt, gyertyáit összetörte s azután egyik filkötő vason át távozott, de nem gyújtott. A tornyok ép:n ma-rad\'ak, az orgona tönkrement.
Állattá allasnlt részeg féri szesszel leöntötte gyermekeit és feleségét, hogy felgyn]tsa őket
osaládirtáai kísérlet Kaposvárott
Borzalmas
Kaposvár, augusitus 8
H >rzalmas családlrtáii kísérlet játszódott le legnap este a kaposvári úgynevezett Nádaidy telepen, ahol a város által épített házak vannak.
Starcsek litván 44 éves fűtő rablá-tus, megrögzött iuákos ember. Amit keresett, mind elitta. Családjának alig dobolt oda rgy két pengői, ugy, b°gy gyermekei és felesége valósággal nélkülözlek mellette. Tegnap este a vadállattá változott ember Iámét részegen tért haza és durván rátámadt feleségére. Majd pokoli tervet akart végrehajtani, hogy családját kiirtsa, őrjöngve felkpoit egy lite-
res denaturált szesszel teli üveget és két gyermekét és feleségét leöntötte vele. A halálra rémüli asszonynak annyi ideje sem maradt, hogy a belső szobában levő pólyásgyermekét felkapja. hanem a kél sikoltozó gyermekkel kezében robanl át a szomszédokhoz.
A dühöngő ember erre a belső szobába rohant és a megmarad i szesszel leöntötte a caeppség bölcsőlét, ma|d gyufa után hányta fel az egész házat.
Kőiben a szerencsétlen asszony az ablakon át látta, hogy milyen borzalmas cselekedetet akar elkövetni a
eltorsltja a legsiabb arcot Kellemetlen stájsug vimuUnl\'.ó. Mindkét siépsíg-hlbát alaposan el lehet tüntetni a pompás, tldíté Chtorodont-togkrém esetleg inár egyszeri bassnálatával. A fogak bedorisiléi utin gyonyOrú elefántcsont-srtnben ragyognak, m.<g m oldalgó részek is, kttlftnOsen lin a tisitiUshos a ktilOn \'■rre a colra kAsftett fogaiatos sórtéjú C.hlorodont-fogkefét ti assnMjuk. A fogak közé szorult rothadó ételmaradokok, amelyek a kellemetlen siájsutgol okoxjAk, eizel a fogkefével alaposan eltávolíthatók Tegyen kísérletet egy kis tubus fogkrémmel, melynek ára 80 fillér. ««gv nagy tubus ára 1\' 1—. Clilorodont-fogkeff (puba tinr kemény sórtéjé) 1" 150. Chlorodont-szájvlt üregenként 1\' 2 60. i\'««k kékiold szinú csomagolásban és „Chlorodont" leiiratul valódi. Mindenütt kapható
dühöngő férj, a szomszédok srglt-ségével rendörökért telefonált, akik ideiében étkeztek éa megfékezték a családlrtáat megkísérelt emberi. A rendőrségen őrizetbe vették és eljárás Intut ellene.
Két nap alatt Enröpáből Amerikába
Most készülnek Angliában a
világ legnagyobb léghajói
London, augusztui 1
Ezldöazerlnt bárom óriás léghajó van építés alatt és egyik-másik talán már a közeli heteitben el Is késiül. Mind a háromnak ugyanaz a célja: az Óceán átrepülése minil rövidebb Idő alat\'. A három levegő óriás há\'om nagy nemzet színeit fog|a viselni, amelyek nemes harcra keltek egymással a levegő uralmáért. Az .R 100" nevü légh<|ó építése a hcwdeni műhelyben btfe|ezés elölt áll; ez Anglia legnagyobb lék hajó lesz Az „L. C. 123" a ludwigsh ífenl csod \\ a német repülőtechnika büszkeségét hirdeti és egyidejűleg lázas sietséggel épül az Egyesült llamok óriás léghajója, amelyről már kevesebbet lehet tudni, mert ez háború esetén katonai célokat is szolgál.
Ctak annyi bizonyos, hogy enn:k a léghajónak nem keveiebb, mint ötmillió köbláb tét fogata lest. — Ugyanannyi lesz az angol levegő-óriás, mig a német lethtjó ezek mögött marad, 33/t millió köbláb ürlattalommal. Ezzel szemben a német léghajó 236 méter hosszú, az angol „R. 100" pedig caak 216 méter, ugyanilyen hosszú az amerikai la.
Az angolok ez alkalommal egyszerűen lekoplrozták a német Zeppelint, mert szakértőik raegállapiották, hogy az eddigi kormányoiható légin |ó túlságosan könnyű ik voltak és ellentállásuk is kisebb volt. Az „R. 100" valószínű gyorsasága aionban előreláthatólag túlszárnyalja a német Zeppelinét.
Angol léghajózási körökben arra siámi\'amk, hogy az uj óriás léghajó két nap alatt kényelmesen át lógja szelni az Ó:eánt, mlg I diába nvolc n-plg fjg repühl. Az „R. 100" zal óceánlpróbau\'jaulánállandó repülőjáratokat akarnak berendelni London és Kilkutta kö.öt. A német „L. Z 123" Berlinből Toklóba akar repülni és pedig négy nap alatt 20-22 utassal.
A német !é*ha|ó lése?, de egyszeiü, sz angoloké olyan akármelyik londoni Valóságos látványosság rajta a 22 méter hossiu és II méter széles tbídlö, a dohinyzó és a táncterem.
Az „R. 100" ötven utas befogadására alkalmas. Egyide|flleg megkezdték Angliában az ,B 100" testvér lujójánaí építését is. Ennek „R. 101" lesz a neve és sz lesz a rendeltetése, hogy London és Newyork kötött rendszeres poatajáratokat tartson fenn. Elkészültek ezen felül egy még ezeknél is nagyobb repűlőórlás tervel, 7,500.000 köbláb térfogattal. Ennek építését Is még a nyár folyamán megkezdik.
berendezése iz-ezzel szemben fényűző, mint klub helyisége.
BKP1 HÍREK
NAPIREND
Augusztus 9, osűtSrtSk
Római katolikus: Román vt. ProttaL Emód. Izraelita: Ab. hó 23. Nap kelr reggel 4 óia 47 perckor,
nyugszik délután 19 óra 23 perckor. •
Várost Nagymozgó éa Uránia. — .Aranyember*, Jókai örflkbeciU mllve. .Szentpéter esernyője", Mikszálh-regény.
IMJárés
A nagykanizsai as«<*oroioglal mag-ttgyelö |elentés«ki Szerdán a Mtnirtik-M ■ Reggel 7 órakor +15, délután J órakor +22 8. oata 9 órakor +16 8.
Ptlhfati: Egész nap tiszta égboltozat.
Stfllrdnn Reggel és délben Délnyugat, este Déli szél.
A Mvtsorotógtal Intézet lelentéM szerint lényeges változás nem várható.
— Plébános beiktatás. Zala-apáti uj plébánosát, Németh Ronauld volt soproni bencés tanárt most Iktatta b? Kroller Miksa apát plébánlá-jiba. A lényea ünnepségen résztvett a község és a környék egész intelligenciája. Németh Ronauld elődjét, Tomasks Ede plébánost bakonybeli alperjellé nevezték ki.
— Halálozások, özv. Muzlkdr Ferercné nagykanizsai lakos tegnapelőtt éjfélkor hosszas betegség u\'án 86 évea korában elhunyt. Ma délután fél 6 órakor temetik a róm. kath. tsmelö halottashálából. Az engesztelő szentmlseáldozat ma délelőtt 9 órakor fog a szenlferencrendi plébániatemplomban bemutattatnl. Muzlkár Ferenc kaposvári posta-távirdat igazgató és Muzlkdr Vince kanizsai nagy-Iparos édesanyjukat, Halvax Oyula ny. városi főpénztároa anyósát gyászolja az elhunytban. — özv. Junker Antalné szül. Grossl Paula kedden délután háromnegyed 5 órakor Nagykanizsán elhunyt. Temetése ma dél-u\'án 5 órakor lesz a temető halottatháziból. — Lasky Pál ny. vasúti üzemi segédtiszt augusztus hó 7-én Nagykanizsán elhunyt. Temetése ma délután fél 5 órakor lesz a róm kath. temető halottasházából.
— Harangszentelés. A lentii plébániához tartozó Máhomfa község most beszerzett uj harangját 12-én, vasárnap fogja felszentelni Ferenczt Oyula plébánoa fényes ünnepség keretében.
— Az autókörlet hírei. A zalamegyei autókörlet szakértője, Zlene-mann Rezső ipariskolai tanár nyári szabadságira utazott. Távolléte alatt autóvizsgálatokat, illetve sofförvizs-gálat helenként csütörtökön lehet tenni. A jelentkezők forduljanak dr. Mátyás Samu rendőrkapitányhoz autó ügyekben.
1ALAJ KOIlOHf
1828 augusztus 9.
Kivá\'ó minőségű
■ magyar kegyes tsnltórend
dörgicsei terméséből
jutányos áron
kapható:
Sipos Andor
csemege kex c s k«d étébe n.
— Verseny tárgy alá* fa szállt- i táara. A mgykanizsii klr. törvény- 1 szék és járásbíróság 1148 q tűzifa ssállilására vtrseny\'árgyslást hízd ; Aa irásbeM allatokat szeptember 10-én délelOtt 9 órakor bont|ák fel a törvényszéki Irodalgazgató hivatali helyiségében. B inal pénz 150 pengő. Szállítási feltéle\'ek Cserei János lör-véoysaéki irodalgazgatónál megtekinthetők. _
Napirenden a balatonparti fosztogatások
Nem muJik el nap, bogy a balatonparti közaégek csendőrségeibez ne érkezőének fdjelentések kabin, villa, nyaraló fosztogatások miatt, Így legutóbb Baiatonszemesen egy éjazaka nem kevesebb, mint nyolc villába törtek be it meretlen tettesek, akik alaposan megrakodva távoztak, boldogtalan emlékeket bagyva a budapesti nyaralóknak. A csendőrség nyomozás során megállapítást nyal, bogy szervezett banda követte el a betöréseket, érért s balitonparli csendőrségek e határozták, hogy együttesen nagyszabású razziával indulnak a tettesek kézrekeritésáre. (Feltéve, ha azok még a Bslatrn partján vannak.) — Dr. Krlzsdn Ferenc csurgói tb. főszolgabíró feljelentést lett s csendőrségen, hogy vi\'matetepi nyaralójába ismeretlen tettes betört s onnan több értékes tárgyat ellopott. A csendőrség megindította a nyemozást.
- Megnyílt a III. keszthelyi gyógyszertár. D.\\ Szmodlcs József a részére engedélyezett III. gyógyszertárt Keszthelyen a hivatalos vlzt-gálat megejiése után folyó hó 6 án megnyitotta. A megnyitási dr. Thassy Gábor vármegyei lisztifőorvos, dr. Mojzer OyOrgy keszthelyi járási tiszti otvos és dr. Huszár Pál főszolgabíróból álló bizottság eszközölte.
— A tüdőbeteggondozó szünete. A József klr. herceg Szanatórium Egyesület nagykanizsai tüdő-beteggondozA Intézete folyó hó 13-tól szeptember 1-lg rendeléseit szünetelteti. Ez alatt az in ézet házát kívül
— Mosonyl Mimi, az O-szágos Liszt Ferenc Zenemfrétzeli Fői\'ko\'ál (ZrneakadémiM) végzet- oki. zenetanárnál, az 1928—29. tanévre a be iratkozá* Keszth-lvn megk zdődM. I atkozr I leh;l hétfőn és csütörtökön d. e 10-12 tg. — Sztp en.btrben nap^n».
— Autóbusz-járatok. P.n\'ekrn, 10 én reggel 4 30 k< r N g/ksnlisá-ról Somogyberreocére, viteldíj 2 60, relour 4 60 P. S:nmbiton, 11-én Kap.isméröre indul reggel 4 órakor. Viteldíj 4 20 és 7 50 P. Vrsárnap reggel 8 órakor Hévízre indul. K-vés srámu jelentkezés esetén ciak dél után 1 órakor fog Indu\'ni. Jegyek a Krátky tőzsdében kaphitók.
— Javul a tej a keszthelyi piacon. Tudósítónk felentl: A vegyvizsgáló állomás vezető|e \'ej\'lzsgl-lalot tartott a ktsz\'h:lyi piacon 200-nál több tejet vizsgált meg, dr esik 16 i?yrnjsat talál\', ami a krszt-IHyi tejpiac örvende\'es jivulásánas tanújele. _
Kath. Tanítók Hévízi Otthonának felavató ünnepélye
Hévíz, augusitul N (Saját tudósítónktól) I npoiáns és kedves családias ünnrpíly keretében avatták fel augusztus 7 én a Kath. T»nilók H»vi<i O.ihonU.
Az önludalos kath. lani\'ók n mes törekvésének és erős összetartó aka-ralának ismét megérett a gyümölcse. Inmár testet ötlött az ige, rre*ázü-letelt a kath. tanítók második nigy szociális intézménye. Az avató ünnepély ünnepélyes misével kezdődőit, melyet Rtmanóczy Eodre pápai kamarás mordolt. — Utána a nagyszámban összegyűlt lanilóság a tanítói otthonba vonult, ahol Rák Endre apVp\'ébános egy-házilig megáldotta a házai, Öveges Kálmán, a Kaih. Tanilók O/szlgos Egyesületének elnöke lendületes szavakkal ecsetelte a nap jelentőségét s az otthont álad\'a rendeltetésének. Kócsán Károly országgyűlési képviselő, a Tanító Szövetség főtitkára vázolta az ollhon alapításának törté neiél, szerete tei kérte a tanítóságot a további tevékenységre, a további tervbe veit szociális intézmények mego\'dására. Eiu\'án a vezérlő bizottság gyűlése következeti, ahol az őszi nagygyűlésen tárgyalandó kérdéseket készítette elő.
A mindvégig bensőséges ünnepélyt társasebéd követte, ahol több talpraesett felköszönte hangzott el.
— Egy keszthelyi soffőrt félévre eltiltottak a vezetéstől. —
Zrínyi Qyörgy 30 éves keszihe\'yl gépkocsivezető még a mult év októberében autójával elütött egy te|es kocsit, ugy, bogy a kocsis súlyos sérülést szenvedett. Az eset a Hévíz és Keszthely közötti országúton tör tént. Ezért és Bzonkivül, mert Z Inyi egy akkumulátort eltulajdonított,
beiül alapos tatarozásnak veHk alá.
= Otthon egy perc alatt a gyermek is készíthet a (Spuklett szabid.) Autó Syphon-nal szóda-vlzel, üdítő italt (1 liter 16 fillérbe kerül). Ara 21 P. 4 havi részletre Isi egyed-árusitó Szabó Antal sportüzlete. ■ négy hónapi fogházra ítélte, egyben
= Schwarcz Dezső harisnyál pedig llélelilegelliltoltaő! 6 hónapra a legjobbak. gépkocsivezetéstől. Az ítélet jogerős
j törvényszék lopásért és gondatlan Ságból okozott súlyos tesli sértésért
Gyoaor-, bél- és aayagoíerekets-geknél a termfsteus .Ferenc Józset" ke.-etűviz az emé«ztőize\'vek m\'.ikö díset hathatósan e\'.őmozdi ja s így lehetővé ti s/l, hogy az egés:séges tápláló anyagok « vérbe kerüljene». Orvosi szakvélemények hangsúly >z-
zák, hogy a Ferenc JóMef víz lüö nősen érelmeszesedésnél igen hasznos bélszabályozó szer. K»ph;tó gyógyszertárakban, dro^éiiákbau és füszerü/le\'ekben.
— A Stefánia Anya és Csecsemővédő Intézet julius havi munka kimutatása a következő: Oon-dozásba veitek a hí filyamán 31 terhes anyát, 46 csecsemőt, 2 kisdedei, 44 gyermekágvasl. Orvosi rendelésen meg|elent 16 leihes anya, 151 c<ec>emő, 63 kisded. Gondozásban levő csecsemők számi 430, gyermekeké 3 éves koru\'íig 799. E,ek közül a védőnők megláthattak a hó folyamán 50 terhes i nyá\', 44 gyermek<gyasl, 475 esetben csecsemői és 511 esetben gyermeke\'. Fővédfnő 63 ellenőrző látogatást végez:Védőnői Iroda 26 eselbin különféle ügyekben el|ár\', 1 anyít csecsemővel elhelyezett. A le|konyha a hó folyamán összesen 1348 tdtg te jel adott ki. Ezúton mond bálás köszöneiel az intézet csapi Sommer Igná: elhilálozása a\'kalmából az hr. Szeniegyletnek koszoru-póllás elmén adott 21 pengő 25 fillér sdo mán)áé;t, valamint dr. Kuhár Oltó 10 pengős adományáért. Az Intézet Vezetősége.
— Utazási hirek. A Dillvnut ezúton hívja fel a közönség figyelmét, bogy csoportos vagy egyesüldI utazásokat a budapesti Srent István napi ünnepségekre legkésőbb auguiz-lus 11 lg írásban, szóban vagy telefonon lelentsék be a nagykanizsai állomásfőnökségnek, a szándékolt utazási idő megjelölésével, hogy a vasútnak mód|ában legyen a közön ség kényelméről gondoskodni, esetleg kfllönvonst be«IIHásáró< ideiében gondoskodni. Az állomásfőnökség — A Duna—Száva—Adria Vasút állal Sient I ttván-hílre engedélye-zelt 50% oi menetdijkedvezmény a következőkép vehető Idénybe: sz odautazás folyó hó 14 én 0 órálól folyó hó 20 án 0 óráig tart, a visszautazás folyó hó 20-án 16 órától 31-én 24 óráig Szükséges felvilágosítások és menetjegyek a Nagykanizsai Takarékpánztár Menetjegylro-áájában folyó hó 12-.ŐI kezdve kspbalóV.
— A nevelőnő bDne. É dekes körözés érkezett ma a nsgykanizsil rendőrkapitányságra S:egedről. Az ottini társhatóság közli, hogy özv. fíleyer Józsefné szül. Welsz Erzsébet nevelőnő, aki Kauffmann J >z»tf szegedi fakere kedőnél volt alkalmazásban, éjnek id jín a zárt szekrényt feltörte, a kereskedő É/a nevü leányénak nevére kiállított takarékbetét könyvet eüop\'a, majd rzzal a bank ban fölvett 2200 penRŐt és megszökött. A szegedi rendőrség annsk a gyanújának adott kifejezést, hogy a nevelőnő egy féiftvel — aki a szereli jt — Budapesten és Nagykanl zsán át 0 asiország felé vette u\'|át. A hcljbtli rendőrség minden In\'éz-kedést megtett a tolvaj nevelőnő fel tartózlatására, ha cire jönne.
Oltlmi Mgjgj Elrimrt tanít
Megnyílik augusztus 19-én
a Ugmodi\'iiicbbfil ujotuun baicndcittt
palace pensio
VII , KAroly-körul 3. Teltlon Jdiatl 416.20.
Telelőn <t lidlóa liobákban. SajJtl I<l-tilcmrn4|||t Állandó hideg- él meleg vl/szolgáltatás
Diétás konyha
l)r Suliid Britalan ttoivoa vtltUat alatt.
inja Mérsékelt árak!
Sulii. Haliak. Ilruljt. Dakiayiá. Kiiktlrili.
— Egy fiatalasszony a kútba ugrott és 13 nap múlva találtak rá. Ezelőtt 13 nsppil eltűnt Kardos J nos porrogi fOldmivas fiatal felesége, akinek nyomára a legszorgosabb csendőri nyomozás után sem tudlak ráakadni. A rrj\'ély most ms-gá ól megoldódot\', amennyiben a pjrrogi szeszgyár mögött levő kútban egy női boltiestet fedeztek fel. A csendőrség és a hozzátartozók megállipitottak, bogy a holttest Kardos feleségével azonos. Hogy a fiatal asszonyt ml vitte rá az öngyilkosságra, nem lebet tudni.
A mai nap eseménye
Nagykanizsa, augusztus 8
Ri kán jut a magyar közönség filmhez, melyben a magyar érzés lobog fel az iró fantáziájában, melyből a magyar föld, domb, fü, fj, virág és patak éd:s illata árad. Kéá mtgyar köitőfeje Jelem : Jókai Mór és Mikszáth Kálmán örökbecsű remekmüveit mutatja be csütörtökön 7 és 9 órai előadásban eg»Időben a Városi Színház és az Uránia, módot sdva ezáltal, bogy a sajnos csak egy napra megszerzett filmet, Az aranyembert és a Szent Péter esernyőjét a közönség legszélesebb rétegei megtekinthessék. A film szerep\'ői s leg-k\'vá\'óbb magy«r erők: Lenkeffy Ica, Várkonyl, Huszár Pufi és Beregi. (-)
— Megvadult lovak az árokba boritoltak egy kocsit Kotnyek Jácoi somogyszenlmiklósi, újtelepi lakos feljelentést tett a csendőrségen, hogv amikor Somogyszentmik-lós és Bagolasánc között haladt a megrakott kocsijával, szembe|ött vele Mester Lijos kaposvári autótulajdonos autójával, amelytől a lovai megijedek, a kocáit felborították s 6 olyan szerenctéilenül esett le a kocsiról, hozy a jobb karját eltörte. A csendőrség megindította a nyomozást, hogy a szerencsétlenség miatt kit terhel a felelősség.
Na és minden este
a Políi
budapesti
lttS attfotUm 9.
*alai KOelöNY
KÖNYVEK, LAPOK
Tonc Bangay
E nagy regényének az ii lehetne a cime, hogy: Vér és Arany. Mert kél témája van, az embert élet két ha-lalmss motívuma ; a szerelem és az (lilét. Aki maga Is szerelett életében, meg log|a érteni ennek a regénynek sajátságos, bűbájos bangu\'atál. A fiatal Pondorovo hlrom nagy szerelme felidézi binnánk az Ifjúság szépségeit, másik hös sz öreg Pondorovo csak vagyonszerzéssel foglalkozik és Ogyesen kihasználja az emberek hiszákenységét. Gyártmánya, s Tone Bungay nevű kuruzsló -szer milliókat hoz, melyek aztán el-ussnak, mint ahogy elúszik az ifju-iág és az élet A Tone Bungay ha képe az életnek, örömeivel és báns-taival, sikereivel és kudarcaival egye tembea A regény a Pantheon 0,\'csó-Wells-akdójának legújabb kél kötele.
)( Az OJaág olimpiai száma megjeleni is iKinulalja. hogy ml Amszterdamban kintiünk. A Bölca Rabi ilyen bölca mtg nem volt él az össiea viccek remekelnek. Mutatványszámot Ingyen kuld a kiadóhivatal : Budapest, VI., Ó-utca 12.
)( A Nyugat uj száma megjeleni. Tartalma: Gellért Oszkár: Valami\' a végleien sugarakból (Vers) Balassa József: Az amerikai kultura (Tanulmány). Móricz Zsigmond: Homokbucka (Novella) Telekes Bila: Versek. Szergáj Szergéjev-Censzkl|: Szinváltozás (Regény, oroszból ford. Gellért Hugó). József Attila: Vers k. Balkányi Franciska: istlia imái és megfa uigallatása (Novella). Molnár József: Botrány a pokoltornác ka-ujában (Jelenet). Farkas László: ersek. Pap Károly: B. városában történi (Novella). Szolnoki István: Embertípusok harca a kuliura irányításáért (Tanulmány;, Ignotus: Szociálizmui és kapitalizmus (Cikk) Kosztolányi Dezsó, Tersánszky J. Jenó, üyergyal Albert, Kürti Pál, Szegi Pál és Ribinovszky Mírius kritikái.
SZEBKESZTtlOZERETEK
V. ö. Szttrinyi József báró elme: Budapest, Istenhegy, Mtlvész-u. 2. Kdllay Tibor cinte: Budapeal, I. Budafoki ut 9.
M. K. Panasiának legközelebb helyet adunk.
B. K. Sxeatlatvánnapl tráait akkor közölni lógjuk.
G
Városi Nagy mozgó és Uránia Mozgó
Csütörtökön, csak 1 nap 7 és 9 órakor
Aranyember
Jókai Mór örökbecsű mflve.
Szent Péter
rr •
esernyője
Mikszáth Kálmán regénye
SPORTELET
Az NTE 6:3 arányban elvesztette az MTK elleni serlegmérkőzés második fordulóját
Siombal délután Indult el Kanizsáról az NTE tennlszgárdiji, ho^y az MTK-val lejálszák a serlegmír-kőzés második fordulóját. Kellemes fogadtatás és elsőrendű ellátás melleit Játékosaink nagyszerű kondíció ban áll ak kl vasárnap a versenyre, azonban a pályák szokatlan stine és elhelyezése j)ly zsvarólag Intőit, hogy a délelőtt lejátszott mérkőzéseket elve ízleltük és mire a délutáni mérkőzésekre került a sor arra már a serleg az MTK-hoz vándorolt. — R :mélhelöleg a tavasszaI Isméi vissza-szerzlk tenniszezőlnk. A női piros és az egyik férfi páros az idő rövidsége miatt nem kerü l befejezésre.
Nagy szenzációja volt a mérkőzésnek, midőn a kliünő formában levő Récsel Rizsi 6:4 6:4 arányban Ir.\'győz\'e Markovlciníl az országos erőliata hatodik helyezetl|é!. A féifiak közül kitűnően szerepelt Qonda Miklós, ki mint az itteni mírkőzéseii, most is szenzációs formál mu\'alolt. Szépen szerepeli még R\'ciel Manci és Llchtenstein II a vegyespirosban. A részleles eredményez egyébként a következők:
Közeimbe
TÓZ8D1
A mai értéktőzsdén egyenetlen volt kezdetben az Irányzat, majd mivel később sem kapóit külföldről Ösztönzést a lőisdeidő egész tartalma alatl a h-lyl spekuláció irányította a forgalmat. Léuyeges változás nem volt. Az árkülönbségek nem haladták meg az egy százalékot. A forgalom mindvégig egyenetlen volt. A fixkamato/.ásu pspirok piaca csen des. Valuta éa deviza pl-.con nem volt lényeges változás. Némi nyereségre lelt szert a Peseta és Madrid.
Férfi egyes: OrDnfild Lichtensleln I. 6:2, 6:4 Faragó-Fischer 6:2, 6:1. H iffmann-G >nda 4:6, 4:6, Heim-Récsei 6:3, 6:0.
Női egyes: Récsei Rózsi-Marko-vicsiné 6:4, 6:4, Récsei Mancl-Tu-sák Eva 3:6. 6:2, 3:6.
Férfi páros: Faragó, Hermann-Llchtenstein I., Fischer 8:6, 9:7, Grűndfeld, Fabrlczky Llchltnsleln II, Gooda befejezetlen.
Vegyes páros: Llchtenstein II, Récsel Manci Faragó, Tusák Eva 3:6, 6:3. 6:1, Oonda, Récsei Rózsi Orünfeld, Markovlcslné 6 : 4 4:6, 3:6.
NŐI páros: Récsei Nővérek-Mar-kovlcslné, Kelemen Migda befe jezetlen.
(Nagykanizsai Haladás-Lete nyel TE ) Vasárnsp délután V26 órakor a Nagykanizsil Haladás és a Letenyel Torna Egylet között barátságos mérkőzés volt. A mérkőzést Leltner György ifjúsági bíró vezette. Az első félidő eredménye, amely alatt mindkét csapat egyenrangú ellenfélnek muta\'kozoti. 0:0. A második félidő már változatosabb játékot mutatott. Mindjárt a játék elejta a Haladás ragadta magihoz a vezetést, amelynek eredménye a 3 : I gólarány a kanizsaiak javárc.
(Az ltj. Levente Labdarugó Szövetség) ma es\'e fél 9 kor laMja vezetőségi ülését az Iparostanonc-iskolában.
Zürichi zárlat
Párit 20 301/í, Um*o. 25-2P/S, Nawrrxt 919 50, Brtasai 72 25, MUato T717Va, Madrid 87 25, Knutottom 106 55, Mta IU\'87>/i, Wlsa 79-281/1, Soda 375, Prása IM9Ya, Van) 58-20 Baúapart SO M, Satgrád 9-128, Bataia.1 S-l6.
Sertésvásár
ralhattái 2151, aahMI stsdatkas] vttas-aarsdt 195 darab DsÖraadS 174—1-76, •ssdatt 1 68-1-72 sssdsH köaáp I MIM, könnyű l\'40-l &2, sls8f«
1 61—1-66, ■ásodrMdS 1-48-1-56 ISIM I-M -164 aaskmas uryhan 186 aali 2 00 -2 04, WnuotTbma 2-»-
2 44 na Ionnál télsvtás I 98-Mft Aa Irányút élénk.
niSw*
Felelős kiadó: Zalai Károly.
latenirtaUS Ulsfon : Nagykanizsa 71 az.
13
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon )óbiráfalnknak é* ismerőseinknek, kik felejthetetlen drága jó édesanyánk
Sav. Valentányi Lajoaná
temetésén |óleső részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni szívesek voltak, ezúton mondunk hálás köszönetet.
Csutak Elek és neje.
Terménytőzsde
Buta 20 fillérrel, rozs 20 fillérrel esett. Az Irányzat tartott, a forgalom élénk.
Baia Hu** II kg-os 2/60—2775. 71 ««-o« 27 85 28 00, « Vir-oa 2110 28 25, 80 tt-o« 28 30 28 40. dunintull 77 <goa 2-35 27 50. 7S kg-oa 27 00 2775, 79 kg-ot 27 85 28 00 80 kg-oa 2815-28 30 ro«a 2180-24 90, t«k»m. árpa 36 75 27 25. .örárpa 2800- 3000 ub 3600 2625 \'nigeri 3150 3175, Biaakorpa 20 /5 -21 00.
A Wáfipeifl TSzsás dsrlía-jegj - oss
VALU t HÁ Angol I. 27 95-28 10 Bdba tr. 79 70-8OC0 Casbk 18-96-17 04 Oáa k. 153 85-153 45 Otnái 10 03-1008 Uoitáj 570 30-572 30 f randa ti W 00-23 80 HolL 39 ÖO-lőO 8) Ungyti 64 15-44 45 Lsl »46 3 51
La»» — —
Uia 39 95-30-20 Mátka 136 50-187 00 Noavég 153 00 -153 60 SehUI. 80 85-81 30 Pcstta 9400-9460 Svájd 1.110 35 1.0 75 ívMk. U0 20-153 80
DMV1ZAK A mai. 329-85-230 55 UtlgrM 10-06-10 49 Harlia Ufl\'56-líO 96 Brilsasel 7 j65-79 90 Baksrsat 347-3 51 Kopsnh.152 92 153 33 Undon 27-80-27 8-1 Madrid 96 00-S6 50 Milano 29 95-30 05 Navyotk 57215 -4 35 Osalo 162 90-153 Í0 Páila 22-38-22 46 Pi áfa 16-97-17 02 SaoHa 412 i 15 Stockb 163 >2-143 73 Varaó 8420-84 40 Wiaa 80-80-81-C\'5 ZOricfc 1)0-20 1.0 50
Csápjaidon gyilkos méreg: DSgvészreád,undok fóregl
A kórokozó szúnyogok sokkal fenyegetőbb veszélyt jelentenek az emberi életre, mint a tigris. A szúnyogok tenyészhelyeikről — párolgó mocsarakból és pöcegödrökbol - malária és más gyilkos lázak csiráit hordják szét. A szúnyogok tönkreteszik éjjeli nyugalmunkat és megmérgezik testünket Pusztítsuk el őkri, mielőtt áldozatul esünk nekik. Hit a mi védőpajzsunk, ne takarékoskodjunk vele.
kai és lárváikat, amelyek lyukat rágnak a szövetekbe. Fiit megóvja a ruhanemüekel. Használata könnyű. Nem hagy foltot. Világhírű tudósok tökéletesítették a Fiit rovarirtót. Biztos pusztulást hoz a rovarokra, de teljesen ártalmatlan emberre és háziállatra. — Mindenütt kapható.
Flitelés percek alatt megtisztítja otthonunkat a kórokozó legyek, szúnyogok, darazsak, poloskák, svábbogarak, hangyák, bolhák és tetvek tömegétől. A Fiit kifürkészi azokat a legelterjedtebb zugokat, ahol a rovarok búvóhelyeiken tenyésznek és otl elpusztítja petéiket. Flitelés megöli a inolyo-
Etpuaztulnak lagybk, szünyogok, hwioyák, poloakák, avábbogarak, molyok, bolhák stb.
Óvakodjunk «i ■lámátoktól I - C»«k iradctl, plombált Plll-kaaaát lofadjonk «l I
j^j Magyarouzágl vezérképviselet:
PANACEA GyógyuemregyAszeti R.-T.
Budapest, VI. Flgy»l»-«»o« IS. - TaUfon i L. »0»-4a».
ZALAI KÖZLÖNY
1938 »urutttu« §
iPBÓHIBBETÉSEK
Az apeóhlrdtéeaek dija 10 a. óig 50 fillér,
minden további szó dija S flll. Vaaár-
10 axóig >0 ila a I
éa
fillér, minden továbbá szó dija f flll. Szerdán éa pánleken 10 saóig >0 fillér, minden további aió dlla • flll. Clmasó a minden vastagabb betűből álló saó két aaónak számíttatik. Állást kereaókuek K»« engedmény. A kMiUal alj eWre fl*etes»4a.
Teljeien betanított idősebb kan vizalét kerea Dr. Pllbál Viktor. Ajánlatok Buslakra, u. p. Oelae dmzendők. 3785
Három uobából és mellékhelyiségből álló lakás november 1-ére kiadó Kölcsey-ulca 17. alatt 3794
Oleaékk tett a teavaj Muszel él Friedenlhal cégnél, mert eddig egy kilo-gramm P 7\'20 volt, most pedig cssk I* 6-40 kilója.________3838
ÉpaietOvegexéet, klttelést legolcsóbban végei Stern Üveges, telefon 196. 1446
(Isatrhái vendégló udvarban egy Istálló és garázs klsdó. Bóvebbet ugyanott.
3814
Bruncsics-féle házban Sugár ut 53 egy kétszobás lakás és Üzlethelyiség teljes be-rendezéosel, pince és padlással egylllt kl-a*é. Érdeklődni lehet Kohn Samu lakatosmesternél, Nsgyksnlzsán. 3761
Használt .aagar.ndák, falkolők, áll ványkapcsok, kerítések minden méretben kaphatók. Szegő Mól, Eötvös tér 2 3570
4 szobás lakéa mellékhelvlségekkel november, esetleg október else|ére kiadó Király-utca Deutsch. 3767
Kél altass*, szürke és csíkos nadrág, keveset használt, középtermelie, Jutányosán elsdó — Zrínyi Mlkós-utca 45. földszint balra 3832
UaéresedO, fehérhasmenéstói mentes törzsekből származó 4 hónspos fehér sme-likai I.eghorn-kskasok dsrsbonklnl 3—4 pengőért azonnal kaphatók. Bohemusné, Pacaa. -.3834
aiekantxeéa, Országút 19. számú, Jövedelmező ház szabadkézből eladó, lakás elfoglalható. 3835
Tallvér vizeiét tanításra vállal, Időnkint kölyök és kész vizslát elad, vadász-tertUetet rendez, fácánost beállít megálla-podás szerint ötvéa Balázs. Klllmán, u. p. Oelae. (Válaszbélyeg nélkül nem felelek.)
A legmodernebb szerkezetű
ÍRÓGÉP
az
AEG
legújabb modellje. A legtartósabb gép, számos újítással Megtekinthető a képviseletnél
Flsthel Fülöp Fiai
paplrflzletében
Nagykanizsán.
MEGHÍVÓI
Malis. r.gj 0,1.11 Oljrakbaal utaaiaok alkalmával
BUDAPESTEN
a UjrkelltmcMbb otthont nyujlia a legelőnyösebb leltélelck mellett a Keleti pályaudvar érkezési oldalával liánban levő
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Bidapeit, TUI., Barosi-tér 10.
tOo/0 engednsánft kap
■Ut aiao lap aHttaaló|a olcsó uoba iiatnkból,
IIXVo engedményt kap
okaó ittnial iratokból. (KltOnó bial konyha.) B pengét megtakarít
iafl gyalog a ÍJ pilyaudvarril
Nálunk otthon érzi magát I I I
etaóiandfl klaaolfllia, axlgoruan caatidt |atia|
Bajét érdeke
aaas alAnyM tolylin. hory okvatlan niluok aiill-Ion nag. — Eióxatea azobamagfandaUa ajialatoa
40SÍ
autóUil kóllaigaL aart gyalog itjóbat agy pali aUtt i i" *
Junker Antal, Nyusztay Antal és neje sztll. Junker Anna, Rezsó és neje sztll. Borsó Ilona, Károly és neje sztll. Varga Irma, özv. Müller Hugóné szül. Juukt r Paula, Nándor, TAbral István és neje sztll. Junker Mária és Junker Hertnln, Moszhaincr Károly veje Majer Antalné sztll. Koinotár Ludmilla tinokaliuga fájdalomtól megtört sziwei jelentik, hogy felejthetetlen jó édesanya, anyós, nagyanya, dédanya és rokon
özv. JUNKER ANTALNÉ
szül. Groaal Paula
f. hó 7-én d. u. Vs5 órakor, a haldoklók szentségeivel mcgerősiive, rövid szenvedés után visszaadta nemes lelkét Teremtőjének.
Megboldogultunk az anyai önfeláldozó szeretetnek, páratlan jóságnak és fáradhatatlan gondosságnak volt mintaképe.
Boldogok voltunk, hogy a mienk volt, s bár elköltözött körünkből, örökké a miénk marad.
Anyai szeretetének, amelynek éli, az Ur Jézus legyen jutalma.
Földi maradványait folyó hó 9-én d. u 5 órakor fogjuk a temető halottasházából ideiglenes nyugvóhelyére kisérni.
Az engesztelő szentmise-áldozal f. hó 10-én d. e. 9 órakor lesz a szenlferencrendi plébániatemplomban az Egek Urának bemulatva.
Áldás éa béke hamvaira I
BÉCSI VÁSÁR
1928. aiept. 2 B-ig.
(Rotunde i azept. 9-ig)
KÜLÖNKIALLITASOK :
Nemzetközi kikötökiállitás. Gyarmatkiállitáa. e Olasz külön kiállítás. ,,Műszaki újdonságok és találmányok" Reklám kiállitás e Béosi szörmedivat szalon. Élelmiszerek és élvezeticikkek kiállítása. Mező- és erdőgazdasági mintakiállitás.
Első Osztrák Állatvásár
(1928. siepcmbtr 4—6-ip)
Tenyészállat kiállítás. Ló kiállitás. Haszonállat kiállítás.
Uilevélvlzum n:m kell! Vásárig zolvánnyal és u\'levé\'M s\'nbad halárát lépés Ausztriábs. Csehszlovák aiu\'azóvizum nem kell! J lentékeny menet dlj kedvezmények a magyar-csehsiíovák és uszítok v.ituiakon, a Dunán,
valamint a légifi>rg*lumban. Mindtn felvilágosítást, valamint váíátigazolványl (á Pengő 4 —) ed a jiio Wiener Messe A. G. Wien VII.,
va\'amint az őszi lipcsei árumintavásár tarlama ala\'t Lipcsében az „Ornter-rfichisches Messhau " ludakozóhelyc és a tiszteletbeli képviseletek.
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
MÉZET,
ágytoilat, állati b&röket,
vörös- és sárguréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és ton-gyot a legmagasabb árban vásárol
8TBÉB B. FIAI 1U8YKA1IIZ8A,
Erzsébet királyné tér 15. sz. alatt.
_______S2U

Adómentes
benzin « petróleum
mindennemű gép, henger, traktor és autóolajok a legelőnyösebben
kaphatók:
Szántó Vilmos és Társai (égnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 5-22.
Telefon 3-22.
Benzin- és olajraktár Magyar utca 58.
. jt b Mttlt
gomba és rovarkártevők ellenit
Tutokil universalls permetezószer Nosprsen
Urániazöld Verdola
Elosal Vinol
Sulfarol Thanol
Arzola Almola
stb.
Műtrágyák.
Gazdasági , főzelék-, virág-magvak Kicsinyben és nsgyban kaphatók:
OBSZÁB IÓZ8EF Bigítrckt&ba
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett, ut Telefon: 130.
Haán Gyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
400/1928. vht. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az IMI. ért 1.X l.-c. 102 i-n értelmében ezennel közhírré teszi, hogy s nsgykanlzssl klr. Járásbíróságnak 1928. évi Pk. 10164. számú végzése következtében Dr. Haldu Oyula Ugy. véil állal képviseli l.akatos György és tárul Ollárci lakósok Jsvára 301 P Í9 f. és 249 P 80 flll. s Ját. elejéig 1928 évi junius hó 9 én foganatosított kielégítési végrehaJUl utján le- és telultoglall éa 1530 pengóit bccsUlt következő Ingóságok, u. m. szlk-vlzgyáilógép teljes lelazereléssel, tej IctO-lözógép, kocsik, lovak, Uileli berendezés, áruk stb. nyil«ános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. (árát hlióság 1928-lk évi Pk 10464 sz. végzése folytán 301 P 19 I. és 249 P 80 I tőkekövetelés. ennek 1928. évi április hó 24 napjától járó 8"o kamatai, Wo váltddlj és eddig összesen 38 pengőben bíróilag már mtglf
költsége " \'
ségben leendő
Itlgöl
költségeit erejéig Galambok iftz-negtaitásáia 1928. évi
augusztus előtti
Icpllolt
megtaitisáia hó 18-lk napjának dél-9 órája határidőül kltUzetik él slihoz a venni szándékozók etennel oly megjegyzéssel hlvslnsk meg. hogy sz érln-tett Ingóságok sz 1881 évi I.X. t.-c. 107. és 108. § al éi leimében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek szükség esetén bccsáion alul is el lógnak ad\'tnl.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és fellilfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881 évi LX. t. c 102. §. értelmében ezen Javára Is elicndeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1928. évi augusztus hó I. napján.
Haán Oyula s. k.
3UJ klr. hlr. végrehajtó.
Haán (Jyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
Pk. 9173/1928. vhl. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bhóságl végrehajló az 1881 évi I.X. l.-c 102 § a élteimében ezennel kOJ hl né teszi, hogy a nagykanizsai klr. jilál bíróságnak 1928. évi Pk. 9173 számú végzése következtében Dr. Fábián Zsigmond llgyvéd állal képviseli Nagyksnlzss város koz. Javara 1039 P 39 MII. a Jár. erejéig 1928. évi március hó 31-én loganalosltoll kielégítési végrehajtás utján le- és feltll-loglall és 2010 P-re becsült kövelkeió Ingóságok, u in.: üzleti berendezés és kú lonbozó Aruk nyilvános árverésen eladatnak
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. Járás bíróság 1928-lk évi Pk. 9173. számú vég zése folytán 1039 P 39 llll. tőkekövetelés, ennek 1928. évi február hó I. naplátol járó IJo/o kamatai, \'/•% váltódíj és eddig összesen 53 I\' 40 Iliiéiben blióllag már megállapított költségek erejéig. Nagykanizsán, Kizsébct-lér 4. sz. a. leendó megtsns sira 1928. augusztus 22. napjának d.u. 2 órája hatáildőul kltUzetik és shhoz * venni szándéüozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az éiln-tett Ingóságok az 1881. évi I.X. t.-C. 107. és 108. § al éltelmében készpénzfizetés melleit, a legtöbbel Igérónek, szükség esetén becsáron alul Is el fognak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságo kat mások Is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árvetés az I8K1 évi LX. t.-c. 102. §. <rt«l-mében ezek javára Is elicndeltetik.
Kell ^Nagykanizsán, 1928. évi auguszlus hó 4. napján.
Haán Oyula s. k.
klr. bir. végrehajtó
Nyomatott a Délzalai Nyomda é. Upkiadó Vállalat Részvénytársaságnál" NagykaniTsáu. (Felelős üzklvezető: Zalai Károly.)--
M. évMfaai, 181. Mán
■•CFfcaalm, IHL augusitus 10, péntek
Ara 14 fillér
ZALAI KOZLONT
SiczkeJitóség és kiadóhivatal: Fó ut 8. Ilim. Keszthelyi ftókklsdóhlvatal Kossuth Lajos-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Pelelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetést áll: egy hón t pengfi 40 (liléi
A 4 x 200-as uszóstafétónk verte a németeket és bejutott a döntőbe
A magyar kardcsapat Olaszország legyőzésével megnyerte a világbajnokságot
Petschauer nagy klasszisa hozta meg az első helyet — Kardcsapatunk a lengyeleket 14 2-re verte — Kocsis boxolónk a döntőbe került — Virágeső várta a birkózókat Pesten
Amszterdam, augusztus 9 (A Zalai Közlöny külön tudósítása) 4X200 m. gyorsúszó staféta
(elődöntő) I. csoport US*, Idő 9 38 II. csoport Kanada, idö 9 55 6 III. csoport Magyarország, idö 9 46 6.
A msgyar stsféla résztvevői: Vannle II., Tarrődy, Vannle I. és Bárány István. A magyar csapat az egész idö alatt vezetett. Németországot 8, Olaszországot 20, Spanyolországot 25 méteirel vertak. Vannle II. Seilminnal úszik, ideje 2 264. Egy méterrel előzi. Tarrődy cirka 2 méterrel veri Schumannt, ideje 227. Vannle I. ellenfele Berges, kit már három méterrel előz, ideje 2-28. Tanódy és Vannie pompásan vált. Bárány a n*mei Heinrlckel
úszik, kit teljesen lebuz, ugy, hogy a célhoz 8 méteres előnnyel érkezik, ideje 2 22. Bárány látva nagy előnyét, igen nyugodtan, szép tempóban úszott. Ez a győzelem legalább is előkelő helyezési biztosit a magyar stafétának.
400 méteres női staféta
I. csoport, gy5z AmetiVa 4 55 6, uj rekord. II. csoport, győz Anglia 5.I66.
A magyar vízipóló csapat elfogadta Amerika meghívását.
A tura bizloiitva van. Washing tont, Newyorkot, St. Franciskot és
Bostont látogatják meg.

Toronyugrás
I. csoport Colbach USA. II. cso port Simí|u Egyiptom. Magyar nem szerepel.
Magyarország kardcsapat világbajnokságot nyert
Amszterdam, »ug. 9. (Éjszakai rádiójelentés) A (Zalai Közlöny külön tudósítása)
A kardcsapat bajnokság ma délutáni dontőjében Magyarország 9:7 arányban legyőzte Olaszországot és ezzel megnyerte az olimpiai bajnokságot. Előzőleg 14:2 arányban Lengyelországot verle a magyar kardcsapat. Olaszország 14:2 aránybxn verte Lengyelországot, 9 2 aiánybin pedig Németországot.
A msgyar ksrdcsapalbau Pet-scheuer 4, Oomboa 3, Terslyánszky és Olyka\'s 1 — 1 győzelmet arattak. Petschauer lemek formában nyerte asszólt, neki köszönhelö első sorban a világbajnokság megszerzése. Egyik másik ellenfelével valósággal játszadozott. Uána Gombos következik, mlg Terslyánszky és Otykals asszólt "alszerrncss kisérte és Igy ők esek l-l győzelemmel tudlak hozzájárulni u világbajnokság büszke címének elnyeréséhez.
<is
Kardvívás (csapat) Lengyelország—Németország 9:7 A magyar csapat vívása legutoljára maradt. A sorrend végeredményben igy fest:
1. Magyarország,
2. Olaszország,
3 Lengyelország,
4 Németország.
Az 5. és 6 h\'lyérl Franciaország,
USA, Ang\'ia és B.-lgium küzdenek. ♦
100 m hátúszás, döntő
Olimpiai bajnok: Kojac, USA 1 : 08\'4 mp Olimpiai és világrekord I Vízipóló
Fransiaország és USA ktzdelme a 3. helyért előbbi 2:1 (1:1) arányú győzelmével végződött.
Boxolás
Kocsis magyar legyőzte Ausbrtck németet és ezzel az elődöntőbe kva lillkálta magái. Ausböck a vereség gel ki is esett.
A birkózó olimpikonok diadalútja Pesten
Budapest, aug. 9 (Pjtzakal rádió-jelentés) Ma délben érkeztek meg birkózóink Amszterdamból a bécsi gyorssal. Hitalmas lömeg várta őket. Leányok firággal és az összes sportalakulatok vezetőségei. Mikor a vonat beérkezett, haialinas éljenzés harsant fel, majd üdvözölték az olimpász győztesét Keresztest és Papp Lászlót. A tömeg szűnni nem akaró éljenzés közben a meghatódott világbíjnokol vállán vitte ki a pályaudvar elé.
400 m. gyorsúszás döntő
Olimpiai bajnok: Zorllla A rgen tina 5:06 mp. olimpiai rekord. 2. Charlton Ausztrália 5:03 6. 3 Arne Borg svéd 5:04 6. 4. Cicc USA. 5. Crsbbe USA. 6. Roody USA.
Szenzációs és izgalmas küzdelem. A startot Irgjobban Arne Borg vette, de Chsrlton a 350 m.-nél behozza, majd mindkettőjüket „vízben hagyva" előzi, a motorcsónak uralja a finiszlö Zovilla. Arne Borg letört uszó benyomását kelti.
200 m. női mellúszás döntő
Olimpia bajnok : Schröder német 3:126 mp. 2. Báron Hollandia 3: 15 2. 3. Mühe német 3: 17 6 4. Jacobson dán. 5. Hazelins svéd. 6. Holfmann USA.
Végig nagyszerű kűidelem. Öldöklő finisben győz SchrOder Báron e len.
Vitorlázás
Ma fejezték be az egyes kalegó iiák versenyéi. 8-asban 1. Franciaország, 2. Hollandia, 3. Svédország. 6-osban 1. Norvégia, Olaf trónörökös Nrna ha|ója, melyet ö maga vezetett. 2 Dlnia. 3. Észtország. A 12 lábasban I. Svédország, 2. Norvégia, 3. Finnország.
*
Női torna A női tornászok Osszaedményei a mai nappal a köveikezök :
1. Holland 3166 mp. 2 USA 299, 3. Anplin 259 25, 4. Magyarország 25650, 5. F.anciaoiszág 244 50.
Férfi egyes torna (gyűrűhintán) 1. S\'abble Juaoszláv 5775, 2. Vacba caeli 5756, 3. LOff/e cseh
56 50.
(Gyakorlatok a lovon) 1. Hruvgi svá|ci 59 25, 2. Nlez svájci 57-75, 3. Sovelsinen finn 56 L\'0. Boxolás (bantamsuly) Szeles magyart pontozással verte Dtly, USA.
Pehelysúly Gelbal magyart pontozással győzi Devine USA.
Lovasmérkőzés A Hilversumbin tartott 2 napos lovasmérközések állása :
1. Hollandia 713 68 Magyarország a 9. helyen áll 514\'36 ponttal.
Az F. XIV. legénységének tragédiája
A kormányzó részvéttávirata — az olasz király köszflnete
Róma, augusztus 9 A lapok dicsérik az F. XIV. legénységét. A rádiós altiszt az utolsó percig Jelentéseket sdott le. Eleinte a jelentés ugy szólt: a legénység jókedvű, később jelentette, hocy mérges gázok hatása elöl a hajó orrába menekült a legénység, mlg később, tel|esen elhallgatott a rádió. A lapok kiféjtik, hogy mennyire fontos s mentési munkálatokra való teljes felkészültség.
Budapest, aug. 9. (Éjszakai rádió-jelentés) A kormányzó részvéttáviralot intézett az olasz királyhoz abból az alkalomból, hogy az olasz tengeré-szetel súlyos gyász érte. Most Viktor Emánuel megköszönte Horthy Miklós kormányzó részvétnyllvánltását.
Az oceánrepfllő Dronhln pilóta halálos kasztróíála az orly-i repülőtéren
Páris, augusztus 9 Az Arc-en-Clel repülőgép, amely-lyel Drouhin pilóta a legközelebbi napokban az Atlanti óceán átrepülésére akart indulni, tegnap délután Orly repülőtéren lezuhant és dars-bokra törött.
D.oubln próbarepülésre Indult a géppel és teljes megterhelést vitt magával. A repülés eleinte sikeres volt, mlg azutáu hirtelen egyensúlyi zavarok állottak be. A gép felborult és lezuhant. A mechanikus azonnal meghalt, Drouhin maga súlyosan megsebesült. Súlyos sérüléseket szenvedett Manuel rádlólelefonlsta és Oianola mérnök is. D.ouhln pilóta ma reggel a kórházban belehalt sérüléseibe. A katasztrófa okáról még nincsenek ponlos értesülések.
Kiutasított magyar köztisztviselők pőre az utódállamokkal szemben Hága, aug. 9. A hágai vegyes döntőbíróságnál kártérítési pört Indított több száz magyar kiutasitott köztisztviselő, akiknek ingóságait az utódállamok elkobozták. — Most a döntőbíróság bekérte a felek bizonyítékait.
KALA1 ROXLOlfT
1BB augntxtm 10.
A horvát falvak népe Zágráb felé vonul, hogy bucsut vegyen
Radlcs halálát
nem a merénylet okozta lőtt seb, de szívgyengesége Idézte elő — Vasárnap délelőtt temetik a király részvételévei
A jugoszláv állam katasztrófája elkerülhetetlen
Belgrád, augusztus 9
(Éjszakai rddlójelenlés) Zágrábból Jelentik: Zojra egyetemi tanár ma megvizsgálta Radlcs litván holttestét és konstatálta, bogy a balált elsősorban a szívgyengeség, másodsorban a cukorbetegség okozta.
A merénylet okozta lőtt seb nem okozhatta a halált.
A parasztdemokrata koalíció (elhívást bocsátott ki, melyben rendre és nytigalomra inti a horvát népet.
Egész Horvátország gyászban
Zágráb, aug. 9. Radlcsot gyászolja az egés* ország. A házakon gyász-lobogó, az üzletek, kávéházak bevannak zárva. Zágrábi tőzsdén ma nem volt üzlet, az Is be volt zárva A halottal bebalzsamozták és ma délután fogják villájából átvinni a parasztpárt helyiségébé, ahol felravatalozzák.
A király la részt vesz Radlcs temetésén
Belgrád, aug. 9. Sándor király részt vesz Radici István zágrábi temetésén. A horvát parasztpárt vezetősége elhatározta, hogy Radlcs temetése vasárnap délelőtt 10 órakor lesz. A népszerű halott temetésére éa megtekintésére a falvak lakosságainak enei megkezdték felvonulásukat.
A Szábor elparentálta legnagyobb politikusát
Belgrád, aug 9. A Szábor mai ülésén az elnök elparentálta Radicsot Kifejtette, hogy a parlament legnagyobb politikusa és hatalmas szóook voll. Halála nemzeti vesz-teaaég. A gyász jeléül berekesztette az Ölési Az összes plrtok képviseltetni fogják msgukat a temetésen. Részvét táviratot küld ugy a parlament, mint az egyes pártok Radics özvegyének.
A londoni sajtó a jugoszláv helyzetről
Ljondon, augusztus 9. Az Itteni lapok foglalkoznak Radics halálával és valamennyien azon a véleményen vannak, bogy a Jugoszláv állam katasztrófája elkerülhetetlen. Radics halálával a szélsösé gesek kerülnek a pártban uralomra.
A szerbek — akik az összlakosaág
egyharmadát képviselik — az összes nemzetiségeket, igy a horvátokai Is teljesen elnyomták. A szerb adópolitika különbséget tesz ó-királyságbeli területen lakó — léhát szerb — és más lakosság között. A horvát adók az egész országban a legmagasabbak. A horvátok elszakadási törekvései nyilvánulnék meg a külön parlament alakításában.
Készpénz és áruhitelre egy millió pengét kapnak a kiskereskedők
Ebből 500 ezret készpénzhltelre, 500 ezret áruhitelre — Dr. Kállay Tibor az áruhitel lebonyolítására megfelelő Intézmény felállítását tartja szükségesnek
Budapest, augusztus !)
A pénzügyminisztériumban ma értekezlet volt Szabóky Alajoa államtitkár elnöklete alatt annak sz egymillió pengőnek a feloszlásáról, melyet a beruházási javaslatban a kiskereskedők hitelellátásának céljaira az országgyűlés megszavazott. Beható vita indult meg az értekezleten. A felszólalók nagyrésze azt az álláspontot foglalta el, bogy a kiskereskedők hiteligényei részben készpénz-bilel, részben áruhitel nyújtásával volnának kielégíthetők.
Dr. Kállay Tibor hangsúlyozta, hogy a Kisipari Hitelintézetet Igen alkalmasnak tartja a kiskereskedők káaspénshitellgényelnek kielégítésére, az áruhitel nyújtására pedig szükségesnek tartja egy olyan Intézmény létesítését, amely a ma fennálló beszerzési szövetkezeteket egyesili egy
intézményben és biztosítaná az áruhitel lebonyolítását. Az élelmiszerek árának csökkentését várja ettől az intézménytől.
Rakovszky István hasonló álláspontra helyezkedett. Balkdnyl Kálmán az OMKE képviseletében ugy a készpénz, mint az áruhitel nyújtását tartotta szükségesnek.
Értesüléseink szerint az értekezlet állásfoglalása következtében a kormány az egymillió pengőt ugy fogja felosztani, hogy a Kisipari Hitelintézet 50Ö.000 pengőt kap a kiskereskedők készpénz hiteligényeinek kielégítésére, a másik 500000 pengőt pedig az OKH részére utalja át azzal a rendeltetéssel, hogy szövetségbe tömörítse az élelmiszerkereskedőket az egységes áruhitel ellátás megvalósítása érdekében.
Borzalmas tűzvész pusztított Szőgyén községben
A községnek nincs szervezett ttu-• oltósága és a szomszédos falvakból \' érkezett segítség.
Délután négy órakor már aiáz ház állott lángokban, éjjel egy órára pedig százhetvenhárom ház hamvadt el. Halszáz család, kélezer ember maradt hajléktalanul, akik mindenüket elveazitelték. A nagyközség egész termése is elpusztult.
Párkány, augusztus 9 A Párkány mellett elterülő hétezer lakosú színmagyar Szőgyén községben hatalmas tűzvész pusztított. Déli pihenő alatt a község határában felállított nyersolajtrakiorok egyikéből szikra pattant ki és láogralobbantoit egy szalmakazalt.
Dübörgö szélviharban gyorsan terjedt a tüz és egy félóra múlva mar huazönöi báz állott lángokban.
Zsellér Andor versei*)
UTAK
Van otyan út, melyen élvezel a járás . Rög nélkül, puha szőnyegként vezetnek, búja Jii közt hosszúszárú, Bársonyszirmú, ringószdlú Csodarózsák teremnek: Virág mellett virág hajt... S egyetlen tOvls sincs rajt ..
És van, hogy az úton bőven akad rög is... Ultkábban van virág, sűrűbben van tövis, /X\' a vándor, noha már vérzik a lába, Nem csüggeit . Tudja: lesz még majd virága S viszi a vágya...
S van, hogy csak tövisen visz a vándor
tépte...
Kálváriát jár, aki azon megy, Virág nincs rajta egyetlenegy: ügy kegyetlen kis kéz mind lelépte
#
SZOMORÚ DAL
Be jó is, hogy lehel nem tudni, nem kérdni, hogy mit hoz a jövő, semmitói se félni; hogy a reménytelent is lehel remélni: Istenem, be Jól...
Be Jó is, hogy lehel egyedül is állni magasan és büszkén; csak magányt kívánni, asszonytól, baráttól többé milse várni Istenem, be jól...
Be jó is, hogy lassan el lehet feledni azt, ami már elmúlt; reményről lelenni; semmiért a földön többé nem epedni: Istenem, be jól...
Be jó is, hogy lehel néhanapján irni egy-két szomorú dall; részegségig inni; s néha titkon .. éjjel... keservesen sírni: Istenem, be jól... be jól...
•) Zsellér Andor nagykanizsai poéta. Ei a két verse a Dante kiadásiban, Budapesten megjeleni .A másik élelemből" c. vcrseikönyvéből való. A kötet 3 pengőért azerkeaztőségllnk utján a szerzőnél megrendelhető.
Az ntolsó vörösslpkás
(4) Irta: N. Szabó Oyula
Nagy fájdalma lehetett Fábián bácsinak, de nem panaszkodott senkinek. Gyöngyvirág sirját mindig felkereste. Tavasszal teleülle\'.te sirlát gyöngyvirággal. A gyöngyvirág azóta elszaporodott a kis temetőben, melynek kapuján már csak ezek a szavak olvashatók:
— Fáradt vándor...

Három év múlva Ismét tömlöcbe került Fábián bácsi. Szívesen adott menedéket a szegény legényeknek. Ezért azulán gyanúba lógták, hogy egy liuron pengül velük. A látszat ellene szólt. Hét évig ette ismét a rabkenyeret. Mikor hazakerült, birkákat szerzett. Azokat Őrizte, azokból élt. Néha órákhosszat álldogált egy helyen. Ilyenkor még az emberek köszöntését sem hallotta. Lehelet! hetvenöteszterdős, mikor a birkákból „kipusztította magát." Akkoriban hozták be az országba a fésűs birkákat és Fábián bácsi marinól juhai
A Quarnero mellől
Laurana, augusztus hó
Vigasztalanul kék égről .ragyog le ránk a nap. A tenget mintha örökre békét kötött volna a parti iszlklákkal, csak csendes csobogással cirógatja, simogatja és ezt a clrógatásf, simogatást is órákig elnézné az ember, mert még abban, ami egyhangúnak tetszik is, sok a változatosság, mini abogy a tenger sem egyforma soha, bárba annak látszik is.
HoMiényes éj vu, tato aaaal a csodás titokzatos szépséggel, aminőt csak a tenger nyújt Egy osztrák doktor kisasszonnyal kimegyünk csónakon. Csónakosunk Jó messzire visz bennünket a beljebb már kissé hullámosabb csodavizan és bolcfef, amikor megtudja, hogy beszélhet spinyolul, van, aki asgértl. És beszél az evezők csöndes mozgása melleit B zeoos-Ayrtsről, Dél-Ame-ilka mis nagy éa szép városáról és rajong a spanyolokért, hiszen volt Palma de Maliorcában is.
Milyen véletlen, bogy épen otyan csónakossal hozott ösaie a sorsunk, aki ugyancsak járta a messze világokat és az embw a hold fényében, a tenger titokzatos világéban "\'flfr elfelejti, bogy most csak a Quarnero „kis vizét* szeli a ctőnak éa nem óceánjárón megyünk messze-messze még nem látott, de mq^lmodott világokba.
Pedig óceánjárónak itt semmi nyoma. Csendes kis tengervilág van most erre felé. Fiume — hajdan elég nagy kikötő — moat csendes. Itália nem szorult rá, hiszen Fiúménak az ő számára nincs „Hinterlandja* és még a kiránduló hajók aem járnak oiy sűrűn, mint hsjdanában. Az abba-zial hajó, mely óránklnt közlekedett, most legfeljebb négyszer ferdül alpjában. Clrkvenlcába, Veglta szigetére csak útlevél előmutatása mellett lehet jegyet váltani.
Mindezt szomorúan állapítjuk meg, mig ringó kis csónakunk visz bennünket mind messzebbre a parttól. Ha arra felé nézünk, ahonnan eljöttünk, villanyárban ussik minden:
nem tud\'ak azokkal versenyezni. Az időben pusztult el a babai nemes malom is. Ma .Rossz malom\'-nak hívják a helyéi.
Az öreg pásztorból kazalrakó lett. Gyöngyvirág sirját állandóan gondozta. Lassanként elköltözött Rózsabimbó, Nefelejcs és Ibolya la. Fábián bácsi azok altját meg teleültette rózsával, nefelejccsel és Ibolyával.
*
Takaruláskor, kazalrakáskor még ma is emlegetik Fábián bácsit, aki mikor haldoklott, azt mondta:
— Én vagyok az utolsó vörösslpkás ...
— Mogorva, szótlan ember volt végig — mond|ák.
A világháború után katonái temetlek Fábián László mellé. Talán azzal elbeszélget. Es talán nyájasan, kedvesen. ,
Az ősz elején arra jártam a Rosszmalomnál. Partos helyen vadrózsabokor nyílott. Két rózaát leszakítottam. Az volt az első gondolatom, bogy egyiket elviszem Fábián bácsi, a másikat Gyöngyvirág sirjára. (Vége)
1098 •ufutttui 10
ZALAI ROZLONT
Fiume, Voloica, Abbazls, Iccs és a 1 hajdan o.\'y szép éi kedve* Lovraná-nak, mely ma a Laurana nevet viieli.
Elfordítjuk tekJnlelflnket a csillogó paritól. Fa|ó emlékeket kelt bennünk és inkább a boldfénybtn titokzatosan megvilágított szigetek filé fjr-du\'unk. Sehol egy csónsk vagy bajó. A .Fretco al mart" |azz bandes bajó majd még csak későn jón el Abbáziából, bogy sétára vigye a mulatni és táncolni vágyó nyaralókat. Előitflnk csendes magányosságban terűi ei a tenger, még a csobogása Is halk, ahogy az evezőlapát szelíden, simogatva szeli és mi siklunk tovább, — egyre tovább. Jobbról Cberso, előttünk Veglia szigete. Az ■lóbbi olasz, sz utóbbi jugoszláv terület.
Mi csak a tengerből kinyúló sziklákat látjuk, melyek hol blborszin-ben ragyognak, smlkor a felkelő nap aranyozza be sugaraival, hol lili-fényben tündökölnek, amikor a lemenő nap párás alkonyba boii\'Ja a Ujat. Most sötéten, ezüstös fényben füröszti meg a hold. Mosolyogva néz le korongjs a tájra, holdtölte van. Va|jon, mint gondol magában, smlkor lát ilyen emberparányokat, akiket mélabúval tölt el egy a Min-denségben oly csekély valami, bogy Fiume olasz kikötőváros, hogy sok ugyan a magyar szó Is ezen a vidéken, de sokkal több mint hajdanában sz olasz és a horvát.
Mindezen mosolyog a hold és közömbösen csobog a tenger. Láttak ók az emberek világában kQlönb változásokat. Nsgy nemzeteket pusztulni, kis nemzeteket naggyá lenni és látták, hogyan lesznek sz utolsókból elsők . .. Va]jon, ezek a szikla-partok hányszor cseréllek gazdát, smióta a tenger vize csobogva vsgy tajtékozva tőrl meg hullámait sziklás szirtéin? Ét hányszor fognak még gazdát cserélni?
Az ő vize a bizonysága tinik, bogy semmi sem állandó a világon. A ma még csendes hullámok tarajosra nőnek, amikor nem is sejtjük és megváltozik a most oly csendes kép, a katalmas kőoszlopok, a Monle Maggiore dussn zöldeló orma, melynek slján olyan szépen pihennek meg a parti városok, falvak ...
Reméljünk nsgy változásokat és •ddlg siárilsuk le v«gy Inkább nyeljük le kicsordulni készQlö könnyünket, amikor a msgyar pap a liuranal uép kis templomban magyar szent-beszédbe kezd és igy szólítja meg híveit: .Köszöntöm önöket, magyar testvérem I" Akárcsak vslahol, tudja Isten milyen messzeségben volnánk, milyen távol esve a hazától I
Egyebekben hihetetlen és elkép telhetetlen meleg van. E pillanatban és délután 5 órakor a „hűvös szobában" 26 fok Réamur. Siökik Is, aki csak teheti. S lököm nemsokára én is, mert bár szép világ van itt, de legjobb mégis csak otthon, a kisebbik hazámban — Nagykanizsán.
0. Elek Amália S. M.
Slpócz polgármester és Gerlóczy Béla, az Országos Dalosszövetség elnökei Is lejönnek a nagykanizsai dalosversenyre
Nagykanizsa város versenydijat ajánlott fel
Nagykanlzaa, augusztus 9 A N \'gykanlzsán rendezendő ezévi zalavármegyel dalosverseny mind nagyobb arányúnak Ígérkezik. A József főherceg és Bethlen István gróf miniszterelnök diszvédnöksége alatt szeptember 8 án megtartandó dalos-verseny fővédnökei sorában dr. Vass József népjóléti miniszter, dr. Kállay Tibor ny. pénzügyminiszter, országgyűlési képviselő, herceg Batthyány Uszló, Zila felsőházi tag|ai és országgyűlési képviselői, a főispán, alispin, Pogány Sándor dr., DSzA Vasút vezérigazgatója, Mayer János
postaföigszgató, vitéz Falka Ferenc ezredet, a városok polgármesterei foglalnak helyet.
Az Országos Dalosszövetség részéről dr. Slpócz Jenő, Budapest székesfőváros polgármestere, az Országos Dalosszövetség elnöke és Oerlóczy Béla, kir. kormányfőtaná-csos, a Szövetség 0. v. elnöke is bejelentették, hogy elfogadták a fö-védaökséget és kilátásba helyezték a versenyre Nagykanizsára érkezésüket.
A 45 zalai dalárda versenyére Nagykanizsa város tanácsa a város közönsége nevében egy dijat ajánlott fel.

Egy motorkerékpáros a Telekl-uton elgázolt egy Idős asszonyt
A nehéz motorkerékpár keresztül ment rajta — Beszállították
a kórházba
Nagykanizsa, augusztus 9 j Könnyen végzetessé válható mo torkerékpár-elgázolás történt tegnap délután a Teleky utón. Az emberek munka után lévén, lőbb helyen a bázuk előtt Öltek már, amikor Relnttz Oyula helybeli ügynök motorkerékpárjával rendes menetsebességgel haladt felfelé, az uton erősen tülkölve. Ugysnskkor ment ax országúton Schwartz Dezsőné idősb asszony, ski a Teleky-ut 46. számú házban levő otthona filé tartott. Relnllz,
amikor messziről meglátta ai asz-szonyt — erősen tülkölt Az asszony is észrevette a gyorsan közeledő motorkerékpárt. Retnltz kiakarván kerülni Schwirtznét, bal felé tartott, ám abban a pillanatban az asszony is ki akart térni, de szerencsétlenségére szlntán bal felé — a motorkerékpár elé — ugrott, ugy, hogy az keresztül ment rajta.
A sérült ssszonyt kocsin azonnal beszállították a kórházba, ahol ápolás alá vették.
Halálra gázolt az antó egy hétgyermekes családapát és megállás nélkül tovaszáguldott
Egy klvilágltatlan autó belerohant ar alsók! tanító lovas kocsijába
Zamárdl, lugutztus 9 Ztmárditi halálos autóelgázolás történt, amely egy bétgyermokes családot fosztott meg kenyérkeresőjétől.
A zsmárdil országúton haladt ugyanis Andók János gazdaember, amikor egy hatalmai turakocil örült tabességgel arrafelé rohant. Andók nem tudta már kikerülni a rohanó gépkocsit, ugy, hogy az halálra gázolta. A gépkocsi — mintha misem történt volna — változatlan sebességgel lovább rohant.
A katasztrófa távolabbi szemtanul nem tudták megállapítani az autó rendszámát, melyet most sz egész vidék csendőrsége ha|szol.
A szerencsétlen áldozst hét gyermekkel hátra maradt özvegye iránt
általános a részvét.

Ber/.encze, augusztus 9
Ulakcsal Antal slioki fötanitó a berzenczei állomásról éjfélkor hazafelé tartott koctl|án családjával. A lovak lépésben mentek, araikor a tanító közeledő sulóberregést hallott. A holdvilágos éjizakában hátrafelé tekintett, amikor ugyanabban a pillanatban egy kivilágilatlan gépkocsi beléjük rohant. Óriáii pánik, segit-ségkiáltái, nsgy recsegés következett ezután. A gépkocii Ulakcsai fö-taniló kocsiját teljesen összetörte, a
benne levők kiestek a pályatestre, mlg sz autó az árokba fordult. A soffőr hamar rendbeszedte a kocsiját és tovarobogott Csurgórs, raig Ulakcsai és családja zuzódásokkal kénytelenek voltak Alsókba gyalogolni. A soffőr ellen megindult az eljárás.
Péntek, szombat 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
Don Jüan
Hatalmas vígjáték-attrakció 10 felvonásban.
Főszereplő minden idők legnagyobb szerelmi hőse:
John Barrymore.
#
Pathé revü
NAPI HÍREK
NAPIREND
Augusztus 10, péntek
Római katolikus: Lőrinc vt. Protesl Lőrinc. Izraelita: Ab. hó 24.
Nap kel reggel 4 óia 49 perckor, nyugszik délután 19 óra 21 perckor.
Városi Nagymozgó. .Don Jüan\', hatalmas vígjáték-attrakció 10 felvonásban. Pathé revü
láBJáráa
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő lalmUMk: Csütörtökön a Mmér-mket: Wtgttl 7 órakor 4-182, délután 2 órakor +23% ssli 9 inkor +18-4.
PtlhOxti : Reggel borult, délben és este kevésbé borult égboltozat.
Szélirány I Reggel Északkelet, délben Észak, este Északkeleti szél.
A Meteorológiai Intézet jelenté** szerint az Időjárásban ismét javulás várható.
— Halálozás. Sulyoi csapás érte Tontsch Róbert alezredest. Leánya, Eleonora, 8 éves korában Budapesten, rövid szenvedés után elhunyt. Kedden délután temették el as uj köztemetőben. — A nagykanizsai Iparostanonciskolai Énekkarnak gyásza van. Egyik lelkes tag|s, Kornts Antal életének 19-ik évében elhunyt. Temetése ma délután 4 órakor fog végbemenői a tóm. kalh. sírkert halottasházából. Utolsó utján testületileg részt vesz az Éoekkar, mely gyászdallal mond Istenhozzádot elköltözött dalostársának.
— AnyakOnyvI hirek. Nagykanizsán az elmúlt héten 10 gyermek született, közülük 4 fiu, 6 leány: Mátés László földművesnek fia, Tiber József munkásblztositó pénztári tisztviselőnek leánya, sárvári Unger UII-msnn Elek ny. bonv. századosnak leánya, Oalba István v. gyepmesternek leánya, Bi| Ferenc ny. vatull kalauznak fia, Bijnóczl János cipész-mesternek fia, Kunics Károly pince-munkásnsk leánya, IMiczók János kereskedő segédnek fia, Tislér József gőzmtlml munkásnak leánys. Házasságon kivfll született 1 leány. — Házasságot kOtOtt 2 pár: Horváth János földműves Valkonyáról Mlbá-lecz Katalinnal. Farkas László gép-lakatoi-segéd Halász Erzsébettel. — Halálozás 14 volt: Simodlcs József 13 napos, Knausz Jórstf 18 napos, Holciek József honvéd 21 éves, Hozenstelner István kocsis (Zala-raerenye) 17 éve», Herczog Erzsébet
1 napos, Menyhárt István földműves 40 éves, Kunszerics János községi szegény (Letenye) 78 éves, Klausz Karolina napszámos 70 éves, Msjor Oyula 9 hónapom, Szokol Oyörgy 15 napos, özv. Hegedűs Jánosné Horváth Rozália 78 éves, özv. Kopjár Antalné Komesz Anna 88 éves. Szarka Tibor 18 napos, Hegedűs István földműves (Bánokszentgyörgy) 52 éves. A hét halottjai valamennyien r. kath. vallásúak voltak és a 14 halálozás közül 5 volt a csecsemőhalál.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéházában Vili., Baross-tér 10.
141 A) KOILOHT
MM augusatus 10,
Kivi\'ó minőségű fehér é« aohiller
kegyes tsnitórend
dörgicsei terméséből
jutányos áron
kapható:
Sipos Andor
csamgekereskedésében.
Felhívás
Dr. Mező Ferenc glranáiluml tz-nár, s IX olytrpitsz szellemi világbajnoka liszteletére folyó hó 12-én, vasárnap esle 9 órakor a Korona éttermében tártat önrejöveteil rendelünk. É\'knés étlap szerint. Meg-jsisaéa lebeteleg tótét ruhában.
Dr. Meió Pezenc az .Olympidsz Űriének\' című mávével megmentette a népek nagy vertenyében a magyar becsületet. Neki kóizrnhe\'|Qk, bogy a nemzeti lobogó efsöizbrn felező-kotta győzelmi árbocra e a msgyar HyntMii ünnepi arcord,ai áradtak saét a stadion falai kflzöU. Az ö munkája birt éa dicsőiéget szerzett a magyar névnek. Ez a győzelem kétszeres Öröm a kaniztiiaknak, mert dr. Meiő Ferencet gyermekkori emlékei, gymitázlami tanulmányai, rokoni kspcsolaiai ezer ezállal kötik vároiunkhoz. Illő, hogy városunk e vfliágtilrre vergődött értékei fiának HuHtetére rendezendő összejövetelen mennél többen vegyenek részt. KWn mtghlvók sem hatóságoknak, sem testületeknek vagy magánosoknak nem lesznek klkézbesltve. Jelentkezéseket kér lak a Zalat Közlöny surkesttöséuében, vagy a Krátky-Undében legkésőbb f. kó II én d. u. 6 óiáig bejelesleni.
A rendezőség nevében
BogenHeder Frigyes a Ma-Kanizsa h\'C elnöke Kelemen Ferenc
Q Nagykanizsai Tornaegylet társelnöke
— Hova szersAdtek ismerős
színészeink ? Két évvel ezelőtt került föl Pécsről Budapestre a Vígszínházhoz Pogány Irén. Jelentős, izép sikert aratott például a Templom egerében. A bires vlgizinbázl ensemblé-ben. A margitizlgetl klasszikus színjáték fóuerepére Pogány Irént választotta kl a rendezőség. Egyedül öt találták a utrrpre alkalmainak. Pogány Iréo moit mégli bucsut mond a fővároenak. Elszerződött a Vígszínháztól a Pozsony—kassai tár-sulaikoz. Emlékeznek a kanizsaiak még az elegáni, fess smorózóra, Czoöor Imrére is. Évek ó\'s budapesti szerződése van. Sokat tapsolt neki s közönség s Belvárosi Színházban. Ó Is visszamegy vidékre. Ugyancsak a Pozsony—kassai társulathoz. lAzár Tihamér szintén ue-relraes színész volt Kanizsán. Egyik napról a másikra vitték a Vígszínházhoz. Hogyan, hogyansem, a tehetséges Lázár nem jutott megfelelő szerephez. Át kellett pendliznie az
Uj Színházhoz, bogy eljátsza Pesten egyetlen nagy szerepéi, a „Marjuw* rászeg tisztjét. Ezzel a szép emlékkel vándorol vissza vidékre. Pontosabban: D .brec:nbe. Beke Alice a kedveit, egykori pécsi szub-ett, aki tőlünk Szegedre került, Budapei\'en az Andrássy-uti Színháznál kapott szerződést. F.tek Ica, aki Péciről Debrecenbe került primadonnának, az uj szezonban szintén az Andrássy-uti Színháznál fog működni. Erényi Böike legföljebb vendégszerepelni Jöhet már csak le Pécsre a Király Színháztól. Az Alapi-társulat nagytehetségű tagja, Maczonkay József végét szakította a folytonos vándorlásnak és megtelepedett a V gizin-házsál.
— Utazási hirek. A Délivasul ezúton hívja fel a közönség figyelmét, bogy csoportos vagy egyesületi utazásokat a budapesti Szent István napi ünnepségekre legkésőbb augusztus 11 lg írásban, szóban vagy telefonon |elentsék be a nagykanizsai áliooáaftaökségnek, a szándékolt utazási idö megjelölésével, hogy a vasútnak módjában legyen a közön ség kényelméről gondoskodni, esetleg különvonat beállításáról idejében gondoskodni. Az dllomásfónökség
A legszebb Don Jüan Kanizsán
Nagykanizsa, augusztus 9 Az uj kor kezdetének gáláns lövegjei elevenednek meg a mozivásznon. Casanova után im Don Juan-nal, ifjuságunk egyikével találkozunk. A Don Jüan minden eddigi versenytársát fetülmulje gazdagságában, pazar díszletekben, mesterien kiélezett helyzetekben, nagyszerű játékban. Don Juanl nem ii lehetett volna ■aás oki ésszel megcsinálni, mint John Baiiyaioreval, a kUűrő angol izinísszel, a mkHetes fítfinépiéggel. John Bsrrymore rittán vállal szere-
fiet, de a vállaltakban remekel. Don usn lt — mit mondjunk róla — Igazi Don Jüan. Szép, elegáns, vakmerő, bátor, bódító férfi, aki aug-érteti velünk a varázst, melyet százida asszonyaira árasztott. Három napig, aug. 10., II. és 12-én tartja a pompás filmet műsoron a Városi Szinház. __(_)
— Baleset. Parragl Ferenc déli-vasuti kalauz Honvéd utca 41. szám alatti lakos őt éves fiacskája tegnap délután oly szerencsétlenül esett el, hogy karját törte. BrezáHitoiták a kórházba, ahol ápolás alá vették. Állapota nem snlyos.
=■20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrógép ráezv.-táisaaág Nagykanizsán. Fó-ut 1.
— Leszakította lábát a cséplőgép. Arany litván Inkei gazda gabonájának cséplése közben a gép fogaskereke közé került Kálmán Ilona fiatal munkásleány bal lába, melyet bokától teljesen lassakitott. Beszállították a nagykanizsai köz-kórházba.
= Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak.
= Remington Írógépek minden typuiát díjtalanul bemutatja, használt Írógépét becseréli, a Remington gyár helyi képviselete Szibó Antal sportüzlete.
— Felhívás a leventékhez. Karnis Antal levente hosszas szenvedés után tegnap éjjel meghalt. Az 1909 bel! leventék temetésén meg|elenni tar\'oznak. Ezért 10 én délulán 3-kor a Rozgonyl-utcai Iskola udvarán gyülekezzenek. A munkaadók szíveskedjenek erre az időre a leventéket szabadságolni. Nlessner Viktor főokta\'ó. _
Három tolvaj bíróság elé állítót két ártatlan hévizi kereskedőt
Nagykanizsa, augusztus 9
Keszl József, Kovács Pál és Horváth István elten az a gyanú merült fel, hogy behatoltak a hévízi majorba és onnét két zsák gabonát loptak. A csendőrségi kihallgatás során bevallották tettüket és elmondották, bogy a lopott gabonát Stern Riza kévizi kereskedönőrtek adták el. A vallomás alapián csendőrök |e)entek meg Stern Riza boltjában és vallatóra fogták, kijelentette azonban, bogy nem vett senkitől gabo-
SPORTÉLET
Mező Ferenc dr., a szellemi olimpiász bajnoka is megjelenik
a vasárnapi Ferencváros—Zala-Kanizsa FC mérkőzésen
nát, mert nem is loglalkozik gabonaüzlettel.
Ekkor előállott a tolvaj-triumvirátus és a csendörök elölt Stern Riza etemébe mondották, bogy igenis, ö vette meg tőlük a lopott gabonát. Stern Riza ellen ennek slapján megindult az eljárás orgazdaság büntette miatt.
A főtárgyaláson aztán elmondoUák a tolvajok, bogy Stern Riza teljesen ártatlan és csak azért vádolták őt, mert Singer Miksa hévizi kereskedő, sklnek s lopott gabonát eladták, kérte őket arra, hogy igy valljanak.
Erre mrgindull az eljárás Singer Miksa ellen is. Azonban itt is csakhamar kitűnt, hogy Singer is ártatlan, meri sem gabonát nem vett tőlük, sem hamli vallomásra nem csábította őket.
Hsmit vád bűntette miatt indult meg moit az eljárás a triumvirátus ellen. A törvényszék Keszl József sofHrt 9 hónapi börtönre és Horváth Istvánt 6 hónapi bOrtönre ítélte, míg a meg nem jelent Kovács Pál körözés alatt áll.
A Perencváros vendégjátéka Irént egyre lázasabb érdeklődés nyilvánul meg. Nemciak a sportrajongók, hanem az egész város közönsége feszült kíváncsisággal várja a magyar bajnokcsapat vasárnapi bemutatkozását. Amióla s profisportot bevezették Magyarországon, elsölzben szerepel itt s Fradi; játéka bizonyára méltó folytatása lesz innak a két láioga\'ásáoak, amelyet még az ama-tórkorszakban, mint FTC tett az NTE-néi és amely még élénk emiékezetében él a kanizsai sportközön ségnek. Amtel, Takács 1., Hungler, Fuhrmann, Obilz, Berkeeey, Bukovi,
Koszté, Rázsó, Takács U„ Tural, Szedlacaek és Kohut játékosokkal ledül szombathelyi és nagykaoizial Játékára a bajnokcsapat, akiknek mindegyike egy egy híressége a magyar futballsportnak és kipróbált erőssége a magyar váloga\'otlnak is.
Érdekessége lesz s mérkőzésnek, hogy azt megtekinti dr. Mező Ferenc la, aki .Az ollmpiászok története" cimű munkájával moit nyert Amszterdamban olimpiai bajnokságot s akit a Fradival együtt bizonyára ünnepelni fog a közönség.
A meccs délután 5 órakor kezdődik a Zrínyi iporttelepea
A Széchényi nemzetség idei sportQnnepélyei Augusztus 14 én rendezi a barcsi Szabadeveiös egyesület \'ennisz szakosztálya, a Széchényi tporiünnepélyek keretében, a détsomogyl bajnokság! tennlsz és másnap, vagyis 15 én a Dráva úszóbajnokságl versenyeket.
A nevezésekből (s a nagyarányú előkészületekből következtetve, jelentős sporteseményeket várhatunk.
A teniszversenyek reggel 9 órakor kezdődnek és állnak, a női és férfi Junior számokból (16 évi*) és női és férfi egyes, férfi és nöi páros és vegyes párosokból.
A lenníizversenyek napján érkeznek Bircira a budapesti Magyar Szabadevezósök Egyesületének küldöttjei, kik Zákánytól faltboótjaikkal leeveznek. Tiuletetükre a barcsi evezős egylet este lámpiónoa felvonulást rendez a Dráván. A felvonulás látványosságát emelik a barcsi Levente Egyesület porapás zenekarának és a pllyanyerles barcsi Dalkörnek kísérő I szercsádjai.
A 15 én délelőtt a szabad Drávában megtartandó távuszások (kezdete 11 órakor lesz) és s délutáni drávamentlek versenye a vándordíjért és a városközti mérkőzések (Pécs, Kaposvár, Szigetvár, Nagy-a\'ád, Nayykantzsa, Selye, Siklós) és a vizipóló nagy sportközönséget fog Barcsra vonzani, ahol egyben megtekinthetik azokét a sportberendezéseket, amtt Barcs sz utóbbi években a sportfejlesztés érdekében ele-pitott (tennlizpályák, evezős ház, strandfürdő stb).
Terménytőzsde
Buza 15 fillérrel, rozs 10 fillérrel esett. Az Irányzat tartott, a forgalom élénk.
Basa tlsss*. 7/ kgoe 27 45— 27\'M, 78 kf-os 2765-jr-80, rí k«-os 17 90-28 05, 80 kg-os 28 03 28-25. dnnántull 77 kg-os 2? 20 -27 35. 78 kg-os 27 40 -27-55, 79 kg-os 27 65 27 80 10 kf-os 27-85 -2810. ross 2*70- 24 80. tskana. árpa 26-75 - 27 C0, sOfirps 28-00- 30-00, ab 26 00-28 25, tagfsrl 3150-81 75, Baukorps .30 75—2! 00.
auguwlu* 10
HALAI ROBLOHY
KÖZGAZDASÁG
A Zalavármegyei Gazdasági Egyesület rendes közgyűlése Keszthelyen
Kimondják a tejellenőrző körzeteknek Szarvasmarhatenyésztő Egyesületté való átalakulását
stlletté való átalakulásáról. 3. Szelektor átvételének be|elcnlése. 4. A m. kir. Földmiveiétügyi Miniszter 3195/1928 VI.—2. számú iratának ismertetése. 5. Zalavármegye alis-p injának 17394/nl 1928. számú átiratának ismertetése az Egyesültt segélyezése lárgyáb n. 6. Tagsági ügyek. 7. Folyó ügyek és indítványok.
A lódijazásra való tekintettel is bizonyos, bogy a Zalavármegyei Gazdasági Egyesület rendes közgyűlése igen népes lesz.
Nagykantzaa, augusztus 9 Abból az Alkalomból, hogy a Zala vár megyei Oazuaság Egyesület augusztus 21 én Keszthelyen lódija-zást rendez a Oazdaságl Egyesület elBÖktége ugy határozott, hogy ugyt n napos délelőtt 11 órakor a keszthelyi városháza termében rendet közgyűlést tart.
A tartalmas tárgysorozatban a következőket találjuk : 1. A lódlj ázások eredménye. 2. Jelentés az Egyesület állal alakított te|elést ellenőrző körze-tekoak Survasmuhatenyésztő Egye-
Nagy érdeklődés nyilvánul meg a keszthelyi lódijazások iránt
A földmlvelésDgyi és honvédelmi miniszter erkölcsi és anyagi támogatásával rendezik a díjazásokat — A díjazásra vonatkozólag augusztus 18 lg lehet bejelentést tenni a megyei Oazdaságl Egyesületnél
Nagykanizsa, augusztus 9
Mint röviden jelentettük a Zala-\' vármegyei Oazdaságl Egyesület a Iftldmiveléaügyi és honvédelmi ml-olazterek erkölcsi és anyagi támogatásival augusztus 21-én Keszthelyen a huszártiktanya melletti kis-gyakorló téren lódijazást rendez.
Most közöljük a lódijazás programját, melynek előkészületei serényen folynak és a Jelek szerint a megye lótenyésztési életében kiemelkedő •semény lesz.
Augusztus 21-én reggel nyolc érikor kezdődik a díjazás, melyoen Zalavármegye bármely kis és nagy-teoyésztője résztvehet hideg és me legvérü lovakkal.
Dljaztatnak: I. 1-3 éves vérbeli kancacaikók. 1—2 éves hidegvérű kancacaikók. II. 4 éven fc\'üli vérbeli
anyakancík, 3 éven felüli hidegvérű anyakancák. III. 1—2 éves vérbeli méncsikók, 1 eves hidegvérű méncsikók.
Minden tenyésztő magával kell vigye a díjazásra a községe elöljárósága által kiállított bizonyítványt arról, hogy a ló saját nevelése, Illetve mlóia van birtokában.
Kitűzött dijak: oklevelek, gazda sági gépek, eszközök és dísztárgyak.
A díjazásra vonatkozó ingyenes bejelentések a ló kora, neme, származása fajtája feliü tetésévei folyó évi augu>ztus hó 18 lg a Zilavár-tr,egyet Oizdasági Egyesülethez, Zslaegcrszegcn intfczendök.
A Oazdaságl Egyesület részéről a lódijrtzásokat: dr. Tardnyi Ferenc főispán, Viiin Jinos egyesületi titkár és Nydry Kálmán ügyvezető alelnök r< nJezik.
Visszaesés a kényszeregyezségekben
Az Országos Hitel védő Egyeaület által nyilvántartott InzolvencHk száma Juliua haviban végre némi visszaesést mutatnak az előió hónapok emelkedő adataival azemben. 1-s bár a csődesetekben még mindég némi emelkedés tapasztalható tekin\'eltel ezetnek régebbi Idejű keletűkre b z-tosra vehető, liogy rövidesen a csőd-esetek Is csökkeni fognak. Julius hi folyamin 94 kény szeregyezség, 12 maginsgyeiaég és 38 csőd eset összesen tehát 144 insolvencia volt a lunlus havi 191 el szemben. Az összes pissivák 5-1 millió p;ngőre rúgnak, mig junlua hóban 116 millió ptngó! tettek ki.
(—) Kereskedők és Iparosok forgalmladójának uj megállapításai A kereskedők és Iparosok for-galmladójának rögzítése a jövő évi január hó 1-től fog kezdődni éa az erre vonatkozó munkálatok már mcgU indultak. U,?y a kereak.dok mint az iparosok külön megállapított ösazelrásl ivet kapnak, amelynek adatai alapján történik meg az uj átalinyok megállapítása illetve rög-
Diplomáciai tiltakozás a cseh liszthamisitások ellen
A magyar malmok diplomáciai ulon fognuk tiltakozni a magyar lisztnek Csehországban való hamisítása ellen és kérni fogják a cseh kormányt is megtorló intézkedések megtételére.
(—) A magyar setyemtenyész tés. Az Orstágoa Sjlyemtenyésitési Felügyelőség érdekes adatokat közöl az ország mult évi selyemlenyész-tési statisztikájáról. A jelentés szerint az ország se.yemtenyészlőinek küzdelmes esztendeje volt a tenyésztési idény elejOt az országban előfordult fagykárok és az Idény végeidé beállolt hőhullám miatt. I yen elemi ciapisokkal már régóta nem kellett megküzdenie a magyar se lyemtenyésitéanek. Az ország selyem-tenyésztőinek siáma 1927 ben az előző évi 20599 el szemben 33680 ra emelkedett A termelt gubó mennyiség azonban az 1926-os évi 480224 kg-mal szemben 375868 kr-ra apadt. Az orazág selyemgubó beváltó hivatalai az elmúlt esztendőben 983.589 pengőt fizettek ki a berzo\'gállatott lelyemgubókért.
RÁDIÓ-lflSOl
Augusztus 10 (péntek)
Budapest 9.30 és 11.45 H. Közben 12 órakor déli harangszó az egyetemié" templomból. Utána: Kamara Z. 1 Időjelzés, Időjárás. 3 H. 4.45 Időjelzés, Időjárás. 5 F. ti Kárpálh Zollán dr és l\'aksy lózsel dr. négykézre magyar nótákat zongoráznak. 7.15 Lukács Síri énekhattgv Polgár Tibor zongorakisérctével. R A rn. kit. Operaház tagjaiból alakul! kamarazenekar hangv. E hangv. sztlnetjébcn. cca 9 30 H és aa Olimpiász eredményei. 11 Szalon-trió hangv
Bécs, Orác II Hangv. 4 15 Régi bécsi táncok és indulók. 8.05 Vígjáték E. Utána tánc Z.
Berlin. Stettln 11 és 1 30 O. 4 A. 5 Hangv. 8.30 A Uöblin .50. születésnapjának emlékezetére. 9.30 Operafanláziák
Basel, Bern 1 O. 4 és 8.30 llangv. 8.45 Zürichi mtlsor. 915 és 10 Hangv.
BrOnn II Hangv. 12.15 O. 6J5Hangv 7 Északi Z. 10 Kiállítási hangv.
Frankfurt, Cassel 1 0. 3 Oy. 4.35 A. 8.15 Indulóesl. 9 30 Tánc Z.
Hamburg, Bréma, Hannover, Klal HA. II 0 2.0 i és 4.15 Hangv. 4.16 (Bréma) Dalok 5 Hangv. 6 Népszerű Z. 8.15 Oilárdslok. Utána: Hangv. és nZ.
l.angenberg, Köln, Aachen, Mflnster 10.15 é« 12 10 O 105 Hangv. 4.50 O. 6 Hangv. 8.10 Vidám est. Utána nZ.
London. Daventry |I0.15 Istentisztelet 12 Szonáták. 12.30 Orgona Z. I Hangv. 4 nZ. 5.15 Gy. 6 nZ. 6.45 Hangv. 7.15 Zongoraduettek 7 25 Zenei közjáték. 9.35 Kamara Z. 10.45 Meglepetésszerű mtlsor
Milánó 12.30 Kamara Z. 4.30 Tánc Z. 5.20 Oy.-dalok. 8 50 Szimf. hangv.
Prága II q. 12.05 Hangv. 5 Kamara 7„ 7.30 nZ. 8.10 Énekkari hangv. 9.20 és 10.20 Brílnni mtlsor.
Róma I Kamara Z. 5.30 finek- és zenekari hangv 9 Szimf. hangv. Ulána nZ.
Varaó I Torony Z. 6 nZ. 8.15 Filhar-mónlkus hangv.
tAzsii
A mai értéktőzsdén kedvetlen hangulat uralkodott. A spekuláció Is tartózkodott minden akciótól, mert külföldről nem kapott Oazlöoiést. Később nagyfokú űzleltelenség uralkodott, azonban az árcsökkenés nem haladta meg az 1 —2%-ot, sőt voltak apróbb papírok, melyek árnyalati nyereségre lettek szert A fixkama lozásu papírok piacán üzlettetenség uralkodott. Valuta és deviza piacon csupán Madrid éa Amszterdam lanyhult valamit és London kissé szilárdult. _
Zürichi zárlat
\'4it» 20 30, Loadon 25-21 >/a Nawrosk 5194/\'/! HrttssaJ 7225, MUato 27-17. Madrtd 86 80, Amsterdam 108 40, Barlln 12385, wtan 73-29, Sofla 3-75, PlM< I8-»9VS, V«rs.< 58 20, Badapaat SO-SS 9 1275, aaksmt H8.
iPlÓHIIIBTttEf
Az apcótalrétéewk <UJa 10 s*4ii M Miiéi).
minden további aió (ttja í ftfl. Vuár- fa ttnnepoap 10 szóto tfO fittép, mlndw további azó dija ■ flll. im41m áa *és»-teken 10 ssólg iO fillér, minden továbW uó dlla • flll. Ctaaaó a minden va
tekén 10 ssólg *0 fillér, minden I
gabb bettiból álló saó kát szónak taük. Állást kwtaMuMk »00rt A hlrrfatéai díj «Um
basa kaHaaiaa oMhant tarfél
oaatédnél. Clm a kiadóban.
Oloaóbb latt a taavaj Muszel éa Frledenthal cégnél, mert eddig egy kilo. gramm P 7 20 volt, most pedig ess kV 1-40
a árja 196. teleion-axámrMl Stwa ttveg
éi porcellán üzletét. 1448
Hl | IftgAlfloVÜIibbAI
Inl^^ááaá *__a
••V^W ROXVl M
kNcaOnköavaUtő Irodája Nagyk
Kazlnczy-utca 2. szám. 3161
Hruitcsles-féle házban S kétszobás Iskás és Ozlethel
>ugár ut 53. egy ------lyfrég teljes berendezéssel, pince és padlással egyült kiadó. Érdeklődni leltet Kolin Samu laka-
3761
tosmesternél, Nagykanizsán.
A református egyházközség 10 kat. hold aséntéfSIdJa és 5 hold rétje október elsejére bérbe kiadó. Feltételek Szendrel Károlynál, Oyár-utca 25. 3783
Klakasilsaéa, Országút 19. számú,
jövedelmező ház szabadkézből dadó. lakás elfoglalható.
38S5
KlaaArhéjt vendéglő udvarban egy Istálló és garázs kiadó. Dővebbet ugyanott,
____38]4
Szoba és konyhabútorok, kerti szerszámok stb. nagyon olcsón aladék. özv. Srakátj latvánné, Csányl László-u. 2._3854
Egy jobb házból való klalaéay gyermek meiré fetvétetllLTla a kladiban. 2885
Kladé Árpád utal 11. szám alatt kétszobás, koayhás lakás. 384a
Borbélyaagéd azonnal felvétetik —
Petőfi ut 64. 3S50
Danaatba való zöld ringló kapható Teleki ut 34. :3853
1 Mayeffl Tinit favtu-jegyxáw
VALUTÁS ángol 1. 27 95-28 10 9«^a ft. .9-70-80-C0 Caab k. 16-96-17 04 OSn k. 152 85-153 45 Jtnái 10 02-10-08 Ooilíi 570 30-072 30 Prtncfa li O 60J2 80 KOI. 29 75-2S0 75 LaogytJ o4 15-64-45 Ul a 46 3 51
Lava - -
Ura 29 95-80-20 Márka 12650-137 00 Norvég 153 00-153 60 Schlll. 80 85-81 20 Peseta 95 . 5-96-35 Svájd 1.110 35 110 75 ÍM k. 153-20-153 80
UMVUMK
Arnst. 229 77-23047 BaJgiéé 1006-10 49 Herttn 1S6 55-136 95 BrBasael 79 65-79 90 Bskartat 34 62-35 02 Kwub.152 92 153 32 Uadoa 27 80-27 8J 96*72-66 22 29 95-3005 472/5 -4 35 152 92-153 32 22 37-22 46 1*87-17-02 4-12-4 15 IUJ6-KS-75 Varaó 84-20-S440 Wlan 80-80-8105 ZSrieb IKW6-1I0-5C
OMÍO Pária
Sertés vásár
Falbajtás 1718. aselyból aUdatlanal _______
astadI 13 dazab. fasórtada 180-184, uadatt 174-L78, szedett köaép 166-1-70, könnyű 140—156, elaöi»a<" "— 1-72—1 76, máaodrendB 1-56—1 64, saidó I 60—1-70, ualonna nagyban 1 90, aali 2 04 -2 08, Waniott has 2 JŰ-224, szalonnás félawtfa 208-2-14. Aa irányút élénk,
I Orag
fit
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gőzmosó, vegyllsztttó, ruhafestő
ifit: aimíi-i II iwm. Wkj-1 l
Vállal mindennemű ruha-festést, vegytisztítást, góc mosást mérsékelt áron.
Elismerten elsőrendű munka.
Hófehér, t&köriéaystgiUértUititáa.
Pllssérozás. Oouvrérozás.
R í G BIVALT JÓ HtNÖfiÉGBCN
Ke (/ve, ö /eZ/tÜSOk
singervakróaép <* is XV é NVTÁRSASilk
moküzlete:
RáfiTMIUM, fő-üt i.
EALAI KÖZLÖNY
1938 augutztut 1Q,
Siemens ég Rex üvegek
vagy alkatrészek.
Mindenféle befőttes é« dunwtos üvegek legolcsóbban csak
Melczer Jakab
üvegkereskedésében Kazinczy-utca 1. sz. alatt
kaphatók.
■lelőtt szükségletét beszerezné, saját érdekében nézze meg áralmatj
A legmodernebb szerkezetű
ÍRÓGÉP
az
AEG
legújabb modellje. A legtartósabb gép, számos újítással Megtekinthető a képviseletnél
Fisthel Fülöp Fiai
paplrflzletében
Nagykanizsán.
A Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet igazgatósága, felügyelJbizottsága ós tisztikara mély fájdalommal jelenti, az intézet buzgó és tevékeny igazgatósági tagjának
LASKY PÁL urnák
elhunytát.
A megboldogult mindenkor hathatós és önzetlen támogatója volt intézményünknek és emlékét hálás kegyelettel fogjuk megőrizni.
Nagykanizsa, 1928, augusztus hó 9.
Kévekötő zsineg. Uj ponyva, uj zsákok. Bérponyvák, bérzsákok.
Szóló és gyümölcsfa védöszerek. Gabonacsávázó szerek.
Baromfi- és madáreleségek:
(kendermag, hámozott zab, fénymag, ódea repce, kerekrépa, napraforgó, tökmag »tb.) SzemeBtengen (nagy és aprószemU), zab, árpa, köles, buza, tengerldara, stb.
Gazdasági és kertimagvak. Műtrágyák.
Kicsinyben és nagyban kaphatók:
0BSZÁ6 JÓZSEF nagktrukedétébeo
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A blróaág mellett. 3no Teleion: 130.
Olthon 1 perc alttl a gyermek ls készíthet saját tiszta üvegjében szódavizet, üdítőitalt habzóbort I •
1 It. szódavíz 16 fllérbe kerül,
olcsóbb mint a gyári
4 havi részletre!
Tartozik önmagának, csaladjának, hogy asztalára tiszta üveget tegyen I
Arak :
Autó Syphon üveg ... 21 P az első let. szénsav-
patron ...............
cserénél 1 let. szénsavpatron ............
5 P 2 P
4 havi részletre !
Autosyphon üveg Sparklet világszabadalom !
vrt
Tiszta, olcsó, kényelmes, praktikus !
Egyedárusitó:
QyflhA Antal fegyver, Iftszer ás sportáru Ml,ldl nagykereskedés
Nagykanizsa u Telefon 91. szém

NASH é. PACKARD
autók kizárólagos zalamegyei képviseletét átvettük
Mielőtt autót beszerezne, feltétlenül kérjen prospektust és díjtalan kocslbemutatást. "" Hat henger, hétszer csapágyazott főtengely, négy kerékfék, zajtalan motor, hosszú élettartam és olcsó Üzemköltség.
Szántó Vilmos és Társai
Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22.
MÉZET,
ágytollat. állati bftröket,
vflrós- és sárgaréz, ellik és ólom hulladékot, vusat, csontot és ton-gyot a legmagasabb Arb.m vásárol
STBÉffl B. FIAI NAGYKANIZSA,
Erzsébet királyné-tér 15. sz. alalt.
SALOMVÁRON
negyven év óta fennálló jó menete lü
vegyeskereskedés
házzal és telekkel együtt mis vállalkozás miatt eladó. Bővebbet
Firtl Mórnál,
Salomváron (Zili m.)
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jób3rátainknak és ismerőseinknek, kik felejthetetlen drági jó férjem,
LASKY PÁL
temetésén |6leső részvétükkel fájdalmunkat enybiteni szívesek vollak, ezúton mondunk hálás köszönetet.
A gyászoló család.
Ragályos
betegségek
ellen a legjobb védekezés a
tisztaság.
Viselt felsőruháit idöközönkint tisztittassa vegyileg a
Rózsagyárban
Kaposvárott.

Gyüjtőtelep: Nagykanizsa, Erzsébet-téri
4 hétig érvényesi
A siker, ez endmény legbiztosabb módja, ha igénybe veszi a vidéki sajtó nagy uyilvánospágát I
Hj Ön vidékről uj és értékes vevőkre tkar szert lenni, hir-drssen a vidíki lapokban I
Válasszon
az 50 felsorolt város k&zQI I
Abony Kalocsa ♦Pécs
♦Baja ♦Kaposvár Pesterzsébet
Békés Karcig Salgótarján
♦Békéscsaba ♦Kecík?mét Sátoraljaújhely
Cegléd Kiskörös ♦Sopion
Celldömflk Kunszer, tmárlon ♦Szeged
♦ Debrecen M \'gyaróvár ♦Székesfehérvár
Devecser ♦Makó ♦Szentes
♦Eger Mezőtúr Szekszárd
Esztergom ♦Miskolc Srolnok
(lyoma ♦Njgyknnizsa ♦Szombathely
Gyöngyös *0 ^r Nagykőrös Titatóváros
♦Nylregyhára Turkeve
H.jduhadliáz ♦Orosháza Vác
Heves Pápa Veszprém
Hitvan Pásztó Újpest
♦Hídmerővásárhi-ly ♦ZahegersTíg
A incKjelöU v4ruu)kbjn lujnlapok vannak, cirn varosokban it a legolvasottabb It won kó/íé Inrdt léid \'
Ezen v/irosok binneyik bju u Itg.-lltrjed ebb és legnagyobb r I lAnysíámban rrc^j lenö i\'gy egy I pb»ri közzéteszem trlrd;iését l liúsaj 50 n gysig\'ipn, m.nt az i lanti niiniana^ysag:
Ict\'zésszcririll 10 vJroi egy-egy lapjában hirdet, D
I mindegyikben egyszer ............■
MM telszéss/erinli 25 vAros egy-egy lapjában hirdet, Inn n
II J mindegyikben egyszer ... ... IUU ■ Ifi mind az 50 város egy-egy lapjáb.m, mindegyik- |g>f| D
\'III ben egyszer hirdet .....IOU ■
11U cKV-egy város lapjában legalább háromszor E seázalik
egymásután hirdet............. 5» engedmény
Elsőrendű, hasznothajtö, eredménythozó vidéki propaganda)
Jfi
•a -r n -ra
E -
E
s
Minden hirdetésről igazoló támlapot küldök. A hirdetések letlilnó elhelyezésére igeri nagy
gondol fordltok. Kívánatra ölleles hirdetést szövegeket adok.
Ha bármilyen bel- és külföldi lapban akar hirdetni, forduljon országszerte előnyösen ismert hirdetési irodámhoz!
ERDŐS JÓZSEF
BUDAPEST, II, VITÉZ-UTCA 2 SZ.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Na^kanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
m. étM/mn, 182. oáa
■•fjrfcwüMi, IIO. augusztus 11, szombat
Ara 14 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
Si<rt«*xtd>4g éa kiadóhivatal: Fó-ut S. iiím. Keszthelyt flókkladóhlvaUI Kossuth Lajos-u. 3Z
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Sípos Manci (1.18-6 mp) kiesett, Stieber Lotti (1.22-6 mp) bekerült a 100-as döntőbe
Petschauer, Terstyánszky, Gombos, Bárány és Kocsis döntőbe kerültek és ma küzdenek a világbajnokságért
A szombat Izgalmas küzdelmeket hoz az egyéni kardvívás, 100 m gyorsúszás és a boxolás döntőjében — A 4 x 100 m női gyorsuszó-staféta olimpiai bajnokságát Amerika nyerte — Magyarország tizedik helyen végzett a férfi-tornászásban
Amszterdam, augusztus 10 (A Zalai Közlöny külön tudósítása.) 100 m. es gyorsúszás
(elődöntő)
I. csoport. 1. Lauffel USA 1 :00 8.
II. cioport. 1. Wannll magyar 1.3 2.
III. csoport. 1. Weissmflller 1 p Idö.
IV. csoport. 1. Gdbotffy magyar 1.4
V. csoport. 1. Zorllla argent. 1.1 8.
VI. csoport. 1. Ko|ac USA 1.16.
VII. csoport. 1. Bárány 1.1 2.
*
Az egyéni kardvívás elödöntöi befejeződlek és a magyarok mind a hárman bekerültek a második középdöntőbe. A középdöntő három csoportban fog lefolyni. Ma délelőlt Terstyánszky, Petschauer és Gombos
egy-egy mérkőzést nyertek. »
Amszterdam, aug. 10. (Éjszakal rddlójelentés) (A Zalai Közlöny külén tudósítása)
100 m. gyorsúszás (középfutam)
I. 1. Takalsl, Japán I 00 mp. 2. Lautler, USA 1.00 6 mp. 3. Spence, Cinada 1 01 4 mp.
II. I. Kojac, US* 1 01 mp. 2. Zorllla, Argentína 101 mp. 3 Wan-nle, magyar 1.03 mp.
Wannle igen szépen úszott, de rosszabb Idejével hsr.nadlk lévén, kieseit a további küzdelemből.
III. 1. Welssmüller, USA 0 58 6 np. 2. Bárány, magyar I 00 8 mp. 3. Heltmann, német 1.036 mp.
Bárány Igen ügyesen taktikázott és csak annyira erőltette meg ma-gát, hogy a döntőbe kerüljön s csak arra ügyelt, hogy Heitmaun mögölte marad|on.
Gábor ffy magyar az I. középfutamban negyedik lett és Igy kiesett.
100 m. női hátúszás
(középfutam) I I. King, angol, 122 mp. II. 1. Braun, holland, I 21 mp. 2. Lindalröm, USA, 1 23, 3. Reng, angol, 1 27 mp
III 1. Holm, USA, 1:23 6 mp. 2. Cooper, amol 1:24 2 mp. 3. Qrcnde, holland, 1:26 2 mp.
100 m. női gyorsúszás
(előfutam)
I. 1. Mac Dtwall, angol, 114 mp. 2. Laird, USA, 1:14 2 mp. 3. Wierdag, holland, 1:14 6 mp.
II. 1. Olsen, dáu, 1:58 8 mp. 2. Slockley, Ujzeland, 1:16 4. 3. Davey, Ausztrália, 118 mp.
III. I. Geralli, USA, 1:14 8 mp. 2. Thanner, angol, 1:26 4. Csak ketten Indultak ebben a futamban.
IV. 1. Josipovich, 1:12 4 mp. 2. Miller, UJzéland, 1:172 mp. 3. Sípos Manci, magyar, 1:18*6 mp.
Sípos Manci szép időt ért el, de mint 3., kiesett a további küzdelemből.
V. 1. Russel, Dilafrika, 1:154 mp. 2. Stieber Lo\'ty, magyar, 1:22 ti.
Stieber Lötty nem ért annyi időt el, mint Sípos Manci, de mint 2, részt vesz a középdöntőben.
VI. 1. L\'hmann, német, 1:15 6 mp. 2. Coober, angol, 1:16 8 mp. 3. Mealing, Ausztrália 1:20 6 mp.
Vízipóló Franciaország—Argentína 8: 0 (4 :0). Franciaország bebiztosította magáuak a 3. helyet. A 4. helyért USA, Argentina és Belgium kellett volna küzdjön, de egyikük sem akarja folytatni a harcot és Igy csak a három első helyezett ksp pontot. Hölgy toronyugrás II. 1. Rosignol angol 39 5, 2. Oiimes angol 34 5, 3. Hiusbergcr US* 29 5.
Kardvívás (egyéni)
Mind a 3 magyar reprezentáns:
Petschauer, Gombos, Terstyánszky bekerült a kardvivó egyéni bajnokság döntCjébe.
Az egyes pouleokban a következőleg szerepeltek a magyar vivók:
1. poule Terstyánszky 5 győzelem, 2 vereség, 2. poule Petschauer 5 győzelem, 2 vereség, 3. poule Gombos 5 győzelem, 2 vereség.
Mind a 3 ntagyHr vívó csak arra törekedett, hogy a dönlübe való bejutásukat biztosítsák, azután már .lefékeztek" Legerősebb ellenfelük a döntőben az olasz Marzi.
4X100 m. női uszóstaféta
(döntő)
Ollmelal bajnok USA 4.476 p.,
2. Anglia 5.02 8, 3. Délafrika ? 4. Németország 5 14 4, 5. Franciaország 532.
Evezés
(döntő)
Az evezős versenyek befejeződlek. Végeredmények a következők:
Sklff:
1. Ausztrália 7:11, 2. USA, 3. Arglia.
2 es kormányossal: 1. Svájc 7:53 6, 2. Franci íorazág,
3. Belgium.
Elótlzetésl ára ; egy hóra t pengó 40 fillér
2 es kormányos nélküli: 1. Németország 7 06 mp. 2. An-Ha. 3. USA.
4-es kormányossal: 1. Olaszország 6:47 8. 2. Srájc. 3. Lengyelország.
4 es kormányos nélküli: 1. Anglia 6 36 mp. 2. USA. 3. Olaszország.
Has:
1. USA 6 : 03 2. 2. Anglia. 3. Canada.

To mászás
A férfi tornászásokat befejezték ma, most a végleges kép igy fest:
A tornászat olimpiai bajnoksága : Svájc 1718 62.2. Csehország 1712-25. 3. Jugoszlávia 1648 50. 4. Franciaország. 5. Finnország. 6. Olaszország. Magyarország s 10. helyen végzett 1344-75 ponttal.
Uj pontozási rendszer az olimpiászon
Amszterdam, aug. 10 Az F.st írja: A Nemzetköz! Olimpiai Bizottság azt a meglepő határozatot bozta, hogy
hivatalosan nem pontozza az olimpiászon elért eredményeket, csak az első dijat nyeri versenyzőkről, Illetve nemzetekről készit hivatalos pontstatisztikát.
A döntés továbbiakban azt mondja, bogy .A nemzetközi bizottság nem gördít akadályt az elé, hogy a nemzetek saját felfogásuknak megfelelően pontozzanak".
A hivatalos pontstatisztika, amelyben minden nemzet első belyen szerepel, — a szellemi olimpiász berzá-milásával — Magyarországot a nyolcadik helyen szerepelteti.
A pontozási lista: 1. Egyesült Államok 13 pont. 2. Finnország 8 pont. 3. Németország 7 pont. 4. Svédország 7 pont. 5. Franciaország 5 pont. 6. Hollandia 4 pont. 7. Kanada 4 pont. 8. Magyarország 3 pont. 9. Anglia 3 pont. 10. Dánia 2 pont. 11. Egyiptom 2 pont. 12. Észtország 2 pont. 13. Olaszország 2 pont. 14. J.ipán 2 pont. 15 Ausztrália 2 pont. 16 Lfllorazíg 2 pont. 17. Svájc 2 pint. 18. Argentina 1 pont. 19 Írország 1 pont. 20 Luxenburg 1 pont. 21. Norvégia 1 pont. 22. Díi-Afrika 1 ponl.
Boxolás
A magyar Kocsis nagy fölénnyel legyőzte az olasz Armandó Alleorit és ezzel bejutott a döntőbe.
Tornagyakorlatok, egyéni
(nyújtó)
1. Mlez Svá|c 57 50, 2. Veri olasz 57, 3. Mach Svájc 56 75.
(korlát)
1. Widn cseh 56 50, 2. B\'inzió Jugoszlávia 55 50, 3. Heuggi Svá|c
54 25.
(lovon)
1. Macb, Svájc, 28 75 2 Lotfle, cseb. 28 50. 3. Derganl, Jugoszláv,
28 37.
Az elért egyéni tornász-eredmények összesítve:
1. Mlez, Svájc, 247. 2. Heuggl, Svájc, 246 62. 3 Sukel, |ugoszláv, 244 84.
A magyar tornászok pontszámait még nem számította kl a zsűri.
A kultuszminiszter táviratban üdvözölte a magyar bajnokokat
Budapest, augusztus 10. Klebels-berg Kuuó gróf kultuszminiszter ma táviratban üdvözölte a nngyar győztes és az olasz második vivócsspat minden egyes taglát és csapatvezéréi.
L-
1ALA1 SOHOKt
II
II.
Lovasversenyzöfnk ■ csapatversenyben kilencedik helyen fekszenek. Pontszámuk 514 A helyezési sorrend: 1. Holisndii 713 ponf. 2. Németország 667 pont. 3. H\'jlgária 659 ponl. 4. Norvégia 646 pont. 5. Svéd-
ország 607 pont. 6 Svájc 595 pont. 7. Csehország 565 pont. 8. Franciaország 558 pont. 9. Magyarország 514 pont.
U\'ánunk következik: Amerika, Spanyolország, Lengyelország.
A magyar vivők a döntőben
III. csoport Oombos magyar 4, Thompson német 4, De Yung holland 4, Marzi olasz 6 győzelem.
Az elsorollak győzelmeikkel bekerültek a döntőbe. Oombos, francia ellenfelétől, Cohn némettől és Mar-zitól szenvedett vereségei.
Kardvívás
(egyéni)
Az egyéni kardvívás középdöntőjének péntek délutáni eredményei:
I. csoport. Ducret francia 5 győz. Binl olast 7 gyöz. Van der Wiel holland 5 győz. Vitéz Teratyánszky magyar 5 gyöz. A kitűnő magyar vivó Van der Wleltöl szenvedettjve-reséget.
IL csoport. Lacroix francia 3 gyöz. Castair német 6 győz. De Vecchl olasz 6 győz. Petachatier magyar 6 győz. A legjobb magyar vivónk
Boxolás
Kocsis magyar reprezentáns boxoló ms pontozással legyőzte C*wal olaszt is és Így holnap délután Abbel franciával küzd a világbajnokságért
Ds Vecchilől szenvedett vereséget.
Tüntetnek és Radics koporsójához zarándokolnak a horvát tömegek
A paraaztkoalloió másfél hónapig gyászolja vezérét
Belgrád, luguutus 10 pártvezetők nyugalomra és a rend Radlcs halála nyomán Jugoszlávia
mindea horvát-lskta részében gyász uralkodik. A városok, falvak fekete lobogókkal, egésa nap zárt üzletekkel, gyástköcgyOlésekkel fejezik ki ráaavétüket a horvát nép nagy halottja Írást Zágrábban egész nap tódul a nép a ravatalhoz és sok ezren állnak a főtéren, bejutásra várva.
A demokrata párt és a radikális frakció gyász-üléseket tartottak. A
megőrzésére intik a tömegeket. Eddig sehol rendzavarás nem volt, csupán Spalatoban tűzött össze egy késő este felvonuló tömeg a rendőrséggel, amely a tüntetőket szétoszlatta, zászlajukat elvette, de Osz-szeűtközésre nem került sor.
Zágráb, aug. 10. A parasztkoali-ció tagjai szombaton gyűlést tartanak, melyen elhatározzák, hogy Kadics István halálát hat hétig fog-
ják gyászolni és két hétig a pírt egyik tagja sem megy nyilvános helyre. A paraszlkoaiiciónak ezen az ülésén az összes nemzetiségek részére teljes autonomiát követelnek.
A horvát parasztpárt elutasította a kormánynak azt az ajánlatát, hogy Radlcsot államköltségen temessék el. Nem türlk azt sem, hogy a kormány tagjai vagy a pártok képviselői megjelenjenek a temetésen.
Tüntetés, melyet a polgármester vezet Belgrád, augusztus 10. (Éjszakai rddió/elentés) Tegnap este Sebenico városban hatalmas tüntette zajlott le. Maga a város polgármestere haladt a menet álán, mely demonstráció volt Radics halála alkalmából. Beszédeket mondtak a polgármester és s független demokratapárt elnöke. A tüntetésen semmi rendzavarás nem fordult elő.
Ujabb tüntetés során Spalatoban OsszoflUtózótt a tömeg
a rendőrséggel Belgrád, augusztus 10. (Éjszakai rádiójelentés) Spalatoban ujabb nagy
tüntetések voltak, melyek során állítólag súlyos OsazeütkOsásis került sor a tüntetők és a rendőrség kö-zOlt. A tüntetések a zágrábi eseményekre vezethetők vissza.
Anglia horvát forradalmat jósol
London, aug. 10. A londoni lapok részletesen foglalkoznak Radics halálával és az azial kapcsolatos politikai eseményekkel. Véleményük szerint lehetetlen a horvát szeparatizmus gondolatát.tettaL. A .politikai, szenvedélyek lángja hlhotettenOI magasra csap és általáaos az a felfogás, hogy Horvátország nem maradhat tovább a jngostUv királyság alkotó része.
A helyzet i bármikort, általáaos kaoeszá fajulhat .el. A zágrábi .parlament tovább ülésezik, minden lát szat szerint előkészületeket tesz az autonóm kormány megalakítására, valamint alkotmáoyozó nemzetgyűléssé való átalakulására. Világos, hogy mindez forradatmt mozgalom és célja Horvátországnak elszakadása Szerbiától
Felrobbant egy üzlethelyiség Budapesten
Hat ember megsebesült
Budapest, augusztus 10 (Éjszakai rádiófelentés) Pénteken délután 4 óra tájban a Flórián tér 4. számú házban Schmldtkunst fű-szerktreskedő boltjában hatalmas robbanás volt. A boltba felnyíló pincében volt egy 50 literes petróleum tartály, melyből vascsövOn át vezették a boltbelylségbe a petroleumot.
Ez a cső bedugult és az egyik segéd ki akarta tisztítani, miközben a pincében levő petróleummal telt tartály eddig ismeretlen okból nagy detonációval felrobbant. A robbanás ereje oly nagy volt, bogy az udvar kövezete is felszakadt.
Hat ember megsebesült. A vizsgálat megindult.
Ruha és egészség
Irta : Bodlczky DezsA ny. alezredes
Az embsri egészság fentartásához tartozik a helyes ruházkodás. A ruházkodásnak alkalmazkodnia kell az egészség követelményeihez. A primitív műveltségű népek szem élőit is tartják ezt. Az eszkimó bundákba öltözik, az afrikai néger mezítelenül jár, mert éghajlatuk egészségi viszonyai ezt ugy kívánják.
Csodálatosképen a müveit emberiség a ruházkodásnál legtöbbször nem az egészség követelményeit nézi, hanem a divathóbortot, hs nyilvánvalóan káros is az egészségére. Még nemrégen is az urinők a legforróbb nyáron is páncélt, fűzőt viseltek, nyakig érő zárt ruhájuk volt, hosszú ujjakkal, uszállyaL Hiába küzdöttek ez ellen az ostoba és egészségette-nes viselet ellen az okos emberek: a divathóbort igy követelte.
Hogy az egészség szempontjából milyen fontos a nyári melegben a helyes ruházkodás, arra a műit nyáron egy német egészségügyi lapbin rámutatott dr. Frledberger egyetemi tanár, aki a dahleni, Berlin melletti intézetben főleg egészségügyi kérdésekkel foglalkozik s ezen a téren Európa egyik szaktekintélye.
Egyszer megkérte asszisztensét s ezznek feleségét, hogy pontosan mérjék le a rajtuk levő nyári ruhsne-müeket a cipő és hsrisnya kivételével. Az eredmény azt mutatta, hogy a Jól öltözött asslstens ruhája 3430 grammot nyomott, a modern, lenge-ruháju feleségeé pedig 420 grammot.
Dr. Frledberger megállapította,
■ fl\'l ruházata túlságosan nehéz, mert testsúlyának több mint 4 5 százalékát teszi ki, ellenben a hölgynél csak 125 százalékot. Nincs az a sarkvidéki állat, amelynek a bundája testsúlyához arányítva oly nehéz volna, mint az asslstens ruházata. Ez az ur tehát a nyári nap> kon melegebben van öltözve, mint a jegesmedve az északt pólus tájékán.
Ez pedig nagyon egészségtelen dolog. Tudvalevő, hogy az ember a bőrén át Is lélekzlk, még pedig nedves, szénsavaa, romlott levegőt lehel ki. Ez a bőrön át való kiléiegzés nagyon fontos az egészségre nézve, különösen nyáron, nagy melegben. Ha megakadályozzuk, komoly ba|t szerezhetünk magunknak. Az orvosik tudják, hogy ha valaki például égési sebek következtében bőrének egyharmadát elveszíti s igy testének egyhirmadan a bőrön át való lélek-zes megszűnik: az illető belehalhat.
Az emberi egészségre nagyon fontos, hogy a romlott, nedves, szénsavas levegő a bőrön át minM előbb elpárologjon, még a meleg nyári napokon is, amikor az elpárolgás a legnagyobb.
Azért kell a nyári ruházatnak minél szellősebnek lenni, hogy ez az elpárolgás akadálytalanul és minél gyorsabban történjen.
A mostani divatos női nyári ruháknál ez a cél el van érve. Ez a ruha könnyű, szellős, a nyakon, a karon kivágott, a hónalj, ahol a klpárolgáa a legnagyobb, szabadon van. A bőrön át kilélekzett szénsavas levegő meleg, lajsulyánál fogva felfelé száll, a női ruhánál a kivágott
nyaknál, stabad hónaljnál akadálytalanul kiszabadulhat s ezáltal a nő teste aránylag száraz és hűvös marad, ami egészségi tekintetben na-gyon fontos. Ez okból a nők mostani nyári ruházata összehasonltthatatla nul jobb és egészségesebb, mint volt két-három évtized előtt. A női ruházkodás relormjávsl ellentétben a férfiak nyári ruházkodása most Is olyan, mint egy negyedszázad elölt volt s a legprimitívebb egészségügyi kö-vetelmenyeknek sem felel meg. A férfiak nagyrésze nyáron is kabátot, mellényt visel; legfeljebb fehér piké-mellényt vesznek fel. Ez nem segit semmit, mert a pikéanyag sürü szövésű s igy a tranipirádót akadályozza. Célszerűbb a mellénynélkuli ktbálviselet, de itt csak a test mellső része van szabadon, a hátat, a karokat a kabát fölösleges módon hevíti, izzadástgidéz elő s a bőrön át kilehelt szénsavat levegő a kabát miatt nem szabadulna! el, ez pedig sem nem kellemes, sem nem egészséges. Némileg segit a nyitott nyakon apacs-ing; de ha lolOtte még kabát Is van, ez a Jó hatást nagyrészt elront|a.
A nyári vászonszerű férfiruhák nagyrészt nem célszerűek, mert sürü, gyakran vliorlavászonszerüen sűrű szövésüek s igy a bőrön át kilehelt nedves, szénsavas levegő elszabadulását megnehezítik. Ez a romlott, nedves levegő azután lecsapódik a testre. Ehhez Járul sokszor a kemény vagy félkemény csukott gallér, amely alatt a felfelé szálló szénsavas levegő megakad s a bőr felületének nedvességét és hőfokát emeli.
A mult nyáron érdekes kísérlet történt Budapesten snnak megállapítására, mennyiben különbözik a test felületének hómérséklste és nedvesség! foka olyan hölgynél, aki a most divatos kOnnyű, kivágott nysku és ujjatlan ruhában van — és egy .jól öltözött", csukott, félkemény gallért visstó urnái. Az eredmény a jelenlegi férfiöltözetre lesújtó volt A hölgy szabad nyakán a bór felülete 27 C fok volt, a férfi bőrének felülete a csukott gallér alatt 33 C fok. Még hátrányosabbnak mutatkozott a férfi öltözete, mikor a bőr nedvesség! fokát mérték meg. A hölgynél ez 55 százalék volt, a férfinél 77 százalék. A hőmérsékletre és a nedvesség fokára vonatkozó fenti adatok azt mutat|ák, hogy a hölgy teste olyan légkörben volt, mintha valahol _ a Semmeringen üdülne, a férfi testét ] pedig olyan forró légkér vette körül, mintha Trlpollsz izzó ege alatt volna. Képzelhető, milyen különbség ez akár kellemes érzés, akár egészség tekintetében.
Pedig segíteni a bajon nagyon könnyen lehet és sokan segítettek ia.
Az okos és praktikus amerikaiak már régen megoldották ezt a kérdést.
Ha a nők nagyon okosan emancipálták magukat elérőn s lenge, átlátszó ruhájuk megfelel az Illemszabályoknak : a férfiak ingblúz viselete is megfelelne neki. Az illemszabályoknak kellent alkalmazkodni a célszerűség és egészség követelmén nyeihez és nem fordítva. Ferdfl, maradi illemszabályok kedvéért áz ember ne ártson az egészségének.
tSttS suauszlu* n
ZALAI KOZI.ÖNT
Továbbra is fogva marad a Munkásbiztositó sikkasztó tisztviselő/e
A törvényszék elutasította Majtényi Lásrló felfolyamodását
Nagykanizsa, augusztus 10 •Majtényi László, a nagykanizsai Munkásbiztositó Pénztár sikkasztás és oldratbamiaiUs elkövetésével gyanúsított volt tisztviselője — mint megírtuk — letartóztatása ellen leifolyamodott a nagykanizsai törvényszék vádtanácsához. A kir. törvényszék Majtényi kérelmére ügyvédet rendeli ki részére. Majtényi Lászlót a vizsgálati foglyok részére fenntartott egyik első emeleli cellában he iyezték el, közvetlen ott, ahol Sárdy
a»i« a gyuj ogató és sikkasztó |á rásblróságl Irodafóttszt, valamint dr. Csoport Dlvld sormási segéd|egyzó és Szemző volt adóhivatali tisztviselő külön cellái vannak.
A kir. törvényszék tegnap délután foglalkozott Majtényi László felfolys-modásával és azt elutasította. Ma|-tényi tehát továbbra is fogva marad, hacsak a tábla meg nem változtatja a királyi törvényszék határozatát, amire azonban aligha van kilátás a bOuOgy állásánál fogva

