Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
46.16 MB
2010-02-26 22:01:02
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
3037
8661
Zalai Közlöny 1928. 273-295. szám december

Zalai Közlöny
Politikai napilap
68. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

88. évfolyam, 273. szám
Nagykanizsa, 1928. december 1, szombat
Ara 14 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
_POLITIKAI NAPILAP_
* IIg* 5l*JLA Pelelfle szerkesztő: Bsu-barits Lajoa burm** k;Wui.i m mm
Varsóban aláirtak a lengyel-magyar békéltető és választott birésági szerződést
A szerződís szorosabbra fűzte a lengyel-magyar barátságot — A magyar külügyminisztert ünnepélyesen fogadták a lengyel határon
Varsó, november 30 (Éjszakai rádlbjelentés) A Magyar Távirati Iroda jelenti: Dr. Walkó Lijoi külügyminiszter Maluseczky Ignác budspesti lengyel kOvet társaságában éa kíséretével ma délután Var»óba érkezeit. Már a lengyel határállomáson ünnepé\'yesen fogidták a mayyar külügyminisztert. A varsói pályaudvaron az előkelőségek, maga Zalesky lengyel külügyminiszter, Bellczka Sándor vartól rendkívüli magyar kövei éa meghatalmazott miniszter, a lengyel politikai élet kiválóságai, sok magairangu lengyel tlsztvise ő, a sajtó képviselői, stb.
fogadták Walkó külügyminisztert, akit melegen ünnepellek.
Varsó, nov. 30. (Éjszakai rádió-jelentés) A migyar—lengyel békél-tető és válaszlo\'.tblrósági szerződés okmányát és a kicserélési jegyzökönyveket ma délután a külügyml nlsztériumban Walkó Li|os magyar kalOgymlnlszter és Zalesky lengyel külügyminiszter aláírták dnn>p!lyes aktus keretében.
Varsó, nov. 30 (Éjszakai rádió-jelentés) Az itt Idözö dr. Walkó Lj-|os magyar ka ügymlnisitcr liszteletére Zalesky gróf lengyel külügyminiszter ma este vacsorát rendezet*.
Ztlesky felköszönlőjében egyebek között ezeket mondotta:
— Ms a lengyel—magyar békéltető és válatzlotlblróiágl szerződés aláírása az évszázados biráls<g láncéba egy ujabb láncszemet jelent.
Emeli poharát Magyarország kormányzóiéra, a lovagias magyar nemzet és WJkó La|os külügyminiszter egészségére.
Walkó Lajos válaszlószl|ában örömét f-:|ezte ki Lengyelország hatalmas újjászületése felett ét poharát a lengyel köztársasági elnök, n nemes lengyel n<*p é» gróf Zjlesky egészségére ürile te.
Izgalmas dráma Cena bég gyilkoaAnak prágai főtárgyaláaán
Hét revolverlövéssel agyonlőtték a törvényszéki teremben a prágai albán követ gyilkosát
A merénylő a meggyilkolt követ bátyjának, Oanl bégnek szolgálatában állott — A dum-dum lövegek súlyosan megsebesítettek egy olasz újságírót, egy esküdt ijedtében a padlóra zuhant és karját törte — óriási pánik a tárgyalóteremben — A merénylő
minden vallomást megtagadott
Prága, november S0 A prágai esküdtszék ma kezdte meg a tárgyalását ai albániai Hlbas-sáriból származó Algeviad Bebi diák ügyében, aki 1927. október 14-én Cena albán béget, prágai albán követet, Achmed Zogu mostani albán király egyik sógorát orvul meggyilkolta. A tárgyaláson
izgalmas jelenet történt. Amikor a törvényszék elnöke </« írás síünetet rendelt el és a birák és esküdtek (elemelkedtek helyükről,
a hallgatók sorából egy Ismeretlen Idegen — mintegy 35 éves férfi — jött elő és hirtelen lövöldözni kezdett a vádlottra, ösz-szesen mintegy hét lövést adott le egy hosszú revolverből.
Az egyik golyó közvetlenül a tején tajálta ■ vádlottat és azonnali halálát okozta.
Amikor a vádlott összeesett, a merénylő egy lövése, még nem lehetett megállapítani, hogy szándékosan-e "gy véletlenü\',
Adrián de Vecchlo olasz újságírót sebesítette meg súlyosan.
Egy lövés az újságíró lüde|0nek | jbb iiárnyába hatolt be.
Koptlva Ferenc gyáros, az esküdtek egyike Ijedtében a padlóra zuhant és kitörte jobb karját.
Néhány asszony az Iji dlségtől elájult. A tárgyalási teremben a merénylet után
leírhatatlan pánik tört kl. A köiönség dulakodva rohant ki a teremből és pár perc múlva a teremben csupán a halott Ö:bl marad\', továbbá uz olasz újságíró, az öt kezelő orvos, a birák és néhány esküdt. A merénylőt leltének elkövetése uiáu rövid ellenállás u!án lettr-tóztalták.
A gyilkos megtagad minden felvilágosítást
Prága, nov. 30. (ÉjszakaI rádió-jelentés) A Magyar Távirati Iroda jelenti: A lapok rendkívüli kiadásokban foglalkoinak az esküdtszék! teremben történi izgalmas revolver-merért) lettel.
Az elfogott gyilkos megtagad minden felvilágotiUsI teltét illetőleg. — Megállapította a rendőrség, hogy Z\'ga Vucllern-nck hívják éküinibég •xolgá|i.
Ail hiszik, hogy Oanl bég érdekében követte ei a merénylő
teliéi, mivel Cena bég öccse volt Oanl bégnek, akinek halálát bosszulták meg motl a mer íny lettel.
A „Tribunh" c. Jap szeriül Oanl béget Is letartóztatták. A gyilkos közvetlen közelről adta le halált hozó lövéseit.
Mikor a golyóktól talált vádlott összerogyot, a gyilkos hozzáugrott és a revolver agyával többször fejbe sújtotta.
A revolvergolytk dum dum golyók voltak. Egvlk goljó megsebesítene Adrián de Vecchlo újságírót.
Tobb nő a nagy tumultusban el-áju\'t Sokan a Hillott izgalmak következtében idegiokkot kap\'ak.
Mfglllaplto tik, hogy a merénylő 7 lövést adott le, amihez rgy revolver nem lelt volna elegeidő.
A teltesnek 2 töltött revolvere volt,
melyek közül a merénylet után az egyiket eldobta. Ezt a revo\'.vert nem talál|ák, amiből azl gyanítják, hogy
a tettesnek bűntársai Is voltak az esküdtszék! teremben.
Később bebizonyosodott, hogy
a tettes negyedmagával veit részt a tárgyaláson.
Az angol király állapota
Még nincs tul a válságon
I.ondon, november 30
A király állapotáról ma dáluUn klidott orvosi közlemény ezt mood|a: A tüdő és a mellhártya gyulladása bizonyos jivu\'ást mutat. A hőmérséklet kissé süllyedi. A válságon a beteg még nincsen tul ás gyóöu-lása mindeneseire lassan fog etöre haltdal.
Felpofozták a madridi román követet
Blbescu herceg afférja egy követségi tanácsossal
Bukarest, november 30
A miniszterelnökségen ma Vaslli Stojka követségi tanácsos felpofozta Blbescu herceg, madridi román követet. Az Iniultus oka személyi természetű differencia.
Gaál Gaszton Balatonboglár díszpolgára
Balatonboglár, nov 30 QaálQtutoa 60. születésnapja alkalmából Balaton-boglár ma díszpolgárává választotta. Zsltvay Tibor, a képviselöhii elnöke, ebből az alkatomból a mai nspon meleghangú, szeretetteljes levélben üdvözölte Oaál Qasztont.
Bűnvádi eljárás indult meg a hamis érettségi bizonyítvány-tulajdonosok ellen Budapest, nov. 30 Sztretche Otftt-táv klr. főügyész kijelentette, hogy mindazok ellen, akik hamis Röeer érettségi bizonyítványt szereitek, a bűnvádi el|árás folyamatba létetett. Beigazolódott, hogy az érettségi bizonyítványok hamisítása 1016. öta folyik. A hatóságok meg fognak bizonyosodul, bogy nincsenek-e az alkalmazottak között olyanok, akik hamis okiratul lop\'ák be migukat a közhlvata\'okba.
Gróf Apponyl Albert Budapestre érkezett
Budapest, nov. 30. (Éjszaka! rá-dtójelentés) Qróf Apponyl Albert ma este Brrllnből Budapestre érkezett.
Hatezer éhező gyermek csavarog Moszkva környékén Párls, nov, 30 (Éjszakai rádió-jelentés) A lapok jelentik, bogy Moszkva környékén 6000 hsjléktalan gyermek csavarog 12 — 14 éves:Mg. A gyermekeket vidékről hajtotta fel őket az éhség abban a reményben, hof,y Moszkvában, mint nagyvárosban élelemhez jutnak.
JűUJU ROXiONf
1398. december 1.
Ma délutántól hétfőn reggelig
áll a vásár a Polgári Egyletben
Tündérország minden ragyogása várja a vásározókat a Keresztény Jótékony Nóegylet nagy bazárjába
December 1.
Ritka dátum...
Nem csupán azért, mert cuk egy v«n belőle egy esittndóbefl, hanem főként azért, mert ezen s napon, ma délután 3 órakor nyitják meg Tűn-dérországnak kél capri Nagykanizsára plántált egyik legtzebb tartományát: — a Keresztény Jótékony Nőegylet nagy vásárát a Polgári Egylet emeleti termeiben.
A nagyvásár, mint minden rendes dolog, az elején kezdődik. Hogy azonbin ■ végén fog-e befejeződni, azt ezidöizerint ba|os lenne megjósolni, mert a hopp-mester annyi mm-denről gondolkodott a két nip programjában, hogy valószínűleg „gömbölyű muri* lesz.
Kezdődik tehát ms délután 3 órakor és tart este 8 lg. Belépődíj 40 fillér. A cukrász-sátorban baboskávé less a főattrakció.
Vasárnap kezdődik délelőtt 10 óra-
kor, 11 órakor virsiizéi, \'/»12 órakor gyermek-előadás, utáns katonazenekar hangverseny.
Vasárnap délután 3 órakor kezdődik a vásár újra, este 8 órakor a p!ac bálieremmé alakul és Ilyen minőiégben szolgálja a n. é. közönséget, ameddig kitart (nem a parkett, ha nem a kOzóniég I)
Stenzációs lesz a bor helyilégnek átalakított belső terem, külön bor-produkclókksl és kQIOn 40 fillér be-l\'pővel.
A gyerekek fognak roppant őrfllni a baba-körhintának. Eien minden apróság meghintáztathatja a babáját, akár a vásáron vette, akár hátulról hoita.
A rendezőség kéri a hölgyeket, akik természetbeni adományokat jegyeitek fel, azokat azombaton a déli órákbin vagy vaaárnap délelőtt 10 órálól kezdve küldjék fel a Polgári Egyletbe.
Tfidöbetegkórház felállítása Nagykanizsán
A járványkórház átalakításával, a kórházban kQIOn pavlllon építésével, vagy a Szanatórium Egyesülettel volna e a kérdés megoldható ?
Nagykanizsa, november 30 A tüdőbetegségek elleni küzdelem kormánybiztosa, Fáy államtitkár megkeresést intézett Nagykanizsa város iisitlfőorvosl hlvatalánoz arra vonatkozólag, hogy az évik óta üresen álló nagykanizsai járványkórtaázat nem lehetne-a a legsúlyosabb tüdőbetegek elhelyezésére felhasználni. Ezért pontos adatokat kért arra vonatkozólag, hogy hány termet foglal magában a kanitsal Járványkóiház és otknek milyen a befogadóképességük.
Dr. Qoda Lipót ügyvezető városi tisztiorvosnak erre vonatkozólag ai az álláspootjs, hogy Nagykanizsának — mint határuéli városnak — mindig kéizantétben kell állania himlő, kiütéses Uíusi, kolera slb. esetére, mely betegségben szenvedőket nem a kOikórbáz fertőző otzláljá-
ban elhelyezni A járványkórházra tehát feltétlenül szükiég vin. Feltétlenül síükséges ugyan egy aulyoi t. b. c. betegeket gyógykezelő kórház felállítása la, ezt azonban nem a járványkóiházzal kipciolatban kell megoldani. A tisztiorvosi hivatalnak az a javaalata, hogy azt a kérdéat is a kórház-bővítés keretében vigyék dűlőre, lebeőleg egy külón t. b. c. pavillon építésével.
Miután kővesdi Boér Qusztávné, a József kir. Herceg Szanatórium Egvcsület helybeli fiókjának elnöknője már évek óta aszal a gondolattal foglalkozik, hogyan lehetne Nagykanizsán egy tüdőbeteg kórházat vagy szanstóriumot felállítani, elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy ez a kérdés a legkorapetensebb tényező, s József Stanalórium Egyesület révén nyerjen végre megoldást.
Álhírek kanizsai tífuszjárványról
Dr. Úoda Lipót városi ügyvezető tisztiorvos nyilatkozata a közegészségügy helyzetéről
Negykautisa, november 30 Tegnapi számunkban kOzOltük az alispáni lelentést, mely besiámolt többek között a megye egészségügyi helyzetétől is. Ebben a közegészségügy mai állását a jelentés jónak mondja, épen ezért nagy feltűnést keltett Nagykanizsán az az ellen-
őrizhetetlen forrásból azármazó hlr, mely azt mondja, hogy Nagykanizsán tlfuiz járvány lépett fel.
Érdeklődtünk a hlr valódisága felöl dr. Goda Lipót városi tisztlfőor-votnál, aki a kővetkezőket mondotta munkatáriuaknak: — Hál Iitennek, a hlr, hogy Nagy-
kanizsán tífuszjárvány lépett volna fel, egyáltalán nem felel meg a valóságnik. Nemciak tífusz, de aemmi más beteglég járványizerü fellépéséről nincs tudomásom, illetőleg nem ii fordult elő. Nigykanl-zsa város közegészségügyi helyzete kielégítő, sőt nigyon jónak mondható. Örömmel vesszük a hlvataloi hely-
ről jött megnyugtató nyilatkozatot. A tífuszjárványról elterjedt riaaztó híreket bizonyosan abból kombinálták egyes túlzók, hogy a mentőkocsi! az utóbbi napokban löbbszOr látták a városban betegszállitáasai megfordulni. A mentőkocsi gyakori utja alkalmával leginkább nem járványos betegeket szállit.
MENTSÜK MEG NAGYKANIZSÁT!
Iparos, kereskedő, hatóság és fogyasztó összefogása
teremtheti meg a kibontakozást Nagykanizsa súlyos gazdasági helyzetéből
lene jutnunk. Mert ha Igaz az, hogy halárainknak, megélhetési lehítőié-geinknek oly szigorú határt szabott Trianon, ugyanakkor, ebből következik, hopy teherviselő képességünknek Is, kell, hogy ehhez mérten legyenek haláraiI? Blr az elsőt ugy tudnák tágítani, mini az utóbbit I Ha valaki közülünk beteg, ait egyenesen a temetőbe küldik. Dj a halál oka 95Vo esetben: a magas közterhek I
A helyzet szanálását és megvitatását nem lehet csak clkkezéssel elvégezni! Nagy vonalakban azonbin, adva van a jivulási lehnöiég, amihez ízűkiéges a saját Összetartásunk, a hatóságnak támogatása, valamint a velük való állandó és bensötégei együttműködés, végezetül pedig s fogyasztó-kOzOnség részéről joggal elvárható és az „tgizi" adófizetőket (nem akik az államból élnek) megillető pártolás.
Ei nem kell ide Mózes (tklnek a helyi pfttsdók úgysem convenlálná-nak), ellenben szükséges, hogy a teherviselők és teher oyártók összefogjanak, állítsák szembe az elméletet a gyakorlattal, mert egy ilyen nyilt sisakkal való hadakozásból, kell, hogy megszülessen a megértés, valamint az Ónálló adófizetőket megillető létminimum. Mély tisztelettel
Vlda Lajos fűszer kereskedő.
Igen tisztelt Szerkesztő Uri A hozzászólásra való szivei ét áitalánoi felhíváskor Önkéntelenül anélkül, hogy peiaiimiita lennék — eazembe jutott a régi rómalak idejíből: „Áve Cesarl Morlturl te salutant," Hogy ki itt a Cesar, állapítsuk meg msjd a továbbiakból, ha ugyan szükséges, de hogy a halálraítéltek ismeretesek a kereskedők és iparotok azemélyében, az letagadhatatlan I Ét milyen tokáig hallgattunk, mintha nem ii lelt volni senki közöttünk, akinek köteletiége lenne ezernyi türelmeinknek vittzhangot idM? Itt van a hiba egyik Iába I
Milyen jól esett, hogy jött va\'aki, aki nem a szakember, hanem esik az egyszerű „tmbsr" szivével és Jó-indulalu megérzésével lerántja a leplet az Ipír és kereskedelem beteg testéről. Tiszteletreméltó és hilára érdemes cselekedet volt ennek a bajnak észrevétele és feltárása. 01-zetlen pedig azért, mert a megoldást visszaadja az arra hivatottak és illetékesek kezébe.
A bajok tényleg országosak, de Pató Pál módjára, állandóan Trianonra hivatkozni és egyszerűen mindenbe b:ietörődni, ez már nem cssk unalmas, hinem egysirrű lerázása azoknak a köteles törekvéseknek, amelyekkel Igenis, - - legalább helyi viszonylatban, — ai iszapból ki kel-
A Zalavármegyei Ipartestületek Szövetsége december 16-án tartja ülését Keszthelyen
A zalamegyei iparosság egységei állásfoglalása az OKT ügyében - A DunántulL lpsrtestqiét*k elnökei Külön értekezletet tartanak az IPOSz tárgyában
Nagykanizsa, november 30 Megirluk, hogy a Z tiavármegyei Ipartestületek Szövctatge december tnvában ülést tart a legfontosabb aktuália tárgypont, az OKT-vei izemben való állátfoglalát ügyében. Bazsó József szövetségi e\'rOk december 16 ára Keizthelyre hívta össze e célból a Siövetség válaiztmányát, ahol az Iparteatűlet tzékházában 9 órakor kezdődik az ülét. Nagykanizsáról reggel 6 20 órakor
Indulnak el a választmány tagjai. Az ülésnek külOnöt jelentőséget kölcsönöz, hogy egétz Zala Iparossága állást foglal azon ai O.azágoa Kés-művet Tetiűlet illetve Kézműves Kamara ügyiben. Megkérdeztük Bazsó Józsefet, a vármegyei Siövetség elnökét, aki kijelentette, hogy Ztlavár-megye iparossága egységesen a Kézműves Kamara mellett fog\'att állást, az Orazágoa Kézműves Testülettel szemben, ami az eddigi jelenségek-
Szenzáoiós olcsó
KARACSONYIVASAR
meg-
kezdődött
KISSFALUDI ÉS KRAUSZ cégnél, NAGYKANIZSÁN.
Az év folyamán felgyülemlett rengeteg mennyiségű selyem, szövet, bársony, pargett, vászon, mosó stb.
MARADÉKOKAT
soha eddig nem létezett olcsó árakon árnsltjnk. wmr Siessen, mig a készlet tart!
_MLAI HOMOKIT_
Aki az égből pottyant a száguldó antó elé
ötszáz pengőre bűntettek egy gázoló úr vezetőt
1928. dectuber 1.
bM is megállapítható. Ezen az ülésen N gyksnlm városa részéről dr. Kau/man Lajos tan/csoa, Ipirbiitos fog rísit venni, mlg Zalaegerszeg városát Czobor Mátyás polgármester képviseli. Majd sor keiül a szakosztályok megalakításainak módozatairól való tárgyalásra. Tárgyalás alá kerfll a vármegjel épllkezési szab ily-rendelel is.
Az Ölésnek 9 lárgypon!]a van.
Délután ugyancsak az Ipjrteslü-let székházában a Ounántuli Ipar-leslöleiek elnökeinek értekezlete lesz Bozíó J\'zsel elnöklőével, melyre a duntnlull városok és a sajió képviselői Is kaptak meghívást. Az értekesiet célja: az egész Dunántúl Iparosságának egvség«s hlvaia\'oi ál-látfofclalása az IPOSz-ügyben. Nincs kizárva, bogy ez a hivatalos megnyilvánulás meglepetést Is hoihat az IPOSz számára, mwt nagyon sokan vannak, akik a budapesti Kamara Ismeretes körlevelével teljesen azo-nosllják magukat. Az egész orsiág Iparossága nagy érdeklődéssel tekint ■ december 16 án Keszthelyen lezajló kél Qlés elé, melynek kihatása országos less.
A Zalk vármegyei IparteslOletek S.övetsége rendes évi közgyűlését értesülésünk szerint a |ö»ö évi ftb-ruárbin lojji megtartani és pcüg az ilakuló közgyölés határozata szerint a most sorra kerülő városban. Ene a közgyűlésre meghívatnak az Ip rr-blokk képviselői, melynek tag|a dr. Kdllay Tibor is, azonkívül az összes zalavárrrrg/ei képviselők.
Sárdy Géza bünflgyében kitűzték a főtárgyalást
Az utóbbi idők legizgalmasabb bünpere lesz Kanizsán
Nagykanlraa, november 30
Sdrdy Qéxa, a nagykanizsai kir. járásbíróság sikkasztó Irodafőllszt-viselőjének bOnügye a második fá-zisánál. Miu án a nagykanizsai kir. törvényszék elutasította védőjének kérelmét, bogy elmeorvos vizsgáljt meg védence elmebeli állapo\'át, a bűnügy összes aktái átkerültek a fő-tárgyaíási elnökhöz, aki tegmp tűzte kl a főtárgyalás termlnuiá*. Mivel a decemberi hónapban több mgyobb-szahásu ügyet lázzal a törvényszák, melynek vádlottjai mind visagáiati fogságban vannak, újév u\'án pedig a szokásos bírósági szünet 14 napig tart, a főtárgyalás! elnök ugy in éz kedett, hogy Sdrdy Oéza bünügyét jasuir 16 án tárgyalják. A megidé-xett tanuk közölt ellő helyen szerepel Lykdr János, az igazságagyminisztérium állal leka\'dött főtanácsos, aki a házivlzsgáialot lefolytatta és akinek vallomáia perdöntő fontosságú. Azonkivfll a kir. járásbíróság tisztviselői, a vádlott filesíge, a nyomozást vezető bünügyi hatóságok közegei és uámos eg> éb tanu.
A mons re-főtárgyalás elnöke dr. Mutschenbacher Edvin, mig a vádhatóságot dr. Szabó Lijos kir. ügyész-légi elnök képviseli. Miután számtani lehet arra, bogy a hallgatóiig megostromo\'la a ffltárgvalási termet, csm belépőjegyekkel fogják a közönséget a tárgyalási terembe ba bcciátanl.
Nagykanizsa, november 30 Még a nyáron történi, hogy Szlly Márton budapesti szütetésü, gödre-sientmár oni földbirtokos Nigykanl-isa felé b<<| olt gépkocsiján. Amint Oelse és Oelsesziget közé ért, az ut izéién egy tebenessz\'kér szénát rakott fe\'. Előtte Alit Hencz Oyörgyné szü\'etett Popp Teréz 45 éves gelse-szlgeli asszony. A siéles uton az au\'ó kényelmesen ethalidhatott vo!na a lehenes szekér mellett, mégis a pvors száguldásban elkapta Hencz Q\'örgyné iuhá|át éi az asszonyt a földön mintegy 15 méternyire magával vonszolta, ugy, hogy a gépkocsi eltó kerekei a lábán is keresitül-mentek, Hénemét su\'yos sérüléseivel Szily felvette au\'ójára és behozta a nsgykanlzssi kórházba, ahol hossiu időn át gyógykezelték, azonban még
NAPI HÍREK
NAPIRKNn
December I, szombat
Római katolikus: Ellgiusz. Protestáns : Elia. Izraelita : Klsl. hó 18. Nap kel reggel 7 óra 26 perckor,
nyugszik délután 16 óra 11 perckor. • •
D. u. 3 ór»kor Keresztény Jótékony Nőegvlet vására a Potgáil Egylet nagytermében.
Elte 9 órakor a Vasmunkás Dalárda serlegavalója a Polgári Egylet földszinti termeiben.
Városi Színház. .A clrkusi\', Charlle Chaplin nagy !ilmje. .A Cowboy-glgerli" lósz. Art Accord
Kállay Tibor
látogatásai Nagfkanlsaán
Nagykanizsa, november 30
Mint jeleltük, dr. Kdllay Tibor és neje ma szombaton este a budapesti gyorssal megérkemek Nagy-kiniisára. Ai állomáson lönénő üd-vözlés után kis \'telükkel a Centrálba hajtatnak, ahol szállásuk is lest.
Vasárnap Kdllay Tibor é< neje dé\'eiőtt és délután is meglátogat) k a Keresztény Jótékony Nőegylet ka r/csonyi váiáiSt Me« erelő t ma este a Vaamurkáa Dilárdi ser.\'egavatójtn is részt ves». Eredetűig ugv volt, bogy a képviselő és neje hé főn is Nagykanizstn maradn.ik a ca.k ked den uiarnsk vissza Budapestre. A terveket azonban a képviselő közbejött más elfoglsltiága megváltoztatta és tegnap eate táviratozott, h )gy balasz hatatlan dolgai miatt vasárnap éjjel vissza kell utaznia Budapes\'re.
— Vasárnap érkezik meg Zalába a miniszteri bizottság. A megyei számvevőségnél előfjrdult panaszok megvizsgálására kijelölt miniszteri bizottság ezen a héten, m\'nt értesülünk, vasárnap megérkezik. ü^y volt, hogy a bizoltiág már csütörtökié megérkezik a megyeszékhelyre, azoiban Hermann Bila ml-niszeri tanácsos gyengélkedése miatt ez a terminus kitolódott vasárnapra. A bizottság nagy érdeklődéssel vári munkáját hé lön kezdi meg.
msl napig stm tud lábra állani.
Szlly Mártont tegnap vonla felelősségre gondatlanságáért a nagykanizsai törvényszék. A tárgyaláson megjelent az áldozat is, akit két felnőtt leánya vitl (el • terembe.
Szlly azzal védekezett, hogy ő nem látta az uton az asszonyt. Egyszerre csak sz au\'ó előtt látta átszaladni, de akkor ráír kérő volt.
— Hogym kerölt az asszony oly hirtelenen ön elé? — kérdezi tőle az elnök.
— Az volt az érzésem, mintha az égből pottyant volna oda elébem — mondj t S;ily.
Stámos tsnu kihallgatása után a törvényszék Szlly Mártont 500 pengő pénzbüntetésre itélta, a felperes asz-szonyt kát térítés iránti keresetévei a polgári bírósághoz utasítva.
— A Katolikus Férfiliga ma este 7 órakor tartja ülését a plébánia Kongregáclós termében.
— A Munkásdalárd t serleg-avatása ma este 9 órakor keidö-dlk a Polgári Egylet földszintjén, műsoros ünnep kere\'ében, melyben a serlegavatót dr. Tholway Zslpmond postafönök, a Zilavármegyei Diíos-szövelség elnöke mondjs. A serlegavató a hasonló ünnepségek egyik leghsngulatosabblkának Ígérkezik s azon a város társadsimának minden dalkedvelő rétegéből sokan vesznek részt.
— A kórház karácsonyára kérnek adományokat a |ószivü emberektől a betegek gondját viselő irgalmas nővérek. Nagyksnizsa társadilma egy esztendőben sem feledkezett el a kórház ápoltjairól, szeretelével mindig Igyekezett derül lopni erre az estére a szomorú falak közé. Hliszük, hogy a jó nővérek kérő szava most is megtalálja az u\'at az emberek azivéhez és etjuttitlák adományaikat a főnöknő nővérhez.
Előrehaladott Idány miatt az Omzci raktáron levő nöi éa gyermek télikabátokat
Sg y á r I áron adom el. TERN JÓZSEF, Kaslnosy-u. I.
— Drága kOrfe, savanyu szOliő és egyebek. Kovács Jánosné kehi-dal lakos öiv. Elekné zárt lakásába álku\'ccsil beha\'olt és onnét körtét lopoit. 12 napi fogházra Ítélte dr. Almdssy egyesblró, — Hockmann László nagykanizsai tojásbevásárló Lengyel Jánostól nagyobb előleget vett fel és abból 200 pengőt saját c\'íjaira fordított. Sikkasztás miatt 3 napi foghazra Ítélték. — Orosz Ferenc sánci bérlő vincellérje, Lőrlncz József leányánik felbujtatására sröllöt lopott gazdájáiól. Ugy az apát, mint a leányát 7—7 napi fogházra ítélték. — Fullér József nemesszeri lakos azzal vo\'.t vádolva, bogy falujabili-|ét, Beke Oábort „á la Miiistadf az árokba vágta, hogv az kulcscsonttörést szenvedett. A törvényszék bizonyítékok hiányábin azonban felmenteni".
— A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetési feltételek mellett Bartánái.

Ma Wolláknál
zene-estély
gyönyörű énekszámokkal.
Disznótoros vacsora
ára 1 pengő.
6001
Zalaegerszeg tanoncotthont épit
A város Ingyentelket ad éa további áldozatokra hajlandó az Internátus fenntartására
Zalaegerszeg, november 30
(Saját tudősltőnktól) A folyton fejlődő Zilaegersreg — melynek legkisebb alkotása a leányiskola és nő-zárda — ujabban egy nagyobb szociális alkotás létrehozására törekszik. Arról van sió, bogy egy országos intézmény megkereste Zalaegerszeg városát, hogy hajlandó egy nagyobb tanoncotthont építeni, ha ;■ város is megfelelően támogstja. — Zalaegerszeg kspva-kapott az alkalmon és Ingyen telket ajánlott fel a tanoncolt hon céljaira, egyben Ígéretet tett arra is, bogy nem zárkózik el áltól, bogy a fenntartásához is hozzá |áiul.
A terv szerint, a tanoncotthonban 60 -70 olyan tanonc találna otthont és nevelést, akik vidékről valók és Zalaegerszegen vannak mestereknél elhelyeive. Az otlhonbsn természetesen menza is lesz, ugy hogy, iel|es ellátásban is fognak részesülni a legminimálisabb dl) mellett.
A lanonc-internátusnak nagy szo-ctásls jelentősége van, amit Zalaegerszeg városa helyes szociális érzék-kel felfogott. _
— Téli tanulmányutak. A MEF-HOSz a Páiisi Magyar Diákegyesfl-let Utazási Osztálya rendezéséban a tél folyamán több tanulmányutat indít. Etek közül a semmerlngi és a tátrai lurautak mellett az észak-afrikai ás nizzai ulak iránt nyilvánul meg a legnagyobb érdeklődés. As előbbi 35 napig t»rt és a csoport megtekinti Sicilis, Tunis, Algír, D4I-Frandaország éa Észak-Olaszország nevezetességeit, s másik pedig Nice és Velence díszes farsangi felvonulásait mulatja be a résztvevőknek. A vonatkoió prospektust a P. M. D. E. U azási Osztálya (IX. Ferenc körút 38., fszt 2 Telefon Automata 874-48) legnagyobb készséggel megküldi az érdeklődőknek és hivatalos órái alktt délu\'án 3-5 lg szóbeli felvilágosítással is szolgál.
~ Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
— Pékek figyelmébe I A rendőr-ség figyelmezteti a nagykanizsai pékeket, hogy egy belügyminiszteri rendelet alapján pékinasokat vagy péksegédeket háziszolga! munkára alkalmazni szigorúan tilos. Ezt a rendeletet a balügyl kormány a pék-möhelyek fokozott tisztántartása érdekében adta ki.
t= Telefunken „Arcolette 3" lámpás készDlék hangszóróval, telepekkel, híznál felszerelve 280 P, kedvező részleifize\'ésre, dijtslan bemutatás Szabó Antal sportüzletében.
Charlie-Chapun-Cirkusz
SZENZÁCIÓS FI LM J10 MÉG £ NAPIG A VÁROSI SZÍNHÁZBAN
IM/U IOH.OST
Szombaton és vasárnap
Éiloros vacsora
a Markó-féle vendéglőben
Rbonnensek felvétetnek. Halálos verekedés Gyugyon
Tlzenkétávl fegyházra ítélt a tOrvény-uík egy gyilkos lötdmlveat
Kovács Uyula régi haragot táplált Krepp Ferenc és fii ellen. Egy alkalommal a nyáron O/ugy könég mellett Pettend puaztán egy koict-mában a Krepp Hu összeverekedett Kovács Cl)uIával, aki a verekedés keideményeiö|c volt. Auguului 12 én ugyancsak abban a vendéglőben kö tött bele Kovács a Krtpp-fluba, ma) szt késével szlvensxurta. A sze rencsétlen legény pár pillanat alatt meghall. Közvetlen ezután érkezett a vendéglőbe a meghált fiu édes-apja, aki majdn-m fia sorsára |utolt. Kovács üyula öi ia alaposan megszúrta, ugy, bogy csak a legods-adóbb ápolás tudta megmenteni az életnek. Most tárgyalta a gyilkos legény ügyét a törvényszék és Kovács üyulát 12 évi feg> házra Ítélte. Az ügyész megnyugodott, az elitélt fel lebbezett.
■Ai szfivet- és
selyemruhákat
tekintettel ím, hogy e«n cikkel löbbet ntm tartom, gyárTáron alul eladom.
8tera lóuaf Bagykaalzza, hri«q 1.1.
— Egy asszony nyomorában fél kiló huat éa negyed kiió szalonnát lopott a piacon. Oraddcs Prandska nagykanizsai lakos tegnap délelőtt a piacon Schwarz La|oa mészáros piactéri üzie.ének pultjáról ellopott egy fálkilogramm bust. Előzőleg Reln Andor mészáros pite téri boltjáből lopott egy negyed kilő szalonnát. Az asszonyt, aki valószt-nttleg nyomorában kOvettc el tettét, a rendőr előállította, majd elenged ték, de tulajdon elleni kihágás elmén eljárás indult ellene.
— Elfogtak egy régóta körö-zött balatonparti csavargót A bilatonföldvári csendőrség letartóztatta Néder Károly régóla kOrOzőtt csavargól, aki BilatonfOMváron éa « Bilaton UáS helyein egész csomó lopást követett el. Mivel elfogatása után szOkést kísérelt meg, erős fedezettel kisérték a klr. ügyészségre.
Él Ma este Hu vada
a Vida vendéglőben.
A gyoaorUJál, gyomornyomás, bélsárpangás, nagyfokú erjedés, rossz emésztés, febér nyelv, krbultság, f01-zugár, halvány atcszin, roisz kedv s természetes „Perenc József" keserOvii használata állal elmúlik. Az orvosi világ a legmgyobb elismeréssel nyilatkozik a magyír Ferenc lóuef vízről, mert hatása megbízható és rendkívül enyhe. Kapbaló gyógyszertárakban,drocérlákban és füsiei üzletekben.
A naajkaBlzaal *a«t*orologtal mog-Hgyaia MwMaak: Pénteken a Mmirük-Mi RccrcI 7 órakor +1-8, délután 1 órakor -fi, Mta B órakor +0 8.
MMui: Reggel borult, délben éa este kevésbé borult égboltozat.
auitrinfi Reggel Éíiak, délben Éiuk-kelet, eate Délnyugati szél.
A Meteorológiai Intézet lelentése szerint Inkább borult, csapadékra és enyhülésre hajló Idő virható.
— Elfogtak egy betörőbandát. Mint jelentettük, egész sor betörést követtek el az utóbbi időben. Mos a kaposvári rendőrség az elmúlt éjszaka letartóztatott két betörőt: Rlska Jánost és Kiss Kálmánt, akik beismerték az utóbbi IdSben elkövetett betörésekrő\', hogy az ő müvük volt. Most állítják Össze pontos bünlajstro-mukst, mely után áUlsérlk őket ai ügyészségre.
— Elítélték egy gyermekleány megrontó ját. Któmer ÖJOn 26 éves kovácssegéd gordlssi lakos Ztdor és Istvándi közölll u\'on megrontott egy kisleányt. Az ügyet zárt tárgya láson szerdán tárgyalta a klr. törvényszék és Krómért az általa elkövetett bűncselekmény miatt két és félévi fegyhlzra Ítélte.
Ma, szombaton este
friss disznótoros májas és véreshnrka, húsos kolbász és sfllt malac
la olvasztott sertés zsir
nagyban . . . P 2-60
kicsinybrn . . . P 2-70
kspbató
Heroeg Esterházy Pál
Rábaközt Husárugyárának imgylrantzsal teiatuctábau.
Cégt.: Lehóoxky Józaef.
■oztfsznmizii
Városi Mozgó. December bó 1-én és 2-án 5, 7, 9, illetve 3, 5, 7 és 9 órakor .A cirkusz", Egy félszeg fickó bus-vidám története. Irts, rendezte és a főszerepet játsza Chtrlie Chaplin. Kiegészítő mütor: december 1-én és 2-án .A Cowioy gigerll", főszereplő Art Accord.
1928, december 1.
KÖNYVEK, LAPOK
Külföldi furcsaságok Magyarországról
Mit tanítanak rólunk a külföldi lakolákban Irta: Dezső Lipót, Vasvármegye klr. Unlelügvelője. Mrgjetfiit Szom balhelyen a Dunántuli Nyomdavállalat rt. kiadásábáD. A szerző hosi-szas tanulmányozás sl pjln nsgy gondossággal összegyűjtötte e könyvében a külföldi középiskolai tankönyvekben levő s nemzeti mivol tunkat sértő sok téves adatot, felfogást és véleményt.
Európa minden müveit áliamínik, valim nl más kontinens földrajzi tankönyveiből sok oly érdekes és meglepő adatot közöl, amely a mi-gyar saj\'óbin eddig napvilágot még nem látott. Ez a sok értékes adat határozott képet nyújt airól a téves kOzszellemröi, amely az isko\'a tanítása révén hazánkról a külföldön el vsn (erjedve s amely nsgy szerepet játszott annak Idején országunk feldarabolásánál la.
A nagy fáradsággal megírt s nsgy előtanulmányt Igénylő munka megérdemli, bogy azt minden intelligens msgvar ember megismerje. A munka ára 2 P 40 fillér. Mgrendelhetó közvetlenül a szerzőnél (i vételár előzetes beküldésével) vagy bármely könyvkereskedés utján.
Rongyos hercegek
(Joaeph Kessel regénye) Az a bizonyos orosz lélek, amely már bSkében is rejtelmes és érihe-lellen vol\', a forradalom óla emberfeletti megpróbáltatásokon ment keresztül. A cári arisztokrácia Párlsbsn népes koloniává vergődött Osize, amelynek taglal a legfantasztikusabb módon keresik kmyerUket. Egyik nagyherceg elótáncos valemi mulatóban, ahol a portás békebeli admirális. A részeg vendégeket hizaazál-ntó sCfför orvos volt vtlamikor, a peisgftltató kardaloinők a cárnő udvarhölgyei.
Joseph Keisel a .Véres puszla" szerzője, a szláv siármazásu francia Író, akit tavalya OrandPrlx Ltttéra-Ire díjjal tüntettek, ki, uj regényében ennek a párisi orosz kolóniában életéi ir|« le. A Mon raartre mulatóinik kábulat iban feledést kereső emigránsok közül kiválik. Borl-izovna Natália elókalő alakja. Sok mindenen túltette már magát, de egy parancs, az önzetlen azrrelem parancsa még a bárban is szent marad elölte. A hozzá méltatlan környezetből végül is nem valami nagyúr, hanem egysierü és becsületes mutsik váltja meg.
A Rongyos hercegek-nél színesebb, IzgalmsBibb regény még aligha jelent míg A könyvből kiemelkedik egy bvasjelene\', smely a dzslgltov-kdt, a kozák lovasok bravúros produkcióját mutatja be. Kessel uj regénye. A kiválasztottak uj regény-sorozatban jelent meg.
Ma este
s vara
töpörtyűs pogácsával 80 fill.
Kitűnő borok literle 80 fill. Szibarl rizling 1 P. 20 fill.
Sxlves pártfogást kér
Parányi János
uno vendéglői.
)( Kit küld kl Magyaróra ág íz amerikai vllágszépségversenyre? A verseny
megindult, s a Színházi P.let hétről hétre beszámol a Mlss Magyarország\' válaaztái eseményeiről, lncie Sándor népszerd hett-lap|ának legújabb számát a verseny résztvevőinek métynyomlsu képein klvűi számtalan riport, <ikk és novella dlszlU a lapot Ksilnthy Frigyes. Lakatos László, Sziiz Zoltán, Bus Fekete László és mások lolli-ból. „Mit lósolt s budai jósnő a férfiruhába öltözött Vaszary Pirinek és s nöl ruhába öltózött Oyergyay Istvánnak T\' „Honlhy Hanna hirom évvel ezelőtt még hőgflll otthon, mert nem ludla a háVjérét kifizetni" Darabmelléklet: a Belvárosi Szinhás nagysikerű újdonsága, Zágon István. „Szegény leányt nem lehet elvenni" dmU rendkívül mulatságos vígjátéka.
)( Az OJság uj száma Erdélyi Bélát mutatja be aliposan Írásban és képbtn, le vizigáztaijt Röserl, folytatja Nigy Imre nagysikerű regényét, közli a Bllcs R.bl ak\'uálls véleményéi, Papp J>ncsl poentlövé-seit és minden sport, síinháxi és politlksl aktuali\'áit. Mutatványszámol Ingyen küld a kiadóhivatal, Budipest VI., Ó utca 12.
J( A Napkelet decemberi első ma kOzll E Nüll német zene-eszfe Ikus cikkét Bartók Béláról és a modern zene problémáiról. KáUay Miklós Lagerlöf Zelmáról Irt nagyszabású tanulmányt az Irói.ő jubileuma alkalmából, Németh László pedig Babits Mihály lirá|áról értekezik. Bűky Qyörgy folytat)» Szivárvány az ég kapuja cimü regényét, Komáromi János és Blbó Lijos no vellávsl, Simon Oyu\'i verssel szere psln-k. Oazdag krilkal roval, zenei, színházi és művészeti szemle egészíti ki az u| szám tartalmit. Mutatványa rámot díjtalanul küld a kiadóhivatal : Budapest, I, DJbrentei-utca 12.
Az olasz tanszék a pécsi egyetemen
A kalfuzalaliiter u olan ayelv
taaitab aagyatáa;a ereáaésféi61
Róma, november 30
(Éjszakai rádlójeleníés) Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiazter in\'erjut adott az Impero dmü lapnak. Kifejtette ebben, hogy milyen nagyszerű eredményeket ért al Magzarország az olasz nyelv tanítása kOiOl. — Az olasz lanfolyimoknak mintegy 1000 hallgatója van ma. Ei Idén a pécsi e#yelemen tanszéket állítanak fel az olasz nyelv és Irodalomnak. Ennek vezetésével egy kiváló bolognai egyetemi tanárt biznak meg.
J*ü*íJ!« MSItényi cipőt vesz.
liíka^eí höolp* 34-ig «ö Eélffií ^ £á"f°\' OÍ"0 "I és péntos oipA
Férfi nóolpo 42 fiámig 15 P, 47-lg 20 P éi feljobb lö P és feljebb 18 P és feljebb 16 P és feljebb
Nöl egész szám fűzős dpfl fekete 19 P és feljebb, barna 21 P és feljebb, férfi egész vagy félcipő 20 P és fellehb «•-. Egész-száru posztó cipő, körül bőrrel, női P IB-BO, féifl P 2I-- 1
Miltényi Sándor és Fia cipőraktára, a Fő-uton.
1928 december 1.
ZALAI KÖZLÖNY
KOzflimsii
Rádió a mezőgazdaság szolgálatában
A földművelésügyi ir inlizter o\'y in törvény [a vailatot (erjesztett az ország-gyQléi elé, amely nagyon köielröl érdekli a gazdaköxönség minden rétegét. TOrvény|ivailata a rádiónak a mezOgardatági hirek kö\'elezö kOz-1 étéről izól. Ez a javaslat a mezO-gazdatAgi értékesítés siemponljAból annyira jelentőségteljes, hogy azzal lipunk esidaköxönségének érdekében részletesebben kívánunk foglalkozni.
A raexögaxdasági termelés n\' héz-ségel, gondjai közölt az első helyen áll az értékesítés kérdése I Ha egy évnek ezernyi aggodalmával és fáradságával a magyar terme\'ő learatta, leszüretelte fáradoxátánsk gyümölcsét, akkor — nem egyszer egész meglepet ésseetOrn — olyan árakat kínálnak terményelért, amelyek még termelési költségeit sem fedetik. Ilyen jelenségek terhe alatt a fizetőképessége nspról napra csOkken minden rendű és rangú termelőnek. E tel szembea a napi lapok állandóan hozzák és hangoztatják, hogy annrp égek, nagygyűlések, po\'iiikal összejövetelek alkalmával a gazda-sorsnak javítását sdrgetlk. S amikor a legteljesebb Összhangban nyilatkoznak politikusaink, közgazdasági életünk vezető egyéniségei arról, hogy Itt a segítésnek utolsó órája, akkor szomorúan állapíthatja meg saját bőrén a termelő, hogy a csiga lassúságban morgó törődés ég segélynyújtás csak Ideig-óráig hat, de a mostani tempójában nem tartóztatja fel a termelés csődjét. Hs akadna kétkedő, kérdezze csak meg azt a rokonát és jóbarátját, aki gazdálkodik. Lth*-e a vidéki paritásban fizetett 1850-19 pengőt rozs ét 20 50—21 pengőt buza ár melleit gazdálkodni, vagy 20-25 filléres must ét bor árai mellett szőlőt fen-tartani?
A rfidló bitszolgálatnak a meiő-gazdasági értékesítés ügyében való kötelező bekapcsolása elő fogja mozdítani a jobb termény-értékesítést. A vidék] gazdák eddig megkésve értesítitek a termény, vagy állat árak változásáról. Gzzel szemben a jól smtmmM kereskedői árdaksHségek telefonon, táviratban röpítették szét az árváltozásokat, amelyekkel termé-sietszeittleg saját érdekeiket szolgálták. A termelő tájékozatlanságát az árakra vonatkozóan igy kOnnyen ki lebetelt használni. A vidéki hetipiacokon gabonát vásárló megbízottak csak ugy .véletlen* összetalálkoztak a piac sarkábin ét „kartellbe* lép tekl Megállapodtak egymás kOzött, hogy ma csak 11 kor kezdünk venni pl. 21\'50-értl II éráig csak had ,Jöjjenek" az eladók I Ezekhez ha sonló törekvéseknek kíván véget vetni a földművelésügyi miniszter törvény-lavailata. Ha a javaslatból törvény lest, ugy minden községházán, minden érdeklődi gazda megtudhat/a majd, hogy ml volt az utolsó tózsdel napon a buza, rozs slb. termény ára. Ez a tőzsdei ár ugyanis az Igaii ánz*bályozó a vidéki pi-.cokon is, > most már csak a községi elöljáróságokon múlik, hogy e<t a Jelentőségteljes rendelkezést hlvségesín, * gtzdaérdek szemelőtt tarosával foganatosítsák.
Emellett azonban még Igen sok kivánni valója van a gazdaközönség-oek. Jól tudjuk azt, hogy nagyon sok nehézséggel kell megküzdenie a földművelésügyi miniszterlumnsk. — Ezen nehézségek decára azonban
csak a magyar talaj Icrmőképenségé-ben lehet minden reméDyü\'ik, amelyet az arra Illetékeseknek kell segilenl és támogatni abhan, hogy a mngynr földön való termelés munkáji rentábilis, haszorilnjló legyen. Megismételjük hazai viszonyainkra vonatkozó azon generális gaidasági elvet, hogy csonka Hazánkban, amely meg-csonkitottságával még inkább agrár-Jellegűvé lelt, csak akkor lesz élet és előrehaladás, ha a mezőgardnsággal foglalkojó termelők vátárlóVépesek lesznek. _ (.9. 0)
Esti tanfolyamok
a fémipari szakiskolában
Nagykanizsa, november 30
A fímlparl szakiskolában a következő esti tanfolyam vannak a folyó tanévben előkészületben:
Stabil gőzkazánjától tanfolyam (54 elmllst, 18 gyakorlati órában) összes tandíj 18 30 P, vizsgadíj 5 P. Stabil gőzgép kezelő tanfolyam (90 | 30 ó.), tandi| 28 50 P, vliSRidlJ 9 P. Loko-mobll és cséplőgép kezelő tanfolyam (108+36 óra) lendi|29 30 P, vizsgadíj 14 P és végül az elektromos -Ipari előkészítő tanfolyam (80-| 64 óra), Ir ndi) 37 30 P. vlz-godlj 9 P.
Közülük az <8 ekkor indul meg, amikor jelentkezés u Ján kellő számú bal\'gató gyül etybe
Megjegyzendő az, hogy a kazán-fU ő és gépkezelői tanfolyamokra csak szakmabeli Jelentkezők vételnek f I. At elektromoslpari bevezelő tanfolyam e\'őkészltö résre az elektromos szerelői és gép (telep) kezelői tanfolyamoknak, valamint a moztgép-kezelől tanfolyamnak is. lia a be-iratkozók u\'ána ezeket óhaj Ják hallgatni, ugy szakmabeli Jártasságot kell Igazolnlok, de eiélkül Is beiratkozhatnak, -»• ez esetben azonbin végbizonyítványra Igényt nem tarthatnak — a rádió-le Itfonlcával foglalkozók Is, akiknek munkáját megkönnyíti, eredményeit fokozza ez a tanfolyam az elektromosság alaptörvényeinek elméleti és gyakoriali Ismertetésivel.
A tanfolyamokra Jelentkezni lehet hélkörmponkinl d. e. 11-12 óra között a fénlparlsVola igargatóságá-nál, Sugár ul 9
A mai lőzsdért ismét rendkívül Jó hangulat uralkogott. A barátságos Irányzat kialakulásához nemcsak a külföldi piacok szilárdsági, hanem ar élénkebb vásárlási kedv és fede-zétek is hozzájárultak. A tözsdeidő közepe táján a nyeresépblitositó eladások ugyan kissé visszanyomták az árnivót, utána azonban a piac újból megszilárdult és egyes részvényekben rég nem látott magas áifo lyamok kerüllek felsziire. Igy megemlítendő a Kósién, amely ismét elérte a 800 pengős Jegyzését. A favorizált nehéz papíroknál, főleg a vas- és bányapiacon a rendezési napnak nem volt lanyhitó hatása. Közvetlen /áriát előtt nagyobbirányu nyeresígbictositó eladásokat vlllotihk
kl, aminek kövttkeztében a nyereségek jórészt lemorigolódtak is az irányzat egyenetlenné vált. Azonban igy U a k piplrnál számotlevő nyereség mutatkozik. A forgalom ma It élénk volt és a tőzsde egyenetlen irányzattal zárt. A flxpapiiok piacán az irányzat igen csekély forgalom melleit tartott. A valuta és d:viia-piac részben barátságosabb.
^tis modeu télikabátok
Képesített szűcsök által készített toki-
és\'mtnöségu szőrmebnndák
A legdivatosabb szabású
délutáni és estélyi ruhák
lités, ár, aatabéa is mlnAaégban utóiéi-hatatlanak I
LttluMsrs la, kéwpiniár«».
HAVAS ERZSÉBET
Budapest, IV.. Kecskemétl-u. 7.
Zürichi zárlat
Pária 3030, London 25-18i\'i, Nswyoik 91900. llrfüsal 73 30. Mltaco 27-30, Madrid 83 67\'/a. Amstardsai 208i5, Barlla 113 73 WUn rá 00. fc.ll* 3 75 Práii 15 39, Va>só 58-20. Badaoast BO 53 Be (iád B\'i 2 l/t, HmtafMl 312.
Terménytőzsde
A buza 05 fillérrel esett, a rozs 15 fillérrel emelkedett. Az Irányzat gyengén tartott, a forgalom csendes.
a«M >\'uav 7\' kg-os 28-30—35-45, 78 kf «• 25 55 - 25-70, <9 k*-os 2580-35 9D, 80 -os 25 90 26 05 dunánttül 77 k«-r. 35 10 - 25 35, 78 k«-os 35\'3\\-25-50, 79 kg-os 25 60 35\'0 10 kg-os 25 70 -25 8\\ ion 73 05 -33 20, takina. tiM 75 25- 5 50, a«rárp* 27-00—37 50. síd 2525-ZV50, t«n|«jl 31-25—11-75 ÜMikodM 18 75 19 00.
1 MhywB Tfoto étrin-JetfsáM
valuiax <U*aU 1775-27 90 Be%* tr. 79 55-79-85 CM k. I6-1U-17 01 Oánk. IÍ3 50-15310 fjtnái 10 00-10-06 DoUát &70 5(Vi72 50 frsads tr 33-40-2360 HoU. 239 66-230 65 Uagftl 64\'10-84 40 Lat 1-43-3 47 Uvs - -
Uia 39 85 30-10 Máika 136 37-136 87 NOiT* 1535P-153 10 lenni? to-ia-íü 75 PcwU B2-3J-93 8U Ivájd L1I0 32-110 63 ItM k. 163 85-153 45
DCVUAK
Amst 229 9J-230 65 (Maráé 10-4 6 1009 ■ama 116 46 1Í686 Brtassat 79 60-79 85 Bakarast 3 42-3 46 Kopaah.ltf-70-153 10 Loadoa 27-77-27 85 Madrid 93*32-93 73 Mllaao 3999-30 09 Navyoik 572-50-4 10 Osato 16273-153 10
Párti fit
•t
Varsó
Kük*
B-18 23 45 lh-ÍB 1/01 418-4 16 IU 05-151 64-10-64 40 80-50-80 75 11031-11061
Sertés vásár
Csthsttá. 4 53, aaljböl (tedattenil uusdl 803 dsisb, Bteőuodt 165-1 70, uadatl 1 40-1-44, .xedert kteáp 1-28 — 134, kOnnyll 1 10-120, (laOmida Orsa 1-48-1-63, BáMdicadU 1 33—1 44, sngd iBtd6 1-30-1-50, SMloooa aigrbta 170 1-74, islr 301-304, laboxottTiii 176-19), sulonnás láteartá* 172 - 2 04. Ax I áavut élénk
Klaája: Délialal Hyoaáa és Laykliáé Vállalat Kétzvénytársaiág. Petelőa kiadó: Zalai Károly.
j j Ma, szombaton házias, magyaros
I disznótoros vacsora
; a „Dudás" korcsma (Magyar-utca 64.)
| I megnagyobbított és újonnan berendezett helyiségeiben. ! ! KitQnő ó- és ujborok. — Jutányos árak.
Tisztelettel . Rltschef Samu korcsmáros
6000 L ________
Szombaton és vasárnap
a „ZCH hordó" máfrlftwt
DISZNÓTOR
fánkkal és dgányrenéve\'. ■agy adag 80 flllár.
Elsőrendű pogányvár! borok I
Sives pártfogást kér
Szabó Józaafssá.
IPBÓIIlDETtSBi
Az SHÓUr<tetéatk dl|a 10 udia M HIU mlndta további txó dlia ■ fllL Vaáf-taoapoap 10 uMa flO flIMr, mtaí további txó ajsSflII. Sawdáa áa p«a-takan 10 uüi M fillér, mlwtea további sad dlte • MII. Clausd ■ tladaa rwta-gsbb bítSbíl álld saA kél s*óaak tedk. Állást ktraéknak WHt A klHIatáal «
CukorbaUgak tiuitt orvosilag Ijáb-
lott dtebttlkiu kenyér ét sütemény kaabsUV. Makovlciky cukiüida. Telelőn: 5-75. 5975
ÉpUla<a*a«**éat, klttelésl tegolc*ót>-bin végez Stern üveges, teleion 196. 5801
Ok taté* gyenge elímenetelü tanulóknak tanártól. Sikeres csoporttenltás Jutányosán. Könyvkereskedés, Sugár-ul 3.
Hálgyak flgvalmékal Nöl-todrásul, arcápolái modern eszközökkel, u Onzes szépséghibák garantált eltávolítása, bálokri, estélvekre való klsiéplléa ügyében fordul-Jon bizalommal Ozv. Malin Barnáné kozmetikai mütermáhez (Sugár-ut 3.) 5960
Dióbél helyett használjon maayaré-balat 1 kgy 4 40. Legkiválóbb pVrfcAII kávé kapható — Muizet és Prledenthal ctgna____5955
Klnliii ulcaZ\'a. loldsalnten háromszobás, fürdőszobái utcai lakéa alacsony bérrel, lelépéssel azonnal kiadó. Ugyanott szőnyeg, antik bútor nót szalon eladó. HOT
Idősebb Hu ot|séutass«ss«ssak leivé-
tetlk Furmen Imrénél, KOIcaey-u. 9. Cipész-
munkások U (elvétetnek.
5830
Aranyhegyi uj borok.
Aruyhtnri riillif 1 ttter —.78 fllL Antall vörti 1 nt« -M fllL Aráiyhegyl ó-iüler i liter 1 peaiö
Sxl«ormu lárt pclackoktni, Sng céwánL
Sáfrán József
Tllaloa i tss. axám.
rtsMfkeiiekedéw,
------ t«.«:
Tii*foa-rtnd«l<Mh«l S Ut«rt»l fcártOS uáMlok.
ud Eri
Llbaméjat veaiek legmagasabb napi
árban. Palin, Zárda utca 3. 5978
Egyszobás) lakás, az Összes mellékhelyiségekkel, villany, vízvezetékkel kiadó
Rozgonyt-utcs 6. szám. 5683
Kazlnczy-utca 15. szám alatt egy nagy idvsri szobs, esetleg bútorom Tíl^lé. rdeklődni ugyanott I. em. 5960
Kétszobás lakéa mellékhelyiségekkel szonnal kiadó Huuty tér 7. 5994
Két egymásba nyitó parkettás szobé lOrdfaaobéval, konyha, cselédstoba,
esetleg bútorozva kiadó Klslaludy-utca 17/s. Sch leiingernél. 5993
azonnali balépéara keresünk
K*ráf4\'*28 ,eg<del\' Hun«*rU K\'
Klárié egyszobás, konyhás Iskás Mtgyu-
utca 137. — Ugyanott többféle bútordarab eladó. 6004
Jutányos árban fflrdékMak. fotel-\' kádak, U ló kádak készen kaphatók. Vízvezetéket szerel, javitáaokat eszkOzól Baksa bádogos és szerelő, Klnlzsl-utca 31. 6003
VHDBÖRÖKET
nyal, róka, (Oréay, mókás,
nyest és vidrát, áflytollat, vaaat, fémst stb. a legmagasabb napi árban vásárol
8TEÉ1 B. É8 FIÁI IlSTKAimi,
Erzsébet királyné-tér 15. saám.
Meghívó.
Ré»»é«ylii Miig lagyka-nlsaán, 1928. évi december hó 16-án d. e. 11 órakor a vállalat irodahelyiségében
rendkívüli közgyülóst
tart, amelyre a t réuvényeuket ti.xleJettel me|bivja
ai Igazgatóság*
Tárgysorozat i
Egy |fgyzökönyweielf> é» 2 hlte-leiiló réurényea kiküldése.
Hatiroxat a társiság további fenn • állán vagy fe\'osiláia tárgyiban.
„FUTOR"
nélkül mm lehet erős, csontos állatot nevelni I — Cuk erős, csontot illat hizlalható eredményesen I
„FUTOR"
növendék illatok nevelésénél nélkülözhetetlen I
„FUTOR"
a legflnomabban őrlett méazsótíp, amely li állatok szervezetébe Igen könnyen felszívódik, aromatikus anyagtartalmánál lógva
étvágygerjesztő-
leg hat, t a konyhasó etetést Is feleslegessé teszi. Tegyen egy kísérletet és az eredménnyel meg lesz elégedve. Ára : 1 kilogrammonként 40 tlllér. Zsák vételénél: 50 kg. ára: W 10-30. 1 próbadoboz ira : 30 fillér. Kicsinyben és nagyban kaphatók:
OlSZifl JÓZSEF
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Telefon: 130.
Irverésl hirdetmény
(.omárváros állomás melletti
beszálló vendéglő,
amely tavasszal meg lesz na gyobbltva, folyó hó 9-én délután 2 órakor a helyszínen nyilvános árvetésen 1929. évi január 1-től 3 évre bérbeadatlk. — Kikiáltási ár 2400 pengő. — Bánatpénzül 10"/o lefizetendő. Bérbeadó fentartja a jogot, hogy az árverezőkből szabadon választhat. Mészáros és hentes mesterségüek (szakemberek
előnyben részesülnek. Feltételek megtudhatók Készt helyen, Erzsébet királyné u. 13. Kiss István tulajdonosnál és KlssJánosnál.Komárvároson
Leg|obb angol
Römi-kártyák
efrea ciomagokban, valamint ajándéknak alkalmas dobozokban, továbbá egyéb Játékkártyák
kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében nu
ZALAI KÖZLÖNY
Özv. Eppinger Lajosné és gyermekei Margit, Irén, László, vője Kremsier István és az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy a legjobb f<!rj, apa, após és rokon
Eppinger Lajos
életének 53-lk, boldog házasságának 26 ik évében hosszas szenvedés után elhunyt.
A megboldogult hült tetemét folyó évi december hó 2-án délulán 3 órakor kisérjük a Király-utca 37. számú gyászházból a helybeli izr. temetőbe örök nyugvó helyére. Nagykanizsa, 1928. évi november hó 30 án.
Nyugodjék békében I
oiüinenial
Kizárólagos képviselők:
1928. dfc»mbw I.
Magykanizsa
Deák-tér 2. Telefon 5-22.

minőségben és tartósságban felfll&inlhatatlan!
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gfizmotó, vegytlsztltó, ruhiftttő vállalata
a axombathclyl orix. Iparklillltáaon aranyéremmel kitüntetve
NAGYKANIZSA Kazlnczy u. 8. Hunyadi-u. 19.
Mo», fest, tisztit, pllsséroz.
Szétie|tett kabátok festése már 8 pengőtől.
háztartási fehérntmUek legolcsóbban __> a
Férfi és női
| KALAPOK
(Hückel, ü/ukitB, Haltan, D troask) férfi és női
SAPKAK
Bzalhig, tomp, gyAszfáljol
nagy rakiira. Átalakításokat vállalunk.
GYENES ÉS VIDA
<ni rt\'sófemp\'om mellett.
Hatóságilag engedélyezett
VÉGELADÁST
tart a 39 év óta fennálló
FRANK VILMOS
cég, mely alkalommal a raktáron levő összes
férfi, fíu és gyermekruha,
valamint
kalap és sapka
a legolcsóbb árban kiár usittatik.
Hirsch és Szegő
Nagykanizsa
— Telefon 73. —
uj üzlethelyisége:
a volt Schwarz éa Tauber Ide
üzlet, a nagytőztds mellett. *
Oyárl lerakat; zsák, ponyva/zsineg, kötél, lópokróc, vetőmag, műtrágya.
_Í41I
Ragályos
betegségek
ellen a legjobb védekezés a
tisztaság.
Viselt felsőruháit Időközönklnt tisztittassa vegyileg a
Rózsagyárban
Kapoawárott.
--isn
Oyöjtőtelep: Nagykanizsa, Erzsébet-téri
A letenyei kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
42l9/tk. 1928. szám.
IMI birdetDÉiY Ilmát.
! Sp!c»k Ferenc és neje Vlsnlcs Rozália I végrehsj\'atónak Vlsnlcs Márton molnári I lakos végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehajtási ügyében a lelekkönyri ható-sáf; a vég(«h»M*< \'rverfct 3«« P. 49 Ilii. tőkekövetelés h )irulikal behaliA a védett a lelcnyei kir. Járásbir ság teitl elén levő. Molnári és Bicsehely községekben tekvfl s a molnári ! 41. sztjkvben A I 59 hrsz. a ingitlsnnak végrehajtást szenvedőt llltl/1 )u:alé<ára 8C0 1\', az u. o. 473. szllkvben A f 142 hisz. «. Ingatlannak végrehajtási szenvedőt Illető liralíkri 200 P, a bccae-helyi 415 sz j vben A + 725-a. hrsz. ingat-l<nnak végrehajtást szenvedőt illető Juta-likra 2C0 P. kikiáltási árban. A molnári-l 41. szljkvben foglalt Ingatlan Oranis Já os és ne|e Kanizsai Katalin holtigtartó haszonélvezeti jogával s becsehelyl 415 sztjkvben foglalt ingatlan Ha|du Verooa II. Rodek Jánosné molnárl-l \'akót holtigtartó hasion-élvezeti jogával terhelten bocsáttatik ár verésre.
Az árverést 1929. évi január hó 29. napján délelőtt II órakor a molnári I köiséghizánil f .gják megtartani.
Az árveréi alá kerülő Ingatlanok a kikiáltási ár felénél, Illetve kélhimi \'dánál alacsonyabb áron nem adha\'ók el.
Az áiverelnl szándékozók kötelesek bá natpénzül a kikiáltási ár IO»A>-ál készpénz-ben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadék-képrs értékpapirosban a kiküldöttnél lelenni. vagy a bánatpénznek előlegesen biról letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az ár-véréül feltételeket aláirnl. (1881 ; l.X. t.-c. 147, 150, 170. §§.; 1908 : XLI. t.-C. 21. 8 )
Az, aki az Ingatlanért a klklállíST árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köte\'ea nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. 1908 : LXI. t.-c. 25. §.).
Letenyén, 1928. évi szeptember hó 27.
napján.
Dr. Hltzclberger s. k. kir. |blró.
A kiadmány hiteléül: Pál Ovula s. k
kotló.
Nyomatott a Délzalai Nyomd. é. Lapkiadó Vállalat Réuvénytármágnál Natjvkaniztón. (Felelő, nevezető: Uüá Károly.)
208. évfolyam, 274. ttám
Nagykanizsa, 1028. december 2. vasárnap
Ara tö mér *
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
I4M0C sxertesxtf: BarWrtts Lajoe
Imi tgf Ma ■
A magyar külügyminiszter a lengyel köztársaság elnökénél
A lengyel államfő díszebédet adott Walkó Lajos dr. tiszteletére
Var kJ, december 1 (Éjszakai rádlójeUntés) A Magyar Távirati Iroda jelenti: A köztársaság elnöke ma délben ünnepélyei kihall-
gatáson fogadta dr. Walkó Li|of külügyminisztert. A fogadás után tiszteletére ebéd volt, melyen részt veit Pllsudszky marsall, a asejra el-
nöke, gr. Zalesky küKtjymlnlszter, Radzlwlll herceg és még sok előkelőség, valamint avarsöi magyar s a budapesti lengyel követ és Walkó kisérele.
A Manln-kormány közeledést keres lagyarországgal Is
Bukarest, december 1
(Éjszakai rddló/elentés) Mlronesca külügyminiszter fogadta a kQlfOldi és román aa|tó képviselőit, akik előtt ai alábbi nyilatkozatot tette:
— Románia arra törekszik, hogy kiküszöbölje azokat az elleniéieket,
melyek még azokkal az országokkal fcnoállanak, melyekkel Románia bi-borua ellenfélként szemben állott. Január 15. és 30. között látogatást teszek Varsóban. Megcáfolom azokat a híreket, melyek szerint Lengyel ország közvetít Románia és Orosz-
ország kőzött.
Végül a külügy,ninlszter megkö azönle a sajtónak azt a meleg tá-mogatást, mellyel a Manlu kormányt fogadiák és kijelentette, hogy minden külfflldl lap levelező|e akadálytalanul végei h:ll munkáját.

A népszövetség decembert ülésszakát Luganóban tartja
A tanács elnöke december 10-re hívta öss?e a tanács tagjait
fJéVlp december 1 Ma délben beérkeztek a még hátralevő válaszok a tanácskozások helyének Luganóba való áthelyezése
ügyében. A hlvataloe közleményt, amely fudat|a, hogy Ptokop (Flnn-oraiá|) a tanács elnöke december 10-ére Luganóba hívja össze a Nem-
zetek Siöretaáge tanácsát, ma délután bocsátotta kl a népszövetség főtitkárság!. A német delegáció hir srerlnt a Grand Hotel Palace ban foj lakni.

* .1 V^.iin


A millstatii orvos izgalmas vallomása Forgács Anna halálának kBrlllményeirftl
Dr. Plchler kezelőorvos eskü alatt vallja, hogy Forgács Annát megfojtották — A halál oka nem tisztán fulladás, de a kéz és selyemsál szorítása okozta sokk
Budapest, december 1 As Erdélyi-bünper mai tárgyalá-sán PkMkr József mUlaUtti orvos. Forgács Anna kezelőorvosa elmondotta, hogy Erdélyit és Forgács Annát jól Ismerte. A lezuhanás után megvizsgálta Forgács Annát, de erő-setob gyógyszert nem irt elő, mert a beim Ilyent nem akarl bevinni. Hallotta, hogy Erdélyi bántalmazza fa-leságét, de ennek látható nyomai! nem tudta megállapítani. A zuhanás sérülései Inkább csak horzsolások voltak és a nyakon semmiféle sérü-
lés nem volt.
Nj pókkal kéiőbb meg akarta látogatni Forgács Annát, de Erdélyi azt mondotta, hogy .letesóge alszik" — ne zavarja. Mikor, mint halottat látta Forgács Annál, nem keltette azt a benyomást, mintha erőszakosan balt volna meg. A MUUtattban felvett jegyzőkönyv minden mondatát fenntartja.
Ezután a boncolás módjáról éa a jegyzőkönyv vezetéséről tett vallomást. Majd azt vallotta, hogy Forgács Anna halálokának megjelölésénél Er-
délyi és Uáldl akarták befolyásolni. KJcjette véleményét, mely azerinl Forgács Anns halálát nem tintán fulladás, hanem a kéz és selyemsál szorítása következtében k-Jetkezeit sokk okozts. Eiután a védő adott fel kérdéseket a tanúnak, Elmondja, hogy nem volt abban a meggyőződésben, hogy gyilkosság történt, de eskü alatt vallja, hogy Forgács Anna foj\'ogatáa éa aokk alapján halt meg. Az ügyészség a tárgyalás folytatását keddre halasztotta.
Vérbefnlladt Zágrábban Ingoszlávta önállóságának flnnepe
A horvát nép gyászlobogókkal „ünnepelt" és tüntetett a jelenlegi rezsim ellen A rendőrség letartóztatott néhány tüntető diákot, de a tömeg megtámadta a rendőröket, hogy kiszabadítsa a diákokat — A fegyveres összeütközés során egy diák meghalt, több ember súlyosan megsebesült
Oric, dtoember 1
Zágrábból jelenlik a Tagas Po»t-nak: Jugoszlávia önállóságának ünnepe Zágrábban viharosan kezdő dött, később Zágráb véres események színhelyévé változott A kora reggeli órákban még nem mulatott különösebb képet a város, csak a köiéofl-Mek voltak fellobogózva,
magánépületeken sehol sem volt zászló.
A horvát Franc-párt épületére kiülitek egy nagy gyászlobogót.
Az ünnepség programja azerint reggel 9 órakor ünnepi misének Sr-T^it volna lenni a székesegyház--n bakimból a csendőrség
nagy kéazüllséggel vonult kl és a izékesegyház előtt egy díszszázad
és a tábornoki kar foglalt helyet.
Közvetlenül az ünnepi Is\'en\'lsz-telet megkezdése előtt három főiskolai hallgató felmászott a toronyba és három nagy gyász-zászlót tüiött ki.
A középső zászlón Horvátország Címere, a baloldalin .1918 december l.-, mlg a jobboldali zászlón ,1928 junius 28.* felírás volt látható. Amint a közönség megpillantotta a három gyászzdszlót, óriási Izgalom vett erőt a tömegen, amely viharos tüntetést rendezett a kormány és a mai rezsim ellen. A tömeg a katonákat Is szidalmazni kezdte, mire a katonák azonnal töltöttek és a szuronyokat Is fegyvereikre tűzték. Közben a rendőrök a három diákot lehozták a toronyból és letartóztatták őket.
Amikor a rendőrség be akarta kisérni a letartóztatott diákokat,
a közönség formális ostromol Indított a rendőrség ellen, akiknek kezéből kl akarta szabadítani a diákokat.__
A Jellaskh tér és a Petrinaka-u\'ca s-.rkAu ". a rendőrség és a tömeg összeütközött.
A tömegből köveket Hajigáltak a rendőrökre, hirtelen lövések dördültek el, azonban még eddig nem tudták megállapítani, hogy melyik oldalról adták le őket. A lövöldözésből harc fejlődött kl, melynek folyamán több száz lövést adtak le. Egy diák már az első sortűz következtében életét vesztette, egy rendőrt és egy munkást súlyosan megsebesítve szállítottak a kórházba. Állapotuk életvesiélyes. A tüntetésre való tekintettel a katonai térparancsnokság visszarendelte az összes katonai csapatokat,
A tüatetés 10 óráig tartott, amikor a rendőrségnek sikerült a tüntetőket szétoszlatni A városban óriási az Izgalom é« attól tartanak, hogy ujabb Oiaztciapá sokra kerül a sor. A város utcáin rendörörjáratok cirkálnak és eiős katonai osztagok helyezkedtek d.
Mit jelent a véres eseményről a jugoszláv kormány félhivatalosa ?
Belgrád, dec 1. (Éjszakai rádió-jelentés) A zágrébi véres eseményekkel kapcsolatban a belgrádi félhlva-tslos .Avah" hírszolgálati ügynökség az alábbi zágrábi jelentést teszi közzé:
— Abban az időben, mikor a ság-rlbl katolikus azéketegyházban az ünnepi lalentieztdetet tartották Jugo-azlávia önállóságának ünnepin, néhány fiitslember elkezdett klsbáloi és lázító kijelentéseket teiL A rend-őrsig azonnal köztelépett és négy fiatalembert letartóztatott. Mikor • letartóztatottakat a rendőrőiazobára akarták klsérr i, több fiatalember ki létlelet tett a foglyok kiszabadításán. Eunek során dulakodás támadt a fia\'alrmberek éa rendőtOk között. Mindkét részről revolverlővések hangzottak el. Négyen megsebesültek, köilük két rendőr.
Hh< ftl HMlfHt*
1298. december 1
MENTSÜK MEG NAGYKANIZSÁT 1
Nagykanizsán 1200 munkásból 300 állandóan
munkanélkUI van
Az Siszmunkánág Is Trianonban látja nehéz sorsának okát
Nagykanizsa, dectmber 1 Legutolsó cikkünkben feltártuk azokat a súlyos nehézségeket, melyek Nagykanizsán a családalapítást any-nyira kemény problémává teszik. Tudjak, hogy fészekrakásra váró fiatal emberek szivéből beszéltünk, amit bizonyít az ls, begy ismét több hozzászólást kaptunk cikkünkhöz. Továbbra ls kimerítően kívánunk fog-lalkoml a város helyzetével és készséggel adunk helyet minden érdemleges hozzászólásnak.
Mai számunkban a nagykanizsai Ipari munkásság helyzetével foglalkozunk és rámutatunk arra, milyen ■ munkanélküliség Nigyktnizsin. Ezen a bajon nemcsak tervekben levő, kanem gyakorlatilag Is végrehajtott építkezésekkel lehet segíteni, mert ez az Összes szakmák embereit foglalkozáshoz jultstji. Építkezés nélkül Igen súlyos helyze bs keiül az önállókon kívül a munkásság Is, mely még annyi lökével sem rendelkezik, hogy egyik hétrftl a másikig tudja búzni, ha nincs munka. Szegény munkáscsaládokban e\'adnl való sem Igen aksd már, mett el- { •diák régen, amit nélkülözni tudtak. \'
Naponta látjuk, még Ilyen fagyos novemberben és decemberben is a mezítlábas gyermekeknek egész csoporttá), akik egy kis meleg ételhez csak a különböző jótékonysági egyesületek konyháján jutnak.
Ezeknek apjuk, any|uk, amíg van valami keresd, dolgozik, de aztán épen a legnehezebb időszakban, télen tétlenül várják, hogy ml lesz holnap. Ezek a munkanélküli munkáscsaládok a legnyomorúságosabb helyzetben sínylődnek. Ét sokszáz ilyen munkáscsalád van Nagykanizsán is.
A Zalai Közlöny munkatársa felkereste tegnip este a munkásság otthonát, hogy onnan szerez ren információkat.
Tudvalevő, hogy Nagykanizsán a szakegyletek csoportjaiban van tö-mOrülve a munkásság kétharmad része. Igy a legkompetensebb helyről kaptuk az adatokat, amelyek bizony, mint ennek a cikksorozatnak minden adata,nem valami tetazeiőiek. Nagykanizsán körülbelül
800 szervezett és 400 szervezeteken kivDI illó mun kás van.
Ennek ax 1200 munkásnak
20—25 százaléka munkanélkdl
van. Ex a száztlék nem mond sokat,
bár elég megdöbbentő, higy ebb n az arénylag nem nagy városban 300 munkás van ken,ér nélkül. Di csak külső látszatra van igy. Alant adatok következnek nrjd arról, hogy milyenek a kereseti viszonyok ég eb böl majd lá.hilja mindenki, hogy alig egy hajszállal jeleni többel egynémely szakmában az, hogy dolgozik a valaki vagy sen, olyan lehetetlenül minimális keresetbei Játnak.
Siakcsoporlonként a muukanélkü-liiégre vonatkozólag az alábbi hely xelképet lud\'uk összeállítani: Az épl\'őmunkásoknál (wteérlendök a rokonszakmák Is: festők, ácsck stb) áprilistól, májustól egész októberig volt muaki. — Azóta a mi i napig kb. 50 százalékos a munkanélküliség. Mire a tél teljesen beáll, ez a szám eléri a 100 százaléko*. Ejy két btlső munkához juló emb:r lesz, aki a téli hónapokban is visi valami keresetet b.ua.
A faiparban egész éven át kisebb-nagyobb hullámzással 8—10 száza\'ékra tehető a munkanélküliek siéms.
A bőripari munkások köiüi néhány ink voli mun kája egész évben. Igen súlyos ezeknél a helyzet.
Az élelmezési munkások közül a szakmunkások, pékok, kivé és sörgyári munkások el vannak helyezkedve. A segédmunkások 10 százaléka nem ksp munkát.
A szabóknál és cipészeknél az év nagy obb részén át mintegy 25— 30 százalék nem tud munkát kapni.
Az összes szakmák kOzül pedig legsúlyosabb
• vasasok helyzete. Nagykanizsán van kb. 200 vasmunkás. Ebből állandóan munka nélkül szaladgál 15-20 százalék.
Az összes Iparosok közOtt ■ nyomdászoknak van a legjobb dolguk. Munkanélküli nyomdász Nagyksnlzaán egy sincs. Keresetük valamennyi szakmabeli fölött áll.
Annál nehezebb a
kereskedelmi alkalmazottak belyzeto, akik közül 35 százalék nem talál elhelyezkedést. Különösen a most szabadult, vagy szsbaduló fiatalok lézengenek állás nélkül és nehezítik meg családjuk helyzetét.
A kereseti lehetőségek tekintetében ax építőmunkások sze-
zonbrn keressek óránként 80 fillért, falp rban 60 fillérl. A cipészeknél heti keresel 25 pengő. Van egy két kivétel, aki többet keres. Szabók ugyanígy 25 —30 pengő körül visznek hiza, de ezekben a szakmákban azt sérelmeilk a munkások, mint velOnk közölték, hogy több mint nyolc órát dolgozruk a munkások. A kereskedelmi alkalmazottaknál a havi jövedelem igen változó. Van akinek
havi 600 pengő fizetése van, de van aki
60 - 80 pengőért do\'go\'lk egy hónapon át. Mint mlr említettük a legroaszabb a helyzete a vasatokmk, akik órabérenkén! 30, 40, m: xlmum 70 fillérl keresnek. Tekintve a legnehezebb szakmát, mindenki kitalálhatja, hogy mit jeleni ma naponta 3—4 pengőt
A női munkások bárom IrxMIgyárban vannak foglalkoztatva, akiknek 16 és 20 p;ngő köitll váltakozik keresete. Vannak egész fiatalgyerek lányok, akik míg ennél Is kevesebbet keresnek. A szakegylet ad ugyan segélyt tag/alnak, de ez édeskevés ahoz, hogy megéljenek belőle.
Akik szakmájukban nem ludaak elhelyezkedni, azok alkalmi napszámokra mennek el. Azonban ez sem jut mindenkinek és ez okozza, hogy két év óta körülbelül 30 munkáscsalád költözött el Nagykanizsáról, ezenkívül lObbszáz nőtlen segéd vette kezébe a vándorbotot, hogy másból próbáljon szerencsét
Vannak olyanok, akik nem Ismerik a város nehéz helyzetét és idejönnek munkát keresel, ezek két- három nsp múlva már azomoruan odébb állnak és folytalják vándoiuljukat.
Megkérdeztük a munkásság vete-tölt, hogy ők miben látják a súlyos helyzet okát: — A munkásság Is
a trianoni határokban tudja a pusztulás okát — mondották. — A munkásság helyzetén az segítene, ha építkezések volnának. Hs nemcsak a várcs, de magánvállalatok is olyan helyzelbe jönnének, hogy építkezni ludnánsk. Mert
egyedül az építkezés az, ami az ősszmunkásság helyzetén jelentős módon segíteni tudna.
Megkérlek, adjunk hangot annak, hogy a vasmunkásság körében nagy elkeseredést keltett, hogy a város megvette a „Merkui" vasgyárat,
mert ott ICO—120 ember marad kenyér nélkül. Erre Dem gondolt senk I a képviselőtestületben — mondják. Sirelmexlk azt la a munkások,
hogy
a csatornázási munkálatoknál Inkább a vidékieket alkalmazták,
holott azok szombaton nem ilt költötték el keresetüket, hanem hazavitték falujokba. Egész héten pedig a hazulról hozott szalonnát ették. Sérelmeilk továbbá, hogy a műhelyek tele vannak tanoncokkal,
akik ba felszabadulnak, nem tudnak, mint segédek elhelyezkedni.
— A munkásság halmtén sokat segítene a
nyolc órai munkaidő — mondj tk — mert ezzel sok munkanélkülit munkába lehetne állítani. *
íme, hangot adluok a munkásság psnaazának. Országos panaszok. Minden városban ugyanazok. De hoizá tartoznak Nagykaniisa mai helyzetének grafikonjához.
Ma Wolláknál
zene-estély
gyönyörű énekszámokkal
Disznótoros vacsora
ára 1 pengő.
_8tKO
iMláráa
A uaykaabaal ■•éaovolcglat «€-
HoalA fclonMaaki Szombaton a Mmirték-tf Rmei T teakor +14, détutáa J órakov45-8, Mta 9 ónkor +18.
WUnf: Reggel borult, délben és este kevésbé borult égbottoiat.
Stitlrdmy > Reggel Észak, délben Éazak-kelet, este Délnyugati azét
A Mtrtaotológlal IntéMt laKaMw este 10 órakor: Semmi vagy kevés csapadék és lényegtelen Időváltozás
NAGYKANIZSAIAK kedvelt találkozóhelye BUDAPESTEN

VII., Baross-tér 23. a Keleti pályaudvarral izemben.
Központi fűtés.
H Ideg-meleg víz, telefon, rádió, fürdők, lift, írószoba, hall.
Charlie-Chaplin-Cirkusz
SZENZÁCIÓS FILMJE MÉG I NAPIG A VÁROSI SZÍNHÁZBAN
tttft.
CALA1 KöíLömr
Vásári tudósítás
Nagykanizsa, december I
Szegény vásári tudósító — most aztán Igazán zavarban van.
Rágja a tollat, nézegeti a fehér kutyanyelvet és azt a néhány kusza hlerogllfdt, amtt feljegyzett magának...
Hol kezdje? ...Mint kezdje?
Legjobb volna csak egyetlen szóval leírni, hogy gyönyörű.
Nem gyönyörű... ez kevés.
Talán: szenzációs ..
Ez sem ló, hiszen nem történt semmi gyilkosság, még csak kísérlet sem. Ha csak a főzést és a nyomon követó kopasztást nem tekintjük an nak. (Ugy látszik: az egész világ kifordult a tengelyiből Először főznek, aztán kopasztanak). De ezt sem lehet Imi, mert hiszen az Idén — (de ez aztán mégis csak szenzáció) nem Is kopasztanak. Az Idén sokkal kevesebb a pumpolás és több a tarka ötlet, több a vidámság.
Viszont: ha ezt megírom, altkor mindenki azt fog/a hinni, hogy a nőegyletI vásáron Ingyen lehet mulatni.
De ezt meg kt hinné el ?
Máshogyan kellene kezdeni...
De hogyan ?
Talán Igy: tA terem egyik közepén (mert sok közepe van a terem nek, minden szépasszony sálra egy egy kö epe a vásárnak) szóvul a terem közepén forog a rlnglspll é» a rlnglspll amint forog és a muzsika szót mellette és a gyerekeket nem lehet elszedni onnan, ugy örülnek a rtnglspllnek, ahogyan forog és rajla csücsülnek a gyerekek babái, amiket elhoztak hazulról a vásárba, hogy felültessék őket a rlnglspllre és minden gyerek lest a porcellán babát, hogy mikor mosolyodik el, ahogyan forog vele a rlnglspll..."
Hát kérem ez Igy nem nem Jó, mert ha Igy folytatom, akkor a végén szegény olvasóimmal Is forogni jog, de nem a rlnglspll, hanem a
Máshogyan kezdjük.
Ugy hogy: „A váulr Irányzata sziláid. Az árak nem szilárdak. (T. I. amtt 20 fillérre mondanak, azért I pengőt Is lehet adni.) A felhozatal hihetetlen. Karácsonyi díszekben (ezek a vásárok művészetté fejlesztették ezt az „Ipart") Igen élénk érdeklődés. Úgyszintén erős vásárlási kedv a Mikulás piacon, melynek árai ver tenyenfelűllek. A virág piac Jól nyitott. Vezető értékek ismeretlenek
Kiért azokat a zsdkba-macska-sdtor-
n mind egyforma skatulyákba csomagolták)..."
Nagyon rossz... nagyon rossz. Igy nem lehet mégsem elkezdeni egy ko moly tudósítást.
Vagy írjam le, hogy Dobrovlcs, a „Milánunk" a beígért tündér országot valóban levarázsolta, pompás ízlésé ve! és sok fáradsággal, a Polgári Egylet Ürmeibe? Ezzel sem lehet kezdeni, mert a dicséret a végén Jön, előbb be kelt számolni a vásárról.
Megvan I
Megírom a szenzációs bárt. Mert ez Igazán szenzáció. A kisterem van bárnak átalakítva. Bár-söntéssel, bárparkettel, bár asztalokkal és a pom pás Bár boys zenekarral. Istenem — hogy megy ott a tánc folyvástI Őszintén megvallva Irigyeltem Is, mert amikor egyszer fiatal voltam és elhatároztam, hogy táncolni fogok, akkor a táncmester azt mondta nekem:
— Tegye kl fiam, a ballábát.
En kitettem az egyik lábamat, erre
<J rám rivallt •
— A másik ballábát. Nem érti?
Hát szóval e?. nem tartozik Ide.
QyerUnk a tudósítással I
Hol Is hagytam abba ? Ja — még el sem kezdtem ? Hát akkor elkezdem. Gyönyörű
Nem gyönyörű... ez kevés. Talán: sienzdclós... Et sem jó, hiszen... ...Enyje, ezt meg már mintha mondtam volna...
Most mit csináljak ? Mit kezdtek ? Hogyan kezdjek ? Hát kérem, s erkeszlő ur, én nem
töröm ezen tovább a fejemet I Nem kezdem el sehogyan. Aki kíváncsi rá,
menjen el, nézze meg. (bl)
*
A vásár ma délelőtt 10 ór kor folytatódik. 11 órakor nagy virs\'iiés. Fél 12 órakor nagy gyermekelőadás. U ána nagy hangverseny (katonazene). Délután 3 órakor a vásár megy tovább. 5 órakor nagy műsor a bárban. 8 órakor nagv tánc kerekedik. Későbben n gy muri. BelépCdi 40 fillér. Ez az egyetlen, arai kicsi.
Érdekes jogászi nyilatkozat az Erdélyl-pörröl
Dr. Weisz Lajos ügyvéd, aki többször nyaralt lül-statban elmondja, hogy a Kanzelről véletlenül nem lehet leznhannl
Ügyvédi vélemény szerint Erdélyi Béla elkerülheti a halálbüntetést
Nagykanizsa, december 1
Körülbelül két hét óta tartja irgalomban \\ kOzOnséget és a szorosan vett jogász-világot az Erdélyi-bűnpör, melyhez hasonlót a békevilág óta nem igen produkált az élet. Talán a Líderer féle gyilkossági prr adott annyi irgalmat és szenzációt, de amig ott csak arról lehetett szó, hogy a .szép Mlci\' ví gy „Guszti* Olt, sddig Erdélyi Béla esetében rop pant nagy feladat előtt áll a bíróság, mert a vádló i konok tagadásban van. A produkált bizonyítékok su!ya eddig még nem oldotta fel Erdélyi Béla nyelvé\', akinél meg-átalkodottabb és csat undort kiváltó vádlott aligha Olt még magyar bíróság előtt a vádlottak padián.
Ma Erdélyi Béla bűnűgye olyan horizontok közölt mozog, hogy mellette minden, ami akár társadalmi, akár politikai mozgalom, elhomályosul és egyedüli beazédlémájs leit az embereknek.
Léplen-nyomon róla beszélnek az emberek és a hetenként háromszor előforduló tárgyalási nap izgalmait, mohón falják a hoaazu újság kolum-nákról.
*
Mindezekért érdekesnek tartottuk sz Erdélyi Béls bűnpörröl hosszabb beszélgetést folytatni dr. tVttöLí-\' jos kanizssl ügyvéddel, a kilűDÖ jogásszal, aki Igen érdekes véleményt adott erről az ügyről.
— Nekem, mint jogászntk — mondotta dr. Weisz — teljes meggyőződéses véleményem ebben az ügyben nem lehet, mert nem ismerem a vizsgálat legapróbb részleteit is. Ctupán annyit, ermnnylt a lapok részletesen közöltek. A főtárgyalás eddigi adatai nagyon su yosak. A
KARÁCSONYRA
a laoajabb is lagexabb kézimunkákat nagyon Jutányosán
bocsAJtom a t. vevőim rendelkezésére. Montiroxáaokat, »U0gön,ök él tarltSk Saaaaállttáaát a legkényesebb Ízlésnek Is megléteiden a
legolcsóbban vállalom. ElAnyomtatáaok a legnagyobb választékú és legújabb mintákkal, művészies kivitelben készülnek
REINITZ BÉLÁMÉ
kézimunkaszaküzlete □aák-\'ér I. an Talafoa 858.
többi sdat kellő ét mély itmerete nélkül azt a meggyőződést keltik a jogás/ban, hogy Erdélyi Béla Idézte elő felesége halálát.
— A halál okát eddig nem látom llazlázolnnk, hogy azt fojtogatáf, veroná1, vagy a mélységbeiuhanát okozta. Személyesen nyaraltam Mill-itatlban. Többször jártam a tokai emlegetett Kanzell-meredeken, de nagyon valószínűtlennek tartom, hogy onuan bárki Is véletlenül leessék. Ctak, ha igen vlgyJzitlanul megy, vagy ha nagy vihirok annyira aláássák az ösvényt, hogy a járókelő nem veszi azt észre. Vagy pediglen, ha valaki onnan önként le nem ugrik.
— Mivel ni igyarázza ügyvéd ur — kérdezte munkatársunk,— Erdélyt Béla cin\'kus felháborító visel kedését?
— Ebből nem lehel arra következtetni, hogy Erdélyi Béla követte el feltétlenül a gyilkosságot, mert ez a viselkedése egész életének mentalitását hoidja magán. Aki csal, sikkaszt, diplomákat és váltókat hamisít, mint Erdélyi Blla, ugyanakkor pedig látszólagosan a legkorrektebb formában, lovtgias módon, párbajokkal intézi el ügyelt, az mindenáron csak a látszat megóvásári förékiíIL Eiirt ffisza afoiényea tagadót. Lehet, hogy viselkedése a legnagyobb mértékben antipatikus, de ez nem vezethető vissza arra, hogy nejét megölte volna.
A védelemről kérdeztük ezután dr. Weisz Lajosi, aki a következőket mondotta:
— A védelemnek kétségtelenül nagy eröttége, hogy a boncolás ki-rül hibák történtek és hogy a bon coláit dr. Lagner tzemélyében olyan
December 1 én meg|elenö 1929-es
UJ KATALÓGUSUNK
a rádiótechcika legnagyszerűbb ujdontágait taitalmazza. Számos illusztrációval éa szenzációsan olcsó árakkal. — KWánr ra ingyen <s.lbérmentve küldjük-
SÜSÜN LT.
BUDAPEST,
V., Vigadó-utca I.
fiatal orvot védette, akinek ez volt az első boncolása életében. Igy tehát ö nem is terjeszkedett Id mindama körülményekre, amelyek inalomiailsg a halál okának kétségtelen felderíti sére vcnitkoznsk.
— jogász-szemüvegen át milyennek látja Erdélyi egétzegyéniségét?
— Erdélyi Béla jellegzetes típusa a bábom utáni idők degenerált korszakának. Egy igen szomorú típus, aki minden bűnre képes és tx életcélja semmi egyébből nem áll, mint könnyen, munkanélkü megélni. Nem érezni soha verejtéket az arcon és adni az úrit mindhalálig. A háború után meglazult erkölcsi felfogás a folyó tinta vizében az Iszipot kavarta felül ét ez az iszap veti fel as Erdélyi Bélákat, akiket a mocsárláp virágjának nevezhetünk.
Igen érdekeien fejtette ki előttünk ír. Wn&,t bonÍMesre vonatkozó véleményét, mely ennek a nagy pernek ge. incet beszédtémáját képezL
— Mit kaphat Erdélyi ? — kérdezi mindenki és erre ad szakszerű feleletet az alábbi jogász-válasz.
— Az intellektuális bűnök Erdélyi beismerésével beigazoltak. Nem két-séget tehát, hogy azokban bOnOsoek irondják kl és néhány esztendei fegyházzal sújtják. Ezen deliktumok-nái tulyos lesz az anyagi halmazat Ami Forgács Anna hilátámk ügyiben ezt a kérdést illeti, amennyiben egyáltalán bűnösnek mondja U a bíróság, akkor két eshetőségtől lehet •zó: vagy gyilkoitágban vagy szándékos emberölésben mondják M bűnösnek Erdélyi Bélái. Mindkát esetben külön mlnőtül a cselekmény, mert hitvestárton lett elkövetve. — Minthogy az osztrák köztársasági törvények a halál bün\'etést eltörölték, abban az esetben még a bűnit -ség kimondása esetén sem lehet
■6!
uövet- ó»
selyemruhákat
\' ezen cikket többet áron alul tladoai. Mara látaaf Wagykaalaaa^ iMfcfrj-.J
tekintettel arra, nem tartom, gyár
XALAI KO&ORV
1036. jtjgjg 2.
•tteáSK&itíim
A .TcijVjnrta" vMjrg)>ü lej 1 UlV turoMi lakotok IUIj reggel, dílulín, tite.
Erdélyire a halálbüntetést alkalmazni Azért cem, mert a cselekmény e,követig! helyin szerint hetá-lyos törvény eit a bünteti st nem lem* rí már. A mi büntelö.örvényünk, (1878. V. tdkk 12. azakasi) szerint ugyanis .ha a büntet vagy vétség az elkövetés hetyén enyhébb annál, amelyet ezen törvény (t magyar büntető törvény; megállapít, az előbbi alkalmazandó". Vagyla az sd t\' eee\'-ben az osztrák köztársaság büott 0 törvényének bfln\'etéal télele enyhébb létéi ■ magyar bíróság is szt kénytelen alkalmazni.
Ezután dr. Welsz ügyvéd bámulattel adózik a birúság és a nyomozó hatóságok munkáiénak, különösen a tárgyalás emelkede t színvonalának.
— Annyit mondhatok — végezte dr. WeUz ügyvéd Információját — hogy ilyen ngy per már buasiu évek óta nem volt, mely ennyire eokmindenre kiterjedő volna. Azt hiszem, hogy itjen emberek, mint Érdél) I Bála, kik annyira megöuik a külszlnt még s tárgyaláson Is, mindin intellektuális bűnre késiek, de ölni, al ól féln*. A pnihéjük inkább azt engedi mutatni, hogy In kább készek máiul eltétetni valakit láb alól. Különben semmi sem lehetetlen. Hogy Olt, vagy nem Olt, azt még az ezuláni tárgyalás fog|a tisztábban klrau alni. U. Oy.
TRETORN
HÚCIPÖ VILÁGHÍRŰ
■ .■*% r.- -yr/T.wgftggay ri—- ■ •\'y.\'j- :•••
Jövő vasárnap alakul meg Nagykanizsán a Magyar Szent Korona Szövetség
Apponyl Albert gróf és Szterényl József báró lesznek a gyűlés szónokai — A város díszkapukkal, ünnepélyesen fogadja a magyar nemzet nagy fiát — Országos jelentőségű lesz a december 9-ikt alakuló nagygyűlés
kat állítanak fel.
Apponyl Albert grófon és Szterényl József bá\'ón kivül megérkeznek Károlyi József gróf, Hunyadi Ferenc gróf, Széchenyi József gróf, slb., akiket Nagykaniisa képviselője, dr, Kállay Tibor v. pénzügyminiszter fog a pályaudvaron ünnepilyesen üdvözölni.
A rendezőség mindent elkövet, hogy ez a fogadtatás minél Impo-zánsabb legyen. Felkéretnek a háztulajdonosok, hogy erre az alkalomra lobogózzák fel házaikat ti díszítsék kl ablakalkat.
A rendezőség erre Q zalavármegyei nagygyűlésre meghívta dr. Rott Nándor vesipré.ui, gróf Mikes János szombsthelyi rnegyéspüapököket, Zala városalt, járási szét helyeit, nagyobb községeit, az összes vezető egyéniségeket.
A fogadtatás és a nagygyűlés részletes programját most állilj* össze a rendező-bizottság.
Pesti -ffiD virslii
iája állardóan kapható Krauaz Nándornál.
Nagykanizsa, december t
Nagykaniisa város közönsége országos jelentőségei eseményre kéizül december 9 re. Akkor a\'akul meg Nagykanizsán a Férjlak Magyar Szent Korona Szövetsége, melyet valószínűleg röviden követni fog a női tábor meghódítása is. Az alakuló nagygyűlés a Po\'gári Egylet ösizes termeiben délután fél 3 órakor kezdődik Przlblszlavszky Ferenc nyug. ezredea elnöklete alatt. A gyűlés nem c»upán alakuló-gyűlés lesz, hanem egész Za\'avármegye közönségét egybefoglaló nagygyűlés.
A gyűlés hivatalos szónoksi gróf Apponyl Abert és báró Szterényl Jónef, akiknek fontos kijelentései és beszédei elé ai égési otazág nagy várakozással tekint.
Nagykanizsa város közönsége a rendezőséggel karöltve nagy előkészületeket tesz a magyar nemzet büszkeaége, Apponyl Albert gróf éa a többi vezérférfiu méltó fogsdlatá-sárs, akiknek tiszteletire dlazkapu-
ElArtha ladoü Idény miatt ai összes raktáron levő női éa gyermek télikabátokat
S| y á r I áron adom el.
TERN JÓZSEF, Kaslnosy-ia. I.
A zalai községek 42 százaléka nem birja el a
közterheket
169 zalai község kért és 123 kapott álkml segélyt háztar tásának fenntartására
Zalaegerszeg, december 1 A most közzétett alispanl jelentés az augusztustól november elsejéig terjedő negyedév keretében foglalkozik a vármegye mai helyzetével.
Az alispán elsősorban a községek háztartási helyzetével foglalkozik. — Megállapítja a jelentés, hogy a többnyire kormányrendeleten alapuló törvényes kötelezettségek községeinkre sok és súlyos terheket rónak.
Azokra a községekre, melyek községi Iskolát tartanak fenn, ezek a köliségek szinte elviselhetetlen teherként nehezednek. A pótadóval rendelkező községeket súlyosan érinti
A megállapított p\'itadó a vármegye területén 10-75 százalék kö-zőtt mozog. A költségvetések felülvizsgálása során az alispán 123 községet részesített összesen 137502 pengő segélyben. 104 kőzaég pedig segélynyújtás nélkül képes fedezni az 5 százalékos kereseti, valamint az 59 százalékot pótadó keretén belül rendea szükségleteit. A 409 zalai község kOiül ezek szerint 42 százalék nlocs abban a helyzetben, hogy saját erejéből meg tud|on birkózni a mai súlyos viazonyokkal.
Jelenti az alispán, hogy a font kölcsönből végzett beruházáiok kö
a tüzoltószefek beszerzésének kér- j x0| , vármegye székházának, to-...........vábbá a leteoyei éa keszthelyi székházak épi\'ése befejezést nyert s az utóbbinak Ideiglenes átvétele Is megtörtént. A telefonhálózat építése pro-gramsietüen folyik.
dése. Ugyanígy az uifentartásl költ ségek is.
Számos községben az elemi károk folytán csökkent a borfogyasztásl adó, ami szükségszerűen magával hozta a pótadó emelését.
Mindezek ellenére az alispáni jelentés megnyugvással jelenti, hogy auig az 1928. évi költségvetéstk ttrgyalása során míg 204 közsig nem volt kipes szükségleteit 50 százalékos pótadóból fedetni, addig az 1929. évi költségvetések közül m \'r csak 169 községet kell a ml nlszterközl bizottság elé terjeszteni, mint olyanokat, amelyeknél az 50 százalékos pótadó a szükségleteket nem fedezi.
kg.-os doboz oukorborsó 1*20 1 kg.-os doboz vajbab . . 1-40
olyan, mint ■ frlaa
Gyeoes Lajosnál.
litofíl! taimer, jól h olcsón
mint «x| tízezernyi utánrendelés legjobban bizonyltja
Wolf A Comp., Kliigeatkal 8a Ir. 884.
Nagy árj*gyxék Ingyen Sokezer kftu6nól«WI.
20 peng ón felOII rendelések portómé ölesek
Oramolonlemezek P 2 20-tól. 6022
Gaál Gaszton ünneplése Balatonbogláron
BalatonbogMr, december I
(Saját tudósítónktól) Oadl (Jászlon, a magyar politikai élet egyik markána alakja tegnap töltötte be hatvanadik életévél éa ebből az alkalomból azü-kebb hazájában meleg ünneplésben részesítették. Bilatonbogláron díszközgyűlést tartottak, ezen OadlQisz-tont díszpolgárrá választották éa Sü-meghy Vilmos Indítványára elhatározták, hogy Osál Qaszton arcképét megfestetik. A községi képviselőtestület ezután felkereste Oaál Qaaztont, majd a templomba mentek, ahol ünnepi Istentisztelet volt.
Délután az Ipartestület székházában köszöntötték a különböző küldöttségek az ünnepeltet, akit a len
Sfellátlak szintén díszpolgárrá vd-
sztottak.
Este bankett volt, amelyen újból szeretettel és lelkesedéssel vették kő rül a hatvan évea Oaál Oaaztont. A banketten eliőiek dr. Szenttványl Róbert plébános, msjl Sümeghy Vilmos, Nagy Emil, tir. Kállay Tibor, Sándor Pai, Relschl Richárd, Pakots J>zs»f, Csontos Imre, Erdélyt MtUt éa Farkas Tittnr mond ák feikOsiön-töket amikre Oaál 0 iszton válaszolt. A zalai képviselők kőiül jelen volt még az ünnepségen Bosnyák Oéza felsőházi tsg, Forster E efc, OyörrO-rey látván, Pozsogár R zső képviselők. Keszthelyről ls sokan voltak jelen az ünnepségen, Így Sztanko-vlcs Jlnoa, n Qudtaágl Akadémia ig<ig<tój<, Relschl Inre városbíró, Berzsenyi László köijegyző és mások.
S üietésn.pla alkalmából egyébként Qaál Omtonboz Írásban is nagyon sok üdvözlés is több száz távirat érkezett. O óf Apponyl Albert levélben köszöntot\'e Oiat Oiaztont, akiről azt mondja, hogy pu-l\'án rgyi-niiége, önzetlen közte vékeaytége és fáradhatatlan munkássága folytán kiváló értéknek ta tja. L^réb:ngra\'u-lált Zsltvay Tibor, a képvisetőtiái elnOke is, aki leveiébrn klemeü, hogy Qiál Qiazton bátor azavával résen áli, hogy segUsen kiírtul a kötélét elburjánoznl akaró gyomját Rákosi Jenő a nála járt küldöttség utján gyönyörű levében küdle d jókívánságait.
Mozgószlnházak
Városi Mozgó. D cember2-án 3, 5, 7 és 9 ór.kor .A cirkusz", Egy félszeg fickó bus-vidim töriénete. Itta, rendezte és a főszerepet |átsza Chirüe Chaplin. Kiegészítő müior: „A Ccw;oy glgerli", főszereplő Art Accord.
Decembrr 3-án és 4 én, hétfőn éi kedden este 7 és 9 órakor „Az e.üst pik", misztikus törtjét az előkelő vllágbll. Főszerep ő: U« Jens Kr. fii és Maria* Ptuder. Két pompás burleszv.
Uránia Mozgó. December 2 án, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor két «lág-r: \'Chtrley őse", Superburleszk PAazerep\'ő Syd Chaplin. .A szok-n ás kapitány" (Szerelmi rénvény-tirsasán), vlgjátéksttrakció. Fősze-tepiő Dolores Ciatcllo.
ngy wegffltttT 2.
ZALAI KÖZLÖNY
NAPI HÍREK
NAPIMNO
Deoember 2, vasárnap
Római katolikus: Biblaru. Protestáns : Auréllá. líaellta : Klsl. hí 19. Nap kel reggel 7 óra 28 perckor,
nyugszik délután 16 óra II perckor. •
Karácsonyi vásár a Polgári Egyletben délelőtt 10--1, délután 3 órától
árost Színház, .A cirkusz", Charlle Chaplin nagy filmje. .A Cowboy glgerli" fősz. Art Accord
Uránia. „Charley óic" Szuperburleszk „A szoknyás kapitány" (Szerelmi rész-vénytársaság) Vígjátékaltrakció.
Deoember 3, hét<6
Római katolikus : Xav. Ferenc. Prot : Olivla. Izraelita : Klsl hó 20
Nap kel reggel 7 óra 29 perckor,
nyugsilk délután 16 óra II perckor. •
Leányklub előadása este 6 órakor a Missziósházban.
Iir. Jót. Nőegylet háztestélye 9 órakor a Caslnóban.
Városi Mozgó. „Az eztlst pók" Misztikus történet az előkelő világból. Két pompás burleszk.
IMÁDSÁG
— Irta: Nagy Lajos —
Altok csonkított térképed előtt Én édes, eltiport magyar hazám S nem látom a napot, n felkelőt, (Nekünk ötökre lenyugvót talán) Oondolalom nsg>nieKsze elbarangol A Cenk-letőre, vagy Dévény leié... S magyar keservvel kérdem önmagamtól: Ez az igazság ... S ez az Isbné?
Ki )u»Bát mindig híven gondozá. Zsellértelek annak moit méri jutóit 7 Hogy ur volt földjén <s becsületes, Isten az é^ben, mindezt jól tudod I Múltján mindig szrreló szívvel csüngött, Ksrdját csak védelemre feite ki S in Istenem, ezer éven keresztül Vezére mindig Te valál neki I
Mért hagytad el most?... Bűne hogyha volt, Muhi, Mi hácsnál megbűnhődte rég I i
Pályáján mért száll Nl.vinn felé Az eddig égbe iveló ktiék? Ez volna a vég, mit klérdeme tUnk? Nyakunkra csapni készen áll a bárd? S már halálos, örök, nagy elmúlásba Hlvogit a gepida?..., longobárd ?.
ló. Hát legyen a Te akaratod! Inkább tömegilr, mint helóta-sor 1 Inkább halál, mint annak tudata, Hogy a világ kigúnyol, megrabol. A megláncolt Titánok végzetére Mi magyar népünk nem vágyik soha I Szabad föld volt ez mindig ., rabmagyart Itl Ne lásson az ég rSillagsátora I
Nem, nem leszünk rablók cselédei, Mert Uram, az Igazságod nem ez I A mi öklünk az egeket veri S a ml sortunk Igazságot keres I Uram, ml caak Tehozzád apellálunk, Ügyünk felett Te mond| ítéletet S nekünk csupán a Te igazságod kell, Nem a kikunyerált kíméleted F...
...Állunk előtted bús rabmagyarok, Öklünk szorul és könnyezik szemünk; Nyugodt tzivvel várjuk Ítéleted : . A nsp alatt hogy van e hát helyltnk ?\' Ha nincs, — takarj be minket szent karoddal Nagy temetődbe mint halottakat És a velünk eihantolt Igazságod Ml helyettünk sirasd el Te magad I
De ha Jog- és Igazságellenes Mindaz, miért most lelkünk könnye toly S Igaz ságosztást széles földeden A népeknél mégsem nyerünk sehol: Uram, ald magad vagy az Igazság Ne hagyd födvf JustlcU szemét S ne nézd, bon a magyart, e tiszta búzát Magába nyelje konkoly és szemét Áment
— Chanuka-Onnepély. A minden évben szokásos Chanuka-ünnepélyt az idén december 11-én délután 6 érakor tartják meg ax Izraelita hitközség székházinak tanácstermében, amely alkalommal 50 szegény gyer-
amKűtsv
E™ dr. főrabbi ünnepi beszédet mond. .
— A Muraközi Szövetség köszönete a polgármesternek. A legutóbbi közgyűlésen a Zalai Köz lOny .Mentsük meg Nsgykanizsát I* akciója kapcsán szóbakcrült Nagykanizsa helyzete, amelyre vonatkozólag dr. Sabjdn Oyula polgármester kijelentette, hogy Nagykanizsa gazdasági életének helyreállítása, a nagykanizsai kereskedelem megmentése csak Muraköz visszaadásával érhető el. A Muraközi Szövetség most tartotta meg választmányi ülését Budapesten Molnár Dezső ny. altábornagy elnöklete alatt, amelyen a választmány hslározstilsg kimondotta, hogy köszönetét tolmácsolja dr. Sabján polgármesternek. Tegnsp érkezett meg a Muraközi Szövetség átirata a polgármesteri hivatalhoz, mely leszögeil azt, hogy ez a hivatalos helyről elhangzott megállapítás erős alátámasztója Muraköz visszaszerzésére irányuló megingathatatlan elhatárolásnak.
— Mielőtt szükségletét beszerezné, el nc mulassza megtekinteni Barta Miksa nagy karácsonyi kirakatalt.
— Megnyílt a Keresztény Jótékony Nőegylet népkonyhája. A KertSitéLy jótékony Nőegylet h tegnapi nappil 50—60 izegény ré szére megnyitotta népkonyháját oly módon, hogy a Molnár László-féle étkeidével szerződést kötön, higy az mindennap délelölt II órakor ez egylet rztg\'nyelnek köteles a meg-állfpilott napi ailng levest, főzeléket és kenyeret vagy tésztát kiszolgáltatni, hetenként kétszer hutssL Molnár Lásiló a jó üg/ iránti szeretetből, maga Is áldozatot hozva, szívesen állott a Nőegylet rendelkezésére ugy, hogy a Nőegylet válasitmánya tagjainak felügyelete alatt az udvarban mindennap 11 órakor bőséges eb\'det k-pnuk az egylet szegényei.
— A régi kolozsvári Sárga János cég xtr. udvari szállító negyedik évtlz des fennállása emlékére mélyen leszállított áron ajánlja óra, arany- és czflslflrult: Budapest, Kígyó utca 5., Klotild pslota.
— Lapunk Budapeweti állandóan olvasható a Park Szálloda kdvéhá \'ban VIII., Baross-tér 10
Határozzon önként a
■■^■■■■^■■■■aaBSSiaaiaMiaflBasBMi^aM
Icgközolebbi cipőjovításnál!
Nem bőrsarkot

Palma sarkot!
Egészség és takarékosság szempontjából Okossáy és haladás alapján I
— Szórakoztató házi estély. A nagykanizsai Izraelita Jótékony Nőegylet választmányának tsg|ai a jótékonyság gyakorlásébin egyesülve, december hó 3-án, hétfőn 9 órai kezdettel házi estélyt rendeznek a Kaszinó helyiségeiben. Ismerve a rendező hölgyek agilitását, az estélyen résztvevők igen kellemes szórakozásra számitbaimk. A kiszolgálásban és a hangulat emelésében a leánygárds legszebbjei, az aranyifjúság kedvencei hstbatóian fognak segédkeznL A rendezőség mindazokat örömmel látjs, kik az emberszeretet jegyében szórakozni óhajtanak.
= Otthon szerelheti rádióját, kiitek, kapcsolási vázlattal, fényképpel, alkatrészekkel forduljon bizalommal Szabó Antal üzletéhez, dij-| talanul szolgálok felvilágosítással.
Szerszámgép és gyári berendezési tárgyak eladása
A Ganz éa Térsa— Danubius R. T., Budapest Schliok-Nicholson R. T., Budapest Gép- és Vasutfelszerelést gyér R. T., Kistarosa Mayer motorgyér, Szombssthely és Dr. Llpték éa, Térsa H. T., Pestszentlfirino gyárak egyesülése folytán felszabadult
néhány ezer szerszámgép éi gyári berendezési tárgy
u. m. mindenfajta esztergapadok, retjolverpadok, sikcsztergapsdok. fúrógépek, automaták, horizontális fúró- és marórnuvek, gyalugépek, shaplne gépek, vésőgépek, horlzontil, unlverzál és vertikális marógépek, fogaskerékmarógepek, csiszológépek, gőz- és légkalapácsok, lemez- és famegmunkálógepdt, orsós-, excenter- és kovécs-prések, teljes öntőberendezések, daruk, tolópadok, tolatómozdonyok, kazánok, generátorok, valamint egyéb gyári berendezések és mindenféle gépek eladásra kerülnek. Kérdezősködések és megtekintés kizárólag csak a Központi eladást Iroda utján
■aaohlnaB-Vai>fcaiafagamalnaohaft
Rosenau B. <3. Berlin-Düsseldorf, Hecht & Lewkowitz Q.m.b.H. Berlin
Postacím: ISa»<)Hln«n-Wfrh»^uf^üro^(Oép(íjgdásl Irod^Peatazentlőrlnc Megtekintés SiijáSwf ISelonlSyJlra inlnícnkor a^tó íflraidelkíiésre.
________ , „ttWMln rtwba fHiMarrtlKUiUdiUrih , am
A kath. hitközség képviselőválasztása
Nagykanizsa, december 1
jeleztük, hogy P. Mátés Htlár plébános vezetésével megindult a katolikusok összeírása, illetve a meglevő névjegyzéknek kiigazítása az összeirás alapján. Az összzeirást nagy apparátusul végzik, házról-házra járva. Az elkészült összeírásból megállapítják a névjegyzéke*, amit bizottság vizsgál felül és 15 napig közszemlére teszik ki a plébánia hivatalban. Ennek elteltével alakítják meg a hitközség képviselőtestületét, ami még Karácsony előtt megtörténik.
— Eljegyzések. Gerda Pischer urkányt Wien, eljegyezte Zerkowltz Oyötgy t őrnagy kereskedő.
Herczfeld Teréz Nagykanizsa és Selcht Óéza Csurgó jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.)
— Menhelyl gyermek-ruha kiosztás. A menhely! gyermekek részére kedden és szerdán a rendes hivatalos órák alatt a városháza nsgy közgyűlési termében ruhakiosztás lesz. A gyermekek szülői vagy gondozói pontosan jelenjenek meg.
— A PFAFF varrógép még 20
év múlva is könnyei* és szépen varr, akárcsak az első napokban, ebben rejlik az olcsósága.
— A Klskanlzsal Polgé} Olvasókör értesiti\' tagjait, hogy ma délután V>4 órakor — tekintet nélkül a megjelent tagok számára — negyedévi rendes közgyűlést tart. A vezetőség.
= Nincs praktikusabb, alL masabb, divatosabb, mint a kö nöl kosztüm (pullower és alj), I
ZALAI KÖZLÖNY
istttt. december 2.
KÖLCSÖNT AD
házakra és földekre elsőhelyű bekebelezéssel, igen kedvező kamat mellett.
Megtakarított pénzeket
biztosan és magas kamittal gyümölcsözteti.
Ezüst koronákat, aranyakat, idegen valutákat és kényszer-kölcsőn kötvényeket legjobban
vísároljs
Központi Mi fi: mmm
KÁLMÁN LEÓ
Nagykanizsa.
— Miért oéptelenedlk a keres-kedótanonciskola ? A nagykanizsai kereskedelmi tanonciskola Igazgatója átirl a polgármesteri hivatalhoz, hogy tudomására Jutott, hogy egyes főnökök és munkaidók fiatal, Iskolaköteles fiukat kifutóknak és bázlsiolgáknak alkalmaznak. Véleménye szerint az illetóknek ez az eljárási azt célozza, hogy az emiitett elmeken alkalmazottakat a kereskedő-tanonciskolába ne kelljen beiratnl. Valószínűleg erre vezethető vissza az, — mond|a a megkeresés — hogy még két évvel ezelőtt 114 volt az iskolába beíratott tanoicok száma, addig az elmúlt esztendőben már csak 88, az idén ptdig mlndOsize 48 iratkozott be. A vá\'osi tanács a kereskedőtanonclskola Igazgatósigának megkeresésével mai Qlisén foglalkozik.
-» A nagy karácsonyi vásár megkezdődött Barta Miksa dl-vatáruházában.
— Sassék képk\'állitáaa megrendezésének előkészületei folynak. Ai országos kritikát lObblzben jelesül kiállt kanizsai müvésipár a fővárosi tárlatok sikerei után most Nagyka-niisán is rendez egy kiállítást, amely a közeli napokban nyílik meg ■ Po!-gtri ügyiéiben.
Ma, vasárnap este
ítoros vacsora
a Markóféle vendéglőben
Rbonnensek felvétetnek.
— Monstre-pörök a nagykanizsai törvényszéken. A kOzeli napokban két monstre-pört fog tárgyalni a nagykanizsai törvényszék. Az egyik december 5 éo, a Munkáa-biztositó hűtlen kezelőjének, Ma/tényt Lászlónak bűnügye, a miiik Müller József nagykanizsai lakosnak nagy pőre, aki 69 rendbeli hivatali sikkasztás miatt december 10 in fog a bíróság felelősségre vonni. Mindkét l)(Intető dgyben a kOzvádló vitéz Cslllaghy O/örgy kir. ügyész lesz.
= El ne mulassza Barta Miksa látványosan szép és ízléses kirakatalt megtekinteni.
— Pályázat Írnoki állásra. A balatonfüredi főszolgabiróság pályázatot hirdet egy újonnan rendszeresített Írnoki állásra. Pályázatok Balatonfüredre küldendők.
— A Nagykanizsa—aalaszabari autóbuszjárat A Nagykanizsa Vidéki Autóbusz Vállalat tegnap kérvényt adott be a városi tanácshoz, amelyben arra utal, hogy a MÁVART megkapta az autóbuszjárat koncesz-silót Nagykanizsa—Zilaszabar útvonalra, de azt néhány évig még nem óhajtja érvényesíteni. Ezért arra kéri a városi tanácsot, hogy amíg a MÁVART engedélye alapján megindítja az autóbuszjáratot, addig a N.gykanizsa Vidéki Autóbusz Vállalat Indíthassa meg a járatot egy Fiát-rendszrrü gépkocsi beállításával.
— Képeit, gobelelnt, kézimunkáit olcsón, gyönyörűen kunsága szerint bekeretezi Melczer üvegkereskedő, Kszlnczy-utca.
= Mielőtt szőnyeget vesz, saját érdekében menjen Bartáhozl Olcsó, jó, gyönyörű választék.
Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7. Alapíttatott: 1862-ben.
ÉRTESÍTÉS.
A Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet IB2S. január hó l-én nyitja meg
68-lk 4 évre szóló
évtársulatát.
Egy tfirzabetót után hetenkint I pengő fizetendő.
Az elöjegyiett könyvek kivánatri minden év végén felszámolhatók mely esetben az addig felizáporodott töke a reá eső haszoneredménnyel együtt kifizettetik.
Kölcsönöket adunk kezességre, Jelzálogra és értékpapírra; a tartozás 4 é* alatt heti befizetésekkel könnyű módon visszafizethető.
UJ könyvecskék • szOvetkezet helyiségében (Csengery-ut 7. Dr. Rapoch féle ház) már most kaphatók.
Befizetések mindenkor hétfftn, kedden t agy ezerdán délelfttt 9—11 óra kOzOtt teljesíthetők
4771 Az igazgatóság.
— 20 havi részletfizetésre szállít
Iuk — igazolvánnyal ellátott űgynö-teink utján is — az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-társaság Nagykanizsán. Pft-ut t
Óvatos öngyilkos
VfJdörben ereszkedett le a kútba és segítségért kiabált
BaUtonberény, december 1 Király jánosné vorsi asszonyt raeg-aildta az ura. Az asszony, hogy urát megijessze, gondolt egy merészet és végrehajtott egy mQ-kutbaugráit. Mikor senki se látta, a kut vödrében óvatosan leereszkedett és a kut fenekén, térdig a hideg vízben, éktelenül elkezdett segítségért kiáltani. A szomszédok kimentették, de hogy az ura mit szólt ehhez, arról hallgat a krónika.
ma eladásra:
» • mpt p.»#k ..........
» í vptsr. v m:. \\s. : \\ .t
StiiHlik
laprik
LdstM
Pmilláal
Faitaéiytk
Vitriaak
Elrontott gyomor, étvágytalanság, felbUfogés, k-llemellen szájíz, emészlésl nehézlégek eielei-ben Ion os, hogy naponta reggelizés előtt fél órával a Hunyady János természetes keserűvizből fél pohárral igyék a bélmütOdís sza bályoiására, a síékrekedés megszüntetésére. Klinikai szakorvosok bizonyítványai Igazolják, hogy a Hunyadi lános keserűvíz előírásszerűen alkalmazva felülmúlhatatlan gyógthitásu az epe, máj és vese-be egségeknél s hogy azt nemre és korra való tekintet nélkű mindenki jó eredménnyel használhat ji
= Bútort díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra, garantált elsőrangú kivitelben. NégytOl tizenhat hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyujtunk. Sok milliót takarit Igy meg. Oyőződjőn meg személyesen, Kopsteln bútoráruházai Szombathely, Kőszegi-utca 5. (üzlet ki, udvarban) í* Sopron
NAGY
KONYflKVflSÁR!
BRAUN
TESTVÉREK R. T.; BUDftPEST
Alapíttatott 1839.
Francia rendtzerű konyakfőzdéjé-
bői egy pa\'ack magyar konyak
0 7 liter P 4*80 Szavatolt tiszta borpárlat
Kapható
flaszel és Friedenthal
fűszer- és csemegekereskedésében ■agykanizsa
Eey nag/palack 50% rum P 3\'—
«ii«
Eméutéil gyengelég, vérszegénység iesoványodás, sápadtság mirigy-betegségek, bőrkiütések, kelések, fu-lunkulusok eseteinél természetes „Ferenc József" keserűvíz szabályozza a belek annyira fontos működését. Ai orvod tudomány számos vezérféifia medgyöződőlt arról, hody a valódi Ferenc lótMÍ vlz-haiása mindig kitűnően beválik. Kapbaló gyógyszertárakban, drogétiákban ésfüszerűiletekben.
— Vasvillával támadta meg a végrehajtót. A nyftroo történt, hogy Szalay litván bírósági végrehajtó hivatalos ügyben Hik községben megje\'ent ifj. Rákosa Mihály gazda házánál. A gazda, amint meglátta a végrehal ól, dühbe gurult. Előbb csu-fos szidalmakkal illette, majd vasvillával reá támadt éa agyon akarta siumL Szalay csak ugy tudott meg-nenekfllnl, hogy revolvert rántottéi visszariasztotta Rákosát. A gazdát f Ijelenteite a végrehajló és igy a törvényszék most bét ntpi fogházra liélte.
— A legelegánsabb női- és férfi ruhák, a legszebb cipők, mind a világhírű PFAFF varrógépek Öltéseit dicsérik.
=■ Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
Ma, waaárnap aata
a „ZflU hordó" Teadéglfikea
DISZNÓTOR
fánkkal éi clgányienévei. ■agy adag 80 fillér.
Elsőrendű pogányvár! boroki
Síives pártfogást kér
Szabó Józaefné.
jóuár,_ha Miltényi cipőt vesz.
L^yka^fgyermek hócipó 34-ig .0 P tl i$» CÍpÖ D"PP CÍPÖ fél és pénto. oipft
Férfi nóolpó 42 izámlg IB P, 47-lg 20 P éi feljebb lo P és feljebb |8 P és feljebb 16 P és feljebb
J* Mára C,P^,I9 W P *
Miltényi Sándor és Fia cipőraktára, a Fő-uton.
1928 december 2.
ZALAI KÖZLÖNY
7
SPORT ELET
Ha délntán 2 órakor csap össze rendkívül izgalmas meccsen az Attila és Zala-Kanizsa
Fenyves bíró, a Csaba-meccs vezetője fog bíráskodni
érkezeit meg a budapesti vonattal Miskolcról. Azonnal pihenőre tértek a játékosok kis«röik felügyelet mellet\', mert holnapra teljesen frissen és pihent idegekkel skarnak kiállani.
Az Attila Igen bizakodó bár tudják, hogv nem leaz könnyű a helyzetük. A Zila Kanizsa soha nem tapasztalt ambícióval kéazüll a mai meccsre és lu minden jól meggy, történhet otysn meglepetés, amire a legopll-mis\'ább emberek sem számítanak.
Érdekes, hogy Pécsről egész sereg Baranya drukker Jeten ette be érkezéséi valamint Somogy és Zala futball rajongói csapatostól jönnek be, hogy tanul legyenek a nagy összecsapásnak.
A meccs pontosan két órakor kezdődik és ait dr. Fenyves Qéza bíró vezeti, aki annak idején ai izgalmas C<abi meccset is vezette.
Nagykanizsa, december 1 Ma délután 2 órakor rendkívül izgalmas összecsapásban fog találkozni a Zrínyi pályán az Attila és a Zsla-Kanizsa csapata
A helyi csapat másfél éves fennállása óta már igen aok első és másodosztályú csapatot látott vendégül, de mondhatjuk, hogy soha ilyen várakozáa nem előzött meg még meccset, mint a ma délutánit.
Szól ez a nagy érdeklődés elsősorban annak a ténynek, hogy a Zala-Kanizsa ez alkalommal a 11. liga legpompásabb együttesét kapta ellenfélül. Másodsorban, hogy ei a mai ba|nokl meccs kétségtelenül az egész 11. liga helyezési sorrendjére kihat és a Pécs-Baranya és Atlla versengésében kimondja a megfellebbezhetetlen Ítéletet.
Az Attila már közölt legkomplel-lebb felálll ásában szombaton este
BUDAPESTI BÉLYEQTŐZSDE
Budapest, IV., Koifuth
UJoi-utca 7. „ti" Egyei bélyegek, sorözatok, keltékek. Választék.
Ar|«gxiAk Ingytn btfrnteotv*. Alapíttatott 1810 ben.
Neotechnikum
egészségügyi-, gáz-, villamos-cikkek
állandó kiállítása
(üzemben bemutatva — belépődíj nina) Budapest, VII., Vörösmarty-utca 5
5 57 (Magyar Szinhiznil.)
Í
ÉRTESÍTÉS!
A MAGTAR KÖZTISZTVISELŐK
Fogyasztási, Termelő és Értékesítő Szövetkezete Textil-Osztálya
eddiginél
december hó 4, 5 és 6-án
áll a t. Tisztviselőkor rendelkezésére. Rendeléseket felveszünk
6 havi részletfizetéses
kedvezménnyel is.
A t. Tisztviselőkar kényelmére
férfikonfectlo cikkeket ls bevezettünk,
úgymint: kész öltöny, sportöltöny, körgallér slb. stb.
Minta gyűjteményeink még a következő cikkeket tartalmazzák: eredeti angol öltöny kelmék, kOlönlegea szövetek, női és férfi fehérnemflek, stffonok, vásznak, damasztáruk, asztalnemOek.
Kész női, férfi téli- és bőrkabátok.
Valódi lenvásznak.
Futó. és ebédlő-szőnyegek. Oummtkabátok. Bőrkabátok m n-den kivitelben. Minták megtekinthetők vételkényszer nélkül és menyasszonyi kelengyék megrendelhetők a fenti három napon fiókárudánkban.
"""" A Magyar Köztisztviselők Fogyasztási-, Termelő- és Értékesítő Szövetkezet
69. számú flókárudája, Nagykanizsa.
8023
cigarettapapír a legdrágább anyagból, - pótanyagoktól mentesen -készül, az egészségre ártalmatlan.
KÖZGAZDASÁG
1600 pengőt tizen ki Nagykanizsa egy év alatt tejnek nevezett vízért
A nagykanizsai piaci tejek minőségéről
Egyik legrégibb, legfontosabb és legáltalánosabb táplálékunk a tej. Szerepe a közélelmezésben Igen nttgy, csecsemő és gyermekeknél egyenesen nélkülözhetetlen. A tej ugyanis a szervezet felépítéséhez és fentarlásához szüksíges tápinyagokat (zsír, fehérje, szinhldrát, sók) talán a legszerencsésebb formában géa mennyiségben tartalmazza Ezért a mivel mindenütt rendelkezésre áll, könnyen emészthető és tápárlékéhez viszonyítva aránylag olcsó, méllán nevezhető eszményi tápláléknak.
A te| egy emulsiószerü folyadék, mely átlsgossn 87 75 százalék viz, 3 4 százalék zsir, 3 5 százalék fe-héije, 4 6 azázalék te|cukor, 0 75 százalék ásványi só és vitaminok keveréke. Keverék a tej, mert alkotó-réazei könnyen szétválaszthatók s uem állandó, határozott suly vlsronyok szerint vannak |elen.
A tej összetétele a tehén kora, takarmányozáaa atb. azerint, de főkép t fajta és egyedi tulajdonságok szerint tág határok között Ingadozik. Ezért éa keverék mlvoita<miatt köny-nyü a tejet hamisítani, csekélyebb értékűvé tenni. A hamisításról és annak mérvéről — hacsak a luml-sltás nem igen durva — a te| külseje nem sokat, vagy semmit sem árul el. Igy a fogyasztó közönség teljesen kl van szolgáltatva a gondatlanságnak, vagy az Indokolatlan nyerészkedési vágyból eredő hamisításnak. Emiatt feltétlenül szükséges a tej forgalmát rendeletileg, törvény-hozásllag szabályozni, a hamisítást meggátolni, üldözni és büntetni.
Hizánkban a Jelenleg érvényben lévő rendelet oly tejet, melynek zsírtartalma 33 százalékon alul van.
teljes tejként nem enged forgalomba-hozni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ennél több zsirt tartalmazó tej az elemzési adatok alapján nem lehet hamisított.
Mlulán ugy gondolom, hogy a közönséget érdekli, hogy mindennapi kávéjához szükséges te| milyen, néhány adatot közlök erre nézve.
1925-1927. évekből sok kifogástalan minőségű piaci tejminta elemzéséből arra az eredményre jutottam, hogy Moson-, Vas- és Zalamegyékben a piaci hamisítatlan tejek átlag-
KJÉRJE A FÜSZERKERESKEDÉSBEN
„ AMOSTMFOJELENT.
RECEPTET TARTALMAZÓ.
SZÍNES kepekkel illusztrált
FÉLE
M OETKtR-FÉL RECEPT KONYVF.l ARA Jü riliÉR •
taMÁat-efJKKATAL
ÉRETT NYUGATIN01 Al BANÁN A LEGJOBB TÁPLÁLÉK
HA A „ rűszraff
NINÜ.rOflDUUOtt KÓMlfNHOZZÁflK DÍOETKERAgtarh^ BUDAPEST.Vl.Cflfffl U Z5
A 127 receptet tartalmazó, .Hogyaa kisifll a Jó sütemény?* dmü könyvecskét kívántba továbbra ls Ingyen és bérmentve küldöm
BRTClEFOMt 982-85. j
HALAI ROELCWt
192a december 2.
ban 3 75 százalék zsírt tartalmaznak: Nagykanizsa varos piacáról az utóbbi 3 évben vett tejek zsírtartalma középértékben 385 százaléknak bizonyult.
Arrsvonalkozólag, bogy Nagykanizsára milyen minőségű tejek érkeznek, 1928 junfuaában általánoi razziát tartoltam. Ez alkalommal minden egyes termelőtől, lr|áruslól vettem mintát. 1448 Uterból 174 mintát vettem. Az összte| zsírtartalma \\1r— 60 százalék kőzőtt ingadozott éB középértékben 3 62 százalék volt. 437 liter, azaz a piaci készlet 30 százaléka bizonyult hamisítottnak. A hamisítás mérve szerint számítás alapján az derült ki, bogy e napon 160 liternyi teljesen fölözött tej. vagy víz került a piacra és vétetett meg teljes fejnek. A 160 lller tej értéke 20 fillérjével 32 pengő, vagyis a nagykanizsaiak e napon vlzérl vagy teljesen fölözött tejért 32 pengőt fizettek kl. Ez azonban csak egy nap. Tegyük fel, hogy he\'enként legalább egyszer ily gyenge a piaci lej, ami körülbelül megfelel a nagykanizsai piaci viszonyoknak. Ilyenformán Nagykanizsa fogyasztó közönsége egy év alatt kb. IfiOO pengőt, azaz húszmillió koronát fizet kl a teljesen értéktelen tejért. Nagy összeg ez s csak igy számítás utján lehet látni, hogy közélelmezési és közgazdasági szempontból milyen nagy je\'enlőségU az élelmiszerek é6 a lejek hamisiiai-lanságáoak ellenö-zése.
Még néhány számot kívánok kö zölni még arra nézve, bogy a havonként Nagykanizsán az 1928. évben tartott ellenőrző szemléken hány liter tejből vé\'etett minta és ebből hiny százalék volt a hamisítás. A mintavétel A meemintá- Hamlil-Ideje totl tej It.-ben táti % Január 136 18 4 Frbruár 279 58 4 Március 363 50 3 Április 336 462 Junius 1448 30 2 Julius 355 67 2 Ezen számértékekből egyszerű számítással megtudhat|uk, hogy bizony sok pénz megy ki a rossz, hamisított tejért.
Még cssk annyit, hogy ha Nagykanizsa közönsége néha kissé később kapja reggel mindennapi tejét, ne zúgolódjék.
Az ellenőrzi szemlék egészségűk és pénztárcájuk javára szolgálnak.
Magyaróvár Szanyi István kir./óvegyész
A KOLOZSVÁRI RÉOI
SÁBOA JÁNOS cég
- kir. udvari szállító -ékaxertaz, órás, mOOtvfii
BUDAPEST, IY , Kigyó-ntca 5. sx.
(Klotild-palota) fennállásának negyedik évtizedes emlékére mélyen leszállított árak mellett
nagy UUQUUIIJI árusítást
rendez
Íí ab. pártfogói Itoytlmdbe ajánlja dúsan felszelelt ékszer, óra, arany- és ezDat-nemü raktárát.
Képes árjegyzék bérmentve
ÍTÉLT A NTÉE*!
És ez az ítélet igy szól:
A legjobban, a legolcsóbban, a leglzletesebben és legbőségesebben étkezni Molnár László Kinizsi-utca 4. szám alatti étkezdéjében lehet. Mert aki csak egyszer a Molnár-étkezdében evett: nem felejti el többé a Molnár nevet. Ma este Ismét pompás disznótoros vacsora Gondos, figyelmes, előzékeny kiszolgálás!
A jégkárosult zalai gazdák
közül aenkl sem Jelentkezett kedvezményes vetőmagért
Zalaegerszeg, december 1
A vármegye lörvénj halósági bizottsága szeptemberi közgyűléséből Hajós Kálmán dr. zalabaksai képviselő Indítványára felirt a kormányhoz a Jégkárosult gazdáknak olcsó vetőmaggal és takarmánnyal való segélyezése, továbbá adómérséklés érdekében. A földmiveiésOgyi minUzter most válaszolt a feliratra. Ertesitl a megyét, hogy a Jégkárosult gazdák segélyezésére országosan olcsó vetőmagakciót indított, de erre Zabból senki sem jelentkezett. Az adóelen gedés módját miniszteri rendelet szsbályoiza. A jágkárosult községek közül Zalából Pölréte, Kerecseny, Klllmán, Hahót, Alsó és Pelsörajk kérlek adóelengedést. Ezek kérelmét a pénzügyminiszternél pártfogolta.
Hr T alrafna wasatóriuma
Ul . UaiMllUO Bídcn bel Wien Diétás gyógyintézetek, külön izlvositily, M57 kénesfflrdftk.
őszt fösalson, mérsékelt Arak.
(—) Országosvásár. A pacaai országosvásár december 6 \'m lesz. A vásárra hasított körmű állatok is felhaj\'hatók.
fÉUFUK életérdeke az „mo8 sir
Aíon.iatl eredményért teljes garancia. Ismertetót 50 fill. bélyeg ellenében diszkréten, bérmentve küld : Keleti J. orvosi mfiszeilsr Budapest, Petőfi 5 -u. 17. *\'«{
Zürichi zárlat ,
Péiti 30 39, London 25"18Vs. Navroik 01905 BrtUttj 7118. MUaao 1719, Madrid 83 80, IfcnuUtdaa W&bVh, Barim IU\'76, WUd 78 00, Sofk 3 75, Prt»« 16-38, V»r«5 M\'M Bcdapaal SO-BS, B«»rf<l <H2l/i. "nHyrait S-12.
IS. aa.
A VILÁGHÍRŰ
varrógép
az ipurűztk legponlosabb és legtartósabb szerszáma, családi használatra pedig nélkülözhetetlen segédeszköz.
20 havi részletfizetésre kapható:
Brandl Sándor és Fia cégnél
Deák-tér 2., a felsőtemplomnál. Állandó díjmentes hlmzésoktatás I
Nagykanizsa legmodernebb timár-flzeme
amely mindennemű bört kikészít és fest évtizedes gyakorlaton alapuló legjobban bevált rendszerrel és kiváló szakértelemmel, igy blang-, talp-, huzó-, gépszíj-, boksz-, sevró-, sevrett és felső cslzma-bflröket, mint az összes szőrmeárut
Zubálv és Polónyi
Egész Zala egyik elismert legszolidabb üzemel
I Terménytőzsde
! A buza 05 fillérrel esett, a rozs j — fillérrel emelkedett. Az Irányzat gyengén tartott, a forgalom csendes.
dta> <Ma». 7/ kg-oé 26\'15-25-30, 78 kg-at 28-40- 25-55, 1% trt-os 35 65 \' 25-75, 80 -oa 25 75 - 25 90. duaántull 77 kf-r. 24-90 25 05, 78 ke-oa 26\'18— 25-30, 79 kR-oa 25 40 25 50 80 ka-ot 25-50 -75 60, rou 73 05 -23 20, tatom, áipa 75-25-;550, KXárpa 27-00-27-50. ub 25 25- 25-50. tao«afl 81-25-31-75 Nmtm 18 75- 1900
rftuii
Véleményes vásárlások, külföldi piacok emelkedő irányzata, az uj üzleti hét kezdete, mind hossz-momentumok hatoltak a piacra, amely ennek következtében az egész tőzsde folyamán barátságos volt. Ma is IC-leg a vas- és bányapiac papírjait keresték, de élénk az érdek ŐJéa a kuliaz és egyéb papírok iránt is. Az emelkedések I —l\'/s\'/o közölt mozognak. Egyes értékekben ma Ismét magasabb százalékarányu Aremelke dések is mii\'aikoznak. Közvetlen zárját elölt nyercségbiztositó eladások mutatkoztak, ahielyek azonban a nyereségnek csak egy részét nyomták vissza. Az Irányzat zárlatkor Is barátságos. A fixkamatozásu papírok piaci igen csekély forgalom mellett egy árnyalattal gyengébb. A valuta és devizapiacon csak a Lel 2 pengős esése említésre méltó.
Thsfc ántsa-jegpzéss
VAUS1AK HVIZtf
fefoU 17 78-77-90 AmU\' 12995-130 65\'
Salat íi. 79iö-79\'85 Balarid iü < 6-10 (W
Csúfak. 18-93-17 01 Idb 18646-18686
Dink, 11350-158 10 Brtaaaal 79 60-79 &5
Otaar 10 00-1006 Bakarait 8 42-3 46
BoUái 570 50-072 50 Kopaab.UW-70-153 10
risndah 23-40-22 60 London ®"77-27 85
ttoiL 229 65-230-65 Madrid 92-22-92 72
Laajjai 64-19-64-40 áUkuu 2994-3009
Lat i\'42-3 47 Hawyofk 572 50-4 10
Ura — - Oulo 1827^-153 10
Lita 59 85-80- lü Pilla 22-88-3T46
átfeka 136-37-136 87 Pi*m 1M6 17 01
Morvái 182-60-153 lO laoSa 4-18-4 16
SetdU. 80-40-80 75 Stockb. 153 05-158 45
Paaata 92-20-92-80 Varaó S4J0-4440
•vájd LI10 22-11062 WUu 80-80-80-75
Sréd k. 162 84-153-45 ZSitcb II03I-H0-61
Caája: Mizalal lysaáa és Ufklaáá TáQafaű lássréaytársaság.
fetelős kiadó: Zalai Károly.
önnek a karácsonyi bevásárlást a
Magyar Divatcsarnok
Budapest, VÜ/14.
Bákóczi-nt 74. SSI\'l
Még ma
kérje levelezóla/Hin. — ha eddig nem kapta volna meg, — ingyen is bérmentve a most megjelent nagy képes árjegyzékünket.
ÜZEHÁTHELYEZÉS
a n.é. közön-ég sára hozni, hogy
Van pzerenci
st ivés ludo
40 év óta fennálló üzememet Kölcsey-utca 19. sz. alól kibővítve és modernül berendezve
Erzsébet-tér 2. sz. alá
(Blan-féle ház)
helyeztem át,
hol a legkényesebb igényeket is
módomban van kielégíteni. Kérem a n. é. közönség szíves pár-fogáaái. Tisztelettel
Mayer Károly
ruhafestő, vegytisztád, gőzmosó éa pllsszlrozó
OyOjtőtelep: 40,8
Fő nt 7., Korona épület.
Meglévő lámpáit
urti-ólcnai lm*4t#njfliS\'c\' alknjmu minden IS\'" láni;vr«. ot w-
k.lmiuh.ló klfíbbllS. Ilin..-bllóc«a«»rnilir--í» .- w< la l->njrrrclrHI)l(><-rl>«-ttny. 1-ay.ícrU worfí* Ui«ml>lftoa, roblMmi-iiH-nl**.
Ara 1 tel|cs ígő toilm- ^ rlsnyávat é« Uveiíiícl 16.- \' i taitalók l?7.óliHrmnj\'« t -f I
.SOP
1 tnrlalík üveijhcnitcr,.\' 1 nagyobbító csarar II
lámpAho/.........

1026 december 2
2ALM KÖZLÖNY
bizalom dolga.
Hálók, ebéd lök, urlszobák n legegyszerűbbtől a legfinomabb kivileiben Állandóan raktáron.
Kedvező fizetési feltételek.
Székely Vilmos
bulortelepe Btgyktalzza, Kazlnczy-atca 4. u.
Eltörendő zaját kárpitosmtlbety
Éger, nyár, bükk,
dió, kírls, tölgy, hir. itb. rönktikst
állandóan vásárol
Foraérgyár b leaésyfateraeló l.T.
Budapest, IJC, Csont-utca 1.
Ha savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vizzel, mely a legsavanyubb bort Is kellemes Hallá varázsolja.
Kapható mindenütt 1
Főraktár:
isz Mi Nagykanizsa.
Király-utca 21.
ii 51-11 k
állaat sorsjáték
nyereményeinek a számát és összegét lenyegesen felemelték
6.500 lyireiÉiyt nrsstiak ki.
FŐNYEREMÉNYEK:
30.000 P.
NYEREMÉNYEK: IS.000 P, azután 10.000 P, SOOO P, 1100 P, tOOO P, 3 drb 1000 P, »tb melyek mind UuriukM flaattatnak hl.
Hiutás daoamber 15-én.
A sorsjegyek áts :
| ldrb=-2p«ngó | \'/»4rb^1 pengő |
Kapható minden bank- é« sors|álék Üzletben, dohánytözsdében, postahivatalokban. Pattal rassdeléaakat a pénz elö reles beküldést útin szonnal te!|eslt a Székeslóv. m. kit. pénzügyigszgatóság, Budapest, V., Sialay-u. 10. és az Összes sorsjáték tóárusitók. W liaa a«r(|(|y*kk«l nam-oaak aatranasélénk aa aaé-hiait azolgélja, hanem Jóté-kanyaégot la gyakorol 11
AFlÖaiHDETÉSEI
Az apróhirdetések dija lOssófg SO fillér, mindéi, lovlLbl izó dija 9 <111. Vssár- éa Ünnepnap 10 szólg 80 fillér, mlndan további izó dija g fill. Szardán éa pénteken 10 sióig ao fillér, minden további aaó dija • fill. Clmssó a minden vastagabb beruból álló a>ó kéi ssónsk számíttatik. Állást keresőknek 6W» engedmény. A blrdatéal al)- alCr. flnotassdt.
HAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
Cakorbatagak részére orvosilag ajánlott diabetikus kenyér én sütemény kspható. Mákovkiky cukrászda. Telelőn: 5-75. 5975
Slaadal, ovál és kór képkerelezéseket legolcsóbban vállal — Slern üveges Erzsébet tér. 6801
Hé- és aérolpAk javlláaa — Brandl Sándor és Pia cégnél, Ueák-tér 2. 5900
IJátékáruk
legnagyobb vélaaatékban
| Kaufma nn Károlynál.
Oktatéa gyenge elómenetelU tanulóknak Unittól. Sikeres ctoporttanltás jutányosán. Könyvkereskedés, Sugár ul 2.
Zongora méltányosan bérbeadó Clm a kiadóban. 6056
PáMkllMánt bekebeleznie Bladaa
Összegben a legelőnyösebben és ktgros-aabban lotyóstttat Aoaél Igáéba peai-
kOlcsönközvellló Irodája Nagykanizsán, Ksalnrzy-utca Z szám.
3163
Kaufmann Károly
url és nöl dlvatáruháza
Dnnántnl i legolcsóbb it legnagyobb
ElOnyomd* (ezelőtt Utsuhorn) Kárpéti Sdaalaél, Kölcsey ulca 15. 5736
Idósebb flu olpéaztanononak felvétetik Furmen Imrínél, Kö!csey-u 5. Cipészmunkások Is lelvélelnek. 5839
Kin\'zsl-utcs 2/a, földszinten báromszobás, fdrdóetzobás utcai lakéa alacsony bérrel, lelépéisel szonnsl klidó. Ugyanolt szónyeg, antik bútor nól izaton eladó. 5927
Dlébél helyett használjon mogyoróbalat 1 kgr. 4 40. Legkiválóbb pSrkAH kévé kipható — Muszel és Filedenlhsl cégnél. 5955
Katonai ín egyenruházati zsinórok és oalilagok,
sapkák tegnap y bovélasttekbjn
KAUFIAffll KÁHOLYHÁL Tel. 372
Kladé egyszobás, konyhás lakás Magyar-utca 137. — Ugysnott többléle bútordarab eladó. 6004
Jutányos álban fdrdékádak, fotel-kádak, ülókádak késien kaphatók. Vlz-vrretéket szerel, javllásokat eszközöl Bakss tádogos és szereló. Kinizsi utca 2i. 6003
Azonnali batépéara kétesünk aaa-targélyoa segédet. Hungária Kefegyár, Klrály-u. 28. 5995
Kétszobás lakéa mellékhelyiségekké rzonnal kiadó Huszty tér 7. 5994
Siöpffleáruk
67 s nagy vélaaatékban
Kaufmann Károlynál
Két egymásba nyiló parkettás szoba fQrdöaxobéval, konyha, cselédszoba,
•kettás
nvf
esetleg bulo ozva kiadó Klsfsludyutca 17/a.
S.hleslngernél.
59 3
Libamájat vestek legmagasabb napi álban. Palin. Zárda utca 2. 5976
„Béranté" megblihstó csak Ksufmsnn Min nál kspható csukott vsgy nyitott. — Osisge: Nádor ulcs 6. Telelőn: 167. éa 571. A n. közönség éideke, a elmet ne tévessze össze. 5548
Ozlathalyiaég folytatólagos raktárral, nsgy pince kiadó. — Ország, Eizsébet-tér 10. 5907
Eladó egy használt ágy éjjelt szekrénnyel. Clm a kiadóban -6035
Fft\'iat 12- axép udvari Oxlat, műhely vagy Irodának ts nagyon alkalmas, külön raktár és padláshelyTségek kiadók.
Bővebbet az emeleten.
5991
Zalraartéa
17, a. sUni alatt.
áladé Vöfösniaity-utca • 6036
Bútorozott szoba kladé Hunyadi u 16.
konyha használsltal
6027
Teleki ut 63. aladé.
sz. Uzle\'ház szabad kézből -6028
téllkabét
-6029
Jó állapotban lévó pia olcsón aladé. Cim a kiadóban.
QsamvasatS szerény Igénnyel felvétetik s zalsszentbalázsl szeszfőzdében azon-
nsll belépésre.
6030
Aranyhegyi n] borok.
rizling í liter -.76 fill.
Aranyhegyi Antall vör
röi
í liter —.66 fill.
Aranyhegyi ó-illler i liter 1 pengő
silgoman tart palackokban. Bt ts cserSral.
Sáfrán
tflaierkereakedéae, Manar-ütce 74. sí. altion: SS5. iiam.
TcUtoa.rtnd.lHalítl i HtartAI hiihoi siilHIok.
Mosást vállalok lakásomon gsrson uisk-;ek vasalását Is válta-
nak és mosott férflingi lom. Herczegné, Kinizsi u. 5.
6041
Stép háiomszobás Iskáa cselédszobával Klsfaludi-utcs 21. slatt dec. 16 tói bármikor átadó. Blnder gyógyszerész. 6034
Jó héal koaatol és lakást adok heti 12 yendóért, üoóraé, EtvOs tér 29. -6037
Kladé kflIOnbejárslu parkettás szoba bútorozva vagy anélkül Nádor-utca 4. sz. alatt. -6040
„TYROLIT" VASPOR
•kssk, r
/ Q
Cy%-y t ^it+^MAj fa títrXáp**/4?
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gSzmoió, vegytlsztltó, ruhaftsIS vállalata
a nombalhaljrl oni lp.>hlilllti.on arinytr. mmtl kHSaUtva
NAOYKANIZSA
Kazinczy u. 8. Hunysdl-u. 19.
Mos, fest, tisztit, pllaaéroz.
Szétfejtett kabátok featéie már 8 pengőtől.
Háztartási lehérntmUtk legolcsóbban
__*>a
Francia és aámst órákat adok. Eppinger Böske Caengery-ut 14. 6051
Eladé I darai. 4 es, 1 datab 3-as, I darab 2 es számú Wertheim szekrény, 1 s drb uj íróasztal 2 drb tölgyfa karosszékkel, 2 drb kitUnó kaiban lévó Íróasztal Szegő | Mór nyerstermény-kereskedónél, Eötvöstér 2. -6(55
Eladé 1 dib 4 ajtós páncélszekrény, 1 drb 5 ös Undeiwood Itógép és 2 drb másolóprés Szegő Mór nyerilerménykereske-dónel. -6054
Kladé egy egyszobás konyhás udvart lakáé Sugár ut 15. -60.3
Legjobb angol
Römi-kártyák
egyes csomagokban, valamint ajándéknak alkalmas dobozokkan,
továbbá egyéb
Játékkártyák
kaphatók FISCHEL FÖLÖP FIAI
könyvkereskedésében >ju
ABDULLA
Rózsalevélvég 11 (Tötök) árs......
Abdulla 11. szám (Török) ára ... Abdutta 16. szám (Egyptlan) ára)
a világ legkeresettebb szlvarkál ———
...... 20 drb P 5 20
...... 25 drb P 4-25
...... 25 drb P 3-90
itetben BUDAPEST, IV« TSrr különlegességi dohányárudákban, kban, mulatóhelyeken éa nagyobb szó-lap rendelésre utánvéttel.
um
legességeket elárusító üzletben BUDAPEST, |VL
tstván-n. 4. Telefon : Aut. 816—58. Az összes I ........
elókelóbb szállodákban, éttermekben, kávéházakban, pályaudvarokon. — Vidékre szállltáa levelezA-lap
Minden egyéb fajta ABDUI.I.A sslvarks megr ndelhetA: madarl KREYBIO RUDOLF külfOldl dohányáru behozatali Irodájában BUDAPEST, V„ Sas-utca 29., I. 52. Teleion: Lipót 963 - 83. (A Nemzeti Bankkal szemben)
Kérjen árjegyzéket) sco? Kérjen árjegyzéket!
Rózsa utcs 29. sz. ház egy hold kerttel szonnal beköltözhető lakással eladé. 6052
Hatóságilag engedélyezett
VÉGELADÁST
tart a 39 év óta fennálló
FRANK VILMOS
cég, mely alkalommal a raktáron levő összes
férfi, fiu ós gyermekruhay
valamint
kalap ós sapka
a legolcsóbb árban kiárusittatik.
Ut
Néhány jó vidéki körletképviselet
még átvehető. Írjon a vezérképviseletnek: Budapest, VII., Andrássy-ut 34.
Telefon: Automata 288 34.
Sürgönyeim: Whlppet Budapest.
Amerika legelső typusu könnyű autója. Mézzé meg
és nem vesz més kocsit.
SEDAN DE LUXE 7960 P.
(5 üléses, 4 ajtós, csukotl)
Tűzifa éi szén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épfiletfs, mész, cement és egyéb építkezési anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120.
DUKÁSZ FERENC
épffleifa és deszkakereskedése Magyar-utoa 108.
Léo, stukaturnéd, tetApaia,
Hajópallógyártás és eladás
Furnér és enyvezett lemez
Asztalosárugyár
Kész ajtAk és ablakok
állandóan raktáron, iss Tvlafm laO.
Hirsch és Szegő
Nagykanizsa
— Telefonszám: 75. —
A Magyar Olaj és Vegyi Ipar R. T. Budapest
Petroleum, benzin, gépolaj és kocslkenócs bizományi lerakata és lefejtő telepe. Eredeti gyári árak.
MEGHÍVÓI
Miffa. rtfj tiWU Ourakbaal uUUwk alkiliai.al
BUDAPESTEN
• MiHnatN oílhoal árum. > l.f.ISnra»«bk laltAalak mallalt a KaMT p/lriud.u MuU oldalival mak> U»ó
QRAHD HOTEL
Park Nagyszálloda
Baláfáit, TOL, Rarou-tér 10.
mrt
■0<Vo eaiséaáqt kap
■ lat UH lap alilliatf|a okaó aaoka áraiakMI,
IO<Vo angadményl kap
oiai Mtoml IraUkML (Kltüní háil koajha.) B i^aagát magtakarit
t«l4U«l aa«t or.lot ál)»h«l 17 poc
Hálunk otthon érzi magát 111
EMuaSS ktaaolfllAa, uifonui caaJiSI I.II.J.
Saját árásks
híd Mmjtk lotytlo, hofy okraUtn állunk uáll-|oa oa«f. — E16l«t<a iiobamignatltléa ilinlatoa.
40S1
Cserszeg-Tomaji szőlőtelepemen, Készt-
áu&ZiS. 400II. idei kliOofl rlzlinotior
12 malligános, literenként 63 fillérért, vendéglősöknek részletekben Is, aladé. Előzetes értesítésre vsiutnál kocsival várom. — Cimem : Mayerberg Károly szőlőbirtokos Budapest, V., Hotd-ii 21.
«ni
Kártyázik Ön?
Akkor nem nélkülözheti
zolnal Zolnay Vilmos „A káilya története és a kártyajátékok (szabályok)
cimen most mcg|elent könyvet. Ter|edelme 383 oldal, kártyaszótárral í. 31 képpel -Tartalma : I. rész. A ma használt káilya Ismertetése 10 fejezetben II. rész. A káilya története Európában 19 fejezetben. III. rész. A kártya Magyarországon 11 felezetben. Kaszinók, klubok, körök, atb. részéie nélkülözhetetlen. — Áia itlzve P 7 —, vászonba kötve P 10 —. Az összeg előzetes beutalása cselén bérmentve küldi:
Pfeifer Ferdinánd (Zeidler Testvérek) ioii nemzeti könyvkereskedése Budapatl, IV., Koatulb Lajos-tttca S.
ALADDIN LÁMPÁK
és í z öaszes alistrészck kizárólagos Itrakala
NELCZER JAKAB
dvegkereakedóae
Nagykanizsa, Kazlnczy-utca 1.
Amerikai redőnyös Irodabútorod,
lrössztal, amer. összerakható könyvszekrény, Iralszekrény, kottaszekrény. Pénz szekrény, lUzmentes okmányszekrény, vaskazetta, használt és uj, nagy választékban. — Adás-vétel, csere, jsvltás, Ált. Pénzszekrény kereskedelmi R. T. Budapest, Bálvány-utca 6. Aut: 811-54. (0 5 Kívánatra ár|c(ifi<kcl küldünk.
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság (Déli Vasút)
MENETRENDJE
Érvényea 1028. okt. 7-töl 1020. májua 14-ig bezárólag.
Budapest—Nagykanizsa
Vonal aiima , A vonat neme Budapestről indul Nagykanizsára érkezik Vonal aliina A vonat neme Nagykanizaá- Budapestre ról Indul érkezik
216 202 222 214 204 | Szem. v. Oyv. Szem. v. Szem. v. Oyv. 21-35 7-35 615 1420 18-30 4-10 11-25 1305 2055 22 40 211 201 213 215 203 Szem. v. Oyv. Szem. v. Szem. v. Oyv. 0-40 6 10 9-25 15-20 1800 750 10-20 1700 21-10 21-55
A 202. és 203. számú gyorsvonatok csak vssárnspokon közlekednek, Nagykanizsáig. A 204. és 201. sz, gyorsvonatokkal étkező kocsi Budapest—Nagykanizsa, hálókocsi Budapest—Trieste Venezla. Közvetlen III. oszt kocsi Triestere. Közvetlen I—II. oszt. kocsi Budspest—Róma.
A 211. és 216. számú vonatokkal közvetlen 1—U—III. oszt kocsival Budapest— Barcs és közvetlen 11—111. oszt kocsival Budapest—Zalaegerszeg.
Nagykanizsa—Balatonszentgyörgy
i;Balatonszent-j| Nagykanl- I ! györgyről lndJ!zsára érkezik|
MS II Vegyes| —tTU—P&
Nagykanizsáról indul
S9-Ó5™"
Vegyes
Nagykanizsa—Szombathely—Wien S. B.
| Balatonszenl-yörgyre érk.
5-55"
I Bécsből Siomb.t- K^,kiindul lkadra illánk,.ka irtaik 1 Naxykanllai- (61 lixW Siombat- Bécsbe felpa fUiik. ArWjlU
321 Szem. v. 5 10 7 40 314 Szem. v 4-35 715 12 05
301 Oyv. 8-25 11 33 1334 316 ISzem. v. 7 17 1010 19 55
311 Szem. V. 11 54 14 43 17-35 302 Oyv. 1420 lti-20 19 34
313 Szem. v. 15 30 20-08 22-50 322 Szem. v. 1815 2115
A 321. és 322. sz. vonatok közvetlen vonatok Barcsrs, Illetve Barcsról. A 301. és 302. „ „ Wientől Barcsig és vissza. Közvet-
len I—II—Ili. oszt. kocsival Wlen-Osljek és Wien-Zagrebra.
A 314. és 313. sz. vonatok közvetlen vonatok Wienbe, Illetve Wienből. Közvetlen 11—111. oszt. kocsival Budapest—Zalaegerszeg és vissza.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
Pécsről indul
}H«gjk«niiii-í Barcsra11 Pécsre \'41 Mai érkezik érkezik
\'Szem. v. gr4Ö 1\'8\'48
Sinautó 9-40 11-40 1440 . 12 05 i| 12 49 ! Qyék. Oyv. 14 04 II 15-50 1800 Vegy.v. i 18-20 || 2135 || -sz. vonatok közvetlen vonatok Szombathelyről, III. Szombathelyre, ii ii ii I—II—Ili. oszt. kocsikkal Barcs—Pécsre.
902. „ gyorsvonatok közv vonatok Wienből, illetve Wienbe I—II—III. oszt. kocsikkal Zagreb-WIen SB. és közvetlen i—II—III.
oszt. kocsikkal Osijek-Wien Sud Bahnhof.
Nagykanizsa— Cakó vec (Csáktornya)
Csákion
nyáról indul
202.
351 1105 1607
Szem. v. | 18-59 Közvetlen kocsikat lásd és 203. sz. vonatoknál.
Nlgykanl-riira irkulk
5 15 12-40 1724 20-35 Budapest
222 \' Szem. v. 202 Qyv. 224 Szem. v. 204 I Oyv. —Nagykanizsa
Nagykanizsáról! Csáktornyára
Indul | érkezik
"" 4-52 r^T-SÜ™
11-55 1315
13 44 15-22
23 05 0 41
viszonylatban 201—204. és a
Dughagyma.
Spenót éa aóaka mag. Kerti műtrágyafélék. GyQmfiloafa műtrágyák. QyOmOIoafa karbollislumok.
Gazdasági műtrágyák. „Slrlua" nfivénytápaó.
„rntor" 8xéniavas tákáraáayaétx. „Floru" mbadalm. rlrágc»ere»«k. Babona oeávázó-szerak.
Kicsinyben és nagyban kaphatók:
0B8ZÁ& JÓZSEF a*ktml*t*a
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett, um Teleion: 130,
Kartellen kívül
Első Balatonparti Mészgyár
a termelést keszthelyi gyfcr elepén íregkeid e. Elsőrendű mlnSségt)
meszet
szállít a legnagyobb mennyiségbe;! bírmelylk allomásri. Ajánlattal készséggel szolgál a
Mészgyár vezetőségeKeezthelj
Telefon 60 szám mi
Fértl és női
KALAPOK
(Hückel, Oyukits, Halban, Damatk) férfi és nól
SAPKÁK
szallag, tomp, gyászfátyol
nagy raktára. Átalakításokat vállalunk.
GYENES ÉS VIDA
<aoi Alsóiemplom mellett.
nagykanizsai fiókja
Sugár-ut 4. Telefon 338.
Minden külön költség vagy portó felszámifása nélkai elhelyez
hirdetéseket
bármely bel- vagy külföldi lapban. Heklámleneket kéislt, isStsim.
Plakátirozést
vállal helyben és vidéken, belvagy külföldön. Nagykanlzsí r. t. város mln<te»-nemO hirdetési jogának bérlője.
Magyar Film Iroda rt Budapest képviselője.
A Magyar Királyi Bclügyminlsí-lérlum fordító osztályának felvető helye. Bármely nyelvről *K! nyelvre fordítást vállal és belfl|f minisztériummal hitelesíttet
HIRDESSEN
a „Zalai K8*lfiny"-b«n.
1928. decemberi
ZALAI KÖZLÖNY
11
varr
RÉO sivAlt jó minőségben
fitt dvei ö/ii efcjl/c//e/e/cA
SINQER VARRÓGÉP
n é s zv é nvtársaaáq
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐ-UT I
Faeladásl hirdetmény.
A nagymélléságu m. kir. fötdml-velésOfryl minisz\'er útnak 100 669— 1928. VI. 4. giámu rendtle\'e alapján a lüivö\'gyl volt úrbéresek Ztla-vármrg-,e Fűzvölgy község határául fekvő fáslrgelőjűkön 420 drb ■tyomóan nyír <s éger törzset, nelyeknek összes fitömege 111 •nörköbméter tűiifára becsUltctett, lomorköbméterenklnt 6 pengő, illeive iz égerre 5 P kikiáltási ár és 1929 évi március bő 31 lg terjedő kiírsz náláii Időtartam mel ett a helyszínin 1928. év december hó 13. napján d e. fél 9 órakor nyüvá ,001 stóbell árverésen I —10 m\'-fs kii tételekben tövön f.-gnak értéke li\'eol. Binatpénz öt (5) P. Rész-ktei árverési feltételek Fűzvölgy község tirájánil megleMn he\'tők.
ms Schmldt Ádám
kítií^l bíró.
Hirdetmény.
Felhívja a városi adóhivatal azon nagykanizsai háztulajdonosokat, kik az 1929. évre szóló házbérvallomásukat még nem adták be, hogy azt 3 napon belül okvetlenül adják be, mert ellenesetben birsággal lesznek sújtva.
Városi adóhivatal.
Nagykanizsa, 1928. november 30-án.
Polay s. k.
6031 számvevő.
Szepetnek község elöljárósága.
1JS4/1928.
Hirdetmény.
Szépeinek község elöljárósága amel közhírré teszi, hogy Szépetek község vadászati Jogát 1929. ™ lanuár Mőt kezdődő 10 évre »petnek községházánál folyó évi űtcember hó 17 én délelőtt 10 Wjikor nyilvános árlejtésen bérbevételek a szepelntki kőr|egy.ői "MSban megtudhatók, wpetn^k, 1928. november 28.
B^ny Endre
kö\'|cgyző.
Bognár András
biró.
NASH é. PACKARD
autók 1929. évi typnsai megérkeztek!
66-os, 76 os és 86 os typusok csukott és nyitott karosszériával. A 76 os és 86-os typusoknál dupla gyújtás, a 86 os kocsinál központi automatikus olajozás. vr
Szántó Vilmos és Társai
Tvk fon 3-22. Nagykantoea, Deák-tér 2. Telefon 3-22.
Nagykanizsai Autóbusz Vállalat
MENETRENDJE
Erisé ber-tér—
Vasútállomás
Oda Vissza
4 00 4-io
5-40 5 60
6 40 7 -02
7-30 7-to
H-M (J00
11-10* 11 ■»♦
12 w 130ft
13-2S 13-3\'
I3«> 13 60
14-60 15 00
17 ao 17-36
17 « 1760
20« 20 65
22-» 22 <o
22 « 22M
24-oo 24-to
Ensébcttér— Klskanlisa 1|
Oda Vlssia < *
7-10 12-16 16-oo 19 10* 7-22 1227 16\'l* 19 -a* 1. 1. II.
Erisébettér— Jóiser laktanya
Oda Vissza
>4* .ka « 21-oo* rmr.rtm 21 io* II.
Az autóbusz kiránduló Ursaságok részére bárhová megrendelhető.
Eruébettér-
Barsk
Oda Vissza
7-« 7-57 it.
11-60 1202 II.
16-22 16"
IS® 18<? II.
♦Csak vasár- és
ünnepnapokon
közlekedik.
Viteldijak i
Erzsébet-tér—Vasulállomás 40 fillér
Erzsébet-tér-Baraktelep 40 fillér
Eieu stikászukon bilül 24 fillér
Szakaszt túlhaladó útra 50 fillér
Alazaka6z vagy diákjegy 24 fillér
Erzsébet-tér—Sporttelep 40 fillér
A hetijegyek I hónapig érvényesek.
Retúrjegy végállomástól végállomásig 32 + 32 = 64 fillér.
Heti jegyek i Vonal átszálló, érvényes 14 útra, végállomástól végállomásig 4-— pengő.
Heti aatakaazjegy i Érvényes Erzsébet-térig vagy innen bármely végállomásig 14 útra 4*80 pengő.
Heti munkéajegy i Érvényes 12 uira, végállomástól végállomásig 3-50 pengő, ugyanaz 14 útra szóló érvénnyel 4\'— pengő.
Tuok^helyett
HADOOOO (IOKBAN
mélkUlOzhetetlcimi
MiMMI_______
KEZÉT N(N MARJA NEM TESZI TÖNKKÉ MINT/% LUGkő
hamm ímotmmM tea/j
NMDINOVT KAPIMlAT
VADBÖRÖKET
nyul, róka, görény, mókus,
nyest é* vidrát, Aof tollat, vasat, fémet sth. a legmagasabb napi árban vásárol
8T1ÉI B. É8 FIAI HA0TKAIIZ8A,
Erzsébet királyné-téi 15. siám.
11
budaptsli festőgyár képviselete tisztit, fest, pllssiroz, gallérok, kézelők, fehérneműik
legszebb tisztitása. harisnya szemfelszedés, fejelés, úgyszintén ágytoll hófehérre való tisztitása.
Elvállalunk garancia mellett bőrkabátok, bőrruhák, bőröndök aktatáskák, cipők, kalapok stb. festését. Elhasznált, lekopott bőrkabátját ujjá varázsoljuk és vízmentessé tesszük
Csengery-ut 5. szám alatt.
Keszthelyen Kossuth Lajos (Pó-u.) utca 33. síim alatt egy
bolthelyiség
1920. május 1-ére kiadó.
Bővebbet ugyanazon ház eisö emeletén. SMS
és Laokiadó lalal Mii
Könyvnyomda # Nagy kan
a „Zalai Közlöny" politikai
i Z S a # Könyvkötészet napilap kiadóhivatala
Készítünk:
TELEFON: 78.
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle ízléses kiállítású nyomtatványokat.
Gyártunk i
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, minfa-zacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon.
Nyomdahelyiség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
ZALAI KÖZLÖNY
1006 dtocmbw 2.
BÚTOR-
vásárlóknak saját érdekük meggyőződni arról, hogy barátságos és kellemes otthont létesíthetnek maguknak, ha a Dunántul legnagyobb áruházában szerzik be lakásberendezési szükségletüket.
állandóan 300 berendezés áll vevőink részére választékul.
A legfinomabb stylusbutorok és a legegyszerűbb polgári berendezések is Írásbeli szavatossággal lesznek eladva. Vevőinket szakszerű és őszinte felvilágosításban részesítjük.
Díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra!
óriási forgalmunk következtében a közismert legolcsóbb árakat számitjuk. ,
Rendkívül kedveső fizetési feltételeket nyujtunk.
Saját érdekében ne tétovázzék, ha bútorra van szüksége, hanem keressen fel bennünket bizalommal!
KOPSTEIN LIPÓT
bútoráruházai
SZOMBATHELY, Kőszegi-u.5km
és
SOPRON, Várkerület 62.
Nyomatott a Délzalai Nyomda Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős ü/ld7c7clO~Zalai Károly.)
26S. évfolyam, 376. scAm
Nagykanizsa, 1028. december 4 kedd
Ara 14 HHér
ZALAI KOZLONT
POLITIKÁI NAPILAP
PekMe szerkesztőt BvWrttt Lajos
Nagy Emil elégtételt adott Bethlennek nagykanizsai beszédéért
Beismeri, hogy a kormányelnöknek semmi köze nem
Bndipott, december 3
(ÉJtzakal rddlójelentés) Nagy Emil dr. OTMigifOlfci képviselő ma az alábbi levelei intézte gróf Bethlen litván mlnlfiterelnOktoz: Kegyelmes Uram I Amidőn folyó évi október 7-én nagykanizsai beszédemben Téged a svéd-amerikai gyufatróizttel ét a Ha-lásr-üggyel kapcsolatban politikai értelemben lámadtalak, mint felelős miniszterelnököt, beszédemnek eme része utin folytatólagosan szószerint ezt mondottam: „...de igen tisztelt választó kOzOnség, nem szerelném azt, ha valami Mtreértés csúsznék közénk. Ét az imént elmondottakat csakla politikai értelelt ben vettem és nem vonalkoitattam a miniszterelnök ur személyére, mert ót mindig nagyra-brcsűMtm és becsdlöm ma Is". Másnap délelőtt u|ságlr(k arra kértek telefonon, hogy ksnlzsai beszédemet
amelyekért öt megtámadta
illetőleg mondjak valamit, mert az nagy feltűnést keltett és ezek nyomán lefolytatott pongyola s nem is egészen komoly telefoni beszélgetés révén nem olyan szövegben került a ssjtóba, sz én tisztára politikai természetű támadásom, ahogyan azl előiö nap elmondottam, hanem sz olyan színezetet nyert, min\'ha egyéni becsületedet akartam volna érinteni. Kijelentem, hogy — már kanizsai beszédemből ki\'űnöleg is — lávol sem leheteti ilyen siándékom és sajnálom, hogy a telefon-beszélgetés újságba került, egyéni feddhetetlenségedet érinteni litszlk. — De ezenlulmeaöleg erkölcsi kövességemnek tartom, mtg annak kijelentését is, hogy azóta teljesen h\'te-lesen, minden kétséget merőben kizáró módon srról győződtem meg, hogy neked Kegyelmes Uram azokhoz a dolgokhor, amikért poli ikailag
Lefegyverezték egy zendülő orosz ezred zászlóalját
Mindjobban terjed
Pária, december 3 (Éjszakai rádiójelenlés) Az Intra-zlgeant Jekntl: Vllndban a szovjet katonai kitóságok lefegyvereztek és bezárlak egy egész zászlóaljat. A 6 orosz gyalogezred 3. zászlóaljáról
és nagyobb mérveket ölt a szovjet elleni felkelés
van szó. Ez a csapatréaz megtagadta az engedelmességet azzal, hogy mikor egy fehér felkelő csoportra kellett volna löniök, lábhoz tett fegyverrel miradlak.
Ugyancsak e lap Jelent), hogy
Mlnsa városkánál, Mlnsk közelében, fehér felkelők megrongálták a vasutvonalat.
Az ellenforradalmi mo.gaimakal egy Moroz nevű volt cári tiszt vezeti és az tovább terjed.
A felvidéki tartományi választásoknál hat, Bnszinszkóban bárom mandátumot nyertek a magyarok
A kommunisták meglepetésszerű előretörése — Csíkszeredán az oláhok az Országos Magyar Párt jelölő listáját visszautasították
Prága, december 3 (Éjszakai rádiójelentés) A Magyar Távirati Iroda Jelenti: A felvidéki országos képviselőtestületi választá-wkkíl foglalkozva, a mPrdgal Ma-gyar Hírlap" az alábbi adatokat közli, mely azerint a választás eredményt ennyi lesz:
Kommunisták 5 mandátum, cseh néppárt l, tót nemzeti párt l, szociálisiák 3, agrárpiri 8, tót néppárt zsidópált l, nemzeti demokratapárt l, nemzeti szocialisták I, a Magyar Nemzeti Piri 104.01I Bzava-«lt»l 3 mandátumot, a Magyar Ke-
resztény Siociálisták 124.135 szavazattal 3 mandátumot.
Ruszinszkóban a Magyar Nemzeti Párt és a Krtyák-pári közös liiztája 3 mandátumot, a kommunisták 2, cseh agrár, cseh iparor, szoclálisla: 5 mandátumot. A fennmaradó 12-öt a kommunista párt nyeri el.
A csíkszeredai képviselőválasztásról
Kolozsvár, december 3. (Éjszakai rádiójelentés) Csíkszeredáról jelentik, hogy az ottani orsiágos magyar pírt Jelölő listáját a hatóságok visszautasították formii okokból.
volt azokhoz a dolgokhoz,
támadtalak, nemcsak semminemű közöd nem volt, söi róluk előzetesen semmi néven nevezendő halvány sejtelemmel aem birtál. A sajtóban megjelent azon közlés tehát, mintha befolyásodat a közérdek rovására egyesek magánérdekének előmozdítására kivánted volna érvényesíteni, nem felel meg a tényeknek, igy kétszeresen fájlalom, hogy a tisztán politikainak siánt támadás olyan szint kapott, mintha a dolognak becsületedhez és feddhetetlenségedhez bárminemű köze is lenne, holott tőlem mindenkor távol állott azt ilyen síinben feltűntetni.
Fogadd őszinte tisztalelem nyilvánítását, mellyel maradtam mindig kész szolgád
Budspes\', 1928. december 3.
Nagy Emil a. k.
A párt azonnal intéikedeit és Kolozsvárról táviratilag megjönnek az uj ajánlási listák és remélhető, még Idejében odiérnek, hogy a hatóságok ne támaszl hassanak kifogásokat.
Egy brazil hidroplán katasztrófája
Rio de Janeiro, dec. 3 (Éjszakai rddlójelentés) Ma itt a kikötő felelt leiubarit egy hidroplán. Tiz utasa életét vesztette. Ez a hidroplán útban volt, hogy Alberto Sinto Simon biazlüai repűlö üdvözlésére vigye a fogadóbizottság tagjiit.
tel «ktal P*aeá 41
Hegtörtént a pártsiaka-dás a szociáldemokrata pártban
A házszabályrevlzló a parlament előtt
Budapest, december 3
A Ház mai ülésén örffy Imre ismertette a 33-as bizottság Mentését s házszabályt módosító törvényjavaslatról. Visszapillantást vetett a házszabályok történetére 1848-tól kezdve a mai napig.
A házszabályrevlzló célja mindig
az, hogy a szólásszabadságot,
a Ház tanácskozó rendjét és munkaképességét biztosítsa.
Nem fogadja el azokat az alkotmányjogi aggodalmakat, amelyeket a kisebbség magáévá tesz. Ismertette a néraetbirodalmi hizszabályokat. A parlamenti munka tempója lehetővé teazi, hogy olyan rendelkezéseket is törvényhozáailag intézzenek el, amelyeket eddig kormányrendeletekkel voltak kénytelenek rendezni. Igy a baloldalnak a kormányrendeletek ellen való kívánságai teljesülni fognak. Ma|d ismertette a jelentésnek a napirandi vitára vonatkozó rendelkezései\', majd a cenzúra-szakaszt. Hangsúlyozta, hogy ez
nem a nyilvánosság kizárását
alkalmazza, hanem csak Igen szoros tárgykörre vonatkozik.
A tervezett cenzúra-szakasznál a belga házszabályok sokkal nigotubb rendelkezéseket tartalmaznak.
A sajtó továbbra Is mindent szabadon közölhet,
természetesen azok mellett a büntetőjogi szankciók mellett, amelyek rá egyébként is vonatkoznak.
Rublnek István ezután
kisebbségi véleményt
terjesztett be.
H ngsulyozts, hogy alkotmányjogi kifogásai vannak a módosítás eilen. Azokat az indokokat, amelyek a bizottságot a módosításnál vezették, helyesnek tart]*, de ugy lát|a, hogy a tervezeit intézkedések nem érik el a kívánt célt. Hlbáztaljs, hogy az angol házszabályok egy részét akarják Átültetni a magyar parlamentbe. A jelenlegi házszabály organikus fejlődés eredménye. Más rendszer nem fog megfelelni a magyar ssjátsá-goknak.
A Ház holnap déle!ö:t 10 órakor tartja legközelebbi ülését a mai napirenddel. Az ülés >/<3 órakor éil véget.
Ketté vált a szociáldemokratapárt.
Budapest, december 3. Vasárnsp délután megtörtént a pártszakadás a szociáldemokrata pártban. Ugyanis megalakulta független szociáldemok-ratspiit, amely azangolszcciallsta páit politikát veszi alipul. A megalakulás
IAUI *OMktm
éléfl ■ Vámház-utl, pestemébe!! és ciepeli gyári munkások vettek részt A siónokok mind ■ Magyarországi Szociáldemokrata-Párt és a .Népszava" ellen foglaltak állást és felszólították a munkásokat, hoi kövessék óket. A fővárosi és vidéki iparosság és munkásság Igen nagy része csatlakozik az ujpárlhoz. Bethlen gróf, Wekerleés.Bud miniszterekkel Luganóban utazott Budapest, dec. 3. Bethlen miniszterelnök, Bud Jtnos és Wekerie szakminiszterek Qenf érintésével ma délután Luganóban utaznak, ahol a népszövetség mostani O\'éazakát tartják.
Javul az angol király állapota
A király a mai napot jobban töltötte
London, december 3 Oyörgy király betegségejcosazabbra fordult. Az orvosi |eienlés megállapítja, hogy az erőállapot hanyatlott. Vasáírnap délután az orvosok u|ból megvizsgálták a királyt. A királyné a yorki hsrceggel a betegszoba szomszédságában töltötte az egéiz napot A Bucklngham-palola körül nagy néptömeg Izgatottan leste a palotából kiszivárgó híreket Az egész ország templomaiban könyörgő istentiszteleteket tartanak a királyért. Az éjféli orvosi jelentés közli, hogy a sziv erejének hanyatlása továbbra is aggodalomra ad okot. A w jlesl herceg tegnap hajóra szállt és elutazott Suez felé.
London, december 3. (Éjszakai rádiójelentés) Az angol belügyminiszter ma este kijelentette, hogy a király a mai napot jobban töltötte. Ha van aggodalom, — mondotta a miniszter — akkor van remény a gyógyulásra is. Hiszi, hogy a mai {avulás tartós lesz és a Hrálv szervezete továbbra is megbirkózik a betegséggel A kijelentés nagy megnyugvást kelteit.
Egy kereskedő és fiának borzalmas tragédiája a Zalaegerszeg-szentlvánl országúton
(Éjszakai rádlólelentés) Ml reggel s Zalaegerszeg—Zalaszentiván kőzOltl országúton egy 22 év körüli fiatalember hulláját találták meg. A holttesten több késizuráat laUűlak. Mellette volt egy fekete prémea kabát. Alig indította meg a csendőrség a nyomozást, azonnal megállspltotts, hogy a fiatalember gyilkosságnak eaett áldozatául, de mivel semmije nem hiányzott, nem tudták a rejtélyt megoldani Pár órával később jelentették, hogy ugyanezen a környéken a vasúti sinek mellett egy 50 év körüli ember szétdarabolt holttea\'él találták meg, amelyről kétségtelennek látszott, hogy a vonat vágta el. A hulla zsebében agy levelet találtak, mely Csizmadia névre szólott és Vaavárra volt címezve.
A csendőrségi nyomozás a két hulla közötti ösizefüggést ugy sejti, hogy az 50 év körüli ember egy nyíregyházi kereskedő, aki ltáová-hoi, aki Vasváron lakik, készült fiával együtt látogatóba. Zalaszentiván mellett valószínűleg a vonatot várhatták, összevesztek és ennek hevében az apa legyilkolta fiát, majd tettének tudatára ébredve, maga öngyilkosságot követelt el és a vonat elé feküdt. Ez a legkomolyabb feltevés, de lehet, hogy a nyomozás további során egyebet állapítanak meg.
Álmában széngázmérgezés ért egy egész családot a Csengery-uton
Az elzárt kályhából kiömlő széngáz okozta a végzetessé válható szerencsétlenséget — Két gyermeknek semmi baja nem történt
A munkából hazatáró féri fedezte fel a súlyos széngázmérgezést

Nagykanizsa, december 3
A nagy városok tipikus balesete: széngázmérgezés döntött majdnem életveszedelembe egy egész családot szombaton este.
Hegyi Ferenc Csengery-utca 93 szám alatt a .négyházak" egyikében lakó délivaiull kocsirendezőhöz néhány napi vendégségbe érkezett Hegyi Aranka nevü nővére. Szombaton este Hegyinek vaiuti szolgáiéiba kellett mennie. Felesége az egyik 3 éves, a másik 6 hetet két kis gyermeke és vendégnővére maradtak otthon a lakásban. Ugy 11 óráig fenn vollak Hegyiék, majd nyugovóra tértek. Előzőleg azonban Hegyi Ferencné a szobakályhát szénnel alaposan megtömte. A vaskályha csövén elzáró készülék van és ezt a készüléket Hegyiné; hogy hogynem, zárva felejtette. In tőrtént aitán, hogy a vaskályhában nagy mértékben kifejlődő széngáz nem tudott eltávozni, lunem a kályha ajtón kiömlött és megtöltőt!e a szobát.
A kiömlő síéngáztól Hegyiné és sógornője széngázmérgezést szenvedtek. Talán végzetes kimenetelűvé válhatott volns a széngázmérgezés, ha vasárnap reggel a szolgálatból haza érkező férj idejében észre nem veszi ml tOrtént. Már azgyinus volt Hegyinek, hogy bent még mindig alusznak és az ajtó belülről a reg-
geli órákban még mindig be volt zárva. Ugyanakkor pedig egyik gyermekének nyőszOrgő sírására lett figyelmes.
Nem sokat habozott, h inem Czer-Ián Károly segítségével feltörte sz ajtót. Amint belépett a szobába ijesztő látvány tárult szemei elé.
A kályhához közelebb eső ágyon mozdulatlanul, vérző orral feküdt felesége, rgy távolabbi ágyon pedig nővére feküdt aléltan. U.óbblt sikerüli felráznia, de felesége eszméletét veszítve mulatta, hogy aulyos széngázmérgezés! szenvedett.
A megérkezeti orvos azonnal Intézkedett, bogy H;gylnít a mentők gyorsan kórházba azállllalk, mivel állapota kórházi kezelést Igényel. — Hegyi Arankát az orvos részesítette első segélyben, akinek n>.m volt súlyos sz állapota.
A két gyermeknek kik közül az egyik, a csecsemő az édesanyja mellett, másik a sógornő mellett feküdt, az ijedtaégen kivül, csodálatosképen, komolyabb baji nem történt.
Az értesített rendőrség vasárnap helyszíni szemlét tartott a lakásban és megállapította, hogy bűncselekmény ase\'e nem forog fenn. A kórházban Is kiazálltak llegyiné kihallgatására, az asszonyt azonban még nem lebttett kihallgatni.
Abrakos zsákkal (ojtotta meg vadházastársa leányától született gyermekét
Egy apa szörnyű rémtette --Az eddigi beismerő vallomásalt a főtárgyaláson visszavonta — Megrázó szembesítés ■ gyilkos és másik áldozata kőzött - A vádlott az ítélet kihirdetésekor sírva fakadt és kezelt tördelte
Nagykanizsa, december 3 I
Az élet mocsarainak egy döbbenetes tragédiájáról rántotta le a leplet ma délelőtt a nagykanizsai törvényszék büntető-tanácia.
Szerettük volna, ha ott lettek volna azok, akik a gyermekvédelem magasztos célját tűzték ki maguk elé, — aiok, akiknek feladatuk és hivatásuk őrködni a nemzet erkölcsei felelt, — azok, akik az embermentést, a fertőből való kiemelést, a bűntől való magóvást Írták záazlójukra. De szép munkájuk akadt volni egy megtévedt, elesett embertestvéren, egy az erkölcii demarkáclót átlépett fiatal leányon és számot ártatlan porontyon, akik a bün láncolatának következményeit kénytelenek viselni, mert a kenyérkereső mögOtt hotszu időre bezáródott a nehéz börtön ajtaja...
A vádlottak padján két börtönőr mellett két szemlesűtOlt ember Simon János 35 éves llspei gazda, mellette Falt Mária 18 éves leány. A firfl egy llspti asszon n/al Összeállt, amúgy lgénybázasság módra. A vadházastárs 5 gyermeket vitt ho zománynyul a házhoz, amelyben ujibb 3 gyermek fakadt, Éi mig Simon vad házastársával élte világát,
felaerdfllt az aaszony leánya is 17 éves hajadonná. A vadházisságnak nlncaen erkölcsi törvénye, tilalom-fija — éa cukhamar megtörtén1, ami ebben a miliőben megtörténhetett — Simon János aierelemre lobbant vad-házastársának 17 éves leánya Iránt. Az emberi kulturától jó messzire eldugott lispd kunyhóban nemsokára mutatkozni kezdtek ennek az ujabb bűnnek látható tünetei. És Simon készen is volt a tervvel...
Hívatlan vendég Amikor a leány nehéz órája elérkezett, — nehogy a hlzbeliek meg tudják, hogy ml tOrtént — Simon felszólította a leányt, hogy menjen kl az istállóba. Amikor gyermekét ott megszülle, Simon felszólította a még félig elalélt női, hogy fojtsa meg a gyermeket, hiszen van már elég bő-vtn a gyermekekből a háznál. A leány azonban nem vállalkozott erre, lunem egyazerűen azt felelte neki viasza:
— Tegyen vele amit akar I
A csábitó nem érzett lelkiismeret\' fuidolásl, hanem
előkerített egy abrakos zsákot, fogta a gyereket és a zsákot mindaddig a szájára és orrára nyomta, mlg a szegény kis hívatlan poronty lelke fel nem szállt többi társaihoz. Majd felvitte a gyilkos a kis holttestet a padlásra, leiakarta, éjjel azután kiment a szántóföldre és ott elásta.
Ám nincs az a bűntény, amely ki ne de.ülne. Néhány nap múlva már csendőrkézen volt a gyilkos ca\'bi\'ó és az elcsábított áldoiat.
Az újszülöttnek hidege volt... Szándékos emberölés büntette miatt vonták felelősségre a férfit, bűnsegéd! minőségben a leányt. Simon ellamerle, hogy a leány anyjával é*a-kig élt vadházasságba, majd a leányát tette kedvesévé.
— Az újszülöttnek hidege volt — mondja, — azért megsajnáltam és zsákot tettem rá, de megfojtani nem akartam. Amikor láttam, hogy meg. halt, megijedtem és (elvittem a padlásra, ahonnan a földekre vittem kl és elástam.
Dr. Mutschenbaher einök figyelmeztette itt a vádlottat, hogy a csendőrök és a vizsgálóbíró előtt bevallotta már a gyilkosságot
— Azért vallottam Így a vizsgálóbíró előtt, — mondj i Si von, mert nagyon fáztam. A börtönben borzasztó hideg volt.
— No de a vizsgálóbírónál csak nem volt hideg? — szorítja öt sarokba sz elnök.
A leány szemébe mondja ■ bűnt csábítójának
Fait Mária, a vádlott leány nem akar arról tudni, hogy ö is btinös. Mig ő aludt, Simon elvitta tőle a gyermeket — mondja. D\'. Mutschen-bacher elébe tárja a korábbi vallomását, amit a leány el la fogadott, majd a szembesítés alkalmával szemébe mondta csábítójának a rettenetes bűnt.
Simon mintegy megsemmisülve sütötte le szemét a reá meradó tekintetek előtt
Majd a vádlott leány anyját, a gyilkos vadházaatársát szólítják be, aki azonban megtagadta a vallomástételi.
Dr. Szlgethy Károly beterjesztette a boncjegyzökönyvet. Majd vitéz Ciülaghy OyOrgy hatalmú vádbeszédet mondott.
A védöbeszádek utáh a törvényszék Simon Jánost szándékos emberölés bűntettében mondotta ki bünöi-nek éa őt ezért az enyhítő szakasz alkalmazása mellett
két és fél évi fegyházra, Falt Máriát p-dlg mint bűnsegédet a rendkívül nyomatékos enyhítő körülmények flg) elembevételével három havi fogházra Ítélte.
Amikor Simon előtt kihirdették ai Ítéletet, hangoa sírásra fakadt, majd kezelt tördelve Ismételgette: - Jaj, fal I Istenem, két és fél év... És sírásra fakadt a tanuk padján a férfi vadbázastáraa Is, de könnyel omlottak a férfi másik szerencsétlen áldó útin ík is... Az ítélet jogerőt,
EALA1 Rt DfcLOHT
gálafába s a sok, eléggé nem méltatható, csak nő-szivekből kibonts-kozhaló jóság és ügyszeretet legteljesebb el smerését a sikerben találta meg. Hs a sok |ólelkű és semmi fáradságot nem kiméit asszony, leány nevét mind aranybelűkkel írnánk Ide, az sem ragfOghatna szebben, mint ahogyan a szeretet szent ünnepén, a kicsi gyertyácskák fényében fognak felragyogni a bála könnyei azokban a kis szobákban, ahova az emberszeretet a jótékonyság szálsival eljuttatta a karácsony sjándékalt. * Sicrdán délután 5 órakor lesz a Mikulás-délután a Polgári Egylet nagytermében 40 filléres belépődíjak melleit. Ekkor történik rövid műsoros ünnepély keretében az apróságok részére az ajándékok kiosztása, amit Mikulás-bácsi sajátkezű\'eg végez.
A rendőrtisztikar hangversenye
■ hősök emlékalapja javára
lflM. december 4._
A nőegylet! vásár
Nagykanizsa, december 3
Siomb, Ion nom tudta a fadóilió bol kezdeni beszámolóját a Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyi vásárának megnyitásáról Ma pedig ai a helyzet, hogy a vasárnapi vá sári eienények bővebb taglalását aiért nem meri elkezdeai a tudósió, mart ha egyszer elkezdené, aligha tudna b?l megátlanl, hogy befejezze.
Röviden annyit Jelentőnk még csak vasárnap teggeH beszámolónkhoz, hogy az Mei volt a legsikerültebb — anyagi és erkölcsi tekintetben egyaránt — az utóbbi évek karácsonyi vásárai közölt.
Vasárnap kora délelőtt megkezdődött a forgalom a vásár minden posztján. A katonazenekar hangversenye után tájos, magyar és németnyelvű előadást rendeztek Diewock Juci kis ovodlstái. Ekkor már dr. Kállay Tibor és neje is ott voltak a vásáton és részt vettek annak forgatagában. Dálu\'áu 3 órától kezdve egyetlen hatalmas tumultus volt a külső terem és a sátrak állandó ostrom alatt voltak, hogy estére kelve legnagyobb részt kiürüljenek. Közben — az idei vásár legpompásabb ötlete — a bár-helyiségben a Jeunesse dorée a szalon Jsizband vidám muzsikájára már délután megkezdte a táncot.
A szépségversenyt 367 szavazattal Rubint Msusi nyerte meg. Második lett Szlly Mis, harmadik MJazovszky O ga. A kicsike leányok szépségversenyében első lett Laubhalmer Ctuli, második OyOmőrey Ajl, harmadik Broncs Mancika. A férfiak szépiég-versenyében első lett Rauch százados, második Btttera B 51a, harmadik dr. Ptlhál Viktor. A kisfiúk szépségversenyében első OyOmOrey Anti, második Krdtky Tibi.
Délután 5 óra tájbin újból megjelent dr. Kdllay Tibor és neje a vásáron és ott voltsk éjfél-tájtg. A 8 órakor megkezdődött táncmulatság a hsjuali órákig két teremben tartott, de még a két terem és két zenekar (katonazenekar és a bár-|azzband) is kevés volt a sok-sok vidámság, a kitűnő, kanizsai mu\'atságon régen látott hangu\'at levezetéséhez.
A vásár rendezősége hatalmas, mindenre kiterjedő gondosságit és eredményes munkát végzett. Az egész választmányt magában foglaló hölgy-gárda teljes lelkesedéssel, odaadás-sí! állt a vásár nemes céljainak szol
Nagykanizsa, december 3
Az edd gl érdeklődésből Ítélve zsúfolt hiz fogja véglgtapsolnl csütör lököu esle a n\'gykanizsai rer.dőr-tisit\'ksr rendezéiében végbemenő nigyszabásu hangversenyt, mely a legnemesebb célt szolgálja. Ennek a hangversenynek tiszta jövedelme a Nagykanizsán létesítendő hősi emlékmű alapja javára srolgál. M\'gá ban ez a tény (s hatalmas közönséget mozdítana mrg és ha ebhez hozzávesszük, hogy a hangverseny keretében igen tehetséges és kiváló budapesti művészek lépnek fel, akkor előre elkönyvelhetjük a teljes erkölcsi és anyagi sikert.
Mini jeleztük, a hangverseny előtt Barbarlts Lajos, lepünk felelős szerkesztője mond ünnepi beszédet, ma,d Lórlnczy Q/örgy, a m. klr. Opera-
| ház tsgja át iákat és dalokad ad elő. Pongráci László zongoraművész salát és klasszikus műveket Interpretál, Pdtjfy Mária op-raén*keBnő pedig Dlenil, Lavotta és Kacsoh Poa-grácz dalokat éneket. A nagykanizsaiak kedvence, Ho/fmann Edith táncszámmal szerepel s nivós műsoron.
Az estén közreműködik a honvéd-zenekar vonósienekara.
Már hétfőig is annyi Jegyelővétel történt, amire kevés példa volt Nagykanizsán és igy biztos, hogy a hősi emlékmű alap a kezdet kezdetén is Jelentős ösezeggel indul el a megvalósulás felé.
jegyeket a Váróit Színházban lehet etöre váltani a csütörtökön este fél 9 órakor kezdődő koncertre.

