* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
42.44 MB | |
2010-02-26 21:49:45 | |
Nyilvános 3014 | 8120 | Zalai Közlöny 1928. 198-222. szám szeptember | Zalai Közlöny Politikai napilap 68. évfolyam A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: ML ftvftijaa, 168 cttat SacykanüM, ItSf. szeptember 1, szombat ára 14 fillér ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Apponyi részletesen fog válaszolni az Antoniade-levél állításaira Mi döntenek zárt Dlésen az optáns-Ogy napirendre tdzéséröl IwkiolMi fa ktadóhlrital i P4-ut & uim. Keajtbatyt Boakladdhtrital Koaauth Lajoa-o. 81 Igen sürgős a kisebbségi kérdés megoldása — mondja de Honzle szenátor, volt francia kOzokt. miniszter Oenf, augusztus 31 Néh\'ny nip óta O-nfben tartózkodik a (randa politikai élet rgyik legkiválóbb tényezője, de Monzle szenátor, volt közoktatásügyi minis z-ter. De Monzie szérl |ött Genfbe, hogy közvetlen érintkezésbe lépjen a kis.bbségi kongresszus lésztvevölvel mivel a neuzetlségl kérdést Európa egyik legfontosabb problémájának tirji. Di Monzte szenátor a sajtó szá-má\'a többek között a kővetkezőket mondotta: — A klsthbségl kérdés megoldása ijen sürgős. A népszövetség köteles-sége, hogy a kisebblégeket hoizá-segl\'se jogsihoz, megteremtse az egyensuyl a többsígi és kisebbségi népek között és ez tgész problémát hozzásegítse a végleges megoldáshoz. Sajnos a népszövetség ed dig igen lagymatagon kezel\'e a kis\'bbtégl problémá\', bo\'ott a béke él nyugalom érdekében kényszerítenie kellene a kormányokat arra, hogy kötelezettségeiket a kisebbségekkel ucraben teljesítsék és biztosítékokat kellene szereznie, hogy a kormányok a kisebbségi jogokat a lövőben nem fogják szabotálni. — A népszövetségnek a kisebbségi probléma jogi részéi a hágai nemzetközi törvényszékié kellene tu báznla. A politikai vonatkozások továbbra Is a népi zö vétség illetékessége alá tartoznának, viszont a jogi döntéseket a hágai törvéayszék hozná. A független és pártatlan bíróság alkalmas és képes egyedül arra, hogy a kisebbségeket hozzásegítse jogsihoz és ai összes érdekelt tényezőket kielégítő Igazságos döntéseket hozzon.. — A Népszövetség megalakulása óta a kisebbségek ugyan erkölcsi tény. zőkké vállak, azonban hiján vannak minden hatalomnak. Ezért meg kell elöltük nyitni az utat a hágai törvényszék felé. Ez nemcsak a kisebbségi jogok megvaíóiuláiát leleulené, de haszonnal járna az államokra Is, amelyek Így elkerülhetik az elégedetlen kisebbségek esetleges forradalmait. Oent, augusztus 31 Genfben a Nemntek Szövetségének főtitkáraága közleményt adott át a magyar képviseletnek. A közlemény elme: .A Tanácshoz és a magyar kormányhoz intézett komműnikt". A közleményben a főiltkár Romár li képviseltjének kérésére közli Antóniádé nak az optáusOgyre vonitkozó levelét. Anloniade rámulat ebben, bogy a magyar kormány tulajdonképen nem is kérheti az opláns ügy napirendre tűzését, mert hiszen a tanács Juniusl ülésén már végleg döntött, amikor kijelentette, hogy eláll a kérdés tárgyalásától. Rámutat arra, hogy Tnulescu a ju-llus 8-iki tanácsülésen felolvasta azt az ajánlttol, amelyet a magyar kor-máry teli. Ismeitdte a julius 21 én k»ll magyar válf sz|egyzéket, valamint az augusztus Oén kelt román válaszjegyzék tartalmát, amelyre a magyar kormány augusztus 23 án válaszolt és elu\'aBilotta a román kormány álláspontj 11. Antóniádé fel-bU ja a tanács figyelmét, hogy a kormány válaszát augusztus 28 lkán adlák ál a bukaresti magyar követnek, de a magyar kormány válaszát nem várta be, hanem a népszövetséghez fordult, mintha az ügyben a tárgyalások megszakadtak volna. Miad/zonáltal Románia nem tart/a lezártnak az ügyet és újból kéri. hogy a megbeszéléseket minél előbb kezd Jék meg. A jelenlegi helyzetben — folytatja — a román kormánynak az a nézete, hogy ha a tanács napirendre tűzné azt a kérdést, azzal maga Is elismerné, hogy a békés meg-egjeiés lehetősége el van zd\'va a két állam közölt. Oen), aujtusztuB 31. Oenfben a tanács a magyar-román optáns-Uggyel holnap reggel zárt ülésen fog foglalkozni. Csak azt beszélik meg, hogy az optáns-ügyet kl lehet-e tüznl a napirendre vagy sem. Genf, atig. 31 (Éjszakai rádió-jelenlés) A Nmue\'ek Szövetségének \'anícía ma délelfttt laitott ülése után titkos iilést tartott, ame\'yen Costa Rici beadványával foglalkoztak. Costa Rica a Monroe- elv értelmezését kérte a népszövetségtől. Apponyi Albert gróf az Antonlde-levélröl Oenf, tu*. 31 (Éjszakai rádió-jelentés) OnM Apponyi Altért ma levelet intézett a népszövetség főtitkárihoz, i melyben elismeri, hogy átvette annak a delegációhoz intézett közleményét, amely Antóniádé levelét és az augusztus 29 kén kell román jegyzéket tartalmazza. Gróf Apponyi kijelenti, hogy nem kíván részletes vitába bocsájtkoznl az Antóniádé levelében foglalt állításokkal, de már most Jelzi, hogy a levél oly ténybeli és megítélési tévedéseket tartalmaz, amelyekre majd részletesen rá fog mutatni a tanács előtt, kiemelve mindazokat a következetlenségeket, amelyek ezekből a tévedésekből folynak. Genf, aug. 31. (Éjszakai rádló-Jelenlés) Népszövetiégi kőrökbi n mély benyonást kelteit a kiarbbié-gek kongresszusnak az a határozata, amely éles szavakkal rója meg a kisebbségekkel szemben tanúsított mrgatartdst és megáilopl otta, hogy nem teljesítette azt a feladatát, amely a kisebbségek vé delme körül reá hárul. A Journal de Qenéve vezércikke A határozattal foglalkozik külön vezércikkben a Journal de üenéve: .Tarthatatlan ez a mostani állapot — irja — amikor tisztán bürokratizmusból elülik a kisebbségeket átlói a jogtól, hogy panaszaikat a népszövetség elé vigyík Bizonyos kormányok hajlandók hünctelckmény-nék tekinteni, ha a nemzeti kitebb-ségrk Memelik kéiö bsngjukat. Különös, hogy éppen ama népek kormányai viselkednek Igy, amelyek „azelőtt* elnyomásról panaszkodtak. Ji lenne, ha ezt nem felejtenék el.* Selpel Genfbe utazott Bécs, augusztus 31. Selpel kancellár ma este Genfoe utazott, ahol résztvesz a népszövetség moitani ülésszakán. A Stunde értesülése szerint S ipel a Népszövetségi Tan\'cs mult évi rrtttödéséröl szóló jelentés általános vitájánál nagy beszédet fog EWflxatfat áia : agy bóra 1 pangd 40 Hitét tartani. Genfi tarlózkodása két hétre fog terjedni. „Románia megsértette a diplomáciái érintkezés szabályait" London, aug. 31. A reggeli lapok jelentései rövidesen felemlítik, hogy a népszövetségi tanács tárt ülésen érintette a magyar román optánsügyet is. A Daily Mali hangsúlyozza, hogy Románia hajthatatlan magatartása kényszeríti a Népizövetséget arra, hogy újból foglalkozzék az üggyel. Ronán\'a legutolsó jegyzéke nem tekinthető válasznak, azonkívül a román kormány a félhivatalos ügynökséggel közzétette a jegyzék szövegét, mielőtt az a magyar kormányhoz érhetett volna s ezzel megsértette a diplomáciai érintkezés régi udvariassági szabüyit. Románia nyilván el akarja kerülői az ügy érdemi tárgyalását azzal az üt üggyel, mintha a felek között közvetlen tárgyalások lennének fotyamMbsn. Három embert megöli, három Ízben gyújtogatott egy özvegyasszony A fogdában a fiával beszélgetve hallgatták kl a bestiális asszonyt, aki Igy önkéntelenül felfedte nem is sejtett bOnlajstromát Monor, augusztus 31 B irzulmas gyilkosságokról rántotta le a leplet a vélelen a pestmegyei Url községben. ötv. Solti Anlalné falubéli gazdaasszonynál látogatóban volt öiv. Bugyi Jinosné. Soltlné egyszarre csnk sikoltozva kirohant a bálból, abol az odarohanó szomszédok a meslergerendára felakasztva, holtan találták Bu^ylnét. A hatósági orvoai vizsgálat megállapította, hogy az asz-szonyt előbb megfojtották, azután akasztották fel. Az is hamarosan kiderült, hogy Bugylné férje, mielőtt meghalt, ugy végrendelkezett, hogy felesége halála esetére egyetemes örököse Soltiné és gyermekei lesznek. Solliné tagadta a g)ilkosság elkövetését.. A fogdában aztán, ahová 16 éves, szintén gyanusitbató fiát is melléje zárlak, kihallgatták kettőjük besrélgeté ét, amiből kiderült, hogy S jlliné és fia nemcsak B jgylnM Ölték meg, hanem még két gyilkosság és gyújtogatás Is terheli lelkiismeretüket. Ezután Soltiné beismerő vallomás! let és elmondotta, hogy fiával ketten, há ulról a nyakába ve\'e\'t zsineggel , fojto ták meg az özvrgyasszonyt s 1alai koxlohy ii ■wptembet 1. nután együtt kötözték fel > mester-gerendára. B .-ismerte Solllné, bogy uját fér|ét is ő gyilkol a meg egyszer italos állapotban, azután a bolttestet ax istállóba vonszolta, aboi a lovak a felismerhetetlenségig agyontaposták, ugy, bogy axt hitték, véletlen baleset áldozata lett. Később, 3 évvel ezelőtt, vásárból mentek haza kocsin, apósával. A lovakat Sol iné híjtotta, apósa mellette szundikált. Az asszony két kezével megfojtotta a bakon alvó Öreget, a bolttestet ledobta a kocsiról és többször keresztül hajtott rajta, mig a fslismerbelellenséglg össze roncsolódott. Az öreg Soltit is, mint véletlen baleset áldozatát temették el. Bevallotta Solliné, bogy legutóbbi 3 gyújtogatás is az ö lelkét terhíll, mindbárom nagyszabású tűzesetet okozott a faluban. Minden alkalommal haragosai gabonáját és házát gyújtotta fel. A gyilkos gyújtogató asszonyt beszállították a pestvidéki ügyészség fogházába. Két nap alatt fiz állam osatlakozott a világbékeszerződéshez Kellog reméli, hogy a föld minden állama aláírja a paktumot London, augusztus 31 Azon a banketten, amelyet tegnap eite Dublinben Kellog amerikai külügyi államtitkár tiszteletére adtak, Cosgrave, az ir szabadállam elnOke pohirköszöntöjében a Kellog-szerződés elfogadását a nemzetközi béka szimbólumának mondotta. Kellog válaszában kijelentette, hogy nagy örömére szolgált ti c nemzet bejelentése, amelyek az utóbbi 46 óra folyamán értesítették ót arról, hogy haj\'andók a háború el\'enes szerződés aláírására. Kellog hiszi és reméli, hogy a földnek csaknem valamennyi nemzete csatlakozik ehez a háborúellenes szerződéshez. Ha a legutóbbi euiópai konfliktus négy borzalmas évére, a háború oltárán feláldozott sokmillió emberre, az elpusztított otthonokra, a tönkrement reménységekre és a nyomorékká lett nemzetekre gondol az ember, — mondotta végűi Kellog — csodálatos e akkor, ha a vll\'g béke után áhítozik. Autó-Jitonállás amerikai méretekben London, aug. 31. New Yorktól harminc mérföldnyi távolságra az országúton tizenkét autót és autóbuszt rablók feltartóztattak és kiraboltak, noha ugyanezen az útvonalon Puebla állam kormányzójának védelmére csapatokat álli\'oltak fel. A kormányzó gépkocsi|ánik sofförje nagy sebességei továbbhatott, mindamellett, hogy utána lőttek. A később érkező gépkocsikat már sikerűit a rablóknak feltartóztatni. A rablók áldozataikat csupán a náluk levő pénz felétől fosztották kl. A Balaton kivetette egyik halottját Berényben találták meg a hetedikes pesti glmnázlsta holttestét Keszthely, auguiztui 31 (Saját tudósítónk telefonjelentise) Jelenti tlük azt a vitorlás-katasztrófái, aminek egy budapesti és egy keszthelyi kis diák a lnlálos áldozata. Ma délelőtt Bilatonberényben, a Migyar Tenger szálloda közelében a Balaton hullámai partra vetették Hof/mann Q;őző VII. oszt. budapesti glmnizista holttestét, melyben autón Kesitbelyre érkezeti édesatyja sie-reucsétlen véget ért fiát agnoscálta. A holttestet Budapestre szállítják és ott temetik el. A másik diák holttestét még nem találták meg. Harminckilenc százalék lesz Keszthely pótadója A képviselőtestület őszi rendes közgyűlése Keszthely, augusztus 31 (Saját tudósítónk telefonjelentise) Keszthely nagyközség ma délelőtt 11 órakor tartotta rendes őszi közgyűlését, melynek legfontosabb tárgya az 1929. évi községi költségveés tárgyalása volt. A költségvetés bevételi előirányzata 270 650 pengő, kiadásai 350.815 peagő, fedezetlen hiánya tehát 80.165 pengő. A szükséges pótadó ku\'csit ennélfogva 39 %-ban álla pitotta meg, amit a képviselőtestület e fogadott. Megválasztotta a képviselőtestület az Iparostanonciskola felügyelő bizottságát, melynek elnöke Mayer Dínes, tagjai: Oelencsér Ferenc, Károlyt István, Kenesey Sindot, Melzler Károly, Szalay Ignác. A kórházgondnoki állás alól a holnapi nippil felmentették Nosztory Vince eddigi gondnokot és helyébe Bohatta Margitot választották meg. Csatornázási tervek Még tavaszi közgyűlésén elhatározta Keszthely, hogy elkészítteti Varga József fővárosi mérnökkel a a város általános csatornázási terveit. Tegnap a megbízott tervező egyik mérnöke megfelelő műszaki személy-ieltel Keszthelyre érkezett és megkezdte város felmérését. A tervekre a község 5000 pengőt Irányozott elő. A vágóhíd A keszthelyi vágóhíd céljaira a járván) kóthiz mögött kiszemelt községi területet s a hozzá ciere utján megszerzett 2 m. hold ít a vármegyei tiszti főorvos és a törvényhatósági állatorvos megvizsgálták és vágóhíd céljaira teljesen alkalmasnak találták. Egy két éves fiúcska játékközben beleült a tyukkopasztásra szánt forró vizes edénybe Súlyos égési sebeket szenvedett — A rendőrség most azt nyomozza, kit terhel a felelősség — A kap tányság komoly Intelme a közönséghez NajQrkanlxsa, augusztus 31 Egymást érik az apró gyermekeket éiö szerencsétlenségek, melyekiöl be k<ll számolnunk Ispunk hasábjain. A mai nspnak megint megvan az ilyen szomorú eseménye. Szoboksány Lajos nagykanizsai, József lő Serceg-utcai lakos 2 éves Lajos és 3 éves P.s\'a fitcskált elküldte ma reggel a nagyszülők Ma-gyarutci 106. az. lakására, hogy az apróságok ott maradjanak, amíg édesanyjuk a piacon végzi a dolgát. A két gyermek pajzán jókedvvel játszadozott a Magyar utcai udvaron, miközben a kis Lajoska megpillantott az udvaron egy forró vizzel teli edénj t, amit tyukkoppasztásia készítettek elő. Az apróság a maga naivitásában beleült a forró vizes edénybe, amely súlyosan összeégette. Borzasztó jajveszékelésére összefutottak a házbeliek és próbállak a gyermeken segíteni, azonbsn a csöppség addigra aulyos égési sebeket szenvedett, melyek hosszabb gyógykezelést Igényelnek. A kapitányság most oly Irányban nyomoz, nem terhel-e valakit felelősség gondatlanság mialt. • A nagykanizsai kapitányság bün-flgyi osztálya ezúton is nyomatékosan figyelmezteti a nigyközönséget, hogy csecsemő vagy gyermekek sérüléseinél azonnal orvosi segítséget vegyenek Igénybe, mert a kapitányság minden Ilyen mulasztásnál a legszigorúbban és legerélyesebben eljár a mulasztókkal szemben. Súlyos szerencsétlenség cslké-tanltás közben Egy fiatal gazdát agyontapostak az először kocsiba fogott lovak — A gazda állapota reménytelen izgékony csikóit, hogy kocsiba tanítsa őket. Imre harmadmagával ült a kocsin, arca szinte égett az örömtöl, amint látta a kocsi előtt vigsn láncoló lovalt. A faluból kifelé hajtottak. Becézgette, szólongatta csikód, hisz minden öröme — gazda-szemmel nézve — e két állatban volt. A falun kívül erős lejtésű, mélyre Pacsa, augusztus 31 (Saját tudósttónktól) Imre József fiatal nemesszentandrási gazda egyetlen büszkesége volt saját nevelésű, gyönyörűen fejlett pár csikója. Alig várta azt a pillanatot, hogy végre az uj szerszámot reájuk tehesse és kocsiba fogva hsjthassa őket. Végre tegnapelőtt teljesedett régi vágya, befogta első Ízben tüzesvérű vágott, szűk horgoshoz értek. Jóval e horgos elölt megállottak, hogy a lejtő előtt a kocsit megkössék. Az izgékony-mozgékony csikók valószínű a zörgő lánctól megijedtek s rohanni kezd lek. inre a rúdon keresztül elébük ugrott, mig a gyeplfstárat társa kezébe ad:a, hogy ö a kaniárt fogva, megfékezze a megvadnlt csikókat. Vjd vágtában Iramodtak a szűk bevágású mélyedésben, ahol csak egy kocsi fért el. Imre Józsefet hurcolták magukkal, de végre erejét veszítve a lovak elé esett. A lovak keresztül tiportak rajta kocsival együtt s ö félholtan maradt a horgosban. Az első segélyt dr. Tvorasek László körorvos nyújtotta, aki mellkas zuzó-dást, bordatörést s más súlyos, halálos belső sérülést állapított meg. Állapota rendkívül súlyos, életben maradásához kevés a remény. A fiatal gazda vágya és gaidal boldogsága teljesítése ily szomorúan végződött. Felbontották a kórházi munkákra beérkezett ajánlatokat Tizenhat pályázat érkezett a kiirt árlejtésekre Nagykanizsa, augusztus 31 A nagykanizsai közkórház kibővítésével kapcsolatos központi fű\'és, melegvíz, villanyvilágítás, vízvezeték és csatornázási mukálatalra beérkezett ajánlatokat szerdán bontották fel dr. Prack litván közigazgatási tanácsos elnöklete alatt, Klrdty Sindor rtüizakl tanácsos jelenlétében. Beérkezett összesen 16 ajánla\', melyek nagyobbrészt budapsstl cégek pályázatai. Fűtés és melegvíz-berendezésre Wollner és Fia Budapest 241,180 Ratfián István Budapest 240,072 Toll litván Budapest 239,131 Törs és 0 mai Budapest 211,750 Száva Sándor Budipest 211,564 Siepesi Sindor Budapest és Városépi 6 Rt Nagykanizsa 230.408 Wdser J. és társai Kanizsa és Tóth Ferenc Budapest 237,830 Wolf f Márk és Fia Debreczen 200,614 Vízvezeték és csatornázásra Kaffián litván Budapest 105,232 Toll István Budapest 103,072 Törs és O.mai Budipest 98,397 Száva Sindor Budapest 108,849 WelserJ. és társai Kanizsa és Tóth Ferenc Budapest 130,352 Wollf Márk és fia Debreczen 96,915 Villanyvilágítására Dsmblcz Sándor Budapest 31,005 Eső és Társai Budapast 32,243 H.ffer és Slurmer Budapest 41,136 Sellgram és Ballada Bpest 26.469 Bírta Kiroly Budapast 39,580 Weinberger Lajos Kanizsa 36,363 Htffaer J. Nagykanizsa 33,568 Quittner Artúr Nagykanizsa 30,338 A beérkezett ajánlatokat a mü-szski hivatal felülvizsgálja és csak azután hozza meg döntését a városi tanács. A döntésnél a természetszerű 1988. mp\'tmber i HALAI KÖZLONT elmek mlkalommal Is érvényesülnie kell s minden városi közmunkáknál elsősorban lehelö\'eg a helybeli pályáió iparosokat és vállalko- zókat kell figyelembe venni, »niál \'» Inkább, meri végeredményben a város eienlul közterhek is egyebek Msk|áhan visszakapja a pénzt. Csődöt mondtak a kreolarcn nő pénzügyi manőverei Hat csapdával egy fogás - A szélhámos asszonyt a rendőrség vetle gondjaiba R Nagykanizsa, auguiztus 31 A mai fejlelt bűnözési manőverekkel szemben a csalásnak egy nagyon kezdetleges és primitív módj II használta fel egy kreol-arcú nő arra, bogy pénat csikarjon kl Ismerős úriemberektől és b(Ügyektől és komoly munka nélkül éljen. A mult bélen történt ugyanis, hogy Nagykanizsán feltant egy kreol-arcú, fiatalabb nO, aki valamikor N.gyka-nitsin szolgált és Így Itt ismeretségekre és OsssekOltetésekre telt szert szolgálatadólnak ismerőseinél. A fuifangos nő ahelyett, hogy munkába állt volna, azokra a családokra vetette ki a hálót, amelyeket legulót bl kanizsai tartózkodása alatt szolgálati helyein megismert. Kiszemelt magának egy-egy jómódú urat vagy hölgye\', beállított hozrá egy «z ellő pillanatban kétszer-háromszor is elolvasták a levelet és miután alípos gysnu merült M arra vonat-kozó\'a.í, hogy a levél valószlnü\'eg csupán család manőver, aizal ula-slto:ták el a kreol-trcu nőt, hogy .majd személyesen el fogják Intézni az ügyei". Vagy öl bely« járt a titokzatos Msdime eredménytelenül, mlg — bála kitartásának — a hatodik helyen mégis kikerült 100 pengőt egy urlasszonylól kicsikarnia. Mielőtt azonban a kreol-arcu nő nagyüzemmé alakulhatott volna, a rendőrség tudomást szerzett machinációiról és rövid nyomozás után megál\'apitolta, hogy a titokzatos követ nem más, mint Burka hlvánné szQ\'etelt Molnár Ilona íO éves bocs-kai assiuny. Azért \'.yombin értesítene a gelsel caeudörségel és a nő levéllel — mintha volt szolgálaladója ■ elfogatását kérte. A csendőrök el Is megbízásából jönne — és .hirtelen klsegitéskép* 120-150 pengőket kért tőlük kölcsön. A megdolgozott médiumok — akik természetesen tudták, bogy a .megbíró" nagyon jól szituált személy — fogták Burkánét, aki kihallgatása so-xáu bevallotta csalási manővereit, mire a kanlzssi rendőrkapitányság bünOgyi osztályának vezetője előzetes letartóztatásba helyezte. „Nem az oltár előtt, nem Is a feszületre, csak a kendődre esküszöl a bíróság előtt!" Hogyan akart két sormás! ember egy szegény munkásasszonyt hamis tanúvallomásra blrnl - Fél akó bor egy hamis esküért — A flut és anyját a törvényszék hét hét hónapi börtönnel sújtotta Siabóék a lakásukra hívták Nagykanizsa, auguiztus 31 A mind gyakoribb és egészen roá-ramarosi méreteket öltő zalai hsmis eskü bünpereknek egy igen érdekes esetét tárgyalta tegn\'p a nagykanizsai törvényszék dr. Mulschenbacher bontetőtanácsa. Szabó Antal (Bsbt) 28 éves, nős, sormási ga: diembernek egy súlyos elbírálás alá eső bűnügyből klfolyó-lag meggyült a b;ja a büntető hatóságokkal. Siabó nagyon szereleit volna szabadulni az ellene emelt vád következményei alól, miért is Hermann Éva odivaló szegény munkásod! arra akarle bírni, bogy hamis tanúvallomást tegyen mellette a bíróság előtt és ki is oktatta, hogy mit mondjon eskü alatt — tanuként. Fáradozásáért Szabó gazda egy fél akó bort és ruhát Ígért neki. Ex azonban nem volt elég. a lakásukra niviak az egyszerű muakásnőt és Itt Igyekezték k picitálnl. Szabó Antal felesége ilyenkor nem volt ott, de Sztbi édesanyja özv. Szabó Jánosné szű\'. Balázs Anna 51 éves asszony alaposan kioktatta a médiumot: — Ne félj, nem az oltár elől\', nem is a feszületre, nem is a szivedre, csak a kendődre esküszöl. Hermann Évát azonban nem csábította el az ígérgetés. A verejtéket munkával kenyerét kereső nő felháborodottan tiltakozott ilyesmi ellen és |elentette az esetei a csendörségen. Tegnap tárgyalta ezt az esetet a kanizsai törvényszék, amely a bizonyítási eljárás befejezése után Szabó Antal (Biba) sormási gazdát és ennek 52 éves anyját egyenként 7—7 hónapi börtönre és 3—3 évi hivatalvesztésre Ítélte. Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Két sláger egy műsorban I Síinmü 8 Mvoniíbin. Főszereplő: Corlnne Orlfflth. A tribün hőse Történet a sport világából 8 felvonásban. Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Két sláger egy műsorban I Világváros bűnei Dráma 8 felvonásban. Főszereplő: Richárd Barthelmes. 13-án pénteken (R föld alatti angyal) Vígjáték 8 felvonásban. Főszereplök: Dorothy laekall, Jack Ittllhall. „Az a fő, bogy az ember nrlember" — mondotta Rzehorcz Károly a törvényszéki tárgyaláson Semmiségi panaszt jelentett be, mert 3 évi szigorított dologházra Ítélték — A „m. klr. lócslszár" mint kedélyes vádlott kOnnyet morzsol szét — igaz, el|árt a szám, de bocsássanak meg és mentsenek fel, máskor vlgyáin! fogok a számra. A bíróság rOvidesen meghozza Ítéletét : felmenti a vád és következményei alól, mivel nem Iái tudatosságot fennforogni kilelentéseiben, miket Ittas állapotában mondott. — Nagyon szépen köszönöm — rebegi a nem remélt felmentés feletti örömében. Majd a fogbázör viszi vissza cellájiba, honnan nemsokára útnak Indul, hogy 3 évi szigorított dologházban levezekelje a legutolsó bün-cielekménye büntetését, noba ma semmiségi panaszt jelentett be a dologházba utalása ellen. Kerékpár verseny A Nagykanizsai Kerékpár Egylet f. évi szeptember hó 2 án regeel 5 oral kezdettel Nagykanizsa—Zsla-egerszeg útvonalon nyilt országúti kerékpár versenyt rendez. Benevezni lehet f. évi szeptember hó 1 lg este 6 óráig. Donát Ferenc müszerész-nél és Büky Béla egyle\'l titkárnál. Gyülekezés reggel 5 órakor a Magytr-utca végén. Benevezési dlj szemé-lyenkint 1 p. 20 fillér. Dlj kiosztás este 8 órakor az egyleti helyiségben. Vezetőség Nagykanizsa, auguiztus 31 Rzehorcz Károly ismét a bíróság előtt. Hányszor már — ét hányszor fog még törvény elölt állani. A fogság nem tOrte meg egy csOppet sem. Httároioltsn jót tesz neki a zári terület és a rendes életmód az ügyészség elöiráss és étlip|* szerint Mert bizony a Siummer-szanatóilumban diétát kell tartani a bennlakóknak. Rzehorcz Károly ellen most az a vád, bogy a Szőke féle korcsmában a többi vendégek előtt a katonákra rámutatva azt a kijelentést lette: — Amikor Ferenc Jiisef és Károly király él\', jobb idő volt, mint Hortby Miklós alatt, mert akkor nekem is volt mit ennem, most a katonaság és a csendőrség kapja a jó fizetés! slb. Vagyiv lázító kijelentéseket tett, amiért lázítás miatt ma a bíróság felelősségre vonta. — Mit szól maga a vádhoz, Rte-horci? — kérdi tőle dr. Multchen-bacher. — Mit szólnák hozzá? Mondtam, nem tagadom, az a 16, hogy az ember uiiember — mondja, mire a vád képviselője is kénytelen mosolyogni. A tsnuk bizonyítják a vád Igazát. Az elnök a végén kérdezi, ml van még mondani valója, mielőtt ítéletre visszavonul ? — Hát kérem, tekintetes biróság — monl|a, miközben kijuhászodva egy Hatalmas szőnyegraktár Nagykanizsán külön berendezett szőnyegosztályában. Elsőrendű minőségek! Olcsó szabott árak! 1ALA1 ROILOHT lg mptetnb-r 1. NAPI HÍREK NAPIREND Szeptember I, szombat Római katolikus: Egyed I\'ioKsL Egyed, izraelita: Elul hó l(i Ki Tlicva Nap kel reggel 5 ói a 18 perckor, nyugszik délután 1H óra 41 perckor. • Városi Nagymozgó. .A könnyek asszoaya* szinmU 8 Telv. — „A tribün höse* lörténet a sport világiból 8 felv Uránia mozgó. .Világváros bűnei" dráma 8 felv. — „13 án pinteken\' (A lóid alatti angyal) vígjáték 8 telv. MMJAPéa A nnnvkanizaal roeloorologlal meg-tknralA JelenMaeki Pénteken a hóm/r-tTkUi Reggel 7 órakor +16 8, délután 1 órakor +50 4, este 9 órakor +1510. PtlhAut: Reggel teljesen borult, délben kevésbé borult, este tiszta égboltozat. Stíllrdny Reggel Nyugat, délben fiizak-nyugat, ette Északi szél. A Moteoi ológlal tntértót j«lenté<e szerint egyelóre még nyugtslin és éj|el igen bűvös idó, később csendesebb, derültebb, száraz vázhaló. NOVUlfl — Az Igazságűgymlnlszter Keszthelyen. Tudósítónk jelenti: Tegnap autón Keszthelyre érkezeit dr. Pesthy Pál iKazságűgyminiszttr titkára társaságában. A miniszter Relschl Richárd országgyQléii képviselő társaságát)\' n eWd.-iett és több órai tartózkodás után Hévizre tutó-zott. U/yaneien a napon Mayer Jtnos foldmüveléi ügyi mlnisrter autón Budapestre utazott, hogy rétzlvegyen a rrin szterlaDácson. A (óvárosból visszatért Hévízre, honnét bolnrp Szombalhelyre megy, az ottani kiállítás megoyiláiára. — A református püspök Za Iában. Antal üéza a dunániuli re-tormátus egyházkerület pUspóke sz(|> ember havában Zilamegyébe érkezik a kerület egyházközségünk meglátogatására. — Belratások a polgári Iskolába. A nigykanimi m. kir. áll. .Óról Z-inyi Miklós* polgári fiu-Iskoláh* n és ,0/íf Zin/1 lon « polgári leányiskolában az 1928—29. tanévre szóló piibeiratások, szeptember bó I, 3 és 4 én délelóit 8 órától 12 óráig és délután 3 órától 6 óráig tartatnak. A tanév megnyitása szeptember hó 5-én délelölt 8 érakor lesz. Igazgatóság. = A Polgári Egyletben ma és minden este országszerte nagy sikert aratott Jozslodsky Vladimír orosz tiszti zenekara muzsikál. — Vasutasok tekeversenye. A Kesithelyi Vasulaikör szeptember 8-án és 9 én nagyszabású tekeversenyt rendez, saját helyiségét* n, mely Iránt váro8«z"ite máris igen élénk az érdeklődés. M-g is érdemli azt a derék lenlezö kör annyival is inkább, mert a dijak valóban gazdag eshetőségekre nyújtanak reményt. (1. zen\'.lö ébreazlö óra, 2. ezüst bonbonnier, 3. tulaeiüit óra, vigasz-di| a legiossxabb dcb">nak: ezüst-fa jrostyán cigaretta szipka). — Iskolai értesítés. A ra?y-kanizsal kereskedő tam n:iikoláb;n a b.\'iratásckat az ál a ni pJgári f\'uUkola földszinti h <lységeiben szépít mbfr 3, 4 és 5-<n délutá i 4 órákor tarijuk meg. Aki tanu\'ÓJ\'t a kitűzőit időben be nem ira ja és e mulasz\'ását elfogadható módon iga zoloi nem tudja, iziz 1922 tc. 128 §nak 4. pcn\'jába üiköiö (parti liigást követ el. Belratási dij 10 peogö, tandíj az 1928/29 1 tanév első (szeptember—novenber) negyedére 10 pengő, összesen 20, azaz huiz ptngö. Ei összeg a helra\'ás-kor egyszerre fize\'endő. Az Igazga tóság. — A Klsdalárda tagjait felkérem, hogy szombaton este nem fél 7 órakor, hanem fél 9 órakor a postapalota zenetermében megjelenni szíveskedjenek. BUchler Mór karnagy. — Leventék 1 F gyelmezletem a levui\'éket, hogy a vasárnapi foglalkozásokon p n\'ossn Jelenjenek meg, mert a mul»sztókkal siemben szigorúan fo*ok eljárni. A vezető oktatók a mu\'atzlási Hmu\'atárokai keddre adják be. Te%tneveH\\l vezető. = Értesítjük a nagyérdemű ki-zöns\'get, hogy miskolci IfJ Molnár Jancsi elsőrendű zenekarával szombat estétói megkezdi hangversenyét. Szives pártfogást kér Központ Siálloda Vezetősége. NOVÍCIA = Okvetlen nézze meg Bjrta Miksa siönyrgkfál i á«át szeptember 3, 4 és 5 én a Polgári E> y\'et nagytermében. — Iparostanonclskolal belratás Az 1928/29 tanévre az ötszes iparostanoncok, tehát a téli tanfolyam beliek Siratása Is, szept. 1—5 lg bezárólag a Rozgonyi-utcai uj Iskolához csatolt régi gimnáziumi épQ leiben a földs\'.lnten, a be|\'rattól balra levő tanonciskola! rajzteremben, vasárnap kivételével naponkint 5—7 lg történik. B jirásra kitűzőit Időben kö teles minden munkaadó a tanoncát, illetve tanoncait korukra való tekintet nélkül beíratni és szeptember 6 lói, illetve a téli tanfolyamban november 1-töl kezd re pontosan az Iskolába járatni. A tanév kezdete ulán felfogadott tanoncot a munkaadó a tanonc tényleges alkalmaiáibavételének nap |ától számítolt bárom nspon belül a tanonciskolába beíratni és a negyedik nsptól a próbaidő tartama alatt is az iskolába |áralni köteles. Az a munkaadó, aki tanoncát a beírásra megállapított időben be nem Íratja, vagy a kitűzött időben nem küldi pontosan az iiko\'ába, bdntelendö Ipukibágáit követ el, tanonca pedig sem tandljelengedésben, sem más kedvezményben nem részesülhet. A beírásnál minden tanonc személyesen tartozik mrgjelennl. A mult évb:n már tanonciskolába járt tanoncok csupán a nyomtatott értesítő könyvecskéjükkel jelentkeznek a beírásra; az u] ianoncok azonban a munkaadójuk vagy megblzotljinik kísére- tében jelennek meg és születési anyakönyvi kivonatukat, utolsó Iskolalés blmiőujraoltásl bizonyítványukat, továbbá tar oncsienődésűiel bemulatni, az évvégi nyomtatolt értesítőre, ifiu-sági könyvtárra és Ipari siótárra 1.50 pengőt, tanszer- és tandíjra pedig 15 pengőt megfizetni, vigy ■ vároil tanácshoz intézett és szegénységi bizonyítvánnyal felszerelt tandljelengedés Iránti kérvényüket az igazgatónak vagy helyettesének átadni tartoznak. Az uj ipartörvény rendelkezése szerint csak az vehető föl tanoncnak, aki legalább az elemi népiskola ne gyedik osztályát jó eredménnyel végezte el. Végűi felhívatnak azon ipa-roames\'erek, akiknek több tanoncuk van, bogy összes tanoncaikat egyszerre Írassák be, mert csak ex esetben lesznek azok ugy beoszihstók, bogy ne valamennyi tanoncuk egyszerre legyen elvonva a műhelyből. Az Igazgatóság. — A Polgári Egyletben ma és minden este országszerte nagy sikert aratott Jozslodsky Vladimír orosz tiszti zenekara muzsikál. •=« Használt és u|, iskolai és eg véb zenemüveket és könyveket a leg-méltányosabb áron száMt: Scbimkó Qyula zenemű-, könyv- és gramofon-keresVedő Budapest, VII, Erzsébet-körűt 38 Kérjen árajánlatot I = Vendéglősök I 1 liter sxóda-vii 5 fillérbe ketűl. Készülék árát megtakar! ásbói részletben lehet fizetni. Díjtalan bemutatás bárhol. — Megtekinthető Szabó Antal sportüzletében. — Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéhátában VIII., Baross-tér 10. Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. NOVÍCIA — Még mindig lehet pályázni a vámőrtiszti állásokra. Wmerlet-tűk a m. kir. pénzügyminiszternek azt a felhívását, amely a müsgyeteml, vagy egyetemi végzettséggel biró ifjaknak nyújtott pályázati lehetőséget a vámörségnél megüresedett tiszti és altiszti helyek elnyerésére, ha 24 Ik életévüket a pályázók még be nem töltölték. A pénzügyminisztérium most a Ju\'lus 15 én lejárt pilyázali batár Időt folyó évi szeptember 10 lg meghosszabbította és egyszersmind s 24 —30 éves korú pályázók részére Is lehetőséget nyújtott, ba a korengedélyt utólag elnyerik és egyébként a felvételi feltételeknek mrgf-lelnek. Üzletmegnyitás. Vdn szerencsém értesitenl a nagyéidemü közönséget, bogy a „Bárány" vendégifit átvettem és azt szombaton és vasárnap bárány- és disznótoros vacsorával, cigányzenével megnyitom. Szives pár fogást kér GAZDA ISTVÁN 4302 vendéglős. Ha savanyu a bora, vegyilse REGEDEI vizzel, mely a legsavanyubb bort Is kellemes Itallá varázsolja. Kapható mindenütt! Főraktár: Akiknek emésztési zavarok és agyvértódulás, a fejfájás és szívdobogás teszik az életet nehézzé, igyanak reggel és este egynegyed pohár természetes .Ferenc József" keserűvlzet. Klinikai vezető orvosok igazolják, hogy a Fereac lóuet viz hasmfllétek előtti és utáni idősza-krkb n is nagyértékü hubsjtónak bizonyul. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűs erűzle\'ekben. BÁDIÓ-I08OI (KövidJtéaek) H — ntre*. közgazdaság Hangv. — hangverseny. 6 — Jóadáa Oy — gye/mekeknek. A — aastooyok-uk. Z — um. Ma. — mezőgazdaság. m - ifjúsági tttefla. F — Moiraaáa. Cí — grsmofoozeae. Jb — ku baiul K — kabar*. aZ - aipeiarfl km. Szeptember I (szombat) Budapest 9.30 «s 11.46 H Közben 12 órakor déli harangszó az egvetemtfci templomból. Utána a hangv. I (dő)eliés, Idöjirii. 3 H. k)«|clzés, IdAliris & E. 5.45 Tánc Z. 7 öiv. Rákosi Vtktorní Slpulus: A mángorló c novelláját olvassa (el. 7 45 Klősdís a Stúdióból. .Midi", optrelte 3 (elv. 10.15 H. Utána Cigányzene. Ráca,Orár, Innsbruck, Klagenfurt, t.lnz 11, 4 15 és 6.15 tUngv. 8 15 Operett E. Berlin, Stettln II Q. 5 Hangv. 8 Szlmf. hingv. 10.30 Tinc Z. Barcelona 1.45 Kamara 5 45 ttangv. 6 25 Kamara Z. 9 20 Hangv. Baael, Bern 1 O. 4 í. 5 ttangv. 5.30 A. 8 nZ., esetleg bécsi müsof. 10 ttangv. 10.35 Tánc Z. Brflnn 11 Hangv. 12.15 U. 5 Vidám dalok és sanzonok. 8.10 Németnyelvű közvetíti., dalok éa áriák. 10.25 KUlliUUl hangv. NOVÍCIA Frankfurt, Caaaet 3-OÓ.Uy. 4.35 Hangv. 8.15 Tarka est. Hamburg, Bréma, Hannover, Klet 8 A 11 O. 12 30 Hangv. 4.15 Hölty emlékünnepély. 6 ttangv. 8 A mölnl Tlll Eulentpiegel ünnepély átvitele. Utána nZ. Langenberg, Köln, Aachen, Mflnster 10.15 é« 12.10 a 1.05 Hangv. 5 A 6 Hangv. 8 15 Vidám est. Utána 1 óráig nZ. és tánc Z. London. Daventry 10.15 Istentisztelet 1 és 2 30 Hangv. 5 15 Oy. 6 Tánc Z. 6.55 Zenei közjáték. 7.15 Beethoven: Gordonka szonáták. 7.45 Hingv. 8.15 Tarka est. 10.30 Tánc Z. Madrid 2.15, 7 15 és 8 15 Hangv. 10.15 Szlmf hangv 12.15 Tánc Z. Milánó 12.30 éa 1 30 Kamara Z. 5.20 Oy-dalok 850 Hangv. 11 Tánc Z. Prága ti Az automobtlklállltás megnyitása 12.05 Hangv. 7 Operett E. Róma I Kamara Z. 4 50 Oy. 5.30 Hangv. 9 Opera E. Varsó 12 O. I Torony Z. 5 Oy. 6 Vllnal mUsor. 8.15 Hangv. 10.30 Tánc Z, WWSMVSWVWWW^WWMWV = Slnger gépselyem mindenféle színben kapható. Singer varrógép fióküzlet Fő-ut 1. lOjg. weptomber 1 »\' RÖILOHT la este pont 8 órakor nyílik meg ünnepélyesen virágdíszben, zeneszó mellett Holnár László \' étkezdéje Kinlzsl-ntca 4. szám alatt (=) A legkitűnőbben elkésilelf, pompíi <» liletes ételek, böaégea idagoláaban olció pénzért, nemes <8 tisxti it ilok, a legfigyelmesebb ki-szolgílAi mellett. A kOzOnség kedvenc étkezéai helye. Negyvenezer pengőt ad a kormány a Magyar Hétre Budapest, aug. 31 A kormány tagjai dr. Vass Jiztef helyette* ml-ninterelnOk vezetésével ma délelőtt mlnlattertanácsot tartottak. A ralniti-tertanác ion folyó agyeket tárgyaltak i ennek során negyvenezer pengő segélyt szavaztak meg ■ kereste lök által november hónapban rendezendő Magyar HM céljaira. Nem lesz az idén több Oceán-repOlés Pdrts, aug. 31. (Éjszakai rádió-jelentés) A francia meteorológiai intézet szerint ax Atlanti Óceánt átrepülő kísérletek befe|eiódn:k, mert a jelenségek azt mutatják, hogy az idén nem fognak többé repülésre kedvező síelek támndni. Ritka sziv-operácló Pdrls, aug. 31. (Éjszakai rádió< jelentés) A LIxrté jelentése izerint ax elmull éjszaka siktrfllt egy sebésznek egy kislány szivéből egy hossxu tat eltávolítani, amely 3 cm.-nyl mélyen a sxivkamrába hatolt. Az operáció mindőssie 7 percig tartott kitűnően sikerült. Szombaton és vasárnap iitoros na Markó féle vendéglőben nbonnensek felvétetnek. Mozgószinházak Városi Nagymozgó. Szeptember 1-én és 2-án, szombaton 7 és 9, vasárnap 3, 5. 7 és 9 órakor két sláger I .A könnyek asszonya" sxin-mfl 8 felvonásban. Fősxerfpló: Co-rinne Oriffilh. .A tribün hőst" tö.-ténet ■ sport világából 8 felvonásban. Uránia morgó. Szeptember I én és 2-án, szombiton 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor két slágeil .Világváros bűnei" dráma 8 felvonásban. Főszereplő: Richárd Birlhel-mes. .13 án pinteken* (A föld alatti angyal) vitfáték 8 felvonásban. Főszereplők: Djrothy Mackall és Jack Mullhall. Köszönetnyilvánítás. Mindazon jóbarátaimnak és ismeróseimnek, kik felejthetetlen drága jó hitvesem Kukor Györgyné temetésén jóleső részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni szívesek voltak, ezúton mondunk bálás köszönetet. Kukor OyOrgy. Finom, xamatoa D An Air aranyhagylDUItUIV litcrcnkint asztali 78 f., vörös I P, rizling I P SO fillér 8ÁFBÁN JÓZSEF fiutrktmktdíiél a»3i Magyar-utca 74._ lOZSiZBiSAa TAzsbi A külföldi tőzsdékről érkezett kedvező jelentések ellenére az értéktőzsdén ma ismét kedvetlen volt a hin-gulat. A spekuláció tartózkodása folytán számottevő forgalom nem alakult ki, sőt a megnyitás uláni első kötések lebonyolítása után teljesen azlettelenné vált a piac. Csupán egykét érték iráni muialkozott érdeklő dés, aminek következtében tick 2—3 százalékos nyereségre tettek szert. Ezek között megemlítendő a B;o csini, Ciment és D.nublui, különben ax értékekben nagyobb változás nem vol\'. A f.xkamatozásu papírok piacán élénkebb forgalom mellett bará>s\'g08 volt az irányzat. A valu\'a és devizapiacon nem volt váüozás. Zürichi zárlat PárU J027VI, Undor; 2SMV», Nawvork 619 30 Bmaaal 72 20. Mllaro >7 20Vi, Madrid 86 25, AnuUrdaa 106 20, Bartls 118 78. Wlan 73 20, Soth 3 7S Ptígi \'ft-09, Vsné 58 21 Baéapaal tOMVí, Bt -rád 9 13. «■*«••• *16Vl. á Wnyofts Wt«4« áerlxa-jf;(yiii« VALül AX Auol L 37 93-28 05 Balga b \',9 65 79-95 Cmb k. 16-93 -17 01 Dánk. 152 75 163 35 MaAl 10 0M0 06 Dollii 570-30-372 30 fond*•> 2345 2265 HoU 22y 4v2J0 4S Uagya* 64\'15-64 45 Ul 347-352 Lm - - Uis 30 C0-3O-75 Márkj I36\'45-U695 Honét 162 95 153 55 «rhin 8C 6J-I0 95 Peseta 9415«5S5 ívá|H 1.120-35 120 75 ItM k. 163 75 163 Mi UK VIZÁK Amit. i29 55 230-25 Balgrid 10 Uj-IC 09 BtrUn 136 50-136 90 Brilsascl 7J-62-79 87 Bukaraat 3 47-351 Koptata.152-75 153 35 London 27-79-27 87 Madrid 9600-9550 Hllaao 3000-3010 t4*vro(V 5\'2 75-4 35 Oaato 162 75 153 25 Pirii 22 06-33 44 Pláfi 1697-17-02 Ss3ta 4-12-4 15 •tockb 153 35 153 75 Vaiió 64-70 64 40 Wkn 80 72 *0 97 Zürich 110-28 1.056 Terménytőzsde Buza 20 flll., rozs 15-25 fillérrel esett. Az Irányzat lanyha, a forgalom csekély. Haaa d>>». 71 kg-os 2é\'55-26 5, 7i k(-o< 26 75-26 °5, S kí-c* 3710 27-20, 80 ««-oa 27 2 5 27 35, dunánluU 77 «g-os 26 35 -2f.-65. 78 kg-os 26 55 26-80, 79 kj-oa 2680 3 7 00 80 kg-oa 27-00 - 27 10 in*a 24 25 24 6\', lakaim, árpa 37 00 - 27 26, stwárpe /8 80 2 9 50. «ab 25 25- 25 50. tangwl 3r35 31 60 Bn>kotp> 70 75 21 00. Sertés váaár Falhattál 1945, aalvbOl eladatlanul vlsaaa-maradi 9CO darab Etaónnda I 92- 1 96, ■aadatl I 88-1-90, szedett közép 1 70 1-76, könnyű 1-30-150, alaőcandO f 1 86-1 90, máaodraadB i 64-1 70. ai •lldó 1-56-1-70, szalonna nagyban 2 ti 0 00, Mlr 2 60 -2 64, labuiolTbaa 2 10- 2 30. ezalonnáa félsertés 2 32-136 Ai Irányút lanyha KUája: Délzalal Nyomda él Lapkiadó Vállalat RésxTéoytársaság. Felelős kiadó: Zalai Károly. telefon: Nagykanizsa 78. ax. Senki el ne mulassza megtekinteni ■aeptember 3., A. é» 5-én aa Polgári Egylet nagytermében BARTA MIKSA cég Kiállításra kerülnek: száz és száz szebbnél szebb szőnyegek, valódi perzsa, torontáli smyrna és kelim művészi gobelinek. Rrgaman, ftyminster, boude futó és nagyszőnyegek, divánteritők, ágy- és asztalteritők, bútorszövetek, flanell és gyapjú takarók, falvédők és függönyök. A kiállítás nyitva d. e. 8—l-ig és d. a. fél 3-7-Ig. APRÓHIRDETÉSEK Az spróhirdléesek dija 10 ásóig 50 fillér, minden további sió dlíi S flll. Vaaár- ál ünnepnap 10 szóig 10 fillér, mindag további szó dija 0 flll. Saerdán te pénteken 10 sióig BO (lllér, minden további ■só dija • flll. Clmasó i minden vaata Sbb belliből álló aaó két saónsk számit lik. Alláat kereaőknak &0<Vo engedmény. II lalrdatéal dlj allra llaalaaSá. Két dlék ellátáaát éi tanulmányi ellen-firiését vállalja ny. Igugaló. — Ajánlatok Caengery ut 23. 3<i77 Nem kell mlr többé mindenféle allány vajat drlga péniért megvenni, amióta a leoJabb taavajnak S p.ngfl kilója Muuel ás FrledenthalnáL 42C8 Két-hérom dlék ax lakalal évadban kallemaa oHhont faléi arl< oaalédnél. Clm • kiadóban. Nagyobb udvari lakás konyhával kiadó Magyar-utca 46. 4199 Nagymennyiségű ószi és téli alma elsó osztályú minőség és lajta, egészben vagy kisebb részletekben Is eladó. Szedéskor álvelietó Cim: K. Péczely László Kls-komliom. Szedés kezdete stept. 1. 4110 Vixvazatékat, fürdőszobát olcsón szerel. Javításokat fdgtőn eszkojol Baksa bádogos és szerelőmester Kinizsi u. 21. 4016 SoHAr és géplakatos szeptember 1-ére illáit keres éves gyakorlattal, jó bizonyítvánnyal. Szerelésben Is jártaa. Bukl Józael soflór. Klskomárom 4073 Két dlékof ellátásra vállalok Felsós kereskedelmlsta tanulmányaikra feltlgyel. Clm a kiadóban. 4212 Kisebb dlékot ellátásra jobb Iparos csalid elfogad Telekl-ut 8.___4203 Kétszobás lakáat minden mellékhelyi-éígel keresek a város belterületén. Clm kiadóban.___ 4200 Berendezett, azonnal jövedelmező vállalat, államilag biztosított loggal, Uxemlel-lesztéa céljából téraat keres, biztosíték ellenében 20 - 25 ezer pengővel. Ajánlatokat a kiadóhivatal továbbit 4U1 4 szobáa lakás mellékhelyiségekkel november, esetleg október elsejére kiadó. Deutach, Király-utca 36. 4076 Vidéki laénykét ellátásra és okUUara vállal tanítónő. Clm a kiadóban. 4196 Klikomárombm, modem arlkáa 7 szobával, lürdóazoba éa mellékhelyiségekkel, külön Istálló, kocsiszín, garázs, mosókonyha és raktárhelyiségekkel, parkkal szabadiéiból aladó. A ház beosztása Minden célnak megfelel és a legmagasabb igényeket Is kielégíti. Megkereséseket s kiadóhivatal továbbit. 4112 UHatask tágas, világot, szépen bútorozol! szoba konyhahaunálattal kiadó. Clm a kiadóban. 4193 FdaxarQxIat elköltözés miatt sttrgó-sen átadó. Iré||ép eladó. Bővebbet i\'erls* és Beck cégnél. 4178 Magányos úrasszonynak vagy urnák héxtartéaét, esetleg ápofását olcsóén vállalnám. VörösmarIhy utca X 4171 Eladó egy francia (Meri) gyártmányú pianinó. Clm a kiadóban. 4160 Eladó egy 1 ~ts és egy 2-es számú Weriheim ksssza. 2 drb Íróasztal, egy 3Vi méteres keményfa pult, tolható a|tókkal, egy betUsoros állvány, 1 amerikai íróasztal, egy 2 méter magas 90 cm. széles szalón tükör. Siegő Mór, Eötvöa-tér 2. 4223 KUlönbeJáratu bulorozolt szoba azonnal kiadó Klnlzsl-utca 5. -4224 ■étaxabéa száraz, tiszta lakás vuan-dával november elsejére kiadó Klnlzsl-utca 11. -4225 egyszobás, konyhás lakéa az összes mellékhelyiségekkel szonnal kiadó Petőfiül 42. 4226 TOHéa elhordható, hassnált ajlók eladók Kszlnczy-utca 47. 4228 Egy csinossn bútorozott szoba killön bejárattal kladé Nádor-utca 8. 4230 •altkléraaltéa l Frlas Nobile sajtok Pőut 24. (Badacsony) udvarban, l\'erenczy. 42 Ji Különféle háitartásl Ingóságok sürgősen aladók Csengery-ut 22. -4232 ZALAI KOZLONT 1MB trcptember 1. GUBACSOT, ógytollat, állati börflket, vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és \'on-Kyot a legmagasabb árban vásárol 8TBÉI B. FIAI NAGYKANIZSA, Erzsébet királyné tér IS. u. alatt. »m TANKÖNYVEK minden iskola részére kaphatók és előjegyezhetek Fischel Fülöp Fiai könyvkereskedésében. Veszünk használt tankönyveket a legmagasabb árakon. Hirdetmény. Az iharosberényl közbirtokosság tulajdonát képező nagyven-déglö mellékhelyiségeivel együtt 1928. szept. 10-én reggel 9 órakor a helyszínen 3 évre bérbe kiadatik nyilvános árverésen többigérőknek. A jelenlegi bér 10°/o-a mint bánatpénz, az árverés előtt leteendő. A közbirtokosság a jogot fenntartja magának, hogy a legtöbbet Ígérők között szabadon választhasson. A bővebbi adatok a közbirtokosság elnökségénél megtudhatók. Közbirtokosság. Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR gőzmosó, vegytlsztltó, ruhafestő ijii: hnfi-l. II. ÍTljtttite): luiiuj 1.1. Vállal mindennemű ruha-festést, vegy tisztítást, gőzmosást mérsékelt áron. Ellsmetten elsőrendű munka. Hófehér, tftkOrfénf «i gallértinititái. Pllssérozás <14 Oouvrérozás. EGHIVÚI Mjgán- vagy Oilcll Ogycktonl uUiliok alkalmával BUDAPESTEN trktllcm UltéUUk mellett a legkelletneiebb otthont nyújtja a legel6nyÖ««bb ellett a K«Utí pálvaudvar érktiéal Oldalával nemben levő GRAND HOTEL Park Nagyszálloda Bndapeit, TŰI., Baross-tér 10. mtrl 800,\'0 engedményt liap Hlal híd lap előli,<l6]a olcíó uoba i/alnkból, IOO/0 engedményt kap olcaí éllarml árainkból. (KlIOnó háil konjha.) 8 pengSt megtakarít lerí iryalog átjl pályaudvarról. Nálunk otthon érzi magátl I I EUAraidO klaaolfáláa, ail|oruao caaláöl |<lla|. Saját érdeke aaeo alónyCk folytán, ho»y ókvatlan nálunk aaáll-|on mag. — Elöxelte axobamagraQdaláa alánlaloa. __40si autóiul kOltaéget, mtrl gyalog áljöhal agy perc ■Ilit , - HIRDESSEN ■ „Zalai K3Szlöny"-ben. IIII l! m NASHésPACKARD ■utók kizárólagos zalamegyei képviseletét átvettük Mielőtt autót beszerezne, feltétlenül kérjen prospektust és díjtalan kocsi be mutatást. "" Hat henger, hétszer csapágyazott főtengely, négy kerékfék, zajtalan motor, hosszú élettartam és olcsó üzemköltség. Szántó Vilmos és Társai Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tár 2. Telefon 3-22. Duna-SzAva-Adria Vasúttársaság sieiőtt (Déli Vasút) 1928. ávi május hó 15-töl érvényes MENETRENDJE A Nagykanizsa állomásra érkező és induló személyszállító vonatok Budapest—Nagykanizsa Von«l »«ima A vonat neme Budapestről Indul Nagykanizsára érkezik Vonil uima A vonat neme Nagykanizsáról Indul Budapestre érkezik 216 Szem. v. 21-35 410 211 Szem. v. 0-40 7-50 202 Oyv. 7-35 11-25 201 Oyv. 6 10 10-20 212 Szem. v. 7-55 13 25 213 Szem. v. 9-25 1700 214 Szem. v. 1420 2055 215 Szem. v. 15-20 2110 204 Oyv. 18-30 2240 203 Oyv. 18-00 2155 A 202. és 203. számú gyorsvonatok május 15 tői JunlusJIMg csak vasárnapokon közlekednek Nagykanizsáig. Június 15-től szept. 15- tg közvetlen I—Hl—[II. oszt. kocsival Budapest—Llenz. közvetlen I—II—III. oszt. kocsival Budapest—Trleite és Budapest— Rogarska-SIstlnára és közvetlen étkező kocsival Vlllachlg. A 204. és 201. sz. gyorsvonatokkal étkező kocsi Budapest—Nagykanizsa, hálókocsi Budapest—\'Trieste—Venezla. Közvetlen III. oszt. kocsi Triestere. Közvetlen I—II. oszt. kocsi Budapest—Róma. Közvellen I—II. oszt kocsi Budapest--Fiume és szerdán, pénteken és vasárnap egy közvetlen hálókocsival Fiúméba A 211. és 216. számú vonatokkal közvetlen I—II—III. oszt. kocsival Budapest -Barcs és közvellen 11—111. oszt. kocsival Budapest -Zalaegerszeg. Nagykanizsa—Balatonszentgyörgy Balalonszenl- 236 Vegyes Nagykanl- I györgyrőlind. zsára érkezik| 5-SÖ II TlS I 235 Nagykanizsáról indul Vegyes Nagykanizsa—Szombathely—Wien S. B. Balatonszent-györgyreérk 303 Sinauió 321 Szem. v. 327 Szem. v. 301 Oyv. 311 Szem. v. 313 iSzem. v. Bécsből Indul T.Egersz Szombat- Nigykini halyraárkaiikiaira áfkerik 8-25 11-54 1530 sz. ■I 30 5 10 615 II 33 14 43 2008 600 7 40 855 1334 1735 22-50 314 316 302 322 328 304 Szem. v Szem. v. Oyv. Szem. v Szem. v. Sinautó IjNagyluliii-\': Siombal- Bécsbe || ról Indul |)>.lyr.irla;.k érkezik 1205 19-55 IÍK34 Egersz A 321. és 322. sz. vonalok közvellen vonatok Barcsra, Illetve Barcsról. A 301. és 302. „ „ ,, Wientöl Barcsig és vissza. Közvet- len 1—II—III. oszt. kocsival Wlen-Osi]ck és Wien—Zagrebra. A 314. és 313. sz. vonatok közvetlen vonatok Wienbe, Illetve Wienböl. Közvellen II—III. oszt. kocsival Budapest—Zalaegerszeg és vlsszs. A 327. és 328. sz. vonatok c»ak Juliul és augusztus hónapok vssár- és Ünnepnapjain közlekednek és ugyanekkor a 321. és 322. számú vonatok elmaiadnak. Nagykanizsa—Barcs—Pécs ITT Szem. v. 901 Qyv. Sinautó Szem. v. Szem. v. 917 913 915 Pécsről Barcsról indul indul " 4-35 11-55 ||Oyfk. ról 15-55 || 20-55 9-40 15 55 13-23 1815 Nagykui- laára árkalik rw 13-50 | 16 38 17-50 22-55 Nagyka/iiiaá- Barcsra Pécsre 912 914 916 902 932 Szem Sinautó Oyv. Végy. v. ról indul "4-4Ö 940 12 05 1404 18-20 érkezik érkezik 6-40 11-40 12 49 15-50 21-35 8-48 14-40 Gyék. 1800 A 911. és 932. sz. vonatok közvetlen vonatok Szombathelytől, III. Szombathelyre A 912. és 915. „ „ „ I—ll-lll. oszt. kocsikkal Barcs-Pécire. A 901. él 902. „ gyorsvonalok közv vonatok Wienből, illetve Wienbe Közvetlen I—ll-lll. oszt. kocsikkal Zagreb-WIen SB. és közvetlen I—II—III oszt. kocsikkal Osijek—Wien Sud Bahnhof. Nagykanizsa—Cukovec (Csáktornya) | Csáktornyáról indul Hljykanl. iiára irVuik _li. \'Nagykanizsáról indul Csáktornyára érkezik 201 Oyv. 351 5 15 222 Szem. vJ 4-M r^TSS—" 221 Szem. v 1105 12-40 202 Oyv. 11-55 1315 203 Oyv. 16 07 17 24 224 Szem. v. !| 13 44 15-22 223 Szem. v. 18-59 20-35 204 Oyv. 23 25 104 Közvetlen kocslkst lásd Budapest—Nagykanizsa viszonylatban a 201—20* 202. és 203 iz. vonatoknál. A 202. és 203. sz. gyorsvonatok csak junius 15 től szept. 15 ig közlekednek. és Siemens dg Rex üvegek vagy aikdtiésnk. Mindenfel • befőttes és dunsztos üvegek legolosóbban csak Melczer Jakab dvegkereskfdésében Kazinczy utca I. sz. alatt k\'phalók. Mielőtt nftkiégletét beuereué, uját érdekében néne meg áralmatl GUBACSOT legmagasabb áron vásárolok SZEGŐ MÓR nyersterménykereskedő a Eötvös tér 2. vm.ag csávázószerek: Porpácok: Porzol Tillanlin Arz^por Tutin .Orion" Abavit Ttiamid Nedfespácok: Higozán Tillantln Cupram Gsrmlsán csávázó réígálic-por Ksllmát Tri mid stb. stb. Műtrágyafélék. Növényvédőszerek sztlkiégletét rendelje meg már most nálam, hogy Ideiében megkaphassa. Eradatl 0**rl áron kicsinyben él nagyban kaphatók: OBSZÁG JÓZSEF ínltw«brta Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett, oi Teleion: 130. .1. nagykanizsai fiókja SugAr-ut 4. Telefon 338. M;nden Kllön költs\'g vagy portó felsrámllása nélkül elbelyez hirdetéseket bárme\'y bel- vagy kü:főldl lapban. Beklimterrekel készít, iiötegei. Pia kát i roiáat vállal belyben és vidéken, b:l- vagy külföldön. Nsgykanizsi r. I. város mindennemű hirdetési jogának bérlője. Magyar Film Iroda rt. Budapest képviselője. A M gyar Királyi Be ünyminlBz-lérlun for.iüó osz\'ályánik felvevő helye. Bármely nyelvről vagy nyelvre foidiiáat vállal ég belügyminisztériummal hitelesíttet. MAKULATUR papir kapható a kiadóhivatalban Nyomatott i Délzalal Nyomda é» Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üiktvezető: Zalai Károly.) H. tvfl/m, 169 túm Hftfjfc\'fttSM, ML szeptember 2, vasárnap ára 16 füléi- ZALAI KÖZLÖNY gMrinotMc «* kUddfatatali Pfl-irt 1 nám. Ktütbtlyl MkkUdóbhrital Kowuth UJom. SÍ POLITIKAI NAPILAP Felelő* szerkesztő: Barbirits L«Jo» EW(l«lt«l án: *gj hóta • p«n«A « mUt A íöldmivelósügyi miniszter megnyitotta a szombathelyi kiállítást Szombathely, szeptember 1 (Éjszakai rddtójtlentés) Ziszlódlsz-ben és ünnepi hangulatban várta Szombathely városa Mayer Jánoi földmivelésűgyi minisztert, aki ma délulán nyitotta meg az országos mezőgazdasági, Ipari és kulturális kiálll\'ást. Mayer miniszter beszéddel nyitotta meg a kiállítást, utalva arra, hogy • magyar kormány legközelebbi terve, hogy a gazdasági életbe vérkeringést és lüktető életet vigyen. Ma,d megtekintette a kiállítás minden ptvillonjál és a legteljesebb elismerését fejezte ki a gazdag és kiváló kiállított anyag felett. A miniszter ax éjszakát a püspökvárt) n töltötte. „Zágrábnak nincs semmi keresnivalója Belgrádban" Zágráb, szeptember I (Éjszakai rádtójelentés) A xágrábi Kereskedelmi és Iparkamara dekla-rációt juttatott a lapokba, mely sze-rint a Kamara nem vesz résxt a Belgrádban szeptember elejére Összehívott gazdasági konferencián, mert .semmi keresnivalója nincsen Belgrádban." A legtöbb lap egyébként visszautasítja Belgrád békeklsírletexését, melyet ízléstelennek tart A mai Belgrád csak ezt a feleletet kaphatja Zágrábból — írja az egyik : .Meg-Öltétek vezéreinket I" Déltől este 8 óráig tartott zártülésen, szenvedélyes viták után napirendre tűzték Genfben a magyar optáns-ügyet Az optáns per érdemleges tárgyalása szeptember 10 én kezdődik Genf, szeptember 1 A nyílt Ölés napirendjének letárgyalása után a tanács zárt Ölést tartott, amelyen elsőnek a magyar kérdés naplrendfj; ttnétéről tárgyaltak. A zári Ölés még fari. Nehezen szQletlk meg a döntés Oenf, szeptember 1. A tanács a ma déli zdrt ütésen még nem tudott megállapodásra Jutni a magyar kérelem napirendre tűzésének kérdésével. A zárt ülést fél kettő után felfüggesztették és folytatását délután öt órára halasztották. Franciaország és Cuba ellen zése chicára Is... Oenf, szeptember 1. (Éjszakai rá-dlójelentés) A zárt ülés este háromnegyed 8 órakor végzi d5tt. Az űlé- sen mindvégig hosszú és szenvedélyét vita folyt. A magyar álláspontot támogatta az angol, német, holland, olasz, finn, stb. delegátus, ezzel szemben a francia és cubai kiküldött határozottan ellenezte a magyar opláns-Ogy napirendre tűzését. Végre is sikerült oly értelemben egy* séges elhatározásra jutni, hogy a kérdést napirendre tűzik. A magyar optánspOr ügyét az uj tanács Oléiszakán fogj tk tárgyalni, amely szeptember 10-én veszi kezdetét. A vita végén gróf Apponyl Albert felvetette a kérdést, hogy lesz-e neki lebetósége arra, hogy exen az ü\'ét- szskon érdemben tárgyaibuta a kérdést, mert hi nem, akkor semmi célját sem látja annak, hogy a kérdést ntplrendre tűzzék. Oróf Apponyl Albert azért aggodalmaskodott ebben a tekintetben, meri a j ipán delegátus olyan értelmű javaslatot tett a vita folyamán, — ax ellentétes álláspontok kiegyenlítése céljából — hogy halasszák el a kérdés érdemleges tárgyalását decembere, ugy, hogy most csak formális napirendre tűiéi éröl legyen szó. Az elnOk azonban megnyugtatta gróf Apponyi Albertet, hogy Igenis módja lesz arra, hogy a kérdési érdemlegesen tár-gyal/a. Kedden kiadják a tarifálls kedvezményekről szóló rendeletet Megszüntetik az útépítésekkel kapcsolatos panaszokat Budapest, szeptember 1 A f Jldmlvelésűgyl és kereskedelemügyi mlnitxtériurookban tegnsp és ina azokról az intézkedésekről tanácskoztak, amelyeket a keddi mloiizt\'r-tanáct fog szankcionálni. A ma délelőtt folyó tan/Ciloiásokon résziele stn megbeszélték a tarifálls kedvezményeket, amelyeketa takarmányhiány enyhítése érdekében kíván a kormány életbe léptetni. A tanácskozási hétfőn folyta\'jUr. Ax anyaggal hétfőn elkészülnek, ugy, hogy a keddi minisztertanács már véglegesen ki fog|a adni a szükséges rendeleteket. Budapest, szept. 1. Beavatott helyen ugy tudják, hogy a pénzügyminiszter az útépítés k^rűl folyó munkákat a maga részé- ről feltétlenül kivizsgálni klvánji, ateklntetben, hogy a rendelkezésre bocsátott és kiutalt Osizegek hol és miként hisználtattak fel. A pénzügyminisztériumban az a felfogás alakult ki, hogy az útépítési ügyek vezetésére Igen kiváló szakértőt kell kinevezni, akinek személye arra is garancia, hogy az Összes panaszok haladéktalanul megszűnnek. Juliusban volt az idén legnagyobb a bankjegy-forgalom A pénzügyminiszter XXV. jelentése Rongyosan, éhesen találták meg Cegléden egy kozákezredes 17 éves fiát Cegléd, ueptember 1 A cegKdl rendőrség tegnap délután megtalálta a teljesen lerongyolódott és kiéhezett állapotban levő Niemeow Pedor orosz kozákezredes 17 éves Miklós fiát, aki a| mult hó 14-lkén eltűnt szfllelnek lakásáról. A család és a rendőrség abt-an a feltevésben volt, miután barátaitól az újpesti Duna hídnál búcsúzott el, hogy a Dunába vetette magát. A Hu bevallotta, hogy nem akart sze-génysorsu szülei terhére lenni s ezért Indult vándorútra. Budapest, ueptember I Bud János pénzügymlnUiter moit nyilvánosságra hozott XXV. jelentése 1928 Juliim haváról számol be. At állami közigazgatás augusztusi előirányzata 2 5 millió pengő hiányt mu\'at. Az 1928-29. költségvetési év első két hónapjának előirányzata 14 7 millió pengőt hiányt mutat az előző évben erre az Időre előirányzott 9 millió pengő hiánnyal szemben. — Juliusban az állami közigazgatás bevételeinek összege 124 millió pengővel meghaladta az előlrány zatot. A népszövetségi kölcsönből az 1928—29. évi beruházásokra fordítandó maradvány összegéből 7 8 millió pengő vétetett igénybe. A m. klr. Államvasutak 1928 |u-lius havában 7,790 563 utalt és 1,732 537 tonna árut szállítottak. A Duna-Száva-Adria Vasúttársaság 557,692 utast és 161,909 tonna árut szAllitott. A Magyar Nemzeti Bank forgalmában a tényleges jegyforgalom emelked\'H, amennyiben ju\'lus hJ 31 én 496 millióval az évi legmagasabb színvonalát érte el A forgalomban levő váltópénz mennyisége július hó folyamán alig változott és a tényleges forgslombsn, valamint « a benk pénztárában összesen 46 m\'Hió 205,043 94 ptngő vol>. A m. klr. Postatakarékpénztárnál 1 324.690 betevő 35,624 832 21 pengőt helyezett el é« 42 291 csekk-számlán 212,168.122-10 pengflt kezellek. A Postatakarékpénztárnál és a budapesti 13 legnsgyobb pénxln téréinél elhelyezett takarékbetétek ál-ladéka juliusban 23 6 millió pengővel emelkedett, a hó végén öiszeten 452 2 millió p\'ngö volt. A fol>ó-irAnilfl belélek 750 3 millió pengőről 752 7 millióra emelkedtek. A tőzsdei Index a hónap folyamán 19 9 röl 19\'8-ra csökkent. A nagykereskedelmi árak Index száma 135-n-l 133-ra csökkent. A létfentartási költségek lndix-száma juliusban a litkásbért is beleértve 118, lakásbér nélkül siámilva 130 maradt. A külkereskedelmi forgalom 1928 év első hat hónapjában ötszeseo 566 3 millió pengő behozatal éa 367 6 millió p\'ngő kivétel volt, vagyis a behozatali többlet 198 7 millió pengő értékű volt. A csődök száma jutlus hóospbsn 18 volt, a kényszeregyezségek száma 97. A munkanélküliek száma juliusban 13.1)7 volt, eszerint a munkanélküliek s-áma juliusban csökkent. Az egy év előtti h lyzettel szemben azoa-bjn 3-4 százalék emelkedés mutatkozik. ÍALAI aOfiLttFT A megyéspüspök levele a zalai dalosversenyről Zalavármegye és Zalaegerszeg város serlegekei ajánlottak fel a dalosok jutalmazására dilosversenyen, ro«ly egyutt.il magyar jövőbe reménységűnk- D.\'. Rott Nindor megyéspüspök dr. Tholvay Ztlgmond postafönSk-höz intézeti kövelkező levélben Jelentette be a Ztlavármegyel D.losszö-vetségnek a szeptember 8 ikl dalosverseny fővédnökségéoek elfogadását. Nigyságos Elnök U I „A most, tzrp ember 8 án Nsgy-kantxsán tartandó vármegyei Di-losverseny fövédnöksé#ét a legnagyobb ölömmel válUlom ás eddig cuk izéit nem válaszoltam, rocit kűlfö dön voltam kuráv. 0 Ölök, bogy a magyar dal sseretete mind szélesebb körben lejed, mert a legnemesebbet cselekszi az, skl a magyar dalt, a magyar nótái kultiválj i, kedveli, iiereiI Nioci a világon nemzet, meljriík éleiével, gondolkozásmódlávzl, törlénelmé-vel annyira összeforrott volna dala, éneke, nótiji, mint a magyar n:m-zet. Lhislbsn megnyilatkozol! szomorú sorú, nótáiban kifej zisie jutott a magyar néplélek minden bíji, kedvessége, őszintesége, |í-unságs I — A msgyar nó\'a mindmegannyi éneke zenedarab a nép éleiéből. A magyar cgy-rgy hsn-gulstfestő zenedsrsb, mert nincs benne érzelgősség és melsncholia, hanem bálorság, Qlem, tempó, melyek mind jellemvonásai a magyarnak. Hi Igaz, aminthogy igaz, hogy nyelvében él a nemie*, ugy igaz az Is, hogy a msgyar dalnak műveleje nemcsak a kuliuráért, de egyúttal a hazafias érzés és s n :m-zetl össielirtás megerősítésért Is fáradozik. Iiten áldása legyen a Hogyan lett a lakóból férj-jelölt és hogyan íosztotta ki önmagát egy boldogságát kereső nő „Teljesen tönkretett és kifosztott bennünket, hogy koldusbotra jutottunk\' — panaszkodott a nő, de könnyein keresztül mosolygott a vádlott férfiúra gyen kifejezője a vetelt törhetetlen nel I Fogidji Nagyságod kiváló tlsz-telelem nyilvánítását. Vesiprémb.\'n, 1928. auguizlus hó 27-én. Rott Nándor, veszprémi püspök* A megye és Zalaegerszeg város serleget Tegnap érkezeit meg Zilaegerszeg-röl a vármegye értesítése, melyben közli a Zalavármegyei D-ilouiőve^ség elnökségével, hogy a dalosversenyre a vérmegye egy serleget adományo zott dijai valamelyik cwport nyertes dslárdijs részére. U/ysncsak egy serleget adományozott Z laegerszeg város is, melyet Mtkula S Igfried dr. főjegyző log a da\'oiverienyen képviselni. Qyömörey O/örgy főlapén, Bődy Z iltán alispán ét Csák Károly orsi<g gyűlési képviselő au.ón érkeznek a verieny neplánsk regceléo. A Transdanubla Egyesűit O izmaim ok R-T. Nígyka-nizia ugyancsak egy értéket, síép mívű serleget ajái\'ott fel a dalos-versenyre dlj gyanánt. Látványostág arámba megy a Teutsch drogéria kirakata, shol a verseny rendezősége ipától fogva közszemlére lelte ki a dijaknak egy réméi. A szebbnél-szebb serlegek pir n-p n át maradnak llt kiállítva. Égy érdekes házasságszédelgésl bünper, melyben a felsőbíróság fogja az utolsó szót kimondani NaKjrkanliM, íztplembu 1 Igen érdekes és mindvégig izgalmas bűnügyei tárgyalt a nagykanizsai törvényazék. Bravecz Árpldné fiatal asszony válóléiben volt urától és ss|át villáiéban lakó t idős édesanyjával és nővérével Bilalonzsmárdin. Történt, hogy Borbély János nős, csalódott kanizsai szí bóiparos abban az Időben Zsmárdln do\'gozott, és mivel cialádja nem voll ott, lakást keresett és kiveti Bravecz Árpádné villájában. A fiatal nőnek, aki házasságában család és boldogság után vágyott, megtetszett a jó kű\'sejű férfi és azial a gondolattal élt, hogy talán elveszi feleségül és boldog leaz vele. Borbély — a léili szemével — ugy látszik csakhamar észrevette, hogy a nő érdeklődésének központján a 11. Egyre-másra kölcsönöket kért az asszonytól, aki szívesen adott, hiszen mini jövendő férjét níite már gon do\'aiban, aki msjd elválik törvényes családjától és ől leszi „boldoggt". Braveczn! annyira beleélte, ső! b:le szuggerálta magát ebbe, hogy mindent smit Borbély kért, megadott neki. Még ingeket is veit lakójának. Persze a lö vényei asszony még nem tudott sem nlről srmlt. miközben Braveciné még Bor bél/ és segédjének kosztjáról is gondoskodott és fizeite, azt az aján\'alot tette — h így 5 milliót fizet Borbély-nénak — ha férjétől elvál. Természetes, hogy a családos és törvényes feleség tudni sem akart ilyen ajánlatról. Borbély János ptdlg élte világát Braveczné nobilis gesztusából. Meri s szabómes\'er, noha állandóan dolgozott, egyetlen fillért sem fizetett vissza a nőnek. Mig egy napon Braveczné arra ébredt, hogy el kell adnia villáját. Az eladásnál megint Borbély járt Jól. Az eladási árból isméi neki jutott. Amikor azonban arra került volna sor, hogy Borbély elvegye az asszonyi, aki időközben törvényesen is elvált urától, csakhogy minden akadályt e\'gördi\'sA bt útjából, — Borbély Jtnos fatil szabómester faképn\'i higyta a nőt és vlsiza-pártolt törvényes feleségéhez, akivel akkor sem szakítod, mig B aveczné nál lakott, mint .szoba ur." A szegény, csalódott fiatal ass-szonyt megrendítette ez a nem várt cispás és végiő elkeseredésében bázascágszédílgés miatt feljelentette Borbély Jlno«t, aki — szerinti — kifosztotta öt és azután o\'tbagyta. A főtárgyaláson több Ízben irgalmas jelenetek fo\'ytak le. Különösen amikor ez asszony a bíróság előtt sirva jelentette kl a vádlott férfi szem\'br, hozy minden pénzét apránként kicsalta tőle, telítsen tünkre telte, hogy a villát el kellett adnia és öreg édesanyja és nővére koldus botra jutottak miatta, mig 6 most állásba kénytelen menni. — iiogyan tudott mégis ennyire hinai neki? — kérdezi sí elnök. — Araikor olyan sztpm lud a mindig előadni a dolgot — mondjj B i-veezné és könnyein keresztül máris mosolyog a szeretelt féili felé, akit pedig 0 jelenteit fel. Cslllaghy György kir. ügyész rámutatott arra, bogy az eset valósá- Igw szeptember 2 bizalom dolga. Hálók, ebédlOk, ariszobák a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron. KsdvezB fizetési feltételek. Székely Vilmos butortdepe hfltoriw, LAgjjta 4. u. Elsőrendű uját kárpttosműbely gos Iskolopéktáfa annak, amikor a férfi fiatalságával és feUemlelentégé-vel keres. A legszigorúbb bünteíés kiszabását kéri, meri egy családot teljesen tönknrtett ez az ember. Dr. Hlrschler J nö védő etikai kisiklásnak minősíti az esetet és teljes felmentést kér. A bíróság rendkívül hosszú tanácskozás után kihirdette ítéletét és felmentette Borbély Jánost a házasság-szédelgés vádja és következményei alól, megállsptlván, bogy Borbély cselekménye nem képez fondorlatot. As ügyész megfellebbezte a felmentő Ítéletet és Így a rendkívül érdekes bfloperben ■ felső bíróság fogjs az utolsó szót ki noodsnl. ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel értesitem az Igen tisztelt vevőimet, hogy Kazlnczy-utcai üzlethelyiségemet a mai kor Igényelnek megfelelően átalakítva megnagyobbítottam Midőn ezt szíves tudomásukra hozom, egyúttal hálás köszönetet mondok régi helyiségemben irántam megnyilvánult bizalmukért. Kérem, hogy bizalmukat megnagyobbított üzletemben részemre továbbra ls megtartani szíveskedjenek. Magam részéről mindent elkövetek, hogy ugy nagy választék, mint Ízléses és jó anyaggal nagybecsű vevőim legkényesebb Igényelt is kielégíthessem. Kérem kirakataim megtekintését, és látni fogják, hogy az őszi szezonra minden ami szép és jó, raktárra érkezett. ■inden pár cipőért felelősséget vállalok. Szemléltető áraim a következők: Női drapp divatos fasonokban francia és angol sarokkal.......W^ IW Női lakkcipő dlvatfasonokban, jó minőség.......... Férfi fekete magas és fél cipők gumml-val felszerelve........ Szabó Sándor cipöáruháza P 18 P 22 Nagykanizsa, Kazinczy-utca I. lMB. tzeptember 2. NOTABENE Causa finita ? A zalaszentgróll físzolgablró-vti-lasztils körül a .hivatalos hely" M-mogaldsdt .Schmldt Jenő dr. tb.fi-szolgablró, volt főispáni titkür élvezi s ezzel causa flnlta\\ (Zatamegyet Ujáig 1928. aug. 30) Hát Idáig jutottunk volna ? A vármegyei autonómia alkotmányos tógát egy Don Qukhote t gesztussal a sarokba állítjuk és nem választunk Wbbé főszolgabírót, hanem egyszerűen kinevezzük azt ? Vájjon kitől méltóztattak kapni ezt a diktátori hatalmat ? Mert hogy nem Róma szólt Ilyen tlrannusl Igéket, — hogy a .hivatalos hely" távolról sem vln dlkál magának Uyen hatalmat, azt minden kétségen kívül jót tudjuk. A , hivatalos hely\' csak támogat, ami áronban korántsem egyenéitelmü a kinevezéssel, minthogy a főszolgabírót — ma még, hála Istennek, — a megye parlamentje választ/a. Igazán csudáljuk, hogy kedves laptársunk bokros érdemelért nem kapott még külön privilégiumot a főszolgabíró kinevezésre, — de ameddig jelen alkotmányjog-rendszerünknek ezt a kiáltó fogyatékosságát pótolni fogják, — addig legyen türe lemmel és ne nevezzen ki főszolgabírót I Hagyja meg ezt a szerény kis alkotmányos jogot a vármegyének. Ugyls olyan kevés az alkotmányos log gyakorlásra az alkalom. A magyar néplétektan terén kicsit is járatosak pedig Jól tudják, hogy nekünk akár mángorolni Is lehet jó-szóval a hátunkon, de ha valaki meg akarna fosztani bennünket attól, hogy választhassunk, szavazhassunk, korteskedhessünk, attól még a marcipánt is keserű epeként fogadnánk. Hagyjanak hát inkább választani bennünket. És hagyjanak meg bennünket abban az illúzióban, hogy amikor választunk, akkor csakugyan — vá tosztunk. Mert lehet ugyan, hogy laptársunk lakonikus Intézkedése a főszolgabírót tiszt betöltése körül, összhangban van a „hivatalos hely" óhajtásaival, — de viszont ezt az óhajtást mint Jó-tlóre végérvényesen eldöntő tényezőt odaállítani s ezt nyomtatott betűbe rögzíteni, — bizony nem nélkülözi a cezarománlás hajlandóság Ismérveit. Szerintünk pedig legalább is problematikus a Zalamegyei Újságnak az az előjoga, hogy a magyar alkot mány sáncai közt kénye kedvére ga-rázdálkodhossék és ha eszébe jut, főszolgabírót nevezzen kl, holnap pedig talán már saját külön Jogelvei alapján eszébe Jusson — quod Deus ZALAI KÖZLÖNY , gFrv éA MifyÉan • - HdlSEBiflr*"/^ JUnio épp oüj íivá£ó a naw\'nosádfkzz, nui\\t a £ax a finom fsKernemíiKöz ! overtat I — akár a ml kis Kanizsánk vezetőségét ts nyugdíjba meneszteni. Ha olyan nagy hatalom van n Zalamegyei Újság tollúban, hogy nem lud már vele mit csinálni, — detronizálja Achmed Zogul. A királyságát nekezen vajúdó albán alkot mány talán el fogja türnl a .causa finita" féle hangol. De az ezeréves magyar alkotmány nem tűrhet maga felelt Ilyen basáskodást. Igy tehát nyugodjék bele kedves laptársunk, hogy a szentgrótl fő-szolgabírót majd csak a megyegyülés fogja megválasztani. Addig causa finita csak az, hogy a Zalamegyei Újság ítélt, de könnyűnek ő maga találtatott. Avagy miért lesz hát szeptember II én főszolgabíró-választó megye-gyűlés ? Miért hívták össze Zalavármegye tönényhatóságl tagjait a megye minden részéből Zalaegerszegre? Miért kell annyi embernek odahagyni nopl kenyérkereső munkáját és a közérdek nevében utaznia, fáradnia, kizökkennie, programmot feladnia, kortes-vitákat hallgatnia, mérlegelnie és legjobb lelkiismerete szerint szavaznia ? Miért mindez, ha ugyls megvan már az uj főszolgabíró ? Miért az Izgulás és miért az egész vármegyei autonomla, ha már két héttel a választás előtt Ucausa flnlta" ? Vagy mindez csak külső forma és mutatványos vakul/magyar attrakció? Valójában pedig a vármegye sorsának intézésére erkölcsi felelősséggel hivatott törvényhatósági bizottsági tagoknak semmi közük ahhoz, hogy kl legyen a legfontosabb külső posz- ton álló köz funkcionáriusuk ? És a Járás népének is semmi köze ahhoz, hogy kl lesz a főszolgabírója? És ha a Zalamegyei U/súg más valaki mellett tört volna lándzsái, a Járásnak az Is jó kellene legyen ? Csak aiért, mert „Roma locuta"? Azt azo .bm elfelejti laptársunk, hogy ha Róma szólt, akkor bölcse ség, messze ragyogó Igazság és erkölcsi emelkedettség hallatta a szavát. A felen esetben azonban csupán egy zalaegerszegi redakcló ast talán született meg a fellebbez -hetetlenül hangzó ítélet, amelyből Róma szavának kritériumai ezúttal teljességgel hiányolnak. (Pont) Leégett a zalacsébi gőzmalom és fűrésztelep A tüzet gyújtogatás okozta Zalaegersz«g, szeptember t A Zilaváimegye területén az utóbbi időben mind gyakratbin váló tüzesetek száma ismét egy nagy tűzvésszel szaporodott. Ma hajnalban óriási tflzllárma verte fel Zalacséb község alvó lakosságát. Az emberek megdöbenve vették éizrr, hogy az ü.emenklvül álló és nagy értéket képviselő gözmtlom és göifűrésztelep hitalmas láncokban ég. A gyorsan kivcnult tűzoltóság emberfeletti erőfeszítéssel dolgozol), azonban csakhamar láthatóvá váll, I hogy hlábi lesz minden munka, mert mindkét épület menh:tetlea. A salomvári, kávás! és zaiaszant-györgyi tűzoltóság egjü tes munkája dicára ugy a malom, mint a fűrésztelep teljesen elégett. A tűzoltóság munkája egész reggelig tartó t éi legslább annyit slka- rűit elérni, hogy a szomszéd ípűU-t:ket megmentetlék. A csendőrség megindította a nyomozást a tűz okának kiderítésére ás az eddigi adatok szerint a tűzet g ujtogatu okozta. A csendőrség keresi a gyújtogató*. Gorkij Maxim életveszélyesen megbetegedett London, izept. I. Gorkij Maxim ismert orosz Iró tüdőgyulladásban megbetegedett. Állapota életveszélyes. Cseh kisebbségi politika magyarok számára Prága, szept. I. Nigy az eJksso-redés a Sztovenszkóoan a régi magyar állami tisztviselők között, akik annakidején fölvették a csehszlovák állampolgárságot és hivatalban maradhattak. Majdnem kiválót nélkül valamennyit morvaországi városokba helyezték á! és helyettük cieh hivatalnokokat küldtek a tót felvidéki városokba. Szőnvegraktárunkat jfl&Jngj&j Raktáron tartunk mindennemű futó, kókusz, ágyelő, összekötő, fali és ebédlő szőnyegeket. Nagy választék bútorszövetekben, sezlóntakarók-ban és ágygarniturákban. Szőnyegeink külön e célra berendezett sző- __ nyegosztályunkban vételkényszer nélkül megtekinthetők. - Angol férfi és női szővetujdonságok nagy választékban érkeztek SINOER JÓZSEF ÉS TÁRSA NAGYKANIZSA Központ szálló épület 2ALAI K0K2.OMY \\tm tttptembtf 2. Vasvillával mellbe szúrtak egy magyar-szerdahelyi gazdát A szerencsétlen embert súlyos sérülésével beszállították a nagykanizsai közkórházba Nagykanizsa, szeptember 1 Az emberi vsdság és meggondo litltnság ms|dnem emberáldozatot követelt, az egyébként csendes kis Magyarszerdahely községben, ihol csak nagyon ritkán fordul elö valami bOnQgy a dolgos, józan polgárság között. Oazda József magyarszerd li lyl földműves egy kisebb ögy miatt összeszólalkozott az egyik -ottani dpészmesterrel, aki a szóvá tág ha- 8 halottja, 16 snlyos sebesültje van a francia dlnamltgy árrobbanásnak Párls, aieptember 1 A PelU Párisién jelenti HodIk űrből, booy az ablonl gyárban, Franciaország egyik legnagyobb dinamitgyárában tegnap történt robbanásnak nyolc halott és tlztnbat sebesült az áldozata. Három épület teljesen elpusztult és a környékbeli fiivak Is szenvedlek a robbanás erejétől. A gyár Igazgatója néhány p:rccel a robbanás előtt felülvizsgálta a gyártelepet és mindent rendben talált. Igy a katasztrófa okát cssk találgatni IttM Mijttal Djírtrii fmcii kiiyba I MEONYILT ■ legmodernebbül újonnan berendezett PALACE PENSIO Budapest, VII., Kltoly-kfirul 3. Teleion jóisel 416-10 ís József 416-20. Telelőn és rádió a szoMktun Saját lel- és lomenA Ilit. Állandó hideg- és melcgvlzizolgiltaláa. Diétás konyha Dl. Szilire! Bertalan 4M fdorvoi vezetése alatt. Mérsékelt árak 1 Szalón. Hallok. Társalgó. Dohányzó szoba. Közös ebédifi Üzletmegnyitás. Van szerencsém értesíteni a nagyérdemű közönséget, hogy a „Bárány41 vendéglöt átvettem és azt szombaton és vasárnap bárány- és disznótoros vacsorával, cigányzenével megnyitom. Szives pár fogást kér GAZDA ISTVÁN <»J vendéglős. vábni annyirí Indulatba jött, hogy felkapolt egy közelében heverő vas villát és azt Gazda József mell be mártotta. A sterer.cséllen ember azoi n ti véréix n összeesett. Rend kivül súlyos állapotban behozták a nagykanizsai közkórházba, ahol a hatóság közegei kihsllgatták és jegyxö-ktnyvet vettek fel az esetről. A brutális msgyarszerdahelyi cipHz-mes\'er ellen megindul az ügyészségi rl|árá>. lehet, mert azok a munkások is meghaltak, akik közvetlen felvilágosítást adhattak volna. Valószínű, hogy egyik munkás, aki nllroglycerint vitt, amely anyag a legkisebb ülödésre is rabbin, eleshetett, vagy valamibe bele-üiödbetetl. Az u] idényre uicgérkcalek a legszebb és legmodernebb bel- és kullöldl kézimunka újdonságok, óriást választéki Olcsó árak! Iskolai kézimunkák már 12 fillér-tói kezdve kaphatók, í Minden kézimunkát díjtalanul s tanltok és elkezdek. Elfinyomtatás uj és modern min lakkal, nagyon mérsékelt áron I REINITZ BÉLÁNÉ kézimunka-üzlete és elönyomdája Deák tér 1. Telefon 3Ö2. szaiionaia a Keleti pályaudvartól 3 percnyire levő Deák Ferenc Szálloda VIII., AGGTELEKI-UTCA 7. <115 (Si|ál hál) Interurbán teleion : J. 124 71. Újonnan átalakított 80 szoba, központi lutés, folyóvíz a szobákban. Abszolút tisztaság, csendes és családias. Egy ágyas udvari szobák P. 3 50 tói, utcai szobák P. 4 50. Kettő ágyas udtari szobák P. 600-tól, utcai szobák P. 7-50. NE MULASSZA EL, HA BUDAPESTRE megy, felkeresni a „BOHÉM" BULATÓ-t VII. Rákóczi-ut 36. VILÁGVÁROSI MŰSOR Naponta kezdete 10 órakor. 2 kAvéhAzi rtrpk. belépődíj nincs. Ismét olcsóbbak lettUnk 7 /e-kal a két-Hteres MERCEDES BENZ után csak 5% luxusadó térítendő MERCEDES-BENZ Telefon 140-70. AUTOMOBIL R.-T. Budapest, IV. ker., Vád ucca 24. szám. Telelőn 22»-24 BANÁN-BEHOZATAL POMPÁS HANGSZEREK közvetlenül Kurópi legnagyobb hangszerszétkuldésétól. Tájékoztátó árak : Hegedűk már P 7.90-től Harmonikák , P 7.80-tól Citerák . P U.MMÓI K\'arlnétok . P U 96 tói Mandolinok . P 15.20-tót Oramofonok „ P 29.50-tól 60 oldalai n] dljíföárjegyxékünk ingyen 1 ^flNH E^p hangszer , 41" b\'szélögép- és harmonikagyár Budapest, EK/483 fillól-nt 19. Ha megpróbálja, sohasem használ mást, mint Johnsons féle amerikai padlóviaszkot és beeresztöt. Minden eddigi padlóviaszkot feldlmul, zkiifoltot nem hagy, fénye állandó. Kapható ciak: Frledenthal Rezső festék, kefe és hízUrUst cikkek Üzletiben Tel. 137. Főút 1. Tel 137. Gazdasági Takarék épftlet. FLY-TOX ikaeMA f. rlUftM kn»1rv> UT,«H,U r»btrW<Wml Khttfllsnn .lHl.lr\'HÍK a^ megöl aaunyogot, poloa»4l • yáblogaral, hanfjil, bolhM, Mb. r.inMn fi álUtri .X Mitoa Mlál f&rflfthri 4a ro»»rot(r Npcmírt Nf i. na*r fohol\' Ulau 1.11.. (uullh Háltarltaokbia, okban la, aaidlUfokb ora ^flraM.baldWa Ki. i—jyr- Ihric* avat, uiJIaJAvaJ a— m !l\\dof1«HUro»baa M>. H «b. I IH- )IH tb i » 8.BOP IO.BOP m.-r *+.- r Htilponicwi\') (l«n taiduiioal... * (\'•YiAndlmaí miautokul! MlnaSmUtt kaphali riu*l*ktu.l hMnal/a kaid ■ m. KTVW.11*1 m\'iUpHwtv Révész Erní és Társa Uadapaal. V. Nid<x kciK r*Mn upói sós—i Hirdessen a Zalai Közlönyben Senki el ne mulassza megtekinteni ■aeptember 3., 4. é» B-én ■ Polgári Egylet nagytermében BARTA MIKSA cég Belépődíj nincs! Kiállításra kerülnek: száz és száz szebbnél szebb szőnyegek, valódi perzsa, torontáli smyrna és kelim művészi gobelinek. Rrgaman, fl*minster, boude futó é$ nagyszőnyegek, divánteritők, ágy- é5 asztalteritők, bútorszövetek, flanelt és gyapjú takarók, falvédők és függönyök. A kiállítás nyitva d. e. 8-Mg és d. u. fél 3-7-lg. ÉRETT NYUGATINDIAI BANÁN A LEGJOBB TÁPLÁLÉK BP.TfLEFOH: 982-85. i 1*1 -»! KOfLON* Elpusztulnak legyek, szúnyogok, hangyák, poloskák, svábbogarak, molyok, bolhák 8tt>. Óvakodjunk az utánzatoktól! Csak eredeii, plombált Flit-kannát fogadjunk ell PANACEA Gyógyszervegyészeti R.-T. Budapest, VI., Figyelő-ucca 16. Telefoni L. 909-48. ,906. szeptember 2_ napi hírek NAPIREND Ugy-e nem hibáztam ? Mig a hold mosolyogva szitált eztlsl sugarat, Jegyespár civódott sétálgatva ablakom alatt. Gondoltam: Ily áldott estén haragudni kár. mikor ugy Is életükben oly lÖJld a nyár . . . Felnyitottam zongorámon hdt a fedelet és ujjúim átsiklottak a fehér billentyűk felett Csak egyszeriI volt az a nóta, olyan, amit én tudok, de régi nóta, mogyor nóta, szivei nyíló dallamok. És a nótám addig járta kónyörögve, sirva, kérve — mig a pár ott hallgatózott: könnyes szemmel, kéz a kézbe. De mondd Uram, onnan fönnról — ugy e nem hibáitam, hogy két szivei egymás felé összemuzsikáltam ? Vörös Jolán Michacta S M — Vitéz Bobest tábornok nyu galomba vonul. A kormányzó zyl havai vi\'éz Bobest Mályáa tábornokot, a kaposvári vámörHerülel parancsnokát, a nagykanizsai ezred volt parancsnokát saját kérelmére szeptember elsejével nyugállományba helyezte. U.óda vitéz Németh Lajos ezredes Budapestről. — Miniszteri elismerés. Tegnap érkezett meg a kir. tanfelügyelő átirata a nagyksnlzaal polgári fiúiskola igazgatóságához, amelyben Németh Mihály polgári fiu- és leányiskolái igazgatót a Zrínyi Ilona polgári leány-Iskola igazgatói teendői alól felmenti és azért, bogy a fiúiskola mellett a leányiskola igazgatói teendőit végezte, buzgó és odaadó szolgálatáért a közoktatásügyi miniszter megbízásából a legteljesebb köszönetét tolmácsolja. Majd a tanfelügyelő a maga nevében a körültekintéssel és buzgón teljesített igazgatói ellátásáért köszönetét fejezi ki. Itt emllt|ak meg, bogy Polónyl Qjförgy, a nagykanizsai Zrínyi Ilona polgári leányiskola újonnan kinevezett Igazgatója csütörtökön vsttc át hivatalosan az intézet vezetését. — Évmegnyltó Istentisztelet. A heljbíll lanioiételek izraelita vallású tanulóinak évmegnyiló istentisztelete f. hó 5-én reggel nyolc órakor Itsi. — A nagykanizsai férfi nagyzarándoklat ma reggel 7 óra 17 pírckor indul el az állomásról P. Málés Hitár plébános, zárdafőnök vezetésével, miután előzőleg közös s ent áldozást végezlek a p\'.ébíni\'.-tenplombsn. NOVÍCIA — A Kat. Legényegylet szept 9-1 szüreti mulatsága iránt rendkívül nagy érdeklődés nyilvánult meg, miután oly gaidag síórakoz-tttó programmot álll\'oti össze a rendezőség, amely messze felülmúlja hz eddigi megszokott szüreti muldt-cágok programmját. Szenzáció számban mennek a megyar bailet-ujdun-»ágok és a többi láncok. A tjagy közönség kü\'önös figyelmét már ulőie is felhívjuk s szép\'. 9-i síü-fcii mulatságra. NOVÍCIA — Beírások a városi ovodákba folyó hó 3 án, az előadások folyó h\'i 7-én kezdődnek. Beiráal díj 2 pengő 32 fillér, ennek fizetése alól felmentés nincs. Egész évi tandíj 15 pengő 92 fillér, mely kél részletben is fi-zelhe\'ő. A landljrren\'e: síg a vár si tanács állal klsdott Bzegén>8*gi bizonyítvány alap|án nyerhető Minden ovodaköleles abba az ovudebi ira-tindó tx1, mely laláiához legkAie lebb esik. — Az ovodal felügyelő bizottság. =■« Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak. Szeptemberi gondok Saplember az opró emberkék éle tében mindig izenzóciós mozgolódás képe. Az Iskola, mint egy méhkas, magába gyűjti a környék rümmügő kis emberkéit, akiknek ott kell hagyni világot és rétet, napsugarat és szabadságot, mert a kaptár parancsoló rendje összehívta őket. A kis emberkék most minden családban nagy gondol jelenlenek. — Pénzbe keiül a kCtnyv, a tandij, a ruha és ha vidéki: a lakásuk és a kosttjuk. Mert a kis diáknak egy .kenyér Illatú csók\' u szülőktől még nem elég az Iskolába vezető útra. Nyüzsög már a Rozgonyl utcai Iskola környéke Is. Ebben uz utóiban az Iskola és a Missziósház olyan közel simultak egymdshor, mint az édesanya két meleg kar/n, mikor gyermekét öleli magahoz. A missziós Napközi Otthonban reggeltől estig 40 - 45 kiest g)ermek játszik és ezekhez minden delbe 20 - 25 kisebb nagyobb diák fog átsietni a rövidúton, hogy a c-öpp kis napközisták halaimé s lábosából ők Is kopjanak majd silnig tetézett tányér meleg ételt. — Nap nop után. Az étel mindig Ízletes és melegen váija őket. Bőkezűen és ingyen mérik — mint ahogy nekik mérte a jó hten a szegénységüket... Készül ts már szívvel lélekkel a Mbszli\'sház rnnek a tavalyról mór jól Ismert éhes kis csapatnak foga dá<ára. De mini ahogy a szülőktől se lenne elég az az Iskolába küldő .kenyér Illatú esik", ha meg nem előznék a sok verejtékkel járó anyagi gondok, — ugy a Mlsszíóshdznak sincs még „terülj terülj oszlalkája", mini a mesében... Naponta 25 éhes kis diák, akik csak „ráadásai" a 6 éven aluli 40 napközistának. Bizony ez nem kis goneot jeleni. És ezt meg-ejtette a Szociális Missziótársulat Leányklubja is és szeptember első napjaira felajánlotta fegitségét, hogy mlulán a Napközi O thon javára még eddig ugy sem volt gyűjtés a városban — mosl a klub tagok egymás köz tt felosztj.lk az utcákat és gyüjtőivvel a kezűk ben, szerényen bekopognak minden lakásba. Aki támogatni tudja valamivel a szegény gyeimekek ügyét, akinek az Isten bővebben mérte szívét vagy ke-nyerrt — az a kedves polgártársunk fogja meg szeretettel lelkes klub tagjaink kéregető, remegő kezét és tegye belé azt az összeget, amit módja szerint belétehet. Ad uz Isten érte életörömet, mert egy testileg lelkileg egészségesebb uj nemzedék erősödik a segítő kezek meleg támogatása nyomán NOVÍCIA — A Nagykanizsai Sak-kőr felkéli tagjait, hogy ma délután 3 órára rz egyesület helyiségében (Korona-kávébái) fényképezés céljából megjelenni szíveskedjenek. A vezetőség. = Az Iparos-sorsjegy nyereménytárgyalt megtekintheti égés* napon át a Főúton (volt Szabó clpőtlzletben). — Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéházában VIII.. Baross-tér 10 NOVÍCIA — Segíts magadon és az elaggott Iparosokon I pengős Iparos-sorsjeggyel. = Zola művel. L punk minapi számában bizonyára feltűnést kelteit az a hirdetés, hogy a világhírű francia regényíró, Zo a Emil müvei Ingyen kerülnek a nagyközönség keitbc. Azélel nagy tegénylról Inak hstalm\'8 izgalmas müveit bizonyára mindenki sietve igyekszik megszerezni, hogy könyvtárában méltó po\'cra helyezte. Vágja kl tehát a lapunkban megjelent szelvényt és küldje be Zola müveinek kisdiához, a Gutenberg vállalathoz (Budapest, IV. Váciutca 17.). ahol a 32 kötetre tervezett első ciklui nemsokára megkezdi diida\'mas u\'jtt a nagyközönséghez. Miért a PUCH-motorkerékpAr --a legelterjedtebb?-- Mert legolcsóbb I Legmegbízhatóbb I üzemköltsége legcsekélyebb I (Km-ként 4 f) Ara P 1120.- Uen kedvező fizetési feltételekkelI Oyárl fiók: VI. ker., Liszt Ferenc-tér 9. szám. Helyi képviselő: Brandl Sándor. _ ! : Szeptember 2, vasárnap Római katolikus: István. Protestáns-Rebeka. Izraelita: Elul hó 17. Nap kel reggel 5 óia 19 perckor, nyugszik délután 18 óra 39 perckor. • Városi Nagymozgó. .A könnyek asszonya" szinmU 8 lelv. — .A trlbUn liősc" történet a sport világából 8 (elv Uránia mozgó. .Világváros btlnei" dráma 8 (elv. — .13 án pénteken\' (A lóid alatti angyal) vígjáték 8 (elv. Szeptember 3, hétfő Hómat katolikus : Manszvét. Hrolest. : Hilda. Izraelita: Elul hó 18 Nap kel reggel 5 óra 21 pcrcko\'. nyugszik délután 18 óra 37 perckor. • Városi Nagymozgó. .Jahala, a lánc szerelmest". Egy táncosnő regénye 10 (elv. — .A repüli férj- vígjáték 8 felv. ZALAI KÖZLÖNY iMasieotember 2 — Tanévkezdet a zeneiskolában. Pólbelralás 3-ln 10-12 és 4-6 órák között. Pót- éi javítóvizsgák 4 én délután 4 órakor. Fölvételi vizsgák 5 én délelólt 10 és délulán 4 órakor. Órabeosz\'ás 5-én 5 órakor, melyen minden növendék részt vesz. A rendit tanítás 6 ávai kezdődik. = Orvosi hlr. D;. Takács Zoltán Igazgató főorvos szabadságától megérkezett és rendelését u|búl megkezdte. — A trlan nl jelvény a kanizsai polgáil Iskolákban. Utáno-zá»ra méMó példának kell h gy állisuk, amit Németh Mihály polgári iskolai Igizgxió bevezetett a polgári fiu- é« leányiskolában. Ha\'almas, közel 2 méter megarságu (ekein trlan- ni jelvf-nyehel készi\'eteti » növendékek kézimunkaóráján, amelyeket ugy a fiu, mint a leányiskola téperőházának falán felállitolt, ugy, hogy valahányszor naponta a kis magyarok, a jövö nemzedéke elhalad mellette: erolékeitesse a gyászos Irlanonra, a magyar rabBágra. Ugyancsek most kisebb alakú jelvényeket készítteti a növendékekkel, hogy minden tanlerem falára kerüljön és minden magyar gyermek szivébe vésődjön: hogy vin még egy kis elszámolni valónk, hogy minden ma gyár ifjúnak és magyar leánynak erre a napra fel kell készülnie. — Konyháját teljesen felszerelheti edénnyel, ha azt megnyeri az Iparos-sorsjeggyel 1 pengőért. Barta szőnyegklállítás Az egész városban szóbeszéd tárgyát képezi a holnap megnyíló 8zönyegklálütás. Misem természetesebb, hogy elmenlünk a Polgári Egyletben megnézni, hogy mi készül, emi sokak kíváncsiságát igy felkeltene. Három haialrras teherautó és teherkocsiraXomány s;önyeg igazolj), hogy a Buta cég alaposan felkéuült mennyiségileg, mert ennyi szőnyeget még nagy városi szőnyegukláukb<n sem láthatunk. A bálák felbontása u\'án szebbnél-szebb szőnyegek c<il-logtaiják a keleti fantázia legszebb szinti\'. Oyönyörü sz\'pck és behlzel-góek a kézzel szövött kelimek, amelyek az ax-ninsler szőnyegeknél alig valamivel drágábbak és ériékesek. Különösen figyelmet érdemelnek a kellmszönyegek, amelyek tartóssága közismert <s amelyekből nagyon kevés jön Magyaioiszágri, mert a kéziaiövök tengerenluli rendelésekkel agyon varnak halmozva. Minden további bála külön meglepetés, öröm és élvezet nézni a kifinomult érzést eláruló kiállítást, amely lehetővé teszi mindenkinek, hogy lakását kevés péozéit feldiszilse. Egész nyu-godlsn az Ízlés iskolájának nevez-hető a Barta szőnyegklállítás. (F—t) — Szerencsétlenség a gép mellett. Nagyrécsén Matula József ottani lakos a kukorlcafejtőgéppel dolgozott, azonban súlyos szerencsétlenség érte, amennyiben a gép jobb kezefejét szétroncsolta. Beszállították a kanizsai közkórliázba, ahol azonral műtétet végeztek Matuláa — Oyerektorna. A sport kultu szánsk fejlődése ma már az egész világ képét átformálja. U|, friss, é\'et-erös g ueráció! nevel a testgyakorlás, amire különösen Msgyaro.szág lövője szempontjából kell örömmel tekintenünk. Ezért érdemli n leg-nzélesebbkötű érdeklődést Deák Jinoa r (\'Algimnáziumi lestnevelsi tanár terve, sl i a gimnázium tornaterméén 4—12 éves fiu- é.T leánygyermekek részérc, Qelenkifit két d Hután Ion* t\'s jéiékórákat ad. J le=nhezé-í f. Ii6 8 U « gim"áiium tornatermében dé után 4-6 ig. Hividil 4 P = Vegyen Iparos sorsjegyet, mert ezzel támogatja az elaggott szegény Iparosokat. — Mosonyl Mimi, az Owíkos Liszt Ferenc Zenemü\\étzeli Főiskolát (Ztneakadémiáf) végzett oki. zene-anárnál, az 1928—29. tanévre a be ira\'kozás Keszthelyen megkezdődő;!. — Értesítés E.u\'on é.le»n|ük mélyen tisztelt megrtnd.-lőinkei, hogy folyó hó 4-é\'ől az őszi s\'iscuit megkezd|ük. Tisztelettel Varga-Rotter nf iuabok. Uj és jókarban levő használt ^ BOROSHORDOK minden nagyságban kaphatók ZERKOWITZ ALBERT bor- és hordónagykereskedésében NAGYKANIZSÁN. = Vendéglősök I I li er s.óda-vi 5 fiiléroe ke>űi. Kés ülek árát in gtükari ásból résileiben li\'het ft-z:->ni. Dij\'aun t-emuiatis bárhol. — M«t hinthető Szabó AnUI sportüz-1 etében. -- Bútort dilmen\'esen szálli unk hármilyen vhbuií állomásra, ua\'aii-lált e sőrangu kivitelben. Négytől lizenhf hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyujtunk. Sok milliót nkqrj igy ineg Oyőz\'djön meg személyesen, Kopstetn bútoráruházat Szombathely, Köszegi-u Cd 5. (üzlet >7 udvarban) Cs Sopron Emésztési nehézségek, Ryomoifjjis gyomorégés, rosszullét, fejfájás, szem-káprázás, idegizgalmak, aimatlanság. gyengeségi állapotok, munkaképit lenség esetén a természetes .Ferenc József" keserűvíz megszűnteti az emésztési zavarokat, a vérkeringés\' helyes útra tereli, fclfrissi i a sze lemet é» egészségei álmot hoz. Az egyetemi klinikákon végzett kísértelek hizonyitjok, hnyy alkoholisták a Ferenc lóueí víz használata folytán éhsegírzeiüket ma|dnem telj-sen visz szasierezték.Kaphstógyógyszerlárak ban,drogériákban és fűs>erüzleiekben. INGYEN Zola művei összes regényei és elbeszélései, illusztrálva Elhatároztuk, hogy ezeknek a szép és világhírű regényeknek nagy részét INGYEN adjuk, tehát mindazok, akik az alant található szelvényt tiz napon belül a lent feltüntetett címre beküldik, ingyen kaphatják a kiadásunkban megjelenő ZOLA MÜVEIT teljes 32 kötetben, kb. 5 -6000 oldal terjedelemben. Könyvkladóvállalatunk kiadványait teljes kiadásban Karinthy Frigyes, Undor Tivadar, Schöpflln Aladár, Színi Oyula stb. (ordították. E kiadásunk Illusztrációit a leghíresebb magyar festőművészek készítetlek. Zola Emil a regényirodalom egyik világraszóló óriása, aki nem hlányozhalik abból az előkelő, klasszikus Iról gárdából, amelynek népszerűsítését a vállalat célul ttizte ki. Zola a mai életet kutatta és lellárta a modern ember minden erényét és bUnét. minden nagyszerűségét és aljasságát. Zola clbUvOl, tellzgat, lanlt, Javít, vagyis mindenkit okosabbá és jobbá, léhát gazdagabbá tesz. A világ legnagyobb iról közé tartozik és inal ember nem képzelhető cl anélkül, hogy müveit ne Ismerné. Zola összes regényei és elbeszélései szép nyomásban, kitűnő fordításban, a szokásos könyvalakban, rengeteg Illusztrációval Jelennek meg és csak a hirdetés és csomagolásért kértlnk kötelenként 28 llllérnyl megtérítést. A szétküldés négykötetes sorozatonként, a tényleges porlóköllség megtérUése ellenében történik, avagy pnrtómentesen vehető át kiadóhivatalunkban, abban a sorrendben, ahogy a megrendelések beérkeztek. Kiadásunk a kövelkezú érdckleszttő műveket foglalja magában : Rougonék szerencséje, Mouret abbé vétke, Az emberirtó (A pálinka), A zsákmány, Nana, A családi tűzhely, Germinal, A lóid, Az álom, Állat az emberben, A pénz, Az összeomlás, Pascal orvos, Lourdes, Róma, Párl», Termékenység, Munka, Igazság, Hölgyek öröme, stb. stb., melyből 32 kötetet most jelentetünk meg. Mindennemű pénzküldemény egyelőre mellőzendő. Jelen njiinialunk csak azokra a sittvénytkre vonatkozik, amelyek tiz napon belül beküldőnek: Christenáen és Társa GUTENBERG kőnwkiadóvAllalat Budapeat, IV., Váci utca 17, félemelet Telefon: Aut. 874-66. SZELVÉNY. 19 AlulUqtt Zola összes regényeit és elbeszéléseit illusztrált kiadásban a fenti teltételek seertnl Ingyen kívánja. — Átvételi elismerést és szállítási értesítést kárek. Név: Lakehely: ........................ Posta:.........,...................... Kaiiaidl dratk II Illeti állira oytlvín kOiIandtk. - F«IUtl«rtl |6I olrukltó ilitrlil Hrank iV/ü szeptember 2. A Polgári Egyletben ma és minden este országszerte nagy sikert aratott Jozsiodsky Vladimír orosz tiszti zenekara muzsikál. = Valódi kézzel szövött kell-mek és egyéb szőnycgrltkas\'grjk Uihatók Bsr\'a BzőnyegkiiltiiAsAn. = Árolcsóbbodás a hézlszap-pait piacon. Az Állandóan növekvő drágaság mellett vétve módunkaan áll egy árcsökkenést is regisztrálni. Az árcsökkené\', amtlyrö\' lieszámo lünk, nem általános jellegű és nem terj-d ki az e^ész sz^ppiniparra. Minthogy azonban a szappjngy<tr iís terén egyik vezető vállfl-t, « Lux és Rinso gyárlói, áraikil 25 Vc-al leszál I ották, e tény elCr láthitrt lag az egész piacra lótékony hatást fog gyakorolni és mát cé<tk is követni fogják e példát. Mindenesetre örvendetes, hogy háziasszonyaink a kis- és nagymoiáshoz f>züksé*e» cikkeket irá\' most olcsóbbjn sze-rezhe ik be, mint eddig. = A Polgári Egyletben ma és minden este országszerte nagy sikert aratott Jozsiodsky Vladimír orosz tiszti zenekara muzsikál. =. 20 havi részletfizetésre szállit-luk — igazolvánnyal ellátolt ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv-Unwgág Nagykanizsán. Fö-u\' I = Az Ostende kávéház Buda pest legújabb meglepetése Orosz Ödön a tudapcstl Ostende kávéház tulajdonosi, midőn n Központi Szállodái átvette és azi világvárosi szállóvá átépitve és ujonnai berend-zve behelyez e a kontinens legnevesebb szállodáinak sorába, azonn I hozzáfogott régi álmainak rregvjlósitásá-hor, bz Ostende Kávéház világvárosi ragyogású és amerikai méretű kibővítéséhez. Az álom megvalósult. Budapest és Eu ópi, lehel mondani legnagyobb és legp»zarabb beren dezésCI kávéháza e k\'szUlt. Estéokint Vörös Feii és felemelt lé számú zenekara szórakoztatja a közönséget. A kávéház befogadó képessége 1500 személy, a konyhája és pincészete jóságbin még tökéleteseden, az árak továbbra Is a régi polgáriak maradlak Ez a kávéház csakis a rég bevált rrcipe szerint dolgozhat tovább és n\'gybsn fog hozzájárulnia budapesti idegenforgalom fellendítéséhez. Mozgószinházak Városi Nagymozgó. Ma vasárnap 3, 5. 7 <s 9 órakor két Bláger I „A könnyek asszonya" színmű 8 felvonásban. Föazereplö: Co-rinne OrlHiih. .A tribün hőse" történet a sport világából 8 felvonásban. Szeptember 3-án, hétfőn 7 és 9 órakor csak egynap I Két sláger I „Jahala, a tánc szerelmese". Egy isncosnö regénye 10 felvonásban. Főszereplők : Ben Lyon és Pauline Starke. „A repülő férj" vigyék 8 felvonásban. Főszereplők: Ltw.s Sione és Anna Nilson. Uránia mozgó Ma vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor két sláger! .Világváros bűnei" dráma 8 felvonásban. Főszereplő: Richárd Birihel-mes. .13 án pénteken" (A föld alatti angyal) vlgiáték 8 felvonásban. Főszereplők: Dorothy Mackall és Jsck Mullhall. Zürichi zárlat Wtla aO-27Wt, Lomáom 25-20\'/., Nirrjorl 819-25 Brttml 72-JO, MlUao Xl-20\'ft, ZALAI K0ZL0NY Mtjérés Madrid 86-25. Snia>w^« 10620, Barila 113 78. Wlu 78-20, lofla 375. Mai IM9. Vaat> 5M1. tafepMt tO-8«\'S, Ue\'vád V13. q«k««t J 16Vt. „ * ■•teorologUI m«v- "•nrelö Nantíaok: Szombaton a Mm(r-»*W( kegget 7 Arakor +16 8, délután 2 örakor +50 4, eate 9 órakor +177. NMut-. Reggel és délben kevésbé borult, este borult égboltozat. \\ RcKKel Délkelet, délben és e»tc Északkeleti szél. A M*jto<-i ológial intézőt lelentéo* szerint túlnyomóan derült éi melegebb idő néhány napi tartalommal. SPORTÉLET Ifjúsági válogatott-NTE A l\'SC meccs clhalaszt4si folytán Rzabádnaposiá lett NTE ma délutln f:l 5 órakor az iljutági szövetség válogatott csapba elten játszik ba-raisíRos mérkőzést. At ifjúsági vá iignoil álialutot véiemíoy szerint ncgyobb jMfk erőt reprezentál, mint a kerület bármelyik I. osz*. amatőr ciapila, h igy az NTE-nek minden mdáeái litba kell vetnie, hl győzni akar. Sokkil ifb) híve van azonban nnn-ik a ilppn:k, hogy az ifjusJgi válogaloit f,)g|j inegszerejn\' a győzelmet. Az if|U8i«i cnaptl Osszcá\'li ása a aövctkezö: PolgAr (77 FC), Cárján (77 FC), Keilhofler (77 FC), Lovíg (77 FC), O.wild (Vasas), Engel-Ici er (77 FC), Klem II. (V.sas), Kovács (17 FC). Oilrgh (Vasat), Kudicb (Vasvs), Antal (77 FQ Az NTÉ Pápai, Jámbor, Ojörgy-doák, K-hn, R dics, Horváth, Oi-wjld, Mésiáros, Sz.bJ, Jakubicz, Pum, Harangozó, Mlkas és Klein játékosokból fo/j4 kiállítani csspatát. (A mai leventemérközések bírái). Zrínyi pálya </<2 óra 13 FC— Hungá\'is. Bíró. Hercil. 8/i3 Hutos— Jóbará — Ha\'adás. Bíró Spltzer. — Magyar u c»i pálya fél 2 óra Egyel-értés—Hunyadi. Bíró Schwelger. — 3 óra Vjfculai—Turul. Biró Wolff. Fél 5 óra Kiikaoizidi L-ven e II. ki*r(lle\\ Biró Fischer, Ktskanlzsa 4 óra Kaih. Kör-33 FC Biró Cvetkö. (A Hungá-la—Rapid) mérkőzést a meghosszabbítás után a Rspld nyerte 1: 0 arányban. (Az MTK) megnyerte n bilatonl serleget 24 ponttal. UTE második lett 9 ponttal Regedei viz nemcsak kitűnő borviz, hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál. Kapható minden föszer-és csemegeüzletben. Főraktár: L WEISZ MÓR Nagykanizsa, Király- u. 21 — Singer gépselyem mindenféle színben kapható. Singer varrógép fióküzlet Fó-ut 1. Budapest világvárosi szenzációja a megnagyobbított és teljesen újjáépített KAVEHAZ VII., Rákóczy ut 20. Tel. J. 430-02, 420-45. Az ország legújabb látványossága! Világvárosi ragyogás! IWIutin Ahránvi Pmil " M.Ky.r Királyi Operaháí ny. ije- k 5—7-ig O\'iyi C.IIIII nigya silmtónikus icnekarát vezényli. kar- E»t<nként VÖrÖS Fori ,agolcl"\'\' me8cra9llt" z«ntkarival hang- Este 11-12 Pool.-.nui la-»CQf a Nenuett Stlnháí mü»é»zínek óráig Oaöl.\'liyi JtiZböl leltépéK magyar nótákkal. Pompás magyar-francia konyhai Polgári árakl A testvérvállalat a teljesen újonnan berendezett ós átépített KÖZPONTI SZÁLLODA VII, Baross-tér 23. A Keleti p. u. tőszomszédságában Tel. J. 315—57, 333 -91. )2J4 Szolid polgári árak! Közgazdaság r ö 8 »s A mai érték óisdén valamivel ba rátsAgosabb volt a hangulat. A kül földi tőzsdékről érkezett kedvezi bb jelentések ösztönzőleg halottak az Üzletre és kissé élénkebb forgslom mellett nyitáskor magasabb árfo\'ya-mok kerültek felszínre. Az Arjavults azonban nagyobb méreteket nem tudott Ölteni és Igy átlagossn csak l°/o lg teriedó emelkedések Állottak be. Később az Qzlet elcsendesedett és bizakodó hangulat mellett a kezdetben elért nyereségek érvényben maradtak. A fixkamatozásu papírok piacán élénkebb forgalom mellett barátságosabb volt az irányzat. A valuta es devizapiac változatlan. Terménytőzsde A buza 5, a rozs 15 fillérrel emelkedett. Az Irányzat barátságos, a forgalom élénk. CUI tluav. 71 kg-os 20-60—26-80, 7< M-«< 26 80-2 700, 19 kg-o« 77 05-27 25, 80 kg-oa 27 30 27 40, dunántujl 77 \'C-üj 36 40 2f.\'60, 78 ky-oá 26 60 -\'.6-85, 79 kg-ot 26 85 27 05 80 kf-o* 27-05— 27 15. ina* 2V50- 24 75. takar a. »ip« 17 00— 27 25, aOtárps 28 80 -29 50, ■ ib 2S2S 2VSO ragait 3150 31.75 H«iii..n-< 70 50 20 75. Kiaája: Délzalai Hyomda és LapkiaU Vállalat Réuvéaytársaság. Felelős kiadó: Zalai Károly lMá«i urt»n teletoo : NacykantzjM 78. U. Ma, vasárnap este disznótoros vacsora a Markóféie vendéglőben flbonnansek felvétetnek. V ZALAI KÖZLÖNY 1928. gtpjgmber 2. Ml NAüYMOZQO Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Két sláger egy műsorban! Síinmü 8 felvonisb n. Főszereplő: Corlnne Orlfflth. A tribün hőse Tírténet a sport világból 8 felvonásban. APRÓHIRDETÉSEI Az apróhtrdtéesek dija 10 ssólg t»0 fillér, minden további >zó dia 0 (III. Vssár- és Ünnepnap 10 szóig 80 fillér, mtndaa további szó dija 8 >111. S««lán és isiiteken 10 szóig 80 fillér, minden további sió dija • flll. Clmsió s minden vasta-gabb betűből álló szó kél siónak számíttatik. Állást ke/esőknek AOa/o engedtnéoy. A hlrdatéal dii mlérm l.iat Nem kell már többé mtndenléie silány vajat drága pénzirt megvenni, amióta a legjobb tsavajnak S pengA kilója Muszel él Prledenthslnál. Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Két sláger egy műsorban I Világváros bűnei Dráma 8 fe\'vonásbsn. Főszereplő: Richárd Barthelmeg. 13-án pénteken (R föld alatti angyal) Vígjáték 8 felvonásban. Főszereplők: Dorothy laokail, laek ■allkall, 42o8 ■ét-három diák >i Iskolai évadban kellemes otthont talál url- oaaládnál. Clm a klsdóban. PéukSioalal beaebcieaéaie minden Oaaaegbeo a legelőnyösebben és leggyorsabban lolyóatttst Aoxél Ignáo pt-az kOlcsönközveUtó tro,láJa Nagykanizsán. Kazlnczy-utca 2. szám. 316) Ixléaes konyha-, előszoba- é« leány-szobabutorok mérsékelt árban. Budapest, VI., Rózsa-utca 72. Asztalosárugyár. 3773 Hálóexobák és ebédlők mériékell árban. Budapest, VI., Rózsa utca 72 Asztalos-árugyár. 3774 Klakanlxaán, Alsótemető-u. IS. számú beköllözheló ház, litálló, pajtával és nagy kerttel, I 1/2 holdas rét a Msgysr ulcal rétekben éa «/s hold rét a császárrétekben sürgősen eladó. Bővebbet Aoxél Iroda, Nagykanizsán, KazInczy-uUa 1. szám. 33)6 8000 holdaa bérlet, 40 hold halas-tóvsl, kastélylyal, 1350 hold bérlet, 10 szo bás kastéllyal, 1200 lioldss bérlet 7 szobás villával és 800 ho\'dss bérlet 2 szobás lakásul esetleg szonnalia li áladó. Bővebbet Aoxél Ignáo ingstlsnforgslmi és pénz-kölcsönközvelltő Irodája Nsgykanizsa, Ka-zlnczy-u. 2. sz. 3377 Vlxvaxatékat, lurdószobát olcsón szerel. Javításokat rögtön eszközöl Baksa bádogos és szertlőmester Kinizsi u 21. 4016 TAItéa elhordhstó, hssznátt ajtók eladók Kazlnczy-utca 47. 4228 •althlArualláa I Friss Nobile ss|tok Főút 24. (Badscsony) udvarban, Ferenczy. 4211 Egy csinosan bútorozott szoba külön bejárattal kiadó Nádor-utca 8. 4230 Eladó a barakk mellett 1 hold kltUnö szántólöld. Bővebbet: Aoxél Ignáo pénz-kölcsönközvetttő és Ingatlanforgalmi lrodá|a Nagykanizsa, Kazlnczy-utca 2. sz. 3379 Jókarban levő hintó Jutányosán eladó. Clm a kiadóban. 4227 Egyszobás, konyhás lakáa az összes mellékhelyiségekkel szonnal kiadó Petőfi ut 42. 4226 Eladó egy l-es és egy 2-es számú Werthelm kassza 2 drb íróasztal, egy 3>/s méteres keményfa pult, tolható ajtókkal, egy bettisoros állvány, 1 amerikai l.óasztal, egy 2 méter magas 90 cm. széles szalón ttikör. Szegő Mór, Eötvös-tér 2. 4223 Kisebb diákot ellátásia Jobb ipaios család elfogad Teleki-ul 8. 4203 Kiadó Kaposváron november t-éie 20 év óta fennálló, JómenetetU mészáros és hentes üzlet berendezve, fUstölő, segéd-szobs, mlihely és egy három szoba, előszoba, fürdőszoba és mellékhelyiségekből álló lakással, a fenti Üzlethelyiségek esetleg lakás nélkül Is kiadók, ugyan e házban egy Üzlethelyiség cipésznek, vagy síabőnak azonnal és olcsón kisadó. Clm : özv. Török Lajosné Kaposvár, Honvéd-utca 1.____4114 ~~Kétszobás lakáét minden mellékhelyiséggel keresek a viros belterületén. Clm a kiadóban.__4200 FOaxerOxIet elköltözés miatt sürgősen átadó írógép eladó. Bővebbet Perlsz és Beck cégnél. 4176 Zala-, Vss-, Somogy- és Fejérmegyében 400, 380, 220, 180, 90, 40 és 20 holdas Jó minőségű birtokok Jó és elegendő épületekkel, kedvező feltételek melleit eladó. Bővebbet Aoxél Ignáo Ingatlanlor-■ galml és pénzkölcsönközvetitő Irodája NaRV-i kanlxsán, Kazlnczy-u. 2. sz. 3378 ; Mezőgazdaiát;! gépszskmábsn gyakorlattal rendelkező utaxó tlextvIaelAt karaalak fixre és Jutalékra. — Clm a kiadóban. 4173 i Szép 3 szobás udvari lakáa mellékhelyiségekkel Kazinczy ulca 15. színi alatt kiadó. 4164 Elegánsan butoroxott axoba egy esetleg kétizemély részére kiadó. Deák tér 10. sjtó 4. _-4256 ■ ladó Kinizsi-utca :9 szám alatt egy szobából és konyhából álló udvsil lakás, szeptember 15 re. 4253 Herceg Esterházy Husárugyár lerakata megnyílik szeptember hó 4-én reggel 7 órakor Finom hentesáruk, felvágottak, prágai módra készült konserv sonkák, pástétomok ós egyéb konservek, valamint prima olvasztott sertészsír napi áron kapható. A n. é. vevőközönség szives pártfogását kéri hercegi Husárugyár Lerakata Nagykanizsa, Király-utca 20. Hóxak, 5, 4 és 3 szobás magán-háxak, több nagyobb és kisebb Jövedelmező bérháxak, emaletaa és Oxlet házak. vandéglAk. Somogyban 450 hold birtok épületekkel. Birtok Zalában 90, 80, 40, 36 és 17 hold megtelelő épületekkel, exentgyArgyvárl liegyen 5, 3 és I hold axAlA pincével, felszereléssel, FArhénoen 2 és 1 hold Jó axAIAblr-tok pincével, Sxabadhagyen 5 hold fAid és rétbAI álló birtok épülettel Jutányos árban eladók. — Bővebbet Diakáax Miksa Ing. közvetítő, Nagykanizsa, Rá-kóczl-u. 29. sz. 4251 Kiadók Rozgonyl-utca 12. szám alsttl raktárhelyiségek aionnalra, ezek telekkel együtt esetleg eladók Is. Bővebbet Sugár-ut 12. emeleten. 4258 Leánykát gyermek mellé felveszünk. Teljes ellátást adunk. Nádor-utca «. -4254 Kétszobás udvsrl lakás mellékhelyiségekkel és különbejáratu kis bútorozott sióba férfinek azonnal kiadó. Klsfsludy-u. 28/a. -4255 Klsksnlzsán, Templom tér 5. sz. alatt két szoba, mellékhelyiségekből álló ház kerttel, okt. l ére bérbe kiadó. 4248 Kiadó novemberre egy két szoba, konyhás udvari lakás, gyermektelen házaspárnak. Ugyanott egy angolazövetből készült sporl-Öltony — diákoknak alkalmas — eladó. Clm: Klrály-u. 13. 4249 TeJekl-u. 26. az. alatt egy uj karókpór eladó. 4247 Bejáró takarltónA, kl főzni is tud, felvétetik. Clm a kiadóban. -4246 Olcsó, Jó háxlkoe Petőfi-u. 22. zt kapható. Flscherné, •4252 Klnlxsl-u. 50. számú ház szabadkézből 4245 Egyszobás, konyhás lakás az Összes mellékhelyiségekkel kiadó. József tőherceg-u. 9. sx. -4259 FdrdAkádak, lolelkádak, Ulőkádak olcsón, készen kaphatók, Ijótálással. Baksa bádogosnál, Klntzsl-u 21. -4278 Zongora olcsón eladó. Megtekinthető Sugár-u. 46. szám slatt. 4281 Udvart Egyszobás lakás, mellékhelyiségekkel kiadó. József főherceg ut 102. sz. \' -4273 Eladó, mintegy 2i.O négyzetméter 1 ső rendű, békebeli, amerlksi parkett, esetleg szükség szerint kisebb mennyiségekben Is, minta megtekinthető: Aoxél Ignáo pénz-kölcsön és Ingatlanforgalmi irodájában Nagykanizsán, Kazlnczy-u. 2. szám. Egy szoba, honyhás és mellékhelyiségekből álló lakáa József főherceg-ut 45. szám H»dó.__.4244 Elegánsan butoroxott különbejáratu szoba, fürdőszoba használattal kiadó. Csengeti -u. 27/a I. em. -42»0 Egv Igén nagy lorgalmu vsndéglA szállószobákkal, nagy nyári kerthelyiséggel, télies felszereléssel és Wendexéssel, családi okokból sürgősen átadó. Bővebbet: Aoxél Igaáo pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsán, Kazini utca 2. az. VAROS! NAGYMOZGÚ Hétfőn, csak egy nap 7 és 9 órakor Két sláger egy műsorban I Jahala. a tánc szereimese Ei{y tftnCixrfi ri\'(/ényj 10 felv. F\'srerep ö< ; Ben Lyon és Nanllne Starke. i A repülő férj Vipjáíék 8 f Ivonásbip. Főíierep\'ók : Lewis Stone \'\'s Anna Nllson. Balatonkoraaxturon, kötvellen az állomás melleit egy 600 és egy 200 négyszögöles szőlővel beültetett vlllatclek eladó. Bóvebb\'t: Aoxél Ignáo pémköl-ctön és ingstlsnforgalmi irodá|s Nagykanizsán, Kszinczy-u. 2, Kifutóleány Jó fizetéssel és jobb házból tanulóleányokai varrodámba felveszek, Woitmsnn Juliska, Erzsébet tér 1. -4274 Két szoba, előszoba, konyha és mellékhelyiségek, november l-re kiadó. Clm a kiadóban. -1271 Egysznba, konyha szonnalrs kiadó. Telekl-ut 54. -4270 Ügyes varrólányok és tanulók lel-vétetnek, Sió Márh dtvaltermében. Arany János-u. 2/b. -4272 Erzsébet-tér 18. sz. alatt háromszobás utcai complett lakáa fürdőszobával szept. 15-tól elköltözés mlstt elfoglalható. 4269 Nagykanlxaán, több kisebb, nagyobb magán- és bérház, elfoglslhaló lakásokkal eladó. Bővebbet Aoxél Iroda, Nagykanizsán, Kszinczy-u. 2. sz. 3381 Jóksrban levő, complett ebédlő bőtszé-kekkel aladó. Kazinczy u. 3. -4267 Egy csinosan bútorozott kélablskos ut-oal axoba Batthyány ulca 3. szám alatt kiadó. 4290 Két szobás utcsl lakás kiadó Csengery utca 52. 4275 Oxlethelylaég kiadó Bedenek fUizer-kereskcdőnél Eötvös tér 10. 4285 Két diákot ellátásra vállalok. Felső kereskedelmlsta tanulmányaikra felügyel. Clm a kiadóban. 4282 Kossuth tér 9. számú ház szabadkézből aladó keköllözhető 3 szobás lakással. Bővebbelet ugyanott. 4284 Kaufmann Károly url és női dlvatfruháza Dunán tol i legolcsóbb is legnagyobb 1 kg. Tea-vaj 4-BO P KrausZ Nándornál. 4289 Fekete 4287 Tanulólaányokat Margit Fő ut 22. felvesz 16-os Winchester seréles vadáé*-puska, 12 mm-es flóber eladó C**"^ Jól főző mindanaa felvétetik Kazlncv-utca 15. _ 42Ö8 Telivér vlxalát tanításra vállal, időnkint kölyök és kész vizslát elad, vadász-területet rendez, fácánost beállít megállapodás szerint Ötvös Balázs. Klllmán, u. p. Oelae (Válasabélyeg nélkül nem telelek.) Z8ESLÁKPA ------------„ száraz elemet csak akkor kap Jót, ha a WIF-gold elemet kap|s. V.UfklprlMlí Mtíbncr Bndipwt, V.. Holdi H 1029 teptenM 2. ZALAI KÖZLÖNY MIKII StoinaM <8 Ru üvegek vagy alkatrészek. Mindenféle befőttes é« dunsztos üvegek legoloaóbban csak Melczer Jakab űvegkereskedésében Kazlnczy-utca 1. sz. alatt kaphatók. Helfltt nlkiéiletét bomrexná, utát iráekébea néue aeg áraimat I _ 2VM DUKÁSZ FEBENC épüle fa és desikakereskedése Magyar-utca 108. LéOp stukaturnéd, tetópala, Hajópallógyártás és eladás Furnér és enyvezett lemez Asztalosárugyár Kéez ajtók és ablakok állandóan raktáron. IM Talafoni B90. ÉRTESÍTÉS. Éitesltem a n. é. vevőközönséget, bogy Zrínyi Mlk-lóiutca 4. sz. alól kőfaragó üzletemet Király-utca 33. sz. alá helyezem és a r»kláron levő öíizea áruk olcsón kláruiittatnak. — Kérem a nagyérdemű közöniéf szivei pártfogását tisztelettel 41,1 KOVÁCS JÓZSEF LV.V.*14 Nagykanizsa, Király u. 33. Tannlmányntamról hazaérkeztem, VABBODÁMBAN angol é« francia munkákat legolcsóbban és leglz\'ésetebben készítek. TaaaMleáarok neptember 1-től femtetoek. BAKON MIC1 «u vurrónő Városház-palota. í / hold bi a kerecsenyi határban, ebből 8500 o|tvány szőlőtőke, másfél hold rét gyümőlctfikkal, 3 hold szántóföld, két uj cserepes pincével, amely lakásnak la megfelel, szabadkézből eladó rész létre Is. — Érdeklődni lebel: Réti Ferencnél, Kerecseny. < 67 MEGHÍVÓ. A xzGmbatbeiyl Döiszabák szakosztálya az ipark állitás\'al k pcsol uban szeptember hó 8. és 9 én larl délu á l V26 órai keidetlel a fehérnemű- és kalspszalónok, női-fodrászok fa szüciök bevonásával az Iparestdlet székháza nagytermében (Kisfaludy Sindor utca 1.), amelyre a nagyérdemű hölgykö zönségel tisztelettel megbiv|a a rendezőség. Belépődíj 1 pengő. Az Összes hangszerek a legjobb minőségben legolcsóbban LÉ® bwfkUoll Régi és uj hegedűk, hurok és alkatrészek A legjobb zongoragyárak képviselete Zongora hangolás, javítás, fényezés a leghosszabb garantiával Nagykanizsa, Kazinczy-u. 8. több, mint 60 éve fennálló üzletház nagy raktárhelyiségekkel és lakással, valamint egyéb lakóházak f. évi szeptember 30-án délután 3 órakor (Kremsler örökösök részéről) önkéntes árverés alá kerQI, esetleg kedvező fizetési feltételekkel Is. Megjelenni szándékozókért a Nemesvidl Takarék-pénztár előzetes bejelentésre Komárváros állomásra kocsit küld. Előzetes felvilágosítást érdek-42S3 lődőknek ugyanezen Takarékpénztár nyújt. 15.700/1928. Árverési hirdetmény. A Kazinczy-u. 12. sz. alatti városi bérház épületanyagát nyilvános árverésen eladjuk. Az árverést 1928. szeptember hó 5-én d. e. 10 órakor a v. gazdasági hivatalban tartjuk meg. A feltételek ugyanitt hétköznapokon d. e. 10—12 óra között megtekinthetők. A városi tanács. Nagykanizsa, 1928. augusztus hó 30-án. Polgármester. O.thon 1 perc alitt a gyermek Is késziihet saját lisita üvegjében izódavizel, üdítőitalt habzóbort 1 1 It. szódavíz 16 fiiérbe kerQI, o!c«óbb mint a gyári 4 havi részletre I Tartozik önmagáink, családjának, hogy asztalára tiszta üveget legyen I Arak: Autó Syphon tlveg ... 21 P az első tel. szénsav- patron ............... 5 P cserénél 1 let. izén-savpatron............ 2 P 4 havi részletre I Autosyphon üveg Sparklet világszabadalom ! 2772 Tiszta, olcsó, kényelmes, praktikus I Egyedáiusltó: Szabó Antal Nagykanizsa u Telefon 91. szém Elismeri minden autótulajdonos, hogy a \'flmfotie pneu matik jó és tartós. CHAMPION gyertyák, irányjelzők. FORD alkatrészek, golyós csapágyak. Gyári lerakat: fl^S MIKLÓS aUtÓSZakflZlet Nagykanizsa, Deák-tér 15. Telefon: 63. J»9 16.434-1928. Hirdetmény. Folyó évi szeptember hó 4-én d. e. 9 órakor a gör-dövényl lecsapolt tó 64 parcelláját árverés utján 4 évre bérbeadjuk. Az első év bére az árverésen fizetendő a szerződés bélyegilletékével együtt. Találkozás a gördövényl legelőn lévő kútnál. Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1928. augusztus hó 28 án. Városi Tanács. ■borok Finom, uiMtu a p a n llterenklnt a.zUII 7« f., v5rö« I P, rizling I P tO fillér SÁFBÁtf JÓZSEF fbotinsUM tui M«gy«r-utca 74. 15.390/1928. Tárgy: Falusi kislakásépitési akció. Hirdetmény. Közzé tesszük, hogy a falusi kislakás épitési szövetkezet a kislakás építési akciót a jövő 19%. év tavaszán is folytatja és igy a földreform eljárás során, vagy adás-vétel utján házhelyhez juttatott hadirokkantak, hadiözvegyek és közalkalmazottak közül mindazokat, kik családi házuk megteremtésében a szövetkezet támogatását Igénybe venni kívánják, 1500 pengőig terjedő anyaghltelben részesíti. Ennek folytán felhivjuk mindazon fent felsorolt helybeli iakós házhelytulajdonosokat, kik 1929 év tavaszán építtetni szándékoznak és e kölcsönt Igénybe venni óhajtják, hogy összeírás végett folyó évi szeptember hó 1—15-Ike között a városi adóhivatalban Polay számvevőnél a hivatalos órák alatt jelentkezzenek. A városi tanács. Nagykanizsa, 1928. augusztus hó 21-én. an Polgármester. ZALA! KÖZLÖNY IBM. Szeptember 2. Mentesítse magát az akkumulátorok töltésével Járó nehézségeitől és töltse otthon tkkiailátorjalt u „ELEKTRÓD" gjÜTiatöltótíleppel, sert olcsó (heti pir fillér Üzemköltségül öiokös egyenletei, állandó iramot szolgáló, nagy teljesítményű sav és lug mentes nedves elemmel minden 4 voltos akkumulátort, úgymint az „Elektród" kommutátoroa anódtelepet egy nap alatt feltölthet. EgyedBII üzemanyaga izgállc. Készülékünk, mely (is zörejmentes vételt btztoitl, Oewe nem tévesztendő ai úgynevezett anódpollók-lul. Kapható minden nagyobb rádló-sukUzletben. Oyártja: ,J3Í ELEKTRÓD mAszakl és kereskedelmi villalat Bafepit, T112. Jókai-utca 28. Hain Gyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól. 241/1928. vht síim. Árverési hirdetmény. Alulírott bltóiigl végrehajtó az 1881. évi LX. L-c. 102. §-a értelmében ezennel köz- hírré teszt, hogy a nagykanizsai klr. járái bíróágnak 1928. évi Pk. 8930. iiimu végzése következtében Dr. Fenyves Ignii Ügyvéd által képviselt KalapUzem Rózsi Endre debreceni lakós javira 130 P s jár erejéig 1928. évi március hó 14 én foganatosított kielégítést végrelujtii utján leél lelulloglalt és 14(30 P-re becsült követ kexó Ingóságok, u. m.: nót kalapok, Üzleti berendelés és bútorok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykanizsai klr. járái bliósig 1928-lk évi Pk. b930. szimu végzése folytán 430 P 24 fl|l. tókekóvetelés, ennek 1927. évi augusztus hó 3. napjától jiró 100/0 kamatai, V/i váltódíj és eddig Összesen — P. — fillérben bíróilag már megállapított költségek erejéig, a netán fizetett összeg levonásival Nagykanizsán, Kazlnczy-utca 1. sí. a. leendó megtartására 1928. szeptember hó 5. napjinak d. e. 9 órája hatirldóUl kltuzetlk és ahhoz a venni szindékoiók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy at érintett Ingóságok ai 1881. évi IX t.-c. 107. és 108. § al értelmében készpénzflzetéi mellett, a legtöbbet tgérónek, szükség esetén becsiron alul Is el lógnak adatni. Amennyiben az elárverezendő Ingóságo kat mások Is le- és lelulfoglaltattik és azokra kielégítési jogot nyertek volna, eien árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. § írtelmében ezek javára Is elrendeltetik. Kelt Nagykanlzsin, 1928. évi augusztus hó 20. napján. Ilaán Gyula s. k. ta» ktr. blr. végrehajtó. Hain Gyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól. 683/1928. vhL szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. J-a értelmében ezennel közhírré leszi, hogy a nagykanizsai klr. járásbíróságnak IU28. évi l\'k. 122J3. saimu végzést következtében Holfmann éa l\'rank na| s foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és lelulloglalt éa 112(3 pengőre becsült következő Ingóságok, u. u. : különféle üzleti iruk, berendezés, kocsi, ló slb. nyilvános árvetésen eladatnak Mely árverésnek a nagykanizsai klr. járásbíróság 192»-lk évi Pk 11233. íz. végzése folytán 623 P 19 flll. tőkekövetelés, ennek 1927. évi november hó 7. napjától jiró l»,o kamatai és eddig összesen 112 P 90 flll.-ben bíróilag már megállapított költségek erejéig Zalakaros községben leendó mogtar tására 1928. évi szept. hó 4-lk napjának délutáni 3 órája határidóul klIUzelik ts alihoi a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy ai éiln-tett Ingóságok ai 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §al éneimében készpénzfizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és leluitoglallatták és azokra kielégítési Jogot nyerlek volna, ezen árverés az 1881. tvl LX. t.-c. 102. §. értelmében eitk javára Is elrendeltetik. igykanitsal lakósok javára 623 P 19 flll. jár. erejéig 1928. évi auguszlu hó 4-én hó Kelt Nagykanizsán, 1928. évi augusztus i 21. napján. Minőségben, tartósságban felülmúlhatatlan a CONTINENTAL PNEUMATIK Állandó nagy lerakat Zalamegye részére: Szántó Vilmos és Társai cégnél Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22. Tűzifa és szán legolcsóbb beszerzési forrása HILD JÓZSEF deszka, épQletfa, mész, cement és egyéb építkezési anyag kereskedése Nagykanizsa, Király utca 4. Telefon: 120. GUBACSOT a legmagasabb áron vásárolok SZEGŐ MÓR nyersterménykereskedő tm Eötvös-tér 2. Ragályos betegségek ellen a legjobb védekezés a tisztasága Viselt felsőruháit időközönklnt tisztíttassa vegyileg a Rózaagyárban Kapóivá rott. -->«JS Gyüjtőtelep: Nagykanizsa, Erzsébet-tér Hirdetmény. Az iharosberényl közbirtokosság tulajdonát képező nagyven-déglö mellékhelyiségéivel együtt 1928. szept. 10-én reggel 9 órakor a helyszínen 3 évre bérbe kiadatlk nyilvános árverésen többigérőknek. A jelenlegi bér 10\'/o-a mint bánatpénz, az árverés előtt leteendő. A közbirtokosság a jogot lenntartja magának, hogy a legtöbbet Ígérők között szabadon választhasson. A bővebbl adatok a közbirtokosság elnökségénél megtudhatók. Közbirtokosság. Szil bognárfa különféle méretekben Zsigárd erdőben gazdaságok és egyesek részére eladó. Hercegi Erdöhlvatal. HIRDETMÉNY. AHAHÓTI TEJSZÖVETKEZET egy évre 1928 október hó 1 tói 1929. azeptember hó 30-ig ter|rdó Időre eladja napi állag 800 It. lejből nyeri szövetkeze i teavaját. Árajánlatok 1928. szeptember 15 lg küldendők be. A beérkezett sjínla\'ok lelett a szövetkezet l«fz eatósága 8 napon belUI szabadon nst\'roz. Biztosíték 4000 P, azaz négyeier pengő. Ajánlatok „Tejszövetkezet" Hahót (Zalam.) küldendők. <IKJ Haán Qyula 8. k. klr. blr. végrehajtó. A magyar utak gépei a Sunean.GnomevRhone motor- ^IfVCSN oyclecarok és kerékpárok, U #19011 kisautomobilok. Vezérképviselet: Utolérhetetlen rugózási 3ttokh János oki. gépészmérnök ™ Budapest, VI., Hajós-utca 15. Kérjen árajánlatot! Tőkeerős körzetképviselőt keresünk! ŐSZI VETÉSRE: Gazdasági magvak: KApasztamsg Árvácskamsg KetMposjtam3g Ncfclejtsmag Silátamag Szátazorszépmag Kertkrépamag Hartogvlrágmsg Téli retekmag SiegfUmag stb. stb. Hollandiai virághagymikn: tulipán, Jácint stb. stb. előjegyzés. Műtrágyafélék. Kicsinyben és nagyban kaphatók- 0H8ZÁ8 IÓZSEF a*irtíiS»u* • Nagykanizsa, Erzsébat-tér 10. A bíróság mellett, aito Telelőn: 13a GUBACSOT, égytollat, állati bfirftkat, vírOs- és sárgaréz, elak és 6iom hulladékot, vasat, csontot éa rongyot a legmagasabb árban vásárol 8T1ÉI B. PIAI Ii8TKáIIZ81 Erzsébet klrályn^tér 15. sz. alatt.-* int TANKÖNYVEK minden iskola részére kaphatók és •IfijanyaahatAk Fisthei Fülöp Fiai könyvkeresked-séten. Veszünk használt tankönyveket a legmagasabb árakon. Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR gözmosó, vegytlsztltó, mhafastő íjé: kupit. I). ifltM*: tataZM l Vállal mindennemű ruha-festést, vegytisztítás!, gőzmosást mérsékelt áron. Elismerten elsőrendQ munka. BMehér, tftkörlényei gallértiszti tá*. Flissérozáa m Ootivrérozáa. varrógép RÉG BEVALT JÓ minősítsen he </re*o /i\\re/eJt/e\'/iéfeM SINGER VARRÓOÉ n is zv é nvtAbsai* FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐ-UT I. 1028. weptembu 2. ZALAI KÖZLÖNY 11 BÚTOR- vásárlóknak saját érdekük meggyőződni arról, hogy barátságos és kellemes otthont létesíthetnek maguknak, ha a Dunántul legnagyobb áruházában szerzik be lakásberendezési szükségletüket. Állandóan 300 barandazés áll vavőink részéra választékul. A legfinomabb stylusbuterok és a legegyszerűbb polgári berendezések is Írásbeli szavatossággal lesznek eladva. Vevőinket szakszerű és őszinte felvilágosításban részesítjük. Diimantasan szállítunk bár-milyan vasúti állomásra! Óriási forgalmunk következtében a közismert legolcsóbb árakat számítjuk. Rendkívül kedvező fizetési feltételeket nyujtunk. Saját érdekében ne tétovázzék, ha bútorra van szüksége, hanem keressen fel bennünket bizalommal! KOPSTEIN LIPÓT bútoráruházai SZOMBATHELY, Kőszegi u.5w») SOPRON, Várkerület 62. A legmagasabb terméshozamot csak ugy érheti el, ha foszforsavas műtrágyán kivül mésznitrogént is alkalmaz! MÉSZNITROGÉN 78—20% garantált nitrogén- és kb. 60°\\0 hatékony mésztartalommal a legjobb és legolcsóbb nitrogénműtrágya ! Adjuk ősziek alá alaptrágyaként, mert a legmagasabbtermést biztositja. A Káliszindikátus eredeti árjegyzései szerint 40—42 százalékos kálisó, mely a terméshozamot fokozza, a minőséget javitja. A kálisó alkalmazása nagy fontosságú, mert teljes eredményt csakis teljes trágyázással érhetünk el, homokos talajon minden kultúrnövénynél nélkOISshetetlen I Tekintse meg okvetlen a „Nitrogén" Műtrágya és Vegyiipar Részvénytársaság (Központi Iroda: Budapest, V., József tér 1. — Telefon: 824—19, 825—20.) m mm. MEUS ÉS PINTÉR ««i pavillonját a Szombathelyi Mezőgazdasági Kiállításon, ahol díjtalan szaktanáccsal állnak rendelkezésére. <233 200. IM szeptember 4, kedd 14 mt ZALAI KOZLOMT POLITIKAI KAPEUAP Felelős szerke&üű: Barbarits Ujos * M< Pomnule Bocskoreszkn Vágy Bogaresxku, avagy nem ti tu-4o«, k*gf hle(ák, |eguiéMi QmiHkp qiosdstlsn sxáfjat tajtékzó dühvel cydik* fejKcJlín ejlMfcjk testetlen vádakat, imlk |ózan ésszel moipljtwjl qyébft nem mi wllrok ta vagyunk a kisebbségek legretienelesett elnto-rwM. Hogy ml lábbal tiporjuk a ki-icbba^MÉi Jm«H « kPgy Európa ma ia flwfoMK^ M Mt WMW^Iflnk síró jajaitól I Donmulet DamnulH Messze áll c« M IfMságtól I Mesazr, mint a boctfcpiwottogái « sarkaotyupen-gésifl I NíwOnS c*ak kflrfli egy kissé I Hol na több lakpia, Erdélyben, vagy a regatban? Hol volt nagyobb etpyoesottság, bol volt több igazság \'WiiMág, pMUtna, Eidélyben, vagy OlájMazágbaa? Melyik nép iateitf-gcMfbb, Su erdélyi vagy > moldvai oU.h ? Tud-e ezekre v4U>xoljil, Doq-nule? Egyben azonban Igaza vanl Volt téiy»g agy nagy hibánk a nemzeti-»tyttl|»*M izemben. De n nem az elnyomás volt, ham® a dídelgcté*. Araikor a közö|ügyes ipkmllllós bidikladái mellett kiszorított pár ezer kwwánkat mind • kisebbségi vidéke* Mwláin, lUaira xb toditoituk i vltlük « kultúrát a netpxeUs<gi vidékek kegyei közé, sxok legelrejtettebb katlanaiba ia, amikor ma kell nvtgkftve a súlyos milliókat a sxla-magyar Atföld s Dunántúl Iskolaépítéseire fordítanunk, pótolva a mult suWot muiWli\'Al\', akkpr ejnyo-máirfll beszélni egvenesen rossz-akarain bárgyúság I HIk ma is na-Ryobb ax analfabéták száza lika nem en aifaidi megyében, mint volt F-\'d^Jvliítt | Apitkor w oláh Alblna egyre-másra vette meg a régi, nemesi ud-varkásakat Erdélyben s ciinált tudató* móc-telepltést, araikor sírva, ökfll<K wodtQtt kézzel, páholyból néjték |x .Elnémult harsngokst" » nem cselekedlQnk semmit; amikor egyik napról a másikra kezdte klaz olkkaág a bihari végeken a magyarság a leilek a .Szicsluk, Popok* ■ tMByarság rovására (szerencsénk a székelység sziklamagyarsága, mii a t(fltékfó hullámok kikpi<J<ni nem tudták f) amikor évsxáxados egyült-élés e\'sn hivatkozni leintett ErdMy-bon még aíáfc naaizeliségre, akkor bflaQtfk vollvnk, n«» • nemzetiségekkel nemben, b#nem Önmagunk Iránt. Mea culpa l Mea msxitu* culpa I Jó ax Iften I változatos az idők fordulása I Ami hiba volt a múltban a gyengeségtnk, az idők fordultá-x« lm vényünknek tudaük be. — Kíiet, Dél megszállt terttk-letén levő nemzetiségeink már nem egyszer kiáltották oda elnyomóiknak, hogy Jobb volt a magyarok atalt s már ügyieket, nincs messze az Idö, bogy önként térnek vissza hozzánk. És Igazuk van I A rokon nyelv, ető-SMkot kultúrpolitikával, eaerszerte veszélyesebb a beolvasztás, a nemzeti megsemmisítés szempontjából, mint egy idegennyelvfl, testvéri érzelmit nemzet. Visszatérések beiga-zo ná múltbeli politikánk megértését, helyességét s még nagyobb testvéri szereteltei ölelnénk őket keblflnkre. C\'ődbe jutott a \'riaoonl .Mxibeu kéwOJt .béke." Csődjét ral sem bizonyltja lobban, mint ax erdélyi a a zágrábi kfllön parlament, a tótság elégedetlensége s gyűlöletűk a vezető nemrelük ellen. Már érzik a hős megszállók, bogy a reményükön feltt\'i nagy koncot megemészteni nem birják, már mcgfektkltt gyomrukat, /ossz álmaik rsnnsk. Ugy hjrlik — se* nagyon valószínű — kiegyeznének 50 százalékra Is, ha a másik 50 százalékról pecsétes Írást kapnának, mely örökre és háborit-lanul biztosítaná azt réstflkre. Mi önként le petn mondhatunk I Egy hantról sem. öngyilkosok nem leszünk I Várunk I Remélünk I Acélos hiitel, *z igaiságba vetell szenl bizalommal. Ma|d a saját „testvéreik" verik ki a bitorlókat. És ez lesz sx Igazi cáfolat ön uek, domnule Bocskoresxku I r. N. K. Megnyílt a népszövetség IX. ülésszaka Dánia berlini követe lett a közgyOJóa elnöke zottságok választottak elnököket. A népszövetség megalakulásának ülésén magyar részről a hat főbizottságba « következőket Jsloiték: I. (Alkotmány-jog és Jog) Apponyt Albert gróf, dr. Égry Aurél ás dr. Gafzdgó. II. (Gazdaságpolitika) Btró Szte-rényi, dr. Egry Aurél és gróf Huryadl Ferenc. III. (Fegyvetkezéscsökkm\'és) Qróf Apponyi Albert, dr. Oajzdgó és Tán-ezos tábornok. !V. (KAltségvefés) Ténuos tábornok, bázó Apor Qyuls és dr. Lakatos GyuU. V. (Szociálpolitika) Oróf Apponyi Albert, báró Sztálin^ és dr. Qajtágó. VI. (Politika) Ugyanazok. Ocnf, a*«pttmber 3 A népssövetség mai tanácskozását déU 12 ólakor nyitotta meg Pro-kope elnök. Az *zie rendelt bizottságok JDSgri*K4)ták a jnegbizólevs-ieketT meghallgatták a; ig»zolő W-zottság jelentését, ma|d áttértek »t elnOk-vála»itásra. 49 szavalatból 44 sx«v«Mt Zahle dán dtltgáiusra eaeát. Az u) elnök meleg szavakkal köszönte meg s beléje helyezett bizalmat és annak a reményének adott kifejezést, bogy a népsxövetség eredményes munkát fog végezni. Az fllés 5 perccel 1 óra előtt véget ért. Délután 4 órakor ulból megnyitották az ölé»t, melyen a népszövetség meg-vái»«iotta « kat változó a&lnöküí, majd bUoilságok alakullak és a bl- Zajos jelenetek közben kisérték a fogházba a parlamenti merénylet miatt letartóztatott jugoszláv képviselőket Belgrád, íztptember 3 (Éjszakai rddlójelentés) Sveta Ml-lutlnovics vizsgálóbíró a parlamentben történt merénylet ügyében kihallgatta a gyilkosságra való felbuj-tás elmén vádolt Toma Popovlcs és Drogulln Jovanovlcs Luna kép viselőket. Popovlcs előtt ma hirdették ki a végzést, aratly letartóztatásba helyezi. Popovics a folyosón levő újságírók felé azt kiáltotta : — Ö ömet akarnak szerezni azoknak, akik rombadöntik az országot I Jovanovksot Is előzetes letsrtózla-lásoa helyezték. Amikor a fogház-ötök s börtönbe visszakísérték, Jovanovlcs szóváltásba keveredett ax őrmesterrel, ma|d dulikodolt vele egészen a fogházig. A kapun tul agy félre o«m vagywáikatd csattanás jelezte, hogv Jovanovlcs húzta a rOvidebbat as őrmesterrel szemben. A francia kereskedelem- és légügyi miniszter ötödmagával szénné égett a lezuhant repülőgépben Ax I. oszt. magyar érdemkereszt tulajdonosa voM a tragikus véget ért államférfiú i\'árie, szeptember 3 Bokanovszky francia kereskedelmi és légügyi miniszter repülőgépka-tasztrófának lett az áldozata. Vasárnap PotneaK 60. szül«lésnapj*»ól, annak waralólaból visszafelé lövet Tóul repülőteréről szállott ísl ölöd-magával a francia nemzetközi repülőtársaság kélfedelü gépjére, a látas- sál műszaki igazgatójával együtt. A gép 500 méter magaaságbsn, a repülőtértől mintegy két kilométerre, motorhiba következtében lezuhant te teljesen elégett. A kereskedelmi miniszter, a repülőtársaság Igazgatójt, a pilóta, s mechanikus és a rádiós tel lesen szénné égtek. Pá/ishan ál-tslános a gyász és a részvét a mi- niszter özvegye és 4 árvája iránt. Magyarország réwMétc (ÉjizaiaU rádiójéUaU*) UfeiÉa-U-jos m«gy»í kaiflgymiftksfci, *1J«*> nap óta Oenfben Mönk, nse délelőtt sze»ar*M<U**kff*mMtj*éft4 külügyminiszter előtt a magyar kormány nevében, a tregtkste vtteet ért Bokanovnky franca kweihi8u>uil-ügyi mlnisster halála lelett. Bokanovszkyi annak idején a magyar francia kereskedelmi tárgyalások alkalmával Horthy MfklAs kor-mányié a msgyar érckiniáereeit I. eaa-lályávai tűntette kJ. BoktmovMkyU-tatában nagy me«ér1ést taou*ikaU a kereskedelmi tárgyalások iMníal a msgysr ügyek iránt. A miniszterelnök Szombathelyen Szombathaljr, szeptember 3 (Éjszakai telefonjelentét) Btthlen István gróf miniszterelnök tÁa VéprŐI, sksi e gréf Erdödy-család vendége volt, annak négyes fogatán &soaskeS- helyre érkezett és a kiállítás ép«le-lébe hajtatott, ahol dr. Tarfryl Ferenc főispán melegen köszöntötte a kormányelnököt, aki az egész kMIfi-lást hossz; bban megtekintette «■ legteljesebb elismerését fejezte ki a kiállított anyag felett Majd a Varmegyei Kaszinóbs hajtatott ahol tiszteletére teát adtak. A Kaszinó helyiségében megjelent Körmend 40 lagu küldöttsége, amelyik átadta a magyar korraányelnOkaek a diát\' polgári oklevelét. Á kormányelnök az esti órákban visszatért Vépre a gróf Erdődyéí kratélyábs. Amnndsen fflst-jelet adott? Koppenhága, aaeptemher 3 Bálps-tulászok jelentették, hegv két hétlel ezelőtt a Ferenc Józmí föld egyik azigetén, Erge én lüsi-osx\'opot láttak felszállni, feltevés* szerint, amit a Jelentés nyomán a tromsöi meteofoligal intései is lehetségesnek len, Amundstn áe társainak je\'adáss volt. Felkeresésére indullak, de a nagy jégzajlástól a szigetel nem ludták megközelíteni. Oüó, szept. 3. Azok a munkások, akik annsk idején Amotdsea és GUbaudtHtoai repfllőgépásMk a „La-thamu-nak siánUlpát ás ceéndkMi javították, azt állítják, hogy a Jobboldali talpát javították, visiont a halászok által a tengeren látott üsző talp balolisN volt. A menlőexpedldót vezető keeger-nagy kilelenteUe, hogy az események nem befolyásolják a parancs betartása tekintetében, mert szeptember 10 én a kutatást be kelt A Srassburg tehát kénytetea beszünletni a nyomozási. Sípom Landlst kapott dr. lező Ferenc Az olimpiai győzők a kormányzónál Budapest, szeptember 3 A kormányzó ma délelőtt fogadia a kultuszminiszter jelenlétében az Olimpián magyar győiteselt. — Terstydnszky, a kétszeres (egyéni és csapat) világbajnok III. oszt. magyar érdemkeresztet, a többiek, köztük dr. Mező Ferenc is, Slgnum Lsudlst kaptak a kormányzótól, aki hosszasan elbeszélgetett az olimpiai győztes 5k-kel, köztük külön dr. Meiő Ferenccel ia, elismerését fejezve ki a magyar kuHurának szerzett világbajnoksága felett. Virágdiszes vonaton Bucsuszentlászlóra A nagykanizsai férfiak zárán doklata Zala őal kegyhelyére Nagykanizsa, szeptember 3 Emelkedett lélekkel, ünnepi hangulatban indult útra sok száz nagykanizsai katolikus férfi P. Mátés Hüár ferences-plébános vezetésével és dr. Almdssy Oyula törvényszéki bíróval, a Kitti. Féi fiiig a elnökével Ztla ősi Mária-kegybelyére, Bucsuszentlászlóra, hogy a küzdelmekben lankadók uj erőt, vigaszt éa segítséget esdjenek ki Magyarország Nigyasszonya oltára előtt és összetett kézzel kérjék az elrablott területek visszaadását. Valami megható és impozáns van mindig az ilyen lérfizarándoklatban, amikor nagyszáma, komoly férfiember imádságos lélekkel felsir és fejet hajt az Ur előtt. A plébánia-templomban P. Mátés plébános misét mondott és áldást adott a zarándokokra, akik közös szentáldozás után zárt sorokban vonultak ki az állomásrs egyházi zászlók élén és a ferences-papság kísérete mellett az állomásra, ahol virágdiszes vonat kocsijaiban helyezkedtek el. Bucsuszentldszlóra érve harangzu-gás és ének közepette vonultak be a kegyhelyre, ahol addigra már megérkeztek az 1000 főre tehető szombathelyi férfizarándokok, akiket P. Bonaventura házfőnök és P. Arkangyal hittudományi főiskolai igazgató és P. Jeni vikárius vezetett. A kegyhely főoltáránál P. Mátés ünnepi nagy misét végzett, mlg az ünnepi szónok P. Bonaventura volt. D Hután a templom előtti téren katolikus gyűlés volt, amelyen óriási embertömeg vett részt a zarándokokon kivül. Qtlsllnger P. rábagyarmati esperes-plébános s katolikus öntudatról beszélt. — Kreutz Ede püspöki pénztárkezelő a katolikus fétfl kötelességeit a közéletben fejtegette. Flnta Sándor Igazgató, a jeles iró a katolikus firfit mint családspát mutatta be. P. Mátés HUár plébános a mai kor aktuális katolikus problémáiról beszélt. Visszajövet ugyancsak egyházi menetben vonultak be Kanizsára a férfizarándokok az érkezésüket várók sorlala között KAUU KOllÖWT_ Egy keszthelyi flgyvéd antókatasztrófája Galambok és Zalakaros között A gépkocsi összetörött, az ügyvéd sulyoa sérüléseket szenvedett - Egy sümegi autó szállította vissza a szerencsétlen áldozatot Keszthelyre vedett, mlg a tanúnak apró zuzódá-sokon és az ijedtségen kivül komo- Nanrkantzaa, szeptember 3 Megdöbbentő autószerencsétlenség történt hétfőn reggel a nagykanizsai országúton, melynél csudával határos, hogy a három aulózó közül csak egy az áldozat. Ugy történt a szerencsétlenség, hogy dr. Kardos Zoltán Ismert, tekintélyes krszthelyl ügy/éd, aki ügyfelei védelmében gyakran megfordult a nagykanizsai törvényszéken, hétfőn reggel gépkocsin indult Nagykanizsára, hogy ügyfelét, kinek bűnperét tárgyalta a bíróság, védje. — Vde jött egyidejűleg a bünper egyik tanuja, aki szintén ma délelőttre volt beidézve a főtárgyalásra. A gépkocsit keszthelyi soffőr vezette. Vagyis a so ff őrrel hárman Indultak el reggel Keszthelyről Nagykanizsára. Zalakaros és Galambok község között súlyos szerencsétlenség érte Dr. Kardos Zoltán autóját. Egy motorkerékpár őrült Iramban száguldott feléjük. Kardos gépkocsijának soffőr je ki akarván kerülni a motorost, kocsiját félre kanyarította. Szerencsétlenségére ugyanabban a pillanatban a gépkocsinak valami szerkezeti def iktusa támadt, ugy, hogy a nehéz gépkocsi teljes erejével nekiment egy útszéli eperfának. Az összeütödés oly erővel történt, hogy az autó mind a három utasa hatalmas ívben kirepültek a kocsiból és s gépkocsi pozdorjává törött. Dr. Ksrdos Zoltán oly szerencsétlenül esett az úttestre a kocsi alá, — hogy a hivatalos jelentés szerint annak egyik vasalkatrésze keresztülhatolt a lágyékán, karja eltörött és lyabb baja nem történt. A soffőr arcán és fe|én szenvedett sérüléseket és zuzódásokat. Mig dr. Kardos Zoltán az országúton feküdt teljesen eszméletlenül, egy sümegi autó jött Nagykanizsa felöl a szerencsétlenség színhelyére, amelynek tulajdonosa előzékenyen fdvette a súlyosan sérült ügyvédet és lassú tempóban visszavitte Keszthelyre, ahol a Jobbst- szanatóriumba szállították. Időközben gyors lépésben érkezeti a szerencsétlenség színhelyére az értesített kiskomároml csendőrség egy járőre Borsó tiszthelyettes vezetésével, aki ott a helyszínen kihallgatta a soffőrt és a tanul és azonnal jegyzőkönyvet vettek fel. A kiskomároml jegyző pedig telefonon értesítette a szerencsétlenségről a nagykanizsai járás fószolgablráját és a klr. törvényszéket, ahol már várták az ügyvédet, akinek védői tisztét igy más látta el. Dr. Botka Andor járási főszolgabíró még a délután kiszállt a szerencsétlenség színhelyére, hogy a legszigorúbb vizagálatot lefolytassa az iránt, kit terhel a felelősség az ujabb! autószerencsétlenségért. Az esti órákban arról értesülünk, hogy dr. Kardost egy budipisti orvosprofesszor, aki a Jobst-szanatóriumban tartózkodik, valószínűleg még az éjjel meg fogja operálni. Az orvosok szerint dr. Katdos — dacára a súlyos sérüléseknek — feltétlenül fel fog gyógyulni. azonfelül négyszeres bordatörést szen A kereskedelmi miniszter az 1928—29. évi bnd-getbe felvette a keszthelyi postapalota építését Ma jött meg a hivatalos értesítés A postapalota átalakított terveit most készítik a minisztérium műszaki osztályán. Érdekes a leiratnak azapisszusa, amely azt mondja, hogy enől értesítsék a .Keszthelyi Hitek\'is, mint amely tudvalevőleg bosszú évek óta erősen küzdött a postapalota megvalósításáért. Keszthely, szeptember 3 (Saját tudósítónktól) Ma érkezett meg a hivatalos értesítés srról, hogy a kereskedelmi miniszter a keszthelyi postapalota építésének költségvetési összegét b •állította az 1928-29. éri költségvetésbe és igy annak felépítése teljesen biztositvt van. A leirat nagy örömet keltett Keszthelyen. Édesapja találta meg a Balatonba fult glmnázista-diák holttestét Csónakban szállította fia hulláját haza Keszthely, szeptember 3 (Saját tudósítónktól) Jelentettük a két gimnazista diák halálos szerencsétlenségét s Balatonban. Hoffmann a budapesti Márványmenyasszony vendéglősének fiát már kifogták és holtestét Budapestre szállították. A másik áldozat Predl Lajos a keszthelyi premontrei gimnázium VI. osztályának tanulójáník holttestéi azon-Inn hiába kuttatták. Édesapja két csónakon harmadik nipja járta a Balatont és kutstott szerencsétlenül járt fia holtteste után, mig sikerült azt szomb lton, messze a Bala\'onban feltalálni. A viz visszaadta áldozatát. Megrázó volt nézni, amint az édesapa ráborult fia megtalált holttestére, melyet azután mags szállított csolnskon Oyenesdiásra. Temetése tegmp ment végbe olyan impozáns keretek között és hatalmas tömeg részvételével, amilyenre még nem volt pilda Oyenesdiáson. Meg- _i \\tm szeptember 4. jelentek a keszthelyi pren^onlrei gimnázium tanári kara, az Ifjúság és üt levő diákság és rengeteg közönség. A temetési szertartást az elhalt diák tanára dr. Szerecz Imre premontrt) kanonok végezte. Amikor az egyik diák búcsúztatni akarta elhunyt diáktársát, az a meghatottságtól sírva fakadt és nem tudta elbúcsúztatni tragikus módon véget ért társát. Mindenki sirva fjkadt. NAPI HÍREK NAPHRKND Szeptember 4, kedd Római katolikus: Róza. Proteatlaa\' Rozii la. Izraelita: Elul hó II. Nap kel reggel 5 ó<s 23 perckor, nyugszik délután 18 órs 35 perckor. Városi Nagymozgó. .A Nortda* (A fehér apáca testvérfilmje) dráma 7 felv. — Bobby autót vezet" burleuk 2 felvonásban. Ujabbal gyarapodtak a dalosverseny dijai Nagykanizsa, ixeptember 3 A szeptember 8-án Nagykanizsán lezajló vármegyei dalosversenydijil-nak egy részét a rendezőség kiállította a Teutsch-drogéria gyönyörűen dekorált kirakatában. Egész vasárnap még a késő esti órákban s ma ls naphosszat rengeteg nézője volt a dalosokra váró szebbnél-szabb serlegeknek. Az idén ugyania egy-kettő kivételével az öeazes dijak — a dalárdák kívánsága szerint — serlegek. A dljsk egy része még vésés alatt áll. Ma érkezett meg Keszthely város d szes ezüst-serlege, valamint egy másik szépmQvü keszthelyi serleg: Relschl Imre városbíró dija Ztla dalosai részére. A verseny részletes programmját legközelebb Ismertetjük. — Járásbíróság lesz Zalaazent-gróton. Ismeretes, hogy Zalaszent-grót évek óta harcol egy járásbíróság felállításáén. Ahogy értesülünk, az igazságflgyminiszter most hozzájárult a szentgróti járásbíróság felállításához, ha a község a feltételeket teljesiti. Szentgrót ezeket mind teljesiti: a hivatalt elhelyezi, fogházat épit, a biróság taglalnak és személyzetének lakást sd. a hivatal bebútorozásához és snnak Írószerekkel vsló ellátásáról gondoskodik. A járásbíróság ügye a szeptember H-ikl megyegyülás elé kerül. — Életbelépett a csendőrség uj beosztása. Szeptember elsejével lépett életbe a csendőrség! leépítés, amely megszűntette a nagykanizsai és tapolcai osztály parancs nokságot és csak Ztlatgerszegét hagyta meg. Szeptember 1-töl Nagykanizsán már csak szárnyparancsnokság van. Ezt és a csendőrség! Iskolát meghagyták nekünk. A kisksnlzssi csendőrőrsöt illetőleg még nem intézkedtek. — Lapunk Budspesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéházában VIII., Baross-Mi 10, step\'cffiber 4 — EndMrtoztíUus körmenet. V Már nap zajlik le ax egéss világ katolikus.inak véixvéttlével az tucha risxtikua világkongresszus a messze tengeieululi Sldneybtn Évről-évre lefolylatódó világesemény w, amivtl kapcsolatban elrendeltetett, hogy a kongresszus napján az egén világon egyidejűleg szentségi körmenelek tar-tassanak a katolikust k tömegei réiz-wételével. Így Nagykanizsán este 6 Arakor • plébánia templomból Indul ■ tocnlaégi köj menet a feilámadás magsz okolt mondében és sorrendlében, amelyen ax Összes hivatalos tényezők ls részt fognak venni. Fel-ktataek ax útszakaszt n levő báz-lulajdonotok és lakók, bogy házaikat d Isiit sók tel és ablakaikat világítsák kl. ZALAI K02X0NY NOVÍCIA A Katolikus Legényegylet nagy szüreti mulatsága Ax ösxi évad kimagasló eseménynyel Indul meg: a Katolikus Legényegylet nagy szflretl mulatságával, mely a Polgári Egylet Összes termel ben fog lezajlani szeplembtr 9 én este 8 órai kezdettel. A rendezöiég éléndr. AfíítocAeníwcAwEdvinlörvény aaéfeá dnokhelyelteaid és Gazdagh Ferenc püspöki biztos egyházi elnökkel oly programot Állított Össze, arady kecaflltMra váük ax egjretftld-uek és reagdeg stému közönséget fog vonzani. Hegybiróné Bdrczay Ferencné Keglevlch Ilona gróbiö, h-gybiró Dániel László földbirtokos. Pazar leax a hegybiróék és táncosok nOnyOrfl diszbevonulá&a. A megnyitó öáíacédd a világi elnOk, dr. Mutschen-bacher Edviu fog|a mondani, mlg Kdrossy Mancika a hegybíróikat kö ■xOflll Id. Baiy Mandka magyar dalokat énekeL t2 Irgszebb pár magyar táncokat lejt. Ennivalóan bt|os lesz a Klsgárda, melynek parancsnoka Magyar Qyőző leaz. A misx HÉ us tánccsoportot 5 nagyon szép ttneospár mutatja be, amit kflvet a magysr páros tánc, stb. stb. Műsor után tánc reggelig. A láncokat Szabó István tanította be, mig a zongora kíséretet Ooldschmldl Károlyaé láija el. A nagyszabású szflretl mulatságra Ismételten felhívjuk a kOzOmég figyelmét. Jegyek dővételben a Schless Testvérek cégnél kaphatók. mm Schwarcz Dezső harisnyái a togjobbjk. => Orvosi htr. Dr. Takács Zollán igazgató főorvos srabidságáról me g-érkemtl és rendelését ulból meg-ketdle. — Qyerektorna. A ipart kultuszának f\'|lödése ma már sz egész v.\'ág képét átformálja. Uj, friss, éltető generációt nevel a testgyskor lás, amire különösen Mttgysrország |övö|e szempontjából keli örömmel tekintenünk. Ezért érdemli a legszélesebbkor érdeklődést Deák János rgimn. testnev. tanár terve, aki a gimn. tornatermében 4—12 éves ffu-és leánygyermekek risiére, heten-klnt két délután torna- és jálékórá kai ad. Jelentkezés f. hó 8 lg a eim-náxlam tornatermében, d. u. 4-6 ig. Hivi dl) 4 pengő. — Tűzoltó-mulatság Nagyré-csén. A nagyrécsti lűioltóság izom-balon, Kisasszony n8p|át>, nngy-• rányu ízűretl táncmulatságot rendez a község lőterén A nagysikereinek Ígérkező mulatság a tűzoltóság felszerelése javára megy. — Érteattés Eru\'on értesil|Uk a mélyen tisztelt megrendelőinket, hogy folyó hó 4-étől az őszi s^isont megkezd|Ok. Tisztelettel Varga-Roller nfiuabrtk. NOVÍCIA — Részeg fuvaros és rendőrök harca. Wlmmer Józsi f 26 éves nagy-kaDiisal fuvaros a tegnap esti órákban Utas állapotban a Pötéren ugy viselkedett, bogy a szolgálatot teljesítő rendőr kénytelen volt rendre utssitani, majd amikor erre nem reagált, kinyiéin volt előállítani kapitányságra. A hatalmas, bikaerejü fuvaros azonban elleaszegüit a retd-őrnek, megtámadta és dulakodott vele. A rendőrnek végfll is segilsé-gfll siető társaival sikerflil Wimmert megfékezni és nagynehezen a kapitányság éptllde elé vinni. Itt azonban a fuvaros kisxakitolta magát a rendörök kéziből és reájuk vdette magát. Az örszobéb\':l elősiető rendőrökkel is dulakodni kezdett, mig végUl ax egyik egy Oijyes fogással átialmailanná tetle, de még ax őr-szobán is veszett dPhhel ordítozta, hogy ha kiszabadult, jaj lesz a rrnd őröknek — meggyilkolja őket. Wim mer Jónefet a rendőrség Mnttgyi osztályán kihallgatták, ma|d hatósági kötegek elleni erőszak és életveszélyes fenyegetés dmén előzetes letartóztatásba helyezve álkliéiték a kir. (lgyészségre. = Vendéglősök I 1 liter szóda-vli 5 fillérbe keiUl. Készülék árát mrgtakari<ásból részletben lehet fi-zelni. Díjtalan hemutatás bárhol. — Megtekinthető Szabó Antal sportüzletében. lifluenia, torokgyulladás, tfldő-csucsburut, az orr és garat dnyál-kásodáss, a fal és a szem megbetegedése esdén gondoskodjék arról, hogy gyomra és beid a természdes „Frrcnc Jóxset" keserüvix hasxnAlata áltai iöbbizör és slsposan killsztit-tassanak.Köikórbázik főorvoul meg-állapilolták, hogy a Ferenc lóxiel vix orbáccnál és más láxzal járó ragályos belegiégnél Is a szenvedő emberiségnek nagy szolgálatot tesz. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füsierüzlelekbtn. SPORTELET Terézváros FC—Zala-Kanizsa FC 3:2 (1:2) A kanizsai csapat már 2:0-ra vezetett Natarfcanizsa, szeptember 3 | A futballbajnokság vasárnapi nyitánya sok vatkos meglepetést hozott. Pontot idolt le a Fiadi, a Somogy a izegedl oroszlánbarlangban is győzni tudott és saját otthonábsn kikapott a Sabáiii Is a leggyengébbnek tsrlott vasastól. Hasonló meglepetés a Ztla-Kanlzsa veresége is a Terézvárostól. Természetesen gyenge vigasz ar, bogy más és na gyobb csapjlok is adtak le biztosra vett pontokat; sokksl Inkább menti s helyzetet az, hogy a bajnokság nyitányánál vagyunk csak s igy a csorba kikőszörűlésére elegendő idő és alkalom van s igy a balsiker nem jár még komolyat!) kihalással a bajnokság végső kimenddére. Rákospalotán látszották le a mérkőzést. A palotai pálya mély homokja szokathn volt a kanlrsai játékotok- NOVÍCIA nsk s rengeteg erőt vett kl belőlük. Dí aiért nem a pálya volt ax oka a veresfgnek, hanem egy egész sereg más körülmény: elsősorban Szemző •ulyos sportszerű lensége, aki miatt tizenegyeshez jutoll az ellenfél és egyenlilett, atuláa a hilfsor váratlan gyenge játéka és a biró iok helytelen itélkeréie. A blió, Csárdás sípjelére a követ-ketö csapattal állt fel a Zala-Kanizsa: S emző — Rtder, Joós — Tamás, Tiuckeobród, Bibos — Far- kas, Schreiber, Ivanlcs, Bakonyi, Csász. A választás a kanizsai csapatnak kedvezett és Terézváros kezdett napsütéisel szemben. Rövidesen Kanizsa fölény alakul ki, a csatársor igen szép támadásokat vezelett s a 6. percben a kiugrasztott Farkas még vitte a labdát pár lépést s aztán hatalmas gólt lőtt az ellenkező satokba. Kexdéa után is a kanizsai csapat maradt (frontban, a 15. percben Farkas szabadrúgása kapufáról Ivanlcs dé pattant, aki kapáiból gólba vágta. A sok Pestre származott kanizsai, akik mintegy sxázan drukkolták végig a meccset, de a palotai közönség is most már hatalmas kanizsai győzelmet várt. Ezután Is ragyogóan látszott a kanizsai csapat, de Trucken-bród ée Tamás lassankint teljesen kifull\'dt éi egyenlő erők mezőnyjátéka alakult ki, majd a félidő vége-felé a visszaesett halfsor mialt Terézváros |ött frontba. Támadásaikat a közvetlen védelem parírozta ugyan, de a biró ellen már nem kezdhetett. A 40. percben a terézvárosi balszélsőt akar|a szerelni Réder. A 16-os vonalnál szemben III vele, belerúg a labdába és elesik — Réder. A biró fütyöl s általános NOVÍCIA ctoJálkozásra a 11 es pon\'ra mutat. Oól. A második félidő egyenlő erők Szőnyegraktárunkat JUÍMI Raktáron tartunk mindennemű futó, kókusz, ágyelő, összekötő, fali és ehédiő szőnyegeket. Nagy választék bútorszövetekben, sezlóntakarók-ban és ágygarniturákban. Szőnyegeink külön e célra berendezett sző-—— nyegosztályunkban vételkényszer nélkül megtekinthetők. —-Angol férfi és női szövetujdonságok nagy választékban érkeztek SIHGEB JÓZSEF ÉS TÁRSA NAGYKANIZSA Központ szálló épület 1ALA1 KOIOOHY Szeptember 7—8. ZOROJURU Szeptember 9 HON LEA J__ küzdelme volt. A 20 percben S emiő egy veszélyleien haiaadást fogot\', a terézvárosi csalArok támadlák, ö kézzel kldobU a labdái, de közben nem felcdkeiett meg régi rosrz szokáséról, az ellenfél látékosának megb; xiláráról. Tizenegyes, gól. A kanlzral csapat erósitett. Ivanlcs á -ment a védelmen, két lépéire állt tisztin a kaputól, a hálvéd báiulról felvágta. A I l-e* megítélése mo t elmaradt. A kornerrél árlatltn remp llért azonban korrigálni akar a biió és 1 l-est Ítél. Faikas, Joój és Babos veszekednek a rúgásért, végre Bjh s helyezi — a kapus kezébe. Az eredménytelenség felvillanyozza a terézvároslakat, etösen támadnak és a 36. percben gólt Is sikerül elérniük. A kanizsai csapat kétségbeesett tá msdásokkal felel, de Id gességük elrontja a helyzeteket. Az u o\'só pillanatokban Ivanlcs áll két lépésre > kapu elölt, di fölé emeli a labdát. Vége a meccsnek. A kanizsai cs palnik a csatársor volt a leg|obb része. Igen sok és jó lövéseket küldtek kapura. Bakonyi volt köztük a legjobb, de Igen Jól Játszolt Schrelber is. Ivanlcs és Farkas is Jó, dr sokat rontott játékukon gyakori önzösködésük. Csász a második félidőben tel|esen eltűnt. A közvetlen védelem elfogadhatót nyújtott, bár legkevésbé nekik konveniált a mély talaj. Terézvárosnál a kapus tünt ki, továbbá a center és a szélsők. UKK-tánVOK T.l.lo. J-09. ^ vwmdwiotajw Szabados Rózsi Dr. Karczagnt dtval»mlonJa ltja/l». UaUtfSMlra UftHvÉftyokal fflv.,1 A II. liga eredményei Attila—Turul 2:0 (0:0). A miskolciak 10 emberrel, a kiállított Pruha nélkül szerezték meg győzelmüket. A miskolclak játékán látszott az első osztályban szerzett rulin. Péa-Baranya—Rákospalota 2:1 (0:1). Az első félidőben is a pécsiek voltak a jobbak, mégis ők kapták a gólt. A második félidőben döntő fölényben játszottak és biztosan győztek. Soroksár—Erzsébetváros 1:1 (0:0). Tiplous évadnyitó játék, Igazságos eredmény. I. liga eredményei Újpest- Ferencváros 2 :2 (2:1). Az ujp:stiek mindkétszer vezettek, de a Pert ncváros egyenlített. Achl, az újpesti kapus az utolsó percekben kivédte a meccset jeli n ö tizenegyest. Bocskai—III. ker, 1:1 (10). A debrecenlek második gólját nem Kélte meg a biró Vasas Szabrtrla 2:1 (1:0). A legnagyobb meglepetés, megérdemeli győzelem. Somogy-Bástya 2:1 (1:1). A Somogy a b <jookl l.sta élén vanl A VÁROSI 111 Kedden és szerdán B, 7 és 9 órakor A NOVÍCIA (A fehér apáca tsstvérfllaje) D ámt 7 le vonásbm. S\'jpcrattrakció a svéd filmgyártás remeke. — Főszereplő: Mona Marlensson. Bobby autót vezet Builetz* 2 felv. szegediek csak az uiolsó p rcben tudlak szépUeni az eredmén>en. Kispest-nemzet! 2:2(2:1). A nemzetlek nigy I)1! ludlsát egali zál a Kispest lelkesedése. Az amatőr bajnokság ered ményel PSC-NTE elmsradl. KAC-PVSK emaradt. BSE—DVAC 0:0. Baja. Biró Ling. Igazságos eredmény, jó védel mek, gólképtelcn csatársorok. SzAK-BTSE 1:0(1:0) Szigetvár. Biró Csík. Óriási meglepetés. Szigetvár a győztes gól után lelkesen és — eredményesen védekezett. NTE-77 FC és Vasas válogatott 2 : 0 (0 :0) Az Ifjúsági csapat teljesen egyenlő ellenfele voll az NTE nek s az NTE csak nagyobb tulinja és munkabírása révén szerezie meg a győzelmet. — Legalább egy gólt megérdemeltek volna az ifjúságiak is, de balszerencséjük volt. Ai NTE-ben 4 levente látszott. Atlétika A BTC kétnapos versenye néhány |ó eredményt hozott Diszkosz: Marvallcs 4471. (Jerely: Oyurkó 5669. 200 m. síkfutás: Gyulát 5.47É2. Budapest 15 km-es bajnok sága: Majoros 52 41 4 V /Vese-, hólyag-, gyomor- és | : cukorbajoknál, köszvény és l \' reumás megbetegedéseknél, > de különösen vese [és hó yag homok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott elsőrendű gyógyvíz. I | Házi Ivókúrára rendkívül alkalmas. ,, j Állandóan friss töltési ! J Főraktár : " I WEISZ MÓR Nagykanizsa, Király-utca 21. | Vasárnapi leventebajnoki mérkőzések eredményei Egyetértés—Hunyadi 3 :2 (1: (J). Vivót\'an mérkőzés, győzött a szerencsésebb csapit Biró Schwelger. Turul—Vasutas 2:1 (1:1). Turul lelkes játékkil megérdemel ten győz. Bitó Wolff. II. kerület—Klskantzsal Levente 3:1 (2:1). N így meglepetés I A mérkőzés a II. félidőb n félbeszakadt, mert a közöm ég belódult a pályára. Biró Fischer 1. Haladás-Húsos Jóbarát 2:0(0:0) Hiladás állóképesebbnek b zonyult. Biró Spttzer. 13 FC-Hungária 8:0 (5:0). A 13 FC Ily nagy gólarányu győzelme nem reális. Biró Heiczl. Kath. Kör—33 FC. A mérkőzés a kiküldőit biró távolmaradása miatt nem lett megtartva. (A Zala-Kanizsa FC) e\'nöksége és gazdasági bizottsága ma este 9 órakor az Ipirtestűlet helyiségében megbeszélést tart. Amatör I. osztály bajnokságának állása szeptember 3-án » * * e * i § S I I > e o $ a f. § 25, o n o S. 3 a § CL 1. SzAK 3 2 — 1 6 3 4 2. NTE 1 1 — — 3 - 2 3. PVSK 1 1 — — 3 1 2 4 BTSE 2 1 — 1 2 1 2 5 BSC 2 1 — 1 6 5 2 6. PSC 2 1 — 1 4 5 2 7. KAC I — 1 — 1 1 1 8 KTSE 1 — 1 — 1 1 1 9 BSE 3 — 1 2 2 6 1 10. DV"-C 1 — 1 1 — 5 I 11. profi-liga bajnokságának állása szeptember 3-án 1. Attila I 1--2—2 2. Pécs Bar. I 1--2 12 3 Tetéiv. 1 1--3 2 2 4. Erziébctv. I — 1 — 1 1 t 5. Soroksár 1—1—1 11 6. Zala Kan 1 — — 1 2 3 - 7. Rákospal. 1 — — | l 2 — 8 Tutul I — — 1 — 2 — 9 Bak - ---___ 10. Hmos — — ——___ 11. Kossuth —--— — — 12. Vac FC - ---— — — 13. V — —--— - — 14. ? - ---- _ _ __\\m szeptember 4. Magyar labdarugó csapatnak tilos Romániába menni Bukarest, szept. 3 (Éjszakai rádió ■ /etentés) Egy u|atb rendelet szigorúan megtiltja, hogy magyar labdarugó csapatot az országba beengedjenek. Mljáráa A nagykanizsai aataorologlal meg-tlgyalő JalraMMkl Héttőn a Mntr-tikkll Reggel 7 órakor +12 8, délután 1 órakor 4-19 8, tata 8 ónkor +13. PtlMtel-. Egéiz nap borult égboltozat, Sttllrány ■ Reggel Északkelet, délben is este Délnyugati szél. A Meteorológiai Intézet telwté.. szt-rlnt egyelóre míg Jobbára derült Idó, hó-emelkedéssel, kéaóbb növekvó felhőzettel a délnyugati részeken zlvatarhajtam. BOROK literenklnt aszUll 7S !., vörös I P, rizling I P 10 fillér sáfbAh József ibartmww mi Magyar-utca 74. Mozgószlnházak Városi Nagymozgó. Siep\'ember 4-én és 5-én, kedden és szerdán 5, 7 és 9 órakor ,A Novícia* (A fehér apáca leslvérfilmjr) dráma 7 felvonásban. Superatirakdó, a svéd filmgyártás remeke.Főszereplő: Mont Msrtensson. .Bobby autót vezet* burleszk 2 felvonásbm. Budapest leflolcsúbb mm a Keleti pálysudvsrtól 3 percnyire levő Deák Ferenc Szálloda VIII., AOOTELEKI-UTCA 7. 41 IS <S«|lt hál) Interurbán telelőn: J. 424-71. Újonnan áUlskltott 80 szoba, központi lülés, tolyóvtz a szobákban. Abszolút tisztaság, csendes és családisa. Egy ágyas advarl szobák P. 3 50 tői, utcsl szobák P. 4 50. Keltő ágyas udrari szobák P. 600-tól, utcai szobák P. 7-50. Zürichi zárlat Pírta 2027 Vl, Loadoa 2W0, Nawrwk 519 25 BrflMi 72 30, Milano 17\'IBVi, Madrid 86-30, An»*"<i»« Ke-20, BartU IMT7\'/«. Wtan 7819, aollt S75. Hn IH-89, Varsó 6*20 BadapM* to as, Be ;iád VI3, Hak»<««t 116«/»- érrtzi-jo^yzeM VALUíAK Aogol L J7 90-W05 Halva tr. 7905-7935 Cw k. 19-93-17 01 Dánk. 162 75-143 35 Dinéi 10 03-10-06 Uollái 470-30-572 30 fisod* \'l 27 45-22 65 Hall. 229 45-230 45 Langjsi 64 15-64 45 La! 847-352 Lavs — - Lüa 30 C0-*K5 Márka 136 45-1.\'6-95 No(lég 162 95 153 55 Sehlli. SO6V0 95 Peseta 94ió-«5S6 •véld 1.120 35 120 76 IrMk «3 35-153 86 1WVIZAK Amst. 129 55-13025 BalgrM lOutt-lűuS ■•Ab W6 52-IM92 Brtssscl 79-62-79 87 Bakanst l\'47-3 51 Kopaah.162-75 153 15 ^^ 27-79-27 87 95-00-65 50 _ 2999-3009 N«vr»k 612-75-4 34 Osslo 162 85 153 24 Pirii n S6-22 4< Prága 16-97-17-02 IMOI 4 12-4 16 163 35 i43 75 64*20 64 40 807t-«0S6 II0-30-110 60 NE MULASSZA EL, HA BUDAPESTRE megy, felkeresni a „BOHÉM" MÜLATÓ-t VII. Rákóczi-ut 36. VILÁGVÁROSI MŰSOR Nsponta kezdete 10 órakor. || kAvéhAzi Ar^k. belépődíj rímes. l8a. mptember 4 KÖZ8AZD1SÁC tIziii Ax értéktőzsde nyitása ■ szombaü barátságos hangulat folytatása volt, amit még elősegített a berlini kedvező hírek. A tőzsde idő második leiében ■ nyereség biztosító eladások következtében árlemorzsolódás következett be, de nem tudta megingatni a barátságos hangulatot. Az árdifferenciák 1%-oa belai maradtak. Egyes ps pirók, mint a Nova, Síikra, Síén nagyobb árnyereségre tettek szert. A nzkamatozáiu papitok piacán a hangulat barátságos és a forgalom éléna volt. A valuta és deviza piacán a helyzet változatta u. Terménytőzsde I A baxa 10, a rozs 25 fillérrel emelkedett. Az Irányzat barátságos, a forgalom ktaepes. Bua tteuT. 71 kg-oa 26-70-26 90, 71 kc-M J6 90 -17 10. lt k.-o. 17 25 — 17-85, 80 kg-ot Z7 35- 27 45. dunántúli IALAI KÖZLÖNY 77 k*-oa 26SO-3G-70 78 kg-oa 26 70 -269? 78 kc-oa 26 94 2MS 80 k|KX 27 10 - 27 30, roaa 24 75 -25 00, tikarm. ám 27-25-J7-50. tórtrpa 28 80-29 50, ■k 25 25 - 25 50, taagail 3150 81.73, 20 50-2075. Sertés vásár r*BM|ü< 4096, KHlrböl tkd.Uu.1 auradl 900 darab faaóreadS 192-1 96, Mééatt 1-84-1-90, u*d«tt kóaép 1-70-1-78, köaajfl 1-20—1-50, alsóraadl öra* 1-86-1-90, aUtodxenda 1-64-170, uiol aSláó 1-56-1-70, tialonna ucjbu 2 10-000, Mb 2 60-764, khuotThu 2 10- 2-30, uloult fálaarlét 2 32->-36 Ai közepes. Itatja: Bélxalal Syosia ái U»kiaié TiUalat lésxvéaytámság. Felelős kiadó: Zalai Károly. iPBÓHISDETtSEI Ax tpróhlrdtfcmk dl|« 10 taólf M ffllir, mlxUn további szó dJla • Ilit. Vaaár- ét Raaspaap 10 uóág BO fillér, minden tovibtx tzó dija a fUL Saardán é* péa-10 taóig 80 fillér, minden további • flll. Claaió « minden vaata- ftlMi Aló taó két taónak tzámlt-keretóknak 50<Yo engedmény. * hl»«»Séal aU »l«ra fta.laadé. Két-három dlék mm Iskolai á.ad-kan kallamaa ottkonl Lalái iirt-oaaládnál. Clm a kis dóban. lorgalom cca 4000 P. Igaz Koaautb-tér 9. számú ház izabadkézből •MA beköltözhető 3 szobái lakással. Bővebbel ugyanolt. 4284 Erzsébet-tér 18. u alatt háromszobás utcai complett lakéa lllrdószobával szept. 15-151 elkallóiét miatt tllogltlhaló. 426Ü Kiadók Rozgonyt-utca 12. szám alatti raktárhelyiségek aionnalia, exek telekkel együtt etelleg eladók It. IWvebbet Sugár ul 12. emeleten. 4258 Klskmlztán, Templom tél 5. sz. alatt kél tioba, mellékhelységekből illó hál kerttel, okt. l ére bérbe kiadó. 4248 Kaufmann Károly url ét női dlvatáruháza Dunántul i legolcsóbb és legnagyobb 4321 ■ okai dívány velencei tükörrel, ebédlő-asztal székekkel, lámpák, konyhatárgyak eladók Sugár-ut 43. 4322 KMutálaányt vagy llut lelvetx Dr. Karczagné, Ctengery-ul 27/a. -4323 Kaptafa készítésre 2 Unonc felvétetik, lehel vidéki lt. Bővebbet Mtgyar-u. 30. 4324 Tanano felvétetik Joót tubónál — Sugár ul 2 4325 Jótorealmu Oilathalylaáa, műhelynek li ilktlmai, kiadó Teleki ut í 4320 F.liőringu beépített tBakaly, két ce-mentvályu jutányoaan eladó Oyár-u. 46. 4328 Tanulólaáayokat felveti Piait nól-SMbó. -4329 TANKÖNYVEK minden Iskola részére kaphatók és el&jjegyezhetök Fisthel Fülöp Fiai könyvkereskedésében. Veszünk használt tankönyveket a legmagasabb árakon. Nagyobb udvari lakáa konyhával kiadó Magyar-utca 46. 4199 VlavasatAkat, lUrdótzobál olcsón szerel. Ja vitátokat rögtön etzközöl Baku bádogot át tzerelőmeitei Klnlxtl u. 21. 4016 T«IMa elbordhitó, htunáll ajtók eladók Kazinczy utca 47. 4228 Kereti lény iniciálédnál teljes allAtAat kaphat lakolás leány vagy flu — Clm a kiadóban. 4188 Saép 3 itobáa udvari lakAa mellék-helylaégekkel Kazinczy-utca 15. tzám alatt kl»<l<J- ______4291 Tiszta takarMóaSt keret garzon úriember. Clm a kiadóban. 4327 Két diákot eUátánt "vállalok. Keltőt ka-raakadalmlata Unulmánytlkrt felügyel. Cla a kiadóban. $329 A aamaavldl .Hangya- atöv. keret 7. évi november hő l-re vtló belépésre 1500 peagő óvadékiul rendelkelő boltkezelóL lehetőleg nőt, a kereskedői szakmában tártai egyének pályáihatnik. Személyei megjelenét kívántatik, azonban költséget a szövetkezet nem térit meg. Hzetéi 30 0 lotg. jutalék, htvl 16 P llx, lakát, évi 2 öl tUdU. Htvl tőaág. Klnlial-u, 50. Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR (őzmoaő, vegytiaitftó, ruhafestő ijfc: luyaál i I). ijtjtltilq: Unsay i L Vállal mindennemű ruhafestést, vegytlsztitást, gőzmosást mérsékelt áron. Elismerten elsőrendű munka. Hófehér, tükörfényes gallérüuütái. Pllssérozás. u< Oouvrérozás. Az összes hangszerek a legjobb minőségben legolcsóbban Ladeczki haigszerkfiszftflíifil Régi és uj hegedűk, hurok és alkatrészek A legjobb zongoragyárak képviselete Zongora hangolás, javítás, fényezés a leghosszabb garantiával Nagykanizsa, Kazlnczy-u. 8. V,úagcsávázószerek: Porpácok: Porzol Tlllantln Atzópor Tután .Orion" Abavit Triamid Hadteipácok: Higozán Tillantln Cupram Oermlsán csávázó rézgálic-por Ksllmát Triamid stb. stb Műtrágyafélék. Növényvédöazerek szükségletét rendelje meg már most nálam, hogy Idejében megkaphassa. Eradatl gyári áron kicsinyben ét nagyban kaphatók: OHSZÁe JÓZSEF Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett cii Teleion: 130. Eladók; nappali- és hálószoba bútor, több antlque tárgy, Bidermayer secre-taire, intarsias olasz láda, velencei asztal és szék, Schiangen-wald-i régi porcellán lámpa villanyra alakítva, carrarai márvány szobpr, (Dunayszky müve 1884-ből) fehérnemű, ágynemű, konyha bútor és edény, fürdőberendezés, vasalt ládák. — Megtekintetek: Szeptember 6., 7. és 8-án reggelenklnt 8—9-lg és délután 4—6-lg Nagykanizsán, Csengery-ut 26. szám alatt Fábián Ilona lakásón. m fia 3P4 r i NASH és PACKARD autók kizárólagos zalamagyei képviseletét átvettük Mielőtt autót beszerezne, feltétlenül kérjen prospektust és díjtalan kocslbemutatást. 1717 tzámu ház utbtdkéiből 4245 Hat henger, hétszer csapágyazott főtengely, négy kerékfék, zajtalan motor, hosszú élettartam és olcsó Üzemköltség. Szántó Vilmos és Társai Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22. GUBACSOT, ágytollat. állati bfirBket, vöröt- és tárgaréz, cink éa ólom hulladékot, vataf, csontot ét ion-gyot t legmagasabb árban váaárol 8TBÉI B. FIAI NA6YIAHZ8A, Erzsébet királyné-tér 15. az. alatt. __tat llaán Gyula nagykanlzaal blrótágl végrehajtótól. 6M 928. vht. tiám. Árverési hirdetmény. Alulírott blrótágl végrehajtó az 1881. évf LX. L-e. 102. § a értelmében etennel közhírré leszi, hoéy a nagykanlzaal klr. járái-blrótágnak 1928. évi PC 7445 ttániu végzése tóvelkeztében Dr. Rapoch Aladár ügyvéd által képvlaelt Dr. Bodó Ernő él L nagyatádi lakót javára 625 kgr. ét 25 mm. ......... évi 25-én loganatoeltoH kielégítési \'végrehaj Ut utján le- ét (eltllfoglall ét 29^1 P-n buzi t jár. erejéig 1928. évi január hó ltot! ........ - " \' tele becsült következő lng> ok, a. ns.: benzin-széna, árverésen motor, cséplószekrény, lenén, szalma, épUlells, koctl ttb. nyUvánot árv eladatnak. Mely árverétnek t nagykanizsai klr. járái-bliótág 1928-lk évi Pk. 7445. tzámu végzése folytán 625 ker. ét 25 mm. buzi tókekövetelét ét bíróilag már megállapított költségek erejéig, a netán fizetett ötbeg levonat! mellett O a I a m b o k köztégben 2. szám alatt leendő megtartására 1928. azeptember hó 6. napjának d. a. 3 órája határidőül kltttzeUk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy ai érinteti Ingóságok ai 1881. évi LX. l-c. 107. él 108. § al értelmében kéazpénzllzetét mellett, t legtöbbel ígérőnek, nükség esetén becsáron alul li el logntk idilnl. Amennyiben ti elárverezendő Ingóságokat mások la le- éa lelttlfoglalUtták éa azokra klelégltéal jogot nyertek volna, ezea árverét az 1881. évi LX. L<. 102. §. értelmében ezek |avára lt elrendeltetik. Kelt Nagykanizsán, 1928. évi augusztus bó 22. napján. Haán Oyula s. k. klr. bír. végrehaltó. A letenyel klr. járáibfrótág, mint telekkönyvi hatóság. 3460/tk. 1928. azám. ÁM MMlj-kM. Vlaslcs Klára végrehajlatónak kltkotu Kollár Balázs (képv. Kollár Józsel gyám) végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehajtási Ügyében a telekkönyvi ható [könyvi hatóság az 12 lu. buza tőkebehajtása végett a ujabb árverést 4 q és követelés és járulékai behajtása végett letenyel kir. járásbíróság területén levő, Semjénháza községben fekvő s a iem|én-házal 64. tztjkvben (elvett 70. hrtz. hát- ból végiehajtást szenvedő nevén álló \' r* fésznyi jutalékára 100 P. kikiáltási áibtn, tz u. n 252. sztjkvbeu felvett 965. hrsz. szántból végrehillást szenvedő nevén álló (su résznyi Jutalékára 50 P kikiáltási ár-bfn, az 1028. Iirsi. Szántóból a véprrhaj-lám szenvedő nevén álló Vjo résznji Illetőségre 100 P kikiáltási árban. Az elárverezés tlá kerülő 70 hrsa. Ingatlan Illetőség erre az Illetőségre az 1235. tk/1919. tzámu végzésével bekebelezett özvegyi haszonélvezeti Jog lennlsrlátávtl árvtre-zendők el. Az árverést 1928. évi szeptember hó 12. napján délelőtt 10 órakor lógják megtartani. Az árverés alá kerü\'ó Ingatlanok a kikiáltási ár telénél. Illetve kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°/&-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadék-képes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni vagy a bánatpénznek előlegesen biről letétbe helyezéséről kiállított letéti elta-mervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési leltételeket aláírni. (1881 : LX. L-c. 147., 150, 170. §§.; 1908: XLI. L-c. 21. §.j Az, aki tz Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többel Igéml senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni 1908 : LX1. L-C. 25. §.). Letenyén, 1928. évi |unlus hó 27. ntpján. Dr. Hltzelberger t. k. kir. Jbiró. A kiadmány hiteléül: (Olvashatatlan aldlrás) wwaao/YvwtW. Győződjék meg róla személyesen, hogy minden szobabútornál 1-től 4 millió KM takarít meg, ha bútorait 8 Dunántúl legnagyobb áruházaiban vásárolja. :: Példátlan nagy választék, garantált elsőrangú minőség, állandóan a legújabb divat után igazodó modern és ízléses kivitele. Ezenkiuül minőén részletfizet é| tstUa is késapánzárban számítunk és díjmentesen szállítunk bármilyen állomásra! 4 tői 16 hónapig terjedő fizetési Mypzményf nyyjtynk — Utegasnop mag bepnOokíit és győződjék meg rólp saját, jól felfogott érdeken. bútoráruházai SZOMBATHELY és SOPRON Köszegi-utca íj, (ű^ot uz uíjviybíui). Telefen 42M. Telefon 339. pr ALAPÍTVA: 1887-BEN. M. évftljrm*, 201 fü« «aiykN»iBM, 1IQ szeptember 5, szerda Ara 14 fillér ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos A minisztertanács megállapította a gazdasági minisztérium hatáskörét Ba*ifcwrtM| é> kUUnUi M<ri 5. uám. KaarfMlyl S&kiad6hhrataJ Kowth Lajon. HL A magyar-lugoszláv döntőbíróság megállapította illetékességét a menekült magyar tisztviselők ügyében Bem, szeptember 4 A magyar-jugoszláv döntőbíróság u augusztusi ülésszakrs újból kitűzte u Adamkovics-SHS állam elleni ügyet. Ez s per egyike annak az Ötszáz pernek, amelyet menekült magyar tisztviselők terjesztettek a bíróság elé. A pert tavaly februárban már tárgyalták Bernben, de akkor a vegyes döntőbíróság kfllónbOzö Iratok becsatolását rendelte el. A mostani tárgyaláson Sloottn holland táblai tanácselnök elnökolt, jobbián Zoltán Béla magyar, bal|án Arangyelo-vks szerb döntőbíró foglalt helyet. A felperest QeOcze Bertalan dr. budapesti flgyvéd képviselte, a magyar kormányt Köves Béla dr. kormány-főtanácsos, az SHS államot pedig Szubotlcs, a belgrádi törvényszék elnöke. Először üeöcze Bertalan dr. flgyvéd szólalt fel és kifejtette, hogy a tisztviselő joga a fizetéséhez és a nyugdijához, nem közjogi, hanem magánjogi természetfl kérdés. Kétséget kizáró módon bebizonyitoili, hogy sz SHS állam részéről a tisztviselői Illetmények beszüntetése a trisnoni békeszerződés 250. cikkelye alá tartozó sérelmes rendszabály, amely jogalapot ad a kártérítésre és a kártérítés kérdésében tartandó tárgyalást a vegyes döntőbíróság illetékessége alá utalja. Ezután a szerb kormánymegbízott azt fejtegette, hogy az SHS államnak joga volt a magyar tisztviselőket elbocsátani és Illetményeiket be-szflntelni. Köves Béla dr., a magyar kormánymegbízott a magyar kormány álláspontját vázolta, amely szerint a kérdés kétségtelenül a vegyes döntőbíróság illetékessége alá tarlozik az érdemi részre vonatkozóan pedig nyilvánvaló az SHS állam kártérítési kötelezettsége. Az elnök végül bezárja a tárgyalást azzal, hogy sz Ítéletet később fogják kézbesíteni. Illetékes helyen szerzett értesülésünk szerint a magyar álláipont első részében m*r érvényesüli, mert a vegyes döntő bíróság megállapította az illetékessé gét, sml annyit jelent, hogy most már érdemben [foglalkozik majd Adamkovics keresetével. Budapest, szept. 