Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
31.82 MB
2010-02-28 14:37:14
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
3437
7450
Zalai Közlöny 1929. 121-145. szám június

Zalai Közlöny
Politikai napilap
69. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

69. évfolyam, 121. szám
Nagykanizsa, 1920 junlus 1, szombat
Ara 14 fillér
ZALAI KOZLOHT
SuiteulMg éi kluddhlvital: P6 ut 5. uim Kuxthelyl KókkludóhlviUl Kosiulh L«|o»-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
PJdHzclési ára: egy hón 1 pengő M Iliiéi
Tizennégyen gyilkolták meg Rnsznyák Péter kereskedőt,
vallja
\'a kassal esküitek előtt Rlbár Jenő cigány
Kutsa, május .11 A cigányper inai tárgyalásán a borkúti helyszíni szemle Jegyzökönyvének felolvasása következett. Az elnök Lengyel József csavaigó ujabb kihallgatását nem rendelte el, mert a helyszíni szemle igazolta. Iiogy Ondercsó Lajost a cigányok ölték meg.
Az elnök közölte, hogy Ribár Jenő a borkuli szemlén jelentkezett nála azzal, hogy beismerő vallomást akar tenni, de fél társai, különösen Filke bosszújától. Az elnök eue kijeleniclle a vádlottnak, hogy garantálja, soha életében sem fog Filke Sándorral besrélnl. Erre
Rlbár Jenő Rusznyák Péter kereskedő és Ondercsó Lajos meggyilkolásáról beismerő vallomást tett. Nem akart elmenni Rusznyák Péter kereskedő lakásához, de
Ribár Pá! kényszeritette. Tizennégyen vetlek részt az expedícióban. Ribár Jenő az utcán maradt őrnek, mig a többiek bementek. Csak akkor tudta meg, mi történt a helyiségben, amikor látta, hogy Filke Sándor véres baliával tért vissza.
Ribár Jenő ezulán kijelenti, hogy 25 koronát kapott az elrabolt pénzből. Azután elmondja, hogyan folyt le Csekájpuszlán Makrán mellett a gyilkosság, amelynek Kocserka és Rigó Erzsébet estek áldozatul. Itt Filke, Rlbár Pál és a mlr meghall Horvát Józsi ölték meg az áldozatokat.
Rlbár Jenő a furcsaerdei gyilkosságra vonatkozóan tett részletes vallomást. Ribár Pál öt is elhívta munkára, azzal, hogy dolgozni mennek. Amikor a Furcsa-erdötie érlek, Ribár Pál kijelentette, hogy mindenkivel végeznek, aki szembejön velllk. Pár perc múlva szembe jött velük egy idősebb nénike, akit megfojiott, de 36 tojáson kívül semmit sem talált nála. A tojásokat a gyilkosság színhelyén megetlék.
A mai tárgyalás szenzációja Kónya József vádlott kihallgatása volt.
Kónya kijelenti, hogy nem volt jelen a furcsa erdei gyilkosságnál.
Az elnök megállapítja, hogy Kónya József csupán egy gyilkossággal van vádolva és csak Filke tett ellene terhelő vallomást. Maga elé szólítja Fiikét és ezt kérdi tőle: — Ott volt e Kónya József? Filke azt a meglepő választ adja, hogv nem volt ott.
Elnök (szemrehányóan): Hát akkor inicrt keverted bele mégis a gyil-
kosságba ?
— Azért, mert vertek engem és qzl akarták, hogy minél löbb nevet mondjak.
Elnök : Hát látod, már csak ezért az egyért is megérdemled a kötelet.
Garantálom is, hogy lógni fogsz I Hogy mersz ártatlan embert bele-
keverni ?
Ezután a kél sikelnéma vádlottat ha\'lgatják ki. Ezek is mindent tagadnak.
Gróf Be/^Ien István miniszterelnök inkei birtokára érkezett
Néhány naply lukén UdUl a mlnlszterelnifK, axíán utaxlK Maürlöba
Budapest, május 31. (Éjszakai rádiójelentés) A Budapesti Értesítő jelenti: Óról Bethlen István miniszterelnök néhány napi üdülésre inkei birtokára érkezett, ahonnan a legközelebbi napokban indul el madridi útjára.
AZ ANGOL VÁLASZTÁSOK UTOLSÓ EREDMÉNYEI:
munkáspárt 283, konzervatívok 236, liberálisok 50, független pártiak 7 mandátum
Mac Donald pártja nem szerezheti meg az abszolút többséget, ami egy mandátumon múlik Még 18 mandátum sorsa ismeretlen
Csütörtökön kezdődött meg az 1929-es esztendő legnagyobb világpolitikai eseménye : az angol választások. A föld valamennyi országában izgatottan várják a választási eredményeket, mert kevés olyan politikai esemény bir ilyen kihatással a világpolitikai helyzet kialakulására, mint az angol képviselő választások.
Magyarország pedig első helyen áll azoknak a nemzeteknek sorában, amelyeknek helyzetére jelentős befolyással bir az angol belpolitikai élet mikénti kialakulása.
A magyar béke revíziójának csirája otl szunnyad, hogy az angol kormány bársonyszékeiben a konzervatívok, munkáspártiak, vagy liberálisok Ul-nek-e. Gpen ezért kétszeres figyelem kiséri a Londonból jövő alábbi választási eredményeket:
London, május .\'II Reggel öt i"ráig a választások eredménye a következő volt: Konzervatív párt 78 mandátum Munkáspárt 121 „ Liberális párt 13 Egyéb pártok 4
összesen: 216 ,
A munkáspárt 57 uj kerületet nyert és három kerületei vésziéit. A
konzervaliv párt egy uj kerületei nyert és 51-et veszteit. A liberális párt 7 uj kerületet nyert és 11 kertl-rütetet veszteti, a többi pártok két kerületet nyertek és egyel vesztettek.
A szavazatok a következőképpen oszlottak meg:
Konzervaliv /tárt 2,883.211 Munkáspárt 3,278.4(10 Liberális párt 630.292 Több! pártok 106.308
I-ondon, május 31 A pártok állása ma reggel 7 órakor még mindig változatlan.
Eddig a kabinet négy tagja szenvedeti vereségei: a munkaügyi miniszter, az Attorney .General, a kereskedelemügyi minisztérium parlamenti titkára, akinek állása megfelel egy. poli ikai államlilkár állásának, továbbá a belügyminisztérium parlamenti titkára. Megválasztották ezzel szemben a belügyminisztert, a hadügyminisztert, noha mullkori többségük lényegesen csökkent, a közegészségügyi, légügyi és közoktatásügyi minisztert.
lantion, május 91 (Éjszakai rádiójelentés) Baldwint kerületében 14.018 szavazat löbbség-gel ujrd megválasztották.
Iiondon, május 31 (Éjszakai rádió jelentés) A déli órákban közzétett eredmények szerint a konzervatívok 218 munkáspárt 257 liberálisok 42 pártonkivUiiek 7
mandátumot nyerlek.
*
A délután 6 órakor kiadott jelentéi szerint a
konzervutivok 227 munkáspárt 263 liberálisok 46 pártonkivUiiek 7
lantion, május :tl (Éjszakai rádiójelentés) Este 7 órai jelentés:
munkáspárt 283 konzervatívok 236 liberális 5(1
pártonkívüli 7 A munkáspárt már nem szerezheti meg az abszolút többséget,
még ha a hátralevő 18 mandátumot is megkapja. Ebben az esetben 307 mandátuma lenne az alsóházban, tehát eggyel kevesebb, mint amennyi az abszolút többséghez szükséges.
Ha megegyeznek a jóvátételi kérdésben, Németország 36.885.000,000 arany márkát fizet
l\'árls, május 31 (Éjszakai rcidiójcluntés) A francia sajtó legújabb jelentése szerint a jóvátételi bizottság valószínűleg befejezi munkáját és sikeilll a végleges meg-
egyezés. A megegyezés az, hogy az évi törlesztések 1500 millió arany-márkától kezdve 1700 millióig emelkednek, az utolsó évben pedig 850 millióra csökkennek.
Az összes fizetések Owen Young terve szerint végeredményben 36.885,000.000 arany márkát tesznek ki.
fALAI KOZLOWV
A finn urlovasok Keszthelyen
Kaposvárról autón folytatták utfukat a finn vendégek, kiknek szerfelett ízlett a balatoni bor
Koezthely, május 31
(Saját tudósilónktól) A finn urlovasok — három katonatiszt, egy attasé, két asszony és egy leány — csütörtökön átvonultak Keszthelyen. Vezetőjük Talvitie János linn vezérkari ezredes volt. A vendégek Kaposvárig mentek csak lóháton, ott már kimerültségük miatt autóra szálltak s így érkeztek meg Keszthelyre, honnét gépkocsin folytatták utjukat Badacsony felé.
Csütörtökön délután érkeztek meg Fenékpusztára, ahol megnézték a hercegi ménest, majd bementek Keszthelyre, ott megnézték az Akadémiát, aztán Hévízre mentek, ahol vacsora volt tiszteletükre. Különösen tetszett a vendégeknek a teriték mellé állított boros üveg, nemkülönben annak tartalma Is, mert Finnországban tudvalevőleg szesztilalom van. A vendégekkel volt dr. László Bertold, helsingforsi magyar konzul ésSchmidt Frigyes ny. huszárezredes Nagykanizsáról, mint a Somogy—Zalai Lovassport és Lótenyésztő Egyesület ü. v. elnöke.
A finn urlovasok pénteken reggel mondtak bucsut a keszthelyi Balaton-partnak.
i „ i - i -1 *i i ii • ■- - -i *i - * I*I
Csütörtökön megkezdődtek a
tárgyalások az optáns-Qgyben
Bécs, május 31
Davila követ, ul román födelegá-tus csütörtökön Varsóból megérkezett Bécsbe. Délután félnégy órakor a magyar delegáció állomáshelyén összejövetel volt, melyen a román delegáció valamennyi tagja, a magyar delegáció részéről báró Szlerényi és dr. Lakatos képviselők vettek részt. Báró Szterényt Írásban átnyújtotta Davila követnek az eddigi tárgyalások eredményeinek összeállításit, a tárgyalások folytatását hétfőre halasztották.
Meghalt Harsány! Kálmán
Budapest, május 31
Harsányi Kálmán, a kiváló iró és kritikus ma reggel fél 5 órakor hosszas szenvedés után meghall Vasárnap délután a főváros által adományozott díszsírhelyen helyezik örök nyugalomra.
Ha savanyu a bóra, vegyítse
REGEDEI
vízzel, mely a legsavanyubb bort Is kellemes Itallá varázsolja.
Kapható mindenütt 1
Főraktár:
meri nem mehetett el a levenáe-mulat&áQba
A 17 4tves Buál Ferencet 21 éves bátyja la követte mr öngyilkosságba
Keszthely, május 31* (Saját tudósítónktól) Hat héttel ezelőtt — mint,jelentettük — a présházban felakasztotta magát Budi Ferenc 17 éves zalaszántól asztalos-inas. Csütörtökön követte őt a halálba 21 éves bátyja Is. Budi Lajos szolgalegény volt egy
jómodu zalaszántól gazdaembernél. Ctfltörlökön levente-mulatság volt Zalaszánlón, ahova a szolgalegény is szeretett volna elmenni. Pénzt kért a gazdájátót, de nem kapott. Ezen aztán annyira elkeseredett, hogy állítólag emiatt a pajtában felakasztotta magát. Mire rátaláltak halott volt.
Vasárnap délelőtt Nagykanizsa közönsége Impozáns módon veszi kl részét a Magyar Könyv ünnepéből
A nívós matiné fénypontja: Zsolt Béla iró előadása a Magyar Könyvről — Az ünnepi műsort a színpadon felállított könyvtárszobából hallgatja a közönség
Nagykanlzaa, május 31 A Magyar Könyv nagykanizsai vasárnapi Ünnepe a jelek szerint olyan impozáns méretű lesz, hogy párját fogja ritkítani a vidéki városok sorában.
Érthető ez az érdeklődés annál is inkább, mert az ünnepséget rendező Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör gazdag programot nyújt a magyar könyvet szerető közönségnek.
Ebből a műsorból kiemelkedik Zsolt Bélának, a kiváló publicistának előadása, akit a Magyar Könyvhét országos bizottsága kért fel, hogy a határváros közönségének előadást tartson. Zsolt Béla neve ma a zsurnalisztikában és az irodalomban egyaránt fogalom. Ragyogóan tiszta stílusa az írás mesterségének imilvé-
szévé avatták.
Dr. Win kiér Ernő főrabbi bevezetője a nap aktualitását ismerteti a matinén, melyen a Levente Dalkör énekszámokkal, t/rédn.Qyula hírlapíró egy Vörösmarty költemény előadásával szerepel.
Mint különös érdekességet említjük meg, hogy a matinéra Sugár üyula, a színtársulat főrendezője stílusos díszleteket állíttat be, ameny-nyiben egy könyvtárszobát dekoráltál a rivalda mögé.
A Magyar Könyv ünnepe vasárnap délelőtt háromnegyed 11 órakor kezdődik Belépődíj nincs.
A Kör, mint rendezőség kéri a t. közönséget, hogy helyét idejében biztosítsa, mert előreláthatólag nagy tolongás lesz a színházban.
Kéxdi-Kovdtcf} Cásxló Qolnap NagyKtmiwaőtra érkesrik
Vasárnap nyílik meg a Független MíUvésxek Tárvaságának kiállítása — A város veveetösége nylt/a meg a tárlatot
Nagykanizsa, május 31 Képzőművészeti kulturában szegény városunkban eseménynek, még pedig nagy eseménynek ígérkezik a Független Művészek Társaságának vasár-
nap délelőtt \'/al 1 órakor megnyíló hatalmas képklállitása.
Nagykanizsa közönsége eddig leg-többnyire budapesti műkereskedők üzleti Ízlésére és érzékére bizva elégíthette csak ki enemü igényeit. Innét van az, hogy nagyon sok fényesen berendezett lakásban találkozunk kétes értékű képekkel, Igen sokszor giccsekkel és hamisítványokkal. Most maguk a művészek, a fővárosi mü-vész-körökben előkelő helyet reprezentáló Független Művészek Társasága járja az országot, hogy hadat üzenjen a műkereskedelem túlkapásainak és első kézből ismertesse meg a vidéki publikumot az igazi művészet termékeivel.
A Nagykanizsán vasárnap megnyíló kiállításra maga Kézdi-Kovách László is megérkezik a Társaságnak még 10—12 tagjával egyetemben. A tárlatot Nagykanizsa város vezetősége fogja megnyitni a Caslno nagytermében.
A tárlaton szereplő nevek mind-annyia jólismert név a nagy budapesti kiállításokról. - Kézdi-Kovách
László, Beély Vörös Ernő, Bor»os István, Csermely János, Csillag József, B. Dely Alice, Egerváry P. Ágoston, L. Egyed Erna, Endrey Sándor, N. Fodor Olga, Oaár Vilmos, Hadzsi Olga, Hadzslcs Kamilfo, Kézdy-Ko-vách József, Kiss Farkas Imre, Krein Mátyás, Lakits Oyörgy, Cs. Mágócsy Etus, Nagy Vilmos, Náray Aurél, Radnay József, Vojtovics Zoltán, Szlávik Dezső stb.
A Társadalombiztosító körzeti orvosainak rendelési ideje:
Értesítjük a kirendeltség székhelyén lakó pénztári tagokat és azok igényjogosult családtagjait, hogy f. év Junlus hó 1-től a körzeti orvosok naponkint csak 1 órát rendelnek. Az emiitett időponttól
Dr. DUkal Imre n Dr. Halász Pál Dr. Her Hugi Dr. Sxabó István Dr. 8*aM Zsigmond A kirendeltség
ie.ll-12-li 1». 11—12-lg d.u. 4-5 lg d e. 8- 9-lg d.«. 11—12-lg székházában működő szakorvosnak rendelési ideje nem változik.
íaao. juním 1.
Holnap: leány egy -
Nagykanizsa, május 31 Fiatal icgyesület az Izr. Leányegylet. Talán ezért is olyan szerény, pl. csak most, most is csak véletlenül tudtuk meg, hogy az Egyesület sokoldalú társadalmi munkássága mellett, húsvétkor 25 szegény gyermeket öltöztetett fel, felekezeti különbség nélkül, több gyermeket taníttatni segit Budapesten tehetségeiknek megfelelő szakiskolákban, állandóan segélyez szegényeket, stb. A publikum eddig caaK azt tudta, hogy a Leányegylet rendez ezt, i rendez *zt és mindent olyan sikerrel, ami kijár egy iiyen szimpatikus és agilis egyesületnek. Most megtudta azt Ts a nyilvánosság, hogy a Leányegylet tulajdonképeni hivatásának is magaslatán áll.
A vezetőség nem tudjuk, mit szól, hogy mindezeket elpletykáltuk, de a vasárnapi leányegytett vásár előtt szükségesnek tartottuk ezt a kis In, diszkréciót. Az a nagy érdeklődésami a vásárt megelőzi: — találja meg indokait ezekben a titkon tartott karitatív eredményekben.
A vásár délután 3 órakor kezdődik a Polgári Egyletben és táncmulatsággal ér veget hétfőn reggel. A programról holnap...
Mozgószlnház
Uránia. Mary Lou Az utóbbi időben a filmgyárak, rendezők és sce-náriumirók valósáiggal rávetették magukat az orosz témákra. Nem vitatható hogy ezek nagy része meghozta a közönség — és kasszasikert, volt azonban közöttük jelentős számban olyan is, amely üres és semmitmondó cselekményével, hiányos rendezésével gyönge színészeivel teljesen diszkreditálta az orosz tárgyú filmeket, amitől pedig a közönség többet, nagyobbat várt, mint más filmektől,,
Tradícióihoz maradt hü a First National amerikai filmgyár, amely a legkiválóbb rendezővel, a legjobb él legismertebb művészekkel csináltatta meg a Mary Lou cimű orosz tárgyú filmet. A film az orosz táncosnő regényét dolgozza fel s érdekességével a nézőt teljesen lebilincseli, emellett pazar, káprázatos felvételei valósággal látványosságot mutatnak be a közönségnek.
A film főszereplői: a neves és nálunk nagyon kedvelt filmcsillag, /.^ Mara, továbbá Fred Lerch, akinek sok és jelentős szereplésében a kanizsai közönség már nagyon sokat gyönyörködött, valamint hazánkfa, Szóké Szakái, aki épen a mostani napokban érkezett Pestre, hogy művészetével a (Óvárosi közönséget szórakoztassa.
A darab kiséröfilmje egy nagyon bájos vig|áték: Ámor a nyeregben.
Az előadások szombaton este 7 é« 9 órakor kezdődnek, vasárnap. pedig délután 3, 6, 7 és 9 órakor.
Heti mllsor:
Szombat: GUl-Baba. Vasárnap délután mérsékelt helyárakkal: Éva grófnő. Vasárnap este: Utolsó Verebély lány. Hétfői Bölcsőd al.
I
ma, BMorrlbarton 7 ét 9 Arakor vasárnap 3, B, 7 és 9 Arakor
Az Urániában
Háry Lou, az orosz táncosnő

1929 lunlus 1
NAPI HÍREK
NAPIREND
Junlu* I, azombat
Római katolikus: Pamíll vt Hrotes! : Pamflllus Iztaellla: Ijár hó 23 Nip kii reggel 4 óri 08 perckor.
nyugszik este 19 óra <8 perckor. •
Uránia Mozgó Mary Lou orosz tán-cosnó. Táncos arUslatOiténet. Ámor s nyeregben, vlgjltík.
aözfflrdó nyitva reggel 8 órá\'ól este 5 óráig {hétfő, szerda, pintek délután éa kedden egész nap nókoek).
— UJ kormányfőtanácsos. A
kormányzó Mészöly Gyula balatonfüredi ügyvédnek a Balaton és vidéke kultuszának előmozdítására irányuló érdemes tevékenysége elismeréséül a m. klr. kormánylötanácsosl cimet adományozta.
— A Kath. Férfiliga ma este 7 órakor összejövetelt tart a plébánia hivatalban. A vezetőség.
— A zalaszentgrótl járásbíróság ideiglenes vezetésével a zalaegerszegi törvényszék elnöke Horváth Bertalan dr. zalaegerszegi járásbirói bizta meg, aki ma|us 31 -en meg is kezdte működését. A járásblrósági elnöki állásra kilenc pályázatot adtak be. Mivel a szenlgróti járásbíróságon csak egy birói állást szerveztek, az elnök lesz az egyetlen bíró is.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
.— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
ZALAI KÖZLÖNY
Meg van oldva a weeU-endexés gonűfa
Ha ön balatoni kirándulásra megy, vagy a környéki kiránduló helyeket keresi fel, ne törje a fejét azon, hogy mit vigyen az útra. Elvégzi ezt Ön helyett a herceg Esterházy hentesáru Üzlet Kaztnczy-utca 2. (a nagytözsde mellett), mely hatalmas, kitUnö választékával öt perc alatt megold|a a wcek-end elemózsia gondjait. Nem kell napokon át gondolkoznia, hanem vasárnap reggel, vagy akármikor vonatlndulás előtt ugorjon be ebbe a nagyszert! boltba, ahol olcsó pénzért igen finom dolgokat, friss hentesárukat válogathat össze.Tegyen egy próbát és Ízlelje meg a herceg E8terházy week-end csomagjait, melyekben pompás sonkák, pariserek, kolbászok, füstölt húsok, huskonser-vek, szalámik, stb. fogják Önnek kellemessé tenni a kirándulást Ne feledje tehát, ha reggel vonata 8 óra 50-kor indul bőségesen van ideje, hogy a herceg Esterházy-üzletben friss, Ízletes árut vásároljon. (=)
— A megyei költségvetésben évenként gondoskodni kell a háború áldozatairól. A belügyminiszter körrendeletben kérte fel a főispánt, hasson oda, hogy Zalamegye évenként megfelelő összeget állítson be a költségvetésbe a törvényhatóság területén levő hadigondozottak támogatására. Hasson oda továbbá, hogy a városi, megyei és községi állások betöltésénél vagy hatósági kedvezmények nyújtása alkalmával egyenlő feltételek mellett mindig a hadigondozottakat részesítsék előnyben.
= Ml a titka, hogy mindenki szőnyeget Barta Miksánál vesz? Mert kedvező részletfizetés mellett készpénzáron vásárolhat
— Megkezdődött a fürdőélet Nagykanizsán. „Megépítik, nem építik?" „Lesz strandfürdője N.igy-kinizsin a/. iJén, v.igy nem les/.?", kiír ezen most már töprengeni és kár minden szóért, mert hogy Cien ;t nyáron nem lesz, az már biztos. Nem is lehet, mert a héten már a legmelegebb nyári idő köszöntött a varosra és a Principálison megindult a vidám füidőélel. A múlt heti viharos, hűvösebb időjárás után ez a hét ragyogó, tiszta májusi idővel köszöntöli b\'j. A hőmérő reggel 7 órakor árnyéiban már 16—18 fokot mutat és ettől kezdve a hőmérséklet állandóan emelkedett, a déli órákban pedig árnyékban többnyire meghaladja a 25 fokot. A nyári meleg, mely tzinte kárpótlásul jött a rövid zord tavaszért a Principális vizét is felmelegítette, ahol naponta majdnem száz fürdőzöl lehet délutánonként összeolvasni Nagykanizsa eme egyetlen kis folyóvizének partjain nem sokai mérgelődnek azon, hogy lesz-e Nagykanizsán strandfürdő, vagy nem. A fürdőzök szerint a viz már eléggé meleg. Ha pár napig igy tart a nap heve, akkor a balatoni fürdőzés megindulása sem fog elmaradni. Különben vasárnap és csütörtökön délelőtt már igen sokan rándultak kt Nagykanizsáról a Balatonra, ahol lakost kerestek a nyárra, vagy a saját tulajdonukat reperálták a küszöbön álló szezonra. Mindenesetre a természet ujabb szeszélye, hogy a kínosan hosszú tél után minden tavaszi átmenet nélkül forró nyárin kerülünk, aminek a zöld vendéglősök bizonyára leplezetlenül örülnek.
— Keresztény Jótékony Nőegylet holnap, vasárnap délután fél 4 órakor tartja közgyűlését a városháza közgyűlési termében.
Sienvedó nőknél a természetes
„Fi-renc József" keserűvíz könnyű, etőlködés nélkül való bélkiürülést idéz elő és ezáltal sok esetben rendkívül jótékony hatással van a beteg szervekre. A női betegségekre vonatkozó tudományos irodalom több megalkotója írja, hogy a Feríno lónef viz kitűnő hatásáról a saját kísérletei alapján is alkalma volt meggyőződést szerezni. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzle-tekben.
= Ma szombaton este disznótoros vacsora a Rózsában
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyu|tjuk. Százpengönként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely, Kőszegi-utca 5.
= Belüli tamil atftkiégletil beszerezni, saját érdekében el ne mulassza megtekinteni Barta likia dlvatnjdonságall.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiát megfigyeli Jelentések: Pénteken a himtnik-lel\\ Heggel 7 órakor 4-14, dílutln 1 diakor +20-4, este 9 órakor +14 8.
FelMut: Refgel kissé tiszta, délben kissé fdhis este ttsda égboltozat
Szélirány: Egész napol át Északkeleti szél ,
k Mataorológlal tntáaal • •<• 10 órakar Jalasatli ÉJJatl lahalóa, nappal móraékelt tnalag, tulnyo-mOan száraz idó várható.
ff
OLCSO CIPÓK!
Nagy forgalmunk mellett az idény végén minden fajtából 3—4 pár visszamaradt. Tekintettel arra, hogy minden idényben uj áruval akarunk vevőinknek szolgálni,,ezen maradványokat
10 napig occassió árban fogjuk eladni i
Női drapp és szürke vászon cipő bőr talppal
NŐI luxus-cipők lakk és antilop......
Női fekete és barna cipők.......
Női lakk-cipők..........
Női drapp, szürke divatcipők fasarokkal ....
Férfi fekete és barna félcipők......
Vörös gummitalpu vászoncipők ^^ . .
Ezen árak csak junius hó 10-iq érvényesek!
p 5-50
n 6-—
n 12-80
n 14-80
n 14-80
n 14-80
n 3-50
A fent hirdetett cipők kirakatainkban megtekinthetők.
Szabó cipőáruház,
Kaztnczy-utca 1. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
SZÍNHÁZ Vakablak
Budapesten csak az Uj Színházban, ebben a kicsiny, bálor, de színtiszta művészet jegyében nemrég kaput nyitott színpadon jutott hely Boross Elemér tragikomédiájának, a Vakablak- nak. De aki megnézi ezt a keserű szájaizü darabot, nem sokkal lesz már kesertlbb a szájaize, ha arra gondol, hogy ugyanakkor nem is egy, nagy politikai és közéleti nevet viselő dilettáns író darabja pergett a nagy színházak mtlsorán.
A Vakablak prózája irodalmi érték, tartalma egy különös világ, a börtönélet ember-soriainak megrázó erejű képe. Boross Elemér a világháború utáni ember keresztmetszetét megrajzolni indult el darabjával. A börtön alakjaival, rabjaival, őreivel és tisztviselőivel, köztük egyetlenegy asz-szonnyal. Az egész nagy külső világról akart kritikát festeni a zordon falakon belüli élet torzító tükrével. Az első képeken és az utolsó kép újonc órének a bilótól irtózásán még ez a keresztmetszet csillog ki a gyilkos szatiráju, cinikusan szellemes őr- és rab-aialogokból. Aztán a torzító tükör mérleget csinál. A jó és a rossz, a szép és csúf relativitásának gyönyörű mérlegét himbálja meg bizarr fantáziájú, a színpadi hatásokat alaposan ismerő, kacagtató és könnyeztelő, elgondolkodtató és idegekbe markoló meséje szárnyán. Nagy-nagy, fiatalos lázadozás ez a darab a korhadt filozófiákba rozsdásodott élet ellen. Néhol szinte merészen csendül a szatírája, amikor az IJealista prizmáján át a legmélyebbről fakadó emberi jóság minden igazit a bün és durvaság köntösének ráncaiból rázza elő, mig a törvényes és szokványos jót és igazat a maga emberi nyerseségében leplezi le, hogy megmutassa aialaita burjánzó bűnöket és fekete indulatokat. A nagy Ítélkezésben enyhítő kOrtlIményül csillanik meg: - a világ háboiu. Mindezek közepén egy rat> szerelem és egy anarchista merénylet az események hajtóereje.
Külső hatásaiban maga a szokatlan színhely, a börtön és rab-élet, kibontott cellafal, esküvőre díszített rab>kápolna,akasztófa-ácsoláslól dermedt börtön-udvar elegendők a színpad-technikai sikerhez.
A Vakablak kanizsai bemutatója elSadásban és rendezésben a legnagyobb próza-siker volt. Ennek az estének a kritikájához nem kell semmi a vidéki színpadnak kijáró elnézésből és méltányosságból. Teljes művészi értékű színházi este volt. Sarlay ilyen maradéktalanul még egy szerepében sem ludta megmutatni tehetségét, de ebben aztán szenzációs volt. Ladomerszky Margit drámai sikerei legragyogóbbját látszotta meg. Nagyon jó volt Szalay sötét anarchista figurája, Danis Jenő börtönlelkésze, Bánky Róbert fogház-igazgatója, Kormos Ferenc hóhéra, Ülő Endre rab epizód-alakja, Jűkó Pál éí Szemethy fogházőrei.
A rendezés — Danis Jenő munkája — teljes illúziót keltő, pompás rendezés volt, nagyszerű és gondos kiállítással
A közönségről Is valamit. Telt ház. De (sokszor a leghalálosabb csendet igénylő, drámai feszültségű jeleneteknél) indokolatlan nevetgélésekkel és sokszor a színészeket Ts zavaró beszélgetéssel, szék-recsegletéssel. Erről végtére le kellene mir szoknia a színházi kultúrájában uj fejezethez ért, nap-nap ulán teli házakat és lelkes tapsokat adó kanizsai közönségnek. (bl)
A sxInOdxl Iroda fiírel:
(\'J Gül-B»ba — Biombaton •»!*•
Az opcrettbtrodalom egyik legrajfyo-
!;ót)b szépsége Martos és Huszku bübA-oa zenélt) fltll-Baba operettje. A daliás iábor diák alakja Pintér BŐakc primadonnának brilllánt szerepe, Krkol (íaby szép éneke Ulla gyönyörű számaiban érvényesül, Mujkó cigány Blbary Nándor legjobb szerepe. Kgrl Berta. Orbán Viola, Bánk v Hóbert, Danis Jenő, Szalay Károly. Zelenay József Játszák a darab töszorepelt
Í) Vasárnap Miután Sollhy
rav fslUptével Kva grófnő ope-reUuldonflág mogy mérsékelt délutáni helyarakkaj.
(* A* Mtolst Vsrabálylánf szenzációs sikerű oporettujdonságban vasárnap este utoljára lesz alkalmunk gyönyörködni. A darab ezúttal is Solthy György vendégtellépéaével kerül szlnro.
(*) BÍIoaBda) — h*H<» sala. Fodor lAszló, a L)r. Szabó Juci és Templom egere kivAló Bzerzójének legújabb alkotása, a Bölcsődal. az anyaság apoteozisa, prózai együticsUnk egyik pompás produkciója.
(*) Ripp Wmn Wlnkl*. Kedden este l\'lanquette Bóbert tirökszéjwégtl operettje kerül szlnro Solthy György, a budapesti Klrály-S/.lnház kltünö művészével a főszerepben.
Nagymosáshaz:
Schicht szarvas-szappan
Mosakodáshoz:
Schicht kulcs-szappan
Ügjeljsa mindkét törvényesen yédetl SKappangyártmáayra, amelyek a legjobb minőségről lannskodnak
— A Zalai Évkönyv kultusza.
Zala
Autóbusz Hévizre!
iun us hó 2-én, vasárnap
megfelelő jelentkezés esetén autóbuszt indítunk Hévizre. Jegyárak P 3-20 vagy retour P 6"—
Indulás 13 órakor.
J«0yal0v«\'el i
Krátfcy tőrödében.
Nagykanizsai Antóbnsz Vállalat.
1929L:juBlu« 1.
SPORT ELET
A javuló Zala-Kanizsa a közönség közönye ellenére is biztosan verte a Józsefvárost 4:1 (3:0) arányban
A csapat pompás játékkal Örvendeztette meg kis táborát — Farka* centerben és Modrovits a kapuban nagyszerűen megállták helyüket A bíró Bakonyit indokolatlanul kiállította
Jl&ogyao ziö a csapat értéke, ugy togy a küMönaég sxdmal
Nagykanizsa, május 31 Ugylátszlk a Zala-Kanizsa elhagyta azt a mély pontot, mely több, egymásutáni kudarcot hozott és az egyesület jó hírnevét alaposan megtépázta. Pünkösdkor a Somogy elleni (itthoni), aztán a pécsi és most az urnapi mérkőzés eredménye azt engedi remélni, hogy a csapat végre megtalálta önmagát
és az uj formációban az eddiginél sokkal előnyösebben tud küzdeni.
Olyan pompás győzelmet aratolt csütörtökön délután a Zala-Kanizsa a Józsefváros kitűnő együttese ellen, hogy ez sportbelileg magasan felette áll a Pécs Baranya egy gólos győzelmének a Terézváros ellen.
Nem volna tehát semmi baj a csapattal. Láttuk küzdeni, láttuk a lelkesedést és tanúi vollunk csodás akcióknak, úgyhogy ezzel a csapattal, legfölebb egy-két poszlon frlssi tés, vagy crősites és a következő liga szezonban nagy reményekkel indulhatnánk.
Ám, de mégis baj van I Igen nagy baji A
kanizsai közönség közönye
a múltkori pillanatnyi engedés után ismét fagyossá vált.
A csütörtöki érdekes, izgalmas bajnoki\' meccsen alig néhány néző volt\'kint, úgyhogy a vezetőség megint súlyosan ráfizetett. (És miből tegye ezt?)
Ha pedig igy áll a helyzet, illetőleg
őszire nem változik meg a sport támogatás, akkor hiába lesz jó együttes, hiába lesznek kielégitő sportbéli sikerek, közönség nélkül egy maroknyi ember csak szélmalom harcot folytathat.
A közönség támogatása egy csapatnak ugy kell, mint az éhes embernek egy falat kenyér.
Anélkül nemcsakhogy sikereket nem lehet elérni, de erősen problematikussá válik a létezés is.
Szomorú, hogy mostanában minden meccskrillkánkat ezekkel a savanyu bevezető sorokkal kell kezdjük, de képtelenek vagyunk megérteni, hogy miért esett vissza ilyen rohamosan a futball támogatása. A gazdasági válság országos jelenség. Azonban a futballnak, ennek a divatba jött, olcsó vasárnapi szórakozásnak, mely ezreket mozgat meg mindenütt, minden városban nő a publikuma, nálunk pedig — nincs közönség.

A mérkőzésre, melyet Barna biró igen gyengén vezeteti, a következőképen álltak fel a csapatok:
Zala-Kanizsa: Modrovits—Réder, Joós — Tamás, Babos, Horváth — Szabó, Kelemen, Farkas, Bakonyi, Csá&z.
Józsefváros: Juhá&i — Schmidt, Masevszky — Taimács, Vági, Zsebe-liázi — Németh, Schuszter, Szagán, Busch, Hajós. I
A pesti csapat választ és Kanizsa kezd szél ellen. Farkassal centerben nagyszerű lerohanás hozza lázba a tribünt, aminek meg Is van az eredménye, mert Zsebeházy kénytelen kézzel menteni. A megítélt szabad*-rugást
Tamás küldi Kelemenhez, aki a ló helyzetben levő Bakonyihoz passzol, ő viszont szép lövéssel megszerzi\' az első góil 1:0.
Továbbra is Kanizsa támad többet, de a pestiek Is veszélyeztetnek lefutásaikkal. Modrovits azonban nagyszerűen véd. Hullámzó mezőnyjáték megy néhány percig, mig
a 16-oson belDI durva faulttal akasztják meg Farkast A ti-est ugyanő küldi hálóba. 2:0.
Most a pestlek erősen rohamoznak, amiből Farkas hosszú centere szabadit fel. Erre a labdára Bakonyi igyekszik, de Juhász is kifut a kapuból és
Bakonyi a labdát elkapó Juhászba rohan. Nem volt szándékos. Bakonyi nagy rössel startolt és nem volt Ideje a kapus elól félre ugrani.
Barna biró mindenki ámulatára kiállítja Bakonyit
de a továbblak során Kanizsa 10 emberrel is fölény mellett játszik. A megsérüli Juhász kiáll pár percre, majd Zsebeházyval helyet cserél és csatárt játszik a félidő végéig.
A félidő második felében Farkas több veszélyes támadást indit mig végre a
34. percben Szabóval együttesen eredménnyel végzik be az akciót és Farkas belOvi •
a harmadik gólt 3:0. Szünet alatt az Öltözőben igen nagy a kedv a helyi csapatnál. A régi győzelmek láza ég az arcokon és a hangulat után Ítélve a gólaránynak még impozánsabbnak kell lennie szünet után.
A Józsefváros eredeti felállításában áll fel a pályán és az elsó negyedórát magáénak is mondhatja. Azonban a Kanizsa védelem min* dent ment. Réder igen jó formát; fut ki. A
21. percben Joós
egyedin előre fut, labdáját Farluu kapja és adja tovább Caász- > nak és a „kicsi" három em* ber kOzOtt Is biztosan szúrja meg a bőrt, mely már a háló- ,
ban táncol. 4 :0. További változatna játék, melyben a pestiek fokozatosan esnek visaza. A kanizsai védelem egy gixeréböl azonban szemfülesen Busch gólt szerez csapatának. 4:1. A továbbiakban csak a biró bosszantó tévedései adnak izgalomra okot.
A helyi csapatból különösen ki-
193S. junlm 1.
•Vált Farkas és Modrovlts. Igen telki-Ismeretesen dolgozott Babos, Csdsz, a két bekk. Szabi és Kelemen csapnivalóan rosszak voltak.
A veszles caapattxil: Juhász, Hajós, Busch is a halfsor tűnt ki.
Ez volt az utolsóelőtti bajnoki mecc. A BAK-mcccs után a csapat nyári mérkőzéseket bonyolít le, miután több helyról meghívást kapott.
(-")
Nagykanizsa leventéinek sportversenye és gport-parádója
Vasírnap délután 3 órakor kezdődik a városi levente verseny a Zrinyl-sportpályán
Nagykanizsa, raájua 31
Hónapok óta készülnek a nagykanizsai leventék oktatóik vezetése alatt arra a nagyszabású versenyre, mely hivatva van minden esztendő sportmunkásságáról beszámolót adni.
A zalai levente intézménynek egyik legbiztosabban megalapozott vára a nagykanizsai, ahol az iparosság, ke reskedö osztály, a kiskanizsai polgárság gyermekeiből a legedzettebb ifjúságot nevelték az oktatók rövid pár év alatt.
A városi levente verseny gyönyörű seregszemléje lesz a leventék előrehaladásának és minden amellett szól, hogy az idén a sport eredmények Jelentősen túlszárnyalják majd a tavalyi verseny eredményeket.
Á levente verseny vasárnap délután 3 órakor" kezdődik a Zrinyi sportpályán. Délután 2 órakor a leventék az Erzsébet <4ren gyülekeznek, ahonnan a Fő utón és Sugár utcán át a sporttelepre vonulnak.
A sportpályán a tribün előtt oszloptikban állnak fel évfolyamonként és elénekllk a Hiszekegyet Lencz Qyula a Levente Dalkör karnagya vezetése alatt. Ezután üdvözlő De-szédet mond a testnevelési bizottság elnöke és több levente szavalat következik. Énekszám és dlszmenetelés a tribün előtt és máris elkezdődnek a sok izgalmat Ígérő atlétikai versenyek. Az atlétikában egyéni és csapatversenyek lesznek éremdijazás-saL Látványos mutatványok, gúlák, talajtorna egészítik ki a bőséges programot, melynek egyik legérdekesebb és Kanizsán még csak képekről Ismert pontja lesz a görgő-gyakorlatok. Nagyon szép lesz a palotás tánc, amit 16 pár fog lejteni.
Urnapl sport eredmények:
Magyar profi komb. — Newcastte United 4:1 (4: 1).
1. liga eredmény:
Sabdria—Somogy 2:1 (0 :1).
41. liga bajnoki:
Turul—P. Húsos 4:1 (3:0).
Pécs-Baranya— Terézváros 2 : 1 (0:0).
Vizlpoló eredmény Bécsből:
Magyarország—Ausztria 9:4(2: 2). Amatőrök urnapl eredményei:
(Pécs) PAC—PEAC 2:0 (0:0). Bajnoki.
(Szigetvár) SzAK-PVSK 2:0 (0:0). Bajnoki.
(Leventék figyelmébe.) Felkéretnek az öiizes leventék, hogy június 2-án, vasárnap délelőtt 10 órakor a Zrinyl-sportpályán okvetlen jelenjenek meg.
tALAl KÖZLÖNY