Kifosztották a keszthelyi akadémia Igazgatójának és a polgári leányiskola igazgatónőiének lakását
A nyitott ablakon hatoltak be a szobákba és mindent elvittek, ami kezük ügyébe került — A kárt még hozzávetőlegesen sem lehet megállapítani
Vonyaroon, a vonat-lápcsőn fogták el a 19 áves betfirftt
éves rovottmultu fiatalember személyében ma, pénteken délután kézre-keritenl, abban a pillanatban, amikor az
Keszthely, augusztus 10
(Saját tudósítónk telefonje le ntése) Vakmerő tolvajlások történtek mára vltradó éjjel Keszthelyen. Sztanko-rtcs János gazdasági akadémiai igazgató Deák-nlcal lakásánsk ebédlőjében nyitva volt az ablak. Mialatt i házbeliek aludtak, ismeretlen tettesek a nyitott ablakon át behatoltak az Igazgató ebédlőjébe és sml csak a keiük ügyébe került — Osz-szeszedték és magukkal vitték. Ruhaneműt és egyebet. O y alapos munkát végeztek, hogy nem is lehetett egyhamar megállspltsnl, mit vihettek el és mennyi kár szárma-tik a tolvajlásból.
A vakmerő tolva|ok azonban nem elégedtek meg ezzel\'a prédával. — Átmentek a polgári leányiskola igazgatónőjének, Koncz Eleknének lakásába, aki jelenleg távol lévén, lakását kiadta Ai egyik szoba ablaka itt is nyitva volt és a tolvajok ezen át behatottak a lakásba.
Itt még az előzőnél is alaposabb munkát végeztek. Majdnem teljesen kifosztották a lakást. Ruhaneműt, fehérneműt, ékszereke\', arany nyak láncokat, karkötőket, stb. vi.tek magukkal és mint akik jól végezték dolgukat, az éjben nyomtalanul el tűntek. Érdekes, hogy itt a szomszéd szobában aludtak és nem vették énre a tolvajok mnnkáját, csak reggel, amikor látták, hogy minden ki van fosztva.
A csendőrség azonnal a legna gyobb apparátussal hozzáfogott a tolvajok üldözéséhez, azonban nagyon megnehezíti a nyomozást ar, hogy aemmi támpont nincsen, ■mi segítségükre lenne, mert a tolvajok nagyszerűen végezték dol-gakat.
Megvan a tolvaj I
Keszthely, angusztus 11. (Éjjel jelenti tudósítónk telefonon) A csend őrségnek több órán át tartó nyomozás után, amelyben az Örs minden tagja részt vett, sikerült a tolvajlások elkövetőjét Pásztor Ferenc 19
a vonyarcvashegyi állomáson fel akart szállani a vonatra gazdag zsákmányával,
melyet egy batyuba kötölt és magával vilt.
A csendőrjárőr azonnal vallatóra fogta és kiderítette, hogy kitűnően sikerűit fogást csinált. Mert Pásztor fiatal kora dacára ro/olt multu egyén,
aki három évig volt a javítóintézetben és most Czeglédröl jött le azzal a szándékkal Keszthelyre, hogy a Balaton mentén fog .dolgozni".
Batyujában igen sokat megtaláltak abból, smil Keszthelyről ellopott. Igen sok ellopott tárgya megkerül Sztankovtcs igazgatónak, úgyszintén a míslk lopls károsultjainak. Találtak a keszthelyi lopásból eredő számos ékszert, aranykarkötöket és órákat, úgyszintén rengeteg ruhaneműt. De találtak sok egyéb dolgot is, ami
más lopásból eredt.
i
Nincs kizárva, kogy
Pásztor Ferenc követte el a leg utóbbi balaionmentl villa fosztogatásokat Is.
A csendőrség őrizetbe vette és mindenüvé el fog|a kisérni, ahol most iopáaok történtek, annak a megállapításra, nem ő követte-e el ezeket is?
A fiatal és mégis .nehéz sulyu" tolvajt a keszthelyi csendőrség behozza a nagykanizsai kir. ügyészség fogházába.
Szombaton és vasárnap
disznótoros vacsora
a Markó-féie vendéglőben
Rbonnensek felvétetnek.
Vasárnaptól kezdve este fél 12 órakor lehet hazaérkezni a Balatonról
A Déllvasut motorosvonatot és egy esti slnautóbuszt állított be a kiránduló Közönség hazautazására
Nagykanizsa, augusztas 10
A nagykanizsai közönség az:idei nyáron az eddigieknél hasonlíthatatlanul nagyobb tömegekben keteste fel vatárnaponként a Balatont, ahová mindenki igyekezett menekülni a kánikula elöl. .Igyekezett" — írjuk — mert bizony a kánikulának vége s a balatoni kirándulások szezonjából is már csak a pár hetecske: vsn hátra. A fő weekend-szezonban temérdek óhajtás, panasz, sürgetés hangzott el a kiránduló-közönség köréből, hogy a fűrdözöknek a vonalközlekedés mlatl korán kell visz-szalndulnluk a Balatonról.
A Duna Száva Adria Vasúttársaság igaigatósága végre belátva a közönség panaszának helytálló voltát, megtette intézkedéseit a kanizsaiak kényelmére. Eszerint augusztus 12-től, vasárnaptól fogva egy slnaulóbusz-járatot állítottak be, amely későn este érinti a Balaton-partot, megáll
| este fél 12 óra körül, a budapesti gyors után érkezik be Nagykanlisára. Balatonszentgyörgy és Nagykanizsa közt a sinautóbusz nem fog megállani. Ez a sinautóbusz nsponként közlekedik, helyette a délután 5 óra 38 perckor érkezni szokott sinautóbusz elmsrad. Vasárnaponként a nagyobb balatoni forgalomra való tekintettel nem sinautóbusz, hanem motorosvonat fog közlekedni, amelyre a fürdő-kedvezmények érvényesek.
Az uj sinautóbusz menet pontos és részletes menetrendjét az érdeklő\'
dók vasárnapi számunkban találhatják. •
Kissé későn kapta meg Nagykanizsa és a Balaton ezt a kedvezőbb közlekedési lehetőségei, ds igy Is örülni fog annak a közönség, amelynek még most Is van néhány [hete a Balaton látogatására és erős reménye arra, hogy ezt a bölcs újítást jövőre mindjárt a szezon elején rendszeresítik.
az összes balatoni fürdőhelyeken és
Tűzvész elpusztított két házat Bafcsán
Két család koldusbotra futott — Éjféltói hajnali négyig tombolt a tűz — Több tűzoltó megsebesült
Vasárnap olyan éjszaká|a volt a kanizsai Járásban levő Bsjcsa községnek, amelyet egyhamar nem le-lejtenek el. Veszedelmes tűz pusztított Bajcsa kellős közepén és csak az Isteni Ojndviselés óvta meg a községet a teljes pusztulási. Igy Is két derék földmives gazda valósággal koldusbotra jutott a tűzkár foly-tán. A bajcsai tűzről az alt bbl részleteket jelenti a Zalai Közlöny tudó-sltója:
Vssárnsp éjjel féltlzenkét órakor egész Btjcsa község néps még álmát aludta, mikor a Fő-utcán végighsng-zott a vészkiáltás: — Tűz van I Tűz van I F.gysierre minden házból sz utcára rohantak az emberek, akik megdöbbenve látták, hogy
a 13. házszám Ültén a likóbáz, mely Ferenczl Oyörgy földmives tulajdona, hatalmas lánggal ég.
Csskfaamsr együtt volt a tűzoltóság és kezdetleges kézifecskendőjűk-kel kivonultak a tűzhöz, ahol ekkorra már leiihatatlan Jelenetek játszódtak le. Ferenczl Qyörgy és családja, akiket békés álmukban lepett meg a saját MU«k égése, hiányos öltözetben kétségbeesve rohantak kl az utcára és még arra sem gondolhatlak, hogy valamit a bútor közül mentsenek, m?rt a isupptetős ház ugy égett, mint a zsir. Recsegve, ropogva pattogtak a zsarátnokok, melyektől
percek alatt tüzet fogott az Istálló, a pajta, a sertés- és tpftólak stb. Borzslmasan gyönyörű panoráma volt a lángban álló telek, mely körűi kezeit tördelve, megrendülve állott a gazda és felesége, mlg a gyermekeket a falubeliek vették pártfogásba.
A bajcsai tűzoltóság emberei magukat cseppet sem kiméivé dolgoztak, oltottak, de a hatalmas tűzzel szemben nem tudtak elég eredményt elérni. Inkább arra szorltkoxott az oltás, bogy
a szomszédok házait mentsék, miután vészes közelségben vannak. Dcsérettel legyen mondva, Bsjcsa minden épkézláb embere ott volt az oltásnál, mert néhol, mikor a ház, csűr, pajta már leégett,
a falak kezdtek beomlanl. Igy is több tűzoltó, akik egész közel merészkedtek a tűzhöz, könnyebben megsebesültek. Irtózatos megfeszítéssel küzdöttek a tűzoltók és a segítségükre siető emberek, de a tűz igy is \'
átterjedt a szomszéd házra, mely Fsrencii Oyörgy lestvérének, Ferenczl Józsefnek tulajdona. Itt is teljes pusztítást vitt végbe a tűz.
Fél 12 órától hajnali 4 örálg dühöngött a tüz és azalatt az idő alatt mind a két Ferenc gazdának elpusztult mindene.
Két lakóház, két istálló, két pajta, ólak, nagymennyiségű gabona, takarmány, gazdasági eszköz pusztult el. 3332 pengő a két gazda tűzkára, melynek nsgy része biztosítás utján megtérül.
A csendőrség azonnal megindította a nyomozást, egyben jelen\'ette a tűzesetet a kanizsai járás föszolgabiró-ságánsk, annak a gyanújának adva kifejezést, bogy
a tüzet gyújtogatás okozta. Ugyanis Ferenczl Oyörgy gazda házán a zsuppos tető kívülről, a ház egyik sarkán gyulladt ki, amit csak szándékos gyújtogatás okozhatotL
zalai KOüOirr
J__
Nagyszabású vitézi üdülőnek vett telket a Vitézi Szék a Balaton-parton
A telek vétel ünnepélyes külső ségek közt történt megSZepezden
Révfülöp, augusztus 10
(Saját tudósítónktól) S:ép ünnepély szinhelye voll 4 én és 5 én a kies kis Szepezd, abból az alkalomból, hogy a V tízi Szék VIKVÉ küldöttsége szilit ki telekvétel céljából Ugyanis s VIKVÉ egy nagysrebásu üdülőt sksr Ráth Aladárné rzül. N gy Irén birtokán épiteni.
A küldöttséget a varul! állomásnál egész Szepezd község, a községi elöljárósággal az élén, a fürdővendégek, valamint a < zepetdt hvente csapit, az egri cserkészcs pit és a MOVE I. sz. Ráskay Lea honleány csapata fogadtr. E sőnek dr. Acsay Sándor, min. tan. üdvözölte a község nevében őket, majd Jávor La|os h főjegyző, levente föoklató, utána dr. Király István tanár, az egri cserkészcsapat parancsnoka, ma,d a festői migyar öltözetű MOVE honleánycsapat nevében Hisz Ilona parincs-nok, végül a szepezdi leventék nevében Szállási István okató mondott üdvözlő szavaka\', amelyekre vi\'éz CsókakOy Nándor, a ViKVE elnöke meleg, meghatott savakkal válaszolt. Elszállásolás után a küldöttség lemosván az ut porát a Balaton üditö habjaiban, Ráthné erdeiének egyik tisztásán gyűlt össze ismerkedési estre, ahol az egri cserkészcsapat tábortűz mellett kedves hazifiss elő adat tartott. A MOVE bonleány csapata szép dslokst adott elő. Muzsikaszó mellett, táncolvs, vidám hangulatbsn msradt együtt a bajaali órákig, mintegy százötven főből álló társaság. Külön elismerés illeti a szepezdi leventéket sz ünnepély rendezése körűi kifejtett előzékeny, ods-adó készségűkért.
A küldöttség másnap reggel fél kilenckor Ráth Aladárné és vitéz Fehér Xsver Ferenc (aki az egészet rendelte) kalauzolásával Ráth Aladárné birtokára terepszemlére kivonult. — Ezután mindbárom templomban tartolt istentiszteleten vetlek részt, melyek végeztével a népház dísztermében gyűlést tartottak, amelyen nagy lelkesedéssel a megvétel mellett döntöttek s elhatározták a 8000 négyszögöles telek megvételét és az fldülö felépítését, melyet Jegyzőkönyvbe foglalva felterjesztenek s Vitézi Szék Fószéklartósíga elé jóváhagyás végett.
Egy órakor volt a díszebéd a Balaton-szállodában, melyen a községi elöljáróság, a községi biró, Ráth Aladárné és számosan mások megjelentek
Az első pohárköszöntőt viléz Qsó-kakóy Nándor mondotta Horthy Miklós kormányzóra, utána dr. Acsay Sándor, miniszteri tanácsos üdvözölte a letelepülni vágyó vitézeket. Mi|d löbb pohárköszöntő elhangzása után 4 órakor végződött az ebéd és 6 orakor a küldöttség szép emlékkel a helybeliek hsngos óváció-lá\'ól kisétve vonatra szállott.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Augusztus II, szombat
Római katolikus: Zsuzs. vt. Protesl Tibor. Izraelita: Ab hó 21
Nap kel reggel < óia 50 perckor, nyugszik délután 19 óia 19 perckor, c
Városi Nagymozgó. .Don Jüan\', hatalmas vlg|áték-attrakcló 10 felvonásban. Pathé revü
Uránia. „Charlel, a közvitéz", auper-buileszk 10 lelvonásban. ,Ora a Black-botlomból-, táncfilm. Palhé revü.
Dr. Mező Ferenc fogadtatása
Dr. Mező Ferenc, a szellemi ollm piász világbajnoka folyó hó 11-én (szoir.biton) a déli gyí rsvonattal érkezik városunkba. Hivatalos fogsd-tatás nem lesr, csupin egy két barátja és llsztelö|e fogj* »z állomáson várni. A bankett vasárnap es\'e 9 óra helyett 8 órakor kezdődik a Korona éttermében. Megjelenés tetszés szerint. A bsnketlen hölgyek is résztvehetnek.
Dé.\'után 5 órakor a Ztlnyl sportpályán közvetlenül az F. T. C.— Zsla-Kaniiss F. C mérkőzés megkezdése elölt dr. Mező tiszteletére rövid sport ünnepelfelés lesz.
— A főispán József főhercegnél. OyOmOrey Qyörgy főispán és neje egy napra Tihanyban tartózkodtak, ahol József főherceg vendégei voltak. A főispán tegnap reggel érkezett vissza székhelyére.
— Halálozás. A zalaegerszegi közkórházban régóta ápolási szolgálatot teljesítő irgalmas nővérek főnöknője, Oranabetter Liberála nővér 55 éves korában elhunyt Ma délután temetik.
— Csajágröcsöge állomásból Csajág lett. A balatoni vasútvonal balalonelötli állomása Veszprémmegyében Ctajágröcsöge. A furcia hangzású állomás nevét mosl Csajág ra változtatták.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
Don Jüan
Hatalmas vígjáték-attrakció 10 felvonásban.
Főszereplő minden Idők legnagyobb szerelmi hőse:
John Barrymore.
w
Pathé revü
— Balatoni kivilágítás és ve lencel éj lesz holnap, vasárnap Keszthelyen. Keszthelyről jelenti tudósilónk: A vasátnnpi vihar á\'tat elmosott keszthelyi b latoni kivilágítást és tűzijátéko\' póllandó holnap, vasárnap rendezik az elmaradt nagyszerű ünnepélyt. A Bsla\'on kivilágítását és tündéri tüzl|álékol. Mijd egy újszerű dologgal is akar a rendezőség kedveskedni a közönségnek. Velencei é| és ksrnevá\'i felvonulás a Hullámban. A karneváli felvonulás káprázatos jelmezekben történik és a sienzicló erejével fog bitói.
— Ingyen fa csemeték. Ar Alföld fásítására irinyulótörekvése* nek eredményeképen a földmivelé8Ügyl miniszter az erdöhivatalok utj^n ingyen ad fa csemetéket, kivételes esetekben a kérelmező községbe is elszállítja. N«gyrbb erdötelepllőknek kamatmentes kölcsönt nyújt. Felvilágosítást nyújtanak a m. klr. eMöhiva\'alok.
Mkjárés
* nagykanizsai motaorologial meg-llgyeló leleattMk: Pénteken a hOmér-üklrti Reueel 7 órakor +18 0, délután 2 órakor 4-26 2. este 9 órako. +20 4.
ftlMui: Reggel kissé felhős, délben éa este tiszta égboltozat.
SMrtnv Reggel Délnyugat, délben és eate Délkeleti szél.
A Meteoi ológlal Intézőt tel«!nté»» szerint meleg és kissé felhösebb idó várható.
— Vasárnap lesz a méhésznap Tapolcán. Ztlavármegye Méhész Egyesülete holnap, vasárnap Tapolcán tartja tanulmányi 0ssze|0vetelét, amikor szívesen lát olyan méhészeket is, atik nem tagjai az egyesületnek. Tapolcáról Badacsonyba vagy más fürdőhelyre fognak kirándulni. — 50°/o-os kedvezményes meneltértl jegyeket lehel utazás alkalmával Igénybe venni.
— A jégkárok sürgősen beje-lentendők. Bődy Zolián alispán felhívást bocsátott ki a vármegye lakosságához, bogy a |égkárokat haladéktalanul Jelentsék be az illetékes községi vagy körjegyzőnél.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéházában VIII.. Baro*s-tér 10.
Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
Charlei, a közuiíéz
Supcrburleszk 10 felvonásban. Főizereplő: Syd Chaplin.
Óra a Black-bottomból
Táncfilm.
Pathé revü
Klvá\'ó minőségű fehér éa oohiller
asztali borok
a magyar kegyes tanit6i*and
dörgicsei terméséből
jutányos áron
kapba\'ó:
Sipos Andor
c«emrgekereskedésében. __tsi?
Agy* éa uiTirelaeueiedéibei ixeo-vedö egyéneknek a természetes .Ferenc Jótsel" keserűvíz megbícsülbe-tetlen szolgálatot tesz az által, hogy a béltartalmat kíméletesei) távolítja el. Tudományos tapasztalatok kétségtelenné tették, hogy a Fereic lózief viz egész streg féloldali hü-désben fikvő betegnél is megtette a kellő hatást s igy nagy megköny-nyebbülést okoiott. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és Tűszerűi le\'ekben.
— Szénné égett egy 3 éves kisleány. A baranyamegyei Nagy-hajmás községben délután négy óra tájban tomboló vihar közben Braun Jaktbaé házában kéménytüz ütött ki. A tüzet csakhamar eloltották. A ha-la\'mas szélvihar azonban egy szikrát Obendorf János szomszédos, szalmával fedett házára sodort A hatalmas szélvihar állal felkorbácsolt lángok-ksl nem bírtak és a ház tel|es berendezésével együtt a tűz martaléka lett. Az oltás közbín egyszerre arra leltek figyelmesek, bogy lángok cssp-nak fel a cséplöhely Irányából. Ekkor vették észre, hogy nincsen körülöttük a kis Anna. Rosszat sejtve, néhányan a cséplöhely felé rohsntak. Itt borzalmas látvány tárult eléjük. A kiterített szalmát ugyanis egy odasodort zsarátnok lángralobbsntotta s a máglyán borzalmas sikoltozás közepette fetrengett a kis Anna. A felcsspó lángok lehetetlenné lelték meneküléséi A kisleány nővére Őrjöngve ugrott a lángok közé, hogy húgát megmentse, de a lángtengerben nem tudott közelébe férkőzni. Maga is súlyos égési sérülésekkel borítva kénytelen voll a küzdelmet feladni. Mikorra azután a tűzet sikaült elfojtani, a szerencsétlen Anna már szénné égett.
— Utazási hírek. A Délivasut ezúton hívja fel a közönség figyelmét, bogy csoportos vagy egyesületi utazásokat a budapesti Szent István napi ünnepségekre legkésőbb augusztus 11 ig Írásban, szóban vagy telefonon |elentsék be a nagykanizsai állomásfőnökségnek, a szándékolt utazási Idő megjelölésével, bogy a vasútnak módjában legyen a közönség kényelméről gondoskodni, esetleg különvonat beállításáról ideiében gondoskodni. Az állomásfőnökség.
= Tennlszütők 16 P-ért, dupla hurozással 23 P ért. Versenyülőkben nagy választék. Üiók hurozását legolcsóbban vállalom. — Tennlszclpők ebrom és gummitalppal Szabó Antal 8por1üzletében.
_i9JS> auiwitm 11
ULAI KOlLÖNft
= Értesítés. A miskolci orlb. izr. anyahitkö/ség f évi sieptember 9én nyitja meg tanitónőképiö intézetét. A felvételről szóló pályázati hirdetmény a nagykanizsai izr. elemi népiskola igazgatóság Nádor-utcai irodájában naponta d. e. 9—10 óráig
megtekinthető.
Don Jüan
Bemutatta a Városi Nagymozgó
Pénteken Igazi fllmszenzáclót mu-tstott be a Városi Nagymozgó. A bollyvoodl stúdiók mult évi produktumai közül egy, úgynevezett nagy slágoi Ci a jelző illik erre a filmre, melynek sikeréi természetesen John Barrymorre, ez a remekbe szabóit angol színész, ez a, lehet mondani, tökéletes féifi könyveli el elsősorban.
Ez a hatalmas, széles vállú, nemes profilú sngolsiász, történelmi hősökre emlékeztető nsgy művész, sok nagysikert! képe kőzött Is s Don jüanban találta el leg|obban azt a hangot, ami kvalitásos egyéniségét leglobbin jellemzi.
Fellépése, s pusz\'a külső, mind frsppánaul hat, amihez nagyszerűen vág kitűnő mimikája, mely a kard, kocka, nő biztos urának tulajdonosát jellemzi.
És rendezője, a slilus Ismeretek mestere, Allan Croosland ludta, hogy Bsrrymorre lendületes, izmos figurájához olyan töiékeny szépségeket válasszon partnerül, sklk minél élesebb, érdekesebb kontrasztot adnak.
A képek, a szinek, ahol Don Jüan szerelmi históriái leperegnek, valóban történelmi patinát mutálnák és emlékeztetnek a képtárak Rembrandt festményeire.
Maga a jelenetezés olyan pompás, gördülékeny, Don Jüan alakja mindig olyan Izgató miliőben látszik, hogy meg kell érteni azt, hogy ezt a filmet Budapesten nyill tapssal honorálta a közönség.
Azt hisszük a mozi Igazgatósága a folyó év második felének méltó bereset öféfll szánts a Dm Juanl és biztos, hogy a film sikere Nagykanizsán is maradandó lesz.
A pénteki bemutatón különben a közönség el volt ragadtatva John Barrymore alakításától. És nem is kell mondani, hogy elsősorban a (-n)
- nők.
Siemens és Rex üvegek
vagy alkatrészek.
Mindenféle befőttes és dunsztos üvegek legoloaébban csak
Melczer Jakab
üvegkereskedésében Kazlnczy-utca 1. sz. alatt kaphatók.
■lelőtt szükséglétét beszerezné, saját értekében nézze meg áraimat 1
__]«M
SPORTELET
Dr. Mező, a szellemi ollmpiász világbajnokának ünneplése,
a Ferencvárosnak, Magyarország bajnokcsapatának szereplése
a vasárnapi sportprogramm szenzációja
Nagykanizsa, sugusztus 10
Napok óta hallunk már arról, hegy kettős szenzációja lesz vasárnap Nagykanizsának. Dr. Mező Ferencnek — kinek érdeme, hogy elsőbben került Amszterdamban a győzelmi árbócra a magyar lobogó — barátai és tisztelői elhatárolták, hogy a szellemi olimpiászon aratott győzelmét méltóan megünneplik. Bármily szírény ember is dr. Mező Ferenc, ez elöl nem tudott kitérni, mert ezaz ünneplés a szivekből jön. Az ünneplés vasárnsp délu\'án pontosan öt órakor a Zrinyi sportpályán kezdődik, hol dr. Mező Ferenc — aki Nagykanizsa sportjának és a nagykanizsai egyesületeknek régi, igaz barátja — dr. Molnár Dezső altábornaggyal az 0. T. T. elnökével üemény államtitkárral, a kullusz min. képv. a budapesti napi és sportlapok munkatársaival, a helyi sajtó képviselőivel és nagykanizsai birátaival és tisztelőivel fog megjelenni. Itt dr. Berlin József fogja öt üdvözölni és átnyújtja Nagykanizsa sportkö-zöuségének ajándékát. Majd a Ferencváros és Zala Kanizsa FC fogják üdvözölni. Az ünnepségek az esle 8 órakor a Koronában tarts ndó banketten fognak folytatódni és im-pozátan megnyilatkozni.
A Ferencváros, a vasárnapi program nagy attrakciója — mindenki
által Ismert név. Elég annyit moi-danl róla, hogy a magyar futball büsikesége,amely már sok dicsőséget szerzeit a magyar névnek és amelynek dicsőséges szereplése egyúttal Magyarország dicsősége is. Azt a csapatot fogjuk látni, mely már bárom év óla egymásután bajnokságot nyert, mely pünkösdkor az angol futball büsikeségét a Blackbarn Rovers-1 ugy elverte, bogy szinte el sem akartuk hinni és amely csapat a magyar válogatott csapatnak is a gerincé képezi. A Zala Kanizsa FC mindent el fog követni, hogy méltó ellenfele legyen a bajnokcsapatuk. Erre meg Is van a remény, mert a csapilszervezés alaposan és meg-fontoltan történik.
A meccsrendezőség mindent elkövet, hogy az e\'őrelá\'ható nagy közönség igényeit mindenben kielégítse. A jegyelővétel már holnap megkeidődik Vágó E.drénél, vasárnap 10-12 között pedig a Centrdl szálló halljában. Elővételben cssk tagok vehetnek sz sug. havi nyugtaszelvény ellen. Aki est eddig bármely ok miatt nem váltotta ki, vasárnap 10—12 óra között a Cenl-rátban ezt is elintézheti. Diák|egy váltásra jogosultak vasárnap a Cent-rálban 10—12 óra között e\'ővétel-ben hitvin fillérért kanhalnak jegyet.
A zalai leventék ma délután indulnak a kerületi versenyre Szombathelyre
Nagykanizsa, sugusztus 10
Vssánnp délelőtt és délután zajlik le Szombathelyen li\'rom vármegye j leven\'éinek tornaversenye. Z*la, Vjs és Sopronvármegyék fial összemérik erejüket és tudásukat ezen a versenyen.
Zila leventéi m», siombalon délután indulnak el Szombathelyre Csorba István váimegyei testnevelési felügyelő helyettes veretése alatt.
Nagykanljsáról ma délután 6 órakor indulnak az állomásról, ugyancsak Tapo\'cáról, Zilr.r gerszegről, slb. A zalai leventék minden egyes atlétikai számban részt vesznek.
A zalai leventéket siámos fóoktaló
és sportbarát elkísér! Szombathelyre. *
A n»gykanizssi leslneve\'ési bizottság felkéri a munkatdókal, bogy a benevezett leventéket feltétlenül engedjék cl a siombalhelyi keiüleli sport versenyre és ügyelőnek arra, hogy pontos Időben indulhassanak.
(_) A Zala —Kanizsa FC
összes rendezői és funkcionáriusai telkére\'nelr, hogy ma este 9 órakor az Ipartestületben tartandó fontoi összejövetelen fel\'éllenül meg|elen-! jenek.
mwésmúauL
Városi Nagyrnozgó. Sioinbaton este 7 és 9 órakor, vasárnap 3. 5, 7 és 9 órakor .Don J an", hatalmas vígjáték-adrakció 10 felvonásban. Főszereplő minden idők legnagyobb szerelmi hőse: John\'Barrymore. — Pattié revü.
Uránia. Szombaton 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor „Cbarlel, a közvitéz*, superburleszk 10 felvonásban. Főszereplő: Syd Chaplin. .Óra a Black-bottomból", láncfilm. — Pathé revű
SZEHEESZTÖI^OZEHETEK
K. A városi erdőbe ciak engedéllyel lehel kirándulásokat tenni, lerméeaeteaen csak a kirándulásokra megengedett erdőrészekbe. Az engedélyt dr. Prack litván városi tanácsos adja ki (Városháza, I. em ) tla csoportos kirándulást terveinek, ahlioa nem kell minden résztvevőnek külön engedély, csak be kell jelenteni, hogy körttjbe-IUI hányan lesznek a társaság lagiai.
ügy olvasó. Fogalom-zavarban szenved, kedves .egy olvasó". Ml nem a szegény emberről irjuk, hogy .lop- és az uraktól, hogy .sikkaszt". A kettő között különbség van. Ha én önnek átadok 10 pengőt megőrzés végeU s ön erre vállalkozik, után elkölti a pénzemet, akkor sikkasstoU. Ha azonban Htokban elvesz az asztalomról vagy a zsebemből
10 pengőt s azt sajátjaként használja, akkor topott. Ea a goromba meghatározása a kettő közötti különbségnek. Ha ezek ulán is kifogása van lapunk blInUgyi cikkei ellen, akkor az egész világ büntetőjogának knditlkátnzalhoz lorduljoa relorm-tervezetével.
Forradalom Brazíliában
Párls, sugusztus 10 (Éjszakai rádLÓJeknUs) Egyes lapok szenzációs, de meg nem erősített jelentéseket közölnek arról, hogy BraziUábin véres forradalom tört ki. Nagy csapat OssipontosUá*-sokról Imák a lapok, de a párisi brazillal követ kijelentette, hogy nem tud semmit a forradalomról és nsm hisz benne.
liBIÓjftSOl
(Kőridltéaek) H — kiresi. tonada-sás. Hang*. — tungnmay, £ » alóadáa , Oy — gyermekeknek. A — aaaioayofc-■ak. Z — seoa. Ma. - mexógaxdaaá*. m - ifjúsági tlAsdla. P - ttWraeáa. U — gnuooéoaxeae. Jb — kaxx-baaá. K - kaW mZ. - Jimmtnm. j
Augustlus 11 (szombat) Budapest 9.30 és 11.45 H Közbe* 12 órakor déli harangszó az egyetemiért
templomból. Utána: M&rtsz- éalánclemelek. 1 Időjelzés, időjárás. 3 H. 4.45 Jdá-lelzés, Időjárás. 5 Novellák. 5 45 A m. Ur. Operaház tagjaiból alakult kamarazenekar hsngv. 7 E. 7.45 Előadás a Stúdióból, .t\'ygmallon". Vígjáték 5 lelv. Irta: Bernard Shaw. 10 H. és az Olimpiász eredményei. Ulána: Cigányzene.
Béca, Orác 11, 4 és 5.50 Hangv. 7.45. Operett E. Utána Jb.
Berlin, Stettln II a 5 30 nZ. 8.30 Al-Ijotmánytlnnep közvetHést. Utána oZ. 10.30
Barcelona 12.15 Harangjáték. 1.45 Kamara Z. 5.45 Hangv 9.20 Zenekari hangv., 10 20 Madridi műsor.
Basel, Bem 1 O. 4, 5 és 8.30 Hangv. 8 45 Népszerű est, jodeldalok. 10 Haagv. 10.35 Tánc 1.
Brflnn 11 nZ. 1215 O. 3 Oy. 4 K. 6.10 Német áriák. 7 Kamara Z. 7.30 Hangv. 8.30 Énekkari hangv. 9.10 Kiállítási haagv. 10 20 nZ,
Frankfurt, Casaet t O. 3 Ifjúsági énekkart hangv. &30 Berlini műsor. Utána tarkaest, K. Hamburg, Bréma. Hannover, Klet
8 A. 11 O. 12 Berlini átvitel. Utána: Hangv. 4.15 Hsngv. 5 Énekkart hangv. 6 Vidám Z. 8.30 Rádlósxkeccs.
t-angenberg, Köln, Aachen, Mflnster 10.15 O. 1.05 nZ. 6 Hangv. 9.30 Beetho-ven-eat. Ulána nZ. és tánc Z.
London, Daventrv 10.15 Istentisztelet. 1 Hangv. 5.30 Oy. 7.15 Dvorák zongora-duettek. 8.35 K. 8 Szimt. hangv. 9.45 Hangv. 10.35 Jb.
Milánó 12.30 és 4.30 Kamara Z. 5.20 Oy.-dalok. 8.50 Hangv. 11 nZ. éa tánc Z.
Prága 11 O, 12.05 Hsngv, 7 J0 tói Brtlnnímüsor.
Róma I Hangv. 5.30 ének- és zenekari hsngv. 9 Optra E.
Varsó 12 Q. 1 Torony Z. 8.15 Hangv. 10.30 Tánc Z.
Ma és minden este
budapesti
ZALAI KÖZLÖNY
I9H auíuszttu 11
lOZfllZDISÁI
tíxsii
A mai értéktőzsde külföldi hatás alatt barátságosan nyitott. Élénk forgalom mellett a papírok árfolyamai emelkedtek. Ai áremelkedés nem ba-ladta meg ai 1—2%-ot. Különösen a kuliaz és vasipari papirok iránt volt érdeklődés. A tőzsdeidő második felében realizációs eladások következtében, sz eddig elért nyereségek veszendóbe mentek. A fixkama-tozásu papirok pisca elbanyagoit volt. A valuta és deviza piacon, kivéve a Peseta és Madrid gyengfllésén kivQl, nem volt lényeges változás.
Zürichi zártat
Piria 3030, London 25 22, N.wyoik B19*47Vl BrtUMl 72 25, MOiio 17 17, Madrid 86-70, Awtmém 108 40, Bar tln 113 75, Win 1*79, SolU 3 75, Prága IB*í9Vi, Vinó 58-20. Badapari BOSS, Btlrád 9-128, Bakuért 3 16.
Terménytőzsde
A buza —, a rozs 10 fillérrel emelkedett. Az Irányzat barátságos, a forgalom élénk.
ItM tUu, 71 kg-o« 27-40-27-55, 7» kf-o* 77 65--2\' 80, n ka-o, 27 90 -28 05, 80 kp-os 28 05- 28 15, dunántull 77 kf-M 27 20 -27 35. 7Í k«-ot 27 -15 -27<8, 78 kg^a 27-70-27 85 80 kg-o» 27-85- 27-95, rou 2480- 24 90, tikira, ina 26*75 - 27 00, afeirp* 28-00- 30-00, mb 36 25 - 26 50 Kn(*r1 3I75-S200. Buakorp* 20 75-21-00.
AMayeefl Tétsás éevtza-jgí.;-..^
VALUTÁK
Amll 27 95-28 10 MfS fa. 79-70-SO-CO Cm k. 16-96-17 04 Otak. 152 85-153 45 DUár 10 02-10-08 Dollii 570 30-572 30 rnadtl/ 2775-22-85 McU. 529 70-230 70 Uag7*l M 15-64 45
IM Un
146-3 52
29 95-30-20 136 40-116-90 153-00-153 60 80 85-81 20
____ 95 40-96 00
S»á|d 1.110 35-II07S •vM k. 153 20-153 80
UKV1ZAK Amál 229 72-Z30 42 BakrzM I0-C6-I0 49 Bulla U6 46-l>7 86 BriUucl 79 65-79 Ü0 takarni 3-47-3 5I Kop*oh.l5Z82 153 32 Loadoa 27-80-27 81 Madrid 95-37-95 87 Mllaae 29 95-30 05 Navywfc 572 /5-4 35 Oaalo 162 92 153 32 22-47-2245 l»í7-l7-02 412-4 15 . IÍ3Í5-153 75 64 20-64 40 80-80-81 C5 110-26 1,0-56
Pirii
Prifa
IhÜI
Blockb
Vanú
WUa
ZSilcb
Sertésvásár
r«lha|1«< 618, aelvból ahdattanil rím.. " 40 darab tüadreadS 1-80—1 84. •noen 1-74—1 78, axedett kócip 166-1-70. könnyű I 40-1 56, drtrndd Ort* 1*72-1-76, niMdraadS 156-1 64 an«ol sikló l-60-t 70 sialoiu nagyban 1*86 -190, tali 2 04 -2 08, lehmotThiu 2 3i-746. aulonnai lilavtéa 2 12-718. Ai
Irányút élénk
Klaája: Délzaiai Nyomda és Lapklaéó
Vállalat BéiZTéaytársaság. Felelős kiadó: Zalai Karoly. Interurbán telelőn : Nagykanlzm 78. sz.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátalnknak és Ismerőseinknek, kik felejthetetlen drága jó édesanyánk
Bzv. Muzzlkár Fsrenoné
temetésén jóleső részvétükkel fájdalmunkat cnyhiteni sz Ívesek voltak, ezúton mondunk hálás köszönetet.
A gyászoló család.
APEÓHIRDETÉSEK
Az aprófalrdtétaek dija 10 .tóig SO fillér, minden további aió dlji B flll. Vasár- él Snnepnap 10 szóig 80 fillér, minden további szó dl]a ■ flll. Sierdán él pinteken 10 tiólg BO fillér, minden további ixd dija ■ flll. Clmuó ■ minden vnati-(ibb betflból illó szó kit uónik számíttatik. Állást keieaóknek 50ft\'o engedmény. A klrdatéal dl) alBr. It««v.ní6.
Teljesen betinltott idősebb kan vizáiét keres Dr. Ptlhál VlHor. Ajánlatok Buslakra. u. p. Oelse dmzendótc. 3785
(ál-három diák » lakolal évad-kan kallasvaaa otthoni (alél urt-
oaalédnál. Clm a kiadóban.
Olcaóbb latt a laavaj Muszel és Frledenttul cégnél, mert eddig egy kilogramm P 7 20 volt, most pedig csak P 6-40 kilója. 3838
Caiaxolt lOkrSk legolcsóbb beszerzést helye — Stern üvegesnél, Erzsébet-fér 14. 1146
El.eaxott péntek délelőtt a Városháza elölt egy arany melllU, közepén egy gvöney-grel. — Kéretik a megtaláló illó jutalom ellenében a Flschel könyvkereskedésben leadni szíveskedjék.
Egy Italai helybeli segéd, aki • rrtvldlru engros szakmában teljesen jártas és a helyt piacot már látogatta, azonnali belépésre felvétetik írásbeli ajánlatok „Nagyka-reakadéa" |elige alatt a kiadóhivatalban adandók le. 3851 Ruhaazakrény, lehérmosdó márvánnyal és másik mosdó tükörrel olcsón eladó. Clm: Szarvas Szálló portás. 3860
Bruncslcs-léle házban Sugár ut 53. egy kétszobás takis és Üzlethelyiség teljes berendezéssel. pince és padlással egylltt kiadó. Érdeklődni lehet Kohn Samu laki-tosmesternét, Nagykanizsán. 3761
Borbélyaagéd azonnal (elvétetik Petótl ut 64. 3850
Kladé Árpád-utca II. szám alatt kétszobás. konyhás lakás. 3848
KlaaBrhéx vendégtó udvarban egy Istálló éa garázs kiadó. Bővebbet ugysnotl. __3814
Egy jobb házból való klalaány gyermek mellé (elvétetik. Clm a kiadóban. 28Í5
Jólorgatmu lUszeiUzlet a város belterületén, más vállalkozás miatt, jutányos áron eladó. Clm a kiadóban. 3K66
Kiadó kétszobás udvari lakát ai összes mellékhelyiségekkel november l-ére, esetleg elóbb Is Zrínyi Mlklós-u. 20. 3867
Egy síép udvari szoba és egy utcai Üres szoba konyhahasználattal, Igen szép uj hátban kiadó. Clm a kiadóban. 3869
Eladó kél szürke öltöny Skerták szabónál, Széchenyl-tér 2. 3870
Egy kis cseréptáblás kályha Rákóczi-utca 4.
eladó — •3668
Telivér vizeiét tanításra vállal, időn-klnt kölyök és kész vizslát elad. vadászterületet rendez, fácánost beállít megállapodás szerint AtvOe Balázs, Klllmán, u. p. Oelse. (Válaszbélyeg nélkül nem lelelek.)
Mi szőlőjét 6s nyílóiul
gomba és rovarkártevők ellenit
Tutokil univerzális permetezőszer Nosprien
Urániazöld Verdola
Eloaal Vinol
Sulfarol Thanol
Arzola Almola
stb.
Műtrágyák.
Gazdasági , főzelék-, virág-magvak
Kicsinyben éa nagyban kaphatók:
0B8ZÁS JÓZSEF magkereskedésékea
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A biróság mellett. S3I
Telelőn: 130.
SALOMVÁRON
negyven év óta fennálló jómenetelü
vegyeskereskedés
házzal éa telekkel együtt m\'is vállalkozás miatt eladó. Bővebbet
Firtl Mórnál,
Salomváron (Zila m )
wmr MÉZET,
ágytollat. állati bőröket,
vorfia- éa sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és rongyot a legmagasabb árban vásárol
STBÉfl B. riAI NAGYKANIZSA,
Erzsébet királyné-tér 15. sz alatt.
A legmodernebb szerkezetű
ÍRÓGÉP
az
AEG
legújabb modellje. A legtartósabb gilp, számos újítással Megtekinthető a képviseletnél
Flschel Fülöp Fiai
paplrflzletében
Nagykanizsán.
HIRDESSEN
a „Zalai Közlönye-ben.
mmmmmmtmmtmmm
Adómentes
benzin petróleum
mindennemű gép, henger, traktor és autóolajok a legelőnyösebben
kaphatók:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Telefon 5-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 5-22. Benzin- és olajraktár Magyar-utca 58.
HoumOlgy köiség ejóljáróiágától.
737/kj. 1928. szám.
Versenytárgyalási hirdetmény.
Alispin ur 20514/ni. 1928. számú rendeleiévei a hosszuvőlgyi körjegyzői iroda általános renoválását engedélyezte, alulirott elöljáróság a renoválással k pcsolatos munkálatok (a körjegyzői lak és iroda, valamint mellék* püle\'einek külső és belső általános renoválása és részleges belső átépítése körül felmerülendő kőműves és aszlalos mur.k k) végrehajtásának biztosítása céljából Hosszúvölgyön a körjegyzői Irodában megtartandó versenytárgyalást hirdet.
Versenyezni óhajtók felhívatnak, hogy .Ajánlat a hosszuvőlgyi körjegyzői lak általános renoválásáv :| kapcsolatos munkákra" felírással ellátott, pecséttel l.-zárt borítékba helyezett ajánlataikat 1928. augusztus 25-én délelőtt 10 óráig a hosszuvőlgyi körjegyzőhöz közvetlenül vagy pos\'án nyújtsák be.
Ajánlat az előirt ajánl iti minta és ajánlati költségvetés felhasználásával tehető.
Az ajánlathoz az ajánlati összeg 2%-át kitevő bánatpínznek a .Körjegyzőség Hosszúvölgy 56 429 sz. csekkszámlára" történt befizetését igazoló befizetőlap elismervénye csatolandó.
Az ajánlatok a hosszuvőlgyi körjegyzői irodában 1928. aug. 25-én délelőtt 11 órakor fognak felbon-tatoi, az ajánlattevők vagy képviselőik jelen lehetnek.
A tervek és fellélelek a hivatalos órák alatt a hosszuvőlgyi körjegyzői irodában megtekinthetők és ott azokra szükséges felvilágosítás is nyerhető.
Ajánlati minta és ajánlati költségvetés vállalkozó által szerzendő meg.
Az ajánlattevők ajánlataikkal a versenytárgyalás napjától számítva 30 mpg maradnak kötelezettségben.
Hoss<uvölgy, 1828. augusztus 5.
Imrék Gyula sk.
körjegyző.
Lang József sk.
sí biró.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gőzmosó, vegytlaztttó, ruheleatfl
tjii: liijidl-i. II. MítMti: luiaay-a. I.
Vállal mindennemű ruha-festést, vegytisztítás!, gözmosást mérsékelt áron. El.mne trn elsőrendű munka. Hófehér, tükörfényes gallértiixtltái. Plissérozás H< Oouvrérozás.
Az anyagi gondok nehéz napjaiban,
amikor ugy szólván senkinek a keresete ucm fodi a kiadásokat
■zép pénzt kereshet
mint fő- vagy mellék-foglalkozással, ha értékes és érdekes könyveinknek részletfizetéses terjesztésére vállalkozik. Mi ugyanis megtanítjuk, hogyan kell eladni könyveket részletfizetésre. A mi kiadványaink mind márkás, irodalmi mfivek, amelyeknek terjesztésével tehát tisztességes megélhetést vagy mindenesetre szép mellékjövedelmet biztosithat maginak. Még ma Írjon díjtalan ismertető nyomtatványokért, melyeket szivesen megküld a
„PALLADIS" könyvosztálya Budapest, V., Alkotmány-utca 4.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)\'
m. Étfttyaa, 183 taám
■agykaBtUR, lm. augusztus 12, vasárnap
In 16 fillér
POLITIKAI NAPILAP
Saarkeaitóaég é« kiadóhivatal: f«-nt 5. Hám. Keaithelyl ftókktaddhlvatal KouuUi Lajoa-u. 32.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
üófliíUsl ára; agy Ui l ptngfl «Uár
Bárány megmentette Európa becsületét és 2-ik lett Weissmüller (USA) mögött 59-8
mp. európai rekordal!
Terstyánszky és Kocsis világbajnokok lettek, Petsohauer 2., Gombos 5. helyen végzett
Az olimplá&z utolsó napja világraszóló magyar sikereket hozott — Blnl 3., MarzI 4., Casmlr 6. helyre szorult — A versenyek záróakkordján: a boxdöntöben is Magyarországot ünnepelték
Az USA és sgyptomi drukkerek összeverekedtek a toronyugrás után
De Yong holland Thompsohnlól 3, Wan der Wieltöl 5, Mariilöl 5, Gombostól 5, D; Vecchitől 3, La croixlől 1, Binitöl 5, Terstyánszky tói 5 lusal kapott. Volt tehát 4 győzelme, 7 veresége.
Ma az olimpiai Játékok, Illetve a kardvívás egyéni bajnokságának döntőjében olyan győzelmeket arattak a magyar vívók, amely minden mafyar ember szivét hangosan megdobogtatja.
At amszterdami olimpiász mai utolsó napjáról, mely kimagasló magyar sikerek legyében zajlott le az alábbi részletes tudósításunk szá-moly be:
Amszterdam, aug. 11. (A Zalai Közlöny külön tudósítása)
4x200 méteres uazó staféta
Olimpia ba|nok: U S. A. idő <1,36 2, Ilik Jspán, lli-ik Kanada, VI ik Magyarország, Idő 9.57-1.
Stleber Lolli visszalépett a versenytől. Indulása teljesen kilátástalan volt a 100 ra. gyorsúszásban.
Az egyéni kardvívás állása a déli órákban a következő:
Thompsobn (német) 0 győzelem 6 vereség. Marii folasz 5 győzelem 2 versság. Dolecskó (román) 3 győzelem 4 vereség. De Vecchi (olasz) 4 győzelem 4 vereség. Lacroix (francia) 2, győzelem 5 vereség. Vjd der Wele (holland) 2 győzelem 6 vereség. Cohn (USA) 3 győzelem 5 vereség. Petschauer (magyar) 8 győzelem 2 vereség, de Yong (holland) 2 győzelem 5 vereség. Ters-tyásíszky (magyar) 6 győzelem 2 vereség. Terstyánszky mindkit magyar versenyzőt verte.
Terstyánszky éa Petschauer holtversenyben küzdenek az elsőségért, dombos ese\'leg a Inrmadik Iciz.
Amszterdam, aug. II. (Éjszakai rádiójelentés) (A Zala! Közlöny külön tudósítása)
Egyéni kardvívás dőntó
Olimpiai bajnok: vitéz Terstyánszky magyar. 2. Petschauer, magyar. 3. Bini, olasz. 4 Marzt, olasz. 5. Gombos, magyar. 6 Casmir, német.
Holtverseny után Terstyánszky és Petschauer utolsó assxoját előbbi 5 : 2 arányban nyerte és ezzel vllágbnj nok lelt.
Részletes eredmények:
Thompsohn német valamennyi, te-
hát 11 eliei.filélől 5—5 vereséget szenvedett.
Van der Wlel holland Thompsohn-tól 4 Mariitól 5, Gombostól 5, Ca«-mirlől 5, Durcetól 5. Pebrhaucrtől 5, De Vescbitől 5, Da Yjngiól 2, Lacroix ól 5, Binitöl 5, Terstydnszky-lól 5 tusst kapjtL Volt 2 győzelme, 9 veresége.
MarzI olasz Thompsountól I, Van der Wiellől 2, Gombostól 5, Cas-mirtől 4. Ducrettől 4 Petschauer tői 5, De Vecchitől 2, De Youngtól I, Lacroix ól 3, Minitől 5, Terstyánszky-tól 2 tusst kapott. Volt tehát 8 győzelme és 3 veresége.
Gombos magyar Thompsohnlól 2, Van der Wiettól 2, Marzitól 4 Cas mirtól 5. Docreltöi 3, Pttschauertól 5, Dí Veccollől 4, D- Yongtól 2, Lscro\'x ól 3, Binliöl 3, Terstyánszky-tól 5 tusst kapott. Voli tehát 8 győzelme és 3 veresége.
Casmlr német Tbompsohutól 1, Van der Wieltöl I, Marzitól 5, Gombostól 4, Ducrettől 0 Wschauertól 5, Da Vecchitől 5. De Y.ing 0 Lacrolxlól 1, Binitöl 5, Terstyánszky tói 5 tusst kapott. Volt tehát 6 győzelme, 5 veresége.
Ducret francia Thompsohnlól 2, Van der Wieltöl 3, Marzitól 5, Gom bosiól 5. Caamirtól 5. Mschauertó! 4, De Vecchitől 5, Df Yong\'ól 5. Lacroix ól 4, Bioiiől 5, Terstyánszky-tól 4 tusst kapott. Volt tehát 5 gyö zelme és 6 veresége.
Petschauer magyar Thomprohntól 2, Van der Wieltöl I, Mar itól 2, Gombostól 2, Casmirtől 2, Ductei-lől 5, Dí Vecchitől 4, De Yongtól I, Lscroixlól 1, Blni\'öl 3, Ters-tydnszkytól 5 lusst kapott. Volt tehát 9 győzelme és 2 veresége.
De Vecchi olasz Thompsubnlól I. Van der Wieltöl 0, Marzitól 5, Gombostól 5, Cismiriöl 1. Ducrettől 4, Petschauerlót 5, De Yongtól 5, Lacrwxlól 0, Binitöl 5, Terstyánszky-tói 5 tusst kapott. Volt tehát 5 győzelme és 6 veresigí.
Lacroix francia Tbomsohntól 3, Marzitól 5, Gombostol 5. Cssrairlól 5. Ducrettől 5, Pttschauertól 5, De Vecehltől 5, De Yongtól 5, Binitöl 5, Terstydnszkytól 5 tust kapott.
Volt 2 győzelme és 2 veresége.
Blnl olasz Thompsohnlól 2, Van der Wieltöl 0 Mariitól 3, Gombos tói 5, Casmir 4. Duczetíól 2, Pttschauertól 5, De Vecchitől 3, De JoDgtól 2, Lacroix lói 1, Terstyánu-kytól 5 tusol kapott
Vohl tehát 8 győzelme és 3 veresége.
Terstyánszky magyar Thompsohnlól 0, Vander Wieltöl 2, Marzitól 5, Gombostól 3, Caamirtól 3, DucseMÖI 5, Pttschauertól 3, De Vecchitől 3, De Jongtól 4, Lacroix tói 2, Binitöl 3 lusst kapott. Volt tehát 9 győzelme és 2 veresége.
Bárány európai rekordot úszott
100 m gyorsúszás
(döntő)
Olimpiai ba/nok: Weissmüller USA 58 6 mp. 2 Bárány magyar 59\'8 európai rekord! 3 Takaisi japán I 00. 4. Lauf\'er USA 1-00 2, 5. Ko-|ac USA I C0.8, 6. Spence Canada 1 01 4, 7. Zorilla Argentinia I 016, 100 m női hátúszás (döntő)
Olimpiai bajnok : Bruun, holland,
I 22 mp. 2. King, angol 1:22 2 mp. 3 Cooper, angol. 1:22-8 mp. 4. Holm, USV 5 Cilman, USA. 6. L\'ndslröm, USA.
100 m női gyorsúszás
(döntő
Olimpiai bajnok: Oslpovtch, USA I II mp. 2 Csratli, USA, 1:114 mp. 3 Cooper, angol, 1:13 6 mp.
Bírói tévedés — tettlegességet hoz
Férfi toronyugrás
(döntő)
Olimpiai bajnok: Desjardtus USA. 2. Simaika, Egyipt. 3. Otlihen, USA.
Az eredmény kihirdetésénél óriási botrány támadt a nézőtéren, mert olimpiai bajnoknak az egyip\'omlt hirdették ki. Már fel is húzták az egyiptomi lobogót és eljátszották sz egyip\'omi himnuszt, mikor kisült,
hogy a pontozó birák tévedtek, mert USA ugró a győztes. Erre u|ra kihirdették a helyes eredmény\', melynek során a nézőtéren tettlegességre került sor.
NŐI mO ugrás :
(döntő)
Olimpiai ba/nok: Pingstou USA 2. Colman USV 3 Sjökvisl svéd
Kocsis megnyerte a világbajnokságot
Amszterdam, aug. 11. (Éjszakai rádiójetentés, érkezett éjjel fél 12 órakor) (A Zalai Közlöny killön tudó sitása) Az olimpász utolsó napján, szombaton este nyolc órakor szállt ringbe Kocsis magyar éa a francia Abbele, hogy megvívják küzdelmüket a világb*|nokság elméért. Kernek küzdelem, igazi vérremenő b< x >lá« volt ez, melynek első naene\'ében Koca is már hatalmas erővel támadott. A második menetben véletlenül elcsúszott, de villámgyorsan talpra ugrott és rale őlt Abbele ülhetett volna, sűrűn osztogatta pörölykénl zuhanó öknicsapásait.
Ó.iási erővel végrehajtót! támadásai után határozott fölénybe került francia ellenfelével szemben, aki a harmadik menetben már „groggi" volt (alig támolygott a lá-
| bán, térd; megrogyott) likkor a l gongütés megszólalt és ez jelentette egyúttal a magyar Kocsis világbajnokságát is. A közönség hatalmas Onoeplést r.\'ndezett a m-gyar győzelemre. Ez volt az első eset, hogy a zsűri döntése, t i. hogy kihirdette Kocsis világbajnokságát, egyeseit a közönség Íteletével.
Bantamsuly: Olirrpint bajnok : Tamagrani olasz.
Pehelysúly:
Olimpiai bajnok: Van Kalzercn, holland.
Könnyűsúly: OII,r piai bajnok : Orlandl, olasz.
Középsúly: Olimpiai bajnok: Moigen UfZáfarad.
tMAI *0K10<»T
11
Veliersuly:
Olimpiai bajook: Avendanó, Argenlina.
Kisnehézsúly:
Toscanl olasz.
Nehézsúly:
Rodrfquez, Argenlina.
»
Eizei az olimpia |álékok be Is fejeiödlek. Az ünnepélyei záróiklui vasárnap délután letz Vilma királynő jelenlétében, aki a bajnokok mellére tűzi az aranyérmet.
Coolldge: „Amerika haderejét nem csökkentheti a békepaktnm"
Az amerikai elnök nagy beszéde a Kellog egyezményről \' Párts, augusztus 11
A Matin jelenll az arrcikai Su-peiior nyomán, bogy Coolldge elnök nagy|elentőségQ beszédet mondott a KeHog-egyezményrö\'.
Kijelentette, hogy nem engedheti meg, bogy az amerik\'i hsdserrget és tengerészetet a Kellog egyezményből kifolyóan bárminő támadás, vagy megrövidítés érje, Amerika hadereje nagyon mérsékelt és !el|esen védelmi jellegű. Mivel a KeHog-javaslat csupán azt a kötelezettséget tartalmazza, bogy az aláírók nem lámtdják meg egymást, az egyezménynek kevés köze lehet a lisz\'án védelmi haderőre vonatkozó kérdésekhez.
Mindamellett az elnök megjegyezte, bogy a szerződés ratifikálása valószínűleg befolyással lesz bizonyos ftlggő kérdésekre, smelyek a nemzeti védelemre vonstkoznak.
Szűnik a Vezúv háborgása
Ndpoty, aug. U. A Vezúv működése csökkent. Az augusztus 7 <n keletkezett résben a lávatömegek már cssk egyetlen lúpot alkotnak. Az empclói kúp még mindig erői rob-bsnóműködésben van és továbbra ii izzó hulladékot lövel ki magából. Az obszervstórium közli, hogy s mikroszeizmikus morgás fokozódik.
A Rajna-vidék kiürítéséért Franciaország a Dawes-egyez-mény revízióját, Belgium 7 milliárd márka kártérítést követel Németországtól
Németország bizalmas tárgyalásainak lesújtó eredménye
rendkívül lesújtó volt Néme\'országra nézve.
Franciaország a semleges rajnai tartomány tartós katonai ellenőrzését és a Dawes egyezmény revízióját követelte; mlg Bel glum követelése az volt, hogy a németeknek teljes összegben vissza kell fizetntök azt a hétmilliárd márkát, melyet a világháború alatt bocsájlottak kl bankjegyek formálóban a megszállolt Belgiumban.
De ezenkívül beleszólt a Rajna-kiUri\'és problémájába Olaszország Is. amely ugyancsak nehézségeket HmaRzt és avval érvel, hogy a Ri|navldék kiürítése nem s megszálló hata\'mak magánügye, hanem egyaránt érinti az összes volt szövetséges hatalmakat.
Nagy gyászpompával temették az F. XIV. áldozatait.
8xáuál több aató vitte ki a rengeteg kossonit a sírokra.
l.ondon, augusztus II
A londoni sajtó érdekes részieleket közOl azokról a bizalmas tárgyalásoktól, melyek a mull napokba egyrészt Németország, másrészt a francia és belga kormány között folytak le a Rijoa-v.dék kiürítése tárgyábin.
A német kormány eredeti szándéka ugyanis az volt, hogy
a jövő hónapban Genfben tartandó népszövetségi rendes ülésen Is felveti a Rajna vidék kiürítésének problémáját, de elskarla krrfl>ni, hogy az antant ellenszolgáltatás fejében ujabb súlyos követésekkel lépjen elő.
Németország ezért bizalmas J\'llegü tárgyalásokba bocsájikozott a francia és belga kormányokkal. A tárgyalás eredménye azonban
Pola, augusztus 11
Tegnap délután temették el a legnagyobb katonai pompával az elsű-lyedt P. XIV. tengeralattjáró halottait. A hadsereget és a hiditengerésze-tet küldöttségek képviselték. A temetésen a király képviselője, a kormány képviie\'etében a tengeré-sretűgyi alállamlilkár, számos tengernagy és tábornagy, valamint Olaszország minden résziről érkezeit kü\'dOttségek és a lakosság óriási tömegei vettek részt.
A temetés lefolyása impozáns ünnepi volt. A huszonhét koporsót a beszentelés után s pólsi tengerészeti temetőbe vitték. A rengeteg koszorút több mint izáz automobil vitte ki a sírokhoz.
A sirnál a hadügyi és a hadtengerészeti helyettes államtitkár mondottak gyászbeszédet. A gyászűnnep-ség alkalmából Olaszország valamennyi városában országos gyász volt s a középületekre mindenütt kitűzték a fekete lobogót.
Nők a hivatalban
Irta: M. Ötvös Magda
Most, amikor automata telefonrendszert vezettek be és ezzel sok ezer nő maradt kenyér nélkül, aktuális foglalkozni azzal, hogyan felelnek meg a nők a hivatalokban.
Nem éppen megtisztelő a nőkre nézve, hogy sok ezren maradtak kenyér nélkül azért, mert a gép kiszorította őket. Akarva, nem akarva, látni kell ebből, hogy a legtöbb női alkalmazott szellemtelen, észnélküli munkát végez, hiszen a gépnek legfeljebb ereje van, de semmiféleképen nem lehet tudása. Ebből az tűnik ki, hogy a nók egy része bizony csak gépmunkát végez A női fizikum gyengesége egyszerre érthetővé teszi az uj rendszer helyességét, hisz ez a gép egész biztosan pontosabban, precízebben fogja ellátni a rábízott teendői, mint lelték azt a nők, kik reggeltől estig megfeszített idegekkel üllek hivatalukban és indokolt türelmetlenséggel áltak a közönség rendelkezésére.
• Ez az automata telefon volt az első találmány nálunk, amely kiemelte a női munkaerőt hivatalából. El kell rá készülni, hogy nem marad meg egyedülinek e téren, mert bizonyára követni fogják a töhbi gépek, éppen azért mert határozottan beválik a gép arra a feladatra amil eddig nők vécéztek. Ma még utópisztikus, de közéig az idő, mi-
kor nem kell a nőknek egésznap görnyedni az írógép mellett, mert a fejlődő és állandóan ujat produkáló technikai haladás átadja helyüket egy olyan masinának, melyet percek alatt beigazítanak és az gyors tempóban, fáradság, kimerülés nélkül kopogja egymás mellé a betűket napestig.
Kétségen kivül ugy áll a dolog, hogy különösképen a nók segítségére, felmentésére konstruálódnak a különféle gépek. Nézzük csak, milyen nagy segítségre vannak ma már a gépek a háztartásban. Szépanyáink, ha felkelnének sírjukból, vájjon mit szólnának, ha látnák a fürge mosógépet, mely fölöslegessé teszi a mosónőt, a villanyvasalót, mely mentesíti a vasalónőt, a por-szivó-késztlléket, vagy parkettalisz-titógépet, mely megszabadít bennünket a szobalánytól, vagy akármilyen apró, de rendkívül fontos készüléket, amelyek mind a háztartás megkönyitésére szolgálnak?
Szinte nevetni lenne kedve az embernek, ha arra gondol, milyen szenzációs felfedezés volt az egyszerű kávédaráló „gép" (azelőtt tán szemenkint őrölték a kávét?) aminek ma már semmi hasznát nem veszik, hisz van olyan gépezet, ami egyszerre pörköli a kávészemet, őrli, forralja és percek alatt mint friss zamatos ital kerülhet asztalunkra a legkisebb fáradság nélkül.
Ahogyan a gépek feleslegessé teszik a nőt a háztartásban, ugy nem
lesz helyük a hivatalokban sem.
Első percre szociális szempontból megdöbbentő a küszöbön álló válság. Ha azonban jobban mögé nézünk a dolgoknak, láthatjuk, nem lesz nagy a veszteség akkor sem.
Mert ha igazságosak akarunk lenni, látnunk kelT, hogy a nő nem nagyon alkalmas a hivatali teendők ellátására I Sajnos, a mai protekciós rendszer melleit ugy áll a dolog, hogy nagyon sok esetben nem érdem vagy megfelelőségi szempontok dominálnak. Ma a hivatalokat kétféle nők töltik be. Vagy protekciós középosztálybeli lányok, vagy pedig csinos külsejű kisasszonykák. Egyikük sem oda való. Az előbbi osztálybeli leány nem mindig tud elég lelkiismeretes lenni, mert tudja, hogy nála csak átmeneti dolog az a „hivalalbajárás", hisz nem szolgál egyébre, mint átsegíteni azon az időn, mely az iskolapadtól az oltárig telik ei.
Mind jobban letűnik a „házi-lányok" ideje, kik várnak, remélnek, báloznak, korcsolyáznak és lesik a vőlegényt. Ma inkább beülnek egy hivatalba és szépen kivárják ott, míg megérkezik a várva-várt szabadító.
j A másik kategóriába tartozó hivatalnok kisasszonyoknak pedig egyéb érdemük sincs csak annyi, hogy csinosak és ezzel sikerül bejutniuk. Ezek a leányok, akik külsejük révén jutottak álláshoz, arra
Égő falvák és erdők Franciaországban
Pdrls, augustlus 11. A Petit Párisién jelenti Albertsvilleból, hogy Orlgnon községben huss ház lángokban áll és a tűz még több házat is fenyeget. — A Malin jelentése szerint Hjute, Sivoie megye Lapperiore nevű községe tűzvész következtében teljesen elpuixtult. — A Bretagneból és Dél-Franciaországból is jelentenek ujabb tüzeket. A P^lit Parislen szerint a Charente-Inferleur köziégben napok óta pusztító tűznek eddig 5500 hektárnyi erdő eseti áldozatul.
Vakmerő rablógyilkosság egy párisi ékszerüzletben
Pdrls, aug. 11. Fiubourg du Templeban, Párls egyik elővárosában tegnap egy ékszeréizűzlelben vakmerő rablótámadás történt. E{y ismeretlen fiatalember gyűrű vásár Iái ürügye alatt bement az üzletbe, amikor azonban fizetésre kerüli a sor, tárcája helyeit revolvert vett elő s három lövéssel megölte az ékszerészt. A gyilkosság után magához vette az üzletben Utálható értéktárgyakat. A bátsó lépcsőn keresztül az ékszerész lskásábi futott és sz sblskon keresztül próbált menekülni. A lövések za|ára közben több ember gyűlt össze a ház előtt, mire a gyilkos sz ablskból lövöldözni kezdett. A lövések 3 embert sebesítettek meg, A meggyilkolt ékszerén felesége, aki ugyanabban a szobában tartózkodott, ahová s gyilkos menekült, ijedségében kiugrott sz ablskon és lábtörést szenvedett. A rendSiök végűi is behatoltak a Ilkáiba, mielőtt azonban a gyilkost letartóztathatták volna, agyonlőtte magát. A merénylő sxe-mélyazonosságát eddig méf nem tudták megállspltanL
vigyáznak, hogy ezt a külsőt épségben is tartsák, hisz ők tudják, hogy ez az elhelyezkedés titka. Rendesen azután kiszemelnek maguknak egy j kollegát vagy főnököt, aki tartja bennük a „lelket", értve ezalatt: védelmezik, mentesítik a sok munka alól stb.
Természetesen elsősorban az fontos, hogy ezt a .jóakaratú" támogatást kiérdemeljék és csak azután gondolnak arra, miért is vannak a hivatalban tulajdonképen. Ezek a kisasszonykák rendszerint kispolgári családbcliek, otthon törődött anyjuk van, ki alig képes egyedül ellátni a háztartásban ráháruló kötelességeket és bizony nagyon elkelne a nagy leány a ház körül segítségnek. Anyagi segítségről nem igen lehet szó, hisz hisz hivatalban rendesen, szinte luxusszerüen kell öltözködni, ami felemészti a kevés jövedelmet.
Általánosítani természetesen nem lehet, vannak férfiakat megszégyenítő, ambiciózus tlivatalnoknők, kik kizárólag a hivatásuknak élnek, de az ilyen kevés és inkább a másik tipus értendő „hivatalnoknő" alatt.
Most majd „aki bírja, marja" elv alapjára kell helyezkedni. Egymás mellé állítva a nőt és a gépet, dönteni kell afelett, ki végez értékesebb munkát. Amilyen raffinementtel megáldottak a nők, nincs kizárva, hogy ők lesznek a használhatóbbak és legyőzik a gépet.
m. ■ütttttim 12.
ZALAI KÖZLÖNY
Beszélgetés dr. Mező Ferenccel, a szellemi olimpiász világbajnokával
Nagyksnirsa, augusztus 11
Hál nem érdekes? Pont két héttel ezelőtt itt sétáltunk Nagykanizsa utcáin dr. Mező Ferenc tanár úrral, a budapesti Jurányi-utcai Mátyás király főgimnázium tanárával, aki, amint teheti, leruccan Kanizsára szülei látogatására, ahová ifjúságának ezer édes emléke is ftlzi.
Itt sétáltunk az utcán, mondom és nem is sejtettük, hogy a kitűnő sportiró, a Zalai Közlöny pompás tollú külmunkatársa, legtitkosabb bensőjében önmagáért drukkol. Hogy Amszterdamban a hagyományos zöld posztóval letakart asztal felelt 11 komoly ur, professzoros és ex-világbajnok külsejűek, akkor vitatkoznak, döntenek dr. Mező Ferenc művéről, melyről augusztus 2-án este éppen mi vettük a hirt elsőnek rádión, hogy a világ nemzeteinek IX. Olimpiászán, a szellemi tornán megnyerte a világbajnokságot.
Két rövid hét futóit el azóta és ez a város, de körülölte az egész ország boldogabb lelt, büszkébb, mert dr. Mező Ferenc müve elismeréseképen a stadion hatalmas beton-kolosszusában első izben harsant fel a Himnusz és elsöizben repült fel a magyar trikolor a főárbocra.
Két rövid hét után újra szemtőlszembe ülünk a tanár úrral, akinek arcán csak az igazi emberismerő vesz észre változást. Dr. Mező Ferenc, a szellemi olimpiász világbajnoka, a nemzet büszkesége ma is olyan csendes szavú, ma is olyan lekötelezően előzékeny, de mégis a világsiker valami boldog érzést rajzolt erre az arcra.
Kerek egy óráig adott interjút dr. Mező Ferenc és minden szavát, amit mondott, itt adjuk, hogy olvassák, lássák, legyenek rá bUszkék a kanizsaiak, akiknek sorából aratott világdicsőséget dr. Mező Ferenc.
Elsőnek megkérjük dr. Mező Ferencet, beszéljen
müvéről,
miről szól, mennyi ideig irta.
— A elmet tévesen hozták a lapok, amennyiben a műnek az „etiká"-hoz a közölt értelemben semmi köze nincs. A mű helyes cime: "Az olimpia játékok története." Az olimpiai játékok múltját, a legrégibb időktől, vagyis Krisztus születését megelőző VIII. századtól kezdve egészen a modern olimpiai játékokig, vágyig 1896-ig feldolgoztam s mint epikai (tehát nem: „etikai") mű nyertem bebajnoknágot.
Miután magáról
a szellenl olimpiász
fogalmáról sok téves közlés került nyilvánosságra, dr. Mező részletesen fejtette ki azok mibenlétét:
— Az olimpiai játékok sportbéli vetélkedésén kivül irodalmi és művészeti versenyeket is rendeztek, ami annyit jelent, hogy versenyezni lehetett olyan elmemüvekkel és müvé-«eti alkotásokkal, amelyek a sporttal kapcsolatosak. Nem, mert a magam sikeréről van szó, de sokat olvastam róla és meg kell mondanom, hogy
ezak a versenyek sokkal szigorúbbak, a koszorú elnyerése sokkal nehezebb, mint a sportbéli versenyeken.
Ezeken a versenyeken a dijai csak abszolút értékű munkának adják ki. Így pl. a mostani irodalmi versenyen drámai, lirai és epikai
művekkel lehetett versenyezni. Epikai tartalmú értekezések és tudományos vonatkozású munkákkal. , A lirai és epikai versenyeknél mind a három dijat kiadták, de a drámainál már csak a második dijat. A zenei versenyre kilenc dijat tűztek ki, azonban csak a III. dijat adták ki. Ezzel szemben a sportbéli vetélkedéseknél a dijakat az az eredményre való tekintet nélkül mindig kiadják. Huszonkét évvel ezelőtt a második athéni olimpiászon a magasugró világbajnokságot 177 cm-rel nyerték. Ez pedig ma már ifjúsági eredmény számba megy. ugyanígy a sulydobásban is akkor 12 méter körül jött a világbajnokság.
Mennyi Ideig dolgozott
tanár ur győztes miivén ? — kérdezzük.
— Az anyagot 2 évig gyűjtöttem, a feldolgozása pedig kerek egy évig tartott. A műhöz át kellett tanulmányoznom az eredeti forrásokat, te-llát az ókori görög és latin Írókat, de figyelembe kellett venni a középkori szakmunkákat ís.
— Még a pályázat beadása előtt megvette tőlem a kiadási jogot az Országos Testnevelési Tanács, miután
előzetesen eredménytelesül
ajánlottam fel magyar kiadóknak.
(Most azt hisszük, kapva-kapnának rajta a pesti kiadó urak. Szerk.)
— Volt olyan kiadó, — beszéli el dr. Mező némi keserűséggel, de azért jókedvűen, — aki megbiráltatta a müvet szakemberekkel. Azokon keresztül agyba-főbe dicsértette, de szánakozva jélentette ki a végén, hogy „meggyőződése szerint" a munkáló I megjelenés esetén egy példány sem fogyna el. Egyébként a munka már sajtó alatt van és megállapodásunk alapján az OTT „Testnevelés" folyóiratában folytatásokban jelentette meg. Remélem azonban, hogy most már, az olimpiai siker után hamarosan könyvalakban is kikerül a könyvpiacra magyarul! Azt is remélem, hogy a mű idegen nyelveken is meg fog jelenni hamarosan, mert több külföldi kiadó érdeklődött a munka iránt.
A pályamunka magyar nyelven ment Amszterdamba,
de egy beszédes, kimerítő francia nyelven irt tartalom-jegyzékkel, amely a főbb eredményekről ad tájékoztatót Tudom, éreztem, hogy jó munkát végeztem, mégis arra a gondolatra, hogy
a 11 tagu zsQrlbea magyar tag nincs,
őszintén mondom, nem mertem remélni ekkora sikert. (Lásd: a magyar sportversenyzők igazságtalan le pontozása, német—magyar póló belga bírója slb. A szerk.)
— Ha ilyen sikerre reményeim lettek volna, ha másképen nem ment volna, kölcsön pénzen utaztam volna ki Amszterdamba, hogy tanuja legyek a nagy eseménynek. Mert talán — és itt a tanár fájdalmas sóhajtással gondol a nagyszerű pillanatra, melyről azt mondja: — életemben egyszer adódhatik arra alkalom, hogy az ember messze idegenben a magyar Himnuszt hallhassa és a magyar zászlót láthassa olyképen, hogy ebben önmagának is része van.
(Megjegyzem : itt az újságíró ceruzája nem ezt irta le interjú közben,
de a tanár ur végtelen szerénysége arra kért, hogy igy változtassuk meg. A szerk.)
— Igen nagy a boldogságom, de fáj, hogy az életem ettől a legnagyszerűbb napjától elestem.
Most ráterelődött a beszélgetés sodra
a magyar atléták nem nagy sikerű szereplésére,
melyre vonatkozólag kikértük dr. Mező Ferenc véleményét:
— Igy messziről nehezen lehet véleményt mondani, de az az érzésem, hogy
atlétáink kondíciója kürtit lehetett valami.
Ott kell keresni a sorozatos kudarcok nyitját. Lelkileg sem lehettek jól előkészítve nagyrahivatolt fiaink. Egyébként véleményemmel várnom kell, amig hazajönnek sportbarátaim az olimpiászról. Marvalíts Kálmánról szólva ki kell jelentenem, hogy nagy csalódást hozott nekem. Hiszen itt Kanizsán két héttel az olimpiász előtt kinn a Zrinyi pályán előttünk trenírozott szögescipő nélkül és megfelelő lelkidoppingolás után 44—45 métereket dobált, ami megfelelő cipővel 46-nak felel meg.
A tanár ur szakvéleményét afelől szeretnénk hallani, hogy
a magyar teljesítmények
mit jelentenek?
— A magyar közönség rendkívül meg lehet elégedve a magyar teljesítményekkel, még a kezdetben volt sorozatos balsikerek után is. Nem szabad elfelejteni, hogy a csonka országon csak Budapesten van igazi, nagyvonalú sportélet. A vidéken csak két-három gócpont (Eger, Szeged) mutat valamit. Mi nem indulhatunk egyforma esélyekkel a 60 milliós nemzetek wrdban. Itt van a vízipóló I H:. csak erről is beszélünk, kinek jut eszébe, hogy Németországban seregestül vannak fedett uszodák, ahol télen is trenírozhatnak a játékosok. Ezzel szemben nekünk csak jóakarattal lehet Pesten két fedett uszodát számításba venni, az sem felel meg a tökéletes sporthivatásnak és sokszor nem is áll rendelkezésére a csapatoknak.
A magyar—német vlzlpóló-meccsről
szólva, ki kell jelentenem, hogy a magyar sajtó elkövette azt a tiszteletreméltó hibát, hogy előre bele-szuggerálták a közönségbe, hogy a mi csapatunk verhetetlen. Igy a következmények eléggé megbosszulták magukat. Ezzel magyarázható a nagy lelkidepresszió, ami a vereség hírét kísérte. Ámbár igy is megnyerhettük volna a meccset, ha a mellékkörülmények (II) károsan nem működtek volna közre.
A nemzetközi sportközvélemény
igy is a magyar csapatot tartja a világ legjobb csapatának.
Most hagyjuk Amsztei dámot és jöjjünk egy kicsit Nagykanizsára is.
— Hallottam olyan hireket, — mondotta dr. Mező Ferenc — hogy a világbajnokság elnyerésével
2000 holland forint tiszteletdíj
jár. Sajnos, ez csak a mesék országába tartozik. Az olimpiai nagy aranyérmen és a diplomán kivül egyebet nem is adnak, mintahogy nem is adhatnak.
Boldogsággal teli a hangja, mikor a kapott üdvözlésekről beszél, mc-
Salanék és ■
Salan Muklné reggall toatattj*
lyek mégis csak a megbecsülés legkifejezőbb jelei.
— A sok száz levél és távirat között, üdvözölt igen meleg hangon Molnár Dezső altábornagy, dicső földink, a MASz társelnöke, Hajós Alfréd, az athéni olimpiász uszóbaj-noka. Nem kell mondanom, hogy a kanizsai üdvözletek estek a legjobban, mert én
mindig mindenütt kanizsainak mondom magamat, ha a sors bárhová visz is.
— Érdekesnek tartom megemliteni, hogy Molnár Dezső altábornagy közbenjárására
a kultuszminisztérium ötszáz pengőt utaltatott ki, hogy menjek ki Amszterdamba a holnapi (aug. 12-lki) olimpiai bezáró ünnepségekre, a díjkiosztásra. Én azonban és ezt jóleső érzéssel mondom, arra való tekintettel, hogy kanizsai barátaim már előzetesen tudatták velem, hogy vasárnapra meghívtak, kicsit viaskodtam magamban, majd elhatároztam, hogy nem bántom meg barátaimat azzal, hogy máskor jövök le és inkább idejöttem Nagykanizsára, hogy együtt
örvendezzek az örvendezőkkel I •
Ma este poharak csengésében kiáltsunk háromszoros „Huj huj, hajrá"-! dr. Mező Ferencre, a szellemi olimpiász világbajnokára, aki művével tehetségén keresztül Magyarországra emelte a világ tekintetét és megmutatta, hogy a babérokra, akárhol osztogassák azt a világ táján, hét és fél millió trianoni magyar közül is születtek még néhányan. U. Oy.
Radics István képviselői helyére egy dalmát parasztgazdát hívnak be Belgrád, augusztus II. A szkupstina mandátumigazoló bizottsága tegnap délután ülést tartott amelyen az elhunyt Radlcs István utódjának kérdésében döntöltek. Radics Istvánt ugyanis Kattaróban választották képviselővé és a mandátumigazoló bizottság az elhunyt horvát parsszt-vezér helyett most a kattarói ellenzéki listán szereplő következő képviselőjelöltet, Marko Rakó Oresics dalmáciai parasztgazdát hívta be a képviselőházba.
INGYEN
nem, de készpénzért a legjobbat a legolcsóbban. Komplett detektoroa kristályos rádió antennával, egy pár tó felhallgatóval |A pengi és 240 km. hallótávra \'W ettől feljebb.
Min ZlilBMd STuírSi-Ll.
Kfaje 24. számú Ingyen árjeerzékantat
IALAI KOZLŰHV
lOM.amwiilttt. 12,
A váray engedélyt kapott közel 300.000 pengő kölcsön felvételére
a vágóhídi beruházásokra, sertésvágóhíd és hiltő építésére
NagyknnUaa, augusztus 11
Nagykanizsa város képviselőtestülete május 10-én tartott közgyűlésén elhatározta, hogy a vágóhidat renováltatja, illetve vízvezetékét rendbehozatja, a főbejáratot befödeti, a tetőzetet kijavíttatja, a vágóhídi faállványokat megrögzilteti, stb. ti renoválási munkálatokra a közgyűlés 36.705 pengő költséget szavazott meg, egyben kimondotta, hogy a vágóhíd területén a szennyvízcsatornát és a kocsiutat 90l)0 pengő költséggel elkészítteti. Mindezen munkálatokra pedig a nagykanizsai pénzintézetektől összesen 46.000 pengő folyószámlakölcsönt vesz fel. Kötelezi magát a város arra, hogy a kölcsön után a tényleges folyósítás napjától kezdve 105%-os kamatot tizei,
<7 kölcsönt pedig u felvetettül számított egy év alatt visszafizeti.
A kamatok negyedévi utólagos részletben fizetendők.
A városi képviselőtestület ezen határozata kapcsán most érkezett meg Nagykanizsa polgármesteri hivatalához a belügyminiszter leirata, mely szerint a 46.000 pengő vágóhídi lüggó-kölcsőn felvételéhez hozzájárul,
— attól fellételezetten, hogy a képviselőtestületi határozatot a vármegye törvényhatósága is szintén jóvá fogja hagyni.
Megyjegyzi kéziratában a belügyminiszter, hogy a szóban levő 4(>.(XX) pengő fűggökölcsön feltételeit — bár a kikötött évi lOSVo-ol kissé drágának találja — arra való tekintettet, hogy ezenkivül semmiféle jutalék nem vonatlk le és hogy a kamatok utólagosan fizettetnek — elfogadhatónak találja, noha
elvi szempontokból helyteleníti, hogy ilyen célra rövid lejáratú filggőköictön felvétessék.
Az egyéb vágóhídi beruházási célokra telveendó 240.000 pengó kölcsön felvétele ellen elvileg nincsen észrevételé a belügy- és pénzügyminiszternek, mivel — mint a leirat jelzi
— a belőle építendő sertésvágóhíd és hűtőberendezés sürgős és hasznos beruházást képez, amely
a városnak a törlesztési idő lejártéval egy tiszta jövedelmet hajtó tizemét fogja képezni.
Uz a 240.000 pengős kölcsön azonban semmi körülmények közOlt
naot lehet tlgg6«köksön,
mert egy ilyen fűggökölcsön felvételéhez jóváhagyását kénytelen volna megtagadni. Engedélyt ad azonban aktúu, hogy ezen kölcsön megszerzést> iránt a város vezetősége az előzetes tárgyalásokat megindíthassa. Végül megjegyzi a belügyminisz-
Ha Pestre utazik~
mpnlvn ■ ir<<r*n«i átalakított, IIICIIJCII |,||eieo u] vezetik alatt Illó
illf-be (fták6ozi-ut 58.)
\'OtwS p*4«árl árak, MenUrtndszar.
Vllláar«g|tU. KlttaS faurak Külön Ürmeit.
"M BsMnklat
Bkada ■aMlmmlkil.
ter, hogy a 240 (XX) pengős kölcsön felvétele tárgyában hozandó kögyll-lési határozat, a törvényhatóság határozatával együtt felülbírálás végett hozzá felterjesztendő. A kölcsön felvétele alkalmával a kölcsön
törlesztési és kamatösszegének fedezete tekintetében is intézkedni kell.
A belügyminiszteri leirat kísérő értesítésében Bődy Zollán alispán felhívta a város polgármesteréi, hogy a 240.ÍXK) pengő kölcsön megszerzése iránti tárgyalásokat folytassa le és a kölcsön felvételére vonatkozó iratokat jóváhagyásra mielőbb mutassa be, hogy igy a sertés-közvágó-Itid megépítése mielőbb megkezdhető legyen.
A Sánci-erdőben felakasztotta magát a kanizsai Munkásbiztositó egy volt .tisztviselője
Tegnap talált rá kirándulás kSxbsn agy adótiszt
Nagykanizsa, auguntus II
A Tcleky ut vígfról benvi.ó R zaa-u ca rgylk kedves kis cialAH bálában iaktK nejével együtt L\'hullUer Józttf nyug. Munkásbiz\'oailO P.-nt-tári lioztvi&elö. AztIJtt az Á-pJd-utcs 39 rzám alatt lakott. Néhány hónap ó:n azonban a R)>u-ulcai Saját háziba köllöaö\'.t, ahol c«ende-sezt ét szeit nyen eléldcgéü. L\'huilliert még wkkoz n)U<di|aziák, amikor Révész L Jui volt a MunKaa\'iizioaUó
iga/gaicja.
Pir nap előtt történt, hogy » csendes, vtsáiavoQuUan é.ő tisztviselő,
— aHn mintha az ulóbbi időben a busto i \'rság jelei mutatkoztak volui
— lakásáról cliüal. Családja keret-tetie, tűvé lett ér e mindent, de nem sikerült nyomára akadni.
Kirándulók borzalmas lelete
P ntrken délután Rátkay József m klr. adótisit ts>!ád|«val bakosra Igyekezett rjkooáfooz kirándulni. — An.int a aáncí flsóerdőhe beértek, egy vágáson túladok keretitől. Rtt kay épen gombák után uéze", amikor neriT me«sti> tőle a fűvon egy hanyatt fekvő hullll pillantott meg, amely igen jói vul< felöltözve, ue arcin a bomlási folyamat láthatóan kezdetéi vette.
A tizenhétéves Plantek István a Murába zuhant és belefulladt
Menthetetlen volt, mire mostohatestvére! meghallották segélykiáltásait — Három nap múlva vetette kl u hallát a folyó
A holttest mrllett egy két méter
hnsszn cukoriplrga és ugyanenk a fa egyik erős rgán eyy szétszakadt spárga marsdvitriya lóío\'t Nyilvánvaló volt, bogy az ember felakasztotta mogál, azonban a spá ga a teher ulott teszakadt.
Rátkay e»u^u a közeli mz-jorból a tendOikaptiányUgra lelefonaH. A kapitányság emtvrei és a rendőror-vos azonnal zutón kiszálllak a sáncl i-rdóbr, hogy a bullaszemlét ét a szokásos vizsgálatot megejtiék A vizsgálat ké ségd kizárólag öngyilkosukul ülepítőit meg. Nzmsokára m^jelcnt a huilakocti, tneiy a halottit! bestáilitoUa a temető hulla-hszábs. A kt7deiben támpont uéíkül maradt nyomozás dr. Fodor Aladár, m bn\'laRcmtét megejtett városi tiszti orvos fe;világossá nyomon, aki egész. n véletlenül ludo i L\'juiiher be nem |etanicít el.Onétérőt, meg-állapitotta, hogy az 0»tgyi kos nrm már, mint a néhínv nap előtt otthonról elinni nyug. MuukAsbistoaitó tnzIviMtö, aki a •isztior«o* vélr-mé nye szerint ntár az előző nap követhette el öngyllkosságá", ugy, hogy a férgek fetismerbeleiienaéfiig elváltoztatták a f jét
A kapitányság a? esetről jelentést telt a klr. ügyétziégnek.
Nsgykanlzaa, augusztus 11 A Mura ezldén már második áldozatát kftteteH rreg Mnrakertszturról. Szakala cstidórrttiihelye^rs utín auguaztut 7 éa Plantek litván 17 éves murskeietzluil molnár lelte halálát a Murában.
P.an\'ek, mint azt Bell József ét Bell Mlrla motlobalettvérei vallják, a molnitil H Ip cki fíte malmon log-lalatoskodo I, miközben bilezuhant a Muriba. A víz ftős sodra ham tr el-
kapta a szerencsétlen ftul, akinek segélykiáltására előrohantak mostoha testvérei, de ekkor már a lolyó közepi eimart1ll\'Pinnt*r látván. Holttestet 10-«n fogták kl Murakeresz-tuion. PjnUrksn Nauykanizsáiól ki-Kiáliiak dr. Szabó Zsigmond járási tisztiorvos és dr. Luuhalmer Alán uotgablra, akik megejtették a hulla-szemlét, mely kétségtelenül fuiladáit állapisolt meg a halál okául. A tezse-tésl engedélyt a kir. ügyészség kl*dla.
A tábla hozzájárni! a menyasszonygyilkos keszthelyi legény 12 esztendei fegyházbüntetéséhez\'
ölelő kézzel szúrta le Balatongyörök legszebb leányát — A gyit-kost Nagykanizsáról Pécsre kisérték a fellebbviteli tárgyalásra — „jolánkám, Jolánkám I" zokogta az Ítélet kihirdetésekor
Nagykanizsa, augusriua II
Nagy szenzációt keltett mindenütt az a nagy bünügy, amit Szekeres József keszthelyi fiatalember követett cl, aki Balatongyörökön menyasszonyát, a falu legszebb leányát, a 18 éves Biró Jolánt megölte. Február 28-án este elbúcsúzott menyasszonyától és miközben jobb karjával magához ölelte, bal kezével kését szivébe mártotta ugy, hogy a falu legszebb leánya rövidesen kiszenvedett.
Szekeres csendórkézre kerüli és bűnügyében a főtárgyalás! dr. Mutschenbacher Edvin büntetöta-nácsa tartotta, aki előtt a gyilkos halálos szerelmével védekezett és azt mondotta, hogy a leány édesanyja ellenezte egybekelésüket és igy történt, hogy mig egyik kezével átölelte menyasszonyát, másik kezével öntudatlanul kinyitotta kését és Biró Jolán szivél>e szúrta.
Ám amikor dr. Mutschenbacher felszólította, hogy nyissa ki kését a
iobb kezével Szekeres nem tudta kinyltnyi, tehát kisült, etőra.kéteálttn nyitotta ki és ezért megfontolt szándékkal, elkövetett gyilkosságban mondotlák ki bűnösnek és tizenkét esztendei fegyházzal sújtották.
A kanizsai törvényszék Ítéletét a vádlott megfellebbezte.
Most foglalkozott a pécsi tábla Szekeres bűnügyével. A fellebbviteli tárgyalásra a kanizsai fogházból Pécsre kisérték Szekeres Józsefet, aki az egész tárgyalás alatt folyton zokogott s teljesen meg volt törve.
A tábla helyIk\'iihagyta az első-biróság Ítéletét, a 12 esztendei fegyházat, mely ítéletet Szekeres, sírva fogadott.
Amikor a fegyházőrök elvezették —■ fuldokló zokogással egyre azt mondogatta :
— Jolánkám, édes Jolánicám ...
Szekeres és védője semmiségi panaszt jelenteti be a kir. Kúriához a tábla Ítélete ellen.
KuiHÜ füfi
vMigblrO, UfnMfMskk
lóbb vtittijtttó
tojj ü
tanét kaphatók I mliKlca gyógy kantárt la
Póttal megbízásokat azonnal teljesét: „CSILLÁD" gyágysnrHár
Budapest, (MkáraM S».
Az Ipartestület serleget adományozott a szeptember 8-iki dalos versenyre
Ai elöljárótág aagnutu hiti Uése
Nagykaalaaa, auguaatui II
A nagykanizsai IparlcsMUet au<ntz-tui havi rendet OiésénBűztó József elnök az u|abbta felszabadított 24 tanonchoz hazafias beszédet látásait, majd átadta nakik a segédl levelet
Neustedler Jenő testületi j«gy»ő jelenléte szeriül az lpartcatOletnak az elmúlt hóoapbaa fiassssasi 1689 pengő bevételével szemben883 psngő kiadási volt.
E\'határozti\' ar eWIjáróság, hogy az augunalat 18—20 ás. tartandó ortságot ipari kon«(fettau*oa a kanizsai Ipartot ülttel Baztó J >z*f etoOk, Neustedler Jrnő Jegytö e*Sama Lajos megyei tzövetsági főtitkár. Up-vlsalit, egyben megkésik a városi taaácsol, hogy a vatos képvéaeialt-ben a várotl Ipaibiztost koktt* kl.
1 ^meretet, hogy az eibunjrt Pátffy Dániel IPOSi elnök belyéba Pafip Józsslet, a makói testület eknöfeát választották mrg. A nagyfcaoiuaiIpartestület elölj arósága meleg baagu levélben üdvözli aa IPOSz n|i elnökét, a magyar lparosmozgalmak lelkes haicoÜBt.
E határozta az ettijárótá* bag/ a Zalaimgyei DalosazOvataág saea-tembvr 8 án Nsgykaaitaán tartasáó versenyére dijat adományozz finom müaa serlege\', megtéleM iés sei.
A hásnagyi tintaégre agyka-,^-,
Berény Á pádot választották meg.
A 77 ea curkészak táborosátikak-ségdtrex. 50 pengővel hozzájárultak.
Ma, vasárnap esto
ÉllL,
a Markó-féle vendéglőben Rbonnensek felvétetnek.
I9J8.
Jus 12
f *I_A> Kd/i ONV
A nagykanizsai mozik igazgatójának, Szabó Benőnek nyilatkozata a mozik ni szezoniáról
Nagykanizsa, augusztus U
Ax Osszwa mozik a nyári holtsze ionban ilHtják össze jövő évi mü-aoraikat. A ksnlzssi moiik |övö évi mtteortervaiatével kapcsolatbsn mu--trstárwnk felkeresne Szabó B nöt az Uránki és a Városi Mozi igazgatóját, aki as őaaxet kcidöaö u| szezonról a következőket mondotta :
— A nagyksnizsai mcrtik u| sie ronja srrptember 15-én kezdődik. Már most kiiűsö újítást vezetünk be a Városi Moziban, amennvihen a közönség |óle»őn vehette észre, h >gy a filmek pergetíse közben
nincs felvonás-szünet,
hanem a pesti mozik mlnlájtra két géppel vetitinek és egyfolytában szalad a kép. Nsgy örömmel tettünk eleget a közonsé* ama kivánságá nak is, bogy a Városi Mozibsn az u| szezonban
nagy zenekar
játsior. E célból megállapodtunk a katonazenekar husz tagbál álló vonószenekarával, mely nagyszerű modern <8 klasszikus műsorával egészen más hangulatot fog adni a nézőtérnek, különösen nagy bcmu látók alkalmával.
— Ami a műtőn illeti, újságol balom, bogy a szezon elején ken u-taiásra kerül a Pesten is negy tikért aratott
beszélő mozi.
Ebben a hang van fotografMva. — Rendkívül érdekes Islálmány, mely ntk nem az az alapja, hogy drámA-kat beszélve néz a közönség, hanem hogy az életnek különböző mozra nataiban, Igy pf. a mozdony daoflr gését, egy éjjeli lokál za|á! élethűen ballja a közönség.
Az ősstel |ön h filrr.ek-lilmj*: a Királyok királya Cecil b. L)e Mllle impozáns Krisztus fllm|e,
Hizt-I rgykló ájt mutatják be a tnásik kimagasló slágert a Manón Letetni filmváltozatát a Kurtizánt, melynek fAazerrplAji- John Barrymore.
A Sárga liliomról már köteteket Írtak össze. A magyar tárgyú filmek közül ezt találták el lexjobban az amerikai atelierekben. Vagonrako-mány magyar vonatkozású hutor, dísztárgy stb. ment ki Amerikába ebez a filmhez, melynek főszerep* ben a bájos uj csillfg: Billye Djve brillíroz.
Korda Mária Szép Helénája miatt valóságos »a|lóhiboru dult Newyork ban, ami Kordáék (az ura rendezte) teljes győzelmével végzSdöli. Buja mliiOt, pazar disileteket, korhüsé gel hoz ex a kép, melynél káprázatosabb kiállítás alig szerepelt még vászooo.
N\'gy slágert jelent a Ramper, P.ul Wegener, ennek u getmsn ember kolosszusnak alakításé, aki borzai rnasaa gyönyörűt produkál, amin w^yenge Idegzetű nő fog össze-
A Spkm is néniét alaposaiig u film A hátwrn kémeinek műhelyébe visz ez a\'kép.
Murnau rendezői zsenijét f \'gja caodálnl a tüíöbség a Négy ördögben, mely kát drkusxi fivér és nő\'ér történ :te.
Ctmre hnonló de felfogáiban és kidoigoiásban valami egészen ujai ho» a Négy fivér, melyte Szabó Benő igarga\'ó kijelen\'et e, hogy Ilyen megható képet a Nyomorultak óta nem csináltak.

Elpusztulnak legyek, szúnyogok, hangyák, poloskák, svábbogarak, molyok, bolhák stb.
Óvakodjunk az utánzatoktól! Csak eredeti, plombált FHt-kannát fogadjunk el!
PANACEA Gyógyszervegyészeti R.-T.
Budapest, VI., Figyelö-ucoa 16. Telefoni L. 909-48.
Es jen a Dolores del Rio és a puar mexikói atxzony.
A Moszkvai vörös táncosnő a címe uj film|émsk, mely olyan frappáns leleneiekei hoz, aminőket keveset látott néző filmen.
Az idei S7ezon egyik legnagyobb-|ának mondtak a „Parysla"-! mely ben Olga Csehova a n \'metek oro <z-szSrmazásu ftmüvésznője önnn-gát múlja felül egy szerelmes, há nyadtaio-t életű táncosnő szerep\'bin.
Mttdy Chrlstlans « bécsiek büszkesége Mária Lujza cimsrerc p?ben jön. A film, mint tlrlénelmi xfp is nagyszerű. Négyszázezer psngőVil csak a kosz Umöitet és a díszleteket lud ák kiMliUni.
Az Irodalmi csemegéi Wedektnd nagv értékű drámá|anak h Tavasz ébredésének változata fog|a képvi selni, mely a gyermeki korhin Indu\'ó rzrrelem tragikus cfijulápát hozza vászonra.
Eiu\'án Igen jól fog hatni Huszárcslny, a Csákó és Kalap lest-vérfilmje.
Míg Conrad Veldt kolosszális amerikai filmje a Nevelő ember a nagy német filmművész imádóinak táborát fogja me^százaroroznl Cios-land a D m Juon niesteti rendezőjének u| müve a Szombatok szom balja egy ntw/oiki grtiob n |át-siodó gyönyörű isidö történet Is várj* az őszi szezonban Bzinrck-rű-lését, amely körülbelül egjidőtijt lesi a Rombadölt város premierjével. Még lekötés ala.t v<nnak. de nem egészen btztos, hogy ebben a sze zonban |önnek: Forradalmi nász, Miklós cár végnapjai, az Istentelen leány, Cslkágó és a Sangahl szűz, melynél megrázóbíi, érdekfeszítőbb filmet alig vetítettek vászonra.
— Erekuán bátran álliibst|uk — végezte a moii Igazgatója az interjút, — hogy a mozik uj szezonja min
Kiváó minőségű fehér éa eohillar
a magyar kegyes tanltórand
dörgicsei terméséből
jutányos áron
Kapható:
Sipos Andor
csemegekercskedésében.
den eddigit felülmúl és ha tnzzá-vessiük, hogy a közönség által mindig jobban krdvelt Híradók is, mintegy hat féle: Pa\'hé, Osumonl, Patria, Ula, Magyar és Pox fogják on tani a világ minden részéből, igy a Nobile exprdictórót is az érdekesebbnél érdekesebb filmeket akkor elmondhal|uk, hogy jó munkát végez link a műsor összeállítása körül, mely akármtlyik sokkal nagyobb város mozijainak is dicsőségére válnék. (—)
Az nj balatoni esti sln-antó menetrendje
Dj megálló — Utazási keávezaéoy
Nagykanizsa, augusztus It
A DSrA Vasút nagykanizsai állo-mAsfőnökség* közli:
Folyó évi augusztus I2-IŐI kezdő-dölrg a vasárnaponként Bslalonbog lár és Nagykanizsa közö l és N gy-k^nizsAra 17 óra 38 perckor érkezett 132. sz sinau\'óbusz-vonat cl marad ; ellenben helyette fentemli-telt nsp\'ól kezdődőleg L"psény é« Nagykanizsa között naponta a 128 K7. sinau óhusz vonat h-lyeitelik forgalomba, ame\'y indul
L psényből 20 ó 50 p
Siófokról 20 . 53 .
Bilatouszemesröl 21 „ 27 .
Bsldlonboglárról 21 „41 „
Fonyód ól 21 „ 50 .
Márialelepről 22 „ 03 .
B ilatonkeresziurról 22 „ 13 „
BaUtonwen\'györgyrói 22 . 29 „
Komárvárosrol 20 . 54 . és
Nagykanizsára érkezik 23 „ 13 p-tor •
Folyó évi augusztus 15 tői kezdve, b-zárólag október 6 álg a 302 sz. «ortal, amely N igykauizsáról 14 óra 20 perckor Irdult, dőmölöri állomá-
Regedei viz
nemcsak kitűnő borviz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál.
Kapható minden fQszer-és csemegeüzletben.
„„ Főraktár:
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király u. 21
son uiatok fel- és leszállása céljából
16 óra 07 perckor fellételesen megáll. •
Folyó évi eugusz\'us 14—15 én Székesfehérváron tartandó IX Országos Uszó Kongresszuson meg-|ele;tnl szándékozók mindhárom kocsi osztályban 50 százaiékos menet-kedveiményt élveinek. Ax odautazást ligkorábban augusztus II-én, legkésőbben augusztus 14 én kell megkezdeni. A visszautazást legko> rábban augusztus 14 én, legkésőbben augusztus 18 án kell befejezni. Ax utazás megkezdésekor a kocsiosztálynak megfelelő egész menetjegyet kell váltani, amely egyuttsi a vissz lulazásra is szolgái. A jegyváltásnál s szövetség áltsl kiadott rózsaszínű Igazolvány felmutatandó.
UDfl^STRE UTAZTÁBAN
TEKINTSE ma
LAJOS-lfTCM
T ouanpc&ricqotcaómm
ztMTO o/VArnAZA-
í/vs és oivaros coaruMŐMmtn. ÁroKUMv Mun/hmAMímaiousOKBAH
Lapunk Budapesten állandóan Park Szálloda kávéhá.
olvasható a xdóan VIII..
Baroaa tér 10.
ME KIMLODJEK L/KBAIÍ/IL!
egyjólAbfürdö
WROKIS LÁBSÓVAL
l.UtiELHáMVAGOLTAUK LAB/tT IS RENDBFH07.7. t OLVáNOKLHZNEK LÁBAI. MIWTH/t UJJASZÜLETTEK VOLtVA I
/.Al-AI KÖZLÖNY
192) aucusstas 12
NAPI HÍREK
variREND
Augukiiu* 12, vasárnap
Római katolikus: Klára sz. I\'rotest. Klám. Izraelita: Ab. hö 26. Nsp kel reggel t ó.a 51 perckor,
nyugszik délután Hl óta IH perckor. •
Városi Nagymozgó. .Don Jüan\', hatalmas vlg|áték-altrakcló 10 felvonás-ban Palhé tevU
Uránia. .Charlel, a közvjtéz", super-burleizk 10 felvonásban. .Ora a Black-bottomból\', táncfilm t\'athé revü.
Auguaztua 13, hétfft
Kómal katolikus : Ip. K. vl. Protest. Ipoly. Izraellts: Ab. hó 27.
Nap kel reggel 4 óra 53 perckor, nyugszik délután 19 óra 16 perckor.

A ucgjkanizaal ■ eteorotoglal meg-Ügyelő |al«nté*eki Siombaton a Mmfi-tJk el Keggel 7 órakor +18, délután 2 órakor +25 4, eatr 9 órakot +22.
MMatf. Reggel kissé borult, délben tiszta, este borult égboltozat.
SMrány Reggel északkelet, délben Délkelet, este f-szakkeletl szél.
A Maisoi ológlal Intézel elentíve szerint meleg sivstarra hajló idó várható.
— Bucsusxentlászlól zarándoklatok A p.ébáoia hiva al az idén a nőt zaránd klatot szepicuber 2-án, a férfiakét szeptember 16 án rendezi meg. Résivétell di| 2 50 P, melyet lelenlkezéskor a plébánia hivatalban kell lefizetni. Ugyanon kapja meg mindenki a részvételre jogositó jegyet la. Köztisztviselők, vasutasok, kik nagyobb kedvezményt élveznek, miot aminőt a zarándoklat vezetősége nyujihat, a zarándokvonattal csak az esetben uiazbatuak, bi íz erre jogosító jegyet a plébánia hivatalban megszerzik. Akik teljes kedvezményt élveznek, a rendezési költségek fejében 50 Itllérl fizetnek. Jelentkezni már most lehel a plébánia hivatalbin.
— Tisztújítás Balatongyörökön. Keszthelyi tudósítónk Jelenti: Bala longyötökön általános llsitu|llás volt. Községbiróvá Nemes János\', helyettes biróvá Sterlik Jánosi, közgyámmá Szabó Jánost, pénztárossá Molnár Joacblmot, etkOdlekké: Móricz Józae-fet, Tolnai Jánoat, Mlkola Antall és Mlkola Flóriánt választották meg.
— Tífusz Tapolcán. Tapolcán egyre-másra fordulnak elő a lifusz-megbetfgedések. Ujabban ötöl kezelnek csak az Rrziébct-kórházban.
Központi Bank ö PMIliW
KÁLMÁN LEÓ
rwGYKnmzsn,
Klríly-utca 34. ----—-
KBIosAnt ad ingatlanokra olcsó kamatial, minden jutaléktól meulesea.
MafltakaHtott pénzakat
biztosan és magas kamatial gyümölcsözteti.
Legjobban vesz és elad idagan pánzakat, régi ezüslkoronákat, aranyakat.
Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
Don Jüan
Ha\'almni vigl\'iík-at rakció 10 felvonásban.
Fős, ereplö m ndtn i tők leg nagyobb szerelmi hfise:
John Barrymore.
Pathé revü
Kanizsai fiu karrierje Amerikában
Nagykanizsa, augusztus II
öt esztendővel ezelőtt iodu\'l len gereululra Halvax Sándor, a nagykanizsai Halvax Lajos ny. állomáz-kezelö fia, aki rövid idó atati, igen nagy kitartással, szépen fejlődő karrierjében most odáig |n\'ot\', hogy a ap:nyol és német nyelv magántanára Los Angelet-ben, a Loyola egyetemen. A fiatal hazánkfiát a mull hó napban avatták Master of Art, a szépmüvészetek profeaszorává ugyanazon az egyetemen, melyet különben ö fog képviselni a Long Bsich i vi lágkiállitáson. Egyik hozzánk érke zett amerikai angol újság cikkében foglalkozik Halvax Stndorral abb\'il az alkalomból, hogy Loyola sztnt Ignácró elnevezett egyetem hatalmas arányú parkosítási munkálataihoz, melyek a Vsllcan éa a Versailles i kertek mintájára hihetetlen költséggel készülnek, HjIvbx Slndor csinálta a terveket. A mesébe i lő kerteken az egyelem hallgatói a táj-művészetet fogják tanulmányozni s abban az egész világ növényvilága képviselve lesz. A kertben egy nytit akváriumot is elhelyeznek a Csendes-óceán összes halfajtáival.
— Tüz pusztított Siófokon. Siófokon Suli Rezső gazdi széna-kazla a déli órákban kigyulladt és caakhamar áiter|edt a csűrre is. A tűzoltók önfeláldozó muniá|a dacára azonban a gazda hatalmas széna-kazla, csűre, h ve ögépek és összes gazdasági felszerelése elégelt.
— Slnger gépselvem mindenféle szinben kapható. Singer varrógép fióküzlet Fő ut I.
na mm
Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
Charlei, a közuitéz
Sup.\'rburleiizk 10 H* másban. Fő zereplő: Syd Chaplin
óra a Black-bottomból
Táncfilm.
Pathé revü
■=> Mosonyi Mimi, az Országos Liszt Ferenc Zenemüvéazeti Főiskolát (Zeneakadémiát) végzett oki. zenetanárnál, az 1928—29. tanévre a be iratkozás Keszthelyen megkezdődött. Iratkozni lehet hétfőn és csütörtökön d. e 10—12 lg. — Szep\'emberben napoma.
— Jegyzógyülés Keszthelyen.
A Zilavármcgyei Községi éa Körjegyzők Egyesülete augusztus 19-én délelőtt 10 ór&kor Keszthelyen a városházán évi rendea közgyűlést tartanak. Délután 4 órakor ugyanott választmányi ülés lesz.
= A repülés korszakában a „Zephir" kályhákat is szárnyra vette a világhír. Négy külföldi állam fut már ezen tökéletes magyar találmánnyal, mely 10 kg. fával fiit egy szobát 21 órán keresztül. Ne mulasszák el t. olvasóink, — ha Budapestre utaznak, megnézni a Margitszigeten és az Iparcsarnokban, vagy pegig az egyedüli gyárosnál: llt\'ber Sándor, Vilmos császár-ul 39, ki legújabb árjegyzékét készséggel megküldi kívánatra minden érdeklődőnek.
— Rendőrpalotát építenek Za laegerszegen. A zalaegerszegi rendőrpalota tervei elkészü tek. Az épi-kezést még e hó végén megkezdik.
— Gyújtogatás okozta tüz pusztított Badacsonytomajon. Bada-csonytona|on egyik íj|el kigyulladt Papp Bá iot gazda háza. A tűzet gyorsan sikerült ioka\'lzálni. Ugvan akkor a község más belyén Eder Ilona lakóháza gyulladt ki és <e lesen elhamvad\'. A csendőrség őrizetbe Is v.tt egy gyujtoga\'ással gyanúsított egyém.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
^AUELeM^pii^SÚOaa TÉTifFIÍDD ÁNYÁO V • is*
k - ™" m-m
Elárusitóhalyak s Eppinger I. és Pia la-, cement és egyéb épitési anyag kereskedése, Nagykanlzaa. lázár JózBet lakereskedés, építést anyagok raktára Keazt-hety. - Szatucsek János lakereskedés. cement-és mükógyár, Komárváros. - Szommer Sándor gabona- és terménykereskedés, Zalaegerszeg. - Mosonyi Artúr gózmalom fűrész- és villanytelep, Zalaapáti. - Mosonyi Henrik laketeskedő, Zalaazentgrót m
Ha fáradt és Izgatott, ha álmatlanságban és örökös féleleméryetben szeuved, ha hasgörcs, szivfájás, mellnyomás és fuldoklási rohamok kínozzák, akkor igyék reggel éhgyo mórra 1—2 pohár természetes .Ferenc József" keserüvizet, mert ez gyorsan megszünteti az emésztési zavarok okpit és biztosan elhárítja a vértólulást. Az emésztőszervek gyógyításának több orvostanára elismeri, hogy olyan tüneteknél, melyek a tápcsatorna tartalmának ön-mérgezéséből származnak, a Fersac Itasei víz kitűnően beválik. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
— Felgyújtott a villáin egy pincét. Vaslap István komárvárost föld-mívesnek a Csapi községhez tartozó úgynevezett Oy őt begyen levő pincéjébe a villám belevágott, melytől a pince kigyulladt és leégett. A tűzkár 800 pengő. A tüzet a galamboki önkéntes tűzoltók oltották el.
— Nagyon szép gondolat volt, hogy a Szenl István heti Unnepaégek programm-jába az országos mezőgazdasági kiállítás rendezését Is beállították. E kiállítás célja, hogy a vidéki gazdatömegeknek bemu tassák a mezógazdaaág terén követendő azon irányelveket, amelyek szerint a földművelésügyi minisztérium a maga tobbter-inelési politikáját meg akarja valósítani. Célja még e kiállításnak, hogy a város éa lalu népét Össze lllzze, bemutatván a vároa lakosságának, hjgy a lalu gazdái miként veszik kl résitlket a nagy nemzeti építő munkából. Mayer János m. kir. földművelésügyi miniszter és Ripka Ferenc székes lóváros polgármester fővédnöksége alatt milködő renJezőbizottság emberfeletti munkát végez, hogy a kiállítás a szép Ünnepséghez méltó keretekben valósulhasson meg. A kiállítás a székesfővárosi Vigadó és a városligeti Uépcsarnok helyiságében lesz és I. évi augusztus 18—27-lg tart. Ugyanakkor lesz a Kézművesipari Tárlat Is és a Mezőgazdasági Kiállításnak |-30 pen
gős jegyei a Kézművesipart Tárlat megte-Intésére is |ogositanak A jegyek az Államvasutak összes menetjegyirodáiban kaphatók.
=- 20 havi részletfizetésre szállít-
|uk — igazolvánnyal ellátolt ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinkel. Singer varrógép résxv.-........n, Fő-ul
társaság Nagykanizsán,
-ut 1.

FLY-TOX
1OM atlguSztus 12
2ALAI KÖZLÖNV
SPORTELET
Tempó Fradi! Tempó Kanizsa!
A Ferencváros mai vendégjátéka a leghatalmasabb sportszenzáció, ami valaha is csak volt Nagykanizsán Komplett csapattal szerepel a magyar ligabajnoh
FERENCVÁROS FC— ZA L A - KA NIZSA FC
az eknfe\'e. M„r az ádomAton ké-ségkivül hJa\'nr.s köiön\'ég fogja vá-ni a bajnokcs pato\'.
A meccs másik a?erepiA|e váro sunk rcp--zen}ns cs pata, a Z<la-Kanizsa FC ujoniu szerveze.t együttese lesz Az a tz:reid s az a blza j lom, amellyel bármily küzdelembe oly nyugodtan kü\'dti a csapató! a kö önség, moal aggodalommá vál lozolf. Ennél nehezebb bemutatkozót nem választhatott volna az u)csapat I A sztrveiés az tnragiak engedte körültekintő aiaposbággal tlrtéot. A Szemző — Veréb (Húsos), Joós — Tamás. Truckenbrod (Kispest) Babos — Hoffmann (XI FC) Juhász (Kis pest) Jvanlcs (Rákospalota) Szalay, Kauffmann összeAHi asu ciapit igy pspiron Igen |ónak lálszl i s a vcze tőség hijik berne, liogv a pályán is annik fog bln nyílni. Nehéz próba, de Igen jó Iskola lesz számukra a mai meccs I
A tnérköz\'s déluán 5 órakor^ kezdődik a Z\'inyi sporttelep\'n
Naiykanlaaa, augusztus 11
Lázas Izgalommal várja a mi.i futbakmárkőaést Nagykanizsa közönsége. A legjobb magyar fulballcsa pat, a főváros dédelgetett Fradla fog a pdiyára lépni, sz a csapat, amely nem csak itthon vivta ki magának moit legutóbb Immár háromszor eertnás: utáo a büszke b\'jnoki cimst, . h nem, amely külföldön is mindig fennen lobogtatta meg a magyar futball dicsőségének zászlóját.
A Ferencváros és annak idején az NTE által kétszer is vendégül lálott amatör élődj", sz FTC Angliától Egyiptomig, Skar.dinávistól a Pireneusokig mindenütt dicsőséget szeriéit a msgyar sportnak.
Trófeái maradandó emlékű sikerek szerepelnek, de ezelir.k is korondja az angol kupagyőztes Blackburn Rovers fölött aratott 0:1 arányú kolosszális győzelme Most a nyáron aratta ezt a po.rpás dicda\'l.
Kon p\'e\'t csapatával áll ki N-gy-kaDizsün a Ferencváros. A kiUJn} enök, Szigeti Imre és a bires tréner Tó\'h (Po y») vezetésével Amsei, Takács, Hungler, Papp, Furmann, Bukovy, Berkesy, Obltz, Rázsó, Kosztűr Takáos II, Turay, Sztdlacsek, Koluit a Szombathely—nagykanizsai kétnapos tura résztvevői.
A Ferencváros ma érkezik az eMduláai gyorsvonattal Stombat-beJyrói, ahol tegnap a Sabária voll
A„
REBUS svábpor I
két három nap al»tt föltétlenül kipusztítja l;
ni^\'g Ifge h-nyagoliabb helyen is:
ni^\'g Irge hmyagollabb helyen
svábot, rusznit, hangyái.
Kapható mindenütt! Csak beragasztott dobozt fogadjon ell
Gyárija:
REBUS VEGYIMŰVEK
Uadapeat, V>, Bátharfatca 9.
Arak: Kis doboz P 1.80, kO/ípdoboz P 4.— , nagy doboz P 14.—
KOZGAZDASAG
Elmúlott a sármelléki lépfeneveszedelem
A lelkiismeretlen gazdákat pénzbüntetésre ítélték
(A Zala-Kanizsa FC) rendező-blzotlsaga felkéri igen I. közönségéi, hogy a hó napi mérkőzésre a h r-detett időnél kls\'é korább mi szíveskedjenek megje enni, meri dr. Me ö Ferencnek a sponpáiyán lezfj\'ó ünneplése pontosan dé után 5 "Vakot veszi kezdetét. RQgtön utána — az esd b.-nkefre vuió Kkinieilel — a mérkőzés is pontosan kezdstét veszi.
Legolcsóbb Jó cipő a gumml-lalpu vászoncipő; alkalmas torna, aport és utcai cipőnek. Legolcsóbban kapható Szabó Antal sport-üzletében.
= Bútort dl|menteseu szállítunk bármilyen vasúti állomásra, garantált elsőrangú kivitelben. Négytől
tizenhat hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyujtunk. Sok milliót takarít igy meg. Oyözödjön meg személyesen, Kopsteln bútoráruházai SzómbatMyr Kőszegi-utca 5. (üzlet az udvarban) éa Sopron
Ma és minden este
a Pulii Egyletben
budapesti
JÉ I
Jazz ortMia.
ÁROM és MOLNÁR
SZRBRDflLMI IRODR
Budapest, VIII. RAkóczi-ut 15.
E tórHngu fiis\'fköttív tés at igési viUgon. mm
■ozckísotami
Városi Nagymozgó. Vasárnap 3 5, 7, 9 órakor .Djii J au", hatalmas vígjáték-attrakció 10 felvonásban. Főszereplő minden id^k legnagyobb szerelmi bőse: John Bjrrymore. — Pdthé revü.
Uránia. V isirnap 3, 5, 7, 9 órakor „Coarlet, a közvitéz", tuperhttrleszk lO felvODá\'han. Fóstereplő: Syd Chaplin. „Ó/a a Black-boltomból", táncfilm. — Palhé revü
Keszthelyi Uránia. Ma, vasámip „A Singhal-i fog ily", drámi 8 fel-sonásbao. A film Kína forrongását, a most lefolyt véres polv,Arh; bo ut eredeti felvételekkel nut\'a ji be, amibe egy regényes tflrténet szövődik. Főszertp\'^k: Bernfiird ÜOtzke, Ágnes Pelcrsen.
Zürichi zárlat
I\'ttís 20 80, l-ur.\'.on 25 22, J|q-4/\'/» HiUtMl 72 25. Millió 1717, Madítd 86 70, Ann\'ei mm 208 40, Bsrtio
113 75, Wtso 73-29, üotts 3"75, l>tj«r.i I9-S9VS, Vai-> :\'S2U llnf JO«»I BO 56 H »i»n 9 128. ak\'W 10.
Keszthely, augusztus ll
(Saját tudósítónktól,) Részletesen beszámolluik arról a könnyen sokkal nagyobb arányúvá vftiható ve-S\'cdelemről, ami Sirmjlléket és a kesz\'helyi járás közeli községeit fenyegette azá tal, hogy a sármelléki közlegelőn lelkiismeretlen emberek lépfenében elhullott Aliitokat elástak i.-lőbb pedig nég bőrüket is lenyúztak és értékesítették.
A hatóság minden lebe\'ől elkövetett, hogy ezt a borzalmas I.IrvAnyt, amely gyakrau köveid ember áldó za tokit is (íz idén is 2 ember hall b.\'le a szegedi lanyákon), megfékezte. Szetler János járási fősilarorvos erélyes és mindenre figyelő munkának eredményeképen a sármelléki
lépfene|árványt a h \\tó-.ág megtzint-nek nyilvánította s a zárlatol feloldotta.
Azokat a gazdákat, akiknek gondatlansága folytán elpusztulhatott volna az egész járás gazdasági állatállománya, hanem sikerül a vészt
óriási erőfeszítéssel megállítani, — nu, szombaton vonta felelősségre a keulhclyi f iizolgabirósíg, A büntető tárgyalá\'.on Schmldt Zoltán szol-g^bitó, rendőri büntetöbiró- négy gazdái, névleg Barcza Imrét, Szabó Pali, Koller Ferencet és Kárász Gábort 40—120 pengő pénzbüntetéssel sújtotta. Az elitéltek megnyugod ak az itél:tben.
A j\'rványnak 7 szarvasmarha és 1 ló es.tl áldozatul.
Terménytőzöde
A buza —, ű rozs 25 fillérrel emelkedett. Az Irányzat barátságos, u forgatom csendes.
-lusc 7 kg-os 2;-40—27-5rt,
71 kg-oi \'.\'7 65 2 80, « kf7-os 27 9ü 2805, 80 sy-os 2805 28 15, dunintull 77 tg-os J/20 27 35. 78 k<(-oi 27 ■> 27 6S, 7*1 kg OS 27-70 27 R5 80 kg oi 27 85 illb, ima 25C0-25I5. árps 26-75-27(0, sOisrps 28-00-30-00 s«b 26 25 — 26-50 \'tigeil 31 75—á2D0. Roi\'* -• 10 75 21 00.
Kiadja: Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaság. Felelős kiadó: Zalai Kiiroly
Interurbán telelőn : Nugykanlzsa 78. sz.
DUKÁSZ FERENC
épll e fa és desikikereskedése Magyar-utca 108.
Léc, stukaturnéd,
tetőpala,
Hajópallógyártás és eladás
Furnér éa enyvezett lemez
Asztalosárugyár
Kész ajtók és ablsefcok
állandóan r kiAron.
IJS Telelőn i 290.

ói m m
O
S
ízi\'
Pl
i
\'//f\'Vrn,, ,,
»M
| ar K
w ^
>
5-


B BAH AII-PCHOZ ATAL
YUCATINOIAI BANÁN JOBB TÁPLÁLÉK
BP.TÉLtPOW
: 982-85. |
ZALAI KÖZLÖNY
1026. augusztus 12.
APRÓHIRDETÉSEK
Az apcóhtrdtéesak dija 10aaól« B minden tovibbl tió dija S llll. Vaaár- éa Bnnepoap 10 tióig 10 fillér, minden tovibbi axó dija • llll. Sserdán éa pénteken 10 szóig 10 fillér, minden további ssó dija • flTl. Clmató i minden vastagabb betuból álló ssó két uónak számíttatik. Állási kertaöknek SCXVo angedméay. A blrdatéal dlj •!ér* tlaaluá*.
Két-hérom diák aa Iskolai évadban kallamaa otthont lalél url-oaalédnél. Clm a kiadóban.
Mindennemű képkarataaéat legot-caóbban vállat — Stezn Üveges, Erzsébet-tét 14. 1446
Péaakéloaéat beksbdeaSara alsósa Bssaigbsn a legelőnyösebben és kfxj«-asbban Myósitlsl Aoaél Igaéo pena-k ölcsOnköz v a ti ló Irodája Nagjkanlxaán,
Kailncxy-utca 2. azám. 3163
Használt ...gor.ndáh, talkolók. állványkapcsok, kentétek minden méretben kaphatok. Szegő Mór, Eoivos-tér 2. 3570
Ruhaaaakrény, lehérmoadó márvánnyal ía mánk mosdó tükörrel olcsón eladó. Clm: Szarvas Szálló portás. 3860
Zala-, Vas-, Somogy- éa lejéimegyében 400, 380, 220, 180, 90. 4U es 20 holdat jó minőségű birtokok Jú es elegendó epületekkel, kedvező teltételek melleit eladó. Búvtbbel Aoaél Ignéo Ingatlanforgalmi e> pénzkOlcsOnkőzvetltó Irodája Nagykanizsán, Kailnczy-u. 2. tz. 33/8
Egy atép udvaii sióba és egy utcai Urea uoba kom tűhasználattal, Igen szép uj hátban kiadó. Clm a kladóoau. 3869
Kiadó két/zobás udvari lakás ai összes mellékhelyiségekkel november I (re, esetleg elóbb ls Zrínyi Mlklós-u. 20. 3H67
Jóloigalmu luszertlzlet a város belteiU-ictén, más vállalkuzás miatt, jutányos áron aladö. Clm a kiadóban. 3866
Nagykanlaaén, tóbti kisebb, nagyobb magán- és beihaz, elloglalluló lakásokkal eladó. Bővebbet Aoaél Iroda, Nagykanizsán, Kazlnczy-u. 2. sz. ^381
Egy Italai helybeli segéd, aki a lóvldáru engrus szakmában teljesen jártas és a helyi pia col már lálogalta, azonnali belépésre I elvétetik. írásbeli ajánlatuk „Nagyka-raakadéa" |ehge alatt a kiadóhivatalban adandók le. 3851
Borbélyaagéd aionnal felvételik — Felöli-ut 64. 3850
tladó két aitlrke nllöny Skerlák szabónál, Széchenyl-tér 2. 3870
Kgy Igen nagy lorgalmu vandégló száliuszoDákkal, nagy nyári kerthelyiséggel, teljes (elszereléssel es berendezéssel, családi okokból sürgősen átadó. Uóvebbet Aoaél Igaéo pénzkölcsön ét Ingatlan-lorgalml irodája Nagykanizsán, Kazmczy-utca 2. sz. 3J80
■lakanlaaéa, Országút 19. számú, jövedelmező ház szabadkézből eladó, lakáa elloglalluló.
Klaaörhéa vendéglő udvarban egy Istálló és garázs kiadó. Bővebbet ugyanon. ______3814
Laikatoatanonoot fizetéssel ét egyéb javadalmakkal lelveszek. I anczenberger Lajos lakatosmester, Árpád-utca 5. 3777
8000 holdaa bérlat, 40 hold halastóval, kastélylyal, 1350 hold béllel, 10 szo bás kastéllyal, 1200 holdas bérlet 7 szobás villával és 800 holdas bérlet 2 szobás la. kással esetleg azonnalra Is átadó. Bővebbel Aoaél Igaao ingallanlorgalrni és pénz-koiciónkozveiltő Irodája Nagykanizta, Ka-zlnczy-u. 2. tz. \' 33/7
PatSfJ-u. 3. sz. alalt egy 2 holdat kerlnek a I. évi lerméte elkollozét miatt eladó. Érdeklődni lehet ugyanott. 3904
Ktslaludl-utcában egy ntgy tzáraz aula-rétshsljrlaég műhelynek, raklirnak vagy gyárnak is alkalmas, azonnalra kiadó. Bővebbet: Aoaél Ignéo pénikőlcsOn és ingatlanforgalmi trodá|a Nagykanizsán, Ka-zlnay-u. 2.
Nyaraló építéshez alkalmas 200 01 szőlő Ualalonkeresiluron eladó. Érdeklődni lehet (JörOg dohénytőzsdében, Erzsébet-téren. 3883
Egy ügyes plaol érua lelvélellk. Bővebbel: Sugár-utl pékségben. -3882
Egyszobás konyhis lakás kiadó. Telekiutca 37. Bővebbet ozv. Ilodics Islvánnénál
• 38MÍ
4 szobás lakéa mellékhelyiségekkel október, vagy november elsejére Kiadó Deulath, Klrály-ulca 36. 3864
Klakanlaaén, Alsótemetó-u. 15. számú beköltözhető liáz, Istálló, pajtával és nagy kertlel, 1 1/2 holdas rét a Magyar-utcai rétekben és s/« hold rét a császárrétekben sürgősen eladó. Bővebbel Aoaél Iroda, Nagykanizsán, Kazlnczy-ulra 2. szint. 33/6
Egy szoba, konyhás lakás az ösaaes mellékhelyiségekkel szepl. lére kiadó József főherceg-ut 9. -3907
Kél szobás ulcal mllakás teljes komlort-tal kiadó. Cím a kiadóban. -39 6
Jókarban levő hintó jutányos áron eladó somogyszentmiklóson. Clm a kiadó ban. _ -3Í65
Eladó a barakk mellett I hold klhlnő szántóföld. Bővebbel: Aoaél Ignéo pénz-kOlcsOnkőzvelltó és ingallanforgalinl Irodáin Nagykanizsa, Kazinczy-utca 2. sz. 3379
fiabonakaraakadéa szempontjából, a város legforgalmasabb utcájában 10 vn gonos lérőhellyel, mérleggel és telefonhasználattal, gabonaraklár kiadó. Cim a kiadóban.__3898
Egy szoba azonnalra kiadó. Teleky-ut
54. sz. -3892
Tallvér vizáiét tanításra vállal. Időnkint kölyök ét kétz vizslát elad, vadászterületet rendez, lácánost beállít megállapodás szerint Otvöa Balázs, Klllmán, u. p. Uelse (Válaszbélyeg nélktll nem lelelek.)
ti
és női kabátot „ ruhát „ pongyolát „ bloust olcsón
aksr vásárolni, el ne mu\'assza fölkeresni
WEISZ MIKSA
női divatáruházát
Budapest, Király-utca 85.
(Előbb Nagykanizsa, Főút 8.)
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarálainknak és ismerőseinknek, kik felejthetetlen drága jó édesanyánk
özv. Junker Antalné
femetésén jóleső részvétükkel fájdalmunkat enyhiteni szívesek voltak, ezúton mondunk hálás köszönetet.
A gyászoló család.
Grimm Penzió
Budapest, T, Vlgadó-ntca 2. izám
Telefon: 106-46, 263-43
A Pcsll Dunakorzó közepén az Idegenforgalmi Merteljegylrodaval szemben
I rtfmodíincbb tM-Irndclfa KOip. lüté*. hldf mrkgvlj i aiobikban. tfobalrltlon, lurdö, állandó iiluiol|<i|.l Min,lm .wkAi lúa*omw«lilga rllrncr«, cxnjci lekvia.
Kitűnő bőséges konyha
Penzió I\'. 10 tői. néliSnynapI tartózkodásnál Is.
karban\'\'levő bOTOShOrdÓk
2 III. töl 80 111-ig, klllfínféle nagyságban legjulányosabb napi áron kaphitók a
Remzetközí Borkereskedelmi BT.-nál
Budapesten, VIII., Kenyérmező-utca 8.
és egri vagy gyöngyösi pincészeteinél. 3WJ
KOVALD
tisztit, fest, p I isséroz,
fehérnemű és gallérok tisztítása,
harisnya szemfelszedése
Csengery-ut 5. sz. alatt.
TANKÖNYVEK
n iüden iskola részére kaphatók
és
elöjegyezhetftk
Flsthel Fülöp Fiai
könyvkeresked sében.
Veszünk használt tankönyveket a legmagasabb árakon.
Keresek száraz raktérhalyiaégat
padlát ét mellékhelyiséggel. Cim a kiadóban. -3904
Parfakt magyal német levelező gyort és gépírónő, ki könyvelésben jártas, állátt keres. Szivet megkeresések .Megbízható-jeligére a kiadóba. .3905
Nagyobb udvari raktérhalylaég
nagy padlátsal kiadó. Bolt, iroda vagy műhelynek it alkalmas. Bővebbet l\'ő-ut 12. az emeleten. -38Ü1
Jókaiban tevő fOaaarbar^ndaaéat
keresek magvétalra sürgősen. Clm a kiadóban, .33^
A SZENT I STVÁN HÉT
legtanulságosabb látványossága lesz
aa
Országos Mezőgazdasági Kiállítás
BUDAPESTEM
a Vígadóban és a Gépcsarnokban B e I é p A d i j, tT.VJ, i\'.^ífXríiVM I p 80 fillér.
JS9U Ji\'gyek kaphatók az összes illamvasuti ineneljegylrodákban.
[ I
HORVÁTH ÉS VAS építőmesterek.
Irodánkat áthelyeztük
Csengery-nt 17. alá. • Telefonszám: 348. Alkalmi wételü kitünö anyagból építést vállalunk.
Terveznek és vállalnak mindennemű építkezést. arsa

Siemens és Rax Qvegak
vagy alkatrészek.
Mindenféle befőttes is dunsztos Qvegek legolosóbban csak
Melczer Jakab
Uvegkereskedésében Kazinczy-utca 1. sz. alatt
k>;phalók.
■lelőtt izükségletét beszerezi*, saját érdekébea nézze meg áraimat!
hagy külföldi gyár
M\'g/arorszapon előlliiiolt hideg aszfalt emuisió bevezetésére
(utak es |árdák céljaira) Zalavármegye részére
vezérképviselőt
keres. — A megyénél, a váiosnál és ál\'alában a hatóságoknál jól beveze ett egyének adják b- aján latukat „U építés" jciu^rr Rudolf Mos^ ehoz, Budfpes1, IV. Váci-u. 18.
Hirdetmény.
A Boglári Takarékpénztár Részvénytársaság igazgatósága a halatonboglári székházában lévő 2 ns^y részből álló üzlethelyiséget éa a közvetlen mellette lévő 4 szobás parkettes lakást a hozzávaló mellékhelyiségekkel együtt f. év augusztus 26 án délelőtt 11 órakor hivatalos helyiségében taitindó szóbeli versenytárgyaláson bérbe adja.
Az üzlethelyiség é. Iskás f. év október 24 én vehető át.
Az igazgatóság fentartja magának a jogot, bogy az ajánlatok elfogadása felett legjobb belátása szerint din sön.
A bérleli szerződés költsége és az ezután járó illeték a bérlőt terheli.
Balatcnboglár, 1928. augusztus I.
A Boglári Takarékpéaitár l.-T. ims Igaigatósága.
mm
varr
Hr </yesö ft\\r fífej i/f//é/e/eÁ.
SINGEP VARRÓGÉP
* í S ZV É NVTÁRSASÁOt
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐ-UT I.
1988 augusztus 12.
ZALAI KOZLONt
KévekBtő zsineg. Uj ponywa, uj zaAkok. Bérponyvik, bérzaákok.
SxólA és gyümölcsfa védőnőiek. flabonaoaAwAzó azerek.
Baromfi- és madáreleségek:
(kendermag, himozolt ub, fénymag, idea repce, kerekrépa, napraforgó, tőkmag itb.) Szemestengerí (nagy és aprószemüj, zab, árpa, köles, buza, tengeridara, slb.
Gaidaságl él kertlmagvak. Műtrágyák.
Kicsinyben és nagyban kaphatók:
01SZÁ6 JÓZSEF magktrtsktdétébta
Nagykanizsa, Erzaébet-tér 10. A bíróság mellett. 3it) Teleion: 130.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
fAzmosó, vegytlaztltó, ruhafestő
ijfe: luyadi i 1!. SiHlM*: Ijziitiy-i. I.
Vállal mindennemű ruha-festést, vegytlsztltást, gőzmosást mérsékelt áron. Ellsmetten elsőrendű munka látahér, tükörfényes gallértisztitáj. Pilssérozás ni üouvrérozás.
MEGHÍVÓI
Ma|la. rin OiUII Qgyakbanl ulail.ok alkalmával
BUDAPESTEN
a I«f kellemesebb otthont nyújtja a IcgelónyÖMbb f»JtíUI« k BialUll a Keleti pályaudvar érkciésl oldalival iiimbin levő
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Badapeit, TIU.. Baross-tér 10.
mart
fOo;o angadményt kap
■lal uu lap al6tli<IS|a oltló noba 1/alnktKSI,
lOö\'o angadményt kap
Dkaí éllafal tralnkbil (KlIOoi blal koayba.)
9 pangOt magtakarlt
ial költiéaat. mart gyalog Éljöhat »[r pete alall a pilyauilvaiiúl
Nálunk otthon Arzl magátllt
SMaasdg klaaoi|átáa, iiljoru.u caaUdl |alla|. Bajái árdaka
• ■aa il(,n>Sk lolyUn, ho«y okvatlan nllunk aiill-»•! - ElAialaa axobaintgrandaMi ajánlaloa.
40S1
•atíta
Pk. 744.V1928 vht síim. Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t-t. 102. § a értelmében ezennel közhírré teszi, hogv s nagykanizsai klr |árás bíróságnak 1928. évi Pk 7115 számú víglése következtében Dr. Kapocli Aladár U«yvéd által képviselt Bodó Krnó |aviia JP P ) Hl. erejéig 192« évi január hó 25-én logsnalosltoll kielégítési végrehajtás "\'Ián le- é« lelültoglalt és 2940 P-re becsült következő Ingóságok, u m.; csfpló-üép. I tehén, épUlellák nyilvános árverésen eladatnak. \'
Mely árverésnek a nagykanizsai klr járás bíróság 1928.il, ívi PkBJ744A. Síámu \'ví([. \'ése olytán 625 P ||||. tókekövetc\'és. " eddig 2l>5 H bíróilag megállapított knlt «gek erejéig, a netán llzelelt összeg leli\' Galambokon leendó megtartásra 1928. augusztus 16. napjának d.u. 3 órája határidőül kltUzetlk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly meg-.81 a , hlv«ln«k meg, hogy az éiln é. nf ,ígok " 1881- ívl \'-X. l.-c 107. maii i értelmében készpénzfizetés legtöbbet ígérőnek, szükség
^ MMáron alul Is el lógnak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságo *»> mások Is le- és IcIUlloglaltallák és "ok,a kielégítési jogol nyertek volna, ezen \'"eré. az I&8I. évi LX. t.-c. 102. §. értelmeben ezek javára Is elrendeltetik.
npUrí l928, évi |uliu5 hA 6\'
Kaszab Lujos s. k. klr bírósági klkllldotl.
5
Alulírottak mély fájdalomtól megtört szivvel jelentik, ltogy a leggyengédebb és Icgönfeláldozóbb .ipa, nagyapa, illetve apósunk
BÜRGER FÜLÖP
a kaposvári Izr. hllkö/ségnek 40 éven át volt h. rabija nyug. állami tanlló-hltoktató
hivatásának és családjának szentelt áldásos éleiének 70-ik évében, it kifürkészhetetlen sors akarata folytán e hó 10-én váratlanul elhunyt.
Drága imádott halottunk földi maradványai f. hó 12-én, vasárnap délután 4 órakor fognak a nagykanizsai izr. sírkertben örök nyugvóra helyeztetni.
Pihenésed legyen zavartalan, áldott emléked örökké él szivünkben!
Bürger Franciska lér| Komllzer Dávldné, Balázs Ignác gyermekei. Kornlt/er Sári és lérjr Frledenthal László, Kornltzer Olga. Balázs József
és neje szili Schultz Lujza, Balázs Tibor és Balázs Bözslke unokái Ózv. Balázs Mlksáné szül UngAr Sarolta, Balázs Ignácná szili. Armuth Olga menyei. Kornltzer Dávid veje.
3«93
i.osoncitipusu yj^QE VAN ÖNNEK SZÍ) KSÉGK
tis többet és olcsóbban akar termelni
„Record Drill" sorvetőgép „Record VIII." sorvető- és sortrúgyázógép
SuhintI
Sarkactránú 1
Újdonság! 32 soros traktorvontatásu sorvető éssortrágyázógép
Gyárija az EIsö Magyar Gazdasági Gépgyár Bt.
Budapest VI., Váci ut 19. — Trlefon : L 909-33.
fiizománylerakal MazSgaadaaágl éa Kareakadalml rí. Zalaegaraieg, Szántó Vilmoa éa Taa Nagykanlaaa,
Starn Sándor éa Fia Zataazantgrbt j.mj
Rutó-, motorkerékpár
gummidefekt nincs többé,
Pl FIF tömlóvédöszalag
ha La L<F 1 íh van kerekére szerelve.
Készséggel küldi a 29. száinu leírást, 3770 bemutatja:
TÉRI TIHAMÉR oki. vegyészmérnök Budapest, V., Erzsébet-tér 13.
Körzetképviselőket keresek I
Boroshordók
prima minőségű, 500 tói 1500 literig minden áron, sürgősen eladók. Megtekinthető Eötvös-tér 29.
Ugyanott [)rlma kukorica naponta délelőtt kapható.
i líll i
NASH é, PACKARD
autók kizárólagos zalamegyei kApwiaeletAt átvettük
Mielőtt autót beszerezne, feltétlenül kérjen prospektust és díjtalan kocslbemutatást. Hat henger, hétszer csapágyazott főtengely, négy kerékfék, zajtalan motor, hosszú élettartam és olcsó Üzemköltség.
Szántó Vilmos és Társai
Telefon 3-22. Nagykanizsa, D^Ak-tAr 2. Telefon 3-22.
Rfa fi!
wwtoti ralalMí
telepe Kaposvár.
Vagytlaatttáara áa faatéara elfogad férfi éa a«l ruhákat
bármilyen inlnőaégll kelméből.
Ujraátlestésre bőrbutorokat, bőrkabátokat és végárut.
Agytoll tisztítás huzatul együtt és enélkül.
Függönyök, kézimunkák, szőnyegek, butorkeímék, mindenféle paplanok és szőrmék tisztítása, lertőtlenltése és leslése
Pllaaéaroaáa éa gouaréaroaáa
a legelőnyösebb árban és legszebb kivitelben.
Bővebb felvilágosítást nyújt Nagykanizsa részére a gyü|tőtelep veze!ő|e :
Nagykanizsán, Erzsébet téren
Állami adóhivatal. Régi postaépület
vmr MÉZET, ^M
Agytollat. Állati börflket,
vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot éa rongyot a legmagasabb árban vásárol
8T1ÉI B. PIAI HifiTKAIIZSi,
Erzsébet királyné-tér 15. sz. alatt.
m&
16010-1928.
Versenytárgyalási hirdetmény.
Nsgykanlzsa r. t. város tanácsi az elemi Iskolák és reálgimnázium vízvezetéki és csatornázási munkálatokra nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdet.
A kiírás tárgyát képező munkálatok a következő csoportokra oszlanak :
1. Központi iskola
2. Rozgonyi-ulcal uj iskola
3 Reálgimnázium
Ajánlat az egyes csoportokra külön- külön teendő.
Az ajánlatokat a versenytárgyalási feltételekben megadott címzéssel 1928. augusztus hó 18-án d. e. 12 óráig a v. mérnöki hivatal iktatójába kell benvu|tani, vagy postán beküldeni. Ugyanott a kiírási műveletet hélkömipokon d. e. 10— 12 óráig megtekinteni és csoportonként 2 P ártérilés vagy postautánvét ellenében besierezni lehet.
A városi tanács.
Naevkanizsán, 1928 évi augusz-
tut hó 11-éa.
Polgármester.
15 946-1928.
Versenytárgyalási hirdetmény.
Nagykanizsa r. t. város tanácsa a Rozmaring-utcai pajta átalakítási, valamint uj pajta építési munkáira nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet.
Az ajánlatokat a versenytárgyalási fellételekben megadott címzéssel 1928. augusztus hó 22 én d. e
12 óráig a városi mérnöki hivatal iktatójába kell benyújtani.
A tervek ugyanitt hétköznapokon d. e. 10 12 óra között megtekinthetők és a kiírási müvelet 4 P ár-téíités mellett beszerezhető.
Nagykanizsán, 1928. évi augusztus hó 10-én.
Városi tanács.
ZALAI KÖZLÖNY
1MB. sugusttus 12.
1 \\ v\\ _ - "jl--7—" iffíTT I I
»MT!
• I i Pf .
■iféMk —
, \' .. ... - •; -\'f
BÚTOR-
vásárlóknak saját érdekük meggyőződni arról, hogy barátságos és kellemes otthont létesíthetnek maguknak, ha a Dunántul legnagyobb áruházában szerzik be lakásberendezési szükségletüket.
Állandóan 300 berendezés áll vevőink részóre választékul.
A legfinomabb stylusbutorok és a legegyszerűbb polgári berendezések is írásbeli szavatossággal lesznek eladva. Vevőinket szakszerű és őszinte felvilágosításban részesitjük.
4
Díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásraI
óriási forgalmunk következtében a közismert legolcsóbb árakat számítjuk.
Rendkívül kedvező fiz«tési feltöteleket nyujtunk.
Saját érdekében ne tétovázzék, ha bútorra van szüksége, hanem keressen fel bennünket bizalommal!
KOPSTEIN LIPÓT
bútoráruházai
SZOMBATHELY, Kőszegiu.5«„ i
és
SOPRON, Várkerület 62.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)\'
m. trtlT**, »84 Mis_ ■•fjrtouüiM, int. augusztus 14, kedd
Ara 14 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
SnrttufaMf ** kiadóhivatal! P6ut 6. siám. Keszthelyi ftókkladóhlvaUI Kossuth Ujoa-u. 3Z
A forrongó Balkán
A Balkin mindig a nyughatatlan-tág és az elfajult emberi szenvedélyek fészke volt s elég volt Macedónia, Szerbia, Montenegró nevét említeni s máris bombsfűst szaga Qtótte meg az orrunkat. Elválhatatlan való tény, hogy a Balkánon több merénylet történt egy év alatt, mint Hz év alatt az egész földkerekségén. Az is letagadhatatlan Igazság, bogy s világháború ördögi lavináját a sze-rajevói gyilkosság Indította meg. Ha ma a Balkánra nézflnk, nemcsak hogy nem enyhült a helyzet, de megállapíthatjuk, bogy a békeszerződések egyenesen megsokasították azt a sok gyujtóanyagot, amiben sohasem volt biány a Bslláion.
Idáig gyűlölték a „svábákat\', mint ahogy a kózépeurópal népeket nevezték, most azonban a gyűlölet határvonalai kiszélesedtek s ma, az egy állami életbe kényszeritelt, állítólagos fajtcstrérek Jobban gyűlölik egymást, mint gyűlölték hajdan elnyomóikat, a svábákat.
Romániában ellenparlament ülésezik. Nem az elnyomott nemzeti kisebbségek tartanait ellenparlamentet, hanem a románok a románok ellen, vsgy amint ők gyűlölettel megkülönböztetik egymást, — a regátbellek az ardeleanusok ellen. Regát, az a volt királyság, amelyet osztrák nu-gyar lámoga átsal alapítottak ötven évvel ezelőtt. Ardeal, az Erdély, amely évszázadok óta szerepet vivő állam volt s Európa ugy ismerte, mint a türelmesség és az egyenjogúság lellagvárát. Most, a párisi szerződések alig tizedik esztendejében bosszú villog az irdélyi román ember szemében s a gyűlölet tűzszikrái elöl félve szűköl a regáti román testvér.
Jugoszláviában is ellenparlament ŰKsezik. A horvát \'.estvérek kényszeríttettek arra, hogy a szerb ön-kénykedés ellen a nemzeti önvédelem fegyvereihez nyul|anak. Rt\'gebb Is volt Ztgrábban parlament, akkor, amikor Horvátország egyenjogúsága alapján önkormányzati törvényhozó üléseket tartott Zágrábban s annak alapján betigazgatását népének teljes megelégedésére végezhette. Akkor is voltak differenciák, de sohasem a gyűlölködésig menő differenciák. A differenciák gyártásáról B4cs gou doskodolt s nagy időbe lelt, amíg horvátok és magyarok belátták azt, bogy a differenciák fészke nem Z4g-ráb s nem ls Budipest, hanem Bícs.
A horvát ellenpailament mélyebbre ható okokból flll össze. A horvát vérre szomjas szerb gyilkosság csak kirobbantója volt a lelkek mélyén l«»ó gyűlöletnek. A párisi békék létrehozták a délszlávok egyesitését. Kérdezhetjük STonbm, hol van a lelkek egyesülése ? Ké dezhetjűk, hol van a horvát nép fejií déal szabadsága, öncélúság i? Kérdezhetjük, hol van a szabad Cj önálló Horvátország?
Hiába mondják a horvát politikusok, bogy ők nem az egység ellen, hanem a horvát öncéluságért küzdenek. A valóság az, hogy az ellen-parlament az önállóság jelképe s annak belgazolása, bogy sem a cen-tralisztikus törekvésű Bukarest, sem
a diktatórikus hatalmú Belgrád nem lehet hű sáfára ama népek érdekelnek, amelyeket hatalmuk alá kényszerítenek. A Balkán nem elégszik meg elleDparlsmentekkel, — hanem előbb utóbb tettekkel felel elnyomói garázdálkodásaira.
Előfizetési ára: egy hólt a pengi 40 fillér
Szvetozár tartotta. Trumblcs Antal kijelentette Radlcs koporsó|a felett, hogy Horvátország sohasem fog belenyugodni abba, bogy egy alacsonysbb kulturá|u nép lelgazzs. Harminc szónok beszélt összesen. Dr Prjevlcs Szekula, Montenegró volt miniszterelnöke kijelentette, hogv Montenegró csatlakozik ás azonosltja magát Horvátországgal, melynek küzdelmében hűséges fegyvertárt* le»z.
A menetben kétezer koszorút vittek. Három leány nemzeti viseletben egy töviskoszorut vitt, amelybe be volt szőve az a golyó, amit Radics tesMből eltávolítottak.
Radlcs Istvánt ideiglenes sírboltba helyezték el Radlcs Pavle és Bazalicsek Oyuró — a parlamenti gyilkosság áldozatainak sir|a közé — amíg a mauzóleum elkészül.
Belgrád, aug. 13. (Éjszakai rádló-jelentés) Zágrábból leientik: Itteni politikai körökben a horvát paraszt-demokrata koalicló elnöki állására Prlblcsevlcset és Trumbtcsot kombinálták. — Ma délelőtt a parasztdemokrata koalíció gyfllést tartott, melyen foglalkoztak a Radlcs halálával előállott helyzettel. Megállapították, hogy Radlcs politikai végrendeletet nem hagyott bátra a párt organizációjára vonatkozólag. Még életében hagyakozott éa ki|elölte az irányt, melyen a pártnak haladni kell. A vezetőségi gyűlésen egyhsngu bizalmat szavaztak a párt jelenlegi vezetőségének és proklamálták, hogy Radics halála után sem töltik be az elnöki széket, hanem őt tekintik a párt elnökének továbbra Is.
Dr. Tarányi Ferenc kormányzói kitüntetése
Budapeat, augusztus 13
(Éjszakai rddlójelentés) A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére dr. Tarányi Ferenc volt za\'al, jelenleg vasmegyei főispánt érdeme* közhasznú szolgálatainak elismerése Jetéül a II. osztályú magyar érdemkereszttel tűntette ki.
Stresemann párisi utja
Párls, aug. 13. (Éjszakai rádió-jelentés) Az Intranzigent Jelentése szerint a külügyminisztérium hivatala még e héten választ krp dr. Stresemann párisi utazásáról. Azt biszik, hogy a német külügyminiszter elfogadja a meghívást és augusztus 25-én érkezik Párisba.
Magyarország hajlandó gazdasági együttműködésre — de a kisántánt még egyetlen gyakorlati javaslatot nem tett
Bethlen István miniszterelnök a magyar külpolitikáról
London, augusztus 13 A Sunday Times Bethlen István gróf magyar miniszterelnök nyilatkozatát közli Magyarország politikai helyzetéről és céljairól s egyúttal hosszabb kommenlárt fűz a nyilatkozathoz. Kommentárjában megállapítja, hogy Angliában szimpátiával kezelik a trianoni békeszerződés revíziójának kérdését, amely Magyarországot meg nem érdemelten darabolta fel. Csakhogy
nagy különbség van a részleges békerevlzó és a háború előtti állapot helyreállítása között. A Isp helyesli a miniszterelnöknek azt a felfogását is, amely legelőször a dunamenli államok gazdasági együttműködését tartja a legfontosabbnak, ami azonban egyúttal
nem jelentené a dunai konföderáció megalakulását Is. Bethlen ismételten hangoztatta, hogy Magyarország elegei tesz szerződésbeli kötelezettségeinek, de a kisántánt államai részéről még egyetlen
gyakorlati tervet lem Javasoltak a középeurópai helyzet konszolidálása érdekében.
A miniszterelnök valótlannak monja a kisantant állal tCbblzben hangoztatott állítást, mintha a magyar kormány konkrét |avaslatot tett volna a trianoni békeszerződés revíziójára.
Magyarország csak azt kívánja, hogy teljesítsék a békeszerződésnek azt a kevés hátározmányái, amely Magyarországra nézve kedvező,
azonban a kisantant államai ezt mindeddig megakadályozták. Magyarország mindamellett hajlandó szomszédaival a jóvlszonyt helyreállítani.
Addig p:dlg, amíg a gazdasági együttműködés munkája lasaau-las-san megvalósul, Magyarország a belső nyugodt munka helyreállítására és a termelés fejlesztésére törekszik. Ez pedig — igy fejezi be Bethlen István gróf miniszterelnök nyilatkozatát — nemcsak magyar kérdé*, banem európai kérdés is.
Radics István temetésén 400.000 horvát esküt tett vezérének politikája mellett
Horvátország sosem fog belenyugodni abba, hogy egy alacsonyabb kulturáju nép leigázza — Trumbios gyászbeszéde Radics István koporsója felett
A haloti Radics továbbra is elnöke a horvát parasztpártnak
Zágráb, augusztus 13 | kézzel esküt tevén, bogy mindenkor
Óriási részvét melleit temették el vsBárnap a horvátok nsgy halottját, Radlcs Istvánt, a horvát parasztpárt elnökét. Minden házon gyászlobogó és a temetési mtnet utvonala fikete drapériákkal bevonva. A vároat » falvak népeinek sok lizezrei ellepték. Közel 400 000 főnyire tehető uzok nak uáma, nhik a temetésen részt vettek. Pro/evics Szekula felszólitá-aára az Óiiási tömeg hitvallást tett Radics István melleit. Migasia emelt
Radics tanait fogja követni.
A gyászszertartást az Akadémiaiéren Bauer Antal érsek végezte, mi-ulán a Hrvatski Seijatski Dómból kihozták a koporsót. Sándor királyt Afatlcs tábornok képviselte. Belgrádból senki sem voltjelen, mert a horvát parasztpárt előre ériesilette B:l-grádoi, hogy sem a gyilkos kormány, sem pedig a törvénytelen szkups\'ina küldöttségét nem hajlandó fogadni.
Az első gyászbeszédet Prlbicsevlcs
XALAI koilomv
A Krasszin jégtörő súlyos sérülése
Noblle elhalasztotta milanói útját
Slavanger, augusztus 13
(Éjszakai rddlójelenlés) A Wolff ügynökség jelenti: A Krasszin jégtörő, mely megmentette az Itália hajótöröttjeit, sokkal jobban meg van rongálódva, mint azt eleinte hitték. Kijavítása hosszabb időt igényel.
Róma, aug. 13. (Éjszakai rddló-jelentés) Noblle tábornok háziorvosának tanácsára elhalasztotta milanói útját.
Hegérkeztek a magyar világbajnokok Amszterdambél
Budapest, augusztus 13 Ma délelölt fél 2 órakor érkeztek meg a magyar olimpikonok Amszterdamból. Az úszók, Bárány kivételével teljes számban, Kocsis boxbsj-nok és Pelschauer a vivók közül. Hatalmas tömeg fogadta az érkezőket. Demény Károly ny. államtitkár a Testnevelési Tanács nevében, Lontay Ferenc a Társadalmi Egyesületek nevében, Fazekas ügyvéd az FTC nevében fogadtál meleg szavakkal a bajnokokat. Beszélt még Mlsley Károly és Sallér Mihály. — Eióször Petschauer Attila köszönte meg a fogadtatást, majd Kocsis egy pár keresetlen szóval rámulatott arra, ha nincs is fegyverünk — van erős öklünk.
Japán ultimátumot küldött Kínának
Párls, augusztus 13 A Journal londoni forrásból inuk-derű táviratot közöl, amely szerint báró HayasM japán meghatalmazott miniszter Csang-Su-Llang tábornoknak jegyzéket adott ál. A jegyzék valóságos ulümátum, amely a leg-erélyescbbcn kijelenti, bogy Japán nem fogja tűrni, hogy a kínai nacionalista kormány Mandzsúriára rátegye a kezét.
Hetven község jelentkezett a talajjavító akcióra Budapest, aug. 13. A földmivelés-űgyi miniszter által kezdeményezett UUjjavitó akcióra mintegy 70 község és 253 birtokos és bérlő jelentkezett, akiknek birtokalt a kiküldött szakközegek felülvizsgálták. Mészeséssel való javításra alkalmatlannak találtak mintegy 37 birtokos földjét. A szikes legelök mésszel való javítását már meg is kezdték és a jelentkezők részére el is szállították a szükséges meszet. A földművelésügyi miniszter tovább folytatja a megkezdett akciót és ősszel ujabb jelentkezésre szólilja fel a gazdákat. A megkezdett akció következményei beláthatatlan hasznot biztosítanak ugy az államnak mint a gazdáknak.
Olimpiai bajnokot ünnepeltek Zrínyiek városában
Nagykanizsa, sugusztus 13
Nem törlek uj kaput a város falain az olimpiai bajnok bevonulására, mini Hellssz olimpikonjainak félték valamikor. Nem hullámzottak lázas tömegek az utcákon, sem lobogók az utcák felett, mint az Idegen országok óceánrepülőinek fogadtatásakor Budapesten. Nagykanizsa szive dobbant meg. Ennyi történi.
Csak ennyi...
*
De ebbe a silvdobbanásba belefért az egész magyar nemzetnek a siük kis határokat döngető boldogsága, büszkesége, minden lelket ösz-szeOlelkeiletö öröme. Éi benn volt ebben a szivdobbanásban — nem a nagy hangok, nem a sodródó tömegek, nem görögtüiek panorámájában, — hanem az ünneplés őszinte melegségében, egy város szive mélyén izzó szerefelben, — benne volt hajdan hősöket termett, ma szamot u határra figyelő város külön öröme, külön büszkesége, hogy magáénak vallhalja 1928. olimpikonjainak egyik legnagyobb ját, dr. Mező Ferencet.
*
Kicsi baráti társaság fogadta szombaton délben a gyorsvonattal érk*-zett világbajnokot és nejét a vasúti állomás perronján. Kelemen Ferenc bankigazgató, az NTE társelnöke, az egész ünneplés rendelője rövid, a lelkekbe találó üdvözlő szaraira dr. Mező Ferenc is röviden, telkekhez szólóan válaszolt.
A virág-diszes autónak s az ulán gördülő kisérö-autótnsk sok nézője volt végig a kanizsai utcákon és az ablakokból.
*
Vasárnap délután a Zrínyi sportpálya tribünjére elit-közönséget vonzott a magyar szellem győztesének ünneplése, amiből közel 2000 kanizsai kért részt magának.
Mikor Mező Ferenc családjával és a helyi sportélet reprezentánsaival a sportpályára lépett, száz meg száz kis háromszínű zászló lengeti, ezer és ezer tenyér verődött össze, ezer és ezer ajak nyilt éltetésére.
Él voltak szemek, amelyekbe könny szökött a lelkesedés pillanatában.
Üdvözlések.
Senki sem hallja a halkan mondott szavakat. Nem is fontos. Itt nem szavak, hanem szivek belsejében a magyar boldogság ünnepel.
Berlin József dr. beszél. Qazdag csokrot nyújt át dr. Mező feleségének. Mező válaszol. Köszöni blzonyárs.
A Fradik és a kanizsai csapat félkörben a tribün előtt. Egy egy „huj-hujhajrál" harsan és taps és zászló-
lengetés és az óváció zsivajgása. •
A felvirágozott dlsz-piholyban nagyszámú családtagjai körében, közéleti és sport-notabilitások társaságában egy iskolsjátékos, előrelátott
IMW attfnaztm 14.
Kramer Lsjoi dr. Mező Ferenc szüleit köszönti, Oyulal Béla dr. a Ferencvárost.\' Beszél még Neuwelth Emil, a Ferencváros főtitkár és VII-lányi Armand műszaki tanácsos Szegedről.
Mező Ferenc kedves sport-epizódokkal felel a sok szebbnél-szebb üdvözlésre. Boldogan Omlik ajkáról a szó és 250 embei ragyogó szemekkel lesi valamennyit, ahogyan elmondja olimpiai bajnokságának történetét, a mű gondolatának megfő-
eredményü futball-meccsnek drukkol — 45 nemzet szellemi tornájának világbajnoka.
Este bankett.
Kicsiny a Korona étterme. Tele a mellékterem is. Mégis kicsiny. Percekig zug a taps, amikor belép az ünnep és egész Magyarország hőse.
Felköszöntők hosszu-hosszu sorban. Kelemen Ferenc az első. Nem is tószt, amit elmond. Szépen szárnyaló ünnepi beszéd. Az elején tá-nyércsOrgés, a konyhából hangos feleselés. Aztán csönd. Mindenki felfigyel... a beszéd szónoki msgasba ivei. Aztán taps állítja meg egyszer, kétszer — sokszor. A végén átadja az ünmpillnek az ezüst babéiko-szorut és ezűst-tollat Nagykanizsa barátai, tisztelői és sporttársai nevében.
Mező átveszi a fehéren felcsillanó ezüstöt... a szemüvege mOgOlt valamimegrándul ... nem mondja, bogy .köszönöm" — semmit sem szól...
Megcsókolja az Unnepesti csillárok fényében büszkén, diadalmasan szikrázó ezüst koszorút...

Dr. Krátky István lö|egyző a hl-vatalos város és mint az NTE elnöke, egyesülete nevébsn, dr. Halász Pál a Zala-Kanizsa FC nevében, Barbarlts Lajos a kanizsai sajtó nevében, dr. Szabó .Zsigmond a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör nevében, Blc íkenberg Vilmos az OMKE neveben, Bazsó József az Ipartestület nevében, dr. Báron Pál a Sakk-kör nevében, Schwartz Olló mint a világháború vaskoronarendes hősét köszöntik fel a világbajnokot. —
^^^^AiNA^AAA^AI^^^^^WWWWWVWMWWVMWWWWV^
Távirafok felolvasása. Ide érkezett mind Kanizsára. Legszebb keretéül az Oantpeltetésnsk.
A kultuszminiszter:
,Az amszterdami ollmplásszal kapcsolatos Irodalmi versenyen elért értékes győzelme alkalmával melegen üdvözlöm és kérem, hogy a magyar sport-Irodalom fellendítése érdekében továbbra ls közreműködni szíveskedjék.
Klebelsberg." Meleg hangon küld üdvözletet Demény Károly államlllkár, az OTT nevében, Damjanovlch • miniszteri titkár, a kultuszminisztérium testnevelési ügyosztálya nevében, Molnár Dezső altábornagy, Pllhát Viktor dr. felsőházi tag és családjs, Oyömörey István országgyűlési képviselő és családja, Pölöskefő község, az ünnepelt szülőfalujának képviselőtestülete stb.
*
Hétfőn délulán dr. Mező Ferencet elvitte a vonst Kanizsáról. A robogó vonst zajábin s azon messze tnl, a dolgozóazobtja csendjében, ma és mindig ott fogja érezni a Zrínyiek városának szlvedobogásáf, a nagy-nagy nemzeti OrOm tüzében rozsdái-hatatlan acélossá izzott szeretetét
(bl)
Vilma királynő adta át a Magyarországnak járó öt aranyérmet
Az amszterdami olimpiász bezáró ünnepsége
Amszterdam, auguszlus 13 , pont nélkül.
(A Zalai Közlöny külön tudósítása.) Fényes ünnepséget hozott az olimpiász utolsó napja. A kedvező időben az utolsó helyig tömött Stadion szines és mozgalmas képet mutatott. A királyi család megérkezése közben hirdették ki a boxverstny és kardvívás egyéni világbajnokságágának az eredményét.
A győzelmi árbócra egymásután kétszer szökött föl a magyar lobogó. Vilma holland királynő és a negyvenezer főnyi közönség állva hallgatta végig a magyar Himnuszt. Ugyanekkor hirdették ki a vizipóló-eredményt ls és a jelenvolt magyarok szomorú szívvel látták, hogy a mogyar lobogó a második
helyre szorult. Az érdekes lovasakadályversenyen negyvenhatan vettek részt. A legjobb formát a spanyolok, lengyelek, németek, olasiok, svédek mutatták. Legelegánsabb volt a francia Bertram hadnagy 16 éves lován. Bravúrosan, plllangókönnyüséggel vette az összes akadályokat 1 p. 21 mp. alatt, hiba-
A magyarok közül egyedül Blnder kapitány mutatott elfogadható formát,
1 p. 28 mp. idővel, 12 hibaponttal esett ki, mig Kánya kapitány 1 p. 35 mp. alatt 20 hibapontot és Cseh kapitány 1 p. 56 mp. alalt 80 hibapontot kapott.
A döntőben már csak Ventura, Kuhn és Bertram küldőitek. A cseh Ventura győzelme, akinek lova kitűnő dresszura Jelét mutatta, vegyes érzelmeket Váltott ki. A közönség rokonszenve és hosszas éljenzése a második dijat nyert francia Bertramnak szólt. A résztvevők majdnem kizáróan
hivatásos katonatisztek voltak, velük szemben az argentínai, amerikai és német dvillovasok nem érvényesüllek. A versenyt este fél 7-kor fejezték be.
A győztesek fölvonulása után az első díjakat maga Vilma királynő osztotta szét A Magyarországnak járó öt olimpiai aranyérmet a magyar díszruhába öltözött Múzsa Qyula vette i\'.t
Itm. aumsduaM
a királyasszony kezeiből, ugyancsak ö köszönte meg azokat a közvetlen és szívélyes szavakat, amelyekkel Vilma királynő a dijak átadását ki sérte. A második helyekért járó dijakat Henrik herceg osztotta szét, a mi őt érmünket Oeng Péter olimpiai
ZALAI ROZLONT
attusénk vrtte át. A díjkiosztás után Schlmmelpennlnck megköszönte a királynő közreműködésit, majd huszonegy ágyúlövés jelezte: befejeződött a IX ollmplász. Az olimpiai árbócról bevonták az ötkarikás olimpiai lobogót...
A IX. Olimpiász mérlege
Szemle ■ magyar testi és szellemi erök trófeái felett
bíró jóvoltából lett a második, bár
Nagykanizsa, augusztus 13
Vasárnap délután fényes ünnepségek kőzött bezárultak a sok izgalmakat látott amszterdami olimpiász kspui és szerte széledtek a résztvevő nemzetek fiai, ki-ki hazájába.
A boszorkányos gyorsaságú hírszolgálataink alapján mindenneiitü sportversenyről, annak különböző állásairól egy-két óra alatt tudtunk és ma már, mikor a IX. olimpiász záróakkordjai végei érnek, nt-kürk magyaroknak is összegeznünk kell sz elért eredményeket.
Mindenekelőtt dr. Mező Ferenccel mo<id|uk mi Is: az olimpiászon elért magyar teljesítményekkel, ha figyelembe vesszük Is, hogy sokszor érdemetlenfll pontozták le, szorították hátrább, mégis olyan ragyogó sikert vivott ki a magyar név, amivel mindenki rendkívül meg lehet elégedve.
Csak az abszolút hozzánemértés éa rosszakarat vitathatja, hogy Am-szlerdtmban a kivívott kilencedik bely nem kimagasló eredmény azon a ranglétrán, melyen utánunk következik a világ leghatalmasabb gazdasági egyszége: Nigybrlttanla, de miutánunk |ön Canada, Japán és 20—50 milliós nemzetek egész sora.
Ha rövid pár sorban áttekin\'jük az eredményeket, legelsőtorban azt kell konstatálnunk, bogy a sport válfajai, amiben elsők lettünk, vsgy előkelő helyezést értünk el, mind a klasszikus fa|ták közé tartoznak. Hogy az atléta csoportból több nagy remténységü atlétánk nem váltotta be a várakozásokat, ez tény, azonban ennek ellensúlyozására viszont olyan sportágakban lőttek be első, második és igen jó helyen fiaink, melyeken a legoptimistább drukker sem várta. Elég itt Bdidny Istvánra, az egri csodauszó világraszóló teljesítményére gondolni, aki az USA Welssmüller/e után má-•odlk leit európai rekotdidövel. — u8yanigy nagy teljesítmény a magyar uszóstaféta negyedik helye is, mig a második helyek sorában: Szepes gerelyben mutatta meg, mit tud, Petschauer Attila kardvivó büsz-taégünk pedig biztosította magának a kardvívás egyéni bajnokságának második helyét. A diadalmas magyar vízipóló csapat is első kellett volna \'egyen, de a rosszindulatú bírói tévedés második helyre szorította, hogy azért a világ leifogásában tovább is ugy szerepeljenek a fiuk, mint a „világ legjobb vízipóló csapatai" A birkózás nehézsúlyában Papp László magyar birkózó a cseh
sz első hely volt.
legjogosabb aspiránsa
Az első helyek sorában is elsőnek
kell említeni a kardvívás csapatbajnokságot, mely megmutatta a világnak, hogy a kicsiny magyar nemzet vivói ma legelsők a világon. Hoey pedig egyénileg is legelsők, ennek bizonyításáról gondoskodtak vitéz Terstyánszky alezredes aki világbajnokiéit valóban drámai küzdelem után, tna|d a natjy-lehetsépü, a jövő olimpiász világ-ba|nok favoritja Petschauer Attila és Gombos dr., akik az olimpiász utolsó nap|án ragyogtatták meg újból fajunk dicsőségét.
Vilátbajnok tovább az egyszerű budaDcs\'i henlflamester: Keresztes is, aki birkózásban vivta kl magá nak a babért és Kocsis, aki pincér éa aki boxolásban groggizta ellenfeleit, bogy ennek nyomán a stadion árbócán meglengjen a magyar lobogó.
De talán legelső helyen kellett volna emütenl azt a világbajnokságot, melynek győztesét épen tegnap
cél, aki a szellemi ollmplász pálmáját nyerte el nagyszerű művével.
És talán nem sokan kisérték figyelemmel, de az amszterdami olim-píásszal egyidöben tartották meg a sakkollmplászt is Hágában, mely ugyancsak meghozta a magyar sakkcsapat világbajnokságát és ezzel az olimpiász győzelmek elsőhelyeil. Magyarországnak hat első helyet és öt második helyet, jelentós számú negyedik, ötödik és hatodik helyet hoztak.
Ekkora teljesítmény melleit pedig, amit a magyar acélizom, a magyar elme vívott ki, önmagunknak tartozunk azzal, hogy a gyözteaek személyén keresztül tanuljuk egyszer már megismerni, megbecsülni fajtánk nagyszerű hivatását, amit a nemzetek történetében betolt ét Igenis ujjongtunk határtalan örömmel, mert az ollmpiászok tornáján a magyar tudás, tehetség, ha aránylagos összevetést csinálunk, felűlmulhitatlan eredményt tud kimutatni.
És Itt kapcsol|uk egybe olimpiai győzelmünket az irredenta gondolat ápolásával. Nézzük meg az olimpiai versenyző nemzetek sorrendjét és keressük például Mare Romanla nevét. Nevét nem találjuk. Nigy szegénységi bizonyítvány Csehország és Szerbia egy, illetve két pontja, amivel eldicsekedhetnek.
Azl hitték, mikor elrabolták tőlünk a katasztrális holdak azásezreit, hogy ezzel végzőre fonták a burkot torkunk körűi és ennek nyomán, már csak a teljes pusztulás jöhel. Es ime, az olimpiász megmutatta, bogy
ünnepelte e város: dr. Mező Feren
Ismeretlen motorkerékpáros elgázolt egy szent-gróti kereskedőt a Keszthely-hévízi országúton
A gázoló meg sem állott a karambol után
Keszthely, augusztus 13 (Saidt tudósítónktól) Súlyos mo-torkerékpárbsleset történ1 vasárnap délu\'án a kánikulai gépjármű-forgalmat lebonyolított Keszthely—hé-vizi országúton.
Beck Sácdor zalaszentgróti kereskedő az országúton defektet kapott. Már épen elkészült motorkerékpárja kijavításával és be akart gyújtani, hogy felüljön a gépre, amikor elszáguldott mellette egy oldalkosarss motorkerékpár és annak oldalkocsija elkapta Beck Sárdort. A molor-
kerékpár, minlha mi sem történt volna, elszágnldptt, Beck pedig súlyos lábtöréssel, eszméletlenül ott maradt az országút porában. Egy rövidesen Hévíz felé arra igyekvő autó vette fel, bevitte Sienlandráara. ahol bekötözték, majd haza szállították Zala-szenlgrótra. A gazdátlanul maradt motorkerékpár a keszthelyi városházin várja, mig intézkednek sorsa felöl.
A gázoló motorkerékpáros kilétét nem sikerüli megállapítani. A csendőrség nyomoz.
Ismeretlen méreggel, ismeretlen okból öngyilkos lett egy szobalány
Nagykanizsa, augusztus 13
Sey Teréz az egyik Ctengery-utl uiicsaládnál mint szobaleány volt alkalmazna. Gazdája a Halai leánynyal mindig meg volt elégedve. — Azért érthetetlen, bogy a leány egy óvatlan pillanatban tegnap — eddig még meg nem állapított — mérget vett be abból a szándékból, hogy megeméssze magát. — A méreg valami gyorsan bató szer volt. A leány jajgatására csakhamar figyelmessé lettek, azonnal autóért szaladtak és beszállították a leányi a kór-
házba, ahol gyomormosást alkalmaztak. Az esetet jelentették a rendőrségnek, smely az ügyet áttette a vizsgálóbíróhoz.
Dr. Almássy Qyula még a délelőtt folyamán kiszállt a kórházba, hogy a leányt kihallgass*, de Sey Terézen annyira erőt vett a méreg okozta belső fájdalom, hogy nem lehetett kihallgatni.
A leány állapota rendkivűl súlyos. Hogy mi vitte végzetes leltére, azt a vingálal fogja megállapítani.
ahol mi utolérhetetlenül elaök va-gyuuk, ők még csak nem Is indulhatnak, mert a zsűri párioskodásán kívül a reálisan elért eredményeik roppant nagy kulturátlanságukról, eszmei szegénységükről tesz tanu-ságot.