4. (Éjszakai rádió-jelentés) A kormány lag|al ma délután 5 órakor minisztertanácsot tartoltak, amely foglalkozott a közgazdasági és tárcanélküli minisztérium hatáskörének megállapításával Is. A minisztertanács főbb vonalakban megállapította a közgazdasági minisztérium hatáskörét. Ennek feladata állandóan figyelni és tanulmányozni a közgazdasági élei jelenségeit. Ez vonatkozik ugy a termelésre, mint m Osa/es tényezőkre és a termelt cikkek bel- és kaifOldl forgalmának alakulására. Budapest, szeptember 4 flermann Miksa kereskedelemagyi miniszter ma nyilatkozott a sajtó számára. Nyilatkozatában megcáfolja azokat a híreket, mintha meg akarna válni tárcájától. Nincs szó távozásról az államtitkári állásból sem. A miniszter szükségesnek tartja nz ipartestületek mielőbbi álszervezéaét, ezért a kézműves kamarákról szóló javaslat első részéi az Ipartestületek újjászervezésére szánja. Ezulán egy A közgazdasági miniszter azt a tevékenységét mindig az egyes érdekelt tárcák minisztereinek egyetértésével, vslamint a gazdasági érdekképviseletekkel való tárgyalás utján fejti kl. Olyn kérdésekben, amelyek haláskOrileg tobb tárcához tartoznak, vagy melyek a gazdasági érdek szempontjából több érdekkört érintenek — megfelelő összeegyeztetésre törekszik. Terveit és javaslatait a minisztertanács elé terjeszti dOntés céljából. A végrehajtás az egyes tárcákat illetii. központi szerv következik, amely csoportosítja azt a munkát, amelyet az országban szétszórt iparteslaletek végiznek. Meg van győződve, hogy a kézműves kamara nem lesz hátrányos a tObbi kamarákra nézve, íöl előre fogja vinni a kézműves-iparosság ügyét. Rövidesen benyu|!a a sü őipari munka szabályozásáról szóló törvénycikk módosítását. — Ugyancsak benynjlja a gépjármüvei szabályozásáról szóló Javaslatot. A BAflMtéal árt: egy b&a ■ pangj 40 BUá> télen a Ház elé kerül a magántisztviselők és kereskedösegédek szolgálati viszonyainak szabályozásáról sióló törvényjavaslat, ugyanígy a korlátolt felelősségű társaságokról szóló Javaslat. Elkészült a tengeri hajójáratokra, a Földközi tenger keleti medencéjének berendezéséről szóló jsvaslat Is és készül sz úgynevezett villamos törvény. A miniszter ezután sz utépitési kérdésekről nyilatkozott A szanálás óta állandó burkolatot létesítettek 52 útvonalon, 92 kilométer hosszsn. Ujlá-épitettek 96 útvonalon 1160 kilométer utat. UJ állami utat létesítettek 30 vonalon 338 kilométer hoez-szuságban. Igen sok hidat rekonstruállak és újjáépítettek. A kormány arra törekszik, hogy a nagyforgalmu autóutakon a közönséges makadám helyett maradandó burkolatot létesíttessen. Szólt ezután a gazdasági miniszter összefoglaló munkálatainak fontosságáról, msjd a kiskereskedelmi hitelről. Örömmel láljs, hogy a posta legutóbbi két alkotása, a telefon automatizálása és az uj rádló-állo-máa, fényesen beváltak. Lemond az egész bolgár kormány Bulgária megkapja az Ötmilliárdos népszövetségi kölcsönt Sótla, szeptember 4 (Éjszakai rádiójelentés) A bulgár kormány ma elhatározta, hogy lemond. Llabcsejf miniszterelnök ma délig betegsége miatt nem ludta beadni lemondását Az egész kormány demisszionálásánsk oka abban keresendő, hogy a kormány egyik tagjs vonakodott lemondsnl. Wolkojf tábornok, hsdögyminiazter ugyanis bizonyos Idő óta sokat foglalkozott politikával és ebből kifolyólag több tisztet nyugdijaitatott. Az volt a helyzet, hogy a hadsereg lel|esen a politizálásnak adta magát. A hadügyi tárcát Takardzseff tábornok veszi át. Azok a hírek, melyek arról szólnak, hogy a népszövetség pénzflgyi bizottsága hozzájárult az 5 milliárd levás kOlciOnhöz, bizonyára lényegesen befolyásolták a válság kifejlődéséi, mert a kölcsön elfogadását a Liabcaeff kormány sikerének tekintik. Bem tábornok emléke mögé bujtatják a nagyjelentőségű lengyel-román tárgyalásokat Pllsudszky marsall politikai és katonai kérdésekről tanácskozik román tábornokokkal Bukarest, szeptember 4 Hivatalos körökben cáfolják azt a hírt, hogy Pllsudszky marsall romá-niai tartózkodása politikai és kstonai tárgyalások cél|ait szolgálja. Azt is cáfolják, hogy Pllsudszky találkozott vezelö román tábornokokkal. Az a hosszú tárgyalás, amll a külügyminiszter folytatott Pilsudszkyval, csak Bem tábornok hamvainak átszállításának kérdéséről határozott. Jól értesült körOk mégis ugy tudják, hogy Pllsudszky tanácskozásai a két államot közOsen érdüklő politikai kérdésekről szólnak és a tervezett bukaresti találkozás alatt a marsall politikai mrgbeszéléieket folytat miniszterekkel és, tábornokokkal. Ezeknek a megbeszéléseknek nagy Jelentősé- get tulajdonítanak. Románia uj kormányt alakit, csakhogy megkapja a kölcsönt Bukarest, szepl. 4. (Éjszakai rádió-jelentés) Nagy feltflnést kell a Cuvan-tul párisi |elentése, mely szerint párisi politikai körOk közölték Bratlanu miniszterelnökkel, hogy a román belpolitikai viszonyok és a kipattant petróleum-panama megnehezítették a lomán kölcsönt. Az egyetlen megoldás lenne, ha úgynevezett „kiengesztelődést kormány* alakulna a külföid előtt elvesztett bizslom visz-sianyerésére. A Isp jelentése szerint Bratlanu erre azt felelte, hogy már foglalkozik egy Stirbey-kormány gondolatával. Hasonló értesítést kapott a Dimineata is. A kereskedelmi miniszter nem válik meg tárcájától Hermann Miksa nyilatkozata az ipartestületekről, útépítésekről és tárcája készülő törvényjavaslatairól ZALAI KÖILOK? Chamberleinnek betegsége miatt végleg vissza kell vonulnia a közéletből Páris, szeptember 4 (Éjszakai rádlójelentés) A Solr londoni |elentést közöl arról, hogy Austen Chamberieln rövidesen kény telen Iciz visszavonulni a nyilvános életből egészségi okkból. Utódjáról nagyon nehéz lesz gondoskodni Remélhetőleg lord Cashenlunt továbbra la fog lehetni arra birnl, bogy hivatalában megmaradjon. 1MB ttcptetnbcT 5. A megye lakosságának helyzete Javult, a községek háztartási viszonyai rendbejöttek Bődy Zoltán alispán jelentése Zalavármegye közállapotairól A tisztikar bankettje az olimpiász katona-győztesei tiszteletére Budapest, uept. 4. (Éjszakai rddlájelenUs) Vitéi Terstyánszkyö dön alezredest Budapestre való érkezésekor a pályaudvaron a honvédség tiaitlkarának küldöttsége fogadta. Sipos Árpád tábornok a honvédség nevében üdvözölte éa eiüst babérkoszorút nyújtott ál neki. A tisztikar este bankettet adott a katonai ollra ptkonok tiszteletére, amelyen részt vett éa felköszöntöt mondott viléz Jdnky Kocaárd, a honvédség főparancsnoka. Boris király eljegyezte tílovanna olasz hercegnőt Szófia, szeptember 4. Boris bolgár király eljegyezte Qlovanna olasz királyi hercegnőt, aki az olan királyi pár harmadik leánya éa most mult huszonegyéves. Selpel látogatásai Oenfben — kölcsönért QenJ, axept. 4. (Éjszakai rádió-jelentét) Selpel osztrák kancellár, aki mo«t üenfoen időzik is tegnap Brlandndl tett látogatást, ma Scia-toja olasz delegátust látogatta meg. Elsősorban gazdaaágl kérdésekről votí szó az Ausztria részére megszerzendő kölcsönnel kipcsolatban. Achmed Zogu elfogadta az albán kormány lemondását Tirana, szept. 4. I. Zogu királyuk első uralkodói ténykedése az volt, bogy elfogadta a Jelenlegi kormány lemondását és felkérte a minisztereket, hogy Ideiglenesen lássák el az agyeket. A kormány megalakításával a király Costa Cotta Jelenlegi belügyminisztert bizta meg. bizalom dolga. Hálók, ebédlők, uriszobák a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron. Kedwextt fizetési feltételek. Székely Vilmos butortelepe isgytatalisa, Kazinczy-ntca 4. »». Elsőrendű saját kárpitosmQhely. Zalaegerszeg, szeptember 4 Bődy Zoltán alispán most adta ki Jelentéséi Zalavármegye utóbbi negyedévi állapotáról. Az alliplnl jelentés szerint Zala-vármegye községeinek háztartása legnagyobb részben rendbejött. Dacára az 50%-os póladónak, sok község nem ludta ebből szükségleteit fedezni, miért is 104 esetben 70-75 százalék, 64 esetben 60-70°/o, 24 esetben 50- 60%-ig emelkedő községi pótadó engedélyezésére volt szaklég. Kiemeli a Jelentés, hogy a postatakarék utján való befizetés nagyon előnyös, mert lehetővé teszi a nagyobb ellenőrzést és igy a múltban előfordult szabálytalanságok meg szünlek. A lakosság gazdasági helyzete — noha még mindig nagyon nehéz, mégis — kissé enyhült. A gabonatermés a közepesnél jobb, ámbár a azárazság és a jégverés nagyon sok kárt okozott. A mult évben 32 községben 43 tanterem, 32 tanítói lakáa épOlt és 2 iskolát átalakítottak. Az idén 50 községben 101 tanterem és 43 tani tói lakás készül. Fellendüli a tűzrendészet. A közegészségagyi viszonyok általánosság ban kielégítők voltak. Áprilia 1-től jullus 31-ig 3157 gyermek született a megyében, ezzel szemben a balá lozáa 2012, ugy, bogy a terméazetea szaporulás 1145 lélek. Az állategészségügyi viszonyok kielégítők voltak. A gazdasági felügyelőség 60 tenyészbikát, 10 te-nyész kant, 176 lenyéu tehenat és 50 lenyész lovat szerzett be. A földművelésügyi kormány további kedvezményes hitelek folyósítását helyezte kilátásba. A kereskedelmi miniszter 60000 P. segélyt engedélyezett bekötő utak építésére. A törvényszék szabadlábra helyezte a két letartóztatott keszthelyi soffőrt Az egyiknek fiatal felesége gépkocsival várta urát a törvényszék előtt Nagykanizsa, szeptember 4 Megírtuk, bogy egy fiatal keazt-helyi asszony férje feljelentést tett a csendőrségen Jaklln litván és Laufer Ernő keszthelyi soffőrök ellen, mert azok megtámadták éa merényletet követtek el felesége ellen, — ugy adván elő a dolgot, hogy u asz-szonyt Hévízről Jövet, ahelyett, hogy hazaszállították volna, messzire kivitték a Balaton partjára éa ott visz-szaéltek a védtelen nő helyzetével. A feljelentés folytán a csendőrök vaaraverték mind a kél soffőrt és bevitték a keszthelyi Járásbíróságra, ahol a sértett asszony és férje Id-haligatáaa után Sóty János Járásblró előzetes letartóztatásba helyezte a két embert, majd a csendőrök behozták Nagykanizsára és átadták őket a kir. ügyészségnek. Dr. Almdssy Oyula kir. törvényszéki vizsgálóbíró kihallgatta őket és hozzájárult a letartóztatásukhoz, ami ellen mindkét sofför felfolyarao-dott a törvényszék vádtanácsához. Időközben történt, hogy a szóban levő asszony — akit állítólag megtámadtak — Írásbeli nyilatkozatot adott arról, hogy mámoros volt a kérdéses esten és nem áll az, hogy 6 ellene merényletet követtek volna el. A két vádlott soffőr Jogi képviselője a nyilatkozatot csatolta a fel-folyamodási kérelemhez. A nagykanizsai tőrvényazék tegnap délelőtt foglalkozott a két felfolya-mcdással és ugy Jaklin Istvánt, mint Laufer Ernőt azonnal azabadlábra helyezte. £s mlg a törvényszék a teremben tanácskozott, a folyosón egy feltűnően csinos fiatal aaazonyka szívszorongva várta a tanács döntését. Az egyik sofför fiatal felesége volt, aki nagyon haragudott a másik, a feljelentő asszonyra, haragudott az újságírókra, mindenkire haragudott, — csak a férjére nem, sőt autón azáguldott ügyvédiével Keszthelyről Kanizsára, hogy haza vigye a fogságból kiszabadult férjét. Érthető. Nagyon fiatal és nagyon szép volt. Hogy lesz-e folytatása a dolognak ? Nyilt kérdőjel marad. Majd talán csak otthon... Megoperálták Kardos ügyvédet, i hétfői antóixereaciétleuég áldozatát Keszthely, szeptember 4 (Saját tudósítónktól) Dr. Kardos Zoltán ügyvádét, az autókatasztrófa szerencsétlen áldozatát — mint tegnap Jelentettük — az éj|el a Jobazt-sza na tóriumban megoperálták, miután feiaő combtörés forgott fenn, közel a medencecsonthoz — nyilt sebbel. A műtét várakozáson felai sikerült. Holnap azonban újból kell, megoperálják dr. Kardost, mely alkalomkor a csont-törmeléke kel fogják kiszedni. Erre azért van szükség — nehogy vérmérgezes álljon elő. Dr. Kardos Zoltán állapota változatlanul aulyos, ugy, hogyha komplikációk nem állnak be, gyógyulása legalább hat hónapot fog igénybe venni. A szerencsétlenül járt ügyvéddel szemben általános a részvét. = Vendéglősök I 1 liter szódavíz 5 fillérbe kerül. Készülék árát megtakarításból részletben lehet fizetni. Díjtalan bemutatás bárhol. — Megtekinthető Szabó Antal sportüzletében. NAPI HÍREK NAPIREND Szeptember 5, szerda Rómsi la toll k us: Jusztin. Froteitin, . Viktor. Izraelita: Elul hó 30. Nap kel reszel 5 óit 23 ptickor nyugszik délután 18 óra 33 perckor. \' • Városi Nagymozgó. .A Novícia\' (A fehér apáca testvérfilmje) dráms 7 telv. — .Bobby autót vezet* burleszk 2 (elvonásban. Uránia mozgó. .Hotel ImpertaJ* szInmU 10 telv. — .A 13 Bt gól ^sport-regény 8 (elvonásban. A nagyirantwat ■•taoroloaiat mm- MipaJólalKedden a hömfr. •&M( Retgel 7 órakor +12-6, dálatáa i órakor +21, este 0 órakor +14-8. PHMuf. Reggel Úszta, délben kevésbé borult, este tiszta égboltozat. StéUrány, Reggel Északkelet, délben Dál kelet, este Eszski szél. A Meteorológiai Intézet lelaatia* szerint jobbára dertllt Idó további lassú felmelegedéssel. — Szabadságról. Dr. Káinay Oyula áliamrendöraégi főtanácsos, a nagykanizsai rendörkapltányaág vezetője, szabadságáról visszaérkezett és tegnap álvette a kapitány*** vezetését. — Ma délután 01 össze a tisztújító szék. Nagykanizsa város képviselőtestülete mint tisztújító izék ma délután 3 órakor összefll Bődy Zoltán alispán elnöklete alatt, bogy megválasszák a III. kerfllet tisztiorvosát A két pályázó dr. Nlsponszky BHa, a Stefánia Igazgató- főorvosa, kir. törvényszéki orvos, ny. kórházi osztály-főorvos és dr. Szabó István gyakorló orvos. Az ügy előadója dr. Kráiky István polgármester-helyettes, fő- l*87«ö. — A klskanlzsal Olvasókör küldöttsége a földművelésügyi miniszterhez. A klskanlzsal Polgári Olvasókör küldöttséget menesit a legközelebbi napokban Mayer János főldmivelésügyi miniszterhez, aki kölesönével lehetővé tette s Kör épületének felépítését A deputádó kérni fogja, hogy a folyó hónapban lezajló házszentelésen tisztelje meg személyes megjelenésével Klskanlzsa polgárságát. A küldöttség ezután Kállay Tibor dr. v. pénzügyminiszterhez Is megy, akit szintén a házavatáson való személyes megjelenésre fognak felkérni. — 1 pengővel segíteni és annak értékét sokszorosan visszanyerni csak az Iparos-sorsjeggyel lehet — Tanévmegnyltás. A nagykanizsai polgári fiu- és leányiskoláknál ma délelőtt 8 órakor van az ünnepélyes Venl Sancte, mlg a rendes tanítás a holnapi nappal veszi kezdetét. — Az I. és II. körzeti állami elemi iskoláknál szeptember 6 án reggel 8 órakor lesz a tanév megnyitó Venl Sancte. Az I. körzeti iskolába járó tanulók a központi Iskolában, a II. körzeti (Rozgonyi-utcai) iskolába járók pedig a Rozgonyi-utca 25. szám alatti iakolában gyülekezzenek 3/48 órára. 1B8B. szep<imbtr 5 ZALAI KOrLOHT 8 — Eljegyzés. Sörlel Ilonkái el-kgyeztc Miszáros Imre. (Minden ka-lön érlesit:ég helyett.) — Kulturélet Polán. A tavaiszal megalakult Polán, a Letenye közelében fekvő alig 1200 lakosú kisközségben ■ Kstb. Olvasókör. Az iskolában szorítottak helyet a tagoknak, akik részére 16 újságon és folyóiraton kivOl egyelőre csak az egymással való érintkezésben kulturális ás gazdasági vonatkozású dolgok megvitatása, egy-egy hazafias ünnepbe való bekapcsolódás nyújtott módot önmaguk művelésére. Krejcsi Antal Igazgató tanító ás Király J Emil tanító azonban addig buzgólkodtak, mig megvetették ax Olvasókör szélesebb működési lehetöségel-ank alapjait. Az egyesület egyházi elnökéül Qyeginszky Ferenc plébánost nyerték meg, világi elnökeiül pedig Schmidt Oltó annamajori földbirtokost és öccsét, Kornélt. Az el nökségnek eme szerencsés összeállt tása lehetővé tette, hogy az O\'vasó-körnek ma bárom szobából álló helyisége van, aminek most folyik a berendezése. Ugyancsak a világi elnökök támogatásának köszönhető, hogy vetőgépet szereztek be az Olvasókör tsgjiünsk használatára s ezáltal azok gazdasági kulluráját is előmozdítják. A Kör legközelebbi programján szerepel rádió beszerzése, a tél folyamán ismeretterjesztő eló-sdások, műkedvelő színielőadások rendezése. — I pengőért egy teljes modern hálószoba bútort nyerhet. Vegyen Iparos-sorsjegyet — Meghalt az öngyilkos Keszthelyt asszony. Tudósítónk telefon-jekntése: jelentettük, hogy Szabó Józsefné szülelett Busa Ilona keszthelyi villanygyári gépész felesége öngyilkossági szándékból lugkövet ivott, ami súlyosan összeégette. A szerencsétlen életunt nő — noha többször magához tért — legnagyobbrészt mindig eszméleten kívül feküdt, mig végre ma megváltotta a halál. Miután kétséget kizárólag megállapították, bogy öngyilkosság forog fenn — a kir. ügyészség megadta az engedélyt a holttest eltemettetésére. — Vegyen Iparos-sorsjegyet, mert ezzel támogatja az elaggott szegény Iparosokat — Megkezdődött a tüdőbeteg gondozóban az orvosi rendelés. A nagykanizsai József főherceg tüdőbeteg gondozó Intézetben tegnap kezdődölt mtg ismét a szokásos rendelés. Már az első alkalommal számosan keresték fel a rendelőt. = Orvosi hlr. Dr. Takács Zoltán igazgató főorvos szabadságiról megérkezett és rendelését u|ból megkezdte. _ Az idén is megtartják a takarékossági napot Mint Ismeretes, a takarékossági eszme fejlesztése céljából a kormány rendeletére mindfn év október 31 én takarékossági napot tartanak a mult esztendőtől kezdve. A belügyminiszter leiratban értesítette a fővárost, hogy a takarékossági napot újból megtartják és a pénzügyminiszter azt a milánói nemzetközi takarékossági intézetben megállapított és ott jónak talált alapelvek felhasználásával rendezi meg. Mivel a magyarországi takarékossági nsp dátuma összeesik a nemzetközi takarékossági nappal, amely ugyancsak október 31-én van, kétségtelen, bogy a takarékossági rtapnak kifelé Is nemzetközi Jellege lesz, bir a takarékosság fontosságát nem nemzetközi, hanem nemzeti szempontból kell megvilágítani. A takarékossági nap technikai megrendezésével, a propaganda kifejtésével a pénzügyminiszter a postatakarékpénztárat bízta meg, amelyet e munkájában az OKH és a pénzintézetek fognak támogatni. — Oyerektorna. A iport kultuszának fe|lődése ma már az egész világ képét átformálja. UJ, friss, éltető generációt nevel a testgyakorlás, amire különösen Magyarország jövője szempontjából kell örömmel tekintenünk. Ezért érdemli a legszélesebbkor érdeklődést Deák János rglmn. testnev. tanár terve, aki a gimn. tornatermében 4—12 éves fiúén leánygyermekek részére, heten-kint két délután torna- és játékórákat ad. Jelentkezés f. hó 8 lg a gimnázium tornatermében, d. u. 4—6 lg. Hivi dlj 4 pengő. =« S-chwarcz Dezső harisnyál a legjobbak. — Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéházában VIII., Baroas-tér 10 — Magyar Urlnők és Magyar Urak Országos Egyesülete. Az Anna főhercegnő és József Ferenc főherceg védnöksége alatt működő Magyar Urinők és Magyar Urak Országos Egyesülete magános és nyugdíjas urlnők és msgános és nyugdíjas, 60 éven felüli urak részére 300 -300 szobás otthont épít, melyben csakis egyesületi tagok havi 50 pengőért teljes élelmezést, fűtést és világítást kapnak, mig a különszo-báért 18-32 pengőt kell fizetniük. Az Egyesület most nagyszabású agitáció! fejt ki taggyűjtésre, amit illetékes helyen ls támogatnak. Igy Bódy Zoltán alispán Is külön felhívta az alárendelt hatóságok és hivatalok figyelmét a Magyar Urinők és Magyar Urak Országos | Egyesületének kellft támogatására. = Nézze meg, mit lehet 1 P-ért nyerni az Iparos-sorsjeggyel. = Herceg Esterházy Husáru-gyár Lerakata megnyílt I Finom bel- és külföldi módra készült kolbászáruk, sonkák, füstölt húsok nyers és főtt állapotban napi áron kaphatók. — Cserszegtomajt a belügyminiszter végleg Keszthelyhez csatolta. Keszthelyről jelenti tudósítónk: Ismeretes az a több, migk három év óta folyó harc Cserszdp tomaj község részéről, melyet a belügyminiszter Keszthelyhez csatolt közigazgatásilag, de Cserszegtomsj, amely önállóságát nem akarta feladni — több ízben is megfellebbezte. A hosszú Idő óta húzódó ügyben most mondotta ki az utolsó szót a belügyminiszter — ugy, hogy Cserszeglomal ügyelt külön erre a célra megvalósított, önálló hatáskörrel ellátott jegyző végzi. Ezt a jegyzőt Keszthely képviselőtestülete és Cserszegtomaj képviselőtestületének a lélekszám arányszámában való része együttes ülésen választ|a. A jegyző kizárólag Cserszegtomaj ügyelt intézi a kesz helyi jegyzőség vezetése és felügyelete alatt és Cserszegtomaj a költséget megtéríti, még pedig 2500 ptngö jegyzői fizetést és 1000 pengő dologi kiadást. — Használt és uj, iskolai és egyéb zenemüveket is könyveket a leg-méltányosabb áron szállit: Schimkó Gyula zenemű-, kOnyv- és gramofon-kereskedő Budapest, VII., Erzsébet-körut 38. Kérjen árajánlatot! — Motorkezelő tanfolyam nyílik meg a M. Kir. Technológiai és Anyagvizsgáló Intézetben (Budapest, VIII, József-kOrut 6. szám). A tsn-folysm célja: hogy hallgatóival a motorok (gátmotorok, belső elégésü motorok) működési elveit, szerkezetét, okszerű kezelését, ksrbantartá-sát, végűi üzeméi rendszeres elméleti és gyakorlati oktatás utján! megismertesse. A gépjárművezetői igazolvány elnyerésére nem ez a tanfolyam, hanem az Intézet Gépjárművezetői Tanfolyama készít. A tanfolyam 6 hétig tart Ebből az I. részre 4, a II. részre 2 hét esik. Az elméleti előadások 6 héten át, minden hétköznapon este fél 7-8 lg tartatnak. A gyakorlati oktatás azMntézet gépcsarnokában összesen 5 félnapon át, délután 2-6-lg tart. Tandil: 20 pengő. Beiratkozni lehet: az Intézet Irodájában szeptember 14., 15. és 17-én. Vidékiek a tandíj előzetes beküldésével is felvételnek: A jelentkezők kötelesek Igazolni mesterségüket és foglalkozásukat. A tanfolyam kezdete 1928. szeptember hó 17 én esle fél 7 órakor az L em. lanteremben. — 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv,-társaság Nagykanizsán. Fő-ut 1. — Útburkolat gummlból. A mintegy 10 év óta London utcáin a gummiburkolattal megejtett kisérlatek felette biztatók, úgyhogy a város mérnöki hivatala a nrhézforgalmu utcákon gunmiburkolatot szándékozik általánosítani. Miután a gumml nem porzik, locsolást, homokozást nem Igényel, az azzal burkolt úttest kOnnyen rendben tartható. A gumml-tömbök még ott, ahol a forgalom éjjel-nappal állandóan a legerősebben folyik, 10 év óta abszolút semmi változáson nem ment keresztül és ép oly stabil, mint az üzembeállitáa napján. A gummlval borított uttesteken a vibratio, mely alatt London annyira szenved, bogy a régi városrészekben lgeo gyakori a régi épületek összedűlése, teljesen megszűnt, ez és az úttest zajtalansága mind oly előnyök, melyek a gummiburkoló anyagnak legszélesebb mederben való alkalmasását teszik lehetővé. Szőnyegraktárunkat ii/váPa emeltük! Raktáron tartunk mindennemű futó, kókusz, ágyelő, összekötő, fali és ebédlő szőnyegeket. Nagy választék bútorszövetekben, sezlóntakarók-ban és ágygarniturákban. Szőnyegeink külön e célra berendezett sző-■ nyegosztályunkban vételkényszer nélkül megtekinthetők. — Angol férfi és női szövetujdonságok nagy választékban érkeztek SINOEB JÓZSEF ÉS TÁRSA NAGYKANIZSA Központ szálló épület VkUI KOSLOFt II tttptonbar 5. A KÖZÖNSÉG ROVATA A sétatér kőkeresztje (Panaszos levél) Kedvei S.erkeszlő url Mivel sokszor látom, bogy panaszosoknak la van egy kis hely b. lapjukban, axért báto kodom én ia helyeikéin! aierény toraimnak. Egy Kereaztröl lenne azó. Nem Írom azl, hogy mindenki tudja, ó, nemi Sőt igen kevesen tudják azt, bogy a sétakertbea van egy Kereszt. Nagyon kevesen tudják, mert valósággal el van dugva. Mint valami sxégyelnlvalö tárgyat, ugy állították félre a Merkúr gyár kerítéséhez. Miért? Tudomásunk szerint az régente nem olt, hanem a kapuval szemben állott, ahol most a virágágy van. Jó I blsien sxép ai a virág ott. De azt hlsszOk — és pedig méltán — bogy az a Kereszt sem lenne a szépségkárára és megférne a virággruppal egyatt is. Sót, talán még szebb is volna? Fá|ó azivvel nézik sokan a jámbor hivek, bogy milyen nem méltó belyen áll ez a kegyeletes ereklye. Azt persze nem tartom illőnek ideírni, hogy az éj leple alatt mi megy olt végbe. Azt talán a kert-gondozó tudná inkább megmondani. £» a gyár kerítésén túlról sem a legfinomabb illat terjed oda. Elég ax hozzá, nem tanácsos pár percnyi ájtatosságra oda telepedni. Talán lehetne valami „Modus vivendit" találni arra, bogy a Kereszt méltóbb beivel kipoa. Talán csak van valaki, akire rá van bizva a Kereszt gondozást ? És ba nincs, szívesen vállalná el azt valamely jámbor keresztény Is. Del persze nem ott azon az eldugott belyen. Talán mégis vissza lehetne helyezni oda, ahová az mélló? Mindenféle lim-lom szobroknak gyOnyörQ helyük van biztosítva. Mindenféle csonka szobrok akkora megbecsülésnek vannak kitéve azért, mert ez ezt, az mrg amazt ábrázol, s valóságos ünneplésben részesülnek virágdiszes talpazatjukon. Pedig azok már rég elhamvadtak. Ez sem volna baj I Adjuk meg a tisztelet a kiválóknak. De adjuk meg a tiszteleteit a Legnagyobbboak is, aki nem halt meg s aki még most is él és uralkodik Maradtunk tisztelettel: Molnár József né és több Jámbor hivő, a Csengerl- és Gyár-utcából. ^WWMVWVWVWWVWWVW Mozgószinházak Városi Nagymozgó. Ma szerdán 5, 7 és 9 órakor , A Novícia* (A fehér apáca tes<vérfiimjr) dráma 7 fel-vonásbsn. Superattrskció, a svéd filmgyártás remeke. Főszereplő: Mon« Mariensson. .B >bby autót vezet" burleszk 2 Mvonásb n. Uránia mozgó. Szép emb:r 5 én és 6-án. szerdán és csütörtökön 7 és 9 órakor .Hotel Imperial" Bíró Lajos világhírű színmüve 10 felvonásban. Főszereplők: Pola Negrl és Jsmrs Hill. .A 13 ik gól" sporl-regény 8 felvonóban. Főszereplők : Richárd Dlx és Eilber Ralston. Tekintettel a film hosszú voltára, pontos megjelenés kéretik. közgazdasag A szombathelyi mezőgazdasági és ipari kiállítás zalai kitüntetettjei Qytmtrsf litván búzája sir-nyérmet nyert a kiállításon Az itjnápl gazdaság ö« dijat hozott haza Szombatholypftl ugyancsak I. dijat (a Nagykanizsa, szeptember 4 Fővárosi országos kiállítások színvonalán álló a szombitheiyl oszágos mezőgazdasági és Ipiri kiállítás, melynek méreteiről és értékéről a h sonló kiállítások szikérlői a legnagyobb elragadtatás hangján emlékeznek meg. Valósággal világvárosi méretekkel találkozott a sokezernyi látogató a vasármp záruló kiállításon. A kiállításon sok zalai mezőgazda vett részt, akik sok értékes dijat hoztak el Szombathelyről. Nagy feltűnést keltett a kiállításon GyOmOrey Is\'ván országgyűlési képviselőnek a tiszavidékivel vetekedő márki buzd/a, amely a növénytermelési csoporiban I. dijat, aranyérmet nyert. (A kl\'ünö buzafajtát, amely iránt egész Zalában Igen nagy érdeklődés nyilvánul meg s amelynek meghonosítása a rentábilis ^Uza-termelésnek egészen uj lehetőségeket fog nyitni, — legközelebb cikksorozatban ismertetjük lapunk közgazdaság-rovati bari.) Az ujnépl Etek-gazdaság a tenyészállat-csoport bárom diját hozta haza, kettőt szlmmenthali, egyet hollandi bikalval és üszőivel, ezen kivüt 1. dijat, aranyérmet nyert az Elek-gaz- daség vajs, minisztérium diját a kiállított virág-kerlészeti anyaggal. I. dijat nyert Nagykanizsáról Schlosser László aniol golyvás ga-lambjaival, a galambok külön kiállításán. GyOmórey György főispán luta-pusztai birtokáról yorkshirel sertés-kanjával nyert I. dijat. A földmivelésügyi miniszter elismerő kisoklevelét kapta a badacsonyi Jbos-szőllőgazdasdgl, — aranyérmet a badacsonyi Merslch-szöllő-gazdaság, — aranyérmet a badacsonyi Eszterházy-plnciszet, — aranyérmet Sebestyén Oyula dr. balalon-szepezdl szőllőbirlokos, — aranyérmet Magyar Károly dr. ny. főispán szőllőgazdasága, Badacsony. A növénytermelési csoportban aranyérmet nyert Pórnecl József (Pusztaválicka), Zalavölgyl Iparművek, Zalaszentgrótl Nemesltötelep, a kisgazdák köz dl Födelmecl József (Vidorayaszőllős) I — a földmivelés ügyi mlnisz érlum kisoklevelét kapta Glazer A. és Fiai (Lenti) Elismerő oklevelet nyert ax állattenyésztési kiállításon a Balatoni Halászati R. T. Élénk forgalmú volt a tegnapi országos vásár RendkJvfll erös volt az állattelhaJUs Nagykanizsa, szeptember 1 A nagykanizsai kereikedelmi és üzleti világ nigy reményt fűzött az augusztusi országos vásáihoz, azonban erősen csalatkozott, annyiban a gazdaközönség egyrészt még nem fejezte be a dolgát, másrészt még nem pénzelt, ugy, hogy ax országos vásárhoz fűtött remények nem váltak be. Axért annál örveudetesebb volt a tegnspi orsxágos vásár, amely lassan, vontatottan Indult, dél felé azonban már oly élénk volt, hogy nemcsak a piac, de az üzletek ls érezték hstásál. Erös volt a felhozatal mindenben, de különösen az állatfelhajlás, ugy a szarvasmarháknál, mint a lovaknál. Kétezerre becsülhető a piacra hozott marha, mig a ló és csikó ls meghaladta az ezrei. Ax állatárak leszálltak és megindult a vételkedv és számos allat cserélt gazdát. Idegen kereskedőket nem igen láttunk, kivéve egy osztrák áilatkereskedöt, aki fejős tehenekei vett és szállított az ausztrisl Ober-hollabrunnba. A vidéki polgárság ia nagy számban kereste fel a vásárt és igyekezett szükségleteit beszerezni, azonben itt az Idegen vásározók csinálták a legjobb üzleteket, a helybeli kereskedők nem csinálták azt a vásárt, amlte joggal számíthattak. A kanizsai vásározó Iparosok és árusok axonbsn érezték, hogy a polgárság pénzelt. A sok mutatós bódénak és produkciós sátornak is kijutott a 20 filléres nézőközönségből, a rengetek cukorka és törökméz-hegyek is lassanként elolvadlak — és általában mindenki érezte, bogy országos vásár volt. Gazdasági munkássk 50 százalékos vasúti kedvezménye Budapest, szeptember 4 A kereskedelemügyi miniszter utasította az Államvasutak igazgatóságál, hogy a csoportosan utazó hivatásos mezőgazdasági és szőlőmunkások részére endedélyezett 50%-os menetkedvezményt, az errevonstkoxó szabályok szigorú betartáaa mellett, a tekintetbe |övö egészségügyi, erkölcsi és szociális szempontokból abban az esetben ls akadálytalanul bocsássa rendelkezésre, amikor a munkások a vasár- éa ünnepnap beálló munka-szüneteltetés miatt eredeti laké helyükre haza és onnét vissza a munkahelyre utaznak. (-) Feketelistát sürgetnek az iparosok. Az Ipari szakmában merül fel állandóan az a sürgető kérés, bogy a hitelvédelemnek ezt a módját alkalmazzák. A textil részletflzletesek készítetlek feketekönyvet a perelt adósokról. Később a szabók próbálkoztak hasonlóképen. Ujabban a debreceni husiparosok tervezik, hogy a Kamarát kérik meg a feketelista nyilvántartására. (—) Uj országos vásárok. A kereskedelmi miniszter a Zala megyében lévő Kehida községnek évente két uj országos állat és kirakodóvásárt engedélyezett minden év március hó 26 ára (Qyflmölesoltó utáni napra) és azeptember 13-ára (Mária nevenapji utáni napra). Ax első vásár szarvasmarha és lófelbajtással már a folyó év szeptember hó 13-án lesz. (-) A kisbéri tejmunkásképző Iskola november hó l én kezdődő egy éves tanfolyamára pályázatot hirdet. A tanulók lakást éa teljes ellátási élveznek, melynek ellenében tartaznsk havi 32 pengőt — fél-évenkini előre — ax Iskola pénxtárába befizetni. Felvételi fellételek a következők: 1. a betöltött 17 éves éjeikor, mely keresztlevéllel igazolandó, 2. erös, egészséges testalkat, mely orvosi bizonyítvánnyal Igazolandó, 3. elemi Iskolai bizonyítvány (felvétel esetén számtanból felvételi vizsga teendő), 4. kiskorúság eseién Írásbeli nyilatkozat kivántalik a belépni óhajtó szüleitől, esetleg gyámjától arról, hogy a folyamodó felvételébe beleegyezik s hogy a tanfolyam tartama alait a tanulóért az iskolában teljesítendő fizetéseket magára vállalja, 5. magyar nyelv birása, 6. kifogástalan előélet, mely hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal Igazolandó, 7. himlőoltás! bizonyítvány. A felvételnél kiszolgált katonák, valamint azok, akik tehenészetben, esetleg tejgazdaságban már alkalmazva voltak, előnyben részesülnek. Akik magukat ezen tanfolyamra felvétetni óhajtják, a fentemlltett bizonyítványokkal felszerelt és sa|át- kezüleg irt folyamodásukat legkésőbb f. é. október hó l-ig aluHrt iskola vezetőségéhez nyújtsák be. A kisbérI m. klr. tejmunkásképző Iskola vezetősége. Uj és jókarban levő használt j BOROSHORDOK minden nagyságban kaphatók ZERKOWITZ ALBERT bor- és hordónagykereskedésében NAGYKANIZSÁN. lOA wgtanbg 5 MJU KÖZLÖNY 8 l Még ma, szerdán B, 7 és 9 órakor A NOVÍCIA (A fehér apáca tettrérflloje) Dráma 7 felvonásban. Superattrakcló a svéd filmgyártás remeke. — Főstereplő: Mona Martensson. Bobby autót vezet Burleszk 2 felv. TlXIBI A mai értéklözade Irányxata el-gyengfltt. Külföldi ösztönzés hiánya már nyitáskor mutatkozott, majd a tőzsdeidő folyamán a tegnapi nyereségek veszendőbe mentek. A tegnapi árfolyamok mintegy 1— 2°/o-kal lemorzsolódtak. A legnagyobb vesztesége a Biuxidnak volt, mely árfolyamából 18 pengM vesztett. Néhány papír, igy Oanz Danubius, Msgneslt, valamint néhány kulisz érték jól tartottak. A forgalom csendes. Valuta és devizapiac változatlan. Terménytőzsde Bura 5 fillérrel, a rozs — fillérrel eseti. Az, Irányzói csendes, a forgalom élénk. Bufl ttesT. 77 kg-os 26 65 2b«, 73 kfoi 26 85 -27 05. 18 kff-o« 37 10 -27-SU, 80 >(-01 27 30- 27 40 dunántul* 77 k»-o« 26 45-20 65. 78 kj-oe 26 65 -26-90, 79 kg-os 2fr90 27 10 80 kg-o« 27 10— 27 20. ross 24 85-25 00, Uk«nn. árpe 76-75- 27 00, staárpa 2800-29 00, Hb 25 25 - 25 50, tesgezt 3150 31.75, Butkorp* 20 50-20 75. Zürichi zárlat PM 20-28, Loatos VfWH, Nsvrost Bt9-25, BlSsasI 72-20, Milano 27-18, Madrid 86\'10, kmftUM 10620, B«Ua 11175, Wtaa 73-18, Mi 3*75, Maa IS-IS, Varsó 58-20 idinil M\'M, B« (nád 9-13. «>kn*d 3-15VL Szeptember 7—8. ZORO-HURU Szeptember 9. LION LEA 19 Ml Szerdán és csütörtökön 7 és 9 órakor Biró Lajos világhírű szinmüve 10 felvonásban. Főszereplők: Pola Regri és James Hall. A 13-ik gól Sportregény 8 felv. Főszereplők : Richárd Dix és Either Hallton. Tekintettel a film hosszú vol-tára, pontos megjelenés kéretik Tltiée dettM-tíi^i ija VALUTAK [OlL 27 90-28 05 h. 79 65-79-95 k. 16-93-17 01 Mit 152 75-153-35 Dtoái 1000-10-06 Dollár 57a40-572--iO P tea cár \'i 23-45-22 65 H jlL 229 50-230-50 Lu|pi M\'15-64 45 L«1 3 46-3 51 Lifi — - Un 30 C 0-30-35 Márka 136 4&-1Í6 95 Nocrtt 152 95 -153 55 ■chllL 80 6X0 95 PutU 95-00-S6 60 •vá|d LI1035-U0 75 ■v«!h. ®315 Iö3 85 UÜVllAK Amit. 229 60-23030 Uelgria Ifr06-I0 09 türün IS6 51-136 91 Brtuaael 79-62-79 87 Bikerest 3\'46-i 50 Kopenh.152 85-153 25 l-ootfon 27-79-27 8/ Madrid 95 05-95 55 Milano 29 94-3O-08 Newjork «2 80 4 40 Outo 152 85 >53 25 Pária 2*36-22 44 Prága 16-97-17-02 " 412 4 16 153 35 153 75 64-20 64 40 80-72 8097 l»30-li0"60 Saotla StüCkh Vsreő Wtaa IMcfc Serté* vásár Pelha|tás 1675, naivból eladatta nal vtaaw ■aradt 891 Jaiab faaórtndl I\'92-1 98, Otdett 1 88—1-90. szedett kóiíp 170-1-76, könnyű 1\'20-1 50, elsőrendű öreg 1-86—1-90, máaodzendtt 1 04-1 70, ingói rflldö 1-86—1-70. izalooni nagyban 2 20- 2-30, ulr 2 56—2*60, lehúzotthas 2 10-2-30, .ulonuU lélsertée 2 32 -2-36 A> I tnyut közepes. >jii*i iiii\'li - \\i \'n^t-,. —i, ■i^ví i\' ~ ^ii \'li r\' 1ÁDIÓIÜS0I (Rövidítések) ti — ntrtt. zoznxda-lég. rlangv. — hangrtrKivy G — dőadás Oy — gyermekeknek. A — auionyok-atk. Z — zeoe. Ma. — mezőgazdaság, m. — Ifjúsági elősdáa. f — Wulvaaia. (J — gmnofoozeae. Ib — jaxz-baad. K — kabar* aZ. — népexeril uh Szeptemb-r 5 (szerda) Budapest 9.30 és 11.45 H. Közben 12 órakor déli harangszó az egyetemtéri templomból. Utliia: Cigányzene. I Időjelzés, időjárás. 3 H. 4.45 Időjelzés, időjárás. 6 Harsány! Olzl intsél a gyermekeknek. 6 A m. klr. 1. honvéd gy. éned zenekarának hangv. az Angol 1\'arkbóL 7.15 E. 8 Olasz ária-est >J Bartók Béls zongorahangv. 10.40 H. Utána Hangv. béta, Orác, Innsbruck, Klagenfurt Linz 11 és 4 15 Hangv. 8.08 Bécsi Z. Berlin, Stettln 11 éa 3 30 O. 4 A. 5 Hangv. 8 Operaest 10 30 nZ és tánc Z. Barcelona 1.45, 5 45 és 6.25 Ksmsra Z. 9.20 Hangv. 9.45 Dalok. 10 és 10.20 Hangv. Baael, Bern 1 O. 4 Hangv. 4.30 <Jy. 5 Hangv. 8.30 Szólista est. 9 és 10 Hangv. UrOnn 11 Hangv. 12.15 O. 3 Oy. 5 Hangv. 9.10 és 10.15 Kiállítást hangv. Frankfurt, Caiael 3.05 Qy. 4.35 Tánc Z. 7.30 Optra E. Hamburg, Bréma, Hannover, Klet 8 A 11 O. 2.05 Hangv. 4.15 R. Stolz: Vlrágdalok. 4.15 (Hannover) Dalok. (Kiél) Hangv. 6 és 8.30 Hangv. Utána nZ. Langenberg, Köln, Aachen, Münster 10.15 0. 1.05 Hangv. 2.30 O. 5.45 és 8 Hangv. 9 Oítárüalok. Ulána 12 óráig nZ. London, Daventry 1015 Istentisztelet. 12 Balladák. 12.30 Tánc Z. 1 Hangv. 4 Klasszikus Z. 5.15 Oy. 6 él 6.45 Tánc Z, 7.15 Szonáták két hegedűre. 7.45 nZ. 10.10 Tarka est. Madrid 2.15 Hangv. 7 15 Kamm Z. 815 Tánc Z. 10.15 Harang,áték. Ulina spanyol dalok gltárkiséretlel. 12.LS Tánc Z. Milánó 12.30 Kamara Z. 4.3Ó Tánc Z. 5.20 Oy -dalnk. 8.50 nZ. 10 35 Tánc Z. Prága 11 O. 12.05 Hangv. 4 20 Oy. 5 Hangv 7.15 Fúvószenekar hangv 8.10 Hangv. 9 20 Zongora Z. Róma l Kamara Z. 5.30 Hangv. 9 Opera E. Varsó 1 Torony Z. 5 Krakói mUior 6 és 8.30 Hangv. i~m* Íj \'ii—|<.—h\'li\' m\'i| ——n_<~ ~i .Hm—1 SZERKESZTŐIÜZEHETEI Sírva vigadó magyar (Pacaa). Színházi tudósítása megérkezett. A pacsal arsny-itjuság azonban nem nagyon ölletes, mert az éjszaka leple alatt a cégtáblák kicserélése körülbelül azóta van divatban, amióta cégtáblák és lumpok léteznek. I\'J. 0. Szépen szavakba és ritmusba öntött szerelme gyenge ugyan még a nyomdafestékre, de egy kisleány szivének ostromához feltétlenül elegendő. Olvassa el csak közvetlenül neki OrUIOnk, hogy olyan versel Is vannak, melyek — sa|ál szaval szer.nt — .minden kritika előtt megállnak\', de az önbizalomnak Ilyen túltengése] nem jó ajánló levél a kritikus előtt. Dr. I. E. (Budapest). Sorra kerül. Klstaludy-utcal. Ha a háztulajdonosok összessége kötelezte magái a járdaszegély költségeinek viselésére, akkor ön lem lehel kivétel, még akkor sem, ha nem Is ért rá elmenni a tárgyalásra. Fost festa semmi célja a panasz közlésének. Előfizető (Somogyssentmlklós). Sem a kórházban, sem az ügyészségen nyomát nem találtuk. Igy névtelen levél alapján nem áll módunkban közölni. Hatja: Mlxalal lyoada és Lajklaá* Vállalti Eéméaytármág. Felelős kiadó: Zalai Károly, fcalwstwus taáaloa: Hiptsslas 78. az. 4PHÓHIBDETÉSEK Az ipióhlrdtétMk dija 10 saótg BO flIUp, minden továbbá szó di|a a fin. Vasár- ás Saoepoap 10 asóág 10 fillér, minden továbbá azó dija ■ fitt. Saerdán és pénteken 10 uóig BO fillér, minden további i*S dlla • #111. Clmasó i minden viata Sbb betűből álló sió két saónak számit-dk. Állást keresőknek 50Wo engedmény. * hlr<»tésl SIIJ .Hu H Két-három diák ■■ Iskolai évadban ksllssnss otthont talál arl> családnál. Clm a kiadóban. Tiaita takarlténftt keres gar(on úriember. Clm a kiadóban. 4327 NmMIhIM bekebeJeaéaxe Beaaegben s legelőnyöeebben él leggrot-Mbben Wyóetttat átoaél taaáo pesa-kOlcsDakOfvsUW Irodája Nagykanizsán, Kailnczy-utca 2. ixám. 3163 Komplett hálé elköltözéi mUtt eladó Zapletál Simon lodrásznál, Főúton. 4338 Vlnsaotékst, turdőszobál olcsón szerel. Javításokat rögtön eszközöl Baku bádogos és szerelómeater Klnlxsl-u. 21. 4016 TBItés elhordható, használt a|tók "eT adók Kaztnczy-utca 47. 4228 BaJtklámsIUs I Friss Noblle sajtok Póul 24. (Badacsony) udvarban, Ferenczy. 4231 Válogatott uradalmi ossmoassaSIS kapható Dr. Rothschild Bélánénll, Sugárul 8. 4339 Tanono felvétetik Joós szabónál — Sugár ul Z 4325 ■okat dívány velencei tükörrel,ebédlőasztal székekkel, lámpák, konyhatárgyak eladók Sugár-ut 43. 4322 Parkstt munkát vállalok, ugy ul lerakást, mint régi gvaluláal. Antal józsel parkettrakó mester, Huuyadl-u. 16. 4337 Két dlákol ellátásra vállalok. Felsős ka-rosksdalmlsta tanulmányaikra felügyel. Clm a kiadóban. Kaptafa készítésre 2 tanonc felvétetik, lehet vidéki Is. Bővebbet Magyar u.^OJ324 Szép 3 szobás udvari lakás mellékhelyiségekkel Kazlnczy-ulca 15. szám alatt kiadó. 4291 Kossuth tér 9. számú ház szabadkézből eladó beköltözhető 3 szobás lakásul. Bővebbel ugyanott. 4284 FOrd&kádak, fotelkádak. Blőkádak olcsón, készen kaphatók, IjóUlásaal. Baku bádogosnál, Klnlzal-u. 21. 4278 Erzsébet-tér 18 »z alatt háromszobás utcai complett lakás fürdőszobával azept. 15-től elköltözés miatt elfoglalható. 4269 Kiadók Rozgonyl-utca 12. szám alatU raktárhelyiségek azonnalra ezek telekkel egylltt esetleg eladók is. Bővebbet Sugár-ut 12. emeleten. 4258 Klskinlzsán, Templom tér 5. sz. aUttkét szoba, mellékhelyiségekből álló ház kertteL okt. l ére bérbe kladé. 4248 Klnlzal-u. sladó. 50. számú ház szabadkézből 4245 Finom, zamatos BABAV aranyhegyi D U II v A llterenklnt asztali TI f„ vörös I P, rizling I P BO fillér SÁFRÁH JÓZSEF Z»J1 Magyar-utca 74. Keresek klsasazos^rt két leányka mellé, németOl tudó előnyben. Clm: Kótal, Caengery-ut 36. -4342 Üzlethelyiség kladé Katonarét,~Kápölna-tér 10. -4343 Príma hegedt!, betöltés Dvegek, zsírosbödön eladók Klsfaludy-utca 17/a. földszint. -4344 Kétszobás lakás mellékhelyi^elT-kel szeptember 15-re kiadó Oyár n. 1 4345 Ideállun szép fekvésű talsk azonnal eladó. Bővebbet a nagytrallkban. 4346 Tsllvér vizslát tanításra vállal. Időnkint kölyök és kéaz vizslát elad, vadászterületet rendez, fácánoet beállít megállapodás szerint AtvSs Balázs, KUlmán, a. p. Oelae. (Válasabélyeg nélkül nem letelek.) Az uj idényre megérkestek a legszebb és legmodernebb bel- és kulfökll kézimunka újdonságok. Óriási választék I Olcsó árak I Iskolai kézimunkák máz 12 fillértől kezdve kaphatók. £ Minden kézimunkát díjtalanul 3 Unitok és elkezdek. Előnyomtatás uj és modern mintákkal, nagyon mérsékelt áron I REINITZ BÉLÁNÉ kézimunka-üzlete és előnyomdája Deák tér 1. Telefon 902. Tűzifa és szén legolcsóbb beszerzési forrása HILD JÓZSEF deszlu, épQletfa, mész, cement és egyéb építkezési anyag kereskedése Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120. ZALAI KOZLONT lUBueptanber 5 Ha megpróbálja, sohasem használ mást, mint Johnsons féle amerikai padlóviaszkot és beeresztőt. Minden eddigi padlóviaszkot felülmúl, zilrfoltot nem hagy, fénye állandó. Kapható ciak: Friedenthal Rezső festék, kefe és háztartási cikkek üzletiben Tel. 137. Főút 1. Tel. 137. Gaidfiigi Takarék épület. Siemens és Rsz üvegek vsgy alkatrésiek. Mindenféle befóttes és dunsztos üvegek legolcsóbban csak Melczer Jakab üvegkereskedésében Kazinczy-utca 1. sz. alatt kaphatók. ■lelőtt szükségletét beszerezné, saját érdekében nézze meg áraimat! ÉRTESÍTÉS. Értesítem a n. é. vevőközönségef, hogy Zrínyi Miklós-utca 4. sr. alól kőfaragó üzletemet Király-utca 33. sz. alá helyezem és a rrktáron levó óaszes áruk olcsón kláruaittatnak. — Kérem a nagyérdemű közönség szíves pár-fogásá\' tisztelettel 41M KOVÁCS JÓZSEF ^.V,\'14 Nagykanizsa, Király u. 33. Eladók: nappali- és hálószoba bútor, több antlque tárgy, Bldermayer secre-taire, Intarslas olasz láda, velencei asztal és szék, Schlangen-walci-l régi porcellán lámpa villanyra alakítva, carrarai márvány szobor, (Dunayszky müve 1884-ből) fehérnemű, ágynemű, konyha bútor és edény, fürdőberendezés, vasalt ládák. — Megtekintetők: Szeptember 6., 7. és 8-án reggelenkint 8-9-ig és délután 4—6 lg Nagykanizsán, Csengery-ut 26. szám alatt Fábián Ilona lakásán. HIRDESSEN ■ „Zalai K5zlBny"-ben Minőségben, tartósságban felülmúlhatatlan a CONTINENTAL PNEUMATIK rrlTTTf ifM^SEJMC^jlír^^1 Állandó nagy lerakat Zalamegye részére: Szántó Vilmos és Társai cégnél Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22. Rúzsagyár vegyészeti ruhtiul ti oHfeilő telepe Kaposvár. Vagrtlutttáar* 4a faat4ara alfogad férfi 4a n«l ruhákat bármilyen mlnőaégU kelméből. Ujraátlestésre bőrbutorolut, bőrkabátokat és végárut. Agytól! tisztítás huzatUI együtt és enélkUI. PUggönvOk, kézimunkák, szőnyegek, butorkeímék, mindenféle paplanok ég szőrmék tisztítása, fertőtlenítése és festése Pllaaéaroaáa 4a goia«r4aroz4a a legelőnyösebb árban és legaiebb kivitelben. Bővebb felvilágosítást nyújt Nagykanizsa részére a gytljtőtelep vezetője : Nagykanizsán, Erzsébet téren Állami adóhivatal. Régi postaépület. GU BACSÓT, ágytollaat, állati börSket, vfirfla- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, caontot éa rongyot a legmagasabb árban vásárol STBÉI B. FIAI NA0YKAHIZ8A, Erzsébet királyné-tér 15. az. alatt. TANKÖNYVEK minden iskola részére kaphatók és elfijegyezhetök Flschel Fülöp Fiai könyvkereskedőében. Veszünk használt tankönyveket a legmagasabb árakon. Az anyagi gondok nehéz napjaiban, amikor ugy szólván senkinek a keresete nem födi n kiadásokat szép pénzt kereshet mint fó- vagy mellék-foglalkozással, ha értékes és érdekes könyveinknek részlelfiretéses terjesztésére vállalkozik. Mi ugyanis megtanítjuk, hogyan kell eladni könyveket részletfizetésre. A mi kiadványaink mind márkás, irodalmi mövek, amelyeknek terjesztésével (elint tisztességes megélhetést vsgy mindenesetre szép mellékjövedelmet biztosíthat magínak. Még ma Írjon dlj\'alan ismertető nyomtatványokért, melyeket szívesen megküld a „PALLADIS" könyvosztálya Budapest, V., Alkotmány-utca 4. Otthon 1 perc alatt a gyermek is készithet saját tiszta üvegjében rzódavizet, üdítőitalt habzóbort I 1 lt. szódavíz 16 fllérbe kerül, olcsóbb mint a gyári 4 havi részletre 1 4 .Lr? Tartozik önmagának, családjának, hogy asztalAra tiszta üveget tegyen I Árak : Autó Syphon üveg ... 21 P az első tel. szénfav- patron ............... 5 P cserénél 1 let. szén-savpatrrn ............ 2 P 4 havi részletre 1 Autó syphon üveg Sparklet világszabadalom ! 2772 Tiszta, olcsó, kényelmes, praktikus I Egycdárusitó: Szabó Antal Nagykanizsa u Telefon 01. szóm ŐSZI VETÉSRE: Gazdasági magvak: Káposztamag Árvácsksmsg Kelkáposztamag Nefelejlsmag Silátamag SzAzszorstépmag Kerekrépamag Har^ngvirágmag Téli retekmag Siegfümag stb. stb. Hollandiai virághagymákra: tulipán, Jácint stb. atb. előjegyzés, Mütrágyafélék. Kicsinyben és nagyban kaphatók: 0H8ZÁ8 JÓZSEF BKkimtiéMka Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A hlróság mellett, ain Teleion: tan. Í7 a kerecsenyl határban, ebből 8500 o|lvány szőlőtőke, másfél hold rét gyümölcifákkal, 3 hold szántóföld, két uj cserepes pincével, smety lakásnak is megfelel, szabadkézből eladó rész letre ls. — Érdeklődni lehet: Réti Ferencnél, Kerecseny. MEGHÍVÓI Magán- M|} tliletl BrrUtaii uUsiaok alkalaü.al BUDAPESTEN • Urtallamaeabb otthont nvujtlt • U|el4sjrSeaM leltflelek mellett • Keleti pll>au4>u UnU oldalával eiemben U»6 GRAND HOTEL Park Nagyszálloda Badaj^eit TŰI.. Barosi-tér 10. ■•rt •Oo/o aagaSaiáaft kap mint «i«n lap alílliatíja olceó aaoba-áfalakMi, IO0/0 angtamányt kap olcaó éttér aat árainkból. (Kittioí báil koajrlu.) 5 pangtl magtaharlt autótaxi k&IUáret, »«t Ijtiot áUShal •!> P«< alatt a pályaudvarról. Nálunk otthon érzi magátlll eiaAr.adtl klaiolfáláa, aal(0(ium c»«U4l lallaf. Saját áráaki axan elíOTtik toljrlán. bofy okvetlen "íluak |od maj. - Elóletea ixobami|r«od«lá< a|á»lato4 _ INGER varrógép i*ég bbvAlt jó minőségben Ae </ yex ő/tMe/ejife/ié/*/*^ SINGERVARRÓGÉP <a is zvéNVTÁRSA«A<» FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐ-UT I. Nyomatott a Délzalai Nyomda Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.) ML MMfmm. 202 ttám iuatr«*•!(«>, lm. szeptember 6 csütörtök Ara 14 fillér ZALAI KÖZLÖNY IsxtwilMi ét MiáJhhftMi r^it 5. KmiOm^ ftOUadóUvitaJ Koantfa U}« U)o» » ÍZ POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Baibarlts Lajos DMlsetéal ára: sgj Mra ■ paa«6 49 BUé> A delegátusok sincsenek megelégedve a népszö vétség működésével Éles kritika a leszerelés és a kisebbségi kérdés körül (,ÉJizakal rddlóJtldnUs) Qenl, szept. S A népszövetség mai közgyűlésén Unden svéd delegátus beszéli, aki elvetette azt a gondolatod, hogy ha a döntőbíróságok Illetékességének kérdésében kétségek merOlnek lel, akkor utalják azt a hágai döntőbíróság elé. Nagy feltűnési keltett beszéde, amelyben éles kritikát mondott arról a tétlenségről, amely a leszerelés kérdésében a népszövetség tevékenységét Jellemzi. A főtitkári jelentés általinos vitáját félbeszakították és a vita folytatását holnap délelőtt fél 11 órakor tartandó alésre hihsztották. Oenf, szeptember 5. (Éjszakai rá-diójelenlés) A népszövetségi palota folyosóján beszélik, hogy bolntp a görög és szerb kiküldöttek az albán királyságról és a szalonlki szabad zónáról értekeznek, azonkivQl a kél államot érdeklő több más kérdést is megvitattak. Oenf, szeptember 5. (Éjszakai rá-dlójelentés) Beleats holland IC delegátus a ma délutáni ülésen hangoztatta, hogy a kisebbségi ügyekben való eljárásnak vannak fogyatékostágat, melyeket kívánatos volna kiküszöbölni. Helyesli azt a gondola W — hogy a népszövetség kebelében alaktíassék egy állandó kisebbségi bizottság, Oenf, szept. 5. (Éjszakai rádió-jelentés) Müller német birodalmi kancellár ma Aristide Brland francia külügyminiszterrel hosszabb beszélgetést folytatott. Lemondott a bolgár kormány Sofla, szept. 5. (Éjszakai rádió-jelentés) Llabtscheff miniszterelnök ma délután kOzOlte a koronával a kormány lemondását. Francia angol hadgyakorlatok a megszállott Rajna-vidéken Párts, szép\'. 5. (Éjszakai rádló-felentés) Az Intranzigint |elenlf, hogy a rajna-vldékl megszállott területen megkezdődtek a közös francia és angol hadgyakorlatok, Bnd János nyilatkozik az n] pénzügyminiszterről és a gazdasági minisztériumról Budapest, szeptember & Bud János pénzügyminiszter a minisztertanács elölt az u| gazdasági minisztérium feladatáról így nyilatkozott: — A cél az, hogy a gazdaságpolitikát közelebb hozzuk a való élethez. Törekvése arra irányul, hogy aiokal a gazdasági p> obiémákat, amelyeknek megoldása a közgazdasági életet előbbre viszi, minél alaposabban és gyorsabban megvalóslthsssa. Oaidaságl helyzetünket állandóan figyelemmel kell kísérnünk, mert minduntalan adódnak elő problémák, melyek gyors beavatkozást Igényelnek és ez is egyik föfeladita lesz a gazdasági minisztériumnak. A miniszter arra a kérdésre, hogy jelent e változást a pénzügyi politikában az 0 bekövetkező távozáu, a következőket mondotta: — Pénzügyi politikáról nem nyilatkozom, mert nem akarok elébe vágni az uj pénzügyminiszter program-adásának. Hogy milyen alapon klván|a a pénzügyminisztériumot vezetni az uj pénzügyminiszter, erre vcnitkozóan csak utalhatok arra a beszédre, amelyet a felsőházban mint a pénzügyi tárca előadója tartott. Akkor kifejtette azokat az irányelveket, amelyeknek alapján a pénzügyi politika vezetését előnyösnek tartja. Egyébkén! Wekerle Sándor pénzügyminiszteri kinevezése a hét végére várhaló. Szerbia és Horvátország csak külön-külön veket részt a népszövetség ülésén A demokrata parasztpárti koalíció meghozta határozatát Belgrád, szeptember S A demokrata paraszt koalició tegnap Zágrábban ülést tartott, amelyen megbesiélték a koalíció álláspontját a népszöve\'ség jelenlegi ülésezésével kapcsolatban. Prlblcsevlcs arra az álláspontra helyezkedett, hogy a koalició elégedjék meg egy delegációval, amelyben kifejtheti álláspontját a belgrádi délszlávokkal szemben. A párt eszel szemben szt követeli, hogy a demokrata koalició külOn küldöttséget menesszen Genfbe, amely kívánja a horvátok állsmjogi követeléseit. Amennyiben Pribicsevics nem fogadjs el a párl ezen követelését, a párt azt tervezi, hogy külön delegációt küld Oenfoe. Trumblcs azt a közvetilö ajánlatot tette, hogy ejtsék el a bizottság kiküldésének tervét és a parasztkoallció álláspontját memorandumban hozzák a népszövetségludomására. Határozatot ebben az ü»yben míg nem hoztak. Belgrád, szeptember 5. (Éjszakai rádiójelentés) A demokrata parasztpárti koalíció mai határozatában megtagadja a kormánytól és a szkupatlnától azt a jogot, hogy a népszövetség genfi élésén Horvátországot és a horvátok lakta területeket képviselje. A határozat hangoztatja, hogy az SHS állam elismerése azon alapszik, hogy a volt Monarchia és Szerbia a lövőben egyetlen államot alkossanak. Az államok Ilyetén valú keletkezése ellenére a volt szerb királyság hegemóniáját terjesztette ki az összes országrészekre. Az államban egyenlőtlenség uralkodik. — A sierb hegemóniának látható Jele a szerb delegáció öiszetélele, amelyben minden delegátus és az öiszes funkcionáriusok szerbiai szerbek. A szlovének és horvátok pedig 1 — 1 delegátus helyettessel vannak kép viselve. uuLaAj\'ir<vrrrrri~rrrr -rr -rrn-rrr -•-•-•-•-----•-*■*\'-■-•-•■ A kormány erélyes segítő-akciója a drágaság letörésére Csupán a drágaság kérdésével foglalkozott a minisztertanács Budapest, szeptember 5 tskarmáuyhiány, illetve a drágaság A minisztertanács ma délelőtt 11 problémájáról. Egyben a következő órakor dr. foss József helyettes mi- intézkedésekel tartotta szükségesnek niszterelnök elnökletével folytatta a ezekkel a problémákkal kapcsolato-tegnap megkezdett tanácákozásalt, a san elrendelni: 1. Elhstározta a minisztertanács a szálastakarmány kivitelét ezentúl engedélyhez kOtL 2. Kimondotta, hogy a sertéshtzlalás előmozdítása érdekében, valamint a belsőfogyasztás biztosttálára olcsó bankhitelekről fog gondoskodni, legelsősorban az Ipari sertéshizlaldák részére, de ugyanezen kedvezményt kiterjeszti azokra a magán hizlalókra nézve is, akik az intézménnyel karöltve óhajtják hizlalásl akdójukal lebonyolítani Kedvezményt óhajt gyákorolnl az úgynevezett kiegészítési eljárásnál is. 3. A szálastakarmány nemüekre a forgalmi adót eltOrtl, további a tengeri, zab és árpa és egyébb erótakarmánynemüekre vonatkozóan a forgalmi adót átmenetileg fefOggesztl. Erre vonatkozóan egyébként a részletes Intézkedést ■ tegkőzele\' b megjelenő kormányrendelet fogja tartalmazni. A sertéshizlalók részére nyugodó kedveimén) ek ügyébei Bud János péniOgyminiszler e hó 11 én értekezletet tart a bankok és é.dekelt-ségek bevonásával. Ez az értekesiet lesz hivatva az akció részleteit megállapítani. 4. A minisztertanács tarifálls kedvezmények biztosítását határozta el serlésrakomány, nemkülönben az élőállatok teleltetni céljaira szolgáló szállításoknál. A fővárosnak a drágaság kérdésével kapcsolatban benyújtott memorandumával a legközelebb megtartandó minisztertanács foglalkozik. A ralnisztei tanács, amely délután 2 órakor ért véget, a drágaság kérdésén kívül más tárggyal nem foglalkozott. Chamberlain nem mond le Párls, szt pl. 5. f Magyar Távirati Iroda) A Petit Párisién Jelentése szerint londoni hivatalos körökben ener-gikuian cáfolják nébany tegnap esti angol lapnak azt a híré\', hogy Chamberlain lemond külügyminiszteri állá-sáró\'. Ciamberlain állapota különben is egy Virgóbói érkezett távirat széliül lényegesen javult és orvosai a beteg teljes felépülését remélik pár hónapon brlül. Cbemberlain semmi eseire sem vonul vissza a Poreign Olfice éléről és az erre vonatkozó hirek teljesen alaptalanok. xalai koxlowt 1WB szeptember Titulescu menekül a süllyedő hajóról? Bonyodalmak Titulescu londoni kOvetsége körül Belgrád, szeptember 5 Bika resti Jelentések sxerint ottani politikai körökben élénk találgatá-tokra ad alkalmat az a körülmény, hogy Titulescu még mindig nem foglalta el a londoni követi állását. Rl-mutatnak arra, bogy a hivatalos lapban megjelent közlemény arról tesz jelentést, hogy Titulescu bárom hónapi szabadságra utazott, melynek lejártával elfoglalj* követsági állását. A szabadság most szeptember elején járt le és ha Titulescu tényleg vállalta volna a megbízatás, akkor a londoni lap szep\'emberi hivatalos számának közölni kellett volna a kinevezést A kinevezés késését azzal magyarázzák, bogy Titulescu nem hajlandó elfoglalni a követi állást, mert már nem bízik a liberális rezsim tartósságában. Ugyanis a liberális kormány napjai meg vannak számláivá és ó volt az, aki elsőnek menekült el a süllyedő hajóról éa Így sikerült magát átmenteni egy uj kormány részére, igy léhát a londoni követi állást sem hajlandó egy ál-meneti időre vállalni._ Nevük miatt nem veszik fel a magyar gyermekeket az erdélyi iskolákba Kolozsvár, szeptember 5. (Éjszakai rádiójelentéi) Aradról jelentik: Aradon nagyszámú gyermeket nem vettek fel az iskolák magyar tagozataiba, mert nevük .Idegen hangzású". 0 lat la tanfelügyelő egyik lap előtt kijelentette, hogy rendeletet kapott, melynek alapján a tót és német gyermekeket nem lehet magyar iskolákba járatni, a zsidókat pedig állami román nyelvű Iskolába lehel Járatni, mivel héber nyelvfl román Iskola nincsen. Párls, szeptember 5. (Éjszakai rádiójelentés) A Le Crie de Peuples hosszú cikket közöl a magyar kisebbségek oktatásának a román állam által történő töokretételéről. — Megemlíti a dkk, hogy a magyar kormány szubvencionált minden felekeseti iskoláit de Románia semminemű segélyben nem részesíti őket. Néhány évtized malva Romániában nem lesz már kisebbségi kérdés — Írja — és ez mind a kisebbségi szerződés oltalma alatt történik. Csicserin betegszabadságon Párls, szept. 5. (Éjszakai rádió-Jelentés) A .Llberté" moszkvai táviratot közöl arról, bogy Csicserin három hónapi betegszabadságra távozott, melyet külföldön fog tölteni. Venizeiosz állapota válságosra fordult Párls, szept. 5. (Wolff.) A reggeli lapoknak Jelentik Athénből, hogy a dengutáiban megbetegedett Venizeiosz állapota aggodalomra ad okot. Venizeiosz feleségét és fialt, akik Párisban tartózkodnsk, táviratilag hivták vissza Athénbe. Ugyanakkor egy francia szivspiclalisiát hívtak sürgősen Venizeiosz betegágyához. Kedden reggel különvonat Indul Kanizsáról a főszolgabíró-választó megyegyfllésre I Nagykanizsa, szeptember 5 Kedden délelőtt dől el, bogy a zalaszentgróti főszolgabírói székért megindult küzdelembői ki kerül ki győztesen. A hsre erős lesz. A jelöltek mindhárman teljes erővel feküdtek bele az utolsó napok kihasználásába. Nagykanizsáról kedden, 11 én reggel 7 óra 40 perckor különvonat Indul, amely Újudvarról 7 óra 50 perckor, U|néppusztáról 7 óra 55 perckor, Odséről 8 óra 03 perckor, Fclsórajkról 8 óra 15 perckor, Zsla- szentmibályról 8 óra 25 perckor Indul és Zalaegerszegre érkezik 9 óra 30 perckor. A különvonat vissza ls hozza az erről a vidékről utazókat. A nagykanizsai szolgablróságrói pályázó dr. Laubhalmer Alán tb. főszolgabíró napról napra erösebb ki-lá\'ásokkal indul a választás elé, aminek sikerét nemcsak hosszú járási közigazgatási szolgálatban txersatt gyakorlata látszik az ö részére biztosítani, hanem a szavazásra készülődő Járások nagyobb részének és mértékadó köreinek hangulata is. A szombati dalosverseny részletes programja NacykanlxM, szeptember 6 Nagy ünnepre, a dal zalai ünnepére készül Nagykanizsa. A vármegye minden részéből Zrínyi városának falai közé sereglenek össze Z tla-ország kultúrájának hangya-szor-galmu téglavetői, bogy nemes vetélkedésben, a lelki fegyverkezés vitézi tornáján mérjék össze erejüket. A zalavármegyei dalosverseny szeptember 8 án, Kisasszony ünnepén lesz. Arról részleies tájékoztatót a következőkben adunk. A dtlosverseny diszvédnökd József főherceg és Magyarország miniszterelnöke Bethlen István gróf, kik a dalosversenyen való megjelenésük kilátásba helyezésével fogadták el a diszvédnökséget. A fővédnökök névsora a következő : Herceg dr. Bitthyány Strattmann László (Körmend* Klebetsberg Kunó gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter, dr. Vasa József népjóléti- és munkaügyi miniszter, dr. Rott Nándor megyéspüspök, dr. Kállay Tibor ny. pénzügyminiszter, orsz. gyűl. képviselő, dr. Sipöcz Jenő, az 0> szágos Dalosszövetség elnöke, gróf Károlyi György (L daazentgrót), Qyö-mörey György, Zalavármegye főis-p inja, dr. Piihál Viktor felsőházi tag, Malalinszky Ferenc felsőházi tag, dr. Ciák Károly országgyűlési képviselő, Qyömörey István országgyűlési képviselő, Reiscbi Richárd országgyűlési képviselő, Qirlóczy Béla, az Országos Dalosszövetség ügyvezető elnöke, Ctobor Mátyás, Zalaegerszeg város polgármestere, dr. Síbján Oyula, Nagykanizsa város polgármestere, Reiscbi Imre, Keszthely vároebirája, Pogány Sándor, a DSzA Vasút vezérigazgatója, dr, Mayer József paiaföigazgafó, vitéz Falka Ferenc ezredes, a m. klr. 6. h. gy.e. parancsnoka, dr. Forency Tibor, ker. rendőrfőkapitány, dr. ö ley Oyörgy klr. közjegyző, vitéz dr. Barnabás István klr. tanfelügyelő. A vármegye és a város közéleti tényezői, kultúréletének mozgatói alkotják a 200 tagu védnökség díszes névsoráL A dalos-ünnep programja Fogadtatás | kiküldöttjének üdvözlő-beszéde, fél 10 óráig az | Reggel 8 órától érkező dalárdák fogadása a pályaudvaron. Fél 10 órakor zenés bevonulás a pályaudvarról. 10 órakor ünnepélyes üdvözlés a városháza erkélyéről: 1. Himnusz: nagykanizsai dalár-dik összkara. 2. Dr. Krátky litván főjegyző és dr. Tholway Ztigmond elnök a Zalamegyei Dalosszövetség nevében üdvözlik a dalotokat. 3. Ziszlók megkoszorúzása, jeligék eléneklése. Fél 11 órakor isten tisztelei a plébánia temp\'omban (énekel a Nagykanizsai Egyházi Vegyeskar Rácz János főkántor veszésével). 11 órakor a Zilavármegyel Dalosszövetség díszközgyűlése a városháza dísztermében: 1. Elnöki megnyitó. 2. Az O szágos Dalosszövetség 3. Főtitkár jelentése. 4. Pénztáros jelentése. 5. Felmentvény megadása. 6 Tisztikar kiegészítése. 7. A következő dalosverseny helyének és idejének megálispltása. 8 Indítványok (személyesen ls lehetők). 12 órakor ebéd, beosztás szerint, a helybeli vendéglökben. Dílután fél 2 órakor az összes dalárdák gyülekeznek a felsötemplom előtt, onnét zenés kivonulás. 2 órakor megkezdődik a verseny a sörgyári katakombákban : I. .Hiszekegy," énekli a nagykanizsai dalárdák összkara Ketttng Ferenc, a Zalavármegyei Dalosszövetség karnagyának vezetésével, II. megnyíló, III. versen/ számok. a) kezdők csoportja-. 1. Becselnlyl Dalárda (karnsgy Keller József). 2. Komárvárosi Dalkör (karnagy Draskovlcs Márton). 3 Letenyei Egyházi íiekkar (karnagy Kűrooya Jenő). 4. Sármelléki Földműves Dalkor (fsraagy Proszl Ignác). 5. Szentgyörgyvári Dalegylet (kar. nagy Varga Ferenc). b) kOnnyű népdal csoport: 6. Badacsonytomaji Bazallbánya Dalköre (karnagy Szalay Ferenc). 7. Felaöpáhoki Dalárda (karnagy Oyerák látván) 8. Vidornyaszőllősl Daloskör (karnagy Fodor Kálmán). c) nehéz népdal csoport : 9. Alsópáboki Daloskör (karnagy Szabó Pál). 10. Bala1 onkövesd— Csopak—Pa-loznakl Ref. Egyházi Dalkör (karnagy Pamotyay Lajos). 11. Sormási Dalkör (karnagy Kovács Ferenc). d) nehéz műdal csoport: 12. Keszthelyi Iparosok Dalköre (karnagy dr. Sialay Albin). 13. Zalaegerszegi Daloskör (karnagy Bálint Béla). e) vegyeskarok csoportja: 14. Klsazentgrótí Kath. Ifj. Egyesület Vegyeskara (karnagy Mik Károly). 15. Zslasientgróti Kath. Legényegylet Vegyeskara (karnagy vitéz Rónay Béla). f) versenyen ktvOl: 16 Zalaegerszegi Építőmunkások Dalköre (karnagy Fürtös Lajos), ezenkívül az összes nagykanizsai dalárdák: 17 Ipariskolai Vegyeskar (karnagy Lefcs\'k P. Pongrác). 18 Ipartestületi Dalárda (karnagy Vannay János). 19. Kisdalárda (karnagy Bücbler Mór). 20. Klskanixsai Levente Dalkör (karnagy Lenz Oyula/ 21. Rendördaiárda (karnagy Lehr-mann Ferenc). 2Z Vas-és Fémmunkások Dalköre (karnagy Lehrmann Ferenc). 23. Vasutas Dalkör (karnagy Lehrmann Ferenc). 7 órakor Ítélet- hirdetés és a dijak kiosztása. Fél 8 órakor szerenádok a koszorúslányoknak. 8 órakor vacsora beosztás szerint a vendéglőkben. Zenét egéoz nap a Sormás! Zenekar szolgáltatja Kovács Ferenc vezetésével. A délutáni verseny belépődíja: I. hely 1 pengő, 1L hely 50 fillér, állóhely 20 fillér. A verseny alatt bűffé. • Autóbusz-forgalom mérsékelt áron u állomásra és a katakombákba egész napon át. BOBOK tlterenklnt asztalt 78 f., vörös I P, rizling I P 20 fillér 8ÁFBÁH IÓZ8EF K3i Magyar-utca 74. Iga. neptember 6. Megválasztották Kis-kanlzsa tisztiorvosát A tisztújító szék 77 szavazattal 10 ellenében dr. Szabó Istvánt választotta meg Nagykanizsa, szeptember S Bődy Zoltán alispán pont 3 órakor megnyitotta a tisztújító közgyűlést, melyen a nagykanizsai képviselőiedet vagy 90 tagja volt Jelen, nagyszámban a kiskinizulsk. Az alispán rövid megnyitó|s után dr. Krdíky István főjegyző előadta, hogy a IU. kerületi tisztiorvosi állásra 2 pályázó adta be kérvényét: Nlsponszky Béla dr. nyug. közkórházi osHály-főorvoa és dr. Szabó István gyskorló orvos. A tisztújító szék sz aliipán indítványára a kandidáló bizottságba QyímOrey István országgyűlési képviselőt, dr. Hajdú Oyula ügyvédet, Dobrovks Milán volt orsz. képviselőt és dr. Balázs Zsigmond ügyvédet küldte Id, amely néhány perces tanácskosás után első helyre dr. Nlsponszky Bélát, második helyre dr. Szabó Istvánt Jelölte. A szavazás sHg 20 percig tartott. A két szavazóbizottság elnöke dr. Sartory Zsigmond és dr. Malek László voltak. Dr. Szabó István 77, dr. Nlsponszky Béla 10 szavazatot kapott, Igy dr. Szabó István lelt Kiskanizsa tisztiorvosa. Bődy Zoltán alispán a közgyűlés után autón családjával tovább utazott Keszthelyre. Gubacsot veszek legmagasabb napi áron. Steiner József Erisé bet-tér 16. Telefon 109. szám. -> Vendéglősök I 1 liter szódavíz 5 fillérbe kerdl. Készülék Arát megtakarításból részletben lehet fizetni. Díjtalan bemutatás bárhol. — Megtekinthető Szabó Antal sportüx-letében. =■ Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. ZALAI KOZLONT Két leány a balatonba ölte magát Balatonalmádi, szeptember 5 Horváth Katalin és Ripdsl Katalin fiatal balatonalmádii leányok msgun-ták az életeket és elhatározták, hogy a Balatonba ölik magukat. Elhatárolásukat tett követte. Mind- ketten csónakba ültek és rríessze kieveztek a Balatonba, olt aztán mindketten kiugrottak a csónakból a Balatonba. A két leány holttestét a Bilalon még nem vetette ki. Csendőrkézre került a balatonkilitil erdőségekben tanyászott legfiatalabb somogyi betyár Két hét alatt 16 betörést követett cl a balatoni fürdőhelyeken Balatonkltltl, izeptembcr 5 A csendörségnek sikerült elfognls Somogy Irgfialalabb bdyárját, aki rövid két hét alatt tizenhat betörést és tolvsjfást kövelett el. A balatonmin i csendőrség helek-óta üldözte a legravaszabb és legmerészebb fiatal betyár), mig sikerűt öt elfogni és ártalmatlsnna lenni. Saját fészkébm — a kllitil erdőségekben, ahol megtelállák azt a rengeteg holmit, amit ellopott a különböző községekben és fürdő helyekben. Állandó lanyája az erdő- ségek meüetll barlangban volt, ahol hosszú időn át lakott és a hová zsákmányát is elvitte. Siófok, Zamárdi, Kilili és végig a Balatonmentén surrant be a villákba és fosztogatta ki azokat egyik barátjával, akit viszont a keszthelyi csendőrség elfogott Oyenesdláson. Munkája közbe gumitalpu cipőt haszntlt, hogy ne lehesen őt rajtakapni. Kihallgatása alkalmával beismerte, bogy 16 betörést kövevetett el. — Átsd\'ák a klr. ügyészségnek. Egy spanyol kávéültetvényes autóbalesete Sümeg mellett Nagykanizsa, szeptember 5 Könnyen végzetes kimenetelű baleset történt legnsp a sümegi országúton. Jose Humberio Walle, a chlna-mecai spanyol kávéültetvényes hatalmas gépkocsija Tapolczáról Sümeg felé száguldolt az országúton. A legújabb rendszerű h.rakocsi falta a kilométereket simán, minden ba| nélkül, mig Sümeg alall váratlanul a nagy amerikai gépkocsi egy lilr-telen kanyarulatnál belefordult az árokba. A gépkocsi felborult és az ültetvényes hatalmas Ívben kirepült a kocsiból, nemkülönben a kocsivezető. Don Josi szerencsésen ugy eseti ki az úttestre, hogy semmi baja sem történt, mig a sofförnek a karja kificamodott. A sümegi kórházban részesítették első segélyben. Édesanyja mellől megszökött és a Murába veszett egy 8 esztendős egyedntai fin A flu anyját gondatlanságból okozott emberölés miatt vonják felelősségre Nagykanizsa, szeptember 5 A szülök gondatlansága és vigyázatlansága miatt bekövetkezett gyermek-tragédiák ma ismét eggyel szaporodtak. Gyergyák Györgyné sz. Mlkó Erzsébet egyedutal földműves asszony, ahogy ez a falusi Iskosság között már szokás — a mosást a Murafolyó partján végezte. Magával ville 8 esztendős fiacskáját, hogy amig ö dolgozik, az mellette játszogasson. A kis fiu többször elkérezkedett az anyja mellől, de az nem engedte el. A gyermeknek egy óvatlan pillanatban mégis sikerűit megszöknie édesanyja mellől és távolabb a Murába ereszkedett, bogy megfűrödjön. A A sebes ár azonban elragadta a fiút és magával sodorta. Pillanatok alatt elmerült és a folyóba veszett. Holttestét még nem vetette kl a viz. A csendőrség gondstlanságból oko-iolt emberölés miatt jelentette fel az áldozat édesanyját f nagykanizsai klr. ügyészségen. Európa harca a bolsevizmus ellen Hogyan védekeznek az egyes Államok a szovjet Qgynökeivel szemben ? Berlin, szeptember 4 A szovjet ügynökeinek propagandájával szemben a legeréiyesebben a balli államok, Lengyelország és Románia, tehát aiok ax országok, amelyek határosak Oroszországgal, valamint Magyarország, Olaszország és Spanyolország, amelyek már élvezték a proletárdiktatúra áldásait, avsgy a szakadék szélén állottak, védekex-nek. Észtországban, Lettországban, Litvániában, Romániában, Jugoszláviában, Bulgáriában, valamint Magyaron zágon, Olaszországban és Spanyolorsxágban a kommunista szervezkedés és propsgsnda a legszigorúbban tiltva van. Ezek az államok külön védelmi törvényeket hoztak a boltevizmussal szemben és minden kísérletet a hatóságok szigorúan megtorolnak. Igy a lett kormány jullus végén Rigában feloszlatta a baloldali szakszervezetek központi Irodáját miután megállapítást nyert, hogy az iroda Illókban csatlakoxott a moszkvai szaktzervezeii inlernacionáléhoz és ettől Jelentékeny anyagi támogatásban részét ült. Az eszt és litván kormányok már korábban ugyanígy cselekedtek. Az eszt kormány sz 1924 decemberi kommunista lázadás után a belső ellenség ellen három zászlóaljból álló gyalogezredet állított fel, valamint 1926 ban feloszlatta az úgynevezett észtországi munkáspártot. A litván kormány u 1926 decemberi államcsíny után Kovnoban 250 kommunistát letartóztatott és a bíróságok a vezéreket részben halálra, részbeni életfogytiglani börtönre ítélték. Finnországban már tavasz óta folya- Szőnyegraktárunkat ntó?.\' .{Ufói Raktáron tartunk mindennemű futó, kókusz, ágyelő, összekötő, fali és ebédlő szőnyegeket. Nagy választék bútorszövetekben, sezlóntakarók-ban és ágygarniturákban. Szőnyegeink külön e célra berendezett sző- __ nyegosztályunkban vételkényszer nélkül megtekinthetők. — Angol férfi és női szövetujdonságok nagy választékban érkeztek SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA NAGYKANIZSA Központ szálló épület IALA1 KOttOWT 1— szcptemb? 8. matfcan van a bírósági eljárás a finn kommunista vezérek ellen. Ugyanilyen erélyes védekezést tapaaztal-hatunk Lengyelország, Románia, Jugoszlávia és Bulgária, főként azonban Magyarország, Olaszország és Spanyolország részéről. A legntóbbt spanyolországi és olaszországi kommunista perek v.\'dioltjal súlyos büntetésekben részesüllek. Fehérorosz-országban, Felsfsiilézlában, Kelet-gstidában és Oalacban az utolsó hónapokban a hatóságok letartóztatták az Összes agl tátorokat. Kun Béla Wcsi lelartóztaUaa után a magyar hatóságok Budapesten és néhány vidéki városban elfogták a volt diktátor küldönceit A Balkánon Oörögország, Bulgária, Románia és Jugoszlávia közös akcióban állapodtak meg a bolsevizmus leküzdése érdekében és szrrzödést kötöttek a bolsevik! ügynökök kölcsönös kisdatását illetőleg. Ennek első következményeként a görög kormány anullálta a azorjel-tet kötött krreskedelmi szerződést és (eloszlatta a szovjet athéni kereskedelmi képviseletét Az angol kormány harca a bolsevizmus ellen köiismert A bányászsztrájk után a londoni kormány meg-szüntette a dip\'omlciai érintkezést a szovjettel. Franciaország az utóbbi Időben szintén erélyes fellépésre szánta el magát és egy csomó sorkatonát bOr-tönöztetett be, olyanokat, kik a francia hadseregben és haditengerészetben bolsevik! tanokrt terjesztettek. A skandináv államok részéről szintén erélyes védekezési akdó észlelhető sz utóbbi időben ugy, hogy csupán Németországban és Ausztriában van mozgási szabadságuk és ezáltal lázitáai lehetóségok a szovjet ügynökeinek. "i * \'i * ———y*"—j—ma—ni r i in J~~IJ Mozgószinházak Városi Nagymozgó. Steptember 6-án, csütörtökön csak egy napig I Két alágerl „Huzd rá Rosyl" Vlg-Játékattrakdó 8 felvonásban. Főszereplő: Ciara Bow. . Az amatör gentleman" színjáték 8 felvonásban. Fő-szerep\'ő: Richárd Barthelmess. Uránia mozgó. Szeptember 5 én és 6-án, szerdán és csütörtökön 5, 7 és 9 órakor .Hotel Imperlal" Biró bajos világhírű szlnmflve 10 fet-voDáaáan. Fóssereptők : Pola Negri és Jaars Hall ,A 13 ik gól" sport-regény 8 felvonóban. Főszereplők: Richárd Dix és E«tber Raiston. Tekintettől a film hosszú voltára, pontoa megjelenés kéretitr. Mm IMII CÍII* a KeicU pályaudvartól 3 percnyire leví DeákFerenc Szálloda Vitt., AOOTELEKi-UTCA 7. 41lí (3*111 hái) Interurbán telefon: J. 424-71. Újonnan átalakitoU 80 szoba, kózpontt fűtés, folyóvíz a szobákban. Abszolút tisztaság, csendes és családias Egy ágya* advsrl szobák P. 3 50-161 utcai szobák P. 4 50 Kettő ágyss udvsrl szobák P. 600-tól utcai szobák P. 7-50. NAPI HÍREK NAPIRKNIŰ: Szeptember 8,o«ütflrtök Római katolikus: Ida. Protestáns: ZakarUs. Izraelita: Elul hó 71. Nap kel reggel S óii 26 perckor, nyugszik délután 18 óra 31 perckor. • Vároal Nagymozgó, .lluzd rá Roey I\' vigjátékattralŰM 8 felv. — .As amatór gentleman" azlnjáték 8 felvonásban. Urinla mozgó. .Hotel laperial" szinmü 10 felv. - .A 13 Ik gól* sportregény 8 felvonásban. A unkasiaii ateSeorologtal m«- tUnraló Uím«Mi Szerdán a hdmtr-sttMr Rw«el 7 ónkor +11, délután 1 ónkor +22 8, este 9 órakor +151. MUat: Egész nap tiszta égboltozat. StUlrdny Reggel Észak, délbea Dél, este Délkeleti széT A Meteorológiai Intézet jelmtéee szerint túlnyomóan derült melegebb idó. — Munkaadók figyelmébe 1 A Z ila vár megyei Dalosszövetség vezetősége ezúton kéri fel az összes munkaadókat, bogy azokat as alkalmazottaikat, kik valamely dalárdának tagjai, a dalosverseny napján, szombaton már a délelőtti órákra Is szabadságolják, hogy Igy s dalosünnep lebonyolításában zavarok ne álljanak elő. — Eljegyzés. Schwarcz Mariska Pusztamagyaród és Marton Ferenc Letenye Jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) Az összes nagykanizsai dalárdák ezúton kéretnek fel, hogy ma este 7 órára a postapalota zenetermében megjelenni szíveskedjenek, a dalosverseny ünnepi programjába illesztett össz-ka-rok próbája végett. KETT/NG FERENC, a Zalavdrm. DalosszOv. karnagya — Lobogózzuk fel házainkat szombaton reggelre, amikor az eucharisztikus körmenet vonul végig utcáinkon és amikor a körmenet után egész Ztiavármegye dalosait fogadja Nagykanlzaa városa. Mutaaauk meg az ideérkező közel 1000 dalosnak, hogy a kultura iránti lelkeaedés és a vendéglátás öröme ünnepet 0! ezen s napon városunk falai között. — As Iparostanonciskolában ma délután 4 órakor kezdődik a tanátás. Akik még tanoncalkat be nem irattik, ma délután 2 éa 4 óra közölt ebeli kötelezettségeiknek okvetlenül eleget tegyenek. Igazgatóság. — A klskanlzsal Polgári Olvasókör Ugjai vasárnap délután pont 4 órakor fontos ügyben ülést tartannk. — A csendörOk elfogtak egy klskantasad kefekötőt A klskani-zsal csendőrök elfogták Németh litván ottani kefekötöt, aki cégy Ízben besurrant s lakásokba és onnét különböző dolgokat lopott. Behozták a kapitányságra, ahol beismerte lettél. Átadták a kir. ügyészségnek. Fehér fogak min<ttn »reot ronaiTá «a néppé Wraak, gyakrM naái a po-pá. Sitté Cblore-dont-foikrém <*J««ri huiniisU után. A fogak boi&naíUa atáa grOayOrt józnak, még a. oldalak U, bo. . külön sn. » c<ír» Wutt fogtoto. aortáit CbJor^-togkeMt ba.v oáljuk A lomk k<*á aiornll rothadó StalmaradAok, m«ly«k a k.llem<rtl« »ij. .wiot okonA, . (ojkotéT.1 alapoaan «ltároI<tb.Uk. ZMret)« m«r toboi fogkrénal, m.ljn.k ár. 60 íllár, .ZT aagr tebw in. V V-. OUocodo*-fogkefe Ipnhn r.g, karóén, a«rWj4). J JO. Z\'"\' Eff P 2-60. Csak kékaOld aaint csomagolásba® .CWorodoaf felbatui ^-.tédi MindanOtt kaphaW. — A Zeneiskolába való felvétel határidejét meghosszabbították. Bár s Város! Zeneiskolában a rendes tsnttás a mai nappal már megkezdődik, még mindig nagy szám bsn kérik növendékek a levételüket. Minthogy az lakola a tanév folyamán csak Igen kivételes esetben fogadhat el uj növendékeke4, a felvételek határnapját illetékes helyen steptember 10 lg meghosszsbbltolták. Ennek következtében tehát semmi skadálya sincs annak, hogy mindazok, akik bármilyen okból a pótbelratások idejét elmulaszt ották, a jelzett ideig felvétessék magukat az iakolába. = .Szikra" Magyar Oyujtó-gyárak Rt mérlege 28 60060 P nyereségei tüntet fel. E kedvezőtlen üzleteredményt a magyar gyárak másféléves árversenye Idésle elő. A kOsgvfllás az alaptökét 1,400 000 P-röl 8000 ul részvény kibocsátásával 1.920000 P-re emelte. 4800 a régi részvényeseknek 5: 1 arányban darabonként 100 P árfolyamon ajánlotta let Az igazgatóaágot a Svenska Tanditicks A. B. Stockholms (STÁB) igazgaióságl tagjaival egéazltették ki. Iáegesség. lejlájái, álaatlusáf, szédülés, bágyadtaiig, levertwto, fé-lelemériések esetéinti a természetes .Ferenc József" teserüviz kitűnő házlszer, mely az emésstőszenek legtöbb részéből eredő zavarokat megszünteti és visszaadja a testnek és szellemnek régi munkaképességét. Orvosi szaktekintélyek negfl-gyel\'ék, hogy a Ftrtao lóuef viz öreg embereknél la enyhén, kellemesen és megbízhatóan hal. — Kapható gyógyszertárakban, drogériáiban és füszerflziefekben. - Meghalt a csikótauiitásban szerencsétlenül járt gazda. Tudósítónk jelenti: Megírtuk, hogy Imrt Józaef nemessssntandrási gazdát mag bokrosodott csikói összetiporták ás súlyos belső is külső sérüléseid szenvedett. Imre illspoU iliandésa rosssbb lett, mlg iszonya szenvedések után meghalt Nagy részvéüai temették el a jóravaló fiatal gazdát. — Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park SulUoda kévék1-iában VIII.. Baross-tér 10. SPORTÉLET Pécs-Baranya—Zala-Kanizsa mérkőzik bajnoki meccsen vasárnap Nagykanizsán Pécs-Baranya Zala-Kanizsa bajnoki mérkőzés lesz Nagykanizsán vasárnap délután fél 4 órai kezdettel. Ai őszi szezon legszt nzáclósabb mérkőzése ez, nemcsak azért, mert a két csapat már tavaly a 11. ker. ligában Is rivalizált, hanem azért Is, mert Baranya volt az a csapat, mely Kanizsát megfosztotta tavaly a bajnokságtól és mely csapat tavaly óta változatlanul együtt maradt. Tavaly egész évben Kanlias vezetett és a tavaszi mérkőzésen Pécs akkor még jórészt .névtelenekből" álló csapata mégis gyözött. Most fordítva áll a helyzet, Baranya csapatában vannak a nevek, mlg Kanlzss u| csapata nem annyira iamert nsvekböl, mint inkább az utolsó percig szívvel-lélekkel kflzdenl tudó játékosokból áll. A közönség nem látta a vasárnapi Terézváros elleni szerencsétlen mérkőzést és csak sz eredményből ítélni nem lehet és nem szabad. A szerencsétlen véletlenek olysn hosszú sorozata Játszott közbe vasárnap ez eredmény klalakuláaánál, mely egy egéaz szezonban ia aok lett volna. A futball |áték, amelyhez nemcsak tudás, hanem szerencse is kell. Ha csak egy kicsit la mellénk azegődik vasárnap a szerencse, akkor csapatunk fényes diadalt fog aratni, mert a tudás meg van hozzá. Érzik ezt a pécsiek Is, mert különvonat indítását határozták el, hogy csapa- tukat elkísérhessék ás bnsdttkaasák. Bármennylen is Jönnek Pécsről, még többen lesznek Unt Kanizsalak, mart az egész váratnak kint kell lenni, buzditsni, lelkesíteni a fiukat; hlss vasárnap győznünk kell; mert ez a vasárnapi győzetem lesz kiinduló pontja a Zala-Kanizsa FC további sorozatos sikereinek. Elvesztettük a német—magyar tennlsz\'inérközést Budapest, szép* 5. (Éjszakai rádlójelentés) Ma délután 800 főnyi nézőközönség előtt, a kormányzó réazvétalével 5:3 arányban a németek javára végzödOt a német-magyar tennlsz mérkőzés. (Ma délatáa Kanlxsa-NTE tréning.) Kezdete fél 6-kor. Mindkét csapat a vasárnapi ösaieátHtla-h n szerrpel. Akt jól és olcsón skat ssórakosai, jöjjön a Kéményéépró étterembe. MegWiipKbi. Ms és minden este hangversenyez. Újonnan átalakított helyiségek KltUnó konyha. Balatoomeilékl borok Abonnenaek felvétetnek. Havi abonama, étlapszerinti étkezéssel 60 pangó. Szíves pártfogást kér Raffay ren «M4 rtndézU\'- tftjjj. szeptember 6 1 KOZLONT « Csütörtökön, csak egy nap 7 és 9 órakor Két sláger egy mflsorbanl Huzd rá Rosy! Vígjátéka ttrakció 8 (elvonásban. Főszereplő: Clara Bow. f Az amatör gentleman SxinJAték 8 felv.-ban. Pősiereplő: Blchard Barthelmesi (A Zala-Kanizsa FC) figyelmezteti összes tagjait, bogy vaaámapl kedvezményes jegyeiket, csakis a szeptemberi nyugtaszelvény felmutatása és lebélyegzése ellen vehetik Igénybe. Énélkttl a kedvezményes jegyet semmiesetre sem lehet megkapni. (A levente labdarugó szövetség) intézőbizottsága ma este tél 9 órakor az iparostanonc! skólában ülést tart melyen a város testnevelési vezetője megbeszélést fog tartani. (Az NTE vezetősége), tekintettel a bácsalmási mérkőzésre felhívja játákosait, bogy ma délután 5 órakor megtartandó tréningen jelenjenek meg. Tréning után a játékosok a szerelvényeiket magukkal viszik. Indulás pinteken déli 12 órakor lesz. i «i.ii i .nni-irii" > liBIÓJlflSOE (MvMWáwW M - mre*. nmiai- ság Hangv. — hangverseny 6 — előadás Oy — gyermekeknek. A — zaazooyo*- K - ». Mg. — mezógazdaaáf. tiŐMláa. r — felolvasás, jnzene. Jb — Jaxa-baná. Szeptember 5 (csütörtök) Budapest 9.30 és 11.45 H. Közben ÍJ őrikor déli harsngszó az egyetemtéri templomból. Utána: Zongorshangv. 1 Időjelzés, Időjárás. 3 H. 4.45 időjelzés, Idő- Örts. 5 F. 5 Komlóssy Emms magyar nó-kat énekel cigányzene kísérettel. 7.30 Vígszínház ezt. 10 H. 10.30 0. hangv. «-«*,Qrá<, Innabreck, Klagenfurt Linz 11 t» 4. IS Hangv. 8.05 Vígjáték E. -Utáni Jb. Boriin, StottlD 11 és 3.30 O. -5 Hsngv. 0.30 Rádiójáték. 10. .30 Tánc Z. Barcelona 1.45 Kamara Z. 5.45 Hangv. 6 25 Kamara Z. 9.45 Spanyol dalok. 10 Hangv. 10.20 nZ. Basel, B«rn 1 O. 4 Hangv. 4.30 Oy. & Hangv. 5.30 a. 8 Kéziorgona-duett 8.30 Vígjáték E. 9.15 és 10 Hangv. Brflan 11 Hangv. 12.15 O. 3 A. 5 Hangv. 7.10 K. 8.30 Költemények é< dalok. 9.30 és 10.15 Kiállítási hangv. Frankfurt, Caaaet 1.30 Modern francia Z. 3.05 Oy. 4^5 Operetlréazletek. 6.15 A. 8.15 Orgona Z. 9.15 Költői est Utána nZ. Hamburg, Bréma, Hannover, Klel 11 O 12.30 és 2.05 Hanav. 4.15 (Klel) Dalok. 6.45 A. 8 Operett E. Langenbcrg, Köln, Aachen, MUnster 10.15 O. 1.05, 5.45 és 8 Hangv. » Német szimfóniák. Ulána 12 óráig nZ. London, Daventry 10.15 Istentisztelet. 12 Hangv. 1 a 3 Istentisztelet, 4 Orgona ii Izottplí Még ma, csütörtökön 8, 7 és 9 órakor Bitó Lajos vllághlrfl színműve 10 felvonásban. Főszereplők: Pola Hegri és lames Hall. A 13-ik gól Sportregény 8 felv. Főszereplők Itekarl Mi és Esfter ftalitos. Tekintettel a film hosszú vol. tára, pontos megjelenés kéretik Z. 4.30 Tánc Z. 6.20 Zenei közjáték. 7.15 Szonáták két hegedűre. 8 és 9.45 Hangv. 10 50 Tánc Z. Madrid 7 15 Kamara Z. 8 15 Tánc Z. 10.15 Hangv. II nZ. 12.15 Tánc Z. Milánó 12.30 és 4.30 Kamara Z. 5.20 Oy -dalok. 8 50 Opera E. Prára II O. 12 05 és 4 20 Hanitv. 5 Tánc Z. 7.15 Tamburica Z. 8.10 Dalok ét baltadák. Róma t Kamara Z. 4.50 Oy. 5.30 Hangv. 9 Operett E. Varsó 1 Torony Z. 8.15 Hingv. 10.30 Tánc Z. löiflimsii rlxsn A mai értéktőzsdén az irányzat tovább gyngOlt. A forgalom vontatottan Indult. A spekuláció Osztön-sés híján tartózkodó m gatartást trf-nusitott. Az érdeklődés központjában ma la a Bauxit részvények állottak, amelyek kisebb Ingadozás mellett további 6 pengős árveszlesé get szenvedlek. Külöoösen Isnyhi volt még a Szikra és Magneslt, mig a többi érték csak 1-2% árveszteséget szenvedett. Néhány érték kisebb nyereségre lett szert, a hangulat azonban mindvégig kedvetlen maradt. A forgalom a tőzsde vége felé közepes volt. A fixkamalozásu papírok piacán barátságos volt az irányzat. A valuta és devizapiac téliesen változatlan. Zürichi zártat iHrts 20-28, loaéon 25"19\'/i. Newvor* 519-25 RrSsatl 72 20, Mlisno J7MQ, Madrid *fl-|7\'/|, Am.terdaa 208 20, B«l\'l > 1JJ 72\'/| Wien 78*18. Soda 3 75 »*♦«> 15-19, Varsó 58-20, Baéace«t •O\'BSll, Be erid 9-13, Sekere* 9-lSVt. i Miycsd Tteás éev)sí-!\'\\£;vtAie VALUTÁK tagot L 17 90-28 05 jtajgab. 79 65-7995 Csebk. 16-93-17 01 Ma k. 152 75-15315 Olníx 1003-10-06 00 1U 470-40-872 40 fraads f» 22"45-22 65 MJL 229 50-230 50 Leagyai 6415-«4 45 Lal J-46-3 51 Ura - - UiS 30 c0-3O-75 Miska i36-45-u6 95 Norvég 162 95-153-55 ■drilL 800X095 Petels 95-00-05-60 •vájd 1.11035-110 75 ■VM*. 10325-103 85 DtfVLZA* 229 00-230 30 Belgrád 10-06-10 09 ■erűn 186*50-1^6 90 BiSISMI 7*62-79 87 Bakarast 3-46-3 50 Kopaah.UU-85 153 25 Londop 27-79-27 87 Madrid 95\'05-94 55 Mtlaao 2994-30-08 Nawyork 672 80 -4 40 Osilo 162 85-153 25 Piria ZIJ6-&U Prága 16*97-17*02 Ssofta < \'2-4 la ■tockh. 163 35 -163 75 Varsó 64\'20 64 40 Wtea 80-81-80-90 ZSlfcta 110-30-11060 Terménytőzsde fluzu 25 fillérrel, a rozs 25 filléitel esett. Az Irányzat lanyha, a forgalom csendesebb. Haas rts».». 7\' kg-os 26 40 -26 60, 7< k»-«- 26 60 - 26 80, \'« tg-os 3685-27-05, 80 k»-oe 27 05 - 27 15. dunánttUl 77 k(-o< 26 20 -2T.40, 7S kg^ 26 40-?6\'65, 79 kg-os 26 65 26 85 S0 kg-os 26 85-76 95. tors 24 60-24 75. tskana. árpa 16 50- 27-00, söfárpa 28CO-29 0, sab 25-25 -iS 50, •sugári 31-50 31.75 Hsaikorp« 20 50 20 75. Sertésvásár Palba|tS« 2291, aalvbOl aladaUanat vtssas maradt 900 darab Bsóranda 1-92-1 96, sacdatt 1-88-1-90, ssadett kósép 170-l\'.\'S, könnyB 1-20-150, elsórandB Orsg 1-86-1-90. másodrrada i\'64—1 70. angol saldó 1-66-1-70, ssslonaa nagyban 2 2Ö-2 30, atir 2 56—2 60. Mmaotf baa 2 10 2-30, szalonnás félsertés 2 32 -2-J6 As Iránysat élénk. Illája: Délzalal Hyoada él LaykUáé Vállalat Bészvéaytártatág. Felelős kiadó: Zalai Károly. kaliri rbaa toletoo: Nagykanlzaa 78. ax. áPBÓHIRDETÉSEI Az apróhlrdtácaak dija 10 saólg M fillér, minden további sió dija a fIH. Vasár- és Bnnapnap 10 uilo SO fillér, minden lorébM szó dija ■ flll. Saardln és pénteken 10 sióig •• fillér, minden továbbá saó dlts • Hll. Clmasó s minden vasta nbb betűből álló saó két asónak számit tattk. Állást keresőkaek gOWa aacedmény. a hlrdetéal rflj .ISr. llastoaSS, Vlavualékat, fürdőszobát olcsón szerei. Javításokat rögtön eszközöl Uaksa bádogos és szerelőmester Klnlzsl-u. 21. 4016 Parkatt munkál vállalok, ugy ul lerakást, mint tegl gyaluláat. Antal Jozse! parkettrakó mester, Huuyadl-u. 16. 4337 TSItéa elhordható, használt ajtók eladók Kazlnczy-utca 4/. 4228 ideálisan szép fekvési! telek azonnal eladó. Bőveboel a nagytiafikban. 4346 Kétuebéa lakéa mellékhelyiségekkel szeptember 15-rc kisdó Uyár u. 3. «345 Jótoigsiinu Oalalhalylaép, műhelynek Is sikálni as, kiadó Teleki ut 2. 4326 Erzsébet-tér 18. u. alatt háromszobái utcai complett lakéa lUrdőszobávai szept. 15-től elköltözés miatt elfoglalható. 4269 Többlété Üzleti bsrtarak, képek, trlmó, óis eladók Sugár-ut 19. sz. 43tí0 Borbélyeegéd szeptember 15-lkére lelvétetiK Hclőli ut 6 1 4301 Jó mlndanaa leány és szobalsány ke-lesietik. Clm s kiadóban. 4362 Ügyei varrélaényak és tanulók lel-vételnek — Sto Máila nóldlvatlermében, Arany János utcs 2/s. 4363 Egy 9 lóerős nycuolsi molor szonnsl aladé. — MegieklnUietó Otosztonybsn, Psriagl Imiénél. -4368 Oav. Sarkady Tituaané hagyatékát képező butorak es egyéb be-rendeeéal tárgyak t. hó ll-én dél-clótl 10 őrskor Kaztnczy utca 43,\'b. alatt elárvereztetnek. 4371 Jó vaaalénS ajánlkozik uilházakho* Clm : Neu es Klein cégnél. 4372 Elveexett kedden este 7 őrskor a Városi moziig egy eztlit karkötő őrs, zöld emallozott lappal. UacaUletca megtaláló Illó Jutalom ellenében salveskedjék lapunk ki-adóhlvatalában leadni. -4374 Jól f6*6 mindenes szakácsnőt szon-nali belépésre keresek. Less mellette takarítónő. Sugár ul 4/b. -4378 Tallvér vlaalét tanlUsia vállal, időnkint kölyök és kész vUslát eUd. vadászterületet rendez, lácánost beállít megállapodás szerint AtvSa Balázs, KUlmán, n. p. OcJm. (Válása bélyeg nélkül nsia ielálek.) URÁNIA GYÉMÁNT-HÉT Szeptember 5—6. H0111AL Szeptember 7—8. ZORO-HURU Szeptember 9. LYON LEA 17.010/1928. Hirdetmény. A város aiomszalma szükségletének biztosítása végett, a városi Iktató hivatalba szeptember hó 12. napjának déli 12 órájáig beadható, zárt Írásbeli ajánlat utján 7 vagon alom-szalmát szerzünk be. Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1928. augusztus hó 31-én. 4MS Városi Tanács. NE MULASSZA EL, ha BUDAPESTRE megy, felkeresni a „BOHÉM" IULATÓ-1 VII. Rákóczl-ut 36. vilAovárosi műsor Naponta kezdete 10 órakor. || KAvtHAzirtR^k. belépődíj nincs.- nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338. Minden kUlOn költség vagy portó felszámítása nélkül elhelyez h I r d e t é • e k • t bármely bel- vagy külföldi lapban. Beklámterreket készít, uftveges. PUkátirozást vállal helyben és vidéken, belvagy külfOldOn. Nagykanizsa r. t. város mindennemű hirdetési Jogának bértője. Magyar Film Iroda rt Budapest képviselője. A Magyar Királyi BetOgyminiaz-térium fordító osztályának felvevő helye. Bármely nyelvről vagy nyelvre foidltást vállal és belügyminisztériummal biteteslttei HIRDESSEN ■ „Zalai K5slffny"-ben falai közlöny 1038 treptember 6 TANKÖNYVEK micden iskoM lészére kaphatók és el&jegyezhetök Fischel Fülöp Fiai könyvkereskedésében. Veszünk használt tankönyveket a legmagasabb árakon. titkai kiayelem I Elsírni! frutii konyha I MEONYILT i legmodernebbül újonnan berendezett PALACE PENSIO Budapeat, VII., Kiroly-kOrut 3. Telelőn József 416-10 és József 116-20. Teleion éa rádió a szobákban. Saját lel- éa lemenő Ilit. Állandó hideg- és melegvlzszolgáltatás. Diétás konyha Dr. Szilárd Bertalan 4sas tóorvos vezetése alatt. Mérsékelt árak I Szalón. Hallok. Társalgó. Dohányzó szoba. Közős ebédlő Az anyagi gondok nehéz napjaiban, amikor ugy szólván senkinek a keresete nem fodi a kiadásokat uép pénzt kereshet mint fő- vagy mellék-foglalkozással, ha értékes és érdekes könyveinknek részletfizetéses terjesztésére vállalkozik. Mi ugyanis megtanítjuk, hogyan kell eladni könyveket részletfizetésre. A ml kiadványaink mind márkát, irodalmi művek, amelyeknek terjesztésével tebat tisztességes megélhetést vagy mindenesetre szép mellékjövedelmet biztosíthat magának. Még ma Írjon díjtalan ismertető nyomtatványokért, melyeket szívesen megküld a „PALLADIS" könyvosztálya ( Budapeat, V., Alkotmány-utca 4. GUBACSOT, ágytollat, állati bórSket, vörös- és sárgaréz, cink és ólom Hulladékot, vasat, csontot éa \'on-gyot a legmagasabb árban vásárol 8TRÉI B. FIAI HAfiTKAHIZ8A. Erzsébet királyné tér 15. sz. alatt. V,^gcsávázószerek: Porpácok: Porzol Tillantin Arzópor Tután .Orion" Abavit Triamid Nedreipácok: Higozan Tillantin Cupram Oermisín csávázó ré7gálic-por K* Ilmát Triamid stb. stb Műtrágyafélék Növényvédőszerek szükségletét rendelje meg már most nálam, hogy Idejében megkaphassa. Eradetl gyári áron kicsinyben és nsgyban kaphatók: 0B8ZÁG IÓZSEF ■nktmiribttn Nagykanizsa. Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. ai Telefon: 130. EG HIVÚ I t Magán- vagy flzletl Qgyekbenl utazások alkalmival BUDAPESTEN a legkellemesebb otthont avujtla a legelőnyösebb feltételek mellett a Keleti pályaudvar érkezési oldalival •lemben levő GRAND HOTEL Park Nagyszálloda Budapest, TŰI., Barou-tér 10. m«rt BO« o «ng«dmán|t kap ■ lol aian lap alóllial6)a olcad iioba-iialakból, lOug engedményt kap olcad ítUrml árainkból. (KIIOnA háil konyha.) 5 pangöt magtakarlt anlótail kötliígat. mart gyalog áljöhtl agy p«ic alatt a pályaudvarról. Nálunk otthon érzi magát I I I ElaórandQ kUlolgiláa, ailgoruan caaládl |atta|. Saját érdaka aaaa alónyók lolylán, bogy okvallaa niluuk aaill-Jon mag. — Elózataa axobamagraadaMa ajánlatoa. __40SI Baja Békéscsaba Debrecen Eger Oyőr Hódmezővásárhely Kaposvár Kecskemét Makó Miskolc Nagykanizsa Nyíregyháza Orosháza Pécs Sopron Szeged Székesfehérvár Szentes Szombathely Zalaegerszeg Kísérelje meg! Az oldalt felsorolt husz le gnaj^fobt^widékivéros legelterjedtebb és legnagyobb példányszámban meg|clenő «gy-«Ky napilapjában közzéteszem Jól elhelyezett hirdetését a következő alfinyárérti napilapban mindegyikben egyszer (ötszcsen 20 hirdetés) apllapban mindegyikben háromszor (Összesen 60 hirdetés) 20 (ötsi 20 60/25 nagyságban 49 I\' ért 132 P-ért 60 65 "V. nagyaágban 120 P-ért 342 P-érl oaioo nagyaágban 185 P-érl 520 P-ér AMnden hirdetésről nyomban támpéldányt kUldök. Ezt a hui napilapot naponta félmillió ember olvassa! reklámot kap, Egész országra szóló eredményes ebben a husz napilapban hlrdcl I ha Ingyen kdldfim hirdetési ismertetőmet I Határozottan anyagi érdeke, ha bármilyen hirdetés feladása előtt a reklám szakemberéhez ERDŐS JÓZSEF hirdetési irodájához Budapest, II., Vitéz-utca 2. fordul. KI I IBI NASH és PACKARD autók kizárólagos zalamegyei képviseletét átvettük Mielőtt autót beszerezne, feltétlenül kérjen prospektust és díjtalan kocslbemutatást. » Hat henger, hétszer csapágyazott főtengely, négy kerékfék, zajtalan motor, hosszú élettartam és olcsó üzemköltség. Szántó Vilmos és Társai Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák>tér 2. Telefon 3-22. Duna-Száva-Adria Vasúttársaság «zeiőtt (Déli Vasút) 1928. évi május hó IB-t&l érvényes MENETRENDJE A Nagykanizsa állomásra érkező és Induló személyszállító vonatok Budapest—Nagykanizsa Vonat náma A vonat neme Budapestről Indul Nagykanizsára érkezik Vonal •jáma A vonal neme Nagykanizsáról indul Budapestre érkezik 216 Szem. v. 21-35 410 211 Szem. v. 0-40 7-50 202 Oyv. 7-35 11-25 201 Oyv. 610 1020 212 Szem. v. 7-55 1325 213 Szem. v. 9-25 17-00 214 Szem. v. 14 20 20-55 215 Szem. v. 15-20 21-10 204 Oyv. 18-30 22 40 203 Oyv. 18-00 21-55 A 202. és 203. számú gyorsvonatok május 15 tői JunlusI15-lg caak vasárnapokon közlekednek Nagykanizsáig. Junlus 15-től szepl. 15-lg közvetlen I—II—III. oazt. kocsival Budapest—Llenz. közvetlen I—II—111. oszt. kocsival Budapest—Trleste és Budapeal-Rogaiska-Slatinára és közvetlen étkező kocsival Vlllachig. A 204. és 201. sz. gyorsvonatokkal étkező kocsi Budapest—Nagykanizsa, hálókocsi Budapest—Trieate—Venezla. Közvetlen III. oszt kocsi Triestere. Közvetlen I—II. oszt. kocsi Budapest—Róma. Közvetlen I—II. oszt. kocsi Budapest- Fiume és szerdán, pénteken és vasárnap egy közvetlen hálókocslvsl Fiúméba. A 211. és 2167 számú vonatokkal közvetlen I—II—111 Barcs és közvetlen II—III. oszt. kocsival Budapest Nagykanizsa—Balatonszentgyörgy oszt kocsival Budapest | Zalaegerszeg. 236 S Vegyes I 5\'SO Balatonszent- | Nagykanl-jgYőrgyrőlInd. jzsára érkezik Na^kanl- egyes U Nagykanizsa—Szombathely—Wien S. B. Indul TW" Balatónszent-re érk. WcabÓI Siómba!- | Naayklnl- II Naukaalná- Sioobal- EWcsbe Indul haljra irkaiik .\'tln irkalik ril Indul wlyra irkaiik, érkezik 303 Sinauló .Z.-Egersz 4 30 " <5oo 314 Szem. v ~T5T" m iMS 321 Szem. v. - 510 7-40 316 Szem. v. 717 10-10 19-55 327 Szem. v - 615 8-55 302 Oyv. 14-20 16-20 19-34 301 Oyv. 8-25 11-33 13-34 322 Szem. v 1815 2115 311 Szem. v. 11-54 1443 17-35 328 Szem. v. 2115 24 00 313 Szem. v. 1530 20-08 22-50 304 llSIiiauló 23 00 0-25 Egersz. A 321. és 322. iz. vonatok közvetlen vonatok Barcsra, illetve Barcsról. A 301. és 302. „ ,. „ Wientől Barcsig és vissza. Közvet- len 1—II—III. oszt. kocsival Wien—Osljek is Wlen-Zagrebra. A 314. és 313. sz. vonatok közvetlen vonatok Wienbe, Illetve Wlenből. Közvetlen ll-lll. oszt. kocsival Budapest—Zalaegerszeg és vissza. A 327. éa 328. sz. vonalok caak Jullus és augusztus hónapok vssár- és Ünnepnapjain közlekednek és ugyarekkor a 321. és 322. számú vonatok elmaradnak. Nagy kan Izsa—Barcs—Pécs Barcsról Pécsről i Indul Hafykinl-nára árkatik ™TflÖ |\'9ll 1350 16 38 17-50 22-55 914 910 902 932 PS i Sir zem. v. Slnautó Oyv. Végy. v. NagyfclAUaá- ról Indul T-5T 9-40 1205 14 04 18-20 érkezik Ttő 1140 1249 15-50 21-35 Pécsre rkezik 8-tó\' 14-40 Oyék. 18-00 A 911. és 932. sz. vonatok közvetlen vonatok Szombathelyről, III. Szombathelyre. A 912. és 915. „ „ ., [-II-IH. oszt. kocsikkal Barcs-Pécsre. A 901. és 902. „ gyorsvonalok közv vonalok Wlenből, illetve Wienbe. Közvetlen I—II—III. oszt. kocsikkal Zagreb-WIen SB. éa közvetlen I—II—III. oszt. kocsikkal Osijek-Wien Sud Bahnhof. 201 221 203 223 Oyv. Szem. v Oyv. Szem. v. Nagykanizsa— takovec (Csáktornya) Csáktornyáról nyá indul "W 1105 1607 18-59 \' Najykul-Jlára irkaiik í7" 5T5 1240 17 24 20*35 222 \' Szent. 202 || Gyv. 224 ! Szem. 204 Oyv. Nagykanizsáról Indul Csáktomyira érkezik v. 4-57 " S-35 11-55 1315 V. 13-44 15-22 2325 104 Közvetlen kocsikat 202. és 203. sz. vonatoknál. A 202. és 203. sz. gyorsvonatok caak Junius 15-től szept. lásd Budapest—Nagykanizsa viszonylatban a 201—204. és 15-ig közlekednek. Nyomatott a Délzalai Nyomda Lapkiadó Vállalat Készvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.) v \\ V V trHtjum, 203 . lifybiltM im szeptember 7. péntek Ara 14 fillér ZALAI KÖZLÖNY ImtmHill «• kfcuUfctotaii Pö-«i & KcattMlji ttAkl«ctóhÍTil»l Kossuth U}oi U|on Í2. POLITIKAI NAPILAP Felelői szerkesztő: Barbarits Lajos ElőfUslist ára: tfj Mii t psagd 44 Bllér A fajvédőpárt belépett az Egységespártba Gömbtts Gyula nyilt levélben jelezte belépését Budapest, siepl. 6 A Magyar Országos Tudósító |elenll: Gömbös Gyula országgyűlési képviselő ma nyílt levélben bejelentette a fajvédőpirt belépését az Egységespártba. A beolvadás nem az elv feladása, hanem a reálpolitika jegyében történik. Bománia nem vesz részt az optáns-ügy genfi tárgyalásain A népszövetséghői való kilépéssel fenyegetőznek a kisantant-államok Oenl, szeptember 6 Genfi népszövetségi körökben ma délelölt nagy meglepetést kelleti az a bir, amely az egyik genfi lapban |elent meg. A blr ugyanis arról szól, hogy a román minisztertanács Duca h. miniszterelnök elnökletével elhatározta, hogy azokban a további népszövetségi tanácskozásokban, a melyek az optáns kérdéssel foglalkoznak, a román kiküldöttek nem vesznek részt és ebben az értelemben nyilatkozatot olvasnak fel a népszövetségi ülésen. Vagyis ugyanazt a játékot akarják folytatni, amit egyszer a vegyes döntőbíróságon már eljátszottak a román döntőbírósági tagok visszarendelése alkalmával. Népszövetségi körökben ezt a hirt, ámbár politikai abszurdumnak lartjlk, de mégis valószínűnek hiszik a román táborban uralkodó fejetlenség miatt. Erre vonatkozóan az egyik magyar klkOldölt a következőket jegyezte meg : — Teljesen nyilvánvaló, hogy a románok a legutóbbi tanácsülésen szenvedett vereségük után teljesen elvesz tették a fejüket. Mindeneseire nagyon súlyos volt, amit szombaton Romániának a népszövetségben el kellett szenvednie. Azt, bogy Nigybriiánnia, Német, Olasz, Finnország és Hollandia képviselői egymásután foglaltak állási a telhetetlen román álláspouttel szemben, az olyan lépés voll, amire abban a pillanatban nem leheltek elkészülve. Mi a magunk részéről c.sak szemlélői voltunk ennek az állásfog leiásnak, de a románok ugyancsak érezhették annak pulyát is. Ei a ma- gyarázata a románok kélségbeesési politikájának. Ma egyébként annak is elterjedt a híre, bogy Bratlanu román miniszterelnök Monlreu.íben tartózkodott és megbeszélést folytatott a román delegátusokkal. Ezzel nyilvánvalóan összefüggésben van a kisantant há-tom fódelegáiusának testületileg való megjelenése Biiandnál, ami tegnap ette történt. Egyes blrek szerint a kisantant államok kilépéssel fenyegetőztek, amiről Brtand igyekezett őket lebeszélni. Magyar delegátus köiOkben ezzel az üggyel szerpben teljesen hűvösen viselkednek. Ha ugyanis Románia a népszövetséget siabotálni akarja, mint a vegyes döntőbíróságot, ezt mindenesetre megteheti, de az egész világnak az lesz a véleménye, hogy Románia Ismét Jogtalanságokba keveredett. A mai nap eseménye: Scialoja hosszú tárgyalása Marinkovics jugoszláv külügyminiszterrel A lengyel—litván viszály a népszövetség előtt — A nemzetközi együttműködés szükségességét hangoztatták a nemzetek kiküldöttei A béke szempontjából kedvezőtlen a világhelyzet Genf, szeptember ti A néprzövetség mBi közgyűlésén az elnöki bejelenlések uláu folytatták a főtitkári jelenlés vitáját. Elsőnek az ausztráliai delegátus siólalt fel és gazdasági téren a nemzetközi együtlmüködés szükségességét hangoztatta. A fődelegálus volt a második szónok, aki szintén szükségesnek tartja, hogy |ogi vilás kérdésekben a tanács a hágai nemzetközi állandó bíróságtól kér|en szakvéleményt. II wgoztalta annak szükségét, hogy a fölilkárság a legszigorúbb pontossággal járjon el minden ügyben. A béke szempontjából a világ helyzete nem olyan jó, mint ahogy óhajtandó volna. Egyes nemzetek ma Is buzgón fegyverkeznek és nagy összegeket költenek katonai célokra. Mindent el kell követni, hangoztatta, hogy a békét minél biztosabb alapokra helyezzük. Hymans belga lődelegátus beszélt utolsónak. Gazdasági viszonylatban az együttműködést és a leszerelés két (lését lelte szóvá. Véleménye szerint a legfontosabb az, hogy a nemzetek között helyreálljon a teljes bizalom. Ai ülés I órakor éri véget. A magyar külügyminiszter látogatásai ben Belaerst holland külügyminiszternél, Schubert német, Adatcl japán delegátusoknál és Selpel kancellárnál. Genf, szept. fi. (Éjszakai rádió jelentés) A népszövetség tsnácsának mai ülésén Prokope elnök felolvasta Stresemann német külügyminiszter táviratát, melyben migkOszönle a hozzá intézeti üdvözlést. A nap érdekes eseménye, hogy Scialoja olasz delegátus ma hosszabb megbeszélést folytatott Marinkovics Jugoszláv külügyminiszterrel. A népszövetség tanácsa délután is ülést tartott Prokope elnökiele alatt. A tárgysorozaton nagr jelentőségű ügy: a lengyel-litván Genf, szept. 6. Walkó Lajos magyar külügyminiszter látogatást lett Genfviszály ügye szerepeli, mely ritka érdeklődést váltott ki ugy az államiét fiak, mint a világsajtó részéről. Az ügyel egy holland előadó referálta, aki rámulatott arra, bogy Lengyelország és Litvánia között több iiben lolytak tárgyalások a vilás kérdések elintézésére, azonban ezek egyszer sem vezettek eredményre. I tivánla kormányféifla: Waldemaras miniszterelnök hosszabb beszédet mondott és azt próbálta igazolni, hogy a lefolyt lengyel litván tárgyalásoknak mégis látja valamely eredményét. Magyarország elismeri az albán királyságot Budapest, szeptember 6 (Éjszakai rádiójekntés) A Mlagyar Távirati Iroda jelenti: A magyar kormány utasította római követét, hogy hozza Albánia római diplomáciai képviseletének tudomására : miszerint a magyar kormány elismeri az albán királyságot. Halassy nyerte az 1500 m es távnszóbajnokságot Budapest, szeptember 6 (Éjszakai rádiójelentés) Ma dél-utáu tartották meg Magyarország 1500 méteres lávuszóbajnokságát a Császár-fürdőben. A múltkori holtverseny ulán ezúttal Halassy 21:59 6 mp es Idővel 50 méter előnnyel legyőzte Fehér II öt. Halassy remek ideje uj országos rekordot jeleni. Megkezdték a Zamboni-bünper tárgyalását. Róma, szeptember 6. (Éjszakai rádiójelentés) Ztmboni és társainak bűnperét ma kezdte tárgyalni a törvényszék. Zambonl, mint Ismeretes, merényletei kísérelt meg Mussolini ellen, mely azonban nem sikerült ét s tömeg meglincselte öt. Német, utasszállító repülőgép katasztrófája Berlin, szept. 6. (Éjszakai rádió-jelenlés) Mi délben 1 órakor a Eilurl—München-i utasszállító repülő Képck egyike, a D 180 jelzésű Forch-helm tói nem messze lezuhant. A pilóta és két utasa szörnyethallak. £ALAl KÖKLdNT 1M8 szeptember 7. Meghalt dr. Dallos József premontrei perjel Keszthely, szeptember G A magyarországi premontrei rendi tartománynak nagy gyásza van. Dr. Dallos József, a csornai premontrei kanonokrend perjele és nesztora, aki csak nemrégen, néhány bét előtt az általános diszpozíciók alkalmával nyugalomba vonult, életének 79 ik évében, áldozárságának 55 ik esztendejében Csornán elhunyt. Dr. Dallos a hittudományi főiskola Igazgatója, a rendi és hittani vizsgálóbizottság elnöke volt és 33 éven át Szombathelyen a főgimnáziumban tanított. 1907 óla rendi perjel. Annak idején nébai dr. Csernoch Jánossal egyOlt végezte tanulmányait a bécsi Pazmaneuraban. Dr. Dallos József perjelt széles körben mindenütt ismerték. Nagy tudásu és kiváló képzettségű, izzó magyar lelkűlelű férfiú volt. Tiszteletreméltó, tekintélyes nevet vivőit ki magának a tanügy és tudomány terén. Halála általános részvétet váltott ki. Temetésére Keszthelyről Csornára utaztak dr. Berkes Ottó főigazgató dr. Szerecz Imre és dr. Hermann tanárok. Felhívás a munkaadókhoz 1 Értesítem az Országos Munkásbiz-tositó Intézet zaiaegerszsgi kerületi pénztárának nagykanizsai kirendeltségéhez tartozó összes Ipari és háztartási munkavállalókat foglalkoztató munkaadókat, hogy a kirendeltség a legközelebbi lövőben általános üzem-ellenőrzést fog tartani azon célból, bogy a munkaadók pontosan eleget lesznek-e az 1927. évi XXI. t.-c.-ben megjelölt bejelentési kötelezettségeiknek. — Minthogy sz Ozemellenör-zések alkalmával megállapított mulasztások az 1927. évi XXI. t.-c. 205. és 206. § ában megjelölt következményeket (kihágás) vonják maguk után, uját érdekében cselekszik minden munkaadó, ald a nála foglalkoztatott és s kirendeltséghez be nem jelenteit, vagy nem a valóságnak megfelelő belépési nappal, vagy keresettel bejelentett minden egyta munkavállalót haladéktalanul bejelenti, vagy a helytelenül eszközölt bejelentést helyesbitteli. Szükségesnek tartom felbivni a munkaadók figyelmét ezuttsl arra is, bogy az 1927. évi XXI. t.-c. 3 §-ának 5. bekezdése szerint a biztositasi kötelezettség fennáll abban az esetben is, ha a munkavállalás csak átmenetileg, ideiglenesen, vagy kisegitő-képen történik. Fenlközöltekre, valamint bármily-nemfl munkásbiztositási ügyben hétköznapokon a hivatalos órák alatt (8—2-ig) az érdekelteknek a kirendeltség készséggel ad felvilágosítást Nagykanizsa, 1928 szeptember 3. Dr. Bernyó József s. k. a kirendeltség vezetője — Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéhá-Máfcu VIII., Baross-tér 10. Kállay Tibor, Relschi Richárd, az Izr. Hitközség és az Erdőbirtokosok serlegeket adományoztak a holnapi dalosversenyre Ujabb serlegek Ma érkezett meg NAPI HÍREK Nagykanlzza, szeptember 6 Holnap reggel 8 órakor megkezdődik Nagykanizsán a zalai dalos-ünnep, az V, zalai dalosverseny. Az állomáson történő fogadtatás után 10 órakor diszes zenés mentiben vonul be a 24 dalárda a városháza elé, melynek erkélyéről dr. Krdtky Istváa főjegyző a város nevében, dr. Tholway Zsigmond poslafőnök, a Zalavármegyei Dalosszövetség nevében üdvözlik a dalotokat. A zászlók megkoszorúzása, jeligék eléneklése, ünnepi istenllaztelet után a Dalosszövetség díszközgyűlése következik a városháza dísztermében, ahol is Mlhó Ernő kormánytanácsos, a Nemzeti Zenede és Színművészeti Akadémia tanára fogja tolmácsolni az Országos Dalosszövetség üdvözletét. Maga a verseny délután 2 órakor kezdődik a sörgyári katakombában. dr. Kdlloy Tibor ny. pénzügyminiszter, országgyűlési képviselőnek, a verseny egyik fővédnökének értékes ezüst serlege, a dalosverseny egyik dijául. Ugyancsak ma kapta meg az elnökség Relschi Richárd, Keszthely országgyűlési képviselőjének, a nagykanizsai lzr. Hitközségnek és a Magyar Erdőbirtokosok nagykanizsai telepének egy-egy drága serlegét. « A nagykanizsai dalárdák versenyen kívül szerepelnek, mindegyik azonban emlékdíjat kap, valamint az összes dalárdák számára elkészített gyönyörű emléklapot. NAPIREND Szeptember 7, péntek Római katolikus: Ksssal vrt. f Protestáns : Regina. Izraelita: Elul hó 22. Nap kel reggel 5 óra 26 [perckor nyugszik délután 18 óra 29 perckor. \' • Városi Nagymozgó. .Rinaldo Rinsl. dinf Egy frakkos bandita kalandlsi 8 \'elv. — .Benbir bár" Burleszk 2 felv -.Rádión szerzett vőlegény" Burlesik 2 (elvonásban. Uránia mozgó. ,A két kocavsdász" (Farkasok és nimfák a strandon" Vígjáték 7 felv. — .A gyáva" Dráma 7 felv. Fészekhagyók... Mintha csak az első hilvöskés, szeptemberi fuvallat sodorná közénk ezl a friss, zajos elevenséget, amelytől a város egyszerre uj vérkeringést kap. — A múltkori hangtalan, tik kadt atmoszférába, friss, üde, eleven élet pezsdült minden arcon valami uj van, uj célok, tervek, lelkes len dülelek, esetleg vakmerő lázak rajzolják oda azt. S komoly ünnepélyességgel feltárulnak az Iskolák kapui, mely egyszerre, mintegy beszívja az ifjúság aprajái nagyját és megkezdődik az életrekészülés komoly munkája. Az állomások perronjain pedig ott látjuk a — jészekhagyókat; azokat az Ifjakat, kik elvégezvén középtanulmányalkat, szdrnyatbontva, mint a vándorfecskék és ott hagyják a meleg fészket. Színes ambícióktól fűtve, nekivágnak a zajgó fővátos-nak s a főváros ezersiinü varázsának és ezerarcú veszedelmének. Eiek a fészekhagyók... Ezek az elinduló gyerekarcu ifjak, ott, a per-ronon olyan megható és elmerülésre kényszerítő képet nyújtanak, amitől napokig nem lehet szabadulni. Akiket még hetekkel elölt az érettségi bottal, olyan fölényes biztoság gal láttunk egy-egy bakfis oldalán sétálni ott künn... a szülői mellett a búcsúzás nehéz pillanataiban Ismét ügyefogyott gyermeknek látunk, noha arcára parancsolja a nyugalom látszatát és tudatába Igyekezik lenni, hogy ő már férfi, de az öntudatlan reflex/eiben s szemének tisztaságában, idegesen vibrál a fészekhagyók Ijedt ösztöne. Erről szavakban azért senklsem beszél, legfeljebb az édesanya folyton könnyben iiszó szeme s akinek a karja — Isten tudja mitől — meg megrándul és Ilyenkor hirtelen megfogja a fia karját; szemeibe titkos aggodalom bujkál s bizonytalan hangon újra, meg újra kérlelgetl a hosszura nyúlt legénykét. — Kicsi fiam, vigyázz az egészségedre, meg ne hűlj... — Gyermekem, a veszedelmes kirándulásokat kerüld I lásd, annyi mindent hall az ember... Mindezeket az apróknak látszó aggályokat a flu elnézó mosollyal ho- norálja, mert nem elég bölcs még ahkoz, hogy fölfogja, hogy eme általánosságban használt szavak mö gött az anyja lelke sikoltoz. Ezekben beszéli kl magát, amiről képte len beszélni, Itt vezeti te, amit képtelen szavakba önteni, amitől legjobban félti elinduló gyermekét. Most hirtelen valamit megpillant a fia kabátján... egy pelyhecske az csupán, de azt olyan mozdulattal veszt le és dobja belé a fújdogáló szélbe, mintha egy polipot tépett volna onnét le. Majd egy pecsétet fedez fel legényke fia gondosan kivasalt nadrágján. Legjobban szerelné visszavinni azt a nadrágot s benne természetesen fiát. Az a folt ugy tudja most nyugtalanítani. Olyan apróka dolgok ezek és mégis épen ez az, ami annyira karakterizálja egy anyának a lelki berendezését. Keressen most nála valaki logikát és ehhez hasonló úgynevezett szellemi tökélyeket. Ilyenkor anya csupán, mint minden kölykéért szükülő anya... A fölényes szerep Itt egyedül az apa privilégiuma, aki azzal igyekszik a kedélyeket megnyugtatni, hogy valaha ő ls Igy indult el. Aztán jön a beszállás... Még egy utolsó összekapaszkodás, (nem akarom az ölelés szóval profanlzálnl) egy kereszt még a homlokra, a hullámos fürtök ald, még egy zokogásba fulladt artlku-látlan .vigyázz I" kiáltás s a vonat ablakában feltűnik még egyszer a fészekhagyó... akinek az öntudatos legényke arca, amelyhez annyira jól illett a bot — pillanatok alatt egy riadt szemű gyermek arc lesz u/ra, kinek tele a szeme meleg könnyekkel, amint anyjára néz s mikor a vonat kirobog és viszi az élet felé, gyermekszive nagyokat dobbanlk, mint a vándorfecskének első utján a zugó Óceán felett... B. Barótl Rya. — Vendéglősök 1 1 liter szódavíz 5 fillérbe keiül. Készülék árát megtakarításból részletben lehet fizetni. Díjtalan bemutatás bárhol. — Megtekinthető Szabó Antal sportüzletében. — Az uj tisztiorvos eskütétele. Szabó litván, a szerdal közgyűlésen megválasztott uj (kiskanizsai) tisztiorvos tegnap délelőtt letette a hivatali esküt dr. Krdtky István pol-gármeslerhelyetles-főjegyző kezébe. — Kinevezés. A közoktatásügyi miniszter Kövessy Oabriella okleveles polgári Iskolai tanárnőt a keszthelyi állami polgári iskolához kinevezte. — Halálozás. Schlinghoff Károly Ismert jónevfl fogász életének 63 éves korában elhalálozott Az elhunytban Zlmay Oyözöné, akadémisi titkár felesége édesapját gyászolja. — Kedden indul a klskanl-zsalak küldöttsége Mayer miniszterhez. Kedden reggel Indul a kiskanizsai polgárok küldöttsége Mayer János földmüvelés ügyi miniszterhez, hogy a Polgári Kör bázszenteléséhez személyes lejövetelét kérjék. — Lobogózzuk fel házainkat szombaton reggel, egész Ztla vár megye dalosalt fogadja Nagykanizsa városa. Mulassuk meg az ideérkező közel 1000 dalosnak, hogy a kuliura Iránti lelkesedés és a vendéglátás öröme üiuepet ül ezen a napon városunk falai között. — Munkaadók figyelmébe I A Zslavármegyei Dalosszövetség vezetősége ezúton kéri fel az összes munkaadókat, bogy azokat az alkalmazottaikat, kik valamely dalárdának tagjil, a dalos verseny napján, szombaton már a délelőtti órákra Is szabadságolják, hogy igy a dalosűnnep lebonyolításában zavarok ne álljanak elő. — Felemelték a tornaórák számát az elemi iskolákban. Üdvös rendeletet léptetett életbe a közoktatásügyi miniszter, amennyiben az elemi iskolákban, az eddigi heti 2 órá* torna és testnevelési gyakorlatok helyett, heti 3 órára emelte fel a testgyakorlat tant. =- Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. Gubacsot veszek legmagasabb napi áron. Steiner József Erzsébet-tér 16. Telefon 109. szám. 1D2B. ím pl ember 7 ZALA! ROZLONT — Eszperantó-hlr. A köielmull napokban megindult nagykanizsai caiperantó nyelv-lanfolyamra a jelentkezés oly nagy számban löriénl, bogy a Munkásotthon terme kicsi nek bizonyult. Ezért a követkelő tanórákat a Rorgonyl-utcai ^teml iskola rajztermében tartják. Ugyanott korlátolt számban még jelentkezni lehet a lanlolyam vezelójénél min den hétfőn és csütörtökön este 8-9 óráig. _ A börtön-levegő szerelmese Marton Vendel pogányszenlpéleri lakos és erőien közeledik ahhoz a mesgyéhex, amelyen tul a néhai Móger bácsi városa tétül el. Marton Vendel 75 éves, a szsbad la\'u szülötte — de sohasem érezte jól magát a szabad természet ölén. Ez az erős ellenszenv a szabad lermésiet iráni arra ösztönözte Vendelt, hogy állandóan a visszavonultságot kereste. Es volt is neki e téren szerencsije — mert 75 életévéből 35 öt alkalma volt s társadalomtól teljes vlsszavo-nullságban tölteni — az ország különböző börtöneiben, fogházaiban, úgyannyira, hogy alig van ember, aki annyira Ismerné a magyar bün-tetőlntézetek és börtönök egészségügyi és munkaügyi viszonyait, mint s pogányszenlpéleri Marion Vendel. Igy legutóbb is, alighogy subád levegőt érzett — egy hoiszabb aiz-kétai visszavonulás után — bement ai öreg szenlpéterl veterán a nagy-kinlzsal Kluger ékszerészhez és elemelt egy finom müvü, ezüst órát. A vén rsjzolómüvészt lelógták és Ismét állami konviktusba helyezték. Most volt ebben az ügyben a főtárgyalás. Vendel-apó tagadta a terhére rótt legújabb üzleti artista mutatványt és miután nem volt semmiféle tárgyi bizonyíték ellene — a törvényszék felmentette és azonnal szabadlábra helyezte öl. Marton Vendel előtt kinyíltak tehát a fogház kapui — amit maga sem mert remélni — és ősz fejjel nekiindult a szenipéteri begynek, ahonnan egy vágyódó pillantást vetett vissza az Erzsébet-tér jól Ismert épületére, amelyben snnyl kellemes órákat (öltött csendes vlsszavonull-ságban és smelynek zárt, magas falai oly blvogatólag intenek öreg Mirton Vendel felé... = Orvosi hlr. Dr. Schmldt Imre volt bud pesti klinikai o vos rcnde lőjét Budapestről Nagykanizsára, Magyar-u\'ci 12. sz. alá helyezte át. A rendelését megkezd\'e, kvarcfíny és diatbermiis srakszerü gyógykezelés. Telefon 374. — A vasárnap délutáni eucharisztikus körmenet. Vasárnap fejeződik be Sidneyben az Eucharisztikus Világkongresszus, amelyen a földkerekség minden államának és országának katollkussága részt vesz. Az eucharisztikus hitvallással való szolidsrilás, együttérzés és hódolsta jeléül ezalkalommal sz egész világon minden város és község templomá-btn nagy szentségi körmenetek lesznek. Nsgyksnlzsa katollkussága vasárnap délután 6 órakor a feltámadási ünnep pompájával szentségi körmenetre indul a plébánia temp\'omból végig azokon az útszakaszokon, shol a húsvéti körmenet szokott elvonulni. A körmeneten részt vesznek a hivatalos város vezetősége, az összes hatóságok, köi hivatalok, testületek, egyesülelek, iskolák és tanintézetek. A lakosság kéretik ott, shol s körmenet elvonul — ablakaikat feldíszíteni és kivilágltsni. — A törvényszék nem engedte szabadlábra a bikaerejü fuvarost Megírtuk Wimmer józsef nagykanizsai fuvaros esetét, aki hatalmas erejével egy csomó rendőrt lerázott magától, mikor elő akarták állítani, majd meggyilkolással fenyegette a rendőröket. A letartóztatott Wimmer felfolyamodott vizsgálati fogsága ellen. A törvényszék tegnap délelölt tárgyalta a vaderejü ember felfolyamodását és azl elutasította. — Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten 12 gyermek született, 6 flu és 6 leány: Oodinek Ferenc kőműves-segédnek fis, Kovács István lakatos segédnek leánys, Paur János vssutl asztalosnak leánya, Durini Pál vssutl állomáskezelönek (Kisbér) fia, Nóvák György napszámosnak leánya, Takács Ferenc vasúti raklármunkásnak fia, B;rger Ferenc lakatos-mesternek leánys, Erdélyi József földművesnek fia, Sslller Oyula mészáros-mesternek leánya, Németh József hentes-mesternek leánya, Varga Islváu kávégyári munkásnak fia. Házasságon kivül született 1 flu. — Házasságkötés 6 történt: Ungár Lajos villanyszerelő munkái Vlnczek Kalalinnit, Kovács Imre földműves Marton Rozáliával, D3me Kálmán főmolnár (Bslatonboglár) Ugor Katalinnal, Kis Jenő vasu\'i pályamunkás Oregál Erzsébettel, Varga László bognár-segéd Kis Juliannával, Varga Ferenc földműves Vlnczek Máriával. - Halálozás 10 volt: Horváth Klárs k. 5 hónapos, Aurr Józsel rk. 5 hónapos, Heles Kálmán gszd. cseléd (Irma- puszta) rk. 17 éves, Chrome-esek Vincéné Orbán llons rk. 53 éves, D\'rvsllcs Márts rk. 1 hónapos, Kotán Ferencné Csemlcs Anna rk. 57 éves, özv. Hegedűs Károlyné Mengetz Rozália ág. h. ev. 85 éves, Perkó Lászlóné Magyar Katalin rk. 26 éves, özv. Weiiz Józsefné Elzln-ger Erzsébet tzr. 69 éves, Molnár Károlyné Bekovics Mária (Iharos-berény) rk. 30 éves, Pékli Jánosné Tóth Julianna (Tóllöifürésztelep) rk. 43 éves. — Oyerektorna. A iporl kultuszának fe|lödése ma már az egész világ képét átformálja. UL friss, éltető generációt nevel a testgyakor lás, amire különösen Magyarország jővője szempontjából kell örömmel tekintenünk. Ezért érdemli a legszélesebbkor érdeklődést Deák János rgimn. testnev. tanár terve, aki a glmn. lornstermében 4—12 éves flu-és leánygyermekek részére, heten kint két délután toras- és játékórákat ad. Jelentkezés f. hó 8 lg a gimnázium tornatermében, d. u. 4—6 lg, Havi dlj 4 pengő. — Beleesett a forróvlzbe. Moxs gógalambos pusz\'án Grótt István gszda otthonában nagy családi ünnepre készüllek, mely alkalomból a főzésnél egy nagy edény forró vizet sz asszony a földre tett és sz udvarba ment. Alig ért azonban az udvarra, amikor irtózatos jajveszékelés késztette visszatérésre. A konyhában ott találta kétéves fiát isszo-uyatosan vergődni a forró vizes edényben. Az asszony kiragadta rettenetes helyzetéből — de akkorra annyira összeégett, hogy kórházba kellett szállitanL A gondatlan anya ellen az ügyészség eljárást indított. =- 20 havi részletfizetésre számijuk — igazolvánnysl ellátóit ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-társaság Nagykanizsán, Fö-ut 1. bizalom dolga. Hálók, ebéd lök, uriszobák a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron. Kedvezft fixetéel feltételek. Székely Vilmos butortelepe Hagykaalm, Kailmy-ntca 4. u. Elsőrendű saját kárpitosműhely. A nagykanizsai metaomloglat a«e-llgyelfl Teleaááeaki CsütOrtOkOn aMmir-sttírfi Reggel 7 ónkor +13-J, cUluttn 7 ónkor +24 6, Mt« 9 Arakor +17\'4. Ptthűzd: Egész nap Uszti égboltozat. Stéllrány i Reggel Délkelet, délben és este Délnyugati szél. A MeteorolrtgUI Intézőt felmMa* szerint továbbra Is túlnyomóan derüli és Igen meleg Idö. A Meteorológiai Intézet |elentl este 10 órakor: Ai Idójóslái némlképtn változott, vagyli: részben felhős, zivatarra hajló, egyébként meleg Idő. - Baleset kutáaáa közben. Cslna Kálmán loponárt kútásó a begyen az egyik kutat tisztította. Mivel a kötele nem volt elég boeszu a 45 méteres kúthoz, láncot kötött hozzá és igy ereszkedett be. Azonban a kötél elszakadt és Ctlma lezuhant a 45 méteres mélységbe. — ínszalag-szakadással és súlyos iu-zódásokkal szállították kórházba. Mozgószinházak Városi Nagymozgó. Szeptember 7> én és 8 án, pénteken 7 és 9 órakor, szombaton 3, 5, 7 és 9 órakor „Rinaldo Rlnaldini". Egy frakkos bindita kalandjai 8 felvonásban. A kettős főszerepben: Luciano Albertiul. „Benbár bár". Burleszk 2 felvonásban. „Ridión szeneit vőlegény". Burleszk 2 felvonásban. Uránia mozgó. Szeplember 7-én és 8 án, pénteken 7 és 9 órakor, siombslon 3, 5, 7 és 9 órskor két sláger I „A két kocsvadász" (Farkasok és nimfák a strsndon). Vígjáték 7 felvonásban. Főszereplő: Zoro és Huru. .A gyávs\'. Dráma 7 felvonásban. Főszereplő: Kennelb Harlan. S z ő n v e g r a k t á r u n k a t nh,6?a emeítu\'! Raktáron tartunk mindennemű futó, kókusz, ágyelő, összekötő, fali és ebédlő szőnyegeket. Nagy választék bútorszövetekben, sezlóntakarók-ban és ágygarniturákban. Szőnyegeink külön e célra berendezett sző-— nyegosztályunkban vételkényszer nélkül megtekinthetők. — Angol férfi és női szövetujdonságok nagy választékban érkeztek SINGER IÓZSEF ÉS TÁRSA NAGYKANIZSA Központ szálló épület S4LAI KOKLOPT 1W wptembu 7. S po rt él e t A kettős ünnep sportja Nagykanizsán: Pécs-Baranya -Zala Kanizsa Az NTE Bácsalmáson két meccset játszik Igen bő éi izgalmas programm|a | véve, a győzelem nem maradhat el. van a kellős ünnepnek. KülOnöse.i ■ II. profiliga fordulója lesz ixgal-mas, hisz — derby meccs Is akad a sorsolásban s fpen Nsgykenizsán játszák azt. Vasárnap délután fél 4 órakor a Ziinyi pályán legnagyobb és leg veszélyesebb riválisát, a Pécs-Baranyái látja vendégül a Zala-Kanizsa PC. A két kiub találkozása a múltban mindig értékes sportot hozott, kétségkívül igy lesz ez most is. A Zala-Kanizsának nemcsak tavaszi vereségért kell revánsot vennie, amely bajnokságba kei ült, hanem a mult vasárnapi csorbát is ki kell köszörülnie. Ennél jobb alkalmat erre kívánni se lehetett volna. Pécs-Baranya vasárnapi győzelme ellenére is mi a kanizsai csapatol tartjuk a meccs favoritjának. A Kanizsa— Terézváios mult heli mérkőzésről a Nemzeti Sportnak az volt a megállapítása, hogy a kanizsai caapat ragyogóan Játszóit, amíg birla .tüdővel," de aztán a tréninghiány miatt visszaesett. A sportlapok nem szoktak dobálózni a .ragyogó" jelzővel s Igy kétségkívül nagy képességeinek kell lennie a csapatnak, amely végleges összeállításában most fog bemutatkozni. Egy heti tréning is igen sokat |elent a tempóblrásban s ezért hisszük, hogy most már végig bírják majd a meccset s ez esetben a honi pálya előnyét Is tekintelbe Rekcrd köiö\'ség lesz a meccsen, hisz egy különvonatra való pícsi .drukkéi" is jön I Budapesten a Rákoapalola—Húros, Soroksár—VAC, Pesterzsébet-Erzsébetváros meccseket jáWzák le. Lehetséges, hogy a Pesterzsébet helyébe már a Józsefváros fog lépni. Miskolcon az Atilla a BAK ellen fog küzdeni. Ez a meccs Is kiemel-kedőeseményea vasárnapi fordulónak. Az amalőrök a kél ünnepen megosztva játszinak. Bácsalmáson az NTE küid a BSC ellen. Az NTE feladia pálya-1 választási jogát a meccrendezés nagy költsége miatt s az őszi és tavaszi fordulót a két ünnepen most egyszerre lejátszák Bácsalmáson. Hi a hosszú utazás r.em fárasztja ki nagyon az NTE I, akkor mindkét napi meccset megnyerheti. Pécsett és Baján a szombati napon a DVAC-BTSE, Illetve a BSE— PSC mérkőzések vannak soron, Kaposvárott pedig vasárnap Játszák le a KTSE-PVSK bajnokit. Mindegyik meccs teljesen nyílt. (Az NTE ma Indul) bácsalmási két napos túrájára a 12 óra 4 perces sinalóbus8ial. Az NTE intézője ezúton is felhívja a kijelölt játékosokat, hogy déli fél 12 órára legyenek kint a vasútállomáson. közgazdaság A tiszavidékinél is jobb búzát lehet termelni Zalában Irla: OyömOrey István országgyűlési képviselő hogy ezen cikkek kivitelét fokozzuk, azonban lehetőleg olykép, hogy a buza helyét a liszt foglalja el és a buza kivitele a minimumra redukálódjék. Ha ezt sikerülne elérni, ugy egyrészt a malomiparunkat volnánk képesek újból talpra állitani, másrészt állattenyésztésünknek nyújtanánk nagy segítséget azzal, hogy a korpát megmentenénk számára Eddigi törekvésünk ezen két cikk exportjának fejlesztésére, nem járt a várt sikerrel. Erős vetélytársat kaptunk a kanadai búzában, mert (és ez ma már átment a köztudatba) búzánk minősége, amely azelőtt hires volt, leromlott. Meg kell állapítani mint tényt, hogy ma, az ősi magyar buza helyett megszámlálhatatlan fajta búzát termel ugy a nagy, — mini a kiskirtokos és ma már nemcsak az a baj, hogy a minőség nem felel meg, hanem ha találunk is jó minőséget, nem tudjuk ezt a minőséget a megfelelő mennyiségben szállítani. Nem régen mutatott rá e lap hasábjain dr. Dencz Ákos országgyűlési képviselő arra a tényre, hogy külkereskedelmi mérlegünk passzív és passzivitása nőltön nő; nő pedig nemcsak azért, mert behozatalunk állandóan növekszik, hanem azért is, mert kivitelünk is visszaesést mutat. Már most, ha kedvezőbbé akarjuk helyzetünket tenni, nemcsak arra kell törekednünk, hogy behozatalunkat csökkentsük, hanem arra is, hogy kivitelünket fokozzuk. Nem akarok most az ipari kivilel kérdésével foglalkozni. Agrár állam vagyunk, az ország lakósságának túlnyomó része mezőgazdasággal foglalkozik, s igy a mezőgazdasági termények kivitelének előmozdítására óhajtanám ezt a pár sort szentelni. Ha nézzük az elmúlt évek külkereskedelmének statisztikáját, azt látjuk, hogy a kivitelben első helyen seerepel a buza és szinten az elsők WJzött foglal helyet a liszt. Nézetem szerint tehát oda kell törekednünk, H Pénteken 7 és 9 órakor Szombaton 3, 5, 7 és 9 órakor Ili Egy frakkos b>ndita kalandjai 8 felvonásban. — Főszereplő: Luclano Albertinl. Benbár bár Burleszk 2 felv. Rádión szerzett vőlegény Burleszk 2 felv. Én már több mint egy éve azon törekszem, hogy főleg a kis gazdatársadalmat meggyőzni arról, hogy nemcsak országos érdek, hanem, — az értékesítés szempontjából, — a saját Jól felfogott érdeke is, hogy egyforma fajtát termeljen, természetesen jó minőségűt. Ma már a minőség kérdése sem okoz gondot, mert vau nekünk egy nagyon jó fajtánk, a mellyel nyugodtan felvehetjük a versenyt a kanadai búzával és ez a „Marquis" (márki buza ) Négy év óta termelem e fajtát, 1927 év óta minden más fajtát kiselejteztem, meri e fajta nagy hektolitersulyát, valamint kiváló lisztjét egyik sem tudta utolérni. itszleleteimct megerősítette Han-kóczy Jenő, a m. kir. gabona és lisztkisérleti állomás vezetője, aki egy nemrég megjelent közgazdasági időszaki lap, a „Magyar Közgazdaság" legutolsó számában összehasonlítást tesz a hires kanadai „Manitoba", a magyar tiszavidéki és a „Marquis" buza között és ez az összehasonlítás bebizonyította, hogy a marquis buza minősége sokkal jobb, mint a tiszavidéken termett magyar buza és egyforma minőséget mutat a ma-nitójával, mégis azzal az előnnyel, hogy a marquis buza lisztjének megvan a keresett és a magyar tiszteket jellemző aromája, amely azonban az amerikai búzáknál hiányzik. Ez az összehasonlítás tiszavidéki búzával történt. Már most az a kérdés merül fel, hogy a nálunk Zalavármegyében termeli marquis is oly jó minőséget ad-e? Megállapítást nyert ugyanis, hogy a talaj és az éghajlat külömb-sége folytán itt nem tudjuk azt a minőséget produkálni, legalább az ősi magyar búzánál, mint a Tisza vidékén. A bécsi gabonatőzsde a hetvenes években hozzálátott Magyarország buzatérképének elkészítéséhez. Akkor az egész országban csak egy fajta búzát termeltünk — az ősi magyar búzát. Megállapították, hogy li IHoijipiftá Pénteken 7 és 9 órakor Szombaton 3, 5, 7 és 9 órakor Két sláger egy műsorban I A két kocavadász (Farkasokéinimfák a strandon) Vígjáték 7 felvonásban. Főszerepé: Zoro és Huru. A gyáva Dráma 7 felvonásban. Fősrereplő: Kenneth Harlan. ez a buza egyes vidéken milyen sikér minőséget ád, és a nyert minőség szerint osztották fel az országot körzetekre. Midőn ez a munka elkészült, megrajzolták 1885-ben Magyarország buzaminőségi térképét. A legjobb minőséget a Tisza két partján találták és ez a körzet kapta a 10-es számot. Ehhez viszonyítva Zalavármegye északkeleti része 7-es minőséget, dél és délnyugati része csak 4-e8 minőséget produkál. Tehát ugyanakkor midőn a Tiszavidéke a magyar búzában 10-es minőséget termelt, nálunk csak 4-es minőséget tudtunk elérni. Miután a kormány a folyó évben felállította a gabona és liszt kisérleli állomást, felküldöttem az általam termelt marquis-buza két fajtájának idei termését és a hivatalos vizsgálat megállapította, hogy az általam itt a nagykanizsai határban termelt niarquls-buza Jobb minőségű, mint a szintén Idei termésű tiszavidéki ma gyar uradalmi buza. Mert ha a száraz sikérnél, valamint a sikér nyulósságánál nem is mutatkoznak lényeges eltérések a három fajtánál, a sikér szívósságánál már nagy az eltérés. A liszavidéki magyar buza szívóssága 17%-os, mig a ferencmajori két fajta marquis-buzáé 24-es és 24"5 százalékos. Miután a liszt használhatóságánál első sorban nem a sikér mennyisége, azaz a nyujlhatósága és szívóssága, megállapíthatjuk, hogy a hivatalos vizsgálat kimutatta, hogy az idei termésű marquis-buzám minőségben felette áll az idei tiszavidéki uradalmi magyar búzának. De mindezek a megállapítások természetesek és nem lehetnek meg- Pénteken és szombaton Markó-féie vendéglőben Rbonnensek felvétetnek. lQjg. neptember 7 le(>ők, szintúgy megérthetjük azokat a tulajdonságokat, a melyeket ez a buza fajta mint növény mutat, ha ismerjük a buza történetét. Miután most már az a megdönthetetlen meggyőződésem, hogy ez a buza fajta fontos szerepet van hivatva betölteni ennek a csonka országnak közgazdaságában, itt ezen a vidéken pedig meg nem ismerik, igy tehát a gazdasági kérdésekkel foglalkozó olvasóközönséget bizonyára érdekelni fogja, ha kissé részletesebben óhajtok a Marquis-buza élettörténetével és tulajdonságaival foglalkozni. (Folyt köv.) Tüzif a ét szén legolcsóbb beszerzési forrása HILD JÓZSEF deszka, épületfa, mész, cement és egyéb építkezési anyag kereskedése Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120. YfXSBI Az értéktőzsde hangulata továbbra Is kedvetlen. A piac ma sem kapott ösztönzést és Igy az első kötések lebonyolítása után üzletlelenség lett úrrá a piacon. Említésre méltó for- §alom csak néhány értékben fejlőölt ki és az érdeklődés csaknem kizárólag a Bauxit piaca felé fordult, ahol fedezési és Intervenciós vásárlásokkal a további áreséseket megakadályozták, sói 3 pengői nyereséget ls eredményeztek. A többi papírok közül csupán Szikra 4 5 pengő áresése és a Beocsinl 5, a Cement 3 pengős áremelkedése érdemel említést. A többi értékek árlemorzsolódása minimális. Csekély forgalom mellett a piac kedvetlenül zárt. A flxkamatozásu papírok piaca csekély forgalom mellett valamivel gyengébb volt. A valuta és devizapiacon nem volt árváltozás. ZQrichl zárlat Párta J028, Loodoo 25*19\'/\'4, Nawrofk 519-271/1 HrttSMl 72 20, Mlt.no 27\'lgi/z, Msdrtd 86\'10, amit.rdaa 208 2 >, Bailln 113 72Vi Wkaa 73-18, SoBa 3751/4. Prága 15*89, Varsó 68*20. Budapest 80 SSM, Be (tád V I3. B.u.ttt J*15Vi. Terménytőzsde Buza 15 fillérrel, a rozs 10 fillérrel eseti. Az Irányzat lanyha, a forgalom közepes. Busa tlsssv. 77 kg-os 2625-2645, 7* kg-os 26 45 -261)5, kf-os 36 70-26 90, 80 kg-os 26 95- 27 00. dunánlult 77 kg-os 26 06 -2f.*25, 78 k*-os 26 30 26 50, 79 «g-os 26-50 26 70 80 kg-oa 26-70 -26 80, ros« 2V50—24 65. tsksroi. árpa "6 50— 27 00 ^lárpe 2800-2900, ssb 25-25 - 25-50, tengert 3150 31.75 70 50 -2n 75__ Mii\' KOZLÖNT A Mapesll T«znle devis: VALUTÁK Algol L 27 90-28 05 S*4« h. 79 65-79 95 Ceebk. 16-93-17 01 Dán k. 152 75-153 35 Dinár 10-02-10-06 Dollár 570 -10-872 40 Pfsndi- lr 22 45-22 65 Hcll. 229 60-230 60 Langysi 64\'15-64 45 Ut 3-54-359 Ls»« Ura 30 C 0-30*35 Mái ka I36-45-IÍ6 95 NocTág 162 95-153-55 SfiUl. 80 63-Í0 95 Peseta 9485-15-45 Srájct 1.110 35-110 75 SvM k. 103-25-153 85 DKVIZAK AmsL 229 67-23037 Belgrád lüCü-1009 Berllii 116 48-136-88 BrtUsicl 79-62-79 87 Buki/mi 3-45-3-49 Kopenb.152\'85 153 25 London 27*79-27 87 Madrid 94 90-95 40 Milano 2994-30 08 Nevyork 57 2 80-4 4U Osslo 152 85 153 25 Pirii 2236-2244 Prága 16 97-1702 412 4 15 IS3 35 153 75 64 20 84 40 80 71-80*96 110-39-1.0 69 SsorU Slockh Varsó Wtea Ztrteb Sertésvásár PsOulKi mi, ■sírból sladstlanal rUwa-maisdt 900 dsiab tlsórondu 1*92—1 96, saedett 1*88—1*90. szedett kösáp 170-1*76, könnyű 1*20—1-50, etsőfsndS örag 1*86-1-90, másodrendű 1-64—170, sngd síldő 1*56—1*70, ssslonu nagytan 2 2í-2 30, istr 2 56—2*60, lebusotTbos 2 10-2 30, sxslonnás félsertés 2 32 -2*j6 As Iránviat ílénk RÁDIÓ IŰS0I Szeptember 7 (péntek) Bndspeat 9.30 és 11.45 H. Közben 12 órakor déli harangszó az egyetemiért templomból. Utána: Kamara Z. 1 ldö|el-fts, Időjárás. 3 H. 4.45 Időjelzés, ldő|árás. 5 F. 5 45 Operettrészletek. (Zenekari hangv.) 7.45 Mozart hangv. 9 50 Hangv. 11 H. 11.20 Dezső Miklós dr. füttyművész és Hoch-meliter Józsel szájharmonlkamltvész együttes hangv. Zongorán kisér Polgái Tibor. Bécs, Orác, Innsbruck, Klagenlurt Linz 11 és 4.15 Hangv. 8.05 ;Carmen, Bizet 4 (elv. operája. Berlin, Stettln 11 és 3.30 (1. 4 A. 5 nZ. 8.30 O. Hsuptmann: Flórian Oeyer, tragédia. Barcelona 12.15 Harangjáték. 2.45 és 5.45 Kamara Z. 9.20 Hangv. 9.35 Tánc Z. 10 20 Népszerű spanyol Z. és tánc Z. Basel, Bern I Q. tánc Z. 4 Hangv. 5.30 A. 8.30 és 10 Hangv. Brflnn II Hangv. 12.15 G. 3 KiálliUsI hangv. 7 Hangv. 8.10 Vígjáték H. 9 Kiállítási hangv. 10.15 Hangv. Frankfurt, Cassel 1 ü. 3.05 Uy. *t 35 A, 8.15 ,A vig özvegy*, Lehár 3 Iclv. operettje. Hamburg, Bréma, Hannover, Klel 11 O. 2 05 Hangv 4.15 Kcringók ét táncok. 4.12 (Bréma) Dalok. 5 Hangv. 5 (Bémsí Északi Z. 8 (Hannover) Hangv. Utána 12 óráig K. Langenberg, Köln, Aachen, Mflnster 10.15 és 12 ü. 1 05 Hangv. 4.50 Qy. 5.45 és 8 Hangv. 9 Költemények és dalok. Utána 12 óráig tánc Z. London, Daventry 1015 Istentisztelet. 12 Kamara Z. 12 30 Orgona Z. 1 Hangv. 4 nZ. 5.15 Oy. 6 Hangv. 7.15 Szonáták két hegedűre. 7.45 Katona Z. 9.50 Kétzongorás hangv. 10.15 Vigjáték E. 10.45 Meglepetésszerű műsor. Madrid 7.15 Kamara Z. 8 15 Tánr Z. 10.15 Harangjáték. 12.15 Tánc Z. Milánó 12.10 Kamara Z. 4 30 Tánc Z. 5.20 Oy.-dalok. 8 50 Szlmf. hangv. Prága II O. 12.05 Hangv. 5 Kamara Z. 6 Tarka est. 8 Kádló|álék. Róma 1 Kamara Z. 4 50 Oy. 5.30 és 9 Hangv. Utána nZ és tánc Z. Varsó 1 Torony Z. 5.25 Vllnal műsor. 6 Kamara Z. és dalok. 8.15 Szlml. hangv. lladja: Délzalal Hyoada és Lapkiadó Villalat Részvénytársaság. Felelős kiadó: Zalai Károly. latervrtMO teUtoo : Nagykanizsa 78. ax. Uj és jókarban levő használt ^ BOROSHORDOK minden nagyságban kaphatók ZERKOWITZ ALBERT bor- és hordónagykereskedésében NAGYKANIZSÁN. Alulírottak ugy a maguk, mint az egész rokonság nevében fájdalomtól megtöri síivvel tudatják, hogy a legjobb édesanya, testvér, sógornő, anyós, nagyanya > Kreznár Györgyné szQI. KovAoa Katalin folyó hó 6-án reggel 8 órakor életének 56 ik évében rövid szenvedés és a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után nemes lelkét visszaadta Teremtőjének. Drága haloltunk hull teteméi f. hó 7-én d. u. >/a6 órakor fogjuk a temető hilottasházánál a róm. kath. egyház szertartása szerint megáldatni és örök nyugvó helyére kísérni. Az elhunyt lelkiüdvéért tartsndó engesztelő szentmiseáldozat f. hó 7 én d. e. 9 órakor log a szentferencrendl plébánia templomban a Mindenhatónak bemutattatni. Nagykanizsa, 1928. évi szeptember hó 6. Áldás és béke lengjen porai feletti - Hyngodjék békéken! Kreznár Anna tér). Kovács AnUlné leánya; Kovács Mária térj. Slfter Ferencné lestvére; Kovács Antal vöje; Szeller Láazlé, Kovács Nuslka unokái. APRÓHIRDETÉSEK Az apióiilrdtéesek dija 10 saóig N fillér, minden további «ó dtta B ftíl. Vssár- Snnepnap 10 további szó dija szóig 10 fillér, minden la ■ Hit. Saezdán és pén- teken 10 ssólg SO fillér, minden további ssó dija • fIII. Omssó i minden vasta-gsbb betűből álló ssó két szónak számit-Udk. Állást keresőknek 5Wo engedmény. » kirdaiéel dl) átér* fiaataad*. Taavaj még mindig Muszel és Frledenthál-nál a legolcsóbb, mert legjobb és kilója csak 4 P 80 fillér. 4388 Naskllaalat beksbelesásra aalnoea Oesaegben s legelőnyösebben és leggyoe-ssbban lolyóstttat Aoaél laBée péns- kOicsOnkOsvaUtő Irodája Nagykanizsán, Kszlnczy-utcs 2. szám. 316J TOltéa elhordható, használt ajtók eladók Kaztnczy-utca 47. 4228 öav. Sarkad; Tltuaxné hagyatékát képező bútorok és ágyék be-rendeiásl tárgyak f. hó 11-én délelőtt 10 órakor Kazlov/utca 43,b. alalt elárvereztetnek. 4371 Finom, lamatos DADA? aranyhegyi D U II U & llleienkinl asztali 78 f., vörös I P, rizling I P 20 fillér 8ÁFRÁN IÓZ8£F fiuvttmkiáiaél jwj_Magyar-utca 74._ Eladó József (ölierceg-ul 17. sz. ház. Bővebb:! Józsel tőherceg-ut 20. sz. 7. és 8án. 4385 Telivér vlxelét tanításra vállal, Időnkint kölyök és kész vizslát elad, vadászterületet rendez, fácánost beállít megálla-podáa szerint tttvSa Balázs, KUlmán, u. p. üelse. (Válassbélyeg nélkül nem lelelek.) Ha megpróbálja, sohasem használ mást, mint Johnsons-féle amerikai padlóviaszkot és beeresztöt. Minden eddigi padlóvlaukot felülmúl, zsirfoltot nem hagy, fénye állandó. Kapható csak: Friedenthal Rezső festék, kefe és háztartási cikkek üzletében Tel. 137. Főút 1. Tel 137. Baxiaiági Takarék épület. Válogatott uradalmi osamagaaz6l8 I kapható Dr. Rothsdilld Bélánénál, Sugár- , ut 8. 4339 Jó aasalónS ajánlkozik urlházakhoz Clm : Neu es Klein cégnél. 4372 Borbélysegéd szeptember 15-ikére Iclvétetlk Petőli ut 64 4361 Többlék- üzleti bútorok, képek, Ulmó, óra eladók Sugár-ut 19. sz. 4360 Komplelt hélé elköltözés miatt eladó Zaplelál Simon lodrásznál, Főúton. 4338 Erzsébet-tér 18. sz. alatt háromszobás utcai complett lakéa fürdőszobával szept. 15-tól elköltözés mlstt elloglslható. 4269 Jókarban levő használt hordók eladók Horváth Károly, Hunyadi-utca 20. 4381 Kaufmann Károly url és női dlvatáruháza Dunántol i legolcsóbb is legnagyobb Jól Ilii mindenes szakácsnőt szonnsll belépésre keresek. Lesz mellette takarítónő. Sugár-ut 40 b. 4375 Sparherd és egyéb háztartási tárgyak eladók Teleki-ut 35. 4386 Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR gőzmosó, vegytlsztltó, ruhafestő ijfc: lupti-L 11 (jtjttobi: UriKj-i. I Vállal mindennemű ruha-festést, végy tisztítást, gőzmosást mérsékelt áron. Elismerten elsőrendű munka. Hólebér, tUörféayei gallértíuütái. Pllssérozás. «« Oouvrérozás. Siemens és R«x flwegek vagy alkatrészek. Mindenféle befőttes és dunaztos üvegek legolcsóbban csak Melczer Jakab üvegkereskedésében Kazlnczy-utca I. sz. alatt kaphatók. llelAtt isBkiégletit besserené, saját ériekébea lésze meg ániaitj HIRDESSEN ■ „Zalai K6zlBny"-ben. ZALAI KÖZLÖNY IUB szeptember 7 ŐSZI VETÉSRE: Oazdaságl magvak: Káposztámig Árvácskáimig Kelkáposztamag Nefelejtsmag Silátamag Százszotsiépmag Kerrkrépamsg Harangvlrígmag Téli retekmag S\'egfUmag stb. ftb. Hollandiai rlrághagymákra: tulipán, jácint stb. stb. előlegyzés. Műtrágyafélék. Kicsinyben is nagyban kaphatók: 0I8ZÁS JÓZSEF MámMfatta Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság melleit. 3iw Telelőn: 13a Ragályos betegségek ellen a legjobb védekezés a tisztaság. Viselt felsőruháit időközönklnt tiszlittassa vegyileg a Rózsagyárban Kaposvárott. --MM Gyüjtöteiep: Nagykanizsa, Erzsébet-tér EGHIVÓ I Mafifl- nrr «ilatl 9zjrtkb.il utaaiaok alkalmival BUDAPESTEN a legkellemesebb otthont nyújtja a legelónyőiebb feltételek mellett a Keleti pályaudvar étkezési oldalival nemben levó GRAND HOTEL Park Nagyszálloda Balapest, TUI., Barois-tér 10. na art iOo/o angadményt kap alít aaaa lap alóflialó|a olt ad aaobairalnkbdl, IOo/o angadményt kap oicad állattal árainkból. (KIlOoó hial konyha.) S pang At magtakarll aulóiaal kóllaájal, naarl lyalof áljóhat agy par< alalt a pályaudvarról. Nálunk otthon érzi magátlll Elsőrendű kiszolgálás, szigorúan családi Jelleg. Saját érdeke ezen előnyök tolytin, hogy okvetlen nilunk száll-Jos meg. — Előzetes azobamegrendeléa ajánlatos. .1. nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338. Bármely bel- vagy külföldi áru- vagy értéktőzsdéről a lehető leggyorsabban, telefonon, táviratilag, vagy Írásban, helyben vagy vidékre jelentést ad. Érdeklődni lehet a fenti címnél Minőségben, tartósságban felltlmuihatatlan a CONTINENTAL PNEUMATIK roTTTÍFTSTiTFl Állandó nagy lerakat Zalamegye részére: Szánté Vilmos és Társai cégnél Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22. Duna-Száva-Adria Vasúttársaság aaeiött (Déli Vasút) 1928. évi májú* hó l!$-töl érvényes MENETRENDJE % A Nagykanizsa állomásra érkezó és Induló személyszállító vonatok Budapest—Nagykanizsa sunqü varrógép RÉG BEVÁLT JÓ MINŐSÉGBEN Vonal \' A vonat Budapestről Nagykani- Vonal A vonal Nagykanizsá- Budapestre aiima neme Indul zsára érkezik aiátna neme ról Indul érkezik 216 f Szem. v. 21-35 410 211 Szem. v. 040 7-50 202 \' Oyv. 7-35 11-25 201 Oyv. 6 10 10-20 212 | Szem. v. 7-55 13-25 213 Szem. v. 9-25 1700 214 Szem. v. 1420 20-55 215 Szem. v. 15-20 2110 204 B Oyv. 18-30 22-40 203 Oyv. 1800 21-55 A 202. és 203. számú gyorsvonatok május 15-tól )uníus|15-ig csak vasárnapokon közlekednek Nagykanizsáig. Junlus 15-tól szepl. 15-lg közvetlen I—II—III. oszt. kociival Budapest—Llenz. közvetlen I—II III. oszl. kocsival Budapest—Trieste és Budapest— Kogarska-Slatinára és közvetlen étkezó kocsival Vlllachig. A 204. és 201. sz. gyorsvonatokkal étkező kocsi Budapeat—Nagykanizsa, hálókocsi Budapest—Trieste—Venezla. Közvetlen III. oszt. kocsi Triestere Közvetlen I—II. oszt. kocsi Budapest—Róma. Közvetlen 1—II. oszt. kocsi Budapest--Fiume é» szerdán, pénteken és vasárnap egy közvetlen hálókocsival Fiúméba A 211. és 216. számú vonatokkal közvetlen I II—III. oszt. kocsival Budapest | Barcs és közvetlen II—III. oszt. kocsival Budapest—Zalaegerszeg. Nagykanizsa—Balatonszentgyörgy Balatonszenl- Nagykanl- I györgyrfll Ind. zsára érkezik| 236 i Vegyes\' 650 715 " | 235 Vegyes Nagykanizsa—Szombathely— Wien Bécsból Srombal- Na^ykani indul Myraárkank jiára irkaiik Nagykanizsáról indul IŐ-05 S. B. Balatonszentgyörgyre érk. Í0-M 303 jSinautX 321 Szem. v. 327 Szem. v. 301 Oyv. 311 Szem. v. 313 Szem. v. Z. Égeri 8-25 11-M 1530 ■130 5-10 <515 11-33 1443 20 08 600 7\'40 855 13 34 1735 22 50 314 Szem. v Szem. v. Oyv. Szem. v Szem. v. Sinautó Ka,,la..ir.á- Slombal- Bécsbe I, ril indul halyraárkaiik érkezik 310 302 322 328 301 4-35 717 14-20 1815 2115 23 00 715 10-10 11120 2115 2100 025 1205 19-55 19-34 Egersz. A 321. és 322. iz. vonalok közvetlen vonatok Barcsra, illetve Barcsról. A 301. és 302. „ ,. „ „ Wlentól Barcsig és vissza. Közvet- len I—II—III. oszt. kocsival Wien—Osljek és Wien—Zagrebia. A 314. és 313. sz. vonatok közvetlen vonatok Wienbe, Illetve Wlenből. Közvetlen II—III. oszt kocsival Budapest- Zalaegerszeg és vissza A 327 és 328. sz. vonalok csak jullus és augusztus hónapok vasár- és ünnep napjain közlekednek és ugyanekkor a 321. és 322 számú vonatok elmaradnak. Nagykanizsa—Barcs—Pécs Pécsről Barcsról Nagykani- indul iitdul zsára érks^iW 911 Szem. v. — 4-35 70Ö 91? 901 Oyv. 9-40 11-55 1 13-50 914 917 Sinauló 15-55 üy\'k ról 1 16 38 916 913 Szem. v. 13-23 15-55 17-50 \'10? 915 Szem. v. 1815 20-55 22-55 932 Szem. v. Sinautó Kagykani/iá- ról indul 440 940 12-05 14 04 18-20 Barcsra Pécsre érkezik érkezik (5-40 H 8-48 11-40 1249 15-50 21-35 14-40 üyék. 18*00 Hc <■/ ve ló fi* c/ésifc/tti/e/eÁ. SINGER VA RRÓGÉP <*ÍSZvéNVTÁRSA«AC» FIÖKŰZLETE : NAGYKANIZSA, FŐ-UT I. Oyv. Vcgy. v. A 911. és 932. sz. vonalok közvetlen vonalok Szombathelyről, III. Szombathelyre. . Ül. V .........." l-II-HI oszt. kocsikkal Barcs-Pécsre A 901. és 902. „ gyorsvonalok közv vonatok Wienból, illetve Wienbe. Közvetlen l-ll-lll. oszt. kocsikkal Zagreb Wien SB. é> közvetlen I—II—III. oszl. kocsikkal Osijek-Wien Sud Bahnhof. Nagykanizsa—Cakovec (Csáktornya) 20i 221 203 223 Oyv. Szem.v Oyv. Szem. v. Csáktornyáról I indul 3 51 11-05 16 07 18-59 Nagykanl-liira irkaiik 515 12-40 1724 20-35 I Nagykanizsáról Csáktornyára 222 202 224 204 Szem. v. Oyv. Szem. v. Oyv. indul 4-52 11-55 13 44 23 25 1\' érkezik 632 1315 15-22 1 04 lásd Budapest—Nagykanizsa viszonylatban a 201—204. és Közvetlen kocsikat 202. és 203 s*. vonatoknál. _A 202. és 203. sz. gyorsvonalok csak junius 15-161 szepl. 15-ig közlekednek. GUBACSOT, ágytollat. állati bftrfiket, vörös- és sárgaréz, cink éa ólom hulladékot, vasat, csontot és rongyot a legmagasabb árban vásárol 8TRÉI B. FIAI HA8minZ8á, Erzsébet királyné-tér 15. u. alatt. IZ2S TANKÖNYVEK minden iskola részére kaphatók és el&jegyexhat&k Fischel Fülöp Fiai könyvkereskedésében. Veszünk használt tankönyveket a legmagasabb árakon. Haán Oyula naL végre gykanlzaal bírósági eriajtótól. 563/1928. vht. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajló az I88l.évl I.X t. c. 102 §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai klr. járásbíróságnak 1928. évi Pk. 10421. számú végzése következtében Dr Sehtelíler Imre ügyvéd által képviselt Néptakarékpénztár R I és t. nagykanizsai lakós javára 5800 I\' s jár. erejéig 1928. évi junius hó Vén foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és lelUlloglalt és 2570 pengőre becstllt következő Ingóságok, u. m. gazdsságl szerek, bulorok, hordó, prés stb. nyilvános átverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykanizsai klr. járásbíróság 1928-I\' évi Pk 10421 sz. végzése lolytán 5800 P - llll lőkeköveleléb. ennek 1927. évi december hó 5. napjától |áró 10«o \'.8°o kamatai és eddig összesen 310 1\' llll.-ben bíróilag már megállapított költségek erejéig Zalaszauar községben leendő megtartására 1928. szeptember hó 22-lk napjának d. e. 10 órája határidóul klIUzelik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881 évi I.X t.-c. 107. éa 108 § al értelmében készpénzfizetés mellett s legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el lógnak adatul. Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és felülloglallatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az IÍ8I. évi LX. t.-c. 102. §. értelmében ezek javára Is elrendeltetik. Kelt Nagykanizsán, 1928. évi szeptember Ián. Haán Gvula s. k hó 5. napji klr. Nyomatott a Délzalai Nyomda Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető: Zalai Károly.) Gyula blr. végrehajtó I\'ft. évfolyam, 204, dán fiUcyktaliaL im szeptember 8, szombat A* 16 Hítéf ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP tijűldS^tancÍJj^jLíS; Felelő* szerkesztő: Barbarlts Lajos EUflxaláai án. agy Wn I |Ma(A M WUt A DAL ÜNNEPÉRE Ait bisiera, ai Urlslea minden magyar anya szive alatt pihegő sziv, négy kamrája közül az egyikbe a nóiázás kedves örömét, készségét rakja. Hogy ezzel lássa meg a nap-világot. Hogy ezzel Induljon el uljári. Frázis lenne talán az, bogy a magyar gyermek bölciőjében nem sir, mert az ö sírása Inkább dalolás? A maga módja sierint. Dalolás, épen ugy, mint abogyan bus-kaservét könnyein kérésziül szűrik nóla-szóba népűnk bajuszos nagyjsi. Lehet, bogy fanatikusa vagyok a dalnak. A szomorúan édes magyar nótáknak, de ha nem volnék az, akkor ls vivátos örömmel ragadnám mrg a tollat, bogy vele dalos szívvel dalos szívű testvéreket köszöntsek. Dilost estvéreken keresztül pedig a msgyar dal égbetöró szimfóniájának áldozzak e sorokkal. Amerre ember él a földön, mindenütt dalolnak. Lehet, hogy a trópusi nap alatt élö népek nótája borzalmas üvöltés a ml fűlünk számára, de hogy az as A szivük hangja, az bizonyos. Azt hiszem, hogy a szegény, baromi életei morzsoló eszkimók ls, ba kis lélekvesztóiken kikötnek és furcsa bázukban, lüz és hal-zsir lámpák köré guggolnak, a maguk sajátos nyelvükön eldalolják nótáikat. Egyszer hallottam valakitől, bogy az eszkimók dsla monolonlkus szerkezetében valami kolosszális emberbánat lapul meg. Talán azon keseregnek szegények, ha dalba fognak, hogy a Teremtő, mikor berendezte a földet az Óceántól az Óceánig, Okét épen a pólusra dirigálta. Ahol az emberi örömök legkisebb adsg|át mérve számukra, csupán szzal tartott lenn részükre helyet a nagy emberi közösségben, hogy dalolni engedi óket. Hs érc és csengés nélküli Is s hsngjuk, de még holtfáradtan is elzokogják egymás nyakába borulva, hogy bizony sok az eszkimó és kévé\' a fóka. És milyen nagy kanállal merített az Itten a dalból az olaai népnek útra Indításukkor, mikor helyüket kijelölte a földön. Egy futópillantás századokon keresztül és látjuk még ma is, bogy az olasz trobadour csal a fellegbajtó köpenyt vetette le, cserélte fel nadrággal a feszes trikót és baret helyett kalapot nyomott fejébe, de örökké dalolni vágyó szivt ma ls épen ugy küldi a Santa Luciával szive hölgye ablaka alá, mint bajdan akár a Barglák korában. Aztán észak és dél között dalolunk mi. Páratlanul, utolérhetetlenül a magunk módja szerint. Ha északon szomorú, fáradt ütemü Irigy sóvárgás a dal, dél Örök tavasza után ; ba délnek pattogó allegretló|a, mint a lángnyelv, tüzesen cssp lel az azúrok felé, akkor a mi népünk dala mind a kettő együttvéve. Mind a kettő, mert benne alr a fekete bánat, benne |\'j|ong a rokonnélküli árva nemzet keserve. Benne tombol zabolát nem iürö citkó módjára né-pfink szilaj vére, toronyi átugrató virtusa, egekig, a magyar égig fellobogó tüze, hősiessége. A ml népünk dala legkülönb ezen a világon. De ba még van bolygó|a a világűrnek, ahol az Alkotó beoltotta kegyesen az emberek szivébe a hang mu>siká|át, akkor a magyar nótázás a Világ Egyetemben is páratlan. Miért páratlan ? Mert a fekete földtől, melyei megsiánt, bevet, learat, a szerelmes leány ctókjáig mindent megénekel. Az égben Irónusoló Úristenhez is a dal szárnyán jut, de nótába öklözi bonfi-buját és nyakas sovinizmusát is, ha aanda szem tekint az ezeréves földre. (Most, hogy az emberi Igazság kicsúfolásával ke-resztrefeszitve fekszik és laköpötten hitvány nációktól a feltámadás magasztos tényére vár a nemzet, — most a dala nagyon, nrgyon szomorú. Csupa sírás, csupa panasz és zokszó Isten verése ellen és csupa lefojtott gyűlölet, számonkérésre ziháló kebel, melynek egyszer olyan overtürje fog felcsengeni a köröttünk rajzó sakálok üvöltésében, bogy vi-hara, orkánja elseprl a föld színéről még halvány színét ls a trianoni hazugságoknak.) Hétszáz magyar dalos I Köszönt Titeket a Zrínyiek ősi városa. Büszkeséggel telik el a végekre dobott Nagykanizsa népe, hogy körükbe jöttetek I Arra kér benneteket, hogy ha as Itten kegyeltjei vagytok éa forrón szeretitek ezt a földet, melynek dalaival ma babérokért pályáztok, bárcsak szövetkezne veletek vslami égi hatalom és dalotok árja elsodorná a hullarablók határcölOp cégéreit, hogy meginduljon rajta át, az édes anya keblére a sok százezer elszakított édes msgyar gyermek, akit békeszerződésnek nevezett ronggyal idegen járomba foglak. Hogy lenne az Isten csodál s dalaitok nyomán felrajzolná az égre láng-betűkkel a szent dalt, hogy: Megbűnhődte mát e nép a multat és jövendőt! Mert igazán megbűnhődte és lalke levegő után vágyik e szűk ketrecből. Urbdn Oyula Megjelent Bud János, Wekerle Sándor és Gömbös Gyula kinevezése Budapest, szeptember 7 A kormányzó a hivatalos lap vasárnapi számában megjelent kéziratával Bud Jánost saját kérelmére pénz- ügyminiszteri állása alól felmentelte s egyben öt tárcanélküll gazdasági miniszterré kinevezte. Dr. Wekerle Sándort egyideü\'eg pénzügyminiszterré nevezte ki. Ugyanekkor államtitkárrá kinevezte Gömbös Gyula országgyűlési képviselőt. A magyar követ átnyújtotta Bukarestben a magyar kormány válaszát a legutóbbi román jegyzékre A magyar válaszjegyzék nem tartja szükségesnek helyreigazítani a román Jegyzék ténybeli tévedéseit Budapest, sieptember 7 (Éjszakai rddlójelentés) A román kormány auguaztus 29-iki jegyzékében, melyet az optánsperben intézett a magyar kormányhoz, nem tett mást, mint megismételte az ugyané hónapban előbb küldött jegyzékének feltételeit arra vonatkozólag, hogy a két állam megbízottai folytassanak közvetlen tárgyalásokat az optánsperben. A román kormány legutóbbi |egy-zékére a magyar kormány válasz-jegyzékét ma nyújtotta át buksresli követünk a romáu külügyminisztériumban. A msgyar kormány válaszjegyzéke mély sajnálattal állapítja meg, bogy a román kormány uj jegyzéke a barátságos megegyezésre épen azt az álláspontját hangoztatja, melyet a magyar kormány proponált előzőleg, vagyis a közvetlen tárgyalások szükségességét. Különben is a román kormány jegyzéke — mondja a msgyar válasz-jegyzék — ugyan-ízt azt álláspontot fe|tl ki, melyet az előző Jegyzék, bogy a nemzetek szövetségének döntése .máris elintézte volna" az optánskérdést és ilyenformán nincs miről egyezkedni, legfeljebb a Jóvátételről lehet szó. A magyar kormány válaszjegyzéke nem tartja szükségesnek helyreigazítani * román |egyzék ténybeli tévedéseit. Egyben bejelenti, hogy az ügynek napirendre tűzését már időközben kérte a népszövetségtől a fennálló békeszerződések értelmében. Bratianu megcáfolja, hogy Románia nem hajlandó az optáns-per ujabb megvitatására Büller birodalmi kancellár a német nép óhaját tolmácsolta: hogy a világbékére való törekvéseket siker koronám Oent, szeptember 7 Bratianu román miniszterelnök cáfolja azokat a híreket, hogy Románia nem lesz hajlandó az optánsper ujabb megvitatására a tanácsban. A Jelek szerint e nyilatkozat mögött Brland keze mükOdik, akinek ugylálszik sikerült belátásra bírni a román delegátusokat. Polltlsz védelmébe veszi a népszövetséget Genf, szeptember 7. A népszövetség mai közgyűlésén Polltlsz görög delegátus védelmébe vette a nép-népszövetséget az elhangzott kritikákkal szemben és lámulatolt arra, bogy a népszövetség egyes szervei, igy a gazdasági kizoltság és a nem- zetközi jog kodifikálásával foglalkozó bizottság eredményes tevékenységet fejtetjek kl. Hangoztatta, hogy a békeszerződéshez nagyban hozzájárul a Kellog-\\t\\t szerződés, amely a Népszövtlség helyzetét is megszilárdítja. A német birodalmi kancellár beszéde Genf, szept. 7. A népszövrtségi közgyűlés ma délutáni ütését Zahle elnOk nyitotta meg. A delegátusok padsorai zsúfolásig megteltek és a karzat Is teljesen benépesült. A fokozott érdeklődés MUller német birodalmi kancellárnak szólt, aki ma elsőnek szólalt fel a főtitkári jelentés vitájában. Bevezetőül hangoztatta, hogy Stresemann helyében ö tolmácsolja a német nép óhaját és ez az óhaj az, hogy a világbéke elérésére Irányuló törekvéseket siker koronázza. Ezután kiemelte a Kellog féle szerződés aláírásának jelentőségét és hangsúlyozta, hogy valamennyi nép a háború elitélése mellett foglal állást. Foglalkozott a leszerelés kérdésével, ezután kitért a kisebbségek kérdését c és annak a véleményének adott kifejezést, hogy a népszövetségnek foglalkozni kell a kisebbségek ügyeivel, mert ez is hozzájárul a béke feolartásához. ULA1 A zalaszentgróti főszolgabírói állás betöltése Irta : dr. Hajdú Gyula Orvényható-ági biroKsági leg Sieretem varmegyémet, de szere-lera magái a vármegyéi it, a legnagyobb kör|ogi múlttal biró, legősibb nemzeti intézményt. Szeretem a vármegyei rendszert, mert rendszert látok az intézményben, hagyományok, szokások tiszteletben tsrtása, ez ar, ami a köi|rgl fontossága mellett, tekintélyt ad az intézménynek. Rendszernek kell lenni a vármegyében a hatáskor gyakorlásában, Jóllehet ma már hatásköre lényegesen szflkebb térre szorult, Jogköre korlátozva lett, de még mindig egyike legfontosabb alkotmánybiztosltékunknak s a középosztály manapság ls egész joggal ragaszkodik az ősi intézmény-hez, szűkség vsn tehát tekintélyére. Vármegye és nemesség összefar- I tozó fogalmak voltak. ! A régi Idők tisztviselőinek nem ; volt szóba Jöhető fizetése, de megvolt a nagy hatásköre, tekintélye, befolyása és tisztelete, a hivatalhoz cstkis a közbizalom kötötte s csak addig tartott, amig arra érdemes volt. Nemeai kötelességének tartotta az ingyenes közszolgálatot. Mlcsods tekintély, hatalom volt egy föszolga-biró, vagy egy főjegyző. Alig egy emberöltőn belül a hivatalból kenyérkereset lett és a régi, vármegye alap|aiban megváltozott; ai elszegényedett köznemesi családok tagjai ismét a hivatalokra adták ■uguka*, de most már a főjövede-lem a fizetés volt, nem a birtok hozadéka ; a fizetésből kellett megélni, étet kérdéssé vált a köztisztviselői állás, le kellett szállni arról a magas piedesztálról, amelyre sz önzetlen hazafiság emelte s amelyről a napi megélhetés gondja lekénysze-ritette, de ennek dacára meg kellett óvni a vármegye tekintélyéé. Di rendszer volt a vármegyénkben a Hadviselők választásában is. Elvek érvényesültek, melyektől eltérni csak a jogos előmenetel sérelmével, az ambició, az igazsig rovására történhetett. Rigi elv és ál-landA gyakorlat volt, hogy egy-egy Jelentősebb helyen törlént főizolga-biról állás megüresedése esetén a kevésbé jelentős helyen volt idősebb főizolgabiró tarthatott első sorban igényt s a kisebb szolgálali idővel hlró csak az ő helyére pályázlnlolt, illetve a Jó itlés és a kari érdek tiszteletben tartása melleit csskis az ekként megüresedett helyre pályázhatott, tehát mindenekfelett irányadó elv volt a szo\'gálatl Idő. Á\'landi gyakorlat volt, hogy a megyei, közpon i li zlvisciők a járásokba cs\'k a legkivételesebb esetekben pályázhattak, mint akik egész más statusba tartoztak, s ez az elv a Járási lisz viselők jogos előmenetelének bizloeiláia érdekébrn történt; s amiként eg/ szolgabíró nem pályázhatott a riirr reményével egy mag^sabi megy.i tlszlvlselői állásra, amellyel egy egész sor megyei tisztviselő előmene\'elét akadályozta volna meg, épp ugy a megyri tisztviselő csak a szo gabirák jogos előmenetelének rovásárn lett volna megválasztható egy egy fószo\'gabirói állásra a ezen helyes elvtől csakis kivételes esetekben, fontos indokokból tért el a törvénybatósási bizo\'tság. Nagyon természetei, hogy a szolgálali idő melleit súlyosan latba esett a családi állapot s egyenlő szolgálati idő melleit a családos állapot elsőséget biztositolt a családos Jelölt |avára. Tehát rendszer volt a választásban, amely magasabb közérdekei szolgált, szolgálta a jogos előmenetel biztosítását, az ambició fokozását, a munkakedvet, mert egy liszt-vi«elő csak xbban a tudatban dol- Dalol az ember A zalai dalárdák versenyére Irta: Barbarlts Lajos Mikor s mindeniég elsőt álmodolt, mikor a legelső hajnal szerteszórta színeit a csodára ébredt egek alján, mikor lett, ami van, ami él azóta — ezerfelé repült kacagásból, sohase érzett vágyak ébredésén: akkor született meg a dal s a nagy Mindenen végig uj|ongott a nóta. a dal: az Élet sok-sok szép mesé)e, síelek szárnyán sztllet mindig újra, tuló patakok habja csacsogta, háborgó tengerek ólén, susogó lomb közt, fészek alján, csendről álmodó nagy éjszakákon, mlndig-mindíg uj nóta támadt és bearanyozta, végig lirta, kacagta minden útját az egész vllágnsk. Mikor az ember sírt és tájt, mert a falat kenyér lett az ur, ép elvette azt is, elirlgyelte a sorsa — pacsirta hang|án, ttlcsök muzsikáján akkor is dalolt az ég, a kék azúr s a síró ember szivében halkan, ezerhuru kis aranyhegedlln mosolyra derült az ötök bálvány: a gond, a jaj, az átkos Élet. Dalolt az ember — Ezer leié szórta a •* (könnyet És mikor az első csók született, mikor sz első csillag lehullott, mikor az első gyeimek kacagás gügyögön, halkan a csendbe múlott mikor az ember először leborult, mert telkeit a nap és zengeti az erdő — akkor... pacsirtadaltól, tücsök-muzsikától, virágok kelyhén kacagva fürdő, harmatcseppen táncot le|tő ezernyi-ezer napsugártól — akkor tanulta az ember sz igazi dall. Az Idők minden útját vele rótta Olt volt a bölcsője felelt és végig az életén: a nóta. Dalba szökött az első bohó Ispiláng, dal szárnyán imádság szállt az égre — dal melengette a szerelmet, csókot, dalban esküdött a Haza szent nevére. Temploma küszöbén, harcai mezején, virágos nászán, álmai utján a ravataláig elkísérte. A dal a dal a szebbik életünk, tümlérvllág, hol még a Lélek a király. A dal... a dal a legnagyobb titok, altat, korbácsol, simogat, ébreszt, az ollátánál minden perc megáll, hogy testvér legyen egy pillanatra a szürke, robotos élet, meg a fátadt jobbágy: az ember és lásson nagyol ég akarjon szépet gozhat ambícióval, kitartással, odaadássá, egy családos liszrviselő a napi munka után csak akkor hajthatja le fejét nyugodtan párnájára, ha jogos előmenetelét a protekció rossz szelleme, sr Igazságtalanság kísértete nem zavarja. Arról pedig soha sió sem lehetett s immár csaknem 25 évi törvényhatósági bizottsági tagságom alatt soha meg sem történt, hogy egy fiatalabb, vagy éppen mint most a zalaszentgróti főszolgabírói állás betöltése körül Zalavármegye félhivatalos lapja utólagos cáfolat nélkül „csuta finlta" jelenti, a legkisebb szolgálati idővel rendelkező ■ nem Is családos Jelölt pályázhasson a főszolgsb\'rói állásra, régi és mindenesetre sokkal nagyobb szolgálali idővel rendelkeiő, családos, szegény, a világháborút végig küzdött Jelöltekkel szemben s a félhivatalos újság ugyanciak utólagos cáfolat nélkül azt is Jelend, hogy ezt hivatalos helyen is támogatják. Hál én kategorice kijelentem, hogy a félhivatalos u|ság ez*n megállapítását, ismerve Zslavármegye főispánjának a vármegye iránt any-nyira kifejezésre Jutott s tf-pisztall nagy szeretelét, a vármegye előmenetelét célzó fáradhatatlan munkáját s az általa eddig is elért eredményeket, s Igazságszeretetét, amellyel különösen a személyi ügyeket kezelteti, még a nem aktív szolgá\'alban állókkal szemben is, a félhivatalos újság ezen megállapítását csak fen-tartásssl fogadhatom; mert a» lehetséges, hogy a főispán ur őméltósága, aki Zalavármeg.e közéletében kinevezlelése előtt részt nem vett s a hosszú évek gyakorlntál nem ismeri, a lények ismerete nélkül talán adhatott kifejezést bizonyos (hajnak, de semmi esetre sem jogoiilotta fel a félhivatalos újságot, hogy a legfiatalabb szolgálati idővel biró pályázó személyével kapcsolatban „ciusa fini\'a"-ról beszéljen; s kétségbe vonom, hogv a félhivatalos és keressen gyöngyöt, kincset érőt, amit kósza dalok mélyére rejtett minden szép örök uzsorása: a lélek. Igy éli a dal az ember életét. Igy oszt|a meg, ami szép, ami tá|. Vele botul lérdre, vele sir, vele táncol és minden csodáért száz ujat kínál. Ha hiszünk, felemel az égig, ha sírunk, sir velünk és visszáját emlékekért, ha emlékezünk. Mint vadvirág nyílik utak mentén, bármerre járunk, találkozunk vele. Ha várunk valakit, álmot hoz elénk. És mikor csördül a bilincs és ökölbeszotul millió magyar keze, dallal Indulunk el akkor is. A délibáb hazája megremeg és visszaüzen a Kárpátok bérce, hogy vajúdnak már az uj évezredek. Az ajkunkon nóta harsan, A szivünkben kigyullad a régi tüz. Megdobban a föld... titkot sug az erdj, Duna-Tisza völgyén visszhangzik a dal; „Hiv ... vár a régi határ és minden nótát visszavár. Mert él még... él. hisz dalol a magyar." •reptember 8. u|ság „cauta finlláa-|< az ujsig igszságszeretetét és meggyőződését fedi; és hí a félhivatalos u|ság megfontolja volna a fentebb felhozott elveket s azt a tényt, mely szerint a hivatalból alig egy emberöltőn belül kenyérkereset lett, ugy semmi eselre sem adott volna helyet lapjában egy olyan korteaizfl közleménynek, amely régibb izolgálati idővel biró, családos, szegény pályázók mellőzését célozza, a jogos előmenetel sérelmére, lábbal tapossa az ambíciót, elrabolja a munkakedvet és ennek mrgakidályozása kötelessége minden egyes törvényhatósági bizottsági bizottsági tagnak ép ugy, mint a hivatalos köröknek. Csak méltóztassanak visszaemlékezni, minő felrudu\'áit keltett a vármegyében, amikor dr. Csák Károly akkori árvaszéki ülnökkel, a hosszú szolgálati idővel biró tisztviselővel szemben egy, a vármegyei tisztviselői ksr státusán kívül A ló egyén pályá-zo\'t a főügyészi állásra, amelyet akkor a félhivatalos kőrOk szintén támogattak, de akkor ls győiOtt az igazság i dr. Csák Károly ótláa lobbiéggel lelt megválasztva. Hbzem, bogy dr. Csák Károly nem f ."lejtette el, hogy mailette az Igu lágért, a tisztviselők jogos előmenetele érdé kében mit tetfünk a minden befolyásit latba fogja vélni, hogy a fentebb ismertetett elvek a zalaszentgróti állás betöltése alkalmával is érvényesüljenek > ne legyen lábbal tiporva a szolgálali idő, a családos helyzet • ezzel kapcsolatban a Jó köi igazgatás sina quanon Ját képező ambició. De tartsanak együtt a megye és járás tisztviselői is a maguk Jól felfogott érdekében a ma nekem, holnap neked elvénél fogva s ne engedjenek rést törni azon az elven, amelyért annyi nemes küzdelem folyt a törvényhatósági bizottság kebelében. A vármegyei főüjyészl állásnak betöltése alkalmától 1910-ben a törvényhatóság a köztisztviselői állis és a varmegye tekintélyének megóvása végett egy nagybe folyású bizottsági tagnak elfogadta azon Indítványát, hogy a köztisztviselők eltiltatnak, bogy megválasztásuk érdekében a törvényhatósági bizottsági tagoknál kilincseljenek, én viszont ezzel szemben azon Indítványt tettem, hogy a lelőlésnél respektállsssék a szolgálati Idő, mert független, buzgó és lelkiismeretes munkaerő cssk azon köztisztviselők között találkozik, akiknek anyagi egzisztenciája biztosítva van. A szolgálati idő és a családos helyzet respektálása a legnagyobb közérdek s ha a törvényhatóság régi elveitől, az állandó gyakorlattól eltér, lesiklik sz igazság uljáról s maga húzza meg a lélekharangot az ősi Intérmíny, a vármegye Jövő sorsa felelt. Az igazság hátbatámadása már is éreztette káros hatását, mert a pályázó tisztviselők a causa finitá-vsl szemben a saját |ól felfogott érdekükben, de a tisztviselői állás tekintélyének nem épen előnyére, megszegték a tllió rendelkezést s kénytelenek voltak ismét a lealázó kilincseiéihez folyamodni- A nagyobb közérdekért szét kell szakain! baráti, családi köteléknek, de el kell buknia mindenekelőtt a protekciónak. IBM. ncptember 8 ZALAI KÖZLÖNY Notabene A kormányzó ás a Beketow-cirkusz .TI vagytok a magyar erö pillérei* mondotta Horthy kormányzó a nála tegnap megjelent olimpiai győzteseknek. Aki a Beketow-drkusz szeptemberi mihordt látja, meggyőződhetik arról, hogy... sth. (Esti Kurír, szeptember 5.) Megdöbbentő az üzleti tülekedésnek az a magamegfeledkezése, amivel egyes vállalatok Immár nem csak két könyékkel, hanem szinte körömmel és foggal Igyekeznek utat vágni maguknak a lezüllött gazdasági élet business dzsungeletben. Az üzleti élei reklámversenyének tohuvabohu Ja ugy kavarog, örvénylik az üres zsebü ember minden lépése körül, mint valami félelmetes Jazz band, ami nem pihen el soha, nem Ismer planot és nem ha$y soha egy pillanatnyi csendet, nem Ismer egy meg álldsnyl megközelíthetetlen zugot. Hiszen Igaz, — soha Ilyen szükség nem volt arra, hogy a gondjai keresztjét cipelő emberbe beleslkolt-sák minden talpalatnyi helyről és minden elképzelhető módon hogy szüköcske pénzéért kaphat még valamit. Soha nem kellett még annyira a reklám szuggesztív ereje, mint ma, hogy belekényszerltse a holnapi kenyere gondját rágcsáló emberbe: mennyire hiányzik ez vagy amaz az ételéből és mennyivel jobb és siebb lenne, ha ezt vagy azt megszerezhetné magának. Külön tudoQtány ma már a reklám. Magát Is addig reklámozta, mig az Egyesült Államokban egyetemi tanszéket kapott. Ott azonban már bizonyára megtanították az üzleti vállalkozókat arra, hogy „est modus In rebus" és hogy vannak a Jóérzés és jólzUs szabta korlátok és vannak az ötlet-termelésnek olyan parcellái, amelyek ugyan Éva almájának varázsával megáldott üzleti gyümölcsöket teremnek, de amelyeket leszakítani nem szabad anélkül, hogy az állami törvények ítélő pallosa meg ne suhogjon felettük. Ugyanekkor Magyarországon, a mely pedig nemzeti létének reneszánszát éli, a Beketow cirkusz nem átallja a magyar államfő nevét használni reklámul kóklerek, csepűrágók, Idomított fenevadak és nem-tudom miféle nációból rekrutálódott „Slsters" ez és amazok produkciói számára. Hihetetlen fantáziával talált rá a szennyes odvalból kiizzadt pénz csatornáira ez az üzleti vállalkozás, amikor a cirkusz-porond körül Izguló tömeget a magyar nemzet ujjá-teremtőjének, a kormányzónak nevé- vel csalogatja és azzal gyürkőzlk neki az alacsonyabbrendü „müétve zetért" járó obulusok előcslholásánuk. Uheletlen, hogy a magyar büntetőjognak ne legyen paragrafusa az Ilyen alávaló próbálkozásra. Lehetetlen, hegy egy ország fejének komoly alkalommal elmondott szuvait az üzleti reklám kakofoniájába le hessen beleordítani. Lehetetlen, hogy az államfő nevét transzparensek szédült villódzása közben cirkuszi ki kiáltók ajkáról lehessen bele szórni a piszkos garasok, hetykén guruló pengők vándorutjának üzleti vályúiba. Lehetetlen, hogy jóérzésű magyar ember fel ne háborodjék, amikor nemzeti újjáéledésünk sarokkövét a mutatványos Ipar ízléstelen reklámhaj hászása faragcsálja. Kell tiltakozó szónak és kell lesújtó ökölnek lenni, amely elnémítja a hasonló próbálkozásokat és ahhoz a nimbuszhoz, ami a magyar államfő alakját övezi, nem engedi hozzáférni semmiféle cirkusz zsibvásár reklám orchesteré-nek plszkoskezü dirigenseit. (bl) á kiátjesti Tftr»4e Lerln-ji^í..m VALUf 4A liuol i, 27 90-\'.8 05 8aa. 79 65-79 95 Caabk. 10-93-17 01 Dia k. 152 75-153 35 Dinár 10 0J-1006 Uollar 570 40-972 40 fiiad\' li 1i 45-22 65 Moii. 229 60 2j0ÖJ Laogy». 