NAPI HÍREK
NAPIREND
Deeambep 4, kedd
Római katolikus: Borbála. Protestáns : Borbála. Izraelita: Klsl. hó 21. Nap kel reggel 7 óta 30 perckor,
nyugszik délután 16 óta 10 perckor. •
Városi Mozgó. „Az ezUit pók" Misztikus történet az előkeli világból. Két pompás burleszk.
A nagykanizsai asatoorologlal bms-figyelőjeleotteeki Hétfőn a MmérM-kT Racsai 1 énkor +18, (Metán 3 órakor +2-4, «t. 9 órakor +2 7.
PtlMud : Egész nap borult égboltozat.
SHUfdm, Reggel és délben Észak, eata Északkeleti szél
A Meteorológiai InUzet leleatéee szerint a csapadék szOnése és éllell tagy várható. _
— Dr. Kállay Tibor visszautazott Budapestre. Dr. Kdllay Tibor országgyűlési képviselő az éj|ell személyvonattal visszautazott Budapestre. Dr. Kállay Tibor pénteken jön le Ismét Kanizsára, hogy a siombaton érkező fővárost előkelőségeket és Apponyl Albert grófot mint Nagykanizsa díszpolgára ünnepélyesen fogadja.
— A polgármester Budapesten. Dr. Sabjdn Oyula polgármester Nagykanizsa képviseletében tegnap résit vett a Városok Országos Kon-resszusának ülésén Budapesten.
— Borbála-mise. Ma délelőtt 10 órakor a felsőteroplomban a nagykanizsai tüzérek részére (a tüzérek-nek tudvalevőleg szenl Bxbála a védőszentjűk) Borbála-misét tartanak.
— Onnepélyes gyermekszövetségi tagfelvétel volt vasárnap délután a plébánia templomban. P. Mátés Hliár Istentisztelet alatt több mint ötven polgári leányiskolás növendéket vett fel a (Jyermekszövet-ségbe, hittanáruk P. Lambert segédlete mellett.
— A tüdőbeteg-gondozó forgalma november hónapban 46 ujo-* nan jelentkezett beteggel gyaripo-dott. Novemberben összesen 154 beteget ápoltak. Az év elejétől fogva — máskor két esztendő alalt volt ekkora forgalom — 1110 beteget áp :llak. Röntgen-vizsgálat volt 10, váladék-vizsgálat 6. Segélyben részesült 28 beteg, akik 880 liter tejet kapuk.
Hatalmas fatörzs zuhant egy fadöntó földmlvesre
A gazdát ájultan szedték fel kettős lábtöréssel — Megindult a nyomozás a felelősség megállapítására
Nagykanizsa, december 3
Az őszidei fádöntéseknek az idén Igen sok áldozata van. Nemrégiben siámoltunk be két esetről, melyek egyikében egy anyát és gyermekét zuzts halálra a ledöntött fa, majd rgy falusi flidmlves esetétől adtunk birl, mlg most ujabb su\'yos baleset történt
November 30 án tObb nemesdédi föld míves a nemesdédi etdöben fát döntötl. A föld tilvesek köiött dolgozott Czlzmadla Perenc 53 éves gszda Is.
Amint döntötték a tutalmas fákat, Csizmadia nem ugrott el időben egy lezuhanó hárem embervastagságu fatörzs elöl és a törzs egész súlyával a földmlvesre zuhsnt.
Hs fején találta vo\'ns a nagy fa, menten szörnyet balt volna a föld-
míves. Igy is két helyen eltörölt a lába éa a derekát és fejét megsértették az ágak.
igen súlyos állapotban szállították be Csizmsdtát a nagykanizsai kór-báiba, ahol a rendőrség kihallgatta.
A gazda a fentiekei mondotta jegyzőkönyvbe, melyet az illetékes csend-őrségbez továbbítanak, hogy meg-áilapltsa, a szerencsétlenségért nem teihel-e valakit felelősség.
Csizmadia Ferenc állapota, mint azt az orvosok megállapították, igen súlyos, — életveszélyes.
— Villanyárammal rádiózhat, hs vesz anód pótlót és kistöliöt, hangszórók. fejhallgatók, telepek, lámpák,
összes rádióaíkstrészek kaphatók — Szabó Antal sportflzl etében.
— Schwarcz Dezső harlsnyé\' a legjobbak.
Szenzációs olcsó
KARACSONYIVASAR
meg-
kezdődött
KISFALUDI ÉS KRAUSZ cégnél, NAGYKANIZSÁN.
Az év folyamán felgyülemlett rengeteg mennyiségű selyem, szövet, bársony, pargett, vászon, mosó stb.
MARADÉKOKAT
soha eddig nem létezett olcsó árakon árnsitjak.
Siessen, mlg a készlet tart
IAUI Mcnogy
199B. dtonbtr 4.
— Mikulásest ■ Missziósházban. Kedden, 4-én délután 5 órakor lesz a Missziósháiban a Mikulás-Qinepély a polgári Iskolák közre-működésével. Az Oonepéty igen szépnek ígérkezik, miután ugy a növendékek, mint a tanári kar mindent eiköv*. az est siketéért. A Népközi Otthon gyermekeinek Mikulás bácsi kadveskedik kis csomagokkal. A kiosztás az ünnepély után lesz. Vendégeket szívesen lát a Missziósház Vezet ősig a.
= Árban, minőségben választékban B a r t a szőnyegraktára szenzációs. _
A munkásság serlegavatója
Kállay Tibor a munkásság finnepén Nagykanizsa, decemtwi 3
Nem volt véletlen, hogy a Nsgy-kanizaai Vas- éa Fémmunkás Da lárda az Idd V. zalai dslosverse-nyen a versenyen kivfll szerep\'ö hs-lyi dalárdák között az egyik leg szebb éa legértékesebb dl|a«, Zila-vármegye azlnezüst serlegét kapta emlék-díjul. Nem voll véletlen, mert a Munkásda\'árda teljesítménye Is egyike volt a legszebbeknek és legértékesebbnek. Ei a nigylétszámu, kitűnő hanganysgu, jól fegyelmezett dalárda a dal-szeretet lelkesedésével ápolja 6 esztendő óta a msgyar dalt s ez alatt az Idő alatt a város fejlett daloséletének mozgalmaiban mindig derekasan részt kért magának. A szombatesti serlegavatón újból meglepte a hallgatóságot az a nagy lépés, amivel Lehrmann Ferenc karnagy szakavatott, odaadó vezetése és Viola Ferenc buzgó elnöksége alatt a Munkásdalárda ujabb fejlődési periódust futott be.
A meleghangulalu serlegavató ünnepség re tel|esen megtelt a Polgári Egylet földszintje. A közönség soraiban ott volt a ZtJavármegyei Di-losszövetség veze\'.ösége, a társdalárdák képvlaeletel.
A serlegavató beszédet dr. Tholway Ztigmond, a Zalavármegyei Dalosszövetség elnöke mondta, szívből jött, a dal és dalosok azeretetéből fakadt szavakkal buidiloHa a dalárdát további munkálkodásra. Horváth Lv jos ügyes szavalata, Drónyal Ls|os tréfás ma^nszáma és az ünneplő dalárda énekszámai alkotUk a sikerült, szép aOtort, amelyet vidám táncmula\'s^g kövelett.
A kanizsai munkásság kulturálla ünnepségének amúgy la nagy sikerét fokozta, hogy azon megjelent dr. Kállay Tibor orszáf gr Ölési képviselő is, társaságával együH. A képviselőt a Dalosszövetség nevében az elnökség fogadta, majd lelkes üa-neplés körben a terembe léptek, ahol a dalárda parádés számát énekelte el előkelő vendége liszteletére, majd smlkor Kállay Tibor a felavatott serleget aritette, a dalárda az „É\'jen soki"-! énekelte. A tánele remben épen hölgyválasz volt, mikor Kállay Tibor belépett, ugy, hogy pár perc slatt kézröl-kézre k»p\\odta a vidám leányi ereg. A képviselő és társasága fél 2 lá|ban mondo.t búcsút a jól sikerült mulatságnak.
— A Keszthelyi Iparoskör december 9 én este fél 8 órakor a Kör helyiségében családias őszi megnyitó ünnepélyt rendez, amelyen a Kör 25 éves jubileuma alkalmából késialt csoportképel ls felavatják. Az ünnepségen Jelen lesz Frühwlrth Mátyás országiyílésl képvite\'ö, a parlamenti Ipuosb\'okk elnöke és dr. Mthler Károly budspestl ügyvéd, a keresztény gazdaaágl szociális párt ügyésze, akik aktuális iparos kérdésekről tartanak előadásokat. Az Iparoskor ezen az ünnepségen adja ál dlutag|sinak a dlaztagságról szóló okleveleket.
= Eljegyzés. Herczfeld Teréz Nsgykani sa és Lelcht Qéza (>urgó (egyesek. (Minden külön érteslés helyett)
— jótékonyság. A Missziósház Népkonyhája Javára ujabban a kivetkezők adakoztak: Úrasszonyok Kongregációja 20, N. N. 20, dr. Tamás Jtnosné 10, N. N. 10, N N. 5, N. N 3 P. Természetben hozzájárultak: Csóthy Qéza apát Mura-ke resztur, Sélley Teréz Qelse, Szmo-dics Viktorné Q:lse és még több nagylelkű adományozó. A szegények és a Missziósnövérek hálás imája legyen ju almuk jó^gukért.
Az Izr. Nőegylet házlestélye
Nagykanizsa, december 3
Tegnap es\'e rendezte az Izraelita Jótékony Nőegylet házl-estélyél a Csslnoban. A díszterem fényes csillárai alatt a nagykanizsai társadalom szlne-jsva adott találkozót erre az estére. Az estélyen megjelent Kállay Tibor dr. és neje ls. A táncot a képviselő nyitotta meg és rövidesen tarka, vidám, hangulatos házi mulat-sig lett a szerényen hirdetett fekete-kávé-estélyből.
Olt voltak a nőegyeiOlelek kép viseletei és a társadalom reprezentánsai felekezeti különb :ég nélkül. A pompásan sikerült estély a legjobb auspiciumokot nyuj ji ■ kanizsai téli szezon kasonló mulatságsirs. jókedvből, táncból, Igazi meleg han-gu\'atból kevés estélynek jut annyi, mint amennyi ezen az es\'én töltötte meg a Casino dísztermét. A rendező Nőegylet áldásos munkássága pedig ezalkalommal is megkipta a társa-d siómtól anyagiakban is a kellő támogatást. _
— UJ autóbuszjáratok. Szerdán, pénteken és vastrnap a régi 1005 órás barakki menetel, valamint ugyanezen napokon a 1030 óráa klska-nissal menetet iámét beállították. Szombaton, vasár- és ünnepnapokon kellő Jelentkezés esetén 2110 órakor a barakk felé egy mozi járatot állítottak be. Ezzel az autóbuszvállalat közóha|nak tesz eleget. Az esti 19 10 órás klskanizsal járatot a téli hónapokra ugyancsak rendszeresítették.
= Elveszett vasárnap este a ka rácsonyi vásáibin egy arany karkötő. Kérem a becsületes megtalálót, hogy Szollár alezredesnél, a méntelepen leadni azlveskedjék.
— Lapunk Budapesten állandóan ol vaaható a Park Szálloda kávéhá tbaa VIII., Baross-tér 10.
— Téli segélyt kér a váróitól a Munkás Otthon. A nagykanlzsii összmunkásság otthona, ahol a munkások, de még inkább munkanélküliek naponta meleg teremre ta\'ál-nak, azzal a kéréssel fordult a városhoz, hogy utaljon ki az otthon fenntartásához téli segélyt. Világitáara és fűtésre kérik a s-gélyt és kérésüket azzal indokolják meg, hogy ■ téli hónapok alatt a Munkás O.thonban •i egyesületi életet élő munkások reggeltől estig, akik dolgoznak pedig a munkaidő ulán, fűtött és világított helyiséghez jutnak. Kiposvárolt a munkások hasonló kérelemmel fordultak a városi tanácshoz, mely az Idei télre 160 pengő ptazbell segélyl utalt ki a Munkás-O.thon céljaira.
Egy kocsi szüzdohányt
foglaltak le a péniügyörök
Nagyatád, december 3
A mikéi országúton a pénzügyőrök összetalálkoztak Id. Hegyi J\'nos lábodi földmlvessel, aki kétlovas szekerén szalmát szállüott. A pénzügyőrök előtt a szekér gyanús volt és átvizsgálták. Oysnujuk beigazolódott, meri a szalma alatt nagymeny-nylségű szüzdohányt fedeztek fel ■ fináncok. A földmives bevallotta, hogy a szüzdohányt LOwenfeld Simonná mikéi korcauárosnétól vette. A pénzügyőrök ezután Llwjnfeldné házában tartottak házkutatást és olt Igen sok dohányt foglaltak le, melyet pénzügyőri ssem eddig még nem látott. A földmives és a korcsmárosné ellen eljárás Indul. A nsgy-mennyiségű dohányt lefoglalták a a kincstár javárs.
— A polgári leányiskola vasárnapi szflTői értekezletéről holnapi számunkban relerá unt részletesen.
— Túrán Mátyást szabadon bocsátották. Túrán Mátyás budapesti illetőségű takarmány-kereskedőt, akii egy jelentéktelen ügy miatt köröztek és Kiskanizsáról előállítottak a rendőrségre, klhsllgatása ulán szabadonbocsátották. Differenciája a takarmányt azálllló kocsisokkal volt, akik visszaéltek bizalmával. Túrán egyébként nagycsiládu ember, az emlékezetes szénipina ma egyik áldozata, bár a panama bűnügyi lészében érdekelve egyáltalán nem voll, de üzletileg sok mással együtt öt la tönkretette
— Megszurkálta a községblrót. FI Oyula mlndaientkállal lakos Fekete Márfon odavaló gazdalegénnyel összeveszett és nagykéasel támadt rá. Fekete elfutott előle és Somogyi Antal közságblróboz ment segítségért. A községbiró Varga Li|os esküdtei együtt megjelent FI O/ula lakásán és felszólította, hogy a kést sdja át neki. Erre a rabbiátus legény nekiesett a bírónak és mielőtt még megakadályozhatták volna, a nsgykéssel fején és ksrján su\'yosan megsebesítette. A garázda legény ellen a csendőrség folytatja le a nyomozást. A bírót, iki kölelességteljesllésének áldozati beszállították a tapo\'cal kórházba.
Bágyadt, levert, dolgozat képtelen egyéneknél a természetes .Ferenc József* keserűvíz szabaddá teszi a vérkeringést és emeli a gondolkodó és munkaképességei. Beható kórházi kísérletek alapján bebizonyul*, hogy a Fereao Mise! viz szellemi munkásoknál, neuraszténlás embereknél és betegeskedő asszonyoknál rendkívül jótékony hatáau gyomor- és bftltlsitltó szer. Kapba\'ó gyógyszertárakban, drogériákban és fflsrerüzletekben._
— Kérelem. A Missziósház Vezetősége azzal a tiszteletteljes kérelemmel fordul a jószívű emberekhez, hogy a .Szegények Ksrácsonyáboz" járu\'|anak hozzá viseltes nihlval, akár gyermekek, akár felnőttek részére, vagy ha az nincs, valami Us élelmiszerrel Szerezzünk örömet azoknak, sklknek azeretebJI, örömből vajmi kevés jut. Az Isteni Kisded busásan fizet azeretetért szeretettel, Ocömért örömmel.
TObbhetes holttestet
találtak az alsódOrgtcsel erdőben
Balatonfüred, december 3
Megdöbbentő leletre bukkantak minap hajnalban a vadászok a he-gyesdi erdőben. Egyik fáról, síig egy méternyi msgustgbó\', egy már oszlásnak Indnlt holttestet vettek észre. A hulla kezei érték a löldet és abba görcsOsen belemarkoltak. A csendőri nyomozás megállapította, hogy Öngyilkosság esete forog lenn. A szerencsétlen áldozat Fensák János alsódörgicsei lakossal azonoa, aki hónapokkal ezelőtt nyomtál* nul eltűnt hazulról. Az orvosok Is ugy állapították meg, hogy a hulla már több hét óla lóghatott a fán.
— Menetdíj-kedvezmények. A folyó évi december 6-tól 9 lg Budapesten rendezendő baromfikiáilitásra a D. Sz. A. vasul 60 száztMk me-netdijkedvezményt engedélyezett. Az odautazás december 3-tól 9 lg, a visszautazás 6-tól 12-ig tart. Szük-séges igazolványok a Nagykanizsai Takarékpénztár Menetjegyirodájában kaphatók.
-- Képeit, gobeleint, kézimunkáit olcsón, gyönyörűen kiváltsága szerint bekeretezi Melczer Ovegkeres-kedö, Kszinczy-utca.
= Slnger gépselvem mindenféle színben kspható. Slnger varrógép fióküzlet Fő-ut I.
Mozgószinházak
Városi Mozgó. Djcember hó 4-én kedden este 7 és 9 órakor „Az eiüst pók*, misztikus történet az előkelő világból. Főszerep ő: U/e Jens KrJft és Maria Ptuder. Kél pompás burleszk.
Terménytőzsde
A buza 10 fül-, a rozs 05 fillérrel emelkedett. Az Irányzat barátságos, a forgalom élénk.
_ ---- H kg-os 25 25—25\'40,
78 25 50-15 65, ti k*-oa 2575-25-85, 80 «-oa 25 Í5 - 26 00, doainlaH H ke-" 25 03 2510. 7* kt-ot 25 2S-25\'40, 79 kf-o« 2550-2560, 80 k«-oa 2560—25 70, rom J3 15-23 25, takarm. ároa 75 25 — 5 50. aOrárp* 2700-J7&0. aab 2525 —2V50, taatari 8125 1175 Basakarpa 18-75-19 OQ.
1928 deóember 4.
ZALAI KÖZLÖNY
1 SPORJELET
Zala-Kanizsa-Attila 1:0 (I s 0)
Proficsapatunk határtalan lelkesedése legyőzte az Attila technikai fölényét
Nagykanizsa, december 3 Városunk, sőt az egész sporttár-ssdalom lázas érdeklődése előzte meg á nagy találkoiásl, melyre a két ciapat kiállt. A napsatéiei december mintegy 1200 nézőt csalt ki a sportpályára, hogy tanuja legyen a II. A liga őszi fordulójának Irg érdekesebb és a helyezéseket eldöntő mérkőzésnek. A nézőközönség soraiban ott láttuk dr. Kdllay Tibor országgyűlési képviselőt is. Örömmel konststáltuk, hogy a környék köz-légeitől Is számosan érkeitek erre a meccsre, sőt Pécsről Is jöttek Kanizsának drukkolni.
Nagy taps fogadj* a pályára lépő vendégeket. Balog Oyörgy, a Zala-K- nlzaa fővárosi képviselője virágcsokorral kedveskedik. Rövidesen megjelenik Fenyves bitó, kinek síp jelére a csap ttok a következökep álltak fal: Kantzsa: Szemző — Réder, Joós
— Tamás, Truckenbród, Btbos — Farkas, Ivanics, Kelemen, Bakonyi, Schreiber.
Attila: Németh, — Kulik, Djnkó
— Masilonks, Pruha, Janovüz — P.mpl, R ff, Siklóssy, Muhorsy, E\'ek.
Kanizsa kezdi a Játékot, szonban a tám .dó azeiepti és a játék irányítását ax Attila veszi át. ugy, bogy az első veszélyes akciójukat Truckenbród ciak faulttal tudja feltartani. A szabadrúgás eredménytelen. Kirúgásból viharoa iendQleta Kanizsa támadás indul. Csatáraink összjátéka remek, Tiuckenbród fényesen tartja a fronto\', Kelemen mesterien siök-tetl tarkast, aki roppmt veszélyes. A mérkőzés pillanatról pillanatra hevesebb és izgslmasabb. Kanizsa a nagyobb iendtl&ttel küzdő fél, az Attila síig tudja egy egy támadással megtömi ezt a lenti Illetet. Az első negyed óra után kidomborodik az Atflía nagyobb rutinja és technikai felkészültsége, fölénybe Jut, gyönyörű támadást vetet, szonban eredménytelen koraereken kívül mist elérni nem tud. Rövidesen iz Attila fölény kezd lanyhulni, a Játék változatos lesz, mindkét fél a kapu előtt sokat hibáz.
A 25. percben Kelement a 16 és feles vonalon jó helyzetben felvágják. A szabadrúgást Farkas Irtózatos erővel lövi, de a labda Pmhá-ról visszapattan Ivanics elé, ald helyezett lövéssel gólt nig. 1:0. A nézőtéren elemi etövel tör ki sz örömrivalgás. Az Attila jitékosaln úrrá lesz u idegesség és sorozatos faultokkal igyekeznek a lendületes kanizsai támidfsokst megakasztani. Kanizsa tovább rohamoz, eredmény azonban nincs. A 44-lk percben Pruha megsérül és kiáll, n;msokára rá vége a félidőnek.
A második félidőben az AitUa lakola Játéakai kezd. Játékosainkon az első félidő küzdelmének fáradalmai mutatkoznak. Az Attila csaláral ott tanyáznak Kanizsa kapuja előtt, azonban a kitűnően funkcionáló védetem mindent meni. Kanizsa ciak szélsői révén vezet szórványosan támadásokat, a ionban aiok nem veazélyesek. Már-már ugylátszik, hogy az Attila kl fog egyenlíteni, azonban Szemző bámulatos éberséggel és kitűnő helyezkedéssel leszi ártalmatlanná a veszélyes lövések sororatát. Az Attila fölénye most nyomasztó. A 30-ik percben egy izgága néző beront a pályára és tettleg Inzultálja az Attila egyik Játékosát, aki nem rest viszonozni. Az állóhely közönségének e;y része behalol a pilys szélére és fenyegető magatartást tanúsít, ugy, hogy a későn közbelépő rendörségnek hét percre van szüksége, mig a pályát mrgtlsztlt|a. (Az ügyeletes rendőrtisztviselőt nem láttuk I) Ennek következtében a játékidőt 7 perccel meg kellett hosszabbítani Kanizsa védelme szinte dülöng, de azért küzd és az ostromló Attila nem jut pozitív gól helyzethez. Ai utolsó percekben Farkas kapufára lőtt bombája érdemel említést
A közönség hihetetlen lelkesedéssel ünnepelte a győztes csspitot. Percekig zúgott sz éljen. A Zala-Kanizsa
oly lelkesedéssel vetette magát a küzdelembe, annyi szívvel, akarattal harcolta végig az egész játékot, hogy minden elismerést megérdemel. De a sportbéli teljesítményért is a legnagyobb dicséret illeti a csapat minden tagját, mert ezt a szép, értékes győzelmet a csapat tudási, akarata, kdzdöképessége kényszeritette kl a nagy ellenféltől.
Egyénileg Réder bámulatos agilitása, kűzdöképessége a csapat és egyben a mezőny legjobb emberévé avatta. Joós is végig Igen jól állta helyéi. Szemző csillogtatta tudását. Truckenbród jól játszott, kár, hogy a második félidőt már nem birta tüdővel. A kél sz\'tsö half hasznosan játszott. A csatársorból a két szélső minden labdát megjátszott, különösen Farkas, kár, hogy a második félidőben elhanyagolták. Ivanics egészen szürkén és puhán mozgott, s gólon kivűl más érdeme nincs. Kelemen energikus és agilis volt. Bakonyi nem tudta kihasználni helyzeteit.
Az A\'tila kiváló és szimpatikus együttes, leg|obb része azonbin a védelem, csatársora azépen kombinál, kapu előtt azonban bosszantóan gól-képtelen. Egyénileg Pruha, Kuttlk, Siklóssy és Elek mutattak szenzációs játékot.
Fenyves bíró páitatlanul vezette a mérkőzési, azonban a faultok mi Ítélésében rengeteget tévedett. (Splr>
tr%
összefoglaló jelentés a vasárnapi fntballfrontról
Nagy futballszenzáció: a Hungária veresége — A Somogy a Fradi ellen Is csúnyán elvérzett — Semmi sem sikerül a Budai 33 ások nak — Újpest osztozkodott a Bástyával a pontokon — A Rákospalota is győzött
VAC-BAK 3:2 (0:0). Meglepetés volt a VAC részéről kijátszott forma.
(A Zala Kanizsa FC) újból felkéli mindazokat, kik tombolajegyek elárusliá8ávai foglalkoznak, bogy ai eddigi eredménnyel Schnitzer és Göndör cégnél sürgősen elszámolni szivesked jenek,
I. liga mérkőzések
Ferencváros—Somogy 5:0 (2 :0), A tartalékos Ferencváros Is a 9 ik helyre csúsztatta le a Samogyol.
Bocskay—Hungária 2:0 (1:0). B}mbaforraát látszott kl a Bocskay éa megérdemelten gyöxötl. Kalmárt a mérkőzés után kórházba szállították.
Nemzeti-Vasas 1:0 (1:0). Szerencsével győzte le a Vasast a Nemzett, ezzel megtartotUi előkelő harmadik he\'yét.
Bástya—Újpest 2.2 (2:2). Két ofísiájd izű és két 11-es gól. Mind a négy az első félidőin esett. A meccseny botrány ls volt. Erősen tüntettek a pestlek ellen.
111. kerület—Budai 33as 4:1 (1:0). A Budaiak egyetlen gólját Ember Jóska rugla.
II. liga mérkőzések
Rákospalota Józsefváros 4:2(1:1) Az első félidőben Józsefváros volt a veszélyes csapat, de később Igen visszaesett
Zürichi zárlat
Mria 20Wí London 2518i/«, Navyod 81905 Brtuaai 72l7\'/i Milano 77\'19\'/s, Madrid 83 86. AmatarJaaa »8 62V|, BatUo 113 73 Wltu (2 98 StctU 3 75. Prájs
10 381\'*, Vurt 58-20, U»4apa«l 10 5«Vl, B«(ia<l 9 l2*/4, S.karaal 3 12Vi.
Sertés vásár
Falhattál 9 26, atalrböl (Irdatlanul vlaaaa auradt 2COO darab, BUdraadl 164-1\'68, aadatt 140-142, aiadett koiáp 1-28-1-34, UhuTt 110-120. cJsőtandí Oraa 1-48—1-52, máaodrandU (\'32 -144, angol aaldű 1-20-1-50, ualoooa nagyban 170 1-74, aaiz 2 00-204, lahaaottbma 176-193, ua Ion n la tálaartés 1 72 -2 04 As t\'áavaat lanyha
Tlllll
A mai értékpiac Irányzata az itteni tőzsdén is nyitási egyenetlenséget okozott. Ez az egyenetlenség a tőzsde második feléig tartotta magát. Barátságos irányzat a tőzsde második telében berlini ösztönzésre tudott csak kifejlődni, amidőn a spekulatív és véleményes vásárlások nagyobb méreteket öltöttek, amely Ismét a nehéz papíroknál vált általánosa. Jelentős nyereségre tettek szert a vas- és bá-nyapac vezető értékei. Különösen favorizált papir volt a Qina-Villamos, amely 6 pengővel, közel 5«/a-al emelkedett. Általában a nyereség 1 és 1-5 százalék között mozog. A piac többi papírjai csak kisebb nyereséggel zártak, sőt egyes részvényeknél némi visszaesés is mu\'atkozott. A forgalom eleinte csendes volt, később megélénkült és (zárlatig elég élénk maradt. A tőzsde barátságos hangulst-ban zárt. A fixkamatoaásu papírok piaca rendkívül űzlettelen, tajtott. A valuta és devizapiac kissé gyengébb.
fctin-lsgTsáw
Ajuoí L 175 Mfl tr. 79 ! bak k. 16-S
VALUTÁK
75-27-90 79-55-79-85 19-93-1701 Ola k. If3 50-158 10 Dtali 10 00-10*06 Bellái (70 60-572-60 Franci* b 22-40-22 60 HcU. 229 65-230-65 Laagjal 6410-64-40 Ul S-42-347 Lcvfl — —
Un 29 93-S0-I5 Máska 136 37-136 87 152-50-03\'10 S0-40-Í075 92-20-92-80 ■rá)d I.I1022-H062 Svéd k. 162 85-B3 45
MVlZáK
T2M/-2J0 67 BsltiM ICKÖ lfrűű Bartla 1M-46-1M86 BrNaaaal 79-60-79 85 Bakara* 142-3-46 KopaahJU-70-153 10 ■ 2777-27-88 92-22-92 72 29W*H» NaarfOtk S72 60-4 20 Oaala 15270-153 10 Pária ö" 18-22-45
Prága im-tr-oi
Swlla 411-416 Stockh UU 06-UU 45 Varai 64-20-44*40
80-50-80-75 11032-110-62
m si-ii Mim ö \\m*m
magyar
királyi

sorsjáték
nyereményeinek a számát és Összegét lényegesen leiemelték
16.580 eyireiíiyt ursiliak kL
FŐNYEREMÉNYEK:
30.000 P.
NYEREMÉNYEK; 15.000 P, azután 10.000 P, HIB P, BSOO P, tOOO P, 3 drb 1000 P, stb. melyek mind kéaipáukaa flaattafaaak kl.
Hsazéa dsosmber 15-én.
A nora|egyek ára: | ldrb-2p«ng0 | \'ftdrb-.l peng6 |
Kapható minden bank- ét sorsjáték üzletben, dohlnytözsdében,
postahivatalokban. asaa Poatat nndatlaakat a pénz előzetes beküldése uUn azonnal teljesít a Székeslőv. m. kir. pénzügylgazgaMaág, Budapeit, V., Szalay-u. lö. és az Összes sorsjáték Wárusltók. IT Eian aora]agiakkal ssai oaak aiaramaljlaak aa aaé tyelt szolgálja, hanans , koayaágat la gyakarat 11
Mikulásra Miltényi cipőt vegyen!
Ltck. pántos P 18 és feljebb B rna vagy ft ke ti gyermekcipő 25 szánj i P 10\'— Egész p o s z I ó c i p ő, csattól és fűzőt
Fekete pántos és fűzős fél P 16 és fej\'ebb 26-29 számig P 12--, 30-35 számig P I5-- női P 16-50, uri P
Barna eiós sportcipő 31-50 P 14-50, 36-39 P 18-50, 40-46 P 25-- Brokát él exIstuUl estélyi dpök, háll cipők és illlHPMMk.
Vízhatlan vadászcipők saját készítményben. A világhír 11 TRETORN hó- él aérolpftk egyedárusltása. Mérték utén készítünk mindenfajta ntcal, sport és estélyi oipttt.
Miltényi Sándor és Fia cipőraktára, a Fő-uton.

mmm
mmm
ZALAI KÖZLÖNY
ípiAiiibetések
UrinUánk dija 10 aaó g M tUlér, további szó din » fiII. Vasár- ás Wifl 10 saóte M fillér, mlndaa ktríkbi uú dlft • MII. Sserdán (a p4a-UM 10 saútg (0 fillér, minden további aai <tts • flll. Clnuaó •
cnr
A blMtolésI
álld saó két siónak azáatt-kerraóknek ÍOM^
Vak |Akr4k újra tukrözéaél ellogadja Stem Örege*, Erzsébet-tér 14. 5804
helyett huzniljon mogroré-1 kgr. 4 40. Legkiválóbb pSrkeif kévé kapható — Muazel és Frtedenthal cágnéi. 5955
Szép helyiség Üzletnek, vagy Irodának kMé Klrály-utc< 18. házban. 5703
ZsMiaara méltányosan bérbeadó. Cím a kiadóban. 6056
__madarak (hant) eredeti
Setfert nemes fajból, viltozaloi hangfuts-mokkal eladók. Eötvös-tér 33.
Kinizsi-utca 2/a. földszinten háromszobás, fQrdőazobás utcai lakéa alacsony bérrel, lelépéssel azonnal kiadó. Ugyanott szőnyeg, antik bútor nöl azalon eladó. 5927
Ügyei kéalsnankéaé nőknek állandó otthon végezhető műnkét adok. Jelentkezni lehet délelölL10-11 lg Klslaludl u. II 6060
Bejáró asszonyt
napi 2—3 órai házimunkára két tag a caaládhoz. Cim: Zrinyi-Miklót-aica 32. szám.
Ufcaaséjat vaaaak 7-tSI • fii-éakéjét
■tea «.
T-t»l a
Fáhn, Záraa-
6073
Idősebb flu olaéaztaaononak (elvétetik Purmen Imrénél, Kölcsey-u. 5. Cipész-" " Is (elvétetnek. 5839
Rózsa-utca 29. 11 ház egy hold kerttel azonnal beköltözhető tálcáiul aladé. 6052
OiemvaxstS szerény igénnyel felvé-leHk a aalaatantbaiázai sieszlő/débe aalt bal épéire.
I belépésre.
Bútorozott szoba klMé Hunyadt-u 16.
:n azon-
6030
koayhahasanálattal
6027
A karéoaaail ganéok megszűnnek, ha ruházati aifllrségleleit a Trtbon ruházati r. t.-nál azerzl be Mert tekintettel a karácsonyra, megrendelőinknek nyolc Iwvi rész-kfizetésre szállítjuk már áruinkat, de a részletfizetés csak februárban kezdődik. Közalkalmazottak részére az összes ruhá-sati cikkek, férfi-, női-szövetek, vas/nuk, selymek atb. megrendelhetők:
PRANQER JÓZSEP nél Kinizsi-utca Z«.
Franota és stésaaat órákat adok. Eppingex Böske Caaugexy ul 4. 6051
■aiAafcafératia csinosan bútorozott szoba kiadó Deik-tér 4. 6057
J25LÍS2Í2JL
Jókarban levő nai
5 nagyobb srgámán azónyrg eladó. Clm a kiadóban 6C5§
Inéi miatt egyedül > öeszes mellékhelyiségekből, gyümölcsös és uagy kertből álló Lakis lelépés nélkül \' nuár elsejére kiadó. Ugyanott patlsander ebédlő, konyhaoutor és \'
tanul kom
pktt
kereazt-
konyl
húros SUngt zongora jutányos áron részletfizetésre eladó Vörösmarty-utca 19. Cserei iroda igazgató. 6064
Kélazobáa lakás klaéé — Király-utca tó. .6065
"••alatt hélé elköltözés miatt eladó Kinizsi-utca 15. 6066
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
Hirsth és Szegő
■agykanizsa
újonnan berendezett üzlethelyiségei Kazínczy-utca,
a nagytőzsde mellett.
Nagy választék juta és kókusz szőnyegekben, linóleum és lábtörlők
gyári árakon nagyban és kicsinyben
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gőzmosó, vegytisztltó, ruhafestő vállalat*
S siombalhelyl orsz Ipsrklilllláson aranyéremmel kitüntetve
NAGYKANIZSA
Kazlnczy-u. 8. Hunyadl-u. 19.
i
Mos, fest,\' tisztit, pllsséroz.
Szétfejtett kabátok festése m4r 8 pengőtől.
Háztartási fehérnemtlek legolcsóbban __> a
UiMnnÁrr eladást szervezetének ki-flidgtCg bővítésére keres Magyarországon már bevezetett cikkeinek további terjesztésére minden InformádM kibíró, serlös garanciaképes, az élelmiszer szak-
mában í^a képVlSClŐket.
a cég bemutalko-a az alkalmas jelentkezőket saját költ vla. Ajánlatokat ellgével Rudolf Mosse hlrdeiö
representátó Ajánlat megtétele után
ségén Budapestre hívta. Ajánlatokat kér|Uk : .Jövő- jeligével Rudolf Mosse hlrdeió Irodájába Budapest, IV., Vád-u. 18. küldeni.
Falatozómegnyitási
Silves ludomárára hozom a na«>éid>mQ kozflnségrek, Inpy
Erzsébet-tér 13. alatt
folyó hó 4 én tgy, barátságos
fog megnyílni.
Uraim I Ha igazán olth nosao és kelemesen akarják migukat érezni, ba sz rétik a pompás falatokat, keressenek fel, s meittn meg fognsk gjőzCdnl 1061 arról, hogy niljm Jobb, mint otthoni Olcsó árak! Csodás falatok és Italok Síives pártfogást kér
özv. Farkas lánosné
Árverési hirdetmény.
1 darab kincstári hámosló december hó 5-én délelőtt 9 órakor a vásártéren nyilvános árverésen eladatlk,
6/3. zászlóalj.
VADKÖRÖKET
nyul, róka, görény, mókus,
nyest éa vidrát, éaytollat, vasat, fémet stb. a legmagasabb napi árban vásárol
8TBÉI B. É8 FIAI RA6TK1HZ8Í,
Erzsébet királynétér 15. szám.
MEGHÍVÓI
Kafás- rtgy Ozletl Ofyekbeai ulaxiaok alkalmival
BUDAPESTEN
i WgktlUntcubb ottboal ayujlls ■ l«c«IAa,6,<bb l«Ufl«l«k mclltll ■ KaUtl pilTiudni MuU
oldalival unitu l«v4
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Budapest, TUI., Baross-tér 10.
■0<Vo aagaáméiifl kap
■Isi aaaa Up •IAflittAJ« ok>4 nobi </ilikból,
lOO/o •aoadménrt kap
ult.ó <tlnal inlnkbUI (KIISoS bliI kon,ki.) B pangSI naagtakarlt
■alólAil kdlIU,.! nd tyaloi ál|th.l p«< ilitt i pályauavtrróC
Nálunk otthon á p* I magát I 11
IM>»« kUioJjáLU, nlforua uiUdl |<1U(. Bajét áréski
M« >IAa,Sk loljlin, boj, okviUti niluok ulll-|oo n«(. - BI6i«t«i ■iobimt(tiad<lii a|ánlito«.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
fóuítftnenlal

1 r V
Kizárólagos képviselők:
Magykanizsa

Deák-tér
Telefon 3-22.
Nyomatott a Délzalai

minőségben és tartósságban íelülmnlliatatlan!
„FUTOR"
etetés nélkül nem tehet erős, csontos állatot nevetői I — C»ak erős, csontos állat hizlalható eredményesen I
„FUTOR"
növendék állatok nevelésénél
nélkülözhetetlen I
„FUTOR*
a legflnomabban őrlótt mésztótép, amely az állatok szervezetébe Igen kön»ven felszívódik, aromstikus anyagtartalmánál
lógva
étvágygerjesztő-
lég hat, s a konyhasó etetést is feleslegessé teszi. Tegyen egy kísérletet és az eredménnyel meg lesz elégedve. Ára : 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételénél: 50 kg. ira: P 10-90. I próbadoboz ára : 90 fillér. Kicsinyben és nagyban kaphatók:
018ZÁ0 JÓZSEF M0—taÉsta
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A biróság mellett ms Telefon: 190.
ELADÓ
tenyészbika,
féléves vőrös-tarkJ, Iguolvánnyal
Horváth Jánosnál, Mlháld
W„ (S\'jítio. ymrgye.)
Legjotb angol
Römi-kártyák
egves csomsgokbt.n, valamint ajándéknak alkalmsa do|iozokbsn( továbbá egyéo Játékkártyák
kspha\'ók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyrkereikedéséban mm
Haán Uyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
878.\'1928. vht. ssám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó sí 1881. évi IX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennal köz-Illíré teszt, liovy a nagykanizsai kit. Jéráa bíróságnak 192$. évt Pk 12460 stámu végzése következtében Dr. Schleilter lime ügyvéd állal képviselt Klrá\'y Sörfőzde R T. I* valamennyi foglaltató javára 23\'6 P 22 Ilit h jár. erejéig 1928. évi november hó A án toganaloartoll kielégítést végre liajtás utján le- é< felulioglalt éa 7491 P re becsUII következő lng<5ágok, u m : korcsmai t>erendezés, asztalok, székek, szobabútorok stb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai ktr. járás bíróság 1928-lk évi Pk. 12460. számú zése folytán 2396 P 22 flll. tókekövek
tetts,
ennek 1928. si<pt 30. napjától Járó 1 l<Yo kama tai, "/a°/o váltódll és eddig összesen 329 P
II
bírói:
költségek erejéig ftagykanlssán.
fillérben
llag
. _ Ns gáil Rgyle ben leendő
már
megállapított isán, a Pol megtartására 1Ö2H. évi december hó 15. napjának d. e. 1210 órája határidőül klttutfc éa ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881. «rMX t.-c. H07. és 108. §-al értelmében kéazpénzltzetés melteti, a legtöbbet ígérőnek, azllkség esetén bccsáron alul la el lógnak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások ts le- és felUllogtaltatták és
------- \' ■ ígltést Jogot \' \'
1881. évi L
azokra kielégítést Jogot nyerlek" volna, ezen árverés az 1881. évt LX. t.-c. 102. §. \' *"\'
értel-
mében ezek |avára ls elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1928. évi november hó 29. napján.
Haán Qyula s. k
kit, bir. végrehajtó.
Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál NaKykanizián. (Felelő, üzletvezető: zalai Károly.)
288. évfolyam, 276. szám
Nagykanizsa, 1928. december 5 szerda
Ara 16 mér
ZALAI KOZLONT
POLITIKAI NAPILAP
J-i**?11^\' Pddfl* szerkesztői Bartartt* Latot mm........... «p w ■ m m»
Viharok a Házban a királykérdés körül
Györki Imre szerint a kormány szavazógéppé akarja süllyeszteni a képviselőházat,
hogy királyt választathasson
Cáfolják Albreoht főherceg debreceni kijelentését
Budapest, december 4
A képviselőház msi Qléiének szen-záció|a a királykénlés körül támadt és viharokkal larki\'otl vita volt. Ennek a mára várt vitának volt köszönhető, hogy a Há* űléslerme léiig megleli az Ölés megcyltásának Ideiére és megjelent ott gróf Zichy J4nos Is.
A Szilágyi —Mándy affér bocsánatkéréssel befejeződött
Napirend előtt felszólalt Szilágyi Lajos, aki tegnapi sértő kifejezéséért megköve te a Házat és kérte Mdndy Sámuelt, hogy tekintse meg nem történtnek tegnapi kijelentéseit. Majd áttértek a
házszabály revízió folytatólagos tárgyalására.
Oyörky Imre a második ellenzéki véleményt okolta meg. Határozati javaslatot terjeszt be, mely szerint mondja ki a képviselőház, hogy a szólásszabadság korlátozására vonatkozó rendelkezéseket nem alkalmazzák azoknál a javaalatoknál, amelyek az államforma megváltoztatására, részint alkotmányjogi kérdések tárgyalására s a gyülekezési Jogra és a titkos választójogra vonatkoznak. Oyörky beszéde végén rátért
a klrálykérdéare.
— Rejtett céljai vannak a kormánynak, — mondotta Qyörky, — amiért moat meg akarja bénítani a Ház munkaképességét és amiért gúzsba köti a Ház szólásszabadságát. A királykérdést akarja mindenáron megoldani. Hiába tsgad|a a miniszterelnök a ssjtóban és a 33 ag bizottsága tárgyalásai során, hiába mondta fölényes hangon, hogy hlz-azabályrevitióval nem lehet trónt építeni, az ország tisztában van ez eseményekkel és nagyon |Ó1 ludja, hogy
a királykérdés megoldása küszöbén áll.
Egy királyjelölt, negyven tagu társa-Ságban jelentette kl Debrecenben, hogy királya lesz ennek az országnak.
Nagy vihar a Házban. Minden oldalról közbekiáltások hallatszanak.
Oyörky Imre: Azt mondolta a mlnlsztereluök, hogy nem lehet báz-
szabályrevizióval megoldani a királykérdést. Ámde a szólásszabadság korlátozása, gúzsbakötése, a sajtószabadság megnyirbálása alkalmas arra, hogy a Házat szavazógéppé süly-lyesszék és ennek segítségével lehet királyt is választani.
Orleger Miklós sokkal okossbb embernek tartja gróf Bethlen litvánt, semhogy feltételezné róla, hogy a királykérdést a házszabályrevliióval akarja megvalósítani. Nem hiszi, hogy a debreceni nyilatkozat elhangzott volna. De ha elhangzóit és ba az Illető nyilatkozó |ó prófétának bizonyulni, akkor kijelenti, hogy
trónbitorlónak tartanák őt és olyan elbánásban részesítenék, amely egy trónbitorlónak jár. Hosszasan foglalkozott a parlamentarizmus bajaival, melyre csak csekély és másodrendű orvosság a ház-szabályrevizló. A jó házszabályokkal kiküszöbölhetünk némely bajt, de tohasem tekinthetjük végleges orvosszernek. A házazabályrevizió megvalóaitását nem tartja indokolatlannak. Igy a beszédidőnek korlálo-záaát nemcaak megengedhetőnek, de szükségesnek is tartja.
Az egész világon a trianoni Magyarország parlamentjének van a legkevesebb ideje az Idöpocsékolásra. A javaslat hiánya az, hogy ugyanakkor, amikor a szólásszabadságot korlátok közé szoritjs, az elnök hatáskörét érintetlenül hagyja, sőt növeli. Helyesli a bizottságok ügykörének tágítását, de nem hajlandó belemenni abba, hogy a plénumot megillető vitát a bizottságokba helyezzék át.
A választások tisztaságának biztosítására ne csak a hatalommal való visszaélés le gyen üldözendő, hanem a tömegek felbujtására alkalmas bármely hazugság Is.
(Általános helyeslés.) A parlamenti szólásszabadságot az akadályozza, hogy nem lehelünk teljesen őszinték, mert indulatos szomszédsink miatt nem mondhatjuk el legtzen-tebb érzelmeinket. Az interpelliclóí könyv felolva-
sása után az ülés 2 óra után ért véget.
Félhivatalosan cáfolják a debreceni kijelentést
Budapest, december 4. (Éjszakai rádiójelentés) A képviselőház mai ülésén Györki Imre országgyűlési képviselő azt állította beszédében, hogy Albrecht főherceg Debrecenben egy nagyobb társaság előtt olyan kijelentést tett ezelőtt bárom héttel, hagy 2 esztendőn belül Msgyarország királya lesz. Illetékes helyen felhatalmazták a Magyar Távirati Irodát annak közlésére, hogy a fenti állítás légből kapott tendenciózus koholmány, melynek zavart kellő célzata nyilvánvaló.
25 millió pengő ut-épltésekre Budapest, november 4 A kereskedelmi minisztérium költségvetése 25 millió pengővel nagyobb, mint a mull esztendei. A kiadási többlet nagyrésze az útépítési célokat szolgálja.
300.000 pengő az Ipari export-intézetnek Budapest, december 4. Hlr szerint a kormány 300.000 pengő évi tároo-gatáat nyújt a minapi minisztertanács határozatával létesített Ipari Kiviteli Intézetnek.
Még egy cáfolat Debrecen, december 4 (Éjszakai rádlólelentés) Magoss Oyörgy dr. Debrecen városa ny. polgármestere ma este a következők közlésére hatalmazta fel a Magyar Távirati Irodát: — A legnagyobb meglepetéssel értesültem Györki Imre képviselő urnák a képviselőház mai ülésén elhangzott beszédéről, melyben félre nem érthető módon olyan kijelentéseket tulajdonit Albrecht királyi herceg őfenségének a királykérdéssel kapcsolatban, amit ölensége 3 héttel ezelőtt tett Debrecenben negy-ventagu társaság előtt. Mivel Albrecht királyi herceg ölensége rövid debreceni tartózkodása alatt csak nálam volt nagyobb társaságban, kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy Györki Imre képviselő kijelentései nem felelnek meg a valóságnak.
Az orvos, a rivális, a barátnő és a hírlapíró
voltak az Erdélyi- Ogy kedden kihallgatott tanul
Budapest december 4 Az Erdélyi-ügy mai tárgyaláaáa folytatták Pichler dr. kihallgatását. Kijelentette Pxkler, hogy ha valaki egy hullát a halál után meghorzsol, nem keletkezhetnek azon olyan tünetek, mint amilyenek Forgács Anna nyakán keletkeztek. Ezután Forgács Anna holttestének kipreparált testrészeiről, melyeket egy üvegedényben örirnek, fejtegette, hogy mlképsn állhatott be a azivbénuláa.
Erdélyt P.chler vallomására kijelentette, bogy abban lengeteg valótlanság van. Pichler viszont ezzel szemben vallomásának minden szavát fenntartotta.
Braun Ferenc magyar tannt hallgatta kl ezután a bíróság, aki elmondotta, hogy
Forgács Annának vőlegénye volt és Erdélyivel párbajozott is,
de ez nem befolyásolja vallomásában. Azt vallotta, hogy
Forgács Anna soha semmiféle kábítószert nem használt
Ezután Erdélyi intézett néhány kérdést volt riválisához. A bíróság a tanút vallomására megeskette.
Uán* Rákosi Pálné szül. Baüa Zsuzsit hallgatták ki, aki barátnője volt a szerencsétlen Forgács Annának. Azt vallja, hogy Erdélyi és Por-gács Anna között gyakori volt a civakodás, mert mindenféle csekélység miatt OsazekülönMztek. Nincs tudomása arról, hogy Forgács Anna veronált, vagy más altatószert használt volna. Oyakran látott Forgács Annán kék foltokat, amelyek Erdélyi ütései miatt keletkeztek.
Erdélyi kérdésére elmondta a tanú, hogy
nincs tudomása arról, hogy Forgács Anna tériszonyban szenvedett volna.
Az elnök ekkor megkérdezte Erdélyitől, hogy őneki volt erről tudomása és ha volt, akkor miért engedte. Hogy Forgács Anna a szakadék szélén járjon. Erdélyi zavaros vá-laBra után a tanút vallomására megeskették.
Nadányl hírlapíró vallomás után az elnök a tárgyalást szerdára halasztotta.
ál
1298. december 5.
A horvát parasztpárt nem vesz részt Radics gyilkosainak főtárgyalásán
A dák-sztrájkot nem hagyják abba, mig a letartóztatott tüntetőket nem bocaátják szabadon
Belgrád, december 4 A horvát parasitpárt vezetősége, a párt képviselői klubiának felhata\'-mazása alapján nyilatkozatot tett közzé, amely megállapítja, hogy a nemzetgyűlésen junlus 20 án történt gyilkosiágot már egy hónappal előbb készítették elő. Stojanovlcs, a jugoszláv Interparlamentáris ülések delegátus elnOke, aki s\'ándékoian megakadályozta, bogy Radics a kritikus Időben a konferenciára Prágába ataoék és Bojovlcs radikális képviselő, aki Radksot a merénylet után elvitte, közvetlenül részesek a gyilkosságban. A vizsgálóbíró a gyilkosság valamennyi részeseivel és felbujtóival szemben részrehajlóságot mutat, amely kizárja az Igazságos tUletet s igy az utolsó remény is elveszett arra, hogy a junlus 20-lkl gyilkosság megtorolva legyen, a horvát parasztpárt elhatározta, hogy a per további folyamán és a főtárgyaláson nem vesz részt. Egyutal felszólítja a meggyilkollak családtagjait is, hogy ne vegyenek részi a főtárgyaláson.
...... — -ri-.-rrrriTirru\'rurju\'jijij
Ujabb letartóztatás a katedrállsra Kitűzött fekete lobogó miatt Belgrád, dtc. 4. (Éjszakai rádió jelentés) Zágrábból jelenik: A lűn-letésekböl kifolyólag letartóztatott egyetemi hallgatók ma sem kerültek szabadlábra. Ma délelölt a többi egyetemi hallgatók az aulában gyűlést tartottak, melyen kimondották, hogy a setrájkot mindaddig fenntartják, amig letartóztatott kollégáikat a rendőrség nem helyezi szabadlábra.
A rendőrség ma letartóztatott egy Bruklcs nevű fiatalember*, akit azial gyanúsítanak, hogy szombaton ö volt azoknak egyike, akik a katedrállsra kitűzték a fekete lobogót. E: a fiatalember egyébként a parasztpárt ifjúsági szervezetének elnOke.
Idegesség politikai körökben a parasztpárt határozata miatt
Belgrád, december 4 (Éjszakai rádiójelentés) A horvát parasztpárt azon határozatával, bogy Radics gyilkosa pőrének tárgyalásán nem vesz részt, élesen megtámadták a belgrádi törvényszék tekintélyét és politikai körökben ez n*gy idegességet okozott.
Az angol király
állapota változatlanul válságos
London, december 4 (ÉJsfakat rádiójelentés) A ma délelőtt kiadott orvosi jelenlés azt mond ]a, bogy a király az éjjelt nyugodtan töltötte. Változatlan az aggodalom a sziv működése iránt, azonban ■ tegnap este mutatkozott Javulás megmaradt.
A Daily Telegraph Illetékes helyről szerzett értesülése szerint a kormány és az udvar komolyan fontolóra vette, hogy
államtanácsot kell alakítani. Az államtanács tagjai vátóazlnűleg a miniszterelnök, a lordkancellár, a yorki herceg, a cantenburgl éisek és lord Balfour lesznek.
A walesi herceget december U-ére várják Londonba.
A gloucestery herceg külön expresz vonalon a legnagyobb sebességgel utazik a Fokváros felé, ahol már egy gőzhajó várja, amelyen Angliába utazik.
Havazik
majdnem az egész országban — Zalában is esett a hó, de Nagykanizsát elkerülte
Budapest, december 4
A mull heii j • lentéktelen buda-pesll és vidéki havazás után mára az orazág legnagyobb részében megindult a havazás.
Budapesten tegnap még csak nyomokban jelentkezelt az esővel kevert hó, de már vldikről nagyobb havazásokat jelentettek. Ma reggel hét órakor például Egerből erős hava-
zásról érkezeit hir. Kecskeméten kisebb hivazás volt, Keszthelyen is ctak két milimétert mértek.
A legnagyobb csapadékot Mátészalka kapta, ahol öt mlllméteres hó esett tegnap.
Debrecenbenben és Egerben is caak két milimétert mértek, sok helyen még ennyit sem ért el havazás vagy eső. Nagykanizsát elkerülte a hóesés, csak dermesztő hideg szél lombolt egész nap a vátos felett.
A hőmérséklet ma|dnem mindenütt fagypont alá sűlyedl. A legmelegebb a fővárosban volt, ahol a minimum a nulla fölött két fokkal helyezkedett el.
Külföldön nagyobb eaök voltak, például Angliában, ahol a hőmérséklet az öl és tiz fok meleg közölt váltakozik, Németországban viszont elég kisméretű volt a csapadék. A hőmérsékletek azonban itt Is erősen lülyedtek.
Francia aggodalmak
az osztrák Anschluss-hlrek miatt Pária, december 4 (Éjszakal rádiójelentés) A kamara mai üléséit a külügyi tárca köliség vetésének tárgyalásán Souller előadó erélyesen tiltakozott Ausztriának Németországhoz való csatlakozása ellen, hrancols Albert volt kultuszminiszter szerint nagy veszedelem rejlik abban, hogy Berlint az erők közponijává tették, melyek azelőtt az Oízirák-Magyar monarchia terű leién oszlóttak meg. Attól tart, hogy a versaillesl szerződést, mellyel meg akarták akadályozni az Anschluss), pókhálóként széltépik.
Útonállók támadták meg dp. Hajdú Gyula kocsiját
Esti kaland a Bákástónál
Nagykanizsa, december 4 Mj már szokatlan, a betyár-világot eszünkbe juttató feljelentést telt dr. Hajdú Oyula ügyvíd a rendőrkapitányiágon.
A minap esie Nagyradáról |ött dr. H íjdu Oyula Nagykanizsa felé kétlovas fogatán. Szokása ellenére kocsisa bajiolt. Fél 7 tájban érkezett a Békáató mellett lévő vároii Feliő-erdöhöz. Ekkor a kocsis hirtelen megálli\'o\'ta a lovakat és hátraszólt:
— Két ember á I a lovak előtt.
A teljes esti sötétségben nem tudták mire vélni a Jovak előtt mereven, szó nélkül álló kél árnyékol, majd a kocsis rájuk rivall, hogy álljanak odébb és hajtani skart tovább.
— MegállJI Üres a kocsi? — volt a válasz a sötétségből.
Annyit mrfgla meglett a két furcia vendég, hogy egyik Jobbra, másik balra elállt a fogst uijiból, amely e;uán nyugodtan folyta ta útját.
Pár psre múlva Hajdú Oyula észre vette, hogy mellette egy sötét alak kapaszkodik a kocsira. Megálli\'otta a
kocsit és le skarla luszkolri a kellemetlen vendéget, aki le is szállt, abban a pillanatban azonban, amint a kocsis megrin\'otia a gyeplőt, Ha|du Oyula huiáoggtl hatalmas ütést kapott hátulról a tarkójára. Szerencsére téli bundája felhajlott gallérja felfogta az ülést, ugy, hogy csak pár pillanatra szédült el, aztán kiáltott a kocsisnak, leszállt és a futó árnyék után vetette magát, a kocais pedig fellármázta a közeli bódéban tanyázó ut-javitó munkásokai, akik lámpákkal síeltek a támadók keresésére.
A tettesek egyikére, valószínűleg arra, aki Híjdut le akarta ülni, rá is akadtak. Épen az árokpartról tápászkodott fel, ahol vagy eleseit futtában, vagy el akait rejtőzni. Hajdú rögtön elcsípte az ipsét és néhány Jól irányzóit pof m után átadta a segítségül jött hátom munkásnak, akiknek any-nyit sikerült megtudniuk, hogy a támadó egy nagykanizsai, Magyar-utcai ember fia.
A nyomozás folyik a titokzatos támadás ügyében.
Nagykanizsa—Böhönyel keskenyvágányn helyiérdekű vasút építéséről folynak tárgyalások
A kereskedelmi miniszter megadta az engedélyt az előmunkálatokra Nagykanizsa városa megfelelő számú törzsrészvényt jegyez
Nagykanizsa, december 4
A kereskedelmi miniszter értesi lelte a város vezeíőiégét, hogy a nagykanizsai DSzA vasul állomásától klinduiólag Somogyszentmiklós— Pogánysienlpéter — Ihárosberény — Inkes zentantalfa — Inke—Vor/Usló— Nemesdíd—Vése és Böhönye községek érintésével BOhönye helyiérdekű vasút állomásáig vezetendő keskeny-nyom\'ávu gőz, esetleg motoros űzemű, Ónálló űzletkezelésben tartandó, közforgalmú gazdasági vasútvonalra az előmunkálati engedélyt Sós Lipót mérnök, barcsi vállalkozónak egy évre megadta.
Az engedélyokitatban külön hangsúlyozza a miniszter, hogy Intézkedés történt részéről oly Irányban la, hogy Sós mérnök ebbeli működésénél a tzükséges hatósági támogatásban ré-szesQI|ön. Hangsúlyozza az engedélyokirat, hogy a kormAny eien előmunkálati engedély kiadása által a pálya létrejötte iráni kötelezettségit nem vállal, a mérnök-vállalkozó állal az előmunkálatokra fordított netánl költségeket meg nem téríti és fen-tartja magának a jogot, hogy megadja-e és ki réazére adja meg a vaiut építésére és üzletére vonatkozó engedélyi.
Ezzel kapcsolatban Sós mérnök hosszabb beadványban fordult a város polgármesteri hivatalához, amelyben kife|t| a Nagykanizsa— BDinnye helyiérdekű vaaut hasznos voltát a város forgalma szempontjából és kéri, hogy a város ai alaki-landó érdekeltségnél 65 000 pengő törzsrészvényt jegyezzen.
A város vezetősége, melynek városfejlesztési programjának első sarkpontja a vidéknek minél szorosabb közelhozalala Nagykanizsából meg-felelő helyiérdekű vasutsk építésével, szívesen látja a tervet és hajlandó a vállalkozó mérnökkel tárgyalni ét az érdekeltség arányában részt Jegyezni. Előbb azonban betekintést kiván nyerni a részletes tervezetbe és csak azután fog határozni a részjegyzés ere|ét illetőleg, amiről a város vezetősége a barcsi vállalkozó-mérnököt már értesítette.
A legrövidebb időn belül megindulnak az erre vonatkozó tárgyalások a polgármester és a mérnök kötött.
latilérSsi
Itt Reggel 7 órakor +28, órakor +2-2,
A nagykanizsai meteorológiai M*-llgyelő |elm-»éseki Kedden u hőmirM-■ - órakor +2 8, délután 1 este 9 órakor +2 6. PtlMtti: Egész nap borult égboltozaL SüUrdny Reggel és délben Észak, eate Északnyugati széL
A Meteor ológlsl Intézet (elraláse este 10 órakor: Változékony, egyelőre szeles Idő, lényegtelen hóváltozással és a lecsapódások megszűnésével várható.
KARÁCSONYRA
a lagujabb és tagszsbb kéal-nmakákat nsgyon jutányosén
bocsájtom a I. vevőim rendelkezésére. Montlreiásokal
lagujabb
ikr __
>m a t. vei
it, fOggé SarltSk Qaaxaállltáaát a legké-
|(ny(k és
nyesebb Ízlésnek Is megfelelően
lagotoaóbban vállalom. Előnyom tatáaak
választékú
művészies
REIMITZ BÉLÁHÉ
kézimunknszakilztete Daák-tér I. OSI Tulafor 591.
NUUH.il faiimam.
tatásak a legnagyobb
i és legújabb mintákkal, > kivitelben készülnek
ZALAI ROXLOirr
A szentiváni családi dráma uj, megdöbbentő részletei
Heves dulakodás közben szúrta le az apa fiát, majd a vonat elé ugrott
Hajnali tragédia a Zalaszeniiván—Zalaegerszeg összekötő vasútvonal mellett
Nagykanizsa, december 4
Tegnapi számunkban éltzaka érkezett jelentés alapján megírtuk, hogy Zalaizenttván mellett előbb egy fiatalember késsel meggyilkolt hullájára, majd egy idősebb ember vonat által elgázolt tetemére akadtak. A rejtélyesnek látszó családi drámáról a csendőrség mára megdöbbentő részleteket tirt fel.
Megállapították, minden kétséget kizáróan, hogy az idősebb ember Csizmadia József pesterzsébeti lakot, aki napokkal ezelőtt Pesterzsébettől Oyula nevO, 20 éven felüli fiával Vasvárra érkezett, ahol leánya lakik.
Vasvárról Csizmadia József és fia vasárnap este jöttek el és az volt a szándékuk, hogy Zalatzenllváuon vonatra siállnak és hazamennek Pesterzsébetre. Vasárnap este betérlek Szentivánon a Kiuger-féle vendéglőbe, ahol etlek ét egy-egy fcőcssőt Ittak. Innen egy falusi házhoz mentek, ahol éjjeli szállást veitek kl a gazdánál. A csendőrségnek sikeiült azt is megállapítania, hogy az apa és fiu már az éjjeli tzálláion összekülönbözött.
Hétfőn reggel eltávoztak Zalatzent-ivánról és ettől a perctől kezdve már csak feltevéiekkel dolgozik a nyo-
mozás. A nyomok szerint az következik, hogy a Csizmadia ismét összeveszett a fiával és ennek hevében késsel támadt fiára. A gyilkosságnak véres nyomai maradtak, melyekből kiderült, hogy az öreg, amikor fiát először megszúrta, ez a szúrás még nem volt halálos, mert a fiu elszaladt, de az öreg utolérte és nagy erővel ismét bcléízurt és ez a fiu halálát okozta.
Ezután megrémült iáját lettének borzalmától és az épen arra haladó kisvasút mozdonya elé dobta magát A hajnali szürkületben a fűt ő látta amint valaki a mozdony elé ugrik, de mire fékezlek, az öreg holtteste két darabba szelve feküdt a sinek mellett. A fiu pedig a szúrásoktól holtan az árokban volt megmerevedve.
A cieridVség azonnal Intézkedett, hogy a rejtélyes gyilkosság és On gyilkosság teljes tisztázására a két áldozat vmári hozzátartozói meg jelenjenek és tanúvallomást (egyenek. Ez a valószínűleg tisztázza azokat a borzalmas okokat, melyek azapit fiának megöléséig juttatták.
Hétfőn délután egyébként a zalaegerszegi vizsgálóbíró és két törvényszéki orvos megtartották a boncolást Szenllvánon a ct aládi dráma ügyében.
A szegényházban olcsóbb lett az élet
Az általános drágulás idején egy pengőről 80 fillérre szállították le a szegényház ápolási dijait — A legidősebb ápolt egy 93 éves asszony
1928. december 5._
A polgári leányiskola nem felel meg a mai modern pedagógiai követelményeknek
Polóayt Oyörgy Igazgató előadása i modern nevelés Irányelveiről
Nagykanizsa, december 4 A nagykanizsai Zrínyi Ilona polgári leányiskolában vasárnap délután rendkivűl látogatott szülői értekezlet volt, amelyen Polónyl Oyörgy Igazgató magas szinvonalu előadást tartott a mai modern nevelés irányelveiről. Rámulatott a szűől ház és az iskola közötti szoros kapciolat fontosságára. A bizalomról az Iskolával szemben. A tekintélytisztelőről. Minden mondatából a rae\'egszlvű, hivatásának élő pedagógus szaval csendültek ki.
Előadásához számosin hozzászóltak és igy élénk eszmecsere frj\'ő-dött ki a legfontosabb poblémáktól a szülői ház és az iskola között.
Majd Polónyl Igazgató kitért arra, hogy a nagykanizsai polgári leány-Iskola nem felel meg a mai pedagógia követelményeinek. Elhelyezése nem metfelelő többé egy leányiskola számára. Azonkívül nincsenek megfelelő siámu tantermei. Nincs raji-terem, nincs kálimunkaterem, sem külön tornaterme a leányoknak. Alig tudnak bejulni a tornához a fiuk miatt A tanerők részére sincs megfelelő lanátl szoba. Az udvar a leányok részére olyan kicsi, hogy a 10 perces szünet alatt sem tudnak mozogni. Emellett mindenféle tanfolyamok stb. alakulások nyernek elhelyezést. Baj az, hogy sok az Iskola gazdája és egyik sem rendelkezhetik. Mindenki szabadon |ár kl és be az épületbe. Ilyen körtllmények között semmieaetre ssm alkalmas ez leány-iskolának. Szűkség van egy teljesen ktllönálló polgári leányiskolára.
Azért az illetékes tényezőkkel érintkezésbe kiván lépni és őket ennek a gondolatnak megnyerni. Szflkré-gesnek tartji egy bizottság létesítését, amely a polgári leányiskola ügyét állandóan felszínen tartja.
A hallgatóság meleg rokonszenvvel fogadta Polónyl Oyörgy Igazgató első nyilvános szereplését.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kdvéháiban VUL. Baross-tér 10.
Előrehaladott Idény mialt az Összes raktáron levő nöi és gyermek télikabátokat
Sg y á r I áron sdom el. TUia JÓZSEF, Kulnozyu. I.
Nagykanizsa, december 4
Aki az emberszeretetet a maga teljes nagyságában és áldozatossá-gában akarja látni, az menjen a kórházba és nézze meg az irgalmat nővérek munkáját. Vagy menjen el a Teleky-uli szegényházba, ahol két apáca hajnaltól az éj|ell órákig ápolja gondozza azokat, akikről mindenki megfeledkezett. Akik egy hottzu ét többnyire dolgos emberi élet jutalmául — a szegényházba kerülnek.
A nagykanizsai szegényháiat 11 évvel ezelőtt alapította a Keresztény lótékony Nőegylet, mely akkor dr. Szekeres józsefné elnöklete alatt állott. Ma 46 lakója, 9 bejáró gondozottja van a szegényháznak. Eiek közül férfi 21, a többi nő. A legidősebb bennlakó egy 93 éves idős néni, aki arról nevezetes, ho^y ma-
gas kora díc.lra szemüveg nélkül fflzi be a cérnát a lü*. Kívüle vannak 84 ét 83 éves öregek. A legfiatalabb ápolt egy 17 éves leány, aki gyógyíthatatlan merevségben szenved és igy nem tud dolgozni.
A szegényház lakóit évek óta kél Irgalmat nővér ápolja. Ei a két |ó-ságos lélek nemesik ápolja és tisztin tartja a tzegényház lakóit, de Ok főznek és varrnak lt számukra és amikor plhenniök kellene — megmunkáljak a kertet, a földet, hogy uját termesztvényeikkel járuljanak hozzá ápoltjaik élelmezésének javításához. Mert a jóságos apácák egy-egy gondozottuk után mindössze 80 fillért kapnak egy napra. Ebből a 80 fillérből kap egy szegény naponta reggelre kávés-reggelit, délben levest, főzeléket és tésztát, va-
t
c torára pedig levest vagy főzeléket.
Ebben a ni pl 80 fillérben benne van a teljes ápolás, mosás, gondozás és minden néven való ellátás. Azelőtt 1 pengőt fizetett a város, de ezt 80 fillérre leszállította azzal, hogy a levont 20 százalékot a szegények ruházására fordítja. Nemrégen a nővérek a napi 80 fillérnek 90 fillérre való felemelését kérték — de a tanács a kérelmet elutasította. Pedig tellett volna a .tűzoltóautó" egyik kerekéből.
— A szegényházról a nőegyletek teljesen megfeledkeztek — mondja az egyik ápoló-nővér. Azelőtt felkeresték a hölgyek szegényeinket, de most egy-két év óta megfeledkeztek rólunk. Pedig Karácsony előtt állunk. Ugy szeretnők, ha a Szerelet nagy ünnepén a mi elhagyatott szegényeink ls éreznék, hogy a Jézuska született, hogy őróluk sem feledkezett meg a város közönsége.
Megnyugtattuk a jóságot lelkfl, aggódó Irgalmas nővért — tolmácsolni fogjuk kívánságait a melegszívű kanizsai közönségnek, hogy a szegényház elhagyatott, agg gondozottjai! is látogassa meg a mosolygó arcú, áldó kezű kia Jézuska...
Mindennap várják
a Speyer-kölcsön felhasználását 1*101-vlzsgáló bizottságnak megérkezését Nagykanizsára
Nagykaatxaa, december 4
Megirtuk, hogy a Speyer-kölcaön felhasználását felülvizsgáló miniszteri bizottság Kaposvárott befejezte működését és folytatja útját a Dunástul többi városában is, Így legközelebb Zalaegerszegre, majd Nagykanizsára. A bizottság elnöke Lukács Ödön miniszteri tanácsos, aki a múlt esztendőben már volt Kanizsán és akkor ugyancsak ellenőrzés alá vette a külföldi kölcsön felhasználásának mikéntjét. A vároa vezetőcége akkor okiratokkal bizonyította, hogy teljesen a miniszteri rendelkezés és intenciói szerint járt el, amit a bizottság akkor teljes megelégedésére nyomatékkal hangsúlyozott. A vároa vezetősége most újból mindennap várja a miniszteri bizottság Nagykanizsára érkezését
— Képelt, gobeleint, kézimunkált olcsón, gyönyörűen kívánsága szerint bekeretezi Melczer üveg kereskedő, Kazinczy-utca.
■fii szövet- és
selyemruhákat
tekintettel arra, hogy esen cikket többet
nem tartom, gyárTáron alul eladom. .
8tera léssel Htgykaalzta, lakq-i. I
Mikulásra Miltényi cipőt vegyen!
Lack, pántos .... P 18 és feljebb Bírna vagy fekíte gyermekcipő 25 száai* P 10-— Egész p o a z t ó c 1 p ő, csatlós és fűzős Fekete pántos és fűzős fél P 16 és fejltbb 26-29 számig P 12\'—, 30—35 számig P I5-— női P 16-50, uri P 21*—
Barna eiős sportcipő 31-50 P 14-50, 36-39 P 18-50, 40-46 P 25-- Brokát ét eziUtszlnü estélyi cipők, háxl cipók és diszpáfiCMk.
Vízhatlan vadászcipők saját készítményben.
A világhírt TRETORN hó- és sárcipök egyedárusllása. Mérték utén kéixllttnk mindenfajta otcal, sport él estélyi oip«.
Miltényi Sándor és Fia cipőraktára, a Fő-uton.
KALAI ROIiOHT
1928. december 5.
A csütörtöki hangversenyen
jelen lesz dr. Ferenczy kerületi főkapitány és tisztikara
A hangverseny műsora
Nagykanizsa, december 4
Még két nsp választ el a csütörtöki hangversenytől, melyet a nagykanizsai rendőrség tisztikara rendez a Nagykanizsán felállítandó hősi emlékszobor alapja javára, de máris egyébről sem beszélnek a városban, mini erről.
A város előkelő polgársága, a hatóságok, testületek, a hadsereg tiszti-kara már mind biztosított jegyet magának, hogy ezzel a művészetnek és a legnemesebb jótékonycélnak áldozatot hozzanak. A helyárakat ugy állapították meg, hogy mindenki talál megvehető jegyet anyagi viszonysi-hoz mérten.
Emelni fogjs a hangverseny fényét, hogy srra Nagykanizsára érkezik dr. Ferenczy Tibor, szombathe\'yi ketű-Istl főkapitány és felesége, valamint a fikspl\'ányság tisztikarából számos főtiszt. A hatalmas műsort két részre osztották és annak keretében a bon-védzenekar vonószenekara Is Játszik Részletes műsor:
Pjpp-Váry Elemémé: Hiszekegy. Előadja a m. kir. bonvédgyalogeired zenekara.
Ünnepi beszéd. Mondja Barbarlts La|oe, felelős sierkesztő.
Kondela Q tza : .Magyar Miatyánk" Előadja Losonczy Qyöigy, a m. klr. Operaház tagja.
Erkel: .Keserű bordal." Előadja Losonczy György.
Pongrácz: .Msgyar sult." E őadja a szerző, Pongrácz László zongoraművész.
Lavotta: Valahol messze. Kicsób : Késő ősz van. Lsvotta: Mezei bokréta. Előadja Pálffy Mária opera-énekesnő.
Énekszám. Előadja Losonczy Oy.
Hoffmann Edit láncszáma. A tánc számot a honvédzenekar kíséri.
Taraay: A kék Adrián. Denzl: Liliomszál. Előadja Pálffy Mária.
Himnusz. Előadj í a m. kir. 6 hon-védgyalogezred zenekara.
Megváltoztatták-e a rádió-hullámok a világon az időjárást ?
EGY HAJÓSKAPITÁNY TAPASZTALATAI
Egy harcias amazon
vasvillával támadt a végrehajtóra
Csurgó, december 4
Oyulay István csurgói járásb ró-sági végrehsjtó árverést akart tartani Beleznán Precskó Jóistf lénál. Mikor az asszony meglátta a végrehajtót, hogy közeledik, bezárkózott házába, majd kinyitotta zörgetésre az ajtót, de ugyanükkor vasvillávd támadt a végrehajtóra, akit ocsmány szidalmak között valósággal megkergetett. Gyulay feljelentést tett a harcias amazon ellen, akiről megállapította azt is, hogy a lefoglalt tárgyakat lakásábtn elrejtette. Precs kóné ellen a csendőrség megindította az eljárást.
— Schwarcz Dezső harisnyái a legjobbak.
Newyork, december 4
UJabbin számos szakember azt állitjs, hogy a rádió és az időjárás váitozássl között kapcsolat áll fenn, vagyis hogy amióta az ember képes a levegőn keresztül fényeket és zenét továbbítani, azóta beavatkozás történik a természet rendjébe is. Eizerint az éteren át történő rezgés következtében bizonyos technikai hatásoknsk van kitéve az IdJJárás és a hullámhosszak elő tudnak Idézni időjárási változásokat is.
Mióta a drótnélküli távírót feltalálták, már sokszor történi utalás arra a tudósok részéről, hogy az említett kapcsolat az anyatermészet és a technika csodál kötött fennáll, vagyis hogy blionyos készülékek működése kihat az időjárásra is. Egyes tudótok a bábotu óta beállolt klímaváltozásokat például kapcsolatba hozták az ágyuk és gáiak alkalmaxásávsl s a rádiónak ls tulajdonítanak bizonyos megmagyarázhatatlan befolyást és titokzatos össiefüggést, mely a természet és a modern műszerek között fennáll.
Nemrégiben egy hajózási szaktekintély : W. H. Parker, a White Slar Llne .Homerlc" nevű hsjójánik kapitánya nemcsak azt erősítette meg, hogy a rádió befolyással van az időjárásra, hanem kijelentését azzal is megtoldotts, hogy a rádió nagyon sokat t ontott sz előző időjárást viszonylatokon, valósággal beleavatkozott a természet régi rendjébe és azt kizökkentette megszokott kerékvágásából.
Parker kapitány nagyon régi h ijós. Neki különleges tapasztalatai vannak a vízen. É /ek óta figyelte a tengeren az időjárást és ujabban észrevette hz egy Ideig megmsgyarázhslstlan változásokat. Holott e tüneményeknek magyarizaluk van. Parker kapitány nemrég visszatért szokott aljáról, az óceánról és a következőket mond a:
— Az Időjárás évről-évre rosszabb. Azok a viharok, melyek mostanában felborzolják a tengert, rövid életűek ugyan, de sokkal élesebbek s veszélyesebbek, mint a régiek voltak. Véleményem szerint a rádió okozta ezeket a változásokat, nem ludom azt másnak tulajdonítani.
Természetes, bogy Parker kspitány vélemenye nem kerülte ki a rádió-mérnökök és egyéb szakértők figyelmét és vizsgálni kezdték állításainak a valószínűségét. Persze tudományos vita Indult meg arról, bogy a hullámhosszak hogyan befolyisol-hitnák a felhő és esőképződés), a villámlást, a gyakori szeszélyes időváltozást, a kániku\'át, mely olyan országokat is meglátogst, ahol azelőtt egyenletes Időjárás volt, sőt belemagyarázták még azt ls Parker kijelentésébe, hogy a meteorhullámok s az árvizek is kapcsolatban állanak a rádióval. Természetes, bogy e vélemények túlzások.
Paiker álláspontja a kővetkező;
Azck a rádióhullámok, amelyek ezer meg ezer állomásról mozognak különböző irányokba, másodperc alatt köiülbelOl 186.000 mértföld bosszúságban is elterjednek az ég alalt. E hullámhosszak elektromosságot Idéznek elő s természetszerűleg befolyásolják az Időjárást.
A rádióhullámok ugyanis különböző intenzitással és kiterjedésben mozognak. Etek ugy himbálják az étert, mintha kötél képződne a világűrben, sok bossiu kötélcsomó képződik, mely slkalmas arra, hogy be-hatásokst gyakoroljon a levegőre.
Kétségtelen, hogy amióta a rádió népszerűsége elterjedi s a legtávolabb eső otthonokban !s hallgathatják a városokból a rádió zenét, egy titokzatos tnergia lett úrrá a levegőben. Ennek az erőforrásnsk a hatását megérzi a levegő és közvetlenül az Időjárást is átalakítja. A rádióállomásoknak a száma állandóan szaporodik és a jövőben még Jobban érezhetővé válik a természetre gyakorolt hatásuk.
Reményeket keltettek a tudományos viták arra vonatkozóan is, bogy a jövőben esetleg n;mcsak szeszélyes változásokat fognak előidézni a hullámhosszak, hanem az emberi ludás uralkodni is tud a vállcások fe\'elt, esetleg elő is fog idétni bzonyos vállotásokat, hogy villámlást és menydörgést tudnik majd előidézni, vagy szárazság Idején mesterséges \'.sőt tudnak a földre zuditanL Ha a rádió elötud idézni a mostani alapon várstlsn időjárási változásokat, esetleg a Jövőben céltudatosan felhasználják ana, hogy a kedvező és kívánt változásokat termelje ki a levegőből.
Mindenesetre uj probléma előtt áll a világ, a felfedezők elölt áll az a kérdés, hogyan tudnának a hullámhosszak segítségével egy olyan gépet üzembe állítani, meiy esőt csinálna, mikor arra az anyaföidnek a legnagyobb szüksége van.
Parker felfogását James H Scarrln, Ntw York város időjárási hivatalának a vetelője megdöntötte azzal a véleménnyel, hogy egy vlllámlásbsn több energia van, mint az összes rádióállomásokbin. Szerinte nevetséges arra gondolni, hogy a hullámhosszak következtében időjárási változások állhatnának elő.
NAPI HÍREK
ÓRIÁSI
VÁLASZTÉK
divatos selyem jour- éa bridge-terltéhehben, gyönyörű férfi-fehérneműben, zsebkendőkben, atb.
Karácsonyra megrendelések már most eszközölhetők.
özv. SCHWARZ LAJOSNÉ
Arany Júnos-u 12.
___&497
NAPIREND
— )
December 5, szerda
Római katolikus: Siabb. a. Protestáns-
Vilma, izraelita : Klsl. hó 22.
Nap kel reggel 7 óra 31 perckor
nyugszik délután 16 óra 10 perckor. •
Városi Mozgó. „A gondanvó" (Prau
Sorge) Sudermann regénye. Légy okos
Domokos, burleszk.
Ma jSn a Mikulás
a Polgári Egyletben ■ Kap. Jót.
Nőegylet gyermek-eldadAeán
Nagykanizsa, december 4
A Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyi vására ulán, ma, szetdán délulán lesz a gyermekek nagy örömére a Mikulás délután Btjos gyermek-előadás keretében fog megjönni a Mikulás-bácsi és minden gyermeknek kiosztja az ajándékokat. Az előadás pontosan 5 órakor kezdődik. Meleg teremről és az előadáshoz szükséges csend biztosításáról gondoskodás történt. Az otthoni Mikuláscsomagokat is mindenki (elküldheti kiosztás végett délután 3 órától kezdve a Polgári Egyletbe, ahol azonban még nőegylet! csomagok is nagy választékban kaphitók. Belépődíj 40 fillér. _
— Istentisztelet a kormányzó nevenapján. A kormányzó holnapi névnap|a alkalmából 10 órakor hivatalos istentisztelet less a felsőtemplomban, melyre az állomásparancsnokság nevében a polgármester az összes balóságokat, a közhivatalok és testületek vezetőit meghívta. — Ugyancsak Istentisztelet lesz az evangélikus templomban ls.
— A dunántull polgármesterek értekezlete. D-. Imre József, a pécsi m. kir. Erzsébet Tudomány Egyetem rektora felhívást bocsátott U a dunántull városok polgármestereihez, kérve, adjanak erkölcsi támogstást az egyetemeknek. Egyben köz\'i a felhívás, hogy a morális támogatás megbeszélése ügyében december 5-én délulán 5 órakor u aulában a polgármesterek bevonásávsl értekezletet tarl. A tárgyalásokra dr. Sabján Oyula polgármester is Pécsre utazik Eberhardt B!la ker. főigazgatóval, ahol a dunántull városok többi polgármestereivel a pécsi egyetem erkölcsi támogatására vonatkozó összejövetel lesz.
— Előléptetés. Ferenczy Tibor dr. főkapitány Németh VI. litván nagy-ksnizssi rendőrt őrmesterré léptette elő december elsejétől kezdődöleg.
— Adventben nincs záróra meghosszabbítás. Bődy Zoltán alispán ezldén ls kisdta rendeletét. Adventben, mely vasárnap kezdődölt, a megyei közigazgatási hatóságok nem eng tdélyezhetoek záróra meghosszabbítást.
— 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján is - az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-iársaság Nagykanizsán, Fő-ut 1,
LflOS december 6.
ZALAI KÖZLÖNY
— Mikulás a Missziósházban. A Missiiósház napközi otthonának 46 apróságt nagyon |ói viselhette magát, mert gsxdsg Mikulásuk volt tegnap este. A Jó nővérek gondoskodtak számukra megtelelő mennyiségű örömről és ajándékról Is. A polgári leány- és fiúiskolák pedig egy nagy fáradsággal Összehozott, szivet-lelket gyönyörködtető ünnepély műsorával járultak hozzá a azegény gyermekek megörvendeztetéséhez. A polgáristák vegyeskaránsk szépen csiszolt énekszámai, tarka magyartánc, flgyea magánjelenetek, szava-latok, ragyogó, azárnyaa angyalkák, hM< hír Mikulás-apó és a menhely! csöppségek ennivalóan aranyos sza-valatai és páros jelenetei alkották a műsort. Az ünnepélyt zsuloll terem kOzönségs élvezte végig.
= Fischer Böske operaénekesnó és Frrn Ilttler bécsi xeaesxerxő haagversenye a Cailaóbaa december hó 8-ás. _
EGYESÜLETI VEZETŐK FIGYELMÉBE 1
Egyesületi közleményeket, ezek között mulatságok, gyűlések »tb. meghívóit naponta csak détatán 7 óráig fogadhat el közlésre a szerkesztőség.
— Az árvaszéki QinOkl állás pályázói. A vármegyei árvaazéki ülnöki álláara Hertelendy Ferenc novai azolgabiró éa TtvoU Elemér vármegyei aljegyző adták be pályázatukat — Az esetleg megüresedő szolgabírói vagy aljegyzői állásra Forintot LUzló dr. közigazgatási gyakornok pályázik.
— A legelegánsabb női- és férfi ruhák, a legszebb cipők, mind a vi ághlrű PFAFP varrógépek öltéseit dicsérik.
— Családi perpatvar után — Öngyilkosság. Vosj József 62 éves felsőőrei földmives Összeveszett családjával. A perpatvar után dühösen leszaladt a pincébe és a kezeűgyébe akadó ruhaazáritókötéUel felakasztotta magát. Mire megtalálták, halott volt.
= Mi a titka, hogy mindenki szőnyeget Barta Miksánál vesz? Mert kedvező részletfizetés mellett készpénzáron vásárolhat.
= Elhízásnál, vérbőségnél, légzési nehézségeknél, rheurai, köszvény és vérkeringési zavaroknál a Hunyadi Jánoa keserűvíz az orvosok által ajánlott tökéletes gyógyvíz az anyagcsere élénkítésére, a vérkerin Kés és a bél működés szabályozására. Reggelenként fél pohár Hunyadi János keserűvíz megszűntei! a sték rekedést és annak kellemetlen következményeit, az étvágytalanságot, fejfájást, azédűléat, levertséget. A Hunyadi János keserűiizfoirástelep az egészségügyi hatóságok ellenőrzése alatt áll. A vizet egészségügyi szempontból csakis teljesen uj palackiba töltik s az a forrástól a palackba Jutásig emberi kézzel érintkezésbe nem Jut. A Huiyadí János keserűvíz tisztasága tehát a legtökéletesebb és ennélfogva a legsúlyosabb beteg is használhatja.
— .Hubertus" fekete gvári töltésű p.tioüok a legjobbak. Vjdáaz-fegyverek, felszerelesek ntgy válasz tékban. Szabó Antal fegyver, lő z:r és sportáru nagykereskedésében.
Egy nAidiwatáruház,
mtty a korsó dlua
Nagykanizsa, december 1
Nagykanizsa korzójának valóságos fővárosi látványossága Barta Miksa nőidivatdruhdzának hatalmas kirska-tal, melyek esténként fényárban úsznak. A díszes kivilágítás állandóan nagy csoportoksl vonz msga köré. Külön látványosság az a kirakat, melyben a cég szebbnél szebb mintájú és valóban garantált minős\'gü szőnyegeit állitolt» k>, mely Igen megkönDyiii a vevőközönség dolgát, mert hatalmas választéka van éa készpénzáron számítva kedvező fizetési feltételek mellett vásárolhatók. A siőnyegek melleit, függönyök, francia gobelinek, bútorszövetek, divánlakarók czodálatos színpompában és a po\'gárl közönség vagyoni viszonyslhoz mérten szolid árban vannak (elhalmozva. A másik két ntgy ki akatban női és fJifi szövetek a mai legdivatosabb mln\'*kban, selymek, bársonyok, flnomisl\'sű estélyl-ruhakelmék. Különösen nőikabátok-ban ad a cég elsőrangút, amit az előrehaladott idény miatt módjábm áll olyan árak mellett adni vevőinek, ami a mai viszonyok mellett valóságos reklám-ár. Nagyksnlzsán ma már fogalom a Barta Miksa cégné\' vásárolni, ahol előzékeny kiszolgálás mellett elsősorban a bölgyközOnség találja meg mindami árukat, melyekre szüksége vsn. A cég .Nagy Karácsonyi Vásárjára" szenzáció srámban menő kirakatai mellett szenzációsan olcsó árakat is állapítod meg.
Mirdenki iehál saját érdekében Jár el, ba vételkényszer nilkűl megtekinti a Barta-cég karácsonyi vásár-jlnak kirakatait és az üzletben meggyőződik a reklám-árakról.
Végűi még annyit, hogy a cég jelszava, melyből régi hírnevét alapozta meg: .Kedves vevőinek csakis megbízható árut adni, szolid árak mellett__(=)
— Holtan találtak ágyában egy asszonyt. Ozv. Gál Istvánná zsia-besnvöi asszony tegnipelőtt este mikkegétzségesen éjjeli nyugalomra tért. R ggrl nagy vo\'t hozzátartozói megdöbbenése, mikor az özvegyet bolian találták ágyában. A csendőrség a titokzatos haláleset ügyiben megindította a nyomozáat. H< szükségesnek mutatkozik, elrendelik a bulla felboncolását.
= A PFAFF varrógép még 20 év múlva ls könnyen és szépen vsrr, akárcsak az első napokban, ebben rejlik az olcsóság t.
— Elfogott bűnöző. A nagykanizsai klr. torvénysiél Vajai László helybeli Ickos ellen, mert Újudvar és környékén lopásokat követeti el, köröző levelet adott ki, amelynek alapján a gyulai rendőrség elfogta és negykanizsára szállította. Vajai Lászlót átadták a kir. ügyészségnek.
= Bútort díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra, garantált elsőrangú kivitelben. Négytől tizenhat hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyujtunk. Sok milliót takarít igy meg. Oyőzödjön meg személycsen, Kopsleln bútoráruházai Szombathely, Kőazegi-ulca 5, (üzlet az udvarban) és Sopron.
Vér-, bír- él idegbajotok a természetes „Ferenc József" ke^rrivizet igen |ó eredménnyel haszn IJák. Az orvosi tudomány legjelentékenyebb elméi írják, begy a Ferenc József viz hatásával miiden tekintetben meg vannak elégedve. — Kipintó gyógyszertárakba, drogériákban és ftlszerűzletekben.
— Utazási hlr. É lesítjük a t. közönségei, hogy Budapest d. v. és azO asz Francia Rivier közölt, Nagykanizsa— Postumia—V<n:zla--Mllano és Omován át I. évi december 16-tól Jövő évi április 9 lg hetenként háromszor közvetlen gyorsvonatl ösz-szeköttetés lesz. F. évi december 16 lól kezdve Budapestről minden vasárnap, szerdán és pénteken indul reggel 7 óra 35 perckor a 202. az. gyorsvonat közvetlen hilókocsi Budapest— Nlce, közvetlen I—II. oszt. kocsi Budapest Ventlmlglla és közvetlen III. ősit és étkezőkocsl Bu dspest és Pragrrsko között. E kocsik Nicéből, Illetve Ventimigllábói minden vasárnap, kedden éa pénte ken indulnak vissza és (203. u. gyorsvonattal) minden hétfőn, szer-dán éa szombaton érkeznek meg 21 óra 55 psrekor Budapest d. v.-ra. A szóbsn levő nemzetközi gyorsvonatok ugy a helyi, mint a nemzetközi viszonylatban rendes gyorsvonali mene\'Jegyek ellenében vehetők Igénybe és azokon az össies menetkedvezmények érvényesek. Az uj összeköttetés nemcsak az említett helyekre, hanem Veneziától délre: Bologna, Firenze, Róma, Napollba, továbbá Milánótól észskrs : Dél-Sva Jcba és Milánótól nyugstrs: Torino, Modane és délkeleti Franda-orazág állomásaira (Chambéry, Allx lea-Bsins, Annecy, Cbsmonlx, Ore-noble és Lyon) ls igen kedvező uta-záal alkalmat nyuj\'. Az utasnak csak egy éjjelt kell a vonatban tölteni. Az állomdsfinikség.
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán a mult héten 10 gyermek született, közülük 8 fiu, 2 leány: Horvá h Olbor földművesnek fis, Kohn Pál kereskedő-jegédnek fia, Hokman Ferenc földmüveanek fia, Hokman József napszámosnak leánys, Proszonyák Lajos téglagyári munkásnak fia, Oazda István napszámosnak fis, Fiachnesz József vámtiszt gyakornokuk (Eger) fia, Tem János vasúti pályamunkásnak (Kelen völgy) fia, B)if Oyörgy földművesnek leánya, Császár Józief napszámom ik fis. — Házasságot kötött 8 pár: Kulcsár L^|os földműves (Wahomfsi hegy) Sneff Annával, D elhelm József Lőrinc magánzó Jonke Zsófiával, Siller Oyörgy posts és távirds munkás (SzepeluekJ Nsgy Máriával, Britz Ltszló (Sjmogysiob) Szlavecz Margittal (Somogyszob), Oöndöcs János napszámos Tóth Erzsébettel, Punger József szobafastő-segéd Herczeg Katalinnal, Imrei László kőműves-segéd Horváth Annával, Nagy István vasúti pályamunkás (Pogányszentpéter) Benczik Rozáliával. — Halálozás történt 10: Lakics JJzsef 5. bonv. gy. ezr. gyalogos (Kősteg) rk. 23 éves, Gödinek
iwter?iíÉ
1 kg.-os doboz
cukorborsó 1*20 1 kg.-os doboz vajbab . . 1*40
olyan, mint ■ frtaaj
6yenes Lajosnál.
László rk. 29 napos, özv. Kremsler Vilmos né Herzfeld Katalin (VJse) izr. 62 éves, Fűrst Vilmos magántisztviselő rk. 69 éves, Ozv. Fol Oyörgyné Horváth Frandska (Zákány) rk. 69 éves, Kálovks Katalin rk. 12 napos, Oócza János napszámos (S-epetnek) rk. 41 éves, Elbner József uradalmi intéző (Zslaszent-bslázs) rk. 61 éves, Eppinger Lijos magántisztviselő izr. 53 éves, Kunics Mária rk. 2 hónapos.
— Kaszával ugy megsebesítette ellenfelét, hogy karját amputálni kellett. Bellovla Ferenc és Boskovlcs Ferenc souogyszili lakosok már régebb Idő óta haragos viszonyban éltek egymással. Lagntóbb ismét összeakaszkodott a szekerük rúdja és ennek során véres verekedésben robbant ki a harag. Boskovlcs ugyanis kaazát kapott fel éa azzal ment B jllovícsnak, akli ugy megsebeaitett] karján, hogy azt amputálni kellett a marcalit kórházban. A csendőrség megindította az eljárást.
Mozgósz in házak
Városi Mozgó. Dacember hó 5-én szerdán este 5, 7 és 9 órakor .A gondanyó" (Frau Sorge), Sudermann regénye filmen. Főszereplő: Máry Carr és Orete Moshiim. „Légy okos Domokos", burleszk. — Ugyanezen műsor csütörtökön este 7 és 9 órakor az Urániában kerül bemutatásra.
R Á_DI Ó
December 5 (szerda)
Bodapeat 9.15 Délelőtti hangv. 930 H. 9.45 Hangv. lolytatáu. 12 Déli harangszó az egyetemiért templomból. 12.20 Cigányzene. I IdAjelzéa, Időjárás. 2.30 IL 3Í0 Morse lant. 4.10 MeiedéluUn. 4.45 Idö-lelzéa idAJárái, H. 5,10 A m. klr 1 honv. ft> ezred zenekarának hangv. 7.30 Operett elóadás a Stúdióból. .Mágnái Miska*. 10 Időjelzés, ti., I üójA i ás jelentés. 10.20 Cigányzene.
Bécs, Orác, Innsbruck, Klagenfurt Ltnx
11 A Silvtng kvartett hangv. 4 Hangv. &30 Rádiójáték. Ulána Népszerű éa Unc Z.
Boriin, Stettln 11 éa 2 O. 5 Chopin liangv. 5.30 nZ. t Operett E. UUna 12J0-lg Tánc Z.
Barcelona 12 Harangjáték. 2 30 0. 5 Kamara Z. 5 20, 6 30 és 7.10 Hangv. 10 Harang játék 10.10 Zenekart hangv. 1t Orgona Z. 1.50 Hangv.
Baaol, Bern 12.50 Vidám O. 4 A Kursaal zenekarának hangv. 4.30 Oy. 5 éa
10 Hangv.
Brflnn 12 Prágai műsor. 4 30 Qy. 7 Mozart egyfelv. operája. 8 15 Mikuláa est.
Hamburg, Bréma, Hannover, Klel
8 A. 11 0 12 30, 2.05 és 4.30 Hangv. 5.30 (Hannover) Fúvós Z. 6 Vidám Z. 8 Rádló-aikecca. 10.45 Népszerű Z.
London, Daventry II tatentlaztelet. 1 BatUdák. 1.30 0. 2 Hangv. 4.45 Népszerű klasszikus hangv. 5.45 Orgona Z. 6.15 Qy. 7 O. 7.45 Schubert zongoraművek. 8.45 Vidám zongoraművek. 9 Arányi Jelly éa Myra Hess bucsuhangv. 10.35 vlgoptra E.
12 Tánc Z.
Milánó 12.30 Kamara Z. 4 Hangv. 5.20 Oy. 8.30 nZ. 10.25 A Vetdi-ánekkar hangv.
11 Cigányzene.
Prága 11.15 O. 12 30 nZ. 1.40 Kísérleti leadás. 4.20 Oy.
Róma 1 Kamara Z. 5 30 éa 8.45 finek-és zenekari hangv.
ZALAI KÖZLÖNY
1828. december 6.
iAxiiziuác
\' Hint
élénkebb forgalommal, de csaknem változatlan árfolyamok melleit indult a mai piac. Ai előiő napok msga-aabb árfolyamai csakhamar nyereség-biztosító eladásokat, ms|d kontremin akciókat idézlek eiö és ennek következtében az árnlvó csaknem az öai-szea értékeknél kiaaé alábbszálH. A berlini tőzsde ösztönző hatása alatt később újból megéléakait a piac, az árfolyamokban azonban lényeges változásokat nem okozott. A lözsdeidő vége felé az irányzat a fokozott eladások következtében elgyengült és különösen egyes, az utóbbi napokban főleg favorizált papírokban 1-2 százalékig terjedő érzékeny veszteséget Idézett elő. Megemlíthető a Bauxit, amelynek árfolyama 6-5 pengővel esett vissza. Az általános gyengülés azonban alig éri el az 1 %-ot. Mindvégig szilárdan tartott volt a Kőszén, amelyben erőteljes külföldi vásárlásokat bonyolítottak le. Élénk volt a kereslet továbbá Nemzeti Bank éa fzzó iránt is, melyek ismét nyereséggel tudtak zárni. — A valuta és devizapiac lanyha. Megemlíthető a Bukarest és Lei nagymérvű áresése.
Zürichi zárlat
ru 30-20, ILasdoa 25" 17*/*, ftewyork BI9-05, BrSjMl 7* IS, MUuo TMSVt, Madrid 8380, Anatatáaa 106-10, Berta lta-70, Wiaa 73-00, Solla 375, PiH» IS"38, TM M-20, BwteMSt tO BS, iialgiád 812-62, Bataral 8 06.
Terménytőzsde
A búza 05, a rozs 15 fillérrel esett. Az Irányzat gyenge, a forgalom közepes.
Iw dw. 11 kg-oa 2S 20-3535, 79 kfM 25-45-25-60, (% U-o. 25 70-25\'SO, 80 k,-oa 25-80-25-95, donántnll 71 kH< 24-96-2505, 78 h»-o* 25 20-25-3S, 78 k|-M 25\'45—25\'M. 80 kg-oa 25-55-25 65, ro«s 23Í0-2310. tak»r«. int 55 25-^5 50, Dtérp* 27-00 -27-50, aaa 26-25 -25-50, tengért 81 25 - 81-75, 18-75-18 00.
ánk*-je«ytés«
MoU.
VALUTA*
Aagei L 27-78-17-93 Un b. 79-52-79-82 (Mik. IWá-17-01 Mik. If350-15310 10 00-10-06 : 570-50-672 &0 itr 2J-40-22 60 229 65-230-65 64 10-84-40 Lal 130-3 4Ű
Ura - -
Un 39 90-80-15 Mái ka 136-30-136-80 Nonég 162-45-153 05 MriU. 8040-80 75 M 923W2-ÖJ
MUl 110 20-110 60
•vád k. 162 80-163-40
tWVlZAK
129 92-230 62 NtrM 10-16-1009 Berta U6-40-1Í6R0 BrfUaaet 79 57-7982 Bakatest í\'30-3 38 Koptafc.162-87-153 07 Loadoa 27-78-27 84 Madrid 92-35-92 8) Műim 29 96-9006 Nevryetk 872 iO-4 10
Oeele
Piáfi boh
Vané
162 65-153(5 JB-Í6-22-43 18^6-17-01 4-13-4-16 . 168 00-158 40 S4-10-S4 40 80-50-80-75 110-30-110-00
Sertésvásár
Fefta|táa 2864, aetyMI akdattan.l ■aradi 1126 darab, klaórsndS 164-1-68, aaadatt 1-40-1-42, nadett kóaáp 128-1-34, köoujO 110-120, alsótandi 0ra« 1-48-1-52, Báaodrendk 1-32—1 44, angol KIM 1-20-1-50, uaioBoa nagyban 170 1-74, isár 2SW-204, MmaotOms W6-1-90, asaloanáa ttbaftáa 172- 201 Aa lráavsat közepei.
iélzalai tyeesáa és Layklaéé TáUalat Báofáaytáraság. kiadó: Zalai Károly.
H. aa.
iPIÓIHBETÉSEI
Az ajaóhlrdetéaak dija 10 te#f mJadan további aió "" ~ ~
I fillér,
ó dJla 5 Mii. Vasár- é* aonapoap 10 sídig ao fillér, minden további szd dija m flll. Saardán és pén-takao 10 ssótv 10 fillér, minden további saó dlla ■ flll. Onuií ■ minden vssta-
Sibb betűből álló aaó két ssónsk siámlt-dk. Állást keresőknek MXVo engedmény. M blrtfaMal díj sMra Hmmtoméd.
Calaxolt tokrftk legolcsóbb beszerzési helye — Stern Üvegesnél, Erzsébet-téf 14. 5804
Páaakltaalit bekebelezésre alndaa Beeaagbca a legelőnyösebben éa leggrot-ubban Mjóetttat Aoaél Ignéo péns-kölceönkösvetltő Irodája Nagykanizsán,
Kazlnczy-utca 2. szám. 3163
Játókáruk
latnagrahk válasitékban
Kaufmann Károlynál.
ElSnyomda (ezelőtt Blauliorn) Kár péti BAaalnél, Kölcsey-utca 15. 5736
Kanári madarak (htrzl) eredeti Seltert nemes fajból, változatot hangfuta-mokluű eladók. Eotvos-lér 33.
Kaufmann Károly
url és nól dlvatéruháza
Dunántnl i legolcsóbb b legnagyobb
Idősebb tlu olpáaxtanononak felvétetik t-urmen Imrénél, Kölcsey-u.5. Cipészmunkásuk Is felvétetnek. 5839
OxemvezetS szerény Igénnyel felvétetik a zalaszentbaláisl szeszfőzdében azon-nsll belépésre. 6030
Katonai és egyenruházati zsinórok és csillagok,
sapkák legnagyobb választékban
KAUFIANH KÁBOLYHÁL Tel. 372
„Báraiatá" megbltható csak Ksulmann Manónál kapható csukott vagy nyitóit. — üarage: Nádor-utca 6. Telefon: 167. és 571. A n. közönség érdeke, a dmet ne tévessze össze. 5548
Libamájat isusk 7-tSl • III-lárlq dakáját — Fáhn, Zárda-utoa 8. 6073
Szörmeápuk
I7ít nagy válaaxtákban
Kaufmann Károlynál
Modern oomplatt hálá elköltözés miatt eladó Kinizsi-utca 15. 6066
Kétszobls lskás kiadó - Király-utca 13. .6065
Bejáró asszonyt
keresek napi 2—3 órai házimunkára két tagú családhoz. Cim: Zrinyi-mklós-utca 32. szám.
bizalom dolga.
Hálók, ebédlők, uriszobák
a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
Kedvező fizetési feltételek.
Székely Vilmos
butortelepe BagykanUsa, Rarinciy-utca 4. sz.
Eltörendő saját kárpitosműhely
MSI
Jó háii koaatot ét lakás! sdok heti 12 pengőért, üoórné, Elvös tér 29. _-6Q37
Szép háromszobás lskás cselédszobával Kisfaludi utca 21. alatt dec. 16 tói bármikor átadó. Blnder gyógyszerész. 6034
Complett barokk-hálószoba eladó. — Megtekinthető Kazlnczy-utca 35._ 6083
Szép, udvari egyszobás lakás azonnal kiadó Petóll-utca 34a. 6084
Zongora méllányosan bérbeadó. Cltn a kiadóban. 6056
Aranyhegyi nj borok.
Aranyhegyi rizling 1 nter —.76 flll. Asztali vörös t nter —.561111. Aranyhegyi ó-siller í nter 1 pengő
ulgoruan lirt palackokban, 0vti cserivel.
Sáfrán József
"rtltlon i 383. lUm.
Ttl.loíi-nnd(Ui(>cl 5 Ultitól hillioi iiillllok.
Regedei viz
nemcsak kitűnő borvíz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál.
Kapható minden fflszer-és csemegeüzletben.
M19 Főraktár: ,
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király u.
21
Tüzifaésszén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épül\'tfa, mész, cement és egyéb építkezési anyag Vareakedáse
Nagykanizsa, Király-utca 4.
Telefon: 120.
ALADDIN LÁMPÁK
és az Összes alkatrészek kizárólasgoa lerakata
MELCZER JAKAB
Qvegkereakedéae
Nagykanizsa, Kazlnczy-utca 1.
__VK
Dughagyma.
Spenót ás sóska mag. Kerti műtrágyafélák. GyOmfilesfa műtrágyák.
Byflmdloata karboltniumok.
Gazdasági műtrágyák. „Sirius" nfiványtápsó. „Futor" szénsavai takaraánymész. „tloru" iiabaialm. rirágcserepek. Babona osávázó-szerak.
Kicsinyben éa nagyban kaphatók:
OHSZÁe IÓZSEF MbmkiéiJta
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett. «da Telefon: 130.
Hirsch és Szegő
Nagykanizsa
— Telefon 75. —
uj üzlethelyisége:
a volt Schwarz és Tauber féle
üzlet, a nagytőztde mellett. #
üyári lerakat:
zsák, ponyva, zsineg, kötél, lópokróc, vetőmag, műtrágya.
20.559/1928.
Hirdetmény.
December hó 6-án d. e. 10 órakor a Vajda majorban a kisebbik kukorica górét, j darab, iából épült cseiédlakást és az u. n. lesházat eladjuk.
Nagykanizsán, 1928. november hó 19-én.
sots Polgármester.
Férfi és női
KALAPOK
(Hückel, Oyukits, Halban, Damask) férfi és női
SAPKÁK
szallag, tomp, gyásziályol
□agy raktára. Átalakításokat vállalunk.
GYENES ÉS VIDA
<soi Alsóiemplom mellett.
VADBŐRÖKET
nyal, róka, görény, mókus,
nyest és vidrát, ápytallat, vasat, fémet stb. a legmagasabb napi árban vásárol
STltl B. É8 FIAI IA8TKAHZ8A,
Erzsébet királyné-tér IS. Síim.
varrógép
RtG BavALT Jó MINÖSéGBEN
Ke títveizöfúefésifc/tátáel
SINQER VARRÓOÍP
N é 5 Z V é NVTÁR3A»Aa
FIÓKÜZLETE: ■AGYKJkMtZSA, FŐ-UT I
1028. december 5.
ZALAI KÖZLÖNY

budapes\'l feslögyár képviselete 11 s 11 i t, fest, p I i s s i r o r, gallérok, kézelők, fehérnemüek
legszebb tisztítása. Harisnya szemfelszedés, fejelés, úgyszintén ágytoll hófehérre való
tisztítása. Elvállalunk garancia m*Hetl bőrkabátok, bőrruhák, bőröndök aktatáskák, cipők, kalapok stb. festését. Elhasznált, lekopott bőrkabátját ujjá varázsoljuk és vízmentessé tesszQk
Csengery-ut 5. szám alatt.
Leg|obb angol
Rö mi-kártyák
eeves csomagokbsn. valamint ajándéknak alkalmaa dobozokban, továbbá egyéb játékkártyák
kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében a na
MEGHÍVÓ!
Mafla- »CT Silill Orr.kb.nl uUiiaok alkalmával
BUDAPESTEN
a laakallaiaaaabb otthoni nyújtja a l.g.lda.lnbk Mlital.k mailül a K.lüf pijvaodvű iíka.iü 1ar4
oldalival aataabaa
QRAHD HOTEL
Park Nagyszálloda
Biláwt, YÜL, Baross-tér 10.
■art
lOO/o angadményt kap
alal aiaa lap alótliat6|a olc*) aiobai/alakSól.
IO<Vo angadményt kap
o4<a4 ilt«al irataiból (K.lia»4 kiil koaylia) 5 pmr tl megtakarít
aalóUil kAlUiaal m„l t iliebtl pa>c ilan a pályaudvarról
Hálunk otthon érzi magétlll
ElaferadO klaaolfilia, ulfonui taalidl |«Uaf. Saját érdaka
•«« aMorSk folyttá, hon okv.Uan nilunk niit-|oo ■<! — tüdxalaa axonim.graudaUa ajinlaloa. __40(1
Hatóságilag engedélyezett
VÉGELADÁST
tart a 39 év óta fennálló
FRANK VILMOS
cég, mely alkalommal a raktáron levő összes
férfi, fiu és gyermekruha,
valamint
kalap és sapka
a legolcsóbb árban kiárusittatik.
A VILÁGHÍRŰ
varrógép
az iprrOzík legpontosabb és legtartósabb szerszáma, családi használatra pedig nélkülözhetetlen segédeszköz.
20 havi réazletfizetéare kapható:
Brandl Sándor és Fia cégnél
Deák-tér 2., a felsőtemplomnál.
Állandó dijmentea hlmzésoktatás I
ton
«IIH fiil
NASH és PACKARD
autók 1929. évi typnsal megérkeztek!
66-os, 76-os és 86-os typusok csukott és nyitott karosszériával. ,■» 76 os és 86-os typusoknál dupla gyújtás, a 86 os kocsinál központi automatikus olajozás. rrn
Szántó Vilmos és Társai
Teltfon 3-22. Hagykanizaa, Deék-tér 2. Telefon 3-22.
és Lapkiadó Vállalat Rószvényír \'
Könyvnyomda # Nagykan a „Zalai KBzIttny" politikai
izsa # Könyvkötéazet napilap kiadóhivatala
KészitUnki
t
TELEFON: 78.
r
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékekel, műveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle ízléses kiállítású nyomtatványokat.
Gyártunka
(Ízleli könyveket, Ügyvédi naplókat, jegyzökönyvekel, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzetekel és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon.
Nyomdahelyiség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
A letenyei klr. Járásbíróság mint telekkönyvi hatóság.
3179/1928. tk. széni.
Árverést birdetmény-kivoDat.
Dr. Lakó Imre végrehajtatónak Könnyűd Királyné sz Bagladl Miria alsíszcnienyel I lakos végrehajtást szenvedő elleni indított végrehajtás! Ügyében a telekkönyvi hatóéig a végrehajtási árveréit 28 P tőkekövetelés és járulékai behajtáia végett a
letenyei kir. Járásbíróság területén levő, Felsőszemenye köziégben fekvő, s a felsó-szemenyel 251. sztlkvben A f 1. sorizám
130 a hisz. szántóra 400 P, az u. o. Ijkv-ben A f 3. sorsz. 375/b. I. hrsz. szántóra tOO P kikiáltási árban elrendelte.
Az árveréit 1928. évi december hó 15. napján délelőtt II órakor Felsőszemenye köziégben a körjegyzőt irodában logjik megtartani.
Az árverés slá kerUlö Ingsttanok a ki-kláltáil ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el.
Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 100/o-ál kész-nzben, vagy as 1881 : LX t. c. 42 -ában meghatározott árfolyammal száml-ott óvadékképes értékpaplrosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek
................ II kii""
ívt
adni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. t. c. 147., ÍM., 170. §§, 1908: XLI. t. c. 21. §.)
Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet lelt. ha többet ígérni senlti sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az állata ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908 : XLI. t. C.
előleges bírói letétbe "Helyezéséről kiálli-ídkuldöttnek át-
7c
tott letéti elismervény
25. §.)
Lelenyén, napján.
192a évi junius hó 28.
Dr. Hilzelberger s. k. klr. Jblró.
A kiadmány hiteléül: Balasaa s. k.
tOSl leltkk&nyvvaietö.
HIRDESSEN
a „Zalai KBzlfiny"-ban.
A letenyei klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
565.V*. 1928. szám.
árverési Mrfctiíoj-llnut.
Tóth János Mátyás bánokszentgyörgyl lakos, mint kiskorú Pintér lózsel, I\'lntér György és Pintér István gyámja, továbbá ö».v. Pintér nyőrorné szfll Benyák Teréa
szentkirályi és Pintér Sándor sárvárt lakoa telekkönyvlleg bejegyzett tulajdonosok kérelmére a telekkönyvi halóság a btiól önkéntes árveréit a letenyei klr. Járásbíróság területén tevő, Bánokszentgyörgy községben lekvó s s bánokszentgyörgyl 720. sztjkvben A j I. sorsz. 74/a. nrsz. a. felvett ház, udvsi kerttel Irattannak klikoru Pintér József, Pintér Oyörgy éi Pintér István, továbbá özv. Pintér Oyörgyné sitit. Benyák Teréz éi Pintér Sándor nevén illó illetőségére I60O P. kikiáltási árban elrendelte. A kiskorúak Ingatlan részére özv. Pintér Oyörgyné sz. Benyák Teréz réazére bekebelezett özvegyi haszonélvezeti jog épségben marad.
Az árveiést 1929. évi február hó 1.. napján délelőtt II órakor Bánokszentgyörgy községházánál fogják megtartani.
Az árveréi alá kerülő ingatlant a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron eladni nem lehet.
Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°/o-4t készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadék-képes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen bírót letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 ; LX. t.-c. 147., 150, 170. §§.; 1908: XLI. t.-c. 21. §.)
Az, aki sz ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa leért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. 1908 : LXI. t.-c. 25. §.).
Letenyén, 1928. évi novembei hó 15. napján.
Dr. Hltzelberger s. k. kir. Jbiró.
A kiadmány hiteléül: Balassa Sándor t. k.
SOSI Idekkönyvveiüö.
KALAI KfZLONT
1928. dtccoibcr 5,
Győződjék meg róla személyesen, hogy minden szobabútornál 1-től 4 millió K.-t takarít meg, ha bútorait a Dunántul legnagyobb áruházaiban vásárolja. :: Példátlan nagy választék, garantált elsőrangú minőség, állandóan a legújabb divat után igazodó modern és ízléses kivitele.
Ezenfciuül minőén
részletfizetés esetén is készpénzárban számítunk és díjmentesen szállítunk bármilyen állomásra! 4 tői 16 hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyujtunk — Látogasson meg bennünket és győződjék meg róla saját, jól felfogott érdekében.
KOPSTEIN
i
bútoráruházai
SZOMBATHELY és SOPRON
K6szegi-utca 5. (üzlet az udvarban).
Telefon 426.
Várkerület 62.
Telefon 339.
is 1887-BEN.
Nyomatott , Délialai Nyomda ét Lapkiadó Vállalni Réazvénytárgaaágnál Natyknniztán. (PeJÜöT
ütlalveietö: £alai Károly.)
288. évfolyam, 277. srám
Nagykanizsa, 1928. december 6 csütörtök
Ara 14 Mér
POLITIKAI NAPILAP
Peklös szerkeszti! Bartorits Lajot
<mí fj Maa •
A keresztényszociálista Miklas llilmos lett Ausztria
uj köztársasági elnöke
Csak a harmadik szavazás hozott eredményt — Miklas 94, Schober 26 szavazatot kapott — A szociáldemokraták 91 üres szavazólapot adtak le
Bécs, december 5 Az elnököl választó tanács ma délután 3 órakor Olt elösiör össze, bogy a szavazatokat leiaivizsgál|a. Az első szavazás során 201 szavazatot adtak le. Ebből a keieszténysioctatlsa Miklósra, a nemzeti tanács elnökére 94, a szociáldemokrata Renner, volt szövetségi kancellárra 91 és Schober rendöilönökre 21 szavazat esett. — Minthogy abszolút többséget rgyik
Jelölt sem kapott, a szavazás eredménytelen. Ezért ax Ölést délután 6 óráig felfüggesztették.
Bécs, december 5. (Éjszakai rádió-Jelenlés) A köztársasági elnökválasztás második szavazásán sem sikerült a döntés. Leadtak 212 szavazatot. Egy lap Ores volt, tehát érvényleien. Ebből Miklas Vilmosra 94, Renner Károlyra 91 és Schober Jinosra 26 esett. M nthogy ezúttal sem kapott
senki abszolút tCbbséget, az ülést háromnegyed órára felfüggesztették.
Bécs, december 5. (Éjszakai rddló-Jelentés) A harmadik választás során megválasztották Ausztria uj köztársasági elnökét. Miklas Vilmosra le-idtuk 94, Schober Jánosra 26 szsva-zatot. A szociáldemokraták 91 üres szavazólapot adlak be. Igy tehát a köztársasági elnök Miklas Vilmos tett, a keresztényszocialista pári egyik Ismeri vezíifitfia.
A kormányzó összefogásra, önzetlenségre és áldozatkészségre szólította fel a magyar ifjúságot
Ezrek vonultak fel tisztelgésre a kormányzó névnapja alkalmával
Budapest, dccember 5 (Éjszakai rádió Jelenlés) Az ifjúság, mlot minden érben, ezidén Is tisztelgő felvon ulásssl hódolt s kormányzó e.őtt névnapja alkalmából. A többezer főnyi főiskolás bailgató katonás rendben délután öt órakor vonult fel a várba, abol elsőnek Jáimay Károly dr. egyetemi tsnár üdvözöl e a kormányzót, aki válaszolt az üdvözlésre. Ezután az egyetemi énekkar Hubay egy müvéi éa a Hiszekegyet adta elő, majd díszlépésben elvonult a kormányzó elölt.
Budapest, december 5. (Éjszakai rádiójelentés) Horthy Miklós kor-, mányzó ax ifjúság szónokának üd \' vöziése után a aővelkeiő beszédet mondotta az ifjúsághoz;
— Szivből köszönöm a magyar ifjúság nevében mondott meleg üdvözlő-szavakat. Felhoztátok ismét fiatal szivelek ragaszkodását legszebb névnapi ajándékul. Ti, akik valóban a magyar sors várományosai vagytok, Jövő életetek, mely Jelé különös küzdelmes uton indultok el, csak akkor válthatja valóra tettre-vágyá tfiu lelketek reményeit, ha hazánk sorsa Jobbra fordul
Da nemcsak a ti Javatok függ ettől, hanem a haza emelkedése rajtatok fordul meg, mert az ország csak akkor lehel boldog és erős, ha fisl egymással összefogva, önzetlenül, áldozatkészen és komolyan dolgoznak érte. Arra kell tehát felkészülnötök, hogy necsak várományosai legyetek a magyar sorsnak, hanem munkáséi és majdan irányítói is.
— Ahhoz, hogy ezt a rálok váró hivatást be tudjátok tölteni — most kell megszereznetek azt az erkö\'cíi és szellemi alapo1, amelyre jövő életetek egész munkálkodását építeni lehet.
— Dolgozzatok szorgalmasan és sajátítsátok cl tanáraitok vezetése mellett mindazt, amit az ősi megyar kuliura nagy IntézméDyel a tudományok világában nyújtanak. A tudás ismerete egymagukban nem tesznek senkit képessé arra, bogy meg tud-|on állni ax élet viharai között. Hogy megtalálja a helyes irányt a valasz-utakon, férfias jellemre és elszántságra van szükség.
Ne csak a könyvekből, hanem
az életből, a követésre méltó pél-
dákból, a mull dicső emlékeiből tanuljatok
és ne csak fejjel, hanem srivvel és lélekkel. Mindenek felelt szokjátok meg az önérzelességet, az egymás támogatását és az összetartást egy, mindnyájunkat összefogó nagy gondolat — a nemzeti eszme átérzésé b:n. Legyetek mindannyian ennek az eszmének letéteményesei.
— Legyen eszetek a magyar gondolatnak, szivetek a magyar érzéseknek, j-.liemetck a magyar akaratnak, erős Izmaitok a m igyar erőnek biztos tényezői.
— Tudom, minden nagy gondo\'al-nakallaltomoa ellenségei a nigy gondok és ezekkel a magyar Ifjutág gyakran kénytelen azeinbenézn\'. Legyeiek meggyőződve arról, hogy szivem egész melegével átérzem annak a fontosságát, bojy az állam és a társadalom enyhítse azokat a gondokat, amelyeket a magyar jelen a tanulás mtllclt vállaltokra rak és élénk érdeklődéssel kísérek mluden olyan törekvést, amely az Ifjúság helyzetén kiván Javítani. — Mégegyszer kosröiöm, bogy felkerestetek.
Erdélyi Béla drámai találkozása Forgács Anna szüleivel
a tárgyalóteremben
A szülők nem tudtak leányuk szenvedésteljes életéről — „Anna sohasem panaszkodott" Erdélyi ma a keresztkérdések pergőtüzébe került
Budapest, december 5 Erdélyi Bíla bűnügyének mai tár-gyalisán Klein Andor tanú kihallga
tását foly atták. Ait vallotta, bogy mindenki brutálisnak Itilál a Erdélyi msgatarlásAI feleségével szemben. A Védönsk !öbb kérdésére «l«in
zárt tárgyaláson adta meg a választ. Majd a nyill tárgyaláson a váltóhamisításokra f dia meg felvilágosításán.
Szünet után az elnök Erdélyit valósággal a kérdések pergő Uzé ;e álllija, amil/ek főle^ a veronilmér-
gezéssel k\'pcsota\'osak.
Erdélyi roppant zavaros válaszokat ad. mely után teljesen klme
rültcn rogy le a padra. A kövelkerő Unu Feuer Oéza, Forgács Anna édesapja. Riszlelea vallomás! tesz >.«iról,
hogy miképpen ismerkedett meg leánya Eidélyivel és milyen előzmények után történt a háxasságkötés.
Elmondotta, bogy hetvenmillió koronát adott Erdélyinek azután, bogy leánya a házasságlevelet megmutatta. Forgács Anna előtte sohasem panaszkodott. Ha tudta, vagy gyanúsította vo\'na, h"gy boldogtalan, nem hagyta volna, hogy tovább folytassa ast az életet. Arra a kérdésre, hogy
miből élt Erdélyt ? nem tudó t válaszolni, de azt felelte, bogy Erdélyi állandóan jutalékokat era\'egetett, amelyeket különböző ttx-ietek után kapott.
Amikor a távlra\'ol megkapták, hogy leányuk lezubint és meghitt, azonnal Millstattba utaztak, abol Erdélyi, leányuk holttestét nem mutalta meg nekik azzal az okkal, hogy leánya arca borzalmasan össze van roncsolva. A váiu Inmisitásokkal kapcsolatban kijelentette, bogy
kártérítési Igényt támaszt
Erdélyivel szemben. Az elnök ezután Forgács Anna édesanyját hallgatta ki, aki alig hallhatóan tett vallomást és srcárol leütközik a lelkét betöltő nagy fájdalom.
Az esküvőt megelőző és ax azt követő időkről tett vallomást és azt vallotta, bogy egyáltalán nem volt tudomása, hogy Erdélyi rosszul bánt volna leányával. Amikor leánya a Británnla-szállóbeii lakásán beteg let\', feltant neki, bogy nsgyon zavaros válaszokat ad.
Leánya Erdélyire sohasem panaszkodott. A temetésen látta, hogy Erdélyi sir. As elnök felmutatja ax anyának a sált, amivel Forgács Annát állítólag megfojtották. Az anya rosszul lelt és felismerte a sálban leáryánik tu\'ajdonát.
Ezután Forgács Anna nővérét, Mannhelmer Ernőnél hallgatta ki a bíróság, aki nem tudott arról, bogy testvére kábítószereket használt volna és megcáfolta azt, hogy Forgács Anuának tériszonya vol\'. Nágel Ernő ügyvéd kihallgatása után a bíróság a tárgyalást keddre halasz\'otta.
Egyre súlyosabb az angol király állapota
London, december 5 Ma reggel még nem adtak kl orvosi Jelentést a király állapotáról. Az egész londoni sajtó axt írja, hogy György ílrály nehéz harcot viv életrehalálra, állapota rendkívül aggtsztó, és a láz emelkedése még komolyabb, mint tegnap
Az anxol hivatalos lap ma kőzll a királyi bizottság kinevezését, amelyről a miniszterelnök tegnap esie ax alsóháibsn emliiést leli.
IALAI COUOJTT
Vass miniszter a monka-nélkfillség kérdéséréi
A alilfiter wm tartja helyesnek a aiakaaélktlfck yéubell segélyezését. U hiuubályreTlzló folytatólagoi vitája
Budapest, december 5 A Háx mai fllicén folytatiák a házszabályokat módosító javaslat vitáját Elsó szónok
Szilágyi Lajos volt, aki azt igyekszik bizonyítani, bogy az ötfff-fiit tárgyalási rendszer sokkal gyakorlatibb és nigy előnye az, bogy az általá-noa vitát a plénumba helyezi.
Lakatos Oyula hangoztatja, bogy az egységes pártot semmiféle hátsó gondolat nem vezeti a házszabály-revízióban.
Visszautasítja azt a godolatot, mintha a magyar kormány a legfontosabb kérdést, a király-kérdést, a hdzszabályrevlzlóval akarná vonatkozásba hozni. Ennél most sokkal fontosa bb kérdések várnak megoldásra. A revízióra szűkség van a parlamenlárfzmus általános szempontjából is.
Bródl Ernő nem elvi ellensége a házszabályreviziónak, de azt tartja, hogy Jelenleg nincsenek meg a reform szükséges előfeltételei. Nemcsak a parlamentet, hanem az országot is meg kell gyógyítani. A gyógyszer pedig, —
• választójog kiterjesztése. Foglalkozik a cenzúra-szakaaszal és tiltakozik az ellen, hogy a sajtótörvényt Is megreformálják.
Bejelenti, bogy pártja a legerőteljesebben fog küzdeni a sajtótörvény megváltoztatása ellen. — A Ház legközelebbi ülését holnap délelőtt 10 órakor tartja a mai napirenddel.
Ax interpellációknál Várnai Dániel a vasúti munkásság súlyos anyagi helyzetéről, főképen a nyu&bíresek nyomoráról lnteqwllált.
Hermann Miksa kijelentette, bogy mivel a munkásság a béremelés leién a vasúti alkalmazottak löbbl kategóriája mellett elmaradt, ezt az aránytalanságot a legközelebbi jövőben helyre fogják hozni 8°/o-os
Két szék közt a pad alatt Keszthely iskolaépítése
Már folyik az építkezés, amikor meghlusult a kölcsön éa elmaradt az államsegély Is
pengő allemtegélyl kapott s körülbelül ugyanennyit szándékozott a kölcsönből Iskolaépítésre fordítani. A kölcsönt most nem kapta meg, minthogy pedig az építkezésre pénze nincs, nem kapta meg az államsegélyt sem, — az Iskola építkezése azonban már javában áll.
Ugyanekkor ráírtak felülről a városra, bogy vágóhídja is rossz, építsen helyette ujat. Miből építsen azonban, amikor még a megkezdett építkezése elől la elvágták a kivilel anyagi lehetőségeit ?
Keszthely több millió pengő értékű vagyona mellett a 450.000 pengős kölcsön meghiúsulásával nem higy-hitja abba a megkezdett építkezéseket, miért Is Relschl Richárd országgyűlési képviselő a kölcsön engedélyezése érdekében érintkezésbe lépett a minisztériummal és az ajánlattévő bankkal.
Kabók Lajos a munkanélküliség ügyében Interpellált
Vass József népjóléti miniszter hangsúlyozta, bogy mindent elkövet a munkanélküliség enyhítésére. A közmunkahlány azonban az egész világon tapasztalható, de segíteni csak akkor tudunk, ha megerősítjük a gazdasági életet és általában teherállóbbá tesz-szük azt.
Nea tartja helyesnek a pénzügyi segélyek szétosztását, mtrt a kész ntez segítséget könnyen más célra iordllják, mint amire Kellene. Akinek ruha kell, adjanak ruhát a akinek kenyér kell, adjansk kenyeret. Azon lesz, hogy a székesfőváros is áttérjen a pénzügyi segélyezésről a természetbeni adományok által való aagéiyezés rendszerére. Legfontosabbnak tartja azonban a termelő munka alapjában való segítséget és a maga részéről mindent el fog követni, bogy ebben az irányban a lehető legtöbb eredményt árja el. Az Ölés J/*4 óra után irt véget
Keszthely, december 5 (Saját tudósítónk telefon/elentése) Lehetetlen helyzetbe került Keszl-heljr város vezetősége kölcsön-ügyének legújabb fordulatával.
A tavasszal a képviselőtestület elhatározta 450 000 pengő kölcsön felvételét. A vármegye jóváhagyta a határozatot, a belügyminiszter ls leirt, hogy a kölcsön feltételeit elfogadhatónak találja, épen csak a fedezetre vonatkozólag kért képvliető-teslflleti határozatot. Mielőtt még a képviselőtestület ez ügyben összeülhetett volna, a kölcsönt dollárban ajánló Pesti Magyar Kereskedelmi Bink leirt a városhoz, hogy — kölcsönt nem adhat. Hivatkozik a pénzügyminiszter bizalmas közlésére, — mellyel az összes binkokat értesítette, bogy a külföldi kö.\'ctönökröl törvényjavallatot kétzit elő.
Most (ebát előállt az a helyzet, bogy Ketzthely iskolaépítésre 70 000 I —
Elégettek egy csecsemőt Lentiben
A szülésznőt és a leányt letartóztatták — Egy másik leányanya is fogházba került
Zalaegerszeg, december 5 A ctendörtég a napokban őrizetbe veit egy lentit szűlíiznőt és leányát Az a gyanú ellenük, hogy a leány újszülött gyermekét eltették láb alól, majd a tzűlétznö a holttestet elégelte. A ctendörtég mindkettőjüket hesiáUltolta a zalaegerszegi ügyészség fogházába.
A szülésznő beismerte, bogy a gyermeket elégette, — azonban azt álliljt, bogy az már holtan jött a
világra.
Mivel bizonyíték ninct, valótzlnű-leg ai asszony és leánya ellen is meg kell siűntetnl az eljárást. A halottégetés pedig ctak kihágást képez, Igy szért a közigazgatási hitóság vonhsljs felelősségre a szülésznőt
Itt említjük meg, bogy a cttndőr-ség egy másik lenti! leányanyát ls beszállított az ügyészségre angyalcsinálásért. Ei is tagadja bűnösségét. Az eljárás az ügyben folyamatban van.
Nincs pénz — maradjon a hadifogoly apa Oroszországban!
Egy évtized után levél érkezett Rezibe a fogoly családfőtől, de a család nem kérelmezi hazahozatalát, mert nem tudják a szükséges összeget előteremteni
Keszthely, deceinbci 5 (Sa/át tudósítónktól) Keserű tort a hazától távol élni, amikor az Idegenbe tzakadt oly tzivesen jönne vissza hazájába. Hidifogoly sorséi, mely oly sok msgyar katona között osztályrészül jutott egy volt keszthelyi huszárnsk is...
Simon Márlon jelenleg it orosz fogságban élő magyar huszárról szól ez az ének. Simon Márton cipész, aki 1889-ben siütetett Keszthely szomszédságában, Ruln, a háború kitörésekor annik rendjs éa módja szerint bevonult a 8. honvédgyalogezred Keszthelyen állomásozó 3. századába. Kiket ült a harciérre, ott bizonyára derekatan megállta a helyét, amíg 1916. jullut 28 án Luck mellett orotz fogtágba nem került. Igen sokáig semmit tem tudtak Siuon Mártonról; te a háború alatt, te a hábotu után.
Egytzer azonban — egy-két évvel ezelőtt — levél érkezett Jekaterln-
burgból Raibe; Simon Márton elfeledett magyar huszár irta anyjának, feleségének, testvérének, sógorának, komájinak, minden rokonának. Egy évtized nagy Idő, r.em lehet tudni, ki él még és ki bsít meg a hozzá tartozók közül. Mivel pedig a levélben megnevezettek mind élnek, részben Rezin, részben Keszthelyen, nagy családi tárgyalások Indullak meg a Simon ctaládbtn.
Simon Márton ugyanis pénzt kért hozzátartozóitól a hazautazásra; a Simon család azonban szegény zsellér-népség, tehát pínzt nem fud küldeni. — A hadifogoly keszlhelyl huszár hazatérési kérelme megjárta a hivatalos utat ls: a varsói magyar követségtől eljutott a reill jegyzői irodáig. Onnét és a kesitbelyl fö-tzolgabirótág irodájából — mint bánatot varjak sz őszi síéiben — szomorú jegyzökönyvek Indultak vlttza a hivatalos uton: özvegy Simon Máttonné raotl már fétjezeti Szőke
Bálintné, a hadifogoly anyja, Kocsis Oyörgyné, a hadifogoly testvére Rezin, Simon Mártonnt szül. Belkovlts Anna, a hadifogoly felesége pedig Keszthelyen fájó szívvel azt is mondották jegyzőkönyvbe, hogy Simon Márton hazahozatalát nem kérelmezik, mert az ezzel járó költségek viselésére rum képesek.
Ezt a tényt • balóságok hivatalosan is megállapították.
Mi ilyenkor a teendő ? Simon Márlon nem a maga kedvteléséből, ha-aem a haza blvó szavára hagyta ott békés csilidl otthonit a ment el a harctérre. Mint a haza védökadtere-gének katonája került fogságba. Most tehát, amikor hosszú 12 év után Simon Márton szeretne vissztjOnnj szülőföldjére, a hazautazás költségeit azonban se ö, se hozzátartozói nem tudják fedezni, az államnak kötelessége a szegény hadifoglyot hazaszállítani. Eiideig még nem nyilatkozott meg erre nézve az államhatalom akarata. A közeli napokbsn ujabb aktaváltá-sok történtek Simon Márton ügyében. Az államhatalmat is emberek képviselik, talán megindul a szivük egy messze idegenben hazavágyó magyar huszár sorsán ?
Ezt várja tőlük Simon Mlrtonné Keszthelyen és Simon Márton Eka-terinburgban. S ezt várja a nagy nyilvánosság, a háborútói-goodoktó! megtépázott magyarok társadat ma ls.
Balatoni O Lajos.
Elfogták
a kanizsai cs«lédleányok rémét
Nagykanizsa, december 9 Dér József 20 éves, foglalkozásukkal Magyar-utctl fiatalember Ismerőse a helyi bünügyl hatóságoknak. Csak nemrégen történt, bogy tolvajlásért elítélték és nemrégen szabadult ki a fogházból. Azóta is azonban egyre-másra érkeztek ptntszok arról, bogy álkulccsal kinyitja a lakásokat és behatol — főként a cselédlakásokba és főként akkor, amikor lud^, bogy a gazda távol és a lányok egyedül vinoak stobájukban. Dér József — a feljelentések szerint — a gyanútlan teremlések ellen több Ízben merényletet követett el. A rendőrség a kezei között levő adatok alapján őrizetbe vette Dárt és tegnap délután átkísértette az ügyészségre.
EGYESÜLETI VEZETŐK FIGYELMÉBEI
Egyesületi közleményeket, ezek között mulatságok, gyűlések stb. meghívóit naponta ctak délután 7 óráig fogadhat el közlésre a szerkesztőéig.
Herceg Esterházy
Lerakatában
ma, csütörtökön és szombaton
friss disznótoros áru
la olvasztott sertés xslr j» 2*60
ZAUU KOZLOffT
Iga, december 6_
Mikulás
ahogyan volt és ahogyan van
Az utca téti, csípős levegőjében még Imiit amott sütt gesztenye Illata terjeng és a kOzeledő Mikulás óriás-cslzmdJJnak hangos kopogását vett vissza a város. Nagy piros szemek világítanak hívogató tag, pirosba merüli kirakatok, mint bűvös barlangok, gyermekmesék kincseit rejtegetve.
Fantasztikus csokoládó-hegrek, mogyoróból, fügéből kirakott mozaik-ulak, ahogy a fel-fellobbanó vörös fény Időnként megvilágítja. Az ut végért egy ledőlt csokoládé fatörzsön ptrosnyelvP krampusz vág virgács it Jóságos arca Mikulások társaságában Néger perekek villogtatják fi ktmetes fehér cukor szemüket és egy kokett kis karakter-baba szomszédságában ősz püspök, méltóságot Illa palásttal a csokoládé vállán.
Mindez gyönyörű, megcsodálni való, meg kell hajolni a fejlődő kor előtt, ami művészt tökélyig fejlesztette a legprimitívebb örömöket Is. De mégis szomorúan állok az éles üvegvdlasz fal előtt s messzire futnak vissza a gondolataim.
Ma már elavult, kinevetni való mondai az, ami Igy kezdődik : ,Az én Időmben...\' De lássuk csak I Az én gyerekkoromban a Mikulás váró heteket a hó puha és szüzt csendessége takarta a savanyu cukrok, a rdjukragasztott Mikulás-képpel, a csokoládé-bonbonok, sárga narancsok, koszorú fügék — és Istenem — a szentjánoskenyér erdők kis krelz-lerejok fiókjaiban rejtőztek Jó mélyen a gyerekszemek elől, legfeljebb talán esti Imádság után elindult fantáziánk simogatta körül a fiókokai, amikre akkoriban még becsületesen rá volt Írva, — fényűző, fehér por-ceUánon, hogy melyik, mii tartalmaz. És Mikulás estéjén a kis kunkorodott orrú, Osfzebogozott füzőjü. Já tékban elfáradt ctpőcskékbe hullt a sok csoda, a rejtelmek levegőjéből, egyenesen az égből alászállt Mikulás puttonyából.
Mennyi boldog kiáltás, mennyi kacagás Jutott minden szem fügére, mogyoróra és talán száz ls egy sárga, nagy narancsra Ha ez a sok csokoládé-gyönyörű ég tudná, bizony, meglrlgyeUÚtmé.
Most Ut állnak a tündöklő kirakatok, minden gyerekfantáziát szomorúan megszégyenítve és megszégyenítve a gyámoltalan szülőket. Mert kicsi lábak megállnak minden klrakai előtt, tágranyllt szemek tudomásul veszik a sok előlegezett kívánnivalót és a piros fényű csokoládé revü után öntudatlanul ts Jogosan elvárják, hogy a sok csoda egy része lejárat napján átvándoroljon a kis cipőkbe. És milyen keveseknek van megadva a lehetőség, hogy kielégítsék a felfokozott Igényeket.
Az egyik kirakat előtt fiatal asz-szony a gyermekével Óriási Mikulás áll a csokoládé hegy tetején, a meg-ssáUűáiig tökéletesen Nehéz, havas, bandáját láthatatlan szél gyűrt, kezé ben bot, gondterhes arccal mintha egr lépést lenne előre siettében, hogy ml előbbérjen a Jégvirágos kis ablakokaid
A fiatalasszony elragadtatva fordul a kicsihez:
— Nézd, milyen gyönyörű
A kicsi — aki akkor már végig Járta az egész görögtüzes kirakat várost — kicsit leereszkedőn, fontos-kodón és magyarázva felelt:
— Szép, de tudod Anyus, lehetne egy kicsit nagyobb isi...
Vájjon ml. felnőttek, megkapjuk e a Mikulás-napi ajándék csodát, gyermekeink, elragadtatott, boldog kacagását...?
(Zalaegerszeg) Margó.
NAPI HÍREK
NAPIREND
December 6, oiOtftrtSk
Római katolikus: Miklós. Protestáns: Miklós. Izraelita: Klsl. hó 22. Nap kel reggel 7 óta 32 perckor,
nyugszik délután 16 óra 10 perckor. •
Rendfirtlsztlkar hangversenye este tét 9 órakor a Városi Síinházban.
Uránia Mozgó. „A gondínvó" (Prau Sorge) Sudermann regénye. Légy okos Domokos, burleazk.
Magyarország kormányzója
névünnepét üli ma. A csonka ország minden részéből, a nagy próba után éledő magyarság minden palotájából, kunyhójából egy egy fohász ma érte röppenik Minden templomból az áhl tat iömfénfüstje viszi a Mindenható eU egy nemzet Imádságát vezérlő nagyuráért, aki újra kezdte a Trianonban címere fordított magyar tör ténelmet és keserves esztendőkön keresztül horgonya volt és a kétségbe esés rianásainak szélén megtartója tudott lenni a kábultan, lellportan magára hagyott népnek. Ma minden magyar ajkáról érte száll o hő Imádság : — maradjon meg ö ennek a nemzetnek és erős kezével segítse to vább az ujraépülés nagy erőfeszítéseiben. Hosszú még az ut, amelynek végén a rombadőli mult vezeklő köntöséi leteheti sok ml IIló magyar és a trianoni hamvazószerda mementójdt letörölheti homlokáról Ezen a hossza uton az egyetlen biztos ösvényt az O keze mutatta meg és mutatja tovább, valameddig betelik a rendeltetés...
— Áthelyezés. Megírtuk, hogy a ■ m. kir. közigazgatási bíróságnak ítélete alip|án a rendelkezést állományba helyezett Jelenek Szilárd nagykanizsai m. kir. rendőrföfdOgye-löt visszarendelték a tényleges szolgálatba. A belügyminiszter Jelenek rendőrfőt el ügyelőt most a hajdúböszörményi kapitánysághoz osztotta be szolgálattételre.
— A Szanatórium Egyesület választmánya holnap, pénteken délután 5 órakor a városháza tanácstermében fontos ügyben Ölést tart, melyre az elnökség a tagok pontoe megjelenését kéri.
— A kórház karácsonyfájára az irgalmas nővérek kér:sére megindult az adskozás. A kórház volt betegei s a Jólelkű emberek az idén sem hagyják gyertyagyújtás örömei nélkül a betegek szomorú házát. N. N. 10 pengőt adományozott ma a kórház karácsonyira.
— Kongreganlsták avatása. A kesz\'helyi premontrei reálgimnázium 33 növendékét december 81a s reggel 8 órai diákmiae után avat|ák a Mária Kongregáció tagjává. Fél 11 órakor az uj Urániában műsoros ünnepség lesz.
— Az Ideál K\'ttószövögyár női alkalmazottal KáUay T.bor és nejének legutóbbi nagykanizsai látogatása alkalmával meglepetéssel kedveskedtek. A leányok deputációja Láng Mariska vezetésével pompás csokrot nyújtott áá a kegyelmes asszonynak, aki melegen mondott köszönetet a figyelemért.
— Schwarcz Dezső bauisnyái a legjobbak.
— A nagykanizsai vendéglősök, kávésok, mészárosok és pincérek segé\'yegyesfllele ezúton kéri a fc\'rtársskat, hogy kormányzó ur őfőméltósága névnapja alkalmiból a felsötemplombin ma délelőtt 10 órakor tartandó istentiszteleten teljes számban megjelenni szíveskedjenek. Az elnökség.
— Az Iparosság figyelmébe I Mindazon ipsrostársainkat, kik a folyó évi tagdíjjal még mindig hátralékban vannak és kik hátralékuk rendezésére már külön személyre szóló levelezőlapon felbiva lettek Ismétellen ezúton nyomatékosan és utoljára figyelmeztetjük, miszerint kötelezettségűknek annál inkább tegyenek eleget, mert az éwégi zárlatok után a városi hatóság utján fognak azok behajtatni.
Ma: hangverseny
a rendörtisztlkar rendezésében a höaök szobra Javára
Nagykanizsa, december 5
Ma, csütörtökön, Magyarország kormányzójának névnapján Indul meg uj lendülettel Nagykanizsa társadalmának akciója a nagykanizsai hősök szobrának felállítása érdekében. A ma este fél 9 órakor kezdődő, gazdag müsoru hangversenyt a rendőrtisztikar rendezi a Városi Színházban. A műsoron Pálfy Mária operaénekesnö és Losonczy Qyörgy, az Operaház tagja hangversenyez, Hoffmann Edit táncot lejt, a katonazenekar játszik. Az ünnepi bevezetői fíarbartts Lajos mondja. _
— A Keresztény jótékony Nőegylet Mikulás-estje. A nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet tegnap tartotta meg hagyományos Mikulás est|éi a Polgári Egyletben, számos szülő és gyermek részvételével. A Mikulás-est előadásait Dlewock Juha rendezte nagy szerelettel. Schützenhoffer Oyulání az ének és hegedflrészt tanította bs. Az előadást Benedek Ilus konferálása vezette be. Ms|d egy kedves tánc-jelenet következett, melyet tajpczlg Tutyus és Kráiky Evelin ennivaló bájossággs) lejtettek. „Beckemeiater Frilze" dmű Jelenetben Krátky Tibi, Halász Józsi, Hemmeri Dudus és Bertln Olta nagyon kedvesen szerepeltek. „Djs Sternenkldd" dml két felvonásos mesejátékban Hemmeri Dudus, Horváth Edlth, Vig Zsuzsi, Liazaó Vica, Zavodnik P pl, Kráiky Baba szerepeltek. CsUIsgok voltak: Benedek Jóssá, La|pczig Tutyus, Zavodnik Piri, Berta Olta, Maivaiils Műd, Rátkay Tubi, Víg Ili, Steintr Margitka. Májú a Mikulás bácsi kiosztotta a sok szebbnél-szebb ajándékokat, melyek között bizony sokszor előfordult a virgács. A babakörhintát a 316. sz. sorjegy nyerte meg, melynek tulajdonosa jelentkezzék Farkas Vilma titkárnőnél.
= A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetési feltételek mellett BartánáL
— A Remlngton Írógép raktár, becserél régi Írógépeket, hosszú lejáratú réízleifizetésre díjtalanul bemutatom bármely typust Szabó Antal sportüzlet, teldon 91.

Ma, osdtSrtSkBn
elsőrendű
nyul vacsora
gombóccal 80 fillér. Zeneestély magyar nótákkaL
Szolid kiszolgálás. Szíves pártfogást kér
Wollák Jenő
— Sakk hírek. A Nagykanizsai Sskk Kör 1928-as háziversenyének döntője folyó bó 2-áa, vasárnap délután megkezdődött, mdyen kállay Tibor dr. országgyűlési képviselő ls megjelent és bekta • nevét a Kör vendégkönyvébe. A sorsolás szerint 9 forduló van, melyből eddig 2 fordulót játszottak le a következő eredményekkel : Waiszlsld—Stakulja 1:0, Pintér—A\'gent 1:0, Sternberger— Böbm 1:0, Llchlenstdn—Saághy 1:0, Szekulja—Saághy 1:0, dr. Makó—Llchtsnstein |1:0, Argent— Böbm »/s: t/s.
Hiába ad engedélyt a miniszter,
Keszthelyen nincs többé vásári aze-rencse-Játék
Keszthely, december S
(Saját tadósitónktól) Hovatovább ugy elszsporodott a vásári szerencsa-játékosok száma, hogy a nagyvásárok legtöbbször másból sem álltak, mint egymást érő szerencsejátékos attakból és állásokból. Rengeteg embert (osztottak ki ezek a minden furfangot kitaláló, lelkiismeretlen emberek. Most aztán a keszthelyi föszol-gabiróság radikálisan nyúlt bek a kérdés rendezésébe. Rendeletet adott ki, mely szerint a jövőben még akkor sem adnak engedélyt vásári szerencse-játékosoknak, ha ások miniszteri engedélyt mutnak ls feL (Mellesleg, a legtöbbnek van Ilyen engedélye.
— Versenytárgyalás. A m. kir. 6. honvéd gyalogezred közétkezési bizottsága a legénység részére 1929. évi |snuár hó 1-től 1929. évi december hó 3l-ig terjedő időre szükséges hentes és főzelék, valamint fűszeráruk szállítására versenytárgyalást hirdet A tárgyalást Nagykanizsán a József föhercef-utcsl honvéd gyalogsági laktanya II. sz. főépület I. emelet, 41. számú helyiségében december 12-én 9 órakor tartják meg. A szállítási fdtételek füzete a közétkezési bizottság hivatalos helyiségében naponta 15—17 Ara között bárki által megtekinthető és ugyanott önköltségi áron meg is szerezhető.
— Bolti tűz Lentiben. Tegnapelőtt este Lentiben kigyulladt Alt-stddter Sindor textilkereskedő űzlsáe. Mire a tüzet Höhn Béla körjegyző vezetése mellett erős munka után eloltották, a sok áru részben dégett, részben az oltás folytán hasznavehetetlenné vált A tüz okát nem bírták kideríteni.
— Képelt, gobelelnt, kézimunkáit olcsón, gyönyörűen kívánsága szerint bekeretezi Melczer üvegkeres-kedö, Kazinczy-utca.
lAlfrl EOikOWr
1938. december 6.
Ma csütörtökön délután
friss disznótoros
májas és véres
hurka, húsos kolbász
kapható
Adler Miksa
hentesüzletében Kazinozy-utca 14. az.
sos;
Járvány-szünet
i keszthelyvidéki Iskolákban
Keszthely, november 5
(Tudósítónk telefonjelentése) A mull héten, mint Jelentettük, a súlyos mérvben (ellépett kanyarójárvány miatt bezárták a zsidl elemi iskolát Most az alispán bezáratta a hévlz-szentandrási és vonyarcvashegyi iskolákat ls, melyeknek tanulói köxött ugyancsak veszedelmesen elterjedt a kanyaró. A sármelléki Iskola bezárása is napok kérdése.
— Elmentek a letenyel színészek. Tudósítónk Jelenti: A letenyel színészek egy hónapos szezon után, mely alatt az Ottzes operett-u|don-ságokat bemutatták, bucsut mondtak Letenyének és Iharosberénybe vonullak be egy rOvid téli szezonra.
— Lopott, hogy ajándékokat vegyen szerelmesének. A csendőrség letartóztatott egy 17 éves so-mogyviszlói szolgalegényt, akli betöréses-lopással gyanúsítottak. A legény bevallotta, bogy betört Somogy viszlón Kovács Sándor vendéglős lakásába és onnan ékszert és egyéb értékes holmit lopott eL Bevallotta azt ls, bogy azért vetemedett lopásra, mert szerelmes lett egy leányba és annak vett a|ándékot a lopott holmik árán. Átadták a klr. ügyészségnek.
— Slnger gépselyem mindenféle színben kapható. Slnger varrógép fióküzlet Fö-ul 1.
— Tüz. Műdig Andráa szoms-Jomi gazda pajtája ismeretlen módon kigyulladt éa porig égett. A csendőrség gyújtogatás! sejt a lOz eset mögött.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kdvéháihan VIII.. Baroaa-tér 10.
LeendO anyáknak kellő figyelmet kell foidl\'anlok arra, hogy bélmO-ködésük rendben legy. n, ez pedig a természetes „Ferenc József" kes\'rö-viz hasznalata állal érhető el. Nő-orvosi klinikák vezetői egybehang zóan dicsérik a valódi Ferenc lóuef vizet, mert könnyen bevehető és rendkívül enyhe hatása gyorsan és minden ke lemetlenség nélkül jelentkezik. Kiphitó gyógyszertárai bin, drogériákban és füszerüzletekben.
VADÁSZAT
Büntetik az ornadá-szokat
Ujabban Ismét kettőt ítéltek el -Az engedély nélkül tartott vadászfegyvereket elkobozta a rendőrség
Nagykanizsa, december 5
A nagykanizsai vadászoknak régi pansszuk, hogy ms, smlkor a vid-állomány ugy sem valami dua, orvvadászok gsrázdálkodnak a drágán fizetett vadászterületeken.
Igy moal ujabban ismét két orvvadászt lté.\'t el a rendörbiróságon dr. Sipos Z ilgmond kihágás! bíró, rendőrtanácsos.
Ifj Flumbort László kiskanizsal lakatoslegény, a rossz megélhetési viszonyokon ugy akart a maga részére segíteni, hogy engedély nélkül vadási f;gyverl szerzett és azzal ugyancsak engedély nélkül vadáaz-galolt.
Legutóbb a város tulajdonát képező, úgynevezett Va|da erdőrészben leste a jámbor tspsllüleseket. Azonban rajta vetített, meri a vadőr feljelentette és a rendörblróság 15 napi eljárásra és 20 pengő pénzbüntetésre Ítélte.
Flumbort fellebbezett.
A másik orvvadászt, akii ugyancsak elilélt a kihágási bíróság Fur-nien Jenőnek hívják. Foglalkozása henteuegéd, de ugylátszik ugy gondolkozott, hogy hurkatöltés helyett urlbb passzió, ha kétcsövű vadászpuska lóg a vállán.
Furmen leshelyre a Lazsnakl-ká-polna mögé Járt, de az éber vadőr szeme elcsípte a lapuló orvvadáazt.
A rendörblróság öt is elítélte.
Ugylátszik, hogy az orvvadászok épen ugy szerelnek fellebbezni, mint engedélynélkül a rendes vadászok elől, ellőni a vadat, — mert Furmen is fellebbezett.
Térjünk át végre a tanításra
Irta: Ötvös Balázs (Klllmán) Előző közlemény október 26-tkl számban A jóllakott kis eb egyszer ctak el kezd forgolódni, mozgolódni, leiéül annak, hogy .dolga van*. Fekvőhelyén egészséges eb tohasem piszkít, tehát a ml növendékünk ls kiugrik a Iád>kából, szaladgál Ide-oda, forgolódik, helyei keres, ahol elvégezheti a dolgát. Hagyjuk addig, amíg megtalálta a helyét, de abban a pillanatban, amikor el akarja végezni a dolgát, lépjünk hozzá, mondjuk: .menj kii" kapjuk lel, vigyük ki és maradjunk kinl vele addig, amig elvégezte a dolgát. Amikor elvégezte, menjünk hozzá azonnal, cirógassuk meg, majd vigyük be a helyért. Jó jel, ha a kis kuiya egy óvatlan pillanatban a kijárat melleit, a lecsukott ajtó közelében végzi el a dolgá\'. Ez azl jeleni i, hogy már tudji, bogy kl kell mennie, de nem tudóit kimenni, klkérezkednl pedig még nem tud. Erre is megtanítjuk. Abban a pillanatban, amikor el akarja végezni a dolgál vagy talán már csinált ls valamit, elkapjuk, rálegyln-tünk egy néhány érzékenyebb csapást és kitesszük. Alig egy bét slatt a .szoba tlazta" lesz, a fiatal eb kérezkednl fog, ha kl kell mennie. (Az ajtónál nyöszörög, ugal). ("Idősebb ebet a közetkezö képzn tanítunk tisztaságra. Olyan rövidre kötjük a fekvőhelyéhez, hogy sz eb ne tudjon a helyéről lelépni. Fekvőhelyén nem piszkít, tehát el kezd nyugtalankodni, nyöszörögni. Odamegyünk, megsimogatjuk ét kieresztjük. Ágy alá ls szokás kölni, mert ott nem tud felállni, fekve prdig a kutya nem piszkít).
Kezd|Uk fejleszteni ebünkben minél korábbin az elhízásra való hajlamot. Nagyon fiatal még arra, bogy kényszerítéssel tanitiuk erre, tehát játszva ébresztjük fel benne őseiktől örökölt, de benne még tzunya-dozó hajlamát Csináljunk papirosból, vsgy rongyból egy akkora kis labdát, amelyet a kis eb könnyen felvesz. Menjünk a fekvőhelyéhez, szólítsuk nevén, cirógassuk, húzogattuk a földön Ide oda a labdái, amíg azt látjuk, bogy a kit eb meg\' érti, hogy látszani akarunk vele, a labda után kap. Ourllsuk el a labdát 2 lépésre, abban a pillanatban, amikor a kölyök utána kapott. Azon nal érte szalad, szájába veszi és tid
vele a helyére, hogy ott Já\'szlk vele, rágcsálja. Ml azonban elfogjuk <p:n akkor, araikor a helyére akar menni, gyengéden elvesszük \'.öle, majd Ismételjük a Játékot egy néhányszor, de nem az unalomig, mert a kis eb hamar megunja a Játékot és hs esetleg d is szalad a labdáért, nem veszi fel
(Folyt, köv.)
A nafykaoixaal asateorolofUI ms-HryelöTalinUaaki Szerdán s hűmét«A-IsT Reggel 7 órakor +2 4, délután 2 Arakor+4-2, eate 9 órakor +16.
hlhózet: Egész nap tiszta égboltozat.
SMráityi Reggel Északkelet, délben Észak, eate Északkeleti szét.
A Meteorológiai Intézet lelentéie este 10 órakor: Ressben telhós, hUvös, szeles és túlnyomóan száraz Idö várható.
Mozgószlnházak
Uránia Mozgó. December hó 6-án csütörtökön esle 7 és 9 órakor a Városi Színházban hirdetett: .A gondanyó" (Frau Sorge), Sudermann regénye filmen. Főszereplő: Mary Carr és Orde Moshelm. „Légy okot Domokos", burleszk.
RÁDIÓ
(ROvtdittmk) H — ktrciu KJWuda-
ság lUugr. — hangverseny G — elóadáa Oy — gyermekeknek. A — ssaionyofc-
Dccember 5 (szerda)
Bndapast 9.15 Délelőtti hangv. 9.30 H 9 45 Hangv. folytatása. 12 Déli harangszó az egyetemtéri templomból. 12.20 Zongors hangv. I Időjelzés, ldő|árás. 2.30 It 4 F. 5.15 Rádió Szabad Egyetem. 4.45 Időjelzés, Időjárás, H. 6 A bazlllkal ének-és zenekar egyházi hangv. a Szent István-bazilikából. 8 A Operaház tagjaiból alakult zenekar dlazhangv. 9.35 Időjelzés, H. 9 50 Cigányzene. Szünetben kb. 10.15 Időjárás lelentés.
Bécs. Qrác, Innsbruck, Klagenfurt Linz 11 A Cerds kvartett hangv. 4 A Sllvtng kvartett hangv. 5.20 Oy. 8.15 Opera E.
Berlin, Stetttn 11 és 2 O. 4 30 Hangv. 5.30 Népszerű és tánc Z. 8 Vidám Z. 10.30 Rádió tánclecke. Uláns 12.30-lg tánc Z.
Basel, Bern 12.50 O. I és 5 A Kursasl zenekarának hsngv. 5.30 Mikulás-Ünnepély 6.15 0. 8.15 Egyházi Z. 9 30 Hsngv.
Brflnn 12 Prágai műsor. 12 30 O. 4.30 A. 7 Zenei E., zongors lllusstrádóvsl.
Hamburg, Bréma, Hannover, Klet 8 A. II 0 12 30, 2.05 és 5 Hangv. 6.45 A. 8 Szinmü E Utána tánc Z.
London, Daventry 11.15 Istentisztelet. I llangv. 2 0. 4 IstenUaztelel 6 Hsngv üy. 7.45 Schuber zongoraművek. 8 40 Pll-harraónlal hangv. Szigeti Józsel közreműködésével 9 40 Hangv. 11.15 Dalest. 10 30 Jazz-hand
Prága 11.15 O. 12 30 Hangv. 1.30 KisérleH leadás. 4.20 Gy. 4.30 Népszerű Z. 6.\'5 A. 7.30 Hangv. 10.20 O.
Hóna I Kamara Z. 5 30 Ének- és zenekari hangv. 8.15 Operett E.
Szenzációs olcsó
meg-
kezdődött
KARACSONYIVASAR
KISFALUDI ÉS KRAUSZ cégnél, NAGYKANIZSÁN.
Az év folyamán lelgyfllemlett rengeteg mennyiségtl selyem, szövet, bársony, pargett, vászon, mosó stb.
MARADÉKOKAT
t
soha eddig nem létezett olcsó árakon árnsltjnk. wmr Siessen, míg a készlet tart! ~M
KB
1928 december 6.
ZALAI KÖZLÖNY
ilxiAmsAi
Tlllll
A pár napos azilárdsbb tőzsdét újból az tlilettelenség és gyengéb Irány-zal váltotta lel. Már nyitáskor is ked vetlentll Indult a forgalom, azonbin a piac nyomott hangulata cssk kisebb áringadozásban jutott kife.ezéare, később az árlemorzsolódás folytatódolt. Az előbbrehozott rendezési nap el-adásail már azonban jórészt lebonyolították és lóleg ez okozta a piac elgyengülését, amelyhez még nyere-ségbiztosltó eladások is járultak. A tőzsdeidö második felében s berlini szilárdabb irányzat hatása az általánossá vált Ozlettelemég mUtt nem tudott érvényre jutni. Főleg jelentősebb veszteséget szenvedett a Fegyver, 0 .nipapirok és Síikra. Attilában azonban az áresés sz l°/o-ot ritkán lépi tul. Néhány érték ms is jól tsr-tolta árfolyamát. Igy megemlíthető a Nemzeti Bank és Kőszén, amelyek még némi árnyereséget is fel tudnék mutatni. A tőzsde kedvetlen hangulatban zárt. A fixpapirok piaca üzletiden, a valuta és devizapiacon cuk kiiebb változások voltak.
ZBricfal zárlat
Nrarjor* 9 1718,
30-38, Uata 25-17 Vt, 01905. BrSaaai 72T7\'/i Mlli Madrid 8480, AmaSetéaa 106-45, Barlla in-70. Wtoa 73-00. Ma 9-75. Prága 18*881/1, Varrt 6*30, Baáapoet eO-Bt\'/l, ■a (iád S-l2. Bakacwl I\'OtVl.
Terménytőzsde
A buza 10, a rozs 25-15 f Illírrel nett. Az Irányzat gyenge, a forgalom csendes. Ma Jegyezték először az a/ tengerit.
Basa Haaav. 77 kg-os 25 10 -25-25, 78 te-os 25 35—15 50, !t te-os 2560 -28-70, 80 « -oa 25 70 - 28 80. dunántaH H te-r. 24 85 - 28-00, 78 te-oa 25 10-»j7 78 kg-os 2835-23 45 10 kg-M 28-48—25 55, roaa 22-75 -22 95. takam. ám 55 25-/5 50, sScána 27 00 -27 50 JT 25-25 -25-50, tnvwTó 10 75 ál 25 tengert uj 2500-25-25, korpa 18-75-19 00
-Jeijy^ee
VALUTÁK AHMli. 17 78-17-93 SSlb. 79-52-7982 ML 1M4-17 01 Oáa k. Ii3 50-143 \'10 10 00-1006 i 470-50-073-50 Mb 23-40-2360 22955-23055 (Mtjal 84-10-84-40 441-341
29 9J-80-15 136 35-136 85 162 45-153-05 80-40-80 75 9Í3V92-9)
I (.110 20-11060 Ik B3 80-153 40
UBVIZAK
229 85-330 55 Belgrád 10-18 10 09 Mk 148 43-U68Ó Brtaaad 79 67-79 82 Bakaiett 441-339 Kopenh.162-70-153 10 Loadoa 37-78-27 84 Madrid 82-30-92 80 Mlkaa 29 96-30 06 Nawyoik 672 10-4 10 Osalo 162 65 153 C5 Pária fi >6 22 43 Prága 1ÍÍ6 17-01 tioru 413-t 16 163 00-153 40 64*20-64 40 80-50-A0 75 11028 1.0-58
StocHr. Vanó WUn ZSrirb
Sertésvásár
Mbatfáa 4(89 anlyMH atadatlannl rima aaadl 1500 éaab. faaőnadt 1-68-1 70. Miatt 140-1*42, andett kotáp 1Í6 1-32. kdaajrfl 100-115, alsőranda öreg 1*48 -1*10, aaáaodrend« 1*32—1 44, angol
1*74, aaái 2-00-2(6 I-9J, asaloaoáa I fráayaat vontatott.
1*20-1-40, swüonaa nagyban 170 labaottbms 1
1*76-1 72 - 2 04 Ai
•éhalal lyeeáa é* Lpklaiá Vállalat láavéaytársaiág.
Zalai Károly.
Ka,
iPEÓHIBDBTÉSSf
ki apfóblrdetéaek dija 10 saólg SO fillér,
* den további szó "* .........
sióig
további "axó dija ■ flll. Sserdán éa pén-
mlni Snaapoap 10
10 fillér, nlndan
takan 10 saólg SO fillér, minden további lao dlla e flll. Cbuasó a minden vasta-
Sbb bétából álló ssó két saónsk számlt-tík. Állást keresőknek 50% engedmény. * klrdatéal díj eltr* flaaSaadS.
Kérje 196. telefon-számmal Stem Uve,
és porcellán üzletét
580\'
Libamájat vaaxak 7-181 ■ fii-lárlg dakéjél — Féhn, Zárda-utoa 2.
6073
Idősebb Itu olpéeztanononak felvétetik Purmen Imrénél, Kölcsey-u. 5. Clpész-munkások Is lelvétetnek. 5839
Zongora méltányosan bérbeadó. Clm a kiadóban.
6056
A karéoaonyl gondok megszllnnek, ha ruházati szükségleteit a Trlbon ruházati r. t.-nál szerzi be. Mert tekintettet a karácsonyra, megrendelőinknek nyolc havi rész-leflzetésre szállítjuk már áruinkat, de a részletfizetés csak februárban kezdődik. Közalkalmazottak részére sz összes ruházati cikkek, férfi-, nól-szövetek, vásznak, selymek stb. megrendelhetők:
PRANQER JÓZSEF riél Klnlzsl-utca 2<a.
Modern oomploH hélé elköltözés miatt eladó KazInczy-utca 15. 6066
Príma aalr-aartéa eladó Eütvöi-tér 29. szám alatt. 6095
Borbéljreegád fiatal, lómunkás azon-Ifarsal Józsefnél, Mura
nal felvétetik keresztúr.
60%
Józse! főherceg ut 35. számú ház szabad kézből aladé. 60U8
bet
n príma aalr-aartéa eladó. Hóveb-vörösmsrty-utca 84. 6100
MEGHÍVÓI
Mlfia- vagy SilaU Sfyakbaai ntaiiaok alkalotiTál
BUDAPESTEM
• laatallaoiatabb ollhonl nyújtja a lagtlftnyOMbb fallatalak mallatt • K.l.tf pilyaudvai MuU oldalival uiabn laví
BR AND HOTEL
Park Nagyszálloda
Bndapeit, TŰI., Barosi-tér 10.
■art
SOo/0 engedményt kap
■lat aaaa lap alóli,.151. okai iioba-lialakíól,
10% engedményt kap
oUaó áttaral árainkból. (KltSaA bájl konyha.) I pengét megtakarít
■•ttUil kSIUáz.t, a art fyaloi it|8b.l «zr p« alatt l pályaudvarról.
Nálunk otthon érzi magát I I I
Slaór.ndB klaioljáláa. ulfonua caaUdl |a0af. Bajét érdaka
aaaa alóayófc folytán, hozy okv.tl.n nálunk .sáli-Ion m«|. — Elóx.laa ixoDaiuasraadaléa ajiblatoa.
1911 IN H. I
nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338.
Bármely bel- vagy klil- 1 földi áru- vaey értéktőzsdéről a lehető leggyorsabban, telefonon, táviratilag, vagy írásban, helyben vagy vidékre jelentést ad.
Érdeklődni lehet a fenti címnél.
Í..J7\'t "t /
■lém A
Magy kanizsa
Deák-tér 2. Telefon 3-22.
m
minőségben és tartósságban felfllmnlhatatlan!
VADSÖRÖKET
nyul, róka, görény, mókus,
nyest éa vidrát, égytollat, vasat, fémet stb. a legmagasabb napi árban vásárol
8TRÉI B. ÉS FIAI HAQTKAHZSA,
Erzsébet királyné-tér 15. szám.
Hirsch és Szegő
Nagykanizsa
— Telefonszám: 75. —
A Magyar Olaj és Vegyi Ipar R. T. Budapest
Petroleum, benzin, gépolaj és kocslkenőcs bizonányi leratata és lefe|tő leiepe. Eredeti gyári árak.
A KOLOZSVÁRI RÉOI
SÁBGA JiNOS cég
- klr. udvart szállító -ékszerész, órás, radőtvös
BUDAPEST, IV, Klgyó-atca 5. iz.
(Klotild-palota)
fennállásának negyedik évtizedes emlékére mélyen leszállított árak mellett
nagylOr9[SOIIj|Í árusítást
rendez
éa nb pártfogói Ügyeimébe ajánlja dúsan felszereli ékszer, óra, arany- és ezüst-nemű raktárát.
Képes árjegyzék bérmentve
Kertimagvak. Qazdasági magvak.
Madáreleségek:
Vegyes midireleség, kendermag, hámozotlzab, fénymag, édesrepce.
Műtrágyák:
Szuperfoizfá\', kálisó, mésznitrogifl, ciileisalétrom stb. stb. „Sirius" növénytápaó.
Oyümölcsfa-karboHneum:
Endi, Dendrln, Solbar stb. Növényvédőszerek.
Kicsinyben és nagyban kaphatók:
ORSZAS JÓZSEF avkraMUla
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett, ára Telelőn: 13a
Leg|obb ■ n a o I Römi-kártyák
egyes csomagokban, valamint ajándéknak alkalmsa dobozokban,
továbbá egyéb JátékkártyAk
kaphatók FISCHEL FÜLÖP FIAI
kSnyvkereakedéaében siss
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
nagykanizsai fiókja Sugér-ut 4. Telefon 338.
Minden kUlOn költség vagy portó felszámítása nélkül elhelyez
hirdetéseket
bármely bel- vagy küiföldi lapben. lekláaterreket kéizlt, izöveges.
Plakátirozást
vállal helyben és vidéken, bel-
vagy külföldön. Nagyka.iizss r. t. város minden-nema hirdetési jogának bérlője.
Magyar Film Iroda rL Budapest képviselője.
A Magyar Királyi Belügy minisztérium fordító osztályának felvevő helye. Bármely nyelvről vagy nyelvre fordítást vállal és belügyminisztériummal hitelesittet.
n
ZALAI KOZL0NY
1928. d»c*mhf M
a
Mielőtt nyomtatványszök\' ségletét máshol beszerezné, kérjen okvetlen árajánlatot
di és lapkiadó Vállalat

hol mindenféle nyomtatvány a lég jutányosabb árban és tetszetős kivitelben a lehető leggyorsabb határoz: időre készül. =
Nyomatott a Délwüai Nyomda éa Lapkiadó Vállalat Részvénytáraságnál Nagykíiizaán. (Peleló* QzWtvezetö: zalai Károly.)
238. évfolyam, 278. szám
Nagykanizsa, 1028. december 7, péntek
Ara 14 Mér
ZALAI KÖZLÖNY
_POLITIKAI KAHLAP
{JL^\'Í&IMMLAlSfüLrtt PckMt u«rkentf> BviMTiti La)M ■■<"\'< r-* *
A felvidéki tótság uj mozgalma külön államalakulatra
Alkotmányozó gyűlés venné át a hatalmat a Felvidéken — Trencsénben már megalakult az államtanács — Írja a Lldove Novini
A csehektől való elszakadást a prágai nemzetgyűlésen hozott törvénnyel kellene kimondani és ennek megtörténte után alkotmányozó gyűlés venné ál a halaimat a felvidéken.
Az államalakulatba tartoina ax Erdőskárpálok ls, mint auionom terü-let. Ax állam biztosítaná Csehországnak a tranzltólorgalom jogát ás a Dunához vezető utat. A cseh államadósság egyrészét ls átvennék és átmenetileg megmaradna a vámunió ls a csehekkel.
Bethlen látogatásai a népszövetség vezető funkcionáriusainál
A brltt delegátus vacsorát adott a magyar kormányférfiak tiszteletére — Smlth Jeremiás Amerikából érkezett a pénzügyi bizottság ülésére
Prága, december 6
(.Éjszakai rddlójelentés) A .Lldove Novini* feltűnést keltő cikket kőzOl egy uj lói autonomlata mozgalomról. A lap azerint ex a mozgalom Tren-csén körOl észlelhető és céiji, hogy a tót nemiet lassú kihalását megakadályozandó, — a csehektől való teljes elszakadáat vigye keresztül.
Trencsénben már államtanács ls alakult
Ax állsm fejévé kormányzót is válasz-
tanának. A mozgalom abból a megismerésből indul ki, hogy a nemzet ma sokkal távolabb van ax önrendelkezési jog megvalósulásától, mint bármikor.
A közigazgatást reform cteh gyarmattá süllyesztette a felvidéket.
A moigalom forradalmi kiáltványoka! nem bocsát ki, nehogy irredentizmussal vádolják meg és azt keressenek a mozgalomban.
Oenf, december ti A pénzügyi bizottság ülésezése alkalmából Oenfben tartózkodó brltt delegátus: Sir O.to Nlemayer, tegnap vacsorál adott gróf Bethlen István mlnisxlerelnők, Bud János gazdasági és Wekerle Sándor pénzügyminiszter tiszteletére.
A pénzügyi bizottság tagjai estebéden Bethlennél
Oenf, december 6. (Éjszakai rádiójelentés) Oróf Bethlen István ml niszterelnők genfi tartózkodása alatt felhasználja az alkalmat, hogy Sir Eric Drummond, a népszövetség főtitkáránál, a titkár helyetteseknél és
Belgrád erős kézzel le akarja törni a horvát szabadságtörekvéseket
Országos felháborodás Maxlmovlcs ezredesnek zágrábi főispánná való kinevezése miatt — Kormányválság várható — Minisztertanács dönt a további sürgős Intézkedésekről
a vezető népszövetségi funkcionál lu-soknál látogatásokat tegyen. Dálbsn Hevesy Pál minlszltrrezldens Oenf melletti palotájábin ebédet adott a a miniszterelnök tiszteletére. Megjelenlek ezen Bud és Wekerle miniszterek ls és több népszövetségi előkelőség. Ma este a miniszterelnök a „Beau Rlvsge" szállodában estebéden látja vendégül a pénzügyi bizottság tsgjsit.
Smlth Jeremiás Oenfbe érkezett Oenf, december G. (Éjszakul rádiójelentés) A pénzügyi bizottság ü\'é-sére s világ igen számos szaktekintélye Genfbe érkezett. Igy Smlth je-
remiáa egyenesen Amerikából jött, hogy részt vegyen az üléseken. Itt
Nlemayer Oltó brilt, Ten Mulen holland, Melchlor néme\', Vatenberg svéd, Strakosch déUfrikal pénzügyi kapi-citás, valamint Tayler, a népszövetség hudipnti biztosa éa több ismertebb pénzügyi szaktekintély.
Chamberlain vasárnap Indul Oenfbe
London, december 6. (Éjszakai rddlójelentés) A jelenlegi tervek szerint Chamberlain a jövő vasárnap Indul Oer.fbe a népszövetségi tanácskozásokra.
Belgrád, december 6 A kormány mégis csak az eröa kéz politikájára batároxta el magát. Zrelecs Péter zágrábi főispánt nyugalomba küldték és Maxlmovlcs Vojlm tüzérezredest nevezték ki helyére. Belgrádban Is nagy megdöb-benéat kelteti Maxlmovlcs ezredesnek zágrábi főispánná történt kinevezése. Politikai körökben általános az a ftlfogá?, hogy a kinevezés miatt kormányválság fog ki törni. Hlr szerint a h dlgyminlszter már be is nyújtotta lemondását, mert a zágrábi helyőrség parancsnokát büntetésből elhelyezték.
A zágrábi helyőrségi parancsnokot ÜszkQbbe helyezték Belgrád, dec. 6. (Éjszakai rádiójelentés) A kormány Uiun Mlrkovlcs
Dragutln tábornokot,* zágrábi li:ly-örségl parancsnokot Üszkübbe helyezte át. A „P.avda\' ugy éltesül, hogy helyébe Toplcs Voiszláv tábornokot, a szerb csendőrség vezetőjét állitják.
A parasztpárt Maxlmovlcs kinevezését törvénytelennek tartja
Belgrád, dec. 6. (Éjszakai rddlójelentés) Maxlmovlcs tüzérezredesnek zágrábi nagyzsupánná lörlént kinevezésével a zágrábi auionom kerület legfőbb képviseletét ki akarják venni a pártpolitika befolyása alól. Mlrkovlcs Uiun zágrábi badosztály-psrancsnok áthelyezésével pedig a polgári Igazgatásnak kívánnak elégtételt szolgáltatni a zágrábi események miatt, mivel Mlrkovici tábor-
nok beleavatkozott Illetéktelenül a tűnőiének ügyébe és a rendőrség eljárásáról azt a kijelentést lelte, hogy az „ögvellenl"
Priblcsevlcs Szvetozár, a parasztpárt vezére kijelentette az eseményekkel kapcsolatban, hogy a horvát parasztpárt Msx^movics kinevezése ellen pmasszal fog élni a közigazgatási bíróságnál, mert ezt a kinevezést törvénytelennek tartják.
Dávldovics miniszter rosszalotta a kormányelnök eljárását
Belgrád, dec. 6. (Éjszakjl rádió-jelentés) Korosecz miniszterelnök ma délelőtt mngáboz kérette Dávldovics és Vukovlcs minisztereket, hogy közölje velük a zágrábi események ügyében foganatosított intézkedéseket. Ezek közül a legfontosabb
Msximovlcs nagyzsupán! kinevezése.
Dávldovics miniszter Ingerült hangulatban ment a mlnlazterelaökböz és viselkedésével egyáltalán nem titkolta, hogy a kormányelnök eljárását — amiért nem értesítette előre a kinevezésről — rosszalja.
Nyíltan hangoztatta, hogy amiatt a kormánynak le kell mondania.
Végül is Korosec megnyugtatta Di-
vidovicsot.
Az esti minisztertanács dönt a további teendők felett
A kormány különben ma este ülést tart és ezen bslároznak a továbbiak felett. A „Pravda" ugy értesül, hogy az esti minlaztertanácson afelett is döntenek, hogy
mivel a horvát parasztpárt azonosította magát a szombaton tüntetőkkel — az államvédelmi törvényt rájuk Is alkalmazzák.
Erős harcra készül a horvát párt Belgrád, december 6. (Éjszakai rddlójelentés) Zágrábi politikai körökben Maxlmovlcs kineveztetését alkotmányellenesnek mondják és a horvát párt erős harcot Indit ez ellen. Kétségtelenül a kinevezés reakciója lelentkezni fog.
A horvát egyetemisták az európai közvélemény elé fordulnak a letartóztatott diákok érdekében
Belgrád, december 6. (Éjszakai rádiójelen/és) A horvát egyetemi hallgatók a diákok nemzetközi azövetaé-gének Oxfordban székelő elnökségéhez fordultak és közölték, hogy számos zágrábi horvát egyetemi hallgatót a rendőrség letartóztatott és fogva tart. Kérik a nemzetköxi szövetséget, hogy a letartóztatások ellen az európai közvélemény előtt tiltakozzék.
Az angol király állapota
London, dec. 6 A király állapotáról ma kiadott orvoai jelentés a következőket mondja: A király meglehetősen jól töltötte az éjszakát. A hőmérséklet ma reggel alacsonyabb. Az általánoa közérzet némileg javult és az Infekció, amely továbbra U komoly, — lokalizálódott.
A parlament ülése
Budapest, december 6. A Ház mai ülésén a kormányzónak névnapja alkslmából |ókivánatait fejezte ki. Az elnök Györki Imrének nem adott engedélyt napirend előtti felszólaláara. A bázszabályrevlziós vitánál Hegy-megl-Klss Pál azt mondji, hogy minden jel arra mu\'a\\ hogy a kormánynak komoly céljai vannak a házszabály módosítással.
xaui nőnöm
i
i.
Apponyf Albert gróf vasárnap délben érkezik Nagykanizsára
Fellobogózott város ás díszkapu várja a magyar nemzet büszkeségét — Kállay Tibor szombaton érkezik meg — Az egész ország ismét Nagykanizsára tekint
Nagykanizsa, december 6
Az egész ország tekintete ismét Nagykanizsára fordul. A Magyar Férfiak Szentkorona Szövetsége nagykanizsai szervezőbizottsága impozáns kentek között alakul meg vasárnap Nagykanizsán. Eszerint s vasárnapi gyfllés a Polgári Egyletben lesz az országos központ és a már megalakult vidéki szervezetek bevonásával. A gyűlésre Zilaegerszegről, Keszthelyről, Sümegről, Szombathelyről és Kaposvárról is többen érkeznek, ugy, bocr ■ nagygyűlés messze túlhaladja egy nwgyei gyfllés arányait. A közgyűlést PrzlblzIawszJcy Ferenc nyug. ezredes nyitja meg.
A nagy gyfllés vezérszónokai gról Apponyi Albert és báró Szterényl József, akiknek beszédei és kijelentései elé az egész magyar közvélemény
feszült érdeklődéssel figyel.
Majd következik a Szentkorona Szövetség megalakulása és a tisztikar megválasztása.
Délután tea lesz a Centrál szálloda souteralnjébcn, amikor is Szterényt Józssf báró a királyi csslád körében szerzett benyomásait adja elő a hölgy-közönség számára.
Ests társasvacsora leu, mely alkalommal Károlyi József gróf, Kállay Tibor dt és Széchenyi József gróf fognak nagyjelentőségű beszédeket mondani.
Az Apponyi Albert gTófot váró város a Csengery-ut és Fó-ut űrkén már tegnap dlszksput állított fal.
Apponyl Albert és s többi országos politikus vssárasp délbea érkeznek Nagykanizsára, mig Kállay Tibor dr. már szombaton este megérkezik.
A vármegye kölcsönt vesz fel a kanizsai kórház-épltkezósl hozzájárulás kiűzetésére
A megyei tisztviselők egy havi fizetést kapnak karácsonyi ajándékul — Elkészült a vármegye monográfiája
Zalaegerszeg, december 6 A vármegye állandó választmánya OyimOrey OyOrgy főispán elnöklete alatt Ölést tartott.
A nagykanizsai és zalaegerszegi kórházak köksönflgyében a választmány Javasolta, hogy s nagykanizsai közkórház építkezéséhez elhatározott hozzájárulás céljaira vegyen fel a vármegye 160.000 pengő kölcsönt, a zalaegerszegi megyei közkórház építéséhez a vármegyére eső 1.000,000 pengőnek ugyancsak kölcsön utján való fedezésére pedig kérjen a megye engedélyt a kormánytól. A választmány elhatározta, hogy
Amíg a lunkásblztosltóból Társadalombiztosító lett
Január elsejével az öregségi és rokkantsági törvény ujabb tOmegeket helyez az intézet felügyelete alá
Javasolni fogja a közgyűlésnek, bogy a vármegyei alkalmazottaknak karácsonyi segély elmén egy bsvl javadalmazásuknak megfelelő összeg utaltassák ki, a nyugdíjasoknak padig Járandóságuk 50 százaléka.
Zalavármegye monográfiájának első kötete 600 oldal terjedelemben kiadásra kerül, sml dr. Holub pécsi egyetemi tanár 20 éves munkájának eredménye. A 25 kötetre tervezett monográfiát 2000 példányban nyomatják kl, fdzetenként 20 pengő bolti ár mellett. Msjd a két újonnan rendszeresített szolgabírói állás betöltésére tett a választmány jsvsslatot.
Nagykanizsa, december ti
Nyolc hónapja, bogy s Társadalombiztosító Intézetre átkeresztelt Munkásbiztositó Országos Központja dr. Bernyó Józsefet lekdldötte Nagykanizsára, az itteni intézet élére és ezzel megkezdődött színak újjászervezés*. Hónapokig tartott a hatalmas munka, az egész spparálusnak uj alapokra való lefektetése.
Most, hogy az njjászervezés befejeződött u) feladatok várnak a Társadalombiztosító Intézetre. 1929 Január 1-vel klbővfll a Társadalombiztosító munkaköre és ennek meg-felelöleg több tisztviselővel szaporodik apparátusa.
Életbe lép a Öregségi és rokkantsági „biztosítás
ami ujabb nagy tOmegeket, sok ezer tagot helyez a Társadalombiztosító Intézet fel agyelete alá. Dr. Bernyó József, a nagykanizsai Intézet főnöke trrs vonatkozólag a következőket
mondotta:
— Az ö.egség és rokksntbtztosl-tás Nagykanizsán egy speciális helyzetet ad. Sajnoa, bogy még semmiféle adataink nincsenek, mennyire tehető azoknak a száma, akik január 1-vel intézetünk felügyelete alá kerülnek.
Eddig Dzemellenőrzés egyáltalán nem volt Kanizsán, most van csak folyamatban. Eddig kb. 120 Özemet tekintettek illetve vizsgáltak meg.
Az Ozemelienőrzés rendkívül fontos s pontos tdminlsz-trádó szempontjából. Hány Özem van, amely beszüntette működését, de ezt nem jelsntetts be nekünk, ugy, hogy n ml könyveinkben még mindig szerepel. Bij sz is, bogy a munkába bslépés, kilépés, s kereseti vlszonyokbin előforduló változást s munkaadók és főnökök nem jelentik be pontosan. De főleg baj, bogy a
munkaadók • havi betegségi biztosító járulékok listáját nem akarják elfjgadnl, ugy, hogy
kény szer kézbesítés után kénytelen az iroda a jegyzéket klkézbeslieni. Ilyenformán a pénztár a tértive vény t megkapja és ha a fél a törvényes időn belül nem fizet, már 2o/o késedeisi kamatot kell fizetnie.
Ami már most sz aggsági biztosításra való berendezkedést illell, az Nagykanizsán minden zökkenés nélkül fog végberaenni. A végrehajtásra való utasítás még nem érkezett ugysn
Kanizsára, de most már mindennap várják. Megfelelő helyiség rendelkezésre áll Csak a tisztviselői apparátus fog bőrOlni és a taglétszám nagyszámban megerősödni.
— Az orvosi szolgálat is teljesen átszerveződött — mondja dr. Bernyó, aki a szakorvosi rendelést is még lobban kiépitaniés fejleszteni akarja, ugy, hogy tavasszal ezt Is befejezhesse. A rendelések fejlesztésével kspesolatban tervba van véve megfeleiO építkezés is — ez azonban még az Országos Központ engedélyéhez van kötve

Véres családi dráma Nagyréosén
Szúrt sebekkel, verés nyomaival szállítottak be Récséről egy asszonyt a kórházba
Nagykanizsa, december 6
Csütörtökön délben a nagyrécset uradalomból telefonon kihívták a nagykanizsai mentőket Nagyrécsére. A mentőautó beszállitotts a városi kórházba Kovács OyOrgyné 29 éves mgyrécsei asszonyi, akinek testéi több késszurás és atleg nyoma borította.
A kórház igazgatósága azonnal
Jelentette az esetet s rendőrkapitányságnak, msly kihallgatja az asszonyt és megindul a nyomozás, hogy megállapítsák, ml okozta az asszony súlyos sérOlésell. Mint hírlik, Kovács-nét, aki a nagyrécsei korcsmáros felesége, az ura vette meg és eközben
kapta a szúrásokat is.
Az asszony csak nehezen tudott egyik ismerőséhez, bizonyos Oerá-csékhoz menekülni, akik aztán Walkó nagybirtokoséiul kérték, bogy hivják ki s mentőket.
A nagyrécsei családi dráma ügyében a kihallgatás után a csendőrség azonnal megindítja a nyomozást és ez fogja kideríteni, hogy ml történhetett csütörtökön délelőtt Kovács György és felesége kOzött.
A faluban csfltörtok óta egyébről sem beszélnek, mint erről és bizonyosra veszik, bogy a nyomozás bevezetése Izgalmas részleteket fog feltárni.
Az életébe került a vita arról
hogy kl különb legény: a tisztiszolga vagy a szakaszvezető?
Nagykanizsa, december o | visslts nyomban elvágódott a föl-
Ez év márciusában történt, hogy Kósza István 35 éves semjénbázai gazda sógorával, Magyar Istvánnal együtt betért Csapári Rémnsxnak a Rlgyác melletti Imre-hegyen levő pincéjébe, abol tobb ott mulatozó gazdával együtt csendesen borozgattak. Éjfél előtt lehetett, amikor az egész társaság, a szöllő nedűjétől (elhangolva — hazafelé Indult.
Mindegy lkak katonaviselt ember volt és igy — mint az már falusi magyaroknál szokás — legkedvesebb témájukról, a boldog amlékü katonai életről beszél tak, majd arról folyt a vita,
kl volt közöttük különb ? a tisztiszolga Kósa István e, vagy a szakaszvezetöségig felvitt Vlaslts József?
A vita mind bangosibbá vált. Olyannyira, hogy gyalázó kifejezésekkel Illették egymást. Vlaslts, az egykori honvédszakaszvezető, per „putcer"-nek titulálta Kósá\', ez meg viszont szegénysége miatt nézte le Viasltaot, aki ezen annyira indulatba jött, hogy botjával kétszer fejbe vágta Kósát. Ez volt a veszte; mert etre valóságos közelharc fejlődött ki a két katona közölt. A csontok csak ugy ropogtak a karblrokban, araikor
Kósa hirtelen előkapta zsebkését
és azt teljes erejével markolatig Vlaslts József szivébe döfte,
majd tovaszaladt.
dön és szeme néhány pillanat alatt megOvegesedstt Kiszenvedett.
A gyilkos gazdit a csendörök vasraverték. Kihallgatása alkalmával azzal védekezett, bogy kést önvédelemből használ\', mivel VlaiiU újból neki akart támadni. A nyomozás folyamán azonban ez a védekezése megdőlt, mert megállapítást nyert, hogy Kósa dacos indulatból, haragjában szúrta Is Viasltsot.
Tegnap volt ebben az ügyben a főtárgyalás. A bíróság a bizonyítási eljárás befejeztével erős felindulásban elkövetett halált okozó súlyos testi sértésben mondotta kl bOoOsoek Kósa Istvánt és ezért a nyomatékos enyhítő körfllmények figyelembe vétele mellett egy évi bOrtOora Ítélte.
Vitéz CslUaghy OyOrgy Ogyész az Ítélet súlyosbítása végett fellebbezel!.
1 kg.-os doboz
oukorborsó 1*20 1 kg.-os doboz vajbab . . 1*40
olyan, mlat a Irtsa;
flyenes Lajosnál
1028, decimberl
EALAI ROZLORT
A rendőrtisztikar hangversenye!
a nagykanizsai hősök szobra javára Nagykanizsa, december 6
Megmozdult Nsgyksnlzsán a lelkiismeret és egy korább <.n már elindult, de abbamaradt akció u| vlvö-energlákat ktpott, hogy legyen v-\'gre emlékszobra a nagykanizsai hfisi halottaknak is. Erre a célra rendezte tegnap esll hangversenyét a nagykanizsai rendőrkapitányság tisztikara.
A hangverseny minden tekintetben régen látott siker jegyében aajlott le. A szinház széksoralt az utolsóig meglOllótte a lelkes kanizsai közöu-tég-olyan díszes együttesben, ami nőre nem volt példa egyhamar ebben a városban. Mintha minden válaszfal leomlott volna: a nemes cél ettyetlen táborrá kovácsolta Össze Nagykanizsa társadalmát.
A hangversenyt a honvéd-zenekar nyitotta meg a Hiszekegy-gyei. A kitűnő, fejlődése teljében levő zenekar további számai is zajos tetszést arattak.
Az flnnepl beszédet Barbarlts Lajos, lapunk felelős szerkesztője mondta, a feledés városaként aposztrofálva Nagykanizsát, abol nyoma sincs a történelmi Időknek, a dicsőséges múltnak, a Zrínyieknek és — nyoma sincs a város hőil háborús véráldozatának.
Tomboló siker ujráita Losonczy QyOrgy, az Operaház tagjának ének-szimilt. Meleg, mégis férfias, hajlékony, pompás ssinezetQ hangja, kitűnő technikája kOnnyen győzte a leg-neheiebb, legszebb modulációkat is.
Pálffy Mária operaénekesnő szimpatikus, tlssta csengésű hangon, gondosan kidolgozott énekszámaival érdemelte ki a közönség zajos tetszését.
Kiemelkedő száma volt a műsornak Hoffmann Editke táncssáma, melyben egy kibontakozó művészet erőteljes ígéretét láttuk s amelyet a tapsvihar megújrázott.
A zongorakisére\'et finoman, alkalmazkodom látta el Kerekes Irén, zene-Iskolsl tanárnő.
A rendesés érdeme dr. Kálnay Oyula rendőrfötanácsosé, a kapitányság meleg, magyar- szlvfl vezetőjéé, aU nem kímélte a fáradságot, hogy felrázta Nagykanizsa érdeklődését és művészetet adjon, amikor áldozatot kér az élőktől a halott bősök emlékére.
a eafjrfcanlnal aataorooctal nef-flayalö T«leai*»-ki Csütörtökön a Mmi,-sékkti Regijei 7 Arakor -02, délután 1
önkor +5t>, ute 9 Arakor +2-4.
MMut: Reggel borult, délben Kazla, eate borult égboltozat.
Stilirínyi Egész nap Délnyugzii szél.
A Metaorológlal Inlátet jelenté** este Örskor: Túlnyomóan száraz, nappali leimelegedéssel.
bizalom dolga.
Hálók, ebédlők, urlszobák
* legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
RadvflzS fizatéal faltétalak.
Székely Vilmos
butorlelepe jfagykanlsia, Kaslaozy-atca 4. sz
Elsőrendű saját kárpitosműhely.
Lopott igazolványokkal, inkognitóban fősz-togattak a vidéken
A törvényszék körözése alapján ártatlan ember kerfllt rendőrkézre
Nagykanizsa, december 6
Megírtuk, hogy a nagykanizsai klr. törvényszék körözőlevelet adott kl Vajat László állitólsgos tolvaj ellen, aki elltn az a gysnu merült fel, hogy Újudvar környékén lopásokat kövelett el.
A kanizsai törvényszék köröző-levele alapján Qyulán elfogták Vajai Lászlót, és beszállították a nagykanizsai klr. ügyészség fogházába.
Amikor dr. Almdssy Qyula törvényszéki vizsgálóbíró maga elé ve-xetietle, hogy kihallgassa, érdekes dolog történt. Vajai László elmondotta, hogy soha semmiféle bűntényt nem követett el, Itt valami nagy tévedésnek kellett történnie Előadta, hogy valamilyen ismeretien bűnözö az ő okiratait ellopta és ezeket használja fel Igazolására és mindenütt,
mint Vajai Lássló szerepel. Igy a zalavidéki lopások és fosztogatásoknál is az ismeretlen gonosztevő az ö neve alatt folytatta mankáját Miután a vizsgálóbíró hsmarosan meggyőződött Vajai vallomásának igaz voltáról, az ártatlanul eskortált Vajalt azonnal szabadlábra helyezte és egyben megtette sürgős intézkedéseit az inkognitóban dolgozó gonosztevő kézrekeritésére.
Tizenhét betörést Umeri tx> két betöri
Kaposvárról Jetentik : A kaposvári rendőrség által elfogott Puska jános és Kiss Kálmán betOrök nem kevesebb, mint 12 betörést Ismertek be. Igy betörtek: Kaposszentjskabon, Sántoson, Toponáron. Ksposfflreden és Zsla több községében.
A nagykanizsai járás rokkant-reviziója
A felülvizsgálat során harminckilenc hadirokkantnak felemelték a százalék fokát
Nagykanizsa, december 6
A nagykanizsai járás főszolgabíró-ságán — mint azt annak Idején jelentettük — megejtették a hadigondozottak általános felülvizsgálatát, mely több napon át tartott.
A nagy adminisztrációs munkát igénylő sdat feldolgoxásai mor.t készültek el.
Eszerint at általános felülvizsgálat során a bizottság a járás egén területéről felülvizsgált 199 hadirokkant, 185 hadiözvegy, 82 hadiárva és 12 felmenő ágbeli rokon, Összesen 478 hadigondozott ügye.
A felülvizsgálat során a százalék-foka felemeltetett 39 hadirokkantnak 50%-ra, 8 hadirokkantnak 757o-ra és 1 hadirokkantnak 100%-rs.
Az uj megállapítás folytán az (génre megállspitfalott 33 legénységi állománybelinek 25%-rs, 1 tisztiállo-mánybellnek 25% ra, 9 legénységi állománybellnek 50<Vo ra és 5 hadiözvegynek as igénye nyert megállapítást.
A megállapítások során végkielégítést kéri 2 hadirokkantét 16 hadi-özvegy.
A vizsgálat során egy hadirokkantnak a százalék fokát 100% ról 750/o-ra szállították le és egy 25% os hadirokkantnak a százalékát tOrOlték, miután egészségi állapotuk a legutóbbi megállapítás után javult.
A járás hadlgondoiattálról készült részletes statisztikát felterjesztették a megyéhez, illetve a népjóléti minlaz-térlumboz.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Daoambar 7, péntak
Római katolikus: Ambrus pk. Protest.: Ambrus. Izrselila: Klsl. hó 23. Nap kel reggel 7 óra 33 perckor,
nyugszik délután 16 óra 10 perckor. •
Városi Mozgó. .Z. Pia: Kard és korbács", attrakciós színmű. — .Itt a csodaszer, urakl" Szenzációs bohózat. Híradók.
Éger, nyár, bükk,
dió, kSrll, tölgy, hárs stb. rönkfikst
állandóan vóaárol
Fornérgyár b Keményfatermeló H.T.
Budapest, IX., Csont-utca I.
A kormányzó navenapjén
Nagykanizsa lobogódlszt öltött, az iskolákban és tanintézetekben szünetelt sz előadás. A honvédség különös fénnyel ülte meg Miklós nap|át.
A felsőtemplomban hivatalos ünnepi szent-mise volt, melyet Szip-réty szombslhelyi körletl honvédlelkész tartott. A városi tanácsot és polgármestert dr. Krdtky István fő-jrgyzö képviselte. Megjelent a honvédtisztikar, a honvédség, a Vitézi Szék taglal, a csendőrség, rendőrség, vámőrség, pénzügyőrség, az összes hatóságok, közhivatalok és testületek vezetői és ntgyszámu közönség.
Az evangelikus templomban Horváth Olivér lelkész ünnepi beszédben méltatta a kormányzó érdemeit hivatalos istentisztelet keretében, a melyen megjelentek az összes pol-gári és katonai hatóságok.
— Az Urleányok és Úrasszonyok Mária Kongregációja értesíti tagjait, hogy szombaton délután négy órakor az alsótemplombsn ünnepélyes tagavatáa lesz, melyre minél számosabb megjelenés kívánatos.
— Mlsszlós-hlrek. AIII. szociális est december 12-én lesz a Missziós-házban. Ezalkalommal Pehm József zalaegerszegi apát tart előadást és Jdger Károlyné zongorázik. — Ma december 7-én elsőpénteki litánia a Missziósház kápolnájában. — December I l én Egy nap Istennel. — Drcember 22-én karácsonyi ünnepély keretében gyújtják meg a szegények
I karácsonyfáját, d. u. órai kezdettel.
PISI HU
(Partit kalitka) BUDAPEST,
Vt,PaulayEde-o.3B
wu
Előkelő vidékiek legkedveltebb szórakozóhelye Elsőrangú külföldi tánc- 4. varietém tlsoi
— Fischer Böske hangversenye elé a lokálpatriotizmus felfokozott érdeklődésével tekint Nagykanizsa zeneértő és zenekedvelő közönsége. Egészen bizonyos, hogy a fiatal operaénakesnő hangversenyt ezt at érdeklődést a nyújtott műélvezettel teljes mértékben honorálni fogja. Az érdeklődést fokozza a tény, hogy Fischer Böske az elmúlt hetekben a világ zenei centrumában, Bécsben is bemutatta művészetét, ahol la a gyermekotthon estélyén szép sikerrel énekelt nsgytzámu és előkelő publikum előtt At elmúlt esztendőben at aussigi operában aratott jelentős sikerrel. Kísérője Franz Mtttler nevet bécsi muzsikus, szintén ismerőse a kanizsaiaknak. A hangverseny szombaton este 9 órakor lesz a Caslooban.
A Kisdalárda serlegavatása
Nagykanizsa, decembar 6
Stombston aste ünnepe lesz i Nagykanizsai Klsdslárdlnak és vele a város dalostársadalmának, valamint mindazoknak, akik a magyar dal kul-tuszának barátai és megértő támogatói Mint ismeretes ugyanis, a Kisdalárda a nyári dunántuli versenyek alkalmával értékes dijat hozott hasa Kaposvárról. A serlegavató ünnepély a dalárda műsora keretében zajlik le szombaton este 9 órakor a Korona éttermében. Az avató ünnepségen megjelenik dr. KáUay Tibor, Nagykanizsa országgyűlési képviselője.
= Mielőtt szőnyeget vesz. saját érdekében menjen Bartához! Olcsó, Jó, gyönyörű választék.
— UJrafelvétel egy kommunista perbea. Nádasdl Mátyás volt zalaegerszegi postatisztet a kommün bukása után a törvényszék izgatás, halóság elleni erőszak és orgazdaságért másfélévi börtönre és 200.000 korona pénzbüntetésre Ítélte. Nádasdl ítélete jogerőssé vált és ast kl is töltötte. Most Nádasdl ujabb bizonyítékokkal felszerelve újrafelvételi kérelmet terjesztett a törvényszék elé, mely azoknak helyt adott és elrendelte a perújrafelvételt.
— 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Slnger varrógép részv.-táisaság Nagykanizsán. Fö-ut 1.
— A Zala-Kanizsa FC vezetősége és választmánya ma este 9 órakor at Ipartestületben ülést tsrt.
MBSaízHATÓ JELYEMHARI/KYA
Kapható s Minden jobb azakQzletbon.
ÍAILA1 KOIiOKT
1B9B. december 7.
Neotechnikum
eféssaégügyf-tgáz-, villamos cikkek
állandó kiállítása
(•miabe* bemutatvs - beMpödl] nincs)
Budapest, VII, Vörösmarty-utca 5 111 (Ma«yar Színháznál.)
— Elitétlak egy sikkasztó se-gédjegysdt Térday Ignác, mint Nyirad község segédjegyzője hivatalos pénzeket elsikkasztott. A törvényszék két hónapi fogházra ítélte. A vádlott azsaj védekezett, hogy a feljelentés Tuboly Sindor pyirádi körjegyző ellene indított ha|szá|a, azon-ban a bíróság ezt nem fogadta el védekezésül. Az elitéit és védóje Mit bbeztek.
Egy fiatal kereskedő hirtelen halála Ma délelőtt tii óra tájban dr. StkmkU Magyar-utcában lakó orvos tetalonon kihivatta a mentőket Spttzer Lipót Magyar-utcai 26 éves kereskedő házához, ahol a ftstil kereskedő súlyos betegen feküdt. A mentőautó percek alatt a kórházba szállította a súlyos állapotban levő kereskedőt, de alig ért be a mentőautó a kórházba, Spttzer Lipót meghalt.
Állítólag vakbélgyulladás és ebből adódott bashártysgyuHadás okozta baMlál, azonban a rendőrség a nyomozást bevezette a haiál kétségtelen okának roegáilap.fására.
Spttzer Lipót, aki nemrégen nősalt, igen népszerű kereskedője volt a környéknek és halálát aokan fijtaljtk.
= Meghívó. A Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Stövelségéntk Nagykanizsai Csoportja december 9 én délután 3 árakor Jubiláló közgyűlést tart, nsalyre a nagykanizsai kereskedelmi alkalmazottakat ezulon ia meghívjuk. Rothensteln Mór orstággyü-lési képviselő, Deutsch Jenő szövetségi főtitkár is Jelen lesznek. 8 án este bankett, jelentkezni lehet az egyestUet irodájábin.
= Flacher Böske hangverae-nyére • Jegyek Vágó Uiatazenárában és MrükydoháaykfllOntaeességi áru-dájábao kaphatók.
— Tizenhárom fegyvert és 6 revolvert árvereznek el. A nagykanizsai járási löszolgabiróság hivatalában e hónap 21-én délelőtt 9 órakor nyilvános árverés lesz. A hivatalban árverés slá kerül az ott ön Ott, jogerősen elkobzott és önként beszolgáltatott 13 darab lőfegyver, 6 dartb ptazto\'y, továbbá kozmetikai eserek, fejszék, űrmértékek, mázsa stb. Az árverésen résztvehetnek az elsőfokú rendőrhatóságok által kiállított és érvényes fegyvervásárlásl en gedéiiyel bíró egyének, továbbá hl vatalos fegyverkereskedők, akiknek erre Iparengedélyük van. Fegyver és pisztoly iránt érdeklődök idevonatkozó ipirengedélyOket kötelesek felmutatni Az árverésen megvett tárgyak a heiyszinen készpénzben azonnal lizetendök és elszállttandók. Az árverés iránt, mint tavaly is volt, nagy érdeklődés nyilvánul meg, első-soiban vadászemberek részéről.
— A legelegánsabb női- és férfi ruhák, * l\'gazebb cipők, mind a világhirO PFAPP varrógépek Öltéseit diaérik.
Aki frlii éi eféiuéiei akar lenni
és aki nem akarja, hogy kemény legyen a széke, folyton fáJJo i a feje és bőre tele legyen mindenféle pattanással, az igyék hetenként egyszer-kétszer reggelizés előtt 1 pohár a természetes „Ferenc József" keserű-vizet. A hadikórházakban végzett orvosi megfigyelések szerint a Fereno József vizet a súlyos betegek ia stivtsen használták, mert ez minden kellemetlenség okozása nélkQl biztosan hat. Ktphitó gyógyszertárakba], drogériákban és füszerűz-letekben.__
Meghalt a földmflves, akire ráesett a fa
Hat napi kínlódás után halt bele solyos
sérüléseibe
Nagykanizsa, december 6
Megittuk, hogy a nemesdédi erdőben súlyos szerencsétlenség történi. Egy kidöntött fa rázuhant Csizmadia Ferenc 53 éves nemesdédi földművesre és súlyosan megsebesítette.
A gazdát besráili\'ották a nagykanizsai kóiházba, ahol 6 napig gondosan ápoiiák, de nem sikerült meg menteni az életnek.
Ma délelölt a többgyermekes föld mives meghtll.
A klr. ügyészség kiadta a teme tési engedélyi.
= A PFAFF varrógép még 20 év múlva is könnyen és szépen varr, akárcsak az elaő napokban, ebben rejlik az olcsóság!.
— Poruljárt betörők. December 5-lkére virradó éjlel Berzad Achmed Magyar-utcai tOrOk cukorkaárusnak a Stelner udvarban levő cukorkás kocsiját két fiatalkorú vidéki csavargó feltörte. A törOk azonbui lakásában észrevette, hogy idegenek kuporognak a cukroaláda kör01 és közéjük csapott. Egyiket egy rendőr segitségével sikerűit is elcsípni, akit aztán bevittek a kapitányságra. Vallomásába elárulta társát is, aki szintén kézrekerfllt. A két fiatalkorú tolvajt, akik alaposan rajtavesztettek a betöréses-lopáson, a fiatalkorúak blrósígárak adják át.
— Képeit, gobelelnt, kézimunkáit olcsón, gyOuyörOen kívánsága szerint bekeretezi Melczer üvegkerm-kedő, Kazlnczy-utca.
= Telefunken „Arcolette 3" lámpás készülék hangszóróval, telepekkel, háznál felszerelve 280 P, kedvező részleffize\'ésre, dijtslan bemutatás Szabó Antal gportazletében.
— Kérelem a magyar társadalomhoz t Trianon mán a lOdövísz a magyar faj legnagyobb Istencsapása. Et ellen küldeni, a küldőket segíteni minden becsületes magyar ember kövessége. A József Királyi Herceg Szanatórium Egyesület az országban a legelsők kOiOtt harcol a pusztító rém ellen éa az ehhez szükséges anyagi eszkOiök megszerzésére az egész országban stéjlel-küldte az általa kiadott .Egészség Naptárát\', kérve a magyar hazafias társadalom minden lagiát, hogy vegye meg a 2 prngSs napiárt és etálial tegyen eleget a szegénysorait tüdő-bet gekkel szembeni kötelességének. Sajnos ezen kérelem nem vezetett kellő eredményre és ezért a Jóisef Királyi Herceg Szsnatórium Egyesület Elnöksége ismételten felkéri mindazokat, akik megkapták naptárát, hogy az érte járó 2 pengőt a 11.187 aiámu csekken küld|ék be, vagy ht ez nem állna módjukban, ugy azt küldjék vissza és ne károsítsák meg szegénysorsu magyar tüdőbeteg testvéreiket a napUr értékével.
KÖZGAZDASÁG Ujabb cikkekre vezetik be a fázisrendszert
Az ujltás egy hónap múlva életbelép
(Saját tudósítónktól) A pénzügyminisztérium az általánoi forgalmi-adó fázlsrendszerét több oly cikkre akarja bevezetni, amely eddig a forgalmiadó rendes szabályai szerint adózott. A minisztérium terve sxe-rint a fázisrendszert a fűszer és gyarmatárukra, a vegyészed cikkekre, a rézgállcra, a műtrágyára és a müfára színdékozntk bevezetni. A pénzügyi hatóságok moit végzik
azokat a számításokat, amelyek a fázisrendszer alapján alkalmazandó kulcsra és a kincstár várható jövedelmére vonatkoznak s ha ezek a számítások elkészültek, közvetlenül az érdekképviseletekkel fogják megtárgyalni a kiadandó rendeletek végleges szövegét. A pénzügyminisztérium terve szerint az uj fázisrendszer a jövő esitendő legelső beidben lépne éleibe.
Befejezték az adófelszólamlási bizottságok
a folyó évi másodfokú kivetéseket
Nagykanizsa, december 6 | Az 1928. évi általános kereseti, jövedelem- és vagyonadó kivetések ellen benyújtott felebbezéseket az adófelszólamlási bizottságok hónapok óta tárgyalják. Az ország legnagyobb részében ezeket a tárgyalásokat az adófeltzólamláii bizottságok az elmúlt napokban befejezték és megkezdték az írásos határozatoknak az adózók részére való kikézbesítését.
Amennyiben a másodfokú határozatok az adózó magára nétve sérel-
mesnek találná, a kézbesítéstől számítolt 15 nap alatt panasszal élhet a közigazgatási bírósághoz. A pi-naizt az adózó lráiban tartozik benyújtani a reá Illetékes m. klr. adóhivatalnál, illetőleg adófelügyelöség-nél. Panaszában elő kell adnia mindazt, amiért reá a másodfokú határozat sérelmes és csatolnia kell az állitásai bizonyítására szolgáló bizonyítékokat la. A panasz benyújtásának az adó befizetésére halasztó hatálya nincs.
Az OMKE adóankétje
December 17 én ül O.sze Budapesten az OMKE 3 nspig tsrtó országos adóankétje. Az ankét adórendőrünknek és egyes adólörvé-nyeinknek azokkal az intézkedéseivel és hibáival szándékozik foglalkozni, amelyek a magyar közgazda-aágot megakadályozzák abban, hogy békebeli keretvihez té<|en vlsiza. Az ankét elnöke dr. OlOcksthal Samu felsőházi Utg. sz OMKE főügyésze, az ankét előadóla pedig dr. Bod-roghy József az OMKE tikára lesz. Az ankéten való részvételét eddig számos képviselő és felsőhizl tag jelentette be. Csatlakozott az értekezlethez csaknem valamennyi kereskedelmi, ipari és pénzügyi érdekképviselet és bejelentette részvételét a pénzügyi és a kereskedelemügyi minisztérium is.
Vidéki kereskedők panasza
Nagykanizsa, december 6
A vidéki kereskedfik panaszt tettek az OMKE-nél amiat\', hogy az országos és hetivásárokon résztvevő vándorkereskedők élelmiszer áruiitás cimén a legkülönböjöbb cikkek árusításával foglalkoin ik. Gyarmatáruval, külföldi származású gyümölcsöket és főzelékeket árusítanak a vándor élelmisterkeresked^k, ami természetesen helybeli kereskedők érdekeibe Oikőzik A vidéki kereskedők most az OMKE vezetése mellett küldöttséget menuziettek a kereskedelmi minisztériumba kérve, bogy ez élelmiszer árusltáit országos és hetivásárokon szsbályoiza és siütilesse meg a jelenlegi, teljesen rendezetlen állapotokat.
Terménytőzsde
Az árak változatlanok. Az irányzat tartott, a forgalom közepes.
Bua \'Um\\i. 7 r kg-oa 2SM0 -28-25, 78 25 35—2550, T% kg-oa 2560-25 70, 80 < -oe 2&-70- 25 80, duáatoK 77 kf-r» 24 85 24-00, 7* k*-e« 3S 10 -25-2S 79 kg-os 28-35 25 45 Í0 kg-ot 25-45 -28 65, roas 2J-75-22 Í5. --
árpa 75 28-\'550, ye 27-00—27-80
sah 28 15 -28-50. tengert uj 24 90-28-18,
ó 30-78-11-35. 18-78-19 80.
Mozgószinházak
Városi Mozgó. D:cember hó 7-én 7 éa 9 órakor, 8 án 3, 5, 7 és 9 órakor „Z fia: Kard és korbács", attrakciós srinmü. Pőszerep\'ő Dau-glas Fairbanks. „iit a csodaszer, urak I", szenzációs bohózat
KÁ_DIÓ
(SOvtdltáaak) M - átrak, amaai li aág. Hangv. — hangverseny. B — eiSedáa Oy — gyermekeknek. A — aaaaonyofc-■ak. L — seaa. Ml - mcriWatdaaéa, ÉL - tfjtiségl MéáU. P - glahaséa.
0 — gruDoáotizeoe. Jb — Inrtt *IT-á K — kabaré. aZ. — aépaaarS Ma*.
December 7 (péntek) Badapest 9.15 Délelőtti hsngv. 9.30 H. 9.45 Hsngv. folytatása. 12 Dáll harangszó az egyetemiért templomból. 12.20 0. hanav.
1 ldo)el ú-t, Időjárás. 2 30 H. 4 P. 4.45 Idölelzés. Idólárás, H. 5.10 P. 5.45 Ope-relliésilelek (zenekari hangv.) 7 Németnyelvű E. 8 20 Q. hsngv. 9 Az Országos Magyar Dalosszövetség díszhangversenye. 10.10 Időjelzés, Időjárujelentés, H. 10 30 Cigányzene.
Bées. Orác, Innsbruck, Klagenfurt Ltm
II A Silving kvartett hangv. 4 nZ. 530 Kamara Z. 7.30 Külföldi átvitel. 9 Fúvós kamara Z. 10.15 nZ.
Berlin, Stettin 11 és 2 a 5 Népszerű Z. 9.30 Mozart-dalok.
Basel, Bern 12 50 a. 4A Kursaal tcae karának hangv. 6.15 Q. 8 Oitárdalok. 9.20 Népszerű Z. Brflnn 10.15 Pozsonyt mllsor. 1.30 Hangv.
7 Fúvós Z. 8 Prágai műsor. Frankfurt, Caaael 10. 1.05 Haagv.
4.35 A 5.35 és 8 Stuttgarti mllsor. Hamburg, Bréma, Hannover, Klet
8 A. 11 Q 12 30 nZ. 1 20 Ifjúsági zenei E.
2 05 Hanjiv. 4.15 Koloratura áriák. 5 Gy. 6 Vidám Z. 6.35 Opera E. Utána külföldi állomások átvitele.
London, Daventry 11.15 tatentisztelet.
1 Szonáták. 1.30 Orgona Z. 2 Hangv. 5 30 Népszerű Z. 7.45 Schubert zongoraművek. 8.45 Rádió K. 9.30 Orgona Z. 10.35 oZ. 11.45 Meglepetésszerű műsor.
Prága 11.15 0 1.30 Kísérleti leadás. 4 30 Kamsra Z. 7 30 0. 8 Jsrosik J.: „Mshen-C. 5 (elv. tragédiája. 10.20 Tánc Z.
Róma I Kamars Z. 5 30 és 8.45 Ének-és zenekari hangv. Utána tánc Z.
Stuttgart, Frelburg 10 30, 1210 és 1 U. 4.15 Hangv. U filharmonikus baogv.
m

2ALAI KOZLOWT
rfmi
A külföldi tőzsdék szilárdabb hatása a mai tözadén Ismét csak nyitáskor éa a lözsdeldő első felében mutatkozott. Később a rendezé.i nap eladásai és kisebb kontTemin akciók ismét elnyomták a piacot, ugy, hogy a nyitási árnyereségek rövidesen lemorzsolódtak és a piac gyengébb irányzatot vett fel. Közvetlen zárlat elótt berlini hatásra véleményes vásárlások folytak, ennek következtében némi |avulás mutatkozott a piacon ugy, h >gy az árveszteségek a minimumra redukálód ak. — Jelenlősebb veszteséget cssk néhány favorit nehéz papír szenvedett. Igy megem\'it-he ő a Bauxit, Beocilni éa Kőszén, egyébként ai árveszteségek az 1%-ot ls csak ritkán érik el. Zár, a kor a piac irányzata caendes, a forgalom vontatott A flxkamatozáau ipapírok piaca teljesen flzlettelen. A valuta és devizapiacon megemlíthető Bukirest és Lel 6 pontos áremelkedese.
Zürichi zárlat
NiK 30 38, Loadoa 28 18. ITavrod 019-12, SmtMl 72 17, Milaao TI18, Madrid M 85, Amitaiua >06 46, Balta IJ»7l, WIm 7303. SolU 3-7V/1 Prt«• lfi-48, Vairf UrV. Badar—I SO 84 Bclgiád HJ1/!. Saharnt fOTh.

VALUTÁK kitol L *7 80-27-95 Ml b. 7^52-79-82 ML 10-S3-17 01 Utak. 158 50-153 10 Db* 10 00-10-06 Botfa 170 50-07150 rmadtah 23-40-22 60 Nofl. 228 56-23055 Laacral M10-M40 LM 187-347
Lni — -
LM 39 90-30*15 Méta 136 35-1M 85 Mert* H2-45-W06 MAI. SO-44-Í080 PmMs 82-4M3tO tváMiiio-so-iioeo
ML B385-BJ45
USV1XAX
A mai 229 85-230 55 Balgrta ÍO-CS-IOOU SwUa IS6 43-1S6 8Ő Brtsuct 7957-79 82 kikutat 337-345 .182-70-153 10 27-76-27 84 92-45-93 95 29 97-30 07 672 50-4 10 1&2ÜV1WC5
n-as-vj-42
Práfi taf6-l7-01 SmL 4-13-4-16 UW02-1M42 S4-M-64 40 80 53-80 78 in-30-11060
OmU
Varaó
Sertés vásár
Nkattfa 4037, Mirböl aiadatUaal riuu ma»*i IX darab. IWimM 1-66—1 70, ■M I 40-143, aMt kóaép 1-26
wT wx
i\'4á—rjo,
rtJéó 1-10 1-40, aaaloaaa nagyban 1-7-4
OOO. Hb 3 06 -2 10. labaaottnu 1 64 -178, naioanáa félaartés 1 70-2 06. Ai Iráayaat közepes.
l«b-7lft, aMiaudU Oiu 1-84—1-42, angol
ás Layklaáá Táöakl Bászvásytársaság.
Zalai Károly.
özv. Spitzer Llpótné ugy a saját, mint a szülők, sógorai és sógornői nevében mély fájdalommal tudatja, hogy szeretett fír|e, illetve gyermek és sógor
folyó bó 6-án rövid szenvídés után életének 26-ik évében elhunyt
Drága halottunk temetése f. bó 7-én délután 3 órakor tesz az Ízt. temető halottasházából. Nagykanizsa, 1928. dec. 6
Legyen emléke Áldott I
tPBÓHIBMTÉSEK
h ap<6bir<lettoek dl|« 10 saótg 30 fillér,
mludai. további izó dija 0 <111. Visár- él tauepnap 10 uólg 80 fillér, minden további uó dija S flll. Sitidén éa futakén 10 aaólg SO fillér, minden további ild dija S flTl. Cfranó ■ minden vasta-aabb bettlból álló sió kól uónak számíttatik. Állást kereaóknak 50o,o eogedmtny. A hlrSotáal díj oltfra fiaotaad*.
MlndenneinU képkaratazéat legolcsóbban vállal — Stern Üvegei, Krisébet-tér 14. 5801
Libamájat vaaaak 7-tSI 9 fillérig dakéjét — Fáhn, Zárda-utoa 2. 6073
Tanítok elemi, polgári és alsói Kiinni zluml diákokat, továbbá német nyelvel éi gyorsírást la. Clm a kiadóban. 6115
Játékáruk
lognagyobb választékban Kaufmann Károlynál.
Kanári madarak (harii) eredeti Sellert nemes falból, változatos hangfuta-mokkal eladók. Eotvos-tér 33
Előnyomda (ezelőtt Ulaulior,,) Kárpáti BSzalaál, Kölcsey utca 15. 5736
Kaufmann Károly
url éa nöl dlvatáruháza
Dunástul i legolcsóbb is legnagyobb
PéaakaioaSat bekebeleaásra aludt ■ 9*ue(beii a lagelónyösíbbcu éa leggyoi-Mbbao lolyóalttat Aoxél Ignáo pína-kölcaóaktUvaUtó Irodája Nagykanizsán, Kazlnczy-utca X uám. 3163
Idósebb fiu olpéaztanononak (elvitetik Furmen Imrénél, Kölcsey-u. 5. Ctpéaz-munkások Is lelvétetnek. 58J9
Katonai és egyenruházati zsinórok és oslllagok,
sapkák legnagyobb választékban
&AUF1AIH KÁBOLYHÁL Tel. 372
iiltraaté" megbízható ruk Kaulmann Manónál kapható csukott vagy nyitott. — Oarage: Nádor utca 6. Telefon: 167. él 571. A n. közönség érdeke, a címet ne téveiaie össze. 5548
nal felvétetik — kereazlur.
d fiatal, lómunkis azon-Maisai Józielllél, Mura 6096
Szőrmeáruk
art aagy wálaaxtékban
Kaufmann Károlynál
Zongora méltányosan bérbeadó. Clm a kiadóban. 6056
Szép háromazobái lakás cielédazobával Kiilaludi-ulca 21. alalt dec. 16 tói bálmikor átadó. Blnder gyógyszerész. 6031
Libamájat veszek 7 és dekáját. Holzer, Huizti-tér 5.
Illlérért 6116
Férfi télikabát olcsón eladó Zrínyi Mlklót-ulca 45. 6119
AFRI K
(lengerifil) ismét és állandóan kapható.
Kárpitos kellékek, jutaszövet, heveder legolcsóbban
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél, Nagykanizsa (a Nagytőzsde mellett)
szerezhetők be.
Ma pénteken, szombaton és vasárnap
disznótoros vacsora
tőpörtyÜ3 pogácsával.
Kiiünő borok literje 80 fillér Sztbari tizling és balatonmenli becei ujbor 1 P. 20 fiit.
Szivet pártfogást kér
Perényi János
6111 vendéglős.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gSzmosó, vegytliztltó, ruhafeitS vállalata
• nombalhilyl oru. IpirklilUliaon lianjréftninKl kllDoltlvt
NAOYKANIZSA
Kazinczy u. 8. Hunyadl-u. 19.
Mos, test, tisztit, pllsséroz.
Szétfejtett kabátok festése már 8 pengőtől.
Hiztartiil fehérnemUek legolcsóbban
3 a
Legjobb angol
Römi-kártyák
egyes csomagokban, valamint ajándéknak alkalmas dobozokban, továbbá egyéb játékkártyák kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
kfinyvkeretkedéaébeo jiu
ALADDIN LÁMPÁK
és az ösazea alkatrészek kizárélagoa lerakata
MELCZER JAKAB
üvegkereskedése
Nagykanizsa, Kszlnczy-utcs^l.
Hirsth és Szegő
Nagykanizsa
újonnan berendezett Uzlethelyiségai Kazinczy-utoa,
s nagytőzade mellett
Nagy választék juta és kókusz szőnyegekben, linóleum és lábtörlők
gyári árakon nagyban és kicsinyben.
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
A VILÁGHÍRŰ
varrógép
az iparflzők legpontosabb és legtartósabb szerszáma, családi használatra pedig nélkülözhetetlen segédeszköz.
20 havi részletfizetésre kaphatót
Brandl Sándor és Fia cégnél
Deák-tér 2., a felaötemplomnál. Állandó díjmentes hlmzésoktatásI
---sa.
NASH é. PACKARD
autók 1929. évi typnsal megérkeztek!
66-os, 76-os éa 86-os typusok csukott és nyitott karosszériávsL A 76 os és 86-os typusoknál dupla gyújtás, a 86 os kocsinál központi automaUkus olajozás. n
Szántó Vilmos és Társai
Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér S. Telefon 3-22.
ZALAI KÖZLÖNY
1928. drcmher 1.
„FUTOR"
etelés nélkül nem lehet erői, csontos állatot nevelni I — Csak érés, csontos állat hizlalható eredményesen I
„FUTOR"
növendék állatok nevelésénél nélkülözhetetlen I
„FUTOR"
a legfinomabban Örlött mészsótán, amely az allatok szervezetibe igen könnyen felszívódik, sromatikus anyagtartalmánál
fogva
ttvágygerjesztö-
leg hat, a a konyhssó etetést Is feleslegessé teszi. Tegyen egy kísérletet él az eredménnyel meg lesz elégedve. Ara : 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételénél: 50 kg. árs: P 10 30. 1 próbadoboz árs: 30 fillér. Kicsinyben és nagyban ksphstók:
018ZÁ6 JÓZSEF MttmMfetta
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A blróaág mellett. Telefon : 130.
Tűzifa é$ szén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épületfa, mész, cement és •gyéb építkezést anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120.

budapesti festőgyár képviselete tisztit, fest, p 11 s s I r o z, gallérolt, kézelőt*, fehérneműik
legszebb tisztitáaa. harisnya szemfelszedés, fejelés, úgyszintén ágytoll hófehérre való tiszt itása.
Elvállalunk garancia mHlett bőrkabátok, bőrruhák, bőröndök aktatáskák, cipők, kalapok stb. festését. Elhasznált, lekopott bőrkabátját u||4 varázsoljuk és vízmentessé tesszük
Csengery-ut 5. szám alatt.
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság azelőtt (Déli Vasút)
MENETRENDJE
Érvényes 1928. okt. 7-t6l 1929. május 14-ig bezárólag.
Budapest—Nagykanizsa
Vonat 1 A vonat aiima neme Budapestről jj Nagykani-Indul /.sára érkezik Vonali! uima\'l A vonat neme |Nagykanizsá-ról Indul ltudapestre érkezik
216 Szem. v. 21-3-5 410 211 1 Szem. v. "(>40 " 7-50
202 | Oyv. 7-35 11-25 201 1 Oyv. 6 10 10-20
222 Szem. v. 615 1305 213 Szem. v. 9-25 1700
214 Szem. v. 14-20 20-55 215 Szent. v. 15-20 2110
204 • Oyv. 1830 22 40 203 Oyv. 18110 21-55
A 202. él 203. számú gyorsvonatok csak vasárnapokon közlekednek, Nagykaniziálg. A 204. és 201. sz. gyorsvonstokksl étkezó kocsi Budapeit—Nagykanizsa, hálókocsi Budapest—Trleite—Venezla. Közvetlen IIL oszt. kocsi Triestere. Közvellen I—II. oszt. kocsi Budapest—Róma.
A 211. és 216. számú vonstokkal közvellen 1—11—III. oszt. kocsival Budapest-Barcs és közvetlen II—HL oszt kocsival Budapest—Zalaegerszeg.
Nagykar, :sa—Balatonszentgyörgy
Balalonszent
\'236 Vegyes
Vyöri
yrőÜndJ zsára"érkezi k |
FSB | 7-15 235
""Rtigykanl-
Nagyksni-zsárol Indul
Vegyes \' ~ Í905 Nagykanizsa—Szombathely-- Wien S. B.
Balatonszentgyörgyre érk. 20-59
Bécsből Sjombll- K^jk.ni-Indul |»aljraírka)ikjaára Maiik
8-25 II 54 15 30
510 11-33 14 43
20-08
7\' 40 13 34 17-35 22-50
Nagyka/ilni
iM Indul
• Szombat- Bécsbe haljratrkaiik érkezik
314 Szem. v 4 35
3IG Szem. v.j! 717
302 Oyv. 14 20
322 "Szem. v. 1815
715 1010 10-20 2115
A 321. és 322. sz. vonslok közvetlen vonalok Barcsrs, Illetve Barcsról. A 301. és 302. „ „ ,, „ Wientöl Barcsig és vlsszs.
len I—II—III. oszt. kocsival Wien-Osl|ek és Wien-Zagrebra.
A 314. és 313. sz. vonalok közvellen vonalok Wlenbe, Illetve Wlenből. len 11—111. oszt. kocsivsl Budapest—Zalaegerszeg és vissza.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
i
12-05 19-55 19-34 — ü tf
Közvet-Közvet-
oszt.
Pécsről indul
Szem. v. Oyv. Sinautó Szem. v. Szem. v.
A 911. és 932. sz A 91Z és 915. A 901. él 902. Közvetlen l-ll-kocsikkal Osi|ek-
Barcsról Indul
1555 20-55
Najjkani Ilin érktnk
Töö
13-50 Ifi 38 17-50 22-55
INagykmíiii- Barcsra Pécsre
■ ról Indul
912 914 916 902 932
S/em. v. Sinautó
4-40 9-40 12 05 1404 18-20
érkezik érkezik 8-48
S 6-40 11-40 1249 15-50 21-35
14-40 Övék. 18-00
Oyv. Vegy. v.
. vonatok közvetlen vonatok Szombathelyről, III Szombathelyre. „ „ 1—II—III. oszt. kocsikkal Barcs—Pécsre,
gyorsvonatok közv vonstok Wienből, illetve Wlenbe . oszt. kocsikkal Zagreb -Wien SB. és közvetlen 1—11—III. Wien SUd Bahnhol.
Nagykanizsa—Cakovec (Csáktornya)
WTÖyv.
221 l| Szem. v 203 Oyv. 223 Szcm.v. Közvetlen
202. és 203. iz. vonatoknál.
Csáktornyáról kajrka»i. Indul í\'iiáfi fclsiik
""W-! if5
11-05 II 12-40 1607 17 24 I 13-59 20-35
kocslkst lásd Budapest
\' Nagykanizsáról,! Csáktornyára
222 202 224 204
Szem. v. Oyv. Szem. v. Oyv.
indul 4-52 11-55 1344 23 05
Nagykanizsa viszonylatban
érke/ik
"6-32 1315 15-22 041 201-204. és a
Hirdessen a Zalai Közlönyben
lii nyomda és laptiafló
Könyvnyomda # Nagykan
a „Zalai Közlöny" politikai
izsa • Könyvkötészet napilap kiadóhivatala
KészitUnks
t
TELEFON: 78.
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat.
Gyártunk:
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon.
Nyorndahelyiség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
- JF
varrógép
R<0 HVáLT JÓ MIMOStttBiN
he Jyetö/iieUji/c//0/*/Jí
SINOERVARBÓaÉP n A s zv é nvtánaasAq
FIÓKÜZLETE:
NAGYKANIZSA, FŐ-UT I
VADBÖRÖKET
nyul, róka, görény, mókus,
nyest és vidrát, épytollat, vasat, lémet stb. a legmagasabb napi árban vásárol
8TBti B. É8 FIAI HA8TKAHZ81,
Erzsébet királyné-tér 15. szám.
MEGHÍVÓ!
Magló* vagy Sil,tl Ogjikkt.1 utaiiaok llk.1,.1,,1
BUDAPESTEN
a I.Kk.H.m«.bb otthont nrnjtla a U,.t6.7«Mbb
ttltitalak maltatt a KaMI páNaud.a, ktuU
oldalival tiiakii levő
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Badapeit, TÜL, Barosi-tér 10.
wri
8OO0 sngsdMásyt kap
■tnl <i<0 lap alótliatAJ. oitad aaobl-4r>UkMI, IOO/0 aageánéayt kap
oUad Itlaraű árainkból. (KltSnd hiti koarW.| S S»gtt megtakarít
autótaal kölulfal. m*\\ zjaloj át|Sbat in pwc alatt a pályaudvarról.
Nálunk ottkos érzi magát 11 I
Etaórandfl klaaotfáUa, ul«x«aa cuUdl |atUf.
Salát áriitra
a«eo .lAnyftk foljrtin. bofjr okvatlan ftAluak a&iU* |on m«jr. - eidz.taa aiobamrgrtadalia aláaUto.. __«0SI
Magyar Hirdető Iroda R.I.
nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338.
Minden külön költség vagy portó felszámítása nélkül elhelyez
hirdetéseket
bármely bel- vagv külföldi lapban. Beklámfenekel készít, szövegez.
Pia kát i rozást
vállal helyben és vidéken, belvagy külföldön. Nagykanizsa r. t. város mindennemű hirdetési Jogának bérlője.
Magyar Film Iroda rt. Budapest képviselője.
A M-tgyar Királyi Belügyminisztérium fordító osztályának felvevő helye. Bármely nyelvről vagy nyelvre, fordiiást vállal és belügyminisztériummal hitelesíttet.
Nyomitolt a öéizalal Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Naeykanizsáu. (Felelő? (Ulrtvezetö: ialal Károly.)
88. évfolyam, 279. azám
Nagykanizsa, 1628. december 8. szombat
Ara 16 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
PeWMs szerkeszti! ffarWtts L«)oa
taiiohtal «•
APPONYI JÖN...
(bl) Ezer éves magyar sors verésén edzett nép titáni életerejét reprezentálja Apponyi Albert gróf, a magyar tölgyes legbüszkébb óriása. Bölcsesé-gének, élet-tapasztalatainak dus terméseket érlelt lomb-koronája
Generációkat ölelt megpihentető rnyékába, valahányszor eltikkadt ajakkal, remegő, kimerült inakkal már-már leroskadtunk az évtizedek keresztiáró-utjain.
Most eljön közénk. Elhozza ebbe a városba a magyar lángelme legnagyobbikát, ami ott lobog ősz fürtökkel koronázott homloka mögött és ott ragyog abban az acélos veretű, nagy magyar szivében, amihez hasonló erővel magyar sziv alig dobog ma a megtizedelt magyar ugar hajtásai között Aki a szellemi adományok asztalán krőzusok kincseit kapta egy hosszú életre, most egy marékra valót itt szór el ebben a szegény, nagyon elszomorodott városban, ahol nap-nap után búcsúzik az élet és kiszalad lábunk alól a régi indulás minden reménysége, eltűnik lassan a hitünk és holnap talán már összetörve szakad ki a horgony is, amit a jövendőbe vetettünk.
Kétségbeesett, komor ég alá jön ebbe a városba a magyarok óriása, s talán soha jobbkor, mint ma.
Mindegy ma, ki milyen eszményt faragott magának a szőnyegre kerülő nagy kérdésekben. Mindegy, hogy ki milyen uton várja a boldogabb idők érkezését. Nagykanizsa ma tízezrek egy szivével, egy lelkével köszönti az uj haza-bölcséi, Apponyi Albert grófot, — boldog örömmel néz fel a hófehér aggastyán örök-ifju szellemének a sötétségbe messze bevilágító reflektorával — felnéz arra a keservesen recsegő, igé-rettelen boltozatra és tízezrek lelkében kiserked az uj reménység mustár-magja, uj erők zuhatagja termékenyíti meg a bomladozó idegek lethargiáját.
Mert Apponyi Albert gróf, aki ma eljön közénk, a magyar rendeltetés szimbóluma, a magyar életerő világrészekre pompázó fénycsóvája, amelyen
nem fog a kor, a niuló évek, amit nem halványítanak el az idők folyásával sodródó emberi törpeségek, amit nem törtek le történelmi összeroppanások. Apponyiban a magyar faj lelke él és sugarait az egész világra, emberöltőkre szórja szét és hirdeti, hogy az a nép, amelynek ő szülötte, benne termelte ki minden viharokkal dacoló erejét és benne mutatja minden emberi hatalom felé ennek a nem-
zetnek megvivhatatlan energiatárát.
Csüggedhet-e, aki a magyar sors keresztjével vállán, feltekinthet erre a messiás-erejü magyar apostolra? Veszitheti-e életkedvét, munkája örömét, aki magyar voltában testvérének szavát üdvözölheti Apponyi Albert szavában? Ismerhet-e félelmet az a nép, melynek földjéből az eget is megtartó szálfák sarjadnak? Léphet-e visz-
szafelé, megroskadhat-e a válla a magyar sors osztályosának, akiért ilyen hatalmas elme száll perbe a történelem minden intéző fórumával?
A lemondás fáradt, ostorozott városa a magyar rendeltetés újraéledő hitével köszönti a magyar nemzet nagy aggastyánját, akiben ez a föld életerejét mintázta meg a jövő történelme számára.
Taxi-rendszám, királykérdés és kormányzó-választás
voltak a Ház csütörtöki ülésének vita-pontjai
Oyörki állítása otromba valótlanság. Azokra a szavakra pedig, hogy ter-rorisxtikus eszközökkel nyerte volna el Msgyarorsztg koroinyxója a kormányzói hatalmat, nem iud elég erős szavakat találni, kogy visszautasítsa. Sajnálatát fejezi ki, hogy ez a salyos sértés Magyarország kormányzójával ii ara ben itt elhangozhatott.
Az elnök kijelentette, hogy Oyirkl azavai a közbeszólások között figyelmét kikerülték, miért most üyörklt utólag rendreutasítja. Az Ölés V*3 óra után ért véget.
A könyveknek vidéken való terjesztésére ankét kezdődőit a kai tuszminüutéHumban Budapest, december 7. A kultuszminisztériumban ma délelőtt ankét kezdódött, amelyet Klebelsberg kultuszminiszter hívott össze abból a célból, hogy a tudományos könyvek ter|eutésének problémáját, különös tekintettel a könyveknek vidéken való elhelyezésére, megvi\'assák. áz értekezleten lelenvoltak a könyvkiadók éa könyvkereskedők.
Budapest, december 7 A Ház msi ülésén a taxlrendszá-mok ügyében támadt hoaszu és heves vita után, amelyet Hermann Miksa kereskedelemögyl miniszter bsszéde zárt le, áttértek a házszabályt módosító |avaa>al tárgyalására. Propper Sándor az ellenzék üldözését látja a készülő revízióban. A többség ugy tekint az ellenzékre, mintha nem lennének egyenlő rangú tagjai a képviselőháznak. Az ellenzék tájékozatlan a kormány céljai tekintetében. A hiiszabályrevizióval kapcsolatban csak az a feltevés lehetséges, hogy valamely, az országra nézve veszedelmes előkészület számára akarják megcsinálni a lehetőséget, hogy azt azután a parlamentben keresztül tudják hajszolni Az ország minden részében azzal fogadják az embert,
mikor lesz királyválasztás?
Ma az ország közvéleményében él az a ludat, hogy Itt rövidesen erőszakkal fognak végrehaltanl Albrecht javára királypuccsot. (Elnök figyelmezteti, hogy maradjon a tárgynál,
mert különben megvonja tőle a szót.) Az eddigi illetékes helyről szármszó és a sajtó részére készült nyilatkozat erre vonatkozólag nem elegendő. Adjjn kl cáfolatot vagy az Illető ur, vsgy a miniszterelnök, mindenesetre olyan személyiség, akit felelősségre lebet vonni.
Napirendi vita ulán, melyben Pakots József kérle a Taxi Ugy n-plrendre (űzésit.
Vass József népjóléti miniszter
reflektált Oyörky Imrének egyik kijelentésére. üyörky szerint
az 1920 évi kormányzó választás is erőszakkal történt volna.
Eoben az állitáaban súlyos sértés van. Ez történelem hamisítás. Va-pvunk még néhányan, akik akkor, 1920-ban ezekben a padokban Öltünk. A kormányzó ellenállt és vonakodott elfogadni a kormányzóságot, ugy, hogy az akkori Hti egy t\'klntélyea képviselőjének, Prohászka 0 tokárnak kellett a Hát nevében u/a kérni.
Beischl Richárd interpellációja a közélet tisztaságáért
A vámhitel-panama rendes bíróság elé utalását sürgeti Keszthely képviselője
BucUpeet, december 7 |
A parlament folyosóján igen érdekes interpellációról beszéltek ma délelölt, amelyet Relschl R chárd agrárpárt! képviselő jegyzett be> Azln er-priláció egy rég elfeledett üggyel függ össze, amely körülbelül két érvel ezelőtt Igen nagy port vert fel és már a parlamentet Is foglslkoztatta.
A vámhltelpanamáról
van szó, smelynek részletei még eléggé emlékezetesek. Ezzel az ügygyei kspcsolatoaan Relschl Richárd ma délben a következő interpellációt jegyesta be a pénzügyminiszterhez : 1. Van-e tudomása a penzügyml nlszler urnák azokról a visszaélések• tói, amelyek folytán az államkincstárt a vámhllelnyujtása állal sofaijt\'
Hó pengő károsodás érte ?
2 Miután a vizsgálat már kél év óta folyamatban van, az o:szág közvéleménye most már kiváncsl arra, Ingy milyen stádiumba Jutott ez a vizsgálat és hajlandó-e a miniszter ur erről a Házal tájékoztatni ?
3 Hajlandó-e a pénzügyminiszter ur ezt az ügyet rendes bíróság elé vinni, hogy mindazok, akik ludaaok ebben az ügyben, a legraagasabbtól a legkisebb hivatalnokig, elvegyék mélio büntetésüket?
4 Hajlandó-e a pénzügyminiszter kimutatást tenni le a Ház asztalára azon ingatlanok értékéről, amelyek vámhltellel vannak megterhelve, szem-

egyes objektumokkal mennyit tesz kl a vámhitelek összege?
Relschl Richárd
interpellációjávsl kapcsolatban a következőket mondotta a ssjtó számára:
— Egyedül az a cél vezet, hjgy a közéleti liaztaaág minden vonalon érvényesüljön és mindennemtl suttogás, amely botrányokról és panamákról szól és iigat|a az amugyis izgatott kedélyeket, végre elnémuljon. Pon\'os továbbá az ia, hogy a nagyközönség az erélyea kormányintézkedés láttára bízhasson abban, hogy: elsősorban a kormány óhaja a közelmultbin előfordult vlau*4ié-,meg(orol|4 >j ímiIvot
IALAI *rilü.OWY
1298. d ceraher ft.
A kanizsai Ipartestfllet függőben tartja állásfoglalását a Kézmüves-Ka-mara és IPOSz ügyében
Kiírják a pályázatot a testületi jegyzői állásra
Nagykanizsa, december 7
A nagykanizsai Ipartestület tegnap este lartotta december hsvf eiől|áró sági ülését Prága Ferenc elnöklete alatt, aki nspirend előli az u|abban (elszabaditottakboz beszédet Intézett, kötelességeiknek pontos teljrsiléiére buzdítván őket. Neusledler Jenő be terjesztette s mu\'t hö pénztári |elen lését, mely szerint 1076 P bevétellel szemben a kiadás 743 P. Az elől-jiróslg ezu\'án kiírta a pályázatot a Neusledler Jenő jegyző lemondásával megüresedett testületi jegyzői állásra. Majd felolvatásra krrtllt a legfontosabb tárgypjnl — az IPOSt-nak az Országos kézműves Kamara (elállitáaa tárgyábm Intézeti átirata, úgyszintén a Budapes-i Kereskedelmi és Iparkamarának ugya ncsak e tá-gyra vonatkozó körlevele, me yet a Zalai Közlöny már Ismertetett.
Práger elnök erre Indítványozza, tekintettel, hogy a kereskedelmi mi nisz\'er e tárgyban rövid Idői belül úgyis az összes Ipirtestülelekel megfogja szerveztetnl, tansák ezt a kér-dést függőben a miniszteri rendelet mcgérkciéié^[.
Az elől|áróság löbb hozzászólás után Ily értelemben határozott.
Samu La|os indítványára elhatározták, hogy a kiküldött választmányi tagok útiköltség-kiadását a keszthelyi ülésre s testület fedezi.
Ma|d az Ipariskolai Énekkar Ogyél tárgyalták többek felsiólaláss mellett. Dr. Kaufmann Lajos (ptrbiztos megnyugtatja a felszólalókat, hogy ebben az ügyben rövidesen intézkedés fog történi. Azután számos segélykérelem nyert még elhelyezést.
Ingyen kapja
meg mindenki a
ZALAI KÖZLÖNY
1929. évi naptárát, akinek előfizetése 1928. év december 31 lg rendezve van.
Apponyi Albert holnap délben érkezik Nagykanizsára
Vasárnap délután msaalakul m Magyar Szent Korona SzSvetaég kanizsai fiókja
Nagykanizsa, december 7
Késien áll a diadalkapu Nsgyka nizsa kellős köz pén, hogy méltóképen reprezentálja ernek a városnak örömét és hódolatát, amikor falai közé lép a magyar politikai élet nesztora é» bölcse, Apponyl Albert gróf. Nagykanizsa dls (polgárát is fogadja Apponyl Alberlbzn, aki megválaiztást, 1922 óla most először Kp a város földjére, honnét a díszpolgári okleve\'et anrak ide jéa drputídó vitte fel a rrajjyarság ősz szellcmóriásának és a magyar őletenerei%k reprezentánsának. Apponyl Albert vasárnap délben
fél 12 órakor a gyorssil írkezik Budapestő a poli lkai előkelőség, k egész sorának kíséretében. Az atío
máson dr. Sabján Oyula polgármester üdvözli a várót nagy verdégél.
A Magyar Szent Korona Szövetség alakuló gyűlése vaiárnap dél-ui/n fél 3 írakor lesz a Polgári Egyletben. Ezen Apponyl Albert és
a betegsége mi itt meg nem érkető Szterénylbiró lnlyelt Rdrczy IsWán fog felszólalni. A délután 5 ón 1 teán a Cenlrálban Szterinyl helyeit Apponyl fog a királyi családról beszélni a vendégeknek. Este 8 óra kor a Centrálban tartandó banketten ugyancsak felszólal Apponyl Albert gróf, akit ez alkalommal dr
Kállay Tibor köstönt.