Hódolat és dicsőség illesse a magyar győzteseket, a magyar sikerek bajnokalt, mert tudásuk, eszmei tartalmuk nemcsak a nagy aranyérmet, de Magyarország nevének fényessé-gét is Jelentik.
*
A helyezések sorrendje:
L 11. hely 111.
1. USA 22 17 15
2. Németország 11 12 18
3. Hollandia 8 9 5
4. Finnország 8 8 9
5. Franciaország 7 12 6
6. Svédország 7 6 12
7. Olaszország 7 6 6
8. Svájc 6 5 4
9. Magyarország 5 5 —
10. Anglia 4 10 4
11. Kanada 4 4 8
12. Argentina 3 3 1
13. Csehszlovákia 2 5 2
14. Dánia 2 2 4
15. lapén 16. Lengyelország 2 2 2 1 1 3
17. Észtország 2 1 2
18. Egyiptom 2 1 —
19. Ausztrália 1 2 1
20. Norvégia 1 2 1
21. Jugoszlávia 22. Déi Afrika 1 1 2
1 — 2
23. Ausztria 1 — —
24. Luxemburg 1 — —
25. Spanyolország 1 — —
26. Ul-Zéland 1 — —
27 Haiti — 2 2
28. Belgium — 1 2
29. Cslle — 1 —
30. Fülöpszigetek — — 1
31. Portugália — — 1
Hercegkisasszony és mesebeli királyfi
Nagykanizsa, augusztus II Harry Lledlke a közönség egykori dédelgetett kedvence ismét egy hozzávaló nscyszerü bonvivanlszerepben, Lehár Ferenc közismert .Hercegkisasszonyi" operettjének főszerepében mutatkozik be kedden és szerdán s Városi Színházban. A bájos mesesiövésű operett kiválóan alkalmas volt arra, hogy Ltedtke az ö lenyűgözően kedvet játékmodorával újra meghódítsa közönségét. Pártnere a kírcsu Vtvlan Glbson, aki az Orlow-ban aratott osztatlan sikert.
rtz Urániában ugyanakkor .Mont-maitre rózsája\' megy. Egy romantikus szerelmi történet, melynek hőse a mesebeli királyfi és ai ünnepelt táncosnő. Gyönyörű felvételek, bájos képek. Főszereplők: a szépséges Virginia Valii és George O Brlen. (—)
A aae*«itsst aiaéaarologlal mag-HgjM JalaoMaaki Hétlón a Üm£-M&Ut> Rwgal 7 órakor +211, (Mintán 7 ónkor +287, aata 9 órakor +24\'ft.
PtlMui: Reggel Huta, délben kevésbé borult, eate tiszta égboltozat.
SUUrdny i Reggel Dél, délben és este Délnyugati azél.
A Meteorológiai Intézet |elanté«« szerint hósülyedéa éa Inkább csak Nyugaton eaók várható, _
Zürichi zárlat
Wrla 2030, Lméom 2522, Kawrwt 919 50 BlUMl 72 25, Milano 1717, Madrid 8675, Azastaféaa 10632Ys\', Bar Un 11170. Wlaa 73-2/i/j, SoBj 3-75, Prága ■B-S9VS. Varai M-22VS. Bssáapaat 80-88, Bilgséd 8129, Kllklllll rt6.
í»AI.*i KÖI1.0HT
NAPI HÍREK
NAPIREND Augusztus 14, kedd
Római katolikus: Özséb vt. I\'rolesl Özséb. Izraelita: Ab. hó 28. Nap kel reggel 4 óta 54 p«ckor.
nyugszik délután 19 óra 15 perckor. •
Vároal Nagy mozgó. .A hercegklsasz-sznny", l.ehár-operelt 8 (elv. .Buiter Brown gollozik" és .Rádión szerzel! vőlegény", burleszk 2—1 lelv.
Uránia. .Monlmarlre rózsája", rom lörlénet 8 lelv. .A második világháború" él .Hotel Kenguru", burleszk 2-2 felvonásban.
— Az alispán szabadságon. Bőéy Zoltán alispán tegnap két heti szabadságra utazott.
— A vármegye képviselete a tihanyi IV. Károly király ünne pen. A tihanyi IV. Kjtoly sirály ünnepen Zalavármegyét Bődy Zoltán alispán képviseli, aki az emlékművel a vármegye nevében adja át a tihanyi monos\'or apátiának.
— Személyi hír. Dr. Mátyás Samu rendőrkapitány, a bűnügyi osztály vezetője szabadságáról hazaérkezvén, a mai nappal átvetle hivatala vezetését.
— Áthelyezés. A közoktatásügyi miniszter Polónyl Oyörgyöt, a móii állami polgári leányiskola igazgatóját és nejét, a polgári iskola tanárnőjét, saját kérelmükre a nagykanizsai polgári iskolához helyezték át.
— A keszthelyi balatoni-ünnep, mint ludósilónk jelenti, vasárnap a legteljesebb sikerrel zajlott le, — anyagiak tekintetében is. A kedvező időben ugy pergelt a program, mint a parancsolat. Tűzijáték, sélahajózás, kivilágítás, az esti bál mintegy 3000 embert szórakoztattak a keszthelyi parkban.
— A murarátkal grófnő autó vizsgát tett. Rüdt Collenberg Olga grófnő, Murarátka örökOse Nagykanizsán autóvezetői vizsgát tett, mely után őmaga vezette bazn f.uló|át.
— Az adóhivatal felhívása a közönséghez. A városi adóhivatal felhívja mindazon adófizetőket, akik háromnegyed évi adójukat még nrm fizették be, hogy folyó hó Ifi ig azt annál is Inkább fizessék be, mai 16-a után végre fognak hajtalni.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
Kiváló minőségű fehér és Schiller
■ magyar
kegyes tanitórend
dörgicsei terméséből
4»V
jutányos áron
kaphaló:
Sipos Andor
i:semrgekereskcdésében.
| Oarai Adolf |
Még egy kél hét előtt olt látiuk örökké derűs mosolyával, mindig siolgá\'a készségével birodalmában, a Onirál ban fiatalembert megsiégye-nitö munkabírással reggeltől é|féllg szorgoskodni és ma hidegen, ki\'c riive fekszik fekete ravA\'alin.
Mély megdöbbenéssel és megilletődéssel futotta he vasárnap délben a gyászhír a várost: Garat Adolf, a Cenitál szálló mindenki álul siere-lett és nngvrabecsült „Dolfi bácsi"-|a meghajt a Pajor-szanatóriumban Budapesten.
Ugy érezie mindenki, aki Cíak ismerte ezt a jóságos szivű féifiul, mintha nagyon közel érintené a gyászhír.
„Dolfi bácsi" — noln mindig mosoly ült jóságos arcán, pyomor-bJib u szenvedd! már hosstu Idő óta Az utóbbi időhen azonbsn mind eröscbben éreztette bat*sát beleg*ége, ugy, hogy hozzátartozói és orvoiai bittatáséra felu\'azolt Budipeslie a Pajor-szanatóiiumba, ahol néhány napig gyógykezelés alatt állott. Az orvosi tudomány azonhm nem tudott már segileni — vaslrnap csendesen elszenderűlt. lü\'kOltOzOlt 2 éve hirleUnül elhunyt Frigyes fivére ut/ n.
Garal Adolf 64 éves voll. Ebből 50 esztendőt töltött a szállodai srak-mában. Vísszorgalommal, nagy akaraterővel, széles lá\'ókörrel és nagy tudásnál a szál\'odaipar létén nevet vivőit ki m-gín<k és a Oirai Testvérek cégnek. Működését idegen országokban ii elismerték és honorálták. Egyéni kvalitásai, páratlan mrg-nyeiő modoia, előzékenysége, jótékonykodása, férfiúi erényei — köz-becs üllté tették.
Mint a nagykanizsai Ipartestület Vendéglőtök és Stállcdások Szakosztályának alelnöke mindig szivén viselte a s-aklársal érdekeit. Oarai Adolf a Szállodások Nemzetközi Egyesületének vezetőségi tagja is volt.
Oirai Adolf halála súlyos veszteséget |elmi Nagykanizsának. Teme-lére ma délután Budapesten log végbrmenni. _
— Képviselői beszámoló. Dr. Pozsogár Rezső, a lelenyel kerület országgyűlési képviselője a képviselőház nyári szünetét felhasználva most leríja kerületének községf-iben politikai beszámolóját. Igy tzombst és vasárn-ip Egyedük, Kislolmácr, Borsfa, Várfölde, Szenlliszló és Val-konya községekben. Dr. Pozsogár Rezső az általános politikai helyzetet ismertette és nagy elismeréssel szólóit a Bethlen-kormány konszolidációs patikájáról. Dr. Pozsogárt a községek népe mindenütt nagy lelkesedéssel fogadia és ragaszkodásá ról biztosította.
■=• God-Year, a legjobb auló és motorkerékpár gummlk raktára és képviselete Szabó Antal sportüzle-tében
■* — Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéházában VIII., Baross-iér 10.
IBM augusztus 14.
— Szent István ünnepén a borbélyüzletek délig nyitva vannak. A kereskedelmi miniszter megengedte, hogy auguszus 20 án, hétfőn Szent István nemzeti ünnepén a borbélyüzletek délig nyitva niartd-hatnak. Igy Nagykanizsán is az ösz-szes boibélyütle\'ek nyitva lesznek.
— Keszthelyi Uránia. K.dd^n és szeiűán : Gunnar Tolntls puádés szerepe, „A maharadzsa gyöngye", napkeleti történet 10 fílvonátbin. Női főszerepben Karina Bell.
— Járási Jegyzőgyülés Zala-
apátiban. Tudósítónk jelenti: A p csal járás |egyzőkara augusztus hó 11 én tartotta évi rendes közgyűlését Zilaapáiibsn. A közgyűlést megelőzőleg kölesei Kende Péler |árási főszolgabíró elnöklete alatt tiszti értekezlet volt, amelyen a |árás jegyzői kara az aktuális közigazgatási ügyedet lárgy&lla le. A llszll értekezlet után volt a lula|donképeni közgyűlés, amelyen a járás jegyzői karán kívül a tiszteletbeli és pártoló t»go* is nigyszáTbtn jelentek meg. A közgyűlést Török Oyula pacsai fö|egyző lendületes meleg szavakkal nyitotta meg. Az elnöki megnyitó u\'án következett a gyűlés kimagasló pontja : Lacher József m. klr. föállalorvos szakelőadása az állal szavatosság kérdéséről. Az előadás teljes felkészültséggel, világos okfejtéssel, a régi és uj törvények, rendeletek figyelembe vételével a legnagyobb szakértelemmel Ismertette a szavatosság kérdését. Előadását a gyakorlati életből veit példákkal illusztrálta oly éleslátással, bogy a hallgatóságát lebilincselte vele. Az előadását meleg elismerésre! és Isptsal |ulatmazla hallgatós\'ga. A tárgysorozaton szereplő löbb apróbb ügy elintézése után a közgyűlés társasebéddel feleződött be.
— Vetógép kiállítás Szent István hetében. Szántás után a magyar gazdának legfontosabb munká|a a velés Most már, amikor elsőrendű velógépeket gyártanak, a kézzel való vetésnek nincs értelme. A vetógépek előnyét legjobban bizonyltja azon többszörösen kipróbált eredmény hogy a vetógépek használata folytán katasztrális holdanként jelentékeny termés-tobbtet érhető el. A többterirfelés érdekében a l\'úldmlvclésügvi Minisztérium a .palu* Szövetség ulján kedvezményes kisgép-akciójába felvelte a vetógépek beszerzését olyan feltétellel, hogy a gép 3 évi Icllzctésie kamatmentesen rendelheti niejj. A Szent Islván-hell utazással kapcsolatban az Klsó Magvar Gazdasági Oépgyár R. T. eladási lelepén, Budapest. VI., Vilmos csá-szár-ut 155., vctógépklálllt.tst rendez, ahol a vllágltiril losonci typusu .Record Drill" aorveló- éa .Record VIII " kombinált :or-veló éi sortrágyázó pépeket állilja ki éi ntindrnnemtl fetvilágoHtást kftllségmeule-sen nyújt az érdeklődő vevóknek. Hivatkozzon lapunkra és a gyár a legkedvezőbb feltéleleket fogja nyújtani.
— A bika felnyársalt egy cselédembert. Halálos kimenetelű szerencsétlenség Játszódott le Mester-hdzy Jenő kemendollári uradalmában. Amikor reggel az állatokat itatták, egy bika hirtelen megvadult és neki meni Németh János uradalmi cseléd-embernek. Németh a felbőszült állatnak nem tudott már kitérni, ugy, hogy az a szó szoros értelemben a szerencsétlen emberi felnyársalta. A rendkívül súlyosan sérült embert beszállították a zaleegerezegl kórházba, de ulközben, a kórház udva rán meghall.
Uohláuál egy pohár természetes
.Ferenc Józsel" keserűvíz reggel éhgyomorra véve biztosan előmozdítja a gyomor és a belek működését s ennek következtében csakhamar a megkönnyebbülés jóleső érzése tölti el a beteget. Az orvosi szakirodalom kimutatja, bogy a Fereno Józsel viz a máj é» a végbél fele irányuló vér-tódulásoknál, valamint aranyérnél és prostatabijoknál ls áldásos hatást fejt ki. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
A KÖZÖNSÉG ROVATA
1. A villanyáram-emelés
Mai postával kaptuk a következő közérdekű panaszos leveleket:
Igen tisztelt Szerkesztő Ur I Kérem szivesked|ék b. lapjába szerény kérésemre felelni. Már napok óla figyelem, hogy vajon kll Is érdekel a felemelt 1C0—1 lOVos villany áremelés. Engem minden esetre nem csak érdekel, de egyenesen su|l. Ma bent voltam a villamos •műveknél és jelentettem, bogy kapcsolják ki pausal égőimet, mert én a felemelt béreket nem blrora fizetni. Erre sajnos olyan feleletet kaptam, a milyenre nem voltam elkészülve. Tudniillik meg nézték a könyvemet és azt mondták márciusban lett bekapcsolva és csak jövő márciusban lehet Wkapcíollatnl, mert — azt mondták — mikor én a villanyt átvettem, akkor egy nyilatkozatot írtam alá. Ez igaz Is. Csakhogy amikor én a nyilatkozatot aláirtam, abban nem volt feltüntetve, hogy én akkor is tartozom fizetni, ha akár uzsora árat Is számítanak érte. Egyszerűen, mint egy bírói Ítéletet, kimondták, hogy ezen nem lehet változtatni, ezt meg sem lehet felle-beznl. Pedig Ilyent én még sohse halottam. A halálraítéltnek joga van fellebeznl. Ar. állatot védi az állatvédelmi tötvény. Csak nekünk gyarló embereknek muszáj minden ránk erőszakolt terhet viselni. Ha valaki valamit drágán ad el, azt nem muszáj megvenni, de mikor valami ro-paul drága és kényszeritik az embert erőszakkal annak megvételére, ezt már nem tudom megérteni.
Maradok a tekintetes Szerkesztő U\'iiak híve:
Megyesy Kálmán
kejekötö
*
2. Tisztelt Szerkesztőségi Miért készítettek Nagykanizsa utcáin vízvezeték csapokat, ha még most is a mutt századból való lajtos-kocsikkal öntözik a város utcáit? Mennyivel egyszerűbb volna néhány vászontömlő felszerelése s vízcsapokra s pár perc alatt meg volna öntözve kocsiút és járda, mint teszik azt sok más olyan városban, ahol még nincs modern ulcaön\'.özó berendezés. És még egy haszon volna a város közönségének nagy költséggel bevezetett vízvezetékéből: — » magas vizdijsk mellett, végre egy-egy pohár friss vizzel enyhihelné a káoiku\'a forróságát.
Tisztelettel
Egy régi előfizető
lSg. augrotm IÁ
KALAI KOZLONT
SPORTELET
Ferencváros—Zala-Kanizsa 4:0 (2:0)
A forró nyári nap dacára is rekord közönség gyüll össze a sportpályán, hogy tanuja legyen a professzionizmus bevezetése ota itt első Ízben szereplő bajnokcsapat játékának. A telt tribun és az állóhely hatalmas tOmege méltó keretet szolgáltatott a Fradi vendégszereplésének s az ujonan szervezett helyi proficsapat bemutalkozásának.
A meccs kezdete előtt a helyi csapat virágcsokorral köszöntölte a vendégeket, akiknek nevében Szigeti elnök köszöntötte meg az üdvözlést.
Spitzer sípjelére a Fradi jobbszárny lendült támadásba s egyszerre nagy helyzet támad a kanizsai kapu előtt. Ezt sikerült menteni, a nagy lendület alábbhagyott s rövidesen a Ferencváros kapuja kerül veszélybe. Azonban az uj jobbszélső az üres kapu fölé emelte a labdát, majd a kapufa mentette meg a vendégeket a góltól. A Ferencvárost ezek1 az a kciók se rázzák föl álmos játékából s már-már eldöntetlen a télidő, amikor a 40. perc körtll az uj hátvéd a büntetőterületen belül liandset vét s a l-est Takács a jobbsarokba helyezi. Kezdés után is lanyha játék folyik, mégis ujabb eredmény lesz, mert egy rövidre sikerült kiadást Szedlacsek a 16-os sarkáról védhetetlen lövéssel küld kapásból a gólba. Az egyetlen akció az első félidőben, ami méltó volt a bajnokcsapathoz.
A második félidőben mintha csak kárpótolni akarták volna a vendégek a közönséget, Nagy vehemenciával kezdtek, s bár most a szezon elején mte nem volt ugy a támadások felépítése és keresztülvitele, mint kellett volna, mégis rövidesen ujabb eredményt értek el. Szedlacsek remek fejese és még gyönyörűbb lövése védhetetlenül a gólba jutott. A kanizsai védelem azonban nem roppant össze, erősíteni tudott s a Ferencváros lassankint visszaesett első félideje lanyha tempójába. Volt idó, hogy perceken át kapuja előtt voltak a kanizsai csatárok s igen sok támadást tudtak vezetni.
A Ferencváros játéka határozott csalódást keltett. A szép közönség ambiciózusabb játékot érdemelt volna s nem menti őket sem az előző napi meccsük (Ferencváros—Sabaria 5: 1) fáradtsága, sem a hőség, sem a szezon eleje.
Annál nagyobb dicséretet érdemel a honi csapat annak dacára, hogy az ul játékosok legtöbbje nem vált be. A csapat most először szerc(>cl( együtt, egyetlen közös tréningje sem volt s mégis méltó ellenfél tudott lenni. Sok támadásuk legalább egy gólt megérdemelt volna. Nem is a Ferencváros, hanem szerencséjük mentette ezeket az akciókat. Szenzációja volt a meccsnek Habos igen |ó centerhalfjátéka. Tamás és Joós a régi megbízható játékosoknak bizonyultak. Szemző a gólokról nem tehetett, egyébként kevés dolgát (!) jól végezte, Az uj Ivanics nagy nyeresége a csapatnak, a közönségnek is igen tetszett a játéka. Erdélyi, aki ívekkel azelőtt az NTE-ben is játszott, több hibát ejtett, bár alapjában véve nem keltett csalódást, miut a többiek.
Végeredményben nagyszert! tanulságokat nyújtott a meccs. Elsősorban azt, hogy jobb csapatunk lehet, mint a tavalyi volt, tekintve, hogy az uj játékosok közül csak Ivanics van szerződtetve, a többiek játéka
csak próbajáték volt. Akár a Joós— Erdélyi, akár a Joós—Jámbor bekkijár meg fogja állni a helyét. A tamás— Palkó (szerződtetve van, de tegnap még Pécs—Baranya csapatában kellett játszania) — Babos, lialísor szenzációsnak Ígérkezik. A csatársorban csak két fix poszt van. Ivanics és a jobbszélen Farkas, aki tegnap a szombathelyi leventeverseny miatt nem játszhatott. Szalay akár a jobb, akár a balösszekötő helyén bele fog jönni, de egy uj összekötőre és különösen balszélsőre nagy szükség van.
Es még egy kombinációról nem szabad megfeledkezni. A tegnapi meccs tapasztalata alapján akár Babosra, akár Tamásra nyugodtan rá lehet bizni a centerhalf posztot. Ez esetben Palkó center lehet s Ivanics-csal jobb összekötőben máris olyan jobbszárnyunk van, ami messze földön hires lehet. Ebben az esetben ballialf és balszárny szerződtetése az aktuális. Annál inkább megfontolandó ez a kérdés, mert megdönthetetlen tény, hogy csak prima csatársorral lehet eredményeket elérni, hiába a legjobb védelem, ha a csatársor golképtelen. A tavalyi szezon keserűen igazolta azt az elvet, hogy a támadás a legjobb védelem.
A mérkőzést Spitzer biró vezette kifogástalanul.
A zalai leventék Szombathely város ezüst serlegét nyerték a III. ker. atlétikai versenyen
A nagykanizsai leventék a kerületi versenyen is dicsőséget szereztek Nagykanizsának
(Sopron) 29.42, 3. Kápolnai I. (Zata)
28 85.
III. Oerelyvetésnél: 1. Farkas Já-
Nagykanlzaa, augusztus 13
Vasárnap délelőtt éa délután za|-lott le Szombathelyen óriási közönség jelenlétében Ztla, Sopron és Vasvármegyék leventéinek kerületi atlétikai versenye, amelyen megjelent vitéz Mátyás Sándor vezértábor-nok Is. Nagykanizsáról Csorba Ialván vármegyei testnevelési felügyelő-helyettes, Lemberkovlcs Alajos alta-nácsnok, Zalavármegye részéről dr. Thomka János vármegyei aljegyző vettek részt. A három megye leventéinek versenye impozáns keretek között, Szombathely város polgármesterének dr. Klskos látván és a város előkelőségének részvételével folyt le.
A verseny során mind a három vármegye leventéi nagy igyekezetlel bemutatták fejlődésüket a nemzeti • port és testnevelés terén és oly eredményt értek el, ami minden dicséretre érdemes.
A verseny eredményei a következők :
/. Buzogánydobisnál: 1. Vas-megye csapata (128), 2. Sopron csapata (119), 3. Zala csapata (107). Egyéninél: 1. Balogh La|os(Sopron), 2. Major József (Zala), 3. Saige.liy látván (Vas).
II. Dlszkoszdobásnál: 1. Tóth Miklós (Vas) 30.90, 2. Bárls Sindor
nos (Vas) 42.60, 2. Füle János (Zala) 41.15, 3. Berger K. (Vas) 40 68
IV. Sulydobdsnál: I. Slioboffer Károly (Vai) 9 56 2. Németh József (Vas) 9.40, 3. Sinkovits Sándor (Zala) 9 05.
V. Magasugrásnál: 1. Czifra János (Zala) 1.7a 2. Siofoher I. (Vas) 1.68, 3. Pragatits F. (Sopron; 1.55.
VI. Távolugrásnál: 1. Farkas József (Zala; 625, 2. Pécrely Sándor (Zala) 5.75, 3. Stroboftar Károly (Vas) 5.65.
VII. Szakasz gyakorlatnál: Városi csapat: 1. Szombathely (122), 2 Sopron (116;, 3. Nagykaniz^ (102). Járási csspat1 • Csőrőtnek (144.5), 2. Tapolca (144), 3. fertőhomok (137/
VIII. Kerékpáros versenynél: Csapat: 1. Vas (19 p.), 2. Sopron, 3. Zala. F.?vénl: 1. Gáspár József (15 p. 25), 2. Egyed Miklós, 3 Sümegi József.
IX. 100 m. síkfutásnál: 1. Varga I. (Vas) 12.8, 2. Takáts I. (Va»; 13.2, Fe\'ner I. 7.tla; 13.1.
X. 400 m. síkfutásnál: 1. Farkas József (ZalaJ 60 6, 2, Horváth L. (Zila) 62,3 Tóth Kálmán (Vas) 62.8.
XI. m m. síkfutásnál: 1. Vass GyOrgy (Zala) 2.14, 2. Balogh Lajos (Sopron) 2 19, 3. Remek József (Vas) 2.20.
XII. Olimpiai stafétánál : I. Zala (4.10) 10, 2. Vas (4 32) 6.
Özv. Garai Frigyeanó szül. Kertész Renée a maga, gyermekei Lilly, Margit, Edith és Magda,
valamint nagyszámu rokonsága nevében ls mély fájdalommal jelenti, hogy az önfeláldozó testvér, sógor, nagybácsi és rokon
GARAI ADOLF
életének 64. évében rövid szenvedés után, folyó hó 12-én délután 4 órakor elhunyt.
A megboldogult íöldi maradványai a farkasréti temetőben Budapesten, folyó évi augusztus hó 14-én délután 5 órakor fognak az anyaföldnek átadatni.
Nagykanizsa, 1928. augusztus hó 13-án.
Emlékét soha el nem muló szeretettel fogjuk megőrizni I
XIII. Svéd stafétánál: 1. Zala 10, 2. Vas 6, 3 Sopron 2.
Díjkiosztás előtt dr. Klskoss polgármester gyújtó hatáiu beszédet intézett az Ifjakhoz.
A dijakat Vaamegye alispánjának neje osztotta ki. Zala leventéi Szombathely város gyönyörű srinezflst ezüst serlegét (vándordíj) nyerték az olimpiai staléta ered ményeit, azonkívül Szombathely pénzügyi tisitvitdóinek linóm művű serlegét s svéd stafétádéi elért teljesítményeiért.
vese-, hólyag-, gyomor- és cukorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese és hólyag homok és daia eJtávoUUtaira kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott elsőrendű gyógyvíz. Házi ivókúrára rendkívül alkalmas.
Állandóan friss töltési
Főraktár:
WEISZ MÓR
Hagykaalua, Király-utca
llDlé ifsoi
Augusztus 14 (kedd) Budapest 9.30 és 11.45 H. Kőiben 17 órakor déli harangszó az egyetemiért templomból. Utána : Mflvész- és Tlncleme-zek. 1 Időjelzés, Időjárás. 3 H. 4.46 Időjelzés, Időjárás. 5 n 5.45 Szórskoztsló Z.
7 Rádióamatőrposta 8 F. 8 3S Tarnay Alajos rádióestje. 10 H. 10.30 Cigányzene.
Bécs, Orác 11 és 4.15 Hangv. 6 Qy. 8.05 Orosz énekkari hangv. 8.50 Oroax áriák és dslok. 9.10 Jszs-szimlónia. Utána hangv.
B«rtln, Stettln II és 3.30 O. 5 Hangv.
930 nZ.
Barcelona 1.45 Kamara éa O. Z 9.20 és 10 Hangv 10.45 Kamara Z. 11.05 Haagv. Hrflnn II és 1215 0 5 és 7 Hingv.
8 30 nZ. 9.30 és 10.15 Kiállítási hangv. Hamburg, Ifréma, Hannover, Klel
8 A. 11 0. 12-30 és 2.05 Hangv. 4.15 l\'islonhsngv. 4.19 (Klel) E. U\'Albert-nmvek. 4 15 (Bréma) Dslok 8 Opera E Utána nZ.
London, Davtfntry 10.15 Istentisztelet. 12 nZ. I llangv. 4 nZ. 5.15 Uy. 0 és 6.46 U. 7.30 SzltnC hangv. 8 30 laikaest 9.50 Hangv. 10 30 és II Tánc Z.
Madrid 12 és 2.15 Hangv. 7.15 Kamara Z. 8.15 és 12.15 Tánc Z.
Prága II U. 1Z05 Hangv. 5 Katona Z. 7 nZ. 8.30 Hangv 9.30 Brtlnnl műsor. 10.20 ü.
Róma 1.30 Kamara Z. 5.30 Ének- és zenekári hangv. 9 Opera E.
Varaó I Torony Z 6 Hangv. 8.15 nZ. 10.30 Tánc Z.
SZERKESZTŐI ÜZEBTEI
Egy olvasó. .Ne Jogtaikozzik mindig a tisztvlseM-ktrcléssel a zalai KOztöny, mtrt virszemet kapnak.\' Ezt írja ön. Véleményünk szerint On valószínűleg csak a rossi máját szellőzteti ilyen névtelen levelekkel. Mert egészséges ember nem szokott enny.re lerdén látni mindent Először Is: már ló Ideje, hogy nem loglalkozunk tisztviselő-kérdésekkel Oe nem azért, hogy sz on la-nyar szájaizének kedvébe járjunk, hanem azért, mert nincsenek szőnyegen Ilyen kérdések Mihelyt lesznek, kötelességünknek fogluk tartani a tisztviselő o«itály érdekelt védelmünkbe venni, iparos, kereskedő, mezőgazda és mindenki, tehát a tisztviselő Is tajjja a magyar köznek, — mindegyik érdekeiért sikraszáll a sajtó nyilvánossága. Másodszor: - azaa hogy nem polemizálunk önnel. Mert még ön talál vérszemet kapni és azt togja hinni, hogy akár ml, akár más komolyan veszi az efajta has-cslkarás szlllte névtelen kirohanásokat.
S. E. A nőkérdés helyett inkább a fizika és számtan rejtelmeit böngéssze. Az iskolapad és s nőkérdés... Kissé komolytalanul lest a kettő igy egymás mellett. Avagy önképzőkörükben ilyen problémákon csiszolják a tanulók szellemi képességeit?
V. A. A közlendók közé soroltuk.
-In, 1926, február 2 án.
ZALAI KÖZLÖNY
1028 »utunttá U
DH
Kedden 7 és 9 órakor Szerdán 3, 5, 7 és 9 órakor
f[
Lebár Ferenc világhírt! operettje 8 felvonásban. — Főszereplők:
Harry Lledtke, Vlvlan Olbson.
Buster Brown golfozik
Burleszk 2 felv.
Rádión szerzett vőlegény
Burleszk 2 felv.
rlzsii
A mai értéktőzsdén nem volt egységes irányzat. Nyíláskor 1-2% lanyhulással indult a piac, mikor bécsi kedvező hírek hatása alatt kissé megszilárdult, \'de később a Berlini tőzsde lanyba híreire újra lanyba lelt a piac. Egyes papírok dacára a lanyhulásnak, kissé szilárdultak, Így Qichwlndt, Cukor és lizó s egyesek kissé lanyhultak, igy az Urikányi és a Osnz-papirok. Azonban sem az emelkedés, sem az esés nem Jelentékeny. A forgalom egyenetlen.
Terménytőzsde
A buza 15, a rozs 30 fillérrel emelkedett. Az Irányzat szilárd, a forgalom élénk.
Uwu tlsaav. 71 kg os 2J SA-V 70, 7H k»-o. 27 80-Jr-9S, \'« k«-os 28 05 28 20, 80 kw-oa 28 05— 28\' IS, dunániuli 77 kg-oa 2,-35-27 50 7* kg-os 27 60 -
27 80, Tfl kg os 27 85 28 00 80 kg-os
28 00 \'810 -om 25 30 25 40, tikárra, árps 17 25- 27 50. aörárp. Í9-00- 30"00, «ab 26 25 - 26 50, tangart 3175 32-00, Baaakotpa 20 75-21-00.
i Mayestl Ttoée árrhs-V-. \'éia
VALUTAK Aagol L 27 95-28 10 Balga b. (9 70-80 (0 Csaihk. lő 96-17 04 CU*k. (12 80-IM »U Dluát 10 02-1008 ÜaLii (70 30-572 M Pisactilr 77 55 22-75 HolL : 29 ti )-2í0 60 Laagyü 15-64 45 Ui S 46 3 52
Ls» - -
Llis 29 95-30-20 Máika 1 6 35-1 6 85 Ncvteg tA3 00-153 60 SeíiUt. SO 85-61 20 Peseta 95 40-96 00 S>lj:l 1.110 35 110 75 S«M k 163 20-153 80
ÜKVtZAK AuizL Í29 67-230 37 BaJgiSd l<H6 10 09 Mariin 1*MJ-I<i7a2 Sitotsd 7* 85-79 9) Bukainn 4-47-3 51 Kopuh.l&2-90 153 30 Loaoou 27 80-/7 81 Msdrld 95-50 •< ti C0 HU* oo 29 9>3o 05 Ks.jsik V/2-,5-4 35 Csilo 162 90-153 .0 Páits Z2 37-22 45 Práa. lb-97-17 02 SsoTu 4 12-4 15 153 >0-153 70 64 20-04 40 áO 74-HI" 3 11025 1.0 55
Sto;«b Varsó VUo Zérfc.
Sertés váaár
Pilb.jUs 3583, aielyMI sUJalUnd vlss«. uisdl 300 darab rüsóiendü 1 82—1 84, saeéatt 1-78-1 80, izeden kóaíp 160-
1 70, könnyO 1 40-156, etsőrsndll Öreg 1-72 -1 76, Másodrend! 1-56-164, SPgol sSldő 160 -172, s iilon os nagyban 186-190, «sli 2 10 - 0 00, Ubasntt bui 2 31—
2 46, sialonnás télseitée 212-224. Ai IrAnvut élénk.
Ilsd|a: Délzalai Hyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaság.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
Interurbán telelőn : Nagykanizsa 78. sz.
»l » \' L\'
Kedden 7 és 9 órakor Szerdán 3, 5, 7 és 9 órakor
tmartre Ha
Romantikus történet 8 felv -bsn.
Főszereplők: Virginia Vally, Oeorg O\'brlen.
J\\ második világháború
Szenzációs burleszk 2 felv.
Hotel Kenguru
Burleszk 2 felv.
Klsfaludl-utcában egy nagy száraz suta- | rénhelyleég műhelynek, laktárnak vsgy gváinsk Is alkalmas, szennaira kiadó. Bő-vehbrt: Aozél Ignác pénikölcion és ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsán, Kazinczy-u. 2. .1902
Elveszett vasárnap délután a Petőd-ulon egy tutballclpó. Ilccsllletes megtaláló adja le a kiadóhivatalban. -3920
Keiesztény urlcsaládnál teljes ellátást nyelhet Iskolás leány vagy liu. Cím a k|. adóban. 3918
Jókaiban levő, használt íróasztalt kelesek megvételie. Clm a kiadóban. 3919
A vátos belterületén, Jókarhan levő ház. hekollőzhető három szobás lakássa], szabad kézből eladó. Clm a kisdóban. 3921
APRÓHIRDETÉSEI
Az apióhlrdtáeaek dija 10 aaólg SO fillér, minden további szó dija 8 flll. Vasár- is Bnnepnap 10 szóig 80 fillér, minden további szó dl|a a flll. Szerdán és pénteken 10 szóig SO fillér, minden további sxó dija a flll. Clmssó s minden vasU-
Ebb betliból álló szó két uóaak számit tik. Állást keieaőknek 50<Vo engedmény, a hirdetési Élj síin (IzetsndS.
Szemere-utca H/a. egyszobás lakás mellékhelyiségekkel azonnsl kiadó. 3922
Két-három diák az lakolal évadban ksllsmsa otthont talál url-osaládnál. Clm a kiadóban.
Modern, öt szoba, tUidó- és cseléd-szobás lakás azonnal kiadó, esetleg szept. vagy október l ére. Clm a kiadóban 3023
Kiadó azonnal egyszobás, konyhás Iskás az összes mellékhelyiségekkel — Telekl-ul 16. 3924
Tallvér vizáiét tanításra vállal, Időnkint kölyök és kész vizslát elad. vadászterületet rendez, lácánost beállít megállapodás szeilnt Ötvös Balázs. Klllmán. u. p. (jelse (Válaszbélyeg nélkUI nem lelelek.)
WM- MÉZET,
égytollat. Állati bőrüket,
vőröa- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot ás ton-gyot a legmagasabb árban vásárol
STBÉI B. FIAI HAGYKAHIZSA,
Erzsébet királyné tér 15. sz. aiatL
Blondel, ovál és kör képkeielezéseket legolcsóbsn vállsl — Stern Üveges Erzsébet-tér. 1446
Jólorgalmu luszertlzlel a város belteiü- | létén, más vállalkozás miatt, |utányos áion | eladó. Clm a kiadóban. 38ti6
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gőzmosó, vegytlsztltó, ruhafestő
Sjii: hqiA-i. I!. tjtjtflritf. Iiiiiuj-i. I.
Vállal mindennemű ruhafestést, vegytlsztitást, gőzmosást mérsékelt áron. Elismetten elsőrendű munka. Hófehér, tdkörfényos gallértlsztitái. Plissérozás. oi Oouvrérozás.
A SZENT ISTVÁN HÉT
legtanulságosabb látványossága lesz az
Országos Mezőgazdasági Kiállitás
BUDAPESTEM
a Vigadóban és a Gépcsarnokban
B e I é p 6 d i j, tfrYa\', met?.rk\'M^,^V7ofí.*ll! • P SO fillér.
nw Jegyek kaphatók sz összes államvasuti menetjexylrodákban.
Adómentes
benzin éi petróleum
mindennemű gép, henger, traktor és autóolajok a legelőnyösebben
kaphatók:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Tglefon 5 22- Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22. Benzin- és olajraktár Magyar-utca 58.
A Központ Szálloda, Kávéház éa Étt«r*m személyzete mély megille-tődéssel tudatja, hogy szakmájuk büszkesége, szeretett főnökök
rövid uenvedés után folyó hó 12 én délután fenkölt leikél visszaadta Teremtőjének.
A megboldogult holltelemeit folyó bó 14-én délután 4 órakor fogják Budapesten örök nyugalomra helyezni.
Eaüékét legmélyebb tliilelettel éi ixeretetlel fogjuk aegórlut!
m SHH ö DllilBl
gomba és rovarkártevők ellen II
Tutokil universalis permetezöszer Moaprsan
UrániazAld Vardola
Eloeal Vlnol
Sulfaarol Thanol
Arzola Almola
atb.
Műtrágyák.
Gazdasági , főzelék-, virág-magvak
Kicsinyben és nagyban kaphatók:
0H8ZÁ6 lóZSEF
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A biróaág mellett tat Telefon: 13a
EGHIVÓI
Ma^ín- vagy Qxletl Agyakban* utalások alkalmival
BUDAPESTEM
a legkellemesebb otthont nyújtja a legelöny6««bb feltételek mellett a Keleti pálvaudvar érkaiiai oldalává! izemben levő
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Bndapeit, TŰI., Barou-tér 10.
■ml
eOO/o engsdményt kap
alot mi lap •I4lli«ta|a otexj >,ob> a>atakkól, lOO\'o engedményt kan
oiiUj éll«fml 1,álakból. (KIIQoó hlil koajlu.) 5 pengót megtakarít
mlóUil kStlatitl, m.cl (yik>( tt)Shat >a >«■ alatl ■ pllyaudvarrót
Nálunk otthon érzi m■o á 11 I I
ClióiendU klsiotgália, áilgoruao családi (elief.
Saját érémhm
exea elónyCk lolytin. zfljr Okvetlen nálunk szili-jón meg. - Előzetes ikoSaniegfeudelie ajinlalos
__4011
TANKÖNYVEK
miiden iskola részére kaphstík
és
előjegyezhat&k
Flsthel Fülöp Fiai
könyvkeresk(d:séfcen.
Veszünk használt tankönyveket a legmagasabb árakon.
HIRDESSEN
a „Zalai Kfizl5ny"-ben.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)\'
m.tmtfm, 185 ssím
Rafjkanltsa, lm. augusztus 15, szerda
in 16
fillér
POLITIKAI NAPILAP
JmbalMg ás kiadóhivatal: Póut 8. szám. Keaxthalyt flókkiadóhlvatal Kouuth Ujot-u. 32.
Felelős szerkesztő: Barbarlts lajos
EMtlzitéal áii: egy hóra 1 pengd .
Vasa I6zseí miniszterségének 8-ik évfordulója
Az egész magyarság örömmel köszönU
Budapest, augusztus 14 Dr. Vass József népjóléti miniszter holnap 15-én ünnepli 8 éves jubileumát annak, hogy a magyar kormány tagja lett. Nyolc év nemcsak nllunk, de külföldön ls igen hosszú idö politikai pályán. Az ö nevéhez fOiódlk a csaknem teljesen megoldott lakáskérdés, mely rnarchisz-tikus állapotban volt, az egészség-ügy rendezése, valamint a szociális törvényalkotások sorozata, melyet még a szociáldemokrata képviselők is elismernek. Az égisz magyarság ez alkslommsl örömmel köszönti.
Egv magyar uszály haló sziklára tatot az osztrák) Danán
A hajót sikerült megmenteni
Linz, augusztus 14 (Éjszakai rádiójelentés.) A MFTR .Cserbalom" nevű uszályhajója a Duna alacsony vízállása miatt sziklára futott és likét kapott.
Mástüniiter magasságban folyt be már a viz a hajóba — mikor sikerült a hajót homokzátonyra vezetni, ahol a léket betömték.
Még mindig ég a hamburgi kikötő
Berlin, augusztus 14 Hétfőn délután a Hamburg melle.t levő wllhelmsburgi gabonaraktárbá-zak egyik épületében tűz ütött ki. A : lángok néhány pillanat alatt az egés* épOtetlömbie átterjedlek s mielőtt a tűzoltók közbeléphetlek volna, már az egész raktárépület lángokban állott. Az egyik raktárépületben száz hidrogénnel töltött acélpalack volt (elraktározva, amelyek a késő esli órákban sorra felrobbantak. Két utcai járókelőt a robbanás ereje több méterre dobott. Mindketten súlyosan megsebesültek.. Egy másik raktárépületben egymillió márka értékű KTapot égett oda. Az anyagi kár telim összege löbbraUlió márka.
Hamburg, augusztus 14. A hamburgi kikötő ágíse mig mindig lart. Rengeteg érték és áru égett el. A robbanások következtében meghalt járókaiók száma csupán kettő, ami csodával határos, mert rengeteg benzin, petróleum és más robbanó áru volt lelbflmozva.
A horvát politikusok egységes szláv államra törekszenek az Adriától a Fekete tengerig
A szkupstina kiadja a bíróságnak Popovics és Joanovlcs képviselőket Az angol sajtó kedvezőtlenül Ítéli meg a jugoszláv helyzetet a nettunól egyezmény ratifikálásával
Belgrád, augusztus 14
A szkupstina mai ülésén ugy határozott, hogy kiadja Torna Popovl-csot is Luna Joanovlchot a bíróságnak, mert alapos gyanú merüli fel, hogy a fent említett képviselők a junius 20-iki. merénylet előkészítésében részesek voltak.
A horvát követelések minimuma
London, augusztus 14. A Daily Telegrsph zágrábi különtudósitója a következőkben foglalja össze a horvát követelések minimumát:
Az alkotmány revíziója, Horvátország és a többi faji csoport tel|es önkormányzata, az adóterhek mérséklése és az állami kiadások csökkentése. Mindaddig, amig ezeket a követeléseket nem tal|*sitlk, s horvátok nem léinek vissza a belgrádi parlamentbe.
Viszont a szerb katonai párt a leghatározottabban ellenzi a horvát autonómiái.
A horvát politikusok törekvései azonban tulmennek a mai Jugoszlávia határain, amennyiben
az Adridtól a Fekete tengerig egy egységes szláv szövetséges államot akarnak alkotni, amelybe Bulgária Is beletartoznék.
Szerbia ilyen koncepcióhoz a horvátok szerint túlságosan szük látókörű, mert a régi porosz mintára katonai állam akar maradm\', amely a katonai és politikai uralmát a többi tartomány felett örökké fenn
akarja tartani és egyszerű adófizető hűbéreseknek tekinti azokat. Ezért
a horvátok most Nagyjugoszláviát követelik
és hangoztatják, hogy Szerbiának n?ra szabad továbbrs a Bulgáriával való kibékülés útját állni és hogy a nagyszláv államszövetségben az ösz-szes állsmok egyenlő jogokkal fognak birni.
Ez lett volna szerlnlűk Radics álms, amelyei a horvát vezérek Igyekeznek most megvalósitani.
Uj viszony Olaszország és Jugoszlávia között
Párls, aug. 14 (Éjszakai rádió-jelentés) A „La Temps" azzal, hogy a szkupstina ratifikálta a nellunói egyezményt azt látja, hogy Olaszország és Jugoszlávia között uj viszony van kialakulóban.,,
lapok általában pesszimisztikusan t......
zctét
flkálásü Munkában a kommunisták
Belgrád augusztus 14. (Éjszakai rádió jelentés.) Zágrábból jelenti a „Pravda" ;
Az utóbbi Idők politikai eseményeit kommunisták akarják kihasználni. Több rendzavarás történt. — Három kommunistát letartóztatott a reedőrség.
u/njn uuuíucfuri pc&Aiiiiir tilKU-
i fogják fel Jugoszlávia helyit a nettunól egyezmény ratifikálásával.
Pál lózsef bevallotta, hogy ő ölte meg Szegeden özvegy Bartosicsnét
A gyilkost a zalaegerszegi fogházból átszállították Szegedre 120 pengőért gyilkolt a nagykutasl legény
Szeged, augusztus 14 i ő liirlosicsné szegedi élelmiszerke-(Éjszakai rádiójelentés) A zalaegerszegi ügyészség fogházából ma Szegedre kisérték a zalaracgyei Nagy kutason elfogott Pál József leszerelt katonát, akire rábizonyitotlák, hogy
reskedőnö gyilkosa. Pál mindent bevallott és végig csinálta a gyilkosság mozzanatait a nyomozók előtt. A tettes százbusz peDgőért gyilkolt.
J\' f n r rrri-.-»-rri-i-i-i-i-ri\' * * * "
A romániai kisebbségek ügyét tárgyalja a genfi népkisebbségi kongresszus
Anghelescu ígéretet tett a kisebbségi kultúrintézmények államsegélyezésére
Temesvár, augusztus 14
Európai körútján Bukarestből Temesvárra érkezett Ammende Ewald dr a népkisebbségek nemzetközi szövetségének főtitkára, aki Románia vezető politikusaival, közlök a magyar és szász kisebbségek vezérelvei is beható tárgyalásokat folytatott.
I Ezekről Ammende a kövelkezőket jelentette kl:
Augusztus 28-tól szeptember 1 ig tartjuk meg üenfben a népkisebbségek kongresszusát, amelyben részletesen beszámolok a kisebbségek mostani helyzetéről. A kongresszus idejének nagy részét lógja lefoglalni
a romániai kisebbségek ügyinek tárgyalása. Anghelescu közoktatásügyi miniszter előtt szóbahoztam az irett-ségi vizsgálatokról szóló törvényt, amelyről a kultuszminiszter elismerte, hogy tényleg vannak súlyos oldalai, de hangoztatta, hogy nemcsupán a kisebbségi, hanem a többségi diákokkal szemben ls.
A kisebbségi kulturintézetek, iskolák is egyházak államsegilyinek kérdéséről kijelentette a miniszter, hogy a legrövidebb Időn belül rendezni fogja. A kongresszuson Djuvara is Pilst képviselők azt a szenzációs eszmét fogják lel vetni, hogy a kisebbségek minden országbsn alakítsák meg a saját népszövetségi ligájukat.
Gyűlnek az ezflstserlegek
a szeptember 8-lkl nagykanizsai Zalai Dalosvepssnyrs
Nagykanizsa, augusztus 14
Egyre közelebb van Zalavárni egye nagy ünnepének, a szeptember 8 án Nagykaniisán rendezendő dalosversenynek nap|a. És amint a dátum közetodik, ugy bontakozik ki egyre nagyobbra, szebbre az az arányaiban is impozánsnak Ígérkező Qnoep-ség, ami a zalai dal-olimpiásxt fogja keretezni. *
Nagykanizsa város ezüstser le g« nyitotta meg a dijadományosások sorát, majd folytatta azt a nagykanizsai Ipartestület, amely ugyancsak díszes ezüstserleget szavazott meg pilysdi|ul. A nagykanizsai pénzintf-zetek mindegyike ugyancsak egy-egy serleggel fog hozzájárulni ahhoz, Zala dalosainak feledhetetlenek legyenek a kanizsai versenyen elért eredményeik. Egy ezüstserleget sjlnlott lel dr. Tholway Zsigmond poetafö-nök, a Zalavármegyei Dalosszövetség elnöke is, hogy a rendesés hatalmas munkájin kívül ezsel is tanúbizonyságot legyen a magyar dal-kultura iránt érzett rajongó szerelete
és áldozatos munkássága mellett. •
A fővédnöki tisztség elfogadását u|abban bejelentette Czobor Mátyás, Zalaegerszeg polgármestere is vltiz dr. Barnabás István, Zaiavármegye
kir. tanfelügyelője.

A városunkba irkezA dalárdák — köiel 1000 dalos van kilátásban az eddigiek szerint — a nagykanizsai vendéglőkkel történt megállapodás alap|án 2 60 pengőért fognak — csoportonként az egyes lésztvevő vendiglökbe beosztva — ebédet és vacsorát kspni a verseny napján. •
A fővédnökül és védnökül felkért urakat ezúton kéri a rendezőség, hogy sürgősen értesítsék dr. Tholway Zslgmoadoi, a Zilsvármegyel Ditos-szövetség elnökét (telefon: 100), vagy Barbarlts Lijost, a Zalavármegyei Dalosszövetség fö\'ltkárát (telefon: 78) a tisztségek elfogadásáról.
r*ut nottowv
IBM tuffonte* IS.
Egységes balatoni pensló-szabályrendeletet alkot a Balatoni Intézőbizottság
A szabályrendelet a j5wft szezonra életbelép
Nagykanizsa, augusztus 14
Zsla-, Somogy- éi Veszprém vármegyék már régóta arra löiekedtek, hogy a balatoni fürdőhelyeken szabályozzák a szállodák, penziók, vendéglök tlzlcivileiét. Értekezletre lőttek össze ■ bárom vármegyék kép vUelöl, amelyen megbeszélték szokat az irányelveket, amelyek alapján egységes pensió szabályrendc\'e e alkolbalnán«k. Az értekezés u\'án a vármegyék el is készttették a sza bályrendeleieket — még mielö\'t a Balatoni Intézőbizottság megalaku\'t volna.
Zalavármegye már a májusi
közgyülé en megalkotta szabály rendeletét,
■mely most minitz eti Jóváhagyás alatt van.
Időközben történt, bogy megala kult a Btlatooi Intézőbizottság, mely nek elnöke a már elkészült vár-
megyei szabályrendeletek flf yelembe-vélelével egységes szabályrendeletet készített el
a balatoni szál odák, peasió és ven-déglös-ipirról és hozzászólás végett megküidötte az érdekelt három vármegyének, igy Zilavármegyénsk is.
Az uj egységes szabályrendeletet a balatoni vendéglökön, pensiókon és szállodádon kivül kiterjedt Hévízre és Hévlzszenlandrdsra Is.
A: uj szabályrendelet egyebek közt kö\'elezővé leszi, hogy a pcnsi-ókba érkező és oinrn távozó vendégeket 24 órán be tli be kell |elen tenl a községi elöljáróságnál. A szobaárakat már április l-e elölt meg kell állapítani és az első f.)ku Iparhatósággal láttamoztatott árakat ki kell fOggesztenl.
Az uj egységes siahályrendeletet a jövő lü dóidény elölt akarják éleibe léptetni.
A hévízi csatornázási kölcsön gordiusi csomója
A megye elvállalta a készfizető kezességet, de a belügyminiszter nem engedélyezte annak vállalását
Keszthely, augusztus 14 (Sajdt tudósítónktól) Kora lavasz-szal egész biztosra vette mindenki, bogy Htvizszenlandrás csatornázása már az idei szezonra elkészül. Csináltak terveket, megszavazlak kölcsönöket, kutatlak viz ulán, mert a csatornázás elkészítése sürgős volt. Most már erősen kifelé megyüuk a nyárból s a csatornázási munkálatokat még csak meg se kezdték,
■öt most u|abb akadályok merültek fel.
Hivizszentsndrés község ugyanis elhatározta, hogy csatornázásra 490 ezer pengős kölcsönt vesz fel a Pesti Hazai Első Takarékpínz\'árnál.
A vármegye nemcsak hozzájárult a kölcsön felvételéhez, naneiu — a takarékpénztár kívánságára készfizetői kezességet Is vállalt Hévíz szentandrásért
Mindenki azt hitte, hogy eziel az ögy be van fe|ezve s végre megindulhat a munka.
Ma azonban megérkezeti a keszthelyi főszolgablrósághoz
a belügyminiszter döntése mely váratlanul nem Járul hozzá h vármegye kezességvállalásához és utasítja Hévizszemandrást, hogy tárgyaljon a kölcsöntadó takarékpénztárral ezen feltétel elejtéséről. Ez a belügyminiszteri döntés — h |elek szerint az egész kö\'csönügyet visszaterelte a kezdeti stádiumba.
Mindent elQlröl kell kezdeni s nem bibetó, bogy a takarékpénztár, mely ezideig mereven ragaszkodott a vármegye készfizetői kezesség-vállalásához, most egyszerűen eltekintsen ettől a föfeltéleltől. Ilyen mfdon Hévlzszentandrás csalorná
az első kategóriába férőhe lyenként kb. 24 pengővel, a második kategória ennek fe lével járul hozzá a csatornázás költségeihez. A csatornázás terveit különben a népjóléti minisztérium műszaki osztálya átdolgozta s most meg is küldte a községnek
A belügyminiszteri döntés egy Jóakaratú tanácscsal is szolgál Héviz-szenlandrásnnk; a.t ajánlja a miniszter, hogy a csatornázással együtt a vízvezeték megépítését Is vegye tárgyalás alá és oldja meg a község. A béviz-szentandrásisk mosolyognak eren a
tanácson, mert bi pénzük volna, úgyis megcsinálnák a vízvezetéket is. A helyzet azonban most az, hogy a belügyminiszteri döntés után még ■ csatornázás elkészítése is — esetleg hosszú — halasztást szenved. Hé-viisientandrás község vezetőségének most már cssk Sztranyavszky[ Sándor belügyi államtitkárban van bizalma. Az ó jóindulatának már eddig is sokat kös>ön Héviz — (az utolajozásl is az ö lavára könyveltük el) — Ulán az Ó erélyes közbelépése most is megoldja a hévlzszentandrás! kölcsön gordiusi csomóját Balatoni 0. Lajos.
zása — egyidóre — bisszük, hogy rövid időre — eltolódott.
A belügyminiszteri leirat a csatornázási egyéb kérdéseire nézve Is tartalmaz dlntést. Beleegyezik a miniszter, hogy
a község a felveendő kölcsön törlesztéséhez háztartozása terhére évi 4000 pengővel járuljon hozzá, mlg a törlesztés nagyob blk részét, kb. 60 ezer pengői, csatornadíjból fedezze.
Ennek a csatornadíjnak külön története van. Hévizszentandrás község képíiselőtestaleie, hogy a csatornadijat egy megbatározott alapösszeg után veti ki.
A csatornadíj alapja férőhelyenként (ágyanként) 150 P, be nem épített villaletkek-nél 250 nőienként 600 P, üzlethelyiségeknél ptdig a valóban fizetett bér. Mivel Hévizszentandráson nagyon tok az uj villa, ezek pedig 20—30 évig adómen\'esek s mivel a csatornázás elfnyell elsősorban az u| házak élvezik, a közcég lakóinak egy része megfellebbezte a képviselőtestületi baiáro alot s mint érdekességet rnvi\'jok mep, hogy
a fellebbezők élén maga a köz-ségbiró állt.
A fellebbezők azt kérték, hngy a fenti alapösszegek csak az adómentes házakra vonatkozzanak, mlg a nem adómentes házaknál a fenti összegeknek csak 25 százaléka le gyen a csatornadíj alapja. A belügyminiszter részbtn méltányolta ■ nem adómentes házak tula|donosai-kérísét és rájuk vonatkozólag a csa-tornadi| kivetési alapját az adómentes épületek uián számitott bér-érték 50 százalékában állapította meg. Eszerint
Elmebetegnek nyilvánították a kustáni feleséggyilkost
Elmegyógyintézetbe viszik és megszüntetik az eljárást a 66 éves
gyilkos ellen
Kelement felszállították a budapesti országos megfigyelő intézetbe, ahol beteken át gondosan megfigyelték. Az igazságügyi orvosi tanács a megfigyelő jelentése alapján most hozta meg szakvéleményét, mely szerint a kustáni asszonygyilkos gazda aggsági elmegyengesigben szenved és igy nem beszámítható.
Kelemen Istvánt ezek ulán a leg közelebbi napokban elmegyógyinté zetbe szállítják, egyben megszüntetik ellene a további bdnügyi eljárást.
Nagjrkzuilzsa, auguiztus 14 N mrégen történt, hogy Kelemen István 66 esztendős jómodu gazdiember egy napon öreg feleségét lapáttal agyonverte. A gyilkos gazdát letartóztatták és átadták a nagykanizsai kir. ügyészségnek.
Kelemen István vedöje utalásul sok olydn körülményre, amelyek azt a látszatott keltették, bogy az öreg gyilkos nem besrámitbaló, védence elmebeli állapotának megfigyelését kérte.
A keszthelyi betörő a tihanyi visszhangot akarta előbb hallani, mielőtt fosztogató körútjára indnlt
Holnap hozzák Kanizsára Pásztor Istvánt, a keszthelyi fosztogatót
Nagykanizsa, augusztus 14
Megírtuk, hogy a keszthelyi csendőrség milyen sikerült fogást csinált a vonyarcvashegyi állomáson a vonatindulás pillanatában, amikor Pásztor Imre 19 éves ceglédi liatalember személyében elfogta a keszthelyi url-lakások betörőjét.:
Sótt János kir. járásbiró Pásztor Imrét tegnap maga r.lé vezetlette és kihirdette előtte a letartóztatásáról szóló határozatát, amit Pásztor egykedvűen vett tudomásul.
A fiatal és máris szép multlal rendelkező nehéz sulyu fosztogató bsjnok a csendőrség elölt elmondotta, hogy
6 pengővel a zsebében indult el Ceglédről édesanyja mellől munkát keretni. A Balalon vidéknek vette ut|át, mert nagyon szerv He volna már egyszer a tihanyi visszhangot hallani
Balatoualmádlról étmen> Tihanyba, akkor már egy fillér sem volt nála Tihany elölt a réten egy árusem ber aludt, mellette feküdi a becso magolt portékája. Nem sokat tekeló riizoll, hanem mikor kíváncsiságát a visszhangot illetőleg kielégítette
meglopta az alvó embert és tovább állt. A portékából néhány darabot találtak Is még nála a csendörök.
Munkát hiába keresett — folytatta vallomását, igy amikor éjszaka éhesen bolyongott Keszthely utcáin és a Deák-utcában njitva látta Sztan
kovlts igazgató lakásának, ma|d Konc Elekné lakásának ablakát — felugrott a párkányra és micske simasággal bemászott a lakásba. S noha a szomszéd szobában aludtak nem vették észre, miközben ö Összeszedte zsákmányát. Pásztor István
éhségével védekezett. Miután Sótt járásbiró kihallgatását befejezte ebben az agyban, a jegyzökönyvet még a mai nap átteszi a nagykanizsai ügyészségre.
Pásztor Is vánl — a tihanyi visszhang rajongóját, a keszthelyi csendőrség csütörtökön hozza be a nagykanizsai kir. ügyészségre.
Központi tat fc PHtíW
KÁLMÁN LEÓ
riRGYKnmzsn,
Király-utca 34.
KAIcsSnt ad ingatlanokra olcsó kamattal, minden jutaléktól mentesen.
Megtakarított pénzeket
biztosan és magas kamattal gyümölcsözteti.
Lfg|obban vesz és elad idegen pénzeket, régi ezüstkoronákat, aranyakot.
1M6. angnaxtus 15.
EALAl KOZLÖNt
A magyar katona és a germán vezérezredes
.Az osztrák-magyar hadsereg kétségkívül a ieggy/íngébh volt a nagyhatalmak seregei közöli ugy ember, mint anyag tekintetében. Nem kell ezekre Wvebben kitérnem. A következmények igen hamar mutatkoztak a hadsereg támadó-képességéiuk süllyedi\'síben, amelyet azutdn Némrtorszdgnuk kellelt magasabb színvonalra emelni."
(Részlet von Se eckt német vezérezredesnek a Pesti Napid I. évi aug. 10-lki «zimiban megjelent cikkéből.)
Nagykanizsa, augusztus 14 Magyar szavakba Öntve százezernyi magyar ember elé, magyar újság tálalta ki ezt a világháború óla meg ellenségtől sem hallott met>dltapitást Azt Jelenti ez, hogy a magyar fold acélos Izmu népe hitvány bábu volt a germán hős árnyékában
Azt Jelenti ez, hogy a magyar tör ténelem ezeréves patináját nem vér és dicsőség égette, hanem u vllág-katakltzma erőpróbáján kiderült róla. hogy talmi antikvitás csupán amit talán nem Is ezeréves nemzett elhl vatás ötvözött reá, hanem a históriai sovinizmus lelkiismeretien kóklerei.
Azt jelen\'l ez, hogy a magyar ember rossz kutona volt, hogy a magyar hadsereg rossz hadsereg volt, — olyan rosst, hogy a nagyhatalmak <eregel közt utolsó volt, értéktelen voll, any-nylra értéktelen, hogy szegény von Seeckt és társainak kellelt vesződniük, amíg helyre reparálgatták ennek a hadseregnek baklövéseit.
Azt jelenti ez, hogy a monarchia hadserege csak tétlenül gunnyasztanl tudott a borzalmas zajlds közepette és kuckóba húzódva a haragos Idők fergetege elől, arra várt csak, amíg Jönnek a németek és hősi lendülettel nekltárjdk százezreik mellét szurony nak, puskatusnak, hegyeket bontó pergőtüzeknek.

Hogy a német hadsereg vezérezredese megírta ezt a cikkét, azon ma már kevesen csodálkoznak.
A germán kolosszus — hol van már a tavalyi hó ? — fegyvertársán köszörüli újra a körmét.
Csak azt fele/tl el von Seeckt ezredes, hogy amíg a germán hadsereg technikai felszereltségében volt gigantikus, addig a magyar hadseregnek épen a katonája, a nyers emberanyaga volt legendás. A magyar katona Wrendl-puskával is olyan erkölcsi rüsztungot vitt magával, amire akkoriban Irigykedve nézett a nagyhatalmak sok vezérezredese.
Igaz, hogy haditechnikában és háborús felszereltségben nem vehette fel a versenyt a 21 milliós monarchia hadserege a germán óriással, amely 00 millió emberből rekrutálódolt. Igaz, hogy sokszor állt a magyar katona a haragos Idők legsűrűbb mennykövei közepette, amikor a lábáról Uolvadt a paplrtalpu bakancs és a konzerv dobozából fürészport tálalhatott csak hullákon terített asztalára. Igaz, hogy muzeális puskája ravaszát csettintgette sokszor a magyar katona a páncélozott gépfegyverek haláltokádó torka felé.
De gyáva nem volt a magyar katona soha. Ha éhesen, ha fagyott lábbal, ha csütörtököt mondott ócska muskétája helyett puskatussal, ököl lel ment is rohamra, — ha ezeren hullottak Is egyrakásra. — a magyar katona mégis és mindig katona voll, hős volt és ha — von Seeckt ek szerint nem Is tudott semmit, — de meghatni tudott ugy, mint senki más katonája. Ebben aztán volt Is módja, mert ahol nem volt más feladat, csak vitézül meghalni, ott biztosan magyar rendeket kaszált a veszett kedvű aratógép, „
Ha meg 42 őse, gdz-technlkdja és mindenféle háborús szerszáma lelt volna ennek a von Seeckt ur szerint rossz emberanyagnak, akkor a germán Oóllálhnnk még a gesztenyét sem kellett volna kikupurnia u tűzből, hanem az ölébe hallott volna minden és ma nem vonna Európa fölé egyre
gomolygó viharfelhőket Trianon. *
Von Seeckt izredes úrra mégse haragudjunk Kisse túlságosan rugdalózik benne — utólag — a getnián sovinizmus. Végelemzésben szép erény ez ma és kell Is a legyőzött nemzeteknek.
Von Seeckt nem gyalázhatja meg a magyar fegyvereket, a magyor katonát. Von Seeckt szeme ma már más horizonton jár. Onnét opporlunusabb ezt és Igy látnia. Ö tulajdonképen
A viszontlátás örömében megszakadt a szive
Egy fiatalasszony halála a balatonleilei állomáson
Lubontvsky Szoojs és Sunlna Fenya évek elölt a messzi Oroszországból kerültek Magyarországba, i hol a szép Szonjacsat hamar szerencsésen fér|bez ment. A fiatal házasok Bilatonlellén laktak saját villájukban. S orija uem feledkezeit meg bará\'nöjiiől Fenyá-ról sem. Magához vette és együtt éltek a legnagyobb boldogságban. Történt, ItDgy a fiatal asszony súlyosan megbe\'egedett és felazAllitol-
csak ott hibázta el, hogy általánost tolt és az általánosításba belevonta a magyar hadsereget Is.
t
Aionban magyar újság kommentár nélkül helyet adotl ennek a cikk nek Ma, amikor millió magyar hősi halott emléke és a bizakodás tartja bennünk a lelkei. Amikor szereljük
azt hinni, hogy van még magyar ököl. «
Nem, von Seeckl ezredes ur 1 Nem a rossz magyar katona miatt vesz teltük el a háborút
Eszmei szetzütlesztés voll az egyik fő-rugfja annak.
Hoiiy ptd\'g az megtörténhetett, azt köszönjük az olyan magyar újságoknak, amelyek az Ön cikkének he yet adnak Trianon kilencedik esztende jében (bl)
ták egy budipesti kórbárh t, ahol hosszú idei{ gyógykezelték. A minap teljesen tilgyógyull, ugy, hogy haza engediék Fenya öröme h itártalan voll. Ncn lud a mit csináljon ai örömtől, hogy barátnője Ismét hiza-jön. Amikor az állomásra ment és a vonatból kiszálló f.atal asszonyt megakarta csókolni — szi/éhez kspott és holtan eteti össze. Az örömlöl szívszélhűdés érte.
Hajtényi László a sikkasztó hivatalnok Szegeden „Keresztes" álnév alatt mint pincér bujt meg
Az álnév nem használt semmit, Majtényi kézrekerült
Nagyítania**, augusztus 14
Szenzációt keltő cikkben inuk meg, bogy milyen körülmények között került a nagykanizsai rendőrség kezére Majtényi László, a Munkásbiztosiló sikkasztó hivatalnoka.
Most Igen érdekes részlet derült ki Ma|tényi akkori napjaiból, mikor a sikkasztás felfedezése után jobbnak látta megszökni Nagykanizsáról.
A Muukásblzloslló feljelentése ulán a kanizsai detektiv-csoport nagy eréllyel fogolt Majtényi ismeretlen tartózkodási helyének klnyomozásá-hoz. Ennek során a detektívek kétségtelen bizonyítékokat produkállak arra vonatkozólag, hogy Majtényi Keszthelyre, vagy Szegedre szökött. Annyira biztos voll a nagykanizsai
nyomozás adata, hogy Majtényi Szegeden levő lakásának ponlos címét is tudták.
Ezt a elmet közölték a szegedi kapitánysággá\', ahonnan delektivek lelentek meg a meglevő cimen: Horthy Miklós ut 9 szám alatt és Majtényi Lászlót keresték. Olt azonban nem találták meg Majtényit a 9. szára alatt, de a házigazda egész véletlenül tudóit róla, hogy egy kanizsai ember bizonyos ,Keresztes" László nevü pincér a Horthy Miklósul 15. szám alatt lakik.
A detektívek keresték tehát „Ke-resztes\'-t, aki helyett azonban Ma|-lényl Lászlót találták meg, akinek ilyenformán nem sokat használt az álnév.
Megint fosztogatnak a Balaton-parton
Baiatonlellén kiraboltak egy kabint
\' Balatonlelle, augusztus 14
Több Ízben beszámoltunk a bala-tonmen i fürdő-lopásokról és fosztogatásról. A )elek kétségtelenül azt bizonyítják, hogy szervezett tolvaj banda mfliödlk a Balaton parijain. Igy most Baiatonlellén Zeltter Ká roly budapesti kereskedő csslédját fosztották ki. Zeitterék a kabinban
FÉRFI DIVAT:
| Ing, fehér puplin ntlltl.
I gallérral ......M.65
I Ing. uiits ufii silltUlill. P 4.65
Zefirlng, 2 gallérral P 5.60
Bajiing, ItMr h inon - P 5 90
I EltértaéO férfi hálóing P6.50
Iliid leflr alsónadrág . P195
NAPI HÍREK
NAPIHfcND
Augusztus 15, szerda
Római katolikus: N. B. A. ProteaL Miria. Izraelita: Ab. hó 29. Nap kel reggel 4 óta 55 perckor,
nyugszik délután 19 óra 13 perckor. •
Városi Nagymozgó..A hercegklsasz-izony", l.ehar-ciperett 8 (elv. .Buiter Hrown golfozik- és .Rádión szerzett vőlegény\', burleszk 2—2 (elv.
Uránia. .Montmartre rózsája\', rom. történet 8 lelv. .A második világháború\' éi .Hotel Kenguru\', burleszk 2—2 (elvonásban.
Augusztus 16, osdtSrtSk
Kómal katolikua: J. Rókus. Protest Ábrahám. Izraelita: Ab. hó 30.
Nap kel reggel 4 óra 5fi perckor nyugszik délután 19 óra II perekor.
hagyták ruhájukat, aranynemüjüke\' és a pénzt és a Balatonba mentek fürödni. Mikor vissia|öttek, a kabint feltörve és tel|esen üresen találták. Mindent elloptak ismeretlen tettesek. A többi kabinokban nem voll semmi hiány. Az a feltevés — bogy a vakmerő tolvajok aulín vitték el prédájukat.
HA SZENT ISTVÁNKOR Pestre jön, keresse fel
olonui
divatáruházAt
BUDAPEST, VII. Király-u. 11 Caangary-utoa sarak. I I a
HOLD A FÜZES FELETT
Irta PÉCZELY t\'lRUSKA
A ndd, az ér mdr alszik, hallgatag, a vén Jilzes susog a hold alatt.
A hold lebámul — sápadt vértelen .. és ring, csak ring halotti fényeken.
Ai éj dalol a szív jajongva sir és mélyen lent Jelnyög egy árva sir.
Valahol messze, mély vizek alól a sellő halk szerelmi dala szól.
Az ólom karja tárul végtelen... és megdobog a távol réteken.
egy Jé Ive érzett, JdJó nagy titok t.. a denevér csapongva /elrikolt...
Az árny sötétje óriásra nó, mini ködbevont halotti szemfedő.
(is rémület borzongat lombokat .. agyadban megfagy minden gondolati...
Véled: mögötteil lesked a halál s a szörnyű vég most menten rád találI ..
fi.s százszor is Jáj szegény sziveden egy soha-jött szépséges szerelem.
S a hold: kihamvadt, gyöngyszinü korong a füzes feleli fakón elborong.
— Szabadságról. Dr. Szabó Lajos, a nagykanizsai kir. ügyészség elnöke hat heti szabadságáról bol-nsp, csütörtökön visszaérkezik és átveszi hivatala vezetését. — Vitéz Barnabás István dr. kir. tanfelügyelő szabadságáról visszsérkezett székhelyére és átvette a tanfelügyelőség vezetését.
— Plébános! beiktatás. Eszte-regnye községnek ma nagy ünnepe van. Délelőtt 10 órakor iktatja be ünnepélyes egyházi keretben a nagyközség uj pKbinosát, mely skluson a hivatalos tényezőkön kivül részt vestnek a szomszéd községek lelkészel és képviselői.
= 20 havi részletfizetésre szállniuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján is — az egéaz világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-Ursaság Nagykanizsán, Fö-ut 1.
=« Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
NŐI DIVAT:
\' üiits nadrágkomblné . P 2.90 i „ (kiazttl) P 3.25 ., szoknyakombiné P 4.50
„ hálóing.....P 4.50 |
Selyemharisnya
(tiszta stiyta).....P 4.50 I
I Clsimál flórharíujá . t 1.95 I
1ALA1 KOXLOirr
It
tttguwtm 15.
— Nagykanizsaiak a/, andocsi kegyhelyen Közel mábfilsiáz föböl illó zarándokcsoport indult az éj|el Nagykanl7sáról a hires Szűz Mária kegyhelyhczAndocsraCazr/üg/i Ferenc püspöki biztos vezetésével, hogy NagymagyarorBzág leltámadá-sát esdekeljék a kegyeltimtel|es Nagy-assaony oltára elótt. A kanizsaiak bevonulása ünnepi menetb;n, ha-rangzugás közben történik.
— Halálozás. Súlyos gyász érte a nagykaniisal kereskedőtársadalmat. Egyik régi, oszlopai és tiszteletre-méltó tagja, Brandl Sándor gépke-reskedö, rövid sienvedés után 66 éves korában elhunyt. Temetése holnap délulán 4 órakor lesz az izr.
\'Sírkert halottasházából.
Sey Teréz szerelmi bánatában nyúlt a méregpohárhoz
Nkgykxnitsa, augusztus l-t
Tegnapi számunkban megírtuk a listai siobadca Sey Teréz tragiku mát. A leány állapota változatlanul súlyos. A sósav összemarta belsejét s noha esimétetéuél van, még sem lehet kihallgatni, mert nem tud be szél ni. Gazdája értesítette az esetről a leánynak a közeli faluban lakó hozzátartozóit, akik bejöttek Nagykanizsára.
Orvossl, noha a leány állapota igen súlyos — biznak abban, hogy sikerül öl visszaadni az életnek, amit oly könnyelműen el akart dobni magától 20 éves Kalalslgábin. Állítólag a leány csalódott szerelmében és az indította öt végzetes elhatározására.
— Tihany díszpolgárai. Ismeretes, hogy Tihany község József főherceget és Klebelsberg Kunó gróf ktaottatásflgyl minisztert díszpolgárukká választotta. A község küldöttségileg most adla át a Tihanyban tartózkodó főhercegnek és kultuszminiszternek a díszpolgári oklevelet
— Orvosi hlr. Dr. Schmldl Imre volt budapesti klinisai orvos rende löjét Bud\' pestről Nagykanizsára, M)gyar-u. 12. sz. alá helyezte át és ren deltsét a mai nippil megkezdte.
Sl
Szerdán 3, 5, 7 és 9 órakor
I
Lehár Ferenc világhírű operettje 8 felvonásban. — Főszereplők :
Harry Lledtke, Vlvlan Olbson.
Buster Brown golfozik
Burleszk 2 felv.
Rádión szerífett Vőlegény
Burleszk 2 felv.
UTALVANY!
é kiégi
oly alapon, hegy minden Budipestre ránduló, aki nálam
AiJiuhüÉíML
vásárol,
. » . , r a fizetés alkalmával a pénz-
közismert olcsó araimból t4rn4i „en utalvány eiienc-
^ben> tehát utólagosan
l0°/o-ot levonhat!
azonban moaók után csak 5 százalékot.
Ezen rendkívüli alkalmi kedvezmény, valamint minden versenyt kibíró olcsó Araim ■■■■isivm aassvtiáf>
KSiriM- WEINER MRTYAS
klvllldösé* Ómíatt yfíl diVat áruháza\'
nem"küldök^ m\'a M IlUI Budapest VI, Rndrássy-ut 3
— Köszönet. Dr. Mező Ferenc főgimnáziumi tanár eiuton mond hálás köszönetet mindazoknak, kiknek bárminő része volt a siámára feleJhelellen vasárnap szerelelt -Ijes, meleg hangulatának előidézésében. Azt üzeni a kanizsaiaknak, hogy — aminl eddig — szive-lelke ezulán is ide fogja huznl s ha lehet, — az elmúlt vasárnap után még erösebb hitlel, még több szeretettel vallja magát Nagykanizsa tiának.
Mosonyi Mimi, az Országos Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát (Zeneakadémiai) végzett oki. zene-lanárnál, az 1928—29. tanévre a beiratkozás Keszthelyen megkezdődött. Iratkozni lehet hitfőn és csütörtökön d. e. 10—12-lg. — Szepiemberben naponia.
— Világjáró érkezett ismét Nagykanizsára. Helyesebben: világ-sétáló. Meri Díbrccenlöl idáig kerékpáron 4 hónap alalt tette meg az ulat. Kecskés Slndor Debrecen muieuma részére érmekel ls gyűjt utja közben. 1932. május végéig akarja körüljárni a földet, ami — mai tempójs után ítélve — legfeljebb néhlny évtized eltolódással sikerülne! is neki.
— Délivasutasok figyelmébe. A Délivasutasok Temetkezési Egyesülete figyelmezteti tagjait, hogy az alapszabályok értelmébeu és a folyó évi közgyűlés lulározata alapján pénzbeli temelkezésl segélyt nem fizet, csakis ingyen temetést ad, melyet az évről-évre a közgyűlés állal megbizott temetkezési vállalkozóval rendeztet. Az Idén Horváth István és Fia vállalkozó nyerte el a megbízást.
— Községegyesltés. Nemesbükk és Zalaköveskut községeknek az egyesilésük ellen beadott fellebbezését a belügyminiszter elutasította, Így a két kOaaég végérvényesen egyesült-Nemesbükk néven.
= Bútort díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra, garantált elsőrangú kivitelben. Négytől tizenhat hónapig terjedő flsetési kedvezményt nyujtunk. Sok milliót takarít igy meg. GyőzJdjön meg személyesen, Kopsteln bútoráruházat Szombathely, Köazegi-u ca 5. (üzlet az udvarban) és Sopron.
— Sümegen is fellépett a tífusz. Csak a mult napokban jelentettük, bogy Tapolcán tömegea tífusz-megbetegedések fordultak elő. Most Sümegről jelenük, hogy egy fertőzött kut vize számos tifuszmegbetegedé-seket idézett elő. A balóság a kutat lezáratta.
Kiváló minőségű fehér és sohiller
a magyar kegyes tanitórend
dörgicsei terméséből
jutányos áron
kapható:
Sipos Andor
csemegekereskcdésében.
= Halálozás. Rosenbaum Albert kereskedő folyó hó 12 én 72 éves korában elhunyt Nigykanizsán. Temetése tegnap délután fél 3 órakor volt az izr. temetőben. Az elhunytat felesége és fis Révész Jenő győri kereskedő gyászol|ák.
— Baleset a teherpályaudvaron. Súlyos halesel történt tegnap délután a nagykanizsai teherpályaudvaron, melyben óriási szerencsével menekült meg egy délivasutas a vonatelgázolástól. Igy is jelentékeny zuzódásokat szenvedett, amikkel a kórházba szállították. A szerencsétlenség délulán 3 órakor ugy történt, hogy Varga (Betlehem) János 30 éves dv. kocsikapcsoló a teherpályaudvaron egy szerelvény körűi foglalatoskodott. Síjál vigyázatlansága folytán a vonat ugy hátba Mrte, hogy hajszál bijjan a kerekek alá került. A lábán Bienvedett zuzódá-tfbkkal a kórházba szállították, ahol a rendőrségi kihallgatás során a fenti módon adta elő a baleset lefolyását,
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéházában VIII,, Birosi-tér 10.
Hindenaapoi uákaaoralás, \'felfúvódás, oioalfájás, lélegzési zavar szívdobogás, fejfájás* tOfcogás, szédülés és lehangoltság eseteiben a természetes „Ferenc Jóisef" keserűvíz a bélmüködést rendbehozza, megszabadítja az embert a kellemetlen erzéeekiöl a megőrzi az idegek ép. ségét és e szellem Iriaaeségét. Nsgy. nevű angol orvosok a Ferenc lóuef vizet gaiandféregkuráknál is fényes eredménnyel alkalmazzák. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füsierüzlelekben.
— Utazási kedvezmények. 1. Az Országos Református Leik éti Egyesület folyó évi aug. 29. és szept. 4 én Hódmezővásárhelyen, Makón és Mezőhegyesen tartandó közgyűlésre, — 2. A Görög köztársaság követsége a Szalontkiben folyó évi szept. 16 lói okt. 2-áig tartándó nemzetközi vásárra, — 3. A magy, kir. földmívelésűgyi minisztérium növényvédelmi Irodája Budapesten 1. évi szeptember 10—14. között tartandó 2 ik nemzetközi kongresszusira, — 4. Az Országos Orvosszövetség Budapesten I. évi szept. 8-án tartandó XXX. rendes kongressiasrs, — 5. A Baromfitenyésztők Országos Egyesülele Budapesten f. évi december 5 tői 9 ig tartandó nemzetközi baromfi kiállításra, — 6. A magyar irodalmi és művészeti kongresszus központi intéző bizottsága Budapesten f. évi szept. 16-tól 20-lg tartandó irodalmi és művészeti kongresszusra, — 7. A budapesti nemzetközi gyorsíró kongresszus szervező bizottsága Bndapesten f. évi szept. l-löl 8 ig tartandó nemzetközi gyorsíró kongresszusra és — 8. A Magyar Református Diákok Soli Deo Glória Szövetsége Bilatooszárszón f. évi aug. 23-tól szept. 3-ig tartandó konferencia és közgyűlésre utazni szándékozók, a rendszeresített rózsaszínű .Igazoló jegy" felmutatása mellett 50%-os menetkedvezményt élveznek. Az állomásfőnökség.
= Tornacipők és tornatrikók, futball és atlétikai dresszek, cserkész felszerelések legolcsóbban kapttatók Szabó Antal sporlüzJetében.
Uránia Iziépé
Szerdán 3, 5, 7 és 9 órakor
InHfg rózsája
Romantikus történet 8 felv.-ban.
Főszereplők: *
Virginia Vally, Georg O\'brlen
R második világháború
Srenzáclós burleszk 2 felv.
«
hotel Kenguru "
Burleszk 2 felv.
íQg. augusztus lS
íalai koxlony
«= Az olimpiászon virágokkal halmozták el a győzteseket a holland hölgyek. Hollandia a víztermelés őshazája. A világhírű eredeti ho\'landi jácintok, tulipánok li más virágfélék hagymáinak dus vAlaaztékát tartalmazza a Mautner Ödön magtermelő és mag kereskedelmi r-t. diszei uj öszi árjegyzéke, amely »z őszkor vethető gazdasígi, konyhakerti és virágtnagvakat is lar-lalmszza és melyet kívánatra bárkinek ingyen és bérmentve kültl n.eg a cég. _
Halálra gázolt az autó egy hetven éves sárhidai gazdát
Zalaegerszeg, augusztus 14
Halálos kimenetelű autókatasztrófa történt vasárnap délelőtt a zalaegerszegi országúton. Balogh Károly 70 íves sárhidai földműves Bocföldéről lassan -Sárhida felé gyalogolt az országúton. Ugyanekkor haladt Bak község felé Deák Károly neszelt! földbirtokos autója. Saihida elölt Ba-logbgal szembe jött egy kerékpáros. Az öreg ember ki akart térni a kerékpár előtt és azért-félre ugrott, de ibban a pillanatban ért oda Deák autója, amely elkapta és elgázolta. Az öreg Balogh az autó alá került amely borzalmasan összeroncsolta. Beszállították a kórházba — de még útközben kiszenvedett.
— Halász szerencse. Tudósítónk jelenti: Valamisor nein tartozott a ritkaságok közé, hogy 15—20 métermázsa értékes halat fogtak egy éjszaka a keszthelyi halászok. Ennek i azonban ma már vége. Ezért nagy i eseményszámba megy, bogy a keszt-t belyi halászokra a minap éjszaka Igen kiadósan mosolygott rá a szerencse. Egy hálóval 13 q halat foglak, amiből 7 q volt a ponty, fogas és harcsa. A harcsák közt volt egy 44 kg. |ulyu.
■OZflóSZmHÁZAI
Városi Nagymozgó. Szerdán 3, 5, 7, és 9 órakor „i\\ hcrcegklsdgz-azony", Lehár világhírű operettje 8 felvonásban. — FösiercplŐk: Harry Lledtke és Vivian Oibson. „Busler Brow.i golfozik" és .Rádión szercelt vőlegény", burleszk 2—2 felv.-ban.
Uránia. Szerdán 3, 5, 7 és 9 órakor „Montmarlra rózsája", romantikus történet 8 felvonásban. Fősre-replők: Virginia Vally és üeorg O\'Brien. .A második világháború" és .Hold Kenguru", b,rleszk 2-2 felvonásban.
Keszthelyi Uránia. Csütörtök : .Pedora" (Szerelem, gyűlölet vagy halál), Sardou világhírű drámája filmen 8 felvonásban. Főszerepben Lee \'*Pjrry és Alfous Fryland.
Legjobb üditő ital
a közismert
Kapható minden fűszeres cjemegekereskedésben.
Főraktár:
Elpusztulnak legyek, szúnyogok, hangyák, poloskák, svábbogarak, molyok, bolhák 8tb.
Óvakodjunk az utánzatoktólI Csak eredeti, plombált Flit-kannát fogadjunk el!
PANACEA Gyógyszervegyészeti R.-T.
Budapest, VI., Figyelő-ucca 16. Telefont Ly IOB>48.
SPORTÉLET
Kaszala világrekordos repülőgépe Szombathelyen
Szombathely, augusztus 14 A szombathelyi Országos Mezőgazdasági és Ipari Kiállítás és Vásárnak, mely Szombathelyen szeptember 1-én nyílik meg egyik legnagyobb érdekessége lesz vitéz Kaszala Károly kiváló magyar aviatikus világrekordos kis gépe, mellyel nemrégiben 2000 kllóméleres ulat telt meg Rómába és ezzel világrekordot ért el. A repülőgépel maga Kaszala fogja lehozni s a szombat-lnlyl repülOtéreu száll le vele. Onnan a kiállítás területére szállítják, melynek a közepén felállilott vászon-hangárában lesz elhelyezve ugy, bogy azt mindenki könnyen megtekinthesse.
Ezen a repülőgépen kivül még egy kis kétüléses repülőgépet is lehoz KaszaLa a kiállításra. Ez az uj gép csak most áészült a műegyetem sporlmühelyében az egyetemi hallgatók közreműködésével.
Finom, aaiaatoa Q A D I) ff aranyhegyi D v U U Ji
literenkint asztalt 78 f., vörös I P, rizling I P 20 fillér
SÁFBÁN JÓZSEF fűsitrktrtiktdöaél
Mngynr-utca 74.
Király-utca 21.
(Mai levente bajnoki mérkőzések) Zrínyi pálya: Fíl 2 órakor Teleki—77 FC. Bíró Mandler-, 3 órakor Jóbarát—Húsos—13 FC. Biró Cvetkó.
Szövetségi pálya: 1 órakor Vss-u\'.as—Hunyadi. Biró Lackenbacher; fél 3 órakor Turul—Haladat*. Biró Izsák ; 4 órakor Egyetértés—11. ker. Biró Schwelger; tél 6 órakor Vasas —Kiskanizsai Katolikus Kör. Btó Waldmann.
Kiskanlzsán fél 4 órakor 33 FC— Kmkanizsai Levente. Biró Fischer I.
(Tréning.) Ma délután fíl 6 óranor a Kanizsa FC és az NTE ját ko ai közös tréninget tartanak. Palkó nincs Kanizsához szerződtetve. A kiváló játékos még Pécs-Baranya kötelékébe tartozik. A Zala-Kanizsa FC futballlntézője.
»^VwW<VAVAVAW/
Tanulminyl (kÖíép- és felsőfokú) ügyben
Katona doktorhoz!
Budapest, Rádayutoa 41.
jais telefon: Aut. 871-0-1.
Caekélyke honorárium I
KÖZGAZDASÁG
A kereskedelmi szerződések revíziója
Irta: Dencz Ákos min. tanácsos, országgyűlési képviselő
Magyarország külkereskedelmi mérlege az uj vámtarifa életbelépte óta kezdetben elég kedvezően alakult, amennyiben a passzívum 1925-ben mindössze 4G millió pengő volt, 1926-ban 82 millió pengőre emelkedett, 1927-ben azonban már megközelítette a 350 millió pengőt. A mérleg tehát több mint 2(50 millió pengővel romlott. A behozatal értéke 1926-ban 952 millió pengőről 1.147 millió pengőre emelkedett, míg a kivitel értéke 870 millió pengőről 801 millió pengí\'ire csökkent. A behozatal növekedését jó-részben a beruházások okozták, amennyiben ezek között első helyen a nyers és megmunkált fa, egyéb nyers anyagok és fénigyártmányok szerepelnek. Tekintélyes az emelkedés a fényűzési cikkekben, gyapjú, pamutszövetekben és gépekben.
A kivitel csökkent a gabona-nemflekben,
az 1926. évi 6 millió mélermázsá-ról 4 4 millió métermázsára. A veszteségünk itt 50 millió pengő. Megdöbbentő a visszaesés a disznózsírnál, a szalonnánál és egyébb kikészített husnemüeknél, végül a tengerinél Az előbbi két tétel értéke 15 millió pengő.
Ha már most külkereskedelmi forgalmunk alakulását nézzük, kiderül, hogy a mérleg, Oörögorszá-got kivéve, minden országgal szemben rosszabbodás mutat. Míg 1926-ban négy álammal szemben voltunk aktivak, 1927-ben ezt az aktivitásunkat csak Ausztriával és Görögországgal szemben tudtuk fenntartani. Auszriával aktivitásunk egy év alalt csaknem felére, 7-1-5 millió pengőre esett. Csehszlovákiával szemben a deficit 150 millió pengőről 124 millió pengőre emelkedett. Ez a legfájdalmasabb, mert ez azt mutatja, hogy
a csehszlovák és magyar kereskedelmi szerződés életbelépte óta
ez a köztársaság 74 millió pengővel növelte az Ide Irányuló forgalmát, a ml kivitelünk pedig a szerződés dacára 17 millió
pengővel esett. Németország egy év alatt 46 millió pengővel fokozta kivitelét Magyarország felé, viszont a mi kivitelünk 6 millió pengővel csökkent. A passzív saldo a mi hátrányunkra 45-7 millió pengőről több mint duplájára, 982 millió pengőre ugrott. Németország szinte minden ellenszolgáltatás nélkül élvezi a legtöbb kedvezmények alapfán azokat az előnyöket, amelyek nagy küzdelmek árán Magyarország ipari téren más államokkal megkölött i szerződésekkel volt kénytelen engedni. Agrár kivitelünk hiába tesz kísérleteket a német piac meghódítására, mert ott állategészségügyi jelszavak alatt lehetetlenné tették, nemcsak az élő állatoknak, hanem még az állati termékeknek a t>evitelét is.
Behozatalunkban Németország, Csehszlovákia után második helyre került és igy elfoglalta Ausztria helvét.
Jugoszláviával szemben az előző évi 14 1 millió pengő aktivitásunk 77 millió pengő passzivitássá lett. Ez azt jelenti, hogy Iparunk onnan kiszorult, nem az ipari, hanem jugoszláv honi verseny folytán, az ottani honi iparral szemben, amelyet a Jugoszlám állam igen erős kedvezményekkel tett ellenállóvá.
Az angol szénsztrájkban találjuk a magyarázatát az olaszországi 23\'7 millió pengő passzivitásunknak, holott az előző évben a mérleg 14 millió pengő felesleggel zárult a mi javunkra. Nem elég tehát, hogy az utódállamok gyürflje politikailag vesz körül bennünket, hanem az még gazdaságilag is nyomasztólag nehezedik ránk.
Ebben a nehéz helyzetben különösen értékelnünk kell / az olyan szerződéseket, amelyek
barátsági szerződés formájában hoznak közelebb bennüli-
EALA1 KÖZLÖNY
ket, mint amilyen délfelé, Olaszország felé közelebb hozott kennün-kel ezzel a nagy, hatalmas nemzettel.
Kereskedelmi szerződéseink, ennélfogva feltétlenül revízióra szorulnak. A revízió során pedig minden igyekezetünket arra kell fordítanunk, hogy nyugat felé, agrárérdekeltsé gtlnk részére eredeti pozícióinkat nemcsak visszaszerezzük, hanem ha még lehet, ki is terjesszük. F.zzel párhuzamosan szükséges, hogy kelet felé még azokat a piacokat szerezzük meg, ugyancsak előnyös szerzőtlések utján, amelyek ipari termelésünk ki vitele szempontjából bírnak tontos
sággal- _
A nagykanizsai piac árai:
Zöldségfélék: I II. bab 00 f, 1 II mák 80 f., 1 csomó foghagyma 20 f., I csomó vöröshagyma 20 f., 1 csomó sárgarépa 20 f., I csomó zöldség 20 f., 1 fej saláta 5-6 f„ fejeskáposzta 40 f, I dib. uvorka 6—10 f, 1 kg. kelkáposzta 60 f., I kg. burgonya 12-20 f., 1 kg. karliol 80 fillér.
Baromfi: I drb. lyuk 2 50—3 P, csirke 120—3 P, sovány kacsa 3 P., hízott kacsa 5—7 P., sovány liba 3-6, bizolt liba 8-12 P„ I drb. szooós malac 4—5 P.
Tej, gyümölcs: lej lilerje 28—32 f, lejfel lilerje 160, luró 1 kg. 120, vaj kg. 5—6 P, tojás darabja 9-10, alma kg. 25—30, körte kg. 25—30, szilva kg. 00—00, siőlő 00 fillér.
Húsárak: növendék marhahús kg. 1-92, marha eleje 1 92, hátulja 2\'24, boiju eleje 2\'40, hátulja 2 89. Isertés hus 240, zsir 2 80, háj 2 60, zsir-szalonni 2 40, birkahús 1 60, füstölt-hús 320-5, kolbászfélék 3-5 P.
Terménypiac: buza 26 30, rozs 23 50, árpa 24, zab 23, siemes tengeri 31, széna 8—II, zsuppizalma 4 50, alomizalma 160, lóhere 12, lucerna 12 pengő.
A keszthelyi piac árai Húsárak: Marhabua 2—2 4C, borjúhús 2 40- 2 90, sertéshús 2 60, zsirszalonna 2 30 -2 40, háj 2 60, olvasztott zsir 2 80, kolbász 3, füstölt szalonna 3 20 pengő.
Baromfiárak: Csirke 2 50-4 50 pírja, lyuk 3 50 darabja, kacsa 3, uba 4 pen^ő.
Halárak: Fogas 3 40. 6, harcsa 2-40, 4, ponty 2 60 -2 80, cnuka 1-60-2 20 ptDgö, keszeg 20-50 garda 50 fillér kg. kent.
Faárak: I. oszt. hasáhfa 64, II. oszt. 56 pengő. Egy Hocsi vigotlfá
8—12 peniő
Gabonaárak: Buza 25. rozs 23, árpa 24, zab 23, tengeri 31, tengeri nemes 31, burgonya 14 peogö mé-termáisánként.
Takarmányárak: Széna I. oszt. 8, II. oszt. 6, szalma 2 pengő méter-mázsánkéul, zsuppszairna 40 fillér darabonként.
Tejárak: Tej 34 fillér, tejfel 2 pengő literje, turó I, vaj 7 pengő kg., tojás darabja 12 fillér.
Gyümölcsárak: Alma 50, körte 60 fillér kg-ja.
Főzelékárak: Zöldbab 50 f, kg-ja, spenót 30 f tányérja, salata 8 fillér darabja, kalarábé 6 I, káposzta 30 f, kelkáposzta 20 f, zöldpaprika 4 f darab|a. vöröshagyma 40 f kg Ja, karliol 4 t drb js, zöldség fgy csomó 8 f, foghagyina 1 P kg-ja.
(—) Országosvásár. Pacsán a legközelebbi orazígos állat- és kira-kódóvásár augusztus 18-án tartják meg. A vásáira hasított körmű állatok ls felhajthatók.
192& áUfutxfns 15
TÓJÜI9I
A mai értéktőzsde gyengébb volt, de az áifolyamokban nem volt nagyobb veszteség, mert uem fejlő ötl ki nagyobb forgalom. A vesrteség sehol sem haladja meg az 1% kot. Dacára az általános lanyhaságnak. Szikra tovább növelte árfolyamát 9 pengővel. A fikszksmalozásu papírok piaca üzlettelen. A valuta és deviza piac valamivel lanyhább, csak Bukarest és a lei javult.
A gyönyörű hegyvidéken lekvó szentendrei református polgári iskolai fiu-internátuaba és a külön épületben levő leányinternátusba havi 70 F dij lefizetése mellell tanulók felvételnek Prospektust kllld az Igazgatóság, ux
Zürichi zárlat
Párts 20 291/.\', Loado" 252 \'U. N.»tpA 519 55 Hrnuel 7225. Mllaro 1717, Madrid 86\'6.\\ Amatamaac 10830, Bulin 123 71 Wien 73-27\'/2. Jolii 3\'75. PM»« ■Vi9>/s, V«\'«í M-22\'/l. Bedapeat 90 59 Be grád 913. Uak.c.-I 316.
Terménytőzsde
A buza 15, a rozs 15 fillérrel emelkedell. Az Irányzat szilárd, a forgalom élénk.
Baaa ",sav T kg-os 2770- 2785. 78 kg-r* 27 95 28 10, 71 Vg-os 78 20 28 35, 80 kg-ni 28 35- 28 45. dunánlull 77 «g-os 2\' 50 -27 65, 7* \\i> oi 27 75 27-95, 71 Vgoa 28 00 28 15 80 kg-o« 2t 15-58-25, rozs 25 45- 25 SS. takarj, árpa 77 25- 27 50, sCiárpa mW 30-01, sab 26 25 2650 tengni 3200 32 25. Búzakor [» 70 75 - 21-00.
i Wzmle lerln-jetfjzéita
VALJlAK
Aagnl I. Balga tr Caab k.
ol L 27 95-28 10 tr. 79 70-80 C0 16-96-17 04 Dán k. 152 80-153 40 Dinár 10 02-10 08 Dollár 570 30-572 óO Prsacta fr 77 55 22-75 Hotl. 529 (i W0 60 Uaz/aJ 1*4 15-14 45 Lei 1 46 3 52
Lavs
Ura 29 95-30-20 Márka 1363S-lc6 85 Norvég 153 00-153 60 •cbtll. S0 85-íl 20 Peseta 95 40 96 00 Svájd 1.110 35 1.0 75 IrM k. 153 20-153 80
UK VIZÁK
Amit. \'.29 67-230 37 BtlfrtU I0 C6-K. 09 Berlin 13642-1^7 82 BráJitae; 79 65-7\'JÜU Bakaiatl 3«7-.>51 Kopanh. 15^90-153 30 Undon 27-80-27 8-1 Madrid WSO\'tíCO MUrao 29 9i-3u 05 Ntwsork .*>/2 \'5-4 35 Oaalo 162 90 153 J0 12 37-22 4 i 16-97-17 02 412-4 15 153 -10-153 70 M\'20-64-40 80 78 81(3 IK> 25-110-55
Párta Prága laoHa
Stnrkb Varsó Vlau
za/tet
Sertéavásár
falbajtái 3583, Haliból eladatlai al víiim marsdl 300 darab fclaórendü 182-184 saedett 1 78-1 80. szedett kóaép 160-170, könnyű l\'40—1\'56, elsőrendű Oreg 1-72 -1-76. masodreudl\' 1-50-1 64 angol sBIdó l\'60-l 72, sialonna nagy.jm 186 190. iaii2 10 - 0 00. lebuzuií bji 2 32 2 46, szalonnái télaertea 2 12 2 24 Az Iránvaat élénk
Eladja: Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaság.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
Interurbea telefon : Nagykanizsa 78. sz.
bizalom dolga.
Hálók, ebédlők, urlszobák
a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
Kedvez& fizetési feltételek.
Székely Vilmos
butortelepe Sagykanlm, Kazlnczy-ntca 4. u.
Elsőrendű saját kárpitosmühely.
___MSI
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróblrdtéesek dija 10 sióig 90 fillér, mlndeu további »zó dija S <111. Vasár- és Hnnapuip 10 szóig 80 fillér, minden további szó dija 8 flll. Szerdán éa pénteken 10 sióig 80 fillér, minden további izó dija B flll. Clmaaó s minden vasta gabb betUból álló szó kát szónak számíttatik Állást keresőknek &Oo,o engedmény. A hirdetési él) al Sri üawáendA.
Két-három diák ax lakolal évadban kallemes otthont talál uri-oaaládnál. Cint a kiadóban.
Vak tükrök u|ra llikrözését ellogadja Stern üveges, lirz.sébel tér 14. 1446
PaiKktuaaSül bekebelezésre ailnden oaazegten a legelőnyösebben és leggyorsabban lolyóalttat Aoxél Ignáo pena-kökaf.rkozvetltő Irodája Nagykanizsán,
Kazlnczy-ulca 2. szám. 316}
Nyaraló épiléshez alkalmas 200 -öl szóló lialalonkeresztiiron eladó. Érdeklődni lehel Üőrög doliánylózsdében, Krzsébet-téren. 3883
Használt vaagarandák, lalkotők, áll-ványkapcsuk, kerítések minden méretben kaphatók. Szegó Mór, liölvos tér 2 3570
4 szobás lakáa mellékhelyiségekkel október, vagy uovcmbci elsejére kiadó Oeutsch, Király-ulca 36.__3864
Klsfaludl-utcában egy nagy száraz eute-rénheiyleég mUhelyhek, raktárnak vagy gyárnak is alkalmas, azonnalra kiadó. Bővebbet : Aczél Ignáo pénzkölcsön és ingatlanforgalmi irodája Nagykanizsán, Kazinczy. u 2. 3902
Jókaiban levő, használt íróasztalt keresek megvételre. Clin a kiadóban. 3919
Mindenei szakácsnőt keresek. —
Clm a kiadóban. -3932
Szőnyegek, női ganiltura. antik s eo»*i, bútorok eladók. Clm a Iktadóban.
Elveszett vasárnap délután a IViaÍ ulou egy futballclpő. Becsületes meSaUu adja le a kiadóhivatalban. ^jJS
Modern, Ot szobs, fUrdó- és cstlft szobái lakás azonnal kiadó, esetleg vagy október l ére. Clm a kiadóban "J£j
Kiadó azonnal egvizobás, konvhl. lakás az összes mellékhelyiségekkel Telekl-ut 16. ^
Nagybagolal hegyen egy )4kl(. n levő szőlő uj pincével együtt ,1,7. ugyanod egy iserépkályha is. R^r: Altlla-u. 49/a. ^
A város belterületén, jókarban levJ^/jiT l>ekollözbeló három szobás lakásul uik/i kézből aladó. Clm a kiadóban. \'
Keraaak killönbejáralu bútorozott ■ bál a város belterületén. Clm a kiadót*,
Perfekt siakáosnfi, mini bejárónő szept. l-re sjánlkoilk jobb házakhoi. Oo a kiadóban.
JBvedelmezA olajképviseld, vidéke, kel éi géplulajdonosokat látogatókiuk megkapliaió. Clm a kiadóban. 3929
Elegánsan bútorozott szoba egy esetleg két személy részére azonnal kiadó Deák-tér 10. ajtó 4. .j^jj
Sajtklárualtáa. Trappista P 260
Badacsony-udvarban (l\'őul 24) Fertnczy
__m
Egyszobás utcai lakás hozzátartozó mellékhelyiségekkel kiadó Csengery-ul 7&c.
Két egymásbsnylló, déli fekvésll, cslat-san bútorozod izoba a város belterületéi azonnal kiadó. Clm a kiadóban. 39S0
Kél ágybetét sodrony matraccal él rn pluudivány eladó Magyar-utoa 11,
aiám.
39 3
Özv. Brandl Sándorné és fia Gyula, valamint testvérei Eleonora özv. Gold Jakabnó és Jetta Marton Mártonné fájdalomtól megtört szívvel jelentik, hogy liön szeretett férj, apa és testvérük
Brandl Sándor
(it) éves korában, boldog házasságának 42-ik évében, rövid szenvedés után elhunyt.
Az elhunyt hamvait csötörtök d. u. 4 órakor az izr. lemető halottasházából kisérjük nyugalomra.
Nagykanizsa, 1928. évi augusztus hó 14-én.
Áldás és béke lebegjen hamvai feletti Csendes részvétet kérünk I
Brandl Sándor éa Fia cég személyzete mély fájdalomul I tuüatja, hogy szeretve tisztelt főnökük
BRANDL SÁNDOR ur
folyó hó 14-én, áldáedus életének 66 Ik évében, rövid szenvedés után elhunyt.
A megboldogultban alkalmazottait megértő lólágos főnökünket gyászoljuk
Nagykanizsa, 1928. augusztus 14.
Emlékét kegyelettel őrizzük meg I
A SZENT ISTVÁN HÉT
le&tanuteá&osabb látványossága lesz aa
Országos Mezőgazdasági Kiállítás
BUDAPESTEN
a Vigadóban és a Gépcsarnokban Belépő d i i, t ArVat ^„V/k\'ín\'tf.Jr^V l^o^\'l! I P 50 fillér.
.wju Jegyek kaphatók az összes államvasutl menetjcgylrodákban.
828, sugnwh\'s IS.
ZALAI KÖZLÖNY
Siáapestl szerszámnagykereskedö
cég újonnan alakítandó szerszámgép osztálya részére szakképzelt
kSrzetképviselőt keres
YiUghirll külföldi cégek gyártmányainak Itritszléaírc. M4r liasv lift képviseletek-1,1 rcndelkez.. műszaki Irodák előnyben.
Ajánlatokat .8. I. 0450" Jeligére § IKRÁT hlrdetóirodába Budapest, VI., Vilmos caászár-ut 33. kérünk.
Az ország h\'gnai<yobb
rádiószaküzlete
! Dénes Testvérek
Budapest, VI., Teréz-kfirul 26 ar.
Rendkívüli alkalom
Megbízásból augusztus 18., t!l és 20 án eladok 15 darab liasználl. üzemképes síelnély í\' kónnyü teher automobilt. Komoly érdeklődik Jelentkezzenek e nspokon délelőtt 12 éa délután 2-5 Ar< között Budapesten, Andrássy ut 91. j^i szám alatt.
farkas Gábor.
KOVALP
tisztit, fest, plissé roz,
fehérnemű és gallérok tisztítása,
harisnya •zemfelszedése
Csengery-ut 5. sz. alatt.
15.026/1928.
Versenytárgyalási hirdetés.
Nagykanizsa r. t. város fa nácsa a v. közkórliáz bővítésével kapcsolatos felszerelési és berendezési munkákra nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdet.
A kiirás tárgyát képező munkálatok a következő " csoportokra oszlanak :
A) Központi fűtés és melegvíz ellátás.
B) Vízvezeték és csatornázás
C) Villamos berendezés.
Ajánlat az egyes csoportokra
külön-külön teendő.
Az ajánlatokat a versenytárgyalási felléleiekben megadott címzéssel 1928. augusztus hó 28-án d. e. 12 óráig a v. mérnöki hivatal iktatójába kell benyújtani vagy postán beküldeni.
A tervek ugyanitt hétköznapokon d. e. 10—12 óra között megtekinthetők és a kiirásl müvelet csoportonként 10 P árté-ri\'és ellenében beszerezhető.
A kiírási müvelet Jendrassik Alfréd műépítész irodájában (Budapest, I. Somlói-u. 44.) is beszerezhető.
Nagykanizsa, 1928. évi iulius hó 27-én.
»\'« Városi Tanács.
Siemens ég Re* üvegek
vagy alkatrészek.
Mmdenléle befőttes és dunsztos üvegek legolcsóbban csak
Melczer Jakab
Uvegkereskcdésében Kazinczy-utca 1. sz. alatt kaphatók.
Mielőtt szükségletét beszerezné, saját érdekében nézze meg áraimat!
__r*t
mr mézet, n
ágytollat. állati börfiket,
vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és rongyot a legmagasabb árban vásárol
8T8ÉI B. FIAI NAGYKANIZSA,
Erzsébet királyné tér 15. sz. alatt.
1b.946—1928.
Versenytárgyalási hirdetmény.
Nagykanizsa r. I. város tanácsa a Rozmaring-utcai pajta átalakítási, valamint uj pajta építési munkáira nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdet.
Az ajánlatokat a versenytárgyalási feltételekben megadott címzéssel 1928. augusztus hó 22 én d. e 12 orálg a városi mérnöki hivatal iktatójába kell benyújtani.
A tervek ugyanitt hétköznapokon il. e. 10 12 óra közíttl megtekinthetők és a kiírási mtlvclct 4 I\' ártérilés mellett beszerezhető.
Nagykanizsán I92K. évi augusztus hó 10-én. ... . . ,
Városi tanács.
MEGHÍVÓ !
Magán, «agy OiUII Ugyakbanl nlaiáiok alkalmival
BUDAPESTEN
■ l«>;kvll<n.es«bb ctíliont •ívujtla a legelónyönbb (altételek melletl « Krletí pályaudvar érkezési
oldalival ái*uib«u levó
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Bndapesl, TIII., Baross-tér 10.
mart
200,\'o engedményt kap
nlol aian lap tlóllial6|a olcaá noba-áialnkbil, IO« o angadményt kap
olca4 általai árainkból (KII0n« hlal konyha.) 9 pangAt megtakarít
■ ulúlaal kOlliágrl. mari gyalog ál|6hct agy paic
•1*11 a pályaudvarról.
Nálunk otthon érzi magát I I I
Sliörandu kliiolgálái, lalgoruan caalidl Irlltg. Saját irdtkt
ai«n alAnySk lolylán, hogy okvallan nálunk náll* |on mag. — ElAxetca izoDamagiandaláa ajánlató*
Van szerencsém az igen tisztelt közönségnek szíves tudomására hozni, hogy az Armuth-házban, Rozgonyi-utca 2. szám alatt újonnan berendezett, a mai kornak megfelelően
borozót és sörcsarnokot
nyitottam és kérem az igen tisztelt közönségnek szíves pártfogását. Tjsztelcltc| Mátés Mihá|y
korcsmáros.
NASH és PACKARD
autók kizárólagos zalamegyei képviseletét átvettOk
Mielőtt autót beszerezne, feltétlenül kérjen prospektust éa díjtalan kocsibemutatást. "" Hat henger, hétszer csapágyazott főtengely, négy kerékfék, zajtalan motor, hosszú élettartam éa olcsó üzemköltség.
Szántó Vilmos és Társai
Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22.
Hirdetmény.
A Boglári Takarékpénztár Részvénytársaság igazgatósága a balatonbogiári székházában lévő 2 na/?y részből álló üzlethelyiséget és a közvetlen mellette lévő 4 szobás parkettes lakást a hozzávaló mellékhelyiségekkei egyUtt f. év augusztus 26 án délelőtt 11 órakor hivatalos helyiségében tort ndó szóbeli versenytárgyaláson bérbe adja.
Az Üzlethelyiség ét lakás f. év október 24-én vehető át.
Az igazgatóság fentartja magának a jogot, hogy az ajánlatok elfogadása felnit legjobb belátása szerint döntsön.
A bérleli szerződés költsége és az ezután járó illeték a bérlőt terheli.
Balaionboglár, 1928. auguszlus I.
A Boglári Takarékpénztár B.-T. iw igazgatósága.
Kévekötő zsineg. Ujj ponyva, uj zsákok. Bérponyvák, bérzsákok.
Szöló és gyfhnölcsla védöszerek. Gabonaosávázó szerek.
Baromfi- és madáreleségek:
(kendermag, hámozott zab, lénymag, édea repce, kerekrépa, napratorgó, tökmag stb.) Szemestengen (nagy és aprószemtl), zab, árpa, köles, buza, tengeridara, stb.
Gazdasági és kertlmagvak. Műtrágyák.
Kicsinyben és nagyban kaphatók:
0B8ZÁe IÓZSEF safktmktáittbn
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. 310 Teleion: 130.
Ragályos
betegségek
ellen a legjobb védekezés a
tisztaság,
Viselt felsőruháit időközönkint tisztíttassa vegyileg a
Rózsagyárban
Kaposvárott.
—— HJS
Gyüjtőtelep: Nagykanizsa, Erzsébet-tér
TANKÖNYVEK
minden iskola részére kaphatók
és
el&jegyezhetök
Flsthel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében.
Veszünk használt tankönyveket a legmagasabb árakon.
varrógép
RÉG BEVÁLT JÓ MINŐSÉGBEN
Ár í/ce/ o fije/ési/r//ti\'/e/eA
S I N G E f! VA RRÓOÉ P
=» * S Z V t NVTÁRSASÁOi
FIÓKÜZLETE : NAGYKANIZSA, FÖ-UT I.
ZAI-AI KÖZLÖNY
1928. nugutaim 15,
Győződjék meg róla személyesen, hogy minden szobabútornál 1-től 4 millió K.-t takarít meg, ha bútorait a Dunántul legnagyobb áruházaiban vásárolja. :: Példáttan nagy választék, garantált elsőrangú minőség, állandóan a legújabb divat után igazodó modern és izéses kivitele.
Ezenkiuül minőén
részletfizetés esetén is készpénzárban számítunk és díjmentesen szállítunk bármilyen állomásra! 4 tol 16 hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyujtunk — Látogasson meg bennünket és győződjék meg róla saját, jól felfogott érdekében.
bútoráruházai
SZOMBATHELY és SOPRON
Kőszegi-utca 5. (üzlet az udvarban).
Telefon 426.
VárkerUlet 62.
Telefon 339.
1887-BEN.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)\'
HL évfelfft* 186 ssá«
H«irk«iilMM, ím. augusztus 17, péntek
Án 14 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
mokbsn élő magyar testvérek százezre kiáll az ég felé: „Esküszünk! Ribok lovább nem leszünk!" Az 0 szág Zászlótartó minden porazeme, márványdarabja, láailó rud|a s az egek felé tekintő zászlórúd szegek ezrei és százezrei a minden magyarok közöl érzéséi, közös elhatározá-
sát és közös tettrikészségét blrde\'lk.
Mozduljanak meg a magyarok s ahonnan testben nem jöhetnek, jöjjenek el lélekben I öonepe\' jenek olt, a Szabadság-téren, a budavári Mátyás templomban, a Qtllért-hegyen, a könnyes szemO, |obb jövendőért imádkozó magyarokkal I

Felrobbant a expressz
Belgrád, augusztus 16 (Éjszakai rádió jelentés) A Be\'grád —Nis i (xpreszvonat mozdonya To-pornica állomás közelében felrobbant. Kél mozdonyvezető meghalt, a
Belgrád-Nis-i mozdonya
fíltő életveszélyesen megsebesüli.
Egy asszony, mikor a szerencsétlenség történt, kiugrott a vonatból, de oly szerencsétlenül, hogy koponya-I alapi-töréssel meghalt.
A felrobbant motor levegőbe röpítette a házat és megölte a gépészt
letet a levegőbe röpítette. A szerencsétlenséget, — mint azt a vizsgálat megállapította, — az okozta, trgy Kajtár nem ügyelte a manóméiért és Igy nagy feszültség állott be a légtartályban.
Szeged, augusztus 16 (Éjszakai rádiójelentés) Ma délután a Sárkány-utca 4. szám alatt egy raktárhelyiségben felrobbant egy szlvógáz-motor. Kajtdr Ferenc gégészt a robbanás megölte és az épü-
Készül a török-magyar döntőbírósági szerződés
A miniszterelnök estélyt adott a török külügyminiszter tiszteletére
gsartautóság ás kiadóhivatal i Pó ut 8. síim.
Keszthelyi flókkladóhlvatal Kossuth Lajos u. 32
Ország-Zászlótartó
Magyar testvérek, ismeritek a budapesti Szabadság-terei ? I Tudjátok, bogy ezen a téren állott egykoron a birbedt Ntugebaude, az osztrák önkényuralom egyik átkozott állomása. Ex az állomás nyelte el hajdan legjobb magyarjainkat. Ex az állomás roll a régi jó magyarok utolsó állomása, mert innen már az ut a golyó elé, vagy a bitófa alá vezetett. Ma, bogy bárom évtizeddel ezelőtt elpusztult helyéről a gyászos emlékű kaszárnya, ma azt a teret Siahadtág-térmk hívják. Szebb tere nincs talán a világ egyik városának sem s lélekbe-matkolóbb helye nem lesz a világ egyetlen városának sem. Ezt a teret környezik a leghatalmasabb paloták s ezen a téten áll a Trianonra rrn-Iékeztető azobor: Észak, Kelet, D!l, Nyugat. Éaxak az elrablott Felvidék, Kelet a gyönyörűséges Erdély, Dél az arrn kalászos Délvidék, Nyugat az osztrákok által elfogadva elrabolt Nyugatmagyarország.
Idegen és magyar, ki megfordul maradék Magvarország fővárosában, egyaránt meglátogatja a Trianonra emlékeztető beszédes szobrokat a idegen és magyar egyarán elmereng az ezer évea Magyarország szomorú sorsa felett. Lelkes magyarok, akik most belföldről és idegenből, vagy talán épen Amerikából csoportokban jönnek Budapestre, szélszéledve az oiszágba hirdetik a rokonszenvet és a ragaszkodást a akik a fővárosba jönnek, mindig elzarándokolnak a négy fájdalom szobrához s lerójják kegyeletüket azok elölt a szobrok előtt, ahonnan sohaaem hiányzik egy-egy koszorú.
Most u| ünnepre készül a S:abad-ság-tér. Nagy királyunknak, Szent litvánnak ünnepén itt av»t|ák fel és Itpleaik le az Ország Zászlótartó emlékművét, amely a régi Nagvma-gyarország könny és véráztatla földjéből öiszehordott dombon épült s amelyen a Turul madár azéltárt szárnyaiból emelkedik az ég felé az Ország Zásxló rúdja, ámennek teleién egy aranykéz oekűre kulcsoltan tör és mulat az egek felé: „Etkü-wünk I Rabok tovább nem leszünk I" Erre az ünnepre készül Magyarország s hogy ez az ünnep még magasztosabb legyen, az ünnrpnip összeesik Szent látván apostoli királyunk ezer évre visszatekintő ünnepével ■ igy egyesül az exer éves mull a könnyfakasztó jelennel és a Witató lövendővel.
Az Ország-ZIszlótarló amellett, hogy egy művészi alkotás, egyben szimbólum is. Szimbóluma a msgy.tr egyetemességnek a világ négy táján élő, testűnkről leszakított magyarsáR élniakarásának. Tnenbat millió ma-BVar lehint imádkozó lélekkel ax Orsxág-Zásilótartóra s tizenhat millió magyar, Kárpáloktól le ax Al-Dunáig, de át a hatalmas tengereken Amerikáig, ax Amerikai Egyesült A\'la-
Budapest, augusztus 16
(Éjszakai rddlójelentés) Ma este fél <) órakor gróf Bethlen István miniszterelnök a Park-klubban díszebédet adolt a Budapesten Időző Tevflk Rusdl bég, töiök külügyminiszter éa felesége tiszteiére.
A törők külügyminiszter és családján kívül a dinert u résztveitek : a bécsi és budap;sli török követ ne jeikiel, a budapesti török követség tisztviselői kara. A kormány több tag|a, gróf Apponyl Albert es poli likai életüük több kiválósága.
Ax első pr bárköszöntőt Bethlen István gróf miniszterelnök mondotta, aki hangoztatta, hogy a nemzet örömmel üdvözli Törökország külügyminiszterét, akinek utja art a célt szolgálja, hogy a két nemzet minél bensőbb barátságba kerüljön.
Tevfik Rusdi külügyminisiter megköszönve a miniszterelnök szavait, annak a reményének adott kifejezést, hogy a ma folytatott eszmecserék messzemenően megerősíti a kél testvér nemzet évszá/adOB ku;-cso tatát.
Budapest, augusztus 16 (Éjszakai rádiójelemét) A Magyar Távirati Iroda jelenti: Gróf Bethlen istvín
miniszterelnök és dr. Walkó Lajos külügyminiszter ma hosszabb megbeszélést folytattak Tevflk Rusdl bég, tőrök külűgymlniazierrel. Szóba kerültek a Majyar- és a Törökországot érintő aktuális politikai kérdések.
A megbiszélések során teljesen azonoB felfogás alakult ki Bethlen látván gróf miniszterelnök és t török kOlűgyminlsiter közölt a két ál-lamo\' érintő külpolitikai kérdésekben. Fílmerült egy kötendő dönlő-biróságiegyezményre vonatkozó gon-do\'al és meg Is kezdídlek Magyarország és Törökország között kötendő döntőbírósági egyezmény elő-késritehérc a tárgyalások.
Vass József dr. nyolc esztendős miniszteri jubileuma
Budapest, «ug. 16. A népjóléti minisztérium, valamint ax érdekkörébe tartozó öfszes In\'éxmények tisz<viselői küldöttségileg keresték fel Vass József népjóléti minisztert, hogy nyolc esztendős miuiszterségéhez gra\'ulál-|anf.k. Az üdvözlő beszédet D éhr Imre állatulllkár mondoila. A nép jóléli miniszter meghatottan mondott köszönetet. Vass József éa Dréhr Imre államtitkát ma este Ripka Fe-íenc főpolgármester vendégei Béla telepen.
Előfizetési ára: egy hórs t pengő 40 Ollér
Felavatták Tihanyban a Károly király kálváriát
Tihany, augusztus 16 A tihanyi félszigeten tegnap avatták fel ünnepélyes keretek közt a Pest-, Fejér- és Zala-megyék áldozatkészségéből épített Károly király kálvária stációit. A megáldást Rott Nándor veszprémi püspök végezte, A kormányzó és kormány képviseleté b:n Ktebelsberg Kunő gróf vett részt ax ünnepségen, melyen a királyi caalád több tagja is megjelent. A 3 stáció köxül Zalamegyéét Bődy Zoltán alispán adta át a tihanyi apáinak. Beszédet mondott Baranyay Juszlin egyetemi tanár, Ugrón Oábor és az osztrák legitimisták jelen volt képviselőt nevében Llchtensteln János herceg. Ax ünnepség rendezése körül Sypnlevszky Qyörgy ny. altábornagy fáradozott.
A szovjet nem Írja alá a Kellog-paktumot
Párls, augusztus 16 (Éjszakai rádlójeleutés) A .Páriái Midi" ugy tudja, bogy Siovjetorosx-orazág nem írja alá a Kellog féle békepaktumot. A lap értesülése szerint a szovjet megfigyelőt kQld ki Franciaország kérésére, akinek az lesz a fiiadata, hogy tanulmányozza a Kellog-paktummal kapcsolatos politikai helyietet.
Trocklj Berlinben van és írással foglalkozik
l\'drls, auR. 16 A Chlkmó Tribuna leienlése szerint Trocklj Berlin mellett tartózkodik, ahol többen látták. A lap tudósítója tegnap maga is látta Trr>cki|t, aki épen egv autóba szállt. Értesülése sicrint Trockij a moszkvai hatóságok tudtával és beleegyezésével h-gyta el Orosx-orsjágot azzal az ígérettel, hogv tisztára Írói működési fog kife|teni és nem támadja többé a rzovjetet.
Románia kereskedelmi minisztere benyújtotta lemondását
Bukarest, augusztus 16 A román liberális párt kebelében súlyos egyenetlenség dul a képviselők különböző frakciói között. Mrazek kereskedelmi minisztert állandóan támadják a kormánypárti képviselők, ami arra indilotta a minisztert, hogv benyújtsa lemordlsát. A lemondást azonban nem fogadták el azzal a megokolással, bogy a régenstanács ezidősxerlnt nem engfd remmiféle változást kormányössxetélelében.
xalai hottojjf
1M8 sugusztus 17.
Izgalmas fllése volt Zalavármegye közigazgatási bizottságának
A főispán visszautasította Farkas támadásalt
Zalaegerszeg, augusztus 16
Zslsvármegye közigazgatási bizottsága sugusztus havi ülését Oyömörey György főispán elnöklete alatt tartotta meg. A máskor mindig normális keietek közölt lefolyó ülés most rendkívül Izgalmas és személyes tónusu volt, amit Farkas Tibor dr. éles támadása idézett elő.
Dr. Brand Sándor vármegyei főjegyző felolvasta az alispin jelentését a vármegye állapotáról, amihez elsőnek dr. Csák Károly szólslt fel, aki a határok közbiztonságot kifogásolta. A főjegyző megnyugtató válasza után
Dr. Farkas Tibor szóvá teszi ismét, bogy a |egyzők
minden törvényes alap nélkül községi pótadót szedtek be
es csak hossiu idő multán lehetett elérni, hogy a vizsgálat tényleges eredményeket hozott, de az Ugy még mindig nincsen elintézve. Az egyik jegyzőségben például az történt, bogy az adót nem ls vezették be as adóívbe. Követeli, bogy ezeket a dolgokat azonnal torolják meg.
A járási székházakra törvényes alap nélkül történtek pénzbeszedések. Ezeket fizessék vissza. A vármegye nem használhat fel olyan pénzeket, amelyek meg nem Illetik.
A zalaegerszegi klr. ügyészség vezetője több esetben nem járt el a bűnvádi perrendtartás értelmében
— folytatja Farkas Tibor. Azt akarja, bogy a közigazgatást bizottság feliratban kérjen a minisztertől megfelelően Intézkedést.
Az amnesztiarendelet alapján — folytatja — kegyelemben részesüllek közalkalmazottak, hatósági egyének Is, akik eskü alatt fogadott kötelességüket szegték meg. Követeli, bogy a jOvöre nézve
az amnesztiát köztisztviselőkre és hivatalos személyekre csak a Jogerős elítélés után terjesszék kl,
mert veszedelmes dolog a be nem fejezett ügyekben a pertörlés. Nem helyesli, bogy hatósági közegek elkerüljék a birói Ítéletet, mert igy nem korrekt cselekedetük fedve lesz a közkegyelem által, ami Zala területén több alkalommal megtörtént. Dr. Brand Sándor főjegyző
visszautasltja azt a vádat, bogy a községi és vármegyei tisztikar a szükséges erkölcsi erővel nem rendelkezik.
Lehet, hogy voltak hibák a megyei tisztikarban, de
visszaélés csak a legritkább esetben fordult elő,
az ismételten felhangzott panaszokra pedig az alispán a mull alkalommal válaszolt. A szentgróti főbíró ügye azzal nyert befe|ezést — hogy a főszolgabíró nyugdíjazását kérte, amit a vármegye el i* rendelt.
Pardon f... Dr. Farkas ezután tiltakozott az ellen, mintha ö a vármegyei vagy a községi tisztikart általánosságban vádolta volna. Csak megtörtént eseteket terjesztett elő.
Dr. Stlll Ernő klr. ügyész utsl arra, hogy Farkas Tibornak panaszával módjában van as ügyészség felettes hatóságához fordulni.
Dr. Bruzsa Oyula pénzügyigaz-pató felemliU, bogy az utóbbi 2 év alatt összesen 3 esetben fordult elő szabálytalan adókivetés, amit a fellebbezés folyamin megsemmisítettek.
Dr. Csák Károly Farkas Tibor javaslatának elvetését kéri.
Oyömörey főispán visszautasltja Farkas állításait
A főispán ezután emelt hangon
visszaulasltotts Farkas dr. állításait mintha a vármegyében a vezetőség akár a tisztikar részéről eltussolás volna folyamatban. Konstatálja, bogy
boldog az az ország, amelynek olyan közigazgatási tisztviselői kara van, mint Zalamegyének.
Épen azért visszautasítja azt az állítást, hogy a zalai köiigazgatás nem áll feladata magas\'atán.
A sajtó Jelenlevő megnövekedelt számú képviselőiből pedig azt látja — bogy
a bizottsági tag felkészült a felszólalásra és a scenlroiás nagyon jó.
Az ülésen dr. Farkas Tibor indítványát, csak mint külön véleményt, csatolták az alispán javaslatához.
A jelentésből megtudjuk, bogy a megye adóhátraléka 85 százalék, tüzeset voll 15, ami 26.000 pengő kárt okozott, míg traebomás betegek száma 727 tel szaporodott ismét, melyekkel a tacho-más betegek száma Zalában 2217.
Diadalkapnkkal és harangzngással fogadta és iktatta be Eszteregnye népe első plébánosát
A község bírája a határban fogadta az uj lelkipásztort — Kohl Oyula körmendi káplán az első eszteregnyel pap — Eskütétel és székfoglalás a templomban
Eszteregnye, augusztus 16 (Kiküldött munkatársunktól) A főpásztor programja: mindenütt pász-torokat adni a falvak népének, atyát: aki velük szenved, velük Örvend, aki gazdag lelkének bőséges szeretetével eJáraszIja és körülövezi azokat, akiket pásztori gondozására biztak. Nincs is szebb, Ideállsabb hivatás, mint a szenvedő, vérző nép atyja lenni. Összekötő kapacs Ég és Fold között ...

Eszteregnye község dolgos szin-magyar népének eddig nem volt ssját pásztora. Csinos kis temploma volt, de az „édeaaijra" hiányzott kOrtlkböl. Egy házilag a letenyei esperes jogara és lelkiadminisztrációja alá tartoztak, ami a legnagyobb buzgóság és gondosság mellett azonban még sem volt tökéletes állspot. .A család" feje nem lakott a családjával együtt, hanem a szomszédban. Sohasem vallhatták öt egészen a magukénak. A főpásztor gondos figyelme és a község áldozatkészsége azonban most lehetővé tette, hogy miként a többi községeknek, nekik ls meglegyen a saját papjuk. A derék magyarok nagy örömmel várták azt a pillanatot, amikor első önálló pspjukat üdvözölhetik körükben.

A magyarok ősi nagy ünnepén, Nagyboldogasszony nspján Iktatták be hivatalosan Eszteregnye község első plébánosát. Meg kell higyni, magyarjilnk kitettek magukén. A határban, a község bejáratánál, egy kissé tovább, a Főtéren, a templom előtt egy-egy Ízléses diadalkapu, amit a nép öröme ácsolt és varázsolt még sztbbé. Az egész falu, a házak, az utcák, a nép — ünnepi hangulatban. A természet pedig pom-
pás jókedvében aranysogarakat lövel és glóriát fon a karcsú templomtorony magas keresztje köré Mintha egy nagy csslád bensőséges családi ünnepet ülne. A .gyermekek" atyjuk nagy napját. S noha a nap elviselhetetlenül oalja kévéit a község lakóira, azoknak aprajs-nagyja, Ifja-örege mind egy szálig a Főtéren, a
csinos községháza elölt csoportosul. •
Kis poi felhő közeledik mindjobban a messze láthatárról, melyből csakhamar kibontakozik egy kocsi, — benne dr. Naláczy letenyei kerületi esperes és az uj plébános, Kohl Oyula, majd a szomszéd községek lelkészei és jegyzői kocsin. A diadal-kapukból melegség köszönd a község első papját. Mindenütt integetnek, köszöntenek, éljeneznek. A szeretet előlegezése ez. És a fiatal pap bensejében megdobban valami. A
pásztor és a nép egymásra talál... *
A község határában Némelh István községi bíró élén az elöljáróság fogadta és üdvözölte mdrg szavakkal az uj plébánost, aki kíséretével Becsehely felöl érkezett.
A községháza előtti téren a polgárok százai. A nagyszerű formában tevő leventék mutatós dresszükben diszszakaszt alkottak Vér Pál levente-fóoktató parancsnoksága alatt, mig a stram tűzoltóságot Béllcs Károly főparancsnok vezette. A leventezenekar figyelemreméltó precizitással rázendít a magyarok nemzeti imádságára. Mélységes csend mindenütt. Az uj plébános mellett dr. Boltka Andor járási főszolgabíró, Naláczy dr. kerületi esperes, Antmann kör-jegyiő, Batthyány Pálné grófné képviseletében Gál uradalmi intéző, Fábián Gábor szepetneki plébános,
lelkészei, lelkész, a
a szomszéd községek jegyzői, tObb budapesti lanllóság slb.
Révész Lajos községi jegyző lendületes szavakban köszönti a község vezetőségének és a hívek nevében Eszteregnye első OnáHÓ plébánosát — Kohl Gyulát, aki meghatottan válaszol és ígéri, hogy a nép igazi alyj( akar lenni.
Majd a leventezenekar pattogó fltemü jáléka mellett a megjelent notabilitások és a község népe be-vonul a templomba, ahol a hivatalos
beiktatás kezdetét veszi.

...Venl Creator... búgja lágyan, behlzelgőm a kicsi templom bartnó-niuma, melyet mesteri kéz kezel.
Dr. Naláczy esperes díszes palástban, fényes segédlettel a főoltár előtt kihirdeti a híveknek, hogy a megyéspüspök Kohl Gyula körmendi segéd-lelkészt nevezte ki Eszteregnye község plébánosává. Átadja neki a templom kulcsát és az evangélium könyvet. Ms|d az uj plébános leleszi a niccal hitvallást és a plébánosi esküt.
Minden szót hangsúlyozva, mintha csak utal akarna törni az Ég felé súlyos esküjével.
Az esperes atyai hangon figyelmezteti lelki hatalmánsk lelkiismeretes gyakorlására, majd megható szavakkal búcsúzik a község népétől, akik eddig az ö lelki joghatósága alá tarloztak. .Derék nép voltatok mindig\' búcsúzott tőlük.
Az uj plébános felmegy a szószékre, hogy megkezdje székfoglaló beszédét. Majd utána kezdetét veszi az ünnepi istentisztelet, amely ragyogó voll, mint a tiazta, felhőtlen ég azúrja és a nap sugarai körülcsókolták az aianydlszes egyházi ruhákat.
Istentisztelet után a leventék dlsz-felvonulást tartottak dr. Botka Andor főszolgabíró és a többi notabilitások előtt.
A derék eszteregnyeiek megmutatták, hogyan kell fogadni egy községnek lelkipásztorát. Szivük szeretalét hozták elébük. De rajtuk la van az ég áldása. Bizony jó termés volt az idén — erösili Révész Lajos, a község agilis, népének jólétet előmozdítani törekvő jegyzője — a buza szépen fizetett és ez érezhető ls mindenütt...
bizalom dolgs.
Hálók, ebéd lök, uriazobák
a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
Kedvezt fizetési feltételek.
Székely Vilmos
butortelepe HagykaaU»a, lazlaczy-ntca 4. n.
Elsőrendű saját kárpitosmühePy.
1098. »uguiHu« 17
ZALAI KOZLÖNT
Szalay János nradalml cseléd kiesett a robogó vonatból és snlyosan megsérült
A szerencsétlenség a cseléd vigyázatlansága folytán történt Egyik vasúti ör talált rá a sínek mentén
Pacsai esetek
Elmentek a „kékbogárkák"
Lepergett a bat hit a regnumt kis kékbogárkák testben, lélekben meggyarapodva kedden távoztak Racsáról. Örvendetesen állopltható meg, \\ogy a hathetes nyaralás alatt átlag 3 kilót gyarapodtak súlyban a kts kékbogárkák. Boldogok Is lehettek, hisz a pacsai járás Intelligenciája kedves gondoskodással, szeretetteI vette pártfogásába őket... A bucsu pillanatában könnyes szemekkel vil lak el Racsáról, szomorúan szólt a bucsu-dal:
P.lmulloh már a meleg nyár, Elszállolt a ktkbogúr ...
Pacsa nagyközség
Isten tudja, mióta Pacsa nagyközség lett, mintha az emberek Is btlsz kébben járnának-kelnének. Bizonyára az egy fokkal való emelkedés leszi ezt... Nem csoda 1 A kllencszáznégy éves múltra visszatekintő községben óriást horderejű e változás...
Van valami a dologban... Újjá alakult a képviselőtestülete, bírót, elöljáróságot választott, körjegyzőjéből főjegyző lelt, területe első és második kerületre osztatott, a kisbíró egyenruhás rendőrré lépett elő, a bakter éjjeli őr elnevezést nyert, a kanászból sertésfelügy elő lett...
Csak a szegénység nem változott, maradt a régi...
Rómeó és Júlia esete Szentpéteruron
Vasárnap van I A kies fekvésiI Szentpéterur község vallásos lakosai sietnek az Istenházába Mlg az áhl latos ima s ének az Egek Urához száll, az alatt két szerelmes szív, nagy útra Indult hogy a boldogságát apró pénzre váltsa...
P. L. a kis község daltds termetű Rómeója, már nem tudott várni az ellenállást tanúsító szülők belegye zésére és S. l.-vel — Júliával — közös elhatározással megszöktek, ro mantlkus szerelmük szövődése he lyérőt...
Elmúlt a mise, hazafelé tartanak a hivők; a szülők pedig meglepetve látják, hogy szép leányuk sehol sincs...
Az erős gyanú s a nem hlvásrq ts elősiető szemtanuk állítása szerint a beharangozó alatt Keszthely irányába távozott a szerelmes pár. A határban várt az egyszerű lőcsös ko csls, mely elröpttette a szerelmes sziveket a boldogság útjára...
A szülők — hala a technika vívmányának — rögtön autóra szálltak és a pesti vonat Indulása előtt Balatonszentgyörgyön megakadályozták a továbbutazást s a fiatalok most már külön, külön kényszerüllek visszatérni az otthonba, ahol ezek ulán már Igen arős bizakodással várják, hogy a szülők végre belegyezzenek boldogságuk megalapításába......dl.
=* Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak.
=■ Otthon egy perc alatt a gyermek Is készíthet a (Sparklett szabad) Autó-Syphon-nal szóda-vlzet, üdítő italt (I liter 16 fillérbe kerül). Ára 21 P. 4 havi részletre Isi egyed-árusitó Szabó Antal sportüzlete.
Mozaiké, csempelap
szQkségletét szerezze be Pesten Scem Istvánkor
MELOCCO R. T.-nál
Ferenc-körut 41.
Nagykanizsa, auguizlus 16 Sierdán este tiz óra tájban az Alsdrajk és Oelse közölt levő vamtl őrházak egyik őre rendes ellenőrző uiját végezte a pályatestei, mikor nem messze Oelsétöl, a két sin közölt, vér borította, léiig eszméletlen állapotban levő emberre talált. A szerencsétlent, akiről az első pillanatban ugy látszott, bogy vasutelgázo-lásnak esett áldozatul, hordágyon bevitték a gelsel vasútállomásra, ahol hevenyészett elsősegélyben részesítették és ekkor magához tért. Balesetére vonatkozólag a következőket adta elő:
Szalay Jánosnak hívják, 30 éves várhelyi uradalmi cseléd. Vasárnap át volt U|udvaron rokonainál látogatóba, majd Innen vonattal akart hszajutni. A Siombalbelyre Nagykanizsáról este negyed lizkor induló iQrdővonattal akart menni és annak utolsónak bekapcsolt III. osztályú kocsijában foglalt helyet. Mikor a vonat Oelse és A\'sórajk
között haladt teljes sebességgel, Szalay valamiképen kinyitotta az ajtót és kiesett a vona\'ból. A kocsiban senki mm velte észre s szerencsétlenséget, melyben szerencsének mondható, hogy épen az utolsó kocsiból esett kl, Igy nem mentek rajta kérésztől a kerekek. Igy is alaposan összetörte magát és fején súlyos sérflléseket szenvedett
önmaga is bevallotta, hogy a sze-rencsél\'en léget annak köszönheti, liopy rokonainál erősen teleitta magát és ez mámorositotta meg annyira, hogy vigyázatlanságában kiesett a teljes mozgásban levő vonalról.
Szalayt az éjfélkor Oelse felöl Nagykanizsára jövő vonatra lelték és beszállították Kanizsára a vároii közkórházba.
A rendőrség is kihallgatta Szalay\', akinek ügyében kétségtelenül megállapították, hogy senki mást, mint öt msgá\', felelősség nem terheli. — Állapota egyébként javult és tul van az életveszeddmen.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Augusztus 17, péntek
Római katolikus: Jácint hv. Proleal Anssztáz. izraelita: Elul hó I. Nap kel reggel 4 óra 58 perekor,
nyugszik délután 19 óra 09 perckor. •
Városi Nagymozgó. .Quo Vadii?\', történelmi dráma, Főszereplő: Emil Jsnnlngs.
I«l éjé rés
A aagykaaixsai mateorotogtal megfigyelő letentéMki Csütörtökön a hónlr-Mldi Retrgel 7 órakor +218, délután 1 órakor +29 8, Mta 9 órakor +19-8.
PtIMteí: Reggel ét délben tiszta, este borult égboltozat.
SyUrinyi Reggel és délben Délkelet, eite Északi szél.
A Meteorológiai Intézet |elenté»e szerint helyenklnt zivataros csók nyugati szelekkel, hósülyedés.
— A földmivelésOgyl miniszter Hévizén. Tudósítónk jelenti: Tegnap 3 heti tartózkodásra Hévizre érkezett Mayer János földmivelésOgyl miniszter és neje. A miniszter tavaly is Hévizén nyaralt.
— Tanerők választása. Tudósítónk jelenti: A pacsai községi tanonctanfolyam felügyelő bizottsága Lacher József, mint a kir. tsnfelOgyelö megbízottja, elnöklete alatt vasárnap választotta meg a tanonciskola tanerőit. Landl Ferenc tanítót a tanonc-iskols Igazgatójává, Fárkas Kálmán és Kovács József tsnitókst előadó tanítókká választotta meg.
— A Kath. Tisztviselőnők Egyesülete budapesti helyiségeiben szeptember hó l ével internátust rendez be vidéki és helybeli urilányok részére. Havi ellátás 90 pengő. Min-dennemO felvilágosítást az egyesOlet ad. Budspest, IV., Kossuth Lajos-u. 1., III. emelet.
— A pacsai Járási Ipartestület vasárnap tartotts rendes havi gyűlését, melyen a kfllközségek Ipartestületi képviselői is megjelentek. Beható tárgyalás alá vették az Iparosok nyugdíjbiztosítási kérdését. Majd öt tanoncot segéddé avstott az elöljáróság. A szolnoki országos iparosgyfl-lésre Koronya László elnököt és Landl Ferenc Ipartestületi |egyzőt küldték ki Több apróbb Ogy letárgyalása ulán a gyűlés véget éri.
= Singer gépselyem mindenféle színben kapható. Singer varrógép fióküzlet Fó-ut 1.
— Társas utazás. A Nagykanizsai Takarékpénztár Menetjegylrodája folyó évi szeptember 15—25-lg Ka-rinthlába a következő helyekre : Klagenfurt, Wörtbl tó, Welden, Pört-scbacb, St. Vert Splllal, Ossiachi tó, Welstadtl ló és az ezeket környező magaslali kirándulóhelyekre társas utazást tervez. Részvételi díj személyenként oda és vissza ut, teljes ellátással egyOlt 111. oszt. 400 pengőd II. oszt. 440 pengő, vissza Bécsen át: III. oszL 410 pengő, II. oszt. 460 pengő. Bővebb felvilágosítással fentnevezett Menet jegy Irodi szolgál.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéházában VIII., Baross-tér 10.
Zalabér és Törje között a vicinális vonat elütötte és darabokra törte dr. Tarányi főispán kétlovas
kocsilát
A sorompó két hete rossz, de még nem Javították kl — A vicinális mozdonyok nincsenek felszerelve Westlnghouse-fékkel és ez okozta a szerencsétlenséget
Nagykanizu, augusztus 16 i János, aki kijelentette, hogy nem
Súlyos és könnyen végzetessé válható szerencsétlenség történt Zslabér é» Tűrje közölt, a Zalaegerszeg-Celldömölk I vicinális vasulvonalon kedden délu\'án 4 órakor.
A fentirt két két állomás között a vicinális, mikor s legnagyobb sebességgel haladt, elOtött a 8 ss számú őrház elölt egy kétlovas kocsit, mely az utolsó pillanatban akart áthaladni a le nem engedett sorompó alatt.
A mozdony kettészakította a kocsit és a két lovat elgázolta, melyek közOl egyik még élt, de szenvedéseitől golyóval váltották meg. A másik ló izié-porrá őrlődött a mozdony kerekei alatt. H^rváih Ferenc uradalmi kocsist a gázolás messze kiröpítette a szétzúzott kocsiból a sínek mellett fuló árokba, de komolyabb baja néhány zuzódáson kivül nem történ\'.
A baleset ügyében az a legérdekesebb, bogy a vicinális vonal mozdonyvezetője az ötven méternyire levő kanyarban észre vette, hogy a kétlovas szekér még a vonal elölt aktr A\'jutni a sorompó alatt, de mivel az ezen a vonalon közlekedő vicinális vonatok mozdonyai még nincsenek felszerelve Wístlnghouse-fékkel, előbb éles lütlyjeleket adott le, majd fikezni próbált, de a mozdonyt csak nyolcvan méternyire sikerült megállítania, mikor az elgá-zolás már megtörtént.
Különben ugyanezt vallotta a kihallgatott mozdonyvezető: Csányl
felelős a kézifékkel ellátott roozdo nyok időben való leállításáért és bogy a szekeret a vonat Jelzése ellenére hajtották a sinek közé.
Mészáros Kálmán vasull ör fele sége, aki a vonalon dolgozó férje helyett a szolgálatot ellátta, szintén azt hangoztatta, bogy ö sem tehet s balesetről, mert a sorompó már két hete el van romolva és még mindig nem javították ki, Így nem lehet használni. Viszont ö maga in-lett a síneken áthajtó kocsisnak, hogy álljon meg, amig a vonat el-robog, de az nem hajlott a szóra.
A szerencsétlenül jtrl kocals dr. Tarányi Ferenc vasmegyei főispán uradalmához tartozott. Mint értesülünk, a MÁV szombathelyi igazgatósága erélyes vizsgálatot indit a baleset ügyében és a sorompók kl nem javítása miatt eljárás indul a mulasztók ellen is.
■ozrtszimizAi
Városi Nagymozgó. Pénteken és szombaton rste 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor .Quo Vadis ?" Történelmi dráma a hanyatló római császárság korából. Főszereplő Emil Jannings.
T o\'v" BOROK
lilcrenklnt asztali 78 I., vörös I P, rizling I P 20 fillér
SÁFHÁN JÓZSEF fliurtimktdtail
Magyar-utca 74.
MLA) KÖELÖKT
Jl__
— Botrányt rendezett, mert nem adtak neki zárórán tulszeszt,
Dlanlska György 39 évei szobafestő segédet amiatt ítélte el a rendőrblró 20 pengőre, meri Pintér Emil\'a Zrínyi Miklós uicsl korcsmájában nagy bolrányt rendezett afeletti mérgében, bogy zárórán tul nem szolgálták ki. A hircUs ivó még az ablakot b betörte. A kihágás! tárgyaláson már qem volt olyan barcias.
Paesa bírót, elöljárókat és képviselőtestületet választott
PlCM, augusztus 16 (Sóját tudósítónktól) P.csának nagyközséggé való elólépése szükségessé tette a vezetőségének uj á-válasz\'ását. Hé\'lón választolta a kép-vM&lcsia;etét, a melynek eredménye szerint képviselőkké választaltak: Pap Ztigmond, Horvá\'h Imre, Balassa András, Ctoma József, Pap Imre, Lscber Jóisef, Landl Ferenc, Bukvlch Árpád, Blazovics Pál, Pánger István, Póvics István, Ács János és Tollár János.
Kedden délelőtt kölesei Kende Péter főszolgabíró e\'nöklele alatt megtörtént a biró és elöljáróság választása. A bárom jelölt közül egyhangúlag Csizmadia Józsefei bíróvá, helyettes biróvá Kelemen Lajost, elöljárókká pedig Szalay Gyula, Lúgost Sándor, Horváth Ferenc éi Komáromi Fertnc választattak.
A főszolgabíró vázolta az uj képviselőtestület feladatát, buzdító magasztos szaval után a gyűlés véget ért
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten 14 gyermek született, 6 liu és 8 leány: Németh János dpész-iegédnek fia, Pintér Ferenc naptzámoinik leánya, Tillin-ger Imre kőműves segédnek fia, Koezloütz Jenő borkereskedőik leánya, Rácz Antal ménlelepi lótenyésztő fővigyázónak leánya, Horváih László kisbirtokosnak fia, Cser Jánoi bog-nái-mesternek leányi, Tompek Adolf sfllő-segédnek leánya, Szegő Jenő gépkocsi vezetőnek fia, Viléz Bö|li Ferenc honvéd tiszthelyettesnek lia, Soós Józael vaiuti pályamunkásnak leánya, Czlmmermann József kocsisnak lia, Kőszínecz István mésiáros-segédnekürliloshalvaszületett leánya. Házasságon kivül aaOletett 1 leány. — Házasságkötés 2 volt: Simon
Károly kőodves-iegéd (ZtlMgerszeg) Horváth Annával, Nímelh Endre állsmpénzlári tiszt (Tspalca) Pénzes Adél polg. iskolai tanárnővel (Ta-polci). — Halálozás 19 volt: Dobos Ferenc rk. 7 hónapos, Oívald, Já-nosné Mészáros Rozália rk. 29 éves, Baj Imre rk. 10 napos, özv. Valen-tényi Lijosné Sksrka Emiiia ág. h. ev. 72 éves, B nkő Ltjosné Szabó Rozália rk. 44 éves, Szraodics Ernő rk. 9 hónapos, özv. Junker Anlainé Orosz! Paula rk. 80 éves, özv. Mu zikár Ferrncné Hampl Juilanns rk. 86 éves, Tiszai József rk. 22 hónapos, Hege János napszámos vándor rk. 69 éves, Divldovics Józsefné Kniusz Rozália rk. 67 éves, Lssky Pál ny. v. üzemi s. tiszt rk. 71 éves, Németh Mária rk. 10 nspor, Karnisa Antal kőműves-tanonc rk. 19 éves, özv. Szmodlcs Józsefné Fiumborl Julianna rk. 77 évei, Bűrger Fülöp ny. áll. el. isk. taniló izr. 78 éves, Szalay Katalin (Letenye) rk. 11 éves, Mikó Jóisef földműves rk. 54 éves, Pál László kocsis (Szöciény-puszta) rk. 23 éves.__
Quo vadis ?
Péntek, szombat, vasárnap mu\'ttja be a Viiosi Nagymozgó a Quo vadls ? Sienkievicz örökbecsű regé-gyét Tötténejmi korkép a hanyatló rónai császáiság korából. Az egyik lűtcaiepet korúak/legnagyobb filmművésze: Emiljtnnlngs játsza, megrázó alakítást nyújt Neró szerepében.
A film a világ egyik leghatalmasabb, klasszikus szépségű alkotása, gigantikus méretekben készült, melyben a cirkusz jeleneinél 30 ezer ember statisztál.
Az előállítási költség vetekedik a B-n Hur-éval.
KülOn érdekessége ennek a filmnek, hogy a cirkusz |elenet felvételeinél az oroszlánok két vigyázatlan statisztát szétmarcangollak.
A film egy ujabb feldolgozásu kép, amely Olaszországban, a történelmi helyeken készült.
A régi nagy Quo vadist is messze túlszárnyalja ez a film, mely gyönyörű apolhezist emel az első ke-resziények máriir halálának. Neró hóhéruralma a döbbenet erejével hat.
Eőadások pént«k—siombat 5. 7, 9, vasárnap 3, 5. 7, 9 órakor.
— Leégett egy ház. Tudósítónk jelenti Keszthelyről: Ksrmacson, valószínűleg gyultogatás következtében kigyulladt Kovács Kotró Oyörgy és Matlcs Oáborné közös lakóháza. A ház teljesen leégett. A kár 1150 pengő, ami biztosítás ul|án nagyrészt megiérül. A vizsgálat megindult.
— Nem Jó tanácsadó az Ital. Kovács Isiván 26 éves és Dolmányos József 29 éves kanizsai fuvarosok julius 9-én együtt mulattak egy Ciengery-uti korcsmában. Mikor már alaposan felöntöttek a garatra (de ez még fényes nappal, délután voll), a Csányi Liszló.utcán át hazafelé botorkállak. Eközben összeveszlek és durva káiomkodás közben ölre mentek. A rendőr választolta őket széj|el, aki fejjelenlelte káromkodás és botfán) os vetekedés miatt. A rendőr-kró Kovácsot él Dolmányost 50-50 pengő pénibüntelésre ilólte. Kováci Jflkbbeietl, Dolmányos meg tem Jeleni meg a tárgyaláson.
— Nagy tüzet okozott egy gyermek. Tőiöcike köziégbm Oyörgy Ferenc 6\'éves kisliu a gabonakazal mellett cigarettára akart gyu|tanl. Ekőiben a kazal tüiet fogolt és oly nagy lánggal égett, hogy a lángok áicaaplak Jády Ferenc szomszéd gabonájára és Istállójára is, ugy, hogy 600 kereszt gabona, istálló éi a pajta elhamvadl.
Ugy értesülünk, hogy a helybeli dohánynagyáiudába megérkeztek a magyar kir. dobányjövedék által forgalomba hozott kiváló jó minőiégü pápai síivarok és pedig Jovtales 11 flll., Cablnet és Palitinus 30 fill., Heros 60 fillérei árban. Megízleljük II
— Tűz a vasutparton. Szerdán délelölt negyed tiz óra tájban a vasulparlon a kórház felöli oldalon, a sétatéri köhid mellett a nagy szárazság miatt kiszikkadt fűvezet, való-szlnűirg mozdonyszikrától kigyulladt. A tűz nagy darab helyen puszlitotl, de komolyabb kár nem származott. Végűi ii a tűzoltók oltották el a parti tűzet, mely épen akkor volt, mikor a délelőtti 9 óra 25 perces személyvonat a Balaton felé lódult.
SPORTÉLET
A kettős ünnep prograramja
Naavtamltsa, fiqjwMtus 16
A vasárnapi és hélfői kettős ünnep hatalmas programmot hoz a futball A Zala-Kanizsa FC vezetőségének nagy áldozatok árán sikerült vasárnap a második liga momentán legjobb együttesét a BAK-ot lekötni, mig hétfőn a legszebb stílust játszó Vasas FC-t fogjuk először Nagykanizsán lá\'ni. A BAK erejére jellemző legnap Kispest ellen elért 3:2 eredménye, mig a Vasas eddig csak tréning mérkőzéseket Játszott, vasárnap pedig a Somogy vendége lesz. Mindkét csapat felállítását — melyben sok ismerős név lesz — holnapi számunkban ismertetjük. Ugyancsak akkor közöljük a Kanizsa komplett összeállítását Is.
Levente bajnoki mérkőzések eredményei
Nagykanizsa, augusztus 16
Szerdán megkezdőitek az őszi forduló mérkőzései, melyek a következő eredménnyel végződtek:
Vasutas Zrínyi — Hunyadi 1:0 (1:0). A kilecc emberrel felálló Vasutas csak nehezen tudott gyftznl a szívósan védekező Hunyadi ellen. Biró Lackenbacher.
13 Zrínyi — Jóbarát Húsos 5:1 (2:0). Jóbarát Húsos csapata sxe-zonelőlti (ormában szenvedett súlyos vereséget a 13-ásóktól. Biró Czvetkó.
Vasas —Kat. Kör 15:0 (6:0). A Vasas biztosan nyerte a mérkőzést, azonban ily r .nagyarányú győzelmet nem érdemelt. Kai. Kör kapusa gyenge Biró Waldmann.
77 FC—Teleki 3:0(0:0). 77 FC megérdemelten győz a fegyelmezetlen Teleki ciapata felett. A mérkőzés a II.-ik félidőben a Teleki levonulása miatt félbeszakadt. Biró Wolf.
1W8 augusitm 17.
Klskanü&al Levente—33 FC 11: o. A leve .ték tartalékos csapata is gólzáporral győzött Biró Fischer l.
Egyetértés-II. kerület 5:0(1:0), A II. kerület az első félidőben szívósan védekezett, azonban a második félidőben elkészült erejével és az Egyetértés egymásután érte el góljait. Biró Schwelger.
Haladás — Turul 5:0 (1:0). Haladás könnyen győzőit. Biró iMckenbacher.
(A levente labdarugók Intézőbizottsága) ma este fél 9 órakor az iparostanonc iskoJábw. Uláet tart Az elDökiég kéri a tanácstigok teljes számú megjelenését.
A budapesti kerékpárversenyek
Budapest, aug. 16. A nemzetközi rövidtávú kerékpárverseny győztese az 1928—29-lk évre W. Falk Hansen (Dlnls), második Roger Beaufrand (Franciaország), harmadik Jack Standén (Ausztrália), negyedik Edeardo Sevcrlgntal (Olaszország). Az amatöi kerékpár országúti verseny győztese 1. Grandi Allegro olasz, idő 6.56 6 óra, 2. Mara Nichelle olasz, 3. Jean Acost belga, 4. Vlda László magyar, 5. Aumrle francia, 6 Bernhardt St. német, 7. Vlda Mihály /nagyar, 8. Cbltll amitria.
A párisi versenyek
Párls, aug. 16. A párisi nagy-dijért folyó versenyek eredményei: 100 méteres gyorsúszás elsQ Takilsi japin (idő 59 8), 200 mélexes mellúszás, noauelközi hendikep, alsó Spence canida (ktő 2 57), 400 m.
első Charllon ausztráliai (idő 5\'20). *
Pdrls, aug. 16. A párisi diák-olimplászon a magyar vívó csapatot a franciák megverték 13:3-ra, az olaszok pedig 11 :5-re.
Az oUmpiász jövedelme
Amszterdam, zug. 16. Az smszter-daml olimpiai Játékok bevétele cc. másfél millió holland forint.
mi mm
Pénteken 7 és 9 órakor Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
Uj* feldolgozásban I
I
Történelmi dráma a hanyatló római csáwárság. korából.
Főszereplő:
Emil Jan\'uiQS,
Ha savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vizzel, mely a legsavanyubb bort is kellemes itallá varázsolja.
Kapható mindenütt!
Főraktár:
Király-utca 21,
lOa. augusatus 17
MLAI KOILONT
KÖNYVEK, LAPOK
Komáromi János könyve a magyar katonáról :
Rongyos gárda
(második kiadás. Stádium Sajtóvállalat
R. T) Ara fi P.
Ahol Komiromi Jinos született, Zemplén megyének a Bodrog és Tisza felé eső meiőin sok-sok emléke él a magyar vitézségének.
A mesék amiket gyermekkorában hallott Komáromi a kis zsellérbáxak-ban, nem tündérekről és Opsrenclás tengerekről szóllak, de Iáudó hő-•ökkel, rongyos félcsupasz, törtkardu katonákkal; a magyar katona legcsodálatosabb típusával voltak t;le. Ezekben a falukban még élt Esze Tamás legendája és a saját nagyapjában, a környék fuvarosnépének, hatalmas és verekedő vezérében is, valami ilyen bős alakot látott a gyermek Komáromi.
Patak kemény kuruc szelleme raégcsak nörette benne ezt a vele-MŰletett híjlamot, nincs is ms magyar írónk, aki több sziwel, mélyebb poézissei tudna énekelni az ezéréves msgyar katonáról, a msgyar mezők fialnak, a lázsdóknak, sztmtlzöttek-uek katonai virtusáról. A kuruc vitézségnek, a magyar katona örök alaptípusának ma nálunk a legigazabb Íródeákja és az a tizenhat elbeszélés, melyet most otyan szép kiadásban bocsájt közre a Stádium, ezekntk a vitézi Írásoknak válogatott gyűjteménye. A legszebb és legmodernebb msgyar vitézi énekek eaek, az örök magyar irreguláris, a negyvannyolcas honvéd éa a bujdosok késői elevenné vált visszfénye a világháború egy-egy hányódó magyar regiraantje.
Ugylátszik a mély, igazán őszinte, gyökeres magyar szellemek ezek a magyar vitézi daloknak etsirásábsn találják meg legigazabban azt a hangot, mely a szivektől, a szivekhez vezet. Komáromi is itt tudja legszebben kisirni minden szomorúságát • itt mondj t el legderflseb-ben minden örömét.
Magyar vér Boszniában
ilyen cim alatt foglalta egy való ban érdekes, irodalmi beciü könyvbe Kenedy Qáza az 1918 évi bosinla-hercegovinál had|árat közvetlen tanú-ságtételeit, e hadjárat félszáz éves évfordulója alkalmából.
A könyvel a szerző József kir. hercegnek, viléz magyar katonák atyai eszményképének ajánlotta. — Érdekes, hogy Kenedy könyvén kivül a foglalási háborúról irodalmunkban egyetlen önálló munka nincsen, ö maga, mint a hadiárainak akkor még fiatal katonája a föld és nép alapos Ismerője, méltán nevezi könyvét az előszóban „tanuságtételnek", mivel számos tényről és eseményről is tanúskodik, amit hiába keresnénk a bécsi hadtörténeti nagy jelentésben.
A szerző könyve első felében a hadjárat teljes hadtörténeti vázlatát is adja. Oondosan megrajzolja a tábornokok: Phitippovics, Jovánovic, gróf Szapáry László stb. egyéniségét, legnagyobb gondja azonban arra Irányul, hogy a magyar kalonák homályba burkolt hőslelteiről az utókornak mini szemtanú besrámol-jon. Foglalkozik az ellenség dolgai val ls s ennek során a hires Hsdst
Loji egyéniségével. Külön megirja két nagy ütköiet képét, a b|elováci csatát (aug. 16) és Szerajevó bevételét (aug. 19) melyekben a legvéresebb feladatokat magyar csapatok, kivált a budapesti 32, kecskeméti 38, szegedi 46 és pécsi 52 gyalogezredek végették.
A könyv második felében néhány magyar katonai jellem s mellettük néhány nigyon érdekes fegyverlény, történetek és tipikus mozlim egyéniségek vannak teljes irodalmi készséggel megrajzolva. Ezek az irodalmi rajzok azonban messze meghaladják a szokásos katonai képek színvonalát és szint, életet adnak a szerző emlékeinek.
A könyv a Stádium Síjtóvállalat kiadásában 240 lap terjedelemmel jelent meg. A\'a 6 pengő.
)( A Filmkultura most meg,elent 4 száma, amely Lajta Andor szerkesztésében minden hónapban |ele-nik, főleg a beszélő film problémájával foglalkozik, mely ma dominálja a fi\'mvllágot. Oydr/ds Oyula a Moziegyesület alelnöke a filmszínházak helyzetéről és az uj filmidény várhaló eredményeiről Irt cikket, Outmann Manó a Filmegyesület titkára pedig a Filmkultura Magyarországon cimen értekezik igen szellemesen. Lakner Artúr filmdramaturg a ftlmreklámról Ir, stb. Oiidsg oktatófilm és filmtechnika-rovat teszi változatossá a gyorsan népszerűségre síért tett lapot. Előfiretés folyó évre 7 pengő. Szerkesztőség Budapest, VII., Erzsébet-körűt 30.
K Az Uj Idők uj számában közli 5000 pengős regénypályázatát, 1000 pengős elbeszélés pályázatát. Csatbó Kálmán .Felhők lovsgja\' cimü uj regényét, Kosztolányi Dezső műfordításán, Hirsányl Zsolt érdekes fejtegetéseit arról, hogy a vizözön nem legenda. „A 326-os* cimü külföldi regény, amelyet a Hindu síremlék szerzője irt, továbbá a művészi és időszerű képeknek gazdag sora, köztük igen sok felvétel az olimplász-ról. Előfizetési ára negyedévre 640 pengő. Mutatványszám ingyen. Buds-pest VI. Aadrássy u 16.
)( Magyar Lányok fiatal lányok képes irodalmi lapja. Elóliietól 1 60 pengő kedvezményes áron szerezhetik meg a .Százszorszép Könyvek* simli regénysorozslot. Együttes előfizetés negyedévre 4 pengő. Mutatványszámot kllld a kiadóhivatal, Budapest, VI. Andrássy-ut 16.
)(Szenzáclók albuma. Tizennyolc évvel ezelőtt ellünt Budapestről egy Ismert festömüvésc, aki ma álnéven egyike Amerika leggazdagabb embereinek. Magyar ballett a Szentföldön. Hazajön Budapestre egy hires magyar színésznő, hogy itt filmet gyártson. Egyed Zoltán regénye. Putty Lia, aki már a harmadik szépségoperáción esett át, leleplezi az amerikai beauty-királyok titkait. Izgalmasan érdekes képes beszámoló az amszterdami olimpiász legújabb eseményeiről. A Vígszínház Hollywoodban. — Ezeket a szenzációs cikkeket a Színházi Élet Szent István albuma közli, amely a szokottnál ls nagyobb terjedelemben jelent meg.
KÖZGAZDASÁG
A miniszterelnök nyitja meg a szombathelyi kiállítást
Szombathely, augusztus Ifi Tardnyl Ferenc vasi főispán inkén felkereste gróf Bethlen István miniszterelnököt és informálta őt a szombathelyi kiállítás nagyszabáau előkészületeiről. A miniszterelnök ki-jelenlelte, hogy szeptember 1-én Siombathelyre érkezik. Délelőtt indul inkéről, honnan Vépre utazik, ott gróf Erdődy Sándor vendége lesz, délután 4 órakor pedig autón megy
tovább Szombathelyre, ahol megnyitja és megtekinti a kiállítást. Délután 6 órakor a Vasmegyei Kaszinóban tea lesz, melyre hivatalosak Szombathely és a vármegye összes társadalmi egyesületei, tca-tülelei és hitóságai. Bankett nem lesz.
A kiállítást meg fogják tekinteni Vass Jóisef és Mayer János miniszterek is.
(—) Oyenge volt a keszthelyi vásár. Tudósítónk Jelenti: A keszthelyi uagy vásár igen gyengén sikerült ugy felhozatal, mint eladás tekintetében. Felhajlottak 1208 szarvasmarhát és 606 loval. Elkelt 316 szarvasmarha és 142 ló. Külföldi kereskedő egyáltalán nem volt a vásáron, egyéb is kevés. A zsibvásár gyenge voll. Az árak meglehetősen tartottak.
(TózsdeszQnet.) Budapestről jelentik: A tőzsdetanács mai ülésén elhatározta, hogy 18-án és 25 én a tőzsdét zárva tartja, nem lesz ülés.
T0Z8II
A mai értéktőzsdén dacára a külföldi kedvező híreknek nem okozott semmi változást. A lanyhulás csak a nagy üzlettelenség következtében nem okozott nagyobb áreséseket. Az árfolyam-differenciák nem haladják meg az 1%-kot.
Terménytőzsde
A buza 30, a rozs 30 fülirrel emelkedett. Az Irányzat szilárd, a fotfialom élénk.
U1H itiu*. 71 kg-os 28 00- 28 15, ti k«-o« 23 20 - 28 35, kg-oa 28 45-28 60, 80 kg-oa 28 60- 28 70, dunántúli 77 kg-os 27-80-28 00. 78 kg-os 28 00 28 20, 79 kg-oa 2825-28 40 80 kg-os 2840-78-50, roaa 2575-26 03, takar a. apa 77-50-2775, tOtárpa 29 00-30-00. »b 27 25 - 27 50, tanf.ri 32-25 32 35, Baaafeorpa 20 75-21 00.
Wiida áaviia-jagyaésa
Zürichi zárlat
VALUTA* Angol L 17-90-18 00 Ba%a fi. 79-65-79 95 Csalik, ld-96-1704 Dáa k. 162 /0-163 30 Uiaái 10 O.\'-IO 06 tMlár 670 20-572 20 francia fr 23 55-2275 HotL >29 45-230 45 Langy*. 04 10 64 40 Lal o 49-3 54
Lavi — —
Líra 29 95-30-20 HAtka 126 40-t£6 90 Norvég 162 95 B3-55 ScbÜL 60 80-8115 Peaeta 95-30-85-90 Svájci 1.110 35 -ItO 75 ilil 1. 153 2^-153 85
UfcVUA*
Amst 129 60-230 30 Bálnád 10-06-1009 Hanta 1W 47-137 87 frlsssel 79 62-79 87 Bakai.sí 3-47-35I Kop4«h.l52-80 153 20 London 27 79-27 87 Madrid 95-35-95 85 Milano 29 94 30 04 Nawyork IW2 65-4 25 Oaalo 152 82-153 22 Párta Z2 36-72 44 l>ia« 16(6-17-01 Baofia 4 12 4 15 163 25-ts3 65 S4\'l7-ft4\'*7 80-72 -80S7 110-23 ■ 110-53
Párta 20-281h, Loaáoa 25*21 >/«, 519 561/i Braaaal 72 27V1, BUlaao 17-16Yi, Madrid 86-62t/s. Amatasdaa 108 30, 113 80, Wlaa Í8-23V1, Sotia 375, l8rfi9Vt, Varsó 68-22Yi. Baáapart SO-St, Betnád 0-129, Súaat S 16.
I
1ÁDIÓ IÜS0I
(Rövldltéaek) H — nirts. aomzűa-ság ilangv. — hangverseny. E — Jőadás Oy — gyeroH-keioKk. A — nnimajrá nak. Z — itat. Mg. — mezőfazdúáa. m. - ifjúsági alőadla P - Woinaáa.
Augusztus 17 (péntek)
Budapest 9.30 és 11.45 H. Közbea 12 órakor déli harangszó az egyetemtéri
templomból. Utána: Kamara Z. 1 Időjelzés, időjárás. 3 H. 4.45 Időjelzés, idő-lárás. 5 E. 5 45 Klssaaikus operettréazl.
7 F. 7.45 Előadás a Stúdióból. .Mérföldkövek-. Színjáték 3 lelv. 10 H. UUna cigányzene.
Báca, Orác 11 és 4.15 Hangv. 8 Vig-opera E.
Barlln, Stettín 11 és 3 30 O. 4.30 A.
5 Qy. 5 30 Hangv. 8.30 Szlmf. hangv.
Barcelona 1215 Harangjáték. 1.45 0. 5.4 > Kamara Z. 6 45 Hangv. 9.20 aZ
Brűnn 11, 3 és 5 Hangv. 6.40 Régi cseh dalok. 7 Hangv. 8.10 Kamara Z 9 Kiállítási hangv. 10.20 nZ. Hamburg, Bréma, Hannovar, Kial
8 A. II 0. 2.05 Hangv. 4.15 Német kamara Z. 4.15 (Bréma) Zongora Z. (Kiel) Szerelmi dalok. 8 K. Utána nZ. és tánc Z. 8 (Hannover) Hangv.
London, Daventry 10.15 Istentisztelet. 12 Kamara Z. 12 30 Orgona Z. 1 nZ. éa tánc Z. 4, 6 10 és 6 45 Hangv. 7 15 Őrig zongoramüvek. 9 Z. 9.50 Hangv. 10.45 Meglepetésszerű műsor
Milánó 12.30 Kamara Z. 4.30 Tánc Z. 5.20 Oy.-dalok. 8.30 Sziml. hangv.
Prága 11 0. 12.05 Hangv. 5 Kamara Z. 7.30 nZ. 8.10 Hangv. 10.30 Brünnl mttsor.
Róma 1 Hangv. 5.30 és 9 Ének- és zenekari hangv. Utána nZ. éa tánc Z. Katona Z. Kamara Z. Tarkaest. 9.50
Varsó 1 Torony Z. 6 Mandolln Z. 8.15 Sziml. hangv.
Hangv 10.10 Tánc Z. Opera E.
atocab
Varsó Wtan Ziitcb
Sertésvásár
falba|tás 3852, anirból aiadatianal maradt 434 Uajab, felsőrendű 1 84-188, ssedatt 178—182, szedett köaáp 170-1-74, könnyO 1-40—1-56, elsőrendű öraa 1-74 —1-78, másodrendű 160-166, angol süldő 1-58-1-76, aaalonna nagyban 1-96 -0 00. s«k 220 - 0-00, lehozott bas 2 22— 244 ualoanás lélaartás 216-2-22 As Iránysat élénk.
Kiadja : Délzalai Hyomda ii Lapkiadó Vállalat Részvénytársaság.
Felelős kiadó: Zalai Károly, brtarwtaa taUfon: Nagykanizsa 78. ax.
Slatsiena és Rax Ovagak
vagy alkatrészek.
Mindenféle befőttes és dunsztos üvegek legolosóbban csak
Melczer Jakab
üvegkereskedésében Kazlnczy-utca 1. az. alatt kaphatók.
■lelőtt siflkiégletát kasxemiá, saját éráekétoa nézze Mg árahaat!
ZULU KÖZLÖNY
flgg ■ofugha 1?
iPBÓHIRDETÉSEI
Az spróhlrdiéesek dija 10 isólv 80 fillér, minden további szó dl|a 8 flll. Vaaár- éa Bnnepnap 10 sióig 80 fillér, minden további szó dija • flll. Sierdán és pinteken 10 sióig 80 fillér, minden további sió dija 8 flll. Clmuó • minden vaata-
Eibb betűből álló sió kél uónak számit-ttk. Állást kezeinknek 50% engedmény. A hirdetési dtj elAra liaetandá.
ÉpOletOvegexéet, killelést legolcsóbban végez Stern Üveges, teleion 1!>6. 144tí
Két-három dlék az lakolal évadban kallamaa otthont táléi url-
oaaládnál. Clm a kiadóban.
Páwkaiosant bekabeleiisre minden B«Mfb«n a legelőnyöaebben és leggyorsabban iotyódttat Aoaél Ignáo péni-koieaöak&svetttó Irodája Nagykanizsán. Kszlnczy-utca 7. szám. 316)
Nyaraló építéshez sllulmas 2C0 öl szóló Balalonkeresitiiron eladó. lírdek\'ÓUni lehet üörög dohánytózsdében, lirzsébet-téren. 3883
Keresztény urlcsaládnál teljes aliátáat nyerhet Iskolás leány vsgy liu. űm a kiadóban. 3918
4 szobás lakáa mellékhelyiségekkel október, vagy november elsejére kiadó Deutach, Király-utca 36.
Két ágybetét sodrony matraccal és eey pltlssdivány eladd Magyar-utca 36. aaám. 3<)\\1
Sajtkláruaitáa. Trappista P 2-60 Badacsony-udvarban (Kőut 24) Ferenczy. ______39<fi
Perfekt aaakáoanS, mint bejárónő szept. l-re ajánlkozik jobb házakhoz. Clm a kiadóban. 3941
A város belterületén, jóksrban levő ház. beköltözhető három szobás lakással, szabsd kézből eladó. Clm a kiadóban. 3921
KereaOnk Ügyes, helybeli kereskedőknél jól bevezetett OgynAkAt. Referen-ciákkal ellátolt ajánlatok Gyón Vegyészeti és Szappangyár dmre küldendők. -3964
Kétszobás lakás azonnal kiadó
ut 36 a.
Pelóti-
3965
Keresek egy nagyoealádu kooaiat
konvencióra, azonnali belépésre — Ugyanott Izép Oregizeniü egéezeégee tengeri kapható kicsinyben és nagyban Magyar utca 25. az udvarban. 39tk>
Eladó egy asztal sparherd rézvizmele-gltővel és egy zongorsláda — Rozgonyl-ulca ti. 3968
Kgy 2 szobái iakis november l-re, egyszobás lakás azonnsll beköltözésre mellék helyiségekkel kiadó. Bővebbet Hslthvány-
utca 10. 3969
Ideálisan szép fekvésű háahely eladó. Bővebbet a nagy trafikban. 3971
Telivér vlaalát tanításra vállal, időnkint kölyök éa kész vizslát elsd, vadászterületet rendez, lácánost beállít megállapodás szerint AtvSa Balázs, Klllmán. u. p. Oelse. (Válassbélyeg nélkül nem lelelek.)
wm- MÉZET,
ágytollat. állati börfiket,
vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és rongyot a legmagasabb árhan vásárol
STRÉI B. riAI BAemiHZSA,
Erzsébet királyné-tér 15. sz. alalt.
TANKÖNYVEK
minden iskola részére kaphatók
és
el&jegyezhet&k
Flsthel Fülöp Fiai
könyvkereskedésében.
Veszünk használt tankönyveket a legmagasabb árakon.
Rendkívüli alkalom
[3.
Megbízásból augusztus 18., 19. és 20-án eladok 15 darab használt, üzemképes személy és könnyű teher automobilt. Komoly érdeklődők jelentkezzenek e napokon délelőtt 9—12 és délután 2-5 óra közöli Budipeslcn, Andrássy ut 91. .ms szám alatt
FARKAS GÁBOR.
3183/1928.
Tárgy: Adófizetés iránti felhívás.
FELHÍVÁS.
Alulírott városi adóhivatal felhívja mindazon helybeli lakós adóhátralékosokat, kik az adó-fökönyvben elóirt s a folyó év Ill ik negyedére eső adójukat még nem fizették be, hogy azt jelen felhívás közzétételétől számított 8 nap alatt okvetlenül befizessék, mert e határidő letelte ulán a hátralékosok ellen a végrehajtási eljárás haladéktalanul folyamatba lesz téve.
Városi Adóhivatal.
Nagykanizsa, 1928. augusztus hó Ki án.
Polai s. k.
számvevő.
MEGHÍVÓ !
Majján- vagy üzleti Ügyekben! utasisok alkalmival
BUDAPESTEN
A legkellemesebb otthont nyújtja a legelőnyösebb feltételek mellett a Keleti pályaudvar étkezési oldalival nemben levő
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Baross-tér 10.
meri
20"o engedményt kap
alul «icn lap alAfliclö). oldó aaoba-iialakból, lOo.\'o engedményt kap
olcaó élltrml italukból (KlIOnJ blil kuoyha)
9 pangót megtakarít
autóiul kOllafgat. n«fl gyalog lljöbat tgy puc alatt a pályaudvarról.
Nálunk otthon érzi magát I I I
ElaórtodQ klaaolfilia, aalgotuan daliái |ell«f. Saját érdeke
attn (lAnjrftk loiytán, ho.x okvatlan nllunk nill-jctn mtg. KIAzelea azobaittegfcndclc* ajinlatua.
Nagykanizsán tiOOO pengőért megszerezhető, ezen lukás egy hérMz-ban vad, amely 1 szob-, konyha kamara, faházból áll és ezenkívül még havi 50 pengő bérotz\'altk Jár annak, aki ezen öiö>ilakást megveszi. — Felvilágosítást ad:
Tóth Gyula, Marcali.
éj bőiüMő leiepe Kaposvár.
\'rssmmmmmmmtffsst\'^físm
Vegytlaatltéera éa featéare elfogad férfi éa nAI ruhákat
bármilyen minőségű kelméből.
Ujraállestésre bőrbutorokat, bőrknbálokal és végárut.
Ágy toll tisztítás huzatul együll és enélkül.
Függönyök, kézimunkák, szőnyegek, bulorkeíinék, mindenféle paplanok és szőrmék tisztítása, fertőtlenítése és leslése.
Pliaaéeroaáa éa gouvréeroaáa
s legelőnyösebb árban és legszebb kivitelben.
Bővebb felvilágosítást nyújt Nagykanizsa részére s gyüjtótelep vezetője :
Nagykanizsán, Erzsébet téren
Állami adóhivatal. Régi postaépület.
Az anyagi gondok i nehéz napjaiban,
amikor ugy szókán senkinek a keresete nem födi « kiadásokat
■zép pénzt kereshet
mint fő- vagy mellék-foglalkozással, ha eriékes és érdekes könyveinknek részletfizetéses terjesztésére vállalkozik. Mi ugyanis megtanítjuk, hogyan kell eladni könyveket részletfizetésre. A mi kiadványaink mind márkás, irodalmi mfrvek, amelyeknek terjesztésével tebil tisztességes megélhetést v.igy mindenesetre szép mellék|öve-dilmet biztosiihat maginak. Még ma Írjon dij alan ismertető nyomtatványokén, melyeket szivesm megküld a
„PALLADIS" könyvosztálya Budapest, V., Alkotmány-utca 4.
Adómentes
benzin «, petróleum
mindennemű gép, henger, traktor és autóolajok a legelőnyösebben
kaphatók:
Szántó Vilmos és Társai (égnél
Teief>n 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22. Benzin- és crlajraktár Magyar-utca 58.
vm,6gCSávázószerek:
Porpácok:
Porzol Tillantin Arzípor Tután
Nedreipácok:
Higozán Tillantln Cupram Germisán „Orion" cs\'vázó rézgálic-por Ahavit Knlimát
Triimid Trismid
stb. stb Műtrágyafélék. Növényvédőszerek szükségletét rendelle meg már most nálam, hogy Ideiében megkaphassa. Eradatl gyári áron kicsinyben és nagyban kaphatók:
ORSZÁfi JÓZSEF BNtnskifefe
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett, ai Telefon: 130.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gőzmosó, vegytlsztltó, ruhafestő
fijir: lujrfi-i. I!. OjlililtlM: Iizlsay ■ I
Vállal mindennemű ruhafestést, vegytisztltást, gőzmosást mérsékelt áron. Elismerten elsőrendű munka. Hófehér, Iftkórfényei gallirUuUtii. Pllssérozás. S3< Qouvrérozás.
r Hintető Iroda R. T.
nagykanizsai fiókja
Sugár-ut 4. Telefon 338.
Minden külön költs\'g vagy portó felszámítása nélkül elhelyez
hirdetéseket
bármely bel- vagv külföldi lapban. Beklámterveket készít, szövegei.
Pia kát i roziat
vállal helyben és vidéken, bel-
vagy külföldön. Nagykanizsa r. t. város mindennemű hirdetési Jogának bérlője.
Magyar Film Iroda rt. Budapest képviselője.
A Magyar Királyi Beiügymlnisz térium fordító osztályának felvevő helye. Bármely nyelvről vagy nyelvre fordítást vállal és belügyminisztériummal hitelesíttet.
Nyomatott a
varrógép
9 ÉG BEVAt.T JÓ minőségben A <• (Yv fs ö/t\'jtc/ej l/e//c/e/eÁ
SINGERVARRÓGÉP
3 "íS £ V P NVTÁR5A4ÁÜ
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐ-UT I.
Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)\'
ttaffkflHlttft, Ilii augusztus 18, szombat
Ara
14
fillér
POLITIKAI NAPILAP
SitiktuWiíg ét kiadóhivatal: FA-nt 5 tiim Keuthtlyl ttókkiadóhlvstal Kouuth Lijoa u. 3Z
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
ElSIUttéal lll: «gj Mra • pangfl 40 flll ét
Az Iparos nyugdija
|,la: Krühwlrth Mátyáa, orszgy. képviselő
A magyar nemiet néprélegel kö-iölt a késmülparosaág gazdasági és szociális jelentőségénél fogva tekintélyes helyet foglal el. Ennek a számtani egyenlegnek a logikus következményeit azonban a nemzet nem vonla le a maga számára.
Az állami politika iránya és a magyar Iparosság szervezetlensége cssk fokozta a magyar kézműiparosság ferde helyzetét. Mi pedig most ki akarjuk egyenesíted a kézműipar fejlődési vonalát és b:le fog|uk illeszteni a nemzeti és Ipari baladás körforgásába a magyar kézműves ipart. Ax érdekképviseleti szerv, az Oiszá-gos Kézműves Kamarának a megalkotása után törvénybe fogjuk iktatni a megrokkant és megöregedett iparosok nyugdiját, továbbá a hátramaradt Özvegy Iparosasszonyok és árvák járadékát.
Az Iparosok nyugdijblztosilásának olyannak kell lennie, amilyent a magyar kézművesrend gazdasági és szociális helyzete inrgkiván. Az iparosság, mint a nemzet Ónálló eleme nem lehet hátrányban más, de különösen az ipari munkások szociális és szociá\'palitikai törvényhozási mellett. Az Iparosnyugdijbizlosltásra ennek sz osztálynak nagyon nagy szüksége van, azonben nem olyan feltételekkel, amílytnekel mumus módjára ismét az ipsrosság képzeli tc elé veii enek. Minden kisiparos kérdésnél megjelennek a vészmadarak és levegőbe ereszigetik az i|esztölövé-seikel, Az lparosnyugdl| Ügyében is igy tettek. Már számokat is mondanak, pedig minden szakember elölt világos, hogy a havi járulék attól ,0RI?. bogy milyen nagy nyugdijat ksp majd az iparos és hogy milyenek az e\'élési viszonyok, vagyis a megrokkanás! és halálozási arány számok. Mlg tehát a siailsitlkal lapok he nem futnak és a matematikusod el nem végzik számításaikat, addig részletekről besiéini komolyan nem lehet. Ttrmésze:es, a nyu&díj annál nagyobb lesz, meiinél többet tud az egyes Iparos havotkint nyug-di|slspjlra befizetői. Szerintem az Iparosjarulék nem sokkal haladhatja lul az a kalmazottak szociális hozzájárulásának arányait. Simmi eieir« »«m lehet azonban havi 20-30 Pengő, amivel az Iparosságot mostan ijesztgetik.
Az iparosság ne üljön föl a vész-msdiraknak. Az uj nyugdíjtörvény csak olyan lehet, amely meglel az iparosság Kívánságainak. Az iparosság áldozatkészségét az Iparosság maga fog|a megáHapi\'anl gondos lanfcskozá«ok után, mert Vjbs miniszter és D.éhr államlllkár *z iparossággal akarják az iparosságén a nyugdl|kérdést megoldani.
Az Iparosság nyugdíjalapját autonómiával rendelkező szervnek kell kezelnie, amelyben csak az Ipaios-
ság lehet a dirigens. Az Iparosnyug-díjnak fokozatainak kell lennie, hogy a gazdag, jómódú iparos mellett a szegény, egyedül dolgoió iparos a maga szerényebb szociális helyzetének megfelelő hozzájárulásával szerényebb nyugdíjban részesülhessen.
Végűi pedig az iparosnyugdijslsp pénzeit csak az Iparos érdekek istá-
polására szabad majd felhasználni, amelyet majd a törvényben magában fogunk biztosítani. Csak alapelvekről lehet egyelőre beszélni, lebát amelyek az Iparosérdekeknek megfelelnek és csak olyan alapon épülhet fel a törvény, amelyntk részleteiről rr ég s számok Ismerete előtt beszélni csak öregasszonybeszéd.
Apponyi Albert és Bud János mennek ki a népszövetség októberi Ülésszakára
Apponyi minden magyar vonatkozású kérdésben felszólal
Budapest, augusztus 17 A népszövetség októberi ülésszakán szóba fog kerülni a kisebbségi kérdés. Magyarországot gróf Apponyi Albert, valamint Wulku Lsj^s külügyminiszter és Tánczos tábornok fogják képviselni.
Apponyi Albert gróf kijelentette, bogy minden olyan kérdéshez, mely Magyarországot érinti, hozzá fog szólani. A kisebbségek ügye — még nem tudja, milyen formában keiül sióba. Igyekezni fog minden erejével oda hatni, bogy a népszövetségi ülés lapjait meggyőzze Magyarország
Igazáról.
Megelőzően pénzügyi tanácskozás lesz, melyre Bud Jtnos pénzügyminiszter is kimegy és tájékoztatja a pénzügyi tanácsot a magyarországi viszonyokról. Ez a tá|ékozialás azon-| ban csupán udvariasság! tény és minden kötelezettség nélküli.
Anschluss tárgyalásokat folytat Luther Londonban
London, aug. 17. Londonba érke zett Luther volt német birodalmi kancellár, a német birodalom kiküldötte az Anschluss ügyében tárgyalásra.
A Kellog-javaslat és külügyminiszterek találkozója Párisban
Németország a Rajna-vidék
l\'árls, augusztus 17 (Éjszakai rádlójelenlés) Az „In-Iranzigeanf jelentése szerint az aug. 23-lkára egybebivolt rendkívüli minisztertanács foglalkozik a Kellog-javaslalra adandó válasz megszövegezésével.
Ugyanekkor három nagy fogadási rendeznek a francia fővárosban az odaérkező külügymitiszle ek lisne letére. Egyet Doumergue köziarsa-sigí elnök, egyet Brland és egyel Polncare rendez. Stresemann beje-leite\'le, hogy ilfogsdja n Párisba
kiürítését reméli a paktumtól
való meghívást, azonban ma még nem tudja, mikor érkezik pontosan. Úgyszintén Párisbi megy Kellog ál-lam\'itkár Is, hogy személyesen legyen jelen békepaktumának megvitatásán.
Németország egyébként nagy külpolitikai előkészületeket tesz a Kellog javaslattal kapcsolaibin és máris pubatolódtlak Londonban a Rajnavidék kifliilésének lehetősége felöl. A németek ezt a kérdést egybe akar-jik kapcsolni a K.\'llog jsvaslritlal.
Pjris tehát mindenképen nagy eseményeknek lesz lanuja e hó végén. ■»ju~jnj~iriivrri-rrrrr*rv"*.................* *-*■*-*-*-*-* **********
Jugoszlávia elégtételt ad a spalatoi olasz konzul inzultálásáért
Viharos éjszakai tüntetések voltak Sebcnicóban
Kóma, augusztus 17 Spalatóban és a piilmenti városokban a nelluni i c^yezmén? ellen
diáktüntetések alkalmával az olts ni olasi konzult a kávéházban könyeb-bi n megsebesítették. Ez ügyből ki-
a tüntetések tovább folynak. A leg- I folyí.lag az olasz kormány utasította
mpi tflnteiések alkalmával többen megsebesültek és több letartóztatás
is történt. Róma, aug. 17. A spalatoi horvát
belgrádi kövelét, li jjjy a szerb körmi nyiol kéljen elégtételt, Illetve megtorlást.
Belgrád, aug. 17. (Éjszakai rádió-
Jelenlés) Ma délulán OaUt olasz követ meg|elent Sumakovlcs ideiglenes külügyminiszternél és diplomáciai lépéseket lett a Spalato I olasz ellenes tüntetések miatt, melynek során az olasz konzult is Inzultálták. Az Ideiglenes külügyminiszter megígérte a legszigorúbb vizsgálatot, a tettesek kfnyomozását, megbüntetését elégtéleladással együtt.
Belgrád, aug. 17. (Éjszakai rádiójelentés) Sebenleóban tegnap este a késő éjjeli órákba húzódó viharos tüntetések voltak, melyen a tömeg .Le a netlunól egyezménnyel!" kiál-Iá sokat ismételte. Sürün abcugolták a Korosec-kormányt ls, majd éltették a horvát paraszldemokrata pártot és Radics István emlékéi. A nagyszámú csendörséggel megerősített városi rendőrség csak éjfél után ludta szétoszlatni a nagyobbára munkásemberekből álló tüntetőket.
Hlr szeiint a dalmáciai cementmunkások sztrájkba léplek, hogy tiltakozzanak az olasz munkások beözönlése ellen.
Szobrot állítanak Radlcsna\'k
Grác, aug. 17. Zágráb város elbs-tározta, hogy Radics Istvánnak szobrot álliL A szükséges pénz már együtt is van.
fflegnyilt a Kézművesipari Tárlat
Budapest, augusztus 17 (Éjszakai rádiójelentés) Ma nyitotta meg/íJzse/kir. heiceg a lll. Kézműves-ipari Tárlatot, mely alkalommal beszédében a magyar kézműves ipar fontos szerepét hangoztatta a nemiel életében.
Egyéni és kardcsapatversenyt is a magyarok nyerték a párisi diák-olimpiászon
Párls, auguiilui 17
A párisi diáksport olimpiász mai eredményei: Vívás, csapatverseny Magyarország —Olaszország 12:4. Magyarország győzött s mivel ekét nemzelen klval nem volt kardcsapat, a versenyt Magyarország nyerte. A győztes ciapat tagjainak nevei: Leány, Hehs, Rajcsánví, Kalmár.
Párls, aug. 17. (Éjszakai rádió-jelentés) A líiskola 1 olimpiászon a kard egyéni bajnokságban: I. Raj-csányi magyar, 10 győzetem. 2. Hebs magyar, 9 győzelem. 3. Oabrielló olasz, 8 győzelem.
IALAI ROXLÜHY
A küszöbön álló nagy középitkezésekhez a kisajátítási eljárás befejeződött
44 katasztrális hold és 424 négyszögöl terület került kisajátításra 120.000 pengő értékben
Nagykanizsa, augusztus 17
A bekövetkezendő nagyarányú kanizsai középltkezéaekkel kapcsolatban szükségessé váll Ingatlan kisajátítási eljárás első fázisa a tegnapi napon befejezést nyert. A város gazdaaági hivatalában tegnap irlák alá a telek és ingatlan tulajdonosok a várossal kötött kisajátítási egyezséget, a legutóbbi városi közgyűlés felhatalmazása értelmében.
A város körülbelül negyven ingatlan tulajdonos lelkét illetve ingatlanát kellett hogy kisajátítás utján igénybe vegye. Az egész földterület, ami igy a város birtokába megy át, 44 katasztrális hold és 424 négyszögöl, melynek összértéke legalább 120.000 pengő.
A kisajáiitott ingatlanok folyó évi december 31-évei mennek át a város tulajdoniba.
Veszedelmes szállodai tolvajt és nemzetközi kalandort üldöztek a kanizsai detektívek
Izgalmas rendőrségi hajsza a Budapest—nagykanizsai gyorsvonaton — A tettesnek, ak\'t több európai rendőrség köröz, nyomaveszett a Balaton partján
Nagykanizsa, augusztus 17
Pénteken kora délelőtt a budapesti főkapitányság telefonon fslbivta a nagykanizsai kapitányság helyettes vezetőjét, Bertőthy Lőrinc rendőrta-náctosl, akivel közölték, hogy egy veszedelmes nemzetközi ksiandor vette Nagykanizsa felé útját szón célból, bogy Itt átlépje a batárt és Jugoszláviába, illetve Olaazorazágba Jusson.
A budapesti főkapitányság közölte a kalandorra vonatkozó érdekes részleteket is.
Apostoló Dlanui, 42 éves, konstantinápolyi születésű görög állampolgár az üldözött bűnöző, aki pir nappal ezelőtt Budapestre érkezeit és
pilóta tisztnek adta ki magát. Egyik elegáns dunaparti hotelben szállt meg, ahol hatalmas cechet csinált, majd két napon belül igazi nagystilű módon vakmerő szélhámosságokkal több ezer pengőt csalt ki Pesten. Több szállodatolvaj lást la követett el, mikor is elöszereteliel
egyedül lakó úriasszonyok ékszereire pályázott.
Végre la a budapesti rendőrség deteklivjei figyelni kezdték, de időben nem tudták elcsípni. Tegnap azonban több kűlfOIdl rendőrségről, igy a konstantinápolyi rendőrségtől is körözvény érkezeit, melyben Apostoló Dlanust körözik és feltalálás esetén kérik letartóztatását. A detektívek lesbe is álllak a azálioda előtt, de a szélhámos ugy látszik megsejtett valamit, mert csütörtökön este nem mutatkozott. Pénteken kora hajnalban észrevétlenül hazament szállodájába, összecsomagolt és kiba|talott a Délivasut budai állomására. Még
elérte a Nagykanizsa felé induló olaszországi gyorsvonatot
és azon eluiazoll Pestről.
A pesti főkapitányaág telefonált Székesfehérvárra és Nagykanizsára, hogy deleklivek vizsgálják végig a vonatot, mert a azélhámoa tolvaj azon rejtőzik, de Pehérvárra már el-
1 _
Kivégezték a visegrádi apagyilkost
Utolsó pillanatában öntudatos kommunistának vallotta magát Budapest, augusztus 17 Péntek reggelre tűzték ki Ajp Flórián, a 26 éves visegrádi apagyilkos kivégzését, miután a kormányzó a kegyelmi kérvényt elutasította. A kivégzés a pestvidéki törvényszék Maglódi uli fogházának udvarán történt meg. Pap Flórián édesanyjától, akinek halálos Ítéletét a felsőbb kegyelem 15 évig tartó fegyházra változtatta, nem kívánt elbúcsúzni. Miután kívánsága szerint pörköltet és tejet kapott vacsorára, hajnalig nyugodtan aludt, majd papot kért. Reggel mégis az édesanyját, a gyilkoaságra felbujtót kérte, akit fegyőrei átkísértek a kivégzés előtt álló fiához. Meglátogatta nővé, e és két nagybátyja is. Reggelire kávét és cigarettát kért. Nyolc óra után pár perccel vezették ki a bitófa alá a gyilkost, aki az utolsó pillanatig makacsul hitte, hogy meg fognak neki kegyelmezni. Az utolsó pillán tt-ban még a lelkésszel féltérden imádkozott, megcsókolta a feszületet, majd amikor már kezén, lábán ösazehur-kolva Oold Károly és segédei a zsámolyra emelték, a gyilkos szót kárt s anélkül, bogy azt meg is kapta volna, kijelentette, bogy mint öntudatos kommunista hal meg. Még beszélt, amikor nyakán a hurokkal, kirántották alóla a zaámolyt. A halál II perc múlva következett be. Frissen hantolt sirja felett — utolsó kívánsága szerint — apácák imádkoztak, kikre csekély örökség-részéi is ^hagyományozta.
A miniszterelnök visszaérkezett Inkére
Inke, augusztus 17. Bethlen István gróf miniszterelnök, aki tegnap a török külügy mlnlazterrel tárgyalt, pénteken reggel autón visszaérkezett Inkére.
Rabindranath Tagore
Irta: 0. Elek Amália S. M.
Még legrégibb világi koromban aem hódoltam soha semmilyen divatnak. Igy Rabindranath Tagoreról sem Igen vettem tudomást akkor, amikor minden úgynevezett intellek-tuell asszony asztalán olt dlizelgett legalább egy könyve. Ennek ered-ményekép, ml tagadás benne, ugy kerültem ki indiai hazájába, hogy (gyeden sorát sem olvastam. Annál nagyobb gyönyörűséggel merültem azután Írásaiba. Könnyebb volt öt ott megérteni, ahol olyan sok alkalom van az elmélkedésre, magunkba térésre. Abban a csendes világban, ahol még dalos madár sincs, az ember szinte keresi a bölcselők munkáit, bogy a csendes, magányos estéken minél több tápunk legyen a gondolkodásra, tűnődésre.
Nem ludom hallotta vagy látta-e olvasóim közül valaki Rabindranath Tagorét, amikor a közelmúltban Budapesten Járt. Miután csempész hajón törtettem Tokió felé, hogy maghsllgassam, Budapesten eszembe sem Jutott, hogy engedélyt kérjek a meghallgatására. Előttem veit a felejthetetlen megjelenése, a hajlott, kissé aggastyán alak tiszteletreméltó
próféta szakállával. A sajátságosan azelid, szinte fáradt szempár, a redős aiürke selyem, bár egyszerű, de épp oly előkelő öltözete, valamint kitisé éneklő hangja.
Elöltem volt az Uyenc Leiyoken, a ház, ahol előadását megtartotta. Meseszerű kerlviiág környezte a házat és még a lótuszvirág sem hiányzott a képből, mely ellepte a házat környező tavat. Ilyen környezel és ily csudás benyomások után érthető, ba nem vágytam a zeneakadémia termében hallgatni Keletnek ezt, a ma talán legnagyobb bölcsét.
Rabindranath Tagore Kdkutlában született és most 68 éves övi nevén Tbakurnak hívják. Apját Msharshl Devendranath Tagorenak hívták és nagyon előkelő családnak volt aarja, amely család neves volt Indiában bölcseiről. Tagore apja sokai utazott és igy érthető, ha a fiu azt Írja önéletrajzában: „Ne vegyék túlzásnak, ba azt mondom, hegy első gyermekségem idejében apámat alig ismertem." Édes anyja korán elhalt és hét fiútestvére közt ö volt a legfiatalabb. Nagyon stlgoru cselédek felügyelete alatt nőtt fel. A verés napirenden volt és Tagore azt mondja: „A világ törvényének fo-
gadluk el, hogy a nagyok ülnek, még pedig mindig a kicsiket. Sok idő kellett hozzá, amíg megérleltem, hogy tulajdonképen a nagyok szen-vrndnek és a kicsinyek okozzák ezeket a szenvedéseket."
Átugrom az időt, amig a gyermekből ifjú lett, aki nem szerelte magát beszorlttatni az iskola korlátaiba és amikor apja ezt végre belátta és önmagára bizta öt, teljesen belevetette magát abba, amit lelki elemének nevez: a természet, zene és költészet Iránt táplált szenvedélyébe. Különösen vonzotta mindig a titokzatosság. Ránézve valami soha nem sejlett dolog rejtözött mindenütt. Játszótársaival azon tanakodott, hogyan lehetne keresztül hatolni a poros földrétegen? „Ugy gondoltuk, ugy mond, hogyha egyik bambusznádat a másik után dugulnánk a földbe, talán valamilyen kapcaolalra tehetnénk szert a föld mélyével." De teltek, multak az évek éa bizony nem tudott meg semmit a löld mélyéről. Ki ia tört belőle a zúgolódás, ahogy későbbi Írásaiban elárulja: „A felnőttek azt tehetik, amit akartak, miért adják meg magokat olyan könnyen ? Ha nekünk, gyermekeknek beleszólásunk lenne, akkor a föld legbensőbb titkát nem rejtegethetné
_augusztus ifi
késett az üzenet, mert a gyors alig néhány percig állt és már indult la tovább.
Igy a kaniisai rendőrség deteklivjei re maradt a feladat, hogy e|. csípjék a veszedelmes kalandort, akire több állam rendőrségének Iái a foga.
Nagykanizsáról a telefonértesítés vétele u\'án a délelőtt 9 óra 25ptr. ces személyvonattal két detektív uli-zott a gyorsvonat elé, melyei fiifo. hnszentgyOrgy állo íráson el is értek de a vonat átkutatása után sem bit\' tak a nemzetközi szélhámos nyomára akadni.
Ugyláfszik Apostoló D\'anus megsejtette, hogy hurkot fontak szökése köté és valószínűleg
valamelyik balatoni állomáson leszállott a gyorsvonatról,
hogy azlán nyomtalanul eltűnjék. Ha Siófokon vagy Fonyódon szállóit le, kaphatott csatlakozást valamelyik Kaposvár felé menő vonathoz él akkor már Somogyban bujkál az üldözőit kalandor, akinek kézrekeri-tése nem lulnehéz dolog, miután i szélhámos sem magyaiul, sem németül nem beszélés Igy aligha fogja tudni magát megértetni kisebb vidéki helyeken.
Minden óvatosságra elkészülve azonban a kanizsai detektívek, a pintek éjjeli vonatot is szigorúan le ellenőrzik az útlevél-vizsgálaton kívül la, mert nem lehetetlen, hogy a szélhámos útját megszakítva, péntek éjjel akarja átlépni Nagykanizsánál, illetve Murakereszturnái a határt.
Terménytőzsde
Buza 25 fillérrel, rozs 40 fillérrel esett. Az Irányzat lanyha, a forgatom élénk.
ttaaa rtaaa*. 11 kg-ot 277&-27-90, 73 kg-oe 27-95 -28 10, 18 ka-ót 28 20-28 35, 80 kg-os 28Ü-28 45. dunántuM 77 kg-ot 27-55—27-70. 7* kg-ot 27 75-27 95, 70 kg-ot 2800 -28 io 80 kg-ot 2815 —<8 25. roaa 25-35-2560, takar®, árpa 27 50 - 27-75, sörárpa 29 00-3000, aab 27-25 - 27 50, tangót 32-2Í-S2S0, Baaakoiix 2100-21-25.
ez a poros kéreg."
Amikor Oangesbe költöztek, minden reggel kisietett, mert mindig az voll az érzése, hogy talán a ma hozza meg a csudát, melyet mintegy aranyszegélyű levelet ugy várt. A csudának aztán részesévé lett az ífju. A ránézve oly nagyjelentőségű órát igy írja le: „Egyazer késő délután házunk erkélyen sétálgattam. A naplemente ugy vegyült el az alkonnyal, hogy caudás sejtésekkel töltötte meg a kölzelgö eset. Minlhi megszépültek volna tőle a szomszédhoz falai is. FellOrt bennem a kérdés: A hétköznapiságtól való ez ax elszakadás talán az estifényben rejlő valamely varázsnak ludhaló be ? Ax esthajnal hatása derengett bennem. Árnyai eloltották énemet. Énem a nap ragyogó fényébe gyöngyözött bele, elvegyüli vele mindaz, amit láttam és ő rejtette is el. Most, hogy az én háttérbe szorult, megláthattam a világot tulajdonképeni alakjában. És ebben a képben semmi aem hétköznapi, hanem tele van szépséggel és örömmel."
Bár senkire sem mondható jobban, mint épen Tagorera, hogy a hangulatok költője, mégis most, hogy Írást inak nagy részét ismerem, bátran merem öt az Öröm dalnokának nevezni.
(Folyt, küv.)
ZALAI KOZLONT
fartalma\', Néró cézaromániéjának vaskos bűnözései\', a le|lön megállás nélkül zuhanó latin halalom züllését.
I^az, hogy ennek a filmnek legkimagaslóbb éitéke Emil Jannlngs filmalakllása, aki talán élete leg-grandlóiusabb |átékát produkálta Néróban.
Ha valaki százszor olvasta volni a Quo vadist és ölvensxer látta volna 8 r*g\'. tagadhatatlanul gyönyörű képet is, meg kell, hogy nézze ezt a filmet Jannlngs miatt. Amit ez az ember ad, mini Néró — embeifelettl.
Az önlsitnltés tobzódása, az önteltség bárgyú oltárrmelése, a pokoli vérszomj és cinikus emberbeatia portréja az emberi elképzelés maximális határán áll.
Jannlngs ezután a filmje után is kaphatja a .világ legnagyobb fllm-müvésze" elmet. Csík két szint említek (el játékából: néhol o|yan szeny-nyes, mint s Tiberlsbe ömlő római
csatornák léje, máshol ördögi vi-gyorgása az idegeket remegteti meg.
Gigantikus egyénisége felelte pora-pisán adja meg az akkori idők alaptónusát és igy természetes, hogy ha kevésbé nagy alakítók ls partnerei, az az ö kisugárzása révén sodródnak vele és stílusa ragad embertől emberre, egyik statisztáról a másikra.
A m llök remekül korhűik. A pénzt itt sem verte fogához egyik vezérdirektor sem. A tömegjelenetek valóban a „Circus Maxlmus" arénájába valók.
És ami kölön kiemelendő, a rendkívül ügyesen tömöríteti lém*, melynek örőkfényü tendenciája — a kereszt diadalá a Circus et Panem felett, — toronymagasan ragyog ki és megfogja a lelkei, mint maga a kör.yv, melyet egyszer-kétszer elolvasni, csak annyit jelen\', mint megnézni a címlapot, ahol ez áll: Quo vad Is ? (-n)