eres
ételzsip
szavatoltan tiszta, agészséges ét
könnyen emészthető.
100% tiszta kókuszzslr.
Hattar KjiTiaUj
Halált kért az ügyész
RY6
Radlos gyilkosa fejére
Belgrád, má|ua 31 A Raslcs-btlnper mai tárgyalásán a véd- és vádbeszédekre került a sor. Az ügyész Indilványozla, hogy Rasicsot szándékos gyilkosság büntette miatt Ítéljék halálra A védő azt igyekezett bizonyítani, hogy le-Ifetellen a vádlottat halálra Ítélni, mert a szándékosság nincs biio-nyilva. A tárgyalást holnap folytatják.
(RSvidltáaak) H — hírek, közgazda-ság. rlangv — hangverseny, E — clóadáa Öy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — zene. Mg. — mezőgazdaság. HL -■ Ifjúsági elóadás. P — felolvasái. u — gramofonzene. Jb — jazz bánd. K - kabaré. «Z -
Junlus 1 (szombat)
Budapest 9.15 Hnwv. 9 30 H. 9.45 A hangv. folytatása 12 Déli harangszó. 12.05 Cigányzene. 12 25 H. I2J5 A hangv. tolv-latáaa 13 Idólalzéa. 14.30 H. 16 E. 16 45 Idöielzée. 17.10 E. 18 Az Operahíz tag-latból alakult Uamarzenekar hangv. 19 10 Az 1 honvedgyalogaared zenekarának hingv.
20.15 ElSadás a Stúdióból: „Uli birónó". Operett 3 telv. 23.45 Idölelzéi. Mnjd O.
Bécs 11 Zene. 16 Hangv. 18.10 Ka mara Z 20.20 Operett E.
Berlin 17.30 Zene. 19 30 Vlgopera a
Hrflnn 12.30, 1905 és 20 Hangv. 22.26 Zene.
London, Daventnr 13 Hangv. 15.30 Hegedtlhangv. 16.15 Zene. 17 15 Gyermekire. 18 45 Haydn-vonóin égy eaek. 19.30 Har-gv. 21 35 Vaudé vllte-eat. 27.35 Zene.
Milánó 11 O. 12 15 Rádiókvarlett 13J5 Jb. 16 30 Oyermekkarének 17 Rádió kvintett 19 lazz-band 20 30 Z. 23 35 Jb.
Mflnchen 14.30 Hangv. 15 Z. 18 Ka-mara Z. 19.20 dltárhangv. 20 Tarka est. 22.05 Z.
Prága 11.15 0 1630 és 18.15 Hangv. 19 15 Fúvószenekari hangv. 20 Hangjáték. 22.25 Zene.
Varaó 12.10 O. 16 Oy. 20 A lengyel zene tórténete. 20.30 Egy operett közvetítése 23 Zene.
Zürich II Hangv. IZ32 O. 16 Kézi ha\'monika hangv. 19 50 Mandollnzenekar hangv. 20.30 Hangjáték. 21 20 Vidámzene. 22 20 O.
TŐZSDE
A hosszabb idő óta tartó Uzlet-telenség után ma megélénkült a forgalom. A forgalom fellendülését a berlini és bécsi tőzsdék jelentései és helyi vásárlási megbízások okozták aminek következménye volt a tőzsde megszilárdulása is. Nem volt ritka a 2—3%-os áremelkedés. Zárlat előtt realizátlós eladások következtében a nyereségek jórészt veszendőbe mentek, ugy hogy csupán 1%-os áremelkedés maradt. Említésre méltó Gumi és Szikra áremelkedése, valamint Cukor és Bauxid lanyhulása. Zártaikor az irányzat túlnyomóin ba rátságos. Fixkamatozásu papírok piaca Uzlettelen. Valuta és devizapiac kissé gyengébb feltűnő volt Madrid 35 pontos árvesztesége.
bordói lével keverve ja«ronosp*f*a ellen,
tliztán llutharmat ellen.
Rózsafák
hernyóit, levéltetvelt sikerrel Irtja. Egyike a lagoIoaAbb védószereknek Beszerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF
inag, műtrágya, nflvényvédöszerek kereskedésében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett).
„Glória" Liga Utő duplahuros M P.
Versenyütőkben nagy választék. Scakizcra riketth urozás!
Olcsó
TENNISZCIPÖK
Krepp gummitalppal és krombőrtalppal
Szabó Antali
fegyver, lőszer és sportárunagykereskedés
Ttraénytfari®
Búza 75 flll., rozs 10 fillérrel esett.
Buza tiazav. 77-es 20 80-21 30, 78-aa 21-00-21-59, 79-ea 2140-21-80, 80-as 21-70—2200, dunántuli 77 ás 1990-20-30, 78 aa 2000—2050, 7tt-ea 20 30-30 70, 80-as 20 50—2O-Í0, roia 17 00—17-20, tak. árpa 22-75-23 25, sörárpa 24-25-14 7S, sab 18-50—19\'50, tengeri tszU 24-50—25 00, dunántúli 23-00-23-50, korpa 15 00 1525.
Ztrlohl sárlat
Párls 20-31, London 29-19\'/s, Nawyork 319-50, íBrÜRsel 72 16, Milano 97 19, Madítd 7300, Amaterdam 20882>/>, BerUa 12394, Wien 7295, SoBa 3-751/1, Práta 1638>/l, Varaó 5825, Budapest 80-57 Belgrád 912»/i, Bukarest 3 0&
A kidípert Tíirte derln-Jerr**»<
valutAk
Angolt. 27-72-27-87 Belga tr. 79-45 79-75 Caehk. 16-92-17-00 Dánk. 152-35-152-95 Dinár 9-99I0-Ü5 Dollár 570-50-572-50 Franda I 22-30-22-50 HoU. 230 00-231-00 Lengyel 64-05-64-35 Leu 3 37-3-41 Léva —*—
Ura 2990-30-15 Márka 136 40-136-90 Norvég 152 35-I52-95 Schlll. 80-30-80-65 Peseta 80-95 81-65 Svájtl t. 110-20 110 60 " ■■• 152*95-153-55
Svédk. I
devizAk
ArasL 230-20-230-90 Belgrád 10Ü6-10-09 Berlin 13«-S0-13«-90 Brüsszel 79-55-79*80 Devizáid 3-88-3-41 Kopenb. 142*55-152 95 London 77-77-27-85 Madrid 80-90-81-55 Milano 29-96-30-06 Newyork 572*70-4-30 Oazlo 152*55-152 95 Pária 22-39-22 46 Prága 16 96-17-01 Szófia 4*14-4-16 Stockh. 153-15-153 55 Varsó 64-20-64*10 Wien 8040-80-65 Zailch 110 28-110-58
I
8«Hé(yáfír
Felhajtás 5993, eladatlan 688. — Elsőrendű 1-78—1*80, medert 1-76—1-78, azedett kOaép 1*60-1*66, könr-yü 1-20—1-30, l-ső rendű 8reg 1-64—I 68, Il-od rendű Oreg 1-44—1-50 angnl aOldó 1-50-1-80, szalonna naeyban 1-90—1-94, xalr 2-10-2-14, hus 2*20—2*54, szalonnás félsertés 2-10—2-24. Az Irányzat közepes
Klaájt: BéluUi 3yo»4« fc UykMá TállaUt, Vacykaaluák.
Felelőt kiadó: Zalai Károly.
tntarwrWii t Nocrvkinluta 78. R".
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dl)a 10 sióig U ftUár, Minden további szó dija B HU. Vaaár- á! ünnepnap 10 szóig SO fillér, minden további szó dija 8 flll. Szerdán <a pénteken 10 szóig •« fUlár, minden további azó dija ■ flll. Omsió a minden vnta-gabb betdból áHC aaó két szónak aaámli. frttk. Állást keresőknek 5Qaft eredmény.
Egy lákarban levő Slngar varrágép
•Wdi. Om ajűadóban._____________
ÍHaattam olvasóközönségemet, hogy t Olceönkónyvláramat Sugir-ut 2. szám alá, Babochay házba helyeztem At. Emö.
ISzerb 1568
Béhaténl órákra hét évea gyermek mellé megbízható leány felvétetik. Clm megtudható Muszei és Frtedenthal csemege-
üzletében.
Tanulálaánvokat és ecy ügyes segéd
OrUnteld Sándorné varronó.
2570
varrónőt felvesz
Erzsébet tér 14.__
Órtláz utca 14 az. alatt egy szobás utcai lakás kiad*, azonnal eltoglalható. -2987 Egy plaol áraa felvitetik — Király kenyerstltódénél, Kossuth tér 5. sz. -2594
Kéfaaobáa utcai lakás két bejárattal Ktnlzsy-utca 13. augusztus elsejére kládó. __-2595
Eladó UUInó állapotban levő légszekrény sorklnrérftkéanilékkel együtt, vagy anélkül Magyar-Utca 6«.__25M
Vizagáatatt fütő ielvéletik a TelKlr-
Kntnál állandó alkalmaiUtáan. — Teie-l 349. 2594
ZALAI KÖZLÖNY
1929. junlm 1.
Szombaton és vasárnap
Mi
a Markó-féie vendéglőbeír
Rbonnensek felvétetnek.
Olvassa ell
1 kgr 00 ás liszt ............ P —■\'40
I . elsőrendű házikenyér ... P — 32
1 . pörköli kávé ......... P 5 40
1 . olast rlzjtörmelék ... P —60
I Il er Jrt vöiöibor............ H — 64
Kluger Sándornál
Magyar utca 3. — Teleion 569.
PlókQilel: Magyar-utca 144. Teleion 580. Megrendeléseket MihoE szállítunk
11278/1929.
Versenytárgyalási hirdetés.
Felsőbb hatósági jóváhagyás feltételezése mellett
1. Nagykanizsa város főutjai burkolatának aszfalt, kiskő és keramit burkolattal való átépítésére és az összes mellékmun-kálatokra és szállításokra;
2. az építési tőke hitelezésére ;
3. a burkolatok karbantartására nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetünk.
A kiírás tárgyát képező munkálatok a következő csoportokra oszlanak *
A) Aszfaltburkolatok 32.246 mJ
B) Kőburkolatok . 7.760m\'
C) Keramitburkolatok (alternatíva) . . 6.000 m\'
Ajánlatok burkolatnemenként (csoportonként) az összes munkálatokra és a hitelezésre és karbantartásra csak együttesen lehet tenni.
Az ajánlatokat a versenytárgyalási feltételekben megadott cimzésssel 1929. évi junius hó 18-án d. e. 12 óráig a v. mérnöki hivatal iktatójába
kell benyújtani, vagy póstán beküldeni.
Ugyanott a kiírási műveletet hétköznapokon d. e. 10—12 óra között megtekinteni és az A) csoportra 40 P, a B) és C) csoportokra 10—10 pengő ösz-szegnek „Nagykanizsa város háztartása" cimtl 56607. sz. póstatakarékpénztári csekkszám Iájára az összeg rendeltetésének feltüntetése mellett való befizetése és a szelvénynek a városi mérnöki hivatalhoz való beküldése ellenében lehet beszerezni.
Terveket nem adunk ki.
Nagykanizsa, 1929. május hó 23-án.
Városi Tanács.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gOzmosó, vegytlaxtltó, ruhaftstff
■ ■ xoir.b« Iti«iyI orix. IpírklJIIItáion •i«nytrernm«l kilOntctv«
NAGYKANIZSA
Gyfljtötclep i Gyártelepi
Kazlnczy-u. 8. Huny«dl-u. 19
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit fejtet v«g» tiszti ital. Oy6zM|ön meg Araim olcróságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen lényfl gallértlsztitás I Ttsztltl »« Pllsséroz;!
Ragályos
betegségek
ellen a legjobb védekezés a
tisztaság.
Viselt felsőruháit időközönkint tisztittassa vegyileg a
Rózsagyárban
Kaposvárott.
■ Gyüjtőtelep: Nagykanizsa, Erzsébet-tér
103\'
Hévizi
társasautók
4 személyre, szem. a legolcsóbb.
Indulás délután fél 2 óra, érkezés vissza este 9 óra.
Megrendelhető :
Bencze bérautó
Telefon ■ 595. ■
Halló! Hallói
Június 2-án, vasárnap gyerünk az
Anyós-lakba,
kertmegnyitásra, ahol Szentes János harmonika művész és énekes teljes zenekarával szolgáltatja a zenét. Pontos kiszolgálásról gondoskodva. Szives pártfogást kér
Óhidy István korcsmáros, Szemere-u. 21.
A rádiózó közönség figyelmébe!
Tisztelettel értesítjük a nagyérdemű rádiózó közönséget, hogy
egy\'nagyobb mennyiségű PHILIPS hangszóró
érkezett raktárunkra
Miután kivétel nélkül mindenki részére lehetővé akarjuk tenni, hogy ezt a legkiválóbb minőségű hangszórót könnyen beszerezze: elhatároztuk, hogy ezeket a hangszórókat azok részére, akik junius hónapban beszerzik, 10 pengős havi részletre árusítjuk.
Ne mulassza el ezt a kedvező alkalmat. Szerezze be a Philips hangszórót még junius hóban.
Kiváló tisztelettel
Elektron mm éi Műszaki Vállalat
Deák-tér 10. Felsőtemplommal szemben.

7/
HEVIZFUROORE
n iponta indul megbízható alkalmi bérautó, oda- és visszautazás = tetszésszerinti időben. =
Szeméiyenkint 8 pengő.
Érdeklődés: Telefon 544. vagy garage: Kisfaludy-utca 7. sz.
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szánté Vilmos és Társai
cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Telefon: 3-22.
Raktárról az összes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvelő fizetési feltételek I
Nyomatott a Délzalai Nyomda 6s Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Uzletvexutó: Zalai Károly.)
09. évfolyam, 122. uám
Nagykanizsa, 1929 junlus 2, vasárnap
Ara 16 fillér
ZáLAI nZLOHT

lv«UI Kossuth UJos-u. 33.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
EMazettri in: egy Mm 1 pengi M flllfa
„A béke érdekében sem nyngszik bele méltatlan-ságokba az angol munkáspárt"
Mac Donald nyilatkozata — A szombat éjszakai jelentések a mandátumok számarányáról
London, Junlus 1 (Éjszakai rádiójelentés) Mac Donald munkáspárti vezér egy Interjú •órán többi között ezeket mondta:
— Nyomatékosan hangsúlyozom, ha valamiképen elkerülhetem, két év alatt nem lesz kitéve Anglia uj választásnak. Minden befolyásommal erre törekszem. Nézetem szerint az uj parlamentnek még hosszabb lesz az élete, mint a mostaninak. Ezt nem bántó szándékkal mondom. Az ország a mostani kormány felett félreértbetetlenal ítélkezett.
Ezután Mac Donald lojális kijelentést tett a másik két pártról, majd igy folytatta:
— Ezt a nyilatkozatomat nem szabad félreérteni senkinek, ugy, mintha a béke érdekében minden méltatlantágba belenyugodnék a munkáspárt.
London, Junlus 1 (Éjszakai rddlójelentés) A szombaton késői órákban kiadott jelentések szerint:
munkáspárt 289 mandátum
konzervatívok 262 liberálisok 59 függetlenek 5
összesen leszavazott 29 millió választó közül 22 és fél millió.
Bethlen elutazott
Budapest, Junlus 1
(Éjszakai rddiójelentés) Bethlen István gróf miniszterelnök Inkéröl pár napi tartózkodása után Párison ál Madridba utazott. A népszövetség üléseinek egész tartama alatt ott fog tartózkodni a kormányelnök.
Apponyl a pápánál
Róma, Junlus 1 (Éjszakai rddiójelentés) Péntek délben a pápa magánkihallgatáson fogadta gróf Apponyl Albertet, aki ezután Oasparrl biboros államtitkárt kereste fel. Boncompagnl herceg fogadást rendezi tt Apponyl tiszteletére a Capitoliumban. Oróf Apponyl Albert éjfélkor leányával együtt elutazott Rómából. A pályaudvaron díszesen búcsúztatták a magyar követség tagjai, élükön Hory András követtel.
Az európai tiszti kardcsapat-bajj-nokságot Magyarország nyerte
Második Olaszország, 3. Hollandia, 4. Lengyelország
Budapest, Junlus 1
Az európai tiszti kardvivóba|nok-ságok versenyei szombaton délelőtt kezdődtek.
Az első mérkőzés Magyarország-Ddnla. A magyar csapat fölényesen győz 12 : 4 arányban. A magyarok közül Pillér, 4, Uhlyarlk 4, Idrdnyl 3, Bogén I győzelmet szerzett. A Lengyelország—Csehszlovákia mérkőzés a lengyelek 13:3 győzelmével végződött.
Olaszország 11:5 arányban verte meg Németországot Hollandia pedig l6:0-ra Görögországot.
A másdik forduló során magyar-ország Csehszlovákia csapatával mérkőzik. A magyar csapat óriási fö lénvben van a csehekkel.
Délelőtt féltizenegy órakor kezdődött az Európa bajnoki kardcsapatverseny második fordulója. Az első
csoportban Magyarország 13:3 arányban legyőzte Cseh-Szlovdkldt.
A magyarok közül Idrdnyl mind a négy asszóját megnyerte, mlg Bogén, Rady és Hatz 3—3 győzelmet szerzett.
Ugyanebben a csoportban Lengyelország 12:4 arányban verte Dániát.
A második csoportban Olaszország 9:1 arányban vezetett a görögök ellen, amikor az utóbbiak feladták a reménytelen küzdelmet.
Németország nagy küzdelem után 11:5 arányban kikapott Hollandiától. Olaszország és Hollandia jut be a döntőbe.
Budapest, Junlus 1
(Éjszakai rádiójelentés) Az európai tiszti kardcsapat-bajnokságot Magyarország nyerte. Második Olaszország. 3. Hollandia. 4. Lengyelország.
Ro/fiennere lord levele a nagykanlxsal Kossuli)-vacsora Üdvözletére
Nagykanizsa, Junlus 1 Mint annak idején jelentettük, Nagykanizsa Kossulh-serlegének felavató vacsorájáról üdvözlő levél ment Londonba Rothermere lordnak, a Kossuth-serleg fényképével. A levelet a Kossuth-serleg akciót kezdemé-
Dr. Tholway Zsigmond urnák, az Írod. és Müv. Kör elnökének Kedves Uram,
megkaptam üdvözli levelét, amelyet a vezetése alatt álló Irodalmi KSr és a Zalai Közlöny nevében küldőit. Örömmel veszem tudomásul Kossuth eszmélnek Intézményes felújítását városukban, köveive az én tanácsomat
Az Önök hazafias lelkesedése valóban példás. Hálásan fogadom ragaszkodásukat Magyarország nagy ügyéhez és biztosítom az Ugy Iránt való meleg érdeklődésemről. Kiváló tisztelettel:
Roihtrmere
nyező Zalai Közlöny szerkesztősége és a serleget átvett és őrző Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör elnöksége Írták alá.
Ma érkezett meg Rothermere lord válasza, sajátkezű aláírásával. A levél szószerinti szövege a következő:
Nagykanizsa
Rejtélyes körülmények között meggyilkoltak egy asszonyt az országúton
Nagykanizsa, Junlus 1 Csütörtökön reggel 8 óra tájban a Tapsony—Böhönye közötti uton az árokban megalvadt vértócsában meggyilkolva találták Torma Ferencnél, egy tapsonyi földműves feleségét.
A borzalmas felfedezés után azonnal értesítették a böhönyei csendőrséget, ahová Tapsony is tartozik és hamarosan nagy apparátussal megindult a nyomozás. Az egész böhönyei csendőrség részlvesz a titokzatos gyilkosság felderítésében.
Az ügyészség a csendőrség értesítésének vétele után elrendelte Torma Ferencné hullájának felboncolását.
Ez pénteken meg is történt. A boncolóorvosok megállapították, hogy az asszonyt valami tompa tárggyal agyonverték.
Böhönye, Junlus 1 (Délutáni telefonjelentésünk.) A boncoló orvos, dr. Szűcs Ottó és a csendőrség véleménye szerint a gyilkosságot egy fadoronggal, a hajnali órákban követték el. Körülbelül 3 és 4 óra közölt végzett a gyilkos az asszonnyal, aki özvegy volt. A 42 éves özvegyasszonynak több haragosa volt. Most a csendőrség azirányban terjesztette kl a nyomozást, hogy nem haragosai közül való-e a tettes.
A Független Bűvészek kanizsai tárlata
Tegnap volt a sajtóbemutatója a Független Művészek Társasága nagykanizsai képtárlatának. A műkereskedőknek minden Ízlésre számító, tehát az értékek mellett bosszantó silányságokat is felsorakoztató tárlatai után jólesik ennek a kiállításnak minden faláról lesugárzó zavartalan művészet. Öröm és élmény végigjárni a Casino három termét, végignézni az ecset mai nagymestereinek és erősen feltörő fiatal tehetségeinek gazdag együttesét.
A piktúra klasszikusainak iskolájától a színek és formák forradalmárjaiig minden ma élő iránynak akadnak követői a kiállítók közölt, bár az utóbbi szélsőség csak mutatónak, abból is csak a relatíve egész -ségesebbje.
Kézdi Kovách László vásznai (Tartott színek, Ébredés, Szunnyadd, Szürkület stb.) a természet csendjéből nyerték ihletüket. A szürkülő tájak monoton szlnhatásai, az azokból burjánzó sok hangulat a témái Java-termésű képeinek. Náray Aurél (a ma már nemzetközi viszonylatban Is — hogy ugy mondjuk — divatos piktor, kinek képeiből az angol király és nemrégen Mussolini is vásárolt) egy Madonnával és Klárika c. képével szerepel a tárlaton. Ez a teljesen egyéni utakat vágott, rapszodikus technikájú művész nagy színfoltokkal pótolja képein a lineáris hatásokat. Nyugtalanság és harmónia sajátos keverékéből áll elő erőteljes, individuális látású és stílusú művészete. Kiss Farkas Imre sok vászna közül legreprezentánsabb a Pihenő munkás. Széles ecsetkezelés, a plasztikus izmokon eleven fény és szín-értékek. Faun c. ön-portréja duzzadó formába öntött élet. Tájképei egyik másikán már édeskés színharmóniákon van a hangsúly. Beély- Vörös Ernő klasszikus mesterekre emlékeztető Szenl Erzsébet c. vászna komor tónusával, plasztikus figurális hatásával emelkedik a kiállítás egyik legértékesebb darabjává. Fodor Olga kompozícióban erős (Szabin nők elrablása), franciás iskolára emlékeztető, bátor ecsetkezelésü (Fürdő nők) képei az olasz kiállításon is sikerrel szerepeltek. Finoman kidolgozott, meleg, szép aktjain rajzuk és szineik fognak meg, bár egészükben nem teljesen tárgyilagosak.
ZALAI KÖZLÖNY
1980. junlui 2
Kiválik közülük a térdelő akt. Erős szintömegeivel, temperamenlu-mos vonalvezetésével tűnnek ki Oadr Vilmos impresszionista tájképei. Vitéz Mátyás Napraforgók c, vásznán a kép tikkadt levegőjében átértékelt színek tompa ragyogása kap meg. Erőteljes és sokoldalú tehetség Vtlrl Vojtovie$ Zoltán. Március c. vásznán nagysMKüen fogta meg a hóolvadás párás levegőjének diffúz fényeit, rajtuk keresztül a láthatáron felhasadó tavasz még fojtott ragyogását. Megállásra késztető képe a, friss, reális színeivel és előbbiéhez hasonlóan, szinte plasztikus dara-bosságaJ felrakott hasadékos hegyvidéki tája. A Késő délután kitűnően sikerült teljes hangulatot ad. Pasz-telljei tiszta színeikkel reális szemtl, mig hangulataikkal természetrajongó művészt mutatnak. Mint grafikus, költői fantáziájával, rajzbeli biztonságával mutatkozik be. Hadzsics Kamillo a modernek képviselője. Folyóparti részletén a nyári rekke-nést, a viz villódzását, az árnyék hűvösét egyforma készséggel fejezi ki tarka szin és folt hatásokon keresztül. A perspektívája tökéletes. Dekoratív Iskolát mutat, de annak elemeit, az önálló érvényesülésre törekvő színeket nagyszerűen fogja össze és valóságos formákká, hangulatokká realizálja azokat. Nagy Vilmos (Ferenc József vásárolt tőle valamikor) nagy foltokkal dolgozik finom hangulatu bíedermeyer képein. Krem Mátyás klasszikus Iskolás Angyali jelenés-e némi rajzbéli merevségen tul is értékes darab. Popper Sándor a kubista mértani idomaiba szorított asszonyával (férfi is leheti) és csendéletével szerepel Charltston cimü pasztell|én kivül, mely utóbbi színben és mozgásban nagy kifejező-erejű. Érdekes Lakits György Nyárt tó/aftín-jának valószínűtlen színpompája és Tóparti részlet-e. Mint grafikus erős tehetség. Kézdt Kovdch Elemér a kontrasztos formák és szinek kedvelője. Molnár Éva Levélszedők c. vászna férfias, bátor művész munkája. B. Dely Alice színes csendélettel, Hadzsi Olga kedves inlerleur-ökkel, Borsos István exotikus pasztellekkel, id. Vas-tagh Qyörgy bibliai tárgyú képével, Oyenes Lajos temperamentumosán színezett virág és gyümölcs csendéletein kivül rézkarcokkal, Pataky Ferenc akt-ra|zokkal, Tóth-Bartók Jenő a Sárgaruhás nő c. szin-szim-fon Iá jávai, Radnay József erős folthatásokkal festett tájképeivel, L. Egyed Erna poétikus rajzával, Csillag József markáns öregaayó-\\iva\\, Ravasz István hangulatos téli képével, Csallóközi Farkas szép távlatú, levegős Hóotvadás-ival szerepelnek a
tárlaton. (bl)
*
A párnapos tárlat hivatalos megnyitása ma, vasárnap délelőtt tél 11 órakor lesz. Résztvesz azon Kózdl-Kovách Ijtszló 6a a FüggeUen Művészek TArsa-sáRának több tagja. A tárlatot a város vezetősége nyitja meg.
.......|....... . .,.,.,-,-,------.-jw-nri
= lunlus 3-én este fél 9 órakor N. Szabó Gyula előadása az Ipartestületben.
A zalai utak ügyében eredményes értekezlet volt a minisztériumban
Megépítik a Kaszthely-hévlzl külön autó-utat — A balatoni kftrwt Keszthely-fenéki szakaszát is megépítik
BurHol/átc a HagyHanü&tto áívonuló (Mami utalta*
megye, Hévizszenlandrás és a Hévízi
Fürdő R.-T. Szóbakerült az értekezleten a ba-
Koazttiely, Juniua 1
(Saját tudósítónktól) A zalai utak ügyében szerdán értekezlet volt Budapesten, a kereskedelemügyi mi- latoni körulnak Keszthely-fenéki ut-
nisztérlumban, Forster államtitkár elnökletével. A tárgyalásokon otl volt Zalavármegye alispánja és az állam-építészeti hivatal vezetője is, Keszthely képviseletében pedig Reischi Imre városbíró.
Az értekezlet eredménye, hogy a Kestihely-hévizi ut karbantartását az állam vállalta és most már egy éven belül bizonyosan megépítik olasz mintára a klilBn autó-utat Keszthely és Héviz közölt, (ez lesz az egyetlen külön autó-ut Magyarországon,) még pedig valószínűleg azon az útvonalon, melyre még jobb Időkben a villamos-vasulal tervezték. Az aszfaltozott ut építéséhez hozzájárul az állani, Keszthely város, Zalavár-
szakasza is. A körútnak ezt a fenéki kanyarodótól Keszthelyig terjedő részét valószínűleg már a legközelebbi időben, az uj költségvetési év megkezdése elölt elkezdik épileni.
Zalaegerszeg, Junius 1 A zalai utak ügyében tartott értekezleten a Keszthely-hévízi ut ügyén kivül egyéb zalai utak kérdése is szóbakertllt.
A kereskedelmi minisztérium megígérte, hogy a két zalai városon átvonuló állami utakat állandó burkolattal (aszfalt, kockakő) fog|a ellátni. Igy tehát burkob.tot kap Zalaegerszegen Ola- és a Batthyány-utca, Nagykanizsán pedig három útvonal (ezek kőzűl egyik még nincs átvéve).

Nyolc és fél százalékkal csökkent a csecsemőhalandóság Nagykanizsán
örvendetes és szomorú számok a Stefánia közgyűléséről
5SV o voli a táplálkozási zavarok miatt elhall csecsemők arányszáma a mai 14 \'ín-kai szemben
Nagykanizsa, Junlus 1 Csülörtökön tartotta évi rendes közgyűlését a Stefánia Anya- és Csecsemővédő nagykanizsai fiókja
Kellemes meglepetés volt a csupa panasszal lele nagykanizsai éleiben Winkler Ernő dr. ügyvezető elnök megnyitója. Megállapította, hogy az egyesületnek nincs oka panaszkodni. Rendezései sikerüllek, támogatásban, főként a város vezetősége részéről (a 6000 P évi szubvenciót 10.000 P-re emelték) nincs hiány, úgyszintén érdeklődésben sem, — bárhova fordul az egyesület, kérésének mindenütt megvan a foganatja.
Ez a boldog egyesület munkásságának eredményeivel is optimizmust hinthet maga körül.
Dr. Welwarlh Dezső, az intézet gyermekorvosának jelentéséből megtudtuk, hogy a Stefánia működése Nagykanizsán a csecsemőhalandósági százalékot 29>/o-ról 16.5\'lo-ra csökkentette.
Megdöbbentő azonban, hogy az elmúlt év 636 szüleléséből 36 gyermek halva szllletelt, 40 veleszületett gyengeség miatt halt meg. Az elhalálozott csecsemők 62%-a egy hónapon aluli volt, 16% volt az 1—3 hónapos, 10% a 3—6 hónapos, 5% a 6—9 hónapos és 6% a 9—12 hónapos. A haláloka 40 V.-ban veleszületett gyengeség, 24\'A -ban légzőszervi betegségek, l4"/i-ban táplálkozási zavarok stb. A Stefánia működésének áldásos voltát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a fennállása előtti eszlendőkben
gtéren főleg a lejkonyha jótékony haMsa érezhető, amely 229 gyermekijeit 17.750 üveg tápszert adott ki (10.165 liter tej. 404 kg. cukor slb.) az elmúlt évben. A rendeléseken 1888 esetben csecsemőt, 793 eselben gyermeket és 198 esetben lerhes anyát vizsgáltak meg. A védőnők 9783 látogatást tettek.
A közgyűlés dr. Welwarth Dezsőnek és a védőnőknek buzgó munkásságukért köszönelet szavazott.
Dr. Winkler Ernő rámutatott arra, hogy mig
országos átlagban 2.6 ahatva-szllletések aránya. Budapesten 3.5\'!c, Nagykanizsán 5.9\'h. Ennek főoka a vérbajok grasszálása a város területén. Viszont
a táplálkozási zavarok országos átlagban 26\'!*, Nagykanizsán — hála a tejkonyhának — 14 \'u halálozást okoznak.
A légzőszervi bántalmak okozta halálozások aránya országos átlagban 1 ö\'/o, Nagykanizsán 23°la, aminek oka a város kedvezőtlen egészségügyi viszonyai, poros levegője.
A zárszámadásokat és a költségvetést a közgyűlés elfogadta.
A belöllellen ügyvezető-igazgatói tisztségre dr. Kau/man Lajos városi tanácsost, a főtitkári tisztségre Bar-barits Lajos szerkesztőt, a választmány tagjai közé Celesztin nővért, a Missziósház főnöknöjét, dr. Kálnay Gyula rendörfőtanácsost és hivatalból a Társadalombiztosító kirendeltség mindenkori vezetőjét és főorvosát választolták meg.
Ma: Magyar Könyv Ünnepe
Nagykanizsa, ]unlns 1 Ma délelőtt pontosan */«l 1 órakor kezdődik a Magyar Könyv nagykanizsai ünnepe, melynek nagyszerű műsorát belépődíj nélkül a színházban tartandó matinén, élvezheti a közönség. Az ünnepségen beszédet mondanak Zsolt Béla, a kiváló iró és dr. Winkler Ernő főrabbi. Egy Vörösmarty verset olvas fel Urbán Oyula hlrlapiró, a Levente Dalkor pedig énekszámokkal szerepel. A malinéra a jelek szerint zsúfolt ház fog egybegyűlni. A színpadi rendezést Sugár Oyula főrendező szakavatott keze végzi.

| Mindenütt kapható I Oraz.
Tírmtlt i

Magy.
TtjuSwtkmU Kfixpont
Budapest, I., Horthy Mlklós-ut 119-121
Hét Qúxat
és egy emberéletet puairttlott el a tUx Györvúron
Nagykanizsa, lunlus 1 A Nagykanizsa—Szombathely közötti vasútvonalon fekvő Győrvár vasmegyei községben Űrnapjának éjjelén, Gollhárd József gazda telkén tűz ütött ki. A veszedelmes elem csakhamar átterjedt a szomszédos házakra is. Mire a tűzet megtudták fékezni, már hat ház a hozzájuk tartozó melléképülelekkel együtt porrá égett. Ootlhárd Jánosné64évesasz-szony az égő házból menteni próbált, de a ruhája ttlzet fogott és az égő gerendák rázuhantak. A szerencsétlen asszony nyomban meghalt. A tűz okát most kutatja a csendőrség.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
FLY-TOX
a modern rovarlrtóaxorok
királya
megöl
lesyat, iMiyLn«.Ira(M,
poloskái, svábbogarsl, Hangyái, bolhát, letilt stb.
ozuk iiolíll, IllolvO lárváit
H«m hagy foltot I Hí
<<FLY-T0^
oéd/ejryr* /
Mindenütt kaphatói
PiosptJituil kivin* ira küld: nCv«aa rímöéa Tár.«
HuJ >i ctt, V., Nádor ucca 30. TeJefón: L. 908—25

1&29 |unlu» 2.
ZALAI KÖZLÖNY
„Iparkodunk minden munkát nagykanizsai iparosokkal és munkásokkal végeztetni" — mondják a pesti generálvállalkozók
Látogatás a Kármán is Fazekas cég pesti irodájában
Nagykanizsa, Junlus 1
A nagyarányú kincstári építkezések, melyek a tervek szerint tM>b évre nyúlnak, a most kiadott munkákkal első, jelentős állomásukhoz értek.
A munkálatokat, mint jelentettük Kármán és Fazekas oki. mérnök, építőmester, budapesti cég kapta meg. Szükségesnek tartottuk ez alkalomból, hogy egyetmást megírjunk erről a cégről, mely Nagykanizsa éleiébe az építkezés ideje alatt, tehál majdnem egy féléven át szorosan bekapcsolódik.
A munkatársunk látogatást tett a cég budapesti irodájában.
Kármán és Fazekas oki. építőmester cég a Kálvin-tér 7\' szám alatt egy teljes emeletet foglal el. Hat tágas szobában készülnek a rajzok, tervek, hatalmas kalkulációk stb.
A nagyvállalkozók 1911. óta foglalkoznak magas és mély építkezésekkel.
A cégfőnőkök irodáját az eddig végzett objektumok fényképeinek egész légiója tarkítja. Csak néhányat sorolunk fel belőlük, melyekből kitűnik, hogy a kincstárnak régi vállalkozója a cég, mivel állami építkezések egész sorát hajtották végre.
ök építették 1923—24-ben a fllz-fői (Vörösberény) állami hadianyaggyárat, melynek költsége mai pengő-értékben meghaladta a 2 millió pen-
f(őt. A fővárosban a Corvin Színház étesitése is az 6 nevükhöz fűződik, melyet 1922-ben emellek. Vác város vizmllveivel az ország egyik legmodernebb vízellátását biztosították. Ékkor a vállalkozók és a cső-kartell között nagy harcok folytak, melynek mégis az lett az eredménye, hogy a Kármán és Fazekas cég a csőkartell mázsánként 50 50 P árait leszorította 44 \'pengőre.
Mikor 1925— 26-ban az építkezések az országban stagnáltak, a cég Athénben dolgoztat és több bérházat, tgy 7 emeletes szállodát és egy hatalmas áruházat építettek.
Pécsett a városi kislakás építési akciót bonyolították le 1922-ben, mig Szekszárdon hatalmas pénzügyi palotát emeltek. A Délivasutnak a fővárosban és a vidéken mintegy 18-20 épületet létesítettek. 1919-töl 1924-ig az országos lakásépítési miniszteri biztosságnak 40 bérházat emeltek, Erzsébetfalvár. az idén építették a vízmüveket és most kapták meg a nyíregyházai vízvezeték és csatornázási munkálatok hatalmas komplexumát Berettyóújfalun egy vasbeton hidat építettek a Berettyón keresztül 1926—27-ben.
Ezenkívül igen sok katonai építkezést bonyolítottak le, ami kétségtelenül fontos szerepet játszott abban, hogy a minisztérium nekik adta ki a Ttanizsal kaszárnya építkezések munkáit a legteljesebb bizalommal.
Beszéltünk az egyik cégtulajdonossal, aki a következőket mondotta a kanizsai építkezésekről:
— Lehetőleg iparkodunk minden munkát helybeli (nagykanizsai) iparosokkal és munkásokkal végeztetni
a lehelőség halárain belül. Erre különben is a minisztériumból utasítást kaptunk és annál is inkább óhajtjuk meglenni, mert Kállay kegyelmes ur a napokban személyesen járt irodánkban, anélkül, hogy előzőleg ismertük volna személyesen. Arra kéri minkéi a kegyelmes ur, hogy tekintettel arra a szomorú helyzetre, amelyei a trianoni béke Nagykanizsára kényszerltett és az oltani Iparosság munkaterületen elvesztette, ezért ezen nagy munkából, mely nekik egy bizonyos munkaalkalmat
jelent, őket hazafias megértésből támogassuk. Ezt ml Ktlllay kegyelmes urnák meg is Ígértük azzal, hogy rajtunk, nem múlik semmi.
Ezután a munkák megkezdésére vonatkozólag érdeklődtünk és azt a felvilágosítást kaptuk, hogy már május 27-én megkezdődött az állásfák leszállítása és a munkásbarakkok építése. A tervek szerint 100 kőműves és 200—300 munkást foglalkoztatnak az építkezésnél.
— Ugy tervezzük, — folytatta a mérnök, — hogy julius végére az épületek főfuiegyenélg jutunk és október végére a megállapodás szerint készen, lukhaló állapotban átadjuk. Ez, hacsak az időjárás abnormitása nem keresztezi a számításunkat, akadálytalanul meg is fog történni. (.=.)
Megérkezett Nagykanizsára ass autó-fecskendő
Tizenhat hektoliter vizet zudlt egy perc alatt a tűzre a 27.000 pengős autó-óriás — Négy csövön nyeli és
Jdlt egy | - ffég. nyolcon önti a vizet
A Junlus 9-iIcJ tUxolíónapon nagy gyakorlatot mutat be a íecskendtí-aii/ó
Nagykanizsa, Junlus 1
Régi vágya teljesült be a nagykanizsai önkéntes Tűzoltó Testületnek. Megérkezett végre a fecskendó-autó. Tavaly nyáron rendelte meg az ÖTT a hatalmas gépet. A vételár is hatalmas összeg: 27.000 pengő. A város szavazott meg hozzá 10.000 pengő hozzájárulást. A többit az ÖTT hozta össze részben és hozza össze még ezután az egész város közönségének támogatásával.
Az auló teljesen modern szerkezet. Egyetlen testvér-gépje Budapesten teljesít szolgála ot. Magoslx-gyárt-mány. Négy csövön szivja a vizet tűzcsapokról vagy kútból, hatalmas szivótömlőkőn, melyeket két ember is megér cipelni és 8 sugárból tudja egyszerre megtámadni a tűzet Percenkénti teljesítménye 1600 liter. Felszereléséhez tartoznak a létrák is, melyeken kívül 10 tűzoltót visz magával egyszerre a veszedelem színhelyére. Maximális menetsebessége 75 kilométer óránként. (Tévedések elkerülése végett: — a fecskendőautó utcalocsolásra nem alkalmas.)
Az ÖTT szertárának ez a büszkesége csütörtökön délután 2 órakor futott be Nagykanizsára. A saját lábán jött Budapestről, egy nagykanizsai tűzoltó hozta haza. Sok bámulója volt az utcákon végig a termetes piros alkotmánynak, melyen Nagrfanksa város címere ékeskedik.
Pénteken délután tartották meg az auló tűzoltó-próbáját és tegnap volt a műszaki vizsgálata, a rendőrség és szakértők közbenjöttével.
Az első nyilvános nagy gyakorlatot junius 9-én, az egész városban igen élénk érdeklődéssel várt, tarka
programú tüzoltónapon fogja bemutatni a fecskendő auló. A feladat
lesz: a városháza égése.
*
A fecskendő autó tehát megvan.
Aki azonban látta már a tűzoltólaktanya szertárát és látta, hogy milyen hegyén-hátán zsúfolódik abban mindenféle tűzoltói jármű és szerszám, — az igazat ad nekünk, mikor azt állítjuk, hogy az uj autó megszerzésénél és a hátralékos vételár kifizetésénél is nagyobb probléma : — hol adnak helyet a fecskendő-autónak ?
Mert hiába 75 kilométeres az autó gyorsasága, ha negyedórába telik, mig az egymásba akaszkodá-sig zsúfolt szertárból ki tudják azt cipelni és a szertár előtti lehetetlen szűk térségen az útirányába tudják fordítani.
A felszerelés most már teljes, sőt túlhaladja sok hasonló városét. Itt az ideje tehát, hogy történjék végre valami abban az irányban is, hogy ezt a tökéletes felszerelést fennakadások nélkül használni lehessen. Itt az ideje, hogy a tűzoltóságnak és a tűzoltó eszközöknek végre megfelelő helyet is biztosítsanak.
a SINGER YVRRÓGÉPEK
raAataA LEOdOBBAK t
Mhi tfr, mmimtiirtt „latiiol"
6*S*f, trté-
uT«tó
Bittos liátáau lrtó«x«r,
_____Jj köx4 ét t
rtsen kiirtja. Szigorúan tudományos ala-
pon ----
állatra, tmlxrw irtai-nullán I Sráb, ruiinl, caótány, hangya, poloska *tb. Irttwertk. Naptárban, utánvíUel szállítja:
1234
Ratlnol Laboratórium Badapwt, VII., Mariaj1-*tc* M.
NAPIHÍREK
NAPIREND Junlus 8, niáraap
Római katolikus: Blanka vt. Protett.: Anna. Izraelita: Ijár hő 23
Nap kel reggel 4 óra 07 perckor.
nyugszik este 18 óra 49 perckor. •
Kőnyv-flnnep a Várost Színházban d e. fel II órskor.
Független Művészek ktptártats a Caslnoban (megnyitás d. «. Sl 11-kor).
Izr. Leányagylet vására d. n. S őritől s Polgárt Egyletben.
Városi Leventeveraeny d. u. 3 órakor a lrlnyi sportpályán.
Oyermek-nap d. e. 11 órakor és d. u. 5 <rakor a korzón.
Keresztény Jót Nőegylet közgyűlése d. u. KI 4 órakor a városházán.
Uránia Mozgó Manr Lou orosz táncosnő. Táncos artHtatírténet. Ámor a nyeregben, vígjáték.
Gőzfürdő nyitva reggel 8 ólától este 9 óráig (bittó, szerda, péntek délután éa kedden egész nap nőinek).
Junlus 3, hétté
Romai katolikus: KlotUd. Protest: Klotild. Izraelita: Ijár hó 24.
Nsp kel reggel i óra 07 perckor,
nyug-zlk délután 19 óra 50 perckor. *
Tanltógyüléa d. e. 9 órakor a Roz-gonyi utcai tornateremben.
Független Művészek képtárlata s Catlnooan cgéiz nap.
/i magyar könyv
Irta: SZATHMARY ISTVÁN
Attila kardja, Bzent örökség, Évszázadok dicső sora: Vívtunk tatárral éa törökkel 8 voltunk az tatén ostora. E drága töld mártírok atrla. Szabadságért, jogért csatáztunk... Bils napjainkban Igy vigasztal A magyar könyv, tudós barátunk.
A könyv a szellem böal kardia, Nézzétek Mátyás udvarát: Tudósok, költők pantheonja, Mely ránk vetíti sugarát Hatalma, kincse porba omlott, De ha ódon Corvinát látunk, Szivünk dobog a büszkeségtől: A magyar könyv dloső barátunk.
Históriánkat vérrel Irtuk, 8 Igy multak el a századok, De Zrínyi Miklós époszában Már szebb jövendőnk fölragyog: Majd jö a lant s a toll brigádja. Amely világgá zengi gyászunk S dal termő lelkünk száz csodáját,
5 a könyv lesz leghívebb barátunk.
6 lőtt a gárda: mesemondók,
Sdósok, költők tábora, a magyar név oly dicső lett, Minő nem volt még tán soha. Hogy Mlkazáth, Jókai mesélt Itt Hogy Itt dalolt Petőt! nálunk, Jól tudja Pária, tudja New-York... A magyar könyv legjobb barátunk.
Ha bánatunk van, megvigasztal. Üres a lelkünk?... Megjavít Szerelmesünk szivébe lopja A bds poéta dalalt És édesebb lesz ügy a csókja, Ha alkonyatkor elvltázunk Egy-egy meséről, röpke dalról.. A magyar könyv meghitt barátunk.
És él a gárda. Halhatatlan. A tolla: kard, sisak, palxs. 8 nem egy bizony koldus-kenyéren Tengődve álmodik ma ls. Királyi álmokat meséket... Mártír-apostolokra várunk?... O jaj nektlnk, ha ő ls elhagy: A magyar könyv, örök barátunk I...