A város háztulajdonosai a nagy lá\'ogatás nap|ára lobogózzák fel há-zsikat. — A bankettre szombat estig lehel jelentkezni a Krá<ky-tözsdében.
Kállay Tibor
szombaton este a gyorssal érkezik Nagykanizsára, részlvetz a Klsda-lárda serlegsvalásán. HSifőt délelőtt 11 órakor szállásán, dr. Kovdch Gyula táblabíró hkisán (Zrinyi Mik-lós-u. 43) fogsdja a választópolgárait és hétfőn éjszaka utazik vissza Budapestre.

Erdélyi Béla Nagykanizsán ...
Nagykanizsa, december 7 Erdélyi Bíla Itt, Erdélyi Béla olt. írásban, szóban és képben. Hi sz első oldalon nyitod ki sz újságot, az ő nevével találkozol. Az utolsó oldalon róla Írnak. Vezércikket. Tanulmányt. Krokit, amit akartok.
Egy névtelen levél
bolygatta fel azt a bQnhslmaza\'ot, •ml ennek az embernek leikéi terheli. H * ezt a névtelen levelet a raill-stalti vizsgálóbírónak nem küldik el. Erdélyi Bila, a többszörös párba|hős és ál lovag, soha nem kerül talán Schadl elnök kérdés-pergölüze alá, hogy megmond|s, hogyan lehet leesni a Kanzell szikláról, hova lelt a veronál, amit vett a millstatli gyógyszertárban és mitől gyűrődött össze Forgács Anna sál|a...
Minden elkövethető intellektuális tün után Erdélyi BSIátl most a legszörnyűbb bűnnel: a hitvesgyllkos-sággal vádol|ák.
Ezért Idt nave ma legkeresettebb
Mlndontltt kaphsM l_ Orsa. ]
Tormell:
\'Magy.
téma az élet minden vonatkozásában.
Ettől az emberről, aki már betek óla hullámzó felindulással, de alapjában nyugodtan űla vádlottak padján,
Igen érdekes kanizsai vonatkozású dolgokat tudtunk meg.
Erdélyi Bila igen sokszor járt Nagy-ksnissán.
Oyengéd érzelmi szálak füz ték ehhez a városhoz.
Szorosabban véve a Polgárt Egyletben felállított kulisszák világához.
A mllllstaiti .hős" akkor még cssk
22 éves volt, de s krakéler természet épen ugy megvolt benne, mint ma, amikor a főtárgyalás osztrák tsnuival szemben ugy viselkedik, bogy az elnök erélyes cernzá|a kopog|a rendre. •
A Zalai Közlöny munkatáras hosz-szas utánjárással megszerez e azokat az adatokat, melyek Erdélyi Béla
Js|szavstkszall KOzpontj
B„J.p..l, L, H.rlkr Miki*,-.. 11* 111.
nagyktnizsal tarló kodására vonatkoznak és ezeket szavabihe ö informátorok elmondása után itl sdjuk.
Tehát Erdélyi Bélát már ezelő I három évvel, 1925 ben szívbéli kap-cso\'atok fűzték és hozlák Nagykanizsára.
A széles vállú, hitározo t fellépésű feketekeretes szemüveggel érdekesl-
le\'.r fl<uta akkor ls nagyon vigyázott a külazinre. igyekezett azt a látszatot kel enl, mintha — lestem — ery főherceg P. rlsban, mond|uk a Mouiin Rougebt látogat el és bár adja az igen finom urat, kilétét nem óba|t|s feifedni.
Erdélyi Bila Is Igy Idt.
Akkorihan
az Asszonyi féle színtársulat
szolgáltatta a Polgári Egyld jó öreg egyszerű deszkáin a a.tnmüvésze. cdfgjait es\'éröl estére. Ét ebb n a társulatban volt így kedves sreu, Igen jó alakú fiatal, kezdő színésznő:
Pártos Klári, (jelenleg s szegedi szlnhái t«g|s.)
Pártoi Klári akkor, mini kanizsai színésznő, h innan, honnan nem, ismerte Erdélyi Bélát. Ml az h>gy lsrrerte? B.\'uső, intim vlsrony volt

ízölöoltvanvok y. i
V .. >IMA-L\\ . , , « CVOKCUI* SVCiUOK. •
1 • , I . .,1 , , I .< . - í • , . •
l LCMl\'. IM< I L 111*!
f. TELEKI
SZOLO T LLLPLK \'


KépvUlik: MI1
Í Mandl Sándor ur Tapolca és Szlovák Endre ur Keszthely.
Hősök szobra a feledés városában
Irta: BARBARITS LAJOS*)
Kevés városnak adott a sorsa olyan szép, olyan gazdag multat, mint Nagykanizsánsk. És kevés város feledte el snnylra a múltját, mint épen Natykanlzsa.
Évszázadok óls szilái erre a városra a feledés homokja és lassan betskar mindent, arai mull és nem hagy egyebet soha, csak a jelent, ami sivár. Lekopott rólunk egészen s mull dicsőséges patinája s csak a gondterbes ma és bolnsp maradt belőle.
Ki tudja ma már, hogy a keresztény egyháznak ssentet neveltek a kanizsai vátfalak?
Ki tudjs, hogy Kups vezér, akit Szent István poginy lázadása miatt fdnégyeltetdt, Kanisa várát is döngette keresztény-üldöző hsdaival?
Ki ludja ma már, hogy ünnepi rigmusainkban miért nevezzük Nagykanizsát a Zrínyiek városának?
KI tudja, bogv Zlnyl Miklósnak, Szigetvár hősének, a kanizsai vár egykori kapitányának a török állal
•) Onnepl beizéd a hősi sioboiért rendezett csütörtöki hangversenyen.
levágott feje, három napon át Itt pihent a kanizsai templom katafalk|án, mi\'lő\'t eltemették volna?
Ki tud|a, bogy Zrínyi Ojförgyöt a kanizsai várkapitánysága Idején ért méltány\'alansíg kergette n búskomorságba és a halálba Is?
KI tud|s, hogy a költő Zrínyi Miklósnak hány álmatlan é|szakái, hány hajszálon fordult barcl kalandot szerzett a török rabság alatt sínylődő kanizsai vár?
Lá!|uk-e emlékét valahol is ebben a városban a Z-lnyleknek? Vnn-e valahol szobruk, ligetük, emléktáblájuk? Van-e cssk megfestett képük, vssry Írott emlékűk valahol?
Sebol semmi.
Cssk a azép*n, de üresen csengő
szavak: .Zrínyiek városa."
*
És ahogyan nem törődtünk évszázadokon át a Zrínyiekkel, ugy nem törődtünk az egész ksniisai múlttal sem. Minden rög, amin ez a város
3>011, egy-egy darsb történelem. Fel-
rta-e s kutalás, bogy ml mindent rejt itt s föld méhe? Megkereslűk-e az egész magyar történelemre döntő fonloisásru kanizsai mull eltemetett emlékrit? Van-e ennek a történelemnek tudója ? Van-e ennek a történe-I lemnek hivatott kutatója ?
Sehol senki.
A feledés váross mindent elfelejtett *
Ét a feledés városi elfeledte azt ls, hogy falai köiűl ezren és ezren Indultak el s világháború harctereire, de ezren és ezren nem jöttek többé haza azok közül.
Tud|a-e valaki ma, fiz évvel a bá-botu befr|ezése u\'án, hogy hány hősi balotfat áldozott Nagykanizsa a ma gysr hazáén? Feljegyezte-e valaki ezeknek a nevét?
Apró, sárbs ragadt kis falvak mind felemelték már a kegyelet oltárát, emlékszobrok oldalán, hősök oszlopára, ha egyébre nem tellett, egyszerű kötáblába vésték hőseik nevét.
Hol van Nagykanizsa hőseinek neve ?
A feledés pora takarja Okd.
Egy hónapja, hogy 1100 hősi halott nagykanizsai teme!ő|ét a kegyelet síremlékeivel megjelölve átadtam a város társadalmának, bogy legyen zarándokhelye, ahová lelkében megerősödni |ár. Hogy legyen örökké Intő példáji a hazafias kötelességek teljesítésének. Azok majdnem mind Idegen halottak. Alig van közöttük nagykaniissi. Sőt, nagyon sok közülük Idegen országok bős
katonája. A kegyelet adóját mégis valamennyiükkel szemben egyformán
leróttuk.
Nagykanizsa hősi halottainak porát azonbsn nem tudjuk, merre hordja a szél. Nem lud|uk, van e altjuk egyáltalán s bs volt ls, nem szánlotta-e fel régen eke vasa, erdő vadja, hegyek Tavit\'Jt. Hitves, anya, gyermek nem gyujihat gyertyát sem slrdotnb-juk felelt, hiszen a kegyelet kicsi vigasztalása sem maradt drága ha-loltslk után.
Fel kell tehát építenünk most már ,az 0 emlékűket is. S ha nem is építünk hősök templomát, mint Kaposvár, ha nen Is emdOnk mauzoieu mot, mint boldogsbb országok név-t«lm katonáin ik építettek, — de legalább a nívüket örökítsük meg és ne hagyjuk a feledés porát rá szitálni azokra is, akik valamennyiünknél többet tettek a bizáérl, hiszen — meghallak érte.
Én hlstem, hogy rendőrségünknek mos\'ani lépését követni fo«|ák a többiek és Nagykanizsa nem fogja engedni, hogy az áldozatul dobott életek hekalombá|a ls emlékte!enül lűnjfln el pár éviized muiva, mint ahogyan |eltelenül eltűnt a históriás Idők sok büszkesége.
Tegyünk fogadalmat ma, hogy a
ittft. dectmbsr S.
ZAUU KÖZLÖNY
Sí GRILL
(Parlsl kalitka) BUDAPEST, Vl,Pautay Ede-u.33
S3S3
Előkelő vidéklek leskedveltebb szorakozóhel,e Elsőrangú külföldi tánc- Sivarletémtlsoi
közöttük é« ennek a színésznőnek a kedvéért Jött le Pestről Erdélyi Béla Nsgykanizsára. Biztosan ott hagyott akkor szomorkodni két napig vala-kit, akinek azt mondotta:
— Drágám ne haragudj, Ozlell ügyekben Dunántuira kellett mennem.
Pártos Klári pedig, akinek Erdélyi nemcsak Imponált a széles vállaival, hanem határozottan szerette is,
minden szombat délután hűségesen várta Bélát az állomáson.
Ha jött a szombat, Klári már iz gátolt volt és mikor el|ölt az lde|e, gyorsan autóba 011 és a kávéháziól kihajtatott az állomásra.
Amint berobogott a pssti vonat és annak máiodosztályu folyosóján (eltűnt a feketekeretes szemüveget viselő Eidéiyl, s kis Klári integetéssel köszöntötte. Aztán visszahajtanak kettesben az autóvsl és ha Klári történetesen azon este nem játszolt, le sem jött többet szobájából...
Még a vacsorát Is felvitették és ott turbékolt a két galamb...
(Azóta az egyik galambról kiderült, hogy vércse. Karmainak nyomát törvényszéki orvosszakértök vizsgálják és erről álliljs s védelem, hogy a takaró csúszhatott f:l és az okozta a .sérülést"...) Erdélyi Béla minden szombaton délután megjOtt Nagykanizsára, amig a szintszezon tartott. Ha Pártos Klán ezen az estén látszott, akkor Erdélyi hűvös előkelőséggel nézte végig s darabot és s kijáratnál várta a színésznőt autóval. Amibe alig fért a sok virág, amit — Erdélyitől kapott
Előrehaladott Idény miatt az Összes raktáron levő nOI éa gyermak télikabátokat
# gyári áron adom el.
JtIIM JÓZSEF, Kaalnozy-u. I.
Ugyanígy másnap, vaBárnap délután.
A gavallér Erdélyi (mert az voll és a pénzt nem Igen olvasta) ke-tülte, hogy Klárival társaságbsn keveredjen.
Mint infoimátorunk mondotta, (aki különben szintén szokott a színházak körűi sétálgatni, lu a szubrett vagy a primadonna kedves jelenség) — Erdélyi Bélával kevesen ismerkedtek össze Nagykanizsán férfiak, de mindenki megállapított róla, hogy
rettenetesen féltékeny.
Elég volt, ha a színésznő véletlenül vacsoraközben átnézett egy másik asztalhoz, Erdélyi azonnal ki nozta:
— Kit nézel ? Kivel szemezel ? Ki az akit keresel ? K<t vársz, kinek adtál randevút? Megütöm, hogy valakivel ls kikezdj I és igy tovább.
Szegény Pártos Klári, akármeny-nylre szerette is akkor Erdélyi Bélát, nem t-. heteit mást, mint szót fogadott neki. Nem nézett senkire és nem merte még az ismerősei köszönését sem fugsdnl.
Előfordult, hogy előadás közben Klári lenézett a színpadról valakire. Erdélyi felháborodást színlelve rohant be az öltözőbe:
— Már megint kivel koketiállál ? Azt hiszed nem láttam, bogy valaki integet fel neked a szlrpjdra?!
Mindezekből látszik, hogy az epedő, féltő azerelmeat már akkor nagyszerűen tudta látszani. De épen ennyire krakéleres volt a viselkedése. Najgv-kanlzs n konkrét esete nem volt. De szúró tekintetével gyakran ken s(tűi

feásK&ivom
A .Tfafkanna" védjegyű Ica a legjobb Ut. a legtlnomabb aromái és az utolérhetetlen kiadAtiAgol IcsteslU me|.
nézett embereken, akik megnézték. (Mtrl néznivaló volt rajta nővén. Arcán már akkor egész csomó párbajvágás.)
Ez volt különben legkedvesebb témá|a. Dicaekednl a párbajokról.
Ezzel szédítette a kis színésznőt is, akivel elhitette hétről hétre, hogy most ezért, moat azért volt ptrbaja valakivel.
Érdekes, hogy Erdélyi Bila ezelőtt bárom évvel már folyton Olaszországról beszélt és
nem egyszer csalta Pártos Klárit is, hogy menjen vele
Milánóba... Klári azonban nem m:nL Ki tudja, milyen jó csillagzat alatt mondta Edi:yinek, hogy nem...? Pedig szerette Erdé yit. Szúette és félt tőle. (U/y látszik a nők azt a férfit szeretik, akitől félnek ls egyúttal.)
Erdé yl pompásan tudta magát adminisztrálni már abban az időben.
Péld\'u\', mikor elment vasárnsp délutáa vagy este vissza Pestre, Pártos Kláiinak hatalmas vltágcsokrot vett és szt khlilék magukkal, amig a színésznő kikísérte az állomtsra.
A perronon sétálva Erdélyi meg-látszta a dúsgazdag barátot, aki 200 kilométert tesz meg a fővárosból, hogy imádottját lássa... U. Gy.
Szombaton és vasárnap
nagy zene-estély
magyar nótákkal.
.—\' >—\'
Disznótoros vacsora
a szokott szolid &ron.
Szíves pár Ifiig tlst kér
WOLLÁK JENŐ
vend/glfa.
Neotechnikum
egészségügyi-, gáz-, villamos-cikkek
állandó kiállítása
(tizemben bemutatva — belépődíj nincs) Budapest, VII., Vörösmarty-utca 5.
> 57 (Magyar Színháznál.)
Zalában is nyomoznak
Rőser-blzonyJtványok utAn
A i óriási port felvert Röser-.nlé-zet botránya mind szélesebb hullámokat vet. Kiderült, bogy nemcsak Budapesten, de a vidéken la számos olyan egyén nyert e\'helyezke-dét\', aki Röser-féle irettségl bizonyítvánnyal bírt. Most az egyas minis iterlumok utasították a vezetésűk alatt álló és Urloz6 közhivatalok vezetőit, bogy az a\'ájuk rendelt és hivatalukboz beosztott tisztviselők érettségi bizonyítványait haladéktalanul vizsgálják Mm. A talált „Rőier-blzonyitványokat" haladéktalanul fel ketl terjesiteniök s minisztériumba.
A rendelet megérkezett a zalai hatóságokhoz is, igy a pénzűgy-igazgatósághH, akik a mai napon bcc.áji|ák ki a felhívást a vidéki szerv* k vezetőihez és s közhivatalok (Ojökeihez az erre vonatkozó miniszteri rendelet szigorú végrehajtására.
Szükség-posta Ausztriában
(Éjszakairddlófelentés) Az ausztriai nagyiparosok szövetsége a pos\'a és távírda alkalmazottak passziv rezisztenciája miatt tagjainak a tartományok székhelyére küldendő sürgős és fontos küldemények kézbesítésére .szűkség" postai szo\'gálatot rendeztek be.
Alapíttatott 1847.
SCHUNDA V. J.
hangsiergyár ás hangsxerüxlct rn. kir. uSvarl uillltö »tb.

Hudapest, IV., Orőt Károlyi-utca 5. és Magyar-utca 18. sz. ■IndannamO hangtisr, alkatrészek, hurok éa axaksitrll javítások luphatók. — Továbbá laagapák, planlnóh éa harsaéaliaBaak eladása, becserélése, bérbeadása, javítása, euoe hangolása és vétele.
Legújabb rendazera gramofonok éa lamaxak.
LagkadvaaAbb r4aalatflaat4al faltétalak sssallatt la.
Ltkti lnisttH i MrtnsaÉÉ áraal
Női «z5vet- és
•elyem ruhákat
tekintettel arra, hogy ezen cikket többet nem tartom, gyáriáron alul eladom.
Mara léget lagyktuúw, toten-s. I.
multai ki fogjuk ásni a feledés strsrja alól, a Jelent pedig meg fogjuk örökíteni a késő nemzedékek számára. Munka és szeretet kell mindegyikhez éa — áldozatkészség. Tanuljuk meg mindegyiket azoktól, akik jeltelen sírjaikból is örök mementóként kiáltják felénk, hogy nemcsak a holtaknak voltak, hanem az élőknek is vannak kötelességeik. ,
A lovagias magyar gondolkodásrs Jellemző, hogy először a hősi temetőben, ! 100, nagyobbrészt idegen sir felett rakta le Nagykanizsa közön-aége a kegyelet emlékeit. Ezen a téren Napkanizsa közönsége példásan tel-Jeaüaitc sz élők kötelességét. Most azonban hátra vannak még Nagykanizsa hősi halottal, ennek a városnak hfls fial. A legkevesebb, amivel nekik ez a város tartozik, hogy nekik is emléket állítsunk s ha sírjaik-boa nem ls zarándokolhatunk el, de kgven köbe örökített jele a kanizsai vitézségnek is, azoknak ls, akikvér-tanuságukkal tettek tanúbizonyságot a történelem minden Idejében nevezetes kanizsai bazafiasságról.
önmagunkat, városunkat becsaljak meg, városunk becsületét véssük köbe, történelmi áldoiat örökérvényű nynÁáját adjuk át az utókornak, ha wtilékst állítunk most már a kani-
zsai hősöknek la. Egy ilyen emlék örökké égő lángot fog felgyújtani 30 000 silv mélyén. 30.000 ember naponta újíthatja itt meg slmenőben s .nem, nem, sohal" fogadalmát és 30 000 lélek naponta zarándokolhat el oda, bogy elűzze a lelkéből a csűg-
Sedésl, mai napjainknak ezt a vesze-elmes mételyét és bármilyen viharok között ls uj hitet merítsen s magyar sors további küzdelmeihez azoknak példájából, akik minden élőnél több szenvedéssel és nagyobb áldozattal voltak a magyar sors kemény kezének ostorozottjai. •
Szeretném, ha szavam nem veszne el a feledés pusztaságában. Szeretném, ha Nagykanizsa hősi szobrának talspzstára a feltámadó magyarság önérzetével és a Zrínyiek városának büszkeségével, mottónak a nagyi költő és hadvezér, Zrínyi Miklós Jelszavát vésetnénk: .Ne bán sd a magyart I"
r — ne béntsd a magyart I bántsd a népet, amelynek ennyi bőse termett I
Ne bántsd az országot, amely darabokra tépve, meggyalázva, bitónál kegyetlenebb halálra Ítélve is megőrizte ezer esztendő életerejét. Ne bántsd a toldat, amely — ha
orvul kiü.ötték is kezéből a kardot — visszaüt a puszta öklével, a földje géniuszával, a hivatása hitével. — •Visszaüt, ha kell a széttépett bilincseivel éa ha kell a temetőit túrja fel, hogy hősök csontjaiból faragjon buzogányt.
Na bántsd ezt a nemzetet, amelyet büntetlenül soba senki sem bántott 1
Ne bántsd a magyart, aki csak egy ellenséget fél, a csüggedést, de amig a magyar vér vizzé nem válik, addig ebben az országban a csüggedés úrrá nem lehet soha. •
A .ne bántsd a magyart I" hitének mi lehet ma az éltetője ?
Értéket termelni megmaradt földünknek minden porszeméből, minden magyar izom, minden magyar agy valamennyi sejtjéből. — Ennek a csonka hazának minden talpalatnyi termO rögre szüksége van. Minden talpalatnyi megművelt rög egy kalsptcstttés a Jobb IdOk épülő boltozatán. De nem csak a fold és a tudás többtermelésére van szükségünk, hanem a magyar nemzeti érzés terén ls ezt keli megvalósítanunk. Nem Jelszavakkal, hanem tényekkel, amelyek bármilyen kicsinyek az egyetemeshez viszonyítva, mégis hasznos összetevői ainak.
Egy Ilyen tény volt hősi temetőnk sírkövekkel való felruházáss s most egy ilyen tény legyen a kanizsai hősök emlékszobrának, a nemzeti érzés és önbizalom kanizsai oltáiks-lyének felépítése.
Mert gazdasági és kulturális erOk mellett a nemzeti érzés izzó kohójává kell lennie ennek a csonka földdarabnak, hogy ezek az erök expan-zivitásukkal szétfeszítsék a trianoni láncot.
A fegyverek fizikai erejét kiütötték a kezűnkből — nem a harctereken, hanem a béketárgyalások zöid asztalainál — de elfeledték, hogy a gazdasági és kulturális erőknek, a nemzeti életerőnek is van fizikája, azoknak is vannak torvényeik. Ez a fizika is élő fizika, ezek a törvények ls élő törvények, amiknek kod ifiké-tora a TeremtO és az Igazság a
feledés városában fslébradl emlékezésnek és a trianoni határváros újonnan felgyújtott Őrtűzének ezen a mai Onntpén a kOItO Zrínyi Miklósnak, egy fegyvernyugvása idején, Kanizsa várában Irt költeményéből Idézek:
.Lesz még Kanizsának iámét szabadsága. Bánat, siralomnak ötöm lesz váltsága, Elpusztult földünknek less még orvossága. Igaz magyarságnak csak u kívánság*/^
MŰI «oxlokt
ima.
8.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Dtoemlxr 8, szombat
Kómal katolikus: Mária az f. Protest.: Mária. Izraelita : Kist. hó 23. Nap kel reggel 7 óra 34 perckor,
nyugszik délután 16 óra 09 perckor. •
Piachoz Böske hangversenye este (él 9 Örskor a Caslnóban.
Kfsdalárda aerlegavató-ünnepélyeeite 9 órakor a Koronában
összmunkásság Örskor a Polgári Egyletben.
munkásság tánceitélye este 8 Eeylt
Kereskedelmi Alkalmazottak társas
vacsorá|a este 8 órakor a Vaskapu-ven dégióben.
Városi Mozgó. .Z. Fia: Kard és korbács", attrakciós izinmü. — .Itt a csodaszer, urak I" Szenzációs bohfzat. Híradók.
Uránia Mozgó. .Rsmner" (Az állat vagy ember) dtlma. Tájkép.
December 9, vaaárnap
kómái katolikus: P. Péter. Protest. Natália. IzraellU: Klsl. bó 26.
Nap kel reggel 7 óra 35 perckor, ayugszik délután 16 óra 09 perckor.
Lealtlmlsti nagy gyűlés délután lét órakor a Polgári Egylet nagytermében. Délután 5 órakor tea és este 8 órakor
Legl óraki
bankett a Centrálban.
Ksresk. Alkalmazottak jubileumi közgytlléae d. u. 3 órakor Kaját helyi-
lM
Városi Mozgó. .Az 5-lk osztály", Iz-fÜr ~
r
Városi Mozi magyar reptlz-flTm. .Thomson a kaland király", Cowboy-töiténet
Uránia Mozgó. .Ramper" (Az állat vagy ember) dráma. Tájkép.
Deoember 10, hétfő
Római katolikus: Mdklsdes p. Prot Judit. Izraelita : Klsl. hó 27.
Nap kel reggel 7 óra 36 perckor, nyugszik délután 16 óta 09 perckor.
KÖLCSÖNT AD
házakra és földekre elsíhtlyü bekebelezéssel, igen kedvező kamat mellett.
Megtakarított pénzeket
biztosan és magas kam>tlal gyümölcsözteti.
EiOst koronákat, aranyakat, Idegen valutákat és kényszer-kölesén kötvényeket legjobban vasárolja
Rigaifl lak K MWtl
KÁLMÁN LEÓ
Nagykanizsa.
A KOLOZSVÁRI RÉOI
SÁBGA IÁN0S cég
- klr. udvari szállító -ékszerész, órás, mflötvös
BUDAPEST, I?., Klgyó-utca 5 si.
(Klotild-palota)
fennállásának negyedik évtizedes emlékére mélyen leszállított árak mellett
nagy
árusítást
rendez
éa nb. pártfogói ügyeimébe ajánlja dúsan felszerelt ékszer, óra, arany- és ezűst-nemfl raktárát
Képes árjegyzék bérmentve
— Személyi hír. Stuller László állimrendörségl föfelögyelö, az őrszemélyzet! osztály parancsnoka 14 napi szabadságra meni.
— Chanuka-ünnepély. Az i<r. Nőegylet december II én, hélfón délután 6 órakor az Izraelita bitközség székházának ttnicstermébec Chanuka-Unnepílyt tait. Az ünnepi beszédet dr. Wlnkler Ernő főrabbi mond|s.
— Doktorrá avatás. Jákóhalmi dr. Rév/fy Zoltán ny. klr. főügyész flá>, tf|. dr. Rév/fy Zoltánt a budapesti Pázmány Píier Tudományeüye-(emen az orvostudományok dokio rává avatták.
fu6Háiásos»8B mmii\\
. i. | —j ^ t^- 1 a.
V SAVOlDÓ.VIItLtTHAJTÓ \'
— A Szanatórium Egyesület nagykanizsai fiókja tegnap déluán 5 órakor a városházán igru népes válarz\'máuyl ülést tartott köveidi Boér Ousztávné elnöklésével. Elb> tározták 11, hogy a Szanatórium szegényeinek a szokás.s karácsonyi kiosztást december 18-án tartják, amikor is 30 szegény közölt fejenként 1-i q szenet, Vs-Vs q fát, 1 — 1 kg. cuirot és 2-5 kg. lisztet osztanak ki. Elhatárolták továbbá, hogy a Szanatórium-pikniket htgyo-mányos nsp|án, február ellő szom-bit|án ezldén Is megrendezik.
KARÁCSONYRA
s laaujabb és tagasabk késl-munkákat nagyon JutAnyaeais
boesájlom a t. vuvölrn rendelkezésére. ■sailraaásakaL M|gli|lk és torltSk AaaxaállitAaát a legkényesebb ízlésnek Is megfelelően a
lagolc.óbban vállalom. ElAnyomtatáaok a legnagyobb választékú és legújabb mintákkal, művészies kivitelben készülnek
REIMITZ BÉLÁMÉ
kézimunkaszaküzlete DaAk-tér I. US1 Talalon SSB.
- Telefon-előfizetők figyelmébe. A hivatalos kiadású vidéki távbeszélő öelflrendes és szaknévsor december hó folyamán Jelenik meg. Ezt a névsort az összes vidéki távbeszélő előfizetők föállomásonkint díjtalanul megkapják. Eit a hivatalos névsort nem szsbad összetéveszteni a m. klr. távbeszélő hUózalok vidéki előfizetőinek szaknévsora (interurbán) és cimtár elnevezéssel forga\'omba hozni szándékoli magán klsdásu névsorral, melybsn foglalt adatokért a m. kir. posta semminemű felelőssé get n;m vállal.
Közeledik Karácsony szent flnnepe!
Legszebb ajándék, legnagyobb öröm
egy pompát íamizer!
Kérje tűin haifizcrdiktt felöleli Ingyenes dl»il4árt«STX4kSD ket él lemexA/jecriektlnket.
Mull évben 100 000 henftiereledll t 30 000 k6.i0oSI.ril mefeléf edelt ».»ílnkt4l I Oyári árak I Eltaaart ml«4»«i I

i*»n
hangszer-, beszélőgép- és harmonikagyár
magyarországi fióktelepe:
Bsdapest, 11/383. OUÖl-at 19.
— Ma lesz az összmunkásság táncestélye. Az ünnepre való tekintettel az összmunkásság, eddig ls nagy sikert aratott heti tánceslélyét ma es\'e rendrztk meg s Polgári Egylet földsilntl termeiben. Kttünö cigányzene mellett a tánc este 8 órakor kezdődik és tart é|Jel 12-ig. Az eddigiek sikeréből Ítélve ez a mull ság Is kedves hsngulatot Ígér.
Szombaton és vasárnap
disznóim mm
a Markó-fíie vendéglőben
éra I pangt
Rbonnensek felvétetnek.
— Torma Tóni Sztambulba kapott meghívót. Torma Túni nagykanizsai cigányprímás tegoip levelet kapott Sztambulból, amelyben egy ottani mulató tulajdonosa — napi 30 török font fizetés mellett zeneksrához diilgensül meghívta. Torma Tóoi, aki már külföldön többfelé Játszott és megismertetve a magyar cigányzene és magyar dal igézetét — bizonyos feltételek mellett hajlandónak nyilatkozott a sztambuli zenekarmesteri állás elfogtslására.
= Felhívjuk olvasóink fgyeinél a Nagyksniziat Segélyeg^iei Stövet-kezetnek mii lapunkhoz mellékelt hirdetményére.
„ MMáí«HAtÓ
WV>HHAKI/NVA
Kapható ■ Minden jobb
— Megverte 78 éves apját egy zalai gazda. Érdekes peri tárgyalt tegnap dr. Almdssy Q/ula törvényszéki egyesbiró IfJ. Varga Oyörgv 36 éves gazda ellen az volt a vád, hogy a ház miatt össxdNUfiobözölt 78 év» édesatyjával és a vita Hevében az apa egy husánggal rátámadt fiára. Es azonban TeflOktc ai aggastyánt, verte, rúgta és sulyos sérüléseket ejtett rsjta. A törvényszék számos tsnut hallgatott kL Dr. Mai-schtnbacher Viktor ügyvédjeiölt védelme U\'in a bíróság ilj. Varga Oyörryöt sulyos testisértés miatt az enyhttöszakass alkalmazásával 9 hónapi börtönre Kélje._
TRETORN
HÓCIPŐ VILÁGHÍRŰ
KERJE A fUSZERKERESKEDESBEN
A MOST MEGJELENT, 148 RECEPTET TARTALMAZd , <
SZÍNES KEPfKKELILLUSZTRÁlT j K OETKER-H-IE RECEPTKONYVET ÁRA30nuiR
KOZVETLfft HCZZ/V1K
DíOETKERA
BU0APE5T.VaXDNlHJ.Z5
A 127 receptet tartalmazó, .Hogyaa kéaaűl a Jó sütemény?" dmD könyvecskét ktváaatra továbbra is Ingyen és bénaeotv* kttkWa.
Szenzációs olcsó
meg-kezdődött
KARACSONYIVASAR
KISFALUDI ÉS KRAUSZ cégnél, NAGYKANIZSÁN.
áz év folyamán felgyülemlett rengeteg mennyiségit selyem, sztvet, bársony, pargett, vászon mosó stb
MARADÉKOKAT
soha eddig nem létezett olcsó árakon árnsitjnk.
Siessen, mlg a készlet tart!
1028
8.
ZALAI KOZLONt
Sütő- ós cukrászipar!
gépeket,
közfntézetl-, kórházi és szana tóriuml konyhagépeket és kellékeket jutányos árakon eltörendő minőségben szállít ISOS. éta fönnálló
KECSKEMÉTI ÁRPÁD [H
Budapest, TH, Bottenbiller-utca 48.
Teleion (Interurbán) Józset 365-46. SOrgönydm : Kemétl Budapest
Taasák ajánlatai kérni, sin
— A kórház karácsonyfájára özv. Qombos Józaefné 20 pengó*, a szegényház karácsonyfájára Özvegy Qombos Józtefní 10 pengőt adományozott, amiért bálás köszönetet mond a kórházi főnöknő.
= Ml a titka, hogy mindenki szőnyeget Barta Miksánál veaz? Mert kedvező részletfizetés mellett készpénzáron vásárolhat.
— Sakk-hírek. A Nagykanizsai Sakk-Krr 1928 aa rendes kö/gyOiéee vasárnap délután 4 órakor leaz megtartva. A házi-verseny harmadik fordulója u*án Szekulja vezet 3 egységgé\', de egy jatsi mával többel játszott. Legközelebbi verseny-játékok szombaton éa vssárnsp lesjnek.
=» A PFAFF varrógép még 20 év múlva is könnyen és >zépen v/rr, akárcsak az ellő napokban, ebben rejl>k az olcsórágr.
NAGYKANIZSAIAK
kedvelt lalálkozf h lye
BUDAPESTEN

VII., Baross-tér 23.
a Keleti pályaudvarral szemben.
Központi fűtés.
tlldeg-melegviz, „.telefon, rádió, fürdők, lift, írószoba, hall.
érsékalt
árak.
_ MO\'
= Meghívó. A Kcrrskedeiml Alkalmazottak Országos Siöve\'sfgének Nagykanizsai Csoportja december 9 én délután 3 órakor jubiláló közgyűlést tart, melyre a nagykanlzsii kereskedelmi alkalmazottakat ezúton is meghívjuk. Rolhensteln Mór orsrággyü-lési képviselő, Deuhch Jenő szöve\'-ségl főtitkár is jílen lesznek, 8-án este bankett, |r!eotkezni lehet az egyesület irodájában.
Áldott állapotku lerí i(k és ifja
uyák a természetes .Ferenc József keserűvíz használata által rendes gyomor és bélmQködést érnek el. Az ujabbkor! nőgyógyitás főképviselői s Perese József vizet igen sok esetben kipróbálták és kivétel nél-kOI gyorsan, megbízhatóan éafájdi-lomnélkül hatónak találták. Ksphátó gyógyszertára) bsn, drogériákban <s füszerOzIrtekben.
Fegyelmi
a soproni városi tanács ellen
A belügyminiszter a soproni városi íanács ellen tízmilliárdos hitellullé-pés miatt fegyelmi eljárást indított, melynek lefolytstásávsl a győri fegyelmi választmányi bizta meg.
= A mai naptól kezdve az ipartestületi vendég őben állandóan Horváth Jozsó zentkara muzsikát.
— Eldobta a szerencséjét. Az 50-ik állami lonjáiékon a 30 000 pergős főnyereménnyel a 193.795. az. sorsjegyet húzták ki. Ezt asois-jegyet az egyik bank annak idején egy vidéki kereskedő cimére küldte ei, aki nem fizette meg a sorsjegy árát. Képzelhető e könnyelmű szerencsés ember kétségbeesése, amikor tudomására adták, hogy 30 000 pengőt nyert volna — ha nem sajnált volna ezért csekély 2 pengőt fizenl.
=» Disznótoros vacsora szombaton és vasárnap a Horváth-féle vendéglőben Teleki u. 43.
banoversenye
— 20 havi részletfizetésre szállit-|uk — Igazolvánnyal ellátott ügynökeink ulján is — az egész világon legjobbnak elismert Singw varrógépeinket. Singer varrógép részv-társaaáf Nagykanizsán. Pó-ut 1.
= Képelt, gobelelnt, kézimunkált olcsóo, gyönyöröm klvsnsága szerint bekeretezi Melczer üvegkeres-kedö, Kazlnczy-utca.
Határozzon önként a legközelebbi cipőjavításnál!
Nem bőrsarkot
Pálma sarkot!
Egészség és f<»!;nrékoss6fl szempontjából Okosság és haladás alapján I
= Elveszett a rendőrtisztlkar hangversenyén egy arany brosch. A becsületes megtaláló silveskeOjék lapunk kiadóhivatalában leadni.
— Házasság. Kraut Margit, a I Zilamegel Qazdasígi Takarékpénz-I tár tisztviselőnője fs Neufeld Jakab } n városi szeszfőzde igazgntója f hó t 9 én, vtsárnap tartok esküvőjüket.
— A legelegánsabb női- és férfi ruhák, a legszebb cipők, mind a világhírű PFAFF varrógépek öltéseit dicsérik.
= Otthon szeretheti rádióját,
ki t«-k, kapcsolási vázla\'tal, fényképpel, alkatrészekkel forduljon biza* lommil Szabó Antal üzletéhez, díjtalanul szolgálok felvilágosítással.
Kezdeti! léi! órakor
nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7. Alapíttatott: 1862-ben.
ÉRTESÍTÉS.
A Nagykanizsai Segélyegylet SzSvetkezet 1929. január hó l-én nyitja meg
68-lk 4 évre szóló
évtársulatát.
Egy törzsbetét után hetenkint I pengő fizetendő.
Az előjegyzett könyvek kívánatra minden év végén felszámolbalók, mely esetben az addlx felszaporodott tőke a reá eső haszoneredménnyel együtt kifizettetik.
Kölcsönöket pdunk kezességre, jelzálogra is értíkpapirra; a tartozás 4 év alatt heti befizetésekkel könnyít módon visszafizethető.
UJ könyvecskék a szövetkezet helyiségében (Csengcry-ut 7. Dr. Rapoch f \'te bíz) már most kaphatók.
Befizetések mlndenKor hétfőn, kedden i agy szerdán délelőtt 9-11 óra kőzött teljesíthetők.
4771 Az igazgatóság.
— Agyonütötte • kidőlt fa. VIzl János szulimáni lakost a kidőlt fa agyonűiö:te. Ugyanez a fa súlyosan megsebesítette Andrekovtú jánost is.
— Disznótoros vacsora szóm* baton és vasárnap a Horváth-féle vendéglőben Teleki u. 43.
— Befejeződött a vizsgálat Szemző István bűnügyében. Szemző István városi adóhivatali tisztviselő ismeretes bűnügyében hónapokig tartó munka u án végre a mai nappal befejeződött a vizsgálat és sz ügy aktái átkerültek az ügyészségre. A főtárgyalás) a bűnügyben csak január második felében fogják megtartani.
— Meghosszabbították a hadi-kölcsönösök igénybejelentését. A népjóté\'i miniszter ulabb rendeletet adott ki, amely a hadikölcsönkötvény-tulajdonotoknak karitatív támogatásra való bejelentésüket december 31-ig tneghosszabbiija.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kdvéhátbaa VIII., Rarotta-tér 10
Megtakarítja DMkmrí^ÖK Te,ö,öl ,alpig felruházzuk!
Közludomásu, hogy áruink minőség* és snnsk olcsósága szenzációs I
az cda és visszautalt költségét, ha a Ke\'ett- ni
pályaudvarról egyeneien eljön áruházunkba. Min- BUdapCSt, VII., RáKÓCZl-tlt 74.
den vevőnknek, akinek cime birtokunkban ver. Magyarország legmodernebb
díjmentesen rregküld|Uk Ízléses naplárunkot. és legszebb áruházal Vldíkie méter áruitikból mlntákM szívesen küldünk.
Most megjelent nagy képes árjegyzékünket e lapra való hivatkozással Ingyen és bérmentve küldjük meg. MÁ
li
ZALAI KÖZLÖNY
m dezag«
Az e 1 8 ő európai
automobil, ocftlrtrcknt
melynek ára 1 s u h K c 11 1 eddigi
felülmúlhatatlanul kiváló tulajdonságai pedig
növekedtek
Modern, tartós, felszerelése tökéletes. MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL R.-T.
Budupes\', IV., Vaci u ca 24 szám. Telelőn: Autómat i 870 16 és Automata 870 51. «k
— Kedves olvasóink figyelmébe! A szent Qnnepek közeledével, mindenki azon töil a fejéi, mi vei szerezhetne örömet szeretteinek. Kedves kötelességünknek tartjuk fel hivnl olvasóink srlves figyelmé\', hogy mielőtt bármit vásírolns, feltétlenül tekintse meg a világhírű Semler cég (Bud.pest, Bécsi ut 7.) karácsonyi kiállítását. Kaionöse i felhívjuk olvasóink figyelmét a c\'gnél folyamatban lévő m\'r^dékvásárra, mely alkalmai nyújt a legjobb minőségű angol szöveteknek igen |u!á nyos áron való besierzésére.

Nagy karácsonyi árleszállítás
özv. Dr. Orosz liklósné
kézlmunkaűzletében
D. M.C. gyöngytonal (perié) 10 dkgr. 3 30
Szmirna, perzsa párna 3-— P » . szőnyeg 7 — P-tfit . . canava 80 cm
széles I m. 5 50 P . . canava 100 cm.
széles 1 m. 6 40 P
Óriási választék karácsonyi ajándékcikkekben, filét csipkékben, terítékben, motivokban.
Függöny anyagok — FUggönyök, ágy
lerfiök, párnák, modern mUvészI mon-tirozása a legolcsóbb árakon.
Tanalók és munkásnők felvétetnek.
1 kg.-os doboz
eukorborsé 1*20 1 kg.-os doboz vajbab . . 1-40
olyan, mlnt-a (riaa
Gyenes Lajosnál
8P0BTÉLET
A leventebajnoki mérkőzések utolsó fordulójának programmja
Folyó hó 8 án, szombston Zrínyi V<2 órakor Turu — Hungárii ■író Lackenbacher. ®/t3 órakor Kls-kaniisa Levente—13 FC. Bi ó Wolf. — Magyar utcai pálya-. \'/t2 órakor JAbarat Huioa-Hunyadi. Bíró Cvetkó s/t3 órakor Vaias-33 FC B.ró: Waldmann
Sertés vásár
•"•iSatUj 4037, malyból eladatlant >iu» a md> 8J0 darab Ebórandtl 166-170, swdalt 1*40—l"42, audett kOaép 126-l\'32 köanyfl 100 115, alsórend U öreg l\'tt) I-M), aiáaodrandU i\'34-1\'42, ingni süldó 1-10 I 40, asalonna nagyban 1-74 OCü ulr 2 06 -2 10, tebuaott h»a 164— 176 szalonnás télaartéa 170-2 06. As Iranvaat közepea
100 év múlva már csak muzeumban lehet még feltalálni
olyan páratlanul olcsó étlapot, mint a MOLNÁR-ÉTKEZDÉBEN, Kinizsi-utca 4. szám alatt most találni. Molnár László érti a módját, hogyan lehet rendkívül olcsón, pompás izü ételeket bőséges adagokban a közönségnek kiszolgálni. - Ma szombaton és holnap vasárnap ismét nagyszerű disznótoros vacsora, kitűnő fánkkal, amilyent csak Molnár Lászlónál lehet kapni.

KÖZGAZDASÁG
5000 hold nrbéres ingatlan visszaadásáért tárgyalások indnlnak meg a város és az nrbóresek között
Ha nem sikerül a megegyezés: beperllk a
:perllk a vá-várost — Megalakul e hónapban a közbirtokosság
Nagykanizsa, december 7 Itmereles, hogy 1880 bsn Ntgy-kanizta és Kisktnltsa egyesülésekor a város közös kezelés alá velte az
ter rendeletet adott kl, amely ugy Intézkedik, hojy adj U vissza az úrbéresek össies birtokait, megmozdultak az u béretek. Azonban a ml-
urbéieiek mintegy 5000 katasztrális [ niszteri rendelet dacara a város
holdat kite/ö erdő éa legelőből áiló ingatlan II. Ami helyWen volt, mert a telckkőnyweielésn:! nem teltek kü\'önbséget az úrbéres közbirtokosság és a politikai köiség közOtt. Az 1894 évi XII. tc., majd az 1911. évi XIII le. a.uán ugy intézkedett, hogy a legelik kű:ön kezeilesenek, ám a viros erről nem vett tudo mást. A közbirtokosság csak hosszú esiiendik múlva jóit iá arra, hogy in urbires területek vannak és mikor 1923-bfn a lölJmüvl\'sügyl minlsz-
= A betegségek egész sora, Igy: az epeköbetegtég és epehólyag-banlalom, gyomorbajok, csalánkiütés, az asthma biionyos esetei, vérpangás a hasban és különösen a máj-bin, köszvény, vesemedcncc betegségek, alkati kövérség stb. stb ese-IciDen a Hunyadi János keserűvíz biztosan megszünteti a székrekedés:, szabályozza a bél.rú :0dítt. A Hu uyadi János kesetüvizet nemre (b korra való tekintet nélkll mindenki klválA eredménnyel használhatja, annak hatásában beteg és orvos még sohasem csalatkozott. Az orvo sok ezrei Irjik elő betegeiknek és a betegek tízezrei írtak róla elismerő nyilatkozatot.
Nagykanizsai Takarékpénztár R. T.
1929. január 1-én 4 évre (200 hétre) szóló
Legkisebb törzsbetét hetenkint 1 pengő.
Minden egy pengő hetibetét után
megfelelő biztosíték mellett 200 pengő kölcsön vehető fel.
I )j könyvecakók már most elójegyezhelők :
KÖZPONTUNKNÁL (Csengery-
ut 1.)
és
kiskanizsai fiókunknál
(Polgári Olvasókör-épület.)
Befizetések bármely napon, de legkésőbben minden hét szombatján déli 12 óráig teljesíthetők.
StM Az Igazgatóság.
■ BflWAlHMEHOZATAL
CRETTNYUCATINDIAI BANÁN A LEGJOBB TÁPLÁLÉK
ebben az ügyben nem tett semmiféle intézkedést. VétfUl is dr. Fülöp O/örgy klskanizssí ügyvéd vette kezéb* nx úrbéres ingatlanok ügyét, aki 1926 ban hosszabb beadványt ) intézett a városhoz abban az ügyben.
Erre azonbsn még csak választ sem i kapott. Felteijesztési in éztek ezután \' a földművelésügyi miniszterhez, hogy , ez 1 kérdés dűlőre jusson. ! Dr Fülöp Oyörgy szerint az ügy i jelen pillanatban olyan stádiumban ; van, hogy már a köz II időben megkedvelnek a tárgyalások a uibite-, sek és a város kOzOtt. Hiszi, hogy a.kerülni tog a megegyezés, ha azon-i ban hz még s m sikerülne — az ágyét peres útra terelik. A per ki-i menetele — azrrln e — nem ké\'sé-\' ges, hiszen az 1870 töl 1874 i< folyt j a p„\'r, melyben a Kurla Ítéletet hozott — Igazolja, hogy cssk úrbéres ; terülelek, rnelyck:t azu án 1880-ban i a ké: város rgye\'ülésekor Njgyka-| nizsa kOzöt kezelés alá veit — noha | at egyesO\'ési okirat világoiaa fel-tdnteii, hogv ezek az ingatlanok j külön kezelendők. D.\' megvannak az összes okmányok, Iratok, ado nány-levé>, melyek mind «z akció igazát bizonyítják.
A vátmc^jc ét a város közön tége most énhetö órláti érdeklődéssel néz a lefolytatandó tárgyalások elé.
r Egyébként é\'te.ü ésűnk srerlnt a kitkanlzsal úrbéresek valószínűleg j már a jlvő héten megalakítják a közbirtokosságot és felszólítják Nigy-[ kanizra városát az ingatlanok visz-j szaadátám. _
\' (-) OFB tárgyalások. Az O/szá-
goa FOldbirtokrendezö Bíróság dec. 13 án Zilabér, Pakod, B.ltatár és Hegy hátkisbér köiségek földbirtok-rendezési ügyében a megváltott ingatlanok megváltási árát megállapító bírói Ítéletet felülviisgáljt.
linleoftle bánóim, jól éi olcsón
mint «t liieurny! utánrtnJcKi legjobban blionyltji
■II
Wolf 4 Comp., KllngenUial Sa Nr. 986.
N.gy áíjígjfiík Ingyen. Soktiti k6.iSnAUvt). M ptnjjio ItlOll icadittHk pulóm<uttMk. OrimolonlemiHk P J JO-tót. 9.
BP.mgFOWs 982-85. j
decembg 8.
ZALAI KÖZLÖNY
AFBÓHIBDETtSEK
anmtufransifi
Snaepaap tp u6U *0 flllár, mlndao további txó ttjTw fllí. tmMrn ét p*n-Wkaa lOugg M fillér, mt»4M tov«M>l saó dUa • fsll. Clmssó i minden vasta-pbb betabOl üld tpi kát uóuk száott-
nEmr.cS
£pOUta*»g«xést, klttelést legolcsóbban végez Stern üvegei, teleion 196. 5401
Tanítok elemi, polgári ég aUói gimnáziumi diákokat, további német nyelvel éa gyorsírást Is. Clm ■ kiadóban. 6115
6023
cigarettapapir a legdrágább anyagból, - pótanyagoktól mentesen -készül, az egészségre ártalmatlan.
Nukllcalii bakebateato* aliáss (•szegben i legelónyöaebben éa lt|m-sabbau lotjóalttat Aasál Igaáo pia*.
kMoBnkdiretiM Irodája Kazinczy-utca 2. szám.
Nagykanixrfn.
3163
ElSayomda (ezelőtt Blauhorn) Kárpáti BSapínál, Kölcsey-utca 15.
5736
TllllK
A mai értéktőzsdén ismét gyenge nyitás volt, aminek oka a konlremTn eladásaiban, valamint a külföldi tőzsdék gyenge irányzatában keresendő. K1IÖ rögén a Biuxilban nyilvánult meg a kontremin hatása, nyíláskor jóltartott, később elgyengült és zárlatkor pedig 2°/o árnyereségre lett szeri. Ax általános lanyhulás alól ki vétel még a Nemzeli Bank. Az árveszteségek azonban a 2%-ot nem haladjik meg A lanybaság különösen az arbitrázs értékekben és a vas-ipiri ériékekben nyilvánult meg. A forgalom szűk kerelek között mozgott, az irányzat zlrlatkor lanyha. A fix kamatozású pipirok piacán az irány znt üilettel.-n, tariotl. A valula és devizapiac tartott volt.
Dr. Lakatos Ra8cn bel Wien
Diétás gyógyintézetek, kUlOn sztvosztály,
mw kénesfUrdök.
őszi főealson, mérsékelt árak.
VALUTÁK AaftiU 27 80 i7 96 ■am h. 7952-7982 Cm k. 1M3-17 01 Déak. 153 50-148 10 Dtaár >0 00-10-06 Bollái 470-50-67250 FiaacUb 2*40-1260 1UU. 229 56-230 55 Uafcral 6410-04 40 Ul 887-347 Un — — Usa 29 93-W-1& 136 35-136 85 15245-183\'04 „ S0-45-8080 Pwata 92-41-93t0
•vájd L1102J-l 10 60
•vád k. 163 84-168 45
uuio
Bt
Ms
= Bútort diimenlesetr szállítunk bármilyen vaauti állomásra, garantált elsőrangú kivitelben. Négytől tizenhat hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyujtunk. Sok milliót takaril igy meg. Győződjön meg személyesen, Kopsteln bútoráruházai Szombathely, Kőszegi-utca 5. (üzlet *z udvarban) és Sopron
FÉRFIAK életérdeke az JIOR Ml"
Azonnali eredményért teljes garancia. Ismerteint 50 llll. bélyeg ellenében diszkréten, bérmentve ktlld : Keleti J. orvosi mii szertár Budapest, Petflfl 5 -u. 17. Ajaj.
Zürichi zárlat
Mrta 2038 London 2518, í««»io<» 61912 Btaaaal 7117. MUaiio 7718, Madrid 83 85, Attaui.ua 20645, Bulli 118 71, WU« 78 02. Softi 3 75>/» Práva 16-38, Var*1 68-20. B»Upxi SO-64 Be r\'d S I2\'/|. ".karul J07Vi.
Terménytőwúe
Az árak változatlanok. Az Irányzat tartott, a forgalom közepes.
Buj Uaaav. 71 kg-os 2510 -24-25, 7d M-os 25 3 >-25 50, iU ks-o. 35 60 24 70, 80 ím 25-70 - 24 8Ű dunántúli 77 kg-r.-> 24 85 25*00, 7a ka-ot 2410 -24-2S 79 kg-oa 28-35-25 45. 80 kg-os 24-45—24 55, roaa 23-75 -22 95, takarm. árpa !5 28— \'5 50, sOíárp* 27-00—2750 mo 24 15 -25-50. la«f«if ó 30 75 81 25. tengeri uj 24-90-2415, karó* 1174-1900

U&VlZAn Atmi. 229 85-230 55 thlrri* 10-C6 10 09 SarUn 186 43 146 8S Brüasad 79 47-79 82 tikamt 8-37-344 KopanhJ43-70-l53 10 Lonácn 27-76-27 84 Madrid 90-44-92 95 Milano 29-97-30-07 Mttwk 472 60-4 10 Oaalo 14365-16305 2*85-23-42 1M6-17-01
--- 418-4-16
MseWs. 14302-143 42 Varsó 14-20-64 40 WlM 80-63-80-78 ■Moh H0-30-1I0-60
egener.
bizalom dolga.
Hálók, ebédlők, uHsxobák
a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
Kaávezt fiiatéai feltéttelek.
Székely Vilmos
butortelepe lagTktalm, UzUay-atca 4. u
Elsőrendű sajái kárpllosmühely
Szombaton éa vasárnap

a Ritsohor vendéglőben.
1 disznótor 80 fillér 1 lt. bikavér 80 fillér
S.ives pártfogást kér
Ritser Mór
vendéglős.
Ffl-iai IS- uáp udvari Salat, műhely vagy Irodának rs nagyon alkalmas, ktltOn raktár és padláshelyiségek kiadók. Bővebbet ax emeleten. 5991
Libamájat veszek 7 és 9 fillérért dekáját. Holzer, Husztl-tér 5. 6116
Complatt barokk-hálószoba eladó. — Megtekinthető Kaxlncxy-utca 35. 6063
~Ügyes~ká«lmtsebá«á nőknek állandá otthon végezhető munkát adok. Jelentkezni lehet délelőtt 10-11 lg Kisfalud! u. 14. 6060
Ma szombaton és vasárnap dlazaá* toroa vaoaora Kanizsai Lászlónál Ktnlzsl-u. 22. -6138
Egy «>oba-k»nyha december 15-r« kiadó Szekeres József u. 62. -6114
Mozgószlnházak
Városi Mozgó. Ma 3, 5, 7 és 9 órakor „Z fia: Kard éa korbács", attrakciói stlnmü. Főszereplő Dju rmb Fairbinks. „Itt a csodiszer, urak I", szenzációs bohózst.
December 9 én, vasárnap csak egy mp, két sláger! „Az 5 ik osztály", hwáló magyar repris-film. Fősiereplö Lolh Ha. „Tnoroson a kalandkirály" Cowboy történet. Főszereplő: Fred Th jmion. Előadások 3, 5, 7 és 9 órakor.
Uránia Mozgó. Szombaton és vasarnap 3, 5, 7 és 9 órakor „Ram-pet" (Az állat vagv ember), hitalmas drámai attrakció. Egy sarkrepBIő tra-
aa. Főszereplő Pat
. p, egy felvonás.
űxlsttislylaág folytatólagos raktárral, nsgy pince kisdó. — Orszii, Erzsébettér 10. 5907
Libamájat vassak 7-tfll 8 flT-lérlg dekáját — Fáhn, Zárda-utoa C. 6073
Idősebb flu olpáaztanononak felvétetik Furmen Imi énéi, Kölcsey-u. 5. Cipészmunkások Is felvétetnek. 5839
Katonai és agyenruháxatl zsinórok és oalllagok,
aapkáklegnafiyibb választékban
KAÜFlAlfH KÁHOLYHÁL Tel. 372
Játékáruk
lagnaorobb válaaxtákban
Kaufmann Károlynál.
„Bárautó" megbízható csak Kaulmann Maninál kaphaló csukott vagy nyitott. — Oarage: Nádor utca 6. Telefon: 167. és 571. A n. közönség érdeke, a elmet nc tévessze össze. 5548
Kanári madarak (harzi) eredeti Sellerl nemes fajból, változatos liangfuU-mokkal eladók. Eotvoi-tér 33
J! karácsonyi gondok megszllnnek, ha ruházati siOkscgleteit s Trlbon ruházati r. t.-uál szerzi be. Mert teklatettel a karácsonyra, megrendelőinknek nyolc havi réss-tellzetésre szállll|uk már áruinkat, de a részletfizetés csak februárban kezdődik. Közalkalmazottak réssére az összes ruházati cikkek, férfi-, nől-»zövetek, vásznak, selymek itb. megrendelhetők :
PRANOER JÓZSEF-nél Klnlzsl-utca 2a.
Szörmeáruk
67\'t nagy válaaxtékban
Kaufmann Károlynál
Egy Bzlatbalylaág nagyon olcsón
! kiadó. Bővebbet Welazfeld cs Fischer
nél

Klaája: Nhalal tywaáa és LayUaáé TáOakt léováaytársaiág.
Fdetös kiadó: Zalai Károly.
Kaufmann Károly
nrl és nőt dlvatáruháza
Vuántil i legolcsóbb t legnagyobb
Máaak, 6, 4, 4 és 3 szobás magánházak, több nagyobb és klsebbijövedel-mező bárháxak, emeletes-, Uzlelliázak és vendéglók. airtok Zalában 400, 90, 80,52, 33 és 17 hold épületekkel, báriat Vaamagyában 800 kaL hold, Tolnában 520 kai. hold príma birtokok meg-\' telelő épületekkel és urllakkal, asllf. birtok uantgydrgyvárl hegyen 5, 3 és 1 hold, Sagolán 3 és 2 hold Látáhaayan 10 és 3 hold, (elszereléssel és |ó épületekkel. Jutányos árban aladAk. Bővebbet Dukáaa Mlkaa Ing. közvetítő Nagykanizsán, Rákóczl-u. 29. ss. 6141
Aranyhegyi nj borok.
Aranyhegyi riíllng í liter —.76 Ilii. Asztali vörös í utcr — .66 fül.
Aranyhegyi ó-siller i liter 1 pangó
islforvan lárt palatkokbu, aveg c&riril.
SSfrAD Jáfa^L "iS?--
TcIctoo-rtnd.KMfcel 5 Ill.rtSI há.lm. Himlői.
Két alagáBaae bútorozott kSIOn-bajáratu szoba esetleg együtt is kl-__-6135
Oyár-utca 24. uámu házhely szabad kéz-Wt «|«jM. Bővebbet Csengery-ul 79 az. káztblajdonosnál. .6150
HiasfOstflláat vállalok. Welszné Ma-gyar-u. 41. -6074
Aaaaaat kladá 3 szobás lakás. Bővebbet KöÖ Józsefnél, l\'ő ut 17. -6147
Zongora uj Lanbcrgér Oloss bécsi gyártmányú keresztliu/os, három pedálc», Igen olcsón eladó. Megtekinthető Rákóczi-utca 16. szám alaU. -6141
I —
Mámat és franola órákat er Oötke, Csengery ut 4.
E£glng\'
adok. -6140
Szombat és vasárnap
disznótoros vacsora
töpörtyűs pogácsával.
Szíves pártfogást kér mm Óhidy látván
■lelőtt rádiókészüléket vásárol,
tekintse meg dúsan felszerelt UzlelUnket, ahol megtalálhatja a tökéletes rádiógyártmányokat, melyek olcsóságban és aslnO-ségben az első helyen állnak. Gyártmányaink az amerikai „Hammarlund 3* P. 140 —
„Hammarlund 4\' . 200 —
„SUver 8" . 260-—
„Sllver 7- , 480-—
detektoros készülékek . 2-50 tói Kapható: 6IU
Sállgmaaa áa Ballada rádlóUzeménél Badapoit, VI., Aaaráasjr-ot ». iiim. T. IÍ7-SS,
ZALAI KÖZLÖNY
19Z8. dMMMMf 8.
vese-, hólyag-, gyomor- éa cukorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese és bó yag homok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott elsőrendű gyógyvii. Házi Ivókúrára rendkívül alkalmas.
Állandóan friss töltés I
Főraktár: 11
WEISZ MÓR
Ifagykuixu, Klrály-itca 21.
DUKÁSZ FEKENC
épü\'eifa és des2kakereskedése Magyar-utoa 108.
Léo, etukaturnád, tetópata,
Hajópallógyártás és eladás
Furnér éa enyvezett lemez
Asztalosárugyár
Kéez ajtók éa ablakok
állandóan raktáron.
in Talafon ■ >90.
AF R I K
(tengerifll) Ismét és állandóan kapható.
Kárpitos kellékek, jutaszövet, heveder legolcsóbban
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél, Nagykanizsa (a Nagytőzsde mellett)
,,„ szerezhetők be.
Haán Oyuta nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
9858/1928. vht. szám.
Arveréai hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. ív LX. t.-c. 102. §-s értelmében ezennel közhírré teszi, hogy s nagykanizsai kir. járásbíróságnak 1928. évi Pk. 9858. számú végzése következtében Dr Miklós Sándor ügyvéd áltsl képviselt Frllch Józsel javára 3ÖU pengő s jár. erejéig lU\'iH. évi április hó 27-én foganatosított kielégítést végrehajtás utján le- és lelUlloglalt éa 73-10 pengóte becsült kővetkező Ingóságok, u. m.: szobabútorok stb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai kir. járás-blróság 1928-lk évi 9858. számú végzése folytán 300 pengő — llllér tőkekövetelés, ennek 1927. évi január hó 5. napjától |áró 5o/o kamatai, W\'o vállódij és eddig összesen 164 P 66 flll.-ben bíróilag már megállapított költségek erejéig, Nagykanizsán, Sugár-ut 43. sz. a leendő megtartására 1928. évi december hó 10-lk napjának d. u. 1 órája határidóul kltilzelik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881 évi I.X. t.-c. 107. és 108. §al értelmében készpénzllzelés melleit a legtöbbet ígérőnek szükség esetén hecsáron alul is el lógnak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és lelulloglaltatták és azokra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §. értelmében ezek javára ls elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1928. evi november hó 21. napján.
Haán Oyula s. k.
6157 kl/, bír. végrehajtó.
Ad. 1537/ált. 1928.
Pályázati hirdetmény.
A Nagykanizsai Ipartestület elöljárósága a betegség folytán lemondott vezető főjegyző állására az alapszabályok 17. §-a alapján ezennel pályázatot hirdet.
A főjegyző kezdő fizetése az egy évi próbaidő tartamára havi 160 pengő.
A pályázatok benyújtásának végső határideje f. év december 31-ike, mely időn tul benyújtott kérvények már figyelembe vétetni nem fognak.
Az állás január, esetleg február hó folyamán megtartandó évi rendes közgyűlés után fog betöltetni.
A főjegyzői állásra csak középiskolai érettségivel, vagy ezzel egyenértékű képesítéssel lehet pályázni. Ipartestületi és közigazgatási gyakorlattal bírók előnyben részesittetnek.
A pályázati kérvényhez a következő okmányok csatolandók:
1. Születési anyakönyvi kivonat.
2. A képesítést igazoló okirat.
3. A folyamodó megelőző alkalmazását és pedig amennyiben rendelkezésére áll közigazgatási, valamint adóügyi gyakorlatot igazoló bizonyítvány.
4. A folyamodó fedhellen erkölcsi előéletét Igazoló hatósági bizonyítvány.
Az 1-2 alatt jelzett okmányok esetleg közjegyzőileg hitelesített másolatban is meilékelhetők.
Nagykanizsa, 1928. évi december hó 6-án.
A Nagykanizsai IparteatOlet Elöljárósága.
ABDULLA
Rózsalevélvégü (Török) árs.......
Abdulla II. szám (Török) ára ... Abdulla 16. szám ifc\'gyplian) ára) ...
a világ legkeresettebb szlvarkál i i =—
...... 20 drb P 5 20
...... 25 drb P 4-25
..... 25 dib P 3 50
ITanhafÁtr 3 Hungária Szállodával szemben levő külföldi dohánykülön-Ot(ipUdlU& legességeket elárusító üzletben BUDAPEST, IV., Türr István-u 4. Telefon : Aul 816-58. Az összes különlegességi dohányárudákban, előkelőbb szál\'odáfcban, éttermekben, kávéházakban, mulatóhelyeken és nagyobb pályaudvarokon. — Vidékre szállítás levelező-lap rendelésre utánvéttel.
Minden egyéb fajta ABDULLA szlvarka inegrtndelheló: madarl KREYBIO RUDOLF külföldi dohányáru behozatali Irodájában BUDAPEST, V., Sas-utca 29., I. 52. Teleion: Lipót 963-83. (A Nemzeti Kankkal szemben)
Kérjen árjegyzéket I moj Kérjen \'.rjegyzéket I
Fértl és női
KALAPOK
(HUckel, Gyukitu, Halean, Datrwk) férfi és női
SAPKÁK
ezallag, tomp, gyátsztályol
nagy raktára. Átalakításokat vállalunk.
GYENES ÉS VIDA
4soi /\\l8Ó\'emp\'om mellett.
Sáp« és hócipő
szaksieitl javi\'ása kizárólig
Sátrán és Feiler.Fő-ut 19
Címre\'ügyelni I
Uri mellékfoglalkozás.
Álla ndó képviselői keres Nagykanizsa és j vidékérc juialékrészesedés mellett luvar-levéllelulvizigáló Iroda. A képviselő leendője az Illeni kereskedők vasúti luvar-levelelt havonta összegyűjteni és Irodámhoz abból a célból beküldeni, hogy a kifizetett luvardijak helyessége a kereskedők érdekében lelülvlisgállasianak és a tévesen beszedett fuvardijlöbblet nekik visszafizettessék Háromszáz pengőig terjedhető havi mellékjövedelem. Levélbeli ajánlat Soh&fer M. oég Budapest, Népszinházulca 31 sz. alá küldendő juj
[ és karúsl
termeltetünk szerződéses alapon. Legkisebb terület 2 magyar hold. Részletes termelési leltéielekkel kívánatra készséggel szolgálunk.
MAUTHNER ÖDÖN
Magtermalő t. Műkereskedelmi R. T.
Budapest, Telefon -. József 463-65.
• Hl
Hirdetmény.
Sormás község úrbéres bir-tokossága közhírré teszi, hogy a tulajdonát képező községi nagykorcsma 1929. évi április 1-től számitotl 5 (öt) egymásután következő évre 1929. évi január 6-án délutón 2 órakor a községháznál tartandó nyilvános szóbeli árverésen a legtöbbet Ígérőnek haszonbérbe kiadatni fog.
. Kikiáltási ár: 1000 pengő. Óvadék 500 pengő, mely ösz-szeg az árverés megtörténte után, de legkésőbb 8 nap alatt az évi bér 50 3zázalékára kiegészítendő.
Részletesebb feltételek a birtokossági elnöknél megtudhatók.
Sormás, 1928 dec. 4-én.
WS9 Blrtokossógl elnök.
Hölgyek
figyelmébe!
hölgyfodrász - termében elsőrendű kf-sxoTgálás.
Manikűr. Fejmosás. Hájfealés Ondoláláa. Bélárat: Női fodrászatba a Széchenyl-utca felől.
Url fodrászatba a Kossuth Lajos-utca felől.
Síives pártfogást kér 6,w
Laikay litván főárán.
A keszthelyi kir. Járásbíróság mint telekkönyvi hatóság.
1048/1928. tk. szám.
Mi mrdttiíu-kimat.
Mosonyl Arthur Zalaapáti lákós végre-
hajtást szenvedő ellen Indított végrehajtási Ügyben a telekkönyvi hálóság a végrehajtói árverést annak ZalaapáU községben fekvő, egy jószáglestet képező Ingatlanain le»ő homokkő-, tégla éa zilndelygyár,
frőzmalom, fűrésztelep éa villanytelep, ■kóbáz éa gazdasági épületekből átló, közvetlen a Zalaapáti vasútállomás és 4 országút csomópontja mellett levő telepére 120.000 pengő kikiáltási árban elrendelte.
Az árverés 1928. évi december hó 21-lk napján délelőtt 10 órakor fog megtartatni Zalaapáti községháznál.
Az árverés stá kerülő és egy lószág-testel képező Ingatlanok él telep a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adhatók el.
Az árverelni szándékozók tartoznak bánatpénzül a kikiáltási ár 10o/o-ét készpénzben, vagy óvadékképes értékpaplroaban kiküldöttnél letenni és az árverési feltételeket aláírni.
Aki az ingatlanéri a kikiáltási árnál magasabb ígéretet lelt, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni.
Keszthely, 1928. évi szeptember hó 3. Dr. Sótl s. k. kir. jblró.
A kiadmány hlteléal: Illés t. k
Haán Gyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
594/1928. vht. szám.
Folytatólagoe árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajló az 1881. évi i LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. járás-í bíróságnak l!)2R. évi Pk. 10534. számú végzése következtében dr. Ilartha István és dr. Ilalphen Jenő Ügyvédek által képviselt Borpaiola R. T. és valamennyi foglaltató javára 83/ és 1477 P 27 Ilii. 8 Jár. erejéig 1928. évi junlus hó 14-én loganatoaltott kielégítési végrehajtás utján le- és felulfog-lalt és 12040 P 54 fillére becsült következő Ingóságok, u. m.: kávéházi berendezés, Halok, bútorok stb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai kir. |árás • bíróság 1928-lk évi Pk. 10534.-számú vég-\' lése folytán 83S és 1477 P 27 llll. tőkekö-, vetelés, ennek 1928. |unlus 1.napjától |Jró9°íO I kamatai, >/s% vállódij és eddig összesen 340 P — fillérben bíróilag már meg-\' állapított költségek erejéig Nagykanizsán, a Szarvas szállodában leendő megtartására 1928. évi december hó 7. napjának d. e. \'/jlO őrkor megkezdett árver és folytatólagos batáridőül 1928. évi december 10-ének d e. 10 órája határidőül kltuze-tlk és nhhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. § al értelmében készpénzfizetés melleit, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul Is el fognak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és lelulloglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §. értelmében ezek javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1928. évi november hó 29. napján.
Haán Oyula s. k.
kir. bir. végrehajtó.
1628 dfctmbcr 8
ZALAI KÖZLÖNY
78-ik
karácsonyi vásár
FIschel Fülöp Fiai
könyv, papir és Játékáruházában
= Nagykanizsán. ~
Legmaradandóbb, legértékesebb és legolcsóbb ajándékok:
Gyermeknek s Képeskönyv, mesekönyv. ——
• IfjúságnakiVálogatott ifjúsági irat, történelmKulizási könyvek.
• Felnőttneki A szépirodalom egy-egy remeke, kará-tm csonyi zenealbum, zenemüvek. ———
Könyv
Továbbá:
Szórakoztató és társasjátékok:
Kisebbeknek a Építőkocka, kópeskooka, baba, tornakészlet stb.
Ifjúságnak: Gőzgépek, laterna magika, mozigépek, vas ós fa épitőszek-rények, lombfürész és szerszámkészletek, bélyegalbum, hangszer és kellékek, fényképészeti cikkek, sakk, domino és sport cikkek.
Felnőtteknek: Toltőtoll, finom zsebkönyv, tároanaptár, imakönyv, levélpapír díszdobozokban, játékkártyák, irószergarnitura, emlékkönyv, képeslapalbum.
Karácsonyfadíszek gyönyörű választékban nagyon olcsó árak mellett. V A család szórakoztatására Gramofon és lemezok.

Szíveskedjék kirakatainkat és üzleti raktárunkat megtekinteni.
Ne rendeljen idegenből, itthon olcsóbban vásárol!
Í» ZALAI KÖZLÖNY
Olcsóbban
Ingyen
szerezheti meg az
hirdetett
könyvsorozatokat,
ha a hirdetési szelvényeket
Fischel Fülöp Fiai
könyvkereskedéseben Nagykanizsán
adja le, mert itt az egyes diszkötésti kötetekből
Mereskoiiszky munkái után csak P l"95 fizet
és postaköltség cimén kötetenként 35 fillért,
Dosztojevszky munkái után csak P 2-60 fizet
és portóköltség cimén 35 fillért házhoz szállítva.
Minden könyv vagy zenemű
olcsóbb, ha cégünknél szerzi be, mert sem felár, sem egyéb költség számítva nem lesz.
19M. december 8.
ZALAI KÖZLÖNY
11
Kertimagvak. Gazdasági magvak.
Madáreleségek:
Vegye* m dáreleség, kendermag, hámozottzab, fénymag, édesreper.
Műtrágyák:
Szuperfoszfá\', kí lltó, mésznitrr g to, C\'i\'eisatétrom stb. stb. „SMus" növénytápsó.
Gyümölcsfa-karbollneum:
Endt, Dendrtn, Solbar stb.
Növényvédőszerek.
Kicsinyben és nagyban kaphatók:
OBSZÁO JÓZSEF MtareMMta
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A Nróeág mellett, tm Teleion: 130.
VADBÚRÖKET
nynl, róka, görény. mókus,
nyest és vidrát, áaytallat, vasat, fémet alb. a legmagaaabb napi árban váaárol
8T1ÉI B. É8 mi RA8TKAIIZ8A,
Erzsébet királyné-tér 15. ssám.
Legjobb angol
Römi-kártyák
egves csomagokben, valamint ajándéknak alkalmaa dobozokban,
továbbá egyéb
Játékkártyák
kaphs\'ók
" FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében sin
Mayer Klotild Utóda.
VARGA NÁNDOR
gSimoiá, «gytl.itltó, ruhafestő vállalata
á nomtulh.ljrt ont IpirkUllllboo traojAr.oimtl küOnHlv.
NAGYKANIZSA
Kulnczy-u. 8. Hunyadt-u, 19.
Mos, fest, tisztit, plisséroz.
Szétfejtett kabátok festése már 8 pengőtől.
Háztartási fehérneműik legolcsóbban
__8(3
varr
■ <0 ■IVáLT JŐ MIM<?StSBEM
f(c iJvezö fij eféji/c//é/*/cÁ
SINOER VARRÓQÉP
m á s xv é NVTla.nsÁQ
FIÓKÜZLETE: NAGVKANIZSA, FŐ-UT I
A VILÁGHÍRŰ
varrógép
az ipirözók legpontosabb és legtartósabb szerszáma, családi használatra pedig nélkülöz hetetlen segédeszköz.
20 havi részletfizetésre kapható:
Brandl Sándor és Fia cégnél
Deik-tér 2 , a felsőtemplomnál.
Állandó díjmentes hlmzésoktatásI
vsa
Rúnagyár vMi nlattal ö lihitatf telepe Kaposvár
mmimimmsemmiemmsss—!!
Vegyttaxtltáara áa faatáara elfogad lárfl áa nSI ruhákat
bármilyen mlnóaégU kelméból.
U)raáHetiéire bórbutorokst, bőrkabátokat é» végárul.
Agytoll tisztítás huzalul egytllt éa enélkül.
Függönyök, kézimunkák, szőnyegek, butorkeímék, mlndenléle paplanok és szőrmék tisztítása, lertóllenlléae él leitése.
Pllaaáaroaáa áa goaiwráarosáa
a legelőnyösebb árban éa tegsiebb kivitelben.
Bővebb felvilágosítást nyujl Nagykanizsa részére a gyUjtőtelep vezetője :
Nagykanizsán, Erzsébet téren Állami adóhivatal. Régi postaépület.
ALADDIN LÁMPÁK
és fz összes aUMrészek kizárólagos lerakala
MELCZER JAKAB
Qvegkereskedése
Nagykanizsa, Kazlnczy-utca 1.
rja
Amerikai reáfayOi Irodabútorok,
íróasztal, amer. ösazerakható könyvszekrény, iratszekrény, kottaazekrény. Pénz-azekrény, lUzmentes okmányizekrény. vaskazetta, használt ét uj, nagy válaiz-tékban. — Adás-vétel, csere, Javítás, Alt. Pénzszekrénykereskedelml R. T. Budapest, Iiátvány-utca 6. Aut: 811-54. 10 S Kívánatra árjegriíktt köklOnk.
Hatóságilag engedélyezett
VÉGELADÁST
tart a 39 év óta fennálló
FRANK VILMOS
cég, mely alkalommal a raktáron levő összes
férti, fiu és gyermekruha,
valamint
kalap és sapka
a legolcsóbb árban kiárusittatik.
oniinental
-- ----_ . "---fV&r^X.
minőségben és tartósságban felülmúlhatatlan!
Hirsch és Szegő
Nagykanizsa
— Telefon 75. —
uj üzlethelyisége:
a volt Schwarz és Tauber féle
üzlet, a nagytőzsde mellett. #
Oyári lerakat:
zsák, ponyva, zsineg, kötél, lópokróc, vetőmag, műtrágya.
TüzifaéiSzén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épflletfa, mász, cement is egyéb építkezési anyag kereskedés*
Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120.
Kartellen klvfll
Első Balatonparti Mészgyár a termelést keszthelyi gyártelepén megkezdte. Elsőrendű minőségű
meszet
szállít a legnagyobb mennyiségben bármelyik állomásra. Ajánlattal készséggel szolgál a
Mészgyár vezetősége Keszthely Telefon 60 szám uis

budapesti festőgyár képviselete
tisztit, fest, pllssiroz,
gallérok, kézelők, fehérnemütk
legszebb tisztítása.
Harisnya szemfelszedés, fejeiéi,
úgyszintén ágytoll hófehérre való tisztítása.
Elvállalunk garancia mellett bőrkabátok, bőrruhák, bőröndök aktatáskák, cipők, kalapok stb. festését. Elhasznált, lekopott bőrkabátját újjá varázsoljuk és vízmentessé tesszük
Csengery-ut 5. szám alatt.
csak jó és megbízható minőségben, példátlan nagy választékban és ízléses kivitelben, feltűnő olcsó árakon kapható. Fizetési kedvezmény 4-tól 16 hónapig. Díjmentes szállítás bármely állomásra.
Tlmlrfábál kéezfllt hálészobák i 140, III, SIO, IN és 400 Psngó.
•ima, merfern hálák i 400, 440, 400, 110, 110 és 100 P.
Hélék luxus kivitalban ■ •00-tól 1100 Pengőig.
Előzékeny kiszolgálás, feltétlen megbízható szállítási Az ország legnagyobb bútoráruháza
SZOMBATHELY és SOPRON
K6szegi-utoa 5. (üzlet az udvarban). Várkerület 82.
Telefon 426. Telefon 330.
Ebédlók i 310 P-tól 040 P-ig.
Elsőrangú kivitelben loe-tél 4ooo-lg
Szalanak már 110 P-tól, ezónyegek ■O P-tól, függönyök konyhabútorok stb. stb.
i 1887-BEN.
t • l
08. évfolyam, 280 szám
Nagykanizsa, 1928. december 11 kedd
Ara 14 nnér
ZiLAI KOZLONT
politikai Napilap
Pcklfe azertetztf: Bartartt* Lajoa
•o Mn a
Apponyi Albert gróf kibontotta a legitimista zászlót Nagykanizsán
Apponyi Albert gróf; ,,A törvényes királyság restaurálásának csupán külpolitikai, de könnyen elhárítható akadályai vannak" — Bárczy István: „Követeljük a detronizációs törvény és Trianon revízióját" — Kállay Tibor: „A végleges rendezés egyelőre belpolitikai szempontból sem egészen aktuális"
Vaaámap három beszédet mondott Apponyi Albert Nagykanizsán
Nagykaalua, deccmbcr 10
Zászlót bontott ■ klrályhO Dunántúl nagymultu városában, Naaykani-nin a Magyar Férflik Szent Korona Szövetsége, Nagykanizsának az or-liágoe politikában egyre-másra visz-bingió neve ezen az impozáns Un nepen Ismét beled ibbant a keser-gésekbe fásuló magyar közvéleménybe. Apponyi Alberl, a jelenkor kg naxyobbmagyarj\'nik szavával bordia asát telefon és rádió ax ország minden részébe, hogy Nagykanizsán meglát megmozdult a zalai föld szelleme és Osi tradíciókhoz mélló komolysággal és nagyszerűséggel országgá röpítette a magyar királyság mellett letett hitvallását.
Nsgykantzaa sz utóbbi betek legviharosabb poli lkat aktualitása után tett színhelye a vaiá<n«pl legitimista zászlóbontásn k. A CKndes pusztulás városa f jlfijyelt a parlament házából burjánzó elv- és szó-csatákra és részt, Jelentősen nsgy részt kér magának azokból, amikor az alkotmányos magyar királyság eszméiének és a magyar politikai küzdőéinek legnagyobbjait hívta el falai közé, hogy szavaikból kitartást merítsen sanyarú sorsábin és egyben intő jelként emelkedjék bele abba a harcba, ami a magyar királyság restaurálásénak mikéntje kOrflí folyik.
Nagykanizsa vasárnapi állásfoglalása esak megnyilvánulása volt az ezrek és ezrek lelke mélyén élő gondolatnak. Most előlOtt az a telkek-Mi éi siót kért magáruk. Siót, amire egy ország figyelt. Dj nem azért, bogy dóré ntklbuidu\'ással fodl-son Magyarország sorsa kerekén. Nem I Nagykanizsa, amely a türelem erényéi a maga sok sienvedésén gyt korall\', a vasárnapi tanulságokból megerősödött bittel táplálja tovább meggyőződéseit és várja a történelmet alakító lényei ők okszerű sorrend-
fében majdan elérkező alkalmas Id\' ket *
Előkészületek
Díszt OltOlt a város és üineplőbe öltöztek az emberek és a lelkek az elmúlt vasárnapra. Lázas érdeklődéssel várta Njgyk/nlrsa a magyar ■flnzet ősz bölcsét, Apponyi Albert grófot és ax ö utmulató siaváf. Lo-bogó-erdő tarkította m utcák képét
és a Csengery-ul bi|áiójánál a város címerével ékes dltdalkapu várta a nagy aggaalyánt, Nagykanizsa díszpolgárát és a vele érkező politikai noiabilitáaokal. Az egész város sz utcákon voll, kíváncsit n és lelkesen várva a bevonulást.
Haialmaa, a füstös perion-tetőt megiemcgtetö üdvrivalgás kösiön-tölte a begördülő déli gyorsvonatot a tömegekkel zsúfolt pályaudvaron. Apponyi Albert gróf mél\'óságleljes alakja f(Isten, mosolygósan hagyta el a vonatlépcsőt. A fogadtatás az dsöosztályu váróteremben volt. — Apponylval rg>0tt érkeztek: Bárczy István, Budiptst voll p>lgármestere, Hunyady Ferenc gróf, Csekonlcs litván gróf, Széchenyi József gróf, Keresztes Ariur ny. altáboimgv, Krayzl Grnő ny. ezredes, Barna B rtalan miniszteri tanácsot, Hutlray Uyula ny. alezredea, Kralochwlll Károly, a délután folyamán megérkezett Károlyi Jizsef gróf ii. A fogsdiatáson jelen volt dr. Kállay Tibor la, aki már előiő este megérkezett N gykanizsára. A váróteremben dr. Sabjdn Oyula polgármester köszöntötte Apponyi Albert grófot, azial fe|ezve te szavalt, hogy kívánja: érje meg küzdelmeinek célját, Msgyarorsxág Mtáraa-dásál. Apponyi meleg szavakkal köszönte meg az üdvözlési. A város és társsdalmi, valamint a mcgaiekuWndó Szövetség vezetői hossiu autó- éa kocsliorban, a tömegekkel siegett utcákon kérésziül a városba hajtattak. Legelöl a város disihlntajs röpítette Apponyi Albertet és a polgármentert.
Az alakuló gyfllés
D.-lu án Vt3 órakor kezdídOtt a Polgári Egylet emeleli termeiben, ahol már 2 óiakor ember-ember hátán tolongod. A férfiak a nagy- és kisteremben, a nőt a karzaton. A rendőrség a legnagyobb erőfeszítéssel tudla csak a rendel fenntartani. Siá-lával szorultak ki az emberek a Polgári Egyletből. Ebben a neheien
megmozdítható, nehezen lelkesedő
városban Apponyi Albert személyé nek varázsa valósággal csudát művelt. Ebb:n az élete ketervea gond-
jaival agyonterhelt városban Is megdobbant a aziv és határtalan lelkesedésre! ünnepelte lépten-nyomon a s sáliakén! klmagaaló ősz vei ér*. A nagyié em emelvényén elhelyezhetett előkelőségek között percekig állt a nagy magyar patilarka a tapa éa éljenxéa orkánjában, mig végre Prti-blslavsky Perenc ny. ezredei káresetien szavakkal megnyithatta a Magyar Fér/lak Szent Korona Szövetsége nagykanizsai csoportjának alakuló gyflléiél. Bejelentette, hogy báró Szlerényl József betegsége miatt ntm jöhetett el a gyűlésre. Az erre vonat-koxó táviratot Krátky OyOrgy olvasta fel. Amint a zaj elül,
Apponyi Albert gróf emelkedik szólásra
tényezőket,
— Sieni Korona Siövelséget lőttünk alapítani — mondo ta a Danán-tul e fontoa kulturális és köigazda-ságl gócpontján.
Szövetséget ét nem pártot, mert az al peazme, amely kOrül tömöríteni ll/ánju\'t polgártársaink*), fölötte áll a pártoknak éa azok küzdelmeiknek. Ez az eaime azt a keretet alko!|a, amelyen belül kell lefolyni az alkolmányoa küzdelmeknek és azt a vitán felül álló alaptételt, amely a leghevesebb politikai öuze ütköiések kOzt is eg)b;lorrasz»ja az egéaz nemzetet. Ez az eszme maga a magyar alkotmány és annak év százados, sem forradalom, sem államcsíny által meg nem szakított jogi folytonossága.
— Mnlen nemietnek síüks\'ge van ilyen egységesítő alapgondolatra; de tulán egyiknek aem annyira, mint a magyar jemzetnek, aiélhuzási haj lamninak ellensúlyozására a geográfiai helyzete által követelt tömörité-aének biztosítására A magyar géniusz, amelyet a O jndviselés külö nös államalkotó képességgel áldott meg, kl Is termelte magábJI a ntkl megfelelő tlapgondolatot.
a mogyar Szent Korina elméletében, melynél tökéletesebbet, ellentálKbbat egy nemzet sem létesített.
t
— Miben áll annak lén/rgc?Mi-bín egyedülisége ? Mib;n magyar volta ?
— Abban a fenséges gondolatban, hogy
a királyi hatalom és a nemzet szabadságjogai ■ Szent Koronában összefoglalva fel bonthatatlan szerves egységet alkotnak.
Nem ugy, mint máa alkotmányok
ban: vetélkedő h talmi hanem egységet, akép, hogy tzent ugyan a király uralkodó joga, de ép oly szent ugyan a luua legkisebb polgárának Jogállománya, mert a Szent Korona az egyiknek ép ugy, mint a másiknak, kifejezője; mindkettőjüknek végső földi jogforrása pedig maga a nemzet; de nem napi á\'amiatoknak kiszámíthatatlan megnyilvánulásaiban, hanem ai állandóság |ellegéval felruházott államalkotó akaratában, melynek magvál-tortatása tekintetében bölcsen, nagyon bölcsen, Önmagának alkotmá-nyoa korlátokat azabott, foltételeit egy u;abb akaratnyilvánításnak. A trón betöltését illetőlet akép alakult kl a nemzeti akarat 250 év óta, hogy a törvényesen megállapított öröklési rend jelöli meg azt az egyént, akinek egyedül van jogi a királyi méltóságra és hogy a szabad klrályvá-issxlási jog csak akkor éled fel ujrs, ba már nincs öröklésre jogosult.
— E« ma a (örvényes királyság, mert igy határoznak a trón betöltését szabályozó utolsó törvények. E (örvényekkel szemben nem lehet hivatkozni a ránk erősztkolt, úgynevezett
trónfosztás! törvényre, mely kétségtelenül akadályt alkot a trónöröklési jog tényleges érvényesítésével szemben — horxá teszem :
nagyon könnyen elhárítható akadály, mely azonban (amit a törvényjavaslat indokolása hangsúlyozott* n klfe-leiésie |uttai) mint Idegen, Illetéktelen beavatkozásnak ránk kényszert tett lörvinybelktatása nem semmisítheti meg alkotmányunk szerves alaptételeit és nem a\'akilha\'Ja át a magyar nemiet alkományos gon-
IAUI tottowr
u
ti.
dofkos&s&t*
— A királyi trónnak törvényszerű betöltése ép oly leltétele n alkotmány sértetlenségének, mint amilyen leltétele viszont a nemzeti jogoknak törvényes gyakorlása.
A kettő együtt alkotja a Jogfolytonosságot, amelynek két oszlopa közt, akármelyik dől meg, Összeomlással fenyeget az egész épület
— Ma a nemzet btlső életének, a nemzet biztosságának, felemelke-déai lehetőségeinek siempont|áből óhajtanák néhány szót mondani a törvényes királyság jelentőségéről. Tulajdonképm ez a jelentőség már az eddig mondottakból la kitűnik. Ha
kétes jogdmO királyság
megingst|a — pedig megingat/a — a Szent Korona alkotmányát, azt az eöe várat, mely nemzetünk fennállását századok viharai közepette megvédte, akkor önként következik annak veszélynek felismerése, mely az úgynevezett királykérdés körül való minden törvénytelen kísérletezésben rejlik. Mikor • napokban a képviselőházban egy Ilyen törvényen ki-vüll királyjelölésröl szó volt, —
mely jelölésnek komolyságát én kOÍönbea erkölcsi okokból kizártnak tartom
— akkor a képviselőháznak egy köztiszteletben álló, demokratikus érzelmeiről ismert tagja kimondotta, hogy ő és mögötte nagyon sokan,
az ekép trónra kerfllő egyént bitorlónak tekintenék
és ennek
ezreknek, millióknak sértett jogérzete tiltakoznék a királyi hatalomnak törvény ellenire való megszervezése ellen, egy
nemzeti meghasonlás állana be;
hatalom keletkeznék, mely nem volna egyúttal tekintély, kényszerűségek, melyek nem ismerteinéntk el kötelességeknek. Az erkölcsi pusztítás, melyet az ilyen állapot a nemzet lelkében eszközölne, valóban kiszámíthatatlan volna.
— Éi mik volnának további következményei ?
Az egész nemzetnek volna e királya az, akit egy frakció erőlködése, hatalmaskodása aitetne a trónra?
A dolog természete szerint nem lehetne az, hanem rabja volna azoknak a tényezőknek, amelyeknek hatalmát köszönheti és legalább is bizalmatlansággal, hogyha nem elltn-séges Indulattal viseltetnék a nemzet azon réaze iránt, melyről tudná, hogy jogcímét kétségbe vonja. A pártos hatalom Összes csapásai nehezednének erre a szerencsétlen országra, a nemzeti egység megbontása akkor, amikor az erők összefoglalására a legnagyobb azükség van.
— Mindezeket tekintetbe vévi nem hihetem, bogy akkor, amikor majd a királyi méltóság tényleges aktualitássá vilik, akadjon felelősége tudatában lévő államférfiú, aki Ilyen helyzetet előidézni akarna. Ma, — éa ebben egyetértek a kormánnyal és mindazokkal, akik nyilatkozni nem kívánnak,
ez a kérdés nem aktuális. Ma, midőn az ország szabad elhatározása olyan külföldi nyomás akadályán ütközik, mehet jogosultnak soha sem fogok elismerni, melynek ellentállni azonban nincs erőnk — senkitem vállalkozhatlk olyan akcióra, amely a fennálló rendnek szilárdságát megbontaná.
törvényes királyság elvi alapjainak
megtelelő fogadtatásban ré-
És ez igy Is van. Siáz-
Hogy ez a rend annyira szilárd, ez a magyar nemzet józanságának fényes megnyilvánulása és ml, skik a törvényes királyság hívei vagyunk, akik azért ia vagyunk hívei, mert a nemzet biztonságának egyik pillérét látjuk benne, ml leszünk az utolsók, akik azt meggyengíteni vagy a nemzetre nézve veszélyt hozó akcióba jognl akarunk.
Nekünk ma egy köteleaségflnk van:
az eszmezavar előidézésére alkalmas mindenfék, akár tudományos mezbe burkolt, akár agüatórtkus módon vagy gonosz pletykák alakjában feltépő elmefuttatások zűrzavarában fentartanl a haial közönség elméjében és szivében azokat a hagyományos alkotmányos alapmeggyőződésekei, melyeken áiiamépűielünk szilárdsága nyugszik és tömöríteni polgártársainkat az ellentállásra, ha, amitől Isten óvjon, törvénytelen kl sérletezések a látóhatáron mégis meg-lelennénck.
— Ha a lényleges helyzet bonyolultsága nem adna alkalmat arra, hogy az alkotmányos alapigazságokat a köztudatban elhomályosítsák ás ha mindezt nem használnák fel Igy jól szervezett eilenagllácló a
megingatására,
ha teljesen nyugodtak lehetnénk a tekintetben, hogy nem történnek kísérletek a zavarosban ha-Idszására, akkor tartózkodhatnánk még atlól a zajtalan szervezkedéstől is, amelyet magunknak célul tűztünk.
De mikor mindezekben a tekintetek* ben a biztosságot nélkülözzük és mikor az emberi gyarlóság (örvényei szerint gyengül aniak az elvnek a lelkek fölött való uralma, amely hosszú időn át nem érvényesül a valóságban, kötelességünk ezekkel a veszélyekkel szemben srra a védekezésre gondolni, amelyek csupán a hasonló gondolkozásuak szövetkezete tehet halályosaá.
A
fen
jogfolytonosság nemzet-tartó elve ma csak az elmékben és a szivekben élhet és talán még jóidéig Igy lesz;
ezt a lelki életét kell megszilárdítanunk, hogy minden ellenáramlatok ellen eltipró erővel lépjen fel akkor, amikor a haza érdeke megengedi, hogy tényfeg érvényesüljön.
— A velünk szembsn működő részint nyíltan fellépő, részint az ellenőrizhetetlen pletykák odúiból mérget terjesztő agitáció, a magyar nem-
zeti lelket legérzékenyebb oldalán igyekszik megfogni,
a nemzeti királyság követelményeinek hí ngsulyozásával, amilyennek megvalósítása a Habs-
burg-uralkodóház hagyományainak örökösétől — ezen agitáció szerint sem várható. Hát <n erre megfeleltem az Oltó-vacsorán. Itt csak megismételhetem, hogy
nemzeti királyság követelésében egy lépéssel sem állunk a legszilajabb szabadkirály-választó möt
Engem, aki két király uralkodása alatt küzdöttem a nemzeti királyaágért, egyáltalán a nemzeti élet teljességért és boldog emlékű IV. Károlynál teljes sikerrel,
engem talán nem fog senklsem gyanúsítani azzal, hogy egy nemzetietlen királyságot akarnék a nemzet nyakára hozni;
aki ezt mégis megtenné, még felháborodást Mm érdemelne, hanem csupán a nevetségességnek volna kiszolgálható. Semmiféle legitimista elv sem bírhatna engem a nemzet azon természetes jogának és Igényének megtagadására, bogy mint szabad, független, öncélú egyéniség fejthesse ki erejét és teljesítse hivatását a müveit emberiség népssalád-jában. Da én tudom, bogy snnek
az elévülhetetlen nemzeti Igénynek minden biztosítéka meg van a mi ifjú királyunkban, sOt, egyedül őbenne van meg, meri a magyar jogból eredő, annak hagyományaiból táplálkozó, annak erejével működő halalom époly kelléke a magyar nemzeti királyságnak, mint a királynak magyar lelke, magyar gondolkozása, magyar szive. Minden forradalmi királyság alapjaiban magyartalan. A jogi éa az emberi feltételek összhangja adja meg a nemzeti királyságot. Ez van meg Oltóban és egyedül őbenne. Etéri képviseli ő a magyar alkotmánynak, a magyar jognak, a magyar életnek folytonosságát és ezért szolgálom Ogyét, nem mint egy dinasztiának, nem mint holmi royalista rajoagás-
nak, hanem mint a nemzetnek ügyét. •
Mialatt Apponyl Albert gróf beszélt, sddig lent, a Polgári Egylet kertjében Hunyody Ferenc gróf nagy beszédet mondott a legitimizmusról a teremből künnrekedt sokaságnak, mely a végén oly hatalmaa erővel él elte Apponyit, hogy belédőrgött a közgyűlés áhítatos csendjébe és hangulatába. Apponyl beszéde után Bárczy István
beszélt.
— A királykérdés — mondotta — nem pártkérdés. Akármilyen irányzathoz tartozik is valaki, az összeegyeztethető a királyság gondolatával.
Fekete kOnyv van a mi törvénytárunkban
és pedig az 1921. évi 33. te. — Trianon és a 47. te., mely a prag-matlca sakdót megszünteti. Es a törvény összeütközésben van a réti alkotmányunkkal. De ezt a törvényt meg lehet változtatni. Ugy az egyikre, mint a másikra nézve revíziót kl-vánunk I
— MII akarnak a szabad királyválasztók?
mögött
Klikkek, társaságok, alakulatok, aUk egy nekik való királyt szeretnének, amelyeknél ők lehetnének a kiskirályok. Hlsd azonban, bogy meg lehet győzni a törvényes királyság eSea-zölt, kivéve a kalandorokat.
— Az európai Idegesség lassankint fd fog szikkadni és belül a lelkek Is egybeforrnak és elkövetke-dk Trianon revíziója éa bodd várban megkoronázzák az Ifjú örökös királyt, II. Ottót I
Az közönség hatalmasan tflntet és éljenez II. Oitó mellett.
Megalakult a tlartlkar Pribiszlswszky Ferenc einOk azután határozatilsg kimondta a Magyar Szent Korona Szövetség nagykanizsai fiókszövetségének megalskrrlását
Dr. Szlgethy Károly indliványára a közgyűlés a kanizsai Szövetség elnökévé Prlblszlawszky Fenne nyugállományú ezreded, ügyvezető elnökévé P. Mátés Hliár plébánost választotta meg. Alelnök dr. Naláczy András esperes-plebánoa (Letenye), titkár és pénztáros Krátky Oyörgy.
Táviratok Károlyi József gróf ezután fd-olvaasa a II. Ottó királyhoz, Uquei-tóba intézendő táviratot:
, A legmélyebb hódolattal ajánljak fel életűnket és vérünkéi A nagykanizsai Magyar Szentkorona Szövetség"
Zita királynőnek a következő szövegű sürgöny küldetett:
„f-eiséged aggódó anyai tzhe találjon megnyugvást abban a tántoríthatatlan hűségben h ragaszkodásban, mellyel a Mindenhatónak áldását kívánjak felségedre és a királyi csokidra A nagykanizsai Magyar Szent korona Szövetség*
Az Ötórai teán
hölgyek töltöllék meg zsúfolásig a Centrál souterrain helyiségét. Apponyt gróf Itt s királyi családról, Ottó ne-veltetéséről, szallem! fejlődéséről-és magyar- érzéséről tartott előadást. Közvetlen, lebillncsdő, érdekes előadása után a hölgyek lelkes tábora Is zajos ünneplésben részaattetfe a 83 ik évében is frissen csillogö, töretlen szavú szellem-óriást. Este 8 órakor 203 teritékes bankett
volt a Centrál kávéház termeiben. Ezt megelőzőleg Apponyt Albert gróf szobájában fogadta Barbarüs Lajost, lapunk felelős szerkesztőjét és hoez-azabb lntervjut adott a Zalai Közlöny karácsonyi száma részére.
A bankett bosszú asztalai körűi együtt voltak Apponyt Albert grit körűi Nagykanizsa Illusztris vendégei, a városi veaetöaég tagjai és a társadalom minden rendű és rang* tényezői
lPOt, daca mbar
11.
CALAI ROILORT
Kállay Tibor pohárköszöntő/e
*9M Apponyi Albert délutáni beszéde u\'án ■ vaaárnsp legkiemelkedőbb eseménye.
— Vároiunk polgártági nevében fld/özlöm — mondti — Apponyi Albert grófot, a legnagyobb élő ma gyárt áa az előkelő vendégeket, az ettkeiőaégnek abban az értelmében, amelyben azt demokratikus társadalomban Jól esik elismerni. Mert po xIdájukat egyéni rátermettségüknek, nemességüket érzésOk és gondolkodások nemességének és azt, bogy a közéletben súlyos szavuk van, a közjóra irányuló tevékenységüknek köszönhetik. 0 ülnünk kell, hogy figyelmük rátér élődött erre s városra és reasáítm, bogy megismervén azt, a város közérdekű törekvéseit mód és alkalom szerint támogatni fogják. Brr* pedig szflkség van annál Inkább, mert
Kanizsának állandó gyakorlati oktatásban van részt arról, hogy mtt Jeleni egv ország külpolitikai viszonyainak hátrányos alakulása.
Muraköz elszakítása éa a szomszéd államok gazdasági elzárkózása megbénította a hajdan erősen fejlett életet. Épen azért kétszeresen nagyra becsülik itt azt a munkát, amit Apponyi Albert folytat a magyar egység érdekében, amikor működésével s népek szimpátiáját Igyekszik megnyerni s nemzet törekvéseisiémára.
— Tudjuk, bogy egyelőre még politikai, tehát hatalmi szempontok vannak túlsúlyban az európai népek egymásközti viszonyának szabályozásában, de látjuk, bogy az az irányzat, amelynek ma a nemzetközi életben Apponyi Albert a legelső reprezentánsa, aki az objektív bíráskodás és Jog elvének disdalra juttatására törekszik, — mindjobban megnyeri és mellénk sorakoztatja különösen a volt semleges államokat, a kis nemzeteket, mert a namzetak közötti egyenlőeég csak ezen sz alapon képzelhető. Erre
az egyenlőségre pedig épen ugy, mint a belső demokráciára nem a kicsinyek indo • kolatlan emelkedési vágyából, hanem azért van szükség, hogy a legkisebbek életérdekel és méltósága is ne legyenek veszélyeztethetók és elnyomhatók.
— A Szent Korona Szövetség tagjai a Jogfolytonosság nsgy értékére kívántak a mai gyűlésükön ls rámu-
talni. Akkor aionban, mikor a legitim királyaágról beszéltek, hozzátették, hogy s kérdést ezldöszerlnt s nemzet szabad akaratnyilvánításának megkö öttsége folytán még nem tartják aktuálisan megoldhatónak. Ebben azt hiszem, mindannyiunknak egyet kell értenünk. D: hozzá teszem, hogy
sokan vagyunk, akik sajnáljuk, hogy a királyság kérdés* még nem érett meg a végleges megoldásra.
Sajnáljak, mert
nélkülözzük azt a valódi tekintélyt, amely a tradíciókon
alapul. (Hosszantartó zajos he-
lyeslés)
Síjoáljuk, mert azt hisszük, bogy
ez biztosíthatná valóban a közéleti tisztaságnak azt a levegőjét,
(percekig tartó taps, helyeslés, tElJen Kállay Tibor /*) amely különösen a kisemberek szempontjából is fontos. És sajnáljuk, mert a mai tülekedő, könyöklő, törtető világban megnyugvás volna valamennyiünk számára, ha feltekinthetnénk olyan helyre, mely abszolút magasságból Irányíthatna és alkothatna szabályt társadalmi és közéleti kérdésekben (hossza taps).
— De bár sokan ssjnátjuk, hogy a végleges megoldás k he tősége még nem érett meg,
feltétlenül kívánjuk és akarjuk, hogy azt az Időpontot, amikor a nemzet szabad elhatározásának lehetősége beáll, mindenki türelmesen várja be.
(Helyeslést) és reméljük, hogy s mai gyűlés is hozzá játul ahhoz, hogy csillapítótag hasson mindazokra, akik a felmerülhető számos u) kombináció esetében attól félnek, Hogy elkéshetnének a kellő helyen való jelentkezésben.
— Ta\'án épen erre a helyzetre való teldn\'ettel, amikor minden kombináció számos támogatásra számithat, aki haaznot remél belőle, — azt kei! mondani, hogy
a végleges rendezés nem csak kül-, de egyelőre belpolitikai szempontból sem egészen aktuális,
mert ilyen kérdést csak akkor célszerű és helyes kifejléshez vinni, ha megvan a biztosíték arra, hogy elég gerincre számíthatunk a vezető társadalmi rétegekben ahhoz, hogy biztosak legyünk, hogy nem fognak megengedni egyetlen, a nemzethez nen méltó megoldást. (Helyeslést) A vezető magyar társadalom függetlenségén munkálni tehát nem csak gazdasági, hanem alkotmányjogi feladat ls s e feladatnál bizalommal nézünk azokra, akik most Itt megjelentek e városban, akik elóharcosok lehelnek e munkában, mert független és meggyőződéses embsrek. Igaz tisztelettel köszöntöm s vendégeket és mély hódolattal Appcnyl Albert grófot.
Hosszú, lelkes éljenzés helyeselt Ká\'lay Tibor szavainak. A következő pohárköszön!öt
gróf Károlyi József mondotta.
— Az ügy, — mondotta — ami
minket Idehozott, nem s mi egyéni tevékenységűnk folytán fog diadalra Juni. Csak egy, de ez döntő: — a törvény, a magyar alkotmány évezre des tradíciói és a teteles törvény szava. Éveken keresztül élt Oltó környezetében és elmondhatja, bogy az ifjú király egyénisége egy tiszta fahér lap, amire két szó van csak felírva: „Magyarország feltámadása."
A Himnusz volt Károlyi gróf toasztjának záró-akkordja, majd a király lelkes éltetése.
Gróf Széchenyi József felköszöntöjében kanizsai diák-korára emlékezett, ma|d a magyar p)lltikai történetben Nagykanizsa legutóbbi szarvp\'éseit fejtette ki, mint a város közvéleménye erkölcsi önállóságinak, politikai függetlenségének dokumentumát. Most ez a város összefogott a szent eszmék diadalra Juttatásáért. Nemzeti életűnk lerom\'ása ma olyan, mint a legsötétebb korban. A lelki-Ismeretet a lelkiismeret lenség, a tehetségei a protekció és az önzetlenségei a pénzért való tülekedés váltotta fel. Nagykanizsa a nyílt alsak városa s ma nylltsn állást foglalt az alkotmány fotytonósság mellett.
A kanizsai Ifjúság nevében Boda Károly lelkes, Igen talprsesett szavakkal üdvözölte Apponyi Albert grófot, akinek láthatólag nagyon Jólesett a szeretetteljes köszöntés.
Oróf Apponyi Albert ezen a napon harmadszor emelkedett szólásra, óriási tapsorkán között, bensőséges szavakkal köszönte meg
s kanizsai fogadtatást és ünneplést. Visszaemlékezést vetett a Bach-korszakba, amikor Deák Ferenc vívta barcát az alkotmány helyreállításáért és fslállitotis a jogfolytonosság elvét. Akkor s népjogokért folyt a harc. Ma ugyanez történik, csak nem a népjogokért, hanem a Szent korona másik és amattól elválaszthatatlan részéirt, a királyi Jogokért.
— Világosabban mint valaha — úgymond — látom az egyedüli alapot, melyen ez a megcsonkított nemzet visszanyerheti korábbi helyzetét, teljesítheti predesztinált hivatását az emberiségben.
Apponyi Albertet fdköszöntője után és később eltávozásakor Is (az éjféli vonattal visszautazott Budapestre) hosszan, őszinte lelkesedéssel és s mélységes tisztelet és rajongó szeretet rxtázisávsl ünnepelte s binkett közönsége.
A Klsdalárda serlegavatása
Nagykanizsa, decambtr 10
Disztingvált, ssaládias, szép ünnepség volt szombston este a Klsdalárda serlegavatása. A nagykanizsai daloséletnek ez a ritka értéket képviselő tagja a nyári dunántull dalos-versenyekről a nehéz műdsl-csoport II. diját, egy szlnezűst, izép-müvü serleget hozott hsza Kaposvárról. Minthogy előző évben a zalai dalos-versenyen, Keszthelyen a zalai dalárdák legelsejének klasszlfikálták a Klsdalárdát, nem volt megtepetéa a kaposvári győzelem, csak Igazolása a kanizsaiak büszkeségének. Örömmel sietett tehát a város társadalmának sok reprezentánsa, a város vezetősége, a társdalárdák karnagyai és tagjai a szombati kedves ünnepségre. A serleget Barbarlts Lajos, a Zalavármegyei Dalosszövetség főtitkára avatta fel a betegsége miatt akadályozott elnök helyett, beszédében rámu\'atva a dal kulturális Jelentőségére és általános átfogó erejére, szemben a művészetek és kuliura egyéb, nehezebben hozzáférhető ágaival.
A serleget BOchler Mór karnagynak, a nagykanizsai dalosélet fáradhatatlan, odaadó, eredményes és megbecsülhetetlen munkásságu elő-bsreosának adta át, aki azzal a szüleivel együtt |elenvolt koszoruslsányt, Czlráky Margitkát, köszöntötte fel.
Szenzációs olcsó
KARACSONYIVASAR
meg-
kezdődött
KISFALUDI ÉS KRAUSZ cégnél, NAGYKANIZSÁN.
Az év folyamán felgyülemlett rengeteg mennyiségit selyem, szövet, bársony, pargett, vászon, mosó stb.
MARADÉKOKAT
soha eddig nem létezett olosó árakon árnsltjok. ic Siessen, mlg a készlet tart!
1AJLAI KOUOffT
1928. december 11.
A koszorusleány kedves, meleg ui-vskkal ■ dalárdát űdvöiölle. Czlrdky JárásWró (Kaposvár) ■ kaposvári Városi Dalárds üdvözletét tolmácsolta. 11 óra tájban megérkezett a serlegavatásra dr. Kdllay Tibor országgyűlési képviselő, akit lelkes tüntetéssel fogadott az ünnepély közönsége.
Bűchler Mór a Kisdalárda nevében üdvözölte a képriselóL Bar-bartts Lajos a Dunántull és a Zala-megyd Dalosszövetségek üdvözleteit és köszönetét tolmácsolta dr. Kdllay Tibornak, dr. Sabjdn Oyula polgármesternek, dr. Krdtky István főjegyzőnek, dr. Kaufman Lsjos tanácsosnak, mint a város Jelenvolt vezetőinek a kanizsai d sl-kultura mindenkor tanúsított meleg pártolásáért. Kdllay Tibor további sikerekért vaió munkálkodásra bu:ditotta a daJárdlL
Az ünnepély alalt és után az ünneplő Kisdslárda szebbnél-szebb énekszámaival gyönyörködtette a fehér-asztalok diszes közönségét, köztük a nagyszámban Jelenvolt hölgyeket.
Piscber Böske dalestje
A kanizsai közönség nagy várakozásul tekinteti Fischer Böske mostani fellépése elé. Hosszú hónapok multak el azóta, hogy utoljára hallottuk. Pistiisr Böske azóla megfordult Bécsben, az ausalgi Opera közönsége előtt mulatta be nagy sikerrel tudását és ahol cssk fellépett elismerést és sikert aratott. Csak természetes, hogy ezek ulán kétszeres érdeklődéssel tekintettünk szombat esti estélye elé Hiszen Fltchi/ Böske kanizsai leány, innét loUult el művészi pályájára a legbiztatóbb Ígéretekkel. Meg kell hagyni, Flscher Böske óriási mód fe|lődölf és balzdt, ugy hogy a decemb:r 8 ikl kaszinói estélyen a kiforrott művésznőt és operaénekesnői hallottuk, akinek mindenesetre van és lesz még tőkélete- • sltsnl, csiszolni valója, — hlszsn az operaénekesnő élete folytonos tanulásból, továbbképzésből és tökéletesítésből kell hogy álljon, — de aki beérkezett a kitűzött céljához.
Flscher Böske opersénekesnő teljesítményei figyelemreméltók. A Kaszinó dísztermének táblás háza, nagyszerű hangulata, a szinte szűnni nem akaró tapsvihar — forró sikert Jelentettek a művészi teljesítmények elbírálásának legfinomabb és legérzékenyebb szeizmográfján. Partnere, Mltt-Ur Ferenc, a neves bécsi zeneszerzőben, aki örvendetes meglepetésünkre egészen jól bírja a magyar nyelvet
— brilliáns technikájú zeneművészt Ismertünk meg, aki nemcsak zon-goraklséretéve1, de két bájos sierze-ményének előadásával hallgatóságát meghódította. Szerfölött intelligens játékos.
Ki kell emelnünk a sikerűit ír a sor-ösueállitás\', mely sem a közönséget, sem sz előadd mű vészeket nem fárasztotta ki.
Flscher Böske muzilkálls, meleg színezésű előadása, meglepjen fejlett technikával párosultan, — stílusosan szólsltatta msg Schubert, Schumann, Wiber, stb. művdt. Puccini „Toica\'áilájában, IWÖer.Frelscbűlz" áriájában különösen ragyogtatta pom-
pásan iskolázott, gazdag hanganyagát. Mlttler saját szerzeményű dalainak hatásos dőidása ulán s magyar Idket szólaltatta meg Tarnay, Dlenzl dalműveiben. Az egészséges életerő, a szabidon ivdő lendület, a gyengédség és melegség csendült ki dalaiból. Nemcsak énekdt — de énje Is lelve volt a művészet élményeivel.
Mlttler futamai tiszták, gyOngyö-zőek, finoman tud hangsúlyozni, elegánsan Játszik és érzdmes szivét viszi be Játékába.
Már rég nem hillollunk oly siker-teljes, pompás dalestélyt. A közönség frenetikus tapssal ju\'.slmizta. (B.R.)
A népszövetség luganoi ülésszakán nem kerül tárgyalásra az optáns-ügy
Egy magyar vonatkozású tárgypont volt, azt is levettek a napirendről
Lugano, december 10
Ma alt Ossie 53. űlésszskéra a népszövetségi tanács. Az ülés zárt üléssel kezdődőit, amelyen a tanács megállapította a végleges napirendet, amely 37 pontot tartalmaz, A magyar-román optáns-ügy nem kerül szóbi. A napirendnek egyedüli közvdlen magyar vonatkozású kérdése s B )ldva völgyi helyiérdekű vssut ügye A nyílt ülésen Brland elnökölt, aki örömének adott kifejezést, hogy jő egészségben üdvözölheti Chamberlaint, Stresemannt és Tltulescut, akik a tanács legutóbbi ülésszaka alkalmával betegségük miatt nem jelenhettek meg. A tanács a Bo\'dva-vOlgyi vasút ügyét levette a napirendről.
Lugano, dec. 10. A tanács mai első ülésén a napirend második pontján szerepelt az optáns-űgyre vonatkozó be|elentés. Ebből az alkalomból Oajzágó László meghatalmazott miniszter, aki tegnap esle érkezett Lugtnoba, Magyarország képviseletében szintén helyet foglalt a tanács aaztalánál.
Az elnöklő Brland utalt arra a batározatrs, amelyei ebben a kérdésben a tanács a legutóbbi ülésszak alkalmával elfogadott. A tanács tudvalevően azt ajinlotta skkor, hogy a
két fél — Jogi álláspontjának és Jogi helyzetének teljes fsnntarlásávsl — tegye meg a szükséges intézkedéseket abból a célból, bogy meghatalmazottal lehetőleg minél előbb találkozzanak és kellő fdhalalmazás alapján Igyekezzenek a kéidés gyakorlati megoldását biztosítani. Abban a reményben, bogy ezek a tárgyalások sikerre vezetnsk, s tanács szeptem beiben ugy határozott, hogy az űgyd — ugy, amint van — a legközelebbi ülésszakára halasztja.
Brland Indítványozta, hogy ezt a határozatot tartsák lenn ez alkalommal ls. Hozzáfűzte, hogy a tanács nevében a legjobb sikert kívánja a tárgyalások számára.
Oajzágó László köszöneltd fogadta az elnök jókívánságait és Magyarország kormánya nevében hozzájárult ahhoz, hogy a kérdés tárgyalását a mostani ülésszak napirendjéről levegyék.
Lugano, december 10. Brland francia külügyminiszter ma délelőtt felkeieste Chamberlaint, hogy folytassa vele tegnap esti tárgyalisalt, melyeket az idő dőrchaiadoll volta miatt szakítottak meg. A mrgbetzélés mintegy három óra hosszáig tartóit. Ugyanebben az Időben Orandl olasz
Fehér fogak
minden arcot vonzóvá és széppé tesznek, gyakrnn már & pompásan Qdüó Chlorodont-togpaszta egyszeri használata titán. A fogak rltvld huinálat után gyónyorft elefánteiontfányben ragyognak, killónOsen ha a tisztításhoz a külón orre a c<Slrn készített fogaiatos jórtéji Chlorodonttogkelét használjuk. A fogak kóié szorult rothadó ételmaradékok, mely I* a kellemetlen szájszagot okozzak, ezzel a fogkefével alaposan eltávolíthatók. Kifévelj.- meg rgy tubus fogkrémmel, melynek ára 110 fillér, egy nagy tubus ára l\' 1\' . Clilorudont-fngkcfc (puha vagy kemény aórtéjű), 1\' 1 ftO. Chlorodontszíiim üregeid ént I\' 2 00. Csak kék-zóld színű csomagolásban „Chlorodont" felirattal valódi. MimlcnQtt kapható. Leo-Wcrke A. O., Drciden. magyarországi vezérképviselete: Molnár Roitalnn és Társa, iludapeat,
hu erill
(Párisi kalitka) BUDAPEST,
VljPaulay Edeu.35
Előkelő vidékiek legkedveltebb szárakozóhel e Elsőrangú ktlllöldl tánc- ásvarletémOaoi
államtitkár Tttulescunál lelt hosszabb
látogatást.
Szombaton kezdődnek az optáns tárgyalások Abbáziában.
Bukarest, d:cember 10. December 15 én, szombaton Abbáziában megkezdődnek a magyar-román optáns-tárgyalások. A román kormánymegbízottja Langa Rascanu athéni követ lesz.
A népszövetség egyik Ölés-szakát Madridban fogja tartani
Lugano, december 10. A külföldi sajtóban elterjedtek hírek, hogy a népszövetségi tanács a spanyol kormány meghívására legközelebbi űlés-szakát Midrldoau fogja tartani. Beavatott helyről közlik, bogy a spanyol kormány már többsiör Ismételt meghívását az utóbbi napokban Írásban is benyu|totta népszövetségi tanácsnak, azonban határozott idő megjelölése nélkül. A meghívó csak azt az óhajt közli, hogy a népszövetségi tanács egyik ülésezését tartsa Madridban.
A nagykanizsai metoorologtel^mej-
llgyelfl lelieSisiki HéttAn a Mmiru Ut i Reggel 7 órakor +38, (Mintán 1 órakor +3-2, este 9 órakor +2 4.
/W«d: Egész nap borult égboltozat.
Sséürdnyi Reggel Délnyugat, délben éa esle Északkeleti szél.
A Meteorológiai InUzet Jelentése szerint főleg nyugaton szeles és csapadékos idó, eső, hí, keleten hósUllyedés valóezinü.
■ozsósznraizAi
Városi Nagymozgó. K.dden és szerdán este 7 és 9 órakor .Puskin" (Miklós cár udvara), az orosz filmgyártás remeke. — Szerepelnek a moszkvai Müvészszlnház tagjai. — Kél nagyszerű burleszk.
Ingyen kapja
meg mindenki a
ZALAI KÖZLÖNY
1929. évi naptárát,
akinek előfiielése 1928. év
december 31 lg rendezve van.
Karácsonyi ajándékul Miltényi cipőt vegyen
Faszeges gyermekcipők
25 száouj ... 26—29 számig 30 —35 számig
P IO--
P 12*-P 15--
■ öi fu.ős fél pir.tos msgasszáru
ii ii
16 pengő és feljebb 22
Férfi egész és félcipő 22 ■pos*toipó nyers marhabőrből 35-ig P 14-50, 36 -39 P 18-50, 40 - 46 P25- —
Fekete egészszáru füiős vagy csatlós oipft. kézzel szegeit, körül bőrre), r ői 18-50, ferli 21 Teveszőr házioipA 8 pengő és feljebb Gyermekpapuosok 4 pengő és feljebb
Wimpasslng (R< itboffer)\'hóclp6, gvermek\'.O P, IcáayH P, Sflí&^féTw^íő ^ lM " P " ,el)ebb Mérték után készítünk 52 év óta legjobb minőségű oip&t és oslzmát
Miltényi Sándor és Fia cipöraktára, a Fö-uton.
jgyaeaül:
ZALAI RC^jONT
NAPI HÍREK
NAPINtND
DMMMbar II, keddi
Római katolikus: Damái p.h». ProteaL: Árpid. Izraelita: KlaL hó 28.
Nap kel reggel 7 ón 37 perckor, nyugaxlk (Mintán 10 óra 00 parckor.
Várost Nagymozgó. .Puskin", Miklós cár udvara. Kát nagyszerű burleszk.
— Személyi hlr. Pongor Henrik kir. korrwinyfötanácsos, ■ Transds-nubla Egyesült Oözmaltnok vezérigazgatója Budapestről Nagykani atira érkezett és ismét átvette a ■agykanizsai telep teljes Irányítását.
— Ma délután lesz a Cbanuka-ttnnepély. Az Izraelita Jótékony Nőegylet Rosen/eid József né elnőknO vezetése mellett ma kedden délután pont fél 5 önkor tartja meg szokásos Chanuka-ünnepélyét a hitközségi ssékhás nagy tanácstermében.
— A szombat—vasárnapi napl-rtnd IM eseményér öt anyagtorlódás miatt kivetkező számunkban tudósítunk.
— Előléptetések a rendőrségen. A szombsthelyi kerflleti rendőrfőkapitány Január elad hatálly .1 Horváth Szilveszter, Ágg Lajos, Baranyai János, OyOrgy Mihály, Oyurtti Oyörgy és Juhátz András tönsőr-aestereksi fö\'.örzsőrmeslerekké léptette elő. — Nóvák István volt rendőrt napibéres hivatalszolgává nevezte kl a kanizsai kapitánysághoz.
Kállay Tibor, aki résztvett a kanizsai legitimista aászló-bontás minden akfusábin, a tegnap déWőf.öt választól ügyes-bajos dolgainak ssentelte. Es azonban olyan bosszúra nyalt, hogy aredstí tervétől eMéröleg, csak az esti
ami aláal á ■ a A 11 iá ■ 1 - - 1 - -\' Q .. J .
vonattal tuoott vtssaaataznt huqs-pestrs. A fővárosbél nőst az tUrae-pekra vidékié utesik és csak ujte után tér vissza. Ezt azért közöljük olvasóinkkal, nehogy hiába felutsz-sanak vagy laiaklal küldjenek ezldö alatt Budipestre.
— Halálozás. Wadu Ado\'f nyugalmazott Igazgató tanító 73 éves korában Kis kontáromban maghalt. A vidéki pedagógia egyik lelkiismeretes oktatója költözött el személyébea az élők soriból. Halálát kltsr-Jadt rokouság gyászolja. Szilvay Oytüa kiskorairomi főjegyző apóstt vesztette el ai elhunytban.
— Holnap: III. szociális este. A holnap este 6 órakor rendezendő HL szociális este iránt a megszokottnál Is nagyobb érdeklődés mntatko-«Ik, mert annak előadója Pehm Jó-nef zalaegerszegi apát less, kinek előadására tavaly la zsúfolásig megtelt a Missziósház nagyterme. Jdger Istváaaé song óra-számai lesznek az «t műsorának tarkltól. Teajegy 1 pangő.
— Villanyárammal rádiózhat, ha vesz anódpóUót és Ustöliőt, hangszórók, felhallgatók, telepek, lámpák, összea rádióalkatrészek kaphatók — Szabó Antal sportflzl etében.
Dr. Hajdn Gyula éjszakai támadói azzal védekeznek, hogy be voltak rngva és kocsin akarták magnkat Kanizsára hozatni
A két támadót kihallgatásuk után elbocsátotta a rendőrség — A bűnügyi osztály 24 óra alatt derítette kl a tényállást
Nagy feltűnést kelleti megyeszerte az a cikkűnk, melyben megírtuk, hogy dr. Hajdú Gyűli ügyvéd ellen támadást intézek Nagykanizsa és Récse között az országúton, midőn az ügyvéd az esü órákban hazaidé hajtott kétlovas kocsiján.
A megtámadott ügyvéd, imint megérkezel! Nagykanizsára, azonnal megtette feljelentését a rendörségen ismeretlen tettes ellen. A bűnügyi osztály nagy apparátussal indította meg a nyomozást, hogy a támidó-kat kiderítse. Hurzonnégy óráig dolgozott és ennek meg Is lelt a kívánt eredménye: — a rendőrség mindakét támadót előállította és tisztázta a tényállást.
A két támsdó: Peti Jtnos 20 éves, l/Jovks Ferenc 20 éves, mindketten Migyar utcai lakósok, nipiztmosok, bevallották, hogy dr. Hajdú O/ulát ők támadták meg a recsei országúton.
Azonban ast vallják, hogy nem támadás volt a céljuk. Aleposan berúgva tirtottak hazafelé Nagy-técse községbOl és eközben lljovi-csot annyira hatalmába kerítette a szesz, bogy magával tehetetlenné vált és csak Peti támogatta, hogy ne esték össze az országúton.
Épen ekkor |ölt arra Hajdú dr. kocsi|a és Peti, — mint vallja — ast gondolta, hogy a kocsival behozatta Nigykanlzsára holtrészeg barátját. Ezért felkapaszkodott a kocsira hátulról, de bogy fel Is flljön ezt dr. Hajdú megakadályozta, mire Peti a nála levő bottal f.\'Jberágta az ügyvédet.
A rendőrség megállapltotls, bogy a terhellek előadása megfelel a való-ságnsk, épen ezért kihallgatásuk után elengedte őket.
Az ügy iratai átkerülnek a bírósághoz, mely lefilylatja a további eljárást az éjszakai támadás ügyében.

A rendőrség slkkasztója,
MUller István 32 éves nagykanizsai rendő -törzsőrmester tegnap állt a bíróság elé, hogy feleljen azért a sokrendbell sikkasztásért, amit ugy követett el, bo:y amikor blzilral b:-osstásban reábízták a pénztári irodai klsegi ö szolgálatot és ennek keretében a legénység zsold-ügyeinek intézését is, — akkor visszaéli! a belé kelynett bizalom nai, visszaéli s magyar rendőr tiszteletet érdemlő nevével és hivataloa tekintélyével és rendőrtársalt sorozatosan megkárosította. Ma clvllruhábin állt a bíróság elő l, mer! a rendőr névre és rendőr ruhára méltatlanná vált a mihelyt ez kiderült, felettesei felfüggesztették és átadták ax ügyészségnek. A mai délelőtt éa délután tanu-kihdl-gatásokkal telt el. A bíróság a tárgyalást a késő délutáni órákban mára, kedd reggel 9 órára halasztotta.
— Az Izr. Leá iyegylet hólabda-teáinak sorozata vasárusp este megkezdődött Ai elsőt sí elnöknö, dr. RotschUd Báláné rendezte, lakása helyett (nagyon helyesen \\) a Csslno kis különtermében. A tea kezdetén dr. Wlnkler Ernő főrabbi beszédében s jótékonysági munki lelkes gyakorlására, emellett a kulturális tevékenykedés e buzdította a nagyszámban összejött ifjúságot, akik zongoraszóra vidám mula\'ozásbin töltötték az IdM éjf)l után 1 óráig.
— A Kereaztény Jótékony Nőegylet felkéri tagjait, bogy a szegényeknek szánt és november, decemberi hónapokra etedékessé vált tudományaikat legyenek szívesek a Teutsch drogériában leadni, bogy a kiosztás késedelmet ne szenvedjen.
— Képelt, gobelelnt, kézimunkált olcsón, gyönyörűen kívánsága szerint bekeretezi Melczer üvegkereskedő, Kaiinczy-utca,
— A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező flzetéal feltételek mellett Bartánál.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kdvéhátban VIII., Baross-tér 10
= Slnger gépselyem mindenféle színben kapható. Singer varrógép fióküzlet Pö-ut 1.
„ MSSaílHATÓ Ij/jftLYEMHARl/KVA
Kapható s
—Indán jobb szaklalatbsa.
A has teltsége, srívtijl fájdalmak és az emésztési nehézségek a természetes .Ferenc József* keserűvti használata által megszflntelbetők ás az agy, a szem, tüdő vagy szív fete irányuló vértódu\'ások ellensolyos-halók. Qyomor- és bélspecialisták igazolják, hogy a Pereao léuef viszel különös ra sz ülö életmód következtében Jelentkező bajoknál, nagyon kedvező eredményeket érnek el. — Kipható gyógyszertárakbm, drogé* rlákban és füszerüzletekben.
— Segítség! Egy httvenhárom esztendős Kinizsi utcai dpéczipáros, aki két keze munkájával tartja fenn családját, súlyosan megbetegedett. A kenyeret kereső szerszáma kihullt a becsületes munkás késből, azonkívül agg felesége is beteg és igy ai éhaégask vannak kitéve. Meg-gyöiődtOdk róla, hogy megérdaatH a legteljesebb támogatást. Ajánljak u Illetőt a nemes emberbarátok Jóindulatába. Szíves adományokai a U-adóhlvatal továbbit és nyngtáz.
A leu óriási árfolyamzuhanása
Bukarest, december 10. A leu ár-folyamának óriási zuhanáaa miatt Manlu félbeszakította választási körútját és visszaérkezett Bukarestbe. A leu áreséséziek oka sz, hogy Románia nem tudls tel|esiUni a külfö\'ddel szemben fennálló kötelezettségeit.
SPORTÉLET
VASÁRNAPI EREDMÉNYEK
A Tanti finisei a II. liga harmadik helyéért — A Bástya mtiverte a Ferencvárost
Nagykanizsa, december 10
A II. ligában az első négy hely kialakultnak lálazik. A Baranya és az Attila első és második helyezését nem fenyegeti veszély, a Zala-Kiniua és Rákospalota harmadik, ilieve negyedik helyezését azonban még felboríthatja a Turul finise.
A múlt forduló után, amikor a Zala-Kanizsa imponáló győzelemmel megadásra kényszerítene a híres Attilát, még öt meccs volt hátra, ebből is három a Tu-ul meccse. Ha a Turul mindhárom hátralevő meccsét (Húsos, Erzsébetváros, Soroksár [ellen) megnyeri, harmadik.
Most vasárnap kezdte meg finisét a Turul, még pedig imponálóan. Soroksárott a Sircksár ellen 3 : 0 (1:0) arányban biztosan győzött.
A másik II. ligabell mérkőzésen sz Erzsébetváros gyöiöll Jó finissel a BAK ellen 3:2 (1:2) arányban. Ez a meccs nem voit befolyással a helyezésekre.
I. liga eredményei
Az I. liga mérkőiéseln hatalmas meglepetések voltak. — Mindbárom viítekt csapat győztesen htgyta el a pályát, bár a fővárosban Játszottak. Különösen a Bástys győzelme tette próbára a fővárosi közönség Idegeit s amikor a Fradi még a Tl. félidő 40. percében is 0: l-re állt, a kö-zöniég benyomult a pályára, inzultálta a birót s lehetetlenné tette a meccs befejezését. Ma dönt az intézőbizottság, hogy újra kell-e Ját-
azini a meccset, vsgy csak a hátralevő Időt kell-e lejátszani? Arról, hogy a Jól megérdemelt 2 pontot a Bástya javára írják, alig hallatszik hang.
Bástya—Ferencváros 1:0 (1:0). A Báslya már a 4. percben megszerezte gólját a azután remekül m-dekezett.
III. ker—Kispest 1:1(0: 0). Az ot hoiubsn Játszó Kispest volt fölényben, de könnyelműen Játszott s csaknem kikapott.
Bocskay—Nttruetl 2:1 (1: 0). Megérdemelten győzött a debreceni csapat
Somogy—Vasas 2:1 (1:0). Szerencsével győzőit csak a Somogy.
Budai 33—Újpest 2:2 (1:1). Mfgi\'s csak a Sabárla lett az utolsó he\'yezett.
NemzetkOzi mérkőzés
Hungária-WAC 5:4(1 :2). A magyar és osztrák I. ligák elsó helyezettjeinek küzdelméből a magyar ciapat került ki győztesen.
Amatőr bajnokság
SzAK-KAC 2:1. Salgetvár. Az október 28 án 1:1 arányban félbeszakadt meccs 15 percének után-játszásán a kaposváriak vesztettek.
(Zala Kanizsa FC) vezetőség\', választmánya <a vigalmi bizottsága ma este 9 órakor az Ipartestületben ülést tart.
jALAl KÖZLÖNY
1928. dMMBdar II.
rliaii
A kéfrupoi tőzsdeszflnet ulán a piac eleinte tájékozatlan volt éa ezért az árak nyitáskor csaknem teljesen változatlanul, a legutóbbi zárlati nivón álloltak. Később s hangulat kedvetlenebbé vált és egy iemi r-zsolódási folysmat kezdődőit meg. A spekuláció véleményes vásárlásai azonban ismét Jobb hangulatot eredményeztek, ugy, hogy a veszteségek megtérül lek. A berlini tőzsdének Jelentősebb hatása a piacon nem volt. Zártaikor lényegtelen eltérésektől eltekintve az áifolysmok a legutóbbi zárlsli nívón msradtsk. Kivételt csak nfhiny érték képezet\', amelyekben nagyobb eltérések is előfordultak. Így megemlíthető a Bauxit, melyei a spekuláció erőien favorizált és amely 8 pengőt árnyereségével tant fel. Valamivel btrát-ságosabban zárt Ofa is. Viszont gyengébben zárt a Lámpa és Mag nasit. Zárlatkor az irányút tartót\', a forgalom élénk.
ZOrtchl zárlat
30 38, Loaéoa 2&-18\'A, Newrotk 819-15, BrUmi ni8, Mllaao ífiS, Madrid U 85. >wstná— S06 47i/t, ftl\'Ja 11*71. WtM 71*02 Vs. Ma m 16*88, Vsnó &8"30. BmUdhI M94, Baltiád H2Vl. Bakarait S-l Rt.
Terménytőzsde
A buza 15, a rozs — fillérrel tűit. Az Irányzat lanyha, a forgalom csekély.
Ita daaav. 11 kg-oe 25 00-25-13, 78 k«-ea 25 2S-25 40, rí ka-oa 25 50 -25 60, 80 -os 25 60 25 71 donántull TI k«-\'. 24 75-24 9D. n kf os 25C0-2S-1S 79 kg-ot 25*25 25 35 80 kf-oe 2Í*35—25 45, icas 22-75-22 95. takarw. fcaa 75 25- 5 50, atkára 26 50—27 00 aab 25*15 - 25*50 taagarf 6 30-75 25, tengeri uj 24 90 -25 157kwpe 1825-18 50.
ésvha-lsgvzésa
VALUTÁK
Aagall. 27 80-27 95 Baba h. 79-52-79-82 Ősik. 18-93-1701 Mik. U3 50-153 10 10 00-1006 5705W72-50 ftaaeUh 22*40-22 60 MaiL 22955-230 55 Lsagyal 64 10-64 40 Laá » 37-3 47 Un — -
Lka 39 93-30-15 Miska 136 35-126 85 152 45-153 05 80-4540 80 82-1VA3I 0 •vájd 1110 20-! 10 6Ű •vM k. 162 85-153 45
UCVIZáK Ainat 229 85-290 55 M«r44 UH 6 10 09 íerüa ÍM 43-136 85 Brtssael 79 57-7982 Bakaiul 137-3 45 KooműUU-70153 10 Lomén 27-78-27 84 Madrid 92-45-92 95 MDaaa 29 97-30 07 Mavjork 872-50-4 10 Osalo 182 65-15315 Pária 11-35-22 42 Pián 16Í6-17-01 •■wRa 413-4 16 •torkii. 153 02-153 42 Varsó 84*10-84 40 Wka 80-53 80 78 Zftrtata 1»30 1W-60
Az országban legjobban bevezetett elsőrendű világmárka
MOTORKERÉKPÁROKNAK
helyi képviseletére elsőrendű jól bevezetett szakmabeli cég kerestetik. — Ajánlatok referenciák megadásával
Majláth M. céghez
Budapest, VI., Gróf Zichy Jenő-utca 17.
inÓHKBETfiSEI
áx apróhirdetések dija 10 saólg M fillér, minden további sxó dija • HM. Vasár- éa aanepoap 10 ssólg BO flll ár, aünden továbbá szó dtja ■ flll. Szerdán és pénteken 10 saólg 10 fillér, minden további isó dtta • flll. Classó s minden vssta-u ../,nlk azámlt-engedaány-laaáaMl*.
Eibb bétából álló saó kát ssónsk számlt-dk. Állást keresőknek A hlrelotéal élj atSr* iiaaáaMlI
Blondal, ovát él kór képkeretezéseket
legolcsóbban váltai — SterntUveges Erzsébet tér. 5801
Kiadó egy szoba-konyhái lakás dec. 15-ére PelőU-ut 70. 6177
Klntzitutca í/a. földszinten háromszobás, fürdőszobás utcai lakáa alacsony bérrel, lelépéssel azonnal kiidó. Esetleg egy budapesti ugyanolyan lakásait elcKrélhető.
Idősebb Ilu olpáaztanononak (elvétetik l\'urmen Imrénél, Kölcsey-u. 5. Cipész-munkások Is (elvétetnek. _ 5839
Vennék fiatal aalraartéat. Ajánlatot kérek Kazinczy utca 39. 6174
Házakhoz megyek dlaanét ölni. —
Lichtlusz Nándor, Vörösmarty u. 46. 6165
A karéoaonyl gondok megszűnnek, ha ruházati iitlkségletelt s Trlbon ruházati r. t.-nál szerzi be. Mert tekintettel a karácsonyra, megrendelőinknek nyolc havi rész-lefizetésre szállítjuk már áruinkat, de a részletfizetés csak februárban kezdődik. Közalkalmazottak részére az összes ruhásat! cikkek, léit! , női-szövetek, vásznak, selymek itb. megrendelhetők *.
PRANQER JÓZSEF-nél Klnlzal-utca 2/a.
Libamájat veszek 7-tól 9 fillérig dekáját. Fáhn, Zárda-utca 2. 6166
Eladó a nagybagolal hegyen egy két holdas szőlőbirtok. Bővebbet Nagykanlzián, Rózsa utca 29. izám alatt 6167
IdSaabb, azerény Igényli, Intelligens asszony részére a belváros területén egy cslnoian bútorozott utcai azoba január 1. vagy 15 re kcresteUk. Szíves ajánlatokat .Kellemes otthon\' a kiadóhivatalba 6169
MEGHÍVÓI
Mizia. ni) HalaU lóikkal ulaiiaok allila*»al
BUDAPESTEM
■ l.vkfüainaaabb ottboot OT«|t|a ■ laj alíajSaabb laltalalak m.Il.lt a KtMI pálraodrar értaaáaj oldalival u«ab« la»í
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Bsdapest, TŰI., Baron-tér 10.
aart
IOC/0 engedményt kap
alal aaaa Lap atöttaatöja olcaó uoba-i/atokkól,
IOo;o engedményt kap ok.d Ittaral árainkból. (tUtSa4 Ual koojba.) S pangAt megtakarít
aaWtut kdlUí^il, aaart jjalot ít)»b«t in paic
Nálunk otthon érzi magátlli
ElafraadO kluolflUf, aalforuaa ualidl JaJlag.
■ aJAI éráeks
aiaa alAoyOk IdfUo, bon okratlaa állunk aaiU-|oo ma*. — eidlalaa ixobataagrandalla ajánlatoa.
__40S1
VADBÖRÖKET
nyul, róka, görény, mókus,
nyest és vidrát, égytollat, vasat, fémet itb. s legmagasabb napi árban vásárol
8TRÉI B. É8 FIAI lAflTIAUXSi,
Erzsébet királyné-tér 15. szám.
--Í31
Sertésvásár Palkattás 4037, atelyból etadatfcual vlssaa
■aradi 8 X) íarab. faaórüdl I 66- 1 70, SMletl 1 40-1*42, axedett köaép 1-26 -1*32, könnyű 100-1 15, alsórendű öreg 1*46 -1*Í0, másodrendű 1*34-1 42, sngol sUdó 1*10-1 40, saaloaoa nagyban 1*74 o-oo. aaii 2-06 -2 10, labusotTbiu I 64-1*76 axaloosáa tálsertés 1 70 2 06 Ai Iráavaat közepes.
Daéta: Mizalat tfMáa ét Uyklaáé Tállalal lészréaytársaság. Wdőa kiadó: Zalai KAroty.
■U. aa.
Modarn Egyszobás lakás sertéatar\'ás-sal, esetleg kerttel január l-re kiadó Szekeres J: ziel utca b2. sz. 6170
Egy szép udvari lakáa azonnal kiadó Petőfi ut 31 a. 6171
Klárié két szobás tudvart lakás mellékhelyiségekkel december 15. vagy Január l-re Magyar-utca 54. alatt. 6172
Kétazobáa
utca 13.
lakás kiadó
— Klráty-6065
Hirsch és Szegő
Nagykanizsa
— Telefonszám: 75. —
A Magyar Olaj és Vegyi Ipar R. T. Budapest
Petroleum, benzin, gépolaj és kocslkenőcs
hlzo-nányi lera\\ata és lefejtő telepr. Eredeti gyári árak.
Férfi és női
KALAPOK
(Hückel.Qyukita, Halban, Dama»k) férfi és női
SAPKÁK
azallag, tomp, gyászfátyol
nagy raklára. Átalakításokat vállalunk.
GYENES ÉS VIDA
íioi Alsótemplom mellett.
NASHé. PACKARD
autók 1929. évi typnsal megérkeztek!
66-os, 76-os és 86-os typusok csukott és nyitott karosszériával A 76 os és 86-os typusoknál dupla gyújtás, a 86 os kocsinál központi automatikus olujozás. lw
Szántó Vilmos és Társai
Telt fon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon 3-22.
„FUTOR"
etetés nélkül nem lehet erős, csontos állatot nevelni I — Csak erős, csontos állat hizlalható eredményesen I
„FUTOR"
növendék állatok nevelésénél nélkülözhetetlen I
„FUTOR"
s legflnomabben őrtött mAszsótáp, amely sz Illatok szervezetébe Igen könnyen felszívódik, aromallkus anyagtartalmánál fogva
étvágygerjesztő-
lég hat, s s konyhasó etetést Is feleslegessé teszi. Tsgyea egy kísérletet és az eredménnyel meg lesz elégedve. Ara : 1 kllogrsmmonként 40 fillér. Zsák vételénél: 50 kg.\' ára: P 10*30. 1 próbadobos ára: 30 fillér. Kicsinyben és nsgyban kaphatók:
OlSZÁfl JÓZSEF uknáiáfafta
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. <eu Telefon: 130.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
fSimosd, vejytlszttM, mhafcttS vállalata a aaoabaUuljrl ona. Ipartlámtáaos aiaaráraBaat kllSatatva
NAOYKAN1ZSA
Kazinczy-u. 8. Hunyadl-u. 18.
Mos, fest, tisztit, plisaéroz.
Szétfejtett ksbátok festése már 8 pengőtől.
háztartási fahérnemOek legolcsóbban _ia
Reklám és kosaras
naptárak
nagy választékban, olcsó árakon kaphatók
FISCHEL FÖLÖP FIAI
könyvkereskedésében sitt NAGYKANIZSÁN.
1928. Pk./2113. számhoz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Rapoch Aladár nagykanizsai ügyvéd által képviselt Nagykanizsai Magyar Bank R T. kérelmére és javára 8000 P. követelés és |ár. erejéig a nagy kani ual klr. törvény-zék 1928. évi 1636/2. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást sztn\'Cdőiől I foglalt 1440 P. becsérMka Ingóságokra a letenyel klr. járáabirótág fenti számú végzésével az átverés elrendeltetvén, annak az 1908. évt XLI. t-c. 20. § a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett más fog-laltatók Javára is a végrehajtást szenvedő lakásán Tótszcrdahtlyeo, Iskola u\'ca 59 számú háznál leendő megarttaára határidőül 1928. évi december hó 14. napjának délelőtt 10 órája tüzelik ki. arrlkor a a lefoglalt bútorok, fijmén (muraközi, gazd. eszközök es melléképületek, csöves tengeri, kukoricamor-zsológép s egyéb Ingóságokat s Iegtöbb4.*t Ígérőnek készpénzfizetés el enébtn, eae leg becsáron alul l» el fogom adoi.
Letrnye, 1928. évi novembsr hó
27-én.
Dr. Váró Pál ». k.
klr. bírósági végrehajtó.
■—-----——— ----»ll. ÜIIU
Nyomitolt a Bélzalai Nyomda és Upkladó Vállalat RészvénytAraaságnál Nagykanizsán. (Felelős Qzlstvezetö; ialai KáröiT)
88. évfolyam, 281. ttAm
Nagykanizsa, 1838. december 12 szerda
Ara 14 nilr
POLITIKÁI NAPILAP
PeleKW rérfcetxtf: Bwtortts Latjoe
Szterényi báró a magyar-román tárgyalásra Abbáziába átázott
Szombaton kezdődik a tárgyalás a két állam delegátusai kőzőtt
Budapest, december 11 Szterényi József báió a folyó bó 15 én kezdődő magyar—román tár-
KaUsra ma Abbáziába utazott. A gyaláaoknak, mint iamuütca, az a
célja, hogy a magyar—román döntőbíróság működése körül felmerült vitában gyakorlat megoldás találtassák. Néhány nap múlva Egri Aurél felsőházi tag, Lakatos Oyula,
Császár Károly megbízottak, valamint Sebestyén Pá) külügyminiszteri titkár megfelelő segédszemélyzettel a tárgyalásokra Abbáziába utaznak.
Oyörgy király állapota mind aggasztóbbra fordul
A kedvezőtlen hírek
London, december 11
nagy nyugtalanságot keltettek egész Angliában
Oyörgy király állapota aggodalmat kaltő. A kedvezőtlen hírek nagy nyugtalanságot keltettek egész Angliában. A wileai herceg trgnap délelőtt különvonaton a svájci batár felé fordult éa remélik, hogy a herceg már hol-
nap 9 — 10 óra közöli Londonba fog érkezni.
London, dec. 11. A király állapotáról ma reggel a következő orvosi Js\'entéat adták kl: A király az éjszaka folyamán több órát afudt. A hőmérséklet továbbra Is magas, az
uralkodó ereje azonban nem csökkent.
London, dec 11. (ÉJszakai rádló-Jelentés) A Reuter Iroda jelenti: A király állapotáról ma reggel kiadott hivrftalis orvosi Jelentést nem tekintik megnyugtató aak. ■ A helyzet továbbra Is aggodalmas.
Bríand a bolíviai konfliktus békés elintézése érdekében közbelépett
A népszövetség is igyekezni fog elhárítani az elienségeakedéat a két állam között
Lugano, dec. 11. (Éjszakai rádió-jelentés) Brland, mint a tanács ezldö szerinti elnöke Bolívia és Paraguay kormányelnökalbez táviratot iniezeit, melyben a két államot, mint a nép-
szövetséget kéri, hegy a konfliktust Intézzék el békésen. E falett teljes reményéi fejezi kl.
A népazöve s»gt tanács foglalkozik majd a Bolívia és Paraguay kö-
zötti fegyveres visrály ügyével és igyekazni fog elhárítani a két népszövetségi tagállam között az ellenségeskedést
Forgács Anna legjobb barátnőié snlyos vallomást tett Erdélyi ellen
Látta, hogy Erdélyi fojtogatta Annát — A szerencsétlen áldozat sokszor panaszkodott neki a gyakori verések miatt — „Bélucl beadott két pasztfllát"
Budapest, december 11 Az Erdélyi ügy mai tárgyalásán Erdélyi atyja a védő utján bejelentett*, hogy nem kíván vallomást ftnni. Ezután a bíróság Concha Rózsi színésznőt hallgatta kl, aki vallomása szerint legjobb barátnője volt Forgács Annán ik. Tanú elmondotta, hogy Forgács Anna szüld nem szerették Erdélyit.
Forgács Anna gyakran panaszkodott, hogy Erdélyi sokszor megveri öt, rázta, Ott, amikor neki valami nem tetszik. Ő maga Is lálta, hogy csúnyán össze volt verve. Erdélyi nagyon goromba volt vele.
Elmondotta Concha Rózsi, hogy egy-Iiben
látta, amint Erdélyi fojtogatta Annát.
Tanú nem tud arról, hogy Forgics Anna kábítószert használt volna
Ezután Erdélyi Béta lnlézetj kérdéseket a tanúhoz és kijdenteite, hogy a tanú vallomása teljes egészé ben valótlan. A bíróság a színésznőt vallomására megeskette.
Rácz Vilmos dr. Erdélyivel való Ismeretségiről tesz vallomáit Azt vallotta, hogy
Erdélyit ls és Forgács\'Annát is le akarta beszélni a házasság-
ról, mert nem tartotta Jónak, hogy egy karrier előtt álló színésznő és egy Igen fiatal ember házasságot kössön.
Békeffy Sifldorné Turay Ida val lomása u\'án Oáspár Oéia magántisztviselő, Forgács Anna unokatestvére tett vallomást, különösen az élelblztosl\'ás megkötésének előzményeiről
Schönfeld Ferencné nem tudott arról, bár igen jó barátságban volt Forgács Annával már gyerekkora óla, hogy káblióizerrket használt volna. A mérgezésről csak annyit tud,ameny nyit Forgács Anna mondott neki, bogy
.Bélucl beadott két pastlllát s alighanem ettől lettem rosszul".
Kun András földbirtokos kijelenti, hogy
a váltókon szereplő aláírásai
hamisak. Id. Grünfeld Pál azintén a bamis váltók ügyében tett vallomást. Békeffy litván iró fett ezután vallomást a házastársak egymásközti viszonyáról. Vadnay László színpadi azertő azt vallotta, hogy Forgács Anna kijelentette, hogy nem mer lenézni ai emeletről, mert szédül, tériszonya van. Szilágyi orvos azt vallotta, hogy Forgács Anna erős veronállal kevert idegciillrpltót szedett. Nézete szerint
Forgács Anna nagyon gyenge Idegzetű és hisztériára hajló volt. A védő kérdésére azt vallotta, hogy Forgáca Anoa neki bevallotta, bogy visizaél az altató szerekkel és azt is mondta: hát szerelném látni azt a sptciatls-tát, aki engem le tud szoktatni..."
A bíróság a tárgyalás folytatását csütörtökre halasztotta.
A „magyar-barát" Hanlu
trlanon sérthetetlenségéről
Párlt, december 11
(Éjszakai rádlójelentés) A Journal Dí Dibats Interjút köiöl Manlu Oyulától, melyben a román miniszterelnök kl|elentl, hogy a „trianoni békeszerződés sérthetetlensége az európai béke előfeltétele." (Manlu ezzel tegeklatánsabban dokumen\'álja, hogyan gondolja az általa legutóbb hangoztatott .magyar-barát politikát". Sterk)
A népszövetség ülése
Lugano, dec. 11. A tanáci mai üléién az álomkór leküzdése, az óplumfogyaiziás korlátozáia, a szellemi tulajdon védelme és a népszövetségi rádióállomás szerepelt, majd zárt ülésen tárgyalták a népszövetség költségvetési ügyeit.
5t5S
A magyar kereskedelem érdeke az ország érdeke
layer alalszter válasza Sáláar
Pál latervelláclójára - Mrld helyreigazította araltkerl Maritalánál
Budapest, december 11
A Ház mai ülésén az elnök bejelentette, hogy Sándor Pál ettrgös interpellációra kért éa kapott enge-délyt. Oyörky laire félreértett szavalnak helyreigazítása dm én szólalt fel Sajnálkozásának adott kifejezési, hogy a királykérdés kapcaán történt taP siólalása félreértésre adott alkuval. Utána dr. l/oss József népjóléti miniszter tényekkel bizonyította, hogy az az állítás, mint ka a konnáuyxd-
.. ■. . .i ,,l... a n ni > l
vaiasztaa lerronszuzus euioaoizn történt volna, nem állja meg a helyét és Oyörkynek erre az áQitáaára kl lehet Jelenleni, bogy az súlyos, otromba történelamhamisitás. Ma|d a ház szabály revízióra tértek át Gál Jenő és Smbó Sándor után
Rassay Károly
a
szükségét, mert a bélyokkal is nyugodtan I
nyozni még akkor is, ha az noa tttfcoa eál—rtflfrg kö« a Ház képe átalakul.
Sándor Pál kérdi Mayer tért, mecfetel-e a valóságnak, hogy az OMOE vasárnapi ülésén kijelenté, bogy a Magyar kereskedelem
tájékozatlan és szervezetten éa a kereskedőknek tudomásul k«U venniük, hogy a külföldön caak szolid alapon leket dolgozni. A sajtóban máa szöveg Jeleni meg, alnl aa Országos Tudósítóban.
Ez a hiteles szöveg - jelenti U Mayer miniszter, aki nyomban vA szol Sándornak és Molv irói jegyzetekből a OMOE gytUéeéfa elmondott beszédét. Semmiféle sértő és támadó tendencia a kereskedelem ellen nem volt beszédemben — le-lenti ki a miniszter. A magyar hereekedelem érdeke, a* otezág érdeke — mond|a. Már többször kijelentette áe most iamit kijelentheti, hgv a sza-bzdkereskedetem hívének vallja magát. Múltkori beszédében már cél zott arra, hogy Külföldi tapasztalatai szerint a nagy konkurmteta miatt csak azokat a piacokat tudjuk megtartani, ahol szolid kereehedötaikaek sikerül gyekeiét verni. Botoráig lenne általánosítani, de bizonyos, hogy vannak kereskedők, akiket fUryel-meztetni kell a szolidságra. Nincs értelme annak, hbgy a kereskedelem és a termeié* ne Összhangban dolgozzanak. Kéri Sándor Pák, hogy több Jóindulatot, tárgyilagoeaáfot ée közgazdasági tudást tételezzen tel, semhogy felelős tényezők a kereskedelmet mérlegelni akarnák.
A Ház a miniszter válaszát tudomásul vette.
Az ülés bárom órakor ért véset.
összeomlottak a Zarubay ellen elhangzott vádak
A főispán nyilatkozata a közigazgatási bizottság tegnapi Misén Zalaegerszeg, december 11 (Saját tudósítónk telefonjelentése) A vármegye közigazgatási bizottsága kedden délelőtt OyOmOrey Oyörgy főispán elnöklete alatt tartotta rendes havi Illését, melynek Igen nagy érdekességet sdott sz a tény, hogy a főlipin ezen sz alésen adott felvilágosítást a nagy pori felkavart Ztrubay-Ogyről.
Ettől eltekintve a bizottsági ölés igen egyhangú éa nem sok érdeklődést kellő volt. Az egyes előadók jelentéseit ■ bizottság hozzászólás náikfll vette tudomásul. Ctupln a pénzügy-igazgató jelentése érdemel említést, mely szerint
a vármegye területén az adóhátralék a mult hónap folyamán 60 százalékot tett kl.
Fa/kas Tibor interpellálta meg OyOmOrey főispánt a
Zarubay ügygyei kapcsolatban éa felvilágosítást kért bizottság nevében a lefolytatott miniszteri vizsgálat eredményéről.
A főispán s hozzáintézett kérdésre a következő választ adta:
— Készséggel (eszek elegei a bizottsági tag nr kérésének és mindent elmondok, amit az agy mai stádiumában elmondhatók erről az dgy-rőL Örömmel jelentem ki, hogy
azok a vádak, amelyek a számvevőség főnőkéi Zarubay Andor dr. ellen részben nyíltan, réazben suttogva el-
„416 bűncselekményt követett el ■Rllller rendftrtörzsórmester"
— mondotta vádbeszédében vitéz Csillaghy klr. ügyész — Hónapok Óta kevesebb zsoldot Hseiett kl minden egyes bajtársának, mint amennyi Jogszerűen Járt volna és a pénzt nagyrészt elkártyázta
léfly évi bSrtllHPS ítélték MflUar Istvánt
IAU) KOttOHt
1206. december 12.
| hangzottak, a maguk teljességében összeomlottak. Azok, akik a vádakat emelték a vizsgálat során maguk is belátták, hogy tévedtek. Az ügyeknek nem ismerése vagy félreértése folytán ők maguk jöttek a vizsgálatot veietö miniszteri biztoshoz, Hermann miniszteri tanlcshoz, a belügymlniszte>hez intézett kérvénnyel, amelyben arra kérik a belügy minisztert, hogy ne vegye rossz néven, hogy tévedésből olyan vádakat hangoztattak, amelyeknek alaptalansága felől később meggyőződtek. Örömömnek adok kifejezést afelett, hogy a vármegye jóhlr-neve Ismét teljes fényében ragyog, mert semmiféle olyan mulasztás, hiba vagy bűneset n:m történt, amely hatósági intézkedést tenne szQksé-gesé.
Hogy a belügyminiszter milyen elhatározásra jut ebben az ügyben azt még nem tudhatom. Információm szerint fegyelmi vizs-gálslot elrendelni nem fognak. Ki kell jelenlenem továbbá, hogy a miniszteri bizottság egyébként a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott a vármegyei tisztikarról. Kérem válaszomnak tudomásul vételét, a belügyminiszteri határozatig, amely f:lől annak idején tájékoztatni fogja a bizottságot.
A közigazgatási bizottság érthető jóleső érzéssel vette tudomásul a főispán válaszát.
Nagykanizsa, december 11 1 Szokatlan érdeklődéa kísérte azt a nagyarányú bünpört, amit hétfőn és kedden tárgyalt a nagykanizsai dr. Mutschenbacher-U-és amelynek vádlottja Müller litván nagykanizsai rendörtörzaör-mester. Müller hónapokon keresztül csalta bajtársait oly módon, hogy mint a pénztárhoz beosztott kisegitö Irodai erő, elsején
a legénységi zsoldklflzeté-seknel rendszeresen kevesebbet Irt be az IlletménykOny-vecskékbe, mint amennyi járt volna,
ezt utalta ki éa a dilferenclát megtartotta magának. Egyiknél 2 pengőt, másiknál 20-30 pengőnél Is többet vont le havonta. Tekintvs, hogy körülbelül 65 rendőre van Kanizsának, az ilyetén .mellékjövedelem* elég csinos Összegekre rúgott, annál Is Inkább, mert már
tavaly december óta űzte manipulációit. Így persze tellett kártyára, italra, meg mindegyebekre. Többször megtette Müllsr szt Is, hogy bajtársainak havizsoldjából le
V3nta fskareskedö cégek számára a favásárlás havi esedékes részletét és ast az illető cégeknek nem fizette be. Igy jártak az Erdőbirtokosok kanizsai telepe és a Strém cég, kiknek vezetőit ma hallgatják ki Egy napon aztán kiderült a machináció. D. Kál-nay Oyula főtanácsos, a kapitányság vezetője Müllert azonnal felfaggesz-tette állásától és átadta az ügyészségnek. Azóta nem viseli többé, a testületnek tiszteletet parancsoló egyenruháját, melyre méltatlanná váll,
polgári ruhában áll bírál előtt, szuronyos fegyőr őrizete melleit.
A tárgyalóterem zsufolvr. Igazi .táblás ház". Nagyon sok a rendőr-tanú.
MOller csak igen kis részben Ismeri be bűnösségét, túlnyomóig
tagadja a terhére rótt bűn-cselekményeket.
Feltűnően nyugodt msgavlseletet tanúsít és ha védekezik, ezt a cinikus bűnözőknél szokásos fölénnyel teszi.
Dr. Mutschenbacher elnök msjd-nem az egész kanizsai őrszemélyze-
tet beszólítja tanúnak és a vádlott tagadásával szemben, mindegyik szemébe mordja eskü alat*: Igenis, kevesebbet utalt és fizetett kl, mint amennyi járt volna. Rendkhül sok idői vesz igénybe s 73 tanú
kihallgatása. D;. Mutschenbacher elnök nyugodtan éa gyors áttekintéssel vezeti a főtárgyalás!. D SÍ felé s bizonyítási eljárás befejezést nyer és vitéz Cslllaghy Oyörgy klr. ügyész megkezdi
másfélórás vádbeszédét. — Nohs a vádirat 59 rendbeli csalással vádolja, mégis 416 bűncselekményt kövelett el összesen Müller István — mondja. Hogyha ez a azám kevesebb lesz, ez csak s B k. előírása. Majd névszerlnt felolvasss, hogy MOller melyik rendőrt, hány hónapon keresztül és havonta milyen összeggel caalla meg. É\'ea |udiclum-mal bonckés alá veazi a bűncselekményeket és példás büntetés kiszabását kéri.
DJu\'án 4 óra volt, amikor a bíróság ítélethozatalra vonult vlsszs. Közel két óráig tartott a tanácskozás, mig a bíróság Ismét bevonult és s főtárgyalás! elnök kihirdeti az Ítéletet: A törvényszék Müller István rendőr törzsőrmestert bűnösnek mondotta ki 60 rendbeli csalás bűntettében, 1 rendbeli sikkasztás bűntettében, 33 rendbeli sikkasztás vétségében és ezért öt összbűntetésül
négy évi börtönbüntetéssel és öt évi Jogfosztással sujijt. Kötelezi a bíróság a vádlottat, bogy az okozott kár ösazegét a károsultaknak 15 nap alatt térítse meg.
Az Ítélet Indokolásában hangsúlyozza a bíróság az elkövetett bűncselekmények halmazát, bogy alig van enybiiö, inkább mind súlyosbító körülmény. Nem lehet enyhítő körülménynek venni köztisztvlse lőnél a bűnre kínálkozó alkalmat, aminthogy a büntetlen előéletet sem. Sulyosbitónak keUatt betudni azt, bogy a vádlott az igy szerzett pénzt elkártyázta. Cslllaghy Oyörgy kir. ügyész megnyugszik az Ítéletben. Müller István kijelentette, bogy fellebbez. A büntetés súlyosbítása és .a minősítés miatt" — mondja, nagy tudá-lékossággal, ugy, ahogy ezt valószínűleg a lapok törvényszéki tudósításaiban olvashatta.
A védő Müller azabadlábrahelye-zéaét kérte, de a biróság raeghosz-azabbltotta fogvatartásál.
KARÁCSONYRA
a lagujvbb és legaucebb kési-munkákat nagyon jutányosán
bocsájtoni a t. vevőim rendelkezésire aaontlroaáaokat, Hgglatll) és taritak Saaaaállltáaát a legkényesebb illésnek Is meglelelóen a
lagoloaóbban vállalom. ElSnyomtatáaok a legnagyobb választékú és legu|abb mintákkal, művészies Ijlvilelben készülnek
REINITZ BÉLÁMÉ
kézlmunkaszaktizlete Ooák-tér I. 42S1 Talefon 552.
Keszthely nak nagy
vasárnapja
Szép ünnepség keretében tartották ■eg ai arcképavatást, a dlaitag-sígl oklevelek átadását él as Ipa-roimérek előadását az lparoi-Mrbea
Keszthely, december 11 (Saját tudósítónktól) Bensőséges ünnepet Olt december 9 én Keszthely iparossága, mely slkslomra országol nevB vendégek és a zalai iparosság vezérelnek jelesei Jelentek meg Keszthelyen.
Az Iparoskörb:n tartott kiemelkedő esemény keretiben lulajdon-képen az iparosság őszi megnyitóját, arcképi válását tartotta, majd dr. Frühwlrt Mátyás országgyűlési képviselő, dr. Melzler Károly fővárosi ügyvéd és Nagykanizsáról Qazsó József Ipartestületi elnök tartottak előadásokat az Iparoaságot érdeklő aktuális kérdésekről. Ugyancsak sz Iparoaaág vasárnipl ünnepén adlák át a köri dliztigslgról szóló okleveleket Relschl Richárd országgyűlési képviselőnek, dr. Mojzer Oyörgy tiszti-orvosnak, Ndray Andor Ipsr-hatósigl biztosnak.
Természetesen a demonstratív jellegű Iparostalálkozásra zsúfolásig megtelt az lpiroskör helyisége vasárnap eate. Elsfn:k Láng József elnök megnyitójIbin ismertette a nagy nap jelentőségét, mijd Oadácsl Lajos jegyző tartotta meg képavató beszédét. Kedves szavakkal ismertette a Kör 25 esztendejének történetét, majd az egész közönség tisztelettel nézte a hatalmas képet, ■elyen 191 tag arcképe van befoglalva.
Eiu\'án következett a disztsgsági oklevelekátadása, melyet a dlsztagok Relschl Richárd képviselő kivételével (aki fontos tárgyalásokon vesz részt a fővárosban) személyesen vettek át az elnök kezébö1.
Láng elnök a keszthelyi iparoaaág szeretetét és megbecsülését tolmácsolts s dlsztsgoknak, akik kOlön-kű-lön meghatva válaszollak. Kivételes érdeklődés kiiérte Frühwlrt Mátyás s Ház iparosblokk|a megteremtőié-r.ek.elöadását, aki ismertette az iparosság helyzetét a múltban és vázolta a teendőket.
— Az Iparosság mi, — mondotta — stjnos, szervezetlen. Az államhatalom segítségét sem látja ez a táisidalml osztály. Nem segítik hiteilel lem, hogy anyagilag megerősödni tudjon. Magára van utalva az iparosság és Itt ütközik ki, hogy mennyire szüksége van neki egy érdekképviseleti szervre az Országos Kézműves Kamarára. Amit más osztályoknak juttat az ál am, azt adja meg százszázslékbin az iparosságnak is.
Hangsúlyozta ezután, hogy menynyire nigy érdeke fütődlk az iparos-aágnsk ahhoz, hogy a maga kebeléből választott parlamenti képviselője is legyen, összefogásra buzdította a széthúzó Iparosságot, mert rgysé&ben van az erő.
Meleg szimpátiával fogadták n ériékes bésiédet, mely után
1928. december 12.
ZALAI ROELQNT
dr. Melzler Károly főv. ügyvéd sxintln ax iparosság belyxetével foglalkozott. A jelei szomorú. Ninca egyenlO közlchervisrléf. A köx\'erbek 75 azáalékál kisemberek viselik és ennek a helyzetnek meg kell váltoxnL Súlyosak éa igsx ságlalanok a köxvetell adók. A Bi-laton-kul utz állami fellendítéséért szállt sikra. Beszélt arról, hgy a nagybirtokok kedvezőtlent)I b.folyá-solják az (pirosság erősödését.
Nagy érdek ödéssel várta a köxCn-aég
Bazaó József ipartestületi elnök felszólalását, aki beazédében azt f-jiegelie, bogy ez iparosságnak kivezető u\'akat kell keresni, hogy megtud|ák oldani a problémákat. Abban látja az Iparos •ág sok eredménytélen kütdelmét, hogy nam bir egységesen eljárni. Ma is széthuiás van az iparosság tábo-rábsn. Azt hiszi, bogy sz iparoaiág-nak ax a tOmege fog gyóxni elveivel, amelyik az Országos Kézműves Kamara felállítását akarja.
A h jl\'gatóság az eIOadókat lelkesen ünnepelte, msjd baráti hangulat ban maradtak a Kör fehírasxtala mellett.
Mozgószinházak
Városi Nagymozgó. Még ma szerdán ette 7 és 9 órakor .Puskin* (Miklóa cár udvara), ax orosz filmgyártás remeke. — Sierepelnek a moazkvai Müvésxaxlnhái tag|ai. — Kél nagyaxera bur eszk.
Ingyen kapja
meg mindenki a
ZALAI KÖZLÖNY
1929. évi naptárát,
akinek e\'öfiietése 1928 év
december 31 ig rendezve van.
Nagy karácsonyi árleszállítás
özv. Dr. Orosz Hiklósné
kézlmunkaflzletébcn
D.M C. gyöngyfonal (ptrlé) 10 dkgr. 3 30
Srmlrna, perm párna 3--— P
szőnyeg 7 — P tői
, » canava 80 cm,
széles I m. 5 50 P , . canava 100 cm.
szélen I m. 6 40 P
Óriást választék karéoaonyl aján-
rfékolkkafcban, Hlet csipkékben, térítőkben, motlvokban.
Püegöny anyagok — Függönyök, ágy-terítők, párnák, modern művészi mon-tlrozáss a legolcsóbb Irakon.
Taaalók éa sukáuók feltétetnek.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Daoember 12, azarda
Hómat katolikus: Ottiila sz. Protsst.: Gabriella. Izraelita: Klsl. hó 29. Nap kel reggel 7 óia 38 perckor,
nyugszik délután 16 óra 00 perckor. •
Városi Nagymozgó. .Puskin", Miklós cár udvara. Két nagyszert! burleszk.
— A Balatoni Társaság elnöki tanácsa Barbarlts Lijosl, lapunk felelős szerkesitójél, a Wlasslcs Tibo-dr. orazágos elnOk elnöklete alatt az elmúlt ntpokbin Budap-s\'.en tartott teljes ülésén sajtóbizottságának tagj\'ul hívta meg.
— Nyugdíjazás Dr. Halász Miksa járátorvos nyugdíjaztatása iránt kérvényt adott bs a vármegyéhez. A vármegye dr. Haláss Miksát hosszú érdemes szolgálaiának teljes ellame-rése mellett nyugá!lományba helyezte.
— Ma: III. szociális este. Pehm József xaiaegeisxegi apát tart ma előidást a nagykanizsai Misszlós-háibsn. Ei a III. szociális este az elóadó siemélyének, nsgy tudásának és ékesszólásának vonzóerejével előre biztosította Irg\'eljesebb sikeréi. Az előadás előtt jager Istvánné xongora-sxámokat ad elő, Chopin és Djh nányl komporiciókat. Ax előadás pontosan 6 órakor kezdődik és azt tea követi. Tea-|egy 1 p ngő. A Mtsszlósháx sxivesen hívj* és várja a szociális kérdések iráni érdeklődő kOxOnséget.
— Az Oregcserkészek köréből. A nagykanlzaal 374. az. Kisfaludy Károly Oregcserkésxcsapit tagjai szombaton tették le tiaxti vizsgájukat Szombathelyen. Es alkalommal adták át ujaierfl cierkésxtársisjátékukat, melyei a csspal egyik tagja tervezett és készített el. A jó hlruek örvendő csapat továbbra is komoly ambícióval do\'gozlk otthonában a tél folyamán. ösiinte örömmel üdvözöljük e lelkes kis gárdát, hlsi lobbiiben alkalmunk volt egyre fejlődő man-dolin zenekarukkal találkozni, mely Magyarországon egyedül álló cser kész együttes.
— A Magyar Férfiak Szentkorona Szövetsége nagykanizsai csoportjának alakuló gyüléaén megjelenteket, akik egyben a csoport megalakulását is kimondották és általában minden belépni szándékozót felkérek, hogy ebbeli szándékukat mielőbb a Krátky tőzsdében bejelenteni síiveskedjenek. Przlbls-lawsky Ferenc, a M. F. Sitk. Szöv. nagykanizsai csoportjának elnöke.
- Az I. liceálls előadás. A
Ztln)l Irodalmi és Művészeti Kör az idei zsúfolt társadalmi program miatt nem ludla eddig elkezdeni a liceálls előadásoknak tavaly oly nagy sikerrel lefo\'yt sorozatát. Minden vasárnap, minden ünnepnap le volt foglalva társadalmi eseményekkel. Most azonban a Kör ia akcióba lép és december 16 ával megkezdi az Idei líceálls-sorozatol. Az első előadó Kelemen Ferenc, a Kör társelnöke, aki ,A betű az ember életében• d-men fog érdekes előadást tartani. Az előadások látogatása természetesen díjtalan.
Hatezer pengő értékű takarmány égett el
Három napig égett egy óriást kazal
A gyskori gazdasági tüzek sorozatában la szinte páratlanul álló az a nagy takarmánv-tür, amely Walkó Ágost nagyrécsei nagybirtokos Kó-isi- majorjában pusztított.
Siombaton, 8-án délben gyulladt ki egy hatalmaa kazal, mely drága takarmányt foglalt magában és hétfőig tartott a tűz.
A takarmány-kazal értéke 6000 pengőt tesz ki, mely azonban biztosítás révén egyrészt megtérül.
A csendőrség a tüz ügyében lefolytatta a nyomozást, ds a tűz okát nem sikerüli kideríteni.
■fii szfiwet- és
selyemruhákat
tekintettel arra, hogy ezen cikket többet nem tartom, gyári áron alul eladom.
Stera Iónét lagykanlua, lutaj-i. t.
— Apródavatás a keszthelyi Hellconlában. Tudósítónk Jelenti: Léiekemdő ünnepség kerdében tartották meg Keszthelyen a Hellconia apródavatását, mely ünnepségre Keszthely katolikus társadalma nagy azámban jelent meg. Dr. Szerecz Imre, a Hellconia ldkéaze a katolikus öntudat alapjairól tartott előadást. Ismertdte a szabadkómlvesség elleni harc módozstait és ennek során, hogy mik a Heliconis céljai. Ugy látja, — fejtegette, — bogy meg vannak a magyar katolikus társadalomban a katolikus öntudat jelei. Ezeket, a ka\'ollkus sajtó elterjedésével, a katolikusok áldozatkészségével (amj/e Keszthelyen igen szép példa van) éa a mélységes temp\'omkut-fussxal magyarázza. Eiulán SchUrger János dr. prior 11 apródot avalolt fel éa szép beszédet intéze.t hozzájuk. A bit, remény, fzeretet hármas Jel mondatát véste az apródok fogékony szivébe. A sxép és templomi áhítatban lezajlóit ünnepséget Schandl Andor consenlor záróbeszéde fejezte be.
Tizéves fennállását ünnepelte
a Kereskedelmi Alkalmazottak
nagykanizsai flókszövetkexeta
Ünnepi keretek között ülte meg fennállásának tízesztendős évfordulóját a Kereskedelmi Alkalmazottak nagykanizsai fiókszövdsége, mdy alkalomból lejött Nagykanizsára Rolhen-steln Mór országgyűlési képviseld és Deutsch I. fővárosi törvényhatósági tag, ai Országos Központ kiküldötte.
Siombaton eate társaivacsora volt a Vaskspu-ban, amelyen számosan részi vettek, ax egyesüld! tagok éa azok boxxálartozóL
Vasárnap ai egyesüld Erzsébet-téri otthoniban tartották meg jubiláris dlsxközgyülésüke\', nsgysxámu közönség részvételévd.
Kremsler István elnöki megnyitójában hosszabban méltatta ax egye-aűlet III éves fennállásának Jubileumát és meleg szavakban üdvözölte a budapesti vendégeket.
Dobó Oyörgy jegyző felolvaaváa a mull közgyűlés Jegyzőkönyvit, Fenyves László titkár az egyesüld tizéves iOrléndét Ismertdte, annak küzdelmét, gazdasági és kulturális tevékenységét a tagok érdekelnek vádelmében.
Deutsch I. országot központi kiküldött a kereskedelmi alkalmazottak helyzetéről beszélt, azok sérelméről, főleg a vasárnapi munkaszünet éa a felmondás körüli visszaélésekről.
Majd Rothensteln Mór tartotta meg hosszabb előadását, felfalván a hallgatóságot, hogy ne cuk gazdaságilag, de politikailag is szervezkedjenek, hogy a választásnál ia döntfi súllyal birjanak. Mijd rátért a szo-dalizmusra. Ismertette ax egyes or-•xágok munkás és szociális mozgalmait. így rámutatott Anglia és Frandaorsxág sxodáUzmusára. Példának azonban Némdországot állította, ahol a szociáldemokrácia • a gazdasági érdekelért való küzdést összekapcsolja a politikával.
Dr. Dómján La|oa egyesületi ügyész ezután tartalmas Jogi előadást tartott a kereskedelmi alkalmazottak Jogviszonyáról és a záróra kérdéséről. A Vas és Fémmunkások Dalköre Lehr-mann Ferenc karnagy vezetésével több sikerüli énekszámot adott eKJ. A jubileumi ünnepségen resztvettek a nrgykanizsai ryomdáizszervexd tag|ai ls.
Az uj tisztikar: Elnök: Kremsler István, alelnök: Tóth János, főtitkár : Ausch ÖJön, titkár: Fekete L, Jegyző: Dobó Oyörgy, pénztáros: Szattler J«nő.
Karácsonyi ajándékul Miltényi cipőt vegyen
Fauagas gyermekcipők Nöi fü ős fél...... 16 pengő és feljtbb Fekete egészszáru positó, cjattoi oipó,
\' ...............P IO-- „ pártos ...... 17 „ „ „ kéziéi szegeit, körül bőrrel, rői 18-50, f rfiSI
26-29 számig ............P 12\'— „ magasszáiu ...22 . » . Teveszőr házlolpö B pengő és feljebb
30-35 számig .. ......... P I5-- Férfi égés: és félcipő 22 „ „ . Qyarmakpapuoaok 4 pengő és fel ebb
Sárga atrapaelpö 35-ig P 14-50, 36 -39 P 18-50, 40 - 46 P 25-- HóoipB, gyermek 10 P él fal]., nftl II P él feljebb
Mérték után kéazitOnk 52 év óta legjobb minőségű cipót és oalzmát
Miltényi Sándor és Fia cipőraktára, a Fö-uton.
IALA1 KOttöüT
1608. december 12.
— Nagyszabású estély a Kath. Legényegyletben. A Katolikus Legényegylet eddigi szórakoztató esté-lyelnek toriba vasárnap este nagyszabású irodalmi értékű előadó- és dalest Illeszkedik. Az estély n fl torét Urbán Oyuta hlrtapi\'ó adja, aki ez alkalomrral Endre Qyula-s. kántor közre® flködésével a Legényegylet tavára rendet 1 ónálló estjét az egyletben. AffQsorról azt Irtuk csak meg, bogy az, kollégánk eddigi estfelnek válogatott számaiból fog állani. Nevezetesen magyar költök kOUeménvel, áriák operákból és két megrázó hi-tásu irredenta dal szerepel a műsoron, mety előtt Qcndagh Ferenc püspöki bistos, sz egyesület elnöke tart bevezetőt. A műsort tea követi. Itt Ujuk meg, hogv hírlapíró kollégánk a nagy- és klskanizsal társadalmi egyesületek rendezésiben átok anyagi Javára a tél folyamán több önálló előadást tart. — A legényegylet! vasárnapi estély n 0 orát falragaszokon és lapunk legközelebbi számában közöljük. Belépődíj, mint rendesra: a tea rargváltása,
= Árban, minőségben választékban Barta szőnyegraktára szenzációs.
— A kórház karácsonytájára H. B 10 pengőt küldött, mely adomány írt hátás köszönetet mond a kórházi főnóknő.
— Tánctea. A Zila- Kanizsa FC folyó hó 16-án, vasámrp délután 5 órai kezdettel a Centrál szuterén helylségébin táncteát rendez.
— A legelegánsabb női- éa férfi ruhák, a legszebb cipők, mind a világhírű PFAFF varrógépek öltéseit dicsérik.
— Sakk-hírek. A Nagykanizsai Sakk-Kör" 1928-as háziversenyén a ntgyedik forduló után Pintér Sándor vezet 4 egységgel. — A Kör az ftnnepek alkalmával egy kieséses versenyt rendez, melyre f. hó 22 lg Welsz/eld Ferenc főtitkárnál lehet Jelentkezni. Versenynapok folyó hó 23. 25, 26 és 30 án lesznek, a döntő p:dig 1929 Január 1 én lesz megtartva. A Nagykanizsai Sikk Kör 1928 aa rendes tisztújító közgyűlése f. hó 23-án délután 4 órakor lesz a Korona éttermében.
— Elrontott gyomor, étvágytalanság, feibüfogés, k liemetlen szájíz, emésztési nehézségek eseteiben fontos, hogy naponta reggelizés előtt fél órával a Hunyady Jáaos természetes keserüvizböl fél
Kbárral igyék a bélniüköd s az a lyoiására, a aiékrekedés megszűntetésére. Klinikai szakorvosok bizonyítványai Igazolják, hogy a Hunyadi János keserűvíz előírásszerűen alkalmazva felülmúlhatatlan gyóg* h»tásu az epe, máj és vesebetegségeknél s hogy azt nemre és korra való tekintet nílka mindenki Jó ettdménnyel használhaijs
— Mit vegyen karácsonyra, hogy nagy örömet szerezzen családjának? Egy jó rádiókészülékei. Fordulion balommal Szabó Antal üzletébe*, telefon 91. szim.
—20 havi részletfizetésre nzálht-luk — Igazolvánnyal ellátolt ügynökeink utján is - az egész világon kgjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-társaság Nagykanizsán, rö-ut 1
Zürichi zárlat 30 38, LeaJon 25-IÍP\'í. N«w,w» B1920, BrSutl 7117, *U«o CT18IVZ, Sfcdrid 84 CO, Ar—twdm 108 SS, H«rHr 11878, WWd >905. SatU 3-76. Piá* •o39. Vuso SMQ. Badapaat SO-BB\'/i. 8«l«iAd S-taVs, SakaiMl 9 II
— Bélyegmentes kérvényben lehet kérni a szappanfőzéshez lugkövet. Mint ismerete\', a belügyminiszter rendeletileg eitllto.ta a iug-kő szabad forgalmi árusítását. Mivel a kötött forgalom egyes részletei nem voltak szabályozva, a belügyi kormán/zat moat ujsbb rendeletet ado\'t kl, mely azerlnt a lugkővásár is végett beadott kérvények illetékmentesek és illetékmen\'rs az a jegyzőkönyv ls, amelyet felhasználnak akkor, amikor valaki szóbelileg kér engedélyt lugkövásárlásra. A rendelet tebát megkönnyi i az eddigi körül ményes eljtrást.
EldrrhiUilo t Idény miatt az Összes raktáron tevő nöi éa gyermek télikabátokat
gyári áron adom el.
TERB JÓZSEF, Kaalnoav-*-
S
Puskin
Kedden este bemu\'atta a Városi Mozgó a Puskin S.\'ndor életéről készült filmet, melynek szalagjai a dániai újraéledt Nordisk-fiimgyár irö érméből futnak kl a világba. A kosztümös, igen jó rendezésű, gazdagon dekorált film főszerepeit orosz művészek játszák és igy természetes, bogy a karakter-figuráknak pompás csokrát kapja a néző. N-mcsak Puskin megszemélyesítője, aki lecsiszolt Kioltással, kevés, de kifejező mimikával |etes alakítást nyuj\', Ir.nem a többi, szóvivő is joggal tarthat számot .művész" Wzó komoly értelmére. Kűlőn is kl kell emelni a filmnek a diri udvar pomp\'jával foglalkozó részét, melynek fényében vigan szövik az ármányt és szegény, nagy Puikin elveszti koldog családi életét.
— (-) - Vasutasok figyelmébe! Felhívatnak az összes volt kinevezett vasúti alkslmazottak, hogy uját, valamint csiládtag|aik arcképes Igazolványaiknak 1929 évre való érvényesítése végett sz állomásfőuökségnél jelentkezzenek, hozzák msgukksl t z arcképes Igazolványokat. Az állomás-főnökség.
~ Képelt, gobelelnt, kézimunkáit olcsóo, gyönyörön kívánsága szerint bekeretezi Melczer űvegkeres-kedö, Kazinczy-ulca.
=t A PFAFF varrógép még 20 év mutva ls könuyea és szépen virr, akárcsak az elrö napokban, ebben rejlik az olcsóság
A serdülő lfjóságnak rrg el felkeléskor rgv-egy kis pohárnyl természetes .Ferenc József" keserüvliet kell tdni, mert gyomor-, bél- és vér-tisztitó botsának fiukaál és leányoknál Igen fontos eredményeket köszön-be\'ünk. A gyermekklinikákon a Ferenc ItJssef vizet már a kicsinyek makacs szorulásakor kitűnő tiker.el Mkslm z-zák. — KHintó gyógyszertáratb.n, drogériákban és füszerOzictekbeo.
— Anyakönyvi hírek. Az elnult héten Nigykanizsán 12 gyermek született, ezek közül 8 flu és 4 leány: Leroencz János mezőgazd. munka-vállalkozónak fi# Hobár István ke-reakedönek (Nagykapornak) leánya, Horvátb Gyula cipész-.egédntk fia, Hegyi József bírautó-iulajdonosnak fia, Simon József gépétzkovács-se-gédnek leánya, Stb\'styén István cipéaz-segédn :k fa, B<logh József napszámosnak fia, Agoalon István napszámosnsk fia. H izassígon kivűl 2 ftu és 2 leánv született. — Házasságot kötött 4 pár : Schuhel Kárólv kömüves-mes er Horváth Ilonával, Horváth Oyuta kőműves-segéd Horvátb Reáliával, Klein Ferenc lakatus segéd Kis Máriával, Q mg\'er János vasúti mozdonyvezető Horváth Juliannával. — Halálozás 13 törtint: Ozv. Miilel Lászlóni Dlvldovlcs Julianna rk. 88 éves, N.-gy József földműves (Hahói) rk. 42 éver, Andrl Józsefné Kovács Klára (Zilabakaa) rk. 48 éves, Czinderics Jolán rk. 3 hónapos, Csizmadia Ferenc fö\'dnű ves (Nemesdtd) rk. 53 éves, Voj-kovlcs János földműves (Pola) rk. 68 éves, Ozv. Koliarics Feieocné Tólh Terézia (Palin) rk. 68 éves, Spltzer Lipót kereskedő izr. 26 éves, Heiczeg Q/örgy kő nüves segéd rk. 27 éves, Ltposa Piterné Scbwarz Mária (Balatonmsgyaród) ág. h. ev. 48 éves, özv. Balogh Lászlóné Qud lin Anna rk 82 éves, D .ni Oyörgy ny. vasú I pályamunkáa rk. 62 éves, Lalin István po\'g lak tanuló rk. 14 é.
VALUTÁK
AagalL 17 80-77-95 ■«%a b. 79-02-79-82 CtNk. 16-93-17 01 Dáak. 183 50-158-10 Dinár 10 00-10-06 Beüti 870 60-877 60 TnUKla b 72-40-22 60 IUD. 229 55-2J0 56 Laagyal 6410-64-40 Lai S 37-3 47
Lm — —
Un 79 93-80-15 MfcU 136 35-136-85 Norvég 152 45-03 05 SrbOI. 80-45-K180 Paaata 92--1W3 • 0 Svájíi 1.110 20-110 60 > tf 2 85~lft3 45
ixvizAk
139 85-73056
BalgrM 11X6 10 09 BartU 18643 136 Bő 79 57-79 82 8-37-3 44 ■ss SS* 112-70-153 10 27-76-27 84 97-45-82 95 29 97-3007 872 61-4 20 112 ti5-153 C5 17*85 -77-42 16 S6 1701 4-18-416 I8J02 183 42 64TO-64 40 8053-80-78 110*30 110 60
Ü«lú
Vaiaó Vita rtrlíA
lagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7. Alapíttatott: 1862-ben.
ÉRTESÍTÉS.
A Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet 1929. január hó l-én nyitja meg
68-ik 4 évre szóló
évtársulatát.
Egy törzsbetét tatán hetenklnt I pengő fizetendő.
Az elö|egyiett könyvek kivánatrj minden év végén felszámolhatók mely esetben az addig felszaporodott töke a reá eső haazoneredménnveí együtt kifizettetik. \'
Kölcsönöket tdunk kezességre, jelzálogra ís értékpapírra; a tartozás 4 év alatt heti btfizeUsekke! könnyű módon visszafizethető
UJ könyvecskék a szövetkezet helyiségében (Csengery-ut 7 Dr. R\'poch He híz) már most kaphatók.
Befizetések mindenkor hétfőn, kedden i bkv azerdán délelőtt 9-11 óra között teljesíthetők.
™__Az igazgatósig.
SPORTÉLET
Leventebajnoki mérkőzések eredményei:
Klskanizsal Levente-13 FC. 2:0 (0:0). Szép számú közönség előtt lendü\'etes, fair Játékkal győzött reálisan a jobb ctapat. A 13 (soknál a védelem, mlg a leven\'éknél a csatársor játéka volt elsőrangú. — Bíró: Wolf.
Turul—Hungária 5:0 (0:0). — Hungátia csak az első félidőben tudott a Turul ostromának ellenlállnl, a második félidőben összeroppant és egymásután kapta a gólokat. Biró: Lackenbacher.
Hunyadi- Jóbarát Húsos 2:1(1:0) Jóbirát Húsos csak nyolc emberrel állt fíl és Így érthető a Hunyadi gyó-zel ne. Biró Kohn.
Vasas—33 FC. A Vasasok kevés |ál< kossal jelentek meg és igy a mérkőzés nem vo t megtartható.
A nagykanizsai levente labdarugó bajnokság állása:
1. 77 P. C 21 18
2. Haladás 26 19
3. Vasas 26 17
4. Klskanizsal L. 26 17
5. Eifvetértés 26 14 6 13 F. C. 26 14
7. Zrínyi Vasút 26 II
8. Jóba táluk 26 7
9. Turul
10. Hungária
11. Hunyadi
12. II. ker.
13. 33 P. C.
14. \'Feltámadás 15 •♦Teleki
*, •• kizárva.
26 10
2f> 8
26 7
26 6
26 1
- 66: 12 44 2 68 :12 43
5 83: 13 38 R 86 : 28 38 9 56 : 36 31 9 59:87 31 12 62:37 25
12 86:47 23
13 30 : 48 23 13 33:87 21
17 74 : 66 16
18 37:69 14
3 22 II : 110 5
Tfxm
Egyenetlenül, illetve biionylalan irányzattal indult a mai piac. A további áralakulás s spekuiíció vásárlásai következtében barátságossá vált. Egyes értékekben ugyanis Jelen ékeny vételi megbízásokat bonyolítottak le, amelyhez fedezési vásárlások ls csat-lakoz\'ak éa ennek következtében s |obb hangulat általánossá vált. Egyes papírokban pedig letemts árnyeresé-Idézett elő a barátságosabb irányzat. Ezek közül első helyen emlilendö meg a Lxnfpa éa Ola. A piac többi értékeiben csak lényeg e\'en emelkedések mutatkoztak. Előmozdította a Javulási processust s berlini barátságosabb irányzat Is. Néhány részvény sz általános |obb tendencia ellenére valamivel gyengébben tendált A gyengülés mértéke azonban szintén minimális. A forgalom valamivel lágabb keretek között mozgott. A zárlati irányzat csendes. A fixkamatozásu pspírok piaca Oz\'eltelen. A valuta és deviiapiacon csak lényegtelen változások fordultak elő.
1928 december l2.
2ALAI KÖZLÜNT
Terménytőzsde
A buza 15, a rozs 15 fillirrtl esett. Az Irányzat lanyha, u forgalom csekély.
Haza cuaav. 7/ kg-oa 24-85-2500, 78 kg-o. 25 10 -25 25, 19 kg-oa 25 35-2545, 80 25-45— 25 55, dunántzH
77 k«-ra 24 60-24 75, 78 k»-oa 24-85-28 00. 79 kg-os 25 10 - 25-20 80 kg-os 28-20-28-30, roaa 2270-22 80, takarm. ára 75 25- 5-50, sódra 26-50—2700 •ab 28\'15—26*10, IhmÍ ó 30-75 SÍ 25 tengeri uj 25 00—28 25, ^arpe 18 25 18 50.
Sertésvásár
Feihattás:
•Káa 2440, aetyből sladattanil vb
8J0 Sarab. bantud■ 1 66-1 70, I 1-40-1-47, uaóett kóaáp 1-26-1-32, köaajfl 100-115, tMraudl Ortf I-4Ő -110, Básodrenda 1-34-1 42, auo) tfiláő 1-10-1-40, ualonna nagyban 174 (H», taJj 2-06-2 10, Mnuöttbu 164-1-76 tuüoonás félsertés 1 70- 2 06 Ai Iriavul közepes.
Dad)a: Bákskl lysssás és UyUaáé TáOatai lásnáKytárssság. MsUs kiadó: Zalai Károly.
iPlóIIlDETÍSBK
Ki indtalrdsIéMk dl|a 10 latta SO fillér, mindez további ssó <Hia S Hl). Vasár- és Snoepaap 10 ssóág SO fillér, mlndao további sxó dija S flll. Saezdán éa pénteken 10 szói* 10 flllár, minden további uó dlla • flll. Classó i minden vista-Hbb betflbdl álló szó két szónak számíttatik. állást keresőknek 5C*vo engedmény, a klrdatáal dl] altra ll.«t»4<.
Vak tOkrók újra tükrözését ellogadla Stern Bveges, Erzsébet-tér 14. 5!0I
Eladó egy fajtiaata 3 hónapot, hlm dobermaan kulya. Clm a kiadóban.
Tan ltok elemi, polgári és alsói gtmná iluml diákokat, továbbá német nyelvet és gyorsítást ls. Clm a kiadóban. 6115
KISavamda (ezelőtt Blauhorn) Kárpáti Maaiartl, Kólcsey-utca 15. 5736
laalaa és karáoaonyl oukorkák
a legjobbak, legolcsóbbsk — Muszel és Friedenthal cégnél. 6183
Kaufmann Károly
»rl és női dlvatáruháza
Daniitól i legolcsóbb ii legnagyobb
Idfaabb, szerény Igényfl, Intelligens urbolgy részére a belváros terOletén egy csinosan bútorozott utcai szoba Január I. vagy IS re kerestetik. Szíves ajánlatokat .Kellemes otthon\' a kiadóhivatalba 6169
kaiasSat bekebeleaéan____
_ aa a legelőnyösebben éa leggrw-•abban lotrMttat Jtoaál Igaáa péna-kflkaOoköiradtó Irodája Nagykanizsán,
Kazinczy-utca 2. szám. 3163
Játóká
Isgnagyabb választékban
Kaufmann Károlynál.
Idősebb llu olpésxtanononak (elvétetik furmen Imrénél, KOlcsey-u. 5. Cipész-munkások ls felvétetnek. 5839
Ügyes kézimunkázó nőknek állsndó °"hon végezhető munkát adok. Jelentkezni lehel délelőtt 10-11 tg Ktstaludl u. 14. 6060
Jugoszláv terllletre Is, „Bárautá" megbízható uj hathengeres csukott csak Kaufmaim ■ aaáaál kapható. Teleion: 167. és 571. SOrgdnydm: .Autótaxi\' Oarage: Nádor u. 6. A n. közOnatg érdeke Is, hogy a olmat na távaaaaa al. 5548
■ylrfa bagnárfa és
Ízi la eU -■ Főút 12.
■yli
Ur. Merkty,
Gltfe
Mádéra vagy fshérnsmO hímzéseket vállalok. Pártfogást kér Ozv. Karancsyné. ______6192
Fiatal príma zstrsertés eladó Rákóczi utca 40, -6193
Szőrmeáruk
S7.\'l nagy választékban
Kaufmann Károlynál
Egy szép udvari lakáa azonnal kiadó Petőfi ul 34It. 6171
Kladá két szobás ^udvari lakás mellékhelyiségekkel december 15. vagy |anuár l-re Magyar utca 54. alalt. 61/2
Kanári madarak (harzi) eredeti Sellert nemes fajból, változatos hangfutamokkal eladók. Folvös-lér 33
Aranyhegyi nj borok.
Aranyhegyi rizling i liter —.76 flll. Antall vörös 1 iitey—.56 flll. Aranyhegyi ó-slller 1 liter 1 pengő
szigorúan zárt palackokban, flveg cserével.
Sáfrán József ^"^tc\'í\'rl4":
Telefon: 335. ,zám. Tel>lon-[<nd<l(iekel S llleitíl hizhoz izillllok.
Szemere-utca &a. azámu ház szabadkézből oladó. — Bővebbet Lőbt szűcsnél. 6195
Jégvsrsm, két lóra Istálló, műhelynek alkalmas, azonnal kiadó liatlhyány-utca 10. 6188
17 holdas birtok lakással, kiszereléssel, jutányosán, tobb évi törlesztéssel eladó Sattnyány-u. 10. 6188
bizalom dolga.
Hálók, ebéd lök, urlszobák a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron. KedvezS fizetési feltételek.
Székely Vilmos
butortelepe Nagykanizsa, Kailnczy-atca 4. »x.
Elsőrendű saját kárpitosmQbely.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávébárban VIII.. Baross-tér 10.
Katonai és egyenruházati zsinórok és csillagok,
aapkák legnagyobb válasttékbtn
KAUFMANN KÁROLYNÁL Tel. 372
Kél bútorozott kOISnbsJáratu garson lakás azonnal kiadó. Cim a kiadóban. 6186
Bútorozott szobát keresek Cineket a kiadóba kérek.
15 ére. 6194
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátainknak és ismerőseinknek, kik felejthetetlen |ó fírj-m, illetve édesatyánk
Eppínger Lajoa
elhunyta alkalmával jóksö részvétükkel mély fájdalmunkat env hitetlék és a boldogult temetésén megjelenni silvesek vollak, ez uton mondunk bálás köszönetet, özv. Epplnger Lajosné és családja.
Balaton Béla és gyermekei Ede, Dénes és Rózsi
mélyen lesújtva jelentik, hogy a legodaadóbb hitves és legszeretőbb édesanya
Balaton Béláné
•z. Badar Etel
folyó hó 10-én Budapesten rövid szenvedés után, a hozzátartozói mérhetetlen fájdalmára, az Ur kifürkészhetetlen akaratából oly igazán korán elhunyt.
Drága porhüvelyét Budapestről hazaszállittatjuk és e hó 12- én délután 3 órakor az izr. temető halottasházából átadjuk az anyaföldnek.
Nagykanizsa, 1928. december 11.
Drága emléke szivünkben örökké élni fog I
Bader Béla. Hermann, Manó és lton les\'vérel. Welszberger Kálmán, Balaton F.de, Leltner Ödön és neje, Krasz József és neje sógorai, Illetve sógornői.
Rendkívüli alkalom szenzációs existenciális nagy jövedelemre II
Egy bárkinek, illetve bármely társadalmi állású, vagy foglalkozású egyénnek is megfelelő, kellő kihasználás mellet*,
existenciális nagy jBvedelmet nyújtó
kényelmes, url, fő vagy mellékfoglalkozás, Illetve vállalkozás, Nagykanizsa város, esetleg Zalavármegye területére
a »9
azonnal átvehető. Az átvételhez 2000—4000 Pengő azonnali készpénz-töke szCkiéges. Megfelelő garancia esetén részbeni hitelezés. Sürgős megkeresések, amelyekben a foglalkozz és vagyoni viszonyok is meg inlitendök „Absolut reális jövedelem" Jeligével ezen lap kiadóhivatalához Nagykánizsc, Fóut 5 szám, kizárólag levéilleg lntézen-dók. A vállalkozás bemutatása és személyes tárgyalások végett a t. reflektánsok az ezldőszerlnt Nfgykaniisán időző vállalati igazgató által levéilleg fognak meghívatni. (Nem ügynökségről, nem állásról, nem biztosításról és nem hasonlóféle foglalkozásról van szó,)
PFAFF varrógépen dolgoson ■olt karácsonykor vette édesapám, Unden szillőnek ajánloa Öröm rajta a munkám.
80 havi részlatflzatóara la,
kizárólag
BRANDL SÁNDOR ÉS FIA
cégnél kapható Deák tér 2. a felsőtemplomnál.
Állandó dljmaataa hlmzésoktatáa I I I
Férfi és női
KALAPOK
(Hückel, Qyukits, Halban, Damask) férfi és oól
SAPKÁK
szsllag, tomp, gyászfátyol
nagy raktára. Átalakításokat vállalunk.
GYENES ÉS VIDA
iaoi Alsótemplom mellett.
Tüzifaésszén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épflletla, mész, cement és agyéb építkezési anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120.
ALADDIN LÁMPÁK
és az összes alkatrészek klzárélagoa lerakata
MELCZER JAKAB
□vegkereskedéae
Nagykanizsa, Ksulnczy-ntca^K
Reklám és kosaras
naptárak
nagy választékban, olcsó árakon kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében ziss
NAGYKANIZSÁN. BBHBHHBSBr
Hirsth és Szegő
Nagykanizsa
újonnan berendezett Oklaihalyteégai Kazinozy-utea,
■ nagytőzsde mellett.
Nagy választék juta és kókusz szőnyegekben, linóleum és lábtörlők
gyári árakon nagyban és kicsinyben.
Haán Oynla nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
163 sz. 1928. vhl
Árverési hirdetmény
Alulírott bírósági végreha|tó az 1881. évi LX t.-c. 102 § I értelmében ezennel köz-
hírré teszi, hogy ■ nagykanizsai rásNróeágnak 1§M évIPk. 10121 sz
Z
Javára 900 Junlus hó
kir. |á-Dá-
gazdasági szerek, bútorok, hordók, prés, nyilvános árverésen eladatnak
Ernfl ügyvéd állsl képviselt Mezígaz-ságt Taksrék és Hitelbank rt. ét társai fi s Jár. ereiéig 1928. évi ganatoeltoti Welégllésl végrehajtás utján le- éa leltlltogl.il éa 2570 pengőre becsült következő Ingóságok, u m.: gazda stb.
Mely árverésnek s nagykanizsai klr. járásbíróság 1928 évi Pk. 10421. sz vég/ése tolytán 900 P tőkekövetelés, ennek 1928 évi április hó 23. napjától járó 5°o kamatai, >/»% váltódll és eddig Osazesen 89 P. 31 lill.-ben megállapított költségek erejéig Zalaszabar községben leendó megtartására 1928 évi december hó 19. napjának d. e. 10 órája határidői klttlzetik él ahhoz a venni szándékozók ezennel oly meg-" igyzésael hivatnak meg, hogy sí érintett ;őságok az 1881. évi LX t.-c. 107. és § al értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron tlul la el lógnak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságo kat mások Is le- és leltl (foglaltatták és szókra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. éín LX. t. c. 102. §-a értelmében ezek Javára ls elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1928. évi december hó 5. napján.
Haán Gyula s. k.
e ti klr. blr. végrehajtó.
Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
1077/1928. vht. szám.
Árverési hirdetmény.
Alnilrott btröságl végrehajtó ax 1881. évi LX. L-c. 102. §-a értelmében ezennel köz hírré teszi, hogy a nsgykanlzsll klr. járás blióaágnak 1928. évi Pk. 12438 Számú végzése aövetke/tAeti Dr. Krauaz Aladár ügyvéd által képvfitelt V\'ischer Ernő budapesti ..... — ..... 1928.
ereiéig
anatosfiott kt-
lakós javára \'000 P s jár. évi november hó 7-én loganato elégttésl végrehajtás utján le- ét lelUlloi tall éa 2390 P re becsüli következő Ingóságok, u.m.: kU\'Onléle szobabútorok, amerikai íróasztal, rádió tfb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. járás bíróság 1928-lk évi Pk. 1243Í. számú végzése folytán 4000 P tőkekövetelés, ennek 1928 évi október hó 23. napiától járó kamatai, \'/Wo váltódíj és eddig összesen 205 P - fillérben bíróilag már megállapított költségek erejéig Nagykanizsán, Erzsébet tér 20. iz. a. leendő megtartására 1928. évi december hó 12. napjának déhztánl 1 z4 órája határidőül klttlzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly tnegjegyzéaiel hivatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881. évi LX. l.-e. 107. éá 108. $-al írtelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul Is el fognak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és felulfoglaltatlák éa \' azokra kielégítési Jogot nyertek volnj, ezen árverés az 1&81. évi I.X. t.-c. 102. §. értelmében ezek javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1928. évi november hó 30. napján.
Haán Gyyla s. k.
•in klr. blr. végrehajtó.
^nlinental
Kizárólagos képviselők: r . r ll«i fí___!
Nagykanizsa
Deák-tér 2. Telefon 3-22.
minőségben és tartósságban felfllmnlhatatlan!
VADBÖRÖKET
nyul, róka, görény, mókua,
nyest és vidrát, Aaytsllat, vaaat, fémet stb. a legmagasabb napi árban vásárol
BT1ÍI B. £8 FIAI HA6TKAIIZSA,
Erzsébet királyné-tér 15. szám.
Kertlmagvak. Gazdasági magvak.
Madáreleségek: Vegyes mrdáreleség, kendermag, hámozotlzab, fénymag, édesrepce.
Műtrágyák: Szuperfosifá\', kálisó, mésznilrrgín, olleisalétrom stb. stb. .Sltius" növénylápsó.
Gyümölcsfa-karbolineum:
Ends, Dendrln, Solbar stb. Növényvédőszerek.
Kicsinyben is nagyban kaphatók:
OISZÁfi JÓZSEF Uftntsktáéshn
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. mi Telelőn: 130.
iasertkal redósyös Irodabútorod,
íróasztal, amer. összerakható könyvszekrény, iratszekrény, kottaszekrény. Pénzszekrény, Hlzniente8 okmányszekrény, vaskszella, használt és uj, nagy választékban. — Adás-vétel, caere, javítás. Alt. Pánzszekrénykereskedelml R.T. Budapest, Bálvány-ulca 6. Aul: 811-54. <0 S Kívánatra árjegyiíket klIdSnk.
budapesti fes\'őgyár képviselete tisztit; fest, p 11 s j I r o z, gallérok, kézelők, fehérneműik
legszebb liszlitása. harisnya jzemfelszedés, fejelés, úgyszintén ágy toll hófehérre velő liszlitása.
Elvá\'lalunk garancia m l\'ett bőrkabátok, bőrruhák, bőröndök aktatáskák, cipők, kalapok stb. festését. Elhasznált, lekopott bőrksbát|ál ujjt varázsoljuk és vízmentessé lesszak
Csengery-ut 5. szám alatt.
Üzletház bérbeadási
Hahőt (Zals m.) nagykőzeégben 60 év óta fennálló lómeneteia vas-, faszer-, rAfBsdzIst teljes üzleti berendezéssel, szép kétszobás lakással, nagy gabona- és de>zkaraktár#k-kil, pincével |anuár 1 ére bérbeadó. További keresek egy isagyosa-ládu vincellért szülöm megnun-
káiástra. Bővebb lelvi\'áíositásl sd:
6168
Grönfeld Adolf
Nagykanizsa, Magyar-utca 25.
Hatóságilag engedélyezett
VÉGELADÁST
tart a 39 év óta fennálló
FRANK VILMOS
cég, mely alkalommal a raktáron levő összes
férfi, fiu és gyermekruha,
valamint
kalap és sapka
a legolcsóbb árban kiárusittatik.
varr
Bto HVáLT jó minőségben
Ae dvexöfijeNsífe/téf*/*Á
SINOERVARRÓGÉP r és zv é NvtisjAa itj
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐ-UT I
Nyomitolt a Délzalai
Hirdetmény.
Sormás község úrbéres blr-tokossága közhírré teszi, hogy a tulajdonát képező községi nagykorcsma 1929. évi április 1-töl számitolt 5 (öt) egymásután következő évre 192Ö. évi január 6-án délután 2 órakor a községháznál tartandó nyilvános szóbeli árverésen a legtöbbet ígérőnek haszonbérbe kiadatni fog.
Kikiáltási ár: 1000 pengő. Óvadék 500 pengő, mely ősz-szeg az árverés megtörténte után, de legkésőbb 8 nap alatt az évi bér 50 százalékára kiegészítendő.
Részletesebb feltételek a birtokossági elnöknél megtudhatók.
Sormás, 1928 dec. 4 én.
ío™, Birtokossági elnök.
llaán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
66VI928. vht. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. év LX. t.-c. 102 ( a értelmében ezennel közhírré teszt, hogy a nagykanizsai klr. járásbíróságnak 1928. évi Pk. 11166. számú végzése következtében Dr Blek Mór nagykanizsai lakós javára IG09 pengő 60 fTl 1. s Jár. erejéig 1928. évi jufitis hő 30-án foganatosított kielégítést végrehajtás utján le- és feltilfoglalt és 1358 pengőre becsült következő Ingóságok, n. m.: sertés, ló, gabona slb. nyilvános árverésen eladatnak
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. járás bíróság 1928-lk évi 11166. számú végzése folytán lt>09 pengő 60 fillér tőkekövetelés, ennek 1928. évi málus hó 10. napjától járó f.<Vo kamatai, >/•% váltódíj és eddig összesen 624 P — ftll.-ben bíróilag már megállapított költségek erejéig, Oalam-tok községben leendő megtartására 1928. évi december hó 17-lk napjának d. e. t/211 órája határidőül kltttzelia 4s ■ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881 évi LX. t.-c. 107 és 108. 5 al értelmében készpénzllzetés mellett s legtöbbet ígérőnek sztlkség esetén becsáron alul Is el fognak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- éa felUMoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évILX. t.-c. 102. értelmében ezek javára Is elrendeltetik. Kelt Nagykanizsán, 1928. évi december Ián.
Haán Oyula s. k.
0182 klr. blr. végrehajló.
hó 3. napja
Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: ialal Károly.)
68. évfolyam, 282. szAm
Nagykanizsa, 1928. december 13 csütörtök
An 14
DUr
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKÁI NAPILAP
PeleKJe ncrkeastéi Bnrbertta La)oe
t> : w un i m
90 százalékkal vezet a parasztpárt a romániai választásokon
Uukareit, december 12
(Éjszakai rádlójelentés) Orlent Rádió Jelenti: Éjszaka 11 óráig ai országos választásoknak csak részle-
ges eredményei ismeretetek. A kl-lebbségek mindenütt szabadon adták le szavazatukat. A választás az egész országban tendben ment végbe.
Ó.omániában a szavazatok 90 százalékát a nemzeti parasztpárt (Manlu párt|>) kapta, mlg 10 százalékon a többi pártok osztoznak.
Reischl Richárd interpellációja
a vámhitel-panama Ügyében
Konkrét ügyeket, számokat sorolt fel Reischl leleplezései során — A miniszter érdemben nem válaszolt, csak szigorú megtorlást Ígért — A földhözjuttatottak illetékeinek, a kereskedelmi alkalmazottak vasárnapi munkaszQnetének, a földmunkások biztosításának ügye a Ház előtt
Interpelláció* nap a képviselőházban
Budapest, december 12
A Ház mai ülésén az elnök bemutatta Sopron v.\'ros átiratát a trianoni békeszerződés revíziója tárgyában.
Lukács QyO gy helyesli, hogy a házszabály revíziót a mostani, arány-lag nyugodt Idóben akarjik megoldani. Sem a kormánynak, sem semmiféle alkotmányos tényezőnek semmiféle mellékes céi|a nincs a javaslattal.
Nagy Emil hangsúlyozta, bogy a házszabály fontos kiegészítő rénze az alkolmánynak. A hizszabályrevl-zióra szükség van, mert ez eszköz arra, hogy a parlament nívóját emeljék.
Östör József az (gyes felszólalásokkal szemben cáfolta azt, mintha a bázszabályrevtiió és az általános titkos választójog között kapcsolat lehetne.
Enökl napirend szerint holnap délelőtt folytalják a javaslat vitáját. Ai
interpellációk során Fábián Béla szóvátette, bogy az ország különböző részében 20— 30-40 pengőt szednek a közönségtől mérleg Javítás elmén.
Hermann Miksa válaszában hangsúlyod i, hogy már kladla az utasi-tást, hogy az llym eseteket meg kell torolni.
Neubauer Ferenc mondotta el interpellációját a plnzüfy miniszter-hei a
földbirtok-reform utján földhöz juttatott kisemberek
llle!ékének eltörlése és az összegyűlt flzetéi! kötelezettségek rendezése tárgyában.
Wekerle Slndor pénzügymlnlaz\'er kijelentette, hogy a kormár.y ezeket
a kérdéseket hamarosan fogja rendem! abban a végrtlnjlást utasításban, amelyet a löldblrlokreform finaa-cirozáea kapcsán szándékozik kiadni.
A kormány ■ földblrtok-re formot szociálpolitikai Intéz-
ménynek tartja és éppen ezért nem kíván semmiféle Illetéket szedni azoktól, akiket segélyben részesít.
Neubauer Ferenc és a Hü a miniszter válaszát tudomásul vették.
Reischl Richárd a vámhitel-csalások ügyében
intézett interpellációt a pénzügyminiszterhez. Nevek em\'itése nélkül két konkrét esetet hozott fel és követelte, hogy a legszigorúbb büntetésben részesítsék nemcsak a becsülő-ket, b nem azokat a tisztviselőket ls, akik ezekben az ominózui ügyekben magukról meglelt dxeztek. Előrebocsátotta, bogy nem fog neveket említeni, mert nem botránycstnálás, szenzációhajhászás a célja. A Zug-ligetbtn egy 32 boldaa teleknek nincs látható tulajdonosa. Becsíron felül, húszszoros vámhitellel terhelték meg az Ingatlant, a (tilajdonoa tehát bujkál, hogy ne kelljen megfelelnie törvényes kötelezettségeinek. Ismertette ezután a vámhitel lényegét. Eleinte a felbecsült érték 50 százaléka erejéig lehetettt csak vámhltelt adni. Két évvel ezelőtt kezdődött a hűtlen becsüsök manipulációja, amikor a becsérték húszszorosát is m.\'gkíp\'ák vámhitel gyanánt.
Követelnem kell az Ilyen disznóságok... Az elnök rendreutasítja Rdachlt kifejezéséért.
Reischl R.chárd: ...Tteglotlásá\'. S igoru vizsgálatot kell vezetni, de
nem ám ugy, hogy kidobják a kanapét, a kis dljnokokat megbüntetik, de a magas-állásu tisztviselőket futni hagyják. Kövelelni kell, hogy ereket adják át a bünte őblrósájnai.
Eoben a vámhitelcsalásban három csopoitra oszlanak a tettesek.
Vannak, akik a csalást elkövették, vannak kljárók és vannak ügynökök. Kél ügyet Ismertetek. Az epy k
egy dunamenti márványbánya ügye, amelynek értéke köf0lbe!0l 800 millió korona. Erre 8 milliárd kitelt engedélyeztek. Lóból bünflgy lett éa |anuir 8-án tárgyalja a bíróság. Eonek nem akarok elébe vágni. A másik ügyet azonban pontosan lamerein. Egy kereskedő, akinek üzlete a Duna jobbpartján van, két Ingatlan fölölt rendelkezik. Az egyik 133, a másik 142 négysiögöl, összesen 275 négysiögöl földje van a Toldy Ferenc utcában, ahol különösebben éttékei épület nincs. Erre 300 millió kincstári vámhltelt kapott. Kéaőbb megalakította a
Terézia bank t,
amelynek Szondy-ulca 86 szám alatt van a hivatalos helyisége.
Esztergályos JSn is: Stondy-ucca 86 ? O t lakom, ott nincs ilyen. (Nagy derültség az egész Házban.)
Reischl Richárd: A két Ingatlan értéke körülbelül 51 000 pengőnek felet míg, tehát
8 milliárdnak és erre kapott 16.750 millió korona vám hitelt.
0,1, ahol a bürokrácia ugy tnlteng, mint ebben az országbaD, ahol egy In^alUn vételárának ellenőrzésére
egéaz bizottság száll ki, Ilyen vám-hltelcsaláaok nem fordulhalnik elő. Nem szabad tűrni, hogy ilyen un-szolid csalási ügyletek jöhessenek létre. A minisztériumban elnézték ezeket a dolgokat. Siemet hunylak fölöttük.
Svindlerek kaptak vámhlte-leket.
Kjltók járnak mosl autón. Magas-á lásu urak, akiket nyugdi|ba küldtek. Etek ls a büntetőbíróság elé valók, hadd lássa az orsiág, hogy lopni nem siabad. (A\'talános helyeslés a Házban)
Wekerle Sándor ktjelen\'ette, hogy a visszaélésekről tudomása van, hiszen már hivatali elíd|e nyilatkozott az ügyben. A büntető eljárást megindították a becsüsök ellen és megindi ották a fegyelmi eljárást azok ellen a tisztviselők ellen, akik hibát követtek el.
Az ügyben a legszigorúbb dttds-pontot foglalja el, de minthogy az ügyek legnagyobb része a büntetöbiióiág előtt van, nem találná helyesnek, ha róluk nyilatkozna. Ismétellen hangsúlyozza, bogy a csalások ügyében a legszigorúbban fog eljárni. A miniszter válaaaát az interpelláló és a Ház tudomásul vették Várnai Diniéi interpellációjában követelte, bogy a kereskedelmi miniszter tegye az egéaz országban kötelezővé a keresVedetml alkalmazottak vasárnapi munka&aönetét
és ugyancsak törvényesen szabályozza a karácsony első napjára szóló munkaszünetet is.
Hermann Miksa kereskedelmi miniszter válaszában hangsúlyozta, hogy a vasárnapi munkaszünetet nem leheli kötelezővé, mert ebből ugy a fővárosban, mint a vidéken sok konfúzió támadna. Legfeljebb csak megszorításokat tud alkalmazni éa ahol lehel, olt meg is teszi. A karácsonyi munkaszünetröl rendeleti uton nem Intézkedhetik, bár a tapasztalat azt mutai |a, bogy karácsony etsö nap|án a legritkább esetben nyli|ák ki az üz\'eteket, azonban nem ti lakozik az elten, bogy karácsony első napját ugyanolyan ünneppé emel|ék, mint például Sient István napját.
Ezután Esztergályos János inlézett Intcrpel áclót a kultuszminiszterhez
a pécsi egyetemi építkezések szünetelése
tárgyában. Felvilágosítási kért, hogy miért maradt el a pécsi egyetem épi-
MLAI KOÜiOWr
l29& december 11
téw ■ debreceni él a szegedi Ipit-kezések mellett.
Klebelsberg \'.kultuszminiszter válaszában kljelenletle, hogy az egyetemekkel összefüggő leiadatokat az adott pénzügyi helyzetben cuk f jko-zaloaan lehet megvalósítani. Debrecenben is Szegeden nagyobb áldo-zatkáazaéggel Utálkozott Ezek a városok az Összes építkezési költségek felét viselték. A viszonyok javullával Pécs Is inkább tud majd áldozatokat hozni.
Farkas István interpellációjában felvilágosítást kért a földművelésügyi minisztertől, mennyire luladtak a földmunkások biztosítására vonalkoió törvényjavaslat előkészítő munkálatai.
Mayer János válaszában hangsúlyozta, bogy érzi súlyos kötelezettségét nemcsak a Házzal szemben, hanem a mezőgazdasági munkássággal szemben is. A jivó naptári évben már bt fogja nyújtani a törvényjavaslatot és ugyanebben az évben tető alá Is szeretné |uttatni. Ezen ■ téren egyetlen állam sincs előbbre, mint mi és ha a javaslat törvényerőre emelkedik, sokkal haladottabb államokat is meg fogunk elózni. A jóakarat megvan benne, csak időt kér a javaslat elkészítésére.
Báró Kray István interpellációja és a kultuszminiszter válasza után az ülés 6 óra után véget ért.
A jövő hét közepén bezárják
a Ház ülésszakát Budapest, dec. 12. Politikai körökben holnapra várják a házszabály-revizió általános vitájának befejezését. Remélik, hogy a |övö hét közepe felé befejezik a reszletes vitát is, ami után bezárják az ülésszakot és a Ház karácaonyl szünetre megy. Az uj ülésszakban nagyfontosságú gazdasági és közigazgatási Javaslatokkal foglalkoztatják majd a Házat, amelyeknek bizottsági előkészítése már megtörténi. Az egyes tOrvény-|avaslatok benyújtási Időpontját maga a miniszterelnök fogja meghatározni.
Tárgyalások indulnak Csehszlovákiával
Budapest, dec. 12. A külügyi bizottság mai ülésén a külügyminiszter Ismertette s Magyarországot érdeklő legutóbbi külpolitikai eseményeket Megemlítette, hogy Csehszlovákiával előreláthatóan rövidesen tárgyalások fognak megindulni a függő kérdésekre vonataoióan. A külügyminiszter tájékoztatása kapcsán felszólaltak Lakatos Oyula, Pogány Frigyes, Hajós Kálmán és Apponyl Albert gróf.
Benes Lnganoba készül,
ás a szovjettel szemben folytatott közvetítő szerepe miatt barátságtalan fogadtatást jósolnak neki
A lengyel-litván viszonyt tárgyalta a népszövetségi tanács
Lugano, december 12
(Éjszakai rddlójelentés) A tanács ma délelőtti ülését tdjesen a lengyel-litván viszály ügye töltötte kl. Vol-demaras litván miniszterelnök kijelentette a vita során, hogy Lengyelországnak bizonyos politikai tervei Vannak és ezek nyugtdanltják Lit-
vániát. A lengyel-litván probléma megoldása attól függ, hogy hajlandó e Lengyelország olyan külpolitikát követni, amely a mai helyzelet enyhíteni tudja.
Zalesky lengyel külügyminiszter kijelentette, hogy orsiága békés törekvésű és nincs síüksége arra, hogy megváltoztassa álláspontját.
Ezután Brland indítványára felkérték az ügy előadóját, bogy dolgozzon ki részletes jelentési az ügyről a lanács számára.
Bern, december 12. (Éjszakai rddlójelentés) .Benes, mint közvetítő"
címmel feltűnési kellő clkkd kőzöl a berni „Berner Tagblatt\' c. lap. Prágai jelentése alapján azt írja a lap, hogy Benes rövidesen külföldi ulra, még pedig Luganóbi megy, mert szükségét érzi annak, bogy Briand-nal éa Chamberlainnel találkozzék Binea valószínűleg Chamberlain részéről nem fog kedveiő fogadtatásban részesülni, miután közölnie kell, hogy az ő kőzve\'i ésével, egyrészt Szovjetoroszország, másrészt Románia és az S. H. S. királyság közölt tárgyalások indultak meg a diplomáciai viszony felvételére vonatkozólag.