öngyilkosság vagy bűntény?
Egy osfrnyef&ldi gazda titokzatos halála
IP9H, augusztus 18__
la választ vezetőséget a Zalavármegyei Orvos Szövetség
Dr. Thassy Oábor nem hajlandó lemondási szándékát megmásítani Nagykanlzu, auguiztus 17
Ismeretes, hogy dr. Thassy CM-bor, Zaiavármegye flsztl főorvosa, egészségögyi főtanácsos — lemondott a Zalavármegyei Orvos Szövetségnél régóta betöltött elnöki állásáról. A lemondás ellen az egész megye orvoskara vétót mondott és i legutóbb Hévizén tartóit szövetlégi ülés egyhangúlag bizalmat szavazott a főorvosnak, aki mindig hathatósan küzdött az orvosok érdekelért. Majd küldöttség kereste fel a vármegyei tiszti főorvos\', hogy te kinlsen el a lemondás ól. Dr. Thassy Oábor azonban megmásilhstatlanul kitartott régi elhatározása mellett.
A lemondott elnökkel szolidaritást vállalva letrondolt még a szövetség titkára, dr. Halász Márton (Zalaegerszeg) és dr. Rosenthal (Zalaegerszegé szövetségi jegyző.
A Ztlatrármegyei Orvos Szövetség ma, szombaton ebben az ügyben rendkívüli közgyűlést tart Zalaegerszegen, amelyen megválasztják dr. Thassy Oábor utóját, arra az esetre, ha továbbra is ragaszkodnék lemondásához. Egyben betöltik a titkári és jegyiöi állást is.
Quo vadls?
Sienkiewicz regényének filmje a Városi Moziban
Abogy szokták mondani, a „legboldogabb békeévekben," mint gyermek láttam és maradi bennem, mint felejt hetetlen élmény a nagy lengyel írónak Quo vadlsa.
Élénken emlékszem erre a film-kolosszusra, melynek különösen 10-msgjelenetei és Róma pusziuláss volt elevenbe vágó.
Arra ls emlékszem, hogy akkor, s háború előtt két-három évvel a Quo vadiáról ugy beszéltek, mint a filmművészet felülmúlhatatlan alkotásáról És lényleg.
Az 1910 ben vagy 1912-ben látott Quo vadist azóta kevés film multa felül. Talán reneszánszát élte akkor ax olasz filmipar, vsgy mérhetetlen llrasxázezreket öltek belé, de tény, hogy nem volt párja sokáig — mostanáig. Most aztán, mint repríz jött Emil Jannlngs főszereplésével ez a Quo vadis? mely ugyanejak Itáliában készült és a szereplök tö-•wge Is olasz.
És ez a kép klasszisokkal jobb, rolni a békebeli Quo vadls? Annyira |obb, hogy ex még nagyobb élményt *s leszütödött filmművészet, Sienkiewicz mindig tajongással olvasott müvének, még irodalmi márkáját is visszatükrözi.
Ez a film a régitől sokban különbözik és talán a legérdekerebb ösz-szevelnl egy tartalmú filmen a film mérlföldes csizmákkal való előretörését. E» a római törlénelmi tragédia jobban kidomborítja a tel jő
Nagykanizsa, augusztus 17 Érdekes ügyben folytat nyomozíst a letenyei csendőrség. Tóth László L\'ösebb csörnyeföldl gazdaembert ugyanis pincéjében felakasztva találták. Hamar levágták a kötélről, azonban nem volt már benne éle\'. A jelekbői mindenesetre arra lehetett következtetni, hogy Tóth gazda önkezével vetett véget életének.
A csendőrség helyszíni szemlét larlott Tó;b pincéjében és a nyomozásokban megedződött szemek olyan „•énykörűlménytkel" vettek ész.e, amelyek gyanússá tették az öreg
Bécs, augusztus 17
(Saját tudósítónktól) Sir Taley Muhamed kán, Palampur Indiai tartomány uralkodó|s, a leghatalmasabb maharadzsák egyike, háromhónapos európai ulazáss közben néhány nsp a Bécsbe érkezeti. A maharadzsa európai divat szerinl öltözködik, rendkívül elegáns és inkább hasonlít egy angol gavallérhoz, mint India egyik leggazdagabb uralkodójához, aki különben hazáját a népszövetség tanácsában is képviseli.
Nyúlánk, msgas termete, szép barns haja, simán borotvált arca nem árulják el életkorát, még kevésbbé hasonlítanak azokhoz a maharadzsákhoz, akiket a filmről ismerünk. Rendkívül szívélyes modorban válaszol a hozzáintézett kérdéiekre:
— Az irdus jobban liszte!i as asszonyt, mint akármelyik más néptörzs. Megengedi a nőnek, hogy korlátlanul részt vegyen a nyilvános éleiben, tehát az indiai nők rabszol-gaiágáról Európában elterjedi mesék minden alapot nélkülöznek. Képességei is vetekszenek az európai assszonyokéval.
— Rajdu asszony, az ismert indus költőnő egyultal elnöknője az
guda halálát, miért ls jelentést tettek megállapításaikról s letenyei kir. járásbíróságnak. Dr. Hltzelberger Sándor ennek aiap|án elrendelte a halolt fel boncolását
A bizottság ma szállt kl a községbe, hogy a törvényszéki boncolást megejlsék és s vizsgálatot megindítsák, amely kétségei kizárólag meg fogja állapítani, vájjon ujabb szomorú bűnügy húzódik-e meg Tólh gazda halálának bálierében, vagy pedig tényleg öngyilkosság történt, amihez pedig semmi indító oka nem volt a jó körülmények között élő Tólh Lászlónak.
indiai nemzeti kongresszusnak s ennélfogva a legmagasabb politikai méltóságot viseli. Még a rendőrségnek is vannik női alkalmazottal, még pedig többnyire idősebb nők, akik igen |ól beváinsk. Ami a bázssságot illeti, a hárem intézményét már rég eltörölték és a legtöbb lodus férfinak egy felesége van. Ai állam törvényéi mégis megengedik legfeljebb négy feleség tartását, de ez igen ritkán fordul elő.
Eiután elmondta a maharadzsa, hogy ezldöszerint Rabindranath Ta-gore és Ghandt a hindu nép szellemi és politikai vezére, akiknek óriási nimbuszuk van. Különösen Gbandit valóságos Messiásnak tekinti a nép, aki meg akatjs szabadítani őket az angol uralomtól. A palampuri maharadzsa ezzel a mozgalommal nem éri egje1, mert szerinte India nagyon sokat köszönhet az angol kulluránab,
— Vegyen iparos-sorsjegyet, mert ezzel támogatja az elaggott szegény Iparosokat.
= Slnger gépselyem mindenféle szinben kapható. Singer vanógép fióküzlet Fő-ut 1.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Augusztus 18, szombat
Római katolikus : Ilona cs. Piotest Ilona. Izraelita: Elul hó 2. Nap kel reggel 4 óra 69 perckor,
nyugazlk délután 19 óra 07 perckor. •
Várost Nagy mozgó. .Quo vadls?\', történelmi dráma. Föaztrepló: Emil Jannings.
Uránia. .Uarnum cirkusz 3 ördöge", artista-dráma 8 tejezetben. .Dr. ímhol* Hana Laud regénye 8 fejezetben.
— Áthelyezés. Dr. Barcza Béla közigazgatási gyakornok, tb. szolgabírót sz alispán a nagykaniisal járás föszolgabiróságától a pacsai főszolgabírói hivatalim helyezte át hasonló minőségben.
— Orgonahangverseny. A felső-templomban Szent István király napján este 6 órakor orgonahangverseny lesz dr. Malhea Károly és Endre Oyula közreműködésével. — Részletes műsort a holnapi számunkban fogunk közölni.
— A nagykanizsai törvényszék Keszthelyen. A nagykanizsai törvényszék büntető bírósága a vádhatóság képviselőjével legnip kiszállt Keszthelyre, ahol az őszi ciklus első büntetőtárgyslását lefolytatta.
— Elhalasztották az Iparossorsjegy húzását. Az iparos-sorsjáték augusztus 20 ára tervezett húzását — tekintettel s nagyközönségnek a Szent István ünnepén való nagyobbszámu elutazására — elhalasztották. A húzás pontos idejéről a rendezőség a Zalai Közlöny utján érteiili a közönséget.
— Beszállították a keszthelyi betörőt a kanizsai ügyészségre. Mint előzetesen lelezlűk, a keszthelyi csendőrség tegnsp beszállította a keszthelyi járásbíróság! fogházból Pásztor Józsefet, a 19 éves nehézsúlyú keszthelyi belöröt Nagyksni-zsára. Kayser Elek törvényszéki tanácselnök, vlzsgálóbiróhelyettes azonnal maga elé vezettette a tihanyi visszhang szerelmesét és fentartotta továbbra is a Sóty János keszthelyi kir. járáiblró állal kihirdeteti letartóztatását. Pásztor József nem élt felfolyamodáiial. Ugylátszik örül, hogy hajlékhoz és kenyérhez jut a fogházban.
— Baleset a cséplésnél. Novl-nlcs István 26 éves semjénházal születésű nspszámos, mint hónapszámos munkás dolgozott üonda Hugó sze-petneki bérlőnél Novinics a cséplőgépnél dolgozott és annak elevátorját vigyázatlanul akkor aksrta megigazítani, mikor az mozgásban volt. Az elevátor elkapta a munkás jobbkarját és alaposan összezúzta. Dr. Ország Lajos részesítette orvosi segélyben, mely után lakásán ápolják. A szerencsétlenségért nem terhel senkii felelősség.
— A somogyi bicska halálos munkája. A somogymegyei Kéthely községben verekedés közben bicskával agyonszúrták Nemes János földművest. A csendőrség a teltest őrizetbe vette.
A nőknek Indiában van a legnagyobb szabadságnk
Érdekes beszélgetés a palampuri maharadzsával
KALAI KOILOAY
IBM augnaatus 18.
Erői, vértó, kövér emberek számára a urmészetes „Fe.enc Józstf" keserűvíz nap>nklnt való ivása a legkisebb erólkOd\'S nélkül könnyű és rendes bélmüködést biztosi. S á-raos szakorvosi |etentés blzonyii|\', bogy a Ferenc Jóxief viz köszvény-ben és ciuzban szenvedőknek, valamint cukorbitegeknek Is n-gyon Jót te.z, s ezért méltán megérdemli a legmelegebb ajánlást. Kapható gyógy-szerlárskban, drogériákban és füster-üzlelekben.
= Orvosi hlr. Dr. Schmldt Imre volt bud-pesti klinikai o vos rrnde löjét Budapestről Nagykanizsára, Magyar-ulca 12. sz. a\'á helyezte át és rendelését megkezdje.
A Szent István napi üzleti záróra
Két nap választ el a nagy nem-zetl ünneptől: Szent litván király emlékezetének megünneplésétől, de ugylátszik hagyomány a magyar kereskedői és Ipari életben, hogy senki nem tudja biztosén a munkaszünetre és az üz\'etzárásra vonatkozó rendelkezéseket.
A legautentikusabb helyről szerzett információk alapján Itt közöljük a vonatkozó rendeletek kivonatát.
A rendelet szerint, ha Szent litván napja hétfőre (mint ezúttal Is) esik, akkor előtte levő nspon, léhát vssár-nap mindennemű Ipari és kereskedelmi üzlet, kereskedés, piac reggel 7 órától délelőtt 10 óráig nyitva tartható. A rendes vasárnapi munkaszünet azonban változás nélkül fern-áll. — Szent István napján pedig, tehát hétfőn kizárólagosan élelmlcik-kekkel foglalkozó üzletek tarthatnak nyitva reggel 7 órától délelőtt 10 óráig. Nyitva tarthatók tehát a hus-neműek, kenyér és péksütemények árusításával foglalkozó, élövirágol és gyümölcsöt áruló üzletek, piaci árusok, drogétiák, illatszertárak, vagyis Szent István napjára ugyanazok a rendelkezések érvényesek, melyeket az Iparos és kereskedő ember gyakorlatból Ismer, karácsony és húsvét első• napjára vonatkozólag.
Természetesen Szent István király Qnnepén teljes munkaszünet kötelező.
Szombaton 5, í és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
üj feldolgozásban!
Történelmi dráma a hanyatló római császárság korából.
Főszereplő:
Emil Jannings.
— A korcsmai mulatozás vége gyilkosság lett. Bjgdása község egyik korcsmájában Iddogált két drávaiványl gazdi. Nívszerint: Nagy Oábor és Oál József. Egymásután fogylak a ptlsckok és eközben a két gazdatárs között szóváltás támad\', melynek során Nagy Oibor poharat vágo\'t Oil Józsefhez, li .zel mintha elcsendesedett volna a veszekedés, de annál bjrzalmasabban robbint ki, mikor hazamentek. Az ulon újra bsjbaksplak, Oil egy husánggal olyan Ölést mért Nagy fr|íre, hogy az nyon.bin Összeesett és mrghalt. A gyilkos gazdái letartóztatták és a kir. ügyészségre kisérték.
Regedci viz
nemcsak kitűnő borvíz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál.
Kapható minden fflszer-és csemegeüzletben.
„,„ Főraktár: ,
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, KIrály-u. 21
— Leszúrta haragosát egy somogyi gazda. Rígi elkeseredett haragosok Peleudpusztán a Krep és Kovács család. Abol csak össze|öitek a kél család tagjsi, a Kovács család mindig bilekötött a másik családba Vasárnap történt, bogy a két família a korcsmában összekerült egymással. Ai egyik Kovács fiu, Lajos nekiment Krep Ferencnek és a hajánál fogva ráncigálta. Közben Kovács Oyula kezében megvillant a kés és egyetlen szúrással agyonszúrta Krep Ferencet. Azután fogta a még vérlöl gőzölgő kést és Krep Ferenc atyjának mellébe mártotta. A csendőrség a gyilkos családtagokat letartóztatta.
— I pengővel segíteni és an nak értékét sokszoros, n visszanyerni csak az Iparos-sorsjeggyel lehet.
Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
Két sláger egy műsorban
A Barnum cirkusz három ördöge
Dráma a csepűrágók éleiéből 8 frjezetben. — Főszereplök : Viola Dana, öeorg O\'Hara, Balph Ince
Dr. Imhof
Haos Liud regénye 8 fejezetben
Főszereplő : Lee Parry és Szőke Szakáll
VADÁSZAT
A vizsla tanítása és a vele való vadászás módja
Irta: Ötvös Balázs (Kllimán) Előző közlemény augusztus 4-lkl számban.
2. A német vizsla mai formájában sok sngolvér van, de méfcsem olyan nagyon temperamentumot, nem olyan nagyon gyors, mint angol rokona. Az orr Jóságára nem marad hátrább az angolnál, meri amennyivel gyen-géb volm az orra, annyival lassúbb, tehát az orra finomsága arányban áll a mozgás gyorsaságával és ez a fontos, mert ha a legfinomabb orrú vizslánsk még gyorsabb a lába, mint az orra, skkor nem tudja hasznát venni a jó orrnak, binem felveri a vadat megállás, jelrés nélkül, blszen nincs ideje — s túlságos gyorsaságtól — megérezni a vadat.
A német vizsla nem olyán specialista, mint az angol, nem olyan tökéletes pl. sz élöszárnyas megkeresésében és megtalálásában viszont azonban sokoldalú tehetséggel van megáldva. Született apporteur, nyomtarló, ragadozóval szemben bátor (amit az angolról nem lehet elmond\' n\'J t. I. megfogl*, megfo|t|a a stblelen menelü\'ő róká», macská\', kidolgozza a sebzett nagyvadnak a nyomát és majdnem kivétel nélkOl — még a rOvIdszőrO Is — jó vizleb. Nem lévén olytn nagy temperamentuma és olyan túlságosan finom idegzetű, m n\' az angol, kCniyebben megtaníthatja a tanításhoz kevesebbet értő vadász ls.
A német vizsla tehát annik a vadásznak való, aki nem szereti a nagytüzO, terméizeténél fogva messze Járó vizslát, tkl többet vadászik fide\'t terepen (kukoricás, bokroi) aki vizslájával elakarja kapatni akármilyen messziről a sebzetten menekült nyulat, aki vizi és erdei vadra is akarja használni. A német vizsla Irhát valóságos .Valchen tűr slles*, magyarul: mindenes vizsla — ha telivé\', ha vadászaton állandóan bssználl, gendosan tenyésztett öröktől származ\'k.
3. A magyar vizsla. Tempera-mi ntumon, gyorsaságra az előbbi ket\'ö között áll. Van azonban egy nagy előnye a másik keltővel szemben. Uj fajta, amelyet rajongói gondosan tenyésztettek vadászatén állandóan használt őrökből, mig a másik kettő régen ki enyésztett fajta lévén tömeggyártók kezébe kerül\', ekik nagyban tenyésztették csak kOiső szépségével törődve, hogy minél több kiállítási dijat nyerjenek, de versenyekre nem vitték, sőt nem is vadászlak velr, nehogy a munka elrontsa, eldurvítsa a szép, nemes formáját. Mivel több nemzedéken át folyt ez az üzérkedés, még ma is látunk sok igen szép angol, vagy német vizslát, amelyik azonban a praktikus használatban alig állja meg a helyét. A magyar vizsla azonban vadászok és nem kutya-kereskedők kezében van. Mindig vadászaton jól bevált ősök után
lényé z\'ik, a magyar vizsla tehát nem veszlelte el az ősök tehetségét. Intelligens és olyan tanulékony, hogy akinek csak egy kis érzéke van a vizslával való vadászathoz, az könnya szerrel megtaníthatja mindenre, amire szüksége van.
(A háború első éveiben kezdtem hirdetni az eszmél, hoty mivel minden vadásznációnak megvan a nemzed vizslája, teremtsük meg ml i magyar vizslái Ed már megkezdtem kísérleteimet, már s harmadik ne«. zedéknél tartoltam, amikor Nyltra akkori polgármestere, dr. Thurócsy Tibor magáévá tévén ideámat, ráterelte figyelmünket egy nálunk elhanyagolt sárga színű vizeiára ("pointer, kopó stb. keveredésével maradt ferm egy néhány példány) amelyikből könnyen megteremihelJOk s magyar vizslát. Ms már elmondhst|uk, hogy nekOnk is van nemzeti vizslánk. — Épen a Dunínlul déli részében — Kaposvár — találhatjuk meg a mai magyar vizsla igazi hazájátj
Mit kell tudnia a vizslának?
a) Fegyelmi gyakorlatok:
1. Hnáiraabszolút engedelmesnek lenni.
2. Parancsra üljön; szóra, sipra, karemelésre és lövétre hassljon és fekve maradjon addig, amíg fel nem szabadijuk.
3 Elh)z,on mindent, amit követelnek tőle. nemcsak akkor, amikor kedve tartja, hanem vslr hioyszor ml követeljOk tőle. Pl. az tngol vizslának is el kell hOHiia a nyulat sőt a rókát is.
b) Hasinálhatósága a gyakorlatban:
1. Tervszerűen keressen elöttOnk jobbra-balra hiladvs.
2. Állja meg (jelezze) a megérzeti lapuló vadat mindaddig, amig ml hozzáérünk és lövést lehelünk.
3. A kipirdOIÖ vad után ne szaladjon, htnem a vad láttára (szárnyas, vagy nyul) hasaljon, nehogy állva, vagy pláne mozogva, gí toljon minket a lövésben.
4 A lövés hallatára, hasal|on vagy maradjon fekve, amig elrendeljük, hogy hozza el a meglőtt vadat.
5. Kövesse nyomon a sebzett vadat és teremtse elö.
M ndezekel megti nulhatja a telivér vizsla jó kezekben, Jó terOeten — ha nincs elrontva — 2 hVisp alalt.
Hogyan tanítjuk meg mindezekre, e\'mondom rövidesen — lélektani fejtegetések nélkül — a követke-zökben.
lé éjé rés
A nagykanlzaaI ■stsorologlsl mef-tloelő (elentéeeki Pénteken a Mmlr-sfilrfi Krsgcl 7 órakor +16 2, délután 1 órakor +20 4. eaU 9 órakor +18 8.
PtJMut: Egész nap borult égboltozat.
Stílirány Egész nap Északkeleti szél.
A Meteorológiai Intézet |elent*M szerint változékony aránylsg tiOvös Idö, egvta helyeken még kisebb esőkkel.
— Segíts magadon és az elaggott iparosokon 1 pengős Iparos sorsjeggyel.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéhátában VIII., Baross-tér 10.
I9J8. augusztus 18
ÍALAI KOELONT
SPORTELET
A kettős ünnep nagyszabású futball-programja
A Vasas is a Bak FC együttese Nagykanizsán
Nagykanizsa, augusztus 17 A vasárnapi és hétfői kettőt ünnep elsőrendű futball-progran>|a Igen nagy megelégedést kellett a sport barátai és a nagyközönség köriben, mert Nagykanizsán még nem volt irrs példa, hogy egymásulán két ilyen elsőrendű együttest láthassunk. Most még csak a szezon kezdetén tartunk, azonban a BM< máris elsőrendű formában van. Mult vasárnap Kispest ellen, szerdán pedig a III. kerület ellen elért 2:2 eredménye axt mutat]*, bogy jelenleg a II liga leg|obb együttese. A védelme jó, bslfsora elsőrendű — ez a csapat legjobb része, — mig s fiatal játékosokból álló csatársor gyors és amellett gólképes. Vasárnap nagy küzdelmet várunk, mert .Kanizsa" ii megmutatjs, hogy mit lud. A Va sas csapatát már ismeri a közönség, hisz ma|dnem mind ismert nevű játékosokból áll. A csapat főerénye az összeszokottság és az, hogy sz úgynevezett szép futballt játszák. A Vasasok csspatáról sz az általános vélemény, bogy s legszebb stilui-
ban játszó együttes, mely egyike s legszimpatikurabb csapatoknak. Védelme, hslfsora jó, csatársora pedig a legjobb része a csapatnak, nem egy játékosa válogatott is volt már (Kővágó, Remmer, Jelűnek, Szent-miklóssy, Hlmmer.) Érdekes, hogy a BAK csapatában Milcsovits és Juhász, a Vasaséban Bühm és Molnár személyében régi Ismerősöket üdvözölhetünk. A Kanizsa szorgalmasan készülődik a kettős találkozóra, hisz ez lesz az uj és vasárnapra kompletté váló csapat Igazi tüzpróbája. Az u| és végleges Osz-szeállltást holnap közöljük, mert egykét poszt betöltése még most van folyamatban.
BAK felállítása: Oulh-Varga, Qyört I.—Lennert.Fried, Milcsovits— Orosz, Juhász, Bednarik, Ntunann, Oyötl II. (Tartalék: Kollmann, Fekete)
Vasas felállítása: Szullk-BOhm, Kővágó—Remmer, Burger.Wilbelm— Tóth, Molnár, Jeszmás, Jelllnek, Hlmmer. (Tartalék: S\'anczl, Sian-dalszky, Drescher.)
A zalai leventék győztesen jöttek haza a kerületi lövészversenyről
Major nagykanizsai levente az egyéni verseny győztese
Zalaegerszeg, augusztus 17 Zila-, Vas- és Sopron leventéinek bi|noki lövészversenye zajlott le szerdán Zalaegerszegen díszes és előkelő sportközönség előtt. Ott volt vitéz Bánó Kálmán kerületi levente-főfelOgyelő, Vas- és Sopron-vár-megyék képviselői, OyOmörey Oyörgy főispán, dr. Brand Sándor főjegyző, a városi tantcs, a hivatalok és testületek vezetői.
A kerületi versenyt megelőzően délelőtt
Zalavármegye egyéni lövészbajnoki versenyét tartották meg
Első lett a, lelenyel Járás (Tó:h Oyörgy Egyedula) 91 egységgel, második a nagykanizsai és harmadik a pacsal járás. A főispán gyújtó beszéd kiaéreté-ben osztotta ki az értékes dijakat.
A délutáni kerületi Versenyt, amely tizes csoport- és egyéni-versenyből állott, vitéz Bánó Kálmán főfelügyelő nyitotta meg. A verseny este 7 óráig tarlott és a leventék ismét bebizonyították, bogy komoly munka folyik közöltük. Eredmény a csoportversenyben:
1. Vasmegye 144 egységgel
2. Zilamegye 143 egységgel
3. Sopronmegye 139 egységgel
Az egyéni Verseny gyöitese: Major nagykanizsai leveDte.
A szebbnél-szebb dijakat itt Is a főispán osztotta ki lelkes beszéd kíséretében.
A Zrinyi-atléták szereplése az országos vidéki ifjúsági bajnokságban
Nagykanizsa, augusztus 17 A pécsi válogató alapján kijelölt három kanizsai atléta szerdán éjjel uiazott el Vácra, ahol a bosszú és fáradságos é|szakai utazás ellenére ls s következő eredményeket érlék el: a magasugrásban Bartos 166 cm-rel holtversenyben a harmadikkal negyedik helyen végzett (14 Ind);
a súlylökésben Kaszop 10 78-al ötödik (17 Ind.);
a távolugrásban Fejér 6 23 cm-rel harmadik holtversenyben, a másodikkal Bartos 6 13 cn-rel ötödik (23 ind.)
a diszkoszvetésben Kaszapp 31-47 cm-el a negyedik (29 IndJ
Délnyugat Lukács, Bartos, Tor-mássy, Héjjas lelállitásu svédslafé-tája a negyedik helyen végzett.
A pontozás alapján Délnyugat a többi vidéki kerületek kötött 27 ponttal az ötödik lett, amelyből a három kanizsai kiküldött 10 pontot szerzett.
= Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
Sil IM ünnepekre ui
„Kedvezményes Szelvényfüzetek"
ára 10 pengő.
Kapható
Magyar Távirati Iroda rt.
nagykanizsai fiók Sugár-ut 4. Telefon 338.
1928.
8-ig.
VASAR
(Rotundea a
rapt. 8-ig)
KÜLÖNKIÁLLITÁSOK:
Nemzetközi kikfit&kiállitAa. GyarmstkiAliitáa. „Műszaki újdonságok «s találmányok" Reklám kiállítás • Báosl azfirmedlvat azalon. Élelmiszerek ás álwezstioikkak kiállítása. Mező- ás srd&gazdaaági mlntsklállitás.
Első Osztrák Állatvásár
(1928 szeplembír 4—6-ig) Tenyészállat kiállítás. Ló kiállítás. Haszonállat UilUtás.
Uilevélvizum nem kell 1 Vásárigazolvánnyal és útlevéllel subád határátlépés Ausztriába. Csehszlovák átutazóvízum nem keli I Jílentékeny menet\' dl| kedvezmények a magyar-csehszlovák és osztrák vasutakon, a Dunán,
valamint a légiforgalomban. Minden felvilágosítást, valamint vásárigazolványt (á Pengő 4—) sd wio Wiener Hassa A. Q. Wian VII.,
valamint az őszi lipcsei árumintavásár tartama alatt Lipcsében az „Oester reichisches Messhau." tudakozóhelye és a tiszteletbeli képviseletek.
■OZCtóSZÜTHÁZAK
Városi Nagymozgó. Ma 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor „Quo Vadis ?* Történelmi dráma a hanyatló rómsi császárság korából. Főszereplő Emil Jsnnings.
Uránia. Szombaton este 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor m^ Barnum cirkusz három ördöge", artista-dráma 8 fe|ezetben. Főszerepben Viola Dana, Oaorg 0\' Hara, Ralph Ince. „Dr. Ímhol*, Hans Laud regénye 8 feje letben. Főszereplők: Lee Patry és Szőke Szskáll.

iAdió-iUsoi
(Ritvldltéaek) H — biret. kOigazda-aág ilangv. — hangverseny. E — előadás Oy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. L — scnc. Mg. — mezőgazdaság, m _ Ujuaigl előadás. P — Aöhaaáa. O — gramotonxene. Ib — Jaxx-btnd. K — kabart. nZ. — népéiért sasa.
Augusztus 18 (szombat)
Budapest 9.30 és 11.45 H. Közben 12 órakor déli harangszó az egyetemtéri templomból. Utána : Művész- és tánclemezek. 1 Időjelzés, Időjárás. 3 H. 4 E. 4.45 ldő|elzés, Időjárás. 5 Irodslml délután. A m. klr. I. honvéd gy. ezred zenekarának hsngv. az Angol-parkból. 7.20 E. 8 200 cigány hangv. 930 H. és a kerékpárversenyeredmények. II Kacsóh Magda és Sollhy Oyörgy operettrészletekct énekcinek Polgár Tibor zongoraklsérctével.
Bécs, Orác 11. A és 6 Hsngv. 7.50 Vígjáték E. Utána tánc L.
Berlin, Stettln 11 és 3 30 O. 5.30 Hangv. 8 (Stettln) Énekkari hangv. 8.30 Vígjáték E. 10.30 Tánc Z.
Barcelona 145 Kamara Z. és U. 5 45 Szextett 9 20 Hsngv 10 20 Madridi inUsor.
Brünn 11, 3 és 12 15 O. 3 üy. 4 K. 6 10 E. és hangv. 7.30 Vígjáték E. 10.25 Kiállítást hangv.
Basel, Bern I O. 4 Hangv. 4 30 üy. 5 ilangv. 8.30 Népszerű est. 9.30 és 10 Hangv. 10 35 Tánc Z.
Frankfurt, Caasel 1 ü. 3 Gy. 4.35 Hsngv. 8.15 Amerikai nZ. 9 15 Tarka-est. Utána 1230-lg berlini mUsor.
Hamburg, Bréma, Hannover, Klet HA 11 O. 12.30 Hangv. Utána dalok. 6 és 8 Hangv. Utána nZ.
Langenberg, Kőin, Aachen, Mflnster 1015 és 12.10 O. I 05 és 6 Hangv. 8.15 Vidám est. Utána 1 óráig tánc Z.
London, Daventry 10.15 Istentisztelet. 1 Hangv. 5.15 Gy. é Hangv. 6.45 Dalok. 7.15 Orieg longoiamllvrk. 7.45 Hegedtl-Itangv. 8.15 Tarka est. 9.50 Hangv. 10.30 Tánc Z.
Milánó 12.30 Kamara Z. 4.30 Hsngv. 5.20 Oy.-dalok. 8.50 Hangv. 11 Tánc Z.
Prága 11 O. 12.05 Hangv. 5 és 10.25 BrlInnlmUsor.
Róma 1 Kamara Z. 4.50 Oy. 9 Olor-dano .Fedora* c. 3 (elv. operája.
Varsó 12 0. 6 Oy. 8.15 Hangv. 10.30 Tánc Z.
Különvonat Budapestre £rtesii|flk a t. utazóközönséget,
hogy folyó évi augusztus hó 20-án hétfőn Nagykanizsától Budapestig a 21 l/a. sz. kűlönazemélyvoaat közlekedik az alábbi menetrend szerint: Nagykanizsáról ind. 0 óra 29 p. N-gyrécse kitérő . 0 . 39 „ Zalaszentjskab „ 0 „ 50 „ Komárváros „ 0 „ 59 „ Sávoly tőzegtelep „ 1 „ 06 „ Stvoly kitérő „ 1 . 12 . Balatonsxlgyörgy „ 1 „ 26 „ Bslitonberény mh. „ 1 „ 32 „ Balatonkeresztur „ 1 „ 39 „ Mári-.telep . 1 „ 49 „
Fonyód „ 2 „ 00 „
Balatonboglár „ 2 „ 19 . Balalonlelle mh. „ 2 „ 27 „ Balatonszemes „ 2 . 38 „ Balatonszárszó mh. „ 2 „ 46 „ Balatonföldvár mh. „ 2 „ 53 „ Szántód „ 2 „ 58 „
Zamárdi mh. . 3 „ 06 „ Siófok „ 3 „ 30 „
Lepsény „ 3 „ 57 „
Székesfehérvár JJ; J ■ g •
Martonvásár „ 5 „ 36 „ Nagytétény „ 6 „ 00 .
Kelenföldre érkezik 6 . 12 „ Budapest dv. „ 6 „ 30 . Budapest, 1928. augusztus 16-án.
Az Igazgatóság.
Flnam, Kamatos BABAT
aranyhsgylDUnUa
llterenkint aaztall Te (., vörös I P, rizling I P 80 fillér
SÁrRÁlt JÓZSEF
Mii Magyar-utca 74.
= Az Iparos-sorsjegy nyereménytárgyalt megtekintheti egész napon át a Főúton (volt Szabó clpöQzletben).
■=» Remlngton írógépek minden typusát díjtalanul bemutat|a, használt Írógépét becseréli, s Remington gyár helyi képviselete Szabó Antal sportűzlete.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátalnknak és ismerőseinknek, kik felejthetetlen drága jó édesatyánk
Raffaalli Alajos
temetésén jóleső részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni szívesek voltak, ezúton mondunk hálás köszönetet.
A gyászoló család.
ealai közlöny
1928 aurutiftu 18
rlmi
A mai értéktőzsdén már érizhető volt a holnap kezdődő hárcmnapog szfloel hatága. Az irányzat cset.des Ozlettelen. Változások nem fordultak elő, csak igen kis mértékben, kivételt képeznek a Szén, mely 5 pontit eset\', továbbá Felien, mely 7 pontot emelkedett. a forgalom mindvégig csendes volt. A flxVamatozáiu papírok piaci Ozlettelen. Valuta és devizapiacon B ikarest és leu emelkedett
Zürichi zárlat
Pífts 20-28\'Az, London 25"2t> i, f>a.r,oik B19 35 Bra»4l 72 2ÍV», Mllar o T716l/», Madrid 8655, Amittidaai 208 30, Barlto 11*81, Wles 73-22. Sofla 3 75. Prága in-19, Varaó S8-22\'/i Badaoxl •O-SB\'/i, Be\'trád »">28. Baka.-.! 317.
Tfarfe lerlxa-legyr/.ia
VALUTÁK Aagolt. 27 90-28 00
Saica b. 79"65-79-95 Caatk. 16-96-17 04 Dán k. 162/5-163 35 Dtaái 10 00-10-06 UoUáz 670 20-872-20 Praacáatr 7255-22-75 Hoü. \'29 50-130 50 Laagyal 6410-64 40 Lal 150-355
Ura - -
Un 29 95-10-20 Mái kj 1S6-45-1Í6 95 162 95-153 55 80-75-61 10 95 30-95 90 •vájd 1.11035 -1,0 75 IfM k. 103-30-153 90
UKVtZAX Amit 229 60-230 30 Belgrád 10X6-10 09 ■erltn U6\'5Í>-136 95 Brtaaad 79 62-79 87 Bakai Alt 3 46-3 52 Kopaah.152 85 15325 Loadon 2779-27 87 Madrid Í5 35-95 85 Milano 29 94-30 04 Nawjork t>72 65-4 25 Oaalo 162 90-153 30 Z2\'3<>-22 44 I6-Í6-1701 412-4 IS Stoekb. 163 40-163 80 Varsó 64 17-64 17 80 72 80 97 110-26-1056
Pária Prága Saofta
Wlaa
zaricta
Sertésvásár
Falba|tás 978, ■cliböl aladattanal vtou
aiaisdt 400 darab. ClaórcDdH 1 84-188, saedatt 1-78-1 82. izedetl kóaép 1 70-1-74 könnytl 140-156, elaócanda öreg 1-74—I 78. osásodzenda 1 00-1 66, angol atldó 188—I 76. szalonna nagyban I 96 -0 00, aali 2 20- 0*00, lebuzotThui 2 22— 2 44, szalonnás lélaartée 2-16 -2-22 Az Irányul élénk.
Kiadja: Délxalai Hyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaság.
Felelós kiadó: Zalai Károly. IntenutMui telefon : Nagykanizsa 78. sz.
iPRÓHIRDETÉSEK
Az spróhlrdtéeaek di)a 10 sióig 80 fillér, minden további izó dija a flll. Vasár- és Innepnap 10 szóig SO fillér, minden további szó dija • flll. Szerdán és pénteken 10 szóig M fillér, minden további sió dija ■ flll. Cimsaó s minden vaata-fabb bétából álló sió két siónak számíttatik. AUást keresőknek 60Wo engedmény. * Mrd.lé.I dlj altra flsslend*.
ban kallamaa otthont talál url-
oaaládnál. Clm a kiadóban.
■érja 196. telelon-számmal Steril Üveg és porcellán llzletél. I4<6
Kétszobás lakás azonnal kiadó Petőfi-ut 3f/s. 3965
Eladó egy asztal iparbetd rézvizmele-gilóvel és egy zongoraláda — Rozgonyl-utca 0. 3968
Ideálisan szép lekvéiU házhely eladó. Bővebbet a nagytrafikban. 3971
Nagybagolal hegyen egy jókarban levő szőlő uj pincével egytltl eladó, ugyanott egy cserépkályha Ts. Bővebbet Attlla-u. 49/a. 3931
JSvedolmezS o!ajképviselet, vidékeket és géptulajdonosokat látogatóknak, megkapható. Clm a kiadóban. 3929
Keresztény uricsaládnál teljes ellátást nyerhet Iskolás leány vagy liu. Clm a kiadóban. 3918
Kiadó kétszobás udvari lakás az összes mellékhelyiségekkel novembei l ére esetleg előbb Is Zrínyi Mlklós-u. 20. 3867
Kiadó A\'Pád-ulca II. szám alatt kétszobás, konyhás lakás. 3818
Lakatos tenonook feWátetnek UJIaky és Háhnnál. 3981
Eladó egy Kalmár legújabb rendszeri), egy napon ál használt rázórosta polom áron. Megtudható Csengery-ut 36. KólalnáL 3956
Eladó egy drb keveset használt 750 kg. tizedes mérleg. 1 drb. 2 számú Weilheitn szekrény jutányos árban Magyar-utca 2 szám alatt. -3975
ügyes vaeatónB ajánlkozik urlhárak-hoz, vidékre Is. Clm n kiadóban. 3976
Egy szobás lakás és minden mellékhelyiséggel kiadó Királyi Pál-u. 19. -3979
Jutányos árért finom, ízletes házl-koezt kiphaló kihordásra Is. — Berger Jenőné, Eötvös Kr 18. 3980
Pogányvár! saját terméstl kiváló la|-boralmal állandóan árusltom lllerenkint : nemes kadarka 110 f., asztali fehér I 30 I., burgundi szemeli gyógybor 2 P. Csengery-ut 36. Lellnerné. 3955
Két diák ellátását és tanulmányi ellenőrzéséi vállalja ny. igazgató. — Ajánlatok Csengery-ut 23. 3977
Oxlsthalylség azonnal kiadó Király-utca 47. sz. házban. 3>82
Pokorny-téle zongora eladó, kiadóban.
Clm a 3984
Telivér vlzolát tanításra vállal. Időnkint kölyök és kész vizslát elad, vadászterületet rendez, fácánost beállít megálla-podás szerint fttvfle Balázs, Klllmán, u. p. Oelse. (Válaszbélyeg nélkül nem lelelek.)
•flT MÉZET,
ágytollat, állati böröket,
vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és ion-gyot a legmagasabb árban vásárol
STRÉI B. FIAI NAGYKANIZSA,
Erzsébet királyné-tér 15. sz. alatt.
ŐSZI VETÉSRE:
Oazdaságl magvak:
Káposztámig Átvácskamag Kelkáposztamag Nrfelejtsmag Salátamag Sztzszoiszépmag Kerekrépamag Har<)ngvir<igmag Téli rclekmig SrepfUmag slb. stb.
Hollandiai virághagymákra:
tulipán, jácint slb. stb. előjegyzés. Műtrágyaféiék.
Kicsinyben és nagyban kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF gufktmktMiita
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. jiso Teleion: 130.
TANKÖNYVEK
minden iskola részéie kaphatók
és
elöjegyezhet&k
Flschel Fülöp Fiai
könyvkeresked séhen.
Veszünk használt tankönyveket a legmagasabb árakon.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gőzmosó, vegytisztltó, ruhafestő
Gyár: luyaál-i. I). GjOjlíltltp: lultuj-t. I.
Vállal mindennemű ruhafestést, vegytisztítás!, gőzmosást mérsékelt áron. Elismerten elsőrendű munka. Hófehér, tükörfényes gallértisztitág. Pllssérozás. i2< Gouvrérozás.
I lííl ■ í
NASH és PACKARD
autók kizárólagoa zalamegyei kópviaeletét átvettük
Mielőtt autót beszerezne, feltétlenül kérjen prospektust és díjtalan kocsibemutatást. 7>" Hat henger, hétszer csapágyazott főtengely, négy keréklék, zajtalan motor, hosszú élettartam és olcsó üzemköltség.
Szántó Vilmos és Társai
Telefon 3-22. Nagykanlzaa, Deák-tér 2. Telefon 3-22
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság szelőit (Déli Vasút) IB28. évi méjua hó 15-tftl érvényea
MENETRENDJE
A Nagykanizsa állomásra érkező és Induló személyszállító vonatok
Budapest— Nagy kan tzsa
Vomt A vonal ■liim 1 neme Budapestről indul Nagykanizsára érkezik Vonít nimi A vonat neme Nagykanizsáról indul Budapestre érkezik
216 [i Szem. v. 21-35 410 211 Szem. v. 0-40 7-50
202 | Oyv. 7-35 11-25 201 Oyv. 610 10-20
212 Szem. v. 7-55 13-25 213 Szem. vJ 9-25 1700
214 |, Szem. v. 1420 20 55 215 Szem. vJ 15-20 21-10
204 ]| Oyv. 18-30 22 40 203 Oyv. | 18-00 21-55
A 202. és 203. számú gyorsvonatok május 15 tői junlus|l5-ig csak vasárnapokon közlekednek Nagykanizsáig. Június 15-től szepl. 15-lg közvetlen I—II—III. oszt. kocsival Budapest—l.lenz. közvetlen I—II—III. oszl. kocsival Budapest—Trieste és Budapest— Rogarska-Slalinára és közvetlen étkező kocsival Vlllachig.
A 204. és 201. sz. gyorsvonatokkal étkező kocsi Budapest—Nagykanizsa, hálókocsi Budapest—Trieste—Venezia. Közvetlen III. oszt. kocsi Tricstere. Közvetlen I—11. oszt kocsi Budapest—Kóma. Közvetlen I—II. oszt. kocsi Budapest—Fiume és szerdán, pénteken és vasárnap egy közvetlen hálókocsival Fiúméba.
A 211. és 216. számú vonatokkal közvetlen I—II—III. oszL kocsival Budapest Barcs és közvetlen 11—111. oszt. kocsival Budapest Zalaegerszeg.
Nagykanizsa—Balatonszentgyörgy Nagykanl-
230
Balatonszent-
gvörgyről ind. zsára érkezik[ Vegyes" 5-50 T fííf | 235
Vegyes
Nagykanizsáról indul
"" 19-05"*™
Balatonszent-jjyörgyre érk
Nagykanizsa—Szombathely—Wien S. B.
Bécsből indul
303 Stnauló Z.-Egersz 321 Szem. v. — 327 iSzein. v. 301 Gyv. 311 Szem. v. 313 iSzem. v.
Síombit- NtflyVlni hilyfiérkorik nán ókorik
8-25 11-54 1530
4 Jo 6 00
510 7 40
015 8-55
11-33 13-34
14-43 17-35
20 08 22-50
311
316 302 322 328 304
Szem. v Szem. v Gyv. Szem. v Szem. v. Slnautó
Nlgyklnlná- I Szombat- \' Bécsbe r«l indul jkilyritrkuik. érkezik
4-35 717 14-20 IHI5 2115 23 00
m 10-10 10-20 2115 24 00 Ü 25
12-05 19 55 19-34
Ege rsz
A 321. és 322. sz. vonatok közvetlen vonalok Barcsra, illetve Barcsról.
A 301. és 302..........„ „ Wientől Barcsig és vlsszs. Kőzvet-
len\'l—II—III. oszl. kocsival Wien—Osijek és Wien—Zagrebra.
A 314. és 313. sz. vonalok közvetlen vonalok Wienbe, Illetve Wienből. Közvetlen II—III. oszt. kocsival Budapest—Zalaegerszeg és vissza.
A 327. és 328. sz. vonalok csak Julius és augusztus hónapok vasár- és Ünnepnapjain közlekednek és ugyanekkor a 321. és 322. számú vonalok elmaradnak.
Nagy kan Izsa—Barcs—Pécs
011 Szem v. 901 Gyv, 917 1 Sinautó || 913 Szem. v. i 915 Szem. v.
Pécsről indul
!>40 15 55 13-23 1815
Barcsról indul
"" 4 -.15" "
11-55 \'Oyi\'k.-ról i 15-55
I 20-55
Niflj\'aani-Zlira érksiik
7\'0íi 13-50 16 38 17-50 22-55
912 ízem. v.
914 Slnauló 916
902 Oyv.
932 Végy. v.
^NnyVimriá-iiBarcsrai! Pécsit ról Indul j érkezik érkezik
4 40" 940 120.5 14 04 18-20
ti-40 11-40 12 49 15-50 21-35
848 14-4(1 Oyék. 1800
A 911. és 932. sz. vonalok közvetlen vonatok Szombathelyről, III. Szombathelyre. A 912. és 915. „ „ „ I—II—III. oszt. kocsikkal Barcs-Pécsre.
A 901. és ÍI02. „ gyorsvonalok közv vonalok Wienből, illetve Wienbe Közvetlen l-ll-lll. oszl. kocsikkal Zagreb-WIen SB. és közvetlen I—tl-lll. oszl. kocsikkal Osijek—Wien SUd Bahnhof.
Nagykanizsa— Cakovec (Csáktornya)
" Csáktornyáról lj Indul Nlgjktni-nlri éfkirik Nagykanizsáról indul Csáktornyára érkezik
201 Oyv. 351 5 15 22*2 Szem. V. í ~ 4-52 6-32
\'221 Szem. v II 05 12-40 202 Oyv. 11 \'55 13-15
203 Oyv. 16 07 17 24 224 Szem. V. 13 44 15-22
223 Szem. v. 18-59 20-35 204 Gyv. 23 25 1 04
Közvetlen kocsikat lásd Budapest—Nagykarliisa viszonylatban a 201—204. és 202. és 203 sz. vonaloknál.
A 202. és 203. sz. gyorsvonalok csak junius 15-től szepl. 15-ig közlekednek.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)\'
u. érfpW 188, Ilii —gytoitm, lm. augusztus 19, vasárnap
Ara 16 fillér
KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
SittkeuldOf éa kiadóhivatal i Fíut 8. ixirn. u(helyi tlóVkladóhlvaUI Kouuth UJoa-u. 8Z

Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
\'ElMUetést áia tg, Ixha I p*ngt 44 ffilfe
HOL VAGY ISTVÁN KIRÁLY ?
Ünnepel ma a trianoni második Mohács megalázott népe. Ünnepel a darabokra tépett csonka ország székesfővárosában a szent Jobb körül összegyülekezett maradék magyarság énekelve imádságos ajakkal: „Hol vagy Islván király?"
Ünnepelünk régi magyar módra: sirva vigadva. Mert elvehetnek tőlünk mindent, de nem vehetik el hitünket, nem vehetik el reményünket, nem vehetik el dacos nagyakarásunkat I Nem tilthatják meg, hogy a halott magyar ugart uj életre ne hivjuk s gyászos öltözetben dicső-ségos szent Jobb előtted ne sírjunk I
De necsak ünnepeljünk! Ha Zrínyi a magyar pártoskodásnak tudja be Szigelvár elestét, ha Kölcsey szerint bűneink miatt gvult harag az Isten keblében, ha Berzsenyi a magyar erkölcsi romlásban látja nemzete vesztét, akkor a szent Jobb ünnepén szálljunk magunkba s a lelkiismeret szavával vizsgáljuk és mérjük meg erkölcsi emberi- és nemzelértékünket. l-ássuk hibáinkat, nehogy Ismét a mi hitványságunk legyen sötét felhője Isten eljövendő napjának: Nagymagyarország feltámadásának.
Amint szent István minden év Nagyboldogasszony napján igazságszolgáltatást kezdett, amint a későbbi királyok szent István napján Ítéletre szálltak Fejérvár falai közé, ugy tegyünk ítéletet ma mi is önmagunk felelt, mert szerfölölt megsokasodtak bűneink. S ha ugy találjuk, hogy hitünkben és hazafiságunkban, az ország e két fundamentumában gyengék vagyunk, ha nem tudunk, vagy nem akarunk ezekben erősek és állhatatosak maradni, akkor senki mást, egyedül mimagunkat hibáztassuk. Mert akinek szemei vannak a látásra és fülei vannak a hallásra, az lássa és hallja meg, hogy a mi legnagyobb hibánk a hitben és hazafiságban a látszat és felszinesség, az időnkénti szalmaláng. Hitünk és hazaliságunk igen gyakran csak tartalom nélküli váz, párisi pirosító. Ennyi hittel, ennyi hazafisággal, ily szertelen fénnyel és pompával, dologtalansággal, hírhedt panamákkal, potemkiniádákkal sem az itt lakó munkástestvéreinket, sem a nemrég hozzánk tartozott s bennünket körülvevő nemzetiségeket, de még leigázott véreinket sem fogjuk megnyerni sohasem Nagymagyarország gondolatának. Sem ezekkel, sent a fegyver és hatalom múló sikereivel nem lehet egy nemzet lelkében meggyőződést érlelni, hanem miként szent István, a mélységes hitnek és önzetlen hazaszeretetnek oltárra emelt szentje cselekedte — liszla jellemmel, példával és kötelesség-tel|esitéssel.
Nekünk mintha nem Trianontól fájna a fejünk, hanem sokkal súlyosabb bajokban szenvedünk. Divat,
szórakozás, könnyű élet, ezek azok a hibák, melyekre nemcsak egyesek, de időről-időre az egész nemzet annyira hajlandó. Pedig szent István katonáit, tisztjeit és jobbágyait nem ezek, hanem az egyének fegyelmezettsége, kölelességludása, lelkiismeretes munkája s mindenekfölött álló hite és hazaszeretete állitolla csatasorba.
Első szent királyunk hite és hazaszeretete legyen e sokat szenvedett nemzet életszükséglete. Nem a betűvetés az első, amire mindenkit rá kell szoktatni és nevelni, hanem a tiszta erkölcs, mely nélkül még Róma is megdőlt s rabigába görnyedt.
A hit és erkölcs volt minden időkben a népek és nemzetek fennmaradásának örök postulátuma. Amely nemzet ezen egyetemes, örökérvényű törvényt meg nem sejtette, meg nem értette, meg nem hajolt elölte, hőseiben és vértanúiban meg nem halt érte, az a nemzet elveszett. Ezzel a két talizmánnal alapitolta nteg szent István országát, ezekkel éltünk át ezer esztendőt s lia ezek a csonka ország áldott síkjain és kevés domboldalaink élő maroknyi magyarság lelkében uj életre fakadva mély gyökeret vernek, akkor biztosan megérünk uj ezerévet. Nem a külső segítség, hanem országunk régi istápjának, szent Istvánnak lelkülete fogja talpra állítani ezt a szenvedett országot.
Emlékezzünk tehát; Ünnepeljünk sirva-vigadva. Hajoljunk meg a szent király elölt s kérjük őt, hogy miként a tatárjárás és törökdulás után megmutatta a kivezető utat földünk és fajunk zsarolói ellen, mostani nagy elhagyatotlságunkban se tagadja meg dicsőséges szent Jobbjának, a mi csodás nagy örökségünknek varázserejét. Plamler Boldizsár
Diszkardot kap vitéz Terstyánszky
fíudupest, aug 18 (Éjszakul rádió jelentés) Vitéz Terstyánszky ÖJOn alezredesnek, az amszterdami olimpiász kardvivó világba|noMnik a Pusztaszert Árpád Egyesület dísz-kardot fog átnyújtani hazafias ün-ntpsíg keretéoen.
A szolnoki iparoskongresszus
Szolnok, aug. 18 Vasárnap tartja meg Szolnokon országos kongresz-szusál az lposz, melyre többszáz Ipartestületi megbizotlal várnak. A kongresszus program|án 12 pont szerepel. Ezek köiölt a legfontosabb az ipartestületi reform és a Kézműves Kamara kérdése, az iparosok aggkori és rokkantsági biztosítása, az Iparosok adókérdése, a kisipari hitel, a közszállitási szabályzat reform|a és a mérnöki rendtartás kérdése,
Amerikai antimilitáristák tüntetése a newyorki kikötőben Kellog államtitkár ellen
A rendőrség szétoszlatta a tOntstfiket
lott: „Le a Kellog-féle komédla-piklummal I" „Le ai Unió nicaraguai intervenciójával I, Végre a rendőrség szétoszlatta a tüntetőket. Kel lógott európai útjára felesége, leánya és a newyorki kisantant-követek kisérik el.
Newyork, augusztua 18 (Éjszakai rddlójelentés) Ma, mikor Kellog-államtitkár hajóra szállt Ntw-yorkbsn, hogy Európába utazzon, a kikötőben mintegy 200 amerikai an-timilltarista nagy tüntetést rendezett. Táblákat hordozlak, melyeken ez ál-
Csendőrségi sortfiz és véres közelharc a sebenlcól olaszellenes tüntetésen
A tüntetések megismétlődtek — Hatvan zavargót letartóztattak Ma adták át Olaszország jsgyzákát Bslgrádban
Belgrád, augusztus 18
Illeni lapok jelentései szerint a tegnapelőtti olsszellenes tüntetések Sebenicóban sokkal nagyobb arányiak vol\'ak, mint az első hirek leirták. A zavargások éjjel egy óráig tartottak és egy körülbelül 300-400 főnyi (üntető csapat erőnek erejével a sebenicói olasz konzul házához akart vonulni, de a ciendőrség, amely a spalalói események óta a konzulátust állandóan őrzi, ulját állotta a tüntetőknek és ijesztésül két sortüzet lőtt a levegőbe.
A tüntetők és a isendőrség közölt közelharcra került a sor, amelyben négy csendőri megsebesítettek, de a tüntetők részén még több volt a sebesültek száma.
Egy máilk tüntető csoport a kikötőben kövekkel beverte egy olt horgonyzó olasz hajó ablakait, egy harmadik csoport pedig kerülő ulon akart sz olasz konzulátus házához jutni, de a csendőrök szétkergették. A városban több olasz ember házának ablakait bezúzták a tüntelők. A
zavargások után a csendőrség 60 embert letsrtóztstott, akiknek legnagyobb részét ma szabadlábra helyezték, de 9 tüntetőt a rendőrség 30 napig terjedő fogsággal büntetett, keltőt pedig átadott az ügyészségnek, mert ellenük megindul a bün-íenyllő eljárás.
Belgrád, aug. 18. Sebanicóban ujabb olaszellenes tüntetések voltak. A tüntetőket a rendőrség oszlatta szél, amely több embert letartóztatott. A rendet hajnali egy órakor helyreállították.
Belgrád, augusztus 18 (Éjszakai rádió jelentés) O\'aszország belgrádi követe ma délben nyu|ictla át kormányának jegyzékét, melyben a spa-latól tüntetések alkalmával károsodást szenvedett olasz állampolgároknak kártérítést, a bűnösök megbüntetését kérik.
A jegyzék ezenkívül magában foglalja az olasz kormánynak azt a kérését is, bogy ezentúl a rendőrségek a tüntetéseket idejében (ojtsák el, bogy ne fajulhassanak el.
Borzalmas villamoskarambol a 15-ös és 65-ös kocsik között a Török-utcában
Az egyik villamos méterekre vonszolta magával a felfordult kocsi sebesült utasait — A sérülteket kórházba szállították — A 15-ös villamos vezetőjét és kalauzát őrlzelbe vették
Budapest, augusztus 18
Barzalmas villamos-karambol történt a Margit-körút és a Török utca torkolatánál. A Margit-körulról jövő 65 ös villamos bi fordult a Török-utcára, amikor a budai ferenczesek felöl feltűnő nagy sebességgel robogott egy 15-ös villamos, amelynek
Iái hatóin valami baja volt, ugy, hogy a közlekedési rendőr leállító jelet adott, de a villamos nem tudott meg-I állani — s a következő percben eleiével
teljes menetsebességével nektvá-gódott a 65 Os villamos pótkocsijának.
e*(A! Korio^L
1988 sugnaztus 19,
FQlslkefitö csattanás következett ezu\'án. Sebesüllek jajveszékelése és segélykiáltás, abUkok csörO xpllése, az u\'ca közönségének aikoltoziai reszkettette meg a levegőt.
A 65 Oi villamos pótkocsljs a ret tenetes összeütközéstől megingott és I Ibo-uit.
A motorkocsi nyolc méter m Ire huxta magával a felborult pótkocsit, amelynek összetört vazá ból kétségbeesetten kiáltozlak segítségért a sebesüllek.
A mentők él a tüiollók rohanva érkeztek meg é« a kocii összeroncsolt réaze alól kiemelték a sebesül leket éa egy kOzett üxlet faelyttégébr
vitték. H»t utat lulyoian megsebesült. Ax egyik nő agyrázkódást szenvedett. Bevitték az irgalmasok kórháziba — A 15-ös kocii se etó|ét, Siabó XX Józsefet, Tyepkó Jtnos kalauzt éi Bencze Mihályt, a 65 ös kocii vezetőjét a rendőrségre előállították.
B mezét kihallgatása után sx.bs-don bicsljtoták, a másik keltőt azonban
őr Izei be vélték.
A tűzoltók ét műszaki személyzet
az összezúzott villamoskocsi elvontatták, — ugy, bogy a déli órákban Ismét helyreállott a forgalom.
Frithjof Nansen szerint Amundsen már nem él
Oslo, augusztus 18 Frithjof Nansen s Tldtns Tegn munkatársánjk rdott interjújában kijelentette,
Igen csekély arra a r. mény, bojy Amundsen még éleiben van. Szerinte Amundsen már nem lehet ai bogy véleménye szerint I élők sorában.
Közel fél millió ember vesz részt a fővárosi Szent István ünnepségeken
Budapest, augusztus 18 Ma éjiéiig kAsel fel millió S.eot István ünnepi vendég és Idegen érkezett a magyar székesfővárosba. Holnap vasárnsp érkezik az amerikai magyar zarándokok utolsó csoport Js a Keleti\'pályaudvarra.
Az ünnepségek kezdetét ágyuló-vések jelezték. A Oellért begyet hatalmas fényszórók n<ppall világításba helyezték. Este óriási méretű tűzi játék volt. A Srent Oellért szobornál fsláJlilott díszsátorban Kolhermere dlszalbumol helyeztek el. melybe az Összes résztvevők beírják s nevűket.
Vssámap déluián kétezer díszmagyar végeláthatatlan felvonulása a Stefánia ulon felejthetetlenül festői képet fog varázsolni. Korhű ruhákban felvonulnak Szent István, Szent László, Mátyás király, az erdélyi fejedelmek és a 48 as Idők nagy fér
fiai. Az Oaszes templomokban ünnepi Istentiszteletek lesznek. — Az Operaházban, Nemzeti Szlnhlzban ünnepi elő. dások. A magyar anyák nemzeti ünnepe hétfőn délután a Nemzeti Muzeum lépcsőjén kezdődik, mely virágos gyermekfelvonulással nyer befejezést. A menet a korrrányzó nejéhez vonul, aki kiosztja a tokgyermekes anjá* kitüntetéseit.
A MMyás templom és Ha\'áw-bástya a Szent litván bét slstt esténként tündéri fényben ussik. Vasár nap ctle 600 dalos szerenádot ad a Hilász- bástyán, — mely szerenádot rádió uljln a vidék és a megszállóit területek magyarsága is hsllgatbaija. Sienl István nspján délben felavat-jtk az 0 szág zászlót a Szabadságtéren országol űnnepiégek kere lében.
Csnpa országos és megyei előkelőségek a kanizsai dalosverseny fővédnökeinek névsorában
József főherceg és Bethlen miniszterelnök a verseny dlszvédnökel
Nagykanizsa, auguiztus 18
Csonka hazánkban jelenleg a cson-ks Zalavármegye a magyar dalnak leglelkesebb művelője. S:hol annyi dalárda nem tömöríti lelket nemesítő, kullurál ébieszlgetö trunkás-ságra a vidék egyszerű népét, mint Zalavármegyében. A Zilavármegyel Dalosszövetség 48 tagdalárdá|« között legiobb a falusi, egysierü emberekből rekrulálódott dalegyesOlés, melyeknek teljesítményei ls Ilyenformán csak elismerést és a kulturmun-kának kijáró llszte\'e\'et érdemlik. — Ezeken kivűl majd minden falunak van cssk ollhoni baszná\'a\'ra szánt dalárdáj >, énekkara, melyek egy-két esztendő munkája után szintén el fognak jutni odáig, hogy beáltjanak a zalai dalot-elsőségérl megvívott verreiyekbe.
Az Idei da\'osverseny Nigykanl-zsán lesz szeptember 8 án. Nigy ku\'tureseménye lesz Zalának ez a daloiünnep, amit az egész vármegye kOzCn légének érdeklődése kísér.
Ma leKntelték be, hogy gróf Károlyi Oyörgy (Ztlssztnlgrói) és d\'. Pllhál Viktor kir, kormáoyfőtanácsos, felsőházi tag ls elfogadták a fővédnöksége\', valamint Pehm J hsef spát-pUbinos (Zalaegerszeg) a védnökséget elvállalta.
A fővédnök! felkérésekre eddig beérkeztek a következő notabilitások elfogedó válaszai :
dlszvédnökök:
Józief fiherceg és Bethlen litván gref miniszterelnök,
fővédnökök:
Ballhyány-Stratlmann László herceg, Vass József dr, népjóléil miniszter, Kállay Tibor dr. ny. pénzügy-miniszter, országgyűlési képviselő, Oyömörey Oyörgy főlspin, dr. Pllhál Vlklor, Malallnszky Ferenc Hsőháii
t gok, gróf Károlyi O/örgy, Oyömörey IitvAn, Relschl Richárd, Csák Károly országgyűlési képviselők, dr, örley Oyörgy kormányfötanácsos, klr. kOi jegyző, Bődy Zoltán alispán, dr. Slpőcz J nő, Budapest székesfőváros polgármestere, ax Országos DJos-szövetség elnöke, Oerlőczy Béla klr, kormány főtanácsos, azOaxágosDa-lossxOveiség ü. v. elnöke, Pogány Sándor a DSiA Vasúttársaság vezérigazgatója, Mayer József postafólgaz-gató, vitéz Falka Ferenc ezredei, a 6. honv. gy.-e. parancsnoka, Czobor Mátyás, dr. Sabján Oyula polgár-mesterek, Relschl I nre városbíró, dr. vl éz Barnabás litván, Ztlavármegye
klr. tanfelügyelő)*.
*
A védnökök névsorát Irgközelebb
közöljük.
*
A fővédnökül és v/dnökül felkértek szíveskedjenek az elfogadásról szóló értesítést dr Tholway Zsigmond postafőnök elmére haladéktalanul megküldeni.
Egyesületek, intézetek figyelmébell
Versenydljak, serlegek, ajándéktárgyak, érmek stb. bevésését elismerten legszebben, legjutányosabban és leggyorsabban készitl
Qoldbergerné
Schapringer Ilona
iparművészeti vésnök munkák készi öje
Főút 10. sz. Dobrovlts-ház
«cis az udvarban.
Rabindranath Tagore
Irta: 0. Elek Amália S M. (?)
Szerinte mindenek az örömből lesznek. Mindig érezte az örök örömnek ezt a remegését, amint végig vonul a világon.
Gyönyörűen beszél a szeretetről is : .Lelkemet belöllölle a bizonyosig. hogy a testi dolgok köpenyege mögött, az évezredeken át az örök szeretet vár reám és áll őrt". Szerinte szeretet teremtette meg a világot, szeretet tartja fenn, a szerelel felé érik és a szeretetben fog megsemmisülni. És ez Tagorenak lulaj-donképeni világnézete, ő csak az örök szeretet és öröm istenét ismeri, aki szeretettel és örömmel veszi körül az embert és mindinkább belevonni igyekszik az isleni szeretetnek ebbe az árjába.
A halálról is felséges költői formában beszél: .A halál csakúgy az élethez tartozik mint a születés. Ha járni akarunk, fel kell emelnünk lábunkat, meg újra le kell tennünk... Tudjuk, hogy a léleknek, ineiy végtelen az alaplényegében, vándorlása közbenát kell lépnie a halál kapuin,
hogy a végtelent megvalósítsa. A kagylót fel kell törnünk, hogy felszabaduljon a gyöngy, mely némán aludt börtönének sötétjében. Amikor a magunk formájának bizonyos szilárdon álló változatlanságot akarnánk adni, jő a hivás : „halj meg I De ez nem a megsemmisülésre szóló hivás, hanem az örök életre. A lámpái eloltjuk, nem azért, hogy sötét legyen, csupán csak mert virrad"-
Rabindranath Tagorera nézve az élet csak a halál állal nyer értéket, mert Isten csak a halál által veszi egészen birtokba a lelket és igy leszen a halálra készülődésből halálvágy ... „Sirok a méltatlanságok miatt, mondja, amikor az életet a semmit mondó órák kezében látom. De ha a le kezedben látom, akkor tudom, hogy sokkal értékesebb, semhogy elfecsérlődjék az árnyékban". Vagyis: „Isten végy magadhoz I"
A világot is egészen közelről fogja fel, bizalmasa az neki. „A világ a mi pajtásunk, mondja. Személyes viszonyban vagyunk vele. Igy nem csak azért kell ;jól megismernünk, hogy aztán félre tólhassuk, vagy uralkodhassunk rajta, hanem, hogy
meg tudjuk érezni. Akkor aztán nem csak száraz tények potyognak a fejünkre, hanem érezzük a személyes rokonság kötelékét, amely minden időben összekötötte szivünket a világgal".
A Icgcsudásabb tünet ennél a nagy és szép léleknél, hogy hindu létére egész lényén végig vonul az Uj Testamentum lehellete. Honfitársai rémületére mindenki szinte megérzi rajta a keresztény embert.
A „Transitó" cimü kötelében érezni ezt legjobban:
Fogadj cl Uram, végy magadhoz erre az időre és vigye magával a feledés azokat az árva napokat, amelyeket nélküled töltöttem el.
Takard el köntösöddel pihentetően ezt a rövidke percet és helyezd a te világosságodba.
Bolyongtam csábító hangokat követve, de nem vittek el sehová.
Engedd, hogy most leüljek nyugodtan és szivein csendjében hallgassam a te beszédedet.
Ne fordítsd el arcodat lelkem sötét titkaitól. Gyújtsd meg őket, hogy a te tüzedben hamvadjanak el.
Jöttél hajnalban, dalolva. Megharagudtam, amiért felébresztettél. Rád se hederítettem és elmentél.
Jöttél délben szomjasan és vizet kértél. Kelletlen voltam, mert munkámban zavartál meg. Mogorván elküldtelek.
Jöttél lángoló fáklyáddal az alkony idején. Megijesztettél és bezártam előled az ajtómat.
Most éjfél van, egyedül ülök sötét szobámban és hivlak. ...Kit annyiszor megbántottam — jöjj I
Amikor hajnalban megszólaltak templomod harangjai, férfiak és nők futottak az erdőből az ösvényeken lefelé és friss virággal áldoztak neked.
Én a fűben ültem az árnyékban és engedtem, hogy elhaladjanak mellettem.
Ugy gondolom jól teltem, mert akkor még bimbóban volt minden virágom. Most, hogy a naplemente idején kinyíltak — megyek estimára, (Vége köv.)
IBM, gtjgnghtt 19
ZALAI HOZLONT
Szent István király ünnepére
Még perzsel a nyárutó tikkadt napsugara, — aranycsóvákat szórva tgy ünneplő országra /... Még a nyári virágok ls nyílnak a kertben, — s ezer tarka színben pompázik a határ, melyben a már sárgulni kezdő akáclombok, bóllngatnak méltóságos csendet I... Még előttünk talán a vénasszonyok nyara, — de S2tvünk már Is vlssiaslr, a már talán csak mesebeli nyárértI... Mert lelkünk és testünk a tengernyi teher alatt gör-nyedez már, — s félünk a végleten hosszú téltől!... Félünk, hogy elfogy a hosszú Idő alatt, a mese a mesemondó ajkán, — s fiainknak, leánya Inknak, kicsiny unokáknak, könnyeink hullása közben megkell vallanunk, hegy hontalanok lettek, mert Szent István örökét, gyáván veszni hagytuk!...
Két keresztet hord, az én Jó ma gyar népemi... Áldás az egyik, — átok a másik! Kiáltsátok vélem I... Keresztet odotl első szent királyunk /... Hitet egy Istenben... egy boldogabb világban!... S mig htlen követlük lépte nyomdokain, — nagy volt bennünk az ő boldogsága!... S midőn Uthogyd e földi világot, az Ur arany trónusához nagykövetnek meni. Azóta jobb sorsra méltó nemzedéke Golgotát Járva megkopta ujabb keresztjét, mely alatt most roskadozva Jár!... Jöjj hát Szent htván király!... Mentsd meg vesznltérő nemzetedet! Te, aki megláttad, hogy e nemzet h>ndt csak e földön lelhetiI... Megérezve hős néped történelmi szent hivatását, kltűzéd Nyugattal szemben Árpád, s a vad török hordák félholdjával szemben pedig, — Mária
szent lobogójátI...
*
Multak a századok, s vérzivataros gyászos idők! S vonultak el felet tünk gyászos fellegek,... melyek közül saskeselyük módidra tengernyi ellen tört reánkI... S hányszor lépte tengernyi ellen, — Árpád, s Mária szent lobogóját!... De Te Szent Királyunk védőkarodat felettünk kitárva, győzedelemre vitted hós fiainkat !...
A Golgota keresztje nehéz volU... S nem volt ember, akt kettő évezred után mégegyszer magára vette volnál... S vájjon e nemzet remélhet e, hogy egy ezredév után, hazát mentő Vezére támad, aki a nehéz keresztet vállaira veszi, melyet egy Jobbsortra méltó nemzet sírja főié egy megvakult világfejjának állított!...
Szent István I Szent Király ünnepén I Ünnepre fel magyar, tollas csákónkat, — s fényes csizmánk sarkantyú verése, csörgesse e szent napon szemébe minden nációnak, — hogy lesz Megváltónk I... Honszaba-dltónk I... Aki mint a fergeteg a barmot, ha kell hajtja maga előtt a fél-világot — s akkor nem lesz a legény, a leány szemében sem dacos harad, sem keserű könny!
Ünnepeljünk!... Imádkozzunk!... Hogy az unokáktól, késő utódoktól hála és ne megvetés legyen a részünk I... Hogy a Tátrát, a Hargitát, s t Honnak minden drága gyöngyét ugy hagyhassuk nékik, mint azt nekünk Szent István Szent Királyunk testamentomában hagyta I
S ha Lehel vezér kürtje harc! riadót fújna, — ne legyen e Honban JaJveszétykedés I... Ne sirassa anya a fiát, — a leány ls eressze bucsu-csókkal útra a Jegyedét !■■■ S Szent István Szent Királyhoz szóljon szive Imádsága, —se honnak legszebb virágaiból font bokrétát tegye térdre
hullva, szent oltárára, soha nem muló hálánk jelképeként! Mert mit érne életünk?... Ha anyáink, apáink s az ő rokonságaik, Idegen földben nyugtalanul aludnák örök álmukat? S ml meg szülőföldünket, melyen bölcsőnk Is ringott, — sehol nem lelnénk e naoy világban .\'... MII érne, ha az anya fil/dalmában halva szülné magzatját?... S talán a csillog, s hold, s a nap sem ragyogna ránk. — s gyáva pusztulás volna a részünk I

Ööm ünnepre fel hál magyar!... Hisz vannak még táltos paripáink!... Még vannak prüszkölő mének!... Még vannak tán hacsak hagyományból Is, akik mégegyszer magukra öltve a mentét, a kardot... megfúj Jdk a riadót!
Egy ezredév ünnepén!... Ünnepre fel hál magyar!... S szivünkön a kezünk, esküre telt ujjal szent foga-dósként kérjük, — hogy gyúljon a máglya vérvörös lángja, mélyen be az éjszakába... s kiáltsa világgáI... Kiáltsa a vhző tagoknak]... Erdélynek]... Felföldnek]... Bácskának]... Bánátnak]... Hogy lesz még ma gyar nyár Szenl István országa fe lelt, ha visszavesszük a Kárpátok bérces koszoru/dt, — s megkoronázzuk vele a délibábos rónát!
Boda Károly
Megjelent a lugkő-rendelet
Csak vásárlási engedélyre lehet lugkövet kapni
Nagykanizsa, augusztus 18
Alig van ol.an nap, amikor a rendőri krónika nem számol be lug-kómérgexésröl. A legtöbb esetben gyermekek esnek áldozatul ennek a veszedelmes és hiláltokozó folyadéknak és az idevonatkozó statisztikák meggyőzően Igazolják, hogy a mérgezési stelsk legnagyobb százaléka gondatlanságból származik. Az illetékes kőrOk már régebben tervbe vélték a lugkő f orgalombshozataiá-ntk korlátozását. A kereskedelemügyi miniszter most szsbályozts a lugkő és lugkóoldit forgalomba-hozatalát.
A rendelet értelmében lugkövet és lugkőoldatot, valam n ilyen anyagokat ot azázsléknál n gyobb mennyiségben tsrlalmaró készítményeket a közvetlen fogyasztók részére árusító üzletekben háztartási célokra — a háiilag végiéit szappanfőzés kivételével — kiszolgáltatni tilos. Ipari célokra, továbbá a házilag végzett szapp nfózés céljaira ezeket a maróanyagokat két kllogramos vagy kél kiiogramot me(haladó mennyiségben ki szabad szolgáHa\'ni, azonban csak annak részére, aki iparűzést megfelelő módon Igazolja, vagy aki a városokban a tanács által megbízott tisztviselő ót, a kis- és nagyközségekben a községi elöljáróságtól lug-kővásárlásra engedélyt kapott.
Lugkővásárlásra engedélyt csak az kaphat, aki igazolja, hogy állatelhullás folytán, vagy a háztartásban összegyűlt ligalább liz kllogiamnyl zsírt dákkal rendelkezik s i bból házilag srappant kíván főzni. Kereskedő lugkövet csak a vásárlási engedély átvétele ellenében szolgáltathat ki.
Háziasszonyok!
Örömhír!
Állandóan emelkedő forgalmunk és a csökkenő rezsiköltségek tetemes
ÁRLESZÁLLÍTÁST tettek tehetővé.
Folyó évi augusztus 19-étőt kezdve az egész ország mindenszakbavágó üzletében LUXésRINSO a következő árakon áll a fogyasztó közönség rendelkezésére, a régi minőségben és súlyban;
I (JX szappanpehely, dobozonként. . . . 60 fillér RINSO szemcsés szappan, dobozonként 50 fillér
A közönség tájékoztatására minden kereskedőnek kirakatában és ajtaján az uj árakat feltüntető falragaszok tesznek kifüggesztve.
LEVER ÉS TÁRSAI
korlátolt felelősségű társaság
Budapest, IX., Ráday-u. 30.
Telefon: Aut. 861-04, Aut. 865-01.
U. i. Tiszteit kereskedők szíves tudomásárat
falragaszokat ét körleveleket M.000 kereskedőnek küldtünk közvetlenül postán. Akt legkésőbb t. évi augusztus 21-én kedden ax utöltő postával még nem Jutott volna ezek birtokába, lr|on vagy telefonáljon azonnal.

Magyarországból lopás miatt kiszökött, Olaszországban a fasclsták ellen lázított ós lora-keresztnron elfogták
Egy fiatal borbély kalandjai
Nagykanizsa, augusztus 18 \' _ , körözvény, — átszökött a b*-A gyulai kir. tCrvényszék még táron. 1924 ben köröző levelet adott kl Fehérpataki Dezső fiatal borbélysegéd ellen, mert az az a\'apos gyanú meratt fel ellene, hojy Qyu\'án laké-társától, Szeder József magántisztviselőtől ruhát és fehérneműt lopott és azután megszökött.
Pehérpstaki elfogatását ugy kerülte kl, hogy Olaszországba szökött, ami útlevél nélkfll ls sikerüli neki.
A nyugtalan természetű és hangos szavú Pehérpstaki azonban Itália földjén sem tudott nyugton maradni. Egy alkalommal a fasclsták ellen lázító kijelentéseket tett, ami miatt tlz hónapi bör.önre Ítélték a Pigárót.
A fasclsták — ahogy kihallgatása slkslmávsl Nigyksnlzsán elmondotta — olyan börtönbe dugták, amdy hemzsegett a férgektől és amelyben nagyon sokat szenvedett.
Kiszabadulása után első dolga volt, hogy otthagyja a kék egfl országol és mivel nem volt útlevele, de feje felett még mindig lógott a gyulai törvényszék.Damoklas-kardja*
Pehérpatakinak azonban most sem volt szerencséje. A murakerwzturi csendőrség észrevette a gyanús külsejű és viselkedést] PchJrpilaklt és Igazolásra szólította. Miut/n nem tudta magát okmányokkal igazolni, b:v|tlék az Örsre, ahol csakhamar kiderítenék, hogy tgy négy év óta körözött tgyénnd van dolguk.
Beszállították Nagykanizsára éa átadták a kir. Ogyészaégock.
Pehér patakit fo|házör kiaéti Qyulára, ahol beszállítják aa Ogyéssaági*.
bobok
lltezenkint aaitall TI f„ iMt I P, rizling I P •• fillér
8ÍF1ÍH JÓZSEF
a»j) Magyar-utca 74.
Használt, J6-karban levő
boroshordók
2 Hl. tőt 80 HJ.-ig, HlltaMfc naaiÉgH legjutányotabb napi áron kaphatók a
leauetköxi Borkereskedelmi IT.-aál
Budapesten, vili., Kaayéra«z6-at<* «, éa egri vagy gyöngyöt! plncéaxeUínél. mss
XALA1 K0X1.0NV
lMauguiifui lö
Feltflnően emelkedik a fiatalkora bflnözők száma a nagykanizsai törvényszék területén
Ar érzékeny pénzbüntetés visszariasztja a bűnözőket A csatlakodAs Intézménye csökkenti a fellebbezéseket
Dr. Mutsohenbacher Edwin törvényszéki elnökhelyettes nyilatkozata a Zalai Közlöny részére
Nagykanizsa, sugusziui 19 . érzi, hogy ellenfelének csatlakodása
Az uj büntetőnovella gyakorlati beválásáról annak életbeléptetése előtt különféle vélemények és felfogások hangzottak el. A birói kar sok könnyítést és az eljárás egyszerűsítését várta. Al ügyvédi kar a maga szempontjából nézte a gyakorlatban való kialakulását. Mindenesetre az intelligens nagyközönség élénk figyelemmel kisérte — hogyan válik be az uj btlntetónovella.
Megkérdeztük dr. Mulschenbacher JSdvin kir. törvényszéki elnökhelyettest, a büntetötanács elnökét — akit az uj büntetönovellának gyakorlati beválására vonatkozólag meginterjúvoltnak.
Dr. Mulschenbacher Edvin, aki nemcsak fótárgyalási elnök, de egyben a fiatalkorúak birája és a pat-ronage-ügyek lelkes munkása, kérdéseinkre a következőkép válaszolt:
— A büntetőjogi eszmék fejődése szempontjából a magyar büntetőjog legutóbbi félszázadának történetében a II. Bn. (= 2-ik büntetónovella) mérföldjelzőnek tekinthető, ötven év előtt született meg a Btk. (= büntetőtörvénykönyv), amely megalkotta a magyar büntetőjog épületét. Harminc évvel később készült a Bn. az akkori Nagymagyarországnak az életképes és hasznos büntetőjogi reform eszmék mellett bátor állásfoglalását tartalmazó törvény.
— Most — ujabb liusz év után alkotta meg a törvényhozás a II. Bn-I, amely
feltámadni akaró hazánk konszolidációjának életerős bizonyítéka.
A II. Bn. hathatósan küzdi le a kisebb bűncselekmények elkövetését és kétségtelenül ártalmallanná teszi megrögzött, vagy nagy, nehéz bűn-
tetteseket.
A nagykanizsai törvényszék területén az Ilyenek nincsenek nagy számban.
Eddig csak egy esetben kellett
megrögzött bűnözővel szemben a II. Bn-I alkalmazni.
Kisebb bűnözőkkel szemben már több esetben alkalmaztunk érzékeny pénzbüntetést — és pedig jó hatással.
— Nem egy esetben vagyonos ember nem titkolta el a reá kiszabott súlyos pénzbüntetés hallatára, bogy ez kegyetlenül fáj neki.
— Az alaki jog terén eszközölt újítások is nagyon beváltak,* mert atnugy is tulhalmozott jegyzőink nem kénytelenek egyes esetekben jegyzökönyveket elkészíteni.
A i.satlakodás intézménye is nagyon üdvösnek bizonyult, mert ma már bizony igen sok vádlott felhagy csupán büntetése végrehajtásának elodázását célzó és felesleges munkát okozó fellebbezésével, mert
esetén
büntetése súlyosabbá vállhal, mint eredetileg volt.
— Sajnos azonban, a fiatalkorúak bűnügyeinek száma feltűnően emelkedik. Az idén
eddig már több fiatalkorú biin-llgy van folyamatban, mint tavaly egész éven át volt.
Okát ennek nagyrészt abban látom, hogy számos gyermek szülője bár becsületes és jóindulatú, de teljesen szegény,
sokszor nyomorgó, beteg vagy elaggott.
— A fiatalkorúak bűnözésének okai továbbá a szülőknek gyakran egész napon át otthonról való távol-
léte. Sok esetben azonban a szülök könnyelműsége és léhasága, vagy éppen kegyetlensége,
a gyermekmenhelyben elhelyezett
fiatalkorúak erkölcsi gondozásának hiánya,
kétes emberekkel való társalgás, stb. stb.
— Ezeket az okokat megszüntetni: a társadalomnak és főleg a tanítóságnak lenne feladata. El kell ismerni, hogy a tanítói kar legtöbb tagja buzgó és áldásos tevékenységet fejt ki az ifjúság nevelése és gondozása körül. A társadalom részéről már, sajna, ilyen (Igy-buzgó tevékenység nem észlelhető. A fiatalkorúakkal foglalkozó gárdám p. o. csak alig egy-két lelkes tagból áll. Ami viszont annak tudható be, hogy erkölcsileg erős embertársaink mindegyikének állandóan meg van a maga súlyos gondja, ami nem engedi meg nekik, hogy a gyermekvédelem mindenekelőtt való szolgálatában intenziven tevékenykedjenek...
A közelgő iskolaévre alig van változás a tankönyvekben
Csak a felsőbb osztál>ok tankönyvel drágultak meg az Idén
Nagykanizsa, augusztus 18 Augusztus végéhez közeledünk. A gyermekes szülök bizonyos Idegességgel veszik észre, hogyan múlik rohanó léptekkel a vakáció és kezdődik nemsokára az ujabb Iskolaévad és vele az ujabb gondok.
Ami értbelő is. A beiratáai és tan-dijon kívül olt van a tankönyv-probléma, ami a ma középosztálya elölt kérdőjelként áll a családfő elöl\'.
Felkeieatűk az egyik helybeli könyv kereskedés tulajdonosát, hogy az Idei iskolaidény „könyvproblémájáról" informálódjunk.
— Az idén — mondották — nem lesznek nagyobb változások a tankönyvek terén. Ugy látszik, beáll egy kis stabilitás. Az uj tanterv alapján a felsőkereskedelmi iskola első év-
folyamában van némi változás. Azon-kivül a gimnázium V. osztályában. Az elemi iskola I körzetében részben uj könyveket vezettek be, olvasókat, az eddigi Franklln-kiadásuak helyett a „Kslász" kiadását fogják használni, aiul nagy gonddal készült. A polgári Iskolákban alig van változás és ami van, az is az uj tanterv alapján való fokozatosság.
— Az lskolakönyv-kiadók az idén nagy súlyt helyeztek a tankönyvek Jó anyagára, tartósságára és csinos kiállítására.
— Ami már most az árakat illeti — mondják — itt a\'ig történt változás, csupin a magas íbb osztályok tankönyveinél történt megfelelő áremelés.
Megvonták a kegyelmet egy tizenegy esztendei fegyházra Ítélt és bflntetésének hátralevő részére amnesztiát kapott fogolytól
Feltételes szabadlábra helyezése alatt lopott, amiért újból elitélték
Nagykanizsa, augusztus 18
Salamon János nemesszeri lakost a nagykanizsai törvényszék annak ide|én il esztendei fegyházbüntetéssel aujiotta. Silamon közel 9 esztendőt töltött ki már rabságában, amikor kegyelemért folyamodon és büntetése hátralevő részének elengedését kérte. Az igazságügyminiszté-lium az amnesztiával kapcsolatban el Is engedte a fogsága ideje alatt példás magaviseletet lanusitó rabnak hátralevő 2 esztendei éa 2 hónapi fegyházat.
Salamon Janoa alig jutott ismét az annyira óhajtott s rég nélkülözött szabad levegőre — amikor ismét Ossz< ütközésbe kerüli a fennálló renddel, amiéri két évi fegybáz-
bünt:tésre Ítélte a zalaegerszegi törvényszék.
Sjlamon Jánostól, akinek büntetését csak feltételesen engedték el, (amennyiben nem követ el ujabb bűncselekményt) mosl megvonták a kegyelmet és nemcsak a zalaegerszegi törvényszéktől reá kiszabolt 2 esztendőt, de a régi 2 évet és 2 hónapot is ki kell igy löiteni.
A kanizsai kir. ügyészség intézkedett, hogy Salamon János ismét elfoglalja régi helyét, ahol Jobban megbecsül ;e magát — mint azabadiábon.
= Az Iparos-sorsjegy nyereménytárgyalt megtekintheti egész napon át a Főúton (volt Szabó clpöüzletben).
Arne Borg Budapesten nj világrekordot állított be 1000 méteren
Az MTK nemzetközi uszóver senyének első napja
Budapest, augusztus IK (Éjszakai rádiójelentés) Ma délután 3000 lön) i közönség elölt kezdődött meg a Caászár lürdöbtn az MTK jubiláris nemzetközi úszóversenye, melyen Indullak: Ame Borg, Kojac USA, Crabbe USA és Martba Noréllu, USA. A magyar Bárány István startja elé feszült érdeklődéssel tekintett a közönség.
Eredmények:
1000 m. távúszás (meghívás! verseny): 1. Arne Borg svéd 13 02 mp. Szenzációs világrekord. A régi világrekord 13 04 mp. 2. Crabbe USA 13 36 2. 3. Páhok látván MTK 15 2224
Arne Borg végig vezetve nyert, A kOiOntég hatalmas órációban részesítette éa nemzetiszínű szalagos csokrot nyújtottak át nekL
50 m. gyorsúszás (meghívást) verseny
1. Birány István 26 8 mp; 2. O borfi Antal 27 mp; 3. Orosz Viktor S.UE 27 4 mp.
100 m. hölgy gyorsúszás I. Mari ha Noreliuss 1.11 8 rrp. USA.
50 m. hátúszás 1. Kojac US* 32 6 mp; 2. Bariba MSC 33 4 mp.
4x50 gyorsúszó staféta 1. S.UE 1 54 mp; 2. III. TVE 1.58 8 mp; 3 Beazkárl 1592 mp.
Vízipóló kupameccsek: NTK-UTE 3:2 (3:0). MAC—OTE 5 : 2 (3 : 1).
Anya és leánya együtt kerültek börtönbe gyermekgyilkosság miatt
Nagykanizsa, auguiztus 18 WUnsch Lajosné kerettyei asszonynak máaod k ura van. Ezzel él és velOk együtt lakik Wünichiié első házasságából született felnőtt leánya Termolecx Regina.
Termolecz Regina májul 4 én egy gyermeknek adott életet. Mikor az édesanyja szemrehányást csinált neki, a leány bevallotta, hogy a gyermek atya Wünach Lajos, vagyis a saját mostoha atyja.
N:htny órára a vallomás után WJnschnt dunyhát dobott az ártatlan caecsemöre, amely Termolecz Regín t mellett feküdi, ugy, hogy az egy-napos gyermek rOvId Időn belül megfáradt. Az aaszony akkor fogta a halott csecsemőt és a temető árkáb i elásta.
A bűn csakhamar kiderült és arya éa leánya csendörkézre Jutottak.
Most voll ebben az ügiben a főtárgyalás a nagykanizsai törvényszék dr. Mutschenbacher-Un\\cu elölt, amely Wűnsch Lajosnét szándékos emberölés miatt másfél évi böriönre.Ttr.nolecz Reginát gyermík-grllkojság büntette miatt hat hónapi börtönre Ítélte. Ai ítélet Jogétői.
augusztus 19
> vLAI KOJtLONT
NAPI HÍREK

NAPIREND
Augusztus 19, vasárnap
Római katolikus : Lajos pk. Prolest. Huba. Izraelita: Elul hó 3. Nap kel reggel 5 óra 01 perckor,
nyugszik délután 19 óra 05 perckor. •
Városi Nagymozgó. .Quo vádli?\', történelmi dráma. Főszereplő : Emil Janii Ings.
Uránia. „Hamum cirkusz 3 ördöge\', artista-dráma 8 fejezetben. „Dr. Imhof Hans Laud regénye 8 le|ezetben.
Augusztus 20, hétfő
Kómal katolikus: Sz. Istv. klr. Prolest. Istv. klr. Izraelita: Elul hó 4. Nap kel reggel 5 óra 02 perckor.
nyugszik délután 19 óra 04 perckor. *
Városi Nagymozgó. „A vágvak ol-társ\', szlnmtl 8 felvonásban. .Mimóza kisasszony", vígjáték 8 felvonásban.
Uránia. „Henny Portén válópere", ftlmláték 8 (elvonásban. - „A |ószivü víziló\', burleszk 2 felvonásban. Híradó
Augusatua 21, kedd
Kómal katolikus: Franciska. Prolest. Sámuel. Izraelita: Elul. hó 5.
Nap kel reggel 5 óra 03 perckor, nyugszik délután 19 óra 02 perckor.
FOHÁSZ
Bocsásd meg, hogy nem térdepeltem Vasdrnup oltárod eláll. Óh, köszönöm Uram, Te áldott. Hogy mégis adtál enyhe álmot, s küzdi karomnak éltető erőt.
Bocsásd meg minden gyengeségem. Bocsásd meg minden vétkemet7 Ha sorsom majdan egyszer eldől, ne vedd le hulló életemről, nyugalmai nyújtó áldott két kezed...
Bocsásd meg, hogy közönnyel éltem, Pedig he hányszor vágytalak I Bocsásd meg, hogy semmit se kértem, hogy árvaságommal beértem, s nem kértem kölcsön mástól szárnyakat.
(Oelse) IJj. LAKY JÓZSEF.
— Lapunk legközelebbi száma
a Szent István nemzeti ünnep miatt szerdán reggel a rendes Időben je lenlk meg.
— Orgonahangverseny. A felső-tempiomban Szenl István nap|án este 6 órakor tartandó orgonahangverseny műsora a kővetkező: 1. Megyesl Józsel hlltsnlanár beszéde. 2. Énekek Sxent István királyról: a) Ab I Hol vagytok magyarok I, b) A|kainkról zengjen ének. 3. Clemens románc (Pedál-ssóló). 4. Mária énekek a XVII. századból: a) Angyaloknak Nagyságos Asszonya, b) Felvitetett magas mennyországba. 5. Rudnlck: Pastorale. 6 Mendrlssohn: „F" moll szonátájából az Adagló. 7 I na .Por-ticsi néma" cimü operájából. 8 Bach J. S. Praeludium et Fuga. In A dur). A 2. 4.6. számokat énekli dr. Mathia Károly, a többi számokat Endre Oyula adja elő. Belépődíj nincsen.
— 1 pengőért egy teljes modern hálószoba bútort nyerhet. Vegyen Iparos sorsjegyet
— Pályázat. A nagykanizsai járás fösiolgabirája pályázatot hirdet a korpavári körjegyzőségnél újonnan rendszeresített körj\'gyzőségl Írnoki állásra. Pályázatokat ez év szeptember 4 lg lehet benyu|lani a fószol-gabiróságon, a választás ugyanezen napon lesz Korpaváron.
A bucsuszentlászlói férfizarándoklat
A szeptember 2-án Induló nagy kaniisai fétfiiarándoklal Iránt rendkívül erős érdeklődés nyilvánul meg Annál is Inkébb, mivel ugyanakkor a szombathelyi férfiak közel máifél-eier tönyl zarándoklatával ls találkozik Zila ősi krgt helyé i.
Gyülekezés tztp\'embcr 2 án reggel a V26 órai szentmisén, majd köiös szentáldoiás. Utána zárt torokban a menet elindul az állomásra. Buckuszentlászlón 10 órakor ünnepi mise, majd sxenibesnéd, melyei P. Heldlnger J-nö vikárius fari. D ílu\'án népgyűlés, amelynek szónokai Gelss-llnger Béla esp^es, Finla Sinlor Író, Mdlés P. Htlár pébár.ot és Kreutz Ede.
Jelentkezések minél előbb esikör-lendfik a p\'ébAnián.
— Nagykanizsalak a szolnoki országos Iparos kongresszuson.
A szolnoki országos Iparos kongresszuson részt vesznek Nagykanizsa város képviselekb;n dr. Kauf-man Lajos városi tanácsos, ipsr-biztos, Bazsó József, a nagykanizsai Ipartestület elnöke, Samu Lajos, a Zilavármegyel Ipartestület Szövetségének fölilkára, akik már tegnap elutazlak.
= Orvosi hlr. Dr. Schmldl Imre voll budapesti klinikai orvos rendé lőjét Budapestről Nagykanizsára, Magyar-utca 12. sz. alá helyezte át és rendelését megkezdte.
— Leventék figyelmébe. Felhívom a nagykanizsai levente egyesület kötelékébe tartozó összes \'908. évfolyambell leveniéket, hogy \'a vasárnapi oktatásokon ponto\'.an 10 óra 30 perckor jelenjenek meg. Az Igazolatlan mulasztók ellen szigorúin fogok eljárni. Ifjúsági oktató.
— Iparosok üdülőháza Balatonfüreden. A balntonf.iredi Ipartestület .Iparosok üdülőházat" akar létesíteni, amelyben egy-egy Iparles-lűlet egy egy örökös szobát venne ki erre a célra. Egy Ilyen szoba üdülő Iparosok részére 4000 pengőbe kerülne. A balatonfüredi Ipartestület ebben az ügyben megkereste a usgy-kanlzsai Ipartestületet is, melynek elöljárósága a Jövő hónapban fogja az egészséges eszmé|ü ügyet tárgyalni.
=» Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak.
vese , hólyag-, gyomor- és cukorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese\'és hóyag homok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott elsőrendű gyógyvíz. Házi Ivókúrára rendkívül alkalmas.
Állandóan friss töltés!
Főraktár:
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Klrály-ntca 21.
>= Mosonyl Mimi, az Országos Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát (Zeneakadémiát) végzett oki. zenetanárnál, az 1928-29. tanévre a beiratkozás Keszthelyen megkezdődött. Iratkozni lehet hétfőn és csütörtökön d. e 10-12 tg. — Szep\'.emberben najxjn\'a.
— Rendőrblróságl ítéletek.
Sllckel József 22 éves ksnlzsai kovács-segéd és Mária nevű nővére nyilvános helyen közbotrányt okoztak, mert valakit megvertek, 10—10 pengő pénzbüntetésre ítélték őket. — llajdu Károly 19 éves kőműves-segéd a gyalogjárón kerékpározott, aminek .honorálásaképen" 10 pengőre megbüntették. — Bagonyal József nyilvános helyen botrányos módon káromkodott, amiért ugyancsak llz pengőre átélték.
A pacsai országút árkába zuhant egy motorkerékpár két utasa
Bohémusz Vilmos pacsil tsk.rék-pénziári főkönyvelő Zalaszen\'mlháJy-ról motorbiciklijével uiriak indult — o\'.dalkosarában Brand O/ula főszol gabirósági írnokkal. Amint s dombról le|övö k/inyatulboz érlek, a legnagyobb sebességgel jölt szembe velük egy suló. Bohémusz szabály-sierüen tért ki, az autó azonban mereven neki tartott. Bohémusz az u\'olió pllanatbin jobbra fordult s a mellelte levő árokba íuhtnl. Bohémusz arcán sérült meg, Brand kisebb rándulás árán . szabadult. Az autó megállás nélkül tovább száguldott. Egy későob arrj jövő r.u\'.ó szállt tolta be Pjcsára a motorbicikli sze-rencsétleuül járt utasait.
— Vagyoni zárlat A nagykanizsai törvényszik Tóth János puszta-magyaródl lakos Ingatlan vagyonára a zárlatot elrendelte.
=» Konyháját teljesen felszerelheti edénnyel, ha azt megnyeri az Iparos-sorsjeggyel 1 pengőért.
- Megindul a MAVART Nagykanizsa— zalaszabarl járata. Dr. Hlesz K., a MAVART u| igazgatója tegnap Nagykanizsán tsrtózkodott és tárgyalásokat folytatolt dr. Prack, István jx>lgármesterbelyettes közigazgatási tanácsossal. Dr. Hlesz többek között bejelentette, bogy a legközelebbi Időben megindul a Nagykanizsa— zalaszabari autóbuszjárat kisebb lipu*u autóbusszal.
Slamena ís Re* üvegek
vagy alkatrészek.
Mindenféle befőttes és dunsztos üvegek legolceóbban csak
Melczer Jakab
űvegkereskedésében Kazinczy-utca 1. sz. alatt kaphatók.
■lelőtt szükségletét beszerelné, saját érdekibea aéne meg áraimat I
A LIAio MnUftra a aak Suranlt (Mkóra caUa, M&im aliba-DM T—-■■ S*knl haunálnak Ok apoM I
Satsn Mukl-\'-k Valencábnn
KtfuMUa 0* It íuíAi, t í ,v * bijobb utr a ^.ím /
Mrt., B(p nlatd él. D« ndnjogok nja urara.
Am „™ cjptl. MikUt apil.
Mol tudSaSai flll a
Zarándoklás Llsleux-be
Alig egy hete, hogy az Országos Katolikus Stövetség falragaszok utján tudatta az ország katolikus népével, de kiváltkép a kis szent Teréz tisztelőivel, hogy a Magyarok első zarándoklása Llsleux-be P. Hisz Brokárd karmelita tartományi főnők vezetésével szeptember 5-én indul. Máris sokan bejelentetlék, bogy részt akarnak venni az első ünnepélyes zaráDdokláson. A zarándoklás útiránya : Budapest—Bécs—München, (egy nspl tartózkodás). Stuttgart— Karlsruhe—Páris—Lisieux (3 napi tartózkodás). Vissza : Páris (3 napi tartózkodás) Basel—Zürich—Bécs— Budip?st. Részvételi dlj a teljes al-látással, elsőrangú szállással, gyorsvonat oda és vissza, Párisban vezetők, autóbuszok, III, osztályos csak 330 pengő, II. osztályon pedig 500 pengő. Akik részt akarnak venni az első Lisieux-i zarándokláson, ebbeli óhajukat mlnéi előbb jelentsék be a zarándoklás rendezőségénél (Budapest, IV., Ferendek tere 7.)
= Tennlszütők 16 P-ért, dupla huroiással 23 P ért. Versenyülókben nagy választék. Ütők burozását legolcsóbban vállalom. — Tennlszclpok ebrom és gummitalppsl Szabó Antal sportüzletében.
— Gyújtogatás gyanúja miatt letartóztatták. A murakereszturi csendörjáröt tegnap gyújtogatás gyanúja miatt őrizetbe vette Ferencz György földművest, akit behoztak a kanizsai ügyészségre.
— Singer gépsely cin mindenféle színben kapható. Singer varrógép fióküzlet Fő-ut 1. *
— Felboncolták Tóth Lászlót. A titokzatosan elhunyt Tóth Lássló gazdát tegnap boncolta fel dr. Nls-ponszky Béla klr. törvényszéki orvos, aki a boncjegyzőkönyvet és orvosi szakvéleményt holnap terjeszti be a kanizsai törvényszék vizsgálóbírójának.
— 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismert Singer varró-Képeinket. Singer varrógép rétxv.-ftár*asig Nagykanizsán, Ffl-ut 1.
HALAI KÖZLÖNY
192B augusztus 19
34ftjérés
A Dankanlzsal meteorológiai meg-llfyeló lelentéeeki Szombaton a Mmir-M\'tt . Rcrnel 7 Arakor +144, délután 2 órakor +21\'2, este 9 órakor +15\'4.
HtlMtei: Reggel borult, délben kevésbé borult, este tiszta égboltozat.
StéUrdny Egész nap Északkeleti szél.
A Meteorológiai Intézet jelentest szerint Inkább derlllt éjjel hllvös Idö.
— Elhalasztott Iskolaépítés. A vallás és közoktatásügyi minlsz ter rendelete értelmében a pacsai r. k. hitközségnek ezévl október 12-ére sz iskolát meg kellett volna építeni. Azonban a hitközség hivatkozott a nagy munkaidőre s egyéb nyomós okokrr, miért Is a minisztérium megengedte, hogy az építést 1929. május havában kezdhessék meg.
= Vegyen Iparos-sorsjegyet, mert ezzel támogatja az elaggott szegény iparosokat.
= Herceg Esterházy husáru-gyár lerakata megnyílik jóvó hó elején. A közóhi|nak engedve a Herceg Esterházy Husárugyár Igazgatósága elhatározta, hogy Nagyka nizsán lerakatot létesít, melynek vezetésével Lehóczky Józselet, — ki a szakmában teljes jártassággal bir, jelenleg a herceg Esterházy kapuvári husárugyárának szállitásveze ójél — Jelölte ki. Gyárunk, mely rövid pir évi fennállása óta az ország legelső hentesárugyárává fejlesztette ki mi-gát, a n. é. vevőközönségnek elsőrendű gyártmányaival: u. m. bel- és külföldi módra késztlett hentesáruk, prdgat módra készített Esterházy sonkák és füstöli húsok nyers és fótt állapotban, valamint az összes konzerv-húsokkal és pástétomokkal áll mindenkor rendelkezésére. — Prima olvasztott sertészsír nagyban és kicsinyben a legolcsóbb nspi áron. A mélyen tisztelt n. é. közönség szives pártfogását kérve kiváló tisztelettel Esterházy husárugyár lerakata Király utca 20. szám.
= Bútort díjmentesen szállitunk bármilyen vasúti állomásra, garantált elsőrangú kivitelben. Négytől tizenhat hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyujtunk. Sok milliót takarit igy meg. Oyőz\'djön meg személyesen, Kopsteln bútoráruházai Szombathely, Kőszegi-utca 5, (üzlet sz udvarban) és Sopron
= Nézze meg, mit lehet 1 P-ért nyerni az Iparos-sorsjeggyel.
DUKÁSZ FERENC
épűle:fa és des. kakert Bkedése Magyar-utca 108.
Léc, stukaturnád, tetőpala,
Hajópallógyártás és eladás
Furnér éa enyvezett lemez
Asztalosárugyár
Kóaz ajtók éa ablakok
állandóan raktáron, tss Telefoni 290.
Aranyerei bajoknál, béldugulás, repedés, kelés, végbétvérzés, gyakori vizelési inger, derékfá|ás, mellszoru-lás. szívdobogás és szédülést roham eseteinil a természetes „Ferenc Józstf" keserűvíz használata mindig kellemes megkönnyebbülést,sőt gyakran teljes gyógyulást eredméoyez. A belső balok orvoiri az Igen enyhe Ferenc Jówef vizet sokszor mindennapi Uhsznalalra reggel és este egy-egy félpohárnyl mennyiségben ren-drllk. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzlelekben.
— Nyári tanulmányutak. A
MEFHOSz folyó hó 2-án Indult VI. számú párisi tanulmányútja, mélyít a Párisi Magyar Diákegyesület U a-zási Oiztálya rendezett és 42 személyből állt, szerencsésen megérkezett Párisbr. A következő tanul rnán> utak Párisba augusztus 17 és szeptember 1-én indulnak 15 napos időtartalommal. Részvételidlj diákoknak 230 P, köztisztviselőknek 280 P, egyéb résztvevőknek pedig 290 pergő. Kendez továbbá augusztus 23-án Páriából-Londonba egy 6 napos kirándulás!; 1929 évi jsnuár hivában pedig egy J5 napos tanulmányutat indít Észak-Afrikába Budapest—Velencze — Róma — Messlna— Syracusa — P. lermo — Tiipolis —Os-bes — Constantine — Oran—Marsell-les—Nizza—Milano—Budapest útvonallal. A tanulmányutakra vonatkozó prospektust bükinek Ingyen megküldi n P. M. D. E. Utazási osztálya (Budapest, IX. Ferenc körút 38, földszint 2. Telefon Automata 874— 48.). ahol egyúttal a hivatalos órák alatt naponta délután 3—5 óra közölt szóbeli felvilágosítás is nyerhető.
SPORTELET
Izgalmas küzdelmet igér a Bak és a Zala-Kanizsa mai összecsapása
Holnap délután a Vasas lesz a kanizsai profik
ellenffelo
wmr MÉZET,
égytollat, állati bSrSket,
vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és ton-gyot a legmagasabb árbsn vásárol
BTBÉI B. riil HA6YKAHIZ8A,
Erzsébet királyné-tér 15. sz. alatt.
— Közgyűlés. A Nagykanizsai Közraktárak r. t. folyó évi augusztus hó 18 én tartotta az elmúlt üzletévl rendes közgyűlését ujnépl Elek Ernő elnöklete mellett, melyen az igazgatóság javaslatait elfogadva, az osztalék összevont részvényenkint 1 40 ben állapíttatott meg. A szelvények e hó 21-tól kezdődőleg a Nagykanizsai Binkegyesület és Dílzalal Takarékpénztár r. I, a Nagykai iisai Takarékpénz\'ár r. t., a Zslamcgyei Oazdaiági Takarékpénztár és a vállalat pénztárénál fizettetni k kl. A kisorsolt Löwenstetn Emii és Zalán Ousztav igazga ófági tagok újból és az igazgaiOsag uj lagjava pedig a vállalat lgazgató|a, Kertész Lajos vá-hsitatoit meg. A lelépő felügyelő-bizottság tagjai ugyancsak újból meg-vá\'asztaitak.
— Lapunk Budapesten állandóan Olvasható a Park Szálloda kávéházában VIII.. Bar»ss-tér 10
Nagykanizsa, augusztus 18
A BAK mai szereplése fokozott érdeklődóst vált kl városunk egész sportközönségéből. A BAK az egyetlen csapat, amely a II. liga nehéz hatcaihoz már teljesen felkészülten áll és mely eddigi szereplésével (Ili. kerület ellen 2:2) nagy játékerőről lett tanúságot. A BAK mindig nehéz csapat volt, hisz emlékezetes még, hogy tavaly a Somogyot Idegenben 4:2-re verie, mig saját otthonában Pesterzsébet ellen 4:3 arányban diadalmaskodott. Ez a vereség Peslerzsébstet megfoszlotts a II. liga eltö helyétől és igy tulajdon képen a BAK nagyszerű szereplésének köszönheti a Somogy az első ligába való bejutását.
A BAK — melynek csapitát Ismertettük — nem nsgy nevekkel rukkol ki, hanem küzdeni tudó és összeszokott csapattal áll fel; mely ellen a Kanizsa csapata csak akkor számiihat győzelemre, ha minden
látékos szivvel és lélekkel a piros-fehér szinek győzelméért harcol. Kanizsa csapata: Szemző — Fischer, Joós — Tamás, Farkas (Budapestről), Babos — Farkas, Harmatb (Hen), Ivanics, Lyka, Hirma\'h II. Vasárnap vagy hétfőn a Vasas ellen játszanak még: Kelemen, Szalay, Bakonyi. A kanizsai csapat nagyon erős, különösen a csatársora és vasárnap i BAK ellen, valamint hétfőn a Vasss ellen szép eredmény elérésére számítunk. ,
Hétfőn a Vasts cupitát láthatjuk először Nagykanizsán, mert sem az amatőr, sem a profi Vaus még nem szerepelt cálunk. A Vasasok csapata
— melynek felállítását már közöltük
— mindenki által ismert és nsgyrs-becsült együttes, mely sz első liga legstílusosabb csapatainak egyike.
Ellene ugyanaz a csapat áll fel, mint vasárnap, legfeljebb egy-két poszton fog pihent játékost szerepeltetni Kanizsa.
Ifj. levente mérkőzések
Vasárnap a Zrínyi pályán: Fél 2-kor II. ker.—Haladás. Biró
Fischer.
3 kor Vasas—.77\'. Biró Kohn. A kél legerősebb csipat küzdelme. A Magyar-utcai pályán : Fél 2-kor .13"—Hunysdy. Biró Bőhm.
3-kor K. Levente—Hungária. Biró Lxckenbacher.
Fél 5-kor Z. Vasutas—.33" FC. Biró Walcjmann. Klskanlzsdn :
Pét 3 kor Kzlh. Kör-Jóbarát— Húsos. Biró Izsák. Hétfőn a Zrínyi pályán: Fél 2 kor Haladás—Hungária. Biró Schwcigrr 3-kor NTE—Vasas. Biró Cvetkó. A Magyar-utcai pályán : Fel 2-kor .77"-.33" FC. Biró Lackenbacher.
3-kor Kath. Kör-ll. kerülel. Biró Waldmann.
Fél 5 kor K. Levente—Hunyady. Biró Stern.
M kivin ünnepekig m
„Kedvezményes Szelvényfüzetek"
ára 10 pengő.
Kapható
Magyar Távirati Iroda rt.
nagykanizsai fiók Sugár-ut 4. Telefon 338.
NE MULASSZA EL, HA
BUDAPESTRE
» egy, felkeresni a
„BOHÉM" lULATÓ-t
VII. Rákóczf-ut 36. VILÁGVÁROSI MŰSOR
Naponta kezdete 10 órakor.
kAvéhAzi Ah/ik. aeLípőDijnmca.
(A Zala-Kanizsa FC) fe hivja igen t. taglalnak figyelmét, bogy kedvezményes Jegyeiket a Bak meccsre ma délelőtt fél 10—12 között, ■ Vasas meccsre pedig hétfőn léi 10-12 között s Centrál bálijában vehetik át, csakis az augusztusi nyugtaszelvény ellenében. Aki eddig — bármely ok miatt — ezt nem váltotta ki, Jelzett Idöp n ban a Centrátban még kiváhhat|a és sz elővételt egyúttal gyakorolhatja. — Egyuital figyelmeztetők a meccs-rendezőket, bogy mindkét napoo I órakor kötelesek a Zrínyi pályán megjelenni.
ilnis mam.
*
Felvesz bármilyen iskolai diákot naponkinti leckekikérdezéssel és teljes ellátásssl.
Tessék Kőszegi-utca 44. szám alatt érdeklődni. ma
u tseXJ^ef, MJ S)
rAfWs/ö c /rwfffrfillA .
fttf rr/ffs///y( Ar/UJfr/J
}ájc/u\'fte- « f /7</ufA/fJ r t^F-cu/syitó/^tlC ^///rrfrj/id/íjxsM jSfi $0.
1Ö28. augusztus 19
2ALAI KÖZLÖNY
KÖZGAZDASÁG
Zalavármegyében százhetven község szenvedett elemi kárt
Zalaegerszeg, augusztus 1H
A zilargerszegi pínzűgylgazgató-aág most készt ette el Zalavármegye községeit sújtó elemi károkról szóló részletes kimu\'alását, melyet dr. Bruzsa Oyula péuzügylgazgató most terjesztett a vármegyéhez.
A kimutatás szerint a vármegye területén 177 község szenvedeti elemi kárt és pedig fagy 62, az árviz 15, a gabonarozsda, böütés és más gombabelegség 20, a jég 57, a szín-kénegzés 10, a peronoszpora és szölómoly 9 községet sújtott,! mlg 4 község egérkárt szenvedett.
A gabonákban a kár 40 százalékos, helyenként azonbin elért a 70% ot is. A szőlőkben az á ligoi kár 45°/o, helyenként 70-I000.o.
A nagyobb 70-100 százalékos kárt a fapy és jégverés okozla egj (Illésén.
A fentieken kivai 4 községben 13 birtokos rendkívüli kárt szenvedett, ezekuél a s-.él elverte és a jég kicsépelte a mezőn az összerakott kereszteket.
A rendkívüli kár a zabnál 607o, a kenyérmagvaknál pedig 40%.
Garaboncon, Pogányszentpéter és Nagyfakos községben is felütötte fejét a lépfene
A fOldmlvclésDgyl minisztérium országos akciót rendelt el delmes járvány ellen
a vesze-
Nagykanlzsa, augusztus 18
Megyeszerte nagy szenzációt keltett a mezőgazdasági életben azon cikksorozatunk, melyben a Sárme\'lé-ken fellépett veszedelmes lépfene járványról írunk.
Mint most értesülünk, ez a legveszedelmesebb állatbetegség a kanizsai járásban Is felütötte fejét, szerencsére csak kisebb mértékben.
Igy Qarabonc községben egy gazdinak egy szarvasmarhát hullott el gyanús megbetegedés után. A lelkiismeretes földműves azonnal jelenlelte sz esetet Kántor Béla kisko-máromi körállalorvosnak, aki kiszállt Qarabor.cra és az elhullóit állatot lelboncolta. A boncolás során azt a meglepő felfedezést tette, hogy a marha lépfenében hullott e>. Minden vilószinüség szcrin1 talajfertözés esete forog fenn.
A marha bőrét az állatorvos kereszt-vágásokkal megsemmisítette, majd szigorúan meghagyta, bogy mélyen földeljék el a telemet, ami meg Is történt.
Ugyancsak lépfenés megbetegedés hire érkezik Pogányszentpéter és Nagyfakos községekből, előbbiből bét, utóbbi helyről öt szsrvasmarba elhullást jelentenek.
A járvány nagyobb méretű tovább terjedésről nincs biradás, mert az eddigi esetek talajfertözés révén adódlak elő, ez a mód|a a fertőzésnek aránylag a legkevésbbé ves e delmes.
Itt Írjuk meg, hogy az ország több részén is fordultak elő lép\'enés állat-megbetegedések, aminek megakadályozására a földművelésügyi minisztérium azonnal meglette a szükséges Intézkedésekéi.
Ijjy elsőhelyen körrendeletet In\'é-zett az ország Összes állatorvosaihoz, melyben elrendeli, hogy az állatorvosok figyelmeztessék a gazdákat a lépfenés veszedelemre és hívják
Ib&mAm-behozatalI
fel figyelmüket az ez ellen való védőoltások sikerére.
A már megbetegedett állatokat nem lg«n lehet megmenteni, de a fertőzött vidéken az egészséges áll s-lokat egy hatásos védőoltással lm munnlssá lehet lenni a járvánnyal szemben.
Üdvös volna, ha a Zoliban is tötb helyen előfordult lépfene ellen a gazdák igénybe vennék a földművelésügyi miniszter állal elrendelt védőoltásokat, miután az állatok megmentére egyformán egyéni és nemzetgazdasági érdek.
Pacsai vásár
Tagni p volt Pacsán az llcn i-napl vásár, a mely a mai szegen;\' viszonyok között várakozáson feTül sikerült. Nsgy állatfe li tjtás és sok eladás volt. TObb vagon állatot szállítottak külfJIdre. A zsibvásár élénk és látogatott volt, meglátszott, bogy a polgárság a megleli ;lős termis u\'ín aprőpémhez lutott.
n REBUS svábpor
két három nap alatt fttltétlenlil kipusztítja
M?2 még a Irgelhinyagollabb helyen is:
svábot, rusznit, hangyát.
Kapható mindenütt! Csak beragasztott dobozt fogadjon elI
Oyárt|a:
REBUS VEGYIMŰVEK
Budapaat, V., BAthory-ntoa I.
Árak: Kis doboz P 1.80, középdoboz P 4.—, nagy doboz P 14.—
Zürichi zárlat
Mrli 20-281/a London 25 20«i, Nawrofk 519 35 BrasaaJ 722M/s, HUlato lTIti\'/i, Midiid 86-55, Amataidaas 106 30, Barlln 113 81. Wleii 73*22, BoSa 3-75. Prtfl "Vi9. Vanó S8-22Vi Bodapaat ao-56\' i, Be pád 9-121, Bakai tat 3 17.
Terménytőzsde
Buza 25 fillérrel, rozs 40 fillérrel esett. Az Irányzat lanyha, a forgalom élénk.
Haaa llaav. 11 kg o» 2/75-27 90, li k«-o» 27 95 - 28 10, \'V k#-o« 28 20 28 35, 80 kg-os 28 35 - 28 45 dunántúli 77 »«-o« 27-55 -27 70. 78 k«-o« 27 75 -
27 95, 79 kg-os 28 00 28 15 80 kg-oa
28 15-58 35 ra« 25 35- 25 60. takarm. •diárpa 29 00—30-00, tankart 32 25-82 50,
H«Mkr,(p. 21 00 -21 25.
áipa 27 50 - 27 75. ub 27 25-27 50
Központi lant fi PMIJM
KÁLMÁN LEÓ
IÍRQYKRMIZSR,
Király-utca 34. -—>«íftm(»-
Kölcsönt ad ingatlanokra olcsó kamattal, minden jutaléktól mentesen.
Ms|jtakarított pénzeket
biztosan és magas kamattal gyümölcsözteti.
Legjobban vesz és elad idegen pénzeket, régi ezüstkoronákat, aranyakat.
tt
A kályhák olimpiászának világbajnoka
Z E P H I RM kályha (Világszabadalom) Eredmény: téI idő 10 kg fa 24 órán át (I szobára) Végeredmény: világhír.
vx* Legújabb Arlapot készséggel kUld
HÉBER SÁNDOR tíl^I
- éa taahalygySra, Budapaat, VI. ■ áax4r-ut 39. (Hajóa-u. urak.;
Ismét olcsóbbak lettttnk
50/
la-kai
a két-llteres MERCEDES BENZ után csak 5"/o luxusadó térítendő
MERCEDES-BENZ
Telelőn 140-70.
AUTOMOBIL R.-T.
Budapest, IV. ker., Váci ucca 24. szám.
Telelőn 229-24.
■ozflósznHÁui
Városi Nagymozgó. Még ma
vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor „Quo Vadis ?* Történelmi dráma a hanyatló római császárság korából. Főszereplő Emil Jannlngs.
Hétfőn 3, 5, 7 és 9 órakor „A vágyak oltára", szinmü 8 felvonasban. Főszereplők Mie Murray s Cronwsy Tearle — „Mimóza kisasszony", vlg-j tik 8 felvonásban. Főszereplő: Marion Davis.
Uránia. Vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor Barnum ciikusz bárom ör-dOgt", artista-dráma 8 fejezetben. Főszer pbrn Viola Djna, Oeorg O\' Haia, Ka ph Ince. ,Dr. ímhol", Hans Laud regínye 8 feje letben. Főszereplők: Lee Parry és Szőke Szakáll.
Héifön 3, 5, 7 és 9 órakor ,H:nny Fortén válópere", film|áték 8 felvonásban. Főszerep ők: Henny Portén, Wjller Herak és Llvio Pavanelh. — .A jószívű víziló", burleszk 2 felvonásban. — Ufa htradó.
Kiadja: Délzalai Hyonda él Lapkiadó Vállalat Bészvéaytársaság.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. sjl
ÉRETT NYUGATINDIAIIBANAN A LEGJOBB TÁPLÁLÉK
BP.TUEFON: 982-85.
ZALAI KÖZLÖNY
1928. sugusztus 19.
Szombaton 5, 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
(Jj feldolgozásban!
Történelmi dráma a hanyatló római császárság korából.
Főszereplő:
Emil Jannings.
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróblrdtéesek dija 10 sídig 80 fillér,
minden további «IÓ dija a flll. Vasár- áa ünnepnap 10 azólg 80 fillér, minden további szó dija • flll. Szerdán is pénteken 10 ssólg 80 fillér, minden további ■ad dija • fill. Orasad a minden vastagabb betűből álld aad két aaónak számíttatik. Állást ken síknek 60o/o engedmény.
SWréatáal áll elSra fiaateitdS.
Két-hérom dléh az Iskolai évadban kellamaa otthont talál url-
oaaládnál. Cini s kiadóban.
Calazolt tOkrOk legolcsóbb beszer-ié»l helye — Stern Üvegesnél, Krziébet-«r 14. IH6
KétmkOIoaOnt bekebelezésre mlndan Oaaaegban a legelőnyösebben és leggyorsabban lolyóelttat Aozél Igaáopna-kölcsönközvctttő Irodája Nagykanizsán, Kazlnczy-utca 2. szám. 3163
Izléass konyha-, előszoba- és leány-szobabutorok mértékeit árban. Dudapest, VI, Rózsa-ulca 72. Asztalosárugyár. 3773
Hálószobák és ebédlök mérsékelt árban. Budapest, VI, Rózsa utca 72. Asztalos árugyár. * 3774
Használt vasgerendák, lalkotók, állványkapcsok, kerítések minden méretben kaphatók. Szegő Mór, liotvös tér 2. 3570
Megbízható agilis, nagy ismeretséggel biró jó megjelel,<S 11 embert keresek tűzifának eladására. Írásbeli ajánlatok e lap kiadóhivatalába kéretnek .Szorgalmas\' jeligére. -4019
Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
Két sláger egy műsorban
A Bármim cirkusz három ördöge
Dráma a csepűrágók éleiéből 8 fjezetben. — Főszereplők: Viola Dana, Georg O\'Hara, Halph Ince
Dr. Imhof
Hans Lsud regénye 8 lejezelben.
^ Főszereplő:
Lee Parry és Szőke Szakáll.
Zala-, Vss-. Somogy- és Pejérmtgyében 400, 380, 220, 181. 90, \'10 és 20 holdas jó miiióségU birtokok jó és elegendő épületekkel, kedvező feltételek mellett eladó. Bővebbet Aozél Ignáo Ingatlanforgalmi és pénzkOlcsönközvelltő Irodája NaRV-kanlzsán, Kailnczy-u. 2. sz. 33/8
Két főiskolás leány olcsón ksph.it teljes allétéat MÁV főtisztviselő ctsládnál -Budapesten, Andrássy-ut. Bővebbet a kl adóban. 4020
Házlzair kapható, kilónkéul It Sugárút G8. 3918
TSItéara alkalmas főid ingyen elhord-ható Magyar utca 71. szám siói.
Nagykanizsán, több kisebb, nagyobb magán- és bérház, elfoglalható lakásokkal eladó. Bővebbet Aoaél Iroda, Nagyka-nlzsán, Kszlnczy-u. 2. sz. 3381
Csinosan bútorozott utcai szoba Batlhyány-utca 3. szám alalt kiadó. 4027
Egyszobás lakás ötszes mellékltei) isé-gekkel november l-re kiadó — Kölcsey-utca 17. 4014
Kél komplett háló elköltözés mlall olcsón eladó Kőlcsey-utca 17. 4015
Kétszobás lakás azonntl kiadó Petőli-
ut 36 a. 3965
Sajtklárusltás. Trappista P 2 60
Badacsony-udvarban (l\'őut 24) Ferencty.
3916
Nagybagolal hegyen egy jókarbau levő szóló uj pincével egyUII eladó, ugyanoll egy cserépkályha is. Bővebbet Attila u. 49/a. 3931
Egy kisebb Ozlsthalylség kiadó -Főút 24. 4000
Birtokeladás Visz községben,
vasútállomás Balatonizemesés Karáií, 320 magyar hold (kb. 290 szántó, 20 rét, 10 erdó) megtelelő épületekkel, felszereléssel, kukorlcatermésiel, vagy anélkül egészbon, vagy t8bb részben, továbbá ugyanazon kornyéken, Somogyvár állomástól két km.-re, kb. 154 m. hold (110 szántó, lt/2 szőlő, 38 rét), megfelelő épületekkel, lelszereléssel, burgonya és kukoricaterméssel együtt azonnal eladó és átvehető. A vételár 50 százaléka I. és 20 százaléka II. kölcsönnel biztosíttatik. Ügynökök dljazfatnak. Értekezni lehel: Dr. Káldor Imre ügyvéddel, Budapest, V., Bálvány-utca 24. 3J84
Egy Igen nagy lorgalmu vandégIS szállószobákkal, nagy nyári kerthelyiséggel, teljes felszereléssel és berendezéssel, családi okokból sürgősen átadó. Bővebbet: Aozél Ignáo pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi irodája Nagykanizsán, Kaiinczv-ulca 2. sz. 3380
Három szobából és mellékhelyiségekből álló magányos urlháa Sugár-ut 46. alatt november hó 1 re kiadó. 4003
Teavaj megint olcsóbb lett Muszcl és Erledenlhal cégnél, egy kiló 6 pengő. 1028
Vizvszstékst, fürdőszobát olcsón szerel. Javításokat rögtön eszköiöl Baksa bádogos és szerelómesler Klnlzsl-u. 21. 4017
8000 holdaa bérlat, 40 hold haíai-
tóval, katlélylyal, 1350 hold bérlet, 10 szo bás kastéllyal, 1200 holdas bérlet 7 szobás villával és 800 lio\'das bérlet 2 szobás lakással esetleg azonnaha Is átadó. Bővebbet Aozél Ignáo ingatlanforgalmi és péni-kOicsOnközvetltó Irodája Nagykanizsa, Ka-ztnczy-u. 2. sz. "3377
Kiadó kétszobás udvari lakás ai összes mellékhelyiségekkel november l-ére, esetleg előbb ls Zrínyi Miklós u. 20. 3867
Kiskanlzaán, Alsótemető-u. 15. számú beköltözhető ház, Málló. pa|lával és nagy kertlel, I 1/2 holdas rét a Magyar-utcai rétekben és "/« hold rét a császárrétekben sürgősen eladó. Bővebbet Aozél Iroda, Nagykanizsán, Kazinczy ut< a 7. szám. 33 6
Ideálisan szép fekvésit házhely eladó. Bővebbet a nagylrallkban. 3971
Eladó egy asztal sparherd rézvizmele gilővel ét egy zongoraláda — Rozgonyl-ulca 0. 3968
Keresek egy naoyesaládu kooalat
konvencióra, azonnali belépésre. — Ugyanott szép öregizemü egészséges tangeri kapható kicsinyben és nagyban Magyar utca 2\'». az udvarban. 3966
Eladó a barakk mellett I hold kitűnő szántóföld Bővebbet: Aozél Ignáo pénz-kölcsönközvelltő és Ingatlanforgalmi lrodá|s Nagykanizsa, Kazlnczy-utca 2. sz. 3379
Egy 2 szobás lakás november 1 ére beköltözésre mellékhelyiségekkel kiadó. — Bővebbet Batthyány-utca 10. 3969
Nagyobb udvari raktárhalylség
nagy padlással kiadó. Bolt, iroda vagy műhelynek is alkalmas. Bővebbet l\'ő ut 12. az emeleten 3863
Nyaraló építéshez alkalmas 200 | ] öl szőlő Bslalonkeresiluron eladó. Érdeklődni leltet Oörög dohánylőzsdében, Erzsébettéren. 3883
Telivér vizslát tanításra vállal, időnkint kölyök és kész vizslát clsd, vadász-területet rende*, lácánost beállít megállapodás szerint ötvAa Balázs, Klllmán, u. p. (Jelse. (Válasibélyeg nélkül nem telelek.)
PénzkAlosSnt nyu|t privát egyén Levelekel e lap kiadóhivatala továbbit. 4011
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gözmosó, vegytlaztltó, ruhafestő
Sjfc: Injiél i.1!. Gjíitltilti: luiaaj-i. I.
Vállal mindennemű ruhafestést, vegytisztítás!, gőzmosást mérsékelt álon. Elismerten elsőrendű munka. Hófehér, tükörfényes gallérUssUtás. Pllssérozás. Oouvrérozás.
Lakatos tanonook felvétetnek Ujlaky éa Háhnnál. 3981
üzlethelylaég azonnal kiadó Király-utca 47. sz házban. 3982
Pokorny-féle zongora eladó. Cim a kiadóban. 3981
Házak, 5, 4 és 3 szobás magánházak, több nagyobb és kisebb jövedelmező bérháaak, smaletes és Ozlat házak, vendégtOk. Somogyban 450 hold birtok épületekkel. Birtok Zalában 90, 80, 10, 36 és 17 hold megfelelő épületekkel, azantgyArflyvárl hegyen 5, 3 és I hold azAlA pincével, felszereléssel, FArhénoan 2 és I hold jó azAIAblr. tok pincével, Szabadhagysn 5 hold fOld és rétbAI álló birtok épülettel jutá nyos árban elad k. — Bővebbet Dukása Miksa Ing. közvetítő, Nagykanizsa, Rákóczim. 29. sí. 399/
4 szobái lakáa mellékhelyiségekkel október, vagy november clsc,ére kirdó Deutsch, Király utca 36. 3864
Jó karban levő Eszlerházy homok futó kocsi megvételre kerestetik. — Clm a kiadóban. 3996
Elismeri minden autótulajdonos, hogy a
jó és tartós.
CHAMPION gyertyák, irányjelzők. FORD alkatrészek, golyós csapágyak.
Oy^i lerakat: HAVAS MIKLÓS auloszaküzlet
Nagykanizsa, Deák-tér 15. Telefon: 63.
Hétfőn (attg. 20.) csak 1 nap 3, 5, 7 és 9 órakor
Két sláger egy műsorban
Sílnmű 8 felvonásban. Főszereplők : Mae Murray és Conway Tearle
Vígjáték 8 fe vonásban. Főszertp\'ő: Marion Davis.
Jutányos átért Unom, ízletes házi. kosát kapható kihordásra Is. — Berger Jendné, Eötvös t<r 18. 3980
Egy jóhangu Sohunda cimbalom jutányosán eladó Magyar utca 42. -3994
Rózsa utca 29. sz. ház nagy telekkel azonnal beköllözhető lakással eladd. -3993
Egyszobás, konyhás lakáa mellékhelyiségekkel szept. l-re kiadó Józsel főherceg ut 9. -i9 3
Kétszobás emelell utcai IskAa nov. l-re kiadó Dr. Knausz Ügyvédnél, Pdut 21. az. alatt. 4008
Két kétszobás lakáa
ut 52. sz.
kiadó Csenger^-
Egy szoba, konyha, kamrából álló lakás kiadó Rákdczl-ut 40. -4013
FOrdAkádak, fotelkádak, ülökádak olcsón készen kaphatók Baksa bádogos és szerelőnél, Kinlzal-utca 21. 4017
Egy szoba kladé Kinizsi-u. 20. Érdeklődni lehet Sugir-ut 41/b -4001
Rózsa-utca 31. t«. ház oladó. Bővebbel ugyanott. 4011
Nádor-utca 8. szám alalt, két szoba, konyhaliasználaltal — szeptember elsejére kiadó. 4007
Jó karban levő szekrény, tábori ágy és egyéb háztartási cikkek olcsón aMéfc Petőfi-utca 3. sz. alatt. -4002
Rákóczl-u. 43. szám alatt egy udvart lakás szept. l-re kiadó. 3995
Hétfőn (aug. 20.) csak I nap 3, 5, 7 és 9 órakor
Henny Portén válópöre
Filmjáték 8 felv. — Főszereplők:
Henny Portén, Walter Herak és Llvio Pavanelll.
R jószívű víziló
Burleszk 2 felv.
Ufa Híradó
19B8 auguittm 19
ZALAI KÖZLÖNY
ÉRTESÍTÉS.
Mély tisztelettel értesítem j nsgy érdimtl közönséget ét eddigi nigyrabecsUII vendégeimet, hrgv folyó hó 25 én Csengery-ut 21. szám alatt (B bi\'s féle ház)
borbély és fodrász üzletet nyitok.
Stives bvábbi támogatást kérve mély Hsz\'eleliel
Francsics István
borbélymester.
«05
A gyönyörű hegyvidéken lekvő Bient endrei református polgári likolal flu-latarnátuaba éa a külön épületben lerö leány Intarnátuaba havi 70 P dl) leliietéte mellett tanulók felvétetnek. Proipektuat küld az Igazgatóság sw
16.161/1928.
Tárgy: Átalánylámpák felmondása.
Hirdetmény.
A döntő bizottság az évi átalányfizetést eltörölte, s igy megszűnt az e tekintetben múltban az egyesek és Transdanubia között kölölt minden megállapodás és 1928. évi julius hó l-ével a havidíjas fizelés és havi felmondás lépett érvénybe. Bárki tehát átalányvllágitá-sát havonként felmondhatja.
A villamos szerződés 31. § a értelmében Transdanubia Egyesült Gőzmalmok R. T.-nek továbbá kötelessége kölcsön áram-számlálót is felállítani.
A villamos ügyből felmerülő összes panaszok városház I. eni. 16. sz. helyiségben tehetők meg.
Nagykanizsa, 1928. évi aug. hó 17 én.
Polgármester.
Budapesti urlcsaládnál középiskolák kötelében levó kényelmes lakásba 8-8 diák-
"gW,:,\'1 teljes ellátást
kaphat. Német társalgás, longorshssiná-lal. Válaszok .Lipótváros" jeligére Tenzer hirdetőiébe Budapest, SzervIU-tér 8. eooi
MEGHÍVÓI
Mlgán- VIKJT QiLctl Ogyekbaul ulaaáaok alkalmával
BUDAPESTEN
« lagktllemaaebb otthont nyújtja i Itvtlínyóaabb lelKlal.k melleit • Keleli pályaudvar érkeaí \' oldalival aaambaa levó
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Budapest, TŰI., Baross-tér 10.
mart
aOo/o engedményt kap
alsl aaan lap alólliet6|e olcaó aaoba árainkból, lOCo engedményt kap
"•oó illáim! árainkból (KIlOoí háal konybe.)
8 pengőt megtakarít
e.tóleil költiiuci, meri gyalog át|óbat egy perc alatt a pályaudvarról.
Nálunk atth o n Arai magáitll
ZlaóraidS klaiolgáláa, ailgornen caaUdl |aUag.
Saiát ér deka
eiae alónyók tolytán, hogy okvetlen nálunk laáll-- EWxetea ■ tobamagrend.láa ajánlau*.
.LTkk"Tu VETÖGtöPRK VANÖNNKKSZÜKSÉGR
lia löbbet és olcsóbban akar teimelnl.
„Record Drill" sorvetőgép „Record VIII." sorvető- és sortrágyázógép
Sorbanvet!
Sirbailrljjfe!
Újdonság! 32 sorostraktorvontatásusorvetöéssortrágyázógép
Gyárija az Első Magyar Gazdasági Gépgyár Rt.
Budapest VI., Váci ut 19. — Ti lefon: L 909 33.
Bizománylerakat: Mezőgazda.égi éa Kareakadalml rt. Zalaagerazeg, Szántó Vilrnoa éa Taa Nagykanizsa,
Starn Sándor éa Fia Zalaazantgr&t n\\l
Ragályos
betegségek
ellen a legjobb védekezés a
tisztaság.
Viselt felsőruháit időközönkint tisztittassa vegyileg a
Rózsagyárban
Kaposvárott.
--1S3S
Gyüjtőtelep: Nagykanizsa, Erzsébet-tér
TANKÖNYVEK
niitdi\'n iskola részére kaphatók
és
el&jegyezhetök
Flsthel Fülöp Fiai
köityvkeres\'cd séten.
Veszünk használt tankönyveket a legmagasabb árakon.
15 026/1928.
Versenytárgyalási hirdetés.
Nagykanizsa r. t. város tanácsa a v. közkórház bővítésével kapcsolatos felszerelési és berendezési munkákra nyilvános Írásbeli versenytárgyajást hirdet.
A kiírás tárgyát képező munkálatok a következő csoportokra oszlanak :
A) Központi fűtés és meleg-viz ellátás.
B) Vízvezeték és csatornázás.
C) Villamos berendezés.
Ajánlat az egyes csoportokra
külön-külön teendő.
Az ajánlatokat a versenytárgyalási feltételekben megadott címzéssel li^8. augusztus hó 28-án d. e. 12 óráig a v. mérnöki hivatal iktatójába kell benyujtani vagy postán beküldeni.
A tervek ugyanitt hétköznapokon d. e. 10—12 óra között megtekinthetők és a kiírási müvelet csoportonként 10 P árté-rités ellenében beszerezhető.
A kiirásl müvelet Jendrassik Alfréd műépítész Irodájában (Budapest, I. Somlói-u. 44.) is beszerezhető.
Nagykanizsa, 1928. évi julius
^ 27\'én\' Városi Tanács.
Adómentes
benzin * petróleum
mindennemű gép, henger, traktor és autóolajok a legelőnyösebben
kaphatók:
Szántó Vilmos és Társai (égnél
Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Tglefon 3 22-Benzin- és olajraktár Magyar-utca 58.
Hirdetmény.
A Boglári Takarékpénztár Részvénytársaság ivargaiósága a balatonbogiári székházában lévó 2 naiy részból álló Üzlethelyiséget és a közvetlen mellelte lévő 4 szobás parkeltes lakást a hozzávaló mel\'ékbelylségekkel együtt f. év augusztus 26 án délelőtt 11 órakor hivatalos helyiségében tsrttndó szóbeli versenytárgyaláson bérbe adja.
Az üzlethelyiség ét lakás f. év október 24 én vehető át.
Az Igazga\'óság fentarljs mtgának n jogot, bogy az a|ánlatok elfogadása felett legjobb belátása szerint don\'sön.
A bérleli szerződés kö\'tsége és az ezután járó illeték a bé löt terheli.
Bslatrnboglár, 1928. euguutus 1.
A Boglári Takarékpénztár B.-T.
Igazgatósága.
Vetö csávázószerek:
mag
Porpácok:
Porzol Tillantin Arzipor Tulán
Hedtespácok:
Hlgozán Tillantin Cupram Gírmlsán
„Orion" csávázó rézgálic-por Abavit Kilimát
Triamid Triamid
stb. stb. Mútrágyafélék.
Növényvédőszerek szükségletét rendel|e meg már most nálam, hogy Idejében megksphassa. Eradatl gyári áron
kicsinyben és nsgyban kaphatók:
0BSZÁ6 1ÓZ8EF n«ktmMhtku Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett, ui Teleion: 130.
tisztit, fest, p I isséroz,
fehérnemű és gallérok tisztítása,
harisnya szemffelszedóse
Csengery-ut 5. sz. alatt.
varrógép
1 ÉG BEVálT JÓ MINŐSÉGBEN
/{>■ r/ieiö f/ze/en ft//c/e/rA
3 I N G E .\'? VA RROCiE P
» * S ZVtNVTÁRSABÁQa
FIÓKÜZLETE : NAGYKANIZSA, FŐ-UT I.
csak jó és megbízható minőségben, példátlan nagy választékban és ízléses kivitelben, feltűnő olcsó árakon kapható. Fizetési kedvezmény 4-től 16 hónapig. Díjmentes szállítás bármely állomásra.
Tömörfából készült hálószobák i j Ebédlők i 320 P-t6l 640 P-ig.
240, 280, 320, 360 ós 400 Pengő.
Elsőrangú kivitelben 8oo-iól 4oee ig
Sima, modern hálók i I
400, 440, 480, B20, 560 és 600 P. f Szalonok már 160 P-töl, szőnyegek
80 P-től, függönyök konyhabútorok Hálók luzus kivitelben i I >jjJ_
800-tól 3200 Pengőig. I
Előzékeny kiszolgálás, feltétlen megbízható szállítás! Az ország legnagyobb bútoráruháza
KOPSTEIN
SZOMBATHELY és SOPRON
K6szegi-utca 5. (üzlet az udvarban). Várkerület 62.
Telefon 426. Telefon 339.
: 1887-BEN. ~»r
•». évftlfMI, 189 SSátt
R«|ft»ilu ím. augusztus 22, szerda
a» 14
ffllér
ZALAI KÖZLÖNY
ImhnlMc ét kltdóhlv.UI: M-nt 5. iiim. Ktaithelyl öókkUdóhlviUI Kossuth La|oau. 3X
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Eiailietai ára: egy bóra B ptngó 40 Ülléi
A horvátok a jugoszláv delegáltaktól kQlttn küldik képviselőiket az Interparlamentáris Unió Ülésére
A horvát demokrata-koalíció tiltakozó sürgönye — A független demokrata pártnak a Radics párthoz való viszonyalt akarják ren dezni — Megkezdődött az Interparlamentáris Unió Qlése Berlinben — A magyar delegáltak elutaztak Berlin, augusztus 21 Az Interparlamentáris Unió a mai napon megkezdte tanácskozásait. A tulajdonképeni alésre azonban csak csütörtökön kerül sor. Addig szakosztályok tartanak ülést.
Berlin, aug. 21. Ma ült össze hu-szonötödször sz Inlerpsrlamenlárls Unió ü ésre. A konferencia első nap-Ián a gazdasági és pénzügyi bizottságok üléseztek. Az összes delegátusok elfogadták, hogy az ülések vezetése német nyelven történjék. Biró Szterényi József elösdást tartott.
Budapest, aug. 21. A mai napon Magyarország képviseletében a berlini interparlamentáris Unió ülésére 80 lag utazott el. A tagok felsőházi és képviselőházi képviselők. Előzőleg Berzevlczy Albert, a magyar csoport elnöke tájékoztatta a képviselőket. Berzevlczy Albert a kisebbségi kérdésekben fog felszólalni. Felszólal még Lukács Oyörgy.
A horvátok tiltakozó sürgönye Zágráb, augusztus 21. A ma ösz-szeülö interparlamentáris Unióhoz Berlinbe, a horvát paraszt-demokrata koalíció táviratot intézett, melyben tiltakozik az ellen, hogy Jugoszláviát a szerb parlament tag|ii képviseljék. Jelezte, hogy a horvát nép képvlse löit elküldik a jugoszláv küldöttségtől teljesen különállóan.
Popovlcs nem helyesli a demokrata koalíció lépését Belgrád, auguiztus 21. (Éjszakai
rádlójelenlis) Popovlcs Szvetlszláv, a független demokratapárt egyik vezére az újságírók elölt kijelentelte, hogy a horvát psrsszlpárl ama lépését. melyben tiltakozik a belgrádi képvlseltelés ellen a berlini interparlamentáris Unió ülésén — nem helyesli.
Nyilatkozatát kiegészítette azzal, hogy felkérte Pribicsevicset, a horvát parasztpárt vezérét arra, hogy hivja össze a frakciót, melyen a független demokratr pártnak a Radlcs-párlhoz való viszonyát akarják újólag rendezni.
A horvát parasztpárt Igyekszik kihasználni a helyzetet
Belgrád, au;. 21. (Éjszakai rádió-jelentés) A horvát parasztpárt nagy feltűnést keltett sürgönyével szemben — melyet Berlinbe küldtek az interparlamentáris uniónak — Illetékes helyen a következőkel jelenlik ki:
— A horvát parasztpárt a nemzetközi politikai viszortylalbau is igyekszik kihasználni azt a helyzetet, melyben a belgrádi parlamenti események miatt a horvátok és szerbek kerüllek.
Egyáltalán nem tartják komolynak a horvát parasztpárlnak azt a leifogását, melyben liliakoznska belgrádi képviselet ellen az interparlamentáris konferenciát illetőleg, miután a Jugoszláv nemzet alkotmánya alapján a belgrádlak teljes joggal képviselhetik az egységes királyságot.
FelejthetetlenlmpozánsmódonünnepeltemegCsonka magyarország Szent István király emlékezetét
Nyolcszázezer ember vett részt a Szent István ünnepségeken — A Szent Jobb körmenet a kormányzó, a királyi hercegek és a kormány tagjainak részvételével — Az amerikai magyarok a kormányzó előtt
tnon megszemélyesítője érte el, akit fekete kocáin, gyászkiiérettel hozlak és lobogó fáklyát vivő csuklyás alakok vettek körül.
Este könyörgö körmenetel tartottak a deliért-hegyre, beláthatatlan
Budapest, augusilus 21 Mlndtn eddigit felülmúló, páratlan pompájú és lé\'ekemelően nagyszerű volt az idén Szent István nemzeti ünnepe. Nyolcszázezren lehet tek, akik a magyar vidékről, a megszállott területekről, idegenből és a messzi Amerikából érkeztek a magyar fővárosba.
A lulajdonképenl ünn:pély vasárnap délután kezdődött a zászlóerdőbe öltözött Taltersalban — az ökörsüléssel és népünnepéllyel. Az összes dalárdák felvonultak.
A Magyar Nemzeti Szövetség disz-felvonulást rendezett s Stefánia uton. A magyarok honfoglalása, Mátyás király és a többi történelmi felvonulásokkal. A legnagyobb hatást Trl-
embersoksság részvételével. Ma|d szerenádol adlak a dalárdák a Halászbástyán. A királyi várban lellán-goliak a reflektorok és vakító fehér fény borította el a Mályástemplom tornyát és a Halászbástya árkádjait. A Dunán pedig a hajók és csónakok tömege siklott a vizén, fényszórók által tündíiien megvilágítva.
A hétfői Szent Jobb körmeneten százezrek vetlek részt. A vármegyék és törvényhatóságok diszmagyar-ruhás kiküldöilei. A külföldi katonai
attasék, diplomaták, fes\'.öi ruhájukban. Majd megéikezett a pápai követ, a hercegprímás, aklrái>i hercegek, a kormány tsgjsl, a kormányzó és neje, a honvédség. Harangzugás közben indult meg a körmenet, melyei Serédt Jusztinján bíboros vezetett az alabárdosok soifala között. Azarany-müvű, krlilályüvrgrs ereklyttartóban bársonypárnán az aranybsfoglalt Szent Jobb.
Majd utána ünnepi nagymlse a koronázó Mátyás-templomban, melyet ugyancsak a hercegprímás pontifikált.
Délben a Szabadságtéren a Nagymagyarország minden táláról, a hősi halottak sírjáról és a történelmi helyektől összehordott rögöket elhelyezték a Szabadság emlékmű talapzatának üregében, majd ráteszik a fedőlapot és Urmánczy Nándor megrázó, hatalmas beszédet mondott. Mijd az árbócra felhúzták a cserkészek és leventék a címeres magyar zászlót.
Igy avatták fel az Országzászló-tsrtót.
A Ludovlka Akadémián a kormányzó a legünnepélyesebb keretek közölt felavatta az uj tiszteket, akikhez, miután az esküt leletlék, gyujló beszédet intézett.
A magyar anyák nemzeti ünnepén a Nemzeti Muzeum elölt 112 édesanyát hozlak fel Budapestre az ország minden részéből, akiknek a legtöbb gyermekük van. Az anyákat és gyermekeiket a főváros két napon át látta vendégül. É met és kitüntetést kaplak a sok gyermekes magyar édesanyák.
A gellérthegyi nlpmulalság szemet gyönyörködtető vol\', az elképzelhető legnagyobb változatossággal. Eiie tündéri kivilágítás volt a Dunán. Az égre felrepült rakétákból Nagyma-gysrország szines címere repült fel.
Hajnalodott már a messzi horizonton, amikor a felejthetetlen nemzeti ünnepség véget ért.
500 amerikai magyar a kormányzónál
Budapest, augusztus 21. Ma délelőtt féllizenkettőkor fogadta a kormányzó az amerikai magyarok 500 tagu küldöttségét. A miniszterelnök képviseletében dr. Vass József h. miniszterelnök vett részt a fogadásban. Perényl Zdgmond báró vezette a küldöttséget és meleg szavakkal tolmácsolta az amerikai magyarok ragaszkodását és hüiégét a magyar hazához.
A kormányzó beszédet mondott, melyben |óleső érzésének adott kifejezést, hogy a bazilnz ragaszkodnak az amerikai magyarok. Tartsák meg ezt a ragaszkodást — mondotta és szerezzenk a magyar fajnak munkájukkal, becsületességükkel megbecsülést és tiszteletet. Végtelen örömmel értesültem, hogy uj hazájuk állást foglalt a háború ellen. Minden ember szerelné a háború mrgszünleléaéi, de először jöjjön a gazdasági érvényesülés lehetősége.
I
Borzalmas szerelmi dráma Kiskunfélegyházán
A megcsalt férj feleségét, öccsét & magát szúrta agyon
Kiskunfélegyháza, aug. 21
(Éjszakai rádiójelentés) Kormos Péter gazdálkodót egyik barát|a arra Hgyelmeztelte, hogy felesége megcsalja öt tulajdon öccsével. Kormos eleinte nem sokkst adott a figyelmeztetésre, de tegnip délután leg-nsgyobb megdöbbenésére feleségél bizalmas együttlétben találta teslvér-öccsével. Annyira elöntötte a harag, hogy előbb öccsél majd az asszonyi szúrta agyon. Végül felvágta ereit és ő Is elvérzett.
Dr. Vass József Balaton-bogláron
Balatonboglár, augusztus 21. Dr. Wass József b. miniszterelnök, aki Dréhr Imre államtitkár és Ferry Tibor miniszteri titkár kíséretében Ripka Ferenc főpolgármester látogatására Bélatelepre érkezett, vasárnap reggel házigazdájával együtt Boglárra jött s Itt ünnepi misét mondott. —
A templom elötl magyarruhás leányok álltak sorfalat, virágokat hintetlek a miniszter-nagyprébost útjába, smlkor elhagyta a templomot. A miniszterelnökhelyettes innen Oaál űsszton kastélyába hajtatott, ahol villásreggeli volt. Majd a miniszter megtekintette az egész fürdőtelepet.
ABraganza tovább keresi az Italia hiányzó hajótöröttéit
Milano, sug. 21. A Brsganza bálna-haláazbaji) ismét a Spitzbergák legészakibb partvidékén van, hogy folytassa a kutatást az iialia ha|ÓIOrötlei után. Két olasz vlzlrepülöpépet vitt magával a Bmganzs, amelynek Penzo őrnagy és Oraalo hadnagy pilóták vezetése alatt a Cap Leigh Smithtöl keletre és északra fogják keresni Alessandri csoportját és Amundse-néket.
Stresemann még e héten elutazhat a békepaktum aláírására
Berlin, aug. 21. Tel|esen felgyógyult Stresemann birodalmi külügyminiszter vaaárnap visszatér Berlinbe. Annyira visszanyerte ere|él, hogy kezelőorvosának semmi kifogása az ellen, ha még a héten elutazik Pá-rlsba a Kellog paklum aláírására. Tegnap a kancellári hivatalban hosz-szu Ideig tartó tanácskozás volt Mül-ler Harmann birodalmi kancellár és Stresemann között.
A venizellsták vezetnek a görög választásokon
Athén, aug. 21. A legutolsó Jelentések szerint a választások szám-aránya a kővetkező: venizelista228, royalista 15, kafandarista 3, panga-lisla I, függetlenek 3.
1ALAI KÖILÖKT
Zala jegyzői kara visszautasította a vármegyei tisztikart ért támadásokat
„Le kell venni a községekről az állainl és megyei terheket" Zalavármegye jegyzőinek tisztújító közgyűlése
alapja ugyanis, a közgyűlésen fel szólalt Bődy Zoltán aliipán és s kOzgyQlís megállapilá\'a szerint ép a községi háztartás megkötöttségében, a községekre hárított állami és vármegyei kiadások folytán okozott nagy községi terhekben keresendő és található meg. Mar |elenleg sem álla nak lenn a községekben ezek az állapotok, azok csak átmenetiek voltak, amikor egyes községek nem tudlak eligazodni a háztartásokra vonatkozó rendeletek tömkelegében. Jelenleg már az egyöntetűség, a rend a községi háztartásokban biztosítva van. — A közgyűlés elnöki jelenlése legfókép a községek helyzetének javítását, ax adófizetők terheinek csökkentését, a községek fejlesztését, s közigazgatás egyszerűsítését célzó javaslatokat és Indítványokat tárgyalt.
A közgyűlésen örömmel láttuk, bogy a jegyzők elsősorban közérdekű,
IBM sugusztus 22.
Keszthely, auguszlus 21 Zalavármegye községi és körjegyzőinek egyesülete Kesxtbelyen vasárnap tartotta évi rendes közgyűlését Vajda Ákos egyesületi alelnök elnök lése alatt. A népes közgyűlésen megjelent Bődy Zoltán alispán, Relschl Richárd országgyűlési képviselő, Za rubay Andor vármegyei számvevőségi főnök, dr. Huszár Pál főszolgabíró, Relschl Imre, Keszthely város bírája, dr. Pogány József, a Jegyzők Országos Egyesülete és Komotóczy Péter, ax Országos Jegyző Árvaház kiküldöttel.
Starzslnszky-alapltvány
A terjedelmes elnOki jc\'entés megemlékezett ax egyesület néhai elnöke, Starzslnszky Oyörgy volt galamboki körjegyző érdemeiről, axl JegyzőkOny vlleg megörökítette és nevére az Országos Jegyző Á-vaháznái 1000 pengős alapítványt lett.
Foglalkozott ax elnOki jelentés sajtóban ax utolsó időben tapasztalható azon jeleniégröl, bogy a köz tisztviselők állal elkövetett kisebb szabálytalanságokat is feltűnő rlpor lókban hozxák a közOnség tudomására, söt vannak esetek, amikor téves Információk alapján egész vármegyék közigazgatását olyan kedvezőtlen megvilágításba helyezik, amely feltétlenül árt nemcsak a tisztviselők nek, de a konszolidációnak Is. Az Igazságos, tárgyilagos kritikára szükség van, ezt nem ls kifogásolhatja senki, azonban amennyit javít a közéleten az Igaz, tárgyilagos kritika, annyit árt a nagyhangú, feltűnő, szinte reklámhajhászó, egyoldalú tudósítás.
A vármegye tisztviselői nevében visszautasítja egyes lapok tudósításaiban megjelent vádakat, melyek Zalavármegye tisztviselői karáról azt a látszatot keltik, mintha hivatását nem teljesítené, sőt rosszul teljesítené.
Az elnOki jelentés megállapítja, hogy a közigazgatásnak vannak fonákságai, vannak bajai, de ezeket az ország megcsonkításával járó gazdasági lerongyolódás okoxzs. Eteken segíteni kell. Ezért
örömmel üdvözli dr. Scttovszky Béla belügyminiszter reformterved.
Ezen reformokat szűkség lesz a községekre is kiterjeszteni és a községi tisztviselőknek, kik gyermekeik neveltetése következtében a városon lakó liiztviselökkel szemben nagy hátrányban vannak, legalább a megélhetésre és gyermekük nevelésére szükséges fizetést biztosítani. Erre ép a jó közigazgatás érdekében van szűkség, mert
jó közigazgatás csak anyagi gondoktól mentes tisztviselői karral lehetséges.
A községekre hárított
állami feladatok terhelt és a vármegyei hozzájárulás terhét ls le kell venni a községek válláról, bogy fejlődhessenek és saját szükségleteiket sz sdózók külön megterhelése nélkül előteremthessék. Igy nem lesz szükség külön kivetésekre és nem fordulhstnak elő emiatt olyan panaszok, mint a vármegye legutóbbi közigazgatási -bizottsági ülésén ls. Az annyira kiszínezett pinast
sekkel foglalkoztak és csak másodsorban saját anyagi helyzetűk javításával.
Az Országos Jegyző Árvaház meleg szavakkal kérte a jegyzőket ax árvák és Özvegyek támogatására. Előadta, hogy a jegyző árvaház hivatásának magaslatán áll, mert 100 árvái nevel teljesen ingyenesen, több 100 özvegyet segélyez. Eizel életek és lelkek megmentésével, bazsflai, hasznos honpolgárok nevelésével pótolhatatlan missziót tölt be.
A közgyűlést
tisztújítás zár Is be, melyen egyhangúlag meg-válssitották elnökké Vajda Ákos hévizsientandrási, alelnökökké Takács Mihály alsópáhokl és Beznlcza Péter pákai, főjegyzővé Kovács Sándor orosztonyi, pénztárossá Bognár Imre keszthelyi, jegyzőkké Vöczköndy Jenő monoitoraptti és Csizmadia Oyörgy novai jegyzőket.
Közgyűlés után a Bocikai vendéglőben társasebéd volt, melyen Bődy Zoltán alispánt, Zarubay Andor számvevőségi főnököt és a vármegye tisztikarát üdvöxOllék és ünnepelték a felszólalók.
a község érdekeit szolgáló kérdé
Viharok közt zajlott le a kétnapos Iparoskongresszus Szolnokon
Bazsó József az Ipari termelés megszervezéséről
Szolnok, augusztus 21. dás volt Csupán.
(Kiküldött tudósítónktól) Vasárnap reggel. Szolnok városa korán ébredez, a sok szekér és kosarasok viszik az áldott Alföld érett gyümölcsét a piacra.
A sok, sok idegen arc, szokatlan idegen-forgalom feltűnik a tömzsi barna képű jászoknak, mígnem az egyik megoldja a kérdést: országos Iparos gyűlésre sereglettek Oisze.
Vasárnap. A vármegyeháza románstllben épült nagy épülete előtt gyülekeznek rajonként vonulnak fel az Iparosok az ösl nagyságok arcképeivel díszített nagyterembe. A programm szerint először az ipartestülelek elnökei bizalmas értekezletet tartottak. A kipirult arcokról a vihar előlli jóslat volt olvasható.
Sorsdöntő órák a magyar kézmü-iparosság életében.
Most dől el, tud e egységes lenni a magyar kézműlpirosság a meg-ludja-e teremteni a rég óhajtót kőz ponti szervét?
Megkezdődött a gyűlés, Pop József hatalmas termetű, markáns alakja Imponálólag hal, igazi magyaros szogedl akcentussal beszél. Stavaira mély csendben figyel mindenki... Előtétjesztése után látszik a hatás s vihar előszele lecsapolt I Midőn az alelnökök választása során debreceniekből nem esett jelölés, a karzaton elhelyezett debreceni segédcsapatok éktelen lármái csaplak. Már, már ugylátszlk botrányba ful a gyűlés, mikor sz elnök talpraesett szaval leszerelték a zajongókat.
Általánosan megállapítást nyeri, hogy az egész magyar kézmülparos-ság komoly képviselői egyöntetűség-jel állanak a Kézműves Kamara, parleilüleli reform és az Iparos nyugdíj kérdéseknek gyors megoldása mellett. Velük szembe áll a ,,beugratott" debreceni és a budapesli Ipartestületek egy része: elenyésző kisebbség.
Az elnöki bejelentés már úgyis eldöntötte a kérdést, az erőpróba megtörtént, a bolrányt előidézni akarók kénytelenek volna visszakozó! fújni és meghátrállak. További próbálkozásuk erőtlen akarnokosko-
A komoly, nyugodt, határozott elnOki vezetés bámulatos hálásul volt az iparosságra.
A gyűlésen felszólallak a kereskedelemügyi miniszter képviseletében dr. Kerékgyártó Oyörgy, kisipari biztos, a pénzügyminisztérium képviseletében dr. Rausch Auré\', kik a minisztériumok támogatását Ígérték. Szolnok városa nevében dr. Tóth Tamás talpraesetten meleg vendégszereletének adolt kifejezési. Majd Frühwlrlh Mátyás és Perlaky Oyörgy országgyűlési képviselők az Iparosblok képviseletében szóiattak fel. A vasárnap délelőtti gyűlés ezzel végett is ért.
Délulán
Az országos kongresszus tagjai délulán megtekintették az Ipari és mezőgazdasági kiállítást. A kiállítás gyönyörű elrendezésében adja a Jászság Ipari és mezőgazdasági fejlettségéi. A kongresszus tag|ai élénk figyelemmel szemlélték a tanulságos, bőismereteket nyújtó kiállltásL
A megyei szövetségek elnökeinek értekezlete
A megyei szövetségek elnökeinek értekezletén komoly, értékes munka folyt le, parlamentáris nívón. Alig van vármegye, mely meg nem alakította volna a maga szövetségét. Ili Bazsó József a nagykanizsai iparosság vezére nagy figyelmei keltő beszédet mondott. Eddig gyűjtött tapasztalatairól, megfigyeléseiről számolt be. A szövetségek munkáját nem olyan adminisztraliv munkának tartja, mint az Ipartestületéit, hanem arra bszlrozza, hogy megyeszerte, szakmánként megszervezze az iparosságot, hogy a kisipari termelést racionálissá tehesse és igy a termelésnek olcsobbá tétele folytán a világversenyben is megállhassa a helyet. Az Iparosság tudja meg pontosan, mennyibe kerül az előállítás és ez az előállítás minél kisebb összegű legyen. Rámulatott az újpesti bútorasztalosok példájára, akik nemcsak itthon, de a világversenyben ls hírnévre teltek szert, mert az egyedüli kisiparos műhelyek, melyek csoportra dolgoznak. Majd rámutatott a külföldi példákra, ahol égési községek
és családok dolgoznak egyes szakmákban. Ha mi az ipari termelést megszervezzük — magyar iparosság is megfogja állni a helyét a versenyben. Bazsó elnök hosszú és rendkívül értékes beszédét az értekezlet OrOmmel tette magáévá.
Hétfő
Jóval a gyűlés megkezdése elölt gyülekeznek. A rend kedvéért csak Igazolójeggyel lehet a szsbályszerű lpartes\'.ületl megbízatás alapján a terembe bejulnl.
Kilencet mulat az óra. Pap József elnök megnyitja a gyűlést.
Több napirend előtti felszólalás végeredményben odakonkludáll, bogy a nagy Iparostgység biztosítva van. Minden felszólaló követelte egyet-értőleg, hogy az ipartestületek fölé egységes központi szerv létesíttessék.
Mindezen megegyezést azonban a debreceni kiküldöttek Igyekeztek megzavarni, de az elnOk erélyes fellépése a nyugalmai helyreállította.
Eiután nagy érdeklődéssel tárgyalfa a kongresszus az Ipari szervezkedés, iparosok nyugdijs, kartellek, a közszállitásl szabályzat reformja s más életbevágó Ipari kérdéseket. Eriékes felszólalások után elfogadott határozati |avaslatok biztos reményt nyujtansk arra, bogy végra az iparosság nagy kérdései megoldást nyernek.
Zslavármegyéböl a nagykanizsai, pscssi, tapolcai, keszthelyi és balatonfüredi Ipartestületek képviseltették magukat a kongresszuson. ...ál
Jancsó Benedek a Zalavármegyei Orvosszövetség nj elnöke
Az egész fiókszövetség vezetőségét újjáalakították
Zalaegerszeg, augusztus 21 Szombaton délelőtt tartolta meg a Zalavármegyel Orvosszövelség rendkívüli közgyűlését Zilaegerszegen dr. Mojzer Oyörgy egészségügyi tanácsos (Keszthely) elnöklete alatt. A gyűlés egyedüli tárgya a lemondott néhány vezetőségi tag helyett uj vezetőség választása.
Dr. Mojzer Oyörgy meleg szavakkal emlékezett meg dr. Thassy Gábor vármegyei tlszlifőorvos, egészségügyi főtanácsos, a Szövetség 20 éven át volt elnökének érdemeiről és tolmácsolta dr. Thassy azon kívánságát, hogy utódául válasszák meg a zslaegersxegl kórház Igazgató-föorvo-» sát, dr. Jancsó Benedeket, akit a közgyűlés egyhangúlag meg is válasz-tott. — A tisztikar választás-eredménye a kővetkező:
Alelnökök: dr. Oráner Adolf, dr. Kőnlg lózsef, dr. Mojzer OyOrgy, dr. Deák Jenő, dr. Kahán Imre. — Titkár: dr. Schlemmer József. Jegyzők: dr. Baján Oyörgy, dr. Ney Hugó társ|egyzö. Pénztáros: dr. Radá Oyula. Ellenőr: dr. Wlnkler Károly. Választmányi tagok: dr. Mlsner Antal, dr. Halász Mlkia, dr. Rosenthal Jenő, dr. Szabó Zsigmond, dr. Ooda Lipót, dr. Svastlcs János, dr. Németh János, dr. Lukonlch Jenő, dr. Hand-lery Oyuls, dr. Meduna József, dr. Manghár Károly, dr. Kranzler János. Szövef8égl ügyész: dr. UdvardyJenö.
Zürichi zártat Mrt. 30 30, London 25\'20»/l, Navrofk 819 32\'/s Brflaaal 72 25, Mllaso 27-10^, Madrid 86-34, Amatafdaa 208-20, Bartta 113 75, Wlaa 78-20, Sofla 3-75. Prén 15-89, Vara* M-20, Badapact aO\'SBVi, Be ní<1 <H2l\'«. ««»-.r..» S-18.
= 1 pengőért egy teljes modern hálószoba bútort nyerhet. Vegyen Iparos-sorsjegyet.
1998- augusztus 22.
ZALAI KOZLONT
NAPI HÍREK