Az Urániában «aaárMP a, b, ?«»» «r«hoi*
Mary Lou, az orosz táncosnő
ZALAI KÖZLÖNY
OSTEN DE
■X Éaaakl-teager klrAlyisSje
A belga királyi csilád nyíri rezidenciája Hullámos tengeri fílrdöje, óriási homok-strandja, 3 km. hosszú tengerparti sétánya páratlan. Természetea ásványvíz, ivó-és gyógyfűrdökura — A csodaszép
KURSAAL
közpon\'Ja minden szenzációs attrakciónak. Naponta egy 120 tagu zenekar hangversenyez. Lá ványosságok, ünnepségek, bálok. Nagy sportélet: két versenypályán naponta I éa ügetSverieny. Grand Prlx International 600 000 Iránt. Automobil-, tenníu-. golf-, polo-, Jicht-és úszóversenyek. Az egészségügyi berendezés mintaszerű. Felvilágosítás és 251 a prospektus:
Bureau des Renseignements, Ostende.
— Hétfőn tanltógyülés Nagykanizsán. A Zalamegyei Általános Tanítótestület évi rendes közgyűlését ;hétfön délelőtt 9 órakor tartja Nagykanizsán, a Rozgonyi-ulcal iskola tornatermében. A már közölt program szerint Drózdy Oyula (Budapest) és Kováts József (Sárvár) tartanak ezalkalommal előadásokat. A közgyűlésre megérkezik Rákos István és több fővárosi lanügyl ve-zető-férfiu.
— Eljegyzés. Pösze Mancika és Wohlrdb Lajos Jegyesek.
— A Keresztény Jótékony Nőegylet ma délután fél 4 órakor larlja évi rendes közgyűléséi a városháza tanácstermében.
Pitinek, nagynak
— Kiss Ernő csendőrszízados temetése. Hirl adlunk arról, hogy Kiss Ernő csendőrszázados, a csurgói csendőrszárny parancsnoka folyó hó 29-én a nagykanizsai honvéd-kórházban váratlanul elhunyt. Temetése tegnap volt Zalaszentgróton a csendőrség liszli és legénységi küldöttségének, valamint Zalaszentgrót közönségének részvétele mellett. Nagykanizsáról f. hó 31-én az elhunyt családja szállíttatta el a megboldogultat s a pécsi és a szombathely! csendörkerület, úgyszintén a helyőrség tisztikarának, valamint Csurgó és a csurgói járás küldöttsége, nemkülönben bajtársai és alárendeltjeinek nagy száma katonai pompával kisérte a városi köztemető halottas-házánál felállított koszorúkkal borított ravatalától a vasútállomásig. Ravatalnál Horváth Olivér evangélikus lelkész búcsúztatta el szivbemarkoló szavakkal, majd az állomáson rövid imával indította utolsó útjára a kö-telessé^-.cljesités közben kidőlt derék katonái.
-=> Gyerünk Amerikába I Aki Igazán jói akar enni, inni s magát jól akarji érezni, az ma jöjjön el özv. Kumin Ferencné kerlhelylségébe, ahol kittlnö cigányzene mellett jól és olcsón mulathat.
\'UGMTÁSOSUí 6r4«YYlir
SAYtjlD^VllílETHWTÓ
— Ma van az Izr. Leányegylet vására a Polgári Egylet kerthelyiségében, vagy amennyiben az idő nem kedvezne, a belső helyiségekben. A vásár hatalmas programjának legérdekesebb része a Orelna Oreen-l anyakönyvvezetőt hivatal. (Oretna Oreen kicsi skót község, ahol a békebiról tisztet viselő kovács előtt érvényes házasságot köthetett minden pár, tehát olyanok Is, akik csak maguk egyeztek meg házasságukat illetőleg, de akár a szülök ellenzése, akár más ok megakadályozta egybekelésüket. Angliában ugyanis vidékenként más és más volt a feltétele a házasság jogérvényének. Skóciában elég volt a házasulandók megegyezése. Ezért jártak oda mesz-szevidékről a szerelmesek házasságot kötni. 1857-ben ezt a romantikus szokást megszűntették a ridegebb paragrafusokat.) Lesz ezenkívül minden szép és jó és mulatságos a leányegyleti vásáron. Egy egész cifra sálor-tábor kínálja az élvezeteket. Szépségversenyek babáknak, kicsinyeknek és nagyoknak. I.elkl palika, repülőgép, körhinta, céllövészei, cukrászda, büffé, tejivó, mézeskalácsos, horgászat, fényképész stb. És végezetül tánc reggelig. Kezdődik az egész délután 3 órakor.
- Búcsúzó. Mindazoktól a kedves vendégeinktől és jóbarátainktól, kik mindig szeretettel gondollak ránk, eltávozásunk alkalmával ezúton mondunk Isién hozzádot s kérem, tartsanak meg emlékezetükben. Kein Oyula és neje, volt Ipartestületi vendéglős.
Mi. m
— Mercedes-Benz a wieabadeni cail-lagturán. A berlini művész- és sportvilág kozlsmut lagja, Mrechlag (látat Iró, egy 3 literes, hathengeres nyitott Mercedes-Benz túraautóval május hó 3-án a hajnali órákban startolt Bukarestből és Budapestre május bó 4-én a déli órákban érkezett meg. Az utat alvás éa megszakítás nélkül tette meg és 4 órai budapesti alvás és pihenő után május hó 4-én folytatta aa útját tovább.
= Molnár Évi énekesnő ma, vasárnap gyönyört) külföldi tánckülönlegességeket mutat be a Wollák-féle vendéglőben.
Aatal-tOÉelyeiiet otMkl
Ne dobja ki pénzét silány anyagból készQlt utánzatokért, hanem rendeljen meg nálam, a készítőnél egy igtián praktlkua
asztaltüzhelyet,
melyért 15 évi garanciát vállalok.
MACSEK LAJOS
lakatosmester
■ifTkulw, Jóim! tókerceg-nt 87.
Urológia-, lese-, hólyag- él tégMl-betegeknél a természetes .Ferenc József" keserűvíz gyorsan csökkenli a székelési zavarokat. Kórházi bizonyítványok elismerik, hogy a Ferenc József viz bizlos és kellemes hatása következtében állandó használatra rendkívül alkalmas. Kaphaló gyógyszertárakban, drogériákban és füszer-üzlelekben.
Csukott bérautó,
helyben és vidékre bármikor megrendelhető
Benoze Imri
no Telefon s Hl. ajtáiH.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— Nőegyletl Juniális. Az Izr. Jótékony Nőegylet junius 15 én nagyszabású nyári mulatságot rendez, este 7 órai kezdettel az Angol Park vendéglő kertjében.
«• Junius 3-án este fél 9 órakor N. Szabó Oyula^előadása az Ipartestületben.
— Ne felejtse el, hogy: varrógépben „PFAFF", kerékpárban „PUCH" a leglobb I
Gyenge w nenrastenlís
ÍAhUmI* válaaaMlj<Jfcl Mrmotvi,dl.ikri-
IfirOaK \'*" "Pl" " .*«">\' SUr- lairiM.
Sieaidclóa »rmdmimrttt garancia. I PTI 1 01IUs«ftir, aud.fttit, PtIdd *.
J\' *IC4 17. Iilifon KSO—13. AUpItva tS7S.
— órák, ékszerek nagy választékban legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fő-ut 14. Biztosító palota. Szakszerű Javítások.
= Mielőtt tamil uüJuégletét kellemi*, saját érdekében el u mnlaiua megtekinteni Barta lUil dhatajdonságalL
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
junius 2-án ] órakor
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
= Tennisz-ütök dupla hurozásu P 18-tól kaphatók nagy választékban Vágó lllatszertárban.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Regederviz
nemcsak kltünfl borvix,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál. Kapható minden fQszer-és csemegeüzletben.
sas Főraktár: ,.
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Ktrólyu. 21
1929. junius X
9
UTŐPOR
vamIuJncukor
IMMUMIMMIAH
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt hélen 15 gyermek született, 10 flu és 5 leány: Pál Péter kocsis és Bakon Ilonának rk. fia, Hege Isiván kőműves-segéd és Baranyai Juliannának rk. fia. Bognár István földműves és Tiszai Máriának rk. halvaszületett fia, Magyar László napszámos és Blilege Máriának rk. halvaszületelt leánya, Plánder László földműves és Horváth Annának rk. fia, Horváth Qyörgy földműves és Oyuricz Juliannának rk. fia, Németh József biztosítási ügynök és önodi Juliannának rk. leánya, Hircz József vasgyári munkás és Takács Margitnak rk. fia, Kovács Antal csizmadia-mester és Kreznár Annának rk. fia, Szokol Oyörgy napszámos és Em-merth Annának rk. leánya, Bakacs István kovács-mesler és Vlaslcs Annának (Tótszentmárton) rk. halvaszületelt leánya, Szerdahelyi Oyörgy kőműves és Farkas Viktóriának rk. fia, Sípos István vasúti kocsirendező és Buczkó Máriának rk. leánya. Házasságon kívül 2 rk. flu születeti. — Házasságkötés 9 volt: Szállnger József szitás-mester Török Annával rk., Némelh Alajos borbély és fodrász Czvetkó Máriával rk., Blumenscheln István bérlő (Ötvöskényl) Lachen-bacher Rózsával Izr., Kukor Qyörgy kisbirtokos Tar Annával rk., Kiss László vasúti pályamunkás Nóvák Erzsébettel rk., Szerecz Oyörgy földműves Mihalecz Juliannával rk., Oőn-czöl János gépkocsivezető (Budapesl) Bedenek Katalinnal rk., Polgár Károly Boldizsár cementes Bognár Máriával rk., Joós István férfiszabó-mes-ter Bujtor Máriával rk. — Halálozás 14 történt: Andoi Magdolna rk. 6 éves, ,özv. Molnár Józsefné Szalal
a Polgári Egjluin
Mária (Orosztony) rk. 53 éves, özv. dr. Plosser Istvánné Horváth Ágnes rk. 67 éves, Szabó István uradalmi cseléd (Iharos) rk. 27 éves, Wagner József rk. 1 hónapos, Kiss Anna rk. 53 éves, Péter Mária (Szenlmlhályi hegy) rk. 28 éves, Kiss Ernő csendőrszázados (Csurgó) ág. h. ev. 38 éves, Tincz Lajosné Baka Mária rk. 79 éves, Viliinger Jőzsefné Klein Rozália rk. 56 éves, Szarka Anna (Balaton-csehi) rk. 18 éves, Polal Mária rk. 23 éves, özv. Polgár Józsefné Szita Anna (Somogyszentmiklós) rk. 76 éves, Piander József napszámos rk. 68 éves.
* Meteorológiai InMaet eele >• érakor jelenti ■ Változatos, lak-Ura uelee, kleaé H«*»a I**,
eeetleg klaekb eeökkol •Arható.
1929. junlui 2.
ZALAI KÖZLÖNY
DARUVÁR
AsvAmt- t% iszapfürdő
Radioaktív 3S-W C. fokos meleglorrfaok. Rendkívüli gyógyhatái: M8I bajoknil, reumínll, iKhKvKI, víríiejényiéjníl. Kellemes nyaralóhely I Egész éven át nyitva I Kedvező vasúti Os»zekötteté«ek I Mérsékelt árakl Főszezonon kívül nagy árengedmény. Vízum kapható akadálytalanul az SHS. konzulátusnál, a vízum ára mindössze Din. 10-— Prospektus kívánatra 1
23it fürdőig az qatóíAq.
— Ma: gyermeknap. A Stefánia Szövetség ma rendezi felemelő látványosságok sorozatában a nagykanizsai gyermek-napot. Délelőtt fél II órakor a katonazenekar térzenét ad a korzón. A nőegyletek és a színtársulat tagjai fogják a gyűjtést lebonyolítani. Délután 5 órakor az apró gyermekek festői felvonulása lesz a korzó eseménye. Sokszáz baba és gyermek (8 éves korig), mind magyar ruhában és kl> nemzetiszínű zászlócskával vonul fel, virágosra dlszitett kocsikon és hosszú sétamenetben. Legelöl nyalka lovasbandérium nyitja meg a felvonulást. Bizton hisszük, hogy a magyar gyermek, a magyar jövő reménységének ezen az ünnepén megnyílnak a szivek és ez a nap ujabb erkölcsi és anyagi erőt ad az oly szép sikerrel működő kanizsai gyermekvédelemnek. — Az anyák d. u. fél 5 órakor gyülekezzenek a Stefánia épülete előtt
MÉG MA.........
Kérjen néhány napi díjtalan bemutatásra rádió kereskedőjétől PHILIPS- hangszórói
...........philips

— A nagykanizsai Ipartestületben hétfőn este fél 9 órakor — többek kérésére — N. Szabó Oyula előad a Balatonról. Belépődijak 100—40 fillér közölt. Iparosoknak 50 "o kedvezmény. — Ugyancsak a Balatonról tart előadásokat N. Szabó Oyula hétfőn a kanizsai iskolákban Is. Nagyon helyes, hogy az Iskolák igazgatói erre gondoltak s a Bala-ton-kultusz fejlesztését ott kezdik, ahol az a legtöbb reménnyel kecsegtet: a fiatal generációnál.
— Molnár Évi énekesnő ma, vasárnap gyOnyOrQ külföldi tánc-ktllőnlegességeket mutat be a Wollák-féle vendéglőben.
— Mult vasárnapi számunkban megjelent a Volán autóalkatrész és kereskedelmi vállalat hirdetése. Értesítjük olvasóinkat, hogy ezen alkatrészüzlet cime : Budapest, VI. Gróf Zichy Jenő-u. 2tt
— A Nagykanizsai Piarista Diákszövetség f. hó 3-án délután 6 órakor a reálgimnázium igazgatói irodájában választmányi ülést tart.
— Junlus 3-án este fél 9 órakor N. Szabó Gyula előadása az Ipartestületben.
— Az Eucharisztikus Gyermek-szővetség tagfelvételi ünnepélye.
Meghatóan szép felvételi szertartás keretében avatta fel Kreutzer Dezső ker. esperes-tanfelügyelő Űrnapján délután a II. körzeti elemi Iskola 200 növendékét, az Eucharisztikus Oyer-mekszövetség tagjává. A szertartás után Kreutzer esperes buzditó beszédet intézett a magyar haza legdrágább kincseihez és a jelenlevő szülőkhöz, akiknek szivére kötötte, hogy valláserkölcsös példaadással neveljék gyermekeiket, a jövő Nagymagyarország reményeit.
Vásároltunk! magyar könyvet.
KÖNYV
a legdrágább kincs, amelyhez a legolcsóbban jutunk.
Magyar Írók legjobb
könyvei
nagy választékban kaphatók
Flschel Fülöp Fial
könyvkereskedésében
Nagykanizsán.
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szíllitunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopsteln Szombathely, Kőszegt-uica 5.
= Mielőtt szőnyeget vesz, saját érdekében menjen Bartáho*. Olcsó, Jó, gyOnyOrd választék.
OLCSO CIPÓK!
Nagy forgalmunk mellett az idény végén minden fajtából 3—1 pár visszamaradt Tekintettel arra, hogy minden idényben uj áruval akarunk vevőinknek szolgálni, ezen maradványokat
10 napig oooassió árban fogjuk eladni i
NŐI drapp és szürke vászon cipő bőr talppal
Női luxus-cipők lakk és antilop .
Női fekete és barna cipők ....
Női lakk-cipők.......
Női drapp, szürke divatcipők fasarokkal .
Férfi fekete és barna félcipők
Vörös gummitalpu vászoncipők EÍMHSS? Sííi
5-50 6\'— 12-80 14-80 14-80 14-80 3-50
Ezen árak csak Június há 10-ig érvényesek!
A fent hirdetett cipők kirakatainkban megtekinthetők.
Szabó cipőáruház,
Kazinczy-utca 1. szám.
ZALAI KÖZLÖNY
KÖNYVEK, LAPOK
A pénz az ember életében
Kelemen Fvno bankigazgató
» taunlmánya
A napokban hagyta el a sajtót a nagykanizsai sivár, eseménytelen könyvpiac uj termése, Kelemen Férésen* a kOzgfadJMgi szakirodalomban immár ocsxágfs nevll nagy-kanUsal bánkigwgatínak ,A pénz az ember éleiében" c. tanulmánya.
Ahogyan ni ember kezébe veszi a könyvecskét és szeme végigszalad a elmen, — azt hinné, hogy valami unalmas, száraz közgazdasági szak-\' szerűséggel megirt értekezés bontakozik kT lapjai közül. Ehelyett azonban az olvasó a pénz világtörténelmi kifejlődésének és cézári pályafutásának olyan szines, eleven leírását találja, ami a könyv kiemelkedő értékeként, a laikus, tehát a historikus szárazságától Irtózó olvasó számára is érdekessé, sőt élvezetessé leszi azt.
Szerkezetét tekintve: a pénz közgazdaság-történelmi vázlata. Kronologikus egymásutánban mulatja be az ősember kagylóval csereberélő érték-mérését, a klnal kulturával felbukkant ércpénzek, a kelta vas-pénz, a római obulus, az egiptomi gvürüpénz, a kisázsiai arany, a föníciai eztlst-sekel, a Dárius-arany, a kartagói bőr-pénzek, a legelső kinai papír-pénz, a bankjegyek és államjegyek érték-rendszerének Kialakulását. Külön fejezet (a könyv egyik legértékesebb része) szól a magyar pénz történeti fejlődéséről. A következő fejezetekben poétikus színezetű elmélkedések szines filmje pereg, gondolat- és stílusbeli szépségekben gazdagon. A közgazdasági szakíró ezekben a fejezetekben a többinél is szabadabban csapong el a szépírás manlre: — a pénz filozófiáját boncolja és a pénz jövőjét próbálja megálmodni. Az utolsó fejezd a-\' magyar pénz zürichi kálváriájának\'\' érdekes Összefoglalása.
A fővárosi szakkörökben is nagy elismeréssel fogadott, nagy oktatóér-téldl könyv elé dr. Kállay Tibor ny.
pénzügyminiszter irt előszót, (—s) *
Az ízléses, szép kiállítású könyv lűzve 4. égte vászonba kötve 9 pengőért kapható ■ szerzőnél. _
Magyar könnycseppek
Petőcz Zoltán vmm!
Dombóváron látott napvilágot az apró könyvecske. Petőcz Zoltán fiatal poéta-leikéből valóban magyar könnycseppeket sajtolt a trianoni áfok. Ugy hat ez a magyar fájdalomból összefonott markolásnyi csokor, mint a cicomázatlanságában, egyszerűségében is pompázó mezei vadvirág-bokréta. Csupa igaz, őszinte érzés, önmagától adódó versformákba szőtt, őszinte, igaz, egyszerű szavak. Van valami erő, a döngető ököl raffiná-latlan, ösztönös ereje ezekben a versekben A kis kötethez Urmánczy Nándor irt előszót. (—s)
A Napkelet
júniusi első számában Németh László folytatja Emberi színjáték cimü modern társadalmi regényét, Maders-pach Viktor és Nagy Berta novellát írtak, Oulyás Pál, Simon Gyula éa Falu Tamás költeménnyel szerepelnek. A líra halála címmel Halász Gábor a lírai költészet fejlődésének aktuális jelenségeiről irt tanulmányt. A gazdag kritikai és szemlei rovatokba Eckhardt Sándor, Farkas Zol-tán, Prahács Margit, Rédey Tivadar
és mások Írtak. Mutatványszámol díjtalanul küld a kiadóhivatal Budapest, I., Döbrenlei-utca 12. sz.
)( Az Uj Idők 1000 pengős elbeszélés-pályázatónak nyergese
Zsigrai Julianna lett. Az elbeszélés pályázatra, több mint 500 elbeszélés érkezeit be, amelyekből a szerkesztőség tizenkettőt választott kl közlésre. A pályázatot az olvasók döntötték el szavazataikkal, amelynek túlnyomó többsége ,Az áldozat" cimü elbeszélésre esett. A jeligés levél felbontása ulán kiderült, hogy ezt az elbeszélést Zslgrat Julianna Irta. A második dij nyertese Szili Leontin. A pályázatról szóló részletes jelentést az Uj Idők junlus 2-1 száma közli. Mutatványszámot bárkinek szívesen küld a kiadóhivatal Budapest, VI. Andrássy-ut 16. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre 6.40 pengő, félévre 12.50 pengő.
)( „BudapaaUn minden <>••■• daa" elmen Farkas Imre legalább orodatl regényének közlését kezdi a
uj számában. Azonkívül ssenzácíófl pályázatot hoz, melynek első két dija Pólya Tibor éa Zádor István ogy-et
„Magyar Magazin" most megjelent
1. As
tat ho ilya Ttbo mollportréja a nyerőkről. Azonl minden pályázó Jutalomban részééül. Sok müveazl kép, rajzok, karrlkaturák, érdekes cikkek sportról,- divatról etb. van a legújabb Bzámban. A „Magyar Magazin" egyes számának ara az eddigi terjedelem megtartásával 1 pengő. Megjelenik havonként kétszer. Mutatványszámot készséggel küld a kiadóhivatal : Budapest, V., Szlgot-u. 28.
(*) A hahrttl szinl-szezon véget ért. Molnár György társulata primitív diszletei ellenére sikerrel adta elő Hahóton bucsuióul Molnár Ferenc „Az ördög" c. világhíres vígjátékát. A címszerepet maga a direktor alakította franciás könnyedséggel. A .szezon" 7 előadásból állott. A társulat rátermettsége kellemes és élvezetes estéket szerzett a nagyszámú közönségnek, kiknek a függöny utolsó legördülte után Tovdry Béli tárta, lati titkár mondott meleg .köszönetet-a támogatásért.
A Földhitelbank Részvénytársaság Fonyód—Bélatelep-l telek és blrtokparcellázása
(_) Mint budapesti tudósítónk Jelenti: A Földhitelbank r.-t. megvette néhai gróf Zlchv Béla 6000 hold kiterjedést! birtokát, amelynek parcellázását most |unius havában kezdi meg. A bank uj birtoka Fonyód-Bélatelepnél kezdődik éa majdnem Lengyeltótiig húzódik. A nagykiterjedésű gyönyörű birtok bélatelepi /észén a legszebb, évszázados tölgyekkel fásltott villatelkek lesznek kaphatók, amely a legelőkelőbb közönségnek kedvenc nyaralóhelye A szántóföldekből már 2 magyar holdtól kezdve lehet épületekkel vagy azok nélkül Is, birtokot vásárolni. A Bélatelep-l birtok a Fonyód-Bélatelep-I, feketebézsenyl, szentgyörgyl és mogyorosl pusztákból áll. Ez utóbbi 3 puszta a Kaposvár—Fonyód 1 vasútvonal mentén terül el és vasúti megállóhelye Feketebézseny. A parcellázási irodát a bank Szentgyörgypusztán rendezte be, ahol az érdeklődőknek egyszerű levélbeli vagy személyes érdeklődésre minden névenne-vezendö felvilágosítást készséggel megad nak. A birtok termőképesség szempontéból minden Igény kielégítésére alkalmas, földjében minden kultúrnövény kitűnően megterem és nemcsak földjének termőképessége, de fekvésénél fogva Is alkalmas arra, nogy nemcsak búzát, de ami a mai gazdasági viszonyok között különösen fontos, kerti véleményeket is termelhessenek benne és tehát belterjes kerti gazdaságot űzzenek rajta. A birtok fékvésénél fogva ls különösen alkalmas erre, mert mlg a Fonyód—Bélatelep-i rési egészen a Balaton mentén fekszik, a többi is mindössze 3 km. távolságra van tőle, ugy hogy a kerti terményeket éppen olyan könnyen lehet ér-tékealtenl, mint a nsgyvároiok piacán. Valamennyi btrtoioéaz villanyvilágítással van berendezve, kitűnően felszerelve, a szentgyörgyl pusztán pedig még egy vlDany-erőre berendezett, nanT 2 vaggon teljesítőképességű, modem vámőrlő malom ia van. mely eladásra ketffl. A Földhitelbank r.-t. parcellázási sikereihez, amelyek az egész országban közismertek, méltán Járul még hozzá ez a meginduló uj parcellázás, amelyre különös nyomatékkal hívjuk fel gazdáink Ügyeimét. Felvilágosításért forduljanak a Földhitelbank r.-C Budapest, V. Hold-utca 1. szám alatti székházában levő parcellázási osztályhoi, vagy a azentgyörgy-pusztal parcellázási Irodához.
= VésnOkmunkákat, ruggyanta bélyegzőket elismerten legszebben é* legjutányosabban készít Ooldbergerné, Főút 10. Dobrovlt* i Udvarban.
legkiemelkedőbb eseménye
Szabó Dezső:
AZ ELSODORT FALU
uj propaganda kiadása
3 KÖTETBEN 3 PENGŐ
Genius kiadvány
Kapsfoa tó mind:e wii>fct!
1939. junlus la
SPOB TÉLÉT
Ajándékokat és tribfln|egyeket sorsoltunk kl é\' Hpp-verseuy-győzUsek. között
öt nyeröjs van a. Zaűi-Kanizsa— Józsefváros tlpp-varsenyflnknek
Nagykanizsa, Junlus 1 A Zala-Kanizsa—Józsefváros ur-napí bajnoki mérkőzésre rendezett llpp-versenyűnkre 211 tlpp-szelvény érkezeit be. Olyan tippelő,\' aki a végeredményt és a-félidőt eltalálta volna, egy sem akadt, ölen azonban eltalálták a végeredményt: Beke Lajos, Miklós József, Ifj. Ofenbeck Károly, Ofenbeck Károly kereskedősegéd és Totola Frigyes.
Sorsolás utján Szabó Antal sport-ttzlete ajándékát, 2 tennlsz-labdát, Totola Frigyes nyerte, mlg a Vágó Endre Illatszertár ajándékát, 1 üveg kölnivizet, Olenbeck Károly kereskedő segéd kapta, Beke Lajos és Miklós József a legközelebbi Zala-Kanizsa— Bak bajnokira tribünjegyet nyertek.
Ezzel ezévl tlpp-versenyünket le ls zártuk. Az elért eredményekre még visszatérünk. A nyertesek az utalványokat délután 3—5 óra között átvehetik a szerkesztőségben.
Ma délután van a városi leventeverseny
Nagykanizsa, Junlus 1 Ma van Nagykanizsa város leventéinek nagy napja. Délután 3 órakor a Zrínyi-sportpályán az összes leventék kimagasló versenye és sport-ünnepsége zajlik le, mely a felvonuló leventék számánál fogva hatyjmfs . arányú lesz. A Levente Dalkör énekszám okát ad elő,-a leventék jele* szavaló! Versekkel gyújtják az ifjt*< ságot hazafias lángra. A leventesereg délután 2 órakor gyülekezik az Erzsébet-téren, ahonnan szabályos sorokban vonulnak ki a Fö- és Sugár-utón át a sportpályára. Belépődíj nincs a szépnek ígérkező versenyre.
A1 felsökereskedelmlsták tornavizsgája
Nagykanizsa, junlus 1 A nagykanizsai felsőkereskedelmi négy évfolyamú fiúiskola junlus 5-éá, szerdán délután, fél 6 órai kezdetttl a Zrínyi-sportpályán évzáró torna-vizsgát rendez, melyen közreműködik a hoitvH Jce$tkar ls. A torna vizsga diszfelvonulással kezdődik, majd a. Himnusz eléneklése után kezdődnek a szabadgyakorlatok, szertornák, partertorna, rendgyakorlatok, vegyes szatíadgulák, atlétika és végül futball-mérkőzés ax, intézel I. és II. csapata közölt. A" díjkiosztás éa elvonulás fejezi be a tornavizsgát, melyre a jeles intézet diákjai fanáraik vezetfe sével szorgalmasan készülnek. Bé* lépődíj: páholy 1-20, tribün 80 fillél/ állóhely 50 és diákjegy 30 fillér.
"j (A Zsla-balsaat||Mk>aal H.
Sr«Mfc«) Megyeri, RMfrKeneeel l, enaael. IÍ. Tamás, .Horváth, Baboe, Farkas, 8>abó. Csász,.RelUionor, Bakonyi Játékosok ma déíeMtt\'ll órakor a Centrálban Jelentkezzenek. Futball-lgazgató.
(A Zssla-Kssnlzaa vsaaMaá«d holnap délelőtt 11 órakor választmányi ülést tart a Centrálban, kéretnek a tagok, hogy pontosan megjelenni szíveskedjenek fontos ügyek megbeszélése
1929. június 2.
zalai;kOzlOny
Eléruaitókalya* • Epplnger I. és Fis fa-, cement és egyéb építést anyag keres kedése Nsgrkaotzss. Lázár Jitzset fakereskedés, építési anyagok raktára Keszthely. Szatucsek János fakereskedés cement- és mökőgyár Komarváros. Szommer Sándor gabona-, terménykereskedésZ. Egerszeg. MosonylHenrlkfskereskedőZalsszentgrót
SZÍNHÁZ
GUI Baba
Az operetteknek abból a fajtájából való a Oul Baba, melyek felett az idö nyom nélkül tűnik el. Ezt mutatta a repríz szombat esti előadása Is, mikor Huszka Jenő simulékony melódiái elringatták a közönséget a bájos török mese hangulatában. Az operett gárda jeles erői: Pintér Böske, Erkel Oabl, Danis, Bihari vilték sikerre a gördülékeny előadást és a közönség a felvonások végén zajosan ünnepelte a lelkes együttest. A darabot Bihari sok öllellel rendezte, mig a zenekar élén Nagy Tibor karnagy fejtette ki értékes képességeit.
(—n)
A axln&öxl Iroda Qlrel:
Vasárnap dálutén * érakor
Solthy Oyörgy vendógtelléptével az évad legszebb operettje: „Éva grófnő" megy Pintér Böskóvol a címszerepben. Mérsékelt délutáni helyárak.
Vaaórntp •■!• — Ax atolaó Va. rabóly laény, szenzációs opcrettujdon-sAg kerül negyedszer színre Solthy Oyörgy, a budapesti Király 8ztnház művésze felléptével, Rózsa Bözsi, Blbary Nándor, Vlnoza Emmt, Orbán Viola, Kádár karglt, Károlyt Vilmos, Bánky Róbert főszereplésével.
radar LAulé l.suj.bk xigjétók-WMiá^éii. A Dr. Szabó Juci ée Templom egere világsikere után hétfőn este a kitűnő Íré legújabb alkotásában, a Bölcsődal olmü Vígjátékban gyönyörködhetik közönségünk. A Bölcsöd al az anyaság gyönyörű apoteoztsa. A főszereplője természetesen egy élő kisbaba s körülötte forog a szivárványszínekben pompázó szöveggel ékes, frappáns események sorozata. Lado-merszkv Margit, Rózsa Bözsi, Vlncze Emmt, Sarlay Imre. Bánky Róbert, Kormos Ferenc, Jákó Pál, KotUár Rlkárd, Szalay Károly, Szemethy Endre látszók a mindvégig dertls, kacagtató vígjáték főszerepen.
Ma Van Wlakla — Bcllh, QySrgy waadóafailéptéwal. Kedden este Plan-quetts Róbert klasszikus szépségű operettjét alltja fel operettegyüttestínk Solthy Oyörgy, Erkel Oaby, Kádár Margit, Károlyi Vilmos, 8&rlay Imre, Kormos Fereno, Putnlk Bálint, Szalay Károly feUéptével.
Faiiag»érban - Fodor Oszkár ro-manűkus színjátékának, - melyet a lövő hónapban mutatnak be a budapesti Kamaraszínházban — szerdán este lesz a nagykanizsai bemutatója,
* ». MpKkiilasásst tisztelettel felkéri » színház Igazgatósága, hogy a hátralékos bérletösszegeket ]unlus hó elsó napjaiban befizetni szíveskedjenek.
He/J műsor:
Vasárnap délután mérsékelt helyárak-kal: Eva grófnő. Vasárnap este: Utolsó Verebély lány. Héttői Bölcsódal_
Ma, vasárnap este
i Markóféle vendéglőben
Rbonnensek felvétetnek.
Forráskezelőség
Moha.
Midőn a Mohai Ágnes-forrás vizéről, mini kitűnő gyógy- és asztali-viznek, különösen hurutos bántalmak, székrekedés, vérszegénység és étvágytalanságnál észlelt nagymérvű gyógyhatdsa s kellemesen élvezhető ize miatti teljes megelégedésemnek kifejezést adnék, egyultal nyilvánítom, hogy ezen tldltő s egészséges gyógyhatású hazai ásványvizet fogyasztásra mindenütt, hol tehetségemben áll, melegen ajánlom.
Dr. Akanflsz Jusztin városi löorvoa »■» Eger.
TŐZSDE
A mai tőzsde mindvégig egyenlőtlen volt. A külföldi hatás folytán megindult vásárlásokra a spekuláció ellanyliulása oly hatással voll, hogy végeredményképen az árdifferenciák nem haladtak meg az l"<«-kot. Barátságos volt a vaspiac és néhány kullsz- érték, lanyhán tendált helyi értékek piaca. A forgalom szűk keretek között mozgott. Az irányzat zárlatkor továbbra is egyenlőtlen. A valuta és devizapiac kissé gyengébb. A fixkamatozásu papirok piaca üz-leltelen.
Termánytímde
Buza 30 fitt., rozs 80 fillérrel esett.
Buzi üsiav. 77-ei 2060-20 90, 78-as 2080—2120, 79-es 2120 -21 60, 80-as 21-50—21 70, dunántnll 77 es 19 80-2000, 78 as 20 00—20J0, 79-es 20-10 -2040, 60-as 20\'0-20-60, rozs 16 20-16 50, lak árpi 23 00-2325, sörárpa 24 00-24 50, zab 18 50—1903, tengert tszt. 24 00-25 00, dunántnll 23 00 -23 20, korpa 15 00 15-25.
Xtrlohl sárlat
Pirii 20-31, London 2519>/l, Newyork 5l9\'52\'/>, Brüssel 7219, Mllsno 2719, Madrid 73 00, Amsterdam 20880. Berlin 123 83, Wien 72-96\'A. Soda 3 75>/i, Prágs 15 39, Vsrsó 5825, Budapest »0-5T\'/i Belgrád 9-12^1, Bukarest 3Ö6Vi
A bídtperil Tiíiie 4«Tha-)087SÍi8
VALUTÁK Angol L 27-72 27-87 Belga tr. 79-50 79-80 Cseh k. 16*03-17-01 Dánk. 152*35-152-35 Dinár 9*99 10*05 Dollár 570\'60-57260 Frands I 22-30-2250 Holl. 230 00-231-00 Lengyel 6405-64-35 Len 3 37-3-41 Léva -•-
Ura 29 95-30-20 Márka 13635-136*85 Norvég 152 40153*00 Schill. 80*35-80-70 Peseta 80*75-81-25 Svájdf. 110*15 11055 Svédk. 152*90 158*60
DEVIZÁK Amsl. 230*10-230 80 Belgrád 10*06-1009 Berlin 136*47-136 87 Brüsszel 79*57-79-82 Devtzalel 3-39-3*41 Kopenh. 152 52 \'52 92 London 27*77*27*85 Madrid 80*90-81*55 Milano 29*96-30*06 Newyork 572-70 4*30 Oszló 152-55-152 95 Páris 22-39 22 46 Prága 16 96-17-01 Szófia 4-14-4-16 Stockh. 153-15-153 55 Varsó 64-20-84-<0 Wien 80-40-80*65 Zürich 110-28-I1058
Eliájt: Délxaltl ifromU tt UpklaM Vállalat, HigykiniMás. Felelős Idadó: Zalai Károly, btanataa Mstoai Kagyksalzss IS. a>.
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dija 10 szóig (0 fillér, Minden további szó dija I (III. Vasár- és ünnepnap 10 sióig 80 fillér, minden további szó dija 8 flil. Szerdán ts pénteken 10 sióig 80 fillér, minden lováhbl szó dija 6 MII. Qmaió s minden vssta-galib beidből álló szó kit siónak síimlt-iatlk. AJ iáit keresőknek 600/0 engedmény.
Egy lókarban levő Slnaar varrógép eladó. Cím a klsdóbsn.
Kétaxobéa utcai, vlzvezetékes lakás sugaszlus l-re kiadó. Cim s kladóbsn. 2438
Fonyód—Bélitelepen egy két szobás és konyhából álló nagányoi nysrsló ágylruha és konyhaedények nélkül olcsón kiadó. Cim a kiadóban. 2598
Olcsóbb Isti a taavaj Muszel és Frle-denthi\' cégnél. -2614
Értaaltam olvasóközönségemet, hogy k OlcaónkOnyvlársmal Sugár *ut 2. szám alá. üabochay háibi helyeztem át, — 8isrb Ernő. 2566
PénxfcBIoaJnt beletuhsUre aMa
össiegbén s leselórtyösebben és sibban folyóslllat *w< " köt esőn kOaveütő Irodák Kazlnary-alca 2 aiái^
adó kitűnő állapotban levő Jégszsk-lörklmérőkészülékkel együtt, vagy cOl Magyar-utca 64. 2566
Eli
rény anélkül Magyar-
Balatoal rlxilag 80 fillér, *8rda 80 fillér adóval együtt 3 liter vételnél Zerkowttz Albert borplncészetétoea. 1495
E8frSa>tér 18. sí. alatti nagyszerűen* Jövedelmező ház nagy udvarra], Igen nagy gyümölcsös és konyhakerttel aladó. Bővebbet Aoxél Igaéo Ingatlanforgalmi és pénzkölcsönközvetltó Irodája Nagykanizsán, Kszinczy-u. 2.
\'ZEPESI IMRE
" csatornázás, vízvezeték-berendezés, épület és mű-bádogos. Zrínyi ■Iklöa-■atoa 88. — Telefon 2-95.
KowéoaaiMialy felazerelésael átadó, eietteg szerszámok külön Is elsdók. Molnári, téglagyárral szemben. -2623
Labrarhs mit Spracbkennlnlsscn Muslk sucht Ftrlenstcüe suf Land nnter: .Klelner Oehallt\' Redakllon. -2610
Eladd 4 Járatú vlz- és mritormstom Iskásssl, 1 hold gyümölcsössel. Érdeklődni lehet Zsupán és Bősze, Sienlmarglttalvi, u. p. Feliöszemenye. 3611
Eladó Klnliiy-u. 75 sz. hál azonnal beköltözhető IskásssL -2612
satgyárgyvárl hegyen cca 1600 lőlöblrtok, rajta Igen Jó épülettel, ncével, teljes felsierelésset, 700 liter
Oles siólöbl löldplncével, borrsl együtt, sürgősen elidó. Bővebbet Aoaél Igaéo Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsán, Kailnciy*u. 2. szám.
Hévlxra autón kirándulás személyen-klnt nyolc pengő. — Elöjegyeztetni lehet: Ksutmsnn Manónál. Telefon: 167. vtgy 571. 22Ő1
Kiadó egy Jókarban levő cséplógaml-lura. Kedvelő fizetési feltételek. Klskantisa, Sztnlrókui-ulca 22. sz. 2519
Taisalólaényakat és egv ügyes segéd varrónőt felvesz Urünleld Sándorné varrónó, Erzsébettér 14, 2970
Vlzagéxott tütő (elvétetik a TejVöz-ponlnál állandó alkalmaztatásra. — Telelőn 349 2597
Fiatat mangalioa lenyésikanok 10—
U-es alomból, kiváló JótiJla eladók. Surdl
bérgszdsiág, Zákány.
2974
Átadnék egy Üzletet, mely teljesen egyedül .-.II a vármegyében, konkurrenda mentes, valóságos aranybánya. Nem divatcikk. Aki tehát nyugodt jövőjét teljesen biilosllan! akarja, ugy Irlon Nagykanizsa, post restant Horváth Aladár Jeligére. 25i8
Kottft vagy hé rom nagy uobás modern utcallakí^St mellékhelyiségekkel suguss-tua l-ra keresek. Aiániatokst ármegjelölés* ael Singet Varrógép Részv. Társ. dmére kérem. -2589
Magyar-utca 98. sz. házhoa tartozó réten sí Idei tarméa eladó. -2590
Hasasán bútort vesz él elad özv. Kukccz, Antalné, Rákóczi-u. 4, 2605
Magyar-utoa 48. számú ház nagy
kerttel sürgőién eladó. Kizárólagos megbízottam : Aoxél Igaéo Ingatlsnlorgslml
é« pénzkölcsönközvel\'tö Iroda, Nagykanizsán, Kazlnczy-utca 2.
Egyea számú pé-rasx«kréay és egy
asztal eladó. Cim s kiadóban. 2617
80 holdaa birtok, banne 10 bold
I rendű tsjsiőlő, a többi gyönyörű gy*-mölcsfla és rét. rsjts emeletes írUakás, ki-lön vinceüér- és cselédlakás, teljes felszereléssel együtt aladó. Nyugdljss araknak kellemes és blitos exlstendát nyújt. — Bővebbet: Aoxél Igaéo Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanltaán, Kaaluciy-u. 2. siám.
Ba«B szobás ütcsl lakéa mellékhelyiségekkel, atőaxobéval Junlns lá-rs vsgy augusztus l-re kiadó Rákóczi-utca 29. szám. 2627
Riadó egy 1 uobás lakás az Osazea
mellékhelyiségekkel. Magysr-u. 64. -2619
A város belterületén egy szép utcai ssobs, konyhs, üzlethelyiséggel vsgy anélkül\' kiadó. özv. Sattlerné, Zrínyi Mlkléa-utca 5. -9624
Zala éa Somagymagyébaa több
kisebb-nagyobb birtok lakóházzal és gaids-ságl épületekkel aladók. Bővebbet Aoxói Igaéo Ingatlanforgalmi és pénzkölcsön-közvetítő Irodájában Nsgykanlzsa, Kaiincay-utcs 2.
Hajlított pácolt tólgyfagarnltura Klsfaludy-u. 21. Wetiz.
-2611
I hold lóhere és 1 hold elsőrendű kaszálón a IU aladó. Bővebbet Eötvös-tér 10. Dolmányos Ferenc. -2632
FUtsl, Ugye7 takarítón* kosittsl azonnal felvéteük. Schercz, Baxár-épOlet
■yagdliaa vssktas pémbeszídól vsgy jonló alkalmaiást t
haionló adóban.
vállalna. Cin ■ B--3008
Józaef tóherceg-ut 19. sz. kéx sürgősen aladó. Bővebbet Aoxél Igaéo Ingsüan-
torgalml és pénzkölcsónközvetttő Irodájában Nsgyksnlzsán, Kazlnczy-utca 2
Egy kisebb iégaxakróayt, egy raha-
azekrényl és egy prizmái látcsövet vssxek. Om Tentach drogériában._3606
László herceg-u. 9. sz. Isést szabadkés-\' bői türgósen eTsdó. -3607
A sientmlklósl uton egy 1i hold kltflaö szántólöld aladó. Bővebbet Aczél Ignác
Ingatlanforgalmi és pénzkölcsön Iroda,
Nagykanizsa, Kaslnczy-o. 2. 3141
Dupla ajtó beűveguve, slesá árbsa aladó, megtekinthető isssii 3. ss. alatt
-3626
Kétsaekás iskái azonnal, vsgy lug.
l-re klsdó Ktnlzsl-u. 4. -26«
A város legtorgalmaubb nccájában egy Igen Jót Jövedelmező üilat és bérház eladó. Bővebbet: Aaxól Igaéo Ingatlanforgalmi és pénskölcsönközvetítő Irodája Nsgyka-nlzss, Kazlnczy-u. 3.
Irodai, .\'muukafelügyslől vagy más hasonló élléat elfogadna szerény lg nyugdljss. Cim a kiadóban.
A város belterületén egy modern ö szobás uri magánház eladó. Bővebbet: Aoxél Igaéo pénikölcsönköiveütő és Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsa, Kaünczy-utca 3. sz.
Magyar-utca 4. siámu héx, eseüeg annak SáUlóry utcára nyíló része aladó.
-2639
Divatos ebédlőbutor Eölvös-tér 5. sUtt aladé. -3637
llaáé egyszobás Ukás Július l-re. Katonarét, Mária-n. 3. -2S34
Eladó. Oreg förhénd hegyen I holdas ilólő gyUmölcaöiiel, azabankéiból eladó. Érdeklődni lehet Sziget- n. 87- alatt. 3633
Kétszobás lakái mellékhelyiségeivel azonnal kiadó. Vörösmarthy-stca 65. 2639
Kettő nagy utcai szoba parkettás, konyha vízvezetékkel, éléskamra, mellékhelyiségek kiadó. Siemere-u. 4/b. M20
Rákócil-u. tlienkllenc—huszonegy számú hál elidó. A házak kilenc egyszobás lakásból állnak, vallany-, csatornavezetékkel, ■lóiig átépítve kiadók. Axérax lakéask. Nagyobb, kereskedőnek vagy grüjtónak alkalmas bólyaggyajtaoAay eladó. Értekezni 9—10 köiőtL -3835
Kiiksnliián, Bába-u. 211. alatt több helyiségből álló utcai lakás kiadó, jaalaa 15-ra vagy axoaaal. -2640
HALAI KtoLÓNV
1&29. Június 2.
bordói lével keverve peronoapora ellen,
lliztin IU«lh»rmat ellen.
Rónafák
hernyóit, levéltetvelt sikerrel IrtU Egyike a Ugolotóbb védfiuercknek Beszereabetó:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, mtltrágya, növényvédöazerek kereskedésében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett).
iSRÓTLEÁITBETBiÓBTÉZETBEH
ll 1929W0. tanévre > beiratások |unlu> hó lolyamin lennek. Kivirulta prospektust az Intézett Igazgatónő díjtalanul kllld : Budapest, VI., VOrDsoiarty u.4». III. 8.
Olvassa ell
1 kgr OO-áa liszt ............ P —\'40
I , etaórendü házikenyér ... P -\'33
1 . pörkölt káré ......... P 5«
I , oltsz rlzatOrmelék ... P —-60
1 liter |6 vöfötbor............ P —"64
Kluger Sándornál
Magyar utca 3. — Telelőn 579.
Fióküzlet: Magyar-utca 144. Telefon 580.
Megrendeléseket hizhoa szállítunk
Butoreladás.
Remekszép uri szoba, angol bőrgarnitúra, eredeti testmenyek, anlik szekrények, consol tükrök, servisek, kinaezüst dísztárgyak, csillárok, komplett kerti garnitúra,
egy zongora, vadászfegyverek, jégszekrény és különféle háztartási tárgyak szabadkézből eladók. Megtekinthetők Rákócziutca 15. sz. alatti magánlakásban.
Most Festi
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
göxmoiá, vegytlsztttó, ruhaftitS
a iaombatbalyl nt IsúidimilaoB •unjtrimmat kilOnUtT.
NAGYKANIZSA
üyfljtőtelep: Oyárt.l.p:
Kazinczy-u. 8. Huny«dl-u. 19.
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit íeatet vagy tisztíttat. Qyózódjón meg áraim olcióiágáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlsztltá. I Tisztit! sin Pllssérjz\'t
Jobb gyújtást,
a motor erejének teljes kihasználását ós zavartalan üzemet ér el ön, ha megfelelő guujtóguorlgát használ. A gyújtógyertyának nem szabad sem elolajozódni, sem elkormozódni, sem pedig öngyuló^l okozni. A; uj tipusmegjelöló rendszer, melyet BOSCH alkotott, gyermekjátékká teszi az Ón számára Is a megfelelő BOSCH-gyertya kiválasztását. Küldesse meg a tanulságos röpiratot: 5 porc alatt gyertyaszakértó ós kérje mindenütt kifejezetten a világhírű, mindig bevált BOSCH-ouertyét.
TfNNISZUTOK
„Glória" Liga ütő duplahuros 18 P.
Versenyütökben nagy választék. Szakszerű raketthurozá»l
iMfe^ TENNISZCIPÖK
Krepp gummitalppal és krombőrtalppal
Szabó Antal
fegyver, lőszer és sportárunagykereskedés
\'I
Gummitalpu vászoncipő
mindenütt kapható 3 50 ért, a legrosszabb ellenben az
L<é
99
Elefánt Áruházban
Adóhivatallal szemben
3-70-és-t keznség mellett 35—41-ig ■ legjobb.
A vevőközönség bölcsességére bizzuk, melyik olcsóbb? Többi cikkeink Is mindig a legolcsóbbak.
Ne menjen ■ lábhoz, hanem ■ fejhez I
BRANDL SÁNDOR £8 FIA cég
DEÁK-TÉR 8. TELEFON 18.
Szakszerű kiszolgálást nvujt a kerékpárvevőknek. Kedvező részlet-\'fizetési feltételek I
PUCH-kerékpárok
30 év óta a legjobb acélanyagból készülnek. Alkatrészek, prima külső és belső gummlk raktára. MQszerész-mOhely I Olcsó árakl
Megérkezett a legolcsóbb motorkerékpár!
Nézze meg és győződ|ön meg egyedül.
PwflMi ............... P 920-
Saroléa 350 ccm.......... „ 1480—
Kerületi képviselet: HAVAS MIKLÓS autószaküzlet Nagykanizsa,
Deák-tér 15. szám. — Telefon: 63.
Balatonmagyaród község elöljáróságától.
548/1929. sz.
Versenytárgyalási hirdetmény.
Balatonmagyaród közs&; képviselőtestületének 6/kgy. 1929. számú határozata alapján a község tulajdonát képező 1 drb. 3820X9 90 méteres lakóház és t drb. 19\'00X8\'55 méteres gazdasági épQlfet lebontási munkálataira pályázatot hirdetünk.
Ajánlatok 1929. évi junlus hó 8. napiának délelőtt 10 órájáig a községi elöljárósághoz közvetlenül vagy posta utján nyújtandók be.
A beérkezett ajánlatok balatonmagyaródon a jegyzői hivatal helyiségében 1929. junlus hó 9-én délelőtt 9 órakor fognak felbontatni.
Feltételek a jegyzői hivatalban a hivatalos órák alatt belcklhthetők. Balatonmagyaród, 1929. május 21.
FótoaylKárolyi KershotterflyBrgyilt
25 u jejy/ö. bíró
Értesítem s nagyérdemű hOtgykSiOn-•éget, Hogy Zrínyi Miklós u. 3S es. alól
lakásomat
Oseiuaryiit II. sa. alá halyaz-
Um át. — Kérem a hOlg) közönség további szíves pártfogását.
Neumann Józaefné
Uir oki. uttéuaS.
NAGYKANIZSAIAK
kedvelt találkozóhelye BUDAPESTEN
ini mm
VH., Baross-tér 23. • Keleti pályaudnrniL
Teljesen újonnan berendezett kényelmes családi ház.
Központi Ifltés, hideg-melegvíz.
Mérsékelt polgári árak.
B lapra hivatkozóknak 200\'o engedmény.
Testvérvállalat:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos:
OROSZ ÖDÖN.
rrxigu3 a.
kapmatL _
SINGER VARRÓOÍP
Aás2váNY-TÍR5A*Á0 :n«ílllti:HA8TKima8A,Fíit|
1929. lunlm 2.
ZALAI KÖZLÖNY
Vegérkeuti N 1929. éti szenzációs, n] typusu motorkerékpár
OPEL-MOTOCLUB
az ugynevezelt 500 ccm-es kél kerekű autó.
Acéllemczváz, 2 kerékfék, párnás, kényelmes folelUlés D innn zajtalan működés, ízléses kivitel ára 1 1/UU.
Felvilágosítással szívesen szolgál és a gépet bemutatja
Brandl Sándor és Fia cég
Deák-tár 2. a felsőtemplomnál. Telefon 12.
A 220-as PUCH motorkerékpár ára P 1120.
egy nem régen éptllt ház ven-dégl&vel. közel a Balatonhoz, szabadkézből eladd
és azonnal átvehető. Ugyanott 8 házhely is eladó.
Cim megtudható lapunk keszthelyi Kókkiadóhlvatalánál.
FISK COBD PNEU
Citroen, Ford, Chevrolet
alkatrészek, autófelazerelések
Nagy József, Bndapest,
VI., Andrássy-ut 34. szám. TeUfon 221-97, 285 63. imt
Nem trükk, valóság!
Kedves, barátságos, tiszta szoba-árból
20%
Bőséges, Ízletes, házi étkezési árból
101
engedményt kap ön, mint ezen lap előfizetője
Budapesten
Park Nagyszállódéban,
VIII., Baross-tér 10.
liIRDESSEN
a „Zalai Közl8ny"-ben.
ELISMERI MINDEN AUTÓTULAJDONOS, HOGY A
Tíre$fotte
pneumatik
*m tartás.
itl
CHAMPION gyertyák, irányjelzők. FORD alkatrészek, golyós csapágyak.
Hü VAS MIKLÓS antószakflzlet
rkanlzaa, Deák-tér IB.
Telefoni B3.
naponta Indul megbízható alkalmi bérautó, oda- és visszautazás = tetszésszerlntl Időben. =
Személyenkint 8 pengő.
Érdeklődés: Telefon 544. vagy garage: Kisfaludy-utca 7. sz.
Hévizi
társasautók
4 személyre, szem. a legolcsóbb.
Indulás délután fél 2 óra, érkezés vissza este 9 óra.
Megrendelhető :
Bencze bérautó
Telefoni 595.
A rádlézó közönség figyelmébe!
Tisztelettel értesítjük a nagyérdemű rádiózó közönséget, hogy
egy nagyobb mennyiségű PHILIPS hangszépé
érkezett raktárunkra.
Miután kivétel nélkül mindenki részére lehetővé akarjuk tenni, hogy ezt a legkiválóbb minőségű hangszórót könnyen beszerezze: elhatároztuk, hogy ezeket a hangszórókat azok részére, akik junius hónapban beszerzik, 10 peng6s havi részletre árusítjuk.
Ne mulassza el ezt a kedvező alkalmat. Szerezze be a Philips hangszórót még junius hóban.
Kiváló tisztelettel
mi mmm & tm vm
Deák-tér 10. Fclsőtemplommal szemben.
I Haliéi Haliéi
Juniuv 2-án, vasárnap gyerünk az
Anyós-lakba
kertmegnyitásra, ahol Szentes János harmonika művész és énekes teljes zenekarával szolgáltatja a zenét Pontos kiszolgálásról gondoskodva. Szives pártfogást kér
Óhidy István korcsmáros, Szemere-u. 21.
ELADÓ
egy üzemképes, jó állapotban levő csukott
prestó autó,
esetleg 18 havi hitelre,
Bővebbet:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Nagykanizsai Deák-tér 2. sz.
10
ZALA! KÖZLÖNY
1929. junius 2.
Minden
berendezést
díjmentesen
saját felelősségünkre
lakásába!
szállítjuk.
3-tól 18 hónapig
terjedő
fizetési feltételeket nyujtunk.
ön feltétlenOl jelentékeny pénzt takarít meg és sok kellemetlenségtől kíméli meg magát.
Cégűnk öt évtizedes múltja garantálja a legteljesebb megelégedését.
Keressen fel bennünket személyesen!
K0PSTE1N
SZOMBATHELY,
Kőszegi-utca 5. (udvarban)
és
SOPRON, Várkerület 62
Alapitvaa 1887-ben.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó.Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
69. évfolyam, 123. szám
Nagykaniita, 1929 junlus 4, kedd
Ara 14 Hllér
ZALAI KIZLOHT
§Mrtmtóaé« ím kiadóhivatal : Fóut 5. azirn. Mastbetyt fiokkladóhtvatai Kouuth Lajoa-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Bóflzetéaí éra: egy bóra ■ ptngó M ffllfc
Lemondott ax angol kormány
Baldwln miniszterelnököt azonnali lemondásra szólította fel az angol munkáspárt
I/Ondcn, Junlua 3
A választások állal előidézett kormányválság a vasárnap folyamán egy lépéssel közelebb jutott a megoldáshoz. Ugyanis MacDonald a Daily Heroldban, a munkáspárt lapjában azonnali lemondásra szólilja fel Baldwln miniszterelnököt. A cikk keményen hangsúlyozza, hogy: Ma
csak munkáspárti kormány képzelhető el. A munkáspárli kormánynál van minden iniciativa.
A lakosság nem akar uj választásokat, hanem követeli, hogy a politikusok vonják le a helyzet konzekvenciáit. Hasonlóan Ir a Times is : Baldwinnak a leggyorsabban távoznia kell a kormányelnöki székből.
MacDonald egyébként már összeállította a munkáspárti kormány névsorát.
London, Juntus S (Éjszakai rádiójelentés) Baldwin holnap közli a királlyal a kormány visszalépését. Az erről szóló hivatalos jelentés valószínűleg holnap jelenik meg.