Megjelent a hivatalos hirdetmény a kötelező általános bejelentés tárgyában
a bejelentési határidő
épületben nyernek elhelyezési. Magánlakásokból és szállókböl a bejelentésre kötelezettek a katonai személyekel ls bejelenteni tartoznak.
A bejelentési kötelezettség teljesítésének elmulssstása, amennyiben a súlyosabb elbírálás alá nem esik, 40 pengő pénzbüntetéssel, vagy ennek megfelelő e\'ziráusl büntethető.
A rendőrkrpltányság a bejelentés határidejét 1929 |anuár 1-től 8 ig terjedő időben állapította meg. Ennek az időnek eltelte után rendőrök fognak hizról hizra járni és ellenőrzik a rendelet végrehajtását.
A hivatalos hirdetmény hangsúlyozz!, hogy mivel a rendőri bejelentési intézmény elsősorban a közönség érdekelt szolgálja, fontos, hogy a lakósság teljesítse lelkiismeretesen és pontossn bejelentési kötelezettségeit. Igy a kapitányságnak módjiba fog állni a hozzá lakcímek közlésért fordulókat is kielégíteni.
Január 1 tői 8 lg terjed Nagykanizsa, december 12 | Mint jelentettük a belügyminiszter elrendelte, hogy Nagykanizsa városa területén 1929. január elsejétől kez-dődőleg kötelező a rendőri bejelentés mindenkire nézve.
A rendőrkapitányságnak erről szóló hirdetménye szerint: minden magyar állampolgár bejelentési kötelezettség alá esik, mely célból egy bejelentési, Illetve eltávozás esetén egy kijelentést lapot és egy szelvényt kell kitölteni. Külföldi állampolgárok, megszállt területi Illetőségűek bejelentését és kijelentését 2-2 külOn lapon kell eszközölni.
A bejelentési kö\'.elezellség Nagykanizsa r. I. város területén valamint a hozzátartozó részeken és tanyákon tartózkodó, Illetve megszálló minden személyre kiterjed. Kivételt képeznek a tényleges honvédelmi szolgálatban álló és hlvatá; suknál Itt tartózkodó katonai a-x-mélyek, arcennyiben ezek katonai
Titokzatos kezek pusztítják az életet Gelse községben
Egyik kanizsai szülésznőt a csendőrök kikísérték Oelsére — Orvos-rendőrl hullaszemlét foganatosítottak egy magzat halála miatt
Nagykanizsa, december i2 |ett a faluban. Balog Zsigmond föld-
A gclsei csendőrség hetek óta titokzatos ügyben folytat nyomozást, melynek szálai Nigykanlziáig fúlnak. Ennek a nyomozásnak már Igen sok konkrét eredménye van és már gyor-
mlves feleségénél végzett a szülés körűi fuukclókat, mikor megdöbbenve látta, hogy az alig öt hónapoa magzat feje és nyaka át van szúrva, ami valószínűleg még a szülés előtt s
sin halad az űgy a teljes kibogozás magzat halálát okozhatta.
felé. — Néhány héttel ezdött történt, ......
bogy a gelsel csendőrőrsre bizalmas értesítés jött valakitől, melyben Illókban tartott magzatelhajtásról rántotta le a leplet a feljelentő. Egyúttal olyan adatokkal szolgált, melyek szükségessé tették az azonnali nyomozás bevezetéséi.
Ei a nyomozás több nap múlva már eredményi ls hozott, amennyiben a csendőrség megállapította, bogy a bűnügy száld Nagykanizsára vezetnek.
£pen ezért nagy feltűnést keltett itt a városban, hogy a csendőrség egyik járőre minap megjelent a Petőfi-utcában és egyik kanizsai szülésznőt kikiséite Oelsére.
Nemsokkal ezután a gelsel szülésznő szintén érdekes felfedezést
A lelkiismeretes szülésznő s megdöbbentő felfedezés birével azonnil dr. Kajtdr Józse f gelsel körorvoshoz ment, akihez elvitte a kis hullát. A körorvos minden kélséget kizárólag megállapitotti, hogy a szülésznő felfedezése helyes volt és nyomban jelentette az esetet a főszolgabiróság-nak és a klr. üg)éinégnek, mely elrendelte az orvos-rendőri hullaszemlél, amit dr. Szabó Zilgmond járási tisztiorvos és dr. Laubhalmer Alán tb. főszolgabíró ejtdtek meg és amely Igazolta a körorvos jelentését Most a csendőrség tovább folytatja a nyomozást, bogy megállapítsa, hogy a két egymásután előfordult magzit-elhajtási ügy között milyen összefüggés van és kit lehet ezért felelői-légre vonni,
A III. szooiáli« est
Pehm József zalaegerszegi apátplébános előadása
Nagykanizsa, december 12 Szépszámú és válogatott közönség részvételével tartotta meg lil. szociális estjét a nagykanizsai S:oclális Missziótársulat, melynek kiemelkedő ponlja Pehm József zalaegerszegi apátplébános akadémlkui színvonalú előadása volt.
A szociális estet Jilger Istvánné művészi zongorajátéka vezette be, aki Dohnányi éa Cbopin müveinek ritka szépiégü interpretálásával felejthetetlen élményt szerzett. Brilll-áns technikája feltűnést keltdt.
Eberhardt Béla tankerületi főigazgató köszöntötte ezután Pehm apá-tot, aki közel egyórás előadást tartolt a szociális érzületről. A nyomornak az ulja nem Istentől eredt: A p iradicsomból indult el testvérével, bűnnel — mondotta. Nem isten rendelése, de valahogyan az Isten keze dlrlgá\'ja. A nyomor ii egy eszköz az Isten kezében, hogy a nyomor folyamának partján nőjenek fel a nagy lelkek. A nyomor, a baj, a szenvedii egyéni dolog ugyan, de típusai vinmk. Ilyenek a hallgatag nyomor, melynek csak az ajka mozog. Nyomor, amely sistereg, amely panaszkodik éa Jajgat, van olyan, amely pokolgépekkel dolgozik és istentelenné válik, amely megcselekizi azt, mit a francia forradalomban a sans-couletteok, akik egy hercegnő szivét kivették, megsütötték és megették. Boldog az a kor, amely megérti a nyomor csendes mozdulatlanságát és azt szívvel megfogja.
Majd áttér a mai költészetre ét irodalomra. Ismerteti Ady Endrét és boncolja költészdét. SzűM Djzsőt és főleg Elsodort faluját, Erdős Renét, melynek Nigy sikolyában Is megjelenik a testi-lelki nyomor — de a testisége, a bünhajszolái, elveszi s segitést a nyomor mellől. Hosszabban foglalkozik Blbó Lajos .Édesanyám" dmü művével, mdynek nagyszerű alakjait etikai szemüvegen át tárta hallgatósága elé. Egyensúlyozni, helyrehozni, a lélek erkőied egyensúlyát — ez a izodálli érzflle\'O lélek feladata.
Pehm apát előadása mély nyomokat hagyott hallgatósága lelkében. Előadását 0. Elek Amália házfőnőknő köszönte meg meleg szavakkal. Majd kezdetét vette a lei, melynél a Leányklub tagjsl szolgáltak fel nigy sze-retetreméltósággal.
= Bútort díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra, garantált elsőrangú kivitelben. Négytől tizenhat hónapig terjedő fizetéd kedvezményt nyujtunk. Sok milliót takarít igy meg. Qyőződjön meg személyesen, Kopsteln bútoráruházai Szombathely, Kőszegi-utca 5, (üzld az udvarban) és Sopron.
Ingyen kapja
meg mindenki a
ZALAI KÖZLÖNY
1929. évi naptáré*,
akinek előfizetése 1928. év
december 31ig rendezve van,
1921. december 13.
EALAi HOíLOmr
A volt kanizsai őrmester disznóölés közben vasvillával támadt feleségére
A récsel családi dráma ügyében a csendőrség folytatja a szigorú
nyomozást
Nagykanizsa, december 12
A mull bét végén Nagyrécséről a kanizsai kórháiba szállítóit és súlyosan sérUlt fiatalasszony ügyében a rendőraég még csUIOr ökö i délután megejtette a kihallgatást, melynek Jegyzökönyvét átküldték a csenl-örsíghez. Most tehát a ciendörs g folytatja a nyomozást. Az esetről récsel tudósítónk az alábbiakat jelenei :
Kovács Ferencné, a sérült asszony, felesége a nagyrécsei korcsmárosnak, akivel nem élt békességes életei.
A házaspár kOzOtl gyakran voltak Összetűzések és, mint mondj.k, Kovács nem egyszer meg is ütötte a feleségét.
KűlOoben a korcsmáros nébány évvel ezelőtt Nagykanizsán szolgilt a gyalogezrednél, mint örmea er. Ebben az időben ismerkedelt meg néhai HompA János récsel korcsmáros Özvegyével, aki sokkal idősebb volt nála, de azért feleségül vette.
Az öregasszony, rövid Idő múlva, 60 éves korában meghilt és a 40
év körüli Kovács Ferenc, aki ar egéiz vagto.nl kiztük a korc-mlt is Örökölte, himarosan uj feleség után nézett éi elvette mostani feleségét, aki szolgálatban állott voll nála
Kovács Ferenc korcsmája f igyasz-tása részére disznót ölt éa mint Ilyenkor szokás áldomást ivolt. Jó erős pálinkát ami ugylátszik megint megiavarta a fej !t, meri az asszonyra támadt és ülni akarta.
£ fiatalasszony félreugrott a ga-rázdatmber elöl, de az felkapott egy vasvillát és előbb fejbevflgla az asszonyt, ma|d karjébj azurl.
A sulyoaan sérült asazony sikol-to va menekült egyik lószomszédjá-hoi, Gerócsékhoz, akik megóvták attól, hogy a megvadult ember to-vAbb Is bánlalmazhissa a szeren csétlen asszonyt.
A fa\'ubfn Kovács Ferenc korcsmáros bru\'ális tette nagy felháborodást keltett.
A csenlörtég szigorú nyomozást fog megejteni éa ezután a kir. ügyészség dönt a további Intézkedési k megtétele felöl.
Elfogták a kanizsai fogházból megszököttÁrval Gézát
Vasraverve hozták be a csendőrök a szökevény foglyot
Nagykanizsa, december 12
Árval Uéza fistal kiskomáromi gazdalegényl nemrégen (olvajlásérl a kanizsai törvényszék egy évi bOr töure Ítélte. Miulán az Ítélet nem volt még jogerős, sz előzetes letartóztatásban levő Á\'velt visszavitték \' az ügyészségi fogházba Hogyan, ho gyan nem, néhány héttel ezelőtt Árval Qéza, aki egyébként nagyon Illedelmesen viselkedett a fogházban, eddig még meg nen állapi o t módon megszökött a fogbáiból. Ai ügyészség nyomban nyomozólevelet adolt ki ellene éa mrgtell minden intézkedést a szökevény kézreketi é-sére. Azonban löbb héten át csak n;m sikerűit késrekeriteni a szökevényt, skl Zalában és Somogyban bujkált.
SxOkése alatt azután még u|abb bűncselekményt Is követett el Z Iában, mtg e bét elején a csurgói csendőrség egy Járőre a nyomozólevél személyleiráss alapján felismerte és elfogta. Á\'adták a kiskomáromi Örsnek, amely a szökése alall elkövetett bűncselekmény ügyében folytatta le vele a nyomozást és azután tegnap vasraverve behozták Kani-
zsára és átadták a fogháznak.
A vasravert Árval a két kisérö szuionyos csendőrrel élénk feltűnést kel\'.ett tegnap délben, amikor az állomásról a kir. ügyészség fogházába •rálliloHAk.
CaQtSrtSkSn, pénteken, axombaton és vasárnap
Az idei szezon nagy szenzációja:
Tols\'oj viilghitU regénye.
főszereplő: Grata Garbó, a |eienkor
legnagyobb színművésznője.
Előadások 5, 7 és 9 órakor ví sár nap 2<°, 4M, 6, 740, 9"
Helyárak 20 fillérrel emelve.
NAPI HÍREK
■ »»«*«w«s«»*»«s»sss«ss>m»fre»««««»»e«ttttMs>ss<»i
NAPIREND
December 13, OsfltfirtBk
Kómát katolikus: Luca sz. Protest.: Luca. Izraelita : Kist. hó 30.
Nap kel reggel 7 óra 39 perckor,
nyugszik délután 16 óra 09 perckor. •
Városi Nagymozgó. .Karenlna Anna*
Tolslo] híres regénye.
— Vitéz Szepessy-Bugsch Aladár — altábornagy. A kormányzó vitéz Sirpessy-Bugsch Aladár nyug. tábornoknak, aki a világháborúban a m. klr. 20. honvédgyalogezred parancsnoka, majd később a nemreti hadseregben Sopronban gyalogsági parancsnok volt, az allábornagyi címet és lelleget adományozta. Ezen kitüntetésszerü előléptetés széles rétegekben nagy örOmöt okozott váró-tunkban, abol vitéz Szepeasy altábornagy kiváló katonai erényeire és tiszteletreméltó személyiségére mln-drnkl nagyrabecsüléssel emlékezik.
— Kormányzói elismerés. A ko-mányzó a földművelésügyi miniszter előterjesztésére Bődy Zoltán, Zala-vármrgye alispánjának a szarvasmarhák és juhok közt 1926-27 ben lel épett mételykor elleni védekezés alkalmával kifejtett buzgó munkás-algáért elismerését fejezte ki.
— A megyéspüspök a kanizsai ml\'sziósnövérek főnOknöjéhez, Elek Amáliához meleg haDgu levelet intézett, melyben Örömét felezi ki a N gykanizsán foly\'atott sokoldalú kari a\'.lv működésűk és annak eredményei, különösen a népkonyha felállítása felett. .Ha lelkileg gyámoli-toltuk biveinkel — Írja a főpásztor — és megacélozzuk őket, még az anyagiakban is többre mennek, legalább is nsgyobb bizalommal, kitartássá és türelemmel állják az élet kü;delmél." Egyben a megyéspüspök 300 pengőt küldött a nővéreknek, bogy — mini Írja — gondjaikon enyhítsen.
— Zalamegye a békeszerződés revíziójáért. A most lefolyt megyegyülés foglalkozott Veizprém-megye azon átiratával, hogy Zala-megye is csatlakoizék a revíziós mozga\'omhoz. A megyegyüléa természetesen egybangu lelkesedéssel állott ai á irat mellé.
— Jótékonyság. N N. 5 kg. burgonyát és 5 kg. finom ll-ztet hozott az elaggott, beteg cipésziparos ctaládnak.
_»_
—A megye uj árvasiéki ülnöke.
Zilavármegye törvényhatóságának 10 én tarló t közgyűlésén megyei árvaszéki ülnökké dr. Hertelendy Ferenc szolgabírót, azolgabiróvá dr. Forintos László közigazgatási gyakornokot választotta közfelkiáltással. A megvátaszlás a megye két érdemas tisztviselőiét érte.
— Ma diaznétoroa vacsora a KéményaeprA-wendéglA-ben. Esténként Árvay Jenő d-gányprlmás aVlgfiukkal muzsikál
Hullaszemle
amiért a halottnak át kell utaznia
az Óceánon
Szombathely, december 12 Az ősz folyamán Ribakéthelyen hirtelenül meghall Sípos János 19 éves legény, aki látogatóba |ött haza rövid időre Ameilkából A haláleset ulán a szülők egy amerikai biztosító Intézettől követelték a 8000 dollárt, amlre-fluk az u| hazábin biztosította éleiét. A biztosító társaság erTe visz-szslrt, hogy csak akkor fizet htlik ki az Osszegd, ha a bullát előbb megnézik és meggyőződnek annsk személyazonosságáról és halálának okiról. Sípos János szüleinek igy nem maradt más megoldás, mint hogy kiásatták fiuk holttestét és hármas érckoporsóba zárva útnak indították az Óceánon túlra. Sípos János utolsó utazásának költségd még akkor is megérnék a kiadást, hs nem a biztosító társaság fizetné a halott utas útiköltségét. _
— Közbiztonsági állapotok a megyében. A vármegyei csendör-osztálypsrancsnokság jelenlése szerint a megye területén működő csendőrség október bónapbin 262 esetben teljesltdt nyomozó szolgálatot, melyekből 256 esetet kiderítettek. Tettesekként 291 egyéni előállítottak, 17-et elővezetlek. A nagykanizsai államrendőrség novemberben 64, a zalaegerszegi 17 bűnOgy-ben járl el.
— Ma disznótoros vacsora turóBCSuszávai Molnárnál.
— A Magyar Férfiak Szentkorona Szövetsége nagykanizsai csoportiának alakuló gyűlésén megjelenteket, akik egyben a csoport megalakulását is kimondották és általában minden belépni szándékozót felkérek, hogy ebbeli szándékukat mielőbb a Krátky tőzsdében bejelenteni szíveskedjenek. Przlbls-lawsky Ferenc, a M. F. Sztk. Szöv. nagykanizsai csoportjának elnöke.
Szenzációs olcsó
KARACSONYIVASAR
meg-
kezdődött
KISFALUDI ÉS KRAUSZ cégnél, NAGYKANIZSÁN.
Az év folyamán felgyülemlett rengeteg mennyiségű selyem, szövet, bársony, pargett, vászon, mosó stb.
MARADÉKOKAT
soha eddig nem létezett olcsó árakon árnsitjnk. m
Siessen, mlg a készlet tart! ......I—B
1ALA1 ROnOHt
1
13.
Imtlmek és tragédiák a levegAben
Nagykanizsa, december 12
Húsz etzlendövel ezelítt Nagykanizsán még a polgármester elnöklétével alakult meg a fyüjtö blzot\'-ság, smely sz liteni silntáraulat le-norlttája részére táriadalmi gyűjtést indított. Azért volt ez kűlönöt esemény, mert a tenorlala r/pülőgépet fabrikált éa azzal boiszu ideig tartotta lázban a kanizsaiakat, ralg végre 2 méternyire fel tudott repülni. Egyszer azonban a vihar letép\'e maga-konstrnálta gépéről a ponyvát és a gépmadár elázott. Minthogy Kanizsán ekkor még repülőgépet nem láttak és még B:érlot sem repülte át a La Manche csstornát, a kanizsaiak lelkesen sietlek a feltaláló-színész segítségére, hogy u] gépet építhessen.
Nagykanizsán a repOló-kultura azóta Km túlhatolt tovább. Pedig 34 nemzet képvltelölnek jelenlétében, Washingtonban, épen s msi napon kezdik meg a 3 napos aviatikus kongresszust. Azért épen ma, decem ber 12-én, mert ma 25 éve annak, hogy az elsó repülőgép a levegőbe emelkedett. Nigykanlzaa pedig esik akkor Ut repülőgépet, ha eltéved egy-egy jugoszláv pilóta, vagy ha Schmoll-paaztáéknak eszükbe |ut, hogy ebben a sár-városban nagy üzleti lehetőségek nyitnak számukra.
Boldogabb országoknak, amelyeknek nincs trianoni keresztjük, már s mindennapi életük színterévé hódították a levegői. íme kél pilda reá. Mindkettőt egy ntw/orki migyaruj-tágnak ugyanegy slámában olvastuk.
Eljegyzés a levegőben
Fiorenc Maddock (az egyetlen engedélyes repülő-tixl pilóta N.w Yeneyben) jegybe lépett Monroe Banks posta-repülővel. A dolog ugy történt, hogy Banks volt s fistal leány tanítómestere, mikor az elhatározta, hogy a levegőből fog megélni. Legérdekesebb azon b in, hogy amikor a posta-repülő szivében ki-
Ca szerelem iángla, eltil\'o\'ta a a repüléstől. Kettesben ezután is fel-felszálltak, de egyedül nem enged :e többé menyasszonyát repfllnl. Ugylátszik, hogy a szerelme nagyobb, mint bizalma a kenyerét adó levegőben
EgyDtt a halálba a házassági
évforduló napján A másik eset ennél sokkal szomorúbb.
Clevelandból Chicago felé tartott egy utasszállító repülőgép, fíasset Eavin, a pilóta, ezen a reggelen csak feleségél skarla magával vinni, hogy házasságuk 8 évet évfordulójának ünnepet Rocky Riverbeo, szü-Idknél töltsék el. A repülő szállítóvállalat uiasliáaára azonban a pilótának Olenn Batts urat, egy clevelandi hetilap kiadólát kellett sürgősen Cambridge City be szállítania Igy ültek fel hárman a nyo\'cülésrs •épbe ét tzellék a levegőt egészen Bdgertonig, ahol akkora hóviharba keiflltek, hogy a pilótának kényszerleszállást kellett megkísérelnie. A ki-sárlet nem sikeralt. A repülőgép két hstalmas fa tudarába Olkőzőtt éa lezuhant. A piló a azonnal meghilt, felesége és utasa kótházba tzállilát
kőiben haltak meg.

A szerelemnek ugy lá\'azik mégis ciak a főid a legbiztosabb talaja.
Wollák vendéglőiében ma este . j
csupán 80 fillér. KitflnB italok, figyelmen kiszolgál**, békebeli olosóaág
ZENEESTÉ LY.
ü vendégek kellemes zenei szórakoztatásáról BAnhidy Ull mQvéaznS gondoakodik.
— Adományok. A Szociális Missziótársulat népkonyhája Javára u|sbban Inkey jótsef báró küldőit 50 pengőt. Természetben adskozott Andó Mihály ihárosi plébánia, Szabó József, dr. Mutschenbacher Ed vinné, N. N., Qyenes Lajos. Ruhaneműt kű\'dött Kováltilt Júlia, dr. Mutschen-bacher Edvinné, Njgy Zslgmondné és mátok. Amikor a nagylelkű adományokért hálás köszönetet mondunk, nigyon kérjük a Jószívű közönséget, hogy a szeretet ünnepinek közeledtével gondoljanak a szegényekre és elhagyottakra. Minden legkisebb adomlnyt hátát azivvel fogadunk, legyen az akár viseli ruhanemű, akár egy kit élelmicikk. A szegények ét gyermekeink karáctony-fáját 22 én délu\'án 4 órakor gyuJtJuk meg. A Misszlóshdz vezetősége.
— Ma disznótoros vacsora turóscsuszával Molnárnál.
— Nagyszerű műsor várja vasárnap ette a Katolikus Legényegylet közöntégét ét bizonyai, hogy eddigi tikeret szórakoztató ették közül is kiemelkedő lesz s december 16 iki estély. Négy Irredenta dal, klasszikus ének és zongora-szólók, remek drdmal költemények, közte Várady Antaltól a ,Tanu" teszik a nivóa müsorl, melyei családias Ica követ. Eső híradásunkra is nagy érdeklődés mutatkozik a nemes célú egyesület vatárntpi ettje iránt, melyre a város egész közönségét szivesen látja az Elnökség.
= Mielőtt szőnyeget vesz, saját érdekében menjen Bartáhozl Olcsó, jó, gyönyörű választék.
— Tűzesetek a vármegyében. Az elmúlt kónapban vármegyénkben 14 tűzeset volt. A tűi keletkezésének oka: 3 esetben gyujtogslás, 5 esetben gondatlantág, 4 esetben gyermekjáték, 2 esetben kideríthető nem volt. A tüz állal okozott kár 12.810 pengő, amelyből biztositát révén 10.520 p»ngő térül meg.
= Ne törje fejét, vegyen 4 h vi 5 50 pengős részletre egy Syphon üveget, olcsóbb, hatznoaabb karácsonyi ajándékot nem vehet családjának. — Egyedárusitó Szabó Antal 8por1üzlete.
— Felű(fizetések a hősi szobor alapja javára rendezett hangversenyen. Birczay Ferenc, Elek Ernő, Kitt Ernő, Teulrcb Gusztáv 10—10, Nagykanizsai Közraktárak 15, Weisz Ignác 7, Birény József és fia, Hlrtchler Sindor 4-4, dr. Goda LIpM 6, dr. Má\'yát Samu 2 és dr. Petrict László 1 pengőt fizettek felfll s csütörtöki hangverseny alkalmával. A nagykanizsai rendörlisztlksr. mint rendezőtég nevében dr. Kálnay Gyula rendőrfőtanácsoi 211 pengői, mint a hangverseny tiszti |övtdelmét tegnap átadta a várót polgármesterének. Ez a 211 pengő az eltő ujtbb adomány ahhoz a magaizlos célhoz, hogy Nagykanizsa hőii liiiotialnak emlékét kőbe, vagy márványba vétett emlékmű hirdette.
= Különleges és zsúr sütemények Lenk tü\'ődében telefonon It (155 sz ) megrendelhetők.
— Eb tartók figyelmébe. A vá-rotl állatorvosi hivatal felbiv|i az eblartók figyelmét arra, hogy ameny-nylben ebeiket még nem leientették volni be, ezt haladéktalanul tegyék meg, mert a város közegei december 15-e után házról-házra járva ellenőrzik a be nem jelenlett ebekel és amennyiben ilyent találnak, a gyepmester kiirtás végett azonnal elviszi a telepre.
=> Találtatott egy f -tlmény az Erzsébet-téren. Igazolt tulajdonosa átveheti lapunk kiadóhivatalában.
— Baleset a faapritó gép mellett. Veres Józssf napszámot Vörös-marly-utca 13. szám alatti lakot faapritó géppel dolgozott. Eközben a gép odakapta Ve es kezét ét összezúzta. Beszállították a kórházba. A nyomozás megállapította, hogy a bil-esetet Veres vigyázatlsntágs okozta és Igy ezért nem terhel senkit f:le-lötség.
A nugjkanlxaat Meteorológiai megfigyelő HenWaaki Szerdán a MmérJk-M\' Reggel 7 órakor +3-6, délután 1 órakor +9>8, este 9 Arakor +3 8/
PtlMut : Reggel és délben borult, este tiszta égboltozat.
**Urany Reggel Északkelet, délben Délkelet, esle DélTszéL
A Meteor ológial Intézet letentáee eate 10 órakor:NémlhösUllyedés várható kisebb lecsapódásokkal, eaóvel (tisvss esóvel.)
Ma, caQtBrtSkSn este
elsőrangú disznótoros vacsora
igazi alfBIdi turóscsuszával
Kein Gyula ipartestületi vendéglőjében.
Kiváló borok, ol&zikeny kiszolgélAs, otthonias környezet.
8iékel4tl MTtrok, bélgörcs, puffad ság, gyomorszédülés, izgalmi állapo\'ok, szividegesség, félelemérzés, bódullság és általános rotszul-lét esetén § természetes .Ferenc József" ketetüviz a gyomor és bélcsatorna tartalmát gyorsan és fáj-dalon nélkül kiflritl, a vérkeringést előmozdítja s tartós megkönnyebbü-lést okoz. Az évszázad legkiválóbb orvosai a Ferenc lóisef vizet ugy férfiadnál, mini nőknél és gyermekeknél lel|es eredménnyel alkaltnaz-tlk. — Kiphitó gyógyszertárakb n, drogériákban és füszerűzletekbeo.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható t Park Szálloda kávéháiban VIII., Baross-tár 10
KÖNYVEK, LiPÖT
Wassermann: A Maurlzlus-Ogy
Wassermann a legzzagyobb éiő irók eltő sorában foglal helyei Igszl költő, akit a kriiita és eUtpublikum ntgy-rabectül, de könyveit a német nép legszélesebb köreiben is olvasták.
U| nagy regénye, A Mawlzlus-Ogy az ártatlanul elitéit ember probléma-Iával foglalkozik. Mauritius tizennyolc éven át Olt a fegyházban agy gyilkosságért, amelyet nem ö köve tett el, egy nő kedvéért, a\\it nem akar elárulni.
Wassermann, ald nemrég Budapesten felolvasást tartott, maga is a Mauriziust tartja legerősebb alko\'á-tánik. A Mauriziua a törvény betűje ét az igazság szelleme közt tátongó űrt rajtolja. Á szerző a könyvbea a bírák bírája lesz éa Ítélőszéke e\'é idézi azokat, akik hivslátszerűleg pálcát törnek mások felett.
Alap-problémáján kívül egy tucatnyi más tárnából szövődik össze ez a regény, amely a modern nagyvá rosl élet keresztmetszete. Dotztojevskl vitiót ereje, Bilzac lélekelemzéte és az angol detektivregények izgalmat tempója az a három elem, amely a Mauriziutban egyesül.
A kétkötetes monumentális regény a „ Kiválasztottak" sorozatában jelent meg.
Wells. A Szenvedélyes Barátok
Lady Mary Justtn tragikus szerelmének a története Wellt legmelegebb hsngu könyve, amely kizárólag a szívhez szól és tele van Hrai szépségekkel. A regényt egy apa Írja a fia számára. Elmondja benne éle\'e egyetlen, nagy, szenvedélyes szerelmének a történetét, hogy a fia okuljon belőle és óvakodjék a féktelen, exsllált, túláradó érzések veszedelmétől. A regény hőse egy modern Inlelectuelle úriasszony, aki erős akarattal követeli a józanság puancsiit, végűi mégis felp rzselődik a szenvedélye* láigjábin. A S lenvedélyes Barátok két kötete mott jelent meg a Pantheon közkedvelt Oicaó Wala sorozatában, amely e regénnyel be is fejeződik. _
)( Az Illetlenség kódexe. Ilyen Is van, mégpedig Írásban es képben szeriője egy országos bi ü rajzoló : Pólya Tibor, aki ezt a mulatságos kódexet az UJ Idák-ben közli folytatólagos* n. Aki ezeket a rajzokat az Uj Idők e heti számiban magnézi, nemcsak roula», hanem tatán tanulhat is valamit. Az Uj Idák Januárban közölni kezdi Herczeg Ferenc legújabb regényét. Aki már most előfizet, annak díjtalanul küldjük a tartalmas és diszet karáctony! számot. Mutatványszámot díjtalanul küld a kiadóhivatal Budapest, Vi., Andrássyut 16.
1928 december lá.
ZALAI KÖZLÖNY
Rendkívüli alkalom
azenzációa nagy jövedelemre I
(Jelige: „Absolut reális jövedelem\') tegnap megjeleni hirdetésre vonatkozólag értesítjük az érdeklődőket, hogy Patrik Igazgató ma, oaO-törtökön délelőtt 10 órától a halyball KSapont elállódéban a t. érdeklődök rendelkezésére áll.
Mozgószinházak
Városi Nagymozgó. Csütörtökön, pénteken, szombaton 5, 7 éi 9 órakor, vasírnap 2 40, 4 20, 6, 7 40 és 9 20 órakor az Idei szezon nagy szenzációja: „Karenina Anna", Tol-stoj világbird regénye. Főszereplő : Oreta Q írbo, a Jelenkor legnagyobb színművésznője. Helyárak 20 fillérrel emelve.
Hl
l
RÁDIÓ
(RövIdHéeeki ti — niret, nojgartla-tég ttangv. — hangverseny B — elóedáa Oy — gyermekekiMk. A — aaasonyofc-aak. Z — itat. Mg. — mezógazdt^ig. m. — Ifjúsági sMadáa. P — teUraaáa. — rruooloozeaa. Jb — jaxs-band. - kabaré, aZ. - népszer* saaa.
December 13 (csütörtök) Budapest 9.15 Délelőtti hsngv. 9.30 H. 9.45 Hsngv. folytatása. 12 Déli harangszó az egyetemtéri templomból. 12.30 Cigányzene. 1 Időjelzés, Időjárás. 2 30 H. 4 F. 4.45 időjelzés, Időjárás, H. 5.15 Rádli Szabad Egyetem. 6.20 Szlml. zenekari hangv. 7 Rádió amatőrposts. 8 30 Előadás a Stúdióból. Shakespeare: Hamlet. Szomorújáték 5 lelv. 10.45 időjelzés, időjárás-jelentés, H. 11 Szalontrió hangverseny.
Bécs, Orác, Innsbruck, Klagenfurt Linz II A Ceida kvartett hangv. 4 A Sitvlng kvartett hangv. 5 Gy. hangv. 8.C5 Operett E. Utána Jb.
Bari In, Stattln 11 és 2 0. 4.30 Ifjú mUvészek hangv. 5 30 nZ. 8 llaney 9 Hegedüeat. 9.30 Bach est. 10.30 Rádió tánclecke. 12.30 Tánc Z.
Barcelona 12 Harangjáték. 2.30 0 6 30 Kamara Z. 7.10 Hangv. 10 Harangjáték. 10.10 Opera E.
Basel, Bern 12 50 Q. 4 és 5 A Kursasl zenekarának hangv. 6.15 O. 8.15 A Kutsaal zenekarának hangv.
Brflnn 12.30 ű. hangv. 7 Novellák. 7 30 Prágai mtlsor.
Frankfurt, Cassel 4.35 Stuttgarti mtlsor 8.15 Katona Z. Utána rádiójáték.
Hamburg, Bréma, Hannover, Kiél II O. 12.30 Hangv. 2.05 Népsietü Z. 4.15 . (Hannover) Bucsudalok. 4.15 (Ktel) Dalok. 8 Kamara Z. 10.30 Rádió lánclecke. Utána lánc Z.
London, Daventrjr 11.15 Istentisztelet. 1 Hangv. 2 O. 3.50 Hangv. 4 Esti Istentisztelet. 5 Hangv. 8.15 Oy. 7.45 Schubert-dalok. 8.45 Tarka óra. 10.35 Katona Z. 11.30 Jb.
Madrid I Harangjáték. 3 Zenekari hangv. 8 Hangv. 9 Tánc Z. 11 és I Harangjáték. Utána Tánc Z.
Milánó 12.30 Népszerű Z. 4.30 Kamara Z. 5.20 Oy. énekkari hangv. 8 30 Opera E.
Prága 11.15 O. 1.30 NépszeiU Z. 4 20 Oy. 4.30 Tánc Z. 7 30 Hangv. 10.20 O.
Róma 1 Kamara Z. 5 30 Ének- és zenekari hangv. 8.45 .A kék mazur*, Lehár 3 lelv. operettje.
Varsó 11.56 Torony Z. 12.30 ifjúsági hangv. 4 O. 8.30 Hangv. 10.30 Jb.
— Képeit, gobelelnt, kézimunkáit olcsóo, gyOuyöratn kivanssga szerint bekeretezi Melczer avegkeres-kedö, Kazinczy-ulca.
Sertésvásár
Falhaltát 4C16. naivból eladatlanul viasza ■aradi 1000 darab, fasórsadS 1 66-1 70, aseóetl 140—1\'42, nedett kóaáp 1.6 1-32, könnyO 100-115, eleóteadll flrsa 1-4S l iO, ssisodtendS 1-34-142, sngo" saiae 1-10-140. asaloaaa nagyban 174 0-00, tali 2-06—210, lahuxotthua 1-64 176. etalon nát félsertés 170- 2 06 Aj Irányt*! közepet.
IQaáJa. Mlzalal Ryeaáa ás Upklaáá Vállalat léovéaytársaság. Peácáős kiadó: Zalai Károly
m i na ii telsáeai Hsgytaatoa sa.
TllSII
A külföldi tőzsdék szilárdabb irányzala a mai piacon nyitáskor barátságosabb haagulalol váltott ki, üz-Icttelcnül, de emelkedő átfolyamok mellett kezdődött az üzlet A vásárlási megbliások elmaradtsa, tovább* a sptkuU ció lartóikodása azonban csakhamar kedvellenségel Idézett elő és ismét lemorzsolódási folyamat indult meg, amit mégjobbsn kimé lyllelt a berlini gyengébb irányzatról érkezeit jelentés. A tőzideidö második telében közvetlen zárlat elölt iimét megélénkült a piac és a veszteségek redut á\'ódtak. Egyenlegként nagyrészt kisebb elto\'ódások mutatkoztak ctak. Klvéte\'képp mei(emllt-he\'ő a Lámpa, mely újból löbi mint 5%-os árnyereséget ért el. VI«zort eizel izemben Ruggyan\'a áresése fi gyí lemre méltó. A ku lszpiac és egyéb Ipari értékek nagyrészt gyengébbek, néhány bánya, szesz és fapaplr viszont szilárdabban zárt. Zárlatkor az Irányzat egyenetlen volt. A fix\'tama-iozásu pipirok piaca csekély forga lom melleit változatlan. A valuta és devizapiac kissé barátságosabb volt.
Zürichi zárlat
Párts 20 S9 Loaáoa 25\'191/s, Ntwroo 319 20. Brt»esl 72171/s, MBsto 2719, Madrid M 05, Amtlaréaa 108 6\'), Berlin 113 76. Wlta 73-05, ájtla 375, Práe. ir- 38Vl, Vrrv* 5V20. Rndacest SO SS Be pjad « 2\'a, Bik.reet 3 11
Terménytőzsde
A buza 10 flli, a rozs 15 flllirrel emelkedett. Az Irányzat barátságos, a forgalom élénk.
Bana tla-iav. 77 kg os 24 95 -25 10, 78 *«-ot 25 20 25 35, rí kg-os 25 45 25 55, 80 -ot 25 55 - 25 65. dunántuli 77 kg-f 24 65 24 00, I* »»-os 24 90 — 25 05, 70 kg-cs 2615 25 25 tO kg-ot 2S\'2i—55 35, rou 22 85 -22 9 5, takarni, árpa \'5 25 — 5 50, aOiárpt 26 50—27 00. ■sb 25 15 -25 50. tsaaeil ó 30 75 31 25. tengert uj 25 00-2í\'2\\ korpt 18 25- lí\'50.
1 bsÍTt*Tfi WnL, 4arl...i \'
VALUTÁK
Aagalt 17 80-27 35 Belga b. 79-67-79 87 Mk. Ití-94-17 02 04a k. 162 65-153 25 Jlníi 10 00-10-06 i)i>Mi 570-60-672 60 Fuscis tr 22 40-22 60 Moll. 2» 70-230 70 Leagjál 64 ltM>4-40 Ld 4 í 9 3 49
Léva — —
k-ira 29 93-S0-15 Aárks 136 40-136 90 Nőivé* 162 65-15315 Sebül. 80\'47-t0 82 PsssU B2-40-f3 0 ivsjrt 1.11120-110 60 IvM k. tf 3 0 >-153 60
USVUAK AmsL 130 00-230 70 Belgrád IC-C6 IC 09 Berlta Iáé 50-136 90 BrSssaei 7J 57-79 82 Bakareal 337-346 Kopeab.lU\'70153 10 London 27-78-27 84 Madrid 924S-92 95 MDaav 29 97-30 07 mwj»«l<í72 60-4 20 Oealo 152 65-193 C5 Pária 22 85 2242 Prága 16(6-17-01 Ktofta 4 13-4 16 •toekli. 163 02-153 42 Varsó 84-10-S4-40 WUa 80-53 80 78 Zariefe 110-30 110-60
ATBÓHUDETÉSES
Az apróhirdetések dija 10 »ólg SO fillér, minden további sxó dlla S Ilit. Vasár- és annepoap 10 szóig 80 fillér, minden további szó dija a flll. Szerdán és pénteken 10 szóig ao fillér, minden további uó dlla a flll. Clmaaó s minden vastagabb betűből álló sxó kót saónak számíttatik. Állást karsaőknek 50<Vo engedmény. a klrdaSéal alj sllra llaatsadá.
Eladó egy fajtiszta 3 hónapos, htm dobermsnn kutya. Cim a kiadóban.
Calaaolt tnkrSk legolcsóbb beazer-zési helye — Slern üvegesnél, Erzsébet-tér 14. 5804
Szalon ét karácsonyi cukorkák
a legjobbak, legolcsóbbak — Muszel és Frledenlhal cégnél. 6183
EJvaamatt egy 01 hónapos kávébarns szinti hlm vizsla. Ismertető jele kurllrozolt farok, nsgy lelógó fül. .Bojd" szóta hallgat. Megtalálója kéretik, hogy s Józsel laktanyában Saffár őrnagyot értesítse. 6201
Eladó laofaayS gyökeres, 50 - 60 cm. magas 300 drb. Érdeklődni lehel Teutsch OuszUv drogériájában. 6207
Elvaaaalt kedden a Király-utcán 150 pengő. A kár egy azegénv cselédleányé, skinek el kell tóla számolni. A becsületes megtsliló sdjs le Király u. 28 sz. alatt. 5206
Idősebb ftu oipáaatanononak felvételik Furmen Imrénél, Kötcsey-u. 5. Cipészmunkások Is felvétetnek. 5839
Likamájat veszek 7-tól 9 fillérig
dekáját. Páhn, Zárda utca 2
6I6Ö
Madára vagy fshárntmQ hímzéseket vállalok. Páilfogátt kér ózv. Ksrancayné.
6192
Szemere-utca &\'a. izámu ház szabad-kétből aladó. — Bővebbet Löbl szűcsnél. 6195
VADBÖRÖKET
nyul, róka, görény, mókus,
nyest és vidrát, ágytollat, vasat, fémet stb. a legmagasabb napi árban vásárol
8TRÍI B. ÉS FIAI HA6TKAIIZ8A,
Erzsébet királyné-tér 15. sUm.
Reklám és koaaraa
naptárak
nagy választékban, olcsó árakon kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében stis NAGYKANIZSÁN.
NASH é, PACKARD
autók 1929. évi typnsai megérkeztek!
66-os, 76-os és 86-os typusok csukott és nyitoH karosszériával. A 76 os és 86-os typusoknál dupla gyújtás, a 86 os kocsinál központi automatikus olajozíás. m>
Szántó Vilmos és Társai
Teli fon 3-22. Nagykaniaae, Deák-tér a. Telefon 3-22.
Ma csütörtökön délután
friss disznótoros
májas és véres-
hurka, húsos kolbász
kapható
Adler Miksa
hentesüzletében Kazinozy-utca 14. az.
„FUTOR"
etetés nélkül nem lehet erős, csontos állatot nevelni I — Csak erős, csontos által hizlalható eredményesen I
„FUTOR"
növendék állatok nevelésénél nélkülözhetetlen I
„FUTOR"
a legfinomabban örlött mészsótáp, smely az áltatok szervezetébe Igen könnyen felszívódik, aromatikus anyagtartalmánál fogva
étvágygerjesztő-
lég hat, s s konyhasó etetést is feleslegessé teszi. Tegyen egy kísérletet és az eredménnyel meg lesz elégedve. Ara : 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételénél: 50 kg. ára: P 10-30. 1 próbadoboz áta : 30 fillér. Kicsinyben és nagyban kaphatók:
0BSZÁ8 JÓZSEF ■ükmMitAa
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett, wn Telelőn: ISO.
MEGHÍVÓI
Mj(1i. Ttot SiUtl flgy.kb.ttl ■ tatátok IIU1.M
BUDAPESTEM
. l.rk.ll.»«Mb6 otthoot WUUtrt
litflhl t«vé
outMt a k(
oldiiiral iut;
QRAHD HOTEL
Park Nagyszálloda
Biáa^t, TŰI., Baron-tér 10.
•0<Vo angadmáayt kap
at.t IIU Up tUIUtlSIt 0kt4 uolu^ftUkMI,
IO0/0 angadményt kap okti lltmml iralikMt. (KttSaA kitt kwqrlHj S pangSt megtakarít
.utáUxt kOIUÍz.t aint Ijilof ltteb.t tfy H« tUti t pilyaadvtrróL
Hálunk otthon érzi magát 111
IMr.adS kluolfáUt, ultonua cuUtl |«a*. Baját órdaka
ura tióo/Ak loJytia, bon oky.U.n altuttk uln-lo. oi«(. — eiáttU. uobtmqrrad.14. .|áttlutak
Hirsch és Szegő
Nagykanizsa
— Telefon 73. —
uj üzlethelyisége:
a volt Schwarz és Tauber fék
Ozlet, a nagytözide mellett. *
Gyári lerakat: zsák, ponyva, zsineg, kötél, lópokróc, vetőmag, műtrágya.
BÚTOR-
vásárlóknak saját érdekük méggyőződni arról, hogy barátságos és kellemes otthont létesíthetnek maguknak, ha a Dunántul legnagyobb áruházában szerzik be lakásberendezési szükségletüket.
Állandóan 300 berandaxés áll v evőink részére választékul.
A legfinomabb stylusbutorok és a legegyszerűbb polgári berendezések is Írásbeli szavatossággal lesznek eladva. Vevőinket szakszerű és őszinte felvilágosításban részesítjük.
Díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra!
óriási forgalmunk következtében a közismert legolcsóbb árakat számítjuk.
Rendkívül kedvező fizetési feltételeket nyujtunk.
Saját érdekében ne tétovázzék, ha bútorra van szüksége, hanem keressen fel bennünket bizalommal!
KOPSTEIN LIPÓT
bútoráruházai
SZOMBATHELY, Kőszegi u. 5imd
és
SOPRON, Várkerület 62.
08. évfolyam, 283 szám
Nagykanizsa, 1928. december 14 péntek
Ars 14 ffflér
ZALAI KÖZLÖNY
lŐSStCLSUHA
POLITIKÁI NAPILAP
Pcieife nerfcetztf: BarWrttt Lajot
Hatalmas szobrot állítanak II. Rákóczi Ferencnek
Oruágos bizottság alakul Bethlennel az élén — Rákóczi rodostói házát restauráltatják és síremléket állítanak a rodostói temetóben Rákóczi egykori sírja fOlé
Budapest, december 13
(Éjszakai rádlójelentés) Az egysá-gespirt különbizottsága ma Kegle-vkh Oyula gróf elnöklete alatt loly-taióiagosan tárgyalta a közigazgatási reformtervezetet. A mai ülésen megvitatták a torvényhalósági bizottságok és a kOzségi képviselőtestületek újjáalakításáról, a városi tanácsok és bíráló választmányok megszflnéséról szóló szakaszokat.
Budapest, december 13. (Éjszakai rádiójelentés) Az egységetpárt mi ette Almdssy László elnöklete alatt pártértekezietet tartott, melyen a kormány részéről megjelentek: Vau József, Scttovszky Béla, Pesthy Pál éa Csáky Károly gróf miniszterek.
Pékár Oyula az értekezleten a kö-
vetkező határozati javaslatot terjesztette elő:
— Mondja ki a párt, hogy II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek monumentális emlékmüvet állit. Erre a célra országos bizottságot szervez és ennek elnOkéüi gróf Bethlen litván mlnlazterelnOzOt kéri tel
Jánossy Oábor lelkesedéssel áll a javaslat mellé é* kéri a magyar kormányt, hogy Rodostó temetőjében Rtkócil volt slrjs főié állítson síremléket éa Rákóczi rodostói bárát restauráltassa át.
A párt egyhangúlag határozatba vitte a javaslatokat.
Erután Szabó Sándor iamertette az OMOE á.iratát, melyben Rablnek O/ula síremléke akcióhoz támo-
gatást kérnek. — A pírt tagjai pénzadományokkal járulnak a síremlék felállításához.
Eiulán Almdssy László egy felszólalása kifejezésre juttatta a pártnak azt az egyhangú véleményé\', mely azeilnt a párt jólndulatulag támogatja a KANSz-et a tagok anyagi Jólétének előmozdítására. • Rublnek István bemutatta az el-nOki tanács azon indítványát, mely szerint a párt a Híz uj üléiaz«ká-ban ugyanazokkal töltse be a Házban levő tisztségeket, (elnökség, háznagy stb.) mint akik eddig voltak. A párt egyhiDgulag elfogadta az Indítványt. Ezzel az ülés véget ért.
Maniu pártja 345 mandátumot kapott
A választás végleges eredménye még nem ismeretes — A hatósági terror ellenére legerősebb ellenzéki párt lett a magyarság
Bukarest, december 13 (Éjszakai rádlójelentés) Az O.ient Rádió Jelenti: Előreláthatólag a nemzeti parasztpárt 345, a liberális 14, a magyar-párt 18, az Avarescu—-Jorga párt 4, a Lupu-párt 4 mandátumot kap.
Bukarest, dec. 13. (Éjszakai rádió-jelentés) A válasz\'ások végleges eredménye még mindig nem ismeretes. Valószínű, bogy a két azéliőaéges párt (az egyik a Cuiista favédő párt) nem kapóit mandátumot. A remin sajtó egyöntetűen megálla
pi ja, hogy a magyarság derekasan viselkedett. Különösen a székelység tett ki migáért és nem hagyta egységét megbontani, hanem voksalt a magyar Jelöltekre adia le.
Kolozsvár, dec 13. (Éjszakai rádtó-jelenlés) A román nemzeti paraizl-
Krt (Manlu pártja) s magyar válasitó-iÖletekben Igeu erősen küzdött a magyar jelölt ellen. Voltak olyan ke-tÖletek, abol Miuiu ptrlja elhallgatta, bogy román párt éa magyar lenegálokat hívott segítségül, dl nem boldogult. A székelyföldön azzal ijeszt-
gettek az oláh körte ek, hogy ha nem szavaznak a magyarok az ő jelöltjükre, ezzel visszaállítják B-allanuék uralmát. Ei sem használt. Klikű-küllő, megyében ad^ig erőszakoskod lak az oláhok, amíg a magyar párt okorabbnak látta, bogy vonja vissza szenátor jelöléséi, hogy ezzel blzto sitsa a képvlie\'ő Jelölését. A székely-udvarhelyi magyarpárt ellen a bel ügymloiizter vizsgálatot inil\'tatott azon a cimen, hogy a párt mull beit gyűlésén Románia ellen tüntettek (?)
„Meg kel! bélyegezni azt a demokráciát, melynek célja a magyarok megsemmisítése"
.A demokráciának nem feltétele az általános titkos" — A házszabályrevlzló mai folytatólagos vitája
Budapest, december 13
A Ház mai ülésén Oaál Oasiton a házszabály javaslatot abból a szempontból vizsgálta, bogy az mennyire felel meg a parlamentáris kormányzat elvének. Felfogása szerint
a kormánynak nincs szüksége arra a Javaslatra, mert hatalma olyan nagy a parlamentben, mini még egyik kormányé sem volt.
Kun Béla szerint sokkal Jobb lenne, ba a gazdasági és szociális b íjaink orvoslásával törődnénk. A házszabály re vízióra egyáltalán semmi SzűkségBtacs. Majd kijelentette, hogy az úgynevezett Albrecht-akciótól távol áll.
Kenéz Béla szerint az előtte szóló beszéde la bizonyltja, bogy a hdz-szabályrevlzlóra szükség van, meri mlg Kun. Béla két óra hosszait min denféléről beszélhetett, neki már csak félórát lehet beszélni. A revíziót szük-
ségesnek lát|a, de nem látja az összefüggést az áttatános titkos választójog között. Et az annyira kívánt választójog csak a demagógiának kedvez — mondja.
A demokráciának nem feltétele az általános titkos.
Olyan kijelentések hangzottak e), bogy az u ódíllamok demokráciája „vezeő hatást gyakorol" a nép e,
Csehországban a demokratikus Jog egyenlőség megengedi azt, hogy a magyar Iskolákat bezárják, a Szent István ünnepi Istentiszteletet és hasonló ünnepeket meg ne tarthassák. Románia is az általános titkos választójog hazája. Ott Is hasonló dolgok történnek, mint Cichországban.
Az általános titkos választójog fogalma nem egyenlő a demokrácia fogalmával.
Ilyen viszonyok láttára nem vá-
dolhatjuk magunkat elmaradottaág-gal azírt: mivel még nem vezettük be az általános titkos vAleszlójogot. Oyüjt\'nt kell az adatokat erről a tniug és kegyetlen rendszerről és átadni azokat a történelem Ítélő sorainak.
Meg kell bélyegezni azt a demokráciát, amelynek az a célja, hogy a magyarokat megsemml sltse.
Ha olyan Ifjúságot tudunk nevelni, amely ezért a cítért dolgozik, akkor el fog|uk érni Magyarország feltámadását.
Elaök kijelentette, hogy ciak kivételesen engedte meg a hosszú szónoklatot és ez a jövőben precedensül nem szo\'gálhat. Ho!n*p folytatják a házsz&bilyrevi lóa javaslat vitáját.
Magyar bírói szemlét IMstattban kér Erdélyi védőié
Budapaat, december 13 Az Erdélyi ügy mai tárgyalásán a védő a tárgyalás kezdetén előterjesztési telt, hogy a magyar bíróság tartson helyszíni szemlét Mlllstatf-ban, de a törvényszék elutasította az indítványt. Tihanyi László gyógy-izerész arról tett vallomást, hogy Erdé\'yi gorombán bánt feleségével. Dr. Stücs Endre aal vallotta, bogy Forgács Anna felkérte arra, hogy utcán vagy nyilvános helyen ne be-aiéljen vela, ne Is köszöntse, meri Erdélyi féltékeny ét nagy kellemetlenségei lehetnek belőle. Nem tud arról, hogy Forgács Anna kábítószereket használt volna. Dr. Kahdn Nlison ügyvéd tett vallomást Erdélyi durvaságairól feleségével szemben. Viszont azt vall|a, hogy több alkalommal vette észre, hogy a zsörtölőd éseket Forgács Anna kezdte. Sávoly Brúnó bank-titkár nedűt Forgács Anna ideges termés zttfl voll. Sándor Sándor személyesen látta, amikor a „P^pigM" olött Erdélyi botjával végigvágott Forgács Annán.
A magyar-barát Saljajln ellen tüntetés készfii Prágában
Prágs, december 13 (Éjszakai rádlójelentés) A lapok megdöbbenéssel Ismertetik Saljgptn-nak egyik budapesti baibui tett magyar barát és irredenta kijelentéseit. A lopok azl bják, hogy Saljapln 15 Iki prágai koncertjén tüntetésekre fog sor kerülni. A Ceike Slovéntka P\'-fl<g egyenesen azt követeli, bogy Saljapln adton azámot budapesti nyilatkozatáról, hogy az Így történt-e nrg
Bethlen tanácskozásai Lnganoban
Lugano, december 13 (Éjszakai rádlójelentés) Bethlen István gróf iqlaluterelnOk Slrete-mann külügyminiszteren kívül ma este felkereste Briandt és Zilesky lengyel külügyminisztert, vaciort után pedig találkozni fog Chamberlainnel.
Lugano, dcc. 13 (Éjszakai rádlójelentés) Brltnd, $treteraann és Chamberlain ma ette mái félórái tanácskozáson — bir szerint — elsimították a vertaillesl békeszerződét 431. cikkének m gyaráxata körül keletkezett zavart
Lugano, dec. 13. (Éjszakai rádlójelentés) Lltvinov szovjet népbiztos ma levelel Intézett Londonhoz, a népazövetaég leszerelési bizottságának elnökéhez, melyben, kéri a\'.Iujte-relési értekezlet egybchlviiái és azon vejylk tárgvaláa alá a szovjet leszerelési indítványát.
MAUU KQIiQWT
rvMMMM\'M^IMtHa
1996. átitat* 14.
Egy ki8komáromi kanászgyerekben művészt fedeztek fel Budapesten
Buti Pista a sertéslegelőről elindult a kecskeméti művész-telepre
Nagykanizsa, december 13
Az .Uj Nemzedék\' lr|a: Talán épen abban az időben, mikor Benedek Péternek, a napszámos festőművésznek kiállítása nyill meg, tOnt fel Pesten egy paraszif u, akit Buti litván isk bivnak. Z tiaszentmlbályról jött, zsebében nébány rijízal, hogy megmutassa a hozzáértőknek. Á-va fiu, aki elszakadt falujából és Kis-kontáromban kanásznak állt be. Amig vigyázott a sertésekre, unal mában papírlapokra rajzolgatott, addig-addig, mig az Intéző meg nem látta rajuit. Az intéző hamar blrét vitte, hogy Buti Pista, a kanászgyersk milyen jól rajtol i mikor a flu betegen a körmendi kó.bizba került, a papírlapok már (gy rajztanár kezébj kerültek, aki kimondotta a nagy szót, hogy a fiu tehetség. A kórházból
Riport a nagykanizsai rádió-világból
Nagykanizsán 336 rádió-előfizető van, orvhallgatás nem divatos, de őt pengőt kap, aki egy orvhallgatót feljelent
Stombalbelyre került, ahol zsákolással foglalkozott s Itt jelent meg róla az első ujtágblr, amely a mecénások figyelmébe ajánlotta a parasztgyereket. Siombathelyről Budapestre vetődött, abol mindenhol a legjobbakat állapították meg róla. Picii Pilch Dazső, a Képzőművészeti Fóiako\'a tanára beajánlotta a kecskeméti mü-vésztelepre Révész Imréhez a a parasztfiú most nagy reménységekkel Indul Kecskemét felé, hálha...
Benedek P jter egyszerű napsiámos volt és idei kiállüáss mindenkit elragadott. Ejysze^ü sorból küzdötte fel magát Fadrusz Jinos is. Mun kácsy Mihály asztalosinas volt és közismert az a hir*s szobrászunk, aki Erdélyben pásztorfiu volt. Hitha Buti Istvánban a magyar föld legendás ősereje kívánkozik megszólalásra.
Nagykanizsa, december 13 Abból az alkalomból, bogy a magyar rádió-kultusz fellendítése érdesében épen most hatalmas propagandát Indította, érdekesnek tartjuk néhány adatot közölni a kanizsai ládió előfizetőktől. Ebből a statisztikából látbató, bogy Nigykaulzsán bár igsn jelentős számú rádió előfizető van, azonban a kuliurának éa az emberi ész eme csodálatos produktumának még mindig nincs meg az a tábora, ami indokolt volna egy ilyen nagy Ipari és kereskedői jellegű városban, mini Ntgykanizsa.
A rádió előfizetők száma azonban épsn a múlt éa a folyó évben olyan rohamosan növekszik, hogy a íöobi városokkal szemben muiatkoxó elmaradottságot Nagykaniisa bim&r be fogjt hozni.
A Zalai Közlöny munkatársa legilletékesebb helyről, s pjstalőnökaég-tői szerzett Információk alapján közli az alábbi statisztikái:
Nagykanizsán 1928 évi december Big
336 bejelenteti rádió-előfizető van. Maga a rádió elterjedése városunkban Igen érdekes képet mulat. A rádió-előfizetés első esztendejében, tehát
1925 ben Nagykanizsán 39 előfizető volt. Már 1926 ban majdnem ennek a duplája lett az uj előfizetők száma: 69. Eoböl látszik, hogy .kezdetben" mikor még a készülékesen is sok volt a kifogasolni vsló, csak a merész léptfles, a korral haladók szereltettek fel rádiót
Az 1927 es évben sz előző évihtz képest nem mutstkozik nagy emelkedés, mert 1927 ben alig 96 uj rádió-előfizető szerepsl a hivatalos kimutatásban.
Igaz, hogy itt meg kell jegyezni, hogy az elmúlt években még aok volt az úgynevezett orvhallgató, akik vígan élvezték a rádiót, de a havonta kötelező 2.40 pengő fizetése alól ki-bultak.
Nagy örömmel regisztráljuk, hogy 1927-ről 1928-ra december Mg 132 uj rádió-elöliietöt Írtak be a postán.
ötszesen tehát a négy év alatt £36 rádió-eiC fizető rendelkezett kü-
lönböző kéuülékkel
Euel szemben Kaposváron a mai mpig 532, Zalaegerszegen 143 és Szombathelyen 595 volt a rádió-elő-llietök szama. Etek a számok tehát a rádiónak a szomszéd városokban aránylag nagyobb elterjedtségéről lesznek bizonyságot. É dekes azonbin, hogy mióta az uj, nagy Laki-hegyi adóállomás május 15 en megkezd* működéséi, a kanizsai ládió-uötlprtk száma állandóan ás gyors Kémben emelkedik.
Igy: ebben t* évben Július bónsp-ban 14 uj előfizető jelentkezett Augusztusban 13, szeptemberben 14, oktoberben 22,
novemberben 33 és ebben a hónapban 5-tkéig pedig 13 üj előfizető jetanlkeiett.
Eöoői kitűnik, bogy az előfizetők számának emelkedése inkább s téli Időszakban mutatkozik, amikor a rádióvétel természeti okok mlstt Jobb, élvezetesebb.
Nem érdektelen egy kis áttekintés arról, hogy Nagykanizsán a 336 rádió kik közölt oazlik meg. Kereskedő és iparos 68
ö itermelő, kisbirtokos 1 Egyéb értelmiség, köz- és msgántis ilviselók, szabadfoglalkozásúak 80 Egyéb foglalkozásúik 42 lsaolal tanuló 8 Iskolák 2 Vegyesen 48 darab rádiókészüléket jelenteitek be.
Az Iskolai készülékek közül agylk a fémipari szakiskoláé, a másik a 6. honvedgyalogezted ki-tonaiágl önképzőköréé.
Beszéltünk Hutter üiza ra, klr. postafílOgyelövel, aki a postán a rádió ügyeket vezeti és aki a köret-kezöket mondotta:
— A rossz gazdasági helyzettel lehet magyarázni, hogy Nagykanizsán még nem érte el a félezret a rádió-elötlzetök száma.
Arra a kérdésünkre, hogy a városban
sok orvhallgató van-e és tett a posta feljelentést orv-
hallgatók ellen, Hutter postafolügjelő ezt felelte:
— Valószínűleg van orvhallgató Nagykanizsán. Bár nem hiszem, hogy jilemős számban. A rádió bevezetése elején Után több lehetett, de ma már legfeljebb néhányról lehet beszélni. A postai levélhordók, kézbesítők és a műszaki személyzet állandóan ellenőrzik uj vevőállomások felszerelését. Eddig csupin egy konkié; esetben lett a posta feljelentést s rendörbiró-ságon, sbová s .rádió kihágások* ügye tartozik. Et még 1925 ben, tehát az első évben volt. Akkor az illetőt 600000 koronára büntették és készülékét elkobozták. Az elkobzás sokszor fájóbb büntetés, mint maga a bünutés. Különben s kereskedelmi miniszter rendelete értelmében engedély nélküli rádió bejelentésért bárki s postshivaUlnál
5 pengő jutalomban részesül.
At idevonatkozó törvényes rendelkezés szerint a rádióval kapcsolatos kihágást, amennyiben nem esik súlyosabb eibiráiáa alá, 2 hónapig terjedő elzárás ul és 20 tói 200 pengőig terjedő pénzbüntetéssel büntetik. A JUnagaai ügyeket a rendőr-biró tárgyalja, végső fokon p dg a kereskedelmi miniszterhez kerül fel lebbezés esetén.
Megemlítjük még, hogy ez u] sdó létesítése óta 29 kristály detektoros készülék
van, annak ellenére, hogy egy rádió szakit p izerin Nagykanlzn az or-ország egy olyan részébe esik, ahonnan a budapesti nigy adót
nlzsal detektorok klfogUk ezen a
gy adót
nem lehet venni. (UttUtazlk a kaik kik megállapításon.)
A közönség érdekében közöltük még az\', hogy UJ rádió vevőkészülék bejelentése igen egyszerű tormába történik. Ki kell tölteni az engedélykérést szo\'glló ttrltpot, melyet akár a potUn, akár a postásoknál lehrt díjtalanul kapni.
Cigány-forradalom
■ bíróság elótt ítélet-hirdetés után
Annak Idején beszámoltunk arról, hogy egy tolvaj cigánybanda kifosztotta Jámbor litván magyarszent-miklóal gazdát és rengeteg ruhaneműt lop itt el, amit aztán a kazal alól, ahova elásták, a legelésző sertések túrtak kl. Tegnsp vo\'t ebben az ügyben a főtárgyalás. Mindegyik clgánv UgadU körömszakadtáig, h jgy neki bármi része ii van s lopásban, ctak Kolompár Ovu\'a vallotta be éa árulta el tárult. A birótág Tökély Oyörgy Mllust 4 évi dologházra, Kolompár Oyula Farencet 2 és fél évi fegyházra, Farkas Józsii Dinit 1 és fél évi bőrtönre Ítélte, Farkas János tanúival szembsn az üjyész vádat elejtette, Kertész Andort a bíróság fel meniette. Amikor az elnök kihirdette az Ítéletet, Tökély Oyörgy Milui oda ugrott Kolompár Oyula Ferenchíz, akinek beismerő vallomása döntötte el as egész bünp:rt és megbilincselt kezével Kolompár f.-jél kezd le ütlegelni, ski szintén nem hagyta magát. Valóságot forradalom tört ki erre a cigányok közölt, melvnek izgalmában öl fog-házór és két rendőr li csak nehezen tudott rendel teremteni.
— 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján ls — az egéaz világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv társaság Nagykanizsán, Fő-ut 1.
Erdélyi „női"
Régen olvastam: .A férfi sem olyan magasra nem szállhat Jel, sem olyan mélyre nem sülyedhet le, mint mint a nő\'. Én a férfi szót szeretném a nhlm\' szóval helyettesíteni, mert a jérff erkölcsi fogalom. Mihelyt sülyed — már nem férfi. A férfi csak szegénys\'gbe sütyedhet, pocsolyába nem És a nő sem nő a pocsolyában, a sárban, hanem démoni nőstény, vérszívó, vért kívánó rém, minden természetest giü\'ölő, gúnyoló szörny. A, férfinek és a nőnek van lelke s ettől a férfiul és női dísztől megfosztott hímnek és nősténynek csak vére, csak természetellenes idegzete és andorttó agya A férfinek és nőnek mosolya, kacaja van, a hímnek és nősténynek röheje.
A férfi, a nő eszméért, gyermekért küzd, fárad és hal meg, a hlm és nőstény vér és kéj után szalad, ro han és örökké élni akar.
A férfi, a nő az életösztönt Is le tudja győzni, a hlm és nőstény — soha
A hlm és nőstény tud szép lenni, a férfi és nő — eszményi.
A hlm és nőstény lehet vakmerő, de hős nem.
A férfi és nő tud önfeláldozó lenni, a hlm és nőstény feláldoz másokat.
A férfi és a nő a benne élő hímet és nőstényt a termésűt korlátai közé szorítja, parancsol neki s a csak hímmé és a nősténnyé vedlettek a pocsolya felé vezető égő atjukon Irigylik, a pocsolya szélén gúnyolják, a középen röhögik, a pocsolya fenekén utálják és még később megölnének mindenkit, aki megőrizte lelkét, hogy férfi és nő maradhasson.
A férfi, a nő meg tud bocsátani s ami Igazán nehéz — feledni is, de a pocsolyák vérhlmjel és vérnőstényei fogukat csikorgatják.
É\'zik, hogy minden megbocsátás a pokol oszlopát rendíti meg.
A hlm és nőstény a babonák, a kuruzslók a vjjakosak, a lidércek, a dél! babák élő lárvái, a férfiak a nők, a hit, a létek, az Ideálok Héroszai vagy napszámosai.
És a hlm meg a nőstény Cilüog, ragyog, él, tombol, sokszor tapsokai arat, a férfi és a nő szenved, tűr is nem szeret ragyogni, csillogni.
És miért van mégis hatalma a hímnek és a nősténynek ?
Mert Igen sokszor férfiabbnak, nőlebbnek, kendőzi magáért a — csak a dologért dolgozóknál — csak az Igazi elismerésért küzdőkénél.
Egyik tábornil a kenyér — szén. a másiknál gyönyör és gyönyörök forrása.
Egyik tábornál a pénz — közgazdasági eszköz, a másiknál csak — gyönyörszerszám.
Egyik .tábornál a pénzből tudomány, palota, kórház és següség lehet, a másiknál csak — ujabb pocsolya.
És ezek a szegény élő lárvák — lárvábbak a lárváknál, mert azokból szaporító, fajfenntartó nappali lepke ls lehet, de ezekből leginkább csak éjjeli pillangó. Pillangó, amely öl, amely életet nem ád. Pillangó, amely életet fagyaszt és bűzt termel.
Ezek még a lárvák között ls csak — áilárvák.
Egy Ilyen állárváért reszketnek most a pesti .nők" közül többen, sőt sokan.
Reszketnek ? Hát tudnak ?
Az ó reszketésűk nem a natvmo-iijáték .happy end\'-je, hanem.■■
Ok nem Erdélyti féltik, hanem a .htm\' et.
Bánnák ls ők Erdélyit, de termé szetelUnes énüknek állandó az ti-
1m. dwaaber 14
KALAI KOKLONT
galma. A sok, megunt Ifgolom u\'dn szeretnék tudni, milyen lehet anwik az ölelése, akit feleséggytlkolássat vádolnak s aki — szerintük — oly kltünö .színész\' Is. De — csak sze rlntük.
A lárvák egy ritka lárva csíkját kívánják.
Di hát tudnak a lárvák csókolni ? NemI
Szegény Erdélyi.
*
Sokan kívánják Erdélyit - a lárvák közül. Talán valamennyi...
Leveleket írnak neki, hogyha kl szabadul, szerelnének vele megismerkedni... +
Szeretnének, mert ezek előtt nem fekszik a megfojtott asszony, a feleség. Nem fekhetik, mert ezek előtt a feíeség, vogy gyűlöletes, vagy nevetséges. Valaki olyan, aki feleste ges... Vagy ha van — meg kell fojtani. Kegyelmet csak akkor érdemel, ha a feleség ls tud és akar Iáivá lenni.
És egy pesti lap Igy Ir: ,a nők levekkel írtak Erdélyinek, hogy...\' Ha a lap nem Irta volna: .nők\' én sem írtam volna ezt a cikkel.
Mert más a nő és más a nőstény. Más a férfi, más a hlm.
Azután meg a mosónőmnek Is tar toztam ezzel a cikkel. Nem eszi meg egész kenyerét, nem eszi meg a llz szüvásgombfcot, hanem hazavhzt a beteg urának
Meg nektek Is tartozom férfi és rtől olvasóim.
Ma már tudjuk, ml a sárkányon .lovagoló\' garabonciás, a klldött farkas, az ősi kígyó, most már azt ls tudjuk, miért lett Apolió ausztriai gulyás s miért tölthetett Bacchus a rosszal végződő mllhosz után egy-éjet Tirolban Slrénusszal és a szatír ok kai és azt Is tudjuk, hogy a legeslegtöbb babona alapja, magja — a fajfenntartás ösztöne.
És talán majd azt Is megfejti az antzmus, hogy az elfajult nőstények és elfajult hímek az elfulult babonák l/esztő rémei ?
Már azt ls tudjuk, hogy a küdött, vagy a csordás farkas miért változhatott vissza emberré, ha átbu/1 az abroncson.
És
ml volt a csordás farkas ?
Szörny Elől volt a farka, hátul a felt, felül a hasa és alul a hála
Ilyen szörnyek Erdélyi levélíró .nőt" ls
Csakhogy ezek már nem tudnának vlssza-álváUoznl emberré, ha átbújhatnának Is a nylrabroncson. De nem ls akarnak átbújni, de nem Is lehet, mert az ő abroncsuk elveszelt.
Szegény levélíró nőstények.
N. Szabó Gyula.
Nagy karácsonyi árleszállítás
ftzv.Dr. Orosz liklósné
kézimunka üzletében D.M.C gyOngyfonal (perié) 10 dkgr. 3 30
Szmlrna, perzaa párna 3 — P
. , szőnyeg T— P-tól
. , canava 80 cm.
azéles 1 m. 5 50 P ■ . canava 100 cm.
széles 1 m. 8-40 P
Óriási választék karácsonyi alán-
JSkolkkakkan, illet csipkékben, terűikben, motlvokban.
Függöny anyagok. — Függönyök, ágy teriiök, párnák, modern művészi mon-tlroiása a legolcsóbb árakon.
Tuolók éi mukáinfik letétetnek
Karenlna Anna
A jiszoapolM Remete K renina Annája filmen ia befutotta azt a per-sptkilvát, amit könyvben |rlentelt TerméíZi tsu rü\'eg a nagy mű kolotz-azálla alapgondolata, mely a v\'gret betel|esedéaének hite mel\'ett rögződik meg, nem maradhatott hlány\'a-lan, hogy Karenlna Anna kiépít Tolsztoj gróf hatalmat kötetéből é» a vátzocrM tár a elénk azomoru életét. Azéit Igy ls sok és mély létek-tant sOrl\'etlejybe a rendezd a mint végig érdekes filmben,amelyen a v\'g\'g huiódó ködboru\'ás, mely sohanem engedi az emberi boldogaágot a maga t\'Szta hing|án kikacagni, a film Irg-fóbb és legmüvés\'itb értéke.
Karenlna Anna filmen is többet jelent, mint másfél órsl szórakozás. Sokkal többet Vannak jelenetei, ihol például maradék nélkül forrhat a regény i-galmaa cselekménye éa az ol vasás közbincsik képzelt összecsapások saszony éa férj közöd, a képen é\'es konluoVban velfdiek elénk. Vannak jelenetek, me\'yeknek Idegfeszítő érése megfogja az embert és valahol a dekorációk mögött, a hátiét brn megjelenik előliünk egy hosszú fehér szakállas ember, sk1, mint élő szemafor lio-ra állított tekinetttl mutatja kezével, hogy: emberek vi-gyáizatok, Karenlna Anna sorsára ne jutaatok I
A címszerepben ismét ezt, a messzi észrk tekintetét magában rejtő és mégis buján perztelö szőke asszonyt látjuk viszont: O\'éte Oaibót. Azt olvastam róla, bogy a képii után ia volt, aki megölte megát értr, annyira hatással volt rá. Pé lg ezt Is iebet hinni róla. Tényleg v/n valami ebben a svéd szépségben, ami az arcán távolról tem tökéletes vonali kban jut kifejezésre és mégis észbontóan megejtő a \'ekintete. Ugy néz. mintha mágnes volna a szemét* n és magával rántana minden embert, aki — köny-nyen áll a lábán. Míg a nevetése is olyan mlat a fellegeken át kiszűrődő halvány nsp, sej\'elmes, berut.
l\'yen ssszonyra gondolhatott a nagy orosz Mester, mikor Karenlna Annát megírta.
A gárdatiszt szerepében john Oll-bertnek van alkalma Ismét bemutatni egészséges férfiasságát.
Olyanok ők ketten (Oarbó és Oll-bert), mint egy összeszokott ívagy szereteti ?) hangveraany duo. A nő a szárnyaló hegedű, a férfi a zon-goraklsérel, mely mindig simulékony, alkalmazkodó és ludja, hogy alárendelt szerepe van az előadásban.
Nem kiemelkedő a többi, de hasznos munkatárs.
A rendezés érdekes és apellál a könnyekre.
(A filmet máaodhetea pesti moziban láttam, alig it heteit jegyet kapni. Ennyi elég?) (-n)
= Házasság. Oroszy Farkas Böske és Ttslér lózsef december 8 án Orotz\'onyban házasságot kötöttek. (Minden külön értesi\'és helyett.)
=. A PFAFF varrógép még 20 év múlva ls könnyen és szépen virr, akárcsak az ellő napokban, ebben rejl\'k az olcsóságs.
NAPI HÍREK
NAflRCND
Dsosmbsr 14, péntek
Római katolikus: Nlkáz pk. Protett.: Szllárdka. Izraelita: Teb. hó 1. Nap kel rewei 7 óra 40 perckor,
nyugszik délután 16 óra 00 perckor, •
Városi Nagy mozgó. .Karenlna Anna" TolatoJ h\'rea regénye.
— Halálozás. Székács Erisébei, s nemrégen elhuny! Székács P<1 nagykanizsai törvényszéki tsnácselnök fiatal ieánys tegnap délbea hosszú,, kínos szenvedés után örök álomra hunyta le azemét. A nöi hlibuzgalmi egyesületek, a Szent l\'ona Leányklub általánoa azeretetnek örvendett, bu-gó, finom lelkű tagjukat, az U-leányok Mária Kogregációjának missziós szakosztálya Inssiu Időn át volt ügyvezető elnökét veszítették el benne. Az egész város részvéte fogja utolaó útjára kisérni holnap, szombaton délután 4 órakor a Batthyány-utca 19. sz. gyászháiból.
— Miniszteri bizottság vizsgálja felül ■ balatoni kOrutat. A kereskedelmi minisztériumból sgy miniszteri bizottság érkezett le, melynek feladata lesz, hogy egyelőre a Balaton somegyi parljtn futó, moat nemrégiben épített műutat felülvizsgálja, bogy az megfelel-e a követelményeknek. A bizottság külön fog foglalkozni a siófoki útszakasz ellen többször elhangzott ptnasrokkal is. Ha azoknak jogoa voltáról mrggyő-> f d sit szerez a helyszínen, valószínűleg újra ép tik az említett u\'sza-keszt.
— A Szent Ilona Leányklub tagjai ma délután 5 órakor a Missziós-házban fontos megbeszélést tartanak.
— Az Urfeányok Mária Kongregációja vasárnap este háromnegyed 7 órakor a plébánia kongre-gtciós termében xivéri szent Ferenc emlékezetére missziós-ünnepélyt rendez. A műsor szóttoks Krlzsala Ferenc kegyesrendi tanár. BUtera Oi-rella prologot mond, Kurucz Erzsi melodrámát mond, a kongrrgádóa énekkar számai és egy kis egyfel-vonáaos egészítik kl a kedves műsort.
— Nincs hiba a községi kép-vlselöválasztó névjegyzékben. A nagykanizsai községi képviselövá-tsszfó névjegyzéket tudvalevően közszemlére tették ki a városházán. A közszemle alstt egyetlen felszólsm-lásl sem nyújtottak b).
— Pásztorjáték. A II. körzeti (Rozgonyi utcai) elemi iskols növendékei már hetek óts nsgyban készülnek arra a szép karácsonyi pásztorjátékra, amit a hitoktatók éa tantestületi tagok vezetéke és betanítása mellett december 16 án fognak előadni, a Rozgonyl-ucil tornateremben délután 5 órakor. A pásztorjáték nemcsak a gyermekek, de a szülőknek, a felnőtteknek ls nagy örömö: fog okozni. A pásztorjátékra trár most felhívjuk a közönség fi-gielmét. Beléptl-dll I. h:ly 1 pengő, II. hely 50 fillér, állóhely 30 fillér.

Fia súlyt helyez arra, hogy
Oat stb. értéktárgyal, valamint
karácsonyi és nlévl ajándéktárgyai
silány aéaáa által értéküket ne veszítsék, ne bizza másra ennek elintézését, hanem |uttassa azokat mielőbb közvetlenül
Qoldberger Károlyná
síül. Schaprlngtr Ilona
Iparmtvésiall »é«n»k ■nnkák kí.,IIS|éb.T,
Igy fala kdltaáflat magtakarltja
és közismerten a legizlésesebb művészt munkát kap|a a tóvárosi és vidéki
felületes munta helyett. Monogrammok. elmerek, feliritok, hazai és külföldi művészek legújabb munkál után.
tasall
leláttak,
mlbélyegsék a legolci baéayestl kartell árak.
0T Ovara allatéaéalll
Csúnya fogkő
eltu rútja a logsiebb arcot. Kellemetlen ízajsag lissiatasiitó Mindkét szépséghibát alaposan el lohet tüntetni a pompás üdító Chlorodont-fogpasila csetteg mir egyszeri hasinálatáral. A foxak rói id haszuálat után gjonyóri elefánt-csontsiínbcn ra^yo^nak, kalónósrn iia a ti-ttitáshoz a kttlOn erre a célra késiitett fogazató* sOrtéjil Chlorodonl-logkelét lisszniíljuk. A fogak kólé siorult rothadó étclmaradékuk, amelyek a kellemetlen >«ijí/a?ot okozzák, ezwl a fogkefével alapoí-JD eltávolíthatók. tegyen k férletet . /y kis tubus fogpasztával, melynek Ara 110 lillér, city nagy tubus Ara 1\' 1 . Chlororinnl-logkefe (puha \\agy kemény aftrU\'jé) 1\' 1\'60. Chlorodontsiájvii Anionként 1\' i 00. Csak kik-Mid szinfi ciomagoláa-ban é< „Chlorodont" feliratul t.dídl. MinlenOtt kapható. — I.eo-Werke A. (i^ Urcslen, tn.ig)írországi TozótképvUoleto: Molnár Ucrtalan és Társa, Budapest,
w^r ^^
Az igazi tQzoltó autó
It megérkezik rövidesen Nagykanizsára
Mint iszmrates, a tűzoltó-autót (az igazit I) a parancsnokság mar régen megrendelte at egyik htzai gyátbsn 23 -25 000 P összköltséggel. Már ugy volt, hogy s cég rövidesen el is készül az autóval, azonban az alvázát konstruáló gyár csak moat készült el a munkával, ugy, hogy mlg az autót (el|esen felszerelik és tökéletesen szállításra készen elkészítik, még két hónap ls el fog telnL A tűzoltóautó típusa teljesen olyan, mint s székesfőváros tűzoltóságé, csak kisebb méretű. Nagy gondot okoz a parancsnokságnak a még szükséges 15.000 P e\'ö\'eremtése, melyben a város közönségére is számit. _
— A Zalavármegyel Ipartestületek Szövetsége vasárnap délelőtt megtaitja választmányi ülését s keszthelyi Iparoskörben. Ás ülés elé nemcsak az egész vármegye, de a Du-nántul Iparossága Is várskozással tekint, mert Bazsó József szövetségi elnök előadásában a Kézműves Kamara vagy Kézműves Testület dolgában történik állásfoglalás. A választmány döntését táviislbsn hozza tudomására a kereskedelmi miniszternek, úgyszintén a zalai Iparosság nevében üdvözlő táviratot küldenek Magyarország miniszterelnökének. Nagykanizsáról vssárnsp reggel a 6-10 órás gyorsvonattal tndulnik és az esti vonallal érkeznek visszi.
= Eljegyzés. Liwenfeld Bellus Nagykanizsa, Blschitz Henrik Zalaegerszeg jegyesek. (Minden külön értesítés nélkül.)
— A Zala-Kanizsa FC vasárnap délután 5 órai kezdettel a Korona-szálló éttermében tartja első tesdél-utánját, mely s jelek szerint negy sikerűnek Ígérkezik. A Zala Ksnlzsa, mely már a zöld gyepen oly sok szép sikert sratott és legutóbbi nőseimével is országszerte ismertté lette városunk nevét, megérdemli a közönség fokozott támogatását és azt hisszük, hogy a vasárnapi teadélutánon az agilis rendezőség fog a csapathoz hasonlóan teljes diadalt aratni. A tánchoz a Korona (azz-bandja muzsikál.
, mb«»Ízható íelvemhabi/hva
Kapható t Minden jobb szskOzIstbea.
lAJUU IOBLOIIT
1B2S.
14.
Neotechnikum
egészségügyi-, gáz-, villamos cl.kek
állandó kiállítása
(Özemben bemutatva — belépődíj nincs)
Budapest, VII, Vörösmarty-utca 5 s ír (Magyar Szinhiznál.)
Néhány szó egy komoly üzletről
Tiz éve* cég Tóthné Jámbor Anna kötszer és fOzőszalonja (Bazárudvar.) Az első Időkben szolid aispokrs fekteted és azóta ugy vezetett sza\'on Nagykanizaán hamar megtalilts biztos vevőkörét. Termésie\'eaen ebhez hozzájárul a tulajdonosnő kiváló szaktudása. Ezt bizonyijt, hogy Tóthné nagy sikerrel veit részt a MANSz szegedi kiállitáatn, ahol fűzőkkel első dijat, eiOst érmot, haskötőivel pedig kél disioklevelet is nyert. A lisztes hltQ cég raktáron tartja • pécsi H tmerll kliünő keztyült, (állandó keztyüja vitás) haskötőiét, sérvkot őket, melltartókat a most dlvatoa formákban, valamint mérték-után készíti ezeket. Mindenki tud|«, hogy mennyire bizalmi kérdés az Uyen vásárlás, esért is sjánlha\'ó Tóthné azalon|s azoknik is figyelmében akik eddig még nem ismerték. Akik vevői kOzá tartoznak, tudták, milyen megelégedésre intézte el rendeléseiket. A szép ki ünletésekkel rendelkező szalon a legkényesebb igényeket ls teljes b zalmat kiérdemlőén intézi ti. __(—)
= Ml a titka, hogy mindenki szőnyeget Barta Miksánál vesz ? Mert kedvező részletfizetés mellett készpénzáron vásárolhat.
— Segítség I Karján 2 hónapos csecsemővel süli ott be minap a redakcióba S. I. né Magyar ulcíi asszony. Még egy 18 hónapos és egy 6 éves gyermek kspaszkodott a sioknyá|ába. Valamearyiflk arcától leritt a nyomor, a nélkülözés Sirva mondta el a szerencsétlen asszony, hogv az ura, aki rddig is ctak 8-10 pengőt adott a 20 ptnjő heti keresetéből a háztartásra, most otthagyta a családját ét a 3 apró gyermekkel együtt éheznie kell. Segítséget kér a jőszivQ emberektől.
= Praktikus, olcsó karácsonyi ajándékok: hócipő, Thermos, fényképezőgép, vadátzali felszerelés, lábszárvédők. sportbarisnyák, olcsón kaphatók Szabó Antal aportflzletében,
— Lopás a vonatokon. A Duna —S áva—Adria Vaiuttárssság feljelentési tett s nagykanizsai rendőrségen, hogy ismeretlen tettesek a Vasúttársaság vonataiban a toifette falkében elhelyezett törülköző kendőket rendszeresen lopkodják. A rendőrség szélesköitt nyomozást vezetett be a balkáni iiü lolvsjlások ellen, de no heten lehet eredményt elérni, mivel a tolvajok menetközben eme ik el a törölköző kendőket. Szomorú, hogy nálunk még a tolvajokban alnea any-nyl betyárbecsület, hogy a tollette fdlke tárgyalt ne lopkod|ák, melyek végeredményben nem reprezmlálnsk nsgy értéket, de annál inkább szükségesek az u\'azókőzOrségnek.
— Képeit, gobeleint, kézimunkáit olcsón, gyönyörűen kívánsága szerint bekeretezi Melczer Ovrgkeres-kedő, Kazinczy-utca.
— Kösiönet egy becsületes megtalálónak. Tomaslts Gyula cementgyáros urnák ezúton fejezem ki soha le nem rílntó hálámat és köszöneténél azért a nagylelkűségéért, hogy az általa megta ált 150 pengőt hozzám visszajuttatni szíves voll. Benkő Anna.
Kein flynla Ipartestületi vendéglőiében, Deák-tér 14
zóna reggeli ebéd,
mindössze —-32 fillér,
mely áll: leves, sült körítve főzelék vagy salátával, tészta I P 20 fillér,
vacsora menO, étlap szerint I P.
a*24
Állandó étkezők még ebből az alacsony árakból ls 20% kedvezményt kapnak. Elsőrendű borok, legtisztább kezelés, példás kiszolgálás. Állandó neves cigányzene. - A zalai iparosság találkozóhelye.
— Köszönetnyilvánítás. A Keresztény Jótékony Nőegylet bálás köszönetéi fejezi ki Nigykanlzai város nemes, á dozatkész közönségének, kik kegyesek voltak akár adományaikkal, vagy munkájukkal hozzájárulni a karácsonyi vásár sikeréhez. A vásáron felQlfizetnl szívesek voltsk: ujnépl Elek Ernő 25, Kovács Miklósné 10, Izr. Nőegylet, Orbán János, Sélley Tercsi 5-5, Pitnder Jánosné 2, N Msnctka 1 50 pengőt, Breuer Vilmosné a karácsonyi kiosztáshoz 2 zsák burgonyát adott. Ezen adományokért hálás köszönetét fejezi ki az Elnökség.
i Tér iöifrissitése céljából ajánlatos néhány napon ál korán regxel egy pehtr természetes .Ferenc József" keserOvizet Inni. Az egész világon rendelik az orvosok a valódi Fersae lóitef vii használatát, mert ei azabályozza a bélmOködést, erősül a gyomrot, javit|a a vért, megnyugtatja at idegeket és ezáltal uj életerőt teremt. — Kipbitó gyógyszertárak bin, drogériákban és (QszerOzle-tekben.
— A legelegánsabb női- éa férfi ruhák, a l\'gszebb cipők, mind a világhírt! PFAFF varrógépek öltéseit dicsérik.
KÖZGAZDASÁG
Újra megindul az állatexport Nagykanizsa vidékéről Olaszországba
Lattanként megjelennek az olatz kereskedők — Az első vagon állatktvtíel a mait héten indáit Nagykanizsáról
Nagykanizsa, december 13 Hogy Olaszország leszállította vám-díjtételét a b vitt allatokra — már Is érezhető, hogy az olasz marhakeres-kedők felketesik a zalai és főleg a nagykanizsai vásárokat és piacot éa kísérletet tesznek a magyar allatoknak 01aszorsá<ba való exportálására. A vám lesiálil\'ása különösen erős a lovaknál, marháknál 50% os — ami rövid Időn betdi kell hogy érezlease hatását a migyar állatkereskedelem-
nél. Kérdést Intéztünk dr. Wolf Sándor ra. klr. főállatorvoshor, aki kijelentette, hogy az olasz marhskeres-kedők most kísérlik meg ismét az állatéxportot Imájukba. Ha beválik, élénk váaárláa remélhető. Így legutóbb az orszügos vásáron 30 lóvsl és 10 növendékkel Indult meg az első szállítmány. — Hisszük, hogy nemsokára ismét hsngos less s kanizsai piac az olasz kereskedők szavaitóL
Tejrazzia a kanizsai piacon
Hosszabb idő után a nagykanizsai piacon Szanyi István a magyaróvári vegykisírletl állomás vegyészmérnöke tegnsp ismét tejrazziát tartott a városi kCzegek közbenjöttével. A meglepetésszert! razzia ered nényeként 14 .gyanús* tejből mintái veitek éa ast vegyvizsgál >t a\'á veszik. Amennyiben vizezett vagy lefölözött tejről lesz sió, az áruiok ellen raegiodllják a kihágást eljárás.
Elhalasztották az OMKE adóankétjét
Az OMKE december 17-re őssie-bivott adóankétjét az elnökség január
22 ére halasztotta el. Az OMKE felhívására ugyanis a különböző Javaslatoknak és panaszoknak oly tömege érkezett az elnökséghez, hogy esők rendszeres feldolgozása hosszabb idői vesz Igénybe. A beérkezett anysgot már kiosztották az egyes kérdések referenseinek.
Sertés vásár
raÜMttas 4016. setyMI etadatlaaal vtaaaa-SHoed! 1000 darab. ttaősasSS 186-1 70, (vedett 1-40-1\'42. szedett kflaép 1-26-l\'S2, kdonyfl 100-1\'lS, aMs " 1-46-1-50, ■áaodreadS 1-34-1 stUM 1-10—1-40. szalonna aagj 000. seb 206 -2 10, lehiaWUa 1 84-1-76 szakwaás téléért éa 170-206 As Iráaysat közepes.
42. zaael feaa 174
nagy KARACSONYI vásár
Barta Alfréd divatárn-flzietében, Fő nt 8.
Férfi kalapok (Itta, Oyukits, Borsallno és Pichler) Férfi fehérnemüek Kötött-szövött áruk Poulowerek, gyapjuharisnyák már2\'10-től kezdve Zsebkendők divatos mintákban
összes női és férfi divatcikkek óriási választékban.
Saját érdeke, hogy meggyőzödjön mélyen leszállított árainkról Nézze meg gyfinyörü kirakatainkati
Mozgószlnházak
Városi Nagymozgó. Pénteken
5, 7 és 9, szombaton 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 2 40, 4 20, 6, 7 40 és 9 20 órakor ai idei szezon eagy szenzációja: .Ksrenina Anna", Tol-stoj világhírt! regénye. Főszereplő: Oreta Qirbo, a Jelenkor legnagyobb azinmdvésinöje. Helyárak 20 fillérrel emelve.
RÁ_DIÓ
December 14 (péntek) Badapast 9.15 DéleWttl hangv. 930 H. 9.45 Hangv. folytatása. 12 D4H harangszó az egyetemtért templomból. 12J0 O. hangv.
I IdSletzés, Időjárás. 2.30 H. 4 Némtt-nyelvtl mesedélután. 4.45 Id0|elx4a. Időtárás, H. 5.10 B. 9.45 Olasz opera hangverseny. 6.40 A Magyar Rádtó Ulslg (flórája. 7.10. P. 8 E. &4Ó Ktrntkr—Koacz— Zsámbokl trió hangv. 10 Időjelzés, Időjárás-jelentés, H. 10 20 Cigányzene.
Mea, Orác, Inasbftck, Klageatwrt Linz
II nZ. 4 Hangv 5.20 Kétzoagorás hangv. 8 Gordonka hangv. 9 Vidám est. K.
Berlin. Stettin 11 és 2 Q. 3.30 A. 4.30 Vak mflvészek hangv. Utána nZ. 8 A Rosé kvartett hangv. 9.30 Mandulln Z.
Barcelona 12 Harangjáték. 230 0 810 Kamara Z 7.30 Hangv- 9-30 Boeklecke. 10.10 Zenekari hangv. 10.20 Tánc Z.
tIzbii
A mai értéktőzsde eseménytelenül, jelentősebb változások nélkül folyt le. Nyitástól kezdve csendes lemorzsolódási folyamai indult meg a piacon, mely zárlatig eltartott ás 1—2 kivételtől eltekintve, az összes értékeknél némi árveszteséget okoaott. Ilyen irányban befolyásolta a tőside a berlini gyengébb irányzat ls. Megemlítendő s Naslci 4 pengőt árnyeresége, melyet spekulatív kezek vásároltak. A tőzsde kedvetlen hangulatban zárt A flxkamalozásu ptpírok piaca tartott, változatlan. A valuta és devirapiacon az Irányzat kissé barátságosabb volt.
Zürichi zárlat J0-Í9. Ustáoa 26-19
i*19. Nnmm 819-20. Mm* 7*1 7j7S. MÜsm 1T19,
mee wtm mm*. Ms m m«
IW9. ym mo. »náfiat m-m,
Belgrád rtWs. Baki mt I it
Termén jrtőzade
A buza IS, a rozs 25 fillérrel esett. Az Irányzat lanyha, a forgalom közepes.
11 kg-oa 24 80-1496,
71 kr«e 18 05-1520, ~tt h«-M J980-15-40, 80 g-oe 78-40- 28 60, daarfatd n kg-ra 24 45-25 60, 7* 24 70-
24-85, 79 kg-os 24-95-2S06. 10 kr" 25 05—2915, \'ssaaj >260—2275, taksán, ám 75-26-?550, sasán* 26\'M—2700 mV 25-15—25-50. taMsTó 1075 II-3S. tengert uj 25-00—25 25, ka*p• IS 25-18 50.
VALVTáK Aagtl L V 80-27 95 Mft k. IHT-7M7 ML IM4-17-02
Mak. 1S2 70-aiaű
1000-1006 •70 70-671" 70 tr 2740-22 60 32975-28075 _ 64-12-44-42 Lat 8-19 3 49
2»94-W15 186 42-186 92 t52S5-B315 80-52-808/ 92-74-^3-35 SváldLHO 20-110 40 t»4dk. »ao>«a-6o
.8002 ISO 72 10-. 6-tOOO 188 52-114 01 V9«r.7»<7 »4I-»4T 87-188 27 27-78J7-88
2996-3008 872-70-4 30 182 75-153 18 1*17-2*44 1097-17-02 418-4 16 188 2048889 M-H4»« 8041-8C86 IID-30-II080
TáUsdat
Paáelöa kiadó. Zalai Károly.
>As
m (kctthbw u
2ALAI KÖZLÖNY
M. hlr. államrendőrség
nagykanizsai kapitánysága.
12143/928. közig. srám.
HIRDETMÉNY.
A m. klr. Belügyminiszter ur 106087-1928 VI a B M. sz. alall kelt rendeletével az 5047-919. M E. rendelet 8. szakaszában nyert felhatalmazás slip|án az 1879 évi XXVIII. t.-c.-ben körülírt bejelentési kötelezettséget Nagykanizsa rendezett t város egész belső és külső termetére kiterjesztette a 1929 Januir hó 1-vel kezdődő hatályai a bejelentési intézmény végrehajtásával és kezelétével a nagykanizsai m. klr. államrend\'r-kapltányiágot bízta meg.
Ezzel kapcsolatban a halóiágora terdletének lakósságát a kö/étkezőkről értesítem:
1. A rendőri bejelentési kötelezettség kiterjed Nagykanizsa r t. városának erttz bal- ét külterü leiére, ugyiilntén a hozzálarlozó részeken és tanyákon történő minden be- és klköitözétre, a lakó és tartózkodási helynek minden vál-
Minden magyar állampolgír bejelentésiről, illetve kljelenlétéről egy-egy bejelentési, illetve kijelen tési lapot és egy-egy tzelvéayi kell kiállítani.
Külföldi álam polgárok (negtzálli területi llletötégüek) bejelenléséröl illet re kijelentéséről pedig két-két bejelentési, Illetve kljdenléti lapjl, továbbá egy-egy szelvényt kell ki állítani.
A bejelentést teljesíteni köteles:
2 A háztulajdonos v&gy a inak megbízottja, a) Önmagára és a ház-tartáiához tartozó személyekre és általában mindazokra nézve, akiket h bábán, udvarában, kertjében, álta-Iában bel- vagy kOltelkére nappali vagy éjjeli szállásri di| irt, vagy díjtalanul csak 24 órára it befog? d, kivéve, ha a befogadottnak helyben már belelentett rendes lakára van. b) Biríőire és aiok báitsrlátához tartozó szenélyakre, a bérli al-vagy ágybérlöire és ezek hoz á\'ar totóira nézve annyiban, amennyiben ezek a személyek a bérlővel egy-szerra be- vsgy kiköltözködtek.
3 A bérlő vsgy aznak megbízottja, vagy az. ai bármely elmen magán- vsgy középületben lakik:
a) A háztartásához tartozó ét leien szakasz 2. pontjában b) alatt jelzett személyekre nézve, ameniyl-ben azok be- vagy kiköltözéie nem az 0 be- vagy kiköltözésével egy-idéjaleg, htnem külön történik ét
b) általában mindazokra nézve, akiket lakásába bérlete vagy hatzon bérlete területére nappali vsgy é||eli szállásra díjért vsgy díjtalanul ctak 24 órára is befogad, kivéve ha a befogadottnak helyben mát bejelentett Ukáta is van.
4. Nyilvános és magán lan ét nevelőintézetek, köz- is msgánala-
Kkból fen it irtott jótékony Intézetek,
nviktutok, egyletek, tápintézetek, kolotiorok, koaventek, alapítványok, kórházak, gyógy- ét ápolólntézetek, általában minden köz- ét magánintézet igazgatói vtgy elölj trói, mindazokra nézve, akik a felügyeletük alatt álló intézetben felvétetlek.
5. Vendégfogadósok, pemlók, tzálló- és szállodatulsjdonotok vendégeik és azok szolgaiiemélyzetire nézve.
6. Az iparottegédek u. n. tzállói-nak kezelői a beszálloltakra nézve.
7. Fegyházak, börtönök, bírósági »agy rendőri fogházak felügyelői • befogadott fegyencekre, rabokra,
foglyokra vagy általában n letartóztatottakra nézve és végű\':
8 A toloncOgyel kezelő rendőr-köz\'gek az eltoloncol\', vagy kötött útlevéllel ktu\'ailtolt egyénekre nézve
9. A bejelenlétnek a be\'aölö.éi-lől, vsgy b\'f <gajáttól, a kijelentéinek a kikötözés, eltávozát, v.igy elboctáj áltól számi\'ott 24 óra alatt kall megtört ínnle, kivéve a szabályszerű évnegyedei költözködő idői, mikor It be- vagy klje\'eatézek 8 rap alatt esiközt :ndők.
A beköltözés bejelentő, a klköt-Iö és, vagy eltávczit kijelentő lapokon enközler.dik.
A be- vagy kijelentő lapok, vali-mlit a hozzájuk tartozó Iga roló szelvényeket a háztartás feje állilja ki és Írja alt.
Iril nem tudó háztarlátfő hityell a 1 pokat tzóbell bemondásra az Illető ház\'ulajdonot, vagy írnek megbízó ija tartozik kitől enL
10 A b .\'Jelenléti kötelezettig Nagykantzia r. t. várói területén, valamint a hozzátsrtozó részeken ét tanyákon tartózkodó, Illetve meg-tzái\'ó mlndiu személyre kite j :d, kiévé tényle^ei honv\'delml szolgálatban álló ét hlvalátuknál fogvs itt tartózkodó ka\'onii személyekre, amennyien ezek katooal épllelben nyernek elhelyezést. Magén akáiok ból ét szállókból a b;Jelen étre kötelezetek a kalonal izeméiyeket it bejelenteni tartoznak.
11. Minden egyet tzem^lyre nézve külön he vagy kijelen\'öhp á\'li audó kl. A óiban a bejelenő személynek vele lakó törvényét nt j: és tajtt (Izvegy, v g/ férjétől külön lakó nőnél az uloltó férj) családi nevét vite\'ő 16 éven aluli gyermekei tem kűlö.i lapon, hanem a családfő (férj. illetőleg apa vsgy anya) bí|elentő lapján Jelentendő t b\', vagy ki. Hi azonban a lakvál tozát nem együ lesen, tnnem külön-külön történik, akkor a nő ét gyermek be- vagy kijelentése is sülön lapon eszközlendö.
A 16 éven felú\'i személyek külön lapon J\'lentendök be vagy ki.
A háztartási alkalmizottak külön tielvényei bejelentő lapokon jelen-tendők be ét ki.
12 Bejelentési Qrl pot a bjjelen-tésre kö eleiettek bMkOzn^pokon délelőtt 8-12 órái/r, vasár- és üi-nepn:pokon délelőtt 8-10 óráig a m. kir. rendő kapitányság bejelentő hivatalánM, valsml it a vjsu\'léakls-kiniisai körlető/s^gfk léi, Dedovácz Bili kereskedőnél Mag/»r-u\'ci, Ba-z«ó L\'jot keretkedőnél Teleky-uc, Berger J kah keretkedőnél Pítőfi-u\'.ci ét B II Pál rendőr t. fe Ogyelő-helyettei B rakk, szerezhetik be ahbb irt térítési ötsz\'g ellenéből
A be ét kijelentétre kötelezetek ált I kitöltött be- ds kijei;ntéii lapok csaVis a ksplányság bejelentő hivatalában, továbbá a vasú i, kiikaniisii rendörőrazobákon ég Ball Pá1 rendőrfelügyelő helye tíshez Birakk tzol-gállatandók be, ahol is a be- vagy k je entéit igazoló tzelvéryt lebélyegzés u\'án a be- vagy klje entó fél visszakapja. Ezen szelvén/eket a be- illetve kijelentéire kötelezett tartozik megőrizni, még pedig a bejelen ést Igazoló ize 1 vényeket mindaddig, mlg a bejelentett fél az ilietö lakásban lakik, a kijelentést igazoló tzelvényekel pedig a kijelentéi napjától számított egy évig.
13. A vendégfoga lók, szállodák ét szállók tulajdonosai, illetve kezelőt köteletek a vendígeikre és személy-zelükre vonatkozó b:- éa kijeleitíal lapokat a hivatkozol! törvény értelmében veretni rendelt nyi vántartásl könyvek bemutatási melle t napanta d. e. 10 óráig közvetlenül a nagy-
kanizsai rend 5r kapitány slghoz benyújtani.
14. A belfildi be- és kijelentő lapok ára példányonként 8 fillér, bei-Didi fzá\'lodsi be- és kijelentő hpok ára példányonként 12 fillér, a belföldi htztartási alkalmazottak be- éa ki-lelen\'ö lapok ára pé\'dányonykénl 24 fi tér.
Kü földi be- és kijelen ő szelvényei hpok ára példányonként 4 fillér, szel-viny nélküli példányo íkénl 4 fillér.
Kü földi szállód i be- és kijentö s-el vényei 1 pok ára pild nyónként 6 flllé\', szelvény nélküli pildányon ként 6 fi lér.
Külföldi háztartást alkalmazott bi-éa kijelentő szelvényes lapok ára példányonként 16 fit ér, szelvény nélküli 4 f llér.
15. B;- vjgy kijelentett személyek tiktsát magánosok részére 48 fillér b:flzeése u\'án tudakozó lapokon közti a rendőrkapitányság bejele atési hivatala. U^vsncsak ez a hivatal ad ki I kblzonytalokal és bélyegllletéken felül 1 pengő 60 fl\'lér befizetése ellenében.
16. Az 1879: XXVIII. t.-c. értelmében a bejelen é i hivatal működésivel kapcsolatban a b jelentési hl-va\'al á t <1 gyako olható jogokat a m. klr. rendőraég nagykanizsai kapitánysága gyakorolja. Ugyanezen kapitányság megbízott tlsztvlse\'ŐJe bíráskodik a beje\'entéii hlva\'al kibágáti ügvrlben It.
17. Az 1879. évi XXVIII. t.-c. vagy az rnnek alspjtn kiadott belügyminiszteri rendeletek á hágására
— amennyiben azzal tulyosabb be-t\'áiríát alá eső cselekmény nincaen
— 40 pengőig terjedhető pinzbün-letét, ennek behajthitatlanságscs tén megfelelő elztrás van büntetésnek mrgáihpltva.
18. A bejelentés batáridejét 1929. január 1-8 lg állapltom meg s felhívom s kö ősséget, hogy azt uját érdekében a megjelölt idő alatt eszközölje, mert ennek elteltével a rendőiök bázról-házra járva ellenőrzik s a mulasztó kihágást büntetés alá esik.
Mivel pedig a rendőri be|elentétl intézmény elsősorban a közöntég érdekét szolgálja, Idhlvom a lakot-ságot, hogy ezzel kapcsolatos köte-letiágánei — saját jól felfogott ér-d kében is — a legnagyobb pon-tduáfgal és legmesszebbmenő lelkiismeretei léggel tegym eleget, hogy igy a kapitányság bejelentési h vauiénak módjábin legyen a lak-clmek közléséért hozzáforduló kö zönségoek pontos értesiést adni és a lakbizonylatokért hozzáforduló közönségnek kérését teljesíteni.
Nagyksn\'zsa, 1928. dec. 10 éa
Dr. Kálnay Oyult
m. klr. rend&tótanácaos, a kaplttnyslg vezetője
bizalom dolga.
Hálók, ebédlők, urlszobák
a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
Kadwezft fizetési feltételek.
Székely Tümos
butortelepe Hagykaalzsa, Rszlaczy-stca 4. n.
Eliörendü iáját kárpitosmühdjy.
A Szoclá\'ls Missziótársulat nagykanizsai szervezetének szent Ilona Leányklubja izomorodott lélekkel, de Itten akaratában megnyugodva jelenti, hogy szeretett klub társuk
10 elmesen viselt hosszú szenvedés után folyó hó 13 án lobbiétre szendirfllt. Nagykanizsa, 1928 dec. 13
Emlékét alaálg kegyelettel fogjak Ariul laááságaiakkea
Sebeiber józaef ás nej* Fried Erzsébet, a nagyszülők, valamint az összes rokonság nevében fájdalomtelt szívvel jelentik, hogy gyermekük
az I len kifürkészhetetlen akaratából tövid szenvedés után 3 és féléves korában folyó hó 11-én dhunyt.
A drága tetemet folyó hó 13 án Pécsett helyeztük örök nyugalomra. Nagykanizsa, 1928 dec. 13.
1 rémétlátogatáiok asllézásét kérjtL
mm juub
Ovtgktrwketléaébm
választhat a legszebb, a legolcsóbb és Ízléses
karácsonyi ajándékokat
Vételkényszer nélkül
megtekinthető a karácsonyi kiállításom.
Ingyen kapja
meg mindenki a
ZALAI KÖZLORT
1929. évi aaplárái
akinek előfizetése 192a ét december 31-lg
ZALAI KÖZLÖNY
d\'cember 14
iPlániDZTtSEK
As affráiiinMÉMk mit 10 tMÜf M IWér, mixka további saó (D> ■ nn. Varfr- ét UMfM 10 SaéáK U tlllér, minden tavibb! szó <U)TÍ MII. Seerdáa és pén-kehen 10 esők M fillér, minden további Ml döe l Ük CUmsaó i Bfautea vatta ■Éti bettbői álló saó két eaóaak számit-EK. Állást keresőknek MM engcdaáay. • WrértUI áll alSra flaala«d4.
»<» 198. teRlon-számmal Sttrn üveg és pfcrctUén Ilik tét. 5801
tfráá «gy~fajtiszta 3 bónápos, hlm dobítmánn kutya. Clm a klsdőbsn.
Isslss és karáosssvl cukorkák
■ legjobbak, legolcsóbbak - Muszet és PtMttthal cégnél. 6183
Hutait kóser házi bérdayhaa kapható Wtítner pUct huscssrnokábsn 1(30 kilója.
6215
tm
Kaufmann Károly
nrl éa nól divatáru háza
Iwtitil i tafolcsékk fa lefufyobb
Irodája
Kaatnciy-utca X szám. _
llaéé hwlsnl gvOkeres, 50-60 cm.
magas 300 drb. Érdeklődni lehet Teutsch Qaaztáv drogériájában. 6207
ezelőtt Blauhorn) Kérpéti utca 15. 5736
DSaTanáa (ezek Mkalísél, Kölcsey
IMőeebb hu olaé* teflk Purmen lőrénél,
ónak lelvé-, Kökaey-u. 5. Clpész-mük ások la (elvétetnek. 5839
Játékáruk
lejaepeM válasxtákbaa Kaufmann Károlynál.
1-otcs 2/a. töldszlnten háromszobás, lás utcai lakée alacsony bérrel, el azonnal kiadó. Esetleg egy budaugyanolyan lakásul elcserélhető.
kassári madarak (Karai) eredeti Sdlert nemes tájból, változatos lungfula-mflkkal etidók. Eötvös-tér 33.
|ugoezláv területre la, „Bérauté" meg-biaheW uj hathengeres csukott csak Kir.ltnann ■aaéaél kapható. Telelőn: 167 éa £71. Sürgönyeim; .Aetótaid\' Oerage: Nádo: u. 6. A a. k6i0e*e hogy a olwet
Já«>srein, két lóra letétié, műhelyt
£ alkálitaa. azonnal kiadó llatlhyány-WX 6IÍ7
llaéá egy Jólurban levő ló, lőszer-és kocsi Csengery-ut 65. 6229
^^ernw-utca &<a. számú ház szabad
dél
— Bővebbet Löbl szOcs-8195
Met vállalok
s vagy M . Pfcttogá.1
MárnsmO hlmzése-Karancsyné. 6192
t kér özv.
17 holdaa birtok lakással, lelszeieüt-Stl. Jutányosán, több évi törlesztéssel el-adó i*tthyi»r—- io. 6188
UkaaaéjaS veszek 7-től 9 fillér!
Mekáját. Fáhn, Zárda-utca 2.
61
2
I Katonai és egyenruházati
■■Isiéi ih és osHIasgok, sapkák legnagyobb választékban
IAUFIAXI KÁ10LTHÁL TeL 372
2
hávat és
előeaobávat, esetleg kony-i mellékhelyiségekkel ls azonnsl Király-utca 8«. Deutsch. 6222
ELADÓ
egy darab igazolvánnyal ellátott Siementhali elsőrendű
BIKA
Cseresnyés Jánosnál
Ihárosberény.
Mayer Klotild Utódat
VARGA NÁNDOR
g6zmo%6, vegytliztltó, ruhafestő vJllalata a szombathelyi orsi. Iparkllllltáson aranyéremmel kitüntetve
NAOYKAN1ZSA Kazinczy u. 8. Hunyadl-u. 19.
Mos, fest, tisztit, plisséroz.
Szétfejtett kabátok festése már 8 pengőtől.
Háztartási fehérnemDek legolcsóbban
3 O
Hirsch és Szegő
Nagykanizsa
— Telefonszám: 75. —
A Magyar Olaj és Vegyi Ipar R. T. Budapest
Petroleum, benzin, gépolaj és kocslkenöcs bizományi icra^ala és lefejtő telepe. Eredeti gyári árak.
____IMS
Keveaet használt Ford uamélyautó olcsón és ráexMUe Is eladó. Tálos .Péter Wáteeiátétn. 6225
&ry szép udvari lakás azonnal kiad* PetöTl-ut Ki 6227
Ptatal aéelraartéa eladó — Királyutca a 6730
ALADDIN LÁMPÁK
és sz Összes alkatrészek kizárólagos lerakata
MELCZER JAKAB
üvegkereskedése
Nagykanizsa, Kazlnczy-utca I.
__s «
PFAFF varrógépen dolgozom Holt karácsonykor vette édesapám, minden szülőnek ajánlom Öröm rajta a munkám.
20 havi réaaletflaaléara la,
kizárólag
BBANDL SÁNDOR ÉS FIá
cégnél kapható
Deák tér 2. a fclsötemplomnál.
Állandó dljmeatea htmaéaoklaléa I I 1
RAYONKÉPVISELÖT
keres (jutalékkal és útiköltség hoz zájltulással Zala és a szomszédos váimegyék részére
Brann Testvérek R. T.
Budapesten, Üllői ut 60. szám
likőrgyár, francit lendtzeiü konyakgyár. Csakis sz^msbellek ajánlatát kir-|ok. Az ajánlatban részletesen közlendő, boyy me\'y céget, mikor és mely r.tyonban Vép.iselték. 4!J0

budsptsil fesiőgyár képviselete tisztit, fest, plissiroz, gallérok, kézelők, fehérneműik
legszebb tlszti\'áta. harisnya szemfelszedés, fejelés, ug)8zLléti ág>t)ll hóf, hírre veló tisztítása.
Elvá\'lalunk garancia m Heti bőrkabátok, bőrruhák, bőröndök aktatáskák, cipők, kalapok stb. festébét. Elhasznált, lekopott bőrkabátját u|já varázsoljuk és vümenteasé ItsszUk
Csengery-ut 5. szám alatt.
oniinental
Kizárólagos képviselők:
ílfl Vílllfc
fi a g y k a n i z s a
Deák-tér 2.
Telefon 3-22.

I minőségben és tartósságban felülmúlhatatlan!
Tűzifa ás szén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épflletfa, mész, cemeat ée egyéb építkezési anyag kereekedése
Nagykanizsa, Király-utca 4.
Telefon: 120.
Kertimagvak. Gazdasági magvak.
Madáreleségek:
Vegyes malirele&ég, kendermsg, hámozot\'zab, fénymag, édesrepce.
Műtrágyák:
Szupeifoizfá .kMisó, mésznitrogén, cHcisalélrom stb. stb. .Siiius" növénytápsó.
Gyümölcsfa-karbollneum:
Endi, Dendrln, Soibar stb. fövény védőszerek.
Kicsinyben és nagyban kaphatók:
0B8ZÁ8 IÓZ8EP
Nagykanizsa, Erzsébet-tár 10,
A bíróság mellett. Teleion: 130.
VADBÖRÖKET
nyul, róka, gOrény. mókus,
nyesi éa vidrái, égy tollat, vasat, fémet stb. a legmagasabb napi árban vásárol
8TBÉ1 B. É8 FIÁI lAfiTKAIIttA.
Erzsébet királyné-tál IS. asáai. __m
Reklám és kosaras
naptárak
nagy választékban,
olcsó árakon kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
kOnyvkereekedéeében ita
NAGYKANIZSÁN.
varrógép
RÍG BIVALT JÓ MINÓséGBEN
k - ■ ■«—aweaa———aa—aeaaeMaaM^——S—
h a c/ veiö fitefájift\'/téfe/eÁ
SINGERVARRÓGÉP n ás zvéNVTÁRjAááü
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐ-UT I
Nyomatolt a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős ililstvezetö: Károly.)
08. évfolyam, 284 szám
Nagykanizsa, 1028. december 15 szombat
Ara 14 mér
ZiLAI KOZLONT
POLITIKÁI NAPILAP
PeWöa sxerfcesstA: Bartarlta Lajos
áai «Mal
Titokzatos gépfegyver-szállítmányt fedeztek fel egy dunai-hajó berakásánál
A szállítmányt Budapestre Irányították „nyersolajmotorok" jelzés alatt — A feladó bécsi cég nevét hamisították — A kihallgatások nem tudták tisztázni a bonyolult
fegyverszállítás! ügyet
A magyar hatóságok semmit nem tudnak a szállítmányról
Bécs, december M (Éjszakai rddlójetentés) A prálerl Dani- rakpart vámhatósága Jelentette a rendőrfflnökségnek, bogy egy hajó berakásánál felfedeztek hét lédiban
gépfegyveralkatrészeket, melyekre azonban
mnytrsola]motorok" Jeliéi voll írva. A azáltitmányt a Prof per szállítócég irányította Budapestre. A rendőrség azonnal nyomozást Inditott és ennek során Rles József, a Proppsr szál Itásl vállalat cégvezetője bevallolti, hogy
egy bécsi cég nevét mint feladót Önkényesen hamisította a szállítólevelekre.
A ládákat Budipestre való továbbítás véget egy Kemény Miklós nevfl embertói vette át. A rendőrség a
A szociálisták nem vesznek részt a házszabály-revízió további tárgyalásán
Örffy Imre: „Nem a magyar közélet problémáját akarja megoldani a revízió, hanem biztosítani akarja a kérdések szakszerű tárgyalásának lehetőségét"
nyomozás során megállapította, hogy a hét láda kőiül öib:n gépfegyver-alkatrészek, kettőben pedig hevederek vannak. Továbbá, hogy sz ügyben, mint érdekelt fél Reuter Artúr mérnők, ny. tábornok is szerepel. Miután
Kemény Miklóst nem lehetett kinyomozni,
Reutert vallatták ö elmondotta, hogy a ládákat egy peill kereskedő megbízásából vette át és küldötte el egy budspesti kárpitos elmére a bevederekke\', melyeket a kárpitos el ludott volna használni, Rles József cégvezető tagadja, hogy a Vogel Miksa szállilCcég üzletvezetőiének megbízásából vette volm át a ládákat és tudta volna, hogy azokban nem nyertola|-motor>k vannak.
Reuter ugy adta elő a dolgot, bogy azokat a hevederekel, melyeket megtaláld,
az Immoblllzádós hadlkész-letből vette. A nyomozás továob folyik a bonyolult ügyben.
A magyar hatóságok Bécsből kérnek felvilágosítást Budapest, december 14. (Éjszakal rádió jelent és) A Magyar Távirati Iroda Jelenti: Az osztrák rendőrség ma Bícsben megállapított*, hogy egy dunai hajó berakásánál gépfegyver-alkatrészeket akarnak hamis clm alatt útnak Indítani. Budipea\'en ez az flfy teljesen Ismeretlen, ezért a magyar hatótágok felvilágosításért a bécsi rendőrséghez fordullak.
Végetért a házszabályrevizió általános vitája
Budapest, december I (
A Ház mai ülésén Farkas litván a házszabályokhoz szólva Kenéz Bila megállapításaival fogtalkoznit, az általános titkol választójogról. Felolvasta a szociáldemokrata párt dekla-rádóját, mely azerlnt
a szocialisták a Javaslat további tárgyalásában és a részletes vitában nem vesznek részt.
Az tltslános titkos választójog éltetésé rel fejezte be beszédét.
Jánossy QJbor kővdkezellennek, lehetetlennek és a képviselők telje-dtményévd össze nem egyeztethetnek tartja a szocialisták elj írását. A parlamentek nívója nem a szabad ságoktói/agg, hanem a képvlselóktól.
Strausz litván nem azonoslija magát a házszabály-tervezettel. Indítványt nyu|totl be, amelyben kérte, vegjék le a napirendtől a revíziót.
Csák Károly szükségesnek tartja a icvtiiót a házszabályok rendszerezése és áttekinthetősége céljából, de szükségesnek tartja a szigoritáiokai is. Nem tartja a pirlament alapelvének az absro!ut korlátozatlan iiólásszobadiágot. Az angol-magyar rendszer blve.
ór/jy Imre ezután a jsvaslat ál-lalánoa vitájának befejeztével részletesen f- g\'alko. o\'.t az elhangzott felszólalásokká. Két kérdés körül forgott a vita. Az első az volt, szükség van e általában a házszabályrevizióra, a másik pedig, ba Igen, milyen legyen az.
— Midőn a H íz kiküldöttel a 33 as blzo tságot azzal a lelada tal, hogy foglalkozzék a hízszabályrevl-zióval, már egysier elismerte, bogy szükiég van a r- vízióra. Minthogy Györki Imre kisebbségi véleménye ezzel a lüzhaUrozattal ellentétben áll, azzal nem is foglalkozik.
Nem a magyar közélet problé máját akar/a megoldani a revízió, de a prcjlémdk szakszerű megtárgyalásához szükséges a házszabály módosítása.
Részleteden foglalkozott ezután rí egyes elk-nz\'.ki felszólalók megálla-pllAsüival éa tel|es igaztalannak minősíti azt a felfogást, minhi a magyar házelnöknek jogkörét a külföldi pailamentekén túlmenően akar|ák kibővíteni. A parlamenti előrelátás követeli, hogy a revíziót a mostani csendes atmoszférában oldják meg Bizonyll|i, hogy többször fordult elő visszaélés az eddigi házszabályokkal szemben, majd fejtegette, hogy az azonban nem jeleut az fg*sz vena loa szigorításukét, mert az ugyneve zett klotürre vonatkozóm enyhiiéu alkalmaz. Kéri, bogy a 33 . 8 bizolt ság jelentését f gad|ák el.
Az ülés 2 óra után nerasokkal élt véget.
Bolíviában háborn — a román optáns-delegátus megint lemond — a népszövetség pedig ülésezik
Menekültügyi Irodát szervez a népszövetség — Bethlen miniszterelnök Luganóból útban van hazafelé
Lugano, december 14 Lugauóban a népszövetségi tanács valóizinüleg a napokban végez a mostani ülésszak valamennyi tárgyévei
Lugano, december 14. (Éjszakai rádiójelentés) Mi délben
zárt ülést tartott a tanács, amdyben megállapították az ópiu n-kereskedé« ellenőrzésével foglalkozó központi állandó bizottságot.
A tanács ma délelőtti nyilvánoa ülésén elhatározta, hogy
a menekültek ügyének intézésére külön Irodát állit feL
Brland indítványára a tanács megbízta a főtitkárságot, hogy a bolíviai és paraguayi kormányok táviratait ismertesse a két kormánnyal.
Bethlen István gróf miniszterelnök ma déWőlt Mtogalá sokat fogadot\', mi|da népszövdság kisebbségi outályának vezdőjével
folytatott tanácskozást. Schubert német külügyi államtllkárrd ebédelt éi délután elutazott Budapestre.
Lemondott az optáns-ügy román delegátusa ?
Bukarest, december 14. Meg nem erősített bir szerint Langa Rascanu, az opáns-Ogyben kijelölt román delegál u», lemondott megbízatásáról.
Melegen fogadták a magyarokat Abbáziában
Abbázia, december 14 (Éjszakai rádió Jelentés) Az oplániper lárgya-láiára kiküldött magyar delegáció teljes számbin itt van. A tárgyalások színhelyét, a városházát, magyar és román lobogókkal díszítették fel. Ugyancsak magyar lobogó leng a rnngyar delegáció hoteljén. Báró Szterényl ma fogadta a város polgármesterével az élén tisztelgő kOI-i döllséget. A sajtó melegen ir a ma-
XAUU gegkogf
íMEdeCembelS.
gyar delegációról. A román delegációt bolnap reggelre várják Ide.
Háború...
Washington, december 14. A bolíviai kormány megkeidle a csipil-osszevonásokat a paraguayi hiláron. A hadüzenet köivallenül küizöbön áll.
Az angol király
testi erején fordul meg életbenmaradása
London, december 11 (Ejszakai rudlójelentés) Udvari körökben valamivel bizakodóbb a kangulat. Azonban az aggodalom változatlanul komoly, amíg ki nem derül, hogy a király testi ereje elég erös a továbbiakra. Az orvosok d. e. másfél óráig tanácskoztak és bir szerint délután Ismét Összeülnek.
A romániai választások végleges eredménye
i nemzeti parasztpárt 349, a magyar párt 15, a szocialisták 9 mandátumot kaptak
Bukarest, december 14 A azerdal kamarai választáaok végleges hivatalos eredményét ma délutáni egy órakor telték kOzzé. A 387 kamarai mandátum eszeiint a következőképen oszlik meg: Nemzeti parasztpárt 349
Magyar párt 15
Liberális párt 13
Avarescu—Jorga-blokk 5
Lupu párt 5
mandátumot szereztek.
A koalíciós párt 340 mandátuma kOzül:
Szocialista 9
Német párt 11
Cionista 4
Független 4
A szabin nők elrablása
■oáera kiadásban Mexikóban
Mexlco City, december 14 (Éjszakai rádlójelentés) Yílitko államban levő Yiipetepec városkában egy felkelő csoport több lakást kirabolt. A tulajdonosok épen a moziban voltak abban az Időben. Erre a banditák rajtaütöttek a mozi közönségén, ahol a férfiakat teljesen kllotz-tották, a nők közül a 20 legszebb leányt kiválasztották és elrabolták őket Ezután a begyekbe menekültek. A kormán) csapatok eddig még nem akadtak nyomukra.
Jogiról a Bástya győzelme a Ferencváros ellen
Budapest, december 14 (Éjszakai rádlójelentés) A PLASz fellebbezési bizottsága ma este foglalkozott a Bástya és Ferencváros Ügyével és ugy döntött, hogy a mérkőzést 1:0 arányban a Bástya ja vára írják. Ezzel a sokat pertraktált ügyre pont kerüli, a Bástyának jog-tris a 2 pontja.
Vasárnap megkezdődik a traohoma-kezelés
a nagykanizsai és letenyel járás fertőzött vidékein
Zalaegerszeg, december 13
A népjóléti miniszter a nagykanizsai éa lelenyel jtrás trachomával fertőzött községeinek orvosi ellátása tekintetében a kiküldött szakközegek jtvas\'ata alapján Ideiglenesen a következőket rendelte el:
Tótszordahely, Molnári, Semjén-háza, Tótazentmárlon, Petrlvente ét Becsehely községek trachomásainik kezelésével Orábler Lijos dr. budapetii gyakorló orvosi bizta meg. — Működését december 16-án kezdi meg. Az orvos Tóltzerdahelyen fog lakni.
Egyedula, Letenye, B.\'c, Mu>arálka, l\'ola, Alsó- és Felsőszemenye, Szent-margllfalva, Ciernyec, CsörnyefOld, Dobrl, Keikaszentklrály, Lendvauj-falu és Kerkaszenlmiktóa trachomás betegeinek kezeiéiével a lelenyel kör-oivost, llajcií, Fityeháia és Mura-kereszlur, valamint Kollá!azeg be\'e-geinek kezelésével a murakereszlurl körorvost bizta meg a miniszter.
A tóiszeidnheiyi trachoma-orvos kötelet letz a gondjaira bizolt betegeket hetenklnt háromszor azonos napokon kezetéaben rétzesiteni. A betegek a lakóhelyüket képező községben fognak kezeiéiben rétzetülni, ciak Btctehely trachomái belegel köteletek a tótizentmártonl kezeléseken megjelenni. A letenyel és murakereszlurl körorvotok kötelesek a traebomá sokat hasonló módon hetenként kétlzben kezelni. Pola ét Béc
trachomásal Lctenyén, az alsótzeme-nyelek éa cterneclek Feliőuemenyén, a dobriak Kerkaizenlkirályon, végül a kerkaizentmlklóilak Lendvaujfalun fognak kezelésben részetülnl. Az Itt nem említett községekből való betegek a köziégi vagy körorvoiolnál kötelesek kezeiéire jelentkezni. Azok a betegek, akik önhibájukból nem Jelennek meg a kezelésen, erre kényszert-tendők, akik pedig makacsul ellenkeznek, esetleg kórházba utalhatók.
Hl valaki önhibáján kivül nem jelen-hit meg a kezelésen, akkor a hitóság kötelet gondolkodni arról, hogy az illető kezelétben réizeiüljOn s az ilyen beteg aselleg szintén kórházba utalható.
A miniszter a kezeiéi állandó ellenőrzésével Schiller Lajos dr. nagyka-nlzaal szemorvost bízta meg, akinek köleleitéga leaz időnkint a községekben megjelenni és az útbaigazításokat megadni. Ha kiszállása alkalmával valamely betegaél mütélet lát izükiégeinek, azt elvégzi és ő végzi el a kezelőorvotok állal hozzáutalt betegeken ls a műtétet. Az ellenőrzésre hetenklnt legalább két napot kötelei (ordítani. Schiller dr. havonta jelentéit teiz a népjóléti mlnlizternek.
Az érdekelt köztégek köteletek rendelőhelyiséget adni a kezelés céljaira éa azt egyszerű eszközökkel berendezni. A berendezési költségek felét a népjóléti mlntsztérlum viseli.

Szegény asszony és a lánya
Nagykanizsa, december 14
A mindennapi éleinek egy megdöbbentő részlete játszódott le ma a nagykanizsai rendőrkapitányság kihágás! ügyosztályán. Nem nagy eie-mény, nem nagy izenzáció, méglt összeszorította azoknak a torkát, akik látták. Egy proletárcsalád lakásának izük falai közül nem emelkedik ki ez a kihágás! ügy, de mégit rettenetei izimptomája a mai fenekeitől felfordult világnak, bz élet fekete árnyékkal beborított oldalainak.
Minden tzépilét, körülrajzolás helyett álljon itt maga a tény.
Kihágás! ügyeket tárgyalt a rendőr-biró ma délelőtt.
Egymás után kísérte be a rendőr a fogdában levőket, főleg züllött cselédeket, akik egy-két hónappal megsulyoibitva távoztak a rendőr-blró aiztala elől.
Moit lor került egy fiatal, alig 17 évet leány ügyének tárgyalására.
Tehát alig tizenhétével, de már arcán a züllöttség nyomai, izeme alatt ahányódtatár, nélkülözés karikái.
A nevét nem lehet leírni. Kiskorú. A mocsár virágai közül egy. Egy nagyon korán elbukott fiatal élet, kinek kétségbeejtő jövőjét a cinikusság, a felelőtlenség ordító demonstrálása rajzolta elénk.
Tizenhétévet éi itt áll a rendőr-bíró előtt két sulyoi váddal terhel-
ten : csavirgás éa züllött élet. Két lettvérfogalom. (Akit barátiágukbi vesznek, jóéjizakál mondhat az életnek I)
Olt áll a leány az asztal előtt éi hányavetin biggyeszti le a izija izéiét.
Mintha azt mondíná: olyan mindegy, hogy ltl állok a rendőrtégen, vagy a motódézti előtt, vagy akár maga az Úristen színe előtt is.
Milyen borzasztó ii az a mindegy.
0;t áll, aztán kihallgatják. Detektív jelentette fel, mert éjnek idején az utcán találta. Nem egyedül...
Aztán kihallgattak egy tanul. Nem, akivel az utcán találták...
Nem. Annál tokkal több. Az édesanyja.
Szegény, egytzerü anzony. Mosónő. Valahonnan a perifériákról. Olt áll az anya a leánya mellett, de rá te néz. Az anya a leányára. A leány iz anyjára.
Mintha Idegenek volnának egy-mát számára.
Ne csodálkozzék ezen senki. Tényleg idegenek.
Tessék meghallgatni, mit mond ez a joggal elkeseredett asszony:
— Kérem tzépen nagyságot rend-őrtanácioi ur, nekem semmi közöm ehhez (a leányra mulat, de nem néz rá). Nekem lemml közöm hozzá, mert egy éve elizökOtt hazulról és aióla a legerkölcitelenebb életet éli,
Akkor még alig volf tizenhat éves. Én szegény aistony vagyok. Egész nsp dolgozom. Egyszer moiok, egyszer takarítok, öt Is elküldtem. Menjen dolgon!, menjen szolgálni. Elég nagy, erös leány. Kínlódtam érte eleget, amíg felneveltem. Elláttam tisztességesen, ahogy ludlam. Jó lett volna, ha egy klcilt segített volna nekim. Eleget nyújtottam én ls a nyakamat érte. Hát, hogy dolgozni kellelt menni, Inkább elszökött hátulról. Moil egy éve. Da már akkor Ii romlott volt. Nem tudhattam rá vigyázni kérem, egész nap dolgozom, el vagyok foglalva. Nagy lány, már ludla, mit szabad, mit nem subád csinálni. Hát igy van kérem. Elzüllött. Szégyent hozott ■ tisztességes fejemre. Hiába volt minden. Szépen kértem, megvertem — semmit sem haiznált ő ciak ment i maga utján, amíg Ide lyukadt kL Hát teuék. Eit kell egy anyának megérni, hogy a lánya Ida kerüljön a rendőrségre, mert éjszika elfogták a rosszban.
Ctupi keserűség, ctupi szenvedi! ennek a tzegény asszonynak a baog|i. Még lovább mond, még tovább festi le a bűnös leányát, aztán ránéz egyszer annyi megvetéssel, mintha azt mondaná:
— Bár haltál volna meg, mikor tlz hónipos voltál, mert nem kellett volna akkor megérnem ezt a gyalázatot.
Aztán felemeli a hangját:
— Semmi közöm hozzá, kérem. Én nem bánom, akármi lesz a sorsa. Ciináljinak vele, amit megérdemel. Nekem nem kell. Tudni sem akarok róla. Nálam elvégezte. Kínlódtam, kűzködlem érte, sírtam, vertem, mindent megpróbáltam, nem használt semmi, most Itt van: lássa a következményeit. Hál kérem szépen, egyszer a nemembe mondta: hogy 0 meg lud élni munka nélkül is sokkal könnyebben, tokkal jobban, ugy, ahogy 5 tesz. MII lud kérem szépen mondani erre egy édeunya, aki tiu-leitégeten nevelte a leányát éa azt akarta, bogy az li tiizteaséget legyen ? MII tudok kérem erre mondani ?
Ugy mondja ezt, mini akiből már kihalódik az anyai szeretet. Igazán nem lehel ctodálkozni rajta.
Azt a uégyenl megérji egy édesanya, hogy a leányát előtte vigye a rendőr a fogdába.
Éi a leány ? Hallgatta, hallgatta, amikel az anyja mond éa a szemhéja tem rebbeni meg. Mág mintha unta volna ezt a tokai hallott .prédikációt\', topogni kezdett cipője orrávaL
A kihallgatás végei ért. A rendőr lekitérte az udvarra a zárkába a leányt, az anyja utána sem nézett, cuk mikor a folyosóra ért, kapta fel a köténye izéiét és két könnycseppet törült kl szeméből... (—n)
— A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizette! feltételek mellett Bartánál.
— Képeit, gobelelnt, kézimunkáit olcsón, gyönyörűen kivániága szerint bekeretezi Melczer üvegkeres-kedö, Kuinczy-ulca.
1939. decambw 15.
ealai aon^WT
Karácsonyfa-erdő
lett a kanizsai piac környéke. An-gyal-szdrnyacskdk suhogósáról álmodott gyermek szemek, Iskoláb.i menet. sóvdrgóro, kerekre nyílt pupillákkal nézik a gyönyörűséges érdit. Mennyi minden ls férne erre a sok szépséges karácsonyfára I És mennyi minden e férne alattuk I Mennyi öröm, friss gyermek-kacagás, — mennyi drága, kicsi vágy csitulna el és mennyi keserű vonáselsimulna,mennyi piciny, kirakatokat Irtgyelgető szem napsugaras mosolyra derülne...
Mese erdő... minden fájának min den ága álmokkal kirakva... Egyszer csak megrázza mogát a sok szép fa és akkor egyszeriben tele lesz vala mennyi ragyogással, édes meleg színekkel. Jdno>pap-országának soksok gyermek kincsével...
Igen ám...
Csakhogy a karácsonyfa erdő kö rül hdrdszkendök rengetegébe bu gyolált, nagy táskás csőszök őrköd
nek és hangos alkudozások zaja ker getl el onnét a bámész gyermek-sze mek félénk villódzását. Tilos erdő ez
a gyönyörű erdőt Csak azoknak szabad Járni, gallyat törni karácsonyváró remények fészkéből hlmestollu madarat lesni, — azoknak szabod csak, akiknek zsebében piszkom ga rasok csörögnek. Sok sok garas az ára a .hányat aluszunk" édes öiö melnek. A sóvár szemeket pénz csörgés, keservesen nekifenekedő alkudó zds zavarja bele a szent-este szépsé ges meséjébe
Hál Így születik a Klsjézus ?
Igy veri kl arany hímes álmokkal az útját a kufdrkodds ? Igy tép bele a gyermek örömek csillogó vllt\'gába a piszkos utakon guruló garas ?
Barbárság karácsony fa piacot vinni a gyermek szemek elé És szlvtelen-ség konjunktura cikké degradálni a karácsonyi örömök hordozóját. Sziv te lenség 8-10 pengőt kérni egy valamirevaló fényűért. Szlvtelenség garasos gondokért ünnepre készülő szülők szivébe hasítani a „nem lehet .. nem futja I" gyötrő érzéséi Szlvtelenség a tegfehérebb boldog ságok örökzöld fáját telhetetlen nyerészkedési vágyak pocsolyájában meg hurcolni, aztán ugy állítani oda a Kisded születése estéjén a gyerme kek fehérálmu ágyai mellé.
A gyermek létek ls templom. Benne az öröm: Imádság.
A gyermek Jézus pedig kiverte a kufárokat a templom szent falai közül... (bl)
A unkulml aaeteorolnglal meg-tlfpralfl MnUmeki Csütörtökön a Mmir-afflati Reggel 7 órakor +0 2, délután 1 Órakor -(-4, aata 9 Arakoi +0 8.
ftlAótti: R\'ggel borult, délben klisé borult este tiszta égboltozat.
el Ei
ttéUrdnr. Reggi Déli azét
isisk, délben és este
A Mataorológlal Intézet lelentétf esle 10 órakor részaki süllyedés várhaló
légnyomással további hö-nenil
NAPI HÍREK
■ Maa.xaaaasaatHMttsWtmHtHltttttSHHtttW
NAPIREND
Dioembor 15, szombat
Római katolikus: Valérián. Protest.: Johanna. Izraelita: Teb. hó X
Nap kel reggel 7 óia 41 perckor,
nvugszlk délután 16 óra 10 perckor. •
Városi Nagymozgó. .Ksrenlna Anna" Tolsto) híres regénye.
havazással.
— Halálozás. 0 vegy galámhal báró Fekete Aladárné sz. dobroslavicl Csadersiky Heléne Nemes-Kossuthon 87 éves koréban elhunyt. A megboldogulton somogyvári Somogyi Qyuláné sz. Fekete I ons bárónő édrsanyját gyászolja. Az elhunyt lelkitldvéért ma, szombaton délelő t f!l 10 órakor a nagykanizsai plébá-nla-lemplomban engesitelő gyászistentiszteletet rru\'atnak be.
— Székács Erzsébet (emelése ma, szombaton délulán nem 4, hanem 3 órakor lesz a Batthyány-u\'ci 19 sz. gyászháfbM.
— A mezőgazdasági bizottság ülése. A városi mezőgazdasági bizottság folyó hó 16-án, vasárnap délelőtt fél 11 órakor alés! tsrt a városházán.
— Egyetlen jelentkező van Kanizsáról a spanyolországi tanulmányútra. Tobb itben említettük ail a spanyolországi tanulmányutat, amelyben nemezak országgyűlési Képviselők, bancm a magyar városok veze\'őségének tagjai, városi képviselők és a városi közigazgatás iránt érdeklők is résztvesznek. A kiránduló csoport márciusban indul Magyarországból. Nagykanizsa pol-gáimeaterl hivatala Is felhívta az érdeklődőket a tanulmányúton való részvé elre. Eddig egyetlen jelentkező akadt ujnépl Elek Ernő földbirtokos személyében.
— Az Urleányok Mária Kon gregációja vasárnap estére hirdetett elő.\'dáaát Székács Erzsi halála miatt |*nuir 6 ára halasztotta.
— Serltgavatás Klskanlzsán. A Klskanlzsal Levente Dalkör karácsony máanapján eale 8 órakor avatja fel a nyári zalavármegyei daloaver-senyen nyert emlékdiját. A serlegavató műsorán a derék dalárda legszebb számai szerepelnek.
= Philips hangszórók, rádiócsövek, a Odpótlók, kistöl\'őt, összes rádió alka\'részek. legjobb kluielben kaphatók Szabó Antal sportűzletében.
— Holnap: első llceálls előadás. A Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör llceálls előadásainak sorozata a holnapi első dőadással megkezdődik. Az előadás sorrendje: 1. Papp-VAryní—Sztbados: .Hiszekegy*. Énekli a Nagykanizsai m. klr. Rendőrdaldrda Lehrmann Ferenc karnagy vezetésével. 2 Kelemen Ferenc, a Kör társelnökének elöadáss: mA betű az ember életében." 3. .Népdalegyveleg.\' Qoll Jánostól. Énekli a Nagykanizsai Rendőrdaldrda. — B:lépődlj nincs. Az előadás vasárut p dilután 6 őrskor kezdődik s városháza dísztermében.
Karácsonyi kiosztás
lesz vasárnap détulán 2 órakor a Po\'glti Egyletben. A — hála Istennek I — Igen szép anyagi eredmény • nyel zárult karácsonyi vásár lehetővé tette a Keresztény Jótékony Nftegy-let karitatív apostolkodólnak, hogy az Idén az eddigieknél ls szebben gondoskodhassanak azokról, sklknek a karácsonyi örömökből sem jutott semmi, csak gond, nélkülözés, elhagyatottéig.
A kiosztás ünnepélyes keretek köd tOrlénik. Dr. Kerkat József kegyesrendi tanár mond beszédet és a gimnáziumi énekkar énekel a szegények karácsonyfája alatt. Ezután történik a kios.tás. 77 család kap élelmiszer adományokat, (50 család ezeken kívül kedden fát kip) és 200 gyermek ksp dpőt, ruhát.
Ezeken kivül 50 család részesül a Keresztény Jótékony Nőegylet népkonyhájának segítségében és 50 a Nőegylet állandó htvl segélyezettelek íztma. A Nő gylet kéri a választmány tagjait, hogy a kiosztáson jelenj\'nek meg.
- A Zala-Kanizsa FC vasár-napi teadéJután|a a közönség körében nrgy érdeklődést kelt, smlt csak fokoz sz a körülmény, bogy a Korona kitűnő jazz-bandja fog a tánchoz muzsikálni. Az rgyesűiet éa .a sport barátain kivfll varosunk fiatalságának szlne-|ava ad egymásnak találkozót. Minthogy kifejezetten lea-dé\'u ánról van szó, kéri a rendezőség az Igen t. közönséget, sdves-kedjenek lehetőleg pontosan 5 őrskor meglelenni.
— Buskomorsága mktt főbe lőtte magáL Lorencz Ádám 42 éves gálosfal lakos búskomorságban szenvedett. Ei vlt e rá, hogy revolverével főbe löjje magáL Haldokolva szállították be a kórházba.
— Zalaegerszeg város számvevője meghalt Su yos gyász érié Zalaegerszeg város tlsitviselői karát. Ijendvay János várod számvevő 34 éves korában rövid betegség után meghalt. Lendvay a lelkiismeretes és megbízható tisztviselő mintaképe volt, akit ugy felet esd, mint kartársai őszintén nagyrabecsüitek és szerettek. _
Városi közgyűlés Dr. Sabján Oyula polgármester már a legutolsó közgyülSs után kővetkező napokon foglalkozott u|abb közgyűlés összehlvásánsk gondolatával, bizonyos tárgypontok azonban még nem voltak abban a stádiumban, hogy a közgyűlés elé lehessen őket vinni. Igy a képvisdő\'estület összehívásának terminusa mindig eltolódolt, mig a dolog annyira ér-IdödOtt, hogy az egyes referensek már összeírták a közgyűlés dé kerülő tárgypontjdkit, ugy, hogy a közgyűlést most már hétfőn vagy kedden megtartják. A közgyűlésnek nem tesz hosszú tárgysorozsts, lesz ellen bt n 2—3 súlyos tlrgypontjs, amdy erőa vitát fog provokálni. — Méltánylást érdemd dr. Welsz Lsjos Indítványa, aki az alsóbb katsgóriáju városi dkdmazottak részére egy havi fizetésűknek megfelelő karácsonyi Jutalom megszavazáaát fogja javasolni, hiszen egyik sem éri el a had 100 P Illetményt. Csak azután ne történ|ék mag lamét az, mint 1926-bin, hogy a karácsonyi jutalmat március 14-én utalták ki.
A Jővi bdl közgyűlés előreláthatólag sz élénk lefolyású k özgy ülése khtz fog tartozni.
— jótékonyság. Egy návtden Jótevő 10 pengőt küldött szerkesztőségünkbe a nyomorban tengődő elaggott Ktnizsy-utcd iparos-párnak és 10 pengőt a három apró gyermekes anyának, akit dhagyott az ura. — Armath Józaef 5 pengői küldött a Klnlzsy utcd Iparosnak.
— A Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyi fa kiosztását kedden, 18-án eszközli és kéri a tagokat, legyenek azlvesek e célra önként fdajánlott november és december hónapokra esedékes faado-mányaikat a Teutsch- drogériába küldeni. Az elnökség.
— Laptusk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéftá tban VIII., Baross-tár 10.
Szenzációs olcsó
KARACSONYIVASAR
meg-
kezdődött
KISFALUDI ÉS KRAUSZ cégnél, NAGYKANIZSÁN.
Az év folyamán felgyülemlett rengeteg mennyiségű selyem, szövet, bársony, pargett, vászon, mosó stb.
MARADÉKOKAT
soha eddig nem létezett olcsó árakon árnsitjnk.
Siessen, mig a készlet tart!
MLA1 «0»ö«Y
1928. december 10.
— 240 eier pengőt törölt a belügyminiszter Somogt megye költségvetéséből. Somogyvá megye még sz ősszel felter|eszleite költségvetését a belügyminisztériumba felülvizsgálás végeit. A belügyben alapos vizsgálatnak vetlék alá a köl\'ségve-tés*, mel>b5l, mint mosl értesítettét a megyét, a beiOgymlnirzier 240 ezer pengői törölt. A 3,615 818 pengős költségvetés után a törlés miatt most csak 23 százalékot mrgvel pótidőt vethetnek ki a jövő évre. A tfrlés miatt sok alap gazdálkodását redukálják és egy csomó beruházási t:rvei nem fudnsk megvalóillaoi a megyénél. _
A napokban megindulnak
a tárgyalások a Nagykanizsa— Böhönyel vasút ügyében Sós Lipót barcsi mérnök, a Nagy-ksnljsal—böhönyei helyiérdekű vasút előmunkálatainak engedményeie értesítette a város po\'gármcs\'erl hiva-ta\'át, hogy a napokban Nagy-kanlisára érkezik, bogy a polgármesterrel megkezdje tárgyalásait a város bekspcsolása ügyében. Sós mérnők mtgávil hozza a megalakítandó éidekeltiég, irind a megindítandó munkálatok és az egész vasút tervezetét is, hogy a városi tanács mindentől tiszta képet kaphasson. A város elvileg ugyanis teljei mértékben hajlandó támogatni a vállakózást, melynek végcélja odairánjul, bogy azt a vidéket szorosabban Nagykaniisáboz kapcsolja. Értesülésünk szerint a város ki fogja mondani, hogy az érdekeltségnek megfelelően részt fog venni az u| ila-kulásban. _
— A zenedijak emelé\'.e. A vendéglősök, korcsmárosok, kávésok és szállodások sokféle terhek és adók mellett a Zeneszerzők Egyesületének nyugdíjstopja lavára ls évente kőte lesek bizonyos öcszeget űzetni azért, bogy helyiségeikben a zeneazenők müveit játszák. A Zeneszerzők Egyesületének egyik vezelötagjs jlrl e héten Nagykanizsán, hogy a jövő évre szólóilletéket beszedje a helybeli vendéglősöktől és korcsmárosok-tól. Az egyesület megblzott|a álta-lánosságbin 25% kai msgssabb dijat vetett ki a jövő évre, mini amit 1928-r« befizetlek. Az emelés nagy elkeseredést szült az üres nagykanizsai vendéglök tulajdonosai körébea Dr. Kálnay Oyu\'a tendőifő-tanácsos intervenciójának eredményeképen a Zeneszerzők Egyesületének Nagykanizsán tartózkodó igazgatója méltányolta a kanizsil viszc-nyokst es elállt a dijak emeléséiöl, sőt kijelentette, bogy méltánylást érdemlő eseteknél hajlandó további engedményekre.
— A szegényház karácsony fájára. Szabó Antal 5, Epplnger éa Fia 4, Csulaky Elek, N. N., N. N. 2-2 pengőt adományoztak. Nekik és több jószívű kereskedő lek hálás köszönetet mond a Városi szegény ház vezetősége.
Szombaton és vasárnap
a Markó féle vendéglőben
ára I pengA
— Párbaj a hegyen. Bakonyi Ernő egeraracsai népzenész a po-gányszenlpéterl hígyen összeszólalkozol! Sarkadl Péter vincellérrel, melyből csakhamar erős közelharc fejlődőt! ki. A zenész és vincellér dudluma mindkét réazen al.poa sérüléseket okozott. Bikcnyl azonban u*y vágta állán Satk-dt vincellért, bogy annak állkapcát kettéhasította. Még a mai tárgyalásra ia bekötött állal Jeleni meg. A bíróság Bakonyit a körülmények alapos figyelembevételével 3 heti fogházra ítélte |ogerösen.
öyomor-, bél- él aiyageierobetegeknél a természetes „Ferenc József" kea^rüviz az emésztöszervek működését hathatósan elömozdijt s Igy megkönnyíti, hogy a tápláló anyagok a vérbe kerülj;nqk 0,-vosi szakvélemények bacgfu\'yozzák, hogy a Fereac lónef viz különösen ülő életmódnál Igen hasznos gvomor és béls\'abá\'yozó szer. — Kipható gyógyszertárai bm, drogériákban h füszerüzlelekbeo.
= Tánciskola. Ertrsitam a n. é. közönségd, hogy lánciskolámat Január 15 én megnyitom. Szíves pártfogásukat kérem: Oábor Lajos tánctanár.
Ma szombaton és holnap vasárnap
legfinomabb disznótoros vacsora
a Wollák-féle vendéglőben.
Rbonnensek felvétetnek.
Els&rendQ balatoni borok. — Előzékeny kiszolgáld
A vendégek kelleme* zenei azipakoztatáaáril Bánhidy Lili művésznő gondoskodik.
— Megnyílt a gelael telefonközpont. A gelael telefonközpont korlá olt (reggd 8 lói délig, délután órától 6 lg) szolgálattal megnyílt. Az elóflze ők a következők: 1. Kör egyzőség, 3. Cvendörőrs, 4. Ptébánia hivatal, 5. Ksjtár István dr. körorvos, 6 Kattauer Q,ula dr. kör-állatorvos, 7. Pfeifer József gyógy-sierész, 8. Csertán Elek föidbirlokos,
10. Szmodlcs Viktor földbirtokos,
11. S.-beslyén OJza földbirtokos, 12. Orosz Károly földbirtokos, 14 S tlley Teréz fö\'dbirtokos, 15. Kelemen Ferenc füszerhereskedő, 16 Ács Mihály borkereskedő, 17. 0 osz Ferenc tírrnény és borkereskedő, 18. Kelemen Oyula vegyeskereskedő,
19. Rádi János ifj. vegyeskereskedő,
20. Oiünbaum Zsigmond malom-lulajdonos és 21. Skopál Rezső vegyeskereskedő.
— Egy hónap, két hónap, kitiltás: zQllölt Cselédek büntetése. Csű örtokön déle ő I a rendőrségen közveszélyes munkakerülésért és zü\'-löti élet miatt elildték Cipó Katalin cselédet 30, Farkas Teréz! 60 napi elzárásra. U óbbit a várói területéről öt évi k tiltásra ls. — Ugyanekkor két fiatalkorú talmudlstát en-gedilynélküll koldulísért 5-5 nipi elzárá\'ra Ítéltek.
— Egyik kanizsai szülésznőt — mint megirluk — a csendőrök kihallgatták egy gelsd magratribij-tás ügyében. Ugy;n;kkor egy másik bason\'ó gelsei ügyben is Myik a a nyomozás, az összefüggést ls keresik a kellő között, de mint érte-süOnk, ez utóbbi ügy szálai nem Kanizsa felé vezetnek, a kihallgatott kanizsai sjülésznö tehtt ebben a második ügyben érdekelve nincs.
— öt évi fegyház a nőtestvé megrontásáért. A kaposvári tör vényszék tanácsa zárt tárgyaláson Hudl I nre züllött lakatoslegény\'. aki saját leánytestvérét ron\'o\'.la meg, öt esz\'er.d I fegyházra ité\'te. A bestiális Uk«.tos-atgM lerésiegiiette huiját és miga is tészeg volt és Igy követte el a merényletd.
- Tízévi fegyházzal aujtottak egy gyujtogatót. Gelencsér József budapesti képflgynök, aki a somogy-megyel Prósza-pusztárói szármszoti fel a fővárosba, a nyáron megjelent a pusitán, abol szülei laknak. Kanász Boldizsár odavaló lakos régi haragban állott Odencsérrel, aki erre nemtelen bosszút forralt és rá-|uk gyújtotta a házit. Az égő h\\z-bói KanásinA |ás hétéves unokája alig tudlak kimenekülni. A gyújtogató ember csendörké.re került és ma a törvényszék példásan, tlzívl fegyházra Ítélte. A vádlott egész végig tagadott, de szemtanuk bizonyítottak ellene.
KÖNYVEK, LAPOK
)( A magyar nő a világ leg arlsztokraUkuaabb szépsége —
mond|a Maurlce de Waleffe, a kitűnő Iranda iró és publicista, a Színházi Siet legújabb számában adott nyilatkozatában. Maurlce de Waleffe les* az elnöke arnak a zsűrinek, amely kijelöli Magyarország képviselőid az Amerikában tartandó viiágsiépség .versenyre. Ennek a szépségversenynek a msgyarországi részét a Színházi Éle! intézi és e heti uj számában közli a pályázók gyönyörű fényképeit. Darabmelléklet : Fodor László nagysikerű uj vígjátékának a .Bölcsödtl\'-nak te\'jes szö/rge. A nyolc oldalas kottsmel-léklet a legújabb slágereket köz\'i.
)( Az Ojság uj száma Jelenti, ho<y kara
csonyra mdlékletkép kinyomatja régi és uj olvasónak a Isp legelső számát, amely annakidején s legnagyobb politikai is társadalmi szenzáció voll. Az uj szám telelte mulatiágos. Mutatványszámot Ingyen ktlld a kiadóhivatal, Budspest VL Ó ucca 12.
)( Magyar Lányok fiatal lányok képes Irodalmi lapja, szerkeszti: Tutsek Anna. E őfizetésl ára n fgyed évre a Százszorszép Könyvek clroU regényioroiattal együtt 4 Pengő. Aki a Magyar Lányokra január elae-|é öl etőfzet annak dlj\'alanul meg-kü\'djflk a karácsonyi számot. Mutatványszámot küld a kiadóhivatal: Bud>p st, VI, Andrásiyut 16.
)( A Magyar Fűrdőkurlr decemberi száma is pompás kiállításban és rendkívül gazdag tartalommal Ment meg. EtV« a számba dr. Ripka Fercuc, Budapest sz\'keifő város főpolgármestere irt cikket B í-dapest szépségéről, Szvlezsényt Zol-
tán miniszteri tanácsos ai uj fürdő-törvényt bírálja Budspest Fürdőváros szempontjából, Németh József ny. miniszteri tanácsos fürdőink és mezőgazdasági termelésünk közelebb-hozásának problemájival foglalkozik, mlg Tábori Kornél a magyaroknak kü földre törtdését leszi szóvá cikké-ben. É\'dekes és aktuális fürdőügyi riportokai és cikkeket közöl Malcst-ner Emel hézagpótló lapjának második siáma is, melyben a szépirodalmat Bónyl Adorján dbeszéiése, Slk Sándor verse, KáUay Miklós színházi beszámolója és egy kaedoa svábhegyi kirándulás humoros és szatirikus leírása k\'p/isell. Esek melleit a divat, kozmetika, orvosi tanácsadó és hírek gazdag rovata. Kiadóhivatal Budapest, IV. F rendek-tere 7. az V. lépcső, I. emetett alatt van. Évi előfizetési ára 15 peniö.
M Az Én Ujségora 6- 10 éves gyermekek képes Irodalmi lapja, szerkeszti: Ossl MVes. Előfizetési ára negyedévre Az En Ujsígom Könyvel clmll regénvsoroiatlal együtt 3 20 psigö. Aki Ai En Újságomra januir elsejéről elóliset, snask ajándékul megküldjük a lartilmss karácsonyt számot. Mutatványszámot kívánatra Ingyen küld a kiadóhivatal: Budapest, VI. Andrássyut 16.
Mozgószinházak
Városi Nagymozgó. December 15 én, szombaton 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 2 40, 4 20, 6, 7 40 és 920 órakor az idei szezon nagy szenzációja: „Karenina Anna", Tol-rtoj világhírű regénye. Fóssereplő : Oreta Oirbo, a Jelenkor legnagyobb filmművésinője. Hilyárak 20 fillérrel emelve.
H ÁJ) IÓ
December 15 (szombat)
Bndapeet 9.15 Délelőtti hangv. 9.30 H. 9.45 Hangv. folytatása. 12 Déli harangszó az egyetemiért templomból. 12.20 A Temes-váry-Kerpely—Polgár Irtó hangv. I ld6-jelzés, Időjárás. 2 30 H I B. 4.45 Időjelzés. Időjárás, H. 5 10 Rózsahegyi Kálmán előadása. 6 20 Cigányzene. 7.20 Ai Operaház előadása szereplőinek közlése é• tartalmának Ismertetése. 7 30 A TautihSusei előadása az Operaházból Leuer Hubert fellépésével. Közben kb. 9.20 Időjelzés, H. 10.30 Időjárás Jelentés. Utána kuruc dslok. 11.15 A Britannia nagyszállóból The Brit Boy\'s band.
Bécs, Urác, Innsbruck, Klagenfurt Linz II A Gerda kvartett hangv. 4 Hangv. 7.15 őszi dalok. Almásl Róbert (ének) és Székely Margit (zongora). 8.10 Dráma E. Utána lánc Z.
tori In, Stettln 1102 és 2 O. 5.30 Kétiongorái hsngv. 5.30 Komor Oézs zene-karának hangversenye. 10 30 Rádió tánclecke. Utána 12.30 lg tánc Z.
Barcelona 12 Harangjáték. 2 30 0. 6 30 Kamara Z. 7.10 Zenekari hangv. 10 Harangjáték. 10.10 Hangv.
Basel, Bem 12 50 Vidám 0. 4 A Kur-saa\' zenekarának hangv. 5 Hangv. 8 Svájci népzene, énekkart hangv., mandolln Z. A Kursaal zenekarának hangv.
Brflnn 12 30 Hangv. 5.30 Zenei E 5 55 Német ál Iák éa dalok. 7 30 Pozsonyi mtlsor. 10.20 Prágai mUsor.
Hamburg, Bréma, Hannover, Klel 11 0. 12.40 Hangv. 4.30 Zenei meseóra. 6 Vidám Z. 9 Tánc Z.
London, Daventry H.15 Istentisztelet. 2 Hsngv. 4 30 Enek- és zenekari hangv. e.15 dy. hsngv 7 45 Schubert-dalok. 8.45 Énekkari hangv. 10.35 Rádió revU II.35 Jb.
Prága 11.15 0. 1.45 íi 4 30 Hangv. 10 25 Népszerű ét tánc Z.
Szombaton és vasái^sap
Dll
toróiciuxával, 1 adag 80 fillér.
Füstölt háti kolbász ts báii sonka kapható. K i t Q n 6 borok.
Síives pánfogást kér
Perényl János
tui vendéglős.
1938 dfccembcr 15.
2ALA1 KOZLÖNT
»l
Siombalon éa vaaárnap
Ai Idei ueson un szenzációja
Tolstoj világhírű regénye.
Főszereplő: (Irata Barbo, a |elenlcor legnagyobb színművésznője.
Mk-
Előadások 5, 7 és 9 órakor vasárnap 2*°, 4M, 6, 7«, 9"
Halyárak 80 fillérrel amalva.
EGYESÜLETI VEZETŐK FIGYELMÉBE!
Egyesületi közleményeket, ezek között mulatságok, gyűlések stb. meghívóit naponta csak délután 7 óráig fogadhat el közlésre a szerkesztőség.
jiri ÍJ* \'i - y
Ingyen kapja
meg mindenki a
ZALAI KÖZLÖNY
1929. évi naptárát, akinek előfltelése 1928 év december 31 lg rendezve van.
KüzaimsÁfi
T! mi
Az irnjereségeknek megfelelően az ösztönzés le\'jes hiánya miali túlnyomóan eladásokkal kezdídoit a mai forgalom. Az eladások a tőzsde Idő második feléig nyomták a piacot, aminek következtében az egész vonalon kisebb lemorzsolódások voltek észlelhetők. A tózsde második felében az eladások lebonyolódtak és
hangulat vá
lelv
árveszteséget megszüntette, tőt egy részük árnyereséget ls tud felmutatni. Az utóbbiak kőiül iimét megemlíthető a Nasici, melyet ositaléa-hliekre kerestek. Eredményesen javult még Lámpa és még tobb kisebb papír. Elhanyagollak voltak Ofi és Láng. Árveszteség mu\'alkozik Ruggyantánál és Ailsmvssulntl. A forgalom mindvégig szOk keretek közölt mozgott. A tőzsde egyenetlenül zárt A fixpaplrok piaca Ozletlelen a v>-luta és devizapiac kissé baráts.\'gv sabb volt. _
Terménytőzsde
Bua tfsaav, 77 kg-oe 24 80 -24 95
78 kg-os 25 05 -25 20, 7S kg-os 25 30 -25\'40, 80 .g-os 25-40 - 25 50, dunántotl 77 kg-ca 24 45 - 25 60, 78 kg-os 24 70-24-85, 79 kg-os 24-91-25 05. tO kg-os 2505-28 15, toaa. 2265-21 75, takarm. árpa 25 25—J5 50, sOrárpa 26 50-27 00, •ab 2515-25-50, teagerl ó 30-75 - 31 25, tengert uj 25-00-25 25, kupa 18 25-18 50.
néhány nehéz pspirból kiindulva barátságosabb hangulat vált úrrá a pii-cao, mely a pj pírok jórészénél az
Zürichi zárlat
Pária 20:9 LrUon 2519, Nivrvor-519-25 8\'"««al 7218t/s, M"»ro 3719. Madrid 84 30, Am.taiáaai JOHÜ\'i/i, Bsrlla 113 76 WI«o 73 10, Setls 3-\'4\'.á Prági lf*38Vi, Varrt 58-20. Badapeat SO-B411 líeljtád 9-i2\'/t, 0»kar«at 3 12.
Á bwéajssi Ttceáa 4rrfu-j«g -
VALUTÁK
ksaoil 27 80 /7 95 Belga li. 79 57-79-87 Cal k. 10-04 17 02 Dta k. H2 70-153 30 Dint) 10 00-1006 Dollár 570 75«72 75 Praada tr 22-40-22 60 Holl. 22975-230 75 Ungjdl y 12 Ö4\'42 Lei 8 41-347
Ura - -
Ura 29 93-30-15 Márka 136 42-186 92 Norvég 152 55-153 15 Srtllll 80" 57-t 0 92 Pesata 92 8S-Í3 45 Sváj<4 1.110 21-110 62 " k. IT3 01-153-60
DZVlZáK
AmaL "30 05-230 75 Balgrit 10 07-10 10 Bérli c. 136 52-106 92 Brtlssicl 79 62-79 87 Bakaiéit 3 42-347 Kopsab.162 9 >-153 30 Loodon 27-78-27 86 Madrid 92-P0-93 43 Milano 29 98-30 08 Nev/ork 572 75-4 35 Oealo 152 75-153 15
Pál la
Prlvi
Ssofla
etocki
Varsó
Wteu
zsriob
I2-S8-22 45 IS" 87-17*02 4*13-4 16 153 20-153 6) 64-72 54 42 80 6MK) 92 110-31-110-61
Sertésvásár
ralbaltá. 2174, >ehbAI eladaUenxl ti—t maradt lOJO darab, fasőicudU 1 66-1 70, •aeéatt 1 40-1 42, szedeti közép 156-1-32, kOonyü 100-115. slsőrenda Ors| 1-46 -1-iO, másodrendű 1*34-1 42, sago\' sSidó 110 140, saaloona nagyban I 74
0-00, asli 2 06 -2 10, lehozott bm 164-
1-76. izalounáa lá\'sartés 1 70-2 06 A> lráoviat lanyhs.
Klaája: Bélsalal lysaéa és Uyklaáé
Tállalal léméaytársaság.
PeJciös kiadó: Zalai Károly.
Mmrtsa talilsai llaokaalm W. aa.
ÁPBÖHIBDE7ÉSEI
saó dlla ■ fi gabb betttDóI tátik. Állást
[tűből álló saó két szónak számit-keresőknek 60<Vo engedmény. A klrdatóal dlj alBra tteetassdá.
>P
csóbban vállal — St tér 14.
Eladó tuofenyfi gyökeres, 60 - 60 cm. magas 300 drb. Érdeklöd
Ouiztáv drogériájában.
ni lehet Teutsch b207
Libamájat veszek 7-tól 0 dekáját. I\'áltn, Zátda-utca 2.
Aranyhegyi nj borok.
Aranyhegyi rizling 1 liter —.761111. Asztali vörös 1 mer -.56 flll. Aranyhegyi ó-slller i liter 1 pengó
•ztfonian zárt palackokban, Irl| ciorártl.
Sáfrán József assS3Stf»
Titelon i SSS. >ilm.
Tcl.1on-nnd.UK>.! S llttrtól biiboi tlállltok.
aodam legyszobás lakás sertéstertás-
sal, esetleg \'kerttel lanuát l-re Idadó — Szekeres J;zsef utca 62. sa.
6170
Riadó Főút 20. Iiínm házbsn négyszobás utcai lakás februárra, két; udvari szobs pedig azonnal. Bóvebbet Klsfiludy-utca 24. _6236
Eladó két használt ágy, egy asztal, egv Varrógép, egy uj mosókílyhs Usttd egyUit
VADBÖRÖKET
nynl, róka, görény, mókus,
nyest és vidrát, ÓBVtallat, vasat, fémet stb. a legmagasabb napi árban vásárol
8TRÉI B. É8 FIAI HASTIAIUSA,
Erzsébet királyné-tér 15. szám.
_4M4
At apróhirdetések dija 10 saólg SO ttnér,
minden további sxó <^a S flll. "
Vsaár- te O fillér, minden
Snnepaup 10 sióig
további sxó dija* flll. Saerdán és pén tsken 10 szóig SO fillér, minden további saó dlla a flll. Clmsaó s minden vaata
Mlndcnntmll képkerataséat legol-tern Üveges, Erisébet-
5804
Eladó egy fajtiszta 3 hónapos, him dobermsnn kutys. Cini a kiadóban.
Szemere-utca 8. a. számú ház szabadkézből aladó. — llftvebbet Löbl szűcsnél. 6195
idősebb fin olpéeatanonoaak felvételik Furmen Imrénél, Kölcsey-u. 5. Cipész-munkások is felvétetnek. 5839
Baalon és karáoaonyl oukorkák
s legjobbak, legolcsóbbsk — Mauel és l\'rledentlial cégnél. 6183
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
g0xmotó, vegytliztltó, ruhifestfl vállalata
• aiombatheljrl orsi. Iparklállltáaon áfányértmmel kltüntetvt
NAGYKANIZSA
Kazinczy u. 8. Hunyadl-u. 19.
Mos, fest, tisztit, pllsséroz.
Szétfejtett kabátok festése már 8 pengőtől.
Háztartási fohérnemlltk legolcsóbban
sa
Reklám és koaaraa
naptárak
nagy választékban, olcsó árakon kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében uh
naqykanizsAn.
II I IBI
NASH éS PACKARD
autók 1929. évi typusal megérkeztek!
66-os, 76-os és 86-os typusok csukott és nyitott karosszériával. | A 76 os és 86-os typusoknál dupla gyújtás, a 86 os kocsinál központi automatikus olajozás. „a
Szántó Vilmoa és Társai
Telefon 3-22. Nagykanizaa, Deák-tár 8. Telefon 3-22.
és egy díaznóöló teknő Atpád-u. 12.
aladó két egy egy szobás ndvsri lakás mellékhelyiségekkel Sugár-ut 15. 6232
ALADDIN
lámpAk
és sz összes alkatrészek kizárálaaoa lerakaU
MELCZER JAKAB
dvaflkaraakatláae
Nagykanizsa, Kazinczy-utca 1.
A nagykanizsai klr. Ogyésaaég.
1928. El. l/A. 12. szám.
Versenytárgyalási hirdetmény.
A felügyeletem alatt álló nagy-kanizsti kir. töt vényszéki fogház le-tartózlatottainak élelmezéséhez 1029. évi január hó l-!öl 1929. évi március hó 31-ig terjedő időre szükséges mirhshusntk, csontnak és ssr-tészslrnak szállításira 1028. évi december hó 22. napjának d. a. 3 órájára versenytárgyalást hirdetek.
Felhívom a szállításra vállalkozókat, hogy ajánlataikat 1928. évi december hó 22. napjának d. e. 12 órájáig a kir. ügyészségnél (Igazéig* ügyi palo\'a I. em. 16. ajtó) benyújtani.
A szállítási feltételek a kir. ügyészségnél tudhatók meg.
Nagykanizsa, 1928 évi december
hó 14 én.
Dr. Szabó s. k. 6735 klr. figyászaégl elnök,
Hirsth és Szegő
lagikaniiM
újonnan berendezett üzlethely iaégel Kazinozy-utoa,
a nagytözsde mellett
Nagy választék juta és kókusz szőnyegekben, linóleum és lábtörlök
gyári árakon nagyban és kicsinyben.
■ EOHIVÓI
>UtS«- wp tehtt Ipétat alaaSie* i>
BUDMPESTEB
■ UfkaltaMMbb ottkoat taUilaUk
MlUtt i Ki oUAUtiI
SkTOeS*
u*a>w tévé
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Badapest, TÜL, Bams-tár II.
■art
««XV» as^adssséayt kap
«l»t <>•■ Up .Löfli.lA). oloá mMnktM,
IO<Ve aapadMóisft kap
oiai ittxal ániakML (MttaS káit kii.|^)
B pMsgBt
utóUit k01t»4|«t. n! D,los átltM «
Jatt a páljraadYSnáL
■ álunk otthea árai m agát I 11
<W<«« kUxotfáUs, ulgenua twUai
•a|At ériek*
Mmjtk MjUm, bopr okrtttM dM MtO-|o« M|\' - EWi.tM uob>s«fr«M4a a|áaiato*.
ZALAI KÖZLÖNY
)«98. december 15.
1927. PkV 1299. számhoz.
Árverési hirdetmény.
Dr. L«gyel Máiyás szombsthelyi Ogyvéd áltaNJlÉp vitelt Kocb Jenő kibnOáni mgyktreakedő, szombathelyi cég kérelmére é« javéra 379 P. 12 HU. hátralékos töke és kOltsfg követelés és |árulékat erejéig a szombathelyi Ur. járásbíróság 1927. évi 1964/2. ás 1965/2. az. végzésével elrendelt UeMgitési végrehajtás folytán végrehaálást szsnvedőtöl lefoglalt 2034 P 60 F. becsérté kü Ingóságokra ■ Menyei Idr. Járásbíróság fenti számú végzésével sz árverés elrendeltetvén, annak az 1906. évi XLI. L-c. 20. §-a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltalók javára is a végrehajtást szenvedő lakásán Bánokszentgyör-gyön, a Bedenek féle házrál leendő megtartására határidőül 1928. évi december hó 17. napjának délelőtt ValO órája ttlaelik ki, smiker a lefoglalt bútorok, kocsi, szekér, ló serlés, tűzifa, boroshordók, vss árak, kátrány, koeslkenőcs, kátrány-papír, s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul ls el fogom adni.
Le ténye, 1928. évi november hó 28 án.
Dr. Váró Pál s. k. 8234 klr. btróaágl végrehajtó.
Férfi és női
KALAPOK
(HOckel, Oyukits, Halban, Damaak) férfi és női
SAPKÁK
_ tomp, gyászfátyol Híjjf raktára. Átalakításokat vállalunk.
GYENES ÉS V1DA
moi Alsótemplom mellett.
Hirdetmény.
Mltzger Miksa fia József leni 11 bej cég Öntetem megvette Kovács Pává k Kovács Juliska kerkaszent-miklósi lakósoknak Kerkaszentmik-lóson levő üzletét.
Kírem a hitelezőket, hogy eladók elleni követeléseiket nálim 8 nap blatt Jelentsék be.
Lenti, 1928. december hó 15.
Dr. Keglovlch Béla 6229 ügyvéd.
Ragályos
betegségek
ellen a legjobb védekezés a
tisztaság.
Viseli felsőruháit időközönkint tisztíttassa vegyileg a
Rózsagyárban
Kaposvárott.
— Ma
Gyüjtőtelep: Nagykanizsa, Erzsébet-tér
i^ii
Hatóságilag engedélyezett
VÉGELADÁST
tart a 39 év óta fennálló
FRANK VILMOS
cég, mely alkalommal a raktáron levő összes
férfi, fiu és gyermekruha,
valamint
kalap és sapka
a legolcsóbb árban kiárusittatik.
Duna-Száva-Adria Vaauttársaaág aieiött (Déli Vasút)
MENETRENDJE
Érvényes IB88. okt. 7-töl 1929. májua 14-lg bezárólag.
Budapest—Nagykanizsa
Vout ! A vonal Budapestről Nagyítani-
uiau neme Indul zsára érkezik
216 Szem. v. 21-35 410
202 Oyv. 7-35 11-25
222 Szem. v. 615 1305
214 Szem. v. 1420 1 20-55
204 Oyv. 18 30 22 40
Von.i;i A vonat jjNagykanlzsá-"\'■"•II neme || ról Indul
Szem. v1
Budapea
estre érkezik
211 II Szem. vJ 0*40 7 50
201 Oyv. 6 10 10-70
213 Szem. v. íl-25 17 00
215 Szem. v. 15 20 2110
203 Oyv. 1 18-00 21 55
A 202. é» 203. számú gyorsvonatok c»ak vasárnapokon közlekednek, Nagykanlzailg. A 204. éa 201. sz. gyorsvonatokkal étkező kocst Budapest—Nagykanizsa, hálókocsi Budapest—Trleste—Venezla. Közvetlen III oazt kocsi Triestere. Közvetlen I—II. oszt. kocái Budapest—RAma.
A 211. és 216. szimu vonatokkal közvetlen I—U—III. oszt kocsival Budapest— Barcs éa közvetlen II—HL oszt. kocsival Budapest- Zalaegerszeg.
Nagykanizsa—Balatonszentgyörgy
Nagykanizsáról indul
latonszent-
egyes
Nagyítani- T róllnd. zaára érkezik|
ar~i—Tw-Tssnfassr it—iwr
IBalatonuent-fQ^r^ne érk.
ra
Nagykanizsa—Szombathely-
Sioobat-
-Wien S. B.
Tü^wT
foljr, 4rktlik ^tif a fcitllh
7 40 13 34
17-35 22-50
H^^ulíU. Sioobit- " Bécsbe >ii M.i k.i,r.t,v.iík érkezik
314 316 302 322
Szem v
Szem. vJi Oyv. Szem. v.
4-35 717 1420 18 15
7 15 1205
10-10 19 55
16-20 19-34
2115 -
A 321. és 322. sz. vonatok közvetlen vonatok Barcsra, Illetve Barcsról.
A 301. és 302..........,, „ Wlentöl Barcsig és vissza. Közvet
len I—II—III. oszt. kocsival Wien-Osi|ek és Wien-Zagrebra.
A 314. és 313. sz. vonatok közvetlen vonatok Wicnbe, Illetve Wienból. Közvetlen II—III. oszt. kocsival Budapest—Zalaegerszeg és vissza
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
II f Pécsről P Barcsról kagjkwi-
jl Indul II Indul »4/a »H>«ik
WT
901 917 913
915
oszt.
Szem. v. Oyv. Suiautó Szem. v. Szem. v.
9-40 1555 13-23 18-15
4® 1 7-ÖÚ
T3TT
11-55 I ItOyék -röl I
1555 ü 2055
13 50 16 38 17-50 22-55
912: 914
916 902 932
K.jjkwiitl-. Barcsra. Pécsre
r \'ól Ind-ji \'érkezik\'érkezik
Szem. v. I 4-40 6 40 J1 8-48
Sluauló !| 940 11-40 14-40
I 12 05 ii 12 49 Oyék.
üyv. 14 04 „ 15-50 18 00
Vcgy.v. 18-20 | 21-35 -
A 911. é« 932. sz. vonalok közvetlen vonatok Szombathelyről, Ili Szombathelyre A 912. éi 915. „ „ „ 8—II—III. oszt. kocsikkal Barcs-Pécsre.
A 601. és 902. „ gyorsvonalok kOzv vonalok Wienból, illetve Wlenbe Közvetlen I—II—III. oszt. kocsikkal Zagreb—Wien SB. és közvetlen I—II—Itt. kocsikkal Osl|ek-Wlen SUd Bahnhof.
Nagykanizsa—(akovec (Csáktornya) Csáktornyáról
"36\'l \'"Oyv.
221 203 223
Szem.v Oyv.
Szem. v.
írnv; indul 3 51 11 05 1607 18-59
Nagykuii-/•iri árkuik
5 15" 12-40 17 24 20-35
,1
Nagykanizsáról Csáktornyára
222 202
224 204
Szem. v. Oyv. Szem. v. Oyv.
indul 4-52 11-55 1344
23 05
írke/ik 6?32* 13 15 15-22 044
II ----------• II WVJ U11
Közvetlen kocsikat lásd Budapest—Nagykanizsa viszonylatban 201—204 és a 202. és 203. sz. vonatoknál.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
„FUTOR"
etetés nélktll nem lehet erős, csontos állatot nevelni I — Csak erós, csontos állal hizlalható eredményesen I
„FUTOR"
növendék állatok nevelésénél nélkülözhetetlen I
„FUTOR"
a legttnomabban órlött mészsóláp, amely az állatuk szervezetéBe Igen könaytn felszívódik, •rorrtatlkd* anyagtartalmánál lógva
étvágygerjesztő-
leg hat, i a konyhasó etetést is feles
legessé teszi. Tegyen egy kísérletet és az eredménnyel meg leaz elégedve. Ara : I kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételinél: 50 kg. ára: P 10-30. 1 próbadoboz ára : 30 Hllér. Kicsinyben és nagyban kaphatók:
0R8ZÁ8 JÓZSEF MtfmsMfctta
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellen. <mj Telefon: 130
Haán (lyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
986,1928. vht. ssám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §a értelmében ezennel köz hírré teszi, hogy a nagykanizsai klr. járás, bíróságnak 1928. évi Pk. 12193. számú vég-lése következtében Dr. Welsz Lajos ügyvéd által képviseli Braumann Róbert éi neje veszprémi lakós Javára 813 P s Jár. erejéig 1928. évi október hó 18-án fogt-natusltott kielégítési végrehajtás utján le-és lelulíoelall és 2600 P-re becsült következő Ingóságok, u. m.: ebédlő, uriazoM-berendtzés, zongora éa perzsaszőnyegek stb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. járás bíróság 1928-lk évi Pk. 12 03. számú végzése lolylán 811 P tőkekövetelés, ennek 1928 évi aug. hó 13. napjától járó 5°/o kamatai, >/*Yo vállódlj éa eddig összesen P - llttlrben bíróilag már megállapított költségek erejéig a netán fizetett összeg levonása melleit Nagykanizsán, Ká\'-óczl u ca 15. sz. a. leendő megtartására 1928. évi december hó 18. napjának déleWttt 10 órája határidőül kltOze Uk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly meglegyiéssel hivatnak meg, hogy ai érintett Ingóságok ai 1881. évi LX. L-c. 107. és 108. §-al értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, sillkség esetén becsáron alul Is el lógnak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságo kai mások Is le- és feltllfoglaltalták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, eien árverés az 1881. évi LX. L-c. 102. értelmében ezek javára ls elrendelteUk.
Kell NagykanlzOn, 1028. évi december hó 5. napján.
Haán Oyula s. k.
klr. blr. végrehalló.
m.
nagykanizsai fiókja
Sugár-ut 4. Telefon 338.
Minden kUlön költség vagy portó felszámítása nélkül elhelyez
hirdetéseket
bárme\'y bel- vagv kü\'fökll lapban. Beklámtervekel készít, szövege].
P la kát i roiáat
vállal helyben és vidéken, belvagy kalföldön. Nagykanizsa r. t. város minden-nemti hirdetési Jogának bérlője.
Magyar Plim Iroda rt Budapest képviselője.
A Magyar Királyi Belügyminisztérium fordító osztályának felvevő helye. Bármely nvelvról vagy nyelvre forditáat vállal és belügyminisztériummal hitelesíttet
Nyomatott a PéUalJÜ Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán íí-pIpia. .
08. évfolyam, 285. szám
Nagykanizsa, 1928. decemNr 16 vasárnap
Ara 16 fillér
POLITIKÁI NAPILAP
PckkW axerkeeztf: Bartarto Lajos
te-. ta hám I
Gróf Bethlen István miniszterelnök tanácskozása Seipel kancellárral Bécsben
Az egyöntetű politika a két állam szomszédi viszonyát még szorosabbra főzi — Befejeződött a luganól népszövetségi ülésszak — A délamerlkal konfliktus ügyében,
ha kell, újra összehívják a népszövetséget
lelentés) Brland, Chamberlain él Stresemann tanácskozásától ma dél-után az alábbi közleményt adták ki:
— Megbeszéléseink megerősítettek abban, bogy a megéiiéa éa kőzetedét a legjobb politika a világ békéjének biztoallázára. Ebbei a politikához továbbra la ragaazkodunk éa továbbra it ennek mellemében munkálkodunk.
Bolívia megfelelő elégtételt követel
Lugano, december 15. (Éjszakai rádlójelentés) A népszövetléghez ma távirat érkezett a bolíviai kormány-léi, melyben kőzll, hogy Bolívia tohatem tér le azokról az alap:lvek-röl, melyeket kimond a népszövetlég egyezségi okmánya. Azonban, tény, hogy Paraguay váratlan ét menthetetlen módon, fegyveresen megtértette Bolívia békéjét. Bolíviának léhát joga, hogy megtelelő elégtételt követeljen ét mindaddig, amíg nem kipjt ezt meg, addig lehetet-
Béts, december 15 (Éjszakai rádiójelentés) Bethlen István gióf rololnterelnOk mi délután 3 óra 35 petekor Btcsbeérke zett. A kormányelnököt a pályaudvaron a külügyminisztérium főtitkára: Petet, Ambrózy Lijot magyar követ és a követség tisztikara fogadta. — Bethlen litván gróf a fogadtatái után a követlégi palotábin levő szállására hajtatott, majd a azövetiégl kancellári hivatalba Seypel kancellárhoz ment, hogy vele beazéljen.
Bécs, dec. 15. (Éjszakai rádlójelentés) Bethlen litván gról tanáca-kozása Seipel kancellárral két óra hosszal tartott és este hét órikor ért véget. A két államférfiú a megbeszélések során megállapították, bogy politikájuk egyöntetű a két országot átintő minden kérdésben és Ausztria ás Magyarország szomszédi viszonyát még szorosabbra fon|a.
A világbéke politikája Lugano, dec. 15. (Éjszakai rádló-wiwiwwwiwiaiwv^^
Bothermere: Az ntóbbi hónapok alatt Magyarország ügye
rendkívül előrehaladt
leu a békés tárgyalás megkeidéae. Paraguay ujabb haderők koncentráltával ujabb csatározásokra készfl\'.
A répszővetség kéri a két államot, hogy kerüljenek minden összetűzést
Lugano, december 15. (ÉjszakaI rádlójelentés) Azokbin a táviratokban, melyet Brland a bolíviai éa paraguayi kormányokhoz intézet\', hogy a népazövetaég kéri az államokat, hogy kerüljenek minden öaszetüzéat, mely a helyzetet elmérgesithetné.
A népszövetség záróQlése Lugano, december 15. (Éjszakai rádlójelentés) A népszövétség délután zárt ülést tartott, ma|d nyilvánosan folytatták az ülétezés! ét azon Brland záróbeszédet mondott. Ezen az utolsó ülésen a tanács felhatalmazta Brland-1, hogy ha a Bolívia éa Paraguay közötti konfliktus azt megkívánná, a tanácsot hivja össze.
renQKivui eiorenaiaui
A magyar nemzetnek még egy kis türelemmel kell lenni köszönete a magyar nemzethez, Nagykanizsa
Bukarest, december 15 Rothermere lord köszönetének kifejezésére a következő levelet juttatta a magyar sajtóhoz:
— Egyiptomi utazásom Idején, mint rendesen megkaptam a magyar uliágokat és a legnagyobb érdeklődésééi olvaitam a ztarnoki és Igazságtalan trianoni szerződét elleni nagy nemzeti tüntetésekről szóló híreket. Mikor hazatérve több, mint kettőezer Cdvözlö irat várt rám, amelyekben magyar városok, községek, magán és nyilvános intézmények juttatták kifejezéire azt a hálát, amelyet ugy látszik az egész magyar nemzet érez irániam.
— Lehetetleniég tzámomra, hogy minden ilyen üdvözlő Iratra külön-külön válaizoijak, ezért a magyar tajtó előzékenytégéhez folyamodok, juttatta el a nemzethez bálám ét kötzönelem kifejezését, ragaszkodá-
suk ét hálájuk eme ujibb megnyilatkozásáért.
— Az utóbbi 18 hónap alatt Ma-gyarortzág ügye roppant nagyot haladt. Egynémely kritikusok azt állll|ák, hogy Migyarortzág míg mindig a trianoni határok között fektzlk ét a csoda még nem következett be. Ez rövidlátó felfogás. Ahoz, hogy a termést be lehetsen takarítani, előbb a talajt kell előkészíteni, el kell vetni a magot és el kell távolítani a gyomot.
— Amikor megírtam azt a cikket, amely az egész miky.tr nemzet háláját felkeltette, a nagyvilágon Magyarországnak még a nevét ls elfelejtették.
Ma, a világ minden kormányának külügyminisztériumai az elsők között vannak tekintettel Magyarország
Dgyére.
A november 18-lkl tüntetések ét a
-- Viscousin Rothermere közönségéhez is
hozzám elküldött határozatok — i>ja tovább Rothermere - - kétségrn kívül bizonyítják hogy a magyar nép el van szánva a további küzdelemre és ha szükség van rá, kész atyái módjára életét Is kockára tenni mindaddig, amíg a teljes egysége biztosítva nincs.
— A magyar kormány előtt még tok nehiztég áil ét a nemzetnek még egy kis Ideig türelemmel kell lennie. Hiunl kell és bizakodni, mert végül ia a legbölcsebb hatalom kerekedik felül ét a magyar kormány kivívja azt a győzelmet, amelyet nemcsak Magyarország, hanem minden igaz ember kíván.
— Engedjék meg, hogy köszöne tet mondjtk mindazoknak az embereknek, akik a novemberi tüntetések alkalmával hálalevelet Írtak nekem Biztosítom öket, bogy Magyarortzág feltámadásának napjai közelednek
Az OMGE közgyűlése
Budapest, december 15 Az OMOE ma tartotta tisztújító közgyütétét, amelyen Mayer mlnltz-ter it felszólalt ét hangoztatta, hogy csak félremagyarázás nyomán történt, hogy a legutóbbi beszéde miatt akció indult ellene. Bud minlizter hangoztatta, hogy a keteikedelem él mezőgazda tág egymáara van utalva.
Szemben állunk az egétz világ túlfűtött vertenyével. A mai lehetetlen világpolitikából csak az agrár-államok fognak győztesen kikerülni. Majd bejelenti, hogy a közeli napokban azok a tarifát nehézaégek, melyek a magyar buza rovására történtek — el fognak tűnni.
A azanatóriumi ápolónő •ulyoa vallomása az Er-délyi-pSrben
am orvosok magtlltották, hogy Anna hoaaétartoaéltol kánal-Mla était • Ifogadjon
Budapest, december 16
Az Erdélyi-bűnpörben ma Stefániái Richárd tanú a millstattl eseményből teli vallomást. Erdélyi Béla Forgács Anna betegsége alatt ét halála után teljesen közömbösen viselkedett. Erdélyt millstattl számlájának fedezésére hamis gvönny-sort adott ét csak később fedezte váltóval. Klár Zoltán azt vallotta, hngy Porgáoi Annát exiltált nőnek. Erdélyit pedig könnyelmű embernek tartotta. Foreáca Anna frankfurti kezelőorvosa, Szigeti Amold azt vallotta, hogy Forgács Anni a számára rendelt brómot nem fogadta el.
Kubala Sándorné ápolónő eiután azt vallotta, hogy az orvosok figyelmeztették öt, hogy a szanatóriumban fekvő Forgács Annának rokonaitól éa hozzátartozóitól semmiféle ételi, még egy izem cukrot sem szabad elfogadni vagy rétzére átvenni. A szanatóriumi orvotok azonnal megállapították, bogy mérgezét történi. Forgáci Anna kljelentetle, hogy ő nem kísérelt meg öngyllkoitágot. „Béluci adott neki valami vacakot, attól lett rosszul." Bokor Oyula azt vallotta, bogy Forgács Annát megvizsgálta és öt abszolút egészségesnek és a biztosításra alkalmainak találta. Kérdétére Forgáci Anna kijelentette, hogy semmiféle narkotikumot nem használ. Ungár Oyula frankfurti főorvot is azt vallotta, hogy Forgáci Anna neki Is kijelentette, hogy tartózkodik a narkotikumok használatától. Kijelentette, bogy Forgáci Anna idegrendszerében semmiféle rendellenességet nem talált. A biróság a tárgyaiét folytatását keddre halaiztolta.
»rytkftvr
A városi tisztviselők pótilletményének folyósítását j javasolja a pénzügyminiszter
Az elvi jelentöségfl döntés a közeli napokban történik
Nagykanizsa, december IS | lentetlr, bogy a pénzügyminisztérium Több vidéki város tisztviselőinek | kedvező javaslattal áttette a pótlilet-
pótll.elménye ügyében hoz a közeli napokban slvi ]elen!ö(égü döntést a m. kir. fcelügvminlsztérium illetékes ügyosztálya. Ugyanis Miskolc város tisztviselőinek ptftllíelmény Ogye is már hosszabb idő óta húzódik, akár a nagykanizsai tisztviselőké. Az ügyben interveniáltak Lukács Ödön rri-niszleri tanácsosnál, a pémügyml-nisziérlum városi osztályának vezetőjén il, akinek intézkedésére s pénzügyi kormány sürgőten letárgyalta ezt a kérdési és Lukács Ölön kije-
mények ügyét a belOgymlnlsztérium-ba, ahol jelenleg Talits államtitkárnál van.
Tattts bilügyl államtitkár kijelrn telte, hogy nemcsak a miskolci, hanem a többi városi llaztvitflök pót illetményeinek ügye — igy tehát a nsgykanizsMiké la — már a közeli napokban elintézést nyer, mert a pénz ügyminlstlérlum javaslatát zsinór, mértékül veszik az öiizei hasonló ügyek (tehát a többi vároiok) ügyelnek elintézésénél.
Csütörtökön Nagykanizsán is forgalomba kerülnek az uj „békebeli" ötpengősök
A mostani Otpengösöket 20 lkától kezdve fokozatosan kivonják a forgalomból
A Magyar Nemzeti Bank nagykanizsai fiók vezetőjének előzékenysége folytán módunkbsn van mlrden lapot megelőzőleg beszámolni és ismertetni a hamarosan forgalomba kerülő uj öt pengősök ügyét.
Mint ismeretes, a magyar kormány még régebben elhatározta, hogy a forgalomban levő öt pengősöket kicseréli. Az erről szőlő és jóváhsgyott intézkedés a napokban fog napvilágot látni a hivatalos !>p-bsn Eszerint az 192b március 1. keletű őt pengősöket 1928 december 20-lkától kezdve folytatólagosan kivonják a forgalomból. Természete sen ezek sz öt pengősök 1929 juntus 30lg mint rendes fizető eszközök a forgalomba maradnak és addig mindenki köteles őket elfogadni. Ezután már a Nemzeti Bank és annak fiókjai fogadják el, il\'e ő-leg cserélik be uj öt pengősökre. A Nemzeti Bank ezt a kicserélést 1932 junlas 3 lg végzi, azontúl a mostani öt pengősök megszűnnek törvényes fizető eszköz lerni. M nt láthatjuk
tehát, bőséges Idő ált rendelkezésre, hogy becseréljük mostani öt pen-gőíeinket.
Az uj öt ptngöaök e hónap 20 lkától folytatólagosan kerülnek forgalomba.
Az uj pénz igen pompái kivitelű. Papíranyaga egészen e\'ü ó a mostani pénzektől. A békebeli 10 és 20 koronás pspirpénzek anyagát és külsejét juttatja eszünkbe, jó, ropogói, magyar bankjegy és amt a tő: magyar gyártmány. Dicséri a magyar nyomda és grafikai ipar fejlettségét, mivel eddig mindig Svájcban nyomatta a kormány a magyar bankjegyeket.
Az uj öt pengős zöldes és vörös és barna szinü, mindkét oldalán. Egyik oldalán gróf Széchenyi István éa alatta 11791 — 1860 szám Írás, másik oldalán a középen a Lánchíd látképe. Ezenkívül a szokásos szlg-naturák és törvényei figyelmeztetések.
Az uj öt pengősökkel mindenki meg letz elégedve, csak aztán minél több legyen belőle.
Valódi vadászizgalmak egy vadterfilet körül, amelyet a nagy vadak bojkottáltak
Lesz-e per egy kanizsai járási község és egy vadász között a 2500 holdas vadterület körül
Nagykanizsa, december 15
A zalai vadászkörökben hetek óla érdekes esetről beszélnek, melynek szereplői egy nagykanizsai járási község és egy budapesti jónevü vadászember.
A dolog ott kezdődik, hogy az illető község, amelynek 2500 kat. holdnyi vadászterülete van, még ez év tavaszán több napilapban és vadászszaklapban oly értelmű hirdetést tett közzé, hogy ezt a vadászterületet árverés utján a legtöbbet Ígérőnek bérbeadják. A hirdetés külön kiemelte, hogy a vadterület príma vadanyaggal rendelkezik és otl mindenféle nagy vad tanyázik.
A bérbeadás időpontja augusztus elseje volt.
Az árverési április közepe táján
nagy izgalmak közölt tartották meg az illető községben, ahol több zalai vadásztársaság, köztük a kanizsai vadászok is részlvellek. Azonban a kikiáltási átra főleg egy budapesti vadászszakember licitált rá alaposan, azonban a legtöbbet ígérő még sem ő volt. A döntés során mégis a budapesti ur kapta meg a vadterületet 1650 pengőért és,\' már előre is dörzsölte a kezét, hogy milyen pompás vadterülethez jutott.
Mint utólag kiderüli, azért ő kapta meg a vadászterületet, mert ígéretet tett k községnek, hogy ott kélszoba konyhás házat épít, amit vadásziaknak fog használni.
Ezt a házat fel is építették, azonban nem nagy szaktudománnyal tervezték ki annak helyét, mert a
emelték.
Igy az úgynevezett vadváltó vonal onnan elterelődött.
Eljött a nyár és jött az idő, mikor a hallalitól kellett volna hangos legyen az erdő.
A budapesti vadász, mint 2500 hold boldog bérlője, nagy fegyverkészlettel és még nagyobb jager-kcdvvel vonult le a községbe és már előre ivott a nagy vadak bőrére...
Holdfényes augusztusi hajnalon állott lesbe először jó nagy ólommal töltött golyókkal puskájában és várta a vaddisznókat, amelyeknek a község vadterületi hirdetése értelmében jönni kellett.
A vaddisznók azonban nem Jöttek ezen az augusztusi hajnalon. Vadászunk gondolta, majd máskor és újfent módon, egy másik hajnalod, megfelelő kutyákkal klvttnult a 2500 holdas terület egy vadregényes pontjára, ahol széles bükk-lombok alatt meglapulva várta a röfögést, melynek nyomában durran a puska és habzó szájjal elterül a vadkan.
De a vadkan nem Jött,
— E|nye, ejnye I — mondotta a vadterület bérlője és megcsóválta a fejét, de azért nem tett le a reményről, hogy nagyobb vadak is fognak jönni, mint azt a község, hirdetésében beígérte.
Szeptember volt. Vadászunk most ftíre töltötte meg fegyverét és kopói-val és vadra éhezett vizsláival ismét órákhosszat guggolt, ült a háromlábú vadászszéken, de az Őzek ia megmakacskodták magukat és nepi akartak feltűnni a reggeli szürkülat\' ben, mint az minden rendes Bársony Pista vadászregényben meg van irva.
— Talán a vadterület más pontján próbálom meg, — mondotta ég megindult a kétezerötszáz hold más

Mlnasnfltt kaphatót Oh
TamaUs
TeJ.iövet*«.U IH|f|ipM}
BW.,.,1, I., B..U, MikMMl UWUt.
pontjára, cipelve magával a vadász-széket, a kutyákat és a két csövű finom Lancastert.
Hiába volt minden. A táj egyik pontján sem mutatkozott a vad, sőt nyul is kevés hegyezte fülét.
Már most mi történik? A budapesti vadász, aki élete legnagyobb Csalódásán esett keresztül, dühögen lecsapta a puskáját, a sarokba vágta a v?dász$zéket és bement a községbe.
Széttireháhyást tett a község Vézé-tőségének, hogy azt hirdették, hogy nagy vad is tenyészik a területen és Ime kisül, hogy nyul i« kevés van. Vaddisznónak, őznek, szarvasnak pedig hire hamva sincs.
Bejelentette, hogy a vadterületei Január elsejére (1920) felmondja é* valószínűleg követelni fogja, hogy a község térítse meg az erdőben épített háznak az árát, mivel azt abban á reményben építtette, hogy huzamosabb ideig fogja a vidéket bérelni.
Hogy mint fog kiegyezni az é pillanatban még nem biztos, azonban ha a község nem hajlandó a felmondást elfogadni és a vadász igényeit egyéb vonatkozásban Is kiegyenlíteni, akkor valószínűleg perre kerül a dolog.
A perben pedig a vadász kártérítést Is indíthat és a községnek bizonyosan nehéz dolga lesz, hogy ne keljen a község pénztárából nagyobb summát letenni a könnyelmű szövegű hirdetés miatt.
Igy történt.
Ma reggel megnyílt a teljesen átalakitótt „Erzsébet" (volt városi) gőz- és kádfürdő
A kanizsai közönség rffv régi kívánsága öltött ma lettet. Megszaporodott a város egy intésméhnyel, mely közegészségügyi szempontból megbecsülhetetlen. A Nórák János féle (volt városi) göi- és kádfürdőt tudvalevően két nyíregyházi szakférfiú átvet e és azt óriási anyagi áldozatokkal a mai higiénikus követelményeknek megfelelően teljesen átalakította, újonnan berendezte éa azt a legnagyobb kényelemmel ellátta ugy, hogy a közönség rá sem fog Ismétel a régi fürdőre. Nagy nyereséget Jelent ez a város szempontjából, mert végre olyan modern fürdőhöz Jutott, mit eddig nélkülözni volt kényleien. És ami a fő, sz uj lula|-donosok olvan árakat szabtak, hogy mindenkinek tehetővé válik a fürdő Igénybevétele.
A gőz- és kádfürdő összes helyiségei nagyszerű gőzfűtéssel vannak ellátva, itt egy meghűlát teljesen ki van zárva. A gőz fürdőnek elő fürdője van, két kis medencével, szabályozható meleg- és hidegvlzszol-gáltalással. — Ahová ciak nézünk: mindenütt a legnagyobb gondosság éi páratlan tisztaság uralkodik. A gőzfürdőben azonkívül egy száraz légkamra nyert beállítást. A nedvei gőzkamra meg van nagyobbítva éi t teljesen újjáalakítva. A kádfürdő-szobákban is minden uj. UJ sezló-
rtokv fttttayfcfc. lűrdéruták. fürdő-löppeny, papucs — áll a fürdőző közönség rendelkezésére — amily ugy énl Itt magát, mintha talamj-lyen lőváfoll f&íen fenM. K4-ttyelmes és kellemes pihenőhely. Teljesen uj fürdőruhák. A\'gyógymasz-százat, pedlküiőzést és tynkflNWr*-glst csakis szakképzett személyzet
van este 6 óráig. A gőzfürdő Ml gyek részére kedden és twaiwu alt rendelkezésre, férfiak számára a hét többi nsplato. Gőzfürdő pénztári Jegye dáelött 1 50 P, délután 1 P. tanulójegy 80 flllár, 10 jegy vételnél (10 fürdő) 10 P. Az árak ruhával értendők. Kádfürdő 1 50 P.
Mindenki csak örömmel üdvözli az uj vállalkozást, melynek élén két kipróbált szakférfiú áll, akik állán-dóan szolgálatkész rendelkezésre ál. lanak u közönségnek.
Kapható i Mladen jobb azakOzletben.
ígot. disemhsr 16.
ZALAI KOELÖNY
ADRIATICA
inriPHns
KONVOKMCDICII
KÜLÖfllEGESSÉG
Glosszák
A Jó úttest
előnyein érdemes volna egyszer komolyan elgondolkodni, de amngy hamarosan ls érezzük, hogy a jő, modern, sima úttestnek megvannak a maga gazdasági, közlekedési, esztétikai, sől lélektani kedvező ktha tásal Bizonyos, hogy a kocsi és autótulajdonosok sokat megtakarlta ndnak a Javítási költségeken, bizonyos, hogy a forgalom kevesebb bajjal és élvezetesebben tudna a maga szép utjain lebonyolódni, bt zonyos, hogy sok Időt lehetne megtakarítani a gyorsabb fuvarozás folytán s ezt produktív munkára le hetne fordítani, sőt még azt ts bizonyosra vesszük, hogy a gyalogjárók Jóleső megelégedettséggel néznék a pompás-karikáson gördülő Jármüveket.
Uram bocsá\', — ha épen Kanizsán ls jó uttesteket építenének, bizonyos, meglátnák annak szociális jóhatását ls két Irányban : minden Jó uton a forgalom közgazdasági törvényszerűséggel mégnagyobbodik s ha nem hiányoznak ennek egyébb fettételei sem, alkalmat ad ujabb keresetekre. A munkásokat kenyérhez juttatná maga a megépítés. A jő uttestközgazaasdglklhatásalróllrandö tanulmányt érdemes volna tisztelettel ajánlani ax Illetékes tényezők figyel-
Lehet vitatkozni
arról, hogy ml ls az oka a szűnni nem akaró házassági elválásoknak.
* Miniszterek is ankétettek e tárgyban. Belejátszik ezekbe az eszmecserékbe az a n. modernizmus, az erkölcsi felfogás és a házasság „praktikus" mgoUásának kitűnő gondolatat. Ez s lcérdét megvttágitkató gazdasági és hitbeli oldaláról es lehet efelől csevegni könnyed humorral. Két főrendnek a felsőházban mondott beszédének statisztikai adatai a kritikus fát mégis meggondolásra késztetik: 1891 és 1895. évek között 1280 házasfél váU el Nagymagyarországon. 250 elválás volt tehát akkor egy évben. 1909 ben már 6337 váló p*r került a bíróság elé, 1923-ban pedig — a csonka hazában I — 6600 polgári házasságot bontottak fel immár a tárgyilagosság nem tud elzárkózni ama valósig elől sem, hogy az elválások mindinkább szaporodása az elválást megengedő 1895lk évben vette kezdetét.
Luganóban
ülésezik most a nemzetközt sóhlvatal az úgynevezett Nemietek Szövetsége. Folynak a megbeszélések Brland és Stresemann, Chamberlain és Brland között, s Bethlen, aki tudja mit tesz konszolidációt teremteni, bizonyosan oodálkozva szemléli a Béke Szelle-
mének Ijocarno óta sajátságos és gigászi fejlődését.
Anglia fegyverkezik, Franciaország fegyverkezik, Amerika fegyverkezik, Olaszország fegyverkezik s Németország vértezetlen
Mussolini őszintén nyilatkozik az olasz parlament záróülésén: Európa nyugalmát nem akarjuk megzavarni, de készen állunk, meri látunk feltűzött bojonetleket Jó éjt, lMar no I
Könyvet ajándékozni annyi, mint nagyrabecsülésünket Igazi kulturtettel bebizonyítani. Edisonnak ezek a szaval Jutnak eszünkbe, amikor a magyar könyv válságáról írnak, gondolkodnak és megbeszéléseket folytatnak. A kultuszminiszter Is ankétra hívta e tárgyban a könyvkiadókat ésoz Író kat. A tárgyalás végén körülbelül világosan állt a résztvevők előli, hogy nem a könyv, hanem az Irodalom van bajban. A könyv még mogában véve nem jelent irodalmat
s Jőleg nem annak Igazi értelmét. Surányt Miklós ugy látja, hogy a magyar Irodalomnak — szégyen ide, szégyen oda — a könyvügynökök a ptirtnlól. A könyvügynök a közönség kívánságai után idomul és elad sok olcsó és kevés értékes könyvet. Budapesten Járdán padokon és villamoson az egyik lapvállalat sárga könyvecskéit olvassa mindenki — mert olcsó. Nem hinném, hogy ezenkívül még valami más előnyük Is lenne. A könyvterjesztés szervezetlensége melleit ne csodáljuk, hogy kitűnő könyv terjesztés tehetséges ügynöki rábe szélés, jó könyvkiadót ;pekulácló mellett is válságba jut az irodalom Mert van válság, de nem a könyv, hanem a magyur írás válsága s a magyar Íróké, akik élni szerelnének s akik iránt az olvasótábor mintha nem Ismerné eléggé elvégre saját érdekét Is Jelentő Kötelességét.
E. M.
Letörlik a két feleséget tartó „hősi halott" nevét
■ nagykőrösi hösök szobrának márványtáblájáról
Nagykanizsa, december 15
Sok szomorú tragédiát, sok há-zisságjogi és még több közigazgatási csodabogarat termelt ki a világháború után a hősi halottak és eltűntek lajstromának egyik-másik téves, vagy az élet állal megcáfolt adata.\' Egyik legérdekesebb, amely Nagykőrösön történt 8 amelynek következtében Zala Oyörgy pompás alkotásáról, a nagykőrösi hősök szobráról most egy nevet könyörtelenül levakarnak.
Ritka szenzációja van ugyanis a nagykőrösi hősök szobrának. Egy nagykörösi földmivesről, aki a szobron „hősi halottként" szerepel, most a véletlen folytán kiderült, hogy olyan nagy örömmel élvezi az életet, hogy
egyszerre két feleséget, egy
ceglédit és egy nagykőrőslt tart magának.
Lázár János a neve a ritka érde-ke88égtl férfiunak, Sok ezer társasággal együtt őt is a frontra vetette a sorsa. Eleinte még csak kapott néha-néha levelet Cegléden élő felesége, ezek a levelek azonban hirtelen megakadtak és felöle 1915. óta semmi hir sem érkezeit. Cegléden megsiratták, meggyászolták, hivatalosan is holttá nyilvánították, majd nevét bevésették a nagykörösi hösök szobrának — márványába.
Közben pedig Lázár János polgártársunk előkerült valahonnan és Nagykőrös környékén egy tanyán telepedett le. Itt azután lángot vetett a szive és gondtalanul
oltár elé vezetett egy tanyai leányzót.
Azzal a csekélységgel, hogy első feleségétől, a busuló .hadiözvegytől*
még nem választották el és hogy neve aranybetükkel csillog a hősök nevei között — egyáltalán nem törődött.
Nem törődött mindezeken felül még azzal a válaszfallal sem, mely elválasztja a bfint a becsülettől, Így került be, bár rövidebb időre
a kecskeméti törvényszék fogházába.
Ez a körülmény azután végképen véget vetett kétlaki életének és egyszeriben közönséges bűnbe esett, de élő polgárrá változtatta át a világháború „hősi halottját.*
Lázár Jánosi ugyanis egy ceglédi szőlőbe munkára adták ki a törvényszéki fogházból. Már az első regge len váratlan események zudultak a nagykörösi földmives nyakába, még pedig első felesége, a .hadiözvegy" képében. Első felesége ugyanazon szőlőben dolgozott, mint férje és érthetően nagy volt a meglepetés öröme, amikor
egyik darócruhás rabban fel-Ismerte régen látott és keservesen megsiratott életpárját. Most eljárást indítottak ellene bigámia miatt, ezenfelül pedig nevét lefogják törölni a nagykőrösi hösök szobráról, de be fogják irni a bűnügyi krónikába.
Ma, vasárnap este
a Markó féle vendéglőben
ára I pengő
Abonnenselt felvétetnek.
Ha súlyt helyei arrs, hogy arany, •sfUt stb. értéktárgyai, valamint
karáosonyi és újévi ajándéktárgyai
silány ««■*• állal értéküket ne veszítsék, ne bízza másra ennek elintézését, hanem Juttassa azokat mielőbb közvetlenül
Goldborger Károlyné
szül. Schaprlnger Ilona
IparmflWSMtl véanAh-Muokák kéaaltAjeiwi,
Igy fal* kSltaégat megtakarítja
és közismerten a Ieglzlésesebb művészi munkát kspjs a fővárosi és vidéki
leldlctes munka helyett. Monogrammok, elmerek, feliratok, hazai és külföldi művészek legújabb munkái után.
Bummlbélyegíók a legolcsóbbak, budapesti kartell árakon.
Byors allntéséa III ~mm
etia
Szép fehér fogak titka
Capitol
fogkrémben
rejlik.
I tubus ára 70 fillér.
Kapható:
Vágó Endre
illatszertár
Nagykanizsa.
Háborút jósol a napfoltokból egy orosz tudós 1929-re
„A legnagyobb jelentőségű históriai események fognak lejátszéáil"
Chlladetphla, december 15 Egy oroBZ tudós, Prof. A. Tchljovsky érdekes dolgozatát olvasták fel nemrégiben a co\'umblaí egyetem meteoro-loglal osztályának egyik előadásán. A professzor szenzációs jóslatokat dobott a nyilvánosság elé a tudomány szemüvegén át nézett természeti jelenségekből. Tchljovsky ugysn-is a napfoltok változásaiból két éven belüli időre njabb nagy háborút jósol. Szerinte különben minden nagy háborút a napfoltok intenzív megjelenése előzött meg.
— Átkutattam — mondotta az orosz tudós — az egymásra kővetkező históriai eseményeket és relá-dóbt hoztsm szokat a napfoltok megjelenésével. Nagyon meglepett valami.
A történelmi események hullámzása egybevágott a napban végbemenő fizikai-kémiai változásokkal.
A vizsgálat eredménye azerint as emberi élet legteljesebb kifejlődését a napfoltok maximuma alatt éri el.
— Az ellő periódus, a legkisebb izgatottság ideje alatt az egyaég hiányát lehet tapasztalni a tömegek kőzött és a közönyösséget a politikai éa katonai kérdések tekintetében. Az emberek toleránsok. A második periódusban, amikor az izgalom nö, az emberek egyesülni kezdenek. Uj
bizalom dolga.
Hálók, ebédlők, uriazobák a legegyszerűbbtől a legfinomabb
kivitelben állandóan raktáron.
K*dwez6 fizetési feltétalak.
Székely Vilmos
butortelepe Bágykanhsa, Kailnoxy-ntea 1 n.
Elsőrendű saját kárpitosmi

1A1AI MOfcgg*
182SL áttmbm 16.
B/zros
OOKOtADJJ HAlHAirO*
vezérek |elennek ni^g. Türelmetlenek él idegesek lesznek a néptömegek és mikor a ciklus a maximális izgatottsági állapothoz érkezik, őrültségeket és nsgy tetteket köveinek el. Az emberiiég történetének legnagyobb eseményei ebben a p:rlodus-ban |átszód ak le.
Ezek közé tartozik az orosz tudós szerint a mór birodalom bukáu Sps-nyolországb tn, Amerika felfedezése 1492-ben, a francia forradalom 1789 ben, az orosz forradalom 1917-ben és a többi forradalmak egész soro-1806 tói 1916-ig. He esnek a keresztes hadiáratok is és a keresztények öldöz\'eíései.
Sic ni Bertalan éjszakái\', Bizárc bukása, a francia rénurolom, Alaric gót király uralomra jutása, C\'om-well, Ricbelleu, Wjshlog\'on, Lenin fellépte, az 1370 Ikl mgy petzta kolerajárvány, mind olyan időpontra esett,
amikor a napfoltokat szabad szemmel Is látni lehetett.
— 1927 ben és 1929 b« n — folytatja az orosz tudós — a tizenegy évenkinti napfolttevékenység eléri a maximumát. Et a mtxlmum egybeesik két hosszabb, hatvan és harmincöt éves petlodus n»x;mumával.
A legnagyobb históriai jelentőségű események fognak lejátszódni, amelyek újra megvUioz<athat|ák s világ politikai térképéi.
Ingyen kapja
meg mindenki a
ZALAI KÖZLÖNY
1929. évi naptárát,
akinek előlnetése 1928. év
december 31 lg rendezve van.
KARÁCSONYRA
■ lagajabb
masakat
és Ugasabb kézi-ikat nagyon |aláayaaaa
bocaáltom a t. vevőim rendelkezésére. ■ oatlraxAaakat, fUggSnyflk és tarttSk SaaaaállltAaAt a legkényesebb Ízlésnek Is megtelelóen a
lagaloaóbbaa vállalom. KISayamtatéaok a legnagyobb választékú éa legújabb mintákkal, művészies kivitelben készülnek
REINITZ BÉLÁRÉ
kázlmunkaszaküzlete OaAk-tér I. 42S1 Talafon 552.
Az ingyenrádiós németek alaposan rászedtek egy kanizsai vasutast
Negyven pengőt csaltak kl tőle és ujabb negyven pengőt akartak kicsalni — Ujabb figyelmeztető az ingyen rádióra pályázóknak
Nagykanizsa, december 15
November közepe táján az összes magyar napilapokban hirdetés jelent meg melyben egy berlini cég, bizonyos E. Orőbe und Rotloff tudtul adja amagyar közönségnek, hogy megszállta az adakozási vágy és szerte a világba, boldog-boldogtalannak ingyen osztogat rádiót. Az adakozási mániát mimelö német cég az adakozási hir kolportázsakor még azt sem kötötte ki, hogy ezekkel az „ingyen" rádiókkal csak a berlini, vagy németországi leadó-kat lehet hallgatni. Csupán — és ezt szerény háttérbe állással akarla jelezni — csupán „némi" költség-megtéritést kért elöre és jön a há rom lámpásos rádió, hogy ezentúl minden boldog polgárnak necsak a vasárnapi tyúkja legyen megfőzve, hanem a háromlámpásos rádiója is ontsa magából a világ minden Iája felöl a kultúrát, művészetet.
Hát bizony mi ulánnajártunk akkoriban a dolognak és mint azt olvasóink november 21-iki számunkban olvashatták is, mi bizony leszedtük a keresztvizet erről a német szélhámostársaságról.
Most tudomásunkra jutott egy csel, mely élénken bizonyilja, hogy mennyire alapos volt mosdatásunk.
Egy kanizsai vasuli altiszt, közvetlenül az ingyenrádió hirdetés megjelenése után, sietett és levelet irt a berlini cégnek. (Ugylátszik attól félt, hogy olyan tolongás lesz az ingyen rádió körül, hogy ő kirr.Urad a készletből.)
Elküldte tehát a levelet és várta a rádiót.
Pár nap mulva azonban a rádió helyett magyar nyelvű levelet kapott Berlinből és abban a cég himez-liámoz, hogy portóköltségre küldjön 40 pengőt és akkor részese lesz a világ legnagyobb boldogságának.
Vasutasunk, azt gondolta, ha már elkezdte, hát végig csinálja. íppen elseje lévén, fogta a negyven pengői és elküldte a rádiós kompániának Berlinbe.
Ugy spekulált, hogy egy három csöves készülék még negyven pengőt is megér, ha jó.
Elment tehát a 40 pengő. De nem jött a rádió.
Lgyszcr csak megjöit. Dc nem a rádió, hanem egy — ujabb levél.
És érdekes I Ez a levél már németül irta, hogy a cég ezutlal még nem küldi a rádiót, azonban üdvözletét igen és ezt ingyen.
De ...ha vasutasunk beküld ujabb negyven pengőt, akkor Jön, jön a rádió, mint a Kis gróf operett egyik kupléjában: Csetneki Rótli (emlékeznek rá sokan I).
A mi emberünk, aki még az első negyven pengőnél kötélnek állt valahogy és azt elküldie, most már megvakarta alaposan a fületövét és mondott valamit, amivel a német ingyenrádiót osztogató céget és a méndörgösménküt közelebbi nexusba hozta.
Aztán pedig elhatározta: Egye ki a fene, ott ahol vannak, kicsalták a negyven pöngőmet I — kiáltással, hogy nem küld több pénzt.
Az elküldött negyven pengőt visszakérje? Vagy perelje? Vagy mit tegyen? Maga sem tudja. De
NAGY KARACSONYI VÁSÁR
Barta Alfréd dlvatárn Ozletében, Fő nt 8.
Férfi kalapok (Itta, Gyukits, Borsallno és Pichler) Férfi feliérnemüek Kötött-szövött áruk Poulowerek, gyapjuharisnyák már 2-10 tői kezdve Zsebkendők divatos mintákban
Összes női és férfi divatcikkek óriási választékban.
Saját érdeke, hogy meggyőződjön mélyen leszállított árainkról Nézze meg gySny&rU kirakatainkati
VI4
fchttrt P..I—1___L

iqumjv ■2!T,,k latsna toM Szinti

Alapíttatott IS47.
8CHUNDA V. J.
hangazerjyír él hangszerOzkt a. klr. ulvirl aiUlllé itb.
iSir hangszarjyár jm
T^F él hangsierflzltt ^^
a. klr. utnrl uUlllé ilt>. ^^^m
ipest, IV., Óról Károlyi-^^n 5. és Magyar-utca 18. az. > • P
Buda utca
■ Indaanama tiangaisr, alkat
lészek, hurok és szakuertl javítások kaphatók. - Továbbá aaagarák, planlaóh éa IsaiKiSnlMmak eladáaa, becserélése, bérbeadása, Javítása, 6ooi hangolása éa vétele.
Legújabb rendszeri gramofonok és lantezok.
Lagkadvaa&bb ráaalaHlaatáal faltétalak mallatt la.
liktl i Mriqmtt kwl
mi ludjuk, hogy akármit is tesz, nehezen látja viszont a 40 pengőt. Nem olyan helyre ment az, ahonnan vissza is van utja.
Hát ez az I Igy járták meg Nagykanizsán az ingyen rádióval az Urnák 1928-ik évében, a vége felé.
Egy mentsége van vasutas barátunknak. Az, hogy még azelőtt küldte el a 40 pengőt, hogy olvasta cikkünket. Ezt ő maga mondta el a szerkesztőségben.
Tisztelt közönség, több óvatosságot azzal, amit ingyen adnak I
Mozgószinházak
Városi Nagymozgó. Dxember 16., vasárnap ?40, 4 20, 6, 7 40 és 9 20 órakor az Idei szezon nagy szenzác!ó)e: „Karenlna Anna", Tol-stoj világhirtl regénye. Főszereplő: Qreta Oirbo, a jelenkor legnagyobb fiimmflvésznője. Helyárak 20 fillérrel emelve.
Uránia Mozgó. December 16 án 3, 5, 7 és 9 órakor .Nagy leszámolás", Rin-Tin-Tin a gépek birodalmában. „A bűvös talizmán", sláger-vígjáték. Főszereplő Mty Mc. Avoy.
fftfUIK
életérdeke az jiiinur
Azonnali eredményért teljes garancia. Ismertetőt 50 liiL bélyeg ellenében diax-kréten, bérmentve küld : Keleti J. orvoai műszertár Budapest, Patflll 5 -u 17, AUg.
EGYESÜLETI VEZETŐK
FIGYELMÉBEI Egyesületi közleményeket, etek kőzött mulatságok, gyűlések stb. meghittóit naponta csak délután 7 óráig fogadhat el közlésre a szerkesztőség.
Sporteredményekröl
vasárnaponként a * sabban tudósít a r<
yor-
>6.
Karácsonyi ajándékul Miltényi cipőt vegyen
Faazegee gyermakcip&k
25 sza.i.i* ... 26—29 számig 30—35 számig
■ öi fürős fél P 10*— „ pántos
P 12\'— „ magasszáru ...__
P 15-- Férfi rRész és félcipő 22
IB pengő és feljebb 17 22
Fekete egészszáru posztó, csatfoi oipS, kézzel szegeit, körül bőrrel, női 16*50, ferll 21 Teveszőr házlolpA 6 pengő és feljebb , . Oye^mokpapMoaok 4 pengő és fel ebb Hóolpft, gyérnek 10 P és felj., női II P ét feljebb
30—35 számig ............r 18" — rarts egész es líicipo zst
Sárga atrapacipó 35-ig P 14-50, 36-39 P 18-50, 40 - 46 P 25--
Mérték után káazitOnk 52 éw óta legjobb minőségű cipőt és oalzmát
Miltényi Sóndor és Fia cipőraktAra, a Fö-uton.
1928 dccemrirrie.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Daoember 16, •■■Araap
Kómal katolikus: Etelka. Protest.: Albin. Izraelita: Teb. hó 3.
Nap kel reggel 7 Ora 42 perckor, nyugszik délután 16 óra 10 perckor.
Ker. Jót. Nőegylet karácaonyl kiosztása d. u. 2 órakor a Polgári Egylet földszintién.
Pásztorjáték a Rozgonyl utcai iskolában d. u. 5 órakor.
Vallásos estély az evang. templomban d. u. 5 órakor.
Zala-Kanl sa f:C tánc teája d. u. 5 órakor a Koronában.
Elsó l\'ceálls előadás d u. fi órakor a városházin (Kelemen Ferenc elóadáaa).
Városi Nagymozgó. „Karenlna Anna" Tolsto) híres regénye
Uránia Mozgó. .Nagy leszámolás". Rln-TIn-TIn film. .A bűvös talizmán\'. Sláger vlgjáiék.
December 17, hétfő
Kómal katolikus: Lázár. Protesl. : Lázár. Izraelita : Teb hó 4.
Nap kel reggel 7 óra 42 perckor, nyugszik délulán 16 óra 10 perckor.
* .
Anyák Iskolája d u. léi 5 órakor a Stefániában (dr Welwarth Dezső előadása).
Igy akartam a sorsom .
Irta. báró Wlassics Tibor
Igy akurtum u sorsom Dacosnak, vakmerőnek. Ós alkotó erőnek, Vágyukat keltetőnek, Almokat lemetőnek, Örökkön epeilőnek, Mindegyre szenvedőnek, Igiual szei előliek. A rosszal megvetőnek, Igy akartam a sorsom
Rútságot ne Ismerjen, A: emberiért verjen, Csak a szépért hevUljOr, Nemesen lelkesüljön, Fájó dalokat zengjen, Édes énekkel csengjen, Mint szent zsolozsma szálljon Fel az Égre kiáltson, Igy akartam a sorsom
Bis bánatos szegénynek, Árvának, zord keménynek, Igy akartam a sorsom... Vívódjon itt szünetlen, Vigaszra sose leljen. Vesződjék ezer bajjal, Dúsgazdag legyen Ja/jal. Mindent dalba sirasson, Csak könnyeket arasson, Igy akartam a sorsúm..
= Árban, minőségben választékban Barta szőnyegraktára szenzációs.
Nagy karácsonyi
vásár!
#
Kalapok Sapkák Nyakkendők
Mondhatnak, írhatnak, amit csak akarnak mégis csak a PERLSZ és BECK cégnél vásárolt áruk a legolcsóbbak és legjobbak (a Központ szállodával szemben).
Nagy választék: Kötött kabátok és pulloverek harisnyák, női- és férfifehérnemiiek, Babi-kelengyék és
rövidárukban.
lélyen leszállított
árak!
#
Katonai és egyenruházati
cikkek Szabókellékek
Kérjük szenzációs vasárnapi kirakatunkat megtekinteni.
ZALAI KOZLONv
— Kitüntetett zalai állatorvosok. A m. kir. földművelésügyi miniszter dr. Kertész Ls|os m. klr. állategészségügyi lanácsosnsk, Lacher Józief és Szellet János m. klr. főállaiorvo-soknak, dr. Sztrama János és Dénes Pál m. klr. állalorvosoknak a métely-kór elleni védekezés alkalmával kifejlett értékes és eredményes munkásságukért legteljesebb elismerését fejezte ki.
— Pásztorjáték. M«, vasármp déltftán 5 órakor a Rozgonyi-utcii II. kőrieli ál. elemi iskola tanulói, az inlézel tornatermében egy bá|rs, irredenta karácsonyi pásztorjátékot fognak előadni. Aki szereti a gyermekvilágot és egy karácsonyi hm gulalos, szép estét akar eltölteni, ar okvetlenül nézze meg n gyermekek színdarabját és sok gyönyörűségei fog magának szerezni az áratlan kictinyek közltt. Helyárak: I. hely I pengő, II. hely 50 fillér, állóhely 30 fillér. Pelülfízetések — tekintettel a célra — köszönettel fogadialnik.
V\\
\'UGHáTMOSáíO6rC<jYV/t \\ \\ savoidó^vi/eTetmajtO J j
- Ma: első llceális előadás. A Zrínyi Ircdslml és Művészeti Kor első idei llceális előadását a KCr társelnöke, Kelemen Ferenc tartjfi, A beta az ember életében elmen. A rindkivül élvezetesnek és nsgy okistó értékűnek Ígérkező előadás mellett a RendŐrdaldrda ének-számokksl szerepel. Kezdete ette 6 őrskor a városháza dísztermében. Belépődíj nincs.
= Ha Budapestre utazik, ok-
se\'len nézze meg a „Popagá/" világvárosi szórakozóhelyet (VII Erzsébet-körűt 33.) bol l0</2 ón ló l-ig elsőrendű kabaré, varléié 6» Mnc n Qwr mulattatja a közönséget, Oláh Oydrfds Mihály Igazgató min den hónapban más más ailrakdókat szerepeltet a közkedvelt színházban, bol kellemes, vidám Ihangulslban is polgárt éttermi árak mellett tölti mindenki sz estét.
a
Hotározzon önként minden cipőjavításnáll Egészség és takarékosság szempontjából, Okosság és modern gondolkodás alapján!
— A tüzoltótestDIetek bájtéi slas Összejövetele. A nagykanizsai tOzoltótealQlelek pirancsnoksága Ismét meghonosítani akarván a régi időben rendszeresített bajtársi a s össze jöveteleket, melyek a bs|\'árnissilg és összetartozás tuellemének megerősítését célozzák, dectmber 26-án este fél 8 órakor a lűzoltólaktany\'-bzin első ilyen b»j\'ársl összejövele-lét lartla.
— Tánciskola. Crtesiiem a n. f. közönséget, hogy táncUkolámat január 15-én megnyitom. Szíves párt fogásukat kérem : Oábor L|oí tui -tanár.
— A Whippet autó elterjedéiie Magyarországon. Városunk autótulajdonosainak és mindazoknak, kik autóváaárlás gon dolatával foglalkoznak, bizonyára fontos tudni, hogy a sok márka köztit a Whippet amerikai, kislogyaszlásu autó, országún\' baa mennyire bevált. Ellentélben a sok kísérletező márkával a kOzel l«0 darab Over-land Whippet kocsik Igen kitűnően bírják a hazai utakat. Hosazu élettartalmu, a legkisebb első amerikai autó Pazar kiállítása dacára ára meglepően alacsony és mindenki által hozzáférhető. És ez Is fontos. A debreceni Hortobágyon járó tulajdonos éppen ugy dicséri, mint a Parádi hegyekben, vagy a kecskeméti homokban vezető
?;ondtalan gazdák, uivezetó tulajdonosai a ürge, csinos Whippet autóknak Budapesten az Andrássy ut 34. sz. alatt lévő Vezérképviselet szívesen sd felvilágosításokat az érdeklődőknek.
— Lapunk Buc!*pe»ten állsndóttn olvaahato » Park Szálloda kávJM\'ban
H
ZALAI KÖZLÖNY
ISM8. (Vcumher 16
NAGYKANIZSAIAK kedvelt találkozóhelye
BUDAPESTEN

VII., Baross-tér 23.
a Keleti pályaudvarral szemben
Központi fűtés.
Hideg-melegvíz, telefon, rádió, fQrdök, lift, írószoba, hall.
Mérsékelt
árak.
MO\'
A kéményen keresztül
mászott be az Imádott menyecskéhez Nagykanizsa, december IS
Horváth Imre hükösdl legény igen szerelmes volt falujában egyik fiatal gazda azemrevaló feleségébe. Miután az aiszony nem akart tudni róla, elhatározta, hogy eredeti módját vá-Uaztji annak, hogy meghaltgaláara találjon. Kilesett egy alkalmat, mikor a férj oem volt otthon és ekkor éjszakának idején az ablakon betiá-niolt a fiatalasszony szobájába. A menyecske majdnem halálra rémült ét caak kél óráa vitatkoiáa után tudta kituszkolni a szetelmes amoroaot. i ?ónban az éjjeli kalandnak tanujt volt a félj anyja is, aki elujiágolla a legény kéményen keresztali látc-gatását a féijnek, mire az feljelentelte a legény. Horváthot most a törvényszék 3 hóntpi fogházra i élte.
— Jótékonyság. Keömüves Fe tencné a 3 apró gyermektel elhagyott anyának 2 50 pengőt éa az agg beteg iparos-párnak 2 50 pengőt adományozott. — A kórház karácsonyfájára Kenedl Aura 10, No-váciky igizgató 2, Csu\'ak E:ek 2 pengőt adományoztak.
= Elhízásnál, vérbőségnél, légzési nehézségeknél, rheum?, köszvény és vérkeringési zavaroknál a Hunyadi János keaeröviz az orvosok által ajánlott tökéletes gyógyvíz az anyagcsere élénkítésire, » vírkeiin Kés és a bélműködés szabátvozánára Reggelenként fii pohár Hunyadi János kescrüvii megszűnte i a szék rekedést éa annak kellemetlen következményeit, az é.vágytilaniágot. fejfájást, szédülést, I vertséget. A Hunyadi János keserűi izforrástelep az egészségügyi hatóságok ellenérzése alalt áll A vizet egészségügyi szemponiból csakis teljesen uj palack kba töltik s az a (orráétól a palackba jutákig emberi kézzel érint kezéa oe nem juL A Hunyadi János keserűvíz llscasága tehátjt I^tökéletesebb ég ennélfogva a le»<8uiyo sabb beteg is használhatja.
= A PFAFF varrógép mé< 20
év múlva is könnyen és ízépen varr, akárcsak az első napokban, ebben tejük az olcsóság t.
■BAltAlH^gHOZATAL
Kein Gyula ipartestületi vendéglőiében, Deák-tér 14
zóna reggeli ebéd,
vacsora menü, étlap szerint I P
mindössze —*32 fillér,
mely Ali: leven, sOtt körítve főzelék vagy salátával, tészta I P SO fillér,
Állandó étkezők, keresk. utazó urak az étlap árakból 20°/o kedvezményt kapnak. Elsőrendű borok, legtisztább kezelés, példás kiszól gálás. Állandó neves cigányzene. A zalai lparoa*ág találkozóhelye.
— Az Országos Stefánia Sző- 1 — Zalaegerszeg küldöttsége a vétség 42. számú nagykanizsai védő- kultuszminiszterhez. Zalaegerszeg intézete Király-u. 40. sz. alatt érte- i város küldöttsége az u| állami elemi siti az anyáka1, hogy dr. Welwárth ; hkola ügyében Czobor Mátyás pol-D.?zső gyermek szakorvos az intézet ! gármester vezetése alalt holnap, he ylségében Ismeretterjesztő előadást hé főn Indul Budapestre a kulutz-tart folyó hó 17-én délután fél 5 I órai kezdetlel. Az érdeklődök ilaz- i lelettel meghívatnak. j
= Remlnglon Írógépek képvl Bílt-lc éa raktara becserei régi iró-I.épekel. Ehd** kedvrzö részletre tyári áron. D j alanul bemutatás l ármely gépbői, Szabi Antal sport-üzlete.
— Karácsonyfára azAmlihttnak mindazon intézmények it egyén:k, eklk mult évi jegyzékünkben szerepeinek, érdeklődni 1 het délelőttön-
A
Nagykanizsai Takarékpénztár R. T.
1929. január l-én 4 évre (200 hétre) szóló
Legkisebb törzsbetét hetenkint 1 pengő.
Minden egy pengő hetibetét után
megfelelő biztosíték mellett 200 pengő kölcsön vehető fel.
Uj könyvecskék már most előjegyezhetők :
KÖZPONTUNKNÁL (Csengery-ut 1.)
és
kiskanizsai fiókunknál
(Polgári Olvasókör-épület.)
Befizetések bármely napon, de legkésőbben minden hét szombatján déli 12 óráig teljesíthetők.
Az Igazgatóság.
nlnlszterher, aki kedden fogtd|a a zalaegerszegiek küldöttségét.
— Budapeatre utazók figyelmébe. Miud^nt, de tőként szövetet csak olyan cégnél vásároljunk, aki teljes bizalmunkat bir|a. Ezért nyu-
Íodl lelkiismeretlel ajánl|uk olvasónknak a világhírű Semler céget (Budapest Bécsi-utca 7). melynek Üzleti múltja garancia. Különösen a inoit folyamaiban lévő nagy kará-
\' cionyi vásár módot nyujl az ells-nierten leg|ohb Semler minőség
; alkalmi áron való megismerésére,
kint 351 telefon számon, klo.zlás El eli[W, keretéoen a cég kláru.ii|a
napját Var kapun f. bó 20 ika körül 1 az egétz évfolyamán felhalmozódott
j leznl fogjuk. Hercegi Erdöhlvatal \' legkitűnőbb ml, őjégű angol aiövet-
— Képelt, gobelelnt, kézlmun- ; n.aradékokat. I<ált olcsón, gyönyörűen kivínsaga \' -= Konyak Irazdllilo\'t árb»n Krasz
i,érint bekére,ezi Melczer üvegkeres- Ntndorml; 7/to liter 3 50, 36/to li-
>-dö, Kazinczv-utca. trr 2 20 p-npf.
Még ma, vasárnap
Az idei szeioa nagy szenzációja
Tols\'oj világhírű regénye.
Főszereplő: Brata Barbo, a jelenkor legnagycbb színművésznője.