NAPIREND
Augusztus 22, szerda
Római katolikus : Tlmót vt. Prolest Menyhért. Izraelita: Elul hó 6. Nap kel reggel 5 óia 04 perckor,
nyugszik délutáu 19 óra 01 perckor. •
Várost Nagymozgó. .A sakkjátékos\' regény Kempelen Farkasról 2 részben. 1. r. Az első automata. 2. r. A cárnő loglya.
Elveszett egy 14 éves klskanlzsai fin Budapest Szent István-napi forgalmában
Letenye plébánosának székfoglalója
(Saját tudósítónktól) Letenye köz-ség u(onnan kinevezett lelkipásztora, dr. Naldczy András esperes-plébános Szent István nemzeil ünnepén foglalta el javadalmát és vette át a plébánia vezetését.
Letenye népe meleg szeretettel és rigsszkodással fogadta uj lelkipásztorát és amint kiterjedt plébíniá|á-nsk területére lépett, az ünneplések láncolatával fogadták. Egyeduta község apra|a nagyja kivonult a község határába, hol a hivatalos üdvözlés u\'án 16 díszkapu várta az uj lelkipásztort
Letenye határábsn dr. Pozsogár Rezső országgyűlési képviselő, hitközségi elnök meleg szavakkal köszöntötte a blvek nevében az uj lelkipásztort, aki magasszárnyalásu beszédben válaszolt. Majd a hivek ezreinek kíséretében d\'. Naláciy András bevonult a templomba, ahol székfoglaló beszédét és az ünnepi istentiszteletet tartotta.
Délben az uj plébános tiszteletére dr. Pozsogár Rezső országgyűlési képviselő, bitközségi elnök bankettel adott. _
— Hivatalos Istentisztelet Szent István ünnepén. Mint *z előző években, ugy az Idén Is Nagykanizsa városa is kivette részét Szent István nemzeti ünnepéből. A plébánia temp\'omban déli fél 12 órakor hivatalos Istentisztelet volt, amelyen részt vettek az összes polgári és katonai hatóságok, közhivatalok és testületek vezetői. A hivatalos Is\'en-tlszteletet P. Mát/s Hilár plébános tartotta fényes papi segédlettel.
— Személyi hírek. D\'. Krátky I stván polgármester helyettes főjegyző siabadságárói visszaérkezett és tegnap átvet e hivatala vezetését. — Dr. Laubhalmer Alán, a nagykanizsai járás szolgabirá|a a mai nappal megkezdte nyári ut bidságát. — Kertész Lajos m. kir. állategészségügyi tanácsos, vármegyei állategészségügyi felügyelő a rendszeres évi vizsgálatokra Nagykanizsára érkezeit. Néhány napon át a városi és járási hatóságoknál ejti meg az állategészségüggyel kapcsolatos hivatali vlzs gátatokat.
— Vegyen Iparos sorsjegyet, mert ezzel támogatja az elaggott szegény Iparosokat.
— Egyházi hír. A msgyar jezsuiták tartományfőnöke Spetzer Ferenc nagykapornak! apátsági kormányzó\'. Kalocsára helyezte át, mlg helyére Fialta Jánost nevezte ki apáisági kormányzóvá.
Nagykanizsa, augusztus 21 A Szent István napra ezidén ís sokan utaztak fel Nagykanizsaiak Budapestre, hegy tanul legyenek az ott lezajló fényes program százféle látványosságának.
A felrándulók között voll Anek György nagykanizssi déllvasuti ffilő házi munkás, aki feleségével és 14 esztendős fiával együtt gyönyörködölt az ünneplő főváros mozgalmas képében Hé főn délelőtt a Király-utcában sétált Anek és családja s jó vidéki szokás szerint, a pesti kirakatoknak ezen a nspon a szokottnál Is káprázlstóbb panorámája kötötte le figyelmüket. Egyik kirakatot a másik után nézték meg, miközben mellettük sodródott az utca Szent István napi tömege.
Egyszer csak Anek György felesége éizrevelte, hogy agyerek nincs
me\'leliűk. Ijedten keresték, hogy talán valamelyik szomszédos kirakat előtt talált magának érdekesebb látnivalót. Minden keresés hiába volt I — a 14 éves fiu nyomta\'anul eltűnt.
A kétségbeesett szülök azonnal a főkapitányságra sietlek, ahol bejelen-ietlék a gyermek eltűnését és sze-mélylelrást adtak róla. A nyomozás megindult, v eddig eredménytelenül, bár semmi kétség, hogy a rendőrség, hs csak valami kriminális bonyodalom nem fejlődik ki az eltűnésből, rövidesen visszaadja a gyermeket szüleinek.
Anek György Klskanlzsán, a Rókus-u\'cában lakik, jelenleg szabadságon van. Mára váriák bara Budapestről, de amíg e sorok Íródnak, ntm érkezeit meg, — várja, mlg visszakapja a főváros nagyünnepi rengetegében elveszített fiit.

— A mecklenburgi hercegi pár Zalában. Borlslav mecklenburgi herceg és felesége autón Keszthelyről Zilaegerszegre érkeztek, honnan G:sitenyéspusziára folytatták uljukat Dombrády Ferenc földbirtokos birtokára. innét Inkepusztára utaznak, ahol meglátogatják Bethlen István gróf miniszterelnököt.
— Segits magadon és az elaggott iparosokon 1 pengős Iparos sorajeggyel.
— Halálozás. Sormáson meghall idb. Kovács Fcrenc ottani Ismert polgár 63 éves korában, Kovács Ferenc tanitó édesapja, aki magas kora dacára gyönyörű hang|ával tevékeny résit vett a Sormási Dilárdábsn. Temetésén meglelentek a Zrínyi irodalmi és Művészeti Kör, a Zala-megyei Dtlosszövelség, a Klsdalárda, a Vasutasdilárda, stb. Temetése — mslyel dr. Natáczy András esperes végzett asszisztenciával — impozáns volt. Nagykanizsáról és a környék/Öl Is s/ámossn kisérték kl utolsójára a közbecsülésnek örvendő tekintélyes polgárt.
— Legolcsóbb jó cipő a gumml-talpú vászondpó; alkalmas torna, sport és utcai cipőnek. Legolcsóbban kaphaló Szabó Antal sport-üzletében.
= Nézze meg, mit lehet 1 P-ért nyerni az Iparos-sorsjeggyel.

bizalom dolga.
Hálók, ebédlők, urlszobák
a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
Kedvező fizetési feltételek.
Székely Vilmos
butorlelepe Nagykanizsa, Kazlnczy-ntca 4. »*.
Elsőrendű saját kárpltosmühely.
— A Szent István napi orgonahangverseny. Szép számú, díszes közönség töltötte meg hétfő délután Szent István ünnepén a felsőlemplo-mot a Oazdagh Ferenc püspöki biztos által rendezett orgonahangversenyre, amely ritka egyházi műélvezetet nyújtott a hallgatóságnak és a legteljesebb siker jegyében folyt le. A hangversenyt Megyesl József hit-tanár magasröptű, szívből |övő és szívhez szóló bevezető beszéde nyitotta meg. Dr. Mathea Károly kivételes művészi tehetséggel adta elő a programszerű egyházi énekeke\', melynek áhltatrager|esztö, csodásan lágy és finom hangja megnyerték a lelkeket és ünnepi hangulatot varázsoltak, főleg a régi Máriaénekekkel és Mendeltsohn F-moll szonátájával aratott nagy sikert. Endre Oyulában egy tökéletes művészlelket ismertünk meg, akinek előadott számaival a közönség nem tudott betelni.
— Házasság, österrelcher Margit Nagykanizsa és Polttzer Stndor Zalaegerszeg házasságot kötöttek. (Minden külön értesilés helyed.)
— Felavatták a révfülöpi kul turházat. Vasárnap avatták lel nagy ünnepi keretben Révfülöpön a Fürdő és Partszépítő Egyesület által megteremtett kullurházat. Az ünnepi programon Fráter Lóránt, Jakoby Antal, Relnhardt látván és Gaudy Lászlóné működtek közre.
Siemena és Rex Qvegek
vagy alkatrészek.
Mindenféle befőttes és dunsztos Qvegek legoloaébban csak
Melczer Jakab
üvegkereskedésében Kazinczy-utca 1. sz. alatt kaphatók.
lielótt szükségletét beszerezné, saját értlekében íiue meg áraimat!
Legjobb üditő Ital
a közismert
A sakkjátékos
A legendák örökké élnek és most mégis előttünk siűlettk újra egy régi legenda. A 18 ik században élt magyar Kempelen Farkas sakkautomatája körül egy egész sereg legenda és misztikus történet keletkezett, de a valóságot senki sem tudta. Most Dupuy Mazuel az avatott kezű francia iró a legenda magvából költői szépségű szerelmi és hősi történetet alkotott. Ezzel uj|ászűletelt a legenda és hogy tökéletes legyen a renesance, a francia kinematográfia filmre vitte. Kétségtelenül mestermüve a filmgyártásnak e darab. Egyes jelenetei mint a lengyel roham és a géphadsereg támadása lélekietfj|tóan hatnak. — Augusztus 22. és 23-án mutat|a be e kiváló filmet a Városi Színház. (—)
— Kedélyes est a Koronában. A nagykanizsai közönségnek ma este kedélyes szórakoztató estben iesi része a Koronában. Vértes Elemér, az ismeri nevű fővárosi előadóművész gazdag tarlalmu szórakoztató estélyi render, kitűnő számokkal. Belépés teljesen díjtalan. Felhiv|uk a közönség figyelmét a mai kedélyes szórakoztató eslre a Koronában.
— A balatonbogiári Izr. Nőegylet 50 esztendős jubileuma. Tudósítónk Jelenti: A balatonbogiári Izr. Nőegylet mosl ünnepelte diszes keretek között fennállásának 50-lk évfordulólát, melyet istentisztelet előzőit meg. Ezen dr. Wlnkler Ernő főrabbi méltatta a nap jelentőségét. Este Irodalmi és müvészestély volt, melyet Bráver Lázár nyitott meg és méhatia a Nőegylet érdemeit. K. Székely Józsa zongoraművésznő Szendl Rapszódlálát látszotta, Klein Rsné és dr. Klein E\'uő zongora-hegedű együttese nagy tetszést váltott ki. Nagy sikere volt dr. Wlnkler Ernöné Munkácsi Njémlnek, aki költeményeinek gyöngyeit adta elő. Káldor Boriska láncaival gyönyörködtette a szép számú hallgatóságot. A szép erkölcsi sikeren kivül az anyagi bevétel 1200 pengőnél többet hozott a jótékonyság céljaira.
= Bútort díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra, garantált elsőrangú kivitelben. Négytől tizenhat hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyujlunk. Sok milliót takarít Igy meg. OyőzCdjön meg személyesen, Kopsteln butordtuházal Szombathely, Köszegi-u\'.ca 5. (üzlet az udvarban) és Sopron.
/uirrf/w \'< (Í7^7Á77!7777j < \'M^is ^w/cU<
IAIJM KOELOW
11
■onnwrtm 22.
SPORTELET
A KETTŐS ÜNNEP FUTBAL.LESEMÉNYE
Vasárnap a Bak nagy szerencsével nyert, hétfőn a Vasas kikapott
Bak—Zala-Kanizsa2:1 (0:0). Zala-Kanlzsa-Vasas3:1 (0:1)
Nagykanizsa, sugusstua 21
A kellői 0nn«pen a BAK-ot, a a II. ligának már oly sokszor meglepetést okozó csapatát éa az I. Iigabell Vasfal Iá (a vendégül a Zala Kanizsa PC. A köl séges programot nem honorálta a kőiOniég és sokkal gyérebb számban Jelent meg, mintsem azt a club és külőnisen második napi játékáért a cs-pat megérdemelte volna.
A BAK—Nagykanizsán is meglepetést okozott A II. ligt momentán legjcb*) formában levő csapataként |ö t, de Daey( n szeroneiejü játékot mutatott. Hogv mégis győző t, azt nagy adag szerencsélének kö-szörheil. Már az első félidői) n csrk kivé eles szerencséje mentette meg egrpár góltól. A második félidőben a honi csjpjt szerezte meg a vezetést, a BAK-nak azonban slkeiUlt egalizálnia. A vehemens kanizsai láiradások után egyre érett a pes lek ujsbb gólja és mégis ők szerezték meg a győzelmet Lerohanjuk az utolsó percben »Ikerrel járt a a fejes védhetetleaűl szállt s kaalssai kapu sarkábv Kezdés után a vége Is volt a meccsnek.
A bont csapit legjobl) embere a nagv formában levő Joós volt. Tamás és Babos elfogadhatót nyújtották. A próba|átékos uj cen\'erhalf kerékkötője volt a cs\'patnsk. A támadósor ciak a II. félidőben n/ujolt elfogadhatót, amikor Bakonyt beázása FendQtetet vitt játékukba.
A Vasas mérkőzés sokkal szebb és élvezetesebb volt az előző n pi nál. Az el.6 félidőben változ-tos
küzdelem folyt, a Vasas volt a szerencsésebb, neki sikerült gólra váltania egy akcióját. A II. félidőben Kanizsa erősített és különösen bal-szárnya révén egyik erőteljes támadást a másik u\'ái vezet\'e. de cuk sorozatos kornereket tudott elérni. Végre azonban meg örölt a jég, egy kapu előtti tumu tusban handset vétettek a pestiek. A Hz n-gyest Joós a kipu-mk lőtte, a kipattanó labdát azonban gólba helyezte Továbbra is a h ni csapit támadott a amikor a lisztén álló balszéisöl ketten U elvágták hátulról, az ujabb tizenegyest Babos érvényesítette ró >á Ivanlcs-nak kapufáról bepiltanó lövés: álli-to\'ta bs a végeredményt.
Ezen a m\'rkízísen is Joós volt a mezőny leg|obb embere; elsőrangú formában vsn, U áua Bakonyit kell említeni, akinek az előző n pira is ráduplázó nagyszerű hilOsszekölő játéka volt a nvccs szenzációja. — Rendkívül agilis n dolgozott soym pompás lahdlkat adott partnereinek, Ingy jobbakat kivénil se lehetett volna. Farkas Is formál) in van, cup\'n a lövésekkel cincs még tel lesen készen. Babos Ismét jó center fedezetnek bizonyult.
A két meccs tapasztalata alrpján — értesülésünk szerint — klub egy jobb bekke\', cnterhalfo\'. és |obb összekötőt szerződ et; ha e szerződtetések jobb játékosokkal egészítik kl a csapatot, mint aminőknek az eddigi próbajátékosok bizonyullak, akkor a vasárnap kezdődő bajnokságban a Ztla-Kinizsa FC ctapita ingy fivoritként fog startolni.
Megindultak az
Visámip a délnyugati kerület amatör I. osztályú csapatai már lel le* fordulót játszottak. C<tip\'n a BTSE és az NTSE és az NTF. nem lépett meg porondra. A mérkő ések több vaskos meglepetés! hoztak és több bajnok aspiránsnak Is elton tották a startját.
KAC—Turul
(1:0) Igazságos ered-
1:1
Kaposvár. Spltzer. mény.
SzAK—DVAC 5:0 (1:0) Szigetvár. Biró Roseufeld. A S/AK I. osztályú bemutatkozója szenzáció san sikerült. A DVAC vereségét enybitl, bogy kapusa a II. félidő 10 percében megsérült, ki kel elt álloia • ettől kezdve a center Rucskay védett.
PSC-BSC 4:3 (2:2)
Bécs. Biró Merkle. A tavalyi ba\'nok csak i eb ezen győzte le az ujdon sflll elsőosztályu bácsalmásiakat.
amatőr bajnoki küzdelmek
I PVSK—BSE 3:1 (2:1) Bija. B ró v. Adorján. O/enge oivóju m\'rkőzés megérdemelt győzelemmel.
Amatőr I. osztályának
bajnokságának állása augusztus 21-én:
e 1
s £ -s 5 «
1. 2.
3
4
5.
6. 7. 8
9.
10.
SzAK PVSK
PSC KAC
KTSE
NTE
BTSE
BSC BSE DVAC
a
>
i i — i i —
i —
1 - !
%
s |
■2
1--
1--
1--i _ 5 —
Levente bajnoki mérkőzések eredményei:
77 FC-Vasas 2:2 (2:0). El ő félidő iramát nem birta a 77 FC,
UJ és jókarban levő használt ^
BOROSHORDOK
minden nagyságban kaphatók
ZERKOWITZ ALBERT
bor- és hordónagykereskedésében
NAGYKANIZSÁN.
visszaejti és a második félidőben a Vasas kiegyenlíteti. Szép és fair küidelem volt igazságos eredménynyel. Biró Kohn.
Jóbarát Husos-Kat. Kör 9,1 (6:0). Ka\'. Kör hét emberrel nem volt komoly ellenfél. Biró Izsák.
Vasutas—33 FC 8:0. Vasutasok könnyen győztek. Biró Waldmann.
13 FC—Hunyadi 2:0. Hunyadi szépen játszott, a 13 ások azonban gólkép:sebbek vollak.
Haladás—H. kerület 7:0 (2:0). H ládán állandó föénnyel biztosan győz. Biró Fischer 1.
Ktskanlzsal Levente—Hungária 6:0 (0:0). Hungária az I.félidőben rgymrangu eHenfít volt, azonban a II. félidőre összeroppant és kltka-ni\'saiak rgymáiu\'án érték el góljaikat. Biró l.ackenbacher.
Haladás—Hungária 14:1 (6:1). Hungárián meglátszik a tréninghiány. Nem bírják lüdövel. Nfhány forduló után komolyan kell velük számolni. Biró Schwelger.
77 FC—33 FC 2:0 (1:0). A 33-asok jól véd keztek és sikerült a gólzáportól megmenekülni. Biró Lackenbacher.
Ktskanlzsal Levente—Hunyadi 1:0 (0:0). Az erősen feljavult Hunyadi exaknem meglepetést csinált. Biró Stern.
Kat. Kór—II. kerület 2:1 (1. 0). Ntvó lan, csapkodó játék, győzött a jobb csapat. Biró Waldmann.
NTE—Vasas Levente 3:2 (2:1). NTE egy árnyalattal volt csak jobb a jóképisségű Vasasnál. Szép és fair barátságos mérkőzés volt. Biró Izsák.
KÖZGAZDASÁG
keszthelyi lódijazások eredménye
Oazdaságl Egyesület ló-klállltása
A Zalavármegyel
Keszthely, auguaztua 21 (Saját tudósítónk tele/onjetentése) Szokatlan érdeklődés nyilvánult meg Zalavármegyei Qszdaságl Egyesület Keszthelyen tartott bélföl közgyűlése Iránt, ami az elölte tartod lódijazásban leli magyaráza\'át.
A lódijazáson mennyiségre kevés, de minőségre elsőrendű anyagot állítottak ki. O ra ennek a mezőgazdasági munkaszezon, ame\'y a gazdá nak nélkülözhetetlenné teszi a lovalt.
Különösen kiemelkedtek a pacsai, keszthelyi és klskomároml járás loval. A melegvérű csoportban kisgazdák lovai nem kaplak dijaka*, mert a helytelen lenyész-irány következté ben kisgazdáink melegvérű lovaiból hiányzik a vér-lisztaság. Hidegvérekben sncál szebb állatokat vezetlek elő a kisgazdák.
Legnagyobb sikert ért el a zalavári apátság és a pesti papnevelde kápolnapusztai ménese. Melegvérű lovak díjazása: 1—3 éves kanca-csikók: 1. Ztla-vári apátság (Nma), 2. paonövelde (Kalandor), 3 papnövelde (Oiszlani). A csoport nagy-diját, a föídmlvelés-
tlszteletdlját a zala-Rezes nevű kancája
ügyi miniszter vári spálság nyerte.
4 éven felüli anyakancák: I. salavári aptiság (Nemes), 2. Valentlny Leo keszthelyi huszárörnagy (Ádám), 3. zalaapátli uradalom (Zsandár).
1—2 éves mén csikók: I. xalavárl apátság (Rózsa), 2. zalavári apátság (Nemes), a özv. póf Széchenyi Páln4 öivösi gazdasága (Naplopó).
Hldegvérüek:
1—2 éves kanca-csikók: I. Szalav litván kisgazda Esztrrgály (Tigris), 2 herceg Festetics Tasziló ménese (Minő), 3. Németh Imre kisgazda Nagyrécse (Kese).
3 éven felüli anyakancdk: I. nagydíj: Kovács Arnold (Nemeaboldog-asszonyfs), 2. Cslnyáth Qábor (Nagy-récse), 3. Jutkics Dánlel (Neraesbükk).
/ éves mén csikók: 1. herceg Festetics uradalom (Olspár), 2. Boris Miklós rádlházi gazdasága (Pali), 3. Mérksz János Esztergály (Ármány).
A díjazásra tisztelet díj skat adott a földmlvelésügyi és a honvédelmi miniszter, a rendező Zilavármenei Qazd. Egyesület pedig oklevelet adott.
Két zalai tej-kftzpontért Indított akciót a vármegyei Gazdasági Egyesület
Az Egyesület
Zala-
közgyűlésén az Alsódunántull képviseltette magát
Kamara elGszOr
Keszthely, augusztus 21
(Saját tudósítónk telefonjelentése) A Zalavármegyei Chzdaságt Egyesület a városháza kCzjyülésl termében tiirtotta mostani közgyűlését dr. Tarányi Ferenc vasi főispán elnöklete alatt. A közgyűlésen elsőizben meg|elent az Alsódunántull Mezőgazdasági Kamara képviseletében Kiss Elemér igazgató, ami szemmel-látbatólag |ó hatást váltott kl.
Dr. Tarányi elnök üdvözölte a Kamara képviselőjét és kijelentette, hogy abból a tényből, hogy a Kamara Igazgatója megjelent a közgyűlésen : garanciát lát abban, hogy a jövőben fokozott mértékben együtt fognak működ ti.
Vlda János titkár a részletes elnöki jelentést terjesztett elfi.
A tárgysor első pontja volt az egyesület által rendezett és Ispunk más helyén ismertetett lódljazáaról való beszámolás. A legfontosabb pontja azonban a „Tejellátást Ellenőrző Körzeteknek" Szarvasmarhate-nyésitó Egyesületté való átalakulása.
Itt élénk vita fejlődött kl. Szak-
s erűen hozzászóltak Náray Andor akadémiai tanár, Relschl Richárd képviselő, Takács Mihály alsópáhoki |egyző.
A közgyűlés megkérte Relschl Richárd országgyűlési képviselőt, hogy tegyen lépéseket az épen Hévízen Időző miniszternél, bogy a tervbeveit tejközpontok felállítása alkalmával Zalavármegye területén két tejközpontot állítsanak fel. Ezáltal megszabadul a termelő a lelenleg monopóliumot élvező tejközpont ármegál\'apllásálól.
Az egyik teiköipont — már az Akadémiára való tekintettel — Keszthelyen le<z.
^Bejelentette dr. Tarányi Ferenc elnök, hogy a vármegye az egyesület eddigi évi 1000 pengő segélyéi 2400 pengőre felemelte, amihez még a fö dmlvelásűpyl minisztérium 800 pengős segélye Is |ön.
Ehitározták, hogy az egyesület megveszi a már használatban levő Selectort, amelyei igen sokszor vesznek igénybe.
iQM. m|ttntu«322
l
Szerdán és csütörtökön 7 és B órakor
Henry Dupuy-Mszvel világhírű regénye filmen a magyar Kempelen Farkasról.
I. rész:
Az első automata
II. rész:
A cárnő foglya
Szerepelnek a párisi „Odeon" művészei.
» Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
TéZSII
A msl értéktőzsde, dacára a ked-vező berlini |elentésekuek, gy.ngén indult. A I n, huláat a bécsi zarlat •em tudta megakadályozni. A spekuláció teljesen visszavonult. Az űz-lettelenség egész a zárlatig taitott. Az általános lanyhulás nem hsladja meg az 1— 2%-ot. Egyes papírok csekély n»r«léy« is tettek szert. — Fixkamatokásn pápírok piaca elhanyagolt. Valuta és devizapiacon lényeges változás nem tortént.
Terménytőzsde
Búza 10 fillérrel, rozs — fillérrel eseti. Az Irányzat tartott, a forgalom élénk.
Bum tlaaa*. 71 kg-os 2/40-27-60, Ti M-m 27 60 -27 80, I* U-os 27 85 -28 05, 80 k(-os 28 05— 28 15. dunántult 77 k(-os 2Í-20 -27-40, 78 kg-ot 27 40 • 2765, 79 kg-ot 27 65 2 7 85 80 kf-oa 27 45-27-95 Hon 25»-25 4ő. takarni, án* 27 ÍO-2?% iMM 29 00-3000 *b 27 2S-íríO, TE5B 32 25-32 50, Buuknd 1100-2125.
Tfzsás ItTÍza-JegyLÓM
VALUTÁK
SalL r\'90-28 00 * h. 79-65-7995 Ik. 1M6-17 04 D*«k. 152 75-143 35 OUii 10 00-10-06 DeMx 470-20-57220 faada b 2255-2275 HoU. 129 50-230 50 LtttJtJ 64 10-44 40 t-4 150-3 55
Ura — _
Un 29 95-30-20 Kárka 136 45-116 95 Horréj 142-95-158 55 •ehlU. 80*75-81 10 P*mU B5-ÍO-96-90 «vá)d 1.1103541075 SvM k. 153 30-153 90
UBVIZAK
__ 229 40-230 30
Balgrtd 10-06-10 09 ■wfla U656-I26 95 BrtMMl 7962-79 87 Bakazwt 344-352 Kopaab.142-85 153-25 Loadoa 27\'79-27 87 Madrid 95-35-95 85 mi— 2994-3004 Nawywk 572 65-4 25 QHIB 152 90-153 30 B-U6-22-44 HÍ6-17-01 412-4 15 14340-153 80 •4-I7-S4-37 _ 8072 8097 ZBzfafa 110-26-1056
Swfú
Varaó
Sertésvásár
Ftthajtái 2889, Mtrbót aladatlan.l____
■aradi 606 darab, Eteóreadl 196-I-Í8, 184-1-92, andttl kteép 174--80, kOujfl fM-1-40, (Mraodl 0n*
186—1-90, MáaodiwdS (■€6-1-71 angol 1-48-1 78, aaaloana nagybaj 2 0Í-J08, míi 2 36-2 48, labnaöttbas 2 30-2-48, axaloaaáa láitartét 2 24-236 Ai ■ráayaat élénk.
U«l)a: Délzalai Hyoata él Lapkiadó Vállalat Mméaytámság.
Pelei ős Idadó: Zalai Károly.
a taUtoai Nagjkjuiixaa 78. tx.
ZALAI ROILONT
1PBÓHIBDETÉSEI
iontól* 80 fillér, minden
}2^n»i«Ui« ■ ""• Sierdán éa pto-
" minden további
W dija ■ flIS. Ctma.ó ■ minden vatta-
2 u,^*\' 50<Vo engedmény.
Két-három diák m lakolal éoad-b«n hallamaa otthont talál url.
oaaládnál. Clm a kiadóban.
Teavaj Ismét olctóbb lett Muszel é« rrledenthal cégnél, egy kiló P 5 60. 1022
Mindennemű képkarataaéat lecol-Ctóbban vállal - Stern üveges, ürzsébet-
1446
^é^keio.Sat^btkebelué.1. alndta
kOlcaOokttavaUtó Irodája Nagjkanlxaán
Kazlnrzy-utca 2. szám. 316}
Háalaalr kapható, kilónként li Sugárul 68. 3938
Lakatos tanonook falvétatnak Ujlaky éa Háhnnál. 3981
Két dlék ellátását és tanulmányi ellenőrzését vállalja ny. Igazgató. - Ajánlatok Cstngeryul 23. 3977
FOrdAkádak, totetkádak, Ulókádak olcsón, készen kaphatók Daksa bádogoi éa szerelőnél, Kinltsl-utca 21. 4017
Flitam, aamatoa n A n A V aranyhagyl DUllUA
lllerenklnt asztali 78 (., vflrfis I P, rizling I P 20 fillér
8ÁFHÁN JÓZSEF ItnrtirtskHliiil
Mai_Magyar-utca 74._
Ogyaa vaaalónS ajánlkozik uillrázak-hoz, vidékre is. Cim a kiadóban. 3976
Egy 2 szobás éa egy szobás lakát no vember 1-ére beköllözesre mellékhelylsé-Bóvebbet Batthyány-39G9
gekkel kladé, utca 10.
ratékat, tflrdószobát olcsón szerel. Javításokat rögtön eszközöl Bakta bádogot ét szerelómeatcr Kinlztl-u. 21. 4017
Sajtklérualtéa. Trapplita P 2-60 Badacsony-udvarban (t\'őut 24) Ferenczy.
3946
Két komplett háló elköltözés miatt olcsón eladó KOIcsey-utca 17. 4015
Egyszobás lakáa összes mellékhelyiségekkel november l-re kiadó — Kolctey-ulca 17. 4014
Három szobiból és mellékhelyiségekből álló magányoa urlháa Sugár-ut 46. alatt november hó l-re kiadó. 4003
Egy kisebb Oalathalylaég kiadó — Főül 24. 4000
Ctinosan butoroaott, lehetőleg lllrdö-tzobát, különbé járatú albérleti 1—2 szobái azonnalra keretek. Ajánlatokat .Ár melléket\' Jeligére kltdóba kérek. 4048
Nádor-utca 9. tzám alatt, két szoba, konyhahasználattal — szcplember elsejére kladé. 4007
Hosszabb gyakorlattal bíró, feltétlenül megbízható aoffSr azonnalra felvétetik. Cim a kiadóban. -4049
Egy jót fólú aaahioanS felvétetik Ctengery-ut 20. szám alatt. 4040
Klvauatt a Sétatéren egy gyermek ernyő. A becsületes megtaláló jutalom ellenében szíveskedjék Ispunk kiadóhivatalában leadni. 4041
öiegebb Intelligens Izraelita, rendea családnál vagy magányos asszonynál lakást, allétéat keres. Címet kérek a klsdóba .Magánzó\' Jeligére. 1042
Haaanált ajtók és ablakok eladók Vlléz Tólh Bélánál Sugár ul ét Kákóczl-utca tarok. 4043
Egy bajárónfit keresek, kl szerény háztartásomat elvezett. Clm a kiadóban. -«0i5
Egy aaalaloa aagéd lelvétetlk. -Csiszár Lajos, Getse. 4016
FOaaarflalat elköltözés miatt sUrgóien
■4050
átsdó. írógép asztallal eladó. — Hívebbel Perlsz és Beck cégnél
3 szobás utcsl lakáa trodánsk klsdó, esetleg utcai s|tóvsl Széchenyi tér 3 4052
A gyönyört! hegyvidéken lekvó szentendrei református polgári Iskolai flu-Intarnátiaaba és a külön épületben levó laánylistarnátuaba havi 70 P dij lefizetése mellett tanulók (elvétetnek. Prospektust küld az Igazgatóság. »»
KOVALD
tisztit, fest, p I isséroz,
fehérnemű és gallérok tisztítása,
harisnya szemfelszedése
Csengery-ut 5. sz. alatt.
Tanulmányi (közép- és felsőfoka) ügyben
Katona doktorhoz!
Budapest, Ráday-utoa 41.
ssis Telelőn : Aut. 871-04.
Oaakélyka honorárium I
wmr MÉZET, "M
Agyiollat. állati b&rSket,
vöröa- és sárgaréz, cink éa ólom hulladékot, vaaat, csontot és rongyot a legmagasabb árban vásárol
8TBÉI B. FIAI HA6YKAHIZ8A,
Erzsébet klrályné-tér 15. sz. alatt.
tat
Minőségben, tartósságban felülmúlhatatlan a
CONTINENTAL PNEUMATIK
Állandó nagy lerakat Zalamegye részére:
Szántó Vilmos és Társai [égnél
Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22.
ŐSZI VETÉSRE:
Gazdasági magvak:
Káposztsmag Árvácskamag Kelkáposztamag Nefelejtsmag Salátamag Százszorszépmsg Kerekrépamag Harangvlrágmag Téli retekmag SregfUmag stb. stb.
Hollandiai vlrághagymákra:
tulipán, Jácint atb. stb. előjegyzés.
Mütrágyafélék.
Kicsinyben és nsgyban kaphatók:
0H8ZÁ8 JÓZSEF aifttmitéhHa
Nagykanizsa, Erxaéb«t-tér 10.
A bíróság mellett, sito Telelőn: 130.
Rúnagyár venrfiszeti MM é; QőzmülBstö m Kaposvár.
Vcgytlaatltáara éa faatéara alfogad térti éa nftl ruhákat
bármilyen mlnóségü kelméből.
Ujrsállestésre bórbutorokat, bőrkabátokat és végárut.
Agytoll tisztítás huzattal együtt ét enétktll.
Függönyök, kézimunkák, szőnyegek, butoikefmék, mindenféle paplanok és azőrmék tisztítása, lertóllenltése és festése.
Pllaaéaroaáa éa gouvréarozéa
a legelónyótebh árban és legszebb kivitelben.
Bővebb lelvllágositást nyújt Nagykanizsa léstére a gyüjtőtelep vezetője :
Nagykanizsán, Erzsébet téren Állami adóhivatal. Régi postaépület.
TANKÖNYVEK
minden iskola részére kaphatók
és
el&jegyezhetftk
Flschel Fülöp Fial
könyvkereskedésében.
Veszünk használt tankönyveket a legmagasabb árakon.
varr
Ár Jierö /ii r/r\'j r\'/e//r/e/eA
SINGED VARRÓGÉP <* « s zv é NvrÁRSASáOi
FIÓKÜZLETE:
NAGYKANIZSA, FŐ-UT I.
zalai közlöny
192B augunha 22
BÚTOR-
vásárlóknak saját érdekük meggyőződni arról, hogy barátságos és kellemes otthont létesithetnek maguknak, ha a Dunántul legnagyobb áruházában szerzik be lakásberendezési szükségletüket.
Állandóan 300 berendezés áll vevőink részére választékul.
A legfinomabb stylusbutorok és a legegyszerűbb polgári berendezések is Írásbeli szavatossággal lesznek eladva. Vevőinket szakszerű és őszinte felvilágosításban részesítjük.
Díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra!
Óriási forgalmunk következtében a közismert legolcsóbb árakat számítjuk.
Rendkívül kedvező flzetósl feltételeket nyujtunk.
Saját érdekében ne tétovázzék, ha bútorra van szüksége, hanem keressen fel bennünket bizalommai!
KOPSTEIN LIPÓT
bútoráruházai
SZOMBATHELY, Kőszegi u.5(.m
és
SOPRON, Várkerület 62.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)\'
W, é»fly>«, 190. Mát Wagyifrt—^ lfH, a«gti«tua 23 csfltOrtOk Ara 14 Hllér
ZALAI KÖZLÖNY
___POLITIKAI NAPILAP
ftiarkesztOság li klsdóhtvstali M-nt 5. szám.
Kmth.iyiítökki.dáhiv.t.1 Kossuth ujo.u.32. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos eiahmiíh ára: egy m.. a pangí 40 miit
A népszövetségnél lehetetlen tárgyalni kisebbségi Ügyeket
mondotta LukAoa György az interparlamentária konferencián
Csend van Romániában
Románia, amely a bécsi kongresz-sius Jóvoltából lett Románia, mert sselótt HavaafelfOld, Moldova és Ruménla volt s mint hűbéres megszállt teiület, török hódoltság alatt tengette életét, Románia a trianoni békesxerxödés óta ann>il foglalkoztatja a világot, hogy még patiónusal is megiokalják a román szereplést.
Mintha Besszaiábia ideiglenes blr-lalásával valami orosz kancsukarend-szer honosodott volna meg a szolga-sorshoz szokott Románléban, a béke kötél óta állandó Jajkiáltás hangzik Romániából, hol orosz cári miniára klnoizák a nemzeti kisebbségekel. Carol trónörökös a müveit Nyugatnak sd lielliöl a balkáni házlerköl-csökról. A Bratlanu dinasztia vérbegázol és vagyont gyarepit, mlg maga tz ország és a nép, koldus.
Világgá kürtölik, hogy a liberális kormányzat erós al pokon nyugsilk, sít még a pokol kapui sem fogják megdönteni. Aki azonban Ismeri a román nép szolgai le klállapolát, Ismeri az állami élet romlottságát s limeil az érdél) i és a regáil románság közötti métheleilen szakadékokat, az tudja, hogy R imániában ha csend van, az csak a halál cserdjc lehet s ha békesség van, akkor ezt a békességet a csendőrség szuronyá-nak lehet köizönni. A csendőrsiu rony és a korrupt állam közigazgatás viszi Románia állami életének szekerét, de nem magáért a rendért éi az állami élet biztonságáért, ht-nem azért, mert csendőrség és állami közigazgatás cssk ugy é:hel és gazdagodhat, — amit nyugodt lelkiismerettel rab\'áinak is lehet nevezni — ha a nép torkán tartják a maikukat.
Manlu ellenparlamentet hívott Osz-sze s bár meg vagyunk győzfdvr, hogy a rotnán nfp Manlu pár jtn ál\', az ellenpsrtament fiaskóval végződön, ép ugy, mint ahogy csendörsiurony fi j\'otta bele a szót és a teltei a gyula fehérvári nemzetgyűlésbe. Manlu e It n parlamentjéről ciak siólöredékek és kerékbelört tenniakarások jutot\'ak ál a haláron, mert a csendőrség és államigazgatás többre bectüll a jelen lopási lehetörégel\', mini a jövő bizonytalanságát.
Ezeket mind meg lehet érteni és aki Románia beléletét ismeri, az mind tudja ls ezeket, de hogy a kű föld miért tür egy puskaporos herdót Európa balkáni részéten, azt megérteni a lg lehet. Egykor, az osztrák császárok j\'lszava volt a „dlvlde et Impwa", most ezt a j-lszó\', annyi más lopott jószággal együtt kisajátította magának Románia s a kü!-vllágiól elzárt Romániában bűn, fertő, korrupció és elnyomatás tsnyáz, mert Európa akkor Ib szemet huny a romániai események előtt, amikor uját fial ellenptrlamentel tartanak, tehát a belső forradalommal kísérleteznek, hogy országukat megment-lik a romlástól és a pusztulástól.
Berlin, augusztus 22 (Éjszakai rddtójelenlés) Az interparlamentáris konferencia mai ülésén Lukács Oyörgy magyar delegátus hosszabb beszédet mondott, melyben vázolla azt a tehele\'lensége\', mellyel a népszövetség viseltetik a kisebblégi panaszokkal czemben. A népszövetségnél — mondotta — egyáltalán leheletlen tárgyalni kisebbségi ügyeke\'. A román delegátus is hoiz-szabb beszédben próbálta igazolni az elnyomó utódállamok kisebbségi politikáját és kijelentette, hogy .a kisebbségek panaszai alaptalanok.\'
Különben Is a népszövetség tiz év alatt mirden kisebbségi ügyet rend.sen (I) elintézett. A kisebbségeknek kötessége loyálisan vuelkednl az uralkodó államokkal szemben. Romániában csak a székelyek (I) alkotnak kompakt tömegű magyar magyar kisebbséget, akiket a románok szívesen átengednének Magyarországnak, ha közbe nem volnának más népek is".
A román delegátus hazudozásail az ismételten felszólaló Lukács Oyörgy minden részében megcífolta.
hajtani és az állami költségvetésben előirányzott adójövedelmek és Illetékek legnagyobb része hiányozni fog, mert aioknak a leiületeknek lakósiágát, amelyeket részint árvíz pusztított el, részint a nagy hőség következtében a szárazság tett tönkre, adókönnyítésekben kellett részesileni.
A minisztériumok pénzhiányában az esedékes fizetéseket csekkekben utilták kl, de a bukaresti bankok majdnem kivétel nélkül megtagadták ezeknek a csekkeknrk beváltását, noha a pénzügyminisztérium utasító ta a bankokat, hogy fizessék ki az illető minisztériumok csekkjeit és az összeget vonj tk le esedékessé váló állami adójukból és az egyéb lerovandó állami Illetékekből.
A nagyhatalmak ragaszkodnak az optáns-figy reparáclójáboz
A népszövetség szeptemberi AJése tárgyalja iz ontáns-perben benyújtott memoraadomot
Budapest, augusztus 22 A népszövetség genfi C lésszaka ezúttal a legváltozatosabb és a legérdekesebb lesz. — Németországnak O asiország iránti szimpátiája, valamint a franci) békelörekvések ezúttal minden valószínűség szerint most már nyilvánosan ls szóbakerűlnek.
Nagy jelentősége van azonban a népszövetségi ülésszaknak msgysr szempontból ls, amennyiben az eddigi jtlik szerint részletes tárgyslás alá veszik az optánspörben benyújtott magyar memorandumot. A nagyhatalmak feliétlenül ragaszkodnak ahhoz, bogy Magyarországgal szemben az a bűnös igazságtalanság mielőbb végérvényesen és érdemlegesen elintéztessék. Mlnlhogy ezúttal minden valószínűség szerint már a gazdasági tárgyalásokra ls sor kerül, a magyar kormány képviseletében báró Szletényl József éa dr. Egry Aurél utaznak Oínfbe.
Tegnap Bud ipistre érkeiett Hevesy Pál, Magyarország genfi követe, aki az optánsperek egyik legkitűnőbb Ismerője és akinek a népszövetség reprezentánsai közölt való rendkívül nrgy népszerűsége ls reményt nyújt arra, hogy ebben az ügyben most már Magyarország Javára döntenek.
Ferencváros—Újpest 7:2 Hungária—Vasas 7:0
Budapest, aug. 22 (Éjszakai rádió-jelentés) A Fog! II. és Blum ma dél-ulánia tervezett jutalomjáléka a nagy eső nislt elmaradt, csupán kétszer harminc perces meccset látszottak a csanatok. Eredmények: Ferencváros -Újpest 7:2 (3:1), Hungária-Vasas 7:0 (1:0).
Lengyelország belekapcsolódik a kisantant katonai terveibe
A lengyel és román hadsereg együttműködését akarják biztosítani Oroszországgal szemben
Bukarest, augusztus 22 j a megbeszélésekkel, melyekel azirány-ban folytainak, hogy Lengyelországot belekapcsolják a kisantant katonai terveibe, illetőleg a lengyel és román hadsereg együttműködéséi biztosítsák Szovjeloroszország-gtl szemben.
(Éjszakai ■ddtójelenlés] U^ylálazlk helyeinek bizonyul ama feltevés, mellyel Pllsudszky tábornagy romániai alját kisérték. Most már megállapítható, bogy Pllsudszky ui|a szoros összefüggésben van azokkal
Belgrádban átnyújtották a jugoszláv válaszjegyzéket az olasz követnek
A jugoszláv kormány sajnálatát fejezte ki a történtek felett — A szerb sajtó hazaárulásnak minősíti a horvát delegátusok kiküldését a berlini konferenciára
Belgrád, augusztus 22 (Éjszakai rddtójelenlés) A küiügy-mlnlszler helyetlese ma fogadta az Ideiglenes olasz kö\\e\'el, aViuek átnyújtotta a kormány váUszjegyzékél az olasz kormánynak a belgrádi kormányhoz a tüntetések ügyében Intézett Jegyzékére. A belgrádi kormány válasz|egyzékébtn hangsúlyozza, — hogy sajnálja a történteket, megindította a vlzfgálatol, a bűnösöket ki-
nyomozlák ét megbüntették és a Jövöben mindenféle tüntetést megakadályoznak.
Belgrád, aug. 22. (É/szakal rddtójelenlés) Krojevlcs és Peuiir horvát parasztpirli képviselőknek a berlini interparlamentáris konferenciára való kiküldéic felett az egész belgrádi sajtó felháborodolt és a horvát pi-rasztdemokrala koalició caelekedetét hazaárulásnak mondják.
.sjUJijwi-rs\'Vi\'V\'r*\'*!*!*......................................
Románia teljes pénzngyi összeomlás előtt
Katasztrófális Románia helyzete — A bukaresti pénzintézetek elutasították a román minisztériumok csekkjeinek beváltását
Párls, augusztus 21 i tartás eiidd deficitje már eddig
A Fourniere távirali Iroda jelui\'l meghal, dja a 6 milliárd leit.
Bukarestből, hogy a tornán állam- A pénzüg/miniszler kijelentette
klncs\'ár helyzete mindenntp válsá- utolsó hivatalos b\'siámolójában,
gosabbá válik és hogy az államház- hogy egyre neheiebb az adókat be-
IALAI K01L0NT
Hágában összefilt a magyar—Jugoszláv döntőbíróság
Hága, auguszlus 22 A magyar—Jugoszláv vegyes döntőbíróság augusztus 21-étöl kezdve Hágában körülbelül ntgy hétre terjedő alisszakot tart 0 van Slocten hollandi felsőbíróság! bíró elnöklete alatt A magyar bíró Zoltán Béla nyugalmazott IgazságOgyminiszter, mtg a magyar kormány képviseletében a tárgyalásokon Kövess Béla dr. kormánymegbízott, Sebestyén Pál dr. helyettes kormánymegbízott és Mészáros Lijos dr. kir. ítélőtáblai biró vesznek részt.
A Fawcett után lndnlt mentóexpediciót körülfogták az Indiánok
Rio de Janeiro, augusztus 22 A parai haláron felállított szikra-táviróállomás Jelenlése szerint az állomás sürgős segélykérő jeleket fogott fel attól a segélyexpedclólól, amely Dyott parancsnok vezetésével Fawcett angol kutató után kutatott. Dyott közölte, hogy az Indiánok körülfogták. A szikraiéviralok ugyanarról a helyről jönnek, abol Faw;et! ezredest kíséretével együtt az Indiánok megölték.
A rajnai kldritésről ls szó lesz Stresemann és Polncaré találkozásán
Pá/Is, auguszlus 22. A Pelll Journal Jelenti, bogy Jól [értesült körök véleménye szerint Stresemannak és Polncarénak most már bizonyosra vehető találkozásánál Aynard, a berlini francia nigykövelség tolmácsa ls Jelen lesz, meri Sireseman nem beszél franciául, Polnciré viszont nshezen fejezi Id magát németül. Hí a német külügyminiszter felveti a rajnai kiürítés kérdését, Polncaré aizal fog válaszolni, hogy várja a német Javaslatokat.
Egyre bonyolódik a kanizsai Munkás-biztositó hiányainak ügye
Az országos központ két számtanácsosa Zalaegerszegen tart vizsgálatot - A nagykanizsai kirendeltségnél folytatott hlvatalvizs-gálat egyelőre szünetel
Nagykanizsa, sugusztus 22 A Munkásbiztosltó Pénztár nigy kanizsai kirendeltségénél fjlyó hivatalos vizsgálat néhány nap óla szünetel. Dr. Szűcs Kálmán számtanácsos, az országos központ kiküldötte, aki a hivatalos vizsgálatot Junius 4 tői fogva vezette — hirtelen abbahagyta munkáját és a központ utasítása alapján Zilaegerszegre utazóit. Időközben érkezett Kanizsára Zadránszky Ferenc számtanácsos ls, aki rövid tartózkodás után dr. Síüci Kálmánnal együtt Z daegerszegre utazott, hogy otl hivatalos vizsgálatot Itf jlytsssansk.
Megbízható forrásból vett értesülésünk szerint a kanizsai vizsgálat még nem nyert teljes b:f .|ezéit. Az eiirányu munkálatok egyelőre, csu-pln egyelőre, szünetelnek.
A zalaegerszegi hlvatslvlzsgálat — értesülésünk szerint — hosszabb időt vesz Igénybe, amennyiben az egész adminisztrációra és az előző, visszamenő mfi\'<ödésre is kiterjedi.
Hetéke» helyen szerzeit értesülésünk szerint a nagykanizsai kirendeltségnél töríént visszaéléseket MaJtényl László nem egyedül követhette el,
kellett feltétlenül, hogy bűntársa és titkának tudója legyen. A további vizsgálat-anyagnak első fázisa most teljesen a vizsgálóbíró kezében van és most arra is kiterjedt, kl, Illetve kik voltak MaJtényl bűntársai. Ezt a bűnügyi vizsgálat lesz hivatva kideríteni.
Egyébként MaJtényl letartóztatása elleni felfolyamodása ügyében a pécsi tábla valószínűleg még a mai napon meghozza döntéséi
Á MÁVART beszünteti a Nagykanizsa—Kaposvár közöltl autóbuszjáratot
Helyette Böhönye központtal létesít uj járatot a két város felé Nagjrkanlxaa, augusztus 22 ségeklg. Ugyanígy Kaposvártól is.
Rabindranath Tagore
Irta: 0. Elek Amália S. M. (3)
Az énemnek csak egy része van ebben a világban, a többi az álmaimban él. Te, aki nem akarod meglátni feléd nyújtott kezemet, |öjj a titokkal teli csendben ebbe az álomvilágba és rejtsd el lámpásodat.
En rád fogok ismerni, mer! el árulja jöttödet a megreszkető sötétség, a láthatatlan világok suttogása, sz ismereten part lehellele.
Rád ismerek, amikor a kSnnyek szomorúságában összetör! szivem
gyönyörteljesen felujjong.
*
Sokat adtál, de én még többe! akarok.
Nem jövök csupln egy korty vízért, én magát a forrást akarom, nehogy csak az sjlólg vezessenek, hanem be az U: terméig. Nemcsak a szeretet adományáért jövök, hm:m
magáért a szerelmes adakozóért. •
Nekem az jutott, hogy dalolva szolgáljalak.
A Nagykanizsa—Kaposvár közötli MÁV ART autóbuszjáratainak ügyéb-n a közeli napokban — mint értesülünk — Jelentős változás áll be. A MÁVART vezetősége ugyanis a járat ügyelnek alapos tanulmányoztatása után megállapította, bogy a Nagy-ksnlzsa—kaposvári autóbusijárat nem ren\'ábilis üzlet, amit mi már több-izben is meglrlunk. Nem rentábilis azért, mert Nagykanizsiról Somogy-megye székhelyére, arányiig a vasúti jegy áránál drágábban, autóbuszon kevesen utaznak.
A közönségnek az a része, me\'y igénybe veszi a MÁVART Járatot, nem Nagykanizsától Kaposvárig u\'a-zik, hanem a Nagykanizsához tartozó és gazdaságilag érdekelt köz-
Igy érle\'ődött meg a MÁVART vezetőségében az a gondolat, bogy az au\'óbuszjáratot Nagykanizsa és Kaposvár között mai formában beszünteti és helyébe B:hönye község kiindulási állomással uj Járatokat létesít Nagykanizsa és Kip3svár felé. E< tehát azt Jelenti, hogy Nagyka-niisáról az uj rend életbelépése után nem lehet Kaposvárra u\'aznl autóbuszon, csak BöhOnyéig. Még át-siátlásssl sem, mert ezt az uj járat menetideje! sem engedik meg.
Ugyanis Böhönyéröl az u] Járat Nagykanizsa felé naponta reggel fél hit órakor fog indulni és Ideér nyolc órakor. Nagykinlzsáröl Böhönyére vissza pedig délután három órakor megy csak. Ugyanez a menetidő
IBM atifntztus 23.
érvényes Kaposvár felé is.
A MÁVART vezetősége az uj rendszerrel kétségtelenül a két városhoz tartozó községek népeinek érdekelt tartotta szem előtt, mikor a végleges beszüntetés helyett most az uj járatokat tartja fenn, azonban meg kell jegyezni, hogy az uj járat menetdíjai ls a réglek maradtak és igy a közOnség szt is elvárná, hogy a még mindig magas menetdijakat mérsékeljék, mert elsősorban ez vezet ax au\'óbusz szélesebb kOrben vsló népszerűsédéséher.
Dalaimban megszólaltassam tavaszod virágalt, irányt adtam a keringő falevélnek.
Daloltam legesen tesebb éjszskáld-ban, hajnalod békéjében.
Permetező esőit a kora tavasznak beleillesztettem dalaimba, bele az őszi vetés hullámzását.
Engedd Uram, hogy amikor a végre érett se némuljon el dalom. Amikor megtöröd szivemet, bogy hsjlékomba térjek, engedd, bogy
akkor is dalolva köszOnlselek I *
Uiilárs, fogadd a v.\'ndor köszöntését I
Ura megtört szivemnek. Ura a búcsúnak és megsemmisülésnek, az alkony szürke csendjének: fogadd a romladozó háx köszöntését I
Újszülött nspnak fénye te, Napja az örök nappalnak: fogadd köszöntéséi a reménynek, mely nem hal meg soha.
Vezérem, én a végtelen ut vándora vagyok, fogadd a csavargó köszöntését.
Generál von Seekt és a 48. gyalogezred
A német emlékiratokban, különösen, ha azok szerzői katonai vezető személyiségek, sokszor találkozunk Igazságtalan, sőt becsmérlő nézetekkel és Ítéletekkel a régi monarchia hadseregére a migyar katona harcászati értékére vonatkozólag. Luden-dorff, von Seekt tanúságot lesznek erről. Nem épen nemes feladat a fegyvertárukra lett lekicsinylő megjegyzésekkel elterelni a világ figyelmét saját hibáinkról. Sohi osztrák vagy magyar nen ócsárolta a németek önhittségét és lulkaptsait és ellenségeink is elismerték a németek hősi küzdelmeit, amelyekre az egéu világ csodálattal tekintett. Annál meglepőbb, hogy Ludendorff és Seekt a migyar katona önfeláldozásait, hősiességét és buzgótágát nem Ismerik el. Minden magyar lelkében él a hl*, hogy nem a német, osztrák, magyar hidsereg hibájából vesztetlak el a háború\', hanem cuk hadseregeink aránytalan kisebbsége és a nsgy-antant főlényes hadifelszerelése, valamint a német-osztrák diplomácia oslobzsága miatt.
N igy gyászunkban egy viguzunk maradiba magyar vitézség kiapadhatatlan forrása.
Példákért német vonatkozásban nem kell messze mennünk.
H >gy nagykanizsai házlezredűnk, a 48. cs. és klr. gyalogezred milyen
De ne hlgylük, bogy egy fellegek- ( ben járó emberről van szó. Aki hallhatta, sbogy például a nyugati kuliuráról, demokráciáról beszélt, ax bizvást meggyőződhetett ennek az ellenkezőjéről.
„Sokszor elgondolkoztam azon, mondta Toklóban, ml is a demokrácia? Bölcselel-e? Az egymáson való kölcsönös segités-e? A Nyugat demokraclá|a klhaszntlla a tudományi, hogy rabszolgaságba döntsenek népeket. Rrmélem, mi fávol tartjuk magunkat ennek a demokráciának a szellemétől. Hová |utnánk mi azial, amit Nyugaton demokráciának neveznek? Mit termeli a Jelen demokráciája ? Qépeket, bombákal, gépfegyvereket és mindezt arra használják fel, hogy megsemmisítse a testvériség gyönyörű szellemét. Mindannak ami szép és nemes, a kegyetlenség szelleme lép helyébe, az önzés, a bizalmatlanság szelleme lesz lassankint uralkodóvá mindenfelé.
Ez pedig diszharmónia.
A rut deformállság ördöge, amit demokráciának neveinek, a Nyugaton
született, otl féukelte be magát, hasonlóan a f reghez, mely beleeszi magát a gyümölcsbe és azt el-pus Htja...
É t sz élet problémáját nem ebben látom, hanem abban, bogy Igyekezzünk megtalálni az Igaz boldogságot H)gy mi sz igaz boldogság? Szolgál jlára lenni másoknak. Ax Igazságtalanság, melynek a szegények nemzedékeken át mind mai napig áldozatai, tetőpontját érte ei. Mindenfelé nyugtalanság észlelhető.
Ax emberiség két osztályból áll: a gazdagok és szegények osztályából, a megelégedettekéből éa az elégedetlenekéből. Van egy osztály, mely vereJtekezve dolgozik, mlg a másik egyáltalán nem dolgozik. Sehol a bikének legkisebb zuga"...
Gyönyörű előad fsának befejező szavaival fejezem be én Is ezt a kis elöadásomst:
Az Istenhez vezető ut a különös ügyelem, mellyel a szegényeknek és a gyermekeknek adózunk...
(Vége.)
1996. angtitznii 23
ZALAI ROZLONT
teljesítményeket vitt véghez ép«n akkor, amikor ■ német katonatággal vállvetve küldött, arról szóljanak ezek sz emléksorok egy olyan tanú tollából, aki ezekben a ctatákbin részivel!.
A 48. tJ. és kir. gyalogezred 1916. augusztus havában Galíciában a llpinal erdőben tartalékban volt. Az augusztus 6 án Troscanec és augusztus 10. Bteloglovle melleit lefolyt harcokban nagy vetzlesége volt az ezrednek és Isssu visszavonulásban volt BruszUov hadseregének nyo mása alalt.
Augusztus 14 én az ezred paran csot kapott, hogy az előttük tekvő Zwlzsln községet is el kell foglalni. A támadás előkészítésére a hadosztály tüzérsége délután 2 órá ól 4 óráig pergőtüzet ad le »z oioíz állásokra, azután az egyes parancsnokok személyes vezetésével az oroiz állásokat rohammal kell bevenni. Amennyiben a rrndilkezésre álló 48. gyalogezred nem bizonyulna elégségesnek a támadás végrehajtására, a 171. és 233. számú bajor rohamzászlóalj li támogatja ezredünket. Segítenek léhát a németek.
Az ezred bevonult tz eidö szélén elhúzódó kezdetleges állásokba. Előzőleg innen a botnyákok és az esztergomi 26. gyalogezred is megkísérelték Zwizsin elfoglalását, di az orosz géppuskák kereszttüzében a legénység elvérzett.
A pergőiOz 1916 augusztus 14 én délután 2 órakor megkezdődött, nagyon megviselt ágyukkal. A lövegek jó része tüzérségünk hibáján kívül sojit állásainkba zuhant, fokotva a legénység idegességét, amely az oroszok 100 kg os aknalövegd\'ől amúgy is felvolt korbácsolva. Délután 4 órakor felröppeni a piros rakéta, a támadás jele. A 48. ezred legénysége előretört. Az orosz tüzelés egész rendeket dOntOlt le. A második és harmadik rohamhullám vissza-őzOnlőti árkaiba. A halottak százai hevertek a két front kOzOtl. Amerre a szem látott, mindenütt hullák és sebesültek.
Háromszor kellett a rohamot megismételni. Az ezrednek csak a fele maradt harcképes, de a parancsol végre kellelt bajtanl. Segítségünkre jotlejt a németek, bogy megerősödve, újból támadhassunk. Megindult a támadás, de a németek az árkokban maradtak és kijelentették, hogy ilyen pokoli gyalogsági tűiben nem lehet lámadni és visszamentek tartalék állásukba. Mit szál ehhez Seekt tábornok ur?
Egy másik eset
1916. szeptember 23 án Macoko• vlgajnál az oroszok betörtek a cs. és kir. 72. gyalogezred árkaiba. A nagykanizsai 48 gyalogezred ellentámadásra Indult a 171. és 233. sz. bajor zászlóaljakká A németek ol-dallüze! kaptak, a lámadái megállt és csak reggel 5 órakor folytattuk, elől a 48 átok, mögöttük a németek, kikel ócsárló szavakkal hajtottak előre tisztjeik.
— Néizéttk már, hol van a magyar etred I - kiáltották.
Másmp a német hivatalos jelenlétben olvosluk, hogy a német csa patok 1200 orosz foglyot e|tetlek és sok géppuskát zsákmányollak. Ró lünk, 48 asokró! egy szó említés sem tCrtént. Nem tudom, meglrták-e már a 48. gy«logezred történelé\'. Abb.in bizonyára fel lesinek említve a dicső események.
Amíg háborús történetünknek Ilyen epizódjai vannak, addig sem Oeneral von Stekt-től, sem mástól katonai és honpolgárt erényeinket elhomályo aitanl nem enged|ak.
Villányi An\'al
szkv. 4ti-as hadnagy
Ki akarták fosztani Malatlnszky Ferenc felsőházi tag Wertheimszek-rényót
Keszthely, augusztus 21 Malatlnszky Ferenc zalai leltőházi tag távolléte alatt ujrafeste te keszthelyi lakásának szobáit ét a festéssel Dongó Sándor tzobafeslől bizla meg. — A szobafestő Malallntzkyék távollétét arra használta fel, hogy álku\'cctal megkísérelte Werih:im szekrényének kinyitását és ktoiztá-sát. Azonban uj ember lévén még a Wertheim tzekrényekfotztofca\'áta terén — a kulcs belé törött a zárba és Dongó munkája meddő volt.
Amikor Malallntzkyék a nyaralás ból visszatérlek ét a pénztzekrényl ki akarták nyitni, éizrevelték az abbamaradt fosztogatás! kísérletet és nyomban jelentéti tettek a ctendőr-tégnek, amely csakhamar megálla pilotla, hogy a vakmerő tettes nem volt más, mint Dongó Sándor szobafestő, aki be it Ismerte, hogy ö voll a tettes. Atzal védekezett, hogy csak könyveket akart elvinni a szekrényből.
Az eietet leientették a nagykanizsai kir. ügyészségnek
Nacionalisták és bolsevisták elkeseredett harca Kínában
Kommunisták fegyveres fórra dalmat szítottak a nemzeti kormány ellen
London, augutztus 11 A nanklngi nacionalista kinai kormány ctsptlai ét a rendőrtég Pekingben álUlánot razziát tartottik a kommonlsták ellen, mert rájöttek, hogy oroiz és kinai kommunisták a Pekingben feloszlatott munkásszak-szervrzctekkel együtt fegyverei forradalmat szítottak a nacionalista kormány ellen.
Kinában lévő angol és amerikai távirati ügynökségek |clcn!ik, hogy a harc Éizak-Mandisuriában a mongol bolsevista bandák és a mandzsúriai rend;t csapatok közölt a vasútvonal mentén elkeseredetten tart tovább.
Szeptember 3., 4. és B-én ■ Polgári Egylet nagytermében
V
rr
mindenféle függönyök, diván- és asztalteritők
látványosan szép
Belépódij nincs!
Áraim a mult éviekhez viszonyítva, lényegesen olcsóbbak:
Agyelö........ 3 50 P
80 P 28 P
Falvédő .... 4 40, 7\'20 P Futószőnyeg .... 2.— P
2X3 ni. axmlnster Divánteritő gobelin Divánteritö selyemfényű moket bársony 60 P
összekötő, ebédlő és hálószoba szőnyegek minden minőségben és nagyságban I
Kézzel szőtt világhíres torontáli kellmekl
Gyönyörű választéki Elsőrendű minőségi
Ne mulassza el ezt a kedvező alkalmat I
BARTA MIKSA
Nagykanizsa elliaert oloió ét megbízható cége.
Felgyújtotta a szülői házat a biztosításért
A csendőrség vasraverve adta át a gyujtogatót a nagykanizsai kir. ügyészségnek Nagykanizsa, augusztus 11
Ferencz üyörgy 39 éves tomogy-bUkkOsdi lávlrda-munkátnak háza volt Bajcsa köztégben. — Ferencz OyOrgy tegnapelőtt — mikor izülői ét lettvérel It a házban tartózkodtak, azok feje felett reájuk gyújtotta a házat, majd az latáliót, pi|tái, serlésólat ét az egész gazdaiágot.
A csendőrség hamarosan e\'fogta a gyujtogatót ét vatraverve behozta a nagykanizsai kir. ügyészség fogházába.
Miután a bünügy teljes kivizsgálási a perrendszerü 24 óránál tovább tartott, Ferenci OyOrgy elkerülte, hogy rOvid tHon a statáriálii bíróság elé állítsák (< gyuj\'ogatásra
I. i. még mindig fennáll a statárium.)
Dr. Almássy Oyula kir. törvényszéki vizsgálóbíró tegnap kihallgatta Ferencz OyOrgyOt ét mivel egyrészt tzOkététól tartani lehet, másrészt pedig a várható büntetéi 10 évtől 15 évig terjedhető fegyház — előzetes letartóztatásba helyezte, ami ellen a terheit felfolyamodást jelentett be a törvényszék vádtanáctához.
Az a gyanú, hogy Ferencz OyOrgy azért gyu|totta fel a szüleivel és testvéreivel kOzOt házat, hogy a közös vagyon után az őt megillető bizloiilái-részt megkapja.
A törvényszék vádtanácsa ma vagy bolnsp dönt Ferencz Oyörgy lovábbi torta felelt.
Véres tüzoltómulatság emberhalállal
TQzottócsákánnyal agyon verték Kéthelyen a község legveszedelmesebb késelőjét
Kéthely, augusztus 21 Hmgu\'alos tüzollómulatságot rendeztek Kéthely köztégben, amelyen tOmegeien veti részi a falu Ifjúsága. A mulatságon olt volt Nemes Jinot j odavaló legény It, akinek nagy híre van veszedelmet késelő voltától.
A mulatság ntgyrétze minden zavar nélkül folyt le, amikor Nemet Jánosban dolgozni kezdett az alkohol éi egy jelentéktelen nézeteltérés
miatt megtámadta Fáró Imre tűzoltói ét ennek István nevű öccsét. A többiek azonb in a verekedést ügyesen leszerelték.
Történi, hogy az esteli órákban a két haragot ismét öttzekerüll ét annyira nekimentek egymátnak, hogy a ruhát is lelépték egymás tesléröl. Fojtó, vad küzdelem következett ezután. Fáró Imre egyszerre csak előkapta nehéz tüzoltócsákányál, — mig
IALAI KOELOM
IBM augusztm 23.
Nemes hosszú kését rántotta elő.
Azonban Firó ügyesebb volt tllen-felénél. Halaimat ülést mért a csákánnyal Nant* le |ére éa szinte ketté-baaitotta annak koponyáját.
Mire ai orvot megérkezett, Nimcs kiszenvedett.
Megállapítást nyert, bogy nemcsak a fejét hasították síét Nemesnek, de szíván Is hatalmas lék tátongott ami a hosszú késtől eredt.
A csendőrség Firó Imre tűzoltót és ennek Occtét átadta a kir. ügyészségnek.
A sakkjátékos
Kempelen Farkas sakkauto matája filmen
Vannak könyvek, amiket az ember kesébe vesz és hosszú órákon át leköti, nem tudja letenni. Síjaáüa asiidöt szellem pihentetésre. — Ét Dfysnigy vannak filmek, amelyeknek ekfi felvonása után s néző belemerevedik abba a pózba, ahogy elfoglalta helyét és s végén fájdalommal kel fel helyéről.
Ahogy mondani szokták: elnéznél) reggelig.
A Városi Mozi szerdán este bemutatott .A sakkjátékos" drr.Q filmje is azok közé az igazi nagy képek közé tartozik, melyeknek 1* pergett-sáböl kevésnek érzünk háromezer métert. A szem cssk ugy falja afel-vonásokst és csak a szellemi igény Idjes kielégülése nyugtét meg, bogy .már vége Is van?" Igaz, sz ilyen tökéletesnek mondható képek magukról napok múlva is beszéltetnek. J5I eső téms sz emlékezésnek, feltétlenül érdekes vils és purparlé anyag azoknak, akik a filmet valóban művészetnek tekintik és igy megidják a neki kijáró (». I. a művészetet magában rejtő filmnek) komoly kritikát.
Kempelen Farkas s XVII. szátsd végének négy technikusa, sakkautomatájával Dupuy Mazuei francia Író fantáziája szerint élénken bekspcsoló-dott a világtörténelembe. J ibban mondva annak a lengyei tzabadság-ksrciól szóló fejezetébe. Még türl ve sem lehet e szOk helyen s t akkauto-mata .élet" történetét adni, de annyi elég mégis, bogy jobb tcenáriumot, mint ezt, aligha kapott éleiében az a filmrendező, aki ezt a filmet rendezte. A kosztömös filmek iránt nem viseltetik mindenki rajongással. Sől. És ez mégit óriási kivétel I
Hs saját szememmel nem láttam volna a cenzor-lspot, nem hinném el, bogy a film gyártási kelye: Párit.
Ilyen francia film még nem Igen futott ki sz Eiffel-torony városából, mint ez.
Első helyen áll s rendezésr. O yan finom, olysn tökéletes, mint egy elefánlcsont-otzlopot Bledermeyer-órs, mely fltlyet hány az Idő vas-fogára és ma it pontosan kongat|a sz órák kergetődzését. És amellett annyi könnyezlelö tragikum, emberi szenvedés, hősi legenda van benne, amennyit csak a legszínesebb írói toll pjpirra tud vetni.
A csapongó fantázia keveredik lüktető, idegklnió tempóban s realitás lélekbe markoló Jelenetelve\'. Némely jelenete a filmnek egyenesen megfoghatatlan. Vau például egy tiszti kaszinóban végbemenő tömegpárbsj, véres ksszabolás, melynél ugy villognak és látszat szerint emberi testbe merülnek el a pengék, hogy a néiök összeiáikódnak.
A csata\'ér, az autómatahadscreg a panoptikumokból emiékezetes sziv-szorongást érik el a nézőnél. Ét mi-jden Jelenet a tökéletes kidolgozás, i üinsznyi simaság és való szinüség mezébe van öltöztetve.
A szereplők pedig: sz\'ár nevek nélkül is sztárok, kü\'önö en Kempc-len Farkas megszemélyesítője blmu-
latosan nagy alakitó művész. *
Még az örök film — Pe ur it össze kell ctspja a kezét egy ilyen k\'p után és azt kérdezze: ha mi 1928-btn ilyen képekel tudnak csinálni, hol fogunk állni, ne n száz, de 10 év múlva. (—n)
A KÖZÖNSÉG BOVATA
A vasúti ut rendezése
Miéit nem rendezi véglegesen a város s Duna-Száva-Adria vasultársaságtól átvett és már évek óts rosz-karban Iev5 utvonalat?
Kérdeznünk kellene, de itt csak megállapítani lebet, megállapítani ismét, hogy a város megint csak (va lószlnüleg péozügyi okokbó) mulasztást követ el, amikor Nagykanizsa város egyik fő és idegenek által elsősorban használt utvonalát, most midőn alkalma volna megmutatni nagy-koncepcióju városfejlesztési ábránd jait, megint csak primitív módon, mint hengereit utat akar|a kezelésébe venni. Ha már a téglával kirako\'t utvonalaink a leglehetetlenebb állapotban vannak is és azok újból való álburkolása mindig tovább és tovább kitolódik és legslább, ami uj elké-síül, az modern legyen.
Nagykanizsa város közönségének nem kell még egy poros, egészség-telen és jármüveinek meg nem felelő úttest.
Miért lakarékoskcdlk a város, ha adófizető polgárainak egészségéről és tedi épségéről van sió?
Szerkesztő urnák tisztelettel
Mutschenbacher Viktor
jogszigorló.
lozeésznraAzáK
Városi Nagymozgó. Csütörtökön este 7 és 9 órakor „A sikkjátékos", Heniy Dupuy-Mizuel világhírű regénye Itlmen a msgysr Kempelen Farkasról. I. rész .Az első automata", U. rész .A cárnő foglya". Szerepel nek a párisi .Odeon" művészei.
God-Year, a legjobb autó és motorkerékpár gummtk raktára és képviselete Szabó Antal sportüzle-lében.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Augusztus 23, osOtöi-tök
Római katolikus : B«n. Fülöp. Prot Farkas. Izraelita: Etul hó 7. Nap kel reggel 5 óia 06 perckor,
nyugszik délután 18 óra 59 perckor. •
Városi Nagvmozgó. .A sakkjátékos\' regény Kempelen Farkasról 2 részben. 1. r. Az elsó automata. 2. r. A cárnó
loglya _
S nagjkanlxaal meteorológiai me«-
tlgyelö jelentéeek: Szerdin a Mmér-ték Hi Hepiel 7 órakor +14 4, délután 1 órakor +15, este 9 órakor +13 4.
Ptt/kiut : Reggel és délben boro\'t, este tiszta Égboltozat.
SUUr<m* Reggel Éjszaknyugal, délben és este Délnyugati széL
A Meteorológiai Intézet |eleetéee szerint változékony nyugtalan, aránylag hűvös Idö kisebb esőkkel.
— Kormányzói elismerés. A kormányzó Szirmai Mikta kir. tanfelügyelőnek nyugslomba vonulása alkalm/b)l legteljesebb elitmeiését fejezte ki a népoktatás terén kife|le<t érdemei elismeréséül.
— Személyi hlr. D\\ Vass Zoltán járáti gazdasági felügyelő beteg-szi-badtlgáról tegnap vittzaéikezelt Nagykanizsára.
— Hivatal átvétel. Polónyt György, a nagykanizsai polgári leányiskola uj igargatója s jövő héten nejével, Obelko Suol távit. a polgári leányiskola uj tanárnőiével Nagyka-nlztára érkezik és s kir. tanfelügyelő Jelenlétében átveszi hivatalát
— Nagykanizsaiak a birák és ügyészek soproni nagygyűlésén. Az Ortzágot Bírói ét Ügyészi Egyesület ma, csütörtökön tartja országos nagygyűlését Sspronbaa Njgykani-zsáról részt vesznek azon dr. Szabó Lajos kir. ügyészségi elnök, Bertln Ágost, dr. Fischer József és dr. Sza-bady Lőrinc törvényszéki tanácselnökök és dr. Révffy Andor törvényszéki jegyző.
— Halálozás. Súlyos csapás érte Gellettch Renato ny. őrnagyot. Édes-anyja, özv. Gelletlch Jánosné szül. Ida Pesst f. hó 21 én, 81 éves koréban hosszú tzenvedés után csendesen e hunyt Fiumébaa Az egész életét családjának széniéit édesinyát
7 élő gyermeke gyászolja: Oelletlch Euxs, Steiner Henrik gyárigazgató mérnök neje sz. Oelletlch Mary, Oelletlch János h. j. kapitány és ny á. korvettkapitány (Nagykanizsa), Oilletlcb Frigyes fiumei közjegyző, Oelletlch Renato ny. őrnagy (Nagykanizsa), Oelletlch Vince nyelvtanár és Oelletlch Mario bankigazgató (Fiume).
— Iskolai pótbelratások. A nagykanizsai piarista reálgimnázium ben a pótbelratások szeptember 1. és 3, a polgári Iskolákban pedig szép tember 1., 3. és 4. napjain lesznek.
— A leventelabdarugó szflvet ség intézőbizottsága ma este fél 9 órakor az Iparostanonciskolában ülést tart,
— Mosonyi Mimi, sz Országos
Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát (Zeneakadémiát) végzett oki. zenetanárnál, az 1928—29. tanévre a be-iratkozát Keszthelyen megkezdődött. Iratkozni lehet hétfőn és csOttrtikön d. e 10-12 tg. — Szep\'.emberben napon1*.
— Kathollkus nap Tapolcán. A Kathollkus Népszövetség szeptember 9-én kstholikus napot rendez Tapolcán, melyen dr. Rott Nándor megyétpütpök, dr. Bangha Béla, gról Hunyadi Ferenc, gróf Széchenyi József, Czettler Jenő és mások it rétzt vesznek.
— A zalaszentgróti főszolgabíró választás. A vármegye törvényhatósági bizottságánsk szeptemb:r 11-lki közgyűlésén több fontos tárgy-pont fog szerepelni. A nagyktnlzssl képviselőtestületi balározstok mellett
zaiaszanlgróti járás lőszoigabirói állásának betöltése is a legtöbb bizottsági tag megjelenését fogja kívánatossá tennL
=■ Schwarcz Dezső harisnyál s legjobbak.
— Erfurti főiskolai hallgatók a Práterben. Érdekes vendégei voltak tegnsp Nagykanizsának. Egy csoport fiatal, egészségtől duzzadó germán diák európai körútján Zalába érkezett és Nagykanizsát Is felkereste. A szépszáll fistalemberek erfurti főiskolai hallgatók, akik egy stáll sport-öltönyben és egy nagy sátorral és — üres zsebbel Indultak a nagy útra, a nemzetek vendégszeretetére bízván magukst. A germán fiuknsk nagyon tetszett Magyarország, főleg a Balaton, melynek megismerésére 1 napot szántak programjukban, amikor azonban meglátták a Balatont, a szigligeti, tihanyi, badacsonyi panorámát és megfürödtek a magyar tengerben — az 1 ntpból 3 lett. Az izmos német ifjak nem győzték di-ctérni a magyarok vendégszeretetét és Magyarország szépségeit A Hun-gáris szépségétől megittasult német főiskolásokat Angyal őrntgy magyaros szeretettei megvendégelte, majd sátrst vertek r Práterban. A szőke germánok Nagykanizsáról Zágrábba és onnét Spalstóba folytatják utjnkaf.
=- 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-társaság Nagykanizsán. Pő-ut 1.
— Felhívom az NTE összes játékosalt, hogy ma este negyed 9 órakor s Rozgonyi- utcai iparostanonc-Iskola (ifjúsági szövetség) helyiségében fontos ügyben Jelenjenek meg. Intéző.
— Egy veszett kutya garázdálkodása. Balatonardcs közsCgben a pásztor kutyája megveszett ét megharapott 3 embert és 8 szarvasmarhát. A főszolgabiróság Balatonfüredre is kiterjedő ebzárlatot rcn deli el.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéhátában Vili., Baross-tér 10.
Iftg. ■agtrafai 23
Akiiek B gyomra fáj, bélmükö-d ése megrekedi, élvagyi nincs, emésztése elgyengül, nyelve fehéres-tárgs, keze reszket, emlékezőképessége csökken, annál niponla egy pohár természetes .Ferenc József" keserűvíz rendbehozza az emésztést é8 jó közérzetet teremt. A forró IgOv országaiban észlelt orvosi tapasztalatok dicsérik a Ferenc lósief viz hatását különösen vérhasnál és olyan gyomorbetegségek esetén, melyek váltólázzal egy tilt lépnek fel. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fOszerUzle\'ekben.
- Ebklállitás Szombathelyen. Szeptember hó 2-án és 3-án a Mezőgazdasági és Ipari kiállítással kapcsolatban az összes hazai ebtenyésztő egyesületek közremflködésével és külföldi egyesülitek részvételével nemzetközi ebklállitás, kotorék verseny rókára és borzra, patkányfogó verseny, rendőrkutya bemutató és verseny és vizsiab;mutaló lesz. Nevezéseiket augusztus 25-lg meghosz-szabbltotlák. Nivezési iveket a kiállítási iroda (Szombithely, Motorgyár) kold, de a nevezések egy levélben is bejelentbelök. Az ebeket elismert bel- és külföldi bírók bírálják. Sok és értékes tiszteletdíj (illamdijak li) áll rendelkezésre. A bírálatokat 2 án tartják, versenyek 2 án délután kezdődnek és 3 án folytalódnak. Versenyben részt nem vevő ebek 2 án délután már elszállithatók. A kiállítási Iroda élő borzot és rókát vásárol. Mindennemű felvilágosítást a kiállítási Iroda ad. 50%-os vasul kedvezmény ugy a szállításokra, mint az utazásra engedélyezve van.
- Katasztrófái!s kerékpárverseny Kővágóőrsön, E<y fi ital emberekből á\'ló társaség kerékpárversenyt tarlóit Révfülöp és Kővágóin között az országúton. Mögöttük jött a kövágóórti autóbusz. A fiatalemberek amikor észrevették a gépkocsit, jobbra-balra letértek, hogy az előzhessen. Eközben Horváth litván 23 éves Usörsi fiatalember a kanyarodó gépkocsi oldalához billent, amelynek Idáik) vatlétrája ugy felütötte, hogy a létra elgörbült. Horváth litván koponyatörést szenvedett, agy, hogy az agyveleje is kiloccsant. A gépkocsi a szeren aétlen fiatalembert azonnal felvette és bevitte a tapolcai kóiházba. Horváth István menthetetlen.
Ha savanyu a bora, vegyi tse
REGEDEI
vízzel, mely a legsavanyubb bort Is kellemes itallá varázsolja.
Kapható mindenütt t
Főraktár:
isi Mii Nagykanizsa.
Király-utca 21.
ÍAUí KÖZLÖNY
KÖNYVEK^ LAPOK
„Ember és moha" A budapts\'i finn ugor kongresszus alkalmából a Stádium Sajtóv illalat R. T. a legkiválóbb finn elbeszélés Iró gyönyörű kö\'etével lep\'e meg a magyar könyvpiacot. írója: Larln Kyöstl (családi néven: Latson Gusztáv) a mai finn llteratura egyik legragyogóbb n :ve. Verskötetei és elbeszélései a legmagasabb és leg-tiiztullabb irodalom kertjében termettek. A finnek érdekes, különleges életét, misztikus gondolatvilágát tükrözik az elbeszélések, melyiket Larln Kyöstl a köt;t vezérnovellájáról ,Ember és moh i" cimen adott közre. A magyarral rokon finn nép n:héz sorsát, az északi ember szívós küzde\'mét a könyörtelen természettel talán seirtl sem látta meg élesebben, min Lírin Kyöstl. Reális tárgyú elbeszélései tele vannak egészséges életfelfogást visszatükröző mély go-dolalokkal és finom megfify késekkel. Hiláiztörténeleiben pedig szinte öserejO, zord fenség vihtrzlk. Az .Ember és moh clmü kötet hm tizenegy szebbnél-srebb elbeszélés sorakozik egymás után. Az egér-bllvölö bosszújt, Hajnalka és ka\'lca-bogár. A midirklnzók, Ucaseprök: világhírűek. Friss, uj, szokatlan légkör cssp ki a könyvbő1, mely ékesen hirdeti északi rokonaink magas irodalmi kulluráját s Larln Kyösti művészi szellemét. A könyvet a Stádium nyomda (Budapest, VI. ulca III; pompázóan áldotta ki. Á-a 4 pengő. Birmely könyvkereskedésben kaplntó.
Magyar Egyesületek Könyve
Ejjy rendkívül érdekes, ujízerü könyv f>g át ösr fo\'yamin az ösz-szes magyar országos intézmények és szövetségek támogatásával éi közreműködésével meg|el:nai. A Magyar Egyesületek Könyve lesz ez a hatilmas munka, mely az egyesületi veietök, a társidilml életben tevékenykedő lelkes és önzetlen msgyar pilgárok közérdekű, sok fáradságot Igénylő munká|át akarja megkőnnylleni, amikor gondosan összeválogatott közleményeiben az egyesületi (let legkülöobözíbb területein felmerülő kérdésekbea részlete\', gyakorlati tanácsokat és u\'bi-igszitásokat ad. A magyar lársa-dtlmi élet kiválóságai és gyakorlati szakemberei fogják Írni e könyv cikkeit, amelyek felölelik a legkü lönbözőbb társadalmi szervek kullu rális, lársadslml, gazdasági és szociális tevékenységét.
A Magyar Egyesületek Könyve ezenkívül tartalmazni fog|a az ösz-szes Magyarországon működő országos intézm/n/ek és szövetségek ismertetését, azonkívül pedig az ali pszabályokkal müködö egjesüle tek cimtárát. E n gysiabisu migya\' munka szeikesztö bizottsága a napokban alakult meg és annak megbízásából a Magyar Egyesületek Könyvének szerkesztési munkálatait Radnóti litván a Faluizövetség titkára végiL , , A Magyar Egyesületek Könyvének szerkesztő bizottsága ezúton ls felkéri az összes egyesületek, körök, társadalmi szervek vezetőit, hogy
rgyenfll ilüknek e könyvben való megörcáltése céljából és az egyesületi clmlár teljeisige érdekében ml-níl hamarabb jelentek b: egyesületük mülOdésl adatait a Magyar EgyesO etek Könyve szerkeizlőségé-nek a elmére: Budapest IX, Bikáts-ulca 8. III. 17.
)( A Nyugat uj száma Kassák Lajos .Angyalföld" c uj regényén* közlését kezdi meg. Különös érdeklődésre tarthat számot Szász Zoltán mgy cikke, melyben a fiatal magyar itónemzedék egy részének hitvallását teszi birálat tárgyává. A szám másik étdikes kritikai cikkét Ignotus Pal irta Erdélyi József költészetéről; iz amerikai kuliuráról Balassa József elmélkedik. Novellát Tersánszky ] Jenötöl és Lanátor Pogány Ferenctől közöl a folyóirat, verset Gellért Oiz-kárlóL A gazdag szám ára 2 pengő, negyedévi előfizetés 10 pengő. — Kiadóhivatal\': VII. Ilka-utca 31. Tel. J. 371-46.
)( Diákverseny az OJságban. Az OJ \'ág uj száma szenzációs es uj-szeill diákversenyt hirdet csak középiskola i tanulók számára. Az uj szám o\'lmplai viccel Ja legkitűnőbbek. — Mutatványszámot ingven küld a kiadóhivatal, Budapest VI., Ó ucca 12.
X Háztartás, Magyar Asszonyok Közlönye folytatja uj számában Egy anya leveleit, V<Jda Ferenc: Férfiszemmel c. érdekes Írása, A dámák ábécéje, Orbók A lila novellája, En-dődy: ixogén-sugár c. regény folytatása, su\'ó, divat, tanácsok, kozmetika, grafologla, konyh t (befőzés I), kertészei, rejtvény, stb. rovatai biztosítják ennek a számnak is azt a kelendőséget, amihez ez a pompásan szerkesztett s killlliolt folyóirat egyre nigyobb mérlékbin örvend. Megjelenik havonta háromszor. Előfizetés negyedévre 6 pengő. Szerkesztőség: Budapest, IV. Városház-n. 16.
lÁBIÓJltlSOl
(Rövidítések) H — nirek, ttzgirdz-ság. Ilangy. — nangvtrteny. E — előadás Oy — gyermekeknek. A — assxonyok-aak. Z — rh Mg. — mezőgazdaság, HL - UJiuágt előadás. P - felolvasás. <J — ^ramöfoazcaa. Jb — jtu bui,
Augusztus 18 (szombat)
Budapest 9.30 és 11.45 H. Kőiben 12 órakor déli harangszó az egyetemtérl
templomból. Utána: Zongorahangv. t Időjelzés, Időjárás. 3 H. 4.45 Időjelzés/Időjárás. 5 F. 5 43 Az Első Budapesti Citera-kör hangv. 7 P. 7.45 Műsoros esi. 9.15 A m kir 1. honvéd gy. ezred zenekarának hangv. az Angol Parkból. 10.20 H 10.50 0.
Bécs, Orác, Innsbruck, Klagenfurt Linz 11, 4.15 és 9.10 Hangv.
Berlin, Stettln II és 3 30 O. 5 Réger-hingv. 8.10 Vigopera E. 10 30 Tánc Z.
Barcelona 12.15 Harangjáték. 1.45 Kamara Z. 5 45 és 9.20 Hangv. 9.30 Dalok. 9 55 Hangv. 10.15 Harangjálék. 10.20 Tánc Z.
Basel, Bern 1 0. 4 Hangv. 4 30 Oy. 5 Hangv. 8 30 Népszerű est. lő Hangv.
Brttnn 12 15 O 3 A. 5 Hangv. 7 Bala-lajka hangv. 8 Kamara Z 9 Kiállítási hangv. 10 Prágai műsor. 10.20 Hangv.
Frankturt, Cassel 1.30 Hangv. 4.35 Tánc Z. 8.15 Hangv.
Hamburg, Bréma. Hannover, Klet 8 A 110. 12 30, 2.05 és 5 Hangv. 8 Katona Z. Utána K.
Langenberg, Köln, Aachen, Mflnster 10.15 fi 12.10 0. 1 05 Hangv. 6 Oordonka-szonáták. Utána 12 óráig nZ.
London, Davcatry \',10.15 Istentisztelet. 12 Hangv. 1 0. 3 Hangv. 4 Orgona Z.
4 30 Tánc Z. 5 15 Oy. 6 Tánc Z. 7.15 MussorgskiJ: Dalok, é Kamara Z. 9.50 Tarkacat 10.50 Tánc Z
Madrid 2.15 és 7 Hangv. 8.15 Tánc Z. 9.55 Hangv. II nZ. 12.15 Tánc Z.
Milánó 12.30 Kamara Z. 430 Tánc Z. 5.20 Oy dalok. 8 50 Opera E. Prága\'II O. 12.05 és 4.30 Hangv. 5
5 nZ. 7,15 és 8.10 Hangv. 9 30 éa 10.20 Brünnl műsor.
Róma 1 Kamara Z. 5.30 Hangv. 9 A kék Mazur, Lehár 3 lelv. operettje.
Varsó 8.15 Fllharmónlkus hangv. 10 30 Tánc Z.
= Singer gépselyem mindenféle színben kapható. Singer varrógép fióküzlet Fő-ut 1.
KftZflAZDiSll
TÍX8II
A mai értéktözide bizakodó hangulatban és tartott irányzattal Indult. A lőzideldö második felében a berlini szilárd jelentések hatása alatt kissé megszilárdult, |azonbm a szilárdság eredménye csupán 1—2% átlag emelkedést eredményezett. Az emelkedés nem volt egységes. A forgalom az előző napokhoz képest élénkebb. — Fixkamatozásu papírok piacán a hingual élénkebb volt. Valuta és deviza-piacon nem történt lényeges változás.
Zürichi zárlat
Párta 20 29, London 25 20 Wi, Navrork 919 35 Brtlasal 72 25, Mllaro 2719, Madrid 86 35, Amatardaas 208 17, Barik 123 71, Wlaa 78-20, Sofla 3 75. Prága 15-39, Varsó 5820, Basdapétt lO U\'fl, Be iiád 8-128, Sakartat S 18.
Terménytőzsde
Buza 20 fillérrel, rozs 25 fillérrel esett. Az Irányzat lanyha, a forgalom közepes.
Basa Haza*. Jt kg-oe 2 / 20-27-30, 71 kg-o. 27-40 -27 61, 19 k*-os 27 65 -27 85, 80 kg-ot 27 85- 2795 dunántull 77 k(-oa 2 00 -27 20, 7Í kg-os i 27 20-27 45, 79 kg-os 27-45-2,\'65 80 kg-os 27-65 - 27 75 roas 25 00-25 20, takam. árpa 27 03- 27 50, aSrárpa 28 25 -8000. tab 26 75 - 27 00, Untért 3200->2(0, Basakorpa 21 00 -21-50.
1 Mpwí Tfoit áevba-jegyzéaa
VALUTA* Aagéi L >7 90-3800
Balga b. 70 65-79 96 Csalik. 16-96-17 04 Dán k. 152 75-153 35 űlnár 10 03-10 06 Dollár 570 20-572 20 Francia tr 22-55 22 75 HoU. 129 50-230 50 Ltagjai 64 10-64 4] Lal í 50-3 £>5
Uva - -
Ura 29 95-30-20 Mátka IS6 45 U695 Norvég 142 95 153 55 Schllt 80/5-41 10 Pasets 95-30-95 90 Svájci 1.110 35 110 75 S«M k. 63 30 -153 90
uxvizáx
329 60-250 30 Balptd 1006-10 09 Mte IM\'56-11695 Brttswtl 7< 62-79 87 Bakaratl 3 4 8-3 52 KopaaltUU 85-153 25 London 27-79-27 87 Madrid 96-35-95 69 2994-3004 572 65-4 25 162 60 153 30 Z2\'il6-22\'44 Práca I6Í6 17-01 Saofla 412 4 15 183 40-143 80 8417-«4I7 80 72 40 97 II026-1I0-56
Párta
Stockfa.
Vartó
WWa
Zartdi
Sertésvásár
Felhajtás 2052, aalrMU aladatta»l vta maradt 600 darab, BsÖrudS 196-1-Í8, saédatt 1-83—1-92, szedett köaáp 174-
1-80. könnyű 1-36 -1 50, alsőraadS örtf 186-1-90, ■Asodiaadt 1-66 -1 72, tagol tsléő 1-58 -1 78, szalonna nagyban 2 04 -2 08, asti 2 36 - 2 48, lahsuottbas 2 30-
2-48, szalonnás fálaartés 2 24-2-36. Az Iráayaal élénk.
Kiadja: Délzalal Hyomda és Upkladó Vállalat Részvénytársaság.
Felelős kiadó: Zalai Károly
latanutwa telefon: Nagykanizsa 78. sz.
ZALAI KÖZLÖNY
lfeg itifutittii 23.
VÁROSI MAQYMOZI
Még ma, csütörtökön 7 és 9 órakor
1

Henry Dttpuy-M zvel világbiiű regéoye filmen a magyar Kempelen Farkasról.
I. rész:
Az első automata
II. rész:
A cárnő foglya
Szerepelnek a párisi „Odeon" művészei.
APRÓHIRDETÉSEI
h apróhlrdtéesek dija 10a.ótg 50 fillér, minden további szó dija a flll. Vaaár- éa Snoepoap 10 uilg tO fillér, minden további tz6 dija • flll. Szerdán él pénteken 10 sióig SO fillér, minden további szó dija • flll. Clmzső a minden vastagabb betűből álló uó két siónak számlt-UUk. Állást keretűknek 50% engedmény. * blrdatéal alj altra flaataadó.
Két diák ellátását és tanulmányt ellenőrzését vállalja ny. igazgató. — Ajánlatok Csengery-ut 23. 3S-77
JómanalalO péküzlet azonnal kiadó. Érdeklődni lehet Berzencén Czollensleln A.-nál (Somogy ni.) 4C*iO
Blondal, ovál é> kör képkerelezéseket legolcsóban vállal — Stern Uvegej Erzsébetjéig 1446
Két-három diák aa takolal évadban kallamaa otthont talál urt-
oaaládnál. Clm a kiadóban.
Taavaj Ismét olcsíbb lelt Muszel íj t\'rledenlhal cégnél, egy kiló P 5 60. 1022
Lakatoa tanoncok (elvétetnek Újlak* éa Háhnnál. 39SI
Béplrónflnek ajánlkozik tisztviselőnő, kl az Oiazes irodai teendőkben jártai. Clm a kiadóban. 4058
Pogányvárl saját termélü kiváló uf-boraimai állandóan árusítom llterenklnt: oemea kadarka 110 f., asztali fehér 130 1., burgundi szemelt gyógybor 2 P. Csengery-ut 36. Leltnerné. 3955
4 polgárit végzett leány Irodai alkalmazást keres Clm a kiadóban. 4(59
Vízvezetéket, lUrdószobát olcsón szerel. Javításokat röglön eszközöl Baksa bádogos és szerelőmesler Kinizsi u. 21. 101(5
Eladó egy Kslmár legújabb rendszerű,
Íy napon át használt rázórosta polom áron. egludható Csengery-ut 36. Kóláinál. 3956
3 szobás utcai lakáa Irodának kiadó, esetleg utcai ajtóval Széchenyi tér 3 1052
Csinosan butoroaoH, lehetőleg türdó-szobás, kulönbejáralu alb<rleti I—2 szobát azonnalra keresek. Ajánlatokat .Ár mellékes\' jeligére kiadóba kérek 40IS
Egy aaztaloa aegéd kivitetik. — Csiszár Lajos, Oelse. 40tt>
Három szobából és mellékhelyiségekből álló magányoa isrlháa Sugár-ut 46. alatt november hó 1 re kiadó. 4003
levő
bsatorok
4057
Haaanált, jókarban eladók Kinizsi u. 48.
Kétszobás lakáa azonnal kiadó Petőfi-ut 36/a. _ 4063
Takarltóleány felvételik. Clm a kiadóban. -4064
Be|áró aaakáoanő, esetleg lakarilanl azonnali belépésre ajánlkozik Clm l-ötvös-t<r 7.____4C63
Ssép 3 siobls udvari lakáa mellék-helyiségekkel Kazinczy utca 15. szám alatt kiadó. .,005
NASH éS PACKARD
■utók kizárólagos zalamsgyel képviseletét átvettük
Mlelölt autót beszerezne, feltétlenül kérjen prospektust és díjtalan kocslbemutatást. ™ Hat henger, hétszer csapágyazott főtengely, négy kerékfék, zajtalan motor, hosszú élettartam és olcsó üzemköltség.
Szántó líilmos és Tápsai
Telefon 3-22.
Deák-tár 2. Telefon 3-22.
Finom, aamatos D A D A 7 aranyhegyi ü U II U ü
lllerenklnl asztalt 78 f., vőrfia I P, rizling I P 20 fillér
SÁFRÁH JÓZSEF ftuntimkriéiél
MJi_Magyar-utca 74._
wmr MÉZET, "M
ágytollat, állati bftrftket,
vörös- és sárgaréz, cink éa ólom hulladékot, vasat, csontot éa ion-gyöt a legmagasabb árban vásárol
8TRÉ1 B. FIAI RA6YKAHIZ8A,
Erzsébet királyné-tér 15. sz. alatt
ms
4 hétig érvényes!
A siker, tz eridmény ,\'egblzlosabb módja, ha igénybe vetzl a vidéki sajtó nagy nyilvánosságát I
Ha ön vidékről uj és ér\'évts vevőkre akar sze l tenni, li> dissen a vidtki lapoktan I
Válasszon
az 50 felsorolt város közüli
Abony Kslocsa ♦Pécs
♦Baja ♦K\' pi svár Pei terz ébet
Békés Karcag Silgótar|án
•Békéecsaba ♦Kectkcmét SátorJ|aujhely
Cegléd Kiskőrös ♦Sop\'on
Celldömf Ik Kunszer.tmár on ♦Szeged
•Debrtcen Magyaróvár ♦Makó ♦Székesfehérvár
Devecstr ♦Szentes
♦Eger Mezőtúr Szekszárd
Lsz e gom ♦Misko\'c Szo\'nok
Gyoma ♦Nagykanizsa ♦Szon.batbe\'y
Oyőngyös Nagykőrös Tatatóváros
♦Győr ♦Nyiregyhá a Turkeve
Hcjduhadház ♦Orosháza Vác
Heves Pápa Veszprém
Hatvan PdSZlÓ U|pist
♦Hódmezővásárhely ♦Zalegerszeg
A * gil mrg|clOlt vároiokbin napilapok vion.k, <icn viroioklua ti ■ l.golvsiotlibb l.pokbáo Iwtm VOiií hlrd<M»«t I
Ezen városok bárme\'yikíben a legelter|ed ebb és legnagyobb píldányszámban megjelenő egy-egy lapban közzéteszem hirdetését 1 hasáb 50 "/» n gysigbtn, mint az slanli min\'ana^yság:
teUzésszerintl 10 város egy-egy lapjában hirdet,
ha
46 P
mindegyikben egyszer letszésszerinli 25 város egy-egy lapjában hirdet, (fin D
mindegyikben egyszer .............. IvU ■
mind az 50 város egy-egy lapjában, mindegyik- flOn D
ben egyszer hirdet .....................WU ■
egy-egy város lapjában legalább háromszor g százalék
egymásután hirdet ..............................engedmény
Elsőrendű, hasznothajtó, eredménythozó vidéki propaganda!
40
-o « ac
</> b
B m
e z
8
Minden hirdetésről igazoló támlapof kUldők. A hirdetések feltűnő elhelyezésére igen nagy
gondol fordítok. Kivánstra Ötletes hirdetési szövegekel adok.
Ha bármilyen bel- és külföldi lapban akar hirdetni, forduljon országszerte előnyösen ismert hirdetési Irodámhoz I
ERDŐS JÓZSEF
BUDAPEST, II., VITÉZ-UTCA 2. SZ.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
csávázószerek:
Vetőmag
Porpácok: Nedvespicok:
Porzol Higozán
Tillantin Tillanlin
Aiz\'por Cupram
Tutin Qermlsán .Orion" cs\'vázó rézgáiic-por
Ahavit K limát
Trhmid Trl-mid
stb stb Mütrágyafélék. Növényvédöszerek szDkiégletét rendelje meg már most nálam, hogy Idejében megkaphassa. Eredeti gyári áron kicsinyben és nagyban kaphatók;
ORSZÁG JÓZSEF Mkmüifcfci
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett, ui Telefon: 13a
TANKÖNYVEK
minden iskola részére kaphatók
és
elftjegyezhetök
Fischel Fülöp Fial
könyvkeresked sében.
Veszünk használt tankönyveket a legmagasabb árakon.
MEGHÍVÓI
Mi(in- >1(7 Silttl OfT.kb.ol utni.uk alkalmivá!
BUDAPESTEN
a UjrkelUmewbb otthont nvujlja a UgelöojrftMbb feltételek mellett a Kalttl pályaudvar értaiéN oldalával uimbio tol
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Budapest, TIII., Baross-tér 10.
mert
íOo u engedményt kap
tálul .1.0 l.p <10I11<I6I< olctó nobi InlokMI,
100,0 engedményt kap
olció átt.iml inlukból. (KIIDuó báil koojbi| S pangAt magtaknrlt
•motiil kOIUSi.l, m.il (y.loi át|\'.h<l <iy p<n alall i pályaudvarról.
Nálunk otthon érzi magátlll
Eu&.odii kuioifiiii, nifoftu. cuiiai |<u<i Saját érdaka
.1.0 .ISorOk folytán, hoijr ok«.U.o sálunk uáU |oo meg. - KlÖMUl iioD.m.gi<»d<lá< aJlotatM^
[ KIÉI
nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338.
Minden külön költség vjgy portó felszámítása nélkül elhelyez
hirdetéseket
bármely brl- vagy külföldi lapban. Reklámterveket készít, szövegei.
Plakátirozást
vállal helyben és vidéken, belvagy külföldön. Nagykanizsa r. t. város mindennemű hirdetési Jogának bérlője.
Magyar Film Iroda rt. Budapest képviselője. A Magvar Királyi Belügyminisztérium fordlló osztályénsk felvevő helye. Bármely nyelvről vagy nyelvre fordítást vállal és belügyminisztériummal hitelesíttet.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)\'
jj. érten*, 191. uám "Mftitíitt, IMI. augusztus 24, péntek An 14 Mltér
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
tZácmMm ** kladóhWstali ra-«t í.
Kuth«iy< aakUdóhiv.ui Kowuth U)o« u. az Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos eiótizatéai ára. eg, hó., a p«ngí *o rniér
A magyar kormány nem adja fel a küzdelmet az optánsperben polgárai jogaiért
A magyar és román kormányok Jegyzék-váltása az optánsperben
Budapest, augusztus 23 (Éjszakai rádtőjelentés) AM.T.I, jelenti :
Az erdélyi optáosok kérdésében a román kormány legutóbb jegyzéket intézel! a magyar kormányhoz, amelyben a magyar kormány bukaresti kOvete ma nyújtotta át a válásit.
A két jegyzék tartalma nagyjában a következő:
A román Jegyzék : — A román klr. kormány a maga részérói a békülékenység és jóindulat őszinte érzésétől át van hatva, tart azonban attól, hogy a magyar kormány álláspontja túlságosan merev ahhoz, hogy a megegyezéshez való közlekedés tényleg remélhető volna.
Amerika nem fogja ratifikálni a Kellog-paktumot?
„Amerikát ls be akarják vonni egy európai háborúba az egyezménnyel"
A legyzék utal Titulescu külügy-miniszternek a népszövetségi Olésen kifejteit érvelésére és a tanács dön-téiére. ütnek alapján
a román kormány rámutat a Titulescu által tett javaslatra, amelyet leszOgezettnek tekint és a melyei semmi esetre sem adhat Jel.
Ezeukivöl a kártérítésre vonatkozó pont képezi az eszmecsere tárgyát, melynek célja formál és módot találni arra, hogy a távolabbi jövőben érvényesíthető jogok közelebbi realitást nyerhessenek.
A magyar jegyzék A msgyar kormány sa|ná kozását fejezi ki afelett, hogy a román kormány nem részesítette kedvező fj-
gadlatásbin az ajánlatot. A román kormány álláspontja megbénít minden további kísérletet.
A kártérítésre vonatkozó tárgyalási ajánldla csak arra voloa alkalmas, bogy elterelje a kérdést a saját területéről és Idegen területekre vigye. Hangsu\'yozzs a magyar kormány, hogy Igtn sajnálja, hogy mlutln a békés megegyezést elzárták előle,
kénytelen folytatni a küzdelmet állampolgárai Jogaiért jogi alapokon
ugy, ahogyan arra a békeszerződésből eredő Intézkedések módot nyujtsnak.
Párti, augusztus 23
(Éjszakai rádió jelentés) A .Le Temps" londoni jelentése szerint az amerikai massachusselti egyelem fanára előadást tartott és élesen támadta a Kellog-egyezményt, amelynek eredeti formáját igen megváltoztatták a francia és angol hozzá-alások és amely \'
Amerikát kívánja besodortatni egy európai háborúba
való részvételre. A tanár kijelentette, hogyaiame-rikil szená\'us többségének is ez a véleménye és sz egyezmény ratifikálását ugyanugy fogja elutasilani, mint l\'J20-ban lelte a versaillesl szerződés alkalmáva\'.
Páris. augusztus 23 (Éjszakai rá diójelentés) A Kellog egyezmény aláírásának szertartásáról, amelyet hétfőn délután 3 órakor eszközölnek — Brtand nagy beszédet mond.
Az aláírást a francia abc szerinti sorrendben végzik az államok képviselői, akiknek legkésőbb vasárnap estig kell Párisbr érkeznlök.
Nem törekszünk a mai helyzet erőszakos megváltoztatására
mondotta Berzeviczy Albert az Interparlamentáris konferencia ülésén
)
Újjá akarja teremteni az Unió az anarchiába süllyedt világot
Berlin, augusztus 23 Ai Interparlamentáris Unió jubiláris konferenciájának első űléte ma délelőtt 10 órakor nyilt meg a birodalmi gyűlés dísztermében. A konferencián a világ minden részének politikusai összejöttek.
A konferencia elnökéül közfelkiállással Schüklng professzori, a német birodalmi gyűlés volt tagját választották meg. Az elnök székfoglalójában örömének adott kifejezést, hogy olyan sokan s főkén*, bogy a franciák is megjelentek a konferencián. Az Interparlamen\'áris U.lió — mondotta —
uj világot akar teremteni, így olyan szervezetet, amely a nem-
zetközi jog egyedei\'val j uralmát megteremti, hogy elkövetkezzék egv szebb
és boldogsbb korszak. Dereng már az uj kor hajnala és erősbödik a hit, hogy sikerülni fog az uj politikai Ideáll megvalósítani, amely örökre végei vet világszerte az anarchiának.
A nagy tetszéssel fcgadolt beszéd után Müller Hermán birodalmi kan-c;llár a német kormány nevében üdvözölte a konferenciát.
Berlin, augusz us 23 (Éjszakai rá dló/elentés) Az interparlamentáris konferencia mai Ijlylatólrgos ülésén a német kancellár többek között azt mondotta, hogy
a korlátok, melyek az egyes államokat elválasztják egy-
mástól, mihamar össze fognak omlani.
Mett egyetlen nép sem lehet olyan nagy és erős, hogy egymaga megélhessen. Szükség van a nsgy nép-cialádok többi tagjainak segltségéie. Az hterpirlamenláris Uilo eszköz a megértés munkájának egyengeté-Bére, amelynek karöltve kell dolgozni a Népszövetséggel. A Népszövetségnél a kormányok Jutnak szóhoz, az Interparlamentáris Unióban pedig a népek akarata talál hangot. Mindenkinek át kell hilva lennie attól az elhatározástól, bogy egymásra vannak utalva és össze kell rgymással fog-nloV, hogy bo\'dogulhassanak.
A birodalmi kancellár szavait nagy
letszés\'.el fogadták.
A bejelentések u\'án dr. Schücktng melegen elparentálta az Unió elhunyt tagjait. Majd ax elnök
megnyitotta az általános politikai vitát.
A beterjesztett jelentéshez elsőnek
dr. Freud (Hollandia) szólalt fel. Megállapította, hogy a gazdasági leszerelésre Irányuló minden törekvés ellenére
a vámok emelődnek. Megállapítja, hogy minden ország államférfiéinál megértésre talált az Interparlamentáris Unió törekvése a vámterhek könnyítésére.
Dr. Munch dán honvédelmi miniszter, a leszerelési bizottság elnöke, sajnálatát fejezte ki, hogy a legutóbbi genfi leszerelési konferencia nem hozott semmi előrehaladást.
Dávid volt birodalmi miniszter hisz az államférfiak |óak*retában, akik szívesen leszerelnének, de attól tartanak, hogy a gyors leszerelés veszélyt jelentene országukra.
Az állandó megértés Francla-országésNémetországközött: Európa békéjének a kulcsa.
A német nép nagy többségben klvánjs ezt a megértést. Azután a déli szünet következett.
A délutáni ülés Berlin, aug. 23. (Éjszakai rádiójelentés) A délutáni ülésen
Berzeviczy Albert jutóit szóhoz, aki a nemzeti kisebbségek kérdésével kapcsolatban a döntőbírósági eljárást, a leszerelést és a biztonság kéidését fejtegette. Az optánsügyröl szóló jelentés — mondolla egyebek közt — helyesen állapi otla meg, hogy a nemzetek szövetségének nem sikerült a kérdést megoldani és hogy magán a döntőbírósági eljáráson jelentékeny csorba esett.
Az állami szuverénltás — mondotta — nem ment f«l egy államot sem a nemzetközi szerződések kötelezettségei alól.
Az Igy értelmezett szuverénitás egyértelmű a nemzetközi összeköttetések felborilásának privilégiumával. Nem gondolunk arra — folytatta B.rzevicty, — hogy erőszakkal változtassuk meg a mai helyzetet,
de azt reméljük, hogy
az érdekelt államok Jobban Informált konferenciája Jóvá teszt azt a hibát, amit a rosszul In-
1ala1 kohlom
11
_iugatttu«24,
formált konferenciák hlbáztakegy
nemzet ellen. Dr. Berzevlczy Albert franciául is elmondott beszédét többször szakította félbe az elismerés és tetszés zaja.
Ulána az amerikai és a lengyel delegátut beszélt.
Halassy nyerte a folyam-bajnokságot
Budapest, augusztus 23 (Éjszakai rádiójelentés) A magyarországi hosszú lávu úszóbajnokság eredménye:
1. Halassy Olivér UTE (1:07 24), 2. Bozsln UTE, 3. Szabó MTK. A hölgyek bajnoki versenyében: 1. Guszti Flelscher, Danubla Wien, 1:150J), 2, Virág Éva III. ker,, 3. Raichle Nóra MAC.
Stresemannak orvosi tanácsra nem szabad Genfbe utaznia
Berlin, augusztus 23 (Éjszakai rádlójelentés) Stresemant ujabbl vizsgálatnak vetették alá az orvosok. Azt ajánlották, hogy ne vegyen részt a genfi tanácskozásokon. A párisi útra ia csak azon leltétel mellett adták meg neki az engedélyi, ha nagyon kíméli magát.
A felrobbant gyorsforraló halálra égette egy alezredes feleségét
Budapest, augusztus 23 (Éjszakai rádlójelentés) Ma este szerencsétlenség történt a Mária Terézia laktanyában. Konóczy Pál alezredes (elesége, valamit melegített gyorsforralón, mely véletlenül leiborult. A spiritusz az úriasszony ruhájára ömlött, amitől az egészen lángba borult. Az alezredeané alkollozásalra férje berohant és pokrócokai dobott a feleségére, aki azonban igy is oly sulyoian összeégett, hogy a mentők haldokolva szállították kórházba. Az alezredes ia könnyebben megsebesült.
Tóth Imre meghalt Budapest, augusztus 23. Tóth Imre, a magyar Színművészeti Akadémia igazgatója, a Nemzeti Ssinház volt Igazgatója ma délelőtt fél 10 ótakor 71 éves korában, Leányfalusi villájában meghall. Klebelsberg Kunó gróf valláa- és közoktatásügyi miniszter az elhunyt magyar művész fiához rész vét táviratot intézeti. Temetése szombaton délelőtt lesz Budapesten a Nemzeti Színház előcsarnokából.
A fiatalság tisztelegjen a
hadirokkantaknak Budapest, aug. 23. A Magyar Hadirokkantak Egyesülete ma küldöttségileg kereste fel Petry Pál államtitkárt és kérte, hogy a hadirokkantakat az ifjúság üdvözölni tartozzék. Tudvalevően a hadirokkantak megkülönböztetésül a jövőben jelvényt fognak viselni. Az államtitkár kijelentene, hogy minden igyekezetével odafog hatni, hogy a kérést illetékes fórum meglárgyMja.
Egész családot megmérgezett egy dinnye
Az apa és egyik gyermeke meghalt, az anya és a másik gyermek haldoklik
Tab augusztus 23 (Saját tudósítónktól) A somogymegyel Tab községben Szántó Gyula lókereskedő dinnyét vásárolt és azt családjával egjüt elfogyasztotta. Másnap reggelre ő és két éves kis tla meghalt, feleségét és másik gyermekét életveszélyes állapotban a székesfehérvári kórhazna szállították. Minden valószínűség szerint a dinnye mérgezett volt A csendőrség megindította a nyomozást. _
Nyolc év óta elsőizben Ítéltek el vétkes bukásért egy kereskedőt Nagykanizsán
A bíróság a többrendbeli súlyosbító körülmények dacára különös tekintettel volt a gazdasági helyzetre
Nagykanizsa, augusztus 23
Közel nyolc éve, hogy a nagykanizsai törvényszék nem tárgyalt egyetlen egy vétkes bukást sem, mlg tegnap sor kerüli arra is a Mutschen-bscher-büntelőlanács előtt.
Wéber Mór ismert kanizsai nagy-kneskedőt a kir. ügyészség azzal vádolta, bogy — noha ludta, vagy legalább is tudnia kellett, bogy fizetésképtelen, azétt mégis uj adósságokat csinált.
Wéber Mór ellen két Ízben is Indult kényszeregyezségi eljárás, <gy Ízben csődeljárás, azonkívül zsarolás és hitelezési csalás mia>t it volt
már büntetve.
A bíróság a bizonyítási eljárás befejeztével bűnösnek mondotta kl Wéber Méri vétket bukát vétségében és n fennforgó súlyosbító körülmények mellett nyomatékot figyelembe vette a rendkívül nehéz gazdasági viszonyokat, miért is a fogházbüntetés alkalmazását mellőzte ét az enyhilöszakaiz alkalmazásával őt 240 pengő pénzbüntetésre ítélte.
Miután a kir. ügyétz ét a vádlotl It megnyugodott a rendkívül enyhe lléleibm, az jogerötsé vált.
Az ellő vétkeibukátot főlárgyalást csakhamar követni fogja más.