64 15-64 45 Lal 3 54 3 59 Lat a Ura 30 CO JO\'75 Máru 13645-1:6-95 Norvég 152 95-153-55 SchllL 806W095 Ptaela 94 8 5-95-45 8 vájd LI10 35-110 75 »r*4 k. Ck3 25-153 85 í Aiual. i\'29 67-230 37 , B*lar<4 lo Ui 10 09 1 fertb U6 48-U688 BrkuseJ 79 62-79 87 Bukiiut 3-45-3 49 Kcuanh.152 85 153 25 London 2779-27 8/ Madrid 94 90-95 40 SUltau 2U9V3008 Nawjom 412*80 4 40 O..I0 152 85-153 25 Párti 22 36-22 4* Práin I5-97-I7-02 taorla 412-4 15 Stoekh 153-35-153 75 Varaó 64 20-64-40 Wien 80-71-80-96 zftrirfi 1(0-39-11069 I\\IE KÍNLÓDJÉK LÁBAIVAL! cgyjólAbfürdö szt RÓKUS LÁB SÓVAL A LEGELHANYAGOLTABB LABAT IS RENDBEHOZZA\' OLYANOK LESZNEK LÁBAI. MINTHA ÚJJÁSZÜLETTEK VOLNA! r.liit.MlLt — örül. hogy minden 1oikI|AióI mcgszibadul. boldog, mert véytc dnnirtyAv.il h fog-kihozhat. bti terveivel H — tetlcttií vcl I Hogy o meyssobotl, slbbes eleganciával leleohessen meg uj börnyezetében, a sobféte benyel holmi bözül selymet, cilpbft ilb. tt bátran becsomagol. meri hb» ezebet mind l ux-nal Ápolja — persze mindegyiket a megfelelő ellAráwal (|öv<5 szcrdAn (olytatjub I) 14a bétségt volna aziríat, hogy rubitatinah valamelytb darabot hogyan bell dycwi <S olcsón mosni, *)oo nebttnb, Mssséggd adunb uabtarv&csot. — Lever lirt.it U. |. L, Budapest, K„ tiWay-utca 30. Ma délelőtt érkezik dr. Kállay Tibor a zalai dalosversenyre Nagykanizsa, szeptember 7 Zenés éb csztö és bevonulás után ma délelOtt 10 órakor a városháza előtt veszik kezdetüket a zaltl dalosverseny ünnepiével. Dr. Kállay Tibor ny. pémügymlnlszlér, Nagykanizsa országgyűlési képviselője a délelőtti gyorsvonattal érkezik meg városa nagy kullur ünnepére, melyen az 0 díszes serlege is s kiosztásra kerülő dl|ak közt várja boldog luh|donosát. Kállay Tibor dr, akinek fogadására az állomáson megjelennek a város előkelőségei, Kov/.ch Oyula nyugalmi zott táblabitó, |árásbiróságl elnök vendége lesz. Kállay Tibor az öiszes előkelőségekkel részlvesz a Zalamegyei Dalosszövetség díszközgyűlésén. Szombaton délben Plihál Viktor dr. felsőházi tag a dalosversenyre érkező főispán és dr. Kállay Tibor tiszteletére ebédet ad Délután megjelenik a versenyek színhelyén. Vasárnap délelőtt pedig a klskanizsai választópolgárok ünneplik képviselőjüket, aki részlvesz a klskanizsai u| elemi iskola avató ünnepségén. Délelőtt 11 órakor a nagykanizsai városhizán széleskörű fogadást ren- dez válssztóinak, akiket rendie meghallgat ügyes bajos dolgaik ügyében. Visátnap este pedig Kállay dr. mrg|elenik a Katb. Legényegylet szűreU mulatrágán a Polgári Egyletben. Vasárnap éjjel a személyvonattal utazik vissza a fővárosba. • A dalosversennyel kapcsolatban meg kell említenünk, hogy a Magyar Francia Biztosító egy szép ssrleggel bővítette a dijak Impozáns seregét. Délután 2 órakor kezdődik a versenyszámok programja a katakombában, hova állandóan autóbusz-járat szállítja kl az érdeklődő közönséget. A versenyen vsló megjelenés természetesen utcai ruhában történik. Belépődíj 20 fillértől 1 pengőig. áWullon hozzánk, ha uj Fordaoo —"^"traktort, vagy u| typuau kocsit akar venni. A raktáron levő régi typoau gyönyört! hattllésea európai karosszériával ellátott autót rendkívül olcsón é» Igen kedvezó feltételekkel kapható. Itiyír Talajművelő és Oaxiaság-Mrendexó Béuvéaytámiág Oyflr, Vilmos csiazár-ut 49. szám. Szőnyegraktárunkat emeltük! Raktáron tartunk mindennemű futó, kókusz, ágyelő, összekötő, fali és ebédlő szőnyegeket. Nagy választék bútorszövetekben, sezlóntakarók-ban és ágygarniturákban. Szőnyegeink külön e célra berendezett sző- — nyegosztályunkban vételkényszer nélkül megtekinthetők. -- Angol férfi és női szövetujdonságok nagy választékban érkeztek SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA NAGYKANIZSA Központ szálló épület gJUJtl KOXLOltr IBM szeptember 8. Ma, szombaton este Markó-féle vendéglőben Rbonnensek felvétetnek. Van szerencsém értesíteni a a n. é. hölgyközflnséget, hogy mrrotliimf Kazlnczy-utca 12. iz. alól Deák-tér 6. szára alá helyeztem. Kérem a n. é. holgvközónség szivei pártfogáiál továbbra is. Tisztelettel Caltka látván aSI-siabí. Megfogták a titokzatos keszthelyi és hévizi betörések tetteseit A Kálmán-műhely betörői követték el a hévízi ékszerlopáat Is NE MULASSZA EL, HA BUDAPESTRE megy, felkeresni a „BOHÉM" lüLATÓt VII. Rákóczl-ut 36. VILÁGVÁROSI MŰSOR Naponta kezdete 10 órakor. |. kAvéhAzi Arjik. belépődíj nincs. Szeptember 28-án koronázzák meg I. Zogu királyt Tirana, siept. 7. I. Zogu királyi szeptember 28-án, az albán függetlenség kikiáltásának évfordulóin koronázzák Albánia királyává. A koronázás a történelmi nevezetességű Kroja városában lesz és Z ;gu király ebből az alkalomból általános politikai amnesztiát fog adni. Olaszország nem hive a leszerelésnek London, siept. 7. Az olasz kor-mány jegyzékben értesítette az angol kormányt, bogy nem f jgadhatja el az angol-francia leszerelési kon-promisszum tervét. A mcgoko ás az, hogy Olaszomig sohasem értett egyet a száraiföldi hadsereg és flotta leszerelésének gondolatában. Budapest és Zamárdi között a vonaton eltQnt egy kisleány Budapest, szept. 7. A teguapi napon bejelentették a főkapitányságon egy 7 esztendős klsleányka elüné-sét. Két nappal ezelőtt ugyanis 141 kisgyermek tért vissza Zamárdlbol, ihol egy állami gyermeknyaraltato akcióban vetlek réizt. i Mikor a vonat befutott a budapesti déüvasuti pályaudvarra és a gyermekek sorakoz\'ak, hogy a felügyelők megszámlálják őket, kiderült, hogy csak tizen vannak. Megállapították, bogy Lamperl Elei 7 esztendős kisleány, aki még Za-márdiban a többiekkel együtt felszállt a vonatra, útközben érthetetlen módon ettűn\'. A főkapitányság azonnal megindította a nyomozási. 4411 budapest. ÜIH-UTU 41. elókéizlt |agra, államjzámvllclre, érettségire, összevont magánvizsgálatra, polgárira iBAMAfr&EHQZATAL Keszthely, szeptember 7 (Saját tudósítónk telefonjelentése) Jelentei1.ük annak idején, ho<y 1927. december 13-án, egy holdvilágos éjjelen, betörtek Kálmán Aolal keszthelyi szabinak a temp\'ommal szemben lévő mühelyébi. A látszat akkor az volt, hogy önbetörés törlin\', amit a ma kiderült tények egycsaptsra megdöniötlek. Nilitny ntpptl ezelőtt a keszthelyi est iiiOrök Szombathelyről és Dibre-cenből egy-egy többszörösen rovoll-muitu egyént hoztak Keszthelyre. Az egyik Fór Gyula volt csaposlegény, a másik OrOnberg Ernő volt keres-kedősegéd. A csendőrök ügyes vallatása során kiderüli, hogy a két jópajtás köve,te el az annak Idején nagy port felvert belörésl. A lopott áru egy részét a debreceni zálogházban meg Is találták már. Ugysncssk megvan a vitézi székit ík egy víg szövete ls, amit zálogban hagytak a lepsényi korcsmában. Kész és f:llg ké\'z ruhákat is elvitlek a betörők, igy ujjatlan télikabátokat is, volt azonban annyi eszük, hogy ujjakat is loplak hozzá. Az ktszthelyi kereskedőnek javításba adott ruhája volt. A két jó madár aióta bekalandozta az egész országol, Grünberg világol is jár\', külföldön, Romániában csatangolt. Kid^rü\'t, hogy sok más keszthelyi betörést Is kettesben és külön-külön a Pör és OrOnberg .társascég* követett el. " igy a Hofmann Istvánná lakásán lörlént betöréskor ők vitték el Hoff-manné drága bundáját. Barát ulka-paró hévizi-uli lakásának ablakán is erek raáaz\'ak be egy éjsraka és a szegény ember 35 pengőjét és gyűrűjét elemtlték. Szenzáció erejével halóit, amikor bevallották, hogy 1926-ban a hévizi Frledrlch étterem nagyszabású betörése is Pór leikél terheli. Az ékszerrel tele kazettát a hévízi tó szélén a vízbe sQ-iyesztette. A csendőrök ma délután vitték kl a helyszínre, hogy a kazettát elöku-lassák. Érdekes részlete a Káimán-mühely-be történt betörésnek, hogy miután az Iskola-utcai mühelysblak vasrácsát kifeszítették, .munka* közben arra is jutott idejük és hidegvérük, hogy Kálmánnak a karácionyi ünnepekre félretett négy finom szivarját egyik jó lirmán elfogatásakor is efiy olt a helyszínen elfüstöljék. Gubacsot veszek legmagasabb napi áron. Steiner József Erzsébet-tér 16. Telefon 109. szám. Központi H éj mmm KÁLMÁN LEÓ nnGYKnmzsn, Király-utca 34. -rAftCl-frOSSí\'- Kölcsönt ad ingatlanokra olcsó kamattal, minden jutaléktól mentesen. Megtakarttott pénzeket biztosan és magas kamattal gyümölcsözteti. Ltg|obhan vesz és elad idegen pénzeket, régi ezüslkoronákat, aranyakat. Ma savanyu a bora, vegyítse REGEDEI vizzel, mely a legsavanyubb bort is kellemes Itallá varázsolja. Kapható mindenütt 1 Főraktár: i mm Király-utca 21. rRE utaztAban TEKINTSE MEG LKOSSUTH LAJOS-UTCA •. buoapcs r l eqoL csóbb oivathAza-CLtaÁNs /J O!varos cosTunÖKam. KAUAIOKUHH. RUHÁKBAN át BJ.OVS QMÜAM NAPI HÍREK NAPIREND Szeptember 8, azombat Római katolikus: Kis B. A. Protestáns : Márta. Izraelita: Elul hó 73. Nei. Nap kel reggel 5 óra 28 perckor, nyugszik délután 18 óra 27 perckor. • Városi Nagymozgó. .Rlnaldo Rinal-dini\' Egy frakkos bandita kalandjai 8 felv. — .Benbár bár" Burleszk 2 felv. — .Rádión szerzett vőlegény* Burleaik 2 (elvonásban. Uránia mozgó. „A két kocavadász\' (Farkasok és nimfák a strandon) Vígjáték 7 felv. — ,A gyáva* Dráma 7 felv- Szeptember B, vaaárnap , Római katolikus: Kl. Péter. Protesl Ádám. Izraelita: Elul. bó 24. Nap kel reggel 5 óra 29 perckor, nyugszik délután 18 óra 25 perckor. • Várost Nagymozgó. ,ÉJ|el háromkor". Modern bünUgyt történet 6 telv. — .A vadon szépe" 6 (elvonásban Uránia mozgó. .Lyon Lea". Bródy Sándor szlnmdve 10 letvunáiban. Szeptember 10, hétfA Római katolikus : T. Miklós. Protest.: Erik. Izraelita: Elul hó 25. Nap kel reggel 5 óra 30 perckor. nyugszik délután 18 óra 23 perekor. • Városi Nagymozgó. .A beszélő film" MUJérés A namrkanliaal meteorológiai m. Jani\' " ~\' " teeget órakor +218, aata 9 Arakor +I&-4 ary kanizsai vetaoroiogtal naa- flgyetö jelentéaak i Pénteken a Mmtr-: Rerget 7 órakor +134, dálutáa J figyel aOM ÉRETT NYUCATINDIAI BANAN A\'LEGJOBB TÁPLÁLÉK PtlMui: Egész nap tiszta égbottoiat. SiiUrány i Reggel Délkelet, délben Északkelet este KeletiszéL A Meteorológiai Intézet lelentéaa Szerint továbbra is túlnyomóan derült és Igen meleg idö. _ — Istentiszteletek sorrendje. Vasár- és ünnepnapokon a szentmisék sorrendje a felsőtemplomban a következő: 8 órakor polg. fiúiskola, fél 9 órakor főgimnázium, 9 órakor elemi Iskola, báromnegyed 10 órakor katonák miséje, fél 11 órakor szentbeszéd és 11 órakor énekes nsgymlse. — Vasárnap délután 6 órakor lesz az eucharisztikus szentségi körmenet Mini jeleztük, holnap vasárnap délután 6 órakor indul az eucharisztikus körmenet a plébánia templomból. A plébános kéri az összes hatóságokat, közhivatalokat, testületeket és intézeteket, hogy az urnapl sorrendben, férfiak lehetőleg lamplonokkal, testületek zászlóval vegyenek réazt a körmenetben, amely tel|fsen a húsvéti feltámadás egyháil pompájával lesz megtartva. = Orvosi hlr. Dr. Schmldt Imre volt budipesti klinikai orvos rendelőjét Budapestről Nagykanizsára, Magyar-utca 12. sz. alá helyezte áL A rendelését megkezdte, kvarcfény és diattaermiás szakszerű gyógykezelés. Telefon 374. = Az Iparos-sorsjegy nyereménytárgyait megtekintheti egész napon át a Főúton (volt Szabó cipőüzletben). BRTEiffONt 982-85. g 1928. gegtefflbcr 8 Kumin Ferkó halálára Ismét elment valaki közülünk, akinek távozása, azt hisszük őszln tén mindenkinek fd/. Az örökké vidám mókás Kumln Ferkó, nem Is olyan sok év után itt hagyta a Csen gery-uti Amerika vendéglői és elk \'l tözött erről a földről, J.iol annyit harcolt, küzdött, amíg mégis csak főnök w \'.elt a sajdt boltjában. Van ebben valami trugikus Küzd, kin lódik, hajszát hajszára indít az ember és mikor végre odajut, hngy megpihenhet a puha, meleg fészekben, amit maga teremtett, akkor jön egy csontketü ur, aki beleszól a játékba ét mindenre akkor mond kontrát amikor akar és mindig biztosan nyer — még adu ellen Is. Szegény Kumln bácsit Is legyőzte. Ugy legyőzte, hogy az Amerikából most már örökre hi ányoznl fog mindenre kiterjedő gondossága és figyelme, szeretetre méltó egyénisége Kumln Ferkó-nak kél hazája volt. A mostani és az Uj világ, amely titkos sze relme maradt mindig és ha összejöttél vele kedélyes beszélgetésre, kizárt dolog volt, hogy ne beszéljen nemcsak a maga kis Amerl kdjdról, de az igazi nagy Amerikájáról, ahovd bizony kell vízum, nem mini a Csengety utcai Ame rikába. Kumin Ferenc vendéglős, most már elment abba oz Ame rikába ahová minden vízum és útlevél nélkül léphet be, de ahonnan aztán nincs vissza Őszintén sajnálunk jó Ferkó bácsi és igaz könnyet ejtünk sirod felett. • Kumin Feienc vendéglőt éleiének 48 ik évében meghalt Nagykanizsán. Temetése szeptember 8-án, Kisasz szony nap|án lesz a kaih. sírkertből. — Ma van a homokkomáromi bucsu. A régi híres bomokkomároral Kisasszony-napi bucsut ma tartfák meg. Nagykanizsáról szombaton reg gel Qazdagh Ferenc püspöki biztos vezetése mellett kOlön prosesszióval indulnak a búcsúsok. — Segíts magadon és az elaggott Iparosokon 1 pengős Iparos-sorsjeggyel. — Plébános! Jubileum Tudósítónk jelenti: Szeptember 9-én, va-sárnap ünnepli Németh János vörsi plébános 25 éves jubileumát. Németh János Keszthelyen volt káplán, hosszabb ideig szerkeszlette a ,Bila-tonvidék\'-et, ma ia kitűnő tolla van. Híveiért aokal dolgozik és sokat áldoz. Az ö buigólkodásának eredménye a most épülő balatonszentgyörgyi templom. Pogányvárl édes must kapható Horváth vendéglőben Telekl-ut. — A női zarándoklat Bjcsu-szentlászlóra szeptember 16 án indul Nagykanizsáról. Akiknek birminö vaaull kedvezményük van, azt csak ugy vehetik igénybe a vasúti pénztárnál, ha előzőleg a plébánián a zarándokok külön vonatára Jogosító Jegyet megvált|ák. = Vendéglősök I 1 liter sióda-viz 5 fillérbe kerül. Késiülék árát megtakarításból részletben lehet fizetni. Díjtalan bemutatás bárhol. — Megtekinthető Szabó Antal sportüzletében. — Dlewock Julla német ovo-dája folyó hó 17 én keidödik. Behatások 14. éa 15 én délelőtt 10-12 órakor. £Aj Al KÖZLÖNY Elpusztulnak legyek, szúnyogok, hangyák, poloskák, svábbogarak, molyok, bolhák stb. óvakodjunk az utánzatoktól 1 Csak eredeti, plombált Fllt-kannát fogadjunk el! PANACEA Gyógyszervegyészeti R.-T. Budapest, VI., FigyelA-uoca 16. Telefoni L. 909-48. — A keddi különvonat Zalaegerszegre. Nagykanizsáról kedden, 11-én reggel 7 óra 40 perckor különvonat indul Zalaegerszegre ahol a megyegyülés enopon fogja megválasztani a zalaszentgróil főszolga birót. A különvonaton klvtll reggel 7 óra 25 és 7 óra 30 perckor au\'ó buszok Indulnak a Centrdl elől az állomásra. _ A klskanlzsal uj Iskola felszentelése szeptember 9 én délelőtt 9 órakor lesz ünnepélyes keretek közölt. Az üunepíly programja a következő: I. Istentisztelet délelölt 9 órakor. 2. Utáni körmenet Indul az uj is kolához, P. Málés Hilftr Ferences házfőnök megszenteli az Iskolát s beszédet intéz a néphez. 3. Hiszekegy, énekli a „Livenle egyes, dalárda". 4. Alkalmi szavalat. 5. A hatóságok képviselőinek beszédei. 7. Irredenta bzavalat. 7. igazgató beszéde az Isko\'a áldásos vol\'áról. 8. Himnusz. Az sulóbusz az Erzsébet-térről fél liz és háromnegyed tiz órakor indul Kiikanizaira. Vtusra 1220 petekor. — A belügyminiszter jóváhagyta az állatvédő egyesület alapszabályalt. A tavasszal meg-al kuli a Nagyksniiisl Állatvédő Egyesület alapszabályait a belügyminiszter, mint a most érkezett le lral mondja, Jóváhagyta. Aszerint rövidesen kő/gyűlési lógnak egybehívni, mely ulán az egyesülel végre megkezdi nagyon akiuAlissá vált működését. Pogányvárl édes must kapható Horváth vendéglőben Telekl-ut. =» Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. — A főszolgabíró tárgyalásai. Dr. Botka Andor, a nagykanizsai |áráa föszolgabirája pénteken délelőtt helyszíni tárgyalásokat folytatott a Sormás, Eazteregnye és Srepetnek községeket érintő határárkok tisztogatási munkáinak ügyében. — Mosonyl Mimi, az Oiüágos Liszt Ferenc Zenemüvéizeil Főiskolát (Zeneakadémiát) végzett oki. zenetanárnál, az 1928—29. tanévre a beiratkozás Keszthelyen megkezdődött. — A récseiek mulatnak. A nigy-récsei önkéntes tüzol ó egyesület szeptember 8-án, ma tartja nagysikerűnek ígérkező szüreii mula\'ságál, mely mivel elég sok szöllö termelt az idén valóban kész sikernek Ígérkezik. ddkász ferenc épüleifa és desrkakereskedése Magyar-utca 108. Léo, etukaturnád, tetőpala, Hajópallógyártás és eladás Furnér ée enyvezett lemez Asztalosárugyár Kéaz ajtók ée ablakok állandóan raktáron, in Talafom >90. = Tánciskola! értesítés. Tisztelettel értesítem a n. é. kOzOnség-t és a volt kedves tanítványaimat, hogy tánciskoláim! Nagykanizsán, a Polgári Egylet emeleti njgytermé ben szeptember bó 16 án, vasárnap megnyitom. Diákcsoport részére a táneianfolyam a gimnázium tornatermi bn szeptember 15-én kezdődik. Jólndula u pártfogasukat kérve, maradiam tel|es ilaztelettel Blagusz Etrk oki. lánctanár. Uj és jókarban levő használt BOROSHORDOK minden nagyságban kaphatók ZERKOWITZ ALBERT bor- és hordónagykereskedésében NAGYKANIZSÁN. kuípp m világhírt, kfnMgtüka-tóbb rértUxtttű iui Mű m limét Uphatók ----------aladM páffswrthasa. Postai megbízásokat azonnal teljesít: „CSILLAG" ayéflyaMrtár Budapaat, R4k*o*l-iit St. A Kath. Legényegylet szüreti mulatsága Aki esténként véletlenül bekukkantott a Kath. Legényegyesület postapalota melletti székházába, nem tudla volna megmagyarázni, bogy az egyesület helyisége tulajdonképen balettterem vagy ml a csuda, miután ott már hosszú hetek óta minden este órákhosszat Nagykanizsa legszebb lányai próbálják a nagyszerű táncokat a népszerű Szabó Pista vezetése és Mutschenbacher Edvln elnök, mint generállszmusz vezériele alatt. Az Idei szüreti mulatságrs készülnek s lelkes műkedvelők, akik vasárnap, 9-lkén kiállnak a publikum elé. A nagyarányú mulatság vasárnap délelőtt ökrösszekeres, díszes felvonulással kezdődik, ami bizonyára nagy szenzációja lesz a vasárnap délelőtti korzónak. Egy-két alágert elárulunk a programból: először is a hegybiróné Bárczay Fereticné Keg-levlch Ilona grófnő leaz, mlg a hegy-bíróságot Dánlel László földbirtokos váilslts. Bikter: Thury Oyörgy, kisbíró : Thury István, rendező: Lengyel János. Zongorán kisér: Ooid-schmldt Károlyné. A program így fest: Hegybiróék és táncosok bevonulása, megnyitó-beszéd, tartja: Mutschenbacher Edvln elnök, hegybiróné felköszöntése mondja: Károssy Mand, hegybíró felköszöntése, mondjs : a bakter. Magyar táncot lejt 12 pár. Énekel: Bory Manci, a Kis gárda, a legözenzációsabb revü, játszik benne Nagykanizsa minden klsgárdistája, a Szüreti balettel pedig |ár|a 10 tag-azebb kanizsai kislány. Végül egy magyar táncot adnak dö: Szatal Böske éa Trefler Jenő. Leaz szián még amerikai árverés és tánc egész hétfő reggelig. Majd elfelejtettük mondani, hogy a mulatság a Polgári Egylet összes emeleti termái-ben lesz este 8 őrskor. ZALAI KÖZLÖNY 1828 szeptember 8 Epekő, veiekö- él bólyagkőbete-gtk, valamint aiok, akik hugysavas tok tulizaporodásábsn izenvednek. a természetes „Ferenc József" keserűvíz használata mellett az Állapotaik enyhülését érhetik el. Az orvosi gyakorlat számos kiváló (érfla bosszú megfigyelés alsp|án meg állapította, bogy a Ferenc lóxsef viz biztos és rendkfvdl kellemesen bstó hashajtó s ezért prostatabeiegségek-néi is ajánlják. Kapható gyógyszer tárakban, drogériákban és fűszer-tlzle»ekben. leejobbnc gépeinké társaság — Halálra égett Ismét egy 3 éves fiúcska. Kuzsma Iván 3 esi-tendós lótszenlmártonl fiúcska, mialatt édasany|a a kútból vizet mert, konyhában közel ment a nyitott tűzhöz, ugy hogy ruhá|a tüzet fogott és a gyermek mihamar mint egy égó fáklya égett. Mire az édesany|a visszajött, a kis flu annyira Összeégeti, bogy nem lehetett már rajta segíteni. Nagy kinok kOzOtt meghall. 20 havi részletfizetésre szállit |uk\'— igazolvánnyal ellátott űgyuö-utján is — az egész világon \'óbbnak elismeri Singer varrónkét. Singer varrógép részv-Nagykanizsán. Pft-nt 1 — Konyháját teljesen felszerelheti edénnyel, ha azt megnyeri az Iparos-sorsjeggyel 1 pengóért. — Használt és uj, Iskolai és egyéb zenemüveket és kOnyvekel n leg méltányosabb áron szállit: Scbimkó Oyula zenemű-, könyv- és gramofon-kereskedó Budapest, VII, Erzsébet-körut 38 Kérjen árajánlatot I — „Szikra" Magyar Gyujtó-gyárak Rt. alaptökecmeló rentí-kivatl közgyűlésén bejelentenék, hogy a Svenska Tandstlcks Aktie-bolaget (STÁB) apportként bevitte a „Silkrá*-ba albertfalvi, kecskeméti, tokaji, kiskunfélegyházi, szombathelyi és pesterzsébeti gyufagyárakat; e gyárak éa egyéb értékek ellenértékeképen a STÁB nak 168.000 dr. Osizesen 10 080.000 P. névértékű „B" sorozatú uj részvényt adtak ki. A .Szikra* alaptőkéje igy 12 millió emelkedett. A már eddig álott részvények .A" sorozatúikká alakíttattak át, melyek a STÁB birtokába jutó „B« részvényekkel szemben azzal az előjoggal bírnak, hogy a nyereségből első sorbsn az „A" résxvényeket illetik meg a névérték 20 százslékán k megfelelő 12 P osztalék. — „Értesülésünk szerint az u| tlpusu Ford autók megérkeztek, s a Magyar Talalműveló és Ojzdiság-berendező Rl.-nál Győr, Vilmos Császár-ut 45., mely cég a Ford «árak autorizáll dunántúli képviselője megtekinthetők. Ugy a személy, mint teherautók tökéletes szerkeztük és meglepően szép kivitelűk folytán egyesitik msgukbm a modern kocsi minden előnyéi, s érthetővé teszik a Ford gyártmányok nagy népizerű-ségét és elterjedtségét*. = Vegyen Iparos sorsjegyet, mert ezzel támogatja az elaggott szegény Iparosokat. = A Világhírű „ZEPHIR KÁLYHA" Ismeri ptuktl|A< az álló f (guruval megváltoztatta Héber Sn dor gyáros, mit e kedves és öilces vers Is b ludjmására hoi t olvasóinknak : Éveken keresztül tolyton deklamáltam : Klncsa ,£epni! kályha" és tolyton csak álltam l^ost már mindenütt .JZephir" kályhák állnak, Átengedem helyem sz Illő Makk-ásznak I Meri ,^tphir\' kálvhávalfllt mára Makk-ász ii tla Jó kályhát akar, sztrtzzt bt már Is I Árjegyzéket készséggel küld » gyár: Budiptsi Vilmos-császár ut 39. SPORTELET Pécs-Baranya—Zala-Kanizsa A két nagy rivális összecsapása Izgalmas küzdelmet Igér Nagykanizsa, szeptember 7 együtteseket is kikészítheti, hanem Neliéz küzdelme lesz ma a Zala-Kanizsánaki Legveszélyesebb riválisát, a Pécs-Baranya csapalát kspla a második fordulóra ellenfélül. Tavaly a II. B) ligában is vehemens küzdelmet vivott egymással a két csapat. Fej-fej mellett haladtak a bajnokságban, mindvégig a kanizsai csapat vezetett, de a legutolsó meccsen a pécsi együttes került az élre, elhóditva ezzel a bajnoki elmet a kanizsai csapattól. Kétszer találkoztak tavaly a bajnokság során. Az őszi meccs tavaly is, miként most Is, a második fordulóban került lejátszásra, ugyancsak Nagykanizsán. Ekkor a kanizsai csapat győzött 5 :0 arányban, a tavaszi meccset azonban Pécsett I :0 ra elvesztette. Az egész bhjnok-ság során mindkét csapat csak ezt ut egy-egy vereséget szenvedte, és a II. B) ligában az 1. és 2 helyezeitként végezvén, mindketten bejutottak a II. ligába, ahol most tovább folytat)Ik rivalizálásukat. A mult vasát mpl nyitány során a Zala-Kanizsa rossz startot vett. — Minim*lis arányban kikapott a Terézvárostól Budapesten, s ezt a csorbát most a Pécs-Baranyán akarja kiköszörülni I A mi tippüuk szerint sikerülni is fog ez neki, bisz a mult vasárnapi meccsen, amíg a tréning-hiány miatt kl nem fulladt a csapat, pesti sportlapok megállapilása srerinl „ragyogóan" játszott a Zila-Kanizsa. Ezen a héten a szorgalmas tréning rengeteget pótolhatott tempó-bírás tekintetében ; és most nem a homokos palotai pályán játszanak, amely a teljes kondícióban levő a megszokott kanizsai pályán, honi közönség előtt I A Pécs-Baranya mult vasárnap győzött első bajnokiján, de játéka győzelme ellenére se kapott oly elismerő kritikát, mint a Zala-Kanizsa. Természeteien ez nem azt jelend, bogy akár megközelítőleg is megismélelhetnők a tavalyi őszi 5 :0-ás eredményt. Verejtékes küzdelmet kell vivnla a Zala-Kanizsának az utolsó pillanatig, hacsak a legminimálisabb győzelmei Is akarja ara nl. Elég pár perces lankadás 1b ahhoz, hogy a pécsi csapit szakítsa le a győzelem pálmáját. Es a Pécs-Baranyának Is lesz szive küzdeni, bisz bajnokságánsk reálilását és mult vasárnapi győzelmét kell igazolni I Hatalmas küzdelem, sok izgalom lesz tehát a meccsen, amely bizonyára méltó lesz a kél csapat múltjához és híréhez. A mérkőzés vasárnap léi 4 órakor kezdődik a Zrínyi pályán, AntaUcs budapesti biró vezetésével. (A szombati és vasárnapi levente bajnoki mérkőzések bírái.) Szombat Zrínyi pálya tél 2 órakor Jóbarát Húsos—77 FC. Biró Kasztl. 3 órakor Feltámadás—Hungária. Biró. Kohn. Fél 5 órakor Hunyadi —Haladás. Biró Lackenbacher. Ma-gyar-ulcai pálya fél 3 órakor 13 FC —Turul. Biró Herczl. 4 órakor 33 FC —Egyetértés. Biró Izsák. Vasárnap: Ztinyl palya fél 2 órakor Klskani-zsai Levente—Vasas. Biró Klemann. 5 órakor Egyetértés—Hungária. Biró Böhm. Magyar-utcai pálya fél 2 ó. Feltámadás—Haladás. Biró Wolff. I Világszabadalom I A technika csodája l\'l Tartóssága,örökösi 10 évss garanciail \'ÍZEPfflRl ,Z«phlr\' kályhával fűt ma mára Makk-Ász Is, Ha jó kályhái akar, szerezze be már Isi 10 Iával FÖT 24 egy normál szobát I tKgaidatifoaabb, laflilfltiilkuubb I órán át KEKONn «<n . kokti- ti litOitUiG lolytoníg" kilyhik _ VtiyMlSifKaO >ZEPHI(t< klljbik. ELITE takaraldQihelyek. Kíraíaytoldók \' Arlapot készséggel küld: TBS kályha <1 lOltlltvryára, ltudapeal. VI. Vllmoa caiaiir-ut 3V. (Ilajóa-u. aaiok) HM Urakat: Nagykanizsa: Llchtschelndl Pál. tel hivatalos helyiségeit Met-tfir 16. izám alá helyezte. Kinizsi-utca 2. sz. alatt is van bejárat. bizalom dolgs. Hálók, ebédlők, urlszobák a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron. Kedvező flzetéai feltételek. Székely Vilmos bulortelepe Ifagykaaiita, Kazlncsy-ntca 4. »«. Elsőrendű saját kárpitosmühely. ___Mái FLY-TOX ■ Itgeltó ét vtUgfelrri ttregfrló »z -r. mdy as megöl lavyat, aaunyoiot, naoiyt, polo«fcáL >áb bogarat, hangyái. bolhái, UNN «4b. Kmbmc <i IlUtra reizélytden, de • halál f4ro«hr« éa roware Ne»p n*r- • ^^ " h«Cr foít* I Ügyet ■< lllfu kellemes lUtái Háztartásokban. ^a r dasigvkban Mozgószinházak Városi Nagymozgó. Szeptember 7 én és 8 án, pénteken 7 és 9 órakor, szombaton 3, 5, 7 és 9 órakor „Rinaldo Rinaldini". Egy frakkes bindita kalandjai 8 felvonásban. A kettős főszerepben : Luclano Albertiul. „Benbár bár". Burleszk 2 felvonásban. „Rádión szerzett vőlegény". Burleszk 2 felvonásban. Vasárnao 3, 5, 7 és 9 órakor két sláger I „Ej|el háromkor*. Modern blnűgyi történet 6 felvonásban. Főszereplők: Anna Nilsson és Francia Busbman. „A vadon szépe" 6 felvonás egy kacér kancáról és egy szerelmes ménről. •Hétfőn, kedden 3, 5, 7 és 9 órakor „A beszélő film" Dr. Lee Foresl-fele Fonofilmje. Kísérő műsor: „A vérnász*. D áma 8 felvonásban. Fő-sxeiepló: Mítdy Ctiris\'ians. Uránia mozgó. Szep\'embír 7 én és 8 án, pinteken 7 éa 9 órakor, szombaton 3, 5. 7 és 9 órakor két sláger I „A kél kucavadáaz* (Farkasok és nimfák a strandon). Vi«|áték 7 felvonásban. Főszereplő: Zoro és Huru. .A gyáva*. Dráma 7 felvonásban. Főizereplő: Kenneth Harlan. Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor „Lyon Lea* Bródy Sándor színműve 10 felvonásban. Főszereplők: Ivan Mosjouklne és Mary Phllbin. Beszélő film Keszthelyen A Keszthelyi Uránia ma és holnap mutatja be a film-technikában forradalmat jelentő, zseniális találmányt, a beszéő filmet, mindkét nap más műsorral. Kiséró műsor: szombaton a Vérnász 8 felv. dráma, vasárnap az Aranyország filmjáték. — Lapunk Budafjeslen állandóan olvasható a Park Szálloda kávéhátában VIII., Baross-tér 10. 1MB. szeptember 8 ZALA! KÖZLÖNY közgazdaság A „Marquis"-buza Irla : Gyömörey István országgyűlési képviselő (El«í kflxlemény lapunk szeptember 7-lkl siániábsn) A marquis búza kanadai eredetű. Talán a legegyszerűbb és legcélszerűbb, ha a nemzetközi dry-farming kongresszus hivalalos „üry-Farmingand Rural Homes" cimü lapjának 1913-ban Tusiában (Oko-hama) megjelent 4-ik füzetében dr. Charles E. Saunders állami növény-nemesítő tollából megjelent cikkét kivonatosan közlöm, amely „The world, s best wheat" azaz „A világ legjobb búzája" cimet viselte „...A Marquis-buza a kanadai kísérleti farmokon Saunders és munkatársai által végzett keresztezések terméke egy korán érö indiai buza, a piros kemény Kalkutta és a kanadai piros Fi/e között. Ez a keresztezés 1892-ben történt, a buza élettörténete tehát erre az időre vezethető vtssza. A vele való foglalkozás azonban nagyobb arányokat csak akkor öltött, mikor a buza az 1903. évben Ottawába került 8 rendszeres összehasonlító termési kísérletek bebizonyították a többi kanadai búzával szemben termőképességében és minőségben való nagy fölényét, mert tisztjének kitűnő minősége, a agy teherképessége, korai érése és a rozsdával szemben való nagy ellenállóképessége által valamennyi egyéb féleséggel szemben kitűnt. Kiváló tulajdonságai az 1907 évtől kezdve végzett sütési kísérletek révén és csak akkor tűntek fel igazán, amikor a búzát Kanada igazi búzatermő vidékein, Sas-katchenwan, Manitoba és Alberta prairie-talajain próbáitik ki. E felfedezések után a Marquis legnagyobb ellenfele lett a kanadai termelésben a piros fife-buzának, melynek termelési köréül Inkább csak Kanada déli, nyugati és keleti vidékei ajánlhatók, ahol a rozsdaveszély nem olyan nagy, mint a búzatermelés igazi hazájában, Saskatchenwan, Manitoba és Albertában, ahol a marquis buza nagy szalmaerősségével, aránylag nagy rozsdamentességével, nagy hektoliter súlyával, szemeinek szépségével, lisztjének szép színével és kitűnő sütőértékével az első helyei van hivatva elfoglalni." A vázlatosan közölt ismertetéshez a szerkesztő a következő megjegyzéseket fűzte: „...az eddigi eredmények után ugy tátszik, a marqius bura a világ legjobb búzája. Az 1911. évben Newyorkban tartott gazdasági kiállításon ez a buza nyerte meg az 1000 dolláros nagy dijat, ugyancsak ez győzött, mint a legjobb buza a nemzetközi dry-farming kongreszuson lethbridgei nieetingjén 1912-ben, valamint az 1913-ban St. Pániban tartott kiállitásor,. Sokak szerint ez a buza az északnyu- gati államok és Kanada búzatermelésében forradalmat fog okozni..." E közlemények ráterelték e buza fajtára a budapesti m. kir. növénytermelési és kísérleti állomás figyelmét, és miután ez a buza éppen olyan tulajdonságokat mutatott íel és pedig kiválókat, amelyek a magyar termelő szemüvegén át nézve igen nagy fontosságúak, és mert Észak-Amerika északnyugati bu-zavidékének termelési viszonyai sokban hasonlítanak a mieinkhez az állomás elhatározta, hogy e búzát próbának veti alá. Mindenekelőtt kiemelem még, hogy a marquis buza kopasz, tavaszi. Hogy azt Kanadában megkisérelték-e ősszel is vetni, vagy pedig az ottani szigorú és hosszú tél miatt, mint más fajtál is, ezt is kizárólag mint tavaszi búzát vetették-e, arra nézve a háború miatt nem sikerült eddig felvilágosító adatot beszerezni. Bármennyire közös vonása is van a mi búzáinknak a kanadaiakkal, mégis feltehető volt, hogy az országnak lényegesen enyhébb átlagos téli időjárási viszonyai lehetővé teszik nálunk a buza őszi vetését is, illetőleg azt, hogy az nálunk mint Járóbuza lesz termelhető. A kísérletek ennek a feltevésnek a helyességét igazolták is. A Kanadából 1914. év derekán érkezett maggal az 1914. év őszén indultak meg a termelési kísérletek a növénytermelési és kísérleti állomás magyaróvári kísérleti terein, amely kísérletek a következő esztendőkben folytatódtak. A magyaróvári termelésből nyert vetőmaggal a nagyobb gazdaságokban és pedig tiszavidéki gazdaságokban a kísérletezés 1916. év őszén vette kezdetét, sajnos a háborús viszonyok nem engedték meg, hogy az összes termelési és termésadatok az állomás kezeibe jussanak. A kommün alatt és az idegen megszállás miatt a kísérletek csak a bánkuti gazdaságban folytatódtak. Hosszasan lehetne beszámolni azokról az észleletekről, amelyeket e négyévi kisérlelek alatt ugy a növénytermelési és kisérleli állomás, mint az egyes uradalmak szereztek, de én csak röviden ismertetni akarom az állomás összefoglalását a szerzett tapasztalatokról. (Folyt, köv.) (—) Magánmén vizsgálatok. A nagykanizsai járás területén a szokásos évi msgánmén vizsgálatokat n.vembir 19 én (hétfőn) délelőtt ejtik meg Nagykanizsán a vármegyei lótenyésztő bizottság tagjai. TlZSBI A mai értéktőzsdén már nyitáskor lanyha volt a hangulat, aminek oka az elkövetkező két ntpos lőzsdo-síünet és s spekuláció tartózkodása a vásárlásoktól. A forgalom teljesen megbénult. A valorizációs eladások következtében a piplrok 1 —2»/o-aI estek, azonban egyes ptpirók, Igy a Bauxit 12 pengőt veszteit eiő:ö napi ériékébő\'. A mai értéktőzsdén tk egyedül szilárd pipirja a Cement, 11 pengő nyereségre tett szert. Zárlatkor az irányzat üzletiden és kedvetlen. A fixkamatozásu papírok piacán a hangulat változatlan, a valuta és deviza-piacon emlltesie méltó változás nem történ\'. Zürichi zárlat (Hrls 20 27\'/«, Loadoa 20" 19»/i, Nawjotk 019-30 HrSnftl 72 20, Milano 1718, Madrid 86 05, Am»t*4ui 308 25, B«>IU llí72Vt, Wkaa 73*18, Soft* 3-75, Prága 15-39, V«f*ú SS-20 flndapast SO-MA, Be (iád 9-13, BikA:«!t 3 MVi. Terménytőzsde Buza 15 fillérrel, a rozs 25 fillérrel emelkedett. Az trdnyzat búzában és rozsban barátságos, egyebek tartottak, a forgalom, élénkebb. Bu« ttuiv. 71 kg-os 2640 -26 60, li kg-os 26 60 - 26 80, ,8 k»-o« 26 8S— 27 05, 80 .g-oa 27 05 27 15. dunántull 77 kg-ot 26 20 20 40, 7S ««-os 26 40 -26 65, 79 ag-oa 26 *5 26 85 80 kg-ot 26-83 -56 95. roas 24 75- 25 00, takara. áiea 16 50-27 00 s&árpa 28 50-8000, nb 25&0 26 00, taogatl 3150 31.79 Bu<kon» 30 50 - 20 75. Sertésvásár rdbaltfc 229\', Mlyböl aladaUanal tImu-auradt 900 aarsb HtöraodS 1 92-1 96, ■Mdatt 1-88-1-90, medált köaáp 1-70-1-76, köanyfl 1-20-150, ela&endS 0rag l\'86—190, BásodrudS 1-64-1-70, sngol tald6 1-56—1-70, ualoiuu nagyban 2 20— 2 30, uli 2 56—2-60, labmotTb«i 2 10— 2 30. oaJonnti iélaartét 2 32-2-36, As Irsnvsat élénk Kiadja: Délsalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaság. Felelős kiadó: Zalai Károly. Nagykanizsa 78. ax. rrjrsi * Ti- ■ \' ..1-\' i\'íií.- \',{*> . -J • - \' wr; . ........ ............ •: • «......;, » •> . ■>■ ■ csaka* .;fitcrnÍt\'ívÉDfzáyAi. JEIÖIT LAPVAIOUÍ.-A iUR.aVMiVÍIt HATSCHÍKUUbrBU06PtiT.AH0Hf.í$ttur33 CYaH.wVt.ICtt J." all Eláraaltéh.lyak i ■ Epplnger I. és Fia fa, cement és egyéb épitéil anysa kereskedése. Nagykanizsa. — Láiár József fi kereskedés, építési anyagok raktára, Keszthely. Szatucsek János lakeieskedés, cement- és mükögyár, Komirváros. — Szommer Sándor eabons- és terménykere&kedés, Zalaegerszeg. — Mosonyl Artúr gósmalom, fUrétx- ét villanytelep, Zalaapátl. — Mosonyl Henrik fakeicakcdö, Zalatzentgrót. iwt A IRODALOM TÖRTÉNETE (Miniatűr kiadás finom regénynyomó papíron) 3 kötetben Irta: KÁLLAY MIKLÓS TARTALOM: I. kötet A legrégibb időktől a nemzeti Irodalom koráig II. kötet A népies nemzeli irodalom kora III. kötet A XX század magyar Irodalma Nemzetünk Irodalmát kivánjuk minél szélesebb körben megismertetni, ezért bocsájtjuk közre ezt a gyönyörűen megirt, teljes áttekintést nyújtó magyar Irodalomtörténetet, melyet teljesen Ingyen portó- és költségmentesen minden egyéb kötelezettség nélkül küldünk meg mindenkinek, aki pontos cimét az alanti szelvényen, egy 4 filléres bélyeggel bérmentesített nyitott boritékban elmünkre 8 nsp alatt beküldi MEMZETI MULT Irodalmi Bizottság m • g b I x á s á b 6 11 FŐVÁROSI KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, VI., LOVAO-UTCA 18. -............ITT LEVAOANDÓ.................. «i a ZALAI KÖZLÖNY lflae. szeptember 8. I NAGYMOZI Pénteken 7 és 9 órakor Szombaton 3, 5, 7 és 9 órakor Egy frakkos bsndila kalandjai 8 felvonásban. — Fószerepló: Ludano Albertlni. Benbár bár Burleszk 2 felv. Rádión szerzett vőlegény Burleszk 2 felv. APRÓHIRDETÉSEI Az •ptóhlrdtfewk dija lOssóig M fillér, minden további «ió dili a flll. Vasár- ti Saaepoap 10 udtg 80 fillér, minden továbbá né (Hja S fill. Sterdán és pénteken 10 ssdig SÓ fillér, minden további ud dija • flll. Cimsaó s minden vsata-gabb bctttból illó ssó két szónak számit-•adk. Állási keresőknek ÍOo/o engedmény. A hirdetési élj alSra ilsatseél. Teavaj még mindig Muizei ésFrtedenthsl-nál s legolcsóbb, meri legjobb és kilója csak 4 P 80 (liléi. 4388 Ö«». Sarkad) Tltuazné hagyatékát képezó bútorok és egyéb berendezési tárgyak I. hó II-én dél-elótt 10 órakor Kazlnczy-ulcs 13 b. alatt elárvereztetnek. 4371 Válogatott uradalmi oaemegaezSIS kapható Dr. Rothschild Bélánénal, Sugárba__039 Elad*, mintegy 210 négyzetméter I só rendű, békebeli, amerikai parkett, esetleg szükség szerint kisebb mennyiségekben Is, mlnts megtekinthető: Aozél Ignác péni-kólcsou és ingatlanforgalmi irodájában Nagykanizsán, Kaalnczy-u. 2. szám. Jókarban levó használt hordók eladók Horváth Károly, Hunyadi-utca 20. 4381 TSItéa elhordható, használt ajtók eladók Kaztnczy-utca 47. 4228 Bagysbb udvari raktárhelyiség nagy padlással kiadó. Bolt, Iroda vagy műhelynek Is alkalmaa. Bóvebbet Fó-ut 12. az emeleten. 4391 Pénteken 7 és 9 órakor Szombaton 3, 5, 7 és 9 órakor Két sláger egy műsorban I A kél katavadász (Farkasok és nimfák a strandon) Vígjáték 7 felvonásban. Főszereplő: Zoro és Huru. A A gyáva Dráma 7 felvonásban. Főszereplő: Kenneth Harlan. Egy Igen nagy forgalmú vendégIS szállószoDákkal, nagy nyári kerthelyiséggel, teljes felszereléssel és berendezéssel, családi okokból sUrgósen áladó. Bővebbel: Aozél Ignéo pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsán, Kazinczv-utca 2. sz. ^O Kiadó Kaposváron november 1-ére 20 év óta fennálló, jómenetelü mészáros és hentes üzlet berendezve, lllstölő, segéd-szoba, műhely és egy három Jzoha, előszoba, lürdöszoba és mellékhelyiJégekból álló lakással, a lenll Üzlethelyiségek esetleg lakás nélkül Is kiadók, ugyan e híz-ban egy üzlethelyiség cipésznek, vagy szabónak azonnal és olcsón klaadó. Clm : özv. Török l-ajosné Kaposvár, Honvédutca I. 4114 Ügyes varróleányok és tanulók felvételnek — SIÓ Mária nőldlvattermébcn, Arany János utca 2/a. 4363 Jó mindenes leány és szobaleány kerestetik. Clm a kiadóban. 4362 Borbélysegéd szeptember 15-lkére felvétetik Petőfi ut 64 4361 Klskanlzaán, Alsótemetó-u. 15. számú beköltözhető ház, istálló, pajtival és nagy kerttel, I >/i holdas rél a Magyar-utcai rétekben és \'/< hold rél s császárrétekben sürgősen elsdó. Bővebbel aoaél Iroda, Nagykanizsán, Kszlnczy-utra 2. szám. 33 6 Komplelt háló elköltözés miatt el\'dó Zapletál Simon fodrásznál, Főulon. 4338 Sparherd és egyéb háztartási tárgyak eladók Telekl-ul 35. 4386 BOROK Fit a r a n llterenkint asztali 78 I., vőrős I P, rizling I P 20 fillér SÁFRÁlf JÓZSEF flmrttmMMI mn Magyar-utca 74._ Polgári fiu és leányiskolái sapkák kaphatók Szabó Antal iportüzlelében. Pénzkaioeflnt bekebelezésre minden összegben s legelőnyösebben és leggror-ubban lolyóslllat Aoaél Ignáo péna-v«möok«*velllő Irodája Nagykanizsán, Kaslnczy-utca 2. szám. 3163 Eladó 1 drb 25—30 q hordképességü uj taherkooeialj. Egy jó lóvasaló kováoa tOzlembert azonnfl felveszek, aki (óvárosban hasonló munkán dolgozott, előnyben. Bazsó Sándor. -4422 Eladó a barakk mellett I hold kitűnő szántólöld. Bővebbet: Aoaél Ignéo pénz-kölcsönközvetltó és ingallnnforgalml Irodila Nagykanizsa, Kazlnczy-utca 2. sz. 3379 Tanulókat felvesz Flala női szabó. -4413 Egy szoba, konyhás és mellékhelyiségekből álló lakáa Józsel fóherceg-ut 45. szám alatl kiadó -4244 Keveset hssznált Magyar utca 47. tiszta bulor aladó 4402 2000 holdaa bérlet, 40 hold halastóval, ksstélylyal, 1350 hold bérlet, 10 szo bás kastéllyal, 1200 holdas bérlet 7 szobás villával és 800 ho\'das bérlet 2 szobás lakással esetleg azonnalra Is átadó. Bővebbet Aoaél Ignáo ingatlanforgalmi és pénz-kölcsönközvelltő Irodája Nagykanizsa, Ka-zlnczy-u. 2. sz. 3377 gyei-43M Rémet kisasszonyt- keresek mekek mollé. Clm a kiadóban. Rózsa-utca 29. sz ház nagy telekkel, azonnal beköltözhető lakással eladó. -4403 Kiadó 80 pendőí-rt 3 utcai szoba mellékhelyiségekkel. Ugyanolt egy zongora eladó. Crzsébettér 18. Zoagoratanltást újból megkezdem. Lalpcigné Teasdalc Ilona. Éitekezés Kls-faludy-u. 28\'a. -4398 VÁROSI NAGYMOZGÓ Hétfőn, kedden és szerdán, szeptember hó 10-én, ll-én és 12-én Az u] világosodat A BESZÉLŐ FILM Dr. Lee Forest féle Fonofllm Kísérő mii sor 10 én és 11 én: Kísérő műsor 12-én A vérnász Főszereplő: Mídy Crlstlans. Ab alSadéaok k Aranyország Főszereplő : Fva Novak. S, 7 éa 8 órakor. Zals-, Vss-, Somogy- és Fejérmegyében 400, 380, 220, 180, 90, 40 és 20lioldas Jó minőségű birtokok jó és elegendő épületekkel, kedvező fellélelek mellett elsdó. Bóvebbet Aoaél Ignáo Ineallanfor- Íalml és pénzkölcsönkőzvetltő Irodája Nagv-anizsán, Kazlnczy-u. 2. sz. 3378 Bz8vAazéket keresek megvételre. Clm Sugár ut 40/a. Vince borbélynál. -4420 Főútvonalon létesítendő pék flókOalst vezetésére egy Ügyes, megbizható leány felvételik. JeTznlkezni lehet Flschfr Benő sUtórnesternéL -4*21 Elaió 1 drb 24 ablakos tiszta uj galambház, 1 darab uj körlürész. A többi megtudható megtekintés után a gazdasági Intézőnél. Sándormsjorl gazdsságban, Jankapuszta mellett. Állomás Murakeresztur. 4401 Balatonkereazturon, közvetlen az állomás mellett egy 600 és egy 200 négyszögöles szőlővel beültetett vlllatelek eladó. Bóvebbfl: Aoaél Ignéo pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi lrodá|a Nagykanizsán, Kazinczy- u. 2. Eladó egy drb uj Talári fujtató és egy drb uj fa I fúrógép József lőherceg-ul 62. S\'ám Nagykanizsa -439i Kaufmann Károly url és női dlvatáruháza Danán tnl i legolcsóbb fa legnagyobb Magyar-utca 104. számú ház 1 hold kerttel szabadkézből elsdó. -4396 Tüzifaésszén legolcsóbb beszerzési forrása HILD JÓZSEF deszka, épfetotta, mész, cement és egyéb épltnzésl anyag kereskedése Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120. Negyven éves özvegy asszony hásve-zaton Al állást keres vidékre. Clm a kiadóban 4389 Rózsa utca 31. sz. ugyanott. ház eladó. Bővebbet -4413 Báthory-utca 8. szám alatt két saoha, konyha kiadó. -4416 16-os Winchester seréles Ismétlő va-dásapaska olcsón eladó — Csengery-ut 56. -4415 Két egymásba nyilójszoba szépen bútorozva, egy vagy két ur részére, esetleg flalal párnak okt l-re kiadó. Bóvebbet Rozgonyl ulca 6. Ugyanott egy asztaltaka-réktüzhely eladó. 4412 Az uj idényre megérkeztek a legszebb és legmodernebb bel- es külföldi kézimunka újdonságok. Óriási választéki Olcsó árekl Iskolai kézimunkák már 12 fillértől kezdve kaphatók. £ Minden kézimunkát díjtalanul " Unitok és elkezdek. Flőnyomtatás uj és modern min tikkal, nagyon mérsékelt áron t REINITZ BÉLÁNÉ kézimunka-üzlete és előnyomdája Deák tér 1. Teleton 552. Ml IMI Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Két sláger egy műsorban I Éjjel háromkor Modern bünOgyl történet 6 felv. Főszereplők : Anna ülliioi és Frucis Bnshnu. A vadon szépe 6 felvonás egy ki-cér kancról és egy szerelmes ménről. Házak, 5, 4 és 3 szobás nangáa-házak, több mg/ubb és kisebb jövedelmező bérházait. Birtok Zalában 90 80, 40, 36 és 17 hold épülettel, Somogyban 450 hold birtok épületekkel vadalmáéi dűlőben 1500 I l-ol szántó. Gondota dűlőben 2400 G öl rét, Szabadhegyen 2 hold föld épülettel, FSr-hénoaa 2 és I hold szAIAblrtek pincével, SBsntgySrgyvárl hegyen 5, 3 1 hold sz8l8birtok, sipadombl dűlőben 2 hold fflld és rét Jutányos árban e ladik Bővebbet Diakása Miksa Ing. közvetitő, Nagykanizsa, Rákóczl-u. 29. sz. Eladó Józsel főherceg-ut 17. sz. ház. Bővebb\'t Józsel főherceg-ut 20. sz. 7. és 8-án. 4385 Telivér vizslát tanításra vállal, Időnkint kölyök és kész vizslát elad. vadász-területet rendez, fácánost beállít megálla Cs szerint OtvBa Balázs, Killmán, u. p. e. (Válasibélyeg nélkül nem lelelek.) Nagykanizsán, több kisebb, nagyobb magán- és bérház, elfoglalható lakásokkal eladó. Bóvebbet Aozél Iroda, Nagykanizsán, Kszlnczy-u. 2. sz. 3381 = Slnger gépselyem mindenféle szinben kapható. Singer varrógép fióküzlet Fő-ut 1. KonkureDcíaDÉlkQli kounott. Budapesti mintára vidéken berendezendő üzemeink önálló és független veaetéaére oly sgilis urat keresek, aki cxlstenclálát megalapozni óhajtja és cca 2000 pengővel rendelkezik. Maözem Budapest, VIII. Rákóczi a151. fl »S. A. I. M. A.« magyarországi veiérképvláelő}* Pl Vasárnap 3, 5, 7 éa 9 órakor Lyon Lea Bródy Sándor színműve 10 felvonásban. I Főszereplők: Ivan Hosjonklne, Maria Phllbln. 1928 mofember 8 ZALAI KÖZLÖNY Köszönetnyilvánítás. Mindazon jóbarátaimnak ég Ismerőseimnek, kik felejthetetlen édesanyánk özv. Kreznár Györgvné elhunyta alkalmával jóleső részvétükkel mély fájdalmunkat eny bitellék és a boldogult temetésen megjelenni szívesek voltak, ez uton mondunk hálás köszönetet. A gyászoló család. Kartellen kivtil Első Balatonparti Mészgyár a termelést keszthelyi gyár elepén megkezde. Elsőrendű minőségű meszet SZÍ Hit a legnigyobb mennyiségben btrmelylk állomásra. Aj inlat-tsl készséggel s>olgál n Mészgyár vezetősége Keszthely Telefon 60 szám Szenzációs Újdonság F ATI INI E •paolálla tOrSk dohánypéu Vegyen Fatlme pácot, próbálja kl és haiználja állandóan Önmagának lesz Jót, az egészségét védi és éleiét hosz-szabbltja meg Mert a Palimé pác lelokozza a nikotin kártékony hatását és a dohány élvezetét ártalmatlaná teszi. Mert a Patlme páccal, kevés pénzzel és csekély fáradsággal, megszokott traflkdohányának, a legkilllnóbb török dohányok pompás Izét és fenséges Illatát adhatja meg. Mert a Fallme pác a bűbájos .Kelel-édes Illatát varázsolja otthonában, a ezért a modern lljuság, a modern nó és lérll, csak ezl keverje és ezt tudja élvezni. OM Kaphaló: Krátky ás Oörőg Károly do-hányárudájábansa Vágó lllaUzeitárban a Keleti pályaudvartól 3 percnyire levó Deák Ferenc Szálloda VIII., AOOTEI.EKI-UTCA 7. tilt (Sljit hál) Interurbán telefon : J. 424-71. Újonnan átalakított 80 szoba, központi fűtés, folyóvíz a szobákban. Abszolút tisztaság, csendes és családias. Egy ágyas udvari szobák P. 3 50 tói, utcai szobák P. 4 50. Kettő ágyas udvari szobák P. 600-tól, utcai szobák P. 7-50. 17.419-1928. Árverési hirdetmény. Folyó évi szeptember hó 18-án d. e. 9 órakor a városi gazdasági hivatalban tartandó nyilvános árverésen f. évi október 1-ére megürülő Kossuth-tér 14. sz. bérházban II. em, 3. ajtószám alatt levő két szoba, előszoba és konyha, valamint mellékhelyiségekből álló lakást bérbeadjuk. Bővebb felvilágosítást a gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1928. szeptember hó 6 án. <w Városi Tanács. özw. Kumin Ferencné szili. Grabant Katalin ugy a maga, valamint alulírottak és az összes rokonság nevében fájdalommal jelenti, Itogy szeretett ió férje KUMIN FERENC vendégIBa folyó hó fi-án d. u. ti órakor életének 48-ik, boldog házaséletének \'24. évében visszaadta jóságos leikéi Teremtőjének. Drága halottunkat folyó hó 8-án d. e. 9 órakor kisérjtlk a temető halottasházából a róm, kath. szertartás szerint ideiglenes nyugvóhelyére. Az engesztelő szentmise-áldozat folyó hó 10-én d. e. 9 órakor lesz a szenlferencrcndt plébánia templomban az Egek Urának bemutatva. Nagykanizsa, 1928. szeptember hó 7-én. Megnyugvást csak a viszontlátásba találunk I Kumln István és neje, Ilonka és Mariska testvérei és sógornője. Orabant József és neje Kocsis Rozália sógora Illetve sógornője Orabant Rózsi, Józset, István sógoröccsel lléaár István és neje Oócza Márta, Miklós Oyörgy és neje llémár Mária és gyermekei Manci ás Oyuszl unokanövérel Illetve sógorai és sógoröccsel. Rőfös, konfekció, uri-divatéscipŐ szakmának évtized óta jól bevezetett üzlethelyiség 4104 kiadó. Kremsier, Siófok. TANKÖNYVEK minden iskola tészére kaphatók és elöjegyezhetők Fisthel Fülöp Fiai könyvkereskid sélen. Veszünk használt tankönyveket a legmagasabb árakon. 13.451-1928. Hirdetmény. A m. klr. népjóléti és munkaügyi miniszter ur 74.742/1928. számú rendeletével a hadirok kantak gyermekei és hadlárvák részére az 1928/1929. tanévre ösztöndijat engedélyezett. Felhívom mindazon hadirokkantakat és hadiözvegyeket, kiknek középiskolába járó gyermekeik vannak, azok folyó évi szeptember hó 10-töl szeptember hó 15-lg jelentkezzenek a városházán Kazinczy utcai I. emelel 4. ajtónál. Nagykanizsa, 1928. évi szeptember hó 6-án. 44 GS Polgármester. GUBACSOT, ágytollat. állati b&rAkat, vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és <on-gyot a legmagasabb árban vásárol STBÉfl B. FIAI RASminZ8A, Erzsébet királyné-tér 15. sz. alatt Szabó cipőáruház olcsó őszi cipővására Női drapp cipók divat fazonokban P 16.— Női lakk cipők a legnjabb szabásban P 18.— Női tartós cipők, külföldi divatujdonság, rámán «« varrott drapp és barna színekben . . P 151.80 Kazinczy"utca I. sz. Kérjük kirakataink megtekintését. 15.612/1928. árverési hirdetmény. Az Erzsébet-téri barakk déli oldalán lévő üzlethelyiséget a v. gazdasági hivatalban f. évi szeptember 18-án d. e. 10 órakor tartandó nyilvános árverésen bérbeadjuk. A bérleti idő kezdete f. évi november hó 1. Bővebb felvilágosítást a gazdasági hivatal atf Nagykanizsa, 1928. szeptember hó 6-án. 4tóS Polgármester. 17326/1928. sz. Versenytárgyalási hirdetés\' Nagykanizsa r. t. város tanácsa a szennyviz tisztító telepen építendő favázas őrlakás építési munkáival kapcsolatos szállításokra és munkálatokra nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdet. Az ajánlatokat a versenytárgyalási feltételekben megadott címzéssel 1928. szeptember hó 15-én d. e. 12 óráig a városi mérnöki hivatal iktatójába kell benyújtani, vagy postán beküldeni. Ugyanott a kiírási müveletet hétköznapokon d. e. 10—12 óráig megtekinteni és 2 P ár-térités ellenében beszerezni lehet. A városi tanács. Nagykanizsa, 1928. szeptember hó 5-én. Polgármester 17327/1038. Versenytárgyalási hirdetmény Nagykanizsa r. t. város tanácsa a Kazinczy-u. 1, sz. és Erzsébet-tér 3—4. sz. bérház vizvezetéki és csatornázási munkáival kapcsolatos szállításokra és munkálatokra nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdet. A kiírás tárgyát képező munkálatok két csoportra oszlanak: 1. Kazínczy-u. 1. sz. bérház. 2. Erzsébet-tér 3—4. számú bérház. Ajánlat a csóportokra külön-külön teendő. Az ajánlatokat a versenytárgyalási feltételekben megadott címzéssel 1928. szeptember hó 15-én d. e. 12 óráig a városi mérnöki hivatal Iktatójába kell benyújtani, vagy postán beküldeni. Ugyanott a kiírási müveletet hétköznapokon d. e. 10—12 óráig megtekinteni és csoportonként 3, illetve 1 P ár térítés ellenében beszerezni lehet. Nagykanizsa, 1928. szeptember hó 5-én. Városi Tanács M ZALAI KÖZLÖNY sztptamber 8. Mi wototi niiaMlf ö HHtKtí telepe Kapái. V*(f«lutltá(r« éa faatéara • Ifogarf férfi éa nöl ruhákat bármilyen mlnóságtl lielméból. UJrsáttestésre bőrbulorokat, bőrkabátokat és végárut. Agytott tiszti tii huzattal tgyUtt éa enélkttl. Függönyök, kézimunkák, szőnyegek, butoikelmék, mindenféle paplanok és szóm lék tisztítása, fertőtlenítése és festése Pllaaéaroxéa éa asavrásrosás s IcgtMayfinebti áiban és legsiebb kivitelben. Bővebb felvilágosítást nyújt Nsgvkanizsa téazéie a gyUjtőlelep vezetője : Nagykanizsán, Erzsébet téren Állami adóhivatal. Régi postaépület. Értesítési Érlesltem a n. é. hölgyközön-séget, bogy Budapesten, előkelő belvárosi szalonban szerzett hosz-szu gyakorlatom után, helyben Olga kalap-ilonomat megnyitottam. — Rdktáron tsrtok kész kslapokst, valamint átalakításokat izlésessen és jutányosán vállalok. — Sport és lovagló kalapok szakszerűen készülnek. Ugyanolt kézimunka elönyomda a legdivatosabb mlntákkkal I Szives pártfogást kér «l7 KOHH OLGA Kölcsey-n. 15. HIRDETMÉNY. AHAHÓTI TEJSZÖVETKEZET egy évre 1028. október hó 1-tól 1929. szeptember hó 30 lg terjedő időre eladja napi állag 800 lt. tejből nyert szövetkezett teavaját. Ára|ánlatok 1928. szeptember 15-ig küldendők be. A beérkezett ajánlatok felett a szövetkezet igazgatósága 8 napon belül szabadon Biztosíték 4000 P, azaz négyezer pengő. Ajánlatok „Tejszövetkezet" Hahót (Zalam.) küldendők. <„0 MEGHÍVÓI MafU- IIO Salat! Biy.kb.mi ylaaiaok alkalmival BUDAPESTEN ■ Uck.ll.mm.bb otthont nyújtja a kgcIAoyDubb lallitalak m.ll.lt a Kalatí pályaudvar iik.it.! oldalival ti.iab.ii levfi GRAND HOTEL Park Nagyszálloda Baáapest, fül., Baross-tér 10. B.lt aOO\'o aagadményt kap •lat ua lap aUlia.lty. okai aioba iialnkbíl, lOO/o aagaSményt kap oiuA étlafat árainkból. (KHOoí, hial koojha.) S paagét magtakarlt antótaal kOtta^at, aart nralot^ltJSh.t >o pwc Nálunk otthon árzl magát I11 ElaAmaa khaoltllia, aitjonia. caalidl |<U>(. Sajét áriak* aaaa al&aj«k Mjtío. boiy okvtll.n okiunk aaill. lo« ««*• — EIS«««m aiobam.ii.nd.lia a|inlalo>. Ha megpróbálja, sohasem használ mást, mint Johnsons-féle amerikai padlóviaszkot és beeresztőt. Minden eddigi padlóviaszkot felOlmul, zilifollot nem hagy, fénye állandó. Kapható caak: Friedenthal Rezső festék, kefe és háztartási cikkek üzletében Tel. 137. Főút 1. TeL 137. Gazdasági Takarék épület. KI, Slsmens és Rex üvegek vagy alkatiészek. Mindenféle befőttes ét dunsztos Qvegek legoloaóbban csak Melczer Jakab Ovegkereskedésében Kazlnczy-utca 1. sz. alatt kaphatók. ■lelőtt szükségletét beszerezné, uját éráekébea nézze meg áralmatí NASH os PACKARD ■utók kizárólagos zalamegyei képviseletét átvettük Mielőtt autót beszerezne, feltétlenül kérjen proapektust és díjtalan kocsibemutatásL 1717 Hat henger, hétszer csapágyazott főtengely, négy kerékfék, zajtalan motor, hosszú élettartam és olcsó Üzemköltség. Szántó Vilmos és Társai Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22. Otlhon 1 perc alatt a gyermek is készíthet saját tiszta üvegjében szódavizet, üdítőitalt habzóbort I 1 lt. szódavíz 16 fiiérbe kerül, olcsóbb mint a gyári 4 havi részletre I Tartozik önmagának, családjának, hogy asztalára tiszta üveget legyen I Arak: Autó Syphon Oveg... 21 P az első tct. szénsav- patron ............... 5 P cserénél 1 tct szénsavpatron ............ 2 P 4 havi részletre I tm Autosyphon üveg Sparklet világszabadalom ! Tiszta, olosé, kényelmes, praktikus 1 Egyedárusitó: Szabó Antal Nagykanizsa n Telefon Bl. szám Elismeri minden autótulajdonos, hogy a Tíresfotte pneumatik jó és tartós. CHAMPION gyertyák, irányjelzők. FORD alkatrészek, golyós csapágyak. Gyári lerakat: ^g ^fá autószakiét Nagykanizsa, Deák-tér 15. Telefon. 63. varrógép RÉ6 BEVÁLT JÓ MINŐSÉGBEN He dvezófixeUsi/efié/*/tA SINOiER VARRÓGÉP * Í5 7. V é NVTÁRSAJájj FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐ-UT I. Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR gőxmosó, vagytlsxtttó, rakatott iyk Inyrfi H. ggjÉpt lakq-i l Vállal mlndennéma ruhafestést, vegytlsztitást, gőzmosást mérsékelt áron. Elismerten elsőrendű munka. Hófehér, tükörfényes gallérttotltás. Pllssérozás. si4 Oouvrérozás. csávázószerek: Vetőmag Porpácok: Reávespácok: Porzol Hlgozán Tillantin Tlllanlin Arzópor Cupram Tulán Oermisán „Orion" csávázó rétgálic-por Abavit Kslimál Triamld Triamid stb. stb. Mútrágyafélék. Növényvádószarek szükségletét rendelje meg már most nálam, hogy Idejében megkaphassa. Eratfatl gyért kicsinyben ás nsgybaa kaphatók i OB8ZÁ0 JÓZSEF udmitÉUta Nagykanizsa, Erzsébet-tár 10. A bíróság mellett, sít Telelőn: 130. nagykanizsai fiókja Sugór-ut 4. Telefon 338. Minden külön köllség vagy portó felszámítása nélkül elhelyez hirdetéseket bármely bel- vagv külföldi lapban. Beklámterveket készít szövegez. Pia kéti rozást vállal helyben és vidéken, belvagy külföldön. Nagykanizsa r. t. város mindennemű hirdetési jogának bértöle. Magyar Film Iroda rt Budapest képviselője. A Magyar Királyi Belügyminisztérium fordiló osztályának felvevő helye. Bármely nyelvről vagy nyelvre fordítást vállal és belügyminisztériummal hitelesíttet Nyomatott a^Délzalai Nyomda Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.) m. trfrij*m, 205 «iAm ■ag/iuotliaa Itt*, szeptember 11, kedd ra 14 miér ZALAI KOZLONT és kUÖÓUriWi PM í. Kcoüm^Í Bandaddbtratal Kouoth U)o*-a. n POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos EWfliaUai itt: egy b<5r« B paagA M BlMl Meghalt Gordon Róbert Budapest, szeptember 10 Oordon Róbert min. tanácsos, a DV volt vezérigaigatója, a Duna gőzhajózási Társaság forgalmi Igazgatója hosszú betegeskedés uláo szombaton, 51 ives korában meghalt. Hétfőn délután temették el a Kerepesi temető halottasházából. Hatalmas gyászoló közönség vett réizta temetésen, amelynek sorában oU volt József főherceg képviseletében vitéz Tahitó Béla vezérkari őrnagy, Hermann Miksa kereskedelmi miniszter, Rlpka Ferenc dr., Samarjal MÁV elnök, Pogány Sándor a DSzA igazgatója és sok más előkelőség. Kray István kilépett az Egységespártból üömbös Oyula nyilatkozik a királykérdésben Budapest, szeptember 10 (Éjszakai rddlójelenUs) A Magyar Távirati Iroda Jelenti: Kray István báró levelet intézett gróf Bethlen litván miniszterelnökhöz és Almássy Lászlóhoz, amelyben bejelenti, hogy GömbOs Gyulának államtitkárrá történt kinevezése miatt kilép az Egységespártból. — Ugyanezt a szándékát Kray báró válaszlólnsk nyílt levélben jelentetle be. Hangoztatja azonban, hogy Bethlen István gróf konszolidációs politikáját, melynek bel• és külpolitikai eredményét készséggel elismeri, ezután is támogatja. Budapest, siept. 10. (Éjszakai rddlójelenUs.) Azokkal a hírekkel szemben, msiy szerint Gömbös Oyula államtitkári kinevezése a királykérdés napirendre tűzését jelenti Oömbös Oyula ma Ismétellen a leghatározottabb cáfolatát adla ti. Hangoztatja, bogy ebben a kérdésben tel|esen Bethlen Istvánt követi, aki szerint nem aktuális a királykérdés. Románia Párlsban óhajtja folytatni a tárgyalásokat Magyarországgal Oenf, szeptember 10 Antóniádé román delegátus a népszövetség fóii kárához intézett levelében ma bejelenteti e, hogy a román kormány a Magyarországgal való közvetlen tárgyalások folytatására a következőket jelöl.e kl: Com-penenépszötre ségldelegá uit,Dluvara népszövetségi delegátust és Nasta-1, a népszövetség tanácsadó gazdasági blioltságánik tagját. A bejelentés értelmében a román kormány Párlst ajánlja a tanácskozások helyéül. A zalavármegyei dal-olimpiász Keszthely, Zalaazentgrót, Sormás, Badacsonytomaj, Sármellék dalárdái vitték el a vándordíjakat Nagykanizsa, szeptember 10 „Dalos nemzetnek teremtette az isten a magyart. Kárpótlásul adla néki a dalt mindenért, amit ezer esztendőn állal suhogtatott rá a sorsa ostorcsapása. Lebetelt a sora bármilyen keserű, sorakozhattak történelmében az évtizedek, mint a fij-dalmas olvasó szomorú Igéktől terhes gyöngyszemei, — áldott mankó] t voll a magyarnak a nótás kedve, sirva vigadása — ami mindig rásegítette a bizakodás útjára, erőt sugárzott az iimalba, megtöltötte a lelkét frissen zsendülő tűgyekkel és gyümölcsöt érlelt mindig azokból: — a magyar kullu\'ának évezredek magját rejtő gyümölcseit. A magyar dal hivatása azóta uj területtel gyarapodott. Ms már nemcsak a magyar kuliura ragyogó csillagokkal tűidéit boltozatának egyik osiloplarlí jt a dal, banern az egész országot behálózó őrszem-lánca a magyar nemietl érzésnek és ezáltal zálogos letéteményese a magyar jövendőnek. A magyar dalnak ebben a kétszeres hivatásában ma ez u\'óbbi a domináló, mert kulturális jelentőségén kert síiül It, minden dalos ajkról elröppenő hangból nem az harsog világgá, hogy : Íme, ezt ludjuk ml, — hanem ait hirdeti a magyar dal, hogy amelyik nép lelkében ennyi és Ilyen virág terem, az nem bitang-sorsra, hanem a népek egén ragyogásra termett." A Zslavármegyel Dalosszövetség közgyűlésének évi jelentéséből idézzük a fenti sorokat, bevezető akkordjául a zalai dalárdák versenyéről szóló besiámolónak. A verseny lezajlása és eredményei, hs nem Is abszolút értékben, de lelkesedésben és az elvelell mag csira-képességében, hangosszavu harsonás hirdetői voltak a zalai vidék kultúrájának. Maga a teljesítmény kisebb értékű volt, mint az etöző dalosversenyen, amit tehát igy, külső látszatra nem követett a dal művészetében várt fejlődér. A zalai dalárdák siáma ugyan egy esztendő alalt 30 ról 48-ra szökött, de a versenyen ezek közül csak 16 vett részt. A 7 nagykanizsai dalárda p?dlg a rendező város dalárdái lévén, versenyen kivül mutálták be ax Osaxes zsűri-tagok által melegen elismert tudásukat. Mielőtt azonban pálcát törne valaki a zalai dalosok ezldei versenylelj esitménye felett, — számoljon az idei esilendö roppant megnehezedett életkörülményeivel, a kenyérgondok megsokasodott légiójával, a dalárdák működésit megakasztó mérhetetlen szegénységgel és még ezeken klvfll is a verseny nap|ának kánikuláé melegével, ami az Összes dalosokat és a közönséget egyaránt alaposan próbára tette. Fogadtatás Reggel 8 órától kezdve egymás után befutó vonatok, autók ontották az érkező dalárdákat a fenyöfaglrlan-dos lobogódleibe öltözött vasúti állomásra, honnét VtlO kor indult meg a hosszú, tarka menet a város felé, lobogós, szőnyeges, virágos hárak, ünnepváró emberek lömege ►Jzölt. Még h lovisrendőrök paripál is tánclépésekel aprózlak a menet élén a Sonnáxi Zenekar pattogós muislká-jára. F<.ülöl volt a sormáslak zenekara és dalárdája a bőgatyás, fekete dolmányos, árvalányhajss egyenruhában. (Es a derék földműves-gárda különben Is naphosszat a közOnség favoritja volt.) A két szentgrótl és a kanlzssl vegyesksr magyar-ruhás lányai frissen nyilott pipacsok és buia-virágok voltak a dutan hullámzó dalos-rendek közölt. A zenekar után szép egyenruhájuk premierjének büszkeségével, ragyogó szemmel, meg-buzolt derékkal lépkedett a klskanl-zssi levente-dalárda nyalka csspsla. Minden dalárda elólt egy egy 77 ci cserkész vitte a névtáblát, melyek falölt a hosszan kígyózó menetben komoly mé tóiággal őrködött a diadal-jelvényektől terhes zászlók larka vezér-sora. A városháza előtt a koszorús-leányok és óriási tömeg várták a felsorakoztatott dalárdákat. A program első pontjaként a szintén díszben kivonult Összes ksniiBsi dalárdák összkara Kelling Ferenc, a Zilavár-megyei Dalosszövetség karnagyának veae\'ésével a Hlmnuaz égbeszálló, szép akkordjaival nyitotta mrg a fogadtatást. A feldíszített erkélyről elsőnek dr. Krátky litván po\'gár-mesterbelyeltes a város nevében üd vözölte Zala egybesereghtt dalosait. Ajkáról ugy zengett a szép magyar szó, mintha a magyar dal vatese Öntötte volna lelke gazdag aranyát az ünneplő tömeg közé. Márványba kívánkozó szsvsk hullottak alá a magas erkélyről a magyar dalró\', a magyar dalos-testvériségről, magyar lövőről. Mihó Emő kormánytanácsos, az O szágos Djlosszövelaég üdvözletét tolmácsolta, majd dr. Tholway Ztigmond a Z tlavármegysl Dalosszövetség nevében köszöntötte a dalosokat. Dr. Gárdonyi La|os, a Keszthelyi Hírek felelős szerkesztője a Kanissárs érkezett dalosok köszöntését fűzte csokorba. Oyönyörü beszéde belemarkolt a tömegbe, amely szln\'e extázisban itta a szónoklatnak költői szárnyakon kibontakozó szépségeit. A hivatalos üdvözlések alán a kcsiorusleányok sorra megkoszorúzták dalárdáik zászlait, győzelemre hivó jelmondataik kíséretében, amit a dalárdák jeligéik eléneklésével és virágcsokrokkal köszöntek meg. A beosztott cserkészek ezután a plébánia-templomba, részint s program-szeiü elosztás al«p|án vendéglőikbe vezették a dalosok csoportjait. Az Istentisztelet alatt Rácz N. János főkántor vr zelésével a Nagykanizsai Egyházi Énekkar ragyogtatta tudását az ábltat ünnepi szertartásai alatt. Délelölt »/2l2 órakor a Zslavár-megyei Daloisiövrtség évi közgyűlését tartotta a várotbáza. dísztermében. Megjelent ezen dr. Kállay Tibor ny. pénzügyminiszter, országgyűlési képviselő, a dalosverseny egyik fővédnöke, aki az állomáson fogadására megjelent helybeli és megyei nota-blliiásokkal érkezeti meg a városházára. A vármegyét az égési napi program ünnepségein Bódy Zoltán alispán, Zalaegerszeg várost Mlkula Silgfried dr. főjegyző, Keszthely varost Bognár Imre jegyző ét dr. Gárdonyi Lajos elöljárósági tag képviselték. Megjelentek d\'. Pllhál Viktor felsőházi lag, Csák Károly és Győ mörey István országgyűlési képviselők, mint a verseny fővédnökei, va-Ismlnt a nagykanizsai társadalom, hivatalok, egyesületek, testületek, Iskolák stb. vezetői. Dr. Tholway Zsigmond postsfó-nOk, a Zalavármegyei Dalosszövetség elnöke a Magyar Hiszekeggyel XALAJ KOtLOWT Itt trtpteabef 11 nyitotta meg a köxgyülést, majd üd vöiölle a megjelm* előkelőségeket és dalosokat, kiknek exután Mlhó F.rnő tolmácsolta ax O .szágos Dalosszövetség advőxlelét és további munkára lerkenlő űienctét. M»|d Tholway Zsigmond dr. Majthényi Károly jászberényi főreáliskola! tanárnak, a Zslamegyei Dilossxővetség megalapítójának és a xalsl dalkultura fáradhatatlan apostolának átadta a Szövetség ajándékát, ezüst babérkosxo-rut és a tiszteletbeli elnöki elmet. Majthényi elfogódott hsngon mondott kösxönetet kanizsai köxéleli munkálkodásának ezért az elismeréséért. Barbarlts Lajos főtitkár oivssts fel ezután évi jelentését, melyből megtudjuk, hogy a 4 éve 12 dalárdával indult Szövetségben ma 48 dalárda tömörül s ezek esztendőn át — a kesxtbelyi dalosverseny impozáns eseményén kivfll is — szorgalmú munkálkodást fejtettek ki. A főtitkár jelentésében a dalos-béke ápolására és lelje* helyreállítására hívta fel a dalosokat. BOchler Mór számvixsgáló bizottsági tag a távollevő pénztáros helyett a pénztári jelentést olvasla fel. A közgyűlés a tisztikar évközi változásalt helyeslőleg jóváhagyta. Indítvány nem lévén, a közgyűlés Eredmények dr. Krdtky István polgármester-helyettes szavai után véget ért. A verseny Délután 7*2 órakor újra gyülekezett a fistól tömeg a felsőlemplom előli, honnét xenesxóval vonult ki a sörgyári katakombi feldíszített helyiségeibe. A katakomba zsúfolásig megleli közönséggel, mig a mellékhelyiségekben a söntés és bDffé birkózott a temérdek munkával. A verseny-pódiumon zöldposxtós asztalon rsgyogtak a kiosztásra váró serlegek, a pódium előtti zöld-asx-talnál pedig a szigorú cvikkereik mögött is jóságos tekintetet rejtegető zsűritagok: Mlhó Ernő, a Nemzeli Zenede és O.szágos Szinművésxeli Akadémia lanárí, ax Orsxágos Da-lossxövetség kiküldötte, a zsűri elnöke, körülötte dr. Angyal Armand győri zenesxerxö, Eckhardt Antal, a nagykanizsai zeneiskola tanára és Ketttng Ferenc, a Zalamegyei Dilossxővetség karnagya. A verseny gyors ütemben pergelt le. A dalárdák a legnagyobb rendben váltották egymást a pódiumon, mlköxben soksxor hangzott fel a közön lég lelkes tapsvlbara, ami hol már a dalárda megjelenését, hol a teljesítményeket honorálta. Program szerinti időre a verseny pontossn végétért, ugy hogy 7 órakor már kihirdették az eredményeket és kiosztották a dijakat. a) Kezdők csoportja I. Sármelléki Földműves Dalárda, karnagy Proszt Ignác 64 pont (vándordíj: Zalavármegyei Qixdaságl Takarék serlege, emlékdíj: Relschl Imre keszthelyi városbíró serlege). Koszorúslány: Orbin Erxsi. II. Komárvárosl Dalkör, karnagy Draskovic* Márton 55 pont (Nép-takarékpénxtár serlege). Kosxorus-lány: Antmann Manci III. Szenlgyörgyvárl Dalárda, karnagy Varga Ferenc 54 pont (Nagykanizsai Ctulno serlege). Koszorúslány: Sloxarek Mária. IV. a) Letenyel Egyháxl É lekkar, karnagy Kűronya Jenő, 53 pont (Magyar Nemzeti Bank nagykanizsai liók serlege). Koszorúslány: Arlner Margit IV. b) Becsehelyi Djlárda, karnagy Kellet József, 53 pont (nagy-kanlzaai Magyar Francia B ztoslló serlege). Koszorúslány: Keller Margit, b) könnyű népdal 1. Badacsonyi Bjzailbánya Dalköre, karnagy Szalay Ferenc, 64 Budapest \\mMi szállodája a Ketetl pályaudvartól 3 percnyire levő DeákFerencSzálloda VIII., AOOTELEKI-UTCA 7. I (Saját hál) Interurbán telefon: J. 124-71. Újonnan átalakított 80 szoba, központi flltés, folyóvíz a szobákban. Abtzolut tisztaság, csendet és családias. Egy ágyú udvari szobák P. 3 S0 től utcai szobák p. 4 50. Kettő ágyas udvari szobák I\'. 6 00-tól utcai szobák P. 7-50. pont (vándordíj Oyömörey István országgyűlési képviselő serlege, emlékdíj dr. Bilázs Zsigmond ügyvéd serlege). Koszorúslány: Berény Magda. II. Felsőpáhoki Dalárda, karnagy Qyerák István, 52 pont (herceg Batthyány László dr. serlege)- Koszorúslány: Domány Klári. III. Vlndornyaszöllösl Daloskör, karnagy Fodor Kálmán, 46 pont (Nagykanizsai Takarék serlege). Koszorúslány Sió Luci. c) Nehéz népdal I. Sormási Daloskör, karnagy Kovács Ferenc, 96 pont (Zrinyl iro-dslmi és Művészeti Kör vándor-setltge, emlékdíj: nagykanizsai Itr. Hitközség serlege). Koszorúslány: Schichtanx Irén. II. Alsópáhoki Dalárda, karnagy Szabó Pal, 73 p.nl (Nagykanizsa város seriege). Koszorúslány : Blan-kenberg Oreti. III. Balatonkövesd—Ciopak-Pa-loznaki Református Egyházi Dalkör karnagy Pamoiyay Lajos, 58 pont (dr. Tbo.way Zsigmond serlege). Koszorúslány: Ofenbeck Manci. d) Nehéz műdal I. Keszthelyi Iparosok Dalköre, karnagy dr. Sxalay Albin, 97 pont (Kesxtbely vátos tngy vándorserlege, emlékdij Magyar Etdöbirtokosok nagykanizsai telepének serlege). Ko-szorualány: Varga Kató. li. Zalaegerszegi Djioskör, karnagy Bálint Béla, 94 pont (Trans-danubla serlege). Kosioruslány : Büchler Edit. e) Vegyeskarok I. Zalaszenlgrótl Ksib. Legényegylet Vegyesksra, karnagy vitéz Rónay Béla, 80 pont (Singer József és Társa vándorserlege, emlékdi| nagykanizsai Magysr Bank serlege). Koszorúslány: Marvallla Éva. II Kiiszenlgrótl Kslh. Ifj. Egyesület Vegyeskara, karnagy Mikk Károly, 57 pont (Binkegyesűlet serlege) Kosxoruslány: Miklós Irén. Versenyen kívül nyolc dalárda énekeli. Exek csak emlékdijakat kaplak, de osxtályoxva nincsenek. Zilaegerszegi Építőmunkások Dalköre, karnagy Fürtös Lajos (Keszthely város serlege) Kosxoruslány: Virág Annus. Kanizsai dalárdák Ipariskolai Vegyeskar, karnagy Lefcsik P. Pongrác (Zerkovilx Oyörgy serlege). Kosxoruslány: Blttera Qi-xella. Ipartestületi Dalárda, ksrnagy Van-nay János (dr. Kállay Tibor serlege), Kosxoruslány: Mjuovsxky Olga. Klidalárda, karnagy BOchler Mór (nagykanizsai Iparteslalet serlege). Kiskanixsal Levente Dalkör, karnagy Lenx Oyula (Zslaegersxeg város serlege). Kosxoruslány: Sxerecz Manci. Rendördalárda, karnagy Lehrmann Ferenc (RelKbl Richárd orsz. gyűl. képv. serlege). Koszorúslány: Mráz Jutka. Vas- és Fémmunkások Dalköre, karnagy Lehrmann Ferenc, (Ztlavármegye serlege). Koszorúslány: Vi-dos Olxl. Vasutas Dalkör, karnagy Lehrmann Ferenc, (dr. Pllhál Viktor serlege). Koszorúslány: 0.Ö Kamilla. A Sormási Ztnekar, (karnagy Kovács Ferenc) dr. Kövess Jenő földbirtokos diját kapta. A dijakon kivfll ax összes dalárdák pazar kiállítású emléklapot kaptak a versenyen való részvételűkről. Szerenádok A dijak kiosztása után lamplonoa menetben, nótaszóvtl vonultak a dalárdák végig a városon és szerenádokat adtak koszorúslányaiknak. A Kesxthelyi Iparosok Dalköre, a verseny legnagyobb dijának boldog nyertese, két éven át volt koszorúslányának, Horváth Etusnak ls sze-renádot adott. Dr. Kállay Tibornak, Nagykanizsa országgyűlési képviselőjének a városházán adott szerenádolt a nagykanizsai Klsdalárda. A képviselő meleg szavakban válás tolt Tholway Zsigmond dr. szavaira. Dr. Hajdú Oyulának, aki a xsflri és az elnökség t»g|ait látta vendégül vacsorára, a Bidacsonytomsji Baxaltbánya Dalköre adott szerenádok, melynek dr. Hajdú Oyula régóta dlszelnöke. Dr. Tholway Zsigmondnak, a Zita-vármegyei Dalosszövetség elnökének a Keszthelyi Iparoidalárda, a Zita-sxeotgróti Kalh. Legényegylet Vegyeskara és a Badacsonytomaji Bizalt- bánya Dalköre adtak mrcnádokat. A szerenádok után a dalárdák sxétosxlottak a vendéglökbe és hajnalig hingos volt a város a vidám, zavartalan mulatozástól. A rendezés gördülékenyen, az ekkora lö negek mellett elélhető legnagyobb pontossággal zajiolt le, a vendéglök a dalárdák ellátása körül egyetlen panasz elhangzáaa nélkül, derekasan kitettek magukért, ami 7flo vidéki dalos ellátásában díszére válik a kanizsai rendezésnek. A hónapokig tartott előkészítés és megrendelés nehéz, szetfelé tekintő munkája köríti elismertoel kell adóznunk dr. Tholway Zsigmondnak, a Szövetség elnökének, áfa mióta ezt a tisztét viseli, éltető lelke a xalai daloséletnek és odaadásával, páratlan lelkesedésével nem Ismer akadályt, ha az ö datoaairól, a salai dalkultura előbbre viteléről van szó. A 3 dalárdától kapóit szerenád caak gyönge visszhangja volt a szeretetnek, amivel öt a salai dalosok övezik. A rendezésben tevékeny része volt Barbarlts Lijos főtitkárnak, lapunk felelős szerkesztőjének. Munkás, lelkes és fáradhatatlan segítőtárs volt a rendezésben Varga István posta feldgyelö és Ansoret Antal, aki a pályaudvar és a katakomba díszítését minden dicséretei érdemlő Ízléssel rendezte el. A rendező gárda a verseny-program lebonyolításában Pop Józseflel az élén, nélkülözhetetlen szolgálatokat tett, úgyszintén a 77. Sxent László caerkiszcsapat derék, mlndendtt helytálló cserkészei. Külön kell megemlékeznünk a Sörgyár igazgatóságáról éa sörmesteré-ről, kik áldozatot nem kiméire, ritka előzékenységgel jártak kezére a rendezőségnek. Beszámolónkat Ismét a főtitkári jelentés szavaival fejezzük be: „Ébredjünk fel végre, dalostestvéreim, az évezredet magyar betegség taxáiméból Lássuk be. bogy a visszavonásra éa Otsxebékfllácre pa-xarolt energiákkal már uj menny boltozatot is emelhettünk volna a szomorú magyar horizont fölé. Lássuk be, hogy egy isteni szikrs adta vatameenyiünk ajkára a dalt és ex a szikra a lélek kigyúló fénye, aminek világában nemesebb, jobb emberek formálódnak, nemesebbé, jobbá »xöletik az emberiség, szebbé és tartalmasabbá ax emberi élet. Ápolnunk kell a dalt, sxürke, robotos napjaink kicsi oázisát, ahova üdülni, felfrtoaülnl járhat a hétköznap gond- ÉrtesJtem a hölgyeket, hogy külföldi divat-bemutatókról — az ősil tétt szezonra tel- jesen felkészülve érkeztem. haza- Szabados Rózsi Dr. Karczagné divatszalonja Csengery-ut 27la. < isi Telefon 3-05. KAUI KOZLONT 19*. mptembn 11 _ |ába roskadt ember. Ei ápolni kell a dalt nekünk, akiket egy csonka, darabokra szabdalt országszélére dobott a fergeteges idők történelmi gyalázata. Ax ágyúink orkát elnémíthatták, — de némítsák el a dalt a magyar ajkon. A szuronyt kiléphették a ke lünkből, - de lépjék ki a szivünkből a magyar dal vetését. A hidse-regOnk létszámát megszabhatták, — de korlátozzák a magyar |övől daloló százezrek hadseregél. Leshetik árgus-szemekkel minden lépésünket, minden kinyújtott karban, — ha talán csak alamizsnát kérő kar is, — tőrt szaglászbstnak, — de ellenőrizzék azt, amit a dal erejével építettünk. Mert Igenis épiteilünk. Végvárakét épitellünk itt a trianoni széleken. Minden egyes daláida egy-egy kis végvár, egy-egy támpont, ami a magyar kullura front|án áll őri és meg-vivhatatlan gyűrűként ereszti gyökéréi az ezeréves földbe. Eddig emberek Ítéllek felettünk. Ezután a történelem fog itélnl. Az emberek Ítéletét zsarnok birák boiták. A történelem bennünket magunkat fog megmérni mielőtt Ítél felettünk. S ha majd a történelem ítéletének harsonái megzendülnek, minden magyar dalos büizke önérzetlel állhal a magyar nemzet sorsának mérlegére, — meri a magyar daloi a magyar dallal mindmegannyi gyémánt kristályt csiszolt ki magában és fényüket hozzáadta a kelő nap fényéhez, ami kél szót fog beragyogni az idők végtelenéig: — Magyar Igazság." (bl) Antókarambol a versenypályán 21 halottal Monza, szeptember 10 A monzai nemzetközi auióverse-nyen, Milánótól mintegy 2 óra járásnyira, 80000 főnyi közönség gyűlt össze vasArnap a versenypálya tribünjein. Harminckét kocsi indult a start-jelre, köztük Matlerassl, a világhírű olasz versenyző is. A 17. körnél Matterassi egy kanyarodó! olyan sebességgel vett, , hogy az aulóval, melyet előzni akart, | összeakadt és a két kocti álre- \' pölve a 3 méteres árkon, a ItlhOn \' előli tolongó közönségre zuhant. A világhírű versenyzőn kívül még 18 halott és 40 súlyos sebesült maradt \' helyszínen. A halottak száma 2l-re • emelkedett az esti órákban. A Katolikus Legényegylet szüreti mulatsága Nagykanizsa, szeptember 11 A Katolikus Legényegylet vasárnap délelőtti Iclvonu\'ásitiál, amely a szüreti mul ilslgnak hangulalos pro-logjit képezte — látványosabbat, |ó-izübbet, mókásabbat keveset látott Nagykanizsa az utóbbi időben. Egészségen, életrevaló és főleg lelkes magyar gondolat volt ezt a kedves parádét megrendezni, mely a tavalyi mérsékelt sikerű legényegylet! szüreti mulatság után, ezidén eleve biztosította a zajos sikert. Bejáriák a várost, felbolygatták « korzó íétálóil és kimagasló sikert aratlak. Este aztán a Polgári Egylet szöl-lővel teleaggatott nagyterme alig blria befogadni a megjelenteket. * műsor olyan zamatos jóiiü volt, mint az a bizonyos muskotálysiöllő, amelyikből sajnos olyan keveiel akasztottak fel a tolvajok számára... A programszer int folyt le minden. Nagyszerű volt a festői bevonu\'áí, majd az Egylet örökbuigó, Agilis elnöke: dr. Mutschenbacher Edvin lörvényizéki tanácselnök tartóit talpraesett megnyíló beszédet. Kdrosiy Mancika Hdrczay Fe-rencné Keglevich Ilona grófnőt, a legkedvesebb hegybíiónit köszöntötte fel ügyesen. Dániel László földbirtokost, a jószlvU hegybírót Thury Uyörgy bakttr köizönlötte fel ildomos tisztelettel, mijd 12 magyar ruhás pár, Nagykanizsa stinevirága perdült a szinte és abban a ntsünk oly ked ves virágos szoknyában, lobogós ingujbin eljárta a Magyar táncol, melynek dörgedelmes sikere volt. Most következek a kicsinyek, akik azzal a fellelt szándékkal masírozlak be, mint .Kit gárdisták" hogy lepipáljak a nagyokat. Ez sikerült is: Magyar Qyőző, Babics József, Hcffer Pityu, J\'b:rics Imi, Junker Laci, Kovács Karcsi, Lsdecky | Jenőke, Sörley Jó.-kt barátunknak, ; akiknek kél édes csöpség: a Ladecky ; sisters (Anni és Etnmi) maikolá-nyoskod\'ak. Na, a kisgárdisUkba való nagy elmerülésben majd elfe\'ejtem ideírni a Magyar láocospárok neveit: Fehér Jolán—Büky Lajos, Fihír Margitka— Andris József, Heffer Man:ika— Nírneih Elemér, Kalmár Boriska— Thury lilván, Kalmár Margitka— Büky Ferenc, Károssy Mtnd—Jaku-belz István, Nagy Vilnius—Bazsó Sándor, Szabadi Böske—Siakonyl Jenő, Szatay Böske—Tieffler Jenő, Ü ő Kdmlla—Császár József, Ked-menec Mincika—Zíbó János. A mulatság jellegéi volt hivatva kidomborítani a .Szüreti balett", melyben rengeteg tapsott kaptak: Cserép Annus, Felds Olzus, Oelen-csér Ilus, Kedmenec Annus, Qírzó Tildus, Palló Qizut, Radlci Ilus, Szakácsics Margitka, Virág Annui. És végül remekül táncoltak egy magyar duetet a sikkes Szatal Böske és a inájdig Treffler Jenő. Mindenki kilelt magáért. De külön kell szólni Bárczay Ferencné Keglevich Kom grófnő kedvei, arányos-kedvű liigyhiróní „alakításáról", aki a táncból Is kivette a hegybírónál megillető nagy részt, miután 0 nyitotta meg a táncot egy fess, magyar ruhás legénnyel. Ailán kezdődött a tánc, mely hlrom után ért végei. Torma Tini olyan temperamentumosán hutta, hogy ha virradatra nem hétfő, hanem vasárnap jött volna tán még most is tartana a tánc, melyet amerikai árverés, szöllőevésze! és Thury litván (minden jó viccnek kovásza^ kinemtogyó humorral füszereztet. Végösszeg lehat: egyes, még pedig mgy egyes az egész Kaih. Legényegyletnek a pompás muriért, melyen s» egész várói szioe java és dr. Kállay Tibor is részlvetl. Nagykanizsa val-líafelekezeli szépséges harmoniAjá-n ik e\'eveu dokumentuma volt, hogy ai Izr. Leányegylet dr. Rotschlld Bélátté elnnkaö vezetésével, nemkülönben az izr. araoyifjuoág is anblock résztvett és vidámman mulatóit, amíddlg bírta a lAbuk a sok tangói, csarlesztont, csárdást és a francia négyest. A láncok belani\'ánáért éa a rendezés sokszinülégért Szabó Istvánnak kell egyhangúlag dicséretet szavaznunk, mlg Goldschmldt Káro\'yné a betenitás illetve zongorakiséret müvésri részét látta el szivei odaadással. Há\', mert bizony nem fis olyan rossz dolog az a kia helyretyutyu ebben a mai nehéz kényszeregyez-séges, oceinrepülő?, szálastakarmányhiányos, szeptemberi kánikulát világban. U. Gy. _«_ A beszélő film Tegnap Nagykanizsán is beszélt a film. Mielőtt azonbin mi is beszélném a beszélő filmtől, dr. Lee Fóréit amerikai ludós tanár kétségtelenül kolosszális jelentőségű és értékű tslálmányától, legyünk valamivel tisztában. Azzal, amire a bevezető (film felirat) ia int 1.1., hogy a pho-nofilm, nem gramofon, nem phono-gráf és nem rádió, hanem amint a neve is mutatja — valóságos beszélő film. Már most lehetne róla beszélni, de e szűk helyen elegendőt nem. Érinteni azonban igen. Dr. Lee Forest ur phonofllm|ének az a lényege, hogy a film felvétel alkalmával a találmány révén a hangot Is fotogtafálják. Ezt aztán a filmtekercs szélén húzódó hanghullámokkal különleges géppel a film levele-tésekor, mint — mondjuk a grama-fon — a gép továbbilji egy mega-fonba, ahonnan a néző és hallgató a cselekménnyel parallel történő beszédet, éneket, zenét, zalt stb. hallja. Imponáló valami ez a beszéld film, még ma is, bölcsőkor! állapotában és ha pl. a rádió fejlődésével szintén kifutja a tökéletesedés felé formáját, teljesen uj iiányl ad a filmművészetnek. Amit a Városi Mozi bemutatott, rám nagy hatással volt. Talán az első — és a phontilmesek által szándékosan a legszlmplább kísérlet és első helyre téve — nem fogott még meg, mert véglére is a némán pergő filmről egyszerre ekkorát ugrani kicsit soz, de a többi és mikor operairiát énekelt a Metropolitán Opera egyik hölgye, a csodálatig ragadott. Szenzációsnak mondható, állati hangoknak sikerűit bemutatása, ami „Egy farra élete" elmen kerfll bemutatásra. Egy kacsa-karaván hápogása, ku-tyaugrlás, tehénbőgés, robogó mozdony zaja, chanson énekesnő produkciója, mintha nem is kép volna. Nézze meg mindenki és mondjon kritikát róla. Ml art mondjuk, zseniális dolog. Legalább annak a csiráját rejti magában. Hogy mekkora lobbot hajt, ezt az idő mondj* meg. Szőnyegraktárunkat nitt* emeltig\' Raktáron tartunk mindennemű futó, kókusz, ágyelő, összekötő, fali és ebédlő szőnyegeket. Nagy választék bútorszövetekben, sezlóntakarók-ban és ágy garnitúrákban. Szőnyegeink külön e célra berendezett sző-. riyegosztályunkban vételkényszer nélkül megtekinthetők. =—— Angol férfi és női szövetujdonságok nagy választékban érkeztek SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA NAGYKANIZSA Központ szálló épület xalai Konomr NAPI HÍREK «tHmtm< NAPIREND Szeptember II, kedd Római katolikus: Protáz. Protestáns: Teodora. Izraelita: Elul hó 26. Nap kel reggel 5 óra 31 perckor, nyugszik délulin 18 óra 21 perckor. • Vároai Nagymozgó. .A beszélő lilm" •Mi«r«* A nagykanliiMi ■eic<"\'>loglal meg-fl*v*W Jelentések i Héttőn a hflntr-•ttw. Rergel 7 órakor + 158, déluUn 7 órakor +28 8, aate 9 órakor +21. fttffai: Reggel kisié borult, délben és este tiszta égboltozat. St/\'trdnv i Reggel Délnyugat, délben és este Északkeleti szél. A Meteorológiai Intézet |elenté*c szerint egyelőre még meleg Idő zivatar haltammal, később hósUlyedés valószínt!. Eucharisztikus körmenet Dr. Kállay Tibor az oltárlszentséges menetben ... Valami felemelő és fenséges szép troli a vasárnspi eucharisztikus körménél a maga Imponáló ember-sokaságával, sz Eucbsrisztléban való élö hitvallásával, a csendes estében, Onnepi szent érzésekkel, egyhizi zászlók alatt, tamponokkal, barang-zugáa közben. Az Oltárlszenlséget P. Mdtés Hllár ferences plébános vitte a mennyezet alatt, mely után Nagykanizsa város országgyűlési képviselője: dr. Kállay Tibor ny. pénzügyminiszter és a hivatalos város képviseletében : dr. Kaufman Lajos városi tanácsos következett. OI vollak az összes közhivatalok, halóságok, bíróságok, Intézmények vezetői t* képviselői. A menetel Kis-kanizsa óriási számban megjelent polgársága nyitotta meg egy lam-pionos csapattal, ma|d következtek a különböző teslaletek, egyesületek, vallásos társulatok, iskolák és tanintézetek. A legtöbb ház fel volt diszilve, az ablakok ai útszakaszon kivilágítva. A járdákon és utakon pedig nagyszámú embersokaság. Kellemesen hatott, hogy a körmenet alkalmából évekóta ma világították ki és diszi-tetlék fel először a váiosházál dr. Krdtky István polgármesterhelyettes intézkedésére. Nyolc óra volt, mikor a halalmas manet újra bevonult a lempJomba és a plébános szentségi áldási osztott. És ugyanakkor, amikor Nagyka nlzsa kalolikussága megtarlotla a maga halalmas hitvalló körmenetét az Eucherlsztlka mellett — ugyanakkor az egész világon, mlndenOII, ahol katolikus templom van s végig vonult az Oltáriszeniséges körmene\', összeforrt az egész világ rgy Uten-imádásbtn. - Hlvatalvixsgálat a nagykanizsai klr. Ügyészségen. Szapdr József kir. föflgyt»* legnap délután Nagykanizsára érkezett és megkezdte • nagykanizsai klr. Ogyészség ügymenetének szokásos évi felülvizsgálati\'. Siapár ktr. főügyész előreláthatóan egy hétig fog Nagykanizsán tartóriKxlM. A klskanizsai országnton két szekér keresztfii tiport egy inasgyereken Életveszélyes állapotban szállították be a kórházba Nagykanizsa, szeptember 10 Qyermeki könnyelműségnek ismét szerencsétlenség lelt a következménye. Hí\'főn délelőtt Kiskanlzián, a Sormás felé v.\'zető országúton súlyos elgázolás töiíént, melyuek áldó ala ssját hibájából szenvedte az életveszélyes sérüléseket. Szolcol István 13 éves ke-eskedő-inav a kiikaniziai Lancsák Testvérek füszeikereikedésében lanulóskodik. Ma délelőtt gazdája valamiért elküldte az Ország útra. A fiu útközben összetalálkozott egyik pajtásával, akivel hancuruzAsba kezdett. Ennek során lörténl, hogy Szokol Pisla felugrott egy szeoesszekér hátuljára és ontan széndarabokkal dobolta társál. M»jrt futni akatt és — Rultkovszky csendőrőrnagy ma elhagyja Nagykanizsát. Rutt kovszky Oyőző caeiidötőrnagy, a beszüntetetett nagykanizsai csendőrség parancsnoka ma eltávozik Nagykanizsáról és elfoglalja uj állomáshelyét Miskolczon, ahol a csendőr-Iskolák főparancsnoka. Rultkovszky őrnagy távozásával a nagykanizsai url társadalomban egy igen értékes és közszeretetnek örvendő tagját veszítette el. = Orvosi hlr. Dr. Kahán Imre fogorvos (C»engery-ut 11.) szabad ságáról hmaéikezett és rendeléseit ismét m^gkeidie — Hadirokkantak felülvizsgálata. A hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák és egyéb ellátottak ellátási igényjogosultBágát a megfelelő számú miniszteri rendelet értelmében bárom évenként kell ujsbb vizsgálat alá venni. Ezt a folyó évben esedékessé vált vizsgálatot 1928. október 15 én minden Igénymegálla-piló bizottság elóit meg kell kezdeni és 1928. november 30-ig be kell fejezni. «= Eljegyzés. Deutsch Sándor, a Sternberger és Deuttcb festékketes-kedő cég bellagla eljegyezte Welsz Bnzsikét Keszthelyről. (Minden külön értesítés helyett.) — A kiskanlzsal Iskola avatásról a társadalmi események\'torlódása következtében holnapi számunkban tudósítunk. = Lehoczky Emília áll. polg. i<ik. tanárnő, a párisi egyetemen végzett okleveles francia nyrlvtanámő szept. 15 én ismét megkeídi a francia nyelv tanítást. Teleki ut 27. =* Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. leugrott a szekérről épen abban a pillanatban, mikor a szenesszekér nyomába ért két homokos, kétlovas-szskér. A gyermek az első szekér kerekei a\'á került, mig a második szekér lova is alaposan összetaposták. Eszméletlen állapotban vérző tagokkal terüli el az ut porába, mlg a mentők beszállították a kórházba. Szokol Pisla állapota rendkívül súlyos. Életveszélyes beliősérfllései közölt valószínűleg bordatöréseket ii szenveded A kiskanlzsai csendőrség azonnal megindította a nyomozást sz elgázolás ügyében, de már az első percekben nyilvánvalóvá vált, hogy az inasgyerek köLnyelmüsége okozta a szerencsétlenséget és a kocsitokat aligha terheli felelőstég. — Ügyvédi Iroda áthelyezés. Dr. Báron Pál ügyvéd ediigl társas irodáját megszüntetve, irodáját Ma-gvar-ulca 14 szám alá helyezte át. Telefon 103. — A Missziósház vezetősége azzal a napy kéréssel fordul Nagykanizsa nagylelkű közönségéhez, nem akadna-e valaki, aki egy 12 esztendős kis diáknak hajlékot adna ? A Missziósház élelmeii a kis diákot, csak hajlék kellene neki, hogy ne kelljen majd még télviz ide|én ls kimennie Szepetnekre és onnan hajnalban bejönnie. A kis diák nagyon jól tanul, de csak a szülii jóvoltából nem folytaihatja iskoláit. A szükséges felvilágosítást megadja a Missziósház. = Polgári fiu- és leányiskolái sapkák kaphatók Szabó An al sportüzletében. — Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéhá-tdban VIII.. Baross-tér 10 NE MULASSZA EL, HA BUDAPESTRE megy, felkeresni a „BOHÉM" lULATÓ-t VII. RákóczI-ut 36. VILÁGVÁROSI MŰSOR Nsponta kezdete 10 órakor. kávéhAzi Ar/ik. belépődíj rímes* «= Használt és uj, iskolai és egyéb zenemüveket és könyveket a leg-méltányosabb áton szil it: Schimkó Gyula zenemű-, könyv- és gramofonkereskedő Budapest, VII, Erzsébet-körűt 38 Kérjen árajánlatot! VÁROSI NAGYMOZGÓ Kedden és szerdán, szeptember hó 10-én, 11-én és 12-én Az uj világosodat A BESZÉLŐ FIL Dr. Lee Forest-féle Fonofilm K.sérő músor 10 én és 11 én: Kisérő műsor 12-én A vérnász 8DrfeTv" Főszereplő: Mildy Crlstlans. Aranyország Főszereplő: Eva Novak. A« elfladéaoh kexdeteta S, 7 4a 9 órakor. 1— wcptembsr 11 Hamorulás, rossz emésztéi, erői bomlási és etjedésl folyamat a gyomorbélhuzamban, bélbaktérlum- és gyomorsavtullengés, -a nyelv gyulladása, az arcbőrön és a bálon mutatkozó kiütések, valamint ksrbunku-lusok a természetes .Ferenc József* keserűvíz használata mellett visszafejlődnek. Siámos gyakorló orvos a Ferenc lóuef vizei már évtizedek óla mindkét nembeli felnőtteknek és iskolás gyermekeknsk kitűnő sikerrel rendeli. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füsierűzlelekben. = 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismeri Slnger varrógépeinket. Singet varrógép részv.-társaságJNagykanizsán, Fő-ul 1. Mozgószinházak Városi Nagymozgó. Sieptember 11-én és 12-én, kedden és szetdán 5, 7 és 9 órakor az nj világcsoda: .A beszélő film" Dr. Lee Forest-féle Fonofilm. Kisérő mütor: .A vérnász". Dráma 8 felvonásban. Főszereplő: Mildy Cbristians. Szetd i kitérő műsor: „Arsnyország*. Főszereplő: Eva Novak. BÁOIÓ-iffSOl (KövtdlUeekJ H — síre*. aomzda-Ui Maugv. — hangverseny. E — előadás Oy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — tette. Mg. — ineiőgaidaaág. m. - Ifjúsági eJőadL. P — tek4v.Ua. 0 — graaaoloazene. Jb — (eu-band, K - kabart. aZ. - uipeurS nae. Szeptember 11 (kedd) Budapest 9.30 és 11.45 H. Közben 12 órakor déli harangszó az egyetemtéri templomból. Utána: 0. hangv. 1 Idójel-zéa, Időjárás. 3 H. 4.45 IdőleFzés, ldőlárás. 5 E. 5 45 Schrammel Z. 6 50 Rózsahegyi Kálmán 12.: Amerika és én. I rész. 9.45 H. 10.10 Idóláráijelentég. Utána: Cigányzene Bécs, Orác, Innsbruck, Klagenfurt Linz II és 4 15 Hangv. 8.05 Kamara Z. 9.15 HHangv. Berlin, Stettln 11 és 3.30 O. 5 Hangv. 8 10 Operett E. Barcelona 1.45 és 5 45 Kamara Z. 9.20 Spanyol Z. 10 Hangv. 10.20 Sparlyol duettek. 10.50 Oltár Z. Basel, Bern I 0. tánc Z. 4 Hangv. 5 30 A. 10 Hangv. Brflnn II Hangv. 12.15 Q. 7.30 Kamara Z. 9.30 Kiállítási hangv. 10.15 nZ. Frankfurt, Caasel 12.30 Hangv. 3.55 A. 4 35 Tánc Z. 8 Vlgopeta E. 9.30 Hangv. Hamburg, Hrema, Hannover. Klet II 0. 12.30 és 2 05 Hangv. 4.15 Nyitányok 4.15 (Hannover) Dalok. 8.45 A. 8 A dolgozók estje. Ulána hangv. Langenberg, Köln, Aachen, Mfinater 10.15 és 12.10 0. 1.05 Operettrészletek. 4.15 Német, sngol és Ir népdalok. 8 Orosz ba-lalalka Z. 9 Tolsztoj 100-lk születésnapjának emlékezete. London, Daventry 12 Hangv. I nZ. 4 Hangv. 5.15 Oy. 6 és 6.45 0. 7.15 Brahms zongoraművek 7.45 Katona Z. 9.50 Tarka est. 10.45 és II Tánc Z. Madrid 2 15 Hangv. 7.15 Kamara Z. 8.15 Tánc Z. 10.15 Opereltrészletek. Milánó 12.30 Kamara Z. 4.30 Hangv. 5.20 Oy-dalok 8.50 Hangv. II Tánc Z. Prága II O. 12.05 Hangv. 5 Katona Z. 7.15 Népszerű Z. 8 Rádiójáték. 9 Hangv. Róma 1 Kamara Z. 5.30 Hangv. 9 Opers E. Varsó 1 Torony Z. 6 Szólista est. 10.30 Tánc Z. Finom, untató* DADAC aranyhegyi BÜBÜtt lllcicnkint asztali 78 f., vörös I P, rizling 1 P 20 fillér SÁFBÁlf IÓZSEF taBttmWWI -utca 74. Ülir-UTU 41. előkészít jogra, államszámvltelrc, érettségire, összevont magánvizsgálatra, polgárira lOJB. szeptember 11 IALAI K02L0NT SPORTELET Pócs-Baranya—Zala-Kanizsa 1:0 (I a 0) * *ötn?Í«íínL",lott\' d® " pécsi OMtáraor nehéz akciókból la "_.^k?t.k?Ld*H .k"PM,\'"LJ,?l,n* ■minőkkel a kanlzaal csatársor a* !.r"i.k,.L.. ««pur., mini aminőkkel a kanlzaal csatársor az egéaz tiszta helyzeteket fejezte be — Eldöntetlen lett volna az igazaégoa eredmény Nagjrkaalwa, szeptember 10 8Iép lövését védi a Jól helyezkedő A kél délnyugati rivális össze- pécsi kspus és nsgy „mázlival" csapása régen láloli hatalmas ember- parírozza Csősz kapás bombáját is. tömeget vonzott a pilyára. Az álló helyen u óriási hőség miatt ingujra vetkőzve fehérlett a bosszú emberkaréj; a tribün is „roskadásig" tömve volt, északi sarka, ahol a mintegy 150 főnyi pécsi drukkerhad helyezkedett el, nem is birta a nagy lerbet és leszakadt. A pályára lépő pécsi csapatot a pécsi drukkerek oly frenetikus, szűnni nem akaró, ütemes tapsvibara köszöntötte, aminőt még nem hallottunk Nagykanizsán. Mintha cssk egész Pécs itt tapsolt volna I Szinte megdöbbent a kanizsai közönség, óriási izgalom ülte meg a nézőket, aminek némi levezetője volt az a tapsorkán, amit a pécslekére feleletként a pályára lépő Kanizsa együttes kapott. És alig indult el Antallcs biró sípjelére a labda, felharsant a „tempó Kanizsa," Jempó Pécs" és zúgott, tombolt a kétezer torokból olyan egyBtemben, mintha csak egy láthatatlan karmester dirigált volna. Pillanatok alatt egyik kaputól a máiik elé terelődött a labda. Mindkét cwpat azonnal teljes lendülettel feküdt bele a játékba, pár perc múlva azonban Péci nyomult fel és Joós sorozatos glxerelt nem Is egyszer csak Szemző parírozta gyönyörű lehúzásaival. A pécsi ostromot kanizsai támadások váltják fel, de ezekben közelről sincs annyi erély, mint a pécsiek támadásiban volt. Csupán Bakonyi pár lépésről megeresztett kapás-lövése az esemény, védhetetlen lenne, de a pécsi kapus szerencsés, pont az Ölébe megy a lövés. Azután Pécs lerohan, a kanizsai védelem elveszíti a fejét, egy kis tétovázás és OrOnfeld máris védhetetlen lövéssel küldi gótba az eléje pattant labdát. Kezdés után Kanizsa támad, de Pécs 10 olysn kapufát, hogy még a lélekzete ii elállt a kanizsai közönségnek. A kanizsai támadások csak kornereket eredményeznek, hiába rúgja azonban azokat Bakonyi Ideálisan, nem születik eredmény, csak az utolsó percben ér a hálóba Schretber labdája, de hendsz miatt nem gól. A második félidő Kanizsáé. A 45 percből 40-lg abszolút ur a pályán, mégiem tud még egyenlíteni sem. Az első percekben Schreiber lövését a kapufa akasztja m»g, azlán folynak a kanizsai támadások, nagy ritkán szaklljs csak meg egy egy ptcsl lerohanás. Da ezek aztán veszélyesek I Akárhányszor a félpályán lul állnak a kanizsai bekkek, ugy le van szoritva a pécsi csapat. És mégslncs eredmény. A kanizsai csatársor frontban van, de — semmi különösebbet nem csinál. Bakonyi Az eredménytelenség kedvét szegi a kanizsai csapatnsk s az utolsó percekben Pécs nyomul fel, de további eredményt a jól működő Joós miatt nem tud elérni. Idő. Az eredmény nem igazságos. Az első félidőben a pécsi csapat ugyan minden részében Jobb volt a kanizsainál, mégsem ludott fölényre szert tenni, inkább váltakozó mezőnyjáték képét mutatta a meccs. A pécsi csatárok kapuelőttl, általában a lövé-vésekben mutatott határozoltiága azonban ekkor még megérdemelten u\'a\'ta őket vezetéshez. A második félidő óríárl kanizsai fölénye azonban, ha már győzelemre nem is vezetett, legalább a ki;gyenlilést megérdemelte volna. Kornerarány 8:2 Kanizsa avára I A kanlzssl közvetlen védelemben Szemző és Joós hibátlaoul játszott. Joós blzonytalankodáaával sokszor hozts Izgalomba a kanlzssl közönséget s a gólban is ludas. A halfsor átlag teljesítményt nyújtott, Trucken-bródon még látszott a trénlnghlány. A csatársorban Bakonyi végzett nagy munkát, de elfogadható volt Schreiber és Ivanlcs Játéka l», az utóbbi azonban örökös forgolódásával nem egyszer rontotta el a helyzetet. A szétlöknél klasszis-differencia volt a pécsiek Javára. Ha a pécsi szélsőkhöz került a labda, formás támzdá-sok indullak kl, de ha Farkas és Csdsz bekapcsolódott a Játékba, a támadások csak elakadtak. Ctász még a második félidőben ejy szép lövéssel legalább észrevetette msgát. A gy öitei csapat legjobbja Dreller kipus volt. A bekkek köifll Krebsz, a hiifsorbin Palkó, a csatársorban OrOnfeld és Kocsis tűnt kl. Csapatösszeállítások: Baranya: Dreller — Ivancilcs, Krebsz - Kristóf, Palkó, Foór -Itsépl, Qrünfeld, Halas, Kocsis, Köves. Kanizsa: Stemzó — Réder, Joós — Tamás, Tiuckenbród, Babos — Farkas, Schielber, Ivanlcs, Bakonyi, Csász. A II. liga eredményei Attila-Bak 4:0 (3:0). Biró Hlmler. A Bik Mlikolcon nem volt ellenfél. Turul — Terézváros 2:1 (1:0). Hungária uti pálya. Biró Klug. Botránnyal, kiállítással tarkított mérkőzés. Rákospalota—Húsos 3:3 (3:0). Rákospalota. Biró Nagy L. Palota már 3:0-ra vezetett I Vac FC — Toroksár 2:1 (1:0). Soroksár. Biró Kornai. A szerencsésebb csapit győzött. I. liga eredményei Hungária-Bástya 1:1 (1:1). Somogy—III. ker. 0 :0. Vasas-83-as 4:2 (2:0). Kispest-Bocskay 2:0 (0:0). Nemzetközi meccsek Ferencváros—Admira 2:1 (1:1). A középturípil kupiban a magyar bajnok n igyobb tudása a bécsi közönség terrorja dacára is biztos győzelmet aratott a nagyklasszisu osztrák bajnok felelt a Hohe Warte pályán. Sparia—Sabátla 6:3 (4:2). A szombathelyi csapit derekasan küzdött Prágában, de Welnhardt kapus sérülése me* p csitelte sorsát Az amatőr bajnokság eredményei A második napon sUlyos vereséget szenvedett az NTE Nagykanizsa, szeptember 10 NTE-BSC 2 :1 (2 :1). Bics-alnás, szombaton. Biró Halness. A BSC volt a lelkesebb csapit, de az NTE nagyobb rutinja és technikája ezen a meccsen még birU. Oillövők Jámbor 1 l-esből és Szabó. Az NTE Kohn és Horváth helyén tartilékkal látszott, BSC—NTE 4:0 (1:0). Bácsalmás, vasárnap. Biró Halness. A 300 kilóméieres utazástól és az előző napi meccsiő) fáradt NTE összeroppant. Meg nem érdemelt tulyos vereség, Koch és Jakubecx helyén tartalék. PVSK—KTSE 3:0 (1:0) Kapaivár. Biró. Rosenfeld. Szerencséi Un meccs, a Turul egyenlő ellenfél volt. BSE-PSC2:0 (1:0) Baja. Biró Lang. A bajnokcsapat ujibb veresége megérdemelt. DVAC-BTSE 2:1 (1:0) Pécs. Biró Krebsz. A bijnokaiplráns bijal csapat 3 tartalékja miatt ujabb fájó vereséget szenvedett. Atlétika A debreceni propaganda verseden ismét a déli kerfl et diadalmaskodott ügyességi atlétái révén. Pontverseny: 1. Dél 67 p. 2. Ésxalt nyugat 59 p. 3. Pestvidék 51 p. 4. Kelet 33 p. 5. Délnyugat 17 p. 6. Észak 7 pont. A Budapest bajnoki viadalon Egri 4482 cm-rel legyőzte a 4444 cm-t dobó Marvatlcsot. Szombati és vasárnapi leventebajnoki mérkőzések eredményei 77 FC-Jóbarát 4:0 (1:0). A 77 esek nem érdemeltek Ily nagy gólarányu győzelmet. Biró Kasztl. Feltámadás-Hungária 1:1(1:0). Igazságos eredmény. Biró Kohn. Haladás-Hunyadi 6:0 (2.0). Hunyadi a 20 ik percben összs-eselt és nem bírta az Iramot. Biró Lackenbacher. Egyetértés-33 FC 4:2. A 33 FC meglep fen sokat jsvult. Biró Izsák. Klskantzsal Levente—Vasas 1:0. Cssk egy félidőt játszott a két csapat a profimérkőzés miatt. Biró Klemann. Egyetértés—Hungária 5:0 (4:0). Egyetértés könnyen győzött. Biró Herczl. Turul-13 FC 1:0 (1:0). Győzött a szerencsésebb csapat. Biró Herczl. Haladás-Feltámadás 2:0 (2:0). Haladás csak kemény küzdelem után tudott győzni. Biró Wolff. Amatőr I. osztály bajnokságának állása szeptember 10-én * » 1. PVSK 2 2 _ — 6 1 4 2 Sz»K 3 2 — 1 6 3 4 3. BSC 4 2 — 2 II 7 4 4. NTE 3 2 — 1 5 5 4 5 BSE 4 1 1 2 4 6 3 6 DVAC 3 1 1 1 2 6 3 7. BTSE 3 1 — 2 3 7 2 8. PSC 3 1 — 2 4 3 2 9. KAC 1 — 1 — 1 1 1 10. KTSE 2 — 1 1 1 4 t II. profi-liga bajnokságának álláaa szeptember 10-én 1. Atilla 2 2. PécsBar. 2 3. Vac FC 1 4. Terézv. 2 5. Turul 2 6. Erzsébelv. I - 7. Hu«o» I — 8. Rákospal. 2 — 9. Soroksár 2 — 10. Zali Kan. 2 — 11. Bak 1 — 12. Józsetv. — - 2-- 2-- 1-- — 1 — 1 I — 1 — 1 1 1 1 - 2 1 - 6 3 2 4 2 1 3 4 2 2 4 löMAZUIit Tltlll A mai értéktőzsdén már nyitáskor fo.ytatódolt a gyenge irányzat A forgalom vontatottan Indult. A Ida forgalom következtében az árak csak 1— 2°/o-oa veszteséget szenvedtek. Egyei papírok mint Bsuxld, Fegyver és Qanz vesztesége nagyobb. Zárlatkor a hangulat kedvetlen. A ti*kamatozású papírok pl\'.cán mérsékelt a forgalom. Az Irányút tartott A valuta és devizapiacon változás nem történt. Zürichi zártat Mrts Kii, Lm*em 819-40 B\'BMti 72-10, Mhso WjTVl. Madrid 80-15, ü Unlia »e-20, Ma íw-ra, wm ms, m m IB-I9, Vsrsó M-22VS, Bmét Be fiád US, Bakamt »16. Terménytőzsde A búza 10, a rozs — filHrrel esett. Az Irányzat kissé gyengébb, a forgalom kteepts. II kg-os »*-iM0. 77 ki-os 26 10 —26-80, 71 kfres »*>-26-55, 79 kg-os 2655 36 26*75—26-85, roat 2175-área 26-25-26 75, itorps tilss-^r*8H0- ZALAI KÖZLÖNY IMBjrepéember 11 fcvtn-legyxAM VALUTA* ML 7790-1805 Befal k. 7965-7995 M k. 1843-17 01 Dél k. 152 75-153 35 10 09-1006 : 57040-872 40 lk7T4M265 HaáL 229 60 230 60 Lmo» 64-15-64 45 Ut 154-3 59 ÍOCQ-XHS 1»645-1?695 162 95 -153 55 •0 63-/0 95 M85-4C-45 •vájd L110 35 -110 76 " Ik. 63 25-15385 U8VIZAK 32967-230 37 Belgrád 10X6-10 09 Berta 1J6 48-lf6 88 Brtaud 79 62-79 87 Bátrad 345-349 Kon—h 152-85 153 25 Lomáom 27\'7»-27 87 Madrid 9490 -SS 40 Milano 29 94-3008 Newyork 572-80 4 40 Oule Varsó 152 85-153 25 2236-2244 18-97-17-02 4 12-4 15 153 35453 75 64 20 «4 40 80-71 aCH» 110-39 1.0-69 Sertésvásár 388\', MbUI sMaUanal vfcnn 1400 danb Baóraadl 1 92-1 96, 1-8S-I-40, szedett kőeép 170 — 1-76, köenyfl 1-20-1-50, etaórandS Ont 1-86—1-90, aáaodreads 1-64—170, utol alléd 1-56-1-70, ssaloaaa nagyban 2 20— 130, aak 256—2"60, WaaoH baa 2 10- 2-30, ualoaaés Martéi 2 32-2-26 Ai báairaat lanyha. Bálzalal lyoaáz és La>klaáá Vállalat Bészvéaytámság. Felelős kiadó: Zalai Károly. laéll iirt l feaáaáoai Magykanizaa 78. az. áPBÓHIBDETÉSEK Az nrdUnHéaaak dija 10 sióig M fillér, ■dadea lovábU azé dlla • fin. Vaaár- éa ■aaapaap 10 azóig 10 fillér, mlndan toTábU mi dija t flll. Saatdén éa pénteken 10 saótg 80 fillér, minden további ■6 dlla • flll. Clauad • minden vaata-nbb betttból állé nő két ssónik számíttatik. Alléét keneőkaek 50<v« engedmény. A Mfgáil «l| al«r» fUeé—<»á. Keretek megbízható mlnéenesleényl azonnali belépésael. Clm a kiadóban. TsavaJ még mindig Muszel ésFrledenlhil-oál a legolcsóbb, mert legjobb éa kllóla csak 4 P 80 fillér. 4381 TBHéa elhordliató, adók Kaztnczy-utca 47. használt ajtók el-4228 ■éaaat klaasszonyt keresek mekek mellé. Clm a kiadóban. er-382 % Két egymásba nyíló szobs szépen buto-rozvs, egy vagy két ut részére, esetleg Halai párnak okt. l-re klstfé. Bóvebbet Roztonyl utca 6. Ugyanott egy asztsltaka réktOshely eladó. Német rövidazórU >la kiadóban. __4412 ila eladó. Clm a -4462 Német, francia és zongora órák tanlté- Bóvebbet Epplnger, Csen- vállalom. gery-ut 4. ________________-4464 ■IsMlaáló leányt, havi 32 P fizetéssel azonnal felveszek. — Jelentkezni lehet Különlegességi Dohányárujában, — egész napon Lakás klarfé 3 szoba a egy mellékhelyiséggel, vízvezetékkel, é pengő bérért. Felvilágosítást ad ftzv. Oyuláné. Széchenyi-tér 7. 1450 fülke, összes évi 1600 Tubol 415 Használt nagyobb Uzletberendezéa megvételre kerestetik. Artner és Kelemen. 4455 ■a*sl8n80l ajánlkozik perfekt német iviz -----------------, ^olgi náslumbúl. Tanít kezdő franclát A zongorái Vidékre Is megy. Leveleket „" " Jeligére a kiadóba kér. ----------------ozik p ___ polgári Iskolai tanltónó Magánvlzsgákri ís előkészít ésjnstruál elemi, polgári, gym- I" ___4457 Király u. 8. u. alatt két uj terhea kocsi és egypár lóezerszám Jutányos áron al-»**• 4458 ■HM Hu lelvétettk Krauaz Nándor-^______ ____4459 . ■W,?f,1.*b*H*t- Csengery-ut 50. alatU Újvilág- vendéglő október l-től bérbeadandó, esetleg meglelelő kaudó mel- w\'L\'i^i0 p,n<ír Wvflellk. Bővebbel a háztulajdonosnál. 1 zótd nluasdlviny, gyermekágyrilbatoli aiőnyeg olcsón eladók Csenger^ Köszönetnyilvánítás. Drága jó férjem elhalálozása alkalmával megnyilalkoiott jólét ó részvétekért külön köszönt tel mondok a Király Sörgyár Igazgatóságának, munkásrinak, a vendéglős kartársíknak, rokonoknak, jó ismerősöknek és mindazoknak, kik a temet\'sen megjelentek, vagy bánalomban velem éreilek. özv. Kumln Ferrncné. TANKÖNYVEK minden iskola részére kaphatók és eltjayyazhetók Fisthel Fülöp Fiai könyvkereskedésében. Veszünk használt tankönyveket a legmagasabb árakon. Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR gőzmosó, vegytisztttó, ruhafestő ijfc: Injiái i II. Eyljttitkf: Iioaciy-s. I. Vállal mindennemű ruhafestést, vegytisztítás!, gőzmosást mérsékelt áron. Elismerten elsőrendű munka. Hófehér, ttkörfényei gallértliztitái. Pllssérozás. 04 Qouvrérozás. Kitűnő alkalmi és reklámcikk minden szakma részérc a Pictures Soap lemoshalatlan képekkel és cégreklámmal ellátott szappan. Kívánatra 3 drb minta P I 20 beküldése ellen tranco. Oyártja : a PICTURES SOAP" magyarországi üzeme Budapeat, V.. ekerle Sándor-utca 19 4410 Wel HIRDESSEN « „Zalai K5zlffny"-ben. GUBACSOT, égytollat, állati bftröket, vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és rongyot a legmagasabb árban vásárol 8TRÉI B. riál HÁGTKAHIZSA, Erzsébet királyné-tér 15. sz. alatt. MEGHÍVÓI Mifla. VIZY 0il«ll Ofr.kb.al ul.iá»ok ilkjlmlvsl BUDAPESTEM 1 lejke!l.m.».bb otthoni nru|tj. i I.j.l4ny6..bb l.lt«.l.k melleit . K.ktl pálr.odvu irkuM old.Uv.l utabfn leví GRAND HOTEL Park Nagyszálloda Badapeit, JUL, Barou-tér 10. m.rt lOOo engedményt kap ■Int .1.0 Up .lAfü.tAj. olci uob.-ái.tnkból, IOo,*o sagsénáayl kap ok*i éttermi ái.tnkbil. (KltOnó bljl koajrtu.) S psngAt naagtakarlt .ut6t.il kSluéf.t, mert ,7.lo« át)«b.t m •un • pilj.odTtrrót- Nálunk otthon érzi magát I I I EUAr.oda ki.iolfélit, iitzonua cuUdl |.u.f. Saját áriskt ...a .I4n,5k loljrtln, bon okr.U.o Mluak 1.ÍU-loo a«g. — eiai.tM .X0Mm.zr.nd.l4. .jánl.lo.. 40*1 .1. nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338. Minden külön költség vagy portó felszámítása nélkül elhelyez hirdetéseket bárme\'y bel- vagy külföldi lapban. Beklámterreket készít, szövegez. Plakátirozást vállal helyben és vidéken, b.l- vagy külföldön. Nagykanizsa r. t. város mindennemű hirdetési jogának bérlője. Magyar Film Iroda rt. Budapest képviselője. A M-igyar Királyi Be űtjymlnlsz-térium fordító osztályánik felvevő helye. Bármely nyelvtől vagy nyelvre fordítást vállal és belügyminisztériummal hitelesíttet. Minőségben, tartósságban felülmúlhatatlan a CONTINENTAL PNEUMATIK rdTTTf fTTJTTn Ijr^TffTTTrn Állandó nagy lerakat Zalamegye részére: Szántó Vilmos és Társai (égnél Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22. Nyomatott a^Délzalai Nyomda Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős ŐSZI VETÉSRE: Oazdaságl magvak: Káposztámig Árvácskámig Kelkápojjtamag Nefelejtsmag Silátamag Szlzszorszépmag Kertkrépamag Hartngvlrágmag Téli retekmeg S egfümag stb. stb. Holluáltl virághagyaákra: tulipán. Jácint stb. stb. előjegyzés. Mütrágyafélék. Kicsinyben és nagyban kaphatók: 0B8ZÁ0 IÓZSEF MÉwtNbftB Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett, nso Teleion: 13a Haén Gyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól. 10842/1928. vhL szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehsjtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. J-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy s nagykanizsai klr. Járás-blróságnsk 1928. évi Pk. 10842. számú vég- zése következtében Dr Hajdú Oyula nagy. kanizsai ügyvéd Altat képviselt Schiller és Löbbel Javára 150+ 150 Sv. frank a Jár. lár erejéig 1928. évi Juliua hó 6 án foganatosított kielégítési végrehajtáa utján le-és felülfoglall és 1637 pengőre becsült következő Ingóságok, u. m.: zongora, szobabútorok stb. nyilvános árverésen eladatnak Mely árverésnek a nagykanizsai klr. járásbíróság 1928-lk évi Pk. 10842. sz. végzése lolytán 150 f 150 Sv. frsnk tőkekövetelés, ennek 1928. évi március hó 15. nspjálól Járó 50,o kamatai, <,\'i°/o váltódíj és eddli összesen. 134 P 10 HIL-ben bíróilag m. megállapított költségek erejéig Nsgylunl-zsán, Klnlzsl-ulcs 2 b sz a. leendő megtartására 1928. szeptember hó 25-Ik napjának d. u. 1 órája határidőül kllüzelik és shhoz s venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hlvstnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881 évi LX. t.-c. 107. és 108. § al értelmében készpénzfizetés melleit a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron alul i> el fognak ad-.lnl. Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégltéai jogot nyertek volna, ezen árverés az IÍ8I évi LX. t.-c. 102. $. értelmében ezcs Javára Is elrendelletik. Kell Nagykanizsán, 1928. évi szeptember hó 3 napján. Haán Oyula s. k. 444.1 klr. blr. végrehajtó. Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól. 30/1928. vht. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtő az 1881. évi LX. L-c. 102. §-a értelmében ezennel köz-hírré teszi, hogy a nagykanizsai klr. Járásbíróságnak 1928. évj Pk. 11525. azámu végzése következtében Dr. Miklós Sándor ügyvéd által képvlaett Farksa István és valamennyi társa Javári 1920 P s jár. erejéig 1927. évi december hó l én loga-natosllolt kielégítési végrehajtás utján Tt-és felülfoglall és 2400 P-re becsüli következő Ingóságok, u. m.: Egy darab 320 sz. Dröxltr féle cséplőszekrény és egy Heller-Herz gyártmányú 8 to benzinmotor nyilvános árverésen eladatnak. Mely árveréanek a nagykanizsai klr. Járás bíróság 1928-lk évi Pk. 11525. számú végzése folytán 1920 P — HIL tőkekövetelés, ennek 1926. évi szeptember hó 20 napjától összesen — P — fillérben bíróilag mái járó 9o/o kamatai, \'/a°/o váltódíj és eddig megállapított költségek erejéig, a netán fizetett összeg levonási melleit Klsksnizsin, Szigeil utcs Il/b, sz. a. leendő megtartására 1928. azeptember hó 13. napjának d. u. 1 órája határidőül kltüzetlk éa ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg. hogy az érintett Ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. 108. §-al értelmében készpénzfizetés melleit, s legtöbbet ígérőnek, síükség esetén becsáron slul Is el lógnak adatni. Amennyiben az elárverezendő Ingóságo kat mások la le- és felfilfoglsltslták és szokrs kielégítési Jogot nyertek volns, ezen árverés sz 1881. évi LX. t.-c. 102. §. értelmében ezek |avára Is elrendeltetik. Kelt Nsgvksnlzsán, 1928. évi suguszlua hó 26. napjin. Haán Gyula s. k. klr. blr. végrehajtó. üzletvezető: Zalai Károly.) 68. évfolyam, 206 szám Nagykanizsa, 1928. szeptember 12, szerda Ára Mffllér ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Az Egységes párt nem tulajdonit nagyobb fontosságot a Kray István kilépése körül támadt politikai hullámoknak Budapest, szeptember tl Az Egységespárt nsm tulajdonit nagyobb fontosságot báró Kray István kilépésének, snnál inkább sem, mert Kray István báró kilépését tudomásul adó levelében kijelentette, bogy továbbra is bive gróf Bethlen István miniszterelnök politikájának. Egyébként útban vannak a politikai kiegyenlítő lépések, minek következtében valószínű, hogy Zalaegerszeg képviselője elhatározását még revízió ald fogja venni. Minden ellenzéki híresztelés dacára, a kilépésnek nincs jelentősége és nem veszélyezteti az Egységes-Pári .egységét". Az ellenzéki lapoknak az a biresztelése ls valótlan, hogy a fajvédők belépése az Egységespártba és Oömbös államtitkárt kinevezése elkedvetlenítette volna Ugrón Qábort is. Korányi Frigyest a kormányzó elismeréssel felmentette Budapest, szeptember 10. (Éjszakai rádiójelentés) A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kormányzó báró Korányi Frigyes párisi msgyar követet saját kérelmére állásától felmentette és megengedte, hogy ez alkalomból teljes elismerése újólag tudtul adassék neki. A 18 pontból álló genfi napirenden 16. a magyar optáns-figy Brland hajlandó lemondani, ha leszerelési beszéde károsan befolyásolta a német francia megegyezést Oenf, szeptember 11 A népszövetség mai közgyűlésén kisebb felszólalások után Cushendun lord beszélt. Beszéde idejére a padsorok és a karzat leljesen megteltek. A lord a leszerelés kérdésével fog-Islkozott. Kifogásolta, hogy az előkészítő munka lassan halad. Készletezte az akadályokat. Törekedni kell — mondá — a leszerelés gyakorlati megvalósítására. A tengeri leszerelést fokozatossn gondolja végrehajtani. Méltatta a Kellog paktumot, mely ulán remény van arra, bogy a leszerelést előkészítő munkálatok gyorsabb tempóban fognak folyni. Ossuskl cseh delegátus, a holland delegátusnak a kisebbségi kérdéssel foglalkozó beszédére válaszolt és annak propozicióját, kogy a népszövetségben állandó kisebbségi bi- zottságot létesítsenek, ellenezte. A beszéd a népszövetségi tagok között nagy ellenszenvet váltott kl. Genf, szept. 11. Brland legutóbbi népszövetségi beszédének élét próbálja tompítani a nála meglelent újságírók előtt. Kijelentette, hogy a leszerelés ügyében nem vádolta Németországot amerikázással. Ha axzal vádolják, hogy Némeiország és Francísország viszonyát érinti ez a kérdés, ugy hajlandó lemondani Az optáns-pőr a napirenden Oenf, szept. 11. (Éjszakai rádiójelentés) Ma délelőtt osztották ki a népszövetségi tagok kötött az ülések programját, mely 18 pontot foglal magában. A 16 ik belyen áll a magyar kormány kérelme az optáns-perre vonatkozólag. Hogy kl lesz az előadója a magyar ügynek, nincs rajta a p\'ogrammon. Rajna-népszövetség Genf, szept. 11. (Éjszakai rádió-jelentés) Ma délután egyik előkelő genfi szállodában a Rajna-megszállásában érdekelt államok és Németország megbizoitai között értekezlet volt. Ezen a fontos értekezlete u részletesen megvitatták a Rajna-vidék eietleges kiürítésének feltételeit. Apponyi felszólalt, Walkó látogatásokat tett Genf, szept. 4. (Éjszakai rádió-jelentés) Egyik bizottságban, mely a leszereléssel foglalkozik és azt tárgyalja, gróf Apponyi Albert is felszólalt. Dr. Walkó Lajos külügyminiszter ma meglátogatta a holland, finn delegátust, az osztrák kancellárt és a népszövetség helyettes főtitkárát. Olasz mintára az elemiben kell kezdeni a testnevelést A kSzépiskolás ifjúság ia résztvehet a felnőttek sport-versenyein Testnevelési ankét a kultuszminisztériumban tfrtMe «t Uadáhíratali T6«< l oáa. KaottMlyt aákkladdhhratal Kotsuth UJo. S2. Budapest, szeptember 11 Oróf Klebelsberg Kunó vállát- ét közoklatátügyi miniszter sorozatos ankétra hívta meg a magyar sport vezetőit. Az ankét-sorozstot ma nyitotta meg és bejelentette, bogy rendeletei Irt alá, mely szerint a kOzépfoku Iskolák nDvendéket ls résztvehetnek sportegyesületek versenyein, ha erre orvosi vizsgálat alkalmassá teszt Okét, szülői beleegyezést kaptak és az Illető Iskola-igazgató nem kifogásolja. Az értekezlet tárgya az olimpiai eredmények okának kifejtése vagy hibái- nak Ismertetése lt. A következő költségvetési évben nagyobb összeget szerelne juttatni testneveléii célrs, miért Is érdekli, bogy a sportolóknak ml a kívánságuk. A megalko tandó testnevelési főiskolát olyannak szeretné, hogy Európa legszebb Intézménye legyen. A nsgy tetszéssel fogadott betzéd után Mdrtonffy dr. az Orazágos Testnevelési Tanács nevében Ismertette az olimpiai eredményeket. — Véleménye szerint az elért eredmények elegendők voltak. Tapasztalatok alapján csak oly sport ágákat kell kiküldenünk ax olimpiádra amelyek megfelelő esélyekkel Indulnak. Sok nemzetközi mérkőzési kell rendezni. A versenyzőknek tréning Időre olyan beosz\'ást kell adni, hogy tényleg trenlrozhisisnak. Szükséget a f port élet kiszélesítése. Sztankovlcs Szilárd kéri, hogy az uj népnevelési reformot már a népiskolákban kezdjék el. Jó testnevelési tanítókat kell képeznünk. Szóvá teszi a Stadion hosszú idő óta húzódó ügyét. Klebelsberg Kunó gróf kijelentette, hogy a S\'adlon megépitére Ettflutol án: tgy bórs 1 pangd 4a Diát nem pénzkérdésen raullk. A főváros a pénzt már felajánlotta, csak a hely megválasztása tekintetében nem tudnak megegyezni. As áklatian vitat Budapest képtelen megoldani. Elfogadja azt a propozlciót, hogy a testnevelést már a népiskolákban kell kezdeni. Erre Ajánlja az olasz mintát, ahol már az első elemitől kezdve tanítják és fegyelmezik a gyerekeket. Sztankovics ujabb feiuólaláaára válaszol és kijelenti, hogy a Stadiom ügyét nem veszi le a nspirendrőL Több felszólalás után elhatározták, hogy a legközelebbi ankétet Szegeden tart |ák. Az ülés fél 3 órakor ért véget Klebelsberg Kunó kultuszminiszter lelkes ünneplésével. A prága—bécsi gyors katasztóíájának 23 halottja van Brflnn, szeptember 11 Az utóbbi Idők legborzalmasabb vasúti szerencsétlensége történt a csehországi Saltz mejlett. A prága— lunde:iburg—budapesti gyorsvonat SaiU állomás mellett hibás váltóállítás következtében belefutott a vonalon vesztegelő 8881. számú te-hervonatba. A két mozdony egymásba fúródott, a szénkocsik egymás tetejére torlódtak, a gyorsvemt n*gy első kocsl|a kisiklott, teljesen összeroncsolódott és a felborult kocsik sz utasok egész seregét temették maguk alá, sokan p:dlg nem tudtak kiszabadulni a felborult kocsik belsejéből. A katasztrófának eddig 23 halott|a, 33 súlyos és tok könnyebb tebesfllt|e van. A vonaton utazott Anghelescu román mezőgazdasági miniszter is, aki megmenekült a biztos haláltól. Anghelescu a halálvonit második kocsijában utazott, amely teljesen összeroncsolódott. Ennek az utasai közül csupán négyen menekültek meg épségben. A miniszter ax ösz-szeülközés elölt nébány perccel sz étkezökoctlba ment ebédelni és ott tartózkodott, amikor a katasztrófa torién\'. A három első kocsi volt a legzsúfoltabb. Ez a három vagon Berlinből jött és s bécsi vonathoz volt csatlakozása. Igy aztán a bárom kocsi utasai nagyrészt németek és osztrákok voltak A vonaton egyébként egész sereg magyar utas Is volt, a halottak között azonban, mint már pontost n megállapították, egyetlen egy magyar alncs. A brünni kórházba ma reggelig 33 sutyos sebesültet szállítónak be. A szerencsétlenséget hibás váltóállítás okozta. A váltóőr bódéjában a katasztrófa után felakasztotta magát, de levágták a kötélről és a csendőrök őrizetbe vették. IALAI KÖILÖHY tgg Meptetaber 12 Mi88ziósházunk és a patronázs .Élesszük nagy, hatalmas vágyakká a lelkünkben meg megrezzent jókl-vánatokat, szabadítsuk fel a lelkünkben piheni jóságot minket égető és szinte kínzó energiává" — mondja egyik körlevelében Proh ász ka Ottokár, Székesfehérvár halhatatlan püspöke. Program Célkitűzés. Élesszük nagy, hatalmas vágyakká a bennünk rejlő, Istentől kapott jókat. Ezeket a szavakat lehetne az O irányításában haladó kékfátyolos gárdának a zászlajára irnl. Nagykanizsa trianoni határ városba egy éve, hogy megérkeztek a Soclá-lls Missió nővérei, egy éve csak s máris nagy, meleg szeretettel veszi őket körül a város közönsége. Mint a patronázs munkása, együtt dolgo zom velük. Nincs olyan társadalmi mozgalom, amely oly tág körben fejthetné kl tevékenységét, mint épen a patronázs-munka. Részint a letar-tóztatási intézetekben levők, részint a letartóztatottak családtagjai, majd a letartóztatást intézetből szabadultak, mind mind segélyre, gyámoll-tásra, jó szóra váró hajótöröttjei az életnek. A fogház misszió, rabiskola, rabkönyvtár létesitése, a letartóztatottak családtagjainál az otthon megmentése erkölcsi és anyagi támogatás utján, mind-mind áldozatos mun kára váró nagy feladatok azonban egész embereket kérnek, a nagy céloknak megvalósításához egész lelkek kellenek. Jelentőségében talán a. legnagyobb azonban az a cél, amely a gyermekmentéit tűzte feladatául. Nemrégiben matattam rá arra a sajnálatos Jelenségre, hogy mily Ijesztő arányban emelkedik a fiatalkorú bűnözők száma. Ha a nagykanizsai törvényszék területén, amelyhez pedig csak kis- és nagyközségek tartoznak Ilyen jelenségeket észlelünk, elképzelhetjük, milyen a nagy városok krlmlndlstatlsztlkája. Az állam csak annyiban veszi kl részét a patronázs munkából, ameny-nylben a letartóztatást Intézetből szabadultakat, ha szegénysorsuak és Jó-viseletnek voltak, klvételkép pénzzel, ruhával és munkaeszközökkel látja el és bár szubvencionálja Is az egyesületeket, nyilvánvaló, hogy mily óriási még a munka, amely a társadalomra vár. Az elmúlt esztendő mutatja legjobban, hogy mily nagy szüksége volt Nagykanizsának és vidékének csak a patronázs munkát tekintve Is az áldozatos szeretet és munka kékkeresztes harcosaira. Nagykanizsa város társadalmának fel kell fognia, értékelni tudnia kell azt, hogy Immár Ut vannak azok, akik — Prohászka hasonlata szerint — sínek és vágányok nélkül úttalan utakon törnek előre még be nem Járt területeken, hogy segítsenek és köny-nyet szárítsanak, de ha ezt felfogta Nagykanizsa társadalma, akkor tudatára ts kell, hogy ébredjen annak, hogy ezekben a nagy feladatokban segíteni Is kell ugy anyagiakban, mint egyebek utján az önzetlen munka napszámosait. Newyorkban a gyűjtési helyeken ilyen felírások vannak: .Ismerd meg az adás gyönyörűségét". Ismerjük meg mi Is az adó, az áldozni ludo ( lélek gyönyörűségét, Ismerjük me^ ugy, hogy először magunkban al \' kossuk meg Igy növekedni, szaporodni fog a gárda, amelynek zászlajára a legszebb jelszót, de áldozatos munka jelszavát lehelne Irnl I Dr. Mutschenbachei Edvln. Három szavazattal Schmidt Jenő dr. került kl győztesen a főszolgabíró-választásból Zalavármegye törvényhatósági bizottságának közgyűlése Végeredményben a szavazatok Igy Zalaegerszeg, szeptember 11 {Saját tudósítónktól) A választásoknak mindenkor kijáró, hatalmas érdeklődés mellett Olt össze ma délelölt 10 órakor Zalavármegye törvényhatósági bizottsága, hogy döntsön, kit óhajt a Zalaszentgróton megüresedett főszolgabírói székbe. 365 megyebizottsági tag gyűlt össze a vármegyeháza patinás termében, mire Qyömörey Oyörgy főispán megnyitotta a közgyűlést, melynek tárgysorozatán minden eltörpült a választás izgalmai mellett. A szavazás megindultával az ered mény az utolsó pillanatokig hajszálon függött dr. Schmidt Jenő főispáni titkár és dr. lAubhaimer Alán nagykanizsai szolgabíró között. oszlottak meg: Schmidt 135 Laubhaimer 132 Horváth V. 97 Melegh 1 Schmidt Jenő dr. tehát 3 szavazattöbbséggel zalaszenlgróti főszolgabíró lett. Szolgabiróvá egyhangúlag megválasztották Mesterházy Perencet. A választás után következő tárgy-soroiati pontokkal gyorsan végzett a megyegyülés. Minden jsvaslatot egyhangúlag elfogadott, anélkül, hogy valamelyikhez is felszólalás történt volna. A községek vármegyei hozzájáru lását 1929-re 29 °/o-ban, a városokét 12 %-ban állapították meg. Dr Uj oltárt avattak a magyarság kultúrájának Kiskanizsán . Kállay Tibor i Ha aajá* wagyonosodástokat rt játok elö — a haza érdekeit szolgáljátok mozdít- A kiskanizsai elemi iskola felszentelés! flnnepe Nagykanizsa, szeptember II Oróf Klebelsberg Kunó közoktatásügyi miniszter hatalmas ku\'turprog-rammjának megvalósítása kapcsán épen Zalavármegye az, amelyre az iskolaügyek legfőbb őre és gondviselője különös gondot fordit. Jól tudja a kultuszminiszter, hogy Zala iskola-viszonyai terén tárcájának még nagyon sokat kell tennie, hogy kiemelje a népoklatásügy elhanyagolt és elszigetelt állapotából. Zalavármegye hálás szívvel tekint a közoktatásügyi kormányzat vezetője felé, aki ujabb és ujabb „magyar oltár-épitéseivel" lehetővé teszi, hogy ne legyen többet Zalamegyében egyetlen ember, aki ne résiesűljön a kuliura áldásaiban, aki ne ismerje a betűvetést — a kuliura kulcsát. Nagy ünnepet Jelenlett vasárnap Kanizsának a kiskanizsai uj állami elemi iskola felszentelése a legimpozánsabb keretek között, a város országgyűlési képviselőjének, dr. Kállay Tibor volt pénzügyminiszternek jelenlétében. Az épület a maga nyolc tantermével, igazgatói lakással tipusa a modern Iskolaépületnek. Száraz, világos, tágas, magas tantermek, a folyosó széles, szellős, az udvar tágas, a bejárók előtti parkírozás már messziről barátságosan hívogatja magához a sok apró magyart. A tantermekben a legújabb rendszerű Iskolapadok, forgatható fali iskolatáblák, a tanitól emelvény felett a feszület. A nagy ünnep alkalmából a kiskanizsai dolgos, hazafias és becsületes nép az u| iskoláját pazar virágdíszt); öltöztette. Ahová a szem csak ellátott, fgy virágtenger. A folyosón végig csupa girland, minden tanterem virággal feldíszítve. A főbejáratnál isléses oltár. Meglátszik mindenütt, hogy szeretet és lélek csinosította az uj iskolát. Az iskolaszen\'elés ünnepi nagymisével vette kezdetét, melyet a zsúfolásig megtelt templomban P. Mátés Hilár ferences-plébános végzett. A szentmisén és felszentelésen megjelentek dr. Kállay Tibor nyűg. pénzügyminiszter, Nagykanizsa város országgyűlési képviselője, a város nevében dr. Krdlky István polgár-mesterhelyettes-főjegyző, a műszaki hivatal képviseletében Király Sándor tanácsos, az Iskolagondnokságot dr. Hajdú Oyula elnök, Eberhardt Béla c. főigazgató és dr. Wlnkler Ernő főrabbi i as össz\'.s iskolákat igazgatóik képviselték. Az ünnepi mise befejeztével Kls-kanizsa népe egyházi körmenetben, a megjelent előkelőségekkel a Nagy-rác-utcai uj iskolához vonult, ahol díszkapun mentek keresztül. A felszenlelési szertartási P. Mátés Hilár plébános végezte, aki ezután beszédet intézett az egybegyűltekhez, amelyben a lelkipásztor meleg, szeretetteljes szavaival fejtegette, hogy a szülök szeretetét bele kell vinni az iskolába. Szlgler Annus iskolái leányka elszavalta Kovács lllésné Igazgató nejének erre az alkalomra Írott hangulatos költeményét. Dr. Krátky István hosszabb beszédében hálásan emlékezett meg Dr. Kállay Tibor országgyűlési képviselőről, mint aki felhívta a kultuszminiszter figyelmét, arra, hogy Itt iskolát kell építeni. Hálát mond gróf Klebelsberg kultuszminiszternek, aki a magyar közoktatásügyet honvédelmi ügynek tekinti. A kiskanizsai polgárságra — mondotta egyebek közt — nyugodtan láthatják a szülőt ház feladatát, mert a kiskanizsai polgárság meglette kötelességét a múltban és meg fogja tenni a Jövőben Is. Dr. Kállay Tibor emelkedett fel ezután szólásra: — Az összeomlás után — mondotta — KIskanizia lakossága azzal kezdte munkáját, hogy templomát restauráltatta. Most megnyitják az Iskolát, rövidesen átadják a Polgári Olvasókört, bogy nemcsak a gyermekeket tanítsák, de maguk is tanuljanak az összefogásban, az ország sorsánik megfigyelésében. Tovább kell haladnunk ezen az utón és lehetővé kell tennünk, hogy azok a nagy területek, melyeket Klskanlzsa magáénak vall. Intenzív gazdasági művelődés alá kerüljenek, hogy szókkal gazdaságosabbá, jobbá és műveltebbé tudják tenni a polgárok életét. — Mert ha a saját vagyonoso-dislokat mozdilják elö — moodo\'ta — a haza érdekeli szolgáljátok. Az óriási közönség lelkesen ünnepelte dr. Kállayt beszéde után. Az ifjúsági énekksr precízen előadott hazafias dala után dr. Hajdú Oyula az iskolagondnokság és a kir. tanfelügyelő megbízásából beszélt. — Akik ma fel tudnak emelkedni az enményiség légkörébe, azok ma ünnepet ülnek — kezdette bestédét. A magyar kuliurának ünnepe ez, amelyen ujabb oltárt emel n;k a magyar nemzeti géniusznak. Beszélt a hitről, mint a melyen félépül a ize-retet. A legszentebb érzésről a hazaszeretetről, amely megtanít bennünket arra, hogy hozzunk sok áldozatot a hazáért és amely összeköt bennünket osztály, rang és felekezeti különbség nélkül. Majd köszönettel adózik dr. Kdüap Tibor ország, képviselőnk, akinek nagy része van abban, hogy ezt az uj iskolái felépliették. OudUn József iskoiásnövendék szépen elöidolt szavalata ntán Kovács Illés iskolaigazgató befejező beszédében ezután köszöntőt mondott a közoktatásügyi miniszternek, a város képviselőjének él a kir. tan-felűgyelönek a magyar nemzeti kul-tura uj hajlékáért. Ezzel véget ért az ünnepi aktus, az emberiokaság széjjeioszioit. A notabilitások megtekintették belülről iz uj iskolát, a kiskanizsai tantestület pedig teljes számban összeült a tanítói szobábin, ahol Faludy Oéza osztálytanító a kiskanizsai össztanltó-ság nevében szerettttséges beszédben üdvözölte az uj igazgatót Kovács Illést és ígéretet lett arra, bogy bennök mindenkor hűséges munkatársakat fog találni. A megjelent notabilitások ezután visszatértek Nagykanizsára. IZE mpfember12 ZALAI KOZI ONT A népjóléti minisztérium kiutalta a 112.000 pengő államsegélyt a kanizsai kórház bővítésére A vármegye hozzájárulása még mindig késik Nagykanizsa, szeptember 11 Ismeretes, hogy a nagykanizsai kórbáz-bflvitésl munkák a legjavában folynak már, aionban sem a minisztérium által kilátásba helyezeit államsegély, sem pedig a vármegyei hozzájárulás nem érkezett meg. A népjóléti minisztérium legnap azután arról értesítette Nagykanizsa polgármesteri hivatalát, hogy a beígért 112.000 pengó államsegély kiutalása iránt intézkedett és az a szokásos módon átvehető. A vármegyei 320000 P hozzájárulás még mindig késik, amiért azonban nemr a vármegye vezetőségét terheli vád, amennyiben a szükséges kölcsön felvételére vonatkozó tárgyalások és fellételek még nem nyertek jóváhagyáat. Rövidesen erre ii sor kerül és Nagykanizsa megkapja a rceore hozzájárulási összegét. Hü 1É8ÉPÉÉ Szerdán és csütörtökön 7 és 9 órakor Nagy amerikai vigjálékattrakció 8 felvonásban. Főszereplő: Putty Lla =» Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak. — Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kitvéká iában VIII., Barots-tér 10 NAPI HÍREK NAPIREND Szeptember 12, szerda Római kalollkus : Mária n. Protestáns : Guldo. Izraelita: Elul hó 27. Nsp kel reggel 5 óra 33 perckor, nyugszik délután 18 órs 19 perckor. • Városi Nagymozgó. .A beszélő Ilim* Uránia mozgó. .Tilos a flört". Vlg-(ítékattrakció 8 kivonásban. MMjáráa A nagykanizsai ■••♦•orologlal mey-flltyelö Jelentések i Kedden a hómir-tékU, Kesget 7 órakor +18 8, délután 3 órakor +292, aste 9 órako. +218. f-tlhiui: Egész nap tiszta égboltozat. Sitürdny Reggel és délben l\'iszak-nyugat, este Északkeleti szél. A Meteorológiai Intézet |elenté«e este 10 órakor: Részben felhős, tulnyomóan száraz Idő várható hósülyedéssel. — Hlvatalvlzsgálat a rendőrségen. Lengyel Rezsó kerületi főkapitányi számtanácsos Stombalhely-ről és Sinkó J\'nő belügyminiszteri számvizsgáló Budapestről Nagykanizsára érkeztek és a rendőrségen pénztár vizsgálatot tartanak néhány napon át. A vizsgálat összefügg a rendőrségek életében bevezetésre váró u| számviteli sznbtlyzatlal. — Nyugdíjazás Zalaváry Józsrf nagy kanizsai állampénztári főtanácsost. az adóhivatal főnökét ssját kérelmére a pénzügyminiszter nyugalomba helyezte. — Tanítói pályázat. Pacsa róm. kalh. hitk. tanácsa nyugdijtzás folytán megüresedett negyedik férfltani-tól állásra pályázatot hirdet. Fizetése, Iskbére törvényszerű. Kötelességei dljlevélben. Határidő szeptember 22. Válaszbélyeg melléklendő. Pályázatok Plébánia, Pacsa cimre küldendők. — Az Ipartestületi Dalárda f. hó 20 ig uj tagokat elfogad. Jslenlkezé-sek szerdán és pénteken este 9 órakor a Zeneiskolában. Elnökség. — Iskola-szentelés. A balatonfüredi uj elemi iskolit dr. Roll Nándor megyéspüspök ünnepélyes keretek között felszentelte. Használt és u|, iskolai és egyéb zenemüveket és könyveket a leg-méltányosabh áron széliit: Schimkó Oyula zenemű-, könyv- és gramofonkereskedő Budapest, VII., Erzsébet-körűt 38. Kérjen árajánlatot! Két Öngyilkos leány holttestét vetette kl a Balaton Lugköves öngyilkosság az almádi! Abbaziában Balatonalmádi, szeptember 11 (Saját tudósítónktól) Jelentettük, hogy Horák Máris zirci és Répásy Katalin veszprémi lányok, (mindkelten kőművesek melleit dolgoztak, mlg meg nem unták az életet.) annyira eltévedtek a reménytelen, de következményeiben terhes szerelem labirintusaiban, hogy onnét nem láttak más kivezető utal, mint azt, amelyik a földi létet köti össze a túlsó parttal. Étért csónakba ültek és a Balaton mély vizén, az almádil Turultábor elölt mindketten a hullámokba vetették magukat. A csónakban nem maradt utánuk egyéb, mini caak két retikül. A két szerelmes leány holttestét most vetette ki a viz nem messre Balatonalmáditól. Ugyanezen a napon Horvai Ádám balatonkenesei lakos fiatal leánya is Almádit választotta az élettől való szabadulás színhelyéül. Szüleitől el sem búcsúzva Almádiba ment és ott az Abbazia-szállodában lugkövet ivott. Tettének állítólagos oka az volt, hogy szülei mostohán bántak vele A szálló-tulajdonos főorvos gyors gyomormosása az életveszedelmen átsegítette a balatonkenesei elszánt leányt. — Ügyvédi Iroda áthelyezés. Dr. Báron Pál űgvvéd cdligl táraas irodáját megszűntetve, irodáját Ma-srvar-utca 14. szám alá helyezte át. Telefon 103. — Ég a balatoni nagyberek. Az óriási kiterjedésű balatoni nagyberek szombaton Fonyód határában éjjel kigyulladt több kilométer hosz-szuságban, még vasárnap délután Is égett. A környék! falvak lakossága mindent meglesz a tüz lokalizálására. — Emlékmű-leleplezés Almádiban. Tudósttónk Jelenti: Szép ünnepségben volt része vasárnap a balatonalmádii közönségnek. Ekkor leplezték le Lenkel Vilmosnak, s naplény gyógymód úttörőjének plakettjét, amit a Balatoni Szövetség alelnökének kezdeményezésére, a legutóbb\' orvos-kongresszus gyűléséből kl\'o-lyólag, Lenkei volt almádi! házán állíttatlak. Eit is, meg a minap leleplezett Kompolthy-emléket is Csiszár veszprémi szobrász készitette. Az ünnepélyt Szávay Qyula emlékbeszéde vezette be, majd a fővárosi újságíró egyesületek kiküldöttel méltatták a vidéki újságírás jeles mesterének érdemeit. Óvári Oyula a mult emlékeivei lüidell, szép beszéddel gazdagította a kedves ünnepséget. — Az Ipartestületi könyvtár. Az ipartestületi könyvtár teljesen bővülve él a magyar remekírókkal felszerelve ismét az Ipartestületi tagok rendelkezésére áll. Könyvek minden vasárnap délután 2-3 óra közölt felvehetők. — Kényszeregyezség. A nagykanizsai törvényszék Perlsz Vilmoiné S.ein Szidónia helybeli röföa cég saját kérelmére elrendelte a csődönkivali kényszeregyezséget. — Polgári fiu- és leányiskolái sapkák ksphatók Szabó Anfal sport-üzletében. — Feljelentés dr. Kardos Zoltán autószerencsétlensége ügyében. Olvasóközönségünknek részletesen beszámoltunk dr. Kardos Zoltán keszthelyi ügyvéd autokalasztró-fájáról Oilsmbok éi Zalskaroa között A kiskomáromi csendőrség Igyekezett megtudni annak a motorkerékpárosnak a kilétét, aki előtt dr. Kardos sofförje kiiért. A csendőrség ugyanis a helyszínen folytatott vizsgálat és a tanuk kihallgatása után abban a feltevésben van, hogy a súlyos katasztrófát a motorkerékpáros idézte elő. A csendörségnek sikerült Is a motorkerékpár utasát Rechnltzer Károly személyében megállapítani, akli gondatlanaágból okozott súlyos testi sérlés miatt feljelentett a nagykanizsai kir. ügyészségen. — Megszűnnek a balatoni sln-autók. A Bilaton mentén a alnautó-busz-vonatok közlekedését lolyó hó 17-től kezdve beszüntetik. Az állo-másfónökség. — A tegnapi húzás legnagyobb főnyereményét, 10 000 pengőt 37.608 \'A es sorsjeggyel a HlricBIer tőzsde szerencsés kanizsai vevői nyerték. = Találtatott a dalosversenyen egy nöi kalap. Igazolt tulajdonosa átveheti lapunk kiadóhivatalában. Szőnyegraktárunkat ü/véfa emeták! Raktáron tartunk mindennemű futó, kókusz, ágyelő, összekötő, fali és ebédlő szőnyegeket. Nagy választék bútorszövetekben, sezlóntakarók-ban és ágygarniturákban. Szőnyegeink külön e célra berendezett sző-— nyegosztályunkban vételkényszer nélkül megtekinthetők. — Angol férfi és női szövetujdonságok nagy választékban érkeztek SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA NAGYKANIZSA Központ szálló épület XAUI KOILOU laeptember 12 VÁROSI NAGYMOZGÓ Még ma szerdán, szeptember hó 12-én UJ MŰ80RI "H Az uj világcsodái A BESZÉLŐ FILM Dr. Lee Foreat féle Fonofilm Kísérő imiior 12-én : Aranyország Fósiereplő: Eva Novak. Az eléadéaok kezdetet. S, 7 éa 9 órabor. — Dlewockjulla német nyelvű gyermek oktatása. A n»gykOzön ség és a siűlók szíves tudomására hozom, hogy a bevált és kónnyű módszerű német nrelvfl gyermrk-oktaUst folyó bó 17-tól kezdődőleg megkezdem Bajza utca 5. sz. alalt. Behatások folyó bó 14. és 15-én délelőtt 10—12 ig. Miután a legszebb eredményeket sikerűit eddig elérnem a gyermekek német nyelvű oktatása terén, kérem a szülők szi ves támogatását. Dlewock Julta. Urasági tej házhoz szállítva kapható e hu 15-étőt. Előjegyzéseket elfogad Krausz Nándor. — „Tessék engem elítélni, mert Indul a vonatom I" A nyári szünet uián a Járásbíróság folyosója a szokott képet mutatja. Zsúfolásig lelve. Sok per, sok pereskedő vár elintézésié. Horváth Tivadar dr. büntető-lárásbiió szobájában egyik a másiknak adja a kilincsel. Most épen letárgyalt egy sikkasztási bűnpert. Alig lépnek ki a felek az aj ón, síelve bejön egy fiatal falusi legény és a bíróhoz fordul: — Tessék engem elítélni, mert Indul a vonatom I Magyaros kurtasággal mondla meg amit akart. T. I. hogy szeremé, ha as ő ügye kerülne sorra, meri lekésik a vonatról. Kérése aztán meghallgatásra talál és a járásblró négy pengőre ilöl, mert egy talált, rossz revolvert nem szolgáltatott be. — Megnyugszik ? — kérdi a bíró. — Meg lnslállom, megnyugszom — és már rohan is, nehogy lekés sen a vonatról. Igy tOriéot. = Slnger gépselyem mindenféle színben kapható. Sinver varrótűén fióküzlet Fö-ut I. — Színészet Pacsán. Megéheztek a színészek! Fut végig a bír a faluban. Jó Is — mondjak — mert a forró nyárvégi melegben Oditő élvezetet nyújt a szinbáz. Valóban nem csalódtak, kik igy gondolkodtak, mert Peray és Elek tizenkét tagból álló jól összeválogatott társulata nap nap után .telt hdz- előtt játszik az Olboo nagytermébe . Eddig négy darabol adlak le: Qűl Baba, Muzsikus Ferkó, Borcsa Amerikában és a Kis Király. A táisulat tagjai a várakozáson felül kielégítően játszanak. Csajda Ica Oábor diáfc|ával élethűen alakliolta a büszke, dacos bá-lor magyart a tötök világból, Borcsa szerepében sok-sok derűs percet szeneit. Kellemesen ludja kormányozni hang|á», sok tapsol aralott. Vajda Ilonka Lella alakítását várakozáson felül oldotta me?, élethűen állitotla a publikum elé. Sierepeiben nagyszerűen megállja a helyét, hangja a jó akusziitáju teremben te\'jesen klfe|ezésre jut. Peray klforolt színész lechniká|ával old|a meg a helyzete\', kellemes alakításai vonzóak. Bihari minden darabban átéli szerepét, alakja imponálólag ha\', játéka hatásos. Dicséret illeti meg Kareayt, Molnárt, Kerekest, kikre szép jövő vár. A társulat kallemfs együitei játéka tel|es megelégedést váltott ki a közönségből. ...dl Mozgószinházak Városi Nagymozgó. Ma szerdán 5, 7 és 9 órakor .A beszélő film" Dr. Lee Fores:-féle Fonofilm. Kisérő műsor: „Aranyország*, Fősrereplő: Eva Novak. Uránia mozgó. Szeptember I2 én és 13-án, azerdAn és csütörtökön 7 és 9 órakor „Tilos a flört". Nagy amerikai vigjátézattrakcló 8 felvonás ban. Főszerep\'ő: Pully Lia. bizalom dolga. Hálók, ebédlők, urlszobák a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron. Kedvező fizetési feltételek. Székely Vilmos but\' rielepe Hagykanlzsa, Kazlnczy-ntca 4. iz. Elsőrendű saját kárpitosmübely. Uj és jókarban levő használt BOROSHORDÓK minden nagyságban kaphatók ZERKOWITZ ALBERT bor- és hordónagykereskedésében NAGYKANIZSÁN. közgazdaság A „Marquis"-buza Irta : Gyömörey István országgyűlési képviselő (Második közlemény lapunk szeptember 8-lki szimában) Amely a következő : 1. E hazájában tavaszi buza nálunk ugy ősszel mint tavasszal vethető. 2. Fagyállósága azonban nem fellétlen, a száraz fagyokat, különösen ha azok mint utófagyok jelentkeznek megérzi. Az ilyen károsodás arányában csökken azután a termőképessége is, bár az is igaz, hogy a mutatkozó fagykárokat e buza aránylag gyorsan kiheveri és csak egész kivételesek azok az esetek, a mikor a károk a termelés sikerére lényeges hatással vannak. 1 3. Fejlődés korai, mely tulajdonság ugy a tavaszi mint az öszi vetéseknél mutatkozik. 4. Szalmaerőssége feltűnően nagy, a mely tulajdonság a rozsdával és a megdöléssel szemben ellenállóképességben jul kifejezésre. 5. Igényes: termőképességének teljes érvényrejutásához egyik előfeltétele a talaj jó mivelési állapota. 6. Külseje igénytelen, kalásza kopasz, levélzete gyér, noha levelei kissé szélesebbek, mint a hazai búzáé 7. Bokrosodási képessége határozottan gyenge és pedig ugy az öszi mint a tavaszi vetéseknél. 8. A szem apró, tetszetős, acélos, nagy liektolitersullyal. 9. A szem igen erősen lll a polyva között. 10. A liszt minősége a mini a benne foglalt sikér mennyisége és minősége dönt el, határozottan kitűnő : e tekintetben a legjobb hazai hazákkal is felveszi a versenyt. érdekességénél fogva még ismertetni óhajtom a bánkuti uradalom 1919. évi értesítését, hogy az aradi Neuman-malom, mely az 1918. évi termésből három waggont dolgozott fel lisztté, spontán kijelentette, hogy e búzáért hajlandó szabadforgalom mellett 40%-os ártőbbletet fizetni, mert a lisztnyeremény és a liszt minőség oly kitűnő, hogy belőle 10 mm-val képesek 100 métermázsa gyenge liszt minőségét javítani. 1923. év őszén jutottam először ttiarquis búzához Tabajdi Kálmán ny. gyalogsági tábornok révén a ki ezt a buzafajtát Bánkúiról áthozta a mi vidékünkre. 1923-ban mint őszit vetettem, az 1924/25 gazdasági évben mint tavaszit és őszit, azóta pedig csak mint őszit termelem. De ma már ezen a vidéken nemcsak én termelem ezt a ferencmajori gazdaságban, hanem vidéktlnkön már több gazdaság kísérletezik a marquis-buzávat és valamennyien azt a megállapítást tehettük, mint a növénytermelési és kísérleti állomás, azzal a külömbséggel, hogy nézetünk szerint ez a buza már aklimatizálódott, mert például az idei Igen hideg és száraz tél, majd az áprilist és májusi utófagyok egyáltalán nem befolyásolták termőképességét. A termés minőségére persze véleményt eddig természetesen nem alkothattunk magunknak, mert eddig csak azt állapíthattuk meg, hogy magas hektoliter súlyát egyik évben sem volt képes bármely itt termett buzafajta elérni. Miután azonban, mire már első közleményben rámutattam sem a hektolilersuly, sem pedig a sikér mennyisége a dönlő tényező, hanem a sikér minősége, ebből a szempontból, mindezkleig nem tehettünk összehasonlításukat és csak most, hogy a m. kir. gabona és liszt kísérleti állomás felépítése és berendezése befejezést nyert, nyílott alkalmam az idei termést ebből a szempontból is megvizsgálni, a mely vizsgálat mint azt első közleményemben említettem azzal végződölt, hogy az 1928. évben a nagykanizsai határban termelt mar-quls-buza minősége felette áll a tiszavidéki uradalmi magyar buza Idei termés minőségének. (Folyt köv.) A szombathelyi kiállítás ipari csoportiának is vannak kanizsai díjnyertesei Nagykanizsa, szeptember 11 A vasárnap zárult szombathelyi országosarányu Ipari és mezőgazdasági kiállításnak ziürije az ipari díjazások listáját is közétette. Ebból láijuk, hogy a kiállításon Nagykanizsa Iparossága is képviselve volt, még pedig elismerést kiérdemelt eredménnyel, amennyiben Mendtovlts József rézműves és Varga Nándor kelmefestő és vegytisztiió aranyérmekkel kitűntetve jöttek haza Szombathelyről. clókészlt jogra, államszámvllclrc, érettségire, ösucvont magánvizsgálatra, polgárira Télül A mai értéktőzsde kisebb gyengülésekkel indult, amit később a kűl-fö dl kec*,\'ezőt!en leienlések hstása lovább fejlesztett Dacára a kedvezőtlen hangulatnak egyes papírok igy a Bauxld és Oans Villamos megtartották árfolyamalkat. Az általános lemorzsolódás 1%-lg terjed. A forgalom teljesen elcsendesedett. A fixkamaioráso papírok piaca üilet-lelen. Deviza és valuta piacon Niw-York és Dollár megszilárdult, egyéb említésre méltó esemény nem történt. — * —m—ni ~ | |~| ru —".— Az uj idényre megérkeitek a legszebb éa legmodernebb bel- éa külföldi kézimunka újdonságok. Óriási választéki Olcsó ArakI Iskolai kézimunkák már 12 fillértől kezdve kaphatók, ft Minden kézimunkát díjtalanul M Unitok éa elkezdek. lüflnyomtatás u) éa modern min Iákkal, nagyon mérsékelt áron I reinitz béláné kézimunka-üzlete és előnyomdája Deák tér 1. Telefon 552. >038. ncptember 12 EALAI KOZLONT Zürichi zárlat P*n. 20 28\'/4 Loodna 25\'195!, Wavyoik 919 37, H\'Btfl 72-20, Mlitio 1716, Midiid 86 07"i, Amtta««liBi208 22Vi, Bartla IJÍ \'5. Wtan /317, SotU 3-75. Prá»a IB-S9, Vtin" M-20, Badapaat BO-S9i/i, Bt\'fiád 9-121/2 lakatni 3-16. Terménytőzsde A buza 6-10, a rozs —fülérrel esett. — Az Irányzat gyengébb, a forgalom közepes. Bau ttom*. T kg-os 26-20- 26 40, 71 k«-o« 26 40 - 26 60, ■<* kt-ot J6 65— 26-85, 80 ««-ot 2680- 26 90 dunántull 77 k»-ot 26 05-36-25, 78 kg-ot 26 25 -26S0, 79 kg-oa 26*50 2670 80 kg-ot 26-70-76 80, raaa 2475- 25 00. ttkaim. ina 76-25 - 26 75, KHárpa 28 50-80C0, ■ab 25-10 - 2560, taagail 3150 81.75 Bankon* 20 75 - 21 00. Tfasás deTÍza-]eg/zéM VALUTÁK SIL 27 85-1800 ti. 79-55-79-85 k. 16-93-1701 0*1 k. 152/0-153 30 10 00-10-06 571 00-87300 • Ir 22 40-22 60 HoiL 229 45-230 «5 Lwjx 64 15-64 45 Lat 346-351 Lm — - Lk* 29 95 30*70 Mfrfcl 13640-186^0 Mofváa 162 70-153 30 SeUlL 80 63-Í0 95 Paaets 94-75-90-35 Svátci 1.110 25-110 65 bil k. 103 20-153 80 UMV1ZAK Amit 229 60-230 30 Balarád Ioo6-10 09 ■erlm 186 47-136 87 BrUattcl 79-60 -79 85 Bukutol 347-3 51 Kopanh.162 77-153 17 Lofldou 27-78-27\'86 Midiid 94-80-95 30 Mlitflj 29*95-3005 Nawyork 5Í2 H0 4 40 tkulo 152 77-153 17 Páll* 23 36-22 4< Piágt lb\'97-17-02 SaoHa 4 12-4 15 Stockb. 153 30-153 70 Varaú 64-20 64 40 Wlan 80-71 -30-96 X tikfa 110-27-110-57 Sertésvásár Falba |tét 1837, ■alyből sladjtUn.l tiuu 1098 daiab. fasórandü 1 92-1-96, 1-88-1-90, itt köaép 1-70 - 1-76, könnyű 1-20-1-50, alaőrandS ír« 1-86—1-90. BLátodrendfl 1-64-1 70. angol tSlóő 1-86—1-70, ualonna nagyban 2 2 40, >ali 2 60 -0-00, taJsssaorf hu 182- 2-06. szalonnát fálaartéa 2 20-2*34 Ai btayaat lanyht. Kiadja: Délxalal Hyemda él Lapkiadó Vállalat Résxvéaytámság. Felelős kiadó: Zalai Károly. I teiatoa : Nagykanizsa 78. ax. APRÓHIRDETÉSEI As aprőhlrdtéeaek dija 10 saótg BO fillér, ml*din további szó dlU B flTl. Vattr- át loaapoap 10 sióig BO fiilép, minden továbbá szó dija B fIII. Saardán ét pán 10 10 sióte BO fillér, minden további saó dija B fffll. Clmssó • minden vaata tabb bctSMI álló oó két aaónak siámlt-Udk, AtUst kakaóknak BOVs angadmtav. « MrdaSéal élj tl*rt llaalaaM. Keresek megbízható mlMUitaalaényl asonnall belépéssel. Clm a kiadóban. Péuk«l**Bat bekabeleiétte aüníta öaaiafban a legelőnyösebben ét •abban loiyóeittat Aoaél Ignéo ktBcaOnkOivattU Irodája Nagykai Kailnczy-utea 2. txám. 3163 Tanén elhordható, huznált ajtók eladók Kutnczy-utca 47. 4228 Válogatott uiadalml oaamagaaa&IB kilogrammonként 50 fillérért kapható Dr. Rothschild Bélánénál, Sugár-ut 8. 4339 VandéflIBbérlal. CKngery-ut 50. alatti .UjtTllg- vendéglő október ltól bérbeadtndó, esetleg megfelelő kaució mellett fizető pincér It felvétetik. Bővebbet • háztulajdonosnál. 4460 ■•valőnBBI tjánlkozik perfekt német in nátlumból. Tanít kezdő fniiclát\'ét zongorát. Pi polgári Iskolai tanítónő Magánvlzsgákrt is előkészít és Instruál elemi, náslumből. Vidékié Is mei zsgá (á iT, gym- gy. Leveleket „Aaonnal" jeligére a kiadóba kér. 4457 Haaxnéll nagyobb Üzletberendezés megvételre kerestetik. Artner és Kelemen. 4455 ■agyar gyermekkisasszony giófl háztól 2 éves bizonyítvánnyal, szerény, 1—2 gyermek mellé ajánlkozik mlelóbbre uradalmi vagy városi házhoz. Leveleket Vlda Rózslka, gróf Kornlsa Imre uradalma — SzaUpa kér, -4482 Strobentz-féle padlófestékek, linóleum vagy borostyán, zománcmázak és mindennemű festékáruk a legolcsóbb árakon kaphatók. Gyári lerakat: Friedenthal Rezsőnél Főút 1. szám Drogériával szemben. Klrály-u. 8. sz. slatt és egypái lószerszám adó. két uj terhei kocsi jutányos áron al-44.V olgáló leányt, sel azonnal f Kit , , hsvl 32 P ftzetés-— — felveszek. — Jelentkezni lehet Különlegességi Dohányárudábsn, — egész nspon. 4450 Két egymásba nyiló szoba izéptn bútorozva, egy vagy kél ur részére, esetleg fiatal párnak oki. l-re hladó. Bővebbet Rozgonylutra 6. Ugyanott egy asztsltaka-r ék t Uz he I y eladó. 4112 Negyven éves Özvegy asszony hésva-zotflnöl állást keres vidékre. Qm a kl- 4389 adóhsn Sparherd és egyéb háztartási tárgyak eladók Telekl-ut 35. 4386 Négy szobás lakás mellékhelyiségekkel kiadó. Deutsch, Király-utca 36. 4476 Téli axaléml egész rúdban 8 pengő Relchenfeld utódánál, Erzsébet tér 3. 4475 Egy uj ágy, éjjeliszekrény és két asztal aladó Magyar-utca 47. -4474 SztakviaagézoH erdóői állást keres, sz erdészet minden szakmájában teljes jártassággal bír,) valamint csemete és velény-kertek kezelésében, mezőgazdasági műveletekben Is. Clm: Simon József szakvlzs-gázolt erdőőr, Balatonszentgyörgy. 4473 Kiadó azonnal Katonaiéten egy magányos 3 siobás lakás kelttel. — Bővebbet l\'eilsi és Beck cégnél. 4479 Eladó 1 dib kevéssé használt 750 kg. tizedes mérleg, egy 500 kg. tolós mérleg, egy 2. námu Werlnelm pénzszekrény jutányos árban. Schleiinger Oyula vatkeres-kedőnél Nagykanizsa, Magyar utca 2. 4480 GUBACSOT, ágytollat, állati bórfiket, vörös- éa sárgaréz, cink éa ólom hulladékot, vasat, caontot éa rongyot a legmagasabb árban vásárol 8TBÉI B. FIAI SABYKAHIZ8A, Erzsébet királyné-tér 15. sz. alatt. Kaufmann Károly url éa női dlvatáruháza Danán tol i legolcsóbb fa legnagyobb lEZIIIIllZlI FIGYELMEBEI özv. Dr. Orosz Miklósnénál 11 Mlulán szükségletemet gyári cégeimtől előnyösen sikerüli beszereznem, sbban • kellemes helyzetben vagyok, hogy as 44t7 összes kézimunka cikkeket, fonalakat, csipkéket szenzációsan olcsó árban bocsá|thatom a kézimunkázó közönség rendelkezésére. Óriási választék I Príma mlnSség I Figyelje kirakati áraimat I Próbálja kl. vételkötelezeltség nélkUI I Ozi.Dr. Orau WUúsDfi. Kazliczy-D. 2. mag csávázószerek: Porpácok: Porzol Tillsnlln Arzópor Tulán IMveipácok: Hlgozán Tillantin Cupram Germlsán .Orion" csávázó rézgálic-por Abavit Kaiimát Triamid Triamtd stb. alb. Műtrágyafélék. Növényvédőszerek szükségletét rendelje meg már moat nálam, hogy Idejében megkaphassa. Eradatl gyári érőn kicsinyben és nsgyban kaphatók: OBSZÁfl JÓZ8EF antimi^fatki Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság melleit, ui Telefon: 130. TANKÖNYVEK minden iskola részére kaphatók és el&jegyezhetők Fisthel Fülöp Fial könyvkereskedésében. Veszünk használt tankönyveket a legmagasabb árakon. a un lill ti NASH és PACKARD autók kiaiápólasgoa zalamegyei képviseletét átvettük Mielőtt autót beszerezne, feltétlenül kérjen prospektust és díjtalan kocsibemutatást. 1 Hat henger, hétszer csapágyazott főtengely, négy kerékfék, zajtalan motor, hosszú élettartam és olcsó üzemköltség. Szántó llilmos és Társai Telefon 3-22. Nagykanizaa, Deák-tér 2. Telefon 3-22. Ha megpróbálja, sohasem használ mást, mint Johnsons-féle amerikai pad ló viaszkot és beeresztő!. Minden eddigi padlóviaukot felülmúl, ziiifoltot nem hsgy, fénye állandó. Kapható csak: Friedenthal Rezső festik, kafa és háztartási dkkak dzlatábafl TeL 137. Fönt 1. TeL 137. GuitiágI Takarék éptlst. Tíizifaésszén legolcsóbb beszerzési forrása HILD JÓZSEF deszka, épflletfa, mész, cement éa egyéb építkezési anyag kereskedés* Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120. 13.451—1928. Hirdetmény. A m. klr. népjóléti és munkaügyi miniszter ur 74.742/1928. számú rendeletével a hadirokkantak gyermekei és hadlárvák részére az 1928/1929. tanévre ösztöndíjat engedélyezett. Felhívom mindazon hadirokkantokat és hadiözvegyeket, kiknek középiskolába járó gyermekeik vannak, azok folyó évi szeptember hó 10-től szeptember hó 15-lg jelentkezzenek a városházán Kazinczy-utcai I. emelet 4. ajtónál. Nagykanizsa, 1928. évi szeptember hó 6-án. Polgármester. varrógép HÍG BÍVát-T JÓ MINŐSÉGBEN A* /ú*/etJr/c//e/e/eA INGERVARRÓQÉP 4 ts i- v é NvrÁRSAsÁa FlOKOZLETE: NAGYKANIZSA, FŐ-UT L ZALAI KOZLONT csak jó és megbízható minőségben, példátlan nagy választékban és Ízléses kivitelben, feltűnő olcsó árakon kapható. Fizetési kedvezmény 4-tól 16 hónapig. Díjmentes szállítás bármely állomásra. TBmBrfából készült hálószobák ■ 240, 280, 320, 3B0 és 400 Pengő. Sima, modern hálók ■ 400, 440, 480, 520, BBO és 600 P. Hálók luxus kivitelben ■ 800-tól 3200 Pengfiig. Ebédifik i 320 P-tfil 640 P-ig. Elsőrangú kivitelben 8oo-tól 4eoe ig Szalonok már 160 P-tfil, szőnyegek 80 P-tfil, függőnyfik konyhabútorok stb. stb. Elfizékeny kiszolgálás, feltétlen megbízható szállítási Az ország legnagyobb bútoráruháza KOPSTEIN SZOMBATHELY és SOPRON Kftazegi-utca 5. (üzlet az udvarban). Telefon 428. Várkerület Telefon 338. is 1887-BEN. Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.) 68. évfolyam, 207 szám Nagykanizsa, 1928. szeptember 13. csütörtök Ara 14 fillér KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP laetfceartésfa él kteédfctreMi lU í. ukm. Keatbetjrl l&kladdhlvataJ Koeaath LjJcul tl Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos OMmUM én: agy Mra B pengi M fflMr Dr. Kállay Tibor lemondott mandátumáról Nyilt levelében kanizsai választói számára magyarázatát adja elhatározásának ós uj választáson kívánja megszerezni újra a kerület mandátumát Budapest, szeptember 12 (Saját tudósítónk telefonjelentése) Kállay Tibor ny. pénzügyminiszter, Nagykanizsa országgyűlési képviselője ma bejelentette az Egységespárt elnökének a pártból való kilépését. Ezzel egyidejűleg levelet Irt a képviselőház elnökének, amelyben bejelenti, hogy a nagykanizsai mandátumáról lemond. Mindkét levelében a lemondását bOven megindokolja. A Zsllvay Tibor háze\'nOkliöz Intézett levél a kOvetkezó: nagyméltóságú Elnök (Jrl A mai napon levelet Intéztem A l md s sy László úrhoz, az Egységes-párt elnökéhez és kOzOltem vele, hogy az ott kifejtett okokból nem maradhatok meg az elnöklete alatt álló pártnak kötelekében. A parlamentáris és demokratikus kormányzástnak biztosítása érdekében emeltem szót és Igy csak következetes maradok magamhoz, ha állásfoglalásomat választó polgártársaim elbírálására kívánom bocsátani. Ép ezéit tiszteletlel bejelenlem, hogy a nagykanizsai választókerülettől nyert képviselői mandátumról lemondok és iúyaz ennek folytán szükségessé váló uj választás Iránt intézkedésit kérem. Fogadja Nagyméltóságod mély tiszteleiem őszinte nyilvánítását, mellyel vagyok kész hive, Budapest, 1928. szeptember 12. Kállay Tibor, országgyűlési képviselő. Ugyanekkor dr. Kállay Tibor nyill levelet bocsát ki a Zalai Közlöny utján nagykanizsai választókerülete polgsriágához, melyben bejelenti elhatározó lé pitét, anask rOvid ma- gyarázatát adja éa egyben tudomására hozza a kerületnek, liogv mandátumáért uj választásban kiván megküzdeni. A nigykanizsai válaszlókhoz intézett nyílt levél a kOvelkezó: Kanizsai Polgártársaim I A kormánynak a napokban eszközölt uj/ászeivezése megítélésem szerint olyan Irányt jelent, amelynek érvényesüléséi inkább megakadályozni, mint elősegíteni kívánom s ezért az Egységesplrt elnökéhez intézeti és a nyilvánosságnak szánt levelemmel kiléptem a pártnak kötelékéből, A közelebbi okokat említett levelemben röviden összegeztem, de azt hiszem, hogy csak egy részének adtam kifejezést annak az elégedetlenségnek, amely a kormányzat utóbbi Időben való magatartásával szemben, ugy választókerületemben, mint az országban általábanvéve megnyilvánul!, hpp azért azt hiszem, hogy a pártból való kilépésem Polgártár ialm helyeslésével fog találkozni. Hiszen programmom, amelyet a választások Idején hirdettem, nem változott, elvi álláspontjaim ugyanazok és arra, hogy a kormánytámogató pártból kiváljak, épp azért volt szükség, mert az utóbbi idő eseményei és a kormány Intézkedései folytán elvesztettem a reményemet arranézve, hogy azoknak megvalósításán a kormánnyal egyűllmüködhelem Uj helyzetemben tehát csak az útnak és nem a célnak a megváltoztatásáról van szó. Mindazonáltal eljárásomat Nagykanizsa választópolgárainak elbírálása alá kívánom bocsátani és ezért az Önöktől nyert képviselői mandátumomról a pártból való kilépésemmel együtt lemondottam, hogy uj választásra nyíljék alkalom. Szükségessé tette ezt az én egész kivételes esetemben elsősor ban az a körülmény, hogy az igazi parlamentárizmusnak és az alkotmányos kormányzásnak biztosítása érdekében emeltem szót és nem ktlzdhelnék helyesen és eredményesen az Ilyen berendezkedésért, ha bármily helyen akár jó, akár rosszhlszeműleg azzal a kritikával illetnének, hogy a magam részé ról nem vontam le a legmesszebbmenő konzekvenciákat azokból a kívánságokból amelyeket a népképviseleti rendszer és a választóközönség respek tálása tekintetbe helyeznek. De szükségét érzem a szóbanforgó lépés megtételének azért Is, mert a pártból való kilépésemet a közvélemény komoly figyelmeztetésének szántam és tattok tőle, hogy a mindennapi élet nehéz gondjaival küzdő kisember nem látná meg a lépésnek életbevágó nehézségét akkor, ha mindenki elólt kézzelfoghatóan nem demonstrdltatnék, hogy a jelzett lépés lemondással és kockázatvállalással is jár. A kerületemből lemondásom hírére özönével érkező és a pátiból való kilépésemet helyeslő, de az uj választások miatt aggódó baráti figyelmez letésekre is felveszem a küzdelmei, nem vehetik tehát rossznéven ha ezután nem fogadom meg közös tanácsaikat És ne féljenek. Én csak a magam útját járhatom, az pedig mindig igen nagy erő. ha Igaza van az embernek. Hazafias üdvözlettel maradtam hivlik Kállay Tibor Dr. KAIlay Tibor levele Al-mássy Lászlóhoz, az Egy. ségaspirt elnökéhez Méltóságos Uram! Az utóbbi idődben megnyilvánuló és a kormánynak a napokban esz-kOzOlt rekonstrukciója alkalmával pregnánsan kifejezésre Jutó kormányzati szellem lehetetlenné teszi számomra, bogy az elnökséged alatt álló kormányzópártban megmaradjak. Nem látom ugyanis a (Örvényes alspot és merőben helytelen intézkedésnek kell tsrtanom, ugy a gazdaságpolitika irányítására uj miniszteri állás kreálását, mint e miniszter hatáskörének a törvényes gazdasági miniszterek hatáskörének meg-csonkításával való megállapítását Mert az 1927. évi XI. l.-c. (a háború és a békére való átmenet tartamára) engedélyezte a felelős miniszterek számának Ideiglenes felemelését. Ex a felhatajmazás — amelyei az 1920 évi szervezések alkalmával is szükségesnek tartottak az 1920. évi I t.c. ben megismételni — ki merittetelt; a konzumált rendelkezésekre tetsjésazerinll időben visszatérni legkevésbí annak a kormányzatnak lehet, melyrt a konszolidáció eredményei és a pénzügyi szanálás művének sikeres befc|exése luttsfott többséghez az utolsó képviselőválasztások alkalmával. De nyilvánvaló a szóbanforgó felhatalmazások le-lárla már abból is, hogy az idézett törvények szerint az átmenetileg kinevezhető lárcsnélkűli miniszterekre csak a háborúval és a békére való átmenettel kapcsolatos feladatokat, továbbá az állami igazgatás rendes kere\'én kívül eső egyéb teendőkel lehetett blznl. Nem pedig a békebeli megoszlás szerint is több tárcs érdekkörébe tartozó kérdéseknek az egységes irányítását, ami miniszterelnöki, illetve minisztertanácsi feladat. Én azt hiszem, hogy a kormányzat gaidaságpolltlkájs tekintetében érdek-összeegyeztetések és klígvenlilések céljából külön miniszterre nincs szükség. Ez nem azt jelenti, hogy a béke ax országban, hanem bogy a kabinetben nincs meg. Rlrmlkép-n áll|nn is a |ogl kérdés, nem kevésbbé fontos a politikumnak kérdése és itt rá kell mutatnom arra, hogy az ország közgazdasági irányltásánsk az u||ászerve-xése sokkal nagyobb jelentőségű, semhogy annsk a megoldása parlamentáris országban az országgyűlésnek, vagy legalább Is a kormánvió-plrtnak egyetértését vagy legalább meghallgatását ne kívánná meg. De sem ebben a kérdésben, sem a fajvédőpártnak az egységespárlba történt beolvasztásának politikailag szintén jelentős kérdésében, sem az utóbbi emiitelt párthoz, sem annak elnöki tanácsához nem Intéztek kérdést, amely tényben ugy a .kormányzó" többségnek, mint annak révén egész parlamentáris életűnknek a kormány részéről olyan negligálását látom, amely már nemcsak a párttagok önérzetéi, banem a magyar alkotmányt Is érinti. Már pedig nemzeti aspirációink szempontjából tövőnk sokkal bizonytalanabb, sem-logy megfeledkezhetnénk történelműnknek arról a tanításáról, hogy a magyar erőt a magyar alkotmány Jelenti. Nem kívánok félreértetni és ezért hangsúlyozom, hogy rendkívüli idők, rendkívüli feladatok, rendkivüll felhatalmazásokat igényelnek. De ezek a felhatalmazások, amelyekel mindig síivesen megad a józanság, csak a pontosan körülit itárolt tárgyi céllal és nem személyes alapon biztosithalók. Az országgyűlési képviselőválasztások alkalmával, a kormánnyal az élen, azt hirdettük, hogy a pénzügyi uljáéptlés befejezésével fordulóponthoz ért a magyar poli iki. És hogy moit már ahhoz, hogy a szabadságfoknak fokozatos helyreállítása és törvényileg való uj szabályozása, a társadilom függetlenségének intézményes biztositála és a magángazdaság lalpraállilása lerén és általában az lesz a feladat, hogy — a miniszterelnök ur szavalt idézve — előre vigyük ax országol — .egységes nemzeti demokráci i kell." Kérdezem : megtörtént-e ez ? vagy legalább jeleit láthatjuk-e ax igyekezetnek azó\'a, hogy a leépítendő diktatórikus hstslmsk helyébe a majdnem lenyűgöző ere|ű többségnek hstslmát adla meg a jelzett programm alapján a nemzet ? Egyes reszortoknak feltétlenül elismerésre méltó nagy mu nká/a és néhány kétségtelen külpoliliksl eredmény mellett a választásoktól számított első évnek a jelzett belpol/7/áai programm szempontjából való meddőségére, sajnálatomra már ujév-" beszedemben kénytelen voltán rámutatni. Azóta kevés bizakodást kellő momentummal találkoztam. A hadi-kölcsOn tulajdonosok érdekében indított akciónkai hir ugy láffam, hogy törekvéseinket ugy a párf, mint a közvélemény túlnyomó nagy része helyeselte, nem tudluk olysn eredményhez juttatni, amely /egilább nsgy|iból való megnyugvás! kelthetne. Alig tekinthet kie/é«/lőbb eredményre a párt közgazdasági bizottságának segélyével a forgalmiadók reform|a érdekében vezetett akciónk és állatában még komoly disszkuszio tárgyává sem válhatott sokunknak az a kivánsága, hogy a polgárság adóterheinek csökkentése melleit tul nagy adminisztrál/Ságunk és a kormány beavatkozásának tul-sága ciökktn\'essék. Egyes megnyugtatások, a bizalom jlALAJ KOflLÖW* IflM weptember 13 fejlődéshez való ragsszkodis, amelyei egy konzervatív kormányzatnak állandósága nyújt. A máaik az ország külpolitikai pozíciójának javításába vetett reménye. Az uj irány azonban, megítélésem szerint, hovatovább veszélyezteti a bel tő fejlődésnek bákés folytonosságát, mert nemcsak a mély ségből netán feltörő erőktől kell fétil, banem aggályos lehet az is, hogy ugy vessíük észre, hogy ugy a parlamentben, mint a társadalomban mind kevesebb az az erő, amely bármely irányú balalmi kísérletezési eleve sikertelenségre Ítélne, még a s véletlenek áltól netán előidézett nemzeti megrázkódtatások alkalmával is. A legutóbbi idők egyes jelenségei viszont aggályokat ébresztenek bennem ktl\'politlkínkat illetően mindkét emiilelt vc rulkozásban. A kormány rekonstrukció alkalmával a honvédelmi minisztériumból eszközölt változás súlyosbította a helyzetet. Igy csak a pártból való kiválás lehetősége maradi meg számomra Velem együtt való kilépésre senkit fel nem szólitoftsm, eljárásom célja csupán lelkiismeretem összhangjának biztosítása és az volt, hogy az Ismertetett helyzetben akad|on a kormányzó-párt körébSI, aki egy — félek rövid idő múlva — szemrehányásra kész közvéleménynek megmondja azt, hogy nézetei szerint a dolgok igy nem mehetnek tovább. Fogadd kérlek kiváló liszle\'etem nyilvánítását, mellyel vagyok Budapest, 1928 szept. 12. kész blved: Kdllay Tibor s. k. és remény hosszú idf n át visszatartottak attól a lépéstől, amelyre most is bizonyos fjjdalmas érzéssel határoztam el magamat, hogy 1.1. párton kivDI helyezkedve legalább a kritika teljes szabadságát biztosítsam, ba már az Irányzattal magamat — nem az én hibámból — azonosítani nem tudom. Mert azt az irányt, amelyet a mostani kormányzati intézkedések jelentenek, nemcaak általános politikai, hinem gazdaság politikai vo natkozásban sem fjgadbatom el. Hiszen a gazdasági kormányzásnak újjászervezése — a hatáskörökben szükségképen előálló konkurrencia és az ellenőrzésnek ezzel kapcsolatos gyöngülése mellet\', szinte szükségképen kialakítja majd azt a helyzetet, hogy a batalom a gazdasági életet néha csak a miniizteri érvé nyssülés terrénumának tekintse. Már pedig j :lenleg is az a baj, hogy túlságos az egyes esetekben való beavatkozás a közgszdaságba, ainl a kormányzatot hovatovább kegyoaz-tóvá, a társadslmat pedig kegyleaövé teszi. Most még több kéz nyul majd a polgárok hóna alá és bizonyára még lobban fogy a független egzisztenciák száma. Félek, hogy lassanként mindent csak az állami beruházások min!) bővebb eső|étől fogunk várni, nem véve észre, bogy a jótékony felhő a dolog természete szerint azokból a csöppekből áll, melyek az adózó polgárságnál képzfidtek. Azokat a nem egy kérdésben eltérő gondolkozású férfiakat, akiket a vezetésed alatt álló párt egyesit, véleményem szerint, főleg két momentum tartotta és tartja össze. Az egyik s békés Semmi változást nem jelent az Egységespárt programjában Gömbös belépése Fantasztikus hireazteléaek az ellenzéki sajtóban Budapest, szeptember 12 A Magyar Távirati Iroda Jelenti: Vűís József li. miniszterelnök ma hosszabb megbeszélést folytatott Almdssy Lászlóval az Egységespárt elnökével. — A tanácskozás után Almássy László kijelentette, hogy a Jövő hét végén öiszebívják a páit elnöki tanácsát és a pártértekezlelet, amelyen Vau vagy maga Bethlen miniszterelnök tájékoztatja a pártot a személyi változásokról, valamint a kormány gazdasági programmjáról. A párt bizottsága rövidessen a házsiabály revízió ügyét is tárgyalja. Almdssy László nem tud arról, hogy egy*s képviselők kl akarnak lépni a pártból. Nem tarta indokoltnak, hogy ha valaki egyszer belépet a pirtba, mégis kilépjen onnan. Gömbös Oyula belépése a miniszterelnök és a párt programja alapján történt, ami a párt programjában semmi változást sem fog előidézni. Beavatott helyen az „Ujsdg\' ama közlésére, amely a miniszterelnök távozásáról és az egész pár forrongó hangulatáról szól, kijelentették, hogy nemegyébb fantasztikumnál. Annál érthetetlenebb a nevezett lap híradása, mert az Egységespárt 90 százaléka távol van a fővárostól és igy nehezen volna megállapítható, hogy az „UJság" naiv képzelü tudó-sitója milyen úton-módon mérte le a párt tagjainak állítólagos elégedetlenségét és forrongó hangulatát. Temesváry Imre, Brandl Vilmos és Rublnek István kijelentették, szó sincs róla, hogy elégedetlenség volna a pártban. Egyébként a párt tagjai holnap tartják vaciorájukat a Margitszigeten. Nagykanizsa, szeplcmbei 12 Mint jeleitük, kedden indult el a kis kanizsai Polgári Olvasókör küldöttsége Budapestre tisztelegni Mayer János földművelésügyi miniszternél és megkérni öt, aki lehetővé tette a Polgári Kör díszes házának felépité- képviselője vezetett. Mayer miniszter a legnagyobb előzékenységgel és melegséggel fogadta a kinkanlziaia-kat, a Kör felszentelés! ünnepére, In csak minisztertanács, vagy más előre nem látott esemény nem gá tolja meg ebben, lejón. A miniszter ezután elbeszélgetett a küldöttség tagjaival és behstóan érdeklődőit a klskanlzsai kisgazdák viszonyai és a terméseredmények felöl. Ili emiitjük meg, hogy a Kör ház-szentelését szeptember 30-án a magyar szentferencrendlek tartományfőnöke, P. Vtnkovlcs Viktor fogja végezni. 3000 pengőig terjedő hitelt kapnak a vidéki kiskereskedők II vidék kereskedelme is részesül az állam! akcióban Budapest, szept. 12. A Pénzintézeti Központ a budapesti Kisipari Hitelintézet utján ugy a fővárosi, mint a vidéki kiskereskedőknek Is kölcsönt juttat az állami hitelakcióból. A kiskereskedők hitele személyenként legfeljebb 3000 pengőig terjedhet. Palinban a csendőrök elfogták a kinal császárt A Mennyei Birodalom ura csendesen megadta magát a karhatalomnak — Egyelőre a kanizsai kórházban elmélkedik tengernyi nagy birodalmáról Nagy üggyel-bajjal kiszedték belőle ázt is (hs hitelt lehet adni ennek), hogy Qál Kálmánnak blvják, mindszenlkáli születésű. Egyébként Hayer földművelésügyi miniszter lejön a Klskanizsat Polgári Olvasókör házszentelésére Klskanlzsaiak küldöttsége dr. Káliay vezetésével Mayer miniszternél sél, bogy emelje személyes jelenlétével az »j épület felszenteléiének ünnepi fényét. A küldöttségben részt vett P. Mdlés Hilár plébános is. A miniszter déli fél 1 órakor fogadta a küldöttséget, melyet Kállay Tibor dr., Nagykanizsa országgyűlési Nagykanizsa, szeptember 12 HJlfőn dilelölt a kanizsai caend-őrség egyik tiszthelyettese nem kisebb „vendégel" kísért be Palin községből mint aki azt állítja magáról, bogy ö a kínai császár. Ennek ellenére sem részesítették uralkodóknak kijáró fogadtatásban a Mennyei Birodalom nagy urát, banem Ország Lajos dr. jírási orvos vette pirtfogás alá és konstatálta, hogy a csendőr-tiszthelyettes állal Nagykanizsára hozott és magát, többek között kinal császárnak nevező egyén már jóval tul esik azon, amit beszámithatóság-nak mondanak a köznapi életben. A történet eleje ott kezdődik, hogy vasárnap esle nyolc óra tájban Palin község birója, Jakab/l Ferenc egyik szomszédjától indult haza, mikor a Fő-utcán alaposan lerongyolódott alakra lett figyelmes, aki hangosan beszélgetett — önmagával. A községbiró rögtön látta, hogy nem községéből való az Ipse, aki érdeklődésére nem tudott rendes választ adni, ahelyett azonban kijelentelte, bogy fontos missziója van, mert ballovas hintón még ma elutazik Kínába, hogy átvegye császárságát Akármilyen egyszerű emb:r egy falusi bíró, mégis tudta, hogy a szerencsétlenről lelógó rongyok Igazán nem lehetnek összefüggésben a távoli Kelet gazdátlan trónusu urával, evégből az Ismeretlent meginvitálta a csendőrségre, ahová az készségesen követte. Ilt a csendőrtlsztbelyeltes próbálta megoldani a nagy rejtélyt, de ö sem ment semmire. A toprongyos alak, akiről egyébként hangos sírással ordított le a nyomor és a nélkülözés, a kínai császárságon kívül összefüggésbe bozta magát a kanizsai kávégyárral és annak igazgatójának mondotta magát. D: a másik percben már azt hangoztatta, hogy katonatiszt, aki Nagykanizsán akarja felvenni magas tisztifizetését. Végül is hétfőn reggel a kinai császárt bekísérték a kanizsai fő-szolgabiróságra, ahol az orvosi vizsgálat megállapította, hogy a szerencsétlen súlyos elmebajban szenved. 42 éves és borzasztóan nagyot halló, arcire azt a magyarázatot adta, hogy a budapesti Uj Szent János kórházban, vslsmint az Angyalföldön az orvosok „kilépték" a fülét. A lépésnek az .nban nyoma sincs, de nem lehetetlen, hogy az Angyalföld említése azzal áll összefüggésbe, hogy a csendesnek látszó őrült onnan szökött meg. A föszolgabiróságon dr. Botka Andor főszolgabíró intézkedésére a hazátlan elmebeteget, amíg pontosan megállapítják kilétét, a kanizsai kórházban helyezték el. Felhívás a munkaadókhoz! Értesítem az Országos Munkásbiz-tositó Intézet zalaegerszegi kerületi pénztárának nagykanizsai kirendeltségéhez tartozó összes ipari és háztartási munkavállalókat foglalkoztató munkaadókat, hogy a kirendeltség a legközelebbi jövőben általánoa üzem-ellenőrzést fog tartani azon célból, hogy a munkaadók pontosan eleget tesznek-e az 1927. évi XXI. t.-c.-ben megjelölt bejelentési kötelezettségeiknek. — Minthogy az üzemellenör-zések alkalmával megállapított mulasztások ax 1927. évi XXI. t.-c. 205. és 206. § ában megjelölt következményeket (kihágás) vonják maguk után, saját érdekében cselekszik minden munkaadó, aki a nála foglalkoztatott és a kirendeltséghez be nem jelentett, vagy nem a valóságnak megfelelő belépési nappal, vagy keresettel bejelentett minden egyes munkavállalót haladéktalanul bejelenti, vagy a helytelenül eszközölt bejelentést helyesbltteti. Szükségesnek tartom felhívni a munkaadók figyelmét ezúttal arra is, hogy az 1927. évi XXI. t.