E\'őadlaok vi sárnap
5, 7 és 9 órakor 2«°, 4». 6, 7«, 930
Hatyérak 20 (IIIArral amalaa.
Baleset a Magyar-utcán
Felkapaazkodott a kocsira, de a kerekek küllői odakapták a gyermek lábát
Nagykanizsa, december 15 Tegnap, pénteain délután hat órator súlyos baleset történt a Magyar-u\'cában. Kucskó Ferenc Msgyaru\'ca 92. azám alalt lakó ember nyolc éves második elemista, Miklós nevű fia játékból felkap iszkodott Kanló József mugyarazerdabetyi földmives kocsi-jtra. A gyermek a nyújtót érte el, d^ oly szerencsétlenül kapta el, hogy lába bíkerüll a kerék küllői közé, mely a gyermek ballábát eltörte. A gyermek kétségbeesett orditására lett figyelmes a gazda, aki azonnal megállította a szekerei, ms|d kihívták a mentőket, akik a kis Miklósi tulyoa láb.örésével a kórházba szállították. A rendőrség kihallgatta a gyermeket én meglndl\'ot\'a a nyomozást annak kiderítésére, bogy kit terhel a felelősség. A jelek azerint a gyermek vigyázatlan jt:ék« otozta a balesetet.
£KETr N tf U G AT INDIAI BANÁN A LEGJOBB TÁPLÁLÉK
— Jelmez estély fjrmi|ábin rendezi meg ai idén hagyományos mula\'tágát az Evangélikus Nőegylet |anuár 5 én a Polgári Egyletben. Nagykanizsa asszonyainak és az
I egész aranyif|uságnak sok esztendőn át táplált hő vágya megy teljesedésbe ezzel a szerencsés ötlettel.
— 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-társasáff Nagykanizsán, rö-ut 1.
— Karácsonyi kiosztások. A Keresztény Jótékony Nóegylet karácsonyi kiosztása ma délután 2 órakor lesz a Polgári Egylet földszintjén, ünnepi keretek között. — A Szanatórium Egyesület szegényei kedden délután 3 órakor részesülnek a jótékonyság adományaiban. A tüdőbetegek részére szánt kiosztandó adományokat még hálásan fogad fa a választmányi tagok megjelenését kéri az elnökség.
BP.TELftóN;
1982-85.
i
I9Ű8 dec-mher 16
ZALAI KÖZLÖNY
Nagy karácsonyi árleszállítás
özv. Dr. Orosz Ilklósné
kézlmunkaflzletében
D.MC gyöngyfonat (perié) 10 dkgr. 3\'30
Szmlrna, perzsa párna 3-— P
szőnyeg 7 — P tői „ . canava 80 cm
széles I m. 5 50 P . canava 100 cm.
szélen I m 640 P
Óriási válaszlék karácsonyi aján-
dékoikkakhan, Illet csipkékben, térítőkben, motlvokban.
1\'Uggflny anyagok — Függönyök, ágy terítők, párnák, modern rnüveszl mon-tirozása a legolcsóbb árakon.
Taaalók ét maakásaök felTételnek.
- Rádió a honvéd-laktanyákban. A nagykanizsai honvédség mindegyik zászlóalja egy-egy legmodernebb tlpusu rádiót kapott, ami nemcsak a legénység szórakozását, de kulturális fejlesztését ls lesz hivatva szolgálni. A derék vitézeknél nagy örömet kelleti a rádió beve-z tése.
— Ma délután pontosan 5 órakor a Korona éttermében len a Zrla Kanizsa PC első teadélután|a. Az előjelekből Ítélve nagy siker ;és jő hangulat lesz; az agilis és szépen szerepló egyesölet meg is érdemli a közönség osztatlan támogatását. Tánchoz a Korona kitűnő jizz-bandje muzsikál.
KÉRJE AfÜSZERKERESKEDÉSBEN
A MOST MEGJELENT. . 148 RECEPTET TARTALMAZÓ. .
SZÍNES KEPEKKEl ILLUSZTRÁLT K OETKJER tÉLE — RECEPTKÖNYVET \\ fn ÁRA 30 FILLÉR
— Vallásos estély iesz ma délután 5 órakor a nagykanizsai evangélikus templomban.
— A Kath. Legényegyletben ma eate 8 órakor oktató-est kereté-b n Qazdagh Ferenc egyházi elnök tart előadást.
— A legelegánsabb nöl- és férfi ruhák, a lrgszeob cipő*, mind a világhírű PFAFF varrógepek öltéseit dicsérik.
— A Zala-Kanizsa FC tombolajátékának huzasa 1929. januar 6 án délután 6 órakor a Centrál szuterén helyiségében lesz.
A téli hónapokban
kényelmesen és olcsón lakhat a központilag jól fűtött
Tisza szállóban
Sudapaat, VII., larsat-Ur 18.
riypii líi>«i > Kttell piljludm Indolial oldalától
Siobák egy ággyal már P 2 50 tőt Szobák kél ággyal már P .. — töl Mii telefon: József 410-30.
Közeledik Karácsony \' szent ünnepe!
Legszebb ajándék, legnagyobb öröm
m pompái hangszer i
í,ér.t.*. ®MI" >»»»SMfrelnk«l tel-aíjlí Ingyenes dluMárlefy.akan kel íi lemet Árjegyzék cinket.
■jni.n\'í.Ü.fS" if0000 hantManladá.! 30.UU kOuöndlevél in.,.1(4,0.,, v«T«lnkiai I
öyárl árak t BlleiMrt m|.a*g|

beszélőgép- és harmonikagyár
«JM magyaronrági fióktelepe:
taton* H/m ÖUól-at 19.
— Bélyeggyűjtők, egyetlen magyar szaklapja ax Ötvös János szerkesztésében öthetenként meg|eJenö FUatellai Kurír. Előfizetőknek Ingyen cserchirdetések é* bélyeg-ajándék. Cim : Budapest 62., postafiók 15 sz
= Találtatott régebben a Zrínyi sporl.eWpen egy 13—14 eves Hu télikabát, igazolt tulajdonosa e Zlnyl-rporipályán átveheti.
= Bútort díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra, garantált elsőrangú kivitelben. Négytől tizenhat hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyujtunk. Sok milliót takarit igy meg. Qyőződjön meg személyesen, Kopsteln bútoráruházat Szombathely, Kőszegi-utca 5. (Oziet az udvarban) é» Sooron
Szerszámgép és gyári berendezési tárgyalc eladáaa
A Ganz és Társa—Danubius R. T., Budapest Schliok-Nloholson R. T., Budapest Gép- és Vasutfelszerelés! gyér R. T., Kistarosa Mayer motorgyér, Szombathely és Dr. Lipték és Térsa R. T., Pestszentl&rino gyárak egyesülése lolytán felszabadult
néhány ezer szerszámgép és gyári berendezési tárgy
u. m. mindenfajta esztergapadok, revolverpadok, sikesxtergapadok, fúrógépek, automaták, horizontális fúró- és marómUvek,\' gyalugépek, shaptng gépek, vésógépek, horlzonlál, untverzál éi vertikális marógépek, togaskerékmarógépek, csiszológépek, gőz és lé-gkalapácsok, lemez- és famegmunkslógípek, orsós-, excenter- é« kovácsprések, teljes rtniöberendezések, daruk, lolópadok, tolatómozdonyok, kazánok, generátorok, valamint egyéb gyári berendelések és mindenféle gépek eladásra kerülnek. Kérdezősködések és megtekintés kizárólag csak a Központi eladási Iroda utján
Maaohlnan-VarkaufaganaalnaohaH
Rosenau R. Q. Berlin-Düsseldorf, HechtA Lewkowitz Q.m.b.H. Berlin
Postacím: Maaohlnan-VarfcuuUbOro (Oépeladásl Iroda) Pestszentlőrlnc I.tpték-telep Telefon : Budaneat József 408—57. Megtekintés céljából telefonhívásra mindenkor autó áll rendelkezésre.
Kívánatra részletes raktárjegyzéke! küldünk. íigo
Végrehajtás a disznóólban
Elhajlott az adósától egy sertést tartozása fejében
NanykunlZM, december 15
Bannler István nagyiéctci lakos V"«y 60 —70 pengővel voll adóaa Tóth lgnac nagykanizsai asziatos-s-gédnes. Minthogy Bmnier egyre kitett a fizetéssel, Tóth a műit na-p ikban, amikor adósa épen nem volt
0 ihon, szekéren megjeleut Bannler b izánál es onnét — a tartozás feje-b n — az ó.ból egy senéat felpsk-k ilt a szekérre és hazahajtott vele. Bannler feljelentette Tóth Ignácot, ii ire a Csendőrség tegnap zsarolás d iáit őrizetbe vette őt éa beszoigál-
1 <ta a klr. ügyészségnek. Alrrtássy G,ula dr. vizsgálóbíró ma kihallnnia Tóth Ignácot és kihallgatása után azonnal szab-diábra helyezte.
= Találtak egy ártányt Igazin! tulajdonosa jelentkezzék a rendőrségen, ahol meg adják annak cimét, aki gondozásba vette a sértési.
— Karácsonyfa-ünnepély. A klskanizsal állami elemi iskola és ovoda .Karácsonyi álom* c. szin-dtrabbai egybekötött karácsonyfa-U inepélyt tart f. hó 23-án délután 4 órakor. Ezen alkalommal kerfll k osztásra a szegény gyermekek közt a nemes adományokból összegyűlt Uübell- és ruhanemű ls. Mindazoknak, akik sdves adományaikkal és munkájukkal a szegény gyermekek felruházásához hozzájárullak, ezúton ím köszönetei mond az Igazgatóság.
— Szélhámos keresi fel a hadifogságban maradtak hozzátartozóit Az utóbbi időben egy magát Major Istvánnak nevező egyén keresi fel vidéken az Oroszországba maradt bidl foglyok hozzátartozóit és elmondjs, hogy Perzsiából jött én hírt hozott az illetők hozzátartozójától. Major a Jóhiszemű emberektől kisebb nagyobb pénzöszegd csalt kl.
Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7.
Alapíttatott: 1862-ben.
ÉRTESÍTÉS.
A Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
1929. január hó l>én nyitja meg
C 68-lk 4 évre szóló
évtársulatát.
»
Egy tfirzsbetét után hetenkint I pengő fizetendő.
Az etójegyielt könyvek kivánalrj minden év végén felszámolhatók mely esetben az addig felsziporodoll töke a reí eső haazoneredménnvel együtt kifizettetik.
Kölcsönöket adunk kezességre, Jdzálogra éa értékpapírra; a tartozás 4 ér alatt heti beflzetésekkd könnyű módon visszafizethető
UJ könyvecskék a szövetkezet helyiségében (Csengery-ut 7. Dr. Rapoch fiié ház) már most kaphatók.
áéi.t^? óSíffiteHeX^Í^ \' HOT szerdán
VII
HlMCS.fORDUUOfi KÖZYtlltN HOZZÁNK
D!OETKERA.h»W>?
BUOAPEST.VIflXONTl U 25
A 127 receptet tartalmazó, .Hogyin ktaial a jó sütemény?" dmU könyvecskét kívánatra továbbra is Ingyen és bérmentve küldöm.
Gyomor- és haibáitalnak, izgékony tag, migrén, iimerűl raeg, szédülés, szivszorulás, rémes álmok, ijedtség, általános rosszullét, csökkent munkaképesség már nagyon is kétségbeejtő esetekben megszűntek azáltal, hogy a beteg naponkint reggel éhgyomorra megivott egy pohár természetes .Ferenc Józsd" keserfl-vlzet. O rvtanárok dicsérik azon értékes szolgálatokat, melyd a Ferenc Jótsef viz járványok idején is mint biztos és enyhe hashajtót »d-Jesit. Kapható gyógyszertárakb in drogériákban és fűszerűzletekbeo.
rac:
Kertész cukrászdában.
óriást választék karácsonyi cukorkákból és fadíszekből
— A karácsonyfa alá tzebo ajándékot uszony, leány nem kaphat, mint az egyetlen magyar kézimunka újság, a Tündérujjak előfizetését. Minden elöfizdö gyönyörű gobdlnképd kap előhúzva, a szükséges anyaggal, teljesen Ingyen, 35X46 cm. méretben.
— Keszthelyi kirakat sikere ■ Magyar Héten. Amint Ismeretes, a Magyar Hét központi rendezö-bi-zoiisagu országos pályázatot hirdetett a propaganda-hét kirakatai közölt. A kirakatokról fényképet kellett beküldeni. A pályázaton résdvett több keszthelyi cég is, közttk Erdős József lex\'ilnagykereskedö, kereskedő-társulati elnök ls. A biráló bizottság most hirdette ki az eredményt, amely szerint az Erdőt József kirakatáról készült fénykép felvételek az orazá-> gos pályázat III. diját nyerták d. Es a kitüntetés nemcsak a keszthelyi kereskedőnek (ikl félig kanizsai is) é* Iparosnak (MOUer Mihály fényképésznek) dicsőség, hanem attam* rés az egész vidéki Kereskedelem éa ipar számára. íme, hogy tud a vidék egyenrangú versenytársa lenai a fővárosnál.
AL*I KUZi OfO
1928. dícrfnrw 16.
feáSKMom
A .TííHinM" »«)<*»«
• tÉratáy. • culid t» a mindennap*
haainaial szamára!
— Segélykifizetések a Társadalombiztosítónál Tudomásulvétel céljából közöljok az érdekeltekkel, bogy a Társsdalombitlositó december 24-én hivatalos órát nem tart, tehát ezen napon a segély kifizetés és s munkaadók reklamációinak Intézése szünetel. A be- es kijelentő lapok, heti- és havi bejelentési Jegyzékek átvétele, valamint a halaszthatatlanul szükséges kórházi beutalások elintézése céljából december 24 én délelőtt 9—12-ig inspekció* tisztviselők állanak sz érdekellek rendelkezésére. A december 24-én esedékes terhességi, gyermekágylés szoptatási segélyek december 20 éa 21-én fizettetnek ki. A táppinz-kifizetés kizi\'ólag dtcembsr 22-éu délelöu 8-12-ig történik. Társadalombiztosító.
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt heten 19 gyermek született, közülük 12 liu és 7 leány : Szobollts István téglagyári munkásnak leánya, Pávlca Oyörgy földművesnek fia, Vlasics István kocsisnak lis, Horváth János vasúti mozdony-lütiőnek (ikrek) Kánya és fia, Bauer Antal villamos üzemi főgépésznek leánys, Hercieg József kömüves-segédnek fia, Virág Illés gözmalml munkásnak leánya, Netwlrtb György áll. el. isk. tanítónak fia, Horváth István nwgántisztvise ónek fia, Balaia József napszámosnak (Letenye) hal-vastűleteu leánya, Boros István vasúti kalautnak fia, Osvatics János apész-segédnek fia, Lukvár János napszámosnsk fia, Tú>h József uap-azamosnak balvaazűletett Itánya, Badlcs József ált. rend. detektlvnek leánya. Házatságou kivül 3 fiu született. — Házasságot kótött 4 pár: Neufeld Jakab szeszgyárt igazgató Kraut Máriával, Bencze Oyula földműves (Somogysimonyi) Ác» Máriával, Gyüre István fakeretk. raktárnok Vas Máriával, Leich- Oéw sütő-segéd Herei féld Teréziával. —Halálozás 10 történt: özv. Jankovics Jó-zsefné Ctander Anna rk. 87 éves, Mészáros Jóisef napaiámos rk. 54 éves, Nóvák Istvánné Lánczos Mária (Fityeháza) rk. 23 éves, Ozv. Furdán Józsefoé Dani Erzsébet rk. 60 éves, Mlhalecz László földműves rk. 55 éves, Kovács József napszámos 17 éves, Szabó István cipész mester (Uszó) rk. 32 éves, Székács Erzsébet rk. 24 éves, Varga Józaelné Pál Terézia rk. 32 éves, Szívós Erzsébet (Zslaazantmihály) rk. 70 éves.
idimuii
A munka-piac állami statisztikája
ötvenezer munkanélkülit helye ctt el az állami munkaközvetítő egy év alatt
Budapest, december IS Ax állami munkaközvetítő hivatal most tette közzé a múlt évi működéséről szóló Jelentését. A budapesti állami Jellegű és a hét vidéki, városi hatósági munkaközvetítő az elmúlt évben 71 565 munkahelyet és 110.103 munkskeresőt l»non n ilván. A közvetítések sxími 50 409 volt. A munkahelyek 59.4 szazHet* férfiakra, 31.1 százaléka nőkre, 4 4 százaléka flulanoncokra é»0.1 siAxalékt leányit nbncokr* vonaikozo". A munkaköre\'ők 68 4 százaléka volt fétti és 30 2 sxáxaléka nő. Siái rrti-k-
helyre általában l^ ban 171, 1927-ben pedig 153 munkakeresö esett. A munkapiac általános helyzete tehát Ismét kedvezőbb lett, ami főként a féi fimuukapiac Javulásának tudható be. A hivatal a mult évben 4919 külföldi munkavállalás engedélyére nézve adott szakvéleményt.
A világ buzafeleslege
A római nemzetközi mezőgazdasági intéxett legutóbbi Jelentése szerint a világ buzafeleslege Jelenleg 320 millió mázsa. A behozatalié szoruló államok siűkséglrtr ezicl szemben előreláthatólag 230 millió mázsa. Mrgköiflltff kalkuláció alapján tebát az 1929. augusztusi kész letek |óval tu haladják majd az utóbbi évek felisiegeit.
(—) Országos vásár. Nován ax orsxtgos állat es kirakodó vásár folyó hó 17 én Itr.
Nagykanizsai Autóbusz Vállalat
MENETRENDJE
Erzséber-tér -Vasútállomás IS Erzsébet-tér Klskanlzsa u
Oda Vissza Oda Vissza
400 410 710 7-22 i.
5-40 5-M 12-15 12« i.
6-<0 ■ 7-oa 16-oo 16-<2
7-ao 7-40 19-to» 19-a» n.
8-m g-oo
11-io* 12-m 13 Erzsébet-tér-Jóisef laktanya
13-as 13tó 14 60 17-20 13-8\' 13-60 15 00 17-86 Oda Vissza
•mm >» II 2l-oo* <m a 21-to* II.
17-42 20 22-30 \'22 47 1760 20-M 22-40 22K Az autóbusz kiránduló társaságok részére bárhova megrendelhető.
24-00 2410
Erzsébet-tér-
Barsk
Oda Vissza
7-v, 7-67 II.
H-M 12»2 II.
16 22 I6«
18« 18 47 II.
*Csak vasár- és
un nepiiapokon
közlekedik.
Viteldíjak s
Erzsébet-tér—Vasútállomás 40 fillér
Erzsébet-tér—Baraktelep 40 fillér
Ezen szakaszokon belül 24 fillér
Szakaszt túlhaladó útra 50 fillér
Aiszakasz vagy diákjegy 24 fillér
Erzsébet-tér—Sporttelep 40 fillér
A hetijegyek I hónapig érvényesek.
Retúrjegy végállomástól végállomásig 32 32 = 64 fillér.
Heti jegyek i Vonal átszálló, érvényes 14 útra, végállomástól vég , állomásig 4"— pengő.
Heti szakaszjegy i Érvényes Erzsébet-térig vagy innen bármely végállomásig 14 útra 4*80 pengi1.
Heti munkésjegy t Érvényes 12 u\'ri, vígailomaslói végállomásig 3-SO pengő, ugyanaz 14 útra szóló érvennyel 4*— peugő.
Hatóságilag engedélyezett
VÉGELADÁST
tart a 39 év óta fennálló
FRANK VILMOS
cég, mely alkalommal a raktáron levő összes
férfi, fiu és gyermekruha,
valamint
kalap és sapka
a legolcsóbb árban kiárusittatik.
(—) Mennyi búzát és Uaxtet vihetünk kl Lengyelországba ? Ugy értesülünk, bogy a már aláírt lengyel\' kereskedelmi szerződés szerint 1929 |snuár l-lől negyedévenként 300 tonns lisztet vihetünk Len-gyeJorsxácrba. A magyar busára negyedévi 9000 tonna beviteli kontingenst állapítottak meg. Ez év decemberére keton megállapodás törtéit további 3000 ton«ás bevitelre.
TéZBII
A mai értéktőzsde csendes hangulattal, üzlettr-lenség jellemezte míud végig a mai forgalmat. Az árfolyamokban lényegesebb eltolódás nem tortént. Kivétel gyanánt csak néhány helyi jelentőségű papirt lehet megemlíteni, melyek azonban az általános tendenciára nem gyakoroltak befolyást. A xárlsll nitó a tegnapihoz képest csaknem lel|esen változatlan. Az irányzat zárlatkor tanod, üzletklen. A valuta és devlz>pisc egy ár nyalatlal baráiságosabb.
Zürichi zárlat
■>-.*! 20i 9 Imtrm 25*19,
519-25 n-K.aal TJ-líVj, Mt\'sro 2719,
Madrid 84 30, »tnater«a» XWtillA, Batla
i\'JÍ-76 13-10, kí.ito 3-74M "l«a
"VMVa, \'vti-lo 8«a»p»«i ao-sau,
B«-».».i \'*■ 2Vi •«.►*•..» ,»H
Terménytőzsde
Uau 7\' kg-oa 24 60 -2495,
7=1 .g-o* 25 05 25 20, S kg-o. H 30 2540, 80 kg-os ?*--40 - 25 50 darántull H 24 45 25 81, •«»-* 24 70 -
24 85, 7*1 <.kw 24 9* 25 05 fO kg-n. 2505- \'5 15, \'!.*». 22 65-22-75, lakrt trpa \' 5 25 5 50. **án>» 26W-270n 75 15 - 25-50 -tagat! 6 8T-75 31-25. tengeri u| 25 0C—25 25, k.n>* 18 2S-18 50.
Waaáe érrtsa-leerzftaa
VAÍ.UT1 it Angol L 17 80-77 95 Sstgs a. 79-57-79-87 CwŰJk. IS-94-17 02 lítotk. 162 70-153 30 Dtnít 10 00-10-06 UoKái 570-75-Ö72-75 f\'rauítsfr 71-40-22 60 HcS 229-75-230 75 Laa|)tt W12-94 42 I-nl * 41-3 47
Ur
Lin 59S»40-15 Mázta 136 42-1.-6 92 H«ví» 152 55-153 15 Beül- V>V/->0 92 Paaata 92 85-\' 3 45 Svátni lK\' 22-110 62 St**V. f 3-OOJ63 60
ÖJSWIÜAK AmsL 30 05-230 75 UpM lft-07-10 10 Mis 136 52 Ü6 92 Bttetsel 79 62-79 87 OakarMt 1 42-3 47 KofMBSJ&l 90-153 30 Lu»4r- 77-7S-2786 Módiid «2<0-4l3 43 Ultau 2U 98-30-08 Mcrrcik S72 75-4 35 Oaslo 15275 153 15 Pált-) n-38-22-45 Prága I (t 97-t 7-02 SaoAa 4-IJM1Í Stodr" IU 20-t6S6J Va/aó 84-12 *4 42 TOaa 80 67-8C ir2 Z«rt<* l(0-3l-"0-tii
Hirdetmény.
I Sormás község úrbéres bir-j tokossága közhírré teszi, hogy \' a tulajdonát képező községi ! nagykorcsma 1929. évi április j 1-től számitotl 5 (öt) egymás-; után kővetkező évre 1929. évi : január ö-án délután 2 óra-| kor a községháznál tartandó j nyilvános szóbeli árverésen a legtöbbet Ígérőnek haszonbérbe kiadatni fog.
Kikiáltási ár; 1000 pengő. Óvadék 500 pengő, mely ösz-szeg az árverés megtörténte után, de legkésőbb 8 nap alatt az évi bér 50 3zázalékára kiegészítendő.
Részletesebb feltételek a birtokossági elnöknél megtudhatók.
Sormás, 1928 dec 4-én. acea Bírt okossági elnök.
itt* óecetobelé
Zalai közlöny
iPIÓlIIDETfiSEI
As
további uó <Uj
10 siót* S dlia S
dl)* 10 asólg « " flja & flll. Vasár- b •0 fillér, minden
lovábW ts) dija ■ MII. Ssardia (a pén-10 saólg ao fillér, mindén további la • MII. Clasaó • minden mU 41 álló saó két szónak számlt-
__ it keresőknek MW« eagadmfay.
A blrdaSéal dtj *Mn llntMál.
Étik. Állást
Frledenthal cégn
Ousxtáv drogériájában.
ElSnyoanda (ezelőtt Btsuhorn) Kárpáti
SSaalaél, Kölcsey utca 15.
Kaufmann Károly
arl éa nőt dtvatáruháza
Doáatal i legolcsóbb b legnagyobb
Egy BzlaUialylaég nagyon olcsón kiadó. Bővebbet Welszteld l« Fischer cégnél 6154
Kinizsi utca 2/a. földszinten háromszobás, türdóazobáa utcai laké* alacsony bérrel, lelépéssel azonnal kiadó. Esetleg egy buda-peatl ugyanolyan lakáaaat elcserélhető.
Kanári madarak (ha ni) eredeti Sellert netnes tálból, változatos hangluta-mokkal eladók. Eötvös-tér 33
17 lioldas birtok lakással, felszereléssel, ]utinyosan, több évi törlesztéssel el adó Battiayáay-a. 10. 6188
Játékáruk
log nagyobb nálaaztékban
Kaufmann Károlynál.
Fft-at ». aaép udvari llzlat, műhely vagy Irodának rs nagyon alkalmai, kOloo raktár és padláthelylségek kiadók. Bővebbet az emeleten. 5991
Jugoszláv területre Is, ,.Bérautó" meg btiható uj hathengeres csukott csak Kaufmann
Pőut 20. számú házban négy-szobás utcát lakái februlrra, két udvari szoba pedig azonnal. Bóvebbet Klsfaludy-utca 29. 6236
Szftpmeápuk
art nagy válaastékkaa
Kaafmann Károlynál
2 utcai szoba elószobával, esetleg konyhával éa mellékhelyiségekkel Is azonnal kladé Király-utca 36. Deulsch. 6222
Szemere-utca 8/a. számú ház szabadkézből aladé. — Bővebbet Löbl szűcsnél. 6195
Jégvaroaa, két lóra latéllé, mUh-ly-ntk alkalmu, azonnal kiadó üatihytny-stCa 10. , 6187
Libamájat veazek 7-től 9 fillér!
dekáját. Fáhn, Zárda-utca 2.
Cl

~Eladé egy fajtiszta" 3 hónapos, hlm dobermann kutya. Clm a kiadóban.
tpSlatSvagazéat, kitlelésl legolcsóbban végez Stern üveges, teleion 19S. 5801
■sálon és haráoaonyl oukorkák
a legjobbak, legolcsóbbak — Muszet és égnél. 6183
Péubaio*4Mit MMlMksaais aaindsa
s legelőnyösebben és laggyol-
___WyMttat Aozél Ignáo póu-
.aioOakOzvcUtó Irodája Nagykanizsán, Ksztnczy-utca 2. szám. 3163
Eladó luofoayA gyökeres, 50 - 60 cm.
mssas 300 drb. Érdeklődni lehet Teutscli ..............6207
5736
Idősebb flu olpéaztanononnk (elvétetik Furtnen Imrénél, Kölcaey-u. ö. Cipészmunkások ts felvétetnek. 5839
Nyírfa bognárfa és nylrhaaáb
tSzlta eladó. — Bővebbet Dr. Merkty, Pőut 12. 6196
I kapható. Telefon: 167. és 571. Sflrgönycim: .Autótaxi\' Ostsge: Nádor u. 6. A n. közönség érdeke Is, hogy a elmet na tówéaaza al. 5548
Hadé két használt ágy, egy asztal, egy varrógép, egy uj mosókályha Usltel együtt és egy disznóölö teknő Átpád-u. 12 . 6231
Kladé két egy-egy szobás udvari lakás mellékhelyiségekkel Sugár-ut 15 6232
Fehérre fényezett, alig használt lehér-nemO és rt)haa>akrény eladó. Cim a kiadóban. -6263
Bútorozott szobái teljes ellátással keres keresztény jobb rsatádnátjegy 77 éves öreg ur, esetleg a vidéken Is, Utol szükség cselére orvos van. Válasz feltételekkel a kladóhlvatálbs. -6250
FBazerOzlat-hcrendelést vennék. Szla-dovlts Héla, Dlóikál. 6266
Egy cslnosin bútorozott szoba külfln bejárattal kiadó. Bővebbel Nádor-u. 7. 6261
íteti 10 fillér köTcsöndiJ mellett olvashat Szerb Ernő kölcsönkönyvtárából, Erzsébet tér 20. Egész nap nyitva. 6259
Katonai és egyenruházati zsinórok és csillagok,
sapkálfli\'Knapy"bbvAla8tttkb,n
KAUFMANN KÁBOLYHÁL Tel. 372
Egy rOvid zongorát Cint a kiadóban.
keresek bérbe.
6260
Taharauté használt 11 2 tonnás üzem-képea állapotban olcsón eladó. Bővebb felvilágosítással szolgál Havas autószakUzlet.
6258
Egy szép udvari lakáa |0uzes mellékhelyiségekkel sertésót használattal január 1 re Rákócil u 5c alatt kiadó. 6256
Mfii szövet- éa
selyemruhákat
tekintettel srrs, hogy ezen cikket többet nem tartom, gyirl áron alul eladom.
8teqi léttel Bagykanlua, toliciy a. I.
Egy szép udvari konyha-szobái lakáa kiadó Teleki-u 65 6255
Diaznét ölni házakhoz megyek l.lcht-iuiz Nindor, Vörösmarthy-u. 46. 6251
t drb 4 ajtós páncélszekrény, 1 drb Undciwood lrópép, 2 drb tölgyi 1 karusszék kedvező fizetési feltétetek mellett aladé Szegő Mór nyersbőr ócskavas él gépke-rtskcdónél, Eötvös-tér 2. 6272
Rózsa u. 29. sz. ház egy hold kertéi, ugyan otl Nagy Bagolal hegyen egy két
■ ild ...... ■
holdsa szőlőbirtok aladé.
6252
GySkaraa karáoaonyfák kaphatók Felermann kertészetben Báthory-u. 21. 6275
Előrehaladd idény miatt az összes raktáron levő nöl és gyapmak télikabátokat
Sg y á r I áron adom el.
TERN JÓZSEF, Kazlnozyu. I.
1 drb álló íróasztal, 1 drb Iratszekrény, 1 drb l-es számú Wertheim szekrény aladé Szegő Mór nyersbőr, ócskavas és gépkereskedőnél, Eötvös tér 2. 6273
Jó télikabát éa öltöny eladó Pő-ut"l5. második ajtó a/, udvarban. 6249
I drb 2-es és 4-es számú Wertlietm szekrény kedvező llietésl leltételek mellett aladé Szegő Mór nyersbőr, ócskavas és gépkereskedőnél, Eötvös tér 2. 6274
Szántéfald 3 hold klsbagolai hegyen letes haizonbértelre hosszú időre kiadó. Bővebbet Sugár-ut 2. I. cm. 6269
Egy jól tőző mindenes azakáeanS klscgitcképen azonnali belépésre felvétetik. Jelentkeiéa Qulk, Klifatudi-u. 21. 6271
Diót, mákot, tengerit vistonleladók-nak legolcsóbb nepi áron ajánl
Teleion 330
DUKÁSZ FERENC
éptlle la és deaíkükereakedese Magyar-utca 108.
Léc, atukaturnád, tetőpala,
Hajópallógyártás és eladás
Furnér éa enyvezett lemez
Asztalosárugyár
Kész ajtók és ablakok
állandóan raktáron.
iss Talafom 290.
özv. Loter Józsefné szül. 8chuch
Anna ugv a maga, mint leánya Margit térj Vargha Oftóné, vóje Vargha Ottó és kis unokái Ottlka és Mancika
nevében fájdalommal tudatják, hogy szeretett lérj, atya, após, nagyapa es rokon
Loser József
életének 66 tk évében tolyó hó 12-én reggel 4 órakor hoaszss szenvedés után Budapesten az Úrban elhunyt. Drága halottunkat haza hozzuk és
16-án "d u. 4 órakor helyezzük őrök nyugvó helyére a temető halottasházából a családi sírboltba.
Az engesztelő szentmise-áldozat I. hó 17-én d. e. i/i9 órakor less a szent-ferencrendi plébánia-templomban az Egek Urának bemutatvs.
Nagykanizsa, 1928. december 15.
il
Aranyhegyi nl borok.
Araajhegyi rlsllog 1 liter —.761111. Antall Töröl t liter-.66 HU. Aranyhegyi ó-silier 1 liter 1 pengő
szigorúan sári palackokban, tv»g cMrával.
Sáfrán József BSSÜÜtS^S:
Ttlcfon 1 2U. axim.
Telefon -rendeléaeket 5 HUrtfll háiboi ailUltok.
A Nagykanizsai Kaszinó
folyó évi december hó 28 án délelótt fél II órakor tartja ssjat helyiségében
évi reifles közgyűléséi.
amelyre a kaszinó t. taglalt ez tt on meghívja Nagykmizsin, 1928 december hó
14 én- az elnökség
A közgyűlés tárgyai:
1. A válatzlmány évi je\'entéte.
2 A számvlzigáló blzoittág le-lentél e.
3 A költségelőirányzat előterjesztése ét megállapítása.
4. A felvételi é* tagsági dij megállapítása.
5. Az alapazabályok módotllita. 6 Elnök, alelnók, 25 választmányi
tag ét 3 rzámvlzsgáiú bizottsági tag vá aszláta. 7. Esetleget indítványok.*)
\') Indítványok az slspszabátyok 7. (j-a ..... előtt az
*69 értelmében 8 nappal a közgyűlés ~r elnökséghez írásban adandók be.
Szerec. 62 íO
Bajáré takarítónk jó llzetésjel felvétett* Kinizsl-u. 2a I em. 6276
MEGHÍVÓI
Magía- vagy Oaleti flgyektxal ulaiáaok alkalmAval
BUDAPESTEK
• l<zk«IUa»«t>b otthont nrajtja a l«(al9n>0Mbk I.Hfl.l.k m.M.lt > K.l.tl pil«iud«u MuW oldatlvat t,«n,b«n t«*fl
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Bidapett, TOL, Barou-tér 10.
Ml
aoo-\'o angadményt kap
• Inl »m Up aJ6lti<tS{< ot<«ó uoka-irilnkMI, IO<Vg angadményt kap
okti Marni árainkból. (KltSnA kii! konyha.)
S poaagflt megtakarít
■alóüli kOIUSz.t, mart (yatof it|0bat pan alatt a piljrandvairót.
Hálunk otthon érzi magát 111
StaöfwdQ Uaiotfitls, aalfonun cmlSSI Jaflag.
■a|át érdaka
aaaa alónjök totytin, bofy okvaUan alluak Mlii-|o« mag. - Elósatai isobimagrandaKa ajánlatoa. ___SCSI
t
Tóth Viktor m. klr honvédfőszámvevő ugy s saját, mint alulírottak és az összes rokonság nevében mély fájdalommal tudatja, hogy forróo szeretett felesége
Tóth Vikftorné
azAI. Tétfc Rozália
f. hó 15-én életének 48-lk, boldog házasságának 26-tk évében hosazas szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után az Úrban csendesen elhunyt.
Drága halottunk földi maradvi folyó hó 16-án d. u. fél 4 órakor
dványait kor fos-tasházl-
juk a róm. kalh. temető haiotl ból örök nyugalomra helyeste Az engeszielő azeotmiseáidozat a
boldogult lelklűdvéért I. bó 17-én d e. fél 8 órakor lesz a szentfereac-rendiek plébánia-templomiban. Nagykanizsa, 1928. december 15.
Aldáa éa béko poraira 1
ö«v. Tóth Jánoaaé Maaanrta SsaM Pciaocné a> Tóik lallaaaa «a Tóth Anna u.i.ir.i SsaM Viktor savait tla.
7552. B/I92a »zAm.
Árverési hirdetmény
a köztartozások fejében lefoglalt Ingóságoknak as 1923. évi VII. t.-c. 56-58 6-al értelmében eazközlendö nyllvánot eiáryerdéaéról.
A végrehajtási tzenvedó neve: Sör lel Ztigmond tzabó.
Lakáaa: Fóut 5.
Az eltö árveréa helye: Fóut 5.
Az eltó árverés Ideje (nap éa óra): 1928. december 22 én d. e. 9 óra.
A második árvetés helye: Fóut 5.
A második irveréi ideje (tap ét óra): 1929. január 3 in d. e. 9 óra. A lefoglalt Ingóságok megnevezése sommásan, nemenként
1. 1 drb. írógép 40 P
2. 1 dib. Íróasztal 25 P
3. 1 drb. ntgy tükör 60 P
4 1 drb. pínztzekrény 60 P
5 Üzleti berendezés és állványok 800 P
6 42 m. nyersselyem 420 P
7. 6 ra. dublé tzflvet, tzürke 180 P
8. 9 m. dublé-azövei, barna 240 P Összes becsértékben.
Árverést feltételek.
1. Az eltó árverésen az egyes ingóságok csak akkor fognak eladatni, ha a becsértéknek legalább báromnegyed része megígértetik.
2. A második árverésen azonban az ingóságok a becsérték háromnegyedén alul Is, a legtöbbel Igéró-nek mindenesetre eladatnak.
3. A vételár készpénzben azonnal liretendó, vevő által fizetendő a forgalmiadó és az esetleges fényűzési adó is.
Kelt Nagykanlzta, 1928. december hó 10. ntpján.
Lehoczky Lajos s. k. városi vágrehajtó,
di it
1L
Zalai kOzlOny
19*8. dBC—lfcW 16.
A Istenyel klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
3875/tk. 1928. szám.
M üErdetméoy kivonat.
Ozv. Idb. Milel Jánosné szül. Kozárl Máris végrehsjtstónsk II]. Ozv. Mllel Jánosné Simon Vilma által képviselt kiskorú Péter és kiik. Milel János végrehajtást stenvedók ellen Indított végrehajtási telekkönyvi hatóság a végre-.......lér lókekOvete-
Milel Péter és kitk. Milel János v<
ha|tásl árverési - P. 09 fillér leiés és Járulékai behajtása végett a lelenyel klr. Járásbíróság területén levó, Kiscsehi községben fekvő, a a kiscsehi 49. sztjkben 438. hrsz. szólóból végrehajtást azenvedók nevén álló illetőségre 140 P, az u. o. 12]. sztjkvben felvett 76. hrsz. szántóból u a. nevén álló illetőségre 240 P, az u. o. 131. sztjkvben felvett 390. hrsz. szántóból u. a. nevén állo Illetőségre 160 P, az u. o. 160. szt|kvben felveit 322. hrsz. szántóból u. a. nevén álló Illetőségre 35 P, az u. o. 169. sztjkvben felvett 3?l/a. hrsz Ingatlannak u. a. nevéa álló Illetőségre 110 P, az a. o. 170. sztjkvben felvett 174. hrsz. a. foglalt rétnek u. a. Illetőségére 56 P, az u. o. 312. sztjkvben 181. hrsz. a. felvett szántónak u. s. illetőségére 200 P, az u. o. 233. azt|kvben felvett 136. hrsz. rétből u. a. Illetőségére 44 P, a 176. hnz. Illetőségre 175 P, az u. o. 348. sztjkvben 56. hrsz. a. felvett u. a. Illetőségére 190 P. kikiáltási árban elrendelte.
Az árverést 1928. évi december hó 31. napján délelőtt II órakor Kiscsehi községházánál fogják megtartani.
Az árverés alá kertlió Ingatlanokat a kikiáltási ér felénél, Illetve kétharmadánál ala-caoeyabb áron eladni nem lehet.
Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadék-
képea értékpapirosban tenni, vagy a bánatpénznek előlege letétbe helyezéséről kiállított letéti
feltételeket aláírni. (1881 : LX. L-c.
1908 :XL1. t.-c. 21.
a kiküldöttnél le-énznek előlegesen Mról elismervényt a\' kiküldöttnek átadni és az ár-v.rési lelté 147., 150, 170
Az, aki az Ingatlanért a k.kiállási magasabb ígéretet tett, ha többet Igézni aenki sem akar, köteles -nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért száza lákál »■ §•)•
Letenyén, 1928. évi szeptember hó 30. napján.
Dr. Hltzelberger «. k. kir. Jblró.
A kiadmány hiteléül: (Olvashatatlan aláírás)
•W I.UkkSBj.v.ntf
21.8) árnál
ígért ár ugvanaitnyl il 1908 :LXI. L-c.
Magyar Hintető Inda UT.
nagykanizsai fiókja Sagár-ut 4. Telefon 338.
Minden külOn költség vagy portó felszámítása nélkül elhelyez hirdstésskst bármely bel- vagy külföldi lapban, leklámterveket készít, isOvegei.
Pia káli rozást
vállal belyben és vidéken, belvagy külföldön. Nagykanizsa r. t. város mindennemű hirdetési jogának bérlője.
Magyar Film Iroda rt Budapest képviselője.
A Magvar Királyi Belügyminisztérium fordító osztályának felvevő helye. Bármely nyelvről vagy nyelvre fordítást vállal és belügyminisztériummal hitelesíttet
KleUtt rádiókészüléket vásárol,
tekintse meg dúsan felszerelt üzletünket, ahol megtalálhatja a tökéletes rádiógyártmányokat, melyek olcsóságban és minőségben az első belyen állnak. Oyártmányalnk az amerikai „Hammarlund 3\' P. I40-—
„Haznmarlund 4" . 200—
„Sllver 5" . 260"—
.Silver 7" . 480--
detektoros készülékek , 2-50-től Kapható; tl3g
kéllgmann éa Ballada rádióüzeménéi BaiUpast, VI., Aa4ránr-at «. |U> T. 1Z7-W,
nyílik Erzsébet-tér 4. szám alatt.
Álképviselet:
A General Motors Company, Chevrolet, Pontiac, Oakland és Bulck személy- és teherautókat.
Képviseli:
Indián, Zenlth és Dot motorkerékpárokat. W. K. C. — Waffenfabrlk, francia és német női, férfi és versenykerékpárokat, Goodrich gummit, az utak királyát.
Kapható a világhírű Bosch-gyár összes gyártmányai.
Azonkívül kaphatók ugy autókhoz, motorkerékpárokhoz, mint kerékpárokhoz az összes alkatrészek.
Zala—Somogy, esetleg Vasmegyék községeit felkereső
más képviseletekkel Is megbízott, rövidáru kereskedőknél jól bevezetett
körulMpiiiselíit keres
Ádám Károly g
kézimunka és fonál nagykereskedés Budapest, IV., Klgyó-utca 4.
újonnan épült modern
Kiadók f&tött garázsok
külön zárt (Box). Kooslmosás páppsl. Vlrfékrftl ér.eiö kocsik részére kfllOsi fér&halyak vannak fenntanva.
Kisfaludy-utca 7. sz.
(Bojtomál) Telefon: 5-44.
MELCZER JAKAB
flvagkeremkedémében
választhat a legszebb, a legolcsóbb és Ízléses
karácsonyi ajándékokat
Vételkényizer nélkll
megtekinthető a karácsonyi kiállításom.
727-1928. e. h. szám.
Faeladási hirdetmény.
A m. kir. Pöldmlvslésügyi Miniszter Urnák 32.394/1928. VI-4. számú rendelete siapján a kacofakl volt u\'béreses Zslsvármegye Kacorlak község halárában fekvő fáslegelőjükön 437 drb. tölgy, I drb. csertölgy és 1 drb. szlltörzset, melyeknek latOmege:
371 9 m\' I. sszt.-u tölgy szerfárs;
417.9 . II. . . és szil (3.4 m«) szét fára;
194 1 . III. „ . szertára;
106.8 , IV. .
1510.3 . tölgy és cser (13.7 mi) tűzifára;
6.1 . szil, tűzifára
litási időtartam mellett, Kacorlak községbfzánái 1928. évi december hó 28. napján d. e. 9 órakor tartatidő zárt írásbeli ajánlatokkal egybekötött
összesen: 2607 m* fatömegre becsülteleti, 42000 pengő
kikiáltási ár és 1930. ét március hó 31-lg lerjedö kihasználási és elszál-
égbi \' zárt
nyílt szóbeli árverésen tövön fognak négy tételben eladni Bánatpénz a kikiáltási ár B<>/0.a pedig: az I. léidnél 615 P.
II. „ 650 ,
III. . 760 .
IV. , 1310 .
Zárt Írásbeli sjánlatok az árverésre kliüzött időponiig nyújtandók be a kacorlak! volt urbéreiek elnökénél. Kacorlakon. Uióajánlalok figyelembe nem vétetnek. Részletes árverési és szerződési feltételek a kscorlaki v. úrbéresek elnökénél és a hivatalos óták alatt a nagykanizsai m. kir. erdő-hivatalnál megtekinthetők.
Nígykanissa, 1928. évi december hó 13-án.
PFAFf varrógépen dolgozom Kait karácsoaykor vette édesapám, Minden sztlónek ajáalom őröm rajta • minkám.
•O havi réaslatflaatéare la,
kizárólag
BRA19DL SÁNDOR ÉS FIA
cégnél kaphátó
Deák tér 2. a felsötemplomnál.
Atlantié aíjmaataa hlmaéaoktatáa I I I
m
M. kir. Erdöhivatal,
Hirsch és Szegő
Nagykanizsa
— Telefon 79. —
uj üzlethelyisége:
a volt Schwarz és Tauber féle
üzlet, a nagytőzsde melleit, *
Oyárl lerakat;
zsák, ponyva, zsineg, kőtél, lópokróc, vetőmag, műtrágya.
A nagykanizsai klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hetóeég.
6060/1928. tk. szám.
Inétól MftiéiHM.
Stoll Jánosné nagykanizsai lakós végre-hajtatőnak Krisztián Ferenc áe neje si Illetett Plánder Mária Klskaeizsa, Nagvrác-utca 37. szám végrebaJUst szenvedő ellen Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság s végrehajtásiárverést 12 P. 80 f. tőkekövetelés, ennek 1029. évi nov. hó 1 napjától Járó 18o o kamata 3 V. 60 ftll. eddig megállapított per- ás végrehajtási és | sz árverési kérvényért ezúttal megállapított 6 P. 40 fill. költség és Járulékai behajtása végeit a nagykanizsai klr. Járásbíróság területén Ievő, Nagykanizsa r. t. városban fekvő s s nagykanizsai 1825. sztjkvben 8622/b. hrsz. a. Ioglalt a.végrehajtást szenvedők nevén álló Ingatlanra ház kerttel Ktsksnizsán 4000 pengő kikiáltási árban elrendelte.
Az árverést 1928. évi december bó 31.
napján délelőtt 10 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében (Igazaág-ügyl palota 8. ajtó) fogják megtartani.
Az árverés alá kerülő Ingatlan a kikiáltást
ár felénél alacsonyabb áron nem adható el.
Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár tOWs-ét kész pénzben, vagy az 1881 : LX t. c. 42 § ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpaplrosban kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előleges blról leiétbe helyezéséről kiállított elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket tdálrnl. (1881 : LX. t. c. 147., 150., 170. §§., 1908: KÜ. t c. 21, 6.1 Aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál
magasabb ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megáilapitof
bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1928 ?XLI. 1. c.
29- §•)
Nagykanizsa, 1928. évi november hó U napján.
A kiadmány MteláSI; Horváth s.k. Mlkó s. k.
ktr. |t>k«. Inxjirtti.it,
1921. december 16.
ZALAI KÖZLÖNY
U.
Ha savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vizzel, mely a legsavanyubb bort Is kellemes Itallá varázsolja.
Kapható mindenütt I
Főraktár:
IÉ1 Hü.
Király-utca 21.
Férfi és női
KALAPOK
(HOckel, (JyUktts, Hatban, Damask) férfi és nM
SAPKÁK
azaliag, tomp, gyászfátyol
nagy raktára. Átalakításokat vállalunk.
OYENES ÉS VIDA
mt Alsótemplom mellen.
Mayer Klotild Utóda
VAROA NÁNDOR
gfcmoi«, «|jrt)iitllá, mhafttif villsliU
■ aaombcthalyl otii. I.atkliimiao. uao/ércmmd kHom.w.
NAGYKANIZSA
Kazluczyu. 8. Ilunyadl-u. 19.
Mos, fest, tisztit, plisséroz.
Szétfejtett kabátok festéae már 6 pengőtöL
Háztartási fehérnemDtk I* goKsdMan __■ a tt
Tűzifáé! szén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
áaaika, épflíerfa, m*tt, nbihI ét egyéb építkezési anyag k«r«k«<Ms«
Nagykanizsa, Király-utca 4.
Telefon: 120.
Kartellen IMI
rí.
Első Balatonparti Mészgyár
a termelést keszthelyi gyártelepén megkezdte. Elsőrendű minőségű
meszet
szállít a legnagyobb mennyiségben bármelyik állomásra. Ajánlat:\' tol készséggel szolgál a
Mészgyár vezetősége Keszthely
Telefon 60 szám tm
1ÍAD BŐRÖKET
nyul, róka, gdrény, mókus,
nyeit ét vidrát, Aiyttllai, vasat, fémet ilb. a legmagasabb napi árban váaárol
btiéi 1.1& rui láemraíA,
Erzsébet királyné-tér 15. ttám. __WM
(föniinenlal
Kizárólagos képviselők:
Nagykanizsa
Deák-tér 2. Telefon 3-22.
minőségben és tartósságban telfllmnlhatatlan 1

- Kertimagvak. Gazdasági magvak.
Madárelerfégek:
Vegyes mtdáreleség, kendermag, hámozottzab, fénymag, édesrepce.
MQtrágyák:
Szuper fotzfá*, kálisó, mésznltrogéii, ciilefsalétrom stb. stb. „Siilus" nővénytápsd.
Gyömölcsfa-karbollneum:
Endi. Dendrin, Solbar stb. Növényvédőszerek.
Kicsinyben ét nagyban tatplatók:
OISZÁS JÓZSEF n^nMMa
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
A bíróság mellett, mi Ttkloa: 130.
Űzlethíz bérbeadás!
Hahót (Zala m.) nagyközségben 60 év óta fennálló lómeneéeltl «■•-, ffl-szsp., rtfUaüzM teljes üzleti berrndezétael, szép kétszobás lakással, nsgy gabona- és detzkaraklárak-kil, pincével január l ére bérbeadó. Továbbá keresek egy nagyosa-ládu vlnoallórt szólöm megmunkálására. Bővebb felvilágosítást ad:
616S
Grflnfeld Adolf
Nagykanizsa, Magyar-utca 25.
aladdin
lámpák
és sz összes alkatrészek klzápAlagos lerakata
MELCZER JAKAB
üvsgksreakedése
Nagykanizsa, Kazinczy-utca I.
trta
budapesti festőgyár képviselete
tisztit, lest, pllsslroz,
gallérok, kézelők, fehérneműik
legszebb tisztitása.
Harisnya szemfelszedés, fejelés,
úgyszintén ágytoll hófehérre való tisztítása.
Elvállalunk garancia melleit bőrkabátok, bőrruhák, bőröndök aktatáskák, cipők, kalapok atb. festését. Elhasznált, lekopott bőrkabátját ujjá varázsoljuk és vízmentessé tesszük
Csengery-ut 5. szám alatt ■ ——■W
íuo
MDOOPOBOZaA*
MÉLHUlbZHCTETLC<«.
Reklám és kosara*
naptárak
nagy választékban, olcsó árakon kaphatók
FISCHEL FÖLÖP FIAI
kSnyvktraakadátében iim
NAOYKANIZSÁN.
varrógép
ntvALT JÓ wiMOstcBtw
———^st, BINQtRVARRÓQÍP
N i 1 Z V 1 NVTÁHJAS ÁQ
FIÓKÜZLETE: ■MYKJMUZSJI, ró-UT I
és
Bili
Kfinyvnyomda # Nagykanizsa • KBnywkStósxet a „Zalai KfizISny" politikai napilap kiadóhivatala
Készítünk:

Gyártunk i
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, műveket, meghívókat, eljegyzési és esketésí értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat.
üzleti könyvekei, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat stb. eUőrangu kivitelben és a legolcsóbb árakon.
Nyomdahelyiség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
10
ZALAI KÖZLÖNY
1928 december 16.
Győződjék meg róla személyesen, hogy minden szobabútornál 1-től 4 millió K.-t takarít meg, ha bútorait a Dunántul legnagyobb áruházaiban vásárolja. :: Példátlan nagy választék, garantált elsőrangú minőség, állandóan a legújabb divat után igazodó modern és ízléses kivitele.
Ezenkiuül minöen
részletfizetés esetén is készpénzárban számítunk és díjmentesen szállítunk bármilyen állomásra! 4 tői 16 hónapig terjedő fizetési kedvezményt nyujtunk. — Látogasson meg bennünket és győződjék meg róla saját, jól felfogott érdekében.
KOPSTEIN
bútoráruházai
SZOMBATHELY és SOPRON
KAszegi-utoa 5. (üzlet az udvarban).
Telefon 426.
Várkerület 62.
Telefon 339.
is I8Ö7-BEN.
88. évfolyam, 286 azim
Nagykanizsa, 1928. december 18 kedd
Ara 14 mér
POLITIKAI NAPILAP
| ■ f .»! i"V. J1
PeleMe sxertaaziA: BvWrtta Lajoa
Egyengetik a magyar gabona útját a külföldre
Létrejött a gabonára vonatkozó tarlfálls kedvezmények egységes megoldása
Budapett, december 17 (Éjszakai rádiójelentés) Ma délután Bad János közgaidssáfl miniszter elnöklete alatt értekei let volt a ga-booa export a gyében. Az értekezleten melyen az érdekeltek behatóan megvitatták a gabona export Qgyét, arra a megállapításra jutottak, hogy tari-tálls kedvezmények adáaa nélkül ezt a kérdést niegoldanl nem lehet. Kü-
lönösen áll ez a Németorsiágbs, Auutrtába ét Ctabaslováklába szálli-tandó gabonára. Arra nézve, bogv milyen tarlfálii kedveiményaket kell adni, ai érdekeltek és ai államvasutak közölt teljes megegyezés jött létre.
Bud János közgazdasági miniszter hsngsulyozta, bogy a megegyezés eredménye milyen nsgy érdeme H*r-
mann Miksa kere»k«delml miniszternek és a Migyar Államvasutak vezetőségének, akik messzemenő belátásul és áldozatos késisággel hozzájárultak a szállítási tarifa mérsékléséhez. Ilyenformán létrejött a gabonára vonatkozó tarifakedvezmények egységes megoldáss, ami a legrövidebb időn belől életbe lép.
A pápa, a spanyol király és Brland közvetít a két délamerikai állam között a béke érdekében
Félő, hogy a többi állam Is besodródik a háborúba — Elkeseredett harcok folynak a bolíviai és paraguayi csapatok között — Repülők bombázzák a városokat
Afganiaztánban Amannullah királynak éa «e*eaégének egy er&dbe kellett
Newyork, december 17 Boüvla és Paraguay között kitört s háború. A bolíviai csápítok táma-dáaba mentek át, benyomultak a Qran Chacho területre és elfoglalták Boguaon erődöl. A győzelem híre nagy lelkesedést keltett Paxban. A lakosság 30 000 főnyi tömege az elnöki palota elé vonult és (Öntetett a háború mellett.
Nagy hadlszállltmányok érkeztek Bolíviának Sanler-Fé, december 17. Bolivls számára nagy hadlizállitmáuyokmentek át a városon, köztdk több német gyártmányú repülőgép. Az argentínai kormány ezeket a szállítmányokat nem tartóztatta fel, de fontolóra veszi, vájjon semlegességével Összeegyeztethető e, ha további hgdlazállllmányok utjukat Argentínán keresztül vinnék.
Paraguay általános mozgósítást rendelt el London, december 17. A paraguayi városokból jelenlik, hogy a paraguay i kormány elrendelte itz általános mozgósítást.
Visszafoglalt paraguayi erőd
Assunblon, december 17. Egy paraguayi lovasosztag nyolcórás harc után visszafoglalta a Lopez tábornokról elnevezett erődítményt. Bolívia részéről két tiazt és több katona, nsjg Paraguay lészéről egy hadnagy és 11 katona esett el.
Repülők bombázzák a városokat
London, december 17. A Gran Chaco területén nagy harcok dúlnak. Bolíviai repaiögépekröl <0bb városra bombákat dobtak, igy Bahua Nsgro városát erősen bombázták. Bolíviában az egász fegyverblró férfi lakosságot mozgósították.
menekülni a felkelttk
Százhúsz halott...
La Pax, december 17. A hadügy-mlnisster által kiadott Jelentés szerint s parsgusy határon véres összs-fltközésekre került sor, melvekben száz pzrsgusyl és husi bolíviai katona esett el.
Paraguay csapatai visszavonultak
London, december 17. A paraguayi csspatok kiürítették a Valots éa Re-verete erődöket és visszavonultak a lövédetml vonalra, miután csekély létszámuk miatt nem tudják állni a harcot.
A pápi Intervenciója a béke érdekében
London, december 17. Hivatalos körökben elterjedt a hír, hogy a Szentatya felhívta Bolíviait Paraguay kormányát a viszály békéa utón való elintézésére.
Brland ujabb távirata a két államhoz
Genf, december 17. Brland vasárnap ette a népszövetség főtitkári hivatala utján ké* ujsbb táviratot menesztett a két délamerikai államhoz, amelyben arra utal, hogy a fegyveres beavatkozás a békét felfordulással fenyegeti és óva inti Bolíviát a további támadástól éa felhívja, hogy tegyen meg mindent a fegyveres ellenségeskedés megszüntetésére, mint a népszövetség tag|a. Ugyanlly távirat ment a paraguay kormányhoz.
Egész Délamerika lángbabomlása fenyeget?
Pár Is, dec. 17. (Éjszaka! rádió-jeleníts) á* Intranzlgeant Írja: A Bolívia és Paraguay között felmerült háborús konfllktua eliminálásának már négy közvetítője vsn. Hlr szerint XIII. Alfonz spanyol király is akar a két állam kőzött közvetíteni. Egv másik verzió arról lud, hogy a pápa a Rómában székelő bolíviai
pápai aunciuat bízta meg, hogy a két kormány között keressen módot az ellentélek kiküszöbölésére. Brland maga változatlanul dolgozik és szervezi s népszövetség rendkívüli ülésének összehívását, hs a konfliktus nem ér véget msgától.
A népszövetségnek, — mint szt a La Temps közli. — igen nehéz a helyzete, mert Washington féltékenyen ügyel arra, hogy ne engedjen semmit közel, ami európai kezdeményezés.
Argentlnla — hlr szerint — nyíltan állást foglalt Bolívia mellett és ez azzal fenyeget, hogy egész Délamerika lángbaborul.
Tény, hogy igen tok hadianyag jön Európából Bolívia számára és mind Argentínán keresztül. Igy legutóbb négy német hadirepülőgép érkezett. Chile viszont Paraguay mellett foglalt állást és ha Argentina a másik oldalon be fog avatkozni, akkor Chile sem fog késlekedni.
Afganisztánban rendkívül komolyra fordult a helyzet
Pár Is, dec. 17. (Éjszakai rádiójelenlés) Az Afganisztánból érkezett jelentések a helyzetet igen súlyosnak mod|ák. A felkelők, akik Amannullah király modernizáló törekvései miatt lázadoznak, több fontos erődöt hitalmukba kerítettek. Hir sterini a király és a királyné is egy erődítménybe volt kénvte\'en menekülni, mivel s hadsereg is ellenük fordult.
György angol király javulása tartós
London, dec. 17. (Éjszakai rádió-jelentés) Déli 1 órakor kiadott hivatalos jelenlés azt mondja, hogy Oyörgy király javuláta tartóa jellegű.
Megkezdődött a magyar-román delegáció tárgyalása Abbáziában
Abbazia, december 17
A magyar-román delegáció vasárnap délután 4 órakor ÜK öaisa a magyar delegáció szállásán. StUrinyl Jóssal báró üdvözölte előbb a román delegátusokat, ma|d azok nevében Langra-Rascanu követ válaszolt. — Mindkét delegáció vuetó|e hangsúlyozta, hogy az optánsügy elintézése elő fogja segíteni Magyarország ás Románia vitzonyántk kívánatos javulását. Kiemelte továbbá, hogy a tárgyalásból ki vsnnak zárva a kér-cl é« elvi részei és s Jogviták. Majd Szterényl báró átnyújtotta a magyar-román döntőbíróság előtt folyamatban levő és jslen tárgyalások anyagát képező perek jegysékét.
Ai első érdemleges tárgyalást hétfőn délután 4 órára tűzték kl. At unnepies megnyitás után Szterényl báró a delegációk tagjait teán látta vtndégül.
Moszkvában börtön jár a karácsonyfáért
Moszkva népe kenyér nélkül marad az ünnepekre
Pirii, december 17
(Éjszakai rddU/elentés) A La Temps érdekes hírt közöl Moszkvából érkezett jelentések alapján. Arról van szó, bogy a kereskedelmi népbiztos Moszkvában börtön büntetés, terhe mellett kitiltotta a kereskedésekből a karácsonyfákat, diszeket és játékokat.
Az a hir van elterjedve a lakosság között és érthető Izgslmst kelt, hogy s karácsonyi ünnepekre kenyér nélkül marad Moszkva. Emiatt ma már valóságos ostromot intéztek s pékek és lisztkereskedök ellen és mint egykor s háború alatt, ugy állnak sorba most is sz üzletek előtt.
Az elvált asszony bosszúja
Késre került egy régi gyilkol
Budapett, december 17 i
Wallenstein Ödönné egy pincér, elvált felesége névtelen feljelentést lelt volt férje ellen, gyilkosság miatt^ A nyomozás csakhamar kiderítette*, hogy Wallensteinné Igazat irt Wallenstein volt az, aki 1919 ben a Rombich-u\'cábao fivérével, Wall#n. stein Manó nyomdásszal és Tóth Lajos fodrásszsl megfojtották Brandl Izidor 19 éves Kis Etel nevű cseléd- \' jél és a- nyomdász két gyermekét sulyossn összeszurkálták, majd a lakást kirsbolták. Mindhármukat örK zetbe vették. Az a gyanú merült fel., ellenük, hogy más sulyos büotéa*.. is terheli lelsilsmeretükei y
Zafavármagye iparossága a Kéz-mdves Kamara mellett döntött
A mai Iparosproblémák a Zalamegyei Ipartestületek Szövetsége keszthelyi választmányi 0lésén — Távirat a miniszterelnökhöz és a kereskedelmi miniszterhez

íasa jgoagüg jg,
Keszthely, december 17 (Saját tudósítónktól) Vasárnap délelőtt tartotta meg választmányi ölését a Zalamegyei fpirtestüleiek Szövetség* s keszthelyi Iparoskörben, amelyen részt vett Relschl Klhárd országgyűlési képviselő Is, Keszthely várost dr. Qdrdonyl Lajos elöljáró képviselte. Ott láttuk a nagykanizsaiakon Urfll Zalaegerszeg, Sümeg, Keszthely, Tspolcs, Balatonfüred, Letenye, Zilsapáti, Pacss, Zalaszent-gró», stb. stb. iparosságának kiküldötteit.
MtltUr Károly a keszthelyi Ipar-testükt elnöke meleg szavakban űd-vözölte Zala Iparosságáask képvise-lölt, majd
Bazsó józset szövetségi elnök mondott bosazabb megnyitó Jbeszédet, rámutatván a magyar iparosság vigasztalatlan helyzetére, melyet senki sem akar észrevenni, pedig az Iparosság segítése és talpraáltitása nemzeti és országos érdek. Ai iparosság ls közönyös sajál dolgai iráni Ai egységes ipi-rosfront szükségességét hangoztatta.
Samu Ltjos ezután beterjesztette részletes főtitkári jelentését. Msjd az
Országos Kézműves Kamara kérdésének megtárgyalása következett Bazsó József elnök történeti visszapillantást vetett a kérdésre, Ismertette az előzményeket, az lOKSt siaapét az (pirosság küzdelmében.
Bz — úgymond — nem támogatni, de fojtogatni akarja az Iparosságot
Az Országos Kézműves Testület bem az öesziparosság alapítása — folytatja, — mert
ax alakuló ülésre csak azokat engedték be, akik előre bejelentették, hogy csatla-
Nem kell és nincs szűkség az
Iparosság uj megterhelésére. Országos Kézműves Kamara kelt, erre van szüksége s magyar Iparosságnak ka céljait el akarja érni.
A tárgyhoz ezután hozzászóltak: Landi Ferenc (Pacss), Wetsz Sándor (Zalaszentgrót), Jády Károly és Kakas Ágoston (Zalaegerszeg), Boa József (Lstenyt), Both József (Sümeg),
| Keszler Aladár (Tapolca), Csemba Gyula (Bslatonfflred), Melsler Károly (Keszthely/ Horváth József (Zalaapáti), Samu Lajos (Nagykanlzaa, akik mind a Kézműves Kamara mellett foglaltak állást.
A szövetségi választmány ezután a következő
határozatot
hozta:
.Zalavármegyei Ipartestületek kö-vetsegének központi választmányi ülése egyhangúlag kimondja, hogy a Kereskedelmi ás Iparkamarák jogkörének érintése nélkül tör hetet lenül ragaszkodik az Országos Kézműves Kamara Intézményének felállításához, egyben uz Ipaicaegység megbontásának vádjával lUetl, azon alakulatot, amely az Iparosérdekek szolgálatára hivatott Kézműves Kamara Intézményét elgáncsolni Iparkodik".
Majd üdvözlő táviratot küldtek Bethlen István gróf miniszterelnökhöz, Hermann Miksa kereskedelmi miniszterhez, az IPOSz hoz és Früh-wlrlh Mátyás országgyűlési képviselőhöz melyekben legteljesebb bizalmukról biztosítják Zala Iparossága nevében és kérik a Kézműves
Kamaráról azóló törvényjavaslat haladéktalan benyuj\'ását.
Majd tárgyalás alá kerüllek a ta-noncszerzódés és segédilevél kiállítási dijának megállapítása, a beteg-tegélyző viszásságai, a vármegyei épitési szabályrendelet hiányai, stb., melyeknél élénk eszmecsere és hozzászólás történt.
Jády Károly (Zslaegerszeg) ezután szóvá lette a jogosulatlan megren-delésgyajtók és házalók, úgymint a vásár ügy rendelésének kérdését. Mindkét ügyben a törvényhatósághoz fordulnsk.
A hévízi Iparos-üdülőház ügyében Meizler Károly (Keszthely) emelt szót. Nyolc tagu bizottság alskult, mely az lparos-űdűlöház tervét kifogta dolgozni.
Elhatározta a választmány, bogy megalakítják a Vármegyei Bőripari Szakosztályt Nagykanizsán.
Bazsó Józsaf elnök alkalmas Időben xalavármegyei Iparoskongresszas összehívását javasoi|s, mely alkalomkor meghívnák a dunántull vármegyék izövetségeinek elnökeit ia.
A szövetségi válasitmány legközelebb Tapolcán fogja ülését meg-laitanL
Majd társasebéd volt, amelyen Bazsó József szövetségi elnök, Re-gensperger Ferenc, dr. Oirdonyl Latos, Ndray Andor, Landi Ferenc és még többm szólaltak fel.
A megvadult lovak elragadták a szekeret, melyről leesett egy fiatal asszony és súlyosan megsérült
Sormás és Becsehely között történt a szerencsétlenség — Az asszonyt súlyos sérülésével egy letenyei bér autós hozta be Nagykauilzsára Nagykanizsa, december 17 Vasárnap délután súlyos szerencsétlenséget okoztak a megvadult lovak, melyek a Becsehely felé vazeő országúton elragadták a szekerei. A súlyosan sérült Borbás Józsefeié, született Horváth Erzsébet 33 éves galamboki asszonyt a kórházban ápolják.
A szerencsétlenség ugy történt, hogy Borbásné Oilambokról Nagykanizsán keresztül vasárnap délután hazafelé Igyekezett falulába Becse-helyre. Lakatos becsehelyl tejkeres-kedö kocsija vette fel az asszonyt Nagykanizsán és simán halsdtak Sormáson keresztül. Mikor a Becse-hely előtti ksnysrodókhoz érlek a síkos ut miatt a kocsis egész az
utszétére vette a lovakat. Egysterre —■
az állatok valamitől megvadultak és elragtdták a szekeret, melyről Borbásné oly szerencsétlenül zuhant az úttestre,, hogy jobb alsó lábszára a szó azoros értelmében ketté törött. A kocsis még azután mintegy kilométernyire tudta csak a lovakat megfékezni. Az uszony\' pedig rettenetesen szenvedvs az úttestről az árokba vonszolta magái, majd a nemsokára odaérkező Dravecz István letenyei bérautótulajdonost megkérte, aki a véres, fálájuli asszonyt nagy előzékenységgel, noha kocsija tele volt utasokkal, behozta a nagykanizsai kórházba.
A kórházban az orvosok konstatálták, hogy Borbáiné sérülése rendkívül súlyos és löbb hónapot fog Igénybe venni s gyógyulás. A rend-
■nn
őrség is kihallgatta az asszonyt éa
ezt a jegyzőkönyvet megküldik az illetékes csendőrségnek, mely megállapítja, hogy ki vagy mi okozts a szerencsétlenséget. ,
Borbásné Oalambokoa lakó férjét és Becsehelyen Iskó szüleit még vasárnap este értesítették a tragikus bsleseüöl, mely látogatásnak Indult és a kórházban végződött
Kicsinyek és nagyok
a népkonyha asztalánál
Nagykanlzaa, december 17
Most ballag még csak a harangozó s korhadt lépcsőkön föl a toronyba, hogy megkondítsa s déli harangszót, de 52 apróság a Missziós ház elóter-mében elhelyezett dedó-siztslok körül már feszengő rendben szorongatja a kanilat és — vár.
A jó nővér lskstot vezényel a szájra, amikor a azerkesaló bécsit körűi-dongja a zajos érdeklődés, a mókás kedvű bácsi azoobaa maga ls letelepszik a picike padra és egy pár kedves pillanatra elveszili magában ai újságírói, visaza ketűl s zsebbea ceruu, a blokk és csakis apa marad, — az apa, aki az 52 közül olyan soknak hiányzik és még emlékben ten marad meg, mire felnőnek.
A pöttömnyi Molnár Pista, az egyik favorit, ismeri már ezt a bécsit, hát odsálit elibe és eltzsvslja, hogy ms)d amikor a generális lesz... Ma még alig 4 éves, tehát — lebet.
Aztán mindegyik szavalni szeretőt. Csudálatosan zengő bongó «nlMk peregnek a csöpp ajkakról...
Érdekes... a fiukat hívni InH, akkor szavalnak. A leányok versengenek, hogy melyik azavalhaison, Hűvelyknjjnyiak, pöszék, asztalig se
érők, leányok, — nők. Aranyosak. *
A Missziósház kis déli csengetyű-szava pillanat alatt csendet taraart. A nővérek kezdik és 52 kis szá| duruzsolja velük az Urangyalát.
Az egyik komoly, ráncba szedett* arcocskákkal, Iny-csiklsndó reményeket táncoltat a homlokán. A másik spró, vigyázott köhécseléssel, az ajtó (elé pislog, a leves párolgó aaaga felé leskel. A harmadik buacutkodó összepislog ássál a vizavéjára feledkezik. A negyedik az idegen bácsi szaladó ceruzáján bámészkodik el.., Azon s ceruzán, smelyik egy pillanatra összerezzenik, mikor 52 Ida
Szenzációs olcsó
meg-kezdődött
KARACSONYIVASAR
KISFALUDI ÉS KRAUSZ cégnél, NAGYKANIZSÁN.
Az év folyamán felgyűl emlett rengeteg mennylségfl selyem, szövet, bársony, pargett, vászon, mosó stb.
MARADÉKOKAT
soha eddig nem létezett olcsó árakon árusítjuk.
Siessen, mlg a készlet tart!
EAIA1 KOCLOWT
1S23. dgggbg 1&_
nijról száll:
... mo»! éi halálunk óráján ...
Halál... Mikor a kicii fiamat imádkozni tanítottuk, ez a nó mindannyiszor végigvágott raj unk valami jeget borzadáal.
AzUn pár perc csend. Amíg behozzák a párolgó lábast.
Újból szavalát.
Szegény kis verébről szaval az egyik, amelyet szánni kell, mert fázik a havas báztetón ... Ét olyan meggyőződéssel deklamálja, mim ha oltboo, amikor esle becsukódik a napkőzi otthon ij aja, meleg szoba, meleg étel Várni...
A szorgos nővérek hozzák végre a nagy lábas!. Oiszekoccannak a kis zománcos tányérok és egyszerre csak csend van .lakat* nélkdl, intő szó nélkfll... Eszik a kis hadsereg. A szemlélőnek nincs más dolgs, csak irigyelni. De Bem ludna egyebet csinálni akárhány dollár-mllllomos sem.
Akinek kiflrfllt az öblös lányéra, viszi ujri.
Az egyik kia siöszke leány hízelkedve elkapja a kezemet:
— Én máj ennyiszej téjlem I — és mutatja a kis ujjain — négyszer.
Meg Is kérdem hamarjában:
— No, kl kért háromszor?
Ma|dnem minden második kéz felemelkedik.
— Kl kért négyszer ?
Erre már csak 4—5 a jelen:kező. Többnyire leányok.
Hogy kétszer kl kért, azt tapasztalataim alapján feleslegesnek tartottam kérdezni.

Ugyanekkor künn, a napköii otthon délidöre szerepel cserélt rjta|a is egymásután nyi\'ik csukódik. A népkonyhára jönnek a nagyok ... legtöbbje fáradt öreg. Viszik haza az 1-2-3 adag meleg ebédet.
A Vida néni, 89 évet. Külön kap hárafaleát it estére.
— Feiruár 4-én leszek 89 — mondja — de nem akarom megérni. Majd csak a |ó Isten...
Nagyon köhög az egyik öreg, barázdás atcu magyar. Porokai kap a nővértől. Egy kit sárgacukor it akad a zseb feoekén.
— Három éve bennem a nyavalya, — mondji — pedig minden ette felpúpozom a fcjam alatt a vánkos\', mégis egész éccaka kínoz ...
Sorba jönnek — 57 en. Alig van köztük, aki nem beteg. A nővérek mindnek tudják baját-panaszát ét kérdik, vigasztalják őket, amig a szatyorba kerfll az ebéd.
— Tizenhat pengőt keres az uram
egy héten. Ölödmagamri. Most aztán beteg az ls. Három hete pitikán él...
Három négyszer ürül kl a 35 literes lábas egy délben.
Az egyik ott eszi meg az ebédjét. 56 éves férfi. Egyedülálló. A múltról nem tzlvettn betzél. Nem It bántjuk azt. Ma dolgos ember — szeretne lenni.
— Djlgozom én uram, akármit. Vágnék fit Is I A mlndennvf^m lenne meg, a hátamon it hsgynék fát vágni, de nincs sehol semmi... niphotz-szat járom a várost párpengös munkáért... akármiért... Nltca.
Sralmatöreket látok a télikabátja* gallérján. Kérdem, hol lakik.
— A majorban, az itfállóban kaptam helyet é|tzakára.
Kérdem, hol vactorázlk?
— Egy bélen 6—8 pengő, amit meg tudok keresni. Hit nem etzem vacsorál. Néha azért akad... Rtggel meg ugylt kibírom délig, mlg III kapok egy tál meleg ételt.
Ennek az embernek ez a tál meleg étel az élete. Ez a tányér étet az életének fizikai fenntartója ét ez a bázita az erkölcsi életének it. Ez az ember, ka nem kapná ezt a tál ételt, ében putitnlna az ároktzélen valahol. Vagy lopna.
Éi ha lopna, én nem tudnám megbüntetni érte. (bl)
— Mit vegyen karácsonyra, hogy nagy örömet szerezzen családjának? Egy jó rádiókészüléket. Forduljon bizalommal Szabó Antal Üzletéhez, telefon 91. szám.
NELCZER JAKAB
dvagkereakedóaében
választhat a legszebb, a legolcsóbb és ízléses
karácsonyi ajándékokat
Vételkényizer nélkül
megtekinthető a karácsonyi kiállításom.
NAPI HÍREK
NAPIRZND
December 18, kedd
Római katolikus: Orácián. Protest: Auguszta. Izraelita: Teb. hó 5. Nap kel reggel 7 óra 44 perckor,
avtwsxlk d él u ti n 16 óta 10 perckor. •
Városi mozgó. „A neveló ember*, Conrad Veldt nagysikerű filmje.
A fdggókfflosfin miatt
aákáaj napra alhalaaatódaH a várnai kSagyBUa
Nagykanizsa, december 17
Jeleztük, hogy dr. Sabjdn Oyula polgármester hétfőre vagy keddra hívja östze a várót képvitelöleslű-tetét, több fontot ügy letárgyalására. Időközben azonbtn a polgármesternek a függő kölcsön ügyében — annak feltételeit illetőleg — nem sikerült végleg megállapodnia a buda-psstl pénzintézettel, ugy, hogy lo-tábbi tárgyalások szükségesek, amiért la a mára tervezett városi közgyűlés néhány napra halasztást szenvedett. _
— .A betű az ember életében* elmen tartotta meg Kelemen Ferenc, az Irodalmi sa Művészeti Kör tára-elnöke, az idei szezonnyitó llceális előadást. A városháza dlaztermét megtöltő közönség ennél lanultágo-tabb, az Ismeretterjesztés tulajdonképe nl céljának megfelelőbb, érdekesebb és élvezetesebb előadást keveset hallott, mint Kelemen Ferenc előadása voll Nagy gonddal összeállítóit, történelmi messzeségekbe visszanyúló, a mai napokig Ívelő tanulmányában végigvezette hallgatóit a betű, az lrát, a sajtó, a könyv, a nyomtalál és végűi az olvasás világának fejlődési lényein ét tanutai-galn. Az előadás megkezdése előtt dr. Tholway Zsigmond, az Irodalmi és Művészeti Kör elnöke keretetlen szavakkal megnyitotta a llceális-sorozatot. Az énekszámokat Lehrmann Ferenc karnagy vezetésével a kitűnően fejlődő Rendőrdalárda ad la.
— Halálozás. Öív. Kukuljevtcz Józstfné hosszas szenvedés után Ctertzegen 75 évet korában elhunyt. Fis, dt. Kukuljevtcz József akadémiai tanár gyászolja.
— Képeit, gobelelnt, kézimunkált olctóo, gyönyörűen kívánsága azerint bekeretezi Melczer üvegkereskedő, Kazinczy-utca.
— Konyak Ictzállitottárban Krausz Nindornál; Vio liter 3 50, 3»/to liter 2 20 p;ngö.

■üHztotl
ás
klnnji
Kapható i Minden jobb ezakdzIetlMa.
Szegények karácsonya
Nagykanizsa, december 17
Az a sok ember, akt Jólérezte magát a karácsonyi vásáron, most vasárnap délután lett volna csak Igazán hálát a Ktretzfény Jótékony Nőegyletnek a pompás mulataágéit, mert itt adatolt volna látnia, bogy az a sok jókedv, a jószlvvel elguri-tott sok apróbb-nagyobb garaa mind-mind a szegények lelkében változott karácsonyi örömökké, Így tehát a vásár közönsége nem csak taóra-kozott, hanem a legnemesebb szociális erényt is gyakorolta: — a Jótékonyság, a nyomor- enyWtés oltárán áldozott.
A Keresztény Jótékony Nőegylet ki osztási ünnepélye vasárnap délután volt a Polgári Egyletben. A szegények százai szorongtak a meny-nyezetig érő karácsonyfa alatt, melynek gyertyácskál apró fényeikkel a jóságnak a aőegyletl hölgyek szivemélyén elrejtett drágakövet! csillogtatták meg.
A reálgimnázium! énekkar szépen összetanult karácsonyi énekei ét dr. Kerkay József szivekhez talált ünnepi beszéde után egy kislány a tokszáz szegény közül megköszönte a jó emberek tok adományéi, öiz-szeten 77 család kapott élelmisser-segélyt, 200 gyermek kapott cipőt, ruhát ét kedden délután 50 család kap még tüzelői.
A számok az újságíró tolla helyett la beszélnek ..
— Karácsonyi pásztorjáték. A
Rozgonyi-utcai elemi takola tantestülete rendezésében az iskolai növendékek rendkívül sikerült pásztorjátékot adtak elő vasárnap délután A pásztor megtérése elmen. A termet teljesen betöltötte a nagyszámú közönség, amely meghatottan nézte végig a vallásos és hazafias tendenciájú bá|oa előadáti és gyönyörködött a kicsinyek kedves szereplésében. A szereplők közül különösen kitűntek ügyességükkel: Tólh Mária, Kállai Erztike, Csákányi Manyika, Német György, Hajmáti Lajos, Oruttd János, Krotnpacher Qftza, Lukács Miklós, Tólh BSIa, Krátky Tibor, Dadovtcz Gizi, Váradi Mária, Flló Oyula,
Karácsonyi ajándékul Miltényi cipőt vegyen
Faezeges gyermekcipők Női fülöt fél...... 16 pengő ét feljebb Fekete egésztzáru posztó, csatlós oipft,
...............P IO-- „ pántot ...... 17 » . „ kézzel szegeit, körül bőrrel, ről 18-50, ferlial
26-29 számig ............P I2-- „ magasszáru ...82 . . . Taveszőr házlolpő 8 pengő és feljebb
30—35 számig ... .........P I5-- Férfi égést és félcipő 22 . . . Qyermekpapucaok 4 pengő és feltbh
8árga atrapaelpft 35-ig P 14-80, 36-39 P 18-50, 40-46 P 25-- Hócipő, gyérnek 10 P és lelj., b6I II P él feljebb
Mérték után kéaaittlnk 52 év óta legjobb minőségű oipftt és oslzmát
Miltényi SAndor és Fia cipőraktára, a Fő-uton.
IJUA1 ROHOWV
iro.
18.
Bittera László éa Rsffai Jenő tanulók. Igen népen aaafailak: Erdélyi Jancsi, Nagy Mária, Somogyi Magda ét OHot Ella Előadát után Flló Fe-igazgaló nagybatáau beszédet a aiű\'őkböz, amelyL-n utalt az lakola ét a aittlő báz együtlmű-ködétére. Ax előadás tikerének érdeme FUÓ Ferenc igaigalóé, mig a betanitáat Rudnyántzky Miklót ét Longaaer Imre bittanárok ét Gogl Mária tanítónő végezték tok űgyize-retettel ét lelket láradozátial. A befolyó Jövedelem a tzegény iskolás-gyermekek Javára fordittatik.
= Mielőtt szőnyeget vesz. saját érdekében menjen Bartához! Olcsó, jó, gySnyOrfl választék.
Frank Manó
elgázolásának flgye a törvényszék előtt Nagykanizsa, december 17 Elénk érdeklódét mellett tárgyalta ma délután a kanizsai törvénynék frank Manó kanizsai marbskeres-kedő aijárnlátántk ügyét. Ez év augusztus 24 én történi ugyanis, bogy Frank Manó a postáról üzletébe Igyekezett. Amikor a Csengery-uton át akart menni a Neumann-báznál a túlsó oldalra, Dobrtn kocsisa, Horváth Károly arrafelé hallott. A kocsiban Földes Deisőné Olt. Ugylátszik Frank gondolataiba mélyedve baladhatott, mert nem vette átzre a feléle trappoló lovakat, de e észre őt a ki
kocsis Mm éa Így történt, bogy Frank csak akkor látta a kocsit, amikor aonik szekere rud|a már elütötte. Frank arccal az ntra esett, arcát ét orrát oly súlyosan összezúzta, karját kificamította, ugy, hogy eszméletlenül terült el a kövezeten, mig néhány perc múlva segítségére siettek éa hazaizálli\'ot-ták kocsin a lakátára t csak hotz-szabb orvosi gyógykezelés után épült fel.
A törvényszék tegnap vonla felelőstégre a gondatlan kocsist, aki azzal védekezett, bogy szembe |ött vele egy teherkocsi, amelynek kl kellett térnie és igy nem látta az uton áthaladó Frankot.
A törvényszék sem a tértett, sem a kihallgatott tanuk vallomásaiból nem tudta megállapítani a tltata tényállást, illetve a vádat bebizonyítva nem látta ét Így bizonyíték hlényábtn Horváth Károlyt felmentette a gondatlanságból okozott súlyos Icttitértés vádja alól.
A kir. ügyész rae{ f illebbezte a felmentő ítéletet, mig a sértett Frank Manó megnyugodott.
— Sakk-hírek. A Nagykanizsai Maróezy Sakk Kör háziversenye még nem fejeződött be egészen, 4 Jálazma vár befejezésre, még pedig: Pintér— Saághy, Pintér—Sternberger, Stern-berger—Siághy ét Saághy—Argent Játszmák, melyek közül az eltó három befolyátaal van Pintér ét Sternbcr-ger helyezésére. A verseny állása a kövelkező (pontszámban kifejezve): Szekulja 6, Weitzfeld és Llchtenateln 5-5, Makó dr. 4Vs, Pintér 4 (2 függöjátszmával), Slernberger 3 (2 függő), Böfam 3, Argent 1 (1 függő), Saághy Vi (2 függő). A fűggőjátsz-mákat fent megnevezeti Játékosok a karácsonyi ünnepek alkalmával kötelesek le|áiazani, mert ellenkező ese\'.-ben játszmáikat a veraenyblzoltaág elvesztettnek nyilvánit|a. A szokásos Kanizsa vdros sakkbajnokságáért
való verseny, melyei a folyton fejlődő 80 taggal rendelkező Sakk Kör minden évben rendez, jövő ivl január 6 dn kezdődik. Aki ezen a versenyen első lesz, Nagykanizsa 1929. ivl sakkbajnoka cimet kapja, melyről az egyesület oklevelet állit ki, azonkívül az első bárom helyezett dl|azásbBn ls részesül. Nevezési határidő 1929. január 5. Nevezési dl| 1 pengő Jelentkezni l«h»t a Körben WelszfeU Ferenc főtitkárnál és Schless Testvérek Kazlnczy-utcal fióküzletében. — Az 1928. évi közgyűlés folyó bó 23-án, vasárnap délután fél 3 órakor len.
— A Zala-Kanizsa FC teája vasárnsp délután minden várakozást felülmúlt látogatottság ét ennek megfelelő vidám hangulat melleit folyt le a Koronában. A rendezőség nem caak ígérte, hanem valóban nyújtotta la azt a pompát tzórakozátt, imlt idei első teájával ígért. Az első siker után bizonyára meg fogják itmételni a sport barát közönségnek ezt a kellemes, vidám találkozóját.
FISCHEB 11JLIA ÉS TÁ18A H. T.
Budapest, IV., Ferenciek-tere 4. I. em. <»* ősiről rtssxamarsdt
modelljeink kiárusítása
jutányos áron megkezdődött.
— Utazási hírek. Értesítjük a t. c. utazóközönséget, bogy a karácsonyi ünnepekre való teklnte"el a Nagykanizsa—barcsi vonalunkon f. évi december bó 22, 23 és 24-én a 913. ét 914-tzámu tinautóbutz vonatok helydt ugyanezen vonatok menetrendjében IT. ét III. oulályu kocsikkal rendes személyvonatokai közlekedtetünk. E vonatok a kocsi-otz\'áiynak megfelelő személyvonat! menddijak mellett vehetők Igénybe. Az állomdsfőnökség. — A Nagykanizsai Takarékpénztár Menet|egyiro-dája közli, hogy f. hó 19 tői kezdve a 202 sz. gyorsvonat, mely Buds-oest déli vasútról 7 óra 35 perckor indul heteuklnt háromszor, m p. vasárnap, szerdán és pánteken, a 203. sz. gyorsvonat, mely Nagykaniztáról 18 órakor indul hétfőn, tzerdán ét tzombaton fog közlekedni, ugyanezen vonalok közvellen kocsikat vitz-nek ét hoznak Olaszország felé és felől.
= Bútort díjmentesen szállítunk bármilyen vasúti állomásra, garantált elsőrangú kivitelben. Négytől tizenhat hónapig terjedő fizeléd kedvezményt nyujtunk. Sok milliót takarít igy meg. Oyözödjön meg személyesen, Kopsteln bútoráruházai Szombathely, Kőszegi-utca 5. (üzld az udvarban) éa Sopron.
rt]-. váll- éi igvékfájdtlaikiíl.
idegtajásotnál, cslpőszaggalásuál és zsábánál a lermésietes .Fereoc József" keserűvíz rendkívül hasznos hJziszer, melyből kora reggel egy pohárral bevéve, az emészlőcsatornát jói kiöblítjük. Egyetemi klinikákon szerzett tapasztalatok tanúsítják, hogy a valódi Ferenc József viz kitűnő gyomor- és béltltz itó szer, melynek hatása gyors ét biztos. — Kapható gyógyszertárakon, drogériákban ét fűtzerűzletekbeo.
Hasznos tudnivalók a posta köréböl
Nagykanizsa, december 17
Tudvalevőleg a Budapestre szállított élelmiszerek és szeszes Italok fogyasztási adó alá esnek. — A különböző élelmiszereknek és italoknak adókulcsa máa és más. Ha a tartalom a csomag burkolatán éa a szállítólevélen pontosan, mennyiség ét minőség szerint részletezve van feltüntetve, a csomagot tz adó elé állításkor nem bontják fel. Azokat a csomagokat azonban, melyeken a tartalom csak általános fogalom szerint (pl. élelmiszer, ital, szárnyat, vad, hutnemü, stb) van megjelölve, félreteszik, felbontják és megvizsgálják. Természetes, hogy ez okból a helytelenül megjelölt lartalmu cso mag kézbesítése, különösen a meg-megnövekedett karácsonyi és újévi forgalom idején, lényegesen késik, — tartalma esetleg meg Is romolhat.
A Budapestre szóló csomagokra Írjuk fel pontossn, pl.: Tartalma : 2 kg. ser léshas, Vs kg. va|, 2 kg. alma, 1 I. vörösbor, Va kg. cdrke — 6 kg tlb.

Érdeket újítást vezetett be s posta azálla\', bogy a karácsonyi és újévi lldvözlő táviratokat kedvezményes dl-Jazással veszi fel. Az ilyen lávirdok szódija bdföklön agy a helyi, mint a távoltági forgalomban 4 fillér. Egy távirat legkisebb dija 40 fillér. Feladó tzl lt kivánhstjs, hogy távirata díszes kiállítású űrlapon kéz-besitesték, ezért 50 f. pótdíj Illetendő.
Ausztriába, Csehszlovákiába, Németországba, Nagybrittanláb 1 ét Amerikába is lehd kedvezményes diju üdvözlő-táviratok elme elé „XLT* jelzés Írandó. _
— Lapunk Budapetten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéhátban VIII.. Baross-tár 10
NAGY KARACSONYI VÁSÁR
Barta Alfréd divatáruüzletében, Fö nt 8.
Férfi kalapok (Itta, Gyukits, Borsallno és Plchler) Férfi fehérnemüek Kötött-szövött áruk Poulowerek, gyapjuharisnyák már 2*10 tői kezdve Zsebkendők divatos mintákban
összes női és férfi divatcikkek óriási választékban.
Saját érdeke, hogy meggyőzödjön mélyen leszállított árainkról Nézze meg gySayBrU kirakatainkat I
Mozgószinházak
Városi Nagymozgó. December 18, 19 ét 20 án, kedden, tzerdán ét csitörtököa Conrtd Veldt nagy-ttkerü szenzációs amerikai filmje: .A nevelő ember", Hugó Viktor nagy regényének filmváltozata. — Etöadáiok 5, T és 9 órakor.
léájárás
k naCykaoisMl ■atanrotagtal aat-HgyaM Jet.rMaaki Héttőn a hOmérMr Mi Reggel T órakor -0-fl, délután 1 órakor 42, » *™kor -1*2.
MIM: Reggel borult, délben éa este klisé borult égboltozat. Stéllrdny i Egész nap Éaiakkeletl síéi. A Mataoiológial faUwrt telente* szerint egyelőre még hideg, túlnyomóan száraz Idő. később Mtlőnósaen nyugaton csapadék valószínű.
Ingyen kapja
meg mindenki a
ZiLAI KÖZLÖNY
1929. évi naptárát, akinek dőfltetése 1928. év december 3 Mg rendezve van.
SPORTÉLET
Vasárnapi eredmények
A Turul jól finisei — Veszélyben a Zala-Kanizsa harmadik helye
Nagykanizsa, december 17
Végit |ár|a a bajnokság. Az első ét mátodik ligában mlndötaze bárom bajnoki mérközétt látszottak, aaa\'ör|eink pedig egyel te.
A Turul folytatta a 3. helyért jól indult finisét s ismét győzött. E győzelmével az 5. helyre küzdötte fel magát t az a helyzet, hogy hátralévő utolsó meccsén, a Húsos elle-nin elégséges Immár egy 0 :0, vagy 1:1 arányú eldöntetlen ls, hogy a 3. helyd elfoglalja. Az utolsó mér-kőzésén azonban nehéz dleofélld találja szembe magát, a Peslerzté-bettd fuzionált Húsossal, — amdy ugyan fudót csapatával tzerepalt már mott vasárnap ir, mégsem tudott győzni a BAK ellen; ez azonban csupán az Ottzeszokotlaág hiányára vezethető vissza.
Turul-Erzsébetváros 4:0 (0:0) Millenáris pálya. Bíró Ntgy L A Turul Pálffy, Polt, Hajdú Osszeálh-tátu halftora nagyszerűen funkcionált s tel |esen sakkban tartotta az erzsébetieket.
Húsos—BAK 1:1 (1:1) Erzsébet-utcai pálya. Bíró Síkos Óriási Húsos fölénv, de csatárai gólképtelenek voltak. A BAK gyengén JáluoM.
Ferencváros—Bocskay 5:1 (3:0) 0 ISi-uti pálya. Biró Majorszky. A Hungáriát ét Nemzetit verő debreceni csapit jétéka messze maradt a nagy várakozástól. A Bocsi art menti, hogy centerhalfja, Saághy a 29. percben megsérült t ettől kezdve ciak i\'atitdált. A Bocskay 0:0 AI\'átuAI egy 1 l-est nem tudott érvényesíteni.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátalnknak éa ismerősdnknek, kik felejthetetlen drága jó hitvesrm
TÓTH VIKTORNÉ
elhunyta alkalmával jóleső részvétükkel mély fájdalmunkat enyhítették ét a boldogult temetéseo megjelenni szívesek voltak, ez uton mondunk háláa köszönetd.
Tóth Viktor
éa a gyászt ló rokonság.
yg» december 18.
ZALAI KOZLONT
Kedden, szerdán, csütörtökön 5, 7 éa B órakor
SsastzAoMl Szsnzéoló I
iPBÓIIIBETÉSEI
Conrad Veldt nagysikert] amerikai filmje:
A nevető ember
Hugó Viktor nagy regényének filmváltozata.
Helyárak 20 fillérrel emelve,
TiXIII
A mai értéktőzsde lamét üzlettel csendes volt. A tőzsde, mivel ösztönzést nem kapott, csaknem valamennyi papir árfolyama változatlan maradt. Zarlatkor a legutóbbi jegyzésekhez képest lényegtelen változások voltak, igy a Schwiodt szilárdult, a Ruggyanta esett Zárlatkor az irányzat csendes, a forgalom csekély. A fizkamatozásu papTrok pUcán Ozlettelen. Valuta és devizs-piacon lényeges változás nem történt.
Zürichi zártat
Pirii 20-2Q Laaéca 2S-18Vi, ünrroi BIMS Brtaaal 7*18, MUaao X7 18Ul,
Madrid H U, « ........... lali
1M74 Wtaa 73" 10. Uh S74»/á, W«i IB-ISVl, Varad S840 Ba4ac.nl M-M b\'lrid HÍ/i, Bakaiad flí\'/v
Terménytőzsde
■aua Hnav. 77 kg-oa 24 85 -25-00 71 kg-aa 25-10—25 25, ft kg-os 15 35 -25-45, 80 -oa 24-45—28 55, daaáatoB 77 kg-o 24 45-25-60, 78 kf-oa 24 70-2478 kf-oa 24 SS-25 05 80 k|-os 2505 -20 15, roaa; 22 05-22 75, taksia. éne 15 29-^5-50, stsárpa 26 50-27 00 art 28 15-25-80. taagwf 6 10-75 31 25, taagari aj 25-60-2575, kapa 18 25 -18 50.
Jegyzése
Ax spcőhlrdetéaak dija lOsaólg SO fillér,
mlndan további aió dija 8 flll. Vasár- és ünnepnap 10 sxóig SO fillér, mlndaa további sió dljs B flll. Saardán éa pén-10 ssdif ao fillér, inlndan további
sad dlla S fl nbb DatSből Utlk. Állást
álló taó kát saóoak siáaüt-kataaőknak SWo^ a^adsafay.
H Mréitáal alj «ISr«
Eladó agy fajtiszta 3 hónapos, htm dobermann kutya. Cin a kiadóban.
Blaadal, ovál éa kör képkereleiésekat legolcsóbban vállal — Stern Uvegea Erzsé-bet-téf. _5804
•aaloa ás karéoaaayl otíkorkék
a legjobbak, legolcsóbbak - Musxel és Frledenthal cégnél. 6183
ByBkaraa karAoaonyfék kaphatók Petermana kertészetben Báthory-u. 21. 6275
I drb 4 ajtós páncélazekiény, 1 drb Undeiwood Írógép, 2 drb tölgyfa karosszék kedvező fizetési teltételek mellett elad*
Ssegö Mór nyersbőr. ócaksvas és reskedónél, Eötvös-tér 2.

Idósebb tlu olpéeataaaaossak Ielvétetik Farmén Imrénél, KOIcsey-u. 5. Cipész-munkások ls felvétetnek. 5839
1 drb álló íróasztal, 1 drb Iratszekrény, 1 drb l-es számú Werthelm szekrény ei-sáá Szegó Mór nyersbőr, ócskavas és gépkereakedőnét, Eötvös-tér 2. 6273
Két taaeaao jobb házból felvétetik — Dorogi Kálmán sUtómesternél, Klskanlzss, Országul 82. 6286
Kladé Föut 20. számú habán \'nigy-szobái utcai lakás lebruárrs, két udvsri szoba pedig azonnal. Bővebbet Klslaludy-ntca 29. 62Í6
1 drb 2-es és 4-es számú Werthelm szekrény kedvező fizetési fellételek mellett eladé Szegő Mór nyersbőr, ócskavas és gépkeieskedönél, Eötvös tér 2. 6274
Egy csinosan bútorozott szoba kDlön bejárattal kiadó. Bővebbet Nádor-u. 8. 6261
lilét, mékat, tengerit viszonteladók-oak legolcsóbb napi áion ajánl Szerec.
Teleion 330
62/0
FBaaerSatlet-berendezést vennék. Szia-dorlts Béla, Dlóskál. 6266
VALUTÁK
SIL 17 80-1785 b. 7W7-7M7 k. 1 #44-17-02 Dél k. IS270-IU-I0 10 00-t 006 1707S4T7375 ■ b 1240-2260 •ML 229-75-230 75 LaaarM 64 12-S4-42
LSI 141-947 (j,, _ _
>Us 39 90-40-15 •tártai 136 42-186 82 IMvég 15255453 15 Sebfci. 80-57-80 V2 82-85-1-3 45 Vvátci L11021410S2 Mák. lf3(T>4B»tO
IMV1ZAK
780 05-23075 1M7-10 10 IS6 52-IM82 79 62-70 87 *• 42-3-47 Kofaab.152 «-IS3 30 " " 2778-2786
aa-flo-néo
2B-88-3008 Mrwyerk 57275-4 85 Oab 182 75-158 15 Pária 12-88-22-45 Piáaa ia-97-17-02 Bánok 4 13-4 18 153 20-453 6 J S4 <2 84 41 BD S7-80 82
saricb no-zi-to-e.
Varsó
A karácsonyi és újévi ünnepekre o\'csó áron vásároljon
prágai módra készült
f IMI loshákal b hmokat.
•MJ valamint trlss
angol kocsonyának valót
Kendeléseit minél előbb Jegyeztesse elő
Herceg Esterházy Pál
huaáiugyáiának kanizsai leiakatánál Hiéht-alaa SO. aaáa.
201/1928. ikt. szám.
Hirdetmény.
A nagykanizsai Városi KOzkórház a kórbáti Jégverem Jéggel való megtöltésére nyilvános írásbeli és szóbeli versenytárgyalást hirdet.
Az ajánlatok a v. közkórház elmére 1928. december 20-án déli 12 óráig beküldendők.
Szállítási feltételek a v. kótkór-btxnál beszerezhetők.
Nagykanlzia, 1928. december 15.
Nagykanizsai Vároal 1 «t< Közkórház. i
PaSajtáa 57 iS
Sertés vásár IS, MtrMlstad
. Iriaéatlanal vlasaa 18J0 oasab. bkóraaM 150-154 ■Jdrtt 140—1-43, aaadett kteáp 1-26-I-9B, kflaaj* 10Ő-1-15, aMraad] (hsa 1-44 -146, aUsedteada t-84—1-42. sagol JU44 1-10-1-40, aaaloaaa nagruat. P74 <M», mk 2-06—210, kafauaottka 1-64-176 anloaaáa Máaartés 170 -2 06. As Iráavaal lanyha.
Ha*: Bébalal lyaaaét éa Laykiaáé Táűalal BássvMytárasáf
IMetO. kiadó: Zala! Károly.
1 n. aa.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
fSzmosd, vagytlsztltd, ruhafeatS vállalata a ssombatbtljrt ona. IparkUIUláwn arsnyártmni.l Hillnl.lv.
NAGYKANIZSA
Kazinczy u. 8. Hunyadi-*. 18.
Mos, fest, tisztit, pllsséroz.
Szétfejtett kabátok festése már 8 pengőtől.
Háztartás! fehérntmDtk legolcsóbban
__310
Kellermann Ferenc ls leánya Katalin férj. Koszom Józsefné ugy a maguk, valamint az alulírott és az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel ludat|ák, hogy szeretett Jó hllvcse, édesanya, lestvér, sógornő, snyós, nagyanya
Kellermann Ferencné
szül. Savanyu Éve
életének 40-ik, boldog házasságának 24-ik évében folyó hó 17 én hosszas szenvedés és s haldoklók sietségének ájtatoa felvétele után az Úrban csendesen elhunyt.
Az Istenben boldogult hűlt tetemét f. hó 18 án d. u. 2 órakor fogjuk az Orazágut 102/a. siámu gyászbáznál a róm. katb. egyház szertartása szerint megáldatni éa a kiskaniztai temetőben örOk nyugvó helyére kisérni.
Az elhalt lelkiüdvéért tartandó engesztelő szentmise-áldozat f. hó 18-án reggel 7 órakor leaz a kiskanizsai plébánia templomban a Mindenhatónak bemu\'atva.
- Nagykanlzas, 1928. évi december hó 17-én.
Nyaagodjék bókéban I
Savaara Kosilla téri. Molnár Dáalalaé, Aon. tárj M.gy.r Jóisefná, tMtTár.1 Molnár Dániel, Maayar Jóiaet ^gor.i. Borbály Roaálln léi)
>6ton>61« Koaaoro JStMt v«]t. Koszorú Margit unokája.
JOaaat á. Oyörgy Savaara JósHts*
Eötvös-tér 5. számú
ÜZLETHÁZ
szép kerttel és nagy udvarral •tt7 szabadkétből
ELADÓ.
Hirsch és Szegő
Nagykanizsa
— Telefonszám: 75.
A Magyar Olaj éa Vegyi Ipar R. T. Budapest
Petroleum, benzin, gépolaj és kocslkenőcs bizományi leraksla és lefejtő telepe. Eredeti gyári árak.
„FUTOR"
etetés nélkül nem lehet erős, csontot állatot nevelni I — Csak erAa, caontoa állat hizlalható eredményeaen I
„FUTOR"
növendék állatok nevelésénél nélkülözhetetlen I
„FUTOR"
a legflnomabban Örlött méazsótáp, amely az állatok szervezetébe igen könnyen felszívódik, sromatikus anyagtartalmánál
fogva
étvágygerjesztő-
lég hat, s s konyhasó etetést ls feleslegessé teszi. Tegyen egy kísérletet és az eredménnyel meg lesz elégedve. Ara : 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételénél: 50 kg. ára: P 10-30. 1 próbadobos ára: 30 fillér. Kicsinyben és nagyban kaphatók:
0I8ZÁ8 JÓZ8EF e*n**»e
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett <wa Telefon: 110.
VADBÖRÖKET
nyal, róka, görény, mókus,
nyast ét vidrát, Agytallat, vasat, fémet stb. a legmagasabb napi árban vásárol
RIÉII. É8 FIAI liBTKUBai,
Erzsébet királyné-tér ltT szám.
Reklám és kosaras
naptárak
nagy választékban, olcsó árakon kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében sia NAGYKANIZSÁN.
II I Ili >
NASH é. PACKARD
autók 1929. évi typnsal megérkeztek!!
66-os, 76-os éa 86-os typusok csukott és nyltoH karosszériával. A 76 os és 86-os typusoknál dupla gyújtás, a 86 os kocsinál központ! automatikus olajozáa.
Szántó Vilmos és Társai
Telefon 3-22. Nagykanizsa, Deák-tér 2. Telefon
17X7
csak jó és megbízható minőségben, példátlan nagy választékban és ízléses kivitelben, feltűnő olcsó árakon kapható. Fizetési kedvezmény 4-től 16 hónapig. Díjmentes szállítás bármely állomásra.
TBmBrfábál kéaafllt hálószobák i 240, IK, SCO, SN ás 400 Pengé.
Sima, medern hálák i 400, 440, 400, MO, BBO ás BOO P.
Hálák luxua kivitelben ■ SOB-tál 3200 Pengéig.
Ebédlék i 320 P-tél B40 P-ig. Eleérangu kivitelben Bee-tál 4sss-ig
Bzalenek már IBO P-tél, saényegek 80 P-tél, fflggBnyBk konyhabútorok atb. stb.
Elésákeny kiszslgálás, feltétlen megbizhatá szállítási Az ország legnagyobb bútoráruháza
KOPSTEIN
SZOMBATHELY és SOPRON
K6szegi-utoa 5. (üzlet az udvarban).
Telefon 426.
Várkerület 62.
Telefon 339.
s 1887-BEN
vfolyam, 287. szám Nagykanizsa, 1028. december 19 szerda__Ara 14 fffléf
ZALAI KÖZLÖNY
_POLITIKAI NAPILAP___
» \'.ll\' "H1.^ PeMOa srertcaxáfl: Bmrfcartta Lajoa mmm . « w a «• am
Kiviteli intézet
ö főmmel üdvözöl|ük u u| intézményt, habár u abszolút megváltót nem látjuk benne. De bit hosszú ax ut a magyar mezőgazdaság kálváriáján ét igy minden lépési, raelv ■inuk megrövidítését látszik Ígérni, mag kell becidlni. A hívók táborába akarunk tartozni, meri hilst\'eoek ugy ls vsának és lesznek elegen.
Eddigiek szerint: Magyar Ter-ményktvltell és Márkázást Intézet" len a neve az újszülöttnek. Bölcsőjénél már ott állnak Ismert és jóbang-zásu nevek, melyek garanciát óhajtanak adni a jóvó|ére nézve, öe ml nem ezeket nézzük. Ama sötét kárpitot láljnk ml, amelyet s bö\'cső fölé von gszdssági helyzetünk. Ezen fekete drapériák látáiá\'ót mi nem tudunk szabsdulnl, ezért mi jelentós programot kérünk s jelentós nevek-lói. Programot, mely Önmagában is kezeskedik az újszülött életrevalóságáért, mert különben azt kell mondanunk, jobb semmit sem tenni,
m l^á ------*
mmt rosszar.
De kiuen életcéljának egy jelentós részét már nevében hordja a kisded. És ezen a téren sksrunk ml nagv reményeket füinl s működéséhez. A márkázást taszi hivatásává dme az uj Intésménynek. Ennek fontosságát nd ls belátjuk és valljuk. Van borunk, melynek zamata és ere|e vliághlrü, de s berlini borlapokon azt lr|ák ró a: Quatttöt nicht garantlert, van tisztünk, mely talán egvidüi alkalmas rétestésztának, de hamisítják, rontják hírét á eseb és más külföldi piacokon, vagy gyapjúnk, mely nek finom -ságs elismert, de minőségének megbízhatatlansága színién világol járó. Ét amikor ezeket Írjuk, azt hisszük, hogy kiviteli problémáink ku\'csa jórészt termeivényeink márkázbatóaá-gának és márkáxisánsk megoldásában rejlik. Jól tudjuk, ha ez s meg-o\'dás kötnjü volna, már régen lul lennénk rajta, hiszen ez a kérdés már régóts klsérH és tünődtell a vele foglalkozókat. Egyforma és megbízható áru kell a külföldnek, botban, lisztben, gyapjúban, vajbm, ssj\'bsn, zsírban és mindenben. A Smolt pasz tát nemcsak azért veszik, mert minden állomáson ott rikit reklámja, hanem mert minden doboza egy-forma, kívül és belül. Hs a Molnár és Mózer-We egyszer megvett otko-lon után ugyanolyan üvegben más minőségűt kepnánk. soha többet nem vennénk olyant. Sőt megjegyeznénk magunknak, hogy olyat venni nem érdemes. Ugyanígy vsn a külföld a ml mezőgazdasági produktumainkkal. A jó kereskedő vevőinek ízléséhez alkalmazkodik, ha kell ezirányban áldozatot is hoz, mert tud|a, hogy az végeredményben kifizeti magát.
Nem hisszük, hogy túllőttünk volna a célon, mikor a kiviteli proMémák előterébe toltuk a márkázás kérdését. Meg vsgyunk győződve, bogy ezen
a téren nehéz feladat előtt áll a szóbanforgó u| Intézmény. Slsndsrd minőségek létrehozása mezőgazdasági téren bizonyos mértékben mindenkor uiópia lesz és ezen s téren sz érdekképviseletek siámárs Is bstsimss tér nyilik s működésre. Mini a szakszerű termelés ötéi és irányitól, gondol koznlok kell az érdekképviseleteknek
Prága, december 18
(Éjszakai rádió Jelentés) Ma délelőtt a képviselőház plenáris ülésen s kommunisták botrányos jeleneteket rendeztek. Mikor Sramek minisz erelnök megj\'.lent az ülésteremben, a kommunis ák felogiottak helyükről és a padokat csapiodva ordítozlak Sramek ellen. Nagy lárma közben követelték, bogy a kormány vonja le a tartományi válaizlások eredményének konzekvenciáit és távozzon helyéről.
Srameknek ma kellelt volna beszédet mondsni a belpolitikai helyzetről, de ezt s kommunisták valósággal lehetetlenné telték. Végül ls Srsmek a gyorsiróknsk diktálta le beszédjét a kommunisták zejongási
s termelők helyett. A mezőgazdasági termelés standardlzálbatásl módjainak klfürkésiése végeredményben léhát lesz és msrad s kamarák feladata. Az érdekképviselet fogalmának helyes szemszögből való meglátása ezt vetíti elénk. Ai uj Intézmény pedig teremtsen piscot, teremtsen és biilositson árakat, olyan ára
közben. Három mondatot nagy nehezen eltudó^ mondani és ebben megállapította, hogy s válasz átok semmit sem változtatlak a politikai helytelen, tehát kormányválságra nincs ok.
Még félóráig za|onglak a síé\'sö-baloldaliak, mig megkeidbették Tuka mentelmi ügyének tárgyalását. A mentelmi bizottság Tuka kitditását javasolja, meri a képviselő osztrák és msgysr lisztekkel tartott ftnn összeköttet**! és katoml kémkedést követeit el Csehszlovákia kárára. — Továbbá a felvidéken katonai telke lést szitott s Csehszlovákiától való elszakadásra.
Félnek a rádiótól
Prága, december 18 (Éjszakai
kst, amelyekéri érdemes s magyar föld művelőinek verejtékezni.
Ebben a szellemben köszöntjük az u| intézményt és ehhez s működéséhez kívánunk neki: Vivát, crescat, floreal.
Szűcs Ervin, mezőgazdasági kamarai Ügyosztály verető.
rddlójelentés) A „Vecser" írja: A posta és távirda Igazgatóságot fel* szólították, hogy a Felvidéken kisérje figyelemmel a magyar rádió Irredenta propagandát, hogy a visz-szaéléseknek véget lehessen vetni.
Francia vélemény a cseh
hadseregről Párls, december 18. (Éjszakai rádiójelentés) Bíinweli az .Action Francois"-ben cikket árt az osztrák Anschlussról és felveti a kérdést, hogy abban az esetben, hs ez megtörténnék, Franciaország vájjon számit hstna-e a cseh hsdsereg támogatására. Betnwell szerint s cseh tudrereg egyhsrmsd része mozgó-si ás esetén nem tenne elegei a be-bivási psrancsnak. •
Hermann Miksa: „Nincs aggodalomra ok, mert a magyar kereskedelemnek megvan az életereje"
A felsőház elfogadta az olasz kereskedelmi egyezményt
Budspest, december 18
A felsőház msi ülésén, melyen Albrecht főherceg is megjelent, megkezdték az
Olaszországgal kötött kereskedelmi szerződésről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Székács Antal hozzászólása után
Bud János
gazdasági miniszter válaszolt. Qaz-dasági politikánk |övöbeni iránya nem lehet más, mint a termelés fokozása és kereskedelmi mérlegünk helyzetének megváltoztatása Annak, hogy kivitelűnk nem fejlődik, számtalan oka van.
A legkomolyabb az az elzárkózó politika, amelyet Európa lOhbl államai részéről tapasztalunk. A mezőgazdaság nehéz helyzete a terményéttékesttés nehézségéből errd és etércn a legrövidebb Időn belül komoly Intézkedések lönénnrk a helyzet javítása érdek<bin. N:m lehet azt mondsni, hogy a kormány egyoldalúan támogatott vállalatokkal operálna. Mindig is hangsúlyozza, hogy
jó kereskedőket állami kézben nem tud elképzelni. A gazdasági ágaknak össze kell fogni, mert a problémákat csak Igy tudjuk megoldani. A kereskedelmi miniszterrel együtt egységes tarifatervezetei dolgozott ki mindtn vonatkozásban. Ennek hivatása, előmozdítani kivitelünket és megszüntetni a tranzlió árunál fennálló dltz-pailtást.
Hermann Miksa örömmel állapitolta meg, bogy a gazdasági tárcák közötl a legteljesebb egyetértés uralkodik.
Semmi aggálya a jövő szempontjából nincs, mert kereskedelmünknek megvan az életereje.
A Javaslatot a filsőbáz ugy áltslá-noiságbin, mint részleteiben elfo-gsdla és átlétt a nemzetközi segélynyújtó egyesületek genfi egyezményéről szóló javaslat tárgvrtlására. Vass Józtrf ellsmetésnel szólt - Magyar Vöröskereszt működéséről, ö öm mel Jelentette oe, bogy
a Rockefeller Intézet 8S.000 dol-
lárt szavazott meg a magyar védőnő Intézet céljaira. A felsőház ezt és több hasonló kisebb törvényjavaslatot ugy általánosságban, mint részlegben e fogadott.
^ A Ház ülése
A Híz mai Ülésén a házszabály-revíziós Javaslathoz elsőnek Rublruk István kisebbségi Indítványát visszavonta azzal, hogy majd a részletes tárgyslás során a met felelő szakaszoknál terj-szli e>ő A H iz ezután a többségi Indítványt fogadta el. Ezuian ár ertek a reszleus ta-gva-lísra A 133. szakasznál Hegymegl-Kiss P l azt Indítványozta, bogy a napirend megállapítására vonatkozó elöter|rszlé8i vegyél ki az elnök jogköréből és tegyék a kormány fel, adatává. Az elnöknek etekintetten cssk kisegítő jogköre legyen.
Bethlen István miniszterelnök az eddigi gytkorlatot klvánjs fenntartani. A Ház a szakaszt változatlan szövegezésben fogadta el.
Esztergályos János a napirendhez sioiva a plllsvörösvárl bányamunká sok helyzetét telte szóvá.
^J^ru^rmlVunrLlVlAlVVl^*l^^*^^l*l•l"l*l*^ ""*\'*..................................................
Botrányba fullasztották a kommunisták
a miniszterelnök beszámolóját a prágai képviselőházban
— Magyar tisztekkel összeköttetést fentartani: kémkedés — Katonai felkelést szitott
a felvidéken Tuka képviselő?
IJtlUM HOáltim
Súlyos autószerencsétlenség ért egy társaságot a toponári uton
A négy sebesült kOzDI kettőnek életveszélyes az állapota
Nagykanizsa, december 18 Szombaton este súlyos autószerencsétlenség történt s toponéri uton. Az autói KittUnger János solfőr vezette, aklról megállapították, hogy aznap esle bárom deci pálinkát ivott. Az autóban rajta kívül hárman foglaltak helyet: Szabó József, a toponári vízmüvek gőzgépésze, Jakab János gözekefatő és Tdnczos József urasági inas. Eddig még kiderítetlen módon, azonban valóazinüieg a
solfőr ittas volts miatt, az autó beborult az árokba és s 22 mása sulyu Pucb antó négyükre zuhant. Viresen, összetörött tsgokkal maradtak a hely-azinen az autó utasai, majd a megérkezett segítség nagy nehezen kiszabadította őket és a kórházba szállították. Az orvosok megállapították, hogy Tdnczos és KittUnger soffőr állapota életveszélyes. A rend\' őrség szigorú nyomozási tndilott a szerencsétlenség okának felderítésére.
Berlini ülmszlnésznő pere egy balatonboglárl kereskedő ellen
70.000 pengő egy motorkerékpár balesetért
Nagykanizsa, december 18 Még a Jó nyáron történt, hogy Welsz Oítóná születet! Tuszkay Anns, feltűnő szépségű berlini filmmüvésznö Bogláron nyaralt és résztvett egy motorkerékpár kiránduláson, melyet Ftschl Sándor bogiári kereskedő rendezett. A motorkerékpáros kirándulás azonban igen rosszul ütött ki, mert s rosuul vezetö> Fischl egy parasztsztkérbj vezette a gépet. A karambol következtében a filmszl-nésznö és Fiscbl súlyos sérüléiekel szenvedlek. A szép filmszinésznönek annál kellemetlenebb volt ez a baleset, mert felső ajka felrepedt és orr-sövénycsontj» eltörött. Utóbbi miatt háromszor operáltatni ls kellett az
orrát.
A lilmszlnészoő gyógyulása után feljelentette a boglári kereskedőt gondatlanságból okozott súlyos tesil sértés vétsége cimen. A törvényszék most tárgyalta az érdekes pett, melynek legérdekesebb része az, hogy a fiimazinészaö 70 ezer pengő kártérítést kér a vádlottól, mivel a baleset miatt nem kapott fiimvállalalok-nál szerződési.
A büntetőbíróság Fischlt el is Ítélte gondatlanaágbói okozott testi sértés cimen, azonban a filmmüvésznö! kár-tét Héti kérésével polgári utta utasította.
Az 500 pengőre büntetet! Fischl megfellebbezte sz ítéletet.

Vasvillapárbaj apa és fia között
Régi ellenségeskedés a juss miatt
%
Bolívia Is, Paraguay ia elfogadták a pánamerikai konferonoia báke-kfizvetitóaét
Oenf, december 18 (Éjszakai rddlójelentés) A Wolff-ügynökség Jelenti: A népszövetség főtitkári hivatala nyilvánosságra hozta azt a táviratot, amelyet Thomas Manuel EHe, Bolívia külügyminisztere Briandnak, mint a tanács elnökének vasárnapi lávlratárs küldött választ Thomas Manurl távirata hivatkozik Brlani táviratára, melyben a tanács elnöke felszólítja Bolíviát és Paragusyt, hogy kerüljenek minden olyan ujabb incidenst, mely a békés megoldást zavarja. Bolivia kütügy-mimsztere kijelenti, hogy kormánya Brlat\\d távirata értelmében elfogadja ezt a javaalatot és ennek érteim* b;n már utssltották s katonai vezetőket, hogy szigorúan kerüljenek minden incidenst és támadásban való részvételt. Egyben énesiii Bxivia a tanácsol, bogy Paraguay elrendelte a 18-28 éves korosztályok behívását. Ezek szerint tehát — mond|a a távirat — B jlivla csak a mellőzhetetlen Intézkedésekre szorítkozik. A tanaca fóilikartega ma a táviratot azonnal elküldie a tanácstagoknak.
Newyork, dec. 18. (Éjszakai rddlójelentés) La Pazból érkezett jelentés szerint Bjlivla ép ugy, mint Paraguay elfogadta azt az indítványt, Bogy a két oraság konfliktusát a pánamerikai értekezlet elé terjesuék.
A biztosítótól ■zármazlk az Erdélyi-bünpört megindító névtalan feljelenté*?
Az Erdélyi bűnügy mai tárgyatá-sán Bergl Sándor biztosítási igazgató atrol tett vallomást, hogy a köicsönös biztosítás s legritkább esetek közé tartozik, a 10000 dolláros biztosításokat pedig meg békében is meg lehetett otvaani Budapesten.
Áasch Pal s gabonakereskedőt sz öreg Erdtiyiék családi életéről, Erdélyi neveléséről hallgatták ki. ö az egyetlen, akt Erdélyit korrekt embernek Ismerte.
Brachftld Oyörgy kereskedő Forgács Anna hisztériás kitöréseiről teás első gyógyszer mérgezéséről tett valló mást Erdélyi fdtünö indulatosan egyszer megiámadta öt az utcán, hogy miért híresztel gyógyszermérgezést, smikor gyomormergezéte volt Annánsk. Varga Ferenc, Forgács Anna uüieinek háziorvosa azt vallotta, hogy Forgács Anna altatót sohasem haaznált és csak jelentéktelen tadöcaucshuruija volt.
Qyergyat I tlván színész látta, hogy Erdélyt egyszer társaságbw, durva jelenetek közt egy flolaban valamilyen port akart beadni Forgács Annának, amit az csak hosszú vonakodás ulán borban vett be és rosz-szul lett lőle. Zári tárgyaláson hallgatták ki ezután Erdélyt házasságának előzményeiről — Báró Vay László tett vallomást a váltókra vonatkozólag. U.ána Darval Jánoa ügyvéd vallotta, bogy Erdélyi, amikor diszpeniáctó kieszközléséért jár! náls, kijelentette, higy szereti Annát, de nem fog soká élni, mert tüdőbajos.
Schuszter Oyuia törvényszéki orvos tudott arról, bogy Forgács Anna idegesség és álmatlamágoan szenvedett és morfiumot és bromot használt. Szerinte az idegességnek csupán lelki okai voltak. Solti Jánoit Hallgatták kl ulból a biztosításra, annak érvényssségére vonatkozóan, majd a névtelen feljelentő levelel kiadták írásszakértőknek, hogy vizsgálják meg, nem a biztosító Intézettől származik e. Eiutan a tárgyalást csütörtökre halasztották.
Nagykanizsa, december 18
lígalmas és tipikus fslusi esetet tárgyalt tegnip a Mulschenbacber-tanács. A vádlottak padján két jómódú borsfai gazda Huszti Pál 60 évea ember és fia a 26 éves, nös Huszti István. Api él fia már hosz-szsbb idő ÓU s hadiöivényt járják, sziu indiánok módjárs. A casus belli — s régi nóta: a blrlok, a juss, amit a tiu édesapjától követelt.
A begyről jövet egy alkalommal ezen ismét összeszólalkoztak. Az epi ennek hevében fiára támadt és vasvillával megütötte, majd menyét is fejbevágta a vasvillával. Huszti litván erre ugyancaak a vasvillához folyamodon és egy négyágú vasvillával keresztül szúrta apjt jobb kar-jtt, majd addig ütötle és fojtogatta,
mig csak egy falubelije a hangos kiáltásokra oda nem szaladt és s kél egymás bt kapaszkodott embert szét nem választotta.
Az apái aokáig gyógykezelni kellett a vaavilia-párbaj ulán, de megsebesült i fia is az apjával vivőit kéziluaában.
Az apa feljelentette a fiát, a Hu az apái aulyos testisírlés miatt.
A tegnapi tárgyaláaon az apa mindent a fiúra tolt, az apját vádolta a hábru lnscenálásával.
A bíróság az esti órákban hozla meg Ítéletét. Tekintettel s fenforgó körülményekre Huszti Pált (az apát) 100 P, Huszti litvánt (a fiát) 200 P pénzbüntetésre és mindkettőt egyetemlegesen sz összes költségek megfizetésére Ítélte.
1SÖ8. december 18, -
Egy óra alatt elkétzltfük
NÉVJEGYEIT
is újévi kártyáit a legolcsóbb árban.
Rendelje meg mielőbb lapunk nyomdájában, Föut 5 sz. alatt.
A lantos
Élt egyszer réges-régen egy boldogtalan lantos, akt élete nagy csalódása után csak a dalnak élt s a világot rótta. Messze földre megelőzte híre, művészete. Egyik a lel\' két. másik szüzl testét, kalmár kincsét, pénzét kínálta, hogy maradSsra bírja, de a kóbor csak ment elóre.
Egy este fáradt, elkínzott tagokkal bevetődött a királyi parkba és minden marasztalás nélkül ott maradt.
Nap-estig a királyleánynak dalolt édesbús, meleg dalokat...
S a dal visszhangra talált, a királyleány szivében, ahol örök ttlz gyanánt lobogva égett a lantos neve.
Aztán mult az Idő. A lantos elfelejtett mindent. A nagy csalódást Is. A szer, ami gyógyulást hozott beteg lelkére, a királyleány hangjának csengő zenéjéből és szépsége nektárjából volt keverve. Újra élt.
Zengett a lant, beszéli jelenről, jövőről, napsugárból szólt ruhát ígért cstliagkoszoruval, csodás valóságot, mely szebb, mint az álom...
Csak a multat nem említette soha...
Éva leányán mégis erőt vett a vágy... A titkot akarta tudni: — a multat. Sírt, kért, könyörgött.
És vajion kl állhatna útjába annak, amit a sors könyvébe Időtlen év milliárdok elején beleírtak, hogy ugy legyen... ?
A lantos erősnek hittea szerelmet és — engedett.
Eldalolta, hogy régen valamikor, tán még egy másik életében élt egy leány a szivében, beragyogott ott minden zugot, de az Ur kioltotta a világosságot s azóta Járta kóborolva a világol, hogy kitaláljon a nagy sötétségből.
.És most ragyog a világon minden körülöttem és a ragyogás napja újra az én szivemből ontja bíborát, aranyát a világra* — felezte be hódoló bókkal a lantos a multak dalát...
A királyleánynak mégis fájt a daL Azt akarta hallani, hogy a lantos sem égen, sem földön, senkit sem szeretett 6 előtte. Azt szerette volna hallani, hogy a múltnak nem volt ragyogása és nem volt éjszakája és hogy nem Is volt mull, csak dlom-talanul muló Idők és a ma .. és ő... és senki... semmi más.
Ezért fájI a dal. És ezért nem tudta felejteni többé.
A hiúság erósebb volt a szerelemnél.
Másnap hiába szólt a lant halkan, lágyan, soha el nem muló szerelemről. Hiába zengett a hangja, mint az estharang, bekétzengőn, hívogatón. Hideg szívre talált.
A szegény lantos (már-már királynak érezte magát) u/ra kóbor útra Indult. De megtanulta, hogy a nő hlu és ingatag, mint a bambusz/a leve lel, melyek még a halk szellire ls megmozdulnak.
BShm Margit.
meiapaa
A nagykanizsai ■•teorologiai aMg-
llgjtld jrtwitéatki Kedden thÖmiü&-Rtggel 7 érakor -08, dátatáa I órakor +2-2, aata 9 érakor -0. PtlhAut: Egész nip borult égboltozst. SUUritny Rrggel és délben Észak, etts ísz.kkeletl széL
A Meteorológiai Intézet WantéM ette
10 órakor: borult Idö bóilllyedésttl. helyenként htvtzátttl.
Kein Gyula ipartestfiletl vendéglőlében, Deák-tér 14
zóna reggeli mindössze —32 finér,
ffthéfffl mely 411: leve*< sQlt körítve főzelék P vagy salátával, tészta I P 20 fillér,
vacsora menü, étlap szerint I P.
Állandó étkezők, keresk. utazó urak az étlap árakból 207o kedvezményt kapnak. Elsőrendű borok, legtisztább kezelés, példás kiszól gálás. Állandó neves cigányzene. A zalai iparosság találkozóhelye.
1923. decembw 19.
EAÍ.AI KOIXONT
Nem kell haragudni
lek. városi tanács, ha ugy tolljut iában sokak helyett azt a kéié t ter/essi Ok elő, hogy ne mélioztas sék rejtvényeket feladni várpwiyá Inknak, akik többnyire még akkor sem rajonglak a fejtörőkért, ami kor minden oda koz másodot t leves mögött keresztrejtvények abruka-dabrál kísérlettek.
Mert hogy a Kr. sz e 238 bál származó Kan pus dekrétumot és a többi hieroglifákat meg tudták fejleni évtizedek búvárkodó\'ávnl, azt még csak értjük és éi lékelj ük Is. De hogy mire jő a hieroglifa egy városi közgyűlést meghívón, az Urnák 1928 esztendőben, amikor a gondolatok közlésének módja már a rádióig, sót a televízióig tökéletes — erre a kér désre hiába Is kérnénk megnyugtató feleletet.
Avagy nem hieroglifa e a kö vetkező: .5 23.194/1928. A vd rost szerv szab rend. V rész. VI fej. 8 és 24 §§ alnak a mó dositáa".
Ezt akár klnal lrd<sal Is írhat Iák volna. Ugyanannyit értene belőle a városatyák 90% a, mint Igy Mert a városatyák legnagyobb része először Is nem Ismeri a tervezeti siabdtyrende etet ugy, hogy a fenti titkos Jelekből következtet ni tudna arra, hogy vaj/on minek a tárgyalására hívták öt rendkívüli köigyűlésre. Másodkor pedig a városatyák almárlomfiókjaikban egyebeket őriznek és nem szervezeti szabályrendeleteket Igy tehát még csak meg sem nézhetik a titkot Jelek értelmét Harmadszor : — szeretném én kltnt azt a város atyát, aki felmegy a városházára és elkéri ott a szóbanforgó sza bályrendelelet, hogv megnézze, ml ről Is van sző tulajdonképen. A legtöbb városatya ennyire Igazán nem kíváncsi, ha pedig kivilncsl Is, nincs Ideje a levéltárt kutatásokhoz
EUenben joga van tudni min den városatyának azt hogy ml felett kell az összehívott közgyűlésen határoznia A hle\'Ogl fák helyeit Mi három értelmes szóval ezt a Jogot könnyű Is I nne kielégíteni
Vagy talán olyasmi rejlik a tlt kos Írás mögött, ami olyan, mint a fényképező lemez : — elromlik, ha Idő előtt éri a világos rig ? Akkor azonban tessék kicserélni a városi parlamentet, mert városatyáink között jelenleg senki sincs, aki siUétkamrának kölcsönözhetné a fejét... f-s)
laov kar
Kertész cukrászdában.
Óriási választék karácsonyi cukorkákból 4s fadíszekből.
Nevető ember
Bsaatatta a Várost loxgóislnháx
A mo>i«l Ágban mindi* esemény, hí Conr d Veldt nevét |-lxi a s>< le p A szó rzoros ér\'e mébrn is gi-g«ntikus filmjébe", a Nevető ember ben önmrg t mui|» I hl\'ei a kW. ló német mtlvési. akinek eihrtdlt*sával sm\'rlküi d >1 ár h> gyek ériákeny vesztesért okoitak n ner ini « udiók a*. A Ne* ló ember H vó Viktor reg>-nyébó ►é«x01t. Nigy mu~k. voll tceniromi • s míg n gyobb a tömege k falanx <in, a dekorac ók In mo zfdisán, szóló és kórus leeneelien át i yen remekül készre k.homi
A Nevető emb:r megné-íse u\'án csodálat ai el<-m »zemem t z Embere. a Xe\'je(.itmé yr>\\ > mi emb ri agyból, okira ból ilyeu mü tempómat \'ud épl tni.
0 yan ez a ctod\'b t, mint \'minővel a Pyramhokn.k bódul a tekin\'et.
Ebben a flmben két gener*lalko-tást lí\'unk. — Az első * rendező elgondolasa, a máalk a Ne e>ft cm brr kreálójának, Conrad Veldtnak tündöklése, smUel a tők Me-vg vl láv*ba em-lie a rend: ő elgo- dol \'tát.
Mindenki, aki rna>:k a lilmn k létrehozásában vl mit t-», művész, de a re- dező ís Conr*d Veid1 » mfl-vsz jelíö iui iá igényt larthitnik i akár a z«rniá is kif<-|ezéitrí
C-iupa izgalma*, iij-zer(l ö\'let a j rei dere* uj srinek cso ra » m-g \' (á\'»7ás Van egy n re komódi m nupp ; vezető a filmen : briilián* Lear királyi figura.
El ebe\'ne sorolni ui;y inlgy minden sz\'rrpKl(8ijnfig nincs hHyünkrá)
A Nevelő e ■ ber elóadá*<tn sok ember meg\'rnlüli «\'on, i mii em bérnek S\'tnved I kell, I h-t ez é\'et-lót. A N ve ó ember eőaiástn s k n\'ző nem ti\'kolfa el megnduiság) kónnyer.
Tiszia mO/ésreM Tökéletes I Néhol taltn a grand guigujl batáran ta\' col, de nem az.
Torzlláaa az emberi aljasságunk és himnu za a lélek magasztos lisi-ias*gánk.
Trag\'di\', iyri és élrtkép i köWp kor történelmének árnyékos i*p jaról. (-)
NAPI HIRFX
MAPIRCNCl
Dsoembsr 19, sasnla
Római katolikus : Pelígla. Proteit.: Vlo a. izraelita : Teb. hó 6
Nap kel reggel 7 óra 44 perckor, nyugszik délulán 16 óra U perekor.
Városi mozgó. .A nevelő ember*, Conrad Veldl nagysikerű tilmje.
KARÁCSONYRA
a legújabb ét lM«**bh Mail-munkákat nagyon Jut*iay»aaa
boc«í|tom a t vevőim rendelkezésére.
Montlrozáaokat, fOflQtnySk éj
«*rl«Sk A.a.aéll.tAeát a legkényesebb ízlésnek l« inegtelelfien a
Ugaloaóbban vállalom. El Anyomtatáaok a legnaiivobb
választékú és legújabb mintákkal, művészies kivitelben kétiOlnek
REINITZ BÉLÁMÉ
kézImunkaszakSzlete Deák-tár I. <w Taletoa NI.
Rendkívüli kfi*gyM«a
liai oaQtArtAk An • vároaháaAn
Nagykanizsa, december 18
Nagykanirsa varos kép /iae ötestQ-leiéi dr. Sabján Qyula polgármester csd\'önök délu an 3 órára rendkivQli k\'VfytMsre h vla össze.
Targy«o\'oz%t: 1. vá\'o«i pénikész-ietek gyümölcsöző elhelyezése Mr-gyAbari t-n<cs |ava«lat. 2. Függő kölcsön felvétele a város eddigi füg-gőkölcönelnek a konvertálására. 3. A b-Ug-minl-zter rrnd leie a vároa tistiviselóiiek és cuv b alkalmazottainak lltetményrendezése tárgyában. 4 D. Welsz L»|ot v kep-inelő irdiiványa a v. dlfnokok, altisztek és szolgák karácsonyi segélye lágyában. 5. A vírotl szrrv. szab. rerd. V Rész VI. f-j 8 és 24. §§-rilnak a módu-l Así. (Ez csak viMgos? A szerk) 6 A Sugár uti várost park j\'rds, u burkolai ét viz-vzete>i munkáival ►apooln b n fei-mr-rOlt költ\'íg\'jk fede ése. 7 A városi caorná-.«i8 c!l|iirs nzű^tégrs s-\'olg\'Imij >gok tártjában a herceg Batthyány Strattmnnn hitbizományi ur, da ornmil é« az ezzel kupciolalos lerni^skána amtánok t i\'fiyában Nóvák járos hasionbérlövei kötött megal a-poda-ok bemu nt.\'aa, 8 Ar lir. Hitközség kérelme az izr. vallású h izsie^éoyek te<é yzéséhet megáll pitott ho"á|"u\'á felemeiéte tárgyiban. 9. A O^KE. nagykanizsai keiülHén-k kéieme a krretkedő-tanin iskola részére megtitapHott hoziájArulát felemelte \'árgyában. 10. A Szociális Misszió Társalat kérelme az fii a\'a fenntartóit népkonyha Mmng»iái*ért
— Személyi hlr. Batthyány Siratt-mann Latz 0 heiceg feleségével és hirom gy> rmekével a királyi család meglátogatására L quetlóba utazott.
— A megyei tisztviselők karácsonyi segélyét a megy gydlés ha-taroiata alip|án a belügyminiszter a hozzá tett felterjesztés ulán most lóváhrgyh, ami érhMŐ örömöt keltett a tisz\'vis-lök között.
— A Klskanlzsai Levente Egylet elnöki litztrröl Flló Ferenc Igsz-gaió N\'gvkanizsára történi költözködése következtében, rendkivdl agilis és er.-dméiyes munkásság után lamondoit. Munkaköréi P. fla/ver-mann Z.no biioktttó vette át és máris Inkesedéstel Iktatta be munka-ké»zségé\' a kitkaniuai eleven levente-éle\'be. K^ritcsony másnspján a legutóbbi dVosversenyen nyert emlék* serleget HVd.t\'ik a derék levente dalolok. Ma valarfiennyi kisksniisal levente elvégil a karáctony e\'őltl gyónás\' éi holnnp n hajnali misén le«t(iietiieg fli áldozárhoz |árulnsk.
— A Kath. Legényegylet karácsonyi pásztorjátéka. A Kalhoükus Légé ly-gytet, mtnt minden évben, ugv ez évben it méltó kerelak kO-z\'itt önnepii meg s szeretet öröm-ünnep-t. Karáctony mátodnipján, 26 Au es\'e 8 órai kezdettel színre ho zAk dr. Dómján Oyuta .Uj király* c. pás torjaiékát és .Szent Ferenc karáoonyes\'é|e" c. melodrámát. A próbák már serényen folynak, a dambbin rlöfordu ó énekeket Endre Qyu\'a tanítja, a rendelést pedig Lengyel János vigalmi elnrk látja el.
= Ml a (lika, hogy mindenki szőnyeget Barta Miksánál vesz? Mert kedvező részletfizetés melleit készpénzáron vásárolhat
Hagy
karácsonyi vásár!
I
Kalapok Sapkák lyakkeidók
Mondhatnak,
Írhatnak,
amit csak akarnak,
mégis csak a
PERLSZ és BECK
cégnél vásárolt áruk a
legolcsóbbak és legjobbak
(a Központ szállodával szemben.)
Nagy választék: Kötött kabátok, pulloverek, harisnyák, női- és férfifehémemüek, Babi-kelengyék, rövidárukban.
lélyen leszállított árak!
I
Katonai és egyenrnkázatl cikkek
Szabókellékek
»>» <ii i03U*«T
1928. december 19.
— A II. kOrzetl elemi Iskola által folyó hó 16-án rendez*! pásztorjáték alkalmával Buday Jánoa 10, öxv. Krátky Józsefné, Berlin Ousz-fávné 2—2, özv. ScLwirz Károlyné I pengőt voltak szívesek felülflzetnl. A fejülfizetésekért köszönetet mond az Igazgató. A tegnapi számban a pásztorjátékról közölt tudósítás ki-egészltéseképen közöljük, hogy a pásztorjáték oly léoyes keretek kö-sött került bemutatásra Béres János áll. tanító érdeme, aki fáradságot nem Ismerő buzgslommal intézte a színpad berendezését.
Téli balesetek
Egy csontrepedés és egy bokatörés a síkos ut áldozata
, Nagykanizsa, december 18
A késín jött til meghozta a maga téli baleseteit. Alig esett egy ujjnyi hó, de már két sebesül\'je van a sikos járdának.
Pető János Magyar u\'ca 125 szám alatti lakós, 47 éves munkás ember 17-én reggel, amint Iskásának konyhájából kiWpelt a hóval boritott sikos udvaron megcsúszott ét oly szerencsétlent esett el, hogy jobb bokáján csontrepedést szenvedett. Sírü-lésével a kórházba szállították.
Kobdn Ferenc cipész 16 án s Szentgyörgyvári hegyről Nagykanl-xsára hazaleié tartott. Amint a temető melletti kitaposott gyalogösvényen haladt el, amely liival volt lödre, megcsúszott és olysn súlyosan odavágta magát a földhöz, hogy jobb bokája eltörött. Beszállították a kórházba.
Mindkét sérüli állapota könnyebb. Felelősség senkit nem teihel.
= A PFAFF varrógép még 20 év mu\'va is könnyen ís >zépen v rr, akárcsak az elrő napokban, ebben rejlik az olcsótág i.
— Karácsonyi kiosztás volt tegnap délután 3 órakor a Szánuó-r.\'um Egyesület bázábin. Harminc szegény tüdőbeteg kapa t 3—3 kg. liutet, 1—1 kg. cukrot, I —1 q szenet és >/t—»/s q tát. A tüzelőt a jótékony munkásságának élő einöknő, kövesd! Boér Qusztávné gondoskodásából mindegyiknek a lakátára szállították, az élelmiszert pedig a választmány tagjainak segítségével tegnap délután ontották kl, minden külsőség nélkül, de a jó\'evés, az adakozás annál Memelőbb örömével.
— 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismert Singer varró -gépeinket. Singer varrógép részv-társasát! Nagykanizsán Főnt 1
— Karácsonyi menetrend-vál tozás. A 202. számú gyorsvonat Budapest dv.-lől Nagykanliaálg f. évi dfcembir hó 19, 21, 23,24,26, 28, 30 és január 2 án és ellenirányban, — a 203. tzámu gyortvonat Nagykanizsától Bud\' pestig decem-b.-r hó 19, 22, 23, 24 26, 29, 30, 31 és 1929. évi |aou«r hó 2 án közlekedik. Az dllomdsfőnökség.
=- Képeit, gobeleint, kézimunkált olcsón, gyöoyörtlcn kívánsága szerint bekeretezi Melczer üvegkeres-ked\\ Kazlnczy-utca.
— Megfogtak egy karácsonyfa tolvajt A kiskanizsai rendőrség kinyomozta, hogy a városi erdőből N. L. (Utal lakatos-segéd karácsonyfát lopott. A oűn|elet meg is találták a lakásán. A segéd ellen kihágás elmén eljárás indul. _
Megsemmisítették
a zalaegerszegi várost választást
Zalaegerszeg, december 18
Ztlaegersz.-g várót igszoló vá-laiztmány tegnap tartotta üléaél, melyi n foglalkozott a november 15-én tirtolt zalaegerszegi várotl választások eredményével és ugy döntött, hogy a választást a város mind az öt kerületében megsemmisít\'. A megokolásban a választási elnök szabályszerűtlen eljárása is indokul szerrpel.
- Eljegyzés. Klein D;zső eljegyezte QrOnhut Rózsikét. (Minden külön értesítés nélkül.)
= Ne törje fejét, vegyen 4 hvvi 5 50 pengős részletre egy Syphon üvegei, olctóbb, hasznosabb k-rá-ctonyi ajándékot nem V\'be< családjának — Egyedárusitó Szabó Antal sportüzlete.
I la súlyt helyez arra, hogy araaay, azUst stb értéktárgyat, valamint
karácsonyi és njóvl ajándéktárgyai
silány aáaáa által értéküket ne veszít-sék, ne bízza másra ennek elintézéséi, hanem |uttassa azokat mielőbb közvetlenül
Goldbarger Károlyné
szül. Schaprlnger Ilona Iparraflveazctl vésnak-munkák késitlSJihcz,
Igy fala kflltaágat megtakarítja
és közismerten a leglzlésesebb művészt munkát kapja a fővárosi és vidéki
fe\'Ulctei munka helyett Monogrammok. elmerek, fellntok, hazai és külföldi művészek legújabb munkál után.
gumibélyegzők a legolcsóbbak, budapesti kartell árakon.
Gyora elliatáaáa 111 "a*
Nagy karácsonyi Árleszállítás
özv. Dr. Orosz fliklósné
kézlmunkaüzietében
D.M C. gyöngyfonal (perié) 10 dkgr. 3 30
Szmlrna, perzsa párna 3-— P , . azőnyeg 7— P-től
. . canava 80 cm.
azéles I m. 3 50 P . „ canava 100 cm.
széles 1 m. fl\'40 P
óriási választék karáoaonyl ajáa-
dékolkkakban, filét csipkékbea, teritőkben, motlvokbin.
FUggöny anyagok. — Függönyök, ágy teritök, párnák, modern művészi mon-tlrozáss a legolcsóbb árakon.
Taatűók él munkásnők lelvéletaek.
Ha (áradt és Izgatott, hi álmatlanságban és orosös teleiemérzetben szenved, ha basgőrcs, szivfá|ás, mellnyomás és fuldokltsi rohamok kínozzák, akkor Igyék reggel ébgvo mórra I—2 pohár természetet „Ferenc József keterflvliel, mert ez gyorsan megszünteti ss emésztési zavarok okait s biztosan elhárítja a vértolulást. Az emész ő zervek gyógyításának több orvostanára elismeri, hogy olyan tüneteknél, melyek a tápcsatorna larlalmánik önm\'rv»»é séból származnak, a Fereac lóxsef viz ki\'ünően beválik. Kapnat i gvOgy-szertá\'akban, drogériákban és ffluer-Ozlefekben.
— Veszett eb Klskanizsán ? Szombaton es\'e Frank Qéza 22 éves kiakanitaai munkáalrgény hazafelé tartó t Szemflórián-téri lakására. Amint az Ország uton haladt, egy fekete, nyilván kóbor eb mellé ugrott és belekapott a legény lábába. A városi tiszti orvos megvizsgálta a legéuy lábát és ugy találta, hogy gyanút a harapis nyoma, azért a legényt tegnap felszállították a budapesti Pasteur intézetbe. A kób >r eb u án hajtóvadászatot rendezlek Kis-kanlzsán, de nem sikerült kézre-keríteni.
Mozgószinházak
Városi Nagymozgó. Ma szerdán
és ctülörtökön Courad Vridl nagysikerű szenzációs amerikii fi\'mje: .A nevető ember", Hugó Viktor n»gy regénvének filmváltozata. — Előadások 5, 7 és 9 órakor.
Ingyen kapja
meg mindenki a
ZALAI KÖZLÖNY
1929. évi n a p t á p á «,
akinek eőliteiése 1928. év dece ber 31 lg rendezve van.
A Röser matnra-gyár
egyik Igazgatója félsxemére megrakall
Budapest, december 18
Bdder Miksa, a Roser-intézei igtz-gstója a fogházban elvesztette egyik szeme világát és a másik nemével is alig lát. A klinikán megállapították, hogy szemidegsorvadása van. Röser Ed\'in és társai elősetes letartózta-tása ellen beadoH felfolyamodásokat a törvényszék vádtanácsa elutasította. Btderi a Blaskovics-uemklinikára vitték, shol kezelés alá vették. A la-pota súlyos, mert már másik szem ín is c«ak homálvnaan lát.
— A legelegánsabb nól- és férfi ruhák, a l< g»sehb cipőt, mind a világhírű PFAFF varrógépek öltéseit dicsérik.
kOzqazbasAi
Kedvezményes tarifa a bor-exportnak
Nagykanizsa, december 18
örvendetes hirt köziünk a bortermetökkel. A földmivelésűgyi minisztérium tá\'g\'siásokat lolyiat a borexport érdekében adandó ssállitási kedvezményről. A gyakorlat megvalósítása a kedvezménynek olyké-pen történek, hogy as export boroknál a magyar határtól kezdve a rendeltetési helyig fizetendő vasúti fu-vardij egy részét a távolsághoz képest emelkedő arányban az állam váll 111a a az exportőr már a hazai (eladásnál az ily módon kalkulált ös\'zeget fize\'i az eddigi teljes ösz-azegfl szállítási dil helyett. A ked-veimények 1 pengőtől kezdve foko-za\'osan vannak megállapi va hektó-liter egység alapjtn. — Btrmennyire is örülünk ezen kedvezménynek, a magunk részéről az> <artanánk helyesnek, ha a (öldmivelésügyi minisztérium nem kedvezményt adna a borexportnak, h nem a teljes összegű szállási dijM AtvAlMná
bizalom dolga.
Hálók, ebéd lók, uriszobák
a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
Kadwazó fizetési feltétalak.
Székely Vilmos
buiortelepe lagykaalna, Ia»laciy-atca 4. a.
Elsőrendű saját kárpitosinübelv.
Karácsonyi ajándékul Milftényi cipőt vegyen
Faazegaa gyermekcipők Hói fűzős (él ...... 16 pengő és feljebb Fekete egészszáru posztó, csatlós cipó,
-.............Pánt0« ...... JZ » . - kézzel szegeit, körül bőrrel, rői 18-50,1 rlt 21
^-29 számig ............£ „ magasszáru ...22 „ . . T veszőr házleipő 6 pengő és íelj-hD
30-35 szám.g...... ...... P 18-- Férfi -lést és félcipő 22 „ „ . Qyarnsakpapuoaok 4 pínló ís f b°
Sárga atrapaoipó 35-ig P 14-50, 36-39 P 18-50, 40 -46 P 25- - Hócipő, „ennek 10 P é. lej" BŐI II P é. feljebb
Mérték után készítünk 52 év óta legjobb minőségű cipót és csizmát
Miltényi Sándor és Fia cipőraktára, a Fö-uton.
iíüb
10.
ZALAI KOZLONT
■Ai azBvet- éa
aelyemruhákat
tekintettel arra, hogy eien cikkel többet nem tiltom, gyári áron alul eladom.
Min lóziel Hagykanlna, lulmn 1.
YfXIII
A mai tőzsdéi Incét az egy-két papírban mutatkozó nagyobb eltoló-dáa él a többi részvény csaknem teljes elgyengflléie jellemezte. öiz-tőnzés hiányában teljesen ciendei éi üdettelen volt az egéiz tőz»de alatt a forgalom ás élénkléget ciak a Lámpa, Oichwindt és Oummiban előfordult akciók hozta a pi tera. A Lámpában kontremln eladások folytak, Oummiban iatervtncióa vásárlásokat bonyolítottak le, Oscbwlndt pedig kedvező osztalékhlrekre keres ték. Ezen akciók következtében Lámpa 10% al esett, Otchwlndt közel 3, Oumml 5%-al emelkedett Megemlíthető még Á\'lamvaiut barátságosabb Irányzata ls. Zárlat felé a piac elgyengült és az értékek legnagyobb részében 1% lg terjed az árlemorzsolódás. A zárlati irányul kedvetlen. A fixpipirok piacé Ozlettelen, a valuta és devizapltcon csak lényegtelen vállotáiok voltak.
Előrehaladott Idény miatt az Osszea raktáron tavö aM 4a ugarinak télikabátokat r gyártáron adom el.
JtzUS JÓZSEF, Kaalnoxy-a. I.
Zürichi zárlat
»28, Lsaéoa &17V<. N.w.cr 6188 ), Brtaaal 73-18, MUaoo 17 IflWi, áUdrtd 84-40, Amataiáaa «»40, B«U° 118 56 Wlaa 78-05 Mh SH11 Pt<« tn-88, Varaó S8-20 Bsadaaaaá CO-4S Ua«iéd »-I2Vi. Sakaiaat Hl
Terménytőzsde
A buza 05 flll, a rozs 25 fillérrel emelkedett. Az Irányzat barátságos, a forgalom élénk.
Saaa Haaav. 7 f kg-oa 24-90 -25 05, 71 kj-aa 25*15—3B10, \'» kg-oa 25 30-25-50, 80 -<M 2& &0 - 25 60. dunántall 77 kg<. 24 50-15 6S, 7« Vr-oa 24 75 -" " 25-00 251
24 00, 7S kg-ot 25-00 2510, 80 kg-o 2501-25 20, roas 22 90 -23 00, takara. árpa 24-55—\'5. afeárpa 26 50-27 00 aafc 24 10 -24 80. taagwt 6 25 65 27 00 tengeri aj 2575-27-00, karfa 18-25 -18-50
jeCízéM
VALUTÁK
SIL IT80-27-96 k. 7frfl0-7990 k. 1894-17 02 Oéak. 162 70-IU80 DWi 10 00-1006 BaOk 570-75-073-76 Faacáa fa 22-40-22 90 tWL 229-75-230 M Laafjaá 64 10-64 40 La^ 141-347
Un MflíafrÜ JJkka IK 42-1*6 92 Süt « 5WS316 80-57-1092 Paaata 92«5-«3 4S
•v*kUIH>2Wl0 62 •»«k. ff JOW63 60
Madrid
MVUáK
230 05-23075 HpM 1007-10 10 ■Ü&a 186 52 136 92 79 62-79 87 9 42-3 47 93-153 30 2T-78-27 86 92-30-93 4J 29-98-Sü 08 Nawjtxk 672 75-4 35 Owta 15275-153 15 Pária B-88-22-4S Prága 11-97-17-02 iMfli 41í-« 16 158 20-158 61 •4-12-64 42 8067 140 92 110-81-110-61
farsó
Sertésvásár
T* &"».bmítMIakdatUaat vtasas WáiajJ, tUnadl 150-154 1-40-1-42. asadatt köaáp 1*26 -
.ZaaTS ^ ^
.......V\'flpmifcg*""\'..... 1.........
otmhatíaft/* SKK\'L\'SÍÍS
VIIL. Baross-tér 10. -

iTMés és Uykiaáá *«•»•» Uovéeytársasá/ kiadó: Zalai Károly.
IPBÖHIRDETÉSEI
Az ipróblrieléaek dija 10 saólg SO fillér, minden további szó dija B tlll. Vaaár- áa In napnap 10 szóig SO fillér, minden további nd dija ■ flll. Saerdán éi pénteken 10 uólg SO fillér, minden további saó dlla • flll. Clmasó ■ minden vnata-
Eibb bítUfaó! álló saó kál >lónak síimlt-tík. állást karaa6knck 504o engedmény « hlrdatéal Ili altra flialaall.
Vak tBkrflk újra tükrözését elfogadja Stern Öveges, Euaébet-tér 14. 5!04
Cladé. egy fa|tisxta 3 hónapos, hlm dobermami kutya. Clm a kiadóban.
PéssakOIoaeBl bekabclaaéare astndan B—agbaii a legelónyöaebben és ItfgJW-sabban lotyódttat Aoaél Igaéei p4nx-kolcaöoköxvetltfl Irodája Nagykanizsán, Kailncxy-utca l axám. 3163
Kanári madarak (harxl) ereded Seltert nemes tálból, változatos hanglula-mokkal eladók. EötvOs-tér 33.
Kaufmann Károly
url 4a nöl dlvatáruháza
Donántnl t legolcióbb fa legnagyobb
EIBnyomda (ezelőtt Blauhorn) Kérpétl Maalaél, Kölcsey utca 15. 5736
Szalon és kuréoaonyt oukorkék
a legjobbak, legolcsóbbak — Muszel és rrladanlhal cégnél. 6183
1 drb 4 ajtós pinceiszekrény, I drb Underwood írógép, 2 drb lölgyli karosszék kedvezó fizetést leltételek mellett aladé Ssegó Mór nyersbór. ócsksvss és gépke-rcskedónél, Eötvös-tér 2. 6272
Játókáruk
lagnagyobb vélaaatékban
Kaufmann Károlynál.
5000 valódi Qlllette Onboiotváló készlet kerUI eladásra I Alkalmi «étal I 1 drb eztlstözótt Uillette készlet 80 tlller. Kapható Teutsch Gusztáv drogériádban, Nsgy-kanlisa (Városháza). 6299
Jugoszláv területre Is, „Bérautó" meg-blihstó uj hathengeres csukott cuk Kaufmann ■aiaéasél kapható. Teleion: 167. és 571. Sürgönyeim: .Autótaxi\' Oarage: Nádor u.6. A n. közönség érdeke is, hogy a olmat ■a tévaaaaa al. 5548
Szftrmeáruk
17/1 nagy wélaaatékban
Kaufmann Károlynál

1 drb álló íróasztal, 1 drb Iratszekrény, 1 drb l-es stimu Werthelm szekrény aladé Szegó Mór nyersbór, ócskavas és gépkercakedónél, Eötvös-tér 2. 6273
Két taa»ao~~jöbb házból letvéíetík ~ Dorogi Kálmán sutómesternél, Klskanlzss, Országút 82 6206
Qydkaraa karéoaonyfék kaphatók Petermann kertészetben Báthory-u. 21. 6275
Katonai és egyenruházati zsinórok és ca illagok,
sapkák legnagyobb válasitekban
KADFEAHI KÁROLYNÁL Yel. 372
Dléf, mákot, tengerit nak legolcsóbb napi áron Telefon 330
viuonteladók-ajánl Szerec.
62,0
Fflaaarflalat-beiendezést vennék. Szia-dovtts.Béla, Dlóskál. 6263
Taharauté használt 11 a tonnás Üzemképes állapotban olcsón eladó. Bóvebb lel-vllágosltásssl szolgál Havas autósaakllzlet.
6258
Nagyobb szólóblrtokhoz egy Ueyes «ln-oallér azonnal felvétetik. — Rrdeklódnl lehet Magyar-utca 46 6288
Aranyhegyi o] borok.
Aranyhegyi rizling i liter —.76 flll. Asztali vörös í liter -.56 fül. Aranyhegyi ó-siller í nter 1 pengő
szigorain tárt palackokba, üveg cserévci.
Sáfrán József ffiSSjr^^S:
Telefon i 335. •zám. TeUron-rendiKuktt S lllerttl hiiboz nillllok.
Asstlk bútor aladé Sugár-ut 15. 6302
Fiatal príma zalraai-téa eladó —
Rákóczi-utca 40. -6303
Egy szép udvari lakás január else|ére kiadó Petőfi ut 34/a.
-6304
1 drb 2-ea és 4-es számú Werhelm ! szekrény kedvező llzetésl feltélelek mellett \' aladé Szegő Mór nyersbór, ócskavas éa gépkeieskedónél, Eötvöi tér 2. 6274
r\\
Regedei viz
nemcsak kitünö borvíz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál.
Kapható minden füszer-és csemegeüzletben.
M„ Főraktár: L
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király u. 21
MELCZER JAKAB
Ovegkereakedéaében
választhat a legszebb, a legolcsóbb és Ízléses
karácsonyi ajándékokat
Vétclkcnyszer nélkül
megtekinthető a karácsonyi kiállításom.
PFAFF varrógépen dolgozoa Inlt karácsonykor vette Mettyáa, ■inden szülőnek ajánlom Öröa rajta ■ mnnkáa.
tO havi réaalatflaatéara la,
kizárólag
BRANDL SÁNDOR ÉS PIA
cégnél kapható Deák tér 2. a felsőtemplomnál.
állasadé dljm
hlmaéaaktatéa 1 11
MARGIT FÜRDŐ
Csengery-ut 19 axám
mindennap állandóan űzemban van.
(iyógymaaaxázat, pedlkllrözéat és tyukszemvágáat
nagy gyakorlattal biró személyzet végzi. awo
FUrdóár: Mér«ény kédfOrd«
melegszobával, lepedővel P l-SO
Bfihm Jen6 Margit IOrdStol«Jdo«o<
Hirsth és Szegő
Magykanizaa
újonnan berendezett dzlathalyiaégel Kazinczy-utoa,
a nagytözade mellett
Nagy választék juta és kókusz szőnyegekben, linóleum és lábtörlők
gyári árakon nagyban és kicsinyben.
Egy szobából álló lakéa Kölcsey-utcá-ban kiadó Mayer festónél. -6301
1928. december hó 31 én történendő üzletfeloszlatás folytán:
5 méter magas, 12 méter sxélcs és 15 m\'ter hosszú, lépcsővel és karzattal ellá:ott faszer-, csemege- és di?záruknak megfelelő
üzleti faberendezés,
lovábSá:
1 U rkel féle legújabb szerkezeid sonkavágó 1 Berke\'.-léle legújabb sierkjzetü mérleg 11 1 üveggel bélel: nagyobb jégizekrény 1 vil amoi National Reg. pénztár
1 villamos világító Reklámlámpa
2 villamos kirakati Umpi 1 nagyobb tizedes mérleg
kQlőufé\'e kirakati berendezési tárgyak lehetőleg egy léteiben, t»s esetleg egyenként, valamint
az Baazea, még raktáron levő áruk rendkívül jutányoa árakon kiáruaittatnak
RÍMELD ADOLF 1 HttH KankaBizsíB. Fhl 4.
ZALAI KÖZLÖNY
1928-
december 19.
lagykaalual Tároil Kflzkárkáz.
266/1928. Ikt. sz.
Hirdetmény.
A nagykanizsai vároil közkórház 15 q. Lessive Pbön^x-féle la mosópor azáilltására nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdet.
Az ajánlatok a v. közkórhá?hoz 1928. évi december hó 22-én déli 12 óráig adandók be. Szállítási feltételek ugyanitt beszerezhetők.
Nsgykanizsa, 1928. évi december hó 18-án.
Nagykanizsai Városi w Közkórház.
ALADDIN LÁMPÁK
és sz összes alkatrészek kizárólagos lerskata
melczer jakab
Ossgksrssksdése
Nagykanizsa, Kazinczy-utca 1.
VADBÖRÚKET
nyul, róka, görény, mókus,
nyast éa vidrái, épytallat, vaaat, lémet ttb. a legmagasabb napi árban vásárol
ITlfl B. ÉS riál IA8TUIIZ8A,
Erzsébet Idjályné-téz 15. szám.
Kertimagvak. Oazdasági magvak.
Madáreleségek: Vegyes msdáreleség, kendermag, bámozottzab, fénymag, édearepce.
Műtrágyák: Szuper foszfát,kálisó.mésznilrogér., csilelsalétrom stb. stb. „Slrius" növénytápsó.
Gyümölcsfa-karbolineum : Enda, Dendrln, Solbar stb. Növény védöezerek.
Kicsinyben és nagyban kaphatók:
• 18ZÁ8 JÓZ8EF i^nMUki
Nagykanizsa, Erzsábet-tér 10. A bíróság mellett. Teleion: 130.
Férfi éa női
KALAPOK
(Hackel.Qyukits, Halban, Damatk) férfi és női
SAPKÁK
szaliag, tomp, gyászfályol
nagy raktára. Átalakításokat vállalunk.
GYENES ÉS VIDA
,w, Alsótemplom mellett.
Eötvös-tér 5. s 7. á m u
ÜZLETHÁZ
szép kertlel és nagy udvarral szebsdkétből
ELADÓ.
Nyomatott a öélzalai
inenial
Kizárólagos képviselők:
Nagykanizsa
Deák-tér 2. Telefon 3-22.
nlnőségben és tartósságban felülmúlhatatlan I
A karácsonyi és újévi Ünnepekre o\'csó áron vásirotjon
prágai módra készült
I1 füstöli sonkákat t\\ busókat.
MSi valamint trió
angolkocaonyának valót
Rendeléseit minél elóbb jegyeztesse eló
Herceg Esterházy Pál
husánigyáiának kanizsai lerakitánál _Klréty.atea SO. Mám.
Tűzifa é» szén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épületta, mész, cement és egyéb építkezési anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120.
Reklám és kosaras
naptárak
nagy választékban, olcsó árakon kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében jui
NAOYKANIZSÁN.
ELADÓ
egy darab igazolvánnyal ellátott Siementhali elsőrendű
BIKA
Cseresnyés Jánosnál
Ihárosberény.
EGHIVÓI
Magló- vagy üzleti Qgyekben! utazások alkálalYtl
BUDAPESTEM
• Uxktll.nM.bb oltboat nyujll. i kf«14ar6Mbb f.ll«.l.k rn.ll.il a Kil.tr tfíjtni\'u érk.iW old.lív.1 walu Uv«
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Budapest, TOL. Baroii-tér 10. aoo/o Migsdmáayt kap
nlat .MI Up al6Ui.tó|. olctd aioba-ifalakból,
IOo,\'o ••gbáménit kap
olí.4 étl.fnl t..lókból. (KIlOoó há.l konjhí.)
S pangAt magtakarlt
anl6t.il kaltaSnt, lant ry.lof ll|9b.t p«c
•Ult . pály.uUrtrróL
■álunk otthon érzi magátlll
EUAr.adQ klajolgáláa, ailgofu.a culidl |all«(.
Bajái é p a a k a
»» .lönrBk MjrMo, hot j okv.U.i ailuak uáll-Ion B.(. - KIAr.l.. asobam.gi.od.li. alioUlo. __tOSI
2) .221/1928.
Tárgy: Könyvkötői munkák
biztosítása az 1929. évre.
Ajánlati felhiváa.
Nagykanizsa város hlvatslal és intézetei részére az 1929 évi január hó 1-tól dfcembrr hó 31 lg szQk-si*ges és elóre meg nem határozható mennyiségű könyvkötői munkák szállilátára zárt Iráibeli versenytárgyalást hl detflnk.
1. A versenytárgyaláson ciak Nagykanizsán moheilyel biró könyvkötő ipuosok vehetnek részi.
2. Csík az ajánlati mintának megfelelően kiállított és pecséttel lezárt, sértetlen borítékban elhelyezett, közvetlenül vagy pósta utján beadott ajánlatok vétetnek tárgyalás alá. A boríték .A|ánlat a 21221/1928 sz. versenytargyalái I ajánlati felhívásban kiirt könyvkötői munkákra\' felírással látandó el,
3. Az ajánlatok legkésőbb 1928. évi december hó 22. napjának déli 12 órájáig a v. iktatóhlva-talba nyujtandJk be.
4 Ajáil.t csak valamennyi munkára lehcő
5. Az ajánlati minta és kiirásl műveletet magábinfoglaió szerződéi tervezet a hivatalos órák alatt a kiadóhivatalban megtekinthető.
6. Bánatpénzt letenni nem kell, de az ajánlattevő rjánlatával a döntésig kötelezettségben marad.
7. Az ajánlatok 1928 évi dccem-bír hó 24. napjának d. e. 11 órá-|skor a polgarmea\'erl hivatalban fognak felbontatni, a felbontásnál az ajinlat\'evök, vagy képviselőik jelen lehetnek.
8 A városi tanács fenntartja azt a j got, hogy a beérkezett sjáinlatok közölt az ajánlati árakra való tekintet nélköl szabadon választhasson, vagy azokat mind vis zautasiibassa.
Nagykanizsa, 1928. évi december hó 12-<n. Városi Tanáos.
6 éves, Belgiumból Importált sárgaszőrü fehér hajjal
tenyész mén
• I a d 6 Németh l-ajos hentesmesternél, Petőfi-ut 5. sz.
Hatóságilag engedélyezett *
VÉGELADÁST
tart a 39 év óta fennálló
FRANK VILMOS
cég, mely alkalommal a raktáron levő összes
férfi, fiu és gyermekruha,
• valamint
kalap és sapka
a legolcsóbb árban kiár usittatik.
Nyomda és Upkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Feldós Qzlslvezeló: /alal Károly.)
varr
Rio BBVáLT JÓ MIM<
I I !■! IBII __I 1^1 "
hedvezó/ixef4stfefiéf*Sim
SINGERVARRÓaÍP aÍSZVÍNVTÁRá**AQ
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐ-UT I
08. évfolyam, 288. szám
Nagykanizsa, 1928. december 20 csütörtök
Ara 14 KUf
ZALAI KOZLOST
_POLITIKAI NAPILAP_
* _\'- --1"-1*\' F«Wóe tzertosaáéi BerWtts UJoe n~ ■ ■
Elkerülhetetlen a jugoszláv kormányválság
Kopoho korményalnflk kihallgatáson Sándor királynál
Belgrád, december 19 (Éjszakai rddlójeltntés) A kor-mányváltág kitöréséi ■ lapok elkerülhetetlennek tartják.
Ma délben Korosec miniszterelnök
dr. Marlnkovlcs külügyminiszterrel
és Velja Vuktcsevlcscsal, a radikális-párt veze öjévei tanácskozott hosz-szabban a Jelenlegi politikai hely-zdröl. Ezután Korosecet a király fogad\'a kihallgatáson. Korosec pinteken gyógykezeltetésre Svájcba utazik.
Paraguay csupán a legitim védekezésre szorítkozik
Jogos Önvédelemre hivatkozik a népszövetséghez intézett táviratában
Szterényl József vacsorát adott a román delegátusok tiszteletére
Abbázia, dec. 19. (Éjszakai rjdló-/e lent és) Báró Szterényl József ma. este a Continental külöh termében vacsorát adott az optánsügy román delegációjának tiiztdetéte, amelyen meglelent a magyar ddegádó ls.
A kormány a dalkultura érdekében
Budapest, dec i9. (Éjszakai rádió -jelentés) Oróf Klebelsberg Kanó kul-tuszminlszter elnöklete alatt ma éi-tekeild volt a magyar dalkultusz ápoiáaára, mdyen az Orazágos Di-los Szövetség vezetői rétztvettek. A miniszter kijelentette, hogy a kormány a dalosügy támogatása elöl nem zárkózik el, de eléren a társadalomnak is meg kdl lennie köte-lciiéj|ét
Afganisztánban a harcok
tovább folynak London, december 18. Afganisztánban a harcok még mindig tárténak a kormányesapatok és a felkelők között. Angol lapjdentések szerint a felkelésben Török- éa Oroszország la szerepet Játszik. Az idegen alattvalókat azonban nem fenyegeti veszély.
Lenint holttestét újból bebalzsamozzák
Párti, december 18. (Éjszakai rá-(Hójelentés) Mint Moszkvából leientik, Lenin holltedét u|ra keli bal-zsamozni. Két évvel ezelőtt már másodszor balzsamozták, mert az első baizssmozás nem tartott. A mostani, harmadik batzaamozássai Hochslűd-ter bécsi anatómiai orvostanár 1 fogják megbízni.
György király állapota
Imdon, dec. 19. (ÉjszakaI rádtó-jelentés) A ma délelőtti orvosi Jelentés ad mondja, hegy a király az éjszakái nyugodtan töltötte. A leg-oap Jelzett Javulás tovább tart.
l-ondon, dec. 19. (Ejszakahrádió-jelentés) A király környezetében kedvezőnek tartják a legutóbb kiadott orvod Jelentést. A reggel kiadott orvosi bulletin után kiemelik, bogy t»*r i javulás napok óta larl, az ered-menye csekély és aggodalomra váltó-iatlanul van ok.
Oenl, december 19 | (Éjszakai rádiójelentés) A népszövetség főtitkárságához ma ujibb távirat érkezett Paraguay külügyminisztériumától. Ebben Paraguay beismeri, hogy a 18-29 korosztályokat behívta. Ezt azonban azzal Indokolja, hogy BdMa betört és támadást vezetett Paraguay katonai állásai ellen és igy Paraguay védekezése jogos. Ismertdl a távirat a lezajlott harcokat és bogy hány embert vesdtettek ebben. Szóvá tesd a távirat, bogy Bolívia milyen nagyarányú badlszer-vásárlást brjiott végre, melyek pénz-ügyi egyensúlyán lulhdadnak és azok nyilván Paraguay ellen szólnak. Bd-
I llvla — mondja továbbá a sürgöny — nem rendelte d ugyan nyíltan a mozgósitáal, hanem titokban hajtott* végre, amely jellemző azándékára. Végül kifejti Paraguay külügyminisztériuma, hogy Paraguay nem ragadtatja magát semmiféle agresszivitásra, csupán a legitim védekezésre fog szorítkozni,
Pdrts, dec. 19. (ÉjszakaI rádió-jelentés) A külügyminisztérium főtitkára hétfőn rádiótelefonon érdeklődött a buenos-alresl francia nagyköveinél, hogy milyen Argentína hivatalos köreinek álláspontja Bolivla és Paraguay konfllktuss ügyében.
jivasolt*, hogy a kéziratnak megfelelően a holnap délelőtti ülésre lüizik ki az uj tisztviselők megválasztását. Bethlen István miniszterelnök ler-jesztette dő jelentését az uj bizottságok létszámára vonatkozólag, ■ melyek nagyrészt jóvd nagyobb létszámmal fognak birnl, mint eddig. Az elnök bejdentdte, hogy a Ház később fog határozni arról, hogy
az ellenzik milyen arányban lesz képviselve
a bizottságokban. A legközelebbi ülést a Ház a kormányzói kéziratnak megfelelően holnap délelőtt tartja.
Napirendhez Pakots József szólt hozzá, ald szóvátette a hadikOteWn segélyezés ügyét. Szilágyi Lajos szóvátelte, bogy egyes vállalatok nyugdijimézetdkd igyekeznek kivonni a népjóléti miniszter ellenőrzése alól. ttus József népjóléti ml-niszter válaaza ulán az ülée háromnegyed 2 órakor véget ért.
A felsőház mai ülésén egyhangúan elfogadták az Olaszországgal kötött állategészségügyi egyez mény btcikkelyezéaét, azután áttértek
a vízi beruházásokról szóló törvényjavadalok tárgyalására, melyd a felsőház általánosaágban és részletdbtn elfogadott. Majd báró Wlasslch Oyula elnök bejelentette az országgyűlés első ülésszakának berekesztéséről és a második ülésszak megnyitásáról szóló kormányzói kéziratot. A felsőhiz holnap délelőtt 11 órakor tart ülést, mely alkalommal megtartja az uj ülésszakra szükséges választásokat.
Az uj sajtótörvénnyel kapcsolatban Bethlen István gróf minlsderelnök a következőket jeleetette kl: Ugy tudom, hogy a sajtó-törvény-tervezdt már elkészült éi a javaslatot a pénteki minisztertanács fogja tárgyalnL Amennyiben a minisztertanács pénteken végezne a sajtónovellával, mára következőm-pókban megküldik a tervezetet az érdekeltségeknek.
Az amerikai szenátus a Kellog-paktum mellett Washington, december 18. (Éjszakai rádtójelentés) A szenátus külügyi bizottsága ugy határozott, hogy javasolja a szenátusnak, fogadja el Kellog paktumát a üáboru kiküKO-böléséről.
Befejeződött a parlament első ülésszaka
Csütörtökön kezdődik az uj ülésszak az uj tisztikar megválasztásával — Letárgyalták a házszabályrevlzlós bizottság javaslatát — A holnapi minisztertanács elé kerül a
sajtónovella
Budapest, december 19 A képviselőház mai ülésén a házszabályrevlzlós tervezet tárgyalásánál az egyes szakaazokhoz Tomcsányl Vilmos Pál, Rassay Károly és Bródy Ernő szólaltak fel. Felszólalásaikra Örffy Imre előadó válaszolt. Utána Bethlen István minlsderelnök fejtette ki elvi álláspontját. A szakaszok leg-nsgyobb részét hozzászólás nélkül, részben pedig az előadó szövegező módosításával fogadták el és ezzel
a Ház a házszabályrevlzlós bizottság jelentését részleteiben is le tárgjalta.
Az elnök ezut/n az ülésl felfüggesztette. Szünet után Bethlen István miniszterelnök szólalt fel elsőnek, bejelealvén, hogy a kormányzótól az országgyűléshez kézirat érkezdt. Az elnök felbontotta a kormányzói kéz-
iratot, majd átadta a jegyzőnek felolvasás végett.
A kormányzói kézirat tartalma a következő:\'
Magyarorazág Országgyűlésének kormányzói Üdvözletem 1
Tisztelt Országgyűlési A m. kir. miniszterelnök előterjesztésére az általa 1928. évi január hó 29 én megnyitott országgyűlésnek elaö ülésszakát ezennel berekesziem, egyszersmind
a második ülésszakot ez évi december hó 20. napjára össze-htvoltnak nyilvánítom.
Horthy s. k Bethlen s. k.
Ai dnök ezután bejelenlelte, hogy a Ház alelnökénsk, |egyzőioek, háznagyainak, valamint egyea bizottságoknak megbízatása lejut, majd
IAUI irQllLÖHf
1906. deűemfaar\'SO.
Kanadai orvosok érkeztek Kanizsára
a trachoma-vidék tanulmányozására
Nagykanizsa, december 19
Érdekes vendégei vannak Nsgy-kanlzaának. Zala szomorú aereze-tessége: — a trachoma faozta ide Okét.
ö; kanadai orvos ma szerdán este a budapesti gyorsvonattal Nagykanl-zsára érkezett. A Centrálban szálltak meg és onnét indulnak ciütöriökön reggel autókon ki a zalai tracboma-vldékre, ahol néhány napon át tanu-mányozni fogják ezt a pusztitó veszedelmei Mini vezetőjük, Velük érkezett dr. Lénárd Zoltán, a budapesti állami szemkórház vezetóje.
Minden évben tóbb amerikai, japán
sót ausztráliai orvos szokott 4—8 hetes tanulmányi idótt tölteni Budapesten, ahol dr. Blaskovlch László egyetemi szeméaz-tanárhoz, a neres speciáJlstához járnak tanulni, lévén a professzor világszerte elismerten legnagyobb azakteklntély a trachoma-kérdésekben. Ionét utaztak le mos! Nagykanizsára, amelynek viszont az a nevezetessége, hogy vldikéngrassiál a trachoma a legnagyobb mértékben.
Van tehát valami, amiben Nagy-kanizaa la első helyen, áll és ennek köszönheti megcsappant idegenforgalmának ezt a mai, érdekes eseményét.
Erős szélviharban nagy tűz pusztított Komérvároson
Könnyelműen eldobott cigarettavég lakóházakat pusztított el ét elhumvasztással fenyegetett egy utcasort — 15-20 ezer pengő a tűzkár — Két károsult gazda nem is tudott estig a tűzről, mert nem voltak otthon
Három kBzség tűzoltóságának és ■ kBzség népének kOzdsIms ■ vflrőaksksassl
Komirvároa, december 18 (Tudósttónk telefonjelentése) Szerdán délben nagy tüz pusztított Ko márváros községben. A tűznek, mely
bárom és fél óra hosszat
tartott, két lakóház, egy pajta, istálló és igen sok szalma- és szénakazal, valamint ólak, kamrák estek áldozatul a bennük levő rengeteg takarmánnyal és gazdasági gépekkel. A tüz okának kiderítésén most fáradozik a csendőri nyomozás és eddig sz a feltevés, hogy gondstlan
könnyelműség okozta a tüzet, mely szél viharos időb:n támadta meg a községet és kishijjs, hogy egy egész utcasor el nem hamvadt s virágzó községben.
A (Uzről az alábbiakban számol be komárvárosl tudósítónk:
Szerdán délelölt fél 11 órakor Kollár Ferenc komárvárosl malomtulajdonos, akinek malma a község déli részén fekszik, a malomból jövet arra lett figv-\'lmes, bogy a malomtól nem messze, a 133. házszámu
udvaron, Németh József földmlves pajtájából
gyanús füst száll fel. Meggyorsította léptei\', hogy érle-értesitse s gazdát, de mire s házhoz éri, megdöbbenve látta, bogy a fOatböl már lángok törlek fel. Azonnal fellármázta a szomszédokat és a házban levőket Németh József ntm volt otthon, mert ma reggel sertéseket eladni bejön a kanizsai vásárra. (Mikor e sorok Íródnak, a szerencsétlen gazda nem ls tudja itt Kanizsán, hogy milyen eiemi csapás sújtotta.)
A gazda felesége és egyetlen gyermeke azonban otthon volt, akik a mindenfelől hallatszó kiáltásokra rémülten rohantak ki a lakásból.
Pár perccel később az egész falu rohant a tüz színhelye filé, megérkeztek gyors tempóban a komárvárosl tűzoltók, majd később, mikor a | tüzveszedelem nőtt, az értesített kis-komáromi,ésgalamboki tüzöraégek ls.
A bárom tűzoltóság aztán Laky Oyörgy komárvárosl gaids, tűzoltó fOpirancsnok vezetése mellett megkezdte önfeláldozó munkáját és erős birokra kelt a tűzzel, melynek nagy tápot adott, bogy
erős szélvihar dühöngött A tűzoltóknak segített mintegy száz komárvárosl gszda, akik a tűzoltósággal együtt ellsmeré re méltóan vetették migukat az oltási mun-kálatokbba.
Viz volt bőven, mégis nagy harcot kellett vívni a tűzzel, mely félóra alatt teljesen elpusztította a pajtát és a mellette levő istállót, ólakat, majd átcsapott a szérűskertbe és ott
több hatalmas kazalt semmisített meg.
A tűzveszély óriási volt és az egész községet, de különösen az égő telek melleit huiódd utcasort fenyegette. Égő zsarátnokok szálltak versenyt a levegőben a bóplhékkel és a tűzoltók most már minden erőfeszítésüket odakoncentrálták, hogy a tűz továbbterjedését megakadályozzák.
Közben már az égő zsarátnokok közül többet átcsapott a szél az utcaaorban legközelebb eső zsuppos lakóházra, mely Bödör Márlon gazda tulajdona és percek alatt az egész ház hatalmas, sistergő lánggal égett. Ettől
tüzet fogott a szomszéd ház ls, melynek teljes pusztulását Horváth Mihály gazda siratja.
A tűzoltók és a szél valósággá birokra kelt a fagyos decemberi napon és embeifeletti küzdelemmel sikerűit is bárom és fél óra mnlva a tűzet megfékezni, ugy, bogy B\'dör és Horváth udvarán legalább a pajták és istállók megmenthetők voltak.
A tűz kitörésének színhelyén, Németh József telkén s lakóházat sikerűit megmenteni? mert a szélvihar ellenkező irányba csapta a lángnyelveket és a ház különben Is meglehetős távolságban van építve.
A tűznek tehát martalékául esett két lakóház, egy istálló, egy pajta, temérdek széna- és szalma kazlakban, termények, gazdasági gépek, szerszámok, ólsk, kerítés stb. Ember és állatban kár nem esett.
Bödör a tűz kitörésekor otthon volt, de Horváth távol volt hazulról és csak a tűz után értesült, bogy amíg odajárt, a vöröeka-kas fáradságoa munkájának gyűmöl-
AZ OLVASÁSRÓL...*)
Irta: Kelemen Ferenc
A mai kor emberének élete szervesen össze van nőve sz olvasással, mely ma már nemcssk egyes kivá-laaztottak privilégiuma, hanem milliók életszükséglete, szellemi életünk éltető napja. Ma már nemcsak térben és időben, hanem állandó képzeleti és eszmevilágban élűnk a szelleműnk a kenyér gyötrő napi gondjai között is állandóan magaaabb régiók felé tör...
Az olvasás ép ngy hozzátartozik napi életrendünkhöz, mint az étkezés, mozgás, alvás.
Újság nélkül már el sem képzelhető az életűnk.
Ha a napilapok valamely nap elmaradnak az asztalunkról, tátongó űrt érzünk magunk körűi.
Vannak a napnak bizonyos órái, melyek el sem képzelhetők olvasáa nélkül.
Pihenésünk, szabad időnk kellemes óráit legnagyobb részben olvasással lőttjük ei a ha a munka fekete napjai után az időmérő vén kalendá rium lapjairól egy kettős ünnep piros betűs reménysége integet felénk, már előre örülünk a nagy boldogságnak:
Mily sokat fogunk olvasni sz ünnepek alatt
Mire sz olvasó e sorok végére ér, reánk köszönt az ünnepek — ünnepe: a keresztény világ legkedvesebb napja: a karácsony, mely nemcsak
*) Részlet ( december 16-ikt megnyitó Ifceális előadásból.
a gyermekszívek, a családi élet, az önzetlen szeretet meleg, bensőséges ünnepe, hanem az olvaaás napja ls.
A csikorgó hideg, s fehér hólepel, a rövidre szaksdt nappali világosság, a kandalló htvó, csalogató melegéhez ülteti a dolgos napok szürke katonáját, bogy-a kályha vigasztaló melegénél egy pár órára elmerüljön a betűk famázlát, szivet lelket nemesítő birod Ilmában...
Lássuk hát, ml ls az olvasás tu-lajdonképen ? Elsősorban a szellem tipláléka. Fizikai életszükségletünkről s tűdön, a gyomron át gondoskodunk, sgyunk ellátását s gondolkodás és főleg az olvasás végzi sl.
Szellemi életűnknek állandó foglalkoztatására, folytonos ingsrre van szüksége.
Az agysejteknek örököa mozgás az életük.
Di az olvasáa a mohó tudnlvá-gyásnak kielégítése, igy tehát neveiö, tanító azellemi foglalkozás és végül azórakozáa, mely értelműnkre és képzeletünkre gyakorolt állandó intenzív hatásával a legizgalmasabb és legnemesebb időtöltések közé tartozik.
De az olvaaás szellemi munka is, az agy energia fokozatos felhasználása, szellemi eróteljesltmény, melyet ép-ugy kifejezhetünk munka-órákban, mint bármely fizikai munkás munkakifejtését.
Az olvasást már a legrégibb ember Is Ismerte, hiszen a gondolatoknak valamilyen formában való megörökítése, közvetítése már a kuli ura legalacsonyabb fokán álló népeket
Is foglalkoztatta.
Az ókor nagy kolturáju államai pedig már az Írásnak különböző formáit is Ismerték.
Jól tudjuk, Egyptom történél! Írásai a papyrut növény rostjaiból készült u. n papiros tekercsekben marad-tak lenn. 1
Ugyanezek őrizték meg a klasszikus ókor más népeinek, s görögöknek, rómaiaknak, az araboknak soz nevezetes irodalmi termékéi
Ezekből a tekercsekből csupán a bécsi u. n. Ralner gyűjteményben közei 100.000 darabot őriznek.
Az ember ősi kulturája után kutató ásatások valósággal nap nap után hordanak fel az idők folyamán egymásra rakódott földrétegek alól régi cserepeket, téglákat, bőrdarabokat, amelyeken az ősi Írás, a kezdetleges kultura nyomait találjuk.
Igy különösen Asaziriának, ennek a hatalmas régi birodalomnak, sok értékes kultura adatához Jutott hozzá a mai kor embere.
A Tigris középső folyása mentén végzett ásatások régi királyi paloták, szobrok, templomok maradványait találták meg, amelyeken különböző ékirásu feliratok sierepeltek.
Ezeknek a megfejtése komoly munkát adott a tudomány embereinek, a megfejtett szövegek érdekes fényt vetnek az ókor e hatalmas birodalmának szellemi életéra.
Mennyi ilyen ériékes kulturadat fekszik még a föld vastag rétege alatt I
Mennyi értékes emberi kultura került az örök sötétség mélyébe I
Hatalom, fény, pompa, kultura Így uralkodik ősidők óta a földön, hogy az emberi gonoszság, vagy minden* ható elemi ereje a természetnek a föld színéről eltöiölje mindazt, mit az emberi önteltség, gög bützkeség valamikor az élet legnagyobb értékének tartott.
Meg kell Itt emlékeznünk a képírásról, mely tulajdonképan a legprimitívebb ősirás.
Lényege, bogy s fogalmakat kfllöo-böző szimbolikus Jelekkel fejezi ki Az Írásnak ezt az ősi fajtá{ál sok ezer évvel Krisztus fellépése előtt a kínaiak már Jól iamerték.
A hierogllphek, az egvptomiak képírásai már lényegesen eltérnek a régi Írásmódtól, itt a különböző képjelek már egyes szókat sőt aritagokat is kifejeznek.
A föniclakiiknál már találkozunk a hangirássai.
Ez az Írásmód tulajdonképen a msl összes kultnrírások őse.
Ez az Írásmód Oörögorsságban tökéletes hangirássá fejlődött kl s innpu szétáradt Rómába, Oermá-niába, Sláviába.
Papírt az íráshoz állítólag más a kínaiak ls haaináltak kevéssel Krisztus születése előtt, később s japánok, majd az arabok foglalkoztak papírgyártással,
Abban az Időben a papirost főleg mégciak növényi rostokból állították elő.
Európát a papírral csak a kereszteshadak ismertették meg.
(folyt, kov.)
iol tob* aa
ZALAI ROZLOMY
csét, hsjlékál slharavasztotts.
KOJöa ki kell emelni ■ lüz oltása kOrfll kifejtett munkájukért gróf SomsskA Antal ormándi nagybirtokos embereit, akik a gróf utasítására a gazdaságból nyomban egy fecskendővel vonultak a tűzhöz és a gróf fel agyelete mellett ollotlak.
Ezzel rgyatt három fecskendő küzdött a tűzzel és a derék tűzoltók és a fahi népe többször kerttlt súlyos é\'elveszedeiembe, melyből csak aa Isten kegyelme mentette ki őket ép bőrrel.
A tűinél természetesen megjelent a komárvárosi jegyzőség és kis komáromi csendőrség és már a tűz eloltása ulán azonnal megkezdték a nyomozást. Kikérdezték a háznépét, de Németbné azt vallotta, hogy mi-
után az ura Nagykanizsán van, a pajtában senki sem Járt égő pipával vagy cigarettával, mint az legtöbb cselben elő szokott fordulni.
A nyomozás szt valószínűsíti a tűz okául, hogy valaki a kerítés melleit haladhatott el a sikátorban és
égő cigarettavéget dobott el a pajta felé, amit a szél a pajta szénájához sodort és ez okozta a tűzet.
A tűzkárt csak hozzávetőlegesen lehetetett megállapítani és az körülbelül
15—20 ezer pengőt
fesz kl. Súlyosbítja a gazdák helyzetét, hogy az elégeli épületek és gazdasági géptk, valamint kazlak és takarmányok közül
semmi nem volt biztosítva.
Az alispán ma lehetetlennek tartja a kanizsai törvényhatóságot
A Jövő évi pro gramm: a községi összekötő utak megépítése — A közeljövőben rendbe Jön a községek háztartása
BMy Zoltán Nyilatkozata ■ „Zalai KSzISny" részére
Zalaegerszeg, december 19
(KlküldOtt munkatártunktól) Alkalmunk volt Bődy Zoltán slispánnal beszélni, aki — habár telve volt előszobájs különféle ügyekben hozzáfordulókkal — azonnal fogadta a Zalai Közlöny munkaiárat.
Még mindig az a meleg, Jóságos tekintet, az a fáradságot nem Ismerő készség, az a roppant önfegyelmezés, ami egész lényéből kiáradt és amelyből kiolvashatni, bogy nemcsak s vármegye legfőbb adminisztrátora, a régi vármegyei tradíciók tiszteletreméltó letéteményese, de atyja is a vármegye népének.
KérJOk, nyilatkozzék Zala közönségének, a Zalai Közlöny nagy nyilvánosságának.
— Rossz a gazdasági helyzet. Sok a teher — mondja, — de azért nem szabad kétségbeesnünk. A beígért adókönnyítésekben, hatható* kormánytámogatásban látja a helyzet könnyítésének kulcsát Es dacára a rendkívül nehéz viazonyoknak, Zala-vármegye közönsége mindig megteszi kötelességét.
— Szól arról, hogy a vármegye adminisztrációja a legnagyobb mérvben rendben van éa remélhető, hogy a közti jövőben a községek háztartása ls teljesen rendbe fog Jönni.
— A nagykanizsai közkórháznak
megszavazott 160.000 pengő hozzájárulást most folyósítják ás s másik hozzájárulást is legközelebb megkapják.
— A főutakat már majdnem mindenül! kiépítették a megyében és most
I sor kerül a községi összekölőutak megépítésére, melynél nemcsak műszakilag, de anyagilag is segíteni és támogatni kívánom a közrégeket. Különben ls a községi összekötő utak megépítése az 1929. évi pro-grammomat képezi.
Majd beszél a törvényhatósági Jogú Nagykanizsáról, melyet a Jelenlegi állapotok és viszonyok mellett lehetetlennek tart. Végül közsli látogatását ígéri Nagykanizsának.
De mind többen gyűlnek ai alispáni előszobában, a megyei apparátus kormányosa irigylésre méltó higgad\'ságcal intézi el mindegyikének ügyét. Nincs bosszú Instancia, idegölő retorta, túltengő papiros bürokratizmus — Itt minden rövid uton, gyorsan, boszorkányos fürgeséggel Intézkedik. BOdy alispán leiszava: a tisztviselő van a népért — és nem megforditvs. És ez meglátszik sz egész vármegyei apptrátuson. _(B. R)
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávéhá rbaa VIII.. Etaroee-tér 10.
A mai városi közgyűlés titokzatos 5. pontja
A pénzügyi bliottság Javallatai
Nagykanizsa, december 19
A mai városi közgyűlésre kitűzött tárgysorozat 5. pontja tartalmazza a városi szerv. szsb. rend. V. rész VI. fej. 8. és 24. § ánsk módosítását. Ez a pont tényleg olyan homályns tartalom tekintetében, hogy a be nem avatott képviselőtestületi tagok sem mellette, sem ellene állást aem foglalhatnak.
Ml rejtőzik a §§ ok mögött?
Klotür vagy a szólásszabadság megszorítása ?
Megnyugtathatjuk a képviselőket, bogy erről szó sincs. Nem lesa klotür és beszélhetnek ls, ameonyil akarnak, csak szavazzák meg a módosítást.
A módosítás pedig vonatkozik: 8 § a dljnokok havidíjára, Illetőleg annak megszüntetésére.
Súlyosabb már a 24. §. 1. pontja, amely megálispl\'Ja, hogy a városi alkalmazottak illetményeiket legalább is az állami alkalmazottaknak mindenkor Járó összegben kapják Ebben eddig sem volt hiba, mert az illetményen felül pótlék is Járt.
Aggodalmasabb a 24. § 4. pontja, amely elretjdeli, bogy a tévedés folytán Jogosulatlanul felveti Illetmények, amennyiben asoknak jóhiszemű felvétele be nem igazoltatik, a tényleges szolgálatban állóktól mindenesetre lözadók módjára behajtandók.
Ugy mint például a háztulajdonoson a vitdlj, vagy adó.
A pénzügyi bizottság Ölése
TVgnap délulán ült össze a városi pénzügyi bizottság a városháza kis tanácstermében. Az ülésen dr. Wetsz Lajos ügyvéd azon Indítványát, bogy a városi alkalmazottak alsóbb kategóriáinak szavazzanak meg egy havi fizetésüknek megfelelő karácsonyi segélyt és ezt azonnal folyósítsák is, — a bizottság egyhangúiig magáévá tette. Ismeretes, hogy a képviselőtestület a városi vezetőség több tsg-Jának szavazott meg képviseleti átalányt, smlt s miniszter csak a polgármesternek, a főjegyzőnek és a műszaki Isnácsosnsk engedélyezett. A kétdés most ugy i\'og elintézést nyerni, bogy a többieknek külön munkadíj elmén Javasolják ezeket az összegeket Ugyancsak kedvező elintézést nyert az állatorvosok ismeretes sérelme, mellyel biztosították számukra
a napidíjakat. Az állstorvosok ezentúl fuvarátalányt fognak kapai.
A függőkölcsön ügyében a kanizsai pénzintézeteken kívül budapesti bankok Is tettek a városnak ajánlatot. A pénzügyi bizottság Javaslata az, bogy a tanács fogadja el az 0•*-szes nagykanizsai pénzintézetek 10 és W/o-ot ajánlatát.
Pályázati h\\Mi
I wm rttltöiMftHz!
Utott csőkészlet szolgáltatja a legjobb eredményt és megokolandó, hogy miért éppen a pályázó állal megadott csőkészlet a legalkalmassbb s vizsgált készülékben.
A pálysmBbea megnevezendő a késxSlék típusa és s készülék kapcsolása. Kapcsolási rajz melléklése nem szükséges fellétel.
A pálvázaiban réazt vehet minden magyar rádióé lőflze tő
A pályaművek legkésőbb 1929. Január
-----------F .. .. \'-•adóhivatalába,
.9. Ictll
tsimsznüi" keli7" a pályázd nevét és lak-
n i/aijaiiiur vn inv""
31-ig az .Elektrotechnika\' kladóhiva Budapest, Erzsébet-I" * " be Jeligés levéllel. A
Erzsébet-körut 49. küldendők levélnek tár-
címét.
A pályamunkákat egy öt tagból álló zsürt bírálja felül és az errdménv 1919. február havában aa ElektrotechnUcá-ban, a Magyar Ridió U|tágban, a Rádió Amatőrben, a Rádió Szaklapban és a napilapokban fog közzététetni.
A zsürt által leg|obbnak talált megoko-lások között a következő pályadíjak fognak szétosztatni:
I. díj 800.- pengő II. . 500.— .
III. . 30O.—
IV. . 200.- .
I vigaszdíj á 10Ű.— . saea
Mozgószinházak
Városi Nagymozgó. Még Ma csütörtökön Conrad Veid! nagysikerű szenzációs amerikai filmje: .A nevető ember", Hugó Viktor nagy regényének filmváltozata. — Előadások 5, 7 és 0 órakor.
Ingyen kapja
meg mindenki a
ZALAI KÖZLÖNY
1029. évi aaptárál)
akinek előfizetése 1928. év
december 31 lg rendezve van.
EGYESÜLETI VEZETŐK FIGYELMÉBEl
Egyesületi közieményakat, ezek között mulatságok, gyűlések stb. meghívóit naponta csak délután 7 óráig fogadhat el közlésre a szerkesztőség.
Szenzáolós olcsó
megkezdődött
KARACSONYIVASAR
KISFALUDI ÉS KRAUSZ cégnél, NAGYKANIZSÁN.
Az év folyamán felgyülemlett rengeteg mennyiségű selyem, szövet, bársony, pargett, vászon, mosó stb.
soha eddig nem létezett olcsó árakon árusltjnk.
Siessen, mlg a készlet tart!
IMA! ROnftffV
NAPI HÍREK
NAPIREND
DtMmbw 80, osOtSrtők
Római katolikus : Tlmót és M. Prot.: Ttofil. Izrtellta: Teb. hó 7.
Nap kel reggel 7 ón 44 perckor, ■yugtzlk délután 16 óra II perckor.
Viroai mozgó. .A nevető ember*, Conrad Vddt nagytlkerü filmje.
A nagykaalzaal ■eteoroli glal m«g-fimid fattertéMk: Szerdin t MmirUk-kT Reggel 7 órakor -26, délután 2 ónkor —24, est* 9 ónkor -3 8.
MUW: Reggel tiszta, délben borult, ette UuU égboltozat. . SaütrdKf Reggel Északkelet, délben Észak, este Északkeleti szél.
A Meteorológiai Intésért |elert*M ttte 10 órakor: egyelőre tzlraz ét hideg Idó várható.
— UJ Menyei közjegyző. Ax igazsigögymlnlszter Kováesy Zoltán dr. nyugalmazott klr. iárásbltó, tléket fthéivlrl ügyvédet Letenyére klr. közjegyzővé nevezte ki.
— Szerencsétlenül Járt plébános. Tüske József bezerédi plébános vér mérgezési kapott. Bevitték a zalaegerszegi kórházba, ahol az egyik tábll amputálták.
— A megsemmisített egerszegi váj-osl választások közül az igazoló választmány külön foglalkozott a SzeUánsztcy Nándor vármegyei árvaszéki ülnök megválaaztása ellen beadott fellebbezéssel s miután s törvényből megállapította, hogy azon állsml, vagy megyei tisztviselő, aki a fizetése után járó kereseti adón kivül egyebet nem fizet, meg nem válás ziháló, Szellánszky megválasztását nem Igazolja.
— A megyei tisztviselők kórházi segélyét a központiak már megkapták, a vidékiekét pedig postára tették. A zalaegerszegi kórházi tlsztviaelók karácsonyi segélyét s város kórházi bizottsága egyhangu-r lag megszavazta.
— OépJármIItulajdonosúk figyelmébe. A zalamegyei autókörlet hivatalosan közli, hogy azok a gép-járműtulajdonosok, akik gépkocsikat forgalmon kivül helyeznek, ezt a tényt ne a járási hatóságoknik jelentsék be, hanem közvetlenül az autókOrlethez, mert ebből származik aztán, hogy az adóhivatal tovább is adóval sajtja a gépkocsitulajdonost\' Az autókOrlethez érkező bejelentéseket szonnal az adóhivatal tudomására hozzák és Igy törlik a forgalmon kivül helyezeti gépjármű adóját.
— Elitéltek egy züllött cselédet A rendőrblrósjágon tegnap délelőtt Szarka Mária állás és lakás-nélküli cselédleányt munkakerülés és züllött élet miatt 10 napi elzárásra Ítélte.
— A karácsonyfa lopásról írott tegnapi hírünkre vonatkozólag annak közléaére kérlek fel bennünket N. L. ezülei, hogy a karács >n)f ,kat nem N L. lakásán teiálták meg.
Nyomora miatt megmérgezte magát egy fiatal leány és meghalt
Horváth Erzsébet Arpád-utcal leány szomorú tragédiája karácsony előtt
Egy szerencséilen fiatal leány élete ért vígét ma reggel a kórháii ágyon llz ntpi súlyos tzenvedís ulán. A nyomortól való menekülés közben öngyilkosságot követelt el és liz napra a végzetes, meggondolatlan tett ulán ma a szomorú esetre a halál tett pontot.
Még december 9 én, vasárnap délben történt, hogy Dedovácz Bila Magyar utcai füizerkereakedő telefonján izgatott hang a mentőket kihívta az Árpád utca 3l/a számú házhoz, shol egy fiatal leány, névszerint Horváth Erzsébet 22 éves munkás-nő lugkövel megmérgezte msgát.
A mentőautó az eszméletlen leányt szüleinek Iskáiáról azonnal a kórházba azállltotta, ahol az orvotok nyomban ápolás alá vélték és elsó-segélynyujtás u\'án konstatálták, hogy állapota rendkívül tulyos, mert a lugköoldat Igen sürü volt, amit ivott a leány és rettenetesen összemarta s belsőrészét.
Horváth Erzsébet, skinek apja cigányzenész s kórházbin eszméletre téri és azt vallotta, hogy nyomora miatt aktri megválni az élettől.
A szerencsétlen, jóravaló leány hosszú ideig dolgozott Flelscbacker Ignác kanizsai ásványvizkereskedö-nél. A kereskedő azonban a nyáron meghalt éa a leány azóta állás nélkül msrsdt.
Édesapja la igen szűkösen keresett és több testvérével együtt sokat nélkülözött Horváth Erzsébet. Az utóbbi időben sokat járt a leány állás ulán, de nem birt elhelyezkedést találni éa ez mélyen megrendítette. Búskomor leli és látszott rajta, bogy valamire készül Senkinek nem árulta el tervét és csak az alkalmas Időre várt, hogy végrehajtsa azt.
Kilencedikén egyedül maradt rövid Időre szülei lakáaán és ezt az Időt használta fel, hogy felhíjlsa a mérge\'. Több mint másfél hét óla a szerencsétlen teremtés igen sokai szenvedeti és az utóbbi napokban állapota már annyira súlyosbodott, bogy csak órák kérdése volt, hogy a halál megváltja szenvedéseitől.
Ex ma reggel bekövetkezett, melyről a rendőrség értesítette s klr. ügyészséget, mely megadta a temetési engedélyt.
itt*. daambsí 26.