á tábla elntasitotta Majtényl felfolyamodását előzetes letartóztatása ellen
A Munkásbiztositó tisztviselője bünügyének főtárgyalásálg fogva marad
Nagykanizsa, augusztus 23 Tegnap érkezeit le a nagykanizsai kir. törvényszékhez a pécsi Ítélőtábla határozata Majtényl László, á Munkásbiztositó tisztviselőjének előzetes letartóztatása elleni felfolyamodása ügyében.
A pécsi tábla Jobst Béla dr, tanáct-elnök elnökletében foglalkozott Majtényl lellolyamodátával ét miután azabadlábrahelyezésére semmi jogalapot nem látott — azt elutasította.
Vagylt Majtényl Látzló bünügyének főtárgyalásálg fogva marad.
Dr. Almássy Gyula kir. törvény-azéki vizsgálóbíró ma délelőtt hirdette ki Majtényl elölt a tábla végérvényes határozatát, ami láthatóan deprimálta a bűnöző tiiztviselöt.
Miután a vizsgálat előreláthatólag még hoisiu Ideig el fog tartani, a főtárgyaiét meglartátára ctak október vagy november havában fog sor kerülni.
Egy éjszaka három helyen okozott pnsztitó tüzeket a villámcsapás
Felsőrajkon leégett egy istálló és egy pajta - Teskándon két asztag gabonába csapolt a villám — Kisberkiben bennégtek az állatok a kigyulladt Istállóban
pillanatok alatt teljesen lángba borult istállóban.
A tűzoltók gyots munkájának ét Bakó Béla rajkl földbirtokot segítségének köszönhető, hogy a zsuppot lakóházat ét a szalmakazlat sikerült megmentenL
Az istálló ét a pajta Igy it leéglek. A kár 8-10.000 pengő, ami nem térül meg, mert biztosítva nem volt.
Villámcsapás elpusztított 10.000 pengő értékű gabonát Teskánd község határában az elmúlt éjjel dühöngő viharban a villám lecsapolt dr. Fürst Béla major-jába éa egy iozi és zab asztagot felgyújtott, amelyek ctakhamar nagy lánggal églek ét a szomttéd atzla-gokat ét gépeket It veszélyeztették. A falu népe ét a tűzoltóság egyűl-
Pelsórajk, augusztus 23 (Sajál tudósítónktól) Szerdára virradó hajnalban 2 órakor rettentő dörrenés verte fel álmukból Felsö-rajk lakosait A villám becsapott egy nyárfába, ami mint egy fáklya, égni kezdett. Pár pillanat múlva a felső-rajki önkéntes tűzoltók vészt Jelentő kürtszava ét félrevett harangok kon-gása verte fel a községet. Az égő uyáifától ugyanit kigyulladt Sabján Imre főldmlvet zsuppot tetejű pajtája melyben 70 —80 métermázta tzéna volt felhalmozva. Innét a tüz átterjedt az istállóra is. A gazda fis, aki a pajiában aludt, felriadt a villámcsapásra és sietett a tüzet fogott Istállóból kiereszteni az állatokat, ami Czlrákl Imre tűzoltó bátor segítségével sikerült is, bár három állat Igy is tulyo. égési sebeket szenvedett a
les munkájának tlkerült a veszélyeztetett kazlakat megmenteni, de a felgyújtottak elhamvadtak. A kát meghaladja a 10 000 pangót.
Leégett egy Istálló a benn lévő állatokkal együtt
Kisberki köztégben nagy robajjal csapolt le a villám Császár Mihály gaxda Istállójába éjfélkor, amely ctakhamar kigyúlt éa hatalmat lángok-ban égett. A benne levő ASlatokal nem sikerült megmenteni, aiok mlod egy szálig elpusztultak. Az Istálló poirá égelt. A tűzoltási munkálatoknak csak a szomszéd épületeknek meg-men étére kellett szorítkozniuk. Csá-szár szegény ember, igy a kár rendkívül érzékenyen érintette.
A legközelebbi napokban döntenek a vágóhídi munkákra beérkezett ajánlatok felett
Először azok a munkák kerülnek kivitelre, melyeknek pénzügyi fedezete biztosítva van
Nagykanizsa, augusztus 23 Itmeretes, hogy Nagykanizsán kétféle vágóhídi munkálatokról folynak a tárgyalások. Először azokról, melyekről már több ízben megemlékeztünk a melyeknek péntügyl fedezete már biztosítva van, másodszor a sertésvágóhíd és hü ő felállításáról, Illetve építéséről, melynek anyagi lebonyolításán a polgármester most fáradozik, megfelelő kölcsön szerzése által.
A renoválási munkálatokra kiirt árlejtésre beérkezett ajánlatok felelt a vároti tanács legközelebb fog dönteni, ugy, hogy végre minél előbb megkezdödhettenek a munkálatok, melyekért az Ipartestület Húsipart Szakosztálya már oly hostzu hónapok óta küzd.
Tegnap érkezeti le Nagykaniztára Krencsey Géza Budapest székesfőváros mützakl lanácu, hogy a vágóhíd kibővítésére elkészüli terveket -miket a városi műszaki hivatal készített a legmodernebb Uputok figyelembevételével — a vároti tanács meghlvátára megtekintae.
Kerencsey főtanácsos a kész terveket teljesen megfelelőeknek találta, ugy, hogy most ezek szerint készül a kanizsai vágóhid kibővitéie.
Mihelyt a financiális rész it lebonyolódik, nyomban kezdetét vetzi a aeitétvágóhid ét hűlő felépítése.
A nagykanizsai weteorologlal maf-llgyelö Jelentések] Csütörtökön a Mnb-MMi Reggel 7 órakor +13, délután 1 órakor -4-19-8, este 9 órakor +16-6.
HtUtóxti: Reggel borult, délben kevésbé borult, este tiszta égboltozat.
StUlrány i Reggel Dél, délben és este Délnyugati szil.
A Meteorológiai Intézet jelentése szerint egvelöre még nyugtalan, éljél htlvöa idó, késóbb javulás valószínű.
Finom, aamatoa D A D A V aranyhegyi D w II V B
lllerenklnt asztali 78 !., vörös I P, rizling I F 20 fillér
8ÁFRÁN JÓZSEF fbzutimMiatl
Magyar-utca 74.
1998 (uffuix\'ut 24
EALAI KOZLONT
Cigány a szolgabíró előtt
A szolgabírónak rengeteg gondot, munkát okoztak a járd< erdejében letelepedett cigányok. Csínyt-csínyre köveitek, ugy, hogy alig volt hét, nap, hogy egyik másik ne került volna a szolgabíró elé.
A cigányok fejét Lajosnak hívták. Tekintélyes dgánvvajda volt, ezüst-pltykés mellényében ugy feszített, mint valami király alattvalói között. Hatalmas respektusa volt népe között, mert nemcsak, hogy ö volt a vajda, de okos, jóeszü ember volt és koránál foeva Is kijárt neki a nagy tisztelet. Mert bizony a ml vajdánk nyolcvan éven fellll járt már. Ha va laki ránézett széles vállára, öreg kora ellenére, kifeszített mellére, egyszeriben megmosolyogta azt a tant, hogy a hosszú élet titka a nyugodt, egyenletes életben rejlik, Lajos vjjda aligha tett eleget az élet eme kívánalmainak, hosszú cigány élete hány tatolt volt és majd a felél bizony zárt helyiségben, állam koszion töl tölte el.
Lajos vajda egészen otthonos volt a főszolgabírói hivatalban. Nem jelentett élményt számára, ha feltűzött szuronyu csendőrök mentek érte, mert az idézést úgysem tudta volna elolvasni. Beszélgetve ment kísérőivel, egészen a szolgabíró szobájáig, de amikor belépett oda, akkor sem látszott különösképen zavartnak vagy elfogódoltnak. Zsíros kalapját Illendően leemelte, ugy mondta:
— Ággyon Isten, tekéntetes solga-biró ur I Hát megint Itt vónák I
A rendes köszöntés után sor került különféle bűnök letdrgynlásáia. Egy Ilyen alkalommal, felteszi a szolgabíró a kérdést
— Voltál-e büntetve, Lijos vajda ?
A cigány meghökken, látja: ez
csak tréfa lehet, kicsit szégyenlősen mondja:
— Ugy Is tudja a lekéntetes ur, minek kérdi ?
— Aztán hányszor ? — hallik az ujabb kérdés
Hohó I — gondolja a cigány — Itt még hazudni Is lehet. Hutározol tan feleli:
— Vagy hátsor, kézit csókolom.
— Gondolkodj, Lajos, talán elfelejtettél egy két esetet ?
De a cigány csak a fejét rázza.
— Hátsor, nem többsör 11
Méregbe jön a szolgabíró, oki uj
ember még a szolgabírói székben és ráförmed a cigányra:
— Ne hazudj nekem, hát 1902 ben kl törte fel a b...t takarékpénztárt ?
A cigány látta, hiába lenne a laga ■ dás. Flegmatikuson legyint a kezével:
— Mit tud abbú a lekéntetes ur,
hls akkor még sopós gyerek vót. *
Lajost megint behozták a csendőrök. A bűne az voll, hogy az elhullott sertéseket kiásta és a famíliájával együtt megette.
Haragszik ezért nagyon a szolgabíró
— Nem szégyen1 ed magad ilyet csinálni Lajos ? Elég vén vagy már, több eszed lehetne!
A cigány csodálkozva rázza a fejét.
— Hát mit csináltam tekin\'eles ur, na csak mondja, mondja mit csináltam ?
— Még kérded ? — korholja to vább — hát ki á*\'a kl a disznókat a földből nem le ? Pfuj szégyeld ma gad döglött disznót enni...
A cigányt ts elfutja a méreg, meg feledkezik hol van, odahajlik a szolgabíró felé és azt mondja:
— Nagyserá I! I Mágá talán élve esi meg a dlsnót...
M. Ötvös Magda
Forró vizbe esett és halálra égett egy másfél éves kis fiu
Búcsúból és házszentelésból — halotti tor
dolgai után nézelt.,
Ekkor történt, hogy a gazda másfél éves János nevű fiacskája arra veiödöil, a forró vízzel telt edényhez lépett és abba beleesett. Ret-t nlö jajveszékelésére elősietett a gyermek nagyanyja, aki noha kihúzta kis unokáját a forró vízből, azonban a gyermek addigra csontig megfőtt. — Nem volt már éld benne.
A búcsúból és házszentelésból ezután — halotti tor lett.
Balatonszentgyörgy, augimlus 23 Hollád községben nsgy ünnep volt. Búcsúra készüllek. Simon Ji-nos gazda uj házában is nagy volt a készü\'ődés, shol a család egyut lal házavatást Is akart lartani. A háziasszonyi teendőket Simon gazda édesanyja végezte, aki nagy sütés-főzéssel készülődött a nagy ünnepre.
A lüihelyen egy nsgy edényben viz forrt, amit az Idős asszony később a konyha köves padlójára le tett, majd künn az udvarban levő
X-sngarakat bocsát ki magából a haldoklók szive
Berlin, augusztus 23 A kísérletező orvos\'udomány kutatásainak kétségtelenül legérdekesebb területe az, amely az emberi test és az elektromosság összefüggéseit rej\'l magában. Egymásutáu fantasztikusan hangzó megállapítások hangzanakel orvosi kongresszusokon, amelyek azt bizonyítják, hogy az elektromosságnak igen sok köze van az emberi organizmus működéséhez és hogy épen ezek a kutatások haladnak legbiztosabban afelé a titok felé, amely ai élet és halál, egésziég és betegség kérdéseit borítja.
Két müncheni professzor, Martini és Schell meglepő kísértetekről adnak számot, melyeket haldoklókkal végeztek, még pedig egy olyan elektromos apparátus segítségével, amely a szív különböző tevékenységeit méri és löljfgy;!. A szívműködés szelz-mogrifjáuak lehelne nevezni ezt a készüléket, minthogy épen ugy finom ven ilakban, cikk-cakkokban és ki-lengetésfkben vell pipirrs, vagy épen Ilimre a sziv mozgásait és zörejei\', mint a földrengést jeliö készülék a megmozduló föld különböző megnyilvánulásalt.
£ eklrokardiogramm a neve annak az érdekes iratnak, timelyen a szív titokzatos hleioglifái megöiökltődnek a tudomány számára, amelyen minden kis vonalhtjlásnak, cikk-cakknak megvan a maga patológiai és analó-miti jelentősége. Meg lehel állapítani a kardiogrammon, hogy iri\'yen működést fejlenek ki a sziv különböző részel, a szlvpllvar, a szivkamara és a többi. Figyelemmel lehel kisérni tehát azt a megdöbbentő küzdelmet, amelyet az életerő vív u olsó leheletéig a halállal, valamint azt is, hogy melyik az a porcikája az embernek,
amely a legutoljára adja meg magát a hatalmas ellenségnek. A müncheni professzorok megállapítása szerint sz ultimum motlens, tehát a szervezetnek legutoljára elhaló része nem minden esetben és nem mindenkinél ugyanaz.
Érdekes fölfedezése a professzoroknak az Is, hogy a kardlogram-mal meg lehet állapítani áldott állapotban levő anyáknál, hogy Ikergyermekeket szülnek-e a világra vagy sem. Ha sz anyai lest ikreket táplál belsejében, akkor a kardiogram-mon bárom különböző vonal jelenik meg, három lüktető sziv ad éleljelt magáról és Írja hieroglifáit, az anya és a két magzat szive.
A müncheni professzorok kísérleteiben a legérdekesebb nem a po-I zltlvum, amelyet máris hasznosítani lehet a tudomány számára, hanem egy tilók, melynek magyarázatát még nem tud|ák, de amelynek jelenlétét pontosan megállapították. Ez a titok a halódó sziv X-sugara.
Eddig nem ismerték, csak a haldoklóknál jelentkezik és amikor jelentkeiik, karakterisztikus rajzokat vet a kardlogrammra. A haldoklók sitvében tehát olyan megbatározott folyamainak kell végbemennie, — legyen az a testrészek reflex mozgása, vagy elektromos hullámzás — amely szoros összefüggésben vin ezzel az X sugárral. Da mi ez az X-sugár? Ez az a hieroglifa, amelyet egyelőre nem tud tnegfejleni senki. Talán a baléi titka.
= Otthon egy perc alatt a gyermek is készíthet a (Sparklett szabad.) Autó Syphon-nal szóda-vlzet, üdítő italt (I liter 16 fillérbe kerül). Ára 21 P. 4 havi részletre isi egyed-árusitó Szabó Antal sportűzlete.
Uj és jókarban levő használt ^
BOROSHORDOK
minden nagyságban kaphatók
ZERKOWITZ ALBERT
bor- és hordónagykereskedésében
NAGYKANIZSÁN.
NAPI HÍREK
NAFIRKND
Augusztus 24, péntsk
Vj
Kómát katolikus : Bertalan a. I\'rot. Bertalan. Izraelita: Elul hó 8.
Nap kel reggel 5 óra 07 perckor, nyugszik ddutin 18 óra 56 perckor.
— Szabadságról. Balog Dávid, a nagykanizsai felsőkereskedelmi Iskola igazgatója szabadságáról visszaérkezett.
— P. Hédly Jeromos a wellandl hitközség plébánosa. A ma Nagy-kanlisára érkezett Canadai Magyar Népuavában olvassuk, hogy a torontói érsek P. Hédly Jeromos voll nagykanizsai ferenceslelkészt és Ismert siónokol, jelenleg montreáll (Canada) magyar pléblnost a wellandl (Cmada) bitközség plébánosává nevezte kl, az Egyesűit Államokba áthelyezett wellandl plébános, Nylrl litván helyére. A Canadai Magyar Népszava híradásában hosszan méltatja P. Hédly Jeromos eddigi apostoli tevékenységét a canadai magyarság között.
— Egyházi hir. A megyéspüspök Gosztotya Zoltán János keszthelyi segédlelkészt Veszprémbe helyezte át az otlanl tanítónőképző spirituálisává, mlg helyébe Nlemecz Sándor csurgói hitoktató került.
— A törvényszék őszi ciklusának kezdete. A nagykanizsai törvényszék őszi ciklusa szeptember 10-én vesil kezdetét. Az ügyvédi törvényszéki siűnet a mull héten éri véget.
— Kitüntetett sokgyermekes zalamegyei anyák. Azok köiött a sokgyermekes magyar anyák között, akik Szent István ünnepén Budapesten kitüntetést és ajándékot kaptak, szerepel három zalamegyei édesanya Is. És pedig Csákány Oyörgy-né (Zalaapáti) 11 gyermekkel, Illés Oáborné váltókezelő felesége (Zsla-szentiván) 12 gyermekkel és Kardos Oyuláné szíjgyártó felesége (Sümeg)
10 gyermekkel.
= Az Iparos-sorsjegy nyereménytárgyait megtekintheti egész napon át a Főúton (volt Szabó clpőOzletben).
— A Kathollkus Legényegylet szüreti mulatsága. Az ősit idény mulatságait az idén a Kathollkus Legényegylet keidi meg nagy szüreti mulatságával, amit a Polgári Egylet termeiben rendez. A begy-blróné tisztségére Bárczay Ferencné Keglevtch Ilona grófnőt kérte fel az elnökség, amit a grófnő el Is fogadott. A szüreti mulatságok megszokott képén és siokássln kívül az idén változatossá fogják tenni az eitét a szebbnél-sztbb táncok, magyar balettek, melyeknek próbál már nagyban folynak.
— A leventeoktató tanfolyam befejezése. Az egy hónapi tartamú nagykanizsai leventeoktató tanfolyam augusztus 28 án, kedden fejeződik be ünnepélyes keretben.
XALA1 ROZLOKT
1838 lUfUMhtt 24.
— A munkásblztosltó pénztárnál fennálló tartozások befizetése tárgyában meg|elent kamatamneszlla szerint mindszok a munkaadók, kik 1928 év május hó l-ig fennálló tartozásukat és ennek május 1 ig esedékes W/o-os kamatpótlékát legkésőbb iz\'plerobir 30 ig befizetik, a törvény alapján felszámitható havi 2%-oa kamalpóllék megfizetési kötelezettsége alól mentesQlnek. A kamatamnesztia csak a betegségi bli-tositási hátralékra terjed kl, tehát baleseti biztosítási járulékokra nem. A kamatamnesztia a pénztártól kQlön nem kérelmezendő, mert az a befizetett összeg alapulvételével hivatalból less megadva. A beérkezendő nagytömega elsztmo\'ásokat a pénztár foganatosítani azonnal nem tudja, épen ezért, hogy senki a kedvezménytől el ne essék, a munkaadóknak megadatott az a |og, hogy május hó l-ig fennálló tartozások kiegyenlítésére előlegei kOldhetnek be. A beküldött előlegek legkésőbb október 31-ig elszámolást nyernek a amennyiben az előlegek nem fedezné május 1-lg a tartozást és </i°/o-os késedelmi pótlékot, felhívást kapnak a még hiányzó összeg befizetésére. Amennyiben a felhívástól számítolt 8 nap alatt a hiányzó összeget be nem fizetik, ugy a kamatamneszllára való Igényeiket elvesztik.
— Konyháját teljesen felszerelheti edénnyel, ha azt megnyeri az Iparos-sorsjeggyel 1 pengőért.
— Levente zászlószentelés. Újudvar község leventéi augusztus 26-án tartják zászlószentelés! ünnepségüké\'. A zászlóanysl tisztségei Oózony lstvánné tölti be. Az Onn-.pségnek Nagykanizsáról ls lesznek résztvevői.
— Autó-karambol a keszthelyi határban. Tudósítónk Jelenti: Zob Elemér Ismeri sümegi autótulajdonos Hévizről Sümeg felé tartott autó Iával, mlg vele szembe jölt Vlndor-nyalakról Horváth Boldizsár, aki Keszthelynek tartott. A Gyöngyösi-csárda mellett Zob autója belefutott Horváth autójába. Zob autója teljesen összetöröll. Kára Jelentékeny. A csendőrség nyomozza, kit terhel a felelősség a katasztrófáért.
= Vegyen Iparos sorsjegyet, mert ezzel támogatja az elaggott szegény Iparosokat.
=» Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak.
bizalom dolga.
Hálók, ebéd lök, uriszobák
a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
Kedvező fizetési feltételek.
Székely Vilmos
butcrlelepe Hagykanlzaa, Kazlaczy-ntca 4. sz.
Elsőrendű saját kárpltosmühely
__ MII
— Szülök figyelmébe. Azon szülök, kik leányalkat líceum ötödik ositályárs előkészíttetni óhajt|ák, síi-veskedjenek szombaton délután 4 a Posta-palota fOld«zinli zene-ttr-mében lartenJÓ megbeszélésen részt venni. — Ugyanezen alkalommal a hatodik osztályosok ügye Is meg beszélés tárgyát képezi.
— Háromszáz budapesti főiskolás hajó kirándulása Keszthelyre. Tudósítónk Jelenti: Több mint 300 fővárosi főiskolás, a kü lönbözö bajtársi Szövetségek tagjai, főleg a Turul bsj\'ársak két hajóval Keszthelyre érkeztek. Velük voll József főherceg Is. Két zenekaruk a hajóról és a pariról szerenádot adolt a főherceg és a közönség tiszteletére. A nagyszámú főiskolások az egész délutánt Keszthelyen töltötték.
I pengővel segíteni és an nak értékét sokszoros\'n visszanyerni csak az Iparos-sorsjeggyel lehet.
— Kerékpárkarambol emberhalállal. Marcali község főterén két kerékpáros Jölt egymással szemben az uicakeresxlezésénél. A nagy forgalomban a két kerékpáros egymásnak szaladt. Az összeütközés folytán mindkellen gépükről leestek. Takács István kórházi szolgs azonban oly szerencsétlenül esett, bogy koponyatörési szenvedett és sérülésébe beleli ilt.
=- 20 havi részletfizetésre szálllt-
tuk — igazolvánnyal ellátott ügynő-teink utján is — az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-társaság Nagykanizaán, rő-ut 1.
— Tüz Cserszegtomajon. Keszthelyi tudósítónk Jelenti: Cserszeg-lomaj községben Idb. Kálóczy Károly szalmakazla kigyulladt, amitől tüzet fogott az istálló, a pajla és a felhalmozott széna, amely teljesen elhamvadt. Felsöpáhokon l.dky Károly gabonaasztaga kigyulladt és elhamvadt. A gszda kára megközelíti a 2000 pengőt. Mindkét tűzesetet gyújtogatás okoz\'a.
— Szőnyeget csak egyszer vegyen, de Jót! Okvetlen tekintse meg Barta szönyegkiállltását a Polgári Egylet nagytermében és biztosan talál olyat, aminőt elgondolt és nem keiül löbbe, mini amennyit szönyegvételre szánt I
— Változás a balatonfüredi gyorsvonatok menetrendjében. A Msgyar Királyi Államvasutak és a Duna-Száva-Adria Vasul Igazgatósága közli, hogy a Budapest déll-vasutról minden kedden, csütörtökön és szombaton Balaíonlüredlg, az ellenirányban pedig hittön, szerdán és pénteken közlekedő gyorsvonalok augusztus 27-ig bezárólsg a kijelöli napokon rendesen fognsk közlekedni, azután a befejezéshez közelgő fürdőidényre való tekintettel a Budapestről 16 óra 42 perckor a Bila-tonfüredre Induló gyorsvonat csak szeptember I én, szombaten és 7 én, pénteken, az ellenirányban Buda-pest-délivasutra 9 óra 55 perckor érkező gyorsvonat szep\'ember 3 án, liitfön és 10-én, hétfőn fog közlekedni. Azután e vonalok véglegesen megszűnnek.
SPORTELET
A vasárnap sportja
Nagykanizsán kettős meccs lesz: SzAK—NTE és Turul FC—Zala-Kanizsa FC
Nagykanizsa, augusitus 23 t FC nek a Terézváros FC lett volna
A mult hé en megindult amatőr bajnoki küzdelmek vasárnap csonka fordulóval folytalódnak. Játszani fog most már a mult bélen még nem szerepelt két csapi\', az NTE és a BTSE is.
Az NTE a szigetvári legénységet láljs vendégül. A szigetváriak tavaly még a II. osztályban szerepeltek, de mult vasárnap olyan startot veitek az I. ositályban, amilyenre még legfanatikusabb hívei sem számíthattak. 5:0 srányban győzték le az évek óla bajnokasplráclókat tápláló DVaC csapatát, alspjsan elrontva a jeles pécsi együttes sánszait. Az NTE tavaszi csap.tával vesii fel a küzdelmet, azzal a csapattal, amely sorozatos szenzációs győzelmeivel a gyenge őszi szereplés után a tavaszi fordulóban első helyen végzett. Akkori formájs után a mostani szezonra mindenki bajnokságot jósolt az NTE nek. Az NTE táplálja is ezt a reményt, épen ezért bizonyára komolyan fogja venni a meccset, hogy mindjárt a startnál oly kudarc ne érje, mint a DVAC-oL De teljes rös-sel fognak a játékba szállni a szigetváriak Is, hisz a DVAC elleni eredményük realitását ke l Igazolniuk. A bajnokság nyitánya léhát jó sportot Ígér.
Baján a BTSE nek a bijnok PSC lesz az ellenfele. A PSC már többször voll bajnok, a BTSE pedig örökös bajnokaspiráns. A PSC momentán gyengébb formában van s nagy a valószínűsége annak, hagy egyik pontot se fogja hazavinni Bi |áról.
Bicsalmáson a másik bajai csspat, a BSE fog vendégszerepelni. Körülbelül egyenlő a két együttes tudása. Legutóbb a BSC szerezte meg a minimális győzelmet s erre saját otthonában megint esélye van.
Vasárnsp kellett volna nyitni a profi II. ligának ls. Az Intézői kollégium azonban egy héttel kitolta a bajnokság kezdetét — valószínűleg azért, mert még egyik clubnak sincs egyűit a csapata. A Zila-Kanlzsa
Regedei viz
nemcsak kitűnő borvíz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál.
Kapható minden föszer-és csemegeüzletben.
ss-s Főraktár: ,
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király-u. 21
az ellenfele. A kollégium határozata folytán ez a meccs Jövő vasárnap kerül Ie|átsz4\\ra, mert a sorsolást nem változtatták meg, hanem a kisorsolt meccsek egy-egy héttel később rendeztetnek meg. De azért nem marad programra nélkül profi-c\'ubunk sem, mert barátságos mérkőzésre lekötötte a Tutul FC csapalát, amely a bajnokságban a második helyen végzett s az első ligába való bejutásért osztályozót játszott a debreceni Bocskayval. Valóságos bomba-programm lesz tehát vasár-nap Nagykanizsán, amely annál Inkább számot tarthat a közönség érdeklődésére, mert a Zala Kanizsa FC végleges csapatával áll föl, uj centerhalffal és jobb bekkel, akik már ma délután Nagykanizsára érkeznek
KÖNYVEK, LAPOK
Komáromi János: Mit busulsz kenyeres?
III. kladis. Ára 9 pengd. Stádium Sajtóvállalat R. T.
Ennek a könyvnek az első kiadása tizenhárom esztendővel ezelőtt Jeleni meg. írója azóla országos hlrü ember lett, a legelsők között van a mai magyar elbeszélők közölt, de ezt a könyvet, mellyel tulajdonképen belépett az irodalomba ma, a tizenhárom esztendő távlatában is büszkén vallja magáénak. Köröskörül raorsjlott minden és lángban állt a látóhatár, mikor ezek az elbeszélések megszülettek odakint a lankadt galidai ég alatt, drótsövények előtt, ágyu-füsltöl, égő fiivak füstjével telített levegőben.
Álomszerű messzeségben vannak tőlünk azok az évek, sa|gásszerflen hal minden visszaemlékezés, emléküket Ír, mint rossz álomét igyekszik elnyomni a fásult jelenkor. Meg kell állapítani, bogy a háborús irodalom nálunk nem népszerű olvasmány, aminthogy a haditudósítói nívón felül alig ls tudott em Ikednl. Ritka kivétel az I yen könyv, mint Komáromié, amely maradandó Irodalmi érték, melynek soha ide|ét nem méló érdekességét az olvasóközönség kereslete tükrözi vissza leghívebben, u|abb és ujabb kiadások raeg|e\'enését téve szükségessé.
Humor, méla mosoly, kedves bakavidámság és kéuégoeej ö szomorú á?, htláihörgés és jajongás van ebb;n a léleknemesilQ könyvben, mely egy nsgy Írónak legelső, de talán legüdébb legfrissebb remeke.
)( Az Én UlsAgom 6—10 éves gyermekek képes Irodalmi lapja. Sierkesztl: Oaál Mózes Szebbnél szebb regínyek, mesék, versek, rengeteg Já\'ék, kézügyesség, tréla pályázat, rejtvények és a szerkesztői Üzenetek tarkítják a lapot. Ai Bn Újságom előfizetést ára negyedévre: 2 pengő. Az előfizetők 1.20 P. kedvezményes áron szereihetik meg Az Én Újságom Könyvel clmll regénysorozatot. Mutatványszámot kívánatra Ingyen küld a kiadóhivatal Budapest, VI, Andrássy ut 16.
)( A magyar hölgyvilág büszkesége a . TOndéruJjak" Magyar Kézimunka Újság, amely havonként
____ZALAI KOtLOBt _
KÖZGAZDASÁG
A szombathelyi kiállítás és vásár programja szeptember 1—9-ig
lOa. auttttttus 24_
Jelenik meg, mint egyetlen ilynemű magyar folyóirat. Ai u| szám minla-ínyagáaak él szépirodalmi rovatinak gazdagligával, a magyar úriasszonyok tészére bizvist pótol min den egyéb újságot és folyóiratot. 1.20 pengőért minden könyvkereskedésen kapható.
liBIÓ -iflSOl
(ROrldltéaekl H — tnrtk, Közgazdaság. Hsngv. — Hangverseny. E — dóaJás Oy — gyermekeknek. A — aaaionyok-Mk. L — KM. Mg. — mezőgazdaság, n - Ujuaági tlóedá.. F - felolvasás. Q — ntiaoloünM. Ib — )au band. K — kaberá. a1. — nepexertl um.
Augusztus 24 (péntek)
Budapest 9.30 és 11.45 H. Közben 11 órakor déli harangszó az egyetemtéri templomból. Utina: Kamara Z. lídójelzés, időjárás. 3 H. 4.45 Időjelzés, Időjelzés. 5 E. 5.45 Keringő-délután. Zenekari hangv. 8 Hangv. 9 30 H. Utána cigányzene. Béca, Orác, Innsbruck, Klagenfurt Linz
11 és 4.15 Hangv. 7.45 Vígjáték E. Utána Jb. Berlin, Stettin II és 1 03 0. 4 A. 5 30
Hangv. 9 A liatal Schubert, hsngv. k, Barcelona 1115 Harangjáték. 1 45 Kamara Z. 5 45 és 9.20 Hangv. 9 45 Vígjáték részletek. 10 Hangv. 10.20 Oltár Z. 10.45 Dalok.
Basel, Bern 1 O. tánc Z. 4 Hangv. 8.30 Zürichi tnllsor 10 Hangv
Hrünn 11 Hangv. 1215 Q. 3 Kiállítási hangv. 5, 7 és 8.10 Hangv. 9 és 10.20 Kiállítási hangv.
Frankfurt, Caasel I O. 3.02 Oy. 4 35 A. 8.15 .Rosmersholm\', Ibsen drámája, utina hsngv. ma)d népszerű Z. Hamburg, Bréma, Hannover, Klet
8 A II O. 12 20 és 2 05 Hsngv. 4 15 Nietzsche Ünnepély. 4.15 (Kiél) A rokokó Z. 8.15 (Bréma. Dalok. 5 Jb. 7 Hangv. 8 Háilshangv. 9 Plattdeutsch est Utána K.
9 (Hannover) Tarka est. Langenberg, KOtn, Aachen, Mdnster
10.15 éa 12.10 O. 1.05 Hangv. 6 Katona Z. 8.15 K. Utána 12 órilg hangv London, Daventry 10.15 Istentisztelet.
12 Szonáták. 12.30 Orgona Z. 1 nZ. 4 Hangv. 5 15 Oy. hangv. 6 és 6 45 Hsngv. 7.15 MussorgsktJ: Dalok. 7.30 O. 9.50 Tsrkaeat. 10.45 Meglepetésszerű mUsor
Madrid 2.15 és 7 Hangv. 7.15 Kamara Z. 10.15 Hangv. 12.15 Tánc Z.
Milánó 12.30 Kamara Z. 4.30 Tánc Z. 5.10 Oy. dalok. 8.50 Szlmf. Iungv.
Prága 11 O. 12.05 Hangv. 5 Kamara Z 830 tC 9 és 10.20 Brünnl műsor.
Róma l Kamara Z. 4.50 Oy. 5.30 és 9 Hsngv. Utána tánc Z.
Varsó 1 Torony Z. 5.25 Vllnal műsor. 6 Mandolin Z. 8.15 Szimlónikus hangv.
Zürichi zárlat
Párta 20 2S»/é, Londoe 25 201/4, NfVTork 619-35 Brttaeel 72 24. Mllaro 17 19, Madrid U-lnh, áasstssásai 106\' 17, Berlin 113 78. Wien 78-20, Sofla 3 75. Prága 18-19. Vanó tt-20 Budapest aO-SáVi, lle\'irád 9-128, B.karért a 18.
VÁROSI Hí
Szombaton 7 éa 0 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
Két sláger egy műsorban I
LONDON RÉME
Az első RIN-TIN-TIN kép, mely ben s négylábú sztár a nagyváros dzsungeljében Játszik.
A KÉM
Dráma az amerikai polgárháború
idejéből 7 felvonásban, l\'öszereplö: Dolores Costello.
Szombathely, augusztus 23 A szombalhelyl országos mezőgazdasági és ipari kiállítás és vAsár programmja azeplember 1 tői 9 lg a következő lesz:
Szeptember 1 : Délután 4 órakor a kiállítás megnyitása. 5 órakor az Országos Állatorvos Egyesölet dunántúli fiókjának szakalése.
Szeptember 2-án: Délelölt 10 órakor a Vasmegyei Oazdaság! Egyesület jubiláris közgyűlése. Kocsi-siépségverseny. 12 órakor a szombathelyi téli gazdasági iskola megnyitási. Délután 3 órakor a Zaniti-uton szekér-egyesfogat, ketlösfogat és négyesfogstverseny, tehervonó- és szánlóverseuy. Kutya , kotoiék, pal-kányozó és űregi nyulverseny.
Szeptember 3-án : Délelölt 11 órakor országos álla\'forgalmi és húsipari kongressiui. Délulán 3 órakor a Vidéki Lapok Országos Egyesüle tének gyűlése.
„Hasznot hajtó tyuktenyész-tés kiskátéja."
Az ország hargos a löbbtermelés eszméjétől és jelszavától, de mindenki mástól várja a megváltást és csak kevesen óhajtanak aktív részt venni ezen nemzetmentő tevékenységben.
A fuldokló társadalmunk kapkod a szalmaszál után. Most azonban nem egy, hanem egész kötet szalmaszálat úsztat egy most meg|elent könyvecske, a háborgó vlieken Címe: .Hasznot hajtó fyuktenyésztés kiskátéja.*
Ezen könyv a|án\'ja, hogy mentől többen foglalkozzanak a baromfitenyésztéssel. Ebből hatalmas hasznot élhetnek el, sőt kitűnő megélhetést biztosilhst mindenki magának.
A könyvecske tartalmában gizdag. kérdés és felel tekben tárgyalja a baromfitenyésztést. Arra van szánva, hogy megértse mindenki. Egyszerű szavakkal vezell végig a (enyészetben a kezdő és a külső támogatásra váró
Sz^ p ember 4 én : Szombalhelyl országos váiár. Délelőtt 10 órakor az Országos Erdészeti Egyesület közgyűlése. Dilu\'án 3 órakor a svájci bikák elárverezése.
Steptember 6-án : Délelőtt 9 órakor a Szombalhelyl Hóm. Kath. Egyházmegyei Tanítóegyesület közgyűlése.
Szeptemb:r 8 án: D.\'lelőtt 9 órakor a Vármegyei Tisztviselők Országos Egyesületének közgyűlése. Pél 11 órakor a szombathelyi Ipartestület székházának felállítása. Fél 12 órakor a szombathelyi keresztényszocialisták jubiláris közgyűlése és zászló-ava\'ó ünnepe. Délután 5 órakor divatrevü.
Step\'ember 9-én: Délelőtt 9 órakor a Dunántull Nőiszabólpsri propaganda gyűlés. A Vasvármegyei Tűzoltó Szövetség közgyüiése. 11 órakor a Magyar Nemzeti Szövetség nsgygyűléset Délulán 3 őrskor tűzoltó gyakorlat. 5 órakor dlvairevü.
kész baromfitenyésztői Is, rámutatva a módokra, hogy valé|ában az igazi hasznot hogyan érheti el és ml módon lehet egy egy tyúk évi tojáshozamát 170—210 darabra emelni.
A könyvet dr. Lantos Lyka Antsl, Msgyar Leghorn C\'ub jegyzőjének kézirata nyomán dr. Melster Ferenc dolgozta és adta kl.
Nemes cél lebegett a kiadó elölt és ezért a 192 oldalú, 12 képpel ellátott könyvel 5 pengőért bocsátotta nemzetmentő utjira.
A könyv kapható: Dr. Melster Ferencnél Budapest, VII. kerület Thököly-ut 97 és .Páttis" nyomda, vállalat könyvkereskedésében Budipest, IX. kerület Üllői ut 25, azonkívül minden könyvkereskedésben.
Magyar Közgazdaság Előkelő folyóirata a magyar közgazdasági életnek a báró Szterinyl József szerkesztőbizottsági elnök irányítása és Neuhaus Ferenc szerkesztése mellett minden hónap kö-
_
zepén megjelenő „Magyar Közgazdaság." Az uj szám 105 oldslss va\'óságos könyv, báró Szterényl bevezető írásával. Hankóczy Jenő: A msgyar buza jövője, Angyal Dezső: Adatok Magyarország kertészeti viszonyairól, Ltizka Jenő: A gyümölcs- és zöldségtermesztés üzemi problémái, Litzks Jenő: A növény-nemesítés fontossága, Tonelli Sándor dr.: A szegedi paprika és a makói hsgyma, dr. Staub Elemér: A gyümölcs és zöldség-kivitel kérdése, dr. Láng Béla: A konzerv-Ipar helyzete, dr. Ruttkay László: A csehszlovákul földbirlokreform c. dkkeken kívül bőséges bel- és külföldi szemle teszik s szám tartslmit. Reprezentáns -folyóirat ez az ifjú, de máris izmos, minden sorában komoly közgazds-sági és tudományos értéket képviselő siemle a magyar szakirodalomnak. Egyesszám árs 2 20 pengő, egy évre 24 pengő. Kiadóhivatala: Budapest, VI. Mozsár u. 14.
(—) Pótolja-e a műtrágya az Istállótrágyát, Erre a kérdésre felel a Növényvédelem és Kertészet legújabb száma. Cikkeket közöl az almafa liszt harmatiról, a levágott virágok eltartásiról, a gyümölcsasza-lásról, s szőlő utolsó permetezéséről, b lótelü irtásáról, a dlnnyevészröl, a csemegeszőlő szedéséről, szőlő-hajtások visszacsonkozásárol, s mogyoró hullásáról, a földieper baj-tatásáról, a virágok csomagolásáról és szállításáról stb. A dúsan illusztrált szaklapokból a Növényvédelem kiadóhivatala (Budspest, Földművelésügyi minisztérium) a lapra való hivatkozásial egy alkslommal kívánatra díjtalanul küld mutatványszámot.
(—) Országos vásárok. Legközelebbi országos vásárok: Augusztus 24 én: Sümegen (Zala) és Szilben (SjpronJ ló, marhs, sertés, juh és kirakóvásár, Körmenden (Vas) ló, marha és klrakővásir, Rohcncon (Vas megszállt) kirakóvásár. 25 én Cteszlregen és Lelenyén (Zila) ló, marba és kirakóvásár. 27-én Köves-kálon (Zala) ló, marha és kirakóvásár, Rumban (Vas) és Zsliszent-baiáison (Z*l>) ló, maths és kirskó-vásár. 28-án Iv/riban (Sopron) ló, marha, sertés, juh és kirakóvásár. 29-én Zalalövön (Zala) ló, marha és kirakóvásár. SzőllősgyörökCn szeptember 10 én tartanak országos állat* és kirakó vásárt.
Ti X Slf
A mai értéktőzidén nyitáskor még a tegnapi megítélés alapján magasabb árfolyamokon Indult a tőzsde. Csakhamar azonban elcsendesedett, sminek okát abban keil keresni, hogy külföldről ösztönzés nem érkezett. Eladások következtében az irsk lassan lemorzsolódtak. A papírok megtartották tegnapi árfolyamukat. A fix kamatozású papírok piaca csendes volt. Valuta és - devizapiacon nem volt említésre méltó változás.
Minőségben, tartósságban felülmúlhatatlan a
CONTINENTAL PNEUMATIK
Állandó nagy lerakat Zalamegye részére:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Telefon 3-22. Magykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22.
1737
ZALAI KOZLONT
1828 ausruazfas 24
Terménytőzsde
Buza 10 fillérrel, rozs 15 fillérrel esett. Az Irányzat lanyha, a forgalom csendesebb.
Baii tlaaa*. 71 kg-oa 2f 10-27-30, 7Í k«-o« 27-30 -27 &O, (9 k(-os 27 55-27 75, 80 k»-o« 27 75-27 85 dunánlull 77 kg-o* 27 90-27 10, 78 kg-os 27 10-27-35, 79 kg-oa 2735 2755 80 kg-os 27-55—27-65 ioí» 2470-24 90. takarta, irpa 27 00- 27 50 aörárpa 28-50-3100 ■ab 26-75 27 00 \'eagarl 3160 -31 90. Basakor ps 21 00 - 21 50.
Tónáe derlía jfig^.ó»
VALUTA* UnlL V 90-28 00 MHk. 79 75-79 96 CmB k. 18-96-17 04 Déak. 152 70-153-30 DU 10 03-1006 Dollit 570 20-573 20 PrtMbb 22-55-12 75 Non. 229 35-230 35 Laagyal 64 10-64 40 LM 150-355
Loi - -
Un 29 95-10-20 Márka 1S6 35-IÍ6-85 152-90-153 50 80-70-81 05 94\'90-95£0 Svájci L110"35-110 75 ItM k. I&3 20-153-80
UMVIZÁK
Amit 229 50-23020 ü*írrii 1006 10 09 KtiUn UW 43-1Í6 83 Brttauel 79 62-79 87 Bakartai 3-49-353 Kopwh.152 80 153 20 Loadon 27-78-27 85 Madrid 94-95-95 45 Milano 29 27-30 07 Nawyork 672 65-4 25 OMIO 16210 153-20 PálU 22 36-22 44 Piája 18(6 1701 Saona 4-12-4 15 ■tockb. 153 30-153 70 Vinó 6417-64-»7 Wltn 80 70-S095 Zllíieb 110-25 1.0 55
Sertésvásár
rtOuJtáa 3056, aulybOl aladattanal íIiiu 401 darab. fasőrendS 1 96-2-C0, ti 1-88-1-92, szedett kösép 174-
1-80, könnyű 130—150. elsőrendű öreg
1 90-1-94. aisodreada 1 68-1 74 angol sSldő 1-56 — 1-76. ssalooaa nagyban 2 06-
2-10, aaii 2Í0-000. labnaotThoi 226 -
2 46, szalonnás félaartéa 2 30 2-36 Ai trányaal élénk.
Illája: Délzalai Hyomda éi Lapkiadó - Vállalat Részvénytársaság.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
faterarbaii telefont Nagykanizsa 78. u.
"i t\'^ m i," ...
iPBÓHIRDETÉSEK
Az apfóhlrdtéesck dija lOnóIg SO fillér, nündan további uó dija S <111. Vasár- él ttnnepnap 10 szóig 80 fillér, minden további .ió dija ■ flll. Sserdán éa pénteken 10 ssóts BO fillér, minden további «k3 dija ■ flll. Clnuaó i minden vastagabb bétából álló sió két aaónak számíttatik. Állást keieaóknek 50<Vo engedmény a klrdaSáal dl] al«,a ItmmUmM.
Kél diák ellátását és tanulmányi ellen-öizésél vállalja ny. Igazgató. — Ajánlalok Caengery ut 23. 3977
JómenetelQ péküzlet azonnal kiadó. Érdeklődni lehel üerzencén Ciollensteln A.-nál (Somogy m.) 40(10
Két-három diák m* lakslal évadban kallamaa otthont talél uri-oaalédnél. Cini s kisdóban.
4 polgárit régictt leány liuiei alkalmazást keies. Clm a kiadóban. 4C59
Vak tOkrSk ulra lUkrözésél elfogadja Stein üveges, Erzsébet tér 14. I 146
Kél komplett héló elköltözés miatt ot-ción eladó Kólcsey-utca 17. 4015
PéaakSloa#at bekebelezésre mtncij Bsaaegbtn a legelőyöatbben és leggyorsabban lolyóslttat Aozél Igaáo p/u köleaönköaveUtő Irodája Nagykanizsán.
Ksilnczy-utca 2. szám. 3163
4 szobás lakis mellékhelyiségekkel november, esetleg október elsejére kiadó, üeutích, Király-utca 36. 4076
8off6r és géplakatos szeptember 1-ére állást keres éves gyakorlattal, jó bizonyítvánnyal. Szerelésben is jártas. Bukj Józset soflör, Klikomárom. 4073
Egy 2 szobás lakás november 1 ére beköltözésre mellékhelyiségekkel és egyszobás lakás azonnalra kiadó. Bővebbet Bstthyány-
uka 10. 3909
Lakató, tanoncok fölvétetnek Ujlaky éa Héhnnál. 3981
Szép 3 szobás udvail lakéa mellékhelyiségekkel Kazinczy- utca 15. szám alatt kiadó. 4065
Két diákot teljes ellátásra vállalok. Felsős kereskedelmist! tanulmányaikra felügyel. Clm a kiadóban. -1078
_Béplrónflnek ajánlkozik tisztviselőnő, kl sz fliszes irodai teendőkben jártas. Clm a kiadóban 4058
Vízvezetéket, illrdőszobát olcsón sie-rel. Javításokat rögtön eizkoiol Baksa bádogos és szerelőmester Klnlzsl-u. 21. 4016
Használt, Jókaiban levő bútorok eladók Klnlzsl-u. -18.___4057
3 szobái utcai lakéa Irodának kiadó, esetleg utcai ajtóval Széchenyi-tér 3. 4052
Egy kisebb Ozlathelyiség kiadó — Főút 24. 4000
Nádor-utca 9. izám alatt, két szoba, konyhaiulsználallal — ueptember elsejére; kiadó. 4007
Elvoaaatt egy barnaizórU kutya, nyakán 1 cm. szélességű szíjjal, .Rlpp1 névre hallgat, vágott tarokkal, a firka hegyén fehér kiálló szőrrel. A megtaláló Illő jutalom ellenében szíveskedjék hozzám Juttatni Petőfi ut 78. -4072
Telivér vizslát tanításra vállal, időnkint kölyök és kész vizslát elad, vadászterületet rendez, tácánoit beállít megállapodás szerint Otvda Balázs, Klllmán, u. p. üelse. (Válassbélyeg nélkül nem telelek.)
Siemens és Rex Qvegek
vagy alkatrészek.
Mindenléle befőttes és dunsztos üvegek legolcsóbban csak
Melczer Jakab
üvegkereskedésében Kazinczy-utca 1. sz. alatt
k phatók.
■lelőtt szükségletét beszerezné, saját érdekében nézze meg áraimat!
29S4
§m- MÉZET,
ágytollat. állati böröket,
vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és rongyot a legmagasabb árban vásárol
8TBÉI B. riAI NABYKAHIZSA,
Erzsébet királyné tér 15. sz. alatt.
FRBER FRIGYES tanár
felvesz korlátolt szántban tanulólul csak a legjobb körökből Wlen-I családi otlhonába.
Legkiválóbb magyar referenciák. Clm: Prot. F R I E D R I C II FABER ezldószerint: BAD VÖSLAU, N. Oe.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gőzmosó, vegytlsztltó, ruhafestő
Gyár. íiijiti-i. 1!. üyljtllilip: laziiczj-i. I.
Vállal mindennemű ruhafestést, vegytUztltást, gőzmosást mérsékelt áron. Elismerten elsőrendű munka. Hófehér, t&körféoyei gallértlsztitás. Plissérozás. üouvrérozás.
Árverés.
F. évi augusztus hó 27-én d. e. 10 órakor a Duna-Száva-Adtia Varutiáisaság teheráru kiadási rak-tárábjn: 1 hordó ásvány kenőo\'aj 248 kg. súlyban a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés melleit el fog adatni.
Az állomásfőnőkség.
Ragályos
betegségek
ellen a legjobb védekezés a
tisztaság.
Viselt felsőruháit időközönkint tisztittassa vegyileg a
Rózsagyárban
Kaposvárott.
>MS
Gyüjtötelep: Nagykanizsa, Erzsébet-tér
16.499/1928.
Hirdetmény.
Köziiirré tesszük, hogy folyó hó 26-án délelőtt 7-től 11 óráig a villamos áramszolgáltatás és a vízszolgáltatás szünetelni fog.
A városi tanács.
Nagykanizsa, 1928. évi aug. hó 23 án.
4o„ Polgármester.
MAKULATUR
papír
kapható a kiadóhivatalban
Árverési hirdetmény.
Az ihsrosberényi községi korcsmát mé.zárszékkel, a hozzá tartozó 4\'/s kh. főiddel elkülönítve, továbbá a kö.biriokosRi\'gi korcsmát üz\'elbclvl-séggel együ t f. évi szeptember hó 17-én délelőtt 9 órakor a községházánál nyilvános átverésen 1929 január 1 lől 1931. december 31-ig terjedő három évre hjszonbérbe adjuk.
Kikiálltási ár f>00 és 300 pengő.
Fellételek az iharosbtrényl körjegyzői irodában *s a ihirosi bírónál megtudhitók.
Ihatos, 1928. augusztus 22-én.
4075 Községi elöljáróság.
KOVALD
tisztit, fest, p I isséroz,
fehérnemű és gallérok tisztítása,
harisnya szemfelszedóse
Csengery-ut 5. sz. alatt
HIRDESSEN
a „Zalai Közl5ny"-ben.
ŐSZI VETÉSRE:
Gazdasági magvak:
Káposztámig Á\'vácsksmsg K\'lkápo87tamag N fele|tsmag Silátamag Sz^zszoistípmag Kerrkrépamag Har ngvlrágmag Téli retekmag S egfümag stb. slb.
Hollandiai virághagyaákra:
tulipán, jácint slb. stb. előjegyzés.
Műtrágyafélék. Kicsinyben és nagyban kaphatók:
0B8ZÁB JÓZSEF a*hmltihikn
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett. 3tS) Telefon: 13a
Az anyagi gondok nehéz napjaiban,
amikor ugy szólván senkinek a keresete nem födi a kiadásokat
szép pénzt kereshet
mint fő- vagy mellék-foglalkozással, ha értékes és érdekes könyveinknek részletfizetéses terjesztésére vállalkozik. Mi ugyanis megtanítjuk, hogyan kell eladni könyveket részletfizetésre. A mi kiadványaink mind márkás, irodalmi müvek, amelyeknek terjesztésével tehát tisztességes megélhetést vagy mindenesetre szép mellékjövedelmet biztosíthat magának. Még ma Írjon dlj\'alan ismertető nyomtatványokért, melyeket szívesen megküld a
„PALLADIS" könyvosztálya
Budapest, V., Alkotmány-utca 4.
TANKÖNYVEK
mieden iskola részére kaphatók és
elöjegyezhatfik
Fischel Fülöp Fiai
könyvkere8kedfsében.
Veszünk használt tankönyveket a legmagasabb árakon.
varr
HÍG BEVÁLT JÓ MlN<?6CGBeN
/í c </>es ö /tse/cjt/e//é/e/eÁ
SINGER VARRÓGÉP » -i s z v é n v TÁRSAeÁcw
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐ-UT I.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)\'
ü. évfefjrftM, 192 nám
a»ffimu>i mi, augusztus 25, szombat
Ara 14 fillér

POLITIKAI NAPILAP
tlvtmtM( fa kiadóhivatal i P4-ut 6. iiám. Keazthalyl tló* kiadóhivatal Kotsuth Lajoau. SZ
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Elóflzetiat árt: egj hó<« • pangó 40 fllMr
A „béke" felé
Pár nap múlva alái\'ják Párlsbau a Ksllog-féle egyezményt és Kellog hajója már útban van Európs felé. Valami komoly baj lehet a béke körül, amelyet az Ot bires szerződésen kival inkább roisiul, mint |ól támogat a népszövetség, a locarnoi paktum és támogatni akar most a Kellog-féle egyezség. Valami komoly baj lehet. — A boulognei polgármester a francia partokon kiszálló Kellog-nak aranylollat fog átadni ezzel a felírással: .Sl vls pacem, para pa-ceml\' U| formája az antik közmondásnak: ,Ha békét akarsz, csinálj békét I"
Vájjon, megteazik-e és vájjon a Párltban most 27-én aláírandó paktum va\'óban biztosítani fjg|a e a békét ? Szeretnénk ludni, hogy Kellog amerikai államtitkár Igazán Őszintén gondol-e a békére, amidőn majd a bou\'ognei polgármester szép jelmondat s aranyfóliával aláírja azt a béke-pikiumot, amely badat akar Izenni a háborunák? Komolyan gondo\'ja-e amerikai puritánitmusának kissé pózoló Őszinteségében, vagy pedig ez a szankció nélküli, tisztára elmélet-beli jelentőségű kiáltvány egyizerü választási fogái, amellyel az amerikai választók lOmegelt atarjik odahaza szentimentális alapon btfolyásoloi ?
Nem tudjuk. A nagy találkozón lulrjdooképen csak három külügyminiszter vesz részt: Brland, Stresemann és a paktum szerzője, Kellog. Anglia külügyminisztere távol marad és rgy szürke, majdnem hlvalalnok-emberrel képviselteti magát a ceremónián. Nem lesz olt Mussolini sern és még nagyon sok számottevő euró Dal állam veietó kormányférfla. — Ugyanekkor Londonban már tizedik napja tartanak azok a légi hadgyakorlatok, amelyek elméletben már régen rommá robbantották az egész Londont. Nagy badgyakoila\'ok folynak Itt ls, ott is és uj tételek kerülnek bele az európai és amerikai ál\'a mok hadügyi költségvetésébe. A szocialista német kormány hadi cirkálók megépítését szavazta meg.
Ugy tetszik, hogy az egész párili ceremónia kápráztató szemfényvesztés csupán, mellyel éles ellenlétben áll a magyar ktrmányzó-nak ez a felkiáltása: »Először megélhetést, Igazságot, aztdn békét I" Hiába szankcionálják újra és újra a mrglévö átlopolokat ünnepélyes sk-turokkal és paktumokkal, az Igazságtalanságokat nem lehet szeriődések paplrbalmazával eltemetni. Ha a külügyi államtitkár Amerikában a béke elméletét anélkül szövegezte volna meg. hogy a reális helyzettel számolt volns, akkor ugyan miért kérte volna be az amerikai szenátus Rolhermere lord cikkeit, amelyek világgá kiállják a trianoni bűnöket. E őször megélhetést, először Igazságot. Amíg meg nem lesz ez, addig azt izenjük a Kel-log-psktum szerkesztőinek : ,ha békét akarsz, először tégy Igazságot I"
A jugoszláv állam alkotmánysértésért eljárást indit Macsek ellen
A horvátok külön delegáltakat küldtek az Interparlamentáris unió ülésére
Belgrád, augusztus 25 A horvátok számára tehát
(Éjszakai rádiójelentés) A tegnspl az állatnrend nincs többé,
minisztertanács foglalkozott a horvát 8em 8em erkölcsi szempontból,
paraszpári vezéreinek ügyével, akik külön delegállakat küldtek ki a berlini interparlamentáris unió konferenciára. A megindítandó eljárást tárgyalta meg a minisztertanács, azonban a határozat csak ma vált Ismeretessé. Eszerint a minisztertanács elhatározta, hogy
megindítja az eljárást dr.
Macsek és társa ellen.
Macsek az államegység ellen beszél és cselekszik. Tcbb külföldi lapnak, Így a Frankfurter Zeitungnak és a Pesti Hírlapnak nyilatkozatokat adott, melyekben a jugoszláv államegység ellen telt kijelentéseket hangoztatván a csatlakozott királyságok elszakadását a szeib királyságtól. „Mi horvátok — mondotla Macsek — azon az állásponton vagyunk, hogy a belgrádi revolverlövések Radiccsal együtt megölték 1927. március 27-ikl nyilatkozatát ls, melyben az alkotmányt és a királyt elismerte.
lalkozott Hogy nagyobb nyomaiékot adjanak a határozatoknak, azokat mlndegyhanjulag lnzlák és rlioz a kormány minden tagja hozzájárult, miután előzölrg az Összes minisztereket behívták a mlnlsztertantcsra.
A rendőrség nem tudta szétoszlatni a Prlbicsevlcs háza előtt tOntetőket
Belgrád, augusztus 24. (Éjszakai rddlójelentés) Lalbachból jelentik: A parasztpárti demokrata koalíció tegnapi ülése után a hatalmas tOmeg az elé a ház elé vonult, ahol Prlbicsevlcs tartózkodott. Prlbicsevlcs s tömeg kívánságára nagy beszédet mondott, de a megérkezett rendőrség széjjel akarta oszlatni a tömeget. Pribicievicsék tiltakoztak a rendőrség ezen eljárása ellen, mire a rendőrség veietö|e kijelentette, hogy parancsa vau a lömeg szétoszlatására.
A népiokaság ezután szűnni nem akaró óvációt rendezett Piibicsevlcs mellett, ma|d kikísérte ót az állomásra és ott maradt, mlg a vonat el nem lódult.
a ml számunkra már cssk az a lény mérvadó, hogy a szerbek fizikailag erősebbek nálunknál." Ezek a cselekedelel súlyosan Bérlik az alkotmányi, melyben törvényesen le van fektetve a horvát, sziavon és montenegrói királyságok egyesülése. Továbbá Mscsek az 1928. junius 20-iki események teljes ódiumát nyíltan a szerb népre hárilja és ezl nyilatkozatban kifejtette külföldi lapok tudósítói előli.
Mindezeken felül az államegységet sulyosrn niegaér.\'elte többlzbtn. — Mindezekért bírói eljárást indit ellene a kormány, azonban még nem dön-töl\'ek afelől, hogr a rendes törvények, vagy az államrend védrlméről alkotott tOrvény alapján vonják felelősségre. Annyit máris megállapítottak, li>gy az ügy a zágrábi főügyészség hatáskörébe tartozik, aki a vizsgálatot vezeti. A minisztertanács egyelőre csak Macsek ügyével fog-
Lukács György élesen támadta a népszövetséget az optánsper miatt
Mit várhat a világ a Kellog egyezménytől, ha a döntőbírósági elv csődje
megcsúfolja a békét?
Jelen eset különOs elbánást igényel.
III nem csupán magyar, de világ-kérdésről van szó.
Arról, hogy a Nemzetek Szövetségének tanácsa helyesnek tsrtja-e a nemzetközi megállapodásokat, vagy ariól, hogy miképen lehel nullifikálni az arbltrage ízerzödést.
Ha a Njmzelek Szövetsége nem tartja tiszteletben a szerződést, hogyan követelheti aanak tiszteletire Mártását ? Ntm kell-e a béke Inrátaioak összerezzenni a béke ilyetén megcsúfolásán ?
Mit várhat a világ a Kellog-egyezménytöl ezek után?
D; az utolsó szó még nincs ki mondva, a béke minden igaz híve reméli, hogy a Nemzetek Szövetségének tanácsa abbahagyja szomorú obstrukcióját.
Berlin, augusztus 24 Az interparlamentáris Unió ma folytatta üléeetésél. Lakatvala az indiai csoport lagja tárgytalannak tart minden tanácskozást a béke érdekében. Telj-s leszerelést követel.
Vita Vasét bej Egyiptom képviselője szóváletle, hogy Angliának nincs joga Egyiptom területén külön védelmei gyakorolni és pláne Egyiptomot csapatokkal megszállni.
A magyar Lukács Oyörgy megköszönte a német vendégszeretetet és a magyarság nagyrabecsülését tolmácsolta. A msgyar román opláns-pert telte szóvá.
— Amig a népszövetségi lanácB kötelességének eleget nem lesz — mondotta — a dOntőblróiág nem működhetik.
A Nemzetek Szövetséget uralja az a törekvés, hogy a háború klküszöböllessék és a nemzetközi bíróság lépjen éleibe.
Bartolt angol nyelven Indokolta a már mult ülésszakon beadott tervezetét.
Schlckmann a német kisebbségek helyzetét tárla fel. A német kisebbségek belzzete rosszabbodott. Tény az, hogy a Népszövetséghez mind kevesebb panasszal fordulnak a kisebbcégek, de ez nem azért van, mert megstűnlek a sérelmek, hanem szért, mert a kisebbségek elvesztették bizalmukat a Népszövetséghez. Ausztria képviselője kifejtette, hogy Auszlria a jelenlegi gazdasági körülményei között nem lud fenmaradni, miért is azon igyekszik, hrgy egy ingy gazdasági egyaégbe kapcsolódjon állami fűggetleniégének teljes fenntartásával. Ez az állam Németország.
A csatlakozási törekvés Ausztriá-
ban már száz éves.
IALA1 ROILONT
IBM augusztus 25.
Kéri, hogy est a törekvést tegyék lehelövé.
Emilé Bortl volt francia miniszter szólalt tel ezután. A vámkoridorok megszüntetésére való törekvésnek kevés az eredménye. Nincs előre haladás.
Berlin, augusztus 24 (Éjszakai rádiójelentés) Az Interparlamentáris Unió konferenciájának mai ülésén megkezdték a programra második pontjának tárgyalását, mely
a parlamentáris rendszer mai helyzetét
veszi vita alá.
Wild dr. előadó a parlamentáris rendszer hive és annak fenntartása mellett száll síkra. Határozati javaslalában is ily értelmüieg nyilatkozik. Amerika delegátusai és Kansda küldöttjei is csatlakoznsk ebhez.
Kanada delegátusa a benyújtott határozati javaslatot uját pót javaslatával szeretné klegészitetni, mely j-ruLruianr-r-ru-j\'."!—i..................
Terstyánszky átadta diadalmas kardját Rothermere lordnak
szerint
már az iskolás gyermekekei ne-véljék a parlamentáris rendszer szellemében, hogy ha felnőnek, vérükbe ollodjék • parlamenlátizmus fogalma.
Lukács György volt miniszter magyar delegálui kifejtette beszédében, bogy nagy szükség van arra, hogy a parlamentáris rendszer s mai helyzethez alkalmazkodjék. Beszédét a konferencia a legnagyobb érdeklődéssel és tetszéssel fogadta.
Egyébként az Interparlamentáris Unió végrehajtó bizo\'lsága mai tanácskozásán foglalkozott a horvát delegáltak ügyével és a következő határozatot hozta: A végrehajtó bizottság ugy a belgrádi, mint a horvátországi delegátusoknak biztosította ait a jogot, hogy pártjaik nevében fellépjenek. Elismerik megbízatásuk jogosságát.
Kellog államtitkár megérkezett Párisba
Nagy ünnepélyességgel fogadták a leszerelési paktum megteremtőjét
„A magyar Igazság felett
London, auguiztui 24 I
A londoni Ssvoy-szállóban Rothermere lord t bédet adott az Urmdnczy Nándor vezetésével ott levő magyar küldöttség tiszteletére. A lord az angol királyt és a magyar kormányzót köszöntötte fel. Vitéz Terstyánszky ÖJön, a kardvívás magyar világbajnoka átnyújtotta a lordnak azt a kardot, mely Párisban és most Amszterdamban győzelemhez segítette. A (elköszöntökre Rothermere lord válaszolt és kifejtette, bogy munkásságát az igazságért teite. A magyar Igazság felett oszladozik már a köd és nincs messze az idő, amikor a népek reá jönnek arra a nagy igaz-ságtalanságrs, amit Msgyarország ellen elkövettek. A magyarok nem kívánnak mást, mint csak azt, hogy
már oszladozik a köd"
a magyarlakta teiüleíeket cialotjlk (issza az anyaországhoz. Az igazság nem késlekedhetik.
Mégis megmérgezték Lőwenstein bankárt?
Páils, augusztus 24 A párisi bakteriológiai intézet igazgatóját annak idején Lőwenstein bankár beleinek megvizsgálásával bízták meg. — A .Matin" most arról értesül, hogy sz igazgató jelentése szenzációs lesz, amennyiben a vegyészprofesszor a zsígerek tanulmányozása alap|án nemcsak arra a megállapításra jutott, hegy mérgezés esete forog lenn, hanem arra Lt, hogy LCwjnsteln binkir az utóbbi betekben már nem voll teljesen be-számitható.
Páris, auguiztui 24
Lí Havreből jelentik, hogy Kellog államtitkár és Mackenzte King kanadai miniszterelnök megérkeztek. Fogadásukra megjelentek az összes városi és tengerészeti bstóságok, valamint annak az amerikai hadihajónak lisztjei, mrly az államtitkárt vissza fogja siállitani Amerikába. Le Havre polgármestere arinytoliat nyújtott át az államtitkárnak szzal, bogy a leszerelési paktumot, ezzel a tollal Írja alá. A kanadai miniszterelnöknek aran> plakettet nyújtottak ál. 7.30 órakor tovább utaztak Párisba.
Kellog Párisban Páris, lu*. 24 (Éjszakai rádiójelentés) Kellog államtitkár ma délelőtt 10 óra ulán Le Havreből jövet Párisba érkezett. Az áüomáion az amerikai nagykövet, a hatóságok fejei, a kabinetiroda főnöke síb. fogadták
ünnepélyesen az államtitkárt, akinek társaságában volt Mackenzle-Klng kanadai miniszterelnök. Doumergue francia köztársasági elnök augusztus 28-án Rimbieauxban reggelit ad a Kíllog-egyezmény résztvevőinek, akik ez alkalommal a francia fővárosba érkeznek. Kellog államtitkár pénteken délután Brlandnál lett látogatást. Holnap délelőtt a hírlapírókat fo-gadja. y
Japán aláírja a paktumot Páris, aug. 24. (É/szakai rádió-Jelentés) Uchlda japán meghatalmazott miniszter nyilatkozatot lelt, melyben kijelentette, bogy hazájából alt az üzenetet továbbítja, bogy Japán és népe rokonszenvvel áll a kibékülés és általános megértés szelleme mellé, vagyis blve a Kellog-egyezménynek, amelyet eszerint alá ls fog Írni.
A minisztertanács megadta a felhatalmazást az ipari jelzáloglntézet felállítására
Zichy János gróf lesz az intézet elnöke
latoknak és gyáraknak a szempont-Iából igen nagyjelentőségű, amelyek nem tartoznak közvetlenül valamely bankérdekeltséghez.
Az intézet elnöke Zichy János gróf lesz és megszervezésében jelentékeny szerep jut a Magyar Oyárípa-rosok Országos Szövetségének.
Marlnkovlcs vezeti a jugoszláv delegációt Genfbe
Belgrád, augusztus 24. (Éjszakai rádiójelentés) A jugoszláv népszövetségi delegáció vezetője Marinkovics külügyminiszter. Tagjai: két egyetemi jogtanár és egy tábornok, aki mint katonai szakértő megy Oenfbe a szeptemberi ülésre.
A kormány tagjai ma délelölt Vass József helyettes miniszterelnök elnöklésével minisztertanácsot tartoltak, amelyen különböző resszort-Ogyeket tárgyallak, köztük az ipart záloglevélkibocsátó intézet kérdését. A minisztertanács behatóan foglalkozott az uj intézet alapszabályaival és felhatalmazást adott a pénzügyminiszternek, hogy az érdekeltségekkel karöltve, megtegye a megfelelő lépéseket az intézet felállítására. Ezzel a középiparnak régi kívánsága teljesedik.
Ai uj kötvénykibocsátó intézel létesítése, különösen azoknak a válla
Az idő pénz
Irta: Kelemen Ferenc a Nagykanizsai Takarékpintlr igazgatója
Kl nem ismeri ezt a népszerű angol eredetű közmondáit, mely nap-nap után százezrek sjkán megfordul. Uton útfélen halljuk hangoztatni, bogy az idő pinz s minden hivatal, minden jobb üzlet apró figyelmeztető táblák utján juttatja estünkbe az angol bölcseség színarany életigazagát.
Ml az alapja ennek a nagy népszerűségnek ?
Magasabb bölcseleli felfogás szerint nincs tér és nincs Idö, ezek csak érzéksxerveink átfutó érzékeiétei, de a reális élet jól ismeri az lndivi-dumok élettartamának ezt a kifejezőjét, mely egészen betölti és apró részekre osztja azt az ephemer jeleséget, melyet röviden csak éleinek nevezünk. Minden emberi élet egy bizonyos mennyiségű időből áll, melynek a földforgás által meghatározott egysége a nap és az év. Ezek az Időegységek képezik az élettartam legapróbb részleteit, amelyekből, mint valami mozaikkockából rakódik össze az egvedek élete. Minden nap, minden év egy önmagába zárt egység, életünk egy önálló moleku-
lája, mely visszatükrözi lelkünk, testünk egész egyéniségét. Minden reggel egy uj, biztató életébredéi, minden dél a lorró munka slmhóluma 8 minden este egy cieodes e\'pihrnés. A reggel az ifjúság, a dél a férfikor, at est az öregség szimbóluma, mely az örök perpetuum mobile módjára peteg le velünk együtt életünk előre meghatározott tartama alatt. Az Idő tulajdonképen mozgás s „mozgás sz élet", mint ezt a híres régi görög bölcs már egy évezreddel ezelőtt megállapította. Örökös, szünetnélküli mozgásban telnek el mpjslnk s nagy sziklatömbök látszólagos merev, mozdulatlan tömegeinek apró kis parányai ls örökös mozgásban élnek. Mert a mozgás activliás, energia, produkálás, eredmény, a moz-dulatlaniág pedig pihecés, tétlenség, eredménytelenség, halál. Eletünk értékeinek mértéke, bogy milyen arányban használjuk ki a mozgást saját emberi céljaink eléréséhez, milyen tempóban fordítjuk az időt hasznunkra. Nemiebet léhát közömbös számunkra, hogy basznál|uk fel az időt, vagy az Időnek órákia, napokra osztott részt it. Mennél intenzivebben használjuk ki a nap, az év minden részét, annál több alkotó, teremtő etöl, annál több fizikai, vagy
szellemi mozgási energiát állítottunk nagy életcéljaink szolgálatába, annál több eredményre van kilátásunk. Minthogy pedig a pénz nemcsak értékmérő, nemetak csereeszköz, hanem emberi vágyak, életértékek szimbolikus kifejezője, Igaza van az sngol életbölciciégnck: .Az idő pénz."
Hs pedig ciakugyan pénz az idö, akkor azzal ökonomikussn gazdálkodni épp oly psrancsoló kötelességünk, mint „msgforgalni minden fillért" mielőtt azl kiadjuk. Lássuk már most, hogy a gyakorlati élet minő beosztást honositolt meg e tekintetben. Legcélszerűbb, ha a legkisebb időegység, a mp időtartamának beosztását vizsgáljuk. A nap tudvalevőleg 24 órából áll, melynek egyharmadát munkára, ugyanannyit szórakozásra és végül egyhirmadot alvásra szoktunk fotdilanl. Ez az időbeosztás már nagyon sok vitára adott alkalmai s míg ma is sokan vannak, akik azl helyesnek elismerni nem hajlandók, bár tagadhatatlan, bogy ugy a praktikus életbölcseség, mint magasabb egészségügyi követelmények, de tudományos felfogás ls ennek a beosztásnak helyességét igazolják.
Ez a télel azonban nem minden
emberrel szemben alkalmazható. Vannak foglalkozások, melyek sokkal kevesebb munkaidő alatt kimerítik a szervezet napi energiaállományát, vannak hivatások, abol sokkal hosz-szsbb ideig tartó megszakltásnélküli foglalkozás nem viseli meg a szervezetet. Dj vannak lodividumek, melyeknek szívóssága, fizikai és lelki ereje napi állandó husz órai munkát is tlblr, minden károsabb következmény nélkül. Nsgy emberek életrajzából meglepő adatokat sorakoztathatunk fel arranézve, bogy egyes kiváló tudósok éveken ál napi 4-5 órai pihenés mellett, szervezetük kára nélkül folytatták nehéz tudományi munkájukat. Igy Haeckel, a monizmus apostoli, a\'lg 5 órát szentelt naponként az alvásnak, egész ideje szakadatlan munkában, kitartásban telt el s vssszerveute majdnem 80 és lg bírta a testnek ezt a rettentő erőpróbáját. Ez és más hasonló esetek azonban csak ritka kivételek. A nagy tömegek életberendezése nem viselhet el Ilyen kivételeket, azoknak általános egyenletes életszabályokra van szükségük, melyeknek keretén belül spró Individuális erőeltolódások nyomtalanul elvesznek.
(Vége köv.)
1988. augusztus 25
ZALAI KOZLONT
■I 11
Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, J, 7 és 9 órakor
Két sláger egy műsorban I
LONDON RÉME
Ai első RIN-TIN-TIN kép. mely ben a négylábú sztár a nagyváros dzsungeljében játszik.
A KÉM
Dráma az amerikai polgárháború
Idejéből 7 felvonásban, főszereplő: Dolores Costello.
Apróságok
Szolnokon — szo/nokolnak...
A sióké Tisza pariján, a jászok fővárosában. Szolnokon a kis hazánk Iparossága színe-java.
Magyar vendégszeretet, mosoly, édesség mindenfelé. Az Acsay vendéglő árnyas fái alatt dúsan teritett asztalok. Szolnokon a szolnoki asztalokon a szolnoki borok meglndlljdk ű szót, but bánatot fetednek . .. Szol nokon vígan szolnokolnak.
A megfejelt felirat
Nagy áldozatok drdn Nyíregyháza gyönyörű emléket állított a világháború hőseinek. Most avatták fel Le hull a lepel. Remek kép tárul a szem ■ lélő elé. Hatalmas talpazaton áll; a fialak erős Izomzatú férfiul ábrázol, aki héroszi módon küzd egy nagy karmu erőteljes sárkánnyal. A rossz nyelvek azt mondják, e szobor nem a hősök, hanem a nősök szobra.
f\\ kakas és a sajtó
A kis fiu ostromló kérdéssel fordul atyjához:
— Miért és mikor kukorlkol a kakas?
Az api apai komolysággal akarja kielégíteni kis fiát s ily magyarázatot ad:
— A kakas akkor kukorlkol, ha valuki nem mond Igazat Emlékezz a bibliában Péterre, megtagadta Krisztust s rögtön szólt a kakas ...
A flu hosszan gondolkodik s ufra szól:
— De apa, hisz a kakas éjjel is kukorékol, amikor mindenki alszik I ?
— Igaz fiam, de . ..de az újságol ekkor irjdk. . . . di
■ozoAszmázax
Városi
Nagy mozgó. Szombatén e»te 7\' és 9 órakor, vasárnap d. u. 3. 5,17 és 9 órskor .London rémt". Az első Rln-Tin-Tin kép, melyben a négylábú star a nagyváros disungel-jében játszik. .A kém", dráma az amerikai polgárháború idejéből 7 felvonásban. — Főszereplő: Dolores Costello.
Uránia Mozgószinház. Szombaton es\'e 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor .Asszony a viharban". Egy hős leány története 8 \'elvonásban. — Főszereplők: Vera Reyno\'ds és Kenneth Thompson. — Hiradó.
Lépfene-fertőzés okozta a dinnyemérgezésben elpusztult család katasztrófáját
NAPI HÍREK
Tab, augusztus 25
Jelenlellök, hogy Szántó István labl lókereskedő az oltani piacon dinnyét vett, amit ebédnél az egész csslád — Szántó, felesége és két gyermeke — |ólzűen elfogyasztottak. Rövidesen az egész család rosszul lett. A mérgezési tünetek olyan hevesen léplek fel, hogy a család mindsnégy tagját sürgősen be kellett szállítani a székesfehérvári közkórházba. Oyomormosás és minden orvosi beavatkozás jzooban későn volt már: — Szántó és az egyik gyermek Irtózatos kinok közölt meghalt, az asszony és a másik gyer-
mek pedig azóta Is a halállal vívódik, ugy, bogy megmentésükre semmi remény.
Az orvosok megállapítása szerint a mérgezést kétségen kívül a dinnye okozta. Nem valószinü azonban, hogy a dinnyét szándékosan mérgezték volna meg. Az a vélemény, hogy a dinnye olyan földben termett, amelybe előzőleg lépfenében elhullott állatot földeltek el és a dinnye felszívta az sn\'rac-baclllusok mérgét, smi tudvalevően állatra, emberre egyaránt halált okozó fertőzést jelent. A vizsgálat folyik a család megdöbbentő katasztrófája ügyében.
Két keszthelyi soffőr merényletet követett el egy asszony ellen
A merénylő soffőrőket letartóztatták
Keszthely, augusztus 24
(Saját tudósítónktól) Jaklin István és Laufer Ernő keszthelyi solfőrök folyó hó 21 én este Hévizről három utast hoztak a keszthelyi vasúti ál lomásra. Az utasok közül keltő elutazott, a harmadiknak, egy keszthelyi fiatal asszonynak, azt mondották a solfőrök, hogy hazaszállítják. Azonban nem vitték haza, hanem a messzi Bilatonpartjára vitték kl, tul a Halászcsárdán és ott mindketten merényletet követtek el a védtelen ssszony ellen.
Amikor a két támadó elengedte az asszonyt, az nyomban feljelentette őket a csendörségen és egy járőr még az éj|el elfogta őket és beszállitotts a kir járásbíróságra.
Sőtl János vizsgálóbíró ms délelőtt mindkettőt kihallgatta és utána előzetes letartóztatásba helyezte.
Miudkét terhelt beismerte a merényletet.
A keszthelyi csendőrség valószínűleg még a mai nspon beszállítja mindkettőt a nagykanizsai kir. ügyészség fogházába.
Kanizsa felé vette útját egy szélhámos hirlap-előfizetés gyűjtő
A „Nemzeti Újság" nevével több száz zalai családot becsapott Reger József ál ügynök
Felsörajk, augusztus 24
(Saját tudósítónk telefonjelentése) A felsörajki intelligencia lakásain és hivatalaiban a minap meg|eleot egy magát Reger Józsefnek nevező egyén és bemutatkozva, mint a Központi Ssltóvállalat ügynöke, előfizetéseket gyűjtött a Nemzet! Újságra és a Képes Krónikára. Az ügynök teleírt megrendelési blokkjaiból megállapítható volt, bogy Zila, Vas, Sopron és Fejér megyék falvaiban, mindenütt főként a papság és tanilóság körében, több mint száz előfizetést veit fel az emllelt lapokra.
Ezen kívül Riger Józsi f előszeretettel keres\'.e ftl egyszerű, hiszékeny emberek házalt, ahol előadta, hogy rród|ában van a család gyermekei közül egyet-egyet elhelyezni a szolnokmegyei Homokon, a Be-nlczky-fiuotlhonban. Ilynemű szívességeiéit felvett mindenütt — körülbelül 50 helyen — fejenként 9 pengőt, aminek fejében még egy heti folyóirat küldését Is kilátásba helyezte.
Csütörtökön azulán a pacsai csendőrség kereste sz ügynököt, akit azonban ekkor már nem lehetett feltalálni, mert Felsőra|kon learatott zsákmányával délután 5 órakor elutazott Nagykanizsa filé.
Csak amikor a Nemzeti Újság
csütörtöki száma megérkezett Fellő rajkrs, skkor jöttek rá a becsapott emberek, bogy miért volt az ügynöknek olyan sürgős az utazás. A Nemzeti Újságnak ebben a számában ugyanis a következő nyilatkozat volt olvasható:
.Roger József nevű egyén meghatalmazásunk nélkül előfizetéseket vesz fel lapunkra és a Képes Krónikára. Miután az Illetőnek megbízást nem adtunk, felhívjuk olvasóink figyelmét nevezett űzel-melre és ha bárhol jelentkezik, kértük a legközelebbi csendőrőrsnek átadni Csalás és sikkasztás
miatt az Illetőt már feljelentetlük". *
A szélhámos tehát Nagykanizsa felé vette uiját és nem lehetetlen, hogy városunkban tartózkodik, ö még valószínűleg nem ludja Nagykanizsának azl a nevezetességéi, bogy minden körözött és gyanús alak itt szokott hurokra kerülni.
Májéi**
A naay kanizsai meteorológiai mai floető Jelentések: Pénteken a Mmfr-Mto i Reggel 7 órakor 4-13 8, délután 1 órakor +22-8, este 9 őrskor +18.
PtlMitl: Heggel kevésbé borult, délben borult, este tiszta égboltozat.
SxtUrdnyt Reggel Délnyugat, délben Délkelet, este Déli szél.
A Meteorológiai Intézet |elenté«c szerint melegíts száraz Idő várható.
NAPIRKND
Augusztus 25, szombat
Római katolikus: Lajos kir. ProtesL U|os. Izraelita: Elul hó 9. Nap kel reggel 5 óra 09 perckor,
nyugszik délután 18 óra 54 perckor. •
Városi Nagymozaó. .London réme", ; nagyvárosi dziungellllm Rtn-Ttn-Tin-nel .A kém" háborús film 7 lelvonásban. Uránia. .Asszony a viharban", Egy i hős leány története 8 telv. Híradó.
— Személyi hlr. Dj. Batthyány-Strattmann Lászlóné hercegné, Kör-mrnd örökös vá\'urának neje és gyermekei látogatást leltek Ferenc bajor kir. herceg Sárváron Időző családjánál.
— Szabadságról. Eberhardt Béla piarista reálgimnáziumi Igazgató, c. tank. főigazgató svá|d nyaralásából visszaérkezett Nagykanizsára és átvette hivatalát.
— Petrl államtitkár Zalaegerszegen. Dr. Petrl Pál közoktstás-ügyl államtitkár ma szombaton Zalaegerszegre érkezik.
— Kinevezések. A m. kir. pénzügyminiszter dr. Ferenczy Iván pénzügyi di|nokot a nagykanizsai, dr. iffslts Imre közgazdászt pedig a veszprémi adóhivatalhoz pénzügyi fogalmazókká kinevezte.
— A Kath. Férfiliga ma este tartja bavi konferenciáját a plébánia tanácstermében 7 órakor. Tárgya: Szent László bucsu megbeszélése. Elmsradl tagdíjakat is lehet fizetni.
— Pótbeirás. A nagykanizsai Izr. elemi népiskolában a pótbeirások szeptember 2-án és 4-én lesznek 9-12 óráig a Nádor-utcai leányiskola irodá|ában.
— A keszthelyi evang. templom alapkőletétele. Tudósttönk jelenti: Vasárnap délelőtt tél 12 órakor helyezik el és avatják a keszthelyi evangellkus templom alspkövét. Az sktutl Nagy Lajos esperes, Nóvák Elek kövágóőrsi lelkész és Menyhért István keszthelyi lelkész végzik. Az alapkőletételt megelőzőleg fél 11 órskor prédikáció lesz, melyet Nagy Lajos esperes fog mondani.
— Az iskolai szünidőt nem hosszabbítják meg. Illetékes helyen szerzett értesüléseink szerint a közoktatásügyi miniszter az idei kedvező nyárt időjárás után nem bosz-szabbitotta meg az iskolai szünidőt, ugy hogy az összes iskolákban az előadások szeptember 4-én kezdődnek.
— Kóbor Irén a hévízi szépségverseny győztese. A Pécs-nagykanizsai színtársulat primadonnája, Kóbor Irén Hévizén tölti nyári szabadságát, ahol a Szent István napi hagyományos hévízi szépségversenyen megnyerte az első dijat.
= Tornacipők és tornatrikók, futball és atlétikai dresszek, cserkész felszerelések legolcsóbban kaphatók t Szabó Antal sportüzletében.
A4LAI KOILÖ*Y
1838 angniztui 25.
— Szerenád. A Ntgykaniztal Vat- ét Fémmunkás D.ilkör Lehr-mann Ferenc karnagy vezt lésével tegnap etle hmplonos szeienádot adott Barbarlti Li|os szerkesztőnek, a Zalavármegyei Dalosszöve\'ség fő titkárának, névnap|a alkalmából. A hangulatos, szép szereuádnak sok nézője és hallgatója volt az egyébként minden este csendes Zrinyi Miklós- ulcában. A Dalárda tag|ainak üdvözletét Viola Ferenc adta át, mire a tötitkár rövid, közvetlen szavakban fejezte kl köszönetét a kedves ünnepléiért.
— Halálozás. Súlyos gyász érte P. Bakoss J. Ágoston izentlerenc-rendi hittanári, a kanizsaiak elszakadt kedvet ismerősé1. Huga, Bikots Erzsike, élete kinyílt virágában, 16 éves korébin Nagyszombi\'bin sok szenvedés után elhunyt. Ciülörlökön temették el az ottani temetőben.
— Iparostársaink figyelmébe. Felkérjük azon ipircslársaink ügyeimét, kik a folyó évi tcgdljalkkal még hálralékban vannak, fizetési kö-teiezettségük nyolc nspon belül leendő teljesítésére, miu\'án az év harmadik negyedének végén vagyunk ét tettülelünknek it oly kötelezett-légei vannak, melyeknek még az év vége elölt mindeneidre eleget tenni óhajt. Az Ipartestület elnöksége
= Értesítem a m. I. bölgyközön-tégri, bogy varrodámat teljesen modernül felszerelve folyó hó 25 én Erzsébet tér 1. szám 1. emelet (fíl-járat II. lépctőházbói) alatt megnyi- I lom. T. nitványokat frlvesxek. Szivei támogatási kér Wortmann Juliska.
— Iskolaügy! értekezlet Keszthelyen. Tudósítónk Jelenti: Ma délelőtt 10 órakor a városházán Iskolaügyi értekezlet letz. Dr. Petrl Pál államtitkár, Oyömörey György főispán, Bódy Zoltán alispán, dr. Benlsch Artúr osztálytanácsos és vitéz dr. Barnabás István kir. tanfelügyelő vesznek részt, mlg Ketzlhely részéről a községi elöljáróság és iskolaszék.
Szombaton és vasárnap dlaznótoros vacaora cigányzenével. — Szíves pártfogást kér Óhldi István.
— Autó és kocsi karambolja. Keszthelyről Jelenti tudósttónk: Jdklln István soffór szabálytalanul hajtolt a Körúton és öitzeütközölt Horváth Károly fuvarottal, akinek eltörött a kocairudja, lószerszáma ötizerongá-lódolt ét a lova megtérült. A gondatlan aofför ellen megindult az eljárás.
— A Balatoni Szövetség aug. 26-án, vasárutp délelőtt 11 órakor Balalonföldváron a kaszinó (volt Balatonklub) nagytermében közgyűlést tart. A tárgysorozat rgyik pontja jelenlés a Szövetség ez évi működéséről, aminek kapcsán szó lesz a hitelügyi kérdések megoldásáról, az igazgalóválaaztmíny kiegészítése, — tiszteletbeli tagok választass, indítványok tárgyalása után Kvassay Jenő tiszteletbeli tagról megemlekezéit tart Kenessey Béla pilnlizteri tanácsos. Az indítványok torán fontos ba\'atoni ügyeket fognak megvitatni.
A gyermekrabló artistanő összesen tiz gyermeket szedett össze a falvakban
A fiatal .művésznő" az egész országban .működött"
Nagykanizsa, suguszius 24 | kiderült, hogy ugyancsak Lengyel Jelentettük, bogy rpy fiatal, esi- | Róza caaltael Zalából, magával viite
not külsejű artistanő, Lengyel Róza, aki sóira járla a zalai falvakat — Nagykapornak közsCgbcn elrabolta Ball István gazda 8 esztendős leánykáját. A gazda feljelentést lett a csendörségen Juci művésznő ellen, abogy magát a fiatal artistanő nevezte. Az ellopott leányka csakhamar visszakerült édesanyjához. — Ugyanígy a másik leányka, a lirpal azűle\'ésü Debreczenl Ziuzsika.
A fiatal artistanő az egész országot járta keresztül kasul, mlg azulán Zalában a hatóságok kezeibe került. Igy megfordult Nagyrada köitégben is, ahol zene nőiskolái növendéknek adta kl magát. A szabolcsmegyei Nagykdllóban a hatóság egy 14 éves fiatal leányt fogolt el, akiről
falurólfilura és azután hónapok múlva magára h-gyla Szabolcsban.
Az eddigiek szerint vagy llz főre tehető azoknak a gyermekeknek a száma, akit a fiatal nő magával csalt.
Hogy mit akart és mi célja volt Lengyel Rózának a gyermekekkel — nem sikerült megállapítani.
Tény, hogy a leány epilepsziát. Ninct kizárva, hogy épen beteget hajlamai indi o\'ták arra, hogy gyermekeket ctaljcn magához, községröl-községre járván velők, mlg azután valamelyik faluban magukra hagyta őket.
Lengyel Róza jóravaló uri családból származik. A halóságok most egyik közeli rokonához Djbreczenbe toloncollák.

— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten 15 gyermek született, 6 leány és 9 fiúgyermek : Baán Ferenc csendörségi hivatalszolgának fia, Ptts látván napszámosnak leánye, Horváth Szilveszter rendörtörzsőrmesteroek fia, Hoffer József szabó mesternek leánya, Németh János földművesnek fia, Satiler László kárpitos-mesternek leánya, Braun Sebestyén katona zenésznek fis, Lenkovics Ferenc mészáros-segédnek fis, Gttpár József vasúti kazánkováctnak fia, Takács Jáuos cipész mesternek (Szepelnek) fis, Keiken Látzló szabó-segédnek leá- ] uya, Molnár Józtef naptzámosnak fia, Cilnderics Ferenc villanyszerelőnek leány.*, Takács Józtef csendőr-törzsőrmesternek fia. Házasságon kívül izületeit egy leány, — Házasságot kötött 4 pár: Brrkes Ferenc föglmn. lanárlelölt (Budapest) Sohár Krisztinával, Spitzer Lipót kereskedő-segéd (Zaliegerneg) Mandler Rózsával, Szélig János Iskolaszolga Horváth Rozáliával, Horváth Fetenc kötő-szövőgyári segéd Qozdán Annával. — A halálozások száma 8 Varga Ferenc földműves rk. 58 évei, Rotenbaum Albert magánzó Izr. 71 éves, L\'bulllier József litzlvitelö rk. 56 évet, Brandl Sándor kereskedő Izr. 66 éves, Rjflaeli Alajos magánzó rk. 67 éves, Virág Pál űve-ges-segéd rk. 19 éves, Csalódi István földműves (Csörnytlöld) rk. 50 évei, özv. Ti8iai Oyörgyné Knausz Ha|du Anna rk. 70 éves.
— A vöröskakas pusztításai. A somogymegyei Karád községben kigyulladt Fülöp József gazda szérűje és 200 kereszt csépeletlen gabonája elégelt. Ugyancsak elpusztult ez alkalommal Keresztes László karádl gazda cséplőgépe lt. — Balaton-szemesen éjjel kigyulladt Kovács Lajoiné istállója és szalmakazla, amitől tűzet fogolt a szomszéd Balogh József gard:sági épülete. A tűzet nagy erőfeszítés után elkerült csak lokalizálni.
— Betegek paradicsoma. Két órányira vonaton Nagykaniz iától, szemet-lelkei gyönyörködtető vidéken fekszik Bad Radein, a regedel vlz hazá|a, a szénsavas és lilhlumos források földje, iithlumban egész Európában legdúsabb tartalmú fürdője. Oyomor és eltöiorban vesebetegek a világ minden részéből keresik fel ezt a modernül berendezett, csendet, tökéletesen pihentető és tökéletesen gyógyító, a lürdő-divat szertelenségeltöl mentet fürdőhelyet. A zsúfolt főszezon után az utótzezon az Idén nagyon mértékelt áru letz.
=» Választékban, minőségben, árban minden eddigit felülmúl Barta szőnyegkiállitása a Polgári Egylet nagytermében szeptember 3., 4. és 5-én. Ha később is akarna venni, nézze meg és győződjön meg ét mondja meg mindenkinek, mit nyújtok Nem reklám, hanem tény, hogy Európa leg|obb szőnyegeit gyártó gyárainak a legszebb darabjait mutatom be ezeregyéj metéibe illő vá laiztékban.
— Nem helyezték szabadlábra a gyujtogatással vádolt bajcsal telefonmunkáat. A ragykanlztai törvényszék tegnap foglalkozott a gyújtogatás büntette miatt vizsgálat fogiágba hrlyezelt Ferencz Oyörgy somogybükkötdi telefonmunkát fel folyamodásával, aki Bajcsán a szüleivel ét testvéreivel körös lakóházát, pajtát, litállót és gazdasági fel szerelési felgyújtotta, mialatt övéi ette a házban tartózkodtak. A kir. törvényszék Ferencz Oyörgy fel folyamodását elutasította, ami ellen a terhelt a pécsi lábiához felfolyamodott. Ferencz Oyörgy értesülésünk sierlnt — körömszakadtáig tagadja a terhére rótt aulyos bOn-cselekményt és alibit igyekszik bizonyítani.
Klndazon mérgeséit etetek leküzdésénél, melyeket romlott élelmiszerek, valamint tu\'sok ivli és dohányzás, vagy mortium és kokain élvezete idéz elő, a természetes .Ferenc József" keserűvíz használata fontos segédeszközt képez. Híres orvostudományi könyvekben felsorolják azt is. hogy a Ferenc lósief viz többek közt ólommérgezésnél meggyógyítja a makacs székrekedést, mely a kinos görcsöknek egyik okozója. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füsjerűzlelekben.
— Nem azonos. .KI akarták fosztani Malatlnszky Ferenc felsőházi tag Werthelm szekrényét" cim alatt megírtuk f. hó 23 iki számunkban, hogy Dongó Sándor keszthelyi izoba-feitő álkulccsal betörést kísérelt meg Malatinazky Ferenc lakáafn, ahol a reá bizott szobafestési munkákat végezte. Ezzel kapcsolatban a következők közlésére kértek fel bennünket: „A közleményben azereplő Dongó Slndor nem önálló keszthelyi szobafeslőmester, nem a Werthelm-szekrényt, hanem a fűrdöszibi ajtaját kísérelte meg felnyílni ét nem azonoi Dongó Lt|ot kesztheyl Cn-álló szobifeslömeiterrel".
— Feljelentették az ügyészségen Malatinazky betörőjét Megírtuk, hogy Malatlnszky Ferrnc zalai felsőházi tag lakátén betörétt kísérelt meg Dongó Sándor keizt-helyi szobafestő-munkái, mialatt a lakásban fettésl munkálatoVai végzett A keszthelyi csendőrség a szobafestőt most feljelentette a nagy kani. tal ügyéaztégen.
— Az Ügyvédek vettek írógépeket a törvényszéki Irodák részére. Kapotváron — akárctakNagy-kanizsán — a törvényszék nagyon izegényeten van ellátva Írógépekkel, aminek (erméazetesen az ügymenet látja kárál. Az ügyvédi kamara már régen kétte épen ebből a szempontból a törvényszéket írógépek beszerzésére, amit a törvényszék megfelelő fedezel hiányában nem tudott teljesíteni. Mit telt erre a kapotvárl ügyvédi kamara? Veit két tel|esen u| írógépet a lörvényazék azámára, amit a polgári bíróknál fognak hatzilálni. Az ügyvédek a két Írógép árát gyűjtés utján fogják kifizetni és padig oly módon, hogy minden ügyvéd min den per felvétel és érdemi tárgyalás után 50 fillért tesz be egy perselybe, amelyet az ügyvédi kamara kezel. Kuriózum — de az Idők Jele.
Finom, aamatoa D A D A V aranyhegyi DUItUn
litcrcnkinl asztali 78 f., vörös I P, rizling I P 20 fillér
8ÁFHÁN JÓZSEF Mszerkereskcdfiaél
M7 Magyar-utca 74._
vese-, hólyag-, gyomor- és cukorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese és bő yag homok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott elsőrendű gyógyviz. Házi ivókúrára rendkívül alkalmas.
Állandóan friss töltési
Főraktár: 11
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király-utca 21.
ifljg. augusztus 23
ÍALAI RÜÍLONY
VADÁSZAT
A vizsla tanítása és a vele való vadászás módja
Irta: Ötvös Balázs (Klllmán) Előiő közlemény augusztus 18 Ikl számban.
Ax eddig elmondottakból mindenki belátja, hogy nem akármilyen taj-láju vizsla mindenkinek, minden területre való, mert minden fájtának megvtn a célja, amelyikre teremtették, tenyésztették és mivel a cél nem mindig ugyanaz, helyesebben mondva, « terület viszonyai és a vadász Igényel szerint a fajták többfélék. Csak az mondhatja, hogy nincs jobb vizsla ennél, vigy annil a fajtánál, aki elfjgultvele szen-bm, skl nem Ismeri a többi fajláf, aki léhát nem Igazi szakértő, mert ha ez, vagy az a fajta volna a legjobb mindenkinek, mindenhol, megfelelő, akkor nem tenyésztenének más fajtát és, mivel léhát löbb fajta létezik, következésképeu minden fjjta jó a neki való körülmények közt.
Ne felejtsük el azonban, hogy a fajtán belül individuumok vannak, amelyek nagyjából magukon, magukban hordják fajtájuk jellegét, de nem a síükséges mértékben, hanem, röviden szólva, minden fajtában találunk a jók mel\'ett kevésbbé jó példányokat Is.
Ha vizslát akarunk szerezni, elsősorban annak a származását tekintsük. Nem beszélek arról, hogy a megveendő vizsla tiszta származású, telivér legyen, még pedig annyira tiszta telivér, hogy ősei legalább 7—8 nemzedéken át ugyanazon a fajtához tartozók voltak legyen, mert ma a kynologia (ebtinyészléstan) olyan fejlett fokán állunk, hogy nevetségessé vfllk azaz Intelligens vadász, aki nem homogén (ugyanazon fajtához tartozó sí ülőktől származó) vizslával vadászik.
Hogy a vizsla tellvérnek lehessen nevezhető, ahhoz nem elég, hogy szülei, ősei több nemzedéken át vizslák voltak, hanem, hogy valamennyi ugyan uon fajtához tartoztak. Ax Igy tenyésztett vizslákat ma már nyilvántartják, törzskönyve\' bi jegyzik és minden egyes bejelentett — és elfogsdott — példányról származási lipot, u. n. „pedlgré\'-t ál\'lt ki a törzskönyvvezetö. (Ezldö szerint Magyarországon az ,Orsx. Vizsla klub" törzskönyvvezetője fogadja el törzskönyvezésre a vizslát. Feltételeket közOl M.Sikus Leo állatorvos, törzskönyvvezetö, Enct, Absuj vm. Válaszra való bélyeg természetesen mellékelendő érdeklődésnél.) Törzskönyvezni azonban csak olyan vizslát lehet, amelyiknek a szülei (a fedeztetést a hlm lul.jdonosa igazolja) szintén pedigrések.
Hogy miért kell olya n szigorúan ellenőrizni a vizslalenyészlést, azzal ma a telivérállat tenyésztésének a korában, amikor már úgyszólván a baromfii ls törzskönyvezik, tisztában lehet mindenki, egyelőre csak wnyil említek meg, hogy a külön-
böző fajták különböző, egymásnak sokszor ellenmondó képességekkel vannak felruliizva, léhát könnyen megeshetik az örökítés törvényeinél fogva, hogy a kélfajla keveréséből eredő vizsla épen azokat a lula|don-ságokst örökli szüleitől, őseitől, amelyek nem férhetnek meg egy individuumban. Csak egy píldát vegyünk: az angol vizsla oajyon gyors járású, vágtatva keres, a német valamivel lassúbb, de az orra is gyengébb az angolén II, meges-
hetik tehát, hogy az utód örökli az angol gyorsaságát a némel gyengébb orrável, aminek az lesz a következménye, hogy „az-worcánál gyorsít) b vizsla" elrohan a vad melleit, felveri, anélkül, hogy jelezni, holott, ha gyorsasága az orr minőségéhez volna arányos, akkor volna Ideje jelezni „megállni" a vadai.
Sok példát lehetne még megemlíteni, amelyik arra Int, hogy csak homogén vizslát tenyésszünk I (folyt, köv.)
NASH és PACKARD
■ utd
ittak
Mielőtt autót beszerezne, feltétlenül kérjen prospektust és díjtalan kocslbemutatást. r\' Hat henger, hétszer csapágyazott főtengely, négy kerékfék, zajtalan motor, hosszú élettartam és olcsó üzemköltség.
Szántó Vilmos és Társai
Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22.
SPORTÉLET
Vasárnap kompíetten, uj szervezésében áll kl a Zala-Kanizsa FC
A Kanizsa FC csapatszervezési munkálatai befejezéshez köze\'ednek. A vezetőségnek az a törekvése, hogy komoly, dolgozó és amellett értékes játékosokat szerződtessen, sikerrel Jár\', ugy, hogy ax uj klubtól életerős, sikeres mükCdést vlihstnak. Eddig szerződtetve vannak: Szemző kapus, Jós balhátvéd, Tamás és Babos szélsőhalfok, lvanícs center és Harmst balszélsö, valamint amatőrként van Igazolva Farkas jobbszélső. Részint szombatos, részint vaaárnap érkeznek Píscher é. Réder Jobbhát-védek, Kllcsó cenlerhalf, valamint egy elsőrendű belsőcsatár. Ezenkívül az L L. Sz. válogatott Szabó — kiben a |övö nagy játékosát vé ik — valamint Bakonyi fognak a vasárnapi Turul elleni mérkőzésen sorompóba állni, hogy Kanizsa színeit diadalra vigyék. Vasárnap léhát kompletten fog már Kanizsa felállni és minden valószínűség szerint ez a cs\'pat lesz az, amely a bajnokságban Is — előreláthatólag szép sikerrel — fog szerepelni,annál is inkább, mert ax érkező |átékosok is mind kipróbált elsőrendű erők, a csapat végleges felállítását egyébként holnapi számunkban közöljük. A Turul valószínű felállítása: Splndler — Pollacsck, Kocsis — Szekeres, Pálfy, Hajdú — Vacek, Sefcsik, Senger, Rakitovszky, Fischer.
Az előreláthatólag szenzációs mérkőzést Kaufmann szöv. bíró vezeti.
(Ifjúsági Levente Szövetség BlrótestQletének hlrel.) Az lf|uságl Levente Szövetség futballbiró tanfolyamot tart, melyre mlrden 18 Ik évét betöltött sportember jtlenlkez-hellk. A tanfolyam f. hó 27 én veszi kezdetéi és október 8 lg larl. Vizsgadíj nincsen. írásbeli, szóbeli és elméleti vizsga sikeres letétele után Ifjúsági levente bíró elmet nyernek a vlzsgázottak. Tanfolyam vezető Böhm József szövetségi bíró. — Az Ifjúsági levente blrójelöltek a kiküldölt mérkőzéseken balárblráskodni tartoznak, indokolatlan elmaradás a vizsga-engedély megvonását vonhatja maga ulán.
T0Z8II
Az értéktöisde Isméi eseménytelen volt. A spekuláció tartózkodott a vásárlástól. A kedvező berlini jelentés sem hatolt az üzletmenetre. Az árfolyamok üzlettelenség mellett a teg-uepl nívón mandtak. A fixkamato-zátu pipirok piaca tartott volt. A valuta és devizapircon nem volt jelentősebb változás
Zürichi zárlat
Párta 20 2 8\'/l, Loodrm 25 2C» «, Nawroík 519 35 b,uMai 72 22>/i, Mllato 17191 /», Madrid 8610. Amataidaai J08\'22i/i, Baillu 113 8), Wtan 73-20. Sotta 37«\'/j Prá*s 1*39, Varsó Sft-20, Budapest SO-58, Be (t<d VI3, Bxkai\'al 318.
Terménytőzsde
A buza 10, a rozs 20 fillérrel emelkedett. Az Irányzat barátságos, a forgalom közepes.
Saaa tíaiav. 7 / kg-os 21 "20—27 40, 78 k«-oa 27-40 -27 60, 79 kf-oi 27 65-27-85, 80 k*-oa 27 85- 28-00, dunánlull 77 kf-oa 27 00—27 20, 78 ka-oa 27 20 -27 45, 79 kg-oa 2715-27 65 ÍO kg-c« 27 65-27 75, roas 24 90-25 15, takann. árpa 27 00- 27 25, sűfárpa 28 50 - 31 00, aab 26 25—20 50, táncait 31-60- 31 90, Bfciakofpi 2100-21-50,
RÁDIÓ lASOl
(Rövidítések) M — mrrt. (Orgazdaság llan^v. — hangverseny. G — dóadáa Oy — gyermekeknek. A — aauoayok-uk. Z — zeoe. Mg. — mezögudisáJL BL - tljusácl «lóadi». F — ftlolraiáa. U —1 naoofocütne. Ib — Jux-bűd. K — kabart, a1. — aéprzarfl um. |
Augusztus 25 (szombat)
Budapest 9.30 és 11.45 H. Közben 12 órakor déli harangszó az egyetemtérl templomból. Utána: G. hangv. 1 Időjellés, Időjárás. 3 II. 4.45 Idö|elzés, Időjelzés. 5 F. 5.45 Kelemen Lajos magyar nótákat énekel Kurina Slml cigányzenekarának kíséretével. 7.15 Novellák. 8 A m. klr. Operaház tagjaiból alakult szlml zenekar hangv. 11 Humoros zeneszámok (szájharmonika -hegedű).
Bécs, Orác, Innsbruck, Klagenturt. Linz 11 és 4 Hsngv. 5.50 Kamara Z. és dalok. 7.30 Osztrák költők estje. 8 30 Operett E
Berlin, Stettln 11 és 3.30 Q. 5 nZ . 8 30 K. 10.30 Tánc Z.
Barcelona 12 15 Harangjáték 145 Ka-mára Z. 5 45 és 9.35 Hangv. 10.15 Harangjáték.
Basel, Bern I 0. 2 15 Mlkrolón rlpor-lázs I Hangv. 4.30 Oy. 5 Hangv. 830 Balladik. 10 nZ. 10 35 Tánc Z.
Brflnn 11 Hangv. 12 15 O 6 10 Németnyelvű áriák. 7.20 Operett E. 10.25 KI-állitáil hangv.
Prankturt, Cassel 1 0. 3.02 Oy. 4.30 Hangv. 9 Tarka esi.
Hamburg, Bréma, Hannover, Klet 8 A II 0. 12 30 és 2.40 Hangv. 4.15 Schleswig-Hblsteln-I dalok. 5 Operett-Indulók. 6 Hangv. 8 Mechanikai hangszerek hangv. Ulána nZ.
Langenberg, Köln, Aachen, MOnster 12.10 0. 1.05 Hangv. 5 A. 6 Hangv. 7.45 Dalok és költemények. Ulána 1 óráig nZ. és lánc Z.
London, Daventry 10.15 Istentisztelet.
I Hangv 3.30 nZ. 4 30 Tánc Z. 5 15 Oy. 6 Tánc Z. 7.15 Mussorgskij: Dalok. 7 45 Népszerű dalok 8 Kalona Z. 9.50 K. 10.50 Tánc Z.
Madrid 2.15 Hangi/. 7 Kamara 8.15 Tánc Z. 10.15 Vlg|áték E. 12.15 Tánc Z.
Milánó 12.30 Kamara Z. 4.30 Tánc Z. 5.20 Oy -dalok. 8 50 Hangv. 10.55 nZ.
Prága 11 0. 12.05 és 5 Hangv. 7 20 él 10.25 Brünnl mUsor.
Róma I Kamara Z. 4.50 Oy. 5.30 Hangv. 9 Opera E.
Varsó 12 0. 1 Torony Z. 6 Oy. 8.15 nZ. 10.30 Tánc Z.
« Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéházában VIII., Baross-tér 10.
Uadja: Délxalal Nyomda él Lapkiadó Vállalat Bénvéaytámság.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
tnUrartMn telefon : Nagykanlraa 78. ll
19 MOZI
Szombaton 7 és 0 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
Asszony a viharban
Egy hős leány lörlénele 8 felv.
Főszereplök: Vera Reynoldí, Keaneth Thomson.
f
HÍRADÓ
ZALAI KÖZLÖNY
1MB aufnsztns 25
Tftsda áevlm-jetf^se
valuták
Angol l 27 93-28 00 Balga b. 7 9*05-79 95 Clébk. 18-96-17 04 Ma k, 152 7O-I5330 DtaUr 10 03-1006 EMMi 570 20-572 20 Fnada h 3755 22 75 Hall. 229 45-230 45 Laagyti 64 10-64 40 lti 8 50-3 55
Un - -
Un 29 95-80-30 Márka 1S6 35-1Í685 »2 90 153 50 80*70ál 05 94 90-85 ! 0 •váidLllO-35 1:0 75 ~ • I k. B3 20-153 80
UKV1ZAK
AmtL 129 50-230 20 Balgrád I0-C6-10 09 Bantu 186 43-1\'6 83 Braunéi 79 62-79 87 Babust 3-49-3 53 Kopanh.152 80 153 20 Loadoa 2778-27 8i Madrid 94-95-95 45 Milano 29 27-30 07 Nswyork S72 65-4 25 Üaalo 162 tO 15320 Pária 22 36-22 44 16f6 17-01 4-12 4 15 153 33-153 70 84 17-64 *7 80 70 *0-95 110-25-1:055
Piáaa ■aorta
Stockb Varsó Wien Zftilcb
Sertésvásár át 900, aMlybfil eladatlanul vlaeaa \'300 darab. Elsórtadl 196-2Í0, att l\'88—1\'92, szedett közép 174-1-80, könnyű 1-30—1 50, alsórendí Orca 1-90—1-94, mátodzendti 1-68-1 74. tngo! «aJdó 1-56—1-76. aaalonna nagyban 2 06-710 aalr 2Í 0 - 0 00, labiuotThaa 2 26 2 46, szalonnát tálsertáa 2 30-7J6 Ai báayaal lanyha.
Siemens és Rex üvegek
vagy alkatrészek.
Mindenféle befőttes é« dunsztos üvegek legolcsóbban csak
Melczer Jakab
Uvegkere8kedésében Kazinczy-utca 1. sz. alatt
k-phatók.
■lelőtt szükségletét beizerezné, saját érdekében nézze meg árahtatl
FRBER FRIGYES tanár
telvesz korlátolt számban tanulókat csak a legjobb körökből Wlen-I családi otthonába.
Legkiválóbb magyar referenciák. Clm: Prof. FRIEDRICH FABER ezldószerlnl: BAD VOSLAU, N. Oe.
iPBÓHIBDETÉSEK TANKÖNYVEK
Az sprí minden laatpoap 10 szóig 40 további szó dija ■ flll.
Az aptófairdtéeaek dl)a 10 saótg SO fillér, további szó dlla B flll. Vasár- át 80 fillér, minden Szerdán ét pénteken 10 szóig "tO fillér, minden további saó dlla a flll. Címszó s minden vastagabb betűből álló sió két szóntk számíttatik. Állást keresőknek 50<Vo engedmény. á klrdatéal Ili alBra MaataadS.
Két dlék ellátását éa lanulmányl ellenőrzését vállalja ny. Igazgató. — Ajánlatok Ctcngery-u! 23. 3977
ÉpOlatavagazéat, kittelést legolcsóbban végez Stern;uveges, lelelon 196. 1446
Klrály-utct 34. szám slall, kélemeleles bérház földszintjén az udvari részen, egy szoba, mely íródénak vagy mBhaly-nak alkalmas, azonnal kiadó. Feltételek Kálmánbanknál megtudhatók. 4085
Két-héram dlék az lakalal évadban kallamaa otthont talél url-
oaalédnél. Clm a kiadóban.
Udvari nsgy szoba, konyhával szeptember l-re kladé Magyar-utca 46. 4091
BépIrénBnak ajánlkozik tisztviselőnő, kl az oiszes Irodai leendőkben jártas. Clm a kiadóban. 4058
SoffBr és géplakatos szeptember 1-ére állást keres éves gyakorlattal, jó bizonyítvánnyal. Szerelésben is jártss. BUki Józsel soflőr, Klskomárom. 4073
Vlzoaaatéket, lUrdószohát olcsón szerel. Javításokat rögtön eszközöl liaksa bádogos és szerelőmester Kinlzsl-u. 21. 4016
Szép 3 szobás udvari lakéa mellékhelyiségekkel Kazinczy-utca 15. szám alatt kiadó. 4065
4 polflérlt végzeit leány Irodai alkalmazást keres. Clm a kiadóban. 4059
minden iskola részére kaphatók
és
elöjegyezhetök
Fisthel Fülöp Fiai
könyvkeresked sében.
Veszünk használt tankönyveket a legmagasabb árakon.
HIRDESSEN
■ „Zalai KözlBny"-ben.
v"6 csávázószerek:
mag
Porpácok:
Porzoi Tillantin Arz^por Tulén . Orion" Abavit Trhmid
Ifedvespácok:
Higozán Tillantin Cupram G;rmisán csávázó rézgálic-por Kslimát Triamid
stb. slb. Mfltrágyafélék. Nflvényvédőszerek szükségletét rendelje meg már most nálsm, hogy Ideiében megksphassa. Eradatl BfArl érőn kicsinyben és nsgyban kaphatók:
OHSZÁS JÓZSEF anhtmidhhn
Nagykanizsa, Krzsébct-tér 10. A bíróság melleit, ot Telefon: 130.
Árverési hirdetmény.
Az iharosberényl községi korcsmát mé> zárszék kel, a hozzá tartozó 4>/i kh. földdel elkülönítve, továbbá a közbirtokossági korcsmát Uz\'elhelyi-réggel együtt I. évi szeptember hó 17-én délelőtt 9 órakor a községházánál nyilvános árverésen 1929. január 1-töl 1931. december 31-ig terjedő három évre hsszonbérbe tdjuk.
Kiklálltási ár 600 és 300 pengő.
Feltételek az iharosberényl körjegyzői irodában és a iharosi bírónál megludtnlók.
Iharos, 1928. augusztus 22-én.
<075 Községi elöljáróság.
Keszthelyen, Kossuth Lajos-ntcában
inn
Minden célra alkalmas, u. m. borpince, müh Ív, raktár, gyümölcsexport céljaira. Felvilágosítást ad nak Kossuth Lajos-u 81. sz. alatt.
Nagykanizsai Autóbusz Vállalat
MENETRENDJE
Kladé egyszobás, konyhás lakás az Összes mellékhelyiségekkel szeptember 1 re Petőfi-ut 42. szám alatt. 4071
Erzséber-tér— Vasútállomás
Vissza
Oda
2-3 szobás lakás előszobával, kttlön-bejáratlal szepl 1-ére kiadó. Cint megtudható a kiadóhivatalban. 4092
■Indanaalaény felvételik Stern, Főül 10. Dobrpvlcs-ház. -4094
4-ou
5-40
G«t
7-»
8-w 11 is 13\'5 13"* 13™
14-m
17-25 17-40 20,r< 22-ao 22«* 24-00
412
602 7-02 7 42 8-17 H-27 13" 13
13 M
15-1*1 17-37 17-52 20 « 22-42 22" 24-io
Erzsébet-tér-Klskanlzsa
Oda
710 12-15 16« 19 10
Vissza
u
7-ao 12" 17-00 19®
Erzsébet-tér-JAztef laktanya
Oda
U,. rt» II
2l-oo*
Vissza
21-to* ||.
Az autóbusz kiránduló társaságok részére bárhová meg rendelhető.
Erzsébet-tér-Barak
Oda
7-60 100ft 11 50
16-22 18^
Vlsaza
804 10" 12 02 16 »4
18-4«
A csillaggal megjelölt menetek leltétc-lesek. (Csak ha utas van.) Esetleges Üzemzavarok alkalmával a vasúit járatok tartatnak lenn elsősorban, mlg a lobbi járat az Üzemzavar taila-ma alalt szünetel.
Eladó szőlőbirtok.
20 katasztrális hold urasági szőlőbirtok egyben, vagy kisebb rész\'etekben, a karó termeléshei szükséges akácással Keszthely közelében eladó. A szőlőhöz tartozik : pince lakóházzal és prés házzal, külön Istálló, p j a, kut és szükséges melléképületek. —
Bővebb felvilágosítást ad Erdély Móric Keszthely, Balaton-u. 3,
Viteldíjak i
Erzsébet-tér—Vasulállomás 40 fillér Erzsébet-tér—Baraktelep 40 fillér József laktanya (F\'etöfi-uton át) Barakk vagy Kiskanizsa vagy Vasútállomás 50 fillér Altzakasi vagy diákjegy 24 fillér Erzsébet-tér—Sporttelep 40 fillér
A hetijegyek I hónapig érvényesek.
vmr MÉZET,
ágytollat. állati bfirfiket,
vőrős- és sárgaréz, cink ét ólom hulladékot, vasat, csoatot éa rongyot a legmagasabb árban vásárol
8TBÉI B. FIAI HifiÍnUmZ8i,
Erzsébet ktrályné-tér 15. sx. alatt
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gózmosó, vegytlsztltó, ruhafestő
Ijfc: lupáit I). ijljtfWg: iKkn-i. I.
Vállal mindennemű ruhafestést, vegytlsztitást, gőzmosást mérsékelt áron. Elismerten elsőrendű munka. Hófehér, ttkörfényei gallérüutltái. Pllssérozás. m Oouvrérozás.
MEGHÍVÓI
Mafá.. >in SíUU Hoikbul utaaáaok alkalml.il
BUDAPESTEM
■ legkellemesebb otthont nyújtja a kgelőuyösebb fdtéUUk mellett a K.latí pályaudvar érkezési oldalival szemben levó
QRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Badapest, fül., Baroti-tér 10.
•ut
BOo/o angadméayt kap
■lat «s*o lap al6fli«<4J« otcaA noba-áiainkból,
lOo/o angadményt kap
oic«4 ittvml áratokból. (KttSié báil koaytu) B pangat magtakarlt
autOUit kött»4fíl, mart fjatot ItICb*) igy p«ic alatt a pityandvaxróL
Nálunk otthon érzi magát III
ElaAiaadO kUiolfiUa, iitzocuaa caaUSI |<Ui|.
•aját ériekt
tita >160/6* folytán, bojy okviUao aátuok tiáil-|oa m<c. — Eiázataa axobfinafrcadtláa ajántatoi
Haán Oyula v
\'kanizsai bírósági
nagykanlzsi égrehajtótól.
Retúrjegy végállomástól végállomásig 32 4-32 — 64 fillér. Csak munkások által váltható. Heti jegyek ■ Vonal átszálló, érvényes 14 útra, végállomástól végállomásig 5*B0 pengő.
Heti azakaazjegyi Érvényes Erzsébet-térig vagy innen bármely végállomásig 14 útra 4-80 pengő.
Heti munkásjegy s Érvényes 12 útra, végállomástól végállomásig 3\'BO pengő, ugyanaz 14 ulra szóló érvénnyel 4*— pengő.
Pk. 7909 1928. vht szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehsjtó az 1881. évi LX t.-c. 102 5-n értelmében ezennel közhírré leszi, hogy a nagykanizsai klr. járásbíróságnak 11/78. évi Pk. 7909. számú végzése következtében Dr. Tamás János Ugy véd áltat képviselt Kovács Sebestyén Miklós becseheíyl lakós javára 1503 P 12 Ilit. s jár. erejéig 1928. évi Január hó ll-én foganatosítod kielégítési végreha|tás utján le- és leiulloglall és 1120 pengőre becstlll következő Ingóságok, u. in.: Szeparatoi tejfölOzőgíp, sárga léderes kocsi, egypár lószerszám stb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. járás bíróság 1928-lk évi Pk. 7909. sz. végzése folytán 1503 P 18 flll tőkekövetelés, ennek 1927. évi novembei hó 18. napjától Járó H»o kamatai és eddig összesen 196 P 40 flll. ben bíróilag már megállapított költségek erejéig Nagykanizsán, Szemere u. 14. és Kazinczy-utca 55 sz. a. leendő megtartására 1928. évi aigusztua hó 2S-lk napiának délutáni >/i2 órája határidőül kltUzetik is ahhoz a venni szándékozók etennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881 évi LX. t.-c. 10/. és 108. § al értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek uUkség esetén becsáron alul is el lógnak sdatnl.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és felulloglallalták é> azokra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881 évi LX. t.-c. 102. §. értelmében ezen javára Is elrendeltetik.
Kell Nagykanizsán, 1928. évi augusztus hó 4. napján.
Haán Gyula s. k
tos? klr. Jblr. végrehajtó.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)\'
H. évMpua, 193 Uá«
Macfkaaiua, IM, augusztus 26, vasárnap
Ara 16ffllér
ZALAI KÖZLÖNY
laarkwatóség *» kiadóhivatal i Pö-ut 5. szára. Keszthelyi flókkUdóhlystal Kossuth Lajos-u. SZ
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ári: tgj böfi B pengd 40 filUr
Károlyi Mihály vagyonelkobzást perében a Kiírtához folyamodott
A Kurla ősszel foglalkozik Károlyi Mihály kérésével
Budapest, augusztus 25 Károlyi Mihály ügyvédje, dr. Nagy Vincs utján újrafelvételi kérelmet nyújtott be a budspestl itélöiáblához és kérte, bogy vlxsgáltasiák leiül újra vsgyonelkobzási perét. Az Ítélőtábla Károlyi Mihály kérelmét hivatalból visszautasította. Károlyi Mihály most a Kutlához fordult kérelmével, brgy a tábla súlyos Ítéletét belyuze hatályon kivül és adjon helyei kérelmének. A Kuda csak az ősszel foglalkozik Károlyi újrafelvételi kérésével.
Kellog az Ismeretlen Katona sírjánál
Párls, augusztus 25 (Éjszakai rádlójelentés) Kellog államtitkár ma délben az amerikai nagykővel társaságában falkereste az Ismeretlen Katona sírját, melyet amerikai szalagos virággal megkoszorúzott, msjd letérdelt és Imádkozott a sírnál.
Dolores del Rio hirtelen halála
London, augusztus 25 Dolores del Rio a híres filmszlnésznő Amerikából Európába való utaztában a hajón vskbélgyulladás következtében hirtelen elhunyt.
Stagnál a bolgár kormányválság
A király kitüntető szivélyességgel fogadta Wolkof hadügyminisztert
Szófia, augusztus 25 Wolkoff hadügyminiszter lemondásáról szóló hírek teljesen alaptalanok, Wolkoff tábornokot legutóbb a király hosszú kihallgatáson fogadta Várna mellett levő kastélyában. A tábornok itt a király megkülönböztetett figyelmességének tárgya volt, annyira, hogy az uralkodó a tábornokot éjszakára kastélyában látta vendégül. Wolkoff ezldőszerlnt a király táisiságában van s valószínűen együtt vesznek részt a Slpka-szorosi csata emlékére tarlandó ünnepélyen is. A kormányválság különben stagnáló állapotban van.
Albánia Achmed Zogut kikiáltotta királlyá
Az alkotmányozó gyűlés megszavazta a királyságot és lelkesen ünnepelte első királyát
Belgrád, augusztus 25 (Éjszakai rádiójelentés) Tyrauából jelentik : Tyranában a néhány nappal ezelőtt megválasztott alkolmányozó-gyülés ma tartotta első ülését. A külügyminiszter megnyitó beszéde
után az alkotmányozó-gyűlés lelkesen ünnepelte Ahmed Zogut, aki jelen volt az ülésen. Az alkotmányozó-gyűlés ezután megszavazta azt a törvényt, mely kikiáltja a királyságot és megválasztotta királyul Ahmed
Zogut, akinek küldöttség vüte hírül királlyá választását. A várbeli ágyuk űdvlövésel tudatták az albán néppel, hogy Ahmed Zigut basa személyében királya van.
Berzeviczy Albert a román delegátus példátlanul durva támadását deklarációban a legerélyesebben visszautasította
„Erdélyben sokkal több román iskola volt a magyar impérium alalt, mint ugyanakkor Romániában"
A mi kérésünki Tartsák tiszteletben a békeszerződéseket!
Berlin, augusztus 25 (Éjszakai rádlójelentés) Az Inter-parlamentátis Unió konferenciájának tegnapi ülésén a román de\'egátus példátlanul durva támadást intézett Magyarország- ellen. Errr a klroha-náera, melynek szószólója Dunara román delegátus volt, ma délután Berzeviczy Albert a magyar csoport deklarációját olvasta fel, mely a következeket tartalmazza:
— Dunara képviselő olyan vádakat hangoztatott Msgyarország ellen tegnapi beszédében, amelyeknek elmondására a magyar csoport okot nem szolgáltatott és amelyek a* igazságot nélkülözik. Teljesen téves adatokat tartalmaz a felszólalás.
Erdélyben, mikor még Magyarországhoz tartozott ez a terület, sokkal több iskolájuk volt a románoknak, mint a Romániában levő fajteslvlreiknek. Nem felel meg a valóságnak — kiáltották közbe a román delegátusok, amig Berzeviczy Albert olvasta s deklarációi, de a magyar delegátusok azonnal visszafeleltek :
— De Igen, Igy vanl
Végül az elnök teremtett csendet. Btrzevlczy exu\'án Igy folytatta : A jelenlegi Magyarországon élő
Magyarország végrehajtotta a földreformot, de ennek során soha nem nyúlt Idegen állampolgárok tulajdonához. A magyar földtulajdonosok is, akiktől kisa|átUottak földeket - kárpótlást kapnak, mert a bolsevizmus felé bajija a vizet, ha kárpótlás nélkül veszik el a földet.
A román delegátusok színlelt meglepetéssel hallgatták a deklaráció felolvasását, majd sürgős tanácskozást tarlorttak és engedélyt kértek az elnökségtől, hogy a magyar csoport deklarációjára válaszolhassanak. Eddig az elnökség még nem adott engedélyt, de valószínű, hogy valamelyik ülésén felszólalhatnak.
Berlin, aug. 25. (Éjszakai rádlójelentés) Llndhagen felszólalása után Írország képviselője a békeszerződések revízióját követeli.
Dunara ezután Berzeviczy Alb:rt beszédére reflektált:
— Magyarország csak azért tartja fenn a nagybirtokosok érdekében követeléseit, hogy megzavarja Románia békéjét. Magyarország megszegte a békeszerződést, mert Trianon dacára 850.000 főnyi hadserege van. A Balkán Locaruot újból felajánlja.
A magyar kormány a népszövetség szeptemberi ülésén követeli az optánsíigy újból való tárgyalását
kisebbségek között tízezer román van, akik minden korlátozástól mentesen élnek és gyakorolják polgári jogalkat. De ha ezekntk panaszra van okuk, akkor a magyar csoport itt ünnepélyesen kijelenti és ezt a magyar kormány ludlával lejzl, hogy készségesen aláveti a román kisebbség helyzetének megvizsgálását a níp szövetségnek, habár
ugyanez a fórum a magyar kisebbségnek számtalan panaszát sohasem Intézte el. A deklaráció a legerélyesebben visszautasítja a román delegátusnak azt a kijelentését, ir.ely szerint az optáns-pert csak az képezi, bogy n\'hiny nigy-birtokos érdeke szenvedett csorbát.
Magyarország nem követel mást, mint amit a békeszerződésben lefektettek,
hiszen minduntalan szeretik a békeszerződések sérthetetlenségét hangoztatni. Tartsák llsztele\'ben a békeszerződéseket, ezt kérjük, mert az optánsp.\'rben végtére is nem .néhány" nagybirtokos ügye szerepel, hanem a perelök 65 százaléka kisbirtokos, akiknek jogos tulajdonát vették el jogalap nélkül.
Apponyl Albert gróf
tolmácsolja Genfben a kormány álláspontját — már régen megegyeztünk Olaszországgal
A fiumei kikőtő kérdésében
Bethlen István gróf miniszterelnök nyilatkozata
Budapest, augusztus 25 Bethlen István gróf miniszterelnök inkei blrlokán egy fővárosi lap munkatársinak adolt Interjújában kijelentette, hogy a Népszövetségi Tanács elnökének és annak nyomán egyes tanácstagoknak nyilatkozatai úgyszólván
utjátvágtakannak, hogy Magyarország közvetlen tárgyalások
utján Romániával egyezséget köthessen. Az optansügyet gróf Apponyl Albert a szeptemberi ülésszakon u|ra a Népszövetségi Tanács elé viszi és követelni fogja annak újra való tárgyalását.
A magyar kormány hivatalosan nem jelentette be eddig még sehol, hogy a békerevlzló érdekében konkrét lépést szándékozik tenni.
A magyar kormány fentartja magának annak megállapítását, mikor érkezik el ideje annak, hogy a kérdés felvetésének az idejét hivatalosan is meghatározza.
Kijelentette továbbá a miniszterelnök, hogy
törökországi barátsági szerződésünket kimélyítettük. A fiumei kikötő kérdésére vonatkozóan már régen megegyeztünk és
éaí.W ynn.ft**
Borzalmas katasztrófa a newyorkl földalatti villamoson
Nawyork, augusztus 24
Ntwyork üzleti és szinháznegyedí ben, a Times Square flldalahi állomásán kitiltod a földilattl vasul egyik vonata. Részletek még nem ismeretesek, ugy hírlik aionban, hogy huax haló t és Ötven sebesült van. A kisiklott voaat koc ijsi z-u lolva voltak. A Newyork Herald s\'érint a halottak száma bustonktlló, a sebesülteké több, mint sziz.
Newyork, aug. 25. A Times: qasre slait a Subwiyn történi rettenetes szerencsétlenség dolgában a kővetkező részleteket jelenlik:
A szerencsétlenség a legforgalmasabb időben történt és egy tlz kocsiból álló földalatti vonatot ért, melyen mintegy két-eter utas lehetett.
A szerencsétlenségét egy váltó-szerkezet megromlása okozta. Amikor a vonat erre a váltóhelyre ért, a vágány és a vo nat ls darabokra tört. A katasztrófa pillanatában roppsnl plnlk keletkezett. Mindenki szabadulni igyekezett az összezúzott kocsikból. Rémes segélykiáltások hal látszották mindenfelöl. A mentési munkálatok mindjárt megkezdődtek, de nehezen voltak véghezvihitők, meri szinte lehetetlen volt sz uta sokat a tomok alól kiszedni. Rövidzárlat következtében szután a nyolcadik és kilencedik kocsi ki is gyulladt, ami még fokozta a pánikot.
Az eddigi jelentések 25 halottról és 200 sebesültről szólnak, de való-síinü. a halottak száma emelkedni fog
A románok súlyos börtönre Ítélték a „kémkedés" sel vádolt magyar diákokat
» _
kikötői forgalmunkat hasznos tbstjuk, ha Jugoszlávia területén megkapjuk a kedvezméuyaa vasúti összeköttetéseket. Külpolitikai téren egyébként vámunk kell a nemzetközi viaao nysink további kialakulását. A bukaresti magyar követ tárgyalisa WalkO külügyminiszterrel Budapest, aug. 25. Villányi báró bukaresti követünk ma az optáns ügyben hosszasan tárgyalt Walkó Lajos külügyminiszterrel. Valószínű nek tartják, hogy a mostani tsnács-kaaés OaueiOgg a Népszövetség szeptemberi ülésszakával. Az ülésszak ugyan még nincs megállapítva, de kátségte lettnek tartják, bo*y azon az opttnsper is szerepe\'.
Magyar részről Apponyl Albert gróf fpgja kifejezésre juttatni a kormány álláspontját. Walkó Lajos kQ.űgyminiazler is tájékoztatni fogja a delegátusokat a Magyarországot érintő kérdésekről, Ttmot Oábor pedig albizottságban fogja a részleikérdéseket megvitatni. A kormány elkezdte a gaz daságl munkások öregség-rokkantságlbiztosításnak előkészítését Budaptst, aug. 25. A kormtn/ nagyszabású szocláüa programm ke relében a folyó évi költségvetési évben megvalósítandó beruházásokról szóló 42. t.-c. b:n kapott felhatalmazás alapján elkezd\'e a gazdasági munkavállalók öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló különböző biztosítás/nik törvén) hozási előkészítését. E célból szükséges statisztikai adatgyűjtés végrehajtásával a Központi Statisztikai hivatalt bizta meg, amely már a napokban megkezdte működését.
Altalános katonaicOtelezett-ség Oroszországban Moszkva, aug. 25. Stovjetorosz-országban újból beboilák at általános katonakötelezettséget. Katonaköteles 14-MM 40 éves korig minden férfi. A tényleges szolgálat 5 évig tart.
Koloztvár, augusztus 25 A kolozsvári hadbíróság több napja tárgyalás után ma hirdette ki i léi el ét a . kémkedés"-sel vádolt bárom magyar f iskolai hallgató ttgyá-ber, akiitek az volta banűk, hogy mint a szegedi egyetem hallgatói — beiratkoztak a magyar diákegyesületekre. A román katonai ügyészség vádirata szerint .kémkedésre szö-
vetkeztek".
A bíróság botsrss tanácskozás után mindhármukat kémkedésben
mondta ki bűnöaöknek és SUlal litvánt 4 évi. Bányai Perencet 3 évi, Horváth Kirolyt I évi börtönnel
rujlotta.
Az Ítélet az erdélyi magyarság körében óriási felháborodás! és megdöbbenést vál\'ott kl.
_1018 sugnsitus 26
Ismeretlen fogat elütötte Frank lanó kanizsai nagykereskedőt
A gázoló fogat nyomtalanul eltűnt az utca forgalmában — Frank Manó súlyos sérüléseket szenvedett - A rendőrség szigorú vizsgilatot Indított az ügyben
Nagykanizsai, augusztus 25
Könnyen.végzetessé válható baleset történt tegnap déteHHt a Zrínyi Miklós és C tengeiy-ulcik közOtii útszakaszon, amely hosazu belekre ágyba dön\'ötte a nagykanizsai kereskedelmi világ egy köztiszteletnek Örvendő, tekintélyes tagját.
Frank Muó, a Hoffmaan éa Frank Csengery-utcai nagykereskedő cég társtulajdonosa tegnap dé\'elfitl a Zrínyi Miklós-utcából a Csengery-utctbi akart átmenni. Mit sem sejtve, igyekezett a Csengery-utcal járdára, amikor egy Ismeretlen vidéki fogat elütötte és pedig oly szerencsétlenül, hogy az úttestre való zuhanásnál kificamilolta a karját, a fején és arcán megsérült és egész les én, tői belsőleg is zuzódásokat szenvedett. Á\'lspots súlyosnak mondbiló és hosszú gyógykezelést Igéoyel.
A |árókelök cssk hamar segítségére slrtlek a szerencsétlenül járt kereskedőnek és bevitték az üzletbe, ahol a gyorsan segítségül hívott orvos nyújtotta az eltő segélyt, msjd lakására szállították, ahol ápolás alá vették.
A nagykanizsai rendőrség bűnügyi oszlálys szlgo-u nyomozást indított a gázoló vidéki fogat kocsisának kézre-kerítése iránt. A kapitányságtól ma-délután kimentek Frank Manó laká sira és kihallgatták a részletekre vonst ozólag.

Nagy gyászpompával
Budapeat, augusztus 25
(Éjszakai rádiójelenlés) Siombaton délután három órakor a magyar Író és művészvilág, valamint a társadalom más előkelőségeinek és óriási tömeg részvétele mellett helyezték örök nyugalomra Tóth Imrét, a Nemzeti Színház voll igazgatóját és a Színiakadémia igazgatóját. A tavata Ion, melyei elborított a koszorúk tömege, ott volt a kultuszminiszter, a szintezek és színházak koszorúi. A
temették el Tóth Imrét
uioészek a Nemzeti Stinház elő csarnokából vállukon vitték ki Tólh Imre koporsóját a Blaha Lujza-téren felállított ravatalra.
A temetésen a kormányt Dréhr Imre népjóléti államtitkár képviselte, mlg az Egységespárt képviseletében Almássy László ügyvezető elnök le-lent meg. Buciubeszédei mondott Sebestyén Károly a színművészei! akadémia nevében, ma|d a kiváló féifiulelbanloliákakerepesitemttöben
Az idő pénz (J)
Irta: Kelemen Ferene a N\'gykanlzaal Takarikpintár igaigatója
Fogadjuk el tehát legcélszerűbb beosztásnak a 8-8—8 órás rendszert s állapítsuk meg, liogy emellett hogyan hasznosíthatjuk a rendelkezésre álló időt leginkább pénzzé. Kapcsoljuk ki mindenekelőtt az alvásra szánt 8 órát a pénzcsinálás lehetőségeiből. Az alvás a szervezet pihenése, elhasznált energiák pótlása, munkában elfáradt izmok, gondokban megviselt idegek nyugalma, uj energiák gyűjtése s igy uj boldogulások, uj alkotások, uj munka, ujabb kenyérharc előfeltétele. Ehhez hozzányúlnunk nem szabad. A nyolc óra maradjon az alvásé, azért aki ezt megrövidíti, önmagát károsítja meg vele. Egyenletes nyugodt életmód melleit a szervezet célszerű kihasználása a megszokott alvás nélkül, cl sem képzelhető. Minden rendellenességnél maga a szervezet tiltakozik leghevesebben a megszokott beosztás ellen.
A nap nyolc óráját munkában, kcnyérliarcbau kell eltöltenünk. Hogy mit jelent az, ha ezt az időt racionálisan, észszerűen használjuk fel, ezt nem szükséges bővebben magyaráznunk. Az élet maga bizonyítja azokkal az eredményekkel, melyekkel a dolgos, munkás embert a Sors megjutalmazza. Ez a nyolc óra le-
gyen tényleg a munkáé. Komoly, alkotó, teremtő munkáé. Azé a munkáé, melyet l\'art pour l\'art s nem hivatalos kötelességből végzünk. Nem elég betartani a 8 órai munkaidőt, hanem azt ki is kell töltenünk azzal a becsületes kötelességteljesitéssel, mely egész életfelfogásunknak, emberi gondolkodásunknak alapja kell, hogy legyen. A munka ne legyen kényszer, hanem gyönyörűség, ne kötelesség, hanem szórakozás. A munkát szeretnünk, kívánnunk kell, mert minden munka végeredményben alkotás, s magasabb emberi céljainknak, isteni rendeltetésünknek nem lehet szebb, magasztosabb feladata, mint az alkotás. A bibliai világteremtés legendája az alkotások hat kemény napja valóságos himnusza az alkotó munkának, isteni példa, melyet a Teremtés utján be-lénkoltott felsőbbrendű képességünkkel, nemesebb ösztönünkkel híven követnünk kell.
Ebben a nyolc órai alkotó, teremtő munkában minden pillanat komoly értéket jelent. Műhelyben, irodákban, erdőkben, mezőkön, a munka minden területén, az emberi kar és ész minden megfeszülésénél színes aranyként hull elébünk munkánk édes jutalma. Itt az idő pénz, a szó véresen komoly jelentőségében. Ezt 8 órát tehát ki kell használnunk a legracionálisabbaan, mert minden elmulasztott pillanat, a mun-
kának minden fennakadása, komoly értékek termelését akadályozza meg. Respektáljuk tehát azokat a komoly figyelmeztetéseket, melvek a munka oly sok templomában felénk intik a nagy igazságot: .Az idö pénz".
A nap egyharmada végűi a szórakozásra, pihenésre marad. Teljesen individuális dolog, hogy ki lio- 1 gyan használja fel ezt a nyolc órát. Vannak, akik uj munkában keresnek pihenést, egyesek a pihenésükkel, szórakozásukkal ujabb terhet raknak fizikumukra, idegrendszerükre. Komoly életbölcsesség kell ahhoz, hogy a napnak ezt a legkedvesebb részét fizikai ós lelki erőállományunk fenntartása melleit anyagi és erkölcsi készpénzekre vállhassuk fel. Mert a szórakozásra szánt idő is pénzt jelenthet. Hány ember a pihenés óráinak apró kedvteléseiből, vagy mellékfoglalkozásokból szép jövedelmet biztosit magának, hány és hány ember a szórakozás perceiben műveli ki önmagát, nyelveket, zenét, festő-művészetet sajátít el I A pihenés órái a legtöbb ember számára csak relatív pihenést jelenlenek. Ezek az órák uj munka uj alkotás percei, melyeket a hivatal kötelességteljesitéstől mentes szabadelhalározás csak még édesebbé lesz. Aki a pihenés óráit észszerűen és rendszeresen kihasználja, az uj boldogulások útjait egyengeti a maga számára. Mert minden idö hatalmas érték, s aki
ulját racionálisan értékesíteni tudja, az gazdag aranybányák mélyébe sü-lyeszlí az élet csákányát. De vigyáznunk kell, hogy a pihenés óráinak mellékfoglalkozása, felülnemulja a kötelességteljesítés komoly munkaóráit, mert igy a szórakozásból is ujabb fizikai és lelki teher lesz, s testünk a kettős teher súlya alatt idö elölt összeroppan. Erőkifejtésünk véges. A szervezet erőállományával mindenkor ökonomikusán kell bánnunk. A föld termöerejét sem szabad kizsarolni.
Ez a megismerés vezetett el a mezőgazdaságban a váltó rendszerhez. A szórakozás célja mindenkor csak a munkában felhasznált energiák pótlása, a dologban elfáradt izmok pihentetése lehet. Azonban sohasem abszolút pihenés. Ezt a természet nem ismeri. A világegyetem maga egy örökös tevékenység, s létünk szervesen összefügg vele. Igy életünk is csak örökös mozgásban, szünetnélkuli munkában telhetik el. A kötelességteljesítés és a pihenés óráit csak a munka változatossága különböztetheti meg egymástól, a munkától, mozgástól még a halál, mely szintén csak relatív pihenés, sem szabadit meg bennünket.
A munka, a [mozgás örök életéivé, a nagy mindenség egységes, megdönthetetlen rendszere.
(V<ge)
jggL anguailna 26.
Rendkívüli közgyűlés tárgyalja hétfőn a városi tisztviselők illetményrendezését
Ax 1929. éri városi költségretés a ueptemberl köxgyttléa elé kerül
Nagykanizsa váró* képvitelőksiü-iete holnap, bétfűn délután 4 órakor rendkívüli közgyűlést tart, melyre a meghívókat tegnap, szombaton kűl-dötték szét a városatyáknak.
A holnapi közgyűlés ta\'ahogy kitté váratlan és meglepetésszerűen lett össxeblva, mert eredetileg sz volt a tenr, hogy szeptember elölt nem hívják ötsze a képviselőtestületet, amikor is az 1929. évi költségvetés is baterjaaxtésre került volna.
A rendkívüli közgyűlés összehívását szükségessé lette néhány sürgős elintézésre váró ügy. Igy elsősorban a városi tisztviselők llletményrende-zésének ügye, amelyet már egyszer megnyugtatóiig meg kell oldani és ami a látgysor első pontját fogja képezni Azonkívül a legtöbb adót fizető városi képviselőtestületi tagok 1929. évi névjegyzékének kiigazításba bizottság kiküldése. — A Kls-kanizsai Polgárt Olvasókör épületében lévő 5 szoba és mellékhelyiségekből álló lakásnsk a III. kerületi tiszti orvos részére való bérbevétele. — A nagyobb beruházási kölcsm tt ás felhaaznáiátuk elkülönített kezelése. — A városi közkórházi élelmezési vállalkozó kérelme 8000 pengő •löleg folyósítása iránt. — A halastói dűlőben a városmajoron kr risztül vezető dülőül ügye. — Sporttelep és strandfürdő elhelyezésére szükséges területek megszerzése. — A Msgyar Olaj és Vegyipari R.-T-gal benzinkút felállítása tárgyában kötendő szerződés stb.
A közgyűlés a tárgypontok után Ítélve sima és csendes lefolyásúnak Ígérkezik, ha csak az 1. tárgypontnál nem történnek hosszabb felszólalások. A hozandó határozatok a szeptember ll-i törvényhatósági közgyűlés elá kerülnek.
A város 1929. évi költségvetése sajtó alatt van már és nspokig tart, mig elkészül. Ugy, hogy azt a szép-tember havában összehívandó közgyűlés elé fogjs a városi tsnács tar Jeszteni.
ZALAI ROZLONT
bizalom dolga.
Hálók, ebédlők, urlszobák
a legegyszerűbbtől a leglinomabb kivitelben állandóan raktáron.
KadvazS fizetési feltételek.
Székely Vilmos
butortelepe lagykaitisa, laalaciy-atca 4. u.
Elsőrendű saját kárpltosmübety.
Eddig Nagykanizsa tiz, a vidék két ezüstserleget tűzött ki dijul a dalosversenyre
Nagykaoizaa, augusztus 25 re|lö magyar nemzeti ériékek lelkes
Nem is egészen két hét választ el bennünket Zala nagy dalünnepélöi, « Nagykanizsán szeptember 8 áo, Kisasszony ünnepén rendezendő zala-vármegyei dalosversenylöl.
Z ilavármegye 48 dalárdája közül több mint fele indul a nemes vetélkedésben, hogy melyik legyen ellő a magysr dalban. A dalárdák másik felét rési ben anyagi és közlekedési nehézlégek, rétiben a mezőgazdasági munkatzeion, részben pedig sz a körülmény gátolja a versenyben va\'ó részvételben, hogy nemrégiben alakultak s Igy még nem |uloltskel odáig, hogy tudásukkal kiálthatnának a verseny-dobogóra. Természetesen a következő, 3 év múlva rendezendő zalai dalotversenyen már ezek It indulni fognak a zalai magyar dal pálmájáért.
Dij-adományok
A dalosverseoyre eddig is szép számmal a|ánloltak fel éitákes dija kat (ma|dnera mindnyájra serlege kei) a msgyar dalkultura és a benne
és áldozatkész istápolói. Eddig beérkezett dijak:
/. Nagykanizsa város,
2. Keszthely város,
3. Nagykanizsát Ipartestület,
4. Nagykanizsai Takarékpénztár,
5. Bankegyesület,
6. Gazdasági Takarékpénztár,
7. Nemzeti Bank ftók, 8 Oyömörey István, orszgy. képv, 9. Kövess Jenő, földbirtokos,
10 dr. Tholway Zsigmond, postafőnök.
II. Zerkovltz Oyörgy, •
A verseny rendezősége mindent megtesz, bogy a szeptember 8 ára érkező országos és vármegyei notabilitások a magyar kultuia hitárvá-rosában méltó fogadtatásban részesüljenek Ugyanígy a legkisebb részletekre Is kiterjedő gondossággal készítik ilö dalosok fogadtatását és ellátását.
A részletes programot a nipokbln megjelenő plakátokon lógja közölni a rendezökég.
Keszthely megkapta a 70.000 pengős államsegélyt 140.000 pengős Iskolaépítéseihez
Petrl Pál államtitkár Keszthelyen
Keszthely, augusztus 25 (Saját tudósítónk telefonjelentése) Mint jelenletiük, Keszthely mára várta Iskolaügy! értekezletre dr. Petrl Pál kultuszminisztériumi államtitkárt, aki a kora délelőtti órákban meg Is érkezett. Az államtitkárt Oyömörey Oyörgy főispán, Bódy Zolién allrpán, dr. Bentsch Arlhur minisztériumi osztály Imi ácsos, dr. vitéz Barnabás István tanfelügyelő, Csák Károly országgyűlési képviselő fogadiák.
Az értekezlet a városházán volt, ahol megjelent Kesz\'liely tl\'ljáró-sága élén Relsch Imre városblróva\', az iskolaszék élén Berkes Olló főigazgatóval és a képviielöleslü\'et tekintélyesebb tagJiL
Oyömörey fölipán megköszönte az államtitkár fáradozását Keszthely iskolaügye érdekében, majd éénk eszmecsere fejlődőit kl a tervbe vett iskolaépítésektől. Az értekezlet végeredménye az lett, hogy a módozatokat amiket a Zalai Közlöny részleteiben már a megelőző tárgyalások alkalmával Ismertetett, a kul-luizmlnlszler teljes egészében elfo-
gadta, vagyis Keszthely ö:szes kívánságait, amikel dr. Benlsch Arthur-ral egyetemben m-gtormuláztak, akceptálta, kitérve még aira ls, hogy ezek után remény van a keszthelyi 8 osztályos ete.-ni Iskola mielőbbi megvalósulására. Az államiitkár tehát beleegyezett abba, hogy Keszthely 140000 pengős likolaépttisl beruházásaihoz megkapja a 70.000 pengő államsegélyt.
Az államtitkár Jóindulatát Relschl Richárd országgyűlési képviselő köszönte meg, majd dr. Petrl Pál és kéiérete Hévízre au\'óztak, honnét ebédre történt vendéglátás után Zila-egerszegre utazott, ahol ma délután ugyancsak likoliügyi tárgyalásokat folytatott.

A közoktitáiügyi miniszter s döb-rőci elemiiskola építésére 12 000 p. állsmsegéiyt, a szen\'györgyvárl lakol j-széknek az iliómándon építendő Iskola részére 15 000 p. és a Ksr-macaon építendő háromtantermes iskola építésére 22.000 pangó államsegélyt ingedélyezett.
Tegnap Nagykanizsán tartózkodott és folytatta munkáját a szélhámos pesti hirlapelőflzetés-gyflltő
Préger József mikor megtudta, hogy körözik, abbahagyta működését és megszököit Nagykanizsáról — A rendőrség és csendörségek nyomozzák
Nagykanizsa, augusztus 25 Krónikára — azoknak megbiiatása
Tegnipl számunkban feltörajki nélkül. A nagyhangú és jó svádáju
telefon-tudósítás alapján beszámol- szélhámos értette a módját, hogyan lünk arról, bogy Préger József buda- | lehat a vidék és a falu intelllgen-
pestt lakos sorra járta a magyar dá|ához férkőzni és őket az előfize-
falukat és mint a Közponll Sajtó tésl dijak erejéig .megvágni*. As
vállalat akvizitörje, előfizetőket gyüj- üzlet kitűnően ment és Prégei Jó-
töti a Nemzeti Újságra és Képei zsef Idtflnően élte világát
A jeles férfiú .művétzeti turnéján" Zalába ls bevetődött és Itt Is igen szép anyagi eredménnyel mftédM;-mig csak Felsőrajk községbe nem érkezett. Hady felsőrajki kántortanítónál, lapunk ottani tudósítójánál is járt .üzleti ügyében". Alighogy távozott azonban tőle, megérkezett a Nemzeti Újság azaapi számi, amely megírja,- hogy Práger József szélhámos, akit csalás és sikkasztás miatt följelentettek éa akit — bárhol található — azonnal át kell adni a rendőrségnek.
Hsdy kántortanító első dolga voX, bogy azonnal telefonon Jelentette a nagykanizsai kapitányságnak, bogy a keresett szélhámos rövid Idő előtt a községben Járt éa vaMsaiaülag útban van Nagykanizsa felé. Hsdy később személyesen is eljött és elmondotta tapasztalatát a büuügyl osztályon.
Dr. Mátyás Samu rendőrkapitány, a bünügyi osztály vezetője szonnal intézkedett, hogy a szélhámos elö-fiietö-gyü|töt a kapitányság detek-livjci elfogják. Azonbsn Préger — a szélhámosok szimatjával megérezte, hogy Nagykanizsán nem tanácsos soká tartózkodnia — elegánsan eltávozott.
A rendőrség megállt pltotta, hogy Préger József Pelsörajkról tényleg Nagykanizsára Jött, itt több órán át tartózkodott, azonban a Zalai Közlöny leleplező cikkének hatása Blatt nem várta be a mozi-szerű finálét, hanem megszökött Nagykanizsáról. Miután Préger körözése folytán kerülni fogja a városokat, több mint valószínű, hogy a salai falvakban bujdosik az igazságOgyi hatóságok szervei elől.
A nagykanizsai rendőrség bflnügyt osztálya azonnal telefonált a szomszédos csendőrőrsöknek és kapitányságoknak, bogy kutassák fel és tartós-tassák le a hiszékenység vámszedőjét.
Amennyiben van valaki Nagykanizsán, aki Prégernél előfizetett, jelentse ezt a kapitányság bünügyi osztályánál.
mm
>Oi|kM. UcméftUte-
I6bb rértkjlMS 4M
WLM
•rtwdtw ii^iylkiMirtii Postai megbízásokat aioonat t«J)etft: „CSILLAG" gyógysMriár
BuSlapaat, R4k4o>l-«t SS.
Városi Nagymosgó. Vasárnap
3, 5, 7 és 9 órakor .London réme*. Az első Rin-Tln-Tin kép, melyben a négylábú star a nagyváros dzsunasl-Jében Játszik. .A kása", dráma m amerikai polgárháború idejéből 7 felvonásban. — Főszereplő: {DolorSs Costello.
Hétfőn és kedden 7 ás » órakor .A légionisták* (A sivatag katotsi), Szaharal történeí 8 felvonásban. Főszereplők: Milton Sills és Viola Darut. .A keserű otthon", bnriaack 2 felvonásban.
Uránia Mozgószinház. Vasárnap
3, 5, 7 és 9 órskor .Asszony a viharban*. Egy hős leány története 8 felvonásban. — Főszereplők: Vera Reynolds és Kennoth Tho.npaoo. — Híradó.
KALA1 ROSLONY
lBg attgntihu &
NAPI HÍREK
NAPIMi.Hu) Auguutui 26, vasárnap
Római katolikus: Zefirin p Protest Izaó. Izraelita: Elul hó 10. Nap kel reggel 5 óia 10 perckor,
nyugszik détuUn 18 óra 53 perckor. •
Vároal Nagymo/gó. .London ríme*, nagyvárosi dzsungeltílm Rln-Tin-Tin-nel .A kim" háborús film 7 lelvonásban.
Uránia. .Aasiony a viharban*, Egy bós leány története 8 felv. Hiradó.
Auguutui 27, hétfő
Római katolikus: Kalaz. Józz Protest. Oebhárd. Izraelita: Elul hó II. Nap kel reggel 5 óra II perckor.
nyngszik délután 18 óra 51 perckor. •
Városi Nagymozgó. .A légionisták\' A sivatag kalózai, szahani történet 8 lelvonásban ,A keserű otlhon", burleszk 2 lelvonásban.
iáftjáréi
A nagykanliaal eieteorntoglal mef
fioaló leleatéeek: Szombaton a hámtr-aJíW Reggel 7 órakor +17, délután 1 órakof+218, aate 9 ór.koi +19 20.
PtíMtti: Egész nap tiszta égboltozat.
SúUrány: Reggel Délkelet, délben és este Délnyugati azél.
A Meteor ológiil Intézet |elenté«e szerint meleg és esetleg zivatarra haJIJ Idó várható. _
— A német nagykövet Nagykanizsán. Fridrich P/lüger német birodalmi nagykövet sajti autóján pörtschachi utján Nagykanizsán keresztül utazott. Az előkelő dip\'oma-Ut felesége is elkísérte a kariniiai nyaralóhelyre.
— Bélyegszemle a iöszolga bíróságon. Nagy János pézizOgyi titkár Zalsegerszegröl bélyegszemlét tarl a nagykanizsai lőszolgabiróságon.
— I pengőért egy teljes modern hálószoba bútort nyerhet. Vegyen Iparos sorsjegyet
— Leventékhez. A különleges csoportba beosztott leventék vasárnap fél 11 órakor a Ziinyi sportpályán pontosan |elenjenek meg. Fó-oktató.
Legjobb üdítő ital
a közismert
Óriási tűzvész pnsztitott Nagyszakácsi határában, amely 50.000 pengő kárt okozott
Hat vagon gabona lángokban — Három község tűzoltóságának küzdelme a tűzvésszel
Nagj szakácsi. augusztus 25
Közvetlen Nagyszakácsi mellett az úgynevezett Tibolapusztán hatalmas tűzvész pusztított. A magtár mellett levő ctép;let!en zabkaial kigyulladt és a nagy szárazság miatt percek alalt hatalmasan elterjed\', ugy hogy a közelében levő kazlak, gizdasági épületek, c.elédbizak és a magtárban levő hat vagon gebana úgyszólván pillanatok alatt égig törő lángokban állottak.
A lüz oly óriási arányú volt, hogy a nagyszakácsit tűzoltóság nem tudott megbirkózni vele és a szomszédos Gadány és Tapsony községek lűzoltófágát is kellett segítségül bivni, azonban a nagy vithlány rendkívül megnehezítette sz önfeláldozó
Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
Két sláger egy műsorban
LONDON RÉME
Az első RIN-TIN-TIN kép, mely oen a nígylá! u sztár a nagyváros dztungrljében játszik.