-c. 3 §-ának 5. bekezdése szerint a biztosiiasi kötelezettség fennáll abban az esetben is, ba a munkavállalás csak átmenetileg, Ideiglenesen, vsgy kisegítő-képen történik. Fenlközöltekre, valamint bármlly-nemü munkásblztosltási ügyben hétköznapokon a hivatalos órák alatt (8-2 lg) az érdekelteknek a kirendeltség készséggel ad felvilágosítást Nagykanizsa, 1928. szeptember 3. Dr. Bernyó József s. k. a kirendeltség vezetője 1BSB. szeptember 13 ZALAI KOILONT A megvadnlt mén ráng-rott az ntóra és használhatatlanná törte össze Különös gépkocsi karamból a kiskanlzsal hídon Nagykanizsa, szeptember 12 Az autókarambolok lokaeágában is szokatlan haleset látszódott le kedden este liz óra tájban a KU-kanlzsa előtt levő Prlnclpilis-hidon. Bakonyi József bíraulós kilenc óra tájban utast vitt kl Klskanizsára, ahonnan léi tiz órakor indult vissta Nagykanizsára. Amint az OsszekOló útra ért, erősen lassította a tempót, mert szembetalálkozott a ménessel, amit Kiskanlzsa (elé hajlottak. A lassan haladó bérautótól nem Is Ijedtek meg a lövik és már ugy-látszott, hogy tovább folytathatja útját. Egyszerre, mikor még mindig mérsékelt tempóban a hidra ért, a ménestől hátrább maradt és állitólag gazdátlanul |övö, hatalmas sárga, muraközi mén megvadult és az autó gépházára ugrott. Bakonyi azonnal lefékezte a gépkocsit, melyet a ló .támadása" súlyosan megrongált, használhatatlanná tette a hatót és összetörte a szélvédő ablakot, mijd a ló vad Iramban megszökött a .merénylet" után. A szokatlan baleset közben az állat meg sem sérült, hanem vad futással eltűnt az ut mellett levő mezőn. Annál többet ártott az autónak, mert Bakonyi a karambol után hiába akarta u|ra megindítani a gépkocsit, az nem ment és ugy kellelt bevontatni Nagykanizsára egy műhelybe, ahol javítás alá vélték. A különös Ogyben a rendőrség Bakonyi feljelentésére megindította a nyomozást és megállapította, bogy a ló Szokol József kiskanlzsal, Plvárl-u\'ca 1 szám alatti földművesé, akinek 13 éves fia hajtotta hazafelé a karambol megtörténtekor. A bér-autós azt állítja, hogy a ló gazdátlanul haladt és épen ez okozta a karambolt, melyből súlyos anyagi kára származott. Ezzel a jéráibiró-sághoz fordul, a ló gazdája ellen pedig külön indul e!|áráa. =■ Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. NAPI HÍREK «*»lMiliiniiMH»MM«»»t ................ NAPIREND Szept. 13, oaQtfirtSk Római katolikus:Nolhurga. Protestáns: l.udovika. Izraelita: Elul hó 38. Nap kel reggel 5 óra 34 perckor, nyugszik délután 18 óra 17 perckor. « Városi Nagymozgó. .Szilveszteré)! álom" dráma 7 felv. — .EhcnkórAiz A Comp." burleszk 2 lelv. — ,A fekete fenomén* 1 felvonásos tlndttm. Uránia mozgó. .Tlloa a llörl". Vlg-Játékaltrskcló 8 felvonásban. lilJláPás A nagykanizsai Meteorológiai meg-tlRyelő Jelentések: Szerdán a Mmir-tékVi Reggel 7 órakor +17, délután 2 órakor +23, este 9 órakor -f I74. Ptlhöxtl: Reggel felhős, délben és este borult égboltozat. SUUrdnyi Egész nap Északkeleti szél. A Meteorológiai Intézet |etenté«« este 10 órakor: Továbbra Is enyhe idő várható legfeljebb helyenként némi esővel. Megkezdődik az ingyen ebéd-akció Nagykanizsa, szeptember 12 Megkezdődött az iskolaév és vele lassan közelednek a téli gondok. A szegénység, a nincs tanyáin egyre Ijesztőbben veti előre árnyékát a zord időjzak félelmetes nyomorúsága. A Keresztény Jótékony Nőegylet eiidén Is jóelóre kíván gondoskodni a maga hatáskörében a jóiéi apró számüzölteiröl: a szegénysorsu isko-lásgyermekekröl s ezért ingyenebédakcióját már most, «z iskolsév beálltával ujrs kezdi. Épen ezért felkéri Nagykanizsa város áldozatkész közönségét, azokat elsfisorbsn, akik a mullban is szívesek voltak egy-egy gyermeknek meleg ebédet adni, ne von|ák meg az idén sem támogalá-sukst kis pánfogoltjaiktól. Egyben kéri, bogy minél többen csatlakozzanak ehhez az áldásos akcióhoz a ebéli szándékukat jelentsék Farkas Vilma nőegylet! titkárnak {Bjzár-udvai) » Itt említjük meg, hogy a Keresztény Jótékony Nőegylet, amely tavaly a Missziósházban lévő napközi otthon fiucskált ruházta fel, ezldén 40 pengő értékben at otthon 20 kis leánykáját látta el egyforma ruhács-kákkal. A Dunaborzón egyik bl» gY^\'e™ « míslh ulAn" ,,Wba próbálkoznak Irigyel *> « mindent Urltlzálób. - lotlcllle a kg- opróbb részletig tökéletes. VAIamIcIjos ízlése blz.tr minden tévedést. Ila egyszer teliér-nemüstebrénye oserl.cn Is hagyná. azonnal segtt magán egy csomag l.ux-szal. lói Ismeri az ellárást. hogy é. mint lehet selyem- és müselycm-fchérnemül stb. rövid lélórán belül hlmosol, hogy az. már |d » vehesse. (V,arnap |olytat|ub) óhallla a mosás ezen múd|it megismerni? lr|on nebOnUt Szívesen ad|uh meg levélben a szübscgcs Mvlláaosllásl. vagy tabásán dl|UUnul bemutattuk - l-cver rársal I). t. I., Uud.M\'Cst IX., Ráday-utca 30 — A megyéspüspök Zalában. \' Dr. Rott Nindor megyéspüspök Nigykspornakra érkezett, ahol a jézustársaaágl rendházban egy hetes lelkigyakorlatokat végez. — Zsidó újév. Zsldóvallásu polgártársaink nagy ünnepe, Roshosono (újév) péntek esle áll be, mely alkalomból fényes ünnepi isteniisztelet lesz a templomban. — Áthelyezés. Sülé La|os lete-nyel káplánt a megyéspüspök Ná-dosdra helyezte át. — Kinevezés. A pénzügyminiszter Fatir Andor oki. gazdatiszt, sze-petkl lakost Ideiglenes minőségű pénzügyi gazdasági szakéitövé nevezte kl a budapesti pénzűgyigaz-gatóságboz. — Lakásügyi kormánybiztos Zalaegerszegen. A népjóléti minisztérium leküldötte egyik tanácsosát Zilsegerszegre kormánybiztosi minőségben, aki a város vezetőségével a lakásfelszsbadltások ügyében tárgyalásokat folytat. = Lehoczky Emília áll. polc. lak. tanárnő, a párisi egyetemen végzett okleveles francia nyelvtanárnő szeptember hó 15 én Ismét megkezdi a francia nyelv tanítást. Teleki-ut 27. — Tüz Nagybakónakon. Tudósítónk jelenti : Kedden délután 3 órakor kigyulladt a nagybakónaki kovácsműhely. Az épület szénával teletömött pidláta pillanatok alatt lángtengerben állott. A félrevert harangok és a tűzjelző kürt csakhamar a tüz színhelyére gyűjtötte az önkéntes tűzoltókat és a falu népét, kiknek vállvetett munkával félóra alatt sikerűit a tűzet lokalizálni. A tűz a kéményből kipattant szikrától keletkezhetett. A kár, minthogy az épület községi, biztosítás utján megtérül, kivéve a kovács 2—300 prngős kárát. — játékosértekezletek. Ma este t/«10-Kor az Ipartestületben a Zala-Kanizsa FC játékosértekezlelet tart, amelyen tartoznak az összes játéko-sók meg|elennl. — A Levente Labdarugó Szövetség ma este fél 9-kor tartja ülését az Iparostanonciskolában. Szőnyegraktárunkat EivöfJ emeíiük! Raktáron tartunk mindennemű futó, kókusz, ágyelő, összekötő, fali és ebédlő szőnyegeket. Nagy választék bútorszövetekben, sezlóntakarók-ban és ágygarniturákban. Szőnyegeink külön e célra berendezett sző-— nyegosztályunkban vételkényszer nélkül megtekinthetők. — Angol férfi és női szövetujdonságok nagy választékban érkeztek SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA NAGYKANIZSA Központ szálló épület ».*LA1 KOlLOW _4__ A Zalaegerszeg- Pacsa- Keszt-hely-l postaautóbusz-járat UJ menetrend, aj tarifa készül Pacsa község kívánalmai Pacsa, szeptember 12 (Saját tudósítónktól) örvendetesen állapítható meg, hogy a postaauló-busz-járat bevált, különösen Pacsa éa nagy vidékének tetszését nyerlc meg s közmegelégedésre teljesiti a lonlos közszolgálatot. Pacsa és vidéke érzi, hogy e rendszeres autóbuaz-jára\', az OtszekOtö kapocs, mennyire kOzel hozza a távolságot. Az is tényként szegezhető le, hogy az utas-forgalom legnagyobb rés tét Pacsa és kornyéke adja, cscmagforgalom a slsliaztika szerint a postaigazgatóságot is ki elégítheti. A pécsi postaigazgatóság most foglalkozik a téli menetrend beállításával. Értesüléseink szerint egy menetlel a téli időszakban kevesebb .járat lesz. Ezen alkalomból s a f-n tebb elmondott ténymegállapítások arra az elhatározásra bírták P.<c«a nagyközség vezetőségét, hogy az autóbusz-j irat biztosítása, az utazó kOzOnség érdeke megóvásával kop-csolatbau memorandumot terjesszen a postaigazgatósághoz. E memorandumban kifejezésre juttatta azt a minimális jogos és igazaágos óhajait, amelyek teljesítése hathatósan blz-toiltanl fogja a járat rentabilitását. A kívánalmak a következő pontokban foglaltattak össze: 1. Pacsa—Zslaszenlmlhály vasútállomáshoz Pacsálól oda s az állomástól vissza csatlakozás létesites sék a délivasuti vonatokhoz. Lehetőleg reggel s a délutáni gyorsokhoz. Ugyanis Pacsa és nagy vidéke adóhivatali és bírósági ügyekben Nagykanizsára gravliá\', ezen csatlakozással tetemesen emelkedik a személyforgalom. 2. Pacsa ad|a az utasok zömét elengedhetetlen kívánalom, hogy Pacsa— Héviz—Keszthely közölt menettérti jegyek adassanak ki, mely kényelmet jelent az utasoknak s egyszerűsíti a jegykezelést. 3. A meneldijak az egész vonalon való mérsékléséi elodázhatalla-nul keresztül vezetendő, mert a nagyközönség a luldrágaiágx miatt tartózkodik. A postaigazgatóság szeme elöli kell lebegni a régi, jól bevált elvnek: nagy forgalom, kevesebb haszon. Különösen dtága a szom-siédos forgalomban. Pl. Pacsa— Zilaszentmibáiy kOzölii 5 km. ulért 1 p 10 fillér horribilis összeg. 4. Mig Zalaszentmihály vasútállomásról kocsi poslajárat állt, a csomag után páldijat szedtek. Miután ez megszűnt, a pótdijak törlendők. 5. A pacstii posta előtii autóbusz-állomásnál fedett várakozó hódé állítandó a váró utazó közönség ré-szíte. Az utleBt, ahol az autóbusz megáll, kikövezendő, mert az utas a fel- és \\rszállásnál térdig érő sárban kénytelen gájolni. 6. Pacsa és Zalaapáti közötti An-dotháza postánál nagyszámú lakósára VÁROSI NAGYMOZGÓ Csütörtökön és pénteken 7 és 9 órakor Szilveszteréji álom D.áma 7 felvonásban. Főszereplők: Monle Blue és Patsy Bath Miller. Éhenkórász &Comp. Burleszk 2 felv. A fekete fenomén I felv. táncfilm foseflae Bakerrel. való tekintettel feltételes megállóhely lélesi endi, a meneldijszabásba felveendő volna. 7. A vonatokhoz való csatlakozásra való tekinlellel, a pontos menetidő feltétlenül betartandó. Pacsa község vezető té^e a lefolyl 4 hó tapasztalatait tárta a postaigazgatóság elé, ezen jogos és igazságos kérés telesltése elől a postaigazgatóság el nem zárkózhatlk s ennek teljesitése nagyban növelni fog|a a járat rentabilitását ...dl. — Az autókörlet felhívása. A rendőrség, mint a zalamegyei auló-kOrlet, eiuton Is felhívja az összes gépjárművezetőket, illetve tulajdonosokat, (akik maguk vezetik gépjárműveiket) hogy hétfőn, szeptember 16-án délelőtt 10 órakor a nagykanizsai rendörségen a kapitányság vezetőjének szobájában jelen|enek meg. A meg|elenés kőtelező és azl a céll szolgálja, hogy s kspilányság vezetője az uj közlekedési rendeletet sióval is közölje és megjegyzéseket fűztőn hozzá a közvetlenül érdekelt gépjárművezetők számára. — Menetrendváltozás az autóbusznál. A délutáni barakki és kis-kanizsai menetek a mai napon lel-cieréltetnek. Eszerint Kiikanizsára Indul délután 16 órakor, érkezik 16 12-kor Kiskanizsára. Visszaindul 16 13-kor, érkezik Cenlrálhoz 16 25 kor. Barakkba indul 16 25 kor, érkezik 16 40-kor. Visszaindul 16 40-kor, érkezik I6\'55-kor. Vasárnap délután 13 órakor az autóbusz Hévízre megy. jegyek a Krátky- tőzsdében kaphatók. — Elégett egy autó a balatoni körúton. Balatonszárszó és Balaton-földvár közölt Illés Oyuláné kaposvári lakos Citroen autója, amelyei Kiss Béla sofför vezetett, eddig még ki nem deritett módon hirtelenül kigyulladt é» pillanatok alatt hatalmas lángokban állott, ugy, hogy percük alatt elégelt és ctak az alváz és motor roncsai maradlak meg. Emberéletben nem esett kár. Urai licpml Még ma, csütörtökön 7 és 9 órakor is a in Nagy amerikai vigjátékattrakció 8 felvonásban. __1OB szeptember 13 Gyengélkedés Idején, különösen, ha n rosszullétet szorulás fokozza, a természetes .Ferenc József" kese rüviz gyors és fájdalmatlan ürülést, kielégítő emásztést és kellő étvágyat hoz télre. Hires nöorvosok a legnagyobb magasztalás hangján Írnak a valódi Ferenc lóxiel vizrM, mert ez a krlilius korban is hosszabb időn át alkalmazható anélkül, hogy kitűnő eredménye változnék. Kap ható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzle\'ekben. Halálra égett egy vasutas felesége Főszereplő: Putty Lla Ismeretlen plromanlkus állandó rettegésben tart egy községet Talán egyik községet sem látogatja meg oly gyakran a tűzvész, mint a somogymegyei Tab községet, melynek lakosságát az utóbbi 2 hónap alatt tízszer riasztották fel a tűzet jelző szirénák. így tegnap este a község derekán ismét hirtelen tűz ütött ki. Kigyulladt a községháza melletti fogda és a volt forgalmi adóhivatal épülete. A csendes éjszakábsn ijesztő képet nyújtottak a hatalmasan feltörő lángok. A vízhiány miatt csak nagyne-hezen ment az oltás és mir majdnem teljesen leégett az egész ház, mire sikerült a tüzet lokalizálni. A megindított csendőrség! nyomozás szerint a tüzet feltéllenül gyújtogatás okozta. A gyanú egy fiatalember ellen irányul, akiről plromá-niát tételeznek fel. = Polgári fiu- és leányiskolái sapkák kaphatók Szabó Anlal sport-üzletében. — Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten 8 gyermek született, 3 fiu és 5 leány: Fekete István téglagyári munkásnak leánya, Schram Lajos uradalmi tiszttartónak (Letenye) leánya, Sebők József földművesnek (Nemespálró) halvaszületett leánya, Benkö József földművesnek fia, Hűveli József vámör-llsit-belyeltesnek fis, Sípos István kazán-. fűtőnek leánya. Házasságon kivűl született 1 leány és 1 fiu. — Házasságkötés 1 volt: Szabó János kőműves-segéd Sárecz Ilonával. — Halálozás 8 volt: Domonkos Islvánné Kreiner Ksrolina (Csödpuszla) rk. 70 éves, Faics Ferenc földműves rk. 70 éves, Kellermann Manó v. szegény izr. 79 éves, Budai István községi csordás (Komárváros) rk. 71 éves, Vég Sándor uradalmi cseléd (Letenye) rk. 34 éves, Papp Mária rk. 26 éves, özv. Kreznár Qyörgyné Kovács Katalin rk. 56 éves, Kumin Ferenc vendéglős rk. 48 éves. Babócsáról jelenlik: Drescher Li-jos vasutas felesége vacsorát készített otthon gyertyaforralón, illetve spirituszlámpán. Az asszony egyszerre észrevette, hogy ruhá|a tűzet fogott és sikoltozva menekült az utcára és onnét s szomszédságban levő gőzmalomba. De mire odaéri, Drescherné már annyira összeégett, hogy minden gyors orvosi beavatkozás dscára — irtózatos szenvedések között meghalt. A csendőrség megindította a vizsgálatot. — Diewock Julla német nyelvű gyermek oktatása. A nagyközönség és a szülök szives tudomására hozom, hogy a bevált és könnyű módszerű német nvelvü gyermek-oktatáat folyó hó 17-től kezdödöleg megkezdem Bajza utca 5. sz. alatt. Behatások folyó hó 14. és I5-én délelőtt 10—12-ig. Miután a legszebb eredményeket sikerült eddig elérnem a gyermekek német nyelvű oktatása terén, kérem a szülök szives támogatását. Diewock Julla. = Bútort díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra, garantált elsőrangú kivitelben. Négytől tizenhat hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyujtunk. Sok milliót takarit igy meg. Oyözödjön meg személyesen, Kopsteln bútoráruházai Szombathely, Köszegi-uica 5. (üzlet az udvarban) és Sopron. ur~u~~v<rv>-j~*<nf~ * i *1 ■ * * ■ ^ * Mozgószinházak Városi Nagymozgó. Szeptember 13 án és 14-én, csütörtökön és pénteken 7 és 9 órakor „Siilveszteréjl álom* dráma 7 felvonásban. Főszereplők : Monté Blue és Patsy Rulh Miller. „Éhenkórász & Comp." burleszk 2 felvonásban. .A fekele fenomén" 1 felvonásos táncfilm Joseflne Bakerrel. Uránia mozgó. Ma csütörtökön 7 és 9 órakor .Tilos a flört". Nagy amerikai vlgtátéaaUrakdó 8 felvonásban. Főszereplő: Putty Lla. Apponyl az ál-leszerelésről mondott beszédet Genfben Genf, szép1. 12. (Éjszakai rádió-jelentés) Qróf Apponyl Albert ma délután a leszerelési bizottság ülésén feltűnést keltő beszédet mondott. — Lassan halad a leszerelés kérdése. Egy helyben tipornak — mondotta. — Iit a példa. Amíg a köröttünk levő államok 3000 ágyút éi 500.000 katonát szegeznek ránk, ez a helyzet megalázó és tűrhetetlen. ifliH. szeptember 13 mlaf közlOnt KÖNYVEK, LAPOK A Napkelet uj száma rendkívül gazdag és értéket tartalommal jelent meg BOky György folytatja Szivárvány az ég kapuja c. társadalmi regényél, Lelkes László befejezi Aurél a Kékesre megy c. kis regényét. Kilián Zoltán novellái, Somody Pál pedi? kis szin-darah>t Írlak; Mlskolczy Gyula Met-ternlchről Irt nagyobb tanulmányi, Mészöly Gedeon Id. gróf Teleki József házasságára vonatkozó naplóját köxlL Reménylk Sándor és Vályl Nagy Géza veriekkel szerepének, üazdsg kritikai rovat és művészeti szemle egészíti kl a folyóirat tartalmát. Mutatványszámot díjtalanul küld a klíd:hivatal Budapest, 1 Dibren-tel-utca 12. )( A Zenei Szemle uj sztma Jdrosy Dezső és Major Ervin szer-kesitéitbm vaskos fütel alakb\'ii hagyta el a sajtót. A zenei élei körébe vágó tanulmányai, dolgozatai a legalaposabb ludomínyos felkészültség munkatárs-gárdát sorakoztatnak a két országos nevű muzsikus-szerkesztő mellé. Tartalmából kiemel|ltk: Magyar táncdallamok HiyJn feldolgozásában. — öl régi magyar tánc. Bihari és a katonafogdosás. — Hűmmel Welmarban. — Egyházi zenészek képtése és képesítése. — A „Zenei Étel" rovat g»zdag és értékes kritikai méltatása minden zenei ese-méoynek. A Zenei Szemle szerkesztősége Budipist, V. Ctáky-utca 30. )( Az Uj Idők a kiváló iterzők egész sorától koiöl ezen a híien elbeszéléseket és cikkeket: Volno-vlch Oéza, Stk Slndor, Falu Tamás, Kosztolányi Dezső, Izidkné Székely Erzsi. Slklóssy László, 0 Henry érdekes és vállozalos közleményei mellett két regény is folyik a lapban. külOnOsen sok érdekes kép diiziil a a lüzeiet, amelyben még egy sor. változatos rovat található és az Uj Idők nagy pályázatára vonntkozó tudnivalókat. Mutatványszámot küld a kiadóhivatal Budapest, VI. And-rássy- ut 16. H Magyar Lányok Hatat lányok képei Irodalmi lapja, szerkeszti: Tutsek Anna. Szebbnél szebb regények, elbeszélések, vcr->ck, tlrsadatini és Ismeretterjesztő cikkeken kivUl a szerkesztőt Üzenetek tarkítják a lipot. Előfizetési ára negyedévre 2 40 P. Ai előfizetik 100 pengő kedvezményes irón szerezhetik meg a Százszorszép Könyvek dmll regénysorozatot. Mutatványszámot ktltd a kiadóhivatal: Dudapest, VI Andrátsy ut 16. izám. )( Az Én Újságom 6—10 éves gyermekek képes Irodalmi lapja. Szerkeszti: Qaál Mózes. Szebbnél-szebb regények, mesék, versek, rengeteg játék, kézügyesség, tréfa-pályá zat, rejtvények és szerkeszlöi üzenetek tarkiljik a lapot. Előfizetési ára negyedévre 2 pengő. Az előfizetők 120 pengő kedveiményes áron szerezhetik meg az Én U|ságom Könyvel cimü regénysorozatot. Mutatványszamot küld a kiadóhivatal. Budapest, VI. Andrássy-ut 16. X Az Oliág uj száma hallatlanul mulatságos kritikát hoz az l-.gő hálóingrfll. a Hrtlcs Rabi anekdotái nagyszerűek, a hél legjobb vicceiről az egész város beszél. Budapest, VI. O utc? 12. Zürichi zárlat fáits 20 W/i, London 25-20, Naa,cik 819-45 Brttsaai 7220, Milar.o 7716Vi, Madild 86-05, Amitazdan JOH 25, Berlin 113 74, Wlau 7817, Sotta 3 75 Prá(a 15-39, Varai M\'22t/i Buluxit 00 S4t/i, Be\'nrád 9-13, llakiitsl 316. — Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéházában Vili., Baross-tér 10. KOm Tóxm Az elmúlt napok lányit isága után ma barátságosabb hangulatban indult meg a forgalom. Később kedvező külföldi tőzsdejelentések és fe-dezesi vásárlásokra a piac csaknem valamennyi területén magasabb árfolyamok kerültek felszínre és csupán néhány kulisz és kisebb helyi p>pir volt elhanyagolt. A forgalom ma igen csendes volt, csupán a Kőszén, B luxit és Magyar-cukor piacán vott élénkebb az üzlet. Ezek az ériékek 2-37o nyereségre tettek szert. A többi érték is túlnyomóan barálságos volt. Az árjavuláa azonban minimális. A töisde bizakodó hangulatban zárt. A fixkamatozásu papirok piacán gyengébb irányzat mcilett alig volt üzlet. A valuta él devizapiacon egy árnyalattal barátságosabb volt a hangulat, említésre méltó árváltozás azonbin nem fordult elö. Terménytőzsde A huza 10, a rozs 5 fillérrel esett. — Az Irányzat gyengébb, a forgalom közepes. Bk«i tn«v. 71 kg os 26 10 -26\'30, 74 k»-o« 26 30 - 26 50, (H k«-o« 36 55-21)75, 80 «P-o« 26 75 26 85, dunántull 77 kt-os 25 9^-2f. i5. 78 kg-os 26 15 26 40 79 kg o« 26 4 0 26 60 80 kg-os 26 60-7670, ro« 2170-24 M). tskarm. áipa 76 25- 26 75 lőrárps 28 50 -30 00, aab 25-25 - 25 S0. tangart 3150 31.75 Baaikcrp. 20 75 -21 00. A krUapest! Tltaií derlza-je;yii.je VALWIAK Angolt. 27 85-28 00 Balga tr. 79 55-79 85 Ceabk. 16-93-17 01 Dán k. 152 70-153-30 Olnáj 10ŰMO-06 DolUi 571 00-57300 Franci* I. n 40-22 60 HolL 229 45-230 45 Langyei 04 15-04 45 Lal a 46-3 51 Lav> — Ura 29 95 3C-20 Mii ka 136 40 IÍ6-9J Moivég 152 70-153-30 SciilU. 80 6 i-tO 95 Peseta 94 75-H5 35 Svájci 1.110 2541065 Svéd k. 103-20-153 80 DCVI2AK AmiL 229 60 -230 30 Belgrád 10 06-10 09 tUrllu 1S6 47-lo6 87 UitUssei 71) 60-79 85 Buksidat 347-3 51 Kcpeob.152-77-153 17 Iondon 27-78-27-86 Madrid 94 80 <15 30 MLnio 29-95-30 05 Nt*Tu<k t»2»0 4 40 Oailo 162 77-153 17 Pirii Pián SsoTla ltockb Varsó Wien ZSricb 22 36-2244 16-97-17-02 4-12-4 15 153 35-1^3 70 84-20 64 40 80-71-^-96 110-2/-110 57 Sertésvásár l\'«lba|láa 2628, melyből itidstUnul visua-ouisdl U0U darab, Űsőreada 1 94—I 96. nedstt 1-88-1D0, sxedctl kMép 1 70 - f/6, könnyű 1-20—150, elsőrtndU Öreg 1-86 -1-90. másodrendű 1-64-170, angol ■lildő 1-í.tj l\'70, sialonna nagyban 2 \'fi -2 40, «sir 2 56-2 60, lebuaott bui I 82— 2 06 sxalonnáa léljertés 2 20 -2-34 Aj Irányaat közepes Kiadja: Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaság. Felelős kiadó: Zalai KAroly Interurbán telefon : Nagykanizsa 78. ix. nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338. Bármely bel- vagy külföldi áru- vagy értéktőzsdéről a lehető leggyorsabban, telefonon, táviratilag, vagy Írásban, helyben vagy vidékre jelentést ad. Érdeklődni lehet a fenti címnél. APKÓHIRDETfcEK Az apróhlrdliesek dija 10 isóig SO fillér, minden további sző dija S tltl. " SO I Vaaár- és fillér, minden Siezdán és pén- Hnnepnap 10 szóig további sző dija a flll. teken 10 szóig ~ izó dija • flll Ebi Ük. Aiiasi kereaoknek awo engedmény. A blnlatéal dij c!Sr« fiaat.nd*. Cimsső s minden vaata-bb betűből álló sió két saőnsk számlt-t keresőknek 50% engedménj liazdag férjet keresünk. Kor nem számit. t-\'aluslak előnyben. Leveleket .Két falusl árvaleány jeligére e lap kiadóhivatalába kérünk. .4489 Keresek megbízható mindanaslaányt azonnali belépéssel. Clm a kiadóban. alatti VandéalAbérlat. Csengery-ut 50 .Újvilág- vendéglő október l tőf btrbeadandő, esetleg megfelelő kaució mellett fizető pincér li felvételik. Bővebbet a háztulajdonosnál. 4460 Kaufmann Károly url és női dlvatáruháza D un áiitnl i legolcsóbb h legnagyobb Magyar gyermekkisasszony grófi háztól 2 éves bizonyítvánnyal, szerény, 1-2 gyermek mellé ajánlkozik mlelőbbre uradalmi vagy városi házhoz. Leveleket Vlds Rózslka, gróf Kornlaa Imre uradalma — Szalapa kér, -4482 faan. 4492 Király-utca 49. számú háznál circa 9/4 hold (kertészet részére is alkalmas) azonnalra bérbe kiadó. Bővebbel Zwelg Imrénél, Erzsébet-tér 1. 4189 Klrály-u. 8. az. alatt két uj terhei koeil és egypár lószerszám jutányos áron adó. 4.58 Lakás kiadó 3 szoba a egy fülke, Jiszes mellékhelyiséggel, vízvezetékkel, évi 1600 pengő béitrt. FelvllágoiIU üyuláné, Sn\'chenyl-tér 7. elvilágoslfást ad Ozv.Tuboly \' " 4 ISI a Keleti pályaudvartól 3 percnyire levő Deák Ferenc Szálloda VIII., AGGTELEKI-UTCA 7. IttS (Sajél hll) Interurbán telefon : J. 124-71. Újonnan Átalakítóit 80 szoba, központi llltéa, folyóvíz a szobákban. Abazolut tisztáiig, csendes és családias. Bgy ágyas udvari szobák l>. 3 50 tői, utcai szobák P. 4 50. Kettő ágyas udvari szobák l>. 600-től, utcai szobák P. 7-50. Slamena és Rax Qvagak vagy alkatrészek. Mindenféle befőttes és dunaztos üvegek legolcsóbban csak Melczer Jakab üvegkereskedésében Kazinczy-utca 1. sz. alatt kaphatók. Mielőtt szükségletét beneraaé, saját érdekékei nézze meg áraimat! Strobentz-féle padlófestékek, linóleum vagy borostyán, zománcmázak és mindennemű festékáruk a legolcsóbb árakon kaphatók. Gyári lerakat: Friedenthal Rezsőnél Főút I. szám Drogériával szemben. Házeladás* Ügyfelemnek Kiskanizsán, Bába-utca 2/a. számú háza szabadkézből eladó. Vételi feltételek ügyvédi irodámban megtudhatók. Dr. Báron Pál ügyvéd női Magyar-utca 14. GUBACSOT, ámtellat, állati b6rlkat, vörfls- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és rongyot a legmagasabb árban vártról 3TRÉI B. FIAI NA0YIAIIZ8A, Erzsébet királyné-tér 15. ss. alatt Minőségben, tartósságban felülmúlhatatlan a CONTINENTAL PNEUMATIK rrTTTínmr iMroTíTffímr i Állandó nagy lerakat Zalamegye részére: Szántó Vilmos és Társai cégnél Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22. 0662678458 ZALAI KÖZLÖNY ŐSZI VETÉSRE: Oazdaságl magvak: Káposztamag Árvácskámig Kelkáposztámig Nefelejtsmag Salátamag Százszorszépmag Kerekrépamag Harangvlrágmag Téli retekmag Siegfümag itb. stb. Holludlal virághagymákra: tulipán, Jácint stb. stb. előjegyzés. Mútrágyafélék. Kicsinyben és nagyban kaphatók: 0B8ZÁÖ JÓZSEF uiktmMMkn Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett, un Teleion: 130. Ragályos betegségek ellen a legjobb védekezés a tisztaság. Viselt felsőruháit időközönkint tisztittassa vegyileg a Rózsagyárban Kaposvárott. --ián Gyüjtőtelep: Nagykanizsa, Erzsébet-tér TANKÖNYVEK minden iskola részére kaphatók és slójegyeihetftk Fisthel Fülöp Fiai könyvkereskedésében. Veszünk használt tankönyveket a legmagasabb árakon. MEGHÍVÓI Mafla- Vágy áilill Qfyakbral utiaiaok alkalmával BUDAPESTEN a leckellemesebb otthont nyújtja a legelőnyösebb felt/Telek mellett a Keleti pálvaudvar érkezési oldalival szemben levő GRAND HOTEL Park Nagyszálloda Budapest, TOL, Baross-tér 10. ntrt «Oo.o angadményt kap llll aian lap «l6lliitó|< olcti aaobaiialikból, IOo/o angadményt kap okai altnál Iratukból. (KltOoó hlil koojha.) B pangftt magtakarit utólail k5IU»fat, nert gyilof ItjUbat «,, pttc alatt • pályaudvartól. Nálunk otthon érzi magát I I I El.6ca.il0 klaaolfáUa, aal(onun cuUdl |alla(. ■■Ját ipá.ka u<« «16ojSk loljlln, boa, okrallan állunk aiiU- |«a nag. - Elíiataa aiobtinajiaodalí. a|ánlitoa —— Magyar _ _____ ___IB28 szeptember 13 királyi folyammérnöki hivatal Magyar királyi folyammérnöki hivatal Magyar királyi folyammérnöki hivatal nagykanixsán. Nagykanizsán. Hagykaniasán. 436/1928. számhoz. Versenytárgyalási hirdetmény. A m. kir. földmivelésügyi minister ur 18.220/1928. V. B. 1. szánni rendeletére a zstlhőci drávai szakadópartnak az 1928/29. költségvetési évben az 500—1225. szelvények közötti szakaszán végrehajtandó biztosítási munkálatokhoz szükséges 3850 rakott nv\', vagyis kerekszám-ban 6210 tonna I. osztályú terméskőnek vállalati ulon való beszerzése és Drávaszabolcs község drávai rakodóján bérmentve vagonban történendő átvétele érdekében a nagykanizsai m. kir. folyammérnöki hivatal 1928. évi október hó l-én 10 órakor hivatalos helyiségében (Nagykanizsa, Kisfaludy Sándor-utca 27. szám) nyilvános, zárt ajánlati versenytárgyalást fog tartani. Az ajánlati fellélelek, a kötendő szerződés tervezete és annak kiegészítő részét képező általános és részletes feltélelek a nagykanizsai m. kir. folyammérnöki hivatalnál a hivatalos órák alatt megtekinthetők és ugyanott szerezhető meg az ajánlati minta is. Az ajánlatok, melyeket az ajánlati feltételek szerint előirt minta használatával kell kiállítani, a jelzett napon 9 és t/2 óráig a nagykanizsai m. kir. folyammérnöki hivatalnál nyújtandók be. Az ajánlati feltételektől eltérő, külön kikötéseket tartalmazó, vagy a bánatpénz letételét igazoló elismervényt nélkülöző, úgyszintén a későbben beérkezett, vagy táviratilag tett ajánlatok nem fognak figyelembe vétetni. Nagykanizsa, 1928. évi szeptember hó 10-én. M. klr. folyammérnöki hm hivatal. 437/1928. számhoz. Versenytárgyalási hirdetmény. A m. kir. földmivelésügyi minister ur 18.409/1928. V. B. 1. számú rendeletére a Révfalu község menti drávai partvédőid felső szakaszának (184-450 szelvények közötti) az 1928/29. költségvetési évben végrehajtandó helyreállítási munkálataihoz szükséges 713 m3, illetve mintegy 1150 tonna I. osztályú terméskőnek vállalati uton való beszerzése és Bogdása vasuli állomáson bérmentve vagonban történendő átvétele érdekében a nagykanizsai m. kir. folyammérnöki hivatal 1928. évi október hó l-én 15 órakor hivatalos helyiségében (Nagykanizsa, Kisfaludy Sándor-utca 27. szám) nyilvános, zárt ajánlati versenytárgyalást fog tartani. Az ajánlati feltételek, a kötendő szerződés tervezete és annak kiegészítő részét képező általános és részletes feltélelek a nagykanizsai m. kir. folyammérnöki hivatalnál, a hivatalos órák alatt megtekinthetők és ugyanott szerezhető meg az ajánlati minta is. Az ajánlatok, melyeket az ajánlati feltételek szerint előirt minta használatával kell kiállítani, a jelzett napon 12 óráig a nagykanizsai m. kir. folyammérnöki hivatalnál nyújtandók be. Az ajánlati feltételektől eltérő, külön kikötéseket tartalmazó, vagy a bánatpénz letételét igazoló elismervényt nélkülöző, úgyszintén a későbben beérkezett, vagy táviratilag lett ajánlatok nem fognak figyelembe vétetni. Nagykanizsa, 1928. évi szeptember hó 10-én. M. klr. lolyammérnőkl un hivatal. Nagykanizsai Autóbusz Vállalat MENETRENDJE Erzséber-tér- -Vasútállomás A kocsi I szama 1 Oda Vissza 4-00 4 12 5-40 6-02 6-40 7-02 7 7-42 8:90 8" U-16 11 « 1315 13-27 13 » 13-38 13\'«> 13-w 14-ro 15 00 17-2T, 17-87 17-40 17*2 20-4.\'. 20" 22-:» 22-42 22-4H 22" 24-co 24 to Erzsébet-tér Kiskanizsa is -X S < » Oda Vissza 7-10 12-15 lü-oo 19-io 7-20 1227 16-12 1922 1. 1. II. Erzsébet-tér-József laktanya Oda Vissza riaa M 2i-oo* Mfi atai H 2i-io* II. Az autóbusz kiránduló társaságok részére bárhová megrendelhető. Erzsébet-tér-Barak Vissza Oda 7\'M) 10<* I 1 «> 18* 8\',M I0i\' 12 02 16-40 18 w Viteldíjak i Erzsébet-tér—Vasútállomás 40 fillér Erzsébet-tér—Baraktelep 40 fillér Józseflaktanya(Petőfi-utonát) Barakk vagy Kiskanizsa vagy Vasútállomás 50 fillér Alszakasz vagy diákjegy 24 fillér Erzsébet-tér—Sporttelep 40 fillér A hetijegyek I hónapig órvényeaek. A csillaggal megjelöli menetek feltételesek. (Csak ha utas van.)l\'sctlegcsllzcm-zavarok alkalmával a vasuli járatok tartatnak lenn elsősorban, rnlg a tobbl járat az Üzemzavar tartama alall szünetel. Retúrjegy végállomástól végállomásig 32 + 32 = 64 fillér. Csak munkások által váltható. Heti jegyek i Vonal átszálló, érvényes 14 útra, végállomástól végállomásig 5*60 pengő. Heti azakaazjegyi érvényes Erzsébet-térig vagy innen bármely végállomásig 14 útra 4-80 pengő. Heti munkáejegy i l-.rvényes 12 útra, végállomástól végállomásig 3*50 pengő, ugyanaz 14 ulra szóló érvénnyel 4\'— pengő. 438/1928. számhoz. Versenytárgyalási hirdetmény. A m. kir. földmivelésügyi minister ur 18.347/1928. V. B. 1. számú rendeletére a Drávasztára község menli partbiztositás 1500—1700 fm. közötti megrongált szakaszának az 1928/29. költségvetési évben végrehajlandó kiegészítési munkálataihoz szükséges 1130 rakott m3, vagyis kerekszámban mintegy ia50 tonna I. osztályú terméskőnek vállalati ulon való beszerzése és Drávaszlára— Zaláta vasúti állomáson bérmentve vagonban történendő átvétele érdekében a nagykanizsai m. kir. folyammérnöki hivatal 1928. évi október hó l-én 17 órakor hivatalos helyiségében (Nagykanizsa, Kisfaludy Sándor-utca 27. szám) nyilvános, zárt ajánlati versenytárgyalást fog tartani. Az ajánlati feltételek, a kötendő szerződés tervezete és annak kiegészítő részét képező általános és részletes fellételek a nagykanizsai m. kir. folyammérnöki hivatalnál, a hivatalos órák alatt megtekinthetők és ugyanott szerezhető meg az ajánlati minta is. Az ajánlatok, melyeket az ajánlati feltételek szerint előirt minta használatával kell kiállítani, a jelzett napon 15 óráig a nagykanizsai m. kir. folyammérnöki hivatalnál nyújtandók be. Az ajánlati feltételektől eltérő, külön kikötéseket tartalmazó, vagy a bánatpénz letételét igazoló elismervényt nélkülöző, úgyszintén a későbben beérkezett, vagy táviratilag tett ajánlatok nem fognak figyelembe vétetni. Nagykanizsa, 1928. évi szeptember hó 10-én. M. klr. folyammérnöki 4a;o hivatal. 17.717/1928. Versenytárgyalási hirdetés. Nagykanizsa r. t. város tanácsa a városháza tatarozásával kapcsolatos szállításokra és munkálatokra nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdet. A kiírás tárgyát képező munkálatok a következő csoportokra oszlanak: 1. Asztalos munka 2. Szobafestő munka 3. Villamosvilágltási munka. Ajánlat az egyes csoportokra külön-külön teendő. Ajánlatokat 1928. évi szeptember hó 19-én délelőtt 12 óráig a városi mérnöki hivatal iktatójába kell benyújtani vagy póstán beküldeni. Ugyanott a kiírási müveletet hétköznapokon d. e. 10—12 óráig megtekinteni és csoportokként 1 P. ártérités ellenében beszerezni lehet. A városi tanács. Nagykanizsa, 1928. szeptember hó 12-én. H490 Polgármester. Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.) 68. évfolyam, 208 szám Nagykanizsa, 1928. szeptember 14 péntek Ara 14 fillér ZALAI KÖZLÖNY li«hw«il« 4s ktaMihmWi PU & ufaa Ksutbelyl Mkkledóhhrstal Kwoth Lajoe-s. 8X POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlls Lajos ElMaetéai ár*: ff Un ■ peo«6 M Az Egységespárt sorait nem bontotta meg Kállay Tibor kilépése Bessenyei Zenónak semmi szándéka, hogy kilépjen Budapeat, szeptember 13 (É)szakat rádió]elentés) Az Egy-ségespirt ma este a Spolarlls-ven-déglfl külön-termében népe* összejöveteli tartott. A vacsora alatt élénk eszmecsere Indult meg a politikai helyzetről. Megállapították, hogy egyes lapoknak a kormány válságáról szóló hirel nem felelnek meg a valóságnak. Feltűnést kelleti, hogy a vacsorán megjelent Bessenyei Zénó Is — akinek lemondását már kolportálták a lapok. Bessenyei az ujsígirók előtt kijelentette, hogy semmi szándéka nincsen az Egységespártból kilépni. Általában az volt a vélemény, hogy dr. Kállay Tibor kilépését több kllépésés nem követi. az Egységespártból A vacsora megkezdése után érkezett meg Bud János miniszter Szabóky államtitkár és Wekerle Sándor pénz-Ugymlnlizter kíséretében, akiket nagy melegséggel fogadlak. Ez volt az első eset, hogy az uj pénzügyminiszter megjelent az Egységespárt össze|Gvelelén. A párttagok a késő esti órákig maradtak együtt. Wekerle Sándor lesz Kállay ellenjelöltje a kanizsai kerületben? Kállay Tibor levelére hivatalosan fognak válaszolni — Kállay pártonkívüli programmal indul a választásba kezletet lati, amelyen Scllovszky Bála belügyminiszter is részt vesz. A kanizsai választás Budapest, szep\'ember 14. Kállay Tibor közjogi aggályaira hivatalosan adják meg a választ. Kállay Tibor pénteken Nagykanizsára utazik és válsiztól előtt szóval is megokolta lemondását. Az uj választáson mint párton ktvlllt lép fel. Még nincs döntés, bogy a kormány áliit-e ellenjelöltet, de egyesek tudni vélik, hogy az u| jelölt Wekerle Sándor pénzügyminiszter lesz. Magyarország hozzájárult a kötelező döntőbírósághoz A Rajna-vidék kiürítésének problémája foglalkoztatja a népszövetséget — Románia megint kibúvót keres az optáns-per tárgyalása alól Budapest, szeptember 14 Almássy László, az Egysége spárt elnöke kijelentette, hogy a kormány a pártot tájékoztatni fogja legutóbbi Intézkedéseiről. A párt csak akkor lesz abban a helyzetben, hogy a kérdések felelt dönisön, amikor a kormány ide vo-nslkozó indokalt feltárja, ami Igen rövid Idő alatt bekövetkezik, Kállay Tibort is arra kérte a párt, hogy hallgassa meg a pártérlekezleten a kormány előterjesztését és addig tartsa függőben elhatározását. Igen kevés időről volt szó és a párt ős tinién sajnál|a, hogy Kállay nem fogadta el ezt a javaslatát. Kállay kerületében a jelöltre vonatkozóan az Egységespárt még nem határozott. Pártértekezletek Budapest, szeptember 14. Az Egy ségeapárt alelnöke kijelentette, hogy ami Gömbös Qyula belépését illeti, afcbjn ctak Bethlen István konszolidációs politikájának sikeréi látja. A pártértekezletet jövő hélen tartiák, amelynek napját a miniszterelnök fogja megállapítani. Az Egységespárt töb^i tagja szeptember 17-én Balatonfüreden érte- Oent, szeptember 13 A Beau Rivage-szállóban bz érde kelt hatalmak Genfoen tartózkodó képviselői ma délelőtt újból értekezletet tartottak a Rajna-vidék kiürítése tárgyában. A mullkori megbeszélés ulán, amelyben az előzetes kérdésekről folyt a szó, ez alkalommal érdemben tárgyalták a kiürítés problémáját. A nemzetközi jog kodifikálásának értekezleteire nőket is be akarnak vonni Genf, szept. 13. Az eláő főbizottság ma délelőtt folytatta a oe.nzet-közi jog f.ikozalos kodifikálására vonatkozó előadói jelenlés több, részeinek megvitatását. Felmeiült az a gondolat, bogy miután az állarnpo\'gár ság kérdéie különösen érdekli a far- tőt elfogadta. Selpel kancellár elutazott \'\'Genf szept. 13. Selpel Oizkár karcilar ma elhagyta (hnf-t és a déli vonattal visszautazott Bécsbe. j:s nőket és a gyermekekel, nem R^1" é* " erre vonatkozó javasla volna-e helyes, ba a nemzetközi kodifikálása tárgyában tartandó értekezletre egyes államok egy-egy női delegátust küldenének ki. A bizottság a gondolatot rokonszenvvel fo- A magyar kormány hozzájárult a kötelező döntőbíráskodás igénybevételéhez Budapest, szept. 13. Qróf Apponyl A f.rmaszerü aláírásra csak a jövő Albert a népszövetség leszerelési bizottságában tegnap bejelentette, hogy a magyar kormány az állandó nemzetközi bíróság szabályzalának 36. cikke értelmében a kötelező dön\'ő-birankodás igénybevételéhez hozzájárul. A Mogyarország részéről vállalt kötelezettség azonban csak a viszonosság mellett érvényesül. hét elején kerül tor, de azl, hogy a magyar kormány a maga részéről az úgynevezett obligatóriumhoz hozzájárul, már befejezett tényként lehet felhasználni. A szabályzat 36. cikke értelmében kizárólag jogi természetű vilás kérdésekben öl évi tartamra szóló hatállyal bírósági döntésre vállaltunk kötelezettséget. A román delegáció az optána-ügy elhalasztását kérte Genf, szept. 13. A román delegáció közólte a népszövetségi főtitkárral azt az óhaját, hogy as optáns-kérdést ne vegyék tárgyalás alá a tanácsban szeptember 20 ika előtt. A magyar optánsQgy a jövő héten kertll a tanács elé Genf, szept. 13. (Éjszakai rádtó-lelentés) A magyar optánsügy kedden vagy szerdán kerül a tanács elé. A románok főtitkárságon azzal okolták a halasztás Iránti ujabb kérelmet, hogy a román miniszterelnök csak akkorára tud nekik utasítást adni Bukarestből — addig ugyanis uton van. Kétségtelen azonban, hogy itt újból hallgatási tendenciáról van szó, mert köztudomásu, hogy Bratlanunak svájci tartózkodása alatt a román delegációnak alkalma volt a miniszterelnökkel tárgyalni. A románok a gazdasági elzárkózás politikája mellett Genf, szept. 13. (Éjszakai rádió-jelentés) A közgatdasági főbizottság ülésén a román delegáció a gazdasági elzárkózás politikáját blrdette és hangoztatta, hogy a fiatal államoknak joguk van tilalmakkal és vámokkal védekezni a versenyekkel szemben. Kártérítést ítéltek meg a német kormánynak Oenf, szeptember 13 (É/szakai rádiójelentés) Hlgai jelenlés szerint a felsősziléziai chorsow üzem ügyében elvben kártérítést ítélt meg a felperes némel kormánynak A kártérítés összegének megállapítására szakértő bíróságot küldtek ki. Ég a galacl kereskedő-negyed Bukarest, szeptember 13 Oalscból jelentik, hogy Strull-Lauer kereskedő üzletében lüz ütött ki, amely gyorsan ler|edl tova .a néhány perc múlva a Rieser-lér valamennyi háza lángokban állolt. A tűzoltók munkája már csak arra szorítkozik, hogy a szomszédos Maruizi-tér házalt megmentsék a veszedelemtől. A lüz színhelye Oalac egyik legelőkelőbb kereakedő-negyede. A tüzet még nem sikerült lokalizálni, de az eddigi kár is több milliót tesz ki. * Strull-Lauert a rendőrség letartóz-latta, mert az a gyanú merült fel, bogy üzletéi.maga gyújtotta (el. ealai koxlont Minisztertanács elé kerül az állathlzlalás ügye Budapest, szeptember 13 (Éjszakai rádiójelentés) Ma délután 5 órakor a pénzügyminisztériumban fíud Jánot elnöklete alatt értekezlet volt ax állatblilalia támogatása ügyében. Az értekezlet konkrét formában tárgyalta az állalhizlalás és hitel kérdéseit, ezzel kapcsolatban a kikészítés! eljárási is. A szakértekezlet anyaga a holnapi minisztertanács a lése elé kerQl. Egymillió schillinges panama az osztrák-román fegyverszállítás körül Bécs, szeptember 13 A Mittagt- Zeitung szenzációs leleplezést közöl egy Állítólagos panama-botrányról a blumsui muni-clógyár flzelmeivel kapcsolatban. A cikk szerint 1927-ben a román kormány hadianyagot vásárolt a mu-nlclógy ártól és ax üzletet egy Ismeri bukaresti társaságbeli hölgy, valamint egy Zoldl (?) Jenő nevű, Bukarestben élő állítólagos magyar mérnOk közvetítette. A közvetítő jutalék körűi az államkincstári állitó-lsg egymillió schillinggel károsították meg. Az flzletben gyanús szerepe volt a blumai municiógyár egyik igazgatójának, Handow Antal udvaritanácaosnak. A Mlttags-Zeitung leleplezéseit más oldalról még nem erősítették meg. Nurmi Budapesten Budapest, tzepl. 13. Az Amszterdami olimpiász után Nurml, a finnek többszörös olimpiai bajnoka és világrekordere, európai turnéra indult és ennek során Budapestre is ellátogat. Szeptember 18-lkán érkezik és 20-án startol az MTK atlétikai versenyén. Revizió alá veszik a román köztisztviselők vagyonát Bukarest, szept. 13. A román ügyvédek kongresszusán Popescu igazságOgyminiszier kijelentette, hogy elkészült a bünletökodex tervezete, amely azt az Intézkedést is tartalmazza, bogy az életbelépéstől számított egy éven belül revizió alá veszik valamennyi köztisztviselő vagyonát Magyar-cseh egyház-elhatárolási tárgyalások Prága, szept. 13. A prágai pápai nundus a legközelebbi napokban Budapestre utazik, hogy Seridl Jusz-t In ián hercegprímással ax egyházmegyék elhatárolásáról tárgyaljon. Lehet azonban, bogy a nuncius maga helyett ezekre a fontot tárgyalásokra \' képviselőjét fogja kiküldeni. Nem mond le Chamberlain London, ezepl. 13. Chamberlain angol külügyminiszter kijelentette az újságírók előtt, hogy nem szándékozik lemondani és hivatali működését novemberben újból megkezdi. A vármegye törvényhatósága jóváhagyta Nagykanizsa szervezeti szabályrendeletének módosítását Egy mérnöki, egy anyakönyvi nyilvántartói és két végrehajtól állás kerül betöltésre a városnál Zalaegerszeg* szeptember 13 A megyegyülés második nap|án is dr. Kráiky István polgármesterhelyettes képviselte Nígykanlzsa városát. KivUle még Gyömörey István országgyűlési képviselő volt jelen Nagykanizsáról. Az előző napról visszamaradt tárgypontokat gyorsan letárgyalták, mindössze a Jégkár állal sújtott lakosság felaegltése érdekében történő kormányfeliral váltolt kl hosszabb vitái. Farkas Tibor dr. axt követelte, hogy ne legyenek kivételt a jégkár által sújtott lakosság között. Ne csak\' a novai és alsólendvat jdrdsok népét részesítsék segélyben, hanem az egész vármegye jégkár sújtotta lakosságát. Csák Károly dr. cizel szemben hangsúlyozta, hogy a határszéli lakosság tízszerte súlyosabb helyzetben van a megye más lakosságánál, meri elveszilette hátsó területét. Bödy Zoltán alispán közbevető javaslatára a törvényhatóság elhatározta, hogy a törvényszékeket segítő alapból a novai és alsólendvat járás károsultjai részire, a többi Járások károsultjai számára pedig hitelakció utján kért a segélyt. Nagykanizsa katonai beszál lásolásl kártalanítása felében 24 000 pengő átalányt kéri Dr. Krdtky István polgármester-helyettes felszólalásiban arra kérte a közgyűlési, hogy addig, mig a létszám emelkedik, egészítsék ki ezt az összeget 30.000 pengőre. A törvényhatóság megszavazta a 30.000 pengőt. Jóváhagyta a közgyűlés Nagykanizsa szabályrendeletének módosítását Mint jsmereter, Nagykanizsa város 1 mérnOki, egy anyakönyvi nyilvántartói és 2 végrehajtói állást szervezett, mihez azonban szükség volt a szervezeti szabályrendelet megfelelő módosítása. Ezen All&aok megvannak szervezve, de a betölié8ük a belügyminiszter Jóváhagyásától függ. Miután a folyó évi költségvetésben az ujabb tisztviselői fizetésekre a megfelelő beállítás hiányzik, betöltéseikre ebben az esztendőben nem is kerülhet sor, hanem csak 1929. január elsejével. Szerepelt még a közgyűlésen több kisebb kanizsai űgy is, amelyekhez a vármegyei közgyűlés mind hozzájárult. „A trachoma pusztítása országos veszedelemmé válik" Murakereszturon 110 iskolAsgyermek közül 50 traoho« más — A főispán személyesen interveniál a népjóléti miniszternél aürg&s intézkedés végett A vármegyei közigazgatási bizottság Ölése Zalaegerszeg, szeptember 13 Zalavármegye közigazgatási bi-zottsága Bödy Zoltán alispán elnöklete alatt tartotta meg szeptember havi ülését. Bűnügy, tüz Az alispáni Jelentésből megtudjuk, hogy Nagykanizsán az államrendőrség 4, Zalaegerszegen 37 bűnügyben Járt el. A közbiztonsági állapotok kielégítők. 11 esetben fordult elő lüzkár, amely 30.000 pengő ösiz-kárt okozott. Dr. Thassy Qábor tiszti főorvot jelenléte izerint a vármegye közegészségügye általánosságban jó voll, jobbára az eméaztötxervtk megbetegedése fordult elő. Zalaegerszegen, Tapolczán és Sümegen tífusz-esetek fordultak elő enyhe lefolyásul. A letenyei Járásban a vérhas tömegesebben lépett fel. 4 Öngyilkosság tOrlént. 5 elmebeteget elszállítottak. A trachoma megbetegedések ügyében felterjesztés ment a népjóléti miniszterhez. fCsóthy Oéza murakereszturi apái #lt erélyes és hathatós intézkedést sflrgel a trachoma elleni védekezésre, amely két hónap óla ijeszlő mérvben terjed. Az egyik murakereszturi iskolában 110 tanuló közül 50 Irachomát. A nép, amelyik tzokványmunkába jár — szerte-sxét hurcolja a betegségei, amely Zalaegerszeget is fenyegeti. A trachoma pusztítása immár országos veszedelemmé kezd lenni. Csák Károly dr. kijelenti, hogy a védekezés annyira sürgős, hogy a parlament plénuma elé viszi az ügyet. Zalában van a legtöbb vak ember az országban. Farkas Tibor dr. kifogásolja a népjóléti minisztérium hosszadalmas adminisztrációját. Bródy Zoltán kijelenti, hogyha a vármegye állandó segélyt kap, — előterjesztést fog tenni a körorvosi rOk újból való megszerzveésére. Oyömörey. GyOrgy löispán felszó-lalásábsn azt mondja, ,hogy a tra-choma-ügyben Bödy alispánnal együtt feljárnak a népjóléti minlazternél. Adózás Bruzsa Qyula pínzügylgazgató Jelentése szerint a mrgyében a mull évi adóhátralék összege 2.151,643 pengő — a ténylegesen már esedékessé vált hátralék öttzege 85 százalék. IBS neptember 14 Tanügy Majd vitéz Barnabás István dr. terjesztette be az iskoláknál történt személyi változásokról szóló jelentését. Bejelentette, hogy a miniszter a pusztaedericsi, döbrétei és karmactl lekola-épiléshez megfelelő államsegélyt engedélyezett. Az elzüllött postamesternő bűnsorozata a hivatali sikkasztástól, ok-Irathamlsltástól fegyházakon át a tyúklopásig Nagykanizsa, szeptember 13 Tegnap délelölt a notórius b0n5-zók között it ritka múlttal dicseked-helö asszony állott a büntető járásbíróságon dr. Horváth Tivadar bűn-telöbiró elölt, akit sorozatos tyuk-tolvajlásokkal vádoltak. Németh Máris, férjezett Berta Imrénének hívják ezt az asszonyi, aki most 43 éves és ebből elég szép időt tOHOtt az ortzág különböző fegyházaiban ét börtöneiben. Bertáné jelenleg topronl lakót ét lyukkeret-kedelemmel foglalkozik. Ezt azonban ctsk egyoidalulag kell érteni, amennyiben ö csak eladja azt a tyúkot, amit nem vásárol, de ősize-lopkod különböző vidékeken. Igy legutóbb a veszedelmes amazon, aki már összekóborolta az ortzágot, Zalamegyébe vetődött el és Pólöske-fön, valamint a környező községekben szedte össze a baromfiakat i tulajdonosok tudta és beleegyezése nélkül. Mikor a járásbiró tárgyalni kezdte ügyét, hamarostn kitűnt az iratokból, hogy milyen máztás múltja van az atszonynak hUnügyi téren. Körülbelül tiz évvel ezelőtt még becsületet életet élő pottamestemö voll egyik dunántull köztégbm, de a rendet foglalkozát nem volt Ínyére és csakhamar okiralhamitllátra és tlkkaszlátra vetemedett, amelynek az lett az eredménye, hogy 1916-ban ezért 2 és fél évi fegyházra Ítélték. 1920-ban lopás büntette miatt Olt egy évi és két havi börtönt, ma|d 1922 ben az akkori idők zavaros, nyomorúságos körülményeit kihasználva, árdrágításért Ítélték el. A büntetések szériá|a folytatódott ét az egykori pottsmesterné 1921-ben 1 évig ült a börtönben ugyancsak lopás büntette miatt. Legutóbb 1925-ben töltötte kl 8 havi börlön-bűntetétét lopás büntette miatt. Ugy látszik, az i8txony nem bírta kl három évig, bogy ne lopjon és most újra a biróság elé került. A büntető-járásbíróság azonban, mivel legutolsó büntetésének kitöltése óta nem telt ^el liz év, nem tartotta magát illetékeinek B:rtáné ügyének letárgyalását és az ügyel áttette a klr. törvényszékre. Az elzüllött postamesterné ügyét, aki a járásbíróság előtt cinikusan tagadott mindent, igy a törvényszék tanácsa fogja közelebbről tárgyalni. 1MB. ggpjtmber 14 EALAI ROZLONY Lugkő, betörés, gyermekhalál, motorkerékpár-karambol Szerencsétlenségek napja Keszthelyen Keszthely, szeptember 13 (Saját tudósítónk telefonjelentése) Csupa tulyoubb, könnyebb bdleset-ről kell beszámolnunk ma Kesit-belyröl, ahol egy napon ilyen loro-zalban talán még sohasem fordullak elö az újság hasábjaira kívánkozó esetek. Betörés Oppel Ödön kocsigyáron ik a Oeorgicon-utcában levő lakásába Ismeretlen tettes fényes nsppal b:lört. Amikor senki nem volt .olthon, álkulccsal behatolt s lakáíbá, kinyitotta a hálószobái, feltörte a szekrényeket, abol egy retikülben pénzt talált. Az ebédlőben levő szekrényeket feltörte és onnét 2 pár arany függőt, 1 hosszú arany női nyakláncot, 1 ezüst karkötőt, 6 ezüst kávés-krnilat ellopott. Az Ismeretlen betörő csakis olyas valaki lehetett, aki teljesen tisztában volt a család viszonyaival. A csendőrség erélyesen nyomozza. Lugkövet ivott egy 4 éves gyermek Tóth János 4 éves kis fiu szomjas volt. Vizet ment kereiní. Egy üvegben látott egy folyadékot, melyet felhajtott. Lugkö volt benne. A szerencsétlen gyermeket teljesen összemart belsővel beszállították a keszthelyi kórházba. Ha asszony van a bakon Vitéz Éthey- Krescsen les Á:pád százados oldalkocsis motorkerékpárján Keszthely utcáján haladt, amikor szemben vele, a Karmelita templomon tul Jött egy paraazt kocsi, melyet Szegváry Ferenc né hajtott. Az uszony látta a közeledő kerékpárt, de csak akkor próbált kitérni, amikor az már közvetlen előtte volt. A ló megijedt, elugrott és magával rántotta a kocsit, melynek a motorkerékpár nekiment és a századost maga alá temette. A motoros összetöri, s százados jobb kezefején súlyosan megsérült. Az asszony könnyebb zu-zódásokat szenvedett. Tragikus gyermekhalál Különös módon hunyt el Horváth Teréz 2 hónapos kis leány. Anyjs a nagyobbik gyermekei átviite a nagy-an jához, mlg a 2 hónapos Terézkét oithagyta. Mire visszajött, Terézke halott volt. Hogy mi okozta a gyermek halálát, nem sikerült megállapítani. Valószínűleg fulladás. Kerékpáros baleset Kiss Jizsef 19 íves kereskedöta-noncol gazdája egy ügyben elküldte. A fiu kerékpáron sietett el, ám az utca nsgy porában a kerékpár elcsúszott, ugy, hogy a fiu széles Ívben lerepült a kerékpárról és bal kulcscsonttörést szenvedett. Állapota súlyos Fejére esett a tégla Babos Li|os kőműves seg\'dnek munkaközben egy tégla a magasból a fejére esett, Szerencséjére csak a fejbSre repedi meg több belyen, — komoly baja nem történt. Díszpolgári oklevél átadása Keszthely, szeptember 13 (Saját tudósttónktól) Alsópáhok község már régebben elhatározta, hogy érdemeiknek elismeréstől díszpolgárrá választja Bud J inos minisztert és dr. Kerntler Kálmán pénzügyi államtitkárt. Dr. Kerntler most va-sárnsp személyesen vette át felesége és családja jelenlétében a díszpolgári oklevelet. Üanepl mise után az iskolában a község képviselőtestülete díszközgyűlést tartott. Takács Mihály főjegyző ünnepi beszéd kíséretében nyújtotta át a díszpolgári oklevelet, mit dr. Kerntler hosszabb beszédben megköszönt. Bud miniszternek külön küldöttség fogja átnyújtani a díszpolgári oklevelei. = A zalavármegyei dalosversenyre a következő pinzbeli adományok folytak be: herceg dr. Batthyány Stratlmann László (KOrmrnd) 50 P, Surgolh Miksa 20 P, ujnép Elek Einö 15 P, Slern Oyula, Fábián Mlkia és ne|e, dr. Qodi Lipót, Scodnlk Rezső, Németh Mihály, Qerovszki Aiexi, Siahó Anlsl, Prager Fer<nc, Hlrschler Stndor, S:áva Nándor. Somogyi Qyula (Palin), dr. Hocb Oizkár, Lembcrkovichné Wéber Margit, Kálnai Béla. OAzon István (Mürfcáoypuizla), D brovlts Milán Mondd meg fiam, de okosan beszél]! Melyik állat a nagyobbik veszély? A kórokozó szúnyogok sokkal fenyegetőbb veszélyt jelentenek az emberi életre, mint a tigris. A szúnyogok tenyészhelyeikről — párolgó mocsarakból és pöcegödrökből — malária és más gyilkos lázak csiráit hordják szét. A szúnyogok tönkreteszik éjjeli nyugalmunkat és megmérgezik testünket. Pusztítsuk el őket, mielőtt áldozatul esünk nekik. Fiit a mi védőpajzsunk, ne takarékoskodjunk vele. Flitelés percek alatt megtisztítja otthonunkat a kórokozó legyek, szúnyogok, darazsak, poloskák, svábbogarak, hangyák, bolhák és tetvek tömegétől. A Fiit kifürkészi azokat a legelterjedtebb zugokat, ahol a rovarok búvóhelyeiken tenyésznek és ott elpusztítja petéiket. Flitelés megöli a molyo- kat és lárváikat, amelyek lyukat rágnak a szövetekbe. Fiit megóvja a ruhanemüeket. Használata könnyű. Nem hagy foltot. Világhírű tudósok tökéletesítették a Fiit rovarirtót. Biztos pusztulást hoz a rovarokra, de teljesen ártalmatlan emberTe és háziállatra. — Mindenütt kapható. Elpusztulnak legyek, szúnyogok, hangyAk, poloskák, svábbogarak, molyok, bolhák stb. Óvakodjunk ■« ■Uautoktól I — Csak crctfell, plombált mt-kaai.it fofadjiak <11 ma Msgyarorszlgl vtiérképvlselet: PAMACEA Gyógyszervegyészeti R.-T. Budapest, VI. Flgyald-titoa I*. Talafon I L. 809-48*. 10—10 P, Szemann Andor, Kádár Lsjos, dr. Fischer József, dr. Taraáa JAnos, kövesdi Boér Ousziávné, Finta József, dr. Knvácb Ovuia, Rubint Károly, dr. Fábián Zilg-mond, Kálmán Leo, Pehm József (ZiNegerszea) 5—5 P, Dínes Jenő 4, Ádám Rlberi 4-4 P, Metz József 2 P. — Felülfizetések a pénztarnál: dr. Csák Károly (Zalaegerszeg; 10 P, Poredus Antal, dr Scblchtanz István, dr. Bartba Isiván 5—5 P, dr. Mikula Szigfried (Zalaegerszeg), N. N , Srabó Antal 4-4 P, Kiss Ernő, O:v0* Emil 2—2 P, Rosrnbeg Benedek, Brsunrr Ltjos t—I P, Pásztor Mikia 50 fillér. Oiszesen 363 P 50 fillér. Ugy az adakozóknak, mint a keddi számunkban már névleg felsorolt serlegsdományozók-nak, az összes bá|os koszorusleányok-nak, önzetlen támogatásáéit a Zalai KOzlöny-nek, azonkívül a vasúti állomás- és forgalmi-főnökségnek, az oszt á I y mérnökségnek, mübely-vezetőségnek minden előzékeny segítségükért ezúton is hálás köszö-nerét fe|ezi ki a Zabvir megyei Dalosszövetség elnöksége. = 1 pengővel segíteni és annak értékét sokszorosin visszanyerni csak az Iparos-sorsjeggyel lehet. Szőnyegraktárunkat S/ff,\' Raktáron tartunk mindennemű futó, kókusz, ágyelő, összekötő, fali és ebédlő szőnyegeket. Nagy választék bútorszövetekben, sezlóntakarók-ban és ágygarniturákban. Szőnyegeink külön e célra berendezett sző-— nyegosztályunkban vételkényszer nélkül megtekinthetők. — Angol férfi és női szövetujdonságok nagy választékban érkeztek SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA NAGYKANIZSA Központ szálló épület IAUI KOlLOW szeptember 14 NAPI HÍREK NAPIREND Szept. 14, péntek Római katolikus: + lelni. Prolestáns: Sierénke. Izrselits: tílul hó 29. Nap kel reggel 5 óra 35 perckor, nyugszik délutin 18 óra 15 perckor. • Városi Nagymozgó. .Szilveszteréli álom- dráma 7 felv. - .Éhenkórász <S Comp " burleszk 2 (elv. — .A fekete fenomén\' I felvonásos táncfilm. A oagykantxaal metewlnetaj meg-Hayslőíel nááaati Csütörtökön a htnér-$4km Reegel 7 óra.or +16, délutái 2 ónkor +214, aste 9 órako\' +18-4. PtlMia: Egész nap borult égboltozat. Sxiiirdny Reggel Észak, délben Északkelet, este Északi szél. A Meteorológiai Intézet |elenté«<- este 10 órakor: Változatlan felhős, enyhe idó, esetleg helyenként esővel várhaló. — A polgármester visszatér szabadságáról. D . Sabjdn Oyula polgármeser szabadságáról szómba Ion tér vftsia Nagykanizsán. — Városi közgyfllés előtt. Ér-fésülésünk szerint dr. Sabjdn O/ula polgármester visszaérkezése után rövid időn belül, valószinQleg a jövő héten közgyűlésre hívja Össze a város képviclő esldletét. — Nyugdíjazás. Stencil Molnár Oéza vármegyei árvaszéki ülnök megrongált egészségére való tekintettel nyugállományba helyezéséi kérte a vái megye törvényhatóságától, amihez az hozzájárult. — Istentisztelet az Izr. templomban. A ma este beálló zsidó újév alkalmából az izraelita templomban az istentiszteletek sorrendje a következő: Szeptember 14-én délután 6 órakor. Szeptember 15 éu délután \'/s7 órakor. Reggeli ima (sa-charls) 15 én és 16 án reggel 7 órakor. Muizeff 15 én és 16 án 1/2IO órakor. Mlncha 15 én és 16 án délután 4 órakor. Az istentiszteletei dr. Wtnkler Ernő főrabbi és Abramovlcs Márk főkántor végzik. = Nézze meg, mit lehet 1 P-ért nyerni az Iparos-sorsjeggyel. — Himlőoltás. Aioíat a gyermekekel, akiknek himlő elleni beoliá-suk mindeiideig elmaradt, vasárnap délután 2 órakor a városi tisztiorvosi hivatalban (Városháza, I. err.) fogják beoltani, ugyanebben az időben KiskaniesAn it. bizalom dolga. Hálók, ebéd lök, urlszobák a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron. KedvexS fizetési feltételek. Székely Vilmos butorlelepe Bagykaalisa. KazincET-atca 4. íz. Elsőrendű saját kárpitosmühely. Kállay Tibor ma este érkezik Nagykanizsára Kállay Tibor dr. ny. pénzügyminiszter, Nigykenlzsa lemondott országgyűlési képviselője ma este a budapesti gyorsvonattal Nagykanizsára érkezik. Párthívei ezúton kérik a város közönségét, hogy a fogadtatáson minél többen meg|elenni síiveskedjenek. — 1 pengőért egy teljes modern hálószoba bútort nyerhet. Vegyen iparos sorsjegyet — Uj eszperantó tanfolyam. A köze\'mult hónap wn Nagykanizsán megindult eszperantó tanlolyamra a jeleniketés oly nsgy számban történi, hogy a további jelrnlkezök számára uj tanfolyam rendezés vált szükségessé. Az uj tanfolyam folyó hó 18-án este 8 órakor kezdődik a Kereskedelmi Alkalmazottak nagytermében (Erziébel-tér 20 ) Jelentkezni ugyanott lehet minden kedd\'n és pénteken eslc 7—8 lg a tanfolyam vezetőjénél. — Vegyen Iparos-sorsjegyet, mert ezzel támogatja az elaggott szegény iparosbkat. — Szüreti mulatság Klskanl-zsán. Szeptember 16 áo, vasárnap délután 4 órakor kezdődik a Kiska-nizaal Katolikus Ifjúsági Egylet nagy szüreti táncmulatsága a Hunyadi-téri mozi előtti térségen. A szüreti mulatságon részt vesz dr. Kállay Tibor nyug. pénzügyminiszter és kisérele. A rendezőség élén dr. Fülöp Oyörgy ügyvéd és P. Pulvermann Zénó ferenceslelkész állnak. A szüreti mulatság nagyszabású magyar felvonulással kezdődik. Műsoron vannak a legkülönbözőbb és legváltozatosabb szórakoztatások, tánc, szépségverseny, lepényevés, kötélhúzás és minden, ami egy népmulatságot vonzóvá tesz. A szüreti mulatságra számosan kimennek Nagykanizsától. Egész napon autóbuszok közlekednek. = Polgári fiu- és leányiskolái sapkák kaphatók Szabó An\'al sport-0 letében. — A Zalai Évköny uj sorozatot nyit a volt negyvennyolcatok és húszasok részére. Ezérl, aki harctéri élményeit megírja és beküldi a Zalai Évkönyv közölni lógja .Adatok a 48 és 20. zalai ezredek világháborús történetéhez" c. részében. A szerkesztőség azért vezette be ezt a rokonszenves rovatot, hogy módot nyújtson a kél zalai ezred törlénel anyagínak összegyűjtéséhez. A Zalai Évköny legutóbbi izáma emelte Zala értékét, most készülő száma fokozottan. Ebben az uj srámban fogják ismertetni a Kisbalalon csudálatos madárvilágát is. Ez a szám hozza a vármegyei sematizmust is és a megbízható cégek neveit. Ez a könyv hozza viléz Nagy Győző életrajzát és több költemén/ét. Ára 6 P lesz. — Ebédlő berendezés, |ókarban alig használt olcaó árért eladó. Szarvas- szál ló portásnál. — Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéhá-iában VIII., Baross-tér 10. - Leventék figyelmébe. Figyelmeztetem a leverne labdarugó szövetségnél leigazolt levente köteleseket, hogy a jövőben bajnoki mérkőzéseken csak azok látszhatnak, akik a vasárnap délelöli levente foglalkozáson részi veitek a ez levente igazolványukon leprciételés által igazolva van. Az egyes labdarugó csapatok intézői csak az Ilyeneket sze-repeltelhellk a mérkőzéseken. Hí ennek dacára a délelőtti foglalkozáson részi nem vett levente szete-pelne a mérkőzéseken, az illető levente s a csapat intézője ellen eljárási indilok s szigorú megtorlást alkalmazok. A mérkőzést vezelö bírók a mérkőzés megkezdéie előtt ezt ellenőrizni tartoznak s meg kell akadályoznlok, hogy a délelőtti foglalkozáson részt nem vett levente a mérkőzésen szerepelhessen. A leventék igazolványukat magukkal vinni s azt az intézőnek és a bírónak bemutalni tartóinak. Ezen rendelet folyó hó 15-ével lép életbe s az ellene vétőket az ifj. oktatók, az Intézők és a birók nekem bejelenleni tartoznak Városi testnevelést vezető. — Dlewock Julla német nyelvű gyermek oktatása. A nagyközönség is a szülök szíves tudomására hozom, hogy a bevált és könnyű módszerű német nvelvü gyermekoktatást fjlyó bó 17-től kezdödöleg megkezdem Ba/za utca 5. sz. alatl. B:i rálátok folyó hó 14. és 15-én délelőtt 10—12-ig. Miután a legszebb eredményeket sikerült eddig elérnem a gyermekek német nyelvű oktatása terén, kérem a síülők szíves támogatását. Dlewock juHa. =■ Schwarcz Dezső harlinyál a legjobbak. 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján ls — az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Slnger varrógép részv.-társaság Nagykanizsán, rő-ui 1 KEZIMUMKAZÚK FlfiVELMEBEI özv. Dr. Orosz Mlklósnénál 11 Miután szükségletemet gyári cégeimtől előnyösen sikerült beszereznem, abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy ai un összea kézimunka cikkeket, fonalakat, csipkéket szenzációsan olcsó árban bocsá|thatom a kézimunkázó közönség rendelkezésére. óriási választék I Príma minőség I Figyelje kirakati áraimat I Próbálja kl, vélelkötelezettaég nélküli Qzr. Dr. Orosz liktúiDé, Kaitaczy-iL 2. Mozgószinházak Városi Nagy mozgó. Sieptember 13-án és 14-én, csütörtökön és pénteken 7 és 9 órakor „S.ilveszteréjl álom* dráma 7 felvonásban. Főszereplők: Monté Biue és Patiy Rulh Miller. „Éhenkóráiz & Comp.* burleszk 2 felvonásban. .A fekete fenomén" l felvonásos láncfilm Joseflne Bakerrel. Hl MIOI Még ma, pénteken 1 és 8 órakor Szilveszteréii álom D áma 7 felvonásban. Főszereplők: Eonte Blne és Pitiy Both lüler. Éhenkórász & Comp. Burleszk 2 felv. A fekete fenomén I felv. tánclilm lotelie Bakerrel liBIÓjtSOl (KővtdJtéeekl M — nirek. közgazdaság rtsngv. — hangverseny. B — előadás Oy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — zene. Mg. — roczflgaidaaég. HL - rfju&ági előadás. F — MoUaaáa. (J — risootoozcm. Ib — )azx-bandL K — kabaré aZ. — aépezert zaae. Szeptember 14 (péntek) Bodapest 9.30 és 11.45 H. Közben 12 órakor déli harangszó az egyetemtéri templomból. Utána: Kamara Z. I Időjelzés, ldö|árás. 3 H. 4.45 Időlelzés, Időjárás. 5 P. 5.45 Szórakoztató Z. Zenekari hangv.) 7 Rádióamatőr-posta. 8 E. 8.30 Operett-részletek. 10 H., időjárás jelentés. Utána: Cigányzene. Bécs, Oráe, Innsbruck, Klagenfurt, Linz 11 és 4 15 Hangv. 7.20 Bécsi zeneszerzők dalai. 8.05 Hangv. Berlin, Stettln 11 és 3.30 O. 5 Hangv. 8.30 Klabund-est Utána hegedUhangv. Barcelona 1.45, 5 45 és 6.45 Kamsrs Z. 9 20 Spanyol dal-duettek. 10.20 Vígjáték E. Basel, Bern |1 O. lánc Z. 4 Hangv. 8.30 Népszertl eat. 10 Hangv. Brflnn 11 Hangv. 12.15 U 3 Kiállítási hangv. 5 és 7 Hangv. 10.15 Kiállítási hsagv. Frankfurt, Caasel 1 O. 3-05 Oy. 435 A. 8.15 Oenovéva 5 felv. trsgédla. Utána Rádió K. Hamburg, Bréma, Hannover. Klel 8 A. 11 a 12.30 és 2.05 Hsngv. 4.15 Orieg dalok. 7 Hangv. 8 Tarka est, K. 8 (Bréma) Hangv. Utána K. Langenberg, Köln, Aachen, MBnster 10 15 és 12 10 O. 1 05 Hangv. 5 Oy. 5.45, 8 és 9.15 Hangv. Utána 12 óráig tánc Z. London. Daventrv 12 Szonáták. 12.30 Orgona Z. 1 nZ. 4 Hangv. 5.15 Ov. 7.15 Brahms zongoraművek. 7.45 Angol dalok. 8 és 9.45 lüngv. 10.50 Meglepetésszerű m 11 sor Madrid 2.15 Hangv. 7.15 Kamara Z. 8.15 Tánc Z. 10.15 Harangjáték. 12.15 Tánc Z. Milánó 12.30 Kamara Z. 4.30 Tánc Z. 5.20 Oy -dalok. 8.50 Szlml. hangv. Prága 12.05 0. Z. 5 Kamara Z. 7 Opera E. Róma 1 Kamara Z. 5 és 9 Hangv. Utána nZ. Varsó 1 Torony Z. 6 25 Krakói műsor. 6 Mandolln Z. 8 25 Szlmf. hangv. Zürichi zárlat Párt. 20 29, Loeéoo 25 Wlt, Newvoak 519-52\'/! HiSaeel 7130, MHaeo I7IÍ, Madrid 85-50, Amataréaas I08-20, Bestia 118 \'9, Wlaa 7318 Sodl S75. Prév* -5*891.1 Var kJ 58-22 Vz Badapesl BOSS Be terád 9-13. t *|6. ÉRTESÍTÉS I Tisztelettel értesítem a n. é. hölgyközönséget, hogy a béoal szeptember 8—9-én tartott őszi-téli *l>athemis-tatén ré•átvettem és kérem dlvat-mintáim szíves megtekintését. Tanulálaányokat és kifutóleányt felveszek. Sohiller Ferenoné angol és francia dlvatssaloa «50j Csengery-ut 27. I. em. 1ÖJ8. szeptember 14 KALAI KÖZLÖNY KÖZGAZDASÁG „Termeljünk Marquis búzát I" Irla : Gyömörey István országgyűlési képviselő (Elözö köziemíny lapunk szeptember 12-lkl a lámában) Mini előző cikkeimből láthatjuk, a Marquis-buza bebizonyította, hogy itt nálunk ép oly hálás növény, mint Kanadában, bő termése legalább is annyit dd, mint a többiek, azonban sokkal jobb minőségei Mindebből azt a tanulságot vonhatjuk le és kell is levonnunk, (mert ne felejtsük el, hogy kötelezettségeink is vannak a közzel szemben), hogy „termeljünk marquis búzát /•\' Tudom nagyon jól, hogy a magyar gazda minden újítással szemben bizalmatlan és csak tökéletes jót akar akceptálni, de tökéletes jó búzát, amely minden követelménynek 100 százalékáig megfelel, ma még nem hiszem, hogy találnánk. Ne riassza vissza gazdatársaimat a marquis búzának az a gyengéje, hogy bokrosodási képessége nem a legerősebb, mert hiszen láttuk, hogy bő termő és ha nem sajnáljuk a vetőmagot, nagyon nagy terméseket ád. Ne riassza vissza gazdáinkat az, hogy fagydllósdga nem feltétlen, mert fagykárt látunk más buzafajták-nál is. Különben azt a megállapítást, hogy fagyállósága nem feltétlen, a növénytermelési és kísérleti állomás lette az 1914—1918 év közötti időben eszközölt kísérletek eredménye alapján, azóta azonban 10 év mult el és e fajtának alkalma nyilt éghajlati viszonyainkhoz idomulni, különösen akkor, amikor nem járó búzaként termelték, hanem több éven át már csak ősszel került vetésre. Ezt igazolja az a tény, hogy sem nálam, (pedig volt egy nagyon kései vetésem is) sem gazdatársaimnál a legcsekélyebb jele sem mutatkozott annak, hogy az idei nagyon is kemény tél, majd az áprilisi és májusi utófagyok a a buza termőképességét csökkentették volna. Megjegyzem, ezen a téren segítségünkre jött a bánkuti uradalom, mert kitenyésztett fagyálló marquis búzát Is, a marquis 118 és a marquis 178-at. Előbbit már termeltem is és nagyon jól be is vált. Jelenleg azonban ezen fajtákat még figyelembe nem vehetjük, mert oly csekély készletek állanak ezen a vidéken rendelkezésre, hogy ezek a terjesztések szempontjából figyelembe nem jöhetnek. Miután én nagy fontosságot tulajdonitok annak, hogy gazdáink a marquis buza termelésére áttérjenek, törekvésem odairányult, hogy lehetőleg mennél több vetőmagot tudjak már a folyó ősszel gazdatársaimnak rendelkezésére bocsájtaal. Előre bocsájtom, hogy a rendelkező készletekkel elsősorban a nagyobb gazdaságokat szeretném ellátni és csak másodsorban a kisebb gazdaságokat, mert a rendelkezésre álló készleteink nem olyan nagyok és azt óhajtanám elérni, hogy már a következő évben lehetőleg minden Igénylőt kl tudjunk eléglteal. Másrészt a kisgazdák egy részének a folyó évben nem is ajánlanám ezen buza vetését, mert amint azt már kifejtettem, cz a buza igényes, jó erőben és főleg jól megművelt földet kiván. Nagykanizsa város délkeleti és déli dűlőiben tarlószántást a folyó évben nem láttam, most az eső után kapták a földek az első szántást, amely azonban sem sekély, sem mély nem volt. Ilyen földekbe kár a csekély meny-nyiáégben rendelkezésre álló vetőmagot pazarolni. A marquis búzát termelő gazdatársaim a feleslegeiket vetési célokra rendelkezésemre bocsájtották, ha tehát valaki vetőmagot Igényelne, közölje azt velem, az átvételi feltételekről és arról, hogy a magot mely gazdaságtól kapja, értesíteni fogom. Gondoskodni óhajtok arról is, hogy a marquis buza másik fajtája a fagyálló „Marquis 118" elszaporitassék, hogy későbbi időpontban az is megfelelő mennyiségben rendelkezésre álljon. Gondoskodni óhajtanék végül arról, hogy a jövőben a szükséges magcseréhez is álljon mindig megfelelő vetőmag rendelkezésre. Midö most a marquis buza nagybani termelését ezen a vidéken megkezdjük, még egyszer felhívom gazdatársaim figyelmét arra, hogy e fajta igényes, nemcsak jó termőerőben lévő földet kiván, hanem jól megmunkált földet is. lla ezt nem kapja meg, gazdáját csalódás fogja érni. Arra is kérem még gazdatársaimat, ha az első évben nem kapja meg a kívánt terméshozamot, a minőség feltétlen utólérhetetlen lesz, ne veszítse el türelmét, ott valami hibának kellett lennie és foglalkozzék továbbra is szeretettel e buza termelésével, e buza hálás fog lenni. (Vége) iinyo * TfXIII A mai értéktőzsdén az Irányzat barátságosra fordult. A külföldi, fő-lag a frankfurti és ntw/orki szilárdság hatása alatt a forgalom jobb hangulatban indult meg és a vontatott forgalom ellenére is magasabb árfolyamok kerüllek felszínre. Á\'me-neliieg némi visszaesés állott be, a tőisdeidő második felébin azonban szilárd berlini jelenlésre u|ból barátságos irányzat kerekedett felül. A forgalom azonban csendes maradt, csupán B luxit, Fegyver, Ginz-villamos és Juta részvényekbsn vo\'t él*nk az üzlet, mely papírok 3— 5"/o-kal ■ javultak. A piac többi értéke ls 1—3% árnyereségre tett szert A hangulat zárlatig barátságos maradt. A flxkamatozásu papírok piaca üzletiden, a valutapiac kissé gyengébb. Terménytőzsde A buza 20, a rozs 30 fillérrel esett. — Az Irányzat lanyha, a forgalom csendes. Baaa Hsiav. 77 kg-os 25*95—2610, 71 k»oi 26 10-26-30, tt kg-o» J6 35-2(j 55, 80 kp-os 2655 28 65. dunántnll 77 k*-oi 25 75—25-95. 7* k»-oa 25 95--26 20, 79 kg-oa 26"20 2640 80 kg-o« 26 40-26 50, roaa 21 40- 24 55. tak.rm. árpa 76-25- 26 50, sörárpa 27-50 -28 50, aab 2525—25 50, ttngarl 31-Í0 31.60, Bastkotpa 2075 21 00. A Mayeafl Tináé Isvhs-jcg;, »ása VAL.UTAK AagoU 27 85-28 00 Balfi li. 79 60 79 90 C«jfak. 16-95-17 03 Diák. 152 G5-1&3 25 Dinár 10 03-1006 Dollii 570\'90-572"s0 Francia tt 22-40 22 60 HolL 229 40-230 40 Ungjai 64\'15-64 45 Lai 3 45 3 50 Lavr — — Lln 29 95-30-70 Mái ka 136 40-U6 90 N orrig 15265-1S3-25 SeblU. SÜ0W0 95 Peaeta 94Ó0-9S10 SviJdUI0 20 M06) SrM k. IÖ3 15 133 75 UKVIXÁK Arnat 229 60-230 30 Ualgrii 1006-1009 Mariin 116 50-136 90 UiLsuel 79 62-79 87 Bakaiéit 3 47-351 Kupanii 152 77-153 17 tondon 27-78-27-86 Madrid 94-55-9505 Mlltno 29 95-30 05 Nawyoik 572 90-4 50 Oaalo 15277-133 17 Pilla 22 36-22 44 Prága 1697-17-02 SaoTla 4 12-4 16 Stocab. 153 39-153 70 Varsó »4 22 t>4 42 Wlan 80-t 8 60 93 Z tütel! 110-26 -110 56 Sertés vásár Falhattál 2976, aetyböl aladatlanul vlassa-aaisdt 1018 darab ElsórendH 1 90—1 94. •aedatt 1-84—1-88, szedett köaip 166-1-72, könnyű 1\'30—150, elsőrendű öreg 1-80 —1 82. másodrendű 1\'60-168. sngcl sBldő 1-10-1-70. saaloana nagyban 2 6-2 40. ssli 1-25-2-6), lebuaolt bns 170-2 04 szalonnás lélseités 2 20 -2M2 Ai Irányút közepes Klaája: Délzalai Hyomda ét Lapkiadó Vállalat Részvénytársaság. Felelős kiadó: Zalai Károly. kklllUl teleloa : Nagykanizsa 78. u. i Vi............ ■ i \'i ~im . ii.\'i tf" I.I\'V Regedei viz nemcsak kitünö borviz, hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál. Kapható minden fűszer-és csemegeflzletben. M(a Főraktár: , WEISZ MÓR Nagykanizsa, Király- u. 21 Uj és jókarban levő használt j BOROSHORDOK minden nagyságban kaphatók ZERKOWITZ ALBERT bor- és hordónagykereskedésében NAGYKANIZSÁN. 4PRÓHUDETÉSEI Az spróblrdtáesek dija 10 saólg 50 llllér, ...........s nn. szóig további szó dl]. 8 flll. Szudán éa pia- minden további szó dlla S HM. Vaaár- ia finnépnap 10 szóig SO ftlUr, minden tsken 10 uólg «0 llllér, minden további •só dija ■ flll. Clmaió ■ minden vastagabb betűből illó ssó kit ssónsk számtt-laitk. Állást keresőknek 50<Vo engedminy. A hlrdatáal dl| alSra llaata^á. Keresek megbízható mlndansalaiayl azonnali beléessél. Clm a kiadóban. FóaakaioaAMt bekebelesiare mlndea Oaaaagban a legelőnyösebben is leggjot-•abban lolyóstttat Aoaól IgaAo píua- kölcsönkösveutő liodája Nagykanizsán, Kszlnczy-utcs 2. szám. 3163 Sajtkláriaaltáa F6-ut 24. udvarban. 4492 Téli azaléml egész rúdban 8 pengő Reicltenfeld utódánál, Erzsibet-tér 3. 4475 Kiad* azonnal Katonaiéten egy magányos 3 szobás lakás kerttel. — Bővebbet Peiliz és Beck cégnél. 4479 Négy szobái tskái mellékhelyiségekkel kiadó. Deutich, Kliály-utcs 36. 4476 Férfikalapok és sipkák legnagyobb válssztékbsn Kautmann Károlynál. Telelőn 3-72 Kliály-u. 8. sz. slatt kit uj terhes kocsi és egypár lószerszám jutányos áion aladó. 4458 Válogstott uradalmi oaamsgaaatlt kilogrammonként 50 lllléréit kapható — l)r. Rothschild Bélánénál, Sugár-ut 8. 4339 Kaufmann Károly url és nőt dlvatiruhlia Donántol i legolcsóbb fa legnagyobb Pogányvárl saját termésű, ktvitó jó tajboralmat állandóan iiusltom Csengery-ut 36. szám alstt lltaranklnt. Nemes kadarka 110 fillér, aulait fehér I 30 fillér, burgundi szemelt gyógybor 200 llllér. — Lcltnerné. 4508 Négy polgórlt végzett jobb leány elmenne vidékre gyermekek mellé. Clm a kiadóban. -4497 Kötött, izövott áru legnagyobb és legolcsóbb Kaufmann Károlynál. Telelőn 3-72 Butoroxott izoba a várói belterületén fiatalembernek, vagy hölgynek kiadó. Clm a kiadóban. 4498 Jó »OaSnOt keres azonnsll belépésre Elek Ernő, Palin Jelentkezni lehet nagykanizsai Irodában is, Erzsébet tér 21. 4501 SyarmaklaAnyt keresek azonnsll belépésre Dr. üyulal Béla, Erzaébet-tér 20. 4502 l\'latalsbb héxlaxolgét felveszek. — Ki.msz Nándor. 4504 Jóforgalmu korcsma családi miatt eladó. Cim a kiadóban. okok 4505 Qazdaaágunk alad príma satsala bOkkSnTt 10 i|-ig. Surdl bérgazdasig (Somogym.) 4500 Kgy "I igy. éjjeliszekrény és kél asstal aladó Magyar-utca 47. -4474 Telivér Wlxalát UnlUsra válUI, időnkint kölyök és kész vlzslit elad, vadászterületet rendez, lácánost beállít megállapodás szerint utvüa Balázs, Klllmán, u. p. Qelse. (Válaszbélyeg nélkUI nem lelelek.( Tűzifa és szén legolcsóbb beszerzési forrása HILD JÓZSEF deszka, épflletfa, mész, cement és egyéb épltkezéal anyag kereskedése Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120. ZALAI KOZlONY 1928 szeptember U Strobentz-féle padlófestékek, linóleum vagy borostyán, zománcmázak és mindennemű festékáruk a legolcsóbb árakon kaphatók. Gyári lerakat: Friedenlhal Rezsőnél 44,1 Főút 1. szám Drogériával szemben. Vsgyllsztltésra éa featésre allogad férfi éa nSi ruhákat bármilyen minőségű kelméből. Ujraátfestésre bőrbulorokat, bőrkabátokat és végárul. Agytoll tisztítás huzattal együtt és cnélktll. FUggOnyök, kézimunkák, szőnyegek, butorkefmék, mindenféle paplanok és szőrmék tisztítása, fertőtlenítése és festése. Pllsséeroxés éa gouwrésrozés a legelőnyösebb árban és legszebb kivitelben. Bővebb felvilágosítást nyújt Nagykanizsa részére a gyUJtőtelep vezetője : Nagykanizsán, Erzsébet téren Állami adóhivatal. Régi postaépület. Siemens és Rez üvegek vagy alkatrészek. Mindenféle befőttes és dunsztos Ovegek legolcsóbban csak Melczer Jakab űvegkcreskedéuében Kazinczy-utca 1. sz. alatt kaphatók. Mielőtt szükségletét beszerezné, saját érdekében nézze meg áraimat I 29M Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR gözmosó, vegytlsztltó. ruhafestő fiyir: Buyxfi-i. II. Ujtjlóliltf: luiouy l I. Vállal mindenntmü ruhafestést, vegytisztítás!, gőzmosást mérsékelt áron. Elismerten elsőrendű munka. Hófehér, t&körlényes gallertlszUtás. Pllssérozás. »2< Qouvrérozás. HIRDESSEN a „Zalai Közlöny".ben. Alulírottak fájdalomtól megtört szivvel hidaljuk, hogy a legjobb férj, apa, nagyapa, dédapa és rokon Krausz Samu folyó hó 13-án, csütörtökön 65 éves korában hosszas szenvedés után elhunyt. \\l Temetése folyó hó 14-én, pénteken délután 5 órakor lesz az izraelita temető halottasházából. özv. Krausz Samuné s/ül. Blumonachein Regina ne je Krausz György Wollék lenini szili. Krausz Erzsébet gyermeket Krausz GyBrgyné sztll. Kohn Elsa menye Wollék Jenő vóje Tóth Józaafné szili. Kardos Kiéri és férje Tóth Józssf Kardoa Teréz „ Erzaébal „ Kéroly Wollék Józssf „ Béndor ii OyBrgy unokil Tóth Magda dldunokija Csendes részvétet és koszorúk mellőzését kérjflk I Ollhon I pete alf.tl a gyermek is készíthet saját liszta üvegjében szódavizet, üdítőitalt habzóbort I I It. szódavíz 16 fllérbe kerül, olcsóbb mini a gyári 4 havi részletre! Tartozik Önmagának, családiénak, hogy asztalára liszta üveget tegyen I Árak: Autó Syphon üveg... 21 P az első let. szénsav- patron ............... 5 P cserénél 1 tct. szén-gavpalron ............ 2 P 4 havi részletre I Autosyphon üveg Sparklet világszabadalom ! 2773 Tiszta, olcsó, kényelmes, praktikus I Egyedárusiló: Szabó Antal \'•\'rsüEZ&sr*^ Nagykanizsa n Telefon 91. szám GUBACSO r, ágytollat, állati bőröket, vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és rongyot a legmagasabb árban vásárol STB Él B. FIAI NAGYKANIZSA, Erjaébel királyné tér 15. sz. alatt. ares MAKULATUR papir kapható a kiadóhivatalban NASH és PACKARD autók kizárólagos zalamegyei képviseletért átvettük Mielőtt autót beszerezne, ■ feltétlenül kérjen prospektust és díjtalan kocslbemutatást. Hat henger, hétszer csapágyazott főtengely, négy kerékfék, zajtalan motor, hosszú élettartam és olcsó üzemköltség. Szántó Vilmos és Társai Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tár 2. Telefon 3-22. Ha megpróbálja, sohasem basznál mást, mint Johnsons féle amerikai padlóviaszkot és beeresztőt. Minden eddigi pídióviaszkot felülmúl, zshfollot nem hagy, fénye állandó. Kaphstó csak: Friedenthal Rezső festék, kefe él háztartást cikkek üzletében Tel. 137. Főút 1. Tel. 137. Gazdasági Takarék épület. Gramofon-lemezek és hangjegyek legújabb slágerei ksphalók Fisthel Fülöp Fiai könyvkereskedésében Nagykanizsán. csávázószerek: Porpácok: Nedvespácok: Porzol Hlgozán Tillantin Tillanlin Atzópor Cupram Tután Qermisán .Orion" csávázó rézgálic-por Abavit K«límát Triamid Triamid stb. stb. Műtrágyafélék. NövényvAdószerek szükségletét rendelje meg már most nálam, hogy Idejében megkspliassa. Eredeti gyérl érőn kicsinyben és nagyban kaphatók: OBBZÁB JÓZSEF nUUts Nagykanizsa, Erzaéb«t-tér 10. A bíróság mellett. «3i ~ \' Telefon: 130. INGBI varrógép TÉG BEVÁLT JÓ MIN^ÉGBtN /te Jy e*ó/i*c/f-st/e//e/e/eA SINGER VARRÓGÉP ^ is Z. V éNVTÁRSAaACk FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐ-UT I. Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.) 68. évfolyam, 209 szám Nagykanizsa, 1928. szeptember 15. szombat Ara 14 fillér KÖZLÖNY POLITIKAI NÁPILAP Felelős szerkesztő: Barbsrits Lajos OMmIM in: fj bán M pea«6 40 SS* Kései országos eső Irta: Dr. Vákár P. Arthur, v. minisztert biztos, m. kir. korminylötanicaoc Nagykanizsa, szeptember 14 KM országos eseményünk van. Ax egyik, a nagykanizsai választókét Ulti kff viselőjének lemondása a nagy kinti* ti mandátumtól; a mátlk, az országos eső. Az áldott természetet nem befolyásolhatja ugyan az orszá-f0» politika, de a politikai esemény-ryrel együtt járó országot cső jól esik az anye főidnek s jól esik az saőt váró gazdaközöaségnek if. Hi most együtt tudott járni ez a két OttiágoS esemény, de jó l«tt volna, ki egy-két hónappal előbb köezCn-tőit volná be: a lemondás Is s az ortdftp et0 is. Ha Nagykanizsán megfordul az ember, sok-sok panaszt ball: a polgár emberek szíjából, a gazdák sorsiból s a város gerincéi képező ipi-rotiág éa kereskedői osztály köréből. $ panasznak az a kútforrása, hogy ez a Jobbra hivatott város az utolsó években nem fejlődött, hanem fejlődésében stagnált, vagy ép*n visz-szafejlődött. Van valami egységesság a pinaszban i ez az, hogy sok Intézményt helyezlek át Nagykanizsáról Zalaegerszegre, amit ei a 32 000 lelket számláló város érzékenyen fájlal és nélkülöz. Ha az ember a különböző társadalmi rétegekből fa\'tOrő panaszt hillgatjt, önkéntelenül ls felütközik a kérdés, hogy lehetett volna-e és hogyan lehetett volna segíteni Nagy kanlzsa panaszán ? Kik azok, akik hivatva vannak arra, bogy egy város fejlődését előmozdítsák és biztosítsák? Egy város fejlődésének első tényeiője a város vezetősége, amely a polgársággal karöltve tud kitermelni éa megvalósítani eszméket Van egy határvonal, ahol a város elöljáróságának kapacitása letompul i amely határvonalon lul a polgárság érdekei a polgárság akaratában S e polgári akarat letéteményesében, a népképviselőben össxpcnlosulnsk. Nem savarjuk össze a koveikflldés körvonalait a népképviseleti rendszer lényegével... Káliay Tibortól, a nsgyksnizsal választókerület volt képviselőjéről a lemondás élsö lázas óráiban oly sok szépet és jőt mondanak, hogy ezekből e helyen elvenni nem lehet szándékunk. Bir vannak, akik Káliay pénzügyminiszterségének krilikéjá-bsn nem tudnak túláradók lenni; ml Ugy véljük, hagy Nagykanizsa polgárságát a kérdés nagvméretflsé-|énél fogva nem is Káliay Tibor pén.ügymlnlHtersége s »™uk «lke-Íéi MM sikertelenségei érdeklik, ha-tteaa azok a letagadhatatlan tények, amelyek a város gazdasági életében s annak fejlődési vagy vlsmfcjlődési tendenciájában mutatkoznak. Ha ezeket az országos és provinciális klMksl szempontokat vetik ösz-sk NsgykAUlm polgárai, ugy két- ségtelen tényként siflrlk le azt az eredményt, bogy Nagykanizsa, ez a derék magyar város helyi és országos relációkban nem fejlődött a maga belső értéke szerint. A fejlődés útirányainak egyengetéaében hiányosságok mutatkoztak, amelyek már nem a város-adminiiztráció tehertételei, de nem Is a polgárság mulasztásai. U|y érezzük, hogy Káliay Tibor lemondása s a lemondással kapcsolatban elmondott kritikája, amellyel a Bethlen-kormány működését illette, akkor lelt volna helyén való, ha a polgárságnak nem volna módja a visszapillantásra s nem vrlna lehetősége a körültekintésre. Káliay Tibor lemondása akkor fogta volna meg a lelkeket, ha Káliay, mint pénzügyminiszter akkor vonta volna le a konzekvenciákat, amikor mint pénzügyminiszter nem tudta valóra váltani kormányzati programjának azon részeit, amelyek pénzügyminisztersége alatt megvalósítatlanul maradlak s amelyekárt most Káliay rekri-minál. KáUay Tibor lemondása akkor fogta volna meg a nagykanizsai polgárok lelkét, tu akkor mond vala le, amikor sorozatosan látnia kellett, hogy Nigykanizss, az ő választókerülete, mint veszíti el jövendő fejlődésének attribútumait; vagy akkor kelleit volna lemondanii, amikor az elveszített intézményeket, amelyek nélkül e város csak visazsfijlődbet, — nem sikerült visszaszereznie. Itt sem zavarjuk össze az utasítás jogát sz országos képviselő kötelmiivel. Nem keresünk klauzálls nexust s közgazdasági miniszterség és Káliay Tibor lemondása körűi, mert Káliay Tibor az utolsó években a korraányzó-plrt balszárnyán elégedetlenkedett s Igy fal lehetett készülve az eseményekre. Hogy lemondásával és a párt- ból való kilépésével várt mindaddig, amig a kormány elnök s közgazdasági minisztérium felállításánál idő-pontját eiézkezsttysk Utta, n l&t a Káliay Tibor meggyőződése, de semmi esetre sem mentesül az országos közvélemény megítélése alól. Nagykanizsa polgársága választás elé néz, de amint as arcokból is s szivek érzelméből megítélni lehet, a nagykanizsai polgár ember városának helyzetét és jövendőjét tekinti s sz országos politikában Mis lom mai van azok Iránt, akikkel Káliay Tibor eleddig együtt haladt. As ország közönsége örvendez a késel országos esőnek ls, bárhs előbb köszöntött volna be. nagyobb lett volna az öröm Nsgykartizsád Is, amelynek jövendő ftjlödéséhez sok-sok — Idejében érkezett — termékenyítő erőt adjon a jó Isten I... Szigora vizsgálat alá veszik a városok háztartását A belügyminiszter erélyes kézzel bele fog nyulai egyes városok gazdálkodásába Budapest, szeptember 14 Értesülésünk szerint a belügyminiszter felülvizsgálja a városok háztartásának menetét, mert különböző panaszok merültek fel, hpgy egyes városokban olyan be- ruházásokat tettek, amelyek nem elsőrangú szQkségletek. Scltovszky Béla belügyminiszter kijelentette, bogy az ellenőrzést Igen szigorúan viszi keresztül. Az ellenőrző vizsgá- lilot szükségessé tette sz Is, bogy egyes helyeken Igen magas pótadót vetettek ki. Ugyanakkor, mikor a belügyminiszter igyekszik ezeket a terheket a lehetőséghez képest csökkenteni. A képviselőház elnöke megteszi intézkedéseit a nagykanizsai választás kiirása iránt Gyömörey Oyörgy főispán nyilatkozata dr. Káliay Tibor lemondásáról Budapest, szeptember 14 A Káliay Tibor lemondásával megüresedett nsgyksnizsal választókerületben Zsltvay Ttbo r, a képvi selőbáz elnöke, a házszabályokban biztosított jogánál fogva a lemondástól számított harminc napon belül Intézkedni fog a választások kiirása iránt. Ma délelőtt Budapesten voll Gyömörey Oyörgy főispán, aki Káliay lemondásáról a következőket mondta a sa|l<\\ képviselője elölt: — Éa magam netnvollam Nagykanizsán, amikor a lemondás meg-törént. Nagykanizsán mindenki nagyon korrekt dolognak tartja, hogy ba valaki kilép a pártból, ugy le- vonja a legteljesebb konzekvenciákat. Azt azonban nem tartják helyesnek, hogy Káliay Tibor kilépett sz Egységespárt kötelékéből. Nem-cssk síját lelkének sugallatára kell hallgatnia a képviselőnek, hanem a választóközönséggel is számolni kell, mert a lemondás folytán szembe fojnik kerülni egymásnál olyan emberek, akik eddig békésen együtt dolgoztak. — Nagykanizsa most olyan feladtok előtt áll a város fejlesztését illetőleg — hogy ma a nyugalmat megbontani, kétszeres súllyal esik a latba. — Még hivatalosan senkivel sem tárgyaltam sz uj választásról, ennek Ideje akkor jCbi el, amikor a képviselőház e\'nőke a választás kiirása Iránt Intézkedik. A választás pootoa terminusát sem judom még megmondani, de elörelátkató, hogy választási harcra serül majd a sor, mert ba nem Is hivatalos jelölt veszi fel s küzdelmet Káliay Tiborral, más jelölt ls küzdhet a mtodálutaétl. Almássy Lissty, az egységespárt elnöke ma a sajtóban válastoft Káliay nik kiadott nyilatkozatára, amelyben nyomatékosan hanísulyoxza, — hogv az ő kijelentéséből nem lehet buzdítást kiolvasni a pártból való kilépésre. A laibachi véres gyilkosság nyomozásánál az Orjuna szenzációs bűnhalmazatát fedezték fel Kadlcs István özvegye a szkupstlnai merénylet értelmi szerzőinek megbüntetését kéri a népszövetségtől Belgrád, szeptember 14 | gyilkosság ügyében. Prlbksevlcs kl- I ljtartÓMStták. (Éjszakai rádiójelentés) A .Politika" lelentl Ztgmbból: A „Nsrcdiy V«l" holnapi számában közli Radlcs özvegyének beadványát a népszövetséghez, melyben kéri a azkuptti-nai merénylet értelmi szerzőinek megbüntetését és szigorú vizsgálatot a jelentette ezzel kspcsoiaiban, bogy a pártnak erről tudomása nincs és nem Is gyakorolhat befolyást Radlcs özvegyére, aki magánszemély. Belgrád, szept. 14. (éjszakai rádió-jelentés) A laibachi véres gyilkosság miatt az Orjuna egész vezetőségét i^h&fiR&B tak egy munkást. 1926-ban Nlncsks külügyminiszter ellen kíséreltek meg merényletet Egyszer kirabolták az olasz vámosokat, melynek torán És olaszok kél orjonlitát agyonlőttek. 1ALA1 K\'JÜOWT IBM neptember IS Oróf Apponyi a román kormány jegyzékére csak későbben fog válaszolni Magyarország (leniben aláirta a döntőbírósági szerződést Oenf, szeptember 14 Walko Lajos külügyminiszter ma délelőtt Oenlben a népszövetségi főtitkárság szobájában aláirta az állandó nemzetközi biróság kötelező igénybevételét kimondó okmányt. Az sktusnái a főtitkáron kivOl H-vessy Pál mlniuter-rezidens volt jelen. Oenf, szeptember 14. (Éjszakai rádiójelenlés) Mint ismeretes, a román delegáció szeptember 7-én le- kárságával, bogy az oplánsperben a közvetlen tárgyalasokra bárom delegátust kQld ki. A főtitkárság ezt tudomásul hozta volt a magyar delegációnak. Oróf Apponyi Albert ma a főtitkársághoz intézett levelében elismerte a főtitkárság értesítésének tudomásulvételét, egyben közölte, hogy a román kormánynak a jegyzékben foglalt megjegyzésére csak később óhajt felelni. véibeo közölte a népszövetség föiit- Hatvany Lajos báró büntetését félbeszakították Hatvany súlyos betegségének gyógykezelésére szanatóriumba ment elrendelte Hatvany Lsjos szabadlábra helyezését. Hatvany Lajos ma el is hagyta a fogházat és súlyos gyomorfekélyének gyógykezeltetése céljából az egyik budapesti szanatóriumba ment. f A minisztertanács fontos döntése a közellátás ügyében A tengeri vámmentességét 1929 jullus 30 lg meghosszabbították — Messzemenő kőnyltések a behozatalnál Budapest, ueptember ti Bíró Hatvany Lajos védője — Hatvany súlyos betegségére való hivatkozással, büntetési kitöltésének elhalasztását kérte. Az igazságügy-miniszter ma kiadott rendeletével Budapest, szeptember 14 A kormány tagjai ma délelőtt 10 érakor dr. Huj József b. miniszterelnök elnökletével minisztertanácsra Öltek össze. As érdembeiI tárgyalás •lőtt dr. Vaa József üdvözölte Bud János gazdasági minisztert és Wekerle Sándor pénzügyminisztert. Wekerle Sándor megköszönve az üdvözlést, hangsúlyozta, hogy minden erejét sz ország Javára kívánja fordítani. Kérte minisztertársait, hogy támogassák munkájában. Ezután a minisztertanács báró Prá-nay György főldmlvelésügyi államtitkár előadásában letárgyalta a főváros memorandumát, amelyet a drágaság ellen hozandó Intézkedések kérdésében terjesztett a kormány elé. A memorandumban foglaltak nagy részére már a mult minisztertanács hozott intézkedéseket, részben pedig a me- morandum olyan kéréseket tartalmaz, amelyek sem közgazdasági, sem pedig állam pénzügyi szempontból nem teljesíthetők. A minisztertanács fontos határozatot hoiott a tengerire, amennyiben az Idei vámmentességet 1929. Junlus 30-tg hosszabbította meg. A behozatal tekintetében ls a legmesszebbmenő könnyítéseket kívánja nyújtani. A sertés, marha, Juh hizlalásának kezdetekor, valamint a kivitelnél a lemázsál ás elmarad és az elszámolás ugy történik meg, bogy megfelelő hízott állat kivitelének elszámolása mellett a megfelelő tengeri meny-nyiségének vámját a fél Javára Írják. A főváros kérését tarifálla kérdésekben nem teljesítette, miután axok, gazdasági körök véleménye szerint súlyos következményekkel Járnának. A különböző reszortkérdések letárgyalása után a minisztertanács mai ülése 8/<3 órskor ért véget. búzát akar venDi. Komoly érdeklődést mutat Németország ls. Dl yasntl üzletszabályzat Megszüntetik a külön nőiszakaszt Budapest, szeptember 14 A magyar kormány uj vasúti üzletszabályzatot bocsátott kl, amely október 1 én lép életbe. Az uj szabályzat a közönség érdekére elő-uyösebb rendelkezéseket tartalmaz. Miután a külön nölszakasz len tartása nem látszik Indokoltnak, ezért az uj szabályzat megszünteti a nőiszakaszt. A külföld nagy érdeklődése a magyar buza Iránt Budapest, szept. 14. A külföld élénk érdeklődést tanúsít a magyar busa iránt. Svájc kétmillió, Olaszország • pedig hárommillió mázsa Az ügyészség ellenzi az Erdélyi-bünügy főtárgyalá-sának elhalasztását Budapest, szept. 14. Az ügyészség ellenzi Erdélyi Béls ügyvédjének azt sz Indítványát, bogy a bünügy lő-tárgyalását halasszák el és hsllgassák meg az orvosi tanács döntését az ellentétes orvosszakértöi vélemények ügyében. A védő indítványát a bíróság valószínűleg elulasit|a és november 6-ikán megkezdi a bünügy tárgyalását. Szász Elek rendőrkapitány bOnügyét is novemberben tárgyalják. Vakmerő tolvajbanda betörés utján elvitte egy mennyasszony egész staflrnngját Kellemetlen látogatók munkáját fedezték fel Magyarazentmlkióson egy gazda házánál — Cigánybandát gyanuslUnak a bűncselekmény elkövetésével Nagykanizsa, szeptember 14 Páratlanul végrehajtott betörései-lopás tsrtja izgalomba a kanizsai |árás Magyarszentmiklós községét, ahol szeptember 12 ről 13 ikára virradó éjjel Jámbor István |ómódu földműves lakásába ismeretien tettesek betörtek és azt a szószoros értelemben kifosztották. Jámbor István és családja 12-én este rendes időben tért nyugovóra. A három szoba-konyhából álló lakás közül a két udvsri szobát használták, mig az utcai szobában tartották ruhaneműjüket és azt tartották fenn az úgynevezett vendégszobának. A betörés itt történt. Csodálatosképen a házbeliek semmit nem észleltek az éjszaks folyám. Csak reggel fedezték fel a lopást, mikor a gazda felnőtt leánya, ki nemsokára férjhez megy, belépett. Majd banyai vágódott a meglepetéstől. A szoba teljesen fel volt forgatva. A szekrények ajtói tárva-nyitva, de nyitva voltak az utcára néző ablakok la, amelyeken át nyilván a betörök menekültek el. A gazda családját tekintélyes kár érte, amennyiben menyasszony-leányának nem kevesebb mint 7 ünneplő ruháját, Járatoménak pedig négy drága ruháját, vállkeodöket, fehér-nemüeket, cipőket stb. vittek el a betörök, akik rendkívül ügyesen végezték dolgukat, ugy, hogy az éj leple alatt el is illanhattak zavartalanul. A károsult gazda feljelentésére a gelsei csendőrség egyik járőre szállt Id Magyarszentmiklós községbe és megejtette a helyszíni szemlét. Ennek sz lett a eredménye, hogy a csendőrség bizonyos nyomokat fedezett fel, melyek egy ismerős cigánybanda munkáját sejtetik az éjszakai fosztogatásban. Az egész Balatonmentén lopott és fosztogatott a keszthelyi csendőrség által elfogott Pásztor István Nap-nap mellett jönnek ujabb és ujabb feljelentések ellene a klr. ügyészségre — A nagykanizsai törvényszék egyesíteni fogja az Összes ügyeket kihallgatása kapcsán bevallotta, bogy kettesben végigfosztogatták a Balatonmentét és bogy társa — Pásztor István. Rengeteg holmit lopott össze a két tolvaj, akik minden egyes alkalommal a nyitva hagyott ablakú villák szobáiba másztak be és ott gazdag zsákmányra leltek. A balatonberényi, boglári, leilei, szárszói, zamárdi, szemesi, balatonfüredi, stb. betörések és fosztogatások mind a díszes duó nevéhez fűződnek. Alig mullk el nap, hogy ns Jönne ujabb feljelentés az egyes csendőrörsöktől a két vakmerő tóival ellen. A nagykanizsai torvényszák az összes ügyeket egyesíteni fogja és egy főtárgyalás keretében letárgyalni. Pásztor István bűntársát a főtárgya-lásra lehozzák Kanizsára a kaposvári fogházból, ahol most vizsgálati fogságban van. Nagykanizsa, szeptember 14 Csak most derül Id voltaképen, milyen sikerült fogást csinátt a keszthelyi csendőrség akkor, amikor Oye-nesdiáson elfogta Pásztor litvánt, aki Sztankovlcs János sksdémlal igazgató lakásának nyitott ablakán át besurrant s lakásába és azt kifosztotta. Amikor ugyanis részint lapunk tudósítása, részint a csendőrség értesítése nyomán tudomására Jött a fiatal betörő elfogása, a balatonmenti csendőrőrsök a körzetükben előfordult lopások és fosztogatásokból azt következtették, hogy azokat a vizsgálat adatai szerint — nem követhette el senti más, mint ugyancsak Pásztor István. Hogy milyen helyes volt felievésük, nemsokára bizonyította sz, hogy az egyik somogyi csendőrőrs elfogott hasonló körülmények között, (mint Pásztor Istvánt a keszthelylek) egy másik besurranó fosztogatót, aki Óbornak község lakossága kl akar vándorolni a vaddisznók pusztításai miatt Pscsa, szeptember 14 Nagy izgalom támadt a kanizsai Járásban fekvő Óbornak község lakossága között A gazdaság nagyon el van keseredve amiatt, hogy bizonyos időközönként a község futárát vaddisznók lepik el, melyek a termést teljesen elpusztítják. A község népe panasszal fordult a főldmlvelésügyi miniszterhez és sürgős segítséget kért, meri különben — hangsúlyozta — kénytelen a vaddisznó-veszedelem miatt ki-vándorolni. A főldmlvelésügyi miniszter a panaszt a belügyminiszterhez tette át, honnan Zalamegye vezetőségét intézkedés tételére szóllitották fel. Értesülésünk szerint az alispán most az obomaki vadászterületet bérlő társaságot kötelezni fogja a dúvsd radikális Irtására. ÉRTESÍTÉS 1 Tisztelettel értesítem s n. é. hölgy-közönséget, hogy i béoal szeptember 8—9-én tartolt ősxl-téll rfl«atk«mu-tatón réutvattam és kérem divat-mintáim szivei megtekintését. Tanul4laAny«kat és kitutóleányt felveszek. Sohlller Ferenoná angol <a francia dlrataxaloa 450.3 Csengery-ut 27.1. etn. 1UM. szeptember IS ZALAI IOZLOHT Az éjjeli nyugalom biztosítása és az utca rendjének fokozottabb védelmére rendeletet adott kl a rendőrség Nagykanizsa, szeptember 14 A nagykanizsai államrendőrség vezetője a msl nrpin nagyfontosságú rendeletet adott kl, mely hatásosan fogja szolgálni a város polgárságának éjjeli nyugalmát és testi épségét a vadul száguldó autók és motorkerékpárokkal szembea A rendeletet, mely világosan megszabja, hogy mihez tartsák magukat a gép jármű vezetők, Jelentőségénél lógva szószerint az alábbiakban közöljük: Az éjszakai autóközlekedés zajos volta miatt mlndiflröbben hutgza-nak el panaszok. Figyelmeztetem a halóságom területén levő gépjárma tulajdonosokat, bogy a munkában eltöltött nsp ulán éjjeli nyugalmat élvezni klváni és erre nézve feltétlenül jogosultsággal biró minden egyes polgárnak ezirányu érdekét a gépjármüvekkel okozott e nemű visszaélésekkel szemben minden rendelkezésre álló eszközzel meg fogom óvni. A felesleges tülkölés és városokban a nappil ls tilos klpulfogás éjjel még fokozottabb mértékben kerülendő. Csekély éjjeli közlekedés oelletl, sz utkeresztezéseknél különben is kőtelező lassítással éjjeli órákban, amikor a gépjármű látspája különben ls figyelmeztető |elül szolgál, a tülkölés bátran elhagyható. A sziréna szerű, vagy állati Jaj-gatást, hörgést Imitáló tülkök alkalmazását a legszigorúbban eltiltom. Külön ligyelmeztetem a pótkocsival rendelkező tehergépkocsi tulajdonosokat, Illetve vezetőket, bogy az éj|eli órákban a menetsebességet a legminimálisabbra szorítsák, mert ezen gépjármüvek közlekedése még 5—6 kilóméteret menetsebesség mellett is leiette lármás s 20-25 km.-es menetsebességgel pedig oly lármát csinál, hogy az utcai lakásban Itkók nyugalma általa feltétlenül zavarva van. Beosztott őrszemélyzeteket szigorúan ulasiloMam, hogy az e tekintetben észlelt visszaéléseket éjjeli csendháborítás elmén egyes ese\'ben Jelentsék. Kerékpárosok részéről Is lépten-nyomon tapasztslom azt a visszaélési, hogy kerékpárjukon más személyt is szállítanak, akár hátsó tengelyen állva, akár maguk elé ültetve, sokszor egész apró, tehetetlen gyermekeket. Látom azt Is, hogy fejletlen és a kerékpárhoz képest kis termetű gyermekek ugy hi|tják a kerékpárt, hogy lábuk a pedált nem éri el ét azt csak bizonyos, az egész fe\'ső-test mozgását msgával huzó rugó mozdulattal képesek elérni, vsgy ugy, hogy s nyereg elé a keretzlrudra ülnek, amely helyzetek minden esetre bizonytalanná és nehézkessé teszik a kerékpár kormányozását. Az ilyen módon kerékpározók az őrszemek által feltétlenül leszdlllttatnak a kerékpárról és ellenük, fiatalkorúaknál szülök vagy gazdák ellen a feljelen lést megtegyék. A kerékpározás szabálytalanságára vonatkozó tilalmak annyira közls mertek, hogy ezeknél sz előzetes figyelmeztetést már nem tartom többé szükségesnek, ép ezért a szabálytalanul kerékpározók előzetes figyelmeztetés nélkül feljelentetnek a rend őrszemek által. Ezzel kapcsolatban mégis figyelmeztetem a kerékpIrozó közöntéget, bogy utca keresztezéseknél a menet-sebestéget csökkentsék, ctengette-nek, mert sz előforduló tzerenciét leniégek majdnem mindig ennek elmulasztásából erednek. Szigorú utasítást adtam őrszemélyzetemnek a fenti etetek megakadályozásán kívül arra it, hogy a lakóttág éjjeli nyugalmát zavaró minden ctelekmény megtzünielésére a legnagyobb gondot fordilssnak s még a legcsekélyebb kihágásokat is jelentsék fel Nagykanizsa, 1928 szept. 14. Dr. Kdlnay Oyula rendórlőtanirsos, a kapitányiig vezetője. Zürichi zárlat Pária 3039, UaAxi 25 30, Ne«rr<i. 519-50, b\'taaal 73 30, Mllaao 3717, Madrid 85 65, AmateiáaH 300 25, BeiUn 13a 83. Wteo Ű\'S 35, Sofla 375. Pr*g« "H0, Varad 5M2I/I. Badaowt eO-BSi/z, Be «r4d 9-13. HunuI S 16. NAPI HÍREK NAPIREND Szept. 15, szombat Római katolikus: Pá|d. Szűz. Protestáns: Nlkod. Izraelita: Tlarl hó 1.5689. Nap kel reggel 5 óra 37 perckor, nyugszik délután 18 óra 13 perckor, • Városi Nagymozgó. .Végitélet\' dráma az óserdóWI 8 felv. — .Kékszakáll kisasszony" vlgláték 8 (elvonásban. Uránia mozgó. „Othello* dráma 8 (elvonásban. A nagrykanlual Meteorológiai megfigyelő telentéeek i Pénteken a Mmír-sMW\' Reggel 7 órakor +14 6, délután 3 órakor +135, este 9 Arakor +13 4. FilMut: Hgész nap borult égboltozat. SíéUrdnyi Reggel Északkelet, délbea Észak, eate Északkeleti azét. A Meteorológiai Intáxet |el*ntéM este 10 órakor: Éjszak feiól eső csókkenése és ném felmelegedés várható. — Személyi hlr. Tegnap Nsgy ksnizsán tartózkodott Vdkdr P. Arthur kormányfötanácsos, volt miniszteri biztos Budapestről. Nsgyksnlztal tartózkodása msgán-Jellegű volt. — A református püspök Zala egerszegen. Dr. Antal Oéza református püspök ma szombaton este érkezik Zalaegerszegre, ahol a Rákóczi uton felállított díszkapunál a városi tanács, a vármegyeháza előtt pedig Oyömörey Oyörgy főispán fogadja öt, aki vacsorára ls vendégül lát|a. Vasárnap délelőtt ünnepi istentisztelet lesz az evangélikus templomban, majd utánna díszközgyűlés a gyülekezeti liizbin, melynek végeztével Antal Oéza a külön böző küldöttségeket fogadja. Délben ünnepi bankett a Koronában. — Kinevezés. Dr. Barcza Béls vármegyei közigazgatási gyakornokot a főispán tk. szolgablróvá kinevezte. — A Szociális Missziótársulat ma délután 4 órakor a missziós Házban választmányi ülést Uri. — Előléptetés. A vármegyei törvényhatósága dr. Szalay Orula vármegyei tisztlfőűgyéazt a VI. fizetési fokozatba léptette e\'ö. — A dalos versenyre adakozók tegnap közöli névsorából tévedésből kimaradt Kerekes Irén zene-iskolsi tanárnő 10 pengős adománya. =. Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. Kállay Tibor ma etle érkezik Nagykanizsára. Célja, hogy lemondásának okait barátságot beszélgetés közben a választókkal megtsmertetse. Értesülésünk szerint vasárnsp délelőtt 10 órakor az Ipartestületet, délelőtt 11 órakor a Vasutas Otthont keresi fel. Délben párthívei körében a Korona-vendéglőben ebédel. Ebéd után a Nagykanizsai Kaszinó közöntégét, majd délután fálnégykor Kltkanizsa választópolgárait látogatja meg a Polgári Olvasókörben, onnan visszajövet, hat óra tájban a polgári Egylet tsgjatl keresi fd, a vacsorát a Polgári Egylet vendéglőjében fogja elkölteni. A pártvezetőség erösea számit rá, hogy Kállayt a párt tagjai mindenhova nagy számmal fogják elkísérni. _ — Uj tanitók. Sianyl Kálmán oki, tanítót a bazltal elemi Iskolához, Vukdn Rezső ét Vukdn Rezsöné oki. tanítókat pedig a babosdöbrétd elemi iskolához választották meg. — Hirtelen halál. Dell Ferencné született Nlncsks Katalin rígyád lakot, 52 éves asszony, tegnap délután lakásán hirtelen összeesett és megkalt. Halálát szívszélhűdés okozta. A klr. ügyészség megadta a temetési enfedélyi — Megérkezett Szalal Pepita Oyula, Ntgykanlzaa közkedvelt cigányprímása és elsötangu zenekarival ma estétől kezdve hangveraesyez a Centrálban. — Egyben tudatjuk a n. é. közönséggel, hogy a bor és llkör árainkat mérsékeltük és borainkat a hitneves Vád Püspöki Uradalmi Bérpincétöl szerezzük be, ugy hogy a legkényesebb Igényeket Is megelégedésre kielégítjük. Elsőrendű pezsgő és bor boulé topható. Szíves pártfogást kér a Vezetőség. — öngyilkossági kísérlet a Magyar-utcán. Polczer Sándorné Koncz Mária Migyar-utcai lakó* Öngyilkossági szándékból lugkövet ivott, de észrevették és beszállították s kanizsti közkór házba, ahol ápolás alá vették. — Utazási kedvezmény. Az Országos Kathollkus Stövetség 1928. okt. 5-tól 9-ig Budapesten tartandó I. Nemzeti Eukariszllkut kongresz-siusra a Duna-Száva-Adria Vasúttársaság valamennyi állomásáról Buda ptstro és vissza 50%-os menel-dijiedvezményt engeddyez. Szőnvegraktárunkat S/J&\' Raktáron tartunk mindennemű futó, kókusz, ágyelő, összekötő, fali és ebédlő szőnyegeket. Nagy választék bútorszövetekben, sezlóntakarók-ban és ágygarniturákban. Szőnyegeink külön e célra berendezett sző-— nyegosztályunkban vételkényszer nélkül megtekinthetők. — Angol férfi és női szövetujdonságok nagy választékban érkeztek SINOEB JÓZSEF ÉS TÁHSA NAGYKANIZSA Központ szálló épület SMJM KO\'LO" 181 gMgjggbg 15 Vasárnap indul Bucsuszent-iászlóra a nagykanizsai nők zarándoklata A népen sikerüli (érfizaráadoklat után holnap, vasárnap indul a nogy-kanizsai nök zarándoklata. P. Mátis Hilár ferencesplébános vezetése alatt Indulnak Zala öli Márla-kegyhe-lyére, Bucsuizcnilászlóra, hogy rövid néhány órára kikapciolódva a mindennapi élet terhétől, a lelkiségnek áldozzanak. Nagykanizsán kivQI ■ zalaegerszegi és szombathelyi katolikus nök ezrei fognak részt venni, agy, hogy az utóbbi évek egyik legnagyobb zarándoklat-napja lesz vasárnap Bucsuszentlászlón. Gyülekezés vaaárnap reggel 6 órakor a plébánia-templomban, ahol csendes szentmise után közös áldozáshoz járulnak. 7 órakor a zarándokmenet zárt sorokban az állomásra indul, ahol külön zarándok-vonat várja a nőket. Bucsuszentlász-lón ünnepi bevonulás harangzugás közben. 10 órakor tábori nagymlie, utána flnnepl beszéd, melyei P. Molnár Arkangyal rendi hittudományi főiskolai igazgaló mond. Délután P. Haldlnger Jenő szombathelyi vikárius mond beszédet, majd Istentisztelet következik a Kálvárián. Végül P. Mátés Hilár plébános beszél a mai időszerű katolikus kérdésekről, melyek főleg a nöi társadalmat érdeklik. A zarándoklat délután 5 óra 35 perckor Indulnak vissza és 6 óra 35 perckor érkeznek meg a nagykanizsai állomásra, honnan egyházi menetben vonulnak be a plébániatemplomba. Aki még nem jelentkezeti, ma délig a rendes hivatalos órák alatt je-lenlkezhetik a plébánia-hivatalban. — A rendőrség karjaiba futott két körözOtt A budapesti kir. törvényszék még régebben körözését rendelte el Szlovák József badacsonytomaji születési, mészárossegéd nek, akli a budapesti klr. ügyészség sikkasztással vádol. Szlovák a kitűzött törvényszéki tárgyaláson nem Jelent meg, de nem volt feltalálható a főváros területén sem sehol. Igy körözték, mely körözés a nagykanizsai rendörségre is megjött. Szlovák, hogy elkerülje a budapesti törvényszéket, elhatároz la, hogy szűlőme-gyéjébe, Nagykanizsára jön. Szán dékát meg is valóaitotla, azonban rosszul számitól*, mert a pályaudvaron azolgálitot teljesítő éber rendőrség egyik őrszeme a tegnapi budapesti siemélyvonal beérkezésekor felismerte és előállította az őrszobára, ahol kiderült, hogy a körözött Sziovákkii azonos. A kir. Ogyéiziégnek adták ál, mely még e héten fedezettel Budapestre küldi, hogy letárgyalhassák ügyét. Ugyanerre a sorsra jutott Kőnlg Ferenc 42 éves budapesti szabósegéd, akit színién a budapesti törvényszék körözött aikkasz\'ái miatt, ót is igazoltatta a rendőr és ennek során derült kl, hogy már régóta keresik. Az üuyészségre kísér ék Kőnlge\', aki eleinte hevesen tiltakozott a rendőr Igazoltatása ellen, de mikor látta, hogy ez az ócska trükk nem használ semmit, megadta magái sorsán<k. — Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéházában VIIL, Baross-tér 10. !i Szombaton 7 éa 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 éa 9 órakor Két sláger egy műsorban I Végitélet Dráma az őserdőből 8 felv.-ban. Főszereplők: Iván Crawford, Francia Bushmann. * Mail kisasszony Vígjáték 8 felvonásban. Fősxerep\'ők: Loalae Fazenda, Dorrii Kenyon. — Leventék figyelmébe. Figyel-mezletem a leven* labdarugó szövetségnél leigazolt levente köteleseket, hogy a jövőben bajnoki mérkőzéseken ciak azok látszhatnak, akik a vasárnap déleló ti levente foglalkozáson részt vettek s ez levente igazolványukon lepecsételés által igazolva van. Az egyes labdarugó csapatok Intézői caak az Ilyeneket szerepeltethetik a mérkőzéseken. Ha ennek dacára a délelőtti foglalkozáson részt nem vett levente szerepelne a mérkőzéseken, az Illető levente s a csapat Intézője ellen el|á-rást Indítok s szigorú megtorlást alkalmazok. A mérkőzést vezető bírók a mérkőzés megkezdéie előtt ezt ellenőrizni tartoznak s meg kell akadályoznlok, hogy a délelőtti foglalkozáson részt nem vett levente a mérkőzésen szerepelhessen. A leventék igazolványukat magukkal vinni s azt az intéiönek és a bírónak bemutatni tartóinak. Ezen rendelet folyó hó 15-ével lép életbe s az ellene vétőket az Ifj. oktatók, az Intézők én a hirók nekem be|elenlenl tartoznak. Városi leit nevelési vezető. — Borzalmas gyári szerencsétlenség. Borzalmas szerencsétlenség lürtént tegnap a kaposvári cukorgyárban. Pecza Ernő családos munkás a finomító melletti helyiségben megnézte a centrifugális szitán, hogy szársz e a cukor. Pecza keiében lapát voll. A szita elkapta a lapátot és olyan erővel vágta mellbe a munkást, hogy mellkasa beszakadt és a tüdejének egy részét szétroncsolta. A vérfagyasztó sikolyra elöaietö munkástársa! telefonon elhívták a mentőket, akik kórháTbt szállították, de felépülé«ébez semmi re^énv nincsen. = Mutasd meg a könyvtáradat és megmondom, hogy kl vagy! Lapunk mai számában egy hirdetést talál az olvasó, amelyben ujabb irodalmunk legszebb alkotásait október közepéig a bolll ár feléért szerezhetik be olvasóink. Hossras utánjárás árán sikerült a Magyar Irodalmi Tárraságnál olvasóink részére ezt a szemáclós irodalmi kedvezményt elérni és lekinlve a most már kevés készletet, — helyesen cselekszik mindenki, ha ezt a nem mindennapi alkalmat felhasználja. Köz-ben|árásunknak még nz a nagv előnye is megvan, hogy olvasóink 11 pengő beküldése esetén a bátraiékos huizonkét pengőt két havi részletben is törleszthetik. A páratlanul kedveiő ajánlatra e rúton is \' felhívjuk olvasóink szives figyelmét. Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor R Royal Apolló nagysikerű reprize OTHELLO Dráma 8 felvonásban. Főszereplők: Emil Jannings, Putty Lia, Lenkeffy Ica, Werner Kraus. — Autóbusz menetrendváltozás. Tekintve ama körfllményt, hogy az esti 19 10 órás kiskanizsa! (árat az utasok által nem lesz kellőleg kihasználva, a mai nipon hétköznapokon megszűnik a csakis vasár- és ünnepnapokon tartatik fenn. — A barakki és kiskanizsai diákok részére havi legyek adatnak ki és pedig a középiskola 4 lk osztályáig bezárólag havi 8 pengő, az 5-8 lk osztályig havi 10 pmgős árban. Legalább 20 barakki diák jelentkezése esetén egy u| barakki menel van tervbe véve délután 13 órakor. — Ebédlő berendezés, |ókarban alig használt olcsó árért eladó. Szarvas-szálló portásnál. = Polgári fiu- és leányiskolái sapkák kaphatók Szabó An\'al sport-üzletében. — Súlyos szerencsétlenséget okozott a felrobbant forrasztó-lámpa. Marczallból |elentlk : Súlyos szerencsétlenség történt a Vörös-féle malomban Ltblckozmáo. BOrOcz József és annak fia a Vörös-malomban dolgoztak és a nyersolaj mo\'ort akarták megindítani. A gyújtófejet egy ilyenkor használni szokott for-rasztó-lámpávsl akarták felmelegíteni. Az apa egy tartályból benzint öntött a forrasztó-lámpába, mire ax eddig még ki nem derített okból felrobbant, ugy, hogy az egész gépházat fojtó füst és lobogó láng töltötte meg. A két szerencsétlen munkás annyira összeégett, hogy eszméletlenül terüllek el a malom földlén. Rendkívül súlyos égési sebeikkel beszállították őket a marczall-i kórházba, ahol azonnal ápolás alá vették őket. Remény van arra, hogy sikerül őket megmenteni az életnek. Mozgószinházak Városi Nagymozgó. Sieptember 15 én és 16-án, szombaton 7 és 9, vasárnap 3. 5. 7 és 9 órakor két sláger I .Végítélet*. Dráma az őserdőből 8 felvonásban. Főszereplők: Ivan Crawford és Francls Busbman. „Kéksxakáll kisasszony*. Vigláték 8 felvonásban. Főszereplők: Loulse Fazenda és Dorrft Kenyon. Uránia mozgó. Szeotember 15-én és 16-án, szombaton 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor a Royal Apolto nagysikerű reprize „Olhsllo*. Dráma 8 felvonásban Főizereplök: Emil Jannings, Putty Lla, Lenkeffy les és Werner Kraus. Szenzációs kedvezmény a ZALAI KÖZLÖNY előfizetőinek! 66 pengő bolti áru könyvet, a magyar Irodalom legkiválóbb termékeit 33 pengőért kaphatja meg „Zalai Maltay" aladen olvasója 1928. október IB-ig. Vegye Igénybe ezt a páratlanul álló Iro-dalml kedveiményt éa ha lapunkra való hivatkozással beküld II pengőt a .NAPKELET* kiadóhivatalához, Budapeat, I, Döbrentel-utca 12. éa kötelezettséget vállal, hogy a bátraiékos 22 pengót két egylorma havi részletben kifizeti, akkor bérmentve postán azonnal megkapja ; 1. a Napkelet Lexikona dmü munkát, az utóbbi évtized legtökéletesebb, legszebb éa legértékeaebb alkotását 2 diszea vászonkötésbe kötve, aranynvomás-aal, 1500 oldal, 600 rali éa mümelléklettel, csodaszép nyomdai kiállításban, azonkívül 2. választhat alanti nagy Irodalmi értékkel bíró könyvek közül nyolo kStetet Ingyen. Assisi Szent Ferenc Ida virágai Fordította: Tormay Cécile. (208 old.) Oróf Bethlen Margit t A boldog sziget istene és egyéb elbeszélések. (122 oldal) Boldog Margit legendája. Átírta és tájékoztatóval ellátta Baross Qyula (188 oldal) Hekler Antal: Leonardo de Vinci. 34 mümelléklettel. (196 oldal) Komáromi János: Zug a fenyves. Regény. (168 oldal) Magyar Anonymus. Béla király jegyzőjének könyve a magyarok cselekedeteiről. Ford. PaiaDezsö(152old.) Mohács Magyarországa. — Báró Burgio pápii követ jelentései a mohácsi vészről. Bartonlek Emma ford. (164 oldal) Condlvl: Michelangelo élete. Oróf Zichy Raf .e né fordítási. (120 old.) Mussolini válogatott beszédei. — 1922—1925 Fo ditoita Oróf Zichy Rafaelné. (120 oldal) Oláh György: Oörögtűz. Regény. (178 oldal) Remenylk Sándor: Atlantisz harangoz. Versek. (84 oldal) Ifj. Somsalch Andor: Liszt Ferenc élete. (480 oldal) Szabó Mária: Felfelé. Regény. (4!6 o.) Szegfű Gyula: Történetpolltlkal tanulmányok. (144 oldal) Tormay Cécile: Megélt az óra. — Novellák. (132 oldal). A készlet már csekély, ezárt még ma tOltae kl azt a szelvényt éa küldje be • NAPKELET kiadóhivatalához, Budapest, 1. Döbrentei-a. 12. Ejcnntl n«f- MEGRENDELÉS. rtodekn • NAPKELET kl*44hlnUUI4l, H«dipól, I, DíbreaWl.tca lt. uáa, a NAPIELET LEXIKONAT hirmtncháhJm [»•(« rtUUrtrt fa ktrtm culoll IwiHn letlOaUWI nrok kMtt könyvet dljltlanuT i Lexikonnal •grfltt, Mvotntv* megküldeni. KrrtdtlíJeg potUoiaWinyo* küldik tlienegr pengőt. mit a fennmaradd huasonketté pcngA Otaiegel kit egyforma havi rteilelben éa pedig 1928. 1.1 október IMn U november ÍM. kOIOr caekklapon Urtoaom békáidtól. Al eladé fenni •( I j a maginak eien readeMa elfogadiaáf. valamim • »aillllott könyvek tulajdonjogit a vételit klllielieélg. Olvaaható Iráat Urflnkl A rendelő neve: .............................. Foglalkozása : ................................. Lakása : (pontos dm)........................ lflJB. szeptember 15 UU1 KÖZLÖNY SPORTELET A vasárnap sportja A Zala-Kanizsa Budapesten kőzd, A Kerület a 11. profiliga bajnokságának egy héttel történt kitolása miatt az amatőr I. osztályt újra sorsolta. Nagykanizsán az NTE—KTSE meccs kerfllt volna lejátszásra, a Turul kéntlroéra azonban a Kerület bizonytalan időre ezt a meccset is elhalasztotta a kaposvári levente -verseny miatt A szabadnapossá lett NTE egyik ifjuslgi csapat ellen fog tréning mérkőzést tartani. Kaposvárott a KAC—PSC meccs van soron. Valósiinü, bogy s bajnokcsapat harmadik vereségét fogja el-szenvedni a uját otthonában mindig veszélyes KAC-tól. Bácsalmáson a DVAC fog vendégszerepelni, de teljes tudásával kell küzdenie, hacsak az egyik pontot is elakarja hódítani a BSC-től. A II. profiliga fordulója sem lei|es. A VAC-Józsefváros és Erzsébetváros-Attila mérkőzéseket a zsidó ünnepre való tekintettel elhalasztották. Az Attila valószínűleg valamelyik I. liga-béli csapattal fog barátságos mérkőzést játszani, a Józsefváros pedig megegyezett a Pécs-Baranyával és Pécsett lejátszák bajnokijukat A Pécs-Baranya valószínűleg szaporítani fogja pontjai számát Budapesten a Turul—Rákospalota <1 Terézváros—Soroksár meccsek mellett a Hu»os—Zala-Kanizsa mérkőzést játszák le. Ez utóbbi meccs Igen előkelő elhelyezést kapott, amennyiben 2 órai kezdettel az Ollöi-ull pályán a Ferencváros—Admlra középeurópai kupameccs előtt játszák le. A Zila-Kanizsa Kelemennel megerősítve veszi fel a küidtlmet és hacsak a nagy pálya 20.000 et bizo- lOxtimsii Timi A kétnapos barátságos irányzat után a tőzsde ma újból elgyengült. A rendezési nap és a külföldi tőzsdék lanyha irányzata kedvezőtlenül befolyásolta a pucol, ugy bogy a csekély mennyiségű árukínálat is 1-3% áresést Idézett elö. A lanyhaság leginkább s Fegyver, Kőszén és Ganz-papírokban jutott kifejezésre, mlg a Bauxit 1 5 pengős árveszteséget szenvedett A piac egyedüli szilárd papiria az elmúlt napokban is favorizált Juta volt amely folytatta áremelkedését. A kedvetlen hangulat rendkívül csekély forgalom mellett zárlatig érvényben maradt A fixka-matozásu papírok piaca üzlettelen, a valuta és devizapiac tartott. Terménytőzsde A buza 20, a rozs 5 fUUrrel esett. — Az Irányzat lanyha, a forgalom csendes. Baaa tUuv. 71 kg-oa 25 70-75.90, 78 k|« 25-90-26 10, ti ka-os 36 15-26-35 80 kg-oa 26 35 - 25-45, dunántull 77 k(-0( 25 55-25 75. 78 JgM» 2SJS -26 00 79 kg-oa 26-00 -26 20 80 kg-oa 28-35—26-45, ro» 24&5-2450 tslum. árpa 26-25-26 50, sCaárj* 27-50-2850, az NTE ifjúsági csapat ellen játszik nyára meghaladó publikuma nem fog rá zavarólag hatni, első győzelmével fog hazatérni a csapat. A másik két mérkőzésen eldöntetlen eredmények a valószínűek. (Levente futbailblrói tanfolyam) A levente futbailblrói tanfolyamot szeptember 17 én kérdik el. Mindazok, akik ezidilg jelentkeztek a tanfolyamra, valamint azok, kik még ezután óhajtanak jelentkezni, hétfőn este negyed 9 órakor az iparos tanonciskolában jelenjenek meg, ahol az első oktatási óra mindjárt kezdetét is veszi. Tanfolyamvezelő. (A vasárnapi Ieventemérközé-sek bírói) Zrínyi pálya: fél 2 óra Jóbarát Húsos—Vasas, bíró BOhm, 3 óra 13 FC-77 FC, bíró Kaszll, fél 5 óra NTE-13 FC, 77 FC, Visas és Húsos kombinált, biró Herczl. Magyar-utcai pálya: fél 1 óra Haladás—Egyetértés, biró Izsák, 3 óra Hungária—33 FC, biró Lacken-bacher, fél 5 óra Hungária—II. ker., biró Schwelger. Klskinlzsán: fél 3 óra Fellámsdás—Turul, biró Wolff, 4 óra Kiskanizsai Levente—Vasutas, biró Spllzer. A nagykanizsai levente labdarugó bajnokság állása: 1. Haladás 2. 77 F. C. 3. Kiskanizsai 1.. 4. Vasas 5. Egyetértés 6. 13 F. C. 7. Zrínyi Vasút 8. Hungária 9. lóbarátok 10. Turul 11. Feltámsdáa 12. Hunyadi 13. II. ker. 14. 33 F. C. 20 15 18 14 19 15 17 II 19 11 18 10 17 9 I 58: - 58: 3 75: 3 64: 6 47: 6 44 : 6 52: 9 31 : 8 43: 11 18 13 10 15 17 15 17 18 4 7 34 9 32 19 31 10 25 : 24 24 : 28 22 : 22 20 : 60 19 : 31 16 : 55 16 : 48 9 : 60 7 : 51 5 : 110— «b 25-25—25 50, tangart 31-00 ->1.10, Basakarp* 2050 -20 75. Tfoáa favlza-Jegyzéaa VALUTÁK karol L 77-85-28 00 •aki k. 79 60-79 90 Csalik. 16-96-17 03 Mik. 162 G5-153-25 Dtnár 10 00-10-06 DoUái 570 90-572-90 Fnadaft 22-40-22-60 HolL 229 40-230-40 Laacral 64 15-64 45 Lal t\'45 -3 50 Lava — — Uzs 29 95 -10-30 Márka 136 40-146-90 Naráa 152 65-133-25 8C6W095 Pcaata 94 60-M10 •véld L11020-110 60 Svéd k. 163 15-15375 Sertésvásár Falba |tás 1180, mabból alaéatlsaal vtsua auzadt 480 darab Ba&aadl 1-9J-1-94, ■aadatt 1-84—1S8, szedett Usép 166-1-72. könnyű 130-150. alaöraiKtS Orac 1-80 —182, ■Asodranda i-60-1\'68, angol aaldó 1-50-1*70, siakxiaa nagyban 216-3 40, aab 1-25-2^3, labnaott haa 1-70— 2-04, Bzalonoáa lálsartáa 220-1-32. Aa iráaysat lanyha. UKVIZAK __229 60-230 30 Belgrád 10-06-10 09 jterQa IM\'50-136 90 Brtaaad 79-62-79 87 BakatMt 347-351 Kooaah. 152-77-153 17 Loadoa 27-78-27-86 Madrid 94\'55-95 05 Milano 29 95-30 05 Mawjwk 5J2 90 4 50 142 77-153 17 22-36-22-44 16-97-17-02 412-4 15 . 163 30-153 70 •4-22-64 42 80-18 80-93 110 26-110- 56 Oaato Pária Varsó Klaája: Délzalal lyomáz és Lapkiáié Vállalat lészvéaytársaság. Felelős kiadó: ZaUl Károly. I kagjkajiizaa 78. K, iPBÓHIBDETÉSEK Az apróhirdtóeaek dija 10 saólg BO fillér, minden további sió dlta a flll. Vaaár- éa Snnepoap 10 sióig 10 fillér, minden további szó dija • flll. Sierdán éa pénteken 10 ssóig SO fillér, minden további ssó dlta • flll. Clmisó a minden vasta-pbb betUból álló sió két ssónak számíttatik. Állást keresőknek 50<Vo engedmény. * MwMéal élj aWra thaiaaáj. Keresek megbízható mlndanaalaényt azonnali belépéssel. Clm a kiadóban. Pogánjrvárl saját termésű, kiváló jó tájboraimat állandóan árualtom Csenoery-ut 36. szám alatt lltaronklnt. Nemes kadarka 1 10 fillér, asztali lehér 1 30 llllér, burgundi szemelt gyógybor 200 llllér. — Leltnerné. 4508 Gaxrfaaégunk alad príma siíula bQkkSnTl 10 q-lg. Surdl bérgazdaság (Somogynr) 4506 Jéforgalsna korcsma családi okok mlattjladó. Clm a kiadóban. 4505 Gfarmaklaénvt keresek azonnali belépésre. Dr. Gyulai Béla, Erzsébet-tér 20. __ _ 4502 Jó fSaőaAt keres azonnali belépésre Elek Ernó, Palin. Jelentkezni lehet nagykanizsai Irodában la, Erzaébet tér 21. 4501 Butorosott tzoba a város belterületén fiatalembernek, vagy hölgynek kiadó. Clm s kiadóban. 4498 Klrály-u. 8. sz. alatt két uj terhes kocsi és egypár lószerszám jutányos áron al- 4-158 Zongorát, vagy planlnót bérbe keresek. Értesítést telefonon 193. alá kérek. 4521 ■ ladoaaaloány, aki a fűzéihez is ért, azonnal (elvétetik Kaldi, Károlyiak-tanya kantin. 4522 Kétasobáa wirar, tiszta lakás verandával november elsejéit kiadó Kinizsi-utca 11. -4523 Tall.ér vizáiét tanításra vállal, Időnkint kölyök és kéiz vizslát elad, vadász-területet rendez, fácánost beállít megállapodás szerint ötvSa Balázs, Klltmán, u. p. Qelse. (Válsss bélyeg nélkül ném lelelek.) Strobentz-féle padlófestékek, linóleum vagy borostyán, zománcmázak éa mindennemű festékáruk a legolcsóbb árakon kaphatók. Gyári lerakat: Friedenthal Rezsőnél Főút 1. szám Drogériával szemben. Siamana és Rsi üvegek vagy alkatrészek. Mindenféle befőttes és dunsztos üvegek legolcsóbban csak Melczer Jakab üvegkereskedésében Kazlnczy-utca 1. sz. alatt kaphatók. llelfitt iiükiégletit beszerezné, uját ériekébea nézze aeg áraimat! Felhívás. Felhívom mindazon egyéneket, akik elhunyt férjemtől bárminemű kölcsönt kaptak, vagy neki bármivel tartoztak; ezen tartozásukat 15 napon belQI annál inkább is rójják le, mert ellenesetben birói uton leszek kénytelen azokat behajtatni. özv. Kumin Ferencné. GUBACSOT, ágytollat, állati bAsmket, vörös- éa sárgaréz, etok és ólom hulladékot vasat, csontot és rongyot a legmagasabb árban vásárol STBÉI B. FIAI RAGYKAHIZ8A, Erzsébet királyné-tér 15. sí. alatt Szombaton és vasárnap disznótoros vacsora cigányzenével i Bárány vendéglőben Szíves pártfogást kér Gazda István vendéglős. Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR gőzmosó, vegjtlsitltó, ruhafestő ijto: lujrti-i. II. ijljtittkp: bzÍKn-l L Vállal mindennemű ruha-festést, vegytisztltást, gőzmosást mérsékelt áron. Elismerten elsőrendű munka. Hófehér, tükörfényes gallértliititás. Pllssérozás. u< Oouvrérozás. HIRDESSEN a „Zalai KSzlSny"-ban. varr ke dve*ö /ijc{éjtfe//e/r/eÁ SINOER VARRÓQSP r i s xv é nvtárSai a q» FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐ-UT I. halai közlöny I83B szeptember 15 Gramofonlemezek és hangjegyek legújabb slágerei kaphalók Fisthel Fülöp Fiai könyvkereskedésében Nagykanizsán. MEGHÍVÓ ! Mafla- vagy ftxUU Ogyektonl utalások alkalmával BUDAPESTEM a l.gktllf me»«bb olthont njruJIJi a lagtlóajrfiaabb f.ltélalrk mtll.ü a Kalatí pilTaudvu trkastai oldalival uaiabao levő GRAND HOTEL Park Nagyszálloda Budapest, TID., Baross-tér 10. mir\\ 20«,o angadményt kap ■lat un lap aló(Uat4|a oicaó aaoba-iialakMI, IO0/0 engedményt kap olca4 »tl«ml ii.li.kb4l, (KlIOaí biil konyha.) S peng&t megtakarít aalóUil k4Haéa«t. m.ft fjralof álJObat igj paic alatt a pályaudvartól. Nálunk otthon épxl magát!!! EUÓftndfl kiszolgálás, aiigoruia culidi jsllsf. Saját érúmkm un előnyök folytán, hogy okvetlen nálunk aiáil-Joo meg. — Előzetes szoba megrendelés ajánlatos. 720%. cséplő, körülgyürüs, hozzá 6 HP. Luk motor teljes felszereléstel, kitűnő karban, minden elfogadható árért sürgősen eladó. Nagykanizsa, Sikátor- ulcs 3. sz. 4Si; ŐSZI VETÉSRE: Gazdasági magvak: Káposztámig Árvácskamsg Kelkáposztamag Nefelejtsmag Salátamag Százszoiszépmag Kerckrépamag Harangvirágmag Téli retekmag Stegfümag tlb. stb. Hollandiai virághagymákra: tulipán, jidnt stb. stb. előjegyzés. Mütrágyafélék. Kicsinyben és nagyban kaphatók: 0B8ZÁ6 JÓZSEF Mtomúfctta Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett, jiso Teleion: 130. MAKULATUR papír kapható a kiadóhivatalban Kim nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338. Minden külön koilség vagy portó felszámítása nélkül elbelyez hirdetéseket bármely bel- vagy külföldi lapban. Beklámlerveket késalt, szövegez. Pia kát i rozátt vállal helyben és vidéken, bel- vagy külfOldOn. Nagykanizsa r. t. város mindennemű hirdetési jogának bérlője. Magyar Film Iroda rt. Budapest képviselóje. A Magyar Királyi Belügyminisztérium forditó osztályának felvevő helye. Bármely nyelvről vagy nyelvre fordilást vállal és belügyminisztériummal hitelesíttet. Baja Békéscsaba Debrecen Eger Oyór Hódmezővásárhely Kaposvár Kecskemét Makó Miskolc Nagykanizsr. Nyíregyháza Orosháza Pécs Sopron Szeged Székesfehérvár Szentes Szombathely Zalaegerszeg Kísérelje meg! Az oldalt fclaorolt huaz legnagyobb vidéki város legelterjedtebb és legnagyobb példánysiámban meg|elenó ......le .......... •sét s kOvetkezó elönyérér-ti ep-egy napilapjában közzétcszem\'jól elhelyezett*hirde- 20 60/25 Hauyaá^ban 49 P-ért 120 P-érl 185 P-érl napilapban JWm mindegyikben cgyazer (Ofszcsen 20 hirdetés) apll a pban mindegyikben háromszor (Osuescn 60 hirdetés) Minden hirdetésről nyomban támpéldányt küldök. Ezt a hass napilapot naponta félmillió ember olvassa! Egész orszigrs szóló eredményes reklámot ksp, ha ebben a husz nspilapbsn hirdet I 132 P-érl 60/65 nagyságban 342 P-ért 60/100 1. nagyságban 520 P-érl Ingyen kOldBm hirdetési ismertetőmet I Határozottan anyagi érdeke, ha bármilyen detés feladása előtt a reklám szakemberéhez: ERDŐS JÓZSEF hír- li i r d e t á • i irodájához Budapest, II., Vitéz-utca 2. fordul. Minőségben, tartóa^sjb^p felülmúlhatatlan a CONTINENTAL PNEUMATIK r^f htttt?? iMLPTiTf HTTT1 Állandó nagy lerakat Zalamegye részéig: Szántó Vilmos és Társai cégnél Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22. a757 - ----- Duna-Száva-Adria Vasúttársaság um» (Déli V«swt) 1928. évi május hó 15-töl érvényes MENETRENDJE A Nagykanizsa állomásra érkező éa Induló személyszállító vonatok Budapest—Nagykanizsa A 202. és 203. ssámu gyorsvonatok május 15-től junlusl 15-ig csak vasárnapokat közlekednek Nagykanizsáig. Junlus 15-tól azept. 15-lg közvetlen 1-11—III. oszt. koarnl Uudapest—Llenz, közvetlen I—U—III. oszt. kocslvsr Budapest—Trleste és Budapest-Rogarska-Slatlnára és közvetlen étkező kocsival VilUchlg. A 204. és 201. sz. gyorsvonatokkal étkező kocsi Budapest-Nagykanizsa, hálókocsi Budapest—Trleste—Venezla. Közvetlen I1L oszt kocsi Trleatere. Közvetlen I—II. oszt. kocsi Budapest—Róma. Közvetlen I—II. oszt. kocsi Budapest -Fiume éa szerdán, pénteken és vasárnap egy közvetlen hálókocsival Fiúméba. A 211. és 216. szimu vonatokkal közvetlen I—U—III. oszt kocsival Budapest-Barcs és közvetlen II—HL oszt. kocalval Budapest—Zalaegerszeg. Nagykanizsa—Balatonszentgyörgy Bslstonszent || Nagykanl- 236 » Vegyes ] Ind. zsára érkezik Nagykanizsa—Szombathely—Wien S. B. Bécsből indul StMibat h.ljí.éfk.lik Kiíjka/il-ztir. irtaiik Kafrkaali.i-rúl Mai I Sio. óat- 1 Bécsbe étkezik 303 Sinautó Í.-Egersz \'"430 éoÓ 314 [\'fezem. v. 7-|5 321 Szem. v. — 510 7 40 316 Szem. v. 717 10-10 1»55 327 jSzein. v. — 615 8-55 302 (Oyv. 14-20 16-20 19-34 301 Oyv. 8-25 11-33 13-34 322 |Szem. v. 1815 2115 — 311 iSzern. v. - 11-54 14-43 17-35 328 ;Siem. v. 21 15 24 00 — 313 |Szem. v. 15 30 2008 22-50 304 Slnautó 23 00 0-25 Egersz. A 3ÍI. és 322. íz. vonatok közvetlen vonatok Barcsra, Illetve Barcsról. A 301. és 302..........„ „ Wlentől Barcsig éa vissza. Közvet- len I—II—III. oazt. kocsival Wien-Osljek és Wien-Zagrebca. A 314. és 313. sz. vonatok közvetlen vonatok Wienbe, illetve Wlenból. Közvetlen II—Itt. oszt. kocsival Budapest- Zalaegersseg éa vissza. A 327. és 328. sz. vonatok csak jullus és augusztus hónapok vasár- és Ünnepnapjain közlekednek éa ugyanekkor a 321. és 322. szimu vonatok elmaradnak. Nagykanizsa—Barcs—Pécs mii.-- Pécsről indul Barcsról Indul Na^ykanl-nira Wailk tál iádul Barcsra! érkezikl1 911 f Szem. v. 901 Oyv. 917 i Sinautó 913 Szem. v. 915 Szem. v. 9-40 1555 13-23 18 15 4-ST 11-55 IQyék.-ről 15-55 2055 7ÓÖ* 13-50 1638 17-50 2255 012 914 916 902 932 Szem. v. Slnautó n Oyv. Vegy. v. 4-tó 940 1205 14 04 18 20 é-4ö 11-40 12-49 15-30 21-35 W 14-40 Övék. 18-00 slyről, III. Szombathelyre. I—H—111. oazt. kocsikkal Barcs-Pécsre. A 911. és 932. az. vonatok közvetlen vonatok Szombathely A 912. és 915. „ A 901. és 902. „ gyorsvonatok közv vonatok Wianböl, Illetve Wtaobe Közvetlen I—II—III. oszt. kocsikkal Zagreb—Wien SB. éa közvetlen I—11—UL oszt. kocsikkal Osijek-WIen Sod Bahnhol. Nagykanizsa—Cakovec (Csáktornya) 3 Csáktornyáról Ka«ku,l- induí tiáfi irkailk 351 5 15 1105 1 12-40 16 07 17-2-1 18-59 20-35 201 II flrv. 1 221 Szem.v 201 Oyv. 223 Szem.v. KSiüe,lcn k0C8lk,t lá»d Budapest-Nagykanizsa viszonylatban a 201-204. 202. és 203. az. vonatoknál. A 202. és 203. sz. gyorsvonatok csak |unlus 15-től azept 15 ig közlekednek. Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.) 68. évfolyam, 210 szám Nagykanizsa, 1928. szeptember 16, vasárnap Ara 16 fölér. KÖZLÖNY PÖLITKAÍ NAPILAP Felelői szerkesztő: Barbarlts Lajos DMbwtW ta:WWnl pM«« M SMc Választás előtt Választás Izgalmai Ölnek Nsgyka* nizsa lelett. A bosszú kánikula tik-kaszié csendje és eseménytelensége után máról-holnapra a magyar politikai élet középpontja lett az országos nyilvánosság elölt eddig olyan keveset szerepslt város. A helyzet ma még kialakulatlan forrongás csupán, találgatások, kombinációk láncolata, amiknek csak egy biztos bázisuk van : — Kdllay Tibor lemondott mandátumáról, hogy egy uj választási harcban újra megszerezze azt. Hjgy a választás harc nélktll nem fog megtörténni, azt mindenki bizonyosra veszi. Hogy a harc kemény lesz és a kanizsai lakosságtól nagy önfegyelmezési él okos, előrelátó politikai elhiiározást követel, - ezt sem vonja kétségbe senki. Annál jobban megoszlanak azonban a vélemények a választás kimenetelét illetőleg. Mert az bizonyos, hogy Nagykanizsa csupán érzelmi alapon nem választhatja meg azt, akire sorsát bízza az elkövetkező esztendőkre Nagykanizsa egy sokszor félretolt, sokst elveszített város. Az s bizonyos szegény ember, akit az ág is huz. Átviharzott a múltján minden, ami csak valamit pusztít hatott, lefaraghatott a városi ambícióból. A mindenkori kormányok kegyeitől mindig távol, Hamupipőke koncán rágódott és sírta Örökös panaszait, mert érzelmei mellett kitartva, az ellenzéki Zalában ls a legmakacsabb ellenzéket képviselte. A kiegyezés utáni nekilendülése Is arra volt csak jó, hogy belehsjszolja msgát a város s fejlődés elkésett startjába, inaszakad-tálg fussa a versenyt a más, szerencsésebb városokkal, aztán a végén ráébredjen, hogy a politikai kártyakeverésben a biztosra várt ütőkártya aea érkezett meg: — as adósságok fojtogató tömege előtt megtorpanva hiába kereste, amire legbiztosabban várt: — az állami támogatást. Fejlődött tehát Nagykanizsa, de nsgy árat adott érte: meg kellett állania a pálya közepén s attól kezdve moslobs sorsa cuk mankón botorkáló rövid Iramokon engedte előbbre. Jött aztán a háború, meg ami utána jött: a ma, A megbabonázott mankó már csak visszafelé kopogott. Trianon elvitt miodsnt. Itt maradt egy IBktstő, megsebzett, még élni akaró sziv, de elvágták az erail, — éljen mag Önmagának, önmagából. Ha tud. Ha nem löd, — ugy is jó. ÉsNagy-kanizsa, a testéből kihasított szívéit, dobopott tovább, bámulstos energiával. Nem hagyta legyűrni magát. Csak azt kérte, bogy ebben az emberfeletti harcban álljanak melléje, támogassák at erőtlenül roskadó inakat, hogy meg tudjon állni a talpán és megtslál|a a maga sorsának archimedesi pontját. A támogatást láttuk. Attól Nagykanizsának csak a leépítés Jutott minden vonalon. Hiába keresett pro-lektorokat, mintha cssk átok alatt állana, az arany ls sár lett ebben s városban. Egy tekintet, külsőleg csak, elég, hogy meggyőzzön erről akárkit. Hát még ha valaki nem ssj-nálja a fáradságot és beletekint mélyebben ennek a városnak egész köz-gazdaságl és társadalmi helyzetébe I Mennyivel vagyunk szegényebbek intézményekben ma ls, mint voltunk például cuk tavaly? Ugyanakkor mennyi uj Intézményi, mennyi segít- séget kaptak más városok? Cssk Itt a megyében ia I Most sztán már srról regélnek, hogy a törvényszék is veszedelemben van. Azt ls leépi-tenl készülnek. Arra is más valakinek fij a foga. Nsgyksntzsa pedig, amelynek trianoni vivlszekdója óta egyre az eleven busát tépik, szaggatják, — lassan-Olö tüs Istenltéletas, önemésztő lázában most érzelmek alapján döntsön további sorsa felett? Idsalista Isgyeu egy város, amsly épen az Idealizmusa árát fizette éa fizetheti még évszázadig talán. Avagy a városokra nézve bün lenne az országos politikában elvül elfogadott reál-politika? A hazának rongyos Idealistákra vin Inkább szüksége, mint életerős, gazdag, szép városokra ? . . . Nagykanizsa választani fog. Kemény torna lesz. Emberül ksil Állani a sarat A mult legyen beszédes ulbilgazitó|s a bizonytalan mából a jövő fdé mutató meggondolásnak. Franciaország a német jóvátétel összegét 45 milliárd aranymárkában akarja megállapítani A párisi minisztertanács tegnap már szóvátette a Rajna-vidék kiürítésének gyakorlati kérdését kötvényeket. Ugyanezen a véleményen vannak a francia pénzügyi körök is. Ami a (rancla követelések összegét illeti s francia álláspont az, hogy a jóvátételi összeg Pranclsországnak Angliával és Amerikával szemben fennálló összes háborús adósságát fedezhesse, sőt még a háború rokkantjainak, özvegyeinek és árváinak fizetendő nyugdijakat is. Ex az összeg körülbelül negy- venöt Párls, szeptember 15 Beavatott körökben hirlik, hogy a Rsjns- vidék kiürítése ügyében folyó tárgyalások kedvező mederben haladnak előre. Németország most már konkrét Ja vaslatot tett — legalább is ami a Dawes-kötvények idő előtti beváltását illeti. Német pénzügyi körök arra a megállapításra ju\'oltak, hogy a nemzetközi pénzpiacon minden nagyobb nehézség nélkül lehet msjd elhelyezni ezeket a Dswes-ux ru-jVLrumrinArLrir>V^vvvvrvyv<"i\'i\'i*i~i*i^i\'i\'i*i"i*i*\' - -- --------- ----- A horvát parasztkoalició társadalmilag bojkottálja, akik nem a horvát párt mellett állanak Helyeslik Radics özvegyének a népszövetséghez intézett levelét milliárd aranymátkái tesz kl. Müller-Frankén kancellár ugyan ezt a követelést elfogadhatatlannak minősítette, francia politikai körökben azonban a további tárgyalásokat Illetően mégis határozott optimizmus észlelhető. A tegnapi párisi minisztertanács hir szerint már szóvá tette s Rajnavidék kiürítésének gyakorlati kérdéseit ls. Hetgrád, szeptember 15 (Éjszakai rádiójelentés) Macsek képviselő Interjút adott, melyben kijelentette. helyesli Radics özvegyének a népszövetséghez intézett nagy port felvert levelét. Kijelentette továbbá, bogy a horvát parasztkoalició társadalmi bojkottot hirdet minden áruló ellen és nem tesznek kivételt a lelkészekkel sem, akik a mai nehéz időkben nem a horvát párt mellett állnak. Az újságírók kérdésére, bogy szervezik* e | Horvátországban az adófizetés megtagadására a népet, Macsek ennyit felelt : — A nép úgysem fizet adót: mert nincs miből I Sajtószabadságjugoszláviában Belgrád, szept. 15 (Éjszakai rádió-jelentés) A rendőrség az ügyészség utasítására azokat a lapokat, melyek Radics özvegyének a népszövetséghez intézet levelét közölték, ma elkobozta. Jugoszlávia elismeri Zogu királyt Belgrád, szept. 15. (Éjszakai rádiójelenlés) A „Politika* c. lap ugy tudja, bogy az albánok királyának elismerése Jugoszlávia részéről már a jövő héten megtörténik. MjxannnjuvivuviruvuyYvrrr\'*\'*\'* - -•***■***** . Tánczos tábornok bejelentette a magyar kormány kívánságát a leszerelési vita során A megszállott területen továbbra Ir tilos a magyar szellemű kOnyv — Románia a nemzetközi békét félti a rádiótól Oent, szeptember 15 A népszövetség hstodlk főbizottságának mai ülésén a román delegátus kijelentette, hogy hozzájárul ugyan Vészy József javaslstához, de hangsúlyozza — hogy politikai oldala is van annak a lehetőségnek, hogy magyar tudományos könyvek és folyóiratok bejussanak az utód- I államok területére. Qsakls olyan tudományos könyvek és folyóiratok bebocsátásáról lehet szó, amelyek nem tartalmaznak magyar nacionalista propagandát. A bizottság ezután a Vészy József által Javasolt kiegészítést elfogadta. Ratifikáljuk az ártalmas sxe I rek használatára vonatkozó egyezményt. Oenf, szeptember 15. Az V. fö-bizottsági ülésen [Apponyi Albérlőé grófné, msgyar delegátus bejelentette, hogy Magyarország rövid Időn belül ratifikálni fogja as ópitmt és egyC) ártalmas szerek használatára voeat-kozó 1925. évi RáUl KÜLIW Brland ismét Oenfbe utazott. Párls, siept. 15. Brland külügyminiszter éi a munksűgyi miniszter na délelőtt 1155 órakor ismét Otnfbe ulaiott. A románok a rádióban Is veszélyt látnak Oenf, szept. 15. A II. gardisági főbizottság mai ülésén a közlekedésügyi népszövetségi szervezet működéséről szóló jelenlés tárgyalása során Pella román delegátus felhívta a bizottság figyelmét arra, hogy milyen .veszélyes" az a propaganda, amelyet .egyes államok" űznek, mégpedig elsősorban rádión. Ez a propaganda egyrészt azt célozza, bogy .bizonyos államokat\' a valóságnak meg nem felelő színben tüntessen fel a nemzetközi közvélemény előtt, másrészt, bogy sz illető állsm körében olyan társadalmi megbomlást idézzen elő, amely veszélyezteti nemcsak a belső békét, hsnem a nemzetközi békét Is. Pella szerint a|ánlatos lenne, ha nemzetközi egyezményt létesítenének a propaganda elnyomására. Ezért azt javasolja, ho y a kirdést a főbizottság terjessie a közgyü és elé, amely kirje fel határozati Javaslóiban a kormányokat, tegyenek meg minden tőlük telhetőt annak megakadályozására, hogy a rádió összeköttetést olyan propaganda céljaira használják fel, amely ártalmas az államok egymás közötti Jóvlszonyára. Motta főbizottság! elnök felszólalása után Pella Indítványán \\k tárgyalását későbbi ülésre halasztották. Genf, szeptember 15. A leszere-léii főbizottságban a megtámadott államoknak nyuj\'andó pémügyl támogatás kérdésével kapcsolatosan érdekes vita fejlődött ki. Chalendar, a pénzügyi blzotlság elnöke kifejtette, hogy a végleges tervet csak akkor lehet kidolgozni, ha a N\'pazövctség teljes ülése már eldönti a következő alkotmányos éa politikai természt tű kérdéseket: 1. Az egyezmény önálló lejyen-e vagy pedig a leszerelési általános egyezmény részét alkossa ? 2. H Iborus fenyegetés esetén ugyanugy alkalmazzák-e, mint háború esetén? 3. A tanács dönthet-e önmagában a pénzügyi támogatás elrendeléséről vagy pedig ki kell kérnie előbb valamennyi aláíró-hatalom hozzájárulását ? A vita folyamán Tánczos Oíbor tábornok, magyar delegátus szólalt fel, aki kijelentette, hogy a magyar kormány nagy rokonszenvvel kíséri a kérdés fejleményeit, de az az óhaja, hogy pontosan határozzak meg annak az összegnek maximális nagyságát, amelyet garancia elmén évenklnt az egyes államoktól kérnének. Rolin belga, Linge norvég, Lo.d Lytton Indiai, Ctdogsn angol, Simson német éa Polltisz görög delegátus felszólalása után az elnök felkérte az előadót, hogy jelentésének megszerkesztésénél vegye figyelembe a vitában felmerült szempontokat. Kállay Tibor Nagykanizsára érkezett Nagykanizsa, szeptember 14 | a képvise öjelöllet kanizsai hivei Az esti gyorssal érkezett meg Nagykanizsára dr. Kállay Tibor ny. pénzügyminiszter, Kállay Rudolf, Oroszy OéMt v. kormánybiztos és Hutlray ny. örnsgy kíséretében. A pályaudvaron mintegy 60—70 főnyi párthívei fogadták nemzeti szinü zászló alatt. A fogadtatáson megjelentek legnagyobbrészt kiskani-zsalak voltak. Olt voltak a Kállay-párt végrehajtó bizottsága részéről Rabocsay György elnök, Kelemen Ferenc intéző, dr. Kabáu Imre, dr. Krátky István, dr. Rotsctiild Bél*, dr. Kovách Oyula, dr. Bród Tivadar, dr. Welsj La|os, Blankenberg Imre, Öivös Emil, Csillag jenö. Mátés P. Hilár, Tóth P. Móric. Pulvermann P. Zénó, Oolenszky János, Ujnépi Elek Emö ét többen. Dr. Kállay Tibort az állomás per-ronján Mátés P Hilár szenlferenc-iindi plébános üdvözölte, biztosítva szeretetéről és ragaszkodásáról. Kállay Tibor valaszában megköszönte és viszonozta az üdvözlést. Azért |ölt, — mondotla — hogy a kereskedőt, iparost, tisztviselőt, munkást, földművest hajlékaikban keresse fal és megmagyarázza nekik lépését. Programja ugyanaz, ami volt, amivel öt megválasztotta az a párt, amely a nagykanizsai Kállay-pirl nevet viselte eddig la. Nem hozott félelmet és megalkuvást, nem akar zavart kelleni Nagykanizsán, de ha valaki a zavarosban halászni akar, annak kezéből ki fog|ák ütni a horgolt. Itt most — folytatta — nem liberalizmusról, nem szocializmusról van szó, hanem arról, hogy biztosítsunk egy becsületes parlamentáris kormányzatot. Anek György kiakanizsal gazda mondott még pár üdvözlő szól, majd Kállay Tibor és társasiga a Cen\'-rá\'ba hajtottak. A gyorsvonat darabokra tépett egy házaspárt Egy caalád borzalmas katasztrófája a vasúti átjárónál közeledése ellenére át akart hajtani. A vonat azonban elkaptm a ko csit, Vargát és feleségét a felismerhetetlenségig halálra luzta. A 19 éves leány súlyos séiüléseket szenvedeti. Bondárné még idejében leugrott a kocsiról és igy nem történt baji. A lovak e\'pusztullak. Békéscsaba, szeptember 15 (Éjszaka!rádiójelentés) Varga Imre gazdálkodó kétlovas kocsival igyekezett falujába a csabai piacról a déli órákban. A kocsin rajta kivül helyei foglaltak: felesége, leánya és Bondár Imréné. A vasúti átjárónál Varga a közeledő békércnabai gyorsmoloros ■BANABBÉHOZ atal] A gyümölcs és szőlőtermésközepes eredményt hozott A takarmány csak elvétve Jó, a paprlkatermés közepes Budapest, szeptember 15 | fejeződött és cséplése folyamat bm van A földmivelésügyl minisztérium ma délben ad!a ki legújabb vetésjelen-tését. A gabonaneműek cséplését befejezték, csak néhány uradalomban van még folyamatban. A tengeri és burgonya fejlődésében a legutóbb kiadott jelentéssel szemben lényeges változás nem mutatkozott. A tengeri törése és a burgonya szedése folyamatban van. A cukorrépa szedése Is megkezdődött. A száraz Időjárás ellenére, gyökere általában egészséges. A takarmányrépa a tartós szárazságot szintén sínyli. Az őszi repcevetések a szárazság miatt tok helysn még nem keltek kl. A kerti vetemények siedéte folyama ban van. A paprika gyenge közepes ler mésl adott. A vöröshagyma ugy minőségileg, mint mer nyiségileg közepes termést ad. A bab szedése a legtöbb helyen be- A képoszta fejlődését a szárazság megakasztotta. A fejek aprók, de aránylag elég tömöttek. A kender és len áztstása és lilo-lása folyamatban van. Hozama közepes, minősége Jó. A dohány törése, fűzése és szárítása folyamatban van. A levélzet apró, de egészséges. A mesterséges takarmányok közül a lóhere és lucerna a szárazság miatt nem fejlődik. A ritek sarjukaszáláss csak elvélve és s mélyebben lekvö helyeken adott kielégítő termést. A legelők is csak a mélyebben fekvő helyeken adnak táplálékot Az őszt gyümölcsfélék szedése és piacra vitele nagy részben megkezdődött. Ugy mlnösflglleg, mint meny nylséglleg közepes termést adnsk. A rendkívüli nagy meleg és száraz idö|árás következtében a szőlő bogyói aprók és a későbben érö szőlőfajták fej\'etlenek maradtak. A vessző beérése elég kedvező. Eridőszerlnl közepes termés várható. MWMWMMMAMMMftMMMMMMM^^ Williams és Sabelü pilóták startoltak, hogy New-yorkból leszállás nélkül Rómába repüljenek Newyork, szeptember 15 Williams amerikai és Cesare Sa belli olusz pilóták pénteken délután (new,orki időszámítás szerint) négy óra harminc perckor fetszálloltak a Roma nevű olasz gépükkel a Niwyork melletti Hartford repülőtérről, hogy leszállás nélkül Rómába repüljenek. — mondotta édesanyja - A gyermekemet adja vissza! \'ének a forró szappanba veszett gyermek rgyalás egy szomorú l sógornőjének a torró szappat Megrázó törvényszéki fótárg gyermektragédia körül Nagykanizsa, szeptember 15 Részletesen beszámoltunk arról a szomorú gyermektragédláról, ami hetekkel ezelőtt Klskamzsán történt. Fürst Józsefné Horváth Katalin 29 éves kiskanizsai földmüveaassion? szappant fözölt. Amikor munkáját befejezte a forró masszát az udvarán helyezte el hűteni, majd bement a konyhába, hogy a vacsorát elkészítse családja atámára. Mlg az asszony s konyhában foglalatoskodott, addig növétének két fia az udvaron Játszadozott. Az egyik, a 4 éves kis Szokol József futócskát játszott pajtásaival és miköibm az udvaron futkosott, megbotlott és beleesett a massiába, amely annyira összeégette a szerencrétlen gyermeke\', hogy pár nap múlva rettenetes kinok között kiszenveded. A törvényfzék ma vonta Melös-ségre Fűtst Józsefnél, aki az egész tárgyalás alatt folyton sírt és Jajgatott és azzal védekezett, hogy ö nem tehet róla, hogy a gyermek a forró sztppanban életét vesztette. Amikor a fiúcska apjá\', Szokol Jóistfet a fölárgyalási elnök megkérdezte, hogy kívánja-e Fflrstné megbüntetését és klván-e kártérítést, az édesapa csak ennyit mondott : — A gyermekemet £ad|a vissza I Nem kívánok én semmi kártérítést, semmml megbüntetést, a gyermekemet ugy sem tudja visszaadni. Az áldozat édesanyja zokogva mondta el az eseményt, a kis fiu halálos ágyán mhdig az kérdezte tőle ijedten: — Ugye, nem versz meg érte, édesanyám ? Az édesanya sirása beléhasit a (erembe, fuldokolva, götcsösen. A törvényszék Fürstnét bűnösnek mondotla ki gondatlanságban, azonban a fegyházbüntetést mellőzve, midössie 100 P pénzbüntetésre Ítélte. Értesítés I Érlesitem a n. é. hölgyközönséget, hogy Budapesten, előkelő b:lvárosl szalonban szerzett hosz-szu gyakorlatom után, helyben Olga kalapszalonomat megnyitottam. — Raktáron tarlók kísz kalapokat, valamint átalakításokat izlésessen és Jutányosán vállalok. — Sport és lovagló kalapok szakszerűen készülnek. Ugyanolt kézimunka elönyomda a legdivatosabb minlákkkal I Szives pártfogást kér «4iz KOHH OLGA Kölcsey-a. 15. rTJMVUCATINDIAI BANÁN LEGJOBB TA PLALÉK » BRTELEfOH: 982 85. [ 1Ö5BL íxeptfcinbcr 16 ZALAI ROZLONT Tifnsz és vérhas a gyümölcs-szezonban Nagykanizsán a haslhagymáz, Polán a vérhas az uralkodó betegség Nagykanizsa, szeptember 15 Minden esstendó gyümölcs szezonja meghozza a maga járványos betegségeit Az idei szárazság következtében ugyan a gyümölcstermés nem mondható valami bőségesnek, ami van ls, még a szóló ii, szokatlanul férges, de annyi azért termelt minderból, hogy az emésilöszervek (okozott igénybevételével ulat nyisson különféle járványos betegségeknek. Nagykanizsán a tífusz megbetegedések gyakoriak. Igy az elmúlt két hétben 15 a bejelentett haslhagymáz esetek száma, melyek között halálosak ls voltak. Általában azonban a betegség lefolyása könoyO. likőr lesz sertésvágóhíd Nagykanizsán ? Nagykanizsa, szeptember 15 Nsgykanizaa város középitkezésci-nek föintézöje az 0 portyázásai közben rábukkanhatott azokra a hiányokra, amelyek a sertésszurás és hentesmúbelyek tekintetében Nagykanizsán észlelhetők és amelyek évtizedek óta állandó panasz tárgyát képezik a lakosság részéről. Kulturtörténelmünkben meglehetősen szomorú tsrtalmu fejezet, annak az állapotnak a regisztrálási, hogy 1928-ban még mindig nincs sertés-vágóhldunk, ellenben 38 hentes az otthonában végzi ki a 6000 sertést, amely a város likouágának fogyaiz-táiára van szánva. A sertésvágóhíd megépítésének kérdése már régen fel van adva. A Zalai Közlöny hasábjain évek óta foglalkozunk ez üggyel, amelyet minden oldalról megvilágítottunk. A várói közgyűlés-termében elhangzott panssiok és felizólaláiok ii erre az ügyre irányították a megyei hatóságok figyelmét Az alispán, a föld-mlvalásügyl és belügyi miniizterek leiratokban figyelmeztették Nagyki-nizsa város tekintetes tanácsát, bogy a sertésvágóhíd kérdésének megoldása halasztást többé nem lür. A közgyűlés a tekintetes tanácsnak megadta a felhatalmazást, hogy 240 A városi tisztiorvosi hivatal minden intézkedést megtett, hogy veszedelmesebb természelü járványnak elejét vegye. Dr. Ooda Lipót városi tlszll-főorvos kijelentése szerint a tífuszos meg betegedések továbbterjedését illetőleg nincs ok aggodalomra. Vérhas Polán (Tudósítónk Jelenti.) A Letenyc közelében fekvő Pola községben az elmúlt héten 5 gyermek halt meg vérhasban. A vérbis-belegek száma ma is 30-ra lehető, köztük aránylag sokan felnőttek is. Dr. Cztgány JáDOs letenyei főszolgabíró a legerélyesebb intézkedéseket foganatosította a járvány leküzdésére. ezer pengő kölcsönt az említett célra fölvehessen. A megye és a belügyminiszter ezt a határozatot jóváhagyta, lót érleiülésOnk izerint a városi műszaki hivatal a erveket már régen el ls készítette és mégsem történt eddig kéízel fogható intézkedés a sertésvágóhíd megépítésére. Egy előttünk Ismeretlen tényező bénltólag hat erre az egész ügyre. EJA számvevőség jelenleg az 1929. évi költségvetél összeállításán fáradozik. Nagyon tartunk attól, hogy Ismét nem fogunk a költségvetésben avval a kladdsl tétellel találkozni, amely a |sertésvágóhíd megépítésére van szánva. Azérl irányítjuk Nagykanizsa város közönségének figyelmét erre az ügyre és kérjük: ne engedje a disznóölés rezidenciájának felépítését elhalasztani. Hs a Slpadombon épileadő vágóhíd közvetlenül nem is díszítheti a város belterületét, azt mégis minden lelkiismeretes polgár koncedálji, hogy 38 elizórt diiznóizuró éi hen-tesmühdy se dísze a városnak, de emelett olyan merényld a közegészségügy elten, bogy ez az állapot a város közönségének méltó megro-váiát kihívja. A város falain belül hullatésxek-nek és fertőző snyagoknak helye nincs. A sok jogot pinaszra meg kell tenni a megfelelő intézkedéseket. Dr. VUlányl Henrik. Mosolyog martban barátai és barátnál nagy tévedésen, ablh mindig vadonatuinah tartláh azt. mll ra(la látnab. Bizonyára ma Is ugyanéit gondolláh ma|d harisnyáiról. A valóságban azonban már régen viseli aiobat. A langyos LuxfUrdó ai amely eslénbénl néhány perc alatt harisnyáinak vlsuaad|a ns ulsicrfl frlsscséget. (Szerdán folytattuk I) ÖKa|tJa tudni, hogyan tietl bármely anyagtól UéizOlt harisnyáival bánni, hogy a fenti célt elérje? lr|on nebílnli. — I.ever és Társat b. f. L, tiudapest. IX.. Ráday-utc* ja legszélét ebb körű és a legnagyobb eréllyel megindított nyomozással Igyekszik kideríteni, mi Igaz abból, amil a faluban mondanak és ba szükségesnek látják, a régen dhunyt gazdi holttestének exhumálását fogják kérni, hogy kiderilsák, vájjon tényleg bűnös kezek tették-e el 1/4 alól Vörös Ágostont ? Titokzatos haláleset flgyében nyomoz az orosztonyl csendőrség Eltették e láb alól Vörös Ágoston orosztonyl gazdát? Nsgykanizaa, szeptember 15 Már hoiszu ideje, hogy Vörös Ágoston orosz\'onyi gszds elhányt és csendesen plh»n a kis község sírkertjében. Emlékeit valószínűleg már ciak leguQkebb hozzátartozói őrzik. A község népe azonban valahogy nem tudott beletörődni VOrös Ágoston halálába, melyet a legkülönbözőbb kommentárokkal kisért és amelyet most újból felvetett a fáma. A község népe ugyanis egy idő óta ismét suttogni kezd, hogy VOrös gazda hiiála körül nincs minden rendjén, bogy VOröi Ágoston nem balt meg természetes balállal, hanem valakinek az érdeke voll, hogy eltegye láb alól. A falu szája meg ls nevezte azt, akit a borzalmas bűnténnyel gyanusltolt. A hírek djulottak egészen a csend-őrségre, abol .nem zörög a haraizt...* dvdnél fogva nyomban érdeklődlek, mi alapja van a falu suttogásának és miután többeket kihallgatlak, az esetről jelentéit tettek a nagykanizsai ügyészségnek. Az orosztonyl csendőrség most a Mintám hivatalos helyiségeit Bntttf-íir 16. cli ill toUcíi Kinizsi-utca 2. sz. alatt is van bejárat. ÉRTESÍTÉS I Tisztelettel értesítem a n. 4. hölgy-közOnséget, hogy a Uosl szeptember 8—9-én tartott óazi-téll 4l>atfcmM-tatta i isalisttsw és kérem divat mintüm szíves megtekintését Taaelóteáaiekai és ktfutóteáayt felveszek. Sohillar angol ét tranda divatosaira Csengery-ut 37. L em. Szőnvearaktárunkat g&fljgj&l Raktáron tartunk mindennemű futó, kókusz, ágyelő, összekötő, fali és ebédlő szőnyegeket. Nagy választék bútorszövetekben, sezlóntakarók-ban és ágygarniturákban. Szőnyegeink külön e célra berendezett sző- _ nyegosztályunkban vételkényszer nélkül megtekinthetők. - Angol férfi és női szövetujdonságok nagy választékban érkeztek SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA NAGYKANIZSA Központ szálló épfllet 1AU1 KOEtOWT IM§wp*embw 16 NAPI HÍREK NAPIREND \' Sxept. 10, vasárnap Római katolikus: Kornél. Protestáns: Edlth. IxracUta: TUri bó 2. Nap kel reggel 5 óta 38 perckor, nyugiz-lk délután 18 óra II perckor. • , Városi Nagyraozgó. „A dzsungel" Allatlllm — .Fiatalok előnyben" vfgjá-ták 9 (elvonásban. Uránia mozgó, .üthello" drámi 8 (elvonásban. Szept. 16, hétfft Római katolikus: Ferenc. Protestáns: Ludmilla. Izraelita: Tlsrt bó 2. Nap kel reggel 5 óra 39 perckor, ayngtxlk délután 18 óta 09 perekor. • Városi Nagymozgó. .A modern Inkvizíció" 8 felvonásban. — .Tirol" ter-méezell lelvételek. A három .Puffy" burleszk 2 lelvonásban. A Bacjrfcanizaai aieáeorologUI meg-tlareáő Jelentéeeki Szombaton a hómér-aftJMi rwmI 7 ónkor +14, délután 3 diakor +13, eaáa » éiakot +12 4. MMut: Egész nap borult égboltozat. SUUrány ■ Reggel Kelet, délben Északkelet, ette Északnyugati széL A Meteorológiai Intézet jelentés* este 10 órakor: Éjszak felöl esó csökkenése és ném felmelegedés várható. Őszi sirató Irta: PÉCZELY PIROSKA Hervad a virág, halinak a lombok, torka pillangók — apró bolondok óh, jajl Oh, )a/l már vígé a nyárnak. Dér ezüst/ével ékes a kertünk, nagy temetésnek árvái tettünk ml Is, ml Is : lángok szerelöl. Fák koronája 0sz fele tévedt, fakó sírásban sápad az élet s a csók, a csók már egykori álom. Zeng bong az ősznek tépeti gitárja, irta legény, — a bolondját Járja iha), tyűha/1 nagy, /elsíró kedvvel. Ócska a köntös, lekopott dísze — hej I ez az ut a sir felé visz e 7 — oda, oda már csak oda vágyunk. önmagunk vesztét úgyis beérjük, más fele ml már minek Is térjünk ? jövel, Jövel Ut pihenő ágyunk I Oda. a virtus, szép Ifjuságunk, oda a csók is, amire vártunk, oda a kedvünk nagy vlgasulga, elvitte nyarak ttlllaehamsa I Oda a hajrás vitézi élet, hagcok forróján az Is elvérzett, üres iszákkat koldusmód járunk, láthatian gönctől görbült a hátunk, hej Imire várjunk, még mire várjunk ? óul tarlókon süpped a lábunk. Mind a leány Is messze kiiérhet sok ölelésben rokkant vitéznek. DáskebW nyárnak nagy szomjazója, eljött a könny: a csókok adója. Láiadrt, látod: Uyen az élet, vén uzsorás, ki sohase téved Adott — fizethetsz, azután várhatsz, hasztalan vártán odébb Is állhatsz. Zeng bong az ősznek tépett gitárja sírunk: — az éhes, - karját kitárja s Oiel... ölel \' nagy bús szerelemmel. — Csak csütörtökön jön meg a polgármester Hévízről. Dr. Sabján Oyula polgármester eredell tervétől eltérően, tegnap nem érkezett meg Hévízről, ahol siabadtágál tölti, hanem értesítést küldőit, hogy csak a jövő hét csütörtökjén érkezik Nagykanizsára. — Bucsu Balatonkereszturon. Balatonkeresztur községben mt bucsu van, mely alkalomból az isten llszlelelet Rudnyánszky Miklós nagykanizsai bittanár fogja tartani. A búcsúra azámoian kimennek Nagykanizsáról is. — Konyháját teljesen felszerelheti edénnyel, ha azt megnyeri az Iparos-sorsjeggyel 1 pengőért. — A klskanlzsal Kath. Ifj Egyesület mára tervezett szüreti mulatságát a kedvezőtlen Idő miatt a jövő vasárnapra halasztották. = Dr. Welsz Lajos nagykanl-zsii ügyvéd 1899. év óta fennálló ügyvédi irodáját, miután a 4 évi Ursasviszony megszűnt, a régi helyen, Csengery-ut 25. stám alatt maga vezeli tovább. — Segíts magadon és az elaggott Iparosokon 1 pengős Iparos-sorsjeggyel. — Véglegesen elzárták a teherforgalmat a Kazinczy utca egy részén. Az államrendőrség a mai nappal, tehát szeptember 15 tői kezdve, véglegesen elzárta a teherforgalmat a Kazinczy-utcai postapalota és Fő ut közötti részen. Ezen az útszakaszon csak a személyforgalmat és olyan teherforgalmat szabad lebonyolítani, melynek rendeltetési helye a jelzett hitárok közé esik. = Megérkezett Szalai Pepita Oyula, Nagykanizsa közkedvelt cigányprímása és elsőrangú zenekarává1 ma estétől kezdve hangversenyez a Centrárban. — Egyben ludaljuk a n. é. közönséggel, bogy a bor és likőr árainkat mérsékeltük és borainkat a hírneves Váci Püspöki Uradalmi Bérplncétöl szerezzük be, ugy hogy a legkényesebb igényeket is megelégedésre kielégítjük. Eliőrenda pezsgő és bor boulé kapható. Szíves pártfogást kér a Vezetőség. — Az Iparostárgysorsjáték húzása. Az ipartestület által a nagy-kanlztai Ipirosok Menháza javára rendezendő tárgysorsjáték burását a vezetőség október 7-ben állapította meg, amikor is délután 3 órakor a Polgári Egylet nagytermében a hatóságok közbenjöttével a húzás a legteljesebb nyilvánosság előtt fog lefolyni. Sorsjegyek korlátolt számban míg mindig kaphatók a kiállított sorsolási tárgyak üzletében. =» Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak. Az iskolaév kezdetével Csupa gond ilyenkor minden szülő 1.1 licll küldeni a gyerekeket - talán idegen városba. Intézetbe — nem gj örhCSJlictih m.ir állandóan folótltih nz édesanya szeme Ki ludla milyen | \'[ betegségei ited össze az iskolá-bjn .i üveiclir Sok nondol levesz a sztilők lel héiöl .1 sa\\ar\\ ri a lnlunö báziszei. amelynek rcndwcies használata ciös és hatásos vií delem a lerlflzés veszélye ellen és igv megóvja a gyermekek egészségét lerlőilenitö ereie es n.-uvstci ii ii.il.Ssa soli betegség megelőzésében indokolta ezi a tanát sot1 \' . ahol iskolasgverek van, ott legyen eov üveo lai\\ is. Vegyen Iparos sorsjegyet, mert ezzel támogatja az elaggott szegény Iparosokat. — Kérem az Iparosságot, bogy ma délelőtt 9 órakor az Ipartestületben Kállay képviselőnk fogadására megjelenni szíveskedjenek. Az Ipartestület elnöke. — Az útlevél ellenőrzést ismét a pályaudvaron bonyolítják le. Mint annak Idején megírtuk, a belügyminiszter a nagy utas-forgalomra való tekintettel, hogy a vonalok ne szenvedjenek késéseket, az útlevél-ellenőrzési a mozgásban levő vonaton rendelte el. Ennek határideje szeptember 15-én letelt, vagyis szombattól kezdve a határon ki- és belépő utasok útleveleit a kanizsai pályaudvari kirendeltség itt helyben fogja megejteni. A régi rendszer visszaállítására az őszi szezonban megcsappant utasforgalom szolgál tátott okot. ÉRTESÍTÉS. Tiszteletlel értesítem a nagyérdemű közónséget, hogy Kazinczy-utca 3. az. alatt (Mekzer haz) kézimunkaüzletet nyitottam. — Raktáron tarlók mindennemű kézimunkát éa hozzávaló anyagot a legol-csóbbtól a legjobb kivitelig. Kérem a nagyérdemű közönség szíves támogatását HUTTER GÉZÁNÉ. Ismét olcsóbbak lettdnk 5 /e-kal a két-Hteres MERCEDES BENZ után csak 5°/o luxusadó térítendő MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL R.-T. Telelőn 140-70. Budapest, IV. ker., Vád ucca 24. szám. Telefon 229-24. — Mosonyl Ml ml, az Országot Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolái (Zeneakadémiát) végzett oki. zenetanárnál, az 1928—29. tanévre a beiratkozás Keszthelyen megkezdődött KEZIiUHHÁZŰK FIGYELMÉBE I OIbé lelt a léÉulj özv. Dr. Orosz Miklósnénil 11 Miután szükségletemet gyári cégeimtől előnyösen sikerűit beszereznem, abban a kellemes beiyaetben vagyok, bogy az «4T összes kézimunka cikkeket, fonalakat, csipkéket szenzációsan olcsó árban bocsálthatom a kézimankázó közönség rendelkezésére. óriási választék I Príma mlnfltéj I Figyelje kirakati áraimat I Próbálja kt. vételkötelezettség nélküli ön. Dr. Orcz IéIóiiI, Kaztoij-i. 2. bizalom dolga. Hálók, ebéd IOk, urlstobák a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron. Kedvez6 fizetési fellételek. Székely Vilmos butortelepe laglkáalw, Iiilaczy-ntca 4. a. •Elföreodü saját kárpitosmühi % NE MULASSZA EL, HA I BUDAPESTRE megy, felkeresni a j „BOHÉM" lULATÓ-t VII. Rákóczí-ut 36. I VILÁGVÁROSI MŰSOR I Naponta kezdete 10 órakor. 81 KÁVÉHÁZI rtRflK. BELÉPŐDÍJ flIHCS.\' I <92t. szeptember 16 íalai KOZLONt ló esétxiéaftak leis, ha reggelenként éhgyomorra egy fél pohár természete* „Ferenc József keserüvlzet iszunk. A táplálkozási zavarok szakorvosai általánosan dicsérik a Ferenc Jóuel vizel, mert ez a gyomor és a belek működését előmozdítja, az epeklválasztást növeli, az anyagcserét megélénkíti és a vért felfrls-att. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerűzletekben. — Polgári Hu és leányiskolái sapkák kaphatók Szabó Antal sportéletében. — A Ktskanlrssl Polgári 01-vasókör Vezetősége a házmester! állásra november l-re pályásától hirdet. Fettételek Papp Péter alel nőknél Ors»ág-ut 9 szám alatt, vqgy as Olvasókörben vasár- és ünnepnap a délutáni órákban megtudhatók — A Déttvasutasok Temetke sU Egyesülete; vezetősége felkéli a tagokat, hogy a /. hó 23 dn n Kozgonyi-utcai tornateremben d. u. 3 órakor 90 tag kételmére tartandó rendkívüli közgyűlésen, melynek tá^pa több (emelési vállalattal való megálapixüs, lehetőleg mind jelenjenek meg. = Tánctanitás. A gimnáiium tornatermében a tánctanitás az izr. ünnepekre való tekintettel 17 én hétfőn, a Polgári Ejyleiben pedig ma este kezdődik. — A Nagykanizsai IpartestO let LábbelHiészitő Szakosztálya folyó bó 16 án, azaz ma délután 3 órakor az Ipartestület helyiségében tartja évi rendes közgyűlését, melyre a L tagjait tisztelettel meghívja a Vezetőiig. — Nemi beteggondozó Intézetet akar a város felállítani. Népjóléti miniszteri rendelet alapján Bődy Zoltán alispán felhívta a város vezetőségének figyelmét arra, hogy a nemi betegségek terjesztésének meg-gátlására kívánatos volna Nagykanizsán is egy nemi-beteggondozó intézetet felállítani. A város egészségügyi hatósága most tárgyalásban van az illetékes tényezőkkel, hogy vagy a Munkásbiztosi tó, vagy pedig a Teleiával kapcsolatban oldassák meg a kérdés. = Az Iparos-sorsjegy nyereménytárgyalt megtekintheti egész napon át a Főúton (volt Szabó dpöflxletben). — Nyolcszor nyolc hónapi börtönre Ítélték a galamboki me rénylöket A nagykanizsai törvényszék tegnap tárgyalta annak a 8 galamboki legénynek a büuügyét, akik egy 16 esztendős otlani leány ellen imerényletet követlek el. A bíróság zárt tárgyalás nlán miud a 8 at egyenkint nyolc bavl börtönre Ítélte. = Bútort díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra, garantált elsőrangú kivitelben. Négytől tizenhat hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyujtunk. Sok milliót takarít Igy meg. Oyőződjön meg személyesen, Kopsteln bútoráruházai Szombathely, Kőszegl-uica 5. (üzlet az udvarban) és Sopron — Szüreti mulatság Nagyré csén. Tudósítónk írja: Minden tekintetben sikerüli szűrei i mulatságot .rendezett f. hó 8 án a nagyréciei önt Xfteottó Egyesület. A fenti napon délután 2 órakor Igazi msgyaros felvonulással kezdődött a mulatság. A felvonulást 20 tagból álló lova - Elpusztulnak legyek, szúnyogok, hangyák, poloskák, svábbogarak, molyok, bolhák stb. Óvakodjunk az utánzatoktól! Csak eredeti, plombált Fllt-kannát fogadjunk el! PANACEA Gyógyszervegyészeti R.-T. Budapest, VI., Figyelfi-ucca 16. Telefoni L. 909-48. bandétium ifj. Horváth István vezetésével nyitotta meg. Frlskó József hegybíró él Rojkó Anna hegybiróné gyönyörűen diszilett kocilja. Uiána két négyas fogalu ökrös szekér halad\', megrakva magyar ruhába öltözött falusi szépségekkel, akik a szekéren csapra űlölt hordóból kínálgatták a közönséget a hegy levével Szinte kivált a menetből a bálkirály Németh János megyplros ma-gyarká|ával, valamint a bálkirályné Horváth Mariska gyönyörű alakjával. Az egész menetet egy négyökrös fogatra felpakolt cigánybanda zárta be. A felvonulás alatt az egyfogatú szamárkordén elhelyezkedett Csórl József, Ihász Imre és Hegedűi Laci talpra esett mókáikkal kacagtatták a község lakólt. Az egész menet vlg zene és nóta szóval járta véglgjnem csak Nsgyrécse, de Zalaiárszeg és Kisrécse községekel is. A lulajdon-képeni mulatság a felvonulás után kezdődött a szőlővel feldíszített nyílt helyen, ahova összegyűlt a három község apraja-nagyja. Emelte a mulatság fényét QyOmirey István országgyűlési képviselő, valamint Valkó Árpád földbirtokos mtgjelenése. A mulatság ugy anyagi, mint erkölcsi tekintetben nagy sikert jelentelt a rendetö testületnek. Felülfizettek : Valkó Árpád 17 50 pengő, Oyömörey István 6 pengő, Vidéki Ernő, Csínyét Oábor, Schweitzer István, Németh István, Hormadls Jóisef, Ferk Mihály I_1 pengő, Kelemen János, Balázs Ls|as, Takács Oyula, Biláxa János 50 -50 fillér és Klslóih János 10 fillért. A mulatság Huta |övedelme 205 pengő volt, amit tűzoltó ruhák beszerzésére fordítanak. _ 20 havi részletfizetésre szállítjuk — Igazolvánnyal ellátolt ügynökeink utján Is — az egész világon kejobbnak elismert Singer varrógépeinket. Slnger varrógép részv -fórsaság Nagykanizsán, Fö-ul 1. A KÖZÖNSÉG ROVATA Iskolósgyermekek körzeti \' beosztása (Panaszos levél) Igen tisztelt Szerkesztő ur, talán méltóztatik tudni, hogy Nagykanizsán minden évben bizonyos elégedelientég támad azon szülők között, akiknek elemi Iskolás gyermekei a körzeti beosztások alkalmával nem a sjüIöí óhaj szerint osztatnak be. Talán rosszul ls fejezem ki magamat, mikor szülői óhajról Irok, azonban sz Igazán jogot óha|, hogy minden gyermek a lehetőség határán belül a szülői házhoz legközelebb eső iskolábs járjon. A tavaly is as idén két kii elemista gyermekemet annak ellenére, hogy a Ciengery-utcában lakom, a Teleky-uU elemi iskolába osztották be. Vannak még szülök, akik nálam is rosszabbul járlak, meri gyermekeiknek kilométert kell megtenni naponta iskolábajárás elmen. Azt hiszem az lett volna a rendje módja, hogy az én gyermekeimet ne a messzi Teleky-utcába, hanem a közelebb levő Roz-gonyi utcai Iskolába járassák. Sok Ilyen elkeseredett szülőnek panasza ez rajiam kívül és az ember végül Is kénytelen azoknak a háborgó indulatu szülőknek igazat adni, akik protekciót látnak még az elemista gyermekek szétosztásának kérdésében Is. Most jön azonban a java. A legérthetetlenebbül az egyes kanizsai elemi iskolai körzetekben az elemista tankönyvek nein egyformák. Hogy kinek a nagy bölcsessége tapad ehez a fonák helyzethez, nem tudom. Igy előfordult velem és másokkal, hogy a körzetek változtatása alkal-m&val a megvett tankönyvek nem használhatók. Már én a szűkös nyugdijamból kétszer vegyek könyvet, holott ezt el lehetett volna kerülni. Kérdezem, kl Intézi ezeket a dolgokat, hogy nekem az idén már jó néhány pengó szükségtelen kiadást csinálták? Teljes tisztelettel: Egy nyugdíjas szülő. és női kabátot „ ruhát „ pongyolát „ blOUSt olcsón akar vásárolni, el ne mulassza fölkeresni WEISZ MIKSA női divatáru házát Budapest, Király-utca 85. (Előbb Nagykanizsa, Fönt 8.^ DUKÁSZ FERENC épületfa és deszkakereskedéte Magyar-irtoa 101. Léo, stuka túrnád, tetőpala, Hajópallógyártás és eladás Furnér és enyvezett lemez Asztalosárugyár Kész ajték és ablakok állandóan raktáron. Tatofwaa tM. í /HiértaPU C H-m o torkerék p ér a legelterjedtebb! Mert legolosébb I Legmegbízhatóbb I üzemköltsége legcsekélyebb I (Km-ként 4 L) Ára P 1120.— lfc.c<i kedvező firctésl feltételekkelI Oyárl fiók: VI. ker., Liszt Fr:renc-tér 9. szám. Helyi képviselő: Brandl Sándsr. * ZALAI KÖZLÖNY KÖZGAZDASAG Kanizsai iparosok megérdemelt szorgalmas mnnkái nak eredménye a Szombathelyről hozott aranyérem A Mendlovlts József és Márton cég • székesfehérvári kltOnletés után Szombathelyen Is aranyérmet nyert — Varga Nándor négy szakmabeli elöl vitte el az elsőséget — A kanizsai Ipar magas színvonalát bizonyltja a két kitüntetés l«a szeptember 16 Nagykanizsa, szeptember 15 Meglr.\'uk, hogy a szombathelyi nagysrabáiu országot kiállítás keretében a kanlisai kitüntetetlek között Mayer Klotild utóda Varga Nándor kelmefestő, vegyttiztttó és gózmosoda dg ts aranyérmet nyert. Nagy dolog ez, különösen ha figyelembe vesszük, hogy négyen vetlek részt ebből a szakmából a kiállításon, kőztük két szombathelyi cég, akik azonban a kanizsai mester ki-átlttott munkája mellett második, harmadik helyre szorultsk. Varga Nándor, akinek szépen prosperáló, modern gépekkel, f-lsze-relt üzemét mindenki Umeri Nagykanizsán, a szombathelyi kiállításon 35 darabbal vett részt. Volt ezek kOzőtt pllstzirozás, pompás színárnyalatokban bővelkedő festeti kelme kolekdo, vegytisztítás (szőrmékből Is) gözpllsszirozás és más szakmabeli dolgok, melyek méltán kelthették fel a kiállítást megtekintő kőzOnség és aagaa vendégek figyelmét Is. N.