— Felboncolnak egy elhunyt fiatalasszonyt Szolád községben Igen gyanús körülmények közöd elhunyt Kati Jánoané odavaló fiatalasszony. A esendői ség jelentése slspján a kir. ügyészség elrendelte a hulla felboocoláiát, amit a törvényszéki orvosok ejtenek meg. Az a gyanú, hogy az aeazonyt megfojtották.
= Ma disznótoros vacsora MolnArnál.
— Tisztítani és hamuval kell beszórni a járdákat. A rendőrség nyomatékosan figyelmezteti a háztulajdonosokat és bérlőket, hogy a téti Időszak beálltával a járdák tisztántartására és síkosság esetén ha-muval, vagy homokkal való beszó-rására fordítsanak löbb gondol. A mulasztók ellen kihigáti eljárás indul.
= Philips hangszórók, rádiócsövek, anódpóllók, kistöliők, Ossies rádió alkalréazek. legjobb kivitelben kaphatók Szabá Antal sportüzletében.
— Ismét kézrekerOlt egy balatonparti fosztogató. A balatonmenti csendőrségek több sikeres nyomozása után mosl ismét jó fogást csinált a boglári Örs. Letartóztatták Aracs Péter lakás és foglalkozás nélküli csavargól, akiről megállapították, hogy Bogláron és más balatonmenti helyeken egéaz csomó betöréses lopást követett el. A betörőnek volt egy fiatalkorú társa, aki után most indttotisk bajszát. A vizsgálóbíró Is fenntartotta letartóztatását.
—■ A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetési feltételek mellett Bartánál.
— Rádiós vonatok a Budapest —Gyékényes ! vonalon. A MÁV üzleügazgatóiág értesítése szerint a Budapest—Qyékényes között közlekedő gyors- és személyvonstok személyszállító kocsijait rádióval szerelik fel. A rádiós kocsik átszerelést
: munkálatai most folyntk s rövidesen \' elkészülnek.
nagy KARACSONYI vásár
Barta Alfréd divatáni-flzietében, Fő nt 8.
Férfi kalapok (Itta, Gyukits, Borsallno és Plchler) Férfi fehérnemüek Kötött-szövött áruk
Poulowerek, gyapjuharisnyák már 2\'10 tői kezdve Zsebkendők divatos mintákban
összes női és férfi divatcikkek óriási választékban.
Saját érdeke, hogy meggyőződjön mélyen leszállított árainkról Nézze meg gyönySril kirakatainkat I
Ucklinál egy pohár természetes .Ferenc József" keserűviz reggel éh-gyomorra véve biztosén előmozdítja a gyomor éa a belek működését és ennek következtében csakhamar a megkönnyebbülés jóleső érzése tölti el a beteget. Az orvosi szsklrodslom kimutatja, hogv a Ferenc József viz a máj és a végbél felé irányuló vér-tódulásoknál, valamint aranyérnél és prostataba|oknál is áldásos hatást fejt ki. Kapható gyógyszertárakbin, drogériákban és füszerűzktekben.
= Ma disznótoros vacsora MolnArnál.
— jótékonyság. Kelemen József (Kiskanlzsa) 2 50 pengőt hozott be szerkesz öiégünkbe az eisggolt, beteg Kinlzsy- u\'cal Iparos-párnak. — Részben a „Szegények Karácsonyára" részben a népkonyhára és a napközi otthon javára a kővetkező karácsonyi adományok folytak be a Mlsszlós-házba: Báró Inkey Pálné 50, Slmlicz István, s Társadalombiztosító Intézel tisztviselőjétől 25, Fábián Oéza plébános utján ■ .Szepetneki hívektől\' 15, II. sz. postahivatal 10, Berlin Ágostonná 10, Berke LászJóné III. rendi testvér 5, FI. Oazdag Ferenc 7, N. N. 5, Csutak Elek 2 pengő. Hálás köszönetünk és az Isten áldáss a nsgylelkfl adakozóknak. A .Szegények Karácsonyfáját" 22-án délután 4 órakor gyújtjuk meg. Minden nemealelkű érdeklődőt szívesen látunk. A Missziósház vezetősége. — A kórház karácsonyfájára Bruncsict János keresksdö 20, Ft. Qizdag Ferenc, Martinék testvérek, N. N. 5-5, a szegényház karácsonyfájára Ft Oazdag Perenc, Martinék testvérek, N. N. 5—5 pengőt adományoztak, snlért bálás köszönetet mond a kórházi főnöknő.
— Képeit, gobclelnt, kézimunkáit olcsón, gyönyörűen kívánsága szerint bekeretezi Mekzer űvegkerss-kedö, Kazinczy-utca.
— 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismert Slnger varró-gépeinket. Slnger varrógép réazv.-fársaság Nagykanizsán. Fő-ut 1.
SPORTÉLET
Ferencváros-Bndal 33 as
4:0 (2:0)
Budapest, december 19
(Éjszakai rádiójelentés) A Ferencváros—Budai J3" as szerdán délután bsjnoki találkozását a bajnokcsapat Fradi 4:0 (2:0) arányban biztosan nyerte. Oóllövők: Turay, Takács // (2), Szedlacsek.
Súlyosan elitéltek egy horvát lapszerkesztőt
Belgrád, dcc. 19. (Éjszakai rddlójelentés) A zágrábi biróság Zsaffko-vlis lapszerkesztői 11 hónapi fogházra és 37.000 dinár pénzbüntetésre iiélte, mert lapjában Nlncslaről sxt irts, hogy jogosulatlan módon vagyont szerzett.
1906 öaoamber 20.
ZALAI KÖZLÖNY
Egy óra alatt elkészítjük
NÉVJEGYEIT
is újévi kártyáit a Ugolctóbb árban,
Rtndeljt meg mlelább lapunk nyomdájában, Fául S sx. alatt
VÁROSI Iliim
■éa ma oalltBrtBkBn
5, 7 és 9 órakor
Szanzáoló I Szanzáoló I
Conrad Veldt nagysikert] amerikai filmje:
A nevető ember
Hugó Viktor nagy regényének filmváltozata.
Helyárak 20 fillérrel emelve.
iliumiii
Tlllll
Igen csendes hangulatban, ütlet-telenül folyt le a mai piacon is a forgalom. Jelentfis változás ms is csak néhány értékben tórtént. Tovább favorizálták Ismét a Otchwindt, Ruggyanta részvényeket, melyekhez ma Magnesit is csatlakozóit. Otchwindt-nél cca 4, Oumminál 5, Msgnesitnél több mint 3\'/s nyereség mutatkozott. Eleinte klsaá gyengtbb árfolyamok voltak érvényben a piacon, kétfibb azonban a megjavult berlini tózsde hatása alatt az árveszteségek nagyrészt eltűntek. Zárlatkor az irányzat egyenetlen. Az árdifferenciák azonban csekélyek ét csak ritka esetben étik el az 1%-ot A fixkamalozásn papírok piacán Dxletteienség uralkodott. A valuta- éa devizapiac barátságos volt _
Zürichi zártat
raa xnavt, ua2&-ith. mwtmi
818-071/1, Bltaná 73-18, Mflaoo T717, Madrid 84-47\'."s, HmÉMfcn K»45, Bartla 118 84. Wlaa 73-06. SoOa HVi. IB-87VS. Varai 18-221/s, Baéap—t 1 I H?/i, "»aka««t Hl
fcvfcu-jcrjiéae
VALUTAa
aaesu r 80-37-95
■As k. 7*00-7W0 Ősik. 19-94-17-02 Dia k. IS3 70-15310 1000-1006 : 17075-07275 lak 23-40-32 60 229-75-230 85 8410-8440 I-41-S-47
HMM Mk I
Un 29 90-80-15 MMa 180 42-136 92 N«v4a UŰ55-B3 15 fMl. 80-57-80 92 F—k 82-85-93 45 •vájd LllO-33-tlO 62 •vMk. caQXTtO

Varaó
UKVIZAK
130 06-23075 1(H)7-1010 1*6 52-186 82 78 62-79 87 M2-347 9J-I53 30 27-78-27 86 9MO-93 43 29-98-3008 87275-4 35 183-75-193 15
nu-ati
1W7-1702 418-4 16 183 20-153 63 84-32-84 42
80-67-8082 11031! 10-61
Terménytőzsde
A buza 10, a rozs 20 fillérrel esett. Az Irányzat lanyha, a forgalom közepes.
Hasa !>•*•«. 71 kg-ot 24 80-24-95, 78 kg-as 25 05-2520, 78 k*-o« 35 30-25 40, 80 -oa 1b 40 25 50, dunántuü 77 kf 24 40 25 55, í« k*-oe 24 65-24-80, 79 kg-os 24 9 ) 25 00 80 kg-os 25 00-25 10, rota 22 70 -2*95, takam. trpa 24-58-/5. sMUpa 2650-2700 ■b 24 60 -24 80. tengeri 6 25 65 27 00, ! tengert uj 2675—27-00, karoe 18 25 18 50 1
Sertésvásár
MkaltSs 3380, Miiből eladatlan*! rUsaa-candt 800 darab Étsínadl 1*0—1 54, ondatt 1-40-1-42. sxedett kóaáp 1-26-1-28, kOaajrtl 100-115. sladfendll öreg 1*44-1-46, ■áaodraadS i-34-1 42, angol •a146 1-10-1-40, saaloua nagyban 1-74 (H», adi 2*06 —2 10, kbuaotflms T64— 1-70 snüooaás Mlsartés 170- 2 06. As
Iráavsat lanyhs.
rs jWuV f\'f f\'f-■i*ir-j-u*a*.*i*.*.*i*.*i*i* ******* *****AAA*A*AAWtfw
áa lajkiaáé TáDakd Káaavteytámcág.
Meáös kiadó: Zalai Károly.
1FKÓIIBDETÍSEI
Az epróUrdeiéeek di|a 10 Mótg B» fillér, szóig
további ssó dljsí flll. Sawdiii éa p4n-
mindea további szó d^t S fllt. Veaár-
ánnepoap 10
10 fillér, adódat
te ken 10 ssóig BO fillér, minden további saó dlia a flll. Clauaó s minden vastagabb bataból álló sió két aaóoak számíttatik. Állást keresőknek 50*s aagedméay. « hlréatéal alj aléra tlailiaW.
Caluolt tOkrOk legolcsóbb beazer zésl helye — Sleia üvegesnél, Erzsébettér 14. 5004
Kladé egy fsjtiszU 3 hónapos, hlm dobermann kutya. Cím a kiadóban.
Saaloa és karáoaaafl oukerkák
a legjobbak, legolcsóbbak — Musse! és Prledenihal cégnél. 6183
5000 valódi Olllelte Onboiotváló készlet kerül eladásra t Alkalmi vétel 1 I drb. ezüstözött Ultlette készlet B0 fillér. Kapható Teutsch Uusxtáv drogérUJSban, Nsgy-kanlssa (Vároahása). 6299
Két tanaao Jobb házból lelvéteük — Dorogi Kálmán sutómeslernél, Kiskanizas, Országút 62. 6286
Egy csinosan bútorosait szoba kalfin bejárattal kiadó. Bóvebbel Nádor-u. 8. 6261
Vételre keresek Jóhangu cimbalmot éa látható Irásu írógépet. Ajánlatokat ármegjelöléssel kér Balogh Jenő, Zákány. 6313
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátalnknak és ismeróselnknek, kik felejthetetlen drága |ó hitvesem
Kallermann Faranoné
elhunyta alkalmával jóleső részvétükkel mély fájdalmunkat eny hitették és a boldogul! temetésen megjelenni szivesek voltak, ez uton mondunk hálás köszönetet
Kellermann Ferenc éa a gyászoló rokonság.
Hirsch és Szegő
Nagykanizsa
— Telefon 75. —
uj üzlethelyisége:
a volt Schwarz és Tauber félt
üzlet, a nagylöztde mellett. #
Gyári lerakat.-zsák, ponyva, zsineg, kötél, lópokróc, vetőmag, műtrágya.
Ma oadtBrtBkBn délután
friss disznótoros
májas és vóreshurka húsos kolbász
kapható
ADLER MIKSA
hentesüzletében Kaala«wy*astoa 14. aatéaa.
Reklám és kosaras
naptárak
nagy választékban, olcsó árakon kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében nie NAGYKANIZSÁN.
MEGHÍVÓI
Haj ím- ujj SiIaU B0akbMl itsiiMk •luimi.sl
BUDAPESTEM
a lafkallaaaaabb otthont »t»|iu ■ laratóarftaabb MMUtek m.U.tt a Kaiatf pátyaaSrar trtusM OUaUvtl UMbM távé
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Badapeit, TŰI., Baross-tér 10.
aoo/o aagaénaéaayt kap
■Ual uu Up alílliiiaia ok.<i •loba-irslakMI,
IO0/0 aagaéaaaáayt kap
om*S attaral árslikMI. (K.ltS>4 kisl koarks.1 a paagAt mag takarít
■>t4Uxl lilUij^j a«rl riIoi ál)»b«< fj rmt
Máltánk otthan érzi magát I I I
KMtmOS kUiolfiUa, lilfOCUi ctéládl |<1«. Saját éréaka
ua loljrUa. bon akraUsa aiáluak asSO-loa maj. — EiAutaa axoDamaaraadaUa ajáaUtoa. __40SI
Meghívó.
I A Tranadanubia EayaaOlt Gőzmalmok Réaavéssytái*-aaaág, Nagykanlzaa 1928. | évi december hó 29-én déleJfitt 9 órakor tartja meg a vállalat telepén levő igazgatósági épület tanács-. lermében
! XVIII. évi rendes ■ közgyűlését,
melyre a t. részvényesek ezúton meghtvatnsk.
Tárgysorozat i 1. Kiküldése
egy jegyzőnek a közgyűlési Jegyzőkönyv vezetésére és két részvényesnek a közgyültsi jegyzőkönyv hitelesítésére. 2. Határozathozatal a bonyhádi telepnek önálló részvénytársasággá alakulása tárgyában. 3. Az igszgatóság és felOgyeföblzottság jelentése, a zárszámadások és as évi mérleg előlerjesitése; az igazgatóság és lelűgyelöbizottság felmentése. 4. A lelűgyelöbizottság tiszteletdijának megállapi\'ása. 5. Egy igazgatósági tagnak 5 évre és négy felOgyelöbizottságl tagnak 3 évre való megválatztáta. 6. Az alapszabályok módosítása. 7. Indítványok.
Nagykanizsa, 1928. évi december hó 12-éu.
Az alapszabályok 19. §-a értelmében csak axon részvényesek akik részvényeiket legkésOl a kOzgyülés megtartása pénztáránál, vagy a kOvetkezO pénzintézeteknél letétbe helyesl: Magyar Földhitelintézet. Budapest, bunántull Bank és Takarékpénztár R.T., Kaposvár, Stelermlrkiacha Escompte-Bank, Qraz.
yoa iv. g-a aicjincucii ényeaek ssavazóképeack. : legkésőbb három nappsi gtartása elótt a vállalat
vhdbúrOket
nyal, rőka, gOrény, nókas,
nyest és vtdrit, épftallat, vasat, fémet stb. a legmagasabb napi árban vásárol
stiéi b. és rui liimnzsi,
Erzsébet királyné-tér 15. szám.
csodaszép kézimunkákat, dívány-párnát, vagy választás szerinti hasznos háztartási dolgokat
PÉNZÉRT MINDENKI VEHET KARÁCSONYI AJÁNDÉKOT
De ingyen csak az kap
gyermekének bármilyen játékot
feleségének
férjének urlszobájába szebbnél-szebb
dísztárgyakat
aki a 30 éves egyetlen magyar háziasszony lapból a
„HflZTflRTflr MAGYAR HOK KQZLÖHYÉB8L
mutatirányaaámot kér.
A mutatványszámhoz csatolt fényképes katalógusból választhat bármely ajándékot, amely címére bérmentve megkQldetik.
BUDAPEST
VI., Városház-utca 16. II. em. 1.
ZALAI KÖZLÖNY
1998. d*o»m)Mr 30.
A karácsonyi és ulévi ünnepekre olcsó áron vásároljon
prágai módra készDIt
r IH lOÉtil Él Ml,
ww vilsmlnt friss
angol kooaonyának valót
Rendeléseit minél előbb Jegyeztesse elö
Herceg Esterházy Pál
husárugyárának kanizsai lerskatánál Klrély-Mtoa SO. Miám.
NAGYKANIZSAIAK kedvelt találkozóhelye BUDAPESTEN

VII., Baross-tér 23.
a Keleti pályaudvarral szemben.
Központi fűtés.
Hideg-melegvíz, telefon, rádió, fürdők, lift, írószoba, hall.
áraékolt árak.
sao\'
Magyar Hirdető Iroda R. I.
nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338.
Minden külön költség vagy portó < felszámítása nélkül elhelyez
h I r d a t á s e k e t
bármely bel- vagv külföldi lapban, lekláateneket készít, txfivegex.
Pia kát i rozást
vállal helyben és vidéken, belvagy külföldön. Nagykanizsa r. t. város minden-nem! hirdetési Jogának bérlője.
Magyar Film Iroda rt Budapest képviselője. A Magvar Királyi Belügyminisztérium Tordiló osztályának felvevő belye. Bármely nyelvről vagy nyelvre fordítást vállal és belügyminisztériummal hitelesíttet

NASHé. PACKARD
autók 1929. évi typnsai megérkeztek!
66-os, 76-oa és 86-os typusok csukott és nyitott karosszériával. 76 os és 86-os typusoknál dupla gyújtás, a 86 os kocsinál központi automatikus olajozás. tw
Szántó llilmos éa Társai
Telefon 3-22. Magykanlzaa, Deák-tér 2. Telefon 3-22.
tfa anil«\'Jl non dia1 oannaK
lJ Ü • ..,i,.nre,
növelj kön«yein
htt:e,tt él\'?

duói>9al"
ekn«k

Hm

utt«jy
(Ihat istne1"1
iiiail

tatu
^"\'^.Viákiöu^1" MÍ9 k{l,,an
iely
.\'inU\'"\'
l"" "pii m<9 jziuese"
|<i>
Id a
PALLAD1S
konijuosildlyu Buduiieil, V, Alkolmdny-u. i.
IÉi Nyomda és Lapkiadó Vállalat RészíMg
Könyvnyomda # Nagy kan
a „Zalai Közlöny" politikai
ÍZI a • Könyvkötészet napilap kiadóhivatala
Készítünk a
1
TELEFON: 78.
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat.
f
Gyártunk i
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsáktédulákat, naptártöm bőket, falinaptárakat stb. elsörangu kivitelben és a legolcsóbb árakon.
Nyomdahelyiség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
„FUTOR"
etetés nélkül nem lehet erős, csontoa állatot nevetni I — Csak erős, csontos áltat hizlalható eredményesen I
„FUTOR"
növendék illatok nevelésénél nélkülözhetetlen 1
„FUTOR"
fogva
étvágygerjeszt ö-
leg hat, s a konyhasó etetést is feleslegessé teszi. Tegyen egy klsézletet és az eredménnyel meg lesz elégedve. Ara : 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételénél: 50 kg. ára: P 10-30. 1 próbadobos ára : 90 fillér. Kicsinyben éa nagyban kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF iqtnáiáÉsAa
Nagykanizsa, Erzaébet-tér 10. A bíróság mellett, tw Telefon: 130.
A letanyel klr. JáráaMróaág, mint telekkönyvi hatóság.
3229/tk. 1928. axám.
Ml kiiriMf-klniaí.
Sípos La|oa és ne|e Kovács Máris végre hajts tóknsk Czlgány Lalps végrehajtást szenvedő ellen Indított régreha|tisl Sgyé-ben a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 401 P. tőkekövetelelés éa járulékai behsltáas végett a letenyei klr. járásbíróság területén levő, Uspe községi fekvő, s s líspel 21. sstjkvben 23. hi házból végrehajtást tzenvedó nevén álló illetőségre 50 P kikiáltási árban, az u. o. szt|kvtxn 31. hrsz. Ingatlannak végrehajtást szenvedő nevén átló illetőségre 2P, a 74 hrsz. Illetőségre 4 P, a 1JS. hrtz. Illetőségre 6 P, s 161. hrsz. illetőségre 32 1>, az u. o. 46. sztjkvben 211. hrsz. szántóból végrehajtást szenvedő nevén álló Illetőségre 16 P, ax u. o. 86. sit|kvben 22 hrsz. a felvett házhelynek végrehal-tá>t szenvedő nevén álló Illetőségre 20 P, az u o. ÍM. sztjkvben felvett 179. hisz.
lyn
Iáit szenvedő nevén álló llíetóa ztjkvt
erdőből nevén álló Illetőségre 00 P, az
u. o 214. sztjkvben 210 hrsz. a. foglalt
Illetőségre 22 P, a 215. hrsz. illetőségre 8 P. kikiáltási árban elrendelte.
Az árverés alá bocsátolt ingatlanokra C 11, C 4, C 4, C 5 és Cl sorsz. alatt flzv. Czlgány lánoané ax. Kovács RozAUa tavára bekebelezett Özvegyi baszooélveseti og fenntartásival adhatók el, mégis azzal, hogy ezt a Jogot megelőző rangsorban C 30, C 23, C 17, C 71. C 4 sotaz. alatt 2329/tk. 1927. sz. végzéssel a Letenvel takarékpénztár K. T. javára 16,000.000 K-nak megfelelő 1680 P tőke és jár. erejéig bekebelezett követeléséaek teljes kieltef\' lésére srflkségrsnek mutatkozó 1680 P. tőke, ennek 1925. szeptember 26-tól az árverési vételár kiutalásának valóazinll napjául alapul vett 1928. december 26 ia számított kamatok (8<V«) fejében járó 333 P 80 III ér az árverés költségeinek előrelátható fedezésére számításba vett 69 P az elárverezett Ingatlsnokért ezen as árverési határnapon meg nem Igéznék, ez az árverés hatálytalanná válik s ezeket az Ingatlanokat a kitűzött árverési határnapon az érintett özvegyi haszonélvezeti jog fenntartása nélkül újból fogják árverezni.
Az árverést 1929. évi január hó 19. napján délelőtt 12 órakor Llspe köz-
ségházánál fogják megtartani.
Az árverés aJá kerülő Ingatlanokat a kikiáltási ár felénél, Illetve kétharmadánál als
csonyabb áron eladni nem lehet.
Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vsgy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meg-hstározott árfolyammal számított óvadék-képes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen biról letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. t.-c. 147., 150, 170. §§.; 1908: XU. t-c. 21. §)
Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltást ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az álula Igéit ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni 1908 : LXI. t-c. 25. §.).
Letenyén, 1928. évi jullua hó 2. napján. Dr. Hltzelberger s. k. klr. |blró.
A kiadmány hiteléül: Balassa Sándor s. k.
l«l«khOnyvvu.lA.
Nyomatott a ttéluial Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: £alal Károly.)
08. évfolyam, 289. szám
Nagykanizsa, 1928. december 21. péntek
Ara 14 Ittér
POLITIKAI NAPILAP

PtMfe amkaaatft WrWlts Lajoa
ta.wM-i
•ét
A szovjet feljelentésére, cimlet-hamisllások cimén történt a letartóztatás
Páll*, december 20 (Éjszakai rádldjeientés) Az mln-tranzlgeant" írja : A rendőrség letartóztatta Ltívtnov sxovjet népbixlos testvéré\', aki ellen a »zov|et berlini
kereskedelmi képviselje emeli vádat dmlet-bamisitáa miatt. Ai elfogott orosi egy txállodában lakott egy lengyel növel. Rajta klvfll letartóztatott a rendőriig egy bankárt és
egy orosz embert.
Litvinov testvérének lakásán számos kompromltáló német és orou írást foglaltak le.
Ha Forgács Anna a májusi mérgezéskor meghalt volna, kezelő orvosa rögtön feljelentést tett volna Erdélyi ellen
öt orvost hallgattak kl csütörtökön az Erdélyi-Ügyben
Budapest, december 20 Az Erdélyi-Ogy mai tárgyalásán Solymossy Jenő báró földbirtokos vallomása után Sternfeld Ferenc magántisztviselő azt vallotta, bogy látta, amint Erdélyi feleségének étvágygerjesztő orvosságot adott be, amit es asazony pressztonátás után vett be.
Sternfeld Ferencné ait vallotta, bogy Porgáca Anna előtte olyan kijelentést tet>, hogy nagyon szeret élni és soha erzébe sem Ju\'.ott az ön-gyflkouig.
Barta orvos Forgács Anna májusi mérgezéseinek tüneteit mondotta el. Ltnárt főorvos kihallgatása után dr. Livy Lajos főorvos tett vallomást.
Elmondotta, bogy Erdélyi bevallotta, | bogy két-három tabletta veronátt adott feleségének és véleménye szerint a szanatóriumhan betegen fekvő Forgács Annának ott ls beadott veronált, mert állapoa javulást nem mulatott.
Dr. Freu Ernő egyetemi magántanár tanúvallomása után Szász Zoltán dr. arról tett valóm ást, bogy Forgács Aunámk soha semmiféle narkotikumot nem rendelt. Forgács Anna má|usl megbetegedésekor azonnal megdllopitotta, hogy mérgezés történt. Erdélyi azonban azt mondotta, hogy feleségének semmit sem adott be. Az volt a benyomása, bogy olytn mérgezéssel áll szemben, amely
inzulin kontrol beszédése nélkül áll elő. Miután a beteg állapota nem javult javasolta, hogy szállítsák szanatóriumba, ahol a másnap magához térő Forgics Anna azt mondta, hogy férje adott ba neki valami étvágygerjesztő pasztillákat és hogy ml volt, azt nem tudja. Nem volt semmi oks rá, hogy Öngyilkosságra gondoljon. Nem tartotta Forgács Annát sem hisztérikusnak, sem neu-raszténlásnak. Erdélyt viselkedése gyanús volt és ha Forgáci Anna nem gyógyult volna meg, az első lett volna, aki a feljelentést megteszi. Az elnök a tárgyaiáit szombatra halasztolla.
Keresztfolyosó viharok az u] ház-szabály premierjén
Egymás után vonták meg a szót a képviselőktől, aztán az ünnepekre szétoszlott a Ház
Budapest, december 20
A képviselőház mai ülésén sz elnök felolvastatta a kormányzói kéziratot, azután elrtndelie az uj ülés-azakra a képviselőház alelnökeinek megválasztását. Alelnökökké ismét Paky Endrét és Czettler Jenőt választották meg. A háznagy I tisztet újból Karaffláth Jenövei töltötték be, msjd az egyes bizottságok megalakultak és megválasztották elnökeiket. S tOnei után a miniszterek újból beterjesztették az elmúlt tllészszakban le nem tárgyalt éa visszavont törvényjavaslataikat, Scltovszky Béla bel-Bgymlnlnter pedig
beijyujtotta a közigazgatási
reformról szóló törvényjavaslatot.
Az elnök napirendi javaslat)! tett olyan étielemben, hogy a Ház Január 15-én délelőtt 10 órakor tartsa legközelebb! üléséi. Pakots József kért szót, Indítványozni akarván, hogy
az elzárt képviselőházi folyo-
sót adják át a nyilvánosságnak
Az elnök nem adta meg a szót, meit az indítványt nem jegyezte be az Indítvány könyvbe. Fábián Bilától szintén megvonja ugyanazon alapon a szó\'. (Ntgy zaj bz ellenzéken.
.Éljenek az uj házszabályoki" kiáltják az elnök felé.) Hasonló indítványával ugyanígy járl Bródy Ernő li, msjd az elnök a tanácskozást befejezettnek nyilvánította és ax elnöki napirendi Indítványt elfogadottnak jelentette kl.
Esztergályos János arra kérte a Háxal, bogy mielőtt szünetre megy, ne feledkezzék meg a
hadirokkantakról és hadiözvegyekről.
Az elnök két Ízben figyelmezteti, hogy maradjon a felszólalás jogcímének tárgykörében, mire Esztergályos kijelenti, hogy miután ax uj házszabályok még Ismeretlenek, engedje meg az elnök, hogy a szótól
elálljon. (Derültség.)
Zsltvay Tibor a felszólalásokra Irányuló kísérletekből megállapítja, bogy a képviselők azt akarták lisztázni, hogy miiyen alapon záratta el a keresztfolyosót. Törvényes alapon JArt el, azon a jogon, amit a régi házszabályok alapján is kötelessége leit volna tenni, ba a közérdekből annak szükségét látja. — Nyolc-tlz nappal ezetőlt a parlamenti tudósítók szindikátusát tájékoztatta az intézkedésről és azok megnyugvással távozlak tőle. Pakots József, az elnök, Bródt Ernő és Fábián Béla beitéllek még a .tárgyhoz", majd Zsltvay Tibor elnök kellemes karácsonyi ünnepiket kivánt a Híz tagjainak és az ülést bezárta.
A felsőház
ülésén az elnök felolvasóin a képviselőháztól érkezeti üzcnelet és a kormányzói kéziratot, majd megnyitódnak jelentette ki az uj ülésszakot. A megválasztott tisztviselők:
háznagy Latorszky Endre, jegyző Bethlen Pál gróf, Bezerédj István, Borbély Oyörgy, Dany Balázs, Joano-vlcs Pál, Khuen-Héderváry Károly gróf, KhUne Lóránt és Latlrmlcs Endre. Ezután a bixottaágok tagjait választották meg; eskütétel után az elnök az ülést berekesztette.
Véget ért az egységnpártban a közigazgatási reform-terveset tárgyalása
Budapest, december 18. (Éjszakai rádiójelentés) Az egységespárt külön bizottsága gróf Keglevkh Oyula elnöklete alatt ma délelőtt tárgyalta a közigazgatási reform-tervezetet. A mai tárgyaláson a fegyelmi agyakkel kapcsolatos kérdéseket vitatták meg és ezxel be ls fejezte munkáját és a tervezetet letárgyalta bizottság.
Leszerelnek Dólameri-kában
„Dolgozik* a népszövetség
Buenos Aires, december 20
Assunctonból jelentik: A paraguiyl kormány tegnap elrendelte a dimo-bilizálást és a hadikészülődések befedését.
Oenf, dec. 20. (Éjszakai rádldjeientés) A népszövetségi tanácsnak Bolívia és Paraguay háborks konfliktusa elsimítása érdekében folytatott tevékenységéről a titkári hivatal információé osztálya réexistes ismertetést adott ki. Ebben minden fázisára kiler|edöleg ismerteti a szinte óráról-órára váltoxó konfliktus történetét és a népszövetségnek a béke helyreállításáért végzett fáradozáaalt.
Tovább javul az angol király állapota
London, dec. 20. A mai reggeli orvosi Jelentés szerint a király az éjszakát Jól tOKOlte, a javulás lassú haladása tovább (art.
Mussolini: gyarmatügyi miniszter
Roma, december 20. (Éjsiakat rádlólelentés) Mussolini, mint uj gyarmatügyi miniszter ma letette a király kezébe az esküt.
Földrengés
Budapest, dec. 20 Budapesttől 10 500 kilométernyire december 19 én erős földrengés volf. A földrengés a Maláji félszigeten lehetett és a cambildgtl obszervatórium készülékei szeriül az 6 óra 56 perckorkezdődött és másfél óra hosazat tartott. A harvardi obszervatórium jelenlése szerint a földrengés rendkívül heves volt.
gjjUl MMtí&t
ÍM. decemfrr II.
KARÁCSONYI HANGULAT A KÉPVISELŐTESTÜLETBEN
A tisztviselő-fizetésekre és segélyekre vonatkozó minden javaslatot megszavaztak
600.000 pengő függő kölcsönt vesz fel a város az eddigi függő kölcsönök konvertálására — Minden téren a helyi pénzintézetek kedvezőbb ajánlatai kerültek ki győztesen — Egy közgyűlés, amelyen mindenki kapott (a tanács Is a magáét)
Súlyos kritikák és egyhangú határozatok a rendkívüli közgyűlésen
Nagykanizsa, december 20
Három óra után nyitotta meg a mai közgyűlést dr. Sabjdn Qyula polgármester. Bir a tárgypontok után Kélve, erős érdeklődésre leheteti számítani Ax érdeklődés lanyha volt, csak később teltek meg lobban a padiorok. Az eiaő tárgy pontot ■
városi pénzkészletek gyümölcsöző elhelyezése.
A kanizsai pénzintézetek ajánlata (7*U°/o) előnyösebb lévén a fővárosi pénzintézetek ajánlatainak (6Wo) a város pénzkészleteit a h ily bel! pénzintézeteknél hslyezik el. Következeit a
függ&kölcaöti felvételének ügyet a váró* eddigi függő-kSlcsönének konvertálására.
A városi bérház építése, a Pickféle erdőbirtok vétele, a Kszlnczy-ulca 12 az. alatti telek megvétele, stb. cétokm kölcsönöket veit lel a vára*, melyeket az erös kamaldllferenciák miatt konvertálni kell. A fővárosi pénzintézetek sokféle kikötést tettek. A nagykanizsai pénzintézetek sokkal előnyősebben együttesen az összeget WM, kamat ellenében hajlandók a városnak adni. A tanács javasolja 1 évi Időtartamra
600.000 P váltóhltel
felvételét 90 naponkint megújítandó váltókkal.
D.\'. Villányi Henrik kifogásolja a havi lejáratol.
Petrlk Dezső a tanács javaslatát elfogadja. Hosszabban foglalkozik Nagykanizsa kulturális viszonyaival.
Az elemi Iskolák lehetetlen állapotát feszi szóvá, sürgeti a Véctey utcai Iskola mielőbbi megépilielését.
Ujnépi Elek Ernő szólal fel ezután és kérdezi:
Hát örökké csak fűggőköl-csönöket vegyünk fel ?
A városi tanács — mondja — túlságos bizalommal viseltetik Nagykanizsa város teherviselőképességét Uictöleg. Talán nem ls volt szükség bizonyos dolgok vételére, melyeket tanácsi jivaslat alapján a képviselőtestület megszavazott. A városi tanács ma szinte befejezett tények elé állította a képviselőtestületet, noha teljes Jóindulatát nem vonja kétségbe. Síükaéges nekünk, tői lehetséges nekünk ezt az Iramot folytatni, ezt tartani? — kérdezi emelkedstt hangon a legnagyobb figyelem közepette. — A tanács Javaslatát elfogadja.
Dr. Sartory Zilgmond felszólalása ulán dr. Sabjdn polgármester reflek-
tál az elhangzottakra. Tisztán
az a cél vezette a városi tanácsot a városrendezési kérdéseknél, hogy Nagykanizsa falusi jellegzetessége t eltüntesse.
Szükséges volt az objektumok megvétele, melyeket a Speyer-kölcsönből fedeztek. A Vécsey- utcai iskola építését a tanács nem akarj i elodázni, azonban 140 000 pengőbe kerül, amihez a minisztérium 50 000 pengőt hozzájárulását kevésnek Ulálji ét annak 70000 re való felemelését fogja kérni.
Dr. Balázs Zilgmond Indítványozza, hogy a város erre az iskolára már most 70000 pengő függő-kölcsönt vegyen fel.
Dr. Rotschild Bíla: Fd, bogy annyira iuj[ már a kölcsön, hogy kamatait nem tudjuk fedezni. A városrendezés tetszetős Jelszava alatt ne galopplrozzuk el magunkat. Ennek a képviselőtestületnek minden tagla ég a vágytól, hogy a várót fejlesztették, de
Potemkin-falakat varázsolnak elénk.
Igy a P.ck-blrtokoál nigy tzociálii Jelszóval hangoztatták: földhözjuttatni a klskanlzsal polgárságot. Mi valósul! meg ebből ? A Speyer-kölcaönt
dköltöltük, a pénz Idegenbe vándorolt, nem a nagykaniztai ztebekbe. Kérdezi: mikor fogfák már a városi gazdálkodást szanálni és egy egészséges városrendezést megvalósítani 7 Dr. Sartory: Azért olyan türgőt a fflggökOlctöD,
mert blzottaágok felülvizsgálják a Speyer-kölctön felhasználását.
Dr. Sabjdn: Ne féltsen bennür-ket képviselő ur I Hiába aggódik. ml előzetes miniszteri felhatalmazás alapján vettük fel a kölcsönöket. Ht az ltkolára kölctönl mod veszünk fd, akkor nehezen kapunk ujabb hozzáJárulátt az államtól ígéri, hogy tivasszal megkezdődik az Iskola épitése. Roltchildnak válaszolva kijelenti, hogy nincsen igaza a Pick-birtok ügyében, mert 42 holdat máris átadtak ■ klskanlzsal gazdáknak.
Kilátás van arra, bogy 200 hold Id lesz azabiditva parceltázái céljaira.
A képviselőtestület, névszerinti szavazással
egyhangúlag megszavazta
a kölcsönt. Dr. Krátky litván ezután iimer-tdi a belügyminiszter rendeletét
a városi tisztviselők illsi-ményrendezése
tárgyában. Arról van tzó, hogy a képviielőtestület meg akarja-e adni továbbra is azokat az Illetményeket, melyeket 1926-ban a várod titdviteleknek megszavazott. A tanács javaslata az, hogy az 1927. junlua előtt élvezett illetmények a torvényadta keretek között továbbra la megállaplttassanak.
é> az 1927. november 1-től járó fizetésemelés öttzege, — amelyet az
AZ OLVASÁSRÓL...
Irtai Keiatnen Ferenc
(2)
A kőnyomatot fentebb emiitett feltalálásáig Európában többnyire csak kézzel Írott könyvek szerepeltek.
Az Írás ét olvasás mestersége a papoké volt, akik főleg bibliák másolásával áa terjesztésével foglalkoztak.
Rendtzaret iskolai oktatásról még abban az időben tzó tem lehetett.
Az irát nem voH feltétlen kelléke az dökelóeégnek.
Még jóval káeóbb ia találkozunk a történelemben fejeddmekkd, akik
nevük aláírását tem tudták papírra i i veim.
A főurak és urdkodók irásmun-káit pedig még csak egy pár tzáz évvel ezelőtt is az úgynevezett Íródeákok látták d.
A görögöknél 6 évet korban a gyermekek már Irai-oivunt tanultak, Spártában, hol a fiúgyermekek klkép-zéee az állam különös gondját képezte, állami iskola felügyelók voltak. a többi tartományokban a gyermekek neveltetése a szülök akaratára volt bizva.
Nálunk már az Árpád-házi királyok alatt Is találkozunk Iskolákkal, melyeket Itt különböző tztrzdesek alapítottak t céljuk főleg a vallás neveléte voll
Readtzeret közoktatásügyről csak a XVIII. század vége felé beazélhet-tünk, ennek alapjatt Mária Terézia rakta le az 1777-btn megjelent „Raüo Educationls\'-ssL Így haladt, fejlődött az olvasás
tudománya évezredeken át karöltve az irát iudományávd, mig napjainkban eljutott tz emberi kulturának ehhez a fokához, ahol az aoalfabe-tizmus teljes kiirtása a legfőbb kul-turtörekvés t az olvitát nélkülözhetetlen kulturszükséglet.
De mily csodás válloiáson ment át az emberi szdlem, mily fejlődési fokokat járt be az egyetemes Irodalom, mig dérkeztünk napjaink olvasási epidémiájához.
A könyv, az irodalom mindig a korszellem hü kifejezője volt.
A történelem, a kuliura tükörképét találjuk az egyet korok irodalmi termékeiben.
A vak Homer Illata ét OJitseájs, Vergilius Aencasa a régi görögök és rómaiak hősi kalandjairól, Trója ostromáról, akkori hadi és népszokásokról, régi erények ét erkölcsök dictői-tétéről énekelnek.
A keresztény gondola! tzo\'gálaiá-ban álló középkor bibliaforditasokat, vallási költeményeket produkál, mig az emberi azellem uj|áébredésének korszaka a világi élet, a szerelem napsugarat eteményeit öltözteti mü-vétzi tormákba.
A reformáció fcltrabadiljs az emberi gondolatot t ez uj perspectlrát nyit az emberi szellem érvényesülétének.
Az irodalom szabadabb, elevenebb gondolatokat kap fel, megszólalnak ezen idők nagy gondolkodói, természettudósai, filozófusai.
Majd valami romantikus hangulat ömlik d Európa népének lelki világa
fddt, ami az irodalomban az úgynevezett romanticizmus! teremti meg. \' Hottzu, romantikus regények a kor olvasó közöntégének kedvelt tzdlemi táplálékai.
Aztán Jönnek a történelmi regények szines, fantasz\'ikui meseszö-véstél, amiben ezen idők olvasója különöt örömét leli.
Ett felváltotta a reális irányzat, a nsturalizmus, az irodalom témája a való de! rajtolásához fog.
Majd fellendül főleg a XVIII. század óta a ferméazeltudományi müvek korszaka.
Az olvasó közöntég figyelme egyre inkább a nsgy természdludo-mányi problémák, a felfedezett uj világrészek és területek föld ét néprajzi vonatkozásai felé fordul.
A technika fejlödéie az uj tanulmányokra tereli az érdeklődést, mig az egyre szaporodó napisajtó végre majdnem teljesen magának foglalja le az olvasók hatalmaa táborát...
A\', irodalom mindig alkalmazkodott a kor szellemi életéhez.
Az érzelgős szentimentális régi regénytémák helydt, uj modern témák kerülnek feldolgozásra.
Kellermann „Alagút" ja már egé-aztn uj utakon indul el ezen a téren, háttérbe szorul az érzelgős romantika, a kalandorszerüség, a fantasztikum s az u| témákon a modem ember lüktető alkotásvágya Izzik át.
De megváitodk a nyelv ls, mát lett a stílus, uj a kifejezés módja.
A régi virágos képletet nydv, a végnélküli körmondatok bdyébe, uj
egyszer0, müvétzi finomságú stilna lép.
A Karlhiud komor bölcselkedő témája ét nehezen megemészthető ttilusu, a modern lelki problémákat tárgyaló regénytípus t a Herczeg Ferencek, Dinnunzlók müvétzi régiókba törekvő finom tllluial.
Az újságok ia u] tartalommal kd-nek meg.
Alkalmazkodva az oivuók megváltozott tzellemi igénydhez, kiterjesztik tekintetüket a napi hírek re-gltztráláiái kívül,"a politikai, társadalmi, müvétd éld minden területére.
Terjedelmük kibővül, tartalmuk gazdagtzik.
Ma már megtalálunk brnnük mindent, ami napjaink emberének tzdlemi éa fizikai életéhez hozzá tartorik.
Az ujtág ma usplhirekd regisztrál, politikát csinál, irodalmat müvd ét lsmertd, sportot támogat, speciális nyelv- ís más kurzusokat tart fenn, iz ikismereteket terjeszt, szerkesztői üzeneteiben oktat, tanít, humorot rovataival, szellemességével mulattat, üdeteket, szerelmet közvetít, időt jósol, nyereményeket tortol Id, üdüléshez segít, szóval egész emberi életünk tartalmát lgyekuik kitölteni
Az újságoknak ez t tokolddutága egyre több és több társadalmi osztályt kapetol bele az ujtágoivatáa jármába.
Ei fejlesztette kl az ujtigolvasá* tzenvedélyél.
Igy lett a mai kor az oivatát kortxtka. (Totyt wv.)
1930. dwlw 31.
EALAI ROXLOmr
állami tisztviselők megkaplak, — tudssiék be u alapilletményeken fcJüli egyéb illetményekbe, illetve ax illetmények ugyanolyan összeg-ben csökkenjenek, mint amilyennel ax alapilletmények emelkedtek. Ezenkívül mondja Id a városi tanács, hogy
a vezetőtlsztvlselókeé továbbra ls megbízza az általuk eddig teljesített különmunkákkal, a régi pótUUtményekei beszünteti és részükre külön munkadíjai szavaz meg
(a már élvezett jutaimaxás más cinen való megállapítása). A két állatorvosnak a szemledíjak utáni részesedését beszünteti, de havi 200 P fuvarátalányt állapit meg számukra. Ftök-közgyűlés Dr. Krátky főjegyző több mint negyedóráig olvassa fel a jsvasla-latot és annak indokolását. Alatts a terem ruhatári részén nsgyszámban összegyűlnek a városatyák és oly hangosan beszélgetnek, hogy lehe tetlen az előadó szavait megérteni. Nemcsak a padjaikban ülő képviselők legnagyobb résxa nem tudta megérteni a felolvasást, de a köz gyűlés lefolyását regisztráló újságírónak is rendkívül megnehezítették, bogy hűm adhassa le az elhangzottakat.
Ujnépi Elek Ernő szól elsőnek a tárgypont hoz. Meg van győződve — mondja, — bogy a képviselőtestületi tagok flO\'/t-a nem értette meg, hogy miről van szó.
Dr. Kratky: Szívest n olvasta volna M részletesen sz Ismerte\'ését, de a képviselőtestületi tagok egyenesen nem kívánták.
Elek Ernő: Nagyon furcsának találná, ha ilyen fontos életkérdésben agy egyszerű szavazással döntenénk. Megdöbbentette, hogy a főjegyző többek között azt mondotta, hogy a Hadviselők
.áldozatot hoznak" s mostani fizetásmegállapitásnál. Ezt ö legnagyobb határozottsággal
visszautasltja Es lapsas volt s főjegyző ur részéről A tisztviselő nem hoz .áldoza-tof. 0 azt várta volna, hogy a városi tanács s javaslatot a pénzügyi
bizottsághoz tette volna ál. Olyan furcsa indokolások vannak az egyes (ételeknél, melyek
egyenesen nevetségesek — mondja. — Pedig nsm szeretné, ha Nsgykanlxsa városa nevetségessé válna egy belügyi osstállysl szemben. Olysn fontos kérdéseknél, mint s jelenlegi, s polgármester előbb be^élje mag egy bizottságban. Itt van például a tárgysor következő pon\'ja: A szervezeti szabályrendelet megváttostatása, amelynél ugyancsak
nem tudják, hogy miről van azó.
Javasoljs, vegyék le est a két pontot a napirendről, egy bizottság elé vigyék és s közgyűlést 30 napon belül hívják össze u|ból.
A főjegyző erre újból felolvaasaa miniszteri rendeletet a tisztviselők iOetaénydre vonatkozólag, hogy a képviselők megérthessék s ssőnyegea forgó kérdést.
Dr. Sabján: A tisztviselő- fizetés-rendezés ügyét nem tartotts oly ín horderejű kérdésnek, hogy értekezletet hívjon egybe. A javaslatban nincs más, csak az, bogy amit a tisztviselők annak idején élveztek, ezt Ismét megkapják. Ezt már régen le kellett volna itt tárgyalni, de ax atmoszférát nem tartotts még sl-kalmasnik. Kéri Elek Ernőt Indítványának visszavonására.
Elek Ernő: ö mindig tárgyilagos volt. Ha tűz volt, ö mindig oltani, nem éleszteni akarta. Igy a mostani kérdésnél Is.
Nsgyon Is emlékezik bizonyos kllincselésekre.
Nagykanizsa várou mindig méltányos tisztviselőivel szemben, de hs a belügyminiszter bizonyos dolgokról axt mondjs, hogy nem — akkor nemi Indítványát fenntartja éa ha elfogadják ezt a javaslatot, akkor meg fogja fellebbezni. A tisztviselők bízzanak ax általa javaaolt bizottságban.
Dr. Tamás János hosszabban kl-fsjti, hogy s városi tisztviselők lllet-ményrendexése ügyét nem lehet tovább csOrnl-cssvarr.i. Ez
a kérdés sürgős megoldásra
vár éppen a város adminisztrációja szempontjából. Nagy hiba lenne, bogy másfél év után Ismét elhalaazlassék a napirendről való levétellel.
Dr. Rotschild Béla azerlnt is nyugvópontra kell juttatni ezt a kérdést. Igazat ad Elek Ernőnek, mert Elek nem temetőnek gondolta az összehívandó bizottságot. Ex a kérdéa abból ls áll. hogy vannak egyes tisztviselői kategóriák, melyek még jobban várnak, mint stzok, amelyeket a tanács előterjesztett
Itt vannak a várost nyugdíjasok. Est a kérdést Is alapos megoldás elé kell vinni. Kiegészíti Elek indítványát aszal, hogy a 24 tagú bizottság as egésx komplexumot rendezze és a képviselőtestület 8 nap múlva hivassák cgyba.
Dr. Darás László hosszú beszédben s tanács javaalata mellett foglal állást.
Dr. Krátky ki|elenti, hogy a tanács javaslata a minisztérium jóváhagyására számíthat.
További hozzászólások ulán
a többség a külön bizottság kiküldése ellen foglalt állást és a tanács javaslatát megszavazta.
Dr. Welsz Lajos indítványa keiül ezután a közgyűlés elé, hogy a képviselőtestület a várost dljnokok, altisztek és szolgák részére egy havi fizetésüknek megfelelő
karácsonyi segélyt szavazzon meg, azonnali Idutaláai hatállyal. Ex összesen 5651 P-l jelent. Miután azonbin csak miniszteri engedéllyel lehet kiutalni, az alkalmazottak egy kötelező nyilatkozatot fognak aláírni, bogy amennyiben a a miniszter nem engedélyezné, igy a kapott összeget visszafizetni kötelesek.
Dr. Beck Dezső jsvasolja, bogy
azt a fizetést ami eddig elmaradt, amit visszatartottak 1927 jullus 1 tői kezdve adják meg az összes városi tisztviselőknek és utalják kl azonnal fellebbezésre való tekintet nélkül,
lekintettel a karácsonyi ünnepekre.
Dr. Sabján szívesen látja ezt a javaslatot is, de mivel itt ls elökg-röl van sxó, ezt is essk kötelezvény slálráss mellett lehetségss.
Szerecz Pál kéri s közgyűlést, hogy s legszegényebbekről se feledkezzen meg. A naplbéresekről. Egy havi fizetésüknek megfelelő karácsonyi segély megszavazását kéri számukra.
A közgyűlés karácsonyi hangulattal mind a három javaslatot egyhangúlag elfogadta.
A lárgysoroxst ama bixonyos .titokzatos szflnksze* — az 5. pont követ-kexstt ezután.
A városi alkalmazottaknak a be-tegsegélyzóbe való belratásuk helyett betegség esetén megadják 6 hónapig a rendes havi fizetést,
A szervezési szabályrendeletet a közgyűlés Uy értelembea módosította.
Fedezi s közgyűlés a Sugár-uti városi park, járda, utborkolat és vízvezetéki munkák költségeit és elfogadta a hercegi uradalommal éa Nóvák jánosstl s terméskártalsnitá-sok tárgyában bemutatott megállapodást.
Az izr. hitközség házi szegényeinek segély-hozzájárulását 2000 pengőre, s kereskedő tanondskota bos-xáj árulását 1200 pengőről 2500 pengőre emelte, a Szoc. Missziótársulat népkonyha berendeléséhez 500 pengővel Járult hozzá. A közgyűlés 7 óra után ért véget.
Nagy karácsonyi árleszállítás
özy. Dr. Orosz liklósné
kézlmankaflztetáben
D. M. C. gyöngytorul (perié) 10 dkgr. 3 90
Szmlrna, perzsa párna >— P
szőnyeg T— Ptfll . eanava 80 an.
széles lm. 5-90 P . . eanava 100 cm.
szélei lm. 6-40 P
Óriást választék karáeaeayl ajéis-
rfákolkk.kk**, Illet calpkékbeo,
terllókben, motlvokban.
ruggnny anyagok — Püggönyök, ágy terítők, párnák, modem mUvéazl mon-tirozisa a legolcsóbb árakon.
Tuslók éi aukánök (elvétetlek.
Hagy
karácsonyi vásár!
I
Kalapok Sapkák Nyakkendők
Mondhatnak,
Írhatnak,
amit csak akarnak,
mégis csak a
PERLSZ és BECK
cégnél vásárolt áruk a
legolcsóbbak és legjobbak
(a Központ szállodával szemben.)
Nagy választék: Kötött kabátok, pulloverek, harisnyák, női- és férfifehérnemüek, babi-kelengyék, rövidárukban.
lélyen leszállított árak!
I
Katonai és egyenrnházatt cikkek
Szabókellékek
IáUU KOllOffT
NAPI HÍREK
fii, péntek
Római katolikus : Tamás »p. Prot.: Tamás. Izraelita: Teb. hó 8. Nap kel regjei 7 óra 49 perckor, ~ éUmm 16 óra II perekor.
Előfizetőink
tzi retked lenek előfizetéseiket de-sember 31 lg rendeml, mert cssk azoknak mellékeljak újévi (zárnunk mellé Íróasztali előjegyzési naptárunkat, akik I. év végéig hátralékban nem lesznek.
Hirdetőink
szíveskedjenek a karácsonyi szám részére szánt hirdetéseket legkésőbb szombaton délig feladni, írért azon lul hirdetéseket nem vehet fel a kiiddblvital.
Vidéki előfizetőink
részére a napiárakat már a karácsonyi számhoz mellékeljük. Aki a karácsonyi számmsl nem kapná meg a naptárit, az reklamá\'la meg a postán vagy a kiadóhivatalban.
A Zalai Közlöny
kiadóhivatala.
■urakőz megszállásának évfordulója
nap|án, 1928. december 24 én délelőtt 9 órakor a budapesti Szent Utváa bazilikának fóoiUr mögötti kápolnában Muraköz szülötte, Megla László székesfővárosi biloktató és klinikai lelkész szentbeszéddel egybekötött gyászistentiszteletet tart anaak szomorú emlékére, hogy a jugoszlávok Csáktornyát és Muraközt, nemkülönben később a velünk testvér Vendvidéket jog- és löivényellenesen megszállták át azt ma ls rabigában tartják. Miután a fenti Jog- és tör-vénpeNenasen megszállásoknak most *aa immár Uzedik évfordulója, ez ellaal tiltakozást későbbi külön értesítés szerint rendezendő ünnepélyes összejövetelen fogják gyászün-nepéllyel minden időkre leszegezni.
_ -----ki CaütörlOkOn a Maiiéi Remi 7 órakor —2-6, délután 1 or —2-4, eala 9 órakor —3 8. faftdeeC Reggel tiszta, délben borult esle ttseta ágboftoiaL
8séUrd*r Reggel Északkelet, délben áauk, este Északkeleti szét
A Meteorológiai Intését Mentt>e este 10 órakor: még hideg Idó várhaló helyenként kisebb havazással.
- Pásztorjáték Pacsén. A pa-csal r. káth. iskolátgyermekek a karácsonyi ünnepek alatt pásztorjátékot
adnak elő sz Oltbon nagytermében. Az előadás 25. ét 26-án délután 5 árakor lesz.
— Létszámcsökkentés, — létszámemelés. A zalaegerszegi pénz-flgyIgazgatósághoz tegnsp rendelet érkezett a pénzügyminisztertől, mely szerint a pénzügyi fogalmazói, számvevői, adótiszti és kezelői tisztviselői kaiban létszámcsökkentés lesz, smety azonban csak a 40 éven aln\'i tisztviselőkéi érinti. Százötven tisztviselőről volna szó. Ugyanakkor azonban a népjóléti minisztérium a társadalombiztosító Intézeti tisztviselők létszámát az sggkori stb. biztosítások bevezetésével báromszázul emeli. A létszámaökkenlés által érintett egyének ezekre a helyekre nyernek áthelyezést egy rsngosztállysl magasabb in, mint eddig vannak.
■ői szövet- ée
selyemruhákat
tekintettel arra, hogy ezen cikket többet nem tartom, gyárt áron alul eladom.
Bten lóuef lagykaalisa, üriatqi I.
— Karácsonyfa-ünnepély a fogházban. A kanizsai Szociális Missziótársulat az idén sem feledkezik meg azokról, akik a társadalmi renddel, a törvényekkel és erkölcsi világrend-dói összeütközésbe kerültek és most a bűnhődés és engesztelödés kemény pesHeodás életéi élik a fogházban. December 24 én délulán karácsonyfa-ünnepélyt rendeznek s fogbázbin, mely alkalommal Krlzsala Ferenc páarists gimnáziumi tanár a karácsonyfa alatt ünnepi beszédei fog mondani, majd AmáUa főnöknő sján-dékot oszt ki s |óviseletű rsbok közölt. A fogház ksrácsonyfs gyújtásán a birói, ügyészi és ügyvédi társsds-lom tagjai Is részt vesznek. — A fogház karácsonyára eddig dr. Szabó Lajos kir. üjyészstgl elnök kezeihez a Nagykanizsai Takarékpénztár 16t Dálzalai Bink 16, N. N. 5 pengőt küldött
■= Remington Írógépek képviselete és rsktárs becserél régi Írógépeket. Eladás kedvező részletre gyári áron. D;Jialanui bemutatás bármely gépből, Szabó Antal sport-üzlete. \'
— Korcsmárosok figyelmébe)
A rendőrség a következők közlésére kért fel bennünket : A rendörségnek tudomására jutott, hogy Nagykanizsán a korcsmárosok gyakran rendeznek úgynevezett disznótoros vacsorákat, amelyelhíz pedig Joguk nincsen, miután korcsmában meleg éleit kiszolgálni nem szabid. Ezl csak vendéglők lehetik meg. Épen ezért a rendőrség szigorúan figyelmezteti a korcsmárosokst, hogy a jövőben ellenőriztetni fogja helyiségeiket és aki meleg éleit szolgál ki, az ellen kihágáil eljárás indtri.
= A PFAFF varrógép még 20 év múlva is könnyen és »zépen virr, akárcsak az első napokban, ebben
rejlik az olcsósága.
— SegélyklHzetések a Társadalom blztoaltónáL Tudomásulvétel céljából közöljük az érdekeltekkel, hogy a Társadalombiztosító december 24 én hivatalos órái nem tart, tehát ezen napon a segélyklflzetés és a munkaadók reklamációinak intézése szünetel. A be- és kljelenlőlapok, heti- és havi bejelentési jegyiékek átvétele, valamint a halaszthatatlanul szükséges kórházi beutalások elintézése céljából december 24-én délelőtt 9—12 lg inspekciót tisztviselők állanak az érdekellek rendelkezésére. A december 24 én esedékes terhességi, gyarauUgyi és szoptstási segélyek december 21-én fizettetnek ki. A táppénzkifizetés kizárólag december 22 én délelölt 8-12 lg lörténlk. Társadalombiztosító.
— Képelt, gobeleint, kézimunkáit olcsón, gyönyörűen kívánsága szerint bekeretezi Melczer Ovegkeres-kedö, Kazinczy-utcs.
= Árban, minőségben választékban Barta szönyegraktára szenzációs.
Előrehaladott Idény miatt az raktáron levő női áe msrwsk télikabátokat
S gyári áron adom el.
mi JÓZSEF, K»mIho«v-m. I.
Rászakadt a part
Zalaszentmárton, december 19
(Saját tudósítónktól) A homokbánya megint áldozatot követeli. Tollár István szentmártonl gazda mostoha fia homokért ment a határba. Az előzetes figyelmeztetés ellenére is olyan közeiről rakta a kocsira s homokot, hogy amikor hirtelen leszakadt a part, nsra tudott még odébb ugrani sem, a hatalmas földtömeg rázuhsnt és a fiatalember mindkét lábát összetörte. Dr. Tva-rosek László kOrorvos első segélye ulán kórházba szállították.
— Vasutasok figyelmébe t Felhívatnak az összes tényleges és nyug-dljas vasúti slkalmszottek, hogy salát és családtagjaik piros ás sóid arcképes Igszolványaiknak az 1920. évre való érvényesítése végett az ál-lomásfőnökségnéi jelentkezzenek. Az Igazolványokat és a gyermekek születési adatalt hozzák magukkal. Az állomás főnökség.
— 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-Ursaság Nagykanizsán. Fó-ut 1.
— 10 hadiárva a csendőriskola vendége. A csendőriskola közti, hogy 24 én este 7 órakor a csendőrlskolábin (Birakkok) 15 hadi-árvát lát vendégül vscaorára. A kiválasztottak tehát a fentjelzett időben jelenjenek meg a ctendőris-kolábin.
IliieaitMt néknorilái, fdfuvó-dás, oldalfájás, fülzúgás, szédülés és lehangoltság esetemen a termésiet es .Ferenc József" keserűvíz a bélmüködést rendbehozza, megszabadnia sz embert a kellemetlen érzésektől s megőrzi az idegek épségét és a szellem frisseségét. Nagynevű angol orvosok a Fareac lóuef vizel galandféregkuráknál is fényes eredménnyel alkalmazzák. Kapható gyógyszertárakon, drogériákban és füszerüzletekben.
— Oyermek a szecskavágónál. Racsáról felenti tudósítónk: Henci Imre földműves Ms fia a szecska-vágóval játszott, miközben az a jobbkeze három ujját irrágts.
— A legelegánsabb női- és férfi ruhák, s kg szebb cipők, mind s világhírű PFAFF rfanógépek öltéseit dicsérik.
_ Lapunk Budapesten állandóan olvsshatósAv*Száuoda kávéházéoa VIII.. Baross-tér 10.
Egy óra alatt elkéssttfük
NÉVJEGYEIT
t» ujivl kártyán a kgotfóbb árban.
Kendelje meg mltWbb tápunk nyomdájában, Fóut 5 az. alatt.
Mozgószinházak
Városi Nagymozgó. December 22-én és 23 án, szombit és wsár-mp este 7 és 9 órakor .A köpenicU hercegnő-, pompás vigjá«ék. POsta-replő Colleen Moore ás Lány Kent
Burleszk és Híradó ^^
Ha súlyt Uelyea arra, hogy szlsl stb. értéktárgyai, valamint
karáosonvl és nlévl ajándéktárgyai
silány váaás által értéküket ne veszítsék, ne bízza másra ennek elintézését, hanem futtassa ssetst mielőbb közvetlenül
Qoldberger Kérolyné
szil. Schaprlngsr Ilona il»rm«T«sutl aiiM* késeH«j*Ms,
Pöut 10. Dobrovlts-ház (az udvarbaa)
l«y fal* klltal|St mettakarltls
és közismerten a leglzlésesebb mflvémd munkát kapja a (óvárosi és vldétd
felületes munka helyett. Monogrammok, elmerek, feliratok, hazalés külföldi mávészek !egu|abb munkái ulán.
fltaalhélyegrik a loiolciókkak, budapesti kartsll árakoa
z
H
olcsón ás Jól akar vásárolni
karácsonyra és újévre, ugy keresse fel bizalommal
Kaufmann Manó uri- és női rövidáruüzletét ■agykenizea, Májon műköszörűs mellett.
Telefoni 187. szám. ___
Telefon i 167. szám.
___mm
21.
2ALA1 KÖZLÖNY
bizalom dolga.
Hálók, ebédlők, urlaxobák a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
RwhezB fizetési feltételek.
Székely Vilmos
butortelepe lagykaalzsa, laztaczy-atoa í íz.
Elaörendű saját kárpitosmühelj.
ilxunuii
Országos mezőgazdasági kiállítás és vásár Pesten
Badapaat, december 20 Az Országot Magyar Oazdaságl Egyesület által Immár négy évii e-den át minden év taviszán rendezni szokott teayészáUatvásárok 1929 ben footoa fordulóponthoz jutnak, mert a rendezőbltottság határozata értelmében .Országos mezőgazdasági kiállítás és vátár" elnevezést foglak kapni. A readeiótég e elmen kez-dette meg a XXXVIII budapesti tenyészállat-, termény és gépkiállítás előkészítésének s szervezésének munkáját, and a kiállítás sokoldahiságára való tekintettel már hónapok óta folyamatban van.
A kiállítást közvetlenül huavét előtt, márdás kó 21-20. napjain fogják megtartani a budapesti tenyészállatvásártelepen.
A rendezőbtzottiág (Budapes\', IX. Kőztelek u. 8.) a minden kérdésről tájékoztatást nyújtó kiállítási szabályztot és a bejelentési lapokat kéazaággel megküldi az érdeklődőknek és minden agy ben szívesen ad útba Igazgatási. Minthogy a tapasztalatok szerint a rendelkezésre álló helyiségek és Istállók a bejelentett anyag elhelyezésére mindig szűkeknek bizonyulnak, ajánlatos a január 15-ében megállapított határidőn belül bektllde il a bejelentéseket.
A kiálltláz látogatói részére ez évben Is 50 os utazási kedvezményt Witoaitott a kereskedelmi minisztérium _
Hitelszövetkezet Felsőrajkon
Falsőrajk, december 20 Pelsőrajkon Kozma Sándor főellenőr elnöklete melleit megalakult a hitelszövetkezet. Az Igazgatóság tagjai: Wache Ernő plébános, Vuk Já-nos, Kováci István, Vigh kblró, Kovács lilvin Sándor kőzségblró, Vigh Biliül, Vigh Qtbor, Molnár józaef pötrétel, Tiatér Józaef pötrélel bíró. Felfigyelő bizottság Ugjal lettek: Vargha Károly lanitó (elnök), Sab-ján Ferenc, Sándor, OyOrgy éa Ci-ráil Józaef. Ezldőszerint 300 drb. 40 pengős üzletrészt 12000 pengő
értékben 196 tag már lejegyzett, de az aláírások még folynak. Pénztárnok: Széli Pál. Könyvelő Hadi Jenő klanltó. A megalakuláat a a részvényesek 0iszegyü|téaét Vak János kjiő és H di Jenő kántortanító tették lehetővé, akik községről községre Jarva, Kende Péter, a pacsai |árás ftaolgabirájának intenciója azerint azt nagy érdeklődés mellett meg is alakították. _
Yéxill
A külföldi szilárdabb tőzsdék hatása alatt élénkebb forgalommal, valamivei jobb véielkedvvel éa nagyrészt baratságos irányzattal indult a mai forgalom. Az első percek elmúltéval azonban lamét a már megszokott üzlettelenség és caendea hangulat uralkodott. Érdemleges eltolódás ma is caak néhány papírban történt. Ezek közül szilárdabban tendált a Nova, Ofa, Pelten, a kulin és báqytplac egyes értékei Ezzel szemben erős realizációs hajlandóság nyiiváuult meg Oichwindtben, mely a löbbntpoa áremelkedés után ma 6 pengős áresést szenvedett. Jelentékenyen gyengült még Izzó és Lámpa A többi érlék zárlatkor lényegtelen eltéréssel a legutóbbi nívón mozgott. Az Irányzat zárlatkor egyenetlen vo I, a forgalom minimális. A fizkama-tozásu papírok piaca ma la üzlette-len volt. A valuta és devizapiacon az Irányzat barátságosabb volt.
Zürichi zártat
Pétla JOJO\'/f Loaéoo 2618VS, N*wy«k 81155 Brtaeal 7*19 tUiuo T7 I Madrid 84 55, Amaáataaa *»47is, Btdia
isise wim 7*06. Ma r7+»« Mp
IM6%s. Vaná 5MCL BaáaMit M>-41Vl. Bal irta frlP/i, INkMMt áll.
Terménytőzsde
A buza —fUl, a rozs 10 fillérrel emelkedett. — Az Irányzat tartott, a forgalom élénk.
Bua danv, 77 kg-oa 24 80 -24-95, 78 kg-M 25 05 25 20, 71 kg-o« 28 30-26-40, 80 -os 75 40 25 60, dunántaH 77 kg-\'. 24\'40 26 65, 78 k»-oa 24 85-24-80, 79 kg-os 24 9 ) 26 00 80 kg-«a 26 00 -26 10, roaa 22 80 -22 95, takana. áns 24-56-75, HrtfX 2650-27-00, ■at 24 60-24-80. taaa«< tart 26 76-2700, tengert dt. 25 27-26-40. kupa 18-26 -18 50.
Yíiaáa ántn-jegysás*
VAÍ.WTAK Aagal L 17 83-27 9 1 ta%* k. 7967-79-97 Cm k. 1693 17 01 Dáa k. 162 80-168 40 OUái 10 01-1007 Beüát 570-80-872-80 Paada ti 22-46-22-65 HalL 28000-23100 Laagjal 64 10-64-40 Lai 842-348
Uva — -
Lka 29 95-80-20 138-47-136 97 15270-183 80 80 92-W) 97 Paaats S3 26-9385 lvá|dL 11035-110 75 flvMk. If 3 36-183 95
Sertés vásár
Palhalláa 3380, awlrból eladatlanul riiai-aacadt 800 darab Elsórsadl 160-154, aaadatt 1-40-1-42, nadett kflaép 1-26-1-2*. kOanjfl 100-115, slsfosdl örag 1-44 -146, Másodrend* 1-34-1-42, angol Stldó 1-10-1-40, aaalouna nagyban 1-74 0 00, sair 2-06-210, labuaottbaa 1-64— 1/6 szalonnás lálaarté* 1 70 - 2 06 Aa Iriavaat lanyha.
Daája: Bélzalai lyesria ás Uykiaáá Táilakl ftáazváaytársuág. Peáeáös kiadó: Zalai Károly.
mvizak
180 22 -230 92 BaigrM 10-07-10 10 SaHk 18667-186 97 Brtsaaal 7972-79 97 ■akartat 142 347 KopaakJU 00-163 40 ■ \' 27 80-27 88 93-30-93 80 8002-3014 572 70-4 80 162 90-158 80 Páda 22 42-22-49 Prága 18-96-17-01 Saofla 418-41S ■tockii. 158 55-168 85 Varaó 64 23-64 40 Wtaa 80 61-80 88 Ifekt 1(0-48-110*73
APBÓIIBBEYÉSEI
Ai apróbtrdetéask dl)* 10 laótg SS fillér,
.....Hja S flll. Vaaár- ás
SO fillér, mlndan
minden további asó diji
tnaapoap 10 aidág további szó dija 8
------_ flll. Saardán ás pénteken 10 aaóig SS fillér, minden további UÓ dija S flll. ciaaaó a minden vaata gabb betttböl áUÓ ssó két saónak számíttatik. Állást kereaóknak 5<XVs engediaénv. « klrdatéal díj altra tg*asSá.
Kérja 196. telelon-azámmal Stern üveg 4a porcellán Üzletét 5804
Eladé egy tsjtiszta J hónapos, hlm dobermann kutya. Clm a kiadóban.

kflácaOokösvetitő Irodája NagykanUán, Kaalncay-utca X alám. 3163
ElSanassda (ezelőtt Blauhorn) Kérpétl Btaaíaél, Kolcsey-utca 15. 5736
Kaufmann Károly
arl éa női dlvatáruháza
Dinántnl i legolcsóbb it legaagyobb
Szalon és karéoMarl oaakorkék
a legjobbak, legolcaóbbak — Muaiel és Priedenthal cégnél. 6183
A legszebb karácsonyi ajándék egy valódi (harci) kaaérl, amely axép, változatos hang hl tanokkal énekel, caak EótvOs-tér 33. azáo alalt kapható.
Játókáruk
tagugyakk vélaaatékkaaa Kaufmann Kárcilynál.
Két tsaaaoaao |obb házból lelvéteUk -Dorogi Kálmán slitómesteinél, Klaksnlzss, Országút 8X 6286
5000 valódi Qlllette önborotváló készlet kerül eladásra I Alkalmi vétal I 1 drb.
eztlatőzótt Gillette készlet 80 llller. Kapható Teutsch Gusztáv drogériájában, Nagv-kanlsaa (Városháza). 6299
minden mennyiségben a bálikban kaphatók. 6237
Faaéaayvért saját termésű kiváló tájboraimat állandóan árusltom literenklnt 0 fehérborok 130 Iliiét, ó burgundi szemelt 200 lillér (gyógybot), ujborok 100 llllér. -Lettnerné. Csengery-ut 36. 6323
Katonai és egyenruhása zsinórok és csillagok,
aapkák legnagyobb választékban
KAUFIAII KÁBOLYIÁL YeL 372
iriahézati
Vételre keresek Jóhsngu olmkalmal és látható Irásu írógépet. Ajánlatokat ármegjelöléssel kér Balogh Jenő, Zákány 6313
Baatoroaott utcai szoba kaiónbejárat-üű kiadó Cssengery-ut 36. -0324
Kerti munkákban gyakorlott, jóravaló kartlmasakAat keresek azonnali belépésre. Petermann kertészet, Báthory-u 2Z
__6330
Ingyen kapja
meg mindenki a
ZALAI KÖZLÖNY
1929. évi naptárát,
akinek előfizetése 1928. év december 31-ig rendezve van.
PFAFF varrógépet éolgoioa Kait karácsoaykor vette Miufát. Ilaáea tzUétak ajáalos Öröm rajta a saakás
tO havi réaalaHlaatéara la,
kizárólag
BflANDL SÁNDOR ÉS FIA
cégnél kapható Deák tér 2. a felsőtemplomnáL
állasadé dljsss
hlaaaaéaektaatéa 111
Meghívó.
A Nagykanizsai Uránia Mozgói képazlnház R. T.
Nagykanizsán, a Vároal Színházban levő irodahelyiségében 1020. jaanár 2 án délután 3 órakor következő
tárgysorozattal ■
1. közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére két részvénye* megválasztása ;
2. az Igazgatóság Javaslata a 24 000 P alapkőkének a Jelenlegi 1200 drb. egyenkint 20 P névértékű részvény névértékének 10 P névértékűre leendő lebélyegzése által 12 000 P-re való leszállítása és 2400 drb. egyenkint 10 P névértékű uj részvény kibocsátása állal a leszállított alap\'őkének 12 000 P-KH 36.000 P-re leendő felemelés] tárgyában ;
3. Igazgatósági tagok válaaztáia;
4. alapszabályok egyes szakaszainak módoafiási;
5. esetleges indítványok tárgyalása;
rendkívüli kfizgyQlést
tart, melyre a T. Részvényesekel ezennel meghívja Nagykanlzaa, 1928. évi december
bó 17-én.
a Nagykanizsai Uránia Mozgóképszínház R.T.
ma*
Női napok a gőzfürdőben
hétfőn, a»erdán éa pénteken délután,
lg a tSbbl napok dételftHein és délutánin a gőzfürdő ■ férfiak részére áll rsn-alkszésrs reggel 6 érától esti S éráig. A B&zfürdfi Ssszss helyiségei gézffttésssl és a Isgnsgyobb kényelemmel wauansk sllétvs.
„Erzsébet" (volt városi) gőz- és kádfflrdó.
mig dslk
SMÍ
ZALAI KÖZLÖNY
1098. december 21.
NELCZER JAKAB
Ovegkereskedésében
választhat a legszebb, a legolcsóbb és Ízléses
karácsonyi ajándékokat
Vételkényuer nélkül
megtekinthető a karácsonyi kiállításom.
Tiizifaéiszén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épflletfa, mész, cement éa agyéb építkezési anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120.
Hirsch és Szegő
Nagykanizsa
— Telefonszám: 75. —
A Magyar Olaj és Vegyi Ipar R. T. Budapest
Petroleum, benzin, gépolaj és
kocslkeuőca
bizományi leratata és
lefejtő leiepe.
Eredeti gyári árak. ______ ina
!•(•»« jrSwkh 4vu fctusM
MEGHÍVÓI
axaa— >K?ni1.d atf^><al«liitiüt«a
BUDAPESTEM
a UfkaU«ia«Mt>b ottboat OTnJtti • U UUUUk m.ll.it a K.wtí piruU obUUril uwtM 1«,0
BRARD HOTEL
Park Nagyszálloda
Baáapeit, TIIL, Barou-tér 10.
Ht
aoo.o H|Mlnéa|t kap
mial UM Up .1ÍI1..14). 0l»ö iiofci-átifokMI,
lOfto lai.Saifa^ kap oluó éttuml áíilokbél. (KlUaft hiti koirks.) S rugit HMftakarlI
Nálunk otthon érzi magátl 1 I
ÍU4...JH UuoljíU^ utpn,, uaUdl |.11<I-
Sajét érri.k.
b°f un** uiu-
>"\' - t»«lM iioFl«,ir,,d,|4, , tinliloi
_____<MI
ental
Kizárólagos képviselők:
izáitóViliKíiTársí
Nagykanizsa
Deák-tér 2.
—.____~c -rv—JS?
minőségben és tartósságban felülmúlhatatlan!
6 éves, Belgiumból Importált sárgaszőrü fehér hajjal
tenyész mén
aladi Németh Lajos hentesmesternél. Petőfi-ul 5. sz.
Mayer Klotild Utőda
VAROA NÁNDOR
ftfzmot6, vegytUrtitó, ruhafestő villalaU a szombathelyi orsz. Iparklállltison aranyéremmel kitüntetve
NAOYKAN1ZSA
Kazlnczy u. 8, Hunyadl-u. 10.
Mos, fest, tisztit, pllsséroz.
Szétfejtett kabátok festése már 8 pengőtől.
Háztartási fehérmtmllcU legolcsóbban
ia
Magyar Hirdető Iroda H. I.
nagykanizsai fiókja
Sugér-ut 4. Telefon 338.
Minden külön költség vagy portó felszámítása nélkül elhelyez hirdetéseket bármely bel- vagv külföldi lapban. Iskláaterreket készít, nOvegex.
Plakátirosáaft
válüil helyben és vidéken, belvagy külföldön. Nagykanizsa r. t. város mindennemű hirdetési jogának bérlője.
Magyar Film Iroda rt Budapest képviselője. A Magyar Királyi Belügyminisztérium fordító osztályának felvevő helye. Bármely nyelvről vagy nyelvre fordltáat vállal és belügy minisztériummal hitelesíttet
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
ALADDIN LÁMPÁK
és az összes alkatrészek klzárélafloa lerakata
MELCZER JAKAB
OvagkarasksdAsa
Nagykanizsa, Kazlnczy-utca 1.
a >1
Kertimagvak. Gazdasági magvak.
Madáreleségek:
Vegyes msdáreleség, kendermag, hámozottzab, fénymag, édesrepce.
Műtrágyák:
Szuperfoszfá\', kállsó, mésznitrogén, citleisalétrom síb. stb. „Siiius" növénytápsó.
Gyümölcsfa-karbollneum:
Ends, Dendrin, Solbar stb. "Nővényvédőszerek.
Kicsinyben és nagyban luphatök:
OBSZÁG JÓZSEF antimtiátttki
Nagykanizsa, Erzaébat-tér 10. A bíróság mellett. imj Telelőn: 13a
1ÍAD B ÖRÖKÉT
oyul, róka, görény, mókus,
nyest és vidrát, ágylallat, vasat, fémet stb. a legmagasabb napi árban vásárol
8TSÉ1 B. ÉS FIAI IARYKAHZ8A,
Erisébet királyné-tér 15. siám.
Reklám és koaaras
naptárak
nagy választékban,
olcsó árakon kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereakedéaében J1H
NAOYKANIZSÁN.
m
varrógép
fttO BIVALT JÓ HINOSéaBKN
/üofést/e/éiMJi
8INOCR VA RRÓQÍ P aiátvéNVT^aiAtio
FIÓKÜZLETE: ■ABYKANIZSA, FŐ-UT I
A letenyel klr. Járásbíróság, mint telekfefinyvi hatóság.
2993/tk. 1928. szám.
Dr. István
krcrtsl fektonm-kimt.
Lakó Imre végrehajtsanak Tóth
égrehsltást szenvedó ellen indított végrehajtási űryében a telekkönyvi hatóság elrendeli tóki
48 P
végrehajtást árverést és járulékai behajtáia vé
lekóvetelelés és járul* gett a lelenyel klr. Járásbíróság \'területén leró, Vslkonys községben fekvó, s s valkonyát 50. sstjkvben 181. hrs*. Ingatlan illetőségére 500 P, sz u. o. 144. szt|Ivbeii 250. hrsz. szántó Illetőségére 600 P. kikiáltási árban elrendelte.
Az árverés alá bocsátott 250. hm. Ingatlan C 7 sors*, a. Tóth Józzefné sz. Balázs Erzsébet Javára bekebelezett holtigtartó haszonélvezeti Jog fenntartásával árverezendő et. A 181. hrsz. ingatlan pedig a C 20 sorsz. a. az 1805/tk. 1924. sz. végzéssel Tóth Józsefné iz. Balázs Erzsébet Javára bekebelezett holUgtartó haszonélvezett Jog feantartásávsl árverezendő el, mégis azzal, bogy amennyiben ez aa ingat-Isn a szolgalmljog Icnntartáaával olyan
;ot meg-1924.
árban sdstnék el, hogy az ezt a I előzően C 10 som. sUtt sz 178 sz. végzéssel a Letenye és Vidéke Hitel-szövetkezet javára bekebelezett letzátogjog összes kielégítésére, még pedig tőkére számításba vett M40 P-t, ennek 1924. évi november 8-tól az árverési véletár kiutalásának valóazInO nap)áig (1928. nov. fc) számításba vett 80,o ksmsUt, vagyis 460 P 80 I t s sz árverés megtartásával felmerülendő kéltségekre számításba vett 1)0 P-t meg nem ütné, az árverés hatálytalanná válik és sz Ingatlan a szolgalmljoj; fenntartása nélkül a kitűzött halárna o.t ujabban elárverezteUk. Az árverést 1929. évi janu.\'.r hó 4. délelőtt 11 órmko
napján
11 órakor Vslkonya
községházánál fogják megtartani.
Az árverés alá kerOló Ingatlanokat a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron elárverezni nem lehet.
Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°fe-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. tj iban meg-hstározott árfolyammal számított óvadékképes értékpaplrosbsn a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni é» Sz árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX- t.-c. 147., 150, 170. §§.; 1908: XLl. t.-c. 21. §)
Az, aki az Ingatlanéri a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a ki-kiállási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt ax általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni 1908 : LXt. t-c.
Letenyén, 1928. évi szept. hó 27. nap)án. Dr. Httzelberger s. k. leír. jbiró.
A kiadmány hiteléül:
Balassa Sándor a. k. UN i«tttkí«yrv»Mtí
HIRDESSEN
a a,Zalai Kfizl8ny"-b«n.
Nyomatott a í italai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
08. évfolyam, 280 szám
Nagykanizsa, 1928. december 22. szombat
Ara 14 Hűét
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
PekMc szcrfnxti: Berbartti Lajos
Éa: « M> I
Hagy István bírót szabadlábra helyezték
Védője kérte a szabadonbocsátást, de Nagy nem csatlakozott a kérelemhez
Budapest, december 21 A Nsgy-pör mai tárgyaltáén Odl Jenő dr. védő azt az Indítványt terveztette elő általános Izgalom közepette, bogy védencét, dr. Nigy Istvánt, skl 22 hóntpjs ül vizsgálati Ibgsi^ban, helyezzék szabadlábra. Élkor felállt a vádlottak pad|án dr. Nagy István és csendesen bejelentette, hogy nem kéri szabadlábra-helyezését. A bíróság rövid tanácskozás ntán helyt adott a védő kérelmének éa elrendelte dr. Nagy István azonnsll szabadlábrahelyezését a bonlelő perendlartás megfelelő szakasza alapján.
IngHa hajlandó visszavonni csapatalt a Rajna-vidékröl
London, december 21 Az alsóházban Chamberlain kije-lentette, bogy Anglia hajlandó csa-palait visszavonni a Rajna-vidékről. Sokkal célszerűbb azonban — mondotta — azon fáradozni, hogy a Rajna-vidéket a megszállás alól teljesen menteti sék.
A magyarok győzelme a felvidéki képviselőválasztásokon Prága, december 21. Lapjelenté-sek szerint az országos képviselőtestületi válssztásokon a magyar keresztényszociállsta párt a legnagyobb 24 felvidéki városban az ösz-szcs szavazatok 14 azázalékát, a magyar nemzeli párt ugyanezen városokban az Összes szavatatok 10 százalékát szerezték meg. Ez az eredmény azt mutalla, hogy ezekben a városokban azámszerüieg még ma ls a magyarság vezet.
Az angol nagykövet közvetít Belgrád és Zágráb között
Belgrád, d«c. 21. (éjszakai rádió-jelentés) Az angol nagykövet ma felkereste Korosec miniszterelnököt, akivel bosszaian tárgyalt. Ezután Korosec az uralkodóhoz ment kihallgatásra. Azt hiszik, hogy az angol nagykOvet kOzte:itö szerepet vállal Belgrád és Zágráb közöli.
30 milliá pengővel ismét több volt a behozatali mint a kivitel
A gabonafélék kivitele esett, s sertés és baromfiexport emelkedett
Budapeit, december 21 (Éjszakai rádiójelenlés) A Kö> ponti Statisztikai Hivatal Msgyarorazág külkereskedelmi heiyie érői november hóban a következőket mondjt:
— A folyó év novemberében az ország behozata\'a 112, a kivitel 82.6 millió pengő volt. A mult év ugyanezen jó hónapjához vlazonyitva legnagyobb emelkedéa a nyers és meg-
munkált f», zsiradékok, vlllamos-gép;k és technikai felazerelések Importjában mulalkozik. Etéa pedig a nyersdohány, ásványolsj, vssátuk és nyertfémeknél van. Az exportnál visz-siaesést a pamut és gyapjúszövetnél, butánál, árpánál, lóherénél és lucernánál látunk, mlg kivitelünkben emelkedést |elent s sertés, leölt baromfi, cukor, bor, vas és fémáruk kivi\'ele.
Politikai bosszúból három revolverlövéssel leterítették az autonomista per ügyészét
Revolverea merénylet Páriában a volt kolmári főügyész ellen
Párlt, december 21 (Éjszakai rddlójelentés) Fachot törvényizéki tanácsost lakásán rgy ismeretlen fiatalember három revolver lövéssel megsebesítette. A golyók találtak éa a tanácsos szótlanul eseti ötsze. A merénylő ezutén elmenekült Pátls, dec. 21. (Éjszakai rádiójelentés) Fachot volt kolmári főügyészi, aki ellen ma reggel revolve-
res merényletet követett el egy fiatalember, a kórházban megoperálták. A golyók bét helyen fúrták át belelt. A volt főügyéax klhalígttása során elmondotta, bogy s kolmári autonomista per folyamán Is levélben htlálcs fenyegetésekkel ijesitgették. A rendőrség azt hiszi, hogy a merénylet politikai bosszú müve. — Fachot állapota rendkívül sulyos.
Nagyarányú rabló vagy kommunista banda titkos fegyerraktárát fedezték fel Romániában
Falba beépített munlclóraktár gépfegyverekkel, dinamittal és gázmaszkákkal — Egy román munkás házának rejtélye
Bukarest, december 21
(Éjszakai rddlójelentés) Bécsi Távirati Iroda: A Botesanl melletti kő-
sőt gépfegyvert, ksrabélyokat, revolvereket, 75 kgr. dinamitot, több gáz-mafzkot találtak. A munkás öasze-
bányában nagy mennyiségű dinamit köttetéaben állóit egy bolgár és egy
tünt el. A nyomozás során egy munkásnál házkutatást tartottak, melynek során szenzációs felfedezéste lutottsk. A házban a falba beépítve és a pincében elrejtve sok lőszert, fegyvert,
orosz emb:trel. Kihallgatása során megtagadott minden felvilágosítást és igy nem tudják, hogy rablóbanda vagy kommuniala összeesküvést takar a munkát házának rejtélye.
Tőrrel leakarták szúrni a vonaton a zágrábi kereskedelmi kamara elnökét
A vasúti kalauz odaugrott a merénylőhöz és megakadályozta a
gyilkosságot
Belgrád, december 21 (Éjszakai rddlójelentés) A „No-votty" lr|a : Urkó Vladimir, a zágrábi ipar éa kereskedelmi kimain elnöke, Belgrádba utazott. U közhen egy kis állomáson, amig a vonat állott, kocaijáböl az étkező kociiba
akart átmenni. Ebben a perebfn egy Umrretlcn ember tőrrel hátulról le akarta szúrni. A kalauz tanuji volt a kíazülő merényletnek, odaugrott a raen illőhöz, akivel dulakodott és meg is sebesült a kalauz. A merénylőnek sikerült elmenekülni.
Az uj párisi magyar követ Briandnál
Párls, december 21. (Éjszakai rádiójelentés) Brland külügyminiszter ma fogadta elsőizben uj párisi követünket, báró Vlllanl Frigyest, aki délután átadta az elnöknek megbízólevelét.
Márkus szerkesztő kormányzói kitOntetése
Budapest, december 21. (Éjszakai rddlójelentés) A kormányzó Márkus Mikaát, a Magyar Ujaágiró Egyesület elnökét s II. osztályú érdemkereszttel tüntette kl a magyar hlrlap-iráa terén kifejtett érdemet mt^káa-ságáért.
A pápa aranymiséje
Róma, december 21. A pápa ö zentsége a Szent Péier templomban aranymiséjét celebrálta, majd 120 fiút és leányt megAldoz\'atott.
Cadorna olasz hadvezér halála
Róma, december 21. (Éjszakai rádiójelentés) Cadorna Lulgl gróf, aki a világháborúban az olasz had-j sereg vezére volt, ma délután 4 ó rali kor meghall. A „Tribuna" ma nyii-< vánosságra hozta Cadorna még de-? cernber elején Írott levelé*, melyben ; már akkor, érezvén végét közeledni, végrendelkezett. Utolsó akarata a levél azerinl, bogy temetése a legegyszerűbb keretek közölt történjék, mert .az spolhézia gyakran megha-misltja a történelmet*. További, hogy koporsóját csak halála után 48 órával szabad lezárni.
Kivonják a forgalomból a Szent István postabélyegeket
Budapest, dec. 21. A posta vezé:-igazgatóságától nyert érleiülés szerint a folyó év augusztus bávában forgalomba bocsá|tott Szent István arcképét viselő 8, 16 és 32 filléres postsbélyegeket folyó évi december hó végével a forgalomból végleg kivonják és azokat 1929. évi január hó e\'sejétöl kezdve postaküldemé-j nyek bérmentesítésére használni nem , lehe\\ A közönség a birtokában lévő j ily«n bélyegeket 1929 évi január végéig bármely postahivatalnál más 1 forgalomban létö posta bélyegekre díjmentesen becserélheti.
iÉiMsoumr
IttS. dáewfcg É8.
A balatonszentgyörgyi vonalon talált nöi holttest súlyos bflntény áldozata
Tlz késaznrássai Ölték meg a szerencsétlent, aztán a vonat a\'é vetették a hullát
Nagykanizsa, december 21
A Balatonszentgyörgy — Somogy-szob-l vasúti vonalon a sínek mellett lefejezett nöl holttestet talállak. Az első percekben a futólagos körülményekből arra következtettek, bogy a leány, akinél semmlfile irást nem találtak, öngyilkosslgntk esett áldozatul.
A csendőrség azonban a részleges nyomozás során megdöbbentő felfedezést lett.
Megállapodást nyert, bogy a sínek mellett talált leány holttestén tlz kés-szurás van. Több olyan momentum martllt fel a nyomozás során, hogy az áldozatot a gyilkos vagy gyilkosok a tett elkövetése után vetették a
vonat elé, bogy ezzel azt a látszatot kaltaék, mintha öngyilkosság történt volna.
Felettébb megnehezíti a nyomozást, hogy az áldozatnál temmlféle Írási nem talállak és nem tudják kilétéi mtgállspitanl.
Ruházata egyszam ember gyermekére vall és nem lehetetlen, hogy borzalmas kéjgyilkosság húzódik meg a rejtélyes eset mögött.
A csend Srtég részletei jelentést adott le a kir. ügyészségnek, mely már intézkedett, bogy a tetemet boncolták fel. A törvényszéki boncolás sok minden mellett tisztáni fogja azt is, hogy tényleg nem kéjgyilkotság történt-e ?
Majdnem bennégett egy gyermek a felgyújtott cselédházban
Leégett egy ház és egy istálló — A csendőrség nyomában van a gyujtogatónak
Pacsa, december 21 (Saját tudósítónktól) Igen nagy Izgalmat váltott ki Pacsin, amelyet már régóta elkerült a vörös ka kai, a tegnap hirtelenül fellobbant tflz, aminek kis hijja, hogy emberélet nem esett áldozatul.
Az esti órákban, mikor már dolga-végezetten falusiét te elpihentek a gazdasági udvarok, Balaisl János földmüvei Istállója végében kigyul-
ladt az oda zsuppolt azáraz kukoricaszár. A veszedelmei helyen kiütött tflz gyorsan harapózott tovább és elősegítette annak (erjedését az elég erős szél is, ami a gyúlékony Istálló felé hajtolta a lángokat. Mire ésnevették a fenyegető veszedelmet és a tttz oltására siettek, addigra belekapott a lüz az Istállóval szomszédos épületbe Is, ame\'y a községi biró cseléd háza voll. A hirtelen tá-
madt zűrzavarban blába mentettik
az istállót, hiába a cseiédbáiat, mindkettő hdalmat lánggal égeti, messzire bevilágítva a falut, a szél pedig, a pacsaiaklegnigyobb ijedelmére, messze h ordta a tüzes pernyéi
Már Javában égéit a cselédház, amikor egy kis gyermeket, aki a házban volt, sehol sem faláHák. — Habozásra nem volt Idő, berohantak a lángtengerbe és megtalálták a füsttől már-már eszméletlen apróságot. Amint a gyermekkel szabid levegőre értek, a ház menyezete beomlott.
Sem az isiállót, sem a cselédházat megmenteni nem tudták, mindkettő egészen leégett.
A csendőrség megindilotta a nyomozást a tüz okánsk kiderítésére. Sok tanút hallgattak kl és azok közül többen ugy vallottak, hogy eate, nem sokkal a tüz kitörése előtt, egy — sötét alakot láttak ólálkodni az istálló körül, iki hirtelen elszaladt.
Minthogy megközelítő személy, leírást is adlak a gyujtogatóról, a csendőrség valószínűleg a leggyorsabban világosságot derít a titokzatos gyujtogalásra.
A aagykaalsaal aataorolcglal mag-Bgyelé Jalaatiaafci Pénteken a Mmb-aftlaft Regjtel 7 órakor —3, délután 2 órakor -16, eate 9 órakor —24. MMari: Egéti nap borult égboltozat. SMrdnr Reggel Kelet, délben és eate Délkeleti széL
A Metaorolórlal InMxet (elenttee este 10 órakor: továbbra li ssirai hideg idó várható.
■ « — •
Séta a kantod kereskedők karácsonyi forgalmában
ami
* fűszereseket kivéve nem sok jóval kecsegtet
Nagykaatzaa, december 21
Tömve vannak a boltok árukkal. Csillogó karácsonyi holmiktól roskadoznak a kirakatok, melyek előtt bámész gyermekek csoportja alkotja a nagy nézősereget.
A kanizsai kereskedők a régi tradíciókhoz híven nagy karácsonyi vásárnak készültek éa az ősz folyamán idelátogató utazóktól rengetek árat rendellek abban a reményben, bogy az évnek ez a legnagyobb vásárját Ígérő ünnepe előtt tudnak egy Ms bevételhez Jutni.
Amerre néz az ember, plakátok, hirdetések, kirakatok, mind, mind .Nagy Karácsonyi Vásárt- hirdetnek. Ugy várják ezt az üonepat a kereskedők, mint egykor Mózes hivd a sziklából fakadó vizet. Akkor a csoda megtörténi, azonban a mi kereskedőink, akik héroszi harcot vívnak a megélhetéssel, nem fogják megérni ezt a csodát.
Legalább is 3 nappil karácsony szent ünnepe előtt a kanizsai üzletek forgalma erre mutat. Ellenkezőleg. A karácsonyi vásárnak csak a neve van meg. Vevő kevés éa aki van, az is szükerazényű és ,aufschrelben*-tt vásárol.
Ma körsétát tettünk a nagykanizsai boltokban és a magunk szemévé! b láttuk, hogy nem tiSkeégw kiegészíteni ■ személyzetet raehol, mert a
AZ OLVASÁSRÓL...
Irta: Kelemen Ferenc (3)
De elsősorban az újságolvasás korszaka.
Mert sajnos, amilyen irányban terjed korunknak ea a betegsége, ép olyan tempóban esik vissza a komoly irodalmi termékek rendszeres olvasgatása.
A napisajtó — mondja gróf Kle-betsberg Kuno „A magyar könyv sorsa* dmea nemrég megjelent va-zérdkkében — világszerte veszedelmes versenytárséválett a könyvnek, mert „ami a napilapokban megjde-nlk, az olyan, aiint az azontuű ható orvosság, nyomban felszívódik a nemzet gondolkodásába", mig „a könyv kinyomása, eladása hetekbe, sót hónapokba kerül és igy lassúbb lejáratú dolog, ami az autó a repülőgép éa a rádió korában csigalassúságot jelent-. — „A diaddmas korszellem md nem lehd szembeszállni."
Talán a megváltozott életrendszer is hozzájárul ehhez.
A mai kor emberének életét a nspi munka éa a napi goed sokkal jobban iefogbüjs, mint az elmúlt idők emberét.
Napjaink azakidillan munkával telnek d.
Alig van azabad időnk s ha igen, az örökös gond között alig marad idki diapozidó egy többnyire komoly lélekanaUzlsekkd, a mai kor emberének lelki problémáival, szo-dális hdvzetévd foglalkozó könyv elolvasásához.
De kevé* szabad ldönkd különben 1a teljesen kitölti napi megszo-
kott ujságunk olvasása.
Aki napilapjait figyelmesen akarja dolrasnl, annak az újságok mai terjedelménél áa tartalmuk változatosságánál legalább kát órára van szüksége.
Ennél több idő pedig nsgyon lefoglalt ea: bérnél újságolvasásra alig marad.
igy a tulajdonképenl olvasás, a komoly tudományos müvekbe, értékes Irodalmi müvekbe való almerü-lés egyre szűkebb emberkörőkre zsugorodik Osaze, mig ai újságolvasás folyton ujabb százezreket hódit meg.
Vannak úgynevezett Intelligens de-mek, akik éveken át komoly műve-kd kezükbe nem vesznek s csupán az újságok áradatát forgatják a mai ember fdűletes újságolvasó modorában.
Ax úgynevezett nagyon olvasott emberek száma Így egyre kevesebb lesz, de a tisztelet és megbecsülés, mellyd az olvasott embereinek adózunk, annál értékesebb.
Aki pedig Bizonyos fölényes, öntelt nonchalantid emlegeti, hogy olvtsni nem szerel, azon csak ssj-nálkoznunk kdl.
Mert az olvasás és pedig nemcsak a napilapok felüldes átnézése, hanem komoly elmerűiésben eltöltött olvasó órák, ma ls az emberi szellem, az emberi morál legjobb formálói.
S ha Schoppenbauer azerint a gondolkodás az emberi süliem működésének legintenzívebb, leghasznosabb módja, íz olvasás mindenkor alkdmas lesz arra, hogy tudásunk, Ismeretkörünk gyarapításán klrül
bennünket ax önálló gondolkoxáshox ll elvezessen.
Dj csak az ax olvasás, mely a lélek elmetüléséhez, ax átolvasott anyag teljes sxdiemi megemésztéséhez vezet.
A tisztán mechanikai, a" szellemi éld legfelsőbb barázdáit érintő olva-sás lehd könnyű szórakozás, ügyes időtöltés, de komoly szellemi táplálék soha sem lehet.
Vannak, akik az olvasáaból sportot ciinálnak.
Riek falják a könyvekd.
órákat eltöltenek a könyvek mal-Idt, elfogyasztanak minden Irodalmi termékd, ami véletlenül kezük ügyébe kerül.
Há egy könyvvel végedek, minden szellemi slesta nélkül azonnal uj falatok, uj azdiemi töltelék után Útnak.
Ezeknek a „vid" olvasóknak azdiemi éldére ránehezedik a képzeletbeli alakok és képek zűrzavaros cbaosa, melynek áthatolhatatlan rétegén egyetlen önálló gondolat sem tud utat tömi a szabidba.
Az Ilyen „nagy olvasottság" a szellem megölóje, egy olvasáttbell alkoholizmus, melynek tompa métge kiöli agyunk rugékonyságát.
0rakodjunk tehát az efajta túlzott olvaiástól, mert a „sok a jóból" itt is csak ártalmas lehd.
Az idegen gondolatok és képek zavaros áradata teljesen elönti az önálló agymunka vékony ereit a saját erőkifejtésre törekvő szellemi képességeinkre egyéniségünknek, hajlamunknak, lelkiségünknek Idegen képzeletbeli világot oktrojál.
A sok olvasás nigyon sokszor nem egyéb, mint beteges ambícióra törekvés, hogy elmondhassuk, ed és ed a könyvet már olvastuk, hogy olvasottságunkat mások előtt joggal fitogtathassuk.
Kant a germán szellem egyik látni gyobb géniusza már több, mint 100 évvel ezelőtt rámutatott erre a hibára:
Az a hajlam, bogy aokat olvassunk, hogy mondhassuk, hogy olvastunk, az a szokás, hogy agy könyvnél nem soká időztünk!
Ugyan ő mondja „Finomult Ízlésű közönségünk étvágyát, aót mohóságát az olvasásban muió értékű könyvek táplálják (ami a teuuellevés egyik médji), de nemhogy mflvdód-jenek, hanem hogy élvezzenek, ugy, hogy fejük emdlett mindig Oies marad és nem kell félniök a tulteltségtől".
Ilyen súlyos kritikát gyakorolt már Kant az akkori olvasó közönség feleli, mit szólna ez a szettem óriás, ha az olvaaás mai elfajulását látná ?
Ne a lulzott olvasásra, hanem tx alapot olvasásra törekedjünk tehát
Nem fontos, hogy minden kezünk-ügyébe kerülő könyvel „fdfdjunk", hanem Iparkodjunk könyveink meg\' válogatásánál óvatoaan eljárni.
Keressünk lelkűnkhöz, egyéniségünkhöz Illő, gondolatvilágunkkal összhangban álló könyveket t eteket, mint valami élletö szellemi erőt uir-juk magunkba.
A könyv igy nemcsak egy pár futó óra muió időtöltése, nanem komoly azdiemi táplálék letz, melynek tápláló erejét ixervexetünk magába tdvja. folyt, htvj
Igtt, áumbm M._
.nagy karácsonyi forgalmat" vígan élgyőzlk, akik a pultok mellett állanak.
Első utunk egy fűszer is csemege keresktdisbe vetetett, ahol a következő érdeke* Információt kaplnk a karácsonyi vásárról:
— Ait mondhatjuk, bogy megjárta a karácsonyi vásár forgalma. Fogyasztási cikkekben talán jobb, mint tavaly volt, de as nem valóazlnű, hogy minden faszer és csemege üzletben igy vtn. Karácsonyi cukorkákat, főleg as olcsóbb fajta szalon cukrot keresik. Még a tehetősebb emberek is keresik ut, arai .olcsó is ló". Karácsonyfa díszeket alig vásárolnak a vevők. Három év óta minden évben kevesebb karácsonyfadísz talál vevőre. Valahogy az emberek a mai pénztelen világban ugy goodolkoinak, bogy elég, ha a karácsonyfán olyasmi van, amit a gyerekek meg I* tudnak enni. A disz nélkülözhető. Különben ls ezt elteszik évről-árre. Pedig karácionyi díszekből magyar gyárak ma már a külföldivel versenyképeset, sőt annál ssebbet, kívánatosabbat produkálnak. Ugyanakkor, araikor a külkereskedelmi mérleg megjavításáról beszélnek és valóságos szervezett propaganda (olyik egyes kOrOk részéről s déligyümölcs behozatala ellen, ugyanakkor azt tapasztaljak ml boltosok, bogy a kOzOnség még mohóbban ke-rest a déllgyűmOlcsOket. különösen as olcsó fügét, narancsot. Dj viszont lga*as ls, bogy a déligyümölcs raajd-nem olcsóbb, máot a kasai gyümölcs.
IU tHHHwilfc egy rőfös és divatára cég főnökének nyilatkozata:
— Egyáltalán nem mondhatjuk a magánk részérői kielégítőnek a karácsonyi vásárt. A valamikor h res karácsonyi ocesaio vásárok meg* szűntek. MMfca az emberek elfelejtették volna az ajándékozás kultuszát Is. Ms már asm lepi meg sem a térj a teleságéi, sem a feleség a férjet olyan áruval, amiárt többet keli kiadni öt—Us pengőnél. Valamikor a főnök, aa igasgató alkalmazottját is ajándékkal lepte meg. Ma ss már nem divat. Ha jószívű ás leheti i főnök, ad karácsonyra egy Ut pénzt, ami végeredményben ritkán less annyit, raln<ha valamit vett volna neki. Az Idén karácsonyra ls csak ax o\'csóbb ruhakelmékben van kereslet Elég Jó vásárt csinálunk iennitxflaneliekben, olcsó mű-selymekbe, melyek tulajdonképp
ZALAI KOZLOflY
már a farsmgot fogják szolgálni. Férfiszövetekben kritikán aluli a forgalom. A férfiiuha keményebb dió a mai pinztelen embernek, mint egy-egy nOiruba, arait mégis cuk ki lehel állítani egy férfiruha árának nyolcadából it.
Benljártunk egy nagy üzletben, ahol könyveket, gyerekjátékokat árulnak. Itt Mm ksplunk olyan információt, aminőt szereltünk volna. Azl mondták, nehezen indnl valamicske forgalom, de nem az, mint máakor. A vevők csak kívülről nézik meg és nigyon gyéren szánják magukat a vásárlásra. Pedig az Idényre igen sok uj játékot találtak ki. Érdekes, hogy ezek közül mégis minek van kelets. A nsgyobb gyermekeket érdeklik a technikai dolgok, furás-faragátra alkalmat adó szerszám-táblák, ifjúsági könyvek.
Csak az a ba|, hogy szegényebb szülő ezekre a játékokra nem Igen gondolhit Ezeknek ára 5 és 20 pengő között váltakozik. Egy ifjúsági regény már megazerezbetőbb valami. Ezeknek ára 80 fillérnél kezdődik.
Leánygyermekek számára a baba kultusz az Idén szokatlan erővel fellángolt és tényleg rslflnált mesterkedéssel rendkívül tetuetös, kedves dolgokat árulnak mindenfelé, aránylag nem drágán.
Nagyon kezdenek elmaradni az ékszer-ajándékok. Régi jó időkben a szegény feleségének is tudott egy vékony gyürüt ujjára húzni férje karácsonykor, ma már ugy gondoikoz-nak, hogy annak u árával inkább u uztalt teritik meg egy ünnepi ebédre.
NAPI HÍREK

sertésekből
kapható kilogrammonkint I pengő 40 fillérért
DüDM-ííleliBfliraDÉLKirálM.36.
és
Qatilakj piaci mum
NAPIREND
Daeambar 82, aaombarft
Római katolikus: Zénó vt. Prot.: Zenó. Izraelita: Teb. hó 9. Nap kel reggel 7 óra 45 perckor,
nyugszik délután 16 óra 12 perckor. •
Városi Mozgó. ,A köpenlckl hercegnő*, pompás vígjáték. — Burleszk és Híradó.
Előfizetőink
ulveskedienek előfizetéseiket december 31 lg rendezni, mert cuk azoknak mellékeljük újévi számunk mellé Íróasztali előjegyzési ns mnkat, akik f. év végéig bár ban nem lesznek.
Hirdetőink
szíveskedjenek a karácsonyi szám részére szánt hirdetéseket legkésőbb szombaton délig feladni, mert azon tul hirdetéseket nem vehet
fel a kiadóhivatal.
Vidéki előfizetőink
részére a napiárakat már a karácsonyi számhoz mellékeljük. Aki a karácsonyi számmal nem kapná meg a naptárat, az reklamálja meg a postán vagy a kiadóhivatalban.
A Zalai Közlöny
kiadóhivatala.
— Személyi hlr. Sabján Oyula dr. polgármester tegnap hivatalos ügyekben Budapestre utazott és való-szlnűleg még ma este visszaérkezik.
— járási tisztiértekezlet. Botka Andor dr. nagykanizsai járási főszolgabíró december 28 án délelőtt 9 órára a löuolgabiróság helyiségébe a Járás Jegyzői karát járási tisztiértekezletre hívta ösue. Az értekezleten a |övő évi adókivetési munkálatok megindítása, a trachoma elleni küzdelemben a közigazgatás szerepe kerülnek tárgyalás a 11
— UJ hittanár. Vajay József gelsei káplán a középiskolai hittanári vizsgát Veszprémben jó eredménynyel letette.
— BetOltlk a novai Járás tisztiorvosi állást A vármegye alispánja pályáutol hirdet a novai járási tiuti-orvosl állásra. A kérvényeket Január i3-ig kell benyújtani az alispánhoz, a vármegye főispánjihoz dmezve.
= Mielőtt szőnyeget vesz, saját érdekében menjen Bartához! Olcsó, jó, gyOnyflrQ választék.
Herceg Esterházy
Husárugyár Lerakatában
karácsonyi vásár!
Mélyen leszállított árak
Friss kocsonyahús P 1-40
Füstölt angol karaj „ 3-40
* tarja „ 3-20 Perzselt, füstölt
malachús . . „ 3*20
Füstölt malacnyelv „ 3»—
„Kedves az élete" ?
— mondotta és tréfából lelőtte Isme-
rősét egy lovászlegény
Roznlk Imre kutályosdombói lovász egy barátjának Ilóbertjével Ját-szidozott. A veszedelmes Játékot néite Krausz István, akire Roznik viccesen ráfogta a fegyvert:
— Kedvű u élete, Pista bácsi ?
— kérdezte évődve, mire az Öreg kocsis romslólsg odaszólt neki:
— Ej, tedd el mán azt a micsodái, ne bolondou velel
De bizony a legény nem hallgatott ax okos uóra és a flóbert ravaszát is meghúzta azon hlazemben, bogy a fegyver nincs megtöltve. A flóbert azonban elsüli és súlyosan megsebesítette Krautzi, akinek szájába fúródott a golyó és cuk nebéz műtéttel lehetett megmenteni u életnek. Roznikot a törvényszék gondatlanságból okozott súlyos testisértés elmén 50 pengőre Ítélte jogerősen.
— Hirtelen halál. Kálovlcs István Tavau-utca 10. szám alatt lakó 41 éves cementgyári munkást ma reggel halva találták lakásán. A városi tiszti orvos megállspitotta, bogy Kálovics az éjszakai órákban szívszélhűdés következtében hirtelen meghalt A rendőrség nem Indított nyomozást ebben az ügyben. A klr. ügyészség a temetési engedélyt megadta.
— Mit vegyen karácsonyra, hogy nagy örömei szerezzen családjának? Egy jó rádiókéuüléket. Forduljon bizalommal Szabó Antal üzletéhez, telefon 91. szám.
KARACSONYIVASAR
meg-kezdődött
Szenzációs olcsó
KISFALUDI ÉS KRAUSZ cégnél, NAGYKANIZSÁN.
áz év folyamán felgyülemlett rengeteg mennyiségű selyem, szövet, bársony, pargett, vászon, mosó stb
MARADÉKOKAT
80ha eddig aem létezett olcsó árakon árnsitjnk. wm~ Siessen, mlg a készlet tart!
salai «onoi*r
1938.
22.
— Karácsonyi játék az iskolában. Pénteken délelőtt az I. körzeti elemi iskola tanulói a .Karácionyi aranyszivek" c. alkalmi játékot eljátszották a II. kOrzetl elemi iskolásaknak. A kicsinyek Igen kedvesen ■ ták szerepeiket ugy, togya .kollégák" teljes elismerését vívták ki:Az előadást megismétlik január 6-án a Rozgonyi-utcai Iskola tornatermében délután félőtkor a szülők és tandgy-barátok számára. Az előadást Tóth P. Móric hitoktató rendezte nagy smbidóval.
— öreg cserkészek karácsonya. A Qazdagh Ferenc püspöki biztos vezetése alatt működő öreg-cserkész csapst ms este fél 9 órakor tartja meg otthonában családias jellegű, műsoros karácsonyfa-gyujió ünnepélyét.
— 77-es cserkészek karácsonyi
ünnepélye. A Szent László 77 es cserkészcsapat folyó bó 26-án délután 6 órakor a Roigonyi-utcai iskola tornatermében családias jellegű karácsonyfa-ünnepélyt rendez. A szülőket szívesen látják az ünnepélyen. Színre kerül a .Belhleheml vendéglő* c. karácsonyi pásztorjáték, melynek elósdására a derék cserkésrgárda Tóth P. Móric vezetése alatt lelkesen készül. Bevezető ünnepi beszédet Poredus Antal igazgató mond. Előadás uián tea.
— A Református Nőegylet december 23-án, vasárnap délután 4 órakor a Rozgonyi utcai elemi Iskola tornatermében a ref. sifllök gyermekei részére karácsonyfa-ünnepélyt rendez. Az ünnepély műsora Ima- és énekszámokból, szavalatokból, egy karácsonyi történet és gyermekszinmű előadásából áll, mely után a gyermekek között szeretelciomsgokst osztanak ki. Belépődíj nincs.
— A Klsdalárda tagjait felhívom, bogy halaszthatatlan és rendkívül fontos flgy megbeszélése céljából siombaion este a szokott helyen teljes számmal okvetlea jelenlroek meg. BOchler.
— Karácsonyfa-Ünnepély Kls-kanizsán. A klskanizsal Rácz utcai iskola december 23-án délután 3 órakor tartja karácsonyfa-ünnepélyét, melyre a szülőket és tanügybarátokat ezúton is meghívja az Igazgatóság. Az ünnepély műsorán szaval Spingár Margit, énekel az el\', isk. növendékeinek kara, szsvsl Horváth Mariska és Baj Mand ovodások Szindarsbot adnak elő az iskola növendékei. Szaval Csanádi Antal Vajda Károly, Szabó István, SiaM Iluska. Irredenta verset és magyar táncot adnak elő az ovodáaok. Szaval Bartol Rozika és Horváth Katica ovodások és Tóth Erzsébet. A műsort követi a szeretetadományok ki-o ztáaa.
Autósok! Motorosok! Kerékpárosok!
Ha olcsón akar vásárolni, feltétlen keresse fel
HOLLÓS FERENC
Autó éa Motorkerékpár Folazceroléal Vállalatét Nagykanizsán, Erzsébet-tér 4. sz. alatt.
Álképviselet:
General Motor Comp, Chevrolet, Pontiao, Oakland, Buiok
személy- és teherautók.
Képviseli:
Indián, Dot, Zenith motorkerékpárokat, Waffenfabrik - W. K. C.,
francia és német nöl-, férfi- és versenykerékpárokat,
Goodrioh gummit, az utak királyát.
Kapható a világhírű Bosoh-gyár összes gyártmányai. Állandó raktár autó, motorkerékpár és kerékpár alkatrészekben.
Lugkövet Ivott
egy 20 hónapos keszthelyi fiúcska — Az anyát 80 pengőre büntették
Nagykanizsa, december 21
Ez év nyarán történt, hogy Herzog Márlonné szül. Orűnwtld Ilona keszthelyi asszony ruhát mosott otthon kooyhában. Herzogné — akinek férje vásározó cukorkaárus — egy dobozban nyitva feleltette az aulaion levő lugkőoldatot. Történt, hogy a fiatalasszony kiment a szomszédba néhány pillanatra Ám egyszerre velőtrázó sikoly zavart* meg munkájában. Huszhónapos fiacskája lugkövet ivott. Cuk néhány csöpp :t ivott, ez azonban elég volt arra, bogy rövidesen Iszonyú kínok között kiszenved jen.
A szerencsétlen tragédia mindenképen vesztes főhősnőjét, az édes-anyát, tegnap voala felelősségre a bíróság, aki csak annyit tudott mondani zokogáss közepette, hogy nem tehet róla, mert az egész egy pillanat alatt történt.
A biróság Herzog Márlonné! gondatlanságból okozott emberölés vétségében mondolts kl bűnösnek éa öt ezért 80 pengő pénzbüntetésre Ítélte, de sz ítélet végrehajtását felfüggesztette Az Ítélet jogerős.
— A kórház karácsonyfájára Petrics hentes mester 25, Nagykanizsai Takarékpénztár Rt., dr. Merkil Belus, Szabó Anial, Koller István (Alsórajk) 10-10, Szalal Dénes ta-nl\'ó, Szabó istvánué t. 5—5, dr. L E.-né 4, Horváth István adóügyi számvevő 3, Augstein Józsefné 2 pengőt sdományoztsk. — A szegényház részére Bruncstcs János 20,
Petrics hentes-mester 10, Horváth István és Augstein Józsefné 2—2 pengőt adományoztak.
— Uj telefonközpont Hahót távbeszélő központ 12 előfizetővel tegnap megnyílt. Előfizetők: l.Jegy-zóség. 2. Qrűnfeld Bila kereskedő. 3. Rosenberger Béla gőzmalom-tulajdonos. 4. Pongrácz Sándor földbirtokos. 5. Síréra Tivadar és Oltó földbirtokosok. 6. Kiss József vegyeskereskedő. 7. Bruncslcs Ferencné vegyeskereskedő. 8. Relch Jóisef vegyeskereskedő. 9 Rechnitzer József vegyeskereskedő. 10. Schiln Miksáné földbirtokos. 11. Jaksb József ács és építőmester. 12 Dávid József korcsmáros és terménykereskedő.
— A toponári autókatasztrófa négy áldozata, mint megírtuk, pár nsppal ezelőtt súlyos állspotbs került kótHázba. Tánczos Józsefnek és Szabó Józsefnek annyira súlyos volt az állapota, hogy valóságos csods-számba megy, hogy az orvosok odaadó munkája ulán mégis lul kerültek az élet veszedelmen. Ilyenformán a sulyoslermészetű autószerencsétlenség nem követelt emberáldozatot.
— Héthónapi börtön a felesége neve miatt. Tamás István 32 éves csörnye földi gazdaember a letenyei járási hitelszövetkezettől 150 pengő kölcsönt vett fel, ám, hogy ehhez hozzájusson felesége, Vörös Anna nevét Irts reá. A felesége feljelentette és igy került Tamás gszds a vádlottak p-djára. Felesége időközben mindent megbocsátott hites uránik, szoaban a cselekmény hivatalból üldözendő lévén, Tamás István ellen lefolytatták az eljárást. A biróstg okirathamisltái miatt héthónapi börtönnel sújtotta.
— A gyújtogató feljelentette
felbérlőjét. Öív. Kovács Józsefné porrog szentkirályi saszony drágs pénzen biztosította présházát, majd gondolt egy merészet és elhsiározta, hogy felgyújtatja a pincét, hogy a busás biztosítást diját megkapja. Tervének keresztülvitelére Radó Oyörgy földmivest bujtotta fel, akinek átadott 100 pengőt, 25 liter bort éa 20 kg. kukoricát. Ridó azonban, miután átvette a f.lbujtásért a pénzt és terményeket, elment a csendörségre és feljelentette az asszonyt. Erélyes nyomozás lódult a különös ügyben.
— A kidöntött fa megsebesített egy bérest. Ozv. Csertán Károly né alsóba gödi földbirtokos kis-pusztal gazdaságának erdejében fát döntöttek. Egyik aláfürészelt fa máa oldalra dőlt, mlntabogy várták és a teteje ráesett sz épen sbban a pillanatban elugorni akaró Janó Láazló 29 éves béresre. A béresnek jobb karját eltörte a rázuhanó fa. Orvosi segély után beszállították a kórházba. A balesetért senkit sem terhel a felelősség. _
EGYESÜLETI VEZETŐK FIGYELMÉBEl
Egyesületi közleményeket, ezek között mulatságok, gyűlések stb. meghívóit naponta csak délután 7 óráig fogadhat el közlésre a szerkesztőség.
Kertész cukrászdában.
óriási választék karácsonyi cukorkákból és fadíszekből
479 gyilkosság egy év alatt Chicagóban Párls, dec. 21. (Éjszakai rádió-Jelentés) A Daily Express newyorki távirata szerint Cblcigóban az év folyamán a mai napig nem kevesebb, mint 479 gyilkosságot követtek el Az ottani körök rendkívül elitéiókig nyilatkoznak a bíróságoktól, melyek alá vsnnak tendelve politikai érdekeknek és sz oka elsősorban a bűnesetek ily nagymérvű elszaporodásának.
Három gyermek borzalmas halála
Bologna, dec. 21. (Éjszakai radló-jelenlés) Argheota mellett egy kis faluban egy aaszony, mikor lefektette 3 gyermekét, melegl\'öt lett az ágyba. A melegítőből parázs hullott a paplanra, mely meggyullad\', majd tüzet fogott az ágy és a három gyermek megfulladt. Az anya majdnem megőrült fájdalmában.
karácsonyra és újévre,
Kaufmann Manó uri- és női rövidáruüzletét Nagykanizsi
ugy keresse fel bizalommal , Májon műköszörűs mellett.
Telefont IB7. szám.
Talefons IB7. szám.
__sasa
jgB dtsemha 22.
2ALAT KOZLOWT
W., rirW, k8*r«b*k
mám a\'termésieies »Paenc< József* keserű vts naponkint vsló iváu a legkisebb crCtkOdfts nélkül köf*y« é» rendes bélfflikodést biztosit Számos szakorvosi jelenlés bizonyltja, bogy a Fereac lóusí víz köszvény-ben és csu,b»n szenvedőknek, valamint cukorbetegeknek la nagyon jót tess s ezért rnékáu megérdemli a legmelegebb ajánlást — Kapható gyógyszertárakb in, drogériákban és fűszert) zletekben.
A kárvallott volt háztulajdonosok mozgalma
Azok a volt háztulajdonosok, akik a háború, vsgy a koronaromlás ideje alatt eladták ingatlanaikat, országos mozgalmat indítottak abból a célból, hogy Oly törvény meghozatalát kérjék és kieszközöljék, mely s vételár méltányos kiegészítését a vevővel, illetve annsk jogutódilvai szemben eliendali.
Az országos értekezleten megválasztott végrekajtóbizottaág dr. Kutké-falvy Miklós ny. állsatitkár, ügyvéd elnöklete alatt megtartott ülésen meg-állspitotts, hogy a kárvallottak száma I jelentékeayen nagyobb, különSasn a vidéki városokban, mint várbstó volt, ezért s végrehajtó bizottság s mozgalomhoz való csstlakozás végső határidejéül f, hó december 31. nspját tűzte ki miért ezúton is lel-hlvjs u érdekelteket, hogy csstla-kozásukat a végrebujtó bizottság elnökénél, Budapssf, VI., Király u. 72. az. (T. Aut.: 154-45) ezen határ-napig jelaalaák be. -A jeieaikexás fy lesatsiMipoa is essMsfilbetó, melynek alapján a kérdOpontokat részletesen összeíró ivet minden jelentkező megkapja.
— Képeit, gobelelnt, kézimunkáit olcsón, gyönyöröm ktvánsaga aaarint bekeretezi Mekzer üveg kereskedő, Kazinczy-utca.
— Lapnak Budapesten állandóan otvashaáns Park SxdUodalcáeéttd than VUI.. Baroae-tér 10.
Egy érm alatt elkétzltjük
NÉVJEGYEIT
i
M ajévl kártyáit a legoktóbb árban.
RtnMIe meg mleVbb lapunk nyomdájában, Ftut 5 az. alatt.
Mozgószinházak
Városi Nagy mozgó. December 22-én, szombaton e«e 7 és 9 órakor, dec bó 23 án, vasárnap 3, 5, este 7 és 9 őrskor „A köpenicki hercegnő", pompás vlg|á<ék. Főszereplő Colleen Moore és Larry Kent. Burtesik és Híradó.
TflXIII
Egyenetlen irányzattal, de rendkívül ciettdes üzletmenet mellett nyitott a msl tőzsde. Később a csendesség tovább folytatódott és ismét cssk egyss papíroknál állott be nagyobb árellolódáa. A rendelési nap erősebb hatást nem gyakorolt a piacra. Az átlagosnál nsgyobb áremelkedést Ltmpe, Izzó, Qins Danubius és Krsusz M. értek e\'. Viszont ezzel szemben lanyhán tendált Queii, Msgnesit és Natfd. A forgalom mindvégig csekély váll, a zárlati irányzat is egyenetlen. A fbckamatosáiu papírok piaca igen csekély forgalom mellett tartolt. A valuta és devizapiac nagyobbrészt gyenge. Folyó hó 24 én hétfőn és 31-én hétfőn sz értéktőzsdén fél ll-töl fél 12 ig, az árutőzidén pedig ll-töl tél l-ig lesz forgalom. _
Zürichi zártat Mrto 30*30 Llaáui 26»17Va, Hswyaik 618-55, B ráesel Tt 17VZ. MBaao 27\'16\'*, Madrid 64 50, Amsáaráaai 106421% Serit* IUM Wien 78-08 Sofla »T4%s. Prt(i 1W6V1, Vasti »\'H7¥«. Hajas ii láM ■/>. Belnád S-|2»/., IMmit SIJi/i
Terménytőzsde
A buza 10. a rozs — fllUrrel esett. Az Irányzat lanyha, a forgalom közepet.
BaM Uauv. 11 kg-oe 2470 -24 85, 78 ke-as 24-83 -25 10. tt kr-tt 25 20-2M0, S0 -es 75-30-28 40. duántaN 77 kg-c 24 30 24-45. 78 k»-os 24 55-24-70, TS kg-os 3480 24 90. S0 l«-as 24 80—2S 00, roaa 22 80-72 S5, takarm. ina 74-55 -\'5. sarán*. MM—77-00 ase 24 SO-24-50 Nnvari tsit. 28 75 2700. tengeri dl 25 35-25 50. korpa 18-25-18 50.
fcrtM-kffxé«
VALUT4K Aaral L \'TI 83-7T81
hin h. 7867-78-97 CM k. 18-84-17 02 Dáak. 152 80-161-40 Otaái 10 01-10"07
Btttz mao+nw
flsaol* tr 2MS-SM5 IWL SS0 0041100 Uagyei b4*10-«4*40 Ut S4M-4S
Un -
lka 2886-1020 ■üti ka 190 47-116 87 152-70-193 30 80 62-10 87 8325-83 85 ■ •ráJdLIlo35-110 76 Svéák. tf 3 A5-Ö3 86
Sertésvásár
rakaftis 2000. aatvMI ■MdtaOO dersb,
wMt 1-40—1-42. I-2S kOaayS 1-00-II 1-44 -I 48, stldó 1-10-1-40, OCO. salr 2-06 —210,
176 .....
Iráavaal élénk.
21032 230 92 MpM 10-07-1010 mKs i IBS57-IS4 8/ T» 72-78 87 í 42 3-47 (»-i»40 27 10-/788 ••3-SO-0SSO SU-03-30U Hewyark 172 70-4 50 Oeale 112-80-153 <t0 Na BU-OiS Ma 1WB-I7-01 Saofta 4*15-416 163 5546106 •4 23-44 40 BD 61-80 68 IKMS-HO-73
Varsó
170-2 06
Balti: Mlialal Kyemác és Lapklaáé Vállalat " \'
(■etető* kiadó: Zalai Károly.
inólIIBETfiSEl
Ax epóUrdetéeek <a)a 10 sióig M mladea további saó dlto B HÍI. V Sanapnap 10 máig gS «Wlér.
Snnapaap 10 a*Mg
további sxó dHa S tsken 10 saóág SS nilár, líd dlla B flU. ~ \'
fillér. Vasár- és
t* Pfc további a nladen vafta-
«M> UtBbS áDd mó két ssóoak uá«H-tük. áSáat kawiJkask SOM mgmSméf.
Vh^NWM*
a klréatáal
Mindennemű kápkarataaáat legolcsóbban vállal — Stern Üveges, bseábet-
tér 14.
6804
Claaé egy fajtluta 3 bónspos, hba dobermsnn kutya. Cim a klsdóbsn.
Bxalon és karáeeeiyi oas kmeSík
a legjobbak, legolcsóbbak - Muuel és Prleduithal cégnél. 6113
A legszebb karácsonyi s|ándék egy vsládt (barzl) kanári, amely szép, váttozsfes haagfutamokkal énekel, csak Eötvös-tér 33. szim alatt kapható.
tág\'SSá^í^iffi
randaa é«i kSagyOláaét
1028. december 31 4a<L«^10 áfakor a Nagykanizsai Takaréfcp*a*ár
R. T. tfnácstsrmében Urtja me|; melyre a részvényeseket Hotaetttl meghívja ax Igazgatóság. \' Tárgysorozat : 1. Az igazgatóság és W-Ogyelőbizottság Jelenlése, sz 1927-évi zárszámadások éa mérleg éMkr-jrsztése, ax igazgatóság és felügyelő-bizottság Islmentéee. 2. A ieiOgMlö-bizottsági tlizUMdlC megállapítása. 3 Igazgatósági és felo sági tsgok választása. 4 Hfvataloe közlöny ll\'elöléie. 5 lodltványOk.
Aranyhegyi nj borok.
Aranyhegyi rtflig í uter —.761111. Asxtail vtris í Hter —.56 flll. Amvkegvl 6-illier í liter 1 muő
•ilforuo sarj pslukotbaa, ln| «M4*I.
Sáfrán József ZZSZZÍXZ:
iTl.foa, sas. »Um
T«uroa^tod#4—S«< I KUrtAI Mrt^ ssáMtot.
5000 vslódl Gillette Onborotváló készlet kerül eladásra I alkalmi vétal I 1 drb
ezflstözöti Gillette készlet 80 llller. Kapható Teutsch Qosrtáv drogértijában, Nai kanlsaa (Vároeháaa). \'>
Kerti munkákban gyakorlott, Jóravaló kerti muakáat keresek azonnali belépésre. Petermann kertáezet, Bátbory-u 22.
6330
PaBá»r>áH saját termésfl kiváló taj-borslmsl álUndóan árusltom llterenklnt 0 febérborak ISO HUér, ó burgundi aaemelt 200 tlllér (gyógybor), ujborok 100 (tllér. -Leltncrná, Cseageryut 86. 6823
Két la«ass« Jobb házból" felvétetik -
minden mennyiségben s nagy-tralikban kaphatók. 607
tal Idadó
utcai szoba kDtOabeJárat* ry-el 36. 6324
» Sgtlaeaiikk pogányvár! uj lehér bor nagyon olcaó ártan, üveg caerével Artner ás Kelemen cégnél kapható. 6315
oall bekotto aUtt.
egy szobái, koeyhás lakás szoo-öiésael József tólfcrceg-ut 18. ax.
6334
Egy szobából álló laké a kiadó KOlcsey-ntciben Mayet krlML 6335
KSHSakMá.
szobsbulor <
miatt keveaet használt Et)tvO»-tér 8. sz. 6336
Ingyen kapja
meg mindenki a
ZALAI KÖZLÖNY
1929. évi sa a>p t á pá «, akinek előüzeáése 1928. év december 31-ig reiadexve van.
fels
Árukészlet 19.01249. Adónk 13 499 2 Veszteség 4 527 73, összesen P 206 154*2 Tek*: Wezványtöke eOiWO--, TókeSSr-tslék 36 064—, ertékcsflkkcaéa 6*18 58, Hitel ezók 13 235M, Elfogadványok 82.000—, Pet nem vett osztalék SfrSJ, Oesiesea P 208,164^9*—. A kóegjrtUasea cask aaM részvényes Jogosított szavaséba, aki léas-vényeit a ktagyülést megelósíen báMai nappal a .Nsgykantzsal Takarékpénztéi R. fT-aál, vi OózmalmokT
iTa .TranadanabU liytUM
•.■-Bál letétbe helyezte, ne
Hirsch é$ Szegő
■agykanizaa
újonnan berendezett
Kaiinoiyutoai a nagytözsde melleit.
Nagy választék juta éa kókusz szőnyegekben, linóleum és lábtörWk
gyári árakon nagyban és kicsinyben.
MELCZER
Ovagkaraakc
választhat a legszebb, * legolcsóbb és Ízléses
karácsonyi
Vételkényszer nélkfil
megtaklnthetó a karácsonyi kiállításom.
Karácsonyi ajándékul Milftéityi cipőt vegyen
r—-------- - ■__i-il ... ... . ... ....... _. _ _
Faaaagea gyaritiakoipftk H6I fűzős fél...... 16 pengő és feljebb
25 számig ... Box, tűző. ... P 10*- „ pántos ...... 17 „ . .
26-29 számig.....P 12*- magassiáru ... 22
30-35 számig . ... P 15-- Férfi egész és félcipő 22 " . Svepmekpapuc
35-lg P 14-50, 36-39 P 18-50, 40-46 P 25 - HáalpA, gyerkek 10 F ET5j., iM 12-50
Sárga atrapaol\'pS
Fekete egészszáru posztó, csatlós olssA. kézzel szegeit, körűi bőrrel, ről 10*50, férfi 21 Teveszór háxiotpA O pengő és (eltebb Oyarmekpapaoeiok 4 pengő és fatjebb
i P éi fsljeM
Márták uián kéazHflnk 52 év éta legjobb minőségű otp&t és oalarmét
Miltényi Sándor és Fia dpőraktára, a Fö-uton.
ZALAI KÖZLÖNY
1038. december 22.
IMí Mi rikaftaOM 6 iaM telepe Kaposvár.
V*ertlut»U -ra éa taétéara alfat A* férfi éa aéi rahékat
bármilyen mtnóségll kelméből.
Ulrsátiestésre börbutorokat, bőrkabátokat ft végárul.
Agytól! llutltái huzattal együtt é» enélkttl.
Függönyök, kézimunkák, szőnyegek, bfltorkelmék. mindenféle paplanok és saőrruék tlulltáu, fertőUenltese ét lestéae.
Mlaaéarazéa éa itnrétroxát
• legelőnyösebb árban én legszebb kivitelben.
Bővebb felvilágosítást nyújt Nuvkanlisa résaére a gyUjtő telep vezetője :
Nagykanizsán, Erzsébet téren
Állami adóhivatal. Régi poitaépfllet.
Nincs többé
héoipö!
A legrosszabb hócipő la ujjá varázsolható, ha caakli a
IlttlMéle kócifé jaTttóalbelybea
)«TttUt)a. ««\'
• Keszthely, Vssury Kolos utca 19.
.1,
nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338.
Bármely bel- vagy külföldi áru- vagy értéktőzsdéről a lehető leggyorsabban, telefonon, táviratilag, vagy Írásban, helyben vagy vidékre jelentést ad.
Érdeklfidni lehet a fenti címnél.
MAKULATUR
papír
kapható a kiadóhivatalban
NASHé. PACKARD
autók 1929. évi typnsal megérkeztek!j
66-os, 76-os és 86-os typusok csukott és nyitott karosszériával. A 76 os és 86-os typusoknál dupla gyújtás, a 86 os kocsinál kOzpontl automatikus olajozás. nv
Szánté Vilmos és Társai
Telefon 3-22. Aa^ykanlxM, Deák-tér a. Teleion 3-22.
Ferii és női
KALAPOK
(HOckel,Oyukits, Halban, Damask) férfi és ndl
SAPKÁK
szallag, tomp, gyászfátyol
nagy raktára. Átalakításokat vállalunk.
OYENES ÉS VIDA
,n, rtlsó\'empiom mellett.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
fOxmosé, vagytliitlté, ruhafeitS vállalata
■ 110nb.lh.l7l oni lpvtUlllláwa artajér.mm.1 kll0Dt.lv.
NA0YKAN1ZSA
Kazlnczy-u. 8. Hunyadl-u. IS.
Mos, fest, tisztit, plisséroz.
Szétfejtett kabátok festése már 8 pengótóL
Háztartási fehérneműik legolcsóbban . __i a
Hatóságilag engedélyezett
VÉGELADÁST
tart a 39 év óta fennálló
FRANK VILMOS
cég, mely alkalommal a raktáron levő összes
férfi, fiu ós gyermekruha,
valamint
kalap és sapka
a legolcsóbb árban kiárusittatik.
es imi
KBnyvnyomda § Nagykanizsa • Könyvkötészet a „Zalai KfizIBny" politikai napilap kiadóhivatala
KészitQnk i
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, fal-aeaszo-kat, körleveleket, röplapokat és mindenféle ízléses kiállítású nyomtatványokat.
Gyártunk i
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon.
Nyomdahelyiség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
ALADblN LÁMPÁK
és az összes alkatrészek kizárólagos krakata
MELCZER JAKAB
flvegkereskedése
Nagykanizsa, Kazinczy-utca^K
„FUTOR"
etetés nélkül nem lehet erőt, csontos állatot nevelni I — Csak erős, csontos állat hizlalható eredményesen I
„FUTOR"
növendék állatok nevelésénél nélkülözhetetlen I
„FUTOR"
a legfinomabban örlött mészsótán, amely az illatok szervezetébe Igen könnyen felszívódik, aromatlkui anyagtartalmánál fogva
étvágygerjesztő-
leg hat, ss konyhasó etetést Is feleslegessé teszi. Tegyen egy kísérletet és az eredménnyel meg lesx elégedve. Ara : I kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételénél: 50 kg. ára: P 10-30. 1 próbadoboi ára: 90 fillér. Kicsinyben és nagyban kaphatók:
018ZÁ8 IÓZ8EF urtraWfaAa
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 1& A bíróság mellett wu Telelőn: 130
Reklám és kosaras
naptárak
nagy választékban,
olcsó árakon kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében uw
naoykanizsAn.
VADBÖRÖKÉT
nyul, róka, görény, mókus,
nyest és vidrát, égylallat, vasat, fémet stb. a legmagasabb napi árban vásárol
STltl B. É8 FIAI SAGTIAUJ&A,
Erzsébet királyné-tér 15. szám.
MEGHÍVÓI
lü|U t.„ SiWtl ({jaklMal iluúot titulálni
BUDAPESTEM
< MdnwM ottboat .raitU ■ U.4»Mg««»
MdfaM wM • K.I^Y rií)r..dvVr£kuM oUJár.1 Wrí
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Budapest, TIIL, Baross-tér 10.
a«1
tO<Vo M|aamáayt kap
aiat ua U» .I6iu.t6|a (M uotu-ánl.kMI,
HWo aagsámtejt kap
M Miaral inlikML (Ktt«»5 ki.l koa/te.) S H*|M mag takarít
•lUUll ►"UÍJíl, ■ j [yilof i^Ainl n ftn
■ álunk otthon érzi magát I 11
U^fHda lűuolfáUl, iilnnui c««Udl |all«f.
Sajét érdaka
MM Mejl* loljti., bon oknltei allűrt ulU-|oa »«I - EUutaa •lobim.cr.nd.M. íJiaUIOC. __40S1
Nyomatott a Détzalal Nyomda ti Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nsgykanizsán. (Felelős OzMvezető: £al*i Károly.)
06. évfolyam, 291. azám
Nagykanizsa, 1928. decMiilMr 23 vasárnap
Ara 16 Ifflér
ZALAI KÖZLÖNY
LItf JűUBTmi Ifi i TtJLrtt
POLITIKÁI NAPILAP
PekMs tesstfi BwWrto Lajos
AmannOah szétverte a lázadókat és visszafoglalta Kabult
Helyreállt a távlróősszeköttetés sz Afgán fővárossal
MOizkva, december 22 Afganisztán fővárosából kötetlenül Jön a hir, bogy Amanullah király a királynéval és a miniszterekkel Kabulban van és nem fenyegeti veszedelem, mert a lázs dókat sikerült szélverni. A távlróősszekóttetést Kabul és Taskend között helyreállították.
Köztársaságellenes-akció Törökországban
Stambul, december 22 (Éjszakai rddlójelentés) A köztársaság ellen Irányuló propsgandál fedeztek fel. Igen sok komproaltáló iratot találtak. Pogolyszöktetés gyanúja miatt 14 embert a rendőrség letart óz ta\'ott.
Nagy bányakatasztrófa Japánban
Páris, december 22 Toklói |elentés szerint a bokkaidói bányák egyik fötárnájábtn balalmss összeomlás törlént. Eddig tizenkét munkást mentettek meg, de még ötvenkettő van a romok között és attól tartanak, hogy egyikei lem lehet megmenteni.
Egy kasseli rendőrtiszt agyonlőtte fiát
Kaasel, december 22 Az itteni rendőrség egyik tisztviselőjének sok kellemetlensége volt 19 éves Hávsl, mlg végre styja megunta a dolgot és kiutasította a szülői házból. Tegnsp éjjel a fiatalember bekopogott atyjának lakásán és bebocsátást kövelelt.
Az apa a|tói nyitott neki, a fiu pénzt kért és fenyegetőzött.
Az apa elutasította, mire a fiu bottal a fejére sújtott. Az üléstől az éltes embsr a földre .zuhant, a fiu pedig rávetette magát és fojtogatni kezdte. Végső erőf eszi léssel az apának sikerült feltápászkodnia, a szekrényhez ugróit, kivette belőle pisztolyát és lelőtte a flul aki haldoklott, amikor a kórházba vitték. A szerencsétlen spa önként Jelentkezett felettes hatóságánál.
„Ki kell békülni Zágrábbal még kormánybukáa éa házfeloazlatáa árán ia"
mondja Dawldovioe, a demokratapárt vezére
hajtani, mert ez a mai veszedelmes állapot nem tartható fenn.
Belgrád, december 22 (Éjszakai rddlójelentis) A demo-kralapárt ma délelőtt tartotta meg nagy érdeklődéssel várt nagygyűlését, melyen egyedül Dávldovks beszélt. Igen erős ellenzéki hangon blr álla a kormány politikáját és szl fejtegette, bogy a kormány stbM semmit sem valósított meg, amit a népnek Ígért. Sőt törvénytelenségeket követ el, mint az, bogy nagy megyékbe akliv liszteket nevezeti ki prefeklutul. A kormány feladatai küzdi legfontosabbnak azt (elő ts ki, bogy a kormány kezdjen tárgyalásokat Zágrábbil. Ha ennek feltétbe a kormány bukása, vagy a szkupstlna feloszlatása, akkor ezt Is végre kell
A bíróság megsemmisítette a hirályhelmeci mandátumot
Ugy Baráti mint Wagner választói jogát is megválasztható^ ságát egy évre felfüggesztették
A demokratapárt gyűlése nem tisztázta a politikai helyzetet, mert Dtvldovics kl|elen\'ette, hogy Korosét miniszterelnökre bízza a helyzet megoldását. — Korosecz egész nipon ál tárgyalt sz egyes politikusokkal, msjd este az uralkodóhoz ment audendára. Ekkor az újságírók ostromló kérdéseire csak annyit mondott:
— A kormány nem mondott le.
Nlnca kizárva, bogy Divldovlcs-nak Korostcicel folytatott tanácskozásai a válság elintézését eJtulaazt-ják az ünnepek utánra.
Budapeit, december 22 A bíróság ma hirdette ki a klrály-helmed petidó ügyében az i\'élelet. Több mint hatszáz tsnut hallgattak ki és s kihallgatás eredményeképen a következő Ítéletet hozták: A bíróság s peticlónsk helyt r.d és Baráti megválssztásál érvénytelennek nyilvánítja. Wagner Károly dr-nak azt
a kérelmét, hogy endnény kllga-jl\'ás alapján a bíróság őt Jelentse ki raegválssztott képvisHönek — s bíróság elutasította és kimondta, hogy ugy Baráti, mint Wagner válaszlói Jogát és megváJsszIhatóságát egy évié felfüggeszti, s felmerült költségeket psdlg kölcsönösen megszünteti.
A kolmári főügyész revolveres merénylője az elzászi lakosság szenvedéseit akarta megbőszülni
A merénylő önként jelentkezett és beismerő vallomást tett — Fachot még él, de állapota aggasztó
Pária, december 22 Qeorge Benőtt elzászi métiárős-
ségé d, Fachot páiisi semmitöizéki tsnácsos revolveres merénylője — önként Jelentkezett a rendőrségen és részletes vallomást lett. Elmondotta, hogy mészárossegéd volt és soha politikával nem törődött, de amikor olvasta a lapokban az aulonómlsta-pörök tárgyalását Colmarbau — az volt a meggyőzfdise, hogy Fíchot ügyész az oka fez elzászi lakosság minden szenvedésének, meri ártatlanokat jultatott a börtönbe és akkor elhatározta, hogy bosszút fog állni az elzászi honfiak szenvedései-
ért. Meggyőződéses autonomista vagyok és nincs bűntársam — fejezte be vallomását.
A véres merénylet óriási feltűnést keltett mindenütt. Fachot még él, de állapota aggasztó.
György király állapota változatlan
London, decembír 22. A király állspoláról ma reggel kiadott bulletin azt mondja, hogy a király meglehetősen jól töltötte az éjszakét, azonban állapotában egyelőre nem állott be változás.
Herczeg Irma orvosnó súlyos vallomása Forgács Anna veronál-mérgezéséről
Budapest, december TI Tornyai Sdtossberg báró az Erdélyi ügy mai tárgyalásin kijelentette, bogy az előtte felmutatott váHókoe levő névaláírás nem ő tőle származik. Torocskay László báró vallomása ulán Herzzeg orvosnő azt vallotta, hogy
jelen volt, amikor Erdélyi bevallotta Lévy főorvosnak, hogy három veronált adott bt feleségének.
László Ernő orvos Erdélyi és felesége életmódjáról, valamint házassági körülményeikről telt vallomást. Dr. László Ernő kozmetikus tanú volt Porgáos Amm részéről az esküvő*. Vallomását az esküvőről és az ad követő biztosítási ügyről tette meg. A Bi llánnla-sz illóbeli mérgezésről szl vallotta, az volt az érzése, hogy Forgács Anna öngyilkossági kísérletet követeti el és ezzel ls szerelmét akarta bizonyítani Erdélyivel szambáé. Ráskay Sándor vallomása ulán Klár Zoltán orvos azl vallotta, hogy ismeri Erdélyit és Forgács Annával rokoei viszonyban volt Forgács Annát tOtob alkalommal kezelte. Erdélyinek álmatlanság ellen két alkalommal veronált rendelt Egy alkalommal Forgács Anna felkereste éa revolvert kért, mert főbe akarta lőni magát Est azonban hisztérikus fsnysgetésask vette, az álmatlanságról való panaszát pedig lulzottnsk látta. Egyábkáot Erdélyit figyelmeztette, hogy házasságuknak rossz vége lesz, Inkább váljanan el. A tárgyalás folytatását csütörtökre halasztották.
Tamássy József lemondott mandátumáról
Helyébe Szűcs Istvánt hívták be képviselőnek
Bakarest, december 22 Illetékes helyről vdt értesülés szerint Tamássy József országgyűlési , képvisslfi képviselői megbízatásától lemondott. A lemondás következtében megüresedett képviselői helyre s sorrend szerint következődr.Szflcj István pótképviselőt a képviseiOház elnöke, s Ház legutóbbi ülésén nyert felhatalmazás alapján behívta. Dr. Sttks István a mai napon a képviselőház elnöki lrodá|ában beadta megbízó levelét.
MM\' KOCLO*>
A letenyei járás két községében már a gyermekek háromnegyed része trachomás
Kanadai szemorvosok tanulmányútja Zalában
Nagykanizsa, december 22 Amint már megírtuk, folyó bó 19 ín több _«eriksi szemorvos érkezeit Nagykanizsára, akik dr. Lénárd Imre, a budipesti állami szemkórház igazgató főorvosának vezetésével a nagykanizsai és letenyei járásokban táj-kórosan uralgó Irachomajárványt akar Iák tanulmányozni. Nagykanizsán dr. SchUler Vilmoa v. állami szemkórház! igazgató- ffiorvoa fogadta az amerikai orvosokat, akik között neves amerikai szemész- fCorvosok voltak, mint Oeorges Audet, a lavalduiberi (Canads) egyetem szemészlanára, Róbert RoUand, Oeorg C. Currle beatthl szemészorvosok.
Csütörtökön a letenyei járásba mentek kl a szemorvosok és tervük az volt, bogy az ássies trachomával tartózott községeket bejárják. Azonban Egyedata és különösen Tótszent-márton községekben olyan nagyszámú trachomás beteget találtak, bogy azok megtekintésével egész nap|uk elteilet L
Szomorúan árdakea kép volt az, amelyet az amerikai orvosok Zalá-ban láttak.
A tótszentmártonl Iskolás-gyermekek háromnegyed része súlyos trachomában szenved
éa a két zalai községben 350 trachomás egyént vizsgáltattak meg. Dr. Lénárd és dr. Schiller magyar szemorvosok ismertették azután a trachoma leküzdésére szolgáló nagyarányú állami akciót, amely szeriül most 3 orvos van megbizva a gyógykezeléssel, dr. SchUler Vilmos pedig mint ellenörsö orvos nemcssk a felügyeletet végzi, bansm heienklnt két napot a fertőzött községekben tőit, ahol
a legsürgősebb szemmütéteket Is elvégzi. A nagy befogadó képességű nagykanizsai szemkórház most épül éa
tavaazra már 80-100 súlyosabb trachomabeteg lesz ott elhelyezhető. Ezen Intézkedések folytán a súlyosabb, tehát fertőző esetek a lakosság közül kiemeltetnek és igy a további
1MB. dscembg 23
fertőzés lehetőségét korlátozták.
Ez a nagyobb arányú trachoma-ellenes küzdi-lem csak mostanában indult meg és igy annak eredménye csak későbben lesz felbecsülhető. Az állam ti a varmegye teljes erővel Indul ennek a pusztító szembeleg-ségnek legyőzésére és ha az eddigi intézkedések nem bizonyulnának elég-aégesnek, ugy az orvosok és védőnők számának szaporításával még nagyobb keretekben fogja a trachoma elleni küzdelmet felvenni.
Jannárban tartják meg a nagykanizsai katolikus hitközség képviselőtestületi választását
Klakanizsa és Palin kD\'On fiók hitközségi szervezetet kap — 120 tagu képviselőtestülete lesz a nagykanizsai hitközségnek
Nagykanizsa, december 22 I
A nagykanizsai római ka\'ollkus hitközség tagjainak pontos össze-iráss a befejezéshez közeledik. Nagykanizsán 19.000, Klsksnizsán 7.000 a katolikusok lélekszáma. Az összeírás alapján elkészül a pontos kataszter, amelyben minden katolikus lakós fel van véve. A jegyzék január első napjaiban készül el teljesen és skkor nyomban közüzemiére teszik 15 napon át a plébánia hivatalban, mely Idő alatt mindenki felszólalással élhet, ba mégis valaki kimaradt volna.
A hitközség képviselőtestületének tagjait |anuár közepe táján fogják megválasztani. A képviselőtestület előreláthatólag 120 tagból fog állani.
Figyelemreméltó, hogy Klskantzsa és Palin külön fiók hitközségi szervezetet kap, külön képviselőtes ülettel és tanácscsal.
A tanács a képv.eelCtestület tagjaiból alakul.
A megválasztott képviselőtestület tagjai a plébános kezébe leteszik]az esküt és első ténykedésük lesz az
elnök és tisztikar megválasttáaa.
A tanács első ténvkedései között fog szerepelni az 1929. évi kllköz-ségl költségvetés megalkotása és annak a képviselőtestület elé vsló terjesztése.
Vallási, társadalmi és egybtzjogi szempontból is nagyon kivánstos volt már a hitközségi kérdés végleges rendezése, melynek érdeme Nagykaniisa fiatal plébánoaának P. Mátés Hilár ferences-házlönök nevéhez fűződik.
#
Alapíttatott 1147.
SCHUMDA V. J.
hangtiergyir él hangazartlzlet m. klr. udvari •lillllö tlb.

ipest,
utca 5. és Magyar-utca 18. sz. BlaSsnama hsagsssr, alkatrészek. hurok és szakszert] javítások kaphatók. — Továbbá iaa|orék, p I a ■ I a é k és harmáistiamak eladáss, becserélése, bérbeadása, Jsvltása, soos hangolása és vétele.
Legújabb rendszert) gramofonok és laittazak.
LegkadwaaSbb ráuUHIaetéat Mtétolak m.ll.tt la.
Lakért tofíakhat i \'qltfoptntt kai
Wndanttt kapható l_
Om.)
Tarmall:
\'un
(fajsx6vatfcaza<l Mzpent|
BW.p.at, I., IUI«Ml I1WUI.
Állami kölcsönnel építkezhetnek a nyugdija-sok a Balaton mellett
Csak Állandó lakáaul épített házak részeslllnek a kedvezményben
Balatonfüred, december 71 (Saját tudósítónktól) Épitési kölcsönök nyújtását helyezte kilátásba a m. klr. népjóléti miniszter a Balatoni Szövetség előterjesztésére mindszoknak a köztisztviselőknek, akik valamely balatoni fflrdőtelepen teljesítenek szolgálatot. A Szövetség ujabb előterjesztésében azt kérte, bogy lakásépítési kölcsönöket szók a nyugdijasok ls kapjinak, akik s Balaton mellett állandó tartózkodásra letelepedtek és családi házat óhajtanak épiteni. A miniszter a Szövetséghez intézett leiratában közölte: .hogy a nyugdíjas tlsztvise ők az állami épitési kölcsön engedélyezése szempontjából bárhol építkezhetnek, ha azonban fürdő, nyaraló vagy üdülőtelepen óhajtanak építkezni, ez esetben Igazolni tartoznak, hogy a felépített lakóházat állandó lakásul használják. Hs ugyanis az derülne ki. bogy az építmény csak nyaralás céljaira szolgál, az ily építkezésre kiutal kölcsön egy összegben azonnali visszafizetésre köteleztetik".
A népjóléti miniszter áltsl megadott eme ujabb kedvezés módot nyújt a Bilaton mellett nagyszámban leielepedett vagy letelepedni kívánó nyugdíjas tisztviselőknek, hogy
AZ OLVASÁSRÓL...
Irta: Kelemen Ferenc

Minden olvaaáa elsősorban tanulás. Még a tisztán szórakozásra szánt müvekből is tanulnunk kell. Igssa van Qoethenek: ,lch sebreibe nicht euch zu gefal-len Ihr sollt was lemen".
És szok|unk le a folytonos, meg-szakitás nélkül való olvasásról.
Az Idegen gondolatoknik és képeknek ez a folytonos áradata mint valami állandó teher nehezedik rá a mozgáshoz, szárnyaláshoz ragaszkodó emberi szellemre s a végén is, mint a ruganyos acél az állandó teher slatt elveazti elasilcitását. Már Sehcppenhauer is mondja: „Dis nnenfbörllche Lesen und Shidieren verdieren verdlrbt geradezu den Kopl" I
Összhangot kell teremtenünk a saját lábon járó gondolkodás és az idegen jármüvekre támaszkodó olvaaáa között
Ha pedig valamely gondolat, vagy téma komolyan magával ragad bennünket, iparkodjunk mindenekelőtt saját magunkban kiformálni ennek a gondolatnak a képét.
Keressük meg az uj ké-désröl a msgunk egyéni, minden idegen bű-folyástól ment véleményünket. Sok értékes eredeti gondolat el-
veszett már bennünk az olvasás u ján belénk tolakodó idegen felfogás miait.
Ugyancsak Schoppenhjuerben találunk erre vonatkozólag bölcs meg állapításokat:
.Es Ist gelabrllch früher flbjr einen Q.\'genstanJ zu lfsen, als man selbst darüfier nachgedacbt bal".
De másrészt az éitelmes, okos, cfliudatos olvasás nemcsak sok kellemes szórakozást szerez nekünk, nemcsak értékes inmeretekkel bővíti agyunk szellemi arzenálját, hanem sok érdekes gondolsthoz, sok uj meglátáshoz is elvezet bennünket.
A szellemnek állandó külső ingerre, belátásra van szüksége.
Mindnyájan ésirevchel|ük, hogy agyunk élénk társalgás, a gondo\'a-toknak és eszméknek lntensiv cseréje közben elevenebben, impulzívabban működik.
Sokizor szinte meglepődünk azon, hogy élénk disputa kö?b:n mennyi szellemi fürgeségre lelünk önmagunkban.
Az agynak izgalomra, ingerre van szüksége.
Ezt az olvasás, mely szintén egyik neme az á\'landó, bár egyoldalú társalgásnak, ép ugy előidézheti bennünk, mint a társalgáB.
Ezt a már többször idézett frankfurti bölcs is igazolja:
„Allerdings bedarf der Qeist der Nahrung des Sloffes von ausaen."
Vannak kik mélyebb problémák megoldása, az élet végső okainak kiderítése, megbékítő végző feleletek után keresnek az olvasásban,könyvben H. Q Wells Brlttünglében mondja Cícil, ez a modern, gondolkodó elmélyedő lány:
.Azért olvasok annyit, mert útbaigazítást keresek. Éieicélt, választ arra a kérdésre, hogy minek vagyok a világon".
Hány gondolkodó, az élet végső problémáin elmerengő embert lélekben találnak élénk visszhangra ezek a szavak ? I...
De bármily okból, akármilyen motívumokból is fogunk hozzá az olvasáshoz, sohasem tévesszük el szem elöl, hogy mind.-nkor egyéniségünkhöz, gondolkodásunkhoz illő müveket forgassunk.
Keressük a .testhez álló könyveket" és tartósan csak azt olvassuk, amiben kedvünk, örömünk telik.
.Ami jól esik,az nem árthat" halljuk emlegetni az élkezéa diétiká|ánál, ami szórakoztat, ami leköti figyelmünket, nz csak hasznos lehet szellemünkre.
S Így mindig csak magunkra s ne a Külvilágra a a valóságra s ne a látszatra legyünk tekintettel az olvasni valók összeválogatásánál
,Je ne 11a qe pour mii, ja n\'alme as ce, qt est a mon usage" mondja Pococuranté Voltaire hircs Candl-d ej ében.
Vannsk könyvek, melyeket minths egyenesen ránk szabták volna.
Micsoda öröm, milyen gyönyörűség egy ilyen könyvvel való Időtöltés.
Az ember, boldogságában felkiált, mert a könyv lapjain a sa|át gondolatait, a saját legbelsőbb lelkiségét találja betűben kiforrva, mintegy márványba faragva.
Mily felemelő érzés, mikor nagy azeliemek könyveiben a sa|át szellemi életünk legbensőbb titkaira akadunk.
De nemcsak a gondolatok, hanem a nyelv, a kifejezés módja ls sokszor összetalálkozik egyéni Ízlésünkkel, kívánságainkkal.
Már Buffon, a XVIII azázad e hires természettudósa megállapította, bogy:
,Le style est l\'homme merne!"
S azóta közhasználatú szállóigévé lett, hogy ■ .vtylus sz ember maga".
Vannak az olvasásnak olyan gour-mandjai, akik csak a stílus szépségéért, a nyelv müvésil kifejezéseiért becsülik meg a könyvet.
A síép stílus csakugyan művészet.
A kifejezés felsőbb művészete, mellyel egyes irók márványba faragták gondolataikat, érzéseiket.
(Vége.)
m
a.
ZALAI KölLOWf
Undenkl használja fel
ezen rendkívül kedvező alkalmat I!
Nagy készleteim spasztása céljából a rak-Uron levő pArnAk, goballnkApak, mothrok, uBnyaoak éa alapanyagok nagy réuil, jsnuár hóban
faltnn#an laaaAllltott Arakon klArualtom 11
REIRITZ BÉLÁMÉ
kézimunkakereskedése Baik-Mr I. uu Tataion 58*.
a kedvezménye* kamatú állami la-káaépiléri kölcsönöket igénybe vehették. Valószínűleg igen sokan fogják ezt kérni, mert bebizonyult dolog, bogy a nyugdíjas tisztviselők a Balaton egészséges légkörében tovább élnek, tovább élvezhetik nyugdijukat, mintha a nyugdíjas éveiket városhelyen töltik.
KÖLCSÖNT AD
házakra és földekre elsőheiyü bekebelezéitel, igen kedvező kamat mellett.
Megtakarított pénzeket
biztosan és magas kamittal gyümölcsözteti.
EzOst koronákat, aranyakat, idegen valutákat éa kényazer-köicsön kötvényeket legjobban vásárolja
K«i Bank b HWtl
KÁLMÁN LEÓ Nagykanizsa.
Ingyen kapja
meg mindenki a
ZALAI KÖZLÖNY
1929. évi naptárát, akinek elöfizeiése 1928. év december 31-ig rendezve van.
EGYESÜLETI VEZETŐK FIGYELMÉBE!
Egyesületi közleményeket, etek között mulatságok, gyűlitek $tb. meghívóit naponta ceak délután 7 óráig fogadhat el közlésre a szerkesztőség.
Ha súlyt helyet arra, hogy arany, oxBat stb. értéktárgyai, valamint
karácsonyi és njévl ajándéktárgy al
silány véaé* által értéküket ne veszítsék, ne bízza másra ennek ttlntáaését, hanem Juttassa azokat mielőbb közvetlenül
Qoldberger Károlyné
sxBI. Schaprtngcr Ilona IparaSrtssttl vSaaSk-naakák kénlHJéhti,
POut 10. Dobrovits-ház (az udvarbsn)
Igy fala kőltaégat megtakarítja
és közismerten a leglzlésesebb művészi műnkét kapja a tóvárosi és vidéki
telBletei munks helyett. Monogrammok, elmerek, feliratok,
hazat és kttlfőldi rnílvészek legújabb munkál útin.
Snamibélyegzők a legolcsóbbak, baiapestt kartell árakoa.
WtT Syara allntéaéa 111 -««
NAPI HÍREK
NAPIREKD
Deoember 23, vaaárnap
Római katolikus: Viktor. Protest.: Viktor. Izraelita: Teb. hó 10
Nap kel reggel 7 óta áa perckor, nyugszik délután 16 óra 12 perckor.
Városi Mozgó. „A köpeulckl hercegnő", pompás vígjáték. — Burleszk és Híradó.
Uránia Mozgó. .Óriások vOlgye", kalandordráma. Két burlesak.
Deoember 84, hátfft
Római katolikus : Adárn és Éva. Prot.: Ádám és Éva. izraelita: Teb. hó 11.
Nap kel reggel 7 óra 42 perckor, nyagsaik délután 16 óra 10 perckor.
Városi Mozgó. Délután 3 órai kezdettel kacagtató burleszk-előadás.
Karácsonyi számunk
kapcsán, szokásunktól ez egyetlen egyszer eltérően. — magunkról írunk néhány sort. Ez alkalommal azonban — azt hisszük — nem érde metlenűl.
*
A .Zalai Közlöny\' hétfőn délután jelenteti mrg 68 esztendős pályafutásának eddig legterjedelmesebb: 30 oldalas számát Ekkora oldalszámban lapunk fennállása óta még soha nem /elent meg.
De nem csak terjedelemben, ha nem tartalomban ls egész Dunántúlon egyedül álló lesz a .Zalai Közlöny" ez ünnepi száma, amely egyebek közt a következő cikkeket fogja tartalmazni:
Karácsonyi üzenet a trianoni Nagy kantzsának, Irta:
báró Wlasslcs Gyula, a felsőház és a közigazgatási bíróság elnöke. A népszövetségről, a Rolhermere-akclóról, a békerevlzió kilátásairól, a legitimizmus és a revíziós mozgalom viszonyáról és egyebekről nyilatkozik
Apponyi Albert gróf.
A közigazgatást reformról Ir
Scitovezky Béla
belügyminiszter. Takarékosságról ir újévkor folytatódó cikkel
dr. Kállay Tibor.
.Tüzek a magyar éjszakában", irta:
Raffay Sándor
ev. püspök. .Karácsony szelleme a családi otthonban", irta:
dr. Rottenbiller Fülöp
államtitkár. A magyar kereskedelem helyzetéről, bajaitól, a kormány kereskedelem politikájáról és a kanizsai kereskedelmi viszonyokról nyilatkozik
Sándor Pál
országgyűlést képviselő, az OMKE
elnöke. A Balaton minden problémáját felölelt
báró Wlassica Tibor,
a Balatoni Társaság országos elnökének cikke. Az olimplászon pályanyertes müvének kéziratából egy fe jfzetet közöl
dr. Mező Ferenc,
az ollmplász szellemi világbajnoka. A siker titkáról és egyebekről beszél
Kiss Ferenc,
a magyar színművészet büszkesége. Agrár-kérdésekről, balatoni közgaz-duságl problémákról nyilatkozik
Forster Elek
országgyűlési képviselő, az agrárpárt oszlopa.
Fedák Sári
keszthelyi cigányprímásáról és ka nlzsal cimbalmosáról érdekes riportot Irt dr. Gárdonyi Lajos keszthelyi tudósítónk, a Keszthelyi Hírek felelős szerkesztője.
A városi képviselőtestület
12 tugja Nagykanizsa megmentésé ról nyilatkozik. További önálló cikkek és tárcák:
Villányi Henrik dr: Iparfejlesztés u műit század 40 es éveiben.
Kerezsy Géza: A csillagok világa.
Szabó Zsigmond dr.: Muraköz tízéves megszállása.
Ötvös Magda : Nehéz kenyérkereső nőnek lenni.
Szilágyi Imre dr: (Fedák Sári prímása), Nagy Lajos, IfJ. Laky József stb. verset.
Gárdonyi Lajos dr.: Amikor a lótusz virágzott (tárca).
Burka P. Kelemen: A ml fajtánk (Kis írás Kanadából).
Barbarits Lajos: Mozaik Nagykanizsa múltjából.
Hogy a rengeteg (nagyrészt későn) beérkezett kézirat közül ezeken ktvűl valamit fel fogunk e tudni használni karácsonyi számunkba, azt ezldő-szertnt még nem tudjuk. Igy Is azonban olyan ünnepi számmal óhajtunk kedveskedni olvasóinknak, amely tartalmilag és külsőleg Is némi vlszon-zásu legyen e város közönségének esztendőkön át élvezett támogatásáért.
Habár mindezeknek az írásoknak megszerzése és a terjedelmes lap technikát kiállítása vállalatunknak nagy áldozatába kerűtt ls, ez az áldozat bőven megéri, ha sikerűit általa egy két kellemes órát nyujtanunk olvasóink karácsonyi asztalára.
A Zalai Közlöny
szerkesztősége.
.Eizitltl" 1 fr H MIMI
karácsony alaS és második nspján délig nyitva, első éa második nap délutánján aárva.
TÓTH Él TARBA
tsss türdőtuiajdonosok.
a
a közönség nagyszerű szórakoztatására és mulattatására
a Wollák-féle vendéglőben.
Aki jól akar mulatni — a Wollák-vendéglőben pompásan fogja magát érezni. — Bánréti Lili magyar dalmúvésznö szórakoztatja a közönséget. — Elsőrendű zene. — Kitűnő ételek és italok. Rendkívül szolid árak. — Nagyon figyelmes kiszolgálás.
un
uiüzlltí
Kapható t Minden jobb azakdalatbeau
tMJárés
A sagytaalzaai mataoroW glal ■m*-ttryalő Jalentéaaki Szombaton a MMr-séTttr Rag ml 7 órakor —3 4, détatáa 3 órakor —1-8, taté 9 órakor —2.
PtlMtti: Egésx nap borult1 ég boltosat
SziUrány i Kgése nap Dél keleti axéL
A Meteorológiai
rtnt: továbbra ti Igen hideg klő, helyenként havazással, Itt-ott gyenge ködök.
— Vallásos délután. A nagykanizsai izr. hitközség Csengert-uU Imaházában ma, vasánisp délután 5 órai kezdettel vallásos délután less.
— Esküvő. Dr. Blba Ferenc törvényszéki biró szombaton este fél 7 órakor vezette oltáiboz a budapesti Szilágyi-téri református templomban kökényesdi Papp Jolánt, ményesdt Papp Árpád ny. államtitkár és neje, szalontai Kenéz Qtzella leányát
— Doktorrá avatás. IfJ. Vldos József I. oszt. postatisztet a Pázmány Péter Tudományegyetemen államtudományi doktorrá avatták.
— A kis komáromi körorvos, dr. Láng Sándor Január elsejével Budapestre távozik 9 hónapi Időre, ahol tisztiorvosi tanfolyamot fog hsB-gatni. Ez alatt az idő alatt helyettese Kiskomáromban dr. Végh István ga-rabonci orvos lesz.
Btzros
snVfs- itmm

— A városi alkalmazottak karácsonyi segélyét a számvevőség már tegnap számfejtette, ugy hogy holnap mindenki megkapja. Ami a visszatartott pótlékok kiutalását lltoti, amennyiben a számvevőség elkészül holnsp a számfejtéssel, ugy az kl holnap kerül kiutalásra, eUtatai 11^ azonban cssk az ünnepek után.
— A fodrász és borbélyüzletek záróráját s kereskedelmi miniszter december 23 án és 30 án kivételesen déli 12 órában állapította meg.
— Eljegyzés. Székely üly Nagykanizsa és Pollák Oyörgy Wien jegyesek.
— A kórház karácsonyfájára Mercz István 4 pengőt adományozott.
— Az Ipartestület közli, hogy honvéd-egyének tartozásaiért az ezred-parancsnokság felelősséget nem vállal, azok behajtásához támogatást nem ad, honvéd-sgyéneknek tehát mindenki cssk saját felelősségére adhat hiteit.
— Felhívást Ezennel közhírré tessztlk, hogy a Mtrcur Vasművek Részvénytársaság nagykanizsai bejegyzett cég 1928. december 16 án megtartott közgytliéeé a társsaág feloszlását elhatározta E ennek folytán felhívjuk ezen részvénytársaság hiteleséit, hogy követeléseiket a mst naptól slzámltott hat hónap alatt érvényesítsék. Át Igtzga-tótdg.
aALW ioiíökv
_
Tudnivalók
MukoMk réuér*
.Ax O/sxágoa Tárudalombiztoaltó Intését" nagykanizsai kirendeltsége ax 1929. január 1-én életbelépő 1928. XL L-cikkel kapcsolatban a munka-adétat érintő uflkséges tudnivalókat ax alábbiakban köxil:
1929. január l-lől kezdődően mindazok a munkavállalók (háztartási alkalmazottak stb. kivételével), akik betegség és baJeast esetére biztosításra kötelezettek, egyben Bregaég, rokkantság, Özvegység és árvaság esetén is bfatodtáal kötelezettség alá tatárnak. A munkaadók mindazokat a biztosításra kötelezett alkalmazottaikat, akik 1929. január 1. napján náluk állanak, legké-
sőbb 1829 január 15 lg bejelenteni kötetesek, tekintet nélkül arra, hogy előzőleg már be voltak-e jelentve, vagy sem. Az általános bejelentési kötelezettség a háztartási alkalmazottakra (cseléd, szobaieáay, szakácz-
vaíó-társalkodónő, nevelő, magán-koosis, magángépkoctivezető stb) nem terjed ki. Ezeket a munkavállalókat tehát az általános bejelentések során újból bejelenteni nem kell. Az .általános bejelentő-lap" nyomtatványokat a kirendeltség díjmentesen tagja az éidekett munkaadóknak rsadaikesésérs bocsájtanl és klkéz-bealteni. A bejelentés más nyomtatványon, vagy levélben nem eszközölhető.
Aaoa munkaadóknak, akik alkalmazottaik bejelentéseit heti, vagy havi bajilaaláal jegyzékkel esz közlik, .általános bejelentő-lapot" kiállítani nem ML A heti vagy kavi bejelentési jegyzékkel bejelentő munkaadóknak az .általános bejelentő-lap" célját szolgáló adatokat az 1929. évi alsó heti, illetőleg havi bejelentési jagyiéken, az összss rovatok kitöltésével — kell beasolgáltatalok, a jegyzékek benyújtására megszabott határidő alatt.
A tavi vagy heti bejelentési jegyzékkai bejelentő munkaadók, havi vagy heti bejelentési jegyzéküket 1028. december 31-ével kötelesek zárai, még akkor ia, ha az utolsó bét nem azon a napon végződik.
As 1929. évi elaö heti, Illetőleg havi bejelentési jegyzéket minden esettan az 1929. január 1. napjával kell kezdeni, még akkor is, ha a vonatkozó bejek nésl időszak kea-deta a fennálló általános szabályok szériát ezá a napot megelőzné.
1920. Január 1-től (az általános bejelentéstől függetlenül) a be- és kijelentések, ksvi-hetijegyiékes bejelentések csakis az uj nyomtatványokon eszközölhetők. A régi szövegezésű nyomtatványokon eszközölt be-
jelentéseket a kirendeltség nem Jo-gad/a el.
A munkaadók bit tokában levő nyomtatványok azonban a kirendeltségnél, a hivatalos órák alatt (hétköznap 8—2-ig) díjmentesen becserélhetők.
Fent közöltekre vonatkozó részletes tájékoztatást az érdekeltek a közzéteendő .Hirdítményekből", .T.ji-koztatókból", a Budapesti Közlöny hivatalos lap 1928 december hó 21-iki 290 lk a tárnából, valamint a kirendeltségnél nyerhetnek. Nagykanizsa, 1928 dec. hó 22 én.
Sumlkz s. k.
a kirendeltség h. vezetője.
FtlfltK ( "érdeke u jiok snr
Azonnali eredményéit teljes garancia. Ismertetőt 50 filL bélyeg ellenében diszkréten, bérmentve küld : Keleti J. orvoai múaxerlár Budipeit, P.Wtl J -u 17.
— Nagykanizsa teljes címtára éa kalauza készül, amely a legmegbízhatóbb és legtökéletesebb Ilynemű munka lesz. Felkéretnek sz összss hatóságok, közhivatslok, intézmények, egyesületek, társulatok, vállalatok, slb., bogy pontos névjegyzéküket jelleg és rang feltüntetésével, minden egyes személy lakáscímének megjelölésével, az egyesületek stb. mQiodésak dióhéjban! Ismertetésével kQldjék be Benedek Rezső szerkesztőnek, Kinizsi-utca 31. szám alá. Telefon 78.
— A legelegánsabb nöl- és férfi ruhák, a legszebb cipők, mind s világhirö PFAFF varrógépek öltéseit dicsérik.
= Mi a titka, hogy mindenki szőnyeget Barta Miksánál vesz? Mert kedvező részletfizetés mellett készpénzáron vásároibaL
= Praktikus, olcsó karácsonyi
ajándékok: hócipő, Thermos, fényképezőgép, vadáizaii felszerelés, láb-s zárvédők, sport harisnyák, olcsón kaphatók Szabó Antal sportéletében,
— Egy 71 éves gazda a vonat elé vetette magát. Már több alkalommal kísérletet tetl Csekő Lőrinc badacsonytomaji 71 éves gazda, hogy erővel megváljon az élettől, de egyetlen egy eseiben sem sikerült még szándéka. Az elkeseredett ember végűi is s Budapest felöl jövő személyvonat elé vetette magát, amely darabokra tépte.
Az flzletek ma délig nyitva vannak
Nagykanizsa, december 21 A belflgyminlasleri rendelei értelmében a karácsonyi ünnepekre való tskIntettel az összes Ozletek ma,, vasárnap déli 12 óráig nyitva maradhatnak. _
— Képeit, gobelelnt, kézimunkáit olcsóo, gyouyöruen kivansaga szerint bekeretezi Melczer Ovegkereskedő, Kazinczy-utca.
A--
Egy óra alatt elkészítjük
NÉVJEGYEIT
is újévi kártyáit a legolcsóbb árban.
Rendelje meg mtelfbb lapunk
nyomdájában, f-\'öut 5 sz. alatt.
Minden kulturember legfontosabb szoktégletea harmonikus, Ízléses és meleg otthon. Valósággal mesteri munkát végez e téren a szombathelyi és soproni Kopsten lakásberendező cég és mübutorgyár, amikor a mai nehez gazdasági viszonyok közepette — siámoiva a leromlott kereseti lehetőségekkel éa a közönség meggyöngült vasarió erejével — ügyesen összhangba tudta hozni az árakat a mai igényekkel I Zalamegye bármely városába dij-mentesen \'„ lakásába szállítja a megvásárolt bútort Példátlan nagy választéka áruházában minden igény kielégítést talál s s meglepő olcsó árak mellett még előnyös éa kedvező fizetési feltételeket is nyújt
1328. december 23.
A magyar KütiiH
dőrglcsei sajlt termésű és legjobb évjáratú palack-borait ajánlom a következő fajtákban, igen előnyös árakon:
Asztali fehér > saját
Aaztall siller / töl ésem
Olasz rizliaag i Dörgicscl
Muakotély I pincésiet
Szilván! f eredeti
Töröl Bnrgundl J (öltése
Sipos Andor, Nagykanizsa
— A Szociális Missziótársulat karácsonyfa délutánja a könnyes szeretet jegyében folyt le. A nővérek éjet-napot megfeszítő munkája s az adakozók bőséges sdománys földig rosksdó ragyogó karácaonyfában, dúsan megrakott asztalokban, a napközi otthon apró gyermekeinek örömében s a népkonyha szegényeinek könnyes bálájában fltte a kis Jézus szüle lésének örömünnep it. A pódiumot megtöltő ajándékok között megható képet nyújtott a polgári fiúiskola gyermekeinek szorgalmi munkával készített tömérdek ajándéka kutak, ha|ók, lakáaberendezések s a gyermeki lelemény és szorgalom aok más bájos gyümölcse, amelyeket s polgári iskols tanulót maguk ajánlottak fel a napkösl otthon szegény gyermekei számára. É iek-számok s s kis gyermekek csacsogó sisvslatal után Elek Amália főnöknő osztotta szét a csillogó szemű apróságoknak s a népkonyha szegényelnek ajándékát. — A Missziós ház karácsonyfájára a Nagykanizsai Takarékpénztár 20, ujnépl Elek Etnó 25 pengőt adományoztak.
= A PFAFF varrógép még 20 év muiva is könnyen és szépen varr, akárcsak az dsó napokban, ebben rejlik az olcsósága.
Szilveszter-napi záróra
Budapest, dec. 22 (Éjszakai rádiójelentés) A belügyminiszter a szilveszteri záró\'át az ország egész területéi e éjfél után 4 órában állapította meg.
Nagy karácsonyi árleszállítás
özv. Dr. Orosz Ilklósné
kézlmuntaflzlattben i
D.M C. gyöngyfonal (peilé) 10 dkgr. 3 30
Szmlrna, perzsa párna J-— P . » szőnyeg 7 — P-tfll
. , canava 60 cm.
széles I m. 560 P . , canava 100 cm.
széles lm. 640 P
Óriási választék karéoaaayi ajéa-
SMkeikkaklkms, lilét csipkékben, teiltőkben, motívokban.
Függöny anyagok. — Függönyök, ágy-
terítők, párnák, modern művészi mon-tlrüzisa a legolcsóbb árakon.
Tanulók él mnnkáinök felvétetnek.
Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7.
Alapíttatott: 1862-ben.
ÉRTESÍTÉS.
A nagykanizsai Segélyegylet SzSvetkezet
1920. január hó l-én nyitja meg
68-lk 4 évre szóló
évtársulatát.
Egy tCrzabetét után hetenkint I pengő fizetendő.
Az előjegyzett könyvek kívánatra minden év végén felszámolhatók, mely eseiben az addig felszaporodott töke a reá eaö haazoneredménnyel együtt kifizettetik.
Kölcsönöket adunk kezességre, jelzálogra és értékpapírra; a tarto-záa 4 év alatt heti befízetéaekkel könnyű módon visszafizethető.
UJ könyvecskék a szövetkezet helyiségében (Csengery-ut 7. Dr. Rapoch-fete hsi) már most kaphatók.
Befizetések mindenkor hétfőn, kedden 1 agy szerdán délelőtt 9-11 óra közOtt teljesíthetők.
477i Az igazgatóság.
H
akar vásárolni karácsonyra és újévre, ugy keresse fel bizalommal
Kaufmann Manó uri- és női rövidáruüzletét N agykanizsa, Májon műköszörűs mellett
Telefon a IB7. szám.
Telefoni 167. szám.
SMS
:r 23
ZALAI KÖZLÖNY
Aruyarei bajoknál, brlduguláa, repedés, kelés, víKnelverzéa, gyakori vizelési inger, derékfájás, mellazoru-iás, szívdobogás és szédülés! roham eseteinél a természetes „Ferenc Jó* isef* keserűvíz haináleta mindig kellemes megkönnyebbülést, — sQt gyakran leijei gyógyulást eredményt z. A be\'sfl bajok orvosai az igen enyhe Fmm léssel vizet sokszor mindennapi használatra reggel és este egy-egy félpoháinyl mennyiségben rendelik. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerűzletekben.
Elóftzetóink
szivmkedlenek elóflzetéaeiket december 31 lg rendezni, mert csak azoknak mellékeljük újévi számunk mellé Íróasztali előjegyzési naptárunkat, akik f. év végéig hátralékban ntm\' teamek.
Vidéki alófuatAink
részére a napiárakat már a kuá-csooyi számhoz mellékel|Qk. Aki a karácsonyi száram -.1 nem kajyiá meg a naptárat, az reklamálja meg a postán vagy a klidóhivitalbin
A Zalai KOiUnv
kiadóhivatala.
Szép fehér fogak titka
Capitol
fogkrémben
rajlik.
I tubus ára 70 fillér
Kapható:
Vágó Endre
Illatszertár
Nagykanizsa.
több körültekintéssel újra megszervezi a csapatat.
Ez a szervezés nagy sikerrel járt éa a zöld gyepen most már majdnem teljesen uj játákosokból megjelent n KFC jogutódja a — Zala Kaniua FC.
A bijnokl azezon elején volt egy kla bizonytalanság a csapatban éa több vetetlen körülmény összejátszása folytán két vereség Is érte a csépitot, de azután már győzelmi sorozat következel.
A ki\'tlnö piros fehér csapit ennek a gyöielmi szariának ez Attila leverésével méltó befejezést inaceoáit.
A hirmadik helyet tehát a csapat klkflzdütte ifit tavasaari a bajnokságba h betossálbat, ha aa Atilla és Baranya egyszer-kétszer veszítenek) Da i téllel az egyesületre súlyos anyagi gondok szakadtak. A minimálisra redukált kiadásra alnca fedezet és csupán néhány Igazán vég* sökif áldozatkész aportbarátnak lehet köszönni, bogy a csapatot együtt tud|ák tartant.
A vezetőség tékát, melynek elé. vülhetetlcn érdeme, bogy a tavasa végén halottaiból támasztotta fal a KFC-t, illetve megalakította a Zala-Kanizsát, most elhatározta, hogy
I
SPORTÉLET
A tombolaakció sikere
biztosíthatja a Zala -K.nlxsa FC további sikereit
Nagykanizsai deccmbar 22
Az őszi bajnoki forduló befejezése ntáa e Zala-Kanizsa FC taapita olyan eredménnyel zárta szezonját, aely a harmadik helyet Juttatta neki ás ezzel a szezon elején mutatkozó pesszimista hangulatot aegcáfolta.
Mindenki emlékszik még, hogy a tavasz végén, mikor a KFC sorozata balsikerek után elesett, a szezon Myamán felig bialotnak hitt b jnok-■ágtól, — milyen levertséget okozott ez a kanizsai aporltársadalomban.
Akkor valóben ugy állott a bátyáét, hogr a szépen Indult ás * k bUlemes sportélvezelet szerzet -piott-#ort — meghalt, eltemelödik a tálsiker okozta kedvetlenségbe.
Nem igy löriént.
Néhány lelkes, itju ipart barát lel-1| •ette a zászlót és okos, célszerű landtBettet elhatározta, hogy sze-rtnyebb keretek között ugyan, de
BBAM Abbéhoz ATAL|
LEGSZEBB KARÁCSONYI AJÁNDÉK A
A
Nagykanizsai ^Takarékpénztár R. T.
1929. január 1-én 4 évre (200 hétre) szóló
Legkisebb törzsbetét hetenkint 1 pengő.
Minden egy pengő hetibetét után
megfelelő biztosíték mellett 200 pengő [kölcsön vehető (el
Uj könyvecskék mór most elöjegyezhetök:
KÖZPONTUNKNÁL (Csengery-ut 1.)
és
kiskanizsai fiókunknál
(Polgárt Olvasókör-épület.)
Bafizatáaek béraatfy napon, da lagkéa
minden hét azombatján déli 12 éráig teljeaithetftk.
SIM Az Igazgatóság.
ÉRETT N V U C AT INDIAI BANAN A LEGJOBB TÁPLÁLÉK
tombolaakdóvat Igyekszik az anyagi válságot áthidalni.
A tombolaakciót már régen assf-< vésik és as igen jelentősnek Ígéri kezik. Az egypensős tombota Üggyel megnyerhető: 1 szoba bátor, 1 aá-pacca eztist evőkéazlet, 1 zsák Hut; I láda sőr, 1 gyönyörű eaéHár és még 200 éitéfcea nyeremény.
Nagykanizsa közönsége tehát i ka S lo.nbolaakdó pártolásával
i__II------ - a _ a mi a aa .
Kim nfc rc moyvsre paiytiii, 1 ekkor a Zala- Kanizsát seglil ál s táenj hogy tavaasasl biztossá aásrtolhaM son a többi csapatok között.
Sehonnan hivatalos helyről aa egyesület támogatást aea kap, igy tehát a nagyköaúaaág, sMsorban ■ aportbarálok kötelessége, hogy ha a tavaszon a profimeccsek izgalmaiban akar g)önyörködnl, most tombolajegyeket veg>en és támogassa az egyesületei
A busás január atoő i
^UlláTÍ(A< aa a cmmmv^ ^
uiMiÁsosiaa ÍTMTVUÍ saveioívizurmwTó

*
NAGYKANIZSAIAK
kedvet laláthoaáh lye
BUDAPESTEN
iiiísíií
Vü., Baross-tér 23.
a Keleti pályaudvarral szemben.
Központi fűtés.
Hldeg-melegviz, telefon, rádió, fflrdők, lift, Írószoba, hall.
BftTELEFON: $82-85.
i
ZALAI KÖZLÖNY
1928 d\'cwibet 23.
Mozgószlnházak
Városi Nsgy mozgó. D.-cember h6 23-án, vasimsp délu án 3, 5, cil« 7 éi 9 órakor „A kópenicki hercegn6«, pompái vígjáték. Főare-replö Colleen Moore ét Ltrry Keni „Macskazene", eltörendő vígjáték 8 felvonásban. Richárd Wallice i főszerepben Híradó.
December 24-én héifón délután 3 ónkor, mig a kii jéiui a karácsonyiét disziti, kscagtiló bu leizk döadás lesz.
Uránia Mozgó. December 23-án vaatrnap 3, 5, 7, 9 órakor „Ódátok völgye*, nagy kalandordráma. Fő-•zereplök: Milton Sills és Drnls Kenyon. Két kitOnö burleszk
ÓVÁS!
Felhívjuk a L HUlssszonyok figyelmét atia, hogy s „SIDOL" lémllxtlló nemek több utánzata kerül forgalomba.
Kérjük tehát ax I. L Háziasszonyokat, ne bagylák magokat félrevezetni éa utasítsak háztartási alkalmazottaikat, bogy kizárólag a lOld mezőn piros korongban levő „SIDOL" feliratú palackot vagy íveget fogad |ák el, mely márka Európa Összes állsnuiban Ismert Az eredeti „SIDOL" nemcsak s fém, hanem ablak, IBkflr és márvány tiszti-tásáo Is a legjobban bevélt és a hssz-nálstben s leggazdaságosabb
NáilsssiMTsk I Utánzatokat salát érdekükben ne (ogad)snak el, mert azok a kezekre és tisztítandó tárgyakra ártalmas snyagokst tartalmaznak.
OeyalJSak a „SIDOL" fal-Iratra I
Azok ellen, akik „SIDOL" név alatt mis gyártmány* fémtisztitót szolgáltat -nak kl, bíróilag járunk el.
„SDOL" Tegyl termékek Gyára
Badapasi VII.
Zürichi zárlat
Pertt »30 LaaJoa 2S-17Va, N.*yok
318-55. Brtaeal TTlTVl. HUUro 1716Vl,
Madrid M M, a mMa ■■ 2»«2t*, Barlis
11166 Wtu ti-c6. m hvu -
I5-86VI, Vsn- SR-I7VI Bal tiéd HJVi,
»m/i
l-4Sl/|.
T érmén ytözade
A buza —, a rozs — fillérrel esett. Az Irányzat lanyha, a forgalom közepes.
Saas tan. TI kg-oe 2470-14 8V 71 k«-as 14*16 1810. 1 k»-w 1310 25-30, 80 -os ?5r>0 2540, dunántnll 77 k#- 14\'30 16-4S. \'« *»-oa 74 55-24-70, 71 kf-os 34 80 14 90 80 kg-oa 34-90—26 00, ross 1180-12 95, tsksrm. árpa 74-5Ö - 5. Hrtrp. 26 50-27-00 ttk 14*0-24 50 taaaar tsxt. 26 75 2700. tengert dt 15 35-15-50, ► — 18-25-18 50
Autósok! Motorosok! Kerékpárosok!
Ha olcsón akar vásárolni, feltétlen keresse fel
HOLLÓS FERENC
Aaaió és Motorkerékpár Fölszerelés! Vállalatét Nagykanizsán, Erzsébet-tér 4. sz. alatt.
Álképviselet:
General Motor Comp, Ohewrolet, Pontiao, Oakland, Bulok
személy- és teherautók.
Képviseli:
Indián, Dot, Zenith motorkerékpárokat, Waffenfabrik — W. K. O.,
francia és német női-, férfi- és versenykerékpárokat,
Qoodrioh gummit, az utak királyát.
Kapható a világhírű Bosoh-gyár összes gyártmányai. Állandó raktár autó, motorkerékpár és kerékpár alkatrészekben.
iliimuii
A Zalavármegyei Gazdasági Egyesület
december 28-1n délelőtt 10 órakor Zalaegerszegen, az egyeiOlet srékbá-zában tar (a rendea közgyűlését. — Tárgyiorozat: 1. Az 1929 évi költségelőirányzat. Z Számvirigtlóbizolt-ság javaslata Sátközy Viktor nyugdíjügyében. 3 Balatoni Szövetség Állásfoglalása a F. M-nek a szölőgazdál-kodásról és a hegyközségekről tervezel törrényjavallat II. § ábao foglaltakra. 4 Irodahelyiségek bérbeadásáról jelentéi. 5. Katona Zsigmond szőlöszdi és borászati kerdiei felügyelő javallata a szőlészeti szakosztály megalakítása tárgyában. 6. OMQE megkeresése Rablnek Oyula síremlékére való adakozásért. 7. Kehidal fö\'dmlvesiikolatéll tanfolyamára való jelentkezés feltétek!. 8. Alsódu-nántuli Mezőgazdasági kamara keresésére határszéli vásárral egybekapcsolt lenyészállatkiállitás renlezé-se iránt. 9 Alsóduoántull M^gn-
disági Kamara átirata lóhere, lucerna és tavaszi vetőmagvak beszerzése tárcában. 10 Tagsági ügyek 11. Folyó Qgyek, indítványok.
rfiin
A mai értéktőzsde mindvégig barátságosabb volt. A barátságosabb irányzaol a tőzsde rétiben a ntw yorki tőzsde öiitöniö jelentésébői i.ierilelte, mísréizrCI az üiletl bél élénkebb vásárlásokat váltott ki, általában azonban a piac ma sem jav Jt nagyobb mértékben és az egyei papírok favo itatási a mai nappal Ismét folytatódott. Ezekben jelen öaebb árnyereség ii jött létre. A favorizslt értékek közül megemlítendő Feltén, Pegyver, Kőszén, Izzó, Ingatlan bank a lör és szeszpaplrok. A többi pipir csak lényegtelen árnyereséget luu fel • mutatni Elvétve kiiebb áresés lt előfordult. A tőzsde barátiágoeibb irányzattal zárt. A forgalom ddnte élénkebb volt, késöib e csendesedett. A fixpapirok piaca (Ulettden, a valuta éa dedzapucon csak S ockholm és Be\'grád sillárdslga érdemel emlltéd. At irányzat egyenetlen.
Tftnée éntsa-jagyiáee
— Lapunk Budapesten állandóan olvashatóé Park Szálloda kávéhádtaa
VALUTAH Aagsi I. 17 8S-T7ÜJ 3a%< b 79-67-79-97 Mi. 1844-17 02 Ma k. 152 80-153 40 Otaái 10 01-1007 BoUái 87080-57280 k 2T45I2-65 230 00-23100 64 10-64-40 3 42-3 48 Ura - -
Un 29 95-30-20 Máriu 136-47-1*697 Hacvfc 15270-B3 30 HkUl K>62-80 97 M 83 25-93 85 lrátci 1.110 35-10 75 Mik 38-19196
UWUÁK >2013-23092 BalgrM 1007-10 10 Sarun 136-57-136 91 Bníaaset 79 72-79 97 Bakanst 3 42-3 47 Kopeati l«á-«M5» 40 Loatfoa 27-80-27 88 MaddJ 9330-03 80 MDano 30-02-3012 Hamuk 572-70-4 30 Ossfe 15290-153 30 PMa 1142-29-41 Prin 1*96-17-01 ■aofla 4*11-4\'It MooUi. lU SIMtlDS Vaaó S4-2^-84-4ű Wien 8061-80 M Maloh IMMI-HO-73
— 20 bavi részletfizetésre izállii-luk — igazolvánnyal ellátott Ogynö-ketnk utján la — az egész világon
legjobbnak elismert Siitger varró -gépeinket. Slnger varrógép réizv.-társasá* Nagykanizsán. Fő-ut I
Kkaája: Mbabl lyearia éa UfUaéé . TáUalal láasvésytársaság. PMeáOa kiadó: Zalai Károly.
KtRJE A FUSZERKERESKEDESBEN
a most megjelent. . 148 receptet tartalmazó , \'
SZÍNES KtPEKHEL ILLUSZTRÁLT k OETKER féle ^^ RECEPTKONYVET
ÁRA 30 riliÍR
Vili.. Baross-tér 10
HA A
FÖSZÖ
NINCS.fORCUUON KÓMflfN HOZZA DiOrrKERAüiARHt Büowesr.ywDNiiu
A 127 receptet tartalmazó. .Hogyan készít a |ó sütemény?" dmü könyvecskét kívánatra továbbra la Ingyen éa bérmentve kflJdOB.
Hagy
karácsonyi vásár!
l
Kalapok Sapkák Nyakkendők
Mondhatnak,
Írhatnak,
amit csak akarnak,
mégis csak a
PERLSZ és BECK
cégnél vásárolt áruk
legolcsóbbak és legjobbak
(a"Központ szállodával szemben.)
Nagy választék: Kötött kabátok, pulloverek, harisnyák, női- és férfifehérnemiiek, babi-kelengyék, rövidárukban.
lólyen leszállított árak!
I
Katonai és egyenruházati cikkek
Szabókellókek
1838. dec ember 23.
ZALAI KÖZLÖNY
inöniBETÉSEI
Ax ivl8H.te*ésik lOaaélgMfMMr,
aUüd.o további tső dlti b flTl. Vméi- te
Sífíoíita HIMr, minden további isó dtia •flll. Clnsad ■ nladaa taata-„bb bemből álló DÓ két ssőoak siá mii-tök. Attáat kneaőkaak MM mfámtar. A klrdaléal dU ttmmUméd.
tmnlatOvaaaiéat, kitteMat legolcsóbban véges Stein llvaget, teleloa 196. 5801
Eladó egy laJtlKta 3 hónapoe, hta dobermsnn kutya. Clm a kiadóban.
sJasgbéa "a* hlf"wiyfl»«b>éa és^ Ngff-
tSSSliMSííttta*1 bodtH nSÍLC^
Ksilnczy-utcs 2. uám. 3163
Elöayoatda (ezelőtt Blsuhorn) Kérpétl BAaalaél, Kölcsey-ulca 15. 5736
Kaufmann Károly
arl éa nfll divatárukéra Duáitililepl«aéttfcLKun*M
Saalaa éa karéeeeayl oakarkék
a legjobbak, legolcsóbbak - Muisel éa
l\'dedenthal cégnél. 6IM
A legtzebb karácsonyt ajándék egy valódi (haiti) kaaérl, amely aito, vfltosatoe hang futamokkal énekel caak Eötvóa-tér 33. tzám alatt kaphatók.
Játékáruk
legnagyobb vélaaatékkaa
Kettfinne Káralyaál.
5000 valódi Olllette Onboiotváló készlet keiül eladásra I Alkalmi vétal I 1 drb
ezttetözött Gillette készlet 80 lUler. Kap-hstó Teutsch Ousztáv drogériájában, Nigy kanlisa (Városházi). 6799
Kerti munkákban gyakorlott. Jóra kertliaahéat kaink azonnali b
való
pésn. Peterminft kertéaset, Bátboryu 73.
6330
Ii6rmaápuk
tTTt aagy vélaaatékbaa
Kaufmann Károlynál
Nagyobb szólóblrtokbos egy ügyes vla-oaMar azonnal felvétetik. — Érdeklődői letet Magyar-utca 46. 6288
Lagflaamabk pogányvárt a] fehér bor nagyon olcsó árban, üveg cserével Artner ésKelemen cégnél kapható. 6319
Katonai és oafonrnkázatl zelnórok éa oallla^ok,
eepkák legnagyobb választékban
uonun KIMUIÁL T$l m
Aranyhegyi n] borok.
iraiykról rtillag 1 liter —.78 flll. Asztali mii 1 uter —.56 flll. Araaykegri ó-siller í uter 1 pengő
ailtonun sari palackot*.*, tr.i c&rtnl.
Sáfrán József
Tilafoai BS, tXm
T.UfQq-ftn^.léMt.l » matti
kladé egyasobés, konyhái lakás azonnali beköltOséiael Jóisel fóherceg-ut 18. u.
6334
alatt.
Egy oainaaaa bútorozott, kálón be-[árstu két ibUkos utcai szoba kladé.
Baltliyány-uica 1. -6361
Vogyaakarsakvdéa berendezéssel,
tnellétbelylaáxckkeJ, lakásul Nagykanizsán, Itgforgslmiiabb helyen, ktllón egyszobás Ilkái márciusra kiadó, eietleg Uzleiház eladó. Ugyanoll egy mühelyhelylség azon-nslri kUdó. Clui a kiadóban. 6349
■Ai szdvet- és
selyemruhákat
tekintettel ina, hogy ezen cikket többet nem tartom, gyári áron alul eladom.
8ten lóuef Higykaalm, Mjgq 1,
Haafaataiéat elvállilok, Nigy János Migyarulca 137. 6350
Aaataloatananookat jé flaatéa-aal fatvaaa a QépOxam, Talakl-at
•a. aa. 6356
Kladé egy utcai szoba, bent villany, hozzá konyha, kamra, pince, mosókonyha, liház, tágas udvar, bent kut, vízvezeték. Elfoglalható február 1-én, Józsti tőhercee-utca 70. -6352
Elórehaladol t Idény miatt az öaazes raktáron levő nfil éa gyermek télikabátokat
Sg y á r I áron sdom el.
TCRH JÓZSEF, Kaalaoaya. I.
Egy szobából álló laké álcában Mayer festőnél.
i kiadó Kölcsey-6335
Eladé egy lókarban lévő, huznált Ford izemély automobil. Clm s kiadóban. 6369
Vételre keresek tóhsngu olnkalaal
és láthstó Irásu Írógépel. Alánlatolut ár megjelöléssel kér Balogh Jenő, Zákány. 6313
I édák minden mennyiségben a nagy-tnllkban kaphatók. 6237
KflltSakMéa miatt keveset használt szobabútor áladé Eötvöi-lér 9. sz. 6336
Köszönetnyilvánítás.
Szívből köszönetet mondunk a város kedves társsdalmának rend és rsng különbség nélkül azon Jóleső kedves érdeklődésért, együttérzésért, amelyet drága egyeden leánykám, Illetve nő-vérkém hosszú, lulyos beteglégében Iránts tanúsítani szívesek voltak. És egyben fogsdják köszönetünket mindazon Jóbarátalnk és Umeröselnk, akik ■ temetésen meg|elennl, vslsmlnt tse mélyeien ét levélben részvétükkel bennünket felkeresni ulvesek voltak. Külön köszönjük s Szt. iloni Leányklub ét Márti kongregáció tagjainak testületi megjelenését. A sok virágot, ■mellyel felejtbetetlcnünket megtisztelni szívesek voltak, áldja meg min-nyájukat a Jó latén érte.
Székács Pálné
és Séndor fia
bizalom dolga.
Hálók, ebéd lók, uriszobák a legegyszerűbbtől a legfinomabb HriliBou állandóan raktáron.
Kedwezfi fizetési faltétalak.
Székely Vilmos
butortelepe lagykaílzs*, laztaoiy-stca 4. g.
Elsőrendű saját kárpitosmtlhely.
VADBÖRÖKÉT
nyal, róka, (őrény. mókus,
nyeat és vidrát, égytallat, vasat, fémet itb. a legmagasabb napi árban vásárol
ST1ÉI B. É8 FIAI BA8TKAHZ8A,
Erzsébet királyné-tér 15. szám.
minőségben és tartósságban lelfllmnlhalatlan 1
■leifitt rááiókésstláket vásárol,
Oyártmányalnk az .Hammarlund 3"
tekintse meg dúsan felszerelt üzletünket, shol megtalálhatta a tökéletes rádiógyártmányokat, melyek olcsóságban és minőségben sz első helyen állnsk.
az amerikai
P. 140"—
.Hammarlund 4\' . 200-—
.Sllver 8* . 290-—
.8llver 7* . 480-—
detektoros készülékek . 2-50 tői
Kiphstó: tm
Séttgmaaa éa Ballada rádlóüzeménél Huá.p.at, VI., Aadráaaj-«t t. szán. T. ItT -SS.
MEGHÍVÓI
Mi|áj rui tiUtl S(j»kb«ai tUikt* atkalalval
BUDAPESTEM
• kjHnU.aM.bb ottboat anjtla ■ Uf^Sa^Mbb mubfak MMI a K.MÍ ftíjtutru értaU OU^lTlI IMikM Wó
fi RK■ D HOTEL
Park Nagyszálloda
Bváapest, TOL. Barosi-tér 10.
kap
lap aUlbaUI. üW uob.-tralatbSI,
■agedaiéayt kap
|M ltUtal Irataiból. (Kltlat klat ko^ka.) ■ paag§< asagtakarit
mh,!kí nslJEüsJUf^
sicn a |wijsbmisiim.
■ ála a k otthon árai magát 111
Mmfl kUfolslü", ult0.ua ollll |WU«. Saját érdaka
un Mrnjtk Wytta, bon okr.U.n alluak aatO-|oa — ElAsaaa uoh«fi«Ml< >|iaUlo«.
DUKÁSZ FERENC
épüleifa és deszkakereskedése
Léo,
tetftpala,
Hajópallógyártás és eladás
Furnér és enyvezett lemez
Asztalosárugyár
Kész ajték és ablakok
állandóan raktáron.
in Talafaa i ISO.
IplttillÉHl.
nagykanizsai fiókja Sugár-ut i. Telefon 338.
Bármely bel- vagy külföldi áru- vagy értéktőzsdéről a lehető leggyorsabban, telefonon, táviratilag, vagy lráabau. helyben vagy vidékre jelentést ad.
Érdeklődni lehet a fenti dmnéL
zámgép és gyári berendezéaMÉPQak
A fianz éa Tátva—Daaablua R. T., ouaa Sohliok-Nloholeon R. T., Budapest fiép- éa Vaautfalazarertáal gyár R. T., KlaUrcsa ■ayer motorgyár, Szombathely éa Br. Llpték éa Táraa R. T., Peatazentlbrlao
gyárak egyesülése folytán felszabadult
néhány ezer szerszámgépé* gyári berendezési tárgy
u. m mindenfajta esztergipadok, revolverpadok, sikesztergapadok, fúrógépek, automaták, horizontális furó- és marómüvek, gyalugépek, »híDlna uér>tlc véaftoének horizontéi, unlverzál és vertlkélis mióg^pek, fogaVkerékmirógíStk, cilszolóíSek\' gőz- és lég kalapácsok, lemez- és famegmonkalóolpek, orsót-,^eKMilcr.és k£véc£ px. 7 ő®\'6beseiulesések, diruk, tolópadok, tolatómozdonyok, kazánok, gene-rátwok, valamint egyéb gyári berendezések és mindenféle gépek eladásra karlínek Kérdezősködések és megtekintés kizárólag csak a Központi .iad*i\' inda utján \'
■aaohlaan-Varkaiifaeamalitaohaft
Rosenau R. Q. BeHln-Düsseldorf, Mecht 4 Lewkowitz q.m.b.H. BeHIn
Postacím : ■ssthtasa.VsriwrttUn (Oépeladésl Iroda) Pestaientlöciac
Llpték-tetep Telefon : Budapest József 408-Í7. Megtekintés céljából telefonhlvásrs imlnöenkor autó áll rendelkezésre.
Kívánatra részietea zaklárjegyzélcet küldünk.
•110
Karácsonyi ajándékul Miltényi cipőt vegyen
Fau*o«« gyermekcipők ■&! fűzős fél...... 16 pengő és feljebb
25 wá.i.ig ... Bjx, Iüiöi ... P IO-— H pántos ...... 17 „ . .
26-29 számig.....P 12*— „ msgesszáru ... 22 . . »
30-35 számig . . ... P 15*- Férfi effésr félcipő 22 „ » ,. lérga atrapaoIpS 35-ig P W50, 36-39 P 18-50, 40-46 P 25— W
Mérték utén készítünk 52 éw óta legjobb minőségű
Fekele rgészazá.u positó, csatlós olpft, kéztel szepeli, kOrűI bőrre*, - 0 16*50, fcrtl 21 Tr veazftr hézicipö 6 pergő és feljebb Gyermek papucsok 4 tvnj^O éa f-jtbh Legjobb minőségű hócipők I
cipőt fi oaizmét
Miltényi Sándor és Fia cipőraktára, a Fö-uton.
Férfi és női
KALAPOK
(Hflckel, Qyukita, Halban, Damask) férfi és női
SAPKÁK
szallag, tomp, gyáazfátyol
nagy raktára. Átalakításokat vállalunk.
0YENES ÉS VIDA
ivói Alsóiemplom mellett.
MARGIT FURDO
Csengery-ut 19 szám
mindennap állandóan Özemben van.
Oyógymassiázst, pediktlrözést éi tysakazem végéét
nagy gyakorlattal bíró személyiét végzi. *»
FOrdóár: Bár.ánj kádfürdő
malagszobával, lepedővel P l-SO
Janft Martit OniatalaldMM
Kertlmagvak. Gazdasági magvak.
Madáreleségek: Vegyes madáreleség, kendermag, hámozotlzab, fénymag, édesrepce.
Műtrágyák: Szuperfoszfát, kálisó, mésznitrogén, csileisalétroin stb. stb. .Slrius" nCvértytápsó.
Oyümölcsfa-karboHneum:
Endi, Dendrin, Solbar slb. Növényvédőszerek.
Kicsinyben éa nagyban kaphatók:
OlSZÁfl JÓZSEF ai^aiUiiiás
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. «wi Telelőn: 130.
A KOLOZSVÁRI RÉQI
SÁBOA IÁN0S cég
- klr. udvari szállító -ékszerész, órás, mfi&tvOs
KJDAPK8T, IV., Dgyó-itca 5 az
(KloUld-paloIs) fennállásának negyedik évtizedes emlékére mélyen leazállitott árak mellett
nagy
|JÍ árusítást
rendez
és nb. pártfogói figyelmébe ajánlja dúsan felszerelt ékszer, óra. arany- és ezfist-nemQ raktárát
Képes árjegyzék bérmentve
Ha a\'1!\'"01 íjondjfl1
üflnnc*\' „agy l,a
jönedelM"
,e.n I"\'1 indenr .
kerese^1
<l( elodn«
i/fintl1\'® . i.a« irod«ll!n, „„igei." .„ , ael»\'e
a" #
te^^ r esetr-^ lU\'^f
la«
jiiu
„nf.i
i«eg
Knld "" PALLAD1S
köniji<9s:lá1ya Budapest, V., Alkotmány-u. 4.
Baja
Békéscsaba Debrecen Eger Győr
Hódmezővásárhely Kaposvár Kecskemét Makó Miskolc Nagykanizsa Nyíregyháza Orosháza Pécs Sopron Szeged
Székesfehérvár / Minden hirdetésről nyomban támpéldányt küldök.
Szentes Ezt a huiz napilapot naponta félmillió ember olvassa!
Szombathely Egész országra szóló eredményes reklámot ksp, ha
Zalaegerszeg ebben a husz napilapban hirdet I
Ingyen kOldfim hirdetési ismertetőmet I
Határozottan anyagi érdeke, ha bármilyen hirdetés feladása előtt a reklám szakemberéhez:
ERDŐS JÓZSEF tt-AlMíJ
Budapeat, II., Vitéz>utca 2. fordul.
Kísérelje meg 1
Az oldalt (elsorolt husz legnagyobb vidéki város
legelterjedtebb és legnagyobb példányszámban megjelenő egy-egy napilapjában közzéteszem Jól elhelyezett hirdetését s következő elönyérért ■
J g g mindegyikben ^t^J egyazer (Otszesen 20 hirdetés) MAnapllapban VII mindegyikben háromszor (Összesen 60 hirdetési 60/25 nagyságban 60/65 nagyságban 60/100 % nagyságban
49 P-ért 120 P-ért 185 P-érl
132 P-ért 342 Péti 520 P-ér
PFAFF varrógépéé áolgozoa Halt karícsoaykor vette óéeiapáa, Eladen izüléiek tjáaloa Öröm rajta a maakáa.
10 havi réaalatfinláap* U,
kizárólag
BRAltDL SÁNDOR ÉS FIA
cégnél kapható
Deák tér 2. a felsőtemplomnál.
Állandó dljmeasten hlmxéeoktatáa I I 1
vese-, hólyag-, gyomor- és cukorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese és hó yag homok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek állni ajánlóit elsőrendű gyógyvíz. Házi ivókúrára rendkívül alkalmas.
Állandóan fHss töltési

Főraktár:
WEISZ MÓR
Hagykulm, Klrály-itca
2L
nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338.
Minden külön koitseg vagy portó felszámítása nélkül elhelyez
hirdetéaakat
bármely bel- vagy külföldi lapban. Rekláaterreket készít, gxönga.
Pla kát i rozáat
vállal helyben és vidéken, belvagy külföldön. Nagykanizst r. t. város mindennemű hirdetési jogának bérlője.
Magyar Film Iroda rt Budapest képviselője.
A Mdgyar Királyi Belügyminisztérium forditó osztályának felvevő helye. Bármely nyelvről vagy nyelvre fordilást vállal és belügyminisztériummal hitelesíttet
1B28 deoember 23.
ZALAI KÖZLÖNY
Kartellen kívül
Első Balatonparti Mészgyár a termelést keszthelyi gyár.elcpín megkezdte. Elsőrendű minőségű
meszet
szállít s legnagyobb mennyiségben bármelyik állomásra. Ajánlattal készséggel szolgál a Mészgyér vezetősége Keszthely Telefon 60 szára mis
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
f6zmo«6, v«gytlixtlt<$, ruhaftstő vállalata
a szombathelyi orsi. Iparklálllllson aranyéremmel kliflnletve
NAOYKAN1ZSA
Kazlnczy-u. 8. Hunyadl-u. 19.
Mos, fest, tisztit, pllsséroz.
Szétfejtett kabátok festése inér 8 pengötöL
Háztartási fehémemDek legolcsóbban
J It
MELCZER JAKAB
flwegkereekedésében
választhat a legszebb, a legolcsóbb és Ízléses
karácsonyi ajándékokat
Vételkényszer nélkül
megtekinthető a karácsonyi kiállításom.
Tűzifa és szén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deazlta, épflletfa, méiz, cement éa egyéb építkezési anyag kereakedéae
Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120.
Reklám és kosaras
naptárak
nagy választékban, olcsó árakon kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereekedéeében un NAGYKANIZSÁN.
KUlfAldet vehet detektoros géppel, ha
P VRAM IS assr*
Valódi francia-marokkói kristály, minden darab vételnél kipróbálva. mm KaphaUk minden rédlókereskedáeben.
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság «zeiótt (Dáli Vasút)
MENETRENDJE
Érvénye* 1888. okt. 7-tfii 1828. május 14-lg bazárólag.
Budapest—Nagykanizsa
Vonít llimi A vonal !| I neme || ludapestról indul Nagykanizsára érkezik Vomt Mimi A vonat neme Nagykanizsáról Indul Budapestre érkezik
~216 _ T Szem. v. N 21-3S 1 4-10 211 Szem. v. 0-40 7-50
?n? Oyv. 7-35 11-25 201 Oyv. 610 10-20
222 Szem. v. j 615 1305 213 Szem. v. 9-25 17-00
214 Szem. v. 1 14-20 1 2055 215 Szem. v. 15-20 2110
204 Oyv. | 18-30 22 40 203 Oyv. 18"00 21-55
A 202. és 203. számú gyorevonatok csak vasárnapokon közlekednek, Nagykanizsáig. A 204 és 201. m. gyorsvonatokkal étkező kocsi Budapest—Nagykanizsa, hálókocsi Budapest-Trieate—Venezía. Közvetlen IIL oezL kocal Trieatere. Közvetlen 1—11. oszt. kocel Budapest—Róma.
A 211. és 216. számú vonatokkal közvetlen I—II—III oszt kocsival Budspest— Barcs és közvetlen II—III. oszt. kocalval Budapest Zalaegerszeg.
Nagykanizsa—Balatonszentgyörgy
Balatonszent-II Nagykanl- I
... .ii . . k|
gvörgyröl Ind." zsára érkezik __
tóé II Vegyesfl 5 M [ \' " 715 j 235 | Vegyes Ü™TF55 Nagykanizsa—Szombathely—Wien S. B.
Nagykanizsáról indul
I Balatoni;
■Ns
| Balatonuent-érk.
m—
Bécsból |l Indul
<v
Szombat- I Bécsbe Vtyr«*rV«ik.j érkezik
314 Szem. vJj 316 Szem. v 3021! Oyv. 3221 Szem. v.l
435 717 1420 18-15
715 10-10 16-20 21 15
12*05
19-55 19-34
321 Szem. v. 301 Oyv. 311 Szem. v. 313 OSzem. v.
A 321. és 322. sz. vonatok közvetlen vonatok Barcsra, illetve Barcsról. A 301 és 302..........„ ,. Wlentöl Barcsig és vlsaza. Közvet-
len I—11-111. oszt. kocsival Wien—Osl|ek és Wlen-Zagrebra.
A 314. és 313. sz. vonalok közvetlen vunalok Wienbe, Illetve Wlenböl. Közvetlen 11—111. oszt. kocsival Budapeat—Zalaegerszeg és vtaaza.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
Pécsról indul Barcsról Indul Nvcfkwl- ttiit *rk«zlk jk*zyVMiz«i- til U.I ÍJarcsraJ Pécsre érkezlkjjérkezlk
■gin 901 917 913 915 "Szem.\'v! Oyv. Sinauló Szem. v. Szem. v. »40 15-55 13-23 1815 ™ 4 35~ 11-55 Qyík.-ró! 15-65 20-55 7-ÖÖ "" 13-50 16-38 17-50 22-55 912 1 Szem. v. 914 ; Slnautó 916 II „ 902 l Oyv. 932 || Vegy. v. ■ m 9-40 12QS 1404 18-20 11-40 12 49 15-50 21-35 8-48 14-40 Oyék. 18-00
A 911. és 932. A 912. és 915. A 901 éi flft2 Közvetlen l-II oszt. kocsikkal Osijek—
vonatok közvetlen vonatok Szombathelyről, III. Szombathelyre.
„ „ I—II—III. oazt. kocsikkal Barcs—Pécsre,
gyorsvonatok kflzv vonatok Wlenból, Illetve Wlenbe III. oszt. kocsikkal Zagreb-WIen SB. é« közveUen I—II—IIL. Wien Sud Bahnhol.
Nagykanizsa— Cakovec (Csáktornya)
I Csáktornyáról!! \' indul ||n«ri trkulk Nagykanizsáról indul Csáktornyára érkezik
201 221 203 223 Oyv. Szem.v Oyv. Szem. v. 351 1 515 11-05 1! 12-40 16 07 ,! 17 24 18-59 || 20-35 222 202 224 204 Szem. v. Oyv. Szem. v. Oyv. 4-52 11-55 1344 23 05 8-32\' 1315 15-22 041
Közvetlen kocalkat lásd « Budapest—Nagykanizsa viszonylatban 201—204. és a
202. és 203. íz. vonatoknál.
mmm
Hirsth és Szegd
Nagykanizsa
újonnan berendezett Ozlathalyiságei Kazinozy-utoa,
a nagytőzsde mellett.
Nagy választék juta és kókusz szőnyegekben, linóleum és lábtőrlők
gyári árakon nagyban és kicsinyben.
——J&
ALADDIN LÁMPÁK
és az összes alkatrészek klzzárálagoe lerakat*
MELCZER JAKAB
Ovegkereekedáee
Nagykanizsa, Kazinczy-utca 1.
varr
RÉG BIVALT JÓ HINdséOBI
Ae </ve*ö/Íter/i!Jt\'/e//*/*/mA
8 IN OCR VARRÓQÍP n á szv é nvtAsjasai
FIÓKÜZLETE: ■AQYKáUllZSA, FŐ-UT I
II Ha BS LüDKIil
Könyvnyomda . # Nagykanizsa # Könyvkötészet a „Zalai Közlöny" politikai napilap kiadóhivatala
Készítünk:
t
TELEFON: 78.
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, műveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle ízléses kiállítású nyomtatványokat.
Gyártunk i
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zséfbkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzftlzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon.
Nyomdahelyiség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
138 ZALAI KÖZLÖNY
1928. december 25.
550 pengőtől 2400 pengőig la és Ízléses kivitelben
800 pengőtől 4000 pengőig minden stylus és fanemben
320 pengőtől 550 pengőig minden fanemben, szolid kivitelben

berendezést
díjmentesen
saját felelősségünkre
lakásába!
szállítjuk.
3-tól 18 hónapig terjedő fjgetéai feltételeket nyujtunk I
ön feltétlenül jelentékeny pénzt takarit meg és sok kellemetlenségtől kiméli meg magát.
Cégünk öt évtizedes múltja garantálja a legteljesebb megelégedését.
Keressen fel bennünket személyesen!
130 P-től 2400 P-ig szalonok, társalgók és nappali szobák
Alapitva: 1887-ben.
Ára kivitel szerint
Ebédlők kispolgári lakások részére 400 P-től 1000 P ig
Tömör keményfa hálók 280 P-től felfelé
SZOMBATHELY,
Kőszegi-utca 5. (udvarban)
és
SOPRON, Várkerület 62
Leányszobák, előszoba- és hallbutorok pazar választékban
Nyoma tolt a DtixalaJ Nyomda «* Lapkiadó Vállalat Réuvénytáraaíáfiiál Nagykanizaán. (Felelő* Oiletvcietó: Zalai KáröiyT
flg. évfolyam, 202. szám
Nagykanizsa, 1038. december 25 kedd
Ara 30 fillér.
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Felelte twtadt: Bwtartts Lajos
■ i w m- ■
Karácsonyi üzenet a trianoni Nagykanizsának
Irtat báró WLASSI^S GYULA, a felsőház elnMe
Szerkesztő ur becses lapja ünnepi száméra cikket kért tőlem. Ebben a megtiszteltetésben sok oldalról részesültem és bizony nagyarányú elfoglaltságom nem engedi meg, hogy minden felszólításnak eleget is tehessek,
— mégis ifjúkorom kedves emlékeinek hatása alatt és különösen megfontolva azt, hogy hivatásom bármely hivatalos állás kötelességcinek teljesítése elé állított, — mindig hü maradtam irodalmi és publicistikai tevékenységemhez is, nem állhatok ellent annak, hogy a Zalai Közlönyt néhány sorral felkeressem. Hűségem jele legyen ez annak az újságírói tevékenységnek, ,amít a Nagykanizsán megjelenő Zalai Közlöny hasábjain igazán már gyermekkoromban kezdtem meg! és később budapesti diák koromban főképen a Magyar Tudományos Akadémia ütéseivel foglalkozva szorgalmasan folytattam.
. . .. • , .
Hogy rftt tegyen mai cikkem tárgya, e felől nem< \'.fókáig gondolkoztam. Ugy vettem észre, ha minél tovább gondolkozom, akkor emlékeim felsorolásának lírai hangulatába esném. Régi karácsonyokon, boldogabb, békes-ségesebb IcfOkben áldozhattunk a szeretet fehér, magasztos ünnepén lelkünk mélyén fakadt hangulatoknak, de a mai szorongató, súlyos viszonyokhoz nem a szentimentalizmus érzékenysége illik. Epen a pubiieistikának az akaraterő, az élni akarás és az élni tudás nagy érdekeit kell szolgálni és kell szolgálnia a karácsony gondolatával ls, amely épen a születésnek, az élet fakadásának, az egész világ újjászületésének, sok szenvedés, sok vezeklés megváltásának életenergiákat sugárzó ünnepe.