A KEM
Dráma az atnerikíi polgárháború
ide|éhől 7 lelvonásban. Főszereplő : Dolores Costello.
— Az ujudvari levente zászló szentelés. Ma vasárnap szentelik fel féuyes ünnepi keretek között az ujudvari leventék díszes kivitelű zászlóját, amelynek ünnepi fényéi emeli Gyömörey István országgyűlési képviselő, dr. Botlka Andor járási főszolgabíró és számos más előkelőségnek a Jelenléte.
=■ Szombaton és vasárnap disznótoros vacsora cigányzenével. — Szíves pártfogást kér Óhldi István.
— Iskolai értesítés. A nagykanizsai felsőkereskedelmi iskolában éa a női kereskedelmi szaktanfolyamban a póib:irások folyó évi szeplember hó 3. és 4-én délelölt 9 órakor lesznek. Szeptember 3 án a már beiratkozott I. évfolyamú tanulók ia kötelesek Jelentkezni. Az Igazgatóság.
tűzoltóság küzdelmes munkáját.
A vész a késő esti ótákig tartott és nagy pusztítást okozo;t. A Tlbola Jánus tulajdonát képező cselédházak, magiár, gabonakazlak, a már elcsépelt kb. 600 métermázsa szemes-gabona teljeten elhamvadt.
A tűzoltóság munkája csak arra azorittozhaloli, hogy az ut lulsó oldalán levő lakóházakat és a mellettük elhelyezett gabonakazlakat, melyek az aralómunkások tulajdonát képezték — megmentse és a tova-leijedését megakadályozza.
A hozzávetőleges kár az eddigi megállapítások szerint meghaladja az ötvenezer pengőt.
A csendőrség a tüz keletkezésének okát erélyesen nyomot za.
[Ilii MNK
Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
Asszony a viharban
Egy hős leány története 8 felv.
Főszereplők: Vera Heynoldi, Kenneth Thomson.
t
HÍRADÓ
— Pótbeiratások. A nagykanizsai állami elemi iakola mind a hi-rom körzetében a pólbeiratások folyó évi izeplember 3-án, 4 én és 5-én délelőtt 8-12 és délután 2-4 óráig lesznek megtartva. Szeptember 1 én délután 2 órakor leaz megtartva mind a három körzetben a javítóvizsga, azon tanulók részére, akik 1 vagy 2 tantárgyból a mull tanévben elégtelen osztályzatot nyertek. Javiló-vizsgára legkésőbb augusztus 30 ig lehel jelentkezni az egyes körzetek igazgatóinál. A tanév ünnepélyes megnyitása szeptember 6 án lesz, a tanulók délelőtt 8 órára jelenjenek meg az iskolákban. Az I. osztályokba beírandó gyermekek születési bizonyítványát hozzák magukkal a izülök, amelyet belratáa céljára az anyakönyvi hivatalnál dljalanul megkapnak
— A Klskomároml önkéntes Tűzoltó Egyesület szeptember 8 án (kedvezőtlen Idő esetén 16 án) « Korona vendéglő helyiségében sajM alapja |avára szüreti felvonulással egybekötött táncmulatságot rendez. Felvonuláa sorrendje: Lovasbandérium, szekereken csőszleányok, öak. Tflioltó Egyesület fuvóiz-nekara, bohócok. Felvonulás kezdődik délután
3 órakor, a táncmulatság felvonulás u án. Belépődíj személyenkinl 1 pengő.
Nyilatkozik a munkásbiztosltó
Nagykanizsa, sugusztus 25
Egyik minapi számunkban jelenleltük, hogy dr. Szűcs Kálmán központi munkásbizloiitó pénztári azám-tanícsoa, aki a nagykanizsai pénztár ismeretes ügyében a vizsgálatot folytatta, Zadránszky Ferenc központi számtanácsossal Nagykanizsáról Zalaegerszegre utaztak hivalalvizsgálalra. Ezzel kapcsolatban moit Szűcs számtanácsos a köve\'kezö nyilatkozatának közléséi kéri:
„A zalaegerazegi pénztár nagykanizsai kirendeltségénél a visszaélések ügyében nem folyó év junlus hó
4 lói, hanem folyó év Junlus 6. óla folytatott vizsgálatot még 1928. ju-lius hó 30 án lezártam. 1928. julius hó 31-101 1928 augusztus hó 31-lg bezárólag a nagykanizsai kirendeltség átszervezésével kapcsolatban vollam elfoglalva. Ezen munkál befejeztem, ugy, bogy Nagykanizsán semmi további tennivaló nincs.
A nagykanizsai vizsgálatok befejezése ulán folyó hó 13-án végleg elhagy\'am Nagykanizsát s a szokásos rendes hivatali vizsgálat megtar-láaa, valamint az átazervezésael kapcsolatban szükségesnek mutatkozó utasítások elrendelése végett Zadránszky számvevőségi tanácsossal együtt Z tlaegerszegre utaztam.
Ili nyomatékosan hangsúlyozom, hogy a zalaegerszegi pénztár vizsgálata befejezés előtt áll s ezen vizsgálat semmiféle összefüggésben nincs a zalaegerazegi pénztár nagykanizsai kirendeltségénéi lefolytatott vizsgálattal.
Egyébként a Majthényl-üggyel folyó évi julius hó 30. óta egyáltalában nem foglalkozom, mert annak elintézése az ügyészség hatáskörébe tartozik.
Zalaegerszeg, 1928. aug. 24.
Szüls Kálmán számvevőségi tanácsos.
= Nézze meg, mit lehet 1 P-ért nyerni az Iparos-sorsjeggyel.
- Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéhd tában VIII., Barosa-tér 10.
0rv Li /iM t/ieSj /4J

19 k augusztus 26
Akinek emésztési zavarok és rgy-vértódulás, a fejfájás és szívdobogás teszik az életet nehézzé, Nyaruk reggel és este egy negyed pohár természetes .Ferenc József" keserít vizet. [Klinikái vezető orvosok igazolják, hogy a Ferenc József víz has-mű é\'.ek elötli ét uiáni időszakokban is nagi értékű hashajtónak bizonyul. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzle\'ekben.
— Megbüntetett tejárus. Kovács János 61 éves pölöskefői lakosi, azért, mert PölOsktfön himisitoti le jet hozott a tejgyüjtöbe, tíz peDgő pénzbirsággal sújtotta a járási főszolgabíró.
~ Segíts magadon és az elaggott iparosokon I pengős Iparos sorsjeggyel.
= Mosonyl Mimi, az Országos Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát (Zeneakadémiát) végzett oki. zenetanárnál, az 1928—29. tanévre a be iratkozás Keszthelyen megkezdődöil. Iratkozni lehet hétfón is csütörtökön d. e 10—12 tg. — Szep\'.emberbcn naponta.
■=« Kemlngton Írógépek minden typusát díjtalanul bemuiat|a, használt írógépét becseréli, a Remington gyár helyi képviselete Szabó Antal sportűzlete.
EALAI KOELONY
Hétfőn és kedden 7 és 9 órakor
(R sivatag kalózai)
Sziharai törlénet 8 Mvonatban.
Irta: Biró Lajos. Főszer, piők Milton Sills, viola Dana
R keserű otthon
Builefzk 2 felv.
Elpusztulnak legyek, szúnyogok, hangyák, poloskák, svábbogarak, molyok, bolhák stb.
Óvakodjunk az utánzatoktól! Csak eredeti, plombált Fllt-kannót fogadjunk ell
PANACEA Gyógyszervegyészeti R.-T.
Budapest, VI., Figyelő-ucca 16. Telefoni L. 909-48.
— Vegyen Iparos sorsjegyet, mert ezzel támogatja az elaggott szegény iparosokat.
— Orvvadászok az Ihárosl va
daskertben. Az utóbbi időben mind gyakrabban voltak az ihiiotb\'rényi báró Mey-féle vadaskertben a vad-pusztitások orvvadászok állal. A csendőrségnek most sikerűit egy orvvadászt Toldi József porrogl lakos személyében elfogni, aki e^y hatalmas szarvasbikát terheli le.
= Bútort díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra, garantált e\'sórangu kivitelben. Négytől tizenhat hónapig terjedő lize ési kedvezményt nyujtunk. Sok milliót takarit igy meg. Oyőz\'idjön meg személyesen, Kopstein bútoráruházai Szombathely, Kőszegl-ulca 5. (üzlet az udvarban) és Sopron.
=- 20 havi részletfizetésre bzállit-Juk — igazolvánnyal ellátott ügynö keink utján is — az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singcr varrógép részv.-társaság Nagykanizsán, Fő-ut 1.
A nagykanizsai piac árai:
Zöldségfélék: 1 11. bab 40 f., 1 II. mák 60 f., 1 csomó foghagyma 70 f., 1 csomó vöröshagyma 40 f., 1 csomó sárgarépi 30 !., 1 csomó iöldség 30 f, 1 fej taláta 0-0 f„ feje6káposzla 12 f, 1 drb. ugorka 15-20 f, 1 kg. kelkáposzta 1 (5 f., 1 kg. burgonya 14—20 f., 1 kg. karilol 100 fillér.
Baromfi: 1 drb. lyuk 2 00-3 P, csirke 1 60—3 P , sovány kacsa 2\'50, hiiott kacsa 6—8 P., sován/ lilia
3-5, hizolt liba 8-14 P„ I drb. szodós malac 0—0 P.
Tej, gyümölcs: tej literje 20-24 f, tejf. l literje 1 20, luró 1 kg. 60-70, vaj kg 4-4 50 P, tojás drbja 12-13, alma kg. 15—30, körte kg. 25-30, szilva kg. 00-00, szőlő 70-100 f., dió lir|e 40 -50 f.
Húsárak: növendék msrh-tbui kg. I 92, marin eleje I 92, hátúja 224, borjú eleje 2-40, hátulja 2 83, sertés hus 240, zsir 2 80, háj 2(30, zsir-szalonn. 2 40, birkahús 1-60, fűstöll-hus 3 20-5 xolbászlélék 3-5 P.
Terményilac: buza 25 00, rozs 24 00, árpa 27, zab 24, szemes tengeri 00, széria 10—12, z6uppszalmi
4—5, alomszalma 1 60, lóhere 13, luceini 13 pengő.
= Bauerné Kiss Erzsébet Leánynevelő Otthona, Budapest, Vili. Népszínház utca 22, elismert megbízható Internátus főleg vidéki uriieányoknak, akik tanulmányaikat fővárosi iskolákban óhajtják folytatni. Zene, nyelvek, Mensendiek torna stb. Orvosi felügyelet. Korlátolt létszám. Mérsékelt árak. Prospektus.
— A vonat elé vetette magát egy leány. Tapolczáról jelentik : Molnár Teréz seregélyesi leány öngyilkossági sráidékbó! a tapolczai vonat elé vetette magá\'. A mozdonyvezető nem tudta már megfékezni a vonirot, amely a szerencfétleu fiatal teremtést darabokra tépte
=x Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
SPORTELET
Amatőr bajnoki és proíi barátságos meccs a mai fntball-program
SzAK NTE és Turul FC—Zala-Kanizsa FC
Nagykanizsa, augusztus 25
Kettős mérkőzés színhelye lesz ma délután a Z\'lnyl pálya. Az NTE első bajnoki mérkőzését jáfsia, s profi club pedig a budapeall Turul FC-vel, h II. liga második helyezettjével méri Össze barátságos meccsen az erejét.
Az NTE n:k a 3 órakor kezdődő mcccicn a Szigetvári AK n? ellenfele. A S AK Igen ko.r.oly ellenfélként mutatkozik bs a kanizsai közönségnek, hisz a mull visámspi első fordulóban mlr egy azenzéCirti győzelmet sratolt 5:0 sránybin a b Jaok-asplráns DVAC ellen. B jnokaaplráns az NTE is, vigyáznia kell lelHI, hogy n DVAC-éhoz hasonlóan kudarccal ne kezdtd|ék a startja. Az NTE csapatösszeállítása még nem kész, az Inté.ö ezu\'on ké\'i sz alábbi |á\'éko-Bokat, hogy fii 3 ra j -lenjenek meg a pályán: P<ip»l, Jimbor, OyCrgy-deák, Kobn, Radlcs, 0 w ld, Hjr-vátb, Harangozó, An al, Purn, J iku-becz, C-i nmerm-tnn, Mésnros. A meccs favoritja az NTE, bíróul Splt-zert küldte ki a blró\'esiaiel.
A profiiiérkőzés fél 5 óraVor kezdődik, biró Kaufmann lesz. ATu\'u\', mely a Ferencváros fiokcstpiia volt, •avaly szenzációs flc.lssci a Sjmogy mögé küzdötte lel magát s mint második helyezeit, az I. ligába való bejutásért osztályozót jllszo\'ta Bocs-kiyval, de azon alulmaradt. A II. liga idei bajnokEspiránsaként szerepel s minthogy a Zala—Kanizsa FC inajd-n\'m végl"ge« csapilávM áll ki ellene,
Uj és jókarban levő használt ^
BOROSHORDOK
minden nagyságban kaphatók
ZERKOWITZ ALBERT
és hordónagykereskedésében
NAGYKANIZSÁN.
bor-
a meccs arra az érdekes következtetésre nyuji majd alkalmat, bogy a |övő vasárnap Induló bajnokiakon a boni club milyen szereplésére lehet siámi\'snl. A Zala—Kanizsa FC felállítása a következő lesz: Szemző
— R:der (Lipótváros), Joót — Tamás, Kileső (Wekerlelelep), Bibos
— Fa\'kas, Sialay (ILSz), Ivanlcs, Bakonyi, Hirmat (WTE).
Szó van még arról, hogy egy elsőrendű belsöcsatár is érkezik, kl a belső trió bármely posztján használható. Valószínűleg L-ngyel (III ker.) Lyka (Pesterzsébet), Seidl (UTSE) közül az egyik játékos fog színeinkben szerepeld, a tárgyalások ugyanis fenti játékosokkal még nem fejeződ-
NE MULASSZA EL, HA
BUDAPESTRE
megy, felkeresni a
„BOHÉM MULATÓ t
VII. Rákóczl-ut 36. VILÁGVÁROSI MŰSOR
Naponta kezdete 10 órakor. 2. KÁVÉHÁZI Ar/ik. belépődíj MIMcs.
Ifj. levente mérkőzések:
A Zrínyi pályán : 1 órakor .13" FC-.33" FC Biró Lack«nbach;r.
Szövetségi pályán: 1 órakor: Hal dás—Vasas Biró B5bm.
F.\'l 3 órakor: Jóbarál—Hjsos— Egye értés Bir ■> Izsák.
4 ór kor Z Vai utas—Hungária B ró S em.
F.\'l 6 ór kor .77" —II kerület. B,.y Wollf
Klskanlzsán: Fel 3 ér. kor K—Levente—Turul.
Bi.\'ó H r/\\
F I 5 órakor Hjr.y dy-tf^Ka\'h. Kő-. Biró H rzl.
(A Kanizsa FC) f;lkéri a meccsrend\'Z\'kit, h gv ma délut n 1 órakor szivetkidjrn.k a Z inyi pilyín megje edni.
ZALAI KÖZLÖNY
HWBaugusztus 26
KÖZGAZDASÁG
A lépfene-fertőzés keletkezése, tünetei és gyógyítása
Irta: dr. Wolff Sándor, járás! és városi m. kir. állalorvos
mocsaras, iszapos, vizáradásoknak kilelt fa viz elvonulása után közvetlen nagyon vesiélyes) legelök ve-
Amint a Zalai Közlöny is löbb Ízben megírta, vidékünkön, de az ország többi résién Is a lépfene háziállataink közöli a szokottnál kissé nagyobb mértékben lépett fel és egyik másik községben, különösen abol a megbetegedéseket eliilkoiiák, nagyobb számú elhullásokalisokozolt.
Azt hiszem nem lesz alaplalan, ha egy kis ismertető közlemény adok közre, mert hiszen csak ugy küzdhetünk ellenségünkkel szemben sikeresen, ha ismer|ak.
— A betegség okozója a lépfene bacilius. Ennek a bacllluinak sajátsága, hogy ha at állati testből kijut a szabadba, a levegőre, spórákat képez. Ez a spóra olyss vilaml, mint mondjuk a buzánik a magja. Ezzel szaporodik és ez sokk .1 ellenállóbb, mint a bacilius maga. Eanek nem árt a tztrazság, nem a naplény, sem a hideg, sem a melrg. A 100 fokos meleg is csak 5 — 10 percnyi behatás ulán puaz\'lija e1.
A háilállatalnk leginkább ugy fer törődnek, hogy eleségükkel rregiszik azokat a bacilius spórákat, amelyek a belekben klcsirámak és elszaporodnak, a bél falán belörr.ek a véráramba és az egész testet dáratzlva, megölik az állatot. L\'giöbbsiör a legelön a füvei szedik fel ezeket a bacilius spórákat. A legetőre több féleképen juthatnak. OJtjuiba.nak a beteg állatok váladékával, lépfenében elhullott állatok hullarészeivel, amit cigányok, kutyák, rókák vihetnek oda. Vizáradás esetén a viz messze tájról odaviheli, de odaviszi a szél is a porhoz tapadt spórákat. A leggyakrabban fertőzik talán mégis a legelöket az úgynevezett bacilluc-hordozók, illetve lépfene spóra hordozó állatok. Fertőzött legelőről származó állalok beleiben mindig van több-kevesebb lépfene spóra, anélkül, hogy azokat megbetegítené. Ezek ha más legelőre kerülnek, bélsarukkal ottan is elszórják a lépfenespórákat.
Akármilyen kis mennyiségű spóra nem betegül meg az állatokat. Kísérletileg megállapították, bogy egy |ub megbelegitéséhez 300.000 spóra kellett, de ha a juhot éheztették, vagy megfázásnak tették kl, tehát ellenállóképességét cíökkentették, — akkor már 15 000 spóra is elég volt megbelegitéséhez.
Tehát egy száraz legelön ritkít n elsrórt lépfene bacilius spórák nem veszedelmesek. Veszedelmessé akkor válnak, ha a legelő talaja már eredetileg állandóan nedves, vagy kiadós esőtől jól átázik és utána meleg napok következoek. Ilyenkor a spórák a talajban is, ugy mint az állati testben, ctirázásnak Indulnak és nagyon elszaporodnak. Mert a spórák csírázásához elegendő nedvesség és meleg síükíéges. Azért nedves,
siedelmrsek, ilt szokott a lépfene fellépni és puszlilani.
Fertőzödhelnek háziállataink fertőzött rétről származó szénával Is. Ez ritkábban történik. Oyakoribbeset az, hogy a gazdák a beteg állataikkal nem bánnak elég óvatosan, a bullákat nent takarítják el gondosan és ezáltal egy esetből kifolyólag fertőzik az istállót, annak környékéi, az ot\'hon levő takarmányt, esetleg még a kutat is, mikor azu\'án tömeges elhullások következnek. Régistokás, de nagyon rossz és veszedelmes, hogy Ilyen beteg állatokon eret vágnak a pásztorok. A betegs\'g utolsó szakában ugyanis a baclllusok betörnek a véráramba és ott elszaporodnak. A kibocsátott vérrel teli it millió számra szórják szél a bacillu-sokat. Ritkább esetben kőzve i\'betik a fertőzést I -gyek is
A helegBégre jellemző, hogy hirtelen lép fel, az állatok nehezen és szaporán lélegzenek, 40-41 fok láruk van, a nyakon, szügyön, vagy más testtájékon ese.leg daganat keletkezik. Az állatok 1-2 nspi, de sokszor már 3—4 órai betegség ulán elbulltnik. Boncolásnál látható, hogy a lép 2—3 szorosára megnagyobbo doll, bele rágva, belő e sürü fikelc-vörös —• kálrányszerü — anyag folyik.
Beteg állatokat ritkán sikerül megmenteni. Néha, ha kézníi van lépfene ellenes sírum bőr alá fecsken-désivel segilhetünk rajtuk. A legfőbb t-endőnk, hogy az állatokat megóvjuk a fertőződés lchelőségétől. E célból árkok húzásával, csatornák létesítésével a nedves, vizenyős legelőket meg kellene javítanunk. Amig ez nem lehetséges, az Ilyen legelőre |áró állatokat előre alkalmazott védőoltásokkal kell óvnunk a megbetegedéstől.
A lépfeLe ellenes védőoltások, sok gazdaságban és községben évtizedeken át való atkalmaiásuk után mondhatjuk, jfl beváltak ezen betegség elleni küzdelemben. Sok h lyen, ahol minden évben 1—2, néha azonban 10-20, sőt 30 darab elhullás is volt a legelőre járó szarvasmarhák, juhok és lovak közölt, amióta évről-évre tavasszal a legelőre való kihajlás elölt az állatokat beoltják, nincsen egy megbetegedés sem. De lehel, sőt ajánlatos is nyáron is, mikor már a csordában fellépett a betegség, a még egészséges állatokat beojtalni. Az olyan községi legelőket, amelyeken a lépfene évről-évre felszokott lépni, a hatóság fer őlőtteknek n/l\'vánltja és oda csak olyan állatok kihajlását engedélyezi, amelyek előzetes lép-feneellenes védfiojtásbin résiesüitek. A nagykaniisai járáibm is van ilyen négy legelő, abol amióta az Altatókat oltják, nem firdult elő lépfene.
Hangsúlyoznom kell, hogy a betegség terjedésének meggáMására nagyon fontos, hogy az állattulajdonosok állataik megbetegedését illetve elhullását azonnal bejelentsék a községi elölj Íróságnak, hogy a hatósági áila\'orvos a betegséget megállapítva, az óvóintézkedések idejében megtekinthetők legyen :k. Végül megemlítem, hogy a lépfene az emberre is ép olyin veszedelmes mint az álla\'okra, azért ilyen biteg állatokkal, vagy hullákkal foglalatos ködök a legnagyobb vigyáza otság-gal |árjanak el, h >gy a fertőződést elkérünk. _
Házinyúl tenyésztők figyelmébe
A hizlnyullenyészléshez most legalkalmasabb hozzáfog,>1, mert sok su:dőnyu1 akad és u.on útszélen sok a fü, gaz és lomb, amelyek kiváló nyultakarmányu\' siolgálnak és föl nem használásuk esetén kárba vesznek. A há.lnyul tenyésztéssel pedig b.rkl úgyszólván Ingyen kiváló fehér bust, drága prémet és értékes állati tárgyát produkálhat ebből a gazból Egy két anyanyul egy egész család évi husszükségletét fedezi, ami a i mai húsárak mrlleti nem megvetendő
Herceg Esterházy husárugyár
lerakata megnyílik szeptember elején.
Gyártja az összes
bel- és külföldi módra készített hentesárukat. Prágai módra készített Esterházy sonkát és füstölt húsokat, nyers és fótt állapotban, valamint az összes konzerv-husok és pástétomok
kaphatók.
Prima olvasztott sertészsír nagyban és kicsinyben a legolcsóbb napi áron.
A mélyen tisztelt n. é. közönség szíves pártfogását kérve
kiváló tisztelettel
Esterházy husárugyár lerakata
Nagykanizsa, Király-utca 20.
tétel. A prémáru oly drága ma, hogy csak a vagyonosak szerezhetnek belőle s Íme a nyultenyésztés-sel mindenki msga állíthatja elő a mpga és családja prémsiükségletét. Ugy a búsból, mint a prém b 51 termelt feleslegét pedig |ó pénzért értékesítheti. A trágyájáért egyedül is érdemes a nyultenyésztéssel foglalkozni. A gépüzemü munkagépek éa közlekedő eszközök elszaporodásával ugyanis alig áll állati trágya rendelkezésre, pedig az nélkülözhetetlen a mezőgazdaságban és kertészetben. A Házlnyultenyésztők Országos Szövetsége, (Budapest, Csillaghegy), minden bázinyultenyésztési ügyben olvasóinknak díjtalanul rendelkezésére áll, a tenyészteni óhajtókat tenyészanyaggal látja el, sőt biztosíték nyújtása esetén visszaszolgáltatási kötelezettséggel is ad tenyészanyagot.

Zürichi zárlat
i\'iils 20 24Vi, loudoa 25 20\'s, Nevjak 51935 H. u»s«. 72 22Vi. Mll»i o 17 191/1, Midiid 86\'40, ln»teifl» JC8 22I/J, Bailtn 123 83. Wleo 73-20. soiu 3-74Vi, Prén írvsa, Vsisú <*20 Hedapest so-ss, Be yiSd V 13, 1 »ktfi«l 3 IS.
Terménytőzsde
Buza 10 fillérrel, rozs 10 fillérrel esett. Az Irányzat gyengébb, a forgalom élénk.
B«ss Usuv. 7r kg-ot 2/10- 27 30, 7í tg-os 27-30 27 50, l<* kg-o. 27 65 27-75, 80 kg-os 27 80- 27-90, duníntuM 77 »k-os 26 90 í7 10, 78 kg-os 27 10 27-35, 79 kg-os 27-35 27 55 80 kg o. 27-55-27 65. .ois 24 90-25 15. tsksrm. iipa 27 00- 27 25, sOiárps 28 50-3100, ab 26 25- 26 50. tengeri 31-60-3190, Btuik i*ní 21 00 21 50.
Uadja: Délzalal Nyomda éi Lapkiadó Vállalat Részvénytársaság.
Felelős kiadó: Zalai Károly. WentrtMn telelőn i Nagykanlzaa 78. ax.
1029 augusztus 26.
ZALAI KÖZLÖNY
apróhirdetések
ai apróhlrdtéesek dija 10 szóig 80 fillér, minden további sió diLa S flll. Vasár- és HnntDnip 10 szóig 80 fillér, minden tovább. ni dija • flll. Sserdán it pinteken 10 sióig iO fillér, minden további izó dija • flll. Clmaró • minden vaata-eabb betűből álló szó kit siónak számítóik Állást keresőknek 50% engedmény. A blrdstéal élj ali>a llastaart.
Két-három diák ai Iskolai évadban kallamaa otthont talál url-családnál. Clm a kiadóban.
Nyaraló éplléshei alkalmas 200 | j-01 szóló Balatonkeresaturon eladó. Érdeklődni lehel Oőrög dohánytőzsdében, Erzsébet-léien.____3883
Kórja 196. telelon-számmal Stern Üveg és porcellán Üzletét. 1446
PáaaWtoal«l bekabalaaéara minitt Masafbeo a legelőnyösebben és leggroí-ubban totyóalttat Aosél Igaáo pena-kötcaönköavetltő Irodája NagjrkanUaán,
Kaalnczy-utca 2. szám. 3163
Vlsvasatékot, fürdőszobái olcsón szelel. Javltásokst rögtön eszközöl Baku bádogos éa szerelőmester Klnlzal-u. 21. 4016
SoffAr és géplakatos szeptember 1-ére álláat keres éves gyakorlattal, jó bizonyítvánnyal. Szerelésben Is jártas. Büki Józsel soflör, Klskomárom. 4073
^éTkomplelt háló elköltözés miatt olcsón eladó Kölcsey-utca 17. 4015
2000 holdas bérlőt, 40 hold halaslóval, kastélylyal, 1350 hold bérlet, 10 szo bás kastéllyal, 1200 holdas bérlel 7 szobás villával és 800 ho\'das bérlet 2 szobás In kással esetleg azonnalin Is átadó. Bővebbel Aosél Ignao tngallanlorgalml és pém-kölcsönközvetltő Irodája Nagykanizsa, Ka-zlnczy-u. 2. sz. 3377
Nagyobb udvari raktárhelyiség
nagy padlással kiadó. Bolt, iroda vagy műhelynek Is alkalmas. Bővebbet Fő-ut 12. az emeleten. 3863
Finom, zamatos D A D A 17
aranyhagy I D U H U H
llterenklnt asztali 78 l„ vörös I P, rizling I P 80 fillér
SÁFBÁIf IÓZSEF ftuntimMMI
mjj_Magyar-utca 74.
Kiadó Kaposváron november 1-ére 20 év óta fennálló, jómenelelll mészáros és hentes tlzlct berendezve, lUstöló, segéd-szoba, mUhely és egy három szoba, előszoba, lUrdósxoba éa mellékhelyiségekből álló lakással, a fenti Uilethelylségek esetleg lakás nélkül Is kiadók, ugyan e házban egy Üzlethelyiség dpéaznck, vagy szabónak azonnal es olcsón klaadó. Clm: özv. Török Lajosné Kaposvár, Honvédutca 1. 4114
Klakanlssán, Alsólemető-u. 15. számú beköltözhető ház, Istálló, pajtával és nagy kertlel, l l/a holdas rét a Magyar-utca! rétekben és \'/« hold rét a császárrétekben sürgősen eladó. Bővebbet Aosél Iroda. Nagykanizsán, Kazinczy utca 2. szám. 33.6
FOrdCkádak. lotelkádak, ulökádak olcsón, késien kaphatók Baksa bádogos és szerelőnél, KInlisl-utca 21. 4133
Egy szoba, konyhás és mellékhelyiségekből álló lakéa Józsel főherceg-ul 45. szám kiadó. -4107
•ajtklárualtáa. Trappista P 2-60 Badacsony-udvarban (l\'őut 24) Fcrenczy.
3946
Nagymennyiségű őszi és téli alma első osztályú minőség és lajla, egészben vagy kisebb részletekben Is eladó. Szedéskor átvehető. Clm: K. Péczely László Klskomárom. Szedés kezdete szept. 1. 4110
Eladó a barakk mellett I hold kitűnő szántóföld. Bővebbet: Aosél Ignáo pénz-kOlcsönközvetltő és Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsa, Kazlnczy-utca 2. sz. _3379
■osásf lakásomon olcsón vállalok. — Magyar- ulca 63.
2—3 szobás lakás előszobával, külön-bejárattal szept. 1-ére kiadó. Clm megtudható a kiadóhivatalban.
meg-4092
4 szobás lakás mellékhelyiségekkel november, esetleg október elsejére kiadó. Deutscli, Király-utca 36. 4076
Kiadó egyszobás, konyhás lakás az összes mellékhelyiségekkel szeptember I re Pctőfl-ut 42. szám alatt. 4071
400
i? *» Felérmegyében
», 380, 220, 180 . 90, 40 és 20lioldas jó minőségű birtokok jó éa elegendő épületekkel, kedvező feltételek mellett eladó. Bővebbet Aozél l0náo Ingatlanforgalmi és pénzkölcsOnközvetltó Irodája Nagykanizsán. Kszlnczy-u. 2. sz. 3378
5 évre újmajor! dűlőben 8 hold Szántólöld és leányvári dűlőben 4 hold rét. Bővebbet Petőfi ut 95. szám alalt. -4101
Csinosan bútorozott különbé járatú bútorozott szoba szept. l-re kiadó. — Batlhyány-u. 12. ,||05
"sgyksnlssán, tobb kisebb, nagyobb magán- és bérház, elfoglalható lakásokkal eladó. Bővebbel Aosél iroda. Nagykanizsán, Kazlnczy-u. 2. sz. 3381
Egy csinosan bulorozolt szoba kisdó. Bővebbel Nádor-u. 8. .4U(>
Két url leánykát vagy Ilut taljaa ellátásra ellogad budapesti úriasszony. Clm a kiadóban. .41 (g
Közponlban elegánsan butoroaott kél szoba, fürdőszoba, esetleg konyhahasználattal azonnal kiadó. Clm a kiadóban. 4086
Egy Igen nagy forgalmú wandéglS szállószobákkal, nagy nyári kerthelyiséggel, teljes felszereléssel és berendezéssel, családi okokból sürgősen átadó. Bővebbet. Aosél Ignáo j^nzkölcsön és Ingatlanforgalmi irodája Nagykanizsán, Kazinczy-utca 2. sz. 3380
Koncéit oltara vlolln kulcsos, jól kl játszol!, kitűnő állapotban, olcsón eladó. Kukelz, Máriatelep (Somogym.) 4109
Budapesten két butorosott szoba
konyha és lűrdőszoba használattal kiadó. Clm a kiadóban. -4117
Klskomáromban, modern urlhás 7 szobával, lűrdőszoba és mellékhelyiségekkel, külön istálló, kocsiszín, garázs, mosókonyha és raktárhelyiségekkel, parkkal szabadkézből átadó. A ház beosztása minden célnak megfelel és a legmagasabb igényeké! Is Iteléglll. Megkeresésekel a kt-adóhtvatal továbbit.
Két szoba, előszoba, konyha és az összes mellékhelyiségek nov. l-re kiadó. Clm a kiadóban. 4127
WM\' MÉZET, ^M
ágytollat, állati bőrüket,
vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és rongyot a legmagasabb árban vásárol
8THÉI B. FIAI NA6YKAMZ8A,
Erzsébet királyné tér 15. sz. alatt.
Szabni és varrni tanulók felvétetnek Hllter Oyőrgyné angol és Iranda női divatszalonjában, Magyar-utca 5. szám. 4132
Birtok Somogyban, 24 01. hold príma mindent termő löld 2 hold szőlővel, 6 hold elsőrendű réttel, gazdasági épületekkel, élő, holt felszereléssel eladót 3 kisebb gazdának Is megtelelne. Ár a megegyezés szerint, a legnagyobb fizetési kedvezménnyel. — Bővebbet a tulajdonosnál Somogybűkkósd, Kalallnpusztán, állomás Gyékényes. -4084
Mindenes azakáosnó lelvétellk Csen-geryut 20. alatt. - Jelentkezni délelólt II órától. 4136
Elsdó Jókaiban levő lekete hintó. Bővebbet Sugár ul 20. 4119
Egy béleli tslafon-fUlka eladó. Bővebbel Anlauer Józsefnél, Kaszinó. -4122
Urasági insst éves bizonyítványokkal keresek. írásbeli ajánlatokat blzonylt-ványmásolaltal Uradalom, Nagyrécsc címre kérek. -1124
Jó házikosst kapható. Clm a kiadóban. -4128
Elárusítóhelyek s Epplnger I. és Fia fa, cement és egyéb építési anyag kereskedése, Nagykanizsa. — Lázár Józset fakereskedés, éptlési anyagok raktára, Keszthely.
Szatucsek János fakereskedés, cement- és mükógyár, Komárváros. — Szontmer Sándor gzibona- és terménykereskedés, Zalaegerszeg. — Mosonyl Artúr gőzmalom, fürész- és villanytelep, Zalaapátl. — Mosonyl Henrik lakereskedő, Zataszentgrót. iui
Béosben két liatatember kitűnő cl- I látási kaphat kUlön szobával. — Clm a kl- I adóban. -4134
Árpád-ulca 46. számú ház szabadkézből aladó. 4131
Kél kétszobás lakás kiadó Csengésűt 52. szám. -4138
Szép 3 siobis udvari lakás mellékhelyiségekkel Kazlnczy-utca 15. szám alalt kiadó. ______4065
Haasnált, Jókaiban levő bútorok eladók Kinlzsl-u. -18. 4057
Tollsér • isslát tanításra vállal, Időnkint kölyök és kész vizslát elad, vadászterülete! rendez, fácánost beállít megállapodás azerlnl OtvOs Balázs, Klllmán, 11. p. Uelae. (Válasibélyeg nélkül nem lelelek.)
TBItésra alkalmas föld Ingyer. elhord-ható Magyar ulca 71. szlm alól.
PIOss divány velencei tükörrel, ebédlőasztal székekkel, lámpák Sugár-ul 43. alitt eladók.____-4102
Hásak, 5, 4 és 3 szobás magán-
hásak, löbb nagyobb és kisebb jövedelmező bérhássk, smslstss és Oslst házak, vsndéglAir. Somogyban 450 hold birtok épületekkel. Birtok Zalában 90, 80 40 36 és 17 hold megfelelő épületekkel, ssaatgyBrgyvárl hegyen 5, 3 és
1 hold asAIS pincével, felszereléssel, FOrhénoan 2 és I hold jó szAiablr-tok pincével, Ssabadhsgysn 5 hold Mid és rétből álló blrlok épülettel jutá-nyos árban eladók. — Bővebbel Dukáas Miksa Ing. közvetítő, Nagykanizsa, Rákóczi". 29. s«. 4IM
Viszonteladók I Diót legolcsóbban nálam szerezhetik be. — Kellermann, Kis-kanizsa. 4103
FQszsrQzlet elköltözés miatt sUrgősen áladó. írógép eladó. Bővebbet Perlsz és Becknél. 4130
Ügyes vsrrólaáayok és tanulók felvételnek Sió Mária női divallermében. — Clm: Arany Jánosu. 2/a. -4131
Bslatonkorsszturon, közvetlen az állomás nietlell egy 600 és egy 200 négyszögöles szólóvei beültetett vlllatelek eladó Bővebbel: Aosél Ignáo oéniköl-csön és ingallanlorgalml Irodája Nagykanizsán, Knzinczy-u. 2.
EÉMIUEIM
Fc Íves 1 bármilyen iskolai diákol nsponkinii lcckekikérdezéssel és teljes ellátással.
Tessék Kőszegi-utca 44. szám alatt érdeklődni. ms
Használt, Jókarbsn levő Sohflberl ágyat vennék. Clm a kiadóban. -4135
Berendezett, acbnnal jövedelmező vállalat, államilag biztosított Joggal, üzemfel-leszlés céljából társat keres, biztosíték ellenében 20 - 25 ezer pengővel. Ajánlatokat a kiadóhivatal továbbit. 3695
Zongora, modern rövid kereszlhuros Megtekinthető délelőtt 9 órától
eladó. Sugár-ut 46.
-4125
Ha megpróbálja, sohasem használ mást,
mint Johnsons féle amerikai padlóviaszkot és beercsztőt. Minden eddigi pedlóvlaszkot felülmúl, zíiifoltot nem hagy, fénye állandó.
Kapható csak:
Friedenthal Rezső
festék, kefe <s háztartási cikkek üzletében
Tel. 137. Főút 1. Tel. 137. Gazdasági Takarék épület.
dükász ferenc
épülelfa és desikakereskedése Magyar-utoa 108.
Léc, stukaturnád, tetőpala,
Hajópallógyártás és eladás
Furnér és enyvezett lemez
Asztalosárugyár
Kész ajtók és ablakok
állandóan raktáron. im Tatafon s 890.
Siamena és Rex üvegek
vagy alkatrészek.
Mindenféle befőttes és dunsztos üvegek legoleaóbbasi csak
Melczer Jakab
üvegkereskedésében Kazlnczy-utca 1. sz. alatt
k.phatók.
■lelőtt szükségletét beszerezné, saját érdekébea néne meg áraimat 1
__WM
Tűzifa ét szén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épütetfa, mész, cement Aa egyéb építkezési anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király utca 4. Telefon: 120.
MAKULATURi
papír
kapható a kiadóhivatalban!
ZALA! KÖZLÖNY
1028. augusztus 26.
MEGHÍVÓ.
az iparklállltásial kapcsolatban szeptember hó 8. és 9 én
tart délután V26 órai kezdettel a fehérnemű- és kalapszalónok, női-fodrászok és szüciök bevonásával az IpariestQlet székháza nagytermében (Kisfaludy Sándor-utca 1.), amelyre a nagyérdemű hölgyközönséget tisztelettel meghívja
a rendezőség.
Belépődíj 1 pengő.
ÉRTESÍTÉS.
firtesilem a n. é. vevőközönségef, hogy Zrinyi Miklós-utca 4. sz. alól
kőfaragó üzletemet
Király-utca 33. sz. alá helyezem és a raktáron levő Összes áruk olcsón kiárusittatnak. — Kérem a nagyérdemű közönség szíves pártfogását tisztelettel ""
KOVÁCS JÓZSEF Í22*
Nagykanizsa, Király u. 33.
Tanulmányutamról
hazaérkeztem,
VARRODÁMBAN
angol és francia munkákat
legolcsóbban és legizlésesebben készítek.
Tannlóleánvok szeptember 1-tól felvétetlek.
BAKON MICI
40U varrónő
Városház-palota.
Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, bogy Balatonberény-ben ifj. Deáky Sándor
bérlő|e a napi penzió árát 6 pen gőre száliiiotta le.
És egyúttal a nagyérdemű kö-zOnség szivet pártfogását kérve, vagyok
kiváló tisztele tei
IFJ. DEÁKY SÁNDOR.
KOVALD
tiaxtst, feat, pl iaaároz,
fehérnemű és gallérok tiazttitáaa,
harisnya szemfelszedóse
Csengery-ut 5. sz. alatt
Minőségben, tartósságban felülmúlhatatlan a
CONTINENTAUPNEUMATIK
fYiT7l HTTTT^ IToTTTf rTTTTTH
Állandó nagy lerakat Zalamegye részére:
Szántó Vilmos és Társai légnél
Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22.
Vagytlaatltéara 4a faatéara • Ifogad iérii éa nSI ruhékat
bármilyen minőségű kelméből.
UJraitfeatésre bőrbulorokst, bőrkabátokat és végárut.
Agytoll Hulltál huzattal egyUtt és eníktll.
Függönyök, kézimunkák, szőnyegek, butorkelmék, mindenféle piplinok és szőrmék tisztítása, fertőtlenítése éi leatéie.
Pllaaéaroxéa éa aoMvréaroaáa
a legelőnyösebb árban és legszebb kivitelben.
Bővebb felvllágoiitáit nyujl Nagykanizsa résiére • gytl|tőtelep vezetője :
Nagykanizsán, Erzsébet téren Állami adóhivatal. Régi postaépület.
FRBER FRIGYES tanár
felvesz korlátolt izámban tanulókat ciak a legjobb körökből Wlen-I családi otthonába.
Legkiválóbb magyar referenciák. Clm: Prot. FRIEDRICH F A B E R ezldőszerlnl: BAD VÖSLAU, N. Oe.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
főztnoaó, vegyttsztttó, ruhafestő
ijtr: lujiél-i lf. íjtjtttiitf: luiiüj-i. I.
Vállal mindennemű ruhafestést, vegy tisztítást, gőzmosást mérsékelt áron. Elismerten elsőrendű munka. Háíehár, tfikftrfáayes gallértlutltái. Pllssérozás. •>< üouvrérozás.
HIRDETMÉNY.
A HAHÓTI TEJSZÖVETKEZET egy évre 1928 október hó l-től 1929. szeptember hó 30-ig terjedő időre elaoja napi átlag 800 lt. tejből nyert szövetkeze i teavaját.
Árajánlatok 1928. szeptember 15-lg küldendők be. A beérkezett ajánlatok felett a szövetkezet igazgatósága 8 napon belül szabadon határoz.
Biztosíték 4000 P, azaz négyezer pengő. Ajánlatok „Tejszövetkezet" Hahót (Zalam.) küldendők. <iio
ŐSZI VETÉSRE:
Qazdasági magvak :
Káposztámig Árvácsksmag Kelkápoíitarnsg Nrfelejtsmag S.ilátamag Száiszoisiépmag Kerrkrépamag Harrngvir^gmag Téli retekmag Sregfümag slb. stb.
Hollandiai virághagymákra:
tulipán, Jáelnt stb. stb. előjegyzés
Mútrágyafélék.
Kicsinyben éa nsgyban kaphatók:
ORSZÁG IÓZ8EF MktmMéstta
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett, sít) Teleion: 130.
Árverési hirdetmény.
Az iharosberényi községi korcsmát mészárszékkel, a hozzá tartozó 4\'/a kh. földdel elkülönítve, továbbá a közbirtokossági korcsmát üzlethelyiséggel együtt f. évi szeptember hő 17-én délelőtt 9 órakor a községházánál nyilvános árverésen 1929. január l-től 1931. december 31-ig terjedő három évre haszonbérbe adjuk.
Klklálltási ár 600 és 300 pengő.
Feltételek az iharosberényi körjegyzői Irodában és a iharosi bírónál megtudhstók.
Iharos, 1928. augusztus 22-én.
io7s Községi elöljáróság.
IEGHIVÓ!
Maján- vagy lsl.ll DfyUD«l ulilátok alkalmával
BUDAPESTEN
i Itvktlltinttebb otthont íttu)I|i ■ ItgrlftnyOtcbb f.ltáltltk mellett • Ktl.lt pályán.....
Páh a udvar érkezési en U
oldalival szemben levő
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Barou-tér 10.
SOO/O angadményt kap
Mint «i<n lap .I6rit«t6|. olció aaoha-StalakMl,
IOO/0 •niiáményt kan
olcai átt.rml Iratukból. (KttSoA hiti konyha.) 8 M"*ál megtakarít
t.tótul k0tta4».t, BMft ayatoa ál|»et ,D pwt alatt 4 pályaudvarról.
Nálunk otthon árai magátlll
eitótendo klaaotfália, aaifoniaa elint |«a«t.
Saját érdaka
.ttn tliajiA loiytin hogy okvetlen nálunk tiáll-|on ma(. — Elóxeltt axobamtgienijelét ajánlató.. _ tost
varrógép
O BEVÁLT JÓ MINŐSÉGBEN
/{f f/f ff ö fisn/é*ifc/( ti /*/*/(
SINGER VARRÓGÉP * -i s z v é nvtársaíáq,
FIÖKÜZLETE:
NAGYKANIZSA, FŐ-UT I.
ÉRTESÍTÉS,
Mély tisztelettel érleslíem a nsgy-érdtmü közönséget és eddigi nagyrabecsült vendégeimet, hogy folyó hó 25 én Csengery-ut 21. szám alatt (Bibits féle ház)
borbély és fodrász üzletet nyitok.
S ives t jvábbl támogatást kftve mély tisztelettel
Francsics István
borbélymestar.
TANKÖNYVEK
micden iskola részére
kaphatók
és
elöjegyazhattk
Flschel Fülöp Fial
könyvkeresked séhen.
Veszünk használt tankönyveket a legmagasabb árakon.
Úrverésl hirdetmény.
A somogycslcsói közbirtokossági korcsmát a hozzátartozó helyiségekkel együtt f. évi szeptember hó 17-én délután 2 órakor a községházában három egymást követö évre, vagyis 1929. január l-től 1931. december 31-ig nyilvános szóbeli árverésen haszonbérbe adjuk.
Kikiáltási ár 600 P. Bánatpénz 100 P.
Az árverési feltételek a so-mogycsicsói elöljáróságnál megtudhatók.
Somogycsicsó, 192$. augusztus hó 23. \\
Községi elöljáróság.
1888 angusrius 2C
ZALA! KOZLONT
0
Eladó szőlőbirtok.
20 katanzlrálls hold urasági szőlőbirtok egyben, vagy kisebb részetekben, a. karó lerne\'éshez szükséges akácással Keszthely közelében eladó. A szőlőhöz tartozik : pince lakóházzal és prés házzal, külön istálló, pvj\'a, ku< és szükséges melléképületek. —
Bővebb felvilágosít/ st ad Erdély Móric Keszthely, Balaton-u. 3.
__40H
Haiti üyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
Pk. 6361/1928. vht. ssám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott btróaágt végrehajtó az 1881. óvt LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszt, hogy a nagykanizsai kir JArás-blróságnak 1929. évi Pk. 6361 számú vég-lése következtében Dr. Itoch Oukár ügyvéd állal képviselt Borsot Péter tavira .\'040 P s Jár. erejéig 1927. évi már-cius hó 2 An loganslosltolt kielégítést végrehajtás utján Te- éi leltllfoglslt és 5600 P-re becsült következő Ingóságok, u m : ruhanemüek, bulorok, széna, különböző ingóiígok stb nyilvános árverésen eladatnak.
Mely átverésnek a nagykanizsai kir. járásbíróság 1928-lk évi Pk. 6361. számú végzése folytán 5040 P — llll. tőkekövetelés, ennek 1928. évi január hó 3. napjától járó 60/0 kamatai, \'/s% váltódíj és eddig összesen 646 P — (illírben bíróilag már megállapított költségek erejéig, a netán llzelelt összeg levonásával SzepelncVon 94 szám alatt leendő megtartására 1928. évi szeptember hó 12. napjának d. u. 6 órája határidóul kltUzetik és ahhoz a venni izándékozók ezennel oly meg-Jegyxéssel hivatnak meg. hogy az érinteti Ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. § sl értelmében kéazpénzHzelés melleit, a legtöbbet Igérónek, sitlkség esetén bccsáron slul Is cl lógnak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és fclulfoglattatták és azokra kielégítési jogot nyeltek volna, ezen árverés «z 1881. évi LX. t.-c. 102 §. értelmében ezek javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1928. évi augusztus hó 22. napján.
Ilaán Gyula s. k.
«» kir. bit. végrchaltó.
A letenyei kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
2685/tk. 1928. szám.
Iirafel hlrMity-klvoiat.
Dr. Kichter Béla végrehajlatónak Kanizsai Józsel végrehajtást szenvedő ellen Indítóit végrehajtási ügyében a leiekkönyvi hatóság az ujabb árvetést 148 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a letenyei kir. Járásbíróság területén levő, Tólwerdshtly közrégben tekvó, s a tót szerdahelyi 179. sztjkv-ben felvett 69J ntsz szánlóból végrehatási szenvedő nevén álló illetőségre 112 P kikiáltási árb;.n « u o. {,90. szljkvbcn telvelt 240. és 24} hrs* hiz és kertből Kanizsai József nevén álló illetőségre I05O P kikiáltási átb n, «z »• o llll. sztjkvben felveit 416 hrsz télból Kanlzial Józref nevén álló illetőségre 159 P kikiáltási áihan elrendelte.
Az átverést 1928. évi szeptember hó 11. napján délelőtt 10 órakor Tótarer-uahely községházánál fogják megtartani
Az árverés alá kcrü\'ó Ingatlanok a kikiáltási ár telénél Illetve kétharmadánál ala-csoiyabb áron nem adhatók el.
Az áívctelni szándékozók kötelesek bá nalpénzui a kikiáltási ár 10°/o-ál készpénzben vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meg-nalározott árfolyammal számilott óvadék-képes értékpanirosban a kiküldöttnél leenni, vagy a bánatpénznek előlegesen biról leiétbe helyezésiről kiállított Tetéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az ár-•érést feltételeket aláirnl. (1881 ; LX. t.-c. U7-. 150, 170. §§.; 1908: XLI. t.-c. 21. §) Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási émál magasabb ígéretei tett, lia többet tgéml senki sem akar, köte es nyomban a kikiáltási ár százaléka szerinl megállapított bánatpénz! az általa ígért át ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. 1908:1X1. I. c. 25 § )■
Letenyén, 1928 évi május hó 21. napján. Dr. Hitzelberger s. k. kir. jbiró.
A kiadmány hiteléül:
(Olvashatatlan aldhtls)
"a ultkkönyvvaaatö.
Elismeri minden autótulajdonos, hogy a
Unitom
pneumatik
jó és tartós.
CHAMPION gyertyák, irányjelzők. FORD alkatrészek, golyós csapágyak.
Oyiri g^g MIKL)js antószakflzlet
Nagykanizsa, Deák-tér 15. Telefon: 63.
Duna- xáva -Adria Vasúttársaság "\'""(Déli Vaaut) 1928. éwi ntjua hó 15-töl érvényes
MENETRENDJE
A Nagykanizsa állomásra érkező és Induló személyszállító vonatok
Budapest—Nagykanizsa
Vonat ■láma A vonat 1 Budapestről neme J Indul Nagykanizsára érkezik Vonít iiims A vonal neme Nagykanizsáról indul Budapestre érkezik
216 202 212 214 204 Szem. v. ü 21-35 Oyv. J 7-35 Szem. v. 0 7-55 Szem. v.| 14 20 Oyv. | 18-30 410 11-25 13 25 •2055 2240 211 201 213 215 203 Szem. v. Oyv. Szem. v. Szem. v. Oyv. 0-40 610 9-25 15-20 18-00 7-50 10-20 1700 2110 21-55
A 202. és 203. sxámu gyorsvonatok május 15 tői Junius|I5-ig csak vasárnapokon közlekednek Nagykanizsáig. Junius 15-töl szepl 15 lg köavetlen l-ll-lll. oszt. kocsival Budapest-Ltenz. közvetlen l-ll-lll. oszt. kocsival Budapeat-Trieite és Budapest— Rogaiska Stutlnára és közvetlen étkező kocsival Vlllachig.
A 204. éa 201. sz. gyorsvonatokkal étkező kocsi Budapest—Nagykanizsa, hálókocsi Budapest-Trieste—Vettezia. Közvetlen III. oszL kocsi Trieatere. Közvetlen I—II. oszt. kocái Budapest—Róma. Közvetlen I—II. oszt kocsi Budapest- Fiume és szerdán, pénteken én vasárnap egy közvetlen hálókocsival l-\'luméba.
A 211. és 216. s/ámu vonatokkal közvetlen 1—11—III. oszt kocsival liudspest-Barcs és közvetlen II—III. oszt. kocsival Budapest Zalaegerszeg.
Nagykanizsa—Balatonszentgyörgy
Balatonszent
236
Nagykanl- I gvörgyről Ind. /sára érkezik|
"Vegyes \' * 6\'30\' 1 -fe" " | 23?
— TBécsbfii
| Indul 303 Sinautó Z. Égetsz 321 Szem. v. — 327 Szem. v. 301 Oyv. 8\'25
311 jSzem. v. 11-54 313 aSzem. v. 15 30
Vegyes\'
Nagykanizsa—Szombathely—Wien S. B.
Nj^ki/wii.
Nagv kani- ITJál zsárol Indul Jgyö
- ims--^
Balatonszenl-örgyre érk.
JT~
Siambat- Ni^jkani-halyraifkarik .\' lir 1 trkaiik
430 510 615 11-33 14-43 20 08
6 00 7 40 8-55 13-34 17-35 22-50
LNaifktnitii- Síuntal- il Bécsbe | rtt Indul l^itlyfsártMlvIjéHterili
Szem. Szem. v
314 316 302 322 328 304 Sinautó
Oyv
Szem. v. Szem. v
4 35 717 14-20 18 15 2115 23 00
715 1010 16-20 2115
2-100 0 2i
T2-0T
1955
19-34
Egersz
A 321. és 322. sz. vonalok közvetlen vonatok Barcsra, illetve Barcsról.
A 301 és 302. „ ,. „ „ Wientől Barcsig és vlsszs. Közvet-
len 1 II—III. oszt. kocsival Wien—Osijek és Wien—Zagrebra.
A 314. és 313. sz. vonatok közvetlen vonatok Wienbe, Illetve Wienből. Közvetlen II—III. oszt kocsival Budapest — Zalaegeisieg és vissza.
A 327. és 328. sz vonaluk csak jiillus és augusztus hónapok vasár- és ünnepnapjain közlekednek és ugyanekkor a 321. és 322. szitnu vonatok elmaradnak.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
Pécsről ; Barcsról indul ] Indul Nagykanizsára érVajik Nagjkaniiaá-<Barcsraii Pécsre fit iMui érkezikiérkezlk
911 SzemTvTlj 4 35 901 Oyv. 9-40 ti 51 917 Sinautó 15 55 liüyfk-tói 913 Szem. v. 13 23 1 15 55 915 Szem. v. 1815 |j 2055 700 13-50 16 38 17-50 22 55 91*2 Szem. v. 914 Sinautó 916 902 Oyv. 932 Vcgy. v. 4-40" 6-40 II\' 848 9 40 11-tO 1 14-40 12 05 II 12 49 11 Gyék. 14 04 I 15-50 18-00 18-20 1 21-35 -
oszt.
A 911. és 932. sz. vonatok közvetlen vonatok Szombathelyről, III. Szombathelyre. A 912. és 915. „ „ „ I—II—III oszt. kocsikkal Barcs—Pécsre.
A 901. él 902. „ gyorsvonatok közv vonatok Wienből, illetve Wienbe Közvetlen l-ll-lll. oszt. kocsikkal Zagreb-Wlen SB. és közvetlen I—II—III. kocsikkal Osijek-Wicn Süd Bahnhof.
201 Oyv. 221 Szeni.v 203 Oyv. 223 Szem. v. Csáktornyáról indul Nagybanijaira árkaíik ! 1 Nagykanizsáról Csáktornyára indul H érkezik
3 51 1105 16 07 18-59 515 12-40 17 24 20-35 222 Szem. v. 202 Oyv. 224 Szem. v. 204 Oyv. 4-52 11 6-32 11-55 1315 1344 15-22 23 25 1 04
Közvetlen kocsikat lásd Budapest—Nagykanizsa viszonylatban a 201—204. és
202. és 203. sz. vonatoknál. .....
A 202. és 203. sz. gyorsvonatok csak junius 15-töl szept 15-ig közlekednek.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
15953—1928.
Árverési hirdetmény.
A felsőerdőnek a récsei országúttól délre fekvő még el nem adott 10 kat. holdnyi területét f. évi szeptember hó 3-án d. e. 9 órakor a helyszínen megtartandó nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek örökárban eladjuk.
Az árverés fontosabb feltételei a következők:
1. Az eladás 1000—1600 négyszögöles parcellákban történik.
2. Az árverésen bánatpénzként 200 P fizetendő le, mely a szerződés aláírásakor, de minden esetben 8 napon belül kiegészítendő a vételár negyed (25%) részére.
3. A hátralékos vételár ugy fizetendő, hogy évenkint egy negyed része törlesztendő le.
4. A hátralékos vételár után 10% kamat fizetendő.
Bővebb felvilágosítás a v. gazdasági hivatalban kapható.
Nagykanizsa, 1928. augusztus hó 11-én.
4I„ A városi tanács.
Árverési hirdetmény.
A pogányszentpéteri közbirtokossági korcsmát a hozzátartozó helyiségekkel együtt f. évi szeptember nó 15-én délelőtt 9 órakor a községbiró házánál három egymást követő évre, vagyis 1929. január 1-től 1931. december 31-ig nyilvános szóbeli árverésen haszonbérbeadjuk.
Kikiáltási ár 400 P. Bánatpénz 100 P.
Az árverési fellételek az iharosberényi körjegyzőnél és a pogányszentpéteri bírónál megtudhatók.
Pogányszentpéter, 1928. évi augusztus 23.
Községi elöljáróság.
Magyar Hirdető Iroda R. T.
nagykanizsai fiókja
Sugár-ut 4. Telefon 338.
Minden külön költség vagy portó felszámítása nélkül elhelyez
hirdetéeeket
bármely bel- vagy külföldi lapban. Bakláalerreket kéult, szövegez.
Pia kát i rozást
vállat helyben és vidéken, belvagy külföldön. Nagykanizsa r. t. város mindennemű hirdetési jogának bérlője.
Magyar Film Iroda rt. Budapest képviselője.
A Magyar Királyi Be ügyminisz-térium fordító osztályának felvevő helye. Bármely nyelvről vagy nyelvre fordítást vállal és belügyminisztériummal hitelesíttet.
Győződjék meg róla személyesen, hogy minden szobabútornál 1-től 4 millió K.-t takarít meg, ha bútorait a Dunántul legnagyobb áruházaiban vásárolja. :: Példátlan nagy választék, garantált elsőrangú minőség, állandóan a legújabb divat után igazodó modern és Ízléses kivitele.
Ezenkiuül minőén
részletfizetés esetén is készpénzárban számítunk és díjmentesen szállítunk bármilyen állomásra! 4 tői 16 hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyujtunk — Látogasson meg bennünket és győződjék meg róla saját, jól felfogott érdekében.
bútoráruházai
SZOMBATHELY és SOPRON
KAszegi-utca 5. (üzlet az udvarban). Várkerület 62.
Telefon 426. Telefon 339.
a 1887-BEN. ~»r
* éfWnm 194 _■uytoüi^ im 28, kedd_lm 14 ffllér
ZALAI KÖZLŰNT
a____POLITIKAI NAPILAP
KeHbalytnAkudőhiy.uiKowuth Ujcu.az Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Etótu.tai áx.: «„ b*. ■ p«gő *o mié,
Stresemann irta alá elsőnek a Kellog-egyezményt
A háborut elvető egyezmény diadalt aratott az
Pária, augusztui 27 I (Éjszakai rddlójelentés) A háborút elvető Kellog-egyezmtfny aláírására meg|eient delegátusok Brland kűl-Qgymlnlszter vezetésével pontosín 3 órakor vonultak be a Qjal D\'Orsay palota óralermébe. Az ünnepélyes aktus a francia kormány tagjai, a diplomáciai tettület és számos meg-h\'vott jelenlétében kezdődött. Az első padsorbm lMncaré éi felesége Olt. Elsőnek t> .-lépett a teremt) s egy disies rulitba öltözött svájci
ünnepélyes aláírása Párlsban — „Kellog ur békeszeretete emberi szkepticizmuson" — mondotta Brland
alabárdos, ulírn Cellog, Brland és a tfbbl aláíró. Brland üdvözlő beszédében löbb.\'k között.kijelentette, hogy szerelné ha mindenki felemel-kedue és aláiiná a béke kollektív jegyzékét. Kellog ur ma ugyanabban a székben üt, ahol egykor nagynevű elfdje Wtlson ült. Kellog ur béke-szerelele diadalt aratolt az emberi szkepticizmuson — mondotta.
Fouquers szertartásmester ezulán ahhoz a kis asztalhoz vezette Strese mannt, ahol az egyezmény két pél-
dányban volt felfektetve. Stresemann elsőnek Irta alá az egyezményt, uiána a többi állam képviselői a francia abc szerinti sorrendben.
Pdrls, sug. 27. (Éjszakai rddlójelentis) Polncari miniszterelnök ma délután fogadta Stresemannt, akit ahol csak megjelent, nagy óvációk-kal fogadták a párislak.
Pdrls, aug. 27. (Éjszakai rddlójelentis) A rendörséig aürfl őrjáratokkal járat|a be az utcákat a rend biztosítására. Eddig 53 kommunistát tartóztattak le.
Felgyújtották Radics szobáját a parasztpárt otthonában
A belgrádi kormány a parasztpárti koalíció propagandájával szemben erélyes Intézkedéseket foganatosít
Zágrábban
Belgrád, augusztus 27 (Éjszakai rddlójelentis) A vasárnapi minisztertanács foglalkozott azokkal a szabályrendeletekkel és intézkedésekkel, melyeket a paraszt-koalició propagandájával szemben kiván alkalmazni. A kormány különös figyelemmel van azokra a jelenségekre, melyek a mostani helyzetet még jobban kiélesltlk. A kormány lemondott arról a kivételes terveiről, melyeket a koalícióval szemben akart használni - és az ügyészségnek és bíróságnak engedi át a meglorlás\'. Az illeni politikai körök helyeslik
ismét rendkívül izgatott
a kormánynak ezt az eljárását.
A polgárság megtámadja a katonaságot
Belgrdd, augusztus 27. (Éjszakai rddlójelentis) Zágrábból jelentik, hogy polgári egyének gyakrau megtámadnak katonai személyeket. A katonaság most szigorú parancsol kapóit, hogy minden támadást bármely egyének részéről azonnal a helyszínen fegyveres:n torolja meg.
Felgyújtották a parasztpárt otthonát
Belgrdd, aug. 27. (Éjszakai rddlójelentis) Zigrábi jelentés szerint ma
a hangulat
délután fél 4 órakor lüz támadt a zágrábi parasztpárti otthonban és annak belső berendezése elpusztult. Csak 1 órai tűzoltás után sikerült a tüzet lokalizálni. A ház I. emelete tönkre ment.
Izzó a hangulat Zágrábban
Zágráb, aug. 27. (Éjszakai rddlójelentis) A tűz Radlcs egykori hálószobájában tört kl, ahol mosl emlékmuzeumot állítanak. Azt b;széllk, bogy gyújtogatás történt és a dolgot B:lgrád inscenálta. Az anyagi kár néhány millió. A hangulat rendkívül Izgatott Zágrábban.
Az általános leszerelésnek a népszövetség programmjába való felvételét az interparlamentáris konferencia elvetette
A konferencia elnökének agályal miatt Berzevlczy Albert elállt attól, hogy a román
kirohanásra válaszoljon
A magyar kormány emlékirata a népszövetség elnökéhez
Az optánsdgy sürgős napirendre tűzését kéri
Budapest, augusztus 27
A Magyar Távirati Iroda Jelenti: A magyar kormány abban az emlékiratban, amelyei a Nemzetek Szövetsége Tanácsának elnökéhez Intézett a román és a magyar kormányok között lefolyt jrgyzékváltás slapján megállapítja, hogy a román döntőbíró visszahívása miatt támadt kt nfliktusban a bikis megegyezés nem sikerült. A NipszOvetsig Tanácsa mlnd-ezldelg nem alkalmazta a trianoni békeszerződés 239. cikkéi,
a Románia állal felhozott pénzügyi érveket sem vizsgálta meg Idáig.
Ily körülmények között a magyar kormány u] kérést Intéz a Nemzetek Szövetségének Tanácsához.
Jelöljekl a pótblrót amagyar-román döntőbíróság részére,
amint azt 1923 ban más nyolc vegyes döntőbíróság részére megtette.
Ha Románia továbbra is szembeszegül, a magyar kormány arra kéri a tanácsot,
hívja fel Románlát, kössön Magyarországgal egyességet,
mel)h:n elfogadja ebben az ügyben a hágai állandó nemzetközi döntőbíróság .döntését.
Ha nem fogadja el az a|ánlatot, akkor arra kért a magyar kormány a tanácsot, alkalmazza a békeszerződés 239. cikkén kívül a népszövetségi egyezségokmány 13. cikkének negyedik pontját, azzal a 22 Ítélettel szemben, amelyet a magyar-román vegyes döntőbíróság hrzolt, de amelyei idáig nem hajtottak végre.
A magyar kormány kéri továbbá a tanácsot, vizsgáltassa felül a Neműtek Szövetsége pénzügyi bizottságával mindazokat a pénzügyi természetű indokokat, amelyeket Románia felhozott eljárásának igazolására, amiért nem veti magát alá a magyar-román vegyes döntőbíróság ítéleteinek. Hi pedig maga a tanács ugy vélné, hogy esetleges hatásköii túllépés vagy más ok miatt a trianoni békeszerződés 239. cikke ez esetben nem kötelezi olyképen a vegyes döntőbíróság működésének biztosítására, hogy kijelöl két pótblrót,
szíveskedjék ezt a kérdést véleménykérés céljából a népszövet-sigl egyezségokmány 14. cikke alapján az állandó nemzetközi bíróság elé terjeszteni.
A magyar kormány ezzel egyidejűleg arra kéri a tanácsot, tűzze kl legközelebbi ülésének napirendjére ezt az ügyet és tárgyalja azt lehetőleg legelső üléseiben.
Berlin, augusztus 27 Berzevlczy Albert, az Interparlamentáris Uoió magyar csoporljának elnöke ma délelölt érintkezésbe lépett az értekezlet elnökségével és engedélyt kért arr*, bogy személyes raeg-támadlalás elmén válaszoljon a ro-máo delegátus szombati kirohanásaira.
Az elnökség azonban aggályát fejezte kl amiatt, hogy Ilyen ügyben személyes meglámadtatds elmén adjon szót,
mire Berzevlczy Albert elállt a szótól és elhatározta, bogy
véleményét egy kiadandó összefoglaló válaszban fejezi kl.
I
I Az érlekezleten holnap fog sorra kerülni ennek a válasznak tárgyalása, amellyel kapcsolatban a kisebbségi vélemények is el fognak hangzani.
Elvetették Llndhagen javaslatát.
Berlin, aug. 27. Az Interparlamentáris konferencián ma délelőtt bonyolították le az általános politikai vita folyamán szombaton kitűzött szavazásokat. A svéd Llndhagen határozati javaslatát, amely egyebek között
az általános és közvetlen leszerelésnek a Népszövetség programjába való felvitelét és a szovjet-delegáció leszerelést Javaslatának rokonszenves tárgyalását klváni*r*lvetették. Ezután Schücklng elnök indítvá-
nyozta, bomy a Párlsban aláírásra kerülő Kellog paktum agyében a Quai D\'Orsay-boz intézendő táviratban foglaljon állást az Uoió. Élénk lelkesedéssel határozták el, hogy a táviratot azonnal elküldik. A konferencia ezután a kl és bevándorlás problémáinak megvitatására tárt át.
Vacsora a magyar követségen Berlin, aug. 27. A berlini magyar követség sz inteiparlamentáris konferencia alkalmával Berlinben tartózkodó magyar személyiségek tiszteletére a követség épületében vacsorát adott, amelyen magyar részről meg-lelent Berzevlczy Albert, Antal Jenő, Viszy József, dr. Kállay Tibor, Tele szky János, Nagy Emil volt miniszterek, valamint az Unió csoportjának Berlinben tartózkodó minden tagja
1AJLA1 KOILOKT___IM8 tupaxhn 28.
A városi tisztviselői-Illetmények ügyében uj határozathozatalra utasította a belügyminiszter a képviselőtestfiietet
Tegnap délután rendkívüli közgyűlés hozta meg a szervezeti szabályrendelet megfelelő módosításait — Az Illetményeket majd csak az ősszel állapítják meg — A belügyminiszter jórészt honorálta a fellebbezést
KieaiAtitiák a strandfürdőhöz szüksége* területeket
_■_
lövő héten Összeül a nemzeti kisebbségek kongresszusa
Berlin, augusztus 2/
(Éjszakai ráelójelentés) Jövö bélen, sxerdán, összeül a kisebbségi kongresszus, amelyen tizennégy különböző nemzet kisebbségei vesznek it.it. A kongresszuson elsőizben vesznek részt az ukránok és a bulgárok. A kongressius napirendiének első pont)án a kisebbségek helyzete szerepel,
Walko külügyminiszter elutazott Genfbe
Budipest, augusztus 27
A genfi népszövetségi tanácskozásokra a magyar delegátusok közül eddig Walko La|os külügyminiszter utazott el, aki tegnap reggel Induli Genfbe és Bécsben találkozott Apponyl Albert gróffal, mlg a többi magyar kiküldöttek, Szterényl József bátó és Tdnczos Oábor tábornok ma utaztak el a tanácskozásokra.
A Népszövetség mostani tanácsülései, amelyeken az országok egymás kózOttl viszonyát tisztázó fontos kérdések kOzül elsősorban a lengyel-litván konfliktust tárgyalják, tObb mint két bétig fognak tartant. A teljes ülés szeptember 15 lg tárgyal, mlg a tanács újjáalakítása megtörténik. A tanács természetesen a közgyűlés egész tartama alatt perma-nenciában van.
. iw i»I ~i. -»»t » i. »ii - i -i I"P
A városi csatornázás vízjogi tárgyalásai
■ népjóléti és földművelésügyi minisztériumok klkaidötteinek]e-lenlétében
Nagykanizsa, augusztus 27
Tegnap délelőtt a városháza kis tanácstermében az egész délelőttöt igénybevevő tárgyalások voltak. A városi csatornázással kapcsolatos vízjogi tárgyalásokon, amelyeken az összes érdekeltségek képviselői részt vettek, s szükséges területek igénybevételéről, szolgáltatásokról, kötendő szerződésekről volt szó, melyek ellen lényegesebb kifogást nem emelt egyik érdekeltség sem.
A város részéről jelen voltak dr. Krdiky István főjegyző, Király Sándor műszaki tanácsos, a népjóléti minisztérium részéről Ho/fmann Károly miniszteri tanácsos, a földmi-velésügyl minisztérium részéről dr. Korbuly István hslélettanl intézeti Igazgató, a szombathelyi kultúrmérnöki hivatalt Bedekovlcs Sándor miniszteri osztálytanácsos, a Principális Lecsapoló Társulatot Petrlk Dezső DV főfelügyelő, a Batthyány-Straitmann hercegi uradalmat dr. Tamás János Jogtanácsos és Barthos Oyula föerdömesier, a Duna-Száva-Adria Vasutat Ooszionyl Béla Igazgató képviselte, mlg s tárgyalás elnöke dr. Botlka Andor nagykanizsai járási főszolgabíró volt.
A tárgyalás lefolyásáról ponlos jegyzökönyveket vettek fel, melyeket beterjesztenek Bődy Zoltán alispánhoz, aki meghozza határozatát.
Nagykanlzaa, augusztus 27
Kánikulai hangulatban folyt le a váratlanul összehívott városi közgyűlés a városháza dísztermében. A padsorok közi csak a nagy ablaksorokon melegen tüzö mp teremtett forró hangulatot.
A közgyűlést szombaton hívták össze hétfőre. A városatyák nagyobb tésze vasárnap kapta a meghívót hétfőre. A hőmérő Is elég magasra szökött ahhoz, bogy különösebb érdeklődés támadhasson.
A közgyűlésen dr. Krdiky István fő|egyzö elnökölt. Mint csendes szemlélő ott volt a polgármester is, aki erre a napra megszakította balaton-kereszturi szabadságát, bogy holnap folytassa ait Hévízen.
Egyik pont a másik ulán pergett le felszólalás nélkül. Csak a közgyűlés vége felé, egy-két kisebb ügynek akadt egy-két felszólalója.
A tárgysorozat első pontja, ahogyan a meghívón áll, egy közigazgatási hieroglif: ./. 12.971-1928. M. klr. belügyminiszter 80 024-1928. IV. számú rendeletének bemutatása," No, ezen aztán törhették a fejüket a városatyák, bogy miért is hivlák őket tutajdonképen Ilyen égető dologidőben és ilyen forró augusztusi délután sürgős tanácskozásra.
A közgyűlésen aztán kiderült, bogy bizony a hieroglif mögött érdekes, komoly és fontos ügy húzódik meg, amit egyszerűbben és világosabban Igy lehetett volna a városalyáknak szétküldött meghívókra nyomtatni (aminthogy a referáló főjegyző ls ezekkel a szavakkal jelentette be a tárgysorozat első pontját): — a belügyminiszter rendelete a tisztviselői Uletmények rendezése tárgyában."
A pótilletmények A város — mint Ismeretei — tavaly revizió alá vette a tisztviselői Illetményeket s ezzel kapcsolatban módosította a szervezeti szabályrendeletet. A törvényhatóság érdemi határozat nélkül, dr. Rotschlld Béla ügyvéd fellebbezésével együtt felterjesztette azt a belügyminiszterhez, honnét most érkezett meg a döntés. Ez a donlés a városi tisztviselők fixetésrendezése körül akkor megindult harc végének a kezdete még csak, de máris igen sokban honorálta az akkori ellenzéki álláspont kívánságait, ami kitűnik a következőkből :
A belügyminiszter most megérkezett rendelete wk érdekes dolgot mond. Igy kijelenti, hogy
elvben ugyan nincs kifogása a pótilletmények ellen, — de Jelen formájában még sem hagyja Jóvá az azokra vonatkozó határozatot, mert abban a miniszter korábbi kör-
rendeletének figyelmen kívül hagyásával állapították meg a pótllletményeket.
A pótllletményeket ugyanis nem fizetésI fokozatokra, hanem az egyes állásokra nézve kell összegszerűen megállapítani. A kórházi orvosok személyhez kötött pótllletményeit nem engedélyezi. Ujabb ha ti rozst hozatalára utasltja a várost, ez az u| határozat azonban csak az esettx n számíthat a miniszter jóváhagyására, ha külön-külön meglbdokolja az egyes állásokra vonatkozólag elhatározott pótllletményeket. Nyugdíjba beszámítható pótllletményt csak az kaphat, aki 1927 előtt ts Ilyent élvezett (ilyen csak egy van: a polgármester). A többi tisztviselőknél a beszámítás felöl nyugdíjba vonulásukkor esetenként lehet határozni. Fizetések emelésekor a pótllletményeket minden alkalommal megfelelően redukálni kell.
Reprezentációs költségek A polgármesternek évi 6517 pengő és a főjegyzőnek évi 3442 pengő reprezentációs költséget szavszott meg a város. A lelűgyminiszternek ez ellen csupán az a kifogása, bogy a polgármester reprezentációs átalányát mérsékelni kelt, mert meghaladja fizetésének 100%-át (Tudni kell, hogy a polgármester annak Idején ethikai okokból lemondott a neki járó forgalmiadó részesedésről s ezért emelte fel a képviselőtestület a reprezentációs átalányát, Így most a régi jutalékot vissza fogják majd állítani.)
A képviselőtestület még nyolc városi tisztviselőnek szavazott meg reprezentációs költség-átalányt. A belügyminiszteri rendelet most ut Írja, hogy
semmi körülmények közt nem egyezik bele abba, hogy ■ polgármesteren és főjegyzőn klvQl más Is kapjon reprezentációs pótlékot,
ellenben hozzájárul ahhoz, hogy Király Sándor műszaki tanácsos 1200, Slá Erzsébet 768 pengő különmunka-átalányt kapjanak (a vízmüvek kezeléséért). A közrendészeti és egyéb altisztek eddig élvezett természetbeni járandóságalt jóváhagyja továbbra ls. Ax állatorvosoknak a husvizsgálati dijakból való részesedését azonban nem engedélyezi, ehelyett fuvar-költséget és évvégi jutalék megszavazását engedi meg. A napidíj átalányokat ts törli a belügyminiszter és csakis szabályszerű napidijakat engedélyez.
Nem lesz dupla kiküldetési
dlj Budapestre A városi tanács javaslata alapján hozott határozata kiküldetési dijak megállapításánál ugy intézkedett, hogy fővárosba, vagy külföldre való kiküldetés esetén a kiküldetési dijak
kétszerese jár. A belügyminiszter most kimondta, hogy a napidíjak nem lehetnek magasabbak az államiakénál, Budapestre utazó várost tisztviselő psdig kétszeres dijat nem kaphat.
Helybeli kiküldetéseknél közérdekű ügyben napidíjat számítani a jövőben nem lehet, csak ha külterületre kell kiszállni valakinek, vagy 2 kilométeren tul a város központjából.
Egyhangúlag... Az illetményeknek a belügyminiszteri rendelet értelmében való megszabására vonatkozólag a városi tanács most nem tett javaslatot, az majd még a mlnlszterközi elvi ellentétek tisztázódása után, a költségvetés őszi tárgyalása után történik meg, — most csak a szervezeti szabályrendeletnek a belügyminiszteri rendelet értelmében való módosításaira vonatkozólag tett a tanács Javaslatol, amelyet a képviselőtestület egyetlen hozzászólás nélkül, egyhangúlag elfogadott.
Ezzel a városi szervezést szabályrendeletnek az állami tisztviselőkre vonatkozó rendelettel, Igy tehát a korábbi belügyminiszteri rendelettel ts ellentétes pontjai, a belügyminiszter mostani kategórlkus utasítására és annak értelmében ellmlnáltattak.
A virills-névjegyzék őszi megújításának előkészítésére a képviselőtestület s tavalyi bizottságot küldte kl, melynek tagjai: Bazsó József, dr. Pllhál Viktor, Sneff József, UJváry Qéu, Welsz Tivadar.
Klskanlzsai orvos-lakás A klskanlzsai Polgári Olvasókör uj székházának emeleti 5 szobás lakását a város kibérelte évi 1200 pengőért a klskanlzsai tisztiorvos részére, azzal a kikötéssel, bogy a város a lakást esetleg albérlet utján Is értékesítheti.
A kórházi élelmezés vállalkozójának, ax irgalmas főnöknő nővérnek, 24 hivi részletre 8000 pengő élelmezési előleget adott a város beteg-élelmezési célokra.
Mindezeket a határozatokat teljes egyhangúsággal, hozzászólások nélkül hozta meg a képviselőtestület. Az első vita A halastói dűlőben a városmajoron keresztül vezető düiöut ügye már vitát provokált. — Az eddigi utat ugyanis beszüntették és uj, jobb utat nyitpttak.
UJváry Oéza nem tartja helyénvalónak — hogy a gazdaköxönség megkérdezése nélkül bezárják a régi utat. Indítványozza, hogy a képviselőtestület ne fogadja el a tanács javaslatát.
1B3B. íjjjggrfjW 28
Dr. Ktátky István felvilágosító szaval után
Dr. Sabjdn O/u\'a polgármester emelkedik (el a tagok padaoraiból és válaszol UJvárynak, mire a köz-gyűlés a tanács Javaslatát fogadja el.
A kCpviselöleslűlet tudomásul ve-»,i és elfogadja, hogy herceg Bitt-byány Siratimann Ltszló a uigárdi bérletei Grósz Károly és fiára ru bázta át.
A sporttelep és a strandfürdő elhelyezésére szükséges teiülelek meg izerzésére a városi tanács tárgyalásokba bocsátkozott az Ingatlan lu-
EALAI KOZLONT
lajdonosokkal, de ezek oly magas vételárat kértek, hogy a tanács nem tudott velők megállapodni, azért most ezeknek a szükségelt területeknek klsajdlllds utján való megszerzésére a közgyűléstől felhatalmazást kér.
A képvlselöleatfllet a felhalalma-záal egyhingulig megadja.
E fogadja még a közgyűlés a Magyar 0:aj és Vegyipar R T.-tal az Artner és Kelemen cég főull üzlete elölt felállítandó benzinkút tárgyában kölendő azerzödést.
Több lllelöaégl ügy letárgyalása ulán a közgyűlés hiromnegyed 6 órakor véget éri.
Félmillió pengő államsegélyt kér a Kls-balatoni Vizlecsapoló Társulat
Cserszegtomaj segélyt kap vízellátásának biztosítására
Küldöttségek Hévízen a földművelésügyi miniszternél
Krazthely, augusztus népes küldöttsége ugyancrak segélyt
(Saját tudósítónktól) A tegnapi napol számos küldöttség arra használta fel, hogy tisztelegjen a Hévízen időző Mayer János földművelésügyi miniszter előtt és eléje tárja sérelmeit, pauaazát és segítséget kérjen tőle.
Igy legelőször megjelent Mayer miniszter elölt
a Klsbalatonl Vizlecsapoló Társulat
küldöttsége, melyet Kroller Miksa zalavári bencésapát vezeteti és részt vettek benne többek köiött Relschl Richárd országgyűlési képviselő éa Rézler Teobald zalavári bencés-kormányzó. A küldöttség 500 000 P államsegélyt kért a mlnlszteriöl — tervelnek megvalósítására.
Mayer mtnlazter réazletesen tefe-ráltatolt magának a vlzlecsapoláoról, a Zala szabályozásáról és megígérte, hogy kérelmüket a legnagyobb jóindulattal lógja kezein\'.
U.ána
Cserszegtomaj község küldöttsége
Járult a miniszter elé Relschl Richárd országgyűlési képviselő vezetésével, •melyen résztvettek a község birái és tanítói is. Az volt a kérésük, hogy adjon a miniszter segélyt kutak fúrására, mivel a köziég népe a Hévlzmenli kutakból, 6-8 km. távolságból lajtokban kénytelen mo»t a síükséges vizet hozni. Mélyfúrású kutakra tan lehit szüksége.
A miniszter itt teljes határozottjai megígérte a segélyt. A nép-lóléli minisztert is rocg fogja kérni, bogy megfe\'elő segéllyel Jáiu\'jon hozzá. Intézkedni fog, hogy a legközelebbi időben egy geológust le l°g küldeni, aki a szükséges kutatásokat fogj, végei ni.
Alsópáhok község elöljárósága következett ezután, melyet ugyancsak Relschl Richárd vezetett. A község népházat akar építeni. A miniszter meg Is ad|a a \'egélyl, amennyiben a község vállalja a kézi és fuvaréról.
• Balatonvidéki Kertészeti és
Méhészeti Egyesület
kért a minisztertől, aki h\'sizabb eszmecserél folytatott a küldöttség szakembereivel és kifelezte ama óhaját, hogy egyea gyümö\'csllpusl kell kitermelni és ki kell használni a méhészetben rejlő ga daságl értékeket.
Felkérésére az egylet tervezetet dolgoz ki a gyümölcstermesztés és méhészet minél gazdaságosabbá tételéről.
Majd két tapolcai küldöttség következett.
A tapolcavidéki Oazdakör memorandumot nyújtott át Mayer miniszternek, amelyben a Balaton vidéki szőlők reménytelen helyzetéi, a védekezés réhézségeil tárja a miniszter elé és a birtokosok fel-segélyezéséi, a szőlőterületek megvédését kérik.
A Tapolcai Borkereskedők Egyesülete küldöttségét Schwartz Emil nagykereskedő vezele. A borkereskrdök nebéztégeit és a boréilékesités lehetetlenségét tárták a miniszter elé, akii arra kértek, hopy a borkivitel elömoidiláaára le;yen meg minden lehetőt, minél szélesebb és hatbató-si bb intézkedést. Különösen rrojt fontos ez, amikor jó bortermés Ígérkezik. A bellőld nem ludja felhasználni a termelt mennyiséget, tegye tehát a kormány lehe\'ővé a bor-kiviteli.
A miniszter mindkél kérési Jó-indulalulag meghallgatta és a legnagyobb mérvű intézkedés helyezte kilátásba.

a Keleti pályaudvartól 3 percnyire levő
Deák Ferenc Szálloda
VIII., AOOTELEKI-UTCA 7.
,||5 tS\'l« M\'l
Interurbán telefon : J. 124-71. Újonnan átalakított 80 szoba, központi
Ultis, folyóvíz a szobákban. Abszolút tisztaság, csnHl«ac3»láclla8.
ugy rstfx^fZ*
Letették a keszthelyi ev. templom alapkftrét
,Minden templomban a szeretetet, békét kell hirdetni s a felekezeteknek versenyre kell kelniük egymással a hazáért"
Keszthely/ augusztus 27 | esperes mondotta. Szent Mátá evan-
(Saját tudósítónktól) A keszthelyi ev. gyülekezet templomának alapkövét vasárnap délben helyezték el disies ünnepség keretében. Az épülő templom díszhelyén virágokkal díszített lombsátor várta a szertartást végző Nagy Lajos ev. esperest. Az ünnepségen nagyszámú közönségen kívül tészl vett dr. Huszár Pál főszolgabíró, Relschl Imre városblróval élén a község elöljárósága, Berkes Oltó prem. főigazgató, a ref. presbitérium, az Ipartestület, az izr. hitközség az uradalmi tlszdkar stb. küldöttsége.
A gyülekezet éneke után Menyház látván keszthelyi ev. leikész ismertette a templomépítés előzményeit és felolvasta az alapköbe helyezendő okmányt. Ez az okmány nemcsak a tempiomépitéai törekvéseket foglalja magában, hanem vázlatosan, a helybeli ev. gyülekezet egész történetéi.
Az ünnepi beszédet Nagy Lajos
gél túrnának egylfc leJeaetéMl kiindulva rámutatott, hogy csak akkor állhat egyes templom, ka aanik Krisztus az atap|a.
Minden templomban a szereletet, békét kell hirdetni s a felekezeteknek versemre kell kelniük egymással a hazáért.
Majd pedig hazafiaa érzéstől áthatva kijelentette az esperes, bogy: .A trianoni ítéletet az Isten nem irta alá, tehát az nem érvényes".
Az alapkő megáldása után elhelyezték az alapító okmányt, amelyet nemcsak az ev. egyház vezetői Írták alá, hanem a járás, a város, a Oazd. Akadémia, a prem. reálgimnázium, az izr. hitközség, az Ipartestület képviselői, valamint a tervező mérnök: Szeghalmy Bálint, az építők: Kalmár Zoltán és vitéz Ke-nessey Sándor stb.
Az ev. gyülekezet szép ünnepségéi a Himnusz zárta be.
Keszthely iparossága táviratilag üdvözölte Frühwlrth Mátyást
Beszámoló a szolnoki Iparos-kongresszusról Keszthely, augusztus 27
(Saját tudósítónktól) A keszthelyi ipsrosslg nevében és képviseletében dr. Melzler Károly budapesti ügyvéd veti részt az Idei szolnoki országos Iparoskongresszuson. Dr. Meizler Károly kiküldetéséről vaiárnap délután 6 órakor az lp:roskörben számolt be. Ismertette a kongresszus teljes tárgysorozatát, lefolyását, közben élesen rávilágított a Kézműves Kamara
kérdésére, amelyet az iparosságnak csak egy kis töredéke ellenez, a zöme azonban Uván|a. A beszámoló résztvevői táviratilag üdvözölték Frühwlrth Mályáa országgyűlési képviselőt, az iparosérdekek és a Kézműves Kamara lelkes r\'őhircosál. Dr. Meizler Károlynak a kiküldetés vállalását és az élvezetes beszámolót Lang József Iparosköri elnök köszönte meg.
Szíven lőtte feleségét, azután önmagával
végzett
Szomorú családi tragédia OOrgetegen
Oörgeteg, augusztus 27
(Saját tudósítónktól) Megrázó családi tragédia azlnhelye volt a nyolc éa félszáz lakosú kis Görgeteg közs\'g.
Vasárnap reggel holtan, át\'őll szívvel találták meg udvarán, egy szalmakazal tövében ifj. Pap Pétert, a kun\'elepi biró ti f, Oörgeteg egyik legmódosább gazdáját. Mellette hevert vadászfegyvere, ami as öngyilkosságot bizooyl\'ottf.
Mikor a háznép a szerencsétlen fiatal gazda vérbefagyott holttestéi magtalálta, azonnal kutatni kazdtek öngyilkosságának körülményei után.
Igy találUk meg a Pap család gazda ágához tartozó szőlőhegyen, a présházban ifj Pap Péternát, az öngyilkos gazda feleségét, ugyancsak átlőtt szívvel, holtan. Kiderült, hogy a fiatal gazda pénteken késő este összesrólalkozott a pincében feleségével a a perpatvar hevében lőtte agyon vadászfegyverével, A holttestet ott hagyta azonmód a présházban, maga pedig feldúlt állapotban, bár msgán uralkodni igyekezve,
vállán a gyilkos fegyverrel, Keszthelyen lakó szüleihez ment. Ott nem árult el semmit borialmas titkából, sem végzetes szándékáról, csak az tűnt fel a szülőknek, bogy fiuk, akit mindig Jóravaló, szorgalmas, |ózan embernek ismertek, kissé ideges és búcsúzáskor a szokottnál sokkal jobban elérzékenykedett. Keszthelyről visszament Oörgetegre. Elte elbúcsúzott apósától, anyósától, 3 éves kisleánykájától, akik azonban a búcsúzás érzékenységéből mire sem következtettek és nyugodtan pihenőre tértek.
Hajnalban Uj. Pap Péter ugyan-ugy, ahogyan feleségét megölte, végzett önmagával la.
A borzalmas családi Irrgédla az egész falu népét megrázta. A nyo-mozáanak már nem aok dolga maradt.
= Vendéglősök t 1 liter szódavíz 5 fillérbe ketül. Készülék árát megtakarításból részletben lehet fizetni. Díjtalan bemutatás bárhol. — Megtekinthető Szabó Antal sportüzletében.
IALAI KÖILOHY
IBM augnsztus 28.
NAPI HÍREK
>ti»ntnm«m»»
NAPIREND
Auguutu* 28, kedd
Római katolikus: Ágost. pk. Protest. Agostoa. Izraelita: Elul hó 12. Nap kel reggel 5 óia 12 perckor,
nyugszik délután 1H óra 49 perckor. •
Városi Nagymozgó. .A légionisták-A sivatag kilózal, szaharsi történet 8 felvonásban „A keseiü otthon", burleszk 2 felvonásban
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő jelentések: Hétlón a Mmtnik-(sT Reggel 7 Arakor +17 8, délután 2 órakor 4-24-2, aate 9 órakoi -f22 2.
ttlhóul: Egész nap tiszta égboltozat.
Sai\'lrdnyi Reggel Északkelet, délben és este Északnyugati szél.
A Meleoi otóglsl Intézet |elenté«« szerint egyelőre meleg és száraz Idö, késóbb zlvatarhsjlsm éa nyugslrs forduló szelekkel némi lehűlés valószínt).
— A polgármester Hévízen. Dr. Sab/dn Qyula polgármester ba-Istonkereszturi nyaralásából legnap visszaérkezett Kanizsára és ma Hívlz-(Qrdöre utazóit, abol szabadságának hátralevő részéi tölteni fog|a.
— Egyházi hlr. A megyéspüspök Megy esi József ragykanlzsai elemi iskolai hitoktató, okleveles középiskolai bitlanárt a csurgói állami reálgimnáziumhoz és állami tanitóképez-déhez hittanárrá kinevezte, üródja Longauer Imre siófoki káplán lett, aki a héten foglalja el állását a püspöki biztosságoál. Megyesi József hittanár távozása Nagykanizsáról, ahol hitoktatói működésével a gondjára bízott gyermekekkel való páratlan atyai bánásmódjával általános szeretetet érdemelt kl, őszinte sajnálkozást váltott ki.
— Kinevezés. A közoktatásügyi miniszter Szénás Ferenc nagykanizsai B-listás tanítót a kiskantzsai állami elemi Iskolához az 1928/29. iskolai évadra helyettes tanitói minőségben kinevez\'e.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéházában VIII., Baroes-lér 10.
— Az uj kiskanlzsai Iskola felszentelése. Az ujonnsn épített kiskanlzsai állami elemi iskola ünnepélyes fe\'szenlelése szeptember 9 én fog megtörténni. Az egyházi aktust P. Mátés Hllár plébános fogja végezni.
— A budapesti kézművesipari tárlatra 50% kedvezményes utazási igazolványok megérkeztek és a Nagykanizsai Takarékpénztár Mtneljegy-lrodá|ában kaplutók. Ugyanott kaphatók a bécsi vásárlgazolványok, amelyekkel a Wienbe való utazás folyó hó 29 én 0 órakor megkezdhető.
antó
Titokzatos autószerencsétlenség Somogyszentmikl\'s és Móilc-hely között — Szakértől vizsgálóbizottság szállt kl a színhelyre
dlg még meg nem állapítható módon kigyulladt és pillanatok alatt az egész
Nagykanizsa, augusztus 27
Tilokzalos au\'ószerencsétlenség történt vasároap, nem messze Nagykanizsától.
Szilárd Jenő nagykanizsai gépkocsi tulajdonos vasárnap Mórichelyre vitte Metzger József sörgyári cégvezetőt, ma|d — a kapott utasításhoz hlvcn — visszament Mórichelyre, az ottani uradslml In\'ézöhöz, bogy utasát visszahozza.
Amikor Szilárd Kanizsáról elindul\', g*pkocsl|a teljesen rendben volt és igy a legteljesebb biztonság érzetével sietett megbitatásának eleget ttnii.
A kocsi a rendes országúti menet sebességgel haladt célja felé és Somogyszenlmiklósig nem is voll semmi ba| vele. Ám mikor végcélja felé közeledett — Szen\'miklós és Mórichely között — a gépkocsi ed-
karosszérla lángban állott. A megijedt gépkocsltulajdonos teljesen lehetetlen volt a lángokkal üzemben, amelyek csakhamar elhamvasztották a gépkocsit.
Ax uradalmi intéző azonnal leientette az esetet a somogyszentmiklósi csendörségnek, ahonnan egy járőr ment kl a helyszínre. A csendőrök kihallgatták Szilárd Jerőt, majd jegyzökönyvet vetlek fel az esetről és jelenlelték az esetet a nagykanizsai kir. ügyészségnek, melynek indi!-vanyára dr. Almdisy Qyu\'a kir. törvényszéki vizsgálóbíró egy szakértői bizottsággal kiszállt a helyszínre, hegy megállapítsa, miért gyulladt ki és pusziul! el a Nagykanizsán míg hibátlan gépkocsi.

Felszentelték az ujudvarl leventék zászlaját
Nagykanizsa, augusztus 27 Nagy ünnepe volt vasárnap a kö zell Újudvar község dolgos, hazafias magyarságának. Akkor tartották meg fényes keretek közölt a levente egyesület zászlószentelését.
A lélekemelő, impozáns lefolyású ünnepségre a természet is a legpazarabb köntösét öltötte fet. 9 órakor az ujudvarl leventék nyalka lovasbandériuma Jelent meg a zászlóanya, dr. Gózony hlvánné születelt Koller Erzsébet Morgány-pusztai kastélyában, akit diszmenetben kitérlek Újudvar községbe, ahol az iskola mögött már fel voll állítva a diszes tábori oltár.
Olt volt Gyömörey István o szág-gyülésl képviselő, dr. Bollka Andor, a nagykanizsai járás föszolgabirája, dr. Gózony I alván földbirtokos, Kreutzer Dezső esperes plébános, Bablcs Mihály községblró, Horváth Sándor körjegyző, a környék számos földbirtokosa, slb.
Kreulzer D zsö esperes fényes papi segédlet mellett üuiitpi misét mondott, kftzben lelkes beszéd kísé-
retében felizentelte a müvésii kivitelű selyemzászló\'. A zászlóinya, dr. Gizony lstvánné nebéz fehér selyemszalaggal diszi\'elte fel a megszentelt zászlót, ma|d beverte az első zászlószeget. U ána dr. Boltka Andor, O/ömörey István, dr. Oózony István, Bablcs Mihály kezdték meg a zásiiószegek beverését. Több mint 80 zászlószeget vertek be szebbnélszebb jelmondat kíséretében. Az egyesület nevében vitéz Horváth Sándor, a fáradhatatlan, agilis korpavári kör|egyző velte át a gyönyörű zászlót izzó hazafias beszéd kíséretében. Végül a gelsei, korpavári és ujudvarl leventék diszfelvonulásban elléptek a meg|elent előkelőségek előtt.
Mialatt pedig a notabilitások a morgánypusztai Oózony-kaslély vendégszerető falai között banketthez láttak, Újudvaron megkezdődött a népünnepély, amely igazi magyaros bangulalu, jókedvvel, a hazafias ünnepélyhez méltóan folyt le.
=* Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
= Singer gépselyem mindenféle színben kapható. Singer varrógép fióküzlet Fö-ut 1.
Uj és jókarban levő használt ^
BOROSHORDOK
minden nagyságban kaphatók
ZERKOWITZ ALBERT
bor- és hordónagykereskedésében
NAGYKANIZSÁN.
Amikor aroiilne (akó, uftrkéi-sárga és tekintete bágyadt, amikor szomorú, nyomott hangulat és felfúvódás kínozza, amikor nehéz álmok, epepangás, gyomorfájás és fej-nyomás gyötri, olyankor tanlcsos néhány napon át reggel éhgyomorra 1 — 1 pohár természetes „F.rer.c József keserüvizet inni. Az ó- és u|-világ orvosai azért rendelik a Ferenc lÓMef vizet oly gyakran, mert ez sok esetben a rosszullét okát gyorsan megszünteti és az egész szervezetet felfrissíti. Kspható gyógyszertárakban, drogériákban és fflszer-üzlelekben.
Városi Nagymozgó. Ktdden, augusztus hó 28 án 7 és 9 órakor , A légionisták" (A sivatag kalózai), Szabaral történet 8 felvonásban. Főszereplők: Milton Sills és Viola Dana. .A keserű otthon", burleszk 2 felvonásban.
ne mulassza el, ha
BUDAPESTRE
megy, felkeresni a
„BOHÉM" flULATÓt
VII. Rákóczi-ut 36.
világvárosi műsor
Naponta kezdete 10 órakor. | kAvéhAzi rtrflk. belépődíj nincs.
SÁDIÖ-lflSOl
(Rövidítések) H — híre*, kOig*idatág llingv. — hangverseny. E — elóadia Oy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. L — zene. Mg. — mezógaidieif. ML - Ifjuíigi előadás. P — felolvajáa. □ — gramofon zene. jb — jaxx-band. K — kabaré. nZ. — sApazerfl zaae.
Augusztus 28 (kedd)
Budapest 9.30 és 11.45 H. Közben 12 órakor déli harangszó az egyetemtéri templomból. Utána: O. hangv. lTdölelzés, Időjárás. 3 11. 4.45 ldő|elzés, Idölelzés. 5 F. a rádió és s bélyeggyüjtés. 5.45 Sláger délután (zenekari hsngv) 7 Rádió amator-posta. 8.15 E. és dslok. 9.45 Időjelzés. Utána cigányzene. Bécs, Orác, Innsbruck, Klagenfurt Linz
11 és 4 llsngv. 6 20 Uy. 8 45 Joliann éi Josepli Slrauss mtlvek.
Berlin, Stettln 11 és 3 30 0. 5 30 Hsngv 8.30 Uoellie emlékünnepély. 8 30 (StetlTn) Slágerek, humor és tánc Z. Barcelona I 45 Ksmsra Z. 5 45 Hsngv.
6 26 A !120 és 10 Hangv. 10 20 Duettek 10.50 Oltár Z.
Basel, Bern I Tánc Z. 4 és 10 Hangv Brflnn II Hsngv. 12 15 0 3 A. 5 Hangv. 7 Modern cseh Z. 9 30 és 10.15 Kiállítást hangv.
Ilaraburt,, Bréma, Hannover, Klel 8 A II 0. 12 30 és 2 05 Hsngv. 4.15 (Klel) nZ. (x45 A. 8 Rádló|áték. Utána haigv.
I.angenberg, Köln, Aachen, MOnster
10.15 0. 1.05 Hsngv. 5 Oy. dalok. 6 Hangv 8.15 Uoelhe-est. l-ondon, Daventry 10.15 Istentisztelet.
12 és t Hangv 5 15 Oy. fi Q. 7.15 Beethoven gordonka szonáták. 8 és 9.45 Hangv. 10.50 Tánc Z.
Madrid 2 15 Kamara Z. 7.15 Hangv. 8.15 Tánc Z. 10.15 Operett E. Prága 11 0. 12.05 Hsngv. 5 Kstons Z.
7 Opers E.
Róma I Kamara Z. 5.30 Hangv. 9 Opera E.
Varsó 1 Torony Z. 6 Kamara Z. 8.15 Hangv. 10.30 Tánc Z.
0 n. ÍJ <i/e£/bc>ls
f\'A fr/rjó r J
AL
f{f C/tal; S/f/,Ats
//(; fío.
10JB.
28
ULAI ROaONT
SPORTÉLET
Két meccs — két győzelem
NTE—Szak 3:2 (2 :0) - Zala-Kanizsa FC-Turul FC 1:0 (0
Nagykanizsa, augusztus 27 A vasárnapi kellős nyitány nagy-
szeiüen sikerflll. Értékes győzelmet aratott az NTE első bajnoki mécsesén s ezzel a bajnoki lista élére került; győzött a profiklub is, a II. liga egyik legerősebb csapatát kény-sieritette megadásra barátságos mérkőzés keretében.
Az amatőr bajnoki mérkőzést ját-izották le először. Az NTE kezdte ■ Játékot erős szél elkn, de nigy-szerü bslfsora révén szél ellen is fölényben volt és egy pompás helje-zett rúgás, meg egy tistalmss bomba révén 2:0 ra szerezte meg a vezetést. A játék a nagy meleg miatt lanyba tempóban folyt, de Igen szép kombinádók tarkították, amelyekhez csupán az erélyes befejezés hiányzott.
Forduláa után mindenki nagy NTE foknyi várt, de a legnagyobb meglepetésre ex elmaradt. A kanizsai halfok az ehő félidő szél elleni játékában minthi kifáradlak volna, a csatárok pedig ebben a félidőben ls kényelmeskedtek. A lelkes szigetváriak igy igen sokszor voltak frontban és csak az ujebb gól törte meg őket. Végeredményben megérdemelt, bistoa, nyugodt győzelmet aratott az NTE, amelynek mindegyik játékosa megfelelő tagját képezi a kiegyensúlyozott csapatnak, olyiniyira, nogy egyik Játékost sem lehet ktUOn kiemelni. Ltnyhs Játékukat menü a nagy hőség és az a körülmény, bogy győzelmük mindjárt az elejétől kezdve kétségtelen volt. De meg kell emlékezni a meccs birájáról: Spttzer minta bíráskodást produkált, egyetlen hibás Ítélkezése sem volt; kétségkívül sokban segítségére volt mindkét csapat uri fair Játéka.
A szigetváriak csapata nagyarányú vereségük ellenére is jó benyomást keltett. Technikás, lelkes együttes.
A profimeccs kezdetére szép számú közönség gyűlt össze. Kaufmann sip jelére a következőkép állt fel a két csapat: Kanizsa: Szemző — R*der, loós — Tamás, Kllcsó, Bibos -Farkas, Reiatr, Ivsnlcs, Bakonyi, Csáaa. Turul: Sptndler — Kocsis, Poilacaek — Herzfeld, Sétlnger, Hsjdu — Pausz, Szálkái, Senger, Altmann, Populás. Kezdés u\'án eleinte a Turul volt fölényben, a kani zssl védelem szórtban biztosan pi-rirozta a támadásokat, ugy, hogy azok lövésig nem Igen Juthattak. — Lassankint lelnjomult a honi csspal , is, egysniO erejű ellenfelek küzdelmét mntta a Játék, amelyben azonban inkább a Kanizsa volt frontban. Eredményt egyik csapat se tudott elérni, sok durvaság is adódott
A második féltdfben ls csaknem egyenlő erős volt a két csapat, kanizsai támadások azonban sokkal erélyesebbek voltak. Gyenie kanizsai fölény alakult kl a ha egy-két nagy-szerü lövési bámulatos védéssel ki Is partaosott, a pesti kapus, mégis megszületett a megérdemelt kanizsai győzelem Ivanks lövéséből.
Nagy étdeklődés kísérte az uj Játékosok bemutatkozását, Réder a közönség kedvence lett Pompás szerelései sok tapsol kaptak. Kllcsó gyengén kezdett, de belejött, s az fel|avulásának eredménye, hogy a kanizsai csapat felnyomult. Meg letelő centerhalf volt és lesz; játékán látható volt a trénlnghlány. Relner nem azaz összekötő, akire a csa-
pitnak szüksége vsn. Nem gyengébb csillrtársalnál, de olyan összekötőre lenne szükség, aki - támadósor gólképmégét emeli.
0) volt egy
Joós, Babos és Bakonyi játékát kell a régi Játékosoké közül kiemelni.
A Turul csapata r.em kelleti csalódást, bár tavalyi eredményeit mutatott játékával nem Igazolta. A védelme biztos, támadósora még gólképtelen, amit azonban ment ar, hogy tartalékos volt.
Kaufmann Igen sok Ítélkezését kifogásolta a közönség.
A Ferencváros és a Hungária győztek a Mitropa Kupában
ítélet a Pesterzsébet és Kossuth vesztegetési ügyében — Marvallts Jól szerepelt Ismét — A Somogy győzelme a Nemzeti fölOtt
Az utolsó, de még mindig erősen meleg augusztusi vasárnapon teljes gőzzel megindultak a futballmeccsek országszerte. A fővárosban atlétikai versenyeken kivül a két nagy magyar csspat kupaküzdelme, illetve győzelme lelkesítette a magyar közönséget, mely ezen a napon negyed százezernyi tömegben lepte el a Hungária-uti pályát. A vidéken barátságos küzdelmek voltak a fővárosi csapstokkal, melyekben mindenütt a helyi csapatok győzlek. Ezek között Is kiemelkedik a Somogy szép győzelme a Nemzeti felett Eredmények Itt követ keznek:
Középeurópai kupa:
Ferencváros—Beogradsky 6:1 (4:1) A gólokat lőtték: Szedlacsek, Msr-|anovics, Takács II. (2), Turay (3). Hungária—Rapid 3:1 (3:0). Góllövök : Kalmár egy és egy öngól, Molnár, Hiar.
Gradjanskl— Viktória Zlskow 3:2 (1:1) (Zágráb)
Barátságos mérkőzések:
Sabárla—Budai 33-as 5:3 (4:1) A mérkőzésen sajnálatos baleset történt, amennyiben Povolny egy bombája LCw/l, a budaiak hátvédjét or-
ron tatátta és eltörte az orrsövény csontját.
Somogy—Nemzett 4:1 (1:1).
Bástya-Szenterzsibet 4:2 (0:1).
Újpest—M. kerület 2:1 (1:1).
Józsefváros-Újpest tartalék 5:3 (2:2).
Az újpestiekben Játszott a kanizsaiak két régi ismerőse: Ember és Héger.
Pécs-Baranya-VAC 6:1 (3:0).
Soroksár—Erzsébetváros 3:3 (2:1).
Kispest-Dobó FC 4:1 (4:1).
Atlétika:
Marvallts Kálmán a Springer dijaa atlétikai versenyen dtszkosszal 44-12 cm.-t dobott, ami igen biztató formát árul el. Szepes gerelyvetése vott nsp főeseménye, aki 64—14 cm.-t dobolt. »
(Súlyos Ítéletet hozott) A Pesterzsébet Kossuth veiztegetésl ügyé-b:n a profiszövetség fegyelmi bi zotlságs, amennyiben előbbi csa patot törlésre, a Koisu hot p:dlg működési jogánsk félévre való felfüggesztésére Ítélte. Vezetőiket pedig mindennemű sporttevékenységtől eltiltotta.
Amatör bajnokság
BTSE-F-SC 2:0 (2:0) Bjjs. Biró dr. Juhász A iila. A bajnokcsapat megérdemelten szenvedett vereséget. Oóllövök Cz\'gány és Bencze. A második félidőben Is a bajai csapat támadott, a PSC védelem azonban ekkor már jól működött.
BSC-BSE 3:1 (1:1) Bácsalmás. Biró Balog. Gyenge Játék. Vtaslcs góljaival biztosan győzött a honi csapit a bajaiak ellen, kiknek gólját Steln szerezte.
Vasárnapi leventebajnoki mérkőzések eredményei:
13 FC-33 FC 4:0 (1:0).
13-asok biztosan győzlek. Biró: Lackenbacher.
Vasutas Zrínyi—Hungária 12:0 (6:0).
Vasutas galoppban nyerle a mérkőzést. Biró: Stern.
Haladás—Vasas 1:0 (1:0).
Erős, helyenként durva mérkőzér, két játékos kiállítva. Biró: Bóhm.
Egyetértés—Húsos 1:1 (1:1).
Szép fair mérkőzés, Igazságos eredmény. Biró: Izsák.
77 FC-II. kerület 2:0 (2:0).
11. kerület jól védekezett, a mérkőzés sötétség miatt télbeszakadt. Biró: Wolff.
Klskontzsat Levente-Turul 5:0.
Megérdemelt győzelem Biró Herzl.
Hunyadi-Kat. Kör 3:1.
Hunyadi reálisan győz. Biró Herzl.
Amatőr I. osztály
bajnokságinak állása augusztus 27-én
NTE BTSE PVSK Sz»K
5. BSC
6. PSC
7. KAC
8. KTSF,
9 BSE
10 DVAC
a ő a t t í 2 2 2 1 1 2 1
2
>
■o
I--
1 - 1
1 - 1
1 — 1
----2
1
I =2
í 3 5
5 1 1
6 -5 —
(A Vasas-leventékhez.) Felkérem az összes „Vasas" levente Játékoso kst, hogy szerdán este fél 9 órára a Polgári iskola tomitermében fontos megbeszélés végett jelénjenek meg. Intéző.
Á keáaywfl TSzséa áavtta-jegyiése
VALUTÁK Angol L 17 90-» 00 Balga b. 79-65-79 93 Caahk. 1*98-17 04 Dán k. 152 70-153 30 Diait 10 00-1006 Dollit 57020-072 20 Fraadatr 2?55-22 75 HgiL 229 45-230-45 Lwrti 64 10-64-40 Lat 1*60-355 kara - -
Un 29 95-30-20 Márka 136 35-12685 Norrig 16290-153 50 ■chili. 80/0-81 05 PaMtl 9490-9510 Svijd 1110-35-I10-76 SrMk. 183-20-153 80
uavt^ut Amat 22950-29020 Balfiái 10-06-1009 Itallá 116 43-136 83 BrtUaaal 79 62-79 87 Bakaisst 8-49-353 KopMfc.lU-80-153 30 London 2778-27 65 Madrid 94*05-06 45 Milano 29 27-3007 Nawyosk 572 66-4 25 Osalo 162K0-153W Párta 22-36-22 44 Prága 1*86-17-01 SaoKa 4-12-41S atockfa. 153 30463 70 Varad Ml 7-64-17 Wtaa 80*70-80-96 ZArtdi H0-25-IUW5
Még ma kedden 7 és 9 órakor
Szahara! történet 8 felvonásban
Irta: Blrö Lajos. Főszereplők lllton 8III1, Viola Dana
R keserű otthon
Burleszk 2 felv.
A mai értéktőzsdén kissé élénkebb forgalom melleit egyenetlen volt az irányzat A forgalom jóformán csak egyes spekulatív papírokra szorítkozott, ezek azonban az egész tőzsde-Idő alatt élénktbb érdeklődés középpontjában állottak. A piac nagyréaac elhanyagolt maradt, az árképződés nem volt egyenletes. Az árak ugy le, mint fel általában l°/o differenciát mutatnak fel, csak ritka esetben mutatkozik ennél nagyobb hallámzás. A fixptpirok piaca elhanyagoltság mellett tartott volt. A valuta és devizapiac nem mutat lényegesebb változást.
Zürichi zárlat Pilis 20*28, Loudoo [25 20* 4, Nawrotk 519 32Vi ttrüsaal 72 19»/s. Mtlato TJ19YI, Madrid Sö ö\'/i. Amst«ria« 20622r/i, baitln 123 82>/i Wtao 73 20. Sűfla 3-75. Prága 115-89, Varad 68*20. BwIsdmt SO Sa\'/s, Be (iád 11-13. Bakaiaat 817.
Terménytőzsde
A buza 10, a rozs 25 fllUrrtl emelkedett. Az Irányzat barátságos, a forgalom élénk.
dala ttaaa». 7/ kg-oí 2/*20-27*40, 71 kg-o. 27 40 -27 60, 19 kg-oa 27 63-27 85, 80 kg-oa 27 9>- 28 00, duaintill 77 kg-oa 2700 -27-20. 78 kg-oa 27 20-27*66, 79 kg-oa 27 45—2r 6? S0 kg-«M 27 65 -27 75, roaa 25 15-25*26, takar®, ária 27 00 - 27 25, (Mrpa 28 60-81*00. aab 26*00 -26 25, : tugwt 31 UJ—81 90. Baaakorpi 21 00-2^50.
Sertés vásár rsOMjtia 4888, MlybOl atadattanal vtaaa-asaradt 2SOO dsrsb baírandll 1 92-196, sudatt 1-88-1-90, aiadatt köaip 170-176, könnytl 1*20-1*50. alaöríndl Orag 1*86-1*90, másodrendű 1*64-170, angol saldd 1*56-170, asakmna nagyban 2 10— 0 00, salr 260 -2*64, lahuaotTbm 2 16-2 40, sxaloonáa fálaartia 2 32 -2*36 Aa tránvaat lanyha.
Ha savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vizzel, mely a legsavanyubb bort ls kellemes Itallá varázsolja.
Kapható mindenütt!
Főraktár:
i Mor napi
Király-utca 21.
ZALAI KÖZLÖNY
1MB angncha 28
APRÓHIRDETÉSEI
Ai apróblrtitéuek dl). 10 sióig 80 lllUr, minden további nó dija 5 flll. Vuár- él ■njMpiup 10 uóig 80 fillér, minden lovábbl szó dija ■ flll. Szerdán éa pénteken 10 szóig BO fillér, minden további iiő dija • fii I. Clmsió i minden vastagabb betűből álló nő kél siónak számíttatik. Állási keresőknek 50% engedmény. A Mrdatéal díj alSra ftaetenda.
Két dlék ellátását és tanulmányi ellenőrzését vállalja ny. Igazgató. — Ajánlatok C S ngery-ut 23. 3977
Via.eaetéket, fürdőszobát olcsón szerel. Jsvltásokal rögtön eszközöl Baksa bádogos és szerelómester Kinizsi u. 21. 4016
■ét-hérom dlék aa lakolai évadban katlemea otthont talél url-
oaatédnél. Clm a kiadóban.
Calaaolt tOkrflk legolcsóbb beszerzési helye — Stern üvegesnél, Erzsébettél 14. 1146
Egy nsgy szobái udvari Iskás kiadó Magyar-utca 46. 4161
Nagymennyiségű őszi és téli alma első osztályú minőség és fsjts, egészben vagy klaebb részletekben Is eladó. Szedéskor átvehető Clm: K. Péczely László Kli-komárom. Szedés kezdete izept. 1. 4110
igé-
Megkereséseket n kl
Finom, aamatoa DADAV aranyhegyiDüHUR
llterenkint asztali 78 l„ vőrős I P, rizling I P 20 fillér
8ÁFRÁN JÓZSEF flsnttmsMMI
ICJ1_Magyar-utca 74.
SoffSr és géplakatos szeptember 1-éra állást keres éves gyakorlattal, Jó bizonyítvánnyal. Szerelésben ii Jártas. Büki József soffőr, Klskomároni. 4073
Ssép 3 szobás udvart lakéa mellékhelyiségekkel Kazinczy-utca 15. izám alatt kiadó. 4065
Klskomáromban, modern urlhéz 7 szobival, fürdőszoba és mellékhelyiségekkel, külön Istálló, kocsiszín, garázs, mosókonyha éi raktárhelyiségekkel, parkkal szabadkézből eladó. A Iház beosztása minden célnak megfelel éi a legmagasabb igé
nyeket Is kielégíti......
adóhivatal továbbit.
4 szobái lakás mellékhelyiségekkel november, esetleg október elsejére kiadó. Deutsch, Király-utca 36. 4076
Árpád-utca 46. számú ház szabadkézből áladé. 4137
Béoaban kél fiatalember kltUnő ellátást kaphat külön szobával. — Clm a kiadóban. 4134
Ssabnl és varrni tanulók felvétetnek Hitler Oyőrgyné angol éi frsnds női divatszalonjában, Magyar-utca 5. szám. 4132
Berendezett, azonnal jövedelmeid vállalat, államilag biztosított Joggal, Uzemlej-leizléi céliából téraat kerei, biztosíték ellenében 20 25 ezei pengővel. Ajánlatokat a kiadóhivatal továbbit. 3095
Taaaléleényok felvétetnek a Böske szalonban, Erzsébet-tér 4. II. cm. -4156
JagykazalAt kerei a Nagykanlzial Autóbuiz Vállalat, körülbelül 25 óvci, az autóhoz valamit értő, nagykanizsai lakói jöhet tekintetbe. 4157
Eladó egy Innda (Herz) gyártmányú planlnó. Cim a kiadóban. 4160
Két diákot ellátásra vállalok Felsős kereskedelmist! tanulmányaikra felügyel. Clm a kiadóban. ti62
Borbélyaagéd felvételik izepl. l-re. Rácz Lajos borbelymeiternél Letenye. 4163
ÉRTESÍTÉS.
Tisztelettel van szerencsém a n. é. közönség szíves tudomására hozni, hogy sógorom, illetve cégtársam Koréin Sándor ur, a Kohn L. Lajos cégből liépett.
Fenli céget, mint annak egyedali tulajdonosa fogom továbbra ia vezetni.
Tisztelettel «is» Kormos Zsigmond.
NASH és PACKARD
■utók kizárólagos zalamegyei képwiaeletét átvettük
Mielőtt autót beszerezne, feltétlenül kérjen prospektust és díjtalan kocslbemutatást. 17,7 Hat henger, hétszer csapágyazott főtengely, négy kerékfék, zajtalan motor, hosszú élettartam és olcsó üzemköltség.
Szántó Vilmos és Társai
Telefon 3-22. Nagykanizaa, Deák-tér 2. Telefon 3-22.
GUBACSOT,
ágytollat. állati bőröket,
vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és rongyot a legmagasabb árban vásárol
8TBÉI B. riAI NAGYKANIZSA,
Erzsébet királyné iét 15. sz. alatt.
Vctö csávázószerek:
mag
Porpácok:
Porzol Tillantin Arzópor Tutin .Orion" Abavit Trlamid
Nedvespácok:
Higozán Tillantin Cupram Oermisén csávázó ré7gálic-por Kalimál Tri.tmid
stb. stb Mútrágyafélék. Növényvédőazerek szükségletét rendelje meg tnár most nálam, hogy Idejében megkaphassa. Eredeti gyérl áron kicsinyben él nagyban kaphatók:
0BSZÁ8 JÓZSEF nagktmktáésékei
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság melleit, mi Telefon: 130.
MEGHÍVÓI
Magán- vágy öileti ügyekben! utazások alkalmival
BUDAPESTEN
a legkellemesebb otthont nyújtja a legelőnyösebb feltételek mellett a Keleti pályaudvar árkeiáel oldalával ncmbtu levő
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Baross-tér 10.
mert
SOO.o engedményt kap
mini tttn lap .!ótli.tó|. otció nobi ánlokból, lOo/o engedményt kap
otció étljiml árainkból. (KlIOtió hált kooytil.) S pangSt megtakarít
■utóiul kóluá.it, mtil syilojE ál|óh.t p.re ■Tltl i pályiudvlnól.
Nálunk otthon érzi magátlll
Elsőrendű kiszolgálás, szigorúan családi ]«U*f.
Saját érdaka
•zen előnyök folytán, hogy okvetlen nálunk ixáll-)on meg. — Előzetea axobamegrendtléa ajánlatoa. ___40*1
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
TANKÖNYVEK
minden iskola részére kaphatók
és
el&jegyezhetök
Flsihel Fülöp Fiai
könyvkereskedésen.
Veszünk használt tankönyveket a legmagasabb árakon.
árverési hirdetmény.
A somogycsicsói közbirtokossági korcsmát a hozzátartozó helyiségekkel együtt f. évi szeptember hó 17-én délután 2 órakor a községházában három egymást követö évre, vagyis 1929. január 1-töl 1931. december 31-ig nyilvános szóbeli árverésen haszonbérbe adjuk.
Kikiáltási ár 600 P. Bánatpénz 100 P.
Az árverési feltételek a somogycsicsói elöljáróságnál megtudhatók.
Somogycsicsó, 1928. augusztus hó 23.
«1M Községi elöljáróság.
Árverési hirdetmény.
A pogányszentpéteri közbirtokossági korcsmát a hozzátartozó helyiségekkel együtt f. évi szeptember hó 15 én délelőtt 9 órakor a községbiró házánál három egymást követő évre, vagyis 1929. január l-től 1931. december 31-ig nyilvános szóbeli árverésen haszonbérbe adjuk.
Kikiáltási ár 400 P. Bánatpénz 100 P.
Az árverési feltételek az iharosberényi körjegyzőnél és a pogányszentpéteri birónál megtudhatók.
Pogányszentpéter, 1928. évi augusztus 23.
Községi elöljáróság
Az anyagi gondok nehéz napjaiban,
amikor ugy szólván senkinek a keresete nem födi a kiadásokat
azép pénzt kereahet
mint fö- vagy mellék-foglalkozással, ha értékes és érdekes könyveinknek részlelflreléses terjesztésire vállalkozik. Mi ugyanis megtanítjuk, hogyan kell eladni könyveket részletfizetésre. A mi kiadványaink mind márkás, irodalmi mflvek, amelyeknek terjesztésével tehát tisztességes megélhetéat vagy mindenesetre szép mellékjövedelmet biztosithat maginak. Még ma Írjon díjtalan Ismertető nyomtatványokért, melyeket szívesen megküld a
„PALLADIS" könyvosztálya
Budapest, V., Alkotmány-utca 4.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gözmosó, vegytlsztltó, ruhafestő
tyár: lupái i II. 6ytittt»te»: lukm I
Vállal mindennemű ruhafestést, vegytlsztitást, gözmosást mérsékelt áron. Elismerten elsörenda munka. Hófehér, ttköríéayei gallértüstltái. Pllasérozás. m üouvrérozás.
A nagykanizsai klr. JáráablróaéR, mint telekkönyvi hatóság.
3961/1928. tk, szám.
Arrertil blrütoíDj-klniiat.
Dr. Ollop Mór nagykanizsai ügyvéd végrehajtatónak W 11 he I m J ó z s e f n é született Ekei Katalin pacsatültösl lakos végrehajtást azenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóaág a végrehajtató kérelme következtében az 1881 : LX. l.-c. 144 , 146. és 147. §§, 176., 185. §§ értelmében elrendelte az ujabb árverést 209 P 60 flll. tőkekövetelés, ennek 1926. április hó 26. napjától járó havi l\'/íO/o kamata, 240 P után 1928 évi február hó I. napjától 1926. évi április hó 2 napjáig járó 188 P után 1926 évi április hó 3. napjától 1926. évi április hó 20. napjáig Járó hivl l\'/jO/o kamatai 63 P 80 llll. eddig megállapított per- éi végrehajtási és az átverés! kérvényért ezúttal megállapított 10 pengő költség tőkeköveteléi és járulékai behajtása végétt a nagykanizsai klr. Járásbíróság területén levő, Pelsórajk köziégben fekvő, s a teliörajkl 824. Bztjkvben foglalt ingatlanoknak végrehajtási szenvedő nevén álló fele-fele részére és pedig 302/c. hrsz. Ingatlanbei! réazre 300 P, u. o. 1038. sztjkvben foglalt 292. hrsz.1 Ingatlanbóll részre 1050 P, u. o. 293. hrsz ingatlanból! részre 1050 P. kikiáltási árban és pedig sz ezekre a 273/1922 tk. sz végzéssel Farkai Rozália özv. Vörös Istvánné Felsóra|k javára bekebelezett holtigtartó haszonélvezeti szolgalmi Jognak lenlsrtásával.
Ai árverést 1928. évi szeptember hó 11. napján d. e. 10 órakor Pelsórajk községházánál lógják megtartani.
Az árverés alá kerülő Ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el.
Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltás! ár 100/o-át készpénzben, vagy ai 1881 : LX. t. c. 42. tj-ában meghatározott árfolyammal ezámi-tott óvadékképes értékpaplrosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges biról letétbe líelyezésérör kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. t. c. 147., 150., 170. §§., 1908: XL. t. c. 21. §.)
Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet Ígérni senlii sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapitotl bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908 : XLI. t. c.
25- §)
Nagykanizsa, 1928. évi augusztus hó I. napján.
Horváth s. k. A kiadmány hiteléül:
Mlkó s. k.
lóltllt.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)\'
M. irMfia, 195. tsá«
Niffkuliu, HU augusztus 29, szerda
Ara 16
miét
POLITIKAI NAPILAP
iMrimuiMc fa kUdóhlviUt i P6 ut 5. ulm. Ke*itb*tr< «kkUd<5hl».Ul Kowuth UJoa u. 81
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetést á/s : tgj h<5í« I ptngő 40 Altér
A népek önrendelkezési jogát követelték az Interparlamentáris Unió utolsó ülésén
Berlin, augusztui 28 (Éjszakai rddlójelentés) Az Interparlamentáris Unió mai utolsó teljes ülésének tárgya
az államok jogainak és kötelességeinek megállapítása volt.
A bizottság előadta Li Fontaine belga szená\'or belerjesztette a bliott-ság határozatát, mely szerint
blról uton kell elintézni mindazokat az államok közötti viszályokat, melyeket békés uton nem tudnak megoldani.
Sajnálatos ama körülmény, hogy most, amikor uj államok keletkeztek, idegen kisebblégeikkel a határalkon
belül -
ezek az államok mit sem akarnak tudni a népek önrendelkezési jogáról.
Javasolja azárl, bogy a határozatb oz még a következő fűzessék hozzá:
Jugoszlávia horvát forradalom előtt
30.000 főnyi katonaság Zágráb közelében — A horvátok Genfben is külön
készülnek képviseltetni magukat
Minden népnek elvitázhatat-
lan és örök Joga van maga felett rendelkezni.
A vitában SchUcking tanár (Németország) szólalt fel. Attól tart, hogy hiába lesz minden Kellog paktum és még sem sikerül a világbékét biztosítani.
Berzevlczy Albert módosító Indítványt terjeszt be, hogy a határozati javaslatnak abbtn a részében, amelynél a területi eltolódásokról van szó, „ű lakosság" szó helyeit .a nemzet" szót tegyék.
Pola tanár (Románia) és De Vatera (Írország) felszólalása után szünet következett be.
Az Interparlamentáris Unió délutáni ülésén Luskl (lengyel-ukrán) kijelentette, hogy Ukránia 40 millió népe négy idegen államban él. Az Idigen álla-
mok az ukránokat kiuzsorázzák, elnyomják. A népszavazás hívének vallja magát. Renaudel (francia) Indítványozza, hogy jogos önvédelem esetén a mozgósítás csak a népszövetség előzetes megkeresése és a népképviselet határozata alapján legyen elrendelhető.
Berlin, aug. 28. (Éjszakai rddlójelentés) A konferencia u\'án a magyar csoport ölést tartolt, amelyen Berzevlczy Albert tájékoztatta a lefolyt konferenciáról. Teleszky János ezután hálás köszönetet momtott Berzevlczynek kifejtett tevékenységéért.
A magyar delegáció három csoportban indul haza. Az egyik közvetlen Budapestre utazik vissza, a másik Kölnbe ulazlk a „Pressa* kiállítására. Berzevlczy Albert valószi-Düleg csütörtökön érkezik haza.
Belgrád, augusztus 28
Belgrádi jelentések szerint a kormánypárthoz (Zágrábból olyan hirek érkeztek, hogy a paraszt demokrata koalíció Oenfbe delegációt kíván küldeni, amely a népszövetségi közgyűlés ideje alatt a horvát nép követeléseit a népszövetség tudomására bozná is abbaa analóg részt venne, mint abogy az Intet parlamentáris U.ilónál történt.
Belgrádi birek szerint a borvát helyzet határozottan közeledik a forradalomhoz. A szerbek Z\'gráb kö-
zelében 30 ezer főnyi katonaságot tartanak. A horvátok hangoztatják, hogyha nem kapnak teljes függetlensége\', ugy forradalommal fog|ák megkísérelni annak kivívását.
Macsek szerint gyújtogatás okozta az .Otthon" égését Belgrdd, aug. 28 (Éjszakai rddlójelentés) A horvát parasztdemokrata koalíció ma délután ülést tartott Zigrábban, amelyen Macsek elnök kijelentette, hogy az „O tbon" égéséi gyújtogatás okozla. Macsek elité.őleg nyilatkozott a tegnapi lűntetésekrő1,
mivel a gyász Radlcsért még nem ért véget. Qenfoe a népszövetség ülésére külön horvát delegátusok kiküldése ügyében a koalíció csütörtökön fog csak határozni.
Meghalt a szkupstlnal merénylet egyik sebesültje
Belgrád, aug. 28 (Éjszaka! rádió-jelentés) Z grábból jelentik, hogy Pernár Iván, aki a szkupstinában töriént merénylet alkalmával meg-sebetült és Bécsben operáltak, ma meghalt. Ezt a hirt azonban nem í erösitellék meg.
Az Egyesült Államok kormánya jegyzékben hivta fel a magyar kormányt a Kellog-paktum aláírására
A jegyzék hiteles szövege — A Kellog féle egyezmény három cikkelyének szószerinti szövege — A jegyzéket az USA követe nyújtotta át a magyar külügyminiszternek
Budapeat, augusztus 28 (Éjszakai rddlójelentés) Bultler Wrlght, az Egyesült A\'lamok budapesti követe ma a magyar külügyminiszterhez a következő |egyzéket Intézte :
„Miniszter Uri Van szerencsém Nagyméltóságodnak tudomására adni, hogy Amerika, Belgium, Cinads, CMhország, Né
metország, Nagybritania, India, sz Ír Szabadállam, Olaszország, Uj-Zetland, Lengyelország, stb. kormányai Párlsban szerződést írtak alá, amely kötelezi őket, hogy egymáshoz való viszonyukban
a háborúról, mint a nemzeti politika eszközéről, lemondanak
és csakis békés eszközökkel keresik
minden vita megoldását, smely esetleg közötlük jelentkezhetnék. E szerződés az 1927. év junius 20-án kezdődőit tárgyalás eredménye.
Az az elbatározás, hogy a fent megnevezett hatalmak egymással meg egyezzenek, gyakorlaton alapszik.
Az Egyesült Államok kezdeltöl fogva kívánták, hogy egy állam se érezze magát megfosztva áltól a le-
hetőségtől, hogy részt vegyen a paktumban és Így szükségképen csatlakozzék a népek óhajának u] megnyilvánulásához a világbéke érdekében, hanem ugyanazokat az előnyöket élvezze, mint az eredeti aláirók.
Erre való tekintettel van szerencsém Nagyméltóságodnak a fent említett szerződést abban a formábin, amtzit azt Párisban aláírták — amennyiben azzal egyetért — kormányának formálisan megkü\'denl.
A szerződés szövege a következő: — Meggyőződve arról, hogy eljött a pillanat, mikor le kell mondani a háborúról, bogy a népek között fennálló kapcsolatokat meg-támadbatatlanná lehessen lenni, abban a meggyőződésben, hogy kölcsönös viszonyukban minden bántó-dást csak békés eszközökkel fognik keresniök megoldani, elhatározták, hogy szerződést kötnek.
A felek a következő cikkelyekben egyeztek meg:
1. A magas szerződő fe\'ck üone-pélyesen kijelentették, hogy
elítélik a háború eszközének felhasználását a nemzetközi ellentétek megolddsáraés lemondanak róla egymáshoz való viszonyukban, mint a nemzeti politika eszközéröl.
2. A szerződő felek megállapodnak, hogy minden esetleg közöltük felmerülő nézeteltérésük megoldását
— bármilyen természetű és eredetű legyen is az — csak békés eszközökkel Intézik el.
3. Jel n szerződést a szerződő felek alkotmányaik rendelkezései szerint ratifikálni fog|ák és a szerződés érvényb; lép közöttük, mihelyt a ratifikálás minden kellékét Washingtonban leiéibe helyezték.
Jelen szerződés — mihelyt érvénybe lép — nyitva marad mindaddig, amíg szükséges, bogy a világ minden más halalma csatlakorzék.
Minden kelléket, amely a nagyhatalmak csatlakozását állapítja meg
— Washingtonban letétbe fogják helyezni és a szerződés nyomban a letétbe helyezés ulán érvénybe lép.
Kelt Párlsban aug. havának 27-én. *
Bármely hatalom, amely a szerződésben részt óhajt venni, gyakorolhatja azt a Jogot, hogy a szerződéshez ciatlakozhassék és kormányom örvendene, hogy ezzel a világbéke érdekében hozzájárulnának az uj mozgalom sikeréhez azáltal,
IALAI lOUOKT
II
hogy népeiket ii annak Jótékony köribe vonják.
Meg kell jegyezni, hogy a szerződéi klfe|ezelten kimondja, hogy hatálya életbelépésével egyidejűleg a csatlakozó hatalmakra és a többi résztvevőkre azonnal kiterjedt és Igy nyilvánvaló, hogy bármely hatalom, amely azt elfogadj*, a szeriódés elónyeit a sierződés életbelépésének pillanatától élvezni fogjs.
Pelhasználom ecen alkalmat, hogy klvá\'ó napyrabecrUiéaemet nvlvánlt-sím stb. Bulller Wrlght"
Tizenöt állam aláirta, négy bejelentette a Kellog-egyez-mény aláírását
Pdrls, augusztus 28 A világra szóló ünnepség lezajlóit, Brtand kétségtelenül monumentális beszéde u\'án 15 állam delegátusa aláirta a a háborúellenes szerződést és a francia külügyminiszter estélyével lezárult a történelmi nevezetességű nap. Az eredeti koncepciónak megfelelően a Q iái d\'Orsay-röl, az ünnepélyes szertartások helyéül szolgáló termek melletti szürke Irodákból már tegnap széjjelment Kellog meghívása a többi államhoz, hogy aláírásukkal |áru\'jarak hoziá a támadó háborút .\'örvényen kivül" helyező Pacle de Paris hoz. Néhány állam — Dánia, Peru, Jugoszlávia és Románia — már táviratilag bejelentette hajlandóságát a szerzfdés aláírására és hasonló bejelentést várnak a paktum eredeti aláírói Európa és a világ legtöbb államából is.
Stresemann külügyminiszter ma délben elutazott Baden-Bidenbs, ahol mintegy kél hétig log üdülni. A pályaudvaron a francia külügyminisztérium képviselőin és a párisi német nagykövetség egész személyzetén kivül sok újságíró és fotoriporter, továbbá nagyszámú közönség Jeleni meg, amely lelkesen megéljenezte a német külügyminisztert.
A többi külföldi delegátus egy-része is már ma hagyla el Pirist, mig Kellog amerikai külügyminiszter Cosrave, ir köztársasági elnök társaságában egyenesen Dubllnbi utaiik.
„A trianoni szerződés az isteni gondviselés bölcs műve és végleges" (I?)
Prága, auguszlus 28. (Éjszakai rádiójelentés) A cseh sa|tó valóságos dicshimnuszokat zeng a Kellog-egyez-mény aláirtsa alkalmából. A .Slo-vak" többek között azt ir|a ezzel kapcsolatban, hogy ,a trianoni szerződés az Isteni gondviselés bölcs müve és végleges\'. (S:cl)
Pdrls, auguszlus 28. (Éjszakai rddlójelentés) A Macedón Diákegyesület üdvözlő távira\'ot küldött ma Kellog államtitkárnak.
■ *■ \' ■ W \'| 1 \', \' H-, Itr yi\'nj
Teherautót gázolt a tapolcai vonat Budapesten
Budapest, aug. 28. Ma délután fél három órakor a Keleti pályaudvar közelében egy teherautó rohant át a síneken és nekiment a pályaudvarról kifutó tapolcai személyvonatnak. A karambolnak egy súlyos sebesültje van.
Életmentés a kigyulladt autóbnsz alól
Egy szál gyufától felrobbant a benzin és lánjibaborltotta az autóbusz elejét — A soffőr az égő autóbusz alatt lévő szerelő-lyukba szorult — Súlyos égési sebekkel beszállították a kanizsai kórházba
garázst sDrO, gomolygó füstfelhővel töltötte be. A detonáció messze elhallatszott és az egész környék lakói figyelmesek lettek reá.
Nagykanizsa, augusztus 28
Tegnapi számunkban hirt adtunk airól az au\'ósierencséilenség\'öl, mely a somogyszentmlklósl oistéguhin történt, mikor Szilárd Jenő autója ki-gyullfdt és teljesen elégelt. Ma hi-sonló szerencíéüenségről kell beszí-molnunk, szzsl a különbséggé\', bogy Itt az egyik g\'pkocd vezető suljos égési sebekrt szenvedett és esek rgylk társa b\'ggad\'ságánsk és lélekjelen-lélének kösiönbető, hogy ma—bár összeégve — még életben van.
A Nigykanlzsai Au\'óbusz Vállalat Riba I llpusu legnrgyobb gépko-csljs, vezetőjével, Hoiváth József nsgykanizsai nős, családos scffőrrel befutóit a vállalat Kölcsey-u\'cal garázsába. A lelkiismeretes solfőr rövid szabadidejét arra használta fel, bogy a gépkocsin szükségessé vált jsvl\'á-sokat eszközö\'je.
Előzőleg azo-ban a süiü állapotában haszná\'balallsn benzint leszűrte egy bádogtartályba, msj I elvégezvén dolgát, a bádogkannát a leszűrt benzinnel odébb telte. Ekkor történt, hogy Horváth József
lement az autó alatti sze-relölyukba,
bogy a kocsi alsó részén javilsrn valamit. Horváth kezéből eközben kiesett egy csavar, amit a sölét szerelölyukban nem tudott megtalálni. Hirtelenében és meggondolatlanul
gyufát gyújtott, hogy ax elveszett csavart megkeresse. A ti a gyula láng|a közel ért benzlnkamráboz,
erős detonációval felrobbant a benzin és ebben a pillanatban lángba borította az autóbusz elejét, amely pillanatok alatt hatalmas lángnyelvekkel égett, lent pedig a szerelölyukat és az egész
A garázsban a fojtó fűst és a magasan felcsapó lángok nagy pánikot kelletlek. Az olt taitózkodó személyzet az első pillanatban megijed\', de a következő pillanatban az rgyik soffőr már fent termelt a volán mellett, hogy elvezesse a kocsit a szerelőijük félő\', mert a tüz elpusztítással fenye-
f;ette a kocsit, a fűst és a ángnyelvek megégéssel és megfojtással a szerelőlyukba
zárt soffőrt. Horváth József soffőr a rendkívül nehéz autóbusz alatll lyukban borzasztó pillanatokat élt át — a fűst teljesen betöltötte a szük üreget, emellett a lángok teljes erejükből csap\'ak le a bonnrekedt emberre.
Eoben a válságos piilana ban sikerült az au\'óbuszt e\'mozditani és
Pusztai Oyörgy soffőr gyors lélekjelenlétlel a füsttel és lüzzel borított szerelőlyukból gyorsan
kiragadta elalélt társál. Ennek köszönhető, hogy a robbanás okozta tűznek ma nincsen halálos emberáldozata.
Horváth JJzsef soffőr azonban Igy Is rettenetesen nézett kl. Arca, nyaka, kezefeje súlyosan összeégett.
Időközben a szerencsétlenségnek percek ahtt hira terjedt az egész környéken és nagy tokarág vette körűi a szerencsétlenség niiuhelyét.
Az összeégett Horváth J ^zsef sebeit olajjal bekenték, bekö\'özték, majd egy tuióval beszállították a közkórházba, ahol ápolás alá vették.
A szerencsétlen ember égési sebei igen súlyosak, de nem élelvesiélye-sek. (gyógykezeltetése hosszabb időt f g igénybe venni.
Ax autóbuszban esett kár nem Jelent \'keny.
Egy korty benzin megölt egy két esztendős rezii kisleányt
Halálos gyermek tragédia cséplés közben — A törvényszéki vegyvizsgáló kétségkívül megállapította, hogy a benzin egy félóra alatt végzett a gyermekkel
Az apya megrémülve fu\'olt baza-
Nagykanlzsa, augusztus 28 Rezl községfcin Lancz Lajos gazdi Mzában vígan folyt a cséplés! muika, amit Oombos Ferenc cséplő géplula|donos végzeit gépévé\'. Az udvaron, a gfp\'.ől nem messze állt a liz li eres benzin-kanna, amit Oombos abban a tudatban hajjyott olt, hogy Jó (s veszélytelen helyen vaD.
Miközben a cséplőgép motor|a vígan bugla a jó termés és becsületes munka dalát, Lancz felesége hozzálátott a főzéshez és eközben vízért kellelt mennie a szomszédba.
Mikor visszafelé tartott, Lijosnevü kis fia sírva izaladl my|a elé azzal, hogy
a kis Erzsike — Lanczék 2 éves kis leánykája — halva fekszik az udvaron.
udvaron a benzlnes-hollan feküdi a két
felé, ahol az kanna mellett éves Erzsike.
Lacczné élesztgetni prd bllta gyermekét, vizet öntölt a szájába, azonban mind hiába volt. A gyermek nem mozdult többé.
A vizsgálóbíró rendelkezése folytán a gyermek holttestét felbcncollák és belsőrészét (elküldték a klr. tör-vénysiékl vegyvizsgáló intézethez, miután a vizsgálat megállapította, hogy a leányka a benzin-kannából ivott és valószínűleg ez okozta halálát. Egyben eljárás indult meg Oombos Ferenc csíplőgéplulajdonos gondatlansága miatt.
Tegnap érkezett meg a kir. törvény-síéki vegyvizsgáló intézet véleménye
■npmhtt 29
a nagykanizsai klr. ügyészségre, mely sierlnt kétségkívül meg volt állapitható a felküldött belsőrészekbői, hogy a gyermek a megivott benzin áldozata. A mult napokban — mondja a vegyész! vélemény — hasonló esel történt a fővárosban, ahol egy másféléves gyermek bezint ivott és nem telt bele félóra — kiszenvedett.
A kir. ügyészség a kapott vélemény alapién itegfelelöleg fog eljárni.
Elsején meglndnl a Nagykanizsa—Mhönyei antóbnsz-forgalom
Nagykanizsa, augusztus 28
A MÁVART igazgatósága legnsp arról értesítette a nagykanizsai járási főszolgabiróságot, bogy a Kaposvár és Nagykanizsa között fennálló autóbuszjáratok a következőleg fognak szeptember 1 tői kezdődöleg közlekedni :
A módosítás folytán megszűnik a Kaposvártól Nagykanizsáig és vlsszs közlekedő járat és helyette csak a Böhönyétől kiinduló, egyrészt Kipos-várlg és másrészt Nagykanizsáig közlekedő járat log közlektdni.
A fel éa lesiállások máshol nem fognak történni, mint az alábbi menetrendben feltűntetett megállóhelyeken :
Az autóbusz Nsgykanizsáról délután »/<2 órakor Indul, Pogányszent-péter, Iharosberény, Inke, Vése megállókon át Böhönyéra érkezik \'/s4 órakor. Vissza Indul 6 órakor és Nagykanizsára érkezik <7<8 ónkor.
N igy kani zsától Pogány szenlpéterig 1 10, Iharosberénylg 1.70, Inkélg 2.40, Vésélg 3.20, Böhönyélg 4.10 pengő.
O/ermekek 4 éven felül 10 éves korig a viteldíj felét fizetik. — Uii-podgyászért (személyenként legfeljebb 25 kg) csomsgonklnt minden megkezdett 5 km. távolságrs 20 fillér fizetendő.
Dr. Bottka Andor föszolgsblró a mai nspon megerősítette az uj közlekedést és viteldljsztb\'st, ugy, bogy szombattól kezdődöleg már megindul az uj autóbuszjárat.
I
Csütörtökön é« pénteken 7 és 9 órakor
DE MAURTER POTTER „Trllby" c. drámája filmen 9 felvonásban.
Főszereplök: Paul Wegener, Anita Dorrls
trirt. ammtus
EALAl KÖZLÖNY
készülődnek Zalában
Nagykanizsa, augusztus 28 Régóla (olyik aciendes k/siülődés a megüres\'dett zalaiienlgróli fő-ixolgabliói állá. betöltőére. Mint az már ilyenkor szokás, kombin lln»k jobbra- balra, |ó előre kihasználva a választás lázát, aminél kedvesebb állampolgári kötelezettséget aligha ismer magyar ember.
A szentgró i állásra is régóta hallunk neveket emlegetni. Meg kell izonban állapítanunk most, amikor a választás terminusa már közeledik, hogy a különbözö nevek kolportázsával a közvélemény nem egészen
ért egyet.
A zalaszentgróti járásnak megvan ugyan a maga jelöltje, csakhogy a xalaizentgrótlak a választást nem fogják tudni eldönteni.
A vármegyei központból két jelölt Is van, aki ki szerein; kerülni a uentgróti járás élére: Horváth Vilmos eltö másodföjegyzö és Schmldt Jenő főispáni titkár.
A legpossibillsabb pályázó azonban dr. Laubhalmer Alán nagykanizsai szolgabíró. Azért tartjuk legpotslbi Usabbntk, meit egy sok községből álló Járás Ogyeit szerinlönk csak az kezelheti teljés hozzáérlési e\\ akinek ezt a hozzáértést megfelelő külső szolgálattal alkalma volt megszerezni. A legkitűnőbb központi tisztviselőnek Ls 10—12 esztendőre van szüksége, mlg egy Járást teljesen és alaposan megitmer, kitapasztalja annak minden Qgyét-baját, kezébe egyesíti az adminisztráció minden szálát, a jegyző ségek egész apparátusát. A járásnak tehát érdeke, hogy a járási vezetés ben már ezt a gyakorlatot megszerzett főszolgabirája legyen.
Nem csak szerintünk áll ez igy, hanem igy fogja fel a készülő közigazgatási reform is, amely a főszolgabíró kvalifikációjául a külső (járási) szolgálatot határozottan megkívánja.
Bár nem ez a lényeg: a szolgálati Idő és az Illetmények tekintetében i< különbség van a központi és Mlső tisztviselők között, — ezeset-t*a a központlak javára. Mlg központiak egy kettőre elérik — s a pályázók ls elérték, egyik a VIII., nUalk a VI. 1. fizetési osztályt, addig Liubhaimer, a 8 éves szolga biró, roég ciak akkor kerül a IX-be, ha megválasztása sikerülni fog. Pedig
emiitett pályázók közül egyedüli családos tisztviselő.
Mindezek figyelembe vételével, ba nem ls hivatalosan, de a közvéle mény erejével Labhatmer Alán dr-t tartjuk a zalaszentgróti főszolgabíró-riasztás legtöbb eséllyel Induló Jelöltjének.
Az Interparlamentáris Unió története és szervezete
Irla: L. Boissler dr„ sz I„terparlamentáiis Unió főtitkára
Mozgószinházak
Városi Nagymozgó. Csütörtökön k pénteken este 7 és 9 órakor .Svengali", De M. Potter „Trilby" c. drámaja filmen 9 felvonásban. — Főszereplök: Paul Wegener, Anila Üorrls.
Berlin, augusztus 28
(4 Zalai Kfizlöny alkalmi tudósítójától) A különböző parlamentek tagjainak nemzetközi eryllttmllkö-\'lése és szolidaritása a XIX százsd utolsó negyedére vezetheti) vissza. Az első előkészítő tanácskozásokon, amelyek 1888. oklúber 3l-én kezdődlek William Ramlal Cremrr és Prédeiic l\'assy vezetése alatt, 9 angol és 25 Irancia parlamenti képviselő veti részi. Aminl ismeretes napi tudósításainkból, az Interparlamentáris Unió ma belejezle Ülésezéseit Berlinben. Tudósítónknak a következőkben alkalma van közölnie L. Boissler dr. lőlltkár cikkét az Unió történeléről és szervezetéről :
Az első Interparlamentáris kongresszus 1889. jun. 29 én és 30 án ülésezeit 95 francia, angol, belga, dán, spanyol, magyar, északsmerikai és libériai képviselő részvételével.
A háború kitöréséig, 1914-ig az Unió 18 kongresszust rendezett.
Amikor 1914-ben a háború kitört, az Unió 25 parlament képviseletével is 3500 taggal rendelkezett. A háború kitörése természetesen megbénította az Unió mfi\'ödését. A titkársága Brüsszelből Oslóba költözött át. A tsgok többsége minden munkát beszante\'ett, az angolok és a skandinávok azonban továbbra ts évenként összejöttek, hogy dokumentálják az Interparlsmentárls munka zavartalan tovább folyását. Az Unió már a háború elótl behatóan foglalkozott a béke biztosításának kér désével és az Unió munkájának eredménye az állandó hágai döntőbíróság, valamint a hágai békekonferencia egybeblváia.
Az első években az U.iló nem rendelkezett állandó szervezettel, másfél évtized óla azonban állandó titkárság Intézi az ügyeket egy interparlamentáris tanács, valamint
végnbijtóhizolUág utasításai szerint.
A háború utáni irQködés egyik legjelentősebb eredménye s Dawes-tervezet, amely az U íló kezdeményezésére vezethető vissza. Külön-böiö gazdasági problémák közül, amelyek az Unió háború utáni kongresszusait foglalkozatták, kiemelendő a vámsorompók leépítésére vonatkozó mozgalom. Blronyos körOk
szemére vetik az Uniónak, hogy a nemzeti kisebbségek problémáját beható vizsgálat tárgyává tette.
Az Unió véleménye szerint azonban a népek Igaz békéjét csakis az Igazság és jog uralma hozhatja meg. Ha tehát a nemzeti kisebbségek kép viselőt az Unió tribünjéről hirdetik választóiknak követeléseit, lehetetlen tőlük u szót megvonni. Az Unió munkálatul azonban ezen a téren sem meiilliek ki meddő vitákban. A kérdés megvizsgálására kiküldött bt zoltság
több pompás tervezetet dolgozott kl a többségi és a
klsebbsí gl népek közötti viszályok megszüntetésére.
A kisebbségi bizottsága most zárult kougresszusjn Is több Ilyen javaslattal foglalkozott, mivel az Interparla mentárls Unió véleménye szerint a kisebbségi probléma a legfontosabb és legsürgősebben megoldandó kérdések közé tartozik.
A kisebbségi kérdésen kivül Wlrth dr. voll német birodalmi kancellár referáluma alepjln a kongresszus foglalkozott ap rlamentárls rendszer jelenlegi fejlődési irányával, a kivándorlási p obiémákkal az államok Jogaival és kötelességeivel, valamint koloniális problémákkal.
letiég 40 -50 foka közölt. Az ég-hajtás iránya ez alkalommal Amerika felé történik. A „Llberté* elmü párisi lap a híradással kapcsolatban megjegyzi, bogy a Oolf áram sok ágból áll s ha csak egy ág eltéréséről van szó, ez nem jelent semmit.
A föld sokmlllió éves történetében az elemet erőviszonya számtalanszor változott és ezek a változások egyúttal teljesen átalakították a föld képét Is. Egyszer a Iróptkus forróság ketilette balalmába a földkerekség túlnyomó részét, máskor viszont égplncél takarta bs. Minden változás életeket ölt meg és életeket hozott felszínre. Félelmetes, de egyúttal nagyszerű lenne, ha napjainkban Ismét olyan periódusba léptünk volna, amikor Ilyen átalakulás Indul meg emberi mértékkel is méihetö ü\'enben. Persze, sem megfagyástól, sem elpárolgástól nem kell félnie az emberiségnek, mert hiszen az ilyen tra amorfózisok százezer évekig mennek végbe és ilyen hosszú távlatig még az egyre nagyobb sikereket felmutató Voronoff-féle műtétek sem tudják egyelőre meghosz-sz\'bbltanl a ma élő emberiség életét.
Nagy változás előtt Európa klímája
A Golf-áram megváltoztatja irányát
London, suguizlus 28
Ar utóbbi években a közvélemény egyre nagyobb érdeklődést mutál a föld életét irányító természeti erők problémája Iránt. A szaklapok, napilapok egyre többet foglalkoznak a napfoltok, a Ojlf-áram, a földmágnesesség kérdésével és nem lehet egész pontosan megállapítani, hogy ezeknek a jelenségeknek az eiövi-szonya napjainkban valóban olyan lényeges változáson megy-e ál, amely alkalmas a fokozottabb figyelt m fel-keltésérr, vagy pedig az emberi érdeklődés és művelődés iránya terelődött-e uj mederbe.
Néhány évvel ezelőtt nagy feltűnést kellett néhány tudósnak az a megállapítása, hogy a Oolf-áram, amely tudvalevően klszAbott mederben, folyószerüen, állandóan ugyan-
ama cél felé áramlik az Atlanti Óceánon, megváltoztatta irányát. — Köztudomásu, hogy a Oolf-áram melegsége okozza Európa északnyugati partjainak enyhe klímáját és azt a csodálatraméltó körülményt, hogy még a Skandináv-félsziget magas szélességi fok alatt fokvö helységeiben is állandó meleg éghajlat uralkodik. A Oolf-áram eltérése jobbra vagy balra tehát nem kevesebbet jelentene, mint hogy Európa belsejébe Is bevonulna ez a nagyszerű, n temperált Időjárás, vagy pedig ellenkezően, vége volna a partok enyhe klímájának és sok értékes kisérö jelenségnek, mini például a heringek és szardiniák vándorlásának.
Kél óceánjáró hajó parancsnoka most újra észlelte a Oolf áram irányváltozását, még pedig az északi szé
At A. B. C.-bajno kainak!
>\'knP}<\\" törekvőében
A gondo. anya A „ ,lkoh m(.K.kcIJí„ útin . legmegfelclíbb ajándékot:
Egy évi börtönnel sújtották a kanizsai takarékok váltóhamlsltólát
Nagykanizsa, augusztus 28
Annak ide|én lészletesen beszámoltunk Papp J mos voll csendőr-tiszthelyettes bűnügyéről, aki váltók hamisításával megkárosította s nagykanizsai takarékpénztárakat. Pappot a szombathelyi rendőrség elfogta és az ügyészségnek adta át.
Tegnap volt Papp bűnügyében a szombathelyi törvényszéken a főtárgyalás. Papp a bilóság előtt beismerte bűncselekményeit és bevallotta, bogy a nagykanizsaiakon kivfll a Magyar Olasz Bank szombathelyi fiókját is becsi p\'a hamis váltókkal. Védekezésül szorult helyzetét hozta fel. A törvényszék a bizonyítási eljárás befejezése után Papp Jánosi egy évi börtönbüntetéssel sújtotta.
Az ítélet jogerős.
= Az Iparos-sorsjegy nyereménytárgyalt megtekintheti egész napon át a Főúton (volt Szabó cipőüzletben).
bizalom dolga.
Hálók, ebédlők, urlszobák
a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
KsdwezS fizetési feltételek.
Székely Vilmos
butortelepe Hagykanlm, lazlaciy-ntca 4. n. Elsőrendű saját kárpltosmühehy.
1ALA1 ROILONY
_e___
Az emberi könny a ba-cillnsok legnagyobb ellensége
Egy angol tudós szenzációs felfedezése
London, augusztus 28
Ax embeii könnyekkel, mini a szenvedés csillogó szimho\'umával, eddig főképpen a kölök toglalkoz tak. Ezer és ezer változatban irlák meg azokat a könnyeket, amelyekel mások szemében láttak éa azokat, amelyiket ók msguk hullattak. A sokkal gyakorlatibb téren morgó orvos\'udomány is foglalkozott a könnyekkel és miután megállapította élettani ]clenlöségüket s ntUVödésük célját, továbbra is a költök birtokában hagyta.
Most azonbtn egy angol otvos-tudósnak felfedezése az embeti köny-nyeket a gyako\'lat terén fontcs szerephez tivánja |u tatni. Nem máiról van szó, mint arról, hrg/ kanál-nyl könny is rendkívül kitűnően ható gyógyszerül szolgált) .kterium-okozta megbe\'egedéseknél.
Még mielőtt az ember tréfásan arra az ötletre |ul, bog/ va\'ameljik érzelgős vénkisasszony Ismerősét megkérje, sirjon óránkint egy k.nnál-nyll, mert a fertőzéres torokgyulladást kívánja aizal gyógyítani, — arra kell gondolnunk, lugy ax orvostudomány eddig Is nem egyszer produkált az emberi szervezel által termelt anyagokból gyógyitósxereket. Rltdley Fiigyes londoni szemorvos jutóit arra a felfedezésre, hogy Flemmlng Sándor dr. állal a könnyekben talált bi onyos anyaggal, az úgynevezett lyzocimmel gyógyítani lehet. A könnyeknek ez az anyaga az eddigi összes kémisi sz.reknél jobban, hatásosabban öli meg a baktériumokat éa minden jel arra mutat, hogy ezt az aDyagot az orvosi gyakorlat a legnagyobb sikerrel használhatja lel.
Egy kávéskanálnyl lyzocym állítólag elegendő arra, Ingy bizonyoB baktériumok okozta szén betegsége! meggyógyítson. Riedley adatai szerint a fehér vérsej eken kivUl ilyen anyag van a tojás fehérjében, a répában, a húsban, néhány halban és állatok könoyelbrn. Riedley számos szembetegségnél megállapított!*, bogy a baj keletkezését az Illető kcínyeinek csekély lyzocym tartalma segítette elő. A feltaláló mrg van gjő ződve arról, hogy tojásfehérjéből Elkerül bizonyos eljárással a lyzocy-mot előállítani, ugy, hogy ezért a kitűnő tnlsiep\'i>us szerér. senkinek sem kell majd könnyező embertársához fordu ni.
= Bútort díjmentesen szálli.unk bármilyen vasúti állomásra, garantált e sőrangu kivitelben. Négytől tizenhat hónapig terjedő lizeiési kedvezményt nyujtunk. Sok milliót takarit igy meg. Qyőz\'djön meg személyesen, Kopsleln bútoráruházai Szombathely, Kösicgi-u ca 5. (üzlet az udvarban) és Sopron.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávé hátában VIII., Baross-tér 10.
NAPI HÍREK
NAPIRENb
Augusztus 20, szerda
Római katolikus: Ker. Ján. I l\'rotcsl. Erne&zlin. Izraelita: Elul hó 13.
Nap kel reggel 5 óra 14 perckor, nyugszik délutin 18 óra 47 perckor.
;!i᣻|iar*ie
Á nagykanizsai moteorcloglal meu-llgyelA Jelentések; Kedden a hömtrM-Itt: Reggel 7 órakor +20, délutin 2 órakor +28 8, estr 9 órakor +23 4.
htlhótti: Egész nap tiszta égboltozat.
StiUrány. Egész nap Északkeleti szél.
A Meteor ológlat Intezet |elent«;e szerint Igen meleg és helyi zivatarokra hajló idó yArható. _
— A megyéspüspök római utja. Dr. Rott Nándor megyéspüspök legújabb kö;levelében ludalja híveivel, nogy a szokásos, kötelező szeniszéki látogatását ez év oklóberében fogja végezni, miérl is a Pélctfillér gyűjtést szeplembt-r hó első v,isáruap|án eszköiö jék a templomokban.
— Személyi hlr. D,. Krátky lat ván főjegyző Budapestre utazott.
— Megérkeztek az uj piarista tanárok. Tegnap értettek Nagykanizsára az itteni piailsla reálgimnáziumhoz álhelyezeil tanárok. Név-szerinl Erdélyi József Veszprémből, Grulber József Sátoraljaújhelyről, Fleger Mihály Kecskeméttől és Sztrlcskó H. világi francia nyelvtanár. Dr. Lengyel Jínost a rendfőnök Nagykanizsáról VtC\'a helyezte át.
— Iskolai hir. A nagykanizsai piarista reálgimnáziumban tegnap volt a tanárok évnyitó gyűlése, folyó hó 30 án a magánvizsgálatok, szeptember 1-én és 3 án a pólbelraiások, 4-én Venl Sancte és 5-én megkezdődnek a rendes előadások. A jövő héten teljesen elkészül n gimnázium konvíktusa is, melyre az első évad növendékei már felvételt nyertek.
= Vegyen Iparos sorsjegyet, mert ezzel támogatja az elaggott szegény Iparosokat.
— Esperanto-tanfolyam, Horváth Ferenc vízvezeték szerelő, a szombathelyi Eaperanlo Egyesület alelnöke, vizsgázol! esperanlo nyelvoktató, aki Nagykanizsán kapván munkál, itt letelepedett, csütörtöktől kezdve heti 4 órában ingyenes esp;-ranto-tanfolyamot nyit a Munkás-ollhonban. Az órák minden hét hétfőjén és caütörtökön este 8 órától 10 óráig tartanak. Bárki Jelentkezhetik.
— A testnevelési oktatói tanfolyam záróvizsgája. Tegnap fejeződölt be a lalavarmegyei testnevelési oktatói tanfolyam, amelyen megjelent viiéz Bánó Kálmán vezérla-nácsnok is, aki legteljesebb elismerését fejezte ki a tanfolyam parancsnokának, Csorba látván helyettes vármegyei testnevelési felügyelőnek. A tanfolyamon 30 hallgató vett részt a következő eredménnyel: 7 kiváló, 10 Igen jó, 11 jó éa 2 megfelelő minősítésű eredménnyel.
Szeptember 2-án Indul Bucsu szentlászlóra a nagykanizsai férfi-zarándoklat
Még csak néhány nap választ el bennünket az idei bucauszentlász\'ói nagy féi fi-zarándoklattól, amely vasárnap, szeptember 2-án reggel indul i Nagykanizsáról Zala ősi Mátia kegyhelyérc, hogy Imáival esdje le a magyarok nagy napját, a megcsonkult árva haza feltámadását.
Ugyanakkor indulnak a szombathelyi f rílak U, ugy, hogy az idei szeptember 2 tkl férfi zarándoklat ax utolsó évek legimpozánsabb fétfi zarándoklata lesz, amelyen ezrek fognak részt venni.
A vasárnapi Inagykaniisaí fétfi zarándoklata! a Katolikus Férfiliga lelki-igazgatója, P. Málés Hilár plébános személyesen fogit vezelni.
A kegyhelyen délután a legkilü-nőbb szónokok a legidőszerűbb katolikus kérdésektől fognak beszélni katolikus népgyűlés keretében.
Aki még nem jelentkezett, jelentkezzék minél előbb a plébánián, hogy a vasúti elhelyezésnél fennakadáa ne törlénjik. _
— A keszthelyi Kath. Legényegylet elnök-választása. Tudósítónk jelenti: Oosztolya Z. János káplánnak Veszprémbe helyezésével megüresedett a Kathollkus Legényegylet elnöki tisztsége. Vasárnap délután fél ötkor ült ösaze a Legényegylet rendkívüli közgyűlése, hogy az uj elnököl megválassza. A közgyűlés az elnöki tisztséget nem töltötte be, hanem Baráth Imre másodelnököt teljea hatáskörrel megbízta az elnöki teendők végzéaével. Az u] elnököt egy másik rendkívüli közgyűlés választja majd meg. A távozó elnök a vaaárnapl rendkívüli közgyűlésen bucsuzoit el a Legényegylettől, a Legényegylet nevében Fdy Jenő vigalmi elnök vett bucsut Qosztolya Z Jánostól.
=» Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak.
_IBM augttutm 29,
— Konyháját teljesen felszerelheti edénnyel, ha azt megnyeri az Iparos-sorsjeggyel 1 pengőért.
— A Kath Legényegylet szüreti mulatsága. A nagykanizsai Kaih. Legényegylet rendező bizottsága lázasan készülődik a szep\'ember 9-lki szüreti mulatságára. A nagy előkészületek arra engednek következtetni, hogy ez a mulatság az idény legszebb mulatsága lesz. 9-én délben a régi szokásokhoz hiven nagy szüreti felvonulás is lesz. Az est műsorán p:dlg sírásra, vidám kacagáira kéaztetö, szlvet-lelket gyönyörködtető aiámok szerepelnek. A rendezö-bizotlság műsorral ellátóit meghívókat fog klbocaájtonl A félreértések elkerülése végett közli a rendező, hogy az egyesületnek azon jó akarója, aki esetleg nem kapná meg megbivóját, ne vegye azt sértésnek avagy mellőzésnek, meri ez csak abból állhat elő, bogy pontos és megblxh itó névjegyzék nem áll rendelkezésünkre a meghívók Írásához. Jegyek elővételben Scbless Testvérek Deák-téri üzletében kaphatók.
— Tandíjmentesség Iránti kér vény nyomtatvány a polgári Iskolák részére kapható Flschel Fülöp Fi i könyvkereskedésében.
Díj-adományok a dalosversenyre
Nagykanizsa, augusztus 28
A szeptember 8 iki zalai dalos-versenyrf, amely Nagykanizsán fog impozáns kül,öségek közt lezajlani, ujabb dl|-felajánlások történtek.
A Néptakarékpénztár egy serleget, dr. Balázs Zsigmond ügyvéd ugyancsak egy hasonló ériékes dijat ajánlottak fel a zalai dalosok nemea törekvéseinek juialmazására. Ugyancsak egy serleggel Járul tozzá a dalkul-tura iránti ambíciók öregbítéséhez a nagykanizaai Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör is.
e
A dalosverseny teljes programja elkészült és most van nyomdában. A hatalmas program teljea egészében méltó lesz az eddigi zalai versenyekhez és Nagykanizsa város kulturális életéhez. _
- Krisztus előtti lándzsák a sümegi muzeumnak. Oyómörey Sándor országgyűlési képviselő földbirtokán két Krisztus előtti időkből való lándzsái talállak a kelta-taurisk időstakból. Gyömörey Sándor az értékes leletekel a sümegi Darnay-muzeumnak ajándékozta.
— A Pesti Napló (Budapest, VII. Erzsébet-körül 18—20) minden olvaaónknak nyolc napig azivesen küld mutatványszámot írjon érte a lenti címre.
= Vendéglősök I 1 liter sxóda-vh 5 fillérbe kerül. Késtülék árát m \'gtakari ásból részletben lehet fizetni. Díjtalan bemutatás bárhol. — Megtekinthető Szabó Antal sportüzletében.
= 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-társaság Nagykanizsán, rő-ut 1.
Uj és jókarban levő használt ^
BOROSHORDOK
minden .nagyságban kaphatók
ZERKOWITZ ALBERT
bor- és hordónagykereskedésében
NAGYKANIZSÁN.
iQg. tugtmfti\' M_
_ A keszthelyi anyakönyvből. Születések: S umpfingcr Lujza (szülei StumpHnger Oyörgy és Kovács Ilona), Cierecilcs Béli (szülei Cserec.lcs Ferenc kékfestő-segéd és Siller Ro-xália), Kondor Ilona (any|a Kondor Róza), Horváib József (szülei Hor-vilh Ferenc váltókezelő és Baksi Erzsébet), Kiss Eleonóra (síülel Kiss Imre Máv. műszaki segédtiszt és Schindler Anna), Szórádl Vazul (szülei Szórádi Vazul népzenész és Rigó Ilona), Lukács István (szülei Lukács István cemenlmunkás és Ferenci! Ilona), Dobosi Imre (szülei Dobosi Imre és Szabó Szldónh), Haldlnger Ferenc (szülei Haidlnger János és Molnár Mária), Dergovlcs Én (szülei Djrgovics Jenő és Pintér Anni), Vaus János (szülei Vasas József kőműves segéd és Szabó Erűébe!). — Halálozások: Kuiucz Oyuláné 70 éves, Raklci Erzsébet 1 éves, özv. Klrizsi Ferencné 47 éves, Katona László 6 hónapos, Szúnyog Ferenc 29 éves, Vasas János 4 napos. — Házasságkötések: Nagy Jó-«d kocils Csere Margittal, Molnár József kőműves Marton Lujzával, Balogh litván kereskedő Cilii ag 01-zíllával, Tóth Lijos kocsifényező-tegéd Montag Alojziával, Langmár Oyula kőmüves-segéd Sifár Rozáliával, Horváth Gyula cfphz-segéd Horváth Máriával, Szalal József lovász Takács Máriával.
= I pengővel segitenl és an nak értékét sokszoros n visszanyerni csak az Iparos-sorsjeggyel lehet.
A mezőgazdasági nyugdíj-|blztositás előkészületei
Nagykanizsa, augusztus 78 Az országos statiizlikai hivatal lei nap küldte le köilevelét a nagykanizsai járási föszolgsblrósághor, amelyben felkéri, bogy a mezőgaz-disági nyugdíjbiztosítás előkészité-•ável kapcsolatban tegye meg a szükséges Intézkedéseket az alája rendelt közegeinél, községi |egyzök, elöljáróságoknál, bogy a most szét-kO\'dölt statisztikai adatokat a címzettek poatoun kilöltsák, mrrt csak Igy lehet biztoaan áttekinthető képet nyerni a mezőgazdasági munkások viszonyairól, Dr. Bottka Andor Járáil főszolgabíró még a mai nipon meglette s szükséges intézkedéseket.
HALAI KOKLONT
Ha megpróbálja, sohasem használ mást,
mint Johnsons féle amerikai padlóviaszkot éa beeresztő!. Minden eddigi padlóviaszkot felülmúl, zilifoltot nem hagy, fénye állandó.
Kapható csak:
Friedenthat Rezső
tattk, kefe és háztartási cikkek üzletében
Tel. 137. Föut 1. Tel 137. Saxduágl Takarék épület.
közgazdaság
Katasztrófális a szárazság
A jövő évi termés Is veszedelemben forog — A kapások és a legelök helyzete kilátástalan
lellelni fogja az őszi lalajm. utálatokat, ami pedig a gazdák szerint kihat a jövő évi termésre is.
Budapest, augusztus 28 Az OMQE-hoz rendklvű nyug\'a-lanitó hírek érkeznek a szárazsággal kapcsolaiban az ország mindén részé-b5l. AzOmg\'itál azt mondják, hogy
a szárazság olyan katasztrófális méreteket öltött, hogy a gazdák a Jövő évi termést Is féltik.
Az a három milliméter csapadék, amely augusztusban mutatkozol, izámltáiba sem jöhet a mezőgaz daságl termények feljavltáiánál. A nagy izáraziág kövelkeztében a talajnak kevés nedvessége is teljesen elpárolgott, smely kétségtelenül kéi-
A tengerinek már úgyszólván semmi sem használ.
Kiadós eső még nagyon sokat jelentene a répaféléknél.
A burgonya már teljesen elszáradt A rétek teljesen kisüllek és a
takarmány ínséget teljesen elkerülhetetlennek tartják
a gazdák. Ennek pedig az lenne a következménye, bogy a gazdák kénytelenek lennének piacra dobni állatállományukat.
Minőségben, tartósságban felülmúlhatatlan a
CONTINENTAL PNEUMATIK
[oTTTfnT?7rr Mr^rfTTTnn imroftumnr. \\
Állandó nagy lerakat Zalamegye részére:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22.
Elkészült az uj vasúti üzletszabályzat
Budapest, augusztui 28 A berni nemzetközi vasúti egyez mény ez év október 1-én lép életbe. Ez a nemzetközi egyezmény sok tekintetben ízűkiégessé tette a Mi-gyar Vasull Üzletszabályzat módosítását li és a kereskedelmi minisztérium a MÁV-al karöltve már ez év elején hozzálátott az uj VÜSz.-tervezetéhez éi miután közben az érdekeli érdekképviseltekkel különböző tárgyalásokat és megbeszéléseket folytatóit, most végre elkészült a VÜSr. végleges szövege ls. Az uj VÜSz. szeptember e!ső nipjaiban ugyan a közlektdt\'si tanács elé ter jesztl a miniszt\'rlum, azonban a Közlekedési Tanácrnik nem igen leiz módjában vállozáiokat eizkö-zölnie a izsbályzaion, mivel szép tetr.bír 9-én az u| vasúti űzlelsra-b Iratot már ki kell birde\'ni, hogy október I én életbe léphessen.
(_) 12.000 alkatrésze van egy automobilnak. Egy angol automo-bllgvár standard autótípusának mindenegyes a katrészét cinüévcl ellátva é, táblákra erősítve, mint Inlml anatómiai pra< pnatumokat, kiállította londoni üzletében. Ezen a ruid-
klvül érdekes kiállításon nem kevesebb, mint 12 000 autóalkatrész szerepel. A molor, a karosszéria, a párnázás, a rugózás, az alváz és az összes szerel >kek minden egyes alkatrészét kiállította a cég.
(-) Szőlészeti és borászati statisztikai adatok az 1928 Ik év első felében A szőlészeti és borászati cikkek és anyagok forgalma folyó év első felében a következőképen alakult. Szőlöveiszőből ez évben 1632 q t vittünk ki, legnagyobbrészt Auizlrlábj, (1302 q) nagyobb tétellel szerepeli még Csehszlovákia, O aszország és Németország. A bo-bozatai 5 q volt Franciaországi))!. Pezsgőbor kivitelünk mindössze 35 q vo\'t, melyből Ausztris 16, Cs.lt-szlovákia 10 és Németország 4 q t vett fel. Eizel szemben b. hozatalunk 70 q volt és mind Franciaországból. Rézgálic kivitelünk 3035 q-t lelt ki, amely legnagyobbrészt Bulgáriába ment. Bebozitalunk 3500 q volt, legnagyobbrészt O aszországból. — Hollandia 300 q-t szállított, mlg Ausztria 424 q-t.
— Segíts magadon és az elaggott Iparosokon 1 pengős Iparos sorsjeggyel.
Gyilkosság, okirathamisitás és csalás Erdélyi Béla bűn-lajstromán
Budapest, aug. 28. A büntetötör-vényszék vádtanácsa vád alá helyezte Erdélyt BJlál és bűntársait Erdélyi Béla ellen gyilkosság, gyilkosság bűntettének kísérlete, többrendbeli kOzokirathamisitás és csalás büntette elmén emel vádat. Társait többrendbeli magánokirat hamisítás és csalás bűntettével vádolja. Erdélyi vizsgálati fogságát a vádtanács fenntartotta.
KlDIÓjfüSOl
(ROvtditésck) n — Wrek. mnxzU-sig. nangv. — hangverseny. B — eTóadáa Qy — gyermekeknek. A — as»»onyok-uk. Z — icne. Mc. — meiögaxdiaáa. tf). - tfjiuáct elö»dL. P - Moinaáa. O — fnrooéomxM. Jb — ku-bud. K - katari. ml. - dgaat uh.
Augusztus 29 (szerda)
Budapest 9.30 és 11.45 H. Közben 12 órakor déli harangsió az egyetemtéri templomból. Utána clgínyzene. 1Időjelzés, Időjárás. 3 H. 4.45 Idö|elzés, Időjárás 5 Novellák. 5 45 MII táncollak nagyapáink, mit táncolunk ml. (Zenekari lungv) 7 A Magyar Cserkészszövetség E. 8.15 A m. kir. 1. honvéd gy. ezred leneluránik hangv. az Angol ParkbóL 9.45 Előadás a Stúdióból. (A Magyar Graz. Színművészeti Akadémia növendékeinek E.) 10.15 Időjelzés, H. 11 A Békeffy vokal i|uartett hangv.
Béca.Orác, Innsbruck, Klagenfurt Linz
11 Hangv. t A varázahegedü, Blachetta
szinmUve. 4 30 Hangv. 6.5Ö A. 8 Kamara 9.20 Opcrarészlelek.
Berlin, Stettln II és 3.30 O. 4 A. 5 üy. 5 30 Hangv 8 30 Johann és Joseph Suauss müvek. 10.30 Bordalok.
Barcelona 12 15 Torony Z. 1.45 Kamara Z. 5 45, 6.25 és 9 20 Hangv. 10 „Othello*, Shakespeare 5 felv. tragédiája. 10 10 Hangv. I0.2Ő nZ.
Baael, Bern 1 O. 5 Hangv. 9 Zürichi műsor.
Ilrünn II Hangv. 1215 O. 3 Oy. 5 Kiállitásl hangv. 7.10 Orosz est. <J éa 10.15 Kiállítási hangv.
Prankfurt, Caasel 3.05 Oy. 4.35 Opt-rettréazlelek. 8 15 Hangv. Hamburg, Bréma, Hannover, Klet
íev
müvek. 6 nZ. 8 Operett E. Utána Unc Z. Langenberg, Kőin, Aachen, Mflnater
10.15 O. 1.05 Hangv. 4 A. 6 Hangv. 8.15 Arató ünnepély. Utána 12 lg nZ. London, Daventry 10.15 Istentisztelet.
12 30 Tánc Z. I Hangv. 1 Klasszikus Z. 5.15 Oy. 6 éa 6.45 Beethoven: Gordonka-szonáták. 7.30 Tarka est. 8.30 Hangv.
Milánó 12.30 Kamara Z. 4.30 Tánc Z. 5.20 üy -dalok. 8.50 nZ. Utána Vígjáték E. 10.35 Tánc Z.
Prága 11 ü. 12.05 Hangv. 4.20 üy. 5 Hangv. 7.30 0. 8.10 Vidám eat.
Róma 1 Kamara Z. 4.50 Oy. 530 éa 9 Hangv.
Vkraó 1 Torony Z. 5 Krakól műsor. 6 és 8.30 Hangv.
8 A II D. 2 05 és 4.15 Hangv 4 (Hannoveri Zongora hangv. 5 R. We
15 WeU-
Regedei víz
nemcsak kltünö borvíz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál.
Kapható minden füszer-és csemegeüzletben.
M)9 Főraktár: L
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király u. 21
ZALAI KÖZLÖNY
1928 lürintm M
Stomena és Re* üvegek
vagy alkatrészek.
Mindenféle befőttes és dunsztos Qvegek legolcsóbban csak
Melczer Jakab
üvegkereskedésében Kazinczy-utca 1. sz. alatt ksphatók.
IlelAtt uikiigletét beuerené, uját érdekébea nézze meg áraimat!
ffIBII
A msl értéktőzsde ismét csendes volt. Ösztönzések híján a spekuláció tartózkodást tanúsított, smintk következtében az Ozleti tevékenység igen szak keretek között mozgott. Bár a piacon inkább a lanyhuló tendencia érvényesolt, az árakban nagyobb változás nem törtánt, csupán egy-két papír szenvedett a kontrerain eladásaira kisebb veszteséget. Ezek között megemlítendő Rima, Urikányi, Részvénysör. A gyengébb tendenciától eltéfőlrg egyes pspirok eredménnyel zártak, igy a Magyar-cukor 4 pengős nyereséget ért el. A f xplac elhanyagolt A valuta és devizapiacon a lei 1 pengős veszteséget szenvedett.
Zürichi zárlat
Wtto 20\'28, London |25 20V«, Nnrynk 019 35. Btttaaal 72 22Va, MUaro 17 20, Madrid 86-30. Amtlaitfaa 108 20, Baila
ISI 82, Wtan 73-20, Som 3 75. ~ \'
Prtf|<
lö\'iy\'/i, Vtiti 58-20. B.dapaat so-si Be fiád 9-13, Bak»r«»t 3" 17Vt.
Terménytőzsde
Az árak változatlanok. Az Irányzat tartott, a forgalom éUnk.
Baaa tlaaav. 7/ kg-oe 2/-20-27 40, 78 kf-M 27 40-27 60. 79 kz-oa 27 65 -27 85, 80 kf-os 27 90- 28 00, dunántttH 77 k(-os 27 00 -27 20, 7g kg-os 27 20 -27-55, 79 kg-oa 27 41 27 65 80 kf-ot 27 65 -27 75 roaa 25 15-25 26. takarm. árpa 17 00-27 25, sörárpa 28 50 - 3100. aab 26 00 - 26 25 tanftri 3160 11.90 Baaakorpa 1100 - 21 50.
Ttods ásvtia-jejyzéat
VALUTÁK
AagoU 17 90-18 05
Mcab. 79 65-79-95 GM k. 16-94-17 02 Dél k, 162 70-163-30 Dlaáj 10 03-10-06 Dollár »70 20-572 20 Pnada Ir TZ 45-12 65 Moll. 229 40 230 40 Untjai 64\'10-«4\'40
Uá Un
S-4S-3 53
29 95-80-20 136 40-1 í 6 93 162 90-153 50 8C 65-81 00 95 00-96-60 Svájd 1.110 35 -110 75 Mák. 103 35-153 B5
mtvizAa Amit 92952-23022 Belzráá 1U O6-10 09 láaríln IS6 53-186-93 Brtasacl 79-62-79 87 Bakamt á\'48-3 52 Kopuh.162-80153 20 London 27-79-27 87 Madrid 95 05-95 55 Mllaao 2999-3009 Ntwrotk 672 65-4 25 Osalo 162 tO 15310 Pária 22 35-22 43 Piá|a 1656 17-01 Badla 412-4 15 163 35 163 75 64-17-6417 10 70-8095 Ztricfa 110-25-110-55
Btockfa. Varaó
Sertésvásár F*lba|Us 1978, mlrböl ala^ttanal vla andt — darab, ElaóraodT 1 92-1-96,
1-88—1-90, axedslt kOaép 170-1-76, könnye 1-20-1-50, »l»ór«nd* örta
1-86—1-90, máaodiendl 164-1 70, aoao! ■SW 1-16-170, ualonna uagyban 2 10-0 00. E^i 2 60 -2-64, kbu^tTboa 2 10-
2-30, axalonnáa lélaoitta 2 32-2-36. A> Irányút lanyha.
lilája: Délzalal Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaság.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
i taUtoa i Nagykanizsa 78. u.
iPBÓHIRDETÉSEK
Az apfóhtrdléeaek dija 10 iaól( BO fillér,
minden további axó dlla S llll. Vaaár- éa ünnepnap 10 aióig BO fillér, minden
további azó dija 8 flll. Saeidán éa pénteken 10 uólg ao fillér, minden további aió dlla • flTl. Clmaaó a minden vastagabb belliből álló nó kát saónak számit-bük. Állást keresőknek 60<Vo engedmény. « blrdatéal alj alSra MaotaadB.
Két-hérom dlék az Iskolai évadban kollomoo otthont talál url-oaaléalnél. Clm a kiadóban.
Mindennemű képkaratazést legolcsóbban váltai — Stern üveges, Erzsébet-tér 14. 1446
■ét dlék ellátásai éa tanulmányi ellenőrzését vállalta ny. Igazgató. — Ajánlatok Caengery-ut 23. 3977
Nagymennyiségű őazl éa téli alma első osztályú mlnóiég éa fajta, egéuben vagy klaebb részletekben la eladó. Szedéskor álvehető. Qm: K. Péczely László Kls-komárom. Szedés kezdete izept. 1. 4110
Finom, zamatoa D A D A V aranyh.gylOUOU&
literenklnt aszUII 78 I., vörös I P, rizling I P 20 fillér
8ÁFBÁK JÓZSEF fbarinsMisél
»ji Magyar-utca 74._
Orvos családja két urtleányt vagy llut kitűnő lakással teljes ellátásra vállal Iskolák, zeneakadémia közelében, zongorshasz-nálaltat. Leveleket .Orvosi feltlgyelet\' Jeligével l.eopold Cornél hlrdetőlroda, Budapest, Teréa-körut 3. továbbit -4173
Második sáncl őrháznál 2 hold I. osztályú széntéfSId elsdó. — Orob liszt tielyettes, Méntelep.
Egy vidéki községben 24 év óta fenn álló vsgyasksrsskadés Üzlethelyiséggel, lakásul egytllt, elköltözés mtstt sürgő-
sen átsdó. Bővebb lelvlligosllást és Beck cég, Nagykanizsa.
alt surgi sd Perli 4170
Haaznált, Jókaiban levő bútorok eladók Klnlzsl-u. 48. 4057
Berendezett, azonnal |övedelmeiő vállalat, államilag biztosított joggsl, UtemfeJ-leiztés céljából térsat keres, biztosíték ellenében 20-25 ezer pengővel. Ajánlatokat a kiadóhivatal továbbit. 3695
■ét dUkot ellátásra vállalok. Felsős kereskedelmlita tanulmányaikra felügyel. Clm a kiadóban. 4162
Soflflr és géplakatos szeptember 1-ére állást keres éves gyakorlattal, Jó bizonyítvánnyal. Szerelésben Is Jártas. Büki József soflőr, Klskomárom. 4073
FOrdSkádak. fotelkádsk, Ulökádak olcsón készen kaphatók Baksa bádogos és szerelőnél, Kinizsi-utca 21. 4133
Ssép 3 szobás udvari lakás mellékhelyiségekkel Kazinczy-utca 15. azám alatt kiadó. 4164
Újonnan épült ház telekkel egyt Oelsén. Bővebbet a kiadóhivatal.
lütt óladé 4167
Kétazobéé utcai lakás november elsejére kiadó Klnlzsy-utca 31. 4169
Árpád-utca 46. számú ház szabadkézből óladé. 4137
PéBakBIoaBat bekebelaaéara aludta Basefbw ■ legelóayöaebben éa legrror-ubban lolyódttal Aoaél Igaéo pína-ktUcaöoköavetltő Irodája Nacykanliain,
Kaalnczy-utca 2. szám. 316)
Klskomáromban, modern iirlház 7 szobával, lürdószoba és mellékhelyiségek kel, külön Istálló, kocsiszín, garázs, mosókonyha és raktárhelyiségekkel, parkkal asa-badkézből aladé. A ház beosztása minden célnak megfelel és a legmagasabb igényeket Is kielégíti. Megkereséseket s kiadóhivatal továbbit.
Mezőgazdasági gépsiakmában gyakorlat-, Ut rendelkező atazé tlaztviaalBt ka-
I rasOnk fixre és Jutalékra. — Clm a | kiadóban. 4173
Mlndanaa szakác.nö felvétetik urtliás-hos elsejére József lóherceg-ul 67. -4174
Egy szoba, konyha az összes mellékhelyiségekkel szepL l-re kladé Józsel (óhereeg-ut 9. 4175
FOszarfIzlat elköltözés miatt sürgősen átadó. Iréflép eladó. Bővebbet Perlsz és Beck cégnél. 4176
Vlzvazatékat, fürdőszobát olcsón sae-rel. Javításokat rögtön eszközöl Baksa bádogos és szerelőmester Kintzsl-u. 21. 4016
Vlszontolsdék I Dlét legolcsóbban nálam szerezhetik be. — Kellermann, Kls-kanizsa. 4103
■BlIBaMBIBL \'^*
Felvesz bármilyen Iskolai diákot nsponkinii leckekikérdezéssel és teljes ellátással.
Tessék Kőszegi-utca 44. szám alatt érdeklődni. m,
Zongora olcsón eladó. Megtekinthető Sugár-ut 46. szám alatt. 4177
Tsllvér vizslát tanításra vállal, időnkint kölyök éa kéaz vtxalát elad, vadászterületet rendű, fácánost beállít megállapodás szerint Stuia Balázs, Klllmán, a. p. üelse. (Válaszbélyeg nélkül nem lelelek.)
ÉRTESÍTÉS.
É\'tesllem s n. é. vevőközönségei, bogy Zrínyi Mik lós-utca 4. u. alól
kőfaragó üzletemet
Király-utca 33. sz. alá helyezem és s rtkláron levő összes áruk olcsón klárualttatnak. — Kérem a nagyérdemű közönség szíves pártfogását tisztelettel "»
KOVÁCS JÓZSEF
Nagykanizsa, Király u. 33.
Olthon 1 perc alatt a gyet-mek is készíthet saját Huta üvegjében rzódavlzet, üdítőitalt habzóbort I
1 It. szódavíz 16 fllérbe kerül,
olcsóbb mint a gyári
4 havi részletre I
Tartozik önmagának, családjának, hogy asztalára Hízta üveget tegyen I
Árak:
Autó Syphon üveg ... 21 P az első let. szénsav-
patron ............... 5 P
cserénél 1 tct. szén-savpatron............ 2 P
4 havi részletre I
Autosyphon Üveg Sparklet világszabadalom !
Z771
Tiszta, olcsó, kényelmes, praktikus 1
Egyedárusitó:
Szabó Antal "^rSgEZ&X™"
Nagykanizsa u Telefon Bl. szám
Tűzifáét szén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épütetfa, mész, cement és egyéb építkezést anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király utca 4. Telefon: 120.
to Iroda R. T.
nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338.
Minden külön köilség vagy portó felszámitáu nélkül elhelyez
hirdetéseket
bármely bel- végy külföldi lapban. Beklánterveket készít, szövegez.
Pia kát i rozást
vállal helyben és vidéken, b kivagy külföldön. Nagykanizsa r. I. város mindennemű hirdetési jogának bérlője.
Magyar Film iroda rt. Budapest képviselője.
A Magyar Királyi Be ügyminisz-térium fordító osztályán ik felvevő helye. Bármely nyelvről vagy nyelvre forditásl vállal és belügyminisztériummal hitelesíttet
IEQHIVÓI
Mlfia- Vlfy 0ll.ll atytkbMl ulaaáaok alkalmival
BUDAPESTEM
1 Ugk.lUmtMbb otlbo.1 ovu]tli t WfrifeyOMkk lillfíilik mill.ll a K.l.lf píl.mdvu M«M oldalival utabu 1CTÓ
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Badaréit, TÜL, Barou-tér 10.
•OO/0 ongadményt kap
alal «I«0 lap »l4tlirtí|. okaó aioba áralakMI, 10% ongodménrt kap
okai «»•>■! ár alakból. (MISaA bili kMyks.)
B pangét mogtakarlt
■Blötail kSIU^alj ■«( i(J pwt
Nálunk otthon érzi magét 111
EMlraaa kUaoljáUa, ulfonia. nalSal laflaf.
Saját érdaka
un ilioyfik lolytln. kon okraUta Ulunk laill-t»" ■•«- - Z14i«t« tsooamigrindilSi iltoUloa ____• 40SI
Állandó, észszorfl és Ima
reklámozás minden gyári-, kereskedelmi-, ipari vállalatnak, üzletnek a lelke, rugója, az éltető eleme.
Hogvaa, hol és aalkor hirdethető a legsikeresebben, legjobban és legolcsóbban, megtudható
LEOPOLD GYULA
hirdető vállalatánál
BUDAPEST, TO., Eroébet-körat S9.
ahol kiváló szakértelemmel több, mint 30 éves tapasztalattal, odaadó lelkiismeretességgel és páratlan pontossággal eszközölnek hirdetéseket éa reklámokat az összes budapesti, vidéki Is külföldi lapokban és naptárakban.
Költségvetések és - Telefoni
tervezetek lagfsal J. I21-X>|
1038 luguntui 29.
Árverési hirdetmény.
Az ihsrosi köíségl korcsmát mét zárszék kel, a hozzá tartozó 41/2 H,. fó.\'ddtl elkülönítve, továbbá a K>) birtokosai gi korcimát üz^ethelyl-léggel együtt f. évi szeptember hó J7-ín délelőtt 9 órakor a köz-lígbázánM nyilvános átverésen 1929 január 1 töl 1931. december 31-ig terjedő három évre haszonbérbe aduk.
Kikiálltási ár 600 és 300 pengő.
Feltételek az iharosberényl körjegyzői irodában és a iharos! bírónál megtudhatók.
Iharos, 1928. augusztus 22-én.
m Községi elöljáróság.
Ragályos
betegségek
ellen a legjobb védekezés a
tisitaság,
Viselt felsőruháit időközönklnt tisztíttassa vegyileg a
Rózsagyárban
Kaposvárott.
—— 1UI
Gyüjtőtelep: Nagykanizsa, Erzsébet-tér
hirdessen
a „Zalai K5zl8ny"-ben.
GUBACSOT,
égytollat. állati böröket,
vörös- éa sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és rongyot a legmagasabb árban vásárol
8TBÉI B. riAI NAGYKANIZSA,
Erzsébet királyné tér 15. sx. alatt.
U2Í
Árverési hirdetmény.
A somogycsicsól közbirtokossági korcsmát a hozzátartozó helyiségekkel együtt f. évi szeptember hó 17-én délután 2 órakor a közi ígházában három egymást követő évre, vagyis \' 1929. január 1-től 1931. december 31-lg nyilvános szóbeli árveiésen haszonbérbe adjuk.
Kikiáltási ár 600 P. Bánatpénz 100 P.
Az árverési feliételek a somogycsicsól elöljáróságnál megtudhatók.
Somogycsicsó, 1928. augusztus hó 23.
Községi elöljáróság.
ZALAI KÖZLÖNY
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
Nagykanizsai Autóbusz Vállalat
menetrendje
Erzsébertér— Vasútállomás
Oda Vissza
400 4-12
5\'«o 6-02
fj-40 7-02
7-42
8-M> 8"
U-15 H-27
I3\'"i 1327
13 13-36
13-w 13-52
14-60 15-oo
17-25 17-37
17io 1752
20«i 20 M
22-a> 22 <2
22 ** 22r>7
2400 24-10
Erzsébet-tér Klskanlzta II
Oda Vissza 2 9
7-10 7-ao 1.
12-15 12-27 1
17-no
1910 19-22 11.
Erzsébet-tér— lójser laktanya
Oda Vissza
Mn-rta >
21 <»♦ 21\'io* 11.
Az autóbusz kiránduló társaságok részére bárhová megrendelhető.
Erzsébet-tér -
Barak
Oda Vissza
7-50 8W II.
1005 1017
11-50 12-02 II.
16-22 16-w
18-M 18<« II.
Viteldíjak s
Erzsébet lér—Vasulállomás 40 fillér Erzsébet-tér— Baraklelep 40 fillér Józscflaklanya(Pelófi-utonát) Barakk vagy Kiskanizsa vagy Vasulállomás 50 fillér Alszakasz vagy diákjegy 24 fillér Erzsébet-tér-Sporttelep 40 fillér
A hetijegyek I hónapig érvényesek.
A csillaggal megjelölt menetek tellite lesek. (Csak ha ulas van.JEsetlegesUzem-zavarok alkalmival a vasúti járatok tartatnak lenn elsősorban, mlg a lobbi járat az Üzemzavar tartama alall szünetet.
Retúrjegy végállomástól végállomásig 32 )- 32 = 64 fillér. Csak moakások által váltható.
Heti jegyek 1 Vonal átszálló, érvényes 14 útra, végállomáBlól végállomásig 5*60 pengő.
Heti szakaszjegy s Érvényes Erzsébet-térig vagy innen bármely végállomásig 14 útra 4*80 pengő.
Heti munkásjegy s Érvényes 12 ulra, végállomástól végállomásig 3-50 pengő, ugyanaz 14 ulra szóló érvénnyel 4\'— pengő.
Szil bognárfa
különféle méretekben Zsigárd erdőben gazdaságok és egyesek részére eladó.
Hercegi Erdőhivatal.
NE MULASSZA EL, HA
BUDAPESTRE
megy, felkeresni a
„BOHÉM\'MULATÓ I
VII. Rákóczl-ut 36. VILÁGVÁROSI MŰSOR
Naponta kezdete 10 órakor. | kAvéhAzi rtrfw. beifpődtj nincs.
I
Baja
Békéscsaba
Debrecen
Eger
Győr
Hódmezővásárhely
Kaposvár
Kecskemét
Makó
Miskolc
Nagykanizsa
Nyíregyháza
Orosháza
Pécs
Sopron
Szeged
Székesfehérvár Szentes Szombathely Zalaegerszeg
Kísérelje meg!
Az oldalt felsorolt
huaz legnagyobb vidéki vároa
legelterjedtebb és legnagyobb példányszámban megjelenő egy-egy napilapjában közzéteszem Jól elhelyezett hirdetését a következő alOnyárért 1
napilapban
Ikl
mindegyikben (Otszcsen
20
egyszer 20 hirdetés)
apllapban
mindegyikben háromszor (Összesen 60 hirdetés)
(>0/25
nagyságban
49 I\' éri
132 P-ért
60,65
nagyságban
120 P én
342 P-éii
60/100 "í. nlgyiigbin
185 P-ért
620 P-érl
Minden hirdetésről nyomban támpéldányt küldök.
Ezt a hass napilapot naponta félmiUló ember olvuia I
E^ész országra szóló eredrnényea reklámot kap, ha ebben a husz napilapban hirdet I
Ingyen kflld&m hirdetési ismertetőmet I
Határozottan anyagi érdeke, ha bármilyen hirdetés feladása előtt a reklám szakemberéhez:
erdős József i-^íí.*,\'
Budapest, II., Vitéz-utca 2. fordul.
ŐSZI VETÉSRE:
Oazdasági magvak:
Káposztsmsg Árvácskamag K-.lkáposztamag Nefelejtsmag S ilátamag Százszor s lépmag Kerekrépamag Harangvirágmag Téli retekmag Siegfümag stb. stb.
Hollandiai virághagymákra:
tulipán, Jácint stb. stb. előjegyzés.
Mútrágyafélék.
Kicsinyben éa nagyban kaphatók:
0I8ZÁ8 JÓZSEF utfnmhábéka
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett, nsi Teleion: 130.
Árverési hirdetmény.
A pogányszentpéteri közbirtokossági korcsmát a hozzátartozó helyiségekkel együtt f. évi szeptember nó 15-én délelőtt 9 órakor a községbiró házánál három egymást követő évre, vagyis 1929. január 1-töl 1931. december 31-ig nyilvános szóbeli árverésen haszonbérbe adjuk.
Kikiáltási ár 400 P. Bánatpénz 100 P.
Az árverési feltételek az Iharosberényl körjegyzőnél és a pogányszentpéteri bírónál megtudhatók.
Pogányszentpéter, 19(28. évi augusztus 23. ^
Községi elöljáróság.
TANKÖNYVEK
minden Iskola részére kaphatók
és
el5jegyezhet&k
Fisthel Fülöp Fial
könyvkereskedésében.
Veszünk használt tankönyveket a legmagasabb árakon.
varr
Rio bivAlt Jó MINŐSÉGBEN
/4fír c/ve* 0 fije/éji/e//e/r/mA
SINGERVARRÓGÉP
a é s zv é nvtársas Aa
KÜZLETE: I QF ■AQYKJUnZM, FŐ-UT i.
csak jó és megbízható minőségben, példátlan nagy választékban és Ízléses kivitelben, feltűnő olcsó árakon kapható. Fizetési kedvezmény 4-től 16 hónapig. Díjmentes szállítás bármely állomásra.
TtfmBrfából készüli hálószobák i j Ebédlök ■ 320 P-tól 940 P-ig.
240, 280, 320, 360 és 400 Pangó.
Elsói*angu kivitelben 8oo-tól 4oee-ig
Sima, modern hálók i 1
400, 440, 480, 520, B60 éa 600 P. f Szalonok már 160 P-tól, szónyegek
80 P-tól, fflggönyók konyhabútorok Hálók luxus kivitelben i I all,a
800-tól 3200 Pengóig.
Elózékeny kiszolgálás, feltétlen megbízható szállítás!
KOPSTEIN
SZOMBATHELY és SOPRON
Kftszegi-uftca 5. (iizlot az udvarban). Várkerület 62.
Telefon 426. Telefon 838.
a 1887-BEN. "W
11 éTt#(yM>> 196 \'^■Iim, IIH. augttsztus 30, csütörtök Art 14
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajoa
Franciaország hajlandó kiüríteni a Rajnatartomány második zónáját
A francia miniszterelnök és a német külügyminiszter párisi tanácskozásainak nagy eredménye
ftsarttaatMa 4* kiadóhlvstal i Póut &. uim. Kearibetyt flókkladóhJratal Koeeutfa Ujoru. Si
A népszövetség titkos fllést tart Apponyl részvételével
A román kormány válaszjegyzé • két ma adták át Magyarország bukaresti követének
Ocnt, augusztus 39
(Éjszakai rádlójelentés) Hire Jár népszövetségi körökben, hogy holnap a népsiöveiség tanácsa titkos Diéít tart, melyen részivesz gróf Apponyl Albrrt is, aki ma délulán érkezett Qenfbe. Ezen a litkos ülé-sen döntenek arról, hogy a raigyar-román optánspert a népszövetség mostani ülésszakának napirendjére tűzik.
Bukarest, augusztus 29. (Éjszakai rádlójelentés) A román kormány vá-laszjegyzékét a magyar kormány jegyzékére az oplánsflgyben ma sd-ták át Magyarország bukaresti követének.
A jegyzék ismételten kidomborítja, hogy Románls miért nem fogad|a el Migyarország javaslatait a kérdés végleges rendezésére vonatkozólag.
^wysrt/wsw^wv^wwvw^
A Szentatya hozzájárni a béke-paktumhoz
A világbéke megteremtésének kezdeményezését fenntartja a Suatsiéknek
Róma, luguizlus Í9
A Szentatya a világbékéröl szóló fontos okmányt készít elö, smelyben a Párisban aláirt békepaklumboz közveteti beleegyezését adja, mindamellett fenntartja s Szentszék elsőbbségi jogát arra, hogy ebben a kérdésben a kezdeményezés joga az ö kezében legyen.
Coolldge a Kellog-szerzödés mellett
London, aug. 29. Washingtoni Rcu\'er-jelentés szerint Coolldge e nök kljeien\'elte, hogy teljes szívvel hozzájárul a Kellog szerződéshez és kétségtelen, bogy ezt sz óhaj tt az egész kormány osztatlanul támogatja. Előreláthatóan Borah szenátor js loyálisan támogatni fogja a szerződést.
A délamerikai latin államok is aláírják
Párls, sugusz\'us 29. (Éjszakai rá diójelentés) A .Liberlé* értesülése szerint a délamerikai latin államok, mint Cuba, Peru és Bolívia elhatá rozták, hogy aláírják a Kellog-pak-lumot. Így Cuba már holnap aláírja az egyezményt.
Berlin, augusztus 29 A Berliner Zeitung am Mlttag jó értesülésekre hivatkozva közli ma déli lapjában, hogy Stresemann birodalmi külügyminiszter párisi látogatásának nagy eredménye van. Sikerüli végleg tisztázni, hogy
Polncaré elvileg nem ellenzi többé a Raj na-tartomány második zónájának a meghatározott Időpontnál korábban leendő kiürítését, ezt nyíltan megmondta Stesemannak, egyben készségét nyilvánította srra, hogy a kiürítésről és a háborús tünetek maradványainak megszüntetéséről tárgyaljon.
Az erre vonatkozó tanácskozások Genfben fognak megindulni MBIIer Hermann birodalmi kancellár és Brtand külügyminiszter között.
Polncaré Jelezte, hogy bizonyos körülmények közölt hajlandó volna a Rajna tartomány megszállóit má-
sodik zóná|át haladéktalanul kiüríteni, nevezetesen, In két fellétel teljesedik.
Az egyik az, ba a német birodalmi kormány megfelelő formában klje-lenll, bogy ezt nem tekinti precedensnek az egész megszállott terület idö-eiötti kiürítésére és hogy a kiürítés körül megindítandó tárgyalások során a háborús vétkesség kérdését nem fogja ujbM feszegetni.
A második fellétel pedig az, hogy a harmadik zóna kiürítését Franciaország a megfelelő pénzügyi kárpótlásoktól, a Dawes-fizetések teljesítésétől és a nemzetközi háborús tartozások rendezésétől leszi függővé, amely utóbbi kérdés főleg Amerikától függ 8 ép ezért Polncaré szeretné, ha a német birodalmi kormány Washington és Páris közölt ebben az ügyben közvetítene és a talajt e\'ökészltené.
ElMUeltaá in : tgy bóra B pangó miit
Erről még nincs döntés, de minden kombináció megegyezik abban, hogy e pozíció vállalására Bud János pénzügyminisztert fogják leikérni.
A lakásügyi szabályzat módosítását kérik a vidéki pol gármesterek
Budapest, augusztus 29. A kora délutáni órákban a vidéki városok polgármestereinek küldöttsége jeleni meg dr. Vass József b. miniszterelnöknél és Dréhr Imre államtitkárnál.
A küldöttség azt kérte, hogy módosítsák s legutóbbi lakásügyi szabályzatnak azt a részét, amely s háztulajdonosokra hárítja leljes egészében azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a vízvezeték és csatornázási költségekre kell fizetnlök. Kérték, bogy
hárítsák azokat a lakókra olyan arányban, mint azok Igénybe veszik a vízmüveket.
A kereskedelmi miniszter szerdán délután érkezett vissza Budapestre
Budapest, augusztus 29 Hermann Miksa kereskedelemügyi miniszter Árosából, abol szabadságidejét töltötte, ma délután négy órakor a Keleti pályaudvaron megérkezett a béctl gyorsvonattal. A minisztert a pályaudvaron család|án kívül számos előkelőség várta és üdvözölte. Hermann miniszter szeptember 3 án veszi át újból minisztériumának vezetését.
Dr. Mező Ferenc kihallgatáson lagyaror-szág hercegprímásánál
Serédl bíboros melegen üdvözölte Mező Ferencet
Esztergom, auguizlus 29 Dr. Serédl Jusztlnlán bíboros hercegprímás az Esztergomban nyaraló Mező Ferenc dr. tanárt, sz amszterdami szellemi olimpiász világbajnokát kihallgatáson fogadta.
A primás rendkívül melegen üdvözölte Mező Ferencet győzelme alkalmából s rámulatott az olimpiai sikerek nsgy nemzeti jelentőségére.
Serédl Jusztinián a közel félóráig tarló kihallgatáson derűs epizódokat mondott diákéveiből és a pozsonyi gtmnáziumbell tornaórák emlékeiből. Mező ferenc dr felajánlotta a hercegprímásnak egyik nemrég megjeleni sporltörténelml munkájának díszpéldányát.
Európa különböző államainak hetven kisebbségi delegációjával nyilt meg a IV. kisebbségi kongresszus
A kongresszus reméli, hogy Kellog békemDvét az európai kisebb ségek elleni erőszakoskodásoknak kizárásával fogja megkoronázni
Ocnl, augusstu! 29 A negyedik kisebbségi kongresz-ssust ma délelőtt nyitotta meg dr. Wll/an szlovén képviselő. A megnyitáson Európa különböző államainak mintegy hetven kisebbségi delegációja volt jelen. A megnyitó beszédben az elnök üdvözölte az újonnan betépsltrkít, igy a romániai, bolgár, lengyel és csehországi ukrán kisebbségi csoportokat. Á\'lekintelte ezután a legutóbbi kongresszus munkálatai-
nak fejleményeit. A mostani ülés tárgya annak megvitatása, hogy milyen a kisebbségek helyzete a népszövetségben. A kongresszus, melynek ülései bárom napig fognak tartani, elhatározta, hogy Kellog államtitkárhoz táviratot Intéz, abban kifejezi azt a reményét, hogy a háború kizárásának müvét az európai klsebbsé gek elleni erőszakoskodásának kizárásával fogja megkoronázni.
i.i-ivAaixxxi\'VuvuViriri-ivrr •-■•»« ■ ...A^^^aé ............
Bud János lesz a gazdasági miniszter
A minisztériumokban már előkészítik a parlamenti őszi ülésszaka elé kerülő törvényjavaslatokat — Vidéki városok polgármestereinek küldöttsége dr. Vass József miniszterelnök-helyettesnél — A keres kedelmi miniszter szerda délután visszaérkezett Budapestre
fegják Bethlen István gróf miniszterelnökkel.
A gazdasági minisztérium kérdésében Bud Jánor, Hermann Miksa és Mayer János miniszterek dr. Vass József h. miniszterelnökkel előzetes mrgbeizélést tarlanak, hogy ki fogja vezetni a gazdasági minisztériumot.
Budapest, augusztus 29 Az egyes minisztériumokban nagy munka folyik a parlament őszi szakán tárgyalás alá kerülő javaslatok előkészítésére. Több javaslatot maguk a miniszterek készítettek elö vidéki pihenőjük lde|ében. Az elkésaitett tetveket a szakminiszterek Ismertetni
IALAI KOlLöfH*
iftg áttftmfut 30.
Két fiatal diák vitorlázás közben a Balatonba fulladt
Két halálos áldozata van a keddi viharnak — A holttesteket nem vetette még kl a vlz — Eljárás indul a vitorlás gazdája ellen, mert bérbe adta tudatlan diákoknak a hajót
Az
egyik áldozat a budai „Márványmenyasz-szony" tulajdonosának fia
Keszthely, augusztus 39 | ugylátszik nem birt ura maradni a
vitorlásnak és az felfordulva, mindketten a hullámokba merttltek.
A végzetes tragédia messze bent történt a vizén és igy nem is láthatta senki.
órák múlva, mikor a vihar elült, találták meg a felborult, gazdátlan vitorlást, melyről hamarosan megállapították, hogy kinek a tulajdona és ennek révén pedtg, hogy kik jártak szerencsétlen II.
A két holttestet még nem vetette kl a vlz.
Az eset körtJlményeit súlyosbítja az a tény, hogy Burglcs állomásfőnöknek nem lett volna szabid kiadnia bérbe csónakját a két diáknak, mivel azoknak nem volt vitorlás Igazolványuk, anélkül pedig kormánybiztosi rendelet szerint, nem szabid vitorlázni. A keszthelyi csó-nakegylet kapitánya ép:n ezért feljelentést tett Burgics állomásfőnök ellen Somogymegye alispánjánál, aki az eljárást le fogja folytatni.
A szerencsétlenül járt budapeitl diák szüleit táviralitag értesítették a megdöbbentő esetről.
Igy készül a világbéke!
Irta: dr. Karaffiáth Jenő országgyűlési képviselő
(Saját tudósítónk telefonjelentése) Tegnap délután a Balaton ismét emberéieteket követelt cserébe azért az élvexetérl, amit a hátán csónakázók-nak adott. Két Qyenesdiáson nyaraló fiatal diák az áldozat, akik kedden délután megrendítő módon a Balaton hullámaiban lelték halálukat.
Az eset részletei Itt következnek:
Hoffmann Qyöző és Preldl János 15—16 éves gimnáiista fiuk Oye-netdláton nyaraltak egész nyáron. Hoffmann Oyöző a hires budai .Márvány menyasszony\' cimü vendéglő tulajdonosának egyetlen fis, Preldl János apja, nyugalmazott jegyző, a keszthelyi forgalmladó hivatal főnöke.
A két diák, mint jóbarátok, állandóan együtt töltötték idejüket. Tegnap délután ls együtt fürödtek és csónakáztak.
A balatonberényl állomásfőnök: Burglcs Ferenc „Picu" nevű vitorlását vették bérbe, amelyen késő délutánig messze bejutottak a Bila-tonba. Estefelé nagy vihar kerekedett és ebben a viharban a két diák,
A nagyantant államai valót ággal roskadoznak az óriási katonai terhek alatt. Nézzük csak, bogy az 1927-et költségvetések adatai szerint
mennyit fordítanak az egyes
európai államok nemzetvédelmi célokra ?
AngUa, a leszerelés gondolatával szöges ellentétben hadseregének fejlesztésére — a haditengerészetet nem számítva — össiköltségvetésének egy-huszadát adta. A Versailles! bilincsekben sínylődő Németország ugy&n-csak egyhuszadál, a kis Hollandia egyllzenharmadát, Dánia öiizkölt-ségvetésének egyliienegyedét, Svájc egytizedéi, Belgium egykllencedét, Románia több mint egynyolcadát, Oroszország egyhetedét, Franciaország és Csehország körülbelül egy-hatodát, Jugoszlávia majdnem egyötödét, Olaszország majdnem egynegyedét, Spanyolország egyharmadát, Lengyelország pedig öuzes kiadásainak több mini egyharmadát áldozta erre a célra. Nem kell külön hangsúlyoznom, hogy ezekben az államokban általános védkötelezettség révén, a terheknek lutajdonké-pen sokkal kisebbeknek kellene len-niök, mint például a toborzott hadsereggel dolgozó államokban. Egy ismert olasz katonai szakértő, Zugaro tanár szerint még ennél Is többet költ aránylagosan hadseregére Litvánia, amely költségvetésének két-
harmadrészét, 66% át foiditja hadügyi célokra. Zugaro kimutatásában Törökötszág 45n/o-kal szerepel,
Törökország tehát költségvetésének majdnem a felét háborús célra fordltja;
Japán 33o/o kai, Portugália 22\'Vo-kal, az Egyesült-Államok is 15% kai.
Az 1928. étre Zugaro tanár Oroszország hadügyi kiadásait ai előbbi év 14%-ával szemben 27%-kal tünteti fel, Angliának a hadseregre és lengetétxetre fordított kiadásalt pedig az angol összköltségvetés 15.5 százalékára értékeli. Szerinte Anglia 2770, az Uoló 2725, Franciaország 1521, Oroszország 1098, Japán 1002, Olaszország 732, Lengyelország 727, Spanyolország 621, Németország pedig 569 millió aranyllrát fordít ex-id ej Illeg hadügyi céljaira.
Minket talán legjobban érdekel a bennünket közvetlenül környező
kisantant államok idevágó tevékenysége. A jugoszláv állam, amely 1927-ben összköltségvetésének egyötödét fordította ezekre a kiadásokra, mostani, legújabb költségvetésében 2428 mlll<ó dinárt, magyar pé nire átszámítva 242.857.000 pengőt fordít hadügyi célokra. Kö-rülbeiül
nyolcmillió pengővel többet, mint az előző évben. A cseh szlovák republikának ugyne-
| vezeti békeszerető kormánya 1927 iki öiszköllségvetésének egyhatodál hadügyi célokra fordította éi 9 5 milliárd cseh koronái kitevő 1928-as össz-költségvetésében a legsúlyosabb tétel a nemzetvédelmi célokra esik, amelyekre 1.400,000.000 sxokolt irányoztak elő.
Közigazgatási költségekre a hadügyi kiadásoknál kevesebbet fordít a cseh szlovák respublika,
mert erre csak 1.118 000 000 szokol jut. Sőt, a csebesltést oly ambícióval szolgáló iskolaügy! kiadások is csak 894.000.000 siokolra lúgnak a legújabb költségvetés szerint. Ami harmadik szomszédunkat, Románlát illett, ax oláh hadügyminiszter legutóbb jelentette kl, bogy Románia hadserege minden eshetőségre készen áll. Nigy általánosságban azonban még tincsen mindenki megelégedve a román kormány hadügyi politikájával és annak ellenére, hogy az 1928. évben a hadügyi költségvetés hétmilliárd 830,500 000 lei, mégis nagyon vigasztalannak látják a helyzetet és keveslik axt, hogy Románia 1928. évi öuzköltségvetésének csupán 14.50/o-át fordítja hadügyi célokra. Külön 150 milliárdot beruházási programmról is beszélnek, amelyet 12 évre osxtanánsk be.
Ha axt akarjuk megállapítani, hogy egyes államok mily nagy háborúi erőfeszítéseket tesznek, akkor axt vegyük alapul, hogy
millió lakosonklnt minden állam hány katonát állit és ez millió lakosonklnt mennyibe kerül
az Illető államnak. E kimutatásban Franciaország kerül az első helyre.
Franciaorsxág uj katonai törvénye: ax egéax lakosságra, úgyszólván már a legkisebb gyermekre is, kiterjed. A francia nemzet ugyanis 6 éves korától már a háború molochjának neveli egyre gyérülő ifjúságát. E törvény a 16 éves kortól kezdve, mindenkit rendszere* katonai kiképzésben részesít ét ebben
férfi éa nő között semmi különbséget nem Ismer.
Egymillió lakosonklnt izámltva Franciaországban általános védkötelezettség mellett,
minden millió lakosra 17.700 katona esik. Ez pedtg millió lakosonklnt 5,770000 dollárba kerül,
egy katonára tehát 326 dollár esik. Franciaorsxág után következik a mai cseh szlovák respublika, ahol egymillió lakosra 11500 katona esik, ami 5,030.000 dollár költségbe kerül ; Ut már egy katonára 436 és fél dolllár jut. Harmadik sorban Lengyelország, amely 5,300.000 dollár költséggel, minden millió lakos után csupán 9,643 katonát állit fel; egy katona költsége tehát 549 ét fél dollár. Jugoszlávláuak egy katona 358 dollárba kerül 1 majdnem akkora embertömeget, mint Lengyelország, millió lakosonklnt 9583 katonát — mlndöttxe 3,440.000 dollár költség-
gel tart fenn. Romániában minden milliónyi lakosra 9000 katona esik t ex aránylag keveaebbe kerül, mint amennyibe a jugoszláv állam kontingense, ötizeten: 2,460.000 dol-láiba, egy katonára etik 273 ét egyharmad dollár. Olaszország 2,670 000 dollár kiadáttal millió lakotonklnt 5657 katonát állit fel, tehát egy katonája 472 dollárba kerül. Anglia 2,300.000 dollár kölltéggel millió lakotonklnt 3511 katonát képet moz-góittani t egy katonája 655 dollárba kerül.
A toborzott hadseregek Azok között ax államok közölt, amelyek általános védkötelezettség helyett, a békeszerződések alapjin toborozni kénytelenek.
Németországnak kerül, viszonylag, legtöbbe a hadsereg. Egy katona ott átlag ötször annyiba kerül, mint nálunk. A német tisztikar fizetése körülbelül kétszerese a mlenkének.
Millió lakotonklnt Németország mlndöttxe 1670 kálónál tarthat fenn 1 ex 1,280 000 dollárjábt kerül. Ebből 766 dollár etik egy katonára. Német-Ausztria exxel szemben millió lakosonklnt 5000 katonát tarthat fenn, ami Ausztriának 1,970.000 dollárjába kerül. Egy katona költaége tehát 394 dollár. Bulgária, valamint
Magyarország millió lakosonklnt 400 katonát tarthat,
amihex Bulgáriának 1,580 000 dollárra, hazánknak pedig 1,830.000 dollára van szüksége, vagyis egy bolgár katona 395,
egy magyar katona pedig 457 és fél dollárba kerül.
Ezekből ax eröfeixilétekből láttatjuk, hogy ax általánoi ét egyenlő lefegyverxésre, a világbéke biztosítására való törekvéi a genfi zöldatx-talnak még a izéiéig sem ért el.
Háború esetén általános szabály ax, hogy moxgóiilható hadsereg tulajdonképen minden nemxet lakottágának tlzszázalékát teszi ki ét minden cselekvési sxabadtággal rendelkező nemzetnek gondolkodnia It kell arról — amint gondolkodik it, — hogy háború Idején moxgóiilhstó tartaléka megfelelően felfegyvéreztessék. Msgyarország, Német-Ausxtrii Németország ét Bulgária rétiére természetesen ez a lehetőség ninct megadva. A guztbakölöll Németor-txág százezernél, mi harmincötezernél, Ausztria harmincezernél, Bulgária pedig húszezer embernél többet nem állithat ki ét — nem lévén szabad akarata — nem ls gondot-kodhalik arról, hogy tartaléka, fölfegyverzett tartaléka legyen.
igy készül ax .antant-igaztág", az .antant-mérték", ax .antant-egyenlőség" ét az „antant-elfogulai* ság" örökfurcsa recipéje ixerint — a világbéke.
= Vendéglősök I 1 liter uóda-vix 5 fillérbe kerül. Kétzülék árát megtakarításból részletben lehet fizetni. Díjtalan bemutatás bárhol. — Megtekinthető Szabó Antal iportüx-letében.
1038 ■nrtiKtut 30
ZALAI ROZLOKT
A kisebbségek helyzete Magyarországon
Budapest, augusztus 29
(Sujdt tudósítónktól) Djmara román delegátus sz Interparlamentáris Unió tegnap befejeződött berlini kongresszusán azt a vádat emelte Magvarország ellen, hogy míg ma is elnyomja kisebbségeit A Zalai Közlöny budspesti tudóslló|a erre a vádrs vonatkozólag ma a következő adalszeill felvilágosításokat kapla:
Magyarországon 42.000 lót lakik, tékát ax országnak 1125 %/a. Jogaikat biiloiit|l l 4800/ VI. E. 1923. rendelet, továbbá az 1924. évi 2 törvénycikk, am-lyek a kisebbségi nyelvek baszntlali jogát biztosítják az állami hivatalokban. Hatvannégy o\'yan község van M\'gyarországon, amelyben negyvennél több iskola kötele* tót gyermek é>, aminek megfelelően ezekben a községekbm ötvenegy Iskolában részben vagy egészen tót a tanítás nyelve. Kél \'6\' tanítóképzőnk van, egy psróchiában az Isteni isztelet teljesen tőt nyelven folyik, hetvenkét plébánián pedig fel viltva magyarul és tótul, nyolc plébánián magyarul, németül és lóiul és egy plébánián németül és tóiul. A tót kisebbségnek egy napilapja és egy időszaki lagja var. Védelmükre külön kormánybiztosság szolgál.
A községekben a kisebbség nyelvén is közzéteszik a hirdetéseket, a körségek és rendezett tanácsú váró sok közgyűléseiben mindenki a maga anyanyelvén beszélhet, a jegyzökönyvet a jelenlevők egyötödének kívánságára, a kisebbségi nyelveken is megszerkesztik, ezen a nyelven érintkezhetnek az állami hivatalokkal. A községek egészen önállóan állapítják meg ügyvitelt nyelvüket. A kisebbségek kívánságára\' a minisztériumok a kisebbségi nyelven ls válaszolnak, magánegyének lakásuk terülelém k körzetében anyanyelvükön fordulhatnak bármely hivatalhoz, sö: a biró-ség előtt is használhatják anyanyelvüket, ha a biróság kerületében a lakosság egy ötöde nemzeti kisebbséget alkot.
A kisebbségi községeknek, egyházaknak, jogi és magánszemélyeknek loguk van Iskolákat felállítani, állami szubvencióban ls részesülhetnek. Az egyetemeken tanszéket kell felállítani a klsebbiégi nyelvelnek és irodalomnak. A tót tanszék a budapesti egyetemen van. Ha az állami közhivatalnokok nem tanulják meg a területükön lakó kisebblégek nyelvét, függetlenül intézik ügyelkel. S mindezeken felCl 1924 nyarán a kormány szigorú rendeletei küldőit fölipánbor, amelybsn kötelességükké teszi, bogy a kisebblégi rendelkezéseket a legszlgoru\' bin érvényesítsék a kisebbségek javára.
Éi most lássuk a németeket. Magyarországon 550.000 német lakik, az összlakÓ8«ágnak 6*9 százaléka. Hiromszázkilencvenhirom községben él negyvennél több német tanköteles gyermek és ezek közül száztlzenöt-ben kizárólag német az Iskolai tani tás. Eztnklvül természetesen 419 német kisebbségi iskola van. Egy
német középiskola Is van Budapesten, ezt a német blrodtlmi kormány tartja feun. Budapesten naponként három német napilap Jelenik meg és két hetttup. Sopront) in van még egy n*met napil<p, Pécset\', Kőszegen és Magyaróváron helfn-kínl kétszer jelenik meg egy-egy n\'mtt lap.
Ehhez kell szánr.ilaui a németnyelvű szaksától.
D; egéizen nagyarányú a németajkú magyar állampolgárok élénk egyesület élete is. 0 szágos jellegű az Ungarlündtsche deutscher Volks-blldungsvereln, am lyben a hazai németség politikai és társadalmi vezérel egyaránt helyet fogla\'nak. A német egyeiüleleket az egyes községek és a törvényhatóságok Is tá-
mogatják. A németajkú kisebbség védelmére ls külön kormánybiztosság szolgá\'.
Hogy azonban a német kisebbség mégsem lü\'ön test a magyar nemzetben, bizonyltja az, hogy a magtarországi németek nem alkotnak külön politikai pártot, hanem a mgyar politikai p irtokban érvényesítik politikai jogaikat, amelyeknek tekintetében nemcsak elméleli\'eg, hanem gyakorlatilag is egyenlöek az ország minden más polgárával. Hogy pedig a magyarországi német kisebbségnek valóban van politikai befolyása az ország ügyeire, bizonyi ja az ls, hogy a német kisebbségi kérdéi törvényhoráii tárgyalásán a német kisebbség képviseletében 9 képviselő játszott szerepel.
A cséplőgép keresztül ment egy nagybakónak! emberen
A szerencsétlen földművest beszállították a kanizsai kórházba
Nagykanizsa, augusztus 29 Kis hija, hogy ismét nem végrelei szerencsétlenség történt s közeli Nagybakónak községben, ahol Tóth ) nos földműves házában Tóth Imre csép\'ögéplulajdonos cséplési munkát végzett. A cséplési munka alatt ugyanis szűkség volt arra, bogy a hatalmas és nehéz lU\'yu cséplőgépet
megfordítsák. A nehéz műveletben segédkezett Tóth János ls. Tóth a fordítás közben megciuszott és a földre esett, ugy, hogy a gép keresztül ment lábán és azt annyira összeroncsolta, hogy sürgősen be kellett szállitanl a közkórházba, ahol nyomban ápolás alá vették.
Állapota súlyos.
lövés a kis leányka alsó karjába fúródott.
A két revolver dörrenésre összefutottak a hlz lakói és a szomszédok, akik vérében fetrengve találták meg a 6 esztendős kis leányt, mig halál fehérre vált arccal a fiu még mindig a revolvert szoiongatta.
A súlyosan sérült gyermekei azonnal kocsira tették és beszállították a nagykaniisa közkórházba, ahol műtétet végeztek rajta.
Egy 12 éves gyermek kétszer rálőtt apja revolverével hatéves hugocskájára
Mindkét lövés tatált — A súlyosan megsebesült gyermeket a kórházba szállították
Nagykanizsa, augusztus 29
Megrendítő gyermeklragédia játszódó\' t le ma reggel a máskor csendes Árpád-utcában. Az egyik házban Molnár János rendőrőrmester lakik, aki nős, családos ember és a rtndőrlegénység egyik leg|obb tagja.
Molnár János, mint más alkalommal, mikor szolgálatból hazajött, fegyverét a izobában egy polcra tette, ahol azt gondolta, hogy lenki sem fog hozzányúlni. Ma|d dolgai végzésére beindult a várotbi. A izobában h\'gyva két gyermekét, 12 esztendős fitt, aki a 6 elemi iskolába jár és 6 esztendős leánykáját, aki még csak az Idén fog az első osztályba Járni.
A két gyermek, apjuk és anyjuk távoliéle tlalt egymással játszadozott, amikor az eleven fiúnak szeme megakadt apjának a polcoa levő töltött szolgálati fegyverén.
A tlu egy pillanat alatt ott termett, kihúzta tokjából a veszedelmes jószágot, majd nevetve kis testvérkéjére fogva, azt kiáltotta felé:
— Te, vigyázz most mert agyonlőlek I
A kisleány hangos nevetéssel válaszolt bilyja ijesztgetésre.
Ám a következő pillanatban eldördült a fegyver. A gyermek meghúzta a revolver ravaszát és a golyó a leányka felső karjába fúródott. A leányka nagy sikollyal maga elé tartotta védőleg kezét, de bátyja még egyazer meghúzta a rtvaizt és ez a
111)21
Csütörtökön és pénteken 7 és 9 órakor
DE MAURTER POTTER „Trilby" c. drámája filmen 9 felvonásban.
Főszereplők: Paul Wegener, Anita Dorris
NAPI HÍREK
NAPIREND
Augusztus 30, osOtSctők
Római katolikus: Limai R. ProtesL Róza. Izraelita: Elul hó 14. Nap kel rtggel 6 óta 15 perckor,
nyugszik délután 18 óra 45 perckor, •
Városi Nagy mozgó. .Svengali" dráma 9 felvonásban. — 2 felv. burleszk és Híradó.
Mljáráa
A nagykanizsai ■•teorotogtal m«g-llgyatő jelent+*«k: Szerdin a MmérM-Ui Reggel 7 órakor +194, délután 2 őrikor +78\'2, aate 9 órakor +11\'4.
Pilhóut\'. Egész nap tiszti égboUout.
SUltrdny t Reggel és délben északkelet, eatz Keleti szél.
A Meteorológiai Intézet lelantéae szerint derült, száraz is éjjel még hűvös idő, később hőemelkedés várható.
— Herceg Festetics Mayer miniszternél. A Hévizén üdülő Mayer János földművelésügyi minisztert tegnap délután meglátogatta Festetics Tasziló herceg és több, mint egy órán át tárgyalt a miniaz-terrel.
— Személyi hírek. Oyömörey Oyörgy föispin Budapesten tartózkodik, honnan szombaton érkezik vissza székhelyére. — Bódy Zoltán alispán szabadságáról visszaérkezett és átvette hivatala vezetését.
— Az Úrasszonyok Kongregációja hölgyeit felkétem, hogy szeptember 1-én reggel 8 órakor az első közös szen\'mlsén rétzfvennl szíveskedjenek. Prézes.
— Az Ipartestületi Dalárda tagjai felkéretnek, bogy ma es<e 8 órakor az Ipartestületben feltétlenül teljes számban pontosan megjelenni szíveskedjenek. A dalárda elnöksége.
— SInautóbusz menetrendváltozás. A 133. számú sinautóbusz-vonat Nagykanizsától Bilatonboglárig, a 132. számú sinsutóbuszvonat Balatonboglártól Balatonszentgyörgyig és a 128. számú ilnautóbuizvonat Balatonszentgyörgytől Nagykanizsáig szeptember hó 1-én és 2-án is közlekedni fog. Folyó évi szeptember hó 3 tói kezdve ugy a fentemlllett, mint a Btlaton mentén Siófok és Balatonboglár között közlekedö 123., 124, 125. és 126 sz. sinautóbusz-vonatok közlekedése megstünlk. Az állomásfönökség.
= A Klskanlzsai Polgári Olvasókör sz«p\'ember 2 án rendkívüli közgyűlést tart, melyre a tagok megjelenését kirí a vezetőség. Határozatképtelenség esetén sztp\'ember 9-én lesz megtartva. Tárgy: Stékhü fel-avatáii ünnepély elökészüéie.
— Elitélt tejhamlsltók. A nagykanizsai Járási föizolgabiróiág lefölözött Illetve vizezett (ej forgalomba hozataláért a következő pölöskeföi lejárusokat a tegnapi tárgyalásokon elitélte: Tóth Lőrinc 10, Tütösl An-drásné 10, Völgyi István 10, Szíva József 20, Segesdy Ferenc 20, Pociok Károly 10, Oöncz István 10, Szíva Józsefné 10 pengőre.
=w Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
1ALA1 KOU.OHT
J_
- Szabadlábra helyezték a gyújtogató távírda munkást Fe
rencz Oyörgy nemeibükki távírda munkást, akit s murakereszlurl csend-őrség gyuj\'ogatás gyanúja miatt letartóztatott — felfolyamodása folytán a pécsi itéWábti szabadlábra helyeste. Ferenci tegnap nrtr el is hagyta a fogházai, az eljárás azonban tovább folyik ellene.
Ma is ujabb dlj-felajánlások történtek a dalosversenyre
Nagykanizsa, augusztus 29 Örömmel kell megállapítanunk, bogy a magyar dal kultuszában rejlő nemzeti éa kulturális értékek felismerésiben Nagyksnlrss veretőbelyen áll sz ország városai között. Erre mutat már maga az a lény is, hogy Nssykanlzsa székhellyel s\'aku\'t meg s Zalavármegyei Dalosszövetség, s mely 48 zalai dalárdái egyesit magában Ekkora \'ertHeten ennyi dalá da és a diloséletnek ekkors intenzitása sehol si cs a csonki bazábin. Dí talán legnagyobb szűkség is van a dal lelkeket edző erejére Itt, a ba-társaálen, sbol kulturánk bástyáján kell felsorakoinia minden reménységünknek