Zsitvay: „Most kell megvédeni a királyság tekintélyét, amikor nincs király
A képviselőház letárgyalta az igazságügyi tárcát és áttért a külügyi költségvetésre

Budapest, Juntus 3 A képviselőház mai Illésén folytatták az igazságügyi tárca tárgyalását
Zsltvay Tibor igazságügy-miniszter
állt fel először szólásra. Elismerését fejezte ki a bírói és ügyészi kar Iránt, kik az utolsó 15 év alatti megpróbáltatásokon keresztül megfeleltek annak a méltóságnak, amelyet viselnek. Megfelelő törvények hiányában önmagukból termelték ki a jogszabályokat, Javasolja, hogy
a blról státusörvényt szisz-tématikusan hajtsák végre. Ennek első jelét képezi a biról képesítési pötdij.
A perrendtartásI reform küszöbön áll.
Béktbirói intézmények létesítéséhez az idősebb ügyvédek és nyugalmazott bírákat kívánja igénybe venni.
Közigazgatási tekintetben nem engedi a birókat igénybe venni. Súlyos probléma
az ügyvédek kérdése. Segíteni kíván az ügyvédeken azzal, hogy megszilntettetl a zugirá-szatot, bevezetteti az okirati kényszert.
A madánjogl kódex megalkotása küszöbön áll.
A hitbizományi reformról nem\' nyi-latkozhatik, de az ősszel tárgyalás alá kerül. A kereskedelmi joggal kapcsolatban előtérben áll a társulási jog és a részvényjog reformja. A kartellkérdést rendezni kell. Nem gondol kötött gazdasági rendszerre, de az állam nem nézheli tét-
lenül, hogy mig vámvédelemben részesiti a karieleket, addig azok általában a gazdasági életet kihasználják és államot alkotnak az államban.
A sajtótörvény célja az, hogy a kormány szabaduljon attól az ódiumtól, hogy még mindig kivételes hatalommal éljen. A sajtójogot és a sajtószabadságot körülbástyázni akarja, nem pedig lerombolni A legkomolyabb megfontolás tárgyává teszi az ujságiróka-mara létesítését. A becsületvédelml törvény megalkotásával meg akarja szüntetni a középkorból visszamaradt párbaj
intézményt. Egy törvénytelenséggel nem lehet egy másikat rendezni. Fog találni módot, hogy törvény hatalmának megszemélyesítője,
a korona nevében történjenek az ítélkezések addig is, mig a királykérdés nincs megoldva.
Baracs Marcel, Krtlger Aladár, Fábián Béla, Bedő Sándor, Rassay Károly, Östör József, Láng János felszólalásai^ nagyrészt az esküdt-bíráskodás körül forogtak. Ezután Zsltvay Tibor Igazságügyminiszter
válaszolt az elhangzottakra. Közölte, hogy nem ismer olyan esetet, amikor politikai szempontok érvényesültek volna a bírói állások betöltésénél. A büntetések végrehajtásánál nem tudja akceptálni, hogy a végrehajtást a végletekig halasszák. Ölömmel hangoztatja, hogy a kormányzósértési perek száma nagyon leapadt és le-
apadt az államellenes cselekmények száma is. Ez azért van, mert
a királyság Intézménye a magyar nép lelkéből gyökerezik és onnan kitépni nem lehet
Sokkal inkább most kell megvédeni a királyság Intézményét, am ikor nincs király, mert a legénykedik akkor szeretnek leginkább beszélni, amikor nincs kitől tartaniok.
Az esküdtbíróság
ügyében közölte, hogy a kérdés akkor válik aktuálissá, amikor a bűnvádi perrendtartás és a sajtó reformjáról lesz szó. Egyébként azoknak a nézetét osztja, akik megállapították, hogy ez az Intézmény az egész kontinensen változás előtt áll.
Ezután a Ház általánosságban, majd részleteiben is elfogadta és áttértek a külügyi tárca költségvetésének tárgyalására.
Lakatos Oyula vázolta azokat a szempontokat, amelyet a külügyi tárca keretén belül kövelnl akarunk. Legfontosabb elszigeteltségünk megszüntetése, másodszor a kisebbségek helyzetén való segítés és harmadszor a békeszerződés megváltoztatására irányuló törekvés. Meggyőződése, hogy
Magyarország jogos céljainak elérésére a külpolitikai békés eszközök elegendők lesznek.
Az ülés hat óra után ért véget.
legnyilt a Független lövészek képklállltása
Dr. Krátky István h. polgármester nyitotta meg a tárlatot — A város notabllltásal a megnyitáson
Nagykanizsa, Junlus 3
Vasárnap délelőtt II órakor nyitotta meg dr. Krátky István h. polgármester a „Független Művészek Társasága" képklállltását a Kaszinóban, Igen előkelő közönség jelenlétében.
Oll voltak többek között: dr. Plihál Viktor felsőházi tag és neje, dr. Sabján Oyula polgármester és neje, Oyönörey István országgyűlési képviselő és neje, Eberhardt Béla c. tank. főigazgató, a városi tanács\' tagjai és számosan.
Megnyitó beszédében rámutatott arra, hogy Nagykanizsa közönsége mindig meleg szeretettel karolta fel a képzőművészetet s erejéhez mérten mindenkor vásárolt Is festményeket. Sajnos, a mai nehéz időkben nehezebben tudja a közönség ily irányú óhaját keresztül vinni, de reméli, hogy ennek a nagynlvóju kiállításnak mégis meglesznek nemcsak az erkölcsi, de anyagi sikerei is. Hibáztatja a fővárosi művészeket, hogy nagyon elhanyagolják a vidéki hasonló tárlatok rendszeres rendezését, ami azt hozza magával, hogy a művásárló publikum kénytelen festményeit a műkereskedelemtől beszerezni, ami által a közönség sokszor nagyon is kétes értékű darabokhoz jut
A Társasig részéről Klss-Farkas Imre alelnök köszönte meg a városnak és dr. Krátky h. polgármesternek a meleg támogatását.
Azután a közönség, a jelenlevő művészek kalauzolása mellett megtekintette a kiállilást s gyönyörködött a sok szép és művészi festményben.
Ha a tapasztalt jelek nem csalnak, azzal az Impresszióval távoztunk a kiállításról, hogy a nehéz viszonyok dacára, anyagilag is érdemes volt a Független Művészek Társaságának megrendezni a kanizsai kiállítást, mert sok festményük marad városunkban.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelt! Jelentősek] Szombat a hőmérséklet-. Reggel 7 órak\'-r -+-18, d\'lután 2 órakor +22 2, eate 9 órakor +17.
Felhőzet: Recgel lelhós, délben tiszta, este borult égboltozat.
Szélirány: Egéaa napon it Délkeleti szél.
a Mataorológlal latéaat aata 10 Arakor Jalantli Cai vagy zivatar várható, ItéaUb nyugati azalak-kai HSaOlyaiMa.
ZALAI KÖZLÖNY
HftD. }mb1u« 4.
Helyiséget kell biztosítani a Keresztény Jót Nöegyletnek
Adatok a Nőegyle\' év) rendes MLgyMéséMI
Nagykanizsa, Junius 3
Évi rendes közgyűlését tartotta a Keresztény Jótékony Nőegylet vasárnap délután, a városháza tanácstermében, élénk érdeklődés mellett. Dr. Szlgethy Károlyné elnöki megnyílója után Farkas Vilma terjesztette elö kimerítő pontossággal megírt titkári jelentését. Beszámolt a jótékonysági, kulturális és társadadalml szakosztályok évi működéséről. A jelenlés adatai szerint az elmúlt évben két házi és négy vendéglőt teája volt a Nöegyletnek, a teák látogatottsága jóval alatta maradt a korábbi érdeklődésnek. A teák 356 P jövedelmét templomi ruhákra, tandij és egyéb segélyekre fordították. Felruházott a Nőegylet 145 gyermeket 2500 pengő értékben, segélyezett 200 családot tüzelővel, 50 szegényt havi 2 P segéllyel. Az Ingyenebédeltetésl akcióban 90 iskolásgyermek részesült. Gyorssegély cimén 46 esetben 501 P került kiosztásra. A gyermeknya-raltatds 400 P-be került. Munkaközvetítés 20 esetben történt. Feldíszítette a Nőegylet, mint minden évben (a most mult hősök vasárnapján minden eddiginél szebben) a hősök temetőjét Részt vett és segédkezett a társadalmi akciókban, a társegyesű-letek munkájában. Télen népkonyhát állított a Nőegylet 3 hónapra, 60 szegény részére. A belvárosi melegedőben naponta 1300, a barakktban 110-120 szegény kapott teát, kenyeret naponta a legdermesztöbb téli napokon. Március elején megnyílt 120 személyre a szegények leves-konyhája a fémipari szakiskola épületében.
A jótékonysági szakosztály elnökének, dr. Tamás Jánosnénak a közgyűlés meleg óváció közben köszönetet szavazott.
Beszámolt azután a titkári jelentés a nagysikerű karácsonyi vásárról, Mikulás-estről és sz azt követő kiosztásról. Jelentette, hogy az egyesületnek 227 tagja van. Dr. Kayser Eleknének eltávozása alkalmából érdemes és buzgó munkásságáért jegyzőkönyvi köszönetet mondtak.
A közgyűlés helyeslőleg vette tudomásul a titkári jelentést és Farkas Vilmának az őszinte elismerés lelkesedésével köszönetet mondott azért a fáradhatatlanságért, amivel a Nőegylet minden ügyét akacMlyt nem ismerő odaadással viszi előbbre.
A pénztárt Jelentés adatai szerint a karácsonyi vásár 3823 P bevétel mellett 2170 P tiszta jövedelmet mutatott fel. A havi segélyek 1250 P összeget jelentenek. Ruha-segélyek 2846, élelemre 1670, népkonyhára 1360, nyaraltatásra 400 P stb. voltak a jelentősebb kiadási tételek.
A közgyűlés elhatározta, hogy a magyar munka és munkás (szellemi és fizikai egyaránt) támogatását célzó országos nőegyleti szövetségbe (tag-
díj nélkül) belép. Az idén az egyesület nyaraltatást nem rendez.
Dr. PUhdl Vlktorné, a munkama-hely vezetője a műhelytámogatására hivta fel a figyelmet, kérve a tagok részvételét az éven át folyó munkában. Indítványára a közgyűlés elhatározta, hogy szorgalmazni fogja a Nőegylet részére egy helyisig biztosítását, nehogy újból előfordulhasson — mint a most mult télen is — hogy a népkonyhának helyiség hiányában innen odébb keljen vándorolnia.
A közgyűlés az elnöknö zárószavalva! ért véget.
A közgyűlés hogy a Nőegylet
tehát elhatározta, részére helyiséget
szerez. A határozatot, mint az egyesület saját ügyén messze túlemelkedő közérdekű kívánságot elsősorban a hivatalos város vezetőségének figyelmébe ajánljuk. Lehetetlen helyzet, hogy egy ekkora városnak reprezentáns és kiterjedt működési Icörtl nő-egyesülete — mint az elmúlt télen tapasztaltuk — a legsürgősebb segítés napjaiban is napokat legyen kénytelen tétovázni helyiség hiánya miatt s ha végűi valami alkalmatlan helyet kap Is valahol nagynehezen, akkor is mindennap ki legyen téve a hurcolkodásnak. Bizton hisszük, hogy a város vezetőségének eddig tapasztalt nemes megértése most is talál módot a kérdés megnyugtató
megoldására.
„Míg felgyúl a íúKlya — addig elpusxtul ax Író___"
A Magyar Könyv Ünnepe MagyKanlxadn
Zsolt Béla fővárosi iró felolvasása
Tömör, klasszikus tartalmi és alaki értékű előadásában fejlegelte a könyv értékét és hatalmát. — A könyv lehel kard, lehet paizs,
Nagykanizsa, Junius S
Trianonnak kellett jönni, hogy meglássuk a magunk magunkrahagyatottságát. Hogy észrevegyük: a magyar értéket, a magyar erőt, a magyar kulturát és liogy — megbecsüljük. Trianon nyomorúsága vezetett rá, hogy megcsináljuk a magyar ipari és gyári termékek Magyar Hetét, Trianon pokla és vasgyürüje Inspirálta a Magyar Könyv Hetét.
Nagykanizsa vasárnap ülte meg a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör rendezésében a Magyar Könyv ünnepét a Városi Színházban, melyre a székesfővárosi Iró és birlaptrógárda kiváló reprezentánsát, Zsolt Bélát sikerült megnyerni előadóul.
A színház teljesen megtelt az ünnepélyre, amely a szépen fejlődő Levente Dalárda Hiszekegy-évei vette kezdetét.
Dr. Wlnkler Ernő klasszikus vértezető megnyitó beszédében röviden ismertette a Magyar Könyv Hét mibenlétét. ,Mindaddig, — mondta — amíg íróink őrszemenként állnak: nem tudnak bennünket megsemmisíteni." Majd végigvezette a hallgatóságot azon a hatalmas, idegölő munkán, amit az iró végez, mlg gondolatai a kézirattól eljutnak a közönséghez. Qondolunk-e arra, — vetette fel a kérdést — hogy mlg felgyúl a fáklya, — addig elpusztul az író? Gondolunk-e arra a könyv, az újság olvasásánál, mennyi munkába kerül az? Beszélt a könyv missziójáról. A mártírok vére sem értékesebb az iró toll értékénél.
Lázár Pista cigányprímás teljes zenekarával Liszt rapszódiáját és szebbnél-szebb Irredenta magyar nótákat adott elö átérzéssel és művász-teljes játékkal. A cigánymuzsika művészeként mutatkozott be ez a zenekar a színházi pódiumról. A közönség szűnni nem akaró tapsorkánnal jutalmazta.
Dr. Tholway Zsigmond, az Irodalmi Kör elnöke ezután meleg szavakban köszöntötte Zsolt Béla írót, aki nyomban meg is kezdte előadását.
de lehet evangélium is — mondja. — A magyar kOnyv sorsa attól függ, mit követel tőle a magyar közvélemény. Az Irodalom nem tiőhet, — ha illetéktelenek határt szabnak neki. A magyar könyv élet-halál kérdése: követeli-e, hogy sorsa könyvét megírják? Hogy a magyar Irodalom ismét betöltse azt a hejyet, amit a Kemény Zsigmondok Idejében betöltött, — a közönségen múlik. A közönségtől várják a magyar írók a teremtő elhatározást. A Magyar Könyv Hét nem a magyar irök szomorú sorsának enyhítését, — de a magyar könyv helyét akarja kierőszakolni.
Zsolt Bélát a hallgatóság hosszan és lelkesen ünnepelte.
A klskanlzsai Levente Dalkör ujabb énekszáma után Urbán Oyula hírlapíró kollégánk felolvasta Vörös-marthy Mihály ,Gondolatok a könyvtárban" c. ódáját
Az ünnepély a nemzeti imádság akkordjaival ért véget.
Zsolt Béla és a helyi sajtó munkásai dr. Tholway Zsigmond vendégszerető asztalánál a késő délutáni órákig folytatták a magyar lris problémáinak boncolgatását.
Rákos: A nemzet jövője a magyar tanító lelkiismeretes munkájától függ
Úttörő tanítási módszerek az elemi oktatásban — A nagykanizsai és járási tanítóság évi közgyűlése
Nagykanizsa, Junuts 3 A Zalavárme^yei Általános Tanítótestület Nagykanizsai Járásköre hétfőn reggel tartotta rendes évi közgyűlését Nagykanizsán, a Rozgonyi-utcai elemi iskola tornatermében, amely ezalkalommal teljesen megtelt nemcsak a nagykanizsai, de a járás minden községének tanítóival. A közgyűlést Veni Sancle előzte meg a plébániatemplomban. A közgyűlésen a hivatalos várost dr. Kauf-mann Lajos tanácsos képviselte, az iskolagondnokságot dr. Hajdú Oyula elnök, a Magyar Tanitószövetséget Rákos István kir. tanácsos, az Országos Tanító Egyesületet Galla Endre székesfővárosi iskolaigazgató, az Ötvös-alapot Oszlli Béla a Tanítók Háza igazgatója, stb.
Plander Boldizsár elnöki megnyitójában rámutatott a keresztény kul-tura diadalmas uttörésére, majd a kultuszminiszter által megjelölt uton való továbbhaladást hangsúlyozta.
Rákos IstvAn kir. tanácsos tartotta meg ezután folytonos tetszésnyilvánításoktól kisért hatalmas beszédéi. — A magyar tanítóságnak tisztában kell lennie önmagával — mondta. A magyar tanítóság mindenkor a nagyközösség érdekében dolgozik. De
ne feledje el a tanítóság, hogy nem tehet nemes, szép munkát teljesíteni, hogyha mindig azt hangoztatja: mi lesz az anyagiakkal ?
Mert a magyar tanilóság még a nehéz mindennapi falat kenyér keserűségét Is elfelejti abban a tudatban, hogy amit cselekszik: a nagy ma-
gyar haza szolgálatában cselekszi. Beszélt a múltról. A magyar tanítóságot nem érheti vád,-hogy megfeledkezett volna magáról.
— Neveld ugy a tanítókat, — hangsúlyozta — hogy az a lélek eléggé önálló legyen, hogy meg legyen edzve kulturával, ellenálló erővel.
A nemzeti Jövő — a magyar
tanító lelkiismeretes munkájától függ -fejezte be nemes, szép gondolatokkal telitett hatalmas beszédét.
Oalla Endre igazgató (Budapest) a tanítóság feladatairól beszélt. Óváry Ferenc felolvasta a szépen kidolgozott részletes titkári jelentést a Járáskor mult évi eredményes működésétől.
Fogalmazás-tanítás
Ezután Drózdy Oyula a neves pedagógus, budapesU tanítóképzői tanár tartotta meg másfélórás, rendkívül érdekes előadását és gyakorlati bemutatását a II. elemi osztályban való fogalmazás-tanításról, ismerteti a régi fogalmazási módszert amely — szerinte — inkább Idomítás, mint nevelés volt. Az ő rendszerű fogalmazása nem a tankönyv, sem a tanító — de magának a gyermeknek gondolatalt és érzelmeit fejezi kl írásban és szóban teljesen a mostani tantervnek megfelelően. Amit a gyermek szivvel fejez ki, azt kell neki leírni: ez a szabad fogalmazás.
Majd a növendékekkel általános figyelem és helyeslés közepette bemutatja módszerét.
Osztlé Béla az.Eötvös-alap Igazgatója Ismertette ezután az Eötvösalapot es annak áldásos tevékenységet.
Játékos-számoló"
Kováts József sárvári igazgató-tanító uj rendszerű .Játékos-számoló"
1929 junius 4.
ZALAI KÖZLÖNY
számtantanitási módszeréi mutalla be, amely rendkívül megkönnyíti a-számtan-órái a növendékeknek. Horváth József a zárszámadásokat terjesztette be. Ortutay Oyula felszólalása ulán megejtették
Az elnökválasztást
A megüresedett elnöki székre egyhangúlag Plander Boldizsárt, alelnöknek Filó Ferenc igazgatót és választmányi tagul Kovács llés igazgatót választották meg. Brauner Lajos nyug. Igazgatót, a lemondott elnököt hervadhatatlan érdemei elismeréséül a járáskör tb. tagjaivá választották.
Bankett
Délután fél 3 órakor 80 terítékű bankett volt a Polgári Egyletben, amelyen a fővárosi vendégek is részt vetlek. A tanítóság a késő dél-u\'ánl órákig együtt volt.
A közel 7 óráig tartó közgyűlés magas színvonalon való rendezése Filó Ferenc, Plander Boldizsár és Ortutay Oyula érdeme. Feltűnő voll — hogy a tanfelügyelőség nem képviseltette magát a közgyűlésen.
A PETÁHCI
természetes szénsavas savanyúvíz 50 éves múltra tekint vissza és ennélfogva gyógy-, üditó- és bor-
viznek legalkalmasabb. Oyomor- és vesebajoknál, úgyszintén a légzős;ervek hurutos bántalmainál, köszvény-, csuz- és hólyagbajoknál orvosi szaktekintélyek legalkalmasabbnak ajánlják. KifÉiti bMu ftszv fa m imiiUi ittiüitu
U" Fólerikat:
KÖVESD HENRIK
lacjkaalua, lagjar-u. 11 TiMm 311
NAPI HÍREK
NAPIREND
Junius 4, kedd
Római katolikus: Ferenc vl. Prolest.: Kcrény. ltiiellla: Ijár hé 25 Nap kel reggel 4 óra 06 petekor.
nyugizik este IS óra 50 percnor. •
Független Művészek képlltlala a Caainóban egétz nap
Qözftlrdö nyitva reggel 6 órálól eale 5 óráig (héttó, axerda, pintek díluUn é» kedden egén nap nőknek).
— Közjegyzői kinevezés. Az
igazságügyminiszler dr. Csempesz Dénes letenyei ügyvédet Letenyére kir. közjegyzővé kinevezte.
— Nőegyletl fagylalt-délután.
A Keresztény Jótékony Nőegylet folyó hó 8-án, szombaton fagylalt-délutánt rendez a Kazinczy-utcai Angol Park páratlan szépségű kertjében.
— A Városi Zeheiskola növendékhangversenye. A Városi Zeneiskola a folyó tanévben utolsó hangversenyét folyó hó 6-án, csülörtökön csle 9 órakor rendezi a Kaszinóban. Jegyek 1 pengőtől 40 fillérig a Krátky-tözsdében valihatók.
— Az Országos Erzsébet Otthon javára 9-én, vasárnap délelőtt fél 12 órakor hangverseny-matiné lesz a Missziós Nővérek Rozgonyi-u\'cai székházának nagytermében. Többek közöli fellépnek: Vannay János, a Városi Zeneiskola igazgatója, Jászay Margit hangversenyénc-kesnö, Koós Margit. Belépődíj 1 pengő lesz.
MÉG MA.........
Kérjen néhány napi díjtalan bemuialósra rádió kereskedőjétől PHILIPS-hongszörót
...........PHILIPS
— Halálozások. Fesselhoffer József magánzó, megyebizottsági tag, Nagykanizsa város képviselőtestületének tagja, régi nagykanizsai család sarja, pénteken este, életének 75. évében, Budapesten elhunyt. Tegnap délulán helyezték örök nyugalomra az óbudai temető halottasházából a róm. kalh. egyház szertartásai szerint. — Qyásza van a Zalai Közlöny nyomdájának is. Liszkay Sándor gépmester 63 éves korában elköltözött az élők sorából. Szorgalmas, szolgálatkész, derék alkalmazoltja volt nyomdánknak, a kötelességteljesítés csendes, munkás embere. Temetése ma délulán 6 órakor lesz a r. kalh. temető halottasházából.
— Belefúlt a Balatonba egy kisleány. Budai Islván siófoki hajósnak 4 éves leánykája Tihanyban egy uszályhajóról a Balatonba esett s mikor kihúzták, már halott volt.
— A Stefánia gyermeknapja.
Nem hiába fektetett bele hatalmas ügyszeretetet és lelkesedést a Stefánia nagykanizsai vezetősége a gyermeknap megrendezésébe, sikerüli is az olyan Impozánsan, mint egy évben sem eddig. Az összes nőegyesűletek hölgyei és a színtársulat készséges tagjai egész nap pihenés nélkül folytatták a gyűjtést az urnáknál és perselyeknél. Délután 5 órakor a babakorzó gyönyörű, szivet, lelket emelő, tarka látványossága adott mozgalmas képet a Fő utcának. Száz és száz apróság, csecsemők virágos kocsikban, nagyobbacskák, kik már a maguk játékbabájának kocsiját öltöztették virágba, aztán nemzeti zászlós iskolások, a petlyesruhás missziósházi „napközisták" és Kiskanízsa festői magyar-ruhás csöppségei. Mondani sem kell, hogy ezúttal is Kiskanízsa lett ki magáért legszebben. A felvonulásnak igen sok nézője volt utcahosszal. •
- A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
//
OLCSO CIPÓK!
Nagy forgalmunk mellett az idény végén minden fajtából 3—4 pár visszamaradt Tekintettel arra, hogy minden idényben nj áruval akarunk vevőinknek szolgálni, ezen maradványokat
10 napig occassió árban fogjuk eladni i
NŐI drapp és szürke vászon cipő bőr talppal Női luxus-cipők lakk és antilop . Női fekete és barna cipők
Női lakk-cipők......
Női drapp, szürke divatcipők fasarokkal Férfi fekete és barna félcipők Vörös gummitalpu vászoncipők Kft Í.JS3Í SSí
Ezen Arak csak Junius hé IO"8g érvényesek!
A fent hirdetett cipők kirakatainkban megtekinthetők.
Szabó cipőáruház,
Kazinczy-utca 1. szám.
p 5-50
n 0--
n 12-80
n 14-80
n 14-80
n 14-80
n 3-50
ZALAI KÖZLÖNY
bordói lével keverve p«roao»|»ora ellen,
lliztín llaalharmat ellen.
Rózsafák
hernyóit, levélletvelt sikerrel Irtja Egyike a legolcsóbb védóuereknek Besicerhetó:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédőszerek
kereskedésében Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett).
Ax Ixr. Ceányegylet
vására anyagi és erkölcsi tekintetben egyaránt teljes és megérdemelt sikerrel zajiolt le a Polgári Egylet kertjében. A kertkaputól az utolsó zugig mindenüll Ízléses, szép dekoráció öltöztette ünneplőbe a kora délutántól éjszakai záróráig nagyforgalmu „vásárteret", melyen köröskörül csupa csalogató, ötletes és tréfás sátorban sorakozott kicsinyek és nagyok százféle öröme, szórakozása. A büflé, cukrászda portékájának igen nagy volt a kelete. Sok vidámság közép-ponlja volt a forgalmas Orclna Green-I házasságkötések tömegét lebonyolító kovácsműhely, gyermekeknek a céllövölde, a hinta. Sok tarka-barka holmi kertilt ki a horgász-sátorból és a bazárból. Böhm Margit és Rajki István Vásározók Lapja elmen 10 oldalas tréfás újságot szerkesztettek erre az alkalomra, aminek szintén nagy kelete volt. A szépségverseny a következő eredménnyel zárult: gyermekek 1.) Bencze Éviké, 2.) Weisz Kató, 3.) Forgács Boriska, felnőtteknél 1.) Weinberger Böske, 2) Havas Bori. Vacsora után Lázár Pista nagyszerű muzsikájára vidám táncmulatság zárta le az eleven, tarka, szép vásárnap programját. A fiatal egyesület büszke lehel vásárának sikerére és eredményeire és hálás azoknak, akik a szorgos és fáradat-lan leánykezek munkáját vezették. Gondolunk itt dr. Rolschild Béláné elnöknőre, aki egyesületét nagyszerűen felvirágoztatta és máris hivatása nugaslaláraemelte.valaminlSzuéaítos Mátyásnéra, akinél odaadóbb, önzetlenebb, buzgóbb munkatársat az elnöknö aligha is talált volna.
— Eljegyzés. Milhoffer Rózsika (Nagykanizsa) is liergcr Henrik (Kis-komárom) jegyesek.
Hlelótt Iámul szükségletét beszorozni!, saját érdekében el ne mulama megtekinteni Barta Miksa dÍT»ti|dou..,;alt.
Növekvő kereslet
Fokozottabb gyártás
Olcsóbb árak
A li thengeres
STEYR TYPE XII
nyitott......
nyitott Combinéval
csukott.....
Cabriolet, 3 üléses Cabriolet, 4 üléses osukott Gomfort
leszállított árai:
......P
. R
. P
. P
. P
, P
8.880.-10*080. — >0.750. -11.000.-II.8SO.—
11.400.
Összes árak helyt Budapest elvámolva, 5 kerékkel értendők.
Körzetképviselet:
S-.LX ■•atal\'eiyvar, IBizaréa eporlárunagykeraaka-
ZaDOfiniairié., autó, motorkerékpár éagépoa«tál»a
— A Nagykanizsai Vasutas Dalkör szombaton esle a tündér-kertté varázsolt Angolpark-vendéglő kertiében tartotta serlegavatóját. A szépszámú közönség megtöltötte a fehér asztalokat. Olt voll dr. Plihál Viklor, a serleg adományozója, a város képviseletében dr. Krátky István főjegvző, Rubint Károly fütőhází, Polonyi Géza forgalmi főnök és többen a vasuti-társadalom vezető tagjai nejeikkel. A serlegavalót dr. Tholway Zsigmond poslalőnök, a Zalav.irmegyei Dalosszövetség páratlan agililásu elnöke mondotla. Felköszöntőt mondott még Ansorge Antal, a dalárda elnöke. Hankovszky Géza ügyes szavalalán kivül a dalárda szépen összelanull, nagy mozgalomról, ambícióról és Lehrmann Fetenc karnagy odaadó, gondos vezetéséről tanúskodó dalszámai alkották a szépen sikerüli ünnepség műsorát, amit vidám táncmulatság fejezeit be.
— Náral Szabó Oyula sikere. Megírtuk, hogy Náral Szabó Oyula a Balaton lelkes, fiatal kutatója és buvárlója országos körútra indult. Missziójának első állomásai — Nagykanizsa és Zalaegerszeg után — Csurgó és Nagyatád voltak. Mini tudósítónk jelenti, a kitűnő előadó mindkét helyen nagy sikert aratolt magas színvonalú, élvezetes előadásával. Különösen a tanulóifjúság lelkesedett a nagyszerű előadásért, aki mini Nagykanizsán, ugy itt is szines előadásban ismertette a Balaton fenséges szépségeit, hamisítatlan regéit, gazdag történelmét, etnográfiai és archeológiai kincseit. Sok évi kutatásainak eredményeit szinte kifogyhatatlan bőséggel tárta hallgatói elé és nem kerülte el figyelmét a Bala-
ton egyetlen problémája sem. Eladásáról a somogyi újságok és az iskolák igazgatói fl legnagyobb elismeréssel Írtak és nyilatkoztak. A tanulóifjúság körében elért sikerei arra készlelik Náral Szabó Gyulát, hogy az iskolaév végéig rendelkezésére álló rövid idő alatt minél löbb iskolával ismertesse meg a Balatont és azokat a hasznos tudnivalókai, amelyei minden balatoni fürdőzőnek ludni kell. Héifőn délben a nagykanizsai felsőkereskedelmi iskolában, este pedig az IparleslUlet helyiségében tartott előadást. Kedden már Pécsett Ul az előadói asz\'al mellé, onnan pedig Kaposvárra megy. Az elő dásokhoz a .Zaivi Közlöny" voll szerkesztője, Ujfalussy Oyula hírlapíró mondott lendületes, közvetlen bevezetőt.
=■ A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetési feltételek mellett Bartánál.
— Két kanizsai motorkerékpáros balesete. A tegnapi vasárnapnak is megvolt a motorkerékpár balesate. Slark Antal, a nagykanizsai fémipari szakiskola művezetője régi, tapasztalt motoros vasárnap délután oldalkocsis motorkerékpáron kirándulást tett Balatonberénybe. Az oldalkosarában egy Ismerősét vitte magával. Estefelé visszafelé indultak. Nagyrécse körül a törvényhatósági utat javítják. A felbontott uttestén egy vastag gerenda szolgált volna jelzésül a jármüveknek, hogy veszélyes a szakasz. Ez a gerenda, eddig még nem tudni kinek a hibájából, a végérc szegezett bakkal együtt fel volt döntve és alig észrevehetően feküdt az ulon. Igy történi, hogy az aránylag kis sebességgel haladó motorkerékpár nekiment, fel-
1929. junius 4.
borult és mlndakelten kiestek belőle. Vállrándulásl szenvedett az oldalkosár utasa, míg a vezető horzsoláso-kat kapott a balesetben. A sérülteket a kórházban részesítették első segélyben.
Aki friii él egészséges akar lenni,
és nem akarja, hogy kemény legyen a széke, vakbélgyulladás veszélyének legyen kitéve, folyton fájjon a feje és bőre tele legyen mindenféle pattanással, az Igyek hetenként egyszer kétszer reggelizés előtt egy pohár természetes .Ferenc József" keserü-vizet. Köz kórházakban végzeit orvosi megfigyelések szerint a Ferenc lóuef vizet különösen a gyomor-, bél- és májbetegek használjak szívesen, mert ez minden kellemetlenség nélkül bizlosan hat. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzle-tekben.
SZÍNHÁZ
Bölcsödal
Az anyaság szent fogalmához a^ranylollaí lehet csak hozzányúlni. És annak, akiben van áhilal, benső értékelése ennek a fogalomnak, amit ez a szó jelent. Valakinek egy bölcső elé állni és elmondani mindazt, amit a gyermekről, az életről, a szerelemről, tiszta és „bűnös" érzelmekről tud, annyi bölcsessége, akkora koncepciója kell legyen, ami messze túlnő egy háromfelvonásra szabóit vígjáték szerzőiének képességén.
Fodor László, aki többi darabjaiban is a társadalmi emberek mindennapi életét vitte színre, ezúttal sem adott téves diagnózist arról a nagyszerű témáról, melyet megirt. jó gyermekgyógyásznak,elmélyedő lelkiklinikusnak és fölényes csevegőnek bizonyult.
Van ereje, skálája, hogy mondanivalóit lendítse, követni tudja. Van a tollának fénye, amivel sokszínűvé teszi alakjait, van karakterizáló hajlama és a Bölcsődalban mindent a megfelelő helyére rak.
Mégis van az elgondolás keresztülvitelében valami, ami nem sima, ami zökkenőt jelent És ez az, ami á legkisebbtől a legnagyobb irásmű-vészig mindenkit megejt: — arról az eszmei csúcsról, ahová feldobja magát, gyakran leszáll azért, hogy olcsóbb hatásokat vadásszon. Mikor logikusan, erőteljesen és jellemesen rajzolta ki alakjait, olyan cicomákat rak rájuk, melyek élénk tarka színűkkel, a karzatnak lehet hogy tetszenek, de közelebbről nézve diszharmóniát jelentenek.
Igaz, hogy nála játszi könnyüség virtuózitással elvonni a figyelmet épen ott a lényegről, ahol irói fantáziájában megjelölte magának a nyiltszini laps helyét. Fodor László mestere annak, hogy mi módon tegye oda a poén foltokat arra a pikturara, amit különben feltétlenül a komoly és derűs szine légiójával diszit.
A Bölcsődal színpadi siker és fő-értéke, hogy a nevetést elég gyakran kényszerűi könnyes mosollyá válni.
Az előadás Danis Jenő kitűnő rendezésében, a nyiltszini tapsoktól fémjelzetten kifogástalan volt. Sarlayt, ezt a törekvő fiatal művészt láttuk ezen az estén abban a stílusban játszani, atnil kevesen tudtak rajta kivül követni. Látszólagos passzív szerepében biztosan tartott széles, férfias vállaival az egész darab tengelyéi magán. Ladomerszky Margit, \'Rózsa Bözsi és Vincze Emmi eddigi sikereikhez fűztek ujnbb babérokat. Bdnky, Szaiay, Kormos, Szemethy és Kottlár egészítették ki a főszereplők munkáját osztozva a bő tapsokban, U. Gy.
1920. janim 4.
ZALA! KÖZLÖNY
SPORTÉLET
Nagykanizsa 1400 leventéjének impoxúns versenye 2000 nészö előtt
Felefi&etetlen 111 nagysxerU látvány volt a vasárnapi levente seregszemle
Nagykanizsa, Junlus 3 László fóoktató. Nyerte a Jegfegyelmezettebb szakasz\' elmet és a vándor ser leget 1929 évre.
2. A Nagykanizsai Levente Egyesület 1909. évfolyam szakasza. Vezetője: Nlessner Viktor tanár, fő-oktató.
3. A Kiskanlzsal Levente Egyesület 1909. évfolyam szakasza. Vezetője: Fa\'rka» József I. oktató.
4. A Nagykanizsai Levente Egyesület 1908. évfolyam szakasza. Vezetője : Étsy Ferenc oktató.
Ezernégyszáz (evente. Mint ezernégyszáz tólgy lassan terebélyesedő csemetéje. Nagykanizsa leventéi. Ok álltak ki vasárnap délután a Zrinyi-sportpályára, hogy bemutassák azt a hatalmas munkát, amit a városi testnevelési vezetőség az oktatók karával együttesen egy év alatt végzett.
Délután 2 órától kezdve vonultak ki a leventék csapatai a sportpályára,
melyet rekord-közönség töltölt meg ezalkalommal. A tribün zsúfolva volt. A pályát körülölelő állóhelyről a nézők ezret gyönyörködtek a város fialnak szlv-viditó sportteljesítményében.
1400 levente dlszfaia előtt ellépett
dr. Krdtky István főjegyző, Oabsovics Koméi vármegyei testnevelési főfelügyelő és a megjelent előkelőségek, akik között azonban, sajnos, nem láttuk képviselve a város inteliektuel társadalmát.
Három óra volt, amikor dr. Krátky István hazafias erőtől duzzadó buzdító beszédét megtartotta.
Peti Oyörgy, Kovács János leventék pompás szavalatokkal gyújtották és lobogtatták a mindenki szivében élő hazafias lángot, majd a Levente Dalkör Lencz János karnagy biztos vezényleti! mellett indulókat és magyar dalokat adott elő nagy sikerrel.
Ezután mindenki elfoglalta helyét a tribünön és a pálya körül, mire a leventék dlszmenetteí adtak tisztelgést a közönségnek.
Ahogy Téptek, ahogy dobbant a lábuk a magyar rögön, mintha az csendült volna ki belőle: Nem, nem, sohal
*
Kezdetét vették a versenyek. A programm színesen, változatosan volt egybeállítva. Az atlétikai versenyszámok közé nagy gonddal volt beiktatva a sportünnepség számai: magyar tánc, melyét 16 pár remek, magyar ruhás pár táncolt, gyermekjátékok, látványos mutatványok, gúlák.
Felejthetetlen volt Nem levente-ünnepély volt, hanem egy város irredenta érzelmektől dobogó szivének hangos megnyilatkozása volt ez a nap.
A minden gonddal és körültekintéssel megrendezett ünnepség méltó befejezése a dijak kiosztása és a nemzeti Imádság eléneklése volt, mely után a leventék Ismét dlsz-menetben vonultak el a közönség elölt.