Sok oldalról hallottam, hogy Nagykanizsa városa a legérzékenyebben érzi a mai közös sorsunkat, a fojtogató Trianont. Én csak ennek tudom, ennek akarom tulajdonítani, ha igaz az, hogy nem emelkedő, de hanyatló a város fejlődésének folyamata.
Én láttam olt a pezsgő életet. Édes atyám sokáig volt polgármester, városbíró. Gyermekkorom emlékei közé tartozik az az általános öröm, mikor a Déli Vasút megnyílt. Hatalmas közlekedési központtá vált Nagykanizsa. Nem egyszer hallottam a büszke szólamot, hogy a külföldi, sőt a londoni gabona-piacon a dunán-tull gabonanemüt — „kanizsai gabona* — címmel jelezték.
Olyan heti és országos vásárokat, aminők Nagykanizsán voltak, azóta sem láttam. Olyan néjjrajzi kép is a ritkaságok közé tartozik. A tősgyökeres magyarság mellett saját nemzeti viseletükben ott voltak a muraközi horvátok. Ezeknek is bevásárlási, de egyúttal eladó helyük volt Nagykanizsa. Alig tudtunk, mint kis diákok átvergődni a tarka embertö-megen, mig a piarista gimnáziumig eljutottunk. A nagykanizsai kereskedő cégek közül igen sok
— nem túlzok — ha azt állítom, hogy a kereskedelmi világban csaknem európai hirü volt. A kisipar is virágzott. Messze vidékről keresték el a nagykanizsai szíjgyártókat. Ezt azért említem meg, mert nagyatyámtól, Berzsenyi Ferenc-
től hallottam, hogy nincsen párja a kanizsai lószerszámnak.
Eleven életpezsgés volt az egész városban. A kiskanizsai lakosságnak egyrésze a nagyobb magtárakban nyert foglalkozást.
Ez a kép az, ami az én emlékezetemben megmaradt. Ezért egy pillanatig sem akarom hinni azt, hogy Kanizsa állandóan visszafejlődnék. Ez a Trianon pesszimizmusának minden irányban fojtogató levegője csak.
Annak az egészséges lakosságnak, melyet én látok lelki szemeim előtt, kell, hogy uj nemzedékeiben is éljen a törhetetlen akaraterő, a találékonyság, az ügyesség, a változott viszonyokhoz való alkalmazkodó képesség, mellyel majd újra megteremti a felvirágzás állapotát.
Csak csüggedni nem szabad.
.Istenemre mondom —kiáltotta ami vármegyénk legnagyobb szülöttje, a magyar nemzet Deák Fcrence — a csüggedés! nem ismét-tem soha".
Én nem tudom, nem akarom elhinni, bogy annak a városnak, amely az én ifjúkorom emlékében ugy él, mint folyton fejlődő, minden akadállyal igazán csak a maga erejéből megküzdeni tudó város, a hanyatlás, a visszaesés jutna osztályrészül.
Trianon sötét boruját fel fogja váltani a magyar igazság hatalmas fénye. A sötétségre a fény nagyszerű megvilágításának kell következnie. Csak csüggedni semmi esetre nem szabad I
.Segíts magadon, az Isten is megsegít I"— ennél nagyobb igazság nincs.
Az az életképesség, dolgozni tudás és dolgozni akarás, amit én láttam Nagykanizsán ifjúkoromban, ez a szent hagyomány legyen
csalhatatlan talizmánja a város felvirágzásának. *
Ez az én hő kívánságom karácsony szent ünnepén Nagykanizsának és a nagykanizsaiaknak...
u\\i\\rui\\n/iri-nnjijVMriAi-iaarLrinnn/ nra*rrnri~ri*irri*i-r*i\'i-rr iTi*!*!\' ~rrrr
»SztílesséR meg Magyarország megváltásának szelleme magában a nemzetben !«
Karácsonyi besxélgeiés Apponyl Albert gróffal
Nagykanizsa, dtetmber hó Mintha fejedelmi trónus elé készülnék, olyan elfogódottan rovom a piros-szőnyeges lépcsőket Hunyady Ferenc gróffal, aki hirül hozta: — A kegyelmes ur fogadja szerkesztő urat és szívesen áll rendelkezésre.
Pár pillanat múlva már szemközt ütök a a magyar szellem-titánnal. Az események lázához, a mindig uj izgalmához szokott ujság-iró szive is hevesebben veri a másodpercek taklusát, amikor meghajlik a legnagyobb magyar Bölcs előtt és megszoríthatja azt a kezet, amely emberöltőkön át reszketés nélkül mutatott a magyar horizont felé s amely ma is rendíthetetlen biztonsággal mutatja a viharok kavargásából kivezető utat.
Ugy képzelem, mintha fejedelmi trónust övezne a szálló-szoba csillárjáról alázuhogó sok ünnepi fénykéve... Mintha távoli perspektívákba mosódnék el minden, ami körülvesz, és egyre távolodó kerete lenne annak a trónussá magasodott fotöjnek, amelyből történelmet látott és történelmet dirigált két szem tekint reám biztatással, várakozással.
Apponyi Albert gróf e pillanatban néhány órán belül elmondott két beszéd és szakadatlan ünneplés fáradalmait piheni szűkebb stti-te-je körében, ösz fürtjei mögött pedig ott vibrál már a harmadik beszéde, amit egy félórán belül a fehér asztalnál lesz mondandó. Mindezek közepette jut ideje, jut érdeklődése
Lapunk mai száma 30 oldali
és szeretetreméltósága az újságíró számára; aki a leghatalmasabb magyar elme leereszkedés nélküli közvetlensége láttán érzi csak Igazán, hogy valóban fejedelem, aki szemközt Itt vele: — a magyar politikai bölcseség évszázadokra világító nevű fejedelme.
*
Egy-két perc, amíg a tárgyra térünk. Felteszem az első kérdést:
— Briand minapi expozéjában kijelentette, hogy a világnak most már bíznia kell a népszövetségben, a benne megnyilvánuló egyetemes szolidaritás szellemében és Európa benne élő lelkiismeretében. — Vájjon blzhatik-e ebben Magyarország Is ? Apponyi Albert szeme egy pillanatra mélyebben kapcsolódik az enyémbe.
— No, — ez fogas kérdés! — mondja. Elmeséli egy Briand-nal kapcsolatos genfi epizódját, majd folytatja :
— Ma a nemzetek szövetsége még a poliori, a háborúban győztes államok szövetségének egy tetszetősebb név alalt való folytatása. Épen ezért természetszerűleg nagyon nehéz, hogy a legyőzött államok bízzanak benne. Mégis azonban ez a mai állapot jóformán lélektani szükségszerűség, de nincs kimondva, hogy annak állandóvá kell válnia. Sőt...! Németország belépése óta bizonyos javulás máris érezhető.
— Nekünk tehát anélkül, hogy ma még
IA1AI »GHO**
Európa pártatlan lelkiismerete kifejezőjének ismerhetnök el a nemzetek azövelségét, (hiszen ilyen lelkiismeret ma még nem ls létezik) — tovább kell a nemzetek szövetsége munkájában résztvennUnk, ott teljes erővel védelmezni igazunkat, abban a tudatban, hogy ennek a kitartó munkának előbb-utóbb a helyzetnek kedvezőbbé alakulását el keli érnie.
— Hogy ez meddig fog tarlani és milyen fázisokon fogunk keresztül menni, erről természetesen nagyon nehéz előrelátással birni, hanem — mivel a nemzetek szövet-aége kétségtelenül egy hatalmi tényező — mi nem állhatunk félre, hanem annak keretében érvényesülnünk kell, amennyire birunk.
— A Rothermere-akció eredmény-számlája ? — teszem fel a következő kérdést.
— Mathematlkailag nehéz volna ezt megállapítani. Máris kiszámíthatatlan eredményeket ért el a lord akciója atekintetben, hogy a Magyarországgal történt igazságtalanság elismerése ma már átment a müveit nemzetek köztudatába. Ezért feltétlenül nagy hálával tartozunk Ro-thermere lordnak.
Vakmerő kérdés következik ezután. De annak kérdőielére épen ma sokan várják a választ Nagykanizsán :
— Hogy viszonylik egymáshoz a békereviziós mozgalom és a királyság restaurálásának vágya ?
Egy pillanatra Apponyi Albert is megütődik a kérdésen.
— Hogyan — miért hozhatjuk vonatkozásba egymással ezt a két problémát? — kérdi.
— Azért, kegyelmes uram, mert épen a ml városunkban, amely határ-helyzeténél fogva legjobban remeg a revízióért, a legitimista zászlóbontást a revíziós propaganda gátjának tekintik, vagy legalább is igyekeznek annak feltüntetni, — adom meg a magyarázatot
Most aztán már megindul Apponyi ajkán a szó :
— Semmi, még a legkisebb támpont sincs ilyen összefüggés megállapítására revízió és legitimizmus között.
— Lehet, hogy akik a revíziót Egyáltalán nem akarják, érvelésükbe bele vegyítik azt a perspektivát is, amelyei a törvényes királyság helyreállításával kötnek össze. De ez igen muió és igen mellékes jelenség és eltörpül amellett az alapigazság mellett, hogy a revíziót előmozdítja minden, ami a nemzet belső megerősödését és erkölcsi erőfokozását idézi elő. Viszont hátráltatja a revíziót minden, ami belső züllés okozója lehet.
— Ez az a nagy szempont, amelyből kiindulva csakugyan meg lehet állapítani az összefüggést a revízió és a törvényes királyság között, de csakis abban az értelemben, hogy a törvényes királyság helyreállítása, —■ mint a nemzeti erők összefogásának nem csak legfőbb tényezője, de egyenesen előfeltétele is — a revíziós mozgalomnak csak előmozdítója lehet.
— Hogyan is áll tehát ma
kegyelmes uram, a béke-revizió,
ügye ? — kérdezem tovább.
— A béke-revizió ügye ma ugy áll a hatalmaknál, hogy a kérdésnek felvetése feltétlenül visszautasítással találkoznék. A müveit nemzetek közvéleményében folyó előkészítő munka még nem érlelődött odáig, hogy a föld hatalmasaira kényszerítő erőt gyakoroljon. Ebből azonban az következik, hogy a reá irányuló mozgalmat kérlelhetetlen erővel folytatni és fokozni kell.
— Ez az illuzió-mentes igazság. Fokozni kell, mert a végén is az ébredő köz-lelkiismeret hatalmától függ majd a kormányok elhatározása is Ez természetesen nem zárja ki előre

nem látható olyan fejleményeknek,
hatalmi átcsoportosulásoknak lehetőségét, melyek egészen más képet adhatnának a helyzetnek.
Apponyi Albert elhallgat. Vájjon milyen képek vetődnek világpolitikai konstellációkat átfogó agyában e pillanatban, amikor előre nem látható események kontúrjait érinti szava...? Hunyady gróf az órájára néz.
— A bankett... együtt vannak—
— A szerkesztő urnák még, látom, kérdése van — felei Apponyi Albert és máris várja a kérdést.
Örömmel ülök le újra és kérdezem utolsónak:
— Mit üzen excellenciád karácsonyra a városnak, melynek falat között először üdvözölhettük, mint Nagykanizsa díszpolgárát ?
— Mit is üzenjek a kanizsaiaknak...? Nem üzenhetek mást és különösen nem üzenhetek szebbet,
A fó Köxlgaxgaíús Irányelvei
Irta: dr. Scttovszky Béla m. klr. belügyminiszter
mint amely üzenetet a Megváltó
születésének napja magában foglal.
— Szülessék meg Magyarország megváltásának szelleme magában a nemzetben.
*
Mint történelmi távlatokból felbúgó orgonaszó, ugy szállt ez az üzenet a szomorú batárváros karácsonya elé. Békességet és eljövendő dicsőséget hirdet.
A világ megváltásáért Istent feszi-tettek keresztre. A magyar megváltás az Igazságot fogja elhozni é< egy ország szenved érte a kereszten.
A szomorúan jfjló kanizsai élet csak egy ostorcsapás ezen a kálvárián, melyen a nagy magyar aggastyán mai szavaival megint , megemelte senyvedő vállunkon a magyar sors keresztjét és a Oolgotha égzengé-sébe belekiáltotta — a feltámadást
Barbartte Lafaa
Elesettségünkben, trianoni gyászunkban kétszeres kötelességünk, hogy komoly, céltudatos munkával emeljük fel nemzetünket a haladás útjára, honnan a végzet sötét hatalma egyidőre letaszította. Ebben a nemzetépítő munkában az etikai és erkölcsi erő s a nemzeti gondolat kell,, hogy áthassa nemcsak az ország vezetőit, hanem az egész egyetemes közvéleményt is.
Amikor a közigazgatás rendezéséről- szóló törvényjavaslatot a nemzet karácsonyfája alá helyezem: teszem ezt azzal a felemelő érzéssel, hogy az etikai és erkölcsi erőnek, valamint a nemzeti gondolatnak olyan erős gyökerét vetem meg a közigazgatás újjáépítésének első lépésével,
amelyből egy szebb, harmonikusabb élet fog kisarjadni.
Ez a javaslat, amely 60 évnek immár elodázhatatlan mulasztását van hivatva pótolni, nemcsak az élethez jobban simuló és a mai követelményeknek megfelelő jó közigazgatást akar a nemzetnek adni, hanem ennek keretében biztosítani kívánja a nemzetfentartó erőknek: az etikai és erkölcsi alapnak, a nemzeti gondolatnak, a polgári társadalom megerősödésének érvényesülését.\'
Ma már a közigazgatás nem egyes,, privilegizált osztályok érdeke, ma már a vármegye nemcsak a nemeseké, hanem minden polgárnak joga van hozzá. Amikor azonban a szélesebb néprétegek számára megnyitjuk
Amikor a lótusz virágzott
Irts: Dr. Oárdonyl Lnjoi
Az emlékezet olyan, mint a nyugtalan vérű ember, aki mindig máshova vágyakozik, mint ahol van. Igy csapong az én gondolatom is ; decemberi fagyban, leveletlen fák idején, komor éjszakákon visszaszáll a nyárba, napsütésbe, virágok közé ...
Az elmúlt nyáron szokatlanul szökkent virágba a hévízi lótuszerdő. Máskor lassankint nyíltak ki a karcsú bimbók, az idén egyszerre bi-borszőnyeg borult a széles levelek fölé. Valamelyik jókedvű tündér egy éjszaka végigcsókolt minden bimbót és reggelre nem maradt egy se nyllatlanul. A tündér csókja zálogául ott remegett egy-egy harmatcsepp minden kinyílt lótuszvirágon.
Ella elragadtatva gyönyörködött a sok égőpiros virágban. Szokatlan látvány számára itt minden: a melegvíz a széles, sötétzöld levelekkel és sudár bibor-virágokkal; most van először Hévizén. Öröm és csodálkozás reszketett hangjában, amikor felkiáltott:
— Milyen szép, milyen gyönyörű, milyen isteni 1 Itt a sok szép virág között meg fo^ok. gyógyulni.
— Különösen ha a lótuszerdő virágai között csinos férfifejek is
nőnek ki a vizből.
Ezt a megjegyzést egy mosolygós arcú bácsi tette. Csak ugy magának. Nem is akarta, hogy a virágokban gyönyörködő leány meghallja.
Ell la azonban meghallotta az ártatlan megjegyzést. Rögtön kisimultak arcán a ráncok, amelyeket a szokatlan öröm barázdázott oda. A hangja elakadt. A tekintete elbágyadt. Elhalkult.ajkán a szokatlan szépség kacaja és szemében megtört a sugárzó nézés.
Az ártatlan megjegyzés ugyanis eszébe juttatta tegnapi utazását Budapesttől Balatonszentgyörgyig.
Ella az esti gyorsvonattal utazott el Budapestről. Édesanyja és rokonsága kikísérte az állomásra. Már indulóban volt a vonat, de a perron-ról felzúgott hozzá a sok jó tanács: — ezt igy tedd, azt ugy, — erre is vigyázz, arra is. S Ella, mert fiatal és naiv volt, harag nélkül figyelt minden szóra. Pedig ennyi ismétlés után még a legnehezebb operaáriát is meg lehetett volna tanulni.
A vonatban szinte tűrhetetlen volt a forróság. Minden ablakon beáradt az alkonyati levegő, messze a budai dombok és pilisi hegyek, még messzebbről a bakonyszéli erdők sok esti sóhajtása is ott utazott a vona-\' ton. A Velencei tó nádasai is küld-
tek levegőstafétákat, amelyek már feketébe voltak öltözve. A juliusi meleg azonban megbirkózott levegft-vel-emberrel és korlátlanul uralkodott a hosszú vonaton.
Zord Pál ugyanabba a kocsiba szállt fel, amelyben Ella utazott. Már a pályaudvaron figyelte a lányt és tanuja volt búcsúztatásának. Jól tudta tehát, hogy nem valami ultramodern hölgy az a fiatal pesti lány, aki állítólagos reumával háromhetes hévízi fürdőzésre utazik. Mert ha az lett volna, akkor már Budafoknál ismeretséget köt vele a Balatonszent-györgyig való kellemes társalgás reményében. Zord Pál jártas volt a világfias dolgokban s talán épen azért nem tudta, hogy miként kezdjen társalgást a leánnyal? Hallóit már róla, hogy világhírű művészek is csüggedten megálltak a rájuk bízott közönséges munka előtt.
Este lelt ; a vonat egyenletes dübörgéssel vágtatott a Balaton felé. S zord Pál még mindig nem szólt a leányhoz. Pedig már annyiféle mód ötlött az eszébe.
Siófoknál Ella megunta a folyosói álldogálást s talán el is fáradt fiatal reumás lába. Beült tehát a szakaszba, amelyben most már csak kettesben maradtak.
Zord Pál ekkor már nem bírta tovább. S mintha nem tudta volna,
hogy a leány Hévizre utazik, szerényen és ártatlan arccal megkérdezte útitársnőjét:
— A tengerre utazik kisasszony?
Ella gyorsan felelt, de felelete
kérdés volt:
— Miből gondolja ?
— A sok csomagból, mosolygott Pál.
— Óh, én csak Hévizre megyek három hétre. A háziorvosunk tanácsolta, hogy kezdődő reumámra ott keressek gyógyulást
Ellának csak ekkor jutott eszébe az utravalóul adott sok tanács, köztük ez a szigorú anyai intelem is:
— Se a vasúton, se Hévízen ne állj szóba aenkivel, különösen fiatalemberrel ne. Ha szól hozzád valaki, tetesd magadat süketnek, ha kérdeznek, légy néma.
Jó tanácsok, igaz, azonban nem szép, fiatal lányok számára valók. Egy-egy rokonazenves fiatalember hamar elfeledteti az ilyen intelmeket. Melyik lány tud süket lenni, melyik tud némán hallgatni, amikor szép szóra és szép tekintetre a saját szive kezd el beszélni, a szive kezd el kérdezni ? Ilyenkor a hang, a szó már nem a fülön megy be, hanem a bőr pórusain rohan a sziv felé. Ilyenkor nincs anyai Intelem, nincs rokoni tanács, csak szépség és ifjúság, dal és mámor, ábránd és remény dalol
m

KAIJU lOILONY
a kapukai, kell, hogy a szélsőséges elemekkel szemben a nemzeti gondolat, az erkölcsi felfogás, a polgári társadalom életfelfogása megerősíttessék és biztosittassék.
A ma rohanó áradatában, ezernyi megoldásra váró feladata közben el kell vetnünk a mult idők passzivitását és azt a gondolatot, mely csak a jogok élvezetére volt alapitva. Ma eredményt eléml, elöbbrejutni csak az aktivitásnak és a kötelességnek jegyében tudunk I Abban a közigazgatásban, amelyet a javaslat akar megvalósítani, nem Jogok élvezete, hanem a kötelességek teljesítése viszi a főszerepet. Ha mindenki elvégzi azt a kötelességet, amelyet az uj közigazgatáa terén hivatása vagy feladata reá ró, a közigazgatás mindinkább magasabb színvonalú lesz és ezzel egyrészt fokozatosan emelni fogja a benne résztvevők kulturális, szellemi és erkölcsi nívóját, másrészt, jobban fogja ellátni a fokozott mértékű igények kielégítését,
A régi tradíciókon nyugvó egyéni jogok helyett, a mai, demokratikus fejlődésnek jobban megfelelő érdekeltségI Jognak kell érvényesülni, természetesen abban a helyesen korlátolt mértékben, amelynek eredőiből alakul ki a közérdek. A virilizmus-nak, mint egyéni jognak, megszűnt a jogosultsága. Érdekképviseleti alapon, választás utján való szereplése azonban közérdeket szolgál.
A nemzeti erők megőrzésére hivatott konzervatív gondolat nem maradhat megkövesedett és megcsontosodott, hanem a modern fejlődéssel haladónak kell lennie. Természetesen súlyt keli vetni arra, hogy az intézmények fejlesztése és a rendszerváltozás ne legyen ugrásszerű, hanem fokozatos előrehaladással, lépésről-lépésre történjék.
Pontos irányelve még a jó köz-
igazgatásnak az adminisztráció gyorsítása, a hatáskörök helyes megosztása, továbbá a laikus elemnek a közigazgatásba szélesebb körben való bevonása. Ezzel szemben természetesen a szakszerűség biztosítása fontos korrektivum, amelynek érvényesítését találjuk meg az állami közfunkcionáriusoknak az autonómiák életében juttatott szerepnél.
A felsorolt irányelvek azok, melyek a jó közigazgatás alapjául szol-
gálnak s amelyeknek érvényesítését \' a közigazgatás rendezéséről szóló törvényjavaslatom célul tűzte ki.
. . . Szent Karácsony ünnepérc készülílnk. Körülöltünk, a trianoni végeken még szomorú ködben a láthatár. De mintha derengene... És ebben a derengésben a határon tuli testvéreinkre az újjáéledő, gazdagabb és melegebb tartalommal teli köz-Igazgatásunk vonzó fénye biztatón átvilágít...
jwumrwuvuwiru\'iríjvi-ivr ...........................
As, egyesek és KöxületeR taKaréRossúga
— Első közlemény\') —
Irta: dr. Kállay Tibor ny. pénzügy miniszter, országgyűlési képviselő
Tulajdonképen depiadertaak látásik a takarékosságról beszélni olyan vároa közönsége elölt, amely a békeszerződés következményeképpen kialakult nj helyzetében — hisszük és reméljük, hogy csak időlegesen, de — stagnálni kénytelen a maga közgazdasági fejlődésében. Mert a közgazdasági fejlődés Jelenti az egyesekre nézve ut, bogy na gr átlagban mindenkinek szaporodikajövedelme s ezzel tehát az a lehetősége it, higy a Jövedelméből megtakarításokat eszközöljön. Meg kell azonban jegyeznem, bogy az, bogy megtakarítások történjenek, mindig fontosabb szoknak a szempontjából, akik maguk nem tudnak, vagy csak igen keveset tudnak évente félretenni, mint azoknak a szempontjából, akiknek erre bő módjuk van. Hiszen az utóbbiak inkább tudnak várni, as előbbiekre nézve azonban életbevágó jelentőségű az, bogy ha Ok maguk egyelőre alig vagy egyáltalán nem Járulhatnak ehhez hozzá, ugy mások legalább annál biztosabban adják meg azokat az előfeltételeket, amelyek a vállalkozások és ezzel a nemzeli munkaalkalmak imlWWltttillT és SZSpO-rltásihoz szükségesek. A nemzet egé-
•) Második közlemény következik as ujévl námbtn.
szének prosperálása minden polgárra és minden részre érezteti a maga hatását s esett semmi különös nincs abban, ha a kereseti lehetőségekre legjobban reászorultak vezetnek a takarékosság elveinek flxUozdsában és propagálásában.
Takarékoskodni az egyes szempontjából aonyit Jelent, mint jövedelmének egy részét félretenni, ugy, hogy ez a rész — mini töke — igénybe?ehető legyen azok által, akik vállalkozni óhajtanak. A kapitalista gazdaaágl renu szempontjából ez a takarékosság blr jelentőséggel. A hörcsögnek a takarékossága, amellyel a maga késóbbi fogyasziasanak a céljaira készleteket félretesz és azokat addig is, mig elfogyasztja, minden hozzanyulástöi féltve őrzt, Igen fontos lehet az ö magángazdasága szempontjából, de az emberi társadalmak gazdasági előrehaladását ily természetű takarékosságok még nem biztosithatnák. A gazdasági társadalomnak olyan takarékosságra van szüksége, amely tőkéket teremt és pedig azért van szüksége, mert 1. vállal kőzni tőke nélkül nem tehet, mert 2. a vállalkozó a dolog természete szerint csak a legritkább esetben egyúttal tőkepénzes ls és mert 3. Igy azt a sok és gyakran igen Jelenté-
keny összegű tőkét, amely a vállal-kozasok cé\'jalra szükséges, az egisx érdekelt nemzeti társadalom vállvetett igyekezetének keli előteremtenie.
A vállalkozás jelenti az uj és bővebb emberi szükséglet-kielégítés lehetőségét, (elemi a munkaalkalmat; jelent minden anyagiakban való eiA-haladásf. A tőkegyűjtés ennek as eld-leliétele: a polgárok takarékossága nélkül nem állhatna fenn a kapitalista gazdasági rend. Igen Indokolt tehát annak a kérdésnek a fslvetése, hogy hs es igy van, miért nem gondoskodtak és gondoskodnak mindenütt, ahol kapitalizmus van, arról, hogy a takarékosság ne bizassék as egyes polgárok tetszésére, hanem törvénnyel és kényszerítő rendszabályokkal blztostttassék. A felelet egyszerű: a kapitalizmust as egyéni szabadság levegője teremtette meg, lényegével volna tehát ellentétes minden ily természetű rendszabály.
De praktikus okok sem szólnak ax említettem irányú kényszerreodsis-bályok mellett. As ugyanis, hogy valakinek a jövedelméből mennyi takarítható meg, nem annyira a jövedelem összegétől, mlot Inkább attól függ, hogy a társas életben minő helyet foglal el az Ulető s bogy ebhez képest mily szükségletek ki-e\'ég Késéről kell s jövedelméből gondoskodnia. Az egyesek foglalkozása, munkaköre, nevelése, képzettsége, rokonsága, származása, vagyona áa jövedelme befolyásolják, kogy az illstö mily kőiben ós mely életstan-dsrdon éljen, — amely standard biztosítása a jövedelemnek első feladata. A fennmaradó rész takarítható meg; amely tehát az előadottakból lolyólag, de meg síért is esstenktet rendkívül változó és relatív, mert az egyén tehetségétől és arravaléságálél függ, bogy valaki a szükségletei kielégítését és egy kívánt áletstsndard fenntartását minő pénzeszközökkel képes biztositsni. .
A Jelzett relativitás hozza tehát magával, hogy a takarékosság kívánalmát még sóba és sehol sem tették törvényes szabállyá az emberek. Viszont azonban erkölcsi szabállyá tette mindaz a társadalom, amely kapitalista alapra helyeződött. A fen-
ét tombol még az olyan lány szivében ls, akit a háziorvos állítólagos reumával három hétre Hévízre küldött.
Mire a gyorsvonat Balatonszentgyörgyre berobogott, Ella és Pál szabályos uti-ismeretséget kötöttek. S mivel ezek a futólagos találkozások sokszor Jobban sikerülnek, mint egész családok által hosszú hónapokon keresztül előkészített és jól megmunkált közeledések, Ella ls nehéz sziwei intett bucsut a vonat felé, > mely Pállal oly kérlelhetetlenül elrohant a tengerpart felé. A fekete éjszakánál s a száguldó vasparipa füstjénél csak az a sötétség volt vigasztalanabb, mely Ella gondolataiból szétáradva felhőként kísérte útját a hévízi szállószobáig.
A barátságot arcú öregúr ártatlan megjegyzése egyszerre eszébe juttatta Ellának a tegnapi utazást. S az érzelem ereje győzött a természet szépségén. Ella rövid negyedóra múlva már vizet-lótuszt feledve magába mélyedve ült egy padon a aétahely platánjai alatt.
Aki csak egyszer is nyaralt Hévizén, sohse felejti el az ottani korzót. Tágas téren ugy hullámzik ide-oda a tömés;, mint egy világváros körútján. Hévizén egyszerre több-ezer ember keres pihenést és gyógyulást Ez a tok ember mlndott
szorong a korzón. Szépség, fiatalság, divat, gazdagság, tüntetés, jókedv és feltűnési vágy egy virágcsokorba van összekötve. A csokor keretében harsanva kel egymással versenyre a fenyő sötétzöldjétől a virágok kék-ségeig minden színárnyalat.
Ella a szélső padon ült. Nagyon el volt foglalva gondolataival. Nem érdekelte semmi más, csak a maga gondja. Ennyire csak az olyan fiatal lányok tudnak elmerülni, akik először érzik a boldogtalanság ostorcsapásainak erejét és keserűségét. Pedig ha tudta volna a lány, hogy bánatára oly közel a vigasztalás! Akkor talán maga is vidáman beá|it volna a korzó szépei közé.
— Ella...
Ez az egy szó volt a varázserő, mely tövestől kiszaggatott minden fát, a lány bánatországából. E szótól veszedelmes gyorsan lángba borult a lány arca. A bűvös szót Zord Pál mondta, aki már ott is állt Ella előtt; állt, nézett és mosolygott, Ella pedig ült, pirult és nem akart hinni a szemeinek.
A meglepetést Pál a következőképen mesélte el:
— Amikor a balatonszentgyörgyi állomáson bucsut intettünk egymásnak, már tudtam, hogy eljövök magához, Ella. Nagykanizsáról a hajnali vonattal visszautaztam. Már meg is fürödtem. Láttam magát a vízben.
Egy szélesperemü szalmakalap védelme alól odakémleltem, amikor a lótuszok váratlan szépségében gyönyörködött. Hallottam a megjegyzést is, amelyik magát szinte kiűzte a vízből. Kijöttem én is, megkerestem magát és most itt vagyok. Kedvére tettem ?
— Nem, Pál, nem cselekedett helyesen, válaszolta Ella. Mert akkor tett volna kedvemre, ha Nagykanizsáig se megy el, hanem egyenesen velem jön Hévízre. Mert akkor még mindig a vízben lennénk, kettesben, boldogan és maga kikereshetné számomra a lótuszerdőből a legszebb virágot.
Ella suttogva beszélt, talán mert összeszorította torkát a nagy öröm, vagy mert félt, hogy most Is kihallgatja valaki. Pedig ha egy lépéssel tovább is néz, látta volna, hogy már nem a sétahely padján ülnek^ hanem a fenyveserdöben sétálnak. Olt is egyedül, kettesben. Ilyenkor kevesen járnak az árnyas utakon. A messze lárma se jut el idáig. Csak néha hallatszik halk zörgés a futkározó mókusok nyomában és félénk vizcsobogás a forrásvíz mohás kövei felöl. Boldog emberek számára való hely ez, ahoT az érzések érce arannyá olvad, a szavak halk melódiában csendülnek s a csókok szaporán és mégis hosszan csattannak...
A lótuszoktól a fenyvesig rövid
volt az ut; visszafelé több ideig tartott. Oda a bánat egyenes utja vezetett, visszafelé a boldogság kanyargó ösvényét Járták.
A késő délutáni órák hanyatló alkonyata a vízben érte Ellát és Pált. Vetélkedve keresték a legszebb virágot a lótuszerdőben. Ha Ella meglátott egy kiváló példányt, Pál rögtön szebbet talált. Igy játszották körül az egész lótuszerdót.
Közel a nádashoz Ella egy hatalmasan kinyílt bíborvörös lótuszt pillantott meg. Diadallal harsogta Pál fülébe:
— Én nyertem, nézze Pál, ott a szélen, ott van a legszebb virág, hozza idei...
Pál azonban nem sietett a virágot leszakítani, hanem komolyan a lányra nézett és ugy mondta:
— Nem, a legszebb virág itt van. Maga az Ella. Magánál szebb virág nincs és én akkor leszek boldog, ha ez a virág nekem fog illatozni...
A délelőtti jóságos arcú bácsi most is ott volt a közelben. Nem hallotta, hogy mit beszélt Ella és Pál, csak azt látta, hogy a fiu és lány ugy összeborultak, mint éjszakára a sudár lótuszvirágok és a széles levelek. Ekkor megelégedett mosollyal kiment a vizből.
Így történt ez az idei nyáron, amikor a lótusz virágzott.,,
IA1AI gOflfigf
192B. dfcwl^
dili* gazdaság korában nem, Illetve máa formában Ismerték eit ai erényt. Akkor a fötdbir ok, akkor a céh-tagság biztosították a táriadatomban való poilclót. A piac azámára való termeiért nem ismerték, .vállalkozó\' nem volt, Illetve abol és anranylben volt, ai épen a kapitaliata gazdasági rend keidödö kialatuását jelentette. Mai világunkban olyan tókék nélkül, amelyek nemcsak a magunk, de más (nevezetesen a vállalkozó) résiére disponibilisek, meg nem élhetünk. Ezért tanítjuk a takarékosságot az Iskolában, tanltjuk és ismertetjük értekezleteken es újságokban éa mindig tanítottuk éi tanítjuk a családban, de érvényesítettük és érvényesítjük mindenütt abban a társadalmi kritikában, amellyel az emberek egymás életmód|at megitélik. Hiszen szó sincs róla, az egyes gsz-dsságl alanyra magára is h tsznos és hssznos családjára éa u\'ódalra nézve, ha a jövedelmének egy részét megtakarítva oly tókének a biitokába jut, amellyel kiaegithetik magukat ó vagy bozzátartoiói netánt stükség-nek a beállta esetén és amely lAkék lakát ily evantuaiitással színiben ia biztoiltják, vagy legalább ia megkönnyítik a kívánt eletstandardnak a fenntartását, amellett, bogy évi ka-malkozamukkal a jövedelael is »za-porítják. De a nagyobb Jelentőség mégis a gazdasági társadalom egészére való kihatás, a kapitalista vállalkozás lehetővé tétele; a a kapitt-llata rendnek nagy belső eieját mutatja az, bogy letfontosabb közér-dekfl céljait — mint arulnó éppen a tárgyalt tökegyü|tés — az emberi Önérdekre alapítva képes megvalósítani, ugy, hogy mlndenld a maga javára takarékoskodhattk, amikor a társadalmi tőkegyűjtésnek a szolgálatába áll.
Szolgáltatás, (adó) a kapitalista társsdaíml rend fenatsriásának és ptoaperálásának a javára, amely adó bármikor visszsvehetó, amely felett szabadon rendelkezünk, amely egészében mindenkor s mienk és s ml javunka! szolgálja. Ilyen adót se Igen ismerünk mást; már Után ezért is érdemes volt lota itnl.
II magyar MnilM
dörgicsel s sj tt \'ermésü és leg|obb ev-Iratu palack-borait ajánlom a követ -" f.jtákban, igen előnyös árakon:
Antall fehér 1 saját
Asztali siller ( 101 ésem
Olaez Haling i Dörgicsei
Muskotály I pincésiet
Szilvásai eredi ti
Tlrla Bargaaél J töltése
Sipos Andor, Nagykanizsa

Sándor Pál
nyilatUosaia a Zalai Közlöny sszámára a magyar KeresJce<felem RUxdelmeiröl
Az OMKE elnökvezére összefogásra hívja fel a kereskedelmei, mezőgazdaságot és ipart
Budapest, december hó
(Kiküldött munkatársunktól) A magyar kereskedelem súlyos napokat el át. Evek hossiu sora óta viseli a neház terhek láncolatát és harcol a pénztelenséggel, a rossz üzletmenettel. Ebben a harcban a többi társadalmi rétegek ls a kereskedelemnek kijáró tisztelettel nézik sónál és Indulnak meg a hangok lonen is oonaa ia, bogy miként lehetne átsegíteni a magyar kereskedelmet a krízisen, ami az iparnak és mezőgazdaságnak épen ugy kijut.
Ankétok végnélküli sora, viták a Házban és Házon kivül, cikkesések végkimerülésig, mind azt a célt azol-gálják, bogy az ország gazdasági helyzeitében a kereskedelmen is lendítsenek, segítsenek smig nem kéaó.
A külkereskedelmi mérleg kétségbeejtő passzivlláss már as egész ország minden kicsiny kunyhójában élet- halál problémája lett az embereknek és tudja mindenki, hogy amig többet hoznak be éa olyan aránytalanul lööoet, mint amennyit kivisznek addig nem lehet a magángazdaság konazolidáaáról eredménnyel beszelni.

Alkalmasnak találtuk mindezekkel kapcaolatbin Iz időt, bogy megkérdezzük ar. Sándor Pil országgyűlési képviselőt, az OMKE kiváló elnökét a megyar kereskedelem aktuális bajairól, jövőjéről, a segítés lehetőségeiről.
Sándor Pál a nagy ünnep előtt, de még az OMQE es OMKE ismeretes viharát megelőzve, fogadta a Zalai Közlöny munkatáraát és sz alábbiakat mondotta:
— Sa|nos, a magyar kereskelem még soha annyira kétségbeejtő megtépázott helyzetben nem volt, mint most van. Ebben a tittnl harcában, melyet az életviszonyokksl folytat,
egyetlen tökéje, az erkölcsi tökéje maradt meg.
— összehasonlítom a mai kereskedelem helyzetét azzal az Idővel mikor régebben még vitorlások szelték n tengereket és a faalkotmányok sorsa soha nem volt biztos a hul\'á-mok hegyén. Éppen ugy a magyar kereakedelem hajója, ma sem tud nyugodtan haladni a viharos nehézségek közölt, melyek lépten nyomon veszélyeztetik létét.
— Kétségbe esve kell nézni azt a harcot amelyet \\l» a viszonyokkal, hogy lábon tudjon állni ls ne omoljon össze a tethek súlya alatt. Aionban azt mondom, hogy
amig a magyar kereskedelem
erkölcsi tökéje megvan, nincs elveszve semmi.
— Nincs, mert kereskedelem volt, van és lesz, amig valamely állam ftnsiáll, Kereakedelem nélkül aem kuliurális, sem malireális élet nem képzelhető el. Kereskedelem nélkül nincs életi
— Es bírja ezl az öldöklő h ircot, ezt az ide<sorvasztó iramot? Es medig bírja? — kérdeztük.
— Ha ma egyesek elhullanak, holnap ujak támadnak, akik tel-vesziz a kihullod zászlót és a kereskedelem a rettenetes viszonyok között is dacolni akar a mostoha sorssal és bíznia kell jobb jövó-Jtben.
— Hogy látja a képviselő ur, mint sz OMKE elnöke a aer<skede-delern és s külföld viszonyát?
— Nemzetközi viszonylatban a trianoni szerződés folytán be vagyunk ékelve nemzetek közé és igy azt a feladatot, ami a magyar ke reskedelem missziója Európa kereskedelmiben, hogy Kelet és Nyugat ktiött közvetítsen, nem tudja elvégezni. itt nagy feUdalok varnak az áiiamra, amelyet azonban kellő érzék és tapasztalat nélkül megoldani soha cem lesznek képesek. Azt mondom,
nem elég klkOtöt építeni,
hanem abba lelket kell önteni és gondoskodni kell arról, hogy ez a kikötő be Is tudja tölteni hivatását a kereskedelemben. O.yan Intézkedéseknek kell jönniök, amelyek szolgálják a kereskedelem érdekét és n-m kötik azt meg éa nem veinek gátat a kereskedelem mozgáss elé.
Etután éles ellenzéki vtieményt adott Sándor Pil dr.
a kiviteli intézetről.
— A kiviteli intézet felállítását és annak tervét fantazmagóriának kell tekinteni. Faulasziák azok, akik igy
akarják megjavítani a kereskedelem
l ni
lelt, hanem hagyják ezt azaba-
helyzetét.
nelyz kivitt
don és
>le az állam intézze a
adják meg a kereskedelemnek a lehetőséget, hogy mozoghasson és akkor ez a ke reskedelem el fogja a maga dolgát végezni és meg fogja tudni találni árui számara
a piacokat, — Jegyezzék meg maguknak azok, akik ellenfelei a kereskedelemnek, bogy amely országokban a kereskedj em elszegényedett, ott minden meghalt és e sorvadt. Viszont ah >1 a kereskedelem virul, oit boldog, megelegedett pogáral vannak az
államnak. És itt rátérek a kereskedelemmel aktuális ama kérdésre, hogy
ne akarjanak egyesek még vallási különbségeket Is tenni a kereskedelemben és ne skarjanak ezen a réven elégedetlenséget beletáplálnl a kereskedelem életébe még ezzel is, mert ott vallási különbségek emlegetésének helye nincs. Mlodayájnnk, — az állam vallása — tehát csak az lehet, hogy a nemzetet felvirágoztassuk.
— Ha kés a kézben fog haladni a kereskedelem, s mezőgazdaság és az ipar, akkor minden jóra forduL As a véleményem, hogy ebben a szerencsétlen országban
elsősorban a mezőgazdaságot kell helyreállítani, melynek épsn olyan aivár a hely-sete, mint a kereskedelemnek Feltörekvésünk egy kell legyen: Összefogással, együttes erővel vezessük kl magunkat a mai helyzetből I
Megkérdeztük ezután a magyar kereskedelem kitűnő vezérét
Nagykanizsa helyzetére vonatkozólag és a külföldi szerződések ügyében, mire ezeket mondotté :
— Ami Nagykanizsát helyi vonatkozásban illeti, ugyanazt mondhatom, ami az egész orazágra áll: az állam kötelessége segítségére sietni a kereskedelemnek. Ai ál amtól függ, hogy le fogja e szálUtant a vámtarifát és ezzel kileié könnyebb utat biztosit az exportnak. Az államtól függ, hogy kötnek-e olyan országokkal kereskedelmi szerződésekel, melyek a határainkhoz köze! álló városok. mint Nagykanizsa Is, kereskedelmének érdekét szolgálja és előmozdítja Addig amig azt látom, hogy Olasiországgal van szerződésűnk, mely lehetetlenné teszi a kereskedelem egészséges terjeszkedését a kü földöa, addig aem va» gyok megelégedve a koimáiyoak • téren tett lépéseivel. Szerintem
a Németországgá való szorosabb kereskedelmi kapcsolatunknak sokkal tObb és értékesebb eredménye lenne. Végül megkérdeztük Sándor PáM, mit üzen a magyar kereskedókmek az 1928 aa év vegén és egy ul esztendő kü-zöbén, ette azt felette. h.<& •
— Remélem a nehéz Mteggek. eloszlanak a magyar kereskedelem egéről és Céltudatos, praktikus politikával siketül a kivezető utat megutálni az exr sebből vérző magyar kereskedelem számára. Ad|a Isten, hojjy ugy legyen I U, Oy.
Szenzációs
MátsáaaaáaaaH^MMá
olcsó
ALKALMI VASAR
meg-kezdődött
KISFALUDI ÉS KRAUSZ cégnél, NAGYKANIZSÁN.
* > •
Az óv folyamán felgyülemlett rengeteg mennyiségű selyem, szövet, bársony, pargett, vászon, mosó stb.
MARADÉKOKAT
soha eddig nem létezett olcsó árakon árnsitjnk.
Siessen, mig a készlet tart!
1906
lt>«f 25.
ZALAI KOZLÜM
Megszólal Nagykanizsa parlamentje a hogyan lehetnea város pusztulásán segíteni?
VároapárH, ellenzéki 4a aemlegeaivárosatyák nagyjelentőségű nyilatkozatai — Sötétnek látják a helyzetet, ha nem történik gyors és hathatós intézkedés — Maraköz visszacsatolását, Kanizsa vármegye megalakítását, céltudatos kereskedelmi és ipart politikát es a kormány generális beavatkozását sürgetik
Nagykanizsa, december 24
Óriási visszhang támadt az egész városban, söt amit nem is reméltünk, az egész megyében, kibontott és megindított akciónk nyomán.
.Mentsük meg Nagykanizsád"
A város minden rétegéből korestek tel bennünket, hogy élettapasztalataikkal, tanácsaikkal, hozzászólásaikkal támogassák akciónkat és azt minél nagyobbra és hatalmasabbra szélesítsék ki. Annyit sikerült is elérnünk, hogy mindenütt felfigyeltek Nagykanizsa sfralmas helyzeiere és az arra hivatott tényezők is küzdik belátni, hogy itt sürgősen közbe keli lépni, mert különben elpusztul ez a nagytnullu, dicsőség övezte, hírneves kereskedelmi és kulturális gócpont, melynek a mai trianoni viszonyok mellett kétszeres hivatása, országos feladata és megbízatása is van.
A város közönségének nagy része elmondta már hasábjainkon keresztül, hogyan gondolja és képzeli el a pusztuló Zrinyi-város megmentésének lehetőségéi. Ma megszólaltatjuk ebben a nagy életkérdésben azokat, akik a pusztuló város ütőerén tartják kezüket: a városi parlament né-hány tiszteletre méltó tagját. Minden csoportból néhányai, várospártit ugy, mint ellenzékit vagy teljesen neutrális állásfoglalót.
Dr. Balázs Zsigmond Qgyvéd :
— A Trianon okozta gazdasági nehézségeken felül Nagykanizsát súlyosan nyomja a kormány által inaugurált külpolitikai orientáció, amely egyelőre lehetetlenné leszi Nagykanizsára nézve a békebeli gazdasági kapcsolatok újból való felvételét. A kormány vonatkozatos intézkedései nélkül ez a város alig tudja elkerülni a gazdasági csődöt. Minden tényezőnek oda kell hatni, hogy a kormánynak ezek az intézkedései megtörténjenek. E tekintetben igen nagy súlyt helyeznék a társadalom összes rétegein alapuló erélyes propagandára, mert meg vagyok győződve arTÓI, hogy kellő felvilágosítás és propaganda mellett a kormány jóindulatát és hajlandóságát meg fogjuk nyerni.
— Nyomatékosan kell rámutatnunk arra, hogy az utóbbi évek folyamán eszközölt óriási beruházásokból Nagykanizsának mi sem jutott. Nagykanizsa mégis igen sok olyan feladatot oldott meg, amely feladatok megoldása valójában az állam kötelessége lett volna. Reá kell mulatnunk arra is. hogy Nagykanizsa város relatíve ls tut van adóztatva, mert általános kereseti adó leiében nagyobb összegekel fizet, mint hasonló gazdasági erővel biró más városoK.\'
Anélkül, hogy ebből bárminemi következtetéseket akarnék levonni, rá kell mutatni arra, hogy Kaposvár az ő hatalmasan fejlődő kereskedelmével és Iparával \'nem jizet töbh általános kereseti adót, mint Nagykanizsa.
Bazsó József kocsigyáros:
— A jelen viszonyok között, amikor Muraköz visszaállításáról még nem beszélhetünk, Nagykanizsa megmentését nem leltet máskép elképzelni, mint a kormány támogatásival, közmunkák megindításával, főleg az építkezések megindításával. A többi határvárosoknak is, ahol
most eleven élet lüktet: a kormány a hónuk alá nyúlt. Nagykanizsa betegsége légi keletű. Attól a pillanattól kezdve, hogy a MÁV nagy versenyt támasztott és a DV-ra mért ütések Nagykanizsát érték Muraköz elvesztésével pedig Nagykanizsa életerejét veszítette el.
Dobrovlts Milán v. országgyűlési képviselő
nem abban látja Nagykanizsa megmentésének a lehetőségét, hogy folyton jajgatunk és nyomorusagunkat közszemlére tegyük, du erös cselekvési akarásban. Nagy ipari és kereskedelmi kiállítást kellene rendezni, amely a széles vidéket is idehozná.
UJnépI Elek Ernő földbirtokos
szavai nagyon megszívlelendők. Először egyetlen mondatban válaszol: — Az igények csökkentésében, a szorgalom és a takarékosság fokozásában látja a város megmentésének lehetőségét. Majd folytatja : A földművesek netn mennek tönkre, ha adóterhek is nehezednek vállaikra : mégis gyarapodnak, mert igényeiket a legminimálisabbra redukálják. Természetes, hogy ez a takarékosság a tisztviselőkre és a többi kategóriákra is vonatkozik, mig vagy meglesz a régi monarchia államainak vámuniója, vagy a trianoni szerződés revíziója. Nem — „ha" — szócskákkal kell dolgozni. Ez vonatkozik Nagykanizsán az egész vonalon.
Dr. Frled Ödön ügyvéd
Nagykanizsa megmentését abban látja, hogy Nagykanizsa akár mint törvényhatósági város, akár a kreálandó megyének székhelye, kikerüljön a vármegye gyámsága alól és az évszázados mulasztások jóvátétessenek, vicinális vasutak építtessenek és azokat a járásokat, amelyek gazdaságilag mind ide gravitálnak, főleg a csurgói járás, politikailag, közigazgatásilag és igazságűgyilcg is idetartozzanak. Azonkívül elodázhatatlan az iparnak és kereskedelemnek a kormány részéről való támogatása.
Nagykanizsa ötven év óta helyiérdekű vasutat nem kapott, sőt egyenesen Nagykanizsa városának támogatásával létesültek azok a vicinális vasutak, melyek a forgalmat Nagykanizsáról elvezették. A vasút minden áldásától meg van fosztva Kanizsa. Nincs még egy olyan terület ebben az országban, amely ezen a téren ugy el lenne hagyatva, mint Nagykanizsa.
Dr. FBlőp Oyörgy ügyvéd
kiskanizsaí városatya: Elsősorban a város egész adminisztrációjában, mint a város egész igazgatásában kell rendet teremteni, mert most csak műkedvelő gazdálkodás folyik...
Dr. ÜArtner Antal Ügyvéd
szerint Kanizsa vármegyét kellene részben Zalából, részben Somogyból alakítani. Nagy gazdasági centrumot lehetne igy létesíteni és a vidéket igazságügyileg — igy a csurgói és marcali járást — is ide terelni. Ez segíthetne Nagykanizsán. A többi — magától jön.
Holfman Henrik falparos
nyilatkozata ugyancsak figyelemreméltó. Nagykanizsáról teljesen kiszorulta vállalkozási kedv mondja. Ennélkül egy város életében nem lehet vérkeringés. A városnak még szubvencióval is támogatni kell minden olyan megmozdulást, mely idegenforgalmat vagy munkásoknak ujabb munkaalkalmat jelent.
Mivel a város a legnagyobb munkaadó, kell, hogy a városi munkálatokat helybeli iparosok által végeztessék. Van módja a tanácsnak, hogy ha netán drágábbak is volnának az ajánlatok, azokat olcsóbbá tegye.
— Különös tekintettel tőkeszegénységünkre, fel kell menteni az iparosokat az alól a kálváriajárás alól, hogy járandóságukért hónapokon át kilincseljenek a városházán csekély formaságok miutt.
«- De ami szól a városra, szól a lakosságra is. Amit itthon megvehetnek, azért ne küldjék pénzüket idegenbe.
— Meg kell mozdítani minden követ, hogy a nagy kincstári építkezéseket minél előbb kezdjék meg. A magánépitkezéseknek pedig ne legyenek drótakadályai. Jó vasúti összeköttetés, helyiérdekű vasutak kellenek. És végre járjanak el a mi jó uraink, hogy a gyámkodás alól kikerüljünk.
UJváry Oéza gazda
volt országgyűlési képviselő ezt mondja:
— Miután a perlaki és csáktornyai járást elveszítettük és igy a befolyást is erre a vidékre — törekednünk kell Kanizsa vármegye meg-ulakitásáru a közigazgatási reform kapcsán. O, aki mindig ellenzéki volt, amikor az osztrákok ellen kellett küzdeni, most, amikor az ország füg-getlenittetett és teljesen konszolidálódott, ma az összetartást hirdeti vallás és osztálykülönbség nélkül. Jó lesz felvenni a kontaktust a főispánnal. Gyömörey György nagy ember. Magyar lelke, magyar szive és magyar érzése van.
Welser János gépgyáros
a Jugoszláviával való teljes megegyezésben látja a város megmentésének lehetőségét, hogy Nagykanizsa legmérsékeltebb vámmal szállíthassa
iflMb^aasahAi^aaaAi
ft (Kblaaszonyok nagy clöaxere-tettel szerzik be Ouzes fidz-tartáatoell szllkaéglerelkeí
VITÉZ TÓTH nÉCJi
JUtKÓCZI-VT ÍO. (Sugár-ut sarok;
FÜSZE R -KIKISK mÖHÍl
mert mindig a leg/obb éa leg-Maaebtt áruKut tarifa raUláron a legszolidabb árak mellett.
be áruit legalább azokra a területekre, melyek ezelőtt törvényszékileg is hozzátartoztak. A város fejlődéstt abban látja egyelőre, hogy az állam hatható| támogatásával középületek épüljenek. Nem tudja eléggé hangsúlyozni, hogy minden munkát csak nagykanizsai iparosnak és vállalkozónak kell kiadni, mert minden fillér, amit Idegenbe adunk: Nagykanizsa elszegényedéséhez vezet.
Dr. Welsz Lajos Qgyvéd:
— Meg kell teremteni az összeköttetést a somogyi részekkel és felső Zalával azok helyeit a területek helyett, melyeket a trianoni szerződés folytán elvesztettünk. Ez generális orvoslás lenne. Azután ki kellene eszközölni a kormánytól vicinális vasutakat és a csurgói területet idekapcsolni. Nagyon sokat vár attól is, hogy Kállay Tibor dr. a párt-kötclélek béklyóitól felszabadult és most szabadon és függetlenül küzdhet a város érdekeiért. A város vezetőségében tiszteli azt, hogy megindított egy folyamatot: közjóléti intézmények létesítését, melyeket évek óta nélkülözött. De a tempó — elhibázott.
— A mai uralkodó rendszer neai kedvez az ipar és kereskedelemnek és mivel Nagykanizsa mindig ipari és kereskedelmi város, ennek az a következménye, hogy az egzisztenciák lassan elpusztulnak. Ujak nem keletkeznek és ha keletkeznek, a terhek alatt rövidesen tönkremennek. A v^ros jövőjét ilyenek után csak sötétnek látja. ,
Megszólaltattuk tehát a város parlamentjének minden párt illetve ál-lásfoglalásbeli városatyáit. Komoly és nagyon figyelemreméltó kijelentések hangzottak el, melyek gyakorlati átültetésétől és megvalósításától egész más képet nyerne Nagykanizsa — a haldoklás városa.
A segítés nem késhetik soká. És itt a város imént megszólított parlamentjére várnak a legnagyobb feladatok. Addig mig lehet. Mig nem késő. Mig erre a véráztatott főldü, dicsőséges multu városra a nyomor sírkövét teljesen rá nem temeti és rá nem kerül a felírás: Fűit...
Benedek Rezsé
Mindenki használja fel
aian rendkívül kedvező alkalmat II
Nagy készleteim apasztása céljából a raktáron levő Mrssék, goballnkápafc, mothrok, salaysgsk és ■lap-anyagok nagy réaaét. Január hóban faltSaSan laazéllHatt érakaa klárssaltoasa 11
REIHITZ BÉLÁHÉ
kézlmunkakereakedése Dsábtár I. (W Talafoas ISI.
— A mustár az étkezés Ízesítője, Brlltat Savarin, * nouun»n-derta tudóm, mustár nélkül egy pillanatig sem lehet el a jó gazdasz-szony — tanácsolja * hhes szegedi szakácskönyv. Miért ? Mert a mustár nenc ak a hm- ee ko bási félék, pecsenyék, sültek és bideg fauaok nélkülözhetetlen járuléka, izt-adója éa kötiresc, hanem ttaláiák éa máriások készítésénél is pólóihatat an. Meoy-nyltei más az ftrl mutá.ral! A faszerek királynője a mustár; zamatos, kellemes és pikáns. Egyetlen háztartás sem néikü öibeit » mustárt, minden teriléskor ott krll lennie az asztalon a muitárnak! A világ minden mustárjával versenyez a tökéletes és legjobb — magyar gyátl nány — Mocznik-muatár. Minden üzletben ktpi»\'ó. Hasznaijn és kérje mindenütt a Mocznlk-mustárt
Tizedik Karácsony
Irta: Tormay Cecil* Tizedszer hozunk karácsonyfát elrablott erdőkből. A vándorló fOknak indulót suhognak a fenyvesek,, bl torló gazdáik pedig tiz év torát ülik Rablóit kupákból, rablott asztalon Isszák az áldomást s a köszöntökben feihólyogztk és pompázva puk kan a csecsemők neve: Csehoszlo venszko Romániamar e. Burgenland, S. H. S... Az emelt kupákban szégyenben és lázadásban forrni kezd a magyar szőlőtőkék bora. Szülők, keresztszülők öblösre feszítik a mellüket. Hajrá, igyunk! — és miközben világbódito hangon zengik nagy ságuk hamis himnuszát, asztaluk alatt vérzik a magyar főid, szájuk alatt vérzik a kupák szája, mámoruk gőzében elvérzik az Igazság
Jogaik, statisztikájuk történeti adataik... hazugság még a nevük Is
Nagy-Románia nem nagy, mert a lelke nem nőtt meg, hogy betöltse tágas, uj határalt. Nem nagy. mert a keze között rövid évek alatt kicsi lett minden, amit sok száz évek ma gyár keze dicsőségben nagynak al kotott És Csehószlovenszko csak két összetett szó, két össze nem férő nép felett. A három betű birodalmában, odalenn S. H. S. országban a két S. között már vérzőn jajdul a H. és sebzetten rázza öklét a horvát nép, míg Ausztria Burgenlandja, nem várak földje — nem váröve a németségnek, de fesztiővjs, amely belevág nagy, régi sors közösségekbe és mégis ők ünnepelnek és körös körül egyre hungosabban csörrenek u kocclnto kupák hogy a nagyvilágon meg ne hallja s^nki sem a ma gyar csuklóban csörreni bilincseket.
De mi halljuk! A szivünkkel hall jak, a vérünkkel halljuk, összesző ruló öklünkkel halljuk, amit ma még mozdulatlan kínban kell hallanunk S mialatt az Ö tízéves fennállásuk
emberkék látszanak a havai földön, sorompók, rosszakaratok, fenyegetések, kis árkok, kis Hlotomfák — Ideiglenes ákumbdkumok, elmúló fit kaniások a végtelenbe. De M a csli lagjárások és ködtengerek közöti, szárnyas seregek szállnak a hóhul lásban a népek és országok felett.
Glória in excelsis Deo et In terra pax homlnlbus bonae volantatls békesség a jóakaratú emberek
ZALAI KÖZLÖNY_
■1 ■ I ! \' ■\' \' 1
I a nagyvilágban ? Az ének elhalkul,
olyan tájak felett, száll el, melyeken
rossz szándékkal, rossz akaratban illk maii tízéves rablások torát A* tan tovább repélnek a fehér seregek odafenn, kötelednek JklénM,. a mi csonka országunk felett széUnak eü és egyre hangosabb és fenségesebb lesz karácsonyi énekük :
Dksőség a magasságban istennek, békesség a földön a jóakarata em kereknek.
, (l\'orut^-r 25.
NAPI HÍREK
NJtriBCM0
nek... Hol vannak ók? Hol, merre
Szeretője ölte meg az áldott állapotban levő leányt és a hnllát a vonat elé dobta
Huszonhárom kéMxupási ejtett rajta és háromszor fejszével fejbe vágta - A tette** elfogták ?
Nagykanizsa, december 23 moaáa erdeaesen rekonstruálta
Beszámoltunk már arról m vadállati kcgycilciueggei elkövetett g,u-koanagfól, melynek egy fiatal leány esett áldozatul, akinek bulláját * Balatonszentgyörgy és Somogyazob között közlekedő vonat elé vetetté*.
A nyomozáa nagy apparátussal Indult meg, de néhány napon át nem aikerfllt tisztázni, bogy ki az áldozat tuta|donképen. A mull hé\' uiolaó napjuu megejtett torvéi»8<é»i boncolás szenzációs dolgokat hoioti napvilágia
Megállapították, hogy a Irány, mikor gyilkosa kegyetlenül m-g<yll-koit-, áldott állapoibdn volt.
Kinyomoztak a szeraélyaaonossá-gát is, azonban nevét a nyomozásra való tekintettel, nem lehel közö m. Annyit Ithel írni róla, hogy 23 éves. maicalii cselédleáoy, Mktnea íp:n megöletne napján volt 23. azületesl évfordulójs.
A szerenczéilen leányon a bcnco láa 23 késazuraat állapított meg, melyek kőzd: kettő az áldozat szívé; döfte ái. Fején három tnialma* seb tátongott, melyből kewegteicnül
... . , meaáihpltbaió volt, hogy fctszecia-dárldói dtnkoitoznak a tébolyodolt i ptltöl n,oaok.
halárokon, mi elrablott erdőink tize A CM:n(jörié< altat a gyilkosság dlk karácsonyfája tövén tlzeves cson i vatóniiaQ ajinhelyén folytalou nyo kaságunkra gondolunk
A lelkiismeretünkbe nézünk: a sor sunkba nézünk.
Végrehajtottuk e amit az elmúlt . tiz év jövendő ezer év nevében tő , lünk követelt ? Eloltottuk-e a rossz : tüzeket, élesztettük e a /ókat ? Med- \' rükbe tereltük-e az áradásokat, le- : csapoltuk e a mocsarakat ? Terrnőbbé \' tettük e a megmaradt földet, a meg
cideaesen xyilkosságot.
A leányt gyilkosa először fejbe-sujtotta a fe|saevel. Ezt az ülést aooban tompította a leány haja. majd újból hoczávágott et mikor láita a tettes, bogy erre sem e»t« Asaie, harmadaaor is boaaákiaj.oit. Erre a fejsze talál\', de a leány véres H(el tántorogva meoekOlm próbál\'. Sikerüli la, mini azt » vérnyo mc* mu alják, vagy harminc lépést megtennie, de vérengző kedvébirt levő gyilkosa utána ugrott éa több az öv bálbi»zuna késével, majd, amikor a Irány Összeesni ét már balolt volt, vsiósa^gai szitává lyukasztoita a »«erencsé.ten tettét.
Abból a körülményből, kigy i leány áldott állapo<ban volt, a csend őrség uj tampmioi nyeri a nyomozóhoz cs most m»r azt ke esték, hogy eity kveli kötségtXK), abo a leány lakon, ki/el folytatott »am<8á got. Ezt hunar meg ia találták egy fianl loldrwves legény személyében. Ezt a leányt alapo* ;;yanu alapján öiiretbc vették. Termé-zeteaen tagad, de » ciendőrség annyi idnot borü össie eli\'tnr, hogy i^eg kell törlőn és vallani log a réme* tettről, bogv rai kéaztetie szeretője meggyilkolásán*.
Bscam
25, k
Kómal katoliku* : Nagykar. I\'rnteat.: i Nagykar. Izraelita : Teb. hó I2r
Nap kel reggel 7 óra 47. perckor,
| nyugszik délalán 16 óra 14 perckor. •
• Városi Moagjó. .Song\', lagalasas eaotlkua dráma.
Uránia Mozgó. .Kaland a bomba-gyárban* Zoro és Huru kiváló filmje .Laaao brigadéros". Cowboy Krténet.
December 28, szerda
Római katolikus : István I. vl. Prot.: István I. vt. Izraelita : Teb. hó 13. Nap kel reggel / óra 47 perckor,
nyugszik délután 16 óra 14 perckor. •
Sít Láazló cserkészek karácsonyfa linoepe d. u 6 órakor.
Tfl<oltók bajkárslas ötszejóvelele S árakor az őrtanyín
Kath. Legényegylet karácsonyt Ünnepélye S órakor.
Kiakanlz»al Levente Dalkör serleg-arstojs 8órakor a Polgári Olvasókörben.
Vároal és Uránia Mozgó- műsora ugyanaz mint kedden.
tkeoembor 27, osOUrték
oinai k*lullku« : János ap. Prolest. jános. Izraelita: Teb. hft 14.
Nap kel reggel 7 óra 47 perckor, nvu^a/ik \'tólutfn 16 ó»« 15 perckor
Éjjel az Erzsébet-téren megsznrtak egy honvédet
A korcsmai mulatozás atán véres szurkálás — A két szúrást szenvedett katonát a honvédkórházban ápolják
marudl lelkeket ? Adtunk e kenyeret j és könyvet a magyar kezekre ? Pénzzé : változtattuk e a papírt a neműi tarsolyában ? Megkötöttük e u talajt az idegen sorompók tájam ? Befogad tuk-e véreinket, ha üldözötten odaátról hozzánk menekültek ? És lecsap luk e a sorompót, nz idegen fajú beszivárgók előtt ? Óvtuk e a ma gyar bölcsőket ? Öviuk e, szerettük
fondoztuk e nemzetünk ifjúságát ? pltjük e az utakat a nagy jövő felé?
Amazok két kezük tiz ujján számlálják el az éveiket, mitőlünk tiz ev század kéri a szemadást.
Vessük össze a két egyenleget.
Ők nem tudnak élni a roppant zsákmánnyal, mi életet tudunk teremteni a roppant kifosztottság fi-lett. Ók nem tudták bizonyítani, hogy joguk van ahhoz, amit elrabollak, ml bizonyságot tudtunk tenni, hogy jogunk van ahhoz, ami elveszelt Ok ünnepeljenek, dáridózzanak, koccintsanak. mi, emeljük fel a fejünket, de — nem a dicsekvő büszkeség mozdulatával, hanem az Istenbe ve tett hit mozdulatával emeljük fel, megklnoztalásunk tizedik karácsonyának szent ünnepén.
A sötétben köröskörül szuronyos
Nagykanizsa, december ló
Szombaton éjjel 12 ea 1 óra közölt véres verekedés történt az Erzsébet téren. A Rozgonyi u ca eleién levő Mátés féle korcsmáoan inuta-tozoit több katona. Vegyesed, honvédek éa i üzérek. A mulatozó* kö zött volt Péter látván 6 gyalogezredben közkatona it, aki 12 óra után távozott egy tüzér társaaágá-ban. Eddig meg nem lud ti, hovyao, mi törtdnt, caak egyszer az Erzsébet-tér ciend|íbe t^y megszűri ember segitaég-kiáitása süviieit bele.
Ez az ember Péter Niván honvéd volt, akt két súlyos szúrással t<-stén, nagynehezen eltámolygott a Koronáig, ahoi összeeactt. la azonnal telefonlliak a mentőkért, akik a súlyosan sérült rmbert beszá"i nnák «
köikórháibs. Az orvosok az eláA ae-»éty alkalmával megállapították, ho%v Piler István baionettól eredő két n/.uráit kapott. E«yiket balvállára, •náaiktl a hátsó lapocnájábi. Mindkét szurts elég mély volt, de szerencsére nemesebb szerveket nem ért.
A katonát vaaárnapig a városi kóihizban hagyták, majd átszállították a honvédkórházba. Kihallgatása iikilirávai azt adia elő, hogy nem tud|i a nevét anmk a tüzérnek, aiii megszúrta.
Hogy a véres verekedés okozója mi von, azt a katonaság által lefolytatandó szigorú nyomozáa logji aidenteni. Ntrca kitárta, hogy minden különösebb ok níiküi, a azes: ha áaaalatt rántott bijoneilet a in/.v f^a--eb■vitette m»g katnnalá\'tá\'.
Nagykanizsai Közraktárak R.T.
Mindennemű tömegáruk, gabonanemüek betárolása éa azakazerQ kezeléae. Mechanikai árpatiaztité. Qabonaszárité.
Előlegek mérsékelt kamatláb mellett.
— LAPUNK MAI SZÁMÁVAL vidéki előfizetőinknek pos -
1 tára tettük az 1929. évi iróasz-! tali előjegyzési naptárunkat. A ! nagykanizsai előfizetőinknek aj-| évi számunkkal Mzb^mttfük a : naptárahat.
: — Lapunk legközelebbi száma
| pénteken reggel a rendes időben le-
I ientk meg.
— Olvasóinknak, lapunk minden barátjának sok boldog örömet ftiván a szeretet legszebb ünnepére a szerkesztőség és a kiadóhivatal.
— Ünnepi Istentisztelet a plébánia templomban. A plébánia-
:mplombau a ksrácsonyi ünnepi lateniiazteirfk sorrendié a következő: December 24-én, hétlön é|télkor az é|téli ünnepi szentmisét P. Mdtés Hliar plébános fanja nagy papi negOdleitel. 25 én, kedden, Karácsony első ünnepen M 7, 8 és 9 órakor csendes szentmisék, 10 órn»or ün-> epi szentbeszéd, melyet P. Mátés Hllár plébános mond, mejd ünnepi nagymUe. Fél 11 órakor zenés szentmise. D tlu án 6 órakor üanepi szentbeszéd és Istentisztelet. Karácsony második napjáo, Stent István vértanú ünnepin a sorrend ugvanaz. A délelőtti ünnepi p.édlkációt P. király Lőrinc ferenc.aatya mond. December 27-én, csntonöhön Ssent János kpos-oi napján minden aientmise uián liorsieruelés. Karácsony első ünnepén a Barakkokban és azonkívül Pallnban ivlesz ünnepi istentisztelet.
— Istentiszteletek a felső templomban, A fcisCi.ttnplo.no»n Kuá-csuny étiéikor az éjféli ünnepi nagymisét Oazdagh Ferenc püspöki biztos celebrát|a. Karácsony eltő ünnepén 8. fél 9, 9, fél 10 órakor szentmisék, fél II órakor ünnepi szentbeszéd, amit Gazdagh Ferenc püspöki biztos mond, utána a nagymisét Megyesl József csurgói gimnáziumi hManár mondja. Karácsony másodnapján a rendes ünnepi Istentisztelet sorrendje. Szilveszter este 6 órakor évzáró bálaadó istentisztelet.
1928. deCMBPW 23
ZALAI KÖZLÖNY
az igazi sére dfi.
és dr. /T/S5 Déoef zalaegerszegi ktr. ügyészségi elnökölnek, vslamint
József zalaegertzegí törvény-uSd etaöknek ilB, — Metz Jó-ud nagykanizsai kir. ügyésznek. Podotay Jusztin Ur. törvényszéki bírónak, dr. StlU Ernő zalaegerszegi kir. ügyésznek, dr. Sóti János és Patonat Lásib keszthelyi járásbtróknak a birák és ügyészek részére megálla-pétott II. tlzctésf csopott jellegét adományozta.
— Kormányzói kitüntetés. Somogyi József nyugalmazott ságodi körjegyzőnek 45 éven ál teljesíteti érdemdús működésének elismeréséül a IV. osztályú msgyar érdemkeresztet adományozta.
— Szerdán adják át Knortzer Györgynek az arany érdemke resztet Kedve* ünnepély folyik le Karácsony másodnapján, szerda esle fél 8 órakor a tflxol.ólaktanyában. Akkor adja át dr. Sabján Qyuia polgármester Knortzer Oyörgy ny. KU-oJtóHparancsnok, kir. kormány taná-csosn.k 40 évi fáradbatallan tűzoltói szolgálatának legfelsőbb lathitó elismerésé1, az arany érdemkeresztet. A kiiünietes átadás s legnagyobb ünnepi keretek között történik, Nsgy-kanlzsa város társsdalmaiuk teljes részvételével. Az ünnepély uián bankett lest ugyancsak a tűzoltólskta-nyaban
— Kinevezések a pénzügyőr ségnél.A pénzflgvigazgatózág Takács Ferenc éa Beloponsky J<nŐ pénzügyőri szemieszeket főszemlészekké, Forintos István és Erőss Mtrton fő-vigyázókat pedig uzemlészekké kinevezte
Halálozás. PhlUpp Ltpót Lipt-krn 91 éves korában elhunyt. Az elhunytban Pátfl Sándor nagykanl-zssi asztalosmester édesalyjat gyá-
SíO\'jl.
= A legszebb szőnyegek nagy választékbsui, kedvező fizetési feltételek mellett Bartánál.
Az öregcserkészek
fogadalomtétele ée karácaonyta-flnnepélye
Ezidéu a megszokott meleg, családias kereten tul, Jelentőségében fokozottabb ünnepséggel köszöntötte az Oregcserkész csapat a Karácsony beköszöntött Ünnepét. A szombat esli karácsonyfa-ünnep ugyanis egyúttal a csapat 9 uj tagjának loga-dalom-tétele Is volt, ezen az estén tehát a magyar jövő csatárlánca uj erősítést nyert
A fogadalmai a betegsége miatt távol maradni kényszerült Oazdagh Ferenc püspöki biztos, csapat-parancsnok belyett Fiííta József ve,te ki az uj tagoktól, aki Budapestre helyezése folytán az újoncokhoz, öregekhez és vendégekhez intézett beszédében egyúttal uucsut is mondott kinizsai működése rtfvik leg-kedvesebn fészkének, az Oregcser-kesiek otthonának. A csapat arany cserkész-jelvény ^nyújtása mellett búcsúzott lelkis tamogatólitól.
A fogadalom letétel ünnepies aktusa után a színesen, gazdagon dekorált oilhon ragyogó karácsonyfája alatt a beihlehemi este hangulatát ébresztgető raflioros ünnepély következett. Az öregcserkészek msndolin-zenekara és énekkara, mindkettő dr. Dómján Oyula vezetéséfel, szavalatokkal pedig FOnder és Csapó cserkészek járultak hozzá az üunepesti hangulat teljessé tételéhez. Műsor utsn a cserkészek teára látták vendégül a körükben magjeleni társadalmi és cserkészéieti vezetőket.
~ Serlegavatás Klskanlzsán. A Klskaniisai Levente D tlkör, Lenz Qyula kántor szépen fejlődő dalárdája Karácsony másnapfán este 8 órakor avatja fel a nyári dalosvar-senysn nyert értékes emlék-serlegét, (Zalaegerszeg város szloezüal serlege). A serlegavatót dr. Thoiway Zsig-mond, a Zilavármegyd Dslosszövel-ség elnöke tarifa. A műsor többi részét az ünnspló dalárda számai adják. Az ünnepély a Polgári Oivaaó-kőrben lesz.
= Eljegyzések. Vértes Klán| és Kálal Oyula gyógyszerész jegyesek. (Minden külön értesítés bt\'yetl.)
Slozárek Zsóliks és Joó Imre jegyek. _
Az Ev. Nőegylet jelmez-estélye
B tlozó hölgyek, urak, nagy újság 1 Jiiraezestélyen léphetnek a farssngt mulatozások sorába január ötödikén. Nsgy siker, nagy muri lesz — az Ev. Nőegylet rendezi és biztos, hogy estétől reggelig fog tsrtsni. Hiszen olysn lelkes rendezőgárda Ígéri ezt, hogy az már magában — kész siker. Különben is a jelmezbál, az mégis csak i ed vei, ötletes valami. Tudjuk előre, sok szép jelmez fog Versenvre kelni egymással az elsőbbségért És a táncban Is nsgy hangulatra számíthat a tűrelmeilenül váró bálozó Ifjúság. Az Ev. N Jegy lel hsgyomá-nyos bálja minden évben pompás bevezetője szokoti lenni a farsangnak és az újesztendő ránkköszön lése uUn már az 5 tk este olyan rózsás nsngutatot varázsol s Polgári Egylet emeled termeibe, amilyent keveset látott az öreg Egylet terme. A bál — mim minden évben — az idén is jótékony célra megy és a közönség, amciv a megjelenésével a maga jókedvének enged, a legnemesebb célt ls szolgális és s szegényemberek sokaságának enyhíti nélkülözés-teli téli napiéit.
A jelmezbálra nagy előkészületek folynak ugy a rendezőség főhadiszállásán, mint az urkrsaládok otthonaiban és ladiszkréten elárulhatunk annyit, hogy lesz néhány olyan ragyogó jelmez, hogy az embereknek sieme-szála eláll.
Január 5-én, szombaton este a bál fél 9 órakor kezdődik és hogy a muri még kedvesebb legyen, a rendezőség .kötelezővé* lette az álarcot
Hát szú ami szó, nagy muri lesz és ott lesz Inul Nsgykanízsa 1
— A Katolikus Legényegylet karácsonyi estétye. Kar csony másod napUn este 8 órai kezdettel fényes mtlzor keretében ünnepli meg a Katolikus Legényegylet a szeretet ünnepét Műsor: Prologol mond Boda Károly. „Sient Ferenc Ksrá-csony estje" melodráma. Előadja Dómján István, zongorán Endre
I Oyula kíséri. „Uj király- karácsonyi \' Játék. Itta Dómján Oyula. A férfi-ixerepeket az egyeaület ügyesebb tagjai játszák, mlg a női szerepeket egy szép leánykoazoru tölti be. A pásztorjátékra csak annyit jegyzünk meg, hogy klállitásábin Is meglepő lesr. Előadás után tea és tánc.
= Ne törje fejét, vígyen 4 hsvi 5 50 pengős részletre egy Syphon üveget, olcsóbb, hasznosabb karácsonyi ajándékot nem vehet családjának. — Egyedánisitő Szabó Antal sportüzlete.
— A legelegánsabb női- és
seit dicsérik.
— Lapunk Budapesten állandóan kávébárban
— Nőegylet! zsur. A nagykanizsai Izrashia jótékony Nőegylet hs-gyományos, méltán nagy népszerűségnek örvendő ünnepi zsurte Karácsony másodnapján lesz a Kaszinó helyiségeiben. Kitűnő zene, gazdag buffet ás a kínálkozó kellemes szórakozás mint mindenkor, ugy bizonyára ez alkalommal te egyesíteni lógja városunk a jótékonyság Iránt fogékony közönségét és az Itt ünneplő vendégeket.. Kezdete este fél 6 órakor.
— Budapest szépségéről, egyéni bájáról, páratlanul csodás fekvéséről a világot járt külföldiek te a legnagyobb elragadtatással emlékeznek meg. Mi magyarok szeretjük lekicsinyelni saját intézményeinket, de ltMidkán mégiscsak tudatára ébredünk annak, bogy fővárosunk minden tekintetben a világ legszebb városai közé tartozik. Ez a csodiszép vfros most már nemcsak a vidék szórakozni vágyó lakosságát vortrn mind nagyobb tömegekben, bsnem a szélrózsa minden Irányából nagy számmal keresik fel sz idegenek li. Ez a megnagyobbodott Idegenforgalom gyakran abban Is megnyilvánul, bogy a főváros nem képes összes látogatóit megfelelő kényelemben elhelyezni. E cél érdekében nyílt meg legújabban Budapest egyik legszebb, legelőkelőbb penslója, az Andrássy penstó (Budapest VI. Andrássy-ut 21. Telefon L. 900-21.) Elegánsan berendezett, tágas utcai szobák, saját központi fűtés, folyóvíz, gyönyörű télikert, társalgó, Impozáns ebédlő és minden egyéb kényelmi berendezés teszik ezt a családi otthont a legkellemesebb tartózkodási hellyé. A főváros szivében, a legelegánsabb helyen, az Operával szemben, a pályaudvarok, színházak és szórakozó helyek közelében vsn sz Andrássy penstó Kitűnő konyhá|s, figyelmes kiszolgálása, igazi magyaros vendégszeretete és főként mérsékelt árai máris a főváros legkedveltebb tartózkodási helyévé tették ezt sz intézményt. ahol vendégeket rövidebb időre ls szívesen látnak.
— Leányegyleti tea. Az idei szezon legsikerültebb házi lesdél-utánja volt a vasárnap délutáni a Kaszinó kis különtermében, ahol Böhm Margit és Szabados Kató aduk teát az Izraeltts Leányegylet taglal és vendégel részére. A több mint száz meghívott közül senki sem hiányzott és ott volt dr. Wtnkler Ernő főrabbi és neje, valamint Rosenfeld Józsefné, »z Iir. Nőegylet és dr. Rotschild BMáné, a Leányegvlet elnöknője is. A műsort Rosenfeld Betti ügyes, meleg zongorastáma nyitotta meg, Bader János hangulatos, szépen fűzött költeményeiből olvasott |el néhányat, Kovács János nagy hatással Kin József költeményét szavalta. Műsor után este 9 óráig a legkitűnőbb hangulatban maradtak együtt a vendégek, hódolva a tánc gyönyörűségeinek.
=» Bélbetegeknek, k*k emésztési zavarokban, székrekedésben, arany-eres bántalmskban és az azok követ kezméayekép fellépő fejfájás és szédülésben szenvednek. Igazi jótétemény n Hunyadi János természetet keserűvíz naponkénti Használata. 65 év óta kitűnően bavált és ugy klinikailag, mint orvosilag felbecsülhetetlen értékű. A Hunyadi János keserűvíz rendkívül alkalmas noaz-szantartó ivókúrákra is, meri éveken keresztül iható minden káros mellékhatás nélkül. Az emésztőszervek nem szokják meg s így az adagot sem kell fokozni. Mindig egyenlően, megbízhatóan hat.
KöszérdeRU in-tésunényröl
68 éves a Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Nagykanizsa, 1928. december 24.
Egy olyan intézmény, mely 67 évet tud maga mögött felmutatni, bizonyára olyan alapokon nyugszik, ami az általános emberi jó és főleg a kisemberek igazi érdekeit védi. Nagykanizsán erre a tisztes mnltra, mely a legszebb további fejlődésnek vonalait veti előre a Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet büszke, mely most január l-én fennállásnak 68-ik évébe lép és ezzel megnyitotta 68-11:, 4 évre szóló évtársulatát.
Ez a Szövetkezet, mely mindenkor altruista szellemben volt vezetve, s amely mindenkor tagjainak érdekét nézte és azoknak anyagi boldogulását kívánta előmozdítani, a 68-ik évével a legfényesebb bizonyítékát adta életrevalóságának és annak a népszerűségnek, mellyel a kisemberek nagy táborában első helyen áll.
Most amikor január elsejével heti befizetéseken alapuló uj évtársulatot nyit, módol ad arra, hogy a kisemberek, a kisgazdatársadalom szorgalmas, munkás tagjai kedvező feltételek mellett kölcsönökhöz jussanak Ezeket a kölcsönöket 4 év alatt, heti befizetésekkel a megélhetés minden különösebb megterhelése nélkül tudják visszafizetni a tagok.
De más célt is szolgál a Szövetkezet. Manapság állandóan takarékosságra intik az embereket, de nem igen tudnak gyakorlati példát az emberek elé állítani, hogy azt kövessék. A Szövetkezet tagjait tőkegyűjtésre serkenteni, előmozdítja a takarékossági szellemet és lehetővé teszi azt, hogy fillérekből is nagy összegű pengők legyenek, amikből gyümölcsöző tőke adódik.
A Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezetet 1862-ben alapították Nagykanizsán és azóta egész generációkat nevelt egészséges, takarékos szellemre. Tagjai olyan szeretettel beszélnek erről az intézményről, ntinl a gyermek a szerető édesapáról, mert tudják, hogy mennyire a tagok érdekeit szolgálja.
Kölcsönöket ad a Segélyegylet Szövetkezet kezességre, jelzálogra és értékpapírra. A tartozást a tag, 4 év alatt heti befizetésekkel könnyű módon visszafizetheti.
(Ilyen uj könyvecskéket a Szövetkezet helyiségében Csengeri utca 7. dr. Rapoc-féleh ház, már most lehet kapni.) Ugyanitt minden felvilágosítással szolgálnak készséggel a vezetők.
Érdeke minden kisembernek, hogy ennek a Szövetkezetnek tagjai sorába lépjen, mert ezzel a mai viszonyok mellett is csak anyagi jobbulását mozdítja elő.
(-)
KAJLÁI KÖZLÖNY
Itta. decen 25.
Sfitó- és ookrászlparl gépeket,
kózlntéaetKkórháxi-és szanatóriumi konyhagépeket és kellékeket
Araké* elsőrendű minőségben axélllt 1903. ó(a fennálló
Kecskeméti Árpád cég
Budapest, VIL, Rottenblller-ut?e 48.
Telelőn (interurbán) József 366-46. Sürgönyeim: Keméli Budapest.
• \'Jel
Tessék ajánlatot kérni t
— Nagykanizsa teljes cimtára és kalauza készül, amely a legmegbízhatóbb és legtökéletesebb ilynemű munka lesz. Felkéretrek a7. Összes batóságok, közhivatalok, intézmények, egyesületek, társulatok, vállalatok, stb., bogy pontos névjegy zékflket jelleg és rang feltűntetésévé!, minden egyes személy Iskáscimének megjelölésével, az egyesületek stb működésűk dlóhé|b»ni ismertelésével küldték be Benedek Rezső szeikeszló nek, Kinizsi-utca 31. szám alá. Telefon 78. _
Néhány szó a Halász fotómütermeről.
Nagykanizsa, 1928. december 24.
Az idő elmúlik fejünk felől. Gesztenyeszínű hajunk hószínű lesz, a daliás alakból rokkant. Minden megváltozik az eliramló idővel, de a művészileg kidolgozott fényképélethü. Ha már nem lehet visszahozni az elfutott éveket, a gyönyörű fiatalságot — megmarad a fénykép, megörökített fiatalság.
A fénykép az a valami, amivel magunkat tartjuk meg magunknak abból az időkből, amikor még "haj! más világ volt!".
Nagykanizsán Halász Sándor fo-tómütermét (Kazinczy utca II. telefon 356.) a háború alatt rendezte be és már néhány év alatt a folyton fejlődő és újításokkal dolgozó műterem első letl a maga nemében Alig van ma zalai család, amelynek asztalán, vagy albumában nem állna ott fénykép, melynek alján ez áll : .Halász fotómüterem". Több kirakata, elsősorban a Fő utcán meg direkt látványosság számba megy.
Egy fénykép nem akkor nyeri el tulajdonosának elismerését, ha az a kép szép, ha azon a képen valaki sokkal szebbnek van kiretusálva, mint az életben amilyen, hanem akkor, ha az a kép jó és művészi kivitelben azt akarja ábrázolni, aki a fotografáló gép elé állott.
Nagykanizsán Halász Sándor sok évi fővárosi tapasztalat után lépést tartva fotográfia fejlődésével azon volt, hogy ennek a szaknak, valóban művészi értékét tudja megismertetni a közönséggel. Ez sikerült is. Ma a képek, melyeket a Kazinczy utca 11 szám alatti műteremben készítenek akármelyik nagyvárosi fotómüterem képeivel állja a versenyt és bizonyos, hogy akármelyik kiállításon dijat nyernének. A műterem munkáját dicsérik: portrék, melyek közül a plasztikai eljárással előállítottak egykettőre népszerűvé váltak, mert puha, meleg tónusukkal mindig az olajképek hangulatát adják. Aztán esküvői képek, gyermekfelvételek, speciális módszerekkel, esti világítás (kvarcfény) mellett. Csoport, családi és báli képek stb.
Kgy kis séta a műteremben a felvételek birodalmában és mindenki kedvet kap, hogy » gép elé álljon.
( )
Akiiek a gyoara fáj, bélmüködése
megrekedt, étvágya nincs, emésztése elgyengül, nyelve fehérsárga, keze reszket emlékezőképessége csökken, annál naponta egy pohár természetes „Ferenc József" keserűviz rendbeli ózza iu emésztést és jó közérzetet leremt. A forró égöv országéiban észlelt orvosi tapisztalstok dicsérik a Fereic léttel víz hatását különösen véihasnál és olyan gyomorbetegségek esetén, melyek a vállólázzsl együtt lépnek fel. Kapható gyögy-szertárakbin, drogériákban és füszer-űzletekben.
Aczél Ignác szolid alapon vezetett pénzkölcsönző és ingatlanforgalmi irodája
Nagykanizsa, december 24
Több, mint 30 éves Nagykanizsán Aczél Ignác pénzkölcsönző és ingatlanforgalmi irodája, mely ez alatt az idő alatt mindenkor az üzleti szolidság, békeidői értelemben vett polgári keretek közölt olyan népszerűséget ért el a városban és annak falain kivül is, aminővel kevesen dicsekedhetnek.
A cégtulajdonos, inikor irodáját megalapozta, azt tűzte célul maga elé, hogy megbízóit és mindenkit, aki hozzá fordul, ugy elégítsen ki, hogy szívesen emlékezzék rá. Kttöl az üzleti elvtől nem tért el sohasem és ez magyarázza meg, hogy ma, a háború utáni nehéz gazdasági viszonyok mellett is az egész országra kiteijedt ügyköre van. Az emberek nyugodtan és bizalommal keresik fel ezt az irodát, mert fiénz vagy ingatlan ügyben abszolút bizalommal és megbecsüléssel fordulnak Aczél Ignác irodájához.
A cég foglalkozik a jjénzkölcsön-zés minden ágazatával. A legolcsóbban, a leggyorsabban szerez pénzkölcsönt üzletfeleinek kellő biztosíték mellett, a legkulánsabb kezelési költségek felszámításával.
Rendkívül kimerítő ajánlatokkal rendelkezik a cég birtokbérletekről, kis- és nagybirtokok eladásáról, úgyszintén kedvező megbízásokkal rendelkezik, melyek bérleteket keresnek, ingatlant, házal, villát óhajtanak vásárolni.
A legszebb üzleti eredményeket érte el a cég üzletfeleinek a Balaton-parti villák, villatelkek eladásával, vételével, melyre szép dokumentum, hogy az ország távoli részéből is, mint Nyírség, Hajdúság állandó összeköttésben van felekkel.
Külön ki kell emelnünk, hogy azon komoly vevési szándékkal bírók, akik megfelelő biztosítékkal rendelkeznek, teljes bizalommal forduljanak az irodához, mely a szükséges pénzkölcsönt nyomban megszerzi.
Nem kell külön hangsúlyoznunk, hogy a felek Ingatlan és pénzügyei a legszigorúbb diszkréciókai vannak kezelve.
Mindezeknek felsorolása pedig magában foglalja, hogy erről a kiváló üzleti erényekkel biró nagykanizsai cégről beszéljünk, mely a szolidságnak ezen kitaposott utján haladva hamarosan eléri a félszázados fennállásának jubileumát. (—)
— 20 havi részletfizetésre szállítjuk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján is — az egész világon legjobbnak elismeri Singer varró -Pépeinket. Singer varTógép részv-társaság Nagykanizsán. Pft-ut 1.
— Képelt, gobelelnt, kézimunkáit olcsón, gyönyörnrn klvdnuga szerint bekereteii Melczer flvegkeres-kedö, Kazinczy-utci.
"^Valódi angol szöveteket olcsón nem lehet kapni máskor, csak most, ugyanis a világhírű Semler cég (Budapest, Bécsi-utca 7.) kiáru-si ja az ez éven leihalmozódott legkiválóbb minőségű angol szövet-i maradékokat. S hogy ez olcsó szö-! vetmsrsdékok valóban angol gyárt-I mányuak, azt garantálja a Semler cég világhíre s az a bizalom, amelv iranyában általános. Olvasóinknak szívességet igyekszünk tenni szállal, hogy e rendkívül kedvező alkalomra a karácsonyi ünnepek alkalmával figyelmüket felhívjuk.
= Minden kulturember legfontosabb szükiégletea harmonikus, iiléses ét meleg otthon. Valósággal mesteri munkát végez e téren « szombathelyi é* soproni Kopsteln lakásberendezö cég és mübutorgyár, amikor a mai nehéz gazdasági viszonyok közepette — siámova a leromlott kereseti lehetőségekkel és a közönség meggyöngült vasarió erejével — ügyesen összhangba tudta hozni az árakat a msi igényekkel I Zalamegye bármely városába díjmentesen a lakásába szállítja a megvásárolt bútort. Példátlan nagy választékú áruházában minden igény kielégítést talál s a meglepő olcsó árek mellett még előnyös és kedvező fizetési feltételeket i« nyújt.
Nagy kHrácsonyl árleszállítás
özv. Dr. Orosz Hiklésné
kézImunkaBzIetében
D.MC gyöngyfonal (perié) 10 dkgr. 3 30
Szmirna, perzsa pirna 3-— P
H/önyeg 7\'— P-töl , » eanava 80 cm.
széles I m. 5-50 P . , eanava 100 cm
széles I m. 6-40 P
ÓrUsi választék karéoeonyl ajáa-
-riékelkkekbea, filét csipkékben, terltókben, motlvokban.
FUggöny anyagok. — Függönyök, ágy-
terltók, párnák, modern mdvéjzl mon-tirozása a legolcsóbb árakon.
Tasiilók é< aukitaAk (elvétetlek.
Mozgószinházak
Városi Nagymozgó. December 25-én és 26-sn, kedden és szerdán Karácsonyi ünnepekre a szezon egyik legnagytibbsikerű és legszebb filmje „Song" Pöszéreplő: Anna May Wong Előadások 3, 5, 7 és 9 órakor.
aUránla Mozgó. D.cember 25-én ós 26 án, kedden és szerdán „Ka-itnd a bombagyátban", Zoro és Huru kiváló filmje. Lssso brigadéros. Cowboy történet 2 felvonásban Előadások 3, 5, 7 és 9 órakor.
KÖLCSÖNT AD
háza ra és földekre elsóhelyű bekebeleréssei, igen kedvező aamat melleit.
Megtakarított pénzeket
blzlosjn és magas kamtttal gyüuiölc«nieti.
Ezüst koronákat, aranyakat, idegen valutákat és kényszer-kölcsön kötvényeket legjobban
vssárolja
KÁLMÁN LEÓ Nagykanizsa.
MaMnSttkaphatói Tstmotl r 1
,y*Jaz0v*tkezatl KBapottf e»if i«t. i.. ■•rifcr Miki*«-«> «»\'«*\'•
SPORTÉLET
Biztosítva van a Zala-Kanizsa harmadik helye
Budapest, december 24
A szezon utoUo profibainak t mécsesén a Húsos találkozott a Turullal és n meccs hiva olt \'oli eu\'ön\'eni a Zala Kanizsa harmadik helyénél: sornál is. A meccsel a r-ndkivül izgalmas mérkőzés után a Húsos nyerte neg 3:0 (2:0) arányban. Ezzel a Z«l--Kanizsa h >rmadik helye irhát véglegesen biztosítva van ez Cszi szezon útin.
Teljes erővel megindult a Zala-Kanizsa tombola-akciója
Aki tombolajegyet vesz, a Zala-Kaalzjit tartja meg a tavaszra
Nagykanizsa, december 24
Ma még hull a hó. A futball-berkekbeu minden csendes, de k<mar átesünk e<en is és két hónnp múlva már uj a itt leu az idő, mikor vasárnap délutánokon hangos „Tempó Z-la-K«nlz*<i"-tol l«sz zajos a Zrinyi sportpálya.
Hogy ez csakugvan igy legyen és a tavast folyamin proficsapatunkat ismét a küzdőtéren Mssuk, ahhoz szükséges, hogy az <gyesfl:e\'el mos\', amikor arra szüksége van, tá-mogr-situk. És azokban a< tdókoen, mikor minden bevételi foiráaa csu pán e lelkes sport támogatóktól szedeti tagdíjé, Igyekeztünk s«gitő-kezet nyuj oni.
Az egyesület nagyszabású tora-holajátékot rendez, melynek hutása január első felében lesz. A rendkívül értékes nyeremény- tárgyak mellett, a tombolajegy tulajdonosai azt a tu.-lilot is éreibetki, hogy a j-gpyel • Zala-Kanizsa FC fenntartásához járulnak hozza.
Ez pedig minden kanizsai sportbarátnak és a nagyközönségnek érdeke.
Támogassuk tehát az egyesületet tombolajegyek véte\'évell
Matiné a Kaszinóban a sport-támogatás javára
Nagykanizsa, deceartxr 24
Viaárnap, 30-án a Kaszinó eme-eti nagytermében a Zala Kanizsa PC rendezésében nagyszabású irodalmi és művészi matiné lesz. Fellépnek : dr. Mező Ferenc, a szellemi ollmpiász győztese, aki pompáa előadást fog tartani az ókori sportokról, Fischer Böske, sld nemrégiben osztatlan, komoly sikert aratott a hangverseny pódiumon és jogot nyert a „kiváló opetaénekesnő jelzőre" és Urbán Oyula blrlapiróUr-sunk, aki Ady verseket szaval A matinéra nagy előkészületek folynak és as bizonyosan sikerrel sárnl. Dr. Mező Ferencnek különben Nagykanizsán ez lesz eiső nyilvános szereplése a hangverseny teremben és igy érthető érdeklődéssel várják a kitűnő irót.
és Upktaáé
Mtffis kiadó: Zalai Károly
KBB dggjg 25.
ZALAI KÖZLÖNY
IPIÓVTIBETÍSEI
dija 10 asóég I további axó dili • fin. Vaaáx-p 10 uül M fillér, mint további ssó dija í fill. Saaidán te p*n-10 esőig M fillér, minden további ■ • Ml. Clauó ( minden vsata ettbői álló twi két ssőnak uámlt illtet knittMk NXVo u««laiai
t| ,1 —»m--aa--a---ad
■ irwswa alj wivr*
Blaadal, ovál é» k0( képkeretezéseket legoksőbben vállal — Stern Üvegei Erisé--- 6801
bel-tér.
FA-ut II- aaé» udvari Italát, műhely vagy lrodáaas re nagyon alkalmai, külön raktár éa psdláihelyleégek kiadók. Mvabbet aa emeleten. 5991
Taharauté hassnált l\'i tonnáa üzem-képei állapotban olcsón eladó. Bővebb lel-vllágoaltáaul axolgál Havaa sutóssskUalet.
6358
Kaufmann Károly
art éa női divatáru háza
luáital i legolcsóbb fa legnagyobb
fáaekiHalal bekebale»«eie alaoaa li—gliaa a \' legelőnyösebben te laggyoa-■akkaa UyóeUUi jíaaél pí"-
kolceOaMavattlé kaéá|a Nagykaalsaáit.
Ksalncxy-utca X azám. 3163
a ilpadoi
rfülóbeo eladó. — Bóvebbet Sugár-ut 2. I. emelet_6368
Játékáruk
lefunekk vélaaatékhaa Kaufmann Károlynál.
Nagyobb aiőlóblrtokhoz egy Ügyet vla-oallér aaoonal lelvéleUk. — Érdeklődni lehet Magyar-utca 46 6288
5000 valódi Gillette önborotváíó kéaxlet kerül eladásra I Alkalaal aétal I 1 drb ezftatözOtt Olllette kéaxkt 80 fillér. Kap hatű Teutscb ünsstáv drogériájában, Nagy-kaaiaaa (Vároeháaa). 629S
Bajéré takarlléné jó flzetéeael lel
vétetik Klnlzit-u. 0/a. I. em.
6276
FAat 21. alatt, Dr. Knauu uL. két nagy utcai szobából, ető- éi tllrdő-szobából, konyhából ílb. álló, ktlIOu lel-járatu emeled lakát kiadó 6179
Saéntófflld 3 hold, klsbígolsl hegyen leles haszonbérletre hos»zu Időre klsdó. — Bővebbet Sugár ut 2. I. emelet. -6357
■Ai azSwet- éa
aalyamruhákat
tekintettel srra, hogy ezen cikket többet nem tartom, gyári áron alul eladom.
Btera Uuel Xigjkialxu, Mgi 1.
Zrlnyl utca 6. sz. házban 4 ablakos utcai lakéa mellékhelyiségekkel kiadó. 6381
ElSnvomtfa (ezelőtt BUuhorn) Kérnétl BBaalaél, Kolcsey-ulca 15. 5736
Bétaaakéa Ukái azonnal kiadó Csínyi-utcs aa. 6383
Előre balsdot t Idény mlatl az Összes raktáron levő n6l éa nyersnek télikabátokat
gyári áron sdom el
* JÓZSEF, Kaalaoay-a. I.
Stcmi
Cfc,
Keltlnl tudó lakarHéa*
mgery-ut 27/s.
lelvétetlk -6384
JOlAnkaJérata kétsz bás bútorozott Iskás 2-3 ur részére kiadó. Clm a kl-adóbsn. _ 6186
jjgBgjl aaytcmi wtlaM d»taariBi LEHREft ATTILA
Bsdspeat, Baroa»-n. M. T.t.toai J. Mt-St. Alánlja: mflclpőkészltményett és szab. fémnélküll szilárd lúdtalpbetétjeit a
szenvedő lábu közönségnek. Siolld Arakl Clmrs Üssék ü«r»UII
Aranyhegyi nl borok.
iraxirkanl rizhax 1 mer -.76 üli. Antul TÖrOl __ i liter — .56 .01L
1 liter
Sáfrán József XSSXSffiZ
laMaai áss. ntm.
likljNMsaásMeslHá IJMrtM kárto» MlWtok.
Néaak. 6, 5, 4 és 3 izobás mi héaak, több nsjyobb és kisebb jövedelmező kérhéaak, emeletes-, Üzletházak és vendéglők. ■ Írtak Zalában 400, 90, 80, 52, 35 éa 17 hold, Baglér kornyékén 310 te 150 hold megtelelő épületekkel, azoanal átvehetők lililkMoli aaaat-■rlrmiri hegyen 5, 3 éa 1 hold, B-aaláa 3 te 5 hold Létéhaayaaa 10 te 8 hold, felazereléssei, |ó épületekkel, .........
Dl
ksrtissáa, Rákócal-
V*gyeskar*sks4és berendeléssel, mellékhelyiségekkel, Iskásasl Nagykanlitán, leglorgslmaaabb helyen; külön egyszobás Iskás márduirs kiadó, esetleg Üzletház eladó. Ugyanott egy mühelyhelylség azon-nalra kiadó. Clm a kiadóban. 6349
A legszebb ksrácaonyl ajándék egy vslódl rharst) kanari, amely izén, változstos hsnglutsmokkát énekel, cuk Cotvoctér 33. szán alatt kaphatók.
minden mennyiségben s nagy-trallkban kaphatók. 6237
Katonai és egyenruházati
zsinórok és oslllagok, aapkéklegnagy ibbválasttékoar
IADFIAIIKÁIOLTHÁL Tel. 372
Aaatalaataaaaoakat jó flaetéa-aal falvaaa a OápQism, Tatakl-ut
aa. ax. 6356
Egy szoba, konyha éa mellékhelyiségekből álló tiszta, ujlcilésll lakát Január l-re Zrínyi utca 42. az. hlzban klatlé. ----
6388
iu es o noio, ieisxcrcicssc|, jo cjmicica-rel, Jutányos Éiban eladók. — Bővebbet Safcéae Mlkaa tanti- közvetítő, Naev-ranUUa, Rákócal u. tgjsa. 6353
Szörmeáruk
arra nagy vélaaatékhaa Kaufmann Károlynál
Bosch Róbert k.f.t.
budapesti cég vllághirfl gyártmányaiból állandó részleges gyári lerakat.
eredeti „Bosch" árakon
Fényszórók, mágnes, accumulátor, világítási berendezések, gyertya, stb.
Havas Miklós autószaküzlet
Nagykanizsa, Deák-tér 15. Telefon: 63.
>;} SZOLOOLTVANVOk iiHA-n
• CVÖkXPCm iiZOK >
i\'.». I...... .. (.. .1 - • \'
i TELEKI ;
• iZOlOrLLLPLK \'
-rC/\' «■ i-1
II!
Kép\\ lelik: ssu
Mandl Sándor ur Tapolca és Szlovák Endre ur Keszthely.

„TTPOLIT ^ VASPOR

..... \'Jl
(0 ui
(0 hl H ŰC Lál
MERKÚR Vaamfivek Réaxvénfiár-
aaaág Haaykanixaén felszámolása miatt eladásra kerül az egész gyárberendezés u. m.: Esztergapadok, fúrógépek, gyalugépek, marógépek, lemezhajlltógép, famegmun-kálógépek. — (Körfürész, szalagfűrész, egyengető gyalugép, vastagsági gyalugép). — Kovácsmühelyberendezés, fúvók, légkalapács, rugóskalapács, transmlsslók. Teljes öntödei berendezés és különféle kézi szerszámok. Bármely megkeresésre szívesen ad a gyár részletes ajánlatot.
Hallatós zeneestélyek a lepi magyar dalokkal
a közönség nagyszert! szórakoztatására éa mulattatására
a Wollák-féle vendéglőben.
Aki Jól akar mulatni — a Wollák-vendéglöben pompásan _ magát érezni. — Bánréti Lili magyar dalmüvéaznő szórakoztat, a közönséget. — Elsőrendű zene. — Kltflnö ételek éa Rendkívül szolid árak. — Nagyon figyelmes kiszolgálás.
fogja >ztatja Italok.
Autósok! Motorosok! Kerékpárosok!
Ha olcsón akar vásárolni, feltétlen keresse fel
HOLLÓS FERENC
Autó éa Motorkerékpár Felszerel**! Vállalatát
Nagykaniaaán, Erzsébet-tér 4. sz. alatt.
Álképviselet:
General Motor Comp, Chevrolet, Pontiao, Oakland, Buiok
személy- és teherautók.
Képviseli:
Indián, Dot, Zenith motorkerékpárokat, Waffenfabrik — W. K. C.,
francia és német nöi-, férfi- éa versenykerékpárokat,
Goodrich gummit, aa utak királyát.
Kapható a világhírű Boaoh-gyár összes gyártmányai. Állandó raktár autó, motorkerékpár és kerékpár alkatrészekben.
IMI

Salai közlöny
Ittft dectmfav 51
ÓVÁS!
Felhívjuk a t Házlauzonyok figyelmét aira, hogy a „SIOOL" fémtiiztltó-•zernek tóbb utánzala kerül forgalomba.
Kérjük tehát az I. t. Háziasszonyokat, ne hagyják mag\'kat félrevezetni és utaallsák háztartási alkalmazotisikst, hogy kizárólag a zöld mezőn piros korongban levő „SIDOL" feliratú palackot vagy üveget fogadják el, mely márka Európa összes államaiban Ismert. Az eredeti ,,SIDOL" nemcsak a fém, hanem ablak, tllkör és márvány tisztl-tásárs is a legjobban bevált éa a hasz-nálatban a leggazdaságosabb.
Háalssszonyok I Utánzatokat saját érdekükben ne fogadjanak el, mert azok a kezekre és tisztitandó tárgyakra ártalmas snysgokat tartalmaztuk.
OgyaljOnk a „■ I D 0 L" fal-Iratra I
Azok ellen, akik „SIDOL" név alatt más gyártmányú fémtisztitót szolgáltat-—t kl. bíróilag Járunk el.
„SIDOL" Tejtermékek fiyira
Budapest VII.
room IÜLIA Í8 TÁB8A B. T.
Budapest, IV., Ferenciek-tere 4. I. cm. n*4 őszről visszamaradt modelljalnk kiárusítása
Jutányos áron megkezdődólt.
Ha súlyt helyez arra, hogy araay, aaflat stb. értéktárgysi, valamint
karácsonyi és njé?l ajándéktárgyai
silány «4a4a által értéküket ne veszítsék, ne bízza mitra ennek elintézését, hanem Juttassa azokat mielőbb közvetlenéi
Qoldberger Kérolyné
szül. Schaprlnger Ilona IparatTSautt véaoOkaaakák kSultéJéfcaa,
Főút 10. Dobroviti-ház (az udvarban)
Igy fala ksttaégat m.gtakarltja
él közismerten a leglzlésesebb művészi munkát kspjs a fővárosi és vidéki
felületes munka helyett. Monogrammok, elmerek, feliratok,
hazai és külföldi művészek legújabb munkái után,
BtandbéiyegzAk s legolcsóbbak, badapeiti kartell árakon.
WT Bjora allaUaAalll TVB

HELYI KÉPVISELŐT
keres \'fj1 elektroaotorgyár
Mtfblthiló )<W UnuUtl műi.ikl d(<t kSkl|4k ajánlslukat .Elektromotorgyár" Jeligére BLOCKNER I. hlrd.10 Irodába, BUDAPEST •Ml IV.. Sammalwtls-v. i.
„FUTOR"
etetés nélkül nem lehet erős, csontoe állatot nevelni 1 — Ciak erős, csontos állat hizlalható eredményesen I
„FUTOR"
növendék állatok nevelésénél nélkülözhetetlen I
„FUTOR"
a legHnomabban Őrlőit mészzótáp, amely az Illatok szervezetébe Igen könnyen felszívódik, aromaiikus anyagtartalmánál fogva
étvágya erjesztö-
leg hat, < a konyhasó etetést Is feleslegeidé teszi. Tegyen egy kísérletet és az eredménnyel meg lesz elégedve. Ara : 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételénél: 60 kg. ára: P 10-30. 1 próbadobol ára : 30 fillér. Kicsinyben és nagyban kaphatók:
OBSZAfi IÓZSEF iniimMfatta
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. 4vzj Teleion: 130.
PORTOS ÉS szokszerO kiszolgálási
Szerszám szükségletét mindenféle Iparágra
mielőtt beszerezné, kérjen árajánlatot saját érdekében.
BUDAPESTI ÁRAK!
Chromniokel aoél, foazforbronz, tSmitft és tisztítóanyagok, osapágyfémak, golyósosap-ágyak. Ersdetl amerikai Carborundum. Csiszoló-korongok minden méretben.
HAVAS MIKLÓS
HAftYKAHIZSA, DEÁX-TÉH 1S. TILEFOIi SS. SZAa
MEGHÍVÓ.
II néhai Hlld István emlékére slspltott Tsmstkezésl Egylet Nagykanlzaa értcsl 1 t.gjait, bogy 1929. évi január hó 6 An
délután 3 órakor a Rozgonyi-uícii Iskola falóit tornatermében tartja
III. évi rendes közgyűlését,
melyre tisztelettel hívja meg tagjait, kéive, bogy azon feltétlen meg|eleaoi szíveskedjenek és alipszibály szerinii jogaikat gyakorolják,
TÁRGYSOROZATi
1. ElriOkl megnyitó.
2. 1928. évi Üikárt jelentés.
3. 1929. éri költségvetés tárgyaláss. <4. Ingatlan vásárlás feletti határozat
5. Lejárt megblzá«ok helyett uj vállalás.
6. Esetleges indítványok.
Tekintettel a tárgysorozat fontosságára, mindenki ott legyen. Nem tagokat la szívesen látunk.
Tisztelettel
a Vezetóaég.
Vagyoni kimutatás
1. Bank betét ... .
2. Forgó töke ... .
3. Felszerelés ... .
4. Készpénz kassza
P 2346 — P 4742 60 P 1 — P 100 75
k.
összes »agyon P 7190 35
Látta: Oyömörey István s.
orazággyülésl képvlielő, dlizelnök.
Kránilz János s. k. elnök vitéz Lángi Jenő s. k. titkár
Á\'.vizgálluk (» rendben találtuk:
Plichta Bélask. Várad! Lajossk. Szilágyi Lajos sk. Kaiamár Mátyássk.
azárnv. számv. v. t h. izámv. ellenőr.
Bencxe Oyula sk.
v. tag.
Simonlcs Péter sk.
v. tag.
Zákonyi Nándor sk. v. tag.
Veszély Miksa sk,
V. tag.
ELISMERI MINDEN AUTÓTULAJDONOS, HOGY A
?tre*tone
pneumatik
ló 4a tartél.
CHAMPION gyertyák, irónyjelzők. FORD alkatrészek, golyós csapágyak.
SSLt. HAVAS MIKLÓS antészakflzlet
Nagykanizsa, Dsék-tér 15.
Tslsffoni 63.
PFAFF rarrógépea áelgozoa Kait karácsonykor vette éássayáa, Minden szilinek ajáaloa Öröm rajta a ■gMi.
BO havi réaalatflaatéara la,
kiaárólag
BRAHDL SÁNDOR ÉS FIA
cégnél kapható
Deák tér 2. a felsötemplomnál.
Államié alljm.ataa hlraaáaoktatáa 111
ALADDIN LÁMPÁK
és az Összes alkatrészek kizárólagos lerakata
MELCZER JAKAB
flvegkereskedése
Nagykanizsa, Kazinczy-utca 1.
__;__m
Tűzifa és szén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épületla, mész, cement áa egyéb építkezési anyag kereskedés*
Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120.
1436. december 36.
ZALAI KÖZLÖNY
11
Hirsth és Szegő
Magykanizaa
újonnan berendezett Uzlethelyiaégei Kazinozy-utoa,
■ nagytözsde mellett.
Nagy választék juta és kókusz szőnyegekben, linóleum és lábtörlők
gyári árakon nagyban és kicsinyben
Legjobb üdítő ital
a közismert
MII 1
Kapható minden fűszer-és csemegekerejkedésben.
Főraktár:
Weisz Mól Nagykanizsa,
Király-utca 21.
bizalom dolga.
Hálók, ebéd lök, urlszobák a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
Kadrnt fizetési faltételek.
Székely Vilmos
butortelepe lagykaalzia, laxlaczy-atca 4. íz.
Elsőrendű saját kárpitosműbclv.
MELCZER JAKAB
Ovagkereakedéaében
választhat a legszebb, a legolcsóbb és Ízléses
karácsonyi ajándékokat
Vételkényszer nélkül
megtekinthető a karácsonyi kiállításom.
Hatóságilag engedélyezett
VÉGELADÁST
tart a 39 év óta fennálló
FRANK VILMOS
cég, mely alkalommal a raktáron levő összes
férfi, fiu és gyermekruha,
valamint
kalap és sapka
a legolcsóbb árban kiárusittatik.
LUO
Az elSŐ európai
automobil, pcfílrL-tsnf melynek ára v&UIVRCIIl eddigi
felülmúlhatatlanul kiváló tulajdonságai p>edig
növekedtek
Modern, tartós, felszerelése tökéletes.
MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL R.-T.
Budapest, IV., Váci-utca 24 szám. Telefon: Automata 870 16 és Automata 870 51. «
Reklám és koaaraa
naptárak
nagy választékban, olcsó árakon kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében iiis NAGYKANIZSÁN.
Éger, nyár, bükk,
dió, kSrls, tölgy, hir« stb. rSnkliliel
állandóan vásárol Fornérgy ár h Keaéayiateraeló R. T.
Budapest, IX., Csont-utca 1.
VADBÜRÖKÉT
nyal, róka, g&rény, mókus,
nyest éa vidrát, Aaytallat, vasat, fémet stb. a legmagasabb oapl árban vásárol
8T1ÉB B. É8 riAI HA8YKÁVIZ8A,
Krzsébel királyné-tói 15. síim.
Férfi és női
KALAPOK
(Hűckel, Oyukils, Halban, Damaak) férfi éa női
SAPKÁK
azallag, tomp, gyászfátyoi
uagy raktára. Átalakításokat vállalunk.
GYENES ÉS VIDA
4wi rtlsó\'emplom mellett.
NASHé. PACKARD
autók 1929. évi typnsal megérkeztek!
66-os, 76-os és 86-os typusok csukott és nyitott karosazériávaL I 76 os és 86-os typusoknál dupla gyújtás, a 86 os kocsinál központi automatikus olajozás. }w
Szánté Vilmos és Társai
Telt fon 3-22. Nagykanlzaa, Deák-tér 2. Telefon 3-2
ELYETT
»»
IOKO HELY
■Adoodohuxran
MÉIMULŰZHCTETLEIVI
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gfixmosé, Mgyttllttló, ruhaUatS villalata
■ uoinbithalyl oni. IparkUMUaoa >•1 ktlQati
itatva
NAOYKANIZSA
Kaxlncxy-u. 8. Hunyedt-u. 19.
Mos, fest, tisztit, pllaaéroz.
Szétfejtett kabátok festése mát 8 pengőtől.
háztartási IthérnemUak legolcsóbban
ata
EGHIVÓ 1
Mafla. ti<7 Sjlall lDdkul aUtiwk alkalmival
BUDAPESTEM
■ laakaUaaaaabk ottboat an|lla a faJMtalak maltalt ■ Kalatf fíliiu
oktaUvai i
vaaav ta»6
GRAND HOTEL
Park Nagyszálloda
Baiayeat. TŰI., Barou-tér 10.
■art
BOo/o assfdsssAssyt kap
■lat aiaa lap alSflaatS|< úlal iaoka-SratakMt, ItKVo aa(aaaié«y« kap
oUmí tttarai ágiakból. (KJtSaA Ual koajka.)
a pei(M atag takarít
aatótaxi UttaSaai, aart cralof átlSkal tj H» alatt a ptlyaaSvairá£
■ álunk otthon árai magéti II
Sla4na4S kkiotfilia, utrxaa
• ajét Srieks
l°a
i Mn^í lotjrUa, hotj okratlaa állunk ™«, - GAaataa .^oK.m.jr.n
jm.((*nd(lti a)lt
i m
varrógép
MtNOSÍGBKN
RtG BIVALTJÓ
Ke. t/yexö fij e/ejife//er/r/eÁ
StNGCRVARRÓGÉP né sz v é NVTÁRSAaáa
FIÓKÜZLETE: NAGYKANIZSA, FŐ-UT I
150 ZALAI KÖZLÖNY
1928. december 25.
Minden
berendezést
550 pengőtől 2400 pengőig la és ízléses kivitelben
díjmentesen
saját felelősségünkre
lakásába!
szállítjuk.
3-tól 18 hónapig terjedő fi«eté»i feltételeket nyujtunk 1
Ön feltétlenül jelentékeny 800 pengőtől 4000 pengőig énrf takarit sok
Ára ki vitel szerint
minden stylus és fanemben
kellemetlenségtől kiméli meg magát.
Cégünk öt évtizedes múltja garantálja a legteljesebb megelégedését.
Keressen fel bennünket személyesen!
Ebédlők kispolgári lakások részére 400 P-től 1000 Ptig
130 P-től 2400 P-ig szalonok, társalgók és nappali szobák
Tömör keményfa hálók 280 P-től felfelé
SZOMBATHELY,
Kőszegi-utca 5. (udvarban)
és
SOPRON, Várkerület 62
320 pengőtől 550 pengőig minden fanemben, szolid kivitelben
Alapítva s 1887-ben.
Leányszobák, előszoba- és hallbutorok pazar választékban
Nyomatott « DözaW Nyomda é* Lapkiadó Vállalat RéwvényUrgagáfnál Naarkanlzeán. (Feleiö* üiiatvezetö: Zjűai Károly.)
KARÁCSONY
•jrtiM
Karácsony szelleme a családi otthonban
Irta: dr. Rottenbiller Fülöp államtitkár
Most, midőn a karácsony-est megszentelt áhítata mindenkivel fokozott mértékben érezteti a családi tűzhelynek semmi által sem pótolható varázsát, szinte ellenállhatatlanul kívánkoznak a visszaemlékezés szárnyaira azok a szép gondolatok, amelyekkel a coloradoi anyák körének bájos elnöknője, Mrs Hersey Henrikné az .édes otthon" szellemét igyekezett hallgatói előtt körvonalazni.
Évek hosszú sora választ el ugyan azoktól a napoktól, amelyekben az amerikai karitatív mozgalmaknak ezt az egyik legkedvesebb vezéralakját hallhattam, ezen nagy időn át is mintha ma is hallanám lelkes hittel telitett, lángoló meggyőződéstől remegő hangját, s csak azt
fájlalom, hogy ezeket a hanghullámokat is át nem hozhattam, hanem arra kell szorítkoznom, hogy az általa képviselt néhány világító eszmét ideirjam azokra az ujsághasábokra, amelyek ma Nagykanizsán akarják hirdetni a mindent legyőző, megváltó szeretetet a földön élő jóakaratú embereknek I
Hol nevelödnek ezek a jóakaratú emberek? Blzonvára azoknak a meghitt, csendes, meleg családi köröknek titokzatos bűvkörében, amelyeknek mindent megaranyozó Üdvöskéje, földi őrangyala, a soha eléggé meg nem becsülhető édes anya I
F.zt az .édes anyát" állította oda a mi amerikai barátnőnk is a család tengelyének, midőn reámutatott arraj hogy náluk Amerikában az Igazi anya már régen megtanulta, hogy bár legsajátosabb „légköre" az ő tulajdon otthona, tapasztalatait az egész világból kell összegyűjtenie, hogy ezek révén otthonát a lehetősnek legmagasabb kiinduló pontjává tegye.
De milyen sok áldozattal, mennyi csalódás között teljesiti ezt a gyönyörű hivatását I Amikor az első gyermeke felnőtt, mennyire bízott abban, hogy már mindent megtanult a gyermeknevelés terén. Már a második gyermek-
nél meglepve kellett azonban tapasztalnia, hogy ez utóbbinál semmi sem vált be abból, ami az első gyermeknél jónak bizonyult.
Az élet hullámzásával, ezer változatával kapcsolatban maradó család sorsát irányító édes anya, szeretteinek gondozása terén valóban soha sem mondhatja valamiről, hogy e2t vagy azt „én mindig igy vagy ugy teszem I"
És mégis minden lehet a családra nézve helyes és helytelen és mindnyájan keressük az egyiket és kerüljük a másikat I A családi élet akkor lesz helyesen kiegyensúlyozva, ha e kél véglet között el tud igazodni, amire nézve különösen három tényező jetenléte elengedhetetlen feltétel. Az igazi otthon szelleme csak az „egymáshoz való alkalmazkodás", az „együttműködés" és „ildomosság" hármas erényén fog kivirágozni.
Az „otthon" feltétlenül többet jelent, mint pusztán a házat, szülőket és gyermekeket. (Négy fal egymagában ép ugy nem teremthet „otthont", mint a jólét békességet.) A házasságkötésnél az „uj otthon" alapításakor a férfi és nő egy megszentelt közös élet folytatására egyeznek meg egymással I Nem egyik egyezik meg a másikkal, hanem kelten állapodnak meg egy uj közös életprogramban I
Ezt a megállapodást lehetetlenné tenné, ha minden férfinak és nőnek a szivében szunnyadó életprogramja olyan megalkuvást nem tűrő rideg formában volna megrögzítve, hogy ezen eszményi képből egyikük sem engedne. A házasságra lépő mindegvik félnek engednie kell valamit a maga sajátosságaiból, hogy ezen a réven a másik fél hasonló engedményeit meghálálja. Csakis az ilyen kölcsönös áldozatokon felépülő jövő program fog az életben beválni, különben kiszámíthatatlan sorozata Jöhetne a lelki katasztrófáknak.
Csak ilyen módon találhat megnyugvást az az anya is, aki látja, hogy a leánya, akit
eddig a nap minden órájában gondosan őrizett, elindul magaválasztotta férjével uj, ösmeretlen tapasztalatok felé, megoldja a maga problémáit
és elszenvedi a maga kálváriáját I A leány egész boldogsága annak a férfinak a jellemétol függ, akit élettársul választott. Ne a jólétben, vagy
pozícióban keresse az anya ilyenkor a boldogság zálogát, de a férj ideális gondolkozásában I Ha az anya felismeri, hogy a boldogság alapja nem lehet az anyagiakban, hanem csak az eszményben és ha látja, hogy a két fiatalnak az eszményre nézve ugyan az a felfogása: ugy lelke nem fog tovább aggódni I Ezért lesz
lei.............
a íegfenségesebb ajándék a fiatalokra nézve az otthon szellemének megértése I Az anyaság vé
leges célja az, hogy megismétlődjön és nemzedék a másiktól részben átörökli a szerzett tapasztalatokat. Ezen átöröklés legfontosabb ütköző pontja, hogy minden gyermek szivében kivirágozzék az otthon eszménye iránti odaadó szeretete.
Lehetetlen, hogy a család egy tagjának jó legyen olyasvalami, ami nem jó a családtagok mindegyikének.
Ha John gondtalanul a kályha elé, a földre szórja a szivar hamuját, amikor a hamutartó elérhető távolságban van: ilyenkor nemcsak Mary szorgos háziassága ellen vétett, de megsérti az otthon szellemét és becsempészi helyette a klubét vagy korcsmáét.
Mert ha ők ketten tényleg megegyeztek egy harmónikus jövő együttélésére nézve, mindenben, akkor vagy Johnnak kell Mary segítségére lennie abban, hogy az otthont tisztán tartsa, vagy Marynak kell elfogadnia Johnnak azt a tévhitét, hogy a föld a hamu leszórására a legalkalmasabb hely.
Szabadság az egyik félnek ott, ahol ez a másiknak lekötöttséget jelent, nem felelhet meg az otthon szellemének.
Közös életnek, közös szabályokon kell
Mozaik a kanizsai múltból
Irta: BARBARITS LAJOS
Ugy kiszül Nagykanizsa monográfiája, mint a Luca szike. Ha meggondoljuk azonban, liogy kit esztendővel ezelőtt még csak a tervezgetisnil tartottunk, akkor nem fog olyan lassúnak tűnni a munka, amely egy gazdag, de teljessiggel feldolgozatlan multu város évszázadait öleli magába. A tllrelmet-lensig azonban, amivel munkámat imitt-amott várják, előlegeiétt jutalma a hosszú, fáradságos kutatásoknak, melyek közben — rendezett leviltár is források úgyszólván teljes hiányában — sokszor fogott volna el a csüggedés is sokszor letettem volna a tollat, ha nem öntött volna belim uj erőt épen az a tudat, hogy a város közönsége várakozással tekint Nagykanizsa először megírt törtinete eli. Hogy ezt a nekem olyany-nyira Jóleső türelmetlenséget a hátratévő egy kit hónapra csillapítsam, esetleg fokozzam, — itt adok nihány ötletszerűen kikapott, egészen apró riszletet. amit a kocsi-derékra való kizirat-tűmegből találomra válogattam.
*
... A honfoglaláskor Zsolt vezér kormányzósága lett Alsó-Pannónia, Cenescha várában pedig Előd vezér unokája, Csák telepedett meg. A magyarok Nagy-Kcnézség-ntV. (kenéz =-. törzsfőnök) nevezték és megerősítették a sok gazda-cserében leromlott várat és megtöltötték azt messze országokban történt portyázásaik kincses eredményeivel. Zsolt, majd Zuárd vtié-
rek kapták később Árpádtól Nagy-Kenézség várát, melynek nevét az Osl-családnak (a 108 magyar törzs egyike) egy Duló nevü tagja változtatta Nagy-Cunissa-ra, 975-ben, amikor mint a vár parancsnoka, a keresztény vallásra
tért alattvalóinak nagy számával egyetemben. »
. . . 1579 telén sanyarú idők köszöntöttek a kanizsaiakra. A vár körül egyre gyülekezett a török, mig a várban éhség és fagy pusztította a vitézeket ... A következő év szent Benedek napján egy villáni-gyujtotta ház pernyéjét a szél a lőpor-toronyba sodorta és azt felrobbantotta. A robbanás erejétől a környező összes házak összedőltek. Bornemissza al-parancsnok szépséges Anna leánya épen ezen a napon tartotta menyegzőjét a kanizsai várban vitéz Batthyány István hadnaggyal. A lakzira a király is hivatalos volt, de csak jókívánságait küldte maga helyett a veszedelmes környezetben tartott nászhoz ... A romok alól az egész násznépet, Bornemissza egész családját, az ifjú párt is holtan ásták ki, 45 halott vitézzel együtt . . .
A hűbéres időkből:
... Az uraság el sem olvasta talán a magisztrátusnak hozza intézett könyörgő leveleit, vagy talán a kiskirályságukat féltő tiszttartók előrelátása nem is engedte az alázatos instan-
ciákat a földesúr kezébe kerülni. Mert különben lehetetlen, hogy meg ne lágyult volna a szive, mikor a legkeservesebb sinylödés napjaiban is „. . . szivünk nagy fájdalmival . . . kezeit s Lábait csókuiván" újesztendei jókívánságok özönét zúdítja a városi magisztrátus a méltóságos gróf elé a hozzá intézett levélben, el nem mulasztva .lábaihoz borulván" kérni uj szerződést.
A kanizsai deputátusokat az uralkodó valóban kitüntető szivélyességgel fogadta, megígérte, hogy Nagykanizsa ügyét az országgyűlés elé viszi. A király nem szignálta ugyan Nagykanizsa kérvényét, de „Ágens Ur (a város bécsi ügyvédje) észre vette, hogy Eö FOlsége aztat
körmével meg jegyezte.\'
*
... a nemesi insurrectio költségeire a numerusbéli szenátorok (esküdtek) utján ezer és néhányszáz forintot ajánlottak fel Kanizsa lakosai, a város pedig verbunk utján 10 lovaskatonát ajánlott fel. kiknek 4250 forint költségeit ejpr 2000 forintos kölcsönből és a lakosságra kivetett összegekből fedezték. A kivetési lajstromból az igen szegényeket és a zsidókat kihagyták. Utóbbiakat azzal az indokolással, hogy „az egész zsidóság magát kihúzta" egyéb közterhek viselése alól is, most
14
ZALAI KÖZLÖNY
1928. december 25.
alakulnia és az otthonban senki sem élhet egyedül Önmagának. Nem lehet addig tökéletes otthon, amig annak minden tagja egyenlő odaadással nem szeieti és szolgálja az otthon ideálját.
Az otthon jó szellemének második alapja az együttműködés! Az az igyekezel vagy áldozat, amelyet a család minden tagja hoz az utthon szelleme szolgálatában. Minden gyermeket, akire nem bíznak bizonyos határozott ko-telességteljesitést az Otthonban, megfosztanak egyik legszebb öröklött jogától. Semmi más nem fejleszti benne annyira azt a tudatot, hogy ó a család kiegészítő része!
A mult generáció ideálja a feltétlen engedelmesség volt a szülőkkel szemben. Ez annak idején a családi élet zavartalanságát teljesen biztosíthatta is azon elvnél fogva, hogy autoritásnak ott kell lennie, ahol a felelősség van, tehát a szülőknél.
A változott viszonyok, az élet ujabb szövevényes volta azonban annyit változtatott a helyzeten, hogy be kellett látnunk azt, hogy minél több szabadságot hagyunk a gyermeknek, hogy a saját dolgaiban határozzon, annál jobban fog benne kifejlődni az akaraterő és határozó képesség. Ezekre pedig nagy szüksége lesz, ha életbevágó kérdésekben önmagának kell döntenie.
Ezért ugy kell igyekeznünk az otthon eszményét a gyermekek szeme előtt megvalósítani, hogy ők maguk óhajtsanak segítőtársaink lenni I
Az otthon igazi szellemének harmadik feltétele az ildomosság. A család igazi jellegét az határozza meg, hogy annak keretében milyen mértékben tartják be az egyes családtagok az udvariasság szabályait.
Hány kifelé tiszteletreméltónak látszó otthon van, amelynek sáncai közül künn-reked a szivélyesség és az öröm I
A kedves modorú családtag többel Járul az olthon kellemességéhez, mint az a különben rogyásig fáradozó családi tényező, aki felhívja mindenki figyelmét az áldozatokra, .amelyeket hozott és aki martyr arccal járkál, vagy rideg és kellemetlen. Semmi sem annyira ellensége a családi egység szellemének — ami pedig a családi élet alapja — mint az ildomosság hiánya. Milyen mélyen sérti az olthon ideálját, ha feljogosítva érezzük magunkat arra, hogy azokkal legyünk legkevésbbé udvariasak, akiket a legjobban szeretünk I
Mondjunk le inkább akárhány szokásunkról, érdeklődésünkről vagy kisebb örömünkről, semhogy olyan árat fizessünk ezekért, amely az előzékenységet szülő és gyermek, férj és feleség között sértené!
Mindig szemünk előtt kell tartanunk, hogy sohasem lehet elégséges az, hogy egész szívvel szeretünk, de jól és okosan kell ezt a szeretetet gyakorolnunk.
Amikor ezeket és ehhez hasonló más gyönyörű gondolatait, a coloradói anyák körének apostoli lelkű elnöknője, az éjjel 9 és 12 óra között tartott kongresszusi ülésen elmondotta, olyan forró, elfojthatatlan vágyat váltott ki velük idegenbe került lelkemben, hogy könnyeim fátyolán át pillanatnyilag a napvilággal vetekedő fénnyel kivilágított terem is elsötétült
S akkor, mintha Arany János „Karácson éjszakán" cimü gyönyörű kis költeményének bekezdő sorai valósultak volna meg:
.l.elkem pmztaiigos éjjelén kereszltll, Kétes kodvllággal egy sugárks rezdül.*
Ez a sugárka ezúttal az a boldog tudat volt, hogy a nyugatnak annyira agyonreklámozott kultúrájával szemben nálunk, idehaza Magyarországon mennyivel előbb és bizony merem mondani, sokkalta szebben adta meg költői formábaa az édes otthonnak gyönyörű képét ugyancsak Arany János a .Családi kör" cimü fenséges versében.
Ez a boldog tudat szolgálhat igazolásául
Inunár nyolc esztendeje, hogy megalapítottam a Balatoni Társaságot és annak országos elnöke vagyok. Nyolc esztendeje, hogy minden erőmet, képességeimet a Balatonért való dolgozásra fordítom.
A Balatoni Társaság irodalmi, művészeti és tudományos egyesület, hivatása a Balatonkultusz fejlesztését szolgálni az irodalom, művészet és tudomány eszközeivel. E mellett azonban alapszabályszerüleg rendeltetése, hogy a fürdőügyi érdekek védelmével is foglalkozzék.
Röviden egybefoglalva egy kis beszámolót kívánok nyújtani a zalaiak részére tevékenységünkről s annak eredményeiről.
Az én gyönyörűséges balatoni elgondolásomban
Keszthelyt magyar Welmarnak álmodtam.
A közvetlen Balaton-mellék ezen egyetlen tulajdonképeni fürdővárosát múltjánál, intelligens lakosságánál és régi, patinás iskoláinál fogva is megilleti, hogy a Balaton-vidék kulturális központja legyen.
Ide kívántam én annak idején a Pozsonyból Pécsre került egyetemet is és a kultuszminisztérium valamelyik irattárában ad acta téve bizonyára fellelhető még a mi e tárgyban beadott, széften indokolt memorandumunk.!
A Balatoni Társaság kezdeményezésére és közbenjárására adományozta fenkölt lelkű fővédnökünk, herceg Festetics Tasziló nemes
annak, hogy ezt a pár sort ki merem adni kezemből, mert ha azok mást nem fognak szolgálni, ugy indítói lehetnek annak, hogy kedves olvasóim elő vegyék megint könyvtárukból nemzetünk egyik legnagyobb kincsét: Arany Jánost és élvezzék fokozott mértékben most, a karácsonyi ünnepek áhítatos csendjében, a magyar háziasszonynak azt a kedves képét, amivel a költő a .Családi kör"-ben a szorgoskodó édes anya képét megörökíti.
.Benn s háziasszony elszBrt a tejet. Kérő kis tlának enged Inni egyet; Aztán elvegyül s gyermektirssságbs, Mint cslllsgok közé nyájas hold világs.\'
Abban a biztos reményben és azzal a forró óhajjal, hogy minél több magyar családnak adja meg és tartsa az Isten ezt az édes, drága, szorgos jó anyát, jó magam leteszem a tollat, követvén a .Családi kör" kezdetén .zúgó éji bogár* példáját, akiről Írva vagyon, hogy:
....neki megy s falnak, Nsgyol koppan, szután elhallgat.*
áldozatkészségével 1922 ben versenyistállójának épületanyagát a létesítendő
kultúrpalota
céljaira és a Balatoni Társaság műszaki szakosztályának megbízásából készítette el díjtalanul Györgyi Dénes a jeles építész tanár a keszthelyi kultúrpalota építkezési terveit.
Azóta már tető alatt a hatalmas épület, de még három milliárd korona körüli összeg szükségeltetnék a teljes berendezés költségeire.
Bizony nagyon kívánatos volna, hogy a keszthelyi kultúrpalota mielőbb átadható legyen szent hivatásának. Hiszen itt színház, hangversenyterem, könyvtár és muzeum mind megfelelő elhelyezést nyer majd és végre lesz a balatoni kuliurának méltó, fejedelmi otthona, ahová büszkességgel vezethetjük majd az ide vetődő idegent. (Ez tehát kulturhivatása mellett az idegenforgalom szempontjából is-nagyjelentőségü kérdés.)
Bizalmunk teljes a nagy koncepciójú és szerencsés kezű kultuszminiszterben, hogy megértő gondoskodásával mielőbb lehetővé fogja tenni a Balatonért dolgozók e hó vágyának teljesülését.
Nemsokára esedékes lesz az 1921-ben feltámasztott
Helikoni flnnep
ujabb megrendezése is.
Mi hűséges letéteményesei a helikoni hagyományoknak, féltő szeretettel és fájdalmas aggódással kérdezzük, hogy vájjon gondolnak-e
A Balaton problémái
Irta: Ráró Wlasslcs Tibor, a Balatoni Társaság elnöke
tehát .ne ditsekedhessenek azon, hogy ők is az
ajánláshoz concurráltak."
*
Szőllö-járás idején urasági hajdúk álltak lesben a hegyekbe vezető utak mentén és amelyik polgárnál a pincéből hazatérőben bort találtak, attól elszedték . . .
... A contrabandok Némelh Jánostól, aki gyermek ágyos Feleségének vit 3 Itczét" elvették. .Laczkó Jánostul, hogy a leánya lakodalmára hozot bort," fizetett 1 frt bírságot és elvették 17 ice borát. Németh János „megh iedvén megbetigölt ét meg is holt."
Pongrác Gyurát „ismét megkötözték, áris-tomban vitték, két éjei, kél nap vason szín vedelt" és 1 frt 20 krajcár büntetést fizetett. *
1802-ben 400 sőt 600 forinton felül van csak a jó vásár, sőt 1811-ben volt egy Nagyboldogasszony-vásár, amikor a helypénzekből rekord-jövedelem gyanánt 825 frt-ot könyveltek el a városi pénztár javára.
... A vásári jegyzőkönyvekben gyakran találkozunk ilyen megjegyzésekkel: „Ezen Vásár alkalmatosságával a Dög miatt Barom vásár nem tartatott, melly okbtil illy tsekéty a Jövedelem."
*
1848 utáni idők:
... A múlton okulva különösen a fiatal-
ságot igyekeztek megregulázni, nehogy a márciusi ifjúság szelleme rnégegyszer veszélybe döntse a kétfejű sas büszke ors^áglását. A Nagykanizsán 1844. óta fennállott ,,//;\'« Társulat"-ot 1852-ben feloszlatták . . . Még a ruházkodásban is a politikai félelem diktálta a kiadott rendeleteket, melyek szerint „sok fiatat emberek által viselő fekete kalapokoni pántlikáknak hordozása betiltatik" és „Kerék kalapoknak viselése egyedül a lovászoknak és a kocsisoknak engedtetik meg."
*
1797. „Bébér Pálné, mivel egy meg holtt gyermeknek kezeit, hogy evvel babonaságot tegyen, elvagdalta, tekéntvén öregségét, tsak hat
korbáts csapásokkal büntettetett meg.
*
Az „epemirigy dög nyavalja" gyakran hozta rémületbe a várost. Az 1831. évi járvány közeledtekor a város jóelőre minden utca betegei számára , .beteg-udvarlókat" (ápolókat) fogadott egy forint napidíjjal. A kolera-védelem költségeire kölcsönt szavaztak meg és többen ajánlottak fel a városnak kamatmentes kölcsönöket 1855-ben, a nagy kolera-járvány esztendejében június 15-től szeptember 15-ig 496 kolerás beteg közül 350 meghall ... A kolerában elhaltakat nem a rendes hullaszállító kocsin, hanem egy szamaras kordén hordták ki a temetőbe. Innét maradt máig is a mondás:
„Gergóné szamara visz ki a temetőbe." . . . Csak a koporsósok arattak a vész szörnyű napjaiban, ugy hogy a városnak kellett 3 forintban egy festetlen és 5 forintban egy festett
koporsó árát megállapítania.
*
1791. . . . Kimondották a tisztuiitó-szé-ken, hogy a biró ettől kezdve ,.számadók kötelességét ne viselte." Valamint kimondották azt is, hogy „balvélekedések eltávoztatása miatt" a biró ne hordassa saját termésű takarmányát a városi pajtába, mert akkor senki sem tudja, mikor eteti a magáét, mikor a városét. A másik határozat, amely ezzel összefügg, a mai reprezentációs pótlék körüli vitáknak az őse. 1788-ban ugyanis határozatba ment, hogy a biró részére ,,mivel hozzája gyakortább érdemes és a Város dolgaiban fáradozó Uri Szemé-llyek szállanának", egy évre egy szekér szénát engedélyeztek a városi rétek terméséből. A biró és a strázsamester ettől fogva nyakra-főre hordatták a város szénáját, ugy hogy 1791-ben ezt a .reprezentációs pótlékot" radikálisan megszüntették.

A kontárok ellen ugv védekeztek, hogy bekényszeritették őket a céhbe, ha pedig ez nem sikerüli, akkor a városi hajdúk asszisztá-lása melleit elszedték tőlük a szerszámaikat . . . Megalakultak a külön zsidó céhek . , . 1835-
im december 35.____
ma|d idejében erre az alkalomra az illetékesek, akik annak idején hangosan fogadkoztak é» önkéntesen vállalták ezt a mi irodalmi életünkre oly messze kihatású feladatot?
Balatonfüred
ősi Klsfaludy-szinhdzának ujjáteremtése \'és a Közeli százesztendős évfordulóra való megnyitása Is a mi kezdeményezésünk és tervünk volt. Tanúskodhatnak erről az e tárgyban benyújtott számos beadványaink és ennek szentelt tanácsüléseink jegyzökönyvei. Legutóbb általános kulturház létesítését kérelmeztük a kultuszminisztertől, amelyben még külön kultur-mozgó beiktatását is tervbe vettük.
A mi feladatunk kimerült az eszmék felvetésével és érdemi propagálásával. Szegények vagyunk, tőlünk csak az eszmetelik . . .
Alapszabályszerü hivatásunk még
a Balaton hagyományainak ápolása.
A Balaton körül kiváló érdemeket szerzett irodalmi, művészeti és tudományos kiválóságok emlékezetének művészeti emlékek utján való megörökítése a Balaton mellett. Igyekeztünk tőlünk telhetőleg eleget tenni ebbeli hivatásunknak is
Az elmúlt esztendőben Jánost Ouszlávnak, a jeles kölló és műfordítónak, a Balaton-kultusz egyik úttörőjének állítottunk emléktáblát közadakozásból Veszprémben, egykori várbeli kanonoki lakóházának falára.
Eölvös Károlynak, a Balaton nagyszerű regényírójának 1916-ban készült kitűnő szobor-művét (Zsákodi Cslszér János alkotása) sikerült megvásároltatnom a pesti izraelita hitközség álltai azzal az Ígérettel, hogy — ha más eredeti tervemnek megfelelően a Balaton mellett nem volna lehetséges — Budapesten egy köztéren lesz az felállítva.
Petőftné Szendrei Julla ujmajori szülőházát is emléktáblával jelöltük meg 1923-ban Keszthely várossal és a Petőfi Társasággal karöltve rendezett ünnepély keretében.
Végül akciót inditottam még 1925. évben a Linz a/D melletti köztemetőben eltemetett Bacsányl lános kitűnő költőnk hamvainak haza hozatása és Tapolcán való ünnepélyes eltemetésére. Ez az akció azonban egyelőre csak terv maradt.
És még sok tervet említhetnék, ami mind csak terv maradt . . .
De örvendetes jelenségként mégis regisztrálhatom, hogy hála a Gondviselésnek és nagyra hivatott, kitűnő kultuszminiszterünk céltudatos kultúrpolitikájának,
a balatoni kulturában lendületes fejlődés mutatkozik.
Boldogsággal állapithatom meg, hogy ezt a számbavehető kultur-fejlődést, a ml állandó, lelkes propagativ munkálkodásunk is némiképen elősegítette.
ben a sütőmesterek fordullak panasszal a városi elöljárósághoz, hogy „zsidó asszonyok süteményeket sütkéreznefc s azt utzáról útzára hor-domán áruigattyák." . . . 1839-ben már maximálni kellett a pékek számát ... A pékek
Xnls j.m4s egyéb kézi művészektől . . .
az Elei fó szükségei pótlásával kötelessek" külön elbírálásban részesültek s a városi tanács ennek alapján elrendelte, hogy a városban
7-nél több sütőmester nem lehet.

1778. Van a kanizsai plébánia területén 3128 kathollkus, 17 görög keleti, 208 zsidó, protestáns csak Bagolán van 22 . . . Sirásók nincsenek, hanem a hivek egymást segitik ki a temetések alkalmával.
1816. katholikus van 4700, orotestáns 25,
fa°tí^ keleti 75\' MWÓ 1022\' ((\'anonica Vi8i\'
*
Nagykanizsa utcai világításának története 1821-ben kezdődik, amikor is a piac körül laiió 34 kereskedő engedélyt kapott arra, hogy saját költségükön lámpákkal ellátott két éjjeliőrt fogadjanak . . . Később több állandó lámpát Irtottak fel a boltosok a piactéren ... és egyet a város a városháza előtt. \'
_ZALAI KÖZLÖNY_
Irodalmi kiadványaink, közte a Balatoni Évkönyv (1921.) fíalatoni Kalauz (1925 ), képzőművészeti kiállításaink, kullurünnepélyeink, irodalmi és művészeti, valamint tudományos előadás-sorozataink, felolvasó üléseink szinte állandóan napirenden tartották a Balaton eddig bizony elég keveset emlegetett ügyét.
A nagy balatoni filmmel pedig, mely szintén a mi kezdeményezésünk és égiszünk alatt születelt meg (ezidöszerint már két nagyszabású balatoni filmünk van I), szintén nagyszerű propaganda eszközt nyertünk.
Amint látható, dacára szegénységünknek — mint szellemi testület, mégis kellően tudtunk produkálni.
A Balaton melléken ma már
a magyar közművelődés nagyszabású
\' Intézményei
nyernek elhelyezést és a közeljövőben egyre több értékes oktatási és nevelési intézetünk, ujabb és ujabb kultur-őrhelyünk létesül még a Balaton mellett..
A balatoni népművelés erőteljesebb felkarolása, az egyre szaporodó balatoni Iskolai tanulmányi kirándulások, az időszaki rendszeres cserkész és levente táborozások hatalmas lökést adlak a balatoni kultura lendületes fejlődésének.
A balatoni sport
terén Is egyre nagyobb érdeklődést tapasztalhatunk. A védelmünk mellett évről-évre rendezett Balaton-átuszási bajnoki versenyek kiváló sikere ennek legékesebb bizonyítéka.
Műszaki téren is az utolsó évek alatt igen nagy haladást észlelhetünk.
A balatoni kőrút
fokozatos kiépítése, a Balaton körüli áramszolgáltatás érdemleges javulása, a balatoni kikötők szaporodása, a hajóközlekedés járatainak számbeli emelkedése, a vasúti közlekedés nagyarányú tökéletesítése mind oly észrevehető jelenségek, amelyek a határozott fejlődést mutatják. Talán
egyedül a fürdőügy és a közegészségügy tekintetében van még súlyos elmaradottság
és észlelhető számos jelentős hiány. A legelemibb közegészségügyi előfeltételnek tekinthetjük a vízvezeték és a csatornázást és eléggé sajnálatos, hogy e tekintetben, dacára ismételt erélyes sürgető határozatainknak (úgyszólván már évtizedet meghaladó követelőzéseinknek) még mind e mai napig érdemleges döntő-lépés nem történt.
Biztató előjelként vehetjük azonban
a türdőtörvény
beterjesztésének közelben várható megtörténtét, hiszen a minisztertanácson már át is ment a javaslat. A másik biztató jel, hogy a népjóléti minisztérium a Kisbib előterjesztésére ennek a kérdésnek a helyszínén való beható tanulmányozásával már megbízta egyik kiváló székesfővárosi mérnökünket.
Ez a kérdés oly sürgős és halaszthatatlan, hogy legutóbbi balatonfüredi mérnök-gyülésünk szintén határozatilag közli elsősorban a balatonfüredi vízvezeték és csatornázási hálózat haladéktalan megépítését.
Balatoni fürdópolitikám alapelveként hirdettem mindig, hogy egyelőre a Balatont a magyar közönségnek, elsősorban a magyar középosztálynak vindikálom.
Idegenforgalomról, amíg az elemi
higiéniai követelmények kellő módon kl nem elégíttetnek, jóhiszemű
becsületességgel nem beszélhetünk.
Ebben kitűnő eszközöknek mondottam mindenkor a tisztviselői üdülők, szövetkezeti házak stb. létesítését.
Ezért üdvözöltem örömmel a Balatoni Szövetség balatonfüredi üdülőházának létesítését is, továbbá az egyes társadalmi kategóriák szerinti üdülőtelepeket (Balatonkenesei munkásotthont, balatonjöldvárl postás-üdülőt, a balatonfüredi Kansz-vasutas telepet, a balatonfüredi polgári iskolai tanár-otthont és katonai üdülőt stb.)
Igen természetes, hogy az állami fürdő utján is ezt a célt hatályosan szolgálhatjuk.
Legyen az állam a Balaton legelső haszonbérlőjel
__
Ezért is örömmel fogadtam a legújabb szárnyrakelt hirl is, hogy Körmendy Ékes Lajos, a Kir. Balatoni Intéző Bizottság nagyérdemű elnöke évi jelentésében javaslatot tett a kormánynak Siófok fllrdőtelepnek körülbelül 15 millió pc:igő árban való megvásárlására. Elvileg teljes mértékben helyeslem egy ily állami központi fürdő létesítését.
A magam részéről a Balatoni Társaság legutóbbi évzáró központi tanácsülésén nyilatkoztam részletesen e kérdésben, h£r a nyilatkozást még kissé korainak tartom.
Hiszen eddigelé állami fürdő-vételről komolyan egyáltalán szó sem volt, erre költségvetési fedezet sincs. Mindamellett szükségesnek tartottam egyéni véleményt nyilvánítani és — egy esetleges állami vásárlás esetére — állami főrdő-centrum céljaira Siófok helyeit Ba-latonfü\'edet vagy Balatonföldvárt jelöltem meg alkalmasabbnak. Indokaimat is előadtam. Siófok — bár centrális fekvését nem lehet elvitatni — már évtizedek óta bérlő részvénytársaságok kezében van, folytonosan gazdát cserél, úgyszólván kézről-kézre adatik — a közvetlen üzleti haszonra dolgozó vállalatok pedig az időközi javításokat elmulasztották, a szükségelt befektetéseket alig eszközölték, igy tehát a leromlott szálló épületek teljesen elhanyagolt állapotban vaunak. Itt tehát a vételáron kívül még haladéktalanul ujabb milliós beruházásokra is szükség volna az állam részéről. Ezzel szemben ugy Balatonfüreden, mint Balatonföldváron (amelyet legutóbb gróf Erdődy Sándor 8 milliárdnyi beruházással nagyszerűen restaurál!) főleg jó karban lévő épületek vannak (ha nem is valamennyi mondható annak).
Ezenkívül Siófokon csak a strandfürdőnk képez gyógytényezöt, mig Balatonfüreden a Balatonban való fürdés mellett, a világhírű szénsavas források és a kitűnő éghajlati viszonyok folytán mint klimatikus gyógyhely .is számbaveltetők gyógytényezők gyanánt. Balatonföldváron is a klimatikus gyógyszempont is figyelembe vehető különösen az ott elterülő erdőségek következtében. Végül — és nem utolsó sorban — különösen tekintetbevételt érdemlő körülménynek mondom Balatonfüred megvásárlása melleit, hogy Balatonfüred a Szt. Benedek-rend tulajdonát Képezi, ez az ősi rend pedig —■ eléggé sajnálatosan — anyagi helyzetét tekintve, önhibáján kivül nem áll a legjobban — igy tehát az állami vásárlással az évezredes magyar kultura történetében oly dicsőségesen szereplő és elévülhetetlen érdemeket szerzett jeles tanltórenden Is lényegesen segiteni lehetne. Ismétlem természetesen, hogy amit itt elmondok, ez az én magánvéleményem, amely egyelőre csak beszélgetés tárgyául szolgálhat, ám a Balatoni Társaság tanácsülésének és a hírlapi nyilatkozatokból kivehetöleg a
nagyközönségnek tetszésével is találkozott. »
♦ *
Az elmúlt szezon fájdalmas tanúsága szerint bizony a balatoni fürdők látogatottságának statisztikája leromlott. Ez mintegy látszólag kontrasziként jelentkezik a fejlődéssel szemben, amelyet az eddigiekben bemutattam. Pedig korántsem az. Csak egy természetszerű jelenség ez, amelynek be kellett következnie épen a fürdőügyi hiányok és közegészségügyi elmaradottság miatt. Sajnos
a balatoni fürdőhelyek általában ma Is nagyon drágák
az olasz és osztrák hasonló fürdőhely-árakhoz viszonyítva. Igy tehát igen természetes, hogy a nagy újságreklám, kedvezményes nyaraltatások stb. ily irányú befolyása alapján is a köny-nyebb kiutazás lehetőségét megragadta a közönség, hogy olcsóbban nyaralhasson, még ba az utazási költségek többet is tesznek ki, mint az otthoni nyaralás esetében.
Ezen azonban — amint a fürdőtörvény végrehajtásának kedvező hatása érvényesül és a kellő közegészségügyi berendezkezések meg-
tet emletnek, rövidesen segitve lesz.
*
• •
Végül még csak egy ugyancsak legutóbbi tanácsülésünkön történt határozatunkat kívánom megemlíteni. Ez az ujabban mutatkozó Balaton körüli emlék-állitásokra vonatkozik, amelyeket a Balatoni Szövetség oly mohó lelkesedéssel, dicséretet érdemlő buzgalommal végez. Az elmúlt évben talán
154 ZALAI KÖZLÖNY
1928. december 25.
négy Ily emlékszobor Illetve emlékmű ünnepélyes leleplezése ment végbe rövid Időközökben, a Balaton partján, érdemes, de a középszerűségen bizony leiül nem emelkedő balatoni közéleti férfiak, költők és IQrdőorvosok emlékezetére. Erre nézve indítványom alapján a társaság elnöki tanácsa határozatilag kimondotta, hogy
ezen bár — elismerhetöleg — derék, de különösebb elismerést nem érdemlő balatoni emberek emlékének felállítása — amíg a valóban nagyok (Mészöly. Jókai, Lóczi, Eötvös, Oaray, Szendy stb.) emléke megörökítve nincsen — a jövőben lehetőség szerint mellőzendő volna, mert az jóhiszemű, de tájékozatlan közönség egyenes megtévesztésére szolgálhat. Ily értelemben fel is fogjuk kérni a t. társegyesületet.
A Hotel Imperiál előadása közben Juskievics tábornok beszél Kiss Ferencről
Interjú a kiváló művésszel a Magyar Színház öltöző/ében
Budapest, december hó.
Vasárnap délután van. Érdekes azin: a Magyar Szinház hátsó színpada.
A kulisszák mögött vagyunk. A nézőtéren az emberek feszült tekintete kíséri Biró Lajos: Hotel lmperiáljának izgalmas cselekményét. Itt nesztelen csend. Csak a vasajtókon át ide-zugó szinpadi levegő veri fel az öltöző folyosókat.
Tömegjelenet van most épen a színen.
Szilaj mulatozás akkordjai szállnak ide és visszhangot vernek a falakon.
Kiss Ferencre várok és hogy gyorsabban múljék az idő, odatapasztom fülemet a vaGajló hoz és ugy élvezem Juskievics tábornok dik-c lóját.
„ ... poharamat ismételten a Fredriksen házaspárra ..." „...nyomorult kdkabélüst\'g volna, várjuk meg a hajnalt és kisérjlik ki őket a ..."
Igy jönnek a foszlányok egy tömör, érces bariton hangból. Nem tudok megérteni összefüggő mondatot, mert a kórusban morajló tömeg itt-ott beleszakit az érdekes ntondókába.
Pedig most már tisztán emlékszem rá: Hotel Imperial harmadik felvonásánál a rnula-tási jelenetnél tartanak.
Most a tábornok hangja méltóságosan, mint gólya a földről, felemelkedik és pompásan lehet érteni, szavakat:
„...És felszólítom önöket, ürítsék velem együtt ezt a poharat az elragadó Zinocskára, a nők mintaképére, aki gyönyörű szerénységében olyan példás módon különbözik azoktól a nőktől, akikel joggal nevezek száraz zsarolóknak és szerelmi végrehajtóknak!"...
Milyen zamatos orgánum. Mennyi duzzadó erő, lendület, milyen gyönyörű magyar iz van benne.
(Ez Kiss Ferenc zseniális művészetében is valami páratlan plussz: — ez a magyar beszid. Ahogy ő beszél magyarul ma színpadon — versenyen felül áll.)
Aztán már nem is kell sokat várnom. Előre sietek Kiss Ferenc öltözőjéhez és pár perc múlva kemény lépések dobbanásába cikázik bele a sarkantyúk pengése.
Már itt is van. Összeütöm a bokámat és ugy mondom:
— Tábornok urnák alássan jelentem, meggyűtttm azért az interjúért, amit még a nyáron ígéri.
Elneveti magát:
— Hozta Isten — és kisimulnak a ráncok homlokáról, amit a színről hozott fel.
Na, most mielőtt tovább beszélnénk, hadd Írjam le, hogy néz ki Klss-Jiiskievics Ferenc tábornok — színművész ur.
A csizmája lakk. A fekete nadrágon vörös lampasz és az emlékezetes orosz-zöldből remekül feszülő uniformis. Egész csomó rendjei (a jó Isten tudja, micsodák).
A fején nincs semmi, csak a saját haja avatott kézzel fehérítve itt-ott. Néhány vonás az arcon és bajusz. Kétfelé törő. Kérlelhetetlen erőt kifejező bajusz. (Könnyen hozzá képzelem a kancsukát.)
Helyet foglalunk az öltözőben és elkezdődik a beszélgetés mindenről, ami színpad, vagy ahhoz tartozik, köze van hozzá.
Észre sem veszem és a Juskievics bajusz egyszerre az öltöző asztalkájára kerül. Azt mondja: leveszi, mert most még van ideje elég és ráér akkor is feltenni, ha csengetnek.
Hát beszélgetünk. Sok megszokott kérdés, sok megszokott felelet.
ö maga mondja:
- Én ezt már elmondtam vagy százszor. Látja milyen könnyű lenne, odaadnék néhány
lapot és pompásan kikerekíthetné belőle, ami önnek kell.
— Igen, sablon, egykaptafa ? No jó, — mondom — tessék csak várni. Van itt nekem a ceruzám végében a megszokott kérdések melleit olyan is, amire nem méltóztatik azt mondani
— sablon.
— Hát lessék, felelek, megadom magam I
— Nagyon helyes! Juskievics tábornok szálljon magába és most itt e helyen megfosztva álbajuszától, kardtól, pisztolytól, feleifen az újságíró kérdéseire, ugy ahogy azt legjobb lelkiismerete és szive diktálja. Amit mond, azéil nem állítjuk haditörvényszék elé.
Nevet. (Ez is tanulmány. Olyan piros, egészséges a nevetése, mint mikor cseresznyét ráznak le a fáról, aztán a napsütésben összekocódnak a piros szemek.)
— Ugy-e ne tartsunk sorrendet? Kérdezzünk, ahogy jön ?
— Tessék, hogy pedig jobban menjen a felelet, a szabót leküldi sörért.
— Tehát azt szeretném, ha megmondaná ön, aki a siker horizontján dll, hogy mi is a siker titka ?
Juskievics tábornok sörének habját egy slukkra leszűri Kiss Ferenc és azt mondja:
— A véj.-tlen szerencse I Aki mást mond vigy nagyképű vagy nincsen tisztában a siker fogalmával.
— De a tehetség ? — velem közbe ?
— Na, természetesen ezzel együtt gondolom. Azonban valakinek a tehetségével nyert klasszifikációja nem elég. Ezzel elő lehet mozdítani vagy törtetni lehet felé, de ez csak ötven százalék. A másik ötven százalék a — szerencsel Ez igy van. Madách csal mondom: .A cél elérésével keblünk már liheg, de nem elégül ki."
— Azt kérdezi, ha mégegyszer kezdeném mi lennék? Nem színész. Valami nagy vágy van bennem a tenger iránt. Tengerészkapitány lennék, ha újra kezdhetném. Szeretem a szabadságot, a végtelenséget, ahol nincs határ és ahol mégis egyedül tudok lenni a lelkemmel, magammal, annyit, amennyit én akarok. Ez az ideálom I
— És ezen a pályán, mely felkínálta és adta minden aranyát-ezüsijét, babérját, olajágát, melyik volt legnagyszerűbb élménye?
— Mikor 1925-ben, március \'20-án újra visszamentem a Nemzetibe.
Nagy élmény lehetett. Kiült az arcára a jókedv.
Most sablon jön:
— Legkedvesebb szerepei?
— Cyráno, Petruchio, Süt a nap, Danton. Ezekbe, a lobbin tul is saját lelkemet vittem bele. És most valami elfogadható büszkeséggel mondom és a fajtám dicsőségére említem meg, hogy ezekben a szerepekben — mint mondják
— egész Európában első helyen állok.
— Szóval, ez az a stáció az ember életében, mikor az ember feltekint önmagára, fel tud tekinteni valami különös érzéssel ? I
—- Igen ez I
Megint a mosolya, a nevetése. Mint a tiszapirta füzesből kirebbentett feketerigó szárnya, ugy csattog.
— Most arról szeretném kérdezni és talán ez nem sablon, (felfigyel rám) hogy mint szinész, aki müveket tolmácsol és bizonyos szempontokból több bírálattal lud lenni a jó vagy rossz darab fogalma felöl, mit mond a mai drámairodalomról ?
— Igaza van, nem sablon. Erről nincs tucatszámra eltéve újságom. Két féle megoszlás van ma. Az egyik az érzékiséget — ezek főleg a francia pikáns darabok — hajszolja. A má-
sik a felkiproblémákat, az anyagilag elnyomottak helyzetét tárgyalja, ezek főleg a német színpadok ntüvei. Az érzékiségre vadászó daraboknak érthetően nagy publikuma van, de a németek, például a Külváros, Három garasos opera, Gonosztevő cimü darabokban sokkal jobban kielégítik szellemi igényeiket. Ezekben, ahol a töke küzd a munkával, a lelkileg elnyomottak az érvényesültekkel, a németek valóságos iskolát adnak. Nálunk a közönségnek inkább a francia import kell... Én azonban azt hiszem, hogy ez csak átmeneti állapot és mindkét irányzat vissza fog térni az Ideálisan naturalista színdarab Íráshoz.
— És mini aki sok rendezést látott és annak alanya volt, mondja meg, mit tart erről a kérdésről ?
— A rendezés magyar színpadokon ? Erről szomorúsággal tudok beszélni. Sajnos, nem lehet versenyképes a német rendezőkkel. És ennek egyetlen súlyos oka van: a szegénység. Nálunk egy szinház sem ad annyi pénzt a rendezőjének, amivel a fantáziájával elképzelt darabot valóra tudná váltani. Nincs előlegezett bizalom nálunk a rendezőgárdával szemben. És mert nincs próbálkozás, nem lehet eredmény, A mi rendezésünkből hiányzik a stílus. Darab stílus mindig volt és fesz, de ma a rendezésben nélkülözzük ezt, mert nincsenek rendezőink. Csak a játékstílust viszik tovább a színészek a tökéletesség foka felé. A rendezés a...
Ebben a pillanatban berregett az ügyelő csengője és a szabó jelentette, nogy következik a „művész ur".
Kiss Ferenc bekente masztikszszal a Juskievics bajuszt és felragasztotta. Megnézte magát a tükörben és kezet nyújtott.
— Megbocsát, következem I
— Még annyit szeretnék kérdezni, nogy az elején azt méltóztatott mondani, hogy a „szerencse", hát kérem szépen, legyen szíves Juskievics tábornok mondja meg nekem, mi volt Kiss Ferenc szerencséje, amellett, hogy nagyon tud ?
Az én szerencsém az volt —
— Gyorsan kérem I — nyitott be az ügyelő — mondják a végszót! Lekésik I
Már szaladt le a lépcsőn Juskievics tábornok és kedélyesen visszaintett: .Ezt legközelebb elmondomI"
Mire én leérek az emeletről már újra a Juskievics hangja terül szét a színpadon, de most halálos csöndet tör porrá a dühös orosz tábornok: Annát gyötrl. (III. felv. nagy jelenete.) — Tel Tel Bestiái Miért tetted ezt? Erre tanítottalak, te bestia 1 Ezt tanultad tőlem egy félévig, te rongy I Nem várhattál, te szemét I
Csak ugy üvölt a hangja át a vasajtón, mely a színpadra visz. Iszom a fülemmel és kilépek. Valaki morog és a járdán félreugrik előlem, Valami olyasfélét, hogy .nem tud vigyázni /" Nem hallottam tisztán, mit dünnyögött. Még fülembe csengett: szerencse.
Bizony, szerencse I l.utri...
Urbán Gyula
December 23. és 26-dn kedden és szerdán
karácsonyi ünnepekre a szezon egyik legnagyobb sikerű és legszebb filmje, s
SONG
Főszereplő: Anna May Wong
Előadásuk: 600, 7*°, ö00
I ■ IW> V »»!>■ 1
1436. december 36.
ZALAI KÖZLÖNY
17
Muraköz tíz éves megszállása
1918—1928.
Olyan vagyok, mint a vén cigány, aki öregségére már csak egy régi nótát tud és azt húzogatja, vonogatja kopott hege&ljén. Talán unják ls egyesek, vagy csak félfüllel hallgatják, dc az öreg zenész Önmagának muzsikál és bele-sirja bánatát a vedlett hurokba.
Muraközről irok megint, annak tíz éves évfordulójára, hogy a Zrínyiek ösi földét elrabolták tőlünk. Az SHS birodalom jubiláris ünnepségén kopott hegedűmön siratom Légrád, Csáktornya és Stridóvár elestét. Hidegre vált az Idö és az éles éjszaki szél beférkőzik az ablak hasadékán és odakényszerit a fűtött kályha mellé. Ott ülök öregesen a karosszékben és behunyt szemmel a tavaszra gondolok. A verőfényes, virágfakasztó, meleg májusra, amidőn zsendül az élet és a balzsamos tavaszi levegőben a megújhodásról dalol a madársereg. És arra gondolok, hogy a tél fagya nem a dermesztő halál, hiszen az életet hozó tavasz-szal újra fakad a rügy és madárdaltól lesz hangos a frissen zöldelő erdő. A mi Muraközünk sem veszhetett még el és ha ma még meg Is üli a szerb önkény dermesztő fagya, még újra lesz tavasz, lesz még nyár és magyar trikolort lenget még a tavaszi szellő Légrád, Csáktornya és Stridóvár ormán.
Ott voltam 1918. december 24-én, amidőn egy kis szerb lovascsapat Muraközt elfoglalta. A nép meglepetéssel és ijedelemmel nézte az idegen katonákat. Igen, a nép, amelyet tudta és megkérdezése nélkül felszabadítottak.\' Csak-egypár jugoszláv testvériesüléstöl megizzult agyú túlzó, a megszállás értelmi szerzői várták diadalmas örömmel a megszállókat. Az az egypár ember, aki annak a szomorú emlékű 1918 as év december havában a népgyűléseken azt beszélte a muraközi népnek, hogy a szerb, horvát és szlovén egymást igazin szerető testvérek, akik most közös óhajjal, közös szeretettel egyenülnek és megváltják a muraközi népei az évszázados nehéz magyar rabságból. Tiz éve
annak, hogy ez az egypár rajongó, szerb járom alá hajtolta Muraköz népét, szerb városokká telle Légrád, Csáktornya és Slridóvár ösi magyar végvárait és a Zrínyiek ősi földjét, amelyen évszázadokon ál szerb nem járt soha — Szerbia uralma alá helyezte.
Ha a muraközi nép összesége akarta volna a délszláv egyesülési, ha néma ijedelem helyett hozsannával és örömujjongással fogadta volna a megszállókat, akkor én elhallgattatnám kopott hegedűm siratnál. De már akkor tudtam és ma még jobban tudom, hogy csak egypár embernek politikai kalandor-lénye volt Muraköz elfoglalása, amelyei az alsólendvai, bella-tlnci és muraszombati járások elfoglalása követett.
Szinte hihetetlen, hogy milyen jól el tudtak bújni ezek az emberek a béke boldog napjaiban és rejtekhelyükről mégis olyan szívós aknamunkát végeztek a magyar állameszme ellen, hogy az ország háború utáni aléllságá-ban egy mindenkor magyarhü népet a magyarságtól bár csak átmenetileg is eltántoríthattak. Kik voltak a csáktornyai grófnak, mint Muraköz kegyurának tanácsadói, akik a magyarság legelszántabb ellenségeit neveztették ki egyes muraközi plébániákba? Hol voltak az arra hivatott tényezők, akik évtizedeken át nem látták meg egész teljességében hogy rendszeres izgatás folyik Muraközben a magyar állameszme ellen? Ml volt annak az oka, hogy. 21 évelőit az akkori kormány nem ludla keresztülvinni Zalavármegye kívánalmát, hogy Muraközt a szombathelyi egyházmegyéhez csatolják? Ha ez az elcsatolta akkor megtörténik és a zágrábi püspöki aulától szétküldött pánszláv papok helyett a szombathelyi püspökség hazafias magyar papjai vezették volna a népet, akkor ma nem szerb lovasok patkója koptatná Csáktornya utcáit.
A kályha mellett üldögélve eltűnődöm ezeken a kérdéseken I Ezer éve elmúlt, hogy ma-
yar uralkodott Szent István birodalmában, zer évnek előtte Árpád honfoglaló magyarjai itt;találiák a délvidéki tótokat és a Muravidék sziavon és vend népéi. Tudom, hogy a magyar a létéért harcolt örökösen, török, tatár és a Habsburg rabigája alatt élt. Békés fejlődésre kevés ideje volt. De mégis azon csodálkozom, hogy 1867-től 1916 ig, I. Ferenc József alkotmányos uralkodása alatt nem történt több a m gyarositás érdekében. Ha báró Bánffy Dezső politikája tovább folytatódott volna, ugy a népek önrendelkezési jogának hamis dogmája alapján nem csatolhatták volna el hazánk kétharmad részét.
Tiz éve ülnek a győzők ezer éves hazánkból elharácsolt magyar részekben. Ez alatt a tiz év alatt, tüzzel-vassal, kényszerrel és fenyegetéssel több magyart kebeleztek be a szerbség, románság és tótslg közé, mint ml ezer éves magyar uralom alatt a köztünk élő nemzetiségek közül megmagyarositotlunk. Tiz év óta hatósági kényszerrel iskolázták be magyar ifjainkat szerb, román és tót iskolákba, tiz év óta tilos a megszállt vidékeken a magyar szó és ki vannak onnan tiltva a magyar könyvek és magyar lapok. Tiz éve mult már, hogy Magyarország megmaradt Csonkját ellenséges területnek minősítették, ahová c&ak engedéllyel szabad bejárni és ahonnan bármit kihozni is csak nehézséggel és zaklatással lehet.
Minden inagyarhü ember gyanús és áruló odaát. A szelíd, csendes muraközi népnek titkolnia kell magyar érzését és ideát maradt szölőbirlokának megművelését is csak a legszigorúbb rendőri felügyelet mellett végezheti. Szerb csendőr ül minden faluban és a szegény .felszabadított" nép moccanni sem mer és csak egyhez van joga, hogy minden évben jobban és jobban elkoldusodjék.
Ülök a docemberi télben a kályha mellett és várom a tavaszt. Néha tél közepén is kél langyos sz?llö és a távoli örök tavaszt látó vidékek balzsamos üdvözletét hozza hozzánk. Mintha csak biztatás volna ez, hogy ne csüggedjünk és bizzunk a természetnek tavaszi feltámadásában.
Mint a biztató tavaszi szellő, ugy érkéz-
Nagykanizsán
ALAPÍTÁSI ÉV 1896. Szerződéses viszonyban a Magyar Általános Hitelbankkal.
Elfogad betéteket könyvecskékre és folyószámlára a legelőnyösebb
kamatoztatásra.
Kölcsönöket nyújt jelzálogra, váltóra, vagy egyéb biztosítékra mérsékelt
kamat mellett.
A takarékpénztári- és banküzlet körébe vágó minden más ügyletet is lebonyolít a legelőnyösebb feltételek alkalmazásával
18
Zalai közlöny
1426. december 25.
nek hozzám mostanában a muraközi hirek. A hc vát nép, amelynek vezérét, Radics Istvánt orgyilkos szerb golyó teritette le, fekete zászlók-kal gyászol az SHS állam tízéves fennállásán, amely államot szerintük a három testvér: a szerb, horvát és szlovén nép szerető ölelkezése hozta létre. És a tiz év elötii muraközi szerb bujtogatók rémülve látják, hogy hová vitték a mitsem sejtő jámbor muraközi népet. A szerb, horvát és szlovén testvérisülés agitátorai most visszasírják a magyar uralmat és akadt már olyan is, aki azt izente, hogy kérdezzük meg most a muraközi népet, hogy hová akarna tartozni, mert ma 98%-ban a magyarságra szavazna. Igen, ugy van. A horvát nép a szerb járom alá került és a rabságba magával vitte a muraközi népet.
Van egy jó barátom, akit sorsa Muraközben tartott, de magyar szive ide vonzza. Ha csak teheti, átjön hozzánk magyar szót, magyar cigányt hallgatni és magát egy kicsit a szive szerint kipanaszkodni. Hej I de. sokszor mondta, hogy mennyire várja a muraközi nép a magyarokat és hogy oly sokáig nem jöttek, Radics Istvánban vélte szabaditóját. A belgrádi véres tragédia, a horvát autonom-mozgalom erőszakos letörése, a kifejezett rendöruralom és még jobban az igazságtalan adóztatás és az immár alig elviselhető leszegényedés, a horvát felszabadítók iránti rövid ideig tartó bizakodásukat is szétfoszlatta és most már csak megint abban reménykednek, mint a megszállás első idejében is, hogy nem lehet máskép, jönni fognak mégis a felszabadító magyarok.
Szinte hihetetlen, hogy ezek az egyszerű emberek, akik annyi nehézséggel tudnak csak hozzánk átjönni, milyen jól vannak értesülve mindenről, ami itt történik. Tavaly nyáron, hogy muraközi tárgyú színdarabomat adták Nagykanizsán, a második előadáson már több Muraközből átjött polgár volt. Senki sem értesítette őket tudtommal és az előadásra mégis megjöttek. Serédy hercegprímás fogadtatásánál és az olasz képviselők keresztűlulazásánál, a revíziós gyűléseken tartott Muraközt érintő beszédekről ugyancsak tudomást szereztek, dacára annak, hogy magyar újságot nem olvashatnak.
Igaz, hogy a budapesti rádió leadása révén meghallanak egyetmast. De rádiót csak vagyonosabb, műveltebb ember tart és a köznép, amely sem újságot nem olvas, sem rádiót nem hallgat, mégis megtud mindent idejekorán. Én azt hiszem, hogy azért tudnak meg mindent olyan hamarosan, mert meg akarják tudni és ugy gondolom, hogy ezek a tőlünk jövő hirek remény és bizakodás számukra, mert újra egyesülni akarnak régi hazájukkal.
Nagykanizsa városa pedig, mely Muraköz elrablásával éltető erőtől foszlatott meg, sóvárgó lélekkel várja ezt az egyesülést.
Régi dolog az, hogy nincs nagyobb erő az emberi akaratnál. Julius Caesárl, Napoleont akaratereje telte naggyá. Ha mi magyarok és Muraköz népe egyesülünk ebben az akaratban, van-e olyan hat«lom, mely meggátolhatja az egyesülést ? A népek története sohasem jutott holtpontra és láthatatlan, de folyton működő erők készítik elő a világtörténelmet. Lengyelország száz év alatt támadt fel és én a decemberi télben várom a tavaszi feltámadást.
Várom, hogy miharább jöjjön a rügyfakasztó balzsamos tavaszi szellő, várom a híradást Muraközből, mely azt mondja: Jertek magyar testvérek és szabadítsatok meg a rabságból I Jertek, mert immár készen áll a törökverő Zrinyi Miklós hajdu-népe, hogy a ti segítségetekkel elűzzük a bitorlókat, hogy ujia magyar trikolór lengjen Légrád, Csáktornya és Stridóvár ormán. És ekkor öröm-ének száll majd kopott hegedűmnek foszlott húrjairól.
Dr. Szabó Zsigmond.
F\\z én fejfdm.
Na óllitsotok nékem sírkeresztet. Ha tórodt szivem egyszer elpiheni. Ültessetek egy akáctól síromhoz, Elmondja az, ki fekszik odalent
Pil óflak, telve éneklá madárral, Örök leifámul majd rámhajlonak, Hogy írván marodt sok magyar nótámbál Minden nap egyet eldalolianak.
Szilágyi imra dr.
Nehéz dolog kenyérkereső nőnek lenni...
Egy urlleány „könyvügynök" tapasztalatai — Kik vesznek ós kik nem vásárolnak könyveket ?
1928. Karácsony hete.
Ez az egész történet azért aktuális karácsonyra, mert ez az időpont az, amikor némi reménység van arra, hogy az emberek könyveket vásároljanak. Karácsony előtt dobják piacra munkáikat az irók abban a reményben, hogy ajándékul mégis elfogy egypár darab belőlük.
Van egy barátnőin, szerelmese a magyar irodalomnak, aki állandóan a jónevü irók között él és e miliőben nem hall egyébről, mint panaszokról, hogy nem becsülik a magyar írót semmire, munkája hiába való, ambíciója sikertelen marad.
Egy napon furcsa ötlete támadt. Hirdetést olvasott az egyik fővárosi lapban, mely igy hangzott:
„Jómegjelenésü hölgyeket keresünk, magas jutalékkal magyar könyvek terjesztésére."
Na, most itt a legjobb alkalom személyesen meggyőződni arról, mennyire igazak a panaszok. Nem késett sokat és ott állt csakhamar a többi nők között, kik mind vártak a „jól jövedelmező-\' •állásra. Barátnőmnek szerencséje volt. A könyvterjesztő vállalat érdemes vezetője és irányitója elég „jómegjelenésü-nek" tartotta és hajlandó volt alkalmazni. Feltételek a következők:
1. Kijelölt kerületben gyors munka kívántatik.
2. Minden lakásba be kell kopogtatni és természetesen üzletet kötni.
Részvénytársaság
Intézeti székház Fő-ut 8. szám.
Részvénytőke: P Soo.ooo Tartalékok: P 26o.ooo
\\
Foglalkozik az összes bank- és takarékpénztári
üzletek lebonyolításával.
Külföldi pénznemek és csekkek adás-vétele.
Hitellevelek kiállítása.
1436. december 36.
zalai közlöny
19
3. Villamos költség napjában csak egyszer számithstó fel. Indok: egyik házból a másikba nem kell villamost igénybe venni.
4. Fizetés üzletek szerint cca 2<v0 jutalék. Részletfizetésnél a 2 percentes jutalék a befolyó pénzből lesz kifizetve.
Hát ez jó üzletnek Ígérkezett, szerencse, hogy nem volt komoly dolog és nem várta otthon éhes szájú gyerniekhad a fáradtan hazatérő kenyérkeresőt! De hány és hány van olyan is, aki örülne egy ilyen elhelyezkedési lehetőségnek, ami legalább sok vesződségért filléreket juttat.
Azonnal munkába állt, hisz égette a kíváncsiság és vállalkozásának merészsége izgatta fantáziáját. A számára kijelölt negyed úriemberek lakta vidék volt Igy legalább könnyebben megy — gondolta, mert nem nagyon bizott rábeszélő képességében.
Az első ház, ahova belépett, szép belvárosi ház volt. Liftbe Olt és fel a legmagasabb emeletig.
— Kicsit megdobogott a szivem — mondotta — mikor az első ajtón bekopogtattam. A névjegyen ez állott: Dr. N. N. ügyvéd. Amint beléptem, láttáin, hogy Irodában vagyok. Kis előtér, mögötte kattogó gép mellett csinos leány és párnázott ajtó, ami be volt csukva. A kisasszony végig nézett rajtam, pillantása a kezemben levő kis táskára esett és félvállról szólt:
— Az ügyvéd ur tárgyaláson van. Ml tetszik?
A fölényes hangtól megijedtem.
— Vele akartam beszélni — mondtam szerényen — majd máskor. ..
És boldog voltam, hogy becsukódott
<m
mögöttem az ajtó.
A másik lakásban idős asszonyt találtam.
— Könyveket? — kérdezte csodálkozva. — Most karácsony előtt másra kell a pénz I
— Alig pár pengő. Részletre nem is érezhető, — próbálom rábeszélni, de minden hiába.
— A fiam vesz néha a bankban, eléggé haragszom érte. Csak porfogó, másra nem való.
Jaj Istenem! — szerelnék felkiáltani e műveletlenség hallatára, de eszembe jut, ki vagyok és inkább gyorsan távozom.
Egyik ajtóból éles női hang rikácsol felém.
— Mit akar? Könyveket árul?! Menjen! Nem kell!
Megyek-megyek egyik emeletről a másikra, semmi üzlet.
No, ebből megélek, gondolom és számítom, mennyi is az eddigi „eredmény" két százaléka!?
Egy orvos rendelőjében találom magamat. Érdeklődik a könyvek iránt. Az első komoly érdeklődő. Lázasan kezdeni magyarázni, hogy Zilahy Lajos „Két fogoly" cimü könyve. Bibó Lajostól „Anyám." Herczeg Ferenc jubiláris kiadása diszkötésben. Földes Imre „A leányom" színmű. Pékár Gyula „A bresz-továci szent" stb. stb.
Az orvos hallgatja gyorsan ziháló szavaimat, megtörli szemüvegét és a világ legtermészetesebb hangján igy szól :
— Semmi rendes könyve nincs, kisasszony? Csupa magyar író?
— Tessék? — kérdem szinte megdermedve a csodálkozástól.
— Nem birom a magyar irodalmat — mondja flegmatikusán.
Egy magyar orvos!
Az egyik fakereskedő cég bejáratánál ezt olvastam:
„Kutyákat ne tessék behozni! Ügynököket nem fogadok!"
Volt egy elragadó vásárlóm. 14 éves szép szőke kislány, akit egyedül találtam otthon fehér leányszobájában. Mikor megmondtam, mit aikarok, lesütötte a szemét és félve kérdezte:
— Meg lehetne kapni kérem Erdős Reneétől „A nagy sikolyt"?
— Nem lehet, fiacskám — szóltam el magam. — Azzal várni kell pár évig még magának.
Mit meséljek sokat? — fejezte be a barátnőm. Egy hélig reggeltől-estig másztam az emeleteket és alig adtam el könyvet Ami a legelszomorítóbb, majdnem mindenütt azt a választ kaptam :
— Magyar írót nem olvasok!
Tehát — sajnos — nagyon is igaz,
hogy a magyar iró helyzete borzalmas. Gondol vájjon arra a magyar intelligencia, hogy saját kezével ássa a magyar kultura, a nemzeti büszkeség sirját? Tudja a magyar olvasó közönség, hogy milyen nagy szégyen egy nemzetre nézve, ha nincs értékes irodalma és milyen megalázott az a nép, mely lemarad a kulturáltság versenyén?
Pedig a közöny, mellyel Íróinkkal szemben viseltetnek, máris súlyos veszélyeket rejteget és — borzalmas még elgondolni is — nincs kizárva, hogy gyilkosa lesz saját nemzete szép fejlődésnek indult irodalmának.
M. Ötvös Magda.
Dunántuli Gazdasági Szeszgyárosok Szeszfinomitó Részvénytársasága
dTfa NAGYKANIZSÁN
Szeszfinomitó és szeszdenaturáló, rum-, likőr- és
sósborszeszgyár, központi szeszfőzde és konyakgyár.
-■-
A legolcsóbb bevásárlási
forrás! •-
Ujabbb kitüntetései:
A soproni kiállításon aranyérem. A székesfehérvári kiállításon ezüstérem.
158 zalai közlöny
1928. december 25.
TELEFON: 36, 556.
Érdekközösségben az Első Magyar Részvény-Serfözöde, Dreher, Haggenmacher
kőbányai sörgyárakkal.
Ajánlja közkedveltségnek örvendő kiváló minőségű sörgyártmányait,
u. m.:
Kiviteli Márciusi Király Bak
söröket
Imperátor, világos MUnhgtuégt9mi és Rekord, barna
Király-sör vezet! kanizsai sört igyunk!
1436. december 36.
zalai közlöny
21
Tűzzek a magyar éjben
Megjött a karácsony. Széles e világon ma mindenütt apró gyertyácskák gyulladnak ki a törzséről levágott fenyőágon s boldogabb világok titkaiba világítanak be. Az apró gyertyácskák fénye mosolyt fakaszt a gyermekarcokon, örömet kelt a szülők szivében, boldoggá teszi a hideg tél karjaiban fáradtan pihenő földnek népeit.
Ezek az apró gyertyácskák az emberek szivében Is picike tüzeket gyújtanak. Picike tüzeket, amelyek, ha el nem aludnának, mosolygóbb volna ez a földi élet, örömben gazdagabb a szív, melegebb az egymással való érintkezés, kedvesebb a szó, őszintébb a szeretet.
Ezeket az apró gyertyácskákat, melyekből az arcokon és a szivekben egyaránt picike tüzek támadnnk, a világ Megváltójának lelke gyújtotta fel. Mert a tüz lélek és a lélek tüz. Az első pünkösd ennek a bizonysága, mikor világító és perzselő tüz ragyogásával szállt alá az egekből a lélek. És a gyarló emberből kiégette a hitetlenséget, a félelmei, a gyarlóságokat s hitre, bátorságra, tisztaságra, világhódító nagy akarásokra tüzelte fel a szivét.
ilyen tüzekre van ma nekünk is szükségünk. Nemcsak a trianoni szűkös határok közt, nanem mindenütt, ahol magyar dal csendül, magyar sziv dobog, magyar szó szárnyain száll égbe az imádság. Picike tüzek, melyek a törzséről levágott ágakon is fényt, világosságot, biztatást és erőt sugároznak. Picike tüzek, melyek egymásnak Intenek szeretetet, jóságot. Picike tüzek, melyek fényénél uj jövendők tárulnak löl előttünk.
Azok a parányi gyertyácskák a világ megváltásának szentséges titkára világítottak rá. Az első karácsony sötét éjjelének fénybeborulása öröme lett az egész világnak, mert akkor született a lelkek megtartója. Ezek a magyar szivekben felgyúlt picike tüzek is megtartóról beszélnek. Lobogásuk hangtalan igehirdetés. Fényük boldogabb jövendők mosolygása. Lángolásuk erő és reménység forrása.
Ezeknek a picike tüzeknek, mint az Ur trónja körül álló arkangyaloknak, külön nevük van. A hivőnek ismernie kell ez angyalok nevét
Az első neve: Szeretet. Minden megváltásnak, minden boldogságnak és minden üdvösségnek örök kútforrása. Hadd lobogjon e nagy magyar éjben mindenütt, ahol magyar sziv és magyar lélek éli
Hadd égjen és hadd lobogjon ragyogón, fényesen az a tüz is, melynek neve: magyar öntudat. E láng lobogása hanyatlóban van. — Pedig nemzeti öntudat nélkül nincs nemzeti élet, nemzeli élet nélkül nincs nemzeti lét.
Irta: Raffay Sándor evangelikus püspök
Lobogjon ragyogón az a picike tüz is, melynek a neve: testvéri összetartás. Ki tűrje el és ki szeresse e földön a magyart, ha tulajdon vére sem türi el és szereti? Ki nézze el gyarlóságait és ki bocsássa meg a botlásait, ha egymással is folyton torzsalkodik? Magyar a magyarnak ne a hitvallását bírálgassa ma,
hanem annak örüljön, hogy a hazaszeretet közös hitvallásában társakra találhat. A vallásos hitet s annak értékeit és igazságait majd elbírálja egykor az igazságos Isten, embernek erre nincs ítélkező hatalma, de a hazaszeretet hitének ápolása közös kötelesség, mert e hit diadalából már e földön üdvössége lesz nemzetünknek.
Szent karácsony, örök élet ígéretének felséges ünnepe, virradj ránk fénnyel, boldog ragyogással I Gyújtsd fel a szivünkben a nem-zetfentartó erők örök tüzeit I Hadd lobogjanak a „nagy magyar éjben picike tüzek I"
A csillagok világa
Irta: Kerezty Géza\')
Titokzatos, hűvös és mégis telkfinkben égő világ. Évezredeken keresztül mint az ég zsarátnokai égtek az emberiség gyermekkorának hitében. Ez a hit egy ezüsttel kivert kupola volt, amely mérhetetlen távolságból borult a világ szilárd központja: a föld fölé.
Ilyennek hitte az ember nagyjában a XVI. századig a világ képét. Ekkor egy óriásit és kegyetlent lépett a tudomány s lépésével eltaposta ezt a nyárspolgári világnézetet. Nemhogy a világűr közepén állanánk, — de a világűr egy jelentéktelen porszeme vagyunk, — sőt magának a naprendszernek méreteihez képest is eltörpülünk. Maga az áldott napocska 324 ezerszer nagyobb a földnél;
egy óriási mérlegen tehát 324 000 tőiddel lehetne a napot egyensúlyozni.
Energia készlete kiszámíthatatlanul nagyobb. Körülbelül olyan erővel dolgozik, mini egy gőzgép, amely 217 trillió és 316 milliárd lóerőre jár. Kisugárzott melegének 2 milliárd 138 milliomod része ér a földre. És a föld ebből él, ezen melegili szeretetét, gyűlöletét, hatezer év vergődését, képzelt erejét, amellyel ugy gondolja, hogy a világot már lefogta. Ezt az éltető sugarat 148 millió kilométer távolságból kapjuk.
Próbáljuk megemészteni ezt a távolságot.
Egy gyorsvonat, amely óránklnt 60 km.
sebességgel halad, 216 év alatt érne a napra.
Ha tehát most elindulna, az Urnák 2144-ik esztendejében érne oda; az itt felszálló utasnak déd-ük unokája szállana ki a nap pályaudvarán. Még a hang Is 13 év és 9 hónap alatt érne a napra, — valamivel rövidebb idő alatt,
9 év alatt az ágyúgolyó.
*) A Sioc. MIsailAtáriulat l.eányklubjában tmtott elóadás-soiozat kivonata.
S ha igazzá válna a költök fantáziája s hidat vernénk a napig, amelynek minden bolthajtása akkora volna, mint a föld, — 12.000 földből kellene pillért állítanunk.
Ilyen hosszú pórázra engedte a nap a földet, amely egy óriási kerflléken 29.000 méter másodpercnyi sebességgel rohan a nap körfll. Hol van még egy szerelmes, aki ilyen lázzal kerülgetné éltető napját?
A laikus ész Igen nehezen érti meg ezt a mozgást. A katholikus egyháznak szemére vetették, hogy a csillagászainak eme forradalmi felfedezéseit sokáig kétkedéssel fogadta. Pedig lám, még 1815-ben Is Mercier, a francia Institut tagja is azt írja: .Beszélhetnek nekem akármit a csillagászok, ugy sem hiszem, hogy forgok, mint egy csirke a nyárson."
Még kevésbbé éri el a laikus ész azokat az óriási arányokat, amelyek a naprendszerek millióinak, állócsillagoknak, csillagcsoportoknak, ködfoltoknak körét kitöltik.
A hozzánk legközelebb esd állócsillag
a Centpurus alfája 32 trillió és 200 milliárd kilométernyire van tőlünk. (Egy trillió 18 nullás szám. Feltéve, hogy másod percenkint 8 számot ejtünk ki, 500 millió év múlva érnénk el a trillióig éjjel-nappal szüntelenül számolva. A Cen-taurus alfájába egy gyorsvonat, amely óránkint 60 kml. halad, 60 millió év múlva érne eL Ha a csillag felrobbanna,
a robbahás hangja 3 millió év aaulva érne el hozzánk.
Maga a fénysugár, amely másodpercenkint 300 000 kilométert halad, — 4 év alatt ér el a Centaurus alfájáról hozzánk. És ez a legközelebbi csillag. A sarkcsillagról 9 év alatt ér hozzánk a fény. Az Andromeda csillagcsoport fénye 1,500.000 év alatt ér el hozzánk. Egyik ködfolt fénye 8 millió év alatt ér el hozzánk. És a csil-
Iparfejlesztés Nagykanizsán l840-*ben
IxU: dr. Villányt Henrik*)
Az alkotó munkában fáradhatatlan l.ów Lipót, alighogy az ifjúság bevonult uj iskolai otthonába, már egy másik intézmény megvalósításán fáradozott, amely életrevalóságával hivatva volt az iskolát végzett ifjaknak tisztes kenyeret biztosítani: iparos és kézműves egyesületet alapított.
Alapítására okot és alkalmat az a körülmény szolgáltatott, hogy a haladó művelődés következtében a magyar izraelita hitközségekben a pályaválasztásról tisztultabb nézetek alakultak ki. „Sok helyen", mondta Löw, .felébredt már a vágy, hogy az izraelita ifjúság nemesebb, a közjónak megfelelőbb hiva-tásu munkásságra szorittassék, olyan munkásságra, amely önmagának többet köszönhet, mint a véletlen szerencsének és amely a polgári társadalomra nézve is hasznos és üdvös. Erélyesen nyilvánul meg az óhaj, hogy vagyontalan szülök eyermekei (orvosi és mérnöki pályán kívül minden más tudományos pálya a zsidók előtt el volt zárva) mesterséget vagy Ipart űzzenek. Löw nem talált törekvésének kedvezőtlen viszonyokat Nagykanizsán. Már 1839-ben az uradalmi ügyész egy a megyéhez intézeti beadványában felemlíti, hogy a ta-
i.T? W"1*\' Nagykanizsa befejtzés clótl illó Monogra-Hajának a {«|<W TiUkozség lOitínetOtól szóló lejeidéből.
pasztalás ebben a városban azt mutatja, hogy sok iparágban a zsidók ügyessége kiváló és nagy kár volna a keresztény vallású segédeket avval büntetni, hogy zsidó iparostol ne tanulhasson I
1842 február 19-én létesül az iparos és kézműves egyesület. Célja volt, hogy a kanizsai és -magyarországi zsidók mesterségeket tanul- , janak és kisipart űzzenek. Nem a cipész és szabómesterség üzése a célkitűzés, hanem olyan ipar, amely ritka nálunk, vagy még egyáltalán nem honosodott meg. Az egyesület főleg arra fog törekedni, hogy a nehéz és fizikai munkával járó iparágakat is felkarolják.
Az egyesület megalapítása évében, 1842 január havában, már 120 tagja volt I A választmány tagjai közt 2 névvel találkozunk, amelynek viselői később nagytekintélyű képviselői voltak az Ipar és kereskedelemnek: Schey Fülöp és Guttmann S. H. névvel.
A gyakorlatban az egyesület olyképen oldotta meg feladatát, hogy izraelita vallású fiukat az egyes céhmesterekhez adta inasoknak és a kiképeztelésükért fizetett. Ezeket az iparos-tanoncokat ipari oktatásban részesítették, különösen az ipari rajzban képezték ki, amelynek hivatott tanítója Fischer Ferenc cs. kir. akadémiai festő voll.
Ez volt a Dunántúl legelső iparostanonciskolája. Löw Lipót ennél az intézménynél nem állapodott meg. Messzemenő tervekkel foglalkozott : gyáripart akart teremteni Nagykanizsán. Tárgyalásokba bocsátkozott Back
Bernát bécsi gyárossal, hogy Nagykanizsán szövőgyárát állítson fel. Back azt irta: .Segítségére leszek egy szövőgyár felállításánál. Ez a vállalat kockázat nélkül jövedelmező. Az önök vidékén legcélszerűbb „domrstic" szövetekkel kezdeni. Ezt az árut megveszik a zágrábi I és vidéki kereskedők, amilyen állapotban a szövőszéket elhagyja. Hogy miért pártolom a szövőipart azt a következőkben indokolom:
1. A zsidó nem mond le egyhamar arról a reményről, hogy milliomos lehessen. A gyáripar erre több reményt nyújt, mint a mesterség.
2. Vagyonos szülök gyermeke resteli a mesterséget, de gyáros lenni szeret.
3. Kisipar csak nagyobb városban jövedelmező, de gyár az orszljg bármely kis helységében is üzemben tartható. (Kanizsának akkor 7000 lakósa volt.)
4. A szövészetet egyszerre sokan tanulhatják.
5. Az országnak gyárakra van szüksége, nem pedig lakatosokra es kovácsokra.
Egy derék morvaországi izraelita gyárvezetőt szándékozom önöknek küldeni. Az első 10 szövőszék az épületen felül 2000 frtba kerül. Mindegyik szövőszék 40 frt forgalmi tőkét igényel*.
Back Bernát és Löw Lipót már 86 évvel ezelőtt meg akarták menteni Nagykanizsát egy gazdasági válságtól, de a város akkor minden szubvenciót a vállalattól megtagadott. A céhmesteri gazdálkodást és a háziipart féltette a gyártól.
22
zalai közlöny
1928. december 25.
■agok, ködfoltok raja megszámlálhatatlan. Az eddig pontosan lemért és
letérképeiett csillagok száma 30 millió.
a 15-öd rangú csillagok száma, amelyekről csak épen tudomásunk van, 100 millió. Es mekkora azoknak az égitesteknek száma, amelyeket gyarló eszközeinkkel észre sem vehettünk ?
Szoktad-e kedves olvasóm eslénkint a csillagokat nézni? Ha igen, jusson eszedbe, hogy az a szelid vibráló fény, amely innen is, onnan is azemedbe fut, évezredekkel ezelőtt indult el messzi útjáról. S ha a csillag ebben a pillanatban szétrobbanna s eltűnne a világűrből, imbolygó fényéi még néhány ezer évig nyugodtnak, szelídnek látnánk. Ez a megállapítás egy másik érdekes gondolathoz vezet Ha onnan ide 4000 év alatt ér a fénysugár, akkor innen is oda 4000 év alatt énie a föld fénye, feltéve, ha a földnek salát fénye volna. Ha lehát a gondolat szárnyán egy pillanat alatt átrepülnénk erre a messze csillagzalra s onnan figyelnénk a földet, — négyezer évnek lezajlott történetét figyelhetnénk meg. Oyönyörü perspektíva. Végig élnénk Mizzairn és Asszur fénykorát, a Fáraók erő eszitését, Bábel romlását. Előttünk sirna el a zsidó nép Messiásvárása és a klasszikus ókor igazaág keresése. Látnánk Platónt az Académla kertjében sétálni s hallanánk Cicerót a Forumon mennydörögni. Látnánk kelet pirkadását, az Üdvözítő szelid alakjának kibontakozását. Végig néznénk 4000 évnek folyó történetét, akkor, ha a földnek — ismétlem — saját fénye volna. Itt jön azonban egy óriási.bökkenő. Ha a földnek saját fénye volna, akkor hőmérséklete legalább 5000 C tok volna; ekkor pedig semmi élet, semmi történelem nem volna rajta Tehát semmit sem látnánk rajta, csak egy fénylő égitestet. Miután pedig
a fóldnek nincsen saját fénye, vak c lllag,
ennélfogva újra csak semmit sem látnánk rajta, sőt magát a földet sem, hiszen a föld már a a Neptunról is csak homályos korongnak látszik, a naprendszeren túlról pedig teljesen láthatatlan.
A föld kedvéért tehát nem érdemes a világűrben utazni.
De érdemes azért az elképzelhetetlenül felséges perspektíváért, amelyben egy ilyen utazással részünk volna.
a fénysugárral indulnánk útnak, amely másodpercenkint 300.000 kilométert halad.
Egy másodpercnyi ut és első megállónk a holdon van, amely 384.000 kilométernyire van a földtől. A föld már csak egy hatalmas sárgás korongnak látszik, — kb. négyszer akkorának, mint innen a hold.
A hold felületén kietlen némaság és szürkeség fogad, hiszen nincs levegője, ennélfogva
Lów Lipót, akit ez az értelmetlen, szűk látókörű felfogás elkedvetlenített, Back Bernát levelének hátára azt irta : „suo tempore reali-sabitur". Ebben a jóslatában tévedett. A mai napig sem valósult meg törekvése. Cak kötőgyáraink vannak, de szövőgyárunk nincs. •
• •
Lőw Lipót merész újításai az iskolaügy és az ipar terén nem találkoztak osztatlan tetszéssel a gyülekezetben. A maradiak és óhitűek (akkor még ilyenek is voltak) féltékenyen őrizték a hanyományt és féltették a felvilágosodás fényétől. A rabbi is érezte ezt az áramlatot. Már 1843 julius 23-án beadványban fordul az elöljárósághoz, amelyben elpanaszolja, hogy néhányan izgatnak ellene, de ez őt nem lepi meg. „Nemzetünk legnemesebb férfiainak is harcolniok kellelt korlátoltság és rosszindulat ellen", mondja ebben a levélben. „Biztosítom önöket, hogy a támadások engem nent fognak eltántorítani a választott útról. Valamint a múltban, ugy a jelentben is arra törekszem, hogy kebelünkben az erkölcsi és hitéleti haladás előmozdittassék. Különösen számitok arra, hogy iskolánkat kellő méltánylásban fogják részesíteni, mert ez, vérző sziwel mondom, az utolsó események következtében, nagyon sok kárl szenvedett".
Hivataloskodásának utolsó éveiben működési köre szűkebb lett. Tervei sem részesültek már osztatlan tetszésben és pártolásban. Híveinek száma ugyan elég tekintélyes volt,
nincs rajta hang (levegörezgés), nincs viz, nincs az ég kék szine, nincs madárdal, virágillat, nincsenek tengerkék leányszemek. Szomorú élet.
Néhány másodperc múlva a legkülső bolygóknál, Neplunusznál, Uranusznál száguldunk, négy miliárd kilométernyire a naplói, A föld régen elveszelt kutató szemünk elöl, eltűnt, mint egy porszem a nap fénykörében. A nap még érezteli sugarát és vonzó erejét, — hiszen az 1680-i üstököst 128 milliárd kilométerről hivla vissza magához. Lassankint azonban kisebbre zsugorodik, néhány napi utazás ulán elveszti korong alakját s elvegyül az állócsillagok egyforma fényében. Nincs már napunk és évekig fogunk utazni és nem lesz napunk.
Három évi ulazás után, 32 trillió kilométernyire a naptól egy uj nap fénye kezd kibon-
A görög gymnasiumokban a távolugráson kivül a mélyugrást, a rohammal, valamint a helyből való magasugrást is gyakorolták, de arra is tanították az ifjakat, hogy szűkség esetén árkot vagy más akadályt is át tudjanak ugrani, ilyenkor ugrás közben markukban ólomgolyót szorítottak.
Schröder Bruno minap megjeleni könyvében azt állítja, hogy az ókorban nem volt magasugrás. Megcáfolja őt Lukianos Anacharsisa, amelyben mindjárt az elején ezt olvashatni:
„Mások megint valamennyien egyebütt sürgölődnek, felugranak, mintha futnának és ugyanott maradnak és miközben együttesen ugrálnak, rugdossák a levegőt."
Ám ha e hely nem elég bizonyíték, ott vannak a művészeti ábrázolások, amelyek közül az egyiken egy olyan férfiút is látunk, aki szal-tóval ugrik magasat, de utalunk a bikajátékra is, amely egykor Krela szigetén igen divatos voll; e játék közben bikákat ugrottak át nemcsak a férfiak, de még a nők is. De hivatkozhatunk a sporitörténetirókra is, akik mind más véleményen vannak, mint Schröder.
Annyi bizonyos, hogy adataink szerint a versenyeken csak a távolugrás fordult elő.
Áz ókorból kevés számszerű eredmény maiadt reánk, de épen a távolugrásban tudunk két olyan teljesítményről is, amelynek mai napig sem sikerült kielégi\'ő magyarázatát adni; az egyik a spártai Chionis, a másik a krotoni Phayllos nevéhez fűződik.
*-) A most sajtó alatt lévó, a napokban megjelenő kflnyv az egész vllio könyvpiacának szenzációja lesz. l-\'enli részletet a rendkívül gazdag és értékea jegyzetek nélkül (még kéziratból) adjuk lapunk olvasóinak.
de a ha\'adás érdekében már nem fejthetett ki oly nagy tevékenységet, amely tetterejének megfelelt volna. Elkedvetlenedett. Szívesen fogadta tehát dr. Feitel Mór, pápai orvosnak és barátjának ajánlatát, hogy jöjjön Pápára, hol nagy feladatok várnak reá. A pápai küldöttség 1846. junius 4-én meghozta neki a választási jegyzökönyvet Lőw elfogadta a meghívást.
Hiába volt a nagykanizsai hitközség minden igyekezete, hogy szeretett rabbiját maradásra bírja. Átírtak a pápai hitrokonoknak. „Tévednek — mondja az átirat — ha azt hiszik, hogy főrabbink működése községükben, amely csak nemrég egy minden ujildssal szemben elfogult rabbi befolyása alalt állt, ép oly áldásos lesz, mint a miénkben, hol az ut mar régóla meg voll egyengetve és előkészített talajt talált lelkészünk. Sürgősen kérjük tehát szent hitünk nevében, hogy főrabbinkat adott Ígérete alól oldják fel."
Lőw 1846 augusztus elsején távozott Nagykanizsáról, hogy Pápán a haladás érdekében kifejtendő küzdelmet felvegye. Pápai működése 1850-ben ért véget. Mivel pedig a pápai hovédzászlóalj.it megáldotta és a szabadságharcban való kitartásra buzdította, a rémuralom bebörlönöztette és csak néhány havi fogság után szabadult ki a „Neugebüude" hírhedt fogházából. A szegedi hitközség az említett évl>en választotta meg lelkipásztorának. Szeretettől környezve, a köztiszteletben álló zsidó pap 1875-ben hall meg Szegeden.
lakozni a világűr szürkületéből, — a Centaurua alfája.
Utunknak azonban még csak elején vagyunk. A Centaurusról ul naprendszerek felé tartunk, ezektől millió évek fényulja után most alakuló világokhoz, gomolygó gáztömegekhez, amelyekben még nincs forma és nincs anyag földi értelemben, csak hidegen izzó, áramló gázok titáni ereje, a biblia tohuvabohuja, amely fölött talán most csendül meg a teremtés „legyen I" szava, hogy millió évek múlva élet, virág, szerelem fakadjon rajta.
Millió évekig barangolhatnánk a fénnyel, kihalt világokról most alakuló világokra, az abszolút hidegből 25.000 C. fok hőre — és megtörten kellene rájönnünk, hogy a világegyetemnek nincs határa.
Chionis — Pausanias tanúsága szerint — hétszer győzött az olyntpián: négyszer a stadionfutásban, háromszor a diaulosban, mégpedig a 28—31. olymplán, vagyis a Kr. sz. e. 668 -656. évek közé eső versenyeken, de egyebütt ls töméntelen dijat nyert, mint ahogy ezt az Olympiában és Spártában felállított — azonos szövegű — emlékoszlop is hirdette.
Ugyancsak Julius Africanusndl ezt is olvashatni Chionisról:
„A spártai Chionis győzött a stadionfutásban, akinek egyik ugrása 52 láb volt*.
Mivel egy olimpiai láb 32 04 cm, Chionis ugrása mai mértékben 16 66 méternek felelne meg.
A krotoni Phayllosról Pausaniasból tudjuk, hogy olimpiai koszorút egyszer sem nyert, a pythián kétszer győzött a pentatlonban, egyszer a stadlonfutásban. Az egyik pentatlon-győzelme alkalmával a 70. olympiás idején, Kr. e. 498-ban, világraszóló eredményt ért el a távolugrásban, ahogy egy görög epigramma mondja :
.ötven a ól láb hosszt ugrott távolba Phayllos, S ót híján százra sxálls a diszkosz* ls.\'
Ez epigramma szerzőjét nem ismerjük s még csak megközelítően sem tudjuk megmondani, milyen időből való.
De Phayllos ugrásáról megemlékezik Zeno-bios sophista is a Kr. u. II. században, vagyis az ugrás megtörténte után kereken hatszáz évre, aztán Eustathios, Homeros magyarázója is a Kr. u. XII. században, tehát ugy ezek, mint a többi adat is igen távol esik Phayllos korától. Az ókori írók közül egyik sem tud ez ugrásokról.
Phayllos ugrása — ha delphi lábat veszünk alapul — 1&31 ipéternek felel meg.
Vájjon van-c valóság ez adatok mögött? önkéntelenül is eszünkbe jut Aesopus meséje a rhodosi távolugróról. Egy ember elutazott hazájából s amikor visszatéri, sok mindenféle cselekedelével kérkedett, igy azzal is, hogy Rhodosban akkorát ugrott, amekkorát kortársai közül senki sem tudott ugrani. Azt is mondta, hogy erre tanúi az odavalósiak. Erre a jelen levők közül valaki igy válaszolt: „Hadd el I ha ez igaz, nincs szükséged tanukra, itt van Rho-dos, itt ugorjál".
Ez a két hihetetlen eredmény szemet szúrt már a mult századbeli philológusoknak és sportembereknek is.
Egyesek a halterek használatának tulajdonították e megfoghatatlan eredményeket. A halterek leggyakrabban ólomból készültek, de voltak olyanok is, amelyek vasból vagy köböl valók voílak. Nagyságuk a szerint, hogy gyer mek használta-e őket vagy felnőtt, különböző volt; talállak 12 centiméter hosszutói 29-ig, aztán 1 48 kilogrammtól 4629-ig mindenféle sulyuakat. Pausanias leírása szerint:
„Felét teszik egy hosszúkás és nem egészen kerekded körnek és ugy vannak készítve, hogy az ujjakat át lehet rajluk dugni, akárcsak a pajzs foganlyuján".
. . . Mercurialis szerint néha még a fejükre, nyakukra, sőt a lábukra is kötöttek súlyodat, mint ahugy könyvébe.i Ligorius képén ez látható is.
Részlet dr. Mező Ferencnek az olimpiászon szellemi világbajnokságot nyert müvéből
A pentatlon-számoh „Az ugrás" fejezetéből\')
1Ö28. december 25.
zalai közlöny
... Angliában és Németországban próbaugrásokat eszközöltek a talált halterekkel egyenlő sulyu lenditökkel, de lényegesebb különbséget
— a lenditökkel és a lenditók nélkül végzett ugrások között: — nem talállak. Ebből is nyilvánvaló, hogy a lenditök használatával nem lehet magyarázatát adni Phayllos és Chionis ugrásainak.
Dr. Krause Henrik még ma is sok tekintetben értékes munkájában melyugrásra gondolt: „ilyen távolság csak a mélyugrásban képzelhető el, mégpedig lenditök segitségével". Volt, aki amellett kardoskodott, hogy a görög távolugrás azonos volt a mi mai hármasugrásunkkal (JLion, Lange, Wassmannsdorf); volt, aki azt vitatta, hogy rúddal ugrottak távolságot. Az egyik magyarázat szerint, miként a magasugrók, a távolugrók is szaltóval ugrottak és igy voltak képesek a rendkívüli teljesítményekre. Más magyarázat szerint az ugróhely (a bater) rugalmas volt és jóval magasabb is volt a pálya szintjénél, igy erre kell visszavezetni a feltűnő eredményeket.
Már most arra a kérdésre, helyesnek tartjuk-e az eredményeket, határozott nemmel kell felelnünk. Az ókorban a futószámoknál — megfelelő eszköz hiányában — időt nem mértek s
— amint látni fogjuk — a dobószámok, a magas- és mély-, valamint a helyből vald ugrások számszerű adatai egyáltalában nem maradtak ránk, de ha a kevés hagyományozott eredményt a mai sporteredményekkel összevetjük, azonnal szembeszökő lesz, hogy más sportágakban elért teljesítményeik messze elmaradtak a XIX—XX. századbeliektől.
...Tehát a két ókori távolugró világrekorder mesés eredménye kérdőjelként mered elénk. Kétségbevonhatatlanul megcáfolni nem tudjuk, de elfogadni sem I De azért valami magyarázatát lehet adni a kérdésnek ... Arészlvevők ugrásainak eredményét összeadták (feltevésem szerint mindenki hármat ugrott) és akinek az ugrásai a legjobb eredményt adták, az lett a győztes. Eszerint Phayllos három ugrásának Osszeredménye 16.31 m, az átlaga tehát 5 44 m,
mig Chionisé 16 (>6 m, egy-egy ugrása tehát állag 5\'55 m. Ha ezeket az átlagokat s egyéb rendelkezésünkre álló ókori atlétikai adatainkat összehasonlítjuk a ma érvényes világrekordokkal, kiderül, hogy e nagy ugrásokra vonatkozó feltevésünk legalább is a valószínűség határán jár.
A görögök nem ásták föl az egész homokpályát (vagy ha ugy tetszik, ,,ugrólyuk"-al), mint ahogy azt mi tesszük, hanem az elugró-helytöl lemértek egy akkora távolságot, melyet mindenki át szokott ugrani és csak onnantól kezdve ásták fel porhanyóra a földel, mégpedig — ahogy Eustathios thessalonikei érseknek, a XII. században élt tudós Wommw-magyarázó-nak imént emiitett adatából megludjuk — 50
lábnyi távolságig. Phayllos és Chionis túlugrot-tak az ásáson és épen innen származott az a közmondás: „Tul ugrottak az ásáson" amelyet mindannyiszor használt a görög, ha azt akarta mondani, hogy valaki valami rendkívüli dolgot vitt véghez.
Hogy aztán mi történt a kemény földre ugró atléta bokájával, arról nem beazél a közmondás...
A legjellegzetesebb pentatlonszám a távolugrás lehetett; erre mutat az a körülmény, hogy a pentatlongyőztest, legtöbbször lenditökkel ábrázolták.
A távolugrást még Pausanlas korában is fuvolaszóval kisérték. Phllostratos szerint Ilyké-pen akarták lelkesíteni az ugrókat.
A drága termelés és olcsó eladásról, a zalai borvidékrőla Badacsony pusztításáról
nyilatkozik Forster Elek, a Magyar Gazda Szövetség elnöke
Budapest, december hó (Kiküldött munkatársunktól) Lapunk más helyén az OMKE vezérének, Sándor Pálnak karácsonyi nyilatkozatát adjuk, most ezen a helyen a tapolcai kerület ösz képviselőjét, Forster Eleket, a magyar agrárpárt kimagasló tagját szólaltatjuk meg, aki a magyar mezőgazdasági életnek alapos ismerője. A Háznak rokonszenves tagja, akinek nevét hosszú évtizedek óta minden gazdasági mozgalom mellett ott találjuk. Higgadt agrárpolitikus, akinek felszólalását vagy nyilatkozatát mindig a tárgyilagosság, mindenek felett pedig a nemzet érdekeiért való küzdelmek jellemzik.
Forster Elekről elég ha jnegiriuk, hogy a Magyar Gazdaszövetség alelnöke es igazgatósági tagja az OMOE-nek.
A Zalai Kőilöny munkatársát az Ünnepek előtt fogadta és hosszabb beszélgetésben ismertette a magyar mezőgazdaság, szöilőgazdaság életének aktuális problémáit.
A Horthy Miklós-ut 21. szám alatt levő emeleli lakás egy órára élénk politikai beszélgetés színhelye lett és Forster Elek országgyűlési képviselő, akárcsak ha a Házban áll fel szólásra, itt is nyugodtan, minden szót megfontolva ejl ki, érezve, hogy annak súlya van és a nyilvánosságnak van szánva.
— A magyar mezőgazdaság legaktuálisabb problémáit, — felelte a képviselő munkatársunk első kérdésére, —- két főbb pontban jelölhetem meg: — a termelés mikéntjében és az értékesítésben. Sajnos, hogy
a termelés drágasiga
nemhogy csökkenne, de állandóan fokozódik. És itt rá kell mulatnom arra, mennyire szomorúan tapasztaljuk a
különböző kartellek
állandó megerősödését és bizonyos körök részéről való támogatását. Természetesen ezek az okok nagyrészben hozzájárulnak ahhoz, hogy a
Néptakarékpénztár Részvénytársaság
Nagykanizsán
a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank leány intézete.
Telefon: 123.
Csenyery-ut
Pesti Magyar Kereskedelmi Bank
Telefon s 20.
Csengery-ut 4.
Nagykanizsai fiókja.
24
zalai közlöny
1928. december 25.
magyar gazda drágán (ud csak termelni, amivel szemben szomorúan tapasztaljuk és aggodalommal tölt el minden gazdát, hogy az ertekesités terén milyen óriási nehézségek mutatkoznak.
— Ha tehát ezt a két tényezőt tekintjük:
drágán termelni és olcsón eladni,
ez magában megadja a választ a gazda jövendő sorsára vonatkozólag.
— Mint agráriusnak, méltóságodnak mi a véleménye a kormány által felállított exportintézetekről? — kérdeztem. — Mit várhat ettől a magyar mezőgazdasági élet ?
— A kormány által tervezett
exportlntézetek
azt hiszem rövidesen működésbe lépnek és én a .magam részéről ezeknek működése elé ugyanúgy, mint a gazdák mind, nagy várakozással tekintek. Kívánatos azonban, hogy (ne mint a múltban) a közeljövőben betöltendő állásokra az exportintézeteknél valóban olyanok és azok kerüljenek, akik nemcsak a mezőgazdasági termeléssel, hanem az export lehetőségeivel és feladataival, sőt nagyon kívánatos, hoogy a mezőgazdasági élettel is teljesen tisztában legyenek.
Most megkértük Forster Eleket, vessen visszapillantást az esztendőre, mely ina-holnap már elmúlik és mint gazdi adjon áttekintést a magyar gazda küzdelemteljes évéről
— Ez az esztendő, mini termelési év a gazdákra nézve szemes termények tekintetében egyes kisebb vidékektől eltekintve, eiég jónak mondható. Sajnos azonban, hogy a termelés előnyei az értékesítés nehézségei állal és a szárazság sújtotta vidékek takarmány és kapások hiánya miatt, semmivel sem hozták jobb helyzetbe a magyar gazdát, mint az 1927-es mérlege.
— Milyen gazdáink anyagi helyzete?
— Ezt is csak sajnálattal konstatálom, hogy a gazdák folyton emelkedő tendenciát matató eladósodása egyre tart. Ez főleg abban nyilvánul meg, hogy a gazdák csekély forgótőkéje teljesen Bemmivé vált és a gazdaság vitelére szükséges összegeket, elsősorban
a súlyos adókat, Igen sokan magas váltókkal tudják fedezni.
— Hogy mi volna itt a tenni való, hogy a depressziót megszüntessük ? Azt felelem, hogy a jövő segítése érdekében a kormánynak igen fontos volna a beígért intézkedéseket, amelyek a
közterhek leszállítását
jelentik, ha nem is nagy, de némi csökkentéssel végrehajtsa. Valamint egy nagyobb, hosszabb lejáratú
termelési (zöld) hitelnek
nyújtása a gazdatársadalom számára.
Az általános gazdasági kérdések itt kikapcsolódtak a beszélgetésből és mint zalai embert megkértük, jöjjön el velünk
a zalai borvidékekre,
melyeknek forró aktualitása az idei borduskálós őszön termett erősen meg.
— A zalai szöllőhegyeket saját tapasztalataimból ismerem és mondhatom, hogy ezek sz ősi szöllövidékek az idén nagy átlagban a termelöket kielégítették. A bor minősége is jónak mondható kevés kivétellel, azonban itt Is az értékesítéssel van baj. Bár az utóbbi időben némi fellendülést láttam, mégsem ugy megy, ahogy ez az országot érdekli Ugy megkívánná. A borok minősége is jó ezeken a vidékeken. És most beszéljünk arról, hogy mik lennének a szöllösgazdák kívánságai. Első és legszerényebb kérés:
a borfogyasztási adó leszállítása,
mert lehetetlenség az, hogy egyes vidékeken, ahol silányabbak a borok és alig 8—10 fillért adnak literjéért (itt meg|egyeztűk, hogy idetartozik Nagykanizsa vidéke is), a borfogyasztási adó ennek összegét túlhaladja.
— Sok szó esett a zalai borvidéken létesítendő
vincellér Iskoláról.
Mt a véleménye méltóságodnak erről?
— Nem is annyira a vincellériskola fontos es szükséges, mint inkább az, hogy a kormány
minél előbb tanfolyamokat rendezzen, ahol nemcsak a szőllő okszerű mivelését taniiják, hanem el lehet sajátítani, a borkezelést, a szőtlőoltást. Ezeket gyakorlati ismeretekben kell a tanulók agyába vésni.
— A Balaton zalai oldalának témája és az utóbbi időben perpatvarokra is adott alkalmat a
bazaltkő termelés.
Erről is kérjük képviselő ur véleményét.
Forster Elek arcán észrevettem valamit, mikor ehhez a kérdéshez értem Valami, ami a nemtetszés halvány árnyalata.
— A balatonvidéki bazaltkő kitermelési ipar fejlődése amennyire hasznos és közgazdaságilag fontos, különösen az ott munkát nyerő munkássság szociális szempontiából, annyira kifogásolható ma a Balaton e festői vidékének karakterét kifejező természeti szépségű a Badacsony, Szentgyörgyhegy bazaltjának kiaknázása, különösen pedig azért, mert a ezen vidéken olyan bő más bazalthegyek is vannak, amelyeknek kiaknázása a vidék természeti szépségeit nem bántaná.
— Hogy ezek a vidékek kerüljenek bazaltkitermelés alá, ezt
megakadályozza a kőkartellek eljárása,
amivel- teljesen monopolizálja ezt a termelési ágat és erős befolyásával meg akar állítani minden vele ellenkező törekvést. Eklatáns példa erre a díszeit bazaltbánya esete, mely a községi közbirtokosságé Két év óta termelik ezt a banyát, melyet az áltamvasutak megvásárolásra alkalmasnak és jó befektetésnek minősítettek és a majdnem egy év óta húzódó tárgyalások eredményét a kartellek ugylátszik mindig sikerrel akadályozzák meg. Holott épen állami bányák nyitása mindenesetre óriási befolyással érvénye-sü Ihetne, az állam által tervezett nagyszabású útépítési program körül.
Eddig van Forster Elek érdekes nyilatkozata, mely mindig az objektivitás magas szemszögéből bírálja, nézi az eseményeket és amire felhívja a kormány figyelmét, az olyan eminens kérdés éa annyira magáért a társadalomért van, hogy minden szavát meg lehet szívlelni és követni.
Napokban megnyílik a Kazinczy-utca látványossága! •
Herceg Eszterházy Pál Rábaközi Husárűgyár nagykanizsai lerakátanak faüzlete
Cégt LEHOCZKY JÓZSEF :: Kazinczy-utca 2., hercegi házban FŐVÁROSI ÜZLET! • OLCSÓ ÁRAK! • FŐVÁROSI KISZOLGÁLÁS!
Az összes hentesáruk nagy választéka.
Különleges felvágottak, pástétomok, húsok.
Mindenkor friss disznótoros májas és véres hurka.
Húsos kolbász és slllt malac.
Prágai módra készlllt sonkák 8 füstölt husárúk.
Prima olvasztott sertészsír nagyban és kicsinyben a napi árakon.
Tegyen egy próbavásárlást és sofia-sem fog máshonnan vásárolni!
TELEFON: 593.
TELEFON: 693.
HtBIHHinilHIII\'HH\'líllHillllllllltHlim1 HThltlTllllt1l*lllHflllll BHIBim»i«*Msititii>aiinaiiin»aaa«itn.iai>rtiainii!ii8iiamn .................jjjjjigm.....jjj...........................\'"""\'iii.iiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiigiiiiiiiiiiiiiiiiiii
1928. december 25.
zalai KÖZLÖNY
25
Üzenet a Megváltónak
— Irta: NAGY LHJOS —
Te az Igazság prófétája voltál S még áll ama kétezredéves oltár, Melyen a Hitnek fáklyája lobog ; Akiknek ajkán buzgón zeng a zsoltár, Kik Benned bíznak, óh de boldogok I
Maroknyi nép a Duna-Tisza táján Tövises végzet ösvényeit járván Megváltó Jézus Hozzád menekül; Zenlthen szállong erős hite szárnyán S a lelkét viszi Néked keretül.
Hogy könnyét látod e legázolt fajnak S számlálója vagy millió sóhajnak: Megváltó Urunk, ne ródd fel neki I Hogy Téged keres, csak szivére hallgat S ez az ó szive tiszta, gyermeki.
f\\z emberektói semmit sem remélhet, Hz ö élete már régen nem élet, Minden igaza rongy..., porbatiport; Hogy a portáján kivert cseléddé lett: Siket fülekbe hiába sikolt I
Buzgó fohásza ma Tehozzád szárnyal, Űzött le lkével. megtépett rongyával Alázatosan közelit Feléd; De ajkán zengó himnusza is gyászdal, Mert elrabolták földön mindenét.
Szent ősiségét martalócók bírják, Falják kenyerét, habzsolják a zsírját, Csupán a koldus-élete maradt; Rablók azok is, kik e törvényt irják S e törvény szerint itt minden szabad I
Te az Igazság hirdetője voltál S tólünk a világ mindent elrabolt már, Hiába védett ősi Igazunk ; Karácsony napján könnynél, fájdalomnál Egyebet Néked nem is adhatunk.
Am ez ajándék igaz, mert őszinte! Hit aranypoiával átszőve, behintve Helyezzük azt el jászolod előtt; Ránk irgalmasság szemével tekints le És emeld fel a porban heverőt.
Kit egész világ űzött vadként kerget Napoknál fényesebb igazsága mellett. Üzeni ahány bús magyar van itt: fldd vissza nekik, mit rablókéz elvett, Hogy megmaradjon leikökben a Hit I
FedáK Sári Kesxt&elyi prímása
Keszthely, 1928. december.
Emlékek
Nemrégiben jelent meg Fedák Sári visszaemlékezéseinek egy része „Útközben" címmel. A visszaemlékezések közt előkelő helyet foglal el a primadonna londoni vendégszereplese. A feljegyzések színesen leírják a londoni szép napokat s azok előzményeit. Szó van a leírásban egy cigánybandáról is, mely Fedák Sárit annak idején elkísérte Londonba, ott vele egylltl fellépett s igy részese volt a londoni nagy sikernek. Fedik Sári feljegyzéseiben a bandát nem nevezi meg, csak annyit ir róla : „Bejártam az egész környéket, (Fedák akkor Tótszerda-lielyen lakolt) mig végre Keszthelyen meg is találtam a megfelelő bandát."
Ez a banda Bizi Sándor egykori zenekara volt.
A visszaemlékezések megjelenése óta többször elbeszélgettem Bizi Sándorral régi emlékeiről. Fedákról és Londonról is. Sok mindent tud mesélni egy öreg, hires cigányprímás. Egy ilyen beszélgetés nyomán Írtam meg ezt cikket, mely arról szól, hogyan kerültek a keszthelyi cigányok Londonba és milyen viszonyban voltak Fedák Sárival?
Primadonna és cigányprímás
1908-at irtak. Fedák Sárit tótszerdahelyi
magányából zavarta ki a londoni Colísseum-Varieté ajánlata. A már akkor sok sikert aratott magyar primadonnát vendégszereplésre hivták az angol fővárosba. Egy 20 perces énekes-táncos jelenet eljátszására szólt a meghívás.
Két évtizeddel ezelőtt még ritkaság számba ment a magyar művészek külföldi szereplése. Anglia színpadai különösképen elérhetetlen messzeségben ködiötlek a magyar művészek vágyaitól. Fedák Sári is legfeljebb „Bob herceg"-röl szőtt álmaiban képzelte magát angol színpadra. Nem csoda tehát, hogy az amugyis fájdalmas napokat élő primadonna örömmel vállalta a londoni szereplést.
A londoni énekes-táncos jelenethez jó cigányra volt szükség. Fedák Sári messze vidéket bejárt egy jó bandáért. Nagykanizsán is keresett ilyet Keresése közben toppant be Keszthelyre ; hallotta ugyanis, hogy itt van egy jónevü cigánybanda.
Keszthely akkori „első" bandájának élén Bizi Sándor állt. Nagy hire-neve volt a Bizi-bandának, amelyet nemcsak Zala- és a szomszédos megyék leghíresebb báljaira és nagy-lakodalmaira hívtak szívesen, hanem még a magyaróvári praxibáiokat is igen gyakran a keszthelyi Bizi-banda muzsikálta ki. Az akkor még grófi rangban levő Festetics Tassilo palotájában is — különösen vendégjárások ideién — gyakorta felcsendült Bizi Sándor muzsikája.
A Bizi;banda abban az időben a közismert keszthelyi /tmazon-fogadóban muzsikált. Fedák Sári itt kereste meg a cigányokat. A bandának és prímásának megsúgták, hogy a neves primadonna miért jött Keszthelyre. Ki is tett a banda magáért I Fedák Sári azonnal megfo-
f;adta a keszthelyi cigányokat londoni szerepéseihez.
igy került a hires primadonna mellé a
hires cigányprímás.
Keszthelytől Londonig
A primadonnával való tárgyalást, megegyezést és Londonba utazást az öreg Bizi Sándor a következőképen beszéli el: — Fedák nagyságával személyesen tárgyal-
Nagykanizsai Magyar Bank R.-T.
mm
Angol Magyar Bank R.-T. leányintezete
Csengery-ut 7.
MitHytisiJtiMsitsftttiiiHsHiittniHiaiaatiiitmiusi!ajiH»aiisiinnsi)tiiitiiiii(iutitt)tHfHsss(M
Telefon 154.
Jelzálog- és váltókölcsönök, úgyszintén egyéb banküzletek előnyös és gyors lebonyolítása.
itituunixiu iDimai in
iiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimwiiiiui
Takarék- és folyószámla betétek legjobb
kamatozása.
Angol-Magyar Ba/iJí GabonaossttúlyúnaK Kirendeltsége
TELEFON: 3-80
NAGYKANIZSA rj CSENGERY-UT /
26
ZALAI KÖZLÖNY
1928. december 25.
tam a londoni szereplésről. Három hónapra kötöttünk szerződést a keszthelyi közjegyző elölt. Ez állt a szerződésben: a primadonna fedezi a banda oda-visszautazásának s a hangszerek szállításának költségeit, a prímásnak napi 7 koronát, a banda többi tagjának pedig napi 5 koronát fizet.
Itt közbevetőleg megkérdezzük Bizi Sándort, hogy milyen volt akkor Fcdák ? Igy felel az öreg:
— Fedák akkor 28—30 év körllli lehetett, de nem nézett ki annyinak. Nem volt szép, de én azért szívesen gyönyörködtem benne. Különösen az alakja tetszett. Akkor még magam is csak ötven körül jártam.
Sóhajtott egy mélyet az öreg, azután igy folytatja:
— Bécsben mindannyiunknak szmokingot és lakkcipőt vett Reinitz ur, Fedák Sári titkára. Volt ugyan a banda minden tagjának több ruhája is, de a primadonna azt akarta, hogy mindannyian egyforma uj ruhában álljunk ki vele a színpadra.
A Párison keresztül Londonba utazásra jól visszaemlékszik Bízi Sándor. Legélénkebben mégis az él emlékezetében, hogy a tengeren borzasztó vihar dühöngött s alig tudtak partra szállni. A keszthelyi .romák" még csak bírták valahogyan a tengeri szenvedést, a banda egyetlen .vidéki\' tagja, egy kanizsai cimbalmos azonban nagyon gyáván viselkedett. Szégyent hozott a bandára.
Londonban, hej 1
Fedák Sári londoni szereplését bőven és élvezetesen leírja visszaemlékezéseiben. Bizi Sándor is pontosan ugy mondja el a történeket. Csakhogy 6 olyan részletekkel egészíti ki az írást, amelyekről Fedák Sári netn emlékszik meg.
— A Colisseumban — meséli Bizi Sándor — forgó színpad volt. Csak csavartak valamiféle gépen s máris egy magyar csárda volt a színpadon. A magyar számot a Rákócziindulóval vezettük be. Volt nagy taps és éljenzés. Magyarul is.
— Azután Fcdák Sári énekeli s mi kísértük. Nem minden magyar nóta vált bc. Ellenben igen nagy sikert arattunk az .Ujjé, a ligetben nagyszerű" kezdetit kupiéval. Ez volt abban az idölM;n a .sláger."
Elmondja Bizi Sándor, hogy az osztrákmagyar egyletben is többször szerepeltek. Annyi tulipánt és annyi pezsgőt még sohse látott. Jól emlékszik Bizi Sándor annak a bálnak is minden részletére, amelyet a magyar követségen rendeztek s amelyen megjeleni a királyi család is. Edward királyt ismerte Bizi Sándor még keszthelyról; a király ugyanis trónörökös korában vendége volt a keszthelyi Festetics-palotá-nak. A királyné nagyon tetszett Bizinek; a tetszésben bizonyára annak is nagy része voll, hogy a királyné megdicsérte a zenét. Ellenben nem tetszettek az 50 éves Bizi Sándornak az öreg főhercegnők, mert .nagyon csúnyák" voltak.
Fedák Sári londoni szereplése kétszeri meghosszabbítással két hónapig tartott. A cigányok azonban három hónapra voltak szerződtetve. ók állták is a szerződést és Fedák eltávozása után még egy hónapig ott maradtak Londonban. A fizetést természetesen akkor is megkívánták és meg is kapták Fedáktól,
Egy kis karambol
Letelt a hárum hónap, a keszthelyi cigányok elindultak haza. Reinitz megváltoita a jegyüket Londontól Bécsig, ott pedig pénzt adott nekik, hogy utazzanak tovább. Igen ám, csakhogy az útiköltség nem volt elég Keszthelyig, arra rá kellet fizetnie a bandának.
Ez volt az első sérelem.
Hát mikor a diadalmas keszthelyi bevonulás után hetekig hiába várt a banda a hangszerekre. A hangszerek csak egy hónap múlva érkeztek meg, addig a Bizi-banda nem tudott muzsikálni. Ez már olyan nagy sérelem voll, amelyet csak a bíróság tud orvosolni. „Egy kis karambol történt köztünk", amint Bizi Sándor magát kifejezi. S mivel a közvetlen levélváltásnak nem volt kellő eredménye, a banda megbízta dr. Simon Géza keszthelyi
ügyvédet, hogy perelje bc Fedák Sárit Tárgyalásra azonban nem került a sor, mert kiegyeztek 300 koronában, amelyet a prímás kiosztott a banda tagjai közt.
Epilógus
Fedák Sáriból londoni szereplése óta még nagyobb primadonna lett, akinek művészetében még Amerika is gyönyörködött. Bizi Sándor nyolctagú londoni bandájából már csak négyen élnek. Maga az egykor hires pri-más a vén-cigány sorsara jutott: egyedül maradt a hegedűjével. Ez kiséri öregsége magános utait, meg az emlékezés. S öreg Bizi S&ndor sok szép emléke közölt is szívesen gondol Londonra és Fedák Sárira. De vájjon Fedák Sárinak jut-e valaha is eszébe egykori keszthelyi prímása?...
Balatoni G. Lafoa
ELEGIA
Az ember ncha elmereng . . . Eszébe jut az Élet . . . Reménye, álma, mindene, mily gyászos semmivé lelt . . .
Az ember néha fölzokog . . . Arcát kezébe rejti . . . Parányi édes álmait, lassankint elfelejti . . .
Az ember néha messze száll, csalóka álom*szárnyon. S a szárnyat sirva eltöri, hogy vissza ne találjon . . .

iUiiníiiíiiiiizmiimmmiiimnii
r r
Ilii
VASKERESKEDÉSE
NAGYKANIZSA, ERZSÉBET-TÉR I. SZ.
ALAPÍTVA 1865.
TELEFON 10.
T
D. W. F. golyóscsapágyak, eredeti Sack-ekék, Frommer-fegyverek bizományi raktára. Korcsolyákból nagy válasz ték. Az összes mezőgazdasági gépek és szerszámok. Tűzhelyek, épület- és butorvasa-lások és háztartási cikkek legolcsóbb bevásárlási helye.
Ifj. Lafty József
textilárú nagykereskedés
tiiíiíiMíiititm
NAGYKANIZSA
FŐ-UT 8. (BAZÁRÉPÜLET) TELEFON; 2-99.
iimH^^
iiiiiiiuiiiiiiiiMiinniiii
1928. december 25.
zalai közlöny
27
KITÜNTETÉSEK:
Budapest 1891. nagyérem, 1891. OlsxoRlevél 1896. Kiállítási érem.
Cementáru-gyAr, épitő anyagok raktára
épitési vállalkozás
SRRTORY OSZKÁR UTÓDA
NAGYKANIZSA
Király-u. 39.
Telefon 362.
6+Td cyz
GYENES LAJOS
fűszer-, csemege-, gyarmatáru-, fegyver-, lőszer- és vadkereskedése
TELEFON
óriási raktár finom likörök, rumok, csemege borok, pezsgők és ásványvizekből.