A Zalavármegyei Dalosszövetség céljait és nemes törekvéseit Nagykanizsa társadalma meirg szeretettel és áldozatkészséggel karo\'ta fd. Erről tanuskodaak a naponta beérkező adományok a szeptember 8 ikl dalos-versenyre. A pénzbeli sdományokon kivül most csak a dij-ajánlásokat nyugtázzuk ehelyütt Ma
dr. PUfull Viktor felsőházi tag,
a Nagykanizsai Kaszinó
és s Magyar Bank ajánlottak fel ujabb serlegeket a Nagykanizsán versenyre kerülő zalai dalosok Jutalmazására.
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt há\'en 15 gyermek szüléiéit, közülük 9 fiu, 6 leány: Mtzjier Ferenc földművesnek leánya, Benedek Ferenc kőműves-segédnek leánya, Kálovfcs József kádár segéd nek leánya, Bolf Antal fö dmüvesnek fia, Cziráki Gábor vasúti festőnek fia, Nesnera Jlnos vasúti kocsirendezőnek leánya, Bikos György kocsisnak leánya, Szilár Árpád téglagyári tisztviselőnek leánya, Ciw.lg Béla szabómesternek fis, Csertán József napszámosnak fia, Turkalya Miklós rendőrtörzsőrmeslernek fia, Szemllcs János cipész-mesternek fia, Pálfi József honvédnek fia, Miilei Istváfr földművesnek halvaszületett fta. Hizasságon kivül született 1 Hu. — Házasságkötés 5 volt: PoHtzer Sándor kereskedő (Zalaegerszeg) Oeslerreicber Margittal, Ziskó Alám kályhás mes er Wachter Terézzel, Tamás Oyörgy postaaiilszi Kumano-vics Juliannával, Bullya Alfréd vasull Irodakezelő (Budapesi) Totola Margittal, Tamás József hentes és mé száros-segéd Benkö Annával. — Halálozás 9 volt: Kálovics Józstf lötdnjűves rk. 39 éves, Hirscht Sarolta Izr. 70 évér, Tar Józsel föld-
műves (Zalaszenljakab) rk. 60 éve«, Csordás Rozália (Kerecieny) rk 32 éves, Tislér Erziéb:t tk. 22 napos, H Jdu Lászlóié Kálovics Erzsébet rk. 34 é/es, D lesal János nnpsrá-mos (Vtiháld) rk. 66 éves, S:ivós Ignáctié Lendvsi Tctézii rk. 88 éves, O bán Mária (ZilaszenlbsUzf) rk. 18 évet.
— Árlejtést hirdetmény. A m. kir. nagykanizsai bonvéd és közriu-désreti kórház Igaigitósíga a kórház élelmezésihez október l-tól 1929. szeptenber 30 lg szükséges éldmicikkek szállítására árlejtést hirdet. A nyilvános versenytárgyalás szép\'ember 17 én délelőtt 10 őrskor lesz a kórház gondnoki hivatalában. írásbeli ajánlatokat legké söbb szep\'ember 17 én 10 óráig a gondr.oki hivatalához kell brnyuj<anl. Szóbeli ajánlatok ls tehetők. 5% os b\'natpénz a helybeli adóhivatalnál helyezendő letétbe. O y ajánlatokért, melyek u\'án a letétbe helyezendő b.tna\'pénz összege 250 P-nél kevesebb, az a|4niat levők blnatpénzl nem tartoznak letétbe helyez ni. Az ajánlat megszerkesztéséhez szükséges tudnivalók a kórház gondnoki hivatalában nsponla 8 órától 13 óráig beteklmhe\'ök. A szállítandó cikkek a követkrzők: 1. Husnemüek, zsír stb,: 3900 kg. marhihus, 1200 kg. br rjuhus, 3000 kg. sertéshús, 60 kg. faitölt szalonna, 110 kg. töpörtyü, 1200 kg. zsír, 500 kg. tüdő és máj, 500 kg. virsli és debreceni kolbász, 400 kg. olcióbb száraz kolbász, 50 kg. hazsi sonka l.a, 50 kg. vegyes (elvágott. — 2. Usitnemüek: 5009 kg. OOg liszt, 2500 kg. 2-es liszt, 4800 kg. 6-os liszt, 4800 kg. I.a rozs liszt, 2500 kg. korp\\ 1000 kg. takarmányliszt, 500 kg. dua. — 3. Nyerstermények: 10.000 kg. étkezési burgonya, 5000 kg. takarmányozási burgonya, 3800 kg. szemes tengeri, 1000 kg. árp», 1000 kg. fehér és tarka b:b, 80 kg. héj|as dió, 1000 kg. mák, 250 liter bor (fthér). — 4. Fűszeráruk: 150 kg. árpakása, 6 kg. magyarbors, 250 kg. hámozotl (vágott)-borsó, 600 kg. kristálycukor, 100 kg. porcukor, 10 kg. csokoládé (por), 5 kg. kömény, 3 kg. cacao, 350 liter étecet, 15 kg. élesztő, 3 kg. fsh»|, 30 kg. pörkölt szemes kávé, 350 kg. pótkávé, 50 kg. lencse, 40 kg. táblaolal, 30 kg. édes nemes paprika, 700 kg. rizs, 800 kg. konyhasó, 230 kg. aszalt szilva. — 5. Tej-nemüek, tojás, baromfi stb.: 10 000 liter tej, 400 li er tejfel, 80 kg. va|, 230 kg. turó, 50 kg. sajt különféle, 15000 drb. to|ás, 250 drb. bironfl.
— Lugkövet Ivott egy fiatalasszony. (Saját tudósítónk telefon-jelentése) Szabó Vendelné született Basa I ona, s keszthelyi villanygyár gépészének felesége szerdán délu\'án, sínig egyedül volt otthon, lugkövet Ivott. Rendkívül súlyos állapotban a keszthelyi kórházba szálll ották, hol azonnal ápolás alá vették. Tettének oka Ismeretlen.
— Lapunk Budapesten állandóan r>lvasható a Park Szálloda kávéházában Vili., Baross-lér 10.
8*env»dfl nőknél a természetes .Ferenc Józsi" keserűvíz könnyű, eiöiködés nélkül vtló bélklürülést idéz elő és ez állal sok esetben rendkívül Jóékony hatással van a beteg szervekre. A női betegségekre vonatkozó tudományos irodalom több alap-vMö megalko\'ója irja, bogy a Ferenc lóxief viz kitűnő ha\'ásáról a saját kisé.letel alapján is alkalma volt meggyőződést izereznl. Kapható gyógy szertárakban, drogériákban és füster-üzle\'ekben.
Svengali
Nagykanizsa, augusztus 29
Nagy eseménye a mozivilágnak,
mikor Paul Wtgener meg|elenik a vásinon. Ez az emberko\'osstui, germán öserőtöl duzesdó, utolérhetetlen rrüvéiz cssk nagy fehdatokban áll a felvevő gép elé, de produkciója azián mesteri.
A Városi Mozi csütörtökön es\'e Pau\' Wígenernek az Idíryre készült nagy fimjét: s Trllbyt mutatja b:. A hl es és bizarr drama bizonyára sokaknak emlékezetében van és cs k természe\'es, bogy a korlátokat nem Isme ö fiim világában a lélegze\'foj ón izgalmas drámának minden mozzanata tökéletes művészetet igér. Annál ii inkább, mert Pau\' Wegener glgzn-ilkus emberábrázolási képessége a Trttby hipiollzOrjében teljrs érvéaye-sülésl teret nyer.
Hosszas iimer etés helyett csupán egy Jelenetet emll\'ünk fel a Trilby-bö1, mikor Svengált, a bűnös hipnotizőr b tldokllk és végső erejével ls kényszerül Trllbyt a koncert podlu mon. E | :le íelben önmagát múlja felül W.gtnir. Féldnelesen nagyszert). Iszonystosin küzdő ele harcos, aki vlgül is alul marad a halállal való küzdelemben.
A film főértéke, hogy Svengáli partnerei, elsőso btn rgy cs diszép fiatal nő: Anita Dorrls, aki a címszerepet |á\'sza, megér M\'e alakját Ttilbynek és valóbau Wegeuer mellett, miut annak médiuma tünemény-szerü.
A fi\'m CiütörlökOn és pénteken kerül szinre. (—)
— Vasúti menetdljkedvezmé-
nyek. Az Ipari Balesetek és Foglalkozási Betegségek Nemzetközt Nagygyűlés Elnöksége által 1928. évi szeptember 2—8 tg Budspesten rendezendő V. N rmzetközi N gygyü-lésre a DSzA vasúttársaság valamennyi állomásáról B\'id\'p*.slre és vissza 50%-os menetdi|kedvezményt engedélyei. — A Béceben tartandó XV. nemzetközi árumlntavásár alkalmi b)l (őszi Vásár) a DSzA Vasúttársaság magyar vonaltin Bécibe és onnan a kiinduló állomásrs vissza-utazók részire a menetrendszerinti gyors- és személyvonatok bármely kocsiosztályában ig\'uybevehető 25 száialékos menetdljmérséklést enge-déyezl. Ez a mtn.\'\'díjmérséklés oly-kípen nyer alkalmazást, hogy az Illető u\'aiok már az odautazás alkalmával a kiindulási állomáson Bécsig, illetve sz esetleg lekintetbe J ivő ctat-lakoiáil állomásig szóló egy és léi mene j:gyet tartozik váltani, melyek visszautazásrs is érvényesek. A ir.e-netdijmérséklés csak a névre szóló ,Visárl igazolvány" alapján Igényelhető, me\'y Igazolványt ugy az oda, mint a visszautazás elölt le kell bé-lyegezlelni. A B !csbe való odautazás már megkezdhető éi legkésőbb
_1838 augusztus 30.
folyó évi szeptember 9 én bef Je-zendö; a visszautazás Bfcsböl legkorábban folyó évi szeptember 2 án kezdhető meg, de legkésőbb szeptember 13 án befejezendő.
Budapest leoelcsúbb tóllodíia
a Keleti pályaudvartól 3 percnyire levő
Deák Ferenc Szálloda
VIII., AGOTELEKI-UTCA 7.
4111 (Sa|il Ilii)
Interurbán telefon: J. 424 71. Újonnan Átalakított 80 szoba, központi
ftltés, folyóvíz a szobákban. Abszolút tisztaság, csendes es családias. Egy \'gy*s udvari szobák P. 3 50 tői,
utcai szoblk P. 4 50. Keltő ágyas udvari szobák P. 600-tól utcai szobák P. 7-50.
RÁDIÓ iflSOl
(Kövldltéaak) H — urek. Wtagazda-ság Hangv. — hangverseny. B — elóadáa Oy — gyermekeimet A — aaaasnyok-nsk. Z — unt. Mg. ^ mczögjLidaáág. ML — Ifjúsági eióadai P — fcUvaaál 0 — giamofonxuie. Ib — |au baad. K — kabará. bZ. — oepaxart iim
Augusztus 30 (c-ütörtök)
Badapest 9.30 és 11.45 H. Közben 12 órakor déli harangszó az egyetemiért templomból. Utána : Zongoiahangv. 1 Időjelzés, időjárás. 3 II. 4.45 Időielzéa, idő-lárás. 5 E 5.45 Szórakoztató Z. (Zenekari hsngv) 7 P. 7.30 Msrglllsy Margit magyar nótákat énekel cigányzene kísérettel. 8 45 Az Országos Postás Zene- és Kullurcgve-stllet hsngv. Utána O. hangv. B4cs, Orác, Innsbruck, Klagenfurt Linz
11 és 4.15 Hangv. 8 05 Népszerű eal. Berlin, Stettln II és 3 30 0. 5 Hangv.
8,10 Kék msiui, Lehár 3 telv. operett|e. 10.30 Ténc Z.
Barcelona 12 25 Harang|áték. 1.45 Kamara Z. 5 45 és 9.20 Hangv. 9 30 Dalok. 10 05 Hingv. 10.20 Tánc Z.
Basel, Bern 10. 4 és 5 llangv. 8 30 Wagner est 10 Hsngv
Brflnn 11 Hangv. 12.15 O. 3 A. Ulána hangv 5 Kiállitás! Inngv. 7 Hangv. 1015 Tánc 1.
Frankfurt, Casael 1.30 Szláv táncok. 3.06 Oy. 4.35 nZ. Hamburg. Bréma, Hannover, Klel
8 A II 0. 1230, 205 és 4.15 Hangv. 4 15 (Klel) Szláv táncok. 8 Bach-müvek. 8 (Bréma) A puszta költészete és hangv. 9.15 Hangv. Ulána K.
Langenberg, Köln, Aacben, Mflnater 10.15 és 12 10 0. 1.05 Hangv. 6 Oordonka szonáták. 8 15 Róbert Koppel-est K. Utána
12 lg nZ.
London, Daventry 12 Hangv. 1 O. -I Orgona Z. 4 30 Tánc Z. 5.15 Oy. 6.20 Zenei közjáték. 6.-15 Tánc Z. 7.15 Beethoven: Gordonka szoniták 7.30 Katona Z. 9 50 Tarka est. 10.50 Tánc Z.
Madrid 2.15 Hangv. 7.15 Kamara Z. 8 15 Tánc Z. II Hangv. 12.15 Tánc Z.
Milánó 12.30 Kamara Z 4.30 Hangv. 5.20 Oy -dalok. 8.50 Opera E.
Prága 11 O. 12.05 és 130 Hangv. 5 Tánc Z. 7 15 Jb. 8.<0 Hang*.
Róma I Kamara Z. 5.30 Hangv. 9 Operett E.
Varaö I Torony Z. 5 A. 8.15 Hangv. 10.30 Tánc Z.
vese-, hólyag-, gyomor- és cukorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese és bó yag homok és dara eltávolítására kiváló orvosi szak\'ekintélyek által ajánlott elsőrendű gyógyviz. Házi ivókurára rendkivBI alkalmas.
Állandóan fHss töltést
^ Főraktár: "
WEISZ MÓR
Hagykanlxna, Klrály-atca 21.
ifljg. augusztus 50
«AIAI KOEI.ONY
B
SPORTELET Pesten lesz a Terézváros—Zala-Kanizsa mérkőzés
Szeptember 9 én a Pécs-Baranyával lesz Nagykanizsán az első bajnoki meccs
Nagykanizsa, augusztus 21 A Zala-Kanizsa FC első bajnoki mérkőzése a Terézváros ellen való-szinflleg Budapesten lesz, mert a pályaválasztó Terézváros a Rákospalota pályáján óbajlja e mérkőzést megrendezni. Bármennyire szerette volna az egyesület az eltö bajaoki mérkőzést itthon tartani, a leivel
nem ludta megvalósítani és igy az uj csapat hazai bemutatkozása csak szept. 9 én, a Pécs-Baranya elleni mérkőzésen lesz.
Mint halljuk, a vezetőség egy-két el.örendü játékosul folytat még exerződtelést tárgy ilisokat és valószínűen kellemes meglepetést fogaz egyesület sportbarátalnak szerezni.
(A Zala Kanizsa FC) elnöksége és gazdasági bizottsága ma este 9 órakor az egyesületi irodában Hu nyadi-utca 7. (Schnilzer ház) ülést tart.
(Tréning) Az NTE ma délután fél 6 kor tréninget tart az I. csapat
KÖNYVEK, LAPOK
Ismét megjelenik a Zalai Évkönyv
Örömmel értesülünk, hogy a Zalai Évkönyv iámét meg|elenik. A nagy munka mind a fóvároibin, mind az országban feltflnést keltelt. Egyik fővárosi lap egész oldalon méltatja és megdicséri Zala közön jégét, mely még a mai nehéz Időkben ia g( ndol és áldoz az igazi kulturára. Különösen kiemeli Nagykanizsa közönségét. A nagy elismerési az őstehetségu Móricz Zsigmond irta. A kritikát, mely egyúttal a mai Nagyktnizsát Is híven lefesti, a már készülő Zalai Évkönyv közli. A Zalai Évkönyv munkaláraal isméi tömörüllek a zalai kultura emeléséért. Örömmel állapítjuk meg, hogy a tábor erősödött. A Zalai ÉvkCny anyagai bJvül, mert több hivatal, ügyvéd, orvos, jegyző, kereskedő és iparos óh íjára alapos vármegyei közigazgatási, pénzügyi, törvényszéki, kereskedelmi, ipari, adóhivatali stb. stb. sematizmust ia hoz. Az uj Zalai Évkönyben a vármegyei virilistákon kívül mintegy 3000 clm lesz a kereskedelmi és Ipari világérdekéérl. Ezeken kívül bőven Ismerteti a zalai fürdőket és kiránduló helyeket a fürdőzők és turisták kedvéért. A szépirodalmi és tudományos cikkekben gazdag mü ára iimét 6 pengő lesz.
A magas Iskola
Orbók Attila t* Terescsényl Oyörgy közös regénye
Az utóbbi évek magyar regény-Irodalmi terméséből már külsőségeinél fogva is kiemelkedik ez az érdekes könyv. Első eset, hogy két kiváló magyar iró közös regény megírásához társult. Valószínűleg a cselekmény monumentális felépítése késztette Őket erre a szerencsés társulásra és az a körülmény, hogy mindketten éveket töltöttek Európa metropolisainak legvonzóbb, legjellegzetesebb és a modern élet legelevenebb erejével lüktető városában, Párizsban. (Orbók Attila .Pár Is élete\' clmü könyvét a magyar közönség Jól ismeri.; Regényük, mely a magyar vidékről kiindulva, Budapesten keresztül Párisban teljesedik ki, a legkiválóbb kalandregények izgalmas mesesxövésének keretében két világvárosnak, a fiatal Budapestnek és az öreg Párisnak ezerszínű
összes játékosaival. — A Kanizsa FC ma délután az uj Játékosok bevonásával nagy tréninget tart. Kezdete fél 6 kor.
(Az Ifj. Levente Szövetség) ma fél 9 kor tartja ülését az iparos tanonciskolában.
arcát tárja az olvasó elé.
A csonka haza, a mai megnjo-moritoll Magyarorezág nagyvilágba szétszórt llaintk lipusa a hős, akit egy tragikus véletlen fáluma elsodor a hazai környezetből. Az idegm vá tos vad hullámverésének közepébe kerülve, tapasztalatlan, |óhiszemü és ezalhialáng-(ermészele elképesztő meg próbáltatások viharát zudi\'ja rá, meghempergell Pária örvényeiben, alátaszitja az emberi sors legmélyebb fenekére, hogy onnét lelkének nagy átalakulása után, megtisztulva és megerösöd/e kerüljön ki iimét. Orbók és Terescsényl regényének szimbolikus cime: a .Magas isko\'a" igy példázza az élet Iá It i\'a lan dinamikájának átformáló erejét éa ezl a nehéz feladatot a hős lelki rajzának mélyreható eleírzéaével oly tökéle tesen sikerült megoldanlok, bogy pll\'anatra tem lassították a cselek mény folyton változó, lebi incselö, drámai lüktetésű áradását. A klasz szikua regények legjellemzőbb tulajdonsága, a lélekanilizis náluk akciókban oldódik fel, hasonlóan a mai modern regény legkiválóbb küiflldi képviselőihez, Jick Londonhoz, Knui Hsmsunhoz és Bsdelhez.
A könyvpiacra zuduló külföldi regények óriási tömegében örve n de tea jelenség ez az Igazán komoly és nagyirtékű magyar munka, melyei cssk a közvetlen élmény szubjekii-vilátámk segítségével tudtak megalkotni a szerzők.
Hatása kétségkívül ntgy és maradandó lesz, mert nemcsak azokat fog|a kielégíteni, akiknek a regény csak szórakozást jelen*, tunem azokat Is, akik benne müvésze\'el keretnek.
A Stádium Könyvkladóvdllalat 8 p:ngőa árban és a mü értékéhez méltó, gondos kiállításban hoz\'a forgalomba a hatalmas 350 oldal terjedelmű kötetei.
^/VVVVVV^V^vVVVV^VVVVVVV^
Német-orosz gazdasági tárgy alásoklndnlnak meg
Berlin, augusztus 29
(Éjszakai rddlójelnnlés) A szovjet unióba egyesűit oroaz államok és Németország közöli október végén gazdasági tárgyalások indulnak meg, hogy a két állam közötti kereskedelmi viszonyt szabályozzák.
Mondd meg fiam, de okosan beszél]! Melyik állat a nagyobbik veszély?
A kórokozó szúnyogok sokkal fenyegetőbb veszélyt jelentenek az emberi életre, mint a tigris. A szúnyogok tenyészhelyeikröl — párolgó mocsarakból és pöcegödrökből — malária és más gyilkos lázak csiráit hordják szél. A szúnyogok tönkreteszik éjjeli nyugalmunkat és megmérgezik testűnket. Pusztítsuk el őket, mielőtt áldozatul esünk nekik. Fiit a mi védőpajzsunk, ne takarékoskodjunk vele.
Flitelés percek alatt megtisztítja otthonunkat a kórokozó legyek, szúnyogok, darazsak, poloskák, svábbogarak, hangyák, bolhák és tetvek tömegétől. A Fiit kifürkészi azokat a legelterjedtebb zugokat, ahol a rovarok búvóhelyei-ken tenyésznek és ott elpusztítja petéiket. Flitelés megöli a molyo-
kat és lárváikat, amelyek lyukat rágnak a szövetekbe. Fiit megóvja a ruhaneműeket. Használata könnyú. Nem hagy foltot. Világhírű tudósok tökéletesítették a Fiit rovarirtót. Biztos pusztulást hoz a rovarokra, de teljesen ártalmatlan emberre és háziállatra. — Mindenütt kapható.
Elpuaztulnak legyek, azunyogok, hangyák, poloskák, svábbogarak, molyok, bolhák stb.
Óvakodjunk is alánuloktól I - Csak eredeti, plombált rtlt-kannát tofadjonk cl I
•rt«\'j Magysrorszígl vezérképviselet:
PANACEA Gyógyszervegyészeti R.-T.
Budapest, VI. FlgyelS-utoa 19. -- Telefon s L. 909-48\'.
TÖZ8B1
A mai értéklőzsdén gyengébb voll az irányzat, Már a forgalom meg-indutáaakor az eladások voltak luí súlyban. Ma különben is a gyengébb ellenálló képességű piac nyomta az árakat. A tőzsdéid) második felében a szilárdabb berlini jelentésekre valamivel kedvezőbb hangulat kerekedett felül, ugy, bogy a nyitási veszteségek részben megtérültek ugyan, de a zárlati nivó a tegnapinál is gyengébb volt. Az általában gyengébb tendencia alól kivételi képez a Osclwlndt, Magyar-cukor és Urikányi, amelyek kiaebb nyereséggel zárlak. A piac favorit ptpirja ismét a Szikra, amely 12 pengős javulást ért el. A forgalom ma sem voll élénk A fixkama-lorásu papírok piacán tartott az irányzat. A valuta és devizapiacon megemlíthető Bukarest és Lel gyengülése
A Mayesfl Wzsáe lerlia-jo^\'áse
valuták
Angol L 27 90-28 05 Ssks b. 7965-79 95 Cw k. 16-94-17 02 Dán k. 152 70-158 30 DIoAi 10 0M0-06 Uoilii 570 20-572 20 FláneL. tt 22 4 5-22 65 HoU. 229 40 210 40 Lúgjai 64 10-64 4\'J Lsl 8 48-3 53
Lm — -
Líra 29 95-3020 Márka I36 40-U6 9) Norvég 162 9J-IÖ3 50 íetlUl. 80 ti5-61 00 Peaeta 95 00-9560 Svájd 1.110 35-110 75 SvMk. 133 25 -153 B5
UMVlZÁJt AmsL 229 52-23023 Belgrád 10 06-10 09 Berlin 186 5 M 86 93 Hrlsasel 7*62-79 87 Bakaiast 3\'4S 3 52 Kopeali-IW\'80 153 20 London 27 79-27 87 Madrid HS-0S-95 55 Milano 29 99 »09 Newyork 472 65-4 25 Otalo 152 tO 153 20 Pázta 2235-22 43 Pl ága 16 S6 17-01 laoRa 4 12-4 15 183 35 153 75 S417-S4S7 80 70-8085 110-25 11055
Stockfa
Vareó Wien ZSridJ
Zürichi zárlat
PiiU 2028, losdon 25 20\',i, Nawroik 519 35 Brtlsael 72 227a. MUsro 2720, Madrid 86 30, Anutudaaa 208 20, BeiUs 118 82, WI*d 73-20, Solla 3/5. Prén ib-s9\'/i, V*ikí 58-20. Budapest SO-88 Be nád 913, B«hii«i( 3 I7V1.
Terménytőzsde
Buza 20 flll. esett, rozs 50 flll. emelkedett. A forgalom Igen élénk. Basa ttaaav. 71 kg-os 2/-05—2725,
76 kg-oa 27-25-27-45, 19 kg-os 27 50-27 70, 80 kg-oa 27 75- 27-85, dunántull
77 kg-os 36 85 -27 05. 78 ke-oa 27 05 -27-30, 79 kg-oa 27 30 27 50. 80 kg-oa 2750-2760, loaa 25 15—25 25, takara. ára* 77 00-27-25, aöiárpa 28 50 -31 00, a*b 26 00 -26 25, langéd 31 60-81.90, Buikorp* 21 00-21 50,
Sertésvásár
Kalba|Us 3300, Melyből eladatlanul < asaradt 2XX) darab ElsórandU 192-198, uedatt I 88-190, szedett koaép 170-1-76, könnyfl 120-1 50, elaórandS Öreg
1 86 -1 90, máaodrendB i 64-1 70. aagol adldA I\'í6 — 1 70, ualonaa nagyban 2 10— 0 00, aali 2 60-2-64, lebuaotThes 210—
2 30, szalonnla lélaartéa 2 32 136. Aa Iráevaat lanyha
Mozgószinházak
Városi Nagymozgó. Csütörtökön és pénteken este 7 és 9 órakor .Svengalt", De M. Potler „Trilby" c. drámaja filmen 9 felvonásban. — Főszereplők: Paul Wegener, Anita Djrris.
Klaája: Délzalai Nyomda és Lapkiadó TállalaI Részvénytársaság.
Felelős kiadó: Zalai Károly
teletoai Nagykanizsa 78. az.
ZALAI KÖZLÖNY
1938 aturoezfaa 30
iPBÖHIRDETÉSEI
Az apróhlrdtétatk dl|a 10 ssóig »0 fillér, minden további szó dija S fill. Vaaár- <• ünnepnap 10 uóig 80 fillér, minden további tx4 dija t fill. Sieidán ti pinteken 10 sióig BO fillér, minden további • fill. ~ *
Clmsaó ■ minden vasta-
aó dija B I
Sibb betűből álló sió kát uónak számit-Uk. Állást keresőknek 50<Vu engedmény. * hlrdatéal dl) elBro tlaataadS.
Kél diák ellátását és tanulmányi ellenőrzését vállslls ny. Igazgsló. — Ajánlstok Csengery ut 23. 3977
■orbélyaagéd felvételik szept. l-re. Rácz Lajos borbélymesternél l.elenye. 4163
Két-három diák ax lakolal é«ad-kan kelleme* otthont lalél iirl-osalédnél. Clm a klsdóban.
Blondel, ovál és kör képkeretezéseket tegolcsóbsn vállal — Stern Üveges Erzsé-bet-tér. 1446
Klskomáromban, modern urthéz 7 szobávsl, Itlrdőszoba és mellékhelyiségekkel, külön istálló, kocsiszín, garizs, mosókonyha és raktárhelyiségekkel, psrkksl szabadkézből áladé. A ház beoszláss minden célnsk megfelel és a legmagasabb Igényeket Is kielégíti. Megkereséseket s ki-
adóhivatal továbbit.
1112
Vízvezetéket, fürdőszobát olcsón szerel. Jsvltásokst rögtön eszközöl Itaksa bádogos és szertlőmesler Kinizsi u 21. 4016
Egy vidéki községben 24 év óla fenn álló vegyeakereakedée Üzlethelyiséggel, lakással együtt, elköltözés miatt sürgősen átsdó. Bővebb felvilágosítást sd Pertsz éa Beck cég, Nsgyksnlzsa. 4170
SoffSr és géplskslos szeptember 1-ére állást keres éves gyakorlsllsl, jó blzonylt-vánnysl. Szerelésben Is jártss. Büki Józsel soffőr, Klskomároin. 4073
Finom, aamatos D A D A IT aranyhegyi D U tt U tt
lilerenklnl asztali 7B f., vörös I P, rizling I P 20 fillér
8ÁFBÁN IÓZSEF MurtiffiMMI
M3i_Magyar-utca 74._
NsgymennyiségU őszi és téti osztályú minőség és Isjts, egészben
alma első vagy
kisebb részletekben Is elsíó. Szedéskor átvehető Qm: K. Péczely László Klskomároin. Szedés kezdete szept. 1. 4110
4 szobás lakás mellékhelyiségekkel november, esetleg október elsejére kiadó. Ueutích, Király-ulca 36. 4076
Egy szoba, konyha az összes mellékhelyiségekkel szept l-re kiadó József lóherceg-ut 9. 4175
FttezerUzlet elköltözés mlstl sürgő-sen átsdó. írógép etsdó. Bővebbel Petlsz éa Beck cégnél. 4176
Berendezett, azonnal jövedelmező válta-Ist, államilag blzlosltolt joggal, Uzemle
éllibó.....
ellenében 20-kat a kiadóhlvstal lovál
lesztés céljiEóI téraat keres, biztosíték -25 ezer pengővel, ábblt.
Ajánlató 4111
Kétazobéa ulcal lakáa november elsejére kiadó Klnlzsy-utca 31. 4IG9
Újonnan épüli ház telekkel együtt eladó üelsén. Bővebbet a kiadóhivatal. 4167
Szép 3 szobás udvari lakéa mellékhelyiségekkel Kazinczy-utca 15. szám alatt kiadó. 4164
Béoaben két liatalembcr klIUnö ellátást kaphat külön szobival. — Clm a kiadóban. 4134
Magányos úrasszonynak vagy urnák héztartéeét, esetleg ápolását olcsóért vállalnám. Vörósmsilhy-ulca 2. 1171
lókarban levő normakkoosit keresek megvételre. Clm a kisdóbsn. 4187
Keresztény urlcssládnil teljes allétéat kaphat Iskolis leány vsgy flu — Clm a kiadóban. 4|gfi
Ingyen föld elhordható Vlaslcs-u. (Babóchay telek.) -11
Telivér vizeiét tanításra vállal, Időnkint kölyök és kész vizslát elad, vsdász-területet rendw, llcánost beállít megilla-podls szerint OtvSa Balázs, Klllmán u. p. Oelse. (Válsssbélyeg nélkül nem felelek.)
Kuhor György !lér|e. Tar József és neje azlll. Plrmán Katalin szülei, testvérei, sógorai és számos rokonai nevében Is, fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy forrón szereteti hitves, leányuk, testvér, lllelve rokon
KUHOR GYÖRGYNÉ
ezOI. Tar Méria
életének 36 Ik, boldoa házasságínak 8-ik évében lolyó hó 27-én éjjel 12 órakor hosszas szenvedés és a hal doklók szentségének állatos felvétele ulán Budapesten az Úrban cstnde-sen elhunyt
Drága hatoltunk hüll tetemét Budapestről hazaszillilva, folyó hó 30-án d. u. 5 órakor lógjuk a temető halottasházából ideiglenes nyugvó helyére kisérni.
Az engesztelő szentmise-áldozat a megboldogult lelklüdvéért f. hó 30 in d. e. 9 órakor fog a szentferenc rendiek plébániatemplomában a Mindenhatónak bemutaltatnl.
Nagykanizsa, 1928 aug. 29-én.
Emléked SrSkké élni fog bénatoa ejclvünkben I
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon |óbirátaimnak és ismerőseimnel\', kik felejthetetlen drágt jó hitvesem
Hrometsek Vlncéné
temetésén jóleső részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni szívesek voltak, ezúton mondunk báláa köszönetet.
Hrometsek Vince
GUBACSOT,
ágytollat. Állati böröket,
vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat,csontot és rongyot a legmagasabb irban vásárol
8TBÉB B. FIAI NAGYKANIZSA,
Erzsébet királyné -tér 15. sz. alatt.
Hirdetmény.
Somogy-Inkeyantelfa köjségben, Inkéhez fél kilométer távolságban, Németh János szabidkézböl elfd három lakóházat a 20., 30. és 41 ik hárszámok el itt levő beltclekkel, melléképületekkel és felnőtt gyümölcsössel. A telkek kitesznek 5 hold d, 15 hold szántóföld és rét, 2 hold termő szőlő, 6 hold felnőtt legelő-erdő. A venni szindékozók bármikor megtekinthetik. m)
Tannlmányntamról
hazaérkeztem,
VARRODÁMBAN
angol és francia munkákat
legolcsóbban ís legizíésesebben készítek.
Tanulóleányok szeptember 1-tól felvétetnek.
BAKON MI Cl
4013 varrónő
Városház-palota.
MEGHÍVÓI
Magán- vagy üzleti Qgytkbtnl utaxlaok alkalmával
BUDAPESTEN
■ legkellemesebb otthont nvujtl* i legelönyöaebb (eltételek picllctl a Kelell pályaudvar érkezési oldalával nemben l«vó
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Budapest, YIII., Baross-tér 10.
mert
BOO/o engedményt kap
mint cito Up tlóflxtlöjt olcaó noba-átalnkból,
lOo/o engedményt kap olMÓ átUrrnl árainkból (KUOoi hlil kooyha.) S pangBt megtakarít
autótaii költiíget. mart gyalog álJOhtl t£T ptic alatt i pályaudvarról.
Nálunk otthon érzi magát I I I
EUÖrtndQ klasolgáláa, szigorúan caaládl J«ötf.
Saját érámkm
ezen elónyök folytán, hogy okvttlen nálunk átálljon meg. — Előzetes nobamegrendeléa ajánlata.
TANKÖNYVEK
minden iskola részére kaphatók
és
el&jegyezhetftk
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereskedőében.
Veszünk használt tankönyveket a legmagasabb árakon.
HIRDESSEN
a „Zalai Közlöny"-ben.
NASH és PACKARD
autók kizárólagos zalamegyei képviseletét átvettük
Mielőtt autót beszerezne, feltétlenül kérjen prospektust és díjtalan kocsibemutatást. Hat henger, hétszer csapágyazott főtengely, négy kerékfék, zajtalan motor, hosszú élettartam és olcsó üzemköltség.
Szántó Vilmos és Társai
Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telelőn 3-22.
mag csávázószerek:
Porpácok: Nedrespácok:
Porzol Hlgozán
Tillantin Tlllantin
Arzópor Cupram
Tután Qermlsán
.Orion" csávázó rézgálic-por
Abavit Kallmát
Trlamld Trismld slb. stb.
MQtrágyafélék.
Növényvédőszerek szükségletét rendelje meg már most nálam, hogy lde|ébcn megkaphassa. Eradatl gyári érőn
kicsinyben és nagyban kaphatók i
0B8ZÁ8 IÓZSEF sitfmMfafci
Nagykanlzaa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett. 01 Teleton: 130
Hirdetmény.
Az iharosberényl közbirtokosság tulajdonát képező nagyvendéglő mellékhelyiségeivel együtt 1928. szept. 10-én reggel 9 órakor a helyszínen 3 évre bérbe kladatlk nyilvános árverésen többigérőknek. A jelenlegi bér lCT/o-a mint bánatpénz, az árverés előtt leteendő. A közbirtokosság a jogot tenn-tartja magának, hogy a legtöbbet Ígérők között szabadon választhasson. A bővebbl adatok a közbirtokosság elnökségénél megtudhatók.
Közbirtokosság.
16.638/1928.
Tárgy: Tűzoltóság ruházattal való ellátása.
Árlejtés! hirdetmény.
A tűzoltóság téli ruházattal való ellátása végett lehetői mintával ellátott, zári Irásbe ajánlat alapján
14 drb. zubbonyt,
14 drb. nadrágot,
14 drb. sapkát, (3 altiszti, 11 legénységi) és
7 drb. téli kabátot szerzünk be.
Az ajánlatok beadási határideje folyó évi szeptember hó 11. napjának déli 12 órája.
Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1928. augusztus hó 27 én.
4,M Városi Tanács.
16.639/1928.
Hirdetmény.
A város zabszükségletének biztosítása végett a városi iktató hivatalba szeptember hó 6. napjának déli 12 órájáig beadható, zárt Írásbeli ajánlat utján 5 vagon zabot szerzünk be.
Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1928. augusztus hó 27-én.
Városi Tanács.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)\'
Ü. érfiyai, 197. tUám MiiiémIIu, lm aagtutttits 31, péntek
Ara 14 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
J«íkt«xUWf á* kiKtóblnUli P«-at í. uim. Kccitbtljrl flokkUdóhlvaUI KoMuth I.ijot-u. SZ
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
ElítLíítéat ári: egy hdta 8 pengA 41 QlUr
Benes nyilatkozott az olasz-magyar szerződésről
Nem látja a szerződést a kisantant ellen Irányulónak, sőt kedvezőnek Ítéli azt Magyarország és a kisantant államok viszonyára
Prága, auguiztug 30
(Éjszakai rddlójelentis) Benes külügyminiszter most váiauolt Direr képviselőnek azon interpellációjára, ame\'yet annak Idején Bethlen István gróf debreceni beszédével kapcsolatban terjesztett be az olasz-msgyar-barátságl szerződés agyében.
Benes kijelentette, bogy az olaszmagyar szerződés a jegyzökönyvekkel együtt megtalálható a magyar törvénykönyvben.
„A népszövetség erős a gyengékkel szemben, de gyenge az
erősekkel szemben"
Szüllő Géza beszéde a genfi kisebbségi konferencián
Titkos katonai záradéka nincsen.
Maga Beihlen kijelentene, hogy
Magyarország nem szövetségi, de barátsági szerződést kötött Olaszországgal,
amely kimondja, hogy a köztük előforduló ellentéteket birálságosan intézik el.
Qróf Bethlen István kijelentette — mondotta Bínes, — hogy a szerződés senki ellen sem Irányul, nincs lámadó szándéks a kisantant áll\'.mai
ellen és
csak kedvező hatást gyakorolhat Magyarország és a kisantant közötti viszonyra.
Benes kijelentette még, hogy a magyar külpolitika eseményeit és áramlatait állandóan figyelemmel kíséri és teljes határozottsággal lépne fel minden olyan kísérlettel szemben, amely a cseh állam Integritása ellen irányulna.
Oenf, augusztus 30
(Éjszakal rddlójelentis) A kisebb ségi konferencia szerdal nyílt ülésén Szüllő Oéza képviselő a következőket mondotta:
— A népszövelség a legnemesebb célt szolgálja. A gondolat gyönyörű — de a vezetőség kevésbbé tökéletes. Mindaddig, amig nem arra az igazságra építik fel a világot, hogy a kicsinynek épen annyi joga van, mint a nagynak — addig a népszövetségnek az a törekvése, hogy a békét fenntartsa, nem egyéb, mint
perfektuálása egy kínos állapot-
nak is a győzők támogatása a legyő. ötlekkel szemben. A népszövelség mai alakulata nem felel meg céljétiak.
A népszövetsig erős a gyengékkel szemben, de gyenge az erősekkel szemben.
A kisebbségeknek szervezkedniük kell az erősekkel szemben. Az igazság ulbsn van. Mlg a mostani szellem él a népszövetségben, addig az Igazság nem arathat diadalt.
— L-hetetlen állapot, hogy a vádló, a psnaszt tevő állam nincs jelen, de
a vádlott olt kell, hogy legyen. S zok-lassuk rá a népszövetséget: mutassa kl, mennyi panasz érkezeit hozzá és mennyi intéződött el, hogy felnyilj\'k a szemük és lássák meg az alapitók, hogy a népszövetség nem tud megfelelni azon céljának, melyért alkottatott.
— Eiös, amit mondoltam, — Jelenti kl emelkedett hangon — de mi, kisebbségek nem azért vagyunk itt, hogy a francia-négyes szabályai szerint kecses lépéseket lejtsünk, hanem hogy az Igazság utján előre jussunk és nemzetközi bíróság döntsön a tiszta jog alrpjtn.
Zárt üléssel nyilt meg a népszövetségi tanács 51. ülésszaka
Az optáns-per napirendre tűzése felett ma vagy holnap döntenek — Románia újra el szeretné odázni a népszövetség döntését — Magyarország lezártnak tekinti a tárgyalásokat Romániával
Oenf, augusztus 30 Ma ült Össze Procop finn tanácstag elnökletével Genfben a népszövelség tanácsa 51. ülésszakára.
Oenl, augusztus 30 (Éjszakai rádiójelentés) A népszövetségi tanács ma délelőtt zárt ülést tartott. Ezen Colban, a leszerelési bizottság Igazgatója helyébe a kisebb •égi bizottság Igazgatójává A. J. Car tar, spanyol delegátust, a magyar invesztigációs bizottság elnökévé pedig Cllve angol tábornok belyébe Crlvan angol tábornokot nevezték ki.
A tanács legközelebbi ülését hol nap délelölt tartja.
A holnapi vagy a következő ülésen fognak dönteni a magyar optáns Ugy napirendre tűzése felett
A ro.nán kormány ugyanis csü törtökön délelőtt bejelentést terjesztett elő a kérdésre vonatkozóan. A
tin.\'ci ennek a bejelenlésnek ismeretében óhaj ja meghozni végleges
döntését.
Bománia ujabb jegyzék-változással akarja elodázni az optáns-ügynek a népszövetség elé juttatását
Budapest, augusztus 30. A román ség előbb röpítette világgá a román
biva\'alos távirati ügynökség legusp publikálta a román kormányntk azt a jegyzéké\', amely vá!asz|egyzékként szerepel a magyar kormánynak az op!ánsper ügyében augusztus 28 án kell jegyzékére.
A magyar közvéleményben méltán meglepetést keltelt ez a hlr, mert az ügy a magyar kormány jegyzékével végleg lezéróJott és román részről választ már senki sem várt. A román legyzék hivatalos szövege még nem áll rendelkezésre. Most tebát az tör-tént, hogy a román távirati ügyuök-
legyzéke1, mielőtt azt a magyar kormány kézhez kapta volna. Ennek a legyzéknek egyedül az acélja, hogy Románia pontosan a népszövetség tanácskozása előtt tegye Ismeretessé, hogy ö u|abb ajánlatot lesz és igy az ügy még nincs lezárva. A magyar kormány ezzel szemben meg állspll|a, bogy a két léi közölt semmiféle tárgyalások nincsenek. A magyar kormány a jegyzékwl ást a maga részétől befejezte és arra semmiféle választ nem várt. A magyar kormány a magyar-román optáns ügyet újból
a Népszövetség e\'é viszi és onnan várja a megoldást.
[[Szeptember 15-től Brland lesz a tanács elnöke
Genf, aug. 30. (Éfszakal rádió-felentés) A népszövetségi lantcson a betegség miatt távol levő Chamberlaint lord Cusbander, Stresemant pedig Schoter államtitkár helyettesitette. Franciaországot Boncour képviseli ; Brland, ski a mostani két napon francia ünnepek miatt távol van csak hétfőn jön vissza.
A tanács mostani összetételében csak szeptember 15 lg ülésezik. Akkor kezdi meg működését sz ul tanács, amelyben a nem állandó l*g**ggal biró országok belyébe a népszövetségi közgyűlés választási alapján más országok lépnek. Ugyanakkor az elnöklésben Is változás történik. Az ABC rendjében most Franciaországon a sor. Az uj tanács ülésén már Arlslld Brland fog elnökölni.
Minthogy Stresemann és Cbam-berlain egészségi okokból Oenfből távolmaradni kénytelenek, ép ezért frsr.cla körökben az a kívánság nyilvánul meg, bogy
a Rajna-vidék kiürítésének kérdésében további elhalasztások történjenek, illetve az érdemleges elhatározások elhalasztassanak.
A tárgysorozaton
több lontos kérdés áll.
1. A fegyerkezések korlátozásának ügye, amely hosszú vitára fog alkalmit adni.
2. Élénken foglalkoilat|a a népszövetséget a magyar román optáns-per is, melynek tárgyalását a kisantant körök azzal akarják elodázni, hogy
Chamberlain, a kérdés előadójának távollétében nem volna Ildomos ezt a kérdést napirendre tűzni.
Figyelemmel várják a lengyel-litván viszály fejleményeit is.
Kilenc embert megölt a vihar Olaszországban
Brlanzát árvíz pusztította el
Milano, augusztui 30 Borzalmas vihar pusztított Brianza és Monza felelt egészen Legvaurlg. A vihar, amelyet jégeső kisért, nagy kárt okozott, kilenc embert megölt, belel súlyosan és százat könnyebben megsebesitelt. Az ár Brlanzát teljesen elöntötte. A vlbar a fákat gyökerestől léple ki, a világiló vezetékeket elszakította s a telefonvezetékeket megrougálta. A vlbar által okozott károkat ma még hozzávetőlegesen sem tudják megállapítani.
ialai kohjont
IBM aagnszha 31.
A háztulajdonosok lakbéren kívül semmiféle megtérítést nem Igényelhetnek
A népjóléti miniszter nem járult hozzá ahhoz, hogy a lakók fizessék a közmüvek használati diját
Más módot és adóalapot ajánl a városoknak erre — Dréhr államtitkár szóvá tette Nagykanizsa
ezügyben tett felterjesztését
Dr. Krátky főjegyző beszámolója a vidéki városok polgármestereinek küldöttségéről
Nagykanizsa, augusztus 30
Tegnapi számunkban röviden beszámoltunk arról, bogy a vidéki polgármesterek küldöttsége tisztelgett a népjóléti államtitkárnál, akit a távoliért dr. V<m József népjóléti miniszter helyett arra kértek, hogy a lakásagyi szabályzat módosításával azokat a szóig Utalásokat, amelyeket a vizvezeték és csatornázásra kell a háztulajdonosoknak kifizetniük — hárítsák a lakókra oly arányban, amint azok Igénybe veszik a vízmüveket. A polgármesterek küldöttségében Nagykanizsa város vezetőségét dr. Krátky litván fóJegyzO képviselte, aki szerdán este budap í«ti útjáról visszaérkezvén, a következőket mondotta el munkatársunknak a közel két órás audienciáról:
— Eger város polgármesterének kezdeményezésére ama városoknak vezetői, melyek a közelmúltban a Speyer- kölcsönből létesítettek vízmüveket, a Magyar Városok Országos Kongresszusa tanácstermében értekezletet tartottak. Céljuk volt: együttesen fellépni az illetékes minisztériumokban abban az irányban, hogy a csatornázás és vixvezeték létesítésére felvett kölcsön törlesztésének biztosítására szükséges kormányintézkedéseket kieszközöljék. Az értekezlet után szerdán déli 1 órakor küldöttségileg megjslentek a népjóléti minisztériumban, ahol Dréhr Imre államtitkár fogadta őket.
— A mult év november 1 élői ugyanis a 8888/1927. MT. számú rendelet szerint a háztulajdonos a bérlőtől az 1917. évi novemberi alapbérből számltot és évnegyedenként emelkedő lakbér megtizetését igényelheti, azonfelül azonban
vlz, csatorna, szemét stb. dijak
elmén semmiféle megtérítést nem Igényelhet a lakótól.
— Eme kormányintézkedés következtében (amely intézkedés szociális szempontból nagyon helyes és azon városok részéről, ahol már korábból meg voltak a közmüvek, nem ls kifogásolható) azokban a városokban, melyek (mint Nagykanizsa is) időközben létesítettek közmüveket, az a helyzet állt elő, bogy a bérlő az általa használt vlzmfi és csatorna költségeiért a háztulajdonosoknak semmiféle megtérítéssel hem tartozik, holott amikor a lakást kibérelte, az sem vízvezetékkel, sem csatornázással felszerelve nem volt és a lakbér ls épen ezért volt sokkal alacsonyabb, mint a csatornázással és vízmüvekkel már ellátolt más vidéki városokban.
— A városok vezetőségeinek az az álláspontja, hogy a vízvezeték és csatornázással felmerült kiadások ne terheljék a városok háztartását, hi-
szen a péntU^ymlnlizler is azért | engedélyezte e célra a Speyer-köl- | csönt, mert ezek rentábilis üzemek: melyeknek tehát Önmaguknak kell kifizetődniük.
— Amennyiben tehát sem a város háztartásától, sem a közmüveket basináló bérlők, illetve lakóktól ezek a dijak ilyenformán be nem szedhetők,
a városok kénytelenek lesznek ezzekkel a dijakkal csupán a háztulajdonosokat sújtani.
Ez a körülmény a Speyer-kölcsön kamattétele és a kedvezőtlen gazdasági viszonyok közölt létesített közmüvek drágasága folytán, az életben levő lakásbéreknek 14—10 százalékos emelkedéséi Jelentené.
— Akkor, amikor
a házadó és annak Járulékos adót a házbéreknek kb. 40-50 százalékát felemésztik, ezen városok vezetőségei szociális szempontból sem tartfák Indokoltnak, hogy a városuk területén levő házak tula/donosal, —- az ország egyéb városainak háztulajdonosaival szemben — kedvezőtlenebb viszonyok között legyenek és ujabb közüzemi Járulékokkal terheltessenek meg, amikor ezen közmüvek előnyelt elsősorban a lakók élvezik.
— Az okból járultak a városok polgármesterei a népjóléti miniszter elé, hogy az érvényben levő lakásrendeleten olytn módosítást eszközöljenek, amely lehetővé teizi, hogy az említet köimü-használatl dijakat azok fizessék, Illetve azokra legyenek átruházhatók, akik ezeket tényleg használjak ls.
— Kifejtette a polgármesterek küldöttsége, hogy szociális szempontból sem Indokolható, hogy aki azóta a közüzemekkel már többet kap, a régi lakbért fizesse, Jólehet talán mentesült a kútról való nehezebb viihordástól és közegészségügyi tekintetben is modernebb berendezést kap a lakásába, mint azelőtt.
— Dréhr Imre államtitkár kijelentette, bogy bár érzi a polgármesterek által felhozott érvek igazságát,
mégsem járulhat hozzá sem ö, sem Vasa miniszter — akinek a nevében beszél — ahhoz,
hogy a törvényes felhatalmazás alapján minisztertanács által hozott lakásügyi rendeletnek bármily szakasza vagy rendelkezése megváltoztassák
— Találjanak a városok a pénzügyminiszterrel egyetemben módot arra — ét ez ellen neki semmi kifogása nincsen — hogy
a kérdéses összegeket valamely más adóalapból — akár fef-adóból, amit mindenki fizet — fedezzék.
— Hivatkozott Dréhr államtitkár arra is, hogy ily irányú felterjesztést Nagykanizsa városa már az uj lakátügyi rendelet meg|elenéte utáni közvetlen időben it Intézeti a népjóléti minitzterhez, akt ezalktlommal a kérdést — a város által felhozott nyomatékos érvekre való tekintettel — meggondolás tárgyává tette. Azonban már akkor Is az volt a népjóléti miniszter álláspontja, hogy még ezekben a városokban sem engedi annak az elvnek a megingását, bogy
a háztulajdonosok a béren klvQl semmiféle megtérítést nem Igényelhetnek.
Dr. Krátky István polgármesterhelyettes az államtitkár kijelentéseire oda nyilatkozott, bogy a korábbi rendelet tartalmazott egy olyan szakaszt, mely szerint a népjóléti miniszternek felhatalmazása volt arra, hogy azokra a városokra nézve, amelyekben uj vizmü és uj csatornázás létesült, a közüzemi pótlék összegét a rendeletben megállapított fix százalékon felüt, a tényleges helyzetnek megfelelő magasabb összegben állapíttassák meg. Ebhez a rendelkezéshez hasonlóan indokolt volna ezekre a városokra nézve egy tzodáiit izem-pontból it igazságot megoldást keresni.
Or. Dréhr államtitkár elismerte, hogy ez a rendelkezés tényleg lenn állott, de a minisztertanács az 8888. sz. rendeletének megalkotásával ennek mellőzését látta Indokoltnak.
Etek után a küldöttség elhatározta, bogy a kérdést tovább is állandóan napirenden tartja és annak megfelelő megoldására törekszik. (B. R.)
Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
Uj és jókarban levő használt ^
BOROSHORDOK
minden nagyságban kaphatók
ZERKOWITZ ALBERT
bor- és hordónagykereskedésében
NAGYKANIZSÁN.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Auguaztut 31, péntek
Rómát katolikus: Ra|m, hv. Prolest Erika. Izraelita: Elul hó 15. Nap kel reggel 5 óra 17 perckor,
nyugszik délután 18 óra 43 perckor. •
Városi Nagymozgó. .Svengall- dráma 9 lelvonáiban. — 2 lel*, burleszk <s Híradó.
A —ptraatwal
tlayelö TslenUMki
mteorologiaJ
CsOtörlőkön a

tüMi fonel 7 órakor -<-194, délután i órakor +58, art* 9 ónkor +18.
FtlMiet: Reggel tiszta, délben kevésbé borult, este borult égboltozat.
SMUrány . Reggel Délkelet, délben Délnyugat, este Északkeleti szél.
A Meteorológiai intézőt |<l«ntéte szerint zivataros esók, késóbb nyugati szelekkel hósllllyedés várható.
Díj adomány a dalosversenyre
Nagykanizsa, augusztus 30
Zalavármegye dalosai megyesxerta nagy ambícióval kéazülnek, hogy tzeplember 8 án Nagykanizsán Gázszernél jék tudásukat és lelkesedésüket, amivel a magyar dal kultuszán uj magyar gócokat teremtsenek körötkörül a letarolt magyar végeken.
A dalotoknak ezt a nemzeti ér-tékü munkáját támogatják mindazok, kik adományaikkal lehetővé teszik a dalos-ambíció előmozditálát ét ezért dijakat ajánlanak fel a versenyző dalárdák jutalmazáiára.
Ma a
Singer József és Társa cég ajánlott fel egy gyönyörű kivitelű, Igen értéket terleget a zalai dtloivertenyre.
— A fölipán a tapolcai Katolikus Nap szónoka. Tapolcáról jelentik : A szeptember 9 én megtartandó Katolikus Nspon Huszár Károly felsőházi tag, Haller litván volt miniszter és Bungha BJla dr. mailett Oyőmörey Qyörgy, Zilavármegye főispánja la fog beszélni az aktuális kérdésekről.
— Változás a Nemzeti Bankfióknál. Trlpammer Jenőt, a nagykanizsai Magyar Nsmzetl Bank fiók főnökbelyettesét hasonló minőségben a győri fiókhoz nevezték kl, ahol szeptember 11-én foglalja el hivatalát. Helyébe a nagykanizsai Hók fő-nökbelyetteséfll Bíró Perencet nevezték kl, aki már néhány esztendeig korábban it müködöll Nagykanizsán. Tripammer Jenő távozásával a nagykanizsai uri társaság egy igen kedvelt tagját veszíti el.
— Tisztiorvos választás Nagykanizsán. Bódy Zoltán aliapán a tiszlujltószéket szeptember 5-re hívta Osize Nagykanizsán, amikor ls azö elnöklete alatt megválaaztják a várót 3-ik tisztiorvosát.
= Vendéglősök t 1 liter szódavíz 5 fillérbe kerül. Késiülék árát mrgtakarí\'ásból részletben lehet fizetni. Díjtalan bemutatás bárhol. — Megtekinthető Szabó Antal sportüzletében.
1098 auíusztus 31
HALAI KÖZLÖNY
— Újra rendel a tüdőbeteg-gondozó. A József klr. H-rcegS\'.a natórlum Egyetülel nagykanizsai lűdő beteg-gor.dozó idézete háiom heti nyári izünet után, ie\'jesen ujra tata rozva, sjombatlól, szepenber 1-től megkezdi rendeléielt,
NOVÍCIA
Ujabb főtanszakkal bővülve nyitja meg kapuit a Zeneiskola
A vizsgálatok és betratás Ideje
Nagykanizsa, augusztus 30
Zenei kulturánk intézményes biztosítása, valamint zenei éle Onk fokozatos fejlesztése Z neiskoláukban ujabb főien >z»k Mái itását tette indokolttá és Időszerűvé. Az uj lar.-évben az eddigi zongoia, h geclü, magánének és fuvés fő auszakok /tellett az együttesekben és zenekarokban oly nélkülözhetetlen gordonka (cello) is tinszékel kap, melynek tanára fővárosunk egyik kiváló művésze le*z. E tanszak tandíja ugyanannyi, mini a hegedü-lanszakon (12 pergő)
Tanévét szeplember 3 án kezdi meg tz iskola, mikor is a még tenderezésre álló hslyekh-z mérten a pótbelratds zajlik. (.0-12 és 4-6 órák kőző».;
Szeplember 4 én délulán 4 —6-lg a pót is Javító vizsgálatok, 5-én pedig 10—12 és 4-5 órák között a felviteli vizsgák tartatnak meg.
Szeptember 5 én délulán 5 órakor a növendékek órarendjüket k?p|ák meg, melyen sz összes növendékek részt vesznek.
Minden szt\'kséges tudnivalót az iskola hirdető tébláján hoz tudomásul.
Az Iskola szeptember 3 a u\'án csak igen kivételts esetben fogadhat\' el uj növendéket, akkor is csak a létsiám-viszonyokra való tekintettel, — igy tanévközi felvétel csak Igen indokolt esetben (pl. áthelyezés) kérelmezhető.
A rendes tanitás szeptember <> fn kezdődik, az 5 én kiadóit óiabeosz-tás arerint.
— A Klsdalárda lagjtli felkirem, hogy szombat este fél 7 órakor a postapalota zenetermében megj.l nni szíveskedjenek. Büchler Mór karnagy.
=» 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátóit ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismeri Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv-társaság Nagykanizsán, Fő-ul l.
— Mező Ferenc előadást tart a rádióban. Dr. Mező F.rtnc, a Síelleml oliirpUsz vi\'ágbíjncka ma este 7 óikkor a budapesti stúdióban előadást tait „Megkoszoiuzás, győztes üinep\'.és, szellemi versenyek az ókoibari" elmen.
= Nézze meg, mit lehet 1 P ért nyerni az Iparos sorsjeggyel.
— Lapunk Budapeslen állandóan o Viisható a Park Szálloda kávéhá xában VIII., B«rr*».!ér 10
NOVÍCIA
— A Tlhany-szántódi kompot átadták a forgalomnak. Tihany ból jelentik: Tegnap adták át a lihsnj i mooros komp 4 iz é.dekelt három vármegyék és a kereskedelmi mini .zlérium képviseltjének felen léiében. Zilavártr,egyét Bődy Zollán al\'splu és Sándor Z-igmond intluski tinéaos képviselték.
=» Mofrlchter Emma reni tanárnő a tonilást szeplember 1 én megkérdi s k^rl növendékeit, hogy lakásár, Kisfa\'udy u ca 39., Jelen\'kezzenek
— Tánciskola. Értesítem a n é. lözönséget, Ingy lanu\'mányl utam ról haza érkez em. Tánciskolámat a Kaszinó nagytermiben nyitom meg, Inl a legdivatosabb láncokat figoin tanitin. — Szíves p\\r\'fogásl kér Gábor (Gu\'.lemág) mester.
Ahol bojkottálták a „nagyságos asszonyt"
Rövid hírek Pacsiról
Pacsa, auguszlus 30
(Saját tudósítónktól) Az Iskolai pótbelrások folynak, a tanitás 3 án megkezdődik, Venl Sincte 3 án reggel. — A pacsal Járási Ipartestület szrp ember 9 én délután lar.ja meg a rendes havi gyűlését, melynek fő tárgya a szolnoki gyűlésről való be-sjámoló. — A csatornázási bizottság szerdtn délelőtt döntött a beérkezett ajánlatok felelt. A munkálatokat egy jáhirnevü zalaegerszegi cég kapla meg, mint a legolcsóbb ajánlattevő. A munka szeptemberben megkezdődik. — Pacsa nagyközség képviselőtestülete nem naRy érd-klOdíst tanúsítva, k .vés számú képviselő jelenlétében tárgyalta ez 1929 évi községi költség vetést. — Csonka hazánk több városa asszonyainak nrm;s példáját köveive, Pacsa Ms-.lviselöl-nek feleségei is arra az ^lácponlra helyezkedtek, bogy a már áltftlánoseA váit „nagyságos asszony" m\'gszí-li\'ás helyeit a »tekintetes asszony" cimhez ragaszkodnak.
— Lovagias ügy lópatkóval.
Nigy muli s-ig volt a somgyoudvar helyi vendéglőben, amelyen cigány húzta a tslp alá valót. Egyszerre nagy Izgalom keletkezett a mulató zók között. Kozma Ferenc asztalos legény a keaében levő lépitkóval ugy agyba főbe vtrte riválisát Horváth Tivadarl, meri az egy Irányt táncközbtn nem adott át neki, b\\r ö udvarias .szabad?" felszólítással erre felkéile, — hogy azt a vér él-boriba. A lópatkóval verekedő tán-cosl fe jilenlellék a csendőrök az ügyészségen.
NOVÍCIA
— Vegyen Iparos sorsjegyet, mert ezzel támogatja az elaggott szegény Iparosokat.
— Kaposvárra helyezték át a csurgói csendőrosztályt Somojy-megyében ludvtlevően két csendór-Oíztályparfn:snoVeág volt, Kspos-várott és Csurgén. Belügyminiszteri rendeletre most a csurgói csendőr-osztályt Kapowárra h lyezték át, a volt régi csendörltkola helyiségébe.
«=• 1 pengőért egy teljes modern halószoba bútort nyerhet. Vegyen Iparos sorsjegyei
— Merénylet egy nyaraló leány ellen a Balatonon. H )sszabb Idő óla nyaralt Gyenesdláson bozíálar-tozóival egy budapesti leány, aki naponia messze becsónakázolt a Bi-latonba, hódolva nz evezés kedvtelésének. U ján naponia elkísérte Tafota Lajos gyenesdiásl fiatalember. Teg-nip ismét messze beeveztek a B.-latonba, a mélyvízre. A fiatalember ekkor durván megtámadta a leányt és brutális merényletet kövelett el ellene. A le/n\' kétségbeejtő segélykiáltásait a messze vízen nem bil-lotta senki. Mikor a csónak Ismét partot ért, a leány első dolga volt, hogy Tafolát felJ-\'lenteKe a csendőrségen. Mikor a merénylő hazeérke-zell, már rgy ceendőr|áiör várta és nyomban besiálll\'otla a járásbíróságra Keszthelyre. A keszthelyi csendőrök ma délelőtt hozzák be Nagykanizsára a merénylőt.
= I pengővel segíteni és annak értékét sokszoros n visszanyerni csuk az Iparos-sorsjeggyel lehet.
Finom, zamatoa D A D fi F aranyhegyi UUItvl*
lítercnklnl asztali 78 (., vörös I P, rizling I P 20 fillér
SÁFRÁN JÓZSEF flutrktrukaÉéaái
Magyar-utca 74.
1
bizalom dolga.
Hálók, ebéd lök, urlszobák
a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
Kedvezfi fizetési feltételek.
Székely Vilmos
butorlelepe Hagykaalisa, Ksilaczy-atca 4. sz.
Elföreudü saját kárpilosmühely
NOVÍCIA
lÁllA-10801
(Rővldltéaok) H — UrtK. közgazdaság Hangv. — hangrerteny. E — elóadáa Qy _ gyermekeknek. A — uszonyoknak. Z — zene. Mfi. — meiőgazdasáf. m _ Hjuaágl elöadls. P — Wolraaáa. ű — gramofonzene. Jb — Jua-tMaá. K — kabaré. nZ — népuarfl
Augusztus 31 (péntek)
Budapest 9.30 és 11.45 H. Közben 12 órakor déli harangszó az egyetemiért templomból. Ulána Kamara Z. 1 Időjelzés Időjárás 3 H. 4.45 Időjelzés, tdö|árás. 5 Kálmán bácsi mesél a gyermekeknek. 5.45
Cigányzene. 7 Mező Perenc dr., a szellemi Olimplász győztesének előadása 8 A m. klr. Operaház tagjaiból alakult szlmt zene-
kar hangv. 9.25 II. 11 Énekhingv. zongorakísérettel.
Bécs, Orác, Innsbruck, Klagenfurt Linz
II llaiigv, 4 15 Modern bécsi operellrész-tetek. 7.15 Kamara Z. 9 E. Utána nZ. és lánc Z.
Berlin, Stettln II 0. 12 A nagy német rádtóklállitás Ünnepélyes megnyílása 3.30 0. 4 A. 5 Hangv. 8 3Ó Enekliarl hangv.
Barcelona 1.45 Kamara Z. 6.25 A. \'J.20 és 10.05 Hangv. 10.20 Vígjáték E.
Brünn II U 5 Kamara Z. 7.30 Opera E. 10 15 Tánc Z.
Frankfurt, Cassel 4.35 A. 8 15 Kamara Z 9 15 Zongoraliangv. Ulána Hangv.
Hamburg, Bréma, Hannov*r, Klet 8 A II 0. 12 20 és 2.05 Hsngv 4.15
(Klet) Rapszódiák. (Bréma) Schubert-dalok
7 Hsngv. 8 ........ ~ *
Hangv.
Vígjáték E 8 (Hannover)
Langenberg, Kőin, Aachen, Mtlnater
10 15 és 12 10 0. 1.05 és 6 Hangv. 8 15 éa <1.40 Romantikus Z. Utána 12 lg nZ. és tánc Z.
London. Daventry 12.15 Istentisztelet
4 nZ. 5 15 Oy. 6 Hangv. 7 Zeneelmélet. 7.15 Beethoven: Oordonka saonáták. 7.30 Dalok 8 Kamara Z. 9.20 Hsngv. 10.45 Meglepetésszerű mtlsor.
Madrid 2.15 Hangv. 7 Kamara Z. 7.15 Hangv. 8 15 és 12.15 l ánc Z.
Milánó 12.30 Kamara Z. 8 50 Szlml. hangv.
Prága 11 0. 12.05 Hangv. 5 Kamara Z. 7J0 l uvós Z. 8.10 Tarka esi 9.10 Duda trió. 9.30 Vígjáték E.
Róma I Kamara Z. 4 50 Uy. 9 Hangv. Ulána vígjáték E
Varsó I Torony Z. 5.S0 nZ. 8.05 Fil-harmónikus hangv.
Hatalmas szőnyegraktár Nagykanizsán
Singer József és Társa
kiilön berendezett szőnyegosztályában.
Elsőrendű minőségek! *** Olcsó szabott árak!
i
kALAl KOKLOKT
Holnap nyílik meg a Molnár-féle étkezde a Kinizsi-utcában
Hangulatos, Intim „budai ven déglő" lesz az uj étkezde Nagykanizsán
A nagyközönség egy tekintélyes része nem főz otíhou, v gy pedig — mint a garzonenb:rek — nincs meg a ea|át otthona, ugy hogy étkezéseit vagy a vendéglőben vagy megtelelő étkezdében végzi, vsgy onnét ho:d>t|a Ezek számáraegy való ságos áldás egy feltétlenül megbíz haló étkezde, omely a cialadl ol ho 1 házi-étkezéséi nemcsak pótolj*, de bizonyos tekintetben felülmúlja.
Azért a nagyközönség csak ősiiute ötömmel fogja Odvözö nl azt a minden izébrn modern és kiváló étket dé», amit Molnár László, a nagykanizsai honvédiiszti étkezde 12 éven át volt vezetője, a Z\'inyi sp rtpálya kantlnjáik szerződésen bérlője a ho m pl naptól keidve a Ki.iizsl u\'ci 4 tzSm alatt nyit.
Molnár L\'szlót nem kell kOIOn b?muUtni Nagykanizsa közönségének, mert szakmájában eddig Is olyan kiválót nyuj ott, hogy neve fogalom lett az .Ínyes-mesterség" terén. Ami Molnár László konyhájából kikerül, az még a legkén) euebb szakácsmü-vészetekhez szokott gurmandol is a legnagyobb mérlékb n kielégíti.
Molnár László érli a módját, hogy; n kell a közönség igényeli kielégíti nl. O\'csón, nagyon olcsón a legjobban elkészile t, ízletes és finom és bőséges mennyiségű, legkitűnőbb házlkoszlot nyújt a vendégelnek, ugy hogy aki csak egyszer is Molnár László Kinizsi-utca 4. sz. alatti étkeid\'ben étkezett, az azontúl mindig ott fog étkezni
A helvirégek teljesen újonnan vannak átalakítva, csinosítva, feldiszitve. igaii otthoni hangulat, meleg, családi légkör fogad|a az étkező vendéget, aki ugy érzi magát a Molnár féle étkezdében, mintha haza menne saját otthonába. A kiszolgálás rendkívül pontos, minden igény figyelembe lesz véve. Az az elv, hogy mindenki tói, megelégedésére és bőségesen étkezhessen olcsó pénzéit. Az étlap a legváltozatosabb, az ételek készítési módja elsőrangú.
Az étkezde Italméréssel Is van egybekapcsolva, ugy hogy teljesen az Intim, kedves hangulatú, finom buJai vendéglök varázsát hozza be a vá-rosbp, a maga bájos romanlikálával.
Molnár László étkeidéje holnap szombaton e.te pont 8 órakor nyílik meg ünnepélyesen, pompls virágdíszben, zeneszó melled, változatos ételekkel, pompás vacsorával igtzi élvezetére és gyönyörűségére mindazoknak, akik Molnár éilezdéjét felkeresik, hogy kevés pénzért a legpompásabb ételekhez és a legnemesebb italokhoz jusson.
Molnár László élkezdé|ének meg nyílása valóságos eseményszámba megy, ami nagyszámú közönségei fog vonzani a meghitt, kedves han-gulatu kis budai vendéglőbe. (=)
Mozgószinházak
Városi Nagyraozgó. Augusztus
31 én, pénteken este 7 és 9 órakor .Svengali", De M Polter .Trilby" c. diámaja filmen 9 felvonásban. — Főszereplők: Paul Wegener, Anita D jrris.
— Finom rizling boraim li-\'erenként 1 P, vörösbor 90 f. S i-ves pár fogást kér Mátés Mihály, korcsmáros (Rozgonyl utca 2. szám.)
SPORTELET
A vasárnap sportja
Nagykanizsán: Ifj. válogatott-NTE — Kezd az 1 és II. profiliga is
Nagykanizsa, augusztus 30
Vaiátntp tejes ütemével megindul a magyar fulballsport. Az összes amrlőr és profi csspalok sorompóba állnak, hogy a b)|nok ságért megküzdjenek. Nyíl a kit profiliga is és igy eltö bajnokiját já sza a Ztla K nhsa FC Is.
Nagykanizsán az Ifjúsági Siövet-ság válogatottja ellen játszik ar NTE. Az NTE nek Pécsett a PSC ellen lett volna bajnokija, dc a szerdai intézőbizottság a PSC kérelmére ezt a meccset a pécsi levrn\'everscny:kre való tekintettel trzonytalan időre elhalasztotta. Az if|usági válogatott erösebb ellenfele lesz az NTE-nek, mint akármeljlk I o«t. amatőr csapat s könny n meglehet, bogy gytzil is fog.
Kaposvárott a KAC a PVSK-t látja vendégül. Din ellen eredmény a va\'ósiinü.
Baján a BSE ellen a DVAC akar|a kiköszöiUni a szigetvári csorbít, valószínűleg sikerű\' Is neki.
SztgetvJrott lesz a legérdekes- b > meccs. A bijn >k aspiráns BTSE-nek minden tudását össze kell szednie, ha győzni akar a lelkes és technikás Inni csap Jt ellen.
A profiligában a Zak-Kanizsa FC-nek a Terézváros FC az ellenfele. A mérkőzési Rákospalotán játszák le. Az idegen pálya és környezet nagy handlcapel jeleni a ka nizsai csapalra, de ennek ellenére is győznie kell. A Terézváros tavaly a II. liga sereghajtója volt, ki is eatf,
de jutalomkép visszavették létszám emelés u\'ján a II. Ilg/bi. Azóla sem hallottuk, hogy erősödött volna s igy kicsi a valószínűsége annak, hogy meglepetést okozzon.
A fövátosb, n kerül lejátszásra a Turul—Attila, Erzaébelváros—Soroksár meccs is. A Husoi—Ó «\'• a Ó.ás megszűnése folytán elmarad, lebet azonban, hogy llgahalározat folytán az Ó ás helyibe a József város belép. A VAC-Kossu\'h és s BAK—Pesterzsébet mecctek sorsa az ismert vesztegetési bolrány miatt még bizonytalan. E örelá ha\'ólag elmaradnak.
Pécsett a Pécs-Baranya star\'ol, Rákospalota az ellenfele. Erős küzdelem után győzhet csak a honi csapat, de a fordított eredmény se lenne meglepetés.
1938 angnsztm 31.
Kerékpár verseny
A Nagyk\'nizsai Kerékpár Egylet f. évi szeptember hó 2 án reggel 5 oral kezdettel Nagykanizsa—Zsli-egerszeg útvonalon nyi11 országúti kerékpár versenyt rendez. Benevezni lehet f. évi szeplember hó 1 ig est: 6 óráig. Donát Ferenc mützerész-nél és Biliy Béla egyle i titkárnál. Qyülekezés leagel 5 órakor a Magyrr-utca végén. Benevezési dij szemé-lyenkint 1 p. 20 fillér. Dij kiosztás este 8 órakor az egyleti helyiségben. Vezetőség
= Okvetlen nézze ineg Barta Miksa siőnyegkiál\'i á-át szeptember 3, 4 és 5 én a Polgári E y el nagytermében.
KÖZGAZDASÁG
Utolsó helyen állanak Zalayármegye terméseredményei
Szomorú jelentés az Idei „Jótermésröl"
Zalaegerszeg, augusztus 39 A magyar széna\'ermés kalasztró-fálfs állapotáról s;óló je\'entések legelőször Zalavármegyére vonaikoznak, amennyiben a
takarmánytermés Zalavármegyé ben nagyon gyenge.
A tertós szára ság következtében a rétek kisültek és főleg a köves területen alig hh:l szlnilermt\'sre számítani.
Igy főleg a letenyei, sümegi, tapolcai, balít\'. nfüredi és lenül járás ban gyenge a termés. Érzel szemben a Zs a folyó mentén feivő terű leteken tűrhető a ré\'ek állapo.a.
A lötbi takarmányfélék sem biztat." ak valami jó eredménnyel, lyy a lej;u\'óbbl becaléa szerint a
kukoricából holdanként 7-6 mázsa termésre lehet számítani.
Ennél legfeljebb caak Veszprémben rosszabb a lermés, ahol 7 1 mm. A cukorrépa termés kat. holdad-
ként 78 mázsa, ami azt jelenti, hogy
Zalavármegye cukorrépában utolsó helyen áll.
Ami a burgoryát illeti — ilt hozzávetőleg 30 mázsás lermés várható — ugyancsak igen gyenge trrmésntk mon\'ható, meit enn^l már
csak T> Inavármegye burgonya termése rosszabb.
A leguióbbi becslés óla a gabonafélékben javult a helyzet, de mégis azért Zilavármrgye a legrosszabb és legk-dvezö lenebb helyen levő vármegyék között foglal helyei e tekintetben.
A búzatermés beedésa kat. ho\'dan-ként 81 mázsa. Ennél már esik Vasmegye rosszabb az ö 7 9 mázsájával. A bura beklollter-sulya Vis-megyében 79, mig Zalában csak 78.
Ami a rozstermést Illeti, Ilt Zalavármegye a legutolsó helyen áll a maga kai. holdankéntl 8 mázsájával, viszont itt a hektolitersuly jobb, mint
I 11
Csütörtökön és pénteken 7 és 9 órakor
Svengali
DE MAURTER POTTER „Trilby" c. drámája filmen 9 felvonásban.
Főszereplők: Paul Wegener, Anita Dorris
Veszprémvár megyében, bhol 65, mig Zilában 68.
A zab becslése kaL ho\'dankénl 7 miisa.
Zalavéimegyében a helyzet trig-naturája a következő:
Várható összes t rmés: búzából 97.714 kat. bold bevetett területen 791.481 mázna a mull évi 568.801 mázsával szemben. R zsból 74.198 kat. hold bevetett leiü\'eten 489.787 mázsa a mult évi 267.741 máztával szemben. Árpából 15.102 kat. hold bevetett területen 120 856 mázsa a mult évi 102.733 mázsával szemben. Végül zabból 19.575 kat. hold bevetett területen 137.125 m. a mult évi 133 864 mázsa terméssel szemben. v
*
Amig Ulilt országos viszonylatban a gabonatermés j^nak mondható és csak ktpisokban és takarmányokban országos a rossz lermés, addig Zalábin még a szemes-termények sem ugy fizettek, mint az ország sok más rés lében.
Szeptember 7—8.
ZORO-HURU
Szeptember 9
LION LEfl
ifla, angnsztus 31
A minisztériumokat Is foglalkoztatja a fenyegető takarmány-hiány kérdése
Az érdekeltségek bevonásával értekezlet volt a pénzügyminisztériumban
WLAI KÖZLÖNY
Budapest, augusztus 30 Bud János pénzügyminiszter elnökletével ms délelőtt az érdekeltségek és az érdekelt minisztériumok bevonásával, a több olda\'ról súlyosnak jelzett takarmány-Ínség ügyében értekezlet volt a pénzügyminisztériumban, amelyen dr. Kiss József népjóléti miniszter, helyetles mlniszter-e\'nók is megjelent. Ai értekezleten alapos megbeszélés alá került mindenek előtt a takarmány-termés kérdése. Dacára annak, hogy biztos statisztikai adatok és helyzet jelen1 é sek nem állnak rendelkezésre, mégis megállapít hitó, bogy a takarmdny-termés nem egészen kielégítő. Az ország egyes helyein termelt ugyan snnyi, amennyi olt szükséges és vslami felesleg is mutatkozik, viszont más vidéken a szükséges mennyiség sem áll rendelkezésre. Meg kell állapitanl azonban, hogy
az ország takarmánytermé-af bői előállott helyzet átlag ban véve nem nevezhető súlyosnak, Inkább az elosz-tódás mutat kedvezőtlen arányokat. Az OMQE felirata alapján az értekezlet tárgyalás alá vette azokat a javaslatokat, amelyek hasznosaknak látszanak a kérdés megoldásánál. Az értekezlet foglalkozol! a kukorica, a szálastakarmány és mindazoknak a termékeknek kivitelével, ameljek a takarmányozásra alktlmisak. Tárgyalás alá vette
a vasúti szállítási tarifának bizonyos mértékben revízió alá való vételét
Inkább csak a be\'ső szállítási kérdések formájában. Az értekezlet a korpa kérdésével is foglalkozott, amelyet éppen ugy abnormisnzk talált, mint a kukoricának a buza főié való emelkedését.
TflSB!
A napok óta tartó teljes üzlettelen-ség után a mai értéktőzsde valamivel moxgalmisabb volt Kalfőldl ösztönzésre kedvezőbb hangulat mellett egyes Játékpaplrok Iránt a spekuláció élénkebb érdeklődést tanusi.ott és a papírokban már nyitáskor magasabb árak kerültek feltzlnre. Általános jobb Irányzat ma aem alakult ki, mert a piac nagyrésze még mindig elhanyagolt maradt Végeredményben a tőzsde kisebb árdifferenciákkal zárt és csak egyes értékek tudnak nagyobb árnyereséget felmutatni. Igy például a Szikra, Magyar cukor és Magnesit tendált valamivel szilárdabban. Az árdifferenciák általában 5°/o között mozognak. A fixkamatoiásu papirok piaca tartott Irányzat mellett megélénkült. A valuta és devizapiacon nem volt Jelentősebb változás.
Zürichi zártat
f e.-ménytőzsde
Buza 30 fillérrel, rozs 25 fillérrel esett. Az Irdnyzat lanyha, a forgalom élénk.
Btaa Haatv 11 kg oe 26 5-26 95, 71 ksi-os 26 95 2715, k.-oi 27 20 -27 40, 80 wk-m 27 45 27 55. dunántult 77 kg-os J6 55 -20 75. 78 k«-ot 26 75 -27 00, 79 kg-ot 27 00 2í2ö 80 kg-ot 27 20—27-30, roaa 2160 -24 75, takarni, árpa 57 00 - 27 25, törárpa 28 80 -29 50, Mb 28 50 26 75, tengeri 31-35 - 31.60, Basikonx 21 00-21 50.
Kiadja: Délzalal Nyomda él Lapkiadó Táilalat Eéuvénytársaiág.
Felelős kiadó: Zalai Károly, brtarartou teletoo i Njtayknnlxu 78. u.
I J0-27VS, Loadoo 25 20\',i, Nework 519-89 Brtaél 72 22Vs, Mltato 17 20, Madrid 86 22Vi, Anvtaáaa 108 20, Barita III72, Wtu 78-20, Bota 3 75 Prága IB-I9, Varad 5H0. BtsSUoért BO-BBVi, Be pád S-13, Baki\'Ht 3-16.
Ttzsáe fartio-
:g\\ -.."iá
VALUTÁK
Aani L V 90-28 05 Itksk. 79 65-79 95 QÉk 1WH-17 02 Ma k, 152 70-1&8 30 Maás 10 00-1006 DoUát 470 20-072 20 Fnada h 23 45-72 65 Moll 229 40 2.0 40 LtWSI 64 10-64 4J Ul 8\'48-j 53
Uva — -
Uu 29 95-80*20 Mii ka 186 40-l£6 9J NonrSt 152 90-153 50 BthUl. B0 85-81 00 Paatta S500-BÖ-60 •vájd t.11035-110 75 •véd k. B3 25 163 65
UHV12AK
Amat. 229 52 230 22 Belgrád 10X6-10 09 BerUn 1S6 53-126 93 Bftawcl 79 62 79 87 Bakaiul 348-3 52 Kopanb.152-80 153 20 Loado* 27 7 9-W8/ Madrid 95 05-95 55 Kllano 29 99 30 09 Néwywk 512 65-4 25 Oulo 162 tO 153 20 Pária Z2U5-2243 Práaa 1616 17 01 BmOI 412 * 15 153 35 3 75 54 17-64 i7 80 70 80 95 11025 1.055
Btockfa. Vanó
WtM
zaiicb
Sertésvásár
Félbajtáa 8300, MtrbOl eladatlan.il rtaua-
oundt 2:00 darab hsőrendl 1 92- 1 96, naéett 1 88—180, rxedett kóaép 1 70 -l\'JS, könnyű 1-20—150, eltőcendtt öreg 1-86 - 1 90. másodztadtl i 64-1 70. «n«oI taidő 1-56—1-70, ualonna atíjban 2 10 0 00, ali 2 60 —2-64, ktauotTbaa 2 10-2 30, ualonnát tálsértés 2 32 - 2^6. Ai irányul lanyha.
Tüzifaésszén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épületta, mész, cement éa egyéb építkezési anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király-utca 4.
Telefon: 120.

Legjobb üdítő ital
a közismert
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Senki el ne mnlassza megtekinteni
szeptember 3., A. és B-én a Polgári Egylet nagytermében
BARTA MIKSA cég
^ szép
Belépődíj nincs!
Kiállításra kerülnek:
száz és száz szebbnél szebb szőnyegek, valódi perzsa, torontáli smyrna és kelim művészi
gobelinek.
Rrgaman, Rjcminster, boude futó és nagyszőnyegek, divánteritők, ágy- és asztalteritők, bútorszövetek, flanell és gyapjú takarók, falvédők és függönyök.
A kiállítás nyitva d. e. 8—l-ig és d. n. fél 3-7-Ig.
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdtéeaek dl)a lOttóIg SO llllér,
minden további tzó djji B flll. Vaiár- á« Ünnepnap 10 txőig BO llllér, minden további tzó dija I flll. Szerdán ti pénteken 10 uóig BO fillér, minden további sk) dija • flll. Clmaaó a minden vtata-
Sibb betűből álló uó két taőnak azámit-ttk. Állást kereteknek 5(XVo engedmény. A MrétMtl áll tllrt llittoMll.
Két-három diák mm lakolal évadban kallaiuaa otthont talál isrl-o—lédnél. Clm a kiadóban.
Nem kelt mtr többé mindenféle iltány vajat drága péméit megvenni, amióla a lagjobb taavajnak S pang* kilója
Mustéi éi Frtedentlnlnál._4208
Naaymeonyltégll őtii ét téli alma első osztályú minőség éa fajta, egétzben vagy kisebb rétzletckben Is eladó. Szedéskor átvehető. Clm: K. I\'écxely Látzló Klt-komárom. Szedés kezdete izept. 1. 4110
Két diák ellátásálét tanulmányi ellenőrzését vállalta ny. Igazgató. — Ajánlatok Csengery-ut 23. 3977
Kaufmann Károly
url éa női dlvatáruháxa
Banántól I legolcsóbb is legnagyobb
PiukSIotlil bekebelezésre minden SetUfben a legelőnyötebben ét IcfZTOt-ubbtn lolyósltttl Aozél Igaéo péoa-
kOlctOnköiveUtő Irodája Ntgykanlxtán,
Ktilnczy-utca 2. szám. 3163
Vixvaaatékat, lurdőszobát olcaón aie-rel. Javllátokal rógtnn csíkozol Baku bádogos és szerelőmeslet Kinltil u. 21. 4016 Berendezett, azonnal |0vedelmeió vállalat, államilag biztosított |oggal, Uzemlcl-lesztés céljából táraat keret, biztosíték ellenében 20 - 25 ezer pengővel. Ajánlatokat a kiadóhivatal továbbit._41IJ
SoffBr és géplakatos szeptember 1-ére állást keres éves gyakorlattal, jó bizonyítvánnyal. Szerelésben is |ártas. BUki Józset sottőr, Klskomárom. 4073
Klikomáromban, modern urlháa 7 szobávsl, lurdőtzoba ét mellékhelyiségekkel, kUlön Istálló, kocsiszín, garázs, motő-konyhs és raktárhelyiségekkel, parkkal szabadkézből eladó. A ház beosztása minden célnak megtelel és a legmagasabb igé-Megkereséseket a kl-
nyckel Is kleléglU. adóhivatal továbbit.
4112
FfUsarOslat elköltözés miatt tllrgó-sen tudó. írógép elsdő. Hívebbet Pertsz
és Beck cégnél
4176
tngyan fSId elhordhstó Vlaatca-u. (Babóchsy telek.) 4189
Keretztiny urlcsaládnál teljes atlátáat kaphat Iskolás leány vagy ltu — Clm a kiadóban. 4IM
lókarban levő BTarmakkooatt keresek megvételre. Clm a kiadóban. 4l8f
Újonnan épült ház letekkel egyUtt aladó (leltén. Dóvebbet a kladóhlvaUl. 416/
Urlnőn»k Ugat, világos, szépen bútorozott szoba konyhihasználattal kiadó. Clm a kiadóban. 4193
l\'lalat leány orveal rendelőbe ajánlkozik. Clm a kiadóban. -4209
Vidéki laénykét ellátásra és oktatásri vállal tanítónő. Clm a kiadóban. 4196
Kétszobás lakáat minden mellékhelyt-téggel keresek a várót belterületén. Clm a kiadóban. 4200
Karaaak egy 4i/t évea klsleánvka mellé |ő modorú kisasszonyt. — OiUnfeld Miksa, Klnlzsy-u. 5. -4201
Kltebb diákot ellátásra |obb iparos caalád elfogad Telekl-ut 8. 4203
Haajználtl ajtók és ablakok eladók — Vitéz Tóth Bélánál, Sugár-ut éa Kákócal-ulca urok. 4205
Két diákot ellátásra vállalok. Felsős kereikedelmlsta tanulmányaikra felügyel, Clm ■ kiadóban. 4212
Tallvér vlxalát Uuiltátra vállal, Időnkint kölyök ét kétz vlxalát elad, vadátz-terUletet rendű, fácánott beállít megállt, podát tierlnt &t*Sa Balázs, KUlmán. a. p-Uelte. (Váltstbélyeg nélkül nem leletek)
ZALAI KÖZLÖNY
19M Wiagjtjg 31;
Ha megpróbálja, sohasem használ mást,
mini Johnsons-féle amerikai padlóviaszkot és beeresztő!. Minden eddigi prdlóviaszkot felülmúl, z\' lifoltot n.m hagy, fénye állandó.
Kapható ctak:
Friedenthal Rezső
festék, ktf* (i háztartási cikkek Ötletében
TeL 137. Főút 1. Tel. 137. Saiduágl Takarék épfllet.
KOszOnetnyilvánitás.
Mindazon jóbarátalmnak és ismeróaeimnek, kik felejthetetlen drága jó hitvesem
Kuhor Györgyné
temetésén jóleső részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni szívesek voltak, ezúton mondunk hálás kószónetet.
Kuhor György.
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem a n. é. vevökőzönségel, bogy Zrinyi Miklós-utca 4. sz. alól
kőfaragó üzletemet
Király-utca 33. sz. alá helyezem és a rckláron levő Összes áruk olcsón kláiusittatnak. — Kérem a nagyérdemű közönség szivei pár\'-isát tisztelettel <lw
KOVÁCS JÓZSEF íf.\'.V"\'4
Nagykanizsa, Király u. 33.
TANKÖNYVEK
micden iskola részére kaphatók
és
elftjegyezhetök
Fisthel Fülöp Fiai
könyvkeresőd sében.
Veszünk használt tankönyveket a legmagasabb árakon.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gözmosó, vegytlsztltó, ruhafeató
íjit: lujHr II. Gyfljtitctcf: Iuíkim I.
Vállal mindennemű ruhafestést, vegytisztitást, gözmosást mérsékelt áron. Elismeiten elsőrendű munka. Hófehér, tükörfényes gallértliztltái. Pllssérozás. iu Oouvrérozás.
HIRDESSEN
a „Zalai Közlöny".ben.
Minőségben, tartósságban felülmulhatallan a
CONTINENTAL PNEUMATIK
Állandó nagy lerakat Zalamegye részére:
Szántó Vilmos és Társai (égnél
Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22.
Siemens és Rex Ősegek
vagy alkatrészek.
Mindenféle befőttes és dunsztos üvegek legolosóbban csak
Melczer Jakab
üvegkereskedésében Kazlnczy-utca 1. sz. alatt
k phatók.
■lelőtt szükségletét beszerezné, uját érdekében néne meg árfthMlj
ŐSZI VETÉSRE:
Oazdaságl magvak:
Káposzlanug Árvácskamag Kelkáposztamag Nefelejtsmag Silátamag Százszor siépmag Kerekrépamag Harangvirágmag Téli retekmag Siegfümag stb. stb.
Hollandiai vlrághagymákra:
tulipán, Jácint stb. stb. előjegyzés Műirágyafélék.
Kicsinyben és nagyban kaphatók:
0R8ZÁS JÓZSEF aiikircMMbti
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. 310 Telelőn: 130.
Erzsébertér — .Vasútállomás
Oda
Vissza
4 00
5-«
6-w
7» Ö-M 11-16 13 >o 13»
13
14-M 1726
17 40
20 « 22-w 22 ** 2400
4" 12
6-02
7 u
8" 11-27 1327 13-3.1 13 r.2 15-on 17-:i7 17*2 20 ■\'>? 22" 22" 24 io
M
a
Erzsébet-tér -Kiskanizsa |]
Oda Vissza < "
7-10 12-16 19 10 720 12-27 17-00 19-22 1. 1. 11.
Erzsébet tér-ló/sef laktanya
Oda Vissza
ín* Hm II 21-uo* NI«. <ta a 21-to* II.
Az autóbusz kiránduló társaságok részére bárhová megrendelheti.
Erzsébet-tér-Barak
Oda
7-50
10 » H-M 10 22 18»t
Vissza
80t 10-1\' 12 02 I6\'w 18-40
II. II. II,
íKlc-
löll menetek lelléte-lesek. (Csak ha utas van.)Escllcgcs(lzein-zavarok alkalmával a vasull jáiatok tartatnak lenn elsősorban, mlg a többi ]Arnt az Üzemzavar tartama alatt szünetel.
Nagykanizsai Autóbusz Vállalat
MENETRENDJE
Viteldijak i
Erzsébet tér—Vasu\'állomás 40 lillér Erzsébet-tér—Baraktelep 40 fillér Józseflaktanya (Petőfi-utónál) Barakk vagy Kiskanizsa vagy Vasu\'állomás 50 fillér
Alszakasz vagy diákjegy 24 fillér Erzsébet-tér-Sporttelep 40 fillér
A hetijegyek I hónapig érvényesek.
Retúrjegy végállomástól végállomásig 32 + 32=64 fillér. Csak munkások által váltható.
Heti jegyek i Vonal átszálló, érvényes 14 útra, végállomástól végállomásig 5-80 pengő.
Heti szakaazjegyi Érvényes Erzsébet-térig vagy Innen bármely végállomásig 14 útra 4-80 pengő.
Heti munkóejegyt Érvényes 12 útra, végállomástól végállomásig 3-50 pengő, ugyanaz 14 uira szóló érvénnyel 4-— pengő.
Vagytlaztltáara éa laaléara elfogad férfi éa n6l ruhákat
bármilyen mlnóségtl kelméból.
UJraálleslésrc bőrbulor >kat, bőrkabátokat és végárut.
Agytoll tisztítás huzatUI egyUtt éa enélkQI.
Függönyök, kézimunkák, szőnyegek, butorkelmék, mindenféle paplanok és szórmék tisztítása, lertótlenltése és lestése
Pllaaéeroxáa éa gauvréaroxéa
a legelőnyösebb árban és legszebb kivitelben.
Bővebb felvilágosítást nyujl Nagykanizsa részére a gyüjtőtelep vezetője :
Nagykanizsán, Erzsébet téren Állami adóhivatal. Régi postaépBlet.
GUBACSOT,
ágytollat, állati b6a»8ket,
vöröa- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vaaat, csontot éa rongyot a legmagasabb árban váaérol
8TBÉI B. FIAI MA6YKAHZSA,
Erzsébet királyné-tél IS. sz. alatt
sz2s
MEGHÍVÓI
Magán- vagy a«t«H Agyaként nUaiaok alkalmival
BUDAPESTEM
a legkellemesebb otthoni nvujlja a ItgelóoyíWabb leltételek m«ll«tl a K«I«U pályaudvar érkaiáaJ oldalival tztmben levő
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Badapest, TÜL, Baross-tér 10.
mari
SOO\'0 angadmánft kap
■atol mi lap •I4II<<I6I< olcaá a»oba-á,at«kk4l,
10".o angadmányt kap olcaá éllarn-l íialnkból (Kt\'laé há.l konyha) 5 pangd magtakarlt
•ut gyalog áttT pályaudvarról
Nálunk otthon érzi magát 11 1
Ela«<<a<IO klaiolgáláa, nlgo«ua» taalldl |«U«i
Baját értfaka
(KQ alőnyök lolylán. hogy okvatlan nálunk aaált )on mag.
intótaat kOIUígat, matt gyalog át|»h«t agy pvt alatt a i.....
ogy okvatlan nálunk aiaii-
ElAl\'ctca aiooainagrandaláa ajánlató.
varrógép
ríg bevAlt jó minőségben
/te dvető/ije/i;jife//é/*/eA
SINGER
« X s
varrógéP zv é nvtárSa»Ao
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐ-UT I.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)\'