-ponta nagy csoportok bámulták a kanizsai íparoskiállitását, aki a kiállított festett, gazdagszlnikáláju kelméket majd, mind egy szálig eladta ott a helyszínen az értük rajongó asz-szonyoknak A szombathelyi kiállítás aranyérme tehát megérdemelt mestert tüntetett ki és csak őrülhetünk neki ba akadnak ma is Ilyen derék, buzgó iparosok, akik költséget áldozva elmennek kiállításokra, bogy ilyen magas dicsérettel térjenek vissza. A másik ip iroscég, melyet szintén büszkén vall Nagykanizsa iparos-társadalma magáéntk, a Mendlovlts József és Márton (Király-utca 45) rézmO és szeszgyári berendezési vállalata. A (eles nevü ét országosan ismert cég tavaly uz emlékezetes székesfehérvári kiállításon is kiállított ezüst érmet nyert. Most a szombíthelyi aranyérmet kozott haza. A kiállítást megnyitó Miyer János földmlvelés-ügyi minisztert Sp.egel Szigfrid a soprf nl Ipar és kereskedelmi kamara enöke kalauzolta a Mendtovlts-cég kiá\'li ásihoz, ahol a miniszter látható érdeklCdéssel szemlélte a buklatos rendtzetü pálinkafőző kazáni, a buk-tatós és vízfürdős fözöt, a folyton működő lepároló készüléknek alszssz lepároló oszlopát, mely a maga nemében gyönyörű munka volt. Ezt az oszlopot a cég gróf Széchenyi Aladár rinyatamási uradalma megrendelésére csinálta. A miniszter elismerését fejezte kl Mendlofitsnsk. A céu különben 22 év óla van Nagykiiilzsán, ahonnsn a régi Nigy-tnagyarország minden részeben levő uradalmakkal Osszeköltelésb: állót\'. A kiállított tárgyakon kívül a cég foglalkozik az összes vízvezetéki berendezésekkel szakszerűen, hegesztésekkel stb. * Jóleső érzéssel kommentáltuk a szombathelyi kiállitás nagykanizsai kitüntetettjeinek sikeréi, mert az Ossziparosság kiváló erényed akarjuk ezzel is kifejezésre juttatni. (—) Fontos tudnivalók a vetőmag csávázásáról A növényélet és kortanl állomás közérdekű közlése iKmert csir. hintó hatása főképen a kisgazdák által alkalmazott helytelen csávázási eljárás miatt a folyó e»ben még Inkább fokozódni fog. Ezen körülmény folytán, amennyiben a kisgazdák továbbra is a régi rézgálicos módszer szerint csáváznsk, rendkívül károsodás fogja érni a | gazdaközönséget és ezért különös i súlyt kell helyezni a nagyobb gazdaságok által már évek óia jó eredménnyel alkalmazott nedves, hlgs Nagykanizsa, szeptember 15 Hivatkozásul a földművelésügyi-miniszternek jullus 11-én kelt és valamennyi megyei törvényhatósághoz intézett rendeletére a gabona vetőmagvak csávázására vonatkozólag, az abban emiitett részletes utasítást további intézkedés végeit közli a m. kir. növény élet és kórlani állomás vezetősége: Minthogy az utóbbi hónapok rendkívül száraz Időjárása mlati a buza-szemeken a cséplés után fokozottabb mértékben lesznek észlelhetők apró repedések, a rézgállcnak általánosan vese-, hólyag-, gyomor- és cukorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese és bó ysg homok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott elsőrendű gyógyvíz. Házi Ivókúrára rendkívül alkalmas. Állandóan friss töltési "" Főraktár: WEISZ MÓR Hagykaaissa, Klrály-ntca 21. Qyos csávázás és a porpácolás általánossá tételéi e. Evégből a gyakorlati szempontokat szemelőtt tartva, a szükséges és haladéktalanul eszközlendő Intézkedések a következőt: 1. Erősen üszkös, puffanccsal telt búzát vetőmagnak egyáltaláu nem szabad használni. 2. A régi rézgálicos eljárás helyett minden velőmagnál a nedves, higanyos csávázás, vagy pedig búzánál tekintettel a nálunk gyakori száraz őszi időjárásra, kevésbé üszkös vetőmagnál, egyszerűsége miatt a nagyobb gazdaságokban már elterjedt porpi-colás alkalmazandó. 3. A csávázás az Umert módszerek — a m. kir. növény élet és kortanl intézet .Hogyan és mivel csávázzunk" cimű kisdványa — siérint alkalmazandó. A porpácoláanál körülbelül minden 500 holdra egy egy pácolódob szerzendő be, amelynek használatba vétele, illetve a csávázási sorrend megállapítása Iránt a községi elöljáróság azon teg|a Intézkedik, aki a mezörendőri törvény vármegyei szabályrendelet értelmében szükséges ellenőrzési teendők ellátásával van megbízva. 4. Az ellenőrzéssel megbízott köteles lesz hetenként a községi elöljáróságnak az állandóan veretendő pácolási nyilvántartást bemutatni és Így a községi elöljáróság ellenőrzi, hogy az ^vetésre kerülő vetőmagot mindenki csávázta-e. Hngraz ellenőrzés tökéletesen legyen keresztül vihető, a csávázási mindenki legkésőbb egy hé>tel a vetés előtt köteles eszközölni. A porpácodhoz szükséges csaváiódob beszerzési költséget srányos és minimális használati díjból (pl. mázsánként 10-20 fáll.> meg khet térileni, amely használati dij ugyancsak az ellenőrzésed megbízott kezeihez fizetendő. 5. A ciávázó auyag beszerzése községi elöljáróságok utján történjék, igy a gazdaközönség a legolcsóbb áron és esetleg a lehetőség szerint hosszabb kamatmentes hitelre julhssson ahhoz. A szükségelt csá-vázószer megállapítása tekintetében abból kell kiindulni, hogy nedves csávázÓ8zerböl minden k-it. hold buzavetéshez holdanként cca 80 kg., vetőmagot számítva 70—73 gr., mig a porcsávázó szerekből pedig 200—250 gr. anyag szükséget. Ez a fontot mezőgazdasági utasítás a főszolgablróság utján és ezúton is az összes érdekeli gazdik tudomására lett hozva. — Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávé kárában VIII., Baross-tér 10. azonnal szállit az AiiééI és Traktor iettlii ii. T. Budapest, VIII., Rákóczi-ut 19. Te\'elouszámok: J. 460-38. J. 428 40. Képviseli: SZÁNTÓ VILMOS ÉS TÁRSA. KERJE A FUSZERKERESKEDESBEN „ AMOSTMEGJELliNT. . l\'ttt RECEPTET TAPTAI.MAZO. színes képekkel illusztrált t>» OETKFR KÉLE receptkönyvet ARA 30 FILLÉR ftacftá: NINCS.rORDUUON KÖZYÜiíN HOZZÁNK DsOETKERA BUCWBr.WLCONn U 25 A 127 receptet tartalmazó, .Hogyan készül a |ó sütemény?" dmU könyvecskét kívánatra továbbra Is Ingyen |és bérmentve küldöm. Mozgószlnházak Városi Nagymozgó. Szeptember 16-án, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor két sláger I „A dzsungel". A világ legnagyobb attrakciót állaifllmje. — .Fiatalok előnyben\'. Vígjáték 9 fei-vonátbau. Főtzereplö: San Wood. Hétfőn és kedden 7 ét 9 órakor .A modern Inkvizíció" Kertész Mihály első amerikai filmrendezése 8 felvonásban. Főszereplő: Dolores Coslello. .Tirol" természeti felvételek. A három .Poffy". Burleszk 2 felvonásban. Uránia mozgó. Szeptember 16-án, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor a Royal Apollo nagysikerű reprlze .Othello". Dráma 8 felvonásban. Főszereplők: Emil Jannlngs, Putty Lia, Lenkeffy let ét Wtrner Kraut. tIxbii A mai értéklöztdén mindvégig üz-lettelenség uralkodott a piacon. A töztde látogatottsága a zsidó újév miatt igen csekély volt és igy alig néhány kölés jött létre. Az árfolyamokban emiilésre méltó változás nem állott be. A flxkama\'ozáiu papírok piaca teljesen űzlettelen. A valuta és devizapiacon nem volt változás. Modern, alig használt ...1ZL állandóan Üléses 8UIOK raktáron. «2a Kedvező fizetési teltételek. Palatínus AstóváUslst, Bsdapest, Újpesti rakpart 4. Palatínus ház. POMPÁS HANGSZEREK pa lecnigyc hangszerszétlrtlldesétól. Tájékoztátó árak: Hegedűk már P 7.90-tól Harmonikák . P 7.80-tót Citerák . P 11.60-tói Klarinétok . P 1496-tói Mandollnok . P 13.20-tól Oramofonok . P 29J50-tö! 60 oláalss Dj üssíóárjegyséklsk ingyen I mi ME\'^r^D beszélőgép- és harmonikagyár Boéapeit, 11/483 fiUől-nt 19, ixcptam\'w 16 .ZALAI KÖZLÖNY Terménytőzsde A mai Izraelita ünnep miatt forgalom nem fejlődött klstgy a tőzsde-Jegyzés elmaradt. Zürichi zárlat PM »27, Looéoa 25-20, Htirjixk 819-55 BrifcMi 72 20, MBuo 17-17, Madrid 85-50. Amaáaéaa 106 30, B«Un 113 80 Wlu JS-X, Mi 9-75. Wji 1D-40, Vuií »22Vi. B><Up«tt I01U üt fiád 9-13, B«k»r*»1 5-16. ■Jegyzése VALUTA* JUgoU 17*65-28 00 a.\' 7M0-7W0 CMk. 1M5-1705 Ola k. 142-G6-1M-25 Otaái 10 00-1006 DoUta 57Ü9O-67M0 PnaoKit 2X40-mo Holl. 229 40-230*40 Lsagy* M\'1S-M\'45 LW 3-45-S 50 Un - - Lka 2995-1020 Maki 13640-136*0 NotHt Mtó-öí-25 SdxflL SO 6X0 96 M 94-40-96-10 Ivájd I.II020-I106Í Mk (U1&-M7S UHV1ZAK AmtC 226 60 23030 I 10-66-1009 138-50-186 90 __ 79-62-79 87 •akarati 3-47-3 31 ^^ W-78-27\'86 94\'5S-95 05 _ 29 95-30 05 Navrotk 872 90 4 50 Oaalo 162 77-163 17 Párts ZW6-2T44 Pláaa 1697-17-02 •aohi 412-4 15 l|»3(M&8 70 64-22-64-42 90i8 »«"S3 1IO26-1I0-56 Vanó Wlu Urteb Klaáta: Mlzalal lyiaü és Lapkiadó Tillalat léovéaytámság. Felelős kiadó: Zalai Károly. kanrtatMüi Kagykaaixsa 78. u. 4PBÓII1DETÉSEÍ Az aartMrdtéawt <fl|a lOsiólg • mlniüsa további mi dtla • MII. auMtaap io uót* aa tiiiér, ! H fillér, Vaaár- él Mül <0 flIMr, mlndan további ssó dija • MII. Saatdáo fct pénteken 10 sióig M fillér, minden további sió dlla f Ml. ClaMié • minden vMta-■akfa betttból éllé aaé két aaúaak számíttatik. Alléat karasőkmk SOM mt*lmén\\, a btrdaééal «U aljra flaataaét. Zengoratanérnö még néhány tanítványt vállal. Lajpcslgné Teasdale Ilona, Kisfa ludy-otct 2&\'a. 4566 Keresek megbízható mladanaalaényt aaonnall bdépéwel Clm a kiadóban. aa i I*e*i6ej6eebbwi é* laggyo«-MjMttat Auél l|«á. péna-kOkaóokOavatltó Irodája Nagykaalisáa, Kutncry-utca 2. uám. 3163 Válogatott uradalmi ouai«Nilli kilogrammonként 50 fülérért kapható — Dr. Rothschild Béláiénál, Sagár-utB. 4339 InkiliMáNtl erdóór álláat keres, az eidéaaet minden uakmájéban teljét Jár-tasaággal bir,| valamint ctemete ét veiény-kertek kezelésében, mezőgazdasági műveletekben Is. Clm : Stmon Jóxael szakrtzs-gázott erdMrJBaUtoasxentgyórgy. 4473 Klrály-n. 8. u. alatt két u| teihea kocsi és egypár lószerszám Jutányos áron áladé. _4458 ■iBdaMataáBr, akt a fózé.hez li ért, azonnal felvételű Kileli, Károly laktanya kantin. 4522 Zongerét, vagy planlnót bérbe keretek. Éiteallétt telefonon 193. slá kérek. 4521 Bli4ilé|Mk alad a rima axSaxfta bdkkOnTt 10 q-tg. Surdl bérgazdatág (Somogy m.) 4506 Biariaiklaáiit keresek azonnali belépésre. Dr. Oyulai Béla, Erzsébet-tér 20. 4502 Ba«yabb udvari raktérhaljlaép nagy padlással kiadó. Bolt, Iroda vagy műhelynek ls alkalmas. Bővebbet Fifut ÍZ u emeleten. 4391 aajtkléruattéa Fft-ut 14. udvarban/ 4492 Négy szobás lakát mellékhelyiségekkel klado. Deutach, Király-utca 36. 4176 Téli axalémi egéaz rúdban 8 pengő Keichenteld utódánál, Eiztébet-tér 3. 4475 Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Két sláger egy műsorban I A DZSUNGEL A világ leguigyobb attrakciós állatfilmje. Fiatalok előnyben Vígjáték 9 felvonásban. Főszereplő: Sam Wood. Lakás kladé 3 szoba s egy fülke, Oaszet mellékhelyiséggel, vízvezetékkel, évi 1600 pengó bérért. Felvilágosítást ad Ozv.Tuboly Oyuláné, Széchenyi-tér 7. 4451 Egy "I ágy, éjjeliszekrény eladó Magyar-utca 47. és kit autal -4474 VaakaraakadS-tanuló lehetóleg 4 középiskolát végzett, felvétetik Kohler Testvérek vaskereskedésében. 4563 Egy uoba mellékhelyiség n ter elsejére kladé Rákóczi ul nélktll októ- 40. 4560 tdaa SSaaolként I Vegyél magadnak egy pár pántos cipót, de Jól meg nézd, csak olyat vegyél melynek egész hátsó réste bőrrel van bélelve. Váazonntl bélelt lildpót semmiórt meg ne végy. Csókol Borcsanénl. 4550 DaaSaoh, Fnruöslsch Klavler unter-rlchlel Lehreiln. Epplnger, Csengery-u. 4. 2000 kötet szépirodalmi miivel egy tételben vagy egyes kötetekben minden elfogadható árért alad a Horváth ujságboll Kaufmann Károly url és nAI dlvatáruháxa Dunán tol i legolcsóbb fa legnagyobb ■agvétalra karaaak jatlg használt kertlbutort, 2 karesszéket. 1 kerek asztalt. Cim i kiadóban. 4561 Elvaaxatt egy gumikerék Klikanlzaán Plvárl- éa Oanl-ut között A becsületet megtsláló Magyar-u. 54. sí. alá szíveskedjék leadni, ahol Illó jutalomba részesül. 4540 Keretek megbízható, azorgalmat kéxl-ixolgét. Szabó Antal tportUzletn. 4542 Épltkaséal kiadnék. Plvárl u. 48. 4499 Jobb leányt axobalaénynak azonnali belépésre keresek. Clm a kiadóban. 4568 Butoroxott udvari tzoba férfinek kiadó, ugyanott nól téUkabát eladó. Klsliludy-utca 28a. 4565 Tallvér vlaalét tanlUna váltat, Időnkint kölyök éa ké*x vizslát elsd, vadászterületet rendez, lácánost beállít megállapodás saeitnl fitvSs Balázt, KUlmán, u. p. Odse. (Válaszbélyeg nélkül nem lelelek.) Elsaustt egy 1 évet lövldszóru német vUala. Színe barna, deiea, lején lehér csillaggal, .Méla* névre hallgat. Kérem, ha valaki tud róla, Fablcknál Jelentse. m, na 4541 Eladók Jókaiban levó ajtók, üveg ajtó, ajlós zárta, padlát lépcsó, olcsó árban. — VOrOsmsrthy-utca 16. -4544 Rákóczi-utca 5/c. alatt egy udvari lakéa mellék helyiséggel október l-re kiadó. 4547 Amerikából hozott egy méter magas Eufoa 50 lemezzel eladó llunyadl-utca 7. Orahovecznál. -4546 Egy teljesen uj, szép hátószobs és egyéb bútor, szőnyeg, kis vaskályha aludó. — Megtekinthető d. u. 3-5-lg. Clm a kiadóban. 4559 rí ( . | t 11 Vasárnap 3, 5, 7 és 9-órakor R Royal Apolló nagysikerű reprlze OTHELLO Dráma 8 felvonásban. Főszereplök: Emil Jannlngs, Putty Lia, LenkeHy Ica, Werner Kraus. Budapest \\w\\m wílloííia a Keleti pályaudvartól 3 percnyire levő DeákFerencSzállocfa VIIL, AOOTELEKi-LiTCA 7. 41«a (Sa)il bil) Interurbán telefon : j. 42-1-71. Újonnan átalakított 80 szobs, kőzponU fűtés, folyóvíz a szobákban. Abszolút tisztaság, csendes és családias. Egy ágyas ndvtri szobák P. 3 50 tői, utcai szobák P. 4 50. Keltő ágyaa udvari szobák P. 600-tól, utcai tzobák P. 7-50. í Hétfőn és kedden 7 és 9 órakor S modern inkvizíció Kertész Mihály első amerikai filmrendezése 8 felvonásban. Főszereplő: Dolores Costello. TIROL Természeti felvételek. A három „Puffy" Burleszk 2 felv. As u] idényre megf.\'keilek i legszebb és legmodernebb bel- es külföldi kézimunka újdonságok, óriási választék I Olcsó árak I Iskolai kézimunkák már 12 fillértől kezdve kaphatók. S Minden kézimunkát díjtalanul Unitok és elkezdek. Előnyomtités uj ét modern mintákkal, nigyon mérsékelt áron I REINITZ BÉLÁNÉ kézimunka-üzlete és előnyondija Deák tér 1. Telefon 392. ÉRTESÍTÉS! A MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK Fogyasztási, Termelő és Értékesítő Szövetkezete Textil-Osztálya eddiginél gazdagabb mintagyüjteménnyel folyó hó 16., 17. ós 18-án áll a t. Tisztviselökar rendelkezésére. Rendeléseket felveszünk 6 havi részletfizetéses kedvezménnyel is. A t. Tisztviselökar kényelmére férfikonfectió cikkeket ls bevezettünk, úgymint: kész öltöny, sportöltöny, körgallér stb. stb. Mintagyfijieményeink még a következő cikkeket tartalmazzák: eredeti angol öltöny-kelmék, Különleges szövetek, női és férfi fehérnemQek, slffonok, vásznak, damasztáruk, asztalnemüek. Kész nffl. férfi téli- és bőrkabátok. Valódi lenvásznak. Futó- éa abédl&-az6rsya<iek. Bummlkabátok. Bőrkabátok mind-n kivitelben. Minták megtekinthetők vételkényszer nékül és manyaaazonyi kelengyék megrendelhetők a fenti bárom napon fiókérsidánkban. Tisztelettel Termelő- és Értékesítő Szövetkezet 69. számú fiékárudája, Nagykanizsa. ZALAI KÖZLÖNY Hirdetmény. Bebes pusztai bérletemet feloszlatom szeptember 23-án délelőtt 9 órakor tartandó árverésen. Eladásra kerül 40 drb mangalica anyasertés, 6 darab nehéz kanca, 6 drb félvér kanca, 16 darab félvér csikó és teljes holt felszerelés. Bejelentésre Zalaszentmihály-Pacsa vasútállomáson a reggeli vonatnál kocsi vár. Sktiblics András. Hirdetmény. A nagykanizsai ref. egyházközség 15 hold földjének bérbeadás* szeptember 16-án délután 4 órakor a Kisfoludy-iLca 10. szám alatt történik meg. Az érdeklődők a fenti időben jelenjenek meg. Értesítés. A Blumenscheln Ernőné szül. Fóliák Jolán Magyarutca 18. sz. alatti füszerüz-letét megvenni szándékozom. Tisztelettel felkérem az érdekelteket, hogy követeléseiket a jelien értesítés keltétől számítandó 8 napon belül nálam bejelenteni szíveskedjenek, mivel a később érkező bejelentések figyelembe nem vehetők. Nagykanizsa, 1928. szeptember hó 16. Tisztelettel Weisz Adolf. Haán Gyula nagy kanizsai bírósági végrehajtótól. Pk. 8816/1928. vht. szám. Árverési hirdetmény. > Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t-e. 102. }-i értelmében ezennel közhírré teszi, hogy s nagyksnlztsl kir. járásbíróságnak 1928. évi Pk. 8816. tzáinu végzése következtében Dr. Kenyeres Oyuls budapesti Ügyvéd iltal képviselt Szi.árd Méla budapeíti lakói Javára 297 pengó a Jár. erejéig 1928. évi március hó 10-én foganatosított kielégítési végrehajtái utján le- és leiulloglslt és 2000 pengóre becsüli kOvetkezó Ingóság, u. m.: nsgy személyszállító autó nyilvános árverésen cladatlk. Mely árverésnek a nagykanizsai kir. járásbíróság 1928-lk évi Pk. 8816. az. végzése lolytán 297 pengó — lillér tőkekövetelés, ennek 1928. ívl január hó 23. napjától járó 840 kamatai, V»°/o váltódij és eddig Aszesen 137 P 37 ttll.-ben bíróilag már megállspllott költségek erejéig Pacsa községben 47. szám alatt leendó megtar tására 1928. szeptember hó 20-lk napjá nak d. u. 0 órája határidőül klttlzetik és ahhoz a venni azándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érinteti Ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. § al értelmében készpénzllzetés mellett a legtöbbet Igérónek szükség esetén becsáron alul Is el lógnak adatni. Amennyiben az etáiverezendó Ingóságokat mások li le- és felUlloglaltaiták éa azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évf I.X. t. c. 102. J. értelmében ezen javára la elrendeltetik. Kelt Nagykanizsán, 1928. évt szeptember hó 1. napjáu. Haán Oyula s. k. 4»» kii. blr. végrehajtó. 17.598/1928. Hirdetmény. Pályázatot hirdetek Nagykanizsa városnál lemondás folytán megüresedett helypénzszedői állásra. Javadalmazása havi 65 pengő. Sajátkezüleg megirt, erkölcsi és vagyoni bizonyítványokkal felszerelt kérvények 1928. évi október hó l-lg a tanácsi Iktatóban adandók be. Az alkalmazandó helypénzszedőnek nyugdíjra igényjogosultsága nincs és állása kölcsönösen 2 hétre bármikor felmondható. Kinevezés esetén egy évi fizetésnek megfelelő 780 P ösz-szegü óvadék teendő le készpénzben, amely után a város kamattérítést ad. Nagykanizsa, 1928. szeptember hó 12-én. 44M Polgármester. 17305—1928. Tárgy : A városi vízvezeték egyes részelnek közhasználatba adása. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy az Erzsébet-tér 13—16. sz. házak előtt a városi vízvezeték elkészült s f. évi augusztus hó 20 án a közhasználatnak átadatott. Ugyancsak kész és átadatott a közhasználatnak a Wlasslts-utcai vezeték ls. A vízvezetéki szab. rend. 3. §a értelmében ezen utcában, illetve téren levő ingatlanok tulajdonosai telkeiket vagy házaikat a közhasználatba adástól számított 3 hónapon belül a vízvezetéki csőhálózattal összekötni, magánvezetéket létesíteni és azt üzembentartani, Illetőleg a már meglevő magánvezetéket ugyanazon Időponttól számított 1 hónapon belül a vízvezetékbe bekapcsoltatni és üzemben tartani tartoznak. A fenti határidő elmúlásával a vizdijak kivetése és beszedése megtörténik akkor is, ha a tulajdonos a bekapcsolási kötelezettségének eleget nem tesz. Nagykanizsa, 1928. szeptember hó 13-án. i(SI Polgármester. Üzletáthelyezés. Tistleíttlel értesítem a nagy becsd vásárló k/tzOnségor, bogy üzletemet Magysr-utcs 98. sz. alól József fönerceg-ut és M«gyssp-utoai sarkára helyezem át és azl kedden reggel, I. hó 18-án nyitom meg s egyben szívás pártfogást kérek. Íum Tisztelettel Goldschmidt József 17.777-1928. Versenytárgyalási hirdetmény. Nagykanizsa r. t. város tanácsa a városi csatornamű bővítésével kapcsolatos szállításokra és munkálatokra nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdet. Az ajánlatokat az ajánlati feltételekben megadott címzéssel 1928. szeptember 29 én d. e. 12 óráig a v. mérnöki hivatal Iktatójába kell benyújtani, vagy postán beküldeni. Ugyanott a kiirási müveletet hétköznapokon d. e. 10—12 óra között megtekinteni és 12 pengő, azaz Tizenkettő P ártérités vagy postautánvét ellenében beszerezni lehet. Elkésve, távirati uton érkezett, valamint olyan ajánlatok, melyek a jelen versenytárgyalási hirdetménynek, vagy a kiirási müveleteknek nem felelnek meg, figyelembe nem vétetnek. Nagykanizsa, 1928. évi szeptember 12-én. tóíl Városi Tanács. 17.776/1928. Versenytárgyalási hirdetmény. Nagykanizsa r. t. város tanácsa a városi vlzmü bővítésével kapcsolatos szállításokra és munkálatokra nyilvános Írásbeli\' versenytárgyalást hirdet. A klirás tárgya: 560 fm. 150 t|) átm. és 400 fm. 80 <|) átm. ö. vascső szállítása és fektetése. Az ajánlatokat az ajánlati feltételekben megadott címzéssel 1928. évi szeptember hó 29-én d. e. 12 óráig a v. mérnöki hivatal Iktatójába kell benyújtani, vagy postán beküldeni. Ugyanott a kiírási müveletet hétköznapokon d e. 10 12 óra között megtekinteni és 4 azaz: Négy pengő ártérités vagy postautánvét ellenében beszerezni lehet. Elkésve, távirati uton érkezett, valamint olyan ajánlatok, melyek a jelen versenytárgyalási hirdetménynek, vagy a Kiirási műveletnek nem felelnek meg, figyelembe nem vétetnek. Nagykanizsa, 1928. szeptember hó 12-én. , „ Városi Tanács. Ma, vasárnap este disznótoros mm cigányzenével i Bárány vendéglőben Szives pártfogást kér Gazda István vendéglős. 1928. szeptember 16. Tűzifa éi szén legolcsóbb beszerzési forrása HILD JÓZSEF deszka, épilletfa, mész, cement éa egyéb épltkezéal anyag kereskedése Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120. 17.556/1928. Hirdetmény. Felhívom a Nagykanizsa városban tartózkodó mindazon hadirokkantakat, akik eddig ellátásban nem részesültek, valamint akiknek a rokkantsága a legutóbbi vizsgálat óta rosszabbodott, hogy folyó évi szeptember hó 17-töl 22-lg jelentkezzenek összeírás végett a Városházán, Kazlnczy-ulcal 1. emeleten, 4. ajtónál. Nagykanizsa, 1928. évi szept. hó 14-én. uu Polgármester. 17.034—1928. Tárgy: Bortermés Összeírása. Felhívás a bortermelőkhöz. Felhivatnak a bortermelök, hogy a város területén termelt, illetőleg a szüret végén még készletükben levő, úgyszintén a szüret idején vidékről további kezelés végett a város területére |v;szállitott, illetve be-pincézett mustmennyiséget a szüret befejezését követő 8 napon belül, de legkésőbb 1928. évi november hó 15-ig beraktározásra szolgáló helyiségek megjelölése mellett a városi számvevőség jövedéki osztályában jelentsék be. Ugyanott egyidejűleg bejelenthetik a bortermelők az általuk és háztartásuk által elfogyasztandó, valamint cselédségüknek és munkásaiknak természetbeni járandóság cimén kiszolgáltatandó s Nagykanizsa város területén, valamint Homokkomárom, Nagybakónak, Nagyrécse, Palin, Sárszeg és Somogyszentmiklós területén termelt, de Nagykanizsa város területén elfogyasztandó boraik után iáró 50% adókedvezmény iránti igényüket. Az 50 Vo adókedvezmény alá eső bormennyiség után járó adóra nézve évi átalányegyezség is köthető. Aki a must termését nem vagy később jelenti be, pénzbirsággal büntethető. Aki az 50 Vo adókedvezményre való igényét nem jelenti be, az a teljes adótételt fizeti. Az a bortermelő, aki a saját háztartása által elfogyasztandó bor után járó adóra nézve átalányban ki nem egyez, jövedéki felügyelet alá kerül, borkészlete a szüret után hivatalosan fel fog vétetni, szemleivet kap és kötelezve van borkészletében beálló minden változást a szabályok értelmében bejelenteni s a fogyasztási adót ugy az elfogyasztott, mint az eladott mennyiség után megfizetni. Nagykanizsa, 1928. szeptember hó 4-én. ,u/ Polgármester. 193 szeptember 16 ZALAI KÖZLÖNY Strobentz-féle padlófestékek, linóleum vagy borostyán, zománcmázak és mindennemű festékáruk a legolcsóbb árakon kaphatók. Gyári lerakat: Friedenthal Rezsőnél 4*\' Főút 1. szám Drogériával izemben. 720%. CSéplő, kCrülgyOrDg, hozzá 6 HP. Luk motor teljes felszereléssel, kitűnő karban, minden elfogadható árért sürgősen eladó. Nagykanizsa, Sikátor ulca 3. sz. __4M7 Király-utca 49. számú háznál circa 8/4 hold (kertészet részére is alkalmas) szonnslrs bérbe kiadó. Bővebbet Zweig Imrénél, Erzsébet-tér 1. __4W Kartellen kivfll Első Balatonparti Mészgyár a termelést keszthelyi gysrielepén megkezdte. Elsőrendű mlnCségü meszet szállít s legnsgyobb mennyiségben bármelyik sJlomésrJ. Ajánlatta] készséggel szolgál a Mészgyár vezetősége Keszthely Telefon 60 szám 441* Ragályos betegségek ellen a legjobb védekezés a tisztaság. Viselt felsőruháit idöközönklnt tisztíttassa vegyileg a Rózsagyárban Kaposvárott. - /<il Gyfljtőtelep; Nagykanizsa, Erzsébet-tér HIRDESSEN • „Zalai Közlönyében. Oithon 1 perc alatt a gyermek is készíthet sa|At tiszta üvegjében izódavizet, üdítC-Italt habzóbort I 1 It. szódavíz 16 fiiérbe kerül, olcsóbb mint a gyári 4 havi részletre! Tartozik Önmagának, családjának, hogy asztalára liszta üveget legyen I Árak: Autó Syphon üveg ... 21 P az első let. szénsavpatron ............... 5 p cserénél 1 tct. szénsavpatron ............ 2 P 4 havi részletre I Autosyphon üveg Sparklet világszabadalom ! 1771 Tiszta, olcsó, kényelmes, praktikus I Egyedárusitó: Szabó Antal Nagykanizsa 11 Telefon 01. szám III I ■ I |l NASH és PACKARD autók kizárólagos zalamsgyei képviseletét átvettük Mielőtt autót beszerezne, feltétlenül kérjen prospektust és d I j t a 1 a n kocsibemutatást. Hat henger, hétszer csapágyazott főtengely, négy keréklék, I zajtalan motor, hosszú élettartam és olcsó QzemkOitség. Szántó Vilmos és Társai Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telelőn 3-22. Vctö csávázószerek: mag Porpácok: Porzol Tillantin Arzópor Tutén Nedvespácok: Htgozán Tillantin Cupram Gumisán .Orion" csivázó ré7gálic-por Abavit Kálimét Triamid Triamid stb. stb Mfltrágyafélék. Növényvédöszerek szükségletét rendelte meg mir most nálam, hogy Idejében megk/tphassa. Eredeti gyári áron kicsinyben és nagyban kaphalók: ORSZÁG JÓZSEF mkimkalfetta Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett, ni Teleion: 130. Siemens és Rex üvegek vagy alkatrészek. Mindenféle befőttes és dunsztos üvegek legolcsóbban csak Melczer Jakab üvegkereskedésében Kazinczy-utca 1. sz. alatt kiphatók. Ilelótt ixlkiégletét beszerené, uját érdekében nézze meg áralmaH Elismeri minden autótulajdonos, hogy a fírestone pneumatik jó fe tartós. CHAMPION gyertyák, irányjelzők. FORD alkatrészek, golyós csapágyak. Gyári lerakat g^g MIKLÓS autószaküzlet Nagykanizsa, Deák-tér 15. Telefon: 63. Ha megpróbálja, sohasem használ mást, mint Johnsons-féle amerikai padlóviaszkot és beeresztőt. Minden eddigi padlóviasxkot felülmúl, zsilfoltot nem hsgy, fénye állandó. Kapható ctak: Friedenthal Rezső látták, kelt át háztartási dkkak Allatában Tel. 137. Főút 1. TeL 137. Gazdasági Takarék éptlst. GUBACSOT, ágytollat. állati bfirftket, vírfls- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot ém >on-gyot a legmagasabb árban vásárol 8T1É1 B. riAI lifiTKlIBSi, Erzsébet királyné-tér 15. sz. alatt Gramofon-lemezek és hangjegyek legújabb s\'ágerel kaphalók Fisthel Fülöp Fial könyvkereskedésében Nagykanizsán. Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR gözmotó, vegytlsztltó, ruhafestő ijk: Imiéi i. II. Srtjtttiki: lazkcq-t. L Vállal mindennemű ruha-festést, vegytisztltást, gőzmosást mérsékeli áron. Elismerten elsőrendű munka. Hófehér, likflrfényei gallértiiiUtái. Pilssérozás. o4 Oonvrérozás. varrógép rég bevAlt jó minőségben Ár c/veiö /tte/cjt fe//é/e/eA SINGERVARRÓGÉP «* á 5 Z V é NVTÁRSASACk FIÓKÜZLETE: UBYMRIZM, FÖ-UT I. ZALAI KÖZLÖNY 1B8. neptembat 18 BÚTOR- vásárlóknak saját érdekük meggyőződni arról, hogy barátságos ós kellemes otthont létesíthetnek maguknak, ha a Dunántul legnagyobb áruházában szer-zik be lakásberendezési szükségletüket Állandóan 300 barandazés áH vavőink részéra választékul. A legfinomabb stylusbuterok és a legegyszerűbb polgári berendezések is Írásbeli szavatossággal lesznek eladva. Vevőinket szakszerű és őszinte felvilágosításban részesitjftk. Diimantesen szállítunk bár-milyan vasúti állomásra! Óriási forgalmunk következtében a közismert legolcsóbb árakat számítjuk. Rendkívül kedvező fizetési feltételeket nyuitunk. Saját érdekében ne tétovázzék, ha bútorra van szüksége, hanem keressen fel bennünket bizalommal! KOPSTEIN LIPÓT bútoráruházai SZOMBATHELY, Kőszegi-u.5mh SOPRON, Várkerület 62. 68. évfolyam, 211. szám Nagykanizsa, 1928. szeptember 18, kedd Ara 14 fflléf ZALAI KÖZLÖNY Iw^MWl é* kMAhvWt PW i ssám. EmlM^ •AfctoMttvatai KomBi LjoaTIE POLITIKAI NAPILAÍ* Felelő* szerkesztő: Barbarits Lajos EUflutU ára: «gy hira B paagd M WUt A tornádó borzalmas pusztításai Több uáz halott, felbecsülhetetlen kár, járvány éi éhlaség Newyork, szeptember 17. A tornádó San-Jüanban sok millió kárt okozott. A halottak tzáma több százra rug. Portorlco lakosságának több mint a lele hajléktalan. A mene-kQltek ulntén Igen aok halottról számolnak be. A környező ültetvényekben az okozott kárt tlz millió dollárra becsülik azt a kárt, amelyet a cukorgyárak szenvedtek a tüz által. Egyenként ötmillióra becsülik azt a kárt, amelyet a vibar a narancs, dobány és egyéb termésben okozott. A lakosság helyzetét súlyosbítja az, bogy a vízvezetékek elpusztultak, továbbá bogy a vizgyfljtö medencék fertőzöttek. Ilyen körülmények között széleskörű intézkedéseket kell tenni a járványok és az éhínség megakadályozására. A legutolsó jslentések szerint Portoricóban éhínség van. Tizenkét év előtti szerencsétlenség hat áldozatát találták meg Hólavina 1916 ban eltemetett hat katonát Orác, szeptember 17 (Éjszakai rádiójelentés) A karln-thlai Wolagerseeben szeptember 12-én egy felengedett havas árokban, melyből a kánlkulás idő kiolvasztotta a havat, bat katona bolttestét találták meg. Megállapítást nyert, bogy s katonák a 8-lk zászlóaljhoz tartoztak és még 1916 ban Jártak szerencsétlenül. Egy lavina temette őket oda, abol most találták meg. Halálos autókatasztrófa Szolnok, szept. 17. (Éjszakai rádió-jeleníts) Bozsokt János soffőr Ceglédről Szolnokra vezette gaidája: Juranek földbirtokos sulóját. Egyszerre a földbirtokos észrevette, hogy a soffőr bizonytalanul vezet. Percre rá már az autó fel is borult. A soffőr megbalt, a földbirtokos pedig súlyosan megsérült. Szerencsétlenség román katonai gyakorlaton Bukarest, szept. 17. (Éjszakai rádiójelentés) A konstanzai tüzérség éles löveggel gyakorlatozott. Egy rossz szerkezetű gránát felrobbant. Egy hadnagy és kél katona az életét vesztette. la kezdődik az Egységespárt értekezlete Balatonfüreden Scitovszky belügyminiszter részvételével Budapeat, szeptember 17 Holnap, kedden délelőtt Balatonfüreden megkezdődik az Egységespártnak bizalmas értekezlete, amelyek a közigazgatási reform letárgyalását kiküldött bizottság tart. Az értekezleten részt vesz Scitovszky Béla belügyminiszter is. Ma délben előérlekezletet tartottak, amelyen előkészítették a holnapi tanácikozás anyagát. Ebből az alkalomból Platthy Oyörgy az Egységespárt alelnöke a következőket mondotta: A balatonfüredi összejövetel bizalmas eszmecsere, amelyet a párt közigazgatási bizottságának tag|ai tartanak a közigazgatási reform ügyében. Nevetséges az a\'kombinácló — mintha Bilaton-fflreden Kállay Tibor kilépésével ksp- csolator, de seholsem tapasztalható pártbomlás fejleményeiről tartanának a párt tagjai megbeszélést. A margitszigeti-vacsorán Kállay hívei teljes számban vettek részt és lüntetö melegséggel foglaltak állást a párt programja és gróf Bethlen István miniszterelnök személye melleit. Balatonfüred, szepl. 17. (Éjszakai rddlójelenlés) Ma ai egyaégespártl képviselők egy nagyobb csoportja érkezeti ide. A fürdő gyógylermében elözstes konferencia volt, majd Balatonfüred képviselője, Héjj Imre dr. kalauzolása melleit megtekintették a fürdőtelepet. Sokan Tihanyba, is átrándultak. Vaciora ulán ujabb konferencia volt. Holnapra várják a töt bi képviselők csoportját. Hivatalosan is megindulnak a tárgyalások a Rajna-vidék kiürítéséről velség teguspi értekezletének eredményét rendkívül jelentősnek tartják. Most már hivatalosan megindulnak a tárgyalások a Rajnavidék kiürítése tárgyában. Oent, szeptember 17 A Holel Beau Rivageben u|abb tanácskozásra ültek össze a megszálló hatalmak képviselői Müller birodalmi kancellárral, kinek javas-latalnak egyes pontjaira nézve megállapodás jött léire a megszállott hatalmak közölt. Miután a német kormány is elismerte annak szükségességét, bogy a Rajna-tartomány végleges kiürítéséről csak a jóvátételi fizetések rendezésével együttesen lehet dönteni, a tárgyalásokat diplomáciai ulon fogják folytatni. Megegyezés van arra nézve is, bogy Németország és az érdekeli öt megszálló batalom bizottságot fog kiküldeni a katonai jellegétől megfosztandó Rajna-tartomány területére, de nem katonai ellenőrző bizottságot, bsnem megállapító és egyeztető bizottságot. Oenf, szeptember 17. A népszö- Hudapcst, szeptember 17 (Éjszakai rddlójelenlés) A budapesti egyiéges községi polgáripárl hétfőn este Kozma Jenő elnöklete alatt érlskezletet tartott, melyen a párttagok teljesen számban jelenlek A német kancellár elhagyta Oenfet Müller birodalmi kancellár tegnap éjsiska elhagyta Genfet és Berlinbe utazott. Szterényl József fokozott vámvédelmet követelt Genfben a gazdasági fóblzottság-ságban Szterényl József hosszabb beszédet mondott, amelyben kifejtette, hogy az egyes államokban még mindég ai elzárkózás szelleme uralkodik. Beszélt az európai vámrendszerről és ismerttelle Magyarországnak kereskedelmi szerződéseit. Fokozott vámvédelmei követeli. A budapesti egységes községi párt kérdése Kállay Tiborhoz: Minden alkalmat felhasznált-e arra, hogy érvényesítse a kormányzati politikában régi álláspontját? I meg. Kozma jenő megnyitó beszédében egyebek között ezeket mondotta: — Kállay Tibor egyénisége Iránt mindig a legnagyobb elismeréssel viseltettünk és ezért választottuk elnökünkké. De nem felsjtettük el azt, amit elnöki megnyitójában mondott Kállay Tibor, hogy minél több barátot akar szerezni annak a pártnak, amely a bandabandázás ellenzékisége helyett a komoly kormányzati politikát támogatja. Most azt kérdezzük, hogy Kállay Tibor minden alkalmai felhasznált-e arra, hogy érvényesítse a kormányzati politikában régebbi álláspontját ? Attól félünk, azt kell bogy feleljük — nem I örley Oyörgy dr. kir. kor- mányfötanácsos nyilatkozata a fővárosi sajtóban Budapest, szep. 17. örley György dr. kir. kormányfötanácsos a kanizsai Egységespárt vezető tagja a fővárosi ssjtóban nyilatkozatot adott le a nagykanizsai eseményekről az .Újságban" megjelent riporttal kapcsán. Az U|ság ugyanis hiányosan közölte dr. Orley interjúját, amit munkatársának adott. — Kihagyta azt, — Írja Orley — I amivel nyilatkozatomat kezdtem és végeztem, hogr t. 1. én Bethlen litván gróf politikája Iránt teljes bizalommal viseltetem, az F.gységespdrt tagja vagyok és továbbra Is az maradok. Wekerle Sándor nem vállal mandátumot Budapest, szept. 17. Wekerle Sándor pénzügyminiszter kijelentette, hogy sehol sem vállal képviselői mandátumot, banem felsőházi tagságát larlja meg. Gyermekparalizls-járvány Huny ad megyében Déva, szept. 17. (Éjszakai rádtó-lelentés) Hunyadmegye több községében járványizerüleg lépett fel a gyermekpiralizls. összeállították a Berlin és P.ága ellen játszó válogatottat Budapest, szept. 17. (Éjszakai rádlójelentés) Márjássy 1 ajos dr. szövetségi kapiiány ma összeállította a két reprezentatív magyar együttest. Berlin ellen : Acht (Amsei) — Takács I., Dudás, (HunglerJ — Fuhr-mann. Bukovi, Scbneider, (Volentik) — Ströck, Takács 11., Kautzky, Hlrzer, Kobut. Prága ellen: Újvári (Baumgarten) - Fogl II., Fogl III. - Kléber, Kalmár, Berkessy — Senkey II., Odry, Turay, Szedlacsek, P. Szabó. • Berlin válogatott csapata pénteken Indul Budapestre 13 játékossal és 4 szövetségi kísérővel. Budapestre szombaton reggel érkeznek Bécsen át. IALA1 KOlLOWt 18 Kállay Tibor dr. kOrntJa Nagykanizsán Látogatás az Iparosoknál, a szervezett munkásoknál, vasutasoknál, Caslnoban, Klskanlzsán és a Polgári Egyletben ben, hogy meglegyen s munkáinak Nagykanizsa, szeptember 17 Politikával, választási izge makkal van tele az egész varos. Az ország figyelme Nagykanizsán tapad meg napok óta. Különös érdeklődés előzte meg dr. Kdllay Tibor ny. pénzügyminiszternek vasárnapi beszámolóit, melyeknek során a város társadalmának egyes kategóriáit kereste lel, bogy feltárja előttük kilépésének és manditumáröl való lemondásának okait és tájékoztassa őket nsgy körvonalakban azokról a politikai elvekről, melyekkel az uj választási küzdelembe Indul. Délelőtt fél 10 órakor kezdte meg Kdllay Tibor körutjét a városban. Kíséretében voltak egész mp Oroszy Iván körminyfötanácsos, dr. Hutíray ny. alezredes, Kovdch Qyula táblabíró, Kdllay Rudolf, dr. Krdlky István polgármester-helyettes, ujoépi Elek Ernő, Babochay Ozörgy, Kelemen Ferenc, a Kállay-párt végrehajtó bizottságának tagjai. Az Iparteatflletben Bazsó József testületi elnök fogadta üdvözlő szavakkal Kállay Tibort és Hairaliá alBviCICi. KdUay Tibor hosszabban fejtegette a politikai helyzetet, kijelentve, bogy n államháztartás egyensúlyát okvetlenül biztosítani keli, tehát az adókat meg kell fizetni az állam részére, de as államháztartás feleslegel helyett a kisembereket mentesíteni kellene bizonyos adók alól. Nem a nagyembereken, hanem a kis-egzisztenciákon kell segiteni. Majd rámutatott arra, hogy egyik-másik Intéz-tézményt Nagykanizsán az ö közreműködésével sikerült léteiitenl s most is egy gázgyár Idetelepítéséről folynak tárgyalások. Utalt a határszéli városok nehéz helyzetére s szók képviselőinek közös tanácskozását sürgette s városaikon való segítés érdekében. A titkos válssztó|og kérdésében ugyanaz az álláspontja, arait újévi bestédében már kifejteti. Kdllay Tibor éi kísérete az Iparosoktói a szociáldemokrata szakszervezeti munkások otthonába, a Badacsonyba ment, ahol Berke Oyörgy szoc. dem. párttitkár üdvözölte. Itt kijelentette Kállay Tibor, bogy s maga nyílegyenes útjáról nem fog letérni. Pártja egyetért azokkal a kívánságokkal, smelyeket a munkásság elsőrend Beknek tart, habár különbségek felfogásban vannak is közöttük. Ugy látja, hogy a mai helyzetből elég volt, vissza kell állítani a békebeli szabadságjogokat, ha azt akarjuk, hogy a megszállott területek népe vissza gravitáljon hozzánk a ne mondja azt, hogy itt benn rosszabbak a viszonyok, mint az idegen uralom alatt ó maga kapitalista, — mondotta — de szociális kérdésekben Is megvan a hitvallása: a munkás rendes szerződő fél legyen a munkaadójával szem- it a maga rendes kenyere. Amerika példájára mutat üt reá. Szeretné, ha egész gazdasági rendszerükben meglenne az a gerinc, amit a munkásság felmutat Katholikusnak vallja magát, de a politikában az embert először mint magyart kell nézni, a a többi csak azután jöhet, mert a a magyarságról van szó. A vasutasokat a Mozdonyvezetők O.thonában kereste fel Kállay Tibor. Itt s vssutat-tábor altisztjei és munkásai gyűltek össze meghallgatására és nevűkben Kovdcs J. mondott rövid üdvözletet. A vssutaaságot érdeklő kérdéseket foglalt itt Kállay Tibor kijelentette, bogy ugyanaz marad számukrs, ski volt és kérte táraogaláiukat. Délben szük baráti körben ebéd volt a Koronában. Délután 2 órakor a Caslnóban folytatta Kállay Tibor körútját. Üdvözlő beszéd itt nem hangzott el, de a nagyszámban összegyűlt kereskedők, bank-fét fiak zajosan éljenezték Kállay Tibort és beszédének egyes részeit, főként a OOmbös kinevezésére vonatkozó kritikáját. Hangsúlyozta, hogy progrsmja a régi, csak azt most más utakon igyekszik megvalósítani. Kilépésének okait a kormány gazdasági politikájában és legutóbbi kormány-rekonitrukció-ban jelölte meg. Majd a kereskedelem és közgazdaság mai állapotával és aktuális kérdé leivel foglalkozott. Délután litánia után Kiskanizsa gazda-népét látogatta meg Kállay Tibor és kísérete. A Polgári Olvaaó-kör előtt Ánek Oyörgy kísgazdi, a nagyteremben Pulvermann P. Zeno szentferencrendl lelkész üdvözölték. A közigazgatás adminisztrációs hibáit tette itt szóvá Kállay Tibor. Arról van szó, — raondotia — hogy vájjon biztosítható e intézményesen a képviselők befolyása az ország kormányzásában. Ha ezt nem sikerűi elérni, akkor nem lehet az országot megnyugtató alapokon kormányozni. Mindaddig nem adja fel a harcot, amig nem biztosítják a lehetőséget, hogy az ország a maga alkotmánya szerint éljen. Agrár-kérdések tárgyalásával fejezte be beszédét, kérve s klskanizsalak támogatását. Este volt már, mire a Polgári Egylet termében összegyűltek közé megérkezett Kállay Tibor éa a kíséretében voltak. Itt újból kifejtette a napközben már elmondottakat, majd a földszinti étteremben közel 100 terítékes bankett voM, amelyen dr. Rot-schlld Béla és Kelemen Ferenc után Kdllay Tibor félórás pohárköszöntőben összegezte röviden mindazt, amit körútján már elmondott. Törvényes alap nélkülinek mondotta az uj minisztérium szervezését, amit a törvény Ilyen értelmezése szerint még 3 minisztérium szervezése követhet. Mindig együtt érzett a kisemberekkel és igyekezett oelaéini magát szók gondolatvilágába t most is a kisiparotok tehermentesítését sürgeti, amikor látja az állami költségvetés feleslegeit. A hétfőn délelőttöt magán-látogatásokkal töltötte Kállay Tibor, délután pedig visszautazott Budapestre. A válantáat megelőző program-be-azédét szeptember 30 án fogjt megtartani, de addig még közben megjön Nigykanizaára. A választás napját értesülésünk szerint október 8-9 re tűzik ki. LegiUmlstagyfllés lesz Nagykanizsán, Hnnyady és Zichy grófok részvételével Megalakul Nagykanizsán a Magyar Szent Korona Szövetség Nagykanizsa, szeptember 17 Nagykanizsa társadalmának legitimista része meg sksrja alakítani Nagykanizsán a Magyar Szent Korona Szövetséget, melynek szervezési illetve előkészítési munkálatai már folynik. Szeptember 30-án megalakítják Nagykanizsán a Magyar Sient Korona Szövetséget, nigy nyilvános gyűlés keretében, melyre mint ünnepi diszazónoknak ezerették volna Apponyl Albert grófot megkérni, de Apponyl gróf beteg lévén, nem vállalhatja u ünnepi szónoklatot. Igy most a bizottság felkérte Hunyady ]6itet grófot, Zichy Jánoi grófot, Csekonks Iván grófot, l.ukaslcs Oéza nyűg. altábornagyot, Slpnlevszky Oyörgy lovag tábornokot és löbb más Ismert előkelő vezető legitimistát, akik meg ia Ígérték Nigykanizsára való lejövete-lüket. A szeptember 30-1 nagykanizsai legitimista gyűlés elé a magyar legitimista körök nagy várakozáaaal tekintenek, mert az országot nevű vezérektől a legitimista kérdésben fontos kljeit n léseket várnak. A legitimista gyűlést követni fogja ugyanazon nip Kdllay Tibor prog-tambeszédének megtartása Nagykanizsán. a Keleti pályaudvartól 3 percnyire levő Deák Ferenc Szálloda VIII., AOOTELEKI-UTCA 7. 4118 (S«)ál hii) Interurbán teleion: J. 424-71. Újonnan átalakított 80 uoba, központi fütéa, folyóvíz a szobákban. Abszolút tisztaság, csendes és családias. Egy ágyas udvari szobák P. 350-tól, utcai szobák P. 4 50. Kettő ágyas udvsrl szobák P. 600-tól, utcai tzobák P. 7-50. MtJAréa A nagykanizsai aaateorologlal megfigyelő jelentSeeki Hétfőn a MmirM-Mi Karai 7 órakor +132, délután i órakor+14-8, asta 8 óia»or +14. ftlMttl: Egész nap borult égboltozat SüHrdnyi Reggel éa délben Északkelet, eite £szaki szél A Meteorológiai Intézet lelantése szerint többnyire borult, hllvos is sokhelyütt esós idő várható. NAPI HÍREK NAPIREND Szept. 18, kedd Római katolikus: K.József. Protestáns: Titusz, izraelita: TUrfhó 1 Nap kel reggel 5 ó<a 41 perckor, nyugszik délután 18 óra 07 perckor. • Városi Nagymozgó. .A modern Inkvizíció" 8 lelvonáiban. — .Tirol* természeti (elvételek. A három .Puffy* burleszk 2 (elvonásban. Uránia mozgó. .Az aranyszív* dráma 6 felvonásban. — .Mart néni meglljo-dása* vígjáték 7 felvonásban. — A megyéspüspök Zalacsiny-ban. Dr. tfotf Nándor megyéspüspök szombaton gróf Batfyhány Pál látogatására Zalacsányba érkezett — Diadalkapuk várták Zala-egerszegen Antal Oéza református pQspőköt Afital Oéza dr., dn-nánlull református pdipök Birabás-szegröl Zalaegerszegre érkezett, hogy meglátogaasa ottani gyülekezetét Zalaegerszeg diadalkapukkal várta Antal Oézát, akit a szakadó eaő dacára QyOmörey Oyörgy főispán Zita-vármegye és Mlkala Szigfrid dr. főjegyző Zslaegerazeg városa ntvá-ben üdvözölt. Desseó Árpád dr. törvényszéki vizsgálóbíró ■ református egyház nevében köszöntötte az egyházfőt, aki meleg szavakban mondott köszönetet a meleg fogadtatásért Majd a püspököt és kitértél a postapalotára kalauzolták, akol részükre szállást csináltak. Gyimdrey Oyörgy főispán este a Kaszinóban bankettet adott Antal Oéza dr. tiszteletére. Délelőtt díszközgyűlés volt az evangélikus hitközségi kázbsn. — Kinevezés. A vattás- és köz-ok tatás ügyi miniszter Turdy Anna állami polgárt leányiskolái megbízott tanárnőt a VIII. fizetési oszt. 2-ik fokozatába a nagykanlzaal áll. poig. leányiskolához rendes tanárrá kinevezte. — Polgári fiu- és leányiskolái sapkák kaphatók Szabó Antal aport-üiletében. — Zalai orvos amerikai tanulmányútja Tudásttónk jelenti: Annak Idején megírtuk, bogy dr. Ho/er Ferenc picsái Járáal tisztiorvost a kormány tanulmányútra küldte kl Amerikába. Tanulmányozáaának főcélja az egészségügyi kOzlgazgifia és Szervezete, valamint a betegséget meg-előző orvosi tudomány gyakorlati alkalmazása volt. Dr. Hofer amerikai tartózkodása alatt az angol irodalmi nyelvet tökéleteaen elsajátította, meg-blzatásához híven emberfeletti munkát fejtett kl a 14 hónapi tanulmányozás után — melyből két hónapot Londonban töltött — tudását értékes gyakorlati la patttataiokkal gazdagította. Tanulmányuljárói, érdekes tapasztalatairól, az ottani közegészség ügyről nsgy körflltekintéssel szerkesztett ela bors tu mában számolt be a kormánynak, mely bötanulmányt a közegészségügy most készülő államosításával kapcsolatban fogják felhasználni. jflfcwgjtgbtr 18 ealai wozloht =#■Orvosi hlr. D . Balta Jánoi szabadságra utazott. Rendeléséi ul-Ml október 1-én keidl meg. A női zarándoklat Bucsu-szcntláaalóra. Dacára ■ havOs időjárásnak, tObb mint 800 nsgykani xsai katolikus n0 indult el vasárnsp reggel N igyksnizsáról Bucsuszeut-lászlóra P. Mdtés Hilár plébános vezetése alatt, mlut/n a plébánia-temp\'omban előzőleg kOzOs szentáldozáshoz járniuk. A n igy kanizsai nők külön vonaton indultak a zalai kegykelyre, ahol a papság egyházi zászlók alatt, körmenettel logadta őket és harangiugás közben vonultak be a szentélybe. Itl a zalaegerszegi él i más zarándoklatok már egyfltt voltak. A kegyhely temploma saflkaek bizonyult a aokaaágmk. Az ünnepi nagymisét és szentbeszédet P. Molnár Arkangyal, a kanizsaiak régi kedves lsmeröie, s ferences hittudományi főiskola igazgatóji mondotta, nagy batáit keltvén, mindenkit magával ragadó beszédével. P. Haldlnger Jenő, a szombathelyi ferences rendház vikáriusa, aki Kini-zsán kongregációi práies volt — ünnepé beszédet tartott. Délután a keresztúti ájtatosság után P. Mdtés plébános fejtegette korunk legsürgősebb katolikus problémáit. A zarándoklat este impozáns egyházi menetben, a boazálariozókiól megsokasodva érkezett vissza és templomi áldás után szétoszlott. — Az uj eszperantó tanfolyam ma este 8 órakor kezdődik a Kereskedelmi Alkalmazottak nagytermében, Erzsébst-tér 20. — Jotontkeznl ugyanott lehet a tanfolyam kezdete előtt. — A lábbeli készítő Iparosok szakosztálya vasárnap délután nem tartotti meg tisztújító közgyűlését, hanem a legközelebbi vasárnap délutánra halasztotta. — Megindul a népművelési szezon. A pacsal népművelési bizottság Kende Péter főszolgabíró elnöklete alatt értekezletet tartott, amelyen megállapította az 1928/20. tanévi nrankiprogramot. A népművelési tanfolyam vezetésével Landl Fsrenc lgu-gatórtanilót biita meg. Budapesten. állandóan Park Szálloda kdvéhd Vili., Baross-tér 10 Elzárják Kanizsát a vérhasjárvány behnrcolásától és Igazolványhoz kötik a vidéklek kanizsai árulását Rengeteg községben terjed a vérhas Nagykanizsa, szeptember 17 Vasárnapi számunkban részletesen kOzOllűk azokat az aggatztó egész ségűgyl jelenségeket, melyek szerint Nigyksniztán, Polán és más környező községekben vérhas és tífusz járványszerüleg lépelt feL Nagykanizsán az elmúlt héten 15 en betegedtek meg tífuszban, Polán igen sok gyermek szenved vérhasban. A betegségben rövid Idő alatt 01 gyermek halt meg. Mi 30 gyermek beteg ebben a veszedelmes kórban. Mint tudósítóink jelenük a vérhas járvány erósebben grasazál Polán kívül kivül Letenyén, Egyedután, Zajka, Bécen, Murarátkán, CsOtnye-földén, Kerkaszenlkirályon, Lendva Mivel ezeknek a községeknek népe Nagykanizsára hordja a tejet, gyümölcsöt, ai államrendőrség fóntoi Intézkedést léptetett éleibe, hogy akadályozza a járvány behurcoláiát. Igy a fenti községekből tejet, tej-nemütket, gyümölcsöt stb. csak községi szállítási igazolvánnyal lehel behozni Nagykanizsára. Vagyis a jelzett községek elöljáróságától szer-zendö Igazolványokkal kell Igazolni, hogy a bejövő gazdálkodó, árus házában, családjában senki nincs véihasbin. Ez sz Intézkedés igen fontos és innak végrehajtását a rendőrör-személyzet a város határában, a piacon és más helyen szigorúan ellenőrzi. u|falun, Kútfejen és Becsehelyen. — Jaklln József keazthelyi sof-főrt sikkasztás miatt fogházzal sújtották. A mult napokban megírtuk, hogy Jaklln JAzief keszthelyi soflőrt a csendőrök vasra-verve szállították be társával együtt a kanizsai fogházba egy férjes asszony elleni merénylet gyanúji alatt. Jakiült és társát később szabadlábra helyezték. Jtklin József most limét a törvény-izék elölt szerepelt. Mert gazdájától átvett pénzt elilkkssztotta, a kanizsai törvényszék sikkasztás vétsége miatt nyolc napi fogháazal sújtotta. Jaklln József keszthelyi soffőr tehát mégis csak az ügyészség vendégszeretetét élvezi. — Egy gyermekmenhely! fiu súlyos balesete Krelner Rezső 15 éves menhelyi fiu mint próbaidős molnár-tanuló Zilamereoyére voll kiadva ZsoKár Oyula ottani molnárhoz. A gyermek tegnapelőtt a malomban foglalatoskodott, miközben a malomszij elkapta és összezúzta balkezefajét. A kanizsai kórházba szállították. A vltsgálat megindult, hogy kit terhel a felelősség s balesetéri — Másfélezer szegénységi bizonyítvány tandíjmentességért A mai idők szomorú jelenség*, hogy ■ mostani iskolatdényre a nagyka -zsai városháza illetékes ügyosztálya Isndiisiaataeségi folyamodványokhoz kösel másfélezer szegénységi bizonyítványt adott ki. — Anyakönyvi hírek. Az elmúlt hé\'en 22 gytrmek született, közülük 8 Hu és 14 leány : Pál Imre honvédnek fia, Mihálecz László vasull altisztnek leánya, Ctulorás Oyula kocsi-tényező segédnek fia, Varga József vaiutl fűtőnek leánya, Qerencsér János nspszámosnak fis. Hársing Li|os kefegyári munkásnak fia, Okvád Ferenc villanyszerelőnek halvaszületett fis, Jskopánecz Ádám földművesnek (Murakeresztur) halvaszületett leánya, Horváth István napszámosuk leányi, dr, Oyulal Béla ügyvédnek Ha, Mattért dorfer Béla szobafestő-segédnek leánya, Popesnyák József kőműves-segédnek fia, Krisztián OyOrgy vaiutl páíyamunkásnak leánya, Sényi József m. klr. állampénztári tisztnek (Marcali) leánya, Mátés Oyörgy kisbirtokosnak fia, Szternecz Mátyái napszámosnak halvaszületett leánya. Házasságon kívül született 5 leány. — Házasságot kötött 4 pár: Vörös Imre kárpttoa-mesler Keszthelyi T«-réziával, Weisz János ezűstműves-segéd Budsputröl Oodina Ilonával, Krajcsovits Lajos téglagyári munkás Horváth Annával, KÜmár Jóisef cementöntó-segéd Siftár Rozáliával. — Halálozás volt 8: Pál Imre rk. 1 napos, Héztnger László honvéd rk. 22 éves, Horváth Józsefné Szilágyi Julianna rk. 61 éves, Krausi Simu korcsmáros lzr. 65 éves, Horváth Boldizsár kőműves-segéd rk. 41 éves, Bsksa Elvira rk. 1 hónapos, Szfamek József ny. áll el. isk. tanító rk. 50 éves, Horváth Vilmos rk. 20 hónapos. = Bútort díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra, garantált elsőrangú kivitelben. Négytől tizenhat hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyújtunk. Sok milliót takarít Így meg. Qyözödjön meg személyesen, KtfsUln bútoráruházai Szombathely. Kőszegi-utca & (üzlet az udvarban) és Sopron. - Leesett a körtefáról és eltört a karja. Balassa Ferenc 18 éves bánokneatgyörgyi napszámos legény vasárnap délután körtére éhezett meg. Fel is mászott egy magas fára, de az esőtől csúszós fatörzsről lezuhant és baltarját törte. A helybeli kórházban ápolják. Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. liBIÓ-lfSOl (RSrldtttaití H » ság. ttangVT"— nangven Oy — gyermekeknek. A — aak. Z - aeaa. Mg. - nmfljpsrtaMd H. - Ifjúsági atfeSa. f - Qntvssás. K — kabart. iZ. —■ wyul MM. Szeptember 18 (kedd) Budapest 9.30 és 11.45 H. Közben 12 órakor déli harangszó az egyetem tért templomból. Utána: O. hangv. I Időjelzés, időjárás. 3 H. 3.30 Meseóra. 4.45 Időjelzés, Időjárás. 5 F. 5.45 Morray Akoe zongorázik. 7 A ra. klr. Operaház évadnyitó előadása i 1. Himnusz. Z Farsangi lakodalom. 10.35 H., Időjárásjelentés Utána: Cigányzene. B4es, Qrác, Innsbruck, Klagenfurt, Unz 11 éa 4.13 Hangv. 8X3 Kamara Z. 8.4Í Bécsi dalolt. Bariln, Stettln 11 és 5.30 a 6 Tánc Z. 10.30 nZ Barcelona 12.14 Harang|áték. 1.45, 5.45 és 6.45 Kamata Z. 9.30 Spanyol dueltak. 10 20 Spanyol dalok. Basel, Bern 1 Tánc Z. 4 Hangv. 5.30 A. 10 Hangv. Brilnn 11 Hangv. 12.15 a 3 A. 5 Kiállítási bangv. 7.30 Rádiójáték. 10.15 Kiállítási hangv. Frankfurt, Cassel 12.30 Hangv. 3.55 A. 4.30 Operettrészletek. 8.15 Rádiójáték. 9.15 Frelburgl mUaor. Hamburg, Bréma, Hannover, KM 8 A. II a 12.30 és 2.06 Hangv. 4.15 KU-lőnböző nemzetek népdalai, hsngv. 4.15 iKlel) Déli képek, bangv. 8 Népszerű est. Z. Langenbarg, Köln, Aachen, MBnater 10.15 & 12.10 O. 1.05 Hangv. 3.40 Ov. 5 Schumann-délután, dalok. 8 Hangv. 9.15 Szlnmtt E. London, Davaatry 12 éa 1 Hangv. 4 nZ. 5.15 Oy. 6 O. 7.15 Madrigálok. 7.45 Tarka est. 8 Dalok. 0.50 Fantasztikus dráma. 10.30 Tánc Z. Madrid 2.15 és 7.15 Kamara Z. 8.15 Tánc Z. 10.15 Operarészletek. Milánó 12.30 és 4.30 Kamara Z. 8.50 Opera E. Prága 11 a 12.05 és 5 Hangv. 7.15 Tambnrlca Z. 8 Tarka et|. 9 Hangv. Róma 1 Kamara Z. 5.30 Hangv. 9 Opera részletek, balett Z. Varsó I Torony Z. Ö.25 Poeent ratlaor. 6 éé 8 30 Hangv. 10.30 Tánc Z, raktárunkat S&\'JUtt! Raktáron tartunk mindennemű futó, kókusz, ágyelő, összekötő, fali és ebédlő szőnyegeket. Nagy választék bútorszövetekben, sezlóntakarók-ban é$ ágygarniturákban. Szőnyegeink külön e célra berendezett sző-•—— nyegosztályunkban vételkényszer nélkül megtekinthetők. — Angol férfi és női szövetujdonságok nagy választékban érkeztek SINGER JÓZSEF ÉS TÁRSA NAGYKANIZSA Központ szálló ópfllet 1A1A1 jjOBOg IBM szeptember 18 SPOR1ELET Zala-Kanizsa—Húsos 4 a I (I b I) amely még nagyobb arányú ia lehetett wolna — a kanizsai csapat, amely megnyerte a pesti Megérdemelt győzelem, Három kapufát is lAtt Nagykanizsa, szeptember 17 Aggódó értét tel bxtálolla u\'jtra ■ kanizsai sportközöniég a Zila-KanizsáL Kél érdemetlen vereség állott már a csapat hála mögött a egy ujabb balsiker uagycn kedvéi szegte volna a közönségnek. Érezle ezt a csapat Is s annyira megemberelte magát, hogy nemcuk a kanizsai közönségnek szállította a várva várt győrelmel, hanem a fővárosi közönség előtt is bebizonyította, hogy gyengébb startját cs<k balszerencséjének köszönheti és hogy további szereplése méltó a figyelemre. A bajookasplráclókat tápláló Hasis vo\'t a kanizsai csapat ellenfe\'e s a mecc-et az Ollói-uti pályán, a Ferencváros\'— Admira középeurópai kupameccs elölt Játszották. 20 000 néió voll a pályán s a krnizsal csapat Já\'éka ugy megnyerte a tetszéseket, bogy frenetikus tapssal Jutalmtziík él állandó tempózással buiditották s a kanizsai csiptl iramát még a nagy meccs alatt is emlegették, amikor a Fradi egy kisié könyebben vette a Játékot az Admira ellen I Ez a legszebb dicsérete a kanizsai csapat Játékának I Klein báró sip|elére a következőkép álltak fel a csapatok: Zala-Kanizsa: Szemző — Réder, Joós — Tamás, Truckenbród, Babos — Farkas, Ivanlcs, Kelemen, Bakonyi, Csász. Húsos: Posza — Bajor, Weliz — Fleger, Mtlczer, Tyra — Karazsl, Pápai, Kikingcr, Mestyánek, \'Ányos. Változatos, éléin iramban indult a Játék. Csakhamar a Húsos Jutott frontba, mert a kanizsai csapatot a hatalmas közOnség láttára szinte leküzdhetetlen lámpaláz vette elő. Csak SzemzJ állt a helyén és igen veszélyes lövések védésével csillogtatta tudását. A 26. percben azonban ö sem akadályozhatta meg a gólt; Ányos közeli bombá|át védle ugyan, de a labda újra Ányos elé pattant s a második lövésre már hiába vetette magái A gól felrázta a kanizsai csapatot, lassan-lassan levetette elfogódottságát és eredményt is ért el. A 36. percben Farkas gyönyörű szabadrúgása a htlóbsn akadt meg. Az egyenlítés után teljesen a kanizsai csapat irányltja a játékot, de további eredmény nincs. Az ulolsó percekben az ellenfélnél Mestydnek megsérül, kiáll s a második félidőben is csak 8 percig jálsilk. Szünet után nsgy játékot produkál a kanizsai csapat. Egyik támadást a másik után vezeti és szebbnél-szebb lövésekkel fejezi be azokat. Tel|esen leszorítja ellenfelét, ugy, hogy Szemző mindössze csak három hátraadott labdát fog. Az 5. percben Farkas szabadrúgást Ismét védhetetlen I A 17. percben Kelemen lő .nagy" gólt kBzBnség tetszését igen behéz helyzetből. Kelemen, Csász, Bikonyi lövéseit a kapufa védi a további támadásoa során, többször hibáznak Is csatárainkba a 39. percben ismét eredmény van. Ivanlcs kttOr és bombaiövése a hálóba jul. A kanizsai csapatnak s a mezőnynek is legjr bbja, meg a közönség kedvence Rider volt. Siámos nyíltszíni tapiot kspott. Szemző is erőssége volt a védelemnek. A kalftor-ban Truckenbród játéka emelkedett ki s különösen a második félidőben nagy ur volt a pályán. A csatársorban a Jobbszárny produkált nagyszerül, de Igen Jól játszott Kelemen és Bakonyi it. A Húsosnak ótiási handleepet jelentett a kitűnő Mestyánek lesán\'u-lása, de egyéb ba|ok Is voltak a csapatban, melynek bajnoki reményeit alaposan megtépázta ez a veretég. A közvetlen védelem blzonytilan volt, a halftorban c»ak Melczer bírta az iramot, a csatársorban csak a szélsők játéka volt kifogástalan. II. liga eredményei Pécs-Baranya — Józsefváros 3:2 (2:1). Pécs. Biró Kann. Szerencsés győzelem I A Józsefváros egy 1 l-est kapulának, egyet pedig mellé lőtt. 0 ról igy is egyenlített a Józsefváros, de Qrünfeld váratlan fejese Pécsnek szerezte meg a gvözelmet. Turul—Rákospalota 2:2 (0:). Millenáris pálya. Biró KrupUzer. Rákospalota midkét pontot megérdemeld volnál \'ioroksár—Rákospalota 3:2(1:1). Rákospalota. Biró Béles. Azerösebb fizikumu csapat gyözött szerencsivel. I. liga eredményei Kispest—Somogy 1:0 (0.0). A Sárkány-utcai oroszlánbarlangban Somogy matatta a Jobb játékot, a percben bekapott szerencsétlen góllal mégis veszteti. Bástya- Vasas 4:0(1:0). Szeged. Lassankint kiadódik a Vasas Igazi formája. Újpest-Bocskay 1:0 (0:0). U|-pest. Bocskay az első félidőben gólokkal nyerhette volna a meccset, de csatárai a kapu elölt tehetetlenek voltak. Nemzeti — Sabárla 2:1 (1:1. Szombathely. A Nemzeti volt a küzdőképesebb csapat. Amatőr bajnokság DVAC-BSC 1:1 (1:0). Bácsalmás. Biró Ixrvag. Igazságot eredmény. Bácsalmás a bajnoki tabella élére került. Nagykanizsán ai NTÉ—Turul meccs elmaradt a Turul kérelme folytán. Kaposvárott a KAC—PSC mecctet a felázott pályán nem lehetett megtartani Atlétika Az olatz—magyar nemzetközi válogatott vertenyen a magyar atléták hatalmas küzdelem után 55:47 arányban győzelmet arattak a kitűnő olasz gárda fölött. Eseménye volt a versenynek Egri remek 47 37 m-es diszkoszvető rekord|a. Többi eredmények: 800 m. Tavernarl 155 6. Magasugrás Késmárki 185. 400 m. Bartl 49 2. 1500 ra. B.ccall 4 01. 100 m. Qerö és Raggambi 10 7. Távolugrás Tomnasl 725. Oerely Szepes 6294. 5000 m. Sxerb 15 45 2. Olymplai staféta Olaszország 3 27 2 NemzetkOzi meccsek Ferencváros—Admira 1:0 (1:0). A Fradi ezzel a második győzelmével a középeurópai kupa döntőjébe jutott. Pozsony—Budapest 4:1 (1:1). Pozsonybin súlyos de megérdemelt vereséget szenvedett a psstl amatör válogatott. Rapld-VIktorla 3:2 (2:1) Bécs. Középeurópai kupa. Csak egy 3-lk mérkőzésen dől el, hogy a kettő közül melyik lesz a döntőben a Fradi ellenfe\'e. Vasárnapi leventebajnoki mérkőzések eredményei Vasutas Zrínyi—Ktskanlzsat Levente 2:1 (0:1). Kiskaniztán dacára a rossz idö-Járáimk m\'ntegy 400 ember nézte végig a lendületes és változatos mérkőzési. Vasutasok jobb csatársoruknak köszönhették a győzelmet. Biró Spltzer. Feltámadás-Turul 2:2 (0:0). Egyenlő erők küzdelme reális eredménnyel. Biró Wolff. TI FC—13 FC 1:0 (0:0). 77 FC csak n hezen győzött. Biró Kasztl. Haladás-Egyetértés 2 :1 (1:0). Erős, heves iramú mérkőzés, győzőit a jobb csapat. Biró Izsák. Hungária-33 FC 1:1 (0 :0). Minikéi csapat syenge futballt Játszott. Biró Lackenbacher. Hunyadi—II. kerület 2:0 (1:0). Hunyadi jobban bírta »z iramot. Biró Schwelger. Vasas-Husos Jóbarál 5:0 (2:0). Vasas biztosan nyerte a mérkőzést Biró BOhm. NTE-Ifjúsági kombinált 2 :1. Tréning mérkőzés. Biró Herczl. (A Kanizsa FC) e héten szerdán és pénteken tartja tréningjét. Szerdán két kapus Játék NTE és ifj. játékosokból álló csapat ellen. A tréningeket Kelemen Rch\'.rd az Még ma, kedden 7 és 9 órakor A modern inkvizíció Kertész Mihály első amerikai filmrendezése 8 felvonásban. Főszereplő: Dolores Costello. TIROL Természeti felvételek. A három „Puffy" Burleszk 2 felv. egyesület u] trénere veze\'l. Vasárnap Tutul elleni bsjnoki mérkőzés lesz délulán 2 órai kezdettel. Amatőr I. osztály bajnokságának állása szeptember 10-án Ilii i. BSC 5 2 1 2 12 8 5 2. PVSK 2 2 — — 6 1 4 3. St\'K 3 2 — 1 6 3 4 4. NTE 3 2 — 1 5 5 4 5. DVáC 4 1 2 1 3 7 4 6. BSE 4 1 1 2 4 6 3 7. BTSE 3 1 — 2 3 7 2 8. PSC 3 1 — 2 4 3 2 9. KAC 1 — 1 — 1 1 1 10. KTSE / — I 1 1 4 1 II. profi-liga bajnokságának állása szeptember 10-án 1* Pécs-Bar. 3 3-- 2. Attila 2-- 3. Soroksár 3 111 4. Turul 3 1 I I 5. Vsc FC l 1-- 6. Zala-Kan. 3 1-20 7. Teréav. 3 1-26 8. Rákospal. 3 — 2 16 9. Erzsi betv. 1—1—1 10. Húsos 2 — 1 1 á 11. lózsefv. I — — 1 2 12. Bak 1-1-4 l I 7 I 3 - NE MULASSZA EL, HA BUDAPESTRE megy, felkeresni a „BOHÉM" lULATÓ-t VII. Rákóczi-ut 36. VILÁGVÁROSI MŰSOR Naponta kezdete 10 órakor. |. kAvémAziAr/ik. belépődíj nincs. Mozgószlnházak Városi Nagymozgó. Sieptember 18-án, kedden 7 és 9 órakor .A modern inkvizíció" Kertész Mihály első amerikai filmrendezése 8 felvonásban. Főszereplő: Dolores Costello. .Tirol\' természeti felvételek. A három .Puffy*. Batleszk 2 feivonásbm. Uránia mozgó. Szeptember 18-án és 19 én, kedden és szerdán 7 és 9 órakor két sláger 1 .Az aranyszív" dráma 6 felvonásban. Föezerepiö: Mary Ctrr. .Mari néni megifjodása-vígjáték 7 felvonásban. Főszereplő : Harrlsoa Ford. Uránia MnÉptt Kedden és szerdán 7 és 9 órakor Két sláger egy műsorban I Az aranyszív Dráma 6 felvonásban. Főszereplő: Mary Carr. w Mari néni megifjodása Vígjáték 7 felvonásban. Főszereplő: Harrlson Ford. 10* 18 XALAI KÖZLÖNY KÖZSAZSISÁf tllltl A kélnapos ISndeszflnet után a spekuláció nagyfoka tartózkodást tanúsított, amelynek következtében rendkivUl OzlettelentU, nagyobbára tartott árfolyamokkal Indult a forgalom. A tőzsdeidő későbbi folyamin kfllfOldi ösztönzésre kissé megélénkíti! az Qxlet, sőt egyes értékekben erös fizlet fejlődött ki, aminek következtében aa értékek jelentősebb Árnyereségre tettek szeri így a Bauxit, Magyar Cukor és Juta képezték élén-kebto érdeklődés tárgyit. A többi értékekben cMk fekntektelen árdifferenciák mutatkoznak. A fizkamato-iásu papírok piaca Ozlettelen volt. A valuta és devizapiacon változatlan az irányzat. ZBrichl zárlat Ffats 30-39, London 2520, NsvrW 72 30, Milano 1716, 51955. Bl Madrid 85-H totillM 306 30, Barlla ISI 80. Wtsa 7»t7Ys, Mi 3 75. PrS«a ItWVa, Vm4 IHO, Baáavatf tO-B5i/i, Ba f*d ri2S, fcka/aat H7. Terménytőzsde Btaa 15 fillérrel, a na 25 fillérrel emelkedett. Az Irányzat barátságos, a forgalom khepes. Sun ttaaav. 77 kg-os 2S\'S5-2ti.05, 78 kg-os 26 05-26-25, \'1 k«-oa 3610-28-50, 80 kg-oa 36 50-3600, dunántuU rr ka-oa 25 70-25-90, 78 kg-os 25-90 -28-15, T8 kg-os 2615-28 » 10 l*-os 28-15 —36 45, roaa 2160-34-80. takari ÉM 30*25— 26 50, sOcárpa 27-50 -38 50. Ma 25-36 - 25 50. teagart 31-00 11.10, 30-50 -2075. Tfcsás átviza-jegytése valuiAk Aag*4 L r 85-1800 ísfiak. 79 60 7*90 CsXY 18-95-17 Oö Ma k. 15205-15125 10 00-10-06 570 90-673 40 Ib 2240-23-60 229 40-230 40 64 15-54 45 LM" 1-45-350 DMV1ZA* _ 229 87-330 87 Belgrád 10-06-10 09 HÜOa 1*682-116 92 Brtlaaael 79-62-79 87 Bakanal 147-3-51 Kojwúi.152-80 153 20 Loadoa 27-79-27 87 Madrid 94 80-84 30 MOaao 29-95-3005 Nmeik 572 904 50 OsMb 152 >0-151-30 PMs X317-3J-45 Prága 18-97-17-02 ImK 4-12-416 ÍM 32-158-72 8423-54 42 90-67-80-92 1I0-37-110-57 39 95-80-20 1S645-188-95 182-65-08-25 80 80-8M6 94-75-80-15 ILII020-II060 Mit «ai5-ei75 Sertés vásár Mtaa|tás 3425, agyból sSsdatlasal vtasis- MM 880 darab űaóraadS 1 90-1-94, asséMI 1-84-1-88, ssedett tósáp 166-1-73, köaayt 1-30 -150, sMrenda 8rag 1-80-1-82, Másodrend II i-00-1\'68, i«|ol SSIéó 1-80-1-70, aaaloua nagyban 216-3-40, aah 1-25-260, WroaotThaa 170-204, ssaksafc lélaertáe 3 20-232 Ai lanyha Hatja: Béizaial Hyeada és Ufklaáó Tállafet léssvéiytártuág. Pdetős feladó: Zalai Károly. 78. n. Mayer Klotild Utóda VAROA NÁNDOR gAzmosó, vegytlsztttó, ruhafestő l*:hmt*.tl ijUtWe: lukzj-t. L Vállal mlndennemO ruhafestést, vegy tisztítást, gőz mosást mérsékelt áion. Elismerten elsőrendQ munka. \\ tlMrf éayes gallérüntltáf. Plissérozás. d< Oouvrérozás. IPBÓBIBDETÉSEK Ai apróbirdtáesek dija 10 asólg 50 fillér, minden további szó dija 8 fali. Vaaár- 4a SIÓ BŐ fillér, minden Snnepnap 10 uólg további ,«5 dija • flll. Sseniln éa péa-Mtea 10 a*tt» 00 fillér, minden további saű dija ■ flll. Clmssó a minden vaata-ptt bitiből álló utó két ásónak számíttatik. Állást keresőknek 50Wt> tagedmány fclr4*«é*l 4IJ .ISro tlmétmméí. Keresek megbízható mladanaslaáail azonnali belépéssel. Clm a kiadóban. 2000 kötet szépirodalmi művel egy té-telben vagy egyes kötelekben minden el-togsdhstó árért . Horváth ujságbott Király u. 8. sz. slatt két uj terhes kocst és egypár lószerszám juUnyos áron al-" 4458 vsgy planlnót bért* keresek. Értesítést teleionon 193. slá kérek. 4521 Manollzéna I Vegyél magadnak egy pár pántos cipót, de Jól meg nézd, csak olyat vegyál melynek egáaa hátsó része bőrrel van bélelve. Vászonnal bélelt léid pót semmiért meg ne végy. Csókol Borcsanénl. 4550 ló szépen bútorozott kl-ur részére kl- ____4592 Takarltéa* |obb házakhoz ajánlkozik, esetleg 1 főzést ls vállalja. Clm a kiadóban-_________4578 ■•■ylsa és egysiertl hálószoba bútor olcsón eladó VOrOsmsrthy-atcs 2. 4652 butoroxott szoba 4683 Két sebb t egymásbsnylló szépei szoba egy. vagy két RoagoayTulcs b. Külön bejáratú szépen kiadó. Clm s kiadóban kétszobás lakás október Petóft ul 6. 15-ére __ -4588 Egy udvari azobs-konyháa lakáa azonnal kiadó Eölvöi-tér 19. 4589 OIMaaaag4d lelvéletlk Halásznál, Sugár-ut. 4590 Szobs-konyhás utcsl lakáa kiadó — Ktnlzai-u. 63. -4591 Klárié háromszobás lakás, egy nsgy száraz pince és egy egyszobás Iskss, mely műhelynek la alkalmas, Kazlnczy-utca 15. sz. alatt. 4594 Jó mindenes ftaiSaS Kazlnczy-utca 15. az. alatt, I. em. felvétetik. 4595 Város belterületén szép, egyszobás-kony-hás lakáal mellékhelyiségekkel keres gyermektelen házaspár november elsejére. Úm s klsdóban. 4596 Haaanált bútort, ágytollat, varrógépet vesz és elsd flzv. Kukeczné, VörOsmsrthy-utea 34. — Ugyanott két vsskátyhs is eladó. 4597 Lakatssatanoao lelvéletlk Ujtaky és Háhn, Király-utca 4598 Bolváraa területén ssonnal elfogulható kűtonbejáratu szobát keres .art ember\' jeligére a kiadóba. -4599 Toll vér vlaalét tanltáara vállal, Időn-Unt kölyök és kész vizslái elsd. vadászterületet rendez, fácánost beállít megállapodás szerint fttvSa Balázs, KUlmán, u. p. Uelse. (Válaszbélyeg nélkül nem felelek.) Üzletátvétel. Éttesitem a nagyérdemű közönséget, bogy Magyar utoa 98. az. alatt, a volt Ooldichmidt József-féle fűszer- éa rövidáru-üzletet átvettem. Kérem a n. é. közönség szives pirifogását FIRTL MÓR. ŐSZI VETÉSRE: Oazdaságl magvak: Káposztamag Árvácsksmsg Kelkáposztamag Nefelejtsraag Salátamag Százszorszépmag Kerekrépamag Harangvlrágmag Téli retekmag SiegfUmag stb. stb. Holluüal lirághagyaákra: tulipán. Jácint stb. stb. előjegyzés. Műtrágyafélék. Kicsinyben és nagyban kaphatók: obszAs József ■^nmtoáMiH Nagykanizsa, ErzaébeMér 10. A bíróság mellett, nso Telelőn: 130. MEGHÍVÓI Macái- rij7 Sil.U 0„.kl»al nluiaok illulmlril BUDAPESTEM a tart.ll<m»«>>b otthoni avultja a Ut.l6or«Mbb l.llfl.l.k m.ll.lt • K.Utl purandvax irkuád oldalival litnbtD latö GRAND HOTEL Park Nagyszálloda Bidapest, TID., Barois>tér 10. tOO/o anoedményt kap alít .1.0 lap .lólli.tól. okid •lob.-áfálitból, 100,o ongarianéayt kap eiaA Attarnl álljakból. (KUSat kiil koarha.) ■ pong«t megtakarít aatétaal kSluáj.t, aart ijilot át»k«t "T para alatt a pályaudvariéi Nálunk otthon árai magát 11 I Etaóf«adfl kluolfiláa, uljorui caaládl |aa«f. Saját éráaka aan .líajík loljláo, bon okvaUaa aáluok aaSU-|oq ».f. — EMaataa aiobiinn[raad«Ua aláalatoa. Minőségben, tartósságban felQlmulhatatlan a CONTINENTAL PNEUMATIK pri?TTffiTTíTP IJ^flrTglTrjt^f flWH] Állandó nagy lerakat Zalamegye részére: Szántó Vilmos és Társai cégnél Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. T«kf0n 3-22. GU BACSÓT, ágytollat. állati bArJIket, vflrOs- is sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vaaat, csontot éa rongyot a legmagasabb árban vásárol 8TBÉ1 B. PIAI BASTKAHZ8A, Erzsébet királyné-tér 15. as. aUtL _a Gramofon-lemezek és hangjegyek legújabb slágerei kapbstók Fisthel Fülöp Fial könyvkereskedésében Nagykanizsán. A nagykanizsai kir. ügyészség clnőkétOL 1928. El. 23/48. sz. ^alási hirdetmény. A nagykanizsai kir. Qgyéazség éa a nagykanizsai kir. törvénysiéki fogház helyiségeinek fűtésihez az 1928/29 évben szükséges 2121 m\', vagyis 98 métermázsa és 130 93 m\', vagyis 602 métermázsa, Összesen 152-14 m\', vagyis 700 métermázsa hasábos kemény bGkktazifa szállítása végett ezennel nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek. írásbeli a|ánlatok benyújtására, illetve a versenytárgyalás megtartására határnapul 1028. szeptember hó 25. napjának d. u. 3 órája tűzetett ki. A szállítási szerződés feltételei a nagykanizsai kir. Ogvészség hivatalos helyiségében (Törvényszéki palota I. em. 16. ajtó) a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Nagykaniisi, 1928. szeptember hó 17-én. Dr. Szabó s. k. kir. ügyészségi elnflk. 4584 Haán Oyula nagykanizsai bírósági égrehaltótól. végrehajt ótóL 11393/1938. vht szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehsjtó sz 1881. évi LX l.<. 102. »-s értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. Járáa-blróságnak I92S. évi 11293. számú végzése következtében Dr. Petrlcs József ügyvéd állal képviselt Btró Sándor jsvárs 190 pengő s jár. erejéig 1928. évi sug. hó 10-én foganatosított kielégítést végre-hsjtáa utján Te- és telülfoglslt és 800 pen-góie becsült következő Ingóságok, u. m.: T rossz állapotban levő személysutó és 1 hsllógép nyilvános árverésen eladstnak. iCly árverésnek a nagykanlzssl kir. járásbíróság 1928-tk évi 11293. sz. végzése folytán 190 pengő — llllér tőkekövetelés, ennek 1928. évT február hó 15. napjától járó 90,0 kamatai, Vi°/o váltódij és eddig Összesen 39 P 12 tllL-ben bíróilag már megállapított költségek erejéig Nsgyksnl-zsán, Zárda-u. 5. szám alatt leendó megtartására 1928. szeptember hó 19-lk napjának d. u. i a2 órája határidőül klttlzetik éa ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hlvstnsk meg, hogy sz érintett Ingóságok sz 1881. évi LX. t.-<. 107. és 108. § al értelmében készpénzfizetés mellett s legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el lógnak adatni. Amennyiben sz elárveresendő In kat mások Is le- és felülloglsltsi azokra kielégítési Jogot nyerlek volna, ezen árverés sz 1881. évILX. t.-c. 103. }. értelmében ezek Jsvárs ls elrendeltetik. Kelt Nagytunlzaán, 1928. évi szeptember bő 1. napján. Haán Oyula s. k u» kir. biz. végrehajtó. Győződjék meg róla személyesen, hogy minden szobabútornál 1-től 4 millió K.-t takarít meg, ha bútorait a Dunántul legnagyobb áruházaiban vásárolja. :: Példátlan nagy választék, garantált elsőrangú minőség, állandóan a legújabb divat után igazodó modern és Ízléses kivitele. Ezenkiuül minőén részletfizetés esetén is készpénzárban számitunk és díjmentesen szállit unk bármilyen állomásra I 4 tői 16 hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyujtunk — Látogasson mef bennünket és győződjék meg róla saját, jól felfogott érdekében. bútoráruházai SZOMBATHELY és SOPRON K6szegi-utca 5. (üzlet az udvarban). Várkerület 82. mr ALAPÍTVA: 1887-BEN. "W 68. évfolyam, 212 szám Nagykanizsa, 1928. szeptember 19, szerda Ara 14 Hlíér ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP lU Felelőt szerkesztő: Barbarlts Lajos Az egységespárti képviselők balatonfüredi értekezlete Teljes az összhang a közigazgatási reformjavaslat körül Balatonfüred, szeptember 18 k„e|| püredre> ak,kke, ^ „ ^ (Éjszakai telefonjelentís) Ai Egy- levők száma 28-ra emelkedett. A ségespárt balatonfüredi érttkezlete belügj miniszter érkezése után azon- torán béllön délután 2 óráig, este pedig vacsora után is folytatták a tanácskozásokat, melyek éjfélig tartottak. Kedden délelölt tlz óra után Scttovszky Béla belügyminiszter báró Petényi Zsigmonddal autón Balatonfüredre érkezett. Az Erzsébet fQrdó elölt a belügyminiszteri Gyömörey Oyörgy Zslavármegye főispánja fogadta. Kedden délelftt különben még öt egységes párti képviselő ér- nal felvonultak a gyógyterembe, ahol kezdetét vette a: értekezlet, Sdtovszky Béla belügyminiszter ismertette a közigazgatási reformmal kspcsolatban vallott nézeteit, majd Vlcldn litván, Csdk Károly dr. és Dabasl Halász Móric képviselők szólallak fel. Főként a törvényjavaslat első részével foglalkoztak, amely a törvényhatósági bizottságok összetételére vonatkozik. A vita legnagyobb részt elvi jelentőségű volt. A felszólalók észrevételeire vonatkozólag megállapította a belügyminiszter, hogy semmiféle lényeges aggály nem merült fel és a teljes öiszhang biztosítottnak látszik a javaslat ügyében. A tanácskozások végeztével az összes vendégek megtekintették a lürdőleli pet dr. Bánó Dezső vezérigazgató vezetése mellett, aki fel-bivta a képviselők figyelnél a balatoni iossz fQrdóvlszonyokrí. Közölte, hogy a Balatoni Szövetség szeptember 27-én tartandó gyűlésén foglalkozik ezzel a kérdéssel. Cseb és román diákok meg akarták zavarni Apponyi beszédét Oenf, szeptember 18 A népszövetségi közgyűlés mai nipjln 0 SulUvan egyetemi tanár, ir delegátus, a népszövetségi egész-tégflgyi szervezet munkásságáról számolt be, kimutatva annak rendkívül tiéleskOrO és Igen hasznos munkáját. Francois holland delegátus a görög menekültek elhelyezéséről ét a görög stabilizációs kölcsönről terjesztett elö |elen tést. Locker-Lampion brit! delegátus a hatodik föbl- A népszövetségi tanács ülése zottság jelentéséi Ismertette a rab-szolgakérdésröl. A napirend utolsó pontja a gyarmatügyl megbízásra vonatkozó előadói jelentés volt, melyet Penha Qracla portugál delegátus ter-leszlett elö. Az ülés háromnegyed 1 órakor végződött. Apponyi a genfi magyar diákok között Oenf, azrpt. 18. A genfi magyar diákok egyesületében Apponyi Albert gróf tegnap este angol nyelvű elő- adást tartott. Azt fejtegette, bogy melyek voltak azok a fö.\'drajil viszonyok, amiknek segítségével Magyarország az idegen fajok közé beékel-len ezer éven fenntartotta magát. Apponyi után felszólalt egy román és egy cieb, akik nem is vol-tsk diákok, de okvefeUcnkedéiűkkel a_ harmonikus hangulatot akarták megbontani. Természetesen alul maradlak és a jelenlevő diákok zajosau tüntettek Apponyi mellett. Tovább irtják a magyar hivatalnokokat Romániában A vállalatok nem alkalmazhatnak magyarokat, amig román munkanélküliek vannak Bukarest, szeptember 18 Chrlstea Mlron pátriárka a régens-tanács tagja, egyik nyilatkozatában kijelentette, hogy Intézkidil fog a munkaügyi miniszternél, bogy amig román nemzetiségű tisztviselők vannak állát nélkül, sddlg idegen nem- zetiségű hivatalnokok ne juthassanak íllásbu. A pátriárka e nyllaiko zata ugylátszik jeladás volt a nem román nemzetiségű tisztviselők el távolítására, mert a bukaresti Jjszt-viselők kongresszusa e nyilatkozat ulán sz Idegen tisztviselők ellenőr- zését és kiutasítását követelte. A napikban kormányrendelet is Jelent meg az idegenek ellenőrzéséről, mely arra kötelezi a munkaadókat, hogy késiltsenek lajstromokat alkalma zónáikról. R;slcána vasmüveknél 150 magyar tisztviselőt bocsátottak el, de hasonló a helyzet más vállalatoknál is. QAflnUeá itt: tgj bírt • ptagt 4• SSfc rddlójelentés) A délelőtti szerelmi dráma után ma délután Újpesten történt hasonló véres szerelmi dráma. Zambó Ödön gyári mnnkát vőlegénye voll Rózsa Pálné elvált szép fiatal asszonynak. Ma ette valami felelt összekülönböztek, aminek tragikus vége lett. Ztmbó revolvert rántott ét lelőtte menyattzonyát, majd önmagát lőtte fejbe. Mindkettőjüket haldokolva szállították a gróf Károlyi litván kórházba. A rendőrség szigorú nyomozátt indított a tilokzstos hátterű szerelmi dráma kinyomo-sására. Mező Ferencet tanártársai és tanítványai lelkes flnneplésben részesítették Budapest, szept. 18. (Éjszakai rádió Jelentés) Hé fin este dr. Mező Ferencet abból az alkalomból, hogy az amszteidaml olimplászon megnyerte az Irodalmi versenydijaf, tanártársai melegen ünnepelték ét a Budai Társat KOrben vacaorát rendezlek tiszteletére. Megjelent a vacsorán Pintér Jenő budapesti tanker. főigazgató is, aki gyönyörű beszédben méltatta Mező Ferenc nagyszerű munkásságát. A Jurányi-utcai Mátyás király főgimnáziumban, ahol dr. Mező Ferenc tanít, tanítványai az önképzőkör keretében fejezték ki ragaszkodásukat ét mély tiszteletűket szeretett tanáruk Iráni. A volt diákok részéről ls meleg ünnepiét érte a kiváló tanárt. Az öreg diákok a felvidékről hozott ezüst emlékplakettel fejezték kl elismerésüket dr. Mező Ferencnek. Jugoszlávia elismerte az albán királyságot Belgrád, szeptember 18 A Jugoszláv kormány llranti képviselete utján közölte, bogy elismeri az uj albán alkolmányformát. II. Balan garázdálkodik a csíkszeredai erdőkben Bukarest, szept. 18. (Éjszakai rddlójelentés) A Dlmlneata Csíkszeredából Jelenti, hogy az elfogott Balan Juon bandita vezér ulán moat Csikszereda erdeiben ujabb Balan nevü bandita tűnt ftl, akinek keresztneve Origor. Ez a rablóvezér egy Targul Ocna-i sóbányából megszökött fegyenc. Két kettős szerelmi dráma egy nap alatt Budapesten Egy mérnök és egy gyárimunkás lelőtte a menyasszonyát, aztán mindketten öngyilkosságot követtek el — Egy halott és három haldokló az áldozat O.lba emiatt rántott revolvert meny- Budapest, szeptember 18 Ma délelőtt Oalba Oszkár 40 évet budapetti gépészmérnök megjelent özv. Oyarmathy Anlalné Izabella-utcai lakásán. Oyarmalhyné egy fővárosi tisztviselő özvegye, aki bárom hónapja Jegyben járt a mérnökkel s már a közeli hetekben az esküvő megtartását várták. Néhány peiccel azulár, hogy a mérnök megjelent menyasszonya lakásán, revolverdörrenés hallatszott. A ház lakói olt találták az asozonyt vérző fej|el a földön, a gépészmérnököt pedig átlőtt fejjel, haldokolva szállították a kórházba. A szerelmesek azon vesztek össze, hogy az asszony az utolsó napodban ellenezte ez esküvőt t asftzonyárr. Budapest, szept. 18. (Éjszakai rddlójelentés) Az I tabella-utcai vérea szerelmi dráma egyik áldozata, Galba Oizkár mérnök ma délután a Rókusban belehalt sérülésébe. Ujabb kettős szerelmi dráma Budapest, szept, 18. (Éjszakai ÍAUU KÖMLtm II 19 Társadalmunk és a patronázs A minap Mutichenbacher Edvln törvényszéki tanácselnök, a fiatal korúak bírája szociális szeretetet eláruló és ébresztgető cikkében fog lalkozott a patronázsnak, városunkban Immár lassan terjedő missziójával, melyet Itt Prohásika kékfátyolos leányai, a szerelet szelíd apostolai indítottak meg. A cikk irófa súlyos tudatában van a társadalom nagyfokú közönyének s iparkodik a hal-hatatlan püspök, próféta szavaival belészántant — legalább Is abba a talajba — amelytől reméli és várja, hogy felfigyeljen. Mert tény, hogy e kérdés körül bizonyos közönnyel találkozunk. Pedig sehol ugy, mint épen ennél a szociális kérdésnél nyílna alkalma a szélesebb látókörű embernek arra, hogy közéleti tevékenységébe belé-vigye a sokszor hangoztatott kulturális és tótékonyságt elveit. Itt lehet búvárkodni a mélységekben és hidat verni a mélységek felett. Nem szavakban csupán, hanem tettekben Is. Fölösleges a naturalizmussal terhelt könyvekből figyelni a jelenkor vészes sodródását és sodornál pusztulását; nem a mozik vásznai előtt kell nagyképűen elsiratni a gyermek-drámákat, hanem a valósággal kell csak egyszer legalább szembe nézni. BeUneznl a sodró áradatba, amely annyi fiatal Hetei elkap, beszennyez, és hurcol a pusztulás felé. Nem szabad a megtévelyedett fiatalkorúak felett kényelmes és pesszimisztikus kézlegyintéssel napirendre térni, ugy gondolván, hogy .kutyából szalonna nem válik soha". Ezt csak a távolról nézők kishitűsége állíthatja. A hivatkozott cikk irófa, ez a gyermekpszichológus, aki mégis legközelebbről bírálja és látja a dolgokat, nem látja a célt meddőnek, hanem blzlk a mentés lehetőségében, miután az elmúlt évek már mutattak egynehány Jó eredményt. Mert akt egyszer Is végighallgatott egy Ilyen fiatalkorúak ügyében lefolytatott tárgyalást, láthatta azokat a vad félelemtől reszkető gyermeklábakat és mögöttük a szűkölő apát vagy anyát, akinek éppen Itt Jut eszébe remegni kélvkéért, amikor mesteri kéz nyul belé gyermeke lelkébe, hogy vissza rántsa a lejtőröl s lehetőleg megmentse és visszaadja a társadalomnak. Van, amelyik anya és apa nélkül áll ott... mint az életnek egy odasodródó kis szemete, védtelenül, árván... de súlyosan vádolva, lopással és miegyébbel. Aki flgye Ite, láthatta azokat a salamoni ítéleteket, ahol egyik kéz szigorral fényűéit, a másik kéz apatlag cirógatott... Láthatta, hogy egy egy elvadult gyermekarcon a kegyetlen dac züllött barázdája mint simult át és olvadt bele hálás, Jóleső sírásba, könnybe mosolyogva, Jobbulást ígérve. Jó lenne az Idekünn levőknek néha ezeket a szomorú gyermektragédiákat látnlok s tudomást vennlök arról, hogy a törvényszék félelmes, komor tárgyalótermében milyen gyermekvédő s lelketmentő munka folyik. Nagy bal, hogy a kultuitársadalom úgyszólván kesztyűs kézzel nyul ehhez a kérdéshez. (Nem szólva arról a felháborító piüdérIáról, amely egvenesen elítéli a misszió szolgálatában kirendelt és ott megjelenő pat-ronesstekeé). A gyermekparallzls kérdésénél az egész orvosi tudomány megmozdult, hogy lehetetlenné tegye ezt az alat-tomos kórt. Ugyanakkor a lélek pa- rallzlsével, mely színién epldémlku-san fertőzi az Ifjúságot, miért állunk közömbös tétlenséggel I ? Ma, mikor teli torokkal fújják az anyaság himnuszát és lehurrogják az egykerendszert, szigorú törvényekkel vigyáznak és védik az embriót... ugyanakkor közömbösen veszni hagyjuk a már serdülő gyermeket ? Mert veszélyes gyomnak ítéli a társadalomi? Az a bűnöző vagy elzüllött gyermek nagyobbrészt önhibáján ktvül kerül oda s legtöbbször a nyomor löki a bűn útjára. S mikor a kis korúak bírája elébe tárja megtéve-lyedését és öntudatra rázza, ha Ilyen kor melléje áti egy lelkiismeretes pártfogó, kl a további életét ellenőrzi, jótanácsokkal látja el s bizalmát megnyeri, — ha ez a fiatalkorú érzi, hogy egy szelíd, Jóakaró kéz Irányítja — magábaszáll és sok esetben jobb útra kanyarodik. Ehhez kellene sok sok emberi szív és megértése annak, hogy: „Nagyobb az SrSm a mennyben egy megtért bűnös felett, mint kilencvenkilenc igaz felett I" B Barótl Rya. Keszthely egyik legtekintélyesebb háztulajdonosa zsebkésével átvágta nyakát A 72 esztendős miféle levelet, Keszthely, szeptember 18 (Saját tudósítónk telefonfelentése) Az eseményekben elég változatos Keszthely városát izgalomban tartja az az öngyilkoiság, amit Hoffmann Arnold Ismert, tekintélyes volt kereskedő, Keszthely legszebb üzletházának tulajdonoss és vagyonos polgára az éjjel elkövetett Fő utcai lakásáa Miközben a többiek aludtak, az öreg ur elővette zsebkését, melyet mindig magánál hordolt és elmetszette nyakát. Tettét koránál fellünő erővel követte el és átvágta a nyak ütőéréi A nagy vérveszteség folytán csakhamar elventette eszméletét. Hör-gésére figyelmesek lettek hozzátartozói, akik besiettek Hoffmann szobájába és meglepetve látták a tragédiát, ami percekkel azelőtt itt végbement Ctakbimir beszállították a Jobbs-sianatóriumba, ahol az orvosok nyomban ápolás alá vették, de az orvosi tudomány már nem tudott rajta ee- s öngyilkos reggelre elvérzett— Nem hagyott hátra sem-, amiből Öngyilkosságának okára következtetni lehetne giteni, rövidesen arra, bogy beszállították, a nagy vérveszteség folytán kiszenvedett. Ai öreg ur öngyilkossága a reggeli órákban pillanatok alatt villámként szétfutott a városban és mindenütt feltűnést és megdöbbenést keltett Hoffmann Arnold ugyanis a legjobb anyagi körülmények közOtt élt, nem voltak financiális gond|ai és igy nem tudják megmagyarázni okát annak, mi vihette a közszeretetnek örvendő, klős embert végzetes teltének elkövetésére. Semmiféle levelet nem hagyott hátra, ami felvilágosítással szolgált volna. Az a feltevés, hogy az utóbbi időben mind terhesebbé váló betegsége miatt unta meg éleiét. A tragikus esetet a keszthelyi Ur. járásbíróság jelentette a nagykanizsai klr. ügyészségnek, amely — miután az öngyilkosság kétséget kizárólag megállapítást nyert — megadta sz engedélyt a tragikus véget ért öreg ur holttestének eltemetésére. Riport egy fiatalemberről, akinek slkerfllt kiszabadulni az Idegenlégió figynökének karmaiból Nagykanizsa, szeptember 1K I A tolnamegyei Decs községből | kerüli Pestre egy fiatal kereskedő segéd, Czakó Sándor. Még ezen a nyáron elhstározta, hogy a nsgy Budapestben próbálja megkezdeni a maga kis önálló életét, hátha sikerül. A húszéves fiatalember azonban rosszul számított, mert mikor néhány pengőjét felette, olt maradt a fővárosban, a legnagyobb nyomor és nélkülözések közOtt. A lehetetlenséggel volt határos, hogy mint kereskedő segéd elhelyezkedhessen, de hiába lótott-futott szegény flu egész nap akármilyen foglalkozás után, utjai eredménytelenek maradlak. A magyar főváros évek óla, mióta ilyen hitványul leamputálttk Magyarország testéről észak-dél, kelet-nyugat részeit, az állástalanok ötvenezreinek hatalmas csarnoka. Siocooru statisztikák beszélnek róla, hogy évről-évre, mint emelkedik a munkanélküliek száma a Duna parti metropolisban, akik közül jó néhány ezer van. akik még a leghalványabb segítség nélkül li, napokon át éhes gyomorral, beesett karikái szemekkel kóvályognak a forgalmas utcákon. Nők, férfiak, öregek, gyermekek egyaránt. Megszámlálhatatlan tömegben vannak, akik csak a kirakatok áthatolhatatlan üvegjein keresztül látnak ennivalókat és az üvegre nyomott fonnyadt arcukkal próbálják képzeletben megtölteni mind követelőzőbben fellépő gyomrukat. Nagyon sajnálatos, szánalmas dolgok ezek, de éppen azért beszélünk most róla, mett Czakó Sándor 20 éves kereskedősegéd részvétre érdemes emberi sorsát annál tisztábban megértsük a maga szomorú valójában. Czakó Sándor hónapokon át bolyongott Pesten, ebben a modern Babylonban, ahol ha a bejárt kilométerek után már támolyogni sem tudott, utolsó erejével még elrótta ax utat a Dunáig és otl a rakparton leült. Aki szokott ezeken a rakpartokon sétálni, a kíváncsi vidékieken kivül, akiket ezer pesti közül is meg lehet Ismerni, gyakran lát ilyen földig letört egzisztenciákat, akik csodátváló in ülnek a kőkockákon és nézik a hömpölygő Dunát. Némelyik aztán annyira szerelmes lesz belé, hogy beleveti magát Ölelő karjaiba... Saegény Sándor ia ezen az ulon járt már. Augusztus volt, ama rettentően kinió kánikulai meleggel és már belek óta lakás, kenyér, pénz nélkül ténfergett, hogy a vásárcsarnoki, vagy rakparti piacok gyümölcs-hulladékalval csititsa el maró éhségét. Egy ilyen perzselő augusztusi délután ItmH a Duna partján ült. Nem messze a pirlamenttől. A 35 fokos meleg egészen kiszívta erejét az éhezéssel együtt és mozdulni sem tudott. Ekkor odalépatt hozzá egy jobban öltözött ur, aki leereszkedő nyájassággal beszélgetésbe elegyedett vele. Czakó elmondotta, hogy munka-nélkül van már hosszú idő óta és akármilyei munkái vállalna, csakhogy pénzhez jusson, mert már az Öngyilkosság szélén áll. — Édes barátom, — szólott az ismeretlen — ilyenre nem szabad gondolni. Valami egészségesebb oldást kell találni, amivel tényleg segilene magán. — Hiszen kimennék én, akárhová külföldre is, — felelte Czakó — cssk az útiköltséget tudnám előteremteni. Kanadában vinnak rokonaim, azoknál meg tudnék lenni bizonyosan. Az ismeretlen kapTtt a szón. — Kanadában? Annál mi sem könnyebb. Ha komoly szándéka ez a külfOkli ut, tartson velem, én kisegítem. Szót szó köreteit és Czakó, hogy lássa, mindez nem valami értbeletlen álom, a markában érzett 30 pengőt, amit az idegen adott át azzal, bogy ebből szerényen jöjjön rendbe és holnap találkozzanak ugyanitt. Úgyis lett. Szegény fiu betegre ette migát, hogy pénzhez jutott, de másnap olt volt. Az idegen ls. Czakó elhozta egy kis táskában egyik barátjánál levő holmiját és u idegennel együtt, akinek nevét nem értette, esik igazgatónak szólította, kimentek a buda Dilivasut pályaudvarára és felültek a kanizsai személyvonatra. Ideérve, innen Qyékényealg menták, majd ott gyalog, csónakon átszöktek a jugoszláv határon és pár nap múlva már szerencsésen Fiaméba jutottak. Ugy ment minden, mint a karikacsapás. Fiúméból hajón Triesztbe mentek. A kereskedősegéd már Kanada valamelyik édestejü farmján látta magát a cowboyok jellegzetes bivalybőrös nadrágjában és a kezet-csókolásig hálás volt jóhevójének, aki bámulatos önzetlenséget mutatott a rajtsegitséggd. Ellátta kosztul, lakásról gondoskodott és nem kért cserébe semmit Hanem Triesztbe egyszerre megváltozott a helyzet A segítő idegen azzal állott elő, bogy utána járt a dolognak, de Kanadába nem tudja Üzletáthelyeiés miatt LÓTAKARÓ kéailetUnket milyen leszállított árban 4410 árusítjuk HIRSCH ÉS SZEGŐ. 1M8. Mcp>tmb«r 19 ZALAI IOZLORT kijuttatni, axonban t|inl annál egy nagyszerűbb megoldást. — Csapjon fel katonának ai Idegenlégióban, — mondotta — kap vagy harmincezer frankot, ha kiszolgál öt évet éa utána boldogan élhet. C«aM egytzerre tisztán látott. Megvilágosodott előtte minden. — Hát maga az Idegenlégió ügynöke ? — kérdíiie riadtan. — Azt hiszem, most úgyis hallgat rám, hát megmondom, hogy: igen. Ne okoskodjon, jöjjön fel velem a francia konzulátusra és elintézünk mindent. Ksp útiköltséget, rutait, mindent. Na, rendben van ? Szegény Csákók végtelen nagy szerencséjére ismert egy enbert, aki öl év* UMtött az afrikai pokolban. Még Jól emlékezett az elsorolt borzalmakra. Dehogy adta meg magát sorsának. Még Triesztben sem, ahol pedig egy árvs lelket nem Ismert, olaszul, németQI nem beszélt, hanem fogta magát és a vendéglőből, ahol ez a gyalázatos emberalku folyt, II-szaladt és meg sem állt, amig a rendőrséget meg nem találta. Olt nagy üggyel-bajjal, tolmács utján, megértette magát. Rögtön detektívek mentek kl a vendéglőbe az Idegen-légló ügynökéért, de azt már nem találták ott. Megneszelte, hogy hűvösre akarják tenni és kereket oldott. (Lehet, hogy szóla újra Pesten van és a Dunaparton, mini a vércse a csibékre, les a szerencséik n áldozatokra, akik hálójába akadnak). A trieszti rendőrségen hitelt adtak annak, amit Czakó előadott, annál is inkább, mivel már hasonló esetben is dolgozlak a detektívek. — Toloncutlevelet kapott és azzal Nagykanizsára került. Mivel beismerte az ullevélnélkÜU határátlépést a törvényérlelmében a legminlmállsabban három napra elitélték, aztán elment innen a tolna-megyei Dtci községbe, hogy kirt adjon magáról öreg szüleinek, aztán pedig felvegye újra a harcot a kenyérért. Talán lesz esze és ezután a kaland után, mely majdnem Sidi Bei Abbesben végződött (az idegenlégió gyűjtőhelye) most már s vidéken pröbál szerencsét. Merthogy menni muszáj. Apja, anyja örege*-, nehezen tengődnek és .nem illő, — mint mondja, — hogy a nyakukon henyéljek*. U. Gy. Egy paosai édesanya kálváriája A fia megverte éa Saazarugdosta saját édesanyját — A tflpvényazék a vadáflatias embert tiz hónapi fogházzal sújtotta Ha uj menyecske jön a házhoz... Nagykanizsa, szeptember 18 A gyermeki hálátlanságnak, durva brutalitásnak iskolapéldáját szolgáltatta ifj. Csizmadia István 24 éves pacsal földműm, akit példa büntetéssel Is sújtott a kanizsai kir. tör-..... _ .1 venyszea. Ifj. Csizmadia litván a legjobb flu volt még nemrégen. Szerette és becsülte özvegy édesanyját, özv. Csizmadia Jénosnét, aki boldogan élt (gyűli fiával és közösen munkálták meg a földet, amit a néhai apa szer-zett. Azonban az édesanya boldogsága legényfiával nem tartott sokáig. Ifj. Csizmadia István asszony utin nézett. És a Csizmadia-portára nemsokára beköltözött az uj asszony. A fiatal gazda édesanyjának sejtése valóra vált: nemiokára t a kicsi házban a kis boldogságaik. A menyecske nem fért össze az öreg uszonnyal, akinek mái volt a nézete, más a felfogása és mái a munkarendje. Ennek folytán a civódás és házi perpatvar napirenden volt, amibe nagyon gyakran a férj is beleszólt — felesége védelmében az anyja ellen. Nemsokára odafajult • dolog, hogy a fiu megverte a táját édesanyjá*. A fiatal férjet akkor a törvényszék ■ag is büntette. Azonban ugy látásik, ifj. Csizmadia nem okult ezen. Nemrégen történt, bogy Csizmadia litván retteneteien vétkezett édes ■zfllöanyja ellen. Az Idős asszony többekkel az utcán állt és beszélgetett, amikor a fiu minden további nÜkOl odarontott mit sem sejtő édet-anyjához, ostornyéllel fejbevágta, - majd feltaszította és a földön fetrengő asszonyt öitze-viiiza rúgta. Mikor a fiatal gazda édesanyja nagy nehezen a földről feltápászkodott, bosszú és szomorú tekintettel nézett dühöngő fiára, majd azon a izelid hangon, ahogy csak az édesanya lud szólni és beszélni, — sirva •zólt a fiához: — Köszönöm édes fiam, amit velem lettél. Megérdemeltem ezt, mivel fölneveltelek . .. De az emberi bőrbe bujt vadállat még ekkor lem tért msgához és nem juhászodon meg, hsnem minősíthetetlen jelzőkkel Illette és gyalázta édesany|át. A súlyosan bántalmazott és megvert anya végül is feljelentette Hát. Most volt ebben az ügyben a bün-ügyl főtárgyalás, amelyen a törvényszék ifj Csizmadia Istvánt liz hónapi fogházzal sújtotta. KÜHHlM FIGYELMESE Ml lelt a lízúDiiDka özv. Dr. Orosz Miklósnénál I Miután szükségletemet gyári cégeimtől elónyösen sikerült beszereznem, abban a kellemes helyzetben vagyak, hogy az W7 összes kézimunka cikkeket, fonalakat, csipkéket szenzációsan oIckí árban bocsá|thatom a kézimunkázó közönség rendelkezésére. Óriási választék I Prima mlnSaég I Figyelje kirakati áraimat I Próbálja kl, vételkötelezettség nélküli ön. Df. Orosz liílóioí, Kaztnczy-u. 2. ff f esfi kö b. t. r.inl.ul.ila ís szípírzflje (eleied, mikor lollctlle ápoltról srercldtellcicn maga ^omJoslnxilti. Innen ered előszeretete aziránt. ho«y Unom holmiul sa|át-keztlieg imnu é» vasalia. Mtndcntíor iKinlosan n Lux mosási utasítások szerint |ár el, amelyek a vasalásra vonatkozólag b fontos utbaigaiilásokal tartalmaznak (Vasárnap lolytalluk) tizen utasításokat kívánságára önnek is «iW-5cn elbilkl|ilk. — Lever és Társai, , lludaiHrst. IX.. líáday-ntea JO e A nagykanizsai és keszthelyi adófelszólamlásl bizottságok megkezdték mflkOdésflket Nagykanizsa, szeptember 18 Az 1928. évi Jövedelmi-, vagyon és általános kereseti-adó elsőfokú megállapítása ellen beadott fellebbezések elbírálására hivatott kerületi adófelszólamlásl bizottságok Ztla-megyében már megkezdték működésűket. A megyében összesen 9 bi-zottiág működik és megbízatásuk, smi 3 évvel ezelőtt kezdődőit, es évben Jár le. A 9 bizottságnak a következő 3 évre való megalakulása röviden ismét me fog történni. A nagykaniziai, kesztaelyl és tapolcai adóhivatali kerületek adó-felszólsmlásl bizottságai a mai nappal megkezdték szokásos működésűket. Nagykanizsán dr. örley Oyörgy kir. kormánytanácsos az elnök, mig előadó dr. Tyll Károly p. ű. tanácsos. Keszthelyen a bizottság elnöke Mala-tlnszky Ferenc kincstári főtanácsoi, felsőházi tsg, előadó dr. Molnár Szilárd. Tapolcán a bizottság elnöke Cslgó ! Ferenc földbirtokot, előadó dr. Szathmdry Albert p. ü. titkár. A letenyei és novai kerületekben a bizottságok a mult napokban kezdték meg működésűket, mig a balatonfüredi és zalaszentgrótiban szeptember 27-én, a sümegi és zaia-egerazegi kerületekben pedig október 4-én kérdik meg a tárgyalásokat. ÜMfáráa A aarykanixaai mcteorologlat na-tlgyalő JelaotAaaki Kedden a hómérUk-ia< Reggel 7 órakor +14-3, délután 1 órakor +17, ásta 9 órakor +158. Ptlhöiet: Egész nap borult égboltozat. SititrAny i Egész nap Északkeleti szél. A Meteorológiai Intáxet JtlastáM este 10 órakor: Részben felhős, enyhe Idó, délnyugati részeken esóvel. u í\'ii<*M » * .* i ~>i,% .o."» - Mozgószinházak Uránia mozgó. Ma izerdán 7 ét 9 órakor két tláger I .Az aranyiziv* drámi 6 felvonásban. Főszereplő: Mary Csrr. .Mari néni meglfjodása" vígjáték 7 felvonásbia Főszereplő: Harrison Ford. NAPI HÍREK Szept. 19, azarda Római katolikus: Január. Protestáns: Vilhelmlna. IxrsellU: Tlarl hó 5. Nap kel reggel S óra 42 perckor, nyugszik délután 18 óra OS perckor. • Uránia mozgó. .Az aranyszív* dráma 6 felvonásban. — .Mari néni megUJo-dása\' vígjáték 7 felvonásban. — A főispán Budapesten. Oyö-mörey Oyörgy főispán tegnap lést! vett a balatonfüredi egységespárti konferencián és onnan Scitovszky belügyminiszterrel Budapestre utazott, ahonnan csak a bét végén tér vissza székhelyére. — Személyi hlr. Dr. Bárány Gergely ctornai prelátus a keszthelyi premontrei gimnázium és rendház látogatására több napi lartózkodáara keszthfiyre étkezett. — Kinevezések. Vlasks Oyula oki. közgazdászt, vámellenőrzési tisztet a pénzügyminiszter m. kir. pénzügyi könyvszakértövé nevezte Id. A rendkívül sokoldalú és fiatal kora mellett ia már Ismert nevű közgazdasági publicista Nagykanizsa szülötte. — A közoktatásügyi miniszter Horváth Béla okleveles tanárt a nagykanizsai állami polgári fiúiskolához helyettes tanárnak kinevezte. — 1 pengőért en teljea modern hálószoba bútort nyerhet. Vegyen Iparos-sorsjegyet — A népjóléti miniszter szak* orvosokat kOldOtt Zalába. A legutóbbi közigazgatási bizottsági ülésen Csóthy Oéza murakereszturi apát erélyesen szóvá tette a folyton terjedő zalai tracboma-veszélyt, amely országos veszéllyé kezd válni. A nép-Jóléti miniszter most két trachoma-szakotvost küldőit la Zala vármegyébe a trachoma tanulmányozására. = Polgári fiu- és leányitkolal sapkák kaphatók Szabó Antal iport-üz letében. =- Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. XAUÜ KOXkOftt — A Zala—Kanizsa FC vezetősége ét váltsitmánya f. hó 21 én, pénteken este 9 órakor az Ipariea-lületben flléat tart. — Vegyen Iparos-sorsjegyet, mert ezzel támogatja az elaggott szegény iparosokat. — A keszthelyi Gazdasági Akadémián később lesz a beiratkozás. A keszthelyi űazdiságl Akadé rala igaigatóaága ezúton hozza tudo mására a< érdekelteknek, bogy az akadémia főépületének emelettel való kibővítési munkálatai miatt a folyó tanévben mind a három évfolyamra október 18 án és 19 én lehet beiratkozni. Az előadások, az utó- és jtc— vitó kollokviumok és vizsgák október bó 22 én kezdődnek. — Az Ipartestületi Dalárda taglalt felkérem, hogy szerdán este pontosan 8 órakor valamennyien jelenjenek meg egy fellépéssel kapcsolatos főpróbán a Zeneiskolában. Vannay Igazgató. — Nézze meg, mit lehet 1 P-ért nyerni az Iparos-sorsjeggyel. == Tánciskola. Értesítem a n. é. kóxönséget, hogy f. hó 20-án (csü-törtököui a Kaszinó nagytermében tánciskolámat megnyitom. Tanítási órák: Diákok részére d. u. 5 órakor, felnőttek részére este 8 órakor kezdődik. A gyermekek részére péntek* n d. u. 4 órakor klasszikus ritmikus torna kezdődik. Szíves pártfogást kér Oábor (Outtentág) Lajos áll. kép. oki. tánctanár. — A letenyel Tanítói Kör lelkigyakorlatai. Tudósttónk jelenti : Dr. Naláczy András letenyel esperes-plébános s letenyel Tanítói Kör tagjai részére Putvermann P. Zénó nagykanizsai izentferencrendi lelkész ve zelétével 4 napos lelkigyakorlatokéi rendezett, amelyeken kevés kivétellel s Kör összes róra. katb. tanítói és Unitónöi rézztvettek. — Téves kapcsolás. Helyesebben téves lekapcsolái. — A minap ugyanis Nagykanizsán a rendőrség előállította és letartóztatta Szlovák Józsaf badacsonytomaji születésű, nagykanizsai mészáros-segédet, akit átadtak az ügyészségnek. Az ügyészség Szlovákot a körözés értelmében Budapestre szállította, abol azonban kihallgatása során kidéi011, hogy körözése egy régebbi Ogyéből kifolyólag tévedésen alapult, mire azonnal szabadlábra helyezték. = 1 pengővel segíteni és annak értékét sokszorosan visszanyerni csak az Iparos-sorsjeggyel lehet. — Baleset munkaközben. Tudósítónk jelenti: A keszthelyi Gazdasági Akadémia építkezési munkála-talnll van alkalmazásban Bódls litván napizámos flu. Ma munka közben az egyik társának kicsúszott kezéből egy hatalmas darab kő, amely Bódls jobblába fejét szétroncsolta. A sétáiét nyolc héten belQI gyógyul. — Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéházában VIII.. Baross-tér 10. Sikerült az uj Zeppelin próbautja Frledrlckhafen, szept. 18. (Éjszakai rádió/elentés) Az u] Zeppelin első pióbaut|a sikerrel (árt és ma délután ut|a végeztével 6 óra 48 perckor timán leszállt, VÁROSI 1121 Csütörtök, péntek, szombat 5, 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor A filmek filmjei KIRÁLYOK KIRÁLYA Az Ur Jézua Kriaztua élate és szenvedése Két rész, 18 felvonásban. Rendezte: Cecil B. de Mllle. Nagykanizsa, szeptember 18 Még 1927 április 5 én történi, hogy megjelent Nagykanizsán Oüttler Lajos budapesti filmreklám-ügynök, aki több helybeli cégnél üzlelet csinált, hogy filmreklámokat készit. Oüttler .ősi* szokás szerint szonnsl előleget Is vett fel. Igy megbízást kapott ét p\'nrt vett fel Varga Nándor nagykaniztal kelmefestő, vegy-lisztitó és gözmosoda cégtől, valamint Herrnfeld Dávidné kanizsai ágytoll kereikedötöl, akiknél ugy mutatkozott be, mint a Magyar-Amerikai Filmipari R. T. megbízottja. A két cégnek betek múlva ígérte a filmreklámok szállítását, azonban Amíg a mészkő eljut odáig... Letenye, szeptember 18 (Saját tudósítónktól) Letenyének van egy úgynevezett Deák Ferenc -ulcája, amelyet azonban ezen a néven csak az lakolás gyermekek hallanak említeni. Azok is csak egyszer, amikor (Orténetesen a rendszeres földrajztanítás megkezdésekor Lelenyétöl Indul kl az oktatáa, hogy lovább haladva mrglimerjék az egész világot. Ennek az utcának ugyanit egyedüli közismert neve : mBóblca". (Vannak egyesek, akik a szószármazástan alapján ezt az elnevezést helytelenítik, mert véleményük szerint ennek neve valamikor ,Bóblta" volt t onnét ered, bogy 19 évvel ezelőtt Letenye végében még ctak néhány ház állott, amely kit bázcioporl mintegy Letenye köztég bóbitá|át képezte ) Mindezeket azért bocsátottam előre, bogy minden letenyel lakot tud|a, melyik utcáról ls vsn szó tulsjdonképen. Az idegenek, akik nemcsak most, hanem ezelőtt egy évvel is már itt jártak, könnyen ráismerhetnek erre az utcára a sümegi kőbányákból Ideszármazott és részben a kocsiút mindkét, részben pedig a gyalogjárdák szélén elhelyezett hatalmas mészkörakátairól, amelyek a járókelők azemeiben most már ugy tűnnek fel, mlnthi ezeket nem lt ugy hord- Még ma, szerdán 7 és B órakor Két sláger egy műsorban I Az aranyszív Dráma 6 lelvonásbin. Főszereplő: Mary Carr. Mari néni megifjodása Vigjáték 7 felvonátban. Főszereplő: Harrison Ford. azok még hónapok multán is hasz-Utanul várták ezt, mert nem történt meg. Nem maradt mát bátra, mint feljelentést tenni Gültler ellen, akinek azonban budapesti lakcímét nem tudták. A járásbíróságnak kellett volna hogy tárgyalja a sikkasztási ügyet, azonban a több Ízben kitüiött tárgyalást a büntető- járásblró nem tudta megtartani a vádlott távolléte miatt. Hiába idézték meg, nem tudván lakcímét, Qűttler soha nem jelent meg. Most a járásbíróság a budapesti főkapitánysághoz fordult, mely kinyomozza és előállítja Qűitlert, hogy végre már letárgyalhassák ügyét. Iák volna ide, hanem, mlnthi ezek legalább is a főid talajának alakulásakor Ideképződtek volna. Eteknek a kőrakásoknak egyedüli rendeltetésűk sz lenne, bogy azok-kal Letenyének máskülönben Is leg-tárotabb és legjárhatatlanabb utcá-lát alapjaitól kezdve megjavítsák. Sajnos azonban, hogv az ut, mióta a kőrakások rajta fekütznek, még járhatatlanabbá, mert eiek az ető-vlznek az ultzéli árkokba való lefolyását meggátolva, azt az úttest Irányába terelik s igy közel I év óta valóságos mesterséges sárdtgssz-tókká váltak. D: ezenkívül a közlekedést is a legnagyobb mérvben életveszélyessé teszik, mert az ut mindkét szélén felhalmozott kőrakások annyira Osszeszükltették ai utat, hogy a szembe jövő koctik, autók, cssk nsgy üggyel-bajjal kerülhetik el egymást és a keskeny gyalogjárókról leszoruló embereket folyton sz elgázolvt veszélyével fenyegetik. Vagy pedig hogyan, hová, merre térjen ki az ember és állat a kocsik ét sebesen száguldó autók elöl ? Nlnct mát bátra, mint felszaladni valamelyik kőrakásra, amelynek nagy, hegyes kövei összesebesitik sz ember mezítelen lábát, vagy felhasogatják verejtékkel keservesen megszerzett cipőit és esetleg lábal alatt megindulva, épen s kocsi alá dobják. A Deák Ferenc-utca, illetve „Bó- _IMB szeptember 19 bice", vagy ha épen ugy tetszik Bóbita* lakói leméllk, hogy a sümegi mészkörakások az illetések fórumok intézkedése folytán még az öszi esőzések beállta előtt bele lesznek temetve s rájuk oly epedve várakozó úttestbe s igy két évi pi-pibenés után végre üdvös és hasznos célt fognak szolgálni — 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-Ursaság Nagykanizsán, rö-ut 1. lilIÓ-lflSftl (RövUttéMtt H — Unt, Moazda-ság. ilangv. — hangverseny. E — tlóedis Oy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. /. - moc Mg. - mezőgazdaság. KL - Ifjúsági előadás. F - Wnhfiál Q — rraajotooxene. Ib — Jazz bánd. K - kabart, aZ. — aápsurS iaaa. , Szeptember 19 (szerda) Budapest 9.30 és 11.45 H. Közben 12 Arakor déli harangszó az egyetemtéri templomból. Utána: Cigányzene. I Időjelzés, Időjárás. 3 H. 4.45 Idő jel rés, Idöjárái. 5 P. 5.45 Zenekai! hangv. 8 30 Bartóky JózmI emlékeit. 10.05 h, idójárásjetentés. 10 30 Szalontrió hangv. Bécs, Orác, Innsbruck. Klagenfurt Linz 11 és 4 15 Hangv. 8.05 Népdalest, énekkari hangv. 9.15 Jb. Berlin, Stettln 11 éa 3 30 O. 4 A. 5 Oy. 5.30, 9 és 10.30 Hangv. Barcelona 12.15 Harangjáték. 1.45 Ka-mari Z. 5 45 ét 9.20 Hangv. 10 20 Onnepl hangv. Baael, Bern 1 a 4 Hangv. 430 Oy. 5 5 és 8.30 Hangv. 9 Szólista hangv. 10 nZ. Hrflnn II iTangv. 12.15 0 3 Oy. 5 nZ. 7 Hangv. 8.10 Kamara Z. 9 és 10.15 Kiállítási hangv. Frankfurt, Caasel 3.05 Oy. 4.35 Régi tánc Z. 6.30 Oy. és A 8.15 Taika est. Hamburg, Bréma, Hannover, Klel 8 A. 11 a 2.06 és 4.15 Hangv. 4.15 (Bréma) Zongora hangv. 4.15 (Klel) Híres bariton, áriák 6 Tánc Z. 8 Hangv. Utána költemények és dalok. Langenberg, Köln, Aachen, MSnstar 10 Boroszlói műsor. Utána O. 11.15 Hsngv. 12 10 O. 1.05 Hangv. 5.45 Kamara Z. 7.15 Upton Sinclair költő 50. izUletésnapja, E. 8 Hangv. Utána 12 óráig nZ. London, Daventry 10.15 Istentisztelet. 12 Balladák. 12.30 Tánc Z. I Hangv. 4 Klasazikui Z. 5.15 Oy. 6 és 6.45 Tánc Z. 7.15 Oy. 7.45 Katona Z. 10.15 Vlgopera E Madrid 2.15 és 7.15 Kamara Z. 8.15 Tánc Z. 10.15 nZ. 11.45 Tánc Z. Milánó 12.30 Kamara Z. 4 30 Tánc Z. 5.20 Oy.-dalok. 8.50 nZ., esetleg vígjáték-közvetítés. 10.30 Tánc Z. Prága 12 05 O. 4 20 Oy. 5 nZ. és dalok. 715 nZ. 8 Vidám est. 930 Zongora Z. Róma 1 Kamara Z. 5.30 Hangv. 9 Ének- és zeneksrl hangv. Varsó 1 Torony Z. 5 Krskól mllsor. 6 nZ. 7.30 Tipográfiái E. 8.30 Szólista est. llMSÍÉ bizalom dolga. Hálók, ebéd lök, uriszobák a legegyszerűbbtől a legfinomsbb kivitelben állandóan raktáron. Ksdwazft flzetéel feltételek. Székely Vilmos butortelepe Wagyktalzaa, Kazlacry-utca 1 n. Eliörendü saját kárpltosmOhetg. Filmreklámokra pénzt vett kanizsai cégektói, a filmet nem szállította, a pénzzel tovább állt egy flgynök Oüttler Lajos ügynök eltűnt, mint a kámfor IMji weptembcr 19 KÖZGAZDASÁG MU1 KOZLONT Apaállatok vizsgálata a kanizsai járásban NagykanUaa, szeptember 18 | A nagykanizsai járásban az ípa-Al.atvlzsgálatok sorrendjét az aláb-blakban állepitották. Szeptember 25 én Otrabonc, Zala-merenye. Szep\'ember 27-én Korpavár, Magyarszentmiklős, Magyar-azerdahely. Október 1-én Fűzvölgy, Hosszúvölgy, Homokkomárom. Okt. 4-én Szepetnek, Sormás, Rigyác, Eszteregnye. OH. 5-én Ztlaszenl-jakab, Oilambok, Zalakaroa. Okt. 6 án Zilasártzeg, Cupi, Zalaujlak. Hnllk Oki. 8-án Murakereiztur, B jcsa, Fltyeháza. Okt 9 én Nagybakónak, Nagyrécae, Klarécae. Okt. U én Boctka, Kacorlak, Pölöikefő, Bör-zönce, Zilaszentbslázs. Okt. 12-én Újudvar, Oelse, Oelsesziget, Kilimán. 0<t. 16-án Komárvároi, Klekomá-rom, Balatoumagyarod. Felhívatnak mindazok, akik apa állatjaikat (bika, kin) köztenyésztésre kívánják használni, hogy az Illetékes helyen haj tik lel azokat a bizo\'lság elé. a a sertéspestis járásban Nagykanizsa, szeptember 18 Mint annik Idején jelentet ük a nsgykanlzsal járás több községiben veszedelmes sertéspestis lépelt fel, mely alaposan megtizedelte a sertésállományt. Most mint a járási állatorvostól értesülünk a serléspestis szülőiéiben van. Igy szeptember 21-töl az elrendelt zárlatot ZMakaros és Qalambok községben feloldják. Zilakarosbín junius eleje óta óriási tömegben pusztított a sertéspestis. Ujnéppusztán is enyhült a sertéspestis. (-) Pacsal járás állategészségügy. Tudósítónk jelenti : Zcda-apátl községben a lépfene szórvá-oyoaan lépett fel, a hatóság minden intézkedést megtett, hogy a tovább terjedést megakadályozza. Vörrü községben sertésorbánc szórványosan lépett fel. Zalalgrlce. községi) ;n a sertésvész megszűnt, a zár alól feloldatott. (—) Az egyszerű Dvegház épl tését Ismerteti a .Növényvédelem és Kertészei- legujsbb száma. Cikkeket közöl a talajbaktériumokról, a műtrágyák kiszórásáról, az intálló-trágya konyhakerti alkalmazásáról, a gyümölcsfák ülietésérö1, a helyes szürete lésről, a bor minőségét befolyásoló tényezőkről, az aktuális konyha- és virágkerti munkákról s\'b A dúsan illusztrált szaklapokból a .Növényvédelem* kiadóhivatala (Budapest, Földmivelésügyi minisztérium) kívánatra díjtalanul küld a Zalai Közlöny k való hivatkozással mutatványszámol. Legjobb üdítő ital a közismert Kaphatő minden füszer-és csemegekereskedésben. Főraktár: Wé Ír tlaiú Király-utca 21. T6Z9BI A niwjorkl tőzsde tegnapi erős szilárdsága hálás nélkül maradt a budapes I értéktőzsdére, ugy bogy a piac mindvégig csendes és eseménytelen vol\'. A tpekuláció lovábbi tartózkodási midit az űilet rendkívül szűk keretek között mozgott. A tőzsde lényegesebb vállozAsok nélkül egyenetlenül zárt, ugy hogy az áreltérések az 1%\'Ot is ritkán érik el. Említésre méltó csak a Cement 9 pengC s áreme kedése. A fixvamatozásu papírok piaca teljesen üzleltelen, a valuta és devizapiic nagyrészt változatlan. Zürichi zártat Wita 20 29, London 25 20\'/i, N.»jo«. 319 55 Bitusl 72 22, Mllsso T7\'lSVl, Madrid 86X0. Atr.U\'daai V»3Vt\\, Ba\'lln 12377l\'j Wt«3 )8"17\'/i, Sotla 375 \'Piági \' 10*391/1, Varst 88 20 Hudaneat tO-BSl/i Be (táú B 13, nüirnl 3 16. Terménytőzsde Buza 5 fillérrel, a rozs 10 fillérrel emelkedett. Az Irányzat barátságos, a forgalom élénkebb. Basa ásza*. T kg os 25 90 - 26.10, 74 kg-oi 26 10 - 26\' 10, \'V ke-oa 26 15— 26 55, 80 xí-oj 26 55 25 65, dunántúli V ks-oz 25 75 - 26 95 . 78 iti-oa 25 99 -26\'20, 79 k^-os 26 2 1 26 40 80 kg-oi 26 40 -7650, ross 24 70 -24 9). tálai n, áipa 26-25 - 26 50, wórárpo 27 50 -28 50, wb 25 25 2550. tengeri 3100 81.80. Bazikjrpa 30 25 -2075. ;, 40n VALUTA* Antül L 27-80-27 95 íklga li. 79 60-79 90 Cwík. 18-95-1703 Oáak. 152 05-153 25 Ulti ár 10 00-10-06 Dollár 670 90-872-90 PiancN ir 22-35-22 55 HolL 229 40-230 40 Lengyel 64-15-64-45 Lat 3 45-3 50 Lava — — Ura 29 95 óO-iO Máik* 136 -10-136 90 Nojvég 152 65-153-25 ■chili. 8U6J-I095 Peseta 94-70-W530 Svájd 1.110 20-110 60 SvM k. iM 15-153 76 LHiVUAk Amst 329 /0-230 40 tiapU 10-06-10 09 BeÜU 186-50-136 93 Bctsssel 79 62-79 87 Bukarest 846 3 50 Koitt ab.152-80-153 20 Loadon 27-79-27 87 Madrid 94 75-95 25 Milano 29 94 30 04 Newyork 572 90 4 50 Oazio 15210 153 20 Pária H-87-Í2-45 I\'iáaa 1597-17-02 4 12-115 Stcckl:. 163 35-153 75 Varsó 64 22 fii 42 ftflea 8067-;(0 «2 laikái 11027 110 57 Sertésvásár PsthálUi 1403, a altból eladatlanul vtisia-lasiadt 505 daiab Bsórenda 1-93-1-91, aedstt 1-84—1-88, tudett közép 166-l-)2, könnyű 130—150 elaócendtl flrsg 1-80-1-82, másodrendű 1-60—1 68, angol sB\'dó K 0-1-70, szalonna nagyban 216-2 40 asli 1-25 —2-63, lehúzott b«s 170- 2-04Í szalonnál tálsertés 2 20-2-32. Ai Irányaat lanyha .........„„,„„„.„-. iMiyw/iyviVi1!1!\'!* * » Kiadja: Délzalal Byomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaság. Feieiös kiadó: Zalai Károly. Wsnutaa telefon i Nagykanizsa 78. sz. ipíóhibdetéssí Az apróhlrdtéeeek dija 10 uóig BO flIUr, minden további «zó dlla B flll. Vaaár- éa Ünnepnap 10 sióig «0 fillér, minden további szó dija 8 flll. Szerdán és pénteken 10 ssóík «0 fillér, minden további uó dija • flll. Ctmssó s minden vastagabb betliból álló ssó két ssónsk számíttatik. Állást keresőknek tant engedmény. a klr4.tlsl <11 el»ra llasUaái. Bútorozott sióba kényelmet azeretó magáuoi ur rí szíré október l-re Votöimarty-utca 34. sz. alatt kiadó. 2000 kötet szépirodalmi müvet egy tételben vagy egyes kötetekben minden elfogadható árért elad a Horváth ujságbolL 4558 PéaakOIoeSat beksbelsaéars alndea lsggTt*-aóo peoa-lrodáta Nagykanizsán, Kazlnczy-ulcs X szám. 3163 rmisioseai Deeeoeiussre ötssegben a legelőnyösebben és •abban Myóaittat Aoaél Igáé kölcsflnköavsUtő Irodája Nagyk Édea Hanoikéin I Vegyél magadnak egy pár pántos cipót, de Jöl meg nézd, csak olyat vegyél melynek egéiz hátsó része bórrel van bélelve. Vászonnal béleli lélclpól semmiért meg ne végy. Csókol Borcsanénl. 4550 Megbízható u|, modern, csukott, 6 hengeres autók cuk Kaufmantr Manó-nál rendelhelók. Saját érdekében tessék a dinre Ügyelni. Teleion 167. vagy 571. 4610 22 áves fiatalember, nőtlen, r. ksth. Irodaezolgénak — kl most Is Irodában van alkalmazva — alkalmazást kerei. Ik-tatái, levél cimeaésben jártai, szeretne bejutni bankba, vagy gyárba. Clm a kiadóban. -4605 Király-utca 49. számú háznál azonnal kiadó. — Ugyanott 1 szoba-konyhás lakáa ok óber 1 re kiadó. — Bővebbel: Zweig Imrénél, Erzsébet-tér 1. 4fOS Válogatott uradalmi oaemegeazBIS kilogrammonként 50 fillérért kapható — Ur. Rothichlld Bélánénál, Sugár-ut 8. 4339 Klrály-u. 8. u. alatt kél uj terhet kocsi és egypár lószerszám jutányos áron eladó. ,4458 Lakatoatanono felvételik Ujlaky és Háhn, Király-utca 4598 Várói belterületén szép, egyszobás konyhás lakéaf mellékhelyiségekkel keres gyermektelen házaipár november elsejére Clm a kiadóban. 4596 Jó mlndenea fiztnt Kazlnczy-utca 15. sz. alatt, I. em. (elvétetik. 4595 Kiadó háromazobás lakás, egy nsgy szársz pince éa egy egyizobái lakás, mely műhelynek la alkalmai, Kazlnczy-utca 15. az. alalt. 4594 Kél egvmáibanylló szépen bútorozott kl-aebb szoba egy, vagy kel ur részére kl-V 4592 adó Hojgonyf-ulca G. Kaufmann Károly urt és nól dlvatáruháza Donántul i legolcsóbb b legnagyobb Egy udvsrl szoba-konyhái lakás azonnal kiadó Eötvöi-tér 19. \' 4589 Takarítónő Jobb házakhoz ajánlkozik, esetleg a fózéat Ii vállalja. Clm a kiadóban. _____ 4578 Négy szobás lakái mellékhelyiségekké kiadó. Deutich, Király-utca 36. 4476 Egy takaréktBshely márvány lapok-kalTirakott eladó Csányl-utca 21. 4579 Egy szép udvart lakás minden mellékhelyiséggel, október l-re káadó Petőfi ut 54. sí. -4580 Baroson beszálló vendéglő és mészárszék berendezéssel egytltt bérbeadó. Qm a kiadóban. ________4606 Eladó modern hálószoba berendezés, dívány és heverő Széchenyl-tér 2. 4612 Az u] idényre megérkeztek a legszebb és legmodernebb bel-és kot földi kézimunka újdonságok. Órltsl választék I Olcsó árak I Iskolai kézimunkák már 12 fillértől kezdve kaphatók. S Minden kézimunkál dljtalanal Unitok és elkezdek. Előnyomtatáa uj és modem min-tikkal, nagyon mérsékelt áron I REINITZ BÉLÁNÉ kézimunka-üzlete és elónyomdája Deák tér I. Tetafoa 692. Tűzifa és szén legolcsóbb beszerzési forrása HILD JÓZSEF deszka, éaAletta, egyéb építkezési ■éax, cement ée anyag kereakedéee Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120. Tellvór ■ Utalót tanltásca vállal, Idéa- klnt kölyök és kész vlzsUt elad. vadászterületet rendez, fácánost beállít megállapodás szerint őtvAa Balázs, Ktllmán. a. p. Oelse. (Válassbélyeg nélkül nem telelek.) és Rea vagy alkatrészek. Mindenféle befőttes és dunsxtos 0vegek legelesábbaa csak Melczer Jakab Ovegkereskedésében Kazlnczy-utca 1. sz. alatt kaphatók. IlelAtt iilkségletét iMoerené, uját érdekébe> néxxe meg ársbat! I bizományi lerakatából mlndenneaS keinényfát, u. m. Slavon tölgy, kfirts, éger ét elsőrendű tölgyparketta, úgyszintén hazai vadcaeretaaye és gőzölt bükkanyag állandóan nagy raktáron kapható EPPIHQER I. ÉS FIA dtaika, 14c. Ip0l.lt. «• mlBd.Dn.Ma .pltk.zé.1 aaysa kimkllMbM HABYaaaizaAa, DtAk-T*a a. Világhírű Hatschek Eternit lerakata^ csávázószerek: Porpácok: Hedvespácok: Porzol Hlgozán Tillanlin Tillantin Arzópor Cupram Tulán Oermisán .Orion* csávázó rézgáüo-por Abavit Kallmát Trlamid Triamid stb. stb. Mfltrágyafélék. Növényvédőszerek szttkségletét rendelje aeg már aoet nálam, hogy Idejében megkaphassa. kicsinyben éa nagyban kaphatók) oiszái léiur Nagykanizsa, A btróeág mellett. Erzaébet-tér 10. m Telelőn: isa ZALAI KOZlONT 1928 szeptember 19 Strobentz-féle padlófestékek, linóleum vagy borostyán, zománcmázak és mindennemű festékáruk a legolcsóbb árakon kaphatók. Gyári lerakat: Friedenthal Rezsőnél «" Fflut I. szám Drogériával szemben. GUBACSOT, ágytollat, állati bfirflket, vörös- ét mrgaréz, dák és ólom hulladékot, vasat, csontot és rongyot a Icgmaguabb árban rázár ol 8TIÉI B. FIAI SA8TKAHZ8A, Erzsébet királyné-tér 15. u. alatt. EQHIVÓI Mtfte- vifT BjUU Ifjakbtti uluUok •Ikilmiul BUDAPESTEM Wr«l6«jSMbb lituU • Uffc«lltB«*4bb otlboat arullli • Wj«l Í.Ufl«i.k Meltett • K«totí pilr.udr., oldjiival utahii Ütő OR AND HOTEL Park Nagyszálloda Bsáayeit, TUL, Barou-iér 10. tOo;o •»<j.4méaIt kap ailat UIÜ Up tlóllj«t6|. ofc»ó nob.-ii.inkMI. ICXVo aMfladménvt kap okai éttoal iriliktxU. (Kltínó báli koojlu.) B pangSt magtakarit ulóUxJ kUUfait. anl gytlof át)0b.t m p«tc aull a pAJjkwdvkiróJ- ■álunk otthon érzi magát 111 IU6r«adll kluolfUU, isifonua ckklidl |.l).f Saját érSaka un JAorSk tolytáo, bon okr.U.o oiluak ulll-)oa W| — ElSutM txobúscfrcodtlfe aJánUlo*. _ _ 40*1 .1. nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338. Bármely bel- vagy külföldi áru- vagy értéktőzsdéről a lehető leggyorsabban, telefonon, táviratilag, vagy Írásban, helyben vagy vidékre jelentést ad. Érdeklődni lehet a fenti cimnél MAKULATUR papir kapható a kiadóhivatalban NASH és PACKARD autók kizárólagos zalamegyei kápviaeletát átvettük Mielőtt autót beszerezne, feltétlenül kérjen prospektust és díjtalan kocslbemututést. "" Hat henger, hétszer csapágyazott főtengely, négy kerékfék, zajtalan motor, hosszú élettartam éa olcsó üzemköltség. Szántó Vilmos és Társai Telefon 3-22. lagykanizaa, Deák-tár 2. Telefon 3-22. ^ ü jöuede"1\' kereseti ^ sgsa .«n,n>ek«,r .. iro.1"1"1 . .„StlCÍ ,n J.,l„llltCl ISStffr........- r^„emegkUldtt P ÁLLAD IS S1 köii(jvos:hUijQ Dudupetl, V., Alkotmány-u. 4. Ollhon 1 perc alitt a gyermek is készíthet saját tiszta üvegjében szódavizet, üdítőitalt habzóbort! 1 It. szódavíz 16 fiiérbe kerül, olcsóbb mint a gyári 4 havi részletre! Tartozik önmagának, csatád-Iának, hogy asztalára tiszta üveget tegyen I Árak: Autó Syphon üveg ... 21 P az első tel. szénsavpatron ............... 5 P cserénél 1 tel szín-savpatron............ 2 P 4 havi részletre I Autosyphon Qveg Sparklet világszabadalom ! Tiszta, olcsó, kényelmes, Egycdárusitó: praktikus I Szabó Antal ^"iSsz&sz:**™ Nagykanizsa n Telefon 91. szám Ha megpróbálja, sohasem használ mást, mint Johnsons féle amerikai padlóviaszkot és beeresztöt. Minden eddigi pídlóviazzkot felülmúl, zrirfoltot nem h?gy, fénye állandó. i Kapható ciak: Friedenthal Rezső (esték, kefe ti háztartiil cikkek Üzletében Tel. 137. Főút 1. Tel. 137. Gazdasági Takarék éptleL 17.556/1928, Hirdetmény. Felhivom a Nagykanizsa városban tartózkodó mindazon hadirokkantakat, akik eddig ellátásban nem részesültek, valamint akiknek a rokkantsága a legutóbbi vizsgálat óta rosszabbodott, hogy folyó évi szeptember hó 17-től 22-ig jelentkezzenek összeirás végett a Városházán, Kazinczy-utcal I. emeleten, 4. ajtónál. Nagykanizsa, 1928. évi szept, hó 14-én. as, Polgármester. Gramofon\' lemezek és hangjegyek legújabb slágerei kaphatók Fisthel Fülöp Fiai könyvkereskedésében Nagykanizsán. ______K varrógép BÉG BEVÁLT JÓ MINŐSÉGBEN Ke cJretö/ue/eJi/e//e/*/eA SINGER VA RRÓGÉ P r é s zv é N»TÁRSA»*a FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐ-UT I. Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.) 68. évfolyam, 213 szám Nagykanizsa, 1928. szeptember 20, csütörtök Ara 14 fillér ZALAI KÖZLÖNY Isatiistlilg fa IMdUnWi IU í. uám. EairtUtyl MUlMUUvtial Koasatfa Lajoa-a. «. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts UJos EMAistéal án ter bóri S pangó M MU« Budapestre érkezett a jugoszláv delegáció Budapest, szeptember 19 Ma este érkezt Budapestre a Todorovks Milán, belgrádi egyetemi tanár vezetése alatt álló jugoszláv delegáció, bogy a msgyar kormány megbizottaival u|ra (elvegye a tárgyalásokat egyes, már régebben fflggő vasutforgalmi és hajózási kérdésekben. A jugoszláv delegáció tagjii dr. Markovla, a közlekedés-agyi minisztérium osztályfőnöke, dr. Lazarevtcs, kereskedelmi minisztériumi osztályfőnök és dr. Ántula kereskedelemügyi minisztériumi igazgató. A tárgyalásokat magyar részről Nlckl Alfréd követségi tanácsos, s külügyminisztérium gazdaságpolitikai osztályának főnőké vezeti. Macedón komltácsik megtámadták a görög határőröket Athén, szeptember 19 A macedóniai Drámából jelentik, bogy szerdán este 10 óra tájban egy nagyobb komllácai banda megtámadta a görög határőrséget, bombákat és kézigránátokst dobott sz őr-állomásra és hsreba keveredett a görög határőrökkel. Részletes leienlés még nem jött. Drámából egy egy zászlóalj gyalogságot köldtek Tirnovóba a határőrség megerősítésére. Strassburgban kigyulladt a Rajna kikötője A petróleum clszrernák egymásután felrobbantak — A kár több, mint 15 millió frank Párls, szeptember 19 Tegnap este kigyulladt Strassburgban a Rajna kikötője. A tűz a petróleum kikötőben keletkezett és rövid Idö múlva egymásután robbantak fel a petróleum-dsternák. Az eddigi kár több mint 15 mll\'ló frank. A tűz továbbterjedését ms reggel sikerült megikadályoml. A kikötö-rési még ég. Meghalt a monzai autókatasztrófa 23-lk áldozata Milánó, uept. 19. (Éjszakai rádió-jelentés) A monzai kórházban ma meghalt az autókalasztrófa 23-ik áldozata, Brusakl kereskedő. A közigazgatás mai állapotában nem maradhat fenn, jelentette ki Scitovszky belügyminiszter Az egyesülési és gyQlekezási tfirvényjswsslat még sbbsn az évben a Ház elé kerQI Budapest, szeptember 19 Balatonfüreden Scitovszky Béla belügyminiszter kijelentette, hogy végigmentek az egész közigazgatási reformjavaslaton és a magasabb elvi szempontokból tárgyalták le a javaslatol. A miniszter tájékozódást kivánt szerezni a párt tagjainak véleményéről. Bizonyos, hogy a köz Igazgatós a mai állapotában nem maradhat fenn és a legszigorúbban kell a reformot megjavítani, — mondotta. A belügyminisztériumban most munkában van a fővárosi törvényjavaslat, a községek háztartásáról szóló törvényjavaslat, valamint az egyesülési és gyülekezési jogról szóló ja vaslat. A miniszter reméli, hogy a javaslatokat még ebben az évben a Ház elé terjeszti. Az egységespárti képviselők egyébként mi elutazlak Balatonfüredről. A miniszterelnök csak október elején érkezik Budapestre Budapest, szeplember 19. Qróf Bethlen István miniszterelnök jelenleg Radványban tartózkodik, ahol Károlyi László gróf vendége s vadászatokon vesz részt. Radványból miniszterelnök Inkére tér vissza. A miniszterelnök október első napjaiban érkezik Bádapestre és veszi át hivatala vezetését. Az egységespárt értekezlete holnap csütörtökön valószínű elmsrad. 20 millió pengő hitel a hizlalást ágaknak Budapest, azeptember 19. A his-lalási hitelakció során húszmillió pengőt bocsát a kormány a hizlalás! ágak rendelkezésére. A kedvez ményeket valószínűleg kiterjesztik a nagyobb földbirtokosokra Is. Eddig 660 emberáldozata van a floridai tornádó pusztításainak A kár meghaladja a 100 millió dollárt — Csapatok védik a millió mosok villáit a fosztogatók ellen — A vihar ma eléri Newyorkot Portorlco, izept. 19 A tornádó által elpuaztilott területeken katonai |árőrök cirkálnak, hogy a városokban megaksdilyoz-zák az üzletek és raktárak kifosztását a Iskosság részéről, melyet az éhség a végső kétségbeesésbe kerget" Az orvosok megállapítása szerint igen sok halált és sebesülést okoztak a htzak bádogtetöl, amelyekel a vihar ereje szsniszél dobált ugy, hogy a szó szoros értelmében lekaszálták a menekülőket. A floridai anyagi kár sokkal nagyobb, mint ezideig gondolták. A kárt 100 millió dollárra becsülik. A halottak száma eddig 660. Nagyon sok ember a vizbt ful». Egy néger kunyhóban halva találtak egy egéiz családot, apát, anyát és kilenc gyermeküket. West Palm-Bcacbba nemzeti g/rda csapatokat küldtek, mert a milliomosok palotáit és nyaraióit bandák fosztogatják, ugy, hogy a kormányzó a badlállapotot fogja kihirdetni. A meteorológiai állomások azt jelentik, bo;y a tornádó ma a Cip Hatteres lg fog érni és a forgószél nyúlványai eljutnak N w/orkig. A felvidéki magyarok és tótok sérelmeik orvoslását kérik a népszövetségtől Számos ujabb petíciót adtak be a tanácshoz — Bernsdorf javaslata — Brland ma Oenfböl elutarott Oenf, szeptember 19 | Boncour francia d:legálus határozati (Éjszakai rádtójelentés) A III., javaslatát veszi alspul, de batározot-vagyls leszereléssel foglalkozó fő- tabb annál, bizottság mai ülésén Bernsdorf né- Genf, szepl. 19. (Éjszakai rádió met delegátus ha\'ározaü |avaslatot jelentés) Brland ma délulan elutazott terjesztett be. E< a javaslat Paul Párlsba. A francia delegáció veze- tését Paul Boncour vette át. Genf, szept. 19. A Journal de Oeneve közli, hogy u|abban ismét számos petíció érkezett a Népszövetséghez a kisebbségek részéről, jeléül annak, hogy a kisebbségek milyen nsgy fontosságot tulajdonítanak a Népszövetség munkálatainak. A többi közt Dvorzsdk Viktor a tót nép, ölvedl László pedig a felvidéki magyar kisebbségek nevében adott be emlékiratot. Genf, szept. 19. A mai napot Ismét a főbizottságok tárgyalásai töltik ki. Délelőtt az első (|ogi), a második (gardasági) és hstodik (szellemi együttműködés) főbizottságok tartottak ülést, mig délután a har-msdik (leszerelési), a negyedik (költségvetési) és ötödik (humanitárius) főbizottságok üléseznek. A második főbizottság napirendjén s következő kérdések szerepelnek: a közlekedési szervezet munkálatai, a bolgár mrnekűltek letelepítése és a bolgár stsbilizációs kölcsön, az alkoholizmus kérdése, a Népszövetség viszonya a fenbstósága alatt létesített Intézetekkel vagy szervezetekkel. A hatodik főbizottság az örmény menekültek letelepítésének kérdését tárgyalja, amit a közgyűlés tegnapi bstározatából utsltsk a főbizottság elé. Fogl II. és Blnm Zoltán jutalomjátéka Budapeat, szeptember 19 (Éjszakai rádtójelentés) Ma délután 1500 főnyi lelkes közönség előtt tartották meg Fogl II. és Blum Zoltán jutalomlátékát. Ebben a Ferencváros 2 szer 25 perces játékban győzött U|pest ellen 1:0 (0:0) arányban. Berlin ellen |átszó válogatottunk 2:1 (2:1) arányban verte a Prága ellen kiálló msgyar csapatot. A gólokat Kohut, Takács II. és P. Szabó lőtték. November 3-án tárgyalják dr. Nagy István bünügyét Budapest, szép! I7v Dr. Patay litván büntetőtörvényszéki tanácselnök, akinek tanácsa dr. Nagy István törvényszéki bíró és 18 társának bünügyét tárgyalja, most u| terminust (űzött ki a bünügy fötárgya-lására. L\'gujabb Intézkedés szerint november 3-áu kezdi meg a Patay-tanács dr. Nagy István éi társai bűnügyének fölárgyalását és igy a két nagy bünügy, Nsgy István és Erdélyi Béla bűnügyének főtárgya-lása csaknem egyszerre fog kezdődni. 1ALAI K03L0NV IBM anptember 20 Végig a i iskolákon A* elemi Iskolákban erftsen emelkedett a tanulók •zárna — A középiskoláknál most vannak benn a (.háborúm ssztendftben" — A fémipart szakiskola eíorte teljesltmányének maximumát — Óriási létszámosBk-kenás a ieánytanonolskolában Nagykanizsa, szeptember 19 | ösireten 758 tanuló Iratkozott be, Néhány napja, bogy megindult a rendes Itkoiai éle) éa moit már ax egye* iikouüi növendékeinek ponloi izáma megállapítható. Végigmentünk az 0 tizet nigykanlziai Iskolákon, hogy Usxta helyzetképet adhassunk a nigy-kanissai 1928/29. évi uj tanév-kez-detról. Kezdjük az ovodáknáL Hogy a város az idén 18 pengő tandíjat szed, az idén sok ízűlő nem járatja gyermekét az ovodába. Nem tudja járatni — meri nagy pénz ma 18 pengó. Pedig szeretné, ha az 0 pöttöm emberkéje is elszavalhatná a Talpra magyarl, meg elénekelhetné: A macskának nincs nad-rágji... c. bájos gyermekversel. Számos szOló — főleg Kiskanizsán — panaszkodott nekünk arról, hogy még ovodába sem tudjs küldeni gyermekét, meri 18 psngöt és behatási dijat is kel! fizetnie. Az I. körzeti elemi iskolában Poleslnszky Emil igugitólól megtudjuk, hogy sz idén 385 lm és 330 leány-tanuló iratkozott be. Vagyis Összesen 715 tanuló — a tavalyi 636 tel szembea Ugy, bogy a pid-lásról az Összes régi, haaználaton kívül helyezett pid^at le kellett hozni, bogy az Összes nebulókat el lehessen helyezni. Négy párhuzamos I. osztály van. A II. körzeti elemi Iskolában RIÓ Ferenc, az uj igszgstó, nagyszabású programmal vette át az iskolái. Tavaly 684 tanuló volt. Az Idén már 769, sói Polesinsxkyné osztályával együtt 816. Ebben a számban nincsenek benne ax israét-lósök. A mull évben 3 elsó osztály volt, sx idén 4. A nagyszámú emelkedést Filó igazgató azzal magyarázza, hogy az elemi iskoláknál az I., II. és III. osztály már tul vsnnik a háborús létszámcsökkentésen. A .háborús anyagot\' most a középiskolák kapják. Számszerűleg ls magyarázza. Pld.: az I. osztályban a II. . a 111. a IV. „, »x V. . 76 tiu, 85 leány 85 82 62 32 88 76 74 33 35 a VI. . pedig 33 van. Az alsó osztályokban 50-55 látsrámmal dolgoznak, ugy, hogy csak nagynehezen lehetett az összes tanulókat elhelyezni. Az Ismétlösöknél pedig mindössze 8 fint és 36 leányt írattak be, ami onnét eredt, hogy legnagyobb részük még munkában van. Már meg kellett volna kezdődnie az előadásnak, de növendékek hiányában sxorabatra halasztották. Kiskanizsán Kovács illés, az uj igazgató vezelé-nyüt meg az Idei évad. Itt vagyis 50-nel többen, mint a mult évben. Az uj állami elemi iskola lgszl OrOme lanltónak, tanulónak egyaránt. Az izraelita elemi iskolákban azonban csökkenés mutstkoilk a tanulók létszámában az előző évi lélekszámhoz képeit. Halász igazgató szerint ax idén összesen 166 gyermeket Iratuk bt A polgári leányiskolába, amely Potónyl Oyörgy uj igazgató személyében egy kipróbált, modern stilü Unférfiut és pedagógust kapott — 310 leány növendék iratkozott be, a tavalyi 366 leánytanulóval szemben. Ex a szám azonban még nem végleges. A polgári fiúiskolában Németh Mihály Igazgató részletesen beszámol ax egyes osztályok létszámáról és rámutat a folyó iskolai évsd tanulói létszámának erősen csökkenő tendenciájára. Mig az elmull esztendőben 376 tanuló volt, addig ax idén eddig mlndöaaxe 320, mely szám azonban fd fog még menni 330-ra. — Az utolsó háborús esztendő és nehéz gazdasági viszonyok — mondja magyaráxólag Németh Igazgató. A felsőkereskedelmi Iskolában Balog Dávid igazgató kifejli előttünk, hogy a szülők belátják, bogy a diplomás pályán való elhelyezkedés és boldogulás mily rettentően nehéz, szinte hiábavaló. A 3 évfolyamba beiratkozott összesen 170 fiu, mig a leányok évfolyamaiba 37. Ax dóxő évvel szemben a fiuknál 17, a leányoknál 6 tal kevesebb a növendékek száma. A piarista gimnáziumban Eberhardt Béla c. főigazgató d-mondja, hogy ax Idén sx I. osztályból többeket d kdlett utasítani, mert betelt a létszám. Otsxesen beiratkozott az intéxelbo 391 rendes tanuló, 35 magánUnuió, ezek közül 32 leánynövendék. A konvlklus 7 növendékkel nyílt meg. Ax államilag segélyexett községi szakirányú Iparostanonciskolánál eddig 412 fiu és 119 leányUnulót Írattak be. A leányoknál — mondjs Braunét Lijos ny. igazgató — legalább 200-230 a csökkenés a mult évvd szemben, ami a mai gazdasági viszonyok folytán előállott ipar éa üzeni beszüntetéssel áll szoros összefüggésben. Nagyon sok iparos beszüntette munkáját és amelyik fenntartja üzemét, a tanoncok számát redukálU, ugy, bogy egész osztályokat keltett csökkenteni. A m. klr. fémipari szakiskola az idén a 6-ik iskolai évadjába lépett. Fdvétetett az I. évfolyamba 231 a II. évfolyamba 26 és a III. évfolyamba 12 Unonc. öuzesen 61. Ezenfelül volt még 20 Jelen kexő — mondjs lnotay Kálmán igaxgató, — exek közül 3 at ax újpesti fa- és fémipari sxakiikolába utallak át. Nem lehelet! többel felvenni, — — mondja — mert nincs több situ-hely. Ax emelkedett létsxámra való tekintettel a főhatóság megengedte a 4 Ik mú/exelő lejvételét. A jelenlegi épüld még 1—2 satuval klegé-azlthetö, ugy, hogy a tanulók mix\'- njumát 70 r« lehet emdni és exxel a szakiskola az adott keretekben elérte teljesítményének mixlmumát. Tekintettel a jelentkezők sxámánsk folytonos emelkedésére — szükségét látja annak, bogy a jövő évben ax intézet a faipari osztállyal bővíttessék, Ily irányú előterjesztését legkö-lebb megteszi a polgármesternek. \'Október 1-én megnyílik a traktor-kezelői Unfolyam. November 3 án kezdődik az építőipari tanfolyam. (B. R.) Vasárnap 40 autó és motor-versenyző vonul át Nagykanizsán Útirány: Petőfi is Telekynt — Gyermekekre vigyázni kell! .Nagykanizsa, szeptember 19 A Somogymegyei Automobil Club ez idén is nagyszabású, ugynevexett megbízhatósági háziversenyt rendez. Nigykanizsát ex a verseny, melyet sxeptember 23-án bonyolítanak le, axért érdekli, mivel ax auló és motorversenyzők városunkon it kérésziül vonulnak. Az eddigi nevexések szerint, mintegy 40 gépjármű Indul a tura-versenyben. Útirány: Kaposvár— Andocs — Kőröshegy—Bilstonizent-györgy—Keszthely—Nagykanizsa és vissza Kaposvárra. Vasárnap délelőtt 11 -2 óra kOzött ^^■^■\'^VV^A^^A^VVVSVN^iAi^^^^^VVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVyyVy érkeznek a versenyzők Nagykanizsára, még pedig a Pdőfl-utcán érkeznek és a Teleky qjon futnak id a városból. A rendőrség a fenti időben fokozottabban ügyel a forgalom biztoii-táiára és az életbiztonság megóvására. Ezúton is figyelmeitdl a Petőfi-és Teleky-uton és kornyéken lakókat, hogy gyermekdkre vigyázzanak, meri a versenylók meglehetős tempóban futnak át a városon. A turaversenyben résxtvevő autók slartszáma olddt van, a motorosoké • ve idők mellén. Egy belga diplomata szenzációs leleplezése a bolsevista rémuralomról Berlin, szeptamber 19 Hozzászokhattunk már, bogy a Szovjetoroszországba meghívott munkás-delegációk elfogult és megbízhatatlan képet szoktak festeni a .bolsevista paradicsomról." Hogy menynyire igy van ez, az kiderül egy most meglelent szenzációs könyvből, amdynek szerzője DouUlet József b:lga diplomata,; aki kilenc évig képvisdle Belgiumot konxnii minőségben Szovjetoroszország fővárosában és mod a „Ltálcázott Moszkva dmü (randa nyelvű müvében megbízható és dethü képet fest a mostani Oroszországról. Az eiőkdö belga szerzőként volt a szovjdorosxországl éhinség leküzdésére kiküldött Nsnsen- misszióban és mint ilyennek alkalma volt bde-pillantani a szovjetgszdálkodás kulisszái mOgé. — Láttam a ház b>lse|ét — írja kOnyve bevezetésében — nem csupán a homlokzatot, amdyd az idegen látogatók tiszteletére ünnepélyesen ki szoktak világítani. Kötelességemnek tartom tebát, hogy gyenge hangommal kikiáltsam a nagyvilágba: minő Irtózatos vértanúság ax, amit az orosz nép a bolsevista Iga atatt elszenved. Amit belenyugvásnak neveznek, az nem egyébb, mint a könyörtelen diktatúra üldözésdtől való féidem. A civilizált népeknek nincs Joguk ahhoz, hogy a azovjd uralmát annak hivatalos elismerésiével támogatták, mert ez az uralom állandó nagy veszély minden társa-dalomra és az egész civilizációra. Douilld leleplezései szerint u orosz nép sztnredésd borzilmaiab-bak és hihetetlenebbek, mim akár s legperverzebb agyvelő dképzelhetl. Jog és törvén/ esik papíron varnak meg, még a munkás is tökdetesen Jog nélküli ebben sz úgynevezett munkás-kOxtársaságban, a halaimon lévőknek aránylag kis csoportja uralkodik, tönkre tesxl a népet és ax országot, ax ifjúságot pedig cél-tudatossn és tervszerűen az erkölcstelenség és eldurvulás felé vezeti. Korlátlanul uralkodik a O, P. U. a hírhedt cseka utód\', amdynek börtöneiben sokkal kegydlenebbül tombol az önkény és a borzalom, mint az abszolutizmus legsötétebb korszakában. E börtönökből még mindig számtalsn embert hurcolnak d kihallgatás és Ítélkezés nélkül a vesztőhelyre, ihol az .Igazság nevében\' sgyonlövik ökd. Parasztok éi munkások egyformán gyülOlik ezt s rémuralmat, de senkinek sincs ereji és bátorsága, hogy a zsarnokok igáját lerázza. — Hogyan lehetséges, — kérdi a szerző — hogy mindezekről Európa nem vesz tudomád és hogy s tanulmány végett kiküldött munkásdelegációk, amelyek nem mint komnu-nista érzelműek, jdentésdkben s boi-sevisU urdom dicsőségét zangik. A dolog nagyon egyszerű. csak axt mutatják meg nekik odakint, ami a szemnek kellemes, ami még megmaradt Oroszország egykori faida-aágából éa jólétéből Potemkin-gyárikat mutatnak be nekik, bogy ms|- lBto> j^jwbw 20 ZALAI KOZI.ONT győxxék Okét az orosz ipar fejlődéséről. DouUkt elmondja többek közOtt, bogy a doni kerület egyik állomásán egy alkalommal egy óra bossiat hagyták vesztegelni a vonatot, hogy a vendégek megcsodálhassák egy nagy gyártelep fOstjét. Később kiderült, bogy szalirát égettek és ennek lüze produkálta az óriási füstfelhőket, mert a gyártelep, amely még a cári uralom Idejéből maradt ott, már rég óta nincsen tizemben. Egy orosz állampolgárt bárom évi börtönre Ítéllek, mert egy angol delegáció tagjaival angolul mert beszélni. Az idegenekkel szemben való minden udvariasságot ugyanis kémkedésnek, összeesküvésnek minősítenek. Daull-let, akt egyébként szintén néhány bónapoi töltött a cseka börtCníbeo, könyvének előszavát ezzel a felkiáltással fejezi be: .Jaj azoknak, akik lebecsülik azt az óriási veszélyt, smely a mai Otoszország részérói társadalmunkat és az egész civilizációt fenyegeti I" Választási hirek Nagykanizsa, szeptember 19 Tegnap, szerdán este 6 érakor a volt Világ-mozgó előcsarnokában berendeiett pártirodában megalakult s nagykanizsai Kállay-párt Agyülésen a meghívottak közül közel ötvenen jelentek meg. A párt elnöke Knortzer György kormánytanácsos, aki maga is megjeleni a gyűlésen, azonban bejelentette, hogy egészségi állapotára való tekintettel aktív részi nem vesz a választási kampányban. Igy helyére a párt vezetésére társelnöki címmel Mdtés P. Hilár szenlferencrendl plébánost választották meg. Ugyancsak társelnökké választották dr. Matek László ügyvédet. A plébános átvette azután ax clnöklést, msjd megalakult a párt százts végrehajtó bizottsága, melynek Babochay György az elnöke és Kekmen Ferenc sz ügyvezetője. A gyűlés táviratban üdvözölte Kállay Tibort, majd a választári előkéuűle-lek réssletell beszél ék meg. A pártiroda naponta délelőtt 10-től 12 óráig és déhitán 3-tól 6 óráig tartja hivatalos óráit. • Ax ejfységes párti ellenjelölés dolgában még nem történt intézkedés. A párt legközelebbi budapesti értekezletén fognak dönteni a jelölés kérdésében. Tény az, hogy Nagykanizsán minden oldalról ostromolják kérésekkel az Egységespártot és a miniszterelnököt a mielőbbi Jelölés érdekében. A helyi egységespáiti szervezkedés csendben, de teljes erővel és céltudatossággal folyik, bár a személyi kombinációk egyelőre koralsk. A Mffyfcaalzaal motaorologlal meo-tifraM HnMnki Szerdán a MmtrM-W7 Reggel 7 órakor +14, délután 2 órakor +185, wte 9 órakor +156 i PttMuí: Reggel és délben borult, este tiszta égboltuzat S&lUünr ■ Reggel Északnyugat, délben Nyugat, este Délkeleti szél. A Meteorológiai Intézet Jelentése szerint egyelőre enyhe Idő várható, később nérat nötOUyrdesac! caóhajlam valószínt). > Hét hónapi\'börtönnel sújtották a gyermekgyilkos klskanlzsal leányt Franck-kávés ládába rejtette és az udvaron elásta agyonütött csecsemőjét Nagykanizsa, szeptember 19 Már régebben történt, hogy Piander Katalin klskanizssl leánynak udvarolt egy klskanizssl gazdaember. A viszonynak csakhamar megvoltak a maga természetes következményei. A leány any|a többizben hangsúlyozta leánya előli: hogy valshogysn elejéi kell venni a dologntk. És PlanJer Katalin szófogadó leány volt. Csakhamar szerzett is egy tudós aaszonytól egy üveg medicinát, eml azonban nem használt. A gyermek megszületett és nemsokára titokzatos módon eltün*. Kis-kanizsán suttogni kezdtek ax emberek, ugy, hogy ax eset rövidesen a csendőrség fülébe Jutott és a nyomozás cs&khsmar szenzációs dolgokat pattantott kl. Megállapítást nyeri, bogy Piander Katalin egy élő gyermeknek adott életet, akit azonban nem sok idővel a szülelés után a csecsemő fejére mért ütésekkel megölt, a kis hullát ped g egy Franck-kávés ládába lelte, ax! leszegexte és az udvaron a téglák alá ásta, ahol a csendőrök meg is találták. A csendőrök a leányt gyer-mekgylIVosság gyanúja miatt letartóztattak és átadták az ügyészségnek, de védőjének leifolyamodására későbben szabadlábra helyezték. A törvényszéki lőtárgyaláson a leány beismerte, hogy a csecsemő élve jött a világra, de hogy hogyan kaphatott koponyaalapi törést, arról nem tud. Dr. Nbponszky Béla törvényszéki orvos szerint a nő a gyermek fejét valósxinűleg ax istálló jászolához, vagy más valamilyen kemény tárgyhoz ütötte. A bíróság a bűncselekményt — minthogy a leány előzőleg Is Igénybe vette már gyermekének elpusxtltása végett a csodásasszonyt — bizonyítottnak vette és bűnöinek mondotta ki Piander Katalin! gyermeköléa bűntettében, azonban ax enyhítő sxakasz alkalmszáta mellett 7 havi börtönnel sújtotta. Cslllaghy klr. ügyész az Ítélet súlyosbításáért fellebbezett. NAPI HIREK „Ahelyett, hogy dolgoznának, mind idejárnak pereskedni!" A nagykanizsai büntető járásbíróságon óriási módon felszaporodott az ügyforgalom. Kora reggeltől délig csapatostól állnak a pereskedők a bírósági folycsfn. Feltűnő, hogy ren geteg a falust ember Azt lehet mondani, a pereskedők 80 százaléka fa tust ember. Siomora jele ez a békét lenkedésnek, az örökös veszekedések nek, családi vtszálykoddsoknak, amely már ennek az áldott magyar népnek olyan rossz szokása, mint például az, hogy ha egy kis bort Iszik, he gyeket akar elmozdítani helyéről. Szomorú bizony, hogy falusi népünk annyi Idői pociékol bagatell ügyekben a Jöívj\'nyre" járással Nem arról van szó. hogy valaki ha becsli leiében megsértik, ne keresse igazát a bíróság előtt hanem arról, hogy ügyelnének Jóbban az emberek nyelvükre és gondolnák meg kétszer, ml előtt valamit kimondanak. Mert az a tónus, ahogyan ma falun veszekednek, még a legvastagabb nyomdafestéknél Is vastagabb. Ha valaki beül ttz percig a Járás bíróság szobájába és végig hallgat egy két tanúvallomást, utána valósággal szédül. (Nem hídba, a jdrds-biro ur egész délelőtt nyitott ablaknál tárgyal még hűvös Időben ls.) Aztán milyen semmiségeken vesz nek össze, amtvel Idekerülnek ? Szinte el sem hinné az ember. összevesznek és a legocsmányabb kifejezésekkel Illetik egymást egy marék cseresznye miatt, vagy egy el hullott csirkéért. És aztán szaladnak az ügyvédekhez perelni a becsületet. Rendszerint a járdsblró az alperest és a felperest ls kölcsönösen ítélt el Mind a ketten egyformák. Tizenkilenc egyik egy hljjdn husz a másik I Ma délelőtt Is egész karovinra tető peres polgár, leány, menyecske álldogált a folyosón. Bent a büntető járdsblró már alig győzte a végnélkül! pereket E pillanatban épen hat ngyád ember és egy 14 éves gyermek tesznek sorban tanúvallomást. Olyan a szoba mintegy zsinagóga. Egyszerre beszél mind a hat ember összevissza. Esküdöznek, szapulják egymást, bizonyítanak és elltn bizonyításra készek. Végre a nagy hangzavart megunja a biró és erélyesen csendre Inlt őket. Aztán Igen helyesen és magyarán kioktatja az egész pereskedő kolonlát. — Ahelyett, hogy otthon dolgoznának, folytonosan tdejdrkdlnak. — összevesznek a cseresznyeszedésen, mint valami gyerekek I Mikor vége a pernek, (ne tessék azt hinni végleg vége, csak elnapolás, mert vlszonvád) nekem mondja a biró: — Ezek minden három hónapban Itt vannak I (-) Csütörtök, péntek, szombat 5, 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor A filmek filmjei KIRÁLYOK KIRÁLYA Az Ur Jézus Krisztus élMk és szenve Két rész, 18 felvonásban. Kendezte: Cecil B. de Mllle. NAPIREND Szép*. 20, osdtlptSk Római katolikus: Euszták. Protestáns: Friderika. Izraelita: Tlsri hó & Nap kel reggel 5 óis 44 perckor, nyugszik délután 18 óra 03 perckor. • Városi Nagymozgó. .Királyok királya" Az llr léius Krisztus élete és szenvedése két rész, 18 felvonásban. =■ Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. — Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéházában VIII., Baross-tér 10. — A polgármester Itthon. Dr. Sabján Oyula polgármester tegnip üdüléséből hazaérkezett. A polgármester legközelebb részt vesz a Városok Országos kongresszusának miskolci ülésén, ahol a közigazgatási reformot fogják letárgyalni. — Áthelyezés. A péntögyigazgatóság Ruszwurm Henrik pénxflgylgax-gatósági titkárt Nagykanizsáról Zalaegerszegre helyezte ál. — Házaaság. Németh Imre (Ntw-york) és Kavetz Ágnes Nagytécsén háxasságot kötöttek. — A Zala Kanizsa FC vezetősége és választmánya pénteken este 9 órakor az Ipartestületben ülést tart. — A Levente Labdarugó Szövetség ma este V»9 kor tartja ülését. — Megjött a „tűzoltók" autója. Számos ember gyűlt össze tegnap délben a nagykanizsai városháza előtt, ahová épen .a tűzoltók\' uj automobilja érkezett A legmodernebb tipuw, pompás auló magyar gyártmány és 12.700 pengőbe került. A város közönsége csak azt nem ludja megérteni, mi szüksége van a .tűzoltóinak" autóra, amikor még mászó-házuk, de autófecskendöjűk sincsen és eminenter fontos lenne a tűzoltók fizetésének tisztesi ég es emelése. A közönség ugy véli, hogy csak a gépkocsi vezetője lesz tűzoltó — sz ülésekre azonban aligha tűzoltó ember fog kerülni. No de akkor miért nem nevezik meg a gyermeket Igazi nevén? — Népgyűlés lesz vasárnap. A nagykanizsai szociáldemokrata munkásság szeptember 23 án, vasárnap délelőtt a Klssörház udvarán nyilvános népgyűlést tart, amelyre lejönnek Nagykanizsára Esztergályos János, Várnát Dániel és Propper Sándor országgyűlési képviselők. — Leventékhez. A folyó évi október hó 6. és 7-én Budapesten meg-Isrtandó országos levente versenyre atlétikai számokban a következő leventék jelöltettek: Nagy Lijos, Major József, Farkai József, Szlszka József, Kass Oyörgy, Hajdú Ferenc, Engel-leiter Zoltán, Cziegler Oyörgy, Sin-kovits Pál, Helyei József, Noszkó László, Németh Elemér, Polgár Oéza, Tóth József, DJmOtörfl István, Horváth Jánoi (1908. évf.), Qáspár József, Blki Ferenc. — Tréning kedd, csütörtök délután 5 óra után, vasárnap a rendes foglalkozáii idő alatt a Zrínyi pályán. Pcnloi megjelenéit kér a Főoktató. = Polgári fiu- éi leányitkoiai sapkák kiphalók Szabó An\'al sportüzletébea EALAI RO ILONT 1— szeptember 30 A Kállay-pártlroda ■ Szsms-udvsrban, a volt Világ mozgószinház előcsarnokában megkezdte működését. Hivatalos órái naponta délelőtt 9-től 1 óráig, délután 3 tói 6 óráig vannak. = Halálozás. Horváth Vadász Adámné szül. Qomb rl Rizs, f. bó 17-én 58 éves koriban, Budspesfen rövid szenvedés után elhunyt. Föld! maradványait Nagykanizsára szállítva, ma délután fogják a temető halottasházából a helybeli róm. kath. sírkertbe örök nyugvóbelyére kísérni. — A gyermekgyilkos anya és leánya. Falér Jánosné és annak leánya, Falér Margit gyermekülésért négy évi fegyházra lettek Ítélve, mert a leány u|szOlöttét a kútba ölték. Ugy a tábla, mint a Kúria hozzájárultak az Ítélethez, ugy, hogy sz )ogerős lett. Tegnap hlrdtt\'e ki s törvényszék a két letartóztatott vádlott előtt a Kúria végleges döntésé*. — UJItás a postacsomag fel -adásban. A m. klr. posta azon cégektől, melyek naponként rendszerint 5 drb. vagy ennél több csomagot adnak fel — a feldolgozás és továbbítás gyorsítása érdekében a délutáni órákban feladni szándékolt csomagokat az üzlethelyiségtől vagy raktárból díjmentesen elszállítja. — A m. klr. posta ezen előnyös újítására felbivom a cégek becses figyelmét azzal, hogy közelebbi felvilágosítás cél|ából akár sxeméiycsen vagy távbeszélőn szíveskedjenek Horváth Károly p. I. felügyelőhöz fjrdulni. — Megszűnt slnauto-járatok. Nagykanizsáról 23.00 órakor induló 304 számú siniutobuszvonat és Nagykanizsára 6.00 órakor érkező 303 ssámu sinsutobuszvonít, melyek Nagykanizsa és Ztlaegerszeg között közlekedtek október bó 7-től kezdve nem közlekednek. Az dUomásfőnOk- — Orvos telepedett le Szepet- neken. Dr. Zoblcs Antal orvos bejelentette a nigykanizsai Járás fö-szolgabiróságnsk, bogy Szepetnek községben letelepedett és orvosi gyakorlatát megkezdte. — A Zrínyi Irodalmi és MQ vészeti Kör máris készül október hatodikának megünneplésére. Az ünnep ily délután 6 órakor kezdődik a városháza dísztermében. Énekel a Klsdalárda, BOchler Mór karnagy vezetésével. Az Irodalmi és Művészeti Kör ezzel az ünnepéllyel nyáii szünete után újra aktivitásba lép. Előkészület alatt van a liceális előadások sorozata ls, amely igen érdekes estéket Ígér a kanizsai közönségnek. — Kétszáz vámőrt vesznek fel. A vámőrkerületi psrsncsnokság 200 legénységi állományba tartozó egyéni vesz fel a közel Jövőben. Jelentkezhetnek 18 évesnél nem fiatalabb és 25 érésnél nem idősebb, nőtlen, vagy gyermektelen egyének. Jílent kezők vigyék magukkal erkölcsi, illetőségi, születési és Iskolai blzo nyilványukat. Jelentkezés a ra. kir. váraőrkerüleli psrancsnokságnál. Szívbetegek él irelaeizefedésbea szenvedők a természetes . Perec c József* kcserűviz használa\'a által könnyű és pontos bélmüködést érnek el. Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy a Fereac József viz kiiö-nősen agyvérzssre és gutafllésre hajlamos idősebb embereknél kitűnő szolgálatot tesz. Kipbató gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerűz-letekben. — A nyugdíjas közalkalma zottak október 28-án délelőtt fél 11 órakor Budapesten, a Vármegyeház közgyűlési termében országos gyűlést tarienik. Az országos gyűlés legfontosabb tárgya annik kimondása, hogy a régi nyugdijasok feltétlenül kívánják a szegedi országos gyűlés bitározataibin felsorolt sérelmeik orvoslását s cssk azuián kerülhet sor a családi pótlék és lakbér emelésére. A végrehajtó bizottság felkéri azokat a nyugdijasokat, akik semmiféle nyugdíjas egyesületbe nem tartoznak, hogy vlrorok, illetőleg községek szerint szervezkedjenek és az országos gyűlésre küldjenek megbízottakat. Ugy ezek, mint a különféle nyugdíjas egyesületek szíveskedjenek s megbizottsk nevét dr. Balló István ny. kir. tanfelügyelőnél a végrehajtó bizottság elnökénél (Szeged, Madich-ulca 20) fo\'yó évi október bó 15 lg b:jelenteni. Az országos gyü\'ésen megjelenők igazolása s vasúti arcképes igazolvánnyal történik. — Hirdetési dlj az égi reklám után. Abból az alkslomboi, bogy az egyik gyár Debrecenben ls bemu-tatta a külföldön reklámcélokra nagyszerűen bevált .égi Írást", amelyet repülőgép rajzol fehér füsttel az égboltozatra, a városi hirdetési vállalat — Budapest példájára — szintén arra az álláspontra helyezkedett, hogy az égi reklám után illef.k jár a városnak, mint a hirdetési jog monopolizálódnak, mert sz égi Írás köz-szem ére bocsátott hirdetésnek tskinl-hetö, ami u\'án a városi hirdetési szabályrendelet szerint fizetni kell. — A városok Illata. Francia lapokban megjelent hir szerint Párís-bsn minap kezdte meg működését a .szagok bizottsága", amelynek az a feladata, hogy vlzsgál|a meg, micsoda szsgok fertőzik meg az egyes városrészek levegőjét. A bizottság külföldi tanulmányúttal kezdte, amelynek során véglgszagolta az európai városokat. Az érdekesebb szagokból né-hányst ml is följegyzflnk. Tromsőnek és még egy csomó norvég városnak hering szsga van. A hamburgi kikötőnek kátrány- és pelró\'eumszaga, Szentpétervár csizma, Róma sajt, Velence poshadt- vizszaggal dicseked- Kellemetlen szAlszag viinatuiíM. Cronrs raíní foguk altorxítják > lapubb arcot. Mindkét uépi«g-hibát aionnal «s alaposan <1 lehet Untatni a pompáa, üdltó Chlorodoat-lof-Urém gyakran mii egyezeti használatával. A fogak már egyueri huinálit után gyOovCiró elefAnlcaonlfciinbtn ragyognak, kOl6nO«en h» a UuKUU\'ioi kolon arra a cólra kíwítcU fogazatoe aCrtrtjö Chlorodoat-Iogkelét hmniljok. A fogak kőié norult rothadó ételraaradékok, melyek a kellemetlen izájiiagot okouAk, "Kl a fogkefével alaposan eltávolíthatók. KUéreljan meg egy tnbua fogkrémet,\' melynek ára fiO fillér, crt nagy tnbm ára 1\' l —. Cblorodool-logkele (puha rtrr kemény lOrtíjO) I\' 1 60. Chlorodont-liájvli Ovegenk«n< P 2 60. Ceak kák-zftld tifnt caomagojásban „Chlorodont" felirattal ralúdi. MlndoaúU kapható. uwuvuvu vww Vi *»v-i * - — — - - **- — * — - - *i -1-,-fc-mj\'Li het. A legjobb sisgu város Sevilla, mert levegőjének rgész éven át narancsvirág illata van. Mozgószinházak A mozi elterjedtsége nálunk és a külföldön A Magyar Statisztikai Szemle ju-liusi számában Darvas Oyula dr. érdekes tanulmányt irt M»gy irország mozgóképüzemeiröL A cikk aditai szerint 1927. október 1-én Budapesten 89, vidéken pedig 412 összesen tehát sz egész országban 501 mozi működik. A moiik közül 6-ban (ezek közül 4 budapesti) meghalsdta a néző-helyek száma az 1000 et. A nézőhelyek száma 200 alatt maradt 138-bin (ezek közül 4 budapesti). Magyarországon 16 ezer Iskosra, Budapesten pedig 10 ezer lakosra jutott egy-egy mozgó. Az Északamerikai Egyesült Államokban ezzel szemben 6500, Ntw-Yorkbsn 8000, Berlinben 12 ezer, Németországban 17 eier, Nagybritanniában 13 ezer, Londonban 20 ezer, Franciaországban 16 ezer, Páriaban 17 ezer, O asz-országban 19 ezer, Rómában 12 ezer lakosra jutott egy mozgóképház. Az elkelt legyek mennyiségi Budapesten 12,496.000-re, az országban pedig összesen 25,916 000 re rúgott. Az elkelt jegyek mennyiségéről Magyarországon egy üzemben volt mozgórs átlag 51.727, Budapesten pedig 140.403 darab jegy esett. Az 1926 —27. évadban a rendes előadásokon Budspesten 11,382.000, vidéken 21,916.000 méter szomorú-játékot, Budspesten 10,650 000, vidéken 18,682 000 méter viglátékot, Budapesten 3,670.000 vidéken 12 millió 55.000 méter bohózatot, Budapesten 850.000, vidéken 3.270 000 méter tudományos filmet mutattak be. Városi Nagymozgó. Sieptember 20-ás, 21-én, 22-én és 23-án, csütörtökön, pénteken és szombaton 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor s filmek filmje: .Királyok sirálya\' Az Ur jézus Krisztus élete és szenvedése két rész, 18 felvonásban. Rendezte: Cecil B. De Mille. Ma este nagyszabású disznótoros vacsora a Molnár-féle étkezdében Klnizal-uloa 4. szám alatt. Speciálisan készített rendkívül Ízletes hurkák, kolbászok és igazi magyaros disznótoros vacsora, amely a szakácsművészet remeke. RUI egyszer részt vett i Molnár étk*z|de disznótoros vacsoráján, az állandóan oda megy. VADÁSZIT Az idén kimélni kell a vadállományt A nyulakban métely pusztít Nagykanizsa, szeptember 19 A zalai ember ismert vadász em-ember. Szeret vadászni Elemében érzi magát erdőben, mezőn. Az őszi vadász idényre már megtették a szükséges előkészületeket, noha az idei év nem mondható szerencsésnek vadászati szempontból. Alkalmunk volt a nagykanizsai Tiszti Vadásztársaság elnökével — Przebtslawsiky Ferenc nyug. ezredessel beszélni, aki kijelentette, hogy az idei vadállomány nem megfelelő vadászati szempontból. A nyulállo-mányban métely pusztít, amely erősen érezhető és a foglyok is későn költöttek az idén, ugy, hogy vadász-embernek kímélnie kell őket. De általában kimélni kell az idén a vadat, hogy a jövő évben azután megfelelő szaporulatot lehessen elérni. Az ezredes kijelentése szerint feltétlenül fel kellene frissíteni uj vad hozatallal a mostani vadállományt, ha a vadászok megfelelő vadhoz akarnak jutni a jövő évben. Térjünk át végre a tanításra Irta : Ötvös Balázs (Klltmán) Előző közlemény augusztus 25-lkl számban Még nem is olyan régen, kétféle módszert szoktak megkülönböztetni — heves vitákat folytatva akörül, hogy melyik a jobb, biztosabb módszer — és pedig u. n. .játszva tanítás" és a .kényszerítő tanítás" (franciásan: par force, olv. pár forsz.) Ma már a vizslataniús olyan magas fokon álló tudomány, hogy már nem teszünk különbséget a két módszer közt, hanem egyesitjük a kettőt, azaz a fiatal vizsla természetének megfelelően játszva (hízelkedéssel, jó falatok nyújtásával kedvében járva) tanítgatjuk arra, amire igy tanítható, de kényszerhez nyulunkf amikor a szép szó nem hásznál. A kényszer, (force) azonban nem azt jelenti, hogy oknélküli, esztelen módra üs-sük-verjük a vizslát addig, .amig csak bőrébe fér", sőt a tanításhoz értő .dresseur" (dresszőr) nagyon kerüli a verést, mert jól tudja, nogy a vizslatanitásnak az az alapja, hogy a tanuló szeresse a tanítóját, már pedig a verés — az oknélküli jogtalan verés — nem az az eszköz, amelyikkel növeljük növendékünk irántunk való szeretetét. Aki nem tudja megszerettetni magát a vizslával, aki nem tudja annyira szeretni a vizslát, hogy önmagán, indulatán uralkodva, türelemmel tanítgassa tanítványát, az ne foglalkozzA vizsla-tanltással, mert az elrontja a legjobb indulatu, a legjobb tehetségű vizslát is. Ennek a lapnak a hasábjain nem merülhetek el lélektani fejtegetésekbe, hogy a tanításnál miért kell ezt, vagy azt a .fogást" alkalmazni, 1028. szeptember 20 ZALAI KÖZLÖNY hanem röviden elmondom, hogyan szoktam én tanítani vizsláimat, ugy saját ebeimet, mint a hozzám tanulásra jövöket. Még egy kérdést kell tisztáznunk. Milyen korban kezdjük tanítani a vizslát ? Itt is eltérők a vélemények. Sokan azt mondják, hogy kezdjük a tanítást minél előbb, akár 2 hónapos korban; mások viszont csaknem az éves koráig hagyják „ka-nászkodni" a vizslát és azután nagy dérrel-durral, nagy sietséggel és még nagyobb türelmetlenséggel fognak hozzá a „póstamunkához". Mind a két felfogás téves, mert, ha már 2 hónapos korában kezdjük „dressiurozni" a fejletlen testtl, fejletlen szellemű vizslát, azon igyekezetünkben, hogy .csodagyerekvizslával" dicsekedhessünk, elsietjük a dolgot, olyan szigorúságot alkalmazunk, amelyek a testileg-lelkileg még fejletlen állat nem bir meg, tehát megfélemlítjük, gyávává tesszük, elbutítjuk a vizslát; viszont azonban, ha egy éves koráig hagyjuk ide-oda csatangolni felügyelet nélkül, a vizsla olyan rossz tulajdonságokat vesz fel, amelyek nem veleszületettek, de amelyeket aztán talán még a legügyesebb tanító sem tudja kiverni belőle. Foglalkozzunk avizslánkkalkolyők-korától kezdve, hogy minél jobban megismerjen, megszeressen bennünket, hogy az emberrel való érintkezés közben kifejlődjék benne az emberhez való bizalom és ragaszkodás érzete, hogy mint leendő .társadalmi lény"-nek csiszolódjék az esze, fejlődjék az intelligenciája; amikor aztán elérte az érett kort, akkor tanítsuk kötelességtudásra, amire a legtöbbször csak szigorúsággal, kényszerrel tudjuk rávenni. lÁBIÖ-lflSOl (Rörldltéaekt H — Dtrrt. kOxgarda-■ig ilinL\'y. — hangverseny i: — cliVJia Qy —■ gyermekeknek. A — «s»x<>nyoi-aak. Z — uac Mg. — mezőgazda* lg. Hl. — Ujuáátfl előadás. F — lek Q — rruDotonicoc. Jb — jux baod. K — kabaré. «Z — oepsxerQ Szeptember 20 (csütörtök) Bodapeat 9.30 és 11.45 H. Közben 12 órakor déli harangszó az egyetemiért templomból. Utána: Zongorahangv. 1 Idö-Iel-iés, időjárás 3 H. 4 E. 4.45 Időjelzés, időjárás. 5 Cigányzene. 7 Rádlóamalőr-posU. 6.30 ttangv. 10.05 H, idó|áráslelen tés. 10.35 O. hangv. (Művész- és tánclein exek). Bécs, Orác, Innsbruck, Klagenfurt Linz II Hangv. 4 Bécsi operett Z. b.10 Gy. hangv. £05 Opera B Barlln, Stetttn II O. 12.30 Mg 3.30 <1 830 Amerikai zeneszerzők müvei 9.15 Upton Sinclair költő 50. születésnapja, E. 10.30 Tánc Z, Barcelona 12.15 Harangjáték 1.45 éa B 45 Kamara Z. 9.20 Spanyol dalok 10.20 Hangv. •I, Bern 1 ü. 4 Hangv. 4 30 Oy. 5 Hangv. 8.30 Tarka est. 8 32 (Basel) Hangv. 10 Hangv. BHInn II Hangv. 12.15 O 3 A. 5 Hangv. 7 Irodalmi diiulán. 10.15 Kiállítási hangv. Frankfurt, Casael 1.30 Hangv 7.15 nZ. Hamburg, Bréma, Hannover, Klet 8 A. I2tt 12.80 és 2.05 Hangv. 4 15 (Hannover) Ária-est. 4.15 ,Kiel) Hegedühangv. 5 (Hannover és (Bréma) Hangv. 6 Hangv. 7.30 Opera E. Utána K. Langenberg, KSIn, Aachen, Mflnster 1015 & 1210 O 1.05 Hangv. 3.45 A. 5.45 és 8 Hangv. » Költemények és dalok. Utána 12 óráig nZ. London, Daventry 12 Hangv. 3 Isten-tisztelet 4 Orgona Z. 4.30 Tánc Z. 5 50 Oy. 8 Tánc Z. 7.15 Madrigálok. 7.45 nZ. 9.Í0 Hangv. Madrid 2.15 Hangv. 7.15 Kamara Z. 8.15 éa 12.15 Tánc Z. Milánó 1X30 és 4.30 Ksmara Z. 5.20 Oy.-dalok. 8.50 Opera E. Prága 11 O. 12.05 és 4 30 Hangv. 7.35 FUharmónlkui hangv. Róma 1 Kamara Z. 5 30 Hangv. 1) Operett E. Varaó 1 Torony Z. ü éa 8.30 Hangv. 10.30 Tánc Z. Szárny nélküli repülőgéppel replilte át a La Manche csatornát Pdrls szep\'ember 19 Egy spanyol aviatikus sxárnynélküll, négy darab légcsavarral hajtott repülőgépével busz perc alatt átrepülte a La Manche csatornát. Szétválasztották a sziámi Ikreket Ntwyork, szept. 19 Egyn w/orkl klinikán szétválasztották a 17 éves sziámi ikreket. A műiéire az szolgáltatóit okot, bogy az egyik leány férjbez fog menni. Az ikrek a hátgerinc alsó részén vollak összenőve. lömmsii TÖX81I A msi értéktőzsdén kezdetben lói-tartott árfolyamokkal indult meg a forgalom. Később azonban a konlre-min eladásokbi kezdett és mivel ösztönzés híján kereslet alig volt a piscon, ez a körülmény az árfolyamok lemorzsolódására vezetett. A lanyhább tendencia az üzlettelenség miatt nagyobb mérvet ölteni azonban nem tudott, ugy hogy az árveszteségek csak 1% körül mozognak. Jelentősebb esemény a piscon nem történi. A fixlamatozáau papírok piaca üzletfélén volt. A valuta és devizapiacon változatlan az Irányzat. Zürichi zárlat 20 29V1, London 25 20\'/t, Newvtw. 519 60 K\'Stsal 72 22 Milano 17-16, Madrid 85 85. Arcal«r<Uai 10835, Barllu IU\'82\'Zs, Wien 78 l7>/t, Sota 3 75, Práaa tB-39t/i, Varaó 58 20 Balaoest •0-S«l/> Bertád 9-13, Bakira 316. Terménytőzsde Buza 10 flll. emelkedett, a rozs 5 flll. esett. A forgalom élénk. Haaa ttsaav. 7\' kg os 2600 -2620, 7S kjKW 26 20—26 40, \'S k*-o« 26 45 -26 65, 80 Hí-oa 26 65-28 80. dunántull 77 kf-oa 25 8i-26-05 7* k« oa 26 05 -26 S0 79 kg-oa 26 30 26 51, 80 kg-os 26-50-26 60 roaa 24 65- 24 80, takara. árpa 26 25 - 26 50, sörárpa 27-03 -28 00, ■ab 25 50-25 75. teegerl 3I-00 ít.10, Beáikon* 20 00 20 50. 1 kiéajsetl Tftoáe deilzn-jeífíéie VALUTÁK Angol L 27 80-27 95 Balga b. 79 60-79 90 Cubk. 10-96-17 03 Dánk. 152 05-163 25 Dl sál 10 03-10-06 Dollár 570 90-572 üO f randa l» 22-35-22 55 HoIL 229 40-230 40 Lengyel 64 15-64 45 Lai >\'45 3 50 Léva — - Un 29 95 30-20 Mái ka 136 45-126 95 Norváj I62«£-Ö3 25 Schlli. 80 6340 95 Peseta 94 61-95 20 Svájd L110 20-110 6J Ivállb. «»15-153 75 UMVIZAK AmaL 129 70-230 40 Belgrád 1006 1009 geiTlii 136 55-136 95 H.ttsasel 7»62-79 87 Bakaiest 3 46 3 50 Kopeab.152 80 153 2) London 2779-27 87 Madrid 94 85 -S4\' 15 Milaac 29 94 30 04 Nawyofk 572 90 4 50 Oszló 152 i 0 153 20 12 37-22 45 16 97-17-02 412 4 15 153 30 153 70 64 2242 80t 6 KO-91 H0-25-1IO5Í Pária Ptáaa baorU Stocíi Varsó Wlau Zftrldi Sertésvásár F»0ia|tá< 1944, melyből eladatlanul vlaaaa-■aiadt 629 darab ElsóieudU 19.1-191, ucdatt 1-84-I-88. szedett köaép 166-1-72 köunytl 130—150 elsőrendű öreg 1-80 —1 82. másodrendű i\'60-1\'68, anjol saidó 150-1-70, ssaloona nagyban 2»8-240 aalr 125-2-60, lebuxotTbttS 170-lOi. sxalonnás lálsartás 2 20 TÍZ Ai Irányáét lanyha. _ Kiadja: Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaság. Felelős Idadó: Zalai Károly. Manulwa teáetoa i Nagykanizsa 78. sx. Mlnöségben, tartósságban felQlmulhatatlan a CONTINENTAL PNEUMATIK rriTTTflTTTTTr. MroTTTf fTTTTP | Állandó nagy lerakat Zalamegye részére: Szántó Vilmos és Társai tégnél Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22. IPRÓHIRDETÉSEI Ax apróhlrdléeeek dija 10 saóta 50 fillér, minden további axó dija B Ml. Vaaár- éa lanepoap 10 sxóií SO fillér, minden további axó dija ■ (III. Sserdán éa pénteken 10 sióig ao fillér, minden további saó dl Ja • flll. Cimaaó a minden vesta- Ebb bétából álló ttó kél siónak axámit-Uk. Aliáat keresőknek 500rt engedmény. ákWsMal éti *ISr« ll«.l.»á<. Bútorozott aioba kényelmet szerető magánoi ur részére október t-re Vörösmarty-utca 34. sx. alatl kiadó. Király u. 8. sx. slalt két uj terhes kocsi és egypár lószerszám )utányos áron l«l- 4458 atfé. Elaéó modern hálószoba bciendexéa, dívány és heverő Széchenyi tér 2. 4612 Bareaen beszálló vendéglő és mészárszék berendezéssel együtt bérbeadó. Clm s kiadóban. 4606 Lakateetanono felvétetik Ujlaky és Háhn, Király-utca 4598 Üxletáthelyezés miatt LÓTAKARÓ ktsxlelünkel mélyen leszáliitott árban mii áruiitjuk HIRSCH ÉS SZEGŐ. Város belterületén szép, egyszobás-kony-liáa lakéat mellékhelyiségekkel kerea gyermektelen házaspár november elsejére. Cím a kiadóban. 4596 Jó mindenes fSaőn6 Kazlnczy-utca 15. sz. alatt, I. em. felvétetik. 4595 Kiadó háromszobás Iskás, egy nagy száraz pince éa egy egyszobás lakás, mely műhelynek Is alkalmai, Kazinczy utca 15. az. alatt. 4594 Konyha éa egyszerű hálószoba bútor olcsón eladó Vörösmarthy-utca 2. 4582 OIoaAn aladó egy szép kis cserép táblás kályha kákóczi-utca 4. -462 Magyar-utca 104. számú ház kertterszabadkézből aladó. hold 4621 Talivér vlaalát tanításra vállal, Időnkint kölyök és kész vizslát elad, vadászterületet rendez, fácánost beállít megália- S>dás szerint ötvfla Balázs, Klllmán, n. p. else. (Válaszbélyeg nélkül nem lelelek.) Kartellen kivül Első Balatonparti Mészgyár a termelést keszthelyi gyártelepén megkezdte. Elsőrendű minőségű meszet szállít a legnagyobb mennyiségben bármelyik allomásra. Ajánlattal készséggel szolgál a Mészgyár vezetősége Keszthely Teleion 60 szám u Msinsis és Rsx vagy alkatrészek. Mindenféle befőttes és dunsxtos üvegek legolosóbbass csaűc Melczer Jakab \' üvegkereskedésében Kazlnczy-utca I. az. alatt kaphatók. ■lelőtt ntkiéilitét uját érdekébea aéue mg ándutl Gramofonlemezek és hangjegyek legújabb slágerei kaphatók Flschel Fülöp Fial könyvkereskedésében Nagykanizsán. GUBACSOT, ántollat, állati Wflhrt, vörös- 4* sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és r«*-gyot a legmagasabb árban vásárol 8TIÉI B. FIAI liflTKlimA, Erzsébet királyné tét 15. sx. alatt JSL MipkI lesolcsdbb iUMíji a Keleti pályaudvartól 3 percnyire kvó Deák Ferenc Szálloda VIII., AOOTELEKI-UTCA 7. tilt (Sa)it blj) Interurbán telefon : J. 424-71. UJonnsn átalakított 80 axoba, köxpontt fűtés, folyóvíz a szobákban. Abszolút Usztaság, csendes és családi*. Egy ágyas udvari szobák P. 3 50-töl. utcai szobák P. 4 50. Kettő ágyaa udvari szobák P. 6"00-tól, utcai szobák P. 7-90. ZALAI KÖZLÖNY IBM WgjjljbM 20 ŐSZI VETÉSRE: Gazdasági magvak: Káposztsmsg Árvácskámig Kelkáposztamag Nefelejtsmag Salátamag Százszorszépmag Kerekrépamag HaraDgvirágmag Téli retekmag SiegfUmag «lb. tlb. Hol\'uáiil vlrághagymákra: tulipán. Jácint itb. stb. előjegyzés. Műtrágyafélék. Kicsinyben és nagyban kaphatók: 0I8ZÁI IÓZ8EF mkimkiéMta Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett, siso Teleion: 13a Az anyagi gondok nehéz napjaiban, amikor ugy szólván senkinek a keresete nem födi a kiadásokat mint fő- vagy mellék-foglalkozással, ha értékes £ érdekes könyveinknek részletfizetéses terjesztésére vállalkozik. Mi ugyanis megtanitjuk, hogyan kell eladni könyveket részletfizetésre. A mi kiadványaink mind márkás, Irodalmi müvek, amelyeknek terjesztésével tehát tisztességes megélhetési vsgy mindenesetre szép mellékjövedelmet biztosithat magának. Még ma Írjon díjtalan Ismertető nyomtatványokért, melyeket szívesen megküld a „PALLADIS" könyvosztálya Budapest, V., Alkotmány-utca 4. Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól. 745/1928. vhL szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó sz IR8I. évi LX. t.-c. 102. fr-s értelmében ezennel közhírré teszt, hogy s nagykanizsai kir. járásbíróságnak 1928. évi Pk. 11389. uámu végzése következtében Dr. Krausz Aladár Ügyvéd által képviselt FIschcr István és neje békéscssbal lakós javára 800 pengő s jár. erejéig 1928. évi aug hó 21-én foganatosított kielégítést végrehajtás utján le- és teiullogtslt és 3424 pengőre becaUlt következő Ingóságok, u. m.. zongorák, bútorok stb. nyilvános árverésen elsdstnsk. Mely árverésnek a nagykanizsai kir. járásbíróság 1928-lk évi 11389. sz. végzése folytán 800 pengó - llllér tőkekövetelés, ennek 1928. évi november hó 10. napjától járó 9o/o ksmstsl, >/i°/o váttódij és eddig összesen 200 P — till.-ben bíróilag mát megállspltott költségek erejéig Nagykanizsán, Rskóczi-u. 15. sz. alatt leendó megtar-tására 1928. szeptember hó 21-lk napjának d. e. 10 órája határidóul kltuzetik és shhos s venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hlvstnsk meg, hogy ar érintett Ingóságok az 1881. évi LX. t.-c 107. és 108. §sl értelmében készpénzllzetés mellett s legtöbbet ígérőnek azukség eaetén becsaron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő Ingóiágo-kst mások U le- és lelultoglattalták és szókra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árverés sz 1881. évF LX. t.