A leventék sportversenyében az atlétikai számokban 246 levente Indult, ami a legszebb teljesítményt mutatja a testneveléé vezetéséről. ^ A gyermekjátékok során vitéz Vlgh Dávid, Hankovszkl Oéza és Horváth Károly oktatók csoportjai vitték el a
A támadó és védSJátékokban Háry & vitéz Kovács oktatók csoportjai arattak megérdemelt győzelmet.
A szabadgyakorlatok betanítása Kovács Miklós főoktató érdeme.
A görgőgyakorlatokat Kiss Ernó és Büki Béla leventék mutatták be.
A szakasz-fegyelmezettségl ISmeg-versenyben :
1. A Klskanlzsal Levente Egyesület külön szakasza. Vezetője: Szépudvary
A levente fóoktatók és oktatók Szabó Antal sportáru-üzlete részéről értékes díjazásban részesültek.
Ugy az egyéni, mint a csapat lunior versenyek I. helyezetlek nagy bronz s értéktárgyat, a II. helyezeitek kis bronzérmet nyertek. A szeniorok nagyezüst és értéktágy és kisezüst érmet nyerlek. Az értéktárgyak nagy részét itt is Szabó Antal ajándékozta, ami a legszélesebb elismerést váltotta ki. .
A verseny rendezését Csorba István testnevelési tanácsnok végezte azzal a páratlan éleslátással és mindent felölelő részletezéssel, mellyel már a múltban több sikerének nagy elismerést adlunk. A verseny intézés munkáját Vargha Sándor főoktató látta el hibátlanul, gyors ütemet diktálva a hatalmas programmnak. A magyar tánc betanítását Szabó István hosszú heteken át lelkiismeretes buzgalommal, a legnemesebb Igyekezettel végezte.
*
Belépődíj nem volt. A nézők száma meghaladta a kétezret, mégis önkéntes adakozás utján alig 55 pengő gyűlt be, amelyért a testnevelési vezetőség ezúton Is köszönetet mond a hazafias adakozóknak.

A versenyek részletes eredményei :
100 m síkfutás. Junior 1. Slnko-vlts Sándor 13 mp, 2. Andri László, 3. Csapó Ferenc.
Szenior 1. Szabó Islván 13-2 mp, 2. Pápai Oyörgy, 3. Bergsleln Ödön.
400 m. síkfutás. Junior 1. Metz Ede 59-5 mp, J. Poór József, 3. Németh Szilveszter.
Szenior 1. Pápai Oyörgy 59-9 mp, 2. Sziszka József, 3. Dervalics Ferenc.
800 m. síkfutás. Junior I. Pet-racsek Mihály 2 p 23 8 mp, 2. Rib-ner Oyula, 3. Pápai István.
Szenior 1. Vass Oyörgy 2 p 16 8 mp, 2. Berecz Oyula, 3. Szegő Károly.
1500 m. síkfutás. Junior 1. Pelra-csek Mihály 4 p 54 mp, 2 Bánáll József, 3. Sánta Oyörgy.
Szenior 1. Vass Oyörgy 4 p 36 mp, 2. Kiss Ernő, 3. Pintarics András.
1500 m. gyaloglás. Junior I. Melz Ede, 2. Dene Béla.
Szenior I. Szmodlcs Oyörgy, 2. Oáspár Oyula, 3. Szabó Sándor.
4x100 m. staféta. Junior 1911. évf. 52 mp, Slnkovlcs Sándor, Petracsek Mihály, Péczell József, Borza József, 2. 1912 évf., 3. 1913 évf,
4x400 m. staféta. Szenior I. 1909 évf. 3 p 53 8 mp, Sziszka József, Vass György, Vass János, Bergstein Ödön, 2. 1910 évf. 4 p 07 mp, 3. 1908 évf.
3000 m. kerékpár. 1. Hoffer Kálmán 5 p 32-2 mp, 2. Dominkó Islván, 3. Büki Béla, 4. Somogyi Ferenc.
1W m. gátfutás. 1. Engelleiter Zoltán 19 mp, 2. Sinkovits Sándor, 3. Metz Ede.
Magas ugrás. Junior 1. Nothná-gel Ferenc 135 cm, 2. Klama Mihály, 3. Szerdahelyi László. Szenior 1. Sziszka József 150 cm,
2. Bognár Lajos.
Távolugrás. Junior 1. Sinkovits Sándor 534 cm, 2. Stróbl István,
3. Nothnágel Ferenc.
Szenior 1. Engelleiter Zoltán 534 cm, 2. Ziegler Oyörgy, 3. Sajni László.
Buzogány dobás. Junior 1. Tuboly Lajos, 3.
Jenő 41-50 m, 2. Sajer Bigonyai István. Szenior 1. Ziegler Oyörgy
48-20

m, 2. Jerzsa János, 3. C_______,
Sulydobás. (5 kg) Juntát 1. Sli kovlts Sándor 11-30 m, 2. Vilc Imre, 3. Nothnágel Fereilc.
(7i/« kg) Szenior 1. Ziegler Oyör| 10-10 m, 2. Csvador Oyörgy, Tiszai Ferenc. >
Súlydobó staféta tízes csapatvem seny Juniorok részire 1. 1911. évf. csapata, 2. 1912 évf. csapata, 3. 1913 évf. csapata.
Kúszó staféta 50 m. ötös csapatverseny részére 1. 1908 évf. NagJ» kanlzsa 29 mp, 2. 1909 évf. Kb-
kanizsa, 3. 1910. évf. Nagykanizsa. *
A magyar táncos párok voltak!
Zábó Magda—Szabó István, Slo-zarek Mariska—Andris József, Szálai Erzsébet—Ungár József, Kedmo» nec Manci—Munkácsi László, Heffct Margit—Németh Elemér, OfenbeaÉ Terus—Lovasi István, HuchthausM Erzsébet—Tóth Ferenc, PáloviC* Manci—Sziszka József, Kedtnettec Annus—Farkas Sándor, Felde Oizike —Károsl László, Varga Margit— Winkler János, Hledl Annus—Wor-setzky Jenő, Doklea Ilus—Rendetzky Jenőt Virág Annus—Nagy Lajoa, Szabadi Erzsébet—Szakonyi Jenő, Gerencsér Ilus—Oódi Lajos.
Pillér György sxúxados lett Európa karüvlvó bafnoKa
főhadnagy
Az európai tiszti kardvlvó bajnokságot vasárnap fejezték be és azon a magyar tiszti kard Ismételten fényes teljesítményt adott. Eredmények:
Bajnok: Pillér Oyörgy százados (magyar) 6 győzelem.
2. Anselml Renaló őrnagy (olisz) 5 győzelem.
3. Rády József alezredes (magyar) 4 győzelem.
4. Hámory Qaszton (magyar) 3 győzelem.
5. Vitéz Uhlyarlk Jenő százados (magyart 3 győzelem.
6. Lublcz-Nycz főhadnagy (lengyel) 2 győzelem.
7. Ofellner Antal százados (ma-gyar) 2 győzelem.
8. de Jong őrnagy (holland) 2 győzelem.
A Hungária győzelme, a Bástya és a Sabária 6:0-ás veresége a vasárnapi fotballszenzácló
A Sabária viízrte teljes — A Somogy balszerencséjétől OldSxve ismét pontokat adott h — A Tarul kikapott
Rtxtoa a Xala-Kanlaesa negyedik fielye
Nagykanizsa, junlus 8
Vasárnap a Zala-Kanizsa a Balaton-vidékére rándult ki, ahol a sümegi leventékkel minden megerőltetés nélküli tréningmeccset Játszott.
Amig tehát a kanizsai profik pihentek, illetve szünetet tartoltak a bajnoki finisben, addig az I. ligában a legádázabb bajnoki küzdelmek zajlottak le, a II. ligának pedig 3 színtelen mérkőzése volt, melyből minket csak érdekel, hogy a Turul vesztett és igy negyedik helyünk biztosítva van.
A vasárnapi eredmények Itt következnek :
Hungária—Újpest 1:0 (1:0).
A derbit reálisan nyerték a kékfehérek, akik a bajnoki finis legnagyobb akadályát hárították el az útból. A győztes gólt az I. félidőben 4 percben Kalmár lőtte.
Budai 33-as— Vasas 1:1 (1:0).
A két alsózónában levő csapat megosztozott az annyira fontos pontokon. Oóllövők: Titkos és Himmer.
Ferencváros—Bástya 6:0 (5:0) Szeged.
A fradi ismét nagy formát futott ki, ugy, hogy a szegediek megille-tődöttségükben féllucat gólt szedtek be. Oóllövők: Kohát, Takács II, (3), Turay, Toldi.
Bocskay—Somogy 1:0(0:0).
A kaposi csatársor élhetetlensége ismét átengedte a győzelmet. A bal-
szerencse nem akarja elhagyni a kitűnő csapatot, mely ezzel a veres-séggel komoly helyzetbe Is kerülhet. Nemzeti—Sabária 6:0 (3:0). A szombathelyi csapat sorsán már csak túlvilági erők segíthetnek. Valószínű, hogy a Zala-Kanizsa jövőre együtt játszik a szombathelyiekkel a II. ligában.
II. liga
Rákospalota—Turul 1:0 (1:0), Soroksár-Vac 2:0 (1:0). P. Húsos—Erzsébetváros 3:3 (0:2). -
Egyéb eredmények Amatőrválogatott—Lengyel amatőrök 1:5 (1:1). Bratlslava—lll. ker. FC4:15:0% Észak—Délnyugat (amatőrök 4:1 (1:1). ,
(Zala-Kanizsa PC) választmánya és összes bizottságai ma kedden esta fél 9-kor az Ipartestületbea gyűlést tartanak.
— UJ renduér butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala-vármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következO elOnyOket nyújtják. Százpengönként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopsteln Szombathely, Kőszegi-utca 5,
ZALAI KÖZLÖNY
1929. junlus 4.
fin. Lhikqr Sándorné szül. Bléguaz Veronka
ugy a saját, mint alulírottak és az összes rokonság nevében mély fájdalommal, de a Mindenható szent akaratában megnyugodva tudatja, hogy forrón szerelelt jó férje, vö és sógor
Liszkay Sándor
folyó hó 3-án reggel 9 órakor életének 63-ik, boldog házasságának 26-ik évében elhunyt, visszaadva nemes lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk földi maradványait folyó hó 4-én délulán 6 órakor fogjuk a rím. kath. temető ravatalozójából a református egyház szertartása szerint örök nyugalomra helyeztetni. Nagykanizsa, 1929. junius hó 3.
Legyen emléked éldottl Nyugodj békében I
ön. Iligau Jakabná
anyósa.
Uaatk Jdasat, laháa, Pál, Mu, Bari és Aaisa
sógorai és sógornői
A MloOdsl IroHa QlreÉ :
■addan •«<• ktiklv inaira az
árad hatalmas operettslkere, sz „Utolsó Verebély leány" kerül műsorra.
(aerdán - Abrla réxaáia, Anole Nlchols, amerikai Írónő világszenzációt keltő vígjátéka kerül bemutatóra. Egész este szakadatlan kacagás kísért a pompás újdonságot,
QviarfcQvloa fiak — Herczeg Ferenc és Farkas Imre gyönyörű zenéjü, hangulatos meséJU operettuJdonsAga ul betanulással csütörtökön esto kerül olnro. Pintér Böske ragyogó alakításában és a társulat egyik legszebb teljesítményében gyönyörködhetünk.
Pishktlt k«d» mlndan aata Kálmán Imre világhírű uj operettje, a -Calkágót hercegnő" kerül szlnro Pintér Bőekével a címszerepben. A kitűnő ko mlkus triász Kormos Híhary- Károlyi versenye, Zelenay-duo uj táncai kiemelkedő réezel az operettnek.
Heti mit sor :
Kedden: Az utolsó Verebély leány. Szerdán : Abrla rózsája, amerikai tőrt. Csütörtököm Oyurkuvlcs fiuk, operett Péntektől kazdve: A cslkágól hercegnő
TŐZSDE T«raéiyUu<a
A búza 20 fillérrel emelkedett, a a rozs 30 fillérrel esett.
Baza tlazav. 77-es 20*80—21-20, 78-as 31*00-21*40, 79-ea 21 40—21-70, 80-aa 2I*7&-2I*«0, dunántuli 77ea 1980-20 15, 78-as 20*18—20*35, 79-es 20-30-2055, SO-sa 2045-2075, rozs 1590-1630, tsk. árpa 23 00—23*25, sörárpa 24 00-24-50, aab 18-50—1900, tengeri tazt 2450—25*00, dnnánbül 23*20-23 50, korpa 14 75-15-00.
ÍWehl zárlat
Párta 20-31, London 2519VS, Newyork 819 52Va, Brtlssel 72*17Vi, Milano 2Í I8, Madrid 72-90, Amsterdam 206 75. Berlin 123 83, Wien 7*98, Sofla 375\'h, Prága 15 3»V>, Varsó U-29, Budapest •O-SI Belgrád »l»i, Bukarest 308>/i.
á taiapesfl Wzsáe <erlza-jerrx*»
VALUTAK
Angolt. 27*72-27*87 Belga fr. 79*50 79*80 Caen k. 16*93-17*01 Dánk. 152-35-152*95 Dinár 9*99 10*05 Dollár 570*60-572*60 Frindal 22*30-22*50 HoU. 23000-231*00 Lengyel 64*06-64*35 Lm 3*37-3*41 Léva _•—
Líra 29 95-30*20 Márka 13645-136-95 Norvég 152-40 153*00 Sehiil. 80*37-80*72 Peseta 80*10-80*80 Svájci I. 110*1511055 Svédk. 152-90-153*50
DEVIZÁK
AmsL 230*12-230*82 Belgrád 10*06-10*09 Berlin 136*52-136 92 Brüsszel 79*57-79*82 Devizáid 3*39-3*41 Kopenh. 15252-152 92 London 27*77-27*85 Madrid 80*10-80*70 Milano 29*95-30*05 Newyork 572*70-4*30 Oszló 152*60-153*00 Pária 22*38-2245 Prága 1695-17*00 Saóna 4*14-4*16 Stockh. 153* 10-153*50 Varsó 64-20-64*40 Wien 8042-80*67 Zürich 110*25-110-55

— A Zalai ÉvkOnyv kultusza.
Zala
Serttirásár
Felhaltál 5899, eladatlan 1700. — Elsőrendű 1*78-1*80, szedett 1*76-1*78. szedett közép 1*60-1*66, könnyű 1*20-1*30, l-ső rendll Öreg 1*64—1 68, It-od renda oreg 1*44—1*50 angol süldő 1*50-1*80, szalonna nagyban 1*90—1*94, zsír 2*10-2*14, hui 2*20-2*54, szalonnáé télaeriéa 2*10—2*24. Az Irányzat lanyha.
KMJi: Mlzaial Hyaaia ál Lakiadé Vállalat, lankanlisáa.
rtlelős kiadó: Zalai Károly. Intanutaa WWmi Narrykantasa 78. —\'
APHÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dija 10 aaólg 10 flllár, Minden további szó dija • fin. Vasár- éa ünnepnap 10 saólg 80 fillér, minden további azó dija a flll. Szerdán és pénteken 10 szók sa falár, minden további Szó dija • ffll. Címszó a minden vssta-gabb betűből álló azó két siónak számíttatik. Állást keresőknek 50% engedmény.
Egy jókarban levő llafar eladó. Ürn a kladóbay.
Wala* Isau cementárugyára ajánlja karmantyú betoncsöveit házi azenyviz levezetésére, azok elhelyezéséi Jutányosán elvállalja. 1589
Bgy kisebb Jáaaaakráayt, egy ruhaszekrényt és egy prizmái látcsövet veazek. Clm Teatscb drogériában. 2606
Magyar-utca 4. számú káx, esetleg annak Báthory utcára nyíló része aladó.
_2628
Kétazobáa lakáa mellékhelyiségeivel azonnal kladá. Vőrfiamarty-utca 65. 2629
Irodai, munkafeldgyelói vagy mát hasonló áltáat elfogadna szerény Igényű nyugdíjas. Clm a kiadóban. 2625
A „Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyzóegyesillete" nagykanizsai helyicsoportja mély megilletődéssel jelenti, hogy
Liszkay Sándor
gépmester
folyó hó 3-án reggel 9 órakor 63 éves korában meghalt.
Földi maradványait junius hó 4-én, kedden délután 6 órakor kísérjük örök nyugvó helyére a helybeli róm. kath. temető halottasházából.
Nagykanizsa, 1929. junius hó 3-án.
Emlékét soha nem mulé kegyelettel fogjuk megőrizni I
Csökött bérautó,
helyben és vidékre bármikor megrendelhető
Benoze Imre
no Talafala s SSS. sala,
Kladá egrazobás lakás Jullus l-re. Katonarét, Márfa-u. 2. 2634
Egyes számú pánxaaakrássy és egy asztal eladó. Cím a kiadóban. 2617
Eladó 4 láratu vlz- és motormalom lakással, I hold gyümölcsössel. Érdeklődni lehet Zsupán és Bősze, Ssentmargttfalva, u. p. Felsoszemenye. 2611
MÉZET,
nyersbőrt, égytollat, isisl ée lémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernét és Fiai
Erzsébet-tér 18.
Egy kolőnbejáratu katarsaatt utcai szoba esetleg 2 személynek azonnalra kiadó Csengery-ut 4. I. em. jobbra.
kiad
y szobás lakáa mellékhelyiségekkel * Oyár-utca 40. 2646
■árlatalapan 2 szoba, konyhás nyaraló jullua és auguazlus hóra olcaón kiadó. Érdeklődni: Vörösmarty utca 47. 2648
■Irálf-atoa 19. azám alalt kiadó 2
azobából és mellékhelylaégekból álló utcai lakáa augusztus l-re. 2849
Találtalatt egy Lelbchen a Hlrschler tőzsdében. — Igazolt tulajdonosa álvehell lapunk kiadóhivatalában.
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
Nagykanizsa, Deék-tér 2. szém.
Telefon: 3-22.
Raktárról az Bsszes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek I
Bticmzeitláiilói k8r|t|yx6»ágttl.
1080/1929. szám.
lérnOkök figyelmébe.
Nemeshetés község egyes birtokosok által elfoglalva tartott 40—50 kat. hold gödrös területét mérnökileg klméretl, azután eladja. Térkép készítendő, a tervezett parcellázásnak megfelelő megosztással. Mérnöki munka folyó évi augusztus hó 15-re befejezendő. Az ajánlatokat kat. holdak szerint számítva kérem I. évi Junlus 15-lg.
"u Bucsuszentlászlól körjegyző.
MoaI Fnt I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
fSziaoaó, vejytlsitttó, rubaUaU
a uoabatMyl oni. IparkiállJláaoa ■ítajfírt——«l kttQnUtn
NAGYKANIZSA
OjrtJUtelapi Oyártalap i
Kazinczy u. 8. Hanyadl-u. 19.
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit testet vagy üszUttaL Qyözöd|ön meg áraim oletóeágáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gsllértlsztltáa I Tisztit I in Pllsséroz;i
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó,Vállalatnál Nagykanizsán. (Pelelős Üzletvezető: Zalai Károly.)
Hsán Gyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
479/1929. vht. ssám.
Árverési hirdetmény.
AIullroH bírósági végrehajtó al 1881. évi LX. t.-c. 102. §a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai klr. Járás, bíróságnak 1929. évi n. 9845. számú végzése következtében Dr. Beck Dezső ügyvéd áltat képviselt Labor gyógyszer vegy. gyár r.-t. buiapeatl takós,Javára öli P 71 fUl. s jár. erejéig 1929. május hó 8-án loganatosllott kielégítési végrehajtás utján le- és felUIIoglelt és 1380 Pengőre becsüli következő Ingóságok, u. a.: 2 darab ló, 1 szekér stb. nyilvános árverésen eladstnak.
Mely árveréanek a nagykanizsai klr. Járás blróaág 1929-lk évi Pk. 9845. számú végzése folytán 511 P 71 1111. tőkekövetelés, ennek 1928 évi február hó 15. napjától Járó 5% kamatai, Vl°ft> váltódíj éa eddig ősazeien 130 P 24 llilérben bíróilag már megállapított költségek ereiéig Nagykanizsán, Erzsébet-tér
22 sz. leendő megtartására 1929. Junlus 13. napjának d. a. 11 órája határidőül kllü-zetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéaael hivatnak meg, hogy aa érintett Ingóságok az 1881. évILX. l.-c. 107. éa 108. §-al értelmében kéazpénz fizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek. uUkaég eaetén bccsáron alul Is el fognak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságo-kat mások Is le- éa felülloglaltaFlák és azokra kielégítési Jogot nyertek volna, esen árveréa az 1881. évi LX. t.-c. 102. 5. értei mében ezek javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán. 1929. évi -iájus hó 27. napján.
Haán Gyula s. k.
M« klr. blr. végrehaltó
69. évfolyam, 124. szám
Nagykanizsa, 1929 junlus 5, szerda
Ara 16 HUér
ZALAI nZLOIT
Baerkeastöaég éj kiadóhivatal • Pö-ul 5. uim Kaaithelyi BókkiadóhlvaUI Kossuth Lajos-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Bóflzetéat ára: egy bóra 8 pengó 88 (lUát
A gyalázat évfordulója
voll a keddi nap. Azé a gyalázatos és becstelen napé, melyen aláirlák a magyar békét Trianonban. Mulil-puszla és Mohács nemzettemetője óta ennél gyászosabb napja nem voll a magyar történelemnek. Megcsúfolták az emberi Igazságot, keresztre feszítették a becsületességet és arcul köpték egy nemzet ezer esztendős létezését.
1920 június 4-én magyar államférfiak, akiket borotvaélre rakott az ör|öngö hatalom és boszuállás, kénytelenek voltak aláírásukkal ellátni azt a békeszerződést, melynél hitványabb, szenietebb rongyot még nem neveztek el históriai okmánynak.
Ezen a napon Párisból sirva hozta a táviró, hogy a nemzet Qolgota-járása a befejezéshez ért. A mü, melyet az emberi barbarizmus tákolt össze ezen a napon, megkapta gyilkos koronáját és pecsétlel látták el az Újkor történetének legnagyobb gyalázatát.
Ezen a napon lrá6ba foglalták össze, hogy Magyarország népét koldusbotra juttatják, hogy a nemzet vérkeringését össze-vissza vagdossák, hogy magyar könnyek temetőjévé teszik az egyedül, maradék nélkül megmaradt magyar rónát.
Ezen a napon a háború ezer sebétől vérző, belső meghasonlást szenvedő ország testéhez leültek lakmározni a dögkeselyűk és kövérre híztak a prédán. Amit nem tudlak felzabálni, azon rúgtak egyet, mert látták, hogy nem képes, nincs ereje még a felhővel takart napba nézni sem. — Ezen a napon legyilkolták a nemzetet és becstelen számításuk az volt, hogy halálos Ítélet helyett elég lesz az életfogytig tartó börtön is. Azt hitték: a trianoni börtön miaz-más levegőlében elsorvad ez a nemzet és belefullad abba a nyomorba, melyet az éltető napsugár helyeit kalkuláltak kl számára. Mekkorát tévedtek I A sárba tiport nép lassan-lassan feltápászkodik és ereibe visszajön a vér. A halottá merevült arc csendesen kienged és az ősi erő, a létezés diadalmas ösztöne csodát teremlett a XX. században és megmutatta, hogy élni tud, mert élni akar, mert élnie kell Itt ezen a szent helyen, amit vérrel áztattak át az ősök.
Kl merte volna hinni, hogy elbírja ez a nép ezt a megaláztatást, ezt a kifosztást, ezt a lehengerelést, mely-lyel még a vértszivó szúnyogok is a nyakára merészkedlek ?
Ki merte volna hinni, hogy a sir széléről is van visszaút az életbe? Ki merte hinni, hogy a ledorongolt magyar Izmok újra acélossá keményednek és a megőrjített magyar szellem újra tiszta gondolatokat fog kitermelni.
KI merte volna hinni? Mi magunk I Mi, akik tudjuk, hogy milyen a mi predesztinációnk Európának
ezen a részén, ahová vezérelve lettünk. Mi bíztunk magunkban és vÍ8szatörtük magunkat az életbe.
Nagy, keserves erőgyűjtés volt és sokan elhullottak ebben a létért való küzdelemben, de élünk és visszajölt
a hangunk Is, amivel beleüvöltjuk a világba a trianoni béke évfordulóján : Nem, nem, soha I
Chamberlain Kisebbségi politikájú.-nak csődjét felenii asz angol válassztáts
Már nem is kerül a madridi ülésen a népszövetség elé Chamberlain jelentése — Baldwin benyújtotta a királynak a kabinet lemondását
London, Junlua 4 (Éjszakai rddiójelenlés) Baldwin ma Windsorba utazott a király betegágyához és átnyújtotta a kabinet lemondását. A parlamenti szokás szerint az uralkodó felszólítást Intéz az ellenzék vezéréhez, Ramsay Mac Donaldhoz, aki kétségtelenül elfogadja a kabinelalakilási megbízatást.
Koppenhága, Junlus 4 CÉjszakai rddiójelenlés) MacDonald a .Sozialdemokraten" c. lapnak adott interjújában kijelentette, hogy az angol munkáspárt a világ valamennyi munkáspártjától — kivéve Oroszországot — kapott üdvözlő táviratokat.
A liberálisokkal való együttműködésre vonatkozólag azt mondotta,
hogy minden a liberálisoktól függ, hogy miként tudnak megegyezni.
— A liberálisok — mondotta Ramsay MacDonald — erősen radikális színezetet kaptak a mostani választások során.
A továbbiak során az angol ellenzéki vezér elmondotta, hogy mindent megtesz a leszerelés érdekében, hogy a világbéke megvalósuljon.
London, Juntus 4 (Éjszakai rádiójelentés) A .Manchester Quardian" szenzác.ós cikket közöl arról, hogy az angol munkáspárt választási győzelme mit jelent az angol külpolitikában. A lap megállapítja az eddigi kisebbségi politika csődjét, melyet Chamberlain képvi-
sel, de amelyet a baloldali kormány programjához mérten el fog vetni.
.Chamberlain nem\'\' képviselheti többet az angol külügyi politikát és nem mehet Madridba a népszövetség ülésére" — írja a lap. — Természetesen Igy azt a kisebbségi jelentést, melyet Chamberlain képviselt volna, a munkáspárt elveti és nem tesz semmit, e kérdésben Madridban esetleg történő megegyezést, amig az uj kormány nem alakul meg.
— A baloldali külügyi politika elárulása lenne — végzi a lap cikkét — ha nem igy történne. (A kisantant kisebbségi politikájának tehát befellegzett. A szerk.)