Szilveszter napjára a legjobb bevásárlási hely.
Meglepő olcsó áralc!
NAGYKANIZSAI TAKARÉKPÉNZTÁR
R.-T.
Alakult: 1845-ben.
Kiskanlzsai fiók a Polgári Olvasókör Polgár-utcai helyiségében.
1Ö28. december 25.
HASZNÁLJA
a kitűnő
„Alabástrom" háziszappant
„Vénus" mosószappant Gyártja a nagykanizsai
jPcrényi szappangyár.
yyyyyyyyyuyyyuyyuyuyyuyyyyiAiyyyyyyyyyyyyuuyyyyyyyfc
WEISS éa CEHOFSKV VTÓVAI
::: . -.
:::
< m ►
< H ► i M ► i M ►
< M ►
< N >
HAGYKANIZ.SA
/MCaVtTTATOTT 1»M.
• 3 Norinbergl-, dlsscmtí-, rövid-,sxövött- ;; és kötöttáruk nagykereskedése
u

mr
VT WX W TM^^^-W-EL^JK.B^B^^r
ALAPÍTVA: 1888.
MELCZER JAKAB
TELEFON: 147.
ÜVEG-, PORCELLÁN- ÉS L A M P A A R Ú K E R E S K E D É S
NAGYKANIZSA
Dísztárgyak, nászajándékok elsőrendű kivitelben. - Ólomkristályok, Pirkenhauer,
Schlaggenwaldi ós Rosenthal porcellánok.
Állandó kiállítás fenti cikkekből, megtekinthető vételkényszer nélkül. Külön képkeretezési osztály.
„JTELLfl"
■ « < rw
■ ■ mr
D-szDvagyar Nagykanizsa
, Gyári:
pulloverokat, gyermek és nöi mellényeket, nöi kosztümöket a legjobb minőségben.

Transdanubia
Egyesüli Gőzmalmok \'Részvénytársaság
NAGYKANIZSA
Villanyszerelési cikkek, csillárok, izzólámpák, rádiócsövek, villamos főző-, füíő- és melegítő készülékek, vasalók, porszivó és padlóíényesiíő gépek raktára, dús választék a legcsodásabb és legcélszerűbb karácsonyi ajándéktárgyakban.
Megtekinthető vételkénysxernélkUl: Nagykanizsa. Csengery-ut 6.
A porszívó és padlóíényesiíő gépek kölcsönöasználaíra is kapQalók.
1928, december 36.
ZALAI KÖZLÖNY
FATERMELÓ
TŰZIFA, FASZÉN, KŐSZÉN, KOKSZ NAGYKANIZSA
SUGÁR-UT 20.
készít és allandóan raktáron tart
Nagykanizsa uri közönségének kedvenc találkozó öelye a
cukráisszdtat
Állandóan friss sütemény, kuglofok kapQatók és rendelésre öazasz-állitjuk.
mindennemű uj és divatos kocsikat
B0JT0R JÓZSEF
KOCSIGYÁRTÓ ÉS AUTÓJAVÍTÓ ÜZEME
NAGYKANIZSA
KAZINCZY-UTCA 14.

TELEFON SZÁM: 544
••-- ..nsr.\'.t.t . _
I íih l*.fi**n—i ■kl toaad tHfckhl
f-i \' •• V
Elvállal mindennemű kocsijavitást,[átalakítást, valamint autójavitást, fényezést és bélelést.
Világhirü „PUNLOP" pneumatik képviseletei |
Modern fűtött autógarázsok, kocslmosás géppel, vidékről érkező kocsik részére külön férőhelyek vannak fenntartva
Kisfaludy-utca 7. szám alatt.

m
Hl
SSHS
GAZDAK BIZTOSÍTÓ
nagykanizsai vezér-képviselfisége
DEÁK-TÉR 3. SZÁM ALATT
(SAJÁT HÁZ)
Legelőnyösebb (kartellen kivQli) feltételek mellett köt:
TÜZ-, JÉG-, ÁLLAT-, BETÖRÉSES-LOPÁS-, SZAVATOSSÁGI-, HARANG-, | GÉPJÁRMŰ-, BALESET- ÉS *
ÉLETBIZTOSÍTÁSOKAT
SBHSIIOSS
30
ZALAI KÖZLÖNY
1928. december 25.
Akar Ön
takarékoskodni
anélkül, hogy kávéjáról lemondjon?... Ezt eléri, ha az Enrilo-t használja. Az Enrilo egymagában, minden pótlék nélkül helyettesíti a ma oly költséges babkávét. ízben lehetőségig megközelíti a babkávét, emellett zamatos, szép szinfl és összeállításánál fogva tápláló. Nagyon kiadós és ezért a fogyasztásban rendkivfil olcsó. Egy kísérlet meg fogja Ont győzni. E különlegesség kiváló minőségéért annak egyedDli gyártói:
NAGYKANIZSA
szavatolnak.
t
Enrilo.
09147470
OS. évfolyam, 203 szám
Nagykanizsa, 1028. december 28 péntek
Ára 14 fillér.
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPTLA?
Éi:«kkilmlN!
Revíziós nemzetgyűlést
tart Amerika magyarsága
Cleveland, <kc. 27. Mióta Rother-mert reviziós mozgalma felrázta Amerika egész magyarságát. Ntwyork-ban megalakult a revízió axervezete éa már nemzetgyűlést ls hivnak Össze u amerikai magyarok, hoiy ott az Oaaxesség válassza meg a vezetőit.
A szervezők kiáltványát Tarnóczy Árpád költő, aa Akronl Magyar Hírlap azerkesstöje bocsátotta kl mln-den magyar családhoz és szervezethez. A nemzetgyűlés eltó OKse valószínűleg Buffalóban lesz március M 15 én.
Byrd expedíciója
elérte a rozmár jégaátonyokat
Párti, december 27 : (Éjszakai rddUfekntés) A .La Temps" Írja washingtoni Jelentés alapján : Byrd parancsnok a rádió utján kOaölte, bogy az az expedíció, mely Wtlbttr vezetésével halad előre az északi sarkon, Karácsoay é|jelén elérts a rozmári jégzátonyokat, amelyeken eddig expedíciónak még nem sikerült áthatolnia
Kétmázsás oláli tábornok
és 75 évea magyar szenátor lovagias Ugye Bukarestben
Bukarest, december 27 A szenátus ülésén Sándor József a magyar párt nevében a választá •okról beszélve kijelentette, hogy tlz év óta most nem topták el előszór a szavazatokat.
E kijelentéssel kapcsolatban a továbbiak fo\'yamán a szenátor összetűzött Mosolu tábornokkal, aki erre Sándor Józsefet hazugsággal vádolta ■Mg, amit a magyar szenátor vissxa-ntaaitotl, kijelentvén, hogy a tábornok hazudik.
Mosolu ezután enyhítette éi visz-szavonta kijelentését, az afférnak azonban lovagias következménye lelt, •ml nagy azentációi kellelt Bukarestben, mert mint a kormány egyik tagja kijelentette: fizikai szempontból Is futcia lenne ez a párbaj, amelyben egy 75 éves szenátornak egy 200 kilós tábornokkal kellene szembenállnla. Raméllk, hogy az altér békésen intéződik el.
Zágrábban lelőttek egy detektívet
erb
Horvát nacionalista merénylet egy kávéház telefonfülkéjében
Belgrád, december 27 Zágrábból Jelentik: A Korzó kávéházban ismeretlen lettes merényletet követelt el Orauer Alfréd, a belgrádi rendőrség deiektivje ellen. A merénylő a kávéház egyik bejáratát takaró függöny mögül négy revolverlövést tett Orauerre. Az első golyó a detektív hátán kérésztől fúrta át a sziv fölölt elöre-hatolva, megakadt a bordák közölt. A második golyó Orauer lábát fúrta át. A másik két golyó célt tévesztett. A merénylő nyomtslanul eltűnt, ürsusrt életveszéles sérülésével eszméletlenül szállították a kórházba.
A horvát nacionalista körök előtt Orauer egyike volt a leggyűlöltebb alakoknak, már csak azért is, mert mindig tevékenyen részt vett a Ra-dict István ás a horvát parasztpárt ellen indított rendőri akciókban. A merénylet tehát kétségkívül politikai bosszú müve.
Sulyos a helyzet Afganisztánban
A mohamedán fSpspok nam indítanak szent háborút a f^kelftk ellen
B:lgrádban a merénylet nagy Izgalmat keltett A kormánypárti politikusok a legszigorúbb és a horvát parasztpárt vezetőségére Is kiterjedő vizsgálat megindítását követelik.
Orauer detektív vallomásából való-szinflnek látszik, hogy a merényletet a .Domobranci" nevű
horvát nacionalista harcos szervezet tagjai követték el.
A merényletben többen vehettek részt, ami abból a körülményből tűnik ki, bogy Orauerl, aki a gyéren látogatott kávéhiz erkélyén tartózkodóit,
lehívták a ruhatárban lévő telefonhoz s ebben a sötét helyiségben hátulról lőtték le.
A rendőrség megtette sz intézkedéstkei a merénylő kézrakeritésére. Ángytllnovlcs agrárminiszter a Vre-meben kijelenti, hogy Ilyen cselekedeteknek csak ugy lehet elejét vanni, ka Belgrádban ilszta jugoszláv politikát Inaugurálnak.
New-Deltu, decembeí 27 Afganisztánban a felkelés továbbterjedését a rendkívül hideg icjö megakasztotta. — A felkelők egy része visszavonult téli szállásaiba. Ama-nullah egymásután meg fogja támadni a rendzavarók sorait.
Pdrls, december 27. (Éjszakai rá-dlójelentis) Az .lnlrazlgeanl" táviratol közöl, melyet Be\'udzslsztán Quelta városából kOldlek. A távirat szerint az sfgán helyzet korántsem oly megnyugtató, mint azt a hivatalos jelentések mondják. A király, skl Ka-balból Kembthárba utazót* ott ta-nácskozott három vezető föp\'pptl,
vánságát teljesíteni, hogy a felkelők ellen azent-háborút h\'rdessenek.
Egy ottan! ezred Is megtagadta a királyi díszszemlén való elvonulást. A helyzet tehát igen komoly.
Kabulból repülőgépeken szállították el az európaiakat
Pesavar, december 27. Angol katonai repülőgépeken Ideérkezett Kabulból az európaiak második csoportja. Husz család hozzátartozói jöttek meg, 22 asszony és gyermek, közt dk Felt francia követ unoka-hugai, valamint német és francia tanárok és mérnökök rokouai.
akik vonakodtak a király ama kl-
Orvos-tudományi vita-ülés lett az Erdélyi-bünügy tárgyalása
Erdélyi rosszul lett tárgyalás közben
többszőr célzott öngyilkosságra.
Tudott arról, hogy Forgács Anna kokaint szedett. Ezulán
Erdélyi Béla hirtelen rosz-szul lett, miért is felfüggesztenék a tárgyalást.
Budapest, december 27 Az Erdélyl-bünperben ma dr. Klár Zoltán kihallgatását folylatták. Klár Zoltán Forgács Anna májusi mérgezéséről telt vallómást. Azt vallja, hogy Forgács Anna örökös lelkibarc ban élt és
A védő, majd az orvosazakértó intézett csatán kérdéseket Klár kos, majd Erdélyi adott fel néhány kérdést A védő kapott ezután szólásra engedélyt. Bizonyítani kívánja ast, bogy Forgács Anna állandóan narkotikummal élt,
titkos kokain-szeánszokon vett részt
és ennek igasoláaára tanukat jetan-tett br. Freund Ernő dr. és Barta Ziigmond dr. újbóli klbaligaiáaa után a védelem intézett kérdéseket aa ötvösökhöz a bategápolók szolgálatára és gyomormosásra vonatkozóan. , Á\'talában a főtárgyalás egy nagy orvosi vitatkozás színterét mutatja, ahol a törvényesét! orvosszakértök éa elienöraö orvos-szakértők egyes lehetőségeket vitattak pro éa kontrá. Oonda Aatalné ápolónő a szanatóriumi ápolástól tett vsllomást, majd László Era6 dr. tett vsllomást, aki Forgács Aanát gyermekkora óta ismerte és sohasem vett ra|ta észre olyan tünetek*!, mintha bóditószereket használt volna. Klár Zoltán megesketését mellőzték ingadozó vallomása miatt. Markó Jenő dr. ügyvéd tanúvallomása után a tárgyalás folytatását szombatra halasztották.
Lugano—Nemzeti 3:1. Lugano, dec. 27. (Éjszakai rádió-Jelentés) Ma Játszották le ■ Lugano FC—Nemzeti FC (Budspest) barátságos meccset, melyet a lelkes svAjd legénység nyert meg 3:1 (0:1) srányban. A Nemzetit sz éjJeH utazás fáradtsága törte le.
Hulla a barlangban Orác, dec. 27. (Éjszakai rádiójelentés) Két grácl turista tegnsp délután s Fraueumauer-barlangban egy oszlásnak indult férfi hullát talált. Mint megállapították, a bulla azonos Ratacbüller Ferenc sslzburgi reáliskolai igazgatóval, aki még a nyáron, Juüusban eltűnt. Az igazgató valószínűleg a barlangkutatás közben mellékágba Jutott és mivel lámpája kialudt nem talált többet kl.
Karaffiáth Jenő kitüntetést kapott
Budapest, dec. 27. (Éjszakai rádió-jelentés) A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére Karaffiáth Jenőre*. a képviselőház háznagyának, az OTT elnökének a II. oastályu magyar érdemkeresztet adományozta a csillaggal.
Küszöbön az uj tűzoltó-laktanya építése
Tizenöt év után ax első bajtársi-vacsora a tűzoltó őrtanyán
MAIM »OttOWT
J^L^SBÉSáíi
IhptMfcw, december 27 Minden esztendő karácsony másnapján bajtársias vacsorára szokott összejönni Nagykanizsa tűzoltósági az örtaayán, bogy egyszer egy évben ők is bóóoJjinak a fehér assisi gondtalan örömeinek áa kimélyítsék ezáltal a tűzoltói társas-életet. Az első háborús karácsonytól fogva ezek a baj-társias vacsorák ezidán 15 eutcndei szünetelés után újra otthont találtak Önkéntes Tűzoltó Testületünk életében. Az idd bajtárslaa vacsorának kfliöoöe jelen tőséget adott ezenkívül Knortur Oyörgy elnöknek ünneplése ás utolsó helyen, de közel Mm ntoiaéaak: — a polgármester által fsalkalotnmal bejelentett uj tűzbiztonsági beruházások konkrét Ígérete.
A bajtárstas vacsora szerdán esie 8 órakor kezdődött a tűzoltó-laktanyában, melynek karácsonyra díszített tannáben százteritékes bankett a tűzoltó-testület tagjait és s ; hívott vendégeket, köztük az városi tanácsot. Az asztalfő az ünnepelt Knortzer Oyörgy arcképe, teljes tűzoltó-dlszben, örökzöld fenyő ás s nemzeti színek dekorációjában.
Az első felköszöntőt di. Prack litván városi tanácsos, tűzollófópa-rancsnok mondotta, msjd dr. Sabjdn Oyula polgármester adta át Knortzer György kir. kormánytanácsosnak, a nagykanizsai tftifltHtoág 49 esztendeje vezetőjének, a Magyar Országos Tűzoltó SsOvetság szolgálati díazér-A vacsora közönségének lelkes után Lktttí Miksa az OTT virágcsokrot nyújtott át Nagykanizsa eisö tűzoltójánál. Knortur György válaszában viaazapiilan-tást vetett 1879-re, amikor a kanizsai tűzoltóság szolgálatába lépett és a baltársakra káriioUa a lálazázad érdemeit. Székely Nándor főmérnök az Öreg bajtársAk ne-köszöntötte az .örökös főpa-Boha bácsi, a legöregebb Örse-tűzoltó megható köezön-táaa után dr. Sabján Oyula polgármester nagyjelentőségű beszédet mondott, amely — reméljük — a fehér aaztakm túlmenőleg is nj perspektívákat nyit meg Nagykanizsa tűzbiztonsága tarán.
A polgármester a társadalom megértését sürgette a tűzoltó intézménynyel szemben, hangsúlyozva, bogy a képviselőtestületnek a tűzoltószabály-raodeiettal szemben legutóbb elfoglalt elutasító magatartása után a váróé vezetőcégét nem lehet okozni i szükséges beruházások késedelméért Ezután
most már a nagyközönségen a feladat a kérdéseket dűlőre segíteni.
A Zalai KüzlOny szerkesztőségéhez Intézi szavalt, kérve a nyilvánosság támogatását, az áldozatkészség felkeltését a küszöbön álló megoldás sikerének biztosításához. B:látja hogy a városra súlyos terhek nehe
zednek, de a szabályrendelet eluta-ailása ellenére la közli, bogy a város vezetősége nem mulasztja el a kérdésekről való gondoskodást i
már a helyet is keresi az uj tűzoltó-laktanyához, — ugy, hogy az építés Qgye már legközelebb a képviselőtestület elé kerül.
Bejelentette, hogy rövidesen jön már az autó-fecskendő is. Kifejtette, bogy a helyi pénzintézeteknek kötelessége bank-kamat mellett kölcsönt biztosítani azokra a beruházásokra, melyeket a város tűzbiztonságs tesz immár elkerülhetetlenné.
Barbattts Lijos felelős szerkesztő s Zalai Kizlőny legmesszebbmenő támogatását Ígérte a város tűzbiztonságának végleges megalapozásékor, kifejtve, hogy a kritikák, melyekkel a lap-hasábok a tűzoltó-Intézményt illették, szükségesek, kötelességszerűek voltak és szükségesek lesintk a jövőben la, mert kridka és a panaszok feltárása nélkül a megoldásra
való törekvés idáig sem Juthatott volna el, amint hogy az elhangzott felazóialáiok mindegyike is panaszo-kat hozott fel és az ünnepelt elnök ls visszapillantásában a szemlélődést és kritikát jelölte meg félévszázados és eredményekben dus munkássága kiinduló pontjának. Biztosította a tűzoltóságot a közérdek mindenkor Ián* tori ihatatlan aiolgálatában a tűzbiztonság megfelelő propagandájáról.
Knortur Oyörgy reflexióiban ugyan csak a város közönságének áldozatkészségére appeiláJt éa Barbarits Lajosra ürítette poharát
Frelschmledt Ferenc tűzoltó őrparancsnok a hivatásosak nevében üdvözölte igen talpraesetten az ünnepelt elnököt. Udltt Miksa dr. Prack István főparancsnokot, Szépadvary László alparancsnokot és l/J. Knortur György szskaszparancsnokot éltette, mint akik a bajtáraias szeretet, fegyelem és rend megteremtői voltak a tűzoltóság körében.
A pompás vacsara után még sokáig maradt együtt a jókedvre derűit, uj reményekkel eltelt társaság a tűzoltó laktanya fehár asztalai körűi.
Két ökölcsapás okozta a 69 éves hosszú-völgyi Putifárné halálát
Nyolc hónapra Ítélték a Juli-néni szerelme elől ököllel menekülő családapát
a hegyről hazafelé tartott és egy pillanatra betért Czlmtnermannékhoz. A n alig f jglalt helyet a legjobb férfikorában levő gazda, amikor a hatalmas termetű asszony félre nsm érthető szándékkal közeledett hozzá és mint egykor Putitárné tette Jó-zaeffel — ugy kisérlelte meg a 69 éves korában is fonó vérű Juli néni Hohl Lajost, talán még kevásbbé illendő formában, mint a bíbllabeli száp asszony.
flohl nős, családos ember, emellett ingetűit természetű lévén, a szokatlan korú gerlebúgásra oly indulatba jött, bogy öklével kétszer a 69 éves Putiiárné fejére sújtott, de oiysn erővel,
bogy annak forró váré nyomban iecsiiispult. Adós azonban nem maradi Júlia néni, hanem alaposan öaasekarmolta Hohlt, majd leült a székre, bogy kipihenje a sikertelen hódítási manőver fáradalmait.
Az erős ütés következtében történhetett, bogy Juüs néni, ugy, ahogyan beleült a székbe — eszméletét veszítette és valószínűleg hOdés folytán, meghalt.
Most tárgyalta ezt a rendkívül árdekes bűn pert a Mutschenbaher-tanács, melyre 24 tanút idéztek be.
Hohl most is hangsúlyozza, hogy nem akarta megölni ai öreg asszonyi, csak abbeli fellobbanásábin, bogy trágár szavakkal felkínálta magát neki — két ütést mért rá és azután felháborodottan hazafelé Indult.
A tanuk a 69 éves ssszony forróvérüségéröl beszéltek. Kihallgatása a délutáni órákban Is folyik. Vitéz Cslllaghy György kir. ügyész és a szavazóblrók Is számos kérdést , Intéztek a tanukhoz. Dr. Nlsponszky
Nagykaniisa, december 27 Még julius havában tOrtént, bogy egy ftata\' hosszúvölgy! gazdákból álió tárcaság felment a begyre azzal azáiidékkal, hogy felkeresik Czim-metmann Józsefné 69 éves özvegy-asszonyt, akit mindenki Julis néninek Ismert ás híres volt arról, hogy szívesen mulatott bor mellett férfitársaságban korát hazudtoló fiatalos hévvel. A kis társaság is csak azért ment a mindig nótás kedvű • öregasszonyhoz, hogy bor mellett el töltsék az időt .Julis oénl\'-nél. Nagy volt azonban meglepetésük, benyitottak Czimmermanné pincéjébe. A pincét nyitva és az öregasszonyt szákében ülve találták, de vidám köszöntésükre nem kaplak vá-Köseiebb lépve látták, bogy Júlia néni mozdulatlan. A feje ugy lógott k, mint aki mélyen alszik. Mellette hatalmas vértócsa. Keíiegetni próbálták, szólítgatták, da Julis néni már halott voiL
Azonnal értesítették a csendőrséget, amely megindította a nyomozást ts kiderítette, hogy Czimmcrmann Józsefné gyilkosság áldozata lett. A gyilkosságot Hohl Lajos 38 éves jómódú bosszú völgyi gazda követte el, akit a gyanuokok alapján letartóztattak, majd később felfolyamodására szabadlábra helyezték.
Hohl Lajoe kihallgatása alkalmával szenzációs vallomást tett, amely kezdetben alig hihető voll, azonban ctendö/ségi nyomozás és a közság lakosság bemondása alapján mindlobban valószinQsödött
Hohl Lajos — aki egyébként Hou szuvölgy legjobb és legmódosabb gazdája — azt vallotta ugyanis, hogy
Béla klr, törvényszéki orvot ft bottc-jegyzőkönyvet és szakétfti véleményét terjeszti elő. A közönség soraiban óriási érdeklődáa a nem mindennapi tárgyú és nem zárt fö\'ár-gyalás iránt.
Uj. dr. Tamás János halbttöe vé-döbeszébe után a bíróság bűnösnek mondotta kl Hohlt a vádbeli cselekményben ás ezért öt tekintettel a fennforgó körülményekre nyolc havi börtönre Ítélte. Az ügyész súlyosbítás végett megfellebbezte as Ítéletet.
Serlegavatás Klskanlzsán
Nagykanizsa, december 27 A Ktskantzsal Levente Dalkör a szeptemberben Nagykanizsán tartott zalavármegyei dalosversenyen versenyen kivűll szerep\'ésével nagy-feltűnést keltett és ezért a bírálóbizottság díszes ezűstserleggel ajándékozta meg. Ezt az emléktárgyat avatta fel lélekemelő ünnepség keretében a Levente Dalkör karácsony másnapján este a Polgári Olvasókörben nagyszámú és előkelő kötöneég le-lenlétében. Magát a Polgári Olvasókört képviselték Anek Oyörgy elnök, Papp Péter alelnök, Batlcsa József pénztáros. Páter Zénó a dalkör elnöke nyitotta meg az ünnepélyt szívhez szóló beszéd kíséretében. Utána következett a felavatási aktns. Dr. Thohray Zsigmond, mint a Dalosszövetség elnöke kezében a serleggel, msgasszárnyalásu, huafiaa érzéstől áthatott beszédben rámutatott a Levente intézmény nagy feladatára éa a magyar dal ápoiáaára buzdítja a derék levente ifjakat Méltatta Lencz Oyula karnagy és páter Zeoó elnök érdemeli a magyar dalkpMun fejlesztése körűi. Majd Lefaik Pongrác, mint az Ipa rosta nondskolal vegyeskar karnagya üdvözölte ;da-lárdáji nevében a Levente Dalkört. Báchler Mór a Nagykanizsai Klsda-lárda karnagya Ltnc Gyula karnagy feleségére ürítette poharát. Antqtge Antal a Vasutsa Dalkör fdkMasá-galt tolmácsolta. Páter Zénó végűi felköszöntötte Szerecs Mancika, a Levente Dalkör koszorús leányának szüleit. Az egyes beszédek között a Levente Dalkör szebbnél-szebb ét mesterien kidolgozott éncksiámok-kal gyönyörködtette az ünneplő közönségei — Végűi ls a serlegavaiót vidám láncmulslsig követte.
V lágy sajévl árleszállítás
ftzf.Dr. Orosz Plklóné
kézi munka üzletében
D.M C. gyöngyfonsl (peilá) 10 dkgr. >\'30
Szmlrna, perzsa párna 8*— P
szőnyeg T— P4«l . . canava 80 cm.
széles lm. tWO P , . canava 100 cm.
széles lm. 0-40 P
Óriási választék kar*OM«yl a|á>
dékolkkekben, filét csipkékben,
terltókben, mottvokban.
Függöny anyagok. — Függönyök, ágy-terítők, pírnák, modern mllvtad roon tiroziss a legolcsóbb árakon.
Tanalók és munkásnők felvétettek.
\\m
28.
ZALAI íOKLOKT
NAPI HÍREK
NAPIUNK
DtMinbw 28, péntek
Római katolikus: Aprón. Prolejt.: Kamilla- Izraelita: Teb. hó t5. Nap kel reggel 7 óra 47 perckor,
nyugatik délután 16 óra 16 perckor. •
Vároal Mozgó. .A kii garnizon*, békebeli katooalórténet. .Oyfetlem v. halál", 2 feltr. Cowboy kép.
— Kinevezés. A kormányzó dr. Rknler János csurgói járáabirót s barcsi járásbíróság elnókévéklnevezle.
Áthelyezés* A belűgyminisz-ter dr. Lakatot László rendőrfogal-mazót Zalaegerszegről Nagykanizsára, dr. Vast Oyula s. fogalmazót pedig Nagykanizsáról Zalaegerszegre be
Megéi kezelt ■ kereskedelmi miniszter leirata az Iparosság országos érdekképviselete tárgyiban. Herwiann Miksa kereskedelmi miniszter aláírásával érkezeti meg tegnap s miniszter leirata az országos Ipari érdekképviselet ügyében s nagykanizsai ipartestület elnökségéhez. Miután s leirat azerlnt minden egyes Iparosnsk szavazatával kell eldöntenie azt, hogy milyen érdekképviseletet ébajt, s kereskedelmi miniszter leiratát teljes egészében vasárnapi számunkban közöljük, hogy Igy minden nsgyksnlzaal és zalsl Iparosnak módjában legyen ezt a rendkívül nagy kihatású problémát a maga teljes mivoltában megismerni és azon gondolkodni. Szolgátslot vélünk ezzel tenni a zalai Ipirosaág-nak, amikor ezt ■ fontos kérdést részletesen közrebocsátjuk és reá a zalai Iparostársadalom figyelmét már alőre felhívjuk.
— Eljegyzés. Bujtor Mancika és Joós István jegyesek.
— A Caslno évi kOzgyBlése. A Nagykanizsai Caslno karácsony másnapján délelőtt tél 11 órakor tartotta évi seades közgyűlését. Hlrschler Sándor vezérigazgató elnöki megnyitója után Balogh Dazső titkár terjesztette elő nagy gonddal és szépen kidolgozott titkári jelentéséi. Különös melegséggel parentálta el a Caslno elhunyt alelnökét, Radnal Jenőt, ma|d csapit Sommer Ignác választmányi tagot. A jelentés kitért s rossz gazdasági viszonyokra, melyek folytán a Casino-coocertek sorozatát nem lehetett a régi mederben folytatni, ennek ellenében szonban a lehetőségekhez mérten rendezték a könyv-Urat, tatarozták az épületet és kényelmi szempontból korrigálták a helyiségeket. Kertész La|os föpénz-táros jelentése után a megüresedett alelnöki székbe egyhangúlag Rosen-ftid Józsefet, s választmány sorába dr. Kohón Imre, Schlelfer Imre és Unger- Ullmann Elek tagokat választották meg. Az alapszabályok kisebb jelentőségű módosítása után a közgyűlés végétért.
= Philips hangszórók, rádiócsövek, anódpótlók, kistöHóa, őssies rádió alkatrészek, legjobb kivitelben kaphatók Szabó Antal sportüzletében.
— Az Izr. Jótékony Nőegylet minden év karácsony másnapján tea-délutánt rendez a Ctsinoban, hogy a kettős űnnrp hangulatához megfelelő vidám szórakozásról is gondoskodjék. A NJegylet ezidei igyekezete sem veszett klrbs, mart bl zony akárhár.y fényes, nagy apparátusul elökésxitett bál sikerét elérte s szerdal teájával. Stép és sok közönség, még több táncos kedvű fiatalság, ragyogó jókedv, a háziasszonyok részéről figyelem éa gondosság, — a jótékonyság részére pedig s szívesen adott, de sohasem elegendő garasokból jelentékeny öaszeg. Még sz éjfél utáni órákban is állt a tánc, a vigasság.
A bejelentő hivatal körül
Nagykanizsa, december 27
A központi bejelentő hivatallal kapcsolatban egyesek félreértésre alkalmat adón, ugy veszik, hogy akik eddig már be voltak jelentve a rendőrségi bejelentő hivatalnál, azoknak most már nem kell a bejelen tést eszközölniük. Ez téves. A bejelentési kötelezettség áltslános és az mindenkire, tehát azokra la kiterjed, akik eddig már be voltak jelentve. Újra kell tehát mindenkinek a bejelentést elvégezni.
Január elsejétől sz életbelépő bejelentési kötelezettséggel kapcsolatban a rendőrség közli, hogy ugy az általános, mint s háztartási alkalmazottakat érintő bejelentési lapokat a központi rendörkapitányaágon kivfll, a vasúti és klsksolzssl rendőrőrszo-bákon, valamint a bsrakki lakosok a Barakkokban Ball Pil felügyelő helyettesnél beszerel ln\'ök sz előirt ár mellett.
A rendőrség közli, bogy a bejelentési hirdetményben ugy van feltüntetve, hogy a külföldiek ugy a bejelentési, mint a kijelentés! lapot két példánybin kötelesek kitölteni. Ei lévs, mert a kü földiek ki- és bejelentési lapokat csak egy-egy példányba kell k\'állltsanak.
— A főváros köszönete a járásnak és a Zalai Közlönynek a gyermeknyaraltatási akcióért — Mint ismeteles, a budapssti szegénysorsa gyermekek nyaraltatása során a kanizsai járás Is szép számban vállslt vérszegény, vézna pesti gyermekeket. akik meghízva tértek vissza a fővárosba. Most a székesfőváros tanácsa Slpócz Jenő polgármester aláírásával meleghangú átfratbsn köszönte meg a járás vezetőségének éa közönségének, valamint a Zalai KOz-Itny szerkesztőségének az akció kö -rfll kifejteit buzgóságát.
— Adomány. Klósz János fűtő-házi, dv. felügyelő 5 peogőt ado-tnányozo t a (elállítandó hősi emlékmű alapja javára.
— 20 havi részletfizetésre szállít-luk — igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján Is — az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-társaság Nagykanizsán. Fö-ut 1.
= Estélyi ruháink szenzációs szépek. Női kabátok, bundák bámulatos olcsóért Magyardivatcsarnok, Fő ut 13.
ElóoMtározások
a paoaal kSpilMltvilautást
fronton
Pacaa, december 27 (Saját tudósítónktól) Amint bire futót\', hogy megüresedik a pacsai választókerület, megindullak a moz-gtlmak A jelöltek raja lepte el a választó községekel.
A választókerület hangulata olyan, bogy megunta az Idegen, ismaretlen embereket a inkább helyi nagyaágo-kat látna azivesebben a parlamentben.
Bosnyák Andor misefái földbirtokos. ki a választókerületben lakik, mindenkinél ollhon van, a legnagyobb kilátásai vannak. Farkas Tibor söjtöri földbirtokost ls erős remény kecsegteti, stpekl Balázs Zoltán, Talabér getyei gazda, Márton Károly azlntén tapogatódznak. Egyelőre azonban minden hiába, mert a mandátum boldog birtokosa cssk nem akar lemondani arról ...dl.
— A 77-es Szent László cserkészcsapat karácsonyi ünnepélye serlegavatással. A sok sikert srs-lott kanizsai 77 es cserkészeknek karácsony máaodnaplán gyönyörű ünnepsége zajlott le a Rozgonyi utcai Iskola tornatermében. Ez alkalommal avatták fel azt a azép ezüst serleget, melyet a cserkészek futball csapita nyert azzal, hogy bajnokcsapat lett a Levente Labdarugó Szövetségbea Az ünnepség alkalmával s közönség teljesen megtöltötte s toraccsarnokot. E sőnek Poredus Antal iparostanonc!skolai Igazgató szép beszédben méltatta a cserkészet jelentőségét és kiemelte azt a sok feladatot, ami különösen a magyar ifjúságnál vár megoldásra. Ezután Spltzer Antal a Szövetség nevében lelkes szavakkal átadta a csapatnak az exűst serleget, mely Nagykanizsa város ajándéka. Tóth P. Móric hitoktató, parancsnok-helyettes sz Ifjúsági csspat további sikereire emelte a serlegel. Eiután a cserkésiek eljátszottak három 1 felvonásos karácsonyi játékot, melyben rengeteg tapsot kaptak. Az egyes jelenetek között :serkész szokás szerint kiosztották a fiuk egymásnak karácsonyi ajándékaikat. Az előadást tánc köve te, melyben a 77-eaek épen ugy bajnokoknak bizonyultak, mint a zöld gyepen. (Itt tr|uk meg, hogy a 77 es cserkészek bi|nokaágot nyert futballcsapata 26 mérkőzést játszott és ebből 18 at nyert, 6 pedig eldöntetlen volt, 44 ponttal tehát a bajnokságot vitte el.)
— A nagykanizsai városi képviselőválasztások egyelőre bizonytalan időre elbalaaz\'ódtak. Beavatottak tudni vélik, hogy Nagykanizsa csak a tavasz folyamán tartja meg parlamentjének megújítását. De az sincs kizárva, hogy a város vezetősége bevárja a közigazgatáal reform tető alá hozását és akkor már ennek alap|án őszutókor tartaná meg a 60 tagu képviselőtestület megválssztását.
= Frissen lőtt 4-5 kgr. vadnyulak darabonként lefejtve P 2 60 ért kapható Szegő Mór.nyers-terménykereskedőnel, Eötvös-tér 2. Telefon 134.
»
Péntaken I, 1 4s I órakor Szombaton 1, 7 éa I érakor Vaaárnap S, 5, 7 éa 9 érakor
Békebeli katonatOrténeL Főszereplők:
Ham Lle4tke és Haas Jaikeraaaa
Győzelem vagy halál
2 lel*. Cowboy-kép.
Hatyérak 30 fillérről arnatvo.
Éhes volt, lopott, börtönbe került
Nagykanizsa, dacember 27
Nehéz probléma előtt állott a kanizsai törvényszék. Pintér OyOrgy bánokszentgyörgyi nőtlen földműves, aki már büntetve volt, Ismét a bíróság elé kerfllt, meri többek házába behatolt, betört és ott élelmiszert lopott. Az egyiknél kenyeret, túrót, a másiknál szőlőt és bori, egy harmadiknál hagymát és kést, stb. Betörésről lévén szó — Pintér csakhamar csendörkézre kerfllt.
— Miért lopott? — kérdezi tflle a biró.
— Nam volt munkám. Éhes voltam — hangzott a rövid válasz.
Az érzöizivfl bíróban ls felülkere-kedett az emberi érzés. De suiyos volt a helyzet. Nehéz a probléma. Pintér már ilyesmiért büntetve volt Végre is kihirdetik az Ítéletet: egyévi és háromhavi börtön, mert a lopás folytstólsgos. Annyiszor lopott, ahányszor éhes volt...
— A fogház karácsonya. Szombaton délután a Megváltó szdletését ünnepelték s fogház zord kspuja mögött is. A fogház kápolnájában gyújtottak karácsonyfát a társadalom 76 vezeklöjének. Az ünnepségen megjelentek a bíróság éa ügyéazség tagjai. Krlzsala Ferenc kegytsrendi tanár könnyekig meghitó beszédet intézett sz egybegyűltekhez. Közben fel felcsuklott a sírás a fogház-lakók soraiban. A foglyok énekkara karácsonyi énekeket tűzött a szenteste hangulatába. Majd Hedvig és Corullla missziósnővérek kiosztották 76 fogolynak a Mlsszióaház 76 karácsonyi csomagját, melyek mindegyikéi egy-egy kis mlniatűr-karácsonyfs díszítette.
A PFAFF varrógép még 20
év mutva is könnyen és szépen varr, akárcsak az első napokban, ebben rejlik az olcsósága.
— Képeit, gobeleint, kézimunkáit olcsón, gyönyörűen kívánsága szerint bekeretezi Melczer űvegkcrtl-kedő, Kazinczy-utca.

1Ö28. december 25.
Tilos a mozgás
■ Balaton-vidék MSIIft-t.rOUt.ln
Balatontflred, december 27 (Saját tudósítónktól) A siőllö-gaz-dálfcodásról Ci a hegyközségekről szóló földmivelétügyl miniszteri töi-ványjavasiai-tervezet 11. §-a nó nerlnt igy szól:
.A hegyközség javaslatára az illetékes hatóiig azóllöérés Idején, a hegyközség azöllövel beültetett területét zárt letaielté nyilváníthatja éa • hegyközség e területén, az idegenek közlekedését és olt tarlóztózko-dását engedélyhez kötheti".
A Btlalon 230 km. parl|a csaknem egészen siőllővel beültetett terület. E területen hegyközeégek mö kOdnsk és villatelepek fejlödnek éa bs a szóban levő intézkedés toivé-nyea erőre válik, a fürdővendégek mozgása és a fejlődő tuiiita forgalom lesz lehetetlenné téve. A Balatoni Szövetség most akcióba lépett annak megakadályozáaira, hogy ez a szakasz, ebben a formában törvényes erőre emelkedjék. Ezért felír a fOtdmiveiásfigyi miniszterhez és mln-Óen módon odshal, hogy s tervezet sáreimes szakaszét teljesen töröljék, vagy olyképen módositsik, bogy sz a balatoni fürdők forgalmira és fej-lődásére káros befolyást ne gyako-rolhasson. _
Eltűnt és megkerült
egy hároméves gyermek Karácsony elad napján
Nagykanizsa, december 27 Fischer Ignác ujságárus, Zrínyi Miklóa-ulcal lakos, bejelentette kedden délelőtt a rendőrségen, hogy a Zárda-ulct 7. számú báz kerítése mellett egy 3 év körüli gyermeket talált A kicsike át voll fázva és tanácstalanul airdogált. Fúcber a gyermeket gondjaiba vette, de nem lehetett tőle megtudni, bogy kié éa bol lakik. Ugyanaznap délután megjelent a rendőrségen egy kétségbeesel! sps: Bttkt Vendel városi kocsis, aki előadta, hogy hároméves gyermeke még a délelőtt folyamin eilOnt hazulról. A személyleírás uiin a Fischer iltal talált gyermekben boldogan iamerte fel a kis .vándorlót*, akit boldog apai szívvel vitt haza. __
— A gazda vigyázattanaága miatt elhamvadt pincéje A Csopak és Balatonarics között levő szőllóbegyen kigyulladt Nagy Qábor kövesdi lakos pincéje, mely az ul-meatán feküdt. A tflz az éjjeli órákban keletkezett és rövid idő alatt elhamvadt a pince éa sok bor megsemmisült. A csendőrség! nyomozás megállapította, bogy a tarét a gazda vigyázatlansága okozta, mert a pincében hust füstölt és akörül nem járt el kellő óvatoasággal.
— Meghalt az Összeszurkált mlndszentkállal bíró. Megittuk, hogy Somogyi Antal mindizentkállal községi bírót FI Oyula községbei! legény halántékon azurla, amikor az békességre inletle a garázda legény I. Somogyi Anlal köiségbiró most három heti szenvedés után sérülésébe belebalt.
Hidason aérgesásl sietek leküzdésénél, melyeket romlott élelmlne rek, valamint lulsok ivás és dohányzás, vagy morfium és kokain élvezete idéz elő, a termésietes .Ferenc József* keserűvíz használata fontos segédeszközt képez. Hires orvostudományi könyvekben Mioroljik azt ls, hogy a Ferenc lóisel viz többek közt ólommérgezéanél meg-gyógyítja a maktcs székrekedést, mely a kinoa görcsöknek egyik okozója. — Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
— A Kath. Legényegylet karácsonyi mulatsága. A hagyományos karácsonyi másodnap! legényegylet! műsoros mulatság ez idén olysn kitűnően sikerült, mini még soha. Az egyesületi helyiséget zsúfolásig megtöltötte a közönség és igen sokan már ülőhelyhez sem jato\'iak, ciak állva nézhették végig a pompáa műsort. A prológ ot ügyes elöadiiban Boda Károly mondotta, majd Dómján István Endre Oyula s. kántor klaérele melleit nagy és osztallsn sikerrel adta élő a .Szent Ferenc karáctony estje* c. ihitatoa tartalma melodrámát. A műsor kiemelkedő pootji dr. Dómján Orula vallásoa elmélyüléssel megírt .Uj király* c. karácsonyi regéja volt, melyben a közönség ugy a szeriőt, mint a kedvesen alakító szereplöket .vaataps-sal" ünnepelte. A szereplők mind-rgylke deiekssan kitett magáért. — Festő! Madonna volt Kállay Ilus, Zamllla Oábi, Krefft Annus, Hejfet Msncl tehetségről lettek tanúságot, kettős szerepében Thury litván, Thury Oyörgy, Sípos Józsii, Oády Lsjos, Horváth Oiza, Németh Elemér, Radlcs Ilus, Szabady Bözsi, Kedmenecz Annus, Felde Olzi éa Cserép Annus kaplak sok megéide-melt tapsot. Dc jók voltak a többi, epizód-szeieplök is. Eiutin kezdetét vette a linc Torma Tóni talpalivalójára éa a hajnali órikig győzték a láncosok s kitűnően megrendezeti vlgistágol
— Köszönet. Hogy lezajlottak a karácsonyi ünnepek, hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a jó lelkeknek, akik lehetővé tették, hogy nem caupán a szegényeinknek, a nálunk étkező iskolás gyermekeknek és a napközi otthonunk gyermekeinek tudtunk szeretet és ruhs-csnmagot Juttatni — öistesen vagy 160 darabot, hinem a Jótzivek segítségével még a fogház szomorú lakóinak is lu tathtt unk 76 szeretetcsomagok Dusán megrakott kari csonyfínk ujsbb öröme lest a gyermekeinknek bozzitéve a sok szebb-nél-subb Játékot, melyet a polgári fiúiskola növendékei kéaziteltek Németh Mihály Igazgató lelkesítő buzdítása mellett. Ismételten hálás köszönet minden Jóiágos adakozónak, elsősorban a geliei birloltosságnak. Az eddigi kimutatásokon kivül htlés köszönet fi. Egyed Ferenc rigyáci plébános,urnák, ki a .\'igváci hívek" nevében 12 pengőt juttatott szegényeinknek, továbbá a Kávégyár igazgatójának, ki 10 pengőt küldött. Pénzbeli adomínv befolyt még N. N. rési érői 4 P, és N. N. részéről 3 P. Az Isten áldása legyen a mindannyitok jutilma. A Mlsszlóshái nővérei.
— A legelegánsabb női- és férfi ruhák, a Irgszebb cipők, mind a világhírű PFAFF varrógépek öltéseit dicsérik.
közgazdaság
Tudnivalók a házadó-kulcs leszállítása körül
Nagykanizsa, december 27
A közelmúltban szavazta meg a képviselőház, ma|d a felsőház a pénzűgymlnlsziernek azt a törvényjavaslatát, amely a házadó kulcsát leszállitottn. A törvényjavaslat tárgyalása alkalmával a pénzügyminiszter megnyugtató kijelentést teit, mely szerint Hutában vin azzal, bogy az adóalap megállapítása körül aránytalanságok állanak fenn, egyben pedig megígérte, hogy ezeket az 1929 évi házadó kivetésénél meg fogja szűntetni. — Wekerle Sindor pénrüryminlszter máris ^eváltotts Ígéretét a most meg|elent 152 000/928 sz. P. H rendeletben.
Miután eme rendelet rendelkezései különösen az amúgy is su\'yos köztér hsket viselő olvasóközönségünk érdekeit védik, lóntk Útjuk annak fontosabb rendelkezéseit ismertetni.
Mindenekelőtt kimondja a rendelet, hogy kis- és nagyközségekben a már megállapított haszonértik általában véve nem emelhető, még abban az esetben sem, ha az Illető községekben a bérbeadott lakások bérel tovább emelkednének Ugyancaak a községekre vonatkozik a rendeletnek az a rendelkezési, amely kimondja, hogy a község külterületén lévő, öt szobásnál kisebb lakóházak mindenütt a minimális haszonérték után adóz-tatandók meg. A községek külterületén a minimális haszonértéknél magasabb haszonértéket csakis a legalább 5 lakóizobibál illó olyan épületeknél azabsd megállapítani, melyeknek haszonértékél az 1928. évi kivetés során ls a minimális haszon értéknél magasabb össiegbcn állapították meg és a melyeknél a magasabb hasionérték f nitartási Indokolt. Sok helyen állandó pantez tárgyát képezte az, bogy a présházakat és szőlóhajlékokat ts megadóztatták. A pémügymlnlszter Itt is rendet óhajt teremteni és kimondja, bogy a présházakat és gazdasági épületeket csupán csak azért, mert bennük egy olyan halyiség van, amit a tula|donos kizárólag a azölő, Illetőleg a földmunkák tartama alatt Ideiglenes tariózkodás céljaira haaz-nál, de az sem állandó lakás, sem nyarslás céljaira nem szolgál, — adóval megróni nem szabad.
A városokra vonatkozik az a rész, mely kimondja, bogy a haszonérlé-kekef a városokban is általában véve az 1928. évi kivel éa során megállapított aliphiszonértékek alspján kell megállapítani, de ezeket emelni általában nem siabad. Kimondja továbbá,
hogy a haszonértéket nem szabad felemelni abban az esetben sem, ha a bérkorlátozás alá eső épületekben egyes lakásokat, amelyek Időközben felszabadultak, drdgdbbanadtak bérbe. Ilyen épfl\'eteknél a haszooértáket általában a kötött bérek mellet! kiadoil lakások ulán fizetett bérek alapján kell megállapítani.
A legnagyobb jelentőségűnek tartjuk azonban a fent hivatkozott rendelet 10. pontját, amely legjobban Igazolja az uj pénzügyminiszter nemes gondolkodását. Eoben felhatat* mazza a pénzügyminiszter a pénz-ügy Igazgatókat, hogy méltányosan, de legfeljebb a minimális haszon-érték összerejétg leszállíthassák az olyan háztulajdonosok lakásának már megállapított haszonéttékelt, aktk keresetképtelenül, csak a meglevő házak egy részének bérbeadásából származó jövedelemből tengetik életüket, fip ugy mérsékelhető a hasionérték sónál s tulajdonosnál is, aki házában egyedül lakik, de keresetképtelen, Illetőleg oly rosz anyagi viszonyok közöl! van, hogy a különben helyesen megállapított háihuzonérték után járó házad ót megfizetni nem tudja.
Ha az ismertetett engedmények nem is oly nagyok, mégis, a kik a kedvezményből részesülni lógnak, örömmel és hálásan fogják azokat fogadni az uj esztendő küizöbén, a melyet valamennyien azzal a reményűvel léphetünk ál, hogy, ha nehéz idők állanak is még eftttünk, talán mégis csak megindul a folyamat, hogy laasanként könnyítsen végre a közterheken, melyeknek súlya alatt ma görnyedünk. \' (—y)
Bank-fiók megnyitás Klskanlzsán
A Nagykanizsai Takarékpénztár kiikanizsai fiókiát f. hó 23 án ünnepélyes keretek között nyitotta meg, amelyen réaztvett a Magyar Nemzeti Bank képviaeletáben Bíró Ferenc helyettes főnök, a központ igazgató-sigának és tisztviselői karának legnagyobb része és Klskanizsa polgár-ságánsk számottevő tényezői. A fiók pénztára minden nap nyitva van s a banküzlet összes ágain kivül főleg a hetibetét üzlettel foglalkozik január 1-tól kezdve 400 hétre szóló betétcsoportot nyit, minden 1 pengő heti réiiletre Megfelelő biztosíték mellett 200 pengő kölcsön vebe\'ő fel. Az évközi törlesztések az év végén mindenkor levonatnak s a fizetett heti kamat a következő évben ennek megfelelően apidl
Magykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Csengery-ut 7. sz.
Alapíttatott: 1862-ben.
ÉRTESÍTÉS.
A Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet IB29. január hó l-én nyitja mag
68-lk 4 évre szóló
évtirsulatát.
Egy tfipzabatét után hetenkint I pengő fizetendő.
Az előjegyzett könyvek kivánatra minden év végén fetazámolhatók, mely eselben az addig felszaporodott töke a reá eső hasxoneredménnyel együtt kifizettetik.
Kölcsönöket adunk kezességre, jelzálogra és értékpapírra; a tartozás 4 év alatl hell befizetésekkel könnyű módon visszafizethető.
Uj könyvecskék a szövetkezet helyiségében (Cscngety-u! 7. Dr. R poch f\'te báz) már most kaphatók.
Befizetések mindenkor hétfőn, keddan \\ agy azerdán délelőtt 9-11 óra között teljesíthetők, ^ iBMgat6»éQ.
ittfi december 86.
ZALAI KOZLOHT
Mozgószlnházak
Városi Nagymozgó. Pén\'.eken és szombaton 5, 7 ét 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor kts garnizon*, békebeli katonatörténet. F6-szerepiök Hirrf Uedtke és Hant Junkermann. „Qyőzelem vagy halál" 2 felvonásos Covrboy-kép. Htlyárak 20 fiüénel emelve.
tíiivi
A mii értéktőzsdén nyitáskor a gyengébb newyorki jelentés hatása alatt túlnyomórészt alacsonyabb árfolyamokon indult mtg a forgalom. Később azonban a barátságosabb bécsi tőzsde ösztönzésére az arbitrázs értékekben emelkedő árfolyamokon élénkebb aslet fejlődött ft innen kiindulva a piac egész területén megjavult az irányzat. További ösztönzés elmaradása miatt a tőzsde zárlat felé Ozletteienná vált és az ái folyamok egy részében áresés kevet-kezett be, ugy, hogy végeredményben egyenetlen áralakulásul zárt a tőzsde. A mai nap favorizált értéke a Részvénysör, mely kezdetben 5 pjngős árnyereséget ért el, zárlat elölt azonban eladásokra keidett árnyereségből 2 pengőt veszített Fel-IQnő még a Felien 7 pengős áresése. Ezektől eltekintve az árdifferenciák csak csekélyek voltak. A fixkamaio-aásu papírok piaca csendes volt A valuta és devizapiacon esik kisebb változások fordultak elő.
Zürichi sártat
Mrti K 29Vi, LoUoe 28-l6Vi, Havy«»
018-28, MM ma, M*» fM&Vi,
Madrtd 8450, I m li i
inso, wiaa ra*oi, Ifrieva, fanó 89-lTVa. Mflrtd HÍ/i, HM 91
»82i/s,
m
M»s
Terménytőzsde
Ax árak változatlanok. Az Irányzat tartott, a forgalom közepes.
■aaa •«>, 77 kg-os 24 70-94-85, 78 tv«i 34-96 -3810. rt kf-cs 2590-35*10, 10 -oe 28 30 - 28 40, duáataM 77 kf-c> 24 30 - 28-4V 7* kr-o* 24 88-2470, 78 kt-oa 3480 2490 80 kg-os 94-90-29 00, raa 2980 -2998, takar*, ána 94-80 -78, s*An» 90-80-97-00 a* 34-00-94-30, tMMittaxt 3678-37 00. tengeri dt 28*78—78-00, kert* 18 78 -1900
Tfcaá. érrka-|ejryM«a
VALUTÁK
AanU 1780-77-Sí Bak. 7970-79-80 Gadkk. 1094-17.-02 Ma k. I»»80-I6»40 Dta* 1008-1008 M I70-80-Ö7780 ib 33-45-33-65 2*000-21100 04-1044-40 • 41-147
2998-10-20 110-12-116 8] ■370403-10 •065-1100 M\'40-9390 111040410-90 k. E8 4S-E4 08
UmVUAM. AosL 730 23-230 »2 Bátoráé IKI 1011 ÜTL U84J-1Í882 Artaanl 79-73-799/ BakaMt 1-43-347 Kop«mli.U3 00153 40 Issása 2780-27-88 Hs*M 83Í5-91 88 MAaaa KKH-30-ll ma f* <72-70-4 80 Oaaio ICHMUai Páits 3341-32-80 Prága 1M7-17-02 BasBa 418-4 16 181&8-1S4 05 84 21-04 40 S»71-a»90 Hikt lKKW-lD-80
Sertés vásár
»500. MlybOl akdatlan.l viataa S«Al ÍMű darab, tUtuM 154-186, z!t*JVrK46k szedett ko^p 1 84 -t\'IÖ-l-aO. aieórenda Orea H0- ■«. asáeodiaaés 1-38-1-40, angoí saalosaa nagyban 172 74. aak 304-310, WnuotThu 1-90-~ ..... 1-70-208 Ai
Ml
1-90, -
Iráavaat élénk.
fcalai fyaeaáa M La>klaá4
« lánáaytánasát
káatló: ZaUl Károly.
bizalom dolga.
Hálók, ebédlők, urlszobák
a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
KadvaxS flzatéal faltétalak.
Székely Vilmos
bulortelepe Hagykaalua, Iailac«y-itca 4. m.
Elsőrendű saját kárpitosmQhely;
inóimrrtsEi
Aa spröhtrdeWMk dija tOaaóág M Httér, minden további sió (ttja 9 «UI. Vaeár- áa Inmpaap 10 saól* ma fillér, minden további sió ttji l flU. l—ián áa oéa-teken 10 uür BO HHAr, minden további aaó dija a fül. C
aaó dija B fi eabb bétából tank. Állást
álló Sri két siónak számit-kawflkaak Htm engedmény, a ktrielisl éli stSre HaaS—A«.
Vak tflkrtlk újra tükrözését elfogadta Kttrn Bvegea, Erzsébet-tér 14. 5401
Frisses létt 4 5 kgr. vadnyulak drb.-ként lafsjtva PangA 9-B»-ért kapható Sitgl Mér sysrstsr-■áaikereskeátaát, Eitvls-lir 9. Talafon 194. 6436
HasfflstBlést elvállalok, Nsgy Jinos Magyar utca 137. 6350
Kaufmann Károly
nrl és nól dlvatáruháza
Duáatal i legoloaóbk fa logaagyobk
a a legelőnyösebben és legryof-MyóattUt Aoaél IgsAop&a-kAceOakózvatltő trodá]a Nagykanizsán, Kazlnczy-utca 2. ixám. 3163
■IsdA lakAaak Fóut 8. szám alatt
(Bazár épület) vízvezetékkel és Összes mellékhelyiségekkel. II. emeleű 3 szobás udvari Iskás azonnal, PA-utcai I. emeleti 5 szobái Iskás 1929. május l-re. Bővebbet s Nagykanizsai Bankegyeslllet és Délzalal Takarékpénztár Ríszvénylársaságnát. 6434
Tanltóni nevelőnő elemlstálios kerestetik, németül tudó előnybea Jelentkezés Kltlaludy-utca 20. 6437
RETORTA FASZÉN
egyedáruiJtásához, lagjkanl«sa Aa vlAAkAra tArut keresek. Levélcím:
Feiler, BatUpesl, Zilgmond-a. 6.1/U
Játékáruk
laflaagyobb vAlaaxtékban
Kaufmann KárolynáL
ElOnyonsAa (ezelőtt BUuhorn) KArpAtl BAcaínél, KOlcsey-utca 15. 5736
" 5000 valódi Gillette Onboro\'tválóTéaziet kerül eladásra I Alkalmi vétal I 1 drb
ezüstözött Gillette készlet 80 tlller. Kapható Teutsch Gusztáv drogériájában, Nagy-kanlaaa (Városháza). 6290
LAAAk minden mennyiségben a nag Uatlkban kaphatók. 62
SxArmeAruk
111* nagy vAlaastékban
Kaafmann Károlynál
Aaztaloatoatonookat JA flaatéa-aal falvau ■ Oépttzaan, Talakt-uf
•9. sz._6356
~MI«sbajAra«aa kétssrbás bútorozott lakáa 2—3 ur részére kiadó. Clm a kiadóban. 6186
FSast ti. alatt, Dr. Knaan Ugyvédné két nagy utcai szobából, elő- éa fürdőszobából, konyhából stb. álló, ktlIOn lel-Jéiatu emeleti lakáa kiadó. 6379
tksvAos és ssffAr áUást keres
április\' 24-lkére. Clm a kiadóban. 6426
Katonai és 9jff9fházati zsinórok és oalllagok,
aapkák legnagyobb választékban
Káonin KÁ10LTHÁL Tel. 372
UISsbAaS bútordarabok, ágyak, olcsón
szekrények, lámpák, takór stb. olcsón eladók özv. Klein Józsefnénál, Zrínyi Miklós utca 33. -6428
14 hónapos gyarnask mellé a délutáni érákra megbízható nő kerestetik. Értekezni lehet délután 4 és 6 őra kOzOtt Sugár-ut 38. szám alatt. 6430
■As kartászt keresek uradalomba. — elentkeznl lehet: Sípos Andor cégnél,
Jeleni
Nagyi
KQIAaabaJAratva parkettoa bútorozott szoba január l-re kisdó — Kbfaűud]
utca 2/b.
uudy-6432
Egy jól lőző mindenes saskAosnC 1 azonnali belépésre kerestetik. — Clm s kiadóban. -6433 \'
Két kltflnő vad A aacf agyvar eladó — Csengery-ut 13. bent ss udvsrban.
-6427
MAKULATUR
papír
kapható a kiadóhivatalban
5nlinental
minőségben és tartósságban felfllmnlhatatlan!
PTAFF varrógifei dolgoxoa lalt karáctoaykor votto Metayáa, Uaáoa utlÓMk ajáoloa Öröm rajta a aaakáa
20 havi rAssIstlIatstAsrs Is,
kizárólag
BRANDL SÁNDOR ÉS FIA
cégnél kapható
Deák tér 2. a felső templomnál.
AllssAA Aljaassarfss hlnaaAssktatAs 111
Hirsch és Szegő
Nagykanizsa
— Telefonszám: 75. —
K Magyar Olaj áa Vayyi Ipar R. T. Budapaat
Patspolaum, banaln, sáp-olaj áa kooalkanftoa
blaományl larakata áa lafajtft talapa.
Eradatl gyári árak.
aladdin
lAmpAk
és az összes alkatrészek klxáas&lagoa ltrakata
MELCZER JAKAB
Qwagkaraakadáaa
Nagykanizsa, Kazlnczy-utca 1.
MEGHÍVÓI
Maeia- v«cy S.I.U S(y«kk«al atuS*ok alkalsával
BUDAPESTEM
> hzk«ll<m«Mbk otthoal >n|lla a U(«<6«j6mM (tltaUltk m.Il.lt a KtlMt rilmd.u itkaU oM^áral maiin W
ÓRAID HOTEL
Park Nagyszálloda
Badapeit TOL, Baross-tér 10.
•O0/0 sngaAmAsyt kap
alal un Up rií(t,.i4|, dmi aaeka-ináaSMI,
IO0/0 ssgsdasaAsyt kap olnA atloml inlakMI. (K)tta« luUl kaayfeaj B pawgAt magtakarit
aatöiail lílla^ zyalof lllShX icfart
■álunk otthon árai magát III
EUOcaadS kiuolftlia, asifonaa cwUái |aB*f.
Saját irásks
•\'aajrak tetytám, kon okr.u.o .tluak ailU-I®" "••«■ — tVkataa BK>t<wcraaa«Ma aiialaloa.
ZALAI KOZLONT
1098. december 28
Tüzifaéiszén
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
daazka, épflletta, mész, cement és egyéb építkezési anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király-utca á.
Telefon: 120.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
f izmosé, vejytlsrflté, nihsttstí vállalata s uMkalMjt oru. ipwtUUUZMs •tuy4r»Hal MiasMtt
NAOYKAN1ZSA Kazlnczyu, a. Hunyadl-u. IS.
Mos, (est, tisztit, pllaaéroz.
Szétfejtett kabátok feaiéae már 8 pengőtől.
Háztartási fehérnemdtk legolcsóbban
Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
1136/1938. vht ssám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó ai 1881. évi LX. t.-c. 102. § a értelmében ezennel köz-hlné teszi, hogy s nsgyksnlzsal klr. Járái-bíróságnak 1928. évi Pk. 12774. számú végzése következtében Dr. Lendvsy Jánoi es Tárul Javára 7&00 P a Jár. erejéig 1928. évi november hó 22-én foganatosított kielégítési végrehsjtás utján le- és lelulfog-Islt éa 6774 P-re becsBIt kővetkező Ingóságok, u. m.: urisxobs, ebédlóberendezis, perzsaszőnyegek, zongorák itb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai kir. Járás-btxósAg 192A-H évi Pk. 12771. számú végzése tolytán 7500 P tőkekövetelés, ennek 1928. évi okt. hó 12. napjától Járó ll<Vo kamatai, \'/«% váltódíj és eddig Oeszeaen 461 P 20 Hllérben bíróilag már megállapított költségek erejéig Nagykanlzián, Rákóczi-utca 15. ax. a. leendó megtartására 1928. évi december bó 31. napjának délelőtti 10 érája határldóai kl tűzetik és alihoz a venni szándékozók ezennel oiy megjegyzésed hivatnak meg, bogy u érintett Ingóságok aa 1881. éW LX. t-c. 107. és 108. fal értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, aiUkség esetén becsáron slul ls el fognsk adatni.
Amennyiben ax elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és felulfogtallstták éa uokra kielégítés) Jogot nyertek volna, ezen árverés ai 1881. évf LX. L-c. 102. §. értelmében ezek Javára la elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1928. évi december bó 19. napján.
Haán Oyula s. k.
mi klr. blr. végrehajtó.
Kertimagvak. Gazdasági magvak.
Madáreleségek:
Vegyes mvdáreleség, kendermag, hámozottzab, fénymag, édesrepce.
Műtrágyák:
Szuperfo«zfát,káll»ó,mésznitrcgén, ciileisalétrom stb. stb. „Siriua* növénytápaó.
Gyümölcsfa-karboHneum:
Enda, Dendrin, Solbar «tb.
Növényvédőszerek.
Kicsinyben éa nagyban kaphatók:
01BZÁ8 JÓZSEF MtamtaáUta
Nagykanizsa, Erxsébet-tér 10. A bíróság mellett. «su Teleion: tsa
Reklám és kosaras
naptárak
nagy választékban, olcsó árakon kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében na
NAGYKANIZSÁN.
VADBŐRÖKET
nytil, róka, görény, mókna,
nyest éa vidrát, áaytallat, vasat, fémet stb. a legmagasabb napi árban vásárol
8TIÉII. ÉS riál HAfiTKlUZSá,
Erzsébet királyné-tér 15. alám.
Nagykanizaai Autóbuax Vállalat
MENETRENDJE
Erzséber-tér Vssutálloaás 11
Oda Vissza
4-00 4-10
5-40 5M
6-40 7-02
7-ao 7-40
8-50 900
ll\'10* 1 1 \'26*
J2» 13-06
13® 13-»\'
13« 13\'M
14 60 1500
17»" 17-36
17-42 17-60
20-46 20 •«
2280 22-40
2247 22«
24«> 24-io
Erzséfcet-tér Klskanlzsa 14
Ods Vissza <3
7-10 12-16 16-oo 19-io* 7-22 l2-« 16-12 19.22* I. 1. II.
Erzsébet-tér-lóiset Isktsnya
Ods Vissza
lae^aa 21-00* HMHtm» 2l-io* 11.
Az autóbusz kiránduló társaságok részére bárhová megrendelhető.
Erzsébettér
Barak
Ods Vissza
7-46 7-57 II.
U-60 1202 II.
16-a 16"
18» 18-4\' II.
♦Csak vasár- és
ünnepnajjokon
közlekedik.
Viteldijak i
Erzsébet tér—Vasutállorais 40 fiUér
Erzsébet-tér—Baraktelep 40 fillér
Eien szakaszokon belül 24 fillér
Szakaszt túlhaladó útra 50 fillér
Alszakaiz vagy diákjegy 24 fillér
Erzsébet-tér-Sporttelep 40 fittér
A hetijegyek I hónapig érvényesek.
Retúrjegy végállomástól végállomásig 32 + 32-64 fillér.
Heti jegyek i Vonal átszálló, érvényes 14 útra, végállomástól végállomásig A\'— pengő.
Heti szakaszjegy i Érvényes Erzsébet-térig vagy Innen bármely végállomásig 14 útra 4\'80 pengő.
Heti munkásjegy i Érvényes 12 ulra, végállomástól végállomásig 8\'BO pengő, ugyanaz 14 útra szóló érvénnyel 4*— pengő.
Könyvnyomda f Nagykanizsa • Könyvkötésiét a „Zalai Közlöny" politikai napilap kiadóhivatala
KésziiUnka
TELEFON: 78.
Gyártunk a
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és eskctési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat.
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon.
Nyomdahelyiség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
va rrogep
hm Jret sf/úm/éji/e/imMJi
SINQIRVARRÓGÉP a é » zv é nvtíriaiíq
FIÓKÜZLETEI
■ABYKAALZSA, FŐ-UT I
Oyula nagykanizaai bírósági végrehajtótól.
13020*1928. vht szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajló az 1881. év LX. t.-c. 102. J-a érteimébea ezennel közhírré teszi, hogy a nsgyksnlzssl klr. Járásbíróságnak 1928. évi Pk. 13020. ssámu végzése következtében Epetein Vilmos nagykanizsai Iskős Javára 283 pengő a Jár. erejéig 1928. évi novembtr hó 28-én toganatosltott kielégítési végrehajtás utján le- éa (elulloglalt és 1285 pengőre becsalt következő Ingóságok, u. m.: porcellán-, üvegáruk nyilvános árverésen eladatnak\'
Mely árverésnek a nagykanizsai Ur. Járásbíróság 1928-tk ért 13020. ssámu végzése lolytán 293 pengő - fillér tőkekövetelés, ennek 1928. évi nov. bó 5. napiétól Járó 5»h kamatai, vállódij és eddig
Összesen 11 P 48 HIL-ben blróUag aár megállapított költségek erejéig Nagykanizsán, Klrály-U. 10. u. a. leendő megtartáséra 1928. évi január bó S-lk napiának d. a. 1 órája határidőül ktt&iet&éa shhos a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, bogy aa értn-ieU Ingóságok sí 1881. évTLX. L éa 108. ft-al értelmében mellett s legtöbbet ígérőnek szOli becsáron slul is el lógnak ad«tnl.
Amennyiben sz elárverezendő Ingóségo-kat mások la le- és klttUoglaltatUk és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés sz 1881. évi LX. L-C 102. értelmében esek Jsvérs ls elrendeltetik.
Kelt Kagyttsntzsán, I9M. évi éecemkei bő 17. napján.
Haán Oyula s. k.
un klr. btr. végrehajló.
L-c. 107.
Nap Hit Mi II.
nagykanizsai fiókja
SugAr-ut 4. Telefon 338.
Minden külön költség vagy portó felszámítása nélkül elhelyez
hirdetéseket
bármely bel- vagv külföldi lapban, lekláaterrcket kétsH, utngn
Pia kát i rozést
vállal helyben és vidéken, belvagy külföldön. Nagykanizsa r. t. város mindennemű hirdetési Jogának bérlője.
Magyar Film Iroda rt Budapest képvlsclóje.
A Magyar Királyi Belügyminisztérium fordító osztályának felvevő helye. Bármely nyelvről vagy nyelvre fordítást vállal és belügyminisztériummal hitelesíttet
Nyomatolt a Délzalai Nyomda éa Lapkiadó Vállalat Részvénvtársaaáanál Nagykanizsán! (F->i/w nviaévyrMft- 7Wt«i gMfJ"
AB. Moiyva, 264. szám
Nagykanizsa, 1928. december 29, szombat
Ára 14 fillér.
ZALAI KŰZLONT
POLITIKAI NAPILAP
j"l p1—
■ »■ * .» m i ii | -1. -
rcMMM BzerKe«z)0! RBMTUI uqoi
a mm* «
Uj Iparosnemzedék
A legnagyobb nemzeti prob\'éraák egyike ma kétségkívül a magyar kisiparosság megsegítése éa ek)rebala-dásánsk céliudatoi előkészítése, mely • lyel ai állam Jóléte, gaxdaaága, egészsége izorosan é* szervesen függ
Ki ne értékelné a magyar kéz-müvesrend, a honi Ipar uorgos képviselőinek értéke* munkáját, elhelyezkedését, ha nem mags sz állam. FjI kell emelni e Jobb sorsra érdemes, értékes társadalmat eddigi elzárkó-xottságából, tespedéséből, utat kell matatni neki a fejlődés felé; talpra kall állítani szociális téren is ax Iparost annak, aki lábra akatja állítani i nemzetet. Ehhez igenis sxflkség van a magyar kézműiparos társadalom megújulására.
Rendkívül fontosságú probléms lett ezáltal az Ipsrosnemzedék kérdése. Uj alapokra kívánják fektetni a kisiparos nemzedék nevelését, szakképzettségének kiterjesztését, melytől !«fg a kisiparossá* jövőjének, ön-
— a talán nem utolsó sor-— társadalmi helyzetének biztos ■agisfemláas. Az elkövetkesendő időkben az iparoataaoncot sem dsjksi, sem mindenes! minőségben kell majd foglalkoztatni, hsnsm minden eszközzel módot kell nyújtani néki arrs, bogy életpályáiéra szellemileg és gyakorlatilag tökéletesen elkészülhessen. Az ügyes és szskképzett Iparosmestert psdig — akinek szakmabeli ludása széles mederben mozog, tágult látóköre jólesően párosul emelkedett műveltségével — mindenütt szívesen látják. Ezáltal a közséf, ■agyé, esetleg az orsság rndjénál la megtanulhatják tudásuknál, mü veMségüknél, számarányuknál fogva m őket méltán megillető helyeket.
Nem állhat meg többé az a vád: .Hs nsm tanulsz, Inasnak adlak I" Éppen ellenkezőleg. Tanlllaisuk, ké pezzük minden ertnkkcl gyermekeinket a termelő ipari pályákra, me y kel ö elhivatottság, komoly előkészület mellett biztos megélhetési, az átlagon való felülemelkedést, sőt még a sokat emlegetett fflggetlsnség meg őrzését ls niujlhsljs. Nem kall mindenkinek fixflzetéséit dolgoxó hivatalnokpályákra özönleni. Jól kereső, jó körülmények között élő, gerlnfces sdó-fizetö polgárok kellenek, hogy a mély vízen valahogy és valamikor átver födhessünk.
Vissza s kalapácshoz I Vissza, de nem szért ám, hogy ez s visszatérés a fejlődés elől való merev elzárkózás uralmát jelentse. Vissza a kaptafához, de minél több tudással, minél gaz dagabb kullurával és szakismerettel, mely bátst fordít a rég multak kietlen sivár elmaradottiágáoak és analfabétizmusának. Tudási, életerőt kell vinni s műhelyek zajos forgatagába, a* üllő és kslapács, valamint a ras-
lomsi\'jik csattogó, muzsikáló zenéjébe, mely skkor bflukén fogja hirdetni a hazai ipar cyőzelmét és a tisztes ipar isteni áldását — az idegen felett.
Mert a ludás világit, mint a reflek-
tor lencs\'Je, melynek fínjénél blstos talajra talál majd a magysr kézmü-Ipsrosság és ez lesz ujlászületesének temérdek eröforráss és haladásának megdönthetetlen fsgyvere.
Barabás Gyula
Szófiában leleplezték a moszkvai vörőa kéz munkáját
A rendőrség rengeteg kompromltéló Iratok foglalt le A bolgér munkáspárt összeköttetésben állott RRoazkwá-wal, amely pénzelte — Számos letartóztatáa történt
és pénzbsll támogatást kapnak Moszkvától. Rengeteg kompromltáló hatol foglaltak le a halóságok s poita-hivatalokban és s határokon. A bolgár kommunisták összeköttetésben állsnsk sz slbán emigránsokkal ls. A kormány eljárása a letartóztatásokkal teljesen indokol! volt.
Két vagon röpiratot foglaltak le
Szófia, dccember 28. A rendőrség két vígon kommunista röpiratot foglsll le, amelyeket Moszkván keresztül irányítottak Jugoszláviába.
Szófia, december 28 (ÉJizakat rádiójelentés) Bulgáriában még mindig folyik a felforgató elemek tevékenysége. Ms délelőtt s miniszterelnök s szobranje ülésén két kommunista képviselőnek hozzáintézett interpellációjára — melyben egyes munkáspárti vezetők letartóztatását lelték szóvá — a kővetkező választ adta:
— A bolgár munkáspárt összeköttetésben áll a III. Internscionálé-val és minden tevékenységében kifejezésre jut ennek tanilása. Erkölcsi
Amanullah király bevonult székvárosába
A kormánycsapatok folytatják a felkelők üldözését
London, december 28 Afgsnlszlánbin a kormánycsapa-lok folytalják a felkelők üldözését. Amanullah király összegyűjtötte aio-kai a törzseket, smelyekkel vérrokonságban van. Az idegen alattvalókat repülőgépen szállítják el Ka-
bulból. Az sngol követség épülete több napon át a tüzelés vonalábin voll. Az ágyutövéset sokszor érték sz épületet, miért is s követség taglalnak az rfpűlel hátsó szárnyába kellett menekülniük. Amanullah király és a királyné már bevonultak Ktbulba.
Meglepetések várhatók az Erdélyi-ügy mai tárgyalásán
Erdély! Béla védője Mtllstattba utazott, ahol személyesen folytatott nyomozást
Budapeit, december 28 O\'yan hirek terjedtek el, hogy Erdélyi Béla védö|e a karácsonyi ünnepek alatt Milststtba utazott és ott személyesen folytatott nyomozást Nagyon valószínű, hogy a holnspl
tárgyalási napon léhát meglepetések lesznek. A tanúkihallgatások most már gyors egymásutánban folymk le és remélhető, bogy |snuir hó közepén már Itéletbozstaha kerül a sor.
Megszavazták a francia képviselők fizetésemelését — elsimult a kormányválság
Párls, december 28 lemondásra, mert unja már az örő-
A szenátus tegnapi ülésén nyíltan beszéllek arról, hogy Polncaré beleunt állásába. Már hosszabb idő óta éles eleniétek Vinnak Polncaré és Chéron pénzügyminiszter körött. A mai lhp-)k egyönte\'üfn azt Írják, hogy Polncaré csak ürügyet keies a
kös harcot.
(Éjszakai rádlójelentés) A ma délelőtti minisztertanács kizárólag folyó ügyeket lárgya\'t és a poMtikal helyzet nem is ke.ült szóba. A tanácskozásról hivatalos jelentést nem is adlak ki. — Egy másik, párisi
J:lenlés szerint, bár a kormánytanács, ma nem foglalkozott a politikai eseményekkel, egyesek mégis ugy tudják, hogy s helyzet egyre kényesebb lesz. — A .Párisi Midi" esti kiadása azt jelenti, hogy kormányválság van.
Párls, dec. 28 (Éjszakai rádió-jelentés) A stenáiui ma 140 szavazattal 107 elleniben elfogadta a képviselők fizetésének emeléséről szóló törvényjavaslatot. Polncaré, mini azt előre bejelentette, a javaslat tárgyalásakor elhagyta a pirlamentet, hogy ne kelljen a tárgyalásban résztvnni és szavazni. A szenátus vitája és az ott leadott szavazatok állása egyáltalán nem mutsiji szt, hogy a képviselők fizetésemelésének ügye kor-máryv\'lságot Idézett volna elö.
Amnndsen üzenetet találtak a „Latham"-rii
Az üzenetet egyelőre fenntartással kell fogadói
Osló, december 38 (Éjszakai rádlójelentés) Tromsőból jelenük: Plmmarren partján palackot találtak, melv a „Latbam*, Araundsen repülőgépéről közöl trsgikus részleteket A költésen Roald Araundsen al*írást van. Ez ideig nem leheteti megállapítani, hogy a közlemények hitelt érdemlók-e.
Délamerlkában ismét komoly a helyzet
Bolívia Paraguay területén előbbre tolta caapatalt
London, december 38 Washingtoni je\'entés szerint Bolívia Paraguay területén 12 mérföldnyire előbbre tolta csapatait. A helyzet ismét igen komolyra fordult.
Szterényl József hazaérkezett az abbázlal tárgyalásokról
A tanácskozásokat az optána-flgyben január 13 án folytatják San Remóban
Budapest, december 38 Siterényl József bíró, az optáns-per magyar delegációiénak vezetője ma délben a fiumei gyorsvonattal Budapestre érkezett Abbáziából.
Sz\'erényi biró, aki csupa bizakodás, kijelentelte, hogy |snuár 13-án San Remóban folytatják a tárgyalások it és hiszi, hogy ott sikerül a magysr-r-romáu optánsügyet végleg és kedvezően elintézni.
1/
uuMuuutmt
1
Leugrott a negyedik emeletről
és semmi baja nem tOrtint
Pária, december 28 (Éjszakai rádlójelentés) A lapok jelentik, hogy egy Paul Martin nevfl aulyoi neuraszténlában szenvedő ember IV. emeleti lakásioak ablakán kiugrott és épen egy, a háx elölt álló autó (edelére zuhint. A ledéi beszakadt alatta, de az embernek csodálaiosképen semmi baja nem
Amerikában erősen pasztit az Influenzajárvány
1 halálesetek náai erősen nOvekiilk
Waahlngton, december 28 Hivatalosan felentik: A december 22-ével lázárait bélen 58 váróiban 710 haláleaet történt influenza következtében, mig az ezt megelőző héten a halálesetek száma 22 városban 775 volt.
A mult héten történt uj Influenza-megbetegedéseket máalélmillióra be-cafllik. A tüdőgyulladásra visszavezethető halálesetek azáma erősen nö vekszik.
A harrisburgl egészségügyi hivatal kijelenti, bogy az Influenza megbetegedések főleg a pensylvániai vasútvonal mellett fekvő helységekben rosszindulatú járvány jeliegét öltötték.
Két fiatalember fan-\' tasztikus puccskísérlete
Meg akarták szállni a minisztériumokat éa a kormány tagjait elfogni
BMUpaat, december 28 Hetek óta tartó nyomozás után a főkapitányságon na előzetesen letartóztatták Scheyer Józsefet és Boán Lajost, akik több társukkal együtt puccsokat készítettek elő. A fantasztikus tervek szerint körülbelül száz ember egy előre megállapított órában aa Osszea minisztériumokat megszállja, a minisztereket ellogja és azután átveszi a kormányzó hatalmat Kihallgatásukkor mind a ketten bOsakén vállaltak a tervek szerzőségi, társaik azonban, akiket szintén kihallgattak, azt mondották, hogy őket félrevezették és elbolonditoiUk. A két fiatalembert lázadta bűntettére való szövetkezés és az állami és társadalmi rend felforgatására irányuló izgatás büntette elmén tartóztatták le.
______
A háborúból hazahozott gránát JátékkSzberi felrobbant egy 13 éves fiu kezében
Napokkal ezelőtt ezt a gránátot több gyermek tűzbe tette és ugy akarta felrob-bantatnl — A súlyosan sérült gyermeket a mentők a kórháiba vitték
Nyomozzák azt az embert, aki a gránátot hazahozta a harctérről
Nagykanlzta, december 28
Borzalmas és csak a véletlennek köszönhető, hogy nem halálos kimenetelű szerencsétlenség történt pinteken délután a kózeli Becaehely községben. A háború után gyakran adódó ama eset Ismétlődött meg, mikor veszedelmes ágyulöveg gyermekkézbe kerül és játékszer gyanánt éietveizcdelembe dönt fiatal lelkeket.
A szerencsétlenség Becsehely község Fő utcáján a jegyző házával szemben lévő soron tOrtént Kovács János földmives háza előtt. Kováca Jancsi nevü 13 éves iskolás fia már uapokkal ezelőtt szert lett valabon-nan egy srapneilgránát, úgynevezett kupakjára, mely ekrazittal volt tele. A fiu napokon át azon törte fajét, bogy mimódon sülhetné el az ökölnyi nagyságú robbanószert.
Pénteken délután aztán furcsa tervet eszelt kl. Kiment a Fő utcára apja háza elé és a kis pid egyik deszkáját felfeszítette. A gránátot pedig a deszka alá szorította, egyik szeget pedig, mely a deszkában volt a gránátbi illesztelte és csapdaszetü-leg a deszkát leütötte. A szeg belevágott a gránát kupakba és ebben a pillanatban a löveg ekrazttja halai mas, az egész falut megtöltő detonációval felrobbant, A robbints erejére jellemző, bogy azt még a távoli szőlőhegyeken is hallották.
A gyermek, akinsk játéka Idézte elő a szerencsétlenséget több gránát-szilánktól táláivá félájultan esett le a kerítés mellé, szüki pedig rémülten rohantak kl a bálból, nem tudva mi történi
Percek alatt hstalmss tömeg verődött össze és izgatottan targyaltak a szerencsétlenséget, melyben csak a Gondviselés különös oltalmának volt köszönhető, hogy a gránát nem ölte meg a fiuL
Ugyanis a szerencsétlenségben is szerencsének mondható, hogy a gyermek a gránátot a pad deszkája alá szorította és ez a destka Igen vastag, ugy, hogy a szilánkok nagyobb része a földbe vágidet\' bele.
Néhány nagyobb szilánk azonban Igy is kivágódott és a ház falát zúzta össze, mely az utcára néz.
Maga a gyermek a fején súlyosan sebesült meg, egyik szilánk a szemét sértette meg, egy pedig a lábából szakított ki egy n így darab husi. Két keze is sérülést szenvedett és sok vért veszített.
Az igen súlyosan sérült gyermeket a jegyzőék által kitelefonált nagykanizsai mentőautó szállította be a kanizsai kórházba, sbol a sebészeti ontályon aa orvosok ápolás alá vették és konstatálták, bogy állapota súlyos bár, de nem forog é\'ele veszélyben. A szilánkok a külső sérü-léieken kívül nemesebb szerveket nem érintettek. A gránátot, bonnan-bonnan nem már hetekkel ezelőtt találták
az lakoláagyermekek és mint az moet kiderült plr nappal ezelőtt egyik délután a réten a meggondolatlan fiúcskák tüzet raktak és a most felrobbant gráaltot abba dobták, bogy .gyönyörködjenek" annak explodi-
Ekkor is csak a csodával határos módon tOrtént, hogy a gráiát nem robbant fel és esetleg nem pusztított volna el a vele játszó gyermekek kOzül néhányat.
Az esettel kapcsolatban a letenyel csendőrség erélyes nyomozást indított, bogy kiderítse, kitől kerfl\'t a robbanószer a gyermekek keze kOzé. Kétségtelen ugyanis, bogy valamelyik becsebelyl kstonaviselt ember hozta a háborúból és könnyelműsége révén jutottak hozzá a kicsinyek.
i Járási közigazgatás és az orvostudomány fog össze a trachoma leküzdésére
A trachomáa vidékek flgye a Járási tlsztlértekezieten — Megtárgyalták a járás 1929. évi adókivetési munkálatait — Vagyon-váltaági területek vadászati jogának hasznosltáaa
rium által f.lajánlotl felerészbeni ae-gitaéget a másik felével • maguk részéről kipótolják. Igy Mnrakeresft-tur, Fltyehtza stb. kOaeégek mfloe-reket szereznek be, gondoskodnak rendelő helyiségekről és általában minden szükséges intézkedést megtesznek, bogy segítségére legyeoek a gyógykezelési munkáknak.
A trachoma-ügy megtárgyalása után a tisztiértekezlet átvoouH > városháza kistanácstermébe, abol az 1929. évi
adóklvetéal munkálatok megkezdéséről folytattak tanácaÉO-ztst.
Ezen megjelenlek az illatcpév-tárl hivatal részéről: Dim jeaö pénzügyi tanácsos és még Ml szikem bar, akik a jegyzőket a |OvO évi házadd kivetéssel kapcsolatban informáltak és ellátták a uBkilgii felvilágosításokkal.
Eszerint a nagykanizsai járás teríti etén január elsejével as adókivetési munkálatok megtedódtwk éa
Nagykanizsa, december 2$ Pénteken délelőtt 9 órai kezdettel a nagykanizsai járási főszolgabiró-ságon dr. Botka Andor főbíró el-nOklete alatt járási tiszti értekezlet volt, melyen a Járás ösues jegyiöi megjelentek.
Az értekezlet behatóan foglalkozott a népjóléti minlaztériiaa. által most megindított ujsbb trachoma ellenes küzdelemmel. Ezt a kérdést dr. Schiller Vilmos Ismertette részletesen, a főszolgabíró és a járás érdekelt jegyzőinek támogatását kérve munkálkodásához.
Dr. Botka Andor főszolgabíró válaszában legteljeaebb támogatását helyezte kilátásba, úgyszintén a traebomáa vidékek jegyzői is hangsúlyozták felszólalásukban, bogy mindenben segítségére lesznek a szemorvosnak, hogy végre a zalai trachoma-fészket sikerüljön kiirtani. Elhatároztak a jegyzők, bogy községeik nevében a népjóléti miniszté-
Szenzáclós olcsó
ALKALMI VASAR
meg-kezdődött
KISFALUM ÉS KRAUSZ cégnél, NAGYKANIZSÁN.
Az év folyamán felgyttlemlett rengeteg mennyiségű selyem, szövet, bársony, pargett, vászon, mosó stb.
MARADÉKOKAT
soha eddig nem létezett olcsó árakon árusítjuk. wmr siessen, mlg a készlet tart!
J0L
29.
ZALAI KOZLÖKY
azt etöreláthstólsg január 15 lkére be la fe|eilk.
Ugyancsak Itt tárgyalták meg ax Orsiágos Földblrtokrendezö Bíróság álUI igénybe vett vsgyonváltságl földek vadászati bérbeadásának
ügyét Elhatárolta az értekezlet, hogy mindazokban- a községekben, ahol még a kincstár tnls|donái képtzö
vsgyonváltságl földterületek a kincstár javára bérbe nem adattak, ott s legrövidebb időn belül intézkedni fognak. E< az intézkedés abból fog állani, bogy ha a vagyon-váltság! terület egy 200 kataszt. holdat kitevő és összefüggő egységes terű\'etet kép ír, ngy azt teljesen uj bérbeadási eljárással ad|ák ki. Azokat a területeket pedig, amelyek
közbeékeltek és nem képeznek ösz-szeföggö egységet, az évi haszonbér értékét a község által már a bérbeadóit községi területhez viszonyítva, arányosan állapítják meg.
Az értekezlet még több, az adózással kapcsolatos kérdést vitatott meg és a déli órákban véget ért. Ezután a jegyi öl kar a Koronában a szokásos társasebédre jött össze.
„A fejszével Mariska fejére sújtottam, vére megfestette a fehér havat...1"
Szerelmi dráma áldozata a leány, akinek hulláját a sínek mellett találták meg — A legény azt vallja, hogy közös elhatározással akartak megválni az élettől — Miután a leányt megölte, nem volt ereje végezni önmagával
A szfllók nem engedték, hogy a legény elvegye a leányt, aki a
szeretője volt
Nagykanizsa, december 28
A Bslstonsientgyörgy—Somogy-szob-i vasútvonalon talált holttest re|télyes ügyében ■ csendőri nyomozás végre teljes- fényi derített. Megrázó részletel kerültek napvilágra a december éjszakai drámának, melyben, — mint az egyetlen vallomásból Ideig megállapítható, — a szerelem látszotta a legnagyobb szerepet.
Mini Jelentettük, s csendőrség azon a napon, mikor az áldozatot, Tóth Istók Mária cselédleányt eltemették, őrizetbe vette UJ. Kuli Qyőrgy 23 éves horvátkutl Iskost, módos földmives legényt, skl ellen több gyanuok szólott, hogy 0 öl(e meg a leányt
Kutl eleinte tagadott, de aztán metfört és érdekest vallómat tett. Elmondotta klKallgattaa rorán, hogy Tóth Istók Máriával, aki szegény cselédleány volt, már régóta szerelmi viszonyt folytatott éa elhatározott szándéka volt, bogy feleségül veszi. A leány közben anyai Örömöknek nézett elébe és a házasság égetővé vált.
Kutl szülei szonban hallani sem akartak arról, hogy menyük legyen a szegény kis cseléd és azzal fenyegették meg a fiút, hogy ha mégis a portára meri hozni, akkor kitagad-fák a vagyonból Is.
Et a szerelmeseket annyira megrendítette, hogy elhatározták a közös halált. Ugy tervezték, hogy a soraogy-szobi vasútvonalon végeinek magukkal és igy közös elhatározással december hS 19 én msgukhoz véve a leány gudájának egy Us fejszéjét, el la indaltak a végzetet útra.
Mikor már ideért wllomásában á i lagény, egész testében meg-
rendülve, sirva folytatta a dráma réssletdt:
— Amikor Oótya puszta közelébe értünk, én kértem a Mariskát, bogy ne hal|unk meg, hanem menjünk el Nagybajomba munkát vállalni, azonban ö, mint leány, nem birta elviselni a szégyent, smi a szerelmi viszonyunk következményeként reá várt. S/ftfc kért, hogy üssem agyon. Ekkor már én is elszántam magam a halálra és s nálam levő fejszével a fejét elém hajtó Mariska fe|ére suj ottsm. Vére megfestette a fehér havat. Ütöttem mégegyszer s amikor a második ütés érte Mariska fejét, a balta kirepült a nyeléből, ö kért, bogy üssem tovább, azonbsn én mondottam neki, hogy a balta lerepült a nyeléről.
— Ekkor megcsókoltam a leányt a roegfogiuk egymás kezét s kezet fogva mentünk még 30—40 lépést és ekkor Mariska újból kért, bogy végezzek vele. Elővettem zsebkésemet és 23-szor belemártottam, megcsókoltam a leányt a kihűlt tetemét otthagytam, én magam pedig a vasúira feküdtem a ott sírtam s vártam a vonatot, bogy halálra gázoljon. Közben eszembe Jutóit, hogy a mozdony előtt esetleg hóloló lehet s ax esetleg el fog tótnl a sínekről s
csak nyomorék leszek. Nem volt léhát lelki erőm a vonat alé feküdni. Péllem meghalni. A közben kihűlt testű Mariskát a vasúira vonszoltam, mert ekkor már féltem a büntetéstől iuIi látszatot akartam kelteni, bogy öngyilkos lett.
— Azután hazamentem Horvái-kutra és ugy estem be az Istállóba, ahol aludni szoktam. A gyilkosaágról nem szóltsm senkinek.
A legény borzalmas vallomáaát alátámasztja az a tény, hogy a gyilkosság színhelyén nem találtak a csendőrök olyan nyomokat, mintha a legény dulakodott volna a leánnyal.
A vizsgálóbíró a legény letartóztatását fenntartotta.
Ingyen kapja
meg mindenki a
ZALAI K0ZL0NT
1929. évi naptárát,
akinek előfizetése 192a év december 31-ig rendezve van.
EGYESÜLETI VEZETŐK
FIGYELMÉBE/ Egyesületi közleményeket, ezek között mulatságok, gyűlések stb. meghívóit naponta csak délután 7 óráig fogadhat el közlésre a szerkesztőség.
Haliéi Ma szombaton este Haliéi
nagy nyulvacsora
legfinomabb gombóoosl, a Wollák-féle éttermekben.
Bánréti Lili művésznő magyar dalokkal és hangulatos zenével szórakoztatja a mélyen tisztelt vendégeket
Előzékeny kiszolgálás.
Legezolidabb árak.
_ MM
FIUMII
mmrnu
AMIATICA
kü&niegessCg
Matiné
*r. Bul FirMo •l«a*éa*val
A Zala-Kanizsa FC vasárnap délelőtt 11 órakor nagyszabású matinét rendez, amelynek kitűnően összeállított műsora bizonyára az egész vároa érdeklődésével találkozik. — Közreműködnek: FlacAerBóskeopera-énekesnő, kinek képességeit nemrégiben tartott önálló koncertjén volt alkalmunk megcsodálni, mig a sos-gorakiséretet a Paak Annié látja d. Urbán Qyula néhány vend ad dó. A matinének kimagasló esemény* dr. Mező Ferencnek, a kiváló Írónak előadása lesz: Az olimpiai játékok története elmen. Ismeretes, hogy dr. Mező Ferenc ezzd a müvével az amsterdami olimpUszon lett a szellemi világbajnokság győztese, mdlyd Magyarországnak mérhetetlen dtcsőségd szerzett. A kanizsai közönségnek most lesz dsóizben alkalma a mfivd megismerkedni és azt hisszük, hogy s matinén mindenki Jelen lesz: a hivatalos hatóságok és testületek, dr. Mező tisztelői és jóbarátal, valamint a sportot kedvelő nigy közönség, hogy 1a ünnepelhessék városunknak la nagy dicsőséget szerzett dr. Mező Ferencet.
Mozgószinházak
Városi Nagyrnozgó. Dx. 29 én, szombaton 5, 7 és 9 órakor, vasár-nap 3, 5, 7 éa 9 órakor „A kis garnizon", békebeli katonatörténet. Főszereplők Harry Liedlke és Hans Juakermann. .Győzelem vagy halál" 2 felvonásos Cowboy-kép. Helyárak 20 fillérrel emslve.
= Remington Írógépek képviselete és raktara becserél régi Írógépeket Eladás kedvező részletre gyári áron. Dljldanul bemutatás bármely gépből, Szabó Antal sportüzlete.
Herceg Esterházy Pál husárugyár lerakatának
főüzlete e hó 30-án, vasárnap reggel Kazinczy-utca 2. szám alatt
(a nagytrafik mellett) megnyílik.
SAULI MOIUW

NAPI HÍREK
NAPIREND
Osoamber 29, szombat
Római katolikus: T«mi» Protelt.: Dirid. Iirteliu: Teb. hó 16. Nap kel reggel 7 óta 48 pezekor,
nyugszik dílutin 16 óra 17 perckor. •
Várod Mozgó. .A kla gamUon\\ békebeli talonítórténet. .Győzelem ». halál\', 2 felv. Cowboykép.
AZÓTA VÁGYÓKÉN...
Egyszer egy nagy kéz, mely se hallott, te
[látott,
Kiformált tárból egy csöpp kis világol. Volt ott pénz, vagyon és minden, ami érték, De a boldogságot gyüszQvel mérték.
Ezerével sorba lármás, bugó gépek, Kerekek ezret véget sem ériek. Megindult az étet, zakatolás, lárma, Mintha a nagy kéz mindenkire várna.
Kezdődött a sirás, nyöszörgés és bánat, Vad ordítozás Ősszel,incolt vágyak. S a kéz mindebből egy darabot kilépett... Azóta vagyuk én .. . azóta élek.
BADER JÁNOS
— Aa alispán ünneplése. Bódy Zoltán kormányzói elismerésélói szóló kitüntetési okmányt Ksrácaony délelőttjén Qnnepélyea keretek kózOti sz egész megyei tisztikar ünneplése közben adta át Qyömörey Oyörgy főispán az alispánnak. A iöispán meleg azavakkal méltatta az aliapán kiváló, munkásságát, mire sz alispán válaszolva meghatva köazö-jte meg az ünneplést és az elismerést részben munkatársaira átbjritotta. — A Müatetett alispánt Karácsony délutánján a küldöttségek egész sora keiaato lel és üdvözölte melegen a kormányzói elismerés alkalmából.
— évzáró istentisztelet A pló-bánla« templom ban az évzáró bálaadó istentiszteletet december 31-én délután 6 órakor tartja P. Mátés Hilár plébános.
— Kath. hitközség alakult Sfl-megen, melynek elnöke Beöthy István dr. spátplébános. Az alakuló közgyűlés megválasztotta az első képviselőtestületet, melyben Sümeg katholiküs társadalmának vezetői fogúinak helyet
— Jótékonyság. Markovits Albert rlgyáci bérlő a József klr. Szanatórium Egyesület nsgykanlzsai intézetének 8 regényei részére s karácsonyi kiosztás alkalmával 3 zsák burgonyát küldött, amiért ezúton mond köszönetet az Elnökség.
— Képelt, gobeielnt, kézimun kált olcsón, gyönyörűen kívánsága szerint bekeretezi Melczer üvegkereskedő, Kazinczy-utca.
A karácsonyi ünnepek alatt 50 százalókkal emelkedett a forgalom a DSzA vasnt kanizsai vonalain
Óriási mód megnövekedett a kocslpósta szállítás — Megindul a forgalom a Riviérára — Közvetlen vonat Budapest-Nizza között
Nagykanizsa, december 28 A karácsonyi ünnepek előtt és alatt a nagykanlzaai pályaudvar szokatlanul élénk a beérkező mint Imit Induló vonalok nagyazámu köiönsé-gélöl. Az egyes szerelvények xtu-folvs. Főleg a Budapest felé induló vonatok. A megszállott területek vagy Olaszország felé viszont megcsappant a forgalom az ünnepek alatt, ami érthető is, hiszen Karácsony ünnepéi mindenki szerettei körébea iöitt A DSzA vssut megnövekedett forgalma karácsonyi ünnepek előtt és alatt nagykanizsai vonaikoiáabaa több mint 50%-osrs tehető, ellenben a Budapest—Siófokig való viszonylatban több mint lOOo/o-os. A DSxA vasút két különvonata valótággal ontotta az uiaiokat.
A megoövekrdett személyforgalom mellett óriási volt a kocslposta forgalma, amely uinte békeéves méie-teket öltött. A vasúti éa postai sze-lyzet éjjal-nappal azakadatlsnul, emberfeletti munkát végzett és cssk ennek s lelkiismeretes munkának köszönhető, hogy mindent a legcsekélyebb fennakadás nélkül lehetett lebonyolítani. A legtöbb vonat megerősített szerelvénnyel közlekedett. A megerősödött forgslom még ms is érezhető sz egész vonalon.
Nemsokára megindul a rendes forgalom a Riviéra felé. Köieledik az olaszországi karneválok ideje, melyre Magyarországból rendesen nagyon sokan u Isznak le Olaszországbs. Óriási előnyt jelent az utazóközön-
ség számára a december 16 án megindult közvetlen Budapest—Nlzza-l vonat. Csak kevesen tudják, bogy ennek a közvetlen vonatnak létesítése a DSzA vasul magyar flilellgazgató-ságának az érdeme, mely az osztrákok és jugoszlávok minden mesterkedése ellenére a magyar érdekeket hatékonyan megvédte.
Az utas Budapesten reggel Vt8 órakor beszáll a vonatba és Nagykanizsán, Tiieszten keresztül másnap délután 4 órakor már kiszáll Nizzában. Azelőtt B\'csen át kellett eztsz utat nagy körülményesen, többszöri átszállással megtenni. Szomszédaink rendkívül ellene voltak az idegenforgalmi szempontból is nagyjelentőségű közvetlen Budapest—Nizsa-I vonatnak, azonban a DSsA vasút magyar üzletigazgatóságának érvei előtt defsrálnlok kellett A Budapest —Nlzza-l közvetlen vonat hetenktnt háromszor indul Budapestről.
A rendkívül kényelem mellett ki kell emelni a nagykanizsai rendőrség előzékenységét az Itteni útlevélvizsgálatnál, melyet sz utazóközönség minden molesztálása nélkül vé geanek, ugy, hogy a közönség is s legnagyobb ellamerássel nyilatkozik a nagykanlzaai útlevélvizsgálat aims, gyors és rendkívül előzékeny ess-közléséről.
A Budapest—Nizza-i közvetlen vonat nagyban hozzá fog|árulnlah hoz ls, hogy a külföldiek számára közelebb hozza a csodái magyar tengert, a Balatont

— Misszió a vidéken. Tudósi tónk jelenti: A karácsonyi ünnepek előtt két szentdoroonkosrendi stya 8 napos missziót tartolt Murakereszt-uron. Minthogy e községben még sohasem volt misszió, tömegesen vett azon részt a lakosság, sőt a környékről is tokán mentek el Mura-kereazluira, meghillgaini a missziós alyákat, akik naponta 3 szentbeszédet mondottak és egész napon át gyóntattak. A missziót ünnepélyes Te Deum zárta le.
= Árban, minőségben választékban Barta szőnyegraktára szenzációs.
— A korcsolyázó Idény alatt naponta autóbuszjárat a kiskanlzsai jégpályához délután 14 órako* oda és 17 órakor vissza. Iaduiás a Krátky-tőzidétól. Menetdíj 40 fillér.
— Leventék figyelmébe. Felhívom az 1907. évfolyamban leventéket, bogy 30 án 10 óra 30 perckor a József laktanyában a legszigorúbb büntetéa terhe mellett pontosan jelenjenek meg. Az oktató.
— Szilveszter estély a Kath. Legényegyletben. A Katholiküs Legényegylet vigalmi bizottsága lázas előkészületeket tesz a Szilveszter napján rendezendő nagyszabású vig-estélyre, amelyen nemcsak egy alkalmi színdarabot, .Aki másnsk vermet ás* címmel frgnak előadni, de sok egyéb tréfás kupié, magánszámok és énekekkel fogják búcsúztatni az öregesztendőt.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Por* Szálloda kávéhá iban Vili.. Baross-tér 10
IniakatM S, 7 éa • érakar Vasárnap S, S, 7 éa S érakar
II ki! JMl
Békebeli katonatOrtéaet Föezereplök:
larry LMtks és Itat Jukeraaai
Győzelem vagy halál
2 (elv. Cowboy-kép.
Hatyérak >0 flllérral anatva.
— Hirtelen halál. Dudás Q<bir öreg letenyei gazdaember hirtelenül elhalálozott Mlvef gyanúi volt a hirtelen halál, Jelentetlék a kanizsai klr. ügyészségnek. Megállapítást nyert hogy Dudás Oibor izivszélhOdésben halt meg. Eltemetésére sz ügyészség megadts az engedélyt
— Egy nemes cselekedet A becsehelyl elemi iskolások december 23-án, vasárasp dé\'után sz ottsni Iskolában Vargha Julianna tanítónő vezetése alatt kedves karáctonyi irredenta páaztorjátékot mutattak be. A* előadáson az apróságok édes mozr gásábsn sz egész falu népe és u \' intelligencia áhítattal gyönyörködött. Mikor vége volt az előadásnak, a gyermekeket kedves meglepetés érte. Az előadáson megjelent Kovács Sebestyén Miklós becsehelyl földbirtokos és felesége ls, aldk minden bejelentés nélkül a közság 14 legszegényebb gyermeke között igen jó minőségű uj cipőket osztott kL A földbirtokosék nemes cselekedete az egész falu népét mélyen meghatotta éa a szíves adakozókat melegen köszöntötték s könnyekig megindul! szegény főld-mlves emberek. Kovács- Sebestyénék nagylelkűsége vidékszerte igaz elismerésre talált 6a kövelésre méltó példát mutatott sokaknak.
= Kellemes újévi meglepetés* T. olvasóinknak egy művészi kivitelit 1929-iki naptárt, mely különösen sorsjegytulajdonosoknak fontos, — teljesen ingyen ét bérmentve küld. Leopold Oyula Igazgató. Budapest; Vilii 19., Erzsébet-körut 39. Aki esen-gyönyörű naptárra — minden kötelez etség nélkül — reflektál, írjon még ma cimere egy levelezőlapot.
Újévre aiándékul Miltényi cipőt vegyen!!
Mindenfajta uri-, női- és gyermekcipők Házi cipők, diszpapucsok. Hó- és sárcipftk. Korcsolya- és sportcipők. Estélyi cipők eztistsevró 30 pengő. Brokát és lack olcsó árakon
Miltényi Sándor és Fia cipőraktára, a Fö-uton.
ZALAI KÖZLÖNY
isikor írtadat ftk*. ntrké*
Ura ti tekintete Ng<«dt, amikor szomorú, nyomott hangu\'at éa fel-fuvódás kínozza, amikor nehéz álmok, epepingái, gyomorfájás éi fejnyomás gyölri, olyankor tanácsol léhány napon át reggel éhgyomorra 1—1 pobár természetes .Ferenc József" keserű vizet Inni. Aa 6- éa újvilág orvosai azért rendelik a TmM léssel vizet oly gyakran, mert ez sok esetben a rosszullét okát gyorsan megszünteti és az egész tervezetet Wfrissiti. - Kapható gyógyaxertárakbin, drogériákban ét HWtttzktHratB. .......
Szombaton és vasárnap
disznótoros vatsora
a Markó f éle vendégifiben
Rbonneniek felvétetnek.
— AnyakOnyvI hírek. A múlt hiten Nagykanizsán 13 gyermek születeti, 7 fiu ét 6 leány: Sotü Sándor foldmflMSdtk leánya, Sala* mon Oyörgy nspszámosnak leánya, Farkas Dánlel pincérnek leánya, Sárktkd János népzenéssnek fia, Len-kovics István vágóhídi béltisztllónak fia, NéMth Lajos vasuH asztalosnak fis, Galambos Ferenc napazámossak fia, Cser József napszámosnak fia, BörOczfi Károly asztalos-segédnek leflgyet NMBayer Ferenc RMtMitt1 tak fia, Hoftvecs Ferenc földművesnek leánya. Házasságon kivfll 1 fin ée I May saMetett. — Hásasság-kJSUs 3 volt: Ctigány Ferenc sfltó-segéd Geiger Máriával, Felső Ábel pincér Preuod Erzsébettel, Ciultk László V. közkórházi gondnok Mt-tolMf Ma KtfrtvaL — HagUOtés
15 wttr Tóik\' Viktorné Tólh ttbtflk rk. 48 éves, Slmoocslcs Miria rt.
16 hónapos, Lőrlncz Antal földműm rk. 63 ém, Tóth András földműves (B italon magyaród) rk. 53 éves, özv. Hemfetd Dávidné LObl Szidónia izr. 65 éves. Kellssmann Ferencni Savanyu Eva rk. 49 éves, Illés Sándor gOzmalml munkás rk. 40 évaa, Horváth Erzsébet rk. 21 éves, Weszter Jósad földműves rk. 65 éves, Szélig Psrenc rk. 1 hónapos, Perger Aranka rk. 1 napot, Kilo vita István cementgyári munkás rk. 43 éves, Kaados József földműves rk. 39 éves, Skitta Károly v. szegény nsf. 48 éves, Horváth József községi kanász (O.osz-tony) tk. 74 éves.
— Szfnpártoláa Sümegen. A tOmegi színészet istápolására tervbe •ették a szín pártoló-egyesület meg-alekitását. As eMWsaitési munkálatok tbár anoylra előrehaladtak, hogy a napokban a egyesület kimondja megalakulását. Ettől remélik, hogy a színészek helyzetén sokat tudnak majd Javítani és a stlnlszezont jelentékenyen megtudják hosszabbítani.
^w^Mwwwww^wwwwvwwwyyvwwwwwv
Bombamerénylet egy olasz lap szerkesztősége ellen
Párls, dec. 28. (Éjszakai rádió-Jelentés) As .Unioot* dmü olasz lap szerkesztőségébe aaa éjjel bombát hajítottak. Emberéletben mm esett kár
Szilveszterre
ajánlok régi évjáratú, kitűnő minöaégfl D I s t * I -puiolt az alant megjelölt Igen jutányos árakon ■
metiliaerleala(náru)Ili P6-Dletzl iraiy (Mtt) I lm „6 20 IM üéanl Iné (iMitta) I b. „ 8\'20
Sípos Andor, Nagykanizsa
Oyörgy király állapota határozottan javult
London, dec. 28. (Éjszakai rádió-Jtkntis) A reggel kiadott orvosi ja-leatés szerint a király as éjszakát meglehetősen nyugodtan töltötte. — Hajnalban álomba merflU. A\'lapota az utolió 12 órában határozottan Javult. Dlleiött konzíliumot tartottak az orvosok és megvitatták a helyzetet.
Hétfőn folytatják a Nagy-per tárgyalását Budapest, dec. 28 Ma délelőtt féltíz órakor folytatiák volna a szabadlábra helyezett dr. Nagy Is ván biró és tirssi ügyében egyhetes szünet utin a főtárgyalásl. A főtárgyalás) azonban nem lehetett megtartani, hanem december 31-ére halasztották, meri Patay tanácselnök megbetegedett.
Kivégzett lázadó kinal
tábornok Párls, dec. 28. (Éjszakai rádlójelentés) Sznghalból jelentik: Va-Stílen tábornokot, a negyedik hadosztály parancsnokát, aki fellázadta nemzeti kormány ellen, szardán hadbírósági ítélet alapján agyonlőtték.
A román liberálisok távolmaradnak a költségvetés
tárgyalásától Bukarest, december 28 (Éjszakai rádlójelentés) A képviselőház ma kezdte meg a költségvetés tárgyalását, amelyet Popovics pénzügyminiszter lamertetett. A liberális pirt deklaráciJI tett, bogy a költségvetési alap előlrányzásánsk megajánlásában nem kiván részt venni.
InmbatoH, vasárnap ás
ítl
UfértyfU pogácsával 80 Ullér.
Kitűnő borok literje 80 fillér. Szabari és becti ujbor 1 20 flll.
Szíves pártfogást kér
Ferényl János
M44 vendéglő*.
Egy óra alatt elkészítjük
NÉVJEGYEIT
is újévi kártyáit a legolcióbb árban,
Rendelje meg mtelfbb lapunk nyomdájában, FOut S tz. alatt.
Mftláráa
A BagykBulraal aaeteorologlat Hgyslö jelentések: Pénteken • hámirték-M. R«*pw! 7 Arakor -0*4, délután I órakor —4 6, este B inkor —7-6.
Ptlfifitti : Egéaa nap borult égboltozat.
StéUrdny Egéaa nap DélnyugaU azét.
A Meteorológiai Intézel wutéu llt-rint: (agypontkOiDII hómériéklet éa nyugation caapadékra hajló tdó várható.
TAlIBI
A mai értéktőzsdén kezdetben a
rendezési mp eladásai kissé gyen* gébb árirányzstot eredményeztek. — Ciakhimar azonban fedezési vásárlások indultak meg, aminek következtében a kezdeti árveszteségek részben megtérültek. A piac általában csendes volt, a spekuláció ciak egyes favorizált értékek iránt mutatott érdektódést. Így élénken vásároltak kedvező osztalékblrekre Qinz Danubiust. A Fellen tegnapi nigy árvesztesége után ma 13 pengő árnyereséget ért el. Általában barátságosan tendáltak a bányarészvények, melyek kOzül Beocsint külföldi szám-Ura vásárolták. A tőzide zárlatkor egyenetlen volt. — A llxkamalozásu p pirók piaca elhanyagolt volt. A valula és devizapiscon csak kisebb változások voltak.
Zürichi zárlat
3029Va, Leaáoa ffi-ISVá, Newyoik 91*10 BrSaeet 7*17. Mila>o 17 IJVa,
Madrid M-M, AaMaiéaa MJ-80, EU.Ua ISI 47Vi Wlee TS-00, Ml S-7S, Prá.. 18-36, VHi ytITVi. gaiaiMl tO tS 9-lWi, Sakatest Hl
Terménytőzsde
A buza 15, a >ozs 10 fillérrel esett. Az Irányzat lanyha, a forgalom csendes.
ttaaav. It kg-os 24-56 —34-70, 78 m-m 34 80 -34-9S, íS kr-oa 33 05 -38 15, 80 k -os 7frt5 38-35 danáatmH 77 kg-c. 34 15 34 80. I* k»-oa 34 40-24 55, 70 kg-ot 24-85--3475. 80 kg-oa 24 75-74 *, roaa 33 70 -33 80. takar*. W*e 34 58 ->5. aOtánx 36-50-37-00 «ab 24*00—34*30, hm\' tait 38 65 -36 9), tengeri dt 35 78 -35 90, kmpa 18 60 -18 80.
Thaás éevfaa-jegyséM
VALUTÁK legeli. 17 8&-17*95 ■•Ka tr. 79-70-79-80 OMbk. 10-93-17*01 Mak. 153 80-158 40
M inos-iooa
Mi) S7U6S-473W
Fnelab 33-45 33^5 IWL 330 00 231*00 laagyS Ml 0-64*40 Let 3 41-347 lavi - -
Un 39 95-1020 4érka !30S2-ia«8) itsavág 153 70-B3 30 •mai. 8060-8095 faaaéa 98 >0-^3 90 SváldLllfrSO-110 9g Mik V 8 60 r4 10
oavizáa
13017-tsoar BalfrtS 10(8 1011 lA 136 41 - i 36 HI Msaaai 79-73-79 97 n^Mal 3*43-3*47 l»iS WXWM5340 " " 27 80-27*08 93S5-M 85 2*98 3008 572 55-4 15 Osalá 153 8 -153 3\' Pázta B 43-3149 Pféaa IS-VS-ir-01 Saofla 4 13-419 1S3 70-154*30 M 23-44*40 80*67-8081 ttfrOI-IMMl
Vmi
FaSattáa 9500, MtrbOt aieéattaaal «4mm aandt 2000 darab Wa* 1 54 >156, BMdatt 142-146. audatt kflaép 1-34-1-38 kOanjfl 1*10-1*20, tMnaél Sfta t-46 -I 48. aUaoixaadS 1-36-1*40. aatol atlífi I-te -1-50, uhui oagybaa 1-73 1-74. aalx 204-2*10, labuottbaa 190 194 aaalonnSa Mlaartta 170-204 Aa Iréavaat élénk.
éa lagttnáí
kiadó: ZalaU Károly.
iFKÓIIIBETÉSEÍ
Az apróblrdattaak dl)a 10 aaótg »0 flllé^ minden tórábbl aló dija • fii). Vaaár- át Síuwpup 10 aaótg B O fii Ma-, aündaa további azó dija ■ flll. twdta éa péa-taken 10 aaólg SS fillér, mfadaa továbH aaó dija § flll. Ctmaaó a \'
Cibb bettlbói álló aaó két tik. ABáat karaaflknak 50»n a klrdatéal SU aISfa
CaUaatt IMu4k legolcsóbb beazer-téal helye — Stera üvegeznél, Erzaébet-tér 14.__5304
5000 valódi (Hllette t>nborotváló kéazld kerül eladásra I Alkalmi vétel 1 1 drb, aiütlflzölt Qlllette kéazlet 60 fillér. Kap. ható Teutach Ouaztáv drogériájában, Nagy. kanlaaa (Váraaháaa). 8391
A legszebb újévi ajándék egy valódi (harzl) kanári, amely azép, változató* lianglutárnokkal énekel, caak E0tv0*-tér 33, szám alatt kaphatók.
Laillaoaukk pogányvárl uj tehér bot nagyon okaó árban, üveg cserével Artner ét Kelemea cégnél kapható. 6315
Aranyhegyi oj borok.
iruyheérl rtillig 1 —-76 HIL Asztali vörös 1 mer -i6 1111.
Aruyfcegyl 6-slller 1 itta 1 pengi
uliarua téti palMkatbu, Sv<« eftr*«al.
Sáfráa József K22f5«S:
VfiatMi aaa. aBm. i^-^^st.s uarti M.ao. jtfatt
gápáukaváo* éa mmttér álltat keres
áprllla 24 lkére. Clm a kiadóban. 642t
nsa kartiaal keresek uradalomba. — jelentkezn^ lehat: Stpoa Andor d^
Egy szép antik aablód éa dívány otcaós alaaé —
tér 19.
Schenaaa asztalosnál, Eotvöe-6444
TakaHMaH reggeli órákra lalveawlL
Erzaébet-tér 1. II lépcső. M<9
Egy csinosan kateraaetl külöo ke-
járatú utcai asoba Uadó — Batthyiny-11 tea 3. -6430
Kltnas fehér kar nyUI edénybe^ utcára kimérve kapható SzentgyOrgyvárt-utca 3. az. alatt. 6tSB
Llbaméjat veszek 7—8-9 peni kilóját Pahn, Zárda-utca 2. \'
Alulírottak fájdalomtól megtört szívvel, de az latest akaratban megnyugodva jelentik, hogy felejthetetlen Jó •érj, izeretó atya, apóa, nagyapa, teatvér éa rokon
Neiger Lajos
ayaf. MarStaa
f. hó 37-én 2IVi órakor életének 68 ik, boldog házasaágának 31-lk évében vlaaaaadta jóeágoa lelkét Teramtójének.
Drága halottunkat lolyó hó 29-én 16 órakor kísérjük a temető halottai hálából a róra. kath. egyhái azer-tartáia szerint örök nyugvó helyére.
A gyászmise f. hó 29 én flórakor lesz a azentlercacrendi plébánia templomban az Egek Urának bemutatva.
Nagykanizsa, 1S28. december 28.
M kantét Ht kananakat, JAalaoé Brlkké étal fog ulvOnkkea I
öiv. Nelaer LaJo»n< >i. Harsa AlU M|<, Hiéi Mrt.l aáudor 4a aaja .iOI. Nalaar ltom. NMaar B4I* Marftt iywnwí.1, »6|«. SSrlel Zalt imoU|á.
MAKULATUR
papip
kapható a kiadóhivatalban
Hirsth és Szegő
Nagykanizsa
újonnan berendezett dzlethslyiségsi Kazinczy-utoa,
■ nagy tőzsde mellett.
Nagy választék juta és kókusz szőnyegekben, linóleum és lábtörlők
gyári árakon nagyban és kicsinyben.
VADBÖRÖKET
nyal, róka, gOrény, mókás,
nyeit és vidrát, éaytallat, vasat, fémet atb. s íegmt«asabb ni pl árban vásárol
8T1ÉI B. ÉS FIAI lAUTUIim,
Erisébet kiiilyn«-té> 15. szám.
ALADDIN LÁMPÁK
ét az Osazet alkatrészek kizárólagos lerakata
MELCZER JAKAB
Qvegkereskedése
Nagykanizsa, Kazlnczy-utca 1.
Nincs többé possz hócipAI
A legrosszibb hócipő is u|)á varázsolható, hs csskli s
■ 1111 l-f éle höelyt jsrltóalkelylMB
livttutj*. «"\'
Keszthely, Vssziry Kolos utca 19.
Mayer Klotild Utóda
VAROA NÁNDOR
«6xmo»4, v«jytl»xtHÓ, nihifcitő villaliU
a szombathelyi ora*. Iparklállltiaon aranyéremmel kitűntetve
NAGYKANIZSA
Kazinczy-u. 8. Hunysdl-u. 19.
Mos, fest, tlszüt, pllsséroz.
Szétfejtett kabátok festése mái 8 pengőtől.
Háztartási fehérnemDck legolcsóbban
s>a
Reklám és koaarai
naptárak
nagy választékban, olcsó árakon kapihatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében uh
naoykanizsAn.
NASH é. PACKARD
antók 1929. évi typnsal megérkeztek!
66-os, 76-os és 86-oe typusok csukott és nyitott karosszériával. A 76 os és 86-os typusoknál dupla gyújtás, a 86 os kocsinál kOzponU automatikus olajozás. ma
Szánté Vilmos és Tápsai
Telefon 3-22. Nagykanizsa, Dsák-tér 8. Telefon 3-22.
HIRDESSEN
■ „Zalai K5zlBny"-ban.
Ha ""fl"\'\'\'
MÜ3&
es e$fir\'-
m\' ler]
Cííl
vagy , magAl^alüányo
bizto\'llhl6 l*"iSt<>da ive\'"\'


PALLAUIS
k&nyooitlilyu Budapeti, V., Alkolmdny-u. I
„FUTOR*
etetés nélktU nem lehet erös, csontot állítót nevelni 1 — Cssk érts, csontos illat hlzlslhstó eredményesen I
„FUTOR*
növendék állítok nevelésénél nélkülözhetetlen I
„FUTOR"
s lesllnomsbbsn örlött mésxsótáp, smely sz állatok szervezetébe igen könnyen felszívódik, aromitikus ínystUrtilmánál fogvi
étvágygerjesztő-
lég hst. a s konyhasó etetést ti feleslegessé teszi. Tegyen egy kísértetet és az eredménnyel meg lesz elégedve. Ara: I kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételénél: 80 kg. te P 10-30. 1 próbidoboz árt: 30 fillér. Kicsinyben és o*ybaa kapbittk:
01SZÁS límr MtfvataáUa
Nagykaalzaa, Erzsébet-tár 10. A bíróság mellett. «sm Ttleáoa: 130.
Férfi éa női
KALAPOK
(HOckel, Oyukits, Halban, Damask) férfi ét női
SAPKÁK
szallsg, tomp, gvászlátyol
nsgy raktára. Átalakításokat vállalunk.
OYENES ÉS V1DA
4ssi Alsótemplom mellett.
Ragályos
bet>B>éfleli
ellen a legjobb védekezés a
tisztaság^
Viselt felsőruháit Időközönklnt , tisztittassa vegyileg a
Rózsagyárban
Kaposvárott.
Oyüjtötelep: Nagykanizsa, Erzsébet-tér
Délzalai Kyomda és Lapkiadó lalal
Könyvnyomda # Nagykanizsa • KBnyvkBtászst a „Zalai KBzIBny" politikai napilap kiadóhivatala
Készítünk i
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, Ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékekel, műveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle ízléses kiállítású nyomtatványokat.
Gyáptunki
üzleti könyvekel, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyvekéi, raj zf (Izeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakai stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon.
Nyomdahelyiség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt
Nyomatott a Délzalai Nyomda éa Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Felelőt üzletvezető: £aiai Károly!)
68. évfolyam, 305. szám
Kagykaufcia, 1B28. december 30 vasárnap
Ara 16 fillér.

ZALAI I0ZL0HT
POLITIKÁI NAPILAP
fPTT^ 111 ^r
*■! «o mh a
Pesthy Pál igazságUgy-míniszter lemond
december 29 PttUn Pál tgazságűgymlnlszier iemosd tálcájáról és átveszi ■ föld-retotm finsncirozásának rendezésére alakolt uj Szerv elnöki állását. Pesthy utódja valószínűleg Zsltvay Tibor, ■ képviselőház elnöke lesz.
á jngoszláv kormány demlsszlonál
Belgrád, december 29 Korote miniszterelnököt ma délben a király kihallgatáson fogadta. A miniszterelnök blr szerint átnyújtotta a királynak a kormány lemondásit mari Davldavlcs, a demokraták vezére ragaszkodott ahhoz, hogy a horvátokkal hozzák létra a megegyezést B Urt hivatalosan még nem erősítették meg.
~ dec, 29. (Éjszakai rádló-
Döntsön az Iparosság maga, milyen országos érdekképviseleti szervet kivánl
A kereskedelmi miniszter leirata a nagykanizsai Ipartestülethez — A leirattal a teg- " közelebbi elöljárósági ülés foglalkozik — Az Iparosság nem képes ujabb áldozatokra •>
\\
ffiS
i felajánlotta ItnbadÉaái az uralkodónak. A demo-kratapárt szolidárisnak jelentette ki MfCa korasányzópárttal.
Ausztria klntasitotta Ln kács György népbiztost
Bécs, december 29 A bécsi rendórhalóság ugy határozott, hogy Lakács György magyar kommunista ntpMztoanak éa Mayer-hoffernek — atlnek szintén része v*H a kommunizmusban — Január 1-én el kell hagyni Ausztria területét.
A temesvári gyorsvonat katasztrófája
Bakarest, december 29 (ÉjszakaI rádiójelentés) A bukaresttemesvári gyorsvonat a szörénymegyei Patraatt közelében ösazeatközölt ellen vonalával, mely Temesvárról iadolt és Bukarest felé haladt. A szerencsétlenség következtében a ffliö meghalt Amint a vonatból kihajolt,
E\'lörbOli vasrúd valósággal la-A mozdony tönkrement. Né-. t megsebesültek. Az ösazeöt-közés oká: hibás váltóállítás.
500 emberéletet követelt a tájfun
Washington, december 29 Hlvatslos jelentés sierint annak a tájtunnak, amely a Fűlöp-aiigelek felett dühöngött, 500 emberélet esett áldozatni és 20 fu|ó pusztait el. Hat tartományt éhínség fenyeget A katasztrófa állal aojtoltak Ínségének enyhítésére Maniilába húszezer dollárt utaltak át.
Sem Kézműves Kamara, sem Ipartestületek Országos Központja — hanem a Kereskedelmi Kamara kebelében alakítandó „Kézműves Ipari Osztéty"
Nagykanizsa, dacember 30 A „Zalai Közlöny" már több Ízben foglalkozott a mai iparkérdések egyik legidőszerűbbjével és legfontosabbikával — a magyar iparosság országos érdekképviseletének problémájával és ismertette ebben az ügyben a nagykanizsai Ipartestület elnökségének és elöljáróságának állásfoglalását. Jeleztük azt is, hogy a mult napokban érkezett meg Nagykanizsára az Ipartestület elnökségéhez a kereskedelmi miniszter leirata ebben az ügyben. Miután a miniszter intenciója, hogy minden Agyit Iparos alaposan Ismerje meg a szóbanforgó kérdést, és az ügyről pontosan legyen tájékozódva, mert csak Így tud tárgyilagosan állást foglalni — a miniszter vonatkozó leiratát az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük:
Valamennyi ipartesttlleti Elöljárónak I Az ország ipartestületei ismerik azt a törvénytervezet, amely az ipartestületekről és az ezeket összefoglaló országos szervről szól, s mely egyfelől az ipartestületi intézmény reformját, másfelől az országos szerv kereteit kivánja szabályozni. Az Ipartestületi reform kérdésében
az ipartestület álláspontja — a lényeget tekintve — tisztázottnak tekinthető. Ezzel szemben a másik, az ipartestületeket összefoglaló
országos szerv kérdésében a hozzám nagy számban érkezett felterjesztésekből kitűnően : az iparosság véleménye megoszlik. Az ipartestületek egyik része kivánja, másik része ellenzi az országos szerv létesítését.
A hozzám érkezett felterjesztések szövegéből nem lehet megállapítani azt, hogy a felterjesztéssel élő ipartestületi elöljáróságok, illetőleg elnökségek
csupán saját álláspontjaikat juttatják-e kifejezésre, avagy az állásfoglalásra hivatott ipartestületi közgyűlésnek kívánságát tolmácsolják-e ?
Még kevésbé lehet megállapítani azt, hogy az országos szerv felállítását kívánó ipartestületek és az emiitett szerv felállítását ellenző ipartestölétek száma milyen arányban áll egymáshoz. Minthogy ebben a kérdésben, felállttassék-e az összes ipartestületeket összefoglaló országos szerv, vagy sem, az ipartestületek állásfoglalásának nagy jelentőséget kell tulajdonitanom, tiszta képet akarok nyerni arról, hogy
az ipartestületek többsége
kivánja-e az országos szerv
létesítését vagy sem. Felhívom ennélfogva az Ipartes tületi Elöljáróságot, hogy a következő tárgynak:
.az ipartestület közgyűlésének állásfoglalása abban a kérdésben, kívánja-e az ipartestületeket összefoglaló országos szerv felállítását vagy sem és mi legyen annak a neve ?" megbeszélése és abban leendő határozathozatal végett, az alapszabályaikban előirt alakszerűségek meg tartásával hivjon össze rendkívüli közgyűlést s azon a kérdést tegye megbeszélés és határozathozatal tárgyává.
A kérdést, amellyel csaknem minden ipartestület foglalkozott, nem kívánom ismertetni Csupán két körülményre akarom az Ipartestület figyelmét felhívni. Az egyik az, hogy az országos szerv létesítése nem vonhatja maga után a kereskedelmi és Iparkamarák szervezetének megváltozta tását
és hogy a kézmüvesiparosságnak a kereskedelmi és iparkamarák kötelékéből való kivonásáról nem lehet szó.
A másik körülmény, hogy az országos szerv létesítésének és fentartásának költségeit az Ipartestületeknek, végeredményben magának a kéz-
műves Iparosságnak kell viselnie,
mert ezek a költségek máshonnan nem fedezhetők.
Ennek a költségtöbbletnek az előteremtése csak olyképen történhetik, bogy az ipartestületeknek a tagsági dijakból származó bevételeik bizonyos százalékát évről-évre az országos szerv részére be kell szolgál-tatniok.
Az országos szerv létesítéséből a kézmüve8iparosságra szükségképen háruló uj terhekre ezért tartottam szükségesnek külön rámutatni, hogy iparosságunk a kérdésnek ezt a részét is fontolóra vegye. Országos Kézműves Kamara vagy Ipartestületek Országos
Központja ? Abban a tekintetben is megismerni óhajtom az ipartestületi közgyűlés álláspontját, hogy amennyiben az országos szerv felállítása mellett foglal állást, az országos szerv részére az .Országos Kézműves Kamara" vagy .ipartestületek Országos Központja" elnevezést óhajtja-e?
Felhívom ennélfogva az Ipartestület Elöljáróságát, hogy amennyiben a rendkívüli közgyűlés az országos szerv felállítása mellett foglal állást, ezt a kérdést a rendkívüli közgyűlésen szintén bocsássa szavazásra.
Egyidejűleg értesítem az Ipartestületi Elöljáróságot, hogy a legutóbbi időben több oldalról olyan javaslattal fordultak hozzám, ame-\' lyet szintén megfontolandónak tartok és amely arra irányul, hogy a kézműves iparosság a kereskedelmi és iparkamarák kebelében a mostani tagozat megváltoztatásával s egy harmadik osztálynak, a kézműves Ipari osztálynak felállításával külön kamarai képviseletet nyerjen. Ennek a javaslatnak szószólói arra hivatkoznak, hogy ezen megoldás mellett a vidék kézmüiparossága önállóan adhatna hangot [kívánságai-
m*> Bfle^v
129B. december SO.
nak és hogy etek a kivánságok a kereskedelmi és iparkamarák utján közvetlenül kerülhetnének az illetékes kormánytényezők elé. Hivatkoznak arra is, hogy ez a megoldás a kamarai tOrvény módosításával a kézműves iparosság bárminemű ujabb megterhelése nélkül megoldható lenne.
A javaslatot olyannak tartom, amellyel a kézműves iparosságnak érdemes foglalkoznia s nehogy utóbb arra nézve ujabb kérdést legyek kénytelen az ipartestületen intézni — felhívom az Elöljáróságot, hogy hogy a rendkívüli közgyűlésen az ebbeli kérdést is terjessze elő és bocsássa szavazásra.
.Az ipartestületeket összefoglaló országos szerv felállítása helyett megfelelőbbnek találja-e a rendkívüli közgyűlés azt a megoldást, amely a kereskedelmi és Iparkamarák kebelében egy harmadik osztálynak, a kézműves ipari osztálynak felállításában állana?"
Felhívom az Ipartestületi Elöljáróságot, hogy a rendkívüli közgyűlésen Jelen leiratomat egész terjedelmében olvasiassa fel és szükség eselén teljes tárgyilagossággal magyaráztassa meg.
A rendkívüli közgyűlés megtartása után az ide zárt kérdőívet gondosan töltse ki, még pedig a 7. és 8-ik rovatokat is, amelyekre a közelebbi tájékozódás céljából szükségem van.
A kérdőívet kitöltése után a szükséges aláírásokkal ellátva, egyszerűség kedvéért kísérő irat nélkül legkésőbb jelen leiratom vételétől számított hat héten belül terjessze elém. Hermán,i s. k."
Amint a miniszter leiratából megállapítható, a kormánynak az a azándéka, hogy az Iparosság maga döntsön egy olyan életbevágd kér dése fölött, mint az országos érdekképviseleti szerv.
Fetkerestükebbenaz ügyben Prdger Ferenc ipartestületi ügyvezető elnököt, aki kérdéseinkre a következőleg válaszolt:
— Amint már előzőleg is hangsúlyoztam, ml a soproni kereskedelmi és Iparkamara működésével teljesen meg vagyunk elégedve. Nagy elégtétel nekem az, hogy a kereskedelmi miniszter álláspontja az iparosság országos érdekképviseleti kérdésében ugyanaz, mint ami az enyém már kezdettől fogva., amikor felvetette, hogy a kereskedelmi és iparkamarák kebelében egy 3 ik osztály állittassék fel, mert ez az egyedüli at, hogy a mai szomorú gazdasági helyzetben sínylődő Iparosság sanyarú helyzetében Is megtelelő és Igazi érdekképviselethez Jusson — minden ujabb
megterhelés nélkül. — Azokat az uton-utfélen hangoztatott jelszavakat a Kézműves Kamara felállítását illetőleg, nem tudom komolyan elképzelni, hogy egy uj alakulat, amely még a szokásos gyermekbetegségeken sem ment keresz-
tül — a régi, bevált rendszerrel tudna versenyezni. Csak ott lennénk ismét — ahol most tartunk. Hogy „az Iparos azt az 1 pengő többletet könnyen nélkülözheti" — ne tévesz-szen meg senkit sem, mert 1—2 pengőnél jóval többe kerülhet felenként ez az uj alakulat, a nagykanizsai iparosságnak kb. 1500—2000 pengőjébe kerülne, amit pedig csak a tagdijakból kell fedezni. Nagyon rossz szolgálatot tesz az, aki az ujabbi megterhelését az iparosságnak könnyen veszi, mert ujabb megterhelést az Iparosság ma nem blr el. Hiszen nincsen elöljáróság! ülés, ahol ne kellene 2—3 tagnak leirni a tagdijat, amit nem tud megfizetni, ahol néhány iparosnak nem kellene segélyt kiutalni. Ilyen körülmények között még beszélni sem szabad a nyomorultul tengődő iparosság ujabb, bármi mérvű megterheléséről is.
Majd kijelenti,\' hogy a miniszter fenti leiratát az elöljáróság januári rendes ülésén fogják felolvasni és tárgyalni, rendkívüli közgyűlés összehívását e tárgyban nem tartja szükségesnek, miután a döntést 6 héten belül kell felierjeszteni, ugy, hogy az az álláspontja, hogy e fontos kérdésben határozzon a februári rendes évi közgyűlés. A kérdést ugyanis nagyon ineg kell fontolnia minden egyes iparosnak és ehhez időre van szükség.
Azt hisszük, nem szükséges bővebben magyarázd és fejtegetni a fentiek után, hogy a zalai iparosság melyik formában kivánja megvalósíttatni országos érdekképviseleti szervét. A fentiek után adva van a legvilágosabb utmutatás, mely nem lehet más, mint az eddigi bevált kamarai rendszer melletti kézművesipari osztály felállítsa, amely semmi néven nevezendő megterhelést nem jelent és az iparosság oly érdekképviseleti szervet nyer benne, amilyenre tényleg szüksége van.
= Slnger gépselvem mindenféle színben kapható. Singer varrógép fióküzlet Fő ut 1.
Nem kell haragudni
pedagógus uraim, hogy megörökítem ezt a tanulságos kis leienetet, aminek Ideje: karácsony-táj, szín: a redakcló, ahol épen akkor egyik miniszterünk karácsonyi cikkének kefelevonata feküdt a közvéleményt faragcsáló tollam hegye alatt Kezdődjék tehát I Csend... Uzas munka a szer kesztőség asztalainál.
Hirtelen berobog egy négytagú deputdeló. Négy apró, foltos köd-menü gyerek. Ahogyan az elemi Iskola padiából épen kikeltek és teljes öntudattal elindultak, hogy elégtételt vegyenek a sajtón, amelynek részéről sérelem érte őket. Előáll a szónok:
— Szerkesztő ur kérem, a tanító ur azt üzeni, hogy kimaradtam az újságból. Meg a Jézuska is kimaradt.
— Hát aztán miért kell neked bekerülnöd az újságba ? — kérdem a kis nebulót, akinek pajtásai ez alatt hunculkodva nevetgélnek ösz-ize. .Szónokuk" feszengő zavarán mulatnak talán.
— Hát a pásztorjáték ...—kapom a feleletet — Én voltam a szent József. Meg a (III egy 4 éves gyermek neve követkeilk) volt a Jézuska ... Tessék belenni, a tanító bácsi mondta.
— Ki elejbe Jársz ? — kérdezem. Vitézül megválaszolt az öklöm
nyl gyerek erre Is.
— Aztán — folytattam — fontos az, hogy le belekerülj az újságba?
— Hát a tanító bdcsl küldőit... Etzel aztán uljukra Is bocsátottam a követeket és pár pillanatig meditáltam: — hogyan ls kéne .helyreigazítani" ezt a különös sajtójog! bonyodalmat.
Nézem a kéziratot. A névsort beküldték Nem tudom ki, de írva vagyon. Csak benfentes írhatta, az természetes. Tehát nem az újság íróban volt a hiba.
Nézem az újságban megjelent hírt a pásztorjátékról. .Különösen kitűntek..." Írja, aki a nevezetes .szint-kritikái" kögltelte. Vagyis tehát voltak olyanok i\\ akik nem tűntek ki különösen. Sót bizonyára akadtak olyanok ls, akik egyáltalán ki sem tűntek. VaJ/on, a két panaszos melyik kategóriába tartozhatott ?
Nem kell haragudni, ha nem töröm ezen tovább a fejemet, csak megjegyzem, hogy akármilyen öröm mel fogadtam, mint újságíró, a
Szerszámgép és gyári berendezési tárgyak eladása
A Ganz és Társa—Danubius R. T., Budapest Schllck-Nicholson R. T., Budapest Gép- éa Vaautfelazereléai gyár R. T., Klstarcaa Mayer motorgyár. Szombathely és Dr. Lipták és Társa R. T., Pestszentl&rino
gyárait egyesülése folytán felszabadult
néhány ezer szerszámgép és gyári berendezési tárgy
u. m. mlndenlajta esztergapadok, revolverpadok, sikeszlergapadok, fúrógépek, automaták, horizontális túró- és marómUvek, gyalugépek, shuptng gépek, vésőgépek, horizontéi, unlverzál éa vertikális marógépek, foga«kerékmarógépek, csiszológépek, gőz- éa lég kalapácsok, lemez- és fmnegmunkálógépek, orsós-, excenter- és kovács-préiek, telJei öntőberendezések, daruk, tolópadok, tolatómozdonyok, kazánok, generátorok, valamint egyéb gyári berendezések é« mindenféle gépek eladáara kerülnek. Kérdezősködések és megtekintés kizárólag csak a Központi eladial Iroda utján
Maachlnen-Varknufagemelnaohatt
Rosenau R, <3. Berlin-Düsseldorf, Hecht & Lewkowitz a, m.b.H, Berlin
Postacím: Maaohlnen-VerkaufabUro (OépeladásI Iroda) Pestszentlőrlnc
Llpták-telep Telefon : Budapest József 408-57. Megtekintés céljából telefonhívásra mindenkor autó áll rendelkezésre.
Kívánatra részletes raktái|egyzéket küldünk. 5 »o
redakdóban szokatlan küldöttséget és a fildből alig kilátszó elemisták hangjából kicsendülő önérzetet, ami már szinte felelősségrevondsnak hatott, — mégis elszomorodtam kissé, arra gondolva, hogy ha már az elemiben Igy nevelik a gyereket, ml lesz vájjon abból, ha majd felnő s esetleg lesz egy két szava majdan a közélet Igazi, a pásztor-Játékoknál valamivel jelentőségtel jesebb színpadán ? Ezekből lesznek a szerkesztőség mumusát (mert Ilyenek Is vannak I), akiknek mindig sérelmeik vannak, mert nincs benn a nevük az .ott láttak* között, mert röviden hozták a pohár-köszöntőjüket, vagy nem méltatták eléggé bokros érdemeiket. Ezekből lesznek az örökké sértődöttek, akik végű! Is önmaguk bálvdnyozól, önmaguk nagyságának léptennyo-mon hirdetői lesznek.
Nem kell harogudni, pedagógus uraim, de gondolkodni érdemű felette egy pillanatra.
A pásztorjáték többi 50 szereplőjét pedig kérem, ne jöjjenek helyreigazításért...
Mert ha mindenkinek a nevét bele kellene tenni az újságba, akkor nem volna elég egy pásztorjáték főszereplőinek nevét megemlíteni, hanem külön dicsérettel kel lene adózni a főrendezőkön kivül a rendezőknek, a segéd , pót-, ai-és volontőr rendezőknek, a jegy-szedőknek, a ruhatárosnak, sőt aztán a leienvoltak névsorát Is össze kellene pontosan állítani, majd a hírt megírt újságírónak, a közleményt ieadó szerkesztőnek, a szedőnek, aki kiszedte, az olvasónak, aki elolvasta .. . sorba valamennyinek a nevét a dicséretek pálmájával kellene övezni e szűk hasábokon ...és mindezt at éidem-hekatombát egy elemista pásztorjáték köré kellene felhalmozni.
lindenki használja fel
ezen rendkívül kedvez A alkalmat II
Nagy kéazletelm apasztáaa céliából a raktáron levő (témák, gobaltnképak, motlvok, axOnyagak éa alapanyagok nagy ráaiát, január hófcan faltBnSan laaxéllltatt árakea klériaaltom 11
REINITZ BÉLÁIÉ
kézlmunkakereskedése Deák-tár I. uai TeletM UL
VAU IHt
Irakar
Békebeli katonatörténct. Főszereplők:
Harry Liedtke és Hus lukéra«M
Győzelem vagy halál
2 lelv. Cowboy kép.
Helyérak 20 fillérrel emelve
1Ö28. december 30.
KJULAI HOBLOHr
Vágóhid-épltés
Ahogyan Veszprémben megcsinál tAk
Minthogy lobbször olvasom a Zalai Közlöny hasábjain, hogy a vágúhld kérdése állandóan foglalkoztatja a kanizsai Illetékes hatóságokat és érdekelteket, röviden közlöm, hogy oldotta meg Veszprém városa az Itt azlnlén aktuálissá váll ügyel.
Körülbelül két év óla áll készen as uj vcsipréml vágóhíd, melyben azonban a régi épületek ls fel vannak használva.
Az igy Átalakított a részben újonnan épített vágóhíd leírása a követ-kssfi:
A veszprémi vágóhíd ható és jég-gyir a régi vágóhíd 1935 négyszögöles tel|esan bekerített telken épült, melyet középrélen a Séd.patak aul ketté. A város központjától mln\'.egy egy kilométer távolságra jó karban levő műútról könnyen közelíthető meg. Qépház, hűtőház éa várócsarnok egy épülettömböt képezuek költségkímélés folytán. Az egyes helyiségek alapjai porllandcement betonból készültek.
As épület főtengelyében 3 méter száies fedett a betonnal burkolt, egy oldalt nyílott folyoaó fut végig, ahová nyílnak az ösazea helyiségek, miáltal azok könnyen megközelíthetők. Az épület elején vannak az elöhfllő éa hűtöbelyliégek, melyek minden ol-dairól (é| pirafakővel vannak burkolva. Eaen helyiségekbe a marha ás aeitésvágóról magatan szerelt azál-litó-vágány vezet csigákkal, huakarn-pókkal és horgokkal. Ilt van a mé-stárotok 10 huarekesiből állója hűlő helyisége vaaajtókkal éa válaazfalak-kal, belül huakampókkal éa vtnUllá-torokkal.
Ezután következik a jéggyár, mü-jág lerak odóhallyeJ, jéggenerálorral napi 20 q jég előállítására berendezve a hozzátartozó gépbelylaágge), benne 22 lóeiőa elektromotorral. Majd következik a hutpároló szoba huapároló azekrénnyel, kondenzátor-ral és fazékkal.
A folyosó baloldali azárnyán van a nagy- éa kiamarba vágóciarnok különféle felvonó és azállilókészcuf kekkel. Ezen csarnokból jutunk a bél- éa pacalmoaó helyiségekbe forrázó kádakkal, melegítővel, mosóedényekkel, munkaasztalokkal. Nagyiéból ugyanilyen berendezésű a sertésvágó csarnok, azuróhelylaéggel, forrázó káddal, vülaalaku kidobó szerkezettel, melynek segélyével a fordítással a kopasztó fordíthatók. A különféle azel-lözökészOlékek, vasbeton gőzfogó
falak stb. biztoait|ák a helyiségek azellőztetésél s megakadályozzak a gőznek mát helyiségekbe való julisát.
Ezen főépület mellett a régi vágóhíd épületében vannak a kénytzer-vágó csarnok, kényazervágó istálló, gépész lakás, hatósági huitzék, aer-tésólak s egyéb mellékhelyiségek.
A főépület oldalteiö részében van az állatorvosi Iroda és laboratórium.
A vágóhidat a Speyer-kölcaOnböl építtette fel Vetzprem városa. A befektetett tökét 20 év alatt kell a vágóhídnak éa jéggyárnak flaazafl-zetnie, azaz letörleszienle a azáml-Us szerint. Így vannak megszabva a vágódljak la. Maihavágás dija 12 P, borjú 4 P, birka 1 50 P, 75 kgr- on felüli aerléa 10 P, ezen alul 5 P, bárány, glda, malac, 50 fillér. A költségvetés szerint egy évben a vágó-dijakbűi 37000 P-t, iaiállóbaaznaiat-boi 24 P-t vetz be a város. Ehhez
játul még a jégeladáaaa hütődljak. A vágóhídra esik évi tőketörlesztés és (9 7 százalékos) kamat dméu 19000 P, a léggyárra évi 5000 P. Évenként kb. a következő azamban történnek vágások a közvágóhídon: 900-1000 dro. marha, 1500 drb. borjú, 600 birka, 2500 serua stb. A mészárosok es laiázetek oitbon nem vaghatnak, csak a vágóhídon.
Így oldotta meg az alig 16000 lakosú Veszprém varoa hosszú időre a vágórnd kérdését, melynek ma még vannak nehézségei, (magas vágási ara*, melyeket a helyben lerovandó adók egé»ziieoek ki) de a kölcsön ictörieszteaévei felazabadul a ma még ránehezedő terhek alól, Így letzálinak a moat meg magasnak tartott dijak a megmarad, mint nagy ériek es jövcdalml forrás, a modernül berendezett közvágóhíd.
Dr. Sz. I.
Autószerencsétlenség érte Mayer gépgyárost
Állítólag nyakazirt-tSréat azemedatt Balatonfüred kdzelébon a kódba borult oraxéguton
Keazthely, december 29 ment táját Ford-autóján, hogy Olt
(Tudósítónk te lefonj e le ntéu) Megdöbbentő tcielonjelentéa érkezett ma délután 6 órakor Balatonfüredről Keszthelyre. A füredi szanatóriumból értcaliették töredékes adatokkal Mayer Uénea keazlhelyl gépgyáros feleségét, hogy férjél autó szerencsétlenség érte es azonnal utazzék a súlyosan sebesülthöz. Mayerné és nővére autón azándékoztak Füredre robogni, a hirtelen leszállt balalmaa köd miatt azonban ezt nem tehették, hanem ai eate 7 órai vonattal utaztak el szerencsétlenül |árt hozzátartozójukhoz.
A szerencsétlenségről lapzártáig csak annyit átkerült megtudnunk, bogy Mayer Dénet, aki egyik leg-teklnlélyeaebb vezető tag|a a keszthelyi Iparotságnak, Keszthelyi Józaef mozdonyvezetővel ma reggel Arácsra
valami gőzgépet megvlzagáJJon. A volánnál Mayer egyik aegédje 011. Délután lndul\'ak viasza Keazthely felé ét eközben történt a katasztrófa. Hogy hogyan, arról e pillanatban még semmi részlet nem Ismeretes. Valóazinüleg a Keszthelyt (Nagykanizsát is) beborlioit köd, ami szokatlan aürflségben lepett el mindent alkonyat ulán, okozta a azerencaét-ltnaágel, Balaionfüred közeiébea
Eddig ellenőrlzheletlea hir arról ia lud, hogy Mayer Dénes állítólag nyaksiirt lö.éat szenvedett volna. — Hogy állapota aulyos, az minden kétaéget kizárólag megállapítható a azanatóríum lakonlkua telefon^üzenetéből.
Egész Keszthely Izgalomban vár|a a azerencaéilentég részleteiről és a gép gyárosáUapotárdiaiáió további kirakat.
Nagykanizsa, december 2Í A napokban nagy tüz puiztitolt a Balatonmagyaród közaég határában levő nádasban, mely a Nagykanizsai Takarékpénztár tulajdonát képező lábonálló n.\'tdaaból 30 holdat elhamvasztott.
A tüz arányára jellemző, hogy as reggel 7 órától eate 10 óráig tartott
riuüii
mm medici
ADBIATICA
KÜlÖMEGfSSÉG
A Balatonba falt egy 17 éves fiatalember
Nagykanizsa, december 29 Megrenditó halálos szerencsétlenségről kell ma Ismét beszámolnunk. Klsörs község mellett Lóránt Oyula 17 éves gazdafiu egyik barátjával kiment a Btiatonra, bogy nádat vágjon. Megindult a munka a gyenge jég felett, a két fin a legnagyobb óvatossággal járt d, azonban egyszerre hirtelen beszakadt a lég Lóránt alatt és a 17 éves Hu a Jég alá került. Társa odaugrott arra a Helyre, ahol Lóránt eltűnt, de ó alatta la beazakadt a könnyű Jég. Izgalmaa éa megrázó pillanatai következtek ezután a küzdésnek. Lóránt végűi is a
30 kat. hold lábonálló nádas egy teljes napon át égett a magyaródl határban
Az oltást meg sem lehetett kísérelni — A Nagykanizsai Takarék tfizkára 1750 pengó — A tűzet gyújtogatás okozta
egyfolytában és különösen az esti órákban tündéri fényt maga kOrflí áraaztó tűset mag aem tehetett közelíteni oltáa céljából. A Takarékpénztár tűzkára 1750 pengő, mely azonban bizlositáa utján megtérül.
A csendőrség bevezette a nyomozást, mert az a gyanú, hogy a tűzet gyújtogatás okozta.
vízbe full, mig társának uagynehezen sikerült magát kimenteni a vizbóL
A csendőrség szigora indított ez ügyben, mert elterjedt hírek szerint ennek as ügynek esetleg bdntlgyi háttere na.
a faluban
mW Hagy ujéwl H árlaaxAIIHAa
özv.Dr. Orosz llklósné
kézlmunkaflzletébea
0. M C. gyöngyfonal (peilá) 10 dkgr. » «)
Szmlrna, perzsa párna S-— P . . szőnyeg 7\'— P-MI . . canava 80 cm.
széles lm. 5-W P . „ canava 100 cm.
széles ím. e-ae P
Óriást választék liaréaaa^ a)éa» tiékolkkakbMf filct csipkékből)
terilökben, mottvokban.
Ftlmöny anyagok. — Függönyök, á terítők, párnák, modern mOvestl m tirozáss a legolcsóbb árakon.
Tuilók éi auluiiiik feltétetlek.
Herceg Esterházy Pál husárugyár lerakatának
főUzlete e hó 30-án, vasárnap reggel Kazinczy-utca 2. szám alatt
(a nagy trafik mellett) megnyílik.
fcAÜU IQlfcOST
1038.
SO.
hUiij. iiit, ■iiiluiilrti „lifliil"
BUto. hatálu lltóaiaf, Ml> raitöióbauai*-
nl ptiotil M llT.14 illatú] kOié éa rrSkt-raaaa kiirtja. Sii«o-rua tudominjroa alapon aliáUSva. Ml. illatra, aalmra írtai-mattan I Svib, ruaanl, caéUnjrlrtóaaarak — Proapaktuit Ingyan kaid :
K.tlool Laboratórium B.dapeat, UR VII., M.rAoyl-atca W.
Az Erdélyi-Ugy mai tárgyalása
Ezreket mulatott el, milliókban kártyázott Erdélyi
Budapest, december 29
Az Erdélyi-p:r mai tárgyalásán Klár Zoltán kiegészltó vallomása után Oeisllnger István n igy marosi vendéglős Erdélyi mulaloxásalrói tett vallomást. Pmgős bólét, likóróket ivott, 8-10 bOlggyel mulstott Erdélyi — mond|a. Egy napon 30 milliót veazilett kártyán Erdélyi, aki ezreket mulatott el. Nigyszerü vendégem vott mindig Erdélyi ur — |elentetle ki Oeislinger, mire Erdélyi mosolygott. Frlebelsz Gyula dr. pozsooyi ügyvéd a millstatli eseményekről adott lel világosítást.
Dr. Odkti Nándor klhallgatásajkö-vetkezett "ezután, aki Millstattban legtöbbet volt Erdélylék társaságában. Oáidl elmondotta, bogy egy alkalommal Forgács Anna panaszkodott neki, bogy Erdélyi megverte. Amikor Forgács Annát a leesés után lakására vitték, ó azonnal leikereste és Forgács Anna kérdésére azt BMOdotta, hogy leesett. Elózóleg semminemű összetűzése űrjével nem volt Majd szószerint ezeket mondotta : .Megcsúszom. Borzasztó érzés voh. Elvesztettem az eszméletemet, mire magamhoz tértem, láttam, hogy egy fán akadlam meg*. Miután nem tudta magái tökéletesen németül kifejezni, magyatul mondotta el, hogy nem ugy érti, mintha a meg akarta volna lógni. Eiután Oáldi részletesen elmondja, hogy mtképen ment lel Erdélyivel Forgács Annához, hogy ö» felkeltsék, ekkor azonbea már halva találták. Elnök V tárgyalás folytatását csütörtökre halasztotta.
■arteorolof lal «n«g-figjalO Jelaatéaski Szombaton a Mmtr-ittWi Reggel 7 órakor +36, Idélután 1 ÓMtor +5 8, Mta 9 ón kot +3 2.
MMW; Reggel borult, délben é* este kissé borult égboltozat
SaiUráKfi Reggel Délnyugat, délben és •ate Dói keleti szél.
A Mateotológlai Intézet |elant«ee este 10 órakori borult, ködös, nappal lagymen-tea Idó várható, aok helyen csapadokkal.
Hagy Szilveszter-est
a
Korona éttermében
Jazz-Band.
Lesz malacsivítás, szerencsét hozó kéményseprő, több mókí.
Szíves látogatást kér
Kiaa Ernő
vendéglős.
Üzletáthelyezés.
Értesítem a nagyrabecsüll közönséget, hogy Csengery-ut 1. szám alatti
hentesáru üzletemet
Főút 10. szám al* (Dobrovlts-féle ház) helyeztem át és azt a legmodernebbül újra berendezve deoember 31-en megnyitom.
Állandóan elsőrendű friss húsokat és hentesárut hozok forgalomba. — A legkifogástalanabb figyelmes kiszolgálásról blztositva, kérem a t. közönség további szíves pártfogását
Babits Lajos
NAPI HÍREK
teljes iisztelettel
méazároa áa haataa.
Nagykanizsa belekapcsolódik a Prága-Pozsony-Gyór-Flume vasúti vonalba
Kedvezőbb lesz az uj menetrend Nagykanizsára és Délzalára nézve — Menetrendi értekezlet Zalaegerszegen a DSzA és MÁV kiküldötteivel
Nagykanizsa, december 29
A zalaegerszegi megyeház kis tanácstermében tegnsp menetrendi értekezlet volt, amelyen riszt vett Oyömörey Qyörgy főispán, Bődy Zoltán alispin, Nagykanizsa város képviseletében dr. Krátky István polgármesterhelyetle t-főjegyző, Ztla-egerszeget Czobor Má\'yás polgármester képviselte, azonkívül részt veitek a nagykanizsai, keszthelyi, zalaegerszegi, pscsal járás képviselői, a DSiA és MÁV Ozletigazgatóságok kiküldöttei.
A menetrendi érlekezle\'et Bődy Zoltán alispán megkeresésére tartották meg abból a célból, hogy a legközelebbi menetrend összeállítási nM az érdekelt városok és járások kívánságai is vétessenek figyelembe.
D.\\ Krátky István főjegyző Ntgy-kanizaa közönségének ki /ánaágali terjesztette elő. Igy többek között, hogy naponként két gyorsvonat tndtt-tassék Nagykanizsa—Budapest ki-zOtt, hogy az a személyvonat, amely 9 20 óta\\or indul és dél felé érkezik a B ilaton-vidékre, korábban Indít-tassék. Ugyanez áll a délutáni személyvonatra, amely 3 20 órakor ln-du1. A DS/A Oz\'etigaigatóság képviselője honorálta azokat az indokokat, melyeknél íogva dr. Krátky főjegyző a város közönségének kívánságát tolmácsolla és beígérte a napi két gyorsvonat Indítását, azt, hogy a reggeli 9 20 órás személyvonat indulási idejét 8 óra 30 percben, a délutáni 3 20 órás sz-mélyvonatét 2 óra 25 percben fog ák menetrendszerűen megállapítani. A főjegyző ezután rámutatott Nagykanizsa viszonyaira éa azt kérte, hegy a balatoni fürdőidény tartama alatt a nyári gyorsvonat után mégi egy másik vonatjáralot vagy motort állítson be a DSzA vasút, hogy a nagykanizsai és kanizsa vidéki közönség az esti órákban haza ludjon jönni.
Majd követelte, hogy Balatonszent• györgyin megfelelő vonatcsatlakozás legyen Szo& boz, a keszthelyi ás Iflrjel vonalhoz, ugy, hogy aki onnét jön, annak mód adassék, bogy az esti vonattal vissza Is térhessen.
Az előterjesztéshez többen hozzászóltak, majd a vasúti kiküldöttek ígéreteket tettek Nagykanizsa és Délzala közönsége kívánságainak teljesítésére.
A DSiA vasút üzletigazgatóságának képviselője ezután bejelentette, hogy internacionális megegyezés alap-Ián gyorsvonat Indul meg Prága-Pozsony— Oyőr- Szombathely -Nagykanizsa—Fiume között ás az éj|eli órákban érkezik Nagykanizsára. Ez a gyorsvonat rendes személydijsza-bással f>g közlekedni Siombathely és Nagykanitsa között és csatlakozása lesz Budapestre.
A MÁV képvis:lő|e bt|e!enlette, hogy tervbe van véve Zilaegerszeg Tűrje— Biiatonszentgyörgy éa Kaszt-hely közOtt egy állandó nyári firdő-vonat.
Czobor Mátyás polgármester jobb összeköttetést kért a tapolcai vonalon ■ Balatonra, a szentiváni Összekötő vasul megjavítását, közvetlen Összeköttetést Budapesttel.
A keszthelyiek stnautót kértek Nagykanizsára. A vasutak kiküldöttei a kívánságokat és elöleijtsztése-kel feljegyezték, bogy a májusi menetrend összeállításánál figyelembe vemék és teljest\'sék.
Torma Tőni
Szilveszter este
a
muzsikál
NAPUWNB
Daoambar SO, vaaárnap
Római katolikus: Dávid. Protost.: Zoárd. Izraelita: Teb. hó 17.
Nap kel reggel 7 óra 48 perckor, nyugszik délután 16 óra 18 perekor.
Várost Mozgó. .A kis garnizon*, békebeli katonstorténet. .OyJzelem v. halál\', 2 felv. Cowboy kép.
Uránia Mozgó. .A kllváros gyermeke", egy serdülő szerelem története. .Igazság lovagja", kalandortOrténet
Oőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 5 óráig (bétfő, szerda, péntek détatán nőknek).
Daoambar 31, hátfft
Római katolikus: Szilveszter. Prot.: Szilveszter. Izraelita: Teb. hó 18.
Nap kel reggel 7 óra 48 perckor, nyugszik délután 10 óra 19 perckot.
Városi Mozgó. .A diadalmas szépség", dráma. „Butter rekordot Javít", burleszk.
Kállay Tibor
JaaaAr A-Aaa KaaalasArai ArfcMlk Nagykanizsa, december 29
Dr. Kállay Tibor, Nagykanizsa országgyűlési képviselője január 5 éa ette 9 órakor városunkba érkezik, bogy résztvegyen az idd farsang első nagyszabású kanizsai eseményén, az Ev. Nőegylet |elmezbál|án. A kép/iselö másnap reggel visszautazik Budapestre. Kállay Tibornak ez a látogatása annyival is kedvesebb lesz a kanizsaiakra nézve, mert a kép/iselö ezen az estén ünnepli 48. születáanapját.
— A Balatoni Múzeum kőa-gyOlése. Tudósttónk Jelenti: A Balatoni Muzeum Egyesület folyó kö 30-án délelőtt 11 órakor Keszthelyen a városháza tanácstermében rendes évi körgyülését tartja dr. Lovassy Sándor nyug. akadémiai igazgató elnöklete alatt. A közgyűlés tárgysorozata: Elnöki megnyitó. Évi Jelentés. Pénztári jelentés. Évi számadások bemutatása. Számvizsgáló\' bizottság jelenlése. 1929. évi költségvetés. Tisztújítás. Indítványok. A közgyűlésre az elnökség minden tagot és a muzeuml ügyek iránt fedek lődő közönséget tisztelettek meghívja.
Szép fehér fogak Htka
Capitol
fogkrémben
rejlik.
I tubus ára 70 fillér.
Kapható:
Vágó Endre
illatszertár
Nagyítani*
1W8 december 30
ZALAI KÖZLÖNY
Szilveszterre
ajánlok régi évjáratú, kitűnő minőségű Dietzl-■■n«H ez alant megjelölt Igán Jutányos árakoni
Dietzl áaerictii (száraz) I h. P 6-Metxl Araiy (één) llm „6-20 Mri Criaat hit (látotté) I b. „6 20
Sipos Andor, Nagykanizsa
BfZTOJ
vrwts.
Dr. Mező Ferenc
•lll|hünkaá|gil houoraigtt
kbrw ■■■al»l«»*
NagykanliM, december 19
Nemcsak ax írója nevére évszá-xadaldf bAsskasággd leklniö Magyar-oraaág, baoem egész Európa, sőt a
tengerentúl xport Iránt érdelilödfl kösvélaadnye feszült várahotássa\' náxett dr. Mező Farenc könyvinek megjelenése elé. Különösen azonban a világbajnok szűkebb pálrU]\', Na*y-kanUsa számára Jelent eseményt sx a körülmény, bog/ rr.ég mielőtt a könyvárusi forgalomban megjelent volna, Kanixsán kerülhet legelőször as érdeklődők kezébe. Az Országos Testnevelési Tanica kiadásában, Kkbelsberg Kuuó gróf kultusxminlszr ter előszavával megjelent, klállitásá-ban a magyar könyv ipar minden reprezentatív pompáját magán egyesítő hatalmas mű ára fűzve 12, kötve 16 pengőért megszerezhető sxerkrsi tőségünk u\'Ján A 300 o\'dalas, 120 képpel disziteil könyv a magyar nyomdászat remeke, méltóan shbox a világhírhez, amit szerzője hozott vele a magyar névnek.
— Az Ev. Nőegylet jelmezbálja iránt ax érdeklődés napról-napra fokozódik. A rendezőség félreértései elkerülést végett ezúton közli, bogy a Jelmez és álarc nem feltétlenül kőtelező, bár kéri különösen a fiatalságot, hogy minél nagyobb számban Jelmezesen és álarccal vonuljanak fet, hiszen töxóhajtásnak engedett az Ev. Nőegylet, amikor a kanizsai farsang eseményeit llymódoa szándékozik tarkábbá, vidámabbá tetmi Aki tévedéaböl nem kapott volna n—gkisót éa arra Igényt tart, fordul Joa dr. Krátky lstvánnéhor, a rendező egyesület elnöknőjéhez.
— Eljegyzés Welszenslern Erzsi 1 és Bernálh Lajos jegyesek. (Minden külön értesítés helyett)
— Idegenek elszálláso\'áatu Az érkexö Idegenek keresetszerű elszállásol isával foglalkozókról szóló sza-bátyiendeletet póiló rendőrségi rendeletet a főtanácios 1929 december végéig meghosszabbította.
— Tiz gépjármüvet kOzutladó hátralék miatt kitiltottak a forgalomból. A rendőrség, mfot a Zilamegyel Autóköriet ugy hitáro zot egy most kisdott végzésében, hoty 8 nagykanizsai ssemályszilliió autót és 2 motorkerékpárt, mtvd tulajdonosaik többszöri figyelmette* tés ellenére Is httralékban voltak a közutiadóval, kitiltja a további forgalomból.
— A kiskanlzsal Nagyrác utcai Iskolának s wreletadomány-ktosztaaa ünnepélyes keretek között Karácsony napjin történt. Az ünnepélyt Odbosy O Izei la és Lehoczky Máris tanítónők és Kovács Q/örgyI óvónő rendezték dicséretreméltó eredménnyel. Aa ünnepélyen n ügyszámú közönség voit leien és adakozott a szegény tanulók, nak, amit ezúton is hálásan köszön aa Igazgatóság.
= Dr. Kőaig fogorvos szabadságra utaioit. Újból rendel Január 14-én.
— A Zala-Kanizsa matinéját Fischer Böske betegsége és más technikai akadályok miatt elhalasztották. A pontos dátumról plakátokon is értesítik a közönséget.
- Hlrtele i halál. A galamboki |rgy/ötég telefonon jelentette a nagykanizsai járás físiolgabiróságnak, hogy ma reggel özv. Dobosi Ká-rolyné született Horváth Mária 63 éves galamboki asszonyt bdvs találták lakásán. Az orvosi vizsgálat szivszélhüdéses hirtelen hilált állapított meg. A klr. ügyészség megadta a tenetésl engedélyt.
I«M
életérdeke az
jHHimr
Azonnali eredményéit teljes garancia, lemérte Itt 50 flll. bélyeg ellenében dliz-kréten, bérmentve kflld : Keleti J. orrod mOtierUr Budip.it, PtUII J.-u. 17.
— A borbély és fodrászüzletek lljév napján egész nap zárva vannak.
= Philips hangszórók, rádiócsövek, aródpótlók, kistöliők, össies rádió alkatrészek, legjobb kivitelben ka ph itók Szabó Antal sportéletében.
= Minden kulturember leg-fonwsahb siok»églete a twr.i ootku«,
lihses é^ meleg otlhon. Va\'óiággd mes\'eri munkát végez e téren a szombathelyi és soproni Kopstetm lakésbererdező cég és mübutorgyár, amikor a mai nehéz gazdasági vi-saonyok közepette — s\'ámoiva a leiomlott kereseti lebetótégekkel éa a közönség meggyöngült vásárló erejével — ügyesen Oeashanghe tudta hozni az árakat a mai igényekkel! Zalamegye bármely városába dij mentesen a lakásába szállítja a meg-vátárolt bútort. Példátlan nagy vé-lasztéku áruházában minden igéap kiettgllést talál s s meglepő olcsó ársk mellett még előnyös és kedvezd fizetési fr Réteteket ia nysjt.
Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
Cbengery-ut 7. sz.
Alapíttatott: 1882-ben.
ÉRTESÍTÉS.
A Nagykanizsai Segélyegylet BzSvatkszat
1929. Január hó l-áss nyitja mag
68-ik 4 évre szóló
évtérsulatát.
Egy tárasbotét után hotenklnt I pengő fizetendő.
Az előjegyzett könwek kívánatra minden év végén felszámolhatók, mely esetben sz addig felszaporodott töke a reá eső haszonéra! ménnyd együtt kifizettetik.
Kölcsönöket sdunk kezességre, jelzálogra és értékpapírra; a tartozás 4 év alatt heti befizetésekkel könnyű módon visszafizethető.
UJ könyvecskék a szövetkezet helyiségében (Csengery-ut 7. Dr. Rapoch fele ház) már most kaphatók.
Befizetések mindenkor hátfőn. kedden «agy szerdán délelőtt 9-11 óra között teljesíthetők. ^
r

TYPOUT VASPOR
— Anyakóoyvl hirek. Nagyka-nisaáa aa shnuM hétae 0 gfermek született, 4 fin és 9 leány: TIslér. József ács tanoncnak fia. Kovács József földművesnek leánya, Szbők Ferenc kocsisnak halvaszületett fia, Pusztai János földművesnek leánya, Göncz István gépkocsivezatóaafc halvaszületett fia, Takács haté honvédgyalogosnak leásys. Házasságon kívül 1 flu és 2 leány született. — Házasságot ktttétt 5 pár: Orosszln-ger Ferenc kádár- segéd Volrsb Szidóniával, Bsy Ferenc villanyszerelő-segéd Ihász Erisé (jellel, Szegedi János lüxérsxakaszvezetO (Budapest) Betlehem Erzsébettel, Németh Lajos kőműves-segéd Hjrráfls Rozáliával, Gerencsér G/örgy téglagyári égetőmester Csárdi Ilonával. — Halálozás 13 VMM: Németh Margit rk. 17 éver, Léránt Lajos várod szegény rk. 59 éves, Ozv. Kunics Jánosné Krisztián Katalin rk 64 éves, Takács János napszámos (Surd) rk. 78 éves. Dobos György földműves (Molnári; rk. 24 éves, KuaJcs Jenő ik. 1 hónapos, Ooada Jeaóaé Potay KalaJta rk. 38 éves, Hotter János kovácsmester rk. 70 éves, Dénes Mihály napszámos rk. 68 éves. Kéri Vilmos napatámos (Semjénkáza) rk. 60ésa* Netgcr Lajos nyög. tOcrdéas rk 08 éves Sosí Jóssd kereskedő-segéd rk. 26 éves, Salamon Ilona (Eazfc-regnye) rk. 3 napos.
= Friaaan lőtt 4-5 kgr. vad-nyulak darabonként lefejtve P 2*80 ért kapható Szegő Mór nyers-terménykereskedőnél, Eötvös-tér 2. Telefon 134.
— A PFAFF varrógép átég 30 év múlva ls kOnnyeoés szépen varr, akárcsak az dső napokban, sfcfeea rejlik aa olcsdságv.
— Képelt, gobelefat, kédtnan-kátt otcsóa, gyöcyörtaa
■ ■ ■ ■ t.»i h.l.nl.il ll.l „ ., ,
sxerim oeaereiexi rnmexer l
kedö, Kaxinczy-ulqi.
Uiévre ajándékul Milkényi cipőt vegyen II
Mindenfajta uri-, női- és gyermekcipők Házi cipők, diszpapucsok. Hó- és sároipftk. Korcsolya- és sportcipők. Estélyi cipők ezüstsevró 30 P. Bronzsevró 22 P. Brokát és lack olcsó árakon
-uton.
ZALAI KÖZLÖNY
im december 30
Szilveszterkor,
ha jól akar mulatói, keresse fel a
Harkó féle vendéglót,
hol
diuflílom vacsorával
egybekötött
- Szilveszter estély
A xenét egy jónevü cigányzenekar és az újonnan felszerelt rádió ■ zenekar ssolgáltatja. — Éjfélkor ingyen malacok, pezsgők tt 1 üveg likőr lesznek kisorsolva.
Olcsó árak I Kittifl korok I
Figyelmes kiszolgálási Számos látogatást kir
ftzw. Markó Jáaaef né.
■a vasárnap aata
disznótoros vacsora.
Szendrey Julla
születésének centennárlnraán Keszthely elöljárósága megkoszorúzta az ujmajorl emléktáblát
Keszthely, december 29
(Tudósítónk Jelenti) Mi vau 100 éte annak, bogy Szendrey Júlia Keszlhelyen az Ujmsjórban született. Szülőházában a Pdtőfl centenuárlum alkalmából díszes emlék áblát állítottak. Keszthely város elöljárósága ma délelőtt megjelent Szendrey Júlia egykori ssfl\'Oházánál ahol azobá|a most is teljesen érin ellenül áll ke gyeleiből és gyönyörű kiviielfl babérkoszorúval megkoszorúzták az emléktáblái. Relschl Imre városbíró költői szárnyaláau emlékbeszédet tarlóit, mely gondolalgazdagaágával és magú rőppenésével feliünétt keltett.
Bélrenyheség, székrekedés
kiinduló pomja szamtslan súlyos betegségnek és különösen veszélyes a vertódulásban, az aranyér, érelmeszesedés és sérvben szenvedőknél Ezen esetekben felbecsülhetetlen szolgál ttokat tesz a Hunyadi János természetes keserflvtznek rendszeres használata. A Hunyadi János keserűvíz biztosan és enyhén hat, szabályozza a bélműködést, a vérkeringést és erősíti szefvezetün-ket. Idejekorán használva sok súlyos betegségnek vehetjük elejét s hosszabblibatjuk meg ezáltal életünket Minden gyógyszertárban, drogériában és füszerüzietben kapható.
— Elfogtak két cigányt akik rablógyilkosságot kíséreltek meg. Jelentettük, hogy Bálványos község tiktárában egy gyűmölcskereskedö ellen két Ismeretlen egyén rablógyilkos merényletet kísérelt meg. — Hosszas nyomozás után most a győri tendörségnek sikerűit Kaldnyos Nagy József és Babai József rovott muliu cigányok személyében a tette seket elfogni. Mindke ló tagad, de elegendő bizonyíték ell nük az, hogy Oyöröen a rablásból származó szekeret és ket lovat potom pénzért el akarták kótyavetyélni. Tulajdonképen ei terelte rájuk a rendőrség figyelmét.
= Mielőtt szőnyeget vesz, saját érdekében menjen Bartához! Olcsó, jó, gyönyörű választék.
B BAH Aft-6B<0X ATAL1
= A Kiskanlzsai Polgári Olvasókör 1929 évi janutr hó 6-án délután 7 órakor tisztújító közgyűlést tart, melyre a tagokat tlszieiet-tel meghívja a Vezetőség.
— Bosszúból karácsony este gyújtogatott Francsks Imre 21 éves kuiasi napstámos legény karácsony első nip|ln felgyújtotta Gyenls Imre gaida kazalját. M ga a gyújtogató kiabált segítségért és ez terelte rá a gytnut. A csendőrség előtt rövid Itgadás után beismerő vallomást tett A Hr. üjyészségre kiférték.
— Halál a pályaudvaron. Tragikus módon hunyt el Takács János 35 éves topolcai lakói. Az öccsét kísérte ki s reggel induló vonalhoz amikor hirtelen stivéhez kapott és végigvágódott s f ildön. Szivszél-büdéi ölte meg.
— A legelegánsabb női- és férfi ruhák, a legszebb cipők, mind \' a világhírű PFAFF varrógépek ölté- . seit dicsérik.
Sxoavedi aókaél a természetes .Ferenc József* keserűvíz könnyű, erőlködés nélkül bélkiűrülést idéz elő és ezáltal sok esetben rendkívül jótékony hatással van a beteg szervekre. A női betegségekre vonatkozó tudományos iiadalom több alapvető megalkotója Írja bogy a Fereac Jóitel viz kitűnő hatásáró a saját kísérletei alapján is alkalma volt meggyőződést szerezni. — Kapható gyógyszertárakb in, drogériákban és füszerűzletekben.
= Kellemes ujévl meglepetés. T. olvasóinknak egy művészi kivitelű 1929-iki naptárt, mely különösen t orsjegyi ulsjdonosoknak fontos, — teljesen Ingyen és bitmentve küld Leápold Oyula Igazgató. Budapest, VI1I119., Erzsébet-kárul 39. Aki ezen gyönyörű naptárra — minden kötelezet Bég nélkül — reflektál, írjon még ma címére egy levelezőlapot.
_ 20 havi részletfizetésre szállít-|uk — Igazolvánnyal ellátott ügynökeink utján ls — az egész világon legjobbnak elismert Singer varrógépeinket. Singer varrógép részv.-társaság Nagykanizsán. Fő-ut 1.
Szenzációs Szilveszter-est Wolláknál!
Minden vendég egy inayen nyareminy-számot kap,
mellyel részt vesz 20 drb elsőrendű nyeremény klsorsolásán.
Felejthetetlen jókedvvel fa poapái hangulattal aegytsk az ■Jesxteiiófce I
Elsőrendű magyar énekek kitűnő zeneklaérettel I Wollák éttermeiben mindenki jól érzi magát I Wollékssál mindenki oaak kellemesen mulat I a
A „Magyar Király" vendéglőben
ma waaárnap eate
disznótoros vacsora.
Hétfőn aate kedélyes
Szilveszter esték és disznótoros vacsora
KltQnfi balatonmelléki borok. Szórakoztató oloányzeaa.
1 ELIUJ^ IIa jól akar mulatnij 0|CSÓn>
látogassa meg Kissörházban
KŐVÁRI IBOLYKA
művésznőt, aki elsőrendű játékával szórakoztatja a közönséget. Disznótoros vacsora 80 fillér. Balatoni borok 80 fillértől kezdődöleg. Szíves pártfogást kér
M76 Bitser Bór vendéglős.
Hallói Szilveszterkor Halló!
mindenki a RÓZSÁBA megy, ahol
a legjobb zene, a legjobb ételek és Italok mellett, legolcsóbban szórakozhat a nagyérdemű közönség. Lesz szerencsemalac ls.
Szives pártfogást kér
Vukán István vendéglős.
ÓVÁS!
Felhívtuk a L Háilanxonyok Ügyeimét arra, hogy a „SIDOL" fémtlsztltó-tzeraek több utánzata kerül forgalomba. Kérjük tehát az I. t. Háziasszonyokat
ne hagyják magukat félrevezetni és utasítsák háztartási alkalmazottaikat, hogy kizárólag a zöld mezőn piros korongban levő „SIDOL" felirati] palackot vagy üveget fogadják et, mely márka Európa összes államaiban ismert. Az eredeti „SIDOL" nemcsak a fém, hanem ablak. IdkOr és márvány tisztítására is a legjobban bevált is a használatban a leggazdaságosabb.
HéKlaassaayakl Utánzatokat saját érdekükben ne fogadjanak el, mert azok a kezekre éa tisztítandó tárgyakra ártalmas anyagokat tartalmaznak.
Ogyaljaak a „SIDOL" fal-Iratra I
Azok ellen, akik „SIDOL" név alatt más gyártmányú lémtlsztltót szolgáltatnak ki, bíróilag Járunk el.
„SD0L" Tegyiteraékek Gyára
Budapest VII.
SPOITÉIET
Nemsoké ra magindul ■ télisport m Jégpályán
A vh müvek űzetni defektusa kési ette a korcsolyapálya elkészítését
A télisport örömeinek, főleg a korctolyázásnak hódoló közönség bizonyos megütközéssel látta, bogy mig az elózö években ilyenkor már vigan folyt a téli-sportélet s korcsolyapályán, addig az idén még semmi jele nem volt látható a horcsolya-pályának. Eltekintve az alkalmattan időjárástól, voltak hidegek is, amikor könnyen mehetett volna apálya feltöltése.
Érdeklődtünk az NTE vezetőségénél a korcsolyapálya ügye Iránt, ahol ait a felvilágosítási kaptuk, bogy a korcsolyapálya késedelmes felállítása miatt az NTE-t nem érheti semmiféle vád, mert a korcsolyapálya munkálatai megkezdődlek, azonban a pálya fettölléaébez szükséges vizmennyls\'get a vizművek — vahmilyen üzemi defektus miatt — nem tudták szolgáltatni és Igy nem iudták s pályát feitöiienL Most, bogy a defektust kijavították és a vízművek a kívánt mennyiségű vizet szolgáltatni tudják, semmi akadálya nincsen a pálya feltöltésének. Az NTE vezetősége csak a hidegebb Időt várja, bogy azonnal megtörténjék a pályv feltöltés és a mult évek kedves, vighangulatu téli-sportélete ismét kezdetét veszi a kedvelt korcsolyapályán. \'
(A keszthelyi cserkésztóm-vezetői tábor) Tudósttónk Jelenti: December 27-én megkezdődött Keszthelyen a cserkésztörzsvezető tábor, amelyen Szentgotthárd, Szombathely, Nagykanizsa, Zalaegerszeg őrsvezetői vesznek részt s keszthelyiekkel. Koszterzttz József „Életművész és flllsiier* elmen értékes előadást tartott. A táborozás elméleti és gyakorlati részből áll. A gyakorlati részt a Balaton jegén tartották. A táborozást hé\'főn este befejezik.
ÉRETT NYUGATINDIAI BANÁN A LEGJOBB TÁPLÁLÉK
BP.TELEF0N: 982-85.
i
1608.
30.
ZALAI KÖZLÖNY
KÖZGAZDASÁG
Békés útra terelődik a kiskanizsal úrbéres erdő és legelő ügy
Bizottság 01 Ottze a kérdés békés megoldására
Nagykanizsa, december 39
Nemrégen foglalkozunk a kiska-nlssai úrbéres erdő- ér legeld agyével, amelyről je!eitettük, bogy smeny-nylben nem slkerfllne a kérdést békés
uton rendezni, sz urbéreiek as 5000 holdnyi tarületa erdőt és legelót visszaperlik a városid\'.
Ax flgy — ahogy ma megbízható helyről értesülünk — ugy látszik aégis békés uton fog elintézést nyerni. laformátorunk szerint jinuár első felében összeül az érdekelt leiekből álló bizottság, hogy ezt a
problémái mindiét fdl réizére megelégedésre tisztázza és megold|a. A bizottságban részt vest dr. Sabjdn Oyula polgármester, dr. Fábián Zsigmond városi tiszti Ogfész, a kiskanizsal úrbéresek |ogi kíp\'Íteletében pedig dr. FHUpQfÖTfí ügyvéd.
Sem az urbéreaek, d- legkevésbé a városnak érdeke, bogy az ügy peres uíra kerüljön, mert nemcssk hosszú éves per válnék belö\'e, de óriási perkOltléggel |áraa, amit ismét a perveaites városnak kellene viselnie.
A fftldmiveltoOgyi miniszter 1929-ben mezőgazdasági kiállítási akar rendeztetni Nagykanizsán
A Mezőgazdasági Kamara átirata értelmében a Zalavármegyei Gazdaság Egyesület egyhangúlag Nagykanizsa mellett foglalt ál ást
Naofcaaizaa, december 2)
A Ztlavármegyei Qtzdasági Egye-
• ület pénteken délelőtt dr. Tarányl Ferenc Vaamegye föispán|ának elnökletével ávztrő közgyűlést tartolt Zalaegerszegen, az Egyesület székházában.
Dr. Tarányl főiipln rövid viasza-pttlantást vetett az év történetére. Eparentálta a rossz gszdaaágl eiz-tendöt, mety csak súlyosbította a gazdák helyzetét. Kiemelte, hogy milyen lehetet len viszonyok között állott ebben sz évben a bor és gabona értékesítése és emialt milyen nehéz terhek szakad ;sk épen akkor
• gazdákra, mikor terményeik eladásából számítottak uj erőre ktpnl. Azt
• reményét fejezte ki, hogy
a kormányzat áltat kezdeményezett gabonakivitelt akció meghozza a maga eredményit
ás az 1929-es évben a gazdák több hasznát fogják látni kezük munkájának ás a föld hozadékának.
Vtda János, az Egyesület titkára ismertette, bogy az ezárben megnyílt földmives iskois a tál folyamán
négyhetet gazdasági tanfolyamot rendez gazdalfjalnk részért.
Ezután a közgyűlés osztatlan és feszült érdeklődéle közepette ismertette Vlda titkár az Alsódunántull Mezőgazdasági Kamira átiratát, melyben a Kamara kOzü az Egyesülettel, hogy Mayer János földmivelésflgyi miniszter leirattal fordult a Kamarához és hivatkozással a mult nyáron tartott és hagy sikerrel lezajlott barcsi lenyéssállaUdálHtásra, annak az óhtjáraH adott kifejezést, hogy Ilyen hasonló
tenyészállat-kiállítást rendez
zenek valamelyik határszéli gócponton.
A fJldmlveJésflgyl miniszter leiraliban kiemeli, hogy a barcsi kiállításnak milyen ntgy sikere voll vásárlási szempontokból, amennyiben ott a jugoszláv marhakeresktdók rengeteg állatot vásároltak és vittek át Jugoszláviába. A miniszter kéri az
Alsódunántu\'i Mezőgazdasági Kamarát, hogy nevezzen meg határszéli helye*, ahol a nyár vagy a tavasz folyamán, de még 1929 évben kiállítást lehetne rendezni.
A Mezőgazdasági Kamara a föld-m\'velétügyl miniszter leiratát továbbította a Z ilavármegyei Oizdttági Egyesülethez, melynek szombati kOz-gyű élén egyhangú lelkesedéssel ugy határoztak, bogy a kiállitás helyéül, mint a mindenhonnan legjobban
Az elSŐ európai
automobil, PCfilílfAtit
melynek ára VSUIVIVCIII eddigi
felülmúlhatatlanul kiváló tulajdonságai pedig
növekedtek
Modern, tartós, felszerelése tökéletes.
MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL R.-T.
Budapest, IV., Váci u\'ca 24 szám. Telefon : Aulomatt 870 16 és Automsls 870 51. i
megközelíthető és legnsgyobb centrumot :
Nagykanizsát proponálják. Különösen a délzalal egyesületi tagok vették nagy OrOmmel a Kamara átiratát és az Egyesület határozatát, mert ezzel a város életében Igen jelentős és hasznot hozó esemény előkészítését telték lehetővé.
A kiállítás ügyében, mint értesülünk, a Oizdsságl Egyesület elnöksége a közeljövőben átir a hivatalos városhoz és megkezdődnek a meg-rendszés módozataira vonatkozó tárgyalások.
Jó volna, ha euel kapcsolatban megmozdulnának az
Ipari és kereskedelmi körök is és a mezőgazdasági kiállítással kspesolatban ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági kiállítás\' rendeznének Nigykaniziin.
— Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park Szálloda kávihá tban
Nagykanizsai Takarékpénztár R. T.
1929. január 1-én 4 évre (200 hétre) szóló
!l

Legkisebb törzsbetét hetenkint 1 pengő.
Minden egy pengő hetibetót után
megfelelő biztositék mellett 200 pengő kölcsön vehető fel.
Uj könyvecskék már most előjegyezhetek:
KÖZPONTUNKNÁL (Csengery-ut 1.)
és
kiskanizsai fiókunknál
(Polgári Olvasókör-épület.)
Befizetések bármely napon, de legkésőbben minden hét szombatján déli 12 éráig teljesíthetők.
aiw Az Igazgatósága
rlmi
Az évvégi zárlat kedvező eredményei, továbbá as a körülmény, h)gy a kOzeljóvő ultimó Oaszegezés, a pénzkínálat, valamint magasabb osztalékról szóló hírek további áremelkedést idiztek elő az értéktöisd n. A forgalom mejélénküll.s szllárdsbb irányzat minden ériékcaoportban egyformán érvényesült, az árnyereségek általában 1—2% kOrűl mozognak, azonban a vas^iic egyes játék papírjaiban, úgymint Qms-Danubiusbin, Lámpában es Waggorbin ennii magasabb nyereségek is voltak. Ztrlat elölt kiseob realizációs hi|landóság mutatkoioit, azonban ennek dacára csaknem az Ossies értékek nyereséggel zártak és s tőzsde mindvégig barátságos maradt. A lixXamatozásu pipi-ok piaca tartott, a valuta és deviiaplac kissé gyengébb volt. — Emliléire méltó Zürich és svájci frank 20 pontos áresése.
NAGYKANIZSAIAK kedvelt találkozóhelye
BUDAPESTEN
VII., Baross-tér 23.
a Keleti pályaudvarral izemben.
Központi fűtés.
Hldeg-melegvlz, telefon, rádió, fürdők, lift, Írószoba, halL
Mérsékelt árak.
Mozgószinházak
Városi Nagy mozgó. Mt vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor „f kis garnizon*, békebeli katonitOrténel. Fö-azereplók Hirry Liedtke és Hans Junkefmann. „Oyőielem vagy halál" 2 felvonásos Cowooy-kép. Helyárak 20 fillérre) emelve.
December 31 én 5, 7 és 9 órakor január 1-én 3, 5, 7 és 9 órakor: .A dladalmaa szépiég", dráma. Főszereplő Lily Damits. „Bustar rekordot |avll", burleszk.
Uránia Mozgó. Mt vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor m\\ külváros gyermeke\', egy serdülő szerelem története. Főszereplő Mary Pickford. „Igazs\'g lovagja", kalandortörtínet. Főszereplő Art A:cord.
*
ZALAI ItOtLOHt
loag. 30.
Szilveszter-estély
u „ütolió garat" vendéglőben
Fetöfi-ul 81.
Cigányzene. Újévi malac.
Szíves pártfogást kér
■ vendéglős.
Zürichi zárlat rSrtf »»\'/!, Untfou 28-16\'/s, lUwyoik B18-10, BrlSMl 77-17. MU«o I7i3\'/|. Midiid 84\'84, Amdstéas *»30, Bulla ÍM 4Ji\'t, Wlts 78*0. Jolii 3-78, Prá«i 15*36, Vant ÍH7VS, Batfapest tO\'«7, Helflád H?/<, Bakwajl Hl
Terménytőzsde
Bui Naaav. 77 kg-oi 2488-24-70, 78 kf-«i 24 80 -24 98, ?» k»-oa 25 08-2818, 80 k -«• 28 18-28-28 djnántaH 77 ke-e. 24 18-14-80, 78 kf-oa 24-40-24-8? 79 kc-M 24 88-24 7$. S0 k«-oa 24-71—24-96, rom 22 70-22 80. Ukais. traa J4 85-?8, aSaárpa 26-50-27-00 a»b 24-CO-24 SO. te»<mt tszt. 26 65 26 93. tengert dl. 2875-25 90, kecps 18 60 18 80

VALUTÁK Ajm.IL 27 83-27-98 Bak* b. 79-70-79 80 Jsahk. Ifr9*-17*01 04a k. 18780-188-40 Dtaái 10 02-10*08 Dollár 57088-672 65 FtsaeUto 2748-22-65 NoU. 230 00-231 00 Lwfjal 04 10-64-40 L* 141-3 47
Un — -
Lili 29 95-30-20 Mátka 196 32-136 87 16270-16330 80 60-fü 95 CtMU 93 <0-43 90 Svájd L11050-1109U SfMk. <f3*60-1* 4 10
uavizAa Amit. 130 17-230 87 MflM 10*18 IC II Bulla IS64I-1368I DftMMl 79-72-79 97 BmkiiMt » 42-3 47 KOMBILIM 00-183 40 LstMloa 27 80-27 88 Madrid 93*35-93 S8 29*98-3008 672 56-4 15 1578 \'-153 2\' D 42-22 49 Prása 18*86-1701 SaofU 413-4 16 161*70-154 30 S42J-S4 40 80 67-80 91 110-51 -110*81
Owlo Párti Piá
Stoekb Vsnö WWa
sartdi
és Lapklaáé
Uadá: Zalai Károly.
KERJE AFÜSZERKERESKEDÉSBEN
. A MOST MEOJELENT, . 148 RFC FFTFT TARTALMAZÓ .
színes képekkel illuszMt
M OETKER FÉLC .
RECEPTKÖNYVET ÁRA 30 FILLÉR
HA A
FŰSZÍRfSNÍf NINCS.f OROULíCfi hOZVÍlLfNIIOZ/ÁMK: DíOETKERA.wtoi BUDAPE5T.VIIIX0NT1 U £5
A 127 receptet tirlilinázó, .Hogyan kénül i Jó sütemény?" dintl könyvecskét klvánstrs továbbri Is Ingyen és bérmentye küldöm.
EGYESÜLETI VEZETŐK FIGYELMÉBE I
Egyesületi közleményeket, ezek között mulatságok, gyűlések stb. meghívóit naponta csak délután 7 óráig fogadhat el közlésre a szerkesztőség.
Ingyen kapja
meg mindenki a
ZALAI KÖZLÖNY
1929. évi naptárét, akinek elfllireiése 1928. év december 31 -lg rendezve van.
AFEÓIIlBETtSEI
Az apróblntaUmk dlji 10 ásóig SO fillér, illa B llll. Vssár- ás ■0 fillér, minden
rainosn további nó dl] Inaepaap 10 asóta továbbá stó dija • KII. Sandán é* péo-tskss 10 uól> ao fillér, minden további saó dtla • MII. Classó ■ minden vssta-
Cibb bctaból álló nó kát ssónsk sxámlt-tik. Állást keresőknek 80%o sngedmáay. a kMs«4sl díj alBr« llsstasdl
■árja 196. tele Ion-sxámmsl Slern Üveg és porcellán üzletét. 5804
r*ukSlMa«t bekebelesás<t slnáea BssMfbea s legelőnyösebben éa itmm-■abban Myóalttit Aoaél Igaéo p?ni-kOlcsOckOivstttó Irodáji Nagykanizsái, Kislncxy-utci 2. uám. 3183
A legszebb újévl íjándék egy vilódl (hirxl) kanéri, •mely szép, változatos hangfuUtnokkal énekel, cssk EótvOs-tér 33. szám sUtt ksphstók.
Előnyomd, (ezelőtt Bliuhorn) Kárpáti Baselnál, Kolcsey-utci 15. 5736
Kaufmann Károly
■rl él női dlvatáruháza
Diaáatil i legolcióbb fa legnagyobb
Aranyhegyi nj borok.
Aranyhegyi rizling 1 liter —.76 flIL Asztali vörös í liter - .56 fUl. Aranyhegyi ó-illler i liter 1 pengő
■ilgoruan rirt paJlckokbao, ln| CMrtv.l.
Sáfrán József JfölEMS:
lel.fon l 315. „Im. T<l«foo-rrndtl^Mktl 6 IlUrtJI tiiihoi • llllll.lt.
Legflnon.abb pogányvárl u) fehér bor nagyon olcsó árbin, Üveg cserével Artner é» Kelemen cégnél kapható. 6315
FlaUI rattlar kutyái kereiUnk megvételre. Hlrach és S.egó.
Kiadó lakésok Pőut 8. izám alatt
(Bizár éptllel) vízvezetékkel és összes mellékhelyiségekkel. II. emeleti 3 szobás udvirl lakás azonnsl, Fó-utcat I. emeleti 5 szobás likás 1929. má|us l-re. Bővebbet • Nagykinlzsil Binkegyesület és DélzaUI Takarékpénztár Részvénytársaságnál. 6434
Libamájat veszek 7-6-9 pengői: kilóját. Falni, Zárda utca 2.

■QIOnbSxA butordirsbok, ágyak, szekrények, lámpák, ttlkor atb. olcsón eladók Ozv. Klein Józsefnénál, Zrínyi Miklósutca 33. 6428
Frlaaaa IÖH 4 9 kgr. vadnyulak drb.-kánt l.f.jtwe Pang* 8-BO-árt kapható Szagé BSór nyaratar-mánykaraakadftnél, E6t.Se-tár t. Telefon IS4. 6436
5000 valódi Olllette önborotvlló készlet kerül eladásra I alkalmi vátal I 1 drb
ezüstözött Olllette kéulet 80 fillér. Kap-hitó Teutsch OuizUv drogériájában, Nagy-kanlssa (Városháza). 6%
Seyádet keres kezdő llzetéssel Ország Józsel magkereskedése. 6483
Szorgalmas bejáró takarítónő koszttal Jó llzetéssel (elvétetik Csengerl-ut 27. fold-sslnt -6468
Egy szép antik aublód és dívány olcsón áladé - Schermsn aiztilosnál, Kotvös-
tér 19. 6444
TanltéaA nevelőnő elemlstáhos keres- < tetlk, németül tudó előnyben. Jelentkezés Klslsludy-utcs 20. 6437 :
KniOabaJáratu parkettól butocosott ssobi Jmuár l-re klidó — KUtaludy- . utci 2/b. 64J2
Kltas>« fehér bor nyílt edényben, ulcári kimérve kipható Szenlgyörgyvárl-utca 3. ir. alatt. 6455
Szfirmeáruk
S//S nagy vélautékbasa
Kaufmann Károlynál
Fésst ai. alatt, Dr. Knausi ügyvédnél két nagy utcai szobából, elő- és lürdó-stobából, konyhából atb. álló, külön lel-Járatu emeleti lakáa kiadó. 6378
Vagyaakaraakadéa berendeléssel, mellékhelylságekkel, lakással Nagykanizsán, leglorgalmasabb helyen; külön egyuobás Ilkái márdusn kiadó, esetleg tlzletház elidó. Ugyinott egy mühelyhclylség izon-ulri kiadó. Um • kiadóban. 6349
Nésaaat klaaaaxany állási keres mint nevelőnő vigy házvezet ónő. Vidékre U el-
menne. Clm i kiadóban.
6482
Katonai és aayanruházeati zsinórok és oalllagok,
sapkák legnagyobb választékban
KAUF1AH1 KÁRÓLYIAL Tel. 372
FamagmuakálémUhely részére ügyts lamunkásl keresünk. Hungária Kelegyár Klrály-u. 28.
Jágvarasas, Istáló, lakásnsk azonnal kiadó Ballhyány-u. 10.
alkalmas
5453
Játékáruk
lagsasgyakb válaaxtákbaa
Kaufmann Károlynál*
Elegáns 2 egymásba nyíló sxoba teljea kUlön bejáratul kladé Batthyány utca 8. szám. 6489
Tüzif a és szén
-1
Két darsb I csöves golyós vadászlegyver | azonnal aladé Cscngcry-u. 13. -64H1 \'
legolcsóbb beszerzési forrása
HILD JÓZSEF
deszka, épflletfa, mész, cement és egyéb építkezési anyag kereskedése
Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120.
Héatasrtéa mlndan ágában Jártas, Intelligens úriasszony íjánlkozlk házvezetőnőnek, vagy gyermekek mellé, kiknek instruálását, Iskolai előkészítését, kezdő zongors éa németoktatását vállalja. Tlborné. Károlymajor, Magyarbóly. 6468
Balatoakaraaaturon közvetlen víz mellett 800 [ jöles telek elsdó. Bővebbet a kiadóban 6445
17 holdaa birtok, épülettel, leiszereléssel Jutányos árban, kedvező törleiztéssel áladé Bstthyény-u. 10. 6482
■ét alagéaaan bútorozott külön be-láratu szoba, esetleg együtt izonnil kiadó Deák-tér 10, ajtó 4. u. 6443
~EfcédMdl*A*y, előszobuztkrény, td-körszekrény. ágyak, éjjeliszekrények teljes konyhiberendezes, mitricok eladók Kis-llludy u. 1 / a. -6478
Koneaaoléa bognár kerületik Pülóp majori gazdaságban. Jelentkezés Nsgyksnl-fsán, Kisfaludy u. 20. 6480
Egy csinosan bútorozott szoba, kfllön bejáratul kiadé. — Bővebbet Nádorutca 8. -6486
Kladé egy azobából álló lakás Kölcsey-utcában Mayer festőnél 6487
PFATF nrrógéyet áolgozsa lalt karácioaykor vetts éáesayáa, Kiaiea nlUaek ajáaloa Öröm rajta a Bankám.
tO havi réaaletttaatéaro la,
kizárólag
BRANDL SÁNBORÉSFIA
cégnél kipható Deák tér 2. a felsőtemplomnál.
Állasadé dijat este a hlmaéooktatéa 111
bizalom dolgs.
Hálók, ebédlők, nriaxobák a legegyszertlbbtől a legfinomabb kivitelben állandóan raktáron.
Ksdvsxó ffaratáal faltétalak.
Székely Vilmos
butortelepe lagykaalzsa, lazlaczy-atwi 1 sz.
R balatonszentgyörgyi
vi sutállomáson Ievö
raktár eladó.
Bővebbet: Orünhut Henrlkné Deák-tér 2. MTt Magykanizsa.
Ma savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vízzel, mely a legsavanyubb bort is kellemes Itallá varázsolja.
Kapható mindenütt!
Főraktár:
IKrá lr Hfkiiisi.
Király-utca 21.
Egy óra alatt tlhésxtífük
NÉVJEGYEIT
it u]M kártyáit a legolttóbb árban.
Rtndellt mtg mtelfbb lapunk nyomdájában, Föul 5 a. alatt.
IfiMHIaotatxr 30
ZALAI KÖZLÖNY
Hirdetmény.
Ax\' Ibarosberényi közbirtokosság tuia|donát képező klakoroema és mellékhelyiségei három egymásután kö»elkezö évre 1920 len. 6 án reggel 9 órakor a hetvsiinen nyíl vános Árverésen többigérönek bérbe kisdatik. Kikiáltási ár: 500 P, mely ösiseg 10%-a bánatpénz gvantnt >z árverés előtt leteendő. Bővebb felvilágosítást s közbHokouág elnöksége a helyszínen megad)*.
K6aMrtokoeeáa.
A letenyei klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
5872/tk. 1928. uám.
irrcrtsl IMfMy lIiiiat.
Kluger Sándor végr«ht|tstónak Horváth latváané az Andrócxt Mária vígreha|tást ■zenvedd ellen Indított végreha|tíal tleyé-ben a telekWnvvl hatóság Kardot litván címért a Vt.
írdekelt fél kéreli
18V 8 a alap-
tán as ulabb árveréat 104 P tőkekövetelés ét Járulekai behalU\'a végett a lettnvel klr. járásbíróság területén levő. Semlén-háza köxaégben fekvő, s a semjénhásal 134. axtjkvben felvett 270. hrtx házból Horváth latvánné ax. Andrócxl Mária vég-rehajtáat axenvedő nevén illó ttletőiégre 244 P. klkláltíal árban elrendelte.
Az árverést 1920. évi Január hó 5. (St) napján délelőtt 11 órakor Semjén-háia koiaégházánál fogják megtartani.
Az árverfi alá kerflló \'Ingatlant a klklál-tásl ár felénél alacsonyabb áron eladni nem lehet.
Ax átveretni tzándékozók köteletek bánatpénzül a kikiáltási ár lWo-át kétzpénz-ben. vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyamnuű számított óvadék-képet értékpaplroaban a kiküldöttnél letenni, vtgy a bánatpénznek előlegeten blról letMbt helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni éa az ár verétl feltételeket aláírni. (1881 : LX. t.-c. 147., 150, 170. M.; I9ŰB: XLI. t.-c. 21. § )\'
Ax, aki ax Ingatlanért a klkláltáal árnál magasabb ígéretet tett, ha tObbet ígérni tenlrl Mm akar, kOtelea nyomban a kl-kUUtásI ár axátaléka szerint megállapított hántpéaxt as általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. 10OS : LXI. L c. 25. f.).
Latenye, 1928. évt navember hó 13. aapjáa.
Or. Hltxelberger a. k. klr. jblró.
A kiadmány hiteléül: Balaasa Sándor s. k. S4tr ■ \' UMk»arv*«><6.
Hsán Oyala nagykanizsai blrótigl _végrehajtótól.
11978/1928. vht axám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó ax 1881. év LX. t.-c. 102. J-a értelmében ezennel közhitté Itaxl, hogy a nagyktnlxtal klr. járás-blrótágnak 1928. évi 12578. axámu vég-«éae Tcövelkextében Dr. Hoch Oixkár éa ttrsal Bgyvéd által képviselt Welaz Pál él 2 lárt. javára 883 pengó 97 flll. « jár. erejéig 1928. évi november hó 17-én oganatoaltotl kielégítést végrehajtsi utján Je-ét lelBlfogUlt ét 2260 pengőre becaOlt következő Ingóságok, n. ra.: xongora, <xot>a-butorok ttb. aylfvánot árveréten eladatnak.
knagvkanlxaal klr. |árás-12»-lk évi nsk sxámu végzést 3Z.Un ®*3.,PenP5 17 tőkekövetelés. >rfo váUódlj & eddig ötsxettn 225 Pengő 29 fillérben blröUag már meg-ÍSff^. W"*!** ereiéig kgyktnlzsán. Eöhtöt-tér 15. ta. alatt leendő megtartására
JSP hÓ 1Wk n,Pl4n"k
1929. evl január hó 15-lk napi. _ d. u. 2 órája határtdőtll kittuetlk éa ahhoz a venni axándékoxók exennel oly megjtgyxteatj hivatnak meg, hogy ax érln-tett Ingóságok ax 1881 évi LX t.-c. 107 ™.n 7? Nmében kétzpénxflxttés mdlett a legtöbbet ígérőnek axUkség esetén becsáron alul is tl fognak adatni.
Amennyiben ax elárverexendó Ingóságo-íli " £ íelUtloglaltatták é.
azok,, kielégítési log\'ot nyerlek volna, txtn Irvtrés «z |&1. évt LX. t.-c. 102. 5. értel-"ek javára la tlrendelletlk.
W 27 1928\' éW d"Cmbtr
Haán Oyula s. k. M" klr. Wr. végrehajtó.
^nliitental
Kizárólagos képviselők:
Szántó VíImasÉiTárss
Nagykanizsa
Deák-tér 2. Telefon 3-22.
mlnAségben és tartósságban felttlmnlhatatlan 1
Mayer Klotild Utóda
VAROA NÁNDOR
gSzmosó, vegytlsztttó, ruhafestő vállalata
a »oab<Uulyl oru IpukUlllliua ■raajrir.nuntl kllonLI..
NAOYKANIZSA Kazinczy u. 8. Hunyadl-u. 19.
Mos, fest, tisztit, pllsséroz.
Szétfejtett kabátok festése már 8 pengőtől.
Háztartási fehérntmllek legolcsóbban
s a
Hirsch és Szegő
Nagykanizsa
— Telef onszim: 75. —
A Magyar Olaj éa Vegyi Ipar R. T. Baadapaat
Petroleum, benzin, pép-olaj éa kooaiken&oe
bizományi lerakata éa lefejts telepe.
Eredeti gyári árak.
6 éves, Belgiumból importált sárgaszőrü fehér hajjal
tenyász mén
eladó Németh Lajos hentesmesternél, Petőfl-ut 5. sz.
Rehlém és kosaras
naptárak
nagy választékban, olcsó árakon kaphatók
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében aiw NAGYKANIZSÁN.
Ingatlan eladás.
Ügyfeleimnek a kis-cserfői hegyen levő szőlő ingatlana pincével és teljes felszereléssel, továbbá 3 hold rét és szántó a Magyar-utcában ingatlanai eladók. — Feltételek irodámban megtudhatók.
Dr. Báron Pát
ügyvéd
SM4 Magyar-utca 14. sz.
Kartellen kivfll
Első Balatonparti Mészgyár
a termelést keszthelyi gyártelepén megkezd e. Elsőrendű minőségű
meszet
szállít a legnsgyobb mennyiségben bármelyik allomásra. Ajánlatit! készséggel szolgál a
Mészgyár vezetősége Keszthely Telelőn 80 szám mii
Ferfl és női
KALAPOK
(Htlckel, Oyukits, Halban, Damask) férfi és női
SAPKÁK
azaliag, tomp, gyászfátyol
nagy raktára. Átalakításokat vállalunk.
GYENES ÉS VIDA
<soi Hl8ótemplom mellett.
VADBÖRÖKÉT
nyul, róka, görény, mókus,
nyeat éa vidrát, Agy tollat, vasat, fémet stb. a legmagasabb napi árban vásárol
8TIÉI B. É8 FIAI RÍ8TK1VIZ8A,
Erzsébet királyné-tét 15. txim.
Kertimagvak. Gazdasági magvak.
Madáreleségek:
Vegyes msdáreleség, kendermag, hámozottzab, fénymag, édesrepce.
Műtrágyák: Szuperfoszfál, kálisó, mésznitrogén, ctileisalétrom stb. stb. „Sirius" \'nővénytápsó.
Gyümölcsfa-karboHneum:
Ends, Dandrln, Solbar stb. Növény védőszerek.
Kicsinyben éa nagyban kaphatók:
018ZÍ8 JÓZSEF Mhmtoáfetta
. Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellen. <mj Telaion: 130.
ALADDIN LÁMPÁK
és az összes alkatrészek klzás*élagoa lerakata
MELCZER JAKAB
H«agker>eBkedéee
Nagykanizsa, Kazinczy-utca 1.
_m
/íedvexö/íj eféjife/iéfe/mk
S INGER VARRÓGÉP
a i siv é nvtárjaiAd
FIÓKÜZLETE: HAQYKANIZSA, FŐ-UT I
ZALAI KÖZLÖNY
Minden
berendezést
550 pengőtől 2400 pengőig la és Ízléses kivitelben
800 pengőtől 4000 pengőig minden stylus és fanemben
díjmentesen
saját felelősségünkre
lakásába!
szállítjuk.
3-tól 18 hónapig terjedő fizetési feltételeket nyujtunk I
Ön feltétlenül jelentékeny pénzt takarit meg és sok kellemetlenségtől kiméli meg magát.
Cégünk öt évtizedes múltja garantálja a legteljesebb megelégedését.
Keressen fel bennünket személyesen 1
Ára kivitel szerint
Ebédlök kispolgári lakások részére 400 P-től 1000 P ig
130 P-től 2400 P-ig szalonok, társalgók és nappali szobák
Tömör keményfa hálók 280 P-től felfelé
320 pengőtől 550 pengőig minden fanemben, szolid kivitelben
SZOMBATHELY,
Kőszegi-utca 5. (udvarban)
és
SOPRON, Várkerület 62
Alapítva b 1887-ben.
Leányszobák, előszoba- és hallbutorok pazar választékban
Nyomatott > Dálzalal Nyomda és Lapkiadó Vállalat Részvénytársaságnál Nagykanizsán. (Fdelóa flzWvezató: £alai Károly.)