-c. 102. §. értelmében ezek Javára Is elrendeltetik. Kelt Nagykanizsán, 1928. évi szeptember hó 5. napján. Haán Oyula s. k kir. blr. végrehajtó. azonnal szállít az Budapest, VIII., Rákóczl-ut 19. Teleionszámok: J. 460-38. J. 428 40. Képviseli: SZÁNTÓ VILMOS ÉS TÁRSA. Duna-Száva-Adria Vasúttársaság ueiőtt (Déli Vasút) 1928. évi május hó IB-tftl érvénye. MENETRENDJE A Nagykanizsa állomásra érkező és Induló személyszállító vonatok Budapest—Nagykanizsa Vonat aaima A vonat neme Budapestről indul Nagykanizsára érkezik Vonat nima A vonst neme Nagykanizsáról Indul Budapestre érkezik 216 Szem. v. 21-35 410 211 Szem. v. 0-40 750 202 Oyv. 7-35 11-25 201 Oyv. 6 10 10-20 212 Szem. v. 7-55 1325 213 Szem. v. 9-25 1700 214 Szem. v. 1420 20-55 215 Szem. v. 15 20 2110 204 Oyv. 1830 22 40 203 Oyv. 18-00 21-55 A 202. és 203. számú gyorsvonatok május 15-tól Juniu»115-ig csak vasárnapokon közlekednek Nagykanizsáig. Junlus 15-tól szept. 15-lg közvetlen I—II—III. oszt. kocsival Budapest—Ltenz, közvetlen I—II—III. oszt. kocsival Budapeat—Trieste és Budapest— Rogarska-SIstlnára és közvetlen étkező kocslvsl Villachig. A 204. éa 201. sz. gyorsvonatokkal étkező kocsi Budapest—Nagykanizsa, hálókocsi Budapest—Trieste—Venezla. Közvetlen IIL oszt kocsi Triestere. Közvetlen I—II. oszt. kocsi Budapest—Róms. Közvetlen I—II. oszt. kocsi Budapest- Fiume és szerdán, pénteken és vasárnsp egy közvetlen hálókocsival Fiúméba A 211. és 2l£ számú vonatokkal közvetlen I—II—III. oszt kocsival Budapest— Barcs és közvetlen II—HL oszt. kocsival Budapest—Zalaegerszeg. Nagykanizsa—Balatonszentgyörgy Balatonszentgyörgyről Ind. Nagykanizsára érkezik J Nagykanl-\'I zsárol indul Balatonszentgyörgyi? *rk. 230 Vegyea [ 550 | 7 15 | 235 Vegyes \' 19*05 20 Nagykanizsa—Szombathely—Wien S. fi. I; Bécsből | indul SlnautE *Ogersz\'[ Szem. v. i — Szem. v. i — 3yv. 825 Szem. v. i 11-54 Szem. v. 15 30 Sioaibat- jj Nagykaal- h.lyr. ..ára irk.rik 510 G-l 5 11-33 1443 20-08 "6ő<r 7 40 855 13-34 17-35 22-50 TH^ÍSfv 316 Szem. v. 302 Oyv. 322 Szem. v 328 Szem. v 304 Slnautó INagykanlisá-J! Srombat- II Bécsbe ril Indul jk.ljr.Muik! érkezik 7-18 Vl Hg 10-10 1955 16-20 \' 19-34 2115 — 2100 \'i — 0-25 Egersz. A 321. és 322. sz. vonatok közvetlen vonatok Barcsrs, illetve Barcsról. A 301. és 302..........Wientól Barcsig és vlsszs. Közvet- len I—lt—-III. oszt. kocslvsl Wien—Osljek és Wlen-Zagrebta. A 314. és 313. sz. vonatok közvetlen vonatok Wlenbe, Illetve Wienböl. Közvetlen 11—111. oszt. kocsival Budapest Zalaegerszeg és vlsszs. A 327. és 328. sz. vonalok csak Juliul és sugusztus hónapok vssár- és Ünnepnapjain közlekednek és ugyanekkor a 321. és 322. számú vonatok elmaradnak. Nagy kan Izsa—Barcs— Pécs Pécsről indul Barcsról indul kiálltára irkuik Nagyvaniiiá-| Barcsra!! Pécsre >4i indul i érkezik érkezik SfrfSzem. v. 901 Oyv. 917 1 Sinautó 913 Szem v. 915 Szem. v. - 9-40 1555 13-23 1815 435" 11 55 Oyék.-rfll 1555 20-55 7-on 13-50 1638 17-50 22-55 912 914 916 902 932 Szem. v. Slnautó Oyv. Vegy. v. 4-40 "6-40 940 11-40 12 05 II 12 49 14 04 1 15-50 18-20 1 21-35 8-tó 14-40 Qyék. 1800 A 911. és 932. sz. vonatok közvetlen vonatok Szombathelyről, ill. Szombathelyre. A 9IZ éa 915. „ „ „ 1—11-111. oszt. kocsikkal Barcs-Pécsre. A 901. él 902. „ gyorsvonatok közv vonatok Wienböl, illetve Wlenbe. Közvetlen I—II—III. oszt. kocsikkal Zsgreb-WIen SB. éa közvetlen I—II—III. oszt. kocsikkal Osljek-WIen Sud Bahnhof. Nagykanizsa— takovec (Csáktornya) M Csáktornyáról Na0kud-Indul nira irkailk | Nagykanizsáról1! Csáktornyára indul 1 érkezik Oyv. 3 51 T 515 * 222 Szem. v. 4-52 221 Szem.v 1105 | 12-40 202 Oyv. 11 55 13-15 203 Oyv. 16 07 17 24 224 Szem. v. 1344 15-22 223 Szem. v. 1859 | 20-35 204 Oyv. 23 25 104 Közvetlen kocsikat lásd Budapest—Nagykanizsa viszonylatban a 201—204 és 202. és 203 az. vonatoknál. A 202. és 203. 8Z. gyorsvonatok csak junius 15-tőt ar.ept. 15-ig közlekednek. MEGHÍVÓI Mizáa- l\'IJ Bil.tl nj[y.kb«nl utaiiaok alkalmival BUDAPESTEN a liík.ll.mt*«bb otthont nyújtja a Wf.l6njrBMkk lallitalak mall.lt a K.I.II pílvaudvar átkuáal oldalival aiamban laví GRAND HOTEL Park Nagyszálloda Budapest, Tin., Barou-tér 10. a.rt aoo/o angadinéajt kap ■lat .1.0 lap lUlli.ltl. olc»ó t.oba-araiakból, ItKíO sngaániényt kap olcaó ittarml iralnkbíL (KltOni bi.l koarka.) S psngM msglakarH autótail kOltai.et, mát fj.loj itWM .fj |mc alatt a pályaudvarról. Nálunk otthoss érzi magát 111 Ela&aadO klaiolfilia, utfonua caaládt |atl.(. Salát áráaka mi .I5u,6k toljrtln, hatj okv.tUn ailuah ..Ul-jo. m«s- — EiAs«t.a uobamagr.ndalia ajialatoa. irúelő Iroda R.I. nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 33a Minden külön költség vagy portó felszámítása nélkül elhelyez hirdetéseket bármely bel- vagy külföldi lapban. Beklámterreket kéult, szövegei. Pia kát i rozást vállal helyben és vidéken, belvagy külföldön. Nagykanizsa r. t. város mindennemű hirdetési jogának bérlője. Magyar Film Iroda rt. Budapest képviselője. A Magyar Királyi Belügyminisztérium forditó osztályának felvevő helye. Bármely nyelvről vagy nyelvre fordítást vállal és belügyminisztériummal hitelesittel. 1927. Pk. 1651. számhoz. Árverési hirdetmény. Dr. Likó Imre letenytl ügyvéd által képviselt Tóth juliinna kérelmére és javára 431 P. 20 HU. kOve-te\'éi és járulékai erejéig a nagykanizsai kir. járásbíróság 184/926. 4, 5. és 6. 1374/924. 11, 13, 14, 16 és 18 sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást rzenvedőtől lefoglalt 152 P. — (ill. becsértékü Ingóságokra a letenyei kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak sz 1908. évi XLI t.-c. 20. § a alspján fentirt, valamin! zálogjogot szerzett más foglaltatók javára is a végrehajtást szenvedő lakásán Csömyeföldén, a Szép Jtnos-féle telken leendő megtartására határidőül 1928. évi szeptember hó 28. napjának délután 3 órája tüzelik ki, smikor a bíróilag lefoglalt szalma, széna, basználl tégla és fedő-cserép s egyéb ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is el fogom adni. Letenye, 1928. évi szeptember bó II-én. Dr. Váró Pál s. k. 4618 kir. blrókágt végrehajtó Hirdessen a „Zalai Közlönyében. Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.) 68. évfolyam, 214 szám Nagykanizsa, 1928. szeptember 21, péntek Ara láffllér ZALAI KÖZLÖNY Imhrtlilg fa MXaWwMi rtii k ofaa. ÍCaezthatyt SAkUdóhlratzl Komtb Lajosa. SX POLITIKAI NAPILAP Felelőt szerkesztő: Barbarlts Lajoa EtfflntM in. egy bóra • peagó 44 BSár Az Egységespárt nem állit hivatalos jelöltet Kállayval szemben Borbély-Maczky Emii és Kontra Aladár beléptek az Egységespártba Budapest, sieptember 20 Dr. Vass József b. miniszterelnök ma hosai abban tanácskozott Almdssy Llsilóvil, az Egységespárt elnökével sz aktuális politikai kérdésekről. A tanácskozás után Almássy László kijelentette, hogy Kállayval szemben az Egységes párt nem állit hivatalos jelöltet és a kormánytámogató pártoknak sem lesz hivatalos jelöltje. Oyőmörey Oyörgy főispán a következőket mondotta a 8 órai Újság munkatársának: — Megállapíthatom, hogy Ntgy- zOlte Almássy Lászlóval, az Egysé-gespárt elnökével, hogy belép az Egységespáitba. Minisztertanács Budapest, szeptember 20. A kormány tagjai holnap délelőtt II órakor Vau József elnöklésével megtartják a szokásos heti minisztertanácsot a népjóléti minisztériumban. Ezen a minisztertanácson a kormánynak csaknem valamennyi tagja résztvesz, mert a legtöbb miniszter már visszaérkezett szabadsagáról és átvette hivatala vezetését. kanitsán igen nsgy az elkedvetlenedés Kállay Tiborral szemben. Hibáztatják az Egységespártból való kilépését és Kanizsa város programmjával sem tartják Összeegyeztethetőnek, hogy országgyQlési képviieiöjak szemben-álljon a kormánnyal. Nemhlvatalos jelöltek mindenblzonnyal fellépnek majd Ncgykanizsán. Uj tagok az Egységespártban Budapest, izeptember 20. Borbély-Maczky Emil, Miskolc város országgyűlési képviselője táviratban, Kontra Aladár psdig levélben kö- Az idei jó szezon sem fizette ki magát a balatoni fürdők számára A jövő évben már kora tavasszal megteszik a szükséges Intézkedéseket Budapest, szeptember 20 A népjóléti minisztériumban Scholtz Kórnál államtitkár elnOkiésével ma délelőtt megtartották az úgynevezett balatoni fürdőügyi konferenciát, amelyet időről-időre izoktak rendezni t népjóléti minisztériumban. Ennek a konferenciának a réiztvevöl a Balatont környező megyék főispánjai és alispánjai, nevezetesen KOrmendy I Ekés Lajos veszprémi, Ptscher Pe- \' renc somogyi és GyOmOrey Oyörgy zalai főlipinok, Horváth Lijos veszprémi, Talián Andor somogyi és fíödy Zoltán zalamegyei alispánok. A konferencián beszámoltak az idei balatoni azezon eredményéről. E beszámolókból kiderült, hogy az egyes fürdők költségvetései bizonyos hiányokat tüntetnek fai, mert s Jó szezon ellenére sem zátu\'t a költségvetés ugy, ahogy azt reméllék. Ezéri elhatározták, hogy a Jövő évben sokkal előbb megkezdik a tzükaéges propagandát és már a kora tavasz-szsl gondotkodnsk blzonyoi kívánságok teljesítéséről. A népszövetség tudomásul vette a magyar kölcsön felhasználásáról szóló jelentést A magyar delegáció a plénum előtt fejti ki álláspontját a leszerelésről órakor Oent, szeptember 20 A népszövetségi közgyűlés mai ülé-«én a főbizottságok álul belerjesztett előadói jelentéseket mind jóváhagyta és az előadói jelentéihez fűzött határozati javaslatokat elfogadta. A pénzügyi blzollaág munkálataitól szóló jelentés, amelyet Suvtch olasz delegátus terjesztett elő a uép-uovetségi közgyűlés mai ülésén, a többi közt megemlíti, hogy a magyar népszövetségi kö.\'csönakció most befejeződött s bogy a kölcsönt teljes egészében felhasználták. Az akció — aonJji a jílentés — pozlllv éi reá-u* sikerrel járt, amit a köigyülés előző ülésszakain már többizben meg áilapitottsk. Az akció kéiiégtelen bi-*onys/ga amik, bogy a népszOvet-*ég> tagállamok együttműködése ml-Ijeo hasznos eredményekkel járhat U»eii léren. A közgyűlés a jelentést Momáml vette és megelégedéséi i«|ezfe ki a péniügyi bizottság működése feleli. Ql<» 1 órakor élt véget. A köz- gyűlés holnap délelőtt 10 latlji legközelebbi üléséi. A III. főbizottság |avaslatára Ouerrero fejtegetéseinek meghallgatása ulán a közgyűlés a a tnagánüzemi fegyvergyártás ellenőrzése lekintelében határozati-lag elrendelte, hogy az a külön bizottság, amelyei az erre vonatkozó egyezmény tervezet kidolgozására kiküldöltek, sürgősen lerjeisze elő jelenlését. A közgyűlés kijelentette, hogy az egyezmény létesítése rendkívül sürgői. Leszerelés Genf, sieptember 20. (Éjszakai rádióleienlés) Ma a leszerelést előkészítő bizottság ülésén gróf Ap-ponyl Albert l» felszólalt. Kijelentette, hogy a magyar delegáció, a plénum elölt fogja álláspontját részletesen kifejteni a leszerelésről. Marlnkovlcs Párlsba utazott Belgrád, axrpl. 20. (Éjszakai rádiójeleméi) A Pravdauak jelentik üenf- bői: Marlnkovlcs jugoszláv külügyminiszter ma Ornfból Párlsba utazott. A lap a külügyminiszter utazásához külpolitikai kommentárt fűz. Egy bécsi bankigazgató felesége agyonlőtte urát és önmagát Bécs, szeptember 20 Dr. Artmann Ferdinándot, a Zen-Iralbank Deutscher Sporkass»n igazgatóságának volt elnökéi ma éj|el felesége megölte. A hatvan évei tanácsos valószínűleg anyagi okok végeti veszett össze feleségével, aki előbb egy vadtszkéssel Ot szúrást ejteti férjéD, majd revolverrel agyonlőtte. A veszekedő házasfeleket 16 évei fiuk igyekezett szétválatztanl, akit aionbm anyja szintén megsebesített oly súlyosan, bogy kórházba kellett siállüani. Az asszony, mikor látta borzalmas tettét, a lürdőszcbiban bezárkózott és saját magát Is agyonlőne. A családi tragédiára Arthmann szerencsétlen spekulációi adtak okot, melyeken felesége tudta nélkül egísz vagyonát elveszítette. Eucharisztikus Kongresszus és Jubiláris Országos Katolikus Nagygyűlés Minden falu, község és város, egyházközség, egyesület és Intézmény küldöttséget kQld Budapestre. Budapest, szeptember 20 Az I. Nemzeti Eucharisztikus Kongresszus és a XX. jubiláris Országos Katolikus Nagygyűlés arányaiban oly impozánsnak ígérkezik, hogy sokban hasonlítani fog a nemzetközi eucharisztikus kongresszusokhoz. A jubiláris Katolikus Nagygyűlés és az I. Nemzeti Kongresszus október 5 tói 9-lg tart. A Nagygyűlés éi a Kongresszus résztvevői az összes vasutakon és a hajókon fét-áru menetdíj-kedvezményben tésze-slllnek. A féláru menetjegy megváltására jogosító igazolvány dara-bonként 1 pengőbe kerflt. A Nagygyűlésre és a Kongresszuson való részvételre kibocsátott tagsági jegy érvényes, amelynek árs 2 pengő. Az Eucharisztikus Kongresszus október 4 én, csütörtökön este 6 órakor Oflaepéiyea Venl Sasaiéval kezdődik s Szent István-bazilikában. Október 5-én sz ifjúság közös áldozása. Majd délelőtt diszgyűlése a Vigadóban. Délután a középiskolai ifjúság diszgyűlése, majd este a nök diSTgyülése a Vígadóban. Október 6-án a leánylfjuiág és a nök járulnak az Oltárlszentséghez, msjd délelőtt 10 órakor a leánylfju-ság tart diszgy ülést, délután pedig a fél fiak diszgyűlése következik. Az Eucharisztikus Kongresszusba belekapcsolódnak a görög-katolikusok is, akik a Pestvármegye székházában tartanak navyszabAsu gyűlési. Október 7 én, vasárnap, a féiflak tízezrei járulnak óz O láilszentség-bez a Szent István haiilikában. Majd fél 11 órakor a jubiláris Katolikus Nigygyűlés mrguyitó ülése következik. Délután 3 órakor indul vaiár-nap az I. Nemzeti Eucharisztikus Kongresszus szentségi körmenete a főváros ulcáin keresztül. Október 8 án délután 4 órakor lesz a Katolikus Nigygyűlés II. nyilvános gyűlése. Msjd a Crédó egyesület tart diszgyülíst, amelyen az Osz-azes vidéki delegáluiok részt vesznek. Október 9 én a hitoktalónök, szer-zelesnök, tanítók, tanárnők kőzöa áldozása. Dilulán 4 órakor a Nagygyűlés bezáró ülése. Ezzel alubiláris Katolikus Nagygyűlést este 6 Örskor könyörsö gyertyás körmenet zárja be. A Nemzeti Kongresszusra felvilágosítás! az Országos Katolikus Szövetség (Budapezt, IV., Ferendek- tere 7„ III. lépcső 1. emelel 8) ad. • Budapest, sr\'ptember 20 (Éjszakal rádló/elentés) XI. Pius pápa a XX. Jubiláris Országos Katolikus Ntgy-gyütésre és az I. Magyar Nemzeti Euchuiiztíkus Kongresszusra dr. Serédl Jusztinián hercegprímás külön pápai legátussá nevezte kl. 1ALAI R(mONT II 21 Részletes beszámoló a folyó kórházépltkezési munkálatokról A kitűzött időre befejeződnek ■ munkálatok - A kórházépítkezési bizottság és a polgármester meg vannak elégedve a munka előrehaladásával — Jövö nyárra készen áll a betegek számára a szemészet és sebészet — A felvételi épületet és a fertőző osztályt még ebben az évben befejezik a jövő nyárra késiül el teljesen. Ei Nagykanizsa, szeptember 20 Csak hogy végre erről is Írni lehet. Sok idő teltet bele és ha pénze lett volna a városnak, mir régen állnának azok a kórházépületek, amelyek egy ekkora városnak jobban kellenek, mint az áldott kenyér az ébes embernek. Nstn volt pénz. Ennél a pontnál aztán megállásra kényszerűi minden jóakarat. Pénz, pénz, pénzt Ma sincs talán Nsgykanizsának annyi, amennyit ne tudna elkölteni hasznos, égetően szükséges inveszticlókrs, de legslább lebet már valami haladást látni. Aki sétált a Kossulh-léren, láthatta, hogy napról-napra, mint kúsznak a felbök felé a piros téglafalak. A László-herceg utcáról is élvezettel lebet szemlélni, bogy mégis történik valami ebben a városban, ami kórházbövltés rímén olysn igen nehezen vsjudott megvalósulásra. Fontos, hogy megvan. Hogy elkezdték. Épen a 12. óra vofc A komi, a fejlődéssel lépést tartó városnak sz egészségügyi intézménye mutsijs emelkedett színvonalát, kulturáltságát. És Nagykanizsa városa ebben Is különleges helyzetben van. Ennek a városnak kórháza nemcsak ennek a városnak lakólt szolgálja, hanem Zalamegye ét Somogy megye tekintélyes részének lakossága Ide-gravttdl egészségének helyreállítása, reperálása végett. Csütörtökön a Zalai Közlöny munkatársa végigjárta a most folyó kórházépUkezéseket és azok haladásáról részletes riportban ax alábbisk-ban számol be: Mint ismeretes, a tavasz végén megtörtént a város döntése a nsgy-kanlrsai város kórházbóvltési munkálatai ügyében éa az építkezéseket nagykanizsai cégek kapván meg, ez év nyarának elején teljes erővel meglódultak az építkezések. A tartós szárú idő módfelett kedvezett a munkálatoknak és Így az őszt terminusra az épületek a kikötések értelmében készen fognak állani. Munkatársunk először a Kossuthtéri frontra néző építkezéseket nézte meg és végigjárva az állásokat, konstatálta, hogy a kórház modern sebészeti osztálya tervszerűen épül ugy, hogy jövőre már benne operálják a betegekel. Ezt az építkezést Kertész Béla oki. építészmérnök, építést vállalkozó (Hunyadi-utca 36) végzi. A munkára vonatkozó szerződés a várossal 1928 május 28-án kötetett meg és junlus elején elkezdték a földmunkálatokat. Azóta a munkások raja foglalatoskodik az építkezésen és a jelen pillanatban a sebészeti osztály a manxard falak falazásánál folyik. Egy hónapon belül az egész épület tető alá kerül, azonban csak azt jelenti, hogy az épületnek tavaszig száradni kell. Akkor jönnek a vakolási, pucolási munkálatok, ajtók, ablakok felszerelése, festése stb. Ez az építkezés későbben indult meg, de ma már teljes tempóban halad és a tervezett időre készen is lesz. Hogy az Ilyen nagyobb építkezések mennyit jelentenek szociális szempontokból, mutatja az a kis statisztika, mely az olt munkát elnyerőkről szól. Eszerint 3 munkavezető felügyelete alatt 25 Iparos (kőműves, kőfaragó, ács, vasbetonszerelő stb.), 30—32 férfi napszámos és 23—25 női napszámos dolgozik. Volt azonban idő, bogy ezt a számot hússzal is meghaladta az ott kenyeret nyerők száma. Még örvendetesebb, hogy az Iparosok, alig egy-két kivételével nagykanizsaiak, valamint a napszámosok Is mind Kts-és Nagykanizsa szegényebb nép-osztályából kerülnek kl. Ai építkezésnél h ísznált anyagok: a lábazatot balatonalmádii vörös-homokkőből, az alapokat be\'.onból, Dráva- kavicsból és beremendi cementből készítik. A helybeli téglagyárak tégláit használják és s vasárut helyben szerezték meg. Mint már annak Idején Is megírtuk, a sebészeti osztály a meglevő felvételi főépülethez van .ragasztva" és abba folyosón át lehet jutni. Az épület beosztása ez: az utcai fronton van egy 6 ágyas, két 2 ágyas és egy nappali betegszoba, ugyanez az emeleten is. A földszinten és ra emeleten vannak a műtök, a hozzátartozó kisebb szobákkal Az épület az összes többi építkezésekkel együtt Jendrasslk Alfréd műépítész terve szerint modern stílusban készülnek. Az épület tetején manzard személyzeti szobák lesznek. A helyszínen szerzett adatokkal megrakódva, utunk az épülő felvételi pavlltonhoz vezetett, ahol ugyancsak nagyban folyik a munka. Ezt az építkezést a Sartory Oszkár utóda cég és Kalmár Zoltán oki. mérnök, építést vállalkozók (Király-utca) végzik. A felvételi épület a volt fertőző pavUlon helyén épül, annak egy részének felhasználásával. Alig tiz nappal kezdték el az építést, de oly nagy erővel halad a munka, bogy két-három héten belül be fk lesz fejezve. Ei azért ls szükséges, mert még az ősz folyamán át akarják adni a rendeltetésének. Még a felvételi épület előtt, a László herceg-utcai frontra nézve, épülni fog lövőre egy kapus lakás, mely Jendrasslk tervei szerint a tutaj- donképenl kórház főbejárat lesz. Ezen s kapus lakáson át folyosón jutunk a felvételi épületbe; mely egy nagy várószobából, orvosi rendelőből, gondnoki, felvételi irodákból, rönigen-szobákból áll. Utóbbi két részt foglal magában: diagnosztikai és terapblai helyiséget, miután ez egy modem kórháznak elengedhetetlen szükséglete. Ennél a munkánál aránylag aok munkás do\'gozik. 8—10 iparos, 10—15 napszámos, akik a fentiekkel együtt mind kanizsaiak. Az építkezésnél elhasznált snyag ugyan az, mint amiből s sebészetet épllik. Ugyancsak a Sartory Oszkár utóda cég és Kalmár Zoltán oki. mérnök építik a nagykanizsai városi kórház fertőző osztályát, mely a jelenlegi férflbelbetegek osztály mögött van és ha kész lesz, tiszta levegőjű psrk fogja körülölelni. itt az építkezéseket szintén juniui elején kezdték el és tervszerű pontossággal baladnak. A jelen időben épen a faiegyennél és vaabelon koszorúnál tartanak. A szerződés értelmében október elején kell átadni, meg is fog történni, esetleg valami-vel kitolódik. Ennek oka az, mini velünk Ruzlcska Ágoston városi építési ellenőr, cicerónk, közölte, bogy a fedélvauk beépítésének szilárdu-lásálg a fedél nem volt felrakható. Ax épület beosztása: 8 kórterem, 3—4 ágyasok, két elkülönítő osxtály súlyos fertőző beiekeknek, fürdőkkel, vetközökkel felszerelve, egy műtő, orvosi személyzeti szobák stb. Itt msg kell jegyeznünk, hogy Jendrauik tervei szerint u egész kórházépitke-zésnél jöl fertőtleníthető, úgynevezett hézagmentes padlóburkolatot használnak, mely asxbesxtből vsn előállítva. Maga u épület hatalmas, mert 53 méter houxu és 13 méter széles. Fedele eltér a szokásos fedelektől, smennyíben kötögerendák nélkül készül a tető, ugyanis vassarukon fekszik fel, melyek a vasbeton koszorúkba vannak beépítve. Dolgozik: 25 Iparos, 30 nspszámos. Meszes gödrök felett, gerendákon át eljutottunk a László herceg-utcára néző szemészeti osztályhoz, mely az örökké perlraktált zalai szembetegségek szempontjáb&l leg-elsőbb fontosságú kórházi Intézmény. Az építkezést Fa tér Mihály építőmester (Eötvöstér 15) és a Müller István és Dénes (Zalaegerszegi cég, építés-vállalkozók) végzik. A sebészeti építkezésnél alaperü-letlleg nagyobb szemészeti osztályt junius elsején kezdték el épiteni és azóta megáltaa nélkül szinte percről-percre bontakozik ki u állásokból a hatalmú épület, mely a László herceg utcának dinére válik. A Jendrasslk műépítész tervel valóban modem szemészetet sdnak a kanizsai kórháznak, melynek beou-táss módfelett praktikus. 10 kórterem van a szemészeti osztályon, 2—8 ágyasok, eloutva a földszinten és u emeleten, melyekről ki- szögelő erkélyek vannak, mint a sebészeten, hogy a betegek élvexhes-sék a friss subád levegői A földszinten u udvar felől van még: a a kezelő-várószoba, iroda, laboratóriumok, fürdők, orvosi, főorvosi szobák, teakonyhák. Az emeleten a kórtermeken kivűl a műtő, sterilizáló, elökéuitö, kötöző szobák. Ak építkezésnél foglalkoztatva van 3 munkavezető, 30 iparos, 40 nap számos, akiknek azorgalmas munkája biztosítja, hogy u épület november elsefére tető alá kerül és jövö nyáron már gyógyíthatják benne a szembetegeket. Különben ma délelőtt dr. Sabjdn Gyula polgármester és Király Sándor városi műszaki tanácsos vezetésével megtekintette u építkezéseket a kór-házépitkexési városi bizottság is, melynek tagjai egyöntetűen megelégedésüknek adtak kifejezést Munkatársunk előtt dr. Sabjdn polgármester és Király Sándor tanácsos ls kijelentették, bogy a munkálatok tervszerűen haladnak és azok ellen a legcsekélyebb kifogás sem merült fel. Örömüknek sdtak kifejezési, hogy végre a teljes megvalósulás felé közeledik s kór ház bővítési program, mely azonban ezekkel u építkezésekkel sem nyert befejezést, mert amit u anyaglak engedik, következni fog jövőre a szülészet, stb. Mi a magunk részéről is örömmel vesszük és mutatjuk be olvasóinknak írásban a serényen folyó munkálatokat, mert alig van ennél foltosabb intézmény, melyre a lakosság zömének oly gyakran szüksége vsn, mint épen a kórháxrs. A látottak slspján állítjuk, bogy a munkavállaialok lelkiismeretesen, precízen és a hivatalos körök megelégedésére végzik feladatukst. U. Oy. leg nem állapítható okból hirtelenül meghalt egy négyéves flneska Keszthely, szeptember 30 (Safát tudósttónktól) Oyermek-tra-gédiák színhelye lett u utóbbi időben Keszthely. Ezalkalommal azonban nem baleset, hsnem eddig ki nem deríthető körülmények okoztak egy 4 éves fiúcska halálát. Kovács János keszthelyi kőműves-vállalkozó 4 éves Endre nevű fiacskája este fél 8 órakor a legjobb kedvben, betegség bármiféle jele nélkül, vidáman játsudozott szüleivel. Alig ültek azonban vacsorához, a kisgyermek orrán száján hirtelenül véres hab indult. Azonnal orvosért szaladtak, de mire a kétségbeesett sps u orvossal megérkezett, a gyermek halott volt. Az orvos maga sem tudta a rendkívüli haláleset okát megállapítani, ugy, bogy a hivatalos bulla-jegyzőkönyvben is csak a halál körülményei vannak feltűntetve, a halál közvetlen okának megjelölése nélkül. A megdöbbentő haláleset nagy részvétet keltett várouxerte. 1BI& mp»«mber 21 ZALAI KCILÖIH NAPI HÍREK NAPIREND SnpL 21, péntek Római katolikus: Miit. Protestáns: Máté. Izraelit*: Tisri hó 7. Nap kel reggel 5 órs 45 perckor, nyugszik délután 18 órs 00 perckor. • Városi Nagymozgó. .Királyok királya\' Az Ur Jéiua Krisztus élete és szenvedése két rész, 18 felvonásban. — Személyi hírek. Dr. Sabjdn O/ula polgármester a ma reggeli budapesti gyorsvonattal a székesfővárosba utazik, honnsn holnsp fog visszatérni. A Városok Oiszigos Kongresszusánsk Miskolcon tsrtandó gyűlésére a polgármesteren klvOl dr. Krátky litván főjegyző U utazik. — — Izraelita ünnepek Izraelita polgártársaink nagy ünnepre kési dinek. Most fog|ák megfllni az engesi-telés napját. Ebből az alkalomból szeptember 23-án, vasárnap délután b/<6 órakor Máriv. Szeptember 24 én reggel 7 órakor Stchárisz. Féltíz órakor délelőtt Muszáf I asz karával. Délután 4 órakor Mincba és Né|1s. Az Onnepi istentiszteletet dr. Wlnkler Ernő főrabbi és Abramavlcs Máik főkántor végzi. — Tanügyi hírek. Bakos Péter okleveles tanítót az ujudvari iskolaszék rendes tanítójának megválasztotta, mig Németh Teréz tanítónőt Zatasxentmiháty iskolaszéke választotta meg. — A nagykanizsai járási mezőgazdasági bizottság ülése. A nagykanizsai járás mezócszdasági bizottsága szeptember 28-án a kanizsai városháza Isnácstermében gyűlést tart, melyet a bizottság elnökének, ujnépi Elek Ernő földbirtokos indítványára hivtak össze. A gyűlésen dr. Vűsj Zoltán gazdasági felűgje\'.ö fog beszámolni sz összes aktuálr gazdasági kérdésekről, s gazdasági helyzet állásáról stb. — A Kath. Legényegylet tagjaihoz. Felkérem az egyesület zeneértő tagjslt, bogy a szervezendő zenekar megalapítása cél|ából az egyesület székházában folyó hó 30-án délután 3 órakor megjelenni szíveskedjenek. Lengyel r. b. elnök. — Polgári fin- és leányiskolái sapkák kaphatók Szabó An\'al sport-üzletében. Miután szükségletemet gyári cégeimtől előnyősén sikerült beszereznem, abban a kellemes helyzetben vsgyok, hogy sí un összes kézimunka cikkeket, fonalakat, csipkéket szenzációsan olcsó árban bocsá|thatom a kézimunkázó közönség rendelkezésére. óriási Választéki Príma minőségi Figyelje kirakati áraimat 1 Próbálja kl. vételkőtelezeltség nélküli ön. Dr. Omz liktómé. Kaziaczy-u. 2. A nagykanizsai adóhivatal slkkasztólát az ügyészség szabadlábra helyezte Szemző litván védője betegség miatt kérte védence szabadlábrahelyezését, aki már el is hagyta a fogházat Sórdy Géza ügyében befejeződött a vizsgálat Sárdy Oéza bűnügye A gyújtogató |árásbirósági sikkasztó Sárdy Oéza lrodafőliszt bűnügyének kivizsgálása befejezési nyer. Di. Almássy Oyula klr. törvényszéki vizsgálóbíró tegnap kihallgatta még Perget József, Hajnal Jenő és több más járásbíróság! tisztviselőt sz ügyre vonatkozólag. Természetesen egyikük-nek sem vol! sejtelme anól, honnan szerezte Sárdy Oéza a pénzt nagystílű költekezéseihez. Amikor egyik-másik ismerőse mégis megkérdezte Sirdytól, honnsn veszi s szükséges pénzt, mert szerény fizetéséből nem telik arra, amit csinál, rendesen azt felelte, hogy msgánmunkálatokból keres, ami elég elfogadható magyaréul voll. Dr. Almássy Oyula holnap vagy holnapután teljesen befejezi vizsgálslát és skkor a hatalmas bűnper aktái a kir. ügyészségre kerülnek, ahol még e hónapban elkészül a vádirat. A Sárdy bűnper fő-tárgyalására lejön iz igazságűgyml-nisztérium képviseletében Lykár János főtanácsos ls. A fótárgyalást novemberre fogják kitűzni. Nagykanizsa, szeptember 30 Megírtuk, hogy Szemző István, a nagykanizsai városi adóhivatal sikkasztó tisztviselője letartóztatása ellen felfolyaraodott, azonbin ugy a törvényszék, mint a pécsi klr. tábla helybenhagyta a vizsgálóbíró döntéséi és Siemzö továbbra Is fogva maradt. Ugy volt, hogy Szemző egészen a fötárgyaláslg sz ügyészség foglya msrad, azonban az utóbbi betekben megbetegedett, régi lűdő-bsji sulyosbodot\', ugy, bogy védője betegségére való utalásul ujabban ismét szabadlábra helyezését kérte. Miután szökésétől nem kell tartani és nyilstkoutot csatolt egy helybeli cégtől, bogy alkalmazásába fogadja, a kir. ügyészség helyt adott a kérelemnek és Szemző István! subad-lábra helyezte. A sikkasztó adóhivatali tisztviselő már el Is hagyta a fogbáut. A Szemző ügyben most könyv-sukérlő fogja felülvizsgálni sz ids-tokst, ami ujabb hónapokat Jeleni, ugy, hogy a tárgyalásra csak december végén vagy jsnuár elején kerül sor. Szervezkedő gyűlést tart Bethlen István gróf kanizsai tábora A gróf Bethlen Istvánt támogató pártok és polgárság, — akik Kállay Tibor volt képviselőnek az Egységespártból való kilépését helytelenítik, — mint értesülünk pénteken este 6 órakor a Polgári Egylet éttermében szervezkedési ösz-szejövetelt tartanak. — Egy magáról megfeledtkezett ember szennyes bűnügye foglalkoztatta két napon át a rendőrség nyomozóit. A kanizsai kapitányság levelet kapott egy Petőfi utcai asszonytól, melyben ai illető megdöbbentő bűnügyről rán\'ja le a leplet. Elmondla a levél, hogy Darányi litván PetőH-nlca 27 alatti lakóa, munkavállalkozó, bélfőn hajnalban magáról állati módon megfeledkezett és 14 éves mostoha leánykája ellen merényletet kísérelt meg. A gyermek azonban elmondotta a szomszédoknak az esetet; akik a brutális mostohát feljelentették. A rendőrség azonnal megindította a nyomozást, melynek során igszolódott a vád és Darányit letartózlalták. Részletesen kihalgatták, majd átkiiérték a kir. ügyészség foghlzábs. — A klskanizsal szüreti mulatság. A kedvezőtlen időjárás folytán vaiátnip elhalasztott szüreti mulatságát a klskanizssl Katolikus Ifjúsági Egyesüld mos! vasárnap délután fogja megtartani, amelyen dr. Kállay Tibor is megjelenik Irisé-1 retével. - Meghalt a Maxi bácai. Tudósítónk jelenti: Nevezetes embere volt Keulbelynek Mixi bácsi. Becsületes nevén Welsz Miksa, ismerte mindenki, sói ismerték a megye minden részéből mindazok, akik Keuthelyen meg szoktak fordulni. Flskkeros volt. Az apjs Is az voll. MíxI bácsi omnibusz-kocsis is voll évtizeden keresztül. Mióta azonbin u autók tízes sorokban sorakoznak minden vonatérkezéskor a keszthelyi állomáson, azóli Maxi bácsi beteg volt. A szó szoros értelmében betege lett a divatból kiment foglalkozásának. Legnagyobb büszkesége voll, hogy a kommunizmus kitörésekor ö volt az első, akli megvertek. Mikor ugyanis az állomásra megérkezett a vörös várospsrancsnok (aki később a hercegi palotában ütötte fel a sátorfáját), Maxi bácsi\'ól kérdezett valamit az állomáson. A felelet azonban nem nsgyon elégíthette kl, mert se szó, se beszéd, alaposan megpofozta Maxi báctil. Emlegette Is bűsikéu holta napjáig, ami tegnap, 65 éves korában bekövetkezett. Mtxi bácsi meghalt. Keszthely egy ktQat korszik kedves emlékét vesiilette el benne. Óriást népcsődület volt tegnap este a Kinizsi utcában. Megállt a forgalom az utcán, mert mindenki sielve Igyekezett a Motnár-ftle étkezdébe, hogy részt vehessen a híres Molnár-féle magyar disznótoros vscsorára. Az óriási sokaság pillanatok alatt szétkapkodta a pompás, ízletes falatokat. De akinek már nem Jutott, az se busuljoa. Molnár László megismétli legközelebb a maga egyedülálló, speciális módszerrel készített, igazi msgyar disznótóros vacsora estéi!. Üzletáthelyeiés miatt LÓTAKARÓ készletünket mélyen leszállított árban isii átúsit|ok HIRSCH ÉS SZEGŐ. — „Amíg virág nyillk és szerelem ég a szivekben, sddlg mindig megmarad a nöl kézi munka varázu". Igy ir Porzsolt Kálmán a szép otthonról, a Tündétujjak Magyar Kézimunka uj számának vezetőcikkében. A szám pazar tömegben vonultatja fel az otthont ékítő kézimunkák különféle darabjait és vál-\'*!*"• gyönyörű párnákat, szmirna-szönyegeket, pullovreket stb., melyek u ábrák és leírások alapján mind elu|áU hatók. A Tündét ujjak kapható minden könyvkereskedéiben. — A honvédség 50 éves története. Az 1868—1918-ig fennállott régi magyar királyi honvédlég ötvenéves történetéről a m. kir. Hadtörténelmi Levéltár által kiadandó díszes munka Imár nyomtatás slatt áll és ez év októberében kerül izét küldésre. A mintegy 400 oldalra terjedő vukos könyv a régi honvédség keletkezésének, fejlődésének és há-borns szereplésének minden mozu-natáról megemlékezik s nemcsak a honvédség csapatainak és parancsnokságainak, hanem a koronaörségnek, a méneskaraak, a csendőrségnek, a képviselőházi Őrségnek éa a népfelkelésnek történetét U tartalmazza. Számos és igen részletes lábláutával, mint fonásmunka, mindenki sUmára becses adatgyűjteményül szolgál. A mellett a legapróbb részletekig terjedő pontossággal készített, színes és feketenyomásu művészi képei a pompás művet nem-cuk kedvessé teszik, hanem a régi honvédség öltözetének és felszerelésének illusztrált, hitelesemiékkOnyvévé is avatják. Előfizetési ára 25 pengő. Megrendelések, a pénz egyidejű beküldése mellet\', a m. kir. Hadtörténelmi Levéltár I. csoport igazgatójához (Budapest, I., Bécsikapu-tér 4. sz. Ili. ero) lntézendök. A honvédség helyőrségi könyvtársi egy-egy példányt hivatalból kapnak. Az illusztrációk közül kiválasztott 10 színes és 10 szinezetlen képet tartalmazó képeslerelezőlsp-sorozat uln-tén kapható. Egy soroulnak az ára 6 pengő. Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak. bizalom dolga. Hálók, ebéd 10k, uriszobák a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron. Kedvezfi fizetési feltételek. Székely Vilmos bu tortelepe lagykaaim, Iazlaczy-«tca 4. n Elsőrendű saját kárpitosműhely. 1AUU KOKOWT 1B» szeptember 21 — Megbukott Voronoff. A Vo-ronoff-UAt megfiata\'lási eljárás gyakorlati értékének megvizsgálására egy angol blioltság utaiott Algírba. Ott Voronolt farmján tanulmányozták a tenyészállatok megfiatalodtál! kérdését. A bi<otlság nemrég téit vissza pírból éi megtette jelentését, amely meglehetősen lesújtó a Voro-noff-féle tanokra nézve és megálla-pitja, ho^y kísérleteinek semmiféle gyakorlati jelentősége nincsen. A nagy propagandát kifejtő reklám-apostolnak befellegzett. — A nagybakónaki önk. Tűz oltó Egyesület vasárnap, kedvezőtlen idő esetén szeptember 30 án délután 3 órakor tréfát felvonulással szüreti mulatságot rendez. A mulatság kapcsolatos a rendező egyesület fennállásának 5 éves évfordulójával. A jubiláns tűzoltóknak ezalkalom-mal fogják átadni az emlékérmeket. — 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismeri Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-társaság Nagykanizsán. Fö-ut 1. lÁDIÓ-lflSOl (ROviditéeakt H — híre*. Menzda-aég. Hangv. — hangverseny. E — Miúi* Oy — gyermekeknek. A — aaszotiyuto-ask. Z — nme. Mg. — mezőgazdaság, ML - IQae«fi sHSedXs. F _ kiolvasás. (J — puoofauzeae. Jb — Jazz-band. K - k«W aZ - UpnerS m, Szeptember 21 (péntek) Badapest 9.30 és 11.45 H. Kőiben 12 órakor déli harangszó az egyetemiéi! templomból. Utína : Kamara Z. 1 Időjelzés, Időjárás. 3 H. 4.45 Időjelzés, Időjárás. 5 F. 5.45 Szórakoztató Z. (Zenekari hang*.) 7.15 Novellák. 8.40 Részletek népszínművekből, cigányzene kísérettel. 10 H., Időjárásjelentés. Utána Schrammel Z. Béca, Orác, Innabrnck, Klagenfurt Linz 11 és 4 Hangv. 5.50 Dalok. 8.05 Egyfelv aztnmU. Utána nZ. és Tánc Z. Berlin, Stettln 11 és 3.30 O. 4 A. 5 és 8.30 Hangv. 10 30 (Stellln) Tánc Z Barcelona 12.15 Harangjáték. 145 éa 5 45 Kamara Z. 9.20 Hangv. 9 35 Modern táncok. 10 20 Operett K. Basel, Bern I tt tánc Z. 4 és 8.30 Hangv. 9.05 Orgona Z. 10 Hangv. Brflnn II Hangv. 12.15 O 3 Kiállítási hangv. 5 Hangv. 7 Irodalmi délután. 10.15 Hangv. Frankfurt, Cassel I O. 3 05 Oy. 3 55 A. 7.30 Bach ksnlaték. 9 Angol dalok Haiabarg, Bréma, Hannover. Klel 8 A. 110. 12 éa 2 05 Hangv. 4.15 (Bréma) Ariik és dalok. 4.15 iKiel) Román opers Z. 8 Plattdeutach eat. Utána K. 8 (Hannover) Költemények éa dalok. Ulána Hangv. Langenberg, Köln, Aachen, MBnster 10.1a éa 12.10 0 105 Hangv 5 Ov- 545 és 8 Hangv. 9 Áriák. - Ulána 12 óráig Hangv. J 8 London. Daventrv 10.15 Istentisztelet. 12 Szonáták. 12.30 Orgona Z. 2.55 Zenei kózláték. 3.45 Dráma E 5.15 Madrigálok 7.45 Tarka eat. 8.45 O. hangv. 9.50 Hangv 10.45 MeglepetéaszerU mtlsor. Madrid 2.15 Hangv. 7.13 Kamara Z. 8.15 Tánc;Z. 10.15 Népszerű est. 12.15 Tánc Z. Milánó 12.30 Kamara Z. 4.30 Tánc Z. 5.30 Oy.-dalok. 8.50 Szlmf. hangv. " O. 12.05 Hangv. 5 Kamara Z. 7.30 Hangv. 8.30 Rádiójáték. Róma I Kamara 2. 5.30 Hangv. 9 Egyfelvonásos Ulána lánc Z. Varsó I Torony Z. 5.25 Vllnal műsor. 6 Hangv. 8.30 Szlmf. hangv. aagykaaliaal meteorológiai iaea-Wentée.k. Csütörtökön a hőmfr- a-J1 Ííí?1 7 órakor +14, déluUn 1 órakor +208\' ette 9 órakor +162. j™*-: E8é9z nap klisé borult égbol- f,5^^,V Regpel Északnyugst, délben Északkelet, esle £jzaki széL Országos Iparos-fldfUőt létesítenek Hévízen A keszthelyi Iparosság mozgalma Keszthely, szeptember 27 (Saját tudósítónktól) Ismeretes, bogy a balatonfüredi ipartestület felvetette egy ott építendő Iparos üdülő tervét. A keszthelyi Ipartestület állásfoglalása szerint a terv nem a legszerencsésebb, mert az Iparos nem ér rá szórakozni nyáron sem, ellenben egészsége helyreállítására foko-zo\'t munkásságánál fogva annál inkább szüksége van. Epen ezért a keszthelyi Ipartestület elöljárósága azt a gondolatot vetette fel legutóbbi ülésén, hogy B. latonfüred helyett Hévízen tyittenek egy oltbont az ország minden iparosa számárs, kinek Héviz gyógyerejére szüksége van. A terveket most többféle formában eikésziitetllk s azután felhívják Zala és az egész ország ipar-testestOleteit a mozgalomhoz való csatlakozásra. SPORTELET Nurml Budapesten 3000 méteren 8:33\'6 mp. futott Hungária-Budai 33-as 4:1 (1:1) Budapest, szeptember 20 | a legjobb magyar futókkal csapott (Éjszakai rddtójelentés) Ma délelőtt 15 000 néző elöli nagyszabású atlétikai verseny előtt játszotta le bajnoki mérkőzését a Hungária és a Budai 33 as FC, melyei a Hungária 4:1 (1:1) arányban, nagy fölénnyel nyeri. — A meccs után startolt Nurml, a finn csodafutó, aki össze 3000 méteren. Azonban adott 25v 35, 40, 50 mp-es idő előnyöket Igy is győzött 3000 méteren 8:33 6 mp-cel Szerb előtt, aki az időelőny ellenére 8:508 mp. alatt éri be. Nurml lagymatagon kezdett, de 1000 m. után megmutatta remek klasszisát. A vasárnap sportja Nagykanizsán: Turul— Zala-Kanizsa — Az NTE Ismét a Bácskában szerepel A II. ligabell egyesületek intézői 1 a hé fő esti ligaülésen megejtették a végleces őszi terminus — egyeztetést. Ennek slapján vasárnap az alábbi mérkőzéseket játszák le. Nagykanizsán a Turul FC lesz a Ktnizsa ellenfele. A Turul tavaly a II. helyezettként végzett s az I. ligába való bejutásért osztályozót játszott. Eien alulmaradt a Bocskaival szemben s ez a balsiker egy kissé visszavetette az egyesületet, amely azonban etnek dacára ls egyik legnsgyobb játékerőt reprezentáló tagja a II. ligának. A Zala-Kanizsát min ha e.hagyla volna a nyomába szegődött balszerencse s kétségkívül azt ls ambicionálja a csapat, bogy most már ssját közönsége előtt is győzelmet arasson, ezzel jutalmazva a közönség ragaszkodását, amellyel az a balszerencse Ideién it kitartott a csapat mellett. A Zala-Kanizsa együttesében tagad-iiatatlanui megvan mindaz a kvalitás, ami ctak szükséges ahhoz, bogy akármelyik II. ligabeli csapatot legyözbesae; éa ha ebhez méjg az ambició is járul, nem maradhat el a siker. A vasárnapi meccs egyik legérdekesebb eseménye lesz az őszi provrammai s minthogy kanizsai győzelemre van kllá\'ás. ami mindig nagy közönségei vonz, vasárnap is bironvára telt ház fog összegyűlni a mérköiés kezdetére. A II. liga többi mérkőzései mind a lövárosbsn, Illetve külvárosaiban kerülnek lebonyolításra. A Józsefváros —Erisébelváros, Soroksár—Pécs Baranya, Rákoipslota—BAK, Terézváros—Attila meccseken csupán az Attila győzelme kétségtelen, a többiek kimenetele teljesen nyílt. Az amatőröknél bárom mérkőzést játszanak. Baján ai NTE vendégszerepel. A feljavult BSE ellen legjobb formáját kell kilátszania, hogy győzHesten, nem volna meglepetés azoobm az eldöntetlen sem. Pécsett a PSC—Turul meccs eredménye nyilt, Kaposvárott kél ve- retlen csíp it találkozik. A KAC körülbelül egyenlő erös a PVSK-val, a boni pálya előnyével azonban győzhet. (A Zala-Kantiaa FC) vezetősége és választmánya ma eale 9 órakoi az Ipartestületben ülést tart. Mozgószinházak Városi Nagymozgó. Szeptember 21-én, 22 én és 23-an, pénteken és szombaton 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor a filmek filmje: .Királyok királya* Az Ur Jézus Krisztus élete és szenvedése két rész. 18 felvonásban. Rendezte : Cecil B. De Mllle. VÁROSI HAGTMOZGO Pénteken és szombaton 5, 7 éa 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor A filmek filmje t KIRÁLYOK KIRÁLYA A* Ur Jézua Krlaztua élete éa azenvedése Két rész, 18 felvonásban. Rendezte: Cecil B. de Mllle. — Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéházában VIII., Baross-tér 10. Királyok királya C. B. De Mllle produkciójának bemutatója a Városi Mozgóban Van egy régi, még békében készített film Krisztus születéséről, szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról, mely az akkori Igényeknek megfelelően ki is elégített, szonban a Királyok királya dmfl filmet senki ne tévessze östze ezzel. A Királyok királya témában ugyanaz, de felfogásbin, kidolgozásban, tökéletességben mértföldnyire áll a közismert Jézus IllmtöL Ugy kép telem Hinnie Mapcherson, a scensrium Iró mélységei ihlettel izivta magát tele az Uj Testamen-lom léleküditő fejezeteiből. Enétkül nem birt volna soha ilyen klasszikus mérelü müvet alkotni a legzseniálisabb rendező: Cedl B. De Mllle ur. Valakinek már az isten-Ember éleiét tárgyaló scentkaf, olyan megejtő varázsos erővel kellett egymás mellé illeszteni, hogy a rendező, a színészek, de a legegyszerűbb dlsz-leiezö is vagy a felvevő gépet for-gató, eggyé váll|on a kriszluil gondolattal. ÁtszellemOljőn mindenki, aki c»ak egy széket is megmozdított ennek a műnek létrehozásakor. Mert műi Sallang, binalitás vagy hatásvadászó hazug ferdítés nélküli forrástiiztaságu művészet. Elhiszem: lehetett róla sajtóvitákat rendezni, tanulmán) okat Imi. Természetesen első helyen áll a rendezée. Leheletszerűen finom, nűansznyl szépségeket halmoz egymásra, csodálatra ragadóan monumentális. Klasszikus széplége abban rejlik, hogy Istenről emberi egyszerűséggel tud beszélni, cselekményeket lejátszani szereplőivel. UJtzerü felfogása érdekes, stílusosan Illeszkedők s bibliai Idézetekből álló feliratok. Képel a fotografálás msgis iskolája. Mintha a muzeumok, képtársk reneszász korabeli mestereinek krisztus képei elevenednének meg. Keföl jegyzek ide ctak: Krliztus az olajfák hegyén és a keresztfán. önkéntelenül félve nézzük a Megváltó vonaglását, aminl meghal az Igazság szimbólumaként Sxenl hangulat árad a nézőtér felé az élette len vászonról és csak a lámpák kigyulása dobja vissza lelkűnket a hétköznapi életbe. Cecil B De MUle gárdája pedig kiáll mind.n kritikát A címszereplő Warner sikerűit maazkjába szerettük noha inkább Munkácsy Krisztusának vonásai látni. Igy is fönséges — Vdrkonyl, Schkikraut api és fia, Dorotiy, Cunnlng a főszerepekben átérezve feladstukat alakitnak. A Városi Mozgó igazgatósága külsőségeiben is ünnepi keretet adott a Királyok királyának. Díszes előcssinokba lép az ember. A csoda szép képet pedig s 6. gy. e. zenekara kiiéri Weckl Oeilért vezényletével stílusosan klasszikus zenemüvekből. (-) 18M. szeptembsf 21 KALAf KOZLONT Strobentz-féle padlófestékek, linóleum vagy borostyán, zománcmázak és mindennemű festékáruk a legolcsóbb árakon kaphatók. Gyári lerakat: Friedenthal Rezsőnél Főút I. szám Drogériával szemben. Közgazdaság rlxm A mai értéktőzsde mindvégig üzlet telen és eseménytelen volt. Külföldi Ösztönzés híján üzlet alig fejlődött ki és a szőrványos eladások az értékekben fokozatos kisebb lemorzsolódást eredményezlek. Az ár-veszteségek minimálisak, az l°/«-ot ls ritkán érik el. Csak néhány értékben mutatkozott jelentősebb árveszteség, igy a B mxit, Láng és Msgyar Cukor tendáltak lanyhábban. A forgalom mindvégig Igen szűk keretek kOzOtt mozgott és a hangulat zárlatkor kedvetlen volt. A fixkamatozásu papírok piaca Ozlettelen volt, a valuta éa devizapiacon kissé lanyhább volt az irányzat Zürichi zártat Páits 20-30, Loaéoa 2520»/i, Hawrwk öl9-68, Brtaaal TÍJOVz, Mllaao «fl6, aUdítd 85-88, SmaSaiéaB 106 35, Bartla 113-86, Wtoa 7315, SoOa 3"75. Práaa "ft-40, VksA 68-30. Baáapaat BO-SSi/i Belpád 913, Sakaraat J16. Terménytőzsde Buta 10-15 fül., rozs 10 fillérrel emelkedett. Az Irányzat barátságos, a forgalom élénk. •v. 77 kg-os 26-15—26-35, 78 kf-oa 3635-3655, n kg-ot 166J-16 80, 80 kf-oi 36 80- 36 95, dunántuH 77 k«-M 38 95 —26 15, 78 kg-os 36 18 26-40, 7S kg*, 26 40 36 60 80 kf 2860-26-70, rou 24 75-34 90. Uk«i«. kas 70-25—26 50, aOrárpa 27-00—38 00. sah 25-75-26 00, <aa««ri 31-00 31.30, 3000 -20 25. ásvisa-jegyiéso VALUTÁK AafaiL 17 78-J7 93 ÜL k. 79 55-79-85 Cakk 18-95-17 0ö Ma k. 162 60-163 30 Dia* 1000-10-06 I 170 90-673 40 113-35-23 55 22940-230 40 6415-64 45 3-45-3 50 Lal Mátka Svájd Ml 29 90-30-15 I36-45-U6 95 »2-60-463 20 ■055-10 90 9445-W 1.110-15-410 55 k. B» 10-163 70 UMV12AK ___M8 65-230Í5 UalpM 1006-10-09 ■•Sva 136-52-136 92 Bttsaaal 79 60-79 85 Bakaiad 3-46 3 50 Kooaah.162-7/ 153 17 üarfoa 27-78-27 66 Madrid 94-50-93-00 Mllaao 29 94 30 04 Havytuk 672 90 4 50 Oaalo 15217-133 17 Piri* 12-37-2345 Prága ltt-97-17-02 SsoRa 412 4 15 153 37-163 67 64 22-64 41 80-64-30 86 Ztridi 110-23 1)053 ttockfa. Varsó Sertés vásár FalbaitSs 2900, mItMI eladatlanal vlaau aiaét 900 danb DaÖraadS 1-90-194, 1-84—1-88, sxedett kOaáp I 66-" 1-30-1-50, alaócandS Örs, I-72, kOaayfl 130-150, ab&andS öreg 1-80-182, másodrendű 160-1-68, angol aaiéí 1-60-1-70, ssakmaa naajbaa 2 M-3 40, Mta 2-56 -3 60, latauotTbai 190-télaarUa 316-1-28. Aj 3-14, - Irtavaal lanyha Uadja: Mlialal lyoaáa és Lapkiadó Vállalat Résivéaytársaság. Pddős kiadó: Zalai Károly. Nwdaatililui Nafirkaoixaa 78. az. &PIIÓIIBDETÉSEI Az spcófalrdléesck dija 10 saóig m fillér, minden további >ió dlta S flll. Vasár- és ünnepnap 10 szóig 80 fillér, mlndsn további u.6 dija 8 flll. Saerdán éa pén-lakaa 10 ásóig SO fillér, minden további sió dlta • flll. Cimssó a minden vastagabb betíbf...... tátik. Ailáa - » vitutav a U11UUCU TBBW- «Wb6t álló saó kát siónak aiámit Jdk. Állást kerteknek 50<Vo engedmény. 6 hlrdatéal élj ajfca tlnat—éj. Iroéaklaaauanil keresek azonnali belépésre. — Oukási Ferenc, Magyar-utca 108. 4629 ráukltoafal bekebeleséare alndaa 8aaaafbaa a legelőnyösebben áa lefgroí-sabban Wyósittat Aoaél laaéc péai-köicaöaköavetltő Irodája Nagjkanlsaáa, Kaalnczy-utca X «zám. 3163 Klrály-u. 8. u. alatt kit uj terhea kocát éa egypár lószerszám Jutányos áron áladé. 4458 Válogatott uradalmi oaomagaa*6l6 kilogrammonként 50 fillérért kapható — Ur. Rothschild Bélánénál, Sugár-ut 8. 4339 Magyar-utca 104. azámu ház 1 hold kerttel szabadkézből aladó.____4621 ■aghlahaté uj, modern, eaukott, 6 hengerea autók csak Kaufmann Manónál rendelhetők. Saját érdekében lessék a dmreJlgyeJni. Teleion 167. vagy 571. 4610 Saroaon beszálló vendéglő éa mészárszék berendeléssel együtt bérbeadó. Clm a kiadóban. 4606 Lakaloalanono kivitetik UJlaky és Háhn, Király-utca. 4598 Egy takaréktOaholy márvány lapokkal kirakott eladó Ciányl-utca 21. 4579 Négy szobás lakás mellékhelyiségekké kiadó. Deutich, Király-utca 36. 4476 Kaufmann Károly nrl és női divatáruháza Duáatil i legolcsóbb fa legnagyobb Eladó 1 kó él 1 önműködő henger járattal bíró murai hajós malom. Érdeklődni lehet a Pelnstingel-léle pataki malomnál, Semjéoháián. VaauUUomáa Murakereaitur. 4607 Jókarban levő nagy ebédlő aaflnyaa eladó Batthyány-utca 22. 4559 Két aaoba Üvegezett verandával, mellékhelyiségekkel Eötvös-tér 16. szám alatt november elsejére kiadó. Ugyanitt (ízlett berendezés eladó. -4628 Kettő, egyazobái, konyhái utcai lakás Rákóczi i l-ulca tizenkilenc. -4630 kladé Rákö Horbélyaayéd azonnal leivétetik — Petőfi ut 61. alatt. __4635 Iréaaatal, elóuoba fogas, két fotel és egy kocsibunda olcsón eladó Uatthyány-ulca 27. az. 4637 Tallvár vlxalét tanításra válial, Időnkint kölyök éa kész vizslát eUd, vadáai-terUletet rendez, lácánoat beállít megállá- I Ot.öa Baláza, KUtmán, u. p. nélktll nem leielek.) podáa axerlnt Oelae (Válasibélyeg Siemens és Rex üvegek vagy alkatrészek. Mindenféle befőttes és dunsztos üvegek legolosóbban csak Melczer Jakab üvegkereskedésébett Kazinczy-utca 1. sz. alatt kaphatók. ■lelátt szükségletét beszerexné, uját érdekében nézze meg áraimat! __39SS Van aierencsém értesíteni a nagyérdemu közönséget, hogy Daék-tér 4. axám alatt autó- és gipjavitó műhelyt nyitottam. Elvállalok utornobll, motorkerékpár, traktor és cséplőgépek javítását. Ugyanitt tanoncot fahraaaak. Szíves pártfogást kér Pláh István. rúelő Iroda R.T. nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338. Minden külön költség vagy portó felszámítása nélkül elhelyez hirdetéseket bármely bel- vagy külföldi lapban. Bekláaterrekel készít, izóvegez. Pia két i rozést vállal helyben és vidéken, belvagy külföldön. Nagykanizsa r. I. város mindennemű hirdetési jogának bérlője Magyar Film Iroda rt Budapest képvlselflje. A Magyar Királyi Belügyminisztérium fordító osztályénak felvevő helye. Bármely nyelvről vagy nyelvre fordítást vállal és belügyminisztériummal hitelesíttet. IH \' I l l r- NASHé. PACKARD autók 1929. évi typusal megérkeztek! 66-os, 76-os és 86-os typusok csukott és nyitott karosszériával. A 76 os és 86-os typusoknál dupla gyújtás, a 86 os kocsinál köz(>ontl automatikus olajozás. Szántó Vilmos és Társai Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 8. Telefon 3-22. Ha megpróbálja, sohasem használ mást, mint Johnsons féle amerikai padlóviaszkot és beeresztőt. Minden eddigi padlóviaszkot f e ID1 m u I, zslrfoltot nem hagy, fénye állandó. Kaphaló ccak: Friedenthal Rezső festék, kele és háztartási cikkek üzletében TeL 137. Főút 1. Tel. 137. Gazdasági Takarék értlet. Üzletmegnyitás. Van izerencsém értesíteni a nagyérdemű közönséget, hogy Bugér-ut I. aaéaa alatt, Babcchay-hizban fióküzletemet Islfá hé Bt-én snagnyltaas. Azon leszek, hogy aa Igen tlaitelt vevőközönség legkényesebb Igényelt ls kielégíthessem. Naponta t-axar frlaa aflta-mény. — Rozs és buza k a «f é r kapható, valamint laxaa- éa aétar-aBtaményak. Megrendeléseket házhoz aiátlltva eszközlök. Kérem a n. é. közönség szíves pártfogását Teljes tiszteieltel Flsobar Benő 4UI sStömeatcr. Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR gtizmoftl, vtjyllsztitd, mhaftstő villalaU a szombathelyi oraa. Iparklállltáaoa aranyéremmel kllűnlelve. NAGYKANIZSA. Legszebben mos, fest, tisztit, gouvriroz és pllsróroz mérsékelt áron. Hólebér, tükörfényes gsllértlsztltás. Pllssérozás már 3 P 20 filL-től. Tűzifa éS szén legolcsóbb beszerzési forrása HILD JÓZSEF deszka, épflletfa, mész, cement és egyéb épltkezéal anyag kereskedése Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120. 1 Hűid íolrto k Tuiigyir bizományi lerakatából mindennemű keményfát, u. m. Slavon tölgy, kőrfa, éger és elsőrendű tölgy parketta, úgyszintén hazat vadcsereaznye és gőzölt büklunyag állandóan nagy raktáron kapható EPPmQER I. ÉS FIA deaxka, léc. ApBUtfa <s mlod«ao«mB épttkaUal ■■)!( k>mk«d<.4b<> haqvkamizbAn, deAk-tér b. Világhírű Hatschak Eternit lerakata. __48CS ZALAI KÖZLÖNY IMBtteptember 21 A lagykaalual klr. ígjéutóg. 1928. El. l/A. 12. siám. Versenytárgyalási hirdetmény. A felügyeletem alatt álló nagykanizsai kir. torvényszéki fogház le tartóztatotlalnak élelmezéséhez 1928. évi október bó 1-töl 1928. évi de cember hó 31-ig terjedő idóre szükséges marhahúsnak, csontnak és sertészsírnak siállilására 1928. évi szeptember hó 27. napjának d. u. 3 órájára veisenylárgyalást hirdetek. Felhívom a szállításra vállalkozókat, bogy ajánlataikat 1928. évi szeptember hó 27. napjának d. e. 12 órájáig a klr. ügyészségnél (Igazságügyi palots I. em. 16 ajtf) benyújtani. A szállítási fellételek a kir. ügyészségnél tudhatók meg. Nagykaniisa, 1928. évi szeptember 20. Dr. Szabó s. k. 4634 klr. ügyészségi elnök. V^csávázószerek: Porpácok: Porzol Tillantln Arzópor Tután „Orion" Abavit Triamid Nedveipácok: Hlgozán Tillantln Cupram Germisán csávázó réígállc-por Kalitnál Triamid stb. stb. Műtrágyafélék. Növényvédőszerek szükségletét rendelje meg már most nálam, hogy Idejében megkaphassa. Eradatl gyári áron kicsinyben és nagyban kaphatók: OBSZÁfl JÓZSEF aitkimlitetta Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. a bíróság melleH. ci Teleion : 130. GUBACSOT, ágyiollat. állati börfiket, vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és ion-gyot a legmagasabb árban vásárol 8TBÉI B. FIAI NAGYKANIZSA, Erzsébet királyné iét 15. sz. alatt. HIRDESSEN a „Zalai K5zl5ny"-ben. Gramofon-lemezek és hangjegyek legújabb s\'ágerei kaphatók Flsthel Fülöp Fiai könyvkereskedOsében Nagykanizsán. I MAKULATUR papir kapható a kiadóhivatalban Duna iva-Adria Vasúttársaságon (Déli Vasút) MENETRENDJE Vonal || A vonat aiima 1 neme i Budapestről Indul___ Nagykani-zsárs érkezik Vonal iiima A vonat neme INagykanlzsá-| ról Indul , Budapestre érkezik 216 I Szem. v. 21-35 """ 4-10 211 Szem. v. 0-40 \' 7-50 202 I Oyv. 7-35 11-25 201 Oyv. 610 10-20 212 1 Szem. v. 7-55 13 25 213 Szem. v. 17-00 214 II Szem. v. 1420 20-55 215 Szem. v- 15-20 2110 204 o Oyv. 18-30 | 22 40 203 Oyv. ] 18-00 21-55 A 202. és 203. sxámu gyorsvonatok május 15-tól JunlusJ 15-ig csak vasárnapokon közlekednek Nagykanizsáig. Június 15-től Szent. 15-lg közvetlen I—II—III. oszt. kocsival liudapest—Llenz, közvetlen I—II—III. oszt. kocsival Budapest—Trieste és Budapest— Kogarska-Slatinára és közvetlen étkező kocsival Vlllachlg. A 204. és 201. sz. gyorsvonatokkal étkező kocsi Budapest—Nagykanizsa, hálókocsi Budapest—Trieste—Venezla. Közvetlen HL oszt. kocsi Trlestere. Közvetlen I—II. oszt. kocsi Budapest—Róma. Közvetlen I—II. oszt. kocsi Budapest -Fiume és szerdán, pénteken és vasárnap egy közvetlen hálókocsival Piuméba. A 211. és 216. számú vonatokkal közvetlen 1—11—III. oszt. kocsival Budapest-Barcs és közvetlen II—IIL oszt. kocsival Budapest—Zalaegerszeg. 236 i begyes Balatonszent-. győriről Nagykanizsa—Balatonszentgyörgy llgyörgyról lad.|| zsára érkezik Nagykant- ára érkezik _ 7-IS | 535 1 Vegyes y Nagykanizsáról indul —1535--- | Balatonszent-érk. II Wcsbét II indul Sronbtt- || Higyka/tl-hatyra irkuikj^iira irfcaiik - Nagyka/iirai-ll Sro.k.1- || BAabe ról Iádul |)wl,r.irkaiH| érkezik 303 pSinautó Z-Egersz. 321 JSzem. v. — 327 Eszem. v. — 301 Oyv. 8-25 311 Szem. v. 11-54 313 liSzem. v. 15 30 4 30 5-10 615 11-33 14-43 20-08 600 7 40 855 13-34 17-35 22-50 316 302 322 328 301 Szerá. v. Szem. v, Oyv. Szem. v. Ssem. v. Sinautó 717 14-20 1815 2115 23 00 7-15 10-10 16-20 2115 24 00 025 ; 19-55 19-34 Egersz. A 321. és 322. sz. vonalok közvetlen vonatok Barcsra, Illetve Barcsról. A 301. és 302. „ ,. „ „ Wlentől Barcsig és vissza. Közvet- len I—II—III. oszt. kocsivsl Wien—Osi|ek és Wten-Zagrebrs. A 314. és 313. sz. vonatok közvetlen vonatok Wlenbe, Illetve Wlenből. Közvetlen 11—111. oszt. kocsivsl Budspest—Zalaegerszeg és vissza. A 327. és 328. sz. vonatok csak Juliut es augusztus hónapok vasár- és Ünnepnapjain közlekednek és ugyanekkor s 321. és 322. sziinu vonatok elmaradnak. Nagykanizsa— Pécsról Barcsról II Kafykaai- indul indul riira irkarik 911 Szem. v. li-— — 901 Oyv. i>40 11-55 13-50 917 Sinautó 1555 üyék.-ról 1638 913 Szem. v. 13-23 1555 17-50 915 Szem. v. 1815 20-55 22-55 912 914 916 ! 902 932 Szem. v. Sinautó H Oyv. Vegy. v. *agjtanlzii4Barcsra!| Pécsre rU indul Hérkezikl érkezik 4-40 II 6 40 8-48 9-40 II 11-40 14-40 12"05 » 12-49 1 Oyék. 1404 I 15-50 18-00 18 20 | 21-35 — A 911. és 932. sz. vonatok közvetlen vonatok Szombathelyről, III. Szombathelyre. A 91Z és 915. „ „ „ I—11-111. oszt. kocsikkal Barcs-Pécsre. A 901. és 902. „ gyorsvonatok közv vonatok Wlenből, illetve Wlenbe. Közvetlen I—II— III. oszt. kocsikkal Zagreb-WIen SB. és közvetlen 1—II—III. oszt. kocsikkal Osijek-Wien SOd Bahnhof. _Nagykanizsa— Cakovec (Csáktornya) jj Csáktornyáról 3 51 1105 1607 18-59 kocsikat lásd Kiíjkaal- | IjNagykaulzsárótjj Csáktornyára _ nir.ifk.iiv _ |__i! indul I1 érktiik Öyv. il 351 II 5 15 222 Szem. v. II 4-52 J ^TH- Szcm.v 1105 12-40 202 Oyv. 11-55 j 13-15 Oyv. 16 07 17 24 224 i| Szem. v. 1 13 44 15*22 Szcm.v. |j 18-59 | 20-35 204 || Oyv. 23 25 104 Közvetlen kocsikat lásd Budapest—Nagykanizsa viszonylatban a 201—204. és 202. és 203. sz. vonatoknál. A 2Q2. és 203. sz. gyorsvonatok csak junius 15-től szept. 15-ig közlekednek. 201 221 203 223 Baja Békéscsaba Debrecen Eger Gyór Hódmezővásárhely Kaposvár Kecskemét Makó Miskolc Nagykanizsa Nyíregyháza Orosháza Pécs Sopron Szeged Székesfehérvár Szentes Szombathely Zalaegerszeg Kísérelje meg! Az oldalt felsorolt husz legnagyobb vidéki város legelterjedtebb és legnagyobb példányszámban megjelenő egy-egy napilapjában közzétestem jól elhelyezett hirdetését s következő alSnyárárti napilapban /|| mindegyikben ^á^J cgyizer (Összesen 20 hirdetés) ^JWM mindegyében háromszor (Összesen 60 hirdetés 60/25 nagyságban 49 P-ért 132 P-érl 60, 65 -„ nagyságban 120 P-ért 342 p-éit 60/100 "f. nagyságban 185 P-ért 520 P-ért Minden hirdetésről nyomban támpéldányt kllldök. Ezt a husz napilapot napolta félmillió ember olvassa 1 Egész országra szóló eredményes reklámot kap, ha ebben a husz napilapban hirdet I Ingyen kflldSm hirdetéai ismertetőmet I Határozottan anyagi érdeke, ha bármilyen hirdetés feladása előtt a reklám szakemberéhez: ERDŐS JÓZSEF Í-\'.-AÍIÍ.\'J Budapest, II., Vitéz-utca 2. fordul. 5139/1928. Hirdetmény. A „Vajda" nevü erdőrészben 59 egyenként 700 négyszögöles parcellát adunk kl mező-gazd. köztes használatra a következő feltételek mellett: 1. A használati idő mostantól kezdve 1930. nyaráig fog tartani oly módon, hogy a kiirtott területben az első évben kapás, a második évben kalászos növény termelhető, azonban 1929. őszén, az őszi vetés után a város által nyújtandó makk előírás szerint bevetendő. 2. Vállalkozó bért fizetni nem fog, azonban a kiirtott fának földfeletti felerésze a várost fogja megilletni, — gyökér a vállalkozóé. Vállalkozók azonnali munkára jelentkezhetnek Kenessei István v. erdőőrnél. A városi tanács. Nagykanizsa, 1928. évi szept, hó 14-én. mm Polgármester. MEQHIVÚI Magia- rtfj SalaU Oij.kb.al utaaiaok alkalmival BUDAPESTEM a kikaUamaaabb oltboat nyújtja a I.f«l6ay&aat>b f.llil.i.k melleit a K.l.lf pilyaudvai irkaiial oldalival aauakaa 1a<« GRAND HOTEL Park Nagyszálloda Budapest, TOL, Baross-tér 10. •art iOO/o angadmányt kap almi aa«a lap .UtU.14). 0lca4 aaobairalmkbdt, lOo/o angadmányt kap olcad iltarml iralakhdl (Kllí.4 1.1.1 koaytaa.) S pangAt magtakarlt ■uldUiI kSltaiiat, aaart tjilog ál|0h.l >[J p«c alatl a pi]yaudvarr61. Nálunk otthon éral magátlll Slafeaadl klaaolfilia, aalfornaa caaUdl |>0«l Saját árdaka «icn .lónjCk lolytán, bon okv.Uaa ailumk aaill-Joo B.f- — tUóaataa axooamagrandalia a|iolaloa. varrógép rég bevAlt jó minőségben Ke dvező fi* e/e\'ji/e//er/e/eA SINOER VARRÓGÉP H is ZV éNVTÁRSA«Aa. FIÓKÜZLETE: MAOVUIIZSA, FÖ-UT 1. Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős OzJatvezetö: Zalai Károly.) 68. évfolyam, 215 szám Nagykanizsa, 1928. szeptember 22 szombat Ara 14 fillér POLITIKAI NAPILAP iMfftMriMf * KMriMjrl a&JUi wtthhwtal Kecrath i r*M L i wath UJo*-i »- tí Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos EWIhU IniipMal ** Az optánsper tárgyalását újból elhalasztották, mert a népszövetség reméli a békés megegyezést A két kormány fenntartja elvi és jogi álláspontját: eredménytelen tárgyalás esetére— Apponyi Albert gróf vitája Antóniádé román delegátussal — Vészi József szóvátette a könyvterjesztés akadályozását egyes kormányok részéről Apponyi i „A népszövetség még mindig gyAztesre és legyózBttre osztályozza a nemzeteket" Oenf, szeptember 21 A népszövetségi tanács mai Olésén Zű/i/e elnök bejelentette, hogy Magyarország csatlakozott a hágni nemzetközi állandó biróság szabályzalának 36. cikkéhez. A közgyűlés a bejelentéit tapssal fogadta. Az elnök szavaira a magyar delegáció nevébtn Tinczos Oá bor altábornagy mondott köszönetet. (Éjszakai rddlójelentés) A magyar kormány kérelmire áttérve, felhívja az e\'nök Apponyi Albert grófot, hogy fo^ja\'jon helyet a tanács asztalánál, majd a következő előterjesztést tette az elnök: — A magyar kormány augusztus 25-ikén kelt levelében arra kérle a tanácsot, bogy az optán*pert tűzze ki a népszövetség mostani ülésszakának napirendjére és a mostani ülésszakon az első ülések egyikén foglalkozzon azzal. A tanács szeptember elején két ülés keretében foglalkozott a kérdéssel, meghallgatta a két fél képviselőiét és arután a következőket határozta el: A) A magyar kormány által beterjesztett kérelmet kltOzl a tanács napirendiére. B) A magyar kormány kérelmének megvitatását elhalasztja arra a tanácsülésre, amely a tanács nem állandó tagjainak ülését fogja követni. Az elnök ezután Intézkedett, hogy az optánspsrrel kapcsolatos és s két kormány között végber. ent jegyzék-váltásokst olvassa el a főtitkár. Ezekből örömmel állapltja mfg, hogy megvan a lehetősége annak, hogy barátságosan egyezzenek meg. Ilyen körülmények közölt nézete szerint ismételten kísérletet kell tenni ebben az irányban. Eniek következtében most a következő hstározali javaslatot te-Jfsztl elö a feleknek: A tanács azt ajánlja, hogy mindkét kormánynak, fenntartva a tanács előtt már kifejtett állás-pontjukat ugy elvi, mint jogi szempontból — legye meg a szükséges lépéseket, hogy a megha- talmazással felruházott megbl- I zottak, mielőbb összeüljenek, hogy gyakorlatI egyezséggel oldják meg az ügyet. Kifejezi azt a reményét is, *hogy ezek az ajánlott tárgyalások kielégítő ís végleges eredményre vezetnek. Ajánlja, hogy az optánspert — ugy, mint most a tauács előtt fekszik — a legközelebbi ülésszakra halasszák el. Az előterjesztés megtétele után az elcök felhívja a felek képviselőit, nyilatkozzanak, elfogadják-e a határozati javaslatot, vagy sem. Apponyi Albert gról szól hozzá először és rámulat arra, hogy a határozati javaslat megállapítja, hogy a két fél fenntartja álláspontját ugy elvi, mint jogi szempontból. Ez a megállapítás elejét veszi mindenféle\' megegyezésnek. Miután az elnöknek a beterjesztett okmányok alapján az a br nyomása, hogy barátságos megegyezés lehetséges. A magyar kormány nevében elfogadja az elnök javaslatát a tárgyalás elhalasztására az ujabb közvetlen tárgyalás megindítására. De kijelenti, bogy ezt abban a feltevésben teszi, hogy ezek a közvetlen tárgyalások nem húzódnak el a végletekig. Ajánlja további, hogy a tárgyalás helyének kijelölése tekintetében a két kormány közvetlenül egyezzék u.eg. Bejelenti, hogy a magyar kormány báró Szterényl József nyu galmazott kereskedelmi minisztert nevezte meghatalmazottjául a kérdéses tárgyalások folytatására. A melléje beosztandó szakértőket a magyar kormány későbben fog|s kinevezni. A román kormány képviselője, Antóniádé felszólalásában kijelentette, hogy az esetleges megegyezés nem szolgáltul precedensül más államok riszére. Ha azonban az egyezségi tárgyalások nem sikerülnének, a román kormány fenntartja magának a teljes szabadságát, hogy álláspontját érvényesítse. Kormánya nevében hozzájárul ahoz, hogy a tárgyalás helyére vonatkozóan a két kormány közvetlenül egyezzék meg. Tehát ilyenformán a román kormány is magáévá teszi az elnök által előterjesztett határozati javaslatot. Az elnök ezután mindkét felszólalásból megállapítja, bogy a felek képviselői egyeiértenek és elfogadják a javaslatot. Apponyi ujabb felszólalása Apponyi Aiberl gróf elnézést kér, hogy ismét felszólal. Mivel a román kormány képviselője nyilatkozatába belefoglalt bizonyos kijelentéseket, melyek az ügy érdemi részét érintik és felvetette újból a magyar kormány beadványának elfogadhatóság!, vagy el nem fogadhatótági kérdésé\', szükségesnek tartja kijelenteni, hogy a magyar kormány sértetlenül fenntartja jogi állás pontját. — Ml bennünk megvan a készség arra, hogy megoldásra jussunk, de mindenekfelett fontosnak tartjuk annak hangsúlyozását, hocy a magyar kormány az egéaz vonalon sértetlenül fenntartja jogi álláspontját. Nem óbüji részletekbe bocsátkozni, ezért az elnök jsvaslalát elfogadja, mert bízik abban, hogy a közvetlen tárgyalások sikerrel Járnak. Antóniádé u|sbb felszólalásában nem ragaszkodik ahhoz, hogy a tani ej állást foglaljon a román kormány felfogására, mert reméli, hogy a tárgyalások sikerrel fognak járni. Az elnök ezután szerencsét kívánt a tárgyalások sikeres véghezvitelére, hogy az optdns-ügyet a Jogi térról a megvalósulás terére viszik át. Apponyi Albert gróf szintén köszönetet mond az elnöknek szíves szavaiért, de szükségeinek tartja megjegyezni, bogy belemegyQnk a tárgyalásokba, de azzal a feltétellel, hogy a ml Jogi álláspontunk érintetlen marad arra az esetre ls, ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre. Antóniádé kijelentette újólag, bogy Románia is fenntartjs ebben az esetben Jogi és elvi álláspontját. Elnök ezután a határozati javaa-latot elfogadottnak nyilvánította. Vészi József szóvá tette a nemzetközi könyvterjesztés akadályozását Oenf, szeptember 21. A szellemi egyflttiiQködés nemzetközi intézményének munkálataival kapcsolatban Vészt József magyar delegátus szóvá tette, hogy egyes kormányok akadályokat gördítenek a könyvek és folyóiratok nemzetközi terjesztése elé. A közgyűlés határouti javaslatban azt óhajtja, bogy hárítsák el lehetőleg s legnagyobb mértékig azokat az akadályokat, amelyek a tudományos és technikai kiadványok forgalmát megakadályozzák. A népszövetség még mindig győztesre és legyözöttre osztályozza a nemzeteket Genf, szép\'. 21. Apponyi Albert grót Oenfben Interjút adott egy vezető bécsi lap munkatársának, amelyben kijelentette, hogy a népszövetség gyakorlata eddig súlyos mulasztásokat követett el. Semmivel sem |árult hozzá ahoz. hogy az államok és nemzetek gyengítése megszűnjék. Még mindig győztesre és legyözöttre osztályozzák a nemieteket. Ez a tendencia olyan messzire megy, hogy veszélyeztetni látszik a nemzetek jogi életét is. Az Artmann fin beismerte, hogy ő gyilkolta meg atyját Bécs, szeptember 21 A tartományi törvényszék elözetea letartóztatásba helyezte Artmann Ferdinándot, aki beismerle, hogy tulajdonképen ö gyilkolta meg atyját. A vizsgálóbíró előtt történt kihallgatása arra enged következtetői, hogy a fiatal Artmann lelkilameretét nemcsak apja, hauem anyja meggyilkolása ls terheli. Egyes Jelek arra engednek következtetni, hogy a fiatal Artmann nem normális és a kettős öngyilkosságot ls beszámíthatatlan állapotban követte el. 1ALA1 Kflttfljg IflM szeptember 22 A Krasszln olyan messzire Jntott el északon, ahol még sohasem járt hajó A Ollls-szigetet nem sikerült megtalálni Milánó, szeptember 21 l Jég. A hajó parancsnoka megállapl 12 millió pengő állathizlalás] hitelt szavazott meg a minisztertanács Elsősorban a takarmány-ínséges vidékek jönnek figyelembe — Gömbös Gyula államtitkár elsölzben vett részt a minisztertanácson A Krasszin orosz jégtörö tegnap elérte az északi szélesség 81 fok és 44 perce körét. Ennyire északrs még sohasem járt hajó, minthogy Itt rendszerint már áthatolhatatlan a totta, hogy a térképen szereplő Gllls-sziget nem található. Ugyanerre a megállapításra jutott annakidején az olasz Nobile tábornok is. A kisantant államok nem tndtak egymással egységes szerződésre jntnl Prága, sieptember 21 A Prager Tagblatt Írja: A cseh— jugoszláv szövetségi szerződésnek Benes és Marlnkovlcs külügymlnisz-terek által Oeofoen történt megboiz-azabbitása megcáfolja azokat a híreket, hogy a klsantantot uj alapon akarják reorganizálni. A cseheknek, jngoezlávoknak és románoknak tudva levően nincs közös szerződésük, amely mind a három országot fel-ölelné, hanem a három állam mindegyikét a másik kettővel kaiön szerződések kapcsolják össze. Egyiddg s szándék sz volt, bogy e háromoldalú szerződéseket általános szerződ issel helyettesítsék, de azután elálltak ettől a tervtől. — A Jugoszláviával kötött szerződést, mely a legközelebbi időben lejárt volna, most meghosszabbították, de mlg •eddig csak öl évre terjedi a hstálya, most a meghosszabbítás bizonytalan időre szói. A Romániával kötött szerződést annak lejárta után fogják meghosszabbítani. Megdöbbentőek a tornádó pusztításai 154 ezer embert az államnak kell élelmeznie San Jüan, szeptember 21. A Vöröskereszt megbízottal eddig mintegy negyedrészét járták be Porto-rico tomádósujtotta területének. jelentéseikből kitűnik, bogy egyedül ezen a területsávon 85.450 báz pusztult d. A sebesültek száma 2361, közölök 270-en vannak kórházakban. 154.000 lakost az államnak kell élelmeznie. Washington, szeptember 21. Attól tartanak, hogy a halottak száma Floridában meghaladja a négyszázat. Közöltök a legtöbb néger. A holttestek száma olyan nagy, hogy személy-azonosságuk megállapítása nélkfll kell a legtöbbjét eltemetni, vagy elhamvasztani. West-Palmbeach. szeplember 21. A Vöröskereszt bizottságának elnöke a floridai orkán halottainak a számát 700—800-ra becsüli. A pénzintézeti kongresszus a pénzintézeti reformot fogja tárgyalni Budapest, szept. 21. Az országos pénzintézeti kongresszust a bankok szeptember 28-lkára hívták egybe, ■melyre meghívót küldtek Wekerle Sándor pénzügyminiszternek és Bud János gazdasági miniszternek is. A kongresszuson a kormány által tervezett pénzintézeti reformot fogák letárgyalni. Második fontos programja a kongresszusnak a jövedékrendelet lesz. Hazaszállítják Kínából az amerikai katonákat Washington, izep . 21. A hadügyminisztérium közlése izerint a kínai polgárháború folyamán Kínába küldölt amerikai csapatokat október folyamán visszaszállítják Amerikába, tekintettel arra, bogy most már az amerikai koncessziós területek rendes helyőrsége Is elegendő az amerikai állampolgárok élet- és vagyonbizton- Budspest, szeptember 21 A kormány tagjai ma délelőtt fél 11 órakor dr. Vass Jóissf h. miniszterelnök elnökletével minisztertanácsra ültek össze. Vass József mindenekelőtt üdvözölte a távollevő Csdky grófot helyettesítő Gömbös Gyulát, aki ebben a minőségben elsölzben vett részt a minisztertanácson. A minisztertanács ezután Mayer János földmivelésügyi miniszter előterjesztésére felhatalmazást adott abban a tekintetben, hogy a gyümölcsexport céljaira megszavazott és exportőrök rendelkezésére bocsátott egymillió pengőbOl 250 ezer pengő kihasítanék és a kisebb piaci áru-soknak bocsátassék rendelkezésére. Áttéri ezután a minisztertanács a hitlalási hitel kérdésinek tárgyalássára és ugy döntött, hogy erre a célra 12 millió pengőt fog 5 százalék kamatozás mellett rendelkezésre bocsátani akként, hogy ebből az összegből 2 millió pengői a kisgazdák részére fog kihasítani. Tízmillió pengőt pedig elsősorban az OKH. valamint a hozzákapcsolódó mezőgazdasági szövetkezetek, valamint a Kisbirtokosok hitelintézete, nemkülönben az Alturlsla Bank utján fog a hizlaló állattenyésztők tendelkezé-sére bocsátani. Kimondotta a mlniiztertanács, hogy elsősorban a takarmányinséges vidékeket veszi figyelembe, tőkeerős vállalatok viazont ilyen természetű hitelt nem kaphatnak. Tekintettel azonban arra, hogy ez az összeg egy év leforgása alatt kétezer forgatható, tulajdonképen tehát harmincmillió az az összeg, smely erre a célra rendelkezésre áll. Ennek az intézkedésnek nemcsak a közellátás, hanem az állattenyésztés szempontjából is nagy jslentösége van. A mlnlsztertanáci >/a3-kor ért véget. ságának védelmére. Gyömörey főispán a kanizsai és egerszepi politikai helyzetről, mely szerint hivatalos ellenjelölt nem lesz és Kray István visszatér az Egységespártba Hivatalos jelfiit nem leaat, de agy párt a programjával fellépő nemhivatalos jelfiltet la támogatni tartozik — mondja a fftlapán lyilatkoiat a kBzigaigatáai reformról Asa Balaton OgyénokelAbbrevitolérAI Nagykanizsa, sieptember 21 Dr. Kdllay Tibor v. pénzügyminiszter, Nagykanlzsi város országgyűlési képviselőjének az Egységes-pártból történt kilépése és a mandátumáról való lemondása kOrül keletkezett politikai izgalmak múlófélben vannak. Előreláthatólag nagyobb emóciók a választás napjáig nem is lesznek. Természetesen, hi a szeptemberi politikai szenzáció országos viszonylatban veszített is jelentőségéből, Nagykanizsa városában azért általános diszkusszió tárgyát képezi az a kérdés: lesz-e hivatalos egységes-párti ellenjelöltje dr. Kállay Tibornak, vagy nem? A sokféle variációban felvetett és nem ritkán egyéni óha-|okat magában rejtő jelöltségek jelentősége csak azzal a ténnyel jöhet komolyabb számításba, bogy felsőbb helyen megtörtént a döntés. Megtörtént pedig ugy, bogy a nagykanizsai választókerületben dr. Kállay Tibornak az Egységespárt hivatalos ellenjelöltet nem állit Ezt ma előttünk Zalavármegye főispánja kategorikusan kijelentette. Gyömörey Oyörgy zalamegyei főispán, mint azt megírtuk, Budapesten és Balatonfüreden tárgyalt a nagy-kinlzsal politikai helyzet ügyében az Egységespárt ügyvezető elnökével, dr. Almássy Lászlóval, dr. Vass József miniszterelnök-helyettessel és Sdtovszky Béla belügyminiszterrel. Ezeknek s tárgyalásoknak lett az az eredménye, melyről a „ZalaiKözlöny" munkatársának OyömOrey főispán interjút adott. A főispán ugyanis ma, pénteken délelőtt aulóval Nagykanizsára érkezett, ahol OyömOrey István országgyűlési képviselő lakására hajtatott, ahol vendég volt. Nagykanizsai utjának célja, mint azt beavatott helyről munkatársunkkal közölték: a nagykanizsai választással kapcsolatos teendők megbeszélése dr. Sabjdn Oyula polgármestérrel, miután Sdtovszky Béla dr. belügyminiszter elöreláthatölag a napokban kiadja rendeletit Nagykanizsa vdros központi választmányának az uj választás elrendeléséről. Gyömörey György föl ipán s polgármesterrel folytatott tanacskozás után a .Zalai Közlöny" számára ezeket mondotta : — A kormány a nagykanizsai választókerületben hlvataloa jelöltet nem állit a kerület volt képviselőjével, dr. Kállay Tiborral szemben. Ha sz Itteni Egységespárt mégis akar felléptetni valakit kormánypárti programmal, ezt megleheti, mert ez azuverén Joga. A város válasitópolgárságának az a réaze, mdy ragaszkodik gróf Bethlen István miniszterelnök politikájához, és szt követni akarja továbbra is és helytelenül dr. Kállay Tibor zászló-hagyánát, állíthat maga köréből jdöllet. Hogy a kormányzópártok dr. Kállay Tiborral szemben nem állítanak hivatalos jdöltd, azért van, mert a kormány még a látszatát Is kerülni akarja annak, mintha Kállay Tibor dr. kilépésétől, akár az Egységespárt, akár a kormányzópártok tömör egységét veszélyeztetni látná, vagy féltené. Moit tehát, ba Nagykanizsa város polgárságának azon réaze, amely az ország érdekébe célravezdőnek tartja, azon a politikai hitvalláaon haladjon tovább, mint eddig és hs nembl-vatslos jelöltet állit Kállayval szemben, ebben az esetben ezt a kormánynak és az Egységespártnak nem lehd megakadályozni, nem is akarja. Sőt parlamentária kormányzat mellett egy politikai párt a programmjával fellépő nem-hivatalos képviselőjelöltet is minden alkotmányos eszközzel támogatni tartozik. Ennyit mondott Zalavármegye fő-Ispánja a politikával kapcsolatban, azonban élvén az alkalommal, megkértük, hogy nyilatkozzék az Egységespárt tagjainak Balatonfüreden folytatott tanácskozásaikról, melyen mint arról többizheo beszámolt a .Zalai Közlöny", a közigazgatási reformtervezetet vitatták meg. OyömOrey főispán, aki a tárgyalások folyamán Balatonfüreden is tartózkodott, erről a következőket mondotta: — A balatonfüredi tanácskozásokon élénk eszmecsere alakult ki 19M. szeptember 22 ZALAI EOZLORT Scitovszky Béla belügyminiszter és a jelenlevő egységeipirti képviselők közölt a közigazgatási reformot illetőleg. A belügyminiszter nagy megértést tanuiitolt a felsorakoztatott óhajok, kívánságok tekintetében és fenntartva elvi álláspontját, a képviselők előterjesztéseit kondliánsan honorálta a részletekre vonatkozólag. Lapunk péntek reggeli számában budapesti Jelentések alapján megírtuk, hogy a Balatoni Intézőbizottság, melynek tagjai Zala , Somogy- és Veszprétnmegyék fő- és alispánjai a fővárosban a népjóléti minisztériumban fontos értekezletet tartott. Erről az értekezletről is megkérdeztük s főispáni, aki Igy válaszolt: — A Balatoni intézőbizottság ülésén Bődy Zoltán alispán úrral vettem részt. A rendes havi értekezleten meghallgatta a Bizottság a felkért vízvezetéki és csatornázási szakértők véleményét a Bilatcnpirt fürdő kultúráján ik e tekintetben való fejlesztése agyében. Ugyancsak meghallgattuk előterjesztését azoknak a felkért épitési szakértőknek, akik a Balaton parijára speciálisan érvényes, egységes építkezési szabályrendeletet dolgozzák kl. Több más aktuális kérdés is szerepelt s tárgysorozaton. Igy a Balaton nyári szezonjának mérlegével is foglalkoztak, melyből kitűnt, hogy a látszólagos forgalmas szezon ellenére ls egyes fürdők költségvetése deficitet tüntet fel. Ennek oka természetesen a Balaton fürdőinek elmaradottságában rejtik, amelyen minden eszköztel mihamarabb segileni kell. Fontos kérdésként szerepelt előttünk a jövő évi szezonra való felkészülés, melyre vonatkozólag az Intézőbizottság ugy hatáxosott, hogy a jövő évben sokkal dőbb kezdik meg a Balaton érdekében szükséges propagandát, mint az Mén és már a tavasszal hatalmas fürdő-fejlesztésl akdók indulnak meg az egész vonalon. Különben a Bizottság mosl készili terjedelmes Jelentését a népjóléti minisztérium számára, melyet ez év végén terjesztünk elö. Ez a Jelentés kitér a Balaton fürdökullurájának minden fázisára és kimutatja a bajokat és azok orvoslási lehetőségét. A Bizottságnak az első szezon alatt sserzatt tapasztalatai, azt hiszem nagy mértékben járulnak hozzá Jövőre a Balaton hatalmas aiörelendllésébez. Végül ismét politikáról In\'erju-voituk meg a főispánt, aki rendkívül érdckca nyilatkozatot lett bárő Kray István a zalaegerszegi választókerület képviselőjének az Egységespárlból történt kilépésére illetve az azóta beállolt helyzetre vonatkozólag: — Kray István báró kilépése az Egységespártból — mondotta Oyö-jnörey főispán — nigy elkedvetle- nedni keltett a választókerületben, elsösoibm Zalaegerszeg városában Azonban s kerület remél, hogy Kray István báró, akinek értékes egyénisége és a kerülete érdekében eddig kitajtelt hatalmas munkássága a pol gárság szeretetét szerezték meg számira, visszatér az Egységespártba. Vismtér, miután azok az aggályok, melyeket kilépése okául hangoztatolt megfognak szűrni. Oyömörey Oyörgy főispánnak Kray István báró képviselőre vonatkozó kijelentései Zalaegerszegen minden bizonnyal nagy örömöt fognak kelteni, mert ki lehet olvasni a nyilatkozatból, hogy az ellentétek kiküszöbölése folyamaiban van és Kray István báró visszatér az alá a lobogó alá, mellyel gy&zőtt a választások alkalmával oly fölényest n. A főispán környezetéhez tartozó beavatottaktól ugy értesülünk, bogy a főispán miután a kormánypártnak Kállayval szemben hivatalos |clöltje nem lesz, a mai nagykanizsai útját leszámítva egyhamar nem Jön Kanizsára és nem fog semmiféle módon beleavatkozni a választás kérdésébe, mert ez az állásfoglalása fedi a kormánynak e kérdésben kifejtett Inten* dólL A fölspin délben PUhdl Vikor dr. felsőhid tag, kormányfótsnácsoi vendége volt, majd délután két órakor a bécsi gyorssal hazautazott székhelyére Zalaegerszegre. U. Oy. Egységespárti jelöltért depntácló megy Nagykanizsáról a miniszterelnökhöz Megalakult az Egységespárt szervezete NAPI HÍREK Nagykanizsa. szeptember 21 Kétszáznál több reprezentáns tagja Nagykanizsa és Kisksnizss társadalmának gyűlt egybe ma, pénteken este a Polgári Egyldben, hogy megalakítsa az Egységespárt helyi szervezetét és megállspodásra Jusson s képviselőválasztást llldöleg. A latéi-ner oszlály, tisztviselők, kereskedők, iparosok, vasutasok, földművesek, munkások mind képviselve voltak nemcsak vezető egyéniségekkel, hanem választópolgárok tekintélyes számával volt képviselve. A nagykanizsai egységespárti szervezd elnökévé Ufvdry Oéza volt nemzetgyűlési képviselőt, titkáraivá dr. Berlin Józsefet és dr. Petrics Jó-zsefd, jegyzőivé dr. Báron Pált és dr. Miklós Sándort, az elnöki tanács vezetőjévé Dobrovlcs Milán volt országgyűlési képdselöt választották meg. Az elnöki tanácsba egyelőre 20 tagot választottak, amely kiegészíti magát. Eienkivűl 200 tagú intéző és 800 tagu végrehajtó bizottságot alakítottak. Ufvdry Oézi várospolitikai, Tamás János dr. hosszú beszédében országos politikai szempontból mutatott rá Kállay Tibor dr. lemondásira és Nagykanizsa állásfoglalására. Határozati Javaslatot olvasott fel, mely szerint a nagykanizsai választópol gárság egységespárti és más kormánytámogató része Bethlen István gróf miniszterelnököt bizalmáról táviratilag biztosítsa, kijelentvén, hogy elítéli dr. Kállay Tibor állásfog lalását s annak Indokait el nem fogadia, helyére egységespárti jelöltet óhaft s ezért a Kállay-párttal a választási harcot fel veszi, uj pártot alakit s a Jelölt személyéi Illetőleg deputdeló utján lép érintkezésbe a miniszterelnökkel, Almássy László gróf pártelnökkel és a főispánnal, kiktől sürgős Választ kér egy súlyos kormánypárti jelölt személyére vonatkozólag. A fdszólalók: Bogenrleder Frigyes, dr. ■ Kovács László, dr. Bakoss Oéza, Nóvák János, dr. Hajdú Oyula, dr. Szabó Zsigmond, Ansorge Antal, Dobrovks Milán, Dolmányos Antal valamennyien amellett emeltek szót, hogy Nagykanizsánsk egységespárti képviselőre van szüksége. A három példányban dkésdlett határouti javaslat még ezen az estén táviratilag, szombaton pedig postán elment a miniszterelnöknek, u Egységespárt elnökségéziek és Zala-vármegye főispánjának. A 16 tagu deputádó pedig szombaton reggd utazik át Zalaegerszegre i a miniszterelnök által kért terminusban iakére. NAPIREND Szept. 82, szombat Római katolikus: Móric. Protestáns: Móric. Izraelita: Tlzrl hó 8. Haas. Nap kel reggel 5 óra 46 perckor, nyugszik délután 18 óra 58 perckor. • Városi Nagymozgó. .Királyok királya* Az Ur Jézus Krisztus élete ée szenve-<£se két rész, 18 (elvonásban. Uránia mozgó. ,A holtak szigete* dráma 8 telv. — .A táncon szerzett mandátum* vígjáték 7 (elvonásban. A Kiskanizsai Polgári Olvasókör házszentelése Mayer János miniszter, Meskó Zoltán államtitkár és dr. Kállay Tibor az ünnepségen Nagykanizsa, szeptember 21 Kiskanlzsa polgársága lázas dő-készűleieket tesz a folyó hó 30-tki Polgári Olvasókör házszenldésére, hogy sz minél nagyobb arányú és minél impozánsabb keretekben lefolyjon. A székház felszentelés! ünnepségének kimagasló eseménye Mayer János földművelésügyi ml-nlszter, Meskó Zoltán v. államtitkár és dr. Kállay Tibor ny. pénzügyminiszter megjdenése. A Kör tagjai délelőtt 9 órakor lestüldlleg a templomba Istentisztelete vonulnak. Utána P. Vlnkovlcs Viktor, a Sienlferencrend tartományi főnöke végd az u| székház felszenteléséi. Majd dr. Sabján Oyula polgármester átadja a Körnek az uj szék-háut, amelyet Anek Oyörgy elnök álvesz. Majd d 8rgyűlés következik a magas vendégek részvételévd. Délben bankett. Délután színielőadás — amelyen Herczeg Ferenc színmüve: Ocskal brigadéros kerül előadásra. Előtte dr. Fülöp Oyörgy prológot mond. A színjátékot Bolf László rendezi. Előadás után táncmulatság kövdkezlk — amely reggelig tart. Kiskanlzsa szept. 30 lkl köri uék-báz-szenlelése nagyszabású kultur-ünnep lesz, amelyet a földmivelés-ügyi miniszter megértése és kisem- 1 ber-szere: ete lett lebdővé. tlgyeáő jaliatánki Pénteken a Jkm: Resttel 7 ónkor +IÍ6. détntáa 1 órakor +208, eete 9 árakor +156. MMmI: Egész nap tfuta égboltozat. Saéürdnyr Recset és délben Sszak, este Északnyugati szél A Meteorológiai látásét jeleatáee szerint további lassú lehűléssel még sokhelyütt eső várható. — Személyi hlr. Dr. Hennlg Alfréd, a nagykanizsai kir. törvényszék elnöke tagnap este visszaérkezett Kanizsára. — A főjegyző dutazott. Krátky István dr. polgármester-hdyettes főjegyző tegnap délután dutazott és csak kedden tér vissza. A főjegyző a polgármesterrel együtt részt ma a Városok Országos Kongresszusának miákold ülésein. A kongresszuson Nagykanizsát dr. Sabján Oyula polgármester és a főjegyző képviselik, hol a közigazgatási reformot a városok szempontjából fogják mag-tárgyslni. — Venl Sancte e Leányklubban. — A Szociális Mlssdótársulat nagykanizsai Leányklubjáuak vasárnap délelőtt Vs9 órakor lesz a Venl Sande-Ja a Missziósház kápolnájában. Az ünnepi istentiszteletet Krt-zsala Ferenc kegyesresdi tanár, a Leányklub lelki vezetője mondja. — Utána közös reggeli > t*<°k részére. Az Ifjúsági elnök ezúton kéri, hogy a tagok mind megjelenjenek. ~ Polgári fiu- és leányiskold sapkák kaphatók Subő Antal sport-üzletében. — Nyugalomban a vegyesdandár parancsnoka. Vitéz Kovács Aladár altábornagy, a szombathelyi vegyesdandár (Idetartozik Nigykanl-zsa katonasága is) parancsnokát a kormányzó legfelsőbb dhatározáU-val nyugállományba helyezte. A sdm-patikus magasrangu katona, akit a mi városunkban is igen Jól ismertek és szereltek, rendkívül megnyerő egyénisége, a polgársággal való meleg sdmpátiáji miatt, hosszú szolgálat után vonul a |ól megérdemelt nyugalomba. — Távozása rendkívül vesztesége a tisztikarnak, melynek rajongásig sxerdeit parancsnoki volt a körletnél. <=- Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. Ozle táthely eiéa miatt LÓTAKARÓ készletünket mélyen leszállított árban 4SII árusítjuk MIR80H ÉS SZEGŐ. ZALAI KOXIOKT Kállay Tibor ma este \'Ali órakor érkezik Nagykanizsára, hogy folytassa a legutóbb megkezdeti msgán-látogatásslt. A pártszervezet, amely állsndó perma-neociában dolgozik a választás előkészítésén, a fogadására megtette az intézkedéseket és felhívja a párthíveket, hogy az állomáson minél nagyobb számban |elen|enek meg. = Házasság. Hoftr Viktor és Qaral Ediih folyó hó 17 én házasságot kótóttek. (Minden külön ér e-silés helyett.) — Nyugdíjasok gyűlése. A nagy-kanizsal nyugdíjasok folyó hó 22 én, ma, szombaton délután 5 órakor a Rozgonyi utcai iskola tornatermében gyűlést tartanak. = Tánc. Ma este 8 órakor a Kaszinó nagytermében vendégórával egybekötött táncbemutatót tartok, melyre a n. é, közönséget tisztelettel meghívom. Oábor (Quttentág) Lajos. — Megszüntetett gondnokság alá helyezés. A nagykanizsai törvényszék Tóth József bocföldi lakot gondnokság alá helyezéséi megszüntette. «= Disznótoros vacsora szom-bitón és vasárnap a Patthy vendéglőben Petőfi-u». — Keszthelyi iparosok kitüntetése. Több Ízben szóvá tettük s keszthelyi iparostág kiválóságát. Ma ujabban beszámolhatott! arról, hogy Varga Béla keszthelyi iparművész s szombathelyi lparkiállltáson az srany-éremmel, Mauthner József keszthelyi bádogosmester pedig a budapesti mesterversenyen ezüst éremmel éi díszoklevéllel lett kiváló munkájáért kitüntetve. — A Balatoni Szövetség, legutóbbi közgyűlésének határozata folytán, folyó hó 27-én, csütörtökön délután 3 órakor Balatonfüreden, a gyógyteremben értekezletet tart. — Tárgysorozat: 1. A kl nem adott nyári lakások adójának felfüggesztése tárgyában előterjesztés. 2. A Balaton mellett szolgálatot teljesítő és az Itt letelepedett állami alkalmazottak (nyugdíjasok) lakbérének magasabb osztályba való sorolása Iránt kérelem, a Állásfoglalás a pensiók-ról hozandó szabályrendelet tárgyában. 4. A balatoni fürdők látogatottsága visszaesésének okai és ennek orvoslása. 5. Esetleges Indítványok. — Pályázatok színműre és vonósnégyesre. A Kaposváron székelő „Berzsenyi Társaság" pályázatot hirdet: I. egy egész estét be-töltő, prózában irt történelmi szln-möre, melynek tárgya a magyar nemzet történetéből meriltessék s mely a hazafias érzést s a dicső magyar mult Iránti szeretetei s lelkesedést legyen hivatva ápolni; U. egy tisztán magyar raotivumoi vonós négyesre, vagy vonós ötösre, melynek célja a magyar nemzeti kamarazene fellendítése és megked-veltetése legyen. Pályázati határidő 1928 december I5én jár le. Cssk felnőttek pályázhatnak, mert a dj-nyertesek és a dlciéretben részesülők a .Berzsenyi Társaság" tagjaivá ■I HIO Szombaton 5, 7 és 0 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor A filmek filmjei KIRÁLYOK KIRÁLYA Az Ur Jézus Krisztus élete és szenvedése Két rész, 18 felvonásban. Rendezte: Cecil B. de Mille. lesznek. Pályadíj: a társaság elnöke által felajánlott 2-2 darab (párban) 30X50 cm. nagyságú s a Bilaton legszebb részelt ábrázoló olajfestmény. A beérkezeti pályamunkák a társaság tulajdonában maradnak s azok Ididási Jogs s társaságé lesr. A géppel, vsgy Idegen kézzel szépen Írott, Jeligével és leragasztott leragasztott jeligés névjeggyel ellátott pályaművek Hortobágyi A?ost elnök dmére, Kaposvárra küldendők. A zalalövői kommunista direktórium elnökét a perújrafelvételnél újból elítélték Zalaegerszeg, szeptember 21 Pltze Qusztáv zalalövöi állomáselöljáró a kommün alatt hatalmas nagy ur voll. Az élet-halál felett döntő .direktórium" elnöke. M(nt ilyen, hatóság elleni erőszakol, személyes szabadság megsértését és zsarolást is kövelett el, mely miatt a bíróság 7 hónapi börtönre Ítélte őt. Pltze, a .vörös ember", becsületlel kl is töltötte a reá kirótt börtönbüntetését, Itt hsgyta a neki .kellemetlen emlékű" Zalát és Pápa városába költözött. Pltze azonban nem tudott belenyugodni a bélyegbe, amit homlokára sütöttek. Perújrafelvétel! kérelmet nyújtott be a törvényszékhez, amelyben számos adatokkal ártatlanságát Igyekezett bizonyítani. A törvényszék hely! ado!t a kérelemnek és tegnsp a tüzle ki a fő-tárgyalást, amikor újból felelevenedett a törvényszéki tárgyalási teremben a .vörös menyország" minden pokla és közel busz tanút hallgatót! ki a biróság. A tanuk túlnyomó része oda vallott, hogy sz állomás elöljárót csak a feltűnési viszketegség és s szereplési vágy vitte a vörösök táborába. A törvényszék rövid tanácskozás után Pltze Ousztávot személyes szabadság megsértése és halóság elleni erőszak miatt négy bavl fogházra Ítélte, ellenben a zsarolás vádja alól felmentette. A kir. ügyész súlyosbításért megfellebbezte az Ítéletei Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Két sláger egy mflsorbanl A holtak szigete Dráma 8 felvonásban. Fősiereplö: Lewls Stone. A táncon szerzett mandátum Vígjáték 7 felvonásban. Főszerep\'ö: Jack MulhalL — Leesett a padlásról és nyakcsigolyáját törte. Szalal Mihály ciurgósarksdl gazda a padlás lép csőjéről oly szerencsétlenül eseti le, hogy nyakcsigolyatörést szenvedett. B (szállították a kórházba, ahol rövidesen meghalt. — Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéhátában VIII.. Baross-tér 10. Mozgószinházak A Filmkultura 5-lk száma most jelent meg Lajta Andor szerkesztésében, Ismét rendkívül érdekes és változatos tartalommal. Az első dkk a magyar vidéket rendkívül érdekli, mert dr. Pogány Frigyes országgyűlési képviselő, sz Országos Magyar Mozgóképipari Egyesület uj elnöke .A filmkultura hivatása a magyar vidéken" címmel fejti kl érdekes nézeteit. CastlgUonl Henrik, a budapesti C-rso igszgalója magyar nyelven is ismerteti .A magyar Unematografia gazdasági Jelentősége és helyzete" cimü cikkét, amely a Filmkultura német különkiadásával Berlinben oly nagy érdeklődést váltott ki. Hevesy Iván a film-esztétikáról, Lajta Andor a film Internacionaléról, Székely Sándor a beszélőfilmről, Hamza Dnső az oktatófilm nemzetközi szerveiről, Hüb-ner József szegedi népművelési titkár pedig ,A mozgóképszínház és a szülök" cimen Írtak igen érdekes \\m szepáemb?r 22 cikkeket. A lap szerkesztősége és kiadóhivatala: Budapest, VII., Er-zsébet-körut 30. / Városi Nagymozgó. Szept. 22 én, szombaton 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor a filmek filmje: .Királyok királya" Az Ur Jézus Krisztus élete és szenvedése két rész, 18 felvonásban. Rendezte : Cecil B. De Mille. Uránia mozgó Szeptember 22 én és 23-án, szomoaton 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor két sláger egy műsorban I .A holtak szigete" dráma 8 felvonásban. Főszereplő: Lew.\'i Sione. .A táncon szerzett mandátum" vígjáték 7 felvonásban. Főszereplő: Jack Mulhsll. EÁBIÓjlSOl (Rőrldltéaetó H — kire*. Mnazda-ság Ilangy. — hangverseny. E — elóedéa Oy — gyermekeknek. A — aeeaoayofc-aak. Z — zene. Mg. - mezőgazdaság. H. - tfjuaágt előadás. P _ Motnaél írkSS^J^^ Szeptember 22 (szombat) Bodapaat 9.30 é« 11.45 H. Közben 12 órakor déli harangszó az egyetemtért templomból. UUna: O hang*. 1 Időjelzés, idd járta. 3 H. 4.45 ldó|eizés, Időjárás. S Irodalmi délután. 6 Koch Aurél énekszámai gitár kísérettel. 6 33 E 7.10 Nsgy Endre rádióeslje. 8.46 A m. klr. I. bonvéd gy. ezred zenekarának hangv. az Angol Parkból. 9.40 H. 10.15 Időjárás jelentés. Utána Cigányzene. Bécs, Orác, Innsbruck, Klagenfurt Linz 11 és 4 Hangv. 6J» Kamara 2. 7.25 Költői-est. &30 Operett E. UUna Jb. Berlin. Stetttn II és 330 O. Z. 5.30 Hangv. 830 Operett E. Utána Vígjáték E. 10 30 Tánc Z. Barcelona 1.45 és 5.45 Kamara Z. &2S Egyházi Z. 9.20 Hangv. Basel, Bern 1 CL tánc Z. 4 és 5 Hsngv. 8.02 Opera E. 11 Tánc Z. Brflnn 11 Hangv. 12.15 O. 4.30 K. 8 10 Hangv. 9.10 és 10.20 Kiállítási hangv. Frankfurt, Caaael 1 O. 3.06 Dalok. 4 35 Hangv. 8.15 Rádiójáték. Hamburg, Bréma, Hannover, Klal 8A.lia 12.30 Hangv. 5 Vidám dalok. 8 Operett llnálék. Uláns nZ. Langenberg, Köln, Aachen, Mflnstar 10.15 és 12 10 O. I 05 Weber müvek. 3.40 A. 5.45 Hangv. 8 Vidám est - Utána 1 óráig Tánc í. London, Daventry 10.15 Istenttastelet. Kamara Z. 3.30 Balladák. 4 Tánc Z. 6.55 Zenei köz|áték. 7.15 Madrigálok. 7.45 Énekkari hangv. 8.15 Tarka est. 9.50 Szimf. hangv. 10.30 Jb. Madrid 2.15 Hangv. 7.15 Kamara Z. 8.15 Tánc Z. 1115 Harangjáték. Utána Szent-IvánéJI álom. Shakespeare vígjáték Utána Burleszk-Induló. 12.15 Tánc Z. Milánó 12.30 és 4.30 Kamara Z. 530 Oy-dalok. 8.50 Hangv. II Tánc Z. Prága II Q. 1205 Hangv. 4 Oy. 7 Opera E. 10.25 Népszerű Z. Róma 1 Kamara Z. 4.50 Oy. Varsó I Torony Z. 6 Krskól mtlsor. 8.30 Hangv. 10.30 Tánc Z. Zürichi zárlat *«rtt 2090, Loaéoa 2S-2C/1, Nevyoik 51972VI BrSasal TJJ0, MDaeo Sf-UVi, Madrid 85 86, Amrtetéaai 106 35, Bettin 113 85, Wtaa 78-15. Ms 3 75, M»s \'*40, Ver»4 M-24 Bmém—t BO-SS Be 0-13, i S I&i/l Iz egész város beszél a Molnár-féle Kinizsi-utca 4. szám alatti étkezdéről Nagykanizsa ezen kedves, intim és hangulatos budai vendéglőjéről, ahol páraUanul olcsó árért a legkitűnőbben lehet étkezni. A szakácsművészet remekel, nagyszerű Ízletes főzés, bőséges adagok, figyelmes kiszolgálás — jellemzik a Molnár-étkezdét, amely ma már fogalom Nagykanizsán. A nap minden azakában hideg és meleg ételek, a legnemesebb, legjobb és legolcsóbb italok. Uzsonnázó él falatozó bodega. Abonaeaiek étkeiéire mindennap felvétetnek. Aki egyszer étkezett a Molnár-féle étkezdében — az állandóan ott étkezik, — mert Jobb, mint otthon. < Iftg. mptembtr 22 HALAI közlönt K0Z6AZ94SÁ8 tIziii A mai értéktőzsdén a rendezési nap élénkebb üzletet eredményezett és kezdetben fedezési vásárlásokra javultak az árfolyamok. A tőzsdeidő második felében azonban a kontre-mln erősebb akcióba kezdett, amely sz ösztönzések biján csekély ellenálló-képességű piacot ellanybltotla. Különösen a vas, kulisz és s bányapiac vezető értékel szenvedtek jelentősebb veszteséget. Emlitésreméitó a Bauxit, Urikányl, Villamos, Láng és Rima s kivételt képez néhány érték, melyek sz általános lanyhaságra ls szilárdan tendáltak. Igy a Cement 7, a Szikra 3 pengős nyereségre fett szert. A veszteségek mértéke általában csak l°/o s csak a fentemiitett papíroknál éri el a 2*/o-ot. A fixkamatozásu papírok piacán tartott, flzlettelen az irányzat, a valuta és devizapiac kissé gyengébb. _ Terménytőzsde Az árak változatlanok. Az Irányzat tartott, a forgalom közepes. Bua SW». II kg-os 2015-26-35, 78 k«-oe 26 35 -26 55, rs ko-os J663-26\'SO, 80 Mr-oa 26-80- 2895, dunántutl 77 k»-o« 25 95 -26 15, 78 kg-os 26 13-26 40, 79 kj-oa 26-40 26 60 80 kg-o. 26 60 - 76-70. roas 24-75 - 24-85. laksrm. árpa V6 25- 26 50, aűrárpa 27 00 -28 00, ■b 25\'75 -26 00, tengert 30-80 81 10, Bankcrp* 1000 -20 25. i Wi)MÜ Tinát áertza-jegyzéss VALUTÁK Aagsl L 17-76-27 91 HM k. 79-55 /9-85 ŰM k. lb-95 -17 OS Oéak. 152 55-153 15 Dfafc 100J-10-06 DoStl &70 80-572-80 taSdx \'r 22-35-22-55 HoU. 229 40-230 40 Uagyai 64 10-64 40 Ut kart Un S\'45 3 50 29 85 ÍO-IO 136 45-146 95 152 55-83\' 15 SO-52-ÍO 87 94-40-96-00 1.110-15-110 55 k. IM 05-B3 65 Madrid UiáVlZAK _ 129 67-J30-J7 Béfcrád 1006-10 09 Matti 1S6-55-126 9& Brtssaai 79 57-7982 Bakareet 3 46-3 50 Kopuh.UU-75153 15 ^^ 27-78-27 86 94-45-94 95 _ 29 94-3004 Neajoik 5/2 80 -4 40 Oealo 152/5-153 15 Pírt. 22 36-2244 Pi ága 16-97-17 02 bottá 412-415 153 25-153 65 M-20-64 40 __8(^64-8086 2IM 110-22 1105] Vanó Sertésvásár Pslbajtáa 775, aatyból eladatlanul viaeaa aaradt 290 darab, faaónads 190—194, ttaéatt 1-84-1-88, tudatt köaáp 166-1*71, könojfl 1-30-1-50. el»ó<endt öreg 1-eO-1-82, aiaodraodB í-flO-168, angol stlldő 1-40-1-70, aaalonaa nagyban 2M- 2-40, aalr 2-56 -260, WmaotThaa 190-2-14, szalonnás Ulaartáa 216-2-28. Ai tráayut lanyha. __ Klsája: DáUalai lyoaás és Lapklaáá Vállalat Kássvéaytámság. Felelős kiadó: Zalai Károly. frt I ii liliti Nacyfcasaáxaa 78. sx. nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338. Uármely bel- vagy külföldi áru- vagy értéktőzsdéről a lehető leggyorsabban, telefonon, táviratilag, vagy Írásban, helyben vagy vidékre jelentést ad. Érdeklődni lehet a fenti címnél. APRÓHIRDETÉSEI Az spróhtrdléesek dija 10 saóig 50 fillér, minden további szó dija S flll. Vsaár- és ttriMpnap 10 szóig BŐ fillér, minden további azé dija í flll. Szerdán él pén- ssólg tO fillér, minden további S flll, Claaaó a minden vasta- leken 10 «aó i ___ _ nfafa tetíból álló sió két" uónsk sámli Utlk. Alláat keresőknek KXVo engedmény. A Mrda«é,| a 11 ats» KmmUmdi. Oyakoriolt Irodl.UiiS október l-re elvétetik Artner és Kelemen cégnél. — írásbeli ajánlatok fizetési igény megjelölésével kéretnek. 4ög0 ~Pgy szobTkonyliás lakáa október I-re kiadó Márta-utca 2. (Katonarét.) 4661 Borbélysegéd azonnal felvételik — Petófl-ut 64. slatt. 4635 Eladó 1 kő éj 1 önműködő henger járattal bíró murai hajós malom. Érdeklődni lehet a Pelnstlngel-téle pataki mslomnál, Semjénházán. Vasulállomás Murskeresztur. 4607 Magyar-utca 104. számú ház I hold kerttel szabsdkézből aladó. 4621 Lakatoatanono (elvétetik UjUky és rláhn, Király-utca. 4598 Kisebb használt *aakálrhát vennék. József lóherceg-ut 7&a. -4645 Egy jókarban levő téllkabét, ugyanott egy hosszú asztal eladó. Clm s kiadóban -4648 Aaxtaloaaagédak és tanoncok lel-véutnek Atilla-utca 4. szám alatt. 4049 Eladó uj fekete zukett mellény Skerlák szabónál, Széchenyl-tér 2 4656 Belvároa területin keresek egy kulOn-bejáratu, csinosan butoroxott szobát azonnali elfoglalással, .Békesség- jeligéie. -4601 Egy vidéki községben 24 év óla lenn-álió »agyaakaraakadéa üzlethelyiség-gel, lakással együtt, elköltözés mlstt sürgősen átadó Bővebb felvilágosítást ad Perlsz és Beck cég, Nagykanizsa. 4609 Telivér wlaalát tanításra vállal, időnkint kőtyők éa kész vizslát elad, vadászterületet rend«, fácánost beállít megállapodás szerint OtvAa Balázs, Klllmán, u. p. Oelse. (Válasabélyeg nélkül nem felelek.) Fő-ut 4. szám alatt ll-ik emeleten 4 szoba, fürdő és mellékhelyiségekből álló lakáa elköltözés folylán november Mól kiadó. Ugyanolt zongora és jókarban levő hálószoba-és egyéb bútorok eladók. Megtekinthetők d. e. 10-12 órále. __<sss Siemens és Rex Qwegek vagy alkatrészek. Mindenféle befőttes é« dunsztos Ovegek legolcsóbban csak Melczer Jakab üvegkereskedésében Kazlnczy-utca 1. sz. alatt kaphatók. ■lelőtt szükségletét beszerezné, saját érdekében lézze meg áraimat! __Ml Szombaton és vasárnap dísznúforos vacsora cigányzenével 1 Bárány vendéglőben Szíves pártfogást kér Gazda István vendéglős. i Hirdeti nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338. Minden külön költség vagy portó felszámítása nélkül elhelyez hirdetéseket bármely bel- vagy külföldi lapban. Beklámterveket készít, szövegez. Pia kát i rozást vállal helyben és vidéken, belvagy külföldön. Nagykanizsa r. t. város mindennemű hirdetési jogának bérlö|e. Magyar Film Iroda rt. Budapest képviselője. A Magyar Királyi Belügyminisztérium fordító osztályán ik felvevő helye. Bármely nyelvről vagy nyelvre fordítást vállal és belügyminisztériummal hitelesíttet. Minőségben, tartósságban felülmúlhatatlan a CONTINENTAL PNEUMATIK | |Hi| i||| Ml |i In hl1 I Állandó nagy lerakat Zalamegye részére: Szántó Vilmos és Társai cégnél Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2, Telefon 3-22. Ozletmegnyitás. Van szerencsém értesíteni s nagyérdemű közön aéget, bogy Sugér-iat I. aatéiaa alatt, Babochay-házban ffiókQzletemet folyó hó at-én megnyitottam. Azon leszek, hogy az Igen tisztelt vevőközönség legkényesebb igényelt Is kielégíthessem. Naponta 8-aacer frlaa altomén*. — Rozs és buza ksnjár kapható, valamint laxaia- és aaur-aUtaményak. Megrendeléseket házhoz szállitvs eszközlök. Kérem a n. é. közönség szives pártfogását. Teljes tisztelettel Fiaotses* Bent <•?\' aStAaantcr. A nagykanizsai kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi halóaág. 3081/1928. tk. szám. ArrerÉsi MrMntf ivonaf. Sartory Oszkár utóda végrehajtstónsk Kohlt Samu, Nagykanizsa végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 120 pengő tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a nagykánizaal ktr. járásbíróság területén levő, Nagykanizsa r 1. városban fekvő, s a nagykanizsai 9974. sztjkvben A f (880 b -882) Krsz. alatt foglalt ingatlanra, ház udvarral 28,000 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1928. évi november hó 16. napján d. e. 10 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében (Igazságügyi palota földszint 8. ajtó) fogják megtartani. Az árverés slá kertltó Ingatlan s kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10o/»-át kész-ínzben, vagy az 1881 : LX. 1. c. 42. P -ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpsplrosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges blról letétbe helyezéséről kiállított feléli elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési fettételeket aláirni. (1881 : I.X. t. c. 147., 150., 170. §§, 1908: XI.. I. c. 21. 6.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908 : XLl. t. c. Nagykanizsa, 1928. évi sugusztus hó 3. ■^ján. t tol nap Horváth s. k. ktr. Ibli.S A kiadmány hiteléül; Mlkó s. k. 4444 tttliil. ŐSZI VETÉSRE: Gazdasági magvak t Káposztamag Árvácsksmsg Kelkáposztamag Nefelejtsmag Salátamag Százszorszépmag Kerekrépamag Harangvirágmag Téli retekmag Sregfümag stb. stb. Hillanálai vlrághagymákra: tulipán, jácint stb. stb. előjegyzés. Műtrágyafélék. Kicsinyben és nagyban kaphatók: 0B8ZÁ6 JÓZSEF ufhmtitótta Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett, stso Teleion: 130. MAKULATUR papir kapható a kiadóhivatalban ZALAI KÖZLÖNY 1838 neptewber 22 Duna-Száva-Adria Vasúttársaság aseiőn(Dáli Vasút) 1988. évi méjus hó 15-töl érvényes MENETRENDJE A Nagykanizsa állomásra érkező és Induló személyszállító vonatok Budapest—Nagykanizsa Vonat p A VOliSt aiima neme Budapestről indul Nagykanizsára érkezik Vonat | •láma A vonat neme Nagykanizsáról Indul J 216 I Szem. v. 21-35 >10, 211 Szem. v. 0-40 202 ! Oyv. 7-35 11-25 201 Oyv. 610 212 Szem. v. 7-55 13 25 213 Szem. v. 9-25 214 U Szem. v. 1420 2055 215 Szem. v. 1520 204 Oyv. 18-30 22 40 203 Oyv. 18-00 Budapestre érkezik 7-50 10-20 1700 2110 21-55 A 202. é» 203. számú gyorsvonalok május 15-től Junius 15-lg csak vasárnapokon közlekednek Nagykanizsáig. Junius 15-től szept. IS-lg közvetlen I—II—III. oszt kocsival Budapest—Llenz, közvetlen I—II—III. oszt. kocsival Budspeit—Trieste és Budapest-Rogarska-Slatlnára és közvetlen étkező kocsival Vlllachig. A 204. és 201. sz. gyorsvonatokkal étkező kocsi Budapest-Nagykanizsa, hálókocsi Budspest—Trieste—Venezla. Közvetlen IIL oszt. kocsi Triestere. Közvetlen I—II. oszt. kocsi Budspest-Róma. Közvetlen I—II. oszt. kocsi Budapest—Fiume és szerdán, pénteken és vasárnsp egy közvetlen hálókocsival Fiúméba. A 211. és 2167számú vonatokkal közvetlen I—II—III. oszl kocsival Budapest— Barcs és közvetlen II—III. oszt. kocsival Budapest—Zalaegerszeg. "236"! £ Nagykanizsa—Balatonszentgyörgy Raf Balatonszent-II Nagykanl-györgyről Ind.! zsára érkezik r 5-SO 715 | 235 |] Vegyes gyTünT" zsáról indul ~ 19-05 Balatonszent-örgyre érk. 303 321 327 301 311 313 0 Bécsből ll Indul _ InautJ ?.Egersz izem. v. Szem. v. ||Oyv. 8-25 >zem. v. 11-54 szem. v. 15-30 Nagykanizsa—Szombathely—Wien S. B. Siwnbat- || Nlfykui-halyra *rk«ik ziára irli*rJV 4M éM ;in 7<o 311 "Szem. v [ 31 ti Szem. v 302 Oyv. i 322 Szem. v. 328 Szem. v. 304 Sinautó | Na^ykanijiá- ril Indul " 4-35 717 1420 1815 2115 23 00 Szombat- íj Bécsbe h»iyr«irkfilv. érkezik fi iJ-ÓT I 715 10-10 16 20 2115 24 00 025 19-55 19-34 Egersz. len I- A 321. és 322. sz. vonalok közvetlen vonatok Barcsra, illetve Barcsról. A 301. és 302..........,, „ Wientöl Barcsig és vissza. Közvet- -II—III. oszt. kocsival Wien-Ostiek és Wien-Zagrebrs. A 314. és 313. sz. vonatok közvetlen vonatok Wienbe, Illetve Wlenből. Közvetlen II—III. oszt. kocsivsl Budapest—Zalaegerszeg és vissza. A 327. és 328. sz. vonatok csak Július ?s augusztus hónapok vasár- és ünnepnapéin közlekednek és ugyanekkor a 321. és 322. számú vonatok elmaradnak. Nagykanizsa—Barcs—Pécs i, Pécsről U indul Barcsról indul Na^ykani-iiára irkaiik Hijjkaniiii-ji Barcs raji Pécsre ril indul !|érkezik érkezik 901 917 913 915 [ Szem. v. 1 Oyv. Sinautó Szem. v. Szem. v. 9-40 1555 1323 1815 11-55 Oyék.-ről 15-55 20-55 700 13-50 16 38 17-50 22 55 912 914 916 902 932 _ Szem. v. Sinautó Oyv. Vegy. v. 4-40 1) 6-40 940 11-40 12 05 II 12 49 14 04 15-50 | 18-20 [| 21-35 848 14-40 Oyék. 1800 vonatok közvetlen vonatok Szombathelyről, III. Szombathelyre. „ „ 1—11—III. oszt. kocsikkal Barcs—Pécsre. A 911. és 932. sz. A 912. é» 915. A 901. él 902. gyorsvonatok közv vonatok Wíenből, illetve Wienbe. Közvetlen I—II—III. oszt. kocsikkal Zsgreb-WIen SB. él közvetlen I—II—III. oszt. kocsikkal Osijek—Wien SUd liahnhot. Nagykanizsa— Cakovec (Csáktornya) | Csáktornyáról1! N««k«l-K indul ilira irkaiik [Nagykanizsáról! Csáktornyára |l indul érkezik 201 " Oyv. f 351 \' 515 221 II Szem. v 11-05 || 12-40 203 Oyv. || 16-07 , 1724 223 Szem. v. |] 18-59 || 20-35 Közvetlen kocsikat lásd Budapea 202. és 203. iz. vonatoknál. 222 : Szem. v. 1 4-52 II 6 32 202 U Oyv. 11-55 13-15 224 Szem. v. || 13 44 15-22 204 | Oyv. || 23 25 || 1 04 t—Nagykanizsa viszonylatban a 201—204. és A 202. és 203. sz. gyorsvonalok csak |unius 15-től izept I5 ig közlekednek. inra n vofiifR HIRDETŐ IRODA R. T. Budapest, Vr Dorottya-utca 11. uj telefonszáma: AUT. 823-22. Haasenstein és Vogler hirdető Iroda FIÓKJA: Delej László bankháza az osztílysorjjáték főárusltója Budapest,VII.Erzsébet körút 34 Telefon: J. 329-94. HIRDESSEN a „Zalai K5zl8ny">ben. GUBACSOT, ágytollat. állati bfirBket, vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot él rongyot a legmagasabb árban vásárol 8TBÉH B. riál HáemiflZSá, Erzsébet királyné-tér 15. fu. alatt. 3 m Gramofon-lemezek és hangjegyek legújabb s ágerei kaphatók Fischel Fülöp Fiai könyvkereskedésében Nagykanizsán. Tófwerdahelyl kOrjegyióiégtól. 1603/1928. Hirdetmény. Molnári község képviselőtestületi határozata alapján közhírré teszem, hogy a község tulajdonát képező vadászterület vadászati jogát Molnári községi biró házánál 1928. évi szeptember hó 23-án d. u. 3 órakor 10 évre haszonbérbe a legtöbbet Ígérőnek kiadatik. Kikiáltási ár 150 pengő. A vonatkozó árverési feltételek a tótszerdahelyl körjegyzői irodában megtekinthetők. Kelt Tótszerdahely, 1928. évi szeptember 15. Gállfy Ernő s. k. 4647 körjegyző. Műhely-megnyitás. Van szerencsém értesíteni a nagyérdemű közönséget, hogy Diák-tár 4. szám alatt autó- ás gápjavitó műhelyt nyitottam. Elvállalok automobil, motorkerékpár, traktor és cséplőgépek Javítását Ugyanitt taaonoot Ishrssisk. Szíves pártfogást kér Pléh István. Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR flfixmoid, v«gytliitltó, ruhtftitö vállalata i siombathelyl órai. Iparklállltáaon aranyéremmel kitüntetve. NAGYKANIZSA. Legszebben mos, fest, tisztit, gouvrlroz és plisséroz mérsékelt áron. Hófehér, tükörfényes gallértisztitás. Pllssérozás már 3 P 20 fill.-töl. __am EQHIVÚI Maján- vagy Bilatl Ogyekbenl utazások alkalmival BUDAPESTEM ■ laekellacnesabb olUioat orujlll ■ lagel6nv6«M 1.11(1.1.k mcll.lt • Keleti pílyiud \' \' \' oldalival mabM l«>6 vaudvar IriuiM GRAND HOTEL Park Nagyszálloda Bndapest, TŰI., Barou-tér 10. mart tOO/o •ngadménft kap ■Ut .!•> lap al6tliet6|a otcaó lioba-iralnkból, IO0/u njrimánil kap olcaó «ten.l i/alnkWl. (KltSnO Uil koarba.) B pangSt megtakarít aotdtail UMU*J.t, ty.lof átJSh^ iD h<< Hálunk otthon éril magát 111 Ea&endí kiiiolfálii, ul(onui ualidl |«U.,. Saját árásks .1.0 Mmj&k loljtin. bon okvetlen sálunk ulU-(o. neg. — KWitt.. exobamegiendelie alinlatoe. ___ 40*1 4 hétig érvényesi A siker, az eredmény legbiztosabb módja, ha igénybe veszi a vidéki sajtó nagy nyilvánosságát I Hi ön vidékről uj és értékes vevőkre akar szeri tenni, hirdessen a vidéki lapokban I Válasszon az 50 felaoroli v á r o a közül I Abony ♦Baja Békés ♦Békéscsaba Cegléd Celldömölk ♦ Debrecen Devecser ♦Eger Esztergom Oyoma Gyöngyös •O.ör Hajduhadház Heves Hal van ♦Hódmezővásárhely A *-val megjelölt vlioaokban napilapok vannak, tkii városokban li a legolvasottabb lapokban lenem kSní hlrdetáait I Ezen városok bármelyikében a legeiterjed ebb és legnagyobb Példányszámban megjelenő egy-egy lapban közzéteszem hirdetését 1 hasáb 50 "U nagyságban, mint az alanti mintanagyság: tetszésszerinti 10 város egy-egy lapjában hirdet, J|[f£ D |J mindegyikben egyszer ............................■ IS SS tetszésszerinti 25 város egy-egy lapjábsn hirdet, 1(1(1 D |l*| mindegyikben egyszer ..................■ 11(1 mind az 50 város egy-egy Ispjában, mindegyik h l ben egyszer hirdet .................... j(IU egy-egy város lapjában legalább háromszor E százalék egymásután hirdet ............... ... engedmény Elsőrendű, hasznothajtó, eredménythozó vidéki propaganda) Kalocsa ♦Pécs ♦Kaposvár Peiterzsébet Karcag Salgótarján ♦Kecskemét Sátoraljaújhely Kiskörös ♦Sopron Kunszentmárton ♦Szeged Magyaróvár ♦Székesfehérvár ♦Makó •Szentes Mezőtúr Szekszárd ♦Miskolc Szolnok ♦Nagykanizsa ♦Szombathely Nagykörös Tatatóváros ♦Nyiregyháia Turkeve ♦Orosháza Vác Pápa Veszprém Pásztó Újpest •Zalaegerszeg 180 P 48 W> 04 m B -o a o 8 Minden hirdetésről Igazoló támlapot küldök. A hirdetések leltUnő elhelyezésére igen nagy gondot lordltok. Kívánatra ötletes hirdetési szövegeket adok. Ha bármilyen bel- és külföldi lapban akar hirdetni, forduljon országszerte elönyOsen ismert hirdetési irodámhoz! ERDŐS JÓZSEF BUDAPEST, II., VITfiZ UTCA 2. SZ. Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.) 68. évfolyam, 216 szám Nagykanizsa, 1928. szeptember 23, vasárnap Ara 16 (mér POLITIKÁI NAPILAP latataartáiág és kUWnWi PW 1 m Mkkladóhlretal Kom.Hi La)oe-« Felelő* szerkesztő: Barbarits Lajos DMietéal án: tfy hón • « tOér A görög-olasz szerződést bemutatták a szerb kfll flgyminlsztériumban Belgrád, szeptember 22 (Éjszakai rddtójelentés) A görög követ ma bemutatta a külügyminisztériumban axt a barátsági, döntöbi rósági és békéltető egyezményt, amit Görögország és Olsszország kötöt tek egymással és amit Veulzelosz és Mussolini a napokban Írnak alá Rómában. Tűzharc bolgár bandák és román határőrök között Szdfta, szeptember 72 A bolgár-román batáron Durostor közelében bolgár komitácsi banda áilépelt a román halálon és tüzbar cot kezdett a román határőrökkel. A kölcsönös tüzelésnek mindkét ol dalról sebesültjei vannak. A komitá-csik as éj sötétjében visszavonultak. Románia elismeri az albán királyságot Bukarest, szeptember 71 (Éjszakai rddlójelenUs) A minisztertanács elhatározta, hogy az albán királyságot elismeri és erről a kfll ügyminiszter táviratilag értesül a tyranai kormányt. A házszabályrevlziós bizottság szeptember 27-én fll össze Budapest, szeptember 71 A bázszabályreviziós bizottságot szeptember 27 ére, csütörtökre ösze hlvták. Az értekezleten megválasztják az elnököl és az előadót. Előadóvá válasitják órffy Imréi, aki már a legutóbbi házszabályrevizió-nak Is előadója volt. ö.ffy Imre már foglalkozott h bázszabáiyrcvlzió előkészítésével és a párt bizottságiban is már legközelebb előterjeszti tervezetét Budapest, ssepi. 22. Ma délelőtt a kereskedelmi minisztériumban folytatták azt az ankétot, amely az uj adótörvény javaslatot tárgyalj). A mai tárgyalás aorári a posta, vasul és általában a hatóságok elsőbbségének kérdésében felállított terveket tárgyalta az értekezlet. A javaslat 54 szakámból áji. „Csak az a társadalom életképes, melyben a különböző erök össze tudnak fogni" Bud János Békéscsabán a társadalom összefogására szólította fel a nemzetet Békéscsaba, szeptember 22 (Éjszakai rddtójelentés) Bud já-nos közgazdasági miniszter szombaton délulán ideérkezett. A lakosság a választókerületébe érkezeti minisztert hatalmas ovációval fogadta. — Siombalon este a Békésvármegyei Qazdssági Egyesületben ünnepílyt rendellek BelHzay Qíza felsőházi tag, az Egyesület elnökének 25 éves Jubileumára, melyen Bud János miniszter is résztvett és fel köszöntöt mondott. Többek közölt Így beszélt: — Csak az a társadalom életképes, melyben a különböző erök ösz-sze tudnak fogni a haladás érdekében. Ma nem lehet más irányt — mint ezt követni. Vannak mlndtnfelé és nálunk is áramlatok, melyek a társadalom és a nemzetek élete ellen törnek. Teljesen mindegy az, hogy ezek osztályharc, vagy a szeretet Jegyiben történnek e? Például Tolsztoj, akinek népe most ünnepli cen- (eunárlumát, aki szavával bár a szeretetet hirdette, szintén tönkre tett egy társadalmat. Az élet harcokból és küzdelmekből áll. Ellentétek mindig voltak és mindig lesznek a társadalomban. Beszéde végén meleg elismeréssel adózott a jubilánsnak és tolmácsolta a kormány üdvözletéi is. A miniszter a vasárnapot is Békéscsabán tölti, ahol nagyfontosságú tájékoztatót mond választólnak a politikai és gszdasigl helyzetről. Apponyi Albert meggyőző érvekkel, sikerrel védelmezte meg a döntőbíróság elvét a népszövetség hatalmával szemben Orandlózus beszédének hatása alatt kedvezően módosították a döntőbíróság cikkelyét Oenf, szeptember 22 (Éjszakai rddtójelentés) A jrgi fő-bizottság albizottságának mai ülésén gróf Apponyl Albert több, mini egy óra hosszat védelmezte meg a döntőbíróság elvét a népszövetségi tanács hatalmának mindenhatóságával szemben Nagy hutást keltett beszéde és csodálták meggyőző érveit. Apponyl grófnak sikerüli elérnie, hogy módosítsák a szíb .nforgó cikkelyt oly-képen, hogy a döntőbíróság sérthetetlenségét mégis megvédik a tanács mindenható hatalmával szemben. Átszövegezték a leszerelési határozati javaslatokat Oenf, szept. 22. A III. leszerelési főbizottság ma délután fél 4 órakor ismét összeült, hogy folytassa a leszerelési munkálatokra vonatkozó határozati javaslatok megvitalását. A határozati javaslatokat a kiküldött külön bizottságok által bsadott módosítások figyelembevételével átszövegezték. Az u| szöveg Így szól: A közgyűlés reméli, hogy azok az államok, amelyek közölt még nézeteltérések állanak fenn a fegyverkezés csökkentésének és korlátozá- sának feltételei tekintetében, keresni fogják haladéktalanul az engedékenységnek és a nemzetközi összetartás érdekében azokat a közös megoldásokat, amelyek lehetővé teszik az előkészítő bizottságok munkálatainak sikerét. A közgyűlés azt ajánlja, hogy bizza meg az előkészítő bizottság elnökét, hogy lépjen érintkezésbe az érdekelt államok kormányaival és a tárgyalások keresztülvitelére hívja össze a bizottságot a folyó év végére, de minden körülmények között a jövő év elejére. i.[ij».ruxnjxAAAriArtniV»*>i\'»\'Vi*i*i*i*i*......................................................... Borzalmas családirtás a Zugligetben Egy oipéaz nyomorában agyonl&tte feleaégét, gyermekét éa Bnmagát Budapest, szeptember 21 (Éjszakai rddtójelentés) Szombaton délután a Zugligetben, nem messze Disznójó vendéglőtől, a mezőőr három holttestre bukkant, melyek egy fa tövében heverlek. A kiszállott reudőrlblzoilság raegállapilo\'.ta, hogv holttestek Mannhardt András 27 éves cipész, 19 éves felelége és 7 hónapos Oszkár nevű fiacskája. Mannhardt nagy nyomorban éfl családjával az Ernő-utca 19. szám alatti házban, ahol a felesége kis gyermekével a földszinten lakott szegény anyjánál, ö pedig a második emeleten tudta magát meghuinl albérletben. Néhány nappal ezelőtt a cipész kivitte családját a Zugiigeibe, ahol megtörtént a tragikus ctaládlrlás. A rendőrorvos véleménye szerint a halál két nappal ezelőtt állhatott be. A dráma rekonstruálását ugy gondolják, bogy a szerencsétlen meghasonlott ember előbb agyonlőtte feleidét, aztán kisfiát, majd magával végzett. Édesanyjánik levelet hagyolt hátra, melynek utolsó sors igy hangzik: ....most elutazunk és nem jövünk basa soha. Játék az élet és a játéknak vége.\' A megrázó dráma rövid előzménye az, hogy Mannhardt, akinek szerb megszállott területen élnek szülei, hasúiról elég jómódú, azonban nem küldtek neki elég támogatást és családjával együtt munka hiJ]An nyomorba került. Érdekes, hogy ma, amikor rátaláltak a holdestekre, ma jelentették be kozzitarloiól eltűnésüket Mint a leány anyja mondja, hazulról leánya, gyermekéi karjára véve, azzal távozott, hogy elmennek megfelelő lakást keresni, ahol együtt lakhatnak, mert a kétfelé lakást nem bírják elviselni. UJ bankjegyek kerülnek forgalomba Budapest, szepl. 22. Híre terjedt, bogy uj msgyar bankjegyek kerülnek forgalomba. A Magyar Nemzeti Banknál kijelentették, hogy tényleg készülnek uj bankjegy típusok, azonban a bankjegyek átcserélése rövidesen nem fóg raQgtörténni. A kisérlelek ugyanis hosszú időt vesznek igénybe és minden bankjegy-tipus elkészítéséhez egy esztendő is szükséges. IAIAI HOXLOMV Bárdosl Ernőt kémkedésért 12 évi börtönre Ítélték Opris Oszkárt bizonyítékok hiányában felmentették Budipest, uepteniber 22 A budapesti kalonil törvénysiék több napon ál tárgyal a a kémkedés bűntettével vádolt Bárdost Ernő dr. és Oprls Oizkár ügyét. A ka:onai törvényszék ma hirdetett Ítéletet és Bárdoti Ernőt vizsgálati fogságának leuámitásáv«l 12 évi súlyos b Vtönre Ítélte. Opris Oizkárt azonban a törvényszék bizonyítékok hiányában felmentette. Az Ítélet kihirdetése után Bárdot! bárom napi meggondolásl időt kért a fellebbezési bijelentésre vonatkozóan. Az ügyész Opris felmentése Iránt semmiségi panaszt Jelentett be. Ma délelőtt II órakor lesz a Polgári Egyletben a nagykanizsai Egységespárt jelölő-nagygyűlése Káliay Tibor megérkezett Nagykanizsára 2500 halottja van a floridai orkánnak Newyork, %z«pt. 22. A floridai Okecbobee City bői leadott Jelentés szerint a nemzeti gárda kapitánya, aki a mentőm unkálatokat vezeti a tornidósujtotta vidéknek ezen a szakán, közli, hogy péntek délig 544 baloltat számláltak össze Okecbobee-City vidékén. A halottak számát minlegy 1500 ra becsülik ezen a területen, ugy, bogy 2500 ra tehető azoknak a halottaknak száms, akik a viharkatasztrófánál életűket vesztették. A halottak sziraa oiy nagy, hogy kénytelenek voltak sok halottat a parti hajókra rakni és a tengerbe süllyeszteni. A sok hulla és állattetem elviselhetetlenné teszi a levegőt a vlharsujtotta területen. — Amennyire csak lehetséges voll, az elpusztított terület mögötti részek lakosságát beoltották tífusz ellen, mert az árviz és a forróság elősegíti a Járványok terjedését. Nagykanlua, szeptember 22 • Egyre bonyolódik a kezdetben sima lefolyásúnak Jósolt nagykanizsai válasz ás ügye. A Káliay-párt erös szervezkedései szemben impozáns méretekben megindult az egységespárti választási organizáció megalakítási. Tényként kell leszögeznünk, hogy az első bét hangulata utáu meglepetéstzámba megy a kormányba nsgyksnizsii tábornak számbelileg is megnyilvánuló fölénye és az a lelkes hargutaL mellyel a harc felvételét kimondották. Nehéz, elszánt küzdelem indul tehát Nigykanizsa mandátumáért. A nagykanizsai Egységcspirt 200 tagú intéző és 800 lagu végrehajtó bizottságának élén az elnöki tanács áll a kővetkező tagokkal: Djbrovics Milán v. orsz. gy. képv. Nóvák Já nos v. orsz. gy. képv., dr. Tamás Jinos ügyvéd, Bogenrieder Frigyes gyógyszerész, Oyergyák József kisgazda, dr. Hajdú Oyula tb. vármegyei főügyész, Biztó József Ipartestületi elnök, Humbort László kisgazda, dr. Szabó Zdgmoud orvos, Petrik Dízső főfelügyrii, Wriser János gyáros, Baithos Oyula erdömester, Samu Lajos ipiros, dr. Tho\'way Ziigmond poitafónök, Horváth Olivér ev. lelkész, Franck Manó nagy-kereikedö, Bartal Bíla állomásfőnök, Miklós János mozgópostafönök, dr. Gariner An al ügyvéd, Dolmányos Antal kísgszds, Németh Mihály igsz-gstó, dr. Könlg József orvos, Töl-lösy Péter Iparos, dr. Kovács László ügyvéd, Revicky Márton vezértitkár, Hsjós József korcsmáros, dr. Fülöp Oyörgy ügyvéd, Klaosz János felügyelő, Kiss Ernő szállodás, dr. Nlsponszky btla orvos, Szabó Sindor kereskedő, dr. Hoch Oizkár ügyvéd, Ansorge Antal, Plntarics Mirlon Ipiroj, HsIvíx Oyula főtanácsos, Wollák Jenő vendéglős, dr. Szabó litván orvos, Teulsch Ousz-táv kereskedő, Kidár Lujos ref. lelkész, dr. Knsusz László ügyvéd. ♦ A nigykanizsa! Egységespárt elnöki tanácsának 16 tagji mi reggel Z ilaegerszegre utazott Oyömörey O/örgy főispánhoz, honnét a délutáni vonattal visszaérkezett. Az utazás eredménye az, h>gy a párt lemondott a miniszterelnökhöz küldendő depu-táclóról és országos politikus helyett helyi jelölttel veszi fel a harcot Káliay Tibor pártjával szemben. A jelölt személyében való megállapod is a ma, vasárnap délelölt II órakor a Polgári Egyle\' kerthelyisé-gében megtartandó jelölő gyűlésen történik, melyre a nagykanizsai Egységes (gróf Bethlen litván) párt intéző bizottsága plikátokon és ezúton is meghívja a város polgárságát. Káliay Tibor megérkezett Nagy-kanlisára Káliay Tibor dr. ma, szombaton este megérkezett Nagykanizsára, hogy a legutóbb megkezdett látogatásait folytassa. Eite az állomáson az eső dacára közel 100 lelkes pirlbive fogadta Káliay Tibort, köztük a kisVanizssiak a nemzeti lobogóval. Kelemen Ferenc üdvözlő szaviibin a bátor, elvbü féifiut aposztrofálta Kállayban, kinek Nigykanizsa meg fogja mutatni, hogy van még bátor, elvhü kerület Is. Káliay Tibor válaszában kijelentette, hogy a küzdelmet folytatni fog|», mert arról van szó, hogy gcu-daságl téren független exlstenclák 1298. szeptember 23 teremtessenek e, avagy mindenkit valamilyen szál kapcsol a kormányhoz. A másik kérdés, kogy parlamentáris, a képviselők kellő respektálásánalapuló kormányzat legyen e, avagy diktatúra ? Hsngiulyozta, bogy Nagykanizsáért mindent megtelt és meg fog lenni. Hi Nagykanizsának az volna az álláspontja, hogy fejlődése érdekében kormánypárti jelöltre van szüksége, akkor ez a város kapcsolná magát az országos politizálásból, egy lel-tárgyi tárgy lenne csupán, amelynek mindegy, hogy milyen a kormányzás, csak kormánypárti jelöltje legyen. A kormány sem a város érdedében adna ezesetben valamit, hanem a maga érdekelnek előmozdítása céljából. Ha pedig ez Így volna, akkor az ilyen kormányra nem lehet szavazni. Harsány éljenzés közben vonult ki Káliay Tibor és a megjelentek a pálysudvarról, honnét a Szarvasba hajtattak. Politikai Jelentőségű eseménye a holnapi vasárnapisk a szód áldemokrata p Írtnak délelőtt 10 órakoi a Kissörházban tartandó nyilvános népgyűlése, melyen Peyer Károly és Propper Sándor országgyűlési képviselők fognak felszólalni, akik szintén az esti háromnegyed II órai gyorsvonattal érkeztek meg és fogadásukra megjelentek s helyi pártszervezet tagjai nagy számban. Nem emelték fel a 6 százalékos bankkamatlábat Budapest, szép*. 22. Félhivatalosan megcáfolják azt a hírt, mintha a 6 százalékos bankkamatlábat 7 százalékra emelnék lel. — Nyugdíjas gyűlés. Az országos nyugdíjas szervezkedéssel kapcsolatban a szombathelyi csoport szeptember 30 án délelőtt 10 órakor tartja gyűlését a Síbariában, melyre a zalamegyei nyugdijasok képviselőit Is ezúton meghívja. Gurzov Grigorjev embert ölt. 1 Orosz regény. Irta : Urbán Oyula. Leonev vizsgálóbíró szobája szokott képét mutatta. írnoka, Dimilrij, aktacsomóit rendezte és várta, hogy sor kerüljön a vizsgálati fogoly, ezúttal Gurzov Origorjev gyilkossággal vádolt kikötőmunkás kihallgatására. A fogházőr kiment. Gyilkossággal terhelt foglyát a vizsgálóbíró asztala elé állította. Valamit még súgott fülébe, mielőtt katonásan összeütötte bokáját és a folyosóra vonult hogy megvárja a kihallgatás végét. Leonev vizsgálóbíró idegesen lapozott az akták között. Meglepetését akarta palástolni Dimitríj előtt. De lehet, hogy a kihallgatására váró fogoly idézte tel lelkében a zavart. Leonev soha nem volt ilyen kihallgatások előtt, mint most. Nem a rideg paragrafusok embere volt, de a legnehezebb, legkomplikáltabb ügyekben is ur volt idegei felett. Ma nem birta ezt megtenni. Egy ember állott előtte lehorgasz-tott fővel. Egy ember, aki évekkel elölte legjobb barátai közé tartozott... Várta, hogy kérdezzék és elmondja: miért ölt embert. Miért karácsony estéjén, mikor a vallás tanitása szerint ezen az estén a gyűlölet szeretetté kell olvadjon még az ellenségek szivében is? Sok mindent kellett elmondjon ez az ember, ami Leonev vizsgálóbírónál, jobban érdekelte Leonev Maxi-movicsot, az embert. A barátot. Gurzov Grigorjev, a fogoly állott, mint a megdőlt szobor és tekintetét tört sugarakban a padlóra ejtette. Rongyos, züllött embert mutatott a teste. Talajt vesztett tétova köd volt a lelke. Csak az emberi lélek mélységeiben hivatásszerűen kutatóknak van elég éles 6zeme arra, hogy meglássák az ilyen arcból, fénytelen nézésből — a bensőben végbementeket. Ez volt a pillanatképe Leonev vizsgálóbíró szobájának, mely a kora délelőtti hivatalos óra kezdetének sajátos jellegét magán viselte. És ebben a szobában Gurzov Grigorjev kihallgatása során eleve- nedett fel a karácsonyesti rejtélyes gyilkosságnak minden részlete. Ennek nyomán pedig, mint a nyitott ablakon megszökött tekintet, széles-bült ki Gurzov Grigorjev egykori periljanai földbirtokos szomorú élettörténete. Komor, sötét színekben bontakozott ki ennek a lehajtott fejű embernek részvétet kérő sorsa, ami próbára tette még a sok vért és könnyet is lejegyzőkönyvezett Dimitríj szivének is féltve őrzött érzékenységét. Gurzov Grigorjev drámájának első felvonása elkezdődött. Leonev vizsgálóbíró jelt adott és fellebbent a függöny ... Gurzov Grigorjev szedd össze magadat. Barát beszél hozzád a vizsgálóbíró maszkjából is, beszélj. Tárd fel a lelkedet és engedj bepillantást minden zugába, ahol akármilyen kicsi fázisát didergeted ennek a végzetes tettednek. Beszélj Gurzov Grigorjev, hogy lássák az emberek, miért öltél embert karácsonyestéjén, mikor a szeretet lángját gyújtják meg minden házban. Minden periljanai házban... Leonev vizsgálóbíró ugylátszik megtalálta az aktákat, amit olyan sokáig keresett, mert megütötte a hivatalos stilus hangvilláját: — Dimitríj, menjen le az iktatóba és nézze meg a jaszolnavi postacsalás iratai bejöttek már. Holnap azt vcsz-szük elő. — Igenis vizsgálóbíró ur, — felelte Dimilrij, a világ legalázatosabb bírósági írnoka. Már szaladt is, ha szaladásnak lehetett nála nevezni, amint ferde vállával előrelendült szolgálatkész igyekvésében. Beszélni kell valamit erről a Dimitrijről is. Szegény, igazán szánalmas figura volt. Rossz kedvében teremthet az Isten ilyen kellem-útravaló nélküli embert. És amilyen rosszul szabott volt külsőleg, éppen-olyan szakadozott, rongyos volt a melle belseje. Dimitrijnek nagyon rossz volt a tUdeje. Ahogy kiment, még a folyosóról is visszakongott rekedt köhögése. Ott tartott, hogy már véres cafatokban dobta ki tüdejét zsebkendőjébe. (Potyt. kOv.) iMH kzeptember 23 ZALAI IOZLONT Szeptember 30-án megszűnik a kiskanizsai csendörórs és a rendőrség veszi át a közbiztonsági szolgálatot A csendőrőra helyén rendezik be a III. kerületi rendörőrszobát Lovas rendőrök la tartanak szolgálatot Kiskanizsán Nagykanliaa, szeptember 22 veszi át A belügyminiszter, mint azt |elen-tettük annak idején, elrendelte, hogy a kiskanizsai csendőrőrs szűnjék meg és helyét vegye át a nagykanizsai államrendőrség. A kiskanizsai esendői őrs megszűnése, melyről meg lehet állapítani, bogy a legnehezebb időkben is lelkiismeretesen védte meg a polgárok érdekelt, szeptember 30-án történik meg. Ettől a naptól kezdve a közbiztonsági szolgálstot az államrendőrség A mostani csendőrőrs helyén berendezik s III. kerületi rendörőrszobát (telelőn 2), melyben egy rendőrfelügyelő helyettessel az élén 12 rendőr fog szolgálatot tartani. Szeptember 30 lkától kezdve tehát a kiikanizaai utcákon is megjelenik a kékkabátos rendőr, hogy felügyeljen a rendre és a csendre. Mint a kapitányság vezetőjétől értesülünk, a kiskanizsai rendőr szobi legénységéi megfelelő számú lovas-rendórrd ii kiegészítik, hogy külterülete ken Is elláthassák a szolgálatot. Tízezer pengőt ad Keszthely a járási székház költségeihez Kévét volt az adó-fellebbezés, sok az adó leszállítás Keszthelyen Keszthely, szeptember 22 (Saját tudósítónk lelefonjelentése) Keszthely nagyközség képviselőtestülete ma rendkívüli közgyűlési tartott, melynek összehívását a Járási székház ügye tette szükségessé. A keszthelyi Járási székház tudvalevően készen áll s rövidesen beköltözik oda a föszolgabiróság. A székház építési költségeinek sdóban való behajtása nem sikerűit. Most a vármegye feihlvta Keszthely községet, hogy 10.000 pengővel járuljon \' hozzá a költségekhez. A képviselőtestület a 10.000 pengőt a megtakarítások terhére egyhangúlag megszavazta. A Keszthely és Cserszegtomaj egybekapcsolásáról szóló miniszteri döntést Keszthely képviselőtestülete kénytelen volt elfogadni, de elhatározta, hogy feliratot intéz a miniszterhez és kérni fogjs, hogy a megállapított fix 2500 pengő helyet CaerszsctomaJ a mindenkori jegyző-fizetést egészében vállalja. Keszthely különben sem tartja véglegesnek a csatlakozást. Az 1000 pengő dologi hozzájárulásban Keszthely megnyugszik. Iskola-Qgyek Az építőiparos tanoncok téli tanfolyama céljaira a képviselőtestület 400 pengőt szavazott meg. Elhatározta a képviselőtestület, bogy a Diák Ferenc utcában iskolák céljaira vett mindkét épü:etd lebontatja. Az egyikre felépitik a leányiskolát, a másiknak lelkét pedig ehhez csatolják Játszóterűlet és kert gyanánt, amíg sor nem ktrfli a fiúiskola felépítésére is. Világító hirdető-oszlopok Elhatározta a képviselőtestület, bogy a hirdetési Jog bérlőjének engedélyt ad 4 darab négyszögű és a hatszögű világító hlrdetö-oizlopnak uját költség in való felállítására, mdyek 6 év után a község tulajdo-Pibao megy áL Végül a kórházi irgalmas nővérek kérésére elhslározták, hogy a kórház egész évi, 150 q gabona-szükségletét egyszerre szerzik be. A adófelszólemláei bizottság befejezte munkáját Keszthely, szept. 22. (Saját tudósítónk telejonjelentése) Az adólelszó-lamlási bizottság ma befejezte öt napig tartott munká|át. A fellebbezések száma a tavalyi több mint 200-zd szemben az idén mindössze 80 voit. A felszólamlás! bizottság a fellebbezéseket mind méltányosan bírálta d és sok esetben 10—15—25, sőt magasabb százalékos adómérsékléseket is eszközölt. Özletáthelyezéa mlstt LÓTAKARÓ készletünket mélyen leazállilott árban 4Sii árusítjuk HIR8CH ÉS 8ZEOO. „A világháború és én" Irta: Benlto Mussolini. Mint Ismeretes, s párisi könyv-plscon röviddel ezelőtt meglelen-tek Mussolini emléklrstsL A könyvből a következő érdekes éa jellemző részletet közöljük: Abszurd dolog a háború gigantikus drámájávd kapcsolatban, amikor fivéreink ezrd haltak hősi halált, magamról beszélni. Mégis meg kell tennem, bogy viuzautasitsam az ellenem intézett aljas támadásokat. A háború alatt is kénytelen voltam idöiöl-idöre az újságokban magamról Irnl Azoknak kedvéért, akik azt bitlék, hogy otthon ülök, a posta kiosztásával és szép beszédek tartásával foglalkozom. Ezeknek be kdle.1 bizonyítanom, hogy kint a lövészárokban harcolok a győzelemért. Mindig kénytelen voltam megmondani, mit cselekedtem és mit fogok még tenni. Kiplár voltam a bersaglleriknél és a háború kitörése óta a fronton tartózkodtam állandóan fegyverben, homlokomat az ellenségnek mutatva, JW bt- mm } \'I íl^X I Oytiloll, In uV^cneb — legyél* Kir o leggyöngédeb-\'.H-n i» — /t 1,1-i lesiet timo\'M.i.il\', vagy pUnc m egc-tóbol (áh. I-PI> Ily féliébcí\'.yrn .\'d ...hl; minden egyéb (eletl, ami .1 gyenge K\'.ri mull Oly lifjocsl/e v.tgy ImMiIm — abár Uyj|i|ulxi| ,il.su Irn\'.öl !.v , (jll. .tmclylbtl előzőleg nem tisztítottal* rttylic Itt-; habban, nem kerülhet használatba, mert t-«.>\'i cr eiellien blzto. abban, hogy a ruthteska tte.it |ovlt .t liicitl.e IxSrét Izgatni. (Szenl.in folytatjuk) Klv.íns^g.íra <r!vesen c IKiUljaLi Öltnek a cscoscmóLdengye mosására ronalboró ulaíit.Uobat I rvet . « Mr-.ti ti <1.. nu.tancsl.IX .Rádav-itlcaSO. anélkül, bo«y csak egy másodpercre ls elvesztdlem volna bllorságomal és bizalmamat a közeli győzelemben, időről-időre cikket kü\'döltera a „Popole d\'Itatta"-nak és felszóiilot-Ism népünket vitéz ellenlállásri. Minden eszközzel megkíséreltem fenntartani a Intet végső győzelmünkben. Katt mi okokból clkkdmet álnévvel szignáltam. Igy két honion küzdöttem: az ellenséggel velem szemben és a kishitűség ellenségével a hátam mögött. 1917 febrnár 22 én uakaszunkban felrobbant egy gránát, amely mintegy 20 bajtársunkat összetépte. Engem Honchtba szállítottak a kórházba, amely néhány mérföldnyire volt a fronttól. Sebeim komolyak voltak. Az orvosok páratlan buzgalmának és gondosságának köszönhetem, hogy deben maradtam. Testemből 24 grá-nál-sdlánkot húztak ki. Húsom Outié volt szaggatva, csontjaim össu voltak törve. Leírhatatlan fájdalmakon mentem keresztül, azonban az összes műlétekd narkózis ndkűi állottam kl. Egy hónapon bdűl 27 Ízben operállak. Ez a pokol addig tartott, mig az ellenség bombái öuzerombolták kórházunkat. Az összes sebesülteket elszállították, csupán én maradtam ott tehdetlenűi a szüntelen tűzben, a romok és űvöllö srapnellek között. Sebdm azonban gyógyulni kezdtek, jobb napok jöttek, sok sürgönyt kaptam és egy Ízben őfelsége a király is fdhivott tdefonon. Meleg emberszeretetét sohasem felejtheti d neki sem én, sem Olaszország. Kitüntetést kaptam és elöljáróm a dekoráláskor a kővetkezőket mondotta: .Banlto Mussolini, mindig a bátorság és vakmerőség élén I • Büszke vagyok, hogy a kétségbeesés éveiben cselekedeteimmel nagyobb lendületet adtam hazám politikai éldénak és fokoztam katonáink htrd készségéi. Hány antó int Nagykanizsán és Zalamegyében? Hlvaütloi itaUistlka a géiJámlvekról Nagykanizsa, szeptember 22 Az automobilizmus hihetetlen térhódításával kapcsolatban nem Iru érdektelen, ha a Zalamegyd Autó-körlettől kapott hivatalos adatokkal megmondjuk, hány autó sasiadgál Nagykanizsán, Z Oaegerszegen, Keszthelyen és az egyes Járásokban. De számokat ködünk slább a motorkerékpárokról és bér-, valamint teherautókról is. A beszédes statisztika tehát Igy fed: Melyik helyiégben ? Nagykanizsa 33 29 8 28 nagy kani zui járás 5 15 3 I Zilsegerszeg 7 11 4 26 zalaegerszegi járás 2 12 2 — aisólendval Járás 2 4 1 — bdatonfűredl járás 9 10 2 18 keszthelyi járás 33 19 9 54 Idényéi Járás 4 7 14 Novd járás 13 1 — pácul Járás 9 9 18 sümegi járás 3 112 11 tapolcai Járás 25 17 2 11 zalaszentgróti járás 4 9 17 Amint látjuk, a megyében Nagy-kanlzUn, mint a legnagyobb váróéban fut a legtöbb gépjármű, mdy kétségtdenűl jelentős tény a város fejlődése szempontjából. Azonban a mod közölt számokat akár talán már holnap korrigálni is lehel, mert majdnem minden nap jelen lenek be uj autókat Így mostan épen négy uj autóról beszélnek, amiknek mind nagykanizsai tulajdonosa van. Érdekes a gépjárművekkel kapcsolatban, hogy milyen elterjedtségnek örvend Nagykanizsán a kerékpár. Eddig hivatalosan 1023 van bejelentve, Ez a szám is gyorsan emat-kadik. lALál ROKONT tr 23 ■égis meglesz a nagykanizsai leányiskola Ujabb tárgyalások Indulnak meg a nöl szerzetesrendekkel Nagykanizsa, szeptember 22 | ügye egyre bilasi\'ódol1. Több ízben megemlékeztünk arról, bogy a város tényezőt és kompetens vezetői tárgyalá«okat folytattak néhány női szerzetesrenddel a nagykanizsai Isányközéplskola létesítése tárgyában — köztük a törökbálinti spicákkal is, a tárgyalások azonban nem vezetlek eredményre. A város gazdasági helyzete nem engedte meg, hogy az egyes szerzetesrendek részéről lett ajánlatokat elfogadhassa. Igy a leányiskola mindennél fmtosabb Mosl arról éitetOIQnk, hogy az ez-irányu tárgyalátok lo»ább folytalódnak. A város ugyanis preclzlromi fogja, bogy melyek azok az áldozatok, amiket a várót közön-légének módjában van hozni a leányiskola és nín-velö intézel felálilMsábo* és ennek alapján indulnak meg az ujabbi tárgyalások olyan nöl szerzetesrendekkel, melyek a kérdés megoldásához szintén hoizá kívánnak járulni. A Murába akarta ölni magát az édesapja üldözése elől Egy murakereszturl gazdát négy évi fegyházra ítéltek, mert merényletet követett el leánya ellen Nagykanizsa, szeptember 22 Varga józsef 43 éves tigyáci születést!, kollátszegl gazdaemberneV, amikor a felesége meghall ét 8 gyermekkel asszony nélkQI maradi, gyermekeivel együtt anyóeáaál lakott és áartiár vendég volt, olyan durva magatartást tanuiilott az időt asz szonnyal nemben, hogy az afót mulatott neki. Varga erre az Istállóba költözött gyer m ekeivel. Az özvegyember, aki szerelte az italt — nyitván az alkohol hatása alatt — több ízben Öklözte uját 13 esztendő* leánykáját, sőt aonyira megfe ledkezett magáról, hogy merényletei követett el ellene. A gyermekleányt apja Oldözése annyira elkeserüette, hogy a Murába akarta ölni magát, de az öregszülei és a szomszédasz-sionyok lebeszélték róla. Amikor a kitlány 20 éves bályj* ludomátl szerzett a rettenetes titokról, feljelentette saját apját a murakereszluri ctendórtégen, amely megszabadította az édesanya nélküli 8 tagu családot az .apai szörnyétől. Most volt ebben az ügyben a fő tárgyalás, amelyen, mint apró veréb fiókák megjelentek az anyanélkflli leánykák is. A főtárgyalás zárt volt. Utána dr. Mutschenbacher Edvin törvényszéki elnökhelyettes kihirdette a biróság Ítéletét, mely szerint Varga Józsefet négy évi fegyházra ítélte. Csiltcghy Oyörgy kir. ügyész a büntetés rulyosbilása végeit megfellebbezte a törvényszék Ítéletét. Hurokra került a Dunántúl leghirhedtebb rabló clgánybandála Eaek törtek be Magyarszerdahelyen és ellopták egy menyasszony teljes kelengyéjét Nagykanlxaa, szeptember 22 ] Ruk sem tudták, hogy a Duntntul A mult napokban megírtuk, hogy Ismeretlen tettesek az éjszaka leple alatt behatoltak Magyarszerdahely kOzeégbe és Jámbor István jómódú gazdát lelje>«a kifosztották. A betörök elvitték a gazda fiatal, menyasszony leányántk lel|es staf.rangját, amit évek óta lassan felhalmozlak számára. Miután semmiféle nyom nem maradt vissza, melyből a tettesekre következtetni lehetett volnt, a csendőrség nagy feladat előtt állott Tegnap délután lörténl, hogy Jámbor István gazda Oelsén járván, egy cigánykaravánl pillantott meg, melyben ugyanazokat a cigányokat látta, akik a fosztogatás napján báza körili ólálkodtak. Nyomban a csen Jörörsre sietett, abol jelentette az esetet. A csendőrök egy Járőre azonnal kivonul! és csöndesen körülkerítette a bandát. Azonban ugylátszlk valamit megszimatollak, mert a hat főből álló banda tagjaiból 3 megszökött, akiket most üldöznek. Így csak három cigány Jutott csendörkézre. A gebei csendőrök eleinte ma- leghlthedlebb rabló cigánybandájl-nak tagjait fogták el. Igy Kolompár Ferenc, Farkas József Teszi és Tökölt Oyörgy Milus. Az utóbbi a legveszedelmesebb rablócigány, aki már 15 évnél nagyobb .mázsál" nyomott le valamely hizai Sing-Singben. Kihallgatásuk alkalmával körömszakadtáig mindazt tagadták. Még azt is letagadták, bogy élnek, azoa-ban a ká osult gazda fiiismerte őket és Így hiibi volt minden lagsdás: a csendőrök billnctb; verték a három pötrétei cigányt és a földekre kisérték, ahol az ázott, nedves talajon megtalálták a fiatal menyassiony kelengyéének legnagyobb részét peraza má»használhatatlan állapotban. Mind hármuta1 behozták a nagykanizsai ügyészségre, mlg a megszökött másik Mrom kézrekeritésére megtettek minden intézkedést A vizsgálóbíró ma dílelött kihallgatta a veszedelmes triót, majd előzetes letartóztatásba helyezte őket. A cigányok felfolyamodlak a letartóztassuk ellen. NAPI HÍREK ........................................... MAPIRENŰ Szept. 83, vaaárnap Római katolikus: Tekla. Protestáns: Tekla. Izraelita: Tltrl hó & Nap kel reggel 5 óra 40 perckor, nyugszik délután 18 óra 16 perckor. • Vároal Nagymozgó. .Királyok királya\' Az Ur |<zu8 Kri«ztu» élete és szenve-dé»e két rész, 18 (elvonásban. Uránia mozgó. .A holtak szigete\' dráma 8 telv. — ,A táncon szerzett mandátum" vígjáték 7 felvonásban. Szept. 24, hétfő Wmal katolikus : Fog. Mária. Prolest. (Jeliért. Izraelita: Tisrlbó lO.JomKtp. Nap kel reggel 5 óra 49 perckor, nyugszik délután 18 órs 55 perckor. • Városi Nagymozgó. .Haltól Egy szóra I* Filmregény 8 lelvonásban. IMIArée A nagy Iráninál Meteorológiai aaea-flgyeló Jelentések: Szombaton a Mmfr-Mítt i Reggel 7 órakor +12 5, délután 1 órakor -+I3-2, este 9 órakor 4-11. PtlMut: Reggel tlszU délben kissé borult, esle teljesen borult égboltoeat. Sx/llrány: Reggel Észak, délben Kelet eate Északkeleti szét. A Meteorológiai Intése* |eteatéee szerint jobbára feltiós Idó, sokhelyütt esfivel. Breuer Izidor halála Az elet tapasztalatai sokszor meghazudtolják feltevéseinket. Erőteljes embereknél az élet folylonoí ságára számítunk é« egy hirteleu halál kioltja annak éleiéi, aki polgári kötelességeit teljesítve, haza igyekszik, összeesik és meghal. Igy felezte be éleiét Breuer Izidor, fakosi földbirtokos és háztulajdonos is életéi. Mint szakértő és bitoltsági tag szombaton délelőtt részt vett az adóügyi táigyatásoj és hazamenet egy órakor roiszullét fjgia el, betéri a Fekete Sas gyógyssntárba, hol a jelenlevő á<. Kakán Ina re ezredes-orvot részesítette öt orvosi segélyben, de ez már hatástalannak bizonyult és néhány percnyi vergődés u\'án Breuer Iildor szívszélhűdés következtében meghall. — Te aetétc keddan délelőtt 10 órakor lesz. Mint gazdatiszt kezdte pilyáját és szakadatlan szorgalommal annyit szerzett, hagy a sánci birtokol bérelhette. A bérlet letelte után megvette Fakost, amelyei mlnU-gszda-ságg* alakított át. ő és felesége szakadatlan muukával ftyűj.OUek vagyoni, amelynek Jövedelmet azonban nem ők köl.ötték el, hanem a aze génytég enyhítésére, a szűkölködők segélyezésére forditot ák. A Jótékonyság erényét különösen szegény gyermekeken gyakorolták és Ilyen alkalommal fmyleil szive jósága teljesen. Népszerű is volt a Dótl bácsi a gyermekek világában s mivel a Qond-Wselés nem á:dolta meg házasságát gyermr k tel, mások gyerekeit halmozta el szeretetével. A Jótékonyság magasztos erényét gyako.olta ö felnőtteken is és ha még hozzávesszük Jellemének és lé- nyének eredetiségét is, eimeadka<|uk róla, bogy a város egyik kedvelt és stéles körökben Is beesűlt egyénisége volt. Halálát feleségén, született Leilner Amálián kivűl kilerjodt rokonság gyászolja. __vh — Elkészült Nagykanizsa 1929. évi költségvetése. Nagykanizsa város 1929. évi költségvetése ma került ki a sajtó alól ét Így most már semmi akadálya, hogy a város bizottságai elé kerüljön letárgyalta végeit. A jövő évi városi köllségve-tét a Jövő héten kerül a pénzügyi bizottság elé A letárgyalandó anyag oly nagy, hogy a bizottságnak legalább két heti időre lesz szüksége, mlg n.indenl letárgyal. A bizottságok állal letárgyalt 1929 évi költségvetés a legközelebbi városi képviselőtestületi ülés elé kerül, amely Altalánosságban és részleteiben foglalkozik vele, hogy ulána nyomban a vármegyéhez terjetsze. — A József klr. herceg Szanatórium Egyesület nagykanizsai fiókja szeptember 25 én, szerdán délulán 5 órakor a városháza tanácstermében választmányi Illést tart. Az fllés tárgya: a megüresedett választmányi helyek betöltése és folyó ügyek. — A mai térzene műsora. A m. klr. 6. honvéd gyalogezred MflfJ-kara ma, vasárnap délelőtt 11 óráiéi 12 ig a Korona-szálló előtt lérsenát ad Weckl Oeliért ezreddohoe vezényletével. Műsor : 1. Ztlabéri: Moate Belio, induló, 2., Ohlten: Lótuszvirág, keringő, 3., Auber: Portiéi néma, nyitány, 4., Verdi: Egyveleg a Trlaviata c. operából, 5, Ztlabéri: Balatoni foxtrott, 6., Bgressy: Magyar nemzeti induló. = Asztánc. Ma és minden vasárnap délután 4 órakor diákoknak a gimnáziumban, este pedig felnőtteknek a Polgári Egyletben Csu-táocgyakorlatot tart, Blagusz Elek. I Világszabadalom I H technika csodája ll TarMisága OrSkOiI 10 éves jerandall rzEPiraa .Ztphlr1 kályhával Itt nu már a MakkAaila, Ha Jé kilyhit akar, saarezze be már li I 10 fával FÖT 24 ,áVtl egy normál azokát l.tggaidaaigoaabb, l»zhl,(l»fltlroubb ! órán át REKORD >14. kokat- <" MnIM totyew\'l" kilvhik. - VcvyetlOKlfeO >ZEPIIIR< klltbfl ----- ií«ktSihflY*k. «*m*mrtokiói KLITE uka>< tlyrt. KM4.rt»k Artapot készséggel küld : "M HÉBER SÁNDOR kályha <a tClhalrrr\'". BuJap«il. , VI. VIImM caiuli-ul ».. IHa|Oa u. Hrok) I M t.uakil: Nagykanizsa: Llchtscheíndl Pál. _ 19 0*. szeptember 23 íMAi KÖZLÖNY Budapestre utaztában "iXKINTSE MEG LAJOS-UTCA *. BUOnPEST LEGOLCSÓBB OIVATHÁZM-tLfGÁHS é* DIVATOS COSTUMÖMnCN. KABArOKBHK. HUHAí(aAH/í BlOUSOHBAM Til-l J. 1*4-70 Az Izraelita Nőegylet Iskola-konyha akciója Csökkent az áldozatkészség, az Ínség pedig emelkedett Nagykanizsa, szeptember 22 A mult évben rámulattunk arra a humánus munkásságra, amit a nagykanizsai Izraelita Jótékony Nőegylet kifejtett, amikor tagjainik áldozatkészségéből lebetövé tette, hogy löbb mint 50 Iskolásgyermeknek és ugyanannyi szegény beteg, munkaképtelen felnőtteknek a téli hónapok alatt naponta ebédel biztosított az .Iskola-konyha" intézményével. Az Izraelita Nőegylet választmánya Rosenfeld Józsjfné elnőknO vezetése alatt ülést tartott, amelyen megbeszélték, bogy máils megkezdik a szükséges előkészületeket az idei iskola-konyha megnyitásához. Sajnálattal állapitolták meg, hogy a folyton növekvő ínséggel és nyomasztó szegénységgel szemben mindjobban csökken az áldozatkészség, amit az adott viszonyokkal lebet némileg megmagyarázni. Pedig az Idén fokozottabb megértésre, áldozatkészségre van szükség,\' hogy kllüiött felsdatát és magasztos célját megvalósíthassa. Azért legközelebb oly indítvány kerül a választmány elé, bogy a mostani évi minimális 3 20 pengő tagsági dijat felemeljék. Az izraelita Nőegylet fáradhatatlan elnöksége bízik tagjaiban és munka-társaibsn és megvan arról győződve, hogy azok az Idén sem fogják ne-mea munkájában magára hagyni. — Polgári fiu- és leányiskolái sapkák kaphatók Szabó Antal sport-üzletében. = A Világhírű „ZEPHIR KÁLYHA- Ismert plakátlai az álló figurával megváltoztatta Héber Sin-dor gyáros, mit e kedves és ötletes vers ls b. tudomására hoz t. olvasóinknak : Éveken keresztül folyton deklamáltam : Klncia ,JLephlr kályha" és lolyton csak álltam. Most már mindenütt .Jephir" kályhák állnak, Átengedem helyem az Utó Makk-ásznak I Mert „Zephir kályhával Ilit már a Makk-ász ii Ha jó kályhát akar, szerezze be már Is 1 Árjegyzéket készséggel Küld a gyár: Budiprst, Vilmos-csiszár ul 39. Mosonyl Mimi, az Országos Liszt l-\'erenc Zeneművészeti Főiskolát (Zeneakadémiát) végzett oki. zenetanárnál, az 1928—29. tanévre a beiratkozás Keszthelyen megkezdődött. — Községi tlsztujltások. Tudósítónk jelenti: Hévlzszentandráson birónak Kütnyek Lászlót, helyettes birónak Kalmár Istvánt, esküdteknek Laluk Ala|08i, Varga Jenőt, Simon Jánost Un Pált, közgyámnak Tóth Jínost választották meg. — Felsó-páhokon birónsk Szabó Károlyt, helyettes birónak Lázár Károlyt, etküdieknek Bognár Józsefei, Prolár Lajost, Lőrinc János\', Horvá\'h Istvánt, közgyámnak Dombor Gyulát választották. — Egregyen csak bírót vá iasztotlak Gelencsér János személyében. = Vegyen Iparos sorsjegyet, mert ezzel támogatja az elaggott szegény iparosokat. = Budapestre utazó hölgyeket meghívja Palugyat szűcs Budapest, Nsgymező-utca 20, hogy nézzék meg a legu|abb szőrmebundákat és szőrmekűlönlegességeket. Köztudomású, hogy e megbízható és első rendű cégnél rendkívül olcsón vásá tolható a legszebb prémáru, a leg ujabb síines bőrkabátok, miért is nagyon ajánlatos a közkedveit Palugyat szűcsöt meglátogatni, hol ked vező fizetést feltételek mellett sze rerhetők bc a legdivatosabb szőr mebundák. AJÁNDÉKBA ADNAK lehol ictn JL-^ k * i » 1 m. semmit itm, „KÉZIMUNKÁT. legszebbet legolcsóbban kapja REINITZ BÉLÁNÉNÁL Deák-tér 1. Telefon 552. Éger, nyár, bükk, dió, kőrli, tölgy, hárs stb. rónkfákat állandóan váaárol Fornérgyár b Keményf alermelő H. T. Budapest, IX., Csont-utca 1. Gyengélkedés idején, különösen, hn a rosszullétet szorulás fokozza, a természetes .Ferenc József" kese- , rüviz gyors és lá|dalmatlan ütülést, kielégitő cmészlést és kellő étvágyat hoz létre. Hires nőorvosok a legnagyobb magasztalás hsngján Írnak a valódi Ferenc József vízről, mett ez a kritiius korban is hosszabb időn át alkalmazható anélkül, hogy kllünő eredménye változnék. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. — Konyháját teljesen felszerelheti edénnyel, ha azt megnyeri az Iparos-sorsjeggyel 1 pengőért. — Csatornáznak Pacsán. Tudósítónk jelenti: Ha mostanában valami Idegen betéved Pacsára, nem tudja elgondolni, ml történik itt?l Pótkocsival ellátolt zakatoló autó, kavicshalmok, homokhegyek, kész betoncsövek százai... A munkások csoportja sürög forog, oz ácsorgók száma a szép őszi napon egyre szaporodik... Mind, mind srokatlan jelenség — csatornázzák Pacsa ulcáit. Bizony, bizony Pacsa épül, szépül, fejlődik, hogy kellemes, barátságos helyet adjon a reménybeli adóhivatal és Járásbíróságnak... = Elromlott gyomor, étvágytalanság, felbüförfés, kellemetlen szájíz, emésztési nehéiségek eseteiben fontos, hogy naponta reggelilés előtt fél órával a Hunyadi János I természeles keserüvizből fél pohárral igyék a béltnflködés sznbályozására, a székrekedés megszüntetésére. Kli-niktl szakorvosok bizonyítványai igazolják, hogy a Hunyadi János keseiüvir. előírásszerűen alkalmazva felülmúlhatatlan gyógyhatású az epe-, máj- és vesebeiegségeknél s hogy azt nemre és korra való tekintet nélkül mindenki jó eredménnyel használhatja. A tegnapelőtt esti vihar megrongálta a Budapest-Nagykanizsa-! vasutvonalat Nagykanizsa, szeptember 22 CsülöttOkön este nagy vihar vonult végig Somogymegye balatonparii részén. Délután hat órakor gyűlt a vihar Somogymegye déli részén, da olt különösebben nem ártott. Annál jobban a Siófok—Balatonszentgyörgy-! vonalon és a Qyé-kényes— Budapest-i vonalon, melynek Szakálhőgyész—Kurdcsibrák község közötti -tészénél a vasutvonalat alámosta. A pályatest rendbehozataláig néhány órát késett is a római gyors. Siófoknál Is alámosla a vonalat az esőzés, de itt alig egy órát késett a gyors, az éj|ell személyvonat pedig félórát késett. A pályát azonnal rendbehozlák és már tegnap zavartalanul közlekedhettek a vonatok. NE MULASSZA EL, HA BUDAPESTRE megy, felkeresni a „BOHÉM\'fflULATÓ-t VII. Rákóczl-ut 36. VILÁGVÁROSI MŰSOR Naponta kezdete 10 órakor. kAvéhAzi Ar^k. belépődíj nincs. — Három évi fegyház váltóhamisításért. Kucsera Ldsiló mo-noszlói lakos egész sereg monosz-lói ember nevét váltókra hamisította és igy uBgyobb összegű pénzt vett fel. Msjl eltávozott Monoszlóról és Almást Oyula köveskáli és Rauch Lajos keszthelyi szabóknál ruhát csináltatott hiteibe, amit soha nem fizetett meg. Most tárgyalta ügyét a törvényszék és Kucserát három évi fegyházra és öl évi hivatalvesztésre Ítélte. Mikor az elnök megkérdezte az elítélttől, hogy megnyugszik-e az Ititelbíin, az azt felelte : Fellebbezek, mert családos ember vagyok és családomat el kell tartanom. — Ha családos ember valaki — felelte vissia erélyesen az elnök — annál Inkább kétszeresen becsületes kell, hogy legyen. Erre Kucsera kijelenlelte, hogy megnyugszik az Ítéletben. =» Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. =■ A Délivasutasok Temetkezési Egyesülete vezetősége felkéri « tagokat, hogy a folyó hó 23 án a Rozgonyi-tt cai tornateiemben délután 3 óidkor 50 tag kérelmére tartandó rendkívüli közgyűlésen, melynek tárgyi több temetési vállalattal való magállapodás, leh:tőleg mind jelenjenek meg. Miután szükségletemet gyári cégeimtől előnyösen sikerült beszereznem, abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy as «>7 összes kézimunka cikkeket, fonalakat, csipkéket szenzációsan olcsó árban bocsálthatom a kézimunkázó közönség rendelkezésére. Óriási választéki Príma minőségi Figyelje kirakati áraimat I Próbálja ki. vételkötelezettség nélküli Dzv.Di. omzlIMiDUaztaoHZ. — Segíts magadon és az elaggott iparosokon 1 pengős Iparos-sorsjeggyel. =■ Döntsön a szerencse. A súlyos megélhetési viszonyok, a nagy drágaság, a legtöbb emberben a gyors meggazdagodás vágyát ébreszti fel. A szerencse pedig mindenkire egyformán rámosolyoghat. Október 20-án kezdődik a XXI-lk magy. klr. Oszlálysors|áték, melyen 80 000 sorsjegy közül 40 000-et sorsolnak ki. Már egyellen-egy sorsjeggyel szerencsés esetben 500000 peugő nyerhető. Jutalom 300.000 pengő, főnyeremény 200.000 pengő, ezenkívül 100.000, 50.000, 40.000. 30000, 25 000 stb. nyeremények sorsoltatnak kl. Miután a szerencsés játéktervezet szerint minden második sorsjegy nyer, a magy. kir. Oszlálysorsjáték, mely Ily módon több, mint 6 millió pengőt fizet Id készpénzben, a legkedveltebb az összes sorsjátékok közOtt. Sorsjegyek a régi áron: egész 20 pengőét-/, fél 10 pengőén, negyed 5 pengőért és nyolcid 2-50 pengőért az összes árusítóknál korlátolt számban kaphatók. Gyümölcsfát most rendeljen, hogy idejében, ültethessen I Unghváry József faiskolája Cegléd, Budspesten Andrássy-ut 54. Oktitó árjegyzék ingyen. KERJ E A FUSZERKERESKEDESBEN , , A MOST MEGJELENT. Htt RECEPTET TARTALMAZÓ. , 5zines képekkel illusztrált OETKE R-féiE CEPTKONYVET RECEPTK ARA 30 TILLÍR HA A fűszmfT NINCS.rOROUUŰN KŰZYUIÍNH07MHK: DiOETKERA.1 BUDAPepiUWIU A 127 reíeptet tartalmazó. .Hogyan késsUl a jó sütemény?" clntü könyvecskét kívánatra továbbra Is ingyen {és bérmentve küldöm. ZALAI KÖZLÖNY 1928 szeptember 231 SPORTELET Zala-kanizsa— Turul A kanizsai csapat a favoritja a mérkőzésnek Nagykanizsa, szeptember 71 Ax őszi forduló egyik legérdekesebb mérkőzése kerül lejátszásra ma délután 2 órakor a Zrínyi sporttelepen. A Turul FC-I, a Ferencváros volt flökcsapalát látja vendégül a Zela-Kanizsa, a meccset dr. Juhász Attila, a fővárosi bírák egyik legkiválóbbika lógja vezetni. A Turul FC bajnokaspiránsként startolt Tavaly a 2. helyezettként végzett, de uem tudott az I. ligába bejutni, mert az osztályozó mérkőzésen alulmaradt, játékosai kőzü! csupán Kosztét adta vissza a Ferencvárosnak s igy a bajnokság kezdetén mindenki benne iátia a legreálisabb favoritot. Első meccsén azonban, ép ugy, mini a Zala-Kinizsát, kellemetlen meglepetés érte, kikapott az Attilától. Ez a veresége természetesen még nem semmisítene meg aspirációit és esélyeit; söt. fokozottabb küzdelemre ambicionálja őket, mert egy ujabb kudarcnik már inkább lehelnek következményei. De teljes tmbicióvall száll a küzdelembe a Zila-Kanizsa is, hlsr immár Üt az Ideje, hogy végre sajál közönsége elölt is győzelmet arasson és ezzel julelmazza azt kitartó ragaszkodásáért. A Turul FC egyik hátvédje helyén tartalékkal kényszerül kiállni, mert 4 hétre eltiltották a játéktól; hozzávéve ehhez a honi pálya és közötuég nyu|totla előnyt, meg a kanizsai csapat |avuló lormájál, a meccs favoritjának a Zala Kanizsát kell larlani, természetes azonban, hogy a Turul győzelme is bíkövetkez-hel, mert a csapalbag, tartalékos vol\'a dacára is rngy vannak. idmmsii A mai értéklőisdín az irányzat barátságosra fordult. A forgalom ugyan vontatottan indult, késíbb azonban a küllöldi tőzsdékről érkezett szilárdabb jelenlések fedezésre ösztönözték h spekulációt és igy a piac valamennyi területén kedvezőbb hangulat lett úrrá. Ai áremelkedések azonban átlag c?ak 1, kivételesen 2 százalékig ter|ednek, mivel a küszöbCn álló kétnapos tőzsdeszünet a nagyobty szilárdság kialakulását megakadályozta. A forgalom a tőzsde vége felé megélénkült. A fixkama-tozásu pspirok piaca üzlettelen és alig tartót, a vHluta és devizapiac hiaső barátságosabb. kvalitások Somogyi autósok és motorosok utja Kanizsán keresztül Nagykanizsa, szeptember 22 Mint megírtuk, a Somogymegyrl Automobil Club őszi megbízhatósági háziversenyének ulbaeiö állo mása Nagykanizsa is. A Kaposvárról kiinduló lura ma délelölt 11 és 12 óra között ér NagvksDizsára. — Mintegy 40 gépjármű, automobil és motorkerékpár szslsd ál n városon. Útirány: Nagyrécse felöl be a Pe-töfl-utcán, fordulat az Eötvös-téren és a Teleki-uton végig kifutás Nagykanizsáról. A fenti útvonalon a rendőrség kettőzött őrszemei fognak ügyelni a rendre és életbiztonságra, azonban a szülők maguk is jól teszik, ha ma délelőtt a fenti utakon jobban vigyáznak gyermekeikre, mert a furán résztvevő autósok és motorosok a rendes aebességnél erősebben haladnak ál a városon. {Elmaradnak az idei kaposvári lóversenyek) A Somogy-Zslai Lo-vaaaport és Lótenyésztő Egyesült kaposvári lovas-mérkőzéseit az idén « lovassport egyéb országos eseményeinek torlódása miatt nem tartják meg. (A Zala-Kanizsa FC) mai mér-az izr. ünnepre ,való tekin-ki véle lesen délután 2 órakot kezdődik. Elővétel délelőtt 10 órától a Centiáiban, a korai kezdés miatt a« elővételi pénztár csak fél 12 óráig lesz nyitva. = Bútort díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra, garantált elsőrangú kivitelben. Négytől tizenhat hónapig lerjedő fizeiési kedvezményt nyujtunk. Sok milliót lakarii Így meg. Oyőzí>djön meg ascmélyesen, Kopsteln bútoráruházai Szombathely, Kőszegi-utca 5. (üzlel az udvarban) és Sopron Mozgószinházak Városi Nagy mozgó. Siepl. 23 án, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor a lllmek filmje: .Királyok királya" Az Ur Jézus Krisztus élete és szenvedése két résT, 18 felvooátban. Kendezte : Cecil B. De Mille. Szeptember 24 ín hétfőn, csak egy napig I .Hallói Egy sióral\' Filmregény 8 felvonásban egy revüszinház életéből. Főszereplők Sindra Mils-noff, Mancella Albanl és Wetner Krausi. Kiegészítő műsor. Uránia mozgó Szeptember 23 án vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor két sláger egy műsorban I ,A holtak szigete" dráma 8 felvonásban. Főszereplő: Lewis Sione. .A láncon szerzeit mandátum" vígjáték 7 felvonásban. Főszereplő: Jack Mulhall. Téxsil Terménytőzsde Buza 20-30 flli, rozs 25 fillérrel emelkedett. Az Irányzat barátságos, a forgalom élénk. Bui H»za» 7/ kg-os 26-35—2665, 7(1 kfl-iu 26-55 -26 SS, «»-«> 36 83 — 27 10, 80 27 C0 27 25. dunánlul) 77 »g-oi 28 23- 26 50 78 kj-os 26 40 2675, 71 kg-os 26 65- 26 95 80 kg-os 26 85 -27 05. rozs 25 00—25 10 takar-n. árpa 36-50- 26-75. sörárpa 27 00 -28 00. sab 26 00 -26 25 tengert 30"80 -3110 Bwiikrtp\' TO 00 -20 50. i hfa|eiíl TSsjáe ísrlia X. j*e VALWTAK Angol L 17-76-27 91 Belga tr. 79-55 79 85 CsshK 18-95 17 05 Dink. 152 55-153 15 Dtiiu 10 0J-1006 Bo!.íi 570 80-572 80 Franci\' \'i n 35-22 55 Hot.. 229 40 210 40 Un 64\'10-^4-40 Lat J45 3 50 Vsltr. — U»» 29 85 .>010 Mii ka 136 45-12695 Uorvág 152 55-153 15 SehilL M52-ÍÜ87 PasaU 94\'40-<«\'00 ivá\'d\'. 110 15-; 10 55 tiá -. 1-3 05 i53tí DKVIZáK Amit i29 67 -230 <1 tíeljría 10-06-10 09 I Berlin i3aS5-i:6 95 I BIÜMSCI 79 57-79 82 Ííakait. I 3\'46 i 50 1 Ki> (4 ok I52°75 153 15 I t.uad:..> 27-7B-Í7 86 Midiid »4-45 94 U5 Milano 29 94-30 04 !>«» t-k 572 80 A 40 Oe«lo 152/5-153 15 PárU i2 36-22\'44 Piágt iti-97-1702 Ssofla 4 12-4 15 Storkb. 153-25-153 65 Var ni 84 20-64 40 WUn RÍ 64-80 86 ltilr/i I K>22 10-51 Ismét olcsóbbak lettünk 5 /o-kal a két-llteres MERCEDES BENZ után csak 5\'\'« luxusadó térítendő MERCEDES - BENZ Telefon 140-70. AUTOMOBIL R.-T. Budapest, IV. ker., Vád ucca 24. szint. Telefon 220-24. Elárusítóhelyek ■ Epplnger I. és Kla fa, cement és egyéb építési anyag kereskedése, Nagykanizsa. — Lázár József fakereskedés, építési anyagok raktára, Ke — Szatucsek János lakereikedés, cement- és mükőgyár, Komárvárog. — Szommer (eszthely. Sándor gabona- és terménykercskedés, Zalaegerszeg. Itlrész- és villanytelep, Zalaapátl. — Mosonyl Henrik lakereskedó, Z\'alaszentg\'rót. Mosonyl Artúr gőzmalom, IU4 Ml. raaoy. kii. WMm $1$ 800.00 sorsjegy Minden második 40.000 nyeremény sorsjegy nyer! Legnagyobb nyeremény szerencsés esetben 500.000 egyfélmillió pengő JUTALOM ÉS NYEREMÉNYEK 1 1 jtilslom 300,000 P=. 300,000 P 1 nyerem 200,000 . = 200,000 . 1 100,000,— 100,000 . 1 50 000 „ — 50,000 „ 1 40,000 „ — 40,000 „ 1 30.000 „ — 30.000 „ 1 25,000 „ — 25,000 „ 2 20,000 „ — 40,000 „ 3 15 000,,— 45,000 „ 5 10,000,,— 50,000 „ 9 5,000 „ = 4.5,000 „ 12 4,000 „ =. 48,000 „ 3 3,000 „ =■ 9,000 „ 3.) 2,000, — 66,000 „ 07 1,000,,— 67,000 „ 10 „ » 800,,— 8,000 „ 10.5 600,,— 63,000 „ 14.5 500 „ — 222,500 „ 10 400 „ _ 4,000,, 30 300 „ ,-, 9,000,, 1,600 200 „ _ 320,000 „ 28,900 12.5„„ 3.612,500,, 2,%0 100,,=, 296,000 „ 2,900 75 „ - 217,500,, 2,900 50 „ — 145,000 „ 40.000 nyeremény is jutalsn 6.012.500 P mely összeget készpénzben tizetik ki. Az I. oszt. bnzása okt. 20-án kezdfidtk. A sorsjegyek hivatalos árai: Nyolcad Negyed Fél lííar 2\'/2 B 10 ao pengd pengfl p.ngS pengd Sorsjegyek u ömes árusítóknál. Zürichi zárlat Páits 20 30, London 25-20*/*, Nawjork 5l9\'/i Hriisael 72 25. Milano T7\'18V», Madrid 85\'8S, Amsterdaai 108 40, Berlin 113 78. Wtaa 73 15. Solti 3 75, Prárs ■-M0, Vsmi 58\'22t/t. Badapaet SO-B9, Be "it S l28. »««f«t It-16»/a. — Az Iparos sorsjegy nyereménytárgyait megtekintheti egész napon át a Főúton (volt Szabó clpöQzletben). — Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéházban VIII.. Baross-tér 10 Uaája: Délzalal Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaság. Felelős kiadó: Zalai Károly. teletoa i Magykanlrsa 78. ax. bizalom dolga. Hálók, ebéd lök, uHszobák a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron. KedvezS fizetési feltételek. Székely Vilmos butorlelepe Nagykanizsa, Kazlncsy-ntoa 4. ss. Elsőrendű saját kárpitosmühely. 1 BAHAMÁÉHOZ i ATAL r NYUGATINDIAI BANÁN Et^lOBB TÁPLÁLÉK % BP.TELEFOH; 982 85. [ IMA weptenibcr 23 ZALAI KÖZLÖNY f VÁROSI HÍD Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor A filmek filmjei KIRÁLYOK KIRÁLYA Az (Jr Jézus Krisztus élete és szenvedése Két rész, 18 lelvonátbsn. * kendeite: Cecil B. de Mllle. IFBÓHIRDETÉSEK Az apróhlrdtteMk dtjs 10 i.<Ms SO fillér, mlndaii további szó állt 5 flTl. Vaaár- és ünnepnap 10 uáif 80 fillér, minden további szó dija ■ flll. Saerdán éa pénteken 10 uúlg aO fillér, minden további i*5 dlla • flll. Clmató > minden vasta C betűből álló taó kát nónak náolt Attásl kmaSknck MWo engedmény a hira.té.i díj n.as Naakllwlal bakebeleaáare adudén Baasagbaa a Ugalóoyöatbben áa torgyt* Mbbu totyódtut Aoxél Ignáo 7éuz-kSteaSttkBlvttlM Irodája Nagykanizsán, Kailncxy-utea 2. szám. 3163 Válogatott uradalmi oaamagaaxAlA kilogrammonként 60 fillérért kapható — l)r. Rothschild Bélánénál, Sugár-ut 8. 4339 Egy azoba-koayháa Isfeée oktéber l-re klado Mária utca 2. (Katonarát) 4661 Eladá, mintegy 200 négyzetméter 116 rendű, békebeli, amerikai parkett, eaetleg ilükiég izerlnt ktlebb mtnnyliégekben li minta mcateklnthető : Aoxél Ignác pénz kölcsön éi Ingatlanforgalmi irodájában Nagykantaaén, Kaifticzy-u. 2. alám. Nagyokb udvari raktárhalylaég nagy padlással kiadó. Holt, Iroda vagy műhelynek Is alkalmai. Bóvebbet Fó-ut 12. as emeleten. 4391 Egy vidéki köiiégben 24 év óta Icnn-álló vagyaafcaraakadéa Üzlethelyiséggel, lakással együtt, etköltözéi miatt sürgősen átadó Bővebb felvilágosítást ad Perlsz éa Beck cég. Nagykanizsa. 4663 Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Két sláger egy műsorban I A holtak szigete D.áraa 8 le vonásban. Fósiereplő: Lewls Stone. A táncon szerzett mandátum Vígjáték 7 felvonásban. Főszerep\'ő: Jack MulhalL Az egész város beszél a Molnár-féle Kinizsi-utca 4. szám alatti étkezdéről Nagykanizsa ezen kedves, Intim és hangulatos budai vendéglőjéről, ahol páratlanul olcsó árért a legkitűnőbben lehet étkezni. A szakácsművészet remekel, nagyszerű Ízletes főzés, bőséges adagok, figyelmen kiszolgálás — Jellemzik a Molnár-étkezdét, amely ma már fogalom Nagykanizsán. A nap minden szakában hideg ée meleg ételek, a legnemesebb legjobb és legolcsóbb Italok. Uisonnázó él falatozó bodega. Abonnennek étkezésre mindennap felvétetnek. Aki egyszer étkezett a Molnár-féle étkezdében — az állandóan ott étkezik, — mert jobb, mint otthon. M<« Zala-, Vas-, Somogy- és l\'ejérweryében 400, 380, 220, 180. 90, 40 és 20 hold.. |ó mtnóségU birtokok Jó és elegendő épületekkel, kedvező teltételek mellett el-sdó. Bóvebbet Aoxél Ignáo Ingatlantól-galml és pénzkölcsönközvetltő Irodája Nagykanizsán, Kailnczy-u. 2. u. 3378 Eladá uj fekete zsakett mellény Skerlák szabónál, Széchenyi-tér 2 4656 Aaxtatoaaagádak és tanoncok fel-véutnek Attila-utca 4. ulm alatt. 4649 Iróaaatal, előszoba fogai, két fotel és egy kocsibunda olcsón eladó Batthyány-utca 27. sz. 4637 Borbélyaagéd azonnal felvétetik — Petőfl-ut 64. alatt. 4635 Balatonkaraaxturon, közvetlen az állomás mellett egy 600 és egy 200 négyszögöles szőlővel beültetett vlllatetek eladó Bővebbel: Aoxél Ignáo péniköl-csön és ingatlanforgalmi Irodája Nagyka-nlnán, Kazlnczy-u. 2. Magyar-utca 104. számú ház I hold kerttel szabadkézből aladó. 4621 BSagbtxkatá uj, modern, csukott, 6 hengeres autók csak Kaufmann alánénál rendethetók. Saját érdekében tessék a dm re ügyelni. Telelőn 167. vagy 571. 4610 Eladá 1 kő ét 1 önműködő henger Járattal bíró murai hijóa malom. Érdeklődni lehet a Peinstingel-léle pataki malomnál, Semjénházán. Vasútállomás Murakeresztur. 4607 S000 holdaa bérlat, 40 hold halai tóval, kaitélylyat, 1350 hold bérlel, 10 szo bái kastéllyal. 1200 holdas bérlet 7 stobás villával ii 800 liu\'dis bérlet 2 iiobái lakásul esetleg azonnal,-a li átadó. Bóvebbet Aoaél Ignáo Ingatlintoigalmi és pénz-kölriönköi vetítő Irodája Nagyksntisa, Ka-zlncxy-u. 2. sz. 3377 Egy takaréktOxhaly márvány lapok- kslkirakoll elsdó Csinyl-utca 21. 4579 Tallvér vlxalál tanításra vállal, Időnkint kölyök éa ké»z vizslát elad, vadászterületet rendez, lácauusl beállít megálJa podás szerint ötvSa Batázi, Klllmán, u. p. Oelse. (Válassbélyeg nélkül nem felelek.) Eladá a barakk melleit 1 hold kltünfl szántóföld. Bővebbet: Aoxél Ignáo pénx-kölcsönközvetltfl él Ingatlanforgalmi Irodája Nagyksnlzu, Kazlnczy-utca 2. sz. 3379 toatanono felvétetik UJUky és Háhn, Király-utca. 4508 Eladá egy kerékpár, Árpád u. 13. -4673 Jókaiban levő használt hordók aUdák. Horváth Károly, llunysdl-u. 20. -4657 Náaak, 5, 4 és 3 izobás magánházak, több nagyobb éa kisebb |Ovedel mező bérházak. Birtok Zalában 90, 80, 40, 36 és 17 hold épülettel, Somogy ban 450 hold birtok épületekkel, vad-alnaáal dUlóoen 1500 l ]-öl axántá, Gondota dűlőben 2400 □ öl rét, Sia-badhagyan 2 hold fold épülettel, FAr-hénoaa 2 és I hold salMWrtak pincével, axantgyArgyvárl hegyen 5, 3 1 hold axAIAblrtok, alpadombl dűlőben 2 hold fflld éi rét |utányos árban eladók. Bóvebbet Dwkáax Miksa Ing. közvetítő, Nagykanizsa, Rákóczl-u. 29. sz. Hannáit bútorok oloaán eladók, Teleky ul 44. u. alatt. -4631 Pokorny xongora eladó. Clm a kiadóhivatalban. -4672 Egy fiu, esetleg egy klfuté-leény felvételik Ehrenstein Károly és Társa Fő-ut 11. «« Hagykanlxaán, több kliebb, nagyobb magán- él bérház, elfoglalható lakásokkal eladó. Bővebbet Aoxél Iroda, Nagyka-nlzsán, Kazlncay-u. 2. sz. 3381 Tflxlfa fQréaxaléat vállalunk. Gáli Testvérek, Orizág-u. 63 Klskanlzia. -4676 am anlnót bérbe kereiünk, a kiadóban. egész évre -4678 Pogányvár! hegyen egy cca 30 holdat príma szőlőbirtok lakóházzal és gaz dtiágl épülelekkel együtt akár egészben, akár pedig kisebb parcellákban is elidó. Bóvebbet: Aoxél Ignáo Ingatlanforgalmi él pénzkölcsönközvetltő irodájában Nigy kinlzsán, Kazlnczy-u. 2. MEGÉRKEZETT különféle lipusu UJ FORD szwnély- és teheraulomobll. AZONNAL SZÁLLÍT budapesti autorlzált képviselet: Automobil esTraktor Kereskedelmiét. Budapest, VIII., Rákóczl-ut 19. M>0 II1TÜD Hétfőn, csak egy nap 7 és 9 órakor Halló! Egy szóra! Filmregény 8 felvonásbsn rgy revOsítnHSz élétéböl. \' Főszereplök: Sandra Mllanoff, MarccAa Attanl és Werner Kranss Kisérő műsor. EAWSa-tér 18. sí. alatti ház nsgy udvarral és nagy kerttel eladó. (Bővebbet: Aoxél Ignáo Ingatlanforgalmi és pénz-kölcsönköivelltö Irodája Nagykanizsa, Ka-ztncsy-u. 2 Aaxtaloaaagéd felvétetik. — Calazár Lajos Oelse. 4700 Egyszobás, konyhás lakAa az összei meliékhelyliégekkel október I ére kiadó — Teleki ul 10.__-4089 40 év körOII Jó főző mlMtaaH saa káctnőt keretek azonnslra, rsgy október l-re Pelrlcs, Király-utca 25. -4694 Egy régi ottomán dívány aladá. — Ugyanott egy konyhakredenc kerestetik. Csengeryul33 _ 4695 aajtklárualtáa Tóul 24. udvarban Különféle ujtok kláruiltását megkezdtSk I\'erenczy, 4Ö9S Eladái hasinált állók, üveg *|tó, ajlós zárts, huifüitölóaze krény, kükMféle nagy-lágban, fakád, olcsó árban. Vöföimsrthy-u. 18. sz. -4677 Sarasok kettő- vigy háromszobás modern lakást a belváros területén, esetleg a vasút állomás közelében, nov. 1-ére.t Leveleket ai ár megjelölésével .Modern\' jeligére a kiadóba kérek. -4689 Egyszobás, konyhái udvari lakáa azonnal kiadó. Eötvös-tér 19. 