Könnyek koszi ecsetelte a Húsz egyik sszónoka a meszőgaszdaság t>elyszetéi
A képviselőház elfogadta a külügyi tárca költségvetését és áttért a földművelésügyi tárca vitájára — Walkó külügyminiszter retorziót Igér a csehek levente-letartóztatásai miatt
,Magyarorsxdg boldog leQeí, őogy nem vett résxt a firíborufiun—\'
Budapest, junlus 4 A képviselőház mai ülésén folytatták
a külügyi tárca
költségvetését:
Láng Boldizsár a külföldi propaganda fontosságáról beszél. Hogy mennyire nem ismernek bennünket külföldön, idézi egy nyugati pénz-kapacitás kijelentését.
„Magyarország egy boldog ország, mert nem veit reszt a háboruban és most élvezheti annak gyümölcsét." Képviseleteink nem alkalmasak a propaganda szervezésére és kifejtésére. Van ugyan a hivatalos propagandán kívül magán-akció is, de sokszor többet árt mint használ.
Lukács György a kisebbségi ügy reformját ugy gondolja el, hogy az ügyek ellenőrzésére alakuljon egy állandó Nemzetközi Kisebbségi Tanács, ha pedig a felek megegyezni ezen keresztül sem tudnak, döntsön az e célra létesítendő
kisebbségi bíróság.
Wolff Károly rámutatott arra, hogy Budapest közvetlen közelében a német nemzetiség évszázadok óta minden zaklatás nélkül élhet faji egy-
ségében és nemzeti kultúrájának.
A csehek pedig elveszik egyes felvidéki magyaroktól rádiókészüléküket,
nehogy a budapesti állomást vehessék. Nem érti Németország barátságát és gazdasági szövetségét Csehországgal. Nagy baj az, hogy
a német barátság elvesztésével Ausztriával Is elhidegült a viszony.
Beck Lajos szerint a mai pglitika gerince az, hogy Európa nagy államai Középeurópában piacot akadnak teremteni. Oazdaság! elzárásunknak célja Is az, hogy bennünket bele-kényszerltsenek egy úgynevezett Dunai konföderációba.
Walkó Lajos kUlü£ymlnlezt«r
válaszolt ezután az elhangzottakra. A kormány eddigi programja szerint igyekeztek Magyarország helyzetét békéssé tenni. Az ősszel ujabb egyezményeket fog előterjeszteni. Legnehezebb lesz a Németországgal kötendő gazdasági egyezményt. A csehországi levente-letartóztatások ügyében már kértek felvilágosítást, de nem kaplak. Ha ezt ezután sem kapjuk meg,
kénytelenek leszünk retorzió-
val élni.
A Ház a költségvetést általánosságban, majd részleteiben is elfogadja. Szünet után megkezdték a földmivelésügyl tárca
költségvetésének tárgyalását.
Marsall Ferenc előadó fejtegette, hogy az európai államok önellátási politikája csődöt mondott a természeti adottságok miatt.
A mezőgazdaságnak és az iparnak kl kell békülnie egymással.
A kormány már az ősszel benyújtja a mezőgazdasági munkásság biztosításáról szóló törvényjavaslatot
Szilágyi Lajos szerint a tárca mostohán van dotálva. Sürgette a fagy-károsult gazdák megsegítését, a közmunkák megkezdését.
Vértes Vilmos István megrázó szavakkal ecsetelte a mezőgazdasági munkások nyomorát és
meghatott hangon, könnyezve
fejezte be beszédét. Csizmadia András kérle a föld-mivelésügyi minisztert, hogy az állásnélküli gazdatisztekről gondoskodjék. A karlellek és a tőzsde meg-rendszabályozását kérte.
Az ülés 6 óra uliu ért véget.
ZALAI KÖZLÖNY
Ha dől e\\ jut-e munka ós kenyér a nagykanizsai iparosoknak a laktanya-
Az építőipari szakok iparosai ma adják át ajánlatalkat a Nagykanizsára érkezett generálvállalkozónak — Dr. Sabján Gyula polgármester a helyi Iparos problémáról
szükségesnek a ma folyó tárgyalá-
Nagykanlzsa, Junlus 4 A nagykanizsai laklanyaépilkezésl elnyeri budapesti generálvállalkozó ma Nagykanizsára érkezeit, hogy az építőipari szakmunkák kiadása ügyében határozzon. Ugyanis a Kármán és Fazekas nagyvállalkozó cég főnőké, adott igéreléhez hiven azért jött le Nagykanizsára, hogy a helybeli iparosokkal tárgyaljon és a munkákra ajánlatalkat tőlük átvegye.
A cégben megvan minden hajlandóság arra, hogy a nagykanizsai Iparosoknak odaadja a munkát, épen azért nagyon fontos, hogy a kanizsai Iparosság kalkulációja és benyújtott ajánlata olyan legyen, hogy versenyezhessék a hét budapesti iparivállalkozóval. Nsgyon fonlos jelentőségű ez a mai nap a nagykanizsai iparosság életében, mert hiszen sok száz nagykanizsai iparoskéznek (él éven ál való foglalkoztatásáról van szó.
Az érdekelt iparosoknak és a hivatalos tényezőknek ma mégegyszer sorompóba kell állani és a helybeli ipar érdekében felemelni szavát a generálvállalkozónál, aki ma dönt afOlOtt, hogy számos csendes, kihall nagykanizsai műhelyben isméi megindul-e a kenyeretadó munka és ismét felcsendül-e a kalapácsok zengő dala, vagy pedig őszre ismét 40—50 Iparos műhely ajtaja becsukódik.
A nagykanizsai iparosságnak azonban szintén egységesnek kell lennie ebben a kérdésben, hogy minden egyesnek kijusson a munkából. Nem lehet például megengedni azt, hogy budapestlelfkel egyetemben vállaljanak munkát, mert nyilvánvaló, hogy ez az össziparossdg rovására történne és a budapestiek gondoskodnának arról, hogy fővárosi gyárilag előállított dolgokat szállítanának és a helybeli munkál váró iparosok nagyrésze elesne a munkáktól.
A helybeli iparosok anyagjukat természetesen csak helybeli kereskedőknél szerzik be és igy
eminens városi gazdasági érdek, hogy a munkák minden budapesti vagy más vidéki Ipari vállalkozó bekapcsolódásának vagy részvételének teljes mellőzésével kizárólag csakis a nagykanizsai Iparosok kaphassák, hatóságaink ezt el is várják a bizonyos mérvű igérelet telt és előzékenységet tanúsított generálvállalkozótól.
A polgármester — a problémáról
Kérdést Intéztünk ma ebben az ügyben dr. Sabján Gyula polgármesterhez, akinél a Kármán és Fazekas cég főnöke nemrégen tisztelgett.
A polgármester kijelentette, hogy a hivatalos apparálus nem tarlja
sokba való beavatkozást, meri a generálvállalkozó kijelentene előtte, hogy minden tekintetben azon lesz, hogy a munkákat csakis a nagykanizsaiak kapják meg. Hangsúlyozta
azonbm, hogy a dolog mindenesetre a nagykanizsai iparosok ajánlattételeitől függ.
Szüksígesnck tarlolluk a mai döntő nopm a polgármester kijelentésít közzétenni, már megnyugtatásul is a mi iparosaink száméra, hogy legyenek meggyö fid ve, hogy a hivatalos város is, ha ténylegesen mosl nem is folyik be a tárgyalásokba, figyelemmel kiséri a mai napol és annak eredményéi és teljes erejével a helyi iparos és kereskedővilág érdekei melleit áll. (B. R.)
törvényszék elitélte a tanítót, aki véresre verte a gyermeket
Zalaegerszeg, Junlus 4
Csernél Gyula alságodi elemi iskolai taniló súlyos testisértés és hivatalom halalommal való visszaélés büntetlével vádolva állolt legnap a zalaegerszegi kir. törvényszék előli. Csernell azzal vidolja a kir. ügyészség, hogy 1928. év november 19-én Tóth Rózái, Tóth Károly községbiró 12 éves leánykáját, mert az nem engedelmeskedelt, véresre verte. Előbb pofonUtötle, majd nádpálcával kétszer egymásután a gyermekre sujtolt. A
A axlnOrixt Iroda Qlrel :
(*) Ábrls rózsája — a világ színpadok szenzációja. Annié Nichols csodásan megirt pompás vígjátéka szerdán esle kerül színházunkban bemutatóra. A prózai együttes ezt a páratlanul lialásos és mindvégig ka-csagtaló amerikai történetet brilliáns előadásban hozza szinre Ladomerszky Margit, Egry Berta, Bánky Róbert.
Íákó Pál, Sarlay Imre, Danis Jenő, kOltlár Rikárd főszereplésével.
(*) Oyurkovlcs fiuk — uj betanulásban. Csütörtökön este uj betanulásban kerül szinre Herceg Ferenc és Farkas Imre aranyhangulatu bácskai operetlje. A főszerepben Pinlér Böske primadonna briliiáns alakítása fog tapsokat aralni a kitűnő operelt-együttes élén.
(*) Cslkágól hercegnő — csak pénteken és szombalon. Kálmán Imre a Tatárjárás és annyi sok szép magyar operelt világsikerekben győztes
kisleány 8 napig terjedő sérüléseket szenvedett,
majd röviddel ezután fültőmirlgy-lobot kapóit, melyben két hélig szenvedett. Csérnél Oyulál a törvényszék bűnösnek mondotta ki és az enyhilő körülmények figyelembevételével 50 pengő pénzbüntetésre itélle, a büntetés behajlását azonban 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Azonkívül kötelezte a tanítót, hogy a felmerült ügyvédi költségeket megfizesse. Az Ítélet jogerős.
szerzőjének Icguj.bb operettjét, a „Csikágói hercegnői" pénteken és szombaton esle mutatja be operelt-együtlet.ünk. A gyönyörű kiállilás, káprázatos toalettek a legszebb keretül szolgálnak ennek a ragyogó operettnek, mely a nagykanizsai idény rövidsége miatt ez idényben csak kétszer, pénteken és szombaton esle kerül szinre. Pintér Böske toalettjei a párisi divatrevük legszebb kreációi.
(•) Vasárnap délután mérsékel! helyárakkal „Az utolsó Verebély leány". Vasárnap délutáni mérsékelt helyárak: ülőhely már 96 fillértől. Legdrágább hely, az I. rendű zsöllye 2 pengő 10 fillér.
Heti mllsor:
Szerdán : Ábrls rózsája, amerikai tört. Csütörtökön: Oyurkovlcs fiuk, operett. Péntektől kozdvo: A cslkágólhereegnó Vasárnap \'I. u.: Az utolsó Verebély leány, operett.
Nővekvft kepesiet
Fokozottabb gyártás
Olcsóbb árak
A hathengeres, lengőtengelyes
STEYR TYPE XII
leszállított árai:
nyitott........p 8.880.—
nyitott Combinéval . . P 10-080.—
csukott.......p 10.750.-
Cabrlolet, 3 Üléses . . P 11.000.—
Cabriolet, 4 Oléacs . . p 11.850.—
oaukott Comfort . . . P 11.400.— Összes árak helyt Budapest elvámolva, 5 kerékkel ériendók; KörzetképviBclet:
Szabó Antal••■I*"r«•P°\'-«*run.grk.r.»k.-
■<■««, motorkerékpár éa gépoutélya
1928. junlus 8.

Filmtiport
Az a g)\'orsvonat, mely Pestről röpíti a boldog embereket Olaszországba és francia Riviérára, esle nyolc és fél kilenc között érkezik Siófokra.
Ennek a vonatnak van egy hűséges barátja, | .aki" még egyszer sem mulasztotta el az érkezéskor kint a perronon várni.
Lehet tél, tehet nyár, csikoroghat, dögleszthet a meleg, ez a hit barát olt vár kint és amint a vonat berobog, azonnal az étkezőkocsihoz rohan.
Ott szép, illedelmesen lelll. Tisztelettudóan vár, amig a szakács, vagy pincér kinyitja az ajtót és leadja neki, ami az 6 rendes porclója.
Mert ez a hűséges barát egy kis sárga kutya. Amolyan keverek. Az anyja valamelyik gazdag siófoki nyaraló féltve őrzött kutyája, az apja egy kóborgó kuvaszlovag lehetett. Egyszer, egy őrizetlen pillanatban meglátták egymást a siófoki parkban és illhagyták ezt a kis árvát, aki az élkezőkocsl szakácsának jóvoltából éli a maga kutyavilágát.
Már talán több, mint egy éve, hogy a kis sárga kutya ingyen abonense az étkezűkocslnak. Ugylát-szik izlik neki a koszt, mert kitart mellelte.
A vonal 5—6 percig áll. A kis kosztos olt az étkezőkocsi előtt egykettőre összeropogtatja a csontokat. Ha jól lakott, udvariasan ugat egyel. Ez a köszönés, aztán szépen ott 111 addig, amig a gyors elszalad. Még hosszan utdnna néz.
Mikor a vonat utolsó kocsiján levő kis piros lámpa is eltllnlk, a sárga kutya a rmiradék csontokat felkapva, megindul. Nem a kijárat felé. Ott perron-jegyet kérnek.
És honnan fizesse meg a perron-
jegyet. Hiszen ő csak egy kis kutya. *
Kedden a vásárban csatangoltam. Gyenge ügy volt, de azért Igy is jól meglökdösték az embert, aki nem tartott lépést a sodródókkal.
Egyszerre ugy éreztem, valamire ráléptem. Gyorsan lehajoltam érte. Egy összetörött kis mézeskalács volt. Sziv formája lehetelt. Egész morzsd-lósra törött össze.
Vájjon kinek a szive volt? Ki veszthette el ? Rossz lehet annak sziv nélkül lenni. De mennyi ember van és él sziv nélkül.
Kár érte. Kedves, kicsi sziv. A közepén három darabba tört tükröcske. Egyik darabban megnéztem magamat. Keserű ízt éreztem a szájamban. A tömeg magával hurcolt. A tükör-darabot kiejtettem a kezembőt. Száz és száz láb taposott rajta keresztül.
Szegény sziv, szegény tükör. *
Az Uj Szent János kórháznál felszállolt a villamosra egy egyszerű munkásember, akinek hiányzott a félkarja. Ulánna egy fiatalasszony, akivel egy 4—5 éves gyermek volt.
Szomorú kis család. Ahogy láttam, a kórházból jöttek.
A kocsi tele volt emberekkel. A perron is zsúfolva emberekkel és ttt-kerüll mellém a félkarú ember az asszonnyal és a gyerekkel.
Valaki, ügyetlen, otromba ember rálépett a gyermek lábára és a kicsi felsírt ijedten:
— Apika, édes apika I
— Galambom — becézte az apa.
— Gyere szivem, felveszlek —
|unlus 5.
ZALAI KÖZLÖNY
szólott az asszonyka, de az ember félkarjával is gyorsan felemelte a szlpegő fiúcskát a sok idegesen topogó, bolond láb köztit.
Nem felejtettem el azt a jelenetet, ami most következett.
Az apa balkarján tartotta a gyermeket, és ahogy rohant a sárga villamos, a gyermek félt. Odasimult az apjához és azt mondta :
— Aplka, apika éde< öleljél meg mindakét kezeddel, meri én ugy félek — és megfogta a gyermek azt a kabdtujjat, amelyből hiányzott a kenyérkereső kar.
— Apika, miért nem akarsz megölelni, miért dugtad el a kezedet? — csipogóit a kis madárka. Ebben a pillanatban odasanditoltam. Láttam, hogy a félkarú embernek két nehéz könnycsepp fut le az arcán. Abban az árokban, amit a szegénység váj kl az arcon, egészen le a száj szögletig.
Á fiatalasszony is észrevette és, amint rámnézett, mintha azt mondta volna mentegetőn a tekintete:
— Nem tehet róla a szegény uram. A gép, a gép harapta le a karját.
Aztán a férfi üresen lógó kabdt-ujjával letörölte a két vizcseppet az ember arcáról.
Az ölbevett madárka újra csicsegelt :
— Aplka, apika nézd, olt fut a piros molorl
Apika a gyermek tekintetét követte, az asszony pedig szelíden simogatta az üres kabátujját és csendesen, hang nélkül ejtette könnyeiI a foltos kabát ujjra, ahogy csak egy bánatos, szomorú fiatalasszony tud sirnl.
Urbán Gyula
Mozgószlnház Párba] az operabálon
A história nem mindennapos. Az egyik bankár nós, a társa nőtlen. Elvesztik a vagyonukat és a feleség csak a tönkrejulás után eszmél rá, hogy ö tulajdonképen nem szereti, BÓt sohasem szerette az urát. A történethez szükséges még egy báró és két nővér, akik véletlenül egy világhírű cirkuszban mülovarnök. Szokatlanul kiélezett helyzetek, nagy bonyodalom, misztikus párbaj, hihetetlen Izgalmas jelenetek és a végén — happy-end.
Ezt az izgalmas filmet mutatja be ma és holnap az Uránia mozi. A film főszereplői Claire Rommer, Jean Murst és Angelo Ferrari. Megannyi nagy név, ak\'k ezultal Is egész lelküket, minden művészetüket viszik bele a filmbe. A felvételek szemléltetővé teszik azt a miliőt, ahol a pénzemberek, a művészek és habi-tűék élik az ő titokzatos és nagystílű életűket.
Az Uránia e napokon kél nagy slágert mutat be. A másik .Flörtöl a feleségem" elmü vígjáték, amelynek főszereplője a kitűnő Oustav Fröhlich és a nagyon szép Carmen Boni. E vígjáték a helyzetkomikumok szakadatlan láncolata. Az előttünk lepergő nagyon vidám történet a nézőt valósággal lebilincseli.
I Mindenütt kapható I
npl
Magy.
UJutntkenti KBxpon*
Budapest, l„ Horthy Mlkfós-ut 119-121
NAPI HÍREK
NAPIREND
Junius 5, szerda
Római katolikus: Bonifác pk. Froleal.: Bonifác. Izraelita: IJái hó 26. Nap kel reggel 4 óra 05 perckor.
nyugszik este 19 óra 51 ptickor. •
Független M0vé»zek képtáitata a Caslnonan egész nap
Uránja. ,1\'áibaj az operabiton\'diáma. .FlörtOl a telesigein-, vidám történél
Gőzfürdő nyitva reggel 6 ófilól eatc 5 óráig (hétfő, szerda, pénlek délután éa kedden egész nsp nőknek).
S- o. s.
Magyar vagyok Az ólct tengerén
i \'nulrnaH ut rlng-reng a caolnakom, lígy helyben Ali. mar nartot el sem ór. Kl la íogyott már rnlnuon Hóhajom,
A H7.6I hideg... Vitorlaszárnyalm Már rég cafattá rongyosodtak el. . A két karom a semmiségbe ór: Evezni vágy s övezni nlnca mtvol.
Magam vagyok .. Az. élet tengerén Magamra hagyva Kenkl sem segít?... Az é] közéig: egy rémoa éjszakai F, tengor engem elnyel reggelig.
IMII Jóxsr.f
— Szabadság. Dr. Prack István városi tanácsos külföldön tartózkodik. — Viléz Csiltaghy György kir. ügyész hat hetes nyári szabadságát megkezdte. — Dr. Hernyó József, a Társadalombiztosító Intézet vezetője hosszabb betegszabadságra utazott. A nagykanizsai intézetet most Nagy Kálmán lilkár vezeti.
— Az Ügyvéd Szövetség alakuló közgyűlése. Az Országos Ügyvéd Szövetség nagykanizsai fiókszövetsége junius 16-án tartja alakuló közgyűlését a városháza dísztermében, melyre a székesfőváros jogászvilágának legjelesebbjei jönnek le Nagykanizsára. A közgyűlés tárgysorozatát most állítják össze.
— A törvényszék nyérl szünete. A nagykanizsai törvényszék nyári szünete julius 1-vel veszi kezdetét, amikor megalakulnak a szüneli tanácsok.
— Az Ipartestület elöljáróságának Dlése. A nagykanizsai Ipartestület elöljárósága folyó hó 6-án esle 8 órakor tartja junius havi üléséi.
— A Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör folyó hó 6-án, csütörtökön délután 6 órakor tartja közgyűlést elökészitő választmányi ülését a postapalota földszinti termében. A közgyűlés az egyéb társadalmi programokra való tekintettel nem a most következő vasárnap lesz, hanem 16-án. A közgyűlés a mindenévi Zrínyi-ünnepéllyel lesz kapcsolatos.
r- Halálozás. Viléz Madarász László m. kir. honvédhuszár százados, tábori pilóta, a vaskoronarend lovagkeresztjének és több más hadi-kitüntetés tulajdonosa, vasárnap hajnalban, balesetet követő rövid szenvedés után, 36 éves korában Budapesten elhunyt. Holtlestét Nagykanizsára szállították és ilt ma délután 4 ór.ikor helyezik örök nyugalomra a r. kalh. egyház szertartásai szerint, a temető halottasházából. A kiváló repülő-szakférfiú és Ismert katonai iró Stocker Antal kir. kúriai biró és neje, szül. Eperjesy Jolán fia, akinek halála nagykanizsai rokonslgát, köztük a Benczikcsaládot is gyászba boritotla. — Tegnap délután helyezték örök pihenőre a Zalai Közlöny nyomdájának gépmesterét, Llszkay Józsefei. A derék, becsületes munkás példaképe volt életében, akit egyaránt megbecsült vállalata, annak tisztviselői kara és akii meleg ragaszkodással szerettek pályatársai. Temetésén a megjelenlek sokaságában olt volt a szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda egész személyzete, az összes kanizsai nyomdászok és a Munkásdalárda, amely gyászénekkel vett bucsut virágokkal borított koporsójától. A szertartást Kádár Lajos ref. lelkész végezte.
=» Vésnőkmunkákat, ruggyanta bélyegzőket elismerten legszebben és legjutányosabban készit Ooldbergerné, Főút 10. Dobrovlts udvarban.
— A nagykanizsai Missziósházban a pénteki Jézus Szive-Ünnepe alkalmából ma szerdán, csütörtökön és pénteken délután 6 órai kezdettel triduumot tartanak szenteégimádás-sal és szentbeszéddel. Pénteken, Jézus Szive-Ünnepén közös szentáldozás a Missziósszervezet összes tagjainak. A Missziósház uj fönök-nője kezdeményezésére a Jézus Szive-ünnepet az idén elsöizben Nagykanizsán különös egyházi pompával fogják vasárnap megünnepelni.
— Kltflnő szemüvegek orvosi receptre és recept nélkOl legolcsóbban Zsoldos Oyula órás, ékszerész és látszerész uj üzletében kaphatók Főút 14. Biztosító palota. Szakszerű Javítások.
— A Városi Zeneiskola utolsó növendékhangversenye csütörtökön, pontosan 9 órakor a Kaszinóban. Jegyek 40 fillértől 1 pengőig a Krátky-tőzsdében válthatók.
= UalSH tiraixl szükségletét be-nemit, saját érdekében el u mulassza megtekinteni Barts Klkta dlvatnjdonságall.
Hallói
Nagy szenzáció!
Halló!
Megérkezett budapesti Berea Lilly elsőrendű művésznő, kit rövid Időre is de sikerült megnyerni, hogy szórakoztassa az igen tisztelt vendégelmet.
NAGY IMÜVÉSZ-ESTÉLY
Seress Lilly Orfeum-énekesnő és Molnár Évi Orfeum-táncosnő elsőrendű felléptével, csak rövid ideig, kitűnő cigányzei)Q kíséret mellett.
Kellemes estély beléptidíj nélkül. Olcsó és jó szórakozás. — Kitűnő fajborok. — Elsőrendű ételek.
Szives pártfogást kér woll.AK jenö
vendéglős.
bordói lével keverve
ellen,"
tisztin llurihaanaat ellen.
Rónilik
hernyóit, levélfetvelt atkerrel Irtja
Egyike a lagoloséU védószereknek Beszerelhető:
orszAo József
mag, műtrágya, növényvédőszerek kereskedésében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett).
TUxbcn
és Idxban a* cgtax várom t
Nagykanizsa, Junius 4
Ami a tüzet illeti, nem veszélyes. Megjött már az uj autó-fecskendő, az úgyis kivonul, hogy parádés gyakorlatán bemutassa, hogyan oltaná el, ha ugy egyszer — Isten ments I — kigyulladna a városháza.
Ami a lázt illeti, az sem aggodalmas. A tűzoltókkal kapcsolatos intézmény, a mentők ugyancsak készenlétben lesznek egész nap és máris vállvetve készülődnek valamennyien, hogy tűznek és láznak ne legyen azon a napon ideje szóhoz jutni, hanem mindenki csak vidámsággal és szórakozással tölthesse meg a napját — junius 9-én, vasárnap, a nagykanizsai Tüzoltónapon.
— A vasárnapi hangverseny-matinén, mely a Missziós Nővérek székházában fél 12 órakor fog lezajlani, nívós műsor keretében Vannay János, Jászay Margit és Koós Margit fognak fellépni. Jegyek 1 pengős árban csak a helyszínen lesznek válthatók.
— H.lyr. kall lauHassal okvetlenül, már caak azért la, mert ennél aranyosabban még nem kértek semmit a szerkesztő bácsitól, — meg asért fa, mert hátha valamikor emiatt bajok tennének a partié körűt: — helyre Veti Igazítani, nem a sajtótörvény rideg paragrafusaira, hanem a gyermekszívek aranycaengetyfllre hallgatva, hogy az Izr. I.eányegylet vasárnapi vásárán a gyermekszépségverseny két beérkezettjénél a sorszámot a rendezőség a nagy zűrzavarban tévesen mondta oe, vagyis a helyee eredmény: 1. Benőre Evíke, 2. Forgács Borlaka, 3. Welsz Kató.
— A Zala* Évkönyv — Zala kultusza.
Mkfaj. tfr.\'WiiMrtt „latlaaF
Blilot hátim litíwr, mtly ftrlAifibcUgiS-Rl plántál li llT.10 árUtta] kOiá áa rrMu-rmo klirUf Sl borúin ludományoa llk-Poo tlAállllvt. Mái állatit, ambarra iital-outUnl Sváb, nusal, csótány, buni, pslosks stt. Il Irtassa s>.
MapláSi., ulánvál\'al ssálllt|a: Rattsol Lsborstórtiua Marssá, IJ« VII, Maráayt-ütea M.

zalai közlöny
Nem lcell Qaraguünl
kedves barátom, Pali, — de bizony hiába írtad alá magadat „igaz híved Pall"-nak, én mégsom tudom, kl vagy és merre van hazád. .Sőt akárhogyan kutaszkodom a memóriámban, Pali nevezett! barátomra nom tudok ráakadni. így, ebben a te különös In-kognltódban csak annyit tudok rólad, bogy Pali vagy. (Ezt nem is vonom ketségbe.) Leveledet tehát névtelennek kell tekintenem s ezért Itt küldöm rá a választ
Azt Írod, kedves Ismeretlen barátom hozzám Intézett gépírt (sót: másolt 1 A másolat bizonyára lovagias szolgálataid Igazolására kellett) leveledben, hogy a kritika Igazságtalan volt egyik mUvésznónkkel szom-bcn. Aztán azt Irod, hogy világért som akarod az általad Bzóbaforgatott művésznőt mások (ölé helyezni, do olyan magasan áll, (szórói-szóra Igy I) hogy színházunk többi Igyekvő művésznői közelébo som Jöhetnek.
Miután igy valóban nom omelted bizonyára bájos Illetőt a többiek tölé, — a tárgyilagosságból alaposan le-viwfgáztál.
Viszont, minthogy Illetőt a kritikusnál bizonyára sokkal behatóbban Ismered, koncedálom, hogy a színművészet körül van valami Jártasságod. I)e csak körül, kedves barátom. Es tőként Illető körill. Nem tudom, — talán a színművészet Ilyen Irányú latápolásában ls versenyro tudnék kelni veled, de — látod, nom teszem. A kritikus legyen teljesen független, mert ez a függetlenség a kritika erkölcsi fundamentuma. Epen ezért a kritikusnak nincs szerencséle személyesen Ismerni Illetőt és mégis csak Jót irt Illetőről. A te kifogásod csak az, hogy nem trt még Jobbat. Ennek pedig csak te és a többi Palik az okai, akik — oh, tudom ! érdoktelo-nül — meggyőztétek a művésznőt arról, hogy neki már régesrégen részben az Operában, részben a Nemzetiben volna a helye. Most aztán II, kedves barátok, Jólvasalt nadrágotok mellé a krlUkus tollát ls szeretnétek Illető babéralnakszértájába besorozni.
Hát ez nem megy olyan könnyen, kedves barátom. Á színésznő gram-matlkallag összetett szó. De épon Így összetett ember is. A kritikust az analízisből csak a színész érdokll. A kritikus tiszteli a te ízlésedet és arra kér, hogy klkl maradjon meg a kaptatája mellett A kritikus Is, meg to ls. Főként te, mert a kritikus eddig még nem avatkozott bele a színésznőből terád eső rész bírálatába.
Ne haragudj azért se, ha kijelentem, hogy a fővárosi „kritika" Illetőről zengett elismerései engem nem hatnak meg. Ismerem a technikájukat és tudom, hogy Illető otércn Igen nagy és tőként roppant kitartó művész. Készletezés helyett csak annyit, hogy emlékezz a „8 Órai UJság" ama számára, amely neked aligha tetsző módon foglalkozott Illető személyével és „fővárosi sikereivel".
Már most ezek után nem szabad azért sem haragudnod, hogy nem keresem : Istók Palinak hivnak-e, Varga Palinak, Berger Palinak vagy akárminek. Egyre megy teljesen. Igy ls, ugy Is csak - nagy Pali vagy.
„Igazságos tanácsot" nem adhatok kívánságod szerint a szóbanforgó kritikák Írójának. Neked azonban őszintén tanácsolom, hogy leveted záradékában kilátásba helyezett baráti ölelésedet ne pazarold rám, legalább ls addig ne, mlg egy grafológussal meg nem állapíttatom, hogy sajátkezű aláírásod — nem nőt kézből származlk-e ?
Nom tehetek róla, — gyanakvó természetű ember vagyok. Mint a többi rosszmájú kritikus.
Bb ez nagyon — nagyon érdekes lenne, kedves Pali barátom...
Szerfelett érdekee... (—a)
WHeiit olMk!
Ne dobja ki pénzét silány anyagból készült utánzatokért, hanem rendeljen meg nálam, a készítőnél egy igtzán praktikus
asztaltüzhelyet,
mtlyírt 15 évi garanciát vállalok.
MACSEK LAJOS
lakatoimeitsr
Iigykulxtt, lóiul lőhercog-nt 87.
1926. junius 5.
— Á Stefánia gyermeknapjának eredménye. A Stefánia gyermeknap gyűjtésének összes eredménye : 637 pengő 82 fillér. A gyűjtésben a következő társadalmi egyesületek vetlek részt: Keresztény Jótékony Nőegylet 132 48, a Pécsi Színház művésznői és művészei 131 30, Ev. és Ref. Nöegylelek 8612, Keresztény Tiszlv\'selönők 71 78, Szociális Misszió és Leányklub 66 06, VasuUstisztviselők családtagéi 56 44, Szanatórium Egyesület 5332, Izr. Nőegylet és Leánycgylet 40 32 pengői. A Stefánia hálás köszönetéi fejezi ki ezúton is az egyesületeknek, valamint a dr. Tholway Zsigmond vezetése alatt álló posta-tisztviselői karnak, kik a pénz átvételéről és elszámolásáról gondoskodtak. De köszönetét fejezi ki Nagykanizsa társadalmának, mely be ludta látni a Stefánia munkájának fontosságát és megnyitotta szivét és zsebeit. Vezetőség.
— Balatoni hangversenyek.
Fedák Sárinak és Szilágyi Imre dr. kiváló hegedűművészünknek, akik most Bécsben aratnak nagy sikereket, az a tervük, liogv a nyáron, a nagyobb balatoni fürdőkben, hangversenyekel rendeznek. Ami minket zalaiakat közelről érint az, hogy harmadik társnak N. Szabó Oyulát kérték fel. N. Szabó Oyula már ki is kulatla a legszebb balatoni nótákat és zenemüveket s köztük sok olyat, melyekre már feledés borult, jólehet művészi értékűek. A nagyszabású hangversenynek az ad értékes keretet, hogy N. Szabó Oyula szabatosan ismerteti a Balaton zeneirodalmát, költészetét és bájos néples termékeit. Az első balatoni hangverseny valószínűen Hévízen lesz. Szilágyi Imre dr.-t hat elsőrendű fővárosi cigány kíséri. A maga nemében első hangversenyekre nemcsak a három balaionl vármegyéi hívják meg, hanem Balatonfüredre, Siófokra, Kenesére, Almádiba a fővárosi zeneértő közönséget is. A balatoni hangversenyekhez, melyek majd igazi balatoni kultuszt jelentenek, még visszatérünk.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— Találtok az Izr. I^ányegylet vasárnapi vásárján a Polgári Egyletben egy kis pénztárcát 10 " "
szent ereklyét molyben valószínűleg •zent rög van. Mindkét tárgyat Igazolt tulajdonosa átveheti szerkesztőségünkben.
= Tenniszűtők hurozása legjobban és leggyorsabban készülnek Vágó illatszertárában.
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
— Utazási kedvezmények. A
Ljubljanában 1929. május hó 30-tól Junius hó 9-ig tartandó mintavdsárra Murakeresztur országhatárig 30 Vos, továbbá Pécsen 1929. junius hó 8. és 9-én larlandó országos „C/?£X>Ó" nagygyűlésre Bitesig a D. Sz. A. vasút valamennyi állomásáról 50°/o-os utazási kedvezményt engedélyezett, a szokásos kék, illetve rózsaszínű „Igazolási jegy" felmutatása melleit. Útmegszakítás nincs megengedve. Az állomásfőnökség.
LeiarióxiattáK
a tapsonyl assxonygyllkoi-adg gyanusitoH/át — egy aamxonyt
Nagykanizsa, Junius 4 A böhőnyei csendőrség közel egy heti nyomozás után olyan adatokra jutott a tapsonyi asszonygyilkosság ügyében, hogy Torma Istvánná özvegyasszonyt Csima Istvánné haragosa verte agyon.
A gyanúsított asszony tagad, de oly súlyosak a bizonyítékok, hogy a csendőrség letartóztatta és bekísérte a kir. ügyészségre.
A csendőrség szerint csütörtökön a két régi haragos összetalálkozott a tapsonyi ulon. összevesztek, majd egy doronggal Csimáné agyonverte Torma Istvánnét.
A PETÁNCI
természetes szénsavas savanyúvíz 50 éves múltra tekint vissza és ennélfogva gyógy-, üdilö- és bor-
viznek legalkalmasabb. Oyomor- és vesebajoknál, úgyszintén a légzös\'ervek hurutos bánlalmainál, köszvény-, csuz- és hólyagbajoknál orvosi szaktekintélyek I galkalmasabbnak ajánlják. KiphilÁ Iliin fkát- is otanttatsMfeki.
Főlerakat:
KÖVESI HENRIK
Hagykanlisa, Magyar-tt. 14. Tlltfll 311
— Cseléd-jutalmazás. Miháczi János uradalmi cselédei, aki 40 évig szolgált hűséggel, becsülettel gróf Somssich Antal ormándpusztal uradalmában, a földmivelésügyi miniszter elismerő oklevéllel és 100 pengő jutalommal tüntette kL Miután Miháczi kö2ben elhall, a miniszter rendeletéből kifolyóan a kitüntetés özvegyét illeti meg. Vasárnap délelőtt volt az ünnepélyes átadás a komár-városi községházban. Nagyszámban jelent meg ez alkalommal a község népe és a környékbeli földbirtokosok. Az elismerő oklevél és pénzjutalom átadása előli dr. Sárközy Lajos esperesplébános tarlóit szép beszédet, majd dr. Botka Andor járási főszolgabíró álnyujtolta özv. Miháczi Jánosnénak a kitüntetést. A Kontár-városi Dalkör hazafias dalokat énekelt, majd gróf Somssich Anlal nagybirtokos mondott lelkes szavakat, mei\'yekben az elhunyt derék munkásembert, mint a becsületesség példaképét mutalla be. A komárvárosi leventék. A komárvárosi leventék az ünnepély végén levente gyakorlatokkal szórakoztatták az egybegyűlteket.