4684 Háló- éi ebédlő bútorok, fürdőkádak, jégszekrény, aladá Prtedenth.l, Eötvös-tér 16. iz. -4683 Tanonoot falvaax flxatéaaal, Frank mérlegkéizltő, Efltvöi tér 5. sz. -4692 Egy jó liu axabétanananak felvétetik. Kiausz, Sugár-ot 18. -4AB7 Jál butoroxott, különbejáralu utcai s\'obs. egy vagy két szentélyre kiadó. Clm a kiadóban. _4650 • xoptaláadadának ajánlkozik egész-légei leány. Clm a kiadóban. -4674 Egyszobás, csinos udvari lakáa, mellékhelységekkel november l-re kiadó. Oyár-utca 35. sz. alatt. -4«75 DDKÁSZ FEBENC épüle fa és desz kakereskedése Magyar-utoa 108. Léc, atuketumád, tetApala, Hajópallógyártáe és eladás Furnér és eivyirszstt lemez Asztalosárugyár KLész ajtók és afalakék állandóan raktáron. Talafon ■ ISO. ---" » ZALAI KÖZLÖNY IMS, tttptember 23. Ha megpróbálja, sohasem használ mást, mint Johnsons féle amerikai padlóviaszkot és beeresztót. Minden eddigi pedlóvlaszkot feldlmul, ziiifoltot nem hagy, fénye állandó. Kapható ctak: Friedenthal Rezső ftsték, kel. háztartást dkk.k Hitelében TeL 137. Fflut 1. TeU37. Gazdaiági Takarék ApUeL Ha savanyu a bora, vegyítse REGEDEI vízzel, mely a legsavanyubb bort ls kellemes Itallá varázsolja. Kapható mindenütt I Főraktár: i Nagykanizsa. Király-utca 21. é. női kabátot „ ruhát „ pongyolát „ blOUSt olcsón akar vásárolni, el ne mulassza fölkeresni WEISZ MIKSA nöi divalárubázát Budapest, Király-utca 85. (Elóbb Njgykanlzsa, Föut 8) __JWi GU BACSÓT, ágytollat. állati bftrfikat, vörös- és sárgaréz, ctnk és ólom haltadtkot, vaaat, csontot és rongyot a legmagasabb árban vásárol BT1ÉI B. FIAI HAGTKAHIZ8A, Erzsébet királyné-tér 15. sz. alatt. Xrírí Hirdessen „Zalai Közlöny"-ben. özv. Breuer Izidorné szül. Leitner Amália ugy a saját mint az egész rokonság nevében mély fájdalommal tudatja, hogy szeretelt jó férje, Breuer Izidor folyó hó 22-én délután fél 2 órakor életének 66 ik évében hirtelen elhunyt. Drága halottunkat folyó hó 25-én délelőtt 10 órakor fogjuk az izraelita temetőben örök nyugalomra helyezni. Nagykanizsa, 1928. szeptember 22. Csendes részvétel éa koazoruk mellőzését kérjük. hivatalos helyiségeit ftaflrt-tir 16. \\úi aíi Htlfcle. Kinizsi utca 2. sz. alatt is van bejárat. I Hasid Httta b Taiiwir bizományi lerakatából mindennemű keményíát, u. m. Slavon tölgy, kőris, éger és elsócendtl tölgyparketta. kémén m. Slavon tölgy, kőris, úgyszintén hszal vadcseresznye és gőzölt bükkanysg állandóan nagy raktáron kapható EPPIHQER I. É8 FIA deazka, léc. ápfllatfa ts mlndrnncmQ ápltkexáal anyag kereskedésében N AGYKAN IZBA^ DEÁK-TÉR 5. Világhírt) Hatschek Eternit leraksts. __MOS Király-utca 49. számú háznál • r azonnal kiadó. Bővebbet: Zwelg Imrénél, Erzsébet-tér 1. Ma, vasárnap este cigányzenével a Bárány tendéglíken Szíves pártfogást kér Gazda István vendéglő*. Modern, alig használt 2-4-6 .„111, állandóan üléses « U I O II raktáron. U3S Kedvező Hzetési leltételek. Palaünii Antóvállalat, Esdapest, Újpesti rakpart ♦■ Palatínus ház. Tűzifáéi szén legolcsóbb beszerzési forrása HILD JÓZSEF deszka, épflletla, mész, cement és egyéb építkezést anyag kereskedése Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120. NASHé. PACKARD autók 1929. év! typnsal megérkeztek! 66-os, 76 os és 86-os typusok csukott és nyitott karosszériával. A 76 os és 86-os typusoknál dupla gyújtás, a 86 os kocsinál központi automatikus olajozás. nj Szántó Vilmos és Társai Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22. Nedves falak Öft Kollár it folyékony szigetelő anyagot használjon Hidegen használandó. Gyártja: Egy..Ott Ujp.ati V.0»*B«.t| Gyárak, Kollár Mlklóa, UJpaat, Vlola-u. SO-SÍ. \' Telelőn: Lipót 913-43, 920-56. Kiphali: Svtsry bzfcár Btétfa cágaái, Unkába Budapesti árban kapható: Szerszámok, műszaki cikkek Ipari gépek, sUelybereilesáMk minden Iparág részére Dnlour ivelel selyem ulti Speciális autórugó acél és Chromnickel acél minden méretben HAVAS MIKLÓS Nagykanizsa, a Telefon 63. MEQHIVÚ1 Macii- rágj iilatl Ofjakbaal utaaiaok att.lal.al BUDAPESTEM a UrkalUmnaht otthont it.)1U a kfalAa.Saakk lallflalak mtll.lt a Halai! pályaudvar fckaaáal oldalával u«b« lati GRAND HOTEL Park Nagyszálloda Budapest, Tm„ Barou-tér 10. Mrí ■ O0/0 SRgaánáayt kap ■lat asaa Up Otai íjoka-iralakMi. tOo/o aapaslaaAart kap oka) áttaral iraimkML fKttSaS kist ko^ka.) S M*|M sasagta karit ■atótail kfliu«,.i aal (jak* áHSbai pan alatt a pilyatdrarráL Nálunk atthaa árzl magátlll BWírtdfl kl.iot(álii, ul(onu. caalidl |ala(. • aját árSaks ain elAayOk folytig kotr okr.U.« ailuak uil)-Joo a<|. — ElAaataa ixobaoi.fr*ad«lS« ajialato.. __aosi 16390—1928. Hirdetmény. F. évi október hó 4 én d. e. 9 órakor a 21 parcellára osztott kétágal földeket árverésen eladjuk. Árverésen 200 P bánatpénz fizetendő. Bővebb felvilágosítás a gazd. hivatalban. Városi Tanács. Nagykanizsa, 1928. szeptember hó 15-én. , Polgármester. 17.473-1928. Árverési hirdetmény. A Petőfi u. 3. sz. házban két szoba, konyha és mellékhelyiségekből álló lakást, továbbá ugyanott lévő egy kat. hold kertet f. évi szeptember hó 25-én dálelőtt 9 órakor a helyszínen tartandó nyilvános árverésen bérbeadjuk. Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1928. szeptember hó 21-én. a-g Polgármester. 1P28 szeptember 23 ZALAI KÖZLÖNY 9 Strobentz-féle padlófestékek, linóleum vagy borostyán, zománcmázak és mindennemű festékáruk a legolcsóbb árakon kaphatók. Gyári lerakat: Frledenthal Rezsőnél "" Főút 1. szám Drogériával izemben. Slamena és Rax Ovegsk vagy alkatrészek. Mindenféle befőttes éa dunsztos üvegek legolcsóbban csak Melczer Jakab Ovegkereskedésében Kazlnczy-utca I. az. alatt kaphatók. Belétt isfikiégletét beixemaé, uját étiekében sésze meg áraimat I _ Értesítési Érlesitem a n. é. bölgyközön-léget, hogy Budapesten, előkelő belvárosi szalonbin szerzett hosz-szu gyskorlalom után, helyben Olga kalapszalonomat megnyitottam. — Rvktáron tartok kész kslapokat, valamint átalakításokat Izlésessen és julányoun vállalok. — Sport és lovagló kalapok szikszerűen készülnek. Ugyanott kézimunka előnyomda a legdivatosabb minlákkkil I Szíves pártfogást kér 4417 KOHN 0L6A Kölcsey-n. 15. 1.1. nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338. Minden külön költség vagy portó felszámítása nélkül elhelyez hirdatéseket bármely bel- vagy külföldi lapban, lakláaterveket késsit, szövege*. Plakátirozást vállal helyben és vidéken, b :1- vagy külföldön. Nagykanizsa r. I. város mindennemű hirdetési jogának bérlője. Magyar Film Iroda rt. Budapest képviselője. A Magyar Királyi Belügyminisztérium fordító osztályának felvevő helye. Bármely nyelvről vagy nyelvre fordítást vállal és belügyminisztériummal hitelesíttet Elismeri minden autótulajdonos, hogy a T!tt$tOttC pneumatik jó te tartós. CHAMPION gyertyák, irányjelzők. FORD alkatrészek, golyós csapágyak. Gy*,i lerakat: Hms MIKLÓS antószakflzlet Nagykanizsa, Deák-tér 15. Telefon: 63. Oíthon 1 perc alatt a gyermek is készíthet saját tiszta üvegjében szódavizet, üdítőitalt habzóbort I 1 It szódavíz 16 fiiérbe kerfll, olcsóbb mint a gyári 4 havi részletre I mm Tartozik önmagánsk, családjának, hogy asztalára tiszta üveget tegyen I Arak: Autó Syphon üveg ... 21 P az első tct. szénsav- patron ............... 5 P cserénél 1 lei szénsavpatron ............ 2 P 4 havi részletre I Autosyphon üveg Sparklet világszabadalom ! 2771 Tisata, olcsó, kényelmes, praktikus I Egyedárusitó: Szabó Antal \'^TÜSSSJt&r*" ■agykanizsa 11 Telefon 91. szám azonnal szállit az Mimi R. T. Budapest, VIII., Rákóczl-ut 19. Te elODSíámok: J. 460-38. J. 428-40. Képviseli: SZÁNTÓ VILMOS ÉS TÁRSA. több, mint 60 éve fennálló üzletház nagy raktárhelyiségekkel és lakással, valamint egyéb lakóházak f. évi szeptember 30-án délután 3 órakor (Kremsier örökösök részéről) önkéntes árverés alá kerül, esetleg kedvező fizetési feltételekkel is. Megjelenni szándékozókért a Nemesvidi Takarékpénztár előzetes bejelentésre Komárváros állomásra kocsit küld. Előzetes felvilágosítást érdeklődőknek ugyanezen Takarékpénztár nyújt. Vin nejencsém érteiltenl 1 nigv-trdemll kOiöniígct, hogy DaAk-tér 4. Mám alatt autó- és gépjavité műhelyt nyitottam. Elvállalok automobil, motorkerékpár, traktor és ctéplögépek livttiilt. Ugyanitt taaonoot fatvaaaak. Szivei pártfogált két Pléh látván. mig csávázószerek: Porpácok: Heéveipácok: Porzol Hlgozán Tlllantin Tillantin Arzópor Cupram Tután Oermisán .Orion" csávázó rézgálic- por Abavit Kdlmát Triamld Trismid stb. itb. Mü trágyafélék. NOványvédAszerck iillkitgletét rendelje meg mit most nálam, hogy Idejében megkiphuu. Eradatl gyári éraa kicsinyben él nigyban kiphitók 1 OBSZÁS IÓZSEF Mtmátáfatta Nagykanizsa, Erzsébet-tár 10. A bíróság mellett, m Telelőn: 13a Kartellen kívül Első Balatonparti Méazgyár a termelést keszthelyi gyártelepén megkezdte. Elsőrendű minőségű meszet szállit a legnsgyobb mennyiségben bármelyik állomásra. Ajánlattal készséggel szolgál a Mészgyár vezetősége Keszthely Telefon 60 szám un Gramofonlemezek és hangjegyek legújabb slágerei kaphatók Flschel Fülöp Fial könyvkereakedésében Nagykanizsán. Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR gffzmosó, vegytlsztitó, ruhaftstfl vállalat* • áiombathelyl oru. IpartcUllltáson aranyéremmel kitüntetve. NAGYKANIZSA. Legszebben mos, fest, tisztit, gouvriroz és pllsséroz mérsékeli áron. Hófehér, tükörfényes gsllértisztitás. Plissérozás már 3 P 20 fill.-tól. MflKULATUR papír kapható a kiadóhivatalban ZALAI KÖZLÖNY MM. ueptanbei 23 csak jó és megbízható minőségben, példátlan nagy választékban és ízléses kivitelben, feltűnő alcsó árakon kapható. Fizetési kedvezmény 4-tól 16 hónapig. Díjmentes szállítás bármely állomásra. TBmSrfából kéazdlt hálószobák i 240, Z80, 8*0, 380 ás 400 Pengő. Sima, modern hálók ■ 400, 440, 480, 820, 880 ás 800 P. Hálók luxus kivitelben i 800-tól 3200 Pengőig. Ebédiák i 320 P-től 840 P-ig. Elsőrangú kivitelben 8oo-tél 4ooo-ig Szalonok már 180 P-1W, szőnyegek 80 P-től, függönyök konyhabútor-ok stb. otb. Előzékeny kiszolgálás, feltétlen megbízható szállítás! Az ország legnagyobb bútoráruháza KOPSTEIN SZOMBATHELY és SOPRON Kőszegi-utca 5. (üzlet az udvarban). Telbíon 428. Várkerület Telefon 338. ALAPITVAi 1887-BEN. Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.) 68. évfolyam, 217 szám Nagykanizsa, 1928. szeptember 25 kedd Ara 14 fillér POLITIKAI NAPILAP I«ii»isrtM| éa kfefafetotali PSnrt l vám. fciirifcity* Mfcfaddhtratal Komth U|»i«. Felelői szerkesztő: Barbarlts UJos EKMmIÍ* án: tgj Mn I p—gi M SBfc A kézmüvesrend jövője Irta: Frthwlrth Mátyás orsaággy. képv. A magyar nemzet életében minden osztálynak megvan a maga nagy hivatása és a magyar állam fennmaradásában nemcsak a tanult osztályoknak, nemcsak az agrárrélegek-nek, hanem az Iparoiosztálynak ls nagy feladatai vannak. Az iparososzlály valamikor a magyar közéletben nagyobb szerepet vili, de a helytelen és Ipatosellenes politika az utolsó félévszázadban nagyon lesOlyeszlette a kézműves-rendnek gazdasági jelentőségét és társadalmi súlyát. Az Iparosság hely-se ébtn különösen ez utolsó évben leientöségleljes változások fognsk tOrUnni Az iparosság nem viszi többé a hamupipőke szerepét, hanem min len oldalról, a legmagasabb politikai kOrOkben is élénk figyelemmel kiséri az iparosságnak a küzdelmét az érvényesülésért, szociális Intézményeiért, gazdasági gyarapodásáért és e^y szóval a nagyobb darab kenyérért. A kézmüvesrend oezUlyfn udatánsk (t helyzetének javulásában rendkívül mgy szerepel fog vinni sz érdekképviseletnek, a Kamatúnak megvalósítása. A második nagyszabású mozgalom, amely Vjsj József népjóléti miniszterhelyes érzékéből nőit nagyra, az Iparosnyugdíj megvalósítása szintén küszöbön vsn. A nagy miniszter — akinek bölcsőjét nemeslelkü iparos-asszony ringatta — meg fogja valósitani a sokat hányatott magyar iparos osztálynak több évtizedes kívánságát és álmát. — Valóságosan álomnak nevezhető ez a kívánság, amelyet, sajnos, a régi kormányok meg nem érleltek és meg sem akartak érteni. Az Ipuososztály uj tájékozódás előtt áll és észre vette, hogy a mai kormányzatnak miniszterei nagyban hozzásegítik évtizedes kívánságának a beteljesüléséhez. Az a politikai rendszer, amely valamikor meggyőződésből hirdette, hogy az iparos-oszlálynak a termelésben és a nemzet életében már semmiféle külön\'Vsebb keresni valója nincsen, meri ugyls tönktemegy, úgyis elsülyed a gyáriparnak a versenyében, természetesen komoly eszkö zökkel sohse skart segi Bégére sietni egy méltánytalanul pusituló, derék, hazsflas osztálynak. Az Iparosság széles rétegeiben megnyugvást kel enek a kormányzatnak azok az intézkedései, smelyek kívánságaikat végre s megvalósulás utjárs ellcdltják. A kézműves rend jövő|ének egyik fundsmenluma a szociális biztosítás kiépítése. A megrokkant iparosnak az ellátása, az öreg iparosról való gondolkodás, az özvegyen maradt iparos asszony, szegényen ittmaradt iparos árvák életének biztosítása a magvar törvényhozásnak egyik leg szebb törvényalkotása lesz, amilyet az (pirosság egyáltalában várhat A magyar ipsrosság meg is értette a nagy miniszternek a céljait és a minisztérium által kiküldött statisztikai lapokat rövid néhány bét alatt százezer Iptros kitöltve küldie meg sz Ipsrtesiflieti központnak. Tehát a 129 ezer Ipartestületben élő Iparosból több mini 80 százaléka felelt meg a kérelemnek. A kérdőívek összegyűjtse lovább folyik és október hóbsn az iparosságnak másik része is ki fogja fejezni kívánságát az ipa rosnyugdlj Iránt. Egyes köröknek aknamunkája, amellyel az Iparosság kedvét el akarták venni a szociális biztosítás nagy előnyeitől, csúfosan megbukott, mert az ipiroa osztályt ma már nem lehet jártzalagon vezetni. Az Iparosság évtizedes kívánsága tehát teljesülni fog. Megáliapitkstó ebből, hogy a magyar Iparosság azért ért el most eredményt, mert nagyobb többségében egységes, fellépésében erélyes volt. A közgazdasági miniszter letöri a kartellek indokolatlanul magas árait A miniszterelnök a Jövö hát eleján átveszi hivatalát Bud János gazdasági miniszter vasárnsp Békéscsabán válssztókerfl leiében tartózkodott és Szabóky Ala-|os, Mayer Károly államtitkárok kíséretében a város gazdasági szervezeteit és testületeit látogstts meg. Mindenütt hoss7abb beszéd kíséretében foglalkozott gazdasági helyzetünk reorganizációjának kérdésével, rámutatott aiokra az irányelvekre, melyeket uj szerepkörében kíván követni. Budapest, szept. 24. Mint ismeretes, Bud János közgazdasági miniszter sürgős javaslatokat kért az ipar képviseleteiből, melyek memorandumaikat már benyújtották s azokban széleskörű u|ltásokat kívánnak, melyek mindenekelőtt munkaalkalmak teremtésére vonatkoznak. A közgazdasági miniszter minden vonalon magáévá óliajija tenni a kívánságokat s a gyáripar érdekében nagyobb jelentő- ségű adó- és vámkedvezményeket készül kW Ívni. A közgazdasági miniszter tüzetesni felűlvlzsgáljs a fontosabb kartellek árkalkulációit s shol az árak megállapításánál Illegitim szempontok érvényesülnek, követelni fogja az árak mérséklését. Bethlen István gróf miniszterein Ok a |0vő bét első napjaiban érkedk vissza a fővárosba és veszi át az ügyek vezetéséi. Tizenhat pengőért agyonütötte a feleségét, aztán sörözni ment Gyilkosság a budapesti Tárogató-ntcában (Éjszakai rddlójelentés) Ma tste rejtélyes gyilkosságot fedezlek fel a fővátosban. A Tárogató-utca 68. sz. ház tulajdonosnője hétfőn este fel akarta keresni egyik lakóját, Kránttz Jójsrfnél, egy postaalliszt feleségét. Mikor a szobába lépett, borzalmas látvány tárult szeme elé. Krániizné a szitu p dióján feküdt hoHan. A kiszáiiotl rendőri bizottság kűlsérelmi nyomokat fedezett fel a bullán. A nyomozás rrcgindult a rejtélyes gyilkos kézrekerilésére. Budapest, siept. 24. (Éjszakai rádlójelentés) A Tirogaió-utot gyilkosságra a késő éjjeli órákban Mny derűit. Megállapították, hogy K á-nllzné Iszákos fér|ével rossz életet I élt. A férj ma reggel ls 16 pengőt követelt az asszon rtól, aki nem tudott pénzt adni. Etre összevesztek, ma|d összeverekedtek. Kránitz a verekedés közben brutálisan agyonütötte feleségét. Ezután nyugodtan átraen a szomszéd korcsmába sörözni. Letartóztatták. Tettét beismerte. Háromezer ember bennrekedt egy égő madridi színházban Egy óra alatt porrá égett a madridi Novedades színház — Többszáz halottja van az utolsó évtizedek legborzalmasabb katasztrófájának Madrid, szeptember 24 \' A Madrid kellős közepén fekvő 6 emeletes, 3000 ülőhelyes Novedades szinház az esti előadás első felvonásé nak végefelé kigyulladt. A zsúfolásig megtelt nézőtéren, amikor a nyílt színpadon az első lángnyelvek fel törtek, leírhatatlan pánik töri ki. Tiz perc alstt láugb;n éllolt az egész szinház. A 3000 főnyi tömeg sikoltozva, egymást tépve, tiporva rohant a kijáratok f.-lé, ahol csakhamar hullákon laposolt a torlódó tömeg. Sokan ugráltak le a halemelet magasságú karzatokról, mert a lángtengerben nem találták a kijáratokat t a földszintre zuhanva, az égő gerendák között haltak meg. Az utcai ablakokból Is sokan (köztük 7 anya, gyermekeikkel) ugrottak le. É|fél felé sikerűit Madrid egész tűzoltóságának éz a katonaságnak a lüiet m igfékeznl, amikor már a szomszéd épületek is lángban állottak A tűi eloltása után megkezdték A megszenesedelt holtlestek előkutatását. A halottak számát 200-nál többre tartják, A sebisülleknsk a száma igen nagy. Egy tömegben 40 szénné égett holttestet búztak ki és egy elzárt u ctban ki-teiegeüék őket. Száznál több a.ok-nak a halottaknak a száma, akiket a füst fojtott meg. A zenészek mind odavesztek, a színészek közül is sok a halót\'. Alló helyzetben a falhoz prés :lt, összeszorult ember-tömeget talállak egy helyűit, kik mind a füstben lulladlek meg. Mtdrid valamennyi kórháza és szanatóriuma tömve van sebesültekkel. Ujabb 45 halott, 350 sebesült Madrid, szepi. 24 (Éjszakai rddlójelentés) Ma délelőtt u|abí 80 ha lotlat húztak ki a borzalmas tűzvé«z rom|ai alól. A sebesüllek száma 350. A tűzvész okát eddig még nem állapítotok meg. Érdekes, hogy a hatalmas méreiü tűz nem egészen egy óra leforgása alatt tökéletesen elhamvasztotta a szinházít. ötszázra becsülik a halottak számát Madrid, szept. 24 A szomszédos váruiokból és helységekből tűzoltó- csapatokat vezényellek be Madridba, hogy legalább lokalizálni tudják a tűzet, amely ha a stomszédos vásárcsarnokra átterjed, akkor az egész városrészt hatalmába veszi. A tüioltóság óriási erőfeszítése tudott csak úrrá lenni a tűz fölött, mivel a régi épületek még hétfőn délben is ugy égtek, mint a papír. A hatóságok félnek attól, hogy a szinhárbin bennrekedt bilottsk száma még az ötszázat is meg fogja haladni, mivel kiderült, hogy a felső kariatok közönsége egyáltalán nem tudott kiszabadulni az égő pokolból. A Novcdedas szinház sok évtizedes régi, sót rozoga épület s annyira be van ékelve egy házcsoportba, bogy még oidalkij iratai sincsenek. A színpadról egy másik ház udvarára vezet a kijárás. Rövid néhány év leforgása alatt ez volt Madridban a harmadik színházi tflz, de a két előbbi nem követelt áldo-1 zaioiat. XAJLAI ROIIONT im szeptamber_25_ Pnoos-szerÜleg7 akarták megszavaztatni Genfben a leszerelést előkészítő szerződés-mintát denf, szeptember 24 A népszövetségi közgyűlés ülését ma déluUn 3 órakor nyitotta meg Callex elnök, aki elnöki bejelentésének során köxölte, hogy Spsnyol-ország csatlakozott a hágai nemzetközi döntöblróság siabályzatában foglalt fakultatív rendelkezéshez. A bejelentést a közgyűlés tagjai tapssal fogadiák. Puccs-klsérlet a támadás és támogatásról szóló szerződések körQI Qenf, szept. 24. (Magdnjelentés) Az I. és III. főbizottság ma délelötU 0lésének vége felé, fél 2 őrs Újban Cassin (randa delegátus váratlanul felállott és hivatkozva arra, bogy as egyik delegáció a támadás kizárásáról és a kölcsönOs támogatásról szóló szeraödésminlák tlió felolvasása alkalmával s harmadik főbizottságban szabad kezet tartott fenn magának, azt jsvssolta, hogy miután az első bizottságban előadottak utan az Illető delegáció fenntartásai bizonyára elestek, tekintse az 1. és III. főbizottság ezeket a szerződésmintákat egyhangúlag elfogadottnak és másodszor is felolvasottaknak. Erre Apponyi Albert gról azonnal felállott és bejelentette, hogy fenntartásalt, amelyeket már szeptember 10 lkén előterjesztett, továbbra Is érvényben tartja éa indokait s közgyűlésen fogja kifejteni. Uláns Tánczos üibor szólalt fal, aki a harmadik főbizottság Jegyzökönyvéből felolvasta a szerződésmintám! szemben ezelőtt néhány nappal bejelenteti fenntartásának szövegét. A két felszólalás meglehetős feltűnést keltett A teremben mindenki átlátta, hogy a frsnda delegátus a magyar delegáció fenntartásával szemben puccsszerflleg akarta megszavaztatni s támadás kizárásáról és a kölcsönös támogatásról szóló szerződésmintákat. A nagykanizsai egységespárt Bazsó József személyében ellenjelöltet állított dr. Kállay Tiborral szemben Megindult a választási kOzdelem a nagykanizsai mandátumért — Az egységespárti jelölő gyűlés lelkes hangulatban folyt le vasárnap Nagykanizsa, szeptember 24 Nagykanizsa választási harcában az elhatározó lépés megtörtént: — vasárnap az egységespárt nagykanizsai tábora beleállitotla a köidelembe jelöltjét, Bazsó József Ipirlestűletl elnököt. Ezzel mindazok a remények, melyek az utolsó peiclg bitlék, hogy Nagykanizsának slkeröl sima lefolyású válaaztással átküzdenie magái a körülötte bonyolódó válságon, — meghiusultsk. M^ri Nagykanizsa vá-lasztópolgáriágánsk igen tekintélyes része a kormánynak való hátalfor-dilátbin nem hajlandó követni volt képviselőjét, banem kitartva kormányba elvei mellett, ugyanazon az uton kivánja továbbra is előmozdítani boldogulását, amelyen lulajdon-képen Kállay Tibor is kapta mandátumát kétizben már Nagykanizsától. Hogy az egységespártnak milyen hatalmas tábora van Nagykanizsán, azt láttuk a vasárnapi Jelölő gyűlé-sen, amikor a kora reggeli publikálás és zubogó eső dacára la ember ember hátán szorongott a Polgári Egylet földszinti éttermében. A gyűlést Hajdú Oyula dr. nyitotta meg. — Nagykanizsa — úgymond — nem kereste a harcot, csak felvette az eldobott kesztyűt és végig küzdi s harcot, hogy diadalra vigye Bethlen István gróf lobogóját. Ennek az országnak tovább kell emelkednie letlportságá-ból s ezt mástól, mint Bethlen István gróftól nem várhatja, mert a miniszterelnök ma senki mással e hazában nem pótolható. Nagykanizsa választópolgárságának jelentékeny része még hallgatásával sem hajlandó szankcionálni Kállay Tibor kilépését és annak Indokalt. Nem az a nemes geszlui, amellyel Kállay megengedte magának azt a luxust, bogy Nigykanizsa polgárságát egymásul szembe állítsa, hanem annál nobllisabb a kormány elhalározása, amellyel nem állit ellenjelöltet a kanizsai kerületben. Ennek ellenére is azonban a nagykanizsai válssztópolgárság igen nsgy része elhatározta, bogy a maga kebeléből állit jelöltet. Aki pedig olyan barátokat szerzett Magyarországnak, mint Rothermere lord vagy Mussolini, amellé olyan jelöltet állítunk, aki nem fogja cserben hagyni azt a zászlót, amit a kezébe adunk. Étért egy önzetlen, becsületes, Igazi demokratikus érzésű, mindig a közért dolgozó embert jelölünk, akinek osztálya, a kisiparos osztály még nincs képviselve a parlamentben. A főispántól Ígéretet kaptunk, bogy ha győzelemre visszük Jelöltünket, ö azzal vállvetve fog küzdeni ezért a városért, amelyért eddig is csak azért nem tett, mert egyrészt nem fordul-tsk hozzá kéréssel, másrészt olyan nagyember képviselője volt a városnak, hogy nem is gondolt a beavatkozásra. Dobrovtts Milán v. országgyűlési képviselő határozati javaslstot olvasott fel ezután: „Mondja kl a Jelölő gyűlés, hogy a választásra az országos politika és a város érdekelnek szem előtt tartásával olyan Jelöltet kíván állítani, aki Bethlen István gróf kormányát támogatja s ezzel Nagykanizsa érdekelt Is szolgálni tudja. Ezért küldöttség utján kérje fel Bazsó Józsefet a jelöltség vállalására." Lelkes tspsvihsr fogadta a határozati Javaslatot, melynek alapján 40 tagu deputácló ment el az Ipartestületbe Bazsó Józsefért, aki percekig tartó óvá dó közben lépett a terembe. — Egy elárvult zászlót kell a kezembe venni, — kezdte el beszédét Bizsó — Bethlen István gróf nagykanizsai táborának zászlóját, igen sok fontolgatás után annál szívesebben teszem ezt, mert szivemhez nőtt városom ügyét kívánom szolgálni. Ma az fgész ország figyelme Nagykanizsán van, bogy vájjon ml Is hátat fordllunk-e annak a kormánynak, amely az élet hihetetlen nehézségein keresztül vezette ezt az országot a haladás útjára. N izzűnk városunk 50 év óta dísztelenül csuf)skodó belsejére, kereskedőink üresen kongó ksuzáibs, iparosaink nyomorára, iskoláink elha-gyalottságára. Ennek a városnak fejlődnie kell s ezzel a felvetett kérdésre a válasz adva van. — Eletem könyve tárva van az egész város előtt, — lapozgassanak benne. Egyelen lépést sem tettem jelölésemért, nem kerestem szt. De sorsom tz és én állok elébe és megvívom a magam harcát. Husz éve vagyok e város po\'gára, ezalatt minden igyekezetemet odudtsm a vá-dos fejlődéséért s ime: — sínylődünk ma is. Ez Igy tovább nem mehet I Mindenkinek Össze kell fogni, hogy ez a város végre a fejlődésnek Indulhasson I Ezzel előmozdítjuk az Ipar fejlődését, mert ma az Ipiros egyik a máslka szájából Irigyli el a keserű falatot. A kamarai értesítőben olvasom, hogy Nagykanizsa ma Is vezet a fizetésképtelenségek és cég-megszQnések terén. Ennek tovább nem uabad igy maradnia Nagykanizsán, amely valamikor vezető empórium volt sz ország közgazdasági életében. Nagykanizsa T Gurzov Grigorjev embert ölt. 2 Orosz regény. Irta : Urbán Oyula. Amint az imok elment, hogy a vizsgálóbíró utasításához hiven megérdeklődje a postacsalás aktáinak sorsát, a fogoly láthatólag megköny-nyebült. Engedett a szoba hivatali merevsége is talán és Leonev baráti hangon kezdett beszélni Gurzov Grigorjevhez. Hogy eltávolodtak uljaik — erre gondolt, mielőtt szólt. Egykori kedves barátok. Most vizsgálóbíró és vizsgálati fogoly... Leonev vizsgálóbíró sok vadat le-teritett Gurzov Grigorjev birtokán... Nem is olyan rég volt... — Gurzov Grigorjev a tegnapi beszélgetés után, hogy röviden érdeklődtem tragikus sorsod felől, ma még néhány baráti szót akarok neked mondani. Azért küldtem ki az Írnokot Jis. Grifjorjcv, kedves barátom voltál mindig, ma pedig életednek ebben a szomorú órájában, mi- kor elém kerültél, kétszeresen érezz magad mellett. A mély részvét meg-indultságával szorítom meg kezedet és barátod vagyok, a régi barátod ennek a hivatali helyiségnek levegőjén lul is. — Leonev, drága barátom — ennyi csuklóit ki a száján a vizsgálati fogolynak. — Tudod Grigorjev, lelkiismeretesen teljesítenem kell kötelességemet veled szemben is, de a paragrafusokban nincsen megírva, hogy a vizsgálóbírón felül, nem lehetek hozzád ember. Azt akarom mondani, hozzád való barátságom a régi és megérted, ha a kihallgatás alatt hivatalosan kell beszéljek veled. Nagyon, nagyon sajnállak Grigorjev, mert tudom, hogy méltatlanul mekkorát taszított rajtad az élet, amig idejutottál. Gurzov Grigorjev meghatódott. A könnyeivel birkózott, aztán két kézzel elkapta Leonev kezét. — Leonev, drága barátom, az isten áldjon meg! Köszönöm az emberségedet, köszönöm. Még akarta egyszer mondani, dc Dimitrij közeledtét jelezte, mint postakürt a postakocsiét, a sipító köhö-gés. Dimitrij ezzel a csúnya köhögéssel is rendes ember volt. Mielőtt belépett volna, jól kiköhögte magát. — Vizsgálóbíró ur, a postacsalás iratai bejöttek, csak a bünügyi nyilvántartóból hiányzik még Ilije Petrc postamester lapja. A lefogott postamester több izben volt büntetve és a csendőrség azt gyanilja, hogy a jaszolnavi postamesterséget is hamis okmányokkal kapta meg. Bonyolult ügy lesz. — Jól van. Köszönöm, Dimitrij. Azt hiszem egy hétig eldolgozunk rajta. — Bizonyosan vizsgálóbíró ur. — Most pedig adj széket a fogolynak és megkezdjük részletes kihallgatását. Tehát Gurzov Grigorjev-nek hívják. — Igen, — felelte a fogoly. — De üljön le, kérem. Délig eltarthat a jegyzőkönyv. — Köszönöm, tudok állni. — No, üljön le, ha mondom I Írjad Dimitrij. Ourzov Grigorjev született 1883-ban, Periljanában. Foglalkozása hajómunkás. — Kikötömunkái, Foglalkozása kikötőmunkás. — Na, Gurzov Grigorjev tudja mivel van vádolva? Azzal, hogy karácsony estéjén a Szent Cirill templom közelében a kertek alatt két revolverlövéssel megölte Szikolaff Mihajlov periljanai földbirtokost. A rendőrségen felvett jegyzőkönyv ezeket mondja. Ezzel van vádolva, megértette ? — Megértettem. — Most mondja el szép sorjában: miért ölte meg Szikolaffot, mikor tervezte ki a gyilkosságot és hogyan hajtotta végre ? Nagy lélegzetet és nagy elszántságot szedett össze Ourzov Grigorjev. — Megöltem, mert gyűlöltem, mert tönkretette az életemet, mert kifosztott a vagyonomból és elrabolta az asszonyomat. Megöltem, mert ő is megölte az én életemet. (folyt, köv.) 1998. szeptember 25 ZALAI ROZLORT megmentése érdekében villalom a jelöltséget. — Nagykanlisa nigy része földművesekből áll, akik erőt meghaladó, okos munkában tólllk reggeltől estig robo\'os napjalkat. Rtllenlö ter-heket viselnek, épen a város nyomorúságos helyzete miatt, ha pedig , árulkat piacra viszik, a koldus lakosság körében nem ludmk megfelelő árat kapni tertnesztményelkért. — Mindezeken cstk a város fejlesztése segíthet. Gyenge vagyok a nagy feladathoz, de ha mellém állnak, erös leszek s s zászlói, melyre a városfejlesztést tűztem célul, diadalra viszem. Hosszantartó éljenzés és taps, lelkes óvádó Hintetett beszéde u\'án Bazsó József mellett. Dr. Szabó Zsigmond kifejtette, hogy miért Jelölt kisembert Nígy-kanizss. — Azért, — mondotta — mert mindnyájan kisemberek vagyunk és szt Jelöljük, aki vér a ml vérünkből, aki ugy gondolkodik, mint mi. A parlamentben pedig épen olyan képviselő nincs, ski a kisiparos-tömeget és vele minden kis-egzlstendát képvisel. Felolvasta ezután a jelölő-gyülés-nek Bethlen István gróf miniszterelnökhöz intézett táviratát s .A nagykanizsai Egységespárt hlvel Bazsó József nagykanizsai ipar ospolgár társunkat /elölték az Egységespárt képviselőjelöltjéül. Az egyszerű polgár Jelölésében kifejezésre Juttattuk azt az átfogó szeretetei, amely Nogy-méltóságofl kormányzási programjában minden magyar polgári egyformán átölel Üdvö zöljük Nagyméltóságodat, mint pártunk és egész Magyarország hivatott vtzérét". Ugyancsak táviratban értesítették Almássy Lászlói, az Egységespárt elnökét, kérve a választáshoz a párt támogatását. Távirati értesítés meni a Jelölésről Gyömörey Oyörgy főispánnak is. Ansorge Antal szintén a kisemberek támogatása szempontjából szólt lelkes hangon Bazsó jetölletéséröl. Bazsó József bejelentette még, bogy programbeszédét valószínűleg vasárnap fogja megtartani. A parlamentben nemcsak Iparpolitikai érdekekel fog képviselni, hanem általános gazdasági érdekekel. Az ipari kérdésekhez ipari analfabéták szólnak hozzá a parlamentben s a szociáldemokraták sem azon a szemüvegen ál nézik az ipari ügyeket, amelyen kellene. Az őszi ciklusban pedig csupa szociális és Ipari probléma kerül a Ház elé. Ezeket nincs ott fenn, aki olyan szakszerűséggel tárgyalná, hogy abból az egész országra hasznos törvény származhatnak. Dr. Tamás János ügyvéd rámutatott arra, hogy nem az az „elvba", aki — mint a Kállay-fogadlatás al kalmával elhangzott — hálái fordi tott a kormánynak. — Igenis, Nagykanizsa meg fogja mutatni, hogy van elvhd kerület. De nem azzal, hogy az eldobott zászlót cserben hagy|», hanem azzal, hogy megmared továbbra ls az Egységespárt zászlaja alatt. Dobrovlcs Milán besiéde, majd Hajdú Oyula dr. zárószavai után a jelölő-gyűlés a leglelkesebb hangulatban végetért. Almássy László, az Egységespárt elnöke ma Buda- pestről a jelölő-gyűlés támogatást kérő- és üdvözlő-táviratára a következő táviratot küldte a nagykanizsai egységes párti elnök, Ujváry Qéza v. országgyűlési képviselő dmére: . A kerület ragaszkodását pártunk vezéréhez és programjához, Igen nagyra értékeljük, kér/ük e program mellett a jövőbeni kitartást. Szives üdvözletet hálá san köszönöm és őszintén viszonzom. Hazafias üdvözlettel: Almássy László, pártelnök". A központi választmány ma tűzi ki a választás pontos terminusát Nagykanizsa központi választmánya holnap, kedden délután 4 órakor a városháza kis tanácstermében dr. Sabján Oyula polgármester elnöklete alatt összeül, hogy ki űzze a választás pontos terminusát és megválassza a képviselőválasztás elnökét. A mult választás alkalmával Fábián Ziigmon dr. városi Usz i főügyész volt a valaazlásl elnök, aki megbízatását közmegelégedésre teljesítette, azért valószínűleg a mos-taui választás alkalmával is ó lesz az elnök. A választási bizottság tagjait a polgármester nevezi ki. Dr. Krátky István távollétében dr. Kaufman Lajos tanácsos tölti be az előadói lisztet, aki ma|d megteezl propoziclóit a központi választmánynak. Helyreigazítás A Zalai KOzltny vasárnapi száma a nagykanizsai egységespárt által Írásban leadott névsor alapján Reviczky Nándor, a Tnnsdanubla vezértitkárának nevét is hozta a párt elnöki tanácsának tagjai között. Ezzel kapcsolatban Reviczky Nándor annak megállapítását kéri, hogy ö semmiféle választási bizottságban nem foglal helyet, semmiféle ülésen részt nem vett és senkit nem Jogosított fel aira, bogy öt az egységespír ti választási bizottságban szerepellesse. legyei értekezlet a MÁV menetrendjének összeállítása ügyében A szombathelyi üzletigazgatóság respektálni akarja a zalai közönség kívánságait az uj menetrend összeállítása körül egerszegre délelőtt 9 órára menetrendi értekezletet bivott egybe Erre az értekezletre meghlváit tsplak: Nagykinlzsa és Zalaegerszeg város polgármesterei, a megye összes Járási föszolgabirái és ezek utján a hatótágaik alá tartozó Ipirtestűletek és kereskedelmi körök, valamint a Ztlamegyel Oizdatági Egyesület elnöksége. Az alispán meghívása felszólítja a fenti meghívottakat, hogy a városok, illetve Járások közönségének óhaját tudják meg és az értekezleten, melyen résztvesz a szombathelyi Máv. üzletigazgatóság delegáltja is, adják elő. A Délivasul és a Máv. igazgató-ságsi most do\'goznak sz uj téli menelrend összeállításán, mely mint minden évben ezldén Is október 15 én lép életbe. A szombathelyi üzletigazgatóság, melyhez a mult évben sok panatz étkezett a zalai közönség azon részétől, mely Máv. vonalon utazik, ez Id\'n ki akarja küszöbölni a panaszok okat. Most a Máv. téli menetrendlének összeállítása előtt ludo-máit akar szerezni a zalai közönség kivántágairól. Ecélból Bődy Zo\'tán Zala megye alitpinj* szeptember 29 lkére Zala- Vasárnap baleset nélkül Nagykanizsára értek és áthaladtak a városon a somogyi antó és motorkerékpár tnraversenyzól Nagykanizsa, szeptember 24 Az előre Jeizetl autó és motorkerékpár túra résztvevői vasárnap délelőtt hárotrnegyed tizen:gy óra után megérkeztek Negykanlzsáia. A Somogymegyei Automobil Club őszi megbízhatósági versenyére közel 50 gépjtrmü nevezett be, azonbtn a szombati és vssárn* pl kitartó esőzés miatt ennél keveiel b:u startoltak. A kanizsai rendőrség a Petőfi és Teleky utcára, valamin\' az Eötvös térre vasámsp délelőtt 6 rendőrt vezényelt, akiknek feladata volt, hogy a városon áthajtó gépjármüveknek zavartalan közlekedést biziositson. Délelőtt háromnegyed tizenegy óra u\'án néhány perccel \'ünl fel az eltő luraautó, egy hatalmas Fiát kocsi, mely a 49 startszámot viselte. Ezt köveilék a 46, 47 számú Ford kocsik, majd egy csinos Chevrolet, ötödiknek a 45 számú hatklmas Austró-Diimler lurakocti futott be az Eötvös térre. 6. Fiái 42 ss. 7. Chrysler 50 sz. 8 Opel 41 sz. 9. Fiát 37 sz. 10. Steyr 36 11. Opel 35. 12. Chrysler 43 sz. 13. Opel 34 sz. Néhány autó beérkezése útin berobogtak a motorkerékpárok Is. — Elsőnek három Indián, majd negyediknek egy Htrley- D ívlson gép jött be. A g\'p:k benzint veitek az Eötvös téren és ezután a Teleky-ulon át Kaposvár felé elíflntek. Legutoljára jött be egy hatalmú * mentőautó, mely az egéts tufát végigkísérte, hogy hi valami baleset történik kéznél legyen az első segély. Szerencsére erre nem került sor. A megblzhslóságl verseny mindenben tervszerűen, a legkisebb baleset nélkül zajlott le. Kaposvárra a délután folyamán futottak be a kocsik, ahol a város szélén egybegyűlt közönség nagy ovációban részesítette a versenyezőkel. Kedélyes borozás titán még felhaftotl egy pint pálinkát, ami megölte Kiss József pölöskeföl gazda tragédiája Hahót, szeptember 24 (Saját tudósítónktól) Kiss Lijos 62 éves pőlöskefői gazda arról híres, hogy ma|dn\'.m ugyanannyi pálinkát tudott meginni, mint bort. Erre fizetett rá aztán az öreg Kiss alaposan szom bilon délután. A pölöskeföl msgysr az esős Időt a Hahóton fekvő .Örömvölgy" szői-löhegyen levő pincéjében töltötte szombaton Alkonyat tá|ban megindult htzafelé. Útközben annak ellenére, hogy már jócskán hajtott fel uját termésű borából, erősen megszomjuzolt. Ezt enyhítendő betért a hahótl szeszfőzdébe, ahol felhajtott néhány kuplcával, majd két egy pintes üveget megtöltetett pálinkával. Így felszerelve vágott neki az estének, melyet koromsötétté teH a zuhogó eső. Ponlosin nem tudni ml történhetett az öreggel, de vasárnsp reggel a falu csordása útjában rátalált Kiss József megmerevedett bullájára az árok szélén. Mellette hevert az egyik pintes üveg üresen, másik érfntet-lenü1. Kiss helyzetéből arra lehet következtetni, hogy útközben eltévesztette útját Pölöskefö felé és a viharos időben elfáradva megpihent az ut-szélén. Eközben egyik pint üveg pálinkái jó cuggal kihúzta, amitől valószínűleg alkohol mérgezést kapott. A délutáni borozás után még egy pint pálinka még az öregnek Is sok vol>, pedig neki nem igen szokott megártani. A esendőt ség megindította a nyomozást és a fentieket valószínűsíti Bár az öregen semmiféle küleröszak nyomát nem találták, a csendőrség jelen\'ette az esetet a főizolge bíróságnak, mely intézkedett a rendőri hullaszemle mege|!éséröl. NE MULASSZA EL, HA BUDAPESTRE megy, felkeresni a „BOHÉM" lULATÓt VII. Rókóczi-ut 36. VILÁGVÁROSI MŰSOR Naponta kezdete 10 diakor. KAVÉHAZI AR/1K. BELÉPŐDÍJ NINCS. $ IALAI KOBLOPT )W szeptembar 25. NAPI HÍREK Szept. 25, kedd Római katolikus: Gellért pk Protesl: Kleolás. Izraelita: Tisrl hó 11. Nap kel reggel 5 óra 50 perckor, nyugszik délután 17 óra 93 perckor. • Vároal Mozgó. .A hirea aaazony", \' ly 8 (elvonásban. Kísér ó mtlsor. A wgrykanlzaal Mtaorologial meg-figyeióJeáeatáMki Hétfőn a UmirM-flíReggel 7 ónkor +76, délután 2 órakor+-8 2. eete 8 ónkor +5 4. I: Reggel és délben borult, este tiszta égből tocat SaUtrdin, Reggel éa délben Észak, este Délnyugati azél. A Meteorológiai Intézet (elontéee szerint hűvfle, lobbira telhóa Idő még sok helyütt esővel. _ — Személyi hlr. Dr. Krátky litván főjegyző mi kedden visszaér kérik hlvaUüos útjáról- — Dr. Kaajman Lajoa vároal tanácsos a bolnipi nap lói kezdve 3 hdi szabadságra utazik. — Az aüsótemploml hangverseny zenekari próbája ma, folyó bó 25-én, kedden esle 8 órakor kezdődik a kórusoo. Kérem s zenekarba leikért hölgyeket és urakat, szíveskedjenek a próbákon résztvenni. Az agyeri tett vegyeskarok is ugyanakkor a zenével együtt próbálnak. Rácz. — A missziós konferenda beszéd az diótemplomban a nyári szünet kivételével minden hónap utolsó szerdáján vin. Az e hónapit 26-án, szerdán délután 6 órakor P. Mátés Hilár plébános tartja. Megkezdődnek a Katolikus Legényegylet szórakoztató estjef Nagykanizsa, szeptember 24 Nagyon dicséretes gondola! volt a Katolikus Legényegylet vezetőségétől a téli idéayra meghonosítani az úgynevezett vasárnapi szórakoztató eriéket, amikor nemcsak tartalmas előadásokkal gondoskodnak a tagok, hozzátartozók és megjelenő vendégek Ismereteinek fejlesztéséről, de srról is, hogr mintegy mdeg családi körben, az estéket együtt tölthessék és elszórakozzanak. Az idén az elnökség még nagyobb gondot fordit a szórakoztató eriékre. Kiváló előadókról kivin gondoskodni. Az dső ilyen szórakoztató estd vasárnap, szeptember 30 án rendezi egyesfltetl nagytermében. Büffével és táncmulatsággal egybekspctolva. Az ari programja gazdag és hangulatos tesz. Legközekbbre sikerűit megnyerni előadás megtartására Tutchányl Tihamér külügyminiszteri osztálytanácsost, dr. Mutschenbacher elnök rokonát, ami eseményszerű lesz Nsgy-kanizsán. Ozletéthelyezé, miatt LÓTAKARÓ készletünket mélyen leszállított árban «en árusítjuk HIRSCH ÉS SZEGŐ. Az uj pénzügyminiszter különös figyelmet fordit Zalavármegyére GySmörey György főispán Wekerle Sándornál Oyömörey Oyörgy főispán a múlt napokban budapesti utjs alkalmával felkereste Wekerle Sindor az u| pénzügyminisztert. Oyömörey főispán a megyei tisztviielöi ksr létszámának szaporítását tette szóvá és utalt arra, bogy Zilavármegye az egyedüli vár- — A törvényszék szabadlábra helyezte Darányi Istvánt. A leánya ellen merényletet elkövdrit Darányi litván letartóztatása dien felfolyamodott. A törvényszék szabadlábra hdyezte — azonban az eljárái folyik dienr. — Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak. A nagykanizsai nyugdijasok gyűlése A kanizsaiak caatlakoztak a szombathelyi és szegedi határozathoz. Nagykanizsa, szeptember 24 A nagykanizsai nyugdi|asok hatalmas tábora Trelber Kálmán ny. ezredes elnöklete alatt a Rozgonyi-utcai iskola tornatermében gyűlést tartott. A gyűlés tulajdonképenl célja ■z volt, hogy a szegedi és szombathelyi nyugdijasok által a sérelmek orvoslása tárgyában hozott határozathoz csatlakoznak-e A gyűlés kimondotta, hogy csatlakozik a két szervezd határozatához és az október 28-án Budapesten tartandó nagygyűlésre kiküldi a maga megbízottait. A tárgyik előadóji Nagy Lajos ny. igazgató-taniló, ügyvezető elnök volt. Elfogadta a közgyűlés azt a javaslatot is, mdy szerint az országos beteg segélyezési alapot vagy szűn-tdessék be, vagy ad|a meg mindazt, ami |oggal megilleti a közdkalma-zottakat. flalvax Lajos ny. vuulai ezután Indítványozta, hogy tartsanak gyűlést dr. Kállay Tibor részvételé vei, de a közgyűlés tiltakozott az ellen, hogy politikát vigyenek bele a kérdésekbe. _ — Magyar-utcai gyermekek kővel dobálják az autókaL Szombaton délelőtt a rendőrségen panaszt tett egy iimert és tekintélyes nagy-kanlziai ur, aki dösdta, hogy autóval Igyekezett Oelse fdöl Nagykanizsára, mikor a Magyar-utcán érdien gyermekek kővel és fadarabokkal dobálták meg az autót. Egy ilyen fadarab a pansszttevöt is érte. Ez az érdien csiny nem első eset ebben az utcában és épen ezért a rendőrség dhitározta, bogy a kiikoru gyermekek ilyennemű ténykedéseiért a szülőket fogják dövenni és kihágás cjmén megbüntetni. Jó tesz tehát, ha a Magyar-utcában lakók jobban utána néznek annak, mit csinálnak haszontalan gyermekeik. ~ Polgári fiu- és leányiskolái sapkák kaphatók Szabó An\'al sport-üzletében. — Lapunk Budaperien állandóan olvasható s Park Szálloda kávéházában VIII., Baross-tér 10. megye, ahol a főszolgabiróságoknái csak egy szolgabíró van, ami az űgymendd nagyon lassítja. Wekerle Sindor az uj pénzügyminiszter kijelentette a főispán előtt, higy különös gondot kíván fordítani Zalamegyére. — összerongálta az eső a Járdákat. A több napos tartós eső tok helyen erőien megrongálta a járdákat. Igy több olyan ház előtt, ihol nem régen ciatornáztak a téglajárda arasznyi mélyen lesüllyedt, ami könnyen bdesetd okozhat. Igy a Deák-tér 9. izámu htz előtt veszélyes a járás. Valamint a Rozgonyi-utca alsó szakassát kell sürgőién kijavítani, amig nem töri ki valaki a lábát A Járdák lesüllyedését az okozza, hogy a csatornázások után a föld azon a helyen az eső miatt csak most rokkan össze. A rendőrség átírt a városhoz, hogy intézkedjék, hogy a háztulajdonosok lartsák rendben a Járdákat. I Kedden és szerdán 7 és 8 órakor A hires asszony Lengyel Menyhért rtginyének filmváltozata 8 felvonásban Főszereplök: Llly Damita, Warwlck Ward. ♦ Kisérő műsor. Sertésvásár rakattál 3200, Mbböl eladatlanul ib, baórandS 1400 darab, 1\'89-1-90, könnyfl 130-1 180. másodrendű 1-40-t\'68, 2-40. aali 2 56 - 2-60, 2-18. euloanás Iráaraat vontatott. W6, I-7Ö- 19®— 2 00, tt kOeáp 1-70— , elaűrendS ftree [\'80—I-68. eatol ana nagyban 2 SÍ— lehúzott hu l\'ÖO 216-2-28 Aa SPORT ELET Zala-Kanizsa—Turul 11 O (O i O) A Turul játszott jobban, azonban a gólhelyzetek alapján a Zala-Kanizsa még nagyobb arányban Is győzhetett volna Nagykanizsa, szeptember 24 Hstalmas szél, szakadó eső és teljesen fdázolt pálya várta a csapatokat a meccs kezddén; a biró azonban a pályát alkalmasnak Ítélte bsjnoklra s igy mégis megtartható volt a meccs, amelynek elhdasztásába már-már mindenki belenyugodott A zord idő ellenére is nagyszámú közönség gyűlt össze és Idjesen megtöltötte a tribünt. A sorsolásnál a kanizsai csapatnak kedvezett a szerencse, izél segítségével játszunk. A sikos, mély talaj minden kombinációt megakadályoz. A legszebben indult akdók sorra dakzdnak mindkét félnél a legutolsó húzásokon. Váltakozva támad mindkét csípd i a Turul tzd ellen li egyenlő ellenfél, sőt, az akdól sokkal energlku-aabb és Jobban fdépitritek is, mint a kanizsai csatároké. E?y érvénytelen gólt is ér el a Turul. Szemző labda-hordozása miatt szabtdrugás az öl és felesről. Réder ii a kapuba áll s a Turuliita ráirányítva a lövést, hogy róla gólba patlan|on. Réder azonban a trükköt parírozza, elugrik a labda elöl, az éríntéi nélkül Jut a hálóba i Igy nem gól. A mtsodik félidő ele|én a kanizsai csapat támad, a lövésekkel azonban fukarkodnak a csatárok. A 7. percben Kelement felváglák a 16 oson. Szabadrúgás, amely Farkas lábáról védbdetlenűl száll gólba. Ezután a Zala-Kanizsa teljesen visszaesik. OVtaiinul még i csatárok is védelembe húzódnak i Igy hl a labda előre li kerül, nincs aki fogná. A Turul bekk|ei csaknem a tizenhatosunk körűi tanyáznak I E\'edmény azonban még sincs, meri a szenzációsan Játszó Réderen, továbbá Szemzőn i a feljavult Joóson a pestlek minden támadása megakad. Az u\'olsó 10 perc ismét a kanlzssl csapaté. Ivanlcs kilör és gólt is lő, de Juhász biró érthdettenűl, állítólagos ofisrájd miatt nem adja meg. Az utolsó percekben Bakonyinak van nagy helyzete, de kapu mellé helyez. A kanizsai csapat kevesebbet nyújtott, mint amennylftud. Szemző jól védett. Réder mindvégig bravúros volt; 0 volt a mezőny legjobbja. Joós csak a második félidőben elégített ki. A hilfsorban Truckenbród nagyszerűen kezddt, de csak az első félidőt bírta. Partnerei közül Babos volt a |obbik. A csatársorban a balszárny nagyon rossz volt, a többiek kőiül is csak Farkas lövöldözött kspura. Általában az egész csatársor igen fukar vol ezen a meccsen a lövésekkel. A Turulban Populds, PoUacsek, Polt és Althmann Játéka emdkedett kl. Csspatösazeállltások: Zala-Kanizsa\'. Szemző — Réder, Joói — Tamái, Truckenbród, Baboi — Farkai, Ivanics, Kelemen, Bi-konyi. Csáiz. Turul: Populii — Kurcilbrik. Pollacsek — Pálfy, Polt, Hs|du -Vacek, Althmann, Sefcslk, Fischer, Schleslnger. _ II. liga eredményéi Pécs-Baranya — Soroksár 4:2 (0 .1). A soroksárlak 1 l-esből érik el a vezetést de Pécs 2: l-re |avlt. A 38. percben Ivancsica öngóljával ismét egál, de az utolsó perceket Jól felhasználják a pécslek és győznek. Erzsébetváros — Józsefváros 2:2 (2:1). Attila-Terézváros 4:0 (2:0). Rákospalota—Bak 3:2 (2 :1). Nemzetközi meccsek Budapest-Berlin 8:0 (3:0). Cseh prof I vál. — Magyar profi vál. 6:1 (2:1). A Prágába küldölt csapat veresége előrelátható volt, ^anpeptombcr 25 roert i sorozatai lemondások miatt nagyon meggyengült. Magyar vasutasok - Olasz vasutasok 2:2 (1:0). Amatőr bajnokság NTE-BSE 1:0 (1:0). Bila. Biró Balog. Ai NTE szenzációs játékkal lepte meg ellenfelét. Oly precízen ment a tologató* paaaijáték, bogy a BSE az ehő negvedőrában a labdához ls alig ért. Csupán u| peatl kaputuk állta a helyét, a szen-lációs lövéseket még szenzacióstbb védésekkel pariroz\'a. A 20. percben fi sem állhatott ellen az ostromnak; kapurugásból centerhalf, center, halszél, bal, majd iobbkOtö villámgyors pissz utja s s labda Szabó lábiáról a gólban 01. További eredményt a bajai kapus akadályom meg. A második félidőben teljesen visszaesik a hossxu utazástól fáradt NTE, lanyha mezőnyjáték alakul ki, amely azonban a győzelmet egy pillanatig se veszélyezteti. KTSE-PSC 2:1 (2:0). Pécs. Biró Pauncz. A bajnokcsapatot sorozatos vereségek érik) Kaposvárott s KAC -PVSK meccset nem tartották meg, bár a csapatok megjelentek. A biró a felázott pályái alkalmatlannak találta bajnokira. Atlétika A MAC nemzetközi versenyének a 800 m-es síkfutás vo\'t a szenzációja. QjőzOtt Tavtrnarl olasz 1554. Második dr. Ptlczer német 155 8. Borsi migyar 1 55 9 el bsrmadlk. A sok gyenge eredmény közül Raggambt 22 mp-es 200 as Ideje emelkedik még kL Amatör I. osztály bajnokságának állása szeptember 24-én 1. NTE 2. BSC 3. PVSK 4. Sz*K 5. DV*C 6. KTSE 7. BSE 8. BTSE 9. PSC 10. KAC II. profl-Uga bajnokagának állása szeptember 24-én t. Pécs-Bar. 4 4 --10 5 8 2. Attila 3 3--10-6 1 Zala-Kan. 4 2 - 2 7 5 4 4. Rákospal. 4 12 19 9 4 5. Soroksár 4 1 1 2 7 9 3 6 Turul 4 1 1 2 4 8 3 7. Vsc PC I I--2 l 2 8. Erzsébetv. 1 - 2 - 3 3 2 9. Teréav. 4 1-36112 10. Józsefv. 2 . - II 4 5 1 11. Húsos 2 - 11 4 7 1 ÍZ Bak 2 — - 227- (A Zala Kanizsa FC) e héten szerdán és pénteken tartja meg tréningjeit. ZALAI KÖZLÖNY Mozgószinházak Városi Nagymozgó. Siept. 24 én é» 25-én, kedden és szerdán 7 es 9 órakor „A híres asszony\', Lengyel Menyhért regényes filmváltozata 8 felvonásban. Főszereplők üly D»-mlta és Warwlck Wsrd. Ezenkiiül a remek Idsétómüsor. GUBACSOT, ágytollat, állati bfirfiket, vörös- és sárgaréz, cink éa ólom hulladékot, vasat, csontot és rongyot a legmagasabb árban vásárol ST1ÉI B. FIAI HA6YIAHZ8Í, Erzsébet királyné-tér 15. sz. alatt lÁBIÓIffSOl Szeptember 25 (kedd) Budapest 9.30 és 11.45 H Közben 12 órakor déli harangszó az egyetemtéri templomból. Utána: O. hangv. I Idö el-*és, időjárás. 3 H. 4.45 ldfl|elzés, időjárás. 5 E. 5.40 Zenekari hangv. 7 Rádlóamatőr-posta. 7.45 Sport E. 8 30 Zenetörténeti E. 10.10 H., Időjárásjelentés. Utána : Cigány-sene. Bécs, Orác.\'Innsbruck, Klagenfurt Linz II és 4.15 llangv. 6 20 Oy. 8 35 Mesejáték. Utána tánc Z Berlin, Stettln II és 3.30 O. Z. 5 llangv. 8.30 Irodalmi E. \'J 15 Zongorslriók. Barcelona 1.45, 5.45 és 6.45 Ksmsis Z. 9.30 Spanyol dueltek. 10 20 Spanyol dalok. Basel, Bern I a Unc Z. 4 Hangv. 5 A. 8.30 Oitárdalok. 10 lUngv. Brflnn 11 Hangv. 12.15a O. 3 A. 5 Kiállítási liangv. Frankfurt, Caasel 12 30 Hangv. 4 35 Opera Z. 6.30 Hangv. 8.15 Vadászdalok. Hamburg, Bréma, Hannover, Klel 11 O. 12 30 és 2 Hangv. 4.15 Oitárdalok. 4.15 iKlel) Részletek fantasztikus operákból. 6.45 A. 8 Orosz esi 9.30 nZ. Langenberg, Köln, Aachen, Mdnater 10.15 és 12 10 O. 1.05 Hangv. 8 Vidám kardalok. 8 45 Szimf. hsngv. London. Daventry 12 llangv. 1 Tánc Z. 4 nZ. 4 30 Hangv. 5.15 Oy. 7.45 Katona Z. 9.50 Hangv. 10 30 és II Tánc Z. Madrid 2.15 Hangv. 7 15 Kamara Z. 8.15 Tánc Z. 10.15 Operett E. Milánó 12. 0 és 4 30 Kamsra Z. 5.20 Oy -dalok. 8 50 Hangv. Prága II O. 12.05 llangv. 4 O. 4 30 Cseh fllhsrmónlkusok hangv. 7 Opera E. 10 20 O. tánc Z. Róma 1 Kamara Z. 4.50 Oy. 5 30 Hangv. Opera E. Varsó 6 Osngv. 7 Posenl mllsor. 830 Hangv. 10.30 Tánc Z. Uaája: Bélxalal Ryoaéa és Lapklaáé Vállalat Részvénytársaság. Felelős kiadó: Zalai Károly. SaáaSoa i Nagjkazüxaa 78. n. APRÓHIRDETÉSEI Az spióhlrdtéeaek dija 10 sióig 50 fillér, minden további szó dlia 9 tilt. Vasár- és ünnepnap 10 szóig 80 fillér, minden további szó dija a flll. Szerdán és pénteken 10 isólg ao fillér, minden további i«ó dtja • flll. Clmsió s minden vssta-gabb b.mből álló saó két ..ónak számíttatik. Állást keresőknek SOWo engedmény. a klrdatéal díj limmi.u**. Aeataloaaagédek és tanoncok felvétetnek Attila-utca 4. szám alatt. 4649 Magyar-utca 104. számú ház 1 hold keitleTszabadkézből eladó. 4621 Háló- és ebédlő bútorok, fürdőkádak, Jégszekrény, eladó i\'rledenthal, Eötvös-tér 16. sz. -4683 Klekanliaén, Varazsdl-U. 46. utcai kétizobás lakás október l-re kiadó. -1715 I Ores szoba mellékhelyiséggel gyermek-telen házaspárnak kiad* Király u. 28. 4716 Egy fiu. esetleg egy klfutá- íaány felvételik Ehrenstein Károly és Társa Fő-ut 11. «ss Falkérem azt az urst, skl a Polgátl Egylet éttermében pénteken este tartott értekezlet alkalmával kalapomat kicserélte, szíveskedjék azt ott újra kicserélni -4717 Sér- és höolpó szsluzertl Javítás, kizárólag Sáfrán és Pejlernél, Főut;i9. 4718 Elvaazatt az Izraelita templomtól a Csengery-uton végig egy stany karkötő. A becililetts megtaláló Illó Jutalom ellenében adja le a kiadóhivatalban. -4720 Tallvér vlxalét tantUsra vállal, Időnkint kölyök és kész vizslát elad, vadászterületet rendez, fácánost beállít megállapodás szerint OtvSa Balázs, Klltmán, a. p. Uelse. (Válassbélyeg nélkUI nem lelelek.) Sattler Mór ugy a saját, mint gyermekei: Dr. Szűcs Ernő, Szűcs Richárd ós leánya Irma férj. Stern Salo, menye: Szűcs RIchardné szül. Becher Margit és összes unokái és dédunokái, valamint az egész rokonság nevében mélységei fájdalommal jelenti, hogy hűséges hitvese, a legfeláldozóbb anya, nagyanya, dédanya Sattler Mórné azQletett Richter Berta folyó hó 23-án éjjel 11 órakor életének 73-ik évében hirtelen elhunyt. Drága halottunkat szerdán, e hó 26-án délután 4 órakor temetjük az izraelita temető halottasházából. Nagykanizsa, 1928. szeptember hó 24. Áldott legyen emléke I oniinenial ŐSZI VETÉSRE: Gazdasági magvak : Káposztamag Árvácskamng Kelkáposztamag Nefelejtsmag Salátamag Kertkrépamag Téli retekmag Százszorszépmag Harangvirágmag Sregfűmag stb. stb. Hollandiai virághagymákra: tulipán, Jácint stb. stb. előjegyzés. Mű trágyafélék. Kicsinyben és nagyban kaphatók: 0H8ZÁQ JÓZSEF wtamliiéfcaa Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett, un Teleion: 13a Fő-ut 4. szám alatt Il-ik emeleten 4 szoba, fardő és mellékhelyiségekből álló I a k A a elköltözés folytán november l-től kiadó. Ugyanott zongora és jókarban levő há\'ószoba- és egyéb bútorok eladók. Megleklnlhilők d.e. 10—12 óráig. Hangjegyujjdonságok i Mit csinál, ha az est leszáll? (Tangó) Régi nyár (Operett) Magáért (Blues) Maga csúnya (Slaw-lox) Valamit mondok magának (Slaw loz) Ringató kék Balaton (Fox trott) Keresek egy nőt SohOn und Sohlok Haller-ravM elégara) ■ leh bln d e Marle von der Haller-revue Heute könt leb mlch vergeasen Orosamama lass dlr dl Flaare schnelden Melnem M\'.del aus Wien Onkel Frledrlch hat ne\' néne Brautl kaphatók : FISCHEL FÜLÖP FIAI könyvkereskedésében jut _Nagykanizsán._ minőségben és tartósságban felülmúlhatatlan! Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR gőzmosó, vegytlsztltó, ruhafestő vállalati a szombathelyi oru. IpjrkiAllitáson áiinytiemmcl kitüntetve. NAGYKANIZSA. Legszebben mos, fest, tisztit, gouvi !roz és pllsséroz mérsékelt Mon. Hófehér, tüköifényes gallértlsztitás. Pllssérozás már 3 P 20 flll.-töl. J « EGHIVÓ! M.ján- ritr ta\'atl Ocriktxst ut.ii.ok alkilmáttl BUDAPESTEN a legkellemesebb otthont nyújtja a legelőnyösebb feltételek mellett a Keleti pályaudvar érkeséal Oldalival szcrabeti levő QRAND HOTEL Park Nagyszálloda Rndapest, VIII., Baross-tér 10. ■ut BOo.o engedményt kap alít ■■« Up «ló(lnl6|. olcó nobi áiilnkbói, tOO/0 engedményt kap olíti éttexul Ir.tnkML (Kitart báit kooytu.) S pengSt megtakarít .at6t.il ktlUiztt, mit nyíló, át)«h.l ti í>«" auti a pályaudvarról. Nálunk otthon árai magát III El.ói.oJO kluolfália, „Igotu.n cuUdl |«1U|. Saját érdaka • 1*0 .IfinyOk fotytin, hogy oky«U«o oiluok uáll-|oo m«,. — ElAitti. ixob.au,i.uJ.U. ajialaloa. ZALAI KOZf.ONT 1BCB wepteabo 25 BÚTOR- vásárlóknak saját érdekük meggyőződni arról, hogy barátságos és kellemes otthont létesíthetnek maguknak, ha a Dunántul legnagyobb áruházában szer-zik be lakásberendezési szükségletüket. Állandóan 300 berendezés áll vavőink részéra választékul. A legfinomabb stylusbuterok és a legegyszerűbb polgári berendezések is Írásbeli szavatossággal lesznek eladva. Vevőinket szakszerű és őszinte felvilágosításban részesitjflk. Díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra! Óriási forgalmunk következtében a közismert legolcsóbb árakat számítjuk. Rendkívül kedvező fizetési feltételeket nyújtunk. Saját érdekében ne tétovázzék, ha bútorra van szüksége, hanem keressen fel bennünket bizalommal! KOPSTEIN LIPÓT bútoráruházai SZOMBATHELY, Kőszegi u.5<m) és SOPRON, Várkerület 62. Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.) 68. évfolyam, 218 szám Nagykanizsa, 1928. szeptember 26, szerda Ara I4n»éf ZALAI KOZLONT POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos 1 Baja-Regöce-Zombor és Baia-szabadkai vasatvonalat újból átadják a forgalomnak Tanácskozások a magyar kormány és a jugoszláv megbízottak között Budapest, szeptember 24 d|g e„nléleUtn VMU,|orgt,ral kér. (Éjszakai rddlójelentés) A Magyar désekről. A megbeszéléseknek ered-Távtraii Ircda jelenti: A magyar ménye is van, amennyiben sikerűit tisztázni a Bijs— Regöce—Zombor és Bi|a—Szabadka köiöiil vasútvonal megnyitátának kérdését. Eietr korm/ny és sz SHS királyság meg-blzottsl között a mai napon megbeszélések folytak, egyes, még ed- szerint ezt a két fontos vasutvonalat újból átadják a forgalomnak, ha a msgyar törvényhozás által elfogadott vasutűgyl megállapodásokat az SHS királyság parlamentje Is rali ftkálji. Eddig száztíz halottat hoztak kl a madridi halálszlnház romjai alól Ma vette kezdetét az áldozatoknak temetése — A katasztrófát valószínűleg rövidzárlat idézte elő Madrid, szeptember 25 Az egész ortzig gyászol. Az áldozatok temetése ma velte kezdetéi a lakosság óriási részvéte mellett. Eddig több mint száztíz taoltteatet Istak kl a romok alól, de ez a szám még nem végleges. A holttestek legnagyobb része a lelismerheteilen-ségig eltorzult, azért cssk egy jelen-tékte\'en részüket sikerült agnosz kálnl. A temetés a város költségére történik. Az összrs templomokban gyászistenliszteleteket tartottak. A vizsgálat megállapította, hogy a katasztrófát rövidzárlat idézte elí; A megment kültek azt állit|ák, bogy a szikra elöször a színpadot bevilágító hatalmas r» flektor lámpá|ából cwpMt kl. A nyo.nozás folyik. A katasztrófa áldozatai jobbára a szegényebb nép osztályhoz tartoznak. Igen sok gyermek Is van sz áldozatok közöt*. Találtak bo ttesteket, amelye ken kés szúrás és harapás nyomai látszanak A menekülés vad tolongásában sokan késsel és tőrrel vágtak utst maguk-nsk, bogy a szabadba jussanak. A színészek mindegyike odaveszett egyoek a kivételével, aki az ablakon át menekült. „Egyoldali leszerelésünk mostani lealázó helyzete toyábbra ls fenmarad..." Tánczos Oábor tábornok nagy beszéde a tábornok és a német delegátus bejelentették, hogy a szavazástól tartózkodni fognak főbizottság Dlésén — Apponyi Albert gróf, Tánczos T Walkó külügyminiszter a magyar opténs-Ogyről lavkaoMaá. és kUttMratal, r** 1 „t*. EtartMlyt fi&kiadóhtvatal Koaaotti Lajoa-a. 81 Oenl, szeptember 25 At 1. és III. főbizottság ülésén Apponyi Albert gróf utslt arra, hogy kimaradt a jelentésből a tanács esetleges beavatkozására vonatkoió észrevétele. Polltlsz elnök igazat ado\'.t Apponyi gráfnak és kijelentette, hogy módosittnl fogjs a szakaszt. Polltlsz ezután a támadás kizárásáról és a kölcsönös lámogstáiról sióló szeiződés miu\'ákról terjesztette be előadói je\'ealéiéL Apponyi gróf bejelentette a magyar delegáció fentarlását és hogy a közgyűlési tárgyalás alkalmával tartózkodni fog a szavazástól. A végleges szöveg Appon>i gróf módorltásának figyelembevételével készült és mostani (ormijában kimondja, hogy a tanács közvetítését csupán az egyik érdekelt fél kérheti, tehát nem akárki s azt a másik fél önként fogadhatja el. A javaslatot ezzel a módosítással emelték határozati erejére. Tánczos tábornok beszéde Oenf, szeptember 25. A mai közgyűlésen Benes jelentéséhez elsőnek Tánczos Oibor szólt hozzá. Kijelentette, rövid felszólalásának az a célja, hogy megindokol|a, miért tartózkodik a határozati javaslat megszavazásától. A határozati |avaslat nem tartalmaz semmiféle Ígéretet, még csak utalást sem az első leszerelési értekezlet Ossiehiv.\'na tekintetében. Lojálisán el kell ismerni, hogy msga az előadói jelentés beszél erről, do sajnos, igen nagy állaiánosságbsn. A legutóbbi évek vilá|ából kltün\', hogy a leszerelési értekezlet csak mini málls elégtételt adna nekünk, mert csak első és igen ízerény lépé A jelentene az általános leszerelés terén. Az előttünk fekvő határozati javaslat gocdosjn kerüli, hogy ezt a szerény reményt Is megad|a nekünk. Egyoldalú leszerelésünk mostani lealázó helyzete tehát továbbra továbbra Is fennmarad, ellenére azoknBk a rendelkezéseknek, amelyeket a leszerelés tekintetében tartalmaz. Kifejezésre akarjuk juttatni, hogy az elmúlt évben milyen kiábrándulást okozott nekünk az a körülmény, hogy olyan csekély eredményi értek el a leszerelés terén, amely ránknézve elsőrsngu fontosságú. Ezért kell bejelentenem, hogy a határozati javaslat megszavazásától tartózkodni fogok. A britt és francia delegáció bizonyítgatták a határozati javaslat előnyeit, ennek ellenére a német delegáció részéről. Bernsdorf delegátus Is bejelenteti a határozati |avaslat megszavazásától való tartózkodását. A helyzet egyre javul Genf, szepi. 25. (Éjszakai rádló-jekntés) Bernsdorf megállapította, hogy a leszerelés tekinteti b-n a helyzet egyre |avul. A locarnot szerződés a leglobb követésre való példa. Hangoztatta, hogy mindenkinek össze kell fogni, hogy a leszerelés kédését diadslra vigyük. A közgyűlés ezután sz eredell programot megváltoztatva a népszövetségi palota építésének ügyét vette elö tárgyalás végett. A svájci delegátus, mint a kérdés előadója tette meg jelentését az ögy állásáról. Foglalkozott ezután a kör gyűlés azoknak a szerződés-min\'áltnak tárgyalásával, melyeknek alapján az államok közötti ellentéteket eredményesen kl lehet küszöbölni és a népek közölt a baráti megértést el lehel érni. „Az egyenlőségnek jogilag is meg kell lenni I" Oenf, szept. 25. (Éjszakai rádió-jelentés) A továbbiak során Apponyi Albert gróf szólalt fel, aki kijelentette többek között, hogy nem fogadhatja el azt a gyökeies megoldást, mely kizárja a fenntartások lehetőségét. A msgyar kormány tudni szeretné, hogy jóhiszeműségével nem csapják be más államok. Ha hirdetik is erről a szószékről — ugy ahogy hirdetik, — hogy egyenlőség van, ennek az egyenlőségnek jogilag is meg kell lenni. BMsetérf In . « Un 1 paa«6 4a 9M> És att mondom, hogy a blrótdg az egyetlen lórum, ahol érvényre juthat az egyenlőség elve. jogi kérdésekben ls fenn kell állni az egyenlőségnek, mert hs nem áll fenn, akkor nem látom be, miért teremtették meg a népszövetséget. A külügyminiszter tájékoztatta a kormányelnököt Budapest, szept. 25. Értesülésünk szerint Walkó L«jos külügyminiszter vssárnsp délelőtt a Budapesten tartózkodó Bethlen gróf miniszterelnökkel tanácskozott és részletesen tájékoztatta a genfi Unlcskozásokró\'. A külügyminiszter ma délelőtt dr. ttm Józseffel Is isnácskozo t több mlat két óra hosszat, aldt a külpolitika aktuális kérdéseiről tájékoztatott. A külügyminiszter az optánsflgy-röl a következőket mondotta: A tanácskozás legutolsó részleteiről nincs tájékozva. A magyar kormány képviseletében jelenlevő Szít-rényl József báró tárgyal arról, bogy a közvetlen tanácskozások mikor fe hol kezdődnek meg. MI azt reméljük, bogy most megvan a lehelőség arra, bogy tényleg komoly tárgyslá-sok legyenek ebben az ügyben. Ha azonban a tárgyalások most sem Járnának sikerrel, akkor az ügy decemberben újra s népszövetség e\'é kerül. Kellog — a Nobel-békedíj legkomolyabb jelöltje Stockholm, szepi. 25. (Éjszakai rádlójelentés) As idei Nobel békedíjra s következő neveket hozzák kombinációba: Kellog, lord Cedl, Henry de Jouvignel, Mnssstyk, Politis Görögország oátisl nagykövete. A stockholmi „Dagbladed* szerint a legtöbb esélye Kellog államtitkárnak vsn a Wkepaktunával elért általános sikerért. Elpusztult gyártelep Bordeaux, szép\'. 24. (Éjszakai rddlójelentés) Az elmúlt éj|el egy famegmunkáló telepen tüz ütött kt. A gyártelep a benne levő értékes gépekkel és rengeteg kész áruvsl elpusztult. Az éljell őr, aki a tüzet felfedezte és riadót fu|t, s lángokban lelte halálát. A tűzkár több millió frankra rug. Egyiptomba készül a Gráf Zeppelin Frledrlchshafen, szept. 25. A Oraf Zeppelin a frledricbshafenl Ztppelin-művek igazgatóságának közlése szerint szerdán reggel Indul hsrmsdlk próbám jár*. Sióba került az a terv Is, hogy a léghajó legközelebbi próba-utja Egyiptomba visz. Ezt a tervet az amerikaiak vetették fel, akik maguk Is tészrényesei a Zeppelin-müveknek és akiknek ster-zödésbiztositotts joguk van a Zeppelin-léghajók utjának megállapítására. aui kouoct 1298. tntmhm M Október 11-én lesz a kanizsai választás áaztáal alnfik Fábián Zaigmond dr. tleztl ügyész -bráabiráaág elstSka ma hHalaaitatta az ajánlási Iwakat Vál Ajárá Nagykanizsa, szeptember 2b Nagykinlzst központi választmánya ma délután 4 órakor • városháza kia tanácstermében dr. Sabjdn Gyula polgármester elnöklete alatt Ölést tartott, hogy megállapítsa a választás napjának pontos terminusát. Az elnóklő polgármesteren és dr. Kanfman Lajos tanácsnok előadón kirfll megjelentek dr. Pllhál Viktor felsőbáli tsg, Rubint Károly DV főfelügyelő, Welsz Tivsdar keres-kedetaii tanácsos, dr. Bród Tivadar ügyvéd, dr. Fülöp György agyvéd, Neusiedler Jenő ipartestületi jegyző, Dedovdcz Bíla kereskedő. A polgármester megnyílója u\'án dr. Kaafman L\'jos előadó ismertette a belflfymlnlsster leiratát, amely tx pressz levélben érkezett ma a városhoz, melyben a kővetkezők foglaltatnak: ,A képviselőház elnöke az 1928. évi szeptember 14 én kell 2583-1928 1 átiratával a képviselőház ülésében a nyert felhatalmazás alapfán felkért, hogy a dr. Kállay Tibor országgyűlési képviselő lemondása folytán megüresedett nagy kanizsai választási kerületben az Időközt választás elrendelése iránt Intézkedjem. Pelhtvom ennélfogva a központi választmányt, hogy az 1935: XXVI. t.-c. 52. §-ra Is figyelemmel, az időközi választáshoz szükséges teendők Iránt, nevezetesen a választás napjának kitűzése tárgyában határozzon és ezt hozzám táviratilag Jelentse. Scltovszky■ Miután munkaszüneti nap nincsen, a kösponti választmány október 11-ben (csütörtök) állapította meg a választás pontot napját. Választási elnMMU df. Pdbtdn Zilgmond vároai tiszti Oayánt tálssloHák, aki a legutolsó választás alkalmával pártatlan- ságával, körültekintésével ás mindenre kiterjedő figyelmével az össz-polgárság legnagyobb megelégedésére töltötte be elnöki tisztét. A központi választmány határozatát a polgármester aiornil táviratilag Jelentette a belügyminiszternek és a pécsi tábla elnökének. Ugyanis az 1925: XXVI. t.-c. szerint a választási biztost és anntk helyettesét a kerület székhelye szerint Illetékes kir. tábla teljes ülése a tábla területén működő bírák sorából felöli kl és a belügyminiszternek és igazság-ügyminiszternek bejelenti. A választási bizottság 4 rendet és 4 póttagját a törvényhatóság eleő tisztviselőjének meghallgatása után a választási biztos bivjt meg. Nagykaniisa XI. választási körre van osztva, melynek mindegyikén egy szavazalszedő küldöttség működik. A szavazalszedő küldöttség előtt való megjelenés kötelező. A választási nyomtatványokat, — ahogy a belügyminiszter sürgönyileg jeleztr, a statisztikai hivatal a p olgármester elmére még a mai napon expressz megküldi. Egyébként — értesülésünk szerint — a kir. járásbíróság vezetője ma irta alá és hitelesítette a jelölő Iveket és most már megkezdődhetnek as aláisások gyűjtései. Az lgazságflgymlnlszter nem járult hozzá Bánátfl András szabadlábrahelyezéséhez A teljes büntetését kl kell töltenie - Február végén szabadul a fogságból teles szabadlábrahelyez)sél kérle az igazaáglUym\'ntszkrtól. Moit jött meg a válasz a feJter-jesatetl kérelemre, mely szerint Biti ily András kérelme nem volt teljesíthető, sz Igszságügyl miniszter nem járult hozzá szabadlábrahelyezéséhez annál Inkább sem, mivel Bánátfy András idegen állampolgár. Szabadulása csak február végén fog megtörténni, amikor a nagykanizsai kapitányság átadja öt a román határörségnek. Nagykanizsa, szeptember 25 Tudratcvö, hogy mind azok az elitélt bűnözök, akklket egy évrn felüli szabadságvesztésre Kéltek, azelőtt bOn\'etlen előélelüek voltak és bOn\'elésOk háronnegved részét már kitöltötték — hivatalból feltételes szabadlábra li :lyezé*ütet kérhetik. Bánátfy András a nagykanizsai forgalmi adóhivatal fflnölh lyettese, akit sikkasztásokért másfél évre Ítélték el és bűn\'elésének háromnegyed részét eltzenvedle, ugyancsik lelté- öt kényszeregyezség közül négy, 40 megszűnt cégből 15 nagykanizsai a soproni kereskedelmi és Iparkamara három vármegyéjében Nagykanizsa, szeptember 25 Negyven cégtörlésröl számol bes soproni kereskedelmi és Iparkamara julius—augusztus havi érlesitője. — Három vármegye területén kél hónap alatt 40 család kezéből hullott ki egy-egy darab kenyér, — tok van a 40 közölt, akinek keséből cégének töröltet étével az utolsó falat esett. ki. A 40 msgsaüDl oégek kösül 15 o^ykanizsai volt. Három vármegye összes többi községeire és városaira pedig 35 cégtörlés raaral Uj cég ugyanezen Idő alatt nem alakult Nagykanizsán. Kényezeregyezségi eljárást leloly-tsttak a két nyátl hónap alatt a kamara területén 5 esetben. Az 5 közül 4 nagykanizsai volt. Van tehát valami az országban, amiben Nagykanizsa Is vezethet. A lerongyolódollságában, a lt épített hivatalok számában. A nem történt lakásépítésben. A megszűnt cégekbea és kényszeregyezségekben. Cwdálkodtulik-e akkor az egyik (óvárosi lapnak Nagykanizsán járt munkatársa, — hogy N gjhulstin .mindenki nagyszerűen tud panaszkodni ...?" Egy sümegi kereskedőtől elrabolták az összes ékszereit Ismeretlen tettes betört a hálószobába és több ezer pengó értékű ékszert elvitt NagykanJxaa, steptember 25 Kellemetlen, bejelent itten látogatója volt tegnapelőtt az estéli órák-bsn BOhm Ktroly sümegi kereskedőnek. Mlg a kereskedő és családja sz üzletben tartózkodott, ismeretlen tettes álkulct segítségével behatott hálószobájukba, ahonnan nagyértékü ékszert lopott el és észrevétlenül távozott. A vakmerő betörő ismerte lehetett a körülményekkel mart tudta, hol tartják az ékszerekel és elvitt két dupla arany óralánco\', egy darab 7 brlilláns köves gyűrűt, egy férfi arany pecsétgyűrűt B. S. monogrammal, két darab brlilláns függői, egy igazgyöngy nyakéket, egy nikkel órát, egy hatlövetű nikkel forgópisztolyt. Az ékszerek értéke tekintélyes ösz-szegte iug. A sümegi csendőrség megindította a nyomozási és köröz-vényét a betörés ügyében megküldte a nagykanizsai rendőrkapitányság\' Gurzov Grigorjev embert ölt. 3 Orosz regény Irta : Urbán Oyula. — Csendesebben Gurzov Origor- Kv. Ne izgassa fel magát ennyire, ekem, mint vizsgálóbírónak az a feladatom, hogy kidzsgáljam a színtiszta igazságot Ha Gurzov Grigorjev Ugye a törvényszék elé kerül, ott világosan álljon minden részlet. Ne csak a terhelő, de az enyhítő körülmények is beszéljenek Ainlt most mondott néhány kurta-furcsa mondatban, nekem elég, mint embernek, aki megérti magát, de nem elég mint vizsgálóbírónak. Mint ilyen töbtiet akarok tudni. Egész tisztán akarok látni Az okokat, melyek a gyilkos fegyvert kezébe adták. És hiszem is, hogy megérti, mit akarok Nézze Gurzov Grigorjev, a maga érdeke, a maga lelkének megnyugvása követeli, hogy most már itt előttem beszéljen arról a rejtélyes hátérröl, amiről eddig senkinek nem akart szólani. Értse meg, hogy nekem tudnom kell, mik azok 2 rettenetes előzmények, amik ezt a gyilkosságot bevezették, hogy telté vált. Részletesen mondjon el mindent. Könnyitsen magán és enyhíteni igyekezzék helyzetét már clőie, mire a bíróság elölt fogják tárgyalni ügyét. Tegyen töredelmes beismerő vallomást. No, beszéljen. Mondjon el mindent a legapróbban. Egészen elölröl. Onnan, mikor ismerte meg Szikolaffot ? — Célja nincs, hogy enyhítsek sorsomon — felelte a szomorú fogoly. — Erősen akarnám, hogy senki többet ne tudjon meg erről a dologról, mint a mennyit a rendőrségen is elmondottam. De a lelkem nem itagy nyugton. Imádkozni akarok és nem tudok a nyugtalanság miatt. — Igy. így- Meglássa mingyárt könnyebben viseli el helyzetét, ha ledobja lelkéről a titkot, ami marja és elrabolja az imádságban való vigasztalását is. Beszéljen. Beszéljen Gurzov Grigorjev. Írjad Dimitrij. — Itt, Periljanában gazdálkodtam öt évvel ezelőtt, mikor megismerkedtem Prekopov Anuszjával. Tanítónő volt a vidéken. Már eljegyeztem, mikor külföldi tanulásából hazaérkezett Szikolaff Mihajlov. Qyermekkori pajtásom. Szomszédos volt birtokunk. Gyakran átjárt hozzám és megismerte Anuszját. Boldogan készültünk esküvőnkre. Pár nappal előtte Anuszja panaszkodott, hogy Szikolaff szerelmével üldözi. Szóltam neki, erre megnyugtatott. Esküvőnk után hat hét múlva jöllUnk haza. Emlékszem, Szikolaff jött ki értünk az állomásra és szép virágot hozott Anuszjának. Továbbra is örültünk barátságának, csak Anuszja egy izben megmondta nekem, hogy nem tartja őszintének Szikolaffot velünk szemben. |Azt feleltem rá : ez még abból az esetből maradt fenn, mikor szerelmével üldözte. Erről többet nem is beszéltünk. Szikolaff Mihajlov továbbra is legkedvesebb vendégünk volt, akit örömmel láttunk asztalunknál. Mindez öt évvel ezelőtt történt, de el kell, hogy mondjam, mert ez hoz csak könnyebbülést számomra. j — Beszéljen Gurzov Grigorjev. Mondjon el mindent, igy tudjuk meg az igazat és az inditó okokat. — Elválhatatlanokká lettünk Szi-j kolaffal, már amennyire fiatal házas- életemre ezt tehettem. Ha Moszkvába ment, nem hagyott békét és vele kellelt mennem. Mint nőtlen ember, szerette a mulatókat, ahová ón sohasem tartottam vele. Akárhogy hivott, nem mentem. Egy alkalommal mégis felcsalt egy kártyabarlangba, melyről azidőtájt se sok jót beszéltek, nemsokára rajta is ütöttek és nagy botrány lett belőle. Nagy kártyajáték ment itt és Szikolaff esztelenül ve-telte magát a zöld asztal mellé. Rengeteget nyert. Nem győzte zsebbe markolni a sok száz és ezer rubelest. Csak néztem, néztem és nem tudom, mi történhetett velem, egyszerre azon vettem észre magamat, hogy mellette ülök és reszketve figyelem a kártyát a kezemben. Any-nyira oltragadtunk azon éjjel, hogy a vonatot is elkéstük. Mégis ugy éreztük, jó órában ültünk le, mert kedvezett a szerencse. Anuszja sirt, hogy nem mentem haza aznan, de sok ajándékot vittem neki éa felderült az arca. — Néhány nappal később újra dolgom volt Moszkvában. Szikolaff elkísért. Nyár végén volt. Aratás után. Sok pénz volt nálam. Ourzov ismét felcsalt a kártyabarlangba. Váltakozó szerencsével játszottunk. Húszezer rubel volt nálam. Gazdasági gépeket akartam venni. Ezt az összeget feltettem és az utolsó kopekig elvesztettem. Kétségbeestem, de Szikolaff bátorított: — A múltkor nyertél, most vesztettél. Ne bánkódj Origorjev, majd visszanyered. Az én vagyonom i» megfordult már zsetonokban ezen a zöld asztalon. — Borzalmas volt ez a kártya-veszteséges nap. Mintha ezen az estén elindult volna a lavina feltartóztathatatlanul, hogy. öt év múlva erre a helyre sodorjon. (Polyt köv.) IBM. mp\'enitm 20 ZALAI ROZLOlfT nak, amely azonnal megtette a szük-íégea nyomozási Intézktdéseket, bogy a vakmerő tolvajt, ha erre vette útját, lefülelje. A kanlzaal ékszerészek jól teszik, ha a hozzájuk forduló gyanúi ék-szereladókat azonnal átadják a legközelebbi rendőrnek. Emlékezés szekerén Gyönyörű bíboros szeptember, elhoztad nékem fáradt ragyogásoddal életem egyetlen muzsikáját: az Emlékezést. Lehunyom két szemem, amivel annyit láttam azóta a csúnyaságokat. megállítom agyam soha nem pihenő, lázas roboljdt hogy még-egyszer átadjam magam neked — színes, szerelmes, szép mult. Milyen agyongyölró életutat jártam be azóta, mióta messze elmaradtál melleltem flatalokíváncsi, mindennek örülni tudó Énem. Emlékezem .. Gondolok Rád első csókom gyermekkort feledtető, magamraébredésem. Gondolok Rád, mint vad, csábító nyugtalanságra és minden gyö nyört ígérő hlvogatdsra Fiatal, siOzl lelkem első megpróbáltatása voltál, csőkom Azt hittem akkor, hogy felériem a mogasságlg, honnét nem vezet már ut felteié. Nem volt ez a csók Öntudatos asszonyi fonóság, hisz a felszikrázó villamosnak nincsen lángja, olyan volt, mint csodálatos Jel az égen. mely megmatatja magát bünős szépségében és letűnik minden magyarázat nélkül, mely létének okát adná. Jött magától, mert Te jöttél azon a sápadt, mindennél szebb ószön. hogy magamra ébressz és mond: — Én vagyok az örvénylő Élet, én vagyok a blln és szerelem. Bimbóról bimbóra szállni, ez a hivatásom, felnyitni gondosan lezárt kelyheit a szerelemmel Jöttem az Idők végtelenségéből és megyek a minden ■ ségbe tovább. Ne kérdd, kl vagyok I Én vagyok a Férfi, kl meggyaláztam hímes lelkedet És akkor az ősz aranyosra csó kolla szivemet. Ott álltam kinyitott szemmel, megértve a lét törvén) ét. Belédnéztem kerítő óa, hogy lásam, hogy voltál képes ennyi gyönyört fakasztani bennem. Szerettem volna megfogni a percet, pillanatát soha nem felejthető örömömmel. Szerettem volna jó lenni akkor, két kézzel szórni kincset, szerelmet, hogy mindenki kapjon belől, ah"gy én kaptam ajándékul tőled. Olyan nagyon csodálatos volt ez, hogy hinnem kellett Benned, élelem ut mutató ja. Emlékezem... A park fái, hol ketten jártunk, csak nekünk ragyogtak, különös, mesés fényben. Az ágak hullatták ma gukról arany leveleiket, hogy élő valósággal hulljanak szőnyegül lábaink elé. Már kopaszodtak a fák, Itt ott csal/a dér csípte meg őket, de fellzzadtak, mikor bennünket láttak. És a nap, ktalvó, homályos fény nyel gyönyörködött meg minket. — Ránk öntötte halálos melegét, hogy éreztük, mennyivel forróbb a tüz, ml bennünk lobog. És az este, ahogy fMnkhajolt gyengéd szomorúsággal . az ég... a csillogok... a hajnal és szürkület... mind-mind miattunk vol tak otyan szépek, csodásak azon az őszön. Mikor fáradt lépteink nyugalmat kerestek, lassan lehulbtt az őszi eső, hogy szemetelése megfeküdje tdzongo szerelmünket... Emlékezetem lásson elmarad...I Jönnek a többi őszök és fagyosan le fülnek keresztül rajtam. És láttam a fa sárga leveleit hul- lani és hallom az ég muzsikáját messze távolodni... Csak az az egyetlen ősz árasztott el csodáival. És jöttek a többi őszök fárasztó, lidércesek...!Az ég... a csillagok... a szürkület... és hajnalpír. koján mosollyal emlékeztetnek RádI Hogy elmentél, betemelődö\'t minden ragyogása életemnek. Ő\'.mosak a napok, bántók, kínzók az éjszakák. Pajtáskodó karjával szorít át az ősz és e szorítás alatt összezu-zódlk a szivem. Szegény szívem az Őszben nyíltál virágosra és ezért nem lehet soha Tavaszod. M. Ötvös Magda. Nekiment az autó a Ka-zincy utcai sorompónak Nagykanizsa, szeptember IS Brónyal L \\ jo» nagy k »t izsal bérautó-lulíjdonos autója egjlk este tlz óra után kiigyekezett az állomásra. A aofför nem ve te észre, hogy le van engedve a Kazinczy utcai aorompó éa neklvezette az autót. A karambol következtében Oöntz István sofför zuzódásokat szenvedett az autó pedig erősen meg ongálódott. A sofför kihallgatása alkalmával azl adta elö, hogy a sorompónál olyan gyér világítás van, bogy nem látható jól, ha a sorompó le van engedve. Ez a védekezés nem eg/sztn helytálló, mert a sorompónál a rendes u\'cai világításon kívül még piros jelzőlámpa is ég. A soffőrt a kóiházbi vitték, ahol pár nap alatt meggyógyulnak sérülései. Az e!|árás tovább folyik. Mozgószinházak Városi Nagymozgó. Szeptember lü 26-án, szerdán es\'e 7 és 9 órakor .A híres asszony*, Lengyel Menyhért regényes filmváltozata 8 felvonásban. Főüereplők Lily Da-mita és Wsrwick Ward. Ezenkívül a remek klsérómüsor. Uránia Mozgó. Szeptember 26 án és 27-én, szerdán és csütörtökön este 7 és 9 órakor „A barna ördög*, Égy tengert patkány és egy leány küzdelme 7 felvonásban. .Az éjféli menyasszony*, vig|áték 7 felvonásban. Főszereplő Mary Prevost. A Városi Mozgóban s következő kiváló filmek kerülnek októberben bemutatásra: Koldusdiák Táncoló Bécs Lujza királynő Bolygó zsidó Kurtizán Ttierese Raquim Splon Szombatok-szombatja é« még több elsőrendű múior. Az Urániában: Motaurl Sötét Oroszország Zoro va Huru Fekete szirén stb. stb. Űrórac >iíp dolgaiban altkor sem csökben, ha azok viseltekké válnak. I.ám a (ehírnemüsiekrény legrégibb darat\'Ia stokta neki a legtöbb örömet si erezni. lobban nélkülözné, rvlnl *>lt m.ís ulal, amely még nem részesüli annyi gondos áix>tásban, amelyet m\'g nem rrosotl oly gy.ikran és megfelelően Luxban, miáltal Ui mindig vi»?anyerte »l biliseit. (Vasárnap |olylal|ub) óha|t|a On Is nrn ellárásl mej-hmem;? Irion nekünk. Lever és Tár>al ti. f. I., IX, Ráday utca JO. .-i-i-i - — — — " — — — — — — — — — — — — — — NAPI HÍREK NAPIBEND Szept. 88, szerda Római katolikus: Clpr. és tust. ProL: Jusztina. Izraelita: TUri hó ÍZ Nap kel reggel 5 órs 51 perckor, nyugszik délután 17 óra 51 perckor. • Városi Mozgó. .A híres uszony*, regény 8 felvonásban. Kísérő mllsor. Uránia. .A barna ördög*, dráma 7 felvonásban ,Az é|féli menyasszony*, vígjáték 7 letvonascin. A oajcvkaaixMJ aataorologbü »aa-flgysió JalMttaak: Kedden a MmírM-M Reggel 7 órakor -f 4 8. délntáa 3 órskor+fM, tata 9 órakor +9 4. Ftlhóut: Reggel borult, délben UszU, este kissé borult égboltoul. StáUrányi Reggel Dél, délben Délkelet, este Délnyugati szél. A Meteorológiai InMiat jtlaolésa este 10 órakor: Részben felhős Idő, egyes helyeken kisebb esővel és hőemelkedésael várható. _ — Szabadságon. Surgoth Miksa, a Magyar Nemzeti Bank nagykanizsai fiókjának főnöke szabadságra Balatongyörökre utazott. Okttber 29-ig marad, azután újra átveszi hivatalát. — Papi gyűlés. A nagykanizsai esperesi kerület papsága ma tartotta meg őszi gyűlését Homokkomáromban Kreutzer Dezső esperes elnöklete alatt. Nagykanizsáról részt vettek Mátés HUár plébános, Tóth Móric hitoktató, Rudnydnszky Miklós hitoktató. A gyűlésen belső egyházi ügyeket tárgyaltak le. — Áthelyezés. Nyírt Jenő állam-pénztári főtisztet Nagykanizsáról Sopronba, Svetecz József marcalii állampénztári tisztet Nagykanizsára helyezték át. — A nagykanizsai nyugdíjasok a szép ember 30 án Szombathelyen tartandó nyugdl|ssok gyűlésére VI-czenti Árpád és Hahrax La|os tagokat küldötte ki — Halálozás. A régi kanizsai jogász-generáció egyik tiszteletreméltó nesztora dölt ki az élők sorából. Dr. Aczét Pál ügyvéd 76 éves korában, kedden délután elhunyt. Temetése csütörtököd délután 4 Ara-kor lesz az izr. temető halottasházából. Kiterjedt család és Nagykanizsa jogász-világán kívül a város tá\'Mdalma gyászolja.\' — Breuer Izidor utolsó trtjau Ma déle\'ő t temették óriási népaoka-ság részvétele mellett a város közbecsülést álló .Dóri bécsljái* és ez a temetés mutstta meg Igazában, ki volt Nagykanizsának Breuer Dóri Ott láttuk az izr. sírkertben a város társadalmának minden rétegét, akik kikísérték utolsó ut|ára. Az egyházi szertartást dr. Wlnkler Ernő főrabbi és Abramovks Márk főkántor végezték. A temetésen megjelent dr. Kdllay Tibor ny. pénzügyminiszter ls. — A pápai preparandisták kirándulása Keszthelyre. Tudósítónk jelenti-. Pipáról ma az ottani Kalh. Tanítónőképző 106 növendéke érkezett Keszthelyre 5 napos kirándulásra. Ez a 35-lk Intézet az idén, melynek növendékei az idén Keszthelyre lerándultak. — A Szanatórium Egyesület nagykanizsai fiókja ma, szerdán délután fél 5 órakor tart|a a városháza tanácstermében fontos ügyekben öss- | sz<hívott választmányi ülését, melyre ezúton hívja meg a választmány tagjait az Elnökség. AJÁNDÉKBA Mhol sem ADNAK Mm mit Ma, „KÉZIMUNKÁT. Itgsiebbet legolcsóbb™ kspjá REINITZ BÉLÁKÉNÁL Deák-tér 1. Telefon 552. HALAI KOIkOWT IBM tscptantet 28. Nyugdijasok! 1928. szeptember hó 26-án d. u. 6 órakor a nyugdíjasok a Polgári ügylet földszinti termében értekezletet tartanak. JSjjetek el mindnyájan, mert itt lesz az alkalom a régi és ujabb nyugdijasok közötti megkülönböztetés folytán beállott, s általában a nyugdijasokat ért sérelmek, s azok mikénti orvoslásának beható megvitatására. A nyugdijasok intéző-bizottsága. — Keresztény Tisztviselőnők Egyesülete folyó hó 27 én, csütörtökön délután 6 órakor saját helyiségében (Nidor-u. 14) összejövetelt tart. A vezetőség kéri a tagokat, hogy minél nagyobb számban jöjjenek ösize. — A Csengery-utca Ismét tűrhetetlen állapotban van. A C«n-gery-n\'ca, melyet nemrégiben a rossz koctlut miatt a rendőrség kénytelen volt elzárni, Ismét olyan állapo!b>n van, hogy a kocsik tengelytörései mindennaposak. Az eső a gyenge ptombokat kimosta és most ismét hatalmas hepe hupák felett kell lavírozni a jármű-vezetőknek. Jó lenne, ha a városi műszaki hivatal egyszer már végérvényesen megjavítaná ennek kz utcának kocsfuijá\', amíg nem következik be valamelyes nagyobb baleset a roisz ut miatt. — A cipésziparosok szakosztályának közgyűlése. A nagykanizsai cipésiiparosok szikosztálya vasárnap délután tartotta meg rendea évi közgyűlését, amelyen itiméi a régi tisztikart választották meg. — Eljárás indul gondatlanság miatt két szQIŐ ellen. Molnár János rendőrörmester és ne|e ellen a kapitányság megindittalta az eljárást az ügyészségen, mert tudvalevően a házaspár két gyermeke a síülök távolléte alatt apjuk revolveréi elővették és az egyik a másik karját kétszer keresztüllőtte, hogy kórhájba kellett szállítani. Ebédlő-berendezés mahagón1, attg basznál), fókarban olcsón eladó. Szarvas szálló portásnál. — Sinautó Zalaszentiván Szombathely között. A DSzA vasút igazgatósága a vasváriak kérelmére október 7-étöl keid ve Szombathely és Zalasienliván között egy sinaulóbusz-woitaá fog (árMn, A ttnautóbusx SzoabUtselyiöt 7 óra 40 perckor Indal és 8 óra 41 pirckor árkezik Zslaszenllvánr*. áskMtniivánról délután 13 ón 10 peectior indul vissza és 14 óra 10 perckor éikezlk Szombatbeír*. P0l«á/l fiu- és leányiskolái sapkák kuphalók Szabó Antal sport-üzletében — Lakassft Budviiesten állandóan olvasható a Park SzdUoda kávéháziban VIII., Baross-tér 10 — Két magyar fiatalember sza badulása az Idegenléglóból. Tegnap esle az olaszországi gyorsml ismét kél idegenlégióba síakadtma gyár fiatalember érkezett Nagykanizsára. Szabó István 27 éves bányász, békési lakos az egyik, Varsányi István 27 évea rákospaloiai g\' pljka^os a mánk. Mindketten öl évet szHg«l-tak le Afrikában az idegenléglóban és most, hogy a szerződésűk letelt, alig váriák, hogy ott tudják hagyni a francia fcldipoklot. A kél msgyar fiaialemb:r öregemberr.i zsugorodv.i, elcsigázva érke<ett meg Ksnlisára, ahonnan rendőrségi kényszerutleve-lével folytatiák ul|uka\' R iko?pilotár<\\ Illetve Biiésre. Mindakelten a lapunkban már sorozalosan ismertetett borzalmakat mesélték el a frarciík I legenlégiójáról. Megint egy hivatallal kevesebb lesz Nagykanizsán Zalaegerszegre költözött a megyei testnevelési felügyelőség Nagykanizsa, szeptember 25 A Nagykanizsáról Zalaegerszegre vitt hivatalos sorai, most u|abb hivatal szaporította, me y ugyan nem jelent akkora szociális sulyl, mint pl. a Munkásbiitositó vtgy más nagyobb személyzetű hivatal, de mindenese.re jellemző, hogy most már a Vármegyei Testnevelési Pel-tyyelöség sem lesz a megye legnagyobb városában Nagyktnizsán. A hivatal veteóje Oabsovlcs Kornél megyei testnevelési felügyelő nem költözik át E^ersze^te, htnem innen log gyakran átutazni és iuté.ni nz agyiét. . — Szűrei i táncmulatság. A ma-gyarszerdshe\'yi önkéntes lüzolióegye-sűlet szeptember 30 án a Stampf féle vendéglőben lánccal és mókás felvonulással egybekötött szüreti mulatságot rintíc-. A mulatság iránt egész Magyarszerdahelyen és a szomszédos községekben nsgy az érdeklődés. A rendezést Stampf László tűzoltóparancsnok végzi, akinek neve gartneia arra, hogy a mulatság ötletes, szórtkozlató lesz. VÁROSI Hl Még ma, szerdán 7 és 9 órakor A hires asszony Lengyel Menyhért regényének filmváltozata 8 felvonásban. Főszereplők : Lily Damlta, Warwick Ward. Kisérő műsor. — Motor, kerékpár és lovas kocsi karambolja. Tudósítónk jelentése: Szeldler Pdl és özv. szakácsi Csorba Károlyné motorkerékpáron jöttek B ilatongyörökröl Keszthelyre. A Vaszary Kolos-ulcában szemba jött velOk a dombon egy lovaskocrl. Ugyanakkor hálu\'ról két kerékpáros. Mindegyik szabályszerűen baladl. De a motorkerékpár, bogy a két biciklistának neki ne men|en, egészen az ut szélére ment. A sárban a kerék megcsúszott, felfordult. Sieldier és Csorbáné nagy Ívben kire pü tek, ugy, bogy a féifi bat libát törte, mig az asszony egy fo^Wlréssel szabadult meg. Sieidlert a kórházba szállították. =- Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. liBlA-HffSOB Szep\'ember 26 (szerda) Budapest 9.30 és 11.45 H Közben 12 órakor déli harangszó az egyetemtéri templomból. Utána: Cigányzene. I Időjelzés, ldő|árás. 3 II 4.45 Időjelzés, időjárás. 5 Mesedélután 5.40 A m. klr. 1. honvéd gy. ezred zenekarának hangv a Stúdióból. 8 30 Művéiz-esl. 10 R, időjárásjelentés. 10.20 Cigányzene. Bécs, Qrác, Innsbruck, Klagenfurt Linz 11 és 4.15 llaagv. 6.10 Oy. 7 Opera E. Berlin, Stefiin II és 3 30 O. Z. 4 A. 5 Oy. 5.30 Hangv. 8.10 Operett E. 10.30 nZ. Barcelona 12 15 Harangjáték. 145 és 5 45 Kamara Z. 9.20 Hangv. >J.55 Drámai töredékek. 10 20 Hangv. Basel, Bern 1 U. 4 Hangv. 4.30 Qy. 8 30 Hangv. 8 35 (Basel) Kamara Z. 10 Hangv. Brflnn 11 Hangv. 12.15 Q. 3 Vígjáték E. Utána mcték 5 és 9 Hangv. Frankfurt, Cassel 3.05 Oy. 3.55 A- 4 36 Régi opercttrésztetek. 8.15 SzinmU E. Hamburg, Bréma, liunnovi-r, Klel II O. 1.15 Mandolln Z. 4 15 (llanaover) Oszi dalok. 5 Hangv. 8.30 nZ. és tánc Z. t.angenberg, Köln, Aachen, Münster 10 15 (1. 11 15 Hangv. 2 10 ü. 1 05 Hangv. 3 40 A 4 40 Irodalmi délután 5.45 és 8 Hangv. 9 Oszl dalok. Utána 12 óráig tánc Z. I.ondon, Daventry 12 Balladák. 12.30 Tánc Z. I Hangv. 3 45 Klasszikus Z. 4.45 Orgona Z. 5.15 Oy. 6 Zenei kö/iáték. 645 Kreiler hegedU-mlhrek. 7.15 Hangv. 7.45 Vidám est. 8 Opera E. Milánó 12. 0 Kamara Z. 4 30 Tánc Z. 5.200y -dalok. 8 50 nZ , esetleg vígjáték-közvetítés. 10.35 Tánc Z. Prága 11.30 0. 12.06 Hangv. 3 O. 4.20 Oy. 5 Jb. 7.10 0. 7.30 Vidám est. 9 Hangv. Róma 1 Kamara Z. 4.50 Oy. 5.30 Hangv. 9 Opera E. Varsó 1 Torony Z. 5 Krakól műsor. 6 Hangv. 8.30 Kamara Z. I Szerdán és csfltörtökön 7 és 9 órakor Két sláger egy műsorban I A barna ördög Egy lengeri pitkány és egy leány küzdelme 7 felvonásban. Az éjféli menyasszony Vígjáték 7 felvonásban. Főszereplő: Mary Prevost KEZIMUnHAZÖK FIGYELMÉBE! Mul Itll a kttnla özv. Dr. Orosz Mlklősnénil 11 Miután szükségletemet gyári cégeimtől előnyösen sikerült hessereznem, abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy az 4477 összes kézimunka cikkeket, fonalakat, csipkéket szenzációsan olcsó árban bocsálthstom a kézimunkázó közönség rendelkezésére. óriási választéki Príma mlrtíség I Figyelje kirakati áraimat I Próbálja kl. vételköteleztttiéf nélküli Un. Dr. Smu*BlkltiBá. Kaztsczy-e. 2. KÖNYVEK, LAPOK H. G. Wells: Csodálatos történetek S nkl állal mrg nem álmodott világi) ut kJ szárnyra H. 0. WeU hatalmas képzelete. Csodálatos nö víuyek, őskori állatok, vándorló lelkek és boszorkányos büvészbolt a tárgyal ennek a fékte\'en fantáziának, amelynek mélyén mégis mindig ott re|ödk ac élet és a tudomány va-l»mi elie|ett, örök éivényű igazságának felismerése. Káprázta\'ó olvasmány ez a kötet elbeszélés. Színek, emberek, események, érzések váltakoznak, száguldanak kaleldoszkop-szerű változatossággal. Egyik novellát sem lehet kiemelni a másik rovásárs, csupa apró remekmű ez a könyv, novellák, melyeknél érdekesebbet talín még nem Írtak soha. Az élet és a vágv határvonalán moiognak éa nyitvibagy|ák a kérdési, melyik a szebb, job^ valóságosabb világ. Valóbin az élet nagy kalandja, minden kalandos lehetősége elevenedik meg ennek a kötetnek a iapjsin és bátran mondhatlak, hogy ezek a kis novellák az angol Iró munkásságának legérdekfeszilöbb, Irgmegkapí bb termékei. >( A Napkelet szeptember 15 Ikl szárr ában Jdnossy D.\'n s a legújabb levéltári kutatások alapján Kouulh amerikai politikai lerveU világilla meg, Lakner Oéza pedig sz inm-vidusllsis és nacionalista Iroda ómról Irt tanulmányt. BUky Oyörgy folytaija Szlkoray Sándor, Teres-csényl Oyörgy és Tőrük Sándor novellával. Marconnay Tibor, Falu Tamás, Majthényl Oyörgy, Haraszihy Lajos és Zergényl Ella költeményekkel szeri pelnek. Ezenkívül gav-dsg kiitikai rovat és műoészell szemle teszi értékessé az uj szám tartalmát. Mutatványazámot díjtalanul küld a kiadóhivatal Bpest, I., Döbrentei-u. 12 )( Az OJság hosazunapl száma kellemessé teszi a böjtöt. A Bölcs Rabi a legfinomabb pecsenye, a színházt kritikák az ünnepi kslács, Papp Jancsi a finom gyü-mölcske. Mutatványszámot .Ingyen küld kiadóhivatal Budapest VI. Ó-utca 12. x Gömbös Gyuláról kitudódott, hogy színdarabot Irt A Szinkázi Élet 24 órára gazdaggá tstt* az 1148 számú utcaseprőt. Fényképek a világ legnépszerűbb emberéről. Dénes Oszkár boteiportás lelt egy körüli szállodában. .Várkonyl Mihály lelkemre kötötte, hogy faüéüe-nűl men|ek Budspestre* — nyilatkozik Dolores del Rio a Színházi Élet legújabb számában. Polytatódlk a háromezer pengős pályázat: jó házassá*hoz kell e hozomány?\' Darabmelléklet: A régi nyár*. Színdarabokról, kupiékról és kabarétréfákról ái jegyzéket teljesen Ingyen küld a Színházi £<et színdarab osztálya. l&g. szeptember 26 KÖZGAZDASÁG HALAI KÖZLÖNY Nem sokat segített a bő szeptemberi eső, mert elkésve jött Egyedül a szántási munkák elvégzését könnyítette meg Nagjrkanliaa, aieptember 25 A mult hit végén kezdődött és több napon át egész Zalamegyében bő eiö áztatta át a kiszikkadt fö\'d :t. Ma érdeklődtünk a járási gazdasági felügyelőségnél ai eiős időjárásnak a termésre gyakorolt hatásáról, shol a kővetkező felvilágosítást kaptuk: — As eső annyira későn jött, hogy a termésre már alig lebet hatásssL Leginkább még talán a répaféléken segítheti amelyek még növekedésben vsnnak és a bő csapadék következtében |a*u!hs:nak. HasxnáU valamit a legelőkön és a kaszálókon ls Az Idén úgyis gyenge tskarmánytermés volt és bs a legelők jsvulnsk, az állatokat tovább lebet legeltetni. — A kukoricán már nem Igen segíthet, biszen a legtöbb helyen letörték, de ott, ahol mé^ lábon van, ott sem hasziálbit, mert a kukorica mái teljesen beérett és az eső már nem Javíthat rajta semmit. A burgo-nvdn szintén nem tud segíteni. Ugyan az egészen későn érő fajiaknál lehet szó valamelyes javulásról, de a kevésbé későn érő fajták fejlődése már beHeaődött. — Hátrányosan érvényesül az e%ő a szőlőnél, amelynek a leszedését akadályozza. Kü önben ls szüret ideje kezdődik és ilyenkora gazdák nem szerelik az eső-, meri sz a kellemetlen kőv itkezménye lesz, hogy a mustban több víz jul és ez a minőség kárára van. — Előnyös az eső a szántást, talaj élőké izltésl és vetési munkálatoknál, mert a nyári nagy forróság miatt a kiszikkadt talajon, különösen a kölöttebb talajon nem lehetett szántani s a vetéshez szükséges talajelómunkálalokat elvégezni. Mezőgazdasági bizottság | alakult Keszthelyen Keszthely, szeptember 25 i (Tudósttónk telefonjelentése) A keszthelyi városháza tanács:ermében ina válaaztották meg a mezőgazdasági bUoUságol, 10 rendes és 10 pót-tsgot. Elnök letl Lénárd János dr. hercegi főütkár, alelnök Vldosfatvl Ernő uradalmi számtartó, jegyző Kthrer Béla karnagy. (-) Az Istállótrágya kezelése. A műtrágyáknak, különösen a szuperfoszfátnak használata az utóbbi időben örvendetesen terjed. Ezzel kapcsolstban áronban, különösen a tanulatlan gazdák körében, egy igen sajnálatos tévedést látunk. Sokan ait hiszik, ha már műtrágyát vásáro ntk, az lsláliótrágyát az eddiginél még jobban elhanyago hatják. A trágysdomb még rendetlenebb, mint eddig volt. Az istállótrágya a told végébs hordva takaratlanul, vagy a földre kupacokba hordva szétteregetlenül és alászánlit\'anul még hosszabb ideig hentereg, mint eddig. Pedig ez a mulasztás nagyon megbosszulja magat, hiszen a műtrágya nan pótolja, hanem csupán kiegészítője az Istállótrágyának és akkor jövedelmező hisználata igazán, ha a földek jó istálló\'rágyaetőben vannak. Ezt pedig csak ugy érheti el a gazda, hi tevés Islál.ó rágysját gondosan kezfll, szabályszerűen alkalmazza, bogy annak értékes anyagai ne vesszenek kárba. (-) Gazdasági előadás Sármelléken. Szombath Béla gazdasági tanár szeptember 30 áu Sármelléken gudaságl előadási tart. (-) Gazdasági kirendeltségek A földművelésügyi miniszter már régebben tervezi, hogr a gazda-közőnség panaszainak orvoslására és az együttműködés biztosítására az országban több helyen gazdasági kirendeltségeket állit fel, amelyek a gazdasági felügyelőségekkel fognak együttműködni. Az errevonalkozó tárgyalásokat, amint értesülünk, befejezték és a kiszemelt váiosl hatóságokkal érintkezésbe léplek a gazdasági felűgyelöiégek az u| szerv felállítása érdekében szükséges megbeszélések védett. (—) Mezőgazdasági munka-verseny Barcson. A muil évben Barcson s Széchenyi neraieuág versenyeivel kapctolatban megtartott mezőgazdasági munkaversenyek or-STágszerte nagy érdeklődést keltettek. Erre vsló tekintettel a Széchenyi Fiigyes gr» f és Bircsay Áios vezetése slatl álló rendízöolzottság a meiögazdasági .nunkaversrnytabucsi járás területére megismétlik. A versenyen szereplő siarnok a következők : négyes OkOifogalhajlási verseny, szántási verseny, taiódi verseny, befogási verseny, kézierő verseny (iur-gonyí kiszed is, tengerltörésj, p sitor és vadásjkulyák bemutató versenye. á kn4o>«rt Tt\'«4» tari/i bizalom dolga. Hálók, ebéd lók, urlszobák a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron. Kadwazö fizetési feltételek. Székely Vilmos butortelepe Hagykaalasa, Kaafaciy-atca 4. sa. Elsőrendű saját kárpitosmühely VALUTÁK Aofcai L 17 76 <7 91 B-tua ti. ;9 55 79 85 16-95 17 05 Dhk. 152 55-153 ifi DuUi 100 -1006 0*11* 670 80-M2 bO FUMfcl\' 7J3S-12 !>5 Ha"! 229 45-230 45 Imuu 64 15 6145 Ul t-45 3 50 wari - - Ura 29 85-30 10 Márki 13650-137-00 Harría 152 55-153 15 Idillt. SO57-40 92 Paaata 944U-9500 Sfák\'l I.I1015-1105S l«MV WS 05-153 05 Amit. Í29-75 XS0 43 DtljTád lui.6 10 09 Mulln 136 5/-1.6 97 Utusuel 7J 57-79 82 Bcilrul <\'46 1 50 Koixob.152-72 153 12 I.ondón 27-7H-27 86 Madrid 94 45-94 MS Mhaao 29-95-30 06 ba jryotk 872 90 4 50 \' a ilu 152 12-153 12 Pária 0-:8 33-46 Práft 1IÜ7-I7-02 SaofU 412-4 15 Slockb. 153 25-16865 Varxi 64 22 -54 42 WHa 8066-80 91 ZSrleb UO-2J-I1053 Ozletáthelyesín miatt LÓTAKARÓ kéiiletUnket milyen leszállított árban Mli áiuiltjuk HIRSCH ÉS 8ZEG0. Az egész város beszól a Molnár-féle Kinizsi-utca 4. szám alatti étkezdéről \' Nagykanizsa ezen kedves, Intiai és hangulatos budai vendéglőjéről, ahol páratlanul olcsó árért a legkitűnőbben lehet étkesnl. A szakácsművészet remekei, nagyszerű ízletes főzés, bőséges adagok, figyelmes kiszolgálás — jellemzik a Molnár-étkezdét, amely ma már fogalom Nagykanizsán. A nap minden azakában hideg és meleg ételek, a legnemesebb, legjobb és legolcsóbb italok. Diioaaázó ét falatozó bodega. Aboaaauek étkexéars mindennap talváUtaek. Aki egyszer étkezett a Molnár-féle étkezdében — az állandóan ott étkezik, — mert Jobb, mint otthon. um Timi A mai értéktőzsdén az irányzat kisebb iogsdozások mellett barátságosabb volt. A kétnapos tőzsdeszünet után a szilárd ntw,orki tózsds hs-tása slatt msgasibb árfolyamokkal és élinkebb forgalommal Indul meg az üzlet, mivel a spekuláció véleményes vásárlásokat esz közölt Azok ban az értékekben, amelyek legnagyobb mérték ben sínylették meg a laoyhaságot, Így Bauxitbea, Ktotén-ben, Fegyverben éi üansvllismosban a komremin is fedezési vásárlásokat hajlott végre. Később az üzlet elcsendesedett és ralvsl a kflf.5ldi tfztdikról ösztönrés nem érksseti, a kontremln eladásokbi fogott, aminek bitáss slatt több ptpfr, igy pl. a B-.ux t és Kőszén elvesztette mai árnyereségét és s szombati zárlati nívóra esslt vissza. A piac legtöbb értéke azonban a hangulatváltozás ellenére is barátságosabban zári A forgalom átmeneti csend u\'án zárlat előtt ismét megélénkült. Elvétve néhány érték — Magyar, Nimet, Mező — lanyhán feküdt. A fixkimatozásu papírok piaca elhanyagolt A valuta és dívlzapiac változatlan. Zürichi zárlat 20 81, LoaSoc 2S-20>A, H»Wf«» 919 77>/a BrSasal 71-30, Mltao V 1«. Madrid 8Í-7U, i«<«<aa XKU Barik 113 90, Wtaa 73 i7\'/i. Sotla 3-75 Práíi 18-40, Varaó 5S 221A. B.4apatt SO-SO, Be irád 9 )3. Baka aal J-16. Sertésvásár rafea|táa 2523, mItMI aladatlanal rl.aaa ■arsdl 1147 darab Elafctada 1»3—2-00. oedatt l-85—l\'91, Medert kflaíp 170-1*76. könnyű I 33—160, iMrudtl " 1-76-1-80. aUaodteadH 1-50 " tlaérandS Ora* 0—1-68, taoo\' lagjbaa 2 M •aidí 1-40 -1-63, aaaloona nazybaa 240 .alt 256 -26), labulotTlTM 1-00-2 18 lulooaáa lálMrtáa 2 16 -2-26 Aj Irányaal lanyha Terménytőzsde A buza 10, a rozs 20 fillérrel esett. — Az irányzat gyengébb, a forgalom élénk. Baaa Maaav. 7/ kg-oa Í6-ÍS—JOM, Ti k|-oi 36Í5-W-7S, rt Ím M6>-27 00, 80 it-o» 27 CO - 27 15. daaáaM 77 kjt-o« 26-2J-28 40. 78 kf-oa 38 40 -2685, 79 k(-es 2065-368? 80 k^oa 26-85-26 95, rota 2«8>-2490 takara. área 26 50 -26 75, aAráipa 27 00-38 00. asb 36 00 - 26 25, Ma««t 31OO -11-2.), Baaibspa 30 00 -20 50. ¥ ffiíí Horvátországban havazik Belgrád, szept. 25. (Éjszakai rádió-jelentés) A fsistalóvén vidékeken erős hideg uralkodik. Horvátország egyes vidékein havazik. Regedei víz nemcsak kltünö borvlr, hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál. Kapható minden fQszer-és csemegeüzletben. „„ Főraktár: , WEISZ MÓR Nagykanizsa, Király- u. 21 lllll! NASH é. PACKARD autók 1929. évi typu&al megérkeztek! 66-os, 76-os és 86-os typasok csukott és nyitott karosatérlával. A 76 os és 86-os typusoknál dupla gyújtás, a 88 os kocsinál kOzponti automatikus olajozás. na Szánté Vilmos és Társai Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tár K. Teieéon 3-22. I • ZALAI KÖZLÖNY APRÓHIRDETÉSEI Ai •orófalrdtfeMk <11 ja 10 stóla 10 lllUr, minden további szó dt!a 8 AH. Vall- é. lanepoap 10 asólg 80 Hllár, minden további szó dija ■ flll. Sswdán és pénteken 10 ssólg 80 fillér, minden további l«S dlj» 8 flll. Umui t minden vasta- Msgyar-utca 104. szimu ház I hold kcrtt(Tsiabsdkézből eladó. 4621 Sajtfclársielláa Főút 24. udvarban. KUlöntéle asjtok kiárusítását megkezdtük. Ferenezy. 4698 ■agblahatá uj, modern, eiukott, J6 hengeres autók csak Kaufmann Manónál rendelhetők. Saját érdekében tessék a dinre ügyelni. TeJefoa 167. vagy 571. 4610 Háló- és ebédlő bútorok, fürdőkádak, légszekrény, eladó l\'rledenthal, Eötvös-tér 18. sz. 4723 Egy fiu, esetleg egy kifutó- leány feivéte ik Ehrensteln Károly és Társa Fő-Ut II. 44S! »ár- éj hóolpS szakazertt javítás, kizárólag Sátrán és Pejlernél, Főul 19. 4718 I Bres szoba mellékhelyiséggel gyermek- I Király u. 28. 4716 • Utcai egyszobás, konyhái laké a mellék- telen házaipárnak kLatié I helytsége&el Öregebb jiázajpárnsk azonnal kiadó Kinizsi utcs 51. - Érdeklődni lehet Sugir-ut 44. 4724 Használt bútorok aloaán eladók — Telekl-ut 44. -4725 EgyszerU udvsri kéUzobás lakáé mellékhelyiségekkel október l-rc klsdó Magyarutca 3 f 4726 Traatara és RaHholar gummlclpók ■ lltényl dpőQiletben kaphatók. 4728 Kél butoroaatlan szoba mellékhelytaé-gekkel aionnal kladé Nádor u. 9. 4731 Nagy zöld ebédlAezSnyag áladé. Clm i kiadóban. -4733 Franola táraalgásra kerestetik lehetőleg francia anyanyelvi! hölgy, vagy ur napi egy őrli Időre. Ctni a kiadóhivatalban megtudható. 14734 Férfi télikabát, egy hegedű eladó — Kisfaludy-u. 17/a. loldszlnl. 4735 Tlaztviselő keres december l-re egy kétszobás lakáat megfelelő mellékhely í-ségekkel. - [Címeket s ktsdóblvalal továbbit. ______-4736 Ssint||árgy>árl begyen (Hérics-féle) 7 magyar hold izőlő és gyUmölcsöi, egyben vagy részekben, felszereléssel egyUlt eladó. Azután a temető mögotll 2 magyar hold (Kárlovlctféle) szántóföld Is elsdó. érdeklődni lehel Főút 12. 4737 Tűzifa és szén legolcsóbb beszerzési forrása HILD JÓZSEF deszka, épQletta, mész, cement és egyéb építkezési anyag kereskedése Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120. gabb béttból álló ssó két szónak számit-fa tik. Állást keresőknek 50<Vo engedmény. A klrdatéal «IJ a!8ra tlaaSoasJé. Elarté Mlhályfa községben egy lakóház három hold belsőséggel: éi gaidsiágl épületekkel. 12 hold azántó, 4Vi hold rét, egy hold azőlő plnceépOlettel. A földek elsó-oszUlyusk. — Bővebbet Szántó Vilmos éa Tártai cégnél Nagykanlzaa, Deák tér 4. 4732 Válogatott uradalmi oaemegeaaAli kilogrammonként 50 fillérért kapható — Dr. Rothschild Béláménál, Sugár-ut8. 4339 PéukSIeaSvt bekebelezésit ml adta ■ s legtlőnyösebben és leggyot-lolyóatóat Aoaél IgaAo péoa-kaicaöokösveUtő Irodája Nagykanizsáé, Kazlnczy-utca 1 szám. 3161 iél kuteroxott, klllönbejáratú utcai szoba, egy vagy két aaemályre kiadó. Clm a kiadóba a. 46X1 Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, a legjobb após, nagyapa és rokon ACZÉL PÁL Ügyvéd folyó évi szeptember hó 25. napján hosszas szenvedés után, 76 éves korában, csendesen elhunyt. A megboldogultat szeptember 27-én délulán 4 órakor temetjük az Izr. temető halottasházából. Dr. Oraaág Lajoané Aoaél Blanka, Dr. Aoaél Géz. gyermekei. Dr. Orazág Lajoa veje, Dr. Aoaél Géxáné Singer lla menye. Orazág Mérte, BOeke és Annua, Aoaél Marika és Zauxalka unokái. Részvétlátogatások mellőzését kérjük. Strobentz-féle padlófestékek, linóleum vagy borostyán, zománcmázak és mindennemű festékáruk a legolcsóbb árakon kaphatók. Gyári lerakat: Frledenthal Rezsőnél Főút 1. szám Drogériával szemben. 18.443/1928. Versenytárgyalási póthirdetmény. Nagykanizsa város tanácsa a városi csatornázás bővítésére a folyó hó 29-ikére kiirt versenytárgyalás határidejét folyó évi október hó 16-ának d. e. 12 órájára elhalasztja. Nagykanizsa, 1928. évi szeptember 25-én. <m Városi Tanács. Hangjegyujdonságok i Mit estnél, ha az est leszáll? (I\'angó) Régi nyár (Operett) Magáért (Blues) Msga csunva (Slaw fox) Valamit mondok magának (Slaw lox) Ringató kék Balaton (Fox írott) „ Keresek egy nőt SohSn and Sohiok Haller-rewB alágerel i leh bln d e Msrle von der Haller-rcvue lleute könt leh mlch vergessen Orossmama laas dlr dl Haare sebnelden Melnem Mfidel aus Wien Onkel Friedrlch hat ne\' neue Braut I kaphatók: FISCHEL FÜLÖP FIAI könyvkereskedésében uu _ Nagykanizsán. GUBACSOT, égytollat. állati bőröket, vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és rongyot a legmagasabb árban váaárol 8T1ÉI B. riAI NAGYKANIZSA, Erzsébet királyné-tér 15. sz. slstL Nedves falak tt\'tiX Kollarit loljékony szigetelő anyagot hasináljon. Hidegen hatználsndó. Oyéitjs: Egyaefllt Ujpaall Vegyéaaall Gyárak, Kollár Mlklóa, Ujpeet, Vtota-u. 30-32. «ur Teleion: Lipót 913—43, 920 -56. Káfkitl: Sartary ftukái UtUi tijitl. Hurkaim. Olthon 1 perc altit a gyermek is készíthet saját tiszta üvegjében izódavizet, üdítőitalt habzóbort! 1 It. szódavíz 16 fiiérbe kerül, olcsóbb mint a gyári 4 havi részletre! Tartozik önmagának, családjának, hogy asztalára tiszte üveget legyen I Árak: Auló Syphon Oveg ... 21 P az első let. szénsav- patron ............... 5 P cserénél I IcL szfn-aavpatrcn ............ 2 P 4 havi részletre I Autosyphon üveg Sparklet világszabadalom ! 2771 Tiszta, olcsó, kényelmes, praktikus I Egyedárusiló: % Szabó Antal ■agykanizsa n Telefon 91. szám 1038 szcpáeaber 2(1 Ha megpróbálja, sohasem használ mást, mint Johnsons féle amerikai padlóviaszkot és beeresztöt. Minden eddigi ptdlóvlaszkot felülmúl, zsilfoltot nem hagy, fénye állandó. Kapható cuk: Frledenthal Rezső festék, kefe ás háztartási cikkek Ötletében Tel. 137. Főút 1. Tel. 137. flaxdasági Takarék éftleL 1 biti mm fi Mnt bizományi lerakatából mindennemű keményfái, u. m. Slavon tölgy, kőris, éger és elsőrendű tölgyparketta, úgyszintén hazai vadeteresznye éa gőzöli bUkkanyag állandóan nagy raktáron kapható EPPINGER I. ÉS FIA delik., léc. ápBIltfa él ralidciMMl építkezési ínyig kcnikedétéBta nagvkamizsAh, deAk-téh 8. Világhírű Hatachek Eternit lerakaU. Vm^csávázószerek: Porpácok: Reévesfácok: Porzol Hlgozán Tillanlin Tillanlln Arzópor Cupram Tután Oermisán .Orion" csávázó rázgáiie-por Abavlt Kall mái Triamid Tri.mid stb stb. Műtrágyaléié k. Növényvédöazerek szükségletét rendelje meg már most nálam, hogy Idejében megkaphasaa. Eredeti gyári árosa kicsinyben és nagyban kaphatók: 018ZÁS JÓZSEF BflhmMMks Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett, ni Telefon: 130. Heán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól. 681/1928. vht. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102 } « értelmében ezennel közhírré leszi, hogy s nagykanizsai klr. járásbíróságnak 1928. évi l>k. 11231 száma vég-sése kövelkeztében Dr. Halmos Ernő ügyvéd által képviseli Hcrváth Oyörgy és tértei javára IUC0 pengő a jár. erejéig 1928. évi aug. hó 4-én loganatosltotl kielégítési végrehajtás utján le- éa leltll-logTalt és 3050 pengőre becaOlt következő ingóságok, u. m.: kulör böző szőrme-áruk nyilvános árverésen eladtlnak Mely árverésnek a nagykanizsai klr. járásbíróság 1928-lk évi 11231. sz. végzése lolytán 1000 pengő - fillér tőkekövetelés, ennek 1928. évi junl.it hó 30 nsp|álól járó I00/0 kamatai, 1 i°\'o váltódíj éa eddig összesen 147 P 3t> flll. ben bíróilag már megállapított költségek erejéig Nagykanl-ísáu, Kszlnczy u. 2. sz. slall leendő megtar lisára 1928. azeptember hó 27-lk napjának d. e. 10 órája határidőül kltuzetlk éa ahhoa a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hlvstnsk meg, hogy aa érinteti Ingóságok sz 1881 évi LX. t.-c. 107. és I0Í J-al értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek aztlk&ég esetén becsáron alul it cl lógnak adatni. Amennyiben az elárvereiendő Ingótágo-kat mátok It le- ét felulloglaiutták ét azokra klelégltétl Jogot nyertek volna, ezen árverét az I&8I évfLX. t.-c. 102. $. értelmében ezes javára It elrendeltetik. Kell Nagykaniztán, 1928. évi szeptember hó 7. napján. Haán Oyula s. k. 4/21 klr. blr. végrehajtó. Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.) 68. évfolyam, 219 szám Nagykanizsa, 1928. szeptember 27, csütörtök Ara 14 fillér POLITIKAI NAPILAP *• WUnWi Hulpia. jc^xthetyi l&fcJedóWvaUl Koentfa U)m-«. M. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos 1 magyarok voltak az elsők, akik lerántották a leplet a „leszerelés" hazugságairól A magyar delegáció nem szavazta meg a támadásról és kölcsönös támogatásról szóló szerződés javaslatát Oenf, szeptember 26 A népszövetségi tanács mai ülésén Commen román delegátus vá\'a-szolt Apponyi Albert gróf trgnspl le|tégeiéselre. Románia szeretne leszerelni, állítja Commen és többször lett kl-sé;l:1e4, bogy siomszédsival támadást kizáró szerződést kössön, de ajánlatai ezldelg válasz nélkül maradta*. Magyarország állandóan vádolj i szomszédait s most már elérkezel! a pillanat, bogy Magyarország pontosan kifejtse a vádakat. Eiulán áttéri a döntőbíráskodás kérdésére. OsusM cseh delegátus szólalt fel ezután és kijelentette, hogy a cseh kormány ugy, mint a múltban, ugy a jövőben Is ragaszkodik békeszerető magatartásához. Rolln belga delegátus a jelentéshez hoziászólva, arra kérte az I. és III. főbizottság tagjait, hassanak oda kormányaiknál, bogy a szerződés-mlntákst a legközelebbi gyűlésig lehetőleg minél több állam írja alá. A köigyülés ezután a beterjeszteti jelentés és a hozzáfűzött határozati javallatokat elfogadta. A magyar delegáció, mint Apponyi Albert gróf már elö-söleg bejelentette, tartózkodott a támadás kizárást és a kölcsönös támogatást biztosító szerződések megszavazásától. A közgyűlés ezután álléri a nép szövetségi költségvetésre, amelyei Mollov belgs delegátus előadói jelentése alapján tárgyaltak. Oenf, szept. 26. (Éjszakai rádiójelentés) A délelőitl közgyűlésen a továbbiak során megszavazták a népszövetség költségvetését, ms|d a bolgár delegátus Indítványára módosították a számviteli szahilyzatot. Az utolsó tárgypont a hátralékos lagdijik Ogye voll. Ezután Calles elnök összefoglalta a IX. népszö-velségi közgyűlés eredményeit kijelentette. bogv a közgyűlés jó szolgálatot tett a népek ügyének és nap-ról-napra erősödik a nem- zetközi barátság. Ezzel a IV. közgyűlés munkáját befejezettnek nyilvánította, mikor is a tagok szívélyes bucsut vettek egymástól. Varsóban dl össze a nemzetközi munkaügyi konferencia Genf, szeptember 26. (Éjszakai rádiójelentés) A népszövetség mellett működő nemzetközi munksűgyi hivatal tanácsa elhatározta, hogy eleget tesz a lengyel kormány meghívásának és a hivatal tanáfskozásait, október első napjaiban, Vartóban tartja. „Apponyi volt az első, aki megmondta az igazat a Genfben feltálalt hazugságról" Berlin, szept. 2(3. (Éjszakai rádió-jelentés) Az egész német sajtó cso- dálattal és elragadtatással ir Apponyi Albert gróf genfi beszédéről, melyet tökéletes szónoklaluak mondanak. — A nyíltság és bátorság Iskolapéldája Apponyi leguapi beszéde — írják a lapok. — Az Igazság hangja, a logika hangja éa az objektív bírálat hangja az ösz áliamféifiu szónoklata. A németek Irigykedve hallgatták Apponyi fejtegetéseit. A magyarok voltak tehát az elsők, akik megmondták az Igazat Brlandnak és Paul Boncournak a leszerelésről és az egész hazugságról, amit ott ők feltálaltak. Éi ml miért használjuk még mindig a genfi zsargont? — kérdi egyik nagy berlini lap vezérckkéuen Appo-nyit méltatván. Mikor fog már Németország képviselője Is hasonlóképen beszélni? Csodálattal adóznak a lapok annak a ritka emberi kiváltságnak, hogy 80 évin felül is bámulatos frisseaéggel igy tud basaélni. A magyarok büszkék lehetnek Appooyira. A .Der Tag" és a .Berliner Lokalanzeiger* szrneáclőinak latija Apponyi gróf beszédéi. Uhbbi lap azt ltjs, senki nem mert válaszolni Apponylnak. Olyan sikert aratót! Apponyi, aminőre nem voll példa Oenfben. Biiandon, Herriotton és Mac Donaldon kivül. ruwuvuíVLxa\'La* A\'u\'-ru\'/\'jV\'\'\' \'rrrrrr------------------------— ......................... Ujabb vérengzésre készülődnek október 7-én Aiaeztriában ■ felfegyverzett politikai pártok Bécs, azeptember 26 j fegyveres felvonulásokat terveznek, azon a napon, ugyancaak Bécsujhe (Éjszakai rádlójelenlés) Steldl, a Heimwihr-csapatok egyik vezetője ma hosszabb tanácskozást folytatolt Selpel kancellárral október hetedikéről. Egyik lap szerint a szoclálde-mokraták országszerte készülnek, hogy október hetedikén azonnal elnyomják a Helmwihr-mozgolódáso-kal, melyek az alkotmányforma megváltoztatására irányulnak. Bécs, szeptember 25. (Sajál tudó silónktól) Ausztria újra nyugtalan napok elölt áll. A politikai plrlok Ifgyveres alakulatai október 7-én amelyek igen könnyen a tavalyi Ju-lius 15-iki vérengzés megismétlődését eredményezhetik. A jobboldali Heimwehr vezetősége már hetek elölt elhilározla, hogy 18000 emberével október 7-én felvonulást rendez Wienerneustadlban, hogy ezzel dokumentálja a jobboldali lábor erejét. A Heimw:hr felvonulását Steldle dr. tartományfőnök rendezi. A kormány a jobboldali körök nyomására kénytelen volt engedélyezni a Heim-w.-hr felvonulását, mire a szociáldemokraták elhatározták,hogy ugyan- lyen felvonultalják a színién felfegyverzett köztársasági védőrség mintegy 80.000 tagját. A két egymással elkeseredetten farkassiemet néző tábor felvonulása ugyanabban a kicsiny vároaban, könnyen összeülkö-zétekie és vérengzésre vezethet annál inkább, mivel a páitssjtó már hetek óta uszító cikkekel közöl. A Helmw.\'br provokációnak tekinti, hogy a szocialisták ugyanarra a napra tűzték ki (elvonulásukat, sőt azt ugyannbbsn a vároaban tartják meg. A szociáldemokraták viszont ElAflutM én: egy Un a BUr fogadkoznak, hogy nem tflrik a reakciós tüntetéseket egy olyan kimondottan ipari vároaban, mint Bécsújhely. A kormány eddig miisem tett a tervezett felvonulások megakadályozására. El kell azonban Ismerni, bogy a kormány helyzete Igen nehéz, mivel a rendelkezésre álló erők jelentékenyen kisebbek, illetőleg gyengébbek, mint a felvonulásra készülődő párfok fegyveres alakulatai. Így hálátlan dolog Jóslásokba bocsátkozni, azonban h i az egymással szemben álló vezérek az utolsó pillanatban nem térnek észrt, október 7-ike véres vasárnsp|a lesz nemcsak Bécsújhelynek, de egész Ateóauiz-triának. A francia-angol flottaegyezmény után a szárazföldi hadseregek ügyében fs egyezség jön létre London, azeptember 26 A Daily Telegraph diplomáciai tudósítója a konzervatív pári országos kongresszusának előestéjén vezércikkben foglalja össze az angol poHttka legu|sbb eseményeit. A laptudósiló a 1 égiháború kérdésében létre|Ölt angol francia egyezményből indul ki, amelyről elsőnek olasz lapok adlak bírt és amelyet eddig sem francia, sem angol részről nem cáfollak meg. Diplomáciai körökben a makacsul tartja magát sz a hir, hogy a francia- angol fiottaegyezméiayt harmadik egyezmény fogja követni, amely a tengeren és s levegőben való együllmüködés biztosítása után mos! a szárazföldi hadseregek együttműködésére fog irányulni. A I égiháború ügyében létrejött egyezmény valószínűen régebbi keletű, mint a flottaegyezmény. Az angol-francia diptomádat egyűlt-működés a laptudósító szertnt dsö-aorban a következő pontokra vonatkozik : Franciaország feladja a szovjettel szemben követett eddigi politikáját, megszakítja a pénsfigri- és gazdasági kapcsolatokat és minden erejével azon lesz, hogy Szovjet-oroszorstág ne folytathasson propagandát Átsiában Anglia sHen. Anglia eszel szemben támogatni fogja Franciaország középe* főptl politikáját, közre tog működni a iAUt HÖtLÖ** 12<& szeptember Vt jugoszláv-bolgár közeledés megvalósításában és ■ lengyel-litván konfliktus kérdésében is a francia lengyel álláspontot fogja támogstnl. A Rajnavidék időelött való kiürítése kérdésében Anglia a döntést teljesen Franciaországra fogja bizni. A Daily Telegrapb vezércikke azzal a megállapítással végződik, hogy ai angol közvélemény haladéktalanul tudni akarja, ml igaz a fenti kombinációkból. _ Gyógyforrásra bukkantak Szolnokon Szolnok, szeptember 26 Már közel egy esztendeje tartanak a szolnoki városi szálloda közelében ai artézi kut fúrási munkálatai. A napokban már 870 méter mélységbe balolt le a fúrógép. Az egész város lakossága izgalommal várla a hosz-szurs nyúló fúrási munkálatok eredményét, mert Szolnokon az artézi kut fanatikusai azt állították, hogy meleg és gyógybstásu vizet lehet remélni az artézi kútból. Ms hajnalban azután ered&ényre vezettek a munkálatok. 873 méter mélységig jutott el a fúrógép, amikor ölvén fokos viz tört fel az artézi kútból Maáges mennyiségben. Szakértők szerint a viz hőfoka még néhány napig emelkedni fog. A hirtelenében megejtett vizsgálatokból megállapították, hogy a viz kellemes izü és nagyobb mennyiségű ásványanysgot tartalmas és valószínűen gyógy hatása ls van. A Gráf Zeppelin harmadszor feliszállott Ftidrickhafen, szept. 26 (Éjszakai rádiójelenlés) A .Oraf Zeppelin* léghajó ma délután 2 óra 8 perckor Flemmlng sorhajó hadnagy vezetésével leiszállott és megkezdte III. próbaútját, öl órakor slmln földit ért. A miniszterelnök meg van győződve, hogy Nagykanizsa polgársága kitart az egységespárti zászló becsöletéért folytatott harcban Ismeretes, bogy az egségespáril Jelölő nsgy-gyűlés táviratban hozta Bethlen István gróf miniszterelnök tudomására Bazsi József ipartestületi elnök jelölését és azt az impozáns mértékben megnyilvánult bizalmat és ragaszkodást, amivel Nagykanizsa választópolgárságának nagyobb része viseltetik a miniszterelnök és kormányának nemzetépítő programmjs Iránt. A miniszterelnökhöz Intézeti táviratra ma Ujvdry Oéza pártelnök elmére a következő távirat érkezett Nagykanizsára : Fogadja pártelnök ur a nagykanizsai egységespárt képviselő Jelölő gyűlésének velem táviratilag közölt megtiszteltető üdvözléséért hálás köszönetemet. Kérem ezt pártunk tagjai előtt ls kifejezésre Juttatni, meg vagyok győződve, hogy zászlónk füleiéért folytatott önzetlen és hazafias küzdelmünk Nagykanizsa egész polgárságánál megértésre fog találni Bethlen miniszterelnök. Oyömörey Qyörgy, Zt la vármegye főispánja ugyancsak táviratilag kö- Megkezdődött az ajánlási ivek aláírása Nagy kinizsi, szeptember 26 j szőnie meg a jelölő nagy-gyü\'és üdvözletét : Kanizsai egységespárt jelölő gyűléséről küldött szíves üdvözletüket hálásan köszönöm és kérem Nagyságodat, hogy azt az egy- ségespárt híveinél Is tolmácsolni szíveskedjék Győmörey főispán. Almássy Lászlótól, az egységespárt országos elnökétől ugyancsak a mai napon az alábbi szövegű távirat érkezett: A nagykanizsai egységespártnak pártunk vezéréhez, Bethlen Istvánhoz és pártunk programmjához való ragaszkodását örömmel látjuk, az üdvözlési ugy a párt, mint saját nevemben hálásan köszönöm. Hazafias üdvözlettel Almássy László. • A mai nappal egyébként megkez-dődött az ajánlási Ivek alátráaa. melyeket Szabó Oyőzö kir. járás-birósági alelnök még csak tegnap délután hitelesített, de mára már az egész város minden utcájában egymásnak adták a kilincset a két párt aláírás-gyűjtői. Éhínség fenyegeti Oroszországot Bukás előtt a rémuralom Oroszországban — Újra százszámra letartóztatják az ellenforradalmárokat Nyolcvanhat százalékban antlbolsevlsta a vörös hadsereg fenyegeti A szovjet kormány külföldről fog behoini gabonát. London, szeptember 26 A Magyar Távirati Iroda jelenti: Moszkvai Jelentés szerint Oroszországnak nsgy részét a gyenge termés miatt éhínség Az angol munkásszervezetek tanácsa nemrégiben rendkívül izgalmas éjjeli tanácskozás után 2 350.000 szavaz ittál 422.000 szavazat ellenében elhatározta, bogy az orosz munkáspárttal, tekintettel arra, bogy ez a szovjet-uralomnak oszlopa, minden kOzOsséget megtagad, annál is iakább, mert sz ottani munkásszervezetek nem képviselik az orqiz nép akaratát. Ugy Iá iszik ebből, bogy az angol munkásszervezetek pontosan vannak informálva az oroszországi helyzetről, mert a ma érkezett Jelentések szedni a bolsevista sajtó az utóbbi időben szinte naponta mérlegeli egy közelgő világháború esélyeit. Ezzel a fenyegető veszéllyel Indokolják a szovjet uralnak óriási erőfeszítéseit, hogy a vörös hadsereg összes fegyvernemeit a legtökéletesebben szereljék fel. Ez az indokolás azonban hazug jelszó, hogy a nagy orosz nyilvánosságot tévedésbe ejtsék. Az önkényuralom, amelyet egymillió kommunista a szaz-harmincmllllós orosz ntp fölött gyakorol, erósen veszélyeztetve van. A bolsevista vezetők nem a külföldi ellen légtől, hanem az ország belsejében duló elégedetlenségtől féltik tatalmukat. A parasztság, a mérnökök, építészek, az Iparosok nagy tömegei, valamint az orosz intelligencia a szovjetrendszernek halálos ellenségei. As Ukrajnában, Georgiában, Tur-kesztánban élő törzsek a nagyhatalmak segítségével el akarnak szakadni Oroszországtól. Nagyon Jól tad|ák a hatalom bitorlói, hogy eiek az államok nemsokára háború színhelyei lesznek. Ezt leleplezendő, elhatározták, bogy Oroszország különböző részeiben kéthetenként nsgyszabásu hadgyakorlatokat tartanak. Feltűnő, hogy nemcssk a Gurzov Grigorjev embert ölt. 4 Orosz regény. Irta : Urbán Oyula. — Még mikor első nagyobb kártyaveszteségem lesújtott, azon az estén Szikolaff Mihajlov minden kérés nélkül tízezer rubelt nyomott kezembe. Azt mondta: ráérsz megfizetni. Azért adom, hogy a feleségednek ne szólj a dologról semmit. Hálásan fogadtam. Megbántam, mert ha Anuszjá-nak elmondtam volna mindent, talán tudott volna hatni rám és én soha nem vettem volna többet kártyát a kezembe Az első tizezer rubel, amit Szikolaff markomba csúsztatott, hogy tovább forgassam a kártyát, volt a végzetem. Nem kellett volna. Nem volt erőm el nem fogadni. Elfogadtam és elfogadtam még azután sokszor... Szenvedélyemmé lett a kártya. Vad szenvedélyemmé, melynek nincs oltható szomja. Nincs határa. Csak éhesre tátott szája, melybe a legutolsó játszma végén — magamat dobtam. Itt meg kellett állnia. Mázsás bevezetése volt ez az ö szomorú emberi sorsának. Szóval birta volna szünet nélkül, de a lélek kihagyott és a tüdő is levegő után dörömbölt. Ebben az órában, amig Gurzov Grigorjev tollba mondta összetört életét, annyi részvét sűrűsödött egybe e hivatalos helyiségbe, mint a templomokban szokott, ha nehéz tömjén-fűstben rekviemet mond a pap valakiért Nagy erejébe tellett l.eonev vizsgálóbírónak is visszapréselni a ki-ömleni készülő könnypatakot. Dimitrij irnok szive is részvéttel volt tele. Akkorára nőtt a szive, amig egymásmellé illesztette a jegyzőkönyven a sorokat, hogy — érezte — nem fér a mellébe. Még köhögni is elfelejtett szegény. Valami megnyugvásfélét kezdett érezni Dimitrij. Ugy látta, az ő jelentéktelen élete is többet ér e percben minden Gurzo-voknál. Pedig az ő életében is nagy tragédia zajlott le. Tudta, hogy gyógyíthatatlanul beteg. De ettől a : beteg testétől külön tudta válasz- , tani lelkét, mely egyensúlyban vezette életét álmai beteljesüléséig. Amig irodaigazgató lesz. — Közbevetve mondom, Gurzov Grigorjev, védőügyvédjének ugyanígy tárjon fel mindent — vette fel a szót Leonev vizsgálóbíró. — Qondos-kexirtia kell arról, hogy állításai, miként sodorta Szikolaff Mihajlov a züllés útjára, — bizonyítható legyen. — Rám kell nézni vizsgálóbíró ur, — felelte halkan Gurzov, — és aki ismer, tudni fogja milyen mélyre estem. Ebben a városban mindenki ismert, tudták ki vagyok. És ma ? Tudni fogják ki leszek, ha becsukódik megettem a fegyház kapuja, vagy belöknek a menetbe, mely Szibériába indul. Tanukkal bizonyítani, vizsgálóbíró ur? Az Úristen a tanúm, hogy Szikolaff Mihajlov ásta meg a siromat. Aztán mintha magának mondta volna, maga elé meredve csendesen hozzátette: — A magáét is ... — Szóval azt állítja — szakitolta félbe a foglyot Leonev vizsgálóbíró, hogy Szikolaff Mihajlov, megölt földbirtokos taszította a züllés útjára ? Kártyássá tette, holott azelőtt sohasem ismerte a kártyát. — Nem ismertem. Mint fiatalember olyan tiszta életet éltem, hogy emiatt gunytárgya voltam legjobb barátaimnak is. Vagy félévig tartott ez a zuhanás. Szenvedett a feleségem, szenvedtem én és nem birtam uralkodni. Néha, világos pillanataimban vakítón szemembe villant, mit teszek és még sem volt megállás. Láttam élesen ilyenkor, mint omlik össze családi életem. Pokollá tettem periljánai házamat és minden hiába volt. Szegény Anuszja csak sirt, csak szenvedett és nem tudott Itatással segíteni rajtam. Amig tudott volna, nem tártam fel a bajt őszintén. Mire megtudott mindent — késő volt. És Szikolaff, — akkor még nem ismertem igazi arcát — jött továbbra is. 0 volt a nyugvó pont ebben a borzalmas élelemben. Én ia meg Anusz-jám is ugy hittünk benne, bogy hat hónapos házasságunkban csak az ö ragaszkodó, melegszívű barátságát láttuk értéknek. A mi, az én elhibázott életem értéktelensége kétségbeejtő volt. Csak Szikolaff, ő, egyedül 6 volt akihez én is meg a feleségem is menekülni tudtunk. Ha ebben a helyzetben napokig nem beszéltem i Anuszjával, vagy nem voltam otthon, szinte követeltem, hogy mikor megjövök Szikolaff minden szabad idejét nálunk töltse. Mindennek láttam a pusztulását magam körül — csak a javinagörgetót nem ismertem... Mellettem állott és nem vettem észre. Nem, mert ördögi álnokságá-ban két kezével anélkül, hogy tudtam volna, erősen lefogta szememet. Hályogot húzott rá és mire eszmélni kezdtem halványan, hová rohanok, mi áll előttem, késő volt végzetesen. Mikor sejtettem az utolsó forduló bekövetkezését, nem birtam megállni a lejtőn. Elkéstem mindennel, mert ekkora már minden hid felégett közöttem és a becsületes élet között (Folyt, köv.) 1998. nep\'emhtr 27 EALA1 ROZLONT » vörös katonaiig, hanem a ixerve-lett munkásáig, a kommunista fiataltig és a bolseviita párt Összes tagjai ls lésztvesznek ezeken a hadgyakorlatokon. E birom utóbbi réteg csak azért, mert nem bíznak a katonaságban, mert a hadsereg 86 százaléka bolsevista ellenes és attól félnek, bogy a döntö pillanatban, a belsó ellenséggel szemben megtagadja az engedelmességet. A mostani hadgyakorlatok különös érdekessége az, hogy a hadgyakorlatokon Kievben az volt a feladat, hogy a lakosság fellázad és a katonaság leveri a lázadást. Ehhez hasonló hadgyakorlatokat tartottak, illetőleg tartani fognak Cbarkovban, Odesszában, a Kauká és a legszigorúbb lélldóben is állandósítják. Merkovszky tábornok, a vörös hadsereg katonai ptrancanoka hibáztatja ezt a taktikát, mert a szovjet-ellenes területen a lázadás leverése Ithitetlen és egy esetleges forradalom a vörös hadsereg súlyos vere ségét jelentené. Hogy Merkovizky-nek milyen igsza van, az beblio-nyosodott a legu\'óbbi charkovi had gyakorlatokon, amelyeken Csernln fővezért egy ukrán naclonallata lakásán megtámadta és meggyilkolta. A vizsgálatot a gyilkosság ügyében megindították és máris több száz emberi letartóztattak azon gyanú alatt, hogy előre tudtak a merényletről. lusbsn, Kubántan és Turkeszlánban Vad belyett legjobb barátját lőtte agyon egy somogyi gazdaember Rlnyahosszufalu blrájának halálos tragédiája Oörgeteg, szeptember 26 | lövést adolt le a menekülő vad után. A durranásra borzasztó sikoly ka-sitotl bele a levegőbe. Fodor lövése legjobb barátját — József Lajos volt községi bírót találta, akinek a sörétek a bal halán likát teljesen összeroncsolták. Amikor barát|a ijedten segítségére sietett, a bíróban már alig volt élet. A közelben levő emberek azonnal kocsit kerítettek és a legközelebbi illomisról kórbizba szállították, shol nyomban ápolás alá vették. Azonban alig fektették a mOlöaszlalra — József Lajos a sok vérveszteségtől kiszenvedett. A lábadi csendőrörs ez ügyben megindította a hivatalos nyomozási Siomoru tragédia történt tegnap egy somogyraegyel faluban, amilyent csak az élet lud alkotni. József Lajos 51 éves gazda Rlnyahosszufalu község voll bírája, legjobb barátjával, Fodor Istvánnal a községi va-dissterfllelre meni ki vadászni. Min J-kettö elismerten kitűnő vadász voll, akiknek az rgész községben hirflk voll. A vadászterületen elváltak egymástól és puskájukat maguk elé emelve, felhúzott ravasszal Indultak befelé. Hirtelenül egy őz ugrott el Fodor mellett. Fodor egy szempillantás alatt vállhoz kspta a fegyvert és a tovafutó óz után lőtt. A lövés nem talált és Így Fodor még egy Kis riport az nj táncokról Nagykanizsa, szeptember 26 Még a szüreti mulatságok elején tartunk, de a bálozó ifjúság már tréningbe állt a lánciskolákban, bogy megtanulja az idei szezonban divatos láncokat. A lánc ugy változik évről-évre, mint a ruha divatja. Él ugyancsak mint az öltözködés divatja, a tánc is behódol a szélsőségeknek. Elég visszsemlékezni a néhány év előtti symmtre, mikor arra esküdlek s bálozók. Pedig aki nem felejtette el, hogy mi voll a symml, tudhatja, bogy az egész tánc nem voll egyéb, mint a testnek ideges rángslózása. Valami betegei kórtflnet, a háború idegsokkos nyomorultjáról leutánozva. Aztán távolodtunk a háboru\'ól és szóhoz Jutottak a parketten (lokálokban) az Afrikából importált feketék és megszületett s legvadabb ránga-tózás, a charlesion. Emellett s symml valósággal andalgó voll. A charles-lon, melyhez s Josephine Baker szilái vére kellett, bogy valaki el tudja láncolni, kossiu ideig élt. Uralma alatt a táncolás! láz az őrültségig fokozódott. Ntm volt ritka dolog, bogy Amerikában emberek pusztul- tak bele a táncversenyeken folytatott lánc távolsági rekord kísérletekbe. Igy legfőbb ideje voll, bogy a háború után fejvesztett idők elmúlásé val a láncban is beköve.kezzék a kijózanodás Ideje. Nemcsak a makacs konzervatív mamák, de a minden modern divatos dologéri rajongó fiatalság sem bánja, bogy a Charles Ionnak befellegzett. Meri befellegzett. A charleston meghalt. Ei sírjából feltámadtak a finom, sima, elegáns és ami a lő, hamar megtanulható táncok. •• Erről akarunk egyet-mást elroon-dsni Gábor 0. Lajos lánctanár ssjtó-bemulatója alapján, melyen meggyőződtünk róla, hogy az Idéa sokkal többen fognak a bálokbin láncolni, mint a tavaly. Az uj láncok olyan könnyen elsajátíthatók és annyira kedvesek, bogy a télen egy sikerüli ka-nizssi bálon a charleston már szóhoz sem fog jutni. Olbor Lijos az uj táncok bemutatása után ezeket mondotta az uj lánckreációkról: — Tulsjdonképen uj charleslon-nak ii lehet nevezni a .Fax foxtrott" ol, mely tulajdonképen a zene rllmutára a charleston figuráira emlékeztető séta-lépésekből áll. A Sugár-step ugyancsak csusz- kálós lépésekből álló tánc, melyet könnyen lehet megtanulni. A tangóból is uj formát hozott az idei ősz, de mindeniknél szenzációsabb a .Twist", mely kedvei iendüleleivel és egy-kél igazán graciöz figurájával egyike lesz a legkedveltebb táncoknak. NAPI HÍREK NAPIREND Szept. 27, caütArtök Kómal katolikus: Kozma. Protestáns: Adalbert. Izraelita: Tisri hó 13. Nap kel reggel 5 óia 52 perckor, nyugszik délután 17 óra 49 perckor. • Városi Mozgó. ,A démon\', regény 10 telvonásban. — .A Olockner csúcs\', szemléltető természeti felvétel. Uránia. „A barna ördög*, dráma 7 felvonásban. .Az éjfélt menyasszony", vígjáték 7 felvonásban. — Lemondott a mentőosztály vezetője. Ftscher János banktisztviselő, a kanizsai mentőosztály vezetője erről a tisztségről lemondott. — Uj tanító. A pacssl iskolaszék Horváth Imre okleveles Itnilól rendes tanítónak megválasztott*. — Evangélikus papIgyOlés Nagy kanlzaán. A beltó somogyi evangélikus egyházkerület pipeága Mester házy Sándor nemespátrói esperes elnöklete alatt most tartotta meg rendes öszi gyűlését Nsgykanlzsán, amelyen a szőnyegen levő belső egyházi ügyeket tárgyalták. — A Kalh. Legényegylet hírei A Kalb. Legényegylet rendező bizottsága folyó hó 30 án este fél 9 órakor családi estit tart. A rendező-bizottság elnöke kéri a szüreti mulatság összes szereplőit, bogy ezen sz estén megjelenni szíveskedjenek. Vidám hsngulalról gondoskodva van. — Ezúttal u|ból felkéretnek az egye sülét zeneértő tagjai, bogy 30-án délután 3 órakor a zenekar megalapítása véged minél számossbban és ponlossbban megjelenői szíveskedjenek. — A nagykanizsai Piarista Diákszövetség ma délután 5 órakor választmányi flléit tart a gimnázium Igazgatói Irodájában. Tárgy: titkár választás, a Szövetség évkönyvének ki.idása, a hősi halottak emléktáblá jára bronz virágtartó és kandelláber beszerzíse. — Keresztény Tisztviselőnők Egyesülete folyó hó 27 én, csütörtökön délután 6 órakor saját helyiségében (Nidor-u. 14 ) összejöveteli lart. A vezetőség kéri a tagokai, bogy minél nsgyobb számban jöjjenek össze. — Rendőrtiszti UdOlöotthon Hévízen. Hévizén az államrendörök részére üdülőházai létesítettek. Az üdülőt most rendőrtiszti üdülővel bővítik klrhogy rendőrtisztek is nyerhessenek abban elhelyezést. A rendőrtiszti üdülő építkezését már meg is kezdték. = Ebéd lő-berendezés mahagóni, alig használt, |ókarban olcsón eladó. Szarvas-szálló portásnál. — Nyilatkozat A Msgyar Nemzeti Siöve\'ség lapunkat az alábbiak közzétételére kéri: A Szövetség több oldalról azt az érteiitést kapta, bogy egyesek a Magyar Hiszekegy-emléklapot a Mtgyar Nemzeti Szövetség kiadványaként (erjesztik, sőt több vidéki lapban, olyan értelmű közlemény ii jeleni meg, hogy ezt az irredenta-képet a Magyar Nemzeti Szövetlég kebelében működő Magyar Hiizekegyet Terjesztő Országol Bizottiág adta kl és a kép megvételével járó ctekély áldozat haza-fias célokra fordittafik. A közönség tájékoztatására a Magyar Nemzeti Szövetség kénytelen megállapítani, hogy a reávaló hivatkozás minden alap nélkül való, mert az emléklapot nem ö adta ki és s Magyar Hiszekegy Emléklapot Terjesztő Bt-lottsággsl semminemű összeköttetésben nincs. A Siöveliég tudomása szerint ezt az emléklapot egy külön e célra megalakult, a Szövetségtől teljesen különálló bizottság terjeszti és az abból befolyó |övcdelem jótékony célokat szolgál — Vasúti kedvezmény. P? évi szeptember 25-161 október 2-ig a Prágában tartandó XVII. nemzetközi árumintavásár (öszi vásár) alkalmából a Duna-Száva-Adria Vasúttársaság magyar vonalain 25 százalékos mencldijmérséklést engedélyes. Ezen kedvezmény a vásári igazolvány leimutatása mellett ugy vebetö igínybe, hogy sz elindulás elölt egy és fél menetjegy váltandó, mely a visszautazásra la érvényes. Az Igazgatóság. — Helyreigazítás. A Zalai Közlöny vasárnapi száma a nagykanizssi EgységespárI által Írásban leadott névsor alapján dr. Fülöp György kiskanizsai ügyvéd nevét is hozta a párt elnöki lanácslnik taglal között. Ezzel kapcsolatban dr. Fülöp Oyörgy annak megállapítását kért, bogy ö semmiféle választást bizottságban nem foglal belyet, semmiféle ülésen részi nem vett és senkii nem jogosított fel srra, hogy öl az egységespárt válautáii bizottságában szerepellesse. — Félholtra verte szomszédját a libák miatt. Tudósttónk jelenti: A pácul |árás Nemesszer községében, ebben az alig pir házból álló Iái ucs kában szenzáció van. Beke Oábor 66 éves földmives és Putár József jó szomuédok vollsk egészen eddig, mig Pulárné nagybani liba-nevelésének apróságsl ál nem merészkedtek Bekéék portájára. Egy napon Bekéék bezárták a szomszédék összes libáit, amibai olyan verekedés támadt a két szomszéd között, hogy a félholtan ott maradt Bskét kulcs-csonttöréssel vették ápolás siá. =- Schwarcz Dezső harisnyál a legjobbak. Előkelő biztosítóintézet Ragykanlsaa 4a vMáka ráaaára | főOgyiiSkSt kerea. Csakis megbízható és Jó összeköttetéssel rendelkező személyek vagy cégek ajánlataira tartunk Igényt. Clm a kiadóban JfLu* SALAI KO*if>»T IMg. tzeptenibw 27 U«cm takertkiél ét lelklbetecak- ■él u enyhe természetes .Pere»c József" keserűvíz ló emésztést, tiszta fejet és nyugodt alvást teremt. Világ hirü ideiorvosok véleménye alapjá a Fer«u lóuel viz használata a> agy ét a gerincvelő súlyos rnegbe-i tegedéselnél ls kiválóan ajánlha\'ó Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fflszerüzletekben. IMléeás A aajtykuinal mutaoeologlat moa- tlgjaló Moattsoki Szerdán a MnUrM-MÍK*t$ti 1 ónk ír +9, délután 1 órakor +11-8, ut> 9 árakor +9-8. MNW: Egész nap borult égboltozat. Stiürim: Reggel Dél, délben éa este Északkeled szét A Mateorotógtst lnt*ae« |etenté*c este 10 órakor: Részben felhős. túlnyomóan száftf, éjjel htlvös, nappal enyhe idö vártutó. — Baleset Belső Imréaé 88 éves öregasszony bartkki lakos tegnap délután leesett a létráról é« kezét törte. Kórházba szállitptták. Állapota aolyos. — Polgári fiu- és leányiakolsl sapkák kaphatók Szabó An\'al sport-ür létében. — A Szanatórium Egyesület nagykanizsai fiókja tegnap délután a városházán választmányi ü\'ést tartott KOvesdl Boer dusztávné, az egyesületnek önfeláldozásig cdaadó slnöknóje ismertette s tüdőbeteg-gondosó intézet nyári munkásságát. A rendelések a 3 hetet szünet és a székház tstarozása ideje alatt sem uaneleltek, mert dr. Fodor Aladár, az Intései nemeslel ka főorvosa saját rendelőjében látta el az intézeti betegeket. Az intézeti ház tatarozása 800 pengőbe kerOlt. A választmányba az elköltözött és elhunyt tagok helyére ujakat választoltak, ezek: dr. Bemyó Józsel éa dr. Nlsponszky Béla (hivatalból, a Munkásbizlositó részéről,), azonklvOl Addm Róbertné, Oytnes Sándorné, QyOmörey Istvánná, dr. Mátyás Samuné, dr. Miklós Sándorné, Rédey Iraréné, Steln-bock Lajoané és Krltsala Ferenc. = Értesítés. Tisitelettellesen hozom a város nagyrabecsűlt közönségéért szíves tudomására, hogy a .Központ" kávéház, étterem ét szálloda vezetését s mai napon átvettem. Ezen bejelentéssel kapcsolatban közlöm, hogy vendégeim kényelméről, az uri kiszolgálásról, körültekintő gqotyi ellátásáról minden tokintet-ben és mindenkor szándékozom gondoskodni. Kérem a várót közönsé-gének szivet és megértő támogatását. Tisztelettel: /// Hofer Viktor. — Hány kutya van Zalame-gyében ? A legújabb kimutatás szerint Zalavármegyében tízezernél több kutyát tartanak. Mozgószinházak Vároai Nagyraozgó. Szeptember hó 27-én és 28 án, csütörtökön és péntefcn 7Jés 9 órakor.A démon*. A francia filmgyártás ezclusiv filmje I Alphonse Dautet .IfJ. Fromonl és idősb Riaier" regényének filmválto-zals 10 felvonásban. Pősaereplők: Lucia Daraiu, Ksiiaa Bell. .A Cilock-ner, puics". Szemléltető term. felválel. Uránia Mozgó. Ma csütörtökön este 7 és 9 órakor .A barna ördög\'\'. Egy teageci patkány és egy leány kOzdelme, 7 felvonásban. .Az éjféli menyasszony", vígjáték 7 felvonás ban. Főszereplő Mary Prevost — Anyakönyvi hírek. N\'gy^a-nizaán ai elmúlt hé:en 10 gyermek született, 6 fiu és 4 leány: Horváth János kocsisnak leánya, Horváth J ) zief kőművesmesternek leánya, B I-lege Ferenc kőműves-segédnek fia, Sublcs L\'Jos kótházi alkalmazottnak halvaszületett leánya, Ladeczky József poslaallisrtnek fia, Bolf Ktroly földművesnek fia, Megyeii Jínos n&p számosnak fis, Kunica László földművesnek fia, Műik Jínos szíjgyártó-segédnek fia. Házasságon kivűl szüleijeit 1 leány. — Házasságkötés 4 volt: Hofer Viktor ven\'égői Otrai Edithel, Marion István fogházőr Zuipponics Ilonával, Máger István szfbó-segéd Slaud Máriával, Vosilz Lajos lakatos-mesler Vellák Annával. — Halálozás 8 volt: Nigy La|os rk, 1 hónapos, Molnár 0;ula rk. 5 hónapos, Benke Ferenc napszámos rk, 26 éves, Cíukirdl József napszámos rk. 60 éves, Karnisa Károly rk. 14 éves, Bi| István napszámos rk. 57 éves, Oláh Jínos napszámos rk. 79 éves, Sárközy Oyörgyné Mon\'ag Rozália (Zilaszentbalázs)rk 36 éves. — Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéhá-idhan VIII.. Barott-fér 10 Oztetáthetyeiés miatt LÓTAKARÓ készletünket mélyen teszállllott árban mii árusítjuk HIR8CH ÉS SZEGŐ. Felavatták a donántiili reí. püspöki palotát Pápán Pápa, szeptember 26 Az egyetemet magyar református egyház ülte meg ma díszes ünnepségét a dunántull református püspöknek, dr. Antal Uézáuak negyvenéves szolgálati Jubileuma alkalmábó\'. Országos Jelleget öltött a Jubileumi ünnepség Pápán, ahol ma avatták fel a pápai uj püspöki székháza\'. A várót zászlódiszbe öltözve fogadta a mindenfelöl érkező ünneplőket s kedden este zenét felvonulás, lampionok végtelen sora köszön-löt.e Antal pOtpököl, akit a kollégium diákjainak nevében egy teológus üdvözöli. Mi reggel a kollégium-, ban Balogh Jenő v. (gszságagymi-niszter, lógondnok nyitotta meg a díszközgyűlést, amelyen Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter, Tóth litván államtitkár. Darányi Kálmán miniszterelnökségi államtitkár, Baltazár D.\'zsó paspök s számosan mások a református egyházi ét világi élet elökeUUé«rl közül vettek rétzt. A jublláninak Csehszomball Lttzlóné telyembrokát lelkészpalástot és tógát nyújtott át, az egyházkerület bölgy társadalma ajándékát. Antal Qéza püspök válasza után as ünnepi menetei a templomba vezette Baltazár Deztő püspök. Ilt Jakab Á\'oa esperes mondott Imát, majd az u| kerületi székkázat zvalta fel BiHaiár püspök. A közgyűlés folytatásakép az üdvözlések következtek, amelyeknek sorát Klebelsberg kultuszminiszter nyitotta meg. Horthy Miklós kormányzó táviratot intézett a lubilánshoz. Felolvasták Bethlen István gróf miniszterelnöknek, az országgyűlés két házának Üdvözlő táviratát. A számot üdvözlés ulán díszebéd fejezte be a lélekemelő jubileumi ünnepséget. íiBIÓlflSOl Szcp\'ember 27 (aUtalók) Budapest 9.30 és 11.45 H. Közben 12 órakor déli harangszó az egyetemtért templomból. Utána : Zoneorahanfrv. 1 Időjelzés, idó|árás 3 H 4 E 4.45 Időjelzés, időjárás. 5 E. 5.40 Cigányzene. 7 P. 10 20 H , ldó|árás|elenléi. 10 40 0. hangv. Bécs,Orác, Innsbruck, Klagenfurt Linz II és 4 15 Hangv. 6 Oy. hangv. 8.10 Rádiójáték. Utána tánc Z. Berlin, Stettln II és 3 30 0. Z. 5 Olasz Z. 6 Qéczv Barnabás zenekarának hangv. 8 30 Sztml. hsngv. 10.30 Tánc Z. Barcelona 1 45 és 5 45 Ksmais Z. 9 20 Hangv. 1020 nZ. Basel, Bern 1 Q. 4 Hsngv. 530 A. 8.30 Hangv. és gitárdalok. 10 Han«v. Itrflnn 1215 0 5 Kiállítást hangv. 7 Hangv. Prankluil. Csssel 130 Hjngv. 3.05 Ov. 3 55 A 135 Hangv. 8.15 Szomorújáték Uiáns gordonka Z. Hamburg, Bréma, Hannover, Klet 8 A. 12 30és 2.05 Hangv 4 15 (Hannover) Francia operarészletek. 4 15 Kiel) Hangv. 6 Hangv. 8 KA\'teménvek és dalok. 9.15 Operarészletek. Utána K Langenberg. Kfiln, Aachen, MBnater 10 15 és 12 10 G I 05 Hangv. 5.45 Orosz délután. 8 és 8 55 Hangv. Utána költemények és dalok, majd 12 óráig nZ. I.ondon. Daventrv 12 Hangv. 1 O. Z. 3 Istentisztelet. 4 Hangv 5.15 Oy. 7.45 Indiai dalok. 9.15 Uenli mllsor. 1030 Tánc Z. Madrid 2.15 és 7 15 Kamara Z. 8.15 és 12.15 Tánc Z. Milánó 12. 0 Kamsra Z. 4 30 Hangv. VÁROSI 1H Csütörtökön és pénteken 7 és 9 órakor A francia filmgyártásexlusiv filmjeI Alphonse Daudel .11) Promont és idősb Rislet" regényének filmváltozata 10 felvonásban. Főszereplők: Lucle Doraln és Karina Bell. A Glockner csúcs Szemléltető természeti felvétel. 5.20 Oy.-dalok. 8.15 Opera E. Prága 11.30 0. 12.05 Hangv 3 O. 4 30 és 4.40 Hangv. 5 nZ. 8.30 Szimf. hangv Róma 1 Kamara Z. 5 30 Hangv. 9 Opera E Varsó 5 A. 830 nZ. 10.30 Tánc Z, SPORTÉLET Kettős mérkőzés lesz vasárnap Az NTEnek a KAC, a kereskedelmlstáknak a pécsi kereskedel-mlsták csapata az ellenfele Nagykanizsa, szeptember 26 Érdekes két mérkőzés szerepel a Zrínyi pálya vasárnapi ptogrammján : egy bajnoki és egy városközi mérkőzés. A ba|noki mérkőzésen az NTE és KAC áll egymással szemben. Mindkét együtles bijnokaspiráclíkit láp Iái. Az NTE a bajnoki tabilla élén áll s az összes csapatok közül a legtöbb pontot szerezte ezideig, a KAC a bajnoki tabella utolsó helyezettje, de ezideig kevesebb pontot vesztett, mint az NTE. A kaposvári csapat ugyanis csupán egy meccset Játszott még, ezen eldöntetlenűl végzett s igy a PVSK val együtt csak neki nincs még veresége. A győztesnek mindenesetre igen megnövekednek esélyei a bajnokság megnyerésére. A városközi mérkőzésen, melyet s bajnoki meccs elölt játszanak le, a nagykanizsai és a pécsi kereskedelmi iskolák válogstolt csapatai állnak szemben egymásta\'. Ez a mérkőzés revánsmérközés. A tavasz folyamán ugyanis Pécsett találkozott a két iskola csapata, az emlékezetes Pécs-Baranya—Kanizsa meccs előtt játszották ét 4:2 re a pécslek győztek. A kanizsai diákok már 2:0 ra vezettek, amikor a profi meccsre összegyűlt haláltus közönség buzdítása szárnyat adott a pécsi diákoknak, a mieinkeket pedig megzavart*, olyannyira, hogy a már biztosra vett győzelmet kiengedték a kezűkből. Most, a revánson ezek a zavaró körülmények a pécsi diákok terhére fognak esni s a hazai pályán bizonyára sikerülni fog a reváns. A Zala-Kanizsa csapata vasárnap Budapesten fog\' szerepelni; a Bak FC lesz az ellenfele. Negyvenhat levente és oktató vesz részt Zalából az országos levente versenyen Minden verseny fajtában indulnak zalalak gos versenyen. Igy az uszóverte-nyekre 4, a céllövésre 7 oktatót és 20 leventét az atlétikai ágak pedig 15 leventét nevez be. Nagykanizsa, szeptember 26 Az O-szágos Testnevelési Ttnáct, mely a levente intézmény ügyeli ls Intézi e hónap végén ét a Jövő hénap elej\'n Budapesten országos leven\'e versenyt rendez, melyen az orsiág összes levente egyesülelei résztvesznek legj.bb versenyzőivel. A verseny programja sze int szeptember 29 <n, 30 án úszóversenyek, október 3-án, 4-én, 5-én céllOvő, 6 án, 7-én allelikai versenyek lesznek. Zilamegyéböl ls jelen\'ős számú versenyző vesz részi ezen az orszá- A kijelöllek neveit legköielpbb közö jük. Felhívás •Vívás, Svéd és Dán-féle gimnasztika felnőllek és hölgyek részére. Jelentkezni lehet pénlek és szombat d. u. 4-5 órak között a Cenlrál kávéház alsó sou\'erram helyiségében. Nlessner Qyőző tornatanár. löa. szeptember 27 ZALAI KOZLOMY i S A Nagykanizsai Takarékpénztár R. T. igazgatósága, felügyelöbizottsága, választmánya és tisztviselői kara mély megilletődéssel jelenti, hogy volt ügyésze és 41 éven át igazgatósági tagja ACZÉL PÁL ügyvéd ur folyó hó 25-én elhunyt. A megboldogult intézetlink iránti szeretetével és fáradhatatlan munkásságával maradandó érdemeket szerzett intézetünk fejlődése és felvirágoztatása körül. Emlékét háléa kegyelettel őrizzük meg. Nagykanizsa, 1928. szeptember hó 26-án. KOzsáZBAsia Tlxsil Egy magán bankcég a tegnapi fizetési napon kötelezettséginek a giro ét pénztárblteiben nem tudott teljes mértékben eleget tenni s mikor ez a tegnapi hivatalos zárlat után köztudomásúvá vált, a piac rendkívül Idegesté lett és a nem hivatalos ulftözsdén nagy áreséseket Idézett eiő. Ez az idegesség a mai forgalomra ii átterjedi, annak ellenére, hogy különböző tárgyalások indultak meg az ügy sima U bonyolítására. A tőzsdetanács a Magyar-Német Mezőgazdasági, Dunánlull sertés és az Erdőbirtokosok részvényeinek jegyzését, vdamlnt forgalmát, további intézkedésig felfüggesztette, mivel a magán bankcég ebben a paplrokb in van érdekelve. Hibár a közönség ezt az intézkedést megnyugvátssl fogadia, a hangulat mégis kedvetlen maradt. A tőzide külföldről sem kapott ösztönzést és a lemorzsolódó árfolyamok mellett zárlatig 1—2, kivételesen 3%-os árveszteségek állottak elö. A forgalom nagyobb méreteket nem öltött és a plsc kedvetlen haugulat-ban zári A fixkamatozásu pspirok piacán az irányzat üzlelte en volt. A valuta és devizapiacon csak kisebb eltérések fordullak elö. Terménytőzsde A buza 20, a rozs 10 fillérrel esett. — Az irányzat gyengébb, a forgalom iUnk. Bui ttauv. 7\' kg-os 26\'IS—26-35, 78 k«-M 2615—26 55, Ti k.-oa 36 60-28 80, 80 kg-o* 26 80- 26-95. dunántnll 77 kg-oa 26 00-26 20. 7a kg-oa 26 20 -26-45, 73 kg-os 2645 26 65, 80 kg-os 28\'95—2675, roaa 2470- 24 85. Uk.rm. árpa 26 50- 26-75, aörirpa 27-00 -28 00, wk 2600-28 25 Mo**r1 3100 31 2) Baaakorpa 1000 -20 50. A Mapesfl Tftzsáe deviza-jeápeia VALUTÁK AacalL 1776-27 91 M*a b. 79-55 79-85 OÉk. 1W5-170S Dia k. 15255-15316 DMs 1000-10-06 WolUi 570 80-872 80 Ftsacáa tr 22-30-22-i>0 HoU. 229 50-230-50 Lángjai 64-15-64-45 L4 I 46 3 51 Uvs — - Un 2985 80-10 Mii ka 136-50-137-00 Norrig 162 55-153 15 SchllL 80 55-10 93 Pcaata 94-25-94-65 SváJdL 110-20-110 60 liM k. 163 05-153-^ UMV17-A* Amit. 229 80 230 50 Balgrid luoti-tu 09 Bulla U6-60-137 00 BrBssaal 79 60-79 85 Bakáról 8-47-3 51 Kopaah. 152*75 153 15 Loadoa 2778-27 86 Madrid 94-30-94 80 Mllaoo 29 94 <30 04 Ntinrofk 672 k0-4 50 Catlo 152 / 2-1531? Pirii 22-18-22-46 Prága 16-97-17-02 SiofU 412-4 15 ítockh 153 25-153 6S Varsó 64 22 64 42 Wtaa 80-t>5-»0 90 ZSrteb H0-261Ö-56 Zürichi zárlat Pirii 20 SOVi L«d jn 25\'19Vi, Nawyork 519 60 HrtiiMl 72 20, Muiio J716V|, Madrid 85 60, Auitlaidaa 208 471/1, Barlln 128 85, Wl»u 73 15, SoBa 375. Prira \'6 40, Vai* 68 221/1. bodapaat BO 88, Begiid B-13, Bakaraat 316. Sertésvásár P«tha|tái 2523 .fl«lfb9l eladatlanul vtaaaa aaiidt 1147 üarab faaóienda 1 96—2 00. isadelt 1-86-V01, azedett kóatp 1 70— 1- 6, könnyű 130— 1 60. alaőrandtl 0r«f 1-76-1\'80. miaodrendü I-50-168, angol •Bldó 1 40 -1 68, aialonna nagyban 2 i4— 2-40, iáit 256 - 2-60, lahuiotthni 190 -2 18 axalonnit lélaartéa 216-2-26 A> triavaat lanyha. Kiadja : Délzalai Nyomda ét Lapkiadó Vállalat Részvénytársaság. Pddös kiadó: Zalai Károly. taiatoa: Nagykanizsa 78. ax. Hl. híj. kii. (íztíHl 800.00 ÍAwl 40.000 sorsjegy nyeremény Hlnden második sorsjegy nyer I Legnagyobb nyeremény szerencsés esetben 500.000 egyfélmillió pengő IUTAL0I É8 IfYEBEIÉHTEK! 1 Jutalom :t00,000 P 300,000 P 1 nyerem 200,000 . •200,000 . 1 . 100,000 , 100,000 . I .. 50 000,, 50,000 „ 1 „ 40,000 „ 40,000 „ 1 ,. 30.OO0,, 30 000 „ 1 .. 25,000 „ a 25,000 „ 2 .. 20,000 „ 40,000 „ 3 „ 15 000,, — 45,000 „ 5 „ 10,000,, ■ .50,000 „ \'-> .. 5,000 „ =1 45,000 „ 12 „ ■l,tXK) „ ■18,000 „ 3 „ 3,000 „ t- 9,000 „ 33 „ 2,000,, 66,000,, 07 „ 1,000 „ _ 67,000 „ 10 ., 800,, _ 8,000,, 105 „ 600,, 6.1,0ÍH1 „ •H5 „ 500,, 222 500,, 10 „ •100 „ - - 1,000 „ 30 „ 300,, 9,000,, 1 ,<>00 „ 2H/HX) „ 200,, 320,000 „ 125,, 3.612,500 „ 2,960 „ 100 „ 29*i,000., 2,900 „ 75 „ am 217,500 „ 2,!KX) „ 50 „ — 145,000 „ 41.111 Ijrait] fa jiÜü 6.012.500 P mely Összeget kéazpénzben fizetik kl. Iz I. oszt. buzáia okt. 20-áfl kezdfidlfeL. A »ori|egvek hlvataloa iral: Nyolcad Ntiijcd Fél 2l/2 5 10 pen^ö pengS peogő Sorsjegyek ax Összes árusítóknál. 4433 oníiitenial - ._ minőségben és tartósságban felülmúlhatatlan! Az egész város beszél a Molnár-féle Kinizsi-utca A. szám alatti étkezdéről Nagykanizsa ezen kedves, Intim és hangulatos budai vendéglőjéről, ahol páratlanul olcsó árért a legkitűnőbben lehet étkezni. A szakácsművészet remekel, nagyszerű Ízletes főzés, bőséges adagok, figyelmes kiszolgálás — Jellemzik a Molnár-étkezdét, amely ma már fogalom Nagykanizsán. A nap minden szakában hideg és meleg ételek, a legnemesebb, legjobb és legolcsóbb Italok. Uzsonnázó és lalatoió bodega. Abonnensek étkezésre mindennap felvétetnek. Aki egyszer étkezett a Molnár-féle étkezdében — az állandóan ott étkezik, — mert jobb, mint otthon. art Uránia liképszini Még ma, csütörtökön 7 és 9 órakor Két sláger egy műsorban I A barna ördög Egy iengeri patkány és egy leány küzdelme 7 felvonásban. Az éjféli menyasszony Vígjáték 7 felvonásban. Főszereplő: Mary PrevosL Zenekar alakítása céljából keresünk fiatal ambiciózus zenészeket. Lehetnek kezdők Is. jelentkezés délután 5 órától a Városi Színházban, vagy délelő t Arnberger Rudolf lakásán, Báthory utca 20. iPHÓHIIDETÉSEC Ax apróhtrdtéeaek dija 10 uill M fillér, minden további nó dlta S tfll. Vaaár- éa Ünnepnap 10 azóig BO fillér, mindaa további azó dija m flll. Saerdin éa pinteken 10 aaóig SO fillér, minden további ISÓ dlla • flll. Clmaaó a minden vastagabb bétából álló ni két aaónak axámlt-tatlk. Aiiiat kereaőknak WVo sagadaiay. A lalréaiéal élj aléra llartiaii. Trsatorn és Ralthofar gummldpók ■ lltéafl cipöuzlctben kaphatók. 4728 ■agánoa nJ vagy gyermektelen há-zaiit kéttagú családnál takarításért lakált kaphat. Clm a kiadóban. 4745 Egy Oalathalylaég, Irodának is alkalmai, azonnal kiadó Kölcacy-utca 5. 4752 Magyar-utca 104. azimu ház I hold k.rttel szabadkézből alaéé. 4621 KgysierB udvari kétaxobis lakén mellék-hely taégekkel október l-re kiadó Magyarutca 31. 4726 Egy fiu, esetleg egy kifutóleány felvételik Ehrensteln Károly és Társa Fó-ut 11. mi utcai egyaxoDis, konyhái lakás mellékhelyiségekkel öregebb házaipárnak azonnal ktadó Kinizsi utca 51. - Érdeklődni lehet Sugir-ut 44. 4724 •ér- éi héola« szakszert Javiui kizárólag Sitrán éa Fejteméi, Póut 19. 4718 Flzeló tamalélaéayokat telveiz — Szóllössy Ilona nól-aaabó, Magyar-utca 31. izim. -4746 Egy mlndanaa azakáowl október l-re kerestetik. Clm a kiadóban. -4750 Többlété azoba- éa konyha-butor elköltözés miatt alaalé Arpád-u. 22. 4753 Tallaér .laalét tanlUaia villái, időnkint kölyök éa kéaz vizslát elad, vadiaz-terUletet rendez, Ucinoat beililt megilla-podái azerlnt AtvSa Baláxa, Ktllmin, u. p. Ueiae. (Vilasabélyeg nélkül nem lelelek.) ZALAI KÖZLÖNY 1938 szeptember 27 QII BACSÓT, égytolla*. állati bftrfiket, vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vaut, csontot és rongyot a legmagasabb árban vásárol STIÉI I. PIAI RÍSTKARIZ8A, Erzsébet királyné-téz IS. si. alatt. _SL Maiul iwlnUl utumaia a Halét! pályaudvartól 3 percnyire levő leákFerenc Szálloda VIII., AOOTELEKI-UTCA 7. «I1S (Si|ll hál) Interurbán telelőn : J. -124-71. Újonnan átalakított 80 szoba, központi (ütés, folyóvíz a szobákban. Abszolút tisztaság, csendes és családias. Bey ágyas udvari szobák P. 3-50 (öl, utcai ssoták P. 4-50. Kettő ágyas udvari szobák P. 600-tól, utcai szobák P. 7-50. ŐSZI VETÉSRE: Gaadasági magvak: Káposztámig Árvácskamag Kelkáposztamag Nefelejtsmag Salátamag Százszorszépmag Kerekréparoag Harangvirágmag Téli retekmag Siegfümag stb. stb. Holludlai vlrághagymákra: tulipán, jácint stb. stb. előjegyzés. Mű trágyafélék. Kicsinyben és nagyban kaphatók: 0B8ZÁ6 JÓZSEF uftimMMki Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett, nsi Telelőn: 130. mtCULATUR papir kapható a kiadóhivatalban Hangjegyujdonságok i Mit csinál, ha az est leszáll? (Tangó) Régi nyár (Operett) Magáért (IIU.es) Maga csúnya (Slsw lox) Valamit mondok magának (Slaw-fox) Ringató kék Balaton (l\'ox-trott) Keresek egy nőt SohAn and Snhlofc Hallar-ravO ■ lágerei ■ leh bln d e Msrle von der llaller-revue Heute kiint leh mlch vergessen Orossmama lass dlr dl llaare schnelden Meinem Madel aus Wien Onkel Frledrlch hat ne\' neue Brautl kaphatók: FISCHEL FÜLÖP FIAI könyvkereskedésében jiss _Nagykanizsán._ 4 hétig érvényes! A siker, az eredmény legbiztosabb módja, ha igénybe veszi a vidéki sajtó nagy nyilvánosságát I Ha ön vidékről uj és értékes vevőkre akar szett tenni, hirdessen a vidéki lapokban I Válasszon Abony Baja Békés Békéscsaba Cegléd Celldömölk ♦Debrecen Devecser Eger Esztergom Qyoma Gyöngyös \'Győr* Hajduhadház Heves Hitvan \'Hódmeiővásirhely A "-K"1 m«n|il6tl váfoaokban Kalocsa •Ksposvár Ksrcig •Kecskemét Kiskörös Kunszentmárlon Magyaróvár •Makó Mezőtúr •Miskolc •Nagykanizsa Nagykörös •Nyiregyhára •Orosháza Pápa Pásztó az 50 felsorolt város kfizűl I ♦Pécs Pesterzsébet Silgótarján Sátoraljaújhely ♦Sopton ♦Szeged ♦Székesfehérvár ♦Szentes Szekizárd Szolnok ♦Szonibalhely Tatatóváros Turkeve Vác Veszprém Újpest ♦Zalaegerszeg napilapok vannak, «trn viroaokban ia a IcgoKiioltatib lapokban lílic.n H>u< lilrdcK.il I Ezen városok bármelyikében a legelter|ed ebb és legnagyobb Déldánysiámban megjelenő egy-egy lapban közzéteszem hirdetését 1 hasáb 50 "m nagyságban, mint az alanti mintanagyság: tetizéaszeiinti 10 város agy-egy lapjában hirdet, ^ mindegyikben egyszer ............46 P tetszésszerinti 25 város egy-egy lapjában hirdet, Infl D mindegyikben egyszer ................... IUU ■ mind az 50 város egy-egy lapjában, mindegyik- JOffl D ben egyszer hirdet ....................löll r egy-egy város lapjában legalább háromszor C százalék egymásután hirdet 51 engedmény Elsőrendű, hasznothajtó, eredménythozó vidéki propaganda I ■a w .ii B£> (I tr, 2 "a P K fc v Minden hirdetésről igazoló lámlapot küldök. A hirdetések feltOnő elhelyezésére igen nagy gondot fordítok. Kívánatra ötletes hirdetési szövegeket adok. Ha bármilyen bel- és kQlföldi lapban akar hirdetni, forduljon országszerte elönyösen ismert hirdetési irodámhoz 1 ERDŐS JÓZSEF BUDAPEST, II., VITÉZ UTCA 2. SZ. Duna-Száva-Adria Vasúttársaság «eiőtt (Déli Vasút) 1928. évi május tró t9-tAf érvéssyea MENETRENDJE A Nagykanizsa állomásra érkező és Induló személyszállító vonatok Budapest—Nagykanizsa Vonal \' A vonat aiima neme Budapestről 1 Nagykani-Indul zsára érke/ik Vonal aaima A vonat neme [Nagykanizsá-| ról indul Budapestre érkezik 216 Szem. v. 202 Oyv. 212 Szem. v. 214 Szem. v. 204 Oyv. 21-35 735 7-55 14 20 1830 4\'I0 11-25 13 25 20-55 2240 211 201 213 215 203 Szem. v. Oyv. Szem. v. Szem. v. Oyv. 0-40 610 9-25 15-20 18-00 7-50 10-20 1700 21-10 21-55 A 202. és 203. számú gyorsvonatok május 15-lót Junius 15-ig csak vasárnapokon közlekednek Nagykanizsáig. Junius 15-től szept. 15-lg közvetlen l—ll—III. oszt. kocsivsl Budapest—Llenz. közvetlen I—II—III. oszt. kocsivsl Budapest—Trleste ég Budapest— Rogsiska-Sistinára és közvetlen étkező kocsival Vlllachig. A 204. és 201. sz. gyorsvonatokkal étkező kocsi Budapest—Nagykanizsa, hálókocsi Budapest—Triesle—Venczía. Közvetlen III. oszt. kocsi Trieslere. Közvetlen l—ll. ősit. kocsi Budapest—Róma. Közvetlen l—ll. oszt. kocsi Budapest--Fiume és szerdán, pénteken és vasárnap egy közvetlen hálókocsival Fiúméba. A 211. és 216. számú vonatokkal közvetlen l—ll—III. oszt kocsival Budapest— Barcs és közvetlen 11—111. oszt. kocsival Budapest—Zalaegerszeg. Balatonszent-II Nagykanl-||_llgyörgyról ind.lizsára érkezik 23Ö Vegyes" 5 50 TlíS Nagykanizsa—Balatonszentgyörgy -!-ms Í35 ! Vegyes Itanl-zaáról indul " 1«J5 I Balatonszent-jgyör^rk, Nagykanizsa—Szombathely—Wien S. B. Bécsből | j Sjombat- (I Nigykinl- indlll Ihstyrsérkezik /sári ifkőzik 6 ÖÖ 7\'40 8-55 13 34 17-35 22-50 Z -Egersz 4 30 — 510 _ 6-15 8-25 11-33 11-54 14-43 1530 20-08 3l-t SzemTv 316 JSzem. v. 302 Oyv. 322 Szem. v 32H Szem. v. 304 Sinautó Nagykani/aá- rtí indul -rsr 717 14-20 1815 2115 23 00 kombit- I Bécsbe ktlyr.trkuik érkezik 19-55 19-34 10-10 16-20 2115 24 00 0-25 Egersz. 303 Sinanti 321 Szem. 327 Szem. 301 Oyv. 311 Szem. 313 llSzem. A 321. és 322. sz. vonatok közvetlen vonatok Barcsra, Illetve Barcsról. A 301 és 302. „ ,. „ „ Wientől Barcsig és vissza. Közvet- len ■—II—111. oszt. kocsival Wien—Osi|ek és Wien-Zagjebra. A 314. és 313. sz. vonatok közvetlen vonatok Wlenbe, Illetve Wlenből. Közvetlen II—III. oszt. kocsival Budapest—Zalaegerszeg és vissza. A 327. és 328. sz. vonatok csak jutlui es augusztus hónapok vasár- és Ünnepnapjain közlekednek és ugyanekkor a 321. és 322. számú vonatok elmaradnak. Nagykanizsa—Barcs—Pécs Pécsről i indul \' Barcsról indul Nlgytlni-laári irVaiik PKiiyiiníiaá íharcsrsl Pécsre J ró) Indul Jérkezlk\'érkezlk 911 Szem. v. 901 Oyv. 917 Sinautó 913 Szem. v. 915 Szem. v. 9-40 1555 1 13-23 1815 435 11-55 Oyék ról 15 55 20*55 "" iW 13-50 16 38 17-50 22-55 912 \' 5zem~» T40 914 Sinautó ( 9-40 916 „ I 12-05 902 Oyv. II 14 04 932 Vcgy.v. || 1820 8-4011 ff 4fl 11-40 l| 14-40 12 49 Oyák. 15-50 N 18 00 21-35 - A flll. és 932. sz. vonalok közvetlen vonatok Szombathelyről, ill. Szombathelyre. A 912. és 915..........„ l-II-lll. oszt. k.Kglkkal Barcs-Pécsre. A 901. él 902. „ gyorsvonatok közv vonalok Wienből, illetve Wlenbe Körvetlen 1-11—III. oszt. kocsikkal Zagreb-WIen SB. és közvetlen I—II—III. oszt. kocsikkal Osijek-Wien SUd Bahnhof. 201 Oyv. " 221 l Szem.v 203 Oyv. 223 n Szem. v. || Közvetlen Nagykanizsa—Cakovec (Csáktornya) CsáktornyárólJ S»«imI Indul Jtárs irkuik 941 f 515 T Nagykanizsáról! Csáktornyára 11-05 1607 18-59 12-40 1724 20-35 222 202 224 204 Szem. v Oyv. Szem. v. H Oyv. Indul 4-52* 11-55 13-44 23 25 érkezik W 1315 15 22 t "04 kocalkat lásd Budapest—Nagykanizsa viszonylatban a 201—204. 202. éa 203 az vonatoknál. A 202. és 203. sz. gyorsvonalok csak junius 15-től szept. 15-ig közlekednek. és MEGHÍVÓ! Magán- vagy Qiletl UgyekbenI u la sások alkalmival BUDAPESTEM ■ legkellemesebb otthoni nvujlla a legelóoyöaebb leltetelek mellett a Keleti pályaudvar étkezési oldalával asemban levó GRAND HOTEL Park Nagyszálloda Budapest, TŰI., Baross-tér 10. ■ art aoo.0 engedményt kap mini aato lap i)6lti«lA|i ok»d aaob*-i<alakb«l, IOu,u ingaáaáayl kap oltaó 4U«al Ariinkból. (KllOnó blil konyha.) S psnglt fnagtakarlt autólali kOUiétftl. taarl fyalog ÉtJAhal a(y paic alatt 1 pilyaudvanól. Nálunk otthon érzi m agát I I I tlaíianjfl kiaiolfilia, aalgoruan caalidl |«li«f. Saját érdake ai«n tiönyök folytán, hotfy okvailan nálunk aiáll-|oo m«f. _ tüAiatci azobamafr«nd«lé« ajánlatot. Minden nülön költség vagy portó felszámítása nélkül elhelyez hirdetéseket bármely bel- vagv külföldi lapban. Reklá«s terveket kéaiit, szövegez. Pia kát i roiiat vállal helyben és vidéken, belvagy külföldön. Nagykanizs t r. t. város mlndeo-nemü hirdetési jogának bérlö|e. Magyar Film Iroda rL Budapest képviselője. A Magyar Királyi Belügyminisztérium forditó osztályának felvevő helye. Bármely nyelvtől vagy nyelvre fordítást vállal és belügyminisztériummal hitelesíttet Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.) 68. évfolyam, 220 szám Nagykanizsa, 1928. szeptember 28, péntek Ara 14 mié POLITIKAI NAPILAP 1............ kMtttntali Mnrt 1 uám. a&UMUhiT(t*i Kouutt ujo»m. ax Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos EUflMté*! án . tfj Mn • p*of6 «• SBát Az optáns-ögyben Nizzában indáinak meg a tárgyalások Bukarest, szeptember 27 (Éjszakai rádiójelentés) A romín fővárosban beavatott körök tudni vélik, hogy a* optáns ügyben a magyar és román megbízottak 2—3 hét múlva Nizzában megkezdik a közvetlen tárgyalásokat. Ugyanez a hírforrás megjegyzi, hogy mindkét fél fenntartja álláspontját. Katasztrófáiig robbanás Belgrádban Belgrád, szeptember 27 (Éjszakai rádiójelentés) Ma délután a .Fakír" robbanó anyaggyárban borzalmaa robbanás történt. A gyártelep teljesen elpusztult. Azt hiszik, igen sok ember esett áldozatul a robbanásnak. A mentési munkálatok ax esti órákban még folynak. Győr nj polgármestere Ojör, szeptember 27 (Éjszakai rádiójelentés) üyórben ma volt a polgármester választás. Egyhangúlag három jelöltet jelöllek : Höffer Vilmos fö|egyxöt, Szauter Ferenc és Erdélyi Iván tanácsosokat. A legtöbb szavazattal Szauter Ferenc tanácsost választották meg polgármesterré. Szerb-görög barátsági szerződés. Párls, szeptember 27 (Éjszakai rddló/elentés) Az .Inlra-zigeant" Jelenti, hogy Venizelosz Mirinkovics jugoszláv külügyminiszterrel tárgyalt, hogy létre hozzák a szerb görög barátsági fizerzöiésl. Ugyanilyen szerződés megkötésére folyta rnk tárgyalásokat Albániával, Törökországgal és remélik, hogy sikerrel is járnak ezek a tárgyalások. Három millió ember munka és kenyérnélkül Oroszországban Párls, azeplember 27. (É/szakal rádiójelentés) A Chlcsgó Tribuna jelenti Rigából: Oroszországban rettenetes munkanélküliség van. Három millió ember áH munka és igy ke nyér nélkül, amit hivatalos orosz sta Isit,Ka mond. Ebben a 3 mlllló-bin aionban nincsenek benne a rzak-szerveieii, valamint a szellemi munkanélküliek. Ez utóbbiak száma 1 millióra teh:tö. A kormány a jövő év májusától újra szí egész lakáskérdést Még nem érkezett el a szabadforgalomra való éttéréa ideje tSrvényalkotáaok vannak munkában ibályozza Nagy szociális Budapest, szeptember 27 folyamán a szabadforgalomra való Dr. 1/űss József népjóléti miniszter kijelentette, hogy 1929. májusától kezdődően újra kell szabályozni az egész lakáskérdési, mert 1929. év áttérés Ideje még nem érkezeit el. Jelenleg nagy munka folyik a minisztériumba a kisiparosok öregségi és rokkantsági biilosltási novellájá- ról. Foglalkoznak a lüdövész elleni blztosilás gondolatával, a családvédelmi és gyermekvédelmi törvénynyel. Ugyancsak munkában van a szakszervezeti törvényjsvaslat is. „A magyar áru megbecsülésére és szeretetére kell a közönséget nevelni" — mondotta Hermann miniszter A kereskedelmi miniszter beszéde az ,,Otthon"-ban a ,,Magyar Hét" érdekében Budapest, szeptember 20 | Hermann Miksa minisztert, aki be- I reletére kell a közönséget nevelni, (Éjszakai rádlójelentés) Hermann Miksa kereskedelmi miniszter ma sz újságírók „O.thon" körében a terem zsúfolásig megtelt előkelő közönségének nagy beszédei tartott a .Magyar Hét" röl. Márkus Mikse, a Magyar Újságírók Egyesületének elnöke üdvözölte sxédében egyebek között ezeket mondotta: — Síükség van a .Magyar Hél" eszméjének megvalósítására. A magyar közönség szivesebben fogadja a magyar árul akkor Is, ha azt Idegen cégér alait hozzák forgalomba. A magyar áru megbecsülésére él ize- tanitani. A migyar külkereskedelmi mérleget csak ez tudja megjavítani. A sajtóra vár a feladat, bogy a .Magyar Hét* propagálásával is szol-gáljs a nemzetet. Lelkes éljenzés fogadta a miniszter szavait, sídnek a ssjtó köszönetét Márkus Miksa elnök tolmácsolta. Amerika a leghatározottabban visszautasította az angolfrancia flotta-egyezményt Az Unió jegyzékét tegnap nyújtották át Londonban és Párlsban Washington, szeptember 27 Az ameilkai kormány tegnap elküldte az angol francia flottaegyezményre adott válaszát a londoni és párisi amerikai nagykövetnek, akik a jegyzéket még az este átnyújtották a fratcia, illetve angol kormánynak. A két jegyzék szövege hivatalos közlés szerint nem egyezik teljesen egymással, értelme azonban mindkét |egyxéknek az, hogy az amerikai kormány a legerélyesebben visszautasítja az angol-francia flotta-egyezményt. Az ame/lkai kormány álláspontját a könnyű cirkálók éa tengeralattjárók számának csökkentése ügyében, konkrét és számszerű javaslatokat azonban nem tesz. London, szeptember 27. A külügyminisztérium kommünikét adott ki, amelyben cáfolja az olasz lapok és a D.ily Telegraph tegnapi állítását, amely szerint Anglia és Franciaország közölt a flotiaegyezményt meg- előzően litkos légügyi egyezmény |ött létre. Légügyi kérdésekben Franciaország és Anglia közölt a kommüniké szerint csupán oly megállapodások jötiek létre, amelyekről a nyilvánosságnak is tudomása van. A Djily Telegraph dipiomáclal tudósítója a cáfolat ellenére la azt írja, bogy vannak gyanús momentumok, amelyek a titkos egyezmény fennállását valószínűvé teszik. Borzalmas robbanás egy spanyol-erőditmény lőporraktárában Felrobbant éu eltűnt a föld színéről a mellllal lóportorony — Folyik a halottak és sebesültek kiásása a romok alól — Eddig 65 halottat találtak Madrid, szeptember 27 Az elmúlt é|izaka Mellilában felrobbant a Cíibrerius-erödilmény lő porraklára A lakósság az első pillanatban ad hitte, hogy földrengés van és sok százan a tengerpartra menekültek. Melilla lakósága nagyrészt éppen ekkor |ött ki a színházakból ég mozikból. Az ulcákon mindenütt rengeteg ember hullámzott, midőn hirtelen hatalmas tűzoszlop eme ke dett az égnek.\' Néltány plllanit múlva borzalmas dclonáció reszkettette meg a levegői. A légnyomás oly nagy volt, hogy az ablaküvegek a városban mindenütt belőnek. Sok helyűit a légnyomás keretestől dobla az utcára az ablak-táb\'ákat. Az embereken leírhatatlan rémület vett erőt. Mindenki azt hitte, hogy reng a föld s az eit.b;rck százai a tengerpartra menekültek, abbsn a bilben, bogy a tenderen megkíméli ö^et a földrengés. O.ákba tellett, mig végre a kedélyek némiképen megnyugodtak. A bátrabbak ekkor elindullak a robbanás irányában s hamarosan elérlek a katasztrófa színhelyére. Az erődítmény nyomtalanul eltűnt a föld szinéröl s helyén óriisi tölcsér képződött, amelynek mélyéből ki-kallatszott a sebesüllek jajveszékelése. Azonnal megindullak a mentési munkálatok s minthogy a robbanás az áramvezetékeket is tönkretette, fáklyák fényénél kezdték meg a bs-loltak és sebesültek kiásását. A holttestek legnigyobb részéi nem lehetett agnoszkálni, minthogy a borzalmas robbanás valósággal széttépte az áldozatokat. Eddig 65 halottja van a katasztrófának. 