FLY-TOX
a modora rovarlrtószorek
királya
megöl
legyat, molyt, anűnyogot,
poloskát, sváMogard, hanayat, bolhil, tatát stb.
6s ások poHll, Illetve lárváit
Ham hagy foHotl M*m méreg!
PrMprktuit kíriiutn kaid i
U«iu KmO <■ TArM
llu.lipcil, V., Nádor ucra 80, Tdeiatl! L. 598-25
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések i Kedden a hőmérséklet: Reggel 7 őrskor +19.2, délután 2 órakor -f242, este 9 órakor +20.
Felhőzet: Reggel és délben tiszta, este borult égboltozat.
Szélirány: Reggel Délnyugat, délben Dél, este Délnyugati azél.;
A *alMral«gl>l laMzat aata 10 órakar Jalaatll EgjalSra xlvata* roa aaík várhatók lényagaa h6-véltaxáa nélkül, majd magtMn-kOI« nyugati araiakkal hSaaiyctféa
= Árban, minőségben választékban Barta szönyegraktára szenzációs.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopsteln Szombathely, Kőszegi-utca 5.
—■ Ne felejtse el, hogy: varrógépben „PFAFF", kerékpárban „PUCH" a léglobbi
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
vese-, hólyag-, gyomor- és cukorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott
elsőrendű gyógyviz. Házi Ivókúrára rendkívül
alkalmas. Állandóan friss töltési "" Főraktár:
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király-u.!
lflgg. junlus S.
ZALAI KÖZLÖNY
SPORT ELET
A Nagykanizsai Kerékpár-Egylet iavasxl nagy versenye
A népszerű egyesület vasárnap Qelsére és vissza rendez versenyt
tói délután 2 órakor a Magyar-utca felé. Irány: Oelse és vissza. Távolság: 34 kilóméter.
Nagykanizsa, Junlus 4 Az eddig is szép eredménnyel müködö Nagykanizsai Kerékpár Egylet junlus 9-én (kedvezőtlen idő esetén junlus 16-án) vasárnap rendezi meg szokásos lavaszi nagy versenyét, mely alkalmat ad arra, hogy a szép sport kulllválói bemutassák előre haladásukat.
A verseny nyilt és minden kerékpáros benevezhet rá. Start a Centrál-
Benevezési dij tagok részére 1.50, nem tagoknak 3 pengő. Nevezési határidő junius 8-án este 7 óra, Donáth Ferenc műszerésznél és az egylet helyiségében Btlky titkárnál.
A népszerű kék-fehér kerékpárosok vasárnapi versenye igen sikerültnek Ígérkezik.
Ma délulán lesz a kereske-delmisták tornavizsgája
Nagykanizsa, junlus 4 A nagykanizsai felsőkereskedelmi fiúiskola ma, szerdán délután fél 6 órai kezdettel farija ez évi tornavizsgáját. A tornavizsga műsorán atlétika, szabadgyakorlatok, felvonulások és az intézet I. és II. futballcsapatának mérkőzése szerepelnek. Belépődíj páholy 1.20, tribün 80 fillér és állóhely 50, illetve diákoknak 30 fillér. Az iskola vezetősége a tornavizsgára az érdeklődő szülőkel és tanügy barátokat igen szívesen látja.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Hogy áll a II. liga?
1. Pécs-Baranya 21 18
2. Attila 20 17 8. Itákospalota 21 13 4. Zala-Kanizsa 21 11 6. Turul 21 10
6. JózsefvAros 22 0
7. P. Húsos 20 8
8. Erzsébetváros 21 6
9. Soroksár 20 4
10. BAK TK 20 2
11. Terézváros 20 3
12. VAC FC 21 5
4 67
6 49
6 46
9 40
9 41
12 28
12 30
12 23 14
16 23
: 27 37 10 36
38 30 38 26
33 25 49 22
41 19
45 14
47 12
60 10
57 9
Hátralevő ellenfelek:
Pécs-Baranya: Atills.
Attila: Pécs-Baranya, Vsc FC.
Rákospalota: Soroksár
Zala-Kanizsa: Bak FC.
Turul: Erzsébetváros.
P. Húsos: Soroksár, Terézváros.
Erzsébetváros : Turul.
Soroksár: Rákospalota, P. Húsos.
Bak FC: Terézváros, Zala-Kanizsa.
Terézváros: P. Húsos, Bak FC
lac FC Attila.
KÖZGAZDASAG
Az Alsódnnántnll Mezőgazdasági Kamara kerületi gazdagyülése Pacsán
Pacsa, junlus 4
Az Alsódunánlull Mezőgazdasági Kamara vasárnap tartolta ez évben első kerületi gazdagyülését Pacsa községben, amelyre a vármegye gazdatársadalmának minden rétegéből
közel 1000 gazda
vonult fel. Ez a gazdagyülés Impozáns megnyilatkozása volt annak, hogy a gazdatársadalom végre felismeri az egy táborba való tömörülés szükségességét.
Hoyos Miksa gróf elnök megnyitójában ismertette a kamara szervezetét és azokat a feladatokat, amelyeket a kamarai intézménynek a mezőgazdaság egyetemes érdekeinek elöbbrevitele céljából meg kell valósítania.
Gyömörey Oyörgy, Zalavármegye főispánja meleg szavakkal üdvözölte Hoyos Miksa grófot abból az alkalomból, hogy mint az Országos Mezőgazdasági Kamara elnöke, először jelent meg a zalavármegyei gazdák között.
Bosnyák Oéza ny. főispán, zalavármegyei földbirtokos, rámutatott arra, hogy most, amikor a mezőgazdaság ezer sebtől vérzik, itt van a 12-ik órája annak, hogy a gazdatársadalom egységes, hatalmas gazdafrontba tömörüljön.
Hoyos Miksa gróf válasza után dr. Csák Károly országgyűlési képviselő tartolt magas színvonalú agrárpolitikai előadást, amelyben kidomborította azt, hogy Trianon nem hagyott számunkra más életlehetőséget, mini azt, hogy teljes erővel igyekezzünk a mezőgazdaságot kifejleszteni, mert csak ez tud|a az országot megmenteni politikailag, erkölcsileg és gazdaságilag. Ezzel nem akarja azt mondani, hogy nem a revízió az, amely bennünket talpra-állithat, azonban
gazdaságilag lerongyolódott országgal még revíziót sem lehet csinálni. Rámulatott arra, hogy a magyar mezőgazdaság bajainak egy része a a termelés berendezésével, másik része az értékesítéssel függ össze. A hitelválság tekintetében véleménye az, hogy a 12— 14Vs-os hitelkamatokat a gazdaközönség nem birja el. Szükségesnek tartja a részvényjog reformját, a bankok megrtnászabá-lyozásál.
Kiss Elemér kamarai Igazgató örömének adott kifejezést afelett, hogy a gazdatársadalom olyan nagy számban jelent meg a gazdagyfl-lésen.
Rezner Tibold, a zalaapáti bencés
OLCSÓ CIPŐK!
Nagy forgalmunk mellett az idény végén minden fajtából 3—4 pár visszamaradt Tekintettel arra, hogy minden idényben uj áruval akarunk vevőinknek szolgálni, ezen maradványokat
10 napig ocoassió árban fogjuk eladni i
Női drapp és szürke vászon cipő bőr talppal . . P
NŐI luxus-cipők lakk és antilop.......
Női fekete és barna cipők........
Női lakk-cipők...........
Női drapp, szürke ^ivatcipők fasarokkal . . . . „
Férfi fekete és barna félcipők.......
Vörös gummitalpu vászoncipők E^itLíwí SÍK • • »
5*50 8"-12-80 14-80 14-80 14-80 3-50
IT Ezen árak csak junius hó 10-ig érifényesek 1
A fent hirdetett cipők kirakatainkban megtekinthetők.
Szabó cipőáruház,
Kazinczy-utca 1. szám.
ZALÁI KÖZLÓNY
rend jószágkormányzója kívánta a mezőgazdasági használatra forga-lombahozotl talajmeszezési cikkek minőségi fellételeinek rendeletileg való megállapítását.
Ujnipt Etek Ernő földbirtokos sürgette a burgonya-, lóhere és lucernamagtermelésnek export szempontjából való intenzivebb felkarolását, a jövedelem és vagyonadó-kivetéseknél az az u. n. .titkos utasítások"
megszűntetését. Faber Oyörgy kamarai fogalmazó hangsúlyozta a nehéz helyzetben levő zalai szőlőtermelő vidékeken a gyümölcstermelés felkarolásának szükségességét.
Keglovics János orosztonyl gazdálkodó kívánta a közterhek enyhítését, a határidős gabonaüzlet megszüntetését, a vasúti közlekedésnek a pacsat járásban való kiépítését, Szerinte
az eladásra kerülő nagybirtokokat a kormány Igyekezzék megszerezni és parcellázza kl.
Sürgette a kartellek megrendszabá-lyozását, a hitelválság megoldását, végül a gazdatársadalom tömörülését.
Kovács Ferenc zalaegerszegi gazdakör! elnök szólalt még a gazdakörök létesítésének és azok megfelelő támogatásának szükségességéről.
Schneer Sándor a jól tojó tyúkok tenyésztésének felkarolásáról.
Németh János nemesapátii kisgazda a jövedelemadó kivetésének alapjául szolgáló 32 pengős búzaár leszállítását, Zombok János a mezőgazdasági bizottságok inlenziv működésének szükségességét, Koma József garaboncl községi biró a szólók kataszteri tiszta jövedelmének leszállítását, a tejértékesités megszervezését, dr. Kukuljevlcz József gazd. akad. tanár a tudománynak a mezőgazdasági életben való fokozottabb megbecsülésének fontosságát hangsúlyozta.
A gazdagyülés végül táviratban Üdvözölte Bethlen István gróf miniszterelnököt és Mayer János földművelésügyi minisztert és hathatós támogatásukat kérte.
A gazdagyülés után 60 teritékes bankett volt, amelyen pohárköszöntőt mondtak: dr. Kende Péter főszolgabíró a kormányzóra, Szenlmihályl Dezső pacsai földbirtokos Hoyos Miksa grófra, Rezner Tibor jószágigazgató pedig Sámlk József kamarai alelnökre.
A keddi nagykanizsai országos vásár
Nagykanizsa, Junius 4 Amint előre volt látható, a tegnapi országos vásár a mezei dologidő miatt nagyon gyenge lefolyású volt. Az .országot vásárt" talán Inkább a pesti cukrosok vásárának lehetne elnevezni, mert azok dominállak tegnap is. A felhajtás állatokban közepes volt. Több volt a ló, mint a szarvasmarha. Az árak estek. Kevés állat cserélt gazdát. Külföldi kereskedőt alig lehetett látni.
A mi kereskedőink és Iparosainknak pedig minden volt az a tegnapi nap, csak vásár nem. Legkevésbbé országos vásár.
(—) Országosvásár. Inkén, junius 10-én országos vásár lesz, melyre vészmenles helyről lovak és szarvasmarhák felhajthatók.
A SP#OER VARRÓGÉPEK A LEGJOBBAK f
ftA

a%ó- A ^
mm
(RGrUUtéMt) H - Mrek. közgazdaság. Hangv. — hangverseny. E — etóadáa Qy — gyermekeknek. A — aaafonyok-■ak. Z — zeae. Mg. — mezőgazdaság, rn. - Ifjuaágl előedaa. F — felolvasás. O — gramofonzene. Jb — Jaxz-band. K — kabar*. nZ. — népszerű zene.
Junius 5 (szerda)
Budapest 9.15 Az l.jhonvédayalogesred zenekarának hangv. 9 30 H. 9 45 A hangv folytatisa. 13 Déli harangszó. 12.05 Cigányzene. 13 25 H. 12.35 a hangv. folytatása. 13 Időjelzés. 1430 H. 15.30 Morse tani. 1Í.101Í 16.45 Időielzés. 17.10 Szilárd Jánoi novellái. 17.40 Oroez Kozák Kórus-hsn>iv. 1130 Rádióamatőr posta. 19 Olasz nyelvoktatás 20.15 A Belvárosi Színház művé-sxetnek estje s Stúdióból. Utána kb. 2230 Idő elzés. Majd cigányzene.
Bécs II Zene. 15.45 Hangv. 20.05 Arla-eat. 20.40 Szerenádok a (égi Bécsben. 21 Szerenád a Józaef-térről.
Berlin 17 Zene. 20 Johann Strauas em-lékhangv. 21 .A berlini ünnepi |át(kok\' közvetítése. 21.35 A hangv. folyt.
Brűnn 12.30 Hangv. 16 30 Bábazlnház. 17.35 Hangv. 19 A prágai műsor közvetítése. 19.30 Opera E.
London, Daventry 110. 12 Hangv. 12.30 O. 13 Hangv. 15.15 Zongorahangv. 15 45 Hangv. lílS Oyermekóra. 18.45 Scriabin zongoraművet. 19 45 Opera E. 23 Zene
Milánó II O. 12 20 Rádiókvartett. 13.55 Jb. 16.30 Gyermekkarénak 17 Rádió kvintett. 19 Jan-band. 20.30 Zene 21.15 Kar
MlneSen 11.55 Hangv. 16 Zene. 17 Oy. — -.15 Haagv. 52 45 Z.
1.15 0 12.30 Hangv. 16.20 Oy.
ItLSO és 20.15 Haagv. 52 45 Z.
Prága 11.15 OT2... ________
19.05 Zeae 20 Népdalok. 30.30 Hangv.
21.15 Chopln-hangv. 21.40 Dán dalok.
Varsó 12.10 Oy. 15.50 O. 17.55 Hangv. 23 Zeae.
ZQrlch 11 O. hangv. 12.32 és 13 Hangr.
16 Zene. 20 Duettek. 20.50 Zene.
TŐZSDE
A mai értéktőzsde dacára a külföldi lanyha híreknek barátságosan indult, később, amikor a berlini kedvező hirek megérkeztek, elgyengült, aminek okát a nagyarányú űzlette-lenségben és a tőzsde tagok a terménypiaci érdekeltségében kell keresni. A nyitási árnyereségek csaknem teljesen lemorzsolódtak, csupán a Magyar Cukor és Kőszén tartotta magát. Lanyhább volt a Fegyver és Qanz Danubius, de ezek árdiffdren-clál sem jelentősek. Zárlatkor az irányzat egyenetlen, az áreltérések kis méretűek. Forgalom csendes volt. Flxkamatozásu papírok piaca üzlet-leien, de barátságos. Valuta és devizapiacon Berlin barátságos, Madrid ujabb 70 pontot esett
Zlrlehl láríai
Párta 20-31, London 25-19Va, Newyork 5l9 62>/», BrűsseJ 72 l7Vi, Milano 27 18, Madrid 72-90, Amsterdam 208-75. Berlin 133 <3, Wien 7M8, Sofla 3T5Va, Prtga 15Varsó SMS, Budapest IO-U Belgrád 9l2Va, Bukarest 308Vi.
DM|M MMHITM* éa buktaM TOktlinMitk
f\'eWös kiadó: Zalai Károly.
Terméaytóssie
A buza 80 fillérrel, a rozs 50 fillérrel emelkedett.
Buza llazav. 77-es 31-60—31 80, 78-ss 21-70—2200, 79-es 22 00-22 30, 80-ss 22 30—2250, dunántúli I7 (a 2050-20 70, 78-as 2070-20 95, 7»-es 21 00-21 15, tO-as 21 15-21-35, rozs 16 40-17 00, tak. árpa 21-75—22-25, sörirpa 24 00—2450, zab 1850-1900, tengeri tazt 24 75-2525, dunántull 23-70-24 00, korpa 14 75 1500.
VALUTÁK
Angol I. 27\'72-27*87 Belga fr. 79-50 79-80 Caehk. 16-93-17-01 Dán k. 152-35-162-95 Dinár 9-99 10-05 Dollár 570-60-572-60 Francia I 22-30-22-50 HoU. J30 0C-23K0 Lengyel 6405-64-35 Leu 3 37-3-41 Léva —•—
Líra 29 95-30-20 Márka 136 45-136-95 Norvég 152 40 153-00 Schill. 80-37-80-72 Peseta 80-10 80-80 Svájci f. 110-15 110 55 Svédk. 152-90-153*50
devizAk
Amst 230*12-230-82 Belgrád 10-06-10-09 Berlin 136-52-136 92 Brnsazel 79*57-79-82 Devlzalet 3*39-3-41 Kopenh.l52-5.M52 92 London 27-77-27-85 Madrid 80*10-80*70 Mllsno 29-95-30*05 Newyork 572*70-4 30 Oszló 152*60-153-00 Páris 22*38-22 45 Prága 16 95-17*00 Szórta 4*14-4*16 Stockh. 153*10-153 50 Varsó 64*20-64*40 Wien 80-42-80*67 Zllrlch 110-25-11055
Sertirráiir
Felhajtás 5899, eladatlan 1700. — Elsőrendű 1-78—1*80, szedett 1-76-1*78, szedett közép 1*60-1*66, könnyű 1-20—1*30, I-ső rendű Öreg 1*64-1 68, ll-od rendfl Oreg 1*44—1 50 angol süldő 1*50-1*80, szalonna nagyban 1*90—1*94, zsír 2*10-2*14, hua 2*»-2*54, szalonnás lélsertés 2-10—2-24. Az Irányzat lanyha.
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dija 10 aaótg BO fillér, Minden további szó dija I flll. Vasár és ünnepnap 10 szóig SO Hllér, minden további szó dija ■ flll. Szerdán és pénteken 10 szóig 60 fillér, minden további azó dija • flll. Cimaaó a minden vssla-gabb betűből álló azó két siónak számit-tatlk. AlUUt keresőknek 600/0 engedmény.
Egy Jókarban levő eladó. fc|m a kiadóban.
■árlatalapaia 2 szoba, konyhás nyaraló luUua és auguaztus hóra olcsón kiadó. ErdelüAdnl: Vöröamsrty-ntca 47. 264*
PénakSteahst bekebe\'ezéen arihdea
Swiegben a legelőnyösebben és km» safcbnn folyőslttat ioaál laaséojtn*-köleaönközvetltó Irodáin NaxTkulzsáa
Kazinczy-utct 2. szán. 422^
Balaloal rlallaa M fillér, *Ma •O fillér adóval együtt 3 liter vételnél Zerkowltz Albert borpincészetében. 1495
Elad*. Öreg ISrhénd hegyen I holdsa ttőlő gyümölcsössel, szabadkézből eladó. Érdeklődni lehet Sziget-u. 17. alatt 2633
Kétszobás lakás mellékhelyiségeivel azonnal kla*é. Vörösmarty-utca 65. 2629
Magyar utca 4. sxámu hái, esetleg annak Báthory utcára nyíló része alarié.
2628
1929. junius S.
MÉZET,
nyersbőrt, Agytollat. vasat éa fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 15.
Atadaék egy Üzletet, mely teljesen egyedül sll a vármegyében, konkurrencla mentes, valóságos aranybánya Nem divatcikk. Aki tehát nyugodt lövőiét teljesen biztosítani skarja, ugy Írjon Nsgykanlzss post restant Horváth Tílsdir Jeligére. 2622
Egyes számú péaxasakrény és
ssztsf eladó. Cim a kiadóban.
26^
Hévlara autón kirándulás azemélyen-klnl nyolc pengő. — Elő|egyeztetnl lehet: Ksufmsnn Manónál. Telefon: 167. vagy 571. 238)
Szepesi imre
csatornázás, vízvezeték-berendezés, épület éa mű-bádogos, Zrínyi Mikié n-im Htoa II. — Telefon 2-95.
■étaaobéa lakás mellékhelyiségekkel auguaztus l-re kiadó KlnUii-u- 8. 2660
(latfé egy világos, udvsrl kétszobás lakás mellékhelyiségekkel, augusztus l-rr. Clm s klsdóbsn._2667
Egyszobás, konyhás lskia mellékheM-ségekkel Junius 15 re klaslé — Arpéd-utca 13. Í6fí
Csnkott bérantó,
helyben és vidékre bármikor megrendelhető
Benozi Imre
no Talafaa i SflS. aaáw.
HSimaatart, gyermektelen házaspárt, foglalkozással, vssy lilásban levőt keresek, akT szoba, koayba és mellékhelyiségekkel bíró Ukás fejében s házben segédkezik: kerti munkához értő előnyben réssesOl. Clm a kiadóban. 2669
Megbírható baJérénS kerestetik délelőtti órákrs. Jelentkezés 1 tői 3 lg Csen-gery-ut 31. kapualatt balra. -2673
Olvassa ell
I kgr OO-ás liszt ........................P —\'40
I . burgonya ............ P —"12
I , pakolt kávé ......... P 5-40
1 , olasz rizstörmelék ... P —"60
1 ll\'er Jó vöiöíbor........................P —•«4
Kluger Sándornál
Magyar utca 3. — Teleion 679.
Fióküzlet:
Magyar-utca 144. Telefon 580.
Megrendeléseket házhoz szállítunk.
ELADÓ
egy üzemképes, jó állapotban levő csukott
prestó autó,
esetleg 18 havi hitelre.
Bövebbot:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. sz.
mtmmmmmmmmmmmm^k
1929. junlus 5.
ZALAI KÖZLÖNY
Nagykanizsa r. t. város tanácsától.
11.867/1929.
Versenytárgyalási hirdetés.
A tüzérlaktanyához szükséges
1. csatornázási munkálatokra és szállításokra;
2. az építési tőke hitelezésére nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetünk.
Ajánlatot a két csoportra csak együttesen lehet tenni.
A kiirás tárgya: 470 méter 30/45 cm. méretű
1250 . 40/60 „ 400 „ 50/75 „ 280 „ 60/90 „ 350 „ 70/105 „ „ csatorna létesítése.
Az ajánlatokat a versenytárgyalási feltételekben megadott cimzésssel 1929. évi junlus hó 19-én déli 12 óráig a v. mérnöki hivatal iktatójába kell benyújtani, vagy póstán beküldeni.
Ugyanott a kiirási műveletet hétköznapokon d. e. 10—12 óra között megtekinteni és 5 pengő összegnek „Nagykanizsa város háztartása" cimü 56.607. sz. póstatakarékpénztári csekkszámlájára az összeg rendeltetésének feltüntetése mellett való befizetése és a szelvénynek a városi mérnöki hivatalhoz való beküldése ellenében lehet beszerezni.
Terveket nem adunk ki.
Nagykanizsa, 1929. május hó 31-én.
x,i Városi Tanács.
Értesítem s nagyérdemű hölgyközön-
aéget, hogy Zrínyi Ml klói u. 35. ai. alól
lakásomat
Osongary-iit Ifi. «a. alá hatyaa-
tam át. — Kérem a hölgyközönség további salves pártfogását
Neumann Józaefaé
JM7 oki. siiltoaaS.
Na menjen a lábhoz, hanem a fejhez I
BRANDL SÁNDOR ÉS FIA oég
DEÁK-TÉR 8.
TELEFON 12.
Szakszerű kiszolgálási nvujt a kerékpárvevőknek. Kedvező részletfizetési feltételek I
PUCH>kerékpárok
30 év óta a legjobb acélanyagból készülnek. Alkatrészek, prima külső és belső gummlk raktára. Műszerész-műhely I Olcsó árak!
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság (ueiőtt Déli Vasút)
A Nagykanizsa állomásra ii állomásról érkeiö ál Induló voaitok
MENETRENDJE
Érvényes 1989. ávl május IO-tftl 1930. évi mijua 14-lg
Budapest—Nagykanizsa
Vonat II A vonat Budapestről | Nagykani-
iilma |
neme
Indul
_ Vonali
zsára érkezik "Ímlí
A vonat neme
á\'H Budapestre ról Indul érkeilk
0-25 557 8\'50 14-35 17-53
7-42 1005 1800
20-25
21-40
Íorsv. májúi 15-tól Juntuá tót tuptember 15-lg na-t—Tr
216 Szem. V. 21-41 415 211 Szem. Y.
202 Oyv. 7 48 11-30 201a Oyv.
212 Szem. v. 6-45 13-05 213 I Siem. v.
214 Szem. v. 14 10 20-45 215 I Szem. v.
204 Oyv. 18-15 22-25 203 J Oyv.
Budapest és Nagykanizsa közölt a 202. éa 203. sx. gyo 14 lg éa szeptember 16-tól csak vasárnapokon, mig |uniua 15-p nU közlekedik Junlus 15-tól ssept. 15-lg ler|edő Időben e vonatokkal \'Budapest—Trlesle között közvetlen 1—II 111. CMt. kocsi. Budapezt-Rogalks Slatlna (Rohltach-türdö) között 1—II—III out. közveUen kocsi, Budapest—Llenz (Tirol) között közvetlen I—II—III. oazL kocát éa Budapest—VllUch (Wörti tó) között egy étkező kocsi közlekedik.
A 204. és 201. sz. gyorsvonatoknál Budapeat—Nagykanizsa között étkeiAkocsI, Budapeat (Abbáita) Flusie közöli közvetlen l-IL oszt kocal éa Budapestről hstenklnt 3-azor szerdán, pénteken és vsstrnapon, Fiaméból hétfőn, csütörtökön, szombaton kálókocsi, Budapest—Trieate között közvetlen III. oazL kocsi, Budapeat-Veneila közölt hálókocsi, Budapeat—Róma köaött közvetlen I-ll oazt kocsi közlekedik.
A májua 15-tól azeplembez 15-lg tcrledó idóben 303—204. éa 20la-302. sz. vona-tokkai Bratiglava (Poaaony) éa Trieate között közvetlen II-IIL oszt, kocal is közlekedik.
Siófok—Nagykanizsa
stótokrol I ttasyVul- I J Nagykanizsáról Siótokra
indul Ui tftoltj J i Indul || érkeilk
íinauTobusljf 2037 | 2HÍ |753 jSn
A alnautóbuaz vonatok Junlua 23-t M, bezárólag szeptember 5 lg köilekednek. Balatonszentgyörgy—Nagykanizsa

it -l Nagy kani- I róllndlzaára érkezik
m | TTT |

I Indul "lá-tó
Balatonaient-györjgrre érk.
Nagykanizsa—Szombathely—Wien S. B.
Bicabil Indul SiaaSat-Mtyra idiulk tlatyka.1-tai/a IrtuJb I kwk-U-I fe.0~b.t- jlWcabe rát l«t»l l^iyr, (rtiz*H érkezik
TT Szem!, v _ 516 "Tair M Sinautó 6M —
321 — 605 835 302 Szem v. 5-30 7-35 12-10
301 Oyv. 8-20 1140 13-35 320 Szem. v. 7-18 1010 2015
311 Szem. v. 1015 14-54 17-40 304 Oyv. 14-23 1623 19-40
303 Szem. v. 1534 20-59 22-55 324 Szem. v. 1800 2050 —
307 Slnautó — : 2I-2J 23-5Ö 328 21-10 24-00 —
A 301—902—903—302 az. közvetlen vonatok Wien S. B.-Barca között; e vonatokkal továbbutalnak : Wien-OsIJek (Eszék) közvetlen I—11—III. oszt kocsi, Wien S. B. Zsgreb O K. közvetlen 1 - U—111. oszt. kocal.
A 9.11—302. és 303-904. az. vonatokkal Praba (Prága) éa Solak között *ratts-lava (Pozsony) Oyór, Szombathely, Nagykanizsa, Oyékényea ea Zagrebon át közvetlen I—11—III oszt. kocsik közlekednek.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
McsrAI Barcsról HagylaJ-
Indul Indul itin Muia
Üli Szem. v. 4-58 644
903 Oyv. 9-40 1I-5S 1348
913 Szem. v. 1321 15-51 17-4 r
915 Szem. v. 1802 20-55 2300
TO1
914 902 I 932 :
Szem. v.
Oyv.
Végy. v.
Kafykaatz*á4Barcsnű Pécsre r* UM I érkezik érkezik
TTT
9-35 1405 1810
Ftürw
11-34 15-50 21-35
14-40 1800 23-34
A 911-320- 311-932. ez. vonatok közvetlen vonatok Barcs és Szombathely közölt. A 902—903. az. vonatok közv. gyorsvonatok Wien éa Barcs között. Közvetlen I—ll-lll. oszt. kocsikkal Oal|ek-Wlen éa Zagreb-Wten között
rrtégLo a.
KAPHAT!.
SINGER VARRÓGÉP
RésZVéNY-TÁRSASÁO \' fliktóttt: HABTKAHBSA. Fiai L
A 901-904. sz. gyorsvonatoknál közvetlen I—11—Itt ősit. kocsik Praha (Prága) és Susak között Pozsony, Oyór, Szombathely Nagykanizsa, Oyékényea, Zagrebon át.
Nagykanizsa—takovec (Csáktornya)—Pragersko (Pragerhof)
tagykanlzsárólR Csáktornyái \' \' \' érkezik
\' Mfl\'"
1315 15-24 044
Közvetlen kocsik, mint Budapest—Nagykanizsa viszonylatban. A 202—203. az. vonatok caak junluus 15-től azeptembeer 15-lg közlekednek. A 221—222—223—224. sa. vonalok közvetlen vonatok Nagykanizsa-Marikor O. K. (Mirburg) között.
7229/1929.
Tárgy: A közegészségügyi, kórházi, gyermekvédelmi, hadigondozási, rokkant ellátási és általános közjótékonysági alapítványok, valamint egyéb célvagyonok adatainak egybegyűjtése.
Hirdetmény.
A m. kir. Népjóléti és Munkaügyi miniszter ur 185.326/1929. sz. rendeletével a főfelügyeleti jogköre alá tartozó közegészségügyi, kórházi,
tyermekvédelml, hadigondozási, rok-ant ellátási és általános közjótékonysági alapítványok, valamint egyéb célvagyonokra vonatkozó adatok egybegyűjtését elrendelte.
Ennélfogva a fenti rendeltetésű, akár természetes, akár jogiszemély kezelésében levő alapítványoknak és célvagyonoknak pontos adatai lolyó évi Junlus hó 15-lg hozzám Írásban bejelentendők. A bejelentésnek tartalmaznia kell:
1. létesítőjének nevét, állását, lakhelyét ;
2. keletkezésének Idejét (felajánlási okirat keltét, a végrendelet keltének és kihirdetésének napját) és módját;
3. vagyonát részletezve (az ingatlan telekkönyvi adatait, terjedelmeit; az ingóságokat, értékpapírokat készpénzt);
4. rendeltetését (célját);
5. kezelőjének (felelős számadóinak) nevét é* állását, lakáscímét;
6. kezelésének helyét (a pénztár, pénzintézet megjelölését);
7. azt, hogy alapítólevelét
a) mely kormányhatóság,
b) mily számú rendelettel hagyta jóvá;
8. életbelépésének időpontját;
9. azt, bogy életbelépése esetleg miért késik F (pld. az alapítvány! vagyon X. Y. javára haszonélvezeti jog terheli);
10. az esetleg még rendelkezésre álló egyéb adatokat.
Nagykanizsa, 1929. évi május hó 27-én.
un Po(pápawt#Pi
Haán Oyala^nagkjtjizsal bírósági
1088/1928. vht szám.
Árverési hirdetmény.
Abfeott bírósági végrabajtó az 1881. évi tX. t-c. 102. v értelmében ezennel köi-hlrré teszt, hogy a nagykanizsai kir. járéa-bíróságnak 1928. évi Pk. 12496 saámu végzése következtében Dr. Caempest Dénes ügyvéd által képviselt gróf Andrássy Sándor javára 1143 P a |ár. erejéig 1928. évi november hó 10-én foganatosított kielégítést végrehajtás ut|án le- és leltUfaglalt és 6780 Pengőre becsalt következő Ingóságok, u. m.: WertbeJ m - szekrény, é palettát, motorkerékpár stb. atb. nyűvánoa árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanlcaal ktr. járás blrósAg 1928-lk évi Pk. 124M. saámu végzése folytán 1143 P — flll. tőfcaköyeteiéa, ennek 1928 évi jullus hó 23. napiétól járó 5% kamatai, W/o váttódlj éa eddig r
236 P - ------1 *
költs
35 sa. leendő meg tarfásári 1929. Ju napjának d. ts.T/i2 órát* határidőül kttü-zeUk és ahhoi a venni szándékozók ezenael oly meglegyséaset hivatnak meg, hogy aa érintett ingóságok az 1881. évILX. t-c. 107. éa 108. S-st értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek,
"líJli
szükség esetén becaáron alul I
r togaak
Amennyiben ax elárverezendő Ingóságokat máaok la le- éa lelllltoglaltatták éa azokra kielégítési jogot nyertek volna, eaea árverés ez 1881. évi IX t-c. 102. J. éttel-mében ezek javára la elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi rnljua bő 25. napján.
Haán Oyula s. k.
2470 kir. blr. végrehajtó.
MM i m Kizftjtnl
ZALAI KÖZLÖNY
részére, díjmentesen és saját felelősségünkre lakásba
szállítjuk a megrendelt
3 tói 20 hónapig terjedő folyószámlahitelt nyujtunk. Készpénzárban adunk el hitelre is! Gyfizfidjék meg erről személyesen saját érdekében.
Óriási választékot tartunk finom kárpitosbutorokban, vas-, réz-, konyha-, előszoba-, leányszoba- és irodabútorokban is.
Állandó lakásberendezési kiállítás!
KOPSTEIN
SZOMBATHELY és SOPRON
KAsxegi-utoa 5. (üzlet az udvarban).
Várkerület 82.
IT ALAPITVAt 1887-BEN.
89. évfolyam, 125. azám
Nagykanizsa, 1929 junlus 6, csütörtök
Ara 14 fUlér
ZALAI MIM
_ POLITIKAI NAPILAP
ÍOÍÜS^WJT&SS: Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos amutM ár.■. vbin a po^s M sufa
A pénzügyminiszter XXXIV. Jelentése
Budapest, junlus 5 Közzétették a m. kir. pénzügyminiszter XXXIV. jelentését, mely az ország pénzügyi helyzetéről április hónapra vonatkozóan beszámol.
Az április havi állami közigazgatási bevételek 628 millió pengőt, vagyis ugyanannyit teltek ki, mint amennyi elóirányozlatott.
A magyar királyság 1924. évi állami kölcsönének kölcsönszámlái álladékában változás nem történt.
A magyar királyi posta- távírda és távbeszélő forgalma az előző és megfelelő hónapjával szemben általában további emelkedést mutat.
A magyar királyi államvasutak és az általuk kezelt helyiérdekű vasutak április havi forgalma és kezelési eredménye az előző év április havával szemben emelkedést mutat. A Duna—Száva—Adria Vasúttársaságnál a teljesítményeknél ugyanilyen viszonylatban némi elmaradás mutatkozik. A bevételek csökkenése arányos a forgalom csökkenésével.
A Magyar Nemzeti Bank érckészlete április folyamán fokozottabb devizaigénylések következtében 16 4 millió pengővel csökkent. A leszámítolt váltók és közraktári zálogjegyek télele a hó folyamán 24 9 millió pengővel emelkedett. A tényleges jegyforgalom április folyamán 271 millió pengővel emelkedelt, viszont az azonnal lejáró tartozások télele 445 millióval csökkent. A tényleges forgalomban levő váltópénz mennyisége március hó végétől április hó végéig kereken 0 2 millió pengővel csökkent. A forgalomban levő váltópénz mennyisége április 30-án 46,536.793-94 pengő. A postatakarékpénztárnál és a buda-pesli 13 legnagyobb pénzintézetnél elhelyezett takarékbetétek álladéka áprilisban 5393 millió pengőről 539-5 millió pengőre emelkedett. A folyószámla betétek 91-5 millió pengőről 94-8 millióra emelkedtek.
A tőzsde index-szám áprilisban csökkenést mutat.
A behozatalban számos áru in-port|a csökkent. Legjelentékenyebb a csökkenés a textil, továbbá a gépek és készülékek, a nyersdohány, valamint a nyers fémek behozatalánál. Számottevő emelkedés csak a nyers pamut, a villamosgépek és készülékek importjánál mutatkozik.
A kivitel általában emelkedett, különösen a cukor, a serlés, a gépek és készülékek, valamint a bor exportja. Viszont elmaradás mutatkozik a rozs, a liszt és a toll kivitelénél.
A nagykereskedelmi árak indexszámaáprilisfolyamán 138-ról 134 re csökkent.
Április hó folyamán a fizetésképtelenségi esetek száma némileg emelkedett. 19 csőd és 156 kényszer-egyezségi eset fordult elő. f
A munkanélküliek száma — a szakszervezetek adatai szerint — némi csökkenést mulat az előző hónaphoz viszonyítva.
abban, hogy a termelést racionalizálni kell.
Herczegh Béla szerint az értékesítés a legsürgősebb belpolitikai probléma, amely az ipart és a kereskedelmet is egyformán érdekli.
Neubauer Ferenc rámutatott arra, hogy
MacDonald tisxta munkáspárti kormányt alakit
„A munkáspárt győzelme ax ÍOOO éves Magyarország sxemponí/ából Kedvexöt"
A munkáspárt programjában benne van a békeszerződések igazságtalanságainak kiküszöbölése és olyan helyzetek teremtése, amelyek a békét tartósan biztosítani tudják. Loyd George is lekötötle magát a békeszerződések revíziója mellett és igy esetleg egy munkáspárti liberális együttműködés is hasznos lehet.
lóridon, Junlus 5 (Wolff) Az uj parlament e hó 25-én ül össze. Az első héten azonban csak formalitások elintézésére kerül sor. A parlamentet tulajdonképen ar ezt kövelö héten fogják megnyitni a trónbeazéddel, amely az uj kormány programját fogja ismertetni. A kormány változása miatt az uj miniszterek néhány hét leforgása alatt nem lesznek abban a helyzetben, hogy törvényjavaslatokat előterjesszenek, épen ezért a parlament előreláthatólag elnapolja magát és munkálatait csak ősszel folytatja.
l/mdon, junlus 6 (Reuter.) MacDonatd elvállalta a kormányalakítást.
*
MacDonald a „Petiie Párisién" munkatársa elölt kijelentette, hogy a kormány azon lesz, hogy a hatályos és gyakorlati polUlkát érvényesítse a leszerelés és a béke ügyében.
E feladat elvégzése céljából együttműködésre hívják fel egész Európát.
MacDonald, a dezignált miniszterelnök összes minisztereit a munkáspárt tagjai közül akarja választani.
Magyar szemüvegen át — a munkáspárt győzelme
Budapest, Junlus 5 Perényl Zsigmond báró ma érkezett vissza Londonból és elmondgjta, hogy megítélése szerint
az angol választások eredménye az 1000 éves Magyarország szempontjából nagyon kedvezőek.
A Ház a bnza áresése jegyében tárgyalta a (Oldmlvelésflgyl tárca budgetjét
A képviselők a fedezetlen határidős üzlettel történő visszaélések ellen
Budapest, Junlus, B A Hál mai ülésén folytatták a földmivelésügyl tárca költségvetését.
Malaslcs Qéza szerint az agrárkérdést csak a szociális rendszer alapján lehet megoldani. A földmunkásság kenyérinséggel küzd.
Szabáky Jenő a tárca költségvetését kevésnek találja. A gazdasági krizis nemcsak nálunk van meg, hanem egész Európában.
Wolff Károly sokkal nagyobb fontosságot tulajdonit a mezőgazdasági kivitelnek, mint a gyáriparnak. Rámutat arra, hogy az agrár termelés: nél döntő fontosságú a főváros fogyasztása. Igen helyes volna, ha a gazdák védekeznének a tőzsde túl-
kapásai ellen s erre a célra egyesületben tömörülnének.
Maróthy László az állaltenyésztés fejlesztésének szükségességének fontosságára mutatott rá.
Frledrich István szerint azzal, ha a tőzsdét bezárják, ezzel nem lehel a buza áreséséi megakadályozni. Hibáztatja, hogy a kormány nem tudott még olyan szervvel fellépni, amely elég lenne a bajok leküzdésére.
Amig a racionalizálást meg nem old juk, kár az exportról beszélni. A racionalizáláshoz szükséges a hitel rendezése. At kell szervezni a termelést Beck Lajos egyetért Friedrlchhel
a vidéki gazdaközönséget a legmélyebben érintette a buza árának utóbbi nagy esése.
Tiltakozott az ellen, hogy meslersé-ges eszközökkel befolyásolják az áralakulás okát.
Keglevics Oyula és Krisztián Imre után Schandi Károly hangsúlyozta, hogy a kisgazdatdrsadalom megbecsülése nemzeti cél és feladat. Mayer miniszter öt év alatt olyan eredményeket ért el, hogy nem szorul dicséretekre. A buza értékesítésével foglalkozott ezután, kérte
a kormányt, vizsgálja meg, vájjon a fedezetlen határidős üzlet fenntartható-e a tőzsdén és ha igen, milyen rendszabályok szükségesek ahhoz, hogy megszüntethessék a legutóbb előfordult
visszaélésekel Lukács Oyörgy a gyümölcstermelés fontosságára mutatott rá. Csík József pedig a mezőgazdasági munkások nehéz elhelyezkedési lehetőségeiről beszélt. Gondoskodási sürget, hogy a mezőgazdasági munkások kenyérhez jussanak. Simon András arról beszéli, hogy a szövetkezetek a karlelek áruuzsorájával szemben eredményesen küzdenek. A mezőgazdasági válságot 5—6% os termelési hitellel tartja megoldhatónak. Patacsy Dénes a fedezetlen határidős üzlet beszüntetését kéri. A mezőgazdasági szakoktatás fontosságát hangoztatja. Határozat, javaslatol nyújtott be, hogy
a fagykár sújtotta gazdák adó elengedését törvényesen rendezzék.
Ezután a Ház általánosságban elfogadta a lárca költségvetését.
Mayer János földmivelésügyl miniszter Patacsy Dénes határozati javaslatával szemben kijelentette, hogy a minisztertanácsban már megtelte előterjesztését a fagykársujtotta gazdák megsegítése tárgyábon, mire Patacsy javaslalát visszavonta.
A buza áresése
Az interpellációk során csupán egy Interpellációnak elmondására került sor az idő rövidsége miatt. Gál Jenő
a buza áresésének tárgyában
zalai közlöny
1930. |»nlm 6.
interpellálta meg a földmlveléaügyl, kereskedelemügyi él gazdasági minisztereket. Hosszasan fejtegette, hogy mik az okai a buza rohamos áresésének és oda tendált beszéde, hogy ez a jelenség Amerikából Indult ki. Vázolta azokat a gazdasági érdekeket, melyek a buza árához igazodnak.
Bud János közgazdasági miniszter válaszolt Odl Jenónek a többi miniszterek nevében is.
— A kereskedelmi szerződések — mondotta a miniszter — semmi gátat nem vetnek a buza áresésének.

Ez a helyzet azonban nem Európára, hanem Amerikára Is vonatkozik, meri ott is épen ugy eseti a buza ára. A kormány tárgyalásokat folytat, hogy a hiba források sztlnjenek meg. De ezen túlmenően Is foglalkozik
a kormány azzal a kérdéssel,
hogy megteremtse a magyar buza számára a piacokat.
Gál Jenő nem vette tudomásul a miniszter válaszát, a Ház tudomásul vette.
Az ülés negyed 8-kor ért végei.
A kormány rendet teremt a tőzsdén
A felsőház a közigazgatási Javaslat mellett a buza-árak problémáját tárgyalta
Budapest, ]unlus 6 A felsőház mai ülésén folytatták a közigazgatási reformjavaslat t irgyalását.
Némethy Károly hangsúlyozta, hogy egyszerűsíteni kell a közigazgatási eljárást. A reform főbb Irányelvei jók, mert megtalálta a középutat a régi virills és az uj választási rendszer kOzőtt.
Jankovtcs Béla a Javaslattal szemben aggályait fejezi ki. Hibáztatja a főispáni hatáskor kiterjesztését. A javaslat a bürokratizmust termeli kl és ezért azt nem fogadja el.
Rakovszky Endre az autonómia erősitését kivánja. Helyesli, hogy a szélesebb néprétegeket Is bevonják az Önkormányzatba, ha nem is hive annak, hogy az általános titkos választójogot kiterjesszék a törvényha-tósigu városokra is.
Papp József szükségesnek tartja az alsófoku kSzigazgalásl bíróság kiépítéséi. Határozati javaslatot terjeszt be a községi körjegyzők államosítása Iránt.
Ezután Bud János közgazdasági miniszter reflektált Széchenyi Aladár gróf Interpellációjára
a buxa áresése ügyében. Hangsúlyozta, hogy a buza abnormls áresése aggodalommal kell, hogy el-töltsön mindenkit, mert nemcsak a rentábilis termelési veszélyezteti, hanem a leghatalmasabb rétegek vásárló képességét csökkenti, ami azután kihat az egész társadalomra. Kétségtelen, hogy a határidős üzlet hatása alatt olyan áralakulás fejlődőit ki, amely nem állt összhangban a világpiaccal és alkalmas volt, hogy megtévessze a gazdaközönséget. Tavaly az aratás után a határidő üzletben kialakult árak félrevezethették a gazdaközönség nagy részét és olyan következtetésre vitték a közönséget, hogy a határidős piaci árak az irányadók, nem pedig a készárupiac árai. En-
nek hatása alatt a budapesti piacok olyan készleteket halmoztak fel, amelyeknek nyomasztó hatása az áralakulásra még ma is érezhető. Ma a helyzet más. A mai árak lőleg a világpiaci tényezők hatása alatt alakultak kl. Szigorúan meg kell azonban vizsgálni, hogy nem történt-e mesterséges igyekezet Is az árak lenyomásában. A kormány felfogása, hogy ki Ml küszöbölni a tőzsdéről azokat, akik csak a játék kedvéért vannak ott. Revízió alá kell venni, kik vesznek részt komolyan az üzletben és az alacsony fedezetet megfelelően fel kell emelni, hogy a gyenge kezek ne vehessenek részt az üzletkötésekben. A kormány etekintetben tárgyal a tőzsdével és ragaszkodik ahoz, hogy tőzsde ezt megtegye. Az egészségtelen helyzetet megfogjuk szüntetni, de tovább nem mehetünk. Itt az ideje annak, hogy a társadalom, a gazdaközönség és a pénzintézetek összefogjanak, hogy egységes fellépéssel kihasználhassák az export lehetőségeket és a külföldi piac áralakulásait.
Széchenyi Aladár gróf viszontválaszában kijelenti, hogy a pesti tőzsdén • terményárak az Összes tőzsdék árai közOtt a legalacsonyabban állanak.
Tudomásul veszi a miniszter válaszát. Az ülés 2 óra elótt ért véget.
Tanácskozások a buza-dgy-ben a képviselőházban
Budapeet, Junlus S A képviselőházban ma délben fontos tanácskozás volt a határidős üzlet és a buza tőzsdei áralakulása tárgyában. A tanácskozáson Bud János közgazdasági és Wekerle Sándor pénzügyminiszter, továbbá Végh Károly az áru és értéktőzsde elnöke és Frey Kálmán alelnök vett részt. A tárgyalás során megbeszélték azokat á módozatokat, amelyek alkalmasak arra, hogy a budapesti árutőzsdén a túltengő határldősüzletet keretek közé szoríthassák.

KeBlemetlen szájszag
III II III ll !■■■■■■■■■■■■■——
tiísiataaiító. Ősanya rafnft fogak eltorzítják a logsxebb arcot Mindkét szépséghibát azonnal és alaposan el lehet tüntetni a pompásan üdítő Chlorodont-fogpaaxta gyakran már egjezeri használatival. A fogak már egysaorl használat után gyönyör* olnfántcsontssinbén ragyognak, különösen ha a tisztításhoz külön erre a ©élra Uszított fogatatos sörtéjü Chlorodont-fogkcfét hawaiijuk. A fogak közé ■wrult rothadó ételmaradékok, melyek a kcUemoüen szájszagot okozzik, ezzel a fogkefével alaposan eltárolíthatók. Kísérelj* meg egy tubus fogkrémmel, melynek ára 60 fillér,
?y na$y tubus ára P 1\'-. Chlorodont - togkefe (puha tagy kemény eörtéjü) l W^hlorodont-nÜrU üvegenként P 2 6Q. Csak kék-zöld olnft caomagolásban „Chlorodont*4 felirattal valódi. Mindonütt kaphat*. — Lao-Werke A. Q„ Dresden, magyarországi vezérképviselete: Molnár Dertalan és Társa, Budapeet "." • •
A kultuszminisztert tárca jövő költségvetésébe veszik fel a kanizsai leányiskolát
Milyen tlpusu legyén a felállítandó kanizsai leányiskola ?
Nagykanizsa, Junlus 5
A Zalai Közlöny volt az első, amely hangol adott annak aa általános kívánságnak és évek során ál küzdölt érle, hogy a nőnevelés! szempontból annyira fonlos magasabb fokozatú leányiskola és nevelőintézet létesüljön Nagykanizsán. A állandóan felszínen tartottuk és örOmmel állapítjuk meg — nem hiába.
Értesülésünk szerint már arról volt szó, hogy az Iskola építéséhez való állami hozzájárulás összegét a kultuszminiszter az 1929/30 évi bud-getbe beilleszti, azonban a székesfehérvári leányiskola és nevelőintézet halasztást nem Ismerő renoválása miatt a nagykanizsai leányiskolának télele kiszorult és csak
az 1030 31. évi költségvetésbe lesz Illeszthető.
Mlg azonban a komoly tárgyalások megindulnak, feltétlenül szükségesnek véljük tisztázni a kérdést: milyen tlpusu legyen a Nagykanizsán felállítandó leányiskola? Mindeneseire a magasabb fokú leánykiképzést kell, hogy szolgálja a leányneveidével együtt.
Kérdés azonban, hogy a külföldön közkedvelt leányllceumok típusára formálják-e, vagy pedig a nagykanizsai lakosság Összetételét szemelőtt tartó és a leányokat kenyérkereseti pályára képesítő, az összes tagozatokat magába foglaló leányiskola legyen-e, mely ovodát, elemi iskolát, polgári iskolát, tanitónőképzit és
ezenkívül a felsőbb leányiskolát ls magában foglalja?
A társadalomnak anyagilag jól szituált rétege nem érzi és nem érezte a leányiskola és nevelőintézet hiányát ugy, mint a kevésbé jól szituált vagy szegény közép- és kis-osztály. Akinek futotta rá, módjában volt eddig Is a budapesti, kőszegi, veszprémi vagy bécsi leányintézetekben képeztetni gyermekeit.
Az óriási többség azonban azokból adódik, akik életpályát, egzisztenciát kivánnak biztosítani gyermekük számára. A mai általános viszonyok olyanok és olyanok lesznek még beláthatatlan ideig, hogy minden szülőnek arra kell törekednie, hogy megfelelő kenyérkereseti pályára képesilse gyermekéi. Ebből a-szempontból tehát a tanítóképző, óvónőképző és felsőbb leányiskolát magábafoglaló intézetet tartanók a legmegfelelőbbnek, a kizárólagosan líceumi típussal szemben.
Olyan kérdés ez, amll nemcsak a tanügyi szakemberekkel, hanem a szülőkkel együtt kell és lehet csak megoldani.
Szeretnők azért, ha a kérdéshez a szülök és a tanférfiak Is hozzászól\' nának, hogy egységes vélemény alakuljon ki és a kompetens fényezők is tiszta képet nyerhessenek etekintetben és az iskolatípus kerüljön felállításra, amelyikre az adott viszonyoknál fogva Nagykanizsának és Délzala közönségének leginkább szüksége van. (B. R.)
Ujabb, sniyos motorkerékpár és antó-
öt sebesültje van két szerencsétlenségnek — Az autó összeütközött a motorblclkllvel, a szekeret elragadták a lovak az autó miatt
Nagykanizsa. Junlui S
Hihetetlen, hogy milyen gyakoriak az autó- és motorkerékpár-szerencsétlenségek. Nem múlik el nap, hogy ne kelljen róla hírt adnunk. Tegnap isméi két súlyos szerencsétlenség történt, amelynek öt súlyos sebesült áldozata van.
Szatucsek József budapestí gép-OgynOk motorkerékpárján Osztopán községből Kaposvárra igyekezett. A község határában egy kanyarodóban a motorkerékpár összeütközött egy Kaposvárról jövő autóval, melyben hárman üllek. A motorbicikli teljesen összetöröd, utasa az árokba zuhant és súlyosan megsebesült.
Az autó is beleszaladt a nem nagyon mély árokba, de sem az utasoknak, sem a gépnek baja nem történt
Az autó ezután gyorsan folytatta útját. Megállapítás szerint a szerencsétlenséget az okozta, hogy a veszélyes kanyarodóban sem az autósok, sem a motoros nem tülkölt és
igy nem volt idejük egymás elől kitérni.

Ugyancsak tegnap lOrtént a ba-ranya|enől országos vásáron, hogy Keresztes István tormási gazda kétlovas kocsiját elragadták az állatok, melyek egy aulólól megbokrosodlak. A szekéren a gazda felesége és még két földmlves ült, akik a felborult alkotmány alá kerültek és igen súlyosan megsebesültek. Különösen Keresztesné szenvedett a fején életveszélyes sérüléseket.
A csendőrség a nyomozás során megállapította, hogy az autó, mely miatt a szerencsétlenség történt, Ja-kobovits Ignác kaposvári lakos tulajdona és azt Böhm István soffőr vezette.
Az autósok tagadják, hogy felelősséggel tartoznának a súlyos kimenetelű szekér karambolért.
A Wyomozást a csendőrség tovább folytatja.
1929 lunlm 6.
Világraszóló ünnepségekre készülnek Rómában
A vatikáni és qulrlnáll megbízottak véglegesen megállapították a junlus 24-lkl ünnepségek rendjét—A pápa a milánóiak által adományozott disz-autoniobllon hagyja el a Vatikánt.
Kóma, junlus hó
A világ szeme most Róma felé leklnt. Legyen az katolikus, keresztény, vagy más felekezethez tartozó, mindenkit érdekel az, hogy milyen ktllsfi pompa között fogja elhagyni hetven éves fogsága után a moslani pápa, XI. Pius a vatikáni bronzkapui s hogyan fog vonulni a világ minden részéből összeseregleltek sorfala között a Szent Péter-bazilikától a Lateráni-bazilikához. Az Ünnepségek ügyében Mussolini és a Vatikán is kiküldött egy külön bizottságot, amely állandó permanenciában van és teljes részletességgel kidolgozza az ünnepség rendjét.
A fervek szerint egész Rómát kl-loliogózzák az olasz és pápai színekkel. Amerre a menet elvonul, villanytranszparensek és többmillió gyertya fénye fogja megvilágítani a diadalmenet ulját. Az utvonalat, amerre a Pápa elhalad, virággal szórják tele. A házak lakói felszólitlatlak, hogy utcára néző ablakaikat kellő módon dlszitsék fel. A felszólításra meg is jöttek a válaszok, amelyek azt bizonyítják, hogy az Örök Város népe leírhatatlan lelkesedéssel készül a nagy, világraszóló esemény méltó megünneplésére. A rendezöbizollság már tárgyalást folytatott a római csendőrség, rendőrség és háziezred megbizoltaival is. Az ulvonalon több mint háromezer katona fog sorfalit állani. A katonák teljes diszben lesznek. A pápa menetét a pápai Pala-tinus-gárda díszszázada nyitja meg, utána jönnek a különböző zenekarok. Az olasz királyi család, a királyi hercegek, a külföldi uralkodók követei, Mussolini és kormánya és a fascis-lák a Lateráni-bazillka elölt várják a pápát. A Lateránl-bazilika elöfl ezertagu gyermekénekkar a Pápai Himnuszt fogja énekelni és amikor a pápa odaér, Róma összes harangjai búgni fognak, ezzel is ludiára adják a világnak, hogy ma nemcsak Róma, hanem az egész világ ünnepel. Június 24-én esle Rómát kivilágítják. Legérdekesebb kivilágítás lesz a Szent Péter-bazilika kivilágítása. Ugyanis a Szent Péter-bazilikát nem lehet villannyal kivilágítani, hanem fáklyákkal, amelyet kétszáz munkás fog felgyújtani.
A világ minden részéből a zarándokok nagy tömegeit várják erre a napra Rómába. A zarándokok közi ott lesznek a magyarok is a bíboros hercegprímás vezetésével. A magyarok hivatalos nagy zarándoklatát az Országos Katolikus Szövetség (Budapest IV., Ferenciek-tere 7.) rendezi. A zarándokok megnézik az Örök Városon kívül Monté Cassinól, Fi-
ZALAI KÖZLÖNY
renzét és Velencéi is, ezenkívül kirándulnak Firenze és Róma környékére. A magyar zarándokok meg-bizoltja megérkezett Rómába, aki már biztosította a magyarok rész-
vételél a világraszóló ünnepségen. Erősen taitia magát a hir, hogy a junius 24-iki ünnepséget nem fogják kitolni, hanem tényleg ezen a napon fogja elhagyni a Pápa az Örök Várost.
Ax éfsxaka betörtek egy Csen-gery-uti vendéglőbe
A tettesek az udvari ablakon át hatoltak be a helyiségbe Pénzt, italt és élelmiszert vittek el a betörök
Nagykanizsa, |unius 6 Hosszú idő után a rendőri krónika hirt ad arról, hogy Nagykanizsán betörést köveitek el.
A betörés * ügyében ma délelőtt Anek József kanizsai vendéglős feljelentést telt a rendőrségen. Ebben elóadta, hogy keddről szerdára virradó éjjel ismeretlen tettes vagy (ellesek a Csengery-ut 54 szám alalt levő vendéglőjébe betörtek. A jelek szerint a kora hajnali
órákban az udvar felőli ablakon át hatoltak a helyiségbe, ahol felfeszítették az asztalfiókot és pénzt, majd élelmiszert és italnemüt vittek el. Ugyanazon uton távozlak a vendéglőből, mint amelyen bejutottak.
A betörést reggel fedezte fel a tula|donos, aki nem is sejti, hogy kik lehetnek a tettesek. A rendőrség a feljelentés alapján bevezette a nyomozást. Valószínűleg alkalmi betörőkről van szó.
OrkánsxerU sxélviQar Nagy-kanlxsún, felQösxakadtás és Jégeső a vidéken
a
Hetvenkllóméleres sebességgel száguldott a szél — felhőben a város — Károkat okozott a vihar
Por-
Hldakat, kerítéseket
Nagykanizsa, JunluB fi Kedden esle 9 és 10 óra közölt orkánszerü szélvihar vonult végig Nagykanizsán és vidékén. Már az esteli órákban vészesen gyűltek a sötét fellegek és fülledt volt a le-
sodor/ el ax áradat
vegő. Néhány kövér csepp lehullott, de az cső csak nem akart esni.
Egyszerre 9 óra után Kiskanizsa irányából óriási förgeteg ért a város fölé, mely az utcák vastag porrétegét ugy felkavarta, hogy nem lehe-
Fontos, hogy óvatos légy. Kórt terjeszt a szennyes légy!
Minden légy. mely lakásunkba behatol, betegséget terjeszt. Tisztítsuk meg otthonunkat a veszedelmes legyektől és szúnyogoktól FUT permetezése álla\'.
F L I T behatol minden hasadékba, ahol sváb-bogarak, poloskák és hangyák elbújnak és szaporodnak. Kiirtja petéiket Megöli a rovarokat, de emberre ártalmatlan. Nem hagy foltot FLIT nem tévesztendő össze a közönséges rovarirtókká: : tökéletes rovarpusztftó ereje minden várakozásunkat kielégíti.
PermetezzUnk
PANACEA rt.
BUDAPEST, VI, PIOYKLÖ.U. IS\' TFLCpON l 009-411"
tett egyik sorról átlátni az utca másik oldalára.
Áthatolhatatlan porfelhőben úszott az egész város és a síéi körülbelül 70 kilométeres sebességgel száguldott végig az utcákon.
Olykor forgószél kerekedett, mely vigan kavarta az országos vásár szemetét. A szél erejére jellemző, hogy több ablakot letépett, kitört, külvárost házak tetejét megrongálta, kerítések deszkáit letörte és a kerti gyümölcsösökben okozott kárt.
Tiz órakor a szél vad rohanása abba maradt és megeredt a termékenyítő eső, mely hol erősebben, hol gyengébben reggel fél nyolc óráig tartott.
A felhőszakadás és jégeső pusztítása a vidéken
A viharos időjárás Nemeskisfalud és Szenyér (Somogy m.) községek felett felhőszakadássá fajult. A félóránál lovább tarló felhőszakadás után félméter magas szennyes áradat hömpölygött végig a falvak utcáin. Több hidat, kerítést elsodort vagy megrongált az ár. A gazdasági udvarokban a felhőszakadás igen sok apró jószágot megölt. Szerencse volt, hogy a Rinya-patak medrét a napokban tisztították ki és igy az le tudta vezetni a rengeteg víztömeget, mely különben elárasztotta volna az egész vidéket. Amíg a felhőszakadás tartott, mintegy 10 percen át jég is hullott, azonban bő esővel vegyest esett, ugy, hogy számottevő kárt nem okozott. A felhőszakadás miatt a vetések megdőltek és jelentékeny kár érte í virágzásban levő rozsot.
Érdekes, hogy az ilyen idővel járó égiháború ezúttal elmaradt és csupán egy-két távoli dörgést lehetett hallani este és az éjszaka folyamán.
Arablógyllkossági kísérlet ntán hónapok mnlra az áldozat meghalt, a tettes megörült
Nagykanizsa, Junlus ö
Megírtuk annak Idején, hogy Lő-rincz Sándor enyingi gyümölcske-reskedöt rablótámadás érte Bálványos község határában. A tettest, — aki revolverrel több lövéssel megsebesítette, majd kirabolta a gyümölcskercskedőt — a győri rendőrség csak hónapok múlva fogta el Horválh József rovott mullu cigány személyében.
Ebben az ügyben a kap is vári törvényszék egy itben már tartott tárgyalást, melyet tegnapra napoltak el. A rablógyilkosságot megkísérelt cigány a tegnapi tárgyaláson ugy viselkedelt, mint akinek nincsen ép esze. Emialt és arra való tekintettel, hogy Lórincz Slndor kereskedő a mult hónapban meghalt, a törvényszék újra elnapolta a tárgyalást.
Lehetséges, hogy Lőrinci holt-tetemét exhumálni fogják, mert az a gyanú, hogy a gyilkossági kísérletből kifolyólag halt meg most, mert a golyót nem tudták eliávolltani melléből.
A cigányt is orvosi vizsgálatnak vetik alá, mert kétséges, hogy ép elméjű lenne.
ZALAI KÖZLÖNY
NAPI HÍREK
NAPIREND
Juniua 6, oadtSrtBk
Római katolikus: Norbert pk. HrotciL: Norbert. Izraelita: IJár hó 27
Nap kel reggel 4 óra 05 perckor, nyugazik eate Ifi óra 52 perckor.
Zeoelakola növendékhangversenye ette fi órakor a Caszlaóban
Független Müvéazck képUrlata a Caainóban egéu nap.
Uránia..Párba| az operabálon" drima. .Flörtöl a feleségem", vidám történet
Gőzfürdő nyitva reggel 6 ótától este 6 óráig (héttő, azerda, péntek délután éa kedden égés* nap nőknek).
— Szabadság. Dr. Horváth Tivadar, a nagykanizsai kir. járásbíróság büntetőbirája a tegnapi nappal megkezdte hat hetes nyári szabadít ságál.
— A IX. Izr. községkernlet el-nftkválasztó közgyűlését folyó hó 30-án tartják meg a keszthelyi izr. székház tanácstermében dr. BUehter Sándor helyettcselnök, főrabbi elnöklete alatt. A meghívókat már szétküldték.
— A magasabb lakbérosz-tilyba való sorozás ügyében tegnap Nagykanizsára érkezeti dr. Balt-hazár István miniszteri titkár, aki adatokat gyűjtött az itteni lakbérviszonyokról, melyekről jelentést tesz a pénzügyminiszternek. Dr. Balthazár hosszabb ideig tárgyalt a városi vezetőség tagjaival.
— Az Irodalmi és Művészeti Kör ma délután 6 órakor tartja a junius 16-iki közgyűlést előkészítő választmányi ülését a postapalota földszinti kistermében.
= Kolótt tm«d uOkiégletét be-■urnáé, uját érdekébei el ae maliim megtekinteni Barta Alku dbatajdoniágalt.
— A vasárnapi Tllzoltónap műsoros része nem a Polgári Egylet kerthelyiségében, hanem a nagyteremben fog lezajlani. Szükség volt erre a kis programváltoztatásra, mert az érdeklődés olyan széleskörű a Tűzollónap százféle látványossága és szórakozása iránt, hogy a rendezőség a kerti attrakciók forgatagában nem tudná a műsoros rész teljes sikerét biztosítani. Olyan olcsón és olyan jól régen nem mulatott Nagykanizsa, mint ezen a napon, amikor sok egyéb közt pl. 30 fillérért egy rádiót, 20 fillérért egy fényképezőgépei, 10 filléréri egy Ihermosl nyerhet (Szabó Antal üzletének ajándékai).
DARUVAR
AsvAny- és iszapfürdő
Radloakllv 38-10°C. fokos meteglorrások. Rendkívüli gyógyhatái: Női bajoknál, reumánál, Uchlásnál, vérszegénységnél.
Kellemes nyaralóhelyt Egépz éven ét nyitva I Kedvező vasúti összeköttetések I Mérsékelt árak!
Főszezonon klvíll nagy árengedmény. Vízum kapható akadálytalanul az SHb. konzulátusnál, a vízum ára mlndöfszc Din. 10 — Prospektus kívánatra I
»au fOrdöiqazqatósAg.
MÉG MA.........
Kérjen néhány;napi díjtalan bemutatásra rádió kereskedőjétől PHILIPS-hangszórót
...........PHILIPS
— A Városi Zeneiskola növendékhangversenye. Ma tartja a Városi Zeneiskola a folyó tanévben utolsó hangversenyét a Kaszinóban, mely ponlosan 9 órakor kezdődik. Igen változatos műsorban egy évi munka eredményéi mutálják be az iskola növendékei. Jegyek 40 fillértől I pengőig terjedő árban a Krátky-tőzsdében és este a pénztárnál válthatók.
— Szemző István ügyének fő-tárgyalását az őszre halasztották.
A városi adóhivatal volt tisztviselője, Szemző István sikkasztási ügyében a fótárgyalásnak a napokban kellett volna lefolytatódnia. A kir. törvényszék a bűnügyi fötárgyalást az őszre halasztotta.
— Szabadlábra helyezték az eszteregnyel vadőr merénylőjét.
Az eszleregnyei vadőr elleni ismeretes merénylet ügyében letartóztatott második gyanúsítottat, Ball István gazdát a vizsgálóbíró ma ismételten kihallgalta, majd szabadlábra helyezte. Hali István és másik társa ellen a bűnügyi eljárás azonban tovább folyik. Ügyükben a fötárgyalást még a nyári szünet megkezdése elölt fogják megtartani.
= UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Szá7pcngőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtériljük. Kopstein Szombathely,
A legjobb
gummitaípu vászoncipő
az
.Elefánt"
lf«Bi«itaiia áruházban kapható
Nagykanizsán, adóhivatallal szemben.
Elemi iskolások tornavizsgája
Nagykanizsa, junlus 5
A nagykanizsai 1. és II. körzeti állami elemi iskolák növendékei junius 9-én, vasárnap délután 4 órakor tartják meg első lornavizsgá-jukat, nagyszabású, gazdag programú sportünnepély keretében, amelyben a kis növendékek bemulatják mindazt, amit az egész év alatt tanultak. A kisleányok magyar nemzeti viseletben vesznek részt.
— tUDninffk a Nlaaaléaliéa-
R»k. Május hó\' folyamán beérkozott adományok : Aigncr O67.11 gyültóso 74\'40, Hoór (iusztávne r>, Plandor Janosné 20, özv. Kovács Mikiósnó 10, Mutschen-bacher Edvlanó 4, dr. Tamás Jánosnó 5, Városi Tanács 25, Trőzdy Anna 0-5(1. Perlaki Józscfnó 20 pengő, BontzEndréné egy nyugágy, dr. .lózsa Tóblásné 2 kg. liszt, virág, l\'etermann .lózsefné virág, dr. Szabnay l*őrincné 2 Üveg befőtt, Vári -Jolán 2 üveg citrom eszencia, Kelemen Andornó 4 drb alsómba, N. N. 3 drb leányruhácska, líogyay Ijijosnó 3 kg. zsír. Szabó l.ajosnó 1 ós fel kg. zsír, Plandor .lánosliter bor, Sornsslch grófnő 1 kosár ruhanemű, látók, Motz Józscfnó 2 pár gyermekcipő, Somogyi Oyulánó (Palin) 2 kosár Hpenót ós saláta. A Missziósház vezetősége ezúton Is mond hálás köszönetét minden jól-tovőjónek.
— Mi a titka, hogy mindenki szőnyeget Barta MlksAnAI vesz? Meri kedvező részletfizetés mellett készpénzáron vásárolhaL
— Csurgón városházát és vágóhidat építenek, mint azt az\'" ottani képviselőtestület e célra választolt tizollsága elhatározta. A szépen fejlődő nagyközségben egy év múlva fognak a két jelenlös középltkezés végrehajtásához.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
I Legjobb üdítő ital ^
a közismert 1111
Kapható minden fűszeréi csemeqekereskedéjben.
1629. lunhBi fl.
MlniaiM nárgMád «|tek leküs-
déíénél, melyeket romlott élelmiszs-rek, valamint tulsok ivás és flofiáljy-zás, vagy morflüm és, kokain élvezete Idéz elő, a természetes .Ferenc József" keserűvíz használata,(.onlps segédeszközt képez. Hires pryostujlq-niányi könyvekben felsorolják ázt is, hogy a Ferenc Jóssel viz többek közt ókmmérgezésnél nemcsak \'meggyé gyitja a makacs székrekedést, :hanem mint specifikus ellenszer ÍS\' kifejti kitűnő hálását. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszer-űzletekben. < 1- • •
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza. i,
bordói lével keverve p.rosser.porai ellen,
tisztén llulharmat ellen. Rézaafált
hernyóit, levéltetvelt sikerrel Irtja
Egyike a l.golo.óbb védőszereknek Beszerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédőszerek kereskedésében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett).
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— 25.000 pengő tllzkár egy puSztán. Kremsler Mór belcsapusztai szeszgyárának udvarán kigyúlt egy hatalmas pajta. Több község tűzoltósága küzdött a tűzzel, mely rengeteg értékes gépet és a pajla-épll-letel hamvasztotta el. A kár 25.000 pengő.
aSINGER VUmÓTxÉFIEK
Mfeofs A LEOJOBftAK I
— Szélhámos cigányasszonyt üldöznek. A rendörséghez az utóbbi időkben több feljelentés érkézéit, hogy egy cigányasszony szélhámosságokkal csapja be a hiszékeny embereket. A ravasz t cigányasszony rendszerint olyan helyekert jelenik meg, ahol tudja, hogy beteg van a háznál. Olt aztán, ha bedőlnek neki, kuruzslással, szélhámossággal „gyógyít". Mikor áldozataitól kicsalta a pénzt, akkor nyomlalanul>tdvább áll. 1 Már eddi^ is igen sok családot sze^ rencséllelett látogatásával a ravasz Fáraó-ivadék, dc még mindig nem sikerült leleplezni. A rendőrség ezúton kéri a nagyközönséget, hogy ha valahol a ráolvasó cigányasszony megjelenik, füleljék le, vagy értesítsék a legközelebbi rendőrőrszemet.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
IjPQ. Janlas 6.
zalai közlöny
színház
Abris róxaáfa
Kényes dolog valahogyan a kritikusnak superlativusokhoz folyamodnia. Mert a superlativust a színész okvetlenül elhiszi, a közönség pedig okvetlenül gyanúsnak találja. Az Ábrls rózsája tegnap esti előadásának kritikájában mégsem lehet elkerülni egy superlativust. őszintén meg kell Írni, hogy Kanizsán publikum egy este ennyit és ilyen szívből még nem kacagott. Nem bizony I Még a legjobb fővárosi kabaré-együltesek legvidámabb estéin sem.
Abris rózsaja világ-rekordot teremtett darab a szinpad-történelemben. Évek óta van műsoron Newyorkban és már messze tul jár az ezredik előadáson. Nem csuda tehát, ha Nagykanizsán Is rekordot hozott: a kacagás rekordját.
Egy zsidó fiu és keresztény leány szerelmi házassága körül bonyolódik ez az amerikalasan könnyed, heltaia-san szellemes (mert Heltai Jenő a fordítás sablonos tényén messze túlmenő munkát végzett a magyarra Ültetéssel) és a zsidó zsargon, zsidókeresztény ellentétek minden humorát kétkézzel sziporkáztató darab. Az amerikai humort mindenki a naivitásig egyszerű, minden komplikációtól mentes, csupán felületi humornak Ismeri Ebben a bohózatos történetben pedig nem is Jellemekből faragott típusok, hanem két világ összeütközése rakétázza maga körül a békéltető, áldott, aranyos vidámságot, aminek — minden amerikai vígjáték-recepttől eltérően — tanulsága is van. Zsidó rabbi és keresztény plébános fémjelzi a tanulságot (Ameii-kában bizonyára egyiket sem ítélték el érte), hogy a szerelemben, a családi életben, a gyermekben rejlő boldogság Isten által adott, szentebb érzés és szentebb cél minden em-ber-alkotta tannál és törvénynél. Olyan érzés és olyan cél és olyan mérhetetlen kincse (egyetlen igaz kincs I) rongyos koldusnak és aranyban fürdő Dáriusnak, hogy megéri ax áldozatot. Hisz ez az áldozat csak szeretetet követel. Mindenkitől csak annyi áldowitot, hogy a gyermekét szeresse. Áldozatot, aminek tüze rendszerint csak az unoka bölcsője felett gyul ki. De ha ez az áldozat hiányzik, a szegény koldus és gazdag Dárius egyetlen igaz kincse minden hamisgyöngynél poklosabb utakra gurulhat. Pedig enélkűl is könnyű áz utja a göröngyök felé.
A prózai együttes (animalva a nyíltszíni tapsokkal sem fukarkodó közönség páratlanul vidám hangulatától) kitűnő előadást produkált Danis kitűnő rendezése mellé. Csak olyankor zökkent ki az előadás nagyszerű egyenletes tónusa a medréből, mikor a szerepek itt-oft hézagos tudását erösebb hatásokkal akarták ösztönszerűen pótolni. Bánky maszkja, poénjei, egész játéka brilliáns volt. Jákó tökéletesen kidolgozott, tanulmánynak beillő lipust játszolt Intelligensen, könnyedén. Ladomerszky szende szerepében elragadóan kedves volt. Okos, mértéktartó, igen mulatságos volt Egry Berta. Sarlay és Danis passzív szerepükben is osztoztak a sikerben Kottlár-ral együtt, aki ebben a szerepében igen szimpatikus, szép beszédű színésznek mutatkozott. Szalay erősen reális figurája nem mindig illeszkedett harmonikusan az együttesbe. (bl)
eres
ételzsi r
szavatoltan tiszta, aflésnéges és
könnyen emészthető.
100% tiszta kókuszzilr.
Flnttcr ityártmiiy
A KÖZÖNSÉG ROVATA
UJ .foglalkozási ág" kapott lábra Nagykanizsán
(A nagykanizsai rendőrséf ügyeimébe.)
Nagykanizsa, Junius 5 Egyik olvasónk közli veillnk az alábbiakat:
A Zalai Közlöny nem egy ízben tette szóvá néhány lelketlen ember vandalizmusát, akik nem álalották a temető szépen feldíszített sírjait megszentségteleníteni, a szerető kezek állal gondosan ápolt sírdomb virágait megdézsmálni, a koszorúkat, virágcserepeket ellopkodni s mindezt másnap olcsón áruba bocsátani. A temetőt járók nem egy Ízben láttak munkájuk közben ilyen hiénákat, akik azonban mindig gyorsan kerekei oldottak és igy csak ritka esetben lehetett őket rendőrkézre juttatni.
A „temetöhiénák" grasszálása egy idő óta szünetel, hála a temető fokozottabb őrzésének. Ehelyett azonban néhány hél óta uj, hasonló .foglalkozási ág* kapóit lábra, mely abban merül ki, hogy ismeretlen tettesek az éj leple alatt a virágdiszes, virágcserepes ablakokat szemelik ki manipulációjuk színteréül.
Mikor mindenki alszik és a rendőrőrszem távol van, az ismeretlen emberek leemelik az ablakokból a legszebb virágcserepeket és a sürü sötétségben elillannak zsákmányukkal. Persze műértő szemmel megválogatják, hogy csak az értékas virágokat emelik el.
A titokzatos fekete kezek működése eddig a Sugár-u! és József főherceg-ulra terjed Ki. Dolgukat oly ügyesen és oly elővigyázattal végzik, hogy a károsultakat éjjeli őrködés mellett is sikerült ismételten meglopniuk.
Miután nem szórványos esetekről van szó, hanem ismételt és szisztematikus viráglopásról és a tettesek valószínűleg az igy szerzett virágokat áruba bocsájtják. Jó lenne, ha az éjszakai őrszemek figyelmét a kapitányság felhívná .a legújabb foglalkozási ág" művelőire. S. C.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések! Szerdán a Mmérsék-let: Reggel 7 őrskor +11.2, dtlután I ónkor 3-17 4, este 9 órakor -f-13-6.
Felhőzet: Égisz napon át borult égboltozat.
Szélirány: Reggel Délnyugat, délben Dél, este Északi szél?
A ■atssraláslsl IsMssI asta 10 órakar j.l.ntl. Változékony 148 sárható, falhaxattal, halyaakóat nség asával JalaaMkassy HSválta-atáa nálkBI.
Párbaj az operabálon
Élvezetes, izgalmas német film. Jó színészekkel, tisztességes rendezéssel és stílusos díszletekkel. Két férfi harca a nőért, a harmadlkat, a férjet nem Is számítva, miután azonkívül, hogy párbajban leszúrják, nem Igen van dolga a darabban. A lényeg akörül forog, hogy a csalódott asz-szony kié legyen, a rá éhes Intrlkusé, vagy az Ideális lovagé, aki minden áldozatra kész, még arra Is, hogy lemondjon róla — érte.
Mai társadalmi embereket visz vászonra ez a kép. Sok reálltás van benne és mégis átvonul vajta valami, ami a modern ember életét olykor századokkal dobja vissza az idők múlásában, a — romantika. Igy aztán még szebb. Divatos frakk alatt romantikus sziv dobog és mély dekolt alatt r0zmaring08 epekedés, ellá-gyulás.
Így lehelne összepréselni azt a mondanivalót, amit a kritikus erről a filmről tartogat a közönség számára. Még azt is Ide Írja, hogy a közönség a darabot szemmellátha-tólag tetszéssel fogadta. Különösen azt lehetett jól megfigyelni, hogy az izgalmas jeleneteken ne/n palástolta el cseppet sem feszült érdeklődését, ami a siker egyik biztos jele.
A dráma előtt, két gyönyörű nővel és egy kedves naturburssal a főszerepben, egy édeskés vígjáték pergett, mely .Flörtöl a feleségem" dm alatt arról szói, hogy egy férj miként kerül abba a fonák helyzetbe, hogy végig kell nézze, mint flörtöl a felesége — mással.
Ennek a filmnek is sokat nevetett a publikum. (—a)

— Ne felejtse el, hogy: varrógépben „PFAFF\\ kerékpárban „PUCH" a leglobbt
Növekvő kereslet
Fokozottabb gyártás
Olcsóbb árak
A hathengeres, lengőtengelyes
STEYR TYPE XII
leszállított árai:
nyitott ■ .......P
nyitott Comblnéval • • P
csukott ........P
Cabrlolet, 3 üléses . ■ P
Cabrlolet, 4 üléses . . P
csukott Comfort . . . P
8.880.— 10-080.-10.760.— 11.000— 11.890.— 11.400.—
összes árak helyt Budapest elvámolva, 5 kerékkel értendők.
Körzetképviselet:
Szabó Antal
A szln^dzl lro<la Qirei: Gyarkavloa fiak — ut betanulásban. Herczeg Ferenc és Farkas Imre hangulatos bácskai operettét a tavalyt Idényben hatalmaa sikerrel mutatta be együttesünk. Az operett uj betanulásban, uj rendezésben, Pintér Böske tüneményes alakításával nagyszerű prs-mler-efőadáat Jelent
A oaikáflól hareagnS, Kálmán Imre a zseniális operettkomponista legszebb müve az Idény rövidségére való tekintettel, csak pénteken ée szombaton ests kerül bemutatóra. Tehát csak e két estén lesz alkalrpa közönségünknek az operett-együttea\'o brilliáns teljesítményében gyönyörködhetni. Pintér Böske, a kiváló primadonna elragadó Játéka mellett toalettlelnek szenzációs párisi kreációival la hódit — A főszerepeket Vlnczo Emml, Hajnal Beáta, Kormos Ferenc, Blhary Nándor, Károlyi Vilmos, Eőrsy Mária, Sarlay Imre, Jákó Pál, Putnlk Bálint Játszák.
V«»*rnap dtlutén S Arakai- —
Igen mérsékelt helyárakkal (Jó ülőhely már OS fillértől) ezldényben utoljára kerül színre az „Utolaó Verebélyleány", operettujdonság.
Várta* Lajas vasad ágfallópóaal. Vasárnap este kezdi meg Vértes Lajos, a budapesti Vígszínház tagja 8 napra terjedő vendégszereplését vértes Lajos ez estéken a legjobb szerepeiben vesa bucsut a nagykanizsai közönségtől.
He/l mliaor:
Csütörtökön: Oyurkovlcs fiuk, operett Péntektől kezdve: A cslkágólhercegnő Vasárnap d. u.: Az utolsó Verebely leány, operett
iROvIditétsk) H — hírek, közgazdaság. ; langv. — hangverseny. E — előadás Oy — gyermekeimtk. A — aaszosiyo*-nak. Z — zeae. % - mezőgazdáság Bt. - ifjúsági előadás. F — telolvasá* CJ — giamofonzene. Ib — Jazz-band. K — kabaré. nZ. — népszer* iaai
Junius 6 (csütörtök)
Budapest 6.15 A rádió hizltrlójának hsngv. 9 30 H. 9.45 A hingv. folytatáss.
12 Déli harangszó. 12.06 Szalonzenekar hang?. 12.26 H. 12.35 A hangv. folytatása.
13 időjelzés. 14.30 H. 18 Rádió Szabad Egyetem. Utána Idölelzés. 17.10 e. 17.43 Cigányzene. 19 Angol nyelvoktatás. 1930 Aa Operaház .Pillangó kisasszony* előadása. Utána kb. 22.30 Időjelzés. Majd Q.
Bécs II Zene. 18 Hangv. 20 Frsnz Lehá\'-est 21.35 Sanzón est Utána hangv.
Berlin 17 A vakok hangv. 20 A berlini ünnepi játékok közvetítése. Utána zene.
Brtnn 12.30 Hangv. 1630 A. 19.05 Hangv. 20.30 Vidám dalok. 21 Kamara Z.
London, Daventry 11 O. 12 Hangv. 13 O. 15 Egyházi dalok. 16 Hangv. clgány-zeneklstretlel. 17.15 Gyermekire. 18.tó Scrlablu zongoraművet 19.45 Hangv. 21.35 Vígjátékközveütéa. 22.25 Zene.
Milánó 11.50 O. 12^0 Rádlókvartstt 13 35 Jb. 16.30 Oyermekkarének. 17 Jazz-band 20.30 Opera B. 23 Jb.
München 12.55 Hangv. 16.35 Zene. 18.05 Olasz zene.
■ Prága 11.15 0 12.30 Hángv. 19.20 Oy. 16.30 nSangv. 1930 Zene. 2035 Vidám dalok. 21 Dvorák-hangv. 22.25 O.
Varsó 12.10 0. 17.55 Kamara Z. 20.80 Silmf. hangv. 23 Zene.
Zürich 11 és 11.82 Rádió-kvintett,12.30 és 13 O. 16 Zene. 20.30 Hangjáték.
r-
StrioM sárlat
Pária 20-31, London 33-tWá, Newyoik 519-55, Brüssal 7217V1, Milano 27-tSVá, Madrid 72-—, Amsterdam 20685, Btilla 12890, Wten W99, SoHa 8-TSVá, Prága 15-3W1, Vsraó 58-28, Budapest SO M Belgrád 9-lJVá, Bukaicat 3-08.
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTÉLET
Ferenováros—III. ker.