1ALA1 tOlLŐffr ÍM szeptember 26 iutu szeptemberben át kell ainl a két n) keszthelyi Iskolát RcndklvOll közgyűlésen tárgyalja Keszthely a miniszter leiratát Keszthely, ueptember 27 (Saját tudósítónktól) Megérkezett Keszthelyre az iskolaépitési állam segély engedélyezéséről szóló minisz teri leirat A kultuszminiszter beleegyezéséi adta abba, hogy a 6 tantermes ás taaitói lakásos uj leányiskola, valamint a régi kiskesztii:lyi részen, a Soproni-utcában építendő 2 tsntermes és tsnilól lakásos iskoláim az országos népiskolai alapból 70.000 pengő államsegély kiutaHss-■ék. A miniszteri leirat szerint Keszthelynek képviselőtestületi ülést kell tartania és a községnek a követlre-zökre kell magát kötelezni: 1. as épilés további költségeit a község vállalja, 2. az építés csakis a bemutatott és jóváhagyott tervek szerint végtz- Az egységespárt zászlóbontása Kiskanizsán „Bethlen látván gróf politikája diadalmaa politika" Nagykanizsa, szeptember 27 küzdelembe a mandátumért — raon- 3. a munkálatokat az államépité-szeö hivatal közbenjOttévei és ellenőrzésével nyilvános pályázat ulján a legmegfelelőbb ajánlattevőnek kell kiadni, 4. as építkezéseket 1929 szeptember hóra teljesen be kell fejezni és akkor bebutorozva és felszerelve át kall adni rendeltetésének. A miniszteri leirat ügyében a képviselőtestület holnap, szombaton ülést tart A magyar követség rektlfl-kációt követel Cottyéktól Pdrtt, sseptember 27. A párisi magyar követség felszólította Cotty lapját, hogy megjelent magyarellenes és igazsággsi ellenkező cikkét rektifikálja. A lap hasábjain megismételte a franbamisitássai kapcsolatban emeli vádjait és kitéri a raultkori Cikk állításainak helyreigazítása elöl. A nagykanizsai választási küzdelem mind erősebbé válik. Mindkét párt hatalmas erővel feküdi neki a küzdelemnek, amely most az ajántó-alálrások gyűjtésében nyilvánult meg. Az Egységespárti tábor tegnap este gyűlést tartott Kiskanizsán, smelyre Bazsó József egységespárti jelöltet dr. Szabó Zsigmond megyei tiszti főorvos, Ujvdry Oézs, Dobro-vits Milán és Növik János volt országgyűlési képviselők kisérték ki. Sok autó kísérte a népszerű jelöltet, a társadalom minden rétegéből képviselt vezetöegyéniségekkel. Az egybegyűlt kiskantzsal gazdák Bazsó Józsefet percekig ünnepelték. Bszsó kifejtette, bogy ö nemcsak Iparosprogrammal és a kisegzisztenciák védelmével lép a küzdelembe, hanem minden társadalmi osztálynak jogos kívánságaiért akar becsülettel küzdeni. De elsősorban és legfőképen azokért, akikért eddig vajmi kevés történt: a kisegzlsztenclákért Hiszi, kogy a kormány nem is tud arról, milyen elhanyagolt város Njgy-ksnlzsa. Most derűit csak kl, hogy illetékes helyen nem ls emeltek szót Nagykanizsa érdekében. Mint kisember, meg akarja mutatni, hogy igenis, lehet várost fejleszteni, lehet Nagykanizsái a lerongyolódá-sából és elhanyagoltságából kiemelni. Mdrovlcs J., a pécsi Ipartestület elnöke, oltani nagyiparos, aki az oltani elöljáróság tObb tagjával érkezett Bazsó támogatásárs Nagykanizsára, beszélt ezután. Ó a legutóbbi választás alkalmával, mint a függetlenségi páit elnöke lépett a dotta, — mégis most az egységes párt mellett száll sikra és küzd, mert meg van győződve arról, hogy akkor, amikor ezt teszi, legjobbban védi az iparostársadalmat. A mai választás nem Nagykanizsa ügye — folytatja tovább, — de országos ügy, a magyar Iparosság, a magyar kisemberek Qgye, hogy az Egységespárt zászlaja diadalra kerüljön. Bszsó József — mondja — föld-müvescsaládból származik, a műhely körében nőtt fel és soha egy pillanatra sem hagyta magát eltántorítani a nemzetköziség hálójától és ma több mint hatvan munkást foglalkoztat, akiknek valóságos édesatyjuk. Az a meggyőződése, hogy hogy ilyen ember, csak az Egysé-gespártboz csatlakozhatlk. Ruzstnszky pécsi alelnök beszélt ezntán. Nem a kisembert kell Nagykanizsának nézni Bazsóban, de azt, hogy Bethlen István zászlaját tartja a kezében és az összes társadalmi rétegekért becsülettel fog küzdeni, mint amilyen becsülettel küzdött eddig is városának parlamentjében. Ansorge Antal, a nagykanizsai vasutasság vezérembere mondott ezután nagyhatású beszédet, kifejtvén, bogy a vasutasság az utolsó szál emberig kitart Bethlen István táborában. Dr. Szabó Zsigmond főorvos beszélt ezután, ö, akit a megszálló bitorlók kiutasítottak MnrakOz földjéről és aki Nagykanizsában második otthonra lelt — utal arra, bogy noha nagyra Is becsüli Kállay nagy- koncepclóju egyéniségét, mégis nem személyi kérdés előtte, mert egy európai birnevü férfiúval szemben egy egyszerű kovácsmestert állított fel képviselőjelöltül Nagykanizsa városa. A mérleg látszólag ugyan nem Bazsó mellé billen, — bsnem az egységes-párt és Bethlen István gróf mellé — akit vezérül Ismerek el és akinek köszönhető, bogy ma helyreállott a nyugalom, a jogbiztonság az országban. Bethlen István oly magasra emelte Magyarországot, hogy ma minden nemzet Idetekint. Mussolini Magyarország barátságát keresi, Törökország szintén. Az ő politikai ereje, hatalmas vonzere|e, hogy s fajvédők is behódoltak neki. Bethlen István politikája -diadalmas politika. Az, bogy ma Nagykanizaán minden ember felekezeti és osztálykfllönbség nélkül az egységespárt mellett áll, mutalji tisztán, hogy a nagykanizsai mandátum kérdése nem személyi, de elvi kérdés és ha személyi hsrcról van szó, ugy nem Busó és Kállay, hanem Kállay és B ;tblen harcáról van szó. A gyűlés lelkes hsngufatban, az egységespárt és Bethlen István gróf éltetésével végei ért. Házkutatás egy román miniszternél Bukarest, szepl. 27. (Éjszakai rddlójelentfs) A nemzeti psrssrpárt lapja, a „Dreptatea* feltűnő helyen közli, hogy s petróleum pansma vizsgálóbírója, Dumttru, elrendelte a házkutatást s közlekedésügyi miniszter, Putna megyei birtokán. Azt hiszi s vizsgálóbíró, hogy olt s panamára vonatkozó fontos sktákat rejtenek el. A vizsgálóbíró a házkutatásról nem nyilatkozott a lapnak. Gurzov Grigorjev embert ölt. 5 Orosz regény. Irta : Urbán Üyula. — A vak rohanásban kidobtam magamat az emberek közül is és többet nem térhettem vissza. Elvesztem a magam, .elvesztem a mások számára... Kimerült. Sokat mondott egyszerre. Leonev vizsgálóbíró is látta ezt. Felkelt asztalától és az ablakhoz lépett. Lenézett a fogház udvarra, ahol a rabok dolgoztak. Pillanatnyilag eltűnődött azon, mekkora különbség van gyilkos és gyilkos közOtt. Az udvaron fát hordtak a foglyok. Van közöttük egy ember. Pénzért ölte meg a gazdáját. Züllött, iszákos cseléd volt. Leonev vizsgálóbíró jól emlékezett erre az emberre. Hónapokkal ezelőtt éppen ezen a helyen állott, ahol most Gurzov Grigorjev járja kálváriáját. Makacs, daróclelkü tettes voll. Nem akart vallani. Nem lehet mondani, Leoney igazán nem vizsgálóbírónak született, de ez a makacs gyilkos kihozta flegmájából. Akkoriban Dimitrij héroszi elszántsága mentette meg Leo-uevet a nagy izgalmaktól. Ez a nyomorék, ferde liátu Írnok nyitotta ki a száját ennek a gyil- kosnak, aki most ott lenn az udvaron (át hordott. (Ha az őr fegyverével alaposan oldalba ütögette.) Nagyon érdekes voll. Nem volt régen. A vizsgálóbíró minden rábeszélőképességét összeszedte, hogy vallomásra birja ezt az embert. Nem ment. Cinikus, néma tagadó volt. A vizsgálóbíró nem akarta beszólli-tani a folyosón várakozó fegyveres őrt. Tudta, ha megteszi, a tettes még inkább helybe szegzi magát és nem lehet még kerékbetörés árán sem szólásra birni. Végül is Dimitrij oldotta meg a helyzetet. Felugrott helyéről és a gyilkos arcába ordított: — Te utolsó gazember, miért nem tátod ki a szád ? I Miért nem viselkedsz ugy a vizsgálóbíró úrhoz, mint ahogyan illik ?l Az a baj, — dühöngött csendesebben Dimitrij, — hogy a vizsgálóbíró ur ugy beszél ehhez a hitvány fráterhez, mint emberekhez szoktak. Akkor még Leonev volt, aki leintette Dimitrij!: — Ne bántsd, majd megtörik a nyelve neki is, ha egyedül lesz önmagával cellájában. I)e Dimitrij benne volt a cselekvésben, melyre hősi elszántsága vitte. Egészen felágaskodott. Arasznyira volt szája, amint beszélt, a gyilkos arcától. Volt ebben az emberkében valami könnyes humor, amint em- berségre tanította ezt az embertelent. És hatott is rá. Igaz, az ára az volt, hogy a nagy felindulásban megerőltette magát és perceken át krákogva köhögött. Meg Is mondta neki Leönev vizsgálóbíró : — Beteg vagy Dimitrij. Mért nem mész orvoshoz? Ezekből látható, hogy milyen vaj-szivü ember volt a vizsgálóbíró és írnoka. Nem hiszem, hogy egész Oroszországban párja lehetett ennek a két embernek, akiknek az volt hivatásuk, hogy embereket vallasa-nak. ...Dc nem ugy, mint Leonev vizsgálóbíró szokta... ...Ott hagyta el Gurzov Grigorjev, elveszett a maga, elveszett a mások számára... — Tavasztól őszig tartott ez az élet. Őszre befejeződött minden. Hetek óta nem mozdultam ki otthonról. Rettegve lestem mint gyűlnek a felhők fejem felett és vártam mikor tör ki a vihar, mely el fog sodorni a bűnhődés útjára. Pedig nem voltam rossz ember. Tudatosan nem. Megmagyarázhatatlan kényszer lökött lejjebb és lejjebb és hiába akartam megfeszíteni magamat, nem birtam. Rettenetes idők voltak. Bújnom kellett az emberek elől. Feleségem, szegény, még összetariotta a birtokot, ugy ahogy tudta. Ekkor már a másét gondozta. Nem volt az enyém. Nem is vándorolt messzire... A Szikolaffé lett... Csak ezt a nevet ne kellett volna kimondania. Szikolaff Mlhajlov neve mindig egy erős rúgás voll belülről, mely megtánioritotta, hogy belbi-csaklottak lábai és arcában érezte a sok vért. — Egy napon Szikolaff azzal állt elő, fontos beszéde van velem. — Anuszja nem volt otthon, az alkalom jó volt. Megmondta mit akar. Nem sokat kertelt. — Tudod, • hogy mindig szerettelek és barátod vagyok? — kezdte. — Tudom és minek is ezt kérdezni ? — Ha testvérem lettél volna, akkor sem szerethettelek volna jobban téged és AnuszjáL — Igaz Szikolaff. — És ha most beszélek és meg fogok neked mondani mindent, Grigorjev, akkor is ez a szeretet indít erre. — Mihajlov, mit akarsz ezzel mondani ? — Szerencsétlen ember vagy Grigorjev, — felelte vissza és akkor ugy éreztem, neki talán jobban fáj minden, mint nekem. (Folyt kflv.) (098. szep\'tmber 28 ZALAI KÖZLÖNY l Felvágta ereit és hat napig feküdt holtan lakásában egy mészáros Zákány, szeptember 27 Zákányban borzalmas öngyiikos-lágol kövelett el Takács Kálmán 39 éves méizárosmester. FellOnt a községben, hogy Takács Kálmán egy bele nem mutatkozott a faluban töt a lakása Is be volt zárva is lefüggönyözve. Amiko/ a dolog már gyanús színezetet kezdet ölteni, a izomszédok benéztek a függöny nyílásán keresztül a szobába, ahol a padlón látták feküdni a mészáros-mestert. Feltörték a lakás ajió|át és akkor borzalmas kép tárul I eléjük: NAPI HÍREK Takács u szoba közepén feküdt, hatalmas vértócs\'b n. Közelcbbröl megvizsgálván, látták, hogy a mé száros felvágta az ereit, minek következtében elvérezhetett. A gyorsan elfhivott csendőrség megjelent Takács lakásán és meg-állapilotla, hogy Takács az Öngyilkosságot már hit nappal előbb követte el. Azóta feküdt vértben a szoba padlóján. A csendőrség moit azt nyomozza, ml índilotta Takács Kálmánt ai öngyilkosság elkövetésére Holttá nyilvánítják Nobile eltűnt hat útitársát Egy berlini lap szenzációs bizonyítékokat koholt arról, hogy Zappl valóban megölte Malmgreent és Marlanot is meg akarta ölni Róma, Bieptember 27 | Ztppi Marianol éhhalálra Ítélte azért, hogy az egész élelmiszeikészlet és az östzes ruhák birtokába jussanak. Az a híresztelés, hogy Zappi eveit Malmgreen hullájtból, sem nélkülöz a berlini lap birtokában levő állítólagos bizonyítékok szerint minden alapot. Msiiano ugyanis, mikor a hajón msgához tért, dühösen igy kiáltott Zappira: — Én most meghalok és azután engem is megzabílbatsz I... De csak ba meghaltam. A Kraszln orosz jégtörő vissza érkezeti Tromsőbe. A ssrki tél miatt a további kulalás moit már teljese n lehetetlen. Az olasz balóságok az Itália léggömbjével eltűnt hal utast holttá fogják nyllván\'anl. Bt/Un, szepl. 27. A .Welt am Abend\' dmQ kommunista eslilap, amelynek jó összeköttetései vannak a Kraszin-jégtörő legénységével, amely Nobile társait megmentette, ma szenzációs cikkben közli, hogy kétségbevonhatallá n (?) bizonyítékai vannak arra vonatkozólag, hogy Malmgreen nem természetes módon hált meg, hanem valóban Zappl gyilkolta meg. Zippi mindenekelőtt Malmgreen ruháit akarta megszerezni és egyúttal Malmgreen élelmiszer-készleteinek birtokába ju<ni. Malmgresn az expedícióról nsp>ól vezetett és ebbe valószínűleg egészen utolsó percéig feljegyzeit minden eseményt. Ezt a naplót a Krasszin legénysége nem találta meg Malmgreen holtteste mellett, mivel Zsppl megsemmisítette. Malmgreen után Zsppi második társát, az olasz Marlanot is meg akarta gyiiko\'nl és csupán Csuch-novszky orosz repülő és a Krasszin jégtörű hirtelen magéikezáse hiúsította meg Zappi második rémleltél. Az orosz men(ő:xpedició Marianol megfagyott tagokkal, eszméletlenül találta meg egy barlangban. Szinte teljesen meztelt n volt, %*lét csupán nihány rongy boti otla. Zippi ezeket a rongydarabokat hirtelen dobta Marianora, amikor megpilltu-totts a mentőket. A Krasazinra érkezve, Ztppi közölte, hogy már 14 nap óta nem evett semmit sem. Az orvosi vizs-gálat azonban megállapította, bogy Zappl hazudik, mivel legfeljebb egy két nap óta éhezett. A hajón a legnehezebb ételeket megette anélkOl, hogy ba|a lett volna. Eizel szembezi Mariano gyomra tel|esen üres volt és 14 napi éhezés ulán sunyira legyengüli, hogy néhány óra múlva való bem kiszenvedett volna, ha az oroazok nem akadnak reá. Ebből körülményből megállapítható, hogy A Városi Mozgóban a kövelkeiő kiváló filmek kerülnek októberben bemutatáira : Koldusdiák Táncoló Bécs Lujza királynő Bolygó zsidó Kurtizán Therese Raquim Spion Szombatok-szombatja és még több elsőrendű músor. Az Urániában: M o t a u r 1 Sötét Oroszország Zoro va huru Fekete szirén stb. stb. Kf2IMIIIKÍZIj|{ FIGYELMÉBE! a özv. Dr. Orosz Miklósnénál 11 Miután szükségletemet gyári cégeimtől előnyösen sikerült beszereznem, abban t kellemes helyzetben vagyok, hogy az Ml? kézimunka cikkeket, fonalakat, csipkéket szenzációsan olctó árban bocsálthatom a kézimunkázó közOniég rendelkezésére. óriási választék I Prima mln«Jég I Figyelje kirakati áraimat I Próbálja kl, vételkotelczettség nélküli Ozr. Di. Oresz liUUti KaztBOi-fl- 2. NAPIREND Szept. 88, péntek Római katolikus: Vencel. Protestáns: | Vencel. Izraelita: Titri hó 14. Nap kel reggel 5 óra 54 perckor, nyugszik délután 17 óra 47 perckor. • Városi Mozgó. .A démon\', regény 10 felvonásban. — ,A Qlockner csúcs , szemléltető természeti felvétel. MttláPáa A nagy ka alzaal eieteorologlal megfigyelő Jelentések! Csütörtökön a hómír-Mki; Reggel 7 órskx +8, délután 2 órakor +14 8, asts 9 órskor +9 6. Ptlhözti: Egész nap borult égboltozat. SUUrányi Reggel Északkelet, délben Délkelet, este Déli szél A Meteorológiai Intézet lelentise szerint változóan felhőe, éjjel htlvös idő várható. — Személyi hlr. /<•/««* Sillárd, a szanálás folytán rendelkezési állományba helyezett államrendőrségi főfelügyelőt a belügyminiszter most kelt elhatározáiával a tényleges szolgálatba visszavette. Jelenek beosztását még nem közölték hivatalosan. — Halálozás. Biky Endre nyug. tanár 57 éves korában Keszthelyen meghall. Nigy részvét mellett temették el. Biky Tamás járásbíróság! elnök az elhunytban fivérét gyászolji. — Versenytárgyalás. A nagykanizsai kir. törvényszék és járásbíróság összesen 1148 q hasábos tűzifára versenytárgyalást hirdet. Versenytárgyalás napja október 3. Aján-latlélel ceak Írásban. Feltételek Cserei János irodaigazgatónál (igazságügyi palota, emelet 22). — 1 pengőért egy teljes modern hálószoba bútort nyerhet. Vegyen Iparos-sorsjegyet — Megverte az apját: 4 hónapi fogházzal sújtották. Hosszú Idő óla áldatlan viszeny uralkodik Lispe községben Bellcza István oltani gazda és annak édesapji közölt Mindkét férfi hatalmas, erős, tagbaszakadt ember, csak az idős apa mintha megtört volna az esztendők súlya alatt. A viszony az apa és s fiu kOzött annyira kiélesedett, hogy Bellcza litván már meg ls verte saját édes-spját. Tegnap tárgyalta ezt az ügyet dr. Almássy Oyula kir. törvényszéki biró, aki a gonosz fiút 4 hónapi fogházzal sújtotta. Amikor a biró kihirdette az Ítéletet és apa és fiu a tárgyalási (eremből kimenni készüli, a nagy szál édesapa rettegve maradt vissza a teremben és odaszólt Almássy bírónak hogy fél kimenni az utcára, mert a fiu meg fogja verni. És könnyek |0ltek kl az idős ember szemeiből. Almássy biró erre erélyesen rászólt az slitélt fiúra, hogy csendőrökkel vasraveretl, — ha spját mégegyszer bántani meri. Éi miután Btllcza litván megigérte, hogy nem bántja,— mert csak apja a teremből kimenni. — Vegyen Iparos-sorsjegyet, mert ezzel támogatja az elaggott szegény Iparosokat. => Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. Baleset a keszthelyi templom-építkezésnél Keszthely, szeptember 27 (Saját tudósttónktól) Könnyen végzetessé válható balesel történt egy munkás vigyázatlanságából a keszthelyi karmelita-templom építkezési munkálatai közben. Fehér Islván 56 éves napszámos másodmagával habarcsot vitt fel az állványra. Közben megbotlott, nekiesett a falból kiálló vaibelon-rögzitő vasbetéteknek, melyek fején és kezén megsebesítették. A munkás Ijedtében visszalépett és leesett az állványról. Szerenctére az eséstől csak könnyebb zúzód isokst szenvedett. - Költözködik a keszthelyi fő-szolgablróság. Tudósítónk jelenti: A keszthelyi fószolgabiróiág október közepo táján az uj járási székházba költözik. Ezt megelőzőleg a fószolgabiróiág Irattárában selejteznek s a 10 évnél idősebb Iratokat Zalaegerszegre, a vármegyei levéltárba szál-lliják. Az érdekesebb, fontossbb iratokat kiválogatják majd a vármegyei levéltár részére. A főszolgsblróság Iratai 1868-lói kezdve mind megvannak, köztük sok érdekes jegyzőkönyv. = Nézze meg, mit lehet 1 P-ért nyerni az Iparos-sorsjeggyel. Október 14-re halasztották el a Klskanlzsal Polgári Olvasó Kór székház-felszentelését Ismeretes, bogy a Klskanizaai Polgári Olvasó Kör székházát most vasárnap kellelt volna felszentelni, azonban politikai okokból elhalasztották. Most arról értesülünk, hogy a Kör elnöksége október 14-ben állapította meg a felszentelés terminusát. Az ünnepségen részt vesz már Nagykanizsa újonnan megválasztott képviselője. _ — Szüreti mulatság. A keszthelyi Kalh. Legényegylet vasárnap izüieti mulatságot tart. A mulatságot délután 3 órakor tréfás fai vonulás előzi meg s város fő utvonalain. A férfi és női tefceversermyel összekötött mulatság az egyeifllet helyiségében lesz. Elte 9 órakor kabaré-müior, utána tánc. = 1 pengővel segiteni és annak értékét sokszorosan visszanyerni csak az Iparos-sorsjeggyel lehet. — Polgári fiu- és leányiskolái sapkák kaphatók Szabó Antal sportéletében. _ Október 7-én lesz az Iparos-sorsjegyek húzása A nagykanizsai iparosmenház javára rendezendő tárgysorsjáték húzása visszavonhatatlanul október 7-én lesz meglarlva. Előkelő biztosító intézet iHlkanlaeaée vlMfca réeaére | főOgynSkBt keres. Csakis megbízható és jó összeköttetéssel rendelkező személyek vagy cégek ajánlataira tartunk Igényt. Cim a kiadóben ULAI KQliOCT 19V. szepiember 28 A nagykanizsai városi zeneiskola a 4-lk helyep áll az országban A mult év 139 növendékével izemben az Idén közel 200 van beiratkozva Nagykanizsa, szeptember 27 A nsgykanízsal zeneiskola a mostani iskolai évaddal 3-ik évfolyamába lépett. Hogy mily gyors iramú a fejlődése és egy csOppet sem meredt bálra Debrecen, Szeged és Miskolc mellett — mu\'at|a az, hogy a vidéki városi zeneiskolák soia\'bsn két évi munka után ma a harmadik évad kezdetén az országban a 4-ik helyen áll. Olyan teljesítmény ez, amelyre mi nagykanizsaiak csak büszkék lehetőnk. Az elmuil Iskolai évadban 139 nOvendéke volt a zeneiskolának. Az idén ez a szám eddig 180-ra siö-kött fe\'. A zongoraszakon 94, a hegedüsrakon 34, énekszakon 16, fuvószakon 31 van, mlg a gordonka szakra még egyre-másra jelentkeznek és akikel az igazgatóság még fel is vesz. Érdekes, hogy a zer.ei főiskolán az Idén (noha 200 jelentkező) a begedűszakra mindössze 11 növendéket vetlek fel, ezek kOzőtl 2 nagykanizsai zeneiskolás is voll. Az idén nagy tervei vannak Vannay János Igazgatónak. A székeifővárosi zenei főiskolával karöltve több hang-versenyt fog rendezni az illeni zene-Iskolával. Ezen prrue különféle együttesek lesznek. Az idén megfelelő felizerelétsel és egy u|abb tanteremmel bövfll az lakolt, ugy hogy mosl már 7 tanteremmel fog rendelkezni. — 6,000.000 baclllua egyetlen légy lábain. Egy amerikai tudós mulatta kl lelkiismeretes kutatásai során, hogy ezt s töméntelen mennyiségi! bacillust hordja magával egyetlen légy. A szúnyogok malária terjesztő tevékenysége közismert. Legyek, szúnyogok, poloskák, bolhák, tetvek ugyanolyan kárt tehetnek az emberi szervezetben, mint a molyok a szövetekben. Az smerikslak eme megállapításai késztették a Rockefeller által alapított Standard Oil Co. tengerentúlt gyárat az igen egyszerűen kezelhető és biztos hatású Fitt rovarlrtőszer forgalombahozatalára, amelynek sárga kannál ma már nálunk Is a legtöbb háztartásban láthatók. Tudományos Intézeteink megálla-pitáss szerint s Pllt teljesen ártalmatlan emberre és házi áltatrs, de biztosan Irtja a fentemlltett rovarokon klvlll még a hangyákat és svábbogarakat la. — A társadalom jószlvéhez. Sierkesztőségflnk figyelmét felhívták egy támogatásra érdemes menekült erdélyi család nyomorúságos helyzetére. Németh József lőröspusztíi alkalmazottról van szó, aki néhány évvel ezelőtt a román invázió elől Erdélyből meneküli. Akkoriban az oláhok a vagonba csomagolt bútorait és ruhaneműit ellopták, ugy, hogy valósággal kifosztva érkezeti át a haláron. Nagy nehezen tudott a nagy családu ember álláshoz jutni, de a szűkös keresete nem elég 13 gyermekének eltartására. A 13 é\'ö gyermek közül 3 Nigykanlzsára |ár Iskolába. Tóröapusztáról másfél kllo- 0 z I e t á I h e t y e 1 é s miatt LÓTAKARÓ készletünket mélyen leszállított árban mii áruiltjuk HIB8CH tS SZEGŐ. métert gyalogolnak a gyermekek tár ban, esőben, mlg a vasúira érntk, mely behozza őket Ids. A gyermekeknek nincs cipőjük, téli ruhá|uk és sokat szenvednek a hideg rniatt. A jobb sorsra érdemes szeieuctélien menekült ember nsgy családjára való tekintettel kéti a társadalom jószivél, bogy segítsenek rajta. A jofcb helyzetben levő kanizsai menekültek bizonyára tőlük telhetőleg segíteni fogják, meri ők tudják, mit jelent menekültnek iennl. Mindennemű adományt elfogad és nyugtáz szerkesztőségünk. — Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéhátiban VIII.. Baross-tér 10. KÖNYVEK, LAP0ÍT H. G. Wells: Mr. Brltling A világháboiu befejezésének tizedik évfordulója közeleg éa ez a dátum különös aktualitást ad H. O. Wells egy könyvének, amely most jeleni meg a Panihenn olc«ó Wells-sorozatábau. .Mr. B itling" tői van szó, amely a világirodalom egyik legnagyobD jelentőségű alkolása. A könyv hősében a szerző önmagát rajzolta meff, egy mágus célkitűzésű Írói, aki abban látja feladatát, hogy korának lelkiismerete legyen. Mr. Brilling nagyszerű ember, a vi\'ág minden tájáról zarándokolnak hozzá, hogy nézelelt meghallgassák és zsenije fényében gyönyörködjenek. — Idilli boldogságában él a béke utolsó éveiben. Ennek a békének a leiráaa ragyog, ugy melegít a könyvben, hogy elgyötöri mai szivünk belesajog. Új jön a háború és elsöpri Mr. Britling bo\'dogságát. Mi tudjuk, mit éreztünk a háború alatt. Emlékszünk a lelkesedésünkre, a csalódásainkra, gyötrődéseinkre. Megtudjuk Biltlingtől, bogy mit érzett a másik pár\', a volt ellenség, az angol apa, az angol menyasszony, az angol katona. A regény vége könnyfakasztó és felejthetetlen. A .Britliug" elolvasása olyan élmény, amely felgyújt, megráz, megtisztít és közelcba visz a csillagokhoz. )( Az Ojság uj száma közli Nurml életrajzát, bemutatja Bethlent römizís közben, megszólaltatja a Bölcs Rabit, diákpályázatot hirdet és mulataágos illemlant közöl. Mutatványszámot inRyen küld a kiadóhivatal, Budapest, VI, Ó-utca 12. )( Pisztoly és kardpárbaj két pesti primadonna közötL Mi lör-tén\' Herczeg Ferenccel a Budspistl Hitlaplól a Bud p:8ll Hírlapig. Asta Nlelsen ősei Magyarországról vándoroltak kl Dán\'ába. Wekerle Sándor az uj p inzügymlniszter csodáljs a magyar szerzőket, de számontartja tantlem|elket. Gadl Franciska meg-l\'viija a magyar százméteres női rekordot. A jó házassághoz kell-e hozomány? a Színházi Elet háromezer pengős pályázatai Nyolc oldalas kottamelléklet terjedelmes vicclap, mélynyomásu mellek!:!. Ki.dáhivatal Budapest VII., Erzsébet körút 29 sz. Kabarétréfákról, színdarabokról és zenemüvekről árjegyzéket Ingyen küld a Színházt Élet sztndarabosztdlya. SPORTÉLET A vasárnap sportja Nagykanizsán: KAC-NTE bajnoki és Pécs-Nagykanizsa kereskedelmi iskolai városközi válogatott Nagykanizsa, szeptember 27 1 A profi II, liga, meg a kerület amatör I. osztálya Is teljes fordulót tsrt vasárnap. Mindkét csoporttan valamennyi csapat porondra lép. Nagykanizsán az NTE a KAC cal mérkőzik. Ei a mérkőzés november végére volt kisorsolva, de közös megállapodásul előrehozta a két egylet, A küzdelem a legérdekesebb lesz az összes smalőrmecciek kőzött. Az NTE is, meg a kaposvári csapat Is bajnokatplráns. De amíg az NTE négy mérkőzést jttsza az é.re küzdötte fel magát s ezzel igazolta aspirációi jogosságát, eddig a KAC csupán a bsjnokaspirációk reményeit táplálja, de tudásáról nem volt alkalma még szamot adni. Eiideig csak egy mérkőzést játszott, ezen eldöntetlenül végzett a Turullal. Végeredményben azonban mégis veretlen csapat még a KAC, mlg ez NTE már szenvedett egy veteségel. Ml az NTE nek tippeljük a győzelmei, amivel nsgyon meg fogja erősíteni vezető pozícióját. Oyőielme azonban nem lesz könnyű, hisz a KAC a legerősebb ksposvári amatőr cupat s évek óla mindig az elsők között szerepel. E meccs elölt a pécsi és nagykanizsai kereskedelmi iskolák válogatott csapatai mérkőznek egymásul. Kaposvárott a KTSE-nek a BSE lesz az ellenfele. A b^i csapat erősen {avuló formát mutat s valószínűleg az Idegen pályln is győzni fog. Pécsett a PSC és a DVAC áll szemben. Ha a bajnokcsapat ujabb vereségei szenved, ami valósjinO, teljesen elveszti presztisét. Baján két bácskai együttes ütközik meg, a BTSE és a BSC. A bácsalmásiak még idegen pályán is kemény dió s igy eldöntetlen a valószínű eredmény. Szigetváron a PVSK aligha őrzi meg veretlenségéi. A SiAk komoly erőt jelentő együltes. A? eredmény nyilt s a győztes lesz az NTE legesélyesebb riválisa. A profiknál a sortolás a Zala-Kanizsát a BAK kai álliiotla szembe. A BAK kél mérkőzést játszott, mindkettőt elvesztette s az utolsó helyen áll. A meccsnek igy papíron a kanizsai csapat a favorit, de nem veheti könnyelműen a játékot I A BAK-nsk most már pontot kell szereznie, a Zala-Kanizsa pedig 3-ik helyét védi. Heves küzdelem lesz lehál; a kinizsti közönség bízik benne, bogy 3 győzelmi szerie nem szakad meg, sót az is el.árja a cupattól, hogy játékával Ismét megnyerje a fővárosi közönség tetszését is. A meccsel az Ü löl-uii pályán játszák. A fővárosban a Turul—VAC, Húsos—Soroksár ét Erzsébetváros— Rákoapalola raeccaek vannak soron. Pécsett a Pécs-Baranya a Terézvárost látja vendégül. A pécsi cupat győzelme valóizinű s ezzel megtart|a eltő helyezését. Miskolcon a Józsefváros már keményebb dió lesz a Attilának, de azért feltöri. Valószinű azonban, hogy most már az Attila is meg fogja kapni első gólját, esetleg góljait. _ (A KFC meccs rendezői) vasár-nap délelőtt 11 órakor a Sakk-kör belyiiégében ülést tartanak. (Megkezdődik a levente futball-blról tanlolyam) Pénteken, folyó hó 28 án az iparostanonciskolában a .Levente Siövetség" helyiségében kezdetéi veszi a blrólanfolyam, melyen az eddig jelentkezettek, továbbá azok, akik még járni akarnak, negyed 9-kor tartoznék meglelenni. Eddig felvétettek a birótnnfolyamra: Szirtes István CJÓbarát—Húsos), Löbl László (Vasas), Ausch Oéta (e. k), Kohn Árpád (Haladás), Nagy Józsel (e. k.), Szabó Sándor (77 FC). Diákok nem vihetnek részt a tanfolyamon. A tanitás helenkint kétszer, szerdán és pénteken este negyed 9 kor lesz. A hallgatók a pénteki órára a könyvüket már magukkal hozhatják. Tanfolyam-verető. (A Nagykanizsai Torna Egylet) a kedvezőtlen időjárásra való tekintettel lennisz-pályáit október l-én bezárja. Mozgószinházak Városi Nagymozgó. Siept. 28 án, pénteken 7 és 9 órakor .A démon*. A francia filmgyártás excluslv filmje I Alphonse Dautet »lfj. Fromont és idősb Risler" regényének filmváltozata 10 felvonásban. Főszereplők: Lucie Doraln, Karina Bell. „A Qlock-ner csúcs". Szemléltető terra. felvétel. Még ma, pénteken 7 és 0 órakor A francia filmgyártás exlusiv filmje I Alphonse Daudet .Ifj. Fromont és idősb Risler" regényének filmváltozata 10 felvonásban. Főszereplők: Lucle Doraln és Karina Bell. A Glockner csúcs Szemléltető természeti felvétel. 1&J8. szeptember 28 ÉALAI KÖZLÖNY liBIÓjtfSOl (HSvtdltések) M — ntre*. komida-ság. nangv. — haugrerscny. fi — előadás Qy — gyermekeknek. A — asaionyok-ujk. 7. — mjl — tnf m — Ujusági előadás. F - felolvasás. Cl — graawéooxene. Ib — jess-band. K — ksbaré. nZ — nópezsrfl x*m. Szeptember 28 (péntek) Budapest 9-30 és 11.45 H. Közben 12 órakor déli harangszó az egyetemtéri lemDlomból. Utána: Kamara /. I Időjelzés időjárás. 3 H. 4.45 ld5|elz«s, Időjárás 5 Németnyelvű mesedélután. 5.60 Énekes \'.fn*s leiénél. 7 30 A m kir. Operaház: . ------- ...|e)zéli H , Orác, Innsbruck, Klagenfurt Linz zenes — ........... - Cigánybáró elösdása 10 30 Idője. idójárás|elentéJ. Ulána cigányzene, gj^ - .. .. " «- 11 "és 4.15 Hangv. 5.30 Dalok és kamara Z. 8.05 Népszerű est Bari fa, Stefiin 11 és 3 30 0. 5.30 Hangv. 9 Tangók. Barcelona 12.15 Harangjáték. 1.45 és 5 45 Kamata Z. 9 20 Hangv. 9 35 Modern tine. 10.20 Operett est. Basel, Bern 1 a 4 Hangv. 5 A. 8 05 A hét zenéje. a30 (Basel) Szólista est. 9.30 Hangv. 10 nZ. Brflnn 11 és 5 Hangv. 7 Beethoven-müvek. 7.30 Történelmi szinmü. 9 Klálll-lásl hangv. Frankfurt, C«s»el 1 0. 3.05 Oy. Í55 A. 5.05 és 8.15 Stuttgarti mUsor. Utána nZ. Hamburg, Bréma, Hannover, Klel 8 A. 11 a 12 20 és 2.05 Hangv. 4.15 (Hannover) Vidám dalok. 8 Plattdeutsch esi. Utána K. 8 (Hannover) Keringő est. Langenberg, Köln, Aachen, Münster 1015 és 12 10 O. 1.05 Hangv. 5 Oy. 5.45 Kamara Z. 8 Hangv. 9 Rádiójáték Ulána 12 óráig nZ. London, Daventry 10.15 Istentisztelet. 12 Zongorahangv. 12 30 Orgona Z. 1 nZ. 3 20 és 3.45 Hangv. 4 30 nZ. 5.50 Uy. 6.45 Kreisler: Zongoraművek. 7.45 Gordonka szólók. 8 és 9.15 Hangv. 10.50 Meglepetésszerű műsor. Madrid 2.15 Hangv. 7.15 Kamara Z. 8.15 Tánc Z. 10.15 Hangv. 12.15 Tánc Z. Milánó 12.30 Kamara Z. 4.30 Tánc Z. 5.20 Oy.-dalok. 8.50 Szlmt. hingv. Prága 9 Egyházi Z. 11 Zenemattné. 4.20 üy. 5 ls 6.30 Hangv. 10.20 nZ. Róma 1 Kamara Z. 5 30 Hangv. 9 Vígjáték E. Utána tánc Z. Varsó 1 Torony Z. 5.25 Krakól műsor. 6 Modern tánc Z. 8.15 Szlmf. hangv. Zürichi zárlat Páli. 20-32, Lóidon 25-1^4, N«wro<> 619 50 BrSssel 72 20, Miiaoo 3716, Madrid Sfi-57\'íl. Amsteiéaai J08 42tV>, Bartla 11*85, Wien 73 IS. SoBs 3 75. Prári 15 40, VsrV, 58-22l/t. Badapest SO-SO, Be>*rád »-13, 3 16. bizalom dolga. Hálók, ebédlők, uriszobák a legegyszerűbbtől a legtinomabb kivitelben állandóan raktáron. Kedwezö fizetési feltételek. Székely Vilmos butorlelepe lagykaniisa. Kaitinczy-ntca 4. sz. Elsőrendű saját kárpitosmübely 2SSI P Tűzifáét szén legolcsóbb beszerzési forrása HILD JÓZSEF deszka, épütetta, mész, cement és egyéb építkezési anyag kereskedése Nagykanizsa, Király utca 4. Telefon: 120. lözomisA® A keszthelyi országosvósár Keszthely, szeptember 27 (Saját tudósítónktól) A három napos esőtől felázott utak ellenére is kedvező ausplciumokkal néztek a mára kiderült Időben nagyvásátuk elé a keszthelylek. Felhajtás volt ii>, cssk vételkedv nem mutatkozott. Sem belföldi, sem kUiroi.fi kereskedők nem jelenlek meg a vásáron. Felhajtottak 1853 szarvasmarhát és 855 loval. Elkelt 240 szarvasmarba és 157 ló. Az árak a legutóbbi vásárhoz képest jót estek, ami az aratás után Is változatlan pénztelenségnek és a takarmányhiány következménye. Timi A mai értéktőzsdén a kétnapos erős nyugla\'anság után a hangulat megjavulL A fizetési zavarokkal küzdő magánbank ügyének rendezésére komoly intézetek bevonásával akció indult meg és a tőzsde közönsége bízik sz üzlet zavartalan kibontakozásában. A külhldi tőzsdékről érkező kedvező jelentések ösztönzésére ma már reagált a piac, amennyiben egyes favorit papirokbin élénk üzlet fejlődött ki. -Főleg Bauxit és Kőszén Iránt nyilvánult meg rendkívül erős érdeklődés, amelynek következtében Baux I 7, Kőszén 20 pengővel emel kedelt. Említésre méltó a Szikra 7 pengős árugrása is. Végeredményben a tőzsde egyenetlen irányzattal zárt, ugy fel, mint lefelé kisebb eltérésekkel. A forgalom a pár favo it érték kivételével csendes volt. A fixpiac üzlettelen, a valuta és devliaplecon esik kisebb eltérések vannak. Terménytőzsde Búza 10 flll., rozs 5-10 fillérrel emelkedett. Az Irányzat barátságos, a forgalom élénk. Basa Hmsv. 71 kg os 26-2S-2645, 78 kf-o* 26 45-26 65, « ««h» 36 70 -2690, 80 kg-os 26 90-27.05. dunántull 77 in-os 26 10—26-30 7S k*-oi 2630 -26 55, 79 kg-oi 26 55 26 75 M kg o« 26 75—<6 »5 rozs 2480— 24 93. tskarm. liT* 76 50-26-75, tórán* 27 00 -28 00. w\'b 2600-26-25 Ungsri 31-00 81 20 Bviskorc* "0 00 70 50. i ksáajwfl Ttaás áavÍM jetí \'.tM VALl/rAit Aflfoll. 17 76-77 91 B«ig< tr. 79 55 79 85 Csáb k. 16-9517 Oi Dán k. 152 6^153-30 Űlnír 10 0^1006 OolWi 570 80-572 80 P;ind« II 73-30 32 50 floii. 229 45-230 45 Lsngj ti 64 15-t>4 46 I 4 <ű .<51 Uve ímu 29 85 3t 10 MáiU 1:6 MJ-i j7 00 Norvég 152 55-15315 íchlli. !M\' SO-10 85 Ptsala 94\'2C-Q4 80 Svijri J, Hu 20-. 10 60 Ivás i.. 103 10-IS3 70 UtfVUAn Amst. 529 75 730 45 Balgráá lu 16-10 09 Berlin 1*6 38 1.6 98 ürttsssel 7 i 62 79 87 B-iksrist 3-46-3 53 Kr.pan\'J.iW 77 153 17 Lon.\'^n 27-78 i7 86 Madrid 94 25 94 7o Milano 29 94 10 01 N<rj»r>»V\'2>0 iSJ Cs»W 152 > M 12 Pina zJ40-M48 i\'rAgí 16 W7-17 4 2 HaiAs 412-4 IS ISJ )0- 3 70 b4 22 42 HtU.0 V 8S IIO-2/-: 057 Vtraó Wiu iíiVti Sertésvásár P«2u,|ISi 5C43 BCÍ7DÓI aladatlanoi vt««ss-„sudi 260> <su»b BWrandB 196-2C0. uidett 186-190, szedett kósíp I 70--l-,6 sőnnyű 1-30-160, elsőrendű öre* 1-76\' 180. s.Atodrendil 1-50—1-68. angol iStdő 1 40-1 63, ssaionna nagyban 2 34— 2W .sir 2 56-2 63, iebnsott bu. 1-90-2 18] sialouüáa láisartés 2I6-J-26 Ai iránvaat lanyha. ...... ,,,,., , ..... ....................... lladja- Délxalal Byomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaság. Felelős kiadó : Zalai Károly, tatenrtaa talcloa i fUiy^MoM 78. sa. iFSÓHIBDETÍ\'EÍ Az apróblrdttasek dija |0 sióig SO fillér, minden további azó dlia a (III. Vasár- és ünnepnap 10 azólg 80 fillér, minden további szú dija ■ flll. Sxeidán éa pénteken 10 aaólg 10 fillér, minden további •zó di|a • flll. Clmasó ■ minden vastagabb i*ttlből illó axó kél szónak számlt-Udk. Állást keresőknek 50o/o engedmény. * hlrdatéal alj alSro tl.mimméd. Eladó Mlhályta községben egy lakóház három hold belsőséggel: és g.izdaságl épületekkel. 12 hold szántó, 4\'/j hold rét, egy hold szőlő plnceépűlettel. A földek első-os/lAlyuak. - Bővebbet Szántó Vilmos és Társai cégnél Nagykanizsa, Dták-iér 4. -1732 Többféle szoba- és konyha-butor elköltözés miatt aladó Áipid-u. 22. 4753 i laggyut-So péns-kaolnáa, 3163 Egy nxlathalylaég, Irodának is alkalmas, azonnal kiadó Kölcsey-utca 5. 4752 Péiaark!lo««at bekebclesésie Blnéaa óssaegben a legelőnyösebben éa •abban lolyóslttat Aoaél Ignéo wnirsOokOsvetlU Irodája Nagyi Kazlnezy-utca 2. szám. Traatorn és Raithofar gummldpók ■ lltényl clpőDztetben kaphatók. 4728 Jól bútorozott, különbé járatú utcai szoba, egy vagy két személyre kiadó. Clm a kiadóban. 4659 Magyar-utca 104. számú ház 1 hold kerttel szabadkézből aladó. 4621 Sajtklérualtéa Fóut 24. udvarban. Különféle sajtok kiárusítását megkezdtük. Ferenczy. 4808 Megblaható uj, modern, csukott, 6 hengeres aulók csak Kaufmann Manónál rendelhetők. Saját érdekében tessék a dmre ügyelni. Teleion 167. vagy 571. 4610 Utcai egvszobáa, konyhás lakéa mellékhelyiségekkel Öregebb házaipárnak azonnal kiadó Klnlzsl-utca 51. — Érdeklődni lehet Sugár-ut 44. 4724 Tisztviselő keres november l-re egy kétszobás lakéat megtelelő mellékhelyiségekkel. — Gmeket a kiadóhivatal továbbit. 4736 Babakalas^ifa jókarban levő, jutányos árért eladó Csengery-ut 13. -4764 Llbaméiat veszek a legmagasabb napi árban. Fahn, Zárda-utca 2. 4765 Tallvér vizeiét tanításra vállal, időnkint kölyök éa kész vizslát elsd, vadászterületet rendű, fácánost belliit nugálls-" szerint 6tv*a Balázs, KiHmán, n. p. elae. (Válasabélyeg nélkül nem lelelek.) Egy fiu, esetleg egy kifutó- leány felvételik Ehrenstein Károly és Társa Fő-ut 11. Megbízható gyermektelen házaspár házmesternek felvétetik. Jelentkezni Deáktér 4., emeleten. -4761 A murakareaxturl .Hangya\' októ-" " \' llyizall határidővel boltk " pengő késspénzóvadékkal vagy ..... telek...... ber 6-1 pályázati határidővel boltkezelót 800 pengő I 2000 pengő érlékü telekkönyvi bekebele\'- keres zéssel. Havi forgalom 2800 pengó, fizetés megegyezés szeilnl. Választás 7-én délután kettőkor. Igazgatóság. 4762 Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR gOzmoió, vefytlsztiló, ruHaftstft vállalata a szorobalhelyl orsz. Iparkiillltison aranyéremmel klltlnUtrc. NAGYKANIZSA. Legszebben mos, test, tisztit, gouvrlroz és plisséroz mérsékelt áron. Hófehér, tükörfényes Kallértisztitás. Pllssérozás már 3 P 20 filL-t6l. Éger, nyár, bükk, átó, kőris, tWjy, hárs atk. rSnkfákrt állandóan vásárol Fornérgyár h Keményfa termeló BT. Budapest, IX., Csont-utca I, Az egész város beszól a Molnár-féle Kinizsi-utca 4. szám alatti étkezdéről • Nagykanizsa ezen kedves, Intim és háingulatos budai vendéglőjéről, ahol páratlanul olcsó árért a legkitűnőbben lehet étkezni. A szakácsművészet remekel, nagyszerű ízletes főzés, bőséges adagok, figyelmes kiszolgálás — jellemzik a Molnár-étkezdét, amely ma már fogalom Nagykanizsán. A nap minden szakában hideg és meleg ételek, a legnemesebb, legjobb és legolcsóbb Italok. Duoinázó és falatozó bodega. Abonnemek étkezésre mlndeanap (elvétetnek. Aki egyszer étkezett a Molnár-féle étkezdében — az állandóan ott étkezik, — mert jobb, mint otthon. «*« KI I IBI i NASH é» PACKARD autók 1929. évi typnsai megérkeztek!! 66-os, 76-os és 86-os typusok csukott és nyitott karosszériával. A 76 os és 86-os typuaoknál dupla gyújtás, a 86 os kocsinál központi automatikus olajozás. Szántó Vilmos és Társai Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22. ZALAI KÖZLÖNY 1928 szeptember 28 Strobentz-féle padlófestékek, linóleum vagy borostyán, zománcmázak és mindennemű festékáruk a legolcsóbb árakon kaphatók. Gyári lerakat: Frledentlial Rezsőnél "" Főút 1. szám Drogériával szemben. v,naKcsávázószerek: Porpácok: Porzol Tillantin Arzópor Tután .Orion" Abavit Triamid Nedreipácok: Hlgozán Tillantin Cupram Germisán csávázó rezgálic-por Kalimát Triamid (II). stb Műtrágyafélék. Növényvédöszerek szükségletét rendelje meg már most nálam, hogy Idejében megkaphassa. Eradati gyári áron kicsinyben és nagyban kaphatók: OH8ZÁ0 JÓZSEF inkinüitótta Nagykanizsa, Erzsábet-tér 10. A bíróság mellett, oi Telelőn: 130. Hirdetmény. Bebespusztán 23 ik,ira hirdetett árverés, élő- és liolt-felszerelésre — kedvezőtlen időjárás miatt — szeptember harmincadikán délután egy órakor fog megtartatni. Bejelentésre kocsi, Zalaszent-mihály-Pacsa állomáson vár. Sknblics András, posta Zalaszentmihály. Alkalmi vétel. Száraz nyir és hasonló puha gömbfa kapható erdei őlenkint 20 pengőért. Házhoz szállítva 32 pengő. Megrendelhető : Fekete Sas vendéglő. __4>5I MAKULATUR papir kapható a kiadóhivatalban Duna-Száva-Adria Vasúttársaság azelőtt (Déli Vasút) MENETRENDJE Budapest—Nagykanizsa Vonsl A vonat Budapestről Nagykani- Vonsl || A vonat síJms neme Indul zsára érkezik srirns neme 216 ■ Szem. v. 21-35 410 211 \'I Szem. v. 202 Oyv. 735 11-25 201 Oyv. 212 Szem. v. 7*55 13-25 213 Szem. v.l 214 Szem. v. 14 20 20-55 215 Szem. v. 204 - Oyv. 18-30 2240 203 Oyv. [ Nagykanizsá- Budapestre ról indul 1 érkezik 0-40 7-50 610 10-20 0-25 1700 15-20 21-10 18-00 21-55 A 202. és 203. síimu gyorsvonatok május 15-tól junius 15-ig csak vasárnapokon közlekednek Nagykanizsáig. Junius 15-tól szent. 15-Ir közvetlen I—II—III. oszl. kocsival Hudapcst—Llenz. közvetlen I—11-111. oszt. kocsival Budapest—\'Trieste és Budapest— Rogarska-Slatinára és közvetlen étkező kocsival Vlllachlg. A 204. és 201. sz. gyorsvonatokkal étkező kocsi Budapest—Nagykanizsa, hálókocsi Budapest—Triesle—Venezía. Közvetlen III. oszt. kocsi Tricstere. Közvetlen I—II. oszl. kocsi Hudapesl—Róma. Közvetlen I—II. oszl. kocsi Budapest—l:iume és szerdán, pénteken és vasárnap egy közvetlen hálókocsival Fiúméba. A 211. és 216. számú vonalokkal közvetlen I—II—III. oszt kocsival Budapest— Barcs és közvetlen II—III. oszl. kocsival Budapest—Zalaegerszeg. _Nagykanizsa— Balatonszentt yOrey Ralatonszent- N\'agykanl- I | Nagykani- II zsáról ______________ N\'agykanl- györgyrőlind. zsára érkezik| 23Ó Ü VegyelJ 5 50 f" TíS\' | 235 Bécsből indul 303 (jSina u tá" ^Z -Égersz" 321 jSzem. v. — 327 Szem. v. -301 Oyv. R\'25 311 Szem. v. 1154 313 Szem. v. 15 30 Vegyes Nagykanizsa—Szombathely—Wien S. B. Balalonszent-zsárM indul llgyörgyre érk. 19-05 " 20-59 SíOThit- Hl/ryVtnl halyrssrksnk iiin wksjik 4 30 510 6-15 11-33 14-43 20 08 600 7-I0 8-55 13-34 17-35 2250 — 311 Szem. v \' 316 Szem. v 302 Oyv. 322 Szem. v. 328 Szem. v. 301 Sinautó 1 Ns^yViftiisá- Sjomblt- Bécsbe U ról Indul híljreirk.zik érkezik 4-35 r 7 17 14 20 18*15 21 15 23 00 7Í5 1010 16-20 2115 21 00 0-23 "1205 19-55 19-34 Egersz. A 321. és 322. sz. vonatok közvetlen vonalok Barcsra, illetve Barcsról. A 301. és 302..........„ „ Wientől Barcsig és vissza. Közvet- len I—II—III. oszl. kocsival Wien—Osijck és Wien—Zagrcbrs. A 314. és 313. sz. vonatok közvetlen vonatok Wienbe, Illetve Wienből. Közvetlen II—III. oszt kocsival Budapest—Zalaegerszeg és vissza. A 327. és 328. sz. vonalok csak jullus és augusztus hónapok vasár- és Ünnepnapjain közlekednek és ugyanekkor a 321. és 322. szimu vonatok elmaradnak. Nagykanizsa—Barcs—Pécs Pécsről indul Barcsról indul 911 Szem. v. 901 Oyv. 917 Sinautó 913 Szem. v. 9-40 15 55 13-23 915 Szem. v. 1815 20 55 4 35 11-55 Gyík ról 1555 Nlgjldrti-llira irhejik 700 13-50 16 38 17-50 22-55 Nkíjkinuiá-Harcsra Pécsre ról Indul érkezik érkezik 912 914 916 902 932 Szem. v. i Sinautó ! Oyv. Vcgy. v. 4-40 940 12*05 1404 18-20 6-40 11-40 12 49 15-50 21-35 8-48 14-40 Oyék. 18-00 A 911. (s 932. sz. vonatok közvetlen vonatok Szombathelyről, III. Szombathelyre. A 912. és 915..........„ I 11-111. oszl. kocsikkal Barcs-I\'écsre. A 901. és 902. „ gyorsvonatok közv vonatok Wienből, illetve Wienbe Közvetlen I—II—III. oszl. kocsikkal Zagreb Wien SB. és közvetlen I—11-111. oszl kocsikkal Osijek- Wien Sud Bahnhof. Nagykanizsa— Cukovec <Csáktornya) II Csáktornyáról HagyVi»i indul zsira érkezik Nagykanizsáról Csáktornyára indul i érkezik 201 221 203 223 Oyv. Szem. v Oyv. Szem. v. 3 51 515 11-05 12-40 16 07 17 24 18-59 20-35 222 Szem. v. 2<I2 " Oyv. 224 Szem. v. 204 Oyv. 4-52 1 6-32 11-55 1315 13-44 1572 23 25 1-04 Közvetlen kocsikat lásd Budapest—Nagykanizsa viszonylatban a 201—204. 202. és 203 iz. vonatoknál. A 202. és 203. sz. gyorsvonalok csak junius 15-tól szepl. 15 ig közlekednek. és Baja Békéscsaba Debrecen Eger Gyór Hódmezővásárhely Kaposvár Kecskemét Makó Miskolc Nagykanizsa Nyíregyháza Orosháza Pécs Sopron Szeged Székesfehérvár Szentes Szombathely Zalaegerszeg Kísérelje meg! Az oldalt felsorolt busz legnagyobb vidéki város legelterjedtebb cs legnagyobb példányszámban meg|elenö egy-egy napilapjában közzéteszem jól elhelyezett hirdetését a kővetkező alAnyárért ■ napilapban mindegyikben egyszer (Összesen 20 hirdetés) napilapban mindegyikben háromszor (Összesen l>0 hirdetési 20 (oís, 20 60/25 n«gy*ágbsn 49 I\' ért 132 P éri 60 65 "r nsKysÍRbati 120 P ér 342 P-ért 60/100 naxytigbsn 185 l\'-ért 520 P-ért Minden hirdetésről nyomban támpéldányt kllldök. Ezt a busz napilapot naponta félmillió ember olvassa! Egész országra szóló eredményes reklámot kap, ha ebben a husz napilapban hirdi-l I Ingyen ItOldBm hirdetési ismertetőmet! Határozottan anyagi érdeke, ha bármilyen hirdetés feladása előtt a reklám szakemberéhez: ERDŐS JÓZSEF !V„Y^£„*J Budapest, II., Vitéz-utca 2. fordul. Ha megpróbálja, sohasem használ mást, mint Johnsons-féle amerikai padlóviaszkot és beeresztőt. Mindrn eddigi ptdlóviaszkot felülmúl, z*iifoltot n-m hegy, fénye állandó. Ksphaló cíak: Friedenthal Rezső festék, kefe és háztartási cikkek üzletében Tel. 137. Főút 1. Tel 137. Gazdasági Takarék épület. I Hasid Golfén b TanioM bizományi lerakatából mindennemű keményfál, u. m. Slavon tölgy, kőris, éger és elsőrendű tölgyparketta, úgyszintén hazai vadcseresznye és gőzölt bUkkanyag állandóan nagy raktáron kapható EPPINGER I. ÉS FIA deszka, léc. épOletta is mindennemű építkezési anyag kereskedésiben NAGYKANIZSÁN, DEAK-TÉR 5. Világhírű Hatschck Eternit lerakata. GUBACSOT, ágytollat. állati bfirfiket, vörös- és sárgaréz, cink és ólom hulladékot, vasat, csontot és rongyot a legmagasabb árban vásárol 8THÉM B. FIAI NAGYKAMZ8A, Erzsébet királyné-tér 15. sz. alatt. Hangjegyujdonságok i Mit csinál, ha az est leszáll? (tangó) Régi nyár (Operett) Magáért (Blues) Maga csunyu (Slsw lox) Valamit mondok magának (Slaw-lox) Ringató kék Balaton (Eox-lrott) Keresek egy nőt Bohón und Sohlok Haller-revd alágaral i leh bln d e Marle von der Maller-revue Heute körit leh mlch vergessen Orossmnma lass dlr dl ilaare schnelden Melnem MSdel aus Wien Onkel Frledrlch hat ne\' neue Braut I kaphatók : FISCHEL FÜLÖP FIAI könyvkereskedésében nst Nagykanizsán._ Hl EG H I VÓ 1 Magán- vagy Üzleti Qfyekbanl utazások alkalmával BUDAPESTEN a lejjkellemesebb ollhwil orujlla a leitslónj&eahb t altételek mellel! a Kslell pilysud«sr iikasisl oldalival síimben levó GRAND HOTEL Park Nagyszálloda Budapest, VIII., Baroii-tér 10. meri ■ OOo engedményt kap mint aaea lap elóflseló|e olcsó ssoba-lialakból. IO0.0 engedményt kap olcsó illetni iralnkból (KllOnó bisl kon,ha.) 5 pangSI megtakarít sfltólsil kóltsifsl. raerl rrslOK itjóbst iry P*(t slatl a pályaudvarról. Nálunk otthon érzi magát I I 1 EIi$r«ndQ kisiolgálái. iilgorusn családi |«tl«f- Saját érdakt szen tlönjrök folytán, hovy okvetlen niluok szálljon meg. — Előzetes nobsmegceudeléa ajánlatos. Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Eclelöu ttzletvezetö: zalai Károly.) 68. évfolyam, 221 szám Nagykanizsa, 1928. szeptember 29 szombat Ara 14 fillér ZALAI POLITIKAI NAPILAP I Koaaolb U|»l tZ Felelői szerkesztő: Barbarlts Lajos natiMttii <r> tg, b<v. t ptagfl «a sm. Gyönge viszontválaszok Msgyatorizág delegátusa, Apponyi Albert egy hatalmai és mély t), nyomást keltő beszédben vázolta Magyarország álláspontját min lazokkal a kérdésekkel kapcsolstbsn, amelyek az utódállamok álnok magatartása fjiytán egyre nagyobb súlyt és fontosságot nyernek. Megcáfolhatatlan megállapításai, ugy láisiik, nagyon fájtak a románoknak és a cseheknek, mert román részről Comnen delegátus, cseh részről pedig Ossuskl delegátus Igyekeztek érvelnek erejéi meggyöngíteni, azonban nem nagy sikerrel. A román delegátui beszéde az őszintétlen állításoknak halmazánál egyéb nem volt, mert ugyan ki fogja elhinni Romániának, hogy szeretne leszerelni, amikor az egész világ előtt ismeretesek azok az erőfeszítések, amelyek*! hadserege fejlesztésére fordít. Ciak gúnyként hangoihalik el ép:u román részről az a vád, hogy srok az államok lennének a béke és a most fennálló rend megzavaró!, amelyek a sromszédok katonai frgyverke\'ése mialt panaszkodnak. Nyilván Comnen Itt Magyarországra lett cé\'zásl, de szeretnénk ludn\', hogv amikor egy nemzetlbé-kés uton kéri a vele elkövetett rettenetes és szinte elviselhetetlen Igazságtalanságok jóvátevését, ez váljon a béke megzavarása e s vájjon nem Igaz e, hogy az utódállamok mérhetetlen katonai fegyverkezést folytatnak? Ép;n azaR.>mánla beszél morális leszereléstől, amely az op\'áns-perben Vövelett msgatartásával a mo-rált a legszörnyűbb módon arculcsapta? Az a Románia beszél demn-krlcáról, abol a demokráca legföljebb abban nyilvánul, hogy igen széles rétegek szánára leszi lehe\'övé a lopási s abol s korrupció és a szuronyok ereje dönti el a képviselő-választásoksi ? A cseh delegátus felszólalása sem dicsekedhetik azzsl, hogy az Igazsághoz alkalmazkodott. Mégis csak nevetséges Apponyi húsba és vérbe-vágóin Igaz szavaitól u*y nyilatkozni, bogy ezek oly iu!ym.ak, hogv alkalma* ak a dunai államok almosz-férájlnak megmérgeiésérr. izrn, ez az atmoszféra kétségtelenül meg van mérgezve, de ezt nem Apponyi szaval és nem Magyarország magatat tdsa mérgezték meg, hanem a Uianoni békeszerződés. Nem lehet azt várni egy ordiajjlól, amelynek csak egyharmadnyi terdleie és valamivel több roiot egyharmadnyi lakossága maradi meg, hogy dictőitse azt a békeszerződést, amely mindennek az oka s örömmel ború jon az utódállamok delegátusaintk nyakába, meri vollak olvan szívesek álnok magatartásukkal, hart.is adataikkal ís erőszakosságukkal ezt a katasztrófát felidézni Ml is elismerjük, hogy Magyarország és szomszédai között nincs meg az az erkölcsi és politikai atmoszféra, axely bsrálsági szerződések megkötését tenné lehetővé, de kérdezzük, bogy ki ennek az oha? Ml stnki\'.ől sem raboltunk semmit, ml nem lettünk „nagy államok" más ország testiből és véréből, nem sajátítottunk ki e»y dolgozó és küzdő nép évszázados munkája által megalkotott I -tézményekel, nem üiiünk bele gőgös, de haszontalan urakként olyan örök ségbe, amelyeket másként, mini rablással megszerezni nem lehetett. A román és a cseh delegátus folyton a békéről szónokoltak, de nyilvánvalóan, aki a lényekel temeti, ezt másra, mint a .\'egoayyobb álnokságra nem magyarázhatja. A béke nem abbin áll, bogy az ajkunkon hordjuk e szót, hanem hozy cse- lekszünk érle. Azt elhisszük, hogy a mai helyzet alapján a kisantantuak kellemes volna egy kezesbárányizerű Magyarország, de annyira még sem julolt még a magyar nemzet, hogy arra sem volna ereje, hogy a torz és szörnyű igazságtalanságokat újból és újból a világ szeme elé tárja. Magyarország Igenis óhajtja a békét, de azt a békét, amely igazságot szolgállat neki s amely lehetővé teszi, hogy nemzeti múltjához s a kuliuráért hozott áldozataihoz mért tisztességes állami létet folytathasson. Eit a jogol és ezt az erőt semmiféle haiug felszólalás lőlüuk el nem vitathatja, mert leheletlen, hogy rab\'ók diktá\'jinak a világnak erkölcsi ál-siabályokal. Bécs, szeptember 28 ü:nfbtn Apponyi Albert gróf rgy bécsi lap munkatárasnak kijelentette, hogy Magyarország a hatalmak ki vániágának megfelelőm határozta el, hogy az optánsper megoldása kérdésében felveszi a közvetlen tárgyalások fonalát. A népsiövels\'g tárgyalásait illetően a benyomátok ked veiöbbek. mint a mul< évirk voltak, Apponyi a tavalyinál kedvezőbbnek látja a népszövetségi ülés mérlegét A magyar kormány még nem kapta meg a nizzai optánsügyi tárgyalásokra a javaslatot uert előtérbe lépett a leezrirelés és a nemzeti kisebbségek kérdése. Bukaresti fébivstal >« szedőt a rom^n és magyar meghízol alt október 15 ike tájin ülnek össze NUzá ban az optánsper gyakorlati kérdéseinek megoldására folytatandó ta-nücskotásM. A magyar kormányhoz a román kormánynak ez a javaslata még nem érkezett meg. Felrobbant egy katonai arzenál és egy dinamitgyár Olaszországban Négyezer üzletet és 13 000 házat pusztított el 5 millió dollár értékben a floridai orkán Rónia, szeptember 28 (Éjszakai rádiójeleniés) A piacenzal katonai arseoál egyik laboratóriumában ma délután borzalmas robbanás történt. Egy olvasztó kemerce explodált és 14 polgári munkást megölt. Négyen súlyosan megsebesüllek. Róma, szeptembi r 28 (Éjszakai rádió/elentés) Orbolellóból |eleniik: Az itteni dinamitgyárban ma délben nagy robbonás volt. 12 munkás tn\'g-halt, 9 ru\'yJSin meg\'fbrsü\'l. Palm-Heach, szept. 28 (Éjszakai rádiójelentés) A floridai orkán pusztításáról a következő adatokat jelen-lik: elpusztult négyezer üzlet és 13 e.er ház. Az összes anyagi kár 5 millió dollár. Darling, szepl. 28 (Éjszakai rá-dlójelentés) Tun<aliao kön.ékért, ahol Mongólia, Mandsurlit, Csili hatá\'ai fuinsk öisze eddig I8<) einbrr h*lt mrg pesllsb jjijj .-.nri\'nVi.........*........ A magyar bor-export könnyítésére a gazdasági miniszter rfividesen megteszi Intézkedéseit a minisztertanács felhatalmazása alapján Budapest, szeptember 2* I Isgjait a A konnát>y l\'g| i ma déie.őK 10 órakor dr. Kass József b. tninisz\'er-eioök elnökletével mlnlizlerlanácira gyűllek össze. Walko Lajos külügyminiszter tájékoztatta a kormány genfi eseményekről. Eiulán áttért a ralniszlerlanács a napirendre és felhatalmazást adott a gazdasági miniszle ttík arra, hogy kOzös megállapodás alapj.lri a magyar borexport előmozdítására, különös tekintettel a hordó kérdésre, bizonyos könnyítéseket engedélyezzenek a borfcereske-lem számára. A minisztertanács, amely esután folyó ágyekét tárgyalt, kél órakor ért véget. Mayer János földmivelésügyi miniszter a mai napon megkezdte szabadságát és cssk október közepe tá|án foglalja el hivatalát. Távollétében a minisztérium ügyeit Próuay György báró államtitkár intézi. Budapest, szeptember 27. A segédhivatali tisztviselők memorandummal fordultak a miniszterelnökhöz, hogy a kormány tűzze napirendre a tisztviselői illetmények rendezési n*k kérdéséi. A drágaság miait a kisebb kategóriáknál legalább 15 százalékos fizetésemelésre lenne szükség. Vass miniszter állt a Coty bojkott élére Budapest, szeptember 28 A Coly-patfüm ellen indult bo|-koll most nevezetes ponthoz érkezett. Maga Vújs József dr. népjóléti miniszter állt a mozgalom élére és felhívást intézett a msgysr nemzethez a bojkott szigorú megtartására. A magyar nemzet nem lehet másl, — mint azt a rép|ólétl miniszter felhívásában megállapíts, minthogy kiseprűzze az országból ai elkap a-tott gőg különböző gyártmányait. Ki kell ümi határtalan megvetéssel és haraggal a Coty-gyártmányokat raa-gyarország területéről. A droguislák, iilalszerkereskedők a drága pénzen Magyarországba hozott Coiy-gyártmányokat megsemmisítették és rövidesen nem lesz egyetlen egy olyan üzlet sem, amely a Coly gyártmányait árulná. Panama a belgrádi közlekedési minisztériumban Egy ügyesztály-ffafiVöt letartóztattak Belgrád, ueptember 28 (Éjszakai rádiójelenlés) Kedden délelőtt a rendőrség letartóztatta Szvela Mlhajlovlcs, a közltkedési minisztérium gazdasági ügyosztályának főnökét Azzsl vádolják, bogy sí anyagbeszerzés körűi manipulált állami p\'nzíkkel, valamint a tisztviselők fizetéséi elsikkasztotta. 1ALAI KOILOWV Amerika nem csatlakozik a flotta-egyezményhez,de nemzárkózik el további tárgyalások elől 1298. szeptember 29 Párls, szeptember 28 (Éjszakai rádlójeientés) Atmour amerikai ügyvivő ma meglátogatta Berthelotot a Quaii D\'Or»ay-en éa átnyújtotta az amerikai kormány válaszjegyzékét az angol-trancia flottaegyezményre. A washingtoni kormánynak a francia-angol flotta-egyezményre adott jegyzékében egyebek között ez áll: Az amerikai kormány kénytelen sajnálkozással kijelenteni, hogy nem fog csatlakozni a megkötött egyezményhez. Lehet, hogy ez az egyezmény Francia- és Angolország érdekeinek megfelel, de nem felelhet meg az Egyesült Államok érdekel- A legrövidebb idén belül megkezdődik a hadi-kölcsön tulajdonosok segélyezése i nek. Amerika ntm fogadhatja el azt a fellételt, hogy a nagy egységeket korlátozzák, viszont a kisebbségeket ne korlátozzák. A könnyű cirkálók, torpedóüzök és tengeralattjárók számának meg nem kötöttsége az Egyesült Államokat alárendelt helyzetbe hozná a többi, nagy egységekkel és számos, a világ minden részén frkvö, flotta-bázissal rendelkező hatalmakkal szemben Bir az Egyesült N li-mok a lervezeth:z való csatlakozás elöl kitér, nem akar konkrét alapot sugalmazni más szervezethez, de hajlandó későbbi idevonatkozó tárgyalásokba belemenni. Budapest, szeptember 28 Már hossiu Idő óla soron van annak a végrehajtási utasításnak a kiadása, amelynek alapján a népjóléti minisztérium megkezdi hadikolcsön-segélyezési akcióját. Az appropriíció tudvalevően felhatalmazást ad a népjóléti kormánynak arra, hogy megfelelő módozatok mellett a megajánlás! (örvényben megajánlott módozatok mellett folyósítsa a hadiköl-csOocimlet-tulajdonosoknak azokat a segélyösszegeket, amelyeket a törvény elóir. Vass József népjóléti miniszter utasítási adott az illetékes ügyosztálynak, bogy a hadlkölcsön segélyezésére vonatkozó utasítást már most a legsürgősebben terjesszék eléje. Ez meg is történt. Papp (Jéza államtitkár tegnap referálta a kérdést a népjóléti miniszternek, aki a végrehajtási utasítást már a legközelebbi jövőben kl fogja adni és annak alapján esetleg már október második felében megindulhat a jogosultak Igényelnek a végrehajtási utasításban megszabott feltételek meUett való bejelentése a nép Jóléti minisztériumban. | Az igényeket tudvalevően lárca-| közi bizottság fogja elbírálni és ennek a döntésnek alapján történik meg a segélyek fjlyósitása. A népjóléti miniszter eltökélt szándéka, hogy a badikölcsönsegélyeket sürgősen kapják meg és erre való tekintettel a minisztérium illetékes osztályai utasítási [kapnak a tátca-közi bizottság állal elbírált jogos igényeknek a legrövidebb Időn belül való kielégítésére. Sikeresen szállt le a „Gráf Zeppelin" IV. próbautja után Friedrlkhafen, szept. 28 (Éjszakai rádiójelen/és) Ma délután négy óra busz perckor a „Oraf Zeppelin", amely 20 utassal (közlük Lo^bc, a birodalmi gyűlés elnökével) negyedik próbaútjára szállt fel, minden baj nélkül simán leszállott. Nobile a pápánál Róma, szepl. 28. (Éjszakai rádió-Jelentés) A pápa ma délelőtt külön kihallgatáson fogadta Nobile tábornokot. A kihallgatás háromnegyed óra hosszat tartott. Országos iparos-vezérek érkeztek Nagykanizsára Dr. Kayser Elek tfirvényazéki tanáoselnBk kanizsai választás biztosa a nagy- Nagykanizsa, szeptember 28 A pécsi Ítélőtábla teljes ülésében választási biztosul a nagykanizsai választáshoz dr. Kayser Elek kanizsai törvényszéki tanácselnököt rendelte ki, aki Bődy Zojtán alispán meghallgatása után a választási bizottság rendes tagjainak 1. dr. Szl-gethy Károly főorvost, 2. dr. Tamás János hercegi jogtanácsost, 3. Welser János oki. gépészmérnök, gyárost és 4. Polai Oyőri János adóhivatali fönököt, póttagokéul 1. Dobrovlts Milán v. országgyűlési képviselői, 2. dr. Kreiszler Jótsel agyvédet, 3. Pintarics Márton iparost és 4. Karlovits László kisgazdát jelölle ki. A bizottság tagjai tegnap délben & városházán dr. Fábián Zsigmond választási elnök kezébe letették a szokásos cskűt. A választási bizotlsíg máris megalakította a 11 választási körletet, összeállította a szavazalszedő küldöttségeket s a választásra vonatkozó intézkedéseket falragaszokon ma, szombaton reggel hozza a közönség tudomására. Az ajánlás mindkét jelöltnél már biztosítottnak tekinthető. Kállay Tibor p.trt|ának 1700 aláírásával szemben Bazsó József pártjának, amely pedig közel két hétlel későbben kezdte a szervezkedést, 1500 aláírása van. Igy tehát ba érvényteleníti is fognak még nek megvan már a jelöléshez szükséges aláírása. Országos\'nevO Iparos-vezérek Nagykanizsán Bsztó József egységespárti jelölt támogatására ma, szombaton Nagykanizsára érkezik Körmendy Mátyás felsőházi tag, a szegedi ipartestület elnöke, Papp Józstf, az IPOSz elnöke, dr. Dobsa László, az IPOSz ü. v. igazgatója, FUredy Ls|os, az IPOSz tb. igazgatója. A ma, szombat esle fél 7 órára a Polgári Egyletbe összehívott iparos nagy-gyűlésen az országos nevű iparos-vezérférfiak fogják feltárni Nagykanizsa kispolgársága előtt a politikai helyzetet és reámutatnak a reájuk nézve egyedül helyes állásfoglalásra, amelytől várhatják a kisiparos eszistenclák jobbrafordulását. A programm-beszédek vasárnap lesznek. Bszsó József délelőtt 11 órakor a Polgári Egyletben, délután 3 órakor Kiskanizsán tartja programm-beszédét. Kállay Tibor szombaton este a személyvonattal érkezik Nagykanizsára. Fogadására nagyarányú előkészületek történtek. Kállay vasárnap délelőtt 11 órakor az Erzsébet-téren, délután 4 órakor Kiskanizsán tartja programm-beszédét. Kállay mellett Berky Oyula, Relschl Richárd és Szilágyi Lajos országgyűlési képvi- sok aláírást, akkor is mindaét jelölt- selök fognak felszólalni. Nagy tfiz a keszthelyi Kálmán Lajos cégnél, melynél rengeteg áru elpusztult Keszthely, szeptember 28 (Salát tudósítónk telejonjelentése) Nagy tűz pusztított tegnap este a vörös kakaatól már hosszabb idö óta megkímélt balatonmenti kis Heidel-bergben. Kálmán Lajos keszthelyi cégnek a Kossuth LajoB és Fejér Oyörgy utcák sarkán levő üzletében hatalmas tűz ütött kl. Kálmán üzletében vásár volt. Amint a nehéz és nagy bálákat behozták az üzletbe, utánna lezárták a rolókat és becsukták az üzletet. Esle 7 óra után leheted, amikor az utcán járó-kelők Gurzov Grigorjev embert ölt. 6 Orosz regény. Irta : Urbán Oyula. — Szerencsétlen ember vagy, mert a nagyapád vérét örökölted. Megijedtem. Nem tudtam mi kftvetkezik ezután. Hirtelen zavaros gondolatok támadtak berniem. Ó megnyugtatott. — A nagyapád vérét ftrökftlted, mert ő is akaratnélküli gyenge férfi volt és nem tudta megtartani apádnak a periljanai birtokot. Te is tudod, hogy boldogult apád husz év alatt szerezte vissza. Szegény, ha tudta volna, hiába kUzkftdik, talán nem is adta volna oda minden porcét annak a gondolatnak, hogy a periljanai földeken csak Gurzov parancsolhat, mindenki más csak vendég és ezt a vendégséget mennél rövidebbre kell fogni. \\e egész tartomány bámulta, mikor ajiád újra visszaköltözött erre a főidre, amelyet te a kártyaasztalra teltél könnyelműen. Ha élne szegény apád, bizo- nyosan számonkérné, hogy miért nem vigyáztam rád jobban. Hozzám-fordulna és megkérdezné, miért nem álltam melléd, ha láttam, Itogy a nagyapádra ütöttél és azon az uton rohansz lefelé, amelyiken ő. De ha ezt kérdezné, akár ő, akár más, én nyugodtan tudnék szembenézni vele. Tiszta lelkiismerettel tudnék felelni. Óvtalak a várostól, óvtalak a kártyától, mindentől, ami lesüllyesztett, de az éti erőm kevés volt, hogy visszarántsalak a végzetes lépéstől. Így beszélt hozzám Szikolaff Mihajlov. És akkor még nem láttam tisztán az arcát Rajta volt a lárva. Mikor lehullani láttam róla, már régen kitaszított még az emberek közül is. — Tudod, kedves ürigorjevem, — folytatta, — ha tehettem volna, l lia ugy láttam volna, hogy ezzel használni tudok, nem szóltam volna. De beszélnem kell. Kötelességem beszélni, mert odajutottál, okosabb, Ita megtudod az igazat, a fájdalmas valóságot, mintsem rád törjenek a hitelezők és szégyenszemre kizavarjanak apáid földjéről — az ősi periljanai birtokról. Három héttel ezelőtt kerestek. Két ur volt itt. Igen méregették a kastélyt, sokat időztek a földeken és érdeklődtek a cselédségtől. Te akkor sem voltál itthon. Moszkvában voltál. Pedig ezek az emberek éppen azt akarták megmondani, iiogy már végérvényesen rendezd magad ugy, hogy — hogy a kártya elvitte a periljanai birtokot is, sok minden más után. Akárhogy is fáj, kedves Grigorjevcin és ígérem, rám ezentúl is számithatsz, — meg kell, hogy mondjam neked: — te már hetek óta hitelezőid jóvoltából laksz ebben a kastélyban. Ha megütnék a dobot, alighanem nagyapád és apád képének aranyozott rámája is elkullogna innen valamelyik árverési hiéna hóna alatt. Annyit feleltem erre: Mihajlov, hová jutottam ? I — Nagyon szomorú ez, Grigorjev, hogy még én sem tudtalak visszaszorítani a szakadék széléről. De nyugodt vagyok, meri minden erőmből akartam. Akartam és nem bírtam. Hiszen ha egyedül volnál... Oroszország, hál Istennek elég nagy ós még akadna számodra hely, hogy uj életnek lendülj valami más városban. Rettenetes, kedves, jó Grigorjev, hogy nekem kell minderről veled beszélnem, de valakinek kell legyen hozzá bátorsága, hogy ezt megtegye. És ha én ezt most megteszem, azért teszem, mert az utolsó szalmaszálat szeretném veled együtt megtalálni. Mondom, ha csak rólad volna szó, még ebben a nehéz órában is könyebben tudnánk beszélni sorsodról, de itt van Anuszja. ö sokat tud. Majdnem mindent. Csak a legborzasztóbbat nem, hogy mindennek vége, hogy feltartózliatatla-nul beleestél a magad ásta gödörbe. Anuszja, szegény majdnem mindent tud, csak azt nem, hogy oda a periljanai birtok, hogy a mások földjén laktok, hogy ennek a háznak már türelmetlenül várakozó uj gazdája van... Most már, Grigorjev odajutottál, lic.gy sürgősen likvidálni kell a megmaradt eshetőségeket. — Igy mondott meg mindent Szikolaff Mihajlov. Brutális tényeket nyugodtan, átláthatatlan következményeket közömbösen, (folyt, kov.) 1038. szeptember 29 ZALAI KOZLOKT egyszerre azt vették észre, hogy tz üzletből erős (Qst tőr elő Azonnal értesítették a lüzollóságol, amely motorlec. kendővel vonult ki a lüz színhelyére. A roló felfeszilése útin, amikor a tűzoltók behatoltak az üjleibe, sűrű fekete füsifelhő fogadta őket, emellett hatalmas láng tőrt ki a belsőből, ugy, hogy életveszedelem voll behatolni. A tűz-oltóiig emberfeletti erővel és na>;y önfeláldozással látóit hozzá az oltási munkához és sikerűit is neki a tűzet hosszabb munka után lokalizálni. A bálákat és árukat kidobták az üzletből. Rengeteg a kár, amit a tűz okozott. Fel nem dolgozott ruhaszövetek, vá-sion, prémek, bílések, bőrkabitok, kész ruhák, részben teljesen elégtek, részben hasznavehetetlenné váltak. A kárt eddig még koziávetőleg sem lehetelt megállapítani Hogy mi okozta a tflzrt, még nem sikeiült megállapítani. Valószinti az a feltevés, hogy a levezető kéménynek az üzletben is volt egy nyilása a polcok között, amely nem volt elégé elzárva és miután tegnap első Ízben fűtöttek be a kályhába, igy keletkezhetett a veszedelmes tűz a fűtés alkalmával. Vármegyék, városok és községek hivatalos küldöttséggel képviseltetik maglikat az I. Nemzeti Eucharisztikus kongr esz -sznson. S)ha nem látóit pompával és fénnyel vesz részt az ezer éves Magyarország katolikussága az 1. Nemzeti Eucharisztikus Kongresszuson, amely október 4-én kezdődik és egybe kapcsolódik a XX Jubilál is Katolikus Nagygyűléssel. A megállapított program szeriül ünnepélyes Veni Sancte vezeti be az Eucharisztikus Kongresszust, mely után október 5 én pinteken délelőtt 11 órakor a Vigadó nagytermében az egyetemi és főiskolai ifjúság tart dlszgyülést. A gyűlés elnökei: Glattfelder Oyula dr. cianádl püspök és Battydnyt Strallmann László herceg lesz. A fiu középiskolák diizgyülése ugyancsak október 5-én délulán 4 órakor a Vigadóben lesz. A dist-gyülés elnökei, Svoy Lajos székesfehérvári püspök és gróf Szécsényl Oyörgy. A leányifjuság dlszgyülését két csoportban tartják. Az első csoport a Zeneakadémia nagytermében tarlja dlszgyülését, amelynek elnöke Zichy Oyula kalocsai érsek, a második csoport a budai Vigadóban tart gyűlést, amelynek elnöke, Horváth Oyöző felszentelt püspök lesz. A féifidk október 6-án délután 5 órakor a Vigadóban tartant k gyUléit. A gyűlés elnökei dr. Serédl Juszli-nián bíboros hercegprímás és Somstch József gróf lesz. A XX. Országol Katolikus Nagy- gyűlésre és az I. Nemzeti Kongresz-szusra az összes törvényhatóságok hivatalos küldöttségeket kü\'denek a fővárosba, amelyekhez a falvak és községek küldöttségei csatlakoznak. A körmeneten több, mint Ötszáz p3p vesz részt, hetven zenekar, husz énekkar és a hivek siázezrei. A rendezőség . megállapitáia sieiini a körmeneten résztvevők felvonulása három és félóra hossráig fog tartani. A kongresszus résztvevői féláron utazhatnak vasu\'.on és hajón. A féláru utazási igazolvány ára 1 pengő, a tagiági jegy ára pedig 2 pengő. Részletes felvilágosítást a rendezőség (Budap\'81, IV. Ferenciek-tere 7. sz. III. lépcső I. emelel 8. sz.) ad. A fürdőkultúra hiánya és a drágaság okozták a Balaton rossz szezonját A Balatoni Szövetség közgyűlése Balatonfüred, szeptember 27 (Saját tudósítónktól) A Balatoni Szövetség tegnap délután tarlotta közgyűlését Bala\'onfűreden Óvdry Ferenc dr. elnöklete alatt, amelyen nagyszámban jelenlek meg az érdekeltségek képviselői és balafonmenli szállodások képviselői. Zilából olt vplt Rí Is c hl Richárd országgyűlési képviselő, Malallnszky Ferenc felsőházi tag, Regensperger Jánoi gazdasági főtanácsos. A közgyűlés sok fontos balaloni problémát tárgyalt le. Így a siófoki háztulajdonosoknak kérelmét a házadó tárgyában. A Sxövetslg ebben a kérdésben felír a pénzügyminiszterhez, hogy mivel az idén sok lakás üresen maradi — a házbéradói mérsékeljék és ahol indokolt, ott el is engedjék. A másik ügy a balatonfüredi és keszthelyi közalkalmazottak kérelme, bogy a Szövetség írjon fel a pénz ügyi kormányzathoz, hogy a balafonmenli környéken irfiködött ésoll letelepedett nyugdíjas tisztviselők magasabb lakbérosztályba soroztassanak. Keszthely már korábban indította meg ebben a kérdésben az akciói, melyet Retschl Imre maga vezetett. Ezután tárgyalásra került a fürdő-szabályrendelet és Körmendy Ékes Lajos főispán Indítványára egy bit tagu szakbizottságot küldöttek ki, amely a közeli napokban Veszprémben összeül. Majd szóba került a balatoni fürdők gyér látogatottsága. Mi okozza azt, hogy az idén oly kevesen keresték fel a magyar tengert ? — vetődött fel a kérdés. A felszólalók általános véleménye az volt, hogy a lakások drágák, a vendéglői és éttermi árak tulmaga■■ sak, hygiéna alig van, szórakozásra nincs alkalom, a kamat nagy, az adók tulmagasak, az Idény igen rövid — lebát nincsen épitési kedv. Retschl Richárd három halározali Javaslatot terjesztett elő s közgyűlés elé: 1. írjon fel a Szövetség a kormányhoz, hogy a balatonmenti házak házbér- adóját szállítsa le a békebeli 9 százalékra, 2. a külföldre nyaralni utazók vízumai után szedjenek negfelelő dijat és ezt fordítsák a Balaton fejlesztésére, 3. a Szövetség hívja fel az összes fürdőtelep tulajdonosokai, hogy válogassák meg a bérlőket és csak tőkeerős egyéneknek, akik egy év alatt nem akarnak meggazdagodni - adják oda bitbe szállodáikat és éttermeiket. Megfojtotta gyermekét, aztán öngyilkos lett egy fiatal asszony Válóperének tárgyalása előtt hajtotta végre tragikus tettét — Az asszony holttestét még nem találták meg Nagykanizsa, szeptember 2k levelét a szerencsétlen fiatalasszony. A szomorú esetet a lövői csendőrség azonnal jelentette telefonon a zalaegerszegi kir. ügyészségnek, a honnan még aznap kiszállt Zalalövőre a vizsgálóbíró két törvényszéki orvossal. A csecsemő holttestének lei-boncolásakor kiderült, hogy a fiatalasszony kézzel megfojtotta gyermekét, aiu\'án észrevétlenül eltűnt. A kis hullán kétségtelenül a fulladás jeleit állapították meg. Az asszony felkutatására mindent megtettek. Keresték a kutakban, a Zalában, de nem bírtak ráakadni. A felubeliek azt hiszik, hogy az asszony borzalmas tette után Ismeretlen módon önmagával ls végzett. Sósné rendkívül áldatlan családi életei éli urával, aki vasmgyei ember. Már régebb idő óta nem éltek együtt. Az asszony Lövőn lakó szfl- Zilalövő község csendes népének igazi véres szenzációja van tegnap óla. Az egyébként csendes zalai nagyközségben csűlörtök óta egyébről sem beszélnek, mint Sós Jánosné síül. Milkovlcs Mária fiatal föld nüvesasz-szony megdöbbentő tragédiájáról. Tegnap reggel zalalövől lakásán holtan találták Sós Jánosné két hónapos fiacskáját. A csecsemő a bölcsőben feküdt megmerevedve. Fehér babaruhába öltöztetve, mellén keresztbe tett kezekkel. Parányi ujjacskái közölt egy levelet talállak. A tragikus üzenetben Sósné mond Isten-hozzádot övéinek. — Nem bírom ezt az életet — írja, — meg kell halnom. De magammal viszem a gyermekemet ls. Ne keressenek sokat, egy kul fenekén fekszem holtan, - fejezi be bucsu- II „KtityieirT vendtyilllta mától kezdve a „Víg fsukkal\'1 SUEBUlll BALOGH ÜkSÖÉ hírneves cigányprímás muzsikál. Egyben értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy a mai naptól konyhámban a legjobb és legízletesebb életeket készíti egy elsőrangú szakácsnő. — Ebédmenü I P. 20 fillér, vacsora-menü 1.— pengő, havi ebédvacsora abonnama 00 pengő. Kitűnő badacsonyi édes must literje 1 20, pogányvári asztali bor 1*20, badacsonyi csemegebor 2 —, kitűnő aszubor 3 20. Ugy a konyhámban készült ételek valamint kitűnő bora ír, megye-szertc hírnevesek Kérem a n. é. közönség szíves látogatását. Tisztelettel Raffai Ferenc ms vendéglős. leihez költözött. Válóper folyt közöttük, melynek épen tegnap lett volna törvényszéki tárgyalása Szombathelyen. A magyaróvári vegyki-sérlett állomás vezetője tejrazziákat tart a nagykanizsai Járásban Az Idén nagyon elszaporodtak a tejhamlsltások Nagykanizsa, szeptember 28 Mint Ismeretes, Mayer János föld-mivelésügyl miniszter gazdasági programjának larkalatoi pontja, hogy a magyar gazdák tejtermelését uj alapokra fektesse és ezt az eddig meglehetősen elhanyagolt gazdasági erőforrást intenzivebb fe|iődésre serkentse. Ezt a célt szolgálják az országosan (elállított tejellenóri gazdasági tanfolyamok is, de ennek a célnak szolgálatába állították a vegy-kisérletl állomásokat is, melyeknek szakemberei fokozott ellenőrzéssel kell ügyeljenek arra, hogy az ország minden részében is a tejtermelés a legtisztább alapokon metjin végbe. Mindezt azzal kapcsolatosan mondottuk el, hogy Nagykanizsára érkezett Floderer Sándor klr. fővegyésx, a magyaróvári vegykisérleti állomás vezetője, bogy itt a nagykanizsai járásban több napon át tejrazziákat tartson. Erre a hivatalos útjára a kir. fővegyészt elkíséri dr. Laub-haumer Alán szolgabíró ls. A tejrazziák során végigjárnak iöbb községet és alapos tejvizsgálatokat tartanak. A gyanúsabb lejekből a fővegyész mintákat fog venni és azt a vegykisérleti állomás vegyele-meztetni fogja. A tejrazziákat azért rendezik, mivel a nagykanizsai járás területén ez évben erősen elszaporodott a lejhamísítás. A lőszolgabiró-ság rendőri bünletőbirája ez év folyamán csapatostul Ítélte el tejvizezésért és tej lefölözésért a gazdákat. Amíg pedig ilyen dolgokról kell Írni, hiába van a földmivelésűgyl miniszterben akármekkora igyekezet, hogy a magyar tejtermelést fokozza, illetve minőségileg javítani tudja, célt nem ér. NAPI HÍREK i Szept. 29, szombat Római katolikus: Mihály. Protestáns: Mihály. Iiraalita: Tlsri hó 15. Szuk. Nap kel reggel 5 órs 55 perckor, nyugszik délután 17 ón 45 perckor. • Városi Mozgó. .Rlnaldo a (egyházban", bravurfilin 8 lelvonásban. — .A balga azltz", burleszk 2 felvonásban. -.Az olalkutba eselt szerelem", burleszk 2 felvonásban. Uránia Mozgó. .A szUrke kísértet* 7 felvonásban. — .A vén kujon", vígjáték 7 felvonásban. — A tanfelflgyelA Nagykanizsán. Dr. vitéz Barnabás István kir. tan-IcMgyeM pár napi tartózkodásra hivatalt* ügyekben Nagykanizsára ér- _ fftlAI KOHOET Csütörtökön véres féltékenységi dráma játszódott le Bagolán A 72 éves gazda féltékenységében késsel leszúrta a nálánál jóval fiatalabb feleségét — Az asszonyt életveszélyes sérülésével a kanizsai kórházban megoperálták a véres késsel. Az asszonyt azonnal II nber 29 A aafrtanfnal aiataorologlal meit-fiamtá lataalieeki Pénteken a hümir-U&ti Remei 7 órakor +7, délután 2 ónkor -f 15. este 9 órakor +13. fWfcfarf: Reggel tiszta, délben és este borult égboltozat. Stákréayi Egész nap Déli szíL A Maáaoiológlil Intézet |«lrntévr este 10 órakor: Egyelőre enyhe idő várható sok helyen esőzéssel. — Nagykanizsai tenorista sikerei Amerikában. A legutóbbi napokban Nagykanizsára érkesó amerikai iapbk hasábokon számolnak be a hires magyar tenorista Dlskai József sikeréről, aki ialealeg Los An-geles-ben tartózkodik és legu\'óbb tiaeaer ember elótt énekelt a Hollywood Bowi-ban, ihol a .József és Testvérei" cimű dirabban a főszerepet énekelle. Dlskai volt az elsó, aki ragyogó tenorjával a beszélő filmeknél énekelt, oly páratlan sikert aratott. Dlskai József fivére dr. Dlskai Imre nagykanizsai orvosnak, fia egy tekintélyes nagykanizsai cssládnak és ragyogó karrierjével dicsőségei hozott a messze tengerentúlról Nagykanizsa városának. — Ma * Wolláknál disznótoros vacsora és balatoni édes must. — A Leányclub teadélutánja. A Szociális Missziótársulat nagykanizsai szervezetének Szent Ilom Leányclubja okióber 2 án délután 5 órakor a Misszióshál nagytermébm műsoros teadélutáni rendez. Megnyitó beszédet mond Krlzsala Ferenc kegyesre ndl tanár, a Leányclub lelki vezetője, l.ábay Vali és Falcs Ksti dlilogot adnak elő. Perlaky Gizi és Szabó Oyörgy zongora-hejtdtl kellőst játszanik. Baksa Márta siavat Vörös 1. Michaeia S. M. verseiből. MarHncsevIcs l\'ui éi Polgár Erzsi tánc-számával fejeződik be az előadás. Teajegy 50 fillér. A Leányclub szezonnyitó mUsoros teadéluláuja az érdeklődés előjelei után Ítélve nem |og elmaradni siker dolgábin a tavaly oly szép eredménnyel zárult műsoros délutánok ciklusa mögött. = Ma a Wolláknál disznótoros vacsora és balatoni édes must =• Polgári fiu- és leányiskolái sapkák kaphatók Szabó Anlal sport-üzletében. Nagykanizsa, szeptember 78 Véres szerelmi drámában robbant ki tegnap este a Simogyszentmiklós-hoz tartozó Btgola községben Pécsek János gazda házJbin a féltékenység ördöge. Pécsek J\'nos 72 éves gaida már hosszabb id"> óta féltékenységével kínozta a nálánál sokkal fia\'ahbb feleségét, aki mosi 48 éves. Tegnap este is (felelt veszett össze az öreg gaida feleségével és erntk hevében csúnyán elragadtatta magái. Kést rántott és az asszonyra támadt: — Megöllek, ha megtudok valamit rlladl Az asszony el aktrl menekülni a dühöngő ember elől, azonban nem érte el az a|lót, mert az ura elktpla karját és a késsel hasbasrutla az asszonyt. Pécaekné véreien nagy sikoltással lerült el s szoba közepén A szomsiédok is meghallották a Pécsekék portájáról jövő sikoltásokat és berohantak a lakásba. O t állott a jajgató, föliDnfetrengó asz-szony előtt a féltékeny férj, kez:ben Orgonaszentelés Nagykanizsa, szeptember 28 A nagykanizsai szemfereticrendl templom uj orgonáját október 1-én, hétfőn este 7 órakor szenteli fel P. Vlnkovlcs Viktor szenlferencrendi tartományfőnök. A felszentelést a nagyszabású orgonahangverseuy főpróbájával kapcsolják össze. BelépSdlj nincs. A műsoros orgona-hangver leny október 2 án este 7 órakor lesz, rcfitorát holnapi számunkban közöljük. — A Keszthelyi Iparosok Dalköre a nagykanizsai versenyen nyeri serlegeket októb.r 7 én avatja lel ünnepi bankett keretiben a Bocskay-szállodaban. Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Attrakciói bravurfim 8 felv.-bari Főszereplő: Luciano Albertlnl. A balga szűz Burleszk 2 felv. Az olajkutba esett szerelem Burleszk 2 felv. orvoshoz vitték, aki röglön utasította az asszony hozzátartozói\', hogy Pécseknél sürgősen szállítsák be a nagykanizsai kórháilu. Ez csütörtökön este meg is történt Az asszonyon még sz éjszaka folyamán mfltélet hajlottak végre, mely ulán állapota lényegesen javult. A féltékenységében késelő férjei a c.endőrség őrizetbe vette. A bagolal családi drámáról a somogyszent-miklósi caendőrség jelentést küldőit a kaposvári klr. ügyészségnek, melynek h :fátkörébe larlozik »z ügy. A klr. ügyészség az iralok beérkezése után dönt Pécsek további sorsáról. A súlyost n megsebesített asszonyt pénteken délelőtt kihallgatta a vizsgálóbíró, akinek elmondotta, bogy férje már régóta gyötrő féltékenységgel kínozza és emlctt támadt is reá késsel csütörtökön eile. A faluban azt beszélik, hogy Pécsek János öreg-gazdának semmiféle oka nem volt, hogy feleségét féltékenységével üldözze. Előkelő biztosító intézet Nagykanixaa éa vidéke réaaére | főügynököt kerea. Csakis megbírható és jó összeköttetéssel rendelkező személyek vagy cégek ajánlataira tartunk igényt. Cini a kiadóban = Maa Wolláknál disznótoros vacsora és balatoni édes must. = Elveszett 26 án este a Belus gyógyszertártól a Karinczy-ulcán vég\'R fgy orvosi rendelési könyv. A becsületes megtaláló szíveskedjék lapunk kiadóhivatalában leadni. — A kisrécsel önk. Tűzoltó Egyesület szepiember 30 án műkedvelő előadással kapcsolatos táncmulatságot rendez, délután 2 órai kezdetlel, 50 filléres belépődíjjal. *i * " V i * iri>i\'",iiH\' if n/ijiiriii^n^ Uránia iiképiiz Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Két sláger egy műsorban I hz Törlinet az őserdőből 7 felv.-ban Főszereplő: Rln-tin-tin. ♦ A vén kujon Vígjáték 7 felvonásban. Föszerépló: Loulse Fazenda. Ha fáj a feje éi uMU, ha telt. aéget, belizgaimal, gyomorégést, ol-dalszurás-, mellszorulást és szívdobogás! érez, igyék minél előbb valódi természetes „FereDc József" keserűvizet. Oyomor- és bélszsk-orvosok bizonyítják, hogy a Ferenc József viz remek természetaikotia hashajtó. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzle-tekben. Mozgószinházak Városi Nagymozgó. Szeptember 29-én és 30-ín, szombaton 7 és 9, vasátnap 3, 5, 7 és 9 órakor „Ri-nsldo a fegyházban", attrakciós bra-vurfilm 8 felvonásban. Főszereplő: Luciano Alberlini. „A balga szűz", burleszk 2 felv. „Az olajkutba esett szerelem", burleszk 2 felvonásban. Uránia Mozgó. Szeptember 29 én és 30-án, szombaton 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor két sláger egy műiorban I „A szürke kísértet", törlíntt az őserdőből 7 felv. Főszereplő: Rin-lín-iin. .A vén ku|on", vígjáték 7 felvonásbin. Főszereplő: Louise Fazenda. Fenyves Ferenc elvesztette sajtóperét a nyaral-tatási akció figyében Budapest, szeptember 2H Ma délelőtt folytatta a budapesti bünlelötörvényszék azt a sa|tórágal-mazásl pűrt, smelyel Fenyves Ferenc dr. volt nagykanizsil tanár indított Peller Károly ujságiró ellen, aki cikkében a tanár nyaral\'atási akciójának bonyodalmaival foglalkozott. A mai tárgyaláson Molnár Bítáné szül. Puih Anna tanúvallomásában e\'mondts, hogy Fenyves a nővérét 500 pengő óvadék ellenében alkalmazta nevelőnőnek. Ezt a pénzt ö adta kölcsön a húgának. A uyaraltatási akció kudsrea folytán nővére olyan szorult helyzetbe került, hogy a konzulátus segítségével tudott csak hazajönni. Emiatt azután annyira elkeseredett, bogy megmérgezte magát és meghalt. Fenyves Ferenc jogi képviselője be-jelentetle, hogy négy lantival lud|a Igazolni, hogy Puth Mária nem hall meg. — Ha fél Budapestet ide is hozza az ügyvéd ur tanának, az is hiábavaló, mert, hogy Puth Mária meghalt e vagy sem, azt a saját nővére mégis ccak jobban tud|a I — vetett véget a vitának az elnök. A bizonyitásí eljárás befejezése és a perbeszédek elbsngzása után a törvényszék Peller Károly hírlapírót felmentette a sajiórágalmazás vétségének vád|s alól és kötelezte a fömagánvádlót, hogy 400 pengő ügyvédi költséget téritjen meg. A fómaginvádló a felmentés miatt lellebbezelt. Zenekar alakítása célj&ból keresünk fiatal ambiciózus zenészeket. Lehetnek kezdők is. jelentkezés délután 5 órálól a Városi Színházban, vagy délelö;t Arnberger Rudolf lakásán, Báihory utca 20. 1&J8. ttéplembet 29 SPORTÉLET Vasárnapi levente labdarugó mérkőzések Negyed 2 órakor Pécsi keresk. válogatott—Nagykanizsai kereik. válogatott. Biró Wolff. Fél 5 órakor Kiskanizsai Levente— Vasas II. félideje. Biró Klemann (BMim). Kiskanizsán léi 3 órakor Kisk. Feltámadás-Egyetértés. Biró Wald-mann. Magyaruccal levente pályán nrgyed 2 órakor Hunyady—33 FC. Biró Stern. — Háromnegyed 3 órakor Zrínyi Vasutas—77 FC. Biró Czvetkó. — Negyed 5 órakor Jóbarát-Husos— Hungária. Biró Lackenbacher. (A Kanizsa FC) vasárnap reggel 6 órakor a gyorvonattal utazik Budapestre a BAK elleni mérkőzésre. A mérkőzés 12 órakor a Ferencváros pályán kerQl lejátszásra, utána MTK— Bécsi Cricketter, azután Ferencváros —Hungária bajnoki mérkőzés lesz. Néhány kisérő részére még van hely, szíveskedjenek az elutazni szándékozók ma Kollarica üzletében Jelentkezni. Ozletithelyezén miatt LÓTAKARÓ készletünket mélyen leszállított árban «n iruailjuk HIRSCH ÉS SZEGŐ. — Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéhd-iában Vili., Baross-tér 10. ■=■ Schwarcz Dezsó harisnyái a legjobbak. KÁDIÓJIŰ801 (Kővldltéaek) H — mrrt. xOT(i\'i1a-u^ ila.igv — hangverseny E — elú.idás Oy — gyermekeknek. A — asMunvofc-uk Z — zene. Mg. — me.-ógaz dánig, n. - Ujuaágt aáőadás. P — fclolraaáa. (J — granofoozene. Ib — jaxx-band. K — kabart aZ. — aépazarfl xaaa. Szeptember 29 (szombat) Bodapaat 9.30 és 11.45 H Közben 17 érakor déli harangszó az egyetemtéri templomból. Utána : 0 hangv. 1 Idöjel-zé», időjárás. 3 II. 4.45 Idő|elzés, iUAJáráa 5 ll| t.ováazy Márton novelláit olvassa lel. 530 Hangv. 7 Mezó f-\'erenc dr előadása 8 15 Az önz. Postás Zene- és Kulturegye-illlct hangv. 9.40 ldő|elzés, H. 10 Szalon trió hangv. 10.30 Tdójárásjelentéi. 11 Cigányzene. Bécs, Orác, Innsbruck, Klagenfurt, l.inz II és 4 40 Hangv. 5.21) Rádiójáték, 6 20 8.05 Operett E Utána nZ. Bartln. Statttn 11 éa 3.30 O. 5 Hangv. 8.30 Vígjáték E. 10.30 tánc Z Harcclona 12.15 tlarang|áték. 1.45 és 5 45 Kamara Z. 6.25 Egyházi Z. 9 20 Hangv. Basel. Bern 1 O. 4 Hangv 4 30 Oy. 5 Hangv. 830 Népszerll esi 10 Hangv 1035 lánc Z. 1220 és 145 0. 4.30 Hangv 830 K. 10 30 Tánc Z. Hrünn 11 HanKv 12.15 O. 3 Oy 4 K 610 Hangv. és dalok 7 nZ. 8.40 Cseh dalok. frankfurt, Cassel 1 O. 3.35 Oy Utána *«"iara Z. 4.35 UJ láncslágerek. 8 Operett kerlngök. 9 Tarka esi. Hamburg, Bréma, Hannover, Kiel 8 A. II (I 12 30 és 2.10 Hangv. 4.15 Zeneelmélet. 5 Kamara Z. 6 Hangv. 8 Operett E Utána nZ. langenberg. Köln, Aachen, Münnter 10 15 és 12 10 O. 105 Hangv. 5 A. 5.45 "angv. 8 Operett E. Ulána 1 óráig lánc Z. London, Daventry 10.15 Istentisztelet 1 Kamara Z. 3 30 Hangv. 5.15 Oy 6.45 Kreisler : Zongoraművek. 7.45 Hangv. 9 Tánc Z. \'J.50 Tarka est. II Jb. Madrid 2.15 és 7.15 Kamara Z. 8.15 Ttnc 2. 10.15 Szlrnl. hangv. 12.15 l ánc Z, Milánó 12.-0 és 4 30 Knmsra Z. 5.20 »y -dalok. 8 t5 Kamara Z. 11 Tánc Z PTága 10 30 (1 12 05 tt sngv 5 Oy 7 15 ruvószenekari lungv. 8 10 NíiiskiIi est 9 Vígjáték F. 1.:t0 Tamhurica / 10 25 nZ Plmn 1 Kamara Z. 5 30 Hangv \'i Opera K. Varaó 12 0. 1 Torony Z. 0 Ov. 8 30 Operett \'„. 10 30 T ánc Z. " * " — \'i1 ii ii ■ \'l \' i. \'i ij-i.n~».i.ri lömjmsAi TÖTS1E A mai értéktőzsdén az irányzat lanyha veit. A torgalom kedvellen hangulatban indult meg s a rendezési nappal kapcsolatban piacra kerülő áru, a különben ia cseké\'y el-Itnálló képssségü piacon fokozatosan morzsolta le az árfolyamokat. A külföldi tőzsdékről tem érkezeit jobb jeleulés s Igy a piac lanyha irányzata zárlatig érvényben maradt. A tőzsdetanács a Hilász bankcég ismert fizetési nehézségeinek ügyében a végleges határozatot hétfőre halasz tolta s ez a további bizonytalanság is bénitólsg hatolt a forgalomra, annak ellenére, bogy a tőzsdetanács továbbra is bizik az ügy sima lebonyolításában. A lanyha iráuyzat kő velkezlében az árfolyamok állag 2°/o-ig terjedő árveszteséget szenvedlek. Igen lanyha voll a Gummi, amely nyolc pengővel cselt vissza. A lix-kamatozásu papírok piaca üzleltelen, a valuta és devizapiacon lényeges változás nem lordult elö. Terménytőzsde Buza 10 fillérrel, rozs 5 fillérrel emelkedett. Az Irányzat barátságos, a forgalom csendes. Baan uaaav. 71 kg-os 2635- 26 55, 74 ag-oa 26 55 26 75, IS) kg-oa 36 80 27 00, 80 af-o» 27 C0—27 15. dunántull 77 <g-oa 26 2)- 26 40. 78 <*-on 26 40 26 6Í 79 ag-oa 26-6S 26 85 80 kg-oa 26 85 — 16 95. roaa 2485-2495. takarm. árpa 36-50-26 75. aOrárpa 27 U0 28 00. aab 2b CO 26 25. nagarl 31 00 31 2 J. Baiiautpa 20 00 -20 50. Zürichi zárlat Páila 20 32, London 25 20s s, Nawyoii 519 66, Brutaal 72 22>/a ftüuio 1716, Madrid 8510, Amataioant .08 40, Benlo 12487 Wien 73\'l7Vl, icBa 375. Práia S 40 Vari\' 3825. Budapest IO 58, Ue\'grid »\'3. \'?«»»•»«• 3 16. Serttsvásár PaBsa|tá> 2554, »«< \'>41 aUíJüaoai ih u aaradt 2 0\' darab un>órendtt I 9ó - 2 CO, tett 1-86-19J, azedett kftaép I 70 -•76, könnyű l"39- 1 60, tlaórandU Orag •76 1-80, miaodrendU 1-50—l 68, angol atldő 1-40-1 68, aialonna nagyt"0 214-40 aali 2 56 - 2 60, kbuiott bni IfO-is! azalonnai lelnartés 2 16 2-26 Ai liinyaat lanyha. WLAI K02L0NT A ktr^wfl Tinit lsvka jBpyi.óM VALU.AK Aunoll. \'Z775-27 ÜO Balga fr. 79 60-79 90 Cíahk. lb-95 17-03 üéa k. 162 öU-I .J-20 Dlnir 10 00-10 06 Uoilir 570 80-572 80 Ptíüdalr i2-30-22 50 MolL 229 50-230-50 LiBgjal 64 15-64-45 Lel 8-46 3 51 Uva — _ Ura 29 85-80-10 Mirka 136 50-137 00 Norvég 152 55-153 15 Seblli. 80 52-80 8/ Peaela 94-20-94-80 SváKI 1.11015 11055 Jvéák 153 10-153 70 Amit. .29 80-230 50 Sílgréil 10-00-1009 Uarlln IÍ6 57 I.-6 97 BrIUlicl 79 62-79 87 Kuluait 8-46-350 Kopanh.152 80 163 20 London 27"78-27 86 Madrid 94-25-94 75 Milano 29 91 30 04 Naayoik 572 K0 4 50 Oaalo 152 75-153 15 Pária 22 39-22 47 P.iga 16-97-17-02 Saofla 412-415 Stockh. 153 30-153-70 Varaó 64 22-64 42 Wlan 80-62 80 87 Zürich 110-25-110-55 Hídja: Déiialai Hyoada és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaság. Felelős Idadó: Zalai Károly. tnialOB i Nagykanizaa 78. n. -VvM> iPRÓHIRDETtSEK Az apróhlrdléeack dija 10 uótg BO tllUr, minden további axó dlla S flll. Vaair- éa Bnnepnap 10 uólg 80 fllléri minden tovibbl axó dija 8 flll. Szerdán éa pénteken 10 szóig ao fillér, minden további ixó dija • flll. Clmaaó • minden vaata-gabb bettlból illó ssó kél nónak nzimlt-laűk. Aliáat keiesóknek SOo\'o engedmény. A hlréaiéal éli «lér« flanlanéé. ■ ssssávíírwss; udvar,^.kás kiadi Bővebbe. Vda^ A várót belterületén kulönbejáialu utcai bútorozott szoba kereiletik. Címeket a kiadóhivatal továbbit. 4777 Mésna««tarl élléat keres keitéiz munkákban jártas, nós, 29 éves egyén. Clm a kiadóban. -4774 Magyar-utca 104. szinui ház I hold kerltel szabadkézhói aladé. 4621 Egy Ozlathalylaio, Irodának ii alkalmas, azonnal kiadó Krtlcsey-utca 5. 4752 BOlflnbajératu oalnoaan bútorozott ulcal szuba azonnal kiadó. — Clm a kiadóban. -4760 Egy fiu, esetleg egy kifutóleány felvételik Ehrenstein Károly és Társa Fő-ut II. Szépen bútorozott klllönbcjáratu utcai izuba kiadó llatttiyány-utca 3. 4779 ITnom, ízletes hézlkoaat kiphaló, ki-hordáira is. Eötvös-tér 18. 4781 Talloér vlsalét tanlUua vilUt, Időnkint kölyök éa kész vizslát elad, vadáiz-lerUletet rendez, lácánoit beállít megálla-podái szerint ÓtvAa Balázs, Klllmán, u. p. Oelae (Válasabélyeg nélkül nem telelek.) ontinenlal Kizárólagos képviselők: Nagykanizsa Deák-tér 2. Telefon 3-22. minőségben és tartósságban felüimuiliatatlaii I Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR líjinusó, vejytlsztlló, ruhaltslfi vállalata < ttoinbalhtlyl i>n/ Ipitkllllillion 4i.ny«(tinmcl kliantctvr. NAGYKANIZSA. Legszebben mos, fest, tisztit, gouvrlroz és pllsséroz mérsékeli áron. Hófehér, tükörfényes gallértisztitás. Pllssérozás már 3 P 20 flll.-től. ŐSZI VETÉSRE: Oazdasági magvak: Káposztamag Arvácsksmag Kelkáposztamag Nefelejtsmag S.Uátamag Százszorszépmag Kerckrépamag Harangvirágmag Téli retekmag Siegfümag stb. stb. Hollandiai virághagymákra: tulipán, ládnt stb. stb. előjegyzés. Mű trágyafélék. Kicsinyben és nagyban kaphatók: ORSZÁe JÓZSEF anktmMttta Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A btróiág mellett, arao Teleton: 13a Hang jegyujdonságok ■ Mit csinál, ha az est leszáll? (Tangó) Kégt nyár (Operett) Magáért (Blues) Maga csúnya (Slaw-tox) Valamit mondok maginak (Slaw tox) Ringató kék Balaton (t\'ox-trott) Keresek egy nőt BohOn und Sohlek Hallsr-rawO alégaral i leh bln d e Marié von der Haller-revue lleute könt leh mlch vergessen Orosamama laas dlr dl llaare schnelden Mclnem Mfidel aus Wien Onkel l\'rledrich hat ne\' neue Hrautt kaphatók : FISCHEL FÜLÖP FIAI kőnyvkereakedéaében nu _Nagykanizsán. GUBAC50T, ágytollat. állati bőröket, voröa- és sárgaréz, cink éa ólom hulladékot, vasat, csontot éa rongyot a legmagasabb árban visirol 8TBEB B. riAI RAÖYI1HIZ8A, Erzsébet királyné tér 15. az. alatt. » a Keleti pilyaudvaitól 3 percnyire levő DeákFerencSzálloda Vitt., AOOTELEKI-UTCA 7. 4115 (Sjját Ili!) Interurbán teleton : J. 124-71. Újonnan átalakítóit 80 szoba, központi ftltés, tolyóvlz a szobákban. Abszolút tisztaság, csendes cs családias. Egy ágyas udvari szobák P. 3 50-től, utc\'l szobák l>. 4 50. Keltő ágyas udvari szobák P. 600-tól, utcai szobák P. 7-50. MAKULflTUR papip kapható a kiadóhivatalban ZALAI KOZLONT BÚTOR- vásárlóknak saját érdekük meggyőződni arról, hogy barátságos és kellemes otthont létesíthetnek maguknak, ha a Dunántul legnagyobb áruházában szerzik be lakásberendezési szükségletüket. Állandóan 300 berendezés áll vevőink részéra választékul. A legfin®mabb stylusbuterok és a legegyszerűbb polgári berendezések is Írásbeli szavatossággal lesznek eladva. Vevőinket szakszerű és őszinte felvilágosításban részesítjük. DUmantesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra! Óriási forgalmunk következtében a közismert legolcsóbb árakat számítjuk. Rendkívül kedvező fizetési feltételeket nyujtunk. Saját érdekében ne tétovázzék, ha bútorra van szüksége, hanem keressen fel bennünket bizalommal! KOPSTEIN LIPÓT bútoráruházai SZOMBATHELY, Kőszegi u.5i és SOPRON, Várkerület 62. Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.) 68. évfolyam, 222 szám Nagykanizsa, 1928. szeptember 30, vasárnap Ara i0 fillér ZALAI KOZLONT POLITIKAI NAPILAP !■■! Ilita *> kii itShh.Mt N-rt l cSa. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos JUrfMblt&káaMi ■tatai Keaatrfh Lajosa. SZ BttUatM ára ; tgy bóra 1 pai M HlUi Hegoldódott az állami alkalmazottak kölcsön-ügye Budapest, szeptember 29 Az Állami alkalmazottak épitési kölcsöneinek esztendők óta buzódó ügye tető ali kerül. Legutóbb a nép Jóléti miniszter javaslata alapján a minisztertanács Is loglalkozott az üggyel, amelynek váratlan megoldása nagy örömet kelt köztisztviselői körökben. A minisztertanács hozzájárult a népjóléti miniszter azon javaslatához, bogy az Annuitás szövetkezet bonyolítsa le az egész tisztviselői lakásépítő kölcsönakclót adó és illetékmentesen. 1926-ban alakult meg az Annuitás Házépítők Szövetsége, amelynek mii ködésébe belekapcsolódott egész sereg épitési vállalkozón kívül a Phö-nix biztosítóintézet Is. Az Annuitás elnökévé Kálmán Ousztáv nyugalmazott kereskedelmi államtitkárt választották meg. Ez az Igazgatóság kapcsolatot sierzett az amerikai pénzpiaccal, ahonnét csakhamar konkrét alánlatot kaplak egy ötmillió dolláros kölcsön felvételét illetően. Az amerikai pinzcsoporttai szemben a Petii Hazai vállalja a garanciát éa igy most már a kölcsön folyósításának, illetve az építkezések megkezdésének semmiféle akadálya nincs. Rádión köröznek egy sikkasztó társaságot Budapest, szepl. 29. A rendőrség, mint Ismeretes, köröiőlevelet adott ki a Flltex lexlilgyár Ogvében gyanúsított három ember: Weiszberger Ferenc vezérigazgató, Weiszberger Zsigmond igazgató és sógoruk, Flesch nagykereskedő ellen. Ezzel a kö\'özölevéllel kapcsolatban a rendőrség most egy étdekes uji tást eszközöl. Eddig ugyanis a külföldre postán továbbították a köröző-leveleket, ami nagyon nagy időveszteséget jeleni. A rendőrség most érintkezésbe lépelt a S\'udlóval és igy ma este a műsor után német és francia nyelven a világ minden tájékára el fogja röpíteni a rádió a Filltx trxlllgyár ügyében gyanúsított bárom ember ellen kiadott elfogató parancsot, amelyben részletesen közlik személyleirAsukat, Lényegesen egyszerűsítik az adók behajtását ütköznék, akkor Budapest, szeptember 29 A pénzügyminiszter a közeli napokban értekezletre hívja meg az ország összes pénzügyigazgalóit, hogy részletesen megtárgyalja velük mindazokat a reformintézkedéseket, amelyeket az adószedés és az adó-bclujiás terén haladéktalanul éleibe kiván léptetni, nehogy az elviselhetetlen bürokratizmus súlyosan ártson az állami költségvetés egyensúlyának. Mint most értesülünk, a pénzügyminiszter már ki is dolgozta az élelbelépletendő rendeleteket és tulajdonképen ciak gyakorlati szempontból kívánja azokat megvitatni és amennyiben a rendeletek nem tartalmaznak olyan Intézkedéseket, amelyek végrehajtása netán egyik vagy ezek hatálybalépéséről nyomban gondoskodás történik. Az uj rendeletek véget fognak vetni a mai összes adózaklatásoknak, az adóbtflietésre vonatkozólag egészen uj terminusokat állapítanak meg és tüzetesen Intézkednek az adókivetés és behajtás mai rendjének lényeges egyszerűsítéséről. A périzügymimstler vég\'eg eltörli az ügynevezett feljelentőt dijakat. Az illetékek k-s vámok beszedésénél a mai bonyolult módozatokat teljesen érvényen kívül belyeiik és az egész eljárási annyira leegyszerűsítik, hogy többé még csak mód sem lesz a felek zaklatására. másik vonatkozásban akadályokba Forradalmat jósol Romániában az ellenzéki sajtó Fejszével Indultak harcba és bolgár Bukarest, szeptember 29 1 (Éjszakai rádlójeientés) A „Cu■ rentul" cimü lap ma feltűnést kellő vezércikkel közöl. — Egyre több aggasztó tün :let látunk az országban, — ir|« a lap — mely a forradalom felé vezető utat Jelzi. Alig, b- gy pár hínsppal ezelőtt a biharmegyeiek elkergetlek egy pénz-űgyigazgatót tyranoskodása miatt, most Beszterce mellett az ellenzék egyik vezérét rabolták el és házát összcrombolták. Az országban éhínség van, dtcára annak, hogy Európa egyik lőagrárállama. Ma még nincs vihar — végzi cikkéi a lap, — de már láthatók jelet az ég alján cikázó villámokban. Ismét vonulnak a parasztok Bukarest ellen Bukarest, szeptember 29. (Éjszakai rádlójeientés) A nemzeti paraszipárl ma délután konferenciát tartott, melyen azt határozták, hogy október IS én, a parlament megnyitásának uap|án 100.000 pirasztot vonultat fel Bukarestbe a kamara elé. egymás ellen a macedón telepesek Bukarest, szeptember 29 A Nemzeli Parasztpárt végrehajtó bizottsága négy óra hosszat tarló ülése után közleményt adott kl, amelyben a politikai helyzetet a lehető legkritikusabbnf.k mondja és a helyzet javulását a kormíny megbuktatásával véli elérni. E liat.iroziák, h >gy minden eszközzel felveszik a Inrcot a liberálisok ellen és megteszik az eliíkésiűle eket a vidéki városokban valamint a B.kirestben tartandó nagyRyüléare. A gyűlések megtorlásának idejut a p.5riveze:ö»ég később állapítja meg. A felsővidéki négy gyűlést október 7-én tartják meg. Polgárháború Dobrudzsában Bukarest, szept. 29. Konstaozából jeleu\'ik, hogy a dobrudzaai Roso-vicseni községben az újonnan oda telepilett macedón románok és bolgár őslakók között súlyos össze\'thés támadl. A bolgárok fejszékkel és kaszákkal lámadiák meg a telepeseket. A véres hircnak egy halot|a és tizenöt súlyos sebesültje van. Kötvény-panamát lepleztek le Romániában Bukarestből jelenlik: Még nem csendesed\'ck el a pctrolcm-psnama hullámai, máris ujabb botránya van Romániának. A besszarábisl hatóságok kinyomozták, hogy a kisajátítási kötvényekkel nagyarányú visszaéléseket követtek el. A legujsbb panamában egy liberális szenátor, egy volt prefektus, egy mtgat állású katonatlizt ét az állam több főtisztviselője játszottak szerepel. Legtöbbje ellen már a letarlóztatásl parancsot is kiadták. Hétfőig adott halasztást az osztrák szocialistáknak Bnresch tartományi főnök Bécs, szeptember 29 Az október 7-ére hirdetett bécsújhelyi tüntető felvonulások körűi most még nagyobb a zűrzavar, mint volt és a szociáldemokraták körében a végsőkig felfokozódott az Izgalom Buresch tartományi főnök fenyegetése következtében, aki kijelentette, hogy betiltja a munkátaág körmeneté1, ha a szociáldemokrata vezetőség nem mond le arról, hogy Bécsújhely főterén vonuljon végig, tehát ugyanazon az útvonalon, amelyen a keresztényszocialista Heimwehrek. A munkások szakszervezeteinek vezetői tanácskozásra üllek össze s azt vital|ák meg, milyen körülmények és feltételek melle t lehetne a felvonulás programi\',t megváltoztatni ? Erre a b*kés halandóságra való tekintettel a tartományi főnök hétfőig elhalasztotta fenw g.>\'é lének beváltásit Ügyvédi dijszabásrendelet és ügyvédi nyugdljkérdés Budapest, szepi. 29 Az Egységespárt igazságügyi bizottsága október hó 5-ín ülést tar\', «mel>n:k tárgya rz ügyvédi díjszabás láigyában készített igazságOgymlnlszteri rendelet tervezet éa az ügyvédi nyugdi| kérdése. Felhőszakadás Somogyban Kaposvár, iz.pt. 29. Bábonymegyer köziégben és határában két egymást kövelő napon felhőszakadáa következtében olyan hatalmas árvíz támadt, ho?y a termények nagyrészéi, az elvetett és vetés alá készltelt földek termőrétegét, hidakat, műtárgyakat, élótákat elhordott és megsemmisített. Emberéletben nem esett kár. Az Arviz a mezőgazdaságban jövőre is kiható, kiszámíthatatlan károkat okozott. íaui igncg* 1298. trtptembgr 30 Nagykanizsának kell parlamenti képviselőt adni az ország 300.000 kézmttiparosanak As IPOSz vezérférfiai érkeztek Hagykanizsára Bazsó József támogatására — Iparos-nagygyűlés a Polgári Egyletben Nacjkanlzaa, szeptember 29 Tegnap, szombaton este a Polgári Egylet nagytermébe gyűli össze Nagykanizsa Ip\'rossága, bogy rd digi állásfoglalását Bazsó József cgy-ségespárti |elölltel szemben megerősítse. A tágas helyiséget zsúfolásig megtöltötte a lelkes közönség, mely nek sorában aionban a társtdilom nifmfen rétege képviselve volt. Olt léitak a nagykanizsai jogásztársadalom vezető egyéniségeit, a helybeli ketasMÓ és gyáriparosok vezetőit, a postások és vasutasok, valamint munkások nagyobb csoportját. A MgygyUésaek az adott különösebb jelentőséget, hogy azon résztveitek a ma délután Nagykanizsára érke-mM ipiroa vezérek: Köimendy Mátyás felsőbátl tag, a szegedi Ipartestület vezére, a kiváló Ipsrossió-nek, Ptpp József az IPOSz orszá-00* alaOfce, Rtdocz Jinos sz IPOSz tto. efnöte, dr. Uppay Ulván sz IPOSt ib. ig ugató ja, Molnár J4nos m Iparotok szaklapjának szerkesztője, Szőllősy Ferenc az IPOSi tb. igazgatóji, székesfehérvári laptulaj-donos, dr. Pikkdl DÍnes az IPOSz tlMra, Kttronya László a pscsai Ipartestület etnöke és még sokan. A nagykanizsai egységespárt Uj-véry Oéza elnökkel az élén, teljes atámbm vett részt s nagygyűlésen, melyet U/váry plrtelnök megnyitó szavai után, melyben üdvözölte s magyar iparosság országos nevü vezéreit és a megjelenteket, Papp József IPOSz elnök beszélt. — Nem kell bővebben ecsetelni, mondotta — hogy milyen elhagya- lolt az Iparosság. Er miért van ez ? Azér\', mert a magunk ügyeiben soh-sem tudtuk megérteni egymást. A Magyarországon lakó és mintegy 300 ezernél többet kitevő kézmölpa-roa sohasem tudott egységes táborba tömörülni. Ennek pedig nz lett a következménye, hogy évtizedek óta hiába «e ettük papírra sérelmeinket, klvá.nágalnkat, nem ériünk el eredményi. A törvényhozás egyik házában egyetlen Iparosképviselőnk nincs. Utal á munkásságra, amely a maga szervezettségével meg tudja védeni a maga érdekeit a piriamentben. — Pel kell hagynunk — folytatta — a széthúzással és fel kell hagy-Dunk a Paló Piloskodással. Kl kell lépnünk a porondra és hangot kell adjunk ml magunk annak, ml a kívánságunk. Bennünket igen nagy öröm halolt meg, mikor arról rfr.\'csüllünk, hogy Nagykanizsa választópolgársága Bazsó Józtef ipirostársunkat jelölte a most folyó választás alkalmával. Mindenki tudji, hogy most közelebbről kerül a törvényhozts elé egész sereg iparosságot érdeklő ügy, köztük a két legfontosabb az ipartestületi reform és a kézműves kamara felállításáról szóló törvény. Kell tehát olyan errbtrünk legyen, nekünk az ipaioiságnak, aki közülünk való, hogy mikor rólunk tárgyalnak hozzá tudjon szólni és hangol tudjon adni a magyar ipiros-társa-dilom minden bajának, kivánságá-nsk. Hiszem, hogy Nagykanizsa iparostársadal- ma, ha eddig volt benne széthúzás, akkor ez most megszűnik, mikor az 6 érdekeikről van sző. Az ország iparosságának szeme Önökön van és reméli az iparosság, hogy Önök, skik ebben a városban 1300-an vannak, elnökük mellé állnak és beküldik a magyar parlamentbe az első Iparos képviselőt. Ez nemcsak az Önök érdeke, lunera ezt követeli az ország egész iparossága és annak jobbléio követeli. Lelkes éljenzés fogadta az elnök szavait. Majd Körmendy Mátyás felsőházi tag beszélt: — Kötelességem volt eljönni ide, — mondotta egyebek közölt, — mert engemet az iparosok választottak meg a felsőház tagláu1, Ingv érdekeiknek szószólója legyek. A\'ok és örök civódás bontja meg az iparos ság egységét mindig. Dí hs valamikor szükségünk voli arra, bogy legyen képviseletünk a pulement-ben, akkor most itt van ez az idő. Most alkalom nyilik arra, hogy Önök válasszanak a vérükből és húsúkból való iparost, aki felel azért, bogy sáfárkodik az iparosság ügyeivel. Tisztában lehet mindenki azzal, hogy nemcsak az iparosság érdekeit védő embert választ az iparosság szeretett jelöl.Jében, Busó Józsrf-ben, hanem a magyar középosztálynak egy bátor harcosát, aki sikra száll, minden igaz ügyért. Ezután az asszonyok nagy szerepéről beazél, mehyel a váhsitáaban a leg|obb kortéziát végzik el. A szegedi magyar Iparos asszonyok lldvOzletét hozza Nagykanizsa magyar ass.onyatnak. Nem szabad azokkal a |elsiavak-kal etöállani: a kormány ezt, a kormány azt nem csinál|s, mert bizony ezt az országot a poklok mélyéből a Bethlen kormány ragadta kl és ezért híve ő az egységes-pártnak. — Kállay Tibor kilépett az egységes-pártból. Vájjon, miért telte ? — kérdési. (Kösbwsóiásotr: Mert nem leheteti miniszter f) Kállay azt mondotta, azérl, mert OJmbös Qyula államtitkár lett. ó sem híve Gömbösnek, — mondj* — de akkor, amikor az országot újjá alakították, amikor S regeden inegafakntt a nemzeti kormány: Gömöts Oyula olt volt. Gömbös nemzeti érzületéhez szó sem férhet. Radőcz János az IPOSz Igazgatója utal a francia iparosok összetartására, akik 14 iáraukat vitték be a francia kamarába. Dr. Uppay htván, az IPOSz igazg. tagja arról beszél, hogy itt nem egy egyszerű helyi ügyről, nem egy egyszerű választásról van szó, de országos érdekről, smi Nagykanizsán eldől. 300.000 ember figyel most Nagykanizsára. Megtudja e mutatni, hogy egy kisembert be tud küldeni a parlamentbe. Országos és sorsdöntő a nagykanizsai mardátum ügye. Molnár Lajos IPOSi vezetőségi tag utal arra, nogy mlg 17 000 szociáldemokratának 16 képviselője vsn a parlamentben; addig 300.000 magyar iparosnak egyetlen képviselője sincsen. Szőllősy Ferenc az IPOSz tb. Igaigatója azt mond|a, hogy Kállay, amikor most nincs fegyvere, Ígéreteket sd. Kérdezzük: Miért olyan naiv az Ipirosság és hisz a Ígéreteknek? Gurzov Grigorjev embert ölt. 7 Orosz regény. Irta : Urbán Oyula. — És én, aki életem következményeivel nagyjában számot vetettem előzőleg, mégis lesújtva éreztem magamat. Az apám jutott eszembe. Mikor gyermek voltam, gyakran elmesélte azt a nehéz küzdelmet, amit vivott, hogy újra beköltözhessünk a perriljanai birtokra. Csak hogy az én lezüllésem rettenetesebb volt, mint a nagyapámé. Neki volt egy fia, a/, apám. Nekem nem maradt gyermekem. Talan jobb is igy, de mégis nagy csapás a Gurzov névre, kipusztulása erről a földről, melyet száz év óta minden Gurzov jobban szeretet a véréből sarjadzott gyermeknél. Most már fáradni kezdett Gurzov Grigorjev. Mindjobban kimerítette cz a vallomás. Leonev vizsgálóbíró látta ezt és ha elakadt Gurzov szava, nem nógatta szóra, ligész hadra való hasonló ember állott már előtte ezen a helyen, de talán egynek sorsában sem sűrűsödött össze ennyi ostorcsapás, amit az élet kegyetlenül Gurzov Grigorjevre mért. Csak azérl, mert akaratnélküli rongybábu volt. Adott elég időt Leonev Gurzovnak, hogy rendbeszedje gondolatait zilált fejében. Hogy pihentesse agyát, melyből az utolsó mondatok már a gyilkos közöny fásultságával ömlöttek. A nehéz frázisok, I\'gy-cgy fejezet után, amit Dimitrij szapora tolla ,alá adott valamivel könnyebb lett, ile a könnyebbség terhes fáradságot hozott. Gurzov Grigorjevnek a baráti kéz simogalása volt, hogy Leonev hivatalos kérdései mögött, kiérezte az együtt szenvedő barát lelkének vigasztalását. Kipihente magát, Gurzov Grigorjev? Ha elég ereje van folytassa és ne hallgasson el semmit, amivel a törvényszék előtt a mérleget egy hajszálnyira is a maga javára billentheti — Megvisel ennek az időnek felelevenítése, dc tudom folytatni. Dimitrij, — fordult Leonev vizsgálóbíró a szorgalmasan jegyző írnokhoz — értesz mindent jól ? Nem kellene közelebb húzzad asztalodat, hogy jobban értsd, amit mond ? Minden szavát értem vizsgálóbíró ur. Hát akkor folytassa Gurzov Grigorjev. Iliinek a rettenetes hat hónapnak, cz a nap volt betetőzése. Lelkiismeretem szavát ezen a napon hallottam először tisztán. Addig csak tétova hangja tört fel belőlem, ha feleségem kétségbeesett sírását láttam, de ezen a napon agyamba nyilait minden. Szikolaff Mihajlov bejelentése, hogy mindenem elveszett, hogy oda a birtok, hogy nincs jogom parancsolni a cselédeimnek, meri azok már nem az én cselédeim, mindez belém markolt. Ugy éreztem, leteper, porrá zuz. Meg is mondtam Szikolaffnak : Te, én nem látok más kiutat, mint revolver után nyúlni... O azt felelte: .Tudtam, hogy ezt fogod mondani." Mit tegyek ? — kérdeztem töle. — Koldus vagyok és ilyen helyzetben többet nem virradhat fel rám a periljanai nap. — Mint a pillanatra váró vércse, ugy csapott Szikolaff feleletemre : — A periljanai nap nem, de Ukrajnában vagy Krímben, igen. — Mit csináljak Szikolaff? Sokat gondolkoztam sorsod felett ma éjjel, Grigorjev. Meghány-tam-vetettem, mit lehet tenni. Aztán eljutottam oda, hogy az okos felfogás érdekében a te sorsodat cl kell választani Anuszja sorsától. — Elhagyjam Anuszját?! kiáltottam ijedten — ile rám nézett és az volt írva tekintetében : Gurzov Grigorjev magaddal már régen le- számoltál, amit lehet tenni Anuszja érdekében, annak alá kell rendelned magadal. Nem volt több ellenvetésem, hagytam beszélni Szikolaffot. Légy igazságos, Grigorjev és mentsük meg Anuszját. Egyetlen mód árán meg kell tenned ezt. Meg kell mentened ót a szégyentől. Igaz ő belcedzódött már sok mindenbe, amit a te életed pusztulása magával hozott, ile ezt a véget, hogy ennyire jutottál, nem hiszem, hogy elbírná. Égy mód van, hogy megmentsd öt : — cl kell tűnnöd innen! — Csak ez lehetséges ? vetet-i tem közbe bátortalanul. Csak ez. El kell és örökre. Borzasztó, hogy én kell küldjelek, mint házad régi, igaz barátja, dc szivemen fekszik szegény Anuszja sorsa, aki nem érdemelné meg, hogy most a muzsikok sajnálatára kerüljön. A cselédeid részvététől is meg kell kímélned, mikor beköltözik ide az uj gazda. Eddig csendesen beszélt Szikolaff, de innen kezdve ugy éreztem átszúr a szemével. Grigorjev, ha hat hónapon keresztül ilyen mélyre buktál, legalább most nyíljon ki a szemed és hallgas a józan ész szavára. Isméi ellene mondtam. Ez már a teljes meggyőződés hijján volt. (folyt kov.) 1B88. izeptembsr 30 ZALAI ROELONT titkár Bikái Dénes dr. IPOSz beszélt ezután. Hiszi, hogy Magyarországon lesz még annyi Összetartás, hogy egy Iparosi a saját társai be tudnak küldeni a parlamentbe. Küronya László, a pacsai ipartes-tfllet elnöke buzdította társait Összetartásra. Ajtó Jenő, a kapoivári Ipartestület titkára Somogy üdvözletét tolmá-csolta Zalaországnak, amely ma együtt érez Zalával. Bazsó József emelkedett ezután szólásra. Éles azavakkal elítélte azokat, akik az Iptirossdg egységét ezekben a sorsdöntő órákban megbontani Igyekeznek vélt sérelmeik miatt. Szeietettel emlékűik meg azokról, akik benne nem öt, de a kisember képviselőjén nézik. Papp József IPOSz elnök arra kéri Bazsól, taog/ ne igér|en semmit. Egységes állásfoglalásra hiv|a fel az iparosságot. Auknak, akik nincsenek itt, — mondja, — azt özeni, embereljék meg magukat és támo gassák a kisemberek |elöiljét. M«|d dr. Hajdú üyula az elnöki tanács tagja beszéli. Amikor társadatom és OAztálykUlOnbség nélkül Bazió mellé álloltunk — mondja — nagyon meggondoltuk a dolgot. Bazsó nemcsak az iparoslársadalom szeretetét érdemelte ki, de minden társadalmi osztálynak. Bazsó mindig a legnagyobb önzetlenséggel küzdött a köz érdekeiért és ezért a városért. B.\'z ó zászlaja feltétlenül győzni fog — mondja. A nagy-gi ülés Ujváry Oéza elnök záróizavaival véget ért. Kilátásba helyezték a munkásbiztositó pénztár visszahelyezését, a leányliceum létesítését és a letenyei vicinális megépítését A nagykanizsai választással kap-osoialbaa az ott megalakult egységespárti szervezet több tagja a napákban Budapesten (árt, bog/ tájékozódást szerezzen magának a nagykanizsai egységespárti nem hlvaialos jelöltnek, Bazsó Józstf ipartestületi elnöknek fellépésével kapcsolatos kérdésekben. A kanizsalak illetékes helyen feltárták indokaikat, melyek arra indították őket, hogy egységespárti jelölttel menjenek bele a választási küzdelembe Káliay Tiborral szemben. A sok kanizsai sérelem közöl főként az egyes hivatalok leépítését és áthelyezését hozták fel, valamint rámutattak arra, hogy Nagykanizsának sok problémája, igy a leánynevelés, a vicinális-hálózat hiánya, a táros uljainak immár katasstrófális állapota, nagyobbarányu állami beruházások hiánya — stb. bénítják meg Nagykanizsa város fejlődését. A kanizsaiak előterjesztett kívánságai nagy megértésre találtak. A kormány feltétlen szimpátiává! nézi Nagy kanizsa heroikus eráfeszttéselt. a város gazdasági fellendítéséért. Épen ezért most, amikor a kanizsai egységeséért! depulácló részletesen fel-iáéi a határváros szomorú helyzetét ét látta Nagykanizsa népének a kormány rekonstrukciós politikájához való ragaszkodását, — a legautentikusabb helyen azt az információt kapták a kanizsaiak, hogy a munkásbiztositónak pénstáirá való ujralej-lesztését és a nagykanizsai leány-líceum mielőbbi létesítését, nemkülönben a letenyei vicinálisvasul meg-épitését a kormány már a legközelebb programlába szándékozik venni. Nagykanizsa előtt s kilátásba helyezett létesítményekkel olyan fejlődésbe perspektívák nyílnának meg, amelyek döntö befolyásul lehetnének sorsának alakulásárs. Hogy pedig mindezekre a kanizui problémákra az intéző körök is figyel-xneaek lettek, az egy nagykinlzul kisember, Bazsó József köré tömö- rült egységeipárti tábor legelső felvilágosító lépésének eredménye. Káliay Tibor megérkezett Nagykanizsára Káliay Tibor ma este báiomnegyed 9 órakor Szilágyi Ltjos országgyűlési képviselő és Hullra alezredes társaságába megérkezett Nagykanizsára, ahol az állomáson Berky Gyula országgyűlési képviselő, aki már délelőtt megérkezett és a helyi pártvezérek fogadiák. A nagy (Oaseg ünnepélyes fogadtatásban sáaarrilslle Káliay Tibort éa kíséretét. Hoatzu mentben, gyalog indultak be a városba. A tömeg útközben végig éljenezte Kállayt, az általános titkos választójogot és a Népszavát. A Centrál erkélyéről Káliay és Szilágyi beszéllek a tömeghez. AJÁNDÉKBA •ehol sem ADNAK semmit sem, .KÉZIMUNKÁT. Ie,;s/ebbet Ugolcióbbán kapja REINITZ BÉLÁNÉNÁL Deák-tér 1. Telefon 552. DUKÁSZ FERENC épületfa és desrkakereskedése Magyar-utca 108. Léc, stukaturnád, tetőpala, Hajópallógyártás és eladás Furnér éa enyvezett lemez Asztalosárugyár Kész ajtók és ablakok állandóan raktáron. .„ Telafon ■ 290. pes, Tlszlaságszerelele és gyöngéd kezel l.iriják meg sritm.trj fchérncroü-klncselt A kényes dolgokat so\'i.isrni Mira idegenekre és boriadra gondol arra a lehelőségre. hogy a sok kedvenc dolog esetleg elpusztulhat. Dc mivel ezeket mindig ö maga Inkább áitat|a \'nini mossa a langyos I ux fürdőben, a kincsek eredeti, friss színeikéi lény ükei és csillogásukat megtartják. íSzerdán tolylalluk) II* On * löhbct akar tudni erről. tr|on nekünk 1 -ver és Társai k I t. IX. Páday ulea 30. ------ — -- -- —— — — — — — — — — — — — — - — -- -- --- naan A népjóléti miniszter Nagykanizsára osztja be az egyik Zalába küldött trachoma-orvost Nagykanizsa, szeptember 29 JelmtettOk, liogy dr. Vass Józul népjóléti mlniuier még a nyár folyamán Ígéretet lett arra, liogy a trachoma leküzdi síre két trschoma-szakorvost ku d le Zalavármegyébe. Egyet a nagykanizsai, egyet a letenyei Járásba. Oyömörey Oy.Vgy főispán sürge- tésére a népjóléti min sztériumhsn most kijelentették, bogy a kiszemelt két Irachoma-azakonros rövidesen Nagykanizsára érkezik és megkezdi működéséi Az orvosok egyike végleg Zalamegyében marad és Nagykanizsára osztják be, abol székhelye lesz a trachoma-ellenörzés miniszteri kirendeltségének. A vérhasjárvány tovább pusztít a letenyei járásban Pola községben 60 megbetegedés fordult elö 12 halálesettel l etenye, szeptember 29 naponként végig kell jfcnluk a Mz- A letenyei járás területén egy idő óta vérhssjárvány lépett fel. A betegség Pola és Becsehely községekből indult ki, melyek most is a járvány fészkeit képezik és számos más községet fertőztek meg. Egyedül Pola községben 60 megbetegedés fordult elö, melyek közül 12 halállal végződött. Köztük egy fla\'al asszony, aki 4 gondatlan gyermeket hagyott bátra és akik a legnagyobb tőségnek néznek elébe. A járvány veszedelmesen terjed, aminek nagy részb:n az az oka, hogy néhány község a legnagyi.bb renitenclát fejti kl a hatósági rendszabályokkal és intézkedésekkel szemben. Az orvosok állal elólri gyógyszereket nem csináltatják vagy nem veszik be, sok helyűit eltitkolják a betegséget és a fertőzött falvakból az élelmiszereket és tejet behozzák a letenyei piacra vagy más, még meg nem fertőzőit községekbe. Dr, Thassy Oábor vármegyei tiuti-föcrvos ezért a legazlgorubb rendszabályokat léptette életbe. Táviratilag szérumot rendelt és az orvosok most ezzel kezelik a községek népét. Az orvosok utasítást kaptak, hogy ségek házait és a csendőrséget is vehetik igénybe. A fertőző* községekből semminemű éleimicikbet nem szabad kivinni. Ozlctáthslyczés miatt LÓTAKARÓ készletünket mélyen leszállított irbsn mii árusítjuk HIRSCH ÉS SZCSft. Halálra vertek egy orosz ezredest Belgrádban Belgrád, szept. 28. (Éjszakai rádiójelentés) Tegnap délután letartóztatták az utcán Legát orosz emigráns ez-ledest, ski nem tudta magát igazolni. Bekísérték egyik rendörörszobára, ahol ugy elverték, bogy ma — hir szerint — belehalt a verés okozta sérflléutbe. Nedves falak SSK Kollarlt lolyékony szigetelő anyagot hasináljon. Hidegen használandó. Gyártja: Egyesült Ujpaatt Gyárak, ■•llér MkMs, l))»as>, Vlsla-s, SSiSS SV7 Teleion: Lipót 913—43, 02O Kakilt: WfcíT frrtfr IftHi lipái lujtallll lALAi ROIIÖKT Megalakult Nagykanizsán a „Magyar Hét" vidéki szervezete A magyar közönség fokozottabb mértékben keresse és vásárolja a magyar árut - Blankenberg Imre és Bazsó József a helyi vezetők elsősorban a magyar eredelü, illetve magyar gyártmányú árut kinálják megvételre. Tegnap este a nagykanizsai érdekképviseletek ősszejöliek a Kaszinó- Nagykanlzsa, szeptember 29 Umere\'es az az akció, amrly .Magyar Hét" név alatt a magyar eredetű, illetve magyar gyártmányú átuk belföldi fokozátínik és e réven a külföldről történő árubehozatal csökkentésének célzalával folyamat ban van. Az akció a kereskedelmi miniszter fennhatósága blatt áll és megrendezésében az orsz\'g kereskedelmi és iparkamarái, a gyár és kézműipar, a kereskedelem és mezőgazd\' sig érdekképviseletei vesznek részt. A „Magyar H l" akció maga elé tűzte 1. hogy bemulassa a fogyasztó-közönség legszélesebb rétegeit ek az\', mit termel a magyar kézmű és gyárlpsr; 2. hogy meggyőzze a közönséget a magyar gyátimányu áruknak ár és minőség tekintetében való versenyképességéről; 3. rábirja a közön éget arra, hogy ej\'se el a kűllöldi átuk iránt sok esetben tanúsított, a magyar ipar mai fejletiségl Kka közepette már teljességgel megokolatlan elósze retetéi; 4. hogy megnyerje a közönséget annak, hogy eztn\'ul fokozottabb mértékben keresse és vásárolja a magyar árukat. Csonkamai yarorsiág külkereskedelmi, mint nemzetközi fizetési mérlegének évröl-tvre emelkedő passzivitása arra int, bogy a kormány és a gazdasági élet tényezői vállvetve Igyekezzenek keresni és meghlálnl azokat az eszközöket, amelyeknek alkalmazásától ai ország külkereskedelmi mérlegének kedvezőbb alakulása és a lassú gazdasági elvérzés veszedelmének elhárítása remélhető. Ilyen eszközként kínálkozik a S/áJcban az elmúlt években igen azép sikerrel bevezetett Schweilzer Woche mintá|ára tervezett ,,Magyar Hét" akció. A tutajdonképenl,, Magyar Hét" november hó 3-lka és II tke között lesz. Az akció vezetősége felkéri azokal az iparosokat és keieikedőket, akiknek kirakatjuk van, hogy november 3-tól 7 lg klrakatjulk ban kizárólag magyar gyártmányú árukat helyezienek el, kirakatjaikat megfelelő plakátokkal díszítsék fel és a vevőközönségnak Zenekar alakítása céljából keresünk fiatal ambiciózus Lehetnek kezdők is. jelentkezés délután 5 órától a Városi Szinliizban, vagy délelő t Arnberger Rudolf lakásán, Báthory utca 20. ban, hogy megbeszéljék a nagykanizsai „Magyar Hét" megrendezését. IBtt. Szeptember 30 Az ülés kimondotta a .Magyar Hét" nagykanizssi szervezetének megalakulását. Elnök lett Blankenberg Imre ;az OMKE elnöke, társelnök Bazsó Józsel az Ipartestület elnöke, mlg titkár Rajkl István OMKE főtitkár és Samu Lajos a Zalamegyel Ipartestületek Szövelségének főtitkára. Aü OMKE és az Ipartestület részéről 11 — 11 tagot delegáltak. A lőbizoitág és végreha|tóhizolt-s4g megalakulás utáa az alakuló ülés az esti órákban véget ért. Zalaapátiban még mindig az „Erger-Berger" járja Legényvirtus, amely fogházzal végződik Nagykanizsa, szeptember 29 nizsai törvényszék előtt. A duhaj legények nagyon csendesek voitak a törvénysiék lárgyaló-lermében éi még azt is .elfelejtették", hogy valamikor .Erger-Bergerl" énekelték. Csak arra az egyre emlékeztek vissza, hogy azt énekelték: „Jeruzsálem gyászban van..." Cslllúghy O/örgy kir. ügyész itl közbeszól: Hit miért nem énekelték maguk a „Oyere be róisámat" vagy a „H icacárét" — mlérl kellett maguknak a „Jeruzsálemot" és „Erger-Bsrgerrel" Rotichlldékat provokálni? A táisaság erre adós maradt a válasszal. A biróság végül is 14—14 napi fogházra Ítélte a legényeket. Honapokkal ezelőtt történt, hogy üétye községben egy délután Ndral János és öt társának szokatlan jó kedve támadt. Ebbrn a pompis, borvirágul hangula b n odamentek Rotschlld Pál ottani lakós háza elé és Rotschildot és családját csufo\'nl kezdiék, elénekelték a .Jeruzsálem gyászban van" és „Erger Bírger" c. gúnydalokat, mire Rotschlld és az ott tartózkodó Franki Pál rendre-u\'asitották r. garárda társaságot. Ez azonbsn csak olaj volt a tűzre. A társaság behatolt Rotschildék udvarába és ott Rotschildot és Frankit, majd Ro\'schildnét tettleg inzultálták. A megvert emberek visszavonullak, de a garázda lá\'aaság uiánuk ment, Franki Pált kihúzták az udvarra, majd Rotscliild ulán behatoltak a szobába ói annak minden tiüakozás dacára olt garázdálkodni kezd ek Az Erger-B:rj; erező, verekedő tár-sasigol feljslen\'ellík és tegnap voll ei ügyh.-n a főtárgyalás a nagyka- BUDRPESTI BÉLYEQTŐZSDE Budapest, IV, Kouuth Lajos-utca 7. Egyes bélyegek, sorozatok, kellékek Válaszlék. Átjegyxlk ingyen ét bérmentve. Alapíttatott 1910-ben. Zalai magyarok ünnepe messzi Brazíliában 30 ér óta az első magyar trikolórt szentelték fel Ijuhy Ramadában — Portugál, német, spanyol, orosz és lengyel zászlók tisztelegtek a magyar trikolór előtt A zalai magyar mindig hü marad az óhazájához Nagykanizsa, szeptember 2\'.l N gyven évvel exelőtl történt, hogy egy Nagykanizsa melletti kis zalai hiúból Oceánlulra kivándorolt egy kőműves egész családjával. A dolgos mugyar kéz csakhamar keresett lett éa az, aki itthon nehezen tudóit megélni, lul a nagy vízen becsületes megélhetést talált. A zalai kőműves aiulán rljuiott Brazíliáig. Rio grandé do Sut lett a hazája, azonban érxésbeu és gondolkodásban továbbra is becsületes, töretlen magyar mnradt és gyermekeit ls ilyen szellemben nevelte fel. Több évtized mult el azó<a. A zalai kőműves már régen pihen a brazil földben. — Leánya azonban ugyancsak magyar emberhez ment feleségül és a gyermekek bizony, kik c\'. bői ü házasságból származnak, cetik anyakönyviig brazíliaiak, de csöppet sem maradtak vissza ma-gyarsá;jukban, bármely más óhaza-bcll zalai magyartól. A zr.lbi kislányból nzóta már nagymama lelt. Bellon Valentin felesége — aki Ijuhy Ramada egy nagy haziendúját vallja magáénak — a mult napokban Csóthy Oéza mura-kereszturi apátplébánoshoz levelet irt, amelybsn örömmel tudatja az oltani magyar kolónia nagy ünnepét. Nem kevesebbről vau szó, mini arról, hogy ljuky Ramada magyarsága 30 év óta első ízben csináltatott magának Budapesten egy gyönyörű magyar zászlót. Egyik oldalán Nagymagyaromzág címere, a máslkon Magyarország Nagyasszonya. Ezt a zászlót szentelték fel ott a messze Idegenben, Brazília hldjén, a maroknyi kis magyarságnak ezt a szent talizmánját és klénódiumál. Az összes telepesek, akik tízféle nemzetiségből rekrulálódlak össze, megjelentek a magyar záazlószente-lésl ünnepen. Mise után — Írja Bellon Valentiné — a brazil plébános portugál nyelven ismertette Magyarországol, a magyar tragédiát, hogy az idegen nemzelbeliek is sirva fakadtak. Minden magyar embtr térdre borult, amikor 30 év múlva eUőizben a felszenteli magyar trikolórt lengette a brazil szellő és a német, spinyol, orosz, lengyel, olssz és portugál zászlók meghajollak és tiszteleglek uj társuk, a Nigymsgyar-ország cimerével ellátott és magyar anyagból, magyar kezek által készített magyar nemzeti zászló előli. Nem volt magyar, aki nem sirt volna örö nében és meghatottságában. A zászló 600 mlllrelszbe került. Érdekes, hopy a portugál származású brazil plébános nsgy munkálkodást fejt ki a magyarság érdekében. Meghatódottan tettük le a lapot, melyből egy becsületes magyar lélek mélységes hazaszeretete csendült kl. (B. R.) Csöves tengerit vásárlunk. Nagyobb tételek morzsolását, mesterséges szárítását vállaljuk rak I. T. A Cotty-gyár budapesti képviselete felszámol Budapest, szeptember 29 A Cotty-gyár budapesti képviselője, bár maga is belátta, bogy Magyarországon többé Colty pipere cikket eladni nem lehel, ezért megkezdte a budapesti képviselet felszámolását. Magyarországon egyébként mintegy négyszázezer pengő értékű Cotty gyártmány van a drogulslákná\', akik kérni fogják a pénzügyminisztert, h°gy s gyártmányra vámvisszaiérl-tésl adjon, miután azok úgyis eladhatatlanok. A magyar drogulsták terve az, hogy az országban található Cotty pipere-dkkeket egy tömegben nagyon olcsó áron külföldön eladják. őrizetbe vették Coolldge elnök fiát Newyork, szeptember 29. Ntw-yorkoatt Coolldge elnök fiát tegnap este őrizetbe vették, mert autójával nekiszaladt egy másik autónak, melynek két utasa az összeütközés folyamán súlyosan megsérült é. női kabátot „ ruhát „ pongyolát „ bloust olcsón akar vásárolni, el ne mulassza fölkeresni WEISZ MIKSA női divatáruházát Budapest, Király-utca 85. (Előbb Nagykanlzaa, Főút 8^ 9<fr szeptember 30 \'•><" KÖZLÖNY NAPI NAPIRCNb Szept. 30, vaukpnap Római katolikus: Jeromos. Protestáns: Jeromos. Izraelita: Tliri hó 16. Síuk. Nap kel reggel 5 óra 57 perckor, nyugszik dálután 17 óra 42 perckor. • Városi Mozgó. „Rlnaldo a fegyházban", bravurfllnt 8 felvonásban. — .A balga szűz", burleszk 2 felvonásban. — ,Ai ola|kutba eseti szerelem", burleszk 2 felvonásban. Uránia Mozgó. „A izürke kiiéilet" 7 felvonásban. — .A vén kujon", vígjáték 7 felvonásban. Október I, hétfő Kómal katolikus : Remlg. Protestáns: Malvin. Izraelita: Tisrl bó 17. Nap kel reggel 5 óra 58 perckor, nyugszik délután 17 órs 40 perckor. • Városi Mozgó. .A koldusdiák", ,Sa-ntuka érdeklődik", burleszk 2 felvonásban. Pátria viiághiradó. — Személyi hlr. Dr. Tholway Zsigmond postsfőfelügyelő, a nagykanizsai 1. sz. postahivatal főnöke szabadságiról visszaérkezett és átvette hivatala vezetését. — Áthelyezés. Hohoss János m. kir. erdólanácsost a földművelésügyi miniszter Nagykanizsáról Ksposvárra helyezte át, mig a nagykanizsai m. klr. erdöhivatalt Kósa Oyula segéd-srdömérnök veszi át. Hohoss erdő-tanácsos a kaposvári m. kir. erdő-igazgaióság központjában fog szolgálatot teljesíteni. «=. Iparos tárgysorsjáték húzása visszavonhatatlanul október 7 én d. u. a Polgári Egyletben. — Szobor szentelés. Llsieuxi szent Tetézke szobrát október 3-án este 6 órakor szenteli fel a lelső-lemplomban Gazdagh Ferenc pOspökl biztos s utána, minthogy ezen a napon van a Szentnek az Onnepe, tiszteletére könyörgés lesz. — Az evangélikus egyház vezetősége ezúton tudaija a hívekkel, hogy a ma délelőtti istenlisztelet elmarad. — Felhívás. Az összes nagykanizsai esipersntislák fonlos agyben jelen|enek meg ma délután fél három órakor a Rozgonyi-utcai elemi Iskola rajzlermében. A tanfolyam rendezősége. — Minden háziasszonynak érdeke, minél hamarább beszerezze a most kiadott dr. Üetkcr féle recept könyvet. Kérje füszerkereskedésében, ahol nincs, közvetlen forduljon dr. Oelkcr gyárhoz Budapest, Conti-u. 25. szám. — A Zalaegerszegi Daloskör serlegavatása. A Zilacfcetsieiri Daloskör tegnap este avatta fel ünnepélyes keretek közöli ezüstserlegét, melyet a vármegyei dalosvers-.nyen nyert. Az ünnepélyen részt veit dr, Csák Károly országgyűlési képvise ő, a dalárda dltzsltiöke ls. — Iparos tárgysorsjáték okt. 7-én tartandó húzására még igen csekély számban sorsjegyek kap hatók, ahol a tárgyak kiállítva vannak Fö ut, volt Szabó clpö-üzletébén. Hétfő, kedd: orgonaszen-telés és hangverseny a plébánia-templomban Nagykanizsa, szeptember 2<l Örömünnepe voll a na^ytcmir.rui kalolikusságnak, amikor a háború állni áldozalul követelt harangjai h Ivén megsTólöi\'ík az uj harangok. Öröműnn\'p volt, amikor a ieiou-gyoli ist.-ch^zát magasztos hivatásához mél\'ó köntösbe újra felöltöztethet e és elrő ünnepi szertartáson Vülrihelie áhilál Un felé a renovált temp\'oin boltivei alatt. A nagyarányú templomípiiési program utolsó láncszemeként örömünnep lesz bél-főn, amikor a kanizsai szenlferenc-reudi plébánia-tempót* u| orgoná ját áldja meg este 7 órakor Vtnko-vlcs Vikior tirlo-nányfónök. Ugyanekkor lesz a másnapi orgonahangverseny belépődijnélküll főpróbája Másnap, október 2 án, ugyancsak esle 7 órakor »z egyházi zene ki magasló művészi eseményének lesz színhelye a kanizsai templom. K. Plkéthy Ti^or, a váci székesegyház karnagya, a Njmzeli Zenede volt ta nára, hírneves orgona-művész közre-müiödéíével hangverseny lesz a plébánia* templomban, Műsor: 1. Bach: Taccala és fuga. Orgonán előadja Pikéihy. 2. Oroce, ü. a) Voce mea, b) 0, vos otnnes. .. Énekli az Egyhdzi Énekkar Rácz János karnagy vezetésével. 3. Beretvás—Lányi: Sienl Ferenc Oratóriumából a Qlórin, énekli sz egyesilelt ipariskolai és egyhtzl énekkar zenekati kísérettel. 4. a) Borsi: Pastorale, b) Plkéthy : Canlinela, előid|a orgonán Pikéthy. 5. Beethoven: Isten dicsőségére. Énekli az Egyházi Énekkar, Rlcz karnagy orgonakiaéretévd. 6. a) B«ch: Jézus, lelkem üdve, b) Oraun : Reggeli ének, énekli az Egyházi Énekkar. 7. Wagner: Tannb.luserből Zs-rándokok kara. Énekli az egyesitett énekkar, zenekari kiséreltel. 8. Dubols: Orsnd Choeu\', orgonán előidja Pikéthy. Helyárak 5 pengőtől 1 pengőig. Jegyeket a plébánlablvatalban és a hangverseny nap|án a templomaidban lehet váliani. vi\'6e , hólyag-, gyomor- és cuXorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese és hó ysg homok és dara eltávolítására kivAló orvosi szaktekintélyek állal p jinlott elsőrendű gyógyvíz. Házi ivókurára rendkívül alkalmas. Állandóan friss töltési Főraktár: 11 WEISZ MÓR Nagykanizsa, Rirály-ntca 21. A „Kéményseprő"-vendéglőben Selmecbányái Balogh László hírneves cigányprímás a Vig fiakkal muzsikai. ! — A nagykanizsai Katolikus Legényegylet n-.f, vt.sárn;\'p latija az idei első srórnkozia ó esté|ét 8 órai kezdrtle! n már közölt program .nerlnt. A Katolikus L génytgylel hiórukoz\'aló estéi k n,u!| cszt\'-odő-ben ált-- JAnos visszhangra la.á-lak és rendesen nnnyian keresté* fel, h >gy n nagyterem szűknek bizonyul\'. A rendezőség az idén gondoskudot ártól, hogy a mos\'bniai; míg a mult évinál is melegebbek és sikerültebbek legyenek. Ondig program, intim, meleg hangulat és kellem-s szó rakoiás jellemzik a szórakoztató estékei, melyeire felhívjuk a nagyközönség különös szivus figyelmét, = Táncestély. Ma esle 8 órai kezdettel a Kaszinó nagytermében nagy vendégórái tartok. Siívi-s plrt-fogui kir Gábor tánctanar. — Két hegyőr és egy haragos találkozása a hegyen. A ptlőrti-hályfji hegyre igyekezett Ferencz litván gelsci gazda-ember. Amint gyrnutlanul halad\', hittekn rléji került kél régi haragosa, Török Vince és Török Oergely begyőrök. Amikor a három ember egymást meglátta, indulatos szidalmakban törtek ki és már már közelharcra került a sor, amikor a két Török közül az egyik Ferencire fogta serétre töllött fegyverét. Ferencz ezt látva, futásnak eredt, de Török utáni lőtt és a serélek Ferencz István koponyájába furódlak. A gelsei gazdának az első segélyt az oltani orvos ad\'a, mig a f kél támadó hegyőr ellen a csendőrök meglelték a feljelentési szándékos emberölés cimén. = Iparos tárgysorsjáték húzása visszavonhatatlanul október 7 én d. u. a Polgári Egyletben. = Az Unghváry László faiskola r.-t. Cegled most megjelent képes nagy árjegyzékét megrendelőinek ez utial is ingyen küldi 1 pengő előleg ellenében, mely összeg megrendeléskor visszatér. Ez a kertkedvelók állal nagyon jól isméit, Ízléses és nagy srak:udá«sal összeállított árjegyzék részletesen Ismerteti a faiskolai növényeket, konyhakerti és virágmagvakat, kertészeti eszközöket, jácint és tulipánhagymákat stb. ezenkívül pontos ubalgazitási ad a csemeték ültetése és gondozására vonatkozólag. Fcn\'iektől kivonatos árjegyzék ingyen. Budapesten egyedül: Váci utca 27—33. szám. KÉRJE A nlsZERKfRESKEDÉSBEN n A MOST MEGJELENT, 1\'tH nrct l\'H I I ARTAI MA7.(Í . SZÍNES KfPIKKEL ILLUSZTRÁLT DÍ OETKERFÉLE — RECEPTKÖNYVET ARA 30 flliíK bizalom dolga. Hálók, ebédlők, uriszobák a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron. Kedvező fizetési feltételek. Székely Vilmos butorteiepe Nagykanizsa, Kazlnczy-utca 4. sz. El öiendti sa|át kárp.tosinűbely, __MII HIMCS.rOROUUOM HOZVEIlfN HOZMUK DÍOETKERACIARHU? BUOAPtjT.VIII.COiNn U 2Í> A 127 receptet tartalmazó. .Hogyan késiül a jó sütemény ?• drntl könyvecakét kívánatra továbbra is ingyen és bérmentve küldöm. — Mosonyl Mimi, az Országos Liszt Ferenc Zenetnüvéizeti Főiskolát (Zeneakadémiát) végzett oki. zenetanárnál, az 1928—29. tanévre a beiratkozás Keszthelyen megkezdődött — Nagy a kereslet a m. kir. osztálysorsjegyek iránt, mert mindenki szeretne nyerni I Azelőtt sokan nem törődtek ezen kitűnő állami intézménnyel, rca azonban alig van ember, kinek ne volna sorsjegye. A főárusitók ugy körlevelek, mint hirdetések utján ajánlják sorsjegykészletüket és tanácsos minél előbb rendelni bármely árusítónál, mert min den sorsjegynek egyforma a nyerési esélye I Fődolog a szerenae I — A Outenberg Könyvkiadó vállalat estélye. A Gutenberg könyvkiadó villalat, amely sz Ingyen Dumai, Tolsztoj, Hugó Viktor, Dickens Zola kiadványokkal meghódította a nagyközönség legszélesebb rétegét kittlnóen sikerüli estélyi rendezett munkatársai és személyzete részvételével szeptember 2t>án a Royal szálló fehértermében. Az ünnepi vacsora keretében, amelyet elókeló vendégek is megtlizteltek Jelenlétükkel P. 0. Pergó tulajdonol vezérigazgató emelkedett azólátra és kifejtette, hogy a vállalat páratlan sikerének titka az, hogy |ó Irodalmat terjeszt a közönség legszélesebb rétegeiben. Éltette a vállalat munkatársait, akik a legelőkelőbb mfivé-izek és Irók kóréból kerülnek ki és a vállalat személyzetét amely Bluhme Vilmoa és Bródy József igazgatókkal élén derekaa kulturmunkit végtett Lándor Tivadar a munkatársak nevében üdvözölte Pergó vezérigazgatót, Welnberger Klára a személyzet nevében beszélt, Szlnl Oyula a jelenlevő hölgyeket ünnepelte. Forró Pál szintén. Száiz Oyőzó a Glóbui r. t. Igazgatója rámutatott arra « korszakalkotó működéire, amelyet a Gutenberg vállalat eddig kifejteti. Kgon von Münch a bécii testvérvállalat igazgatója a kollegák Üdvözletét tolmácsolta. — Bútort dt|menlescu szállítunk bármilyen vasúti állomásra, garantált elsőrangú kivitelben. Négytől tizenhat hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyujtunk. Sok milliót takarít igy meg. Qyöződjön meg személyesen, Kopsteln bútoráruházai Szombathely, Kőszegi-utca 5. (üzlet az udvarban) és Sopron. = Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak. = Polgári fiu- és leányiskolái sapkák kopbatók Szabó Antal sport-üzletében. — Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéházában VIII., Baros«-ter 10. \\gu& szepietaber 30 ■41 bajaál a természeten .Ferenc József" keserűvíz használata végtelen nagy megkönnyebbülést szerez. A nóoivosí klinikák bizonyítványai Lanuai\'ják. hogy a rend kívüli enyhe hatású Ferenc József vizet kfilóitUen a aiUléueii osztályon a legjobb siket rel alkstaazzák. Kaptató gyógyszertárakban, drogériában és füszerüzlclekbtn. FOSPÁS HANGSZEREK kOiveUenül Európa legnagyobb hangszerszét küldésétől. TájékozUtó Arak : Hegedűk már P 7.90-WI Harmonikák . P 7.80-tói Citerák Klarinétok tiaodollnok 0 ramolo n ok P 11 .hO-tól P 14 95 tói P 15.20-tói P 29.50-tői Hala aj áiixfttrjegyiékiiik ingyen I <mj M^ngle!^ D beszélőgép- és harmonikagyár Maiest, H/483. Üllői-nt 19. KÖZGAZDASÁG A larqnis-buzáról, csávázásról, tübbtermelésről tárgyalt a nagykanizsai járási mexőgazdauágl bizottság N>KTknnlzMi. szeptember 2) | helybeli kereskedőnél egyévi hitelre A nagykanizsai járási mezőgazda- Magy. Mlr. Osatátyaorsjááéfc, SPORTÉLET KAC-NTE Nagykanizsa, szeplember 39 Erös küzdelem lesz a ina déluUi mérkőzésen I Mindkél csapai, az NTE ie, meg a Kaposvári AC is a bajnokságra MJr a mindegyik ezen a meccsen Ali szemben legcrösd)b riválisával. Az NTE az élen áll, « KAC uloUÓ Iselyézelt ugyan, de mé^ veretlestl Az utolsó helyezése csupán annak következménye, hogy csak egy mérkőiésl játszott ezidrig. Mindkét csapat léhát teljes ambícióval fog a küzdelembe szállni. Hisz amelyik győz, az elól a leg-neheiebb akadály hárult el. Tud4s dolgában körűlbilül egycnló erős a kát együlles és csupán a honi pálya és közönség előnye blllenli «z NTE télé némileg a méri\' itt. Nagy küzdelem után lebál minimális NTE győzelmet tippelünk. A meccs vezetésére, amely délután 3 órakor lesz a Zrinyi pályán. Balog pécsi Mrót küldte ki a kerfllel. A pécsi és nagykanizsai kereske-detaji Iskolák méikőzéie elmarad, meri a pécsiek szombat dé.uUí.i táviratilag lemondlák. Et belyetl egy ifjúsági bajnoki meccs lesz az elő-mérkör*i. (Leventék figyelmébe!) Ftlhi vom »z 1908. évfolyambcli leventéket, hogy levente fuglalkuzáara a központi (Zrinyi-u.) iskola udvtrán minden vasárnap 10 óra 30 perckor pontosan jelenjenek meg, annál k inkább, m;rl az igazolatlan mulasztókat szigorúan fogom megbüntetni. Azok a levenlék, akiknek sapka és egyébre tartozásuk van, ezen összeget okvetlen hozzák magukkal. Ifjúsági oktató. Gyümölcsfát most rendeljen, hogy idejében, ültethessen I Uqghváry József faiskolája Cegléd, Budr,pesten , Andrássy-ut 54. Oktató árjegyzék i ingyen. ™ ÍBAMÁ!Hl£UQZATAL sági bizottság ujnépi Etek Ernő fold birtokos és pénzintézeti igazgatósági elnök elnöklete alalatt a városháza közgyűlési termében ülést tartolt, amelyen a járási szolgabiróság részéről dr. Lcubhuinier Alán szol gabiró részt vett, mig előadó dr. Va s Zoltán gazdasági felügyelő volt. Elek Ernő megnyitójában mindenekelőtt megköszönte azt, hogy a legutóbbi ülésen ól választották meg elnökül. Közel 40 esztendeje foglalkozik intenziven mezőgazdasággal, ígéri, hogy ezután is minden céljával n mezőgazdaság érdekeit fogja szolgálni\' Dr. Vass Zoltán gazdasági felügyelő ezután kifejtette, hogy a járási mezőgazdasági bizottság azérl alakult, hogy a gazdák önmagukon tudjanak segíteni. Az első és legfontosabb kérdés — a vetőmag csávázása. A Mezőgazdasági Kamarák száraz, pácolt anyagot ajánlanak, mondja. A községeknek azonban nem kell. A legtöbb rézgálicol használ. Ö a buza csávázására is a száraz pácolást ajánlja. Elek Ernő javasolta, hogy írjanak fel a Kamarához, hogy a gazdaközönségnek bocsássanak olcsó csávázó szereket rendelkezésére, úgyszintén kérjék annak lehetővé tételét, hogy a csávázó-anyagot valamely kaphassák. Több hozzászolás ulán Elek Ernő rámutatott arra, hogy Amerika a legnagyobb ellenségünk a buzaérlé-kesités terén. Amerika kitűnően szervezve táplálja a világvárosokat. A külföldi gabona nyomja a magyar gabonát. Majd utalt arra, hogy mig az idén Fejérmegyében I I—15 mázsa gabona termett kat. holdanként, addig voll a lelcnyei járásban olyan föld, ahol 1 mázsa sem termelt. Magyarországnak kötelessége, hogy minél többet termeljen. Nem a gabona ára fontos, hanem az, hogy minél több legyen belőle. Wass Zoltán ezután a Marquis-buza termelés előnyeit ismertette. Milyen vidéken, milyen fajta buza terem meg ? vetette fel a kérdést. A magyar búzáért mindig jobban fizettek, mert a legjobb volt. Ez nem a gazda — de a talaj érdeme. A földművelésügyi minisztérium kisérleli állomást állított fel, hogy melyik vidéknek melyik buza a legalkalmasabb. Felhívja a gazdákat, hogy próbálják ki a Mar<juis-buzát, melynek a lisztje a legjobb. Majd a részmunkáról és több, minden gazdát közelcbről érdeklő mezőgazdasági kérdés kerül szőnyegre, melyekhez számos hozzászólás történt. Az ülés, amely 10 órakor kezdődött, déli 12 órakor ért végett. JMtt. —* arvl »)*Dlia>» mr.loayf\'**\' I á(Dr. Ohidí Lépán Leóné ^ ■■ •» J+m* M-M IIDeoibinshyB.^ OCSKAYK hándor a Wn iM .iú Dr. VAJKAI NÁNDOR Saab*4*Af-t^r 4. aa. HECHT BANK RT SBIZEHULÉS Viír 15 DELEJ LÁSZLÓ ^^ Ui/síni-f.kOiu r M ^^ KELLNER G. bank- é% \\ áltóuilrt \\Nr«Mlányt-u. Hi-d Mártony AnwM és Tírsal V1I K«1é»r Mn 1Ml SCHEIN OYULA (r.r.ai. Leápold Gyula Bruetxe »•. (Alapítva mc ) T klrMrilUteto Trifioe j m-m. Oka-e a kormány a drágaságnak ? lita : Moscr Ernfl országgyűlési kép»iie\'ő A köztudatba szinte megváltozhatatlan bizonysággal (észkelte be magát az a helytelen vélemény, hogy közállapotaink hibáiért csakis a kormány tehető felelőssé, holott a legtöbb esetben a kormánytól teljesen lovál álló, igen messzefekvő jelenségek azok, amelyek az események előidézésében résztvesznek. Jelen cikknek egyáltalában nem az a célja, hogy a kormányi, vagy éppen annak tevékenységét meg- Magykanizsai Segélyegylet Szövetkezet Csengery-ut 7. Alapíttatott: 1862-ben. ÉRTESÍTÉS. a Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet 1929. janizár hó l-éas nyitja meg 68-Uc 4 évre szóló évtársulatét. Egy törzsbetét után hetenkint I pengő fszatandft. Az előjegyzett könyvek kivárwlri minden év végén (elszámolhatók mely esetben az addig felszaporodott tótoe a reá eső haszoneredménnyei együtl kifizettetik. Kölcsönöket edunk kezességre, jeiaálogra éa értékpapírra; a tsrto-aás 4 éj a lat: heii bejjMttsekkel könnyű módon visazafizelbeiő. Uj könyvecskék a szövetkezat helyiségében (Cseaueiy ut 7. Dr. Rapoch fne hiz) már most kaptiatók. Befizetések mindenkor hétfAn, kedden vagy szerdán dételótt 9—11 óra között teljesíthetők. Az igazgatóság. védje, hiszen — meggyőződésünk szerint — a kormánynak arra nincs is szüksége, mert gazdaságpolitikájának helyes és eredményes voltát elég fényesen kidomborítják azok a kimagasló eredmények, amelyek heorikus küzdelmének máris elkönyvelhető nyereségeiként jelentkeznek, mint pld. a teljesen rendbe hozott államháztartás, a külföld mind sűrűbben megnyilvánuló bizalma, a nemzetközi pénzpiac egészen különleges irántunk való érdeklődése etc. Ezzel szemben korántsem akarjuk azt mondani, hogy hazai viszonyaink valami tul rózsásak lennének, vagy pláne semmi kívánnivalót sem hagynának maguk után. Hiszen közismert lény, hogy a legtöbb téren nem elszigeteli, speciális magyar jelenséggel, hanem szerte, mindenütt megnyilvánuló világválsággal állunk szemtan, ami egy létfeltételeiben agyonnyomoritott országban eo-ipso fokozottabb mértékben kell, hogy jelentkezzék. De ha a kétségtelenül tapasztalható drágulásnak egynémely vonatkozásában — és itt elsősorban a közszükségleti cikkek mindennapi nagy csoportjában — feltűnően ki rivó elfajulásokat kell registrálnunk, ugy azok előidézésében merjük állítani, nemcsak, hogy a kormány nem hibás, hanem egyenesen intencióinak é-. ténykedéseinek megkerüléséi még helyesebben kijátszását érintő diagnózisnak a nagy közönség által ellenjegyzett verifikálását kell megállapítanunk. Állításaink igazolására álljon itt egy konkrét példa a sok közül. A napokban e szerény sorok Írójának kerületéből a következő adatok jutottak birtokunkba egy eredeti okmány alakjában: A Szabolcsban egy gazdálkodó TNVUCATINOIAl BANÁN ÉfejOBB T A PLAlÉK * BP.TELEFOfl: 982 85. g 1&2S raptember 30 ZALAI KÖZLÖNY eladott mintegy másfél vagon burgonyát egy helybeli szeszgyárnak, aki tovább adta egy nyíregyházai cégnek, hogy ettől eljusson egy a vármegye másik részén székelő kereskedőhöz, akitől viszont átment egy szegedi közvetítő birtokába, hogy végre egy pesti exportáló r. t. dis-ponálása folytán egy határmenti állomásra kerüljön, hol nagy megdöbbenéssel kiderült, hogy a termelő gazdától semmi pénzen vásárolt burgonya — mely árral a termelő még fáradságos munkája ellenértékét sem kapta meg, nemhogy üzemi befektetéseinek kamatát, vállalkozói rizikójának kiegyensúlyozó járadékát, no és nem legutolsó sorban becsületes törekvéseinek tisztes használ élvezhette volna — egyszerre érthetetlenül exportképtelenné váll a magyar áru, mivel a hat kéz forgalmától megduzzadva, nem volt képes már felvenni a külföldi hetedik és talán nyolcadik kéz jogos aspirációval a küzdelmet. Hát vájjon a kormány az, aki drágít? A kormány tehető-e ezek szerint felelőssé külkereskedelmi mérlegünk ijesztően emelkedő pasz-szivitásáért? A könnyelmű bírálat röviden adja meg rá a választ: — igenis a kormány a hibás ; mert nem védi meg a fogyasztók tömegeit az üzérkedéssel 6zenibcn I miért nem teremi közvetlen kapcsolatot a termelő és logyasztó között? Súlyos vádak ezek — csak éppen valótlanok, helyesebben nem a kormányt érintők. Mert igenis a kormány sikra száll a fogyasztók érdekeiért, amennyire az a gazdasági élet brutális törvényszerűségei számára lehetővé teszik (mert hisz e kérdést törvényhozásilag rendezni nem lehet), sót komuly áldozatokat is hoz altruista szövetkezelek szubvencionálásával, értékesítési központok létesítésével stb. Ha már most ezeknek az intézményeknek a munkája nem sikerül, ugy vagy a velük szemben álló nagy tömegek indolens nemtörődömsége és örök bizalmat- Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Attrakcióé bravurlim 8 felv.-ban Főszereplő : Luciano Albertlnl. A balga sztíz Burleszk 2 felv. Az olajkutba esett szerelem Burleszk 2 felv. lansága, vagy pedig ez intézmények helytelen üzletpolitikája terhére ír-ható a kudarc, de semmi ese.ic sem a jó akarattal kezdeményező kormányzat számára. F. sorok irója maga voll lantija annak a jelenetnek, amikor a fővárosi élelmiszerüzem emberei a hajnali órákban megjelentek a dunai kirakodó píaco kon és ott vásárolták össze a ke-reskedőktől a közvetítő láncolat lezajlása után az árukat, hogy igy a megnövelt keresettel még egy utolsó áremelés sikeres operációját forszírozhassák ki a termelői árnál már amúgy is KXy-\'u-kal magasabb árakban, hogy ehhez a maguk tüneményes rcgietétcleit és közvetítő-julalékát, ncmkUlömben peilig igazgatóik horibilisfizetéseit csapva hozzá, még a legutolsó piaci kofánál is drágábban kínálják az elszegényedett közönség szörnyiiködéstől reszkető sorainak portékájukat. Persze, megint csak a kormány a hibás: a gazdáknál, meri olcsón kellett árujokat elkótya-vetélni; a fogyasztó közönségnél, mert méregdrágán tudták csak keserves miiiden-napijokat beszerezni, na és végül csak 1(X)° u-ot tudtak zsebrevágni, önkéntelenül is a kormányt szidalmazó ilyen alaptalan kijelentéseket hallva, eszünkbe jut az a jóizü anek dota, amely szerint, amikor egy alföldi falucska nyugodt és békés légkörét antiszemita izgatások tették viharossá, a falucska egyetlen zsidója elhatározta, hogy elköltözik a faluból. Amikor azonban ennek liire jutott, a község vezetőihez, azok hamarosan deputációt állítottak össze, hogy Mózes liilü atyafiukat visszamaradásra birják, mert miként legfőbb érvükben kifejtetlék, kit lógnak ezentúl ők szidni, ha az egyetlen zsidó is elköltözik a faluból. Zürichi zártat Párti 30 32, 619 65, BIUM Madrid 8510. 113 87. Wien IMO, Vi/«rt Bt "rád < 13, 3\'16. U»ii<U 25-2C\'i, N*v»oi >1 72 72\'/i Milaro 1716, Am. 70840. Ketllr 73-1 1,3 SotLa 3 75 Pr« IÜ825 Burtapest SO 58 Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Két sláger egy műsorban! A SZ Törlénet sz őserdőből 7 feW.-ban Főszereplő: Rln-tln-tln. A vén kujon Vígjáték 7 felvonásban. Főszerépló: Loulse Fazenda. Mozgószinházak Városi Nagymozgó. S ept. 30-An, vasárnap 3, 5, 7 é* 9 órakor „Ri-n*ldo a fegyházban", atlrakciós bravúrom 8 felvonásban. Főszereplő: Luclaoo Alberlini, .A balgi snűz", burltszk 2 felv. „Az olajkutna esrlt szerelem", burleszk 2 felvonásban. üilóber 1-én és 2-án, hétfőn és kedden .A ko\'ducdiák", Lehár közkedvelt operet\'je filmen. Főszereplő: Harry Liedtke. „Saniuia ér.ieklődik", burleszk 2 felvonáibin. Pá ria világ-híradó. Uránia Mozgó. Sieptember 30 án VHfárnap 3, 5, 7 és 9 órakor két sláger egy műsorban! „A szörke ki\'.értel", tör\'én;! az őserdőből 7 felv. Főszereplő: Rin-tin tin .A vén ku|on", vígjáték 7 felvonásban. Fő-szeieplö: Louise Fazenda. T0Z8II A mai értéktőzsdén csend:8 volt az üzlet. É\'énkébb érdeklődés nyilvánult meg a Nova részvények iránt, amelyek 3 százalékos árnyereségre tettek szert. Ezenkívül barátságos volt még Bródl W\'ggon, Fegyver, Rima és Trual, mlg a többi értékekben felfelé és lefelé caak 1 százalékig terj\'dö változás állott be. — Egyedül Szikra voll Igen lanyha, amely további 7 pengővel esett. For galom is csupán a fentemiitett papírokban fejlődött ki, mig a többi érték elhanyagolt voll. A tőzsde nyugodt hangulatban zárt. A fixkama-tojásu papírok piaca tel|esen elhanyagolt, a valuta és devizapiac változatlan. i Wtywtfl Tfíztáe .VI: • <• Terménytőzsde A buza 5, a rozs 5 fillérrel eseti. — Az Irányzat gyengébb, a forgalom élénk. Hmu dsaav. 77 kg-o« 2630-2650, 7* k« o« 26 50 - 26 70, l» kg-os 36 75-26 95, 80 >p-ot 26 95- 27 10, donántoll 77 .g-os 26 15 -26-3V 78 kg-os 2635 26 61, 79 kg-os 2660 26 80 80 kg-oe 26 80 -\'.\'6 90, ross 24 80 - 24 90. Ukarra. árpa 36-50 - 26 75, sOrárjw 27 00-2800. isb 25-75 - 26-05. leagert 31-00 -31 20. H*«i»nn>« 30 00 - 20 50. VALUTÁK Angol l. 27 75-77 90 Beüt ti. 79 60-79-!*) C»ebk. Itt-95 I7 0ö Ola k. 152 60-153 20 Dint: 10 0M0 06 Dollár 570 80-572 B0 risncV\'i 22*30-72 50 HcU. 229 50 2 0 50 Laofjel 64 15-64 45 Ul 146 3 51 levs t.lrs . 29 85 -W\' 10 ttázU 136 50-137 00 Norvég 152 55-153 15 IrJilU. 8o 52-t0 87 Peseta 94-20-MM livá)d 1.110-15 110 55 1*63 k. Iái 10-153 70 WMV <z.A!» Amit. 329 80-130 50 B*lgr"l 10-06 . 0 09 ftsilln 146 57-1 6 97 Brsauel 79 62 79 87 Bukarest 3 46-3 5) snb.152 80 153 2) LcnJoa 27-78-27 86 Mad\'ld 94-25-94 73 Mllauu 29-yt -30 04 Nawroik 572 90 4 50 Oesio 152 (5-153 15 Pilis 2239-7247 Hrtia le 97-17 02 4 12 i l -S I&3 30 LS3 70 64 22 64 42 8U b2 87 11025-1.0-55 áauifla Jtockb Varsó W\'aa Ziilrti VÁROSI in Hétfőn és kedden 7 és 9 órakor A koldusdiák Lfhár közkedvelt operettje lilmen Fős erepló: Harry Liedtke. Samuka érdeklődik Burleszk 2 felv. # Pátria világhiradó Itaéja: Bétxalal Ityesés éi Layklaáá Tállalai lészráaytársaság. Felelős kiadó: Zalai Károly. taleáoa: Ibcjkauüxaa 78. u. tiziiiiuzii FiiiEiitiEi Olcsűbb leli a kttika özV. Dr. Orosz Miklósáénál 11 Miután szükségletemet gyári cégeimtől előnyösen sikertllt beszereznem, sbban s kellemei helyzetben vagyok, hogy as W7 összes kézimunka cikkeket, fonalakat, csipkéket szenzációsan olcsó árban bocsájthatom a kézimunkázó közönség rendelkezéséle Óriási választék I Príma minőség I Figyelje kirakati áraimat I Próbálja kl. vételkötelezettség nélkül! Qzv. Dt. Orosz IlklósBÉ. Kazioay-iL 2 l<iu|*r*« A nutrykanlieal ■•UorolojUU megfigyelő jelentétek i Szombaton a hómfr-Mltl Reggel 7 6 akor +/, délután 1 órakor -fl 5. este 9 órakor +13. HtlhJirt: Reggel tiszta, délben és este borult égboltozat. StíUrany: Egész nap Déli szél. A Meteorológiai intézel (elentéee szerint túlnyomóan száraz és enyhe idó várható. NE MULASSZA EL, HA BUDAPESTRE megy, felkeresni a BOHÉM" lULATÓ-t VII. RákóczI-ut 36. VILÁGVÁROSI MŰSOR Nsponta kezdete 10 órakor. |a kAvéhAziAr^k. belépődíj nincs. Jí A Városi Mozgóban a kővetkező kiváló filmek kerülnek októberben bemutatásra : Koldusdiák Táncoló Bécs Lujza királynő Bolygó zsidó Kurtizán Therese Raquim Spion Szombatok-szombatja és még több elsőrendű műsor. Az Urániában: M o t a u r i Sötét Oroszország Zoro va Huru f Fekete szirén stb. stb. ZALAI KOZLONV 1968. szeptember 96, 1PRÓHI1DETÉSEI Az apcöhtrdtéesak dija lOisőtf M fillér, minden további ssó dllt 8 fIH. Vaaár- és loupup 10 ásóig SO fillér, mlndan további tió dl)* « flll. Sawdáa éa pén-Uk.n 10 ssólg 10 fillér, minden további ssó dija a flll. Claaaó ■ minden vaata- Eibb betűből állá ssó kát ttóaak számit-dk. Állási keresőknek iOHo Mgcdaány. * fclrdatéal Alj altra flaataad*. --r— Eladó Mlhályfa kézségben egy lakóház bálom hold belsőséggel és gazdasági épületekkel. 12 hold szántó, 4\'ht hold lét, egy hold srölö pfnceépU lettel. A földek első-osztályuak. - Bővebbet Szántó Vilmos és Társai cégnél Nagykanizsa, Deák-tér 4. 4732 Kevésbé haasnált 5 méter howu, 4 métái &iéles vízmentes ponyvs olcsón eladó. Megtekinthető Hlrsch 6s Szegő cégnél 4800 Szépen bútorozol! kűlönbejáratu utcai szobs kiadó Batthyány-utca 3. 4779 A város beltezUletén kulönbejáratu utcai hilaiaifW .eobu kerestetik.) Címeket s kiadóhivatal továbWt. 4777 HaaMlaalal toakalsséaré adoéaa Bwaigt in i tagelóayötcbben éa k((TO<-•abban lolyódttat Aoaél Igaéo péns-k Olcsónk öt ve ti tó Irodája Ntgyksniitán, Kaslncty-utoa 2. szám. 316) Jól buti >M, kalönbe járatú utcai szoba, egy vagy két személyre kiadó. Cim a kiadóban. 4659 Magyar-utca 104. számú ház I tiold kerttel szabadkézből aladó. 4621 Eladó, mintegy 200 négyzetméter I ső rendU, békebeli, smerlksi psrkett, esetleg szűkség szerint kisebb mennyiségekben ls, minta megtekinthető: Aoaél Igméo pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi irodájában Nagykanizsán, Kaifnczy-u. 2. szám. Katonai ét egyenruházati zsinórok áe csillagok, sapkák legnagyobb választékban KADF1AII KiSQLYliL Tel. 372 Zala-, Vas-, Somogy- és Fejérniegyében 400, 380, 220, 180. 90, 40 és 20 holdas jó minőségű birtokok jó és elegendő épületekkel, kedvező teliélelek mellell eladó. Bővebbet Aoaél Ignéo Ingatlanforgalmi és pénzkólcsOnkOzvetltó Irodájs Nagy kanluán, Kaslnczy-u. 2. sz. 3378 Finom, Ízletes háiiáusit kapható, kihordásra is. Eötvös-téi 18. 4781 Libamája* veszek a legmagasabb napi érbsn. Katin, Zárda-utca 2. 4/éí tgy Oalaáfcalylaég, Irodának is alkalmas, azonnal kiadó Kölcsey-utcs 5. 47.r>2 Balatostkaraaaturoa, közvetlen az állomás mellett egy H00 és egy 200 négyszögöles szótővel beültetett vlllatelek el-sdó. Bővebbet: Aoaél Ignéo pénzkölcsön és ingsllanloigalmi Irodája Nagykanizsán, Kszinczy-u. 2. Bérautó megbízható, csak Kaufmann ■Ménéi kapható. Uj, modern, hathengeres csukott autókkal megrendeléseket vállalok Haragé : Nádor-utca 6. Telelőn\' 167. vagy 571. 4610 Autó két siem^lyes, jó állapotban potom olcsó áron elzdó. tirdeklődnl lehet Sugár ot 46. szám alatt. -4807 Tisztviselő kezes november l-re egy kétszobás lakéat megtelelő mellékhelyiségekkel. — Címeket a kiadóhivatal továbbit. 4736 2000 holdaa bérlet, 40 hold halas tóval, kastélytyal. 1350 hold bérlet, 10 s/x> bás kastéllyal, 1200 holdas bérlet 7 szobás villával és 800 holdas bérlet 2 szobás la kással esetleg azonnalra ls átadó. Bővebbet Aoaél Ignéo mgsttanlorgalmi és péna-kölcsönközvetiló Irodája Nagykanizsa, Ka zlnczy-u. 2. az. 3377 P-gy alapé* a tapétás, parkettás szoba irodának kiadó. Bővebbet Vlda füszerlti-lelében. 4773 Cl»éa«—qéd hetes, azonnal lelvéte-llk Androsek Ernő cipésznél. Csengenr-60. -4714 Elad* jókarban levő botdók Horváth Károlynál, Hunyadl-u 20. -47*5 Sajtkléruattéa Kőut 24 udvarbm. Külön(élt| sa|tok kláiusttasát megkezdtlk. I erenczy. 4a&8 Teljesen klllonbelázatu csinossn bútorozott szobs kiadó kórház-utca 5. -4812 Féayképéax tanoncnak értelmes flut lelvesz — Halász materem. Kazlnczy-utca 11.______-4810 Héatsk, 5, 4 és 3 szobás magén. Háütak, több nagyobb és kts<*b jövedelmező bérhéaak. Birtok Tálában 90, 80, 40, 36 és 17 hold épülettel. Somogyban 450 hold birtok épületekkel, wad-alméal dűlőben 1500 ( l-öl azéntó, Gondota dűlőben 2400 D-öt rét, Baa-badhagyan 2 hold fold épülettel, FSr-hénoan 2 és I hold azAlüblrtok pincével, taantgyórgyvérl hegyen 5, 3 I hold aaAlfiblrtok, aipadombi dűlőben 2 hold fflld és rét jutányos árban eladók. Bővebbet Dukéaa Mlkaa Ing. közvetítő, Nagykanizsa, Rákócal-u. 29. sí. Kaufmann Károly url és nőt dlvatáruháza Danán (ni i legolcsóbb h legnagyobb SxantgySrayvéri hegyen (Hérics-léte) 7 magyar hold szőlő és gyümölcsös, egyben vagy részekben, felszereléssel együtt eladó. Azután a temető mögötti 2 magyar hold (Kártovks-féle) szántólöld Is eladó. Érdeklődni leltet, Fóut 12. 1737 Kéttagú családnál magányos nő, vagy gyermektelen házaspár takarításért lakást kaphat. Cim a kiadóban. -1745 Eladó a barakk mellett I hold kitűnő szántólöld. Bővebbet: Aoaél Ignéo pénz-kölcsönkőzretltó és ingatlanforgalmi Irodáit Nagykanizsa, Kazlnczy-utca 2. sz. 3379 Zongora kezdőknek, jó állapotban potom áron eladó. Megtekinthető délelőtt 9 órától Sugár ut 46 -4809 Kossuth tér 9. szám alatt modern 3 szobás utcai lakéa mellékhelyiségekkel azonnal kiadó. 4802 Bsátorok, szekrények, ágyak, mindennemű liáaUrtást cikkek elköltözés miatt olcsón eladók. Ugyanott egy hálom szobás lakás Is átadó, teljes háló- él urtizoba eladó Petőit ut 3. 4778 Pogényaérl hegyen egy cca 30 holdas príma szőlőbirtok lakóházzal és gazdasági épületekkel egytltt akár egészben, akár pedig kisebb parcellákban is elsdó. Bővebbet: Aoaél Ignéo Ingallanlorgalml és pénzkölcsönkcizvetitő irodájában Nagykanizsán, Kszinczy-u. 2. Zongora kereszthuros, három pedálos, majdnem uj. elsőrendű bécsi gyártmány, olcsón eladó. Megtekinthető délelőtt 9 órától Sugár ut 46. szám alatt. 4808 Máriatelepen, évben épült szobás-konyhás terraszos villa, I35O-0I öii lenyves telekkel sür|ösen 3600 P eladó. Érdeklődni Batthyány u. I. az «u BölcsfAldy János. Nagykanlaaén, több kisebb, nagyobb magán- és bérház, elloglalható lakásokkal eladó Bővebbel Aoaél iroda, Nagyka nizsán, Kszluciy-u. 2. sz. 3381 Megbízható gyermektelen házaspár héa-mestaraak felvétetik. Jelentkezni Deák tér 4., emeleten. 4805 Két szoba, konyhs, elószobs november l-re kiadó. Clm a kiadóban. 4804 Kocalat nőtlent, lakás, ellátással azonnali belépésre felveszek. Szerecz lUszer, gabona kereskedő. Kiskanlzsa. 4790 EAtvóa-tér 18. sz alalti ház nagy udvarral és nagy kerttel eladó. Bővebbel: Aoaél Igaéio Ingatlanforgalmi és pénz-kölcsönközvetltő Irodája Nagykanizsa. Kazlnczy-u. 2 Modern, alig haaznált 2 4-6 _ 4 JL állandóan üléses «S U l U B raktáron. <<28 Kedvező llzetési leltétetek. Palatínus ántóvillalat, Budapest, UJpetlI rakpart 4. Palatínus ház. Telekl-ut 35. sz alatt egy utcai háromszobás lakás iz összes mellékhelyiséggel együtt azonnal kiadó. -4TO2 Egy alig használt divatos fekete női télikabát 25 pengőért és egy 37-es drapp pán-.........— Kisfaludy- los női cipő olcsón aladó utca 28 a -4791 Tallvér vizáiét tanításra vállal, időnklat kölyök és kész vizslát elad. vadászterületet rendec, fácánost beállít megállapodás szerint &t>Sa Balázs, Killrnán, u. p. Uelst. (Válástbélyeg nélkül nem telelek.) Az egész varos beszél a Molnár-féle Kinizsi-utca 4. szám alatti étkezdéről Nagykanizsa ezen kedves, Intim és hangulatos budai vendéglőjéről, ahol páratlanul olcsó árért a legkitűnőbben lehet étkezni. A szakácsművészet remekel, nagyszerű Ízletes főzés, bőséges adagok, figyelmes kiszolgálás — Jellemzik a Molnár-étkezdét, amely ma már fogalom Nagykanizsán. A nap minden szakában hideg és meleg ételek, a legnemesebb, legjobb és legolcsóbb italok. Uzsonnázó éi falatozó bodega. Abonnenaek étkeiéire mindennap felvétetnek. Aki egyszer étkezett a Molnár-féle étkezdében — az állandóan ott étkezik, — mert jobb, mint otthon. «*« Fő-ut 4. szám alatt ll-ik emeleten 4 szoba, fflrdő és mellékhelyiségekből álló I a k á b elköltözés foylán november 1-től kiadó. Ugyanott zongora és jókarban levő bálószoba-és egyét) bútorok eladók Megtekinthetők d.e. 10—12 óráitr. <SM 1 Hasid Mim ö Taúirir bizományi terakatából mindennemű keményfát, u. m. Slavon tólgy, kőris, éger és elsőrendű tőlgyparketta. úgyszintén tiszai vadcseretznye ét gözóll blikkanyag állandóan nagy raktáron kapható EPPIMGER I. ÉS FIA deszka, léc. épületi* és mindennemű építkezési anyait kereskedésében NAGYKANIZSÁN, ÜEÁK-TÉR 5. Világhírű Hatschck Eternit leiakala. luöfl lőttel hivatalos helyiségeit ErnftgMÉr 16. Hám alá helyezte. Kinizsi utca 2. sz. alatt is van bejárat. ETÁM Harisnyagyárak karaa Bagykanlaaén kiaérólagoa képalaalftt. Csak elsőrangú referenciákkal, bankgaranciával és legjobb helyen fekvő Üzlettel bíró kereskedők ajanlataikat küldjék el: ETAM, Budapest. VII., Frzsébet- körut 44. szám címre. _ Strobentz-féle padlófestékek, linóleum vagy borostyán, zománcmázak és mindennemű festékáruk a legolcsóbb árakon kaphatók. Gyári lerakat: Friedenthal Rezsőnél 4"\' Főút 1. szám Drogériával szemben. Férli és női KALAPOK (HUckel.Qyukils, Haloan, Damask) férfi és női SAPKÁK szoli:.g, tomp, gyászfátyol luigy rnktá\'a. Átalakításokat vállalunk. GYENES ÉS VIDA <ioi Alsótcmp\'om mellett. Alkalmi vétel. Száraz nyir és hasonló puha gömbfa kapható erdei ölenkint 20 pengőért. Házhoz szállítva 32 pengő. Megrendelhető: Fekete Saa vendéglő. __<Z6I | Elismeri minden autótulajdonos, hogy a TÍlt$l0tlC pneumalik jó és tartós. CHAMPION gyertyák, kányjelzők. FORD alkatrészek, golyós csapágyak, om ieraka, HAVAS MIKLÓS antószakfizlet Nagykanizsa, Deák-tér 15. Telefon: 63. 1928 szeptember 30 ZALAI KÖZLÖNY B Hévizszentandráson, világhírű kénfflrdŐD (Keszthely mellett) kedvező lizetés\' leltétellel, legszebb helyen, legnagyobb kényelemmel berendezett cr» 200 szobival (villanvvllá-gttánsal, lilt és vízvezetékkel, örök saoblk eladók. TelekkOnyvlleg nevükre kebelezve, jövő szezonra átvehető. Egyletek, pénzintézetek, gyárak, nagyobb vállalatok vásárolónak Örök szobákat bármily mernrytaéKben tisztviselőik lészéte, Nyaraljunk Baját szobánkban, aa|*t tsarandeaáaünkben, oloaón éa kényelmesen. Érdeklődni lehet: Regensperger Ferenc gyárosnál Keszlhelyen és proipeklust kllld ____<;M Varroda áthelyezés. Értesítem a n. é közönséget, hogy varrodámat október 1-161 Eötvös lér 32. szám alól Főút 15. I. em. helyeieia át. Továbbra is kérem a n. é. kö xönség ssives pirllogásál. Török Mária <111 lehérnemll varrónő Ugyanitt tanulóleányak felvétetnek. GU BACSÓT, ágytollat állati MMkst, vörös- és sárgaréz, dnk és óloai hulladékot, vasat, csontot és rongyot a legmagasabb árban vásárol ÍTHÉB B. FIAI NAGYKANIZSA. Erzsébet királyné-tér 15. sz. alatt. Budapesti álban kapható: Szerszámok, műszaki cikkek Ipari gépek, molielykereodezéiek minden iparág rész \'rc Dufour svelcl selyem szita Speciális aulórugó acél és Chromnickel acél minden méretben HAVAS MIKLÓS Nagykanizsa, a Telefon 63. Tűzifa és szén legolcsóbb beszerzési forrása HILD JÓZSEF deszka, épületta, mész, cement és egyéb építkezési anyag kereskedése Nagykanizsa, Kir/ily utca 4. Telefon: 120. Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR 9<hmo»ö, vegyllwtltó, ruhaf«itfl villaUta a nombalhelyl ur»/ Iparkllllilááon atanyéiiminrl kltiinlelvc NAGYKANIZSA. Legszebben mos, fest, tisztit, gouvrlroz és plisséroz mérsékelt áron. H^feUír, tUkOitényes gillértisztitás. Pllssérozás már 3 P 20 flll.-tót. Hangjegyujdonságok i Mit csinál, ha az esi leszáll ? (tangó) Régi nyár (Operett) Magáért (tiiues) Maga csun\\a (Slsvv lox) Valamit mondok magának (Staw lox) Ringató kék Balaton (lox-trull) Keresek egy nőt Schön und Sohlok Haller-revO ■ tá|ar«i ■ leh bln d c Maric von der llaller-rcvue llcute könt leh mlch vergessen (irosamiima lass dir dl llaare schnelden Melnem Miidcl aus Wien Onkel l\'rledrleli hat ne" neue Urautt kaphatók: FISCHEL FÜLÖP FIAI könyvkereskedésében 3159 _ Nagykanizsán. m n HIRDETÉSI IRODA R. T. Budapest, V. Dorottya-utca 11. fiókja: DELEJ LÁSZLÓ osztálysorsjfgy fóárusitó bank és váitóüzletéb; n van Budapest,VII.Erzsébet körút 34 ahol a XXI. osrlálysorsjátékra már rendelhetők sorsjegyek. E<és<: 20 P, \'/2 10 P, 1/4 5 P. Kartellen kivöl Elaö Balatonparti Mészgyár 3 iwmelést keszthelyi gyártelepén megkezdte Elsőrendű minőségű meszet szSMIt a legnpgyobb mennyiség-bei bármelyik allomásra. Ajánlattal készséggel szolgál a Mészgyár vezetőségeKeszthely Tcleton 60 szám <m Kivonat 1928. kih. 04. szám. A m. kir. állami rendőrség nagykanizsai kapitányság/inak alulírott rbt. birája az 1924. IX. t.-c. II. §-ába ütköző kihágás miatt (íazda István nagykanizsai lakós ellen hozom a következő ítéletet : Gazda István terheltet az 1924. évi IX. t.-c. II. §-ába ütköző kihágás miatt, melyet azáltal köve tett el, hogy „Ottellos", tehát közvetlen termő bort vörös bor címén árusította 20 pengő pénzbüntetés mint főbüntetésre, 2 napi elzárásra átváltoztatandó 20 pengő pénzbüntetésre, mint mellékbüntetésre ítélem. Dr. Sípos Zsigmond s. k. rendőr-tanácsos mint rendőri büntető bíró A kivonat hiteléül: Nagykanizsa, 1928. évi szeptember hó 26-án. Hajós Ferenc s. k. 4787 hív. ló tiszt. 0;thon 1 perc alatt a gyermek is készíthet saját tiszta üvegjében szódavizet, üdítőitalt habzóbort! I lt. szódavíz 16 fllérbe kerfll, olcsóbb inint a gyári 4 havi részletre! Tartozik önmagán ik, családjának, bogy asztalára tiszta üveget legyen I Árak: Autó Syphon üveg ... 21 P az első tct. szénsavpatron ............... 5 P cserénél I let. szénsavpatron ............ 2 P 4 havi részletre ! zrn Autosyphon üveg Sparklet világszabadalom ! Tis%ta, olcsó, kényelmes, praktikus I Eg/edí.rusitó: Szabó Antal """TÜiíKÜürr"" Nagykanizsa 11 Telefon 91. szám NASH és PACKARD autók 1929. évi typnsai megérkeztek! 66 os 76-os és 86-os lypusok csukott és nyitott karosszériávaL A 76 os és 86-os typusoknál dupla gyújtás, a 88 os kocsinál központi automatikus olajozás. vv Szántó Vilmos és Társai Telefon 3-22. Üagykani*.*, Deák-tér 2. Telefon 3-22. mag csávázószerek: Porpácok: Porzol Tillantin Arzópor Tután Nedvespácok: Hlgozán Tillantln Cupram Oermisán .Orion" csávázó rézgálic-por Abavit Kxlimát Triamid Triamid stb. stb Mütrágyafélék. Növéoyvédőszerek szükségletét rendelje meg már most nálam, hogy Idejében megkaphassa. Eredeti gyári áron kicsinyben él nagyban kaphatók: 0H8ZÁQ JÓZSEF BtQktrnktdhétaa Nagykanizsa, Krzsébct-tér 10. A bíróság mellett, ot Teleion: 130. Árverési hirdetmény. Vb. Beck Henrik nagykanizsai kereskedő leltározott csődtömege a ciődbiróság 1477/1928/12. sz. vég-zése alapján zárt ajánlati ulon eladatnak. A zárt ajánlatok Dr. Bírta István csódválasstmányl jegyzőnél 1928 évi október hó 6 án d. e. II óráig nyu|\'andók be és egyidejűleg 600 pengő bánalpémül letétbe helyezendő. A csödválasztmány az eladásra kerülő ingóságok mennyiségéért és minőségéért nem felelős és a legkedvezőbb ajánlat elfogadásához sincs köbre, jogában állván elfogadható ajánlat be nem érkezése eseten szóbeli árverést tartani. A forgalmiadó a vevőt terheli, aki köteles az üzlethelyiséget október I l -ig Nagykanizsa, 1928. évi szeptember 29 én. Oyőrffy János s. k. 4782 lömeggondnok. A nagykanizsai kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 4064 1928. Ik. szám. Árverési hirdetmény kivooaK Ooldllnger József végrehajtatniuk Varga György, Oelse végrehajtási szenvedő ellen indított végrehajtási Ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 : LX t.-c. 114., 143. és 147. értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 2351 pengő 00 Iliiét tőkekövetelés. ennek 1928. évi március iió 2. mü piától járó lOo/a kamata és az árverési kérvényért ezullal megállapított 5í> 1> költség tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a nsgykanizaal klr. |áiásbiróság teiSletén levó, üelse köz»é*beji lekvó, s a gelset lOíiS.. 1470 és 131 sztjkvben foglalt ingatlanoknak végrehijtáil szenvedő nevén álló felerész.ekie és pedig s 2468. és 247 8. hrsz. Ingatlanokból IrJetészre 2.">0Ó l\\ 2.S0 J, .1. hrsz. Ingallanoklióll lelerészre 40 l>, I0t» hrsz. Ingallanokbóll lelerészre 800 pengő kikiáltási árban. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Oelse községházánál megtartására 102H évi november hó 5. napjának délelőtt 10 óráját tüzt kl és n« árverési leltéieleket az IMI • LX I. c ISO § a alapján a következőkben állaplt|a meg : Az árverés alá kerülő Ingatlanok a kikiáltási ár felénél, Illetve kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. Az átveretni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10\' u-át készpénzben. vagy as IMI:LX. I. c. 42. tj-ában meghatározott árfolyammal számitolt órad&képcs érték papirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti eliainerrényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 : I.X. I. c. 147., 1.10., 170. (}§., I90«: 1 XI.. I. c. 21. tj.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretei lett, ha löbbel Ígérni senki sem akar, kötetes nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908 : XLl. t. c. 23. §.) Nagykanizsa, I£>28. évi auguszlus hó IS. napján. Horváth s. k. A kiadmány hiteléül: I""5 Mikó s. k. Győződjék meg róla személyesen, hogy minden szobabútornál 1-től 4 millió K.-t takarít meg, ha bútorait a Dunántul legnagyobb áruházaiban vásárolja. :: Példátlan nagy választék, garantált elsőrangú minőség, állandóan a legújabb divat után igazodó modern és Ízléses kivitele. Ezenkiuül minőén részletfizetés esetén is készpénzárban számítunk és dijmentesen szállitunk bármilyen állomásra! 4 tői 16 hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyujtunk — Látogasson meg bennünket és győződjék meg róla saját, jól felfogott érdekében. KOPSTEIN bútoráruházai SZOMBATHELY és SOPRON ftszegi-utca 5. (üzlet az udvarban). Telefon 426. Várkerület 62. Telefon 339. 1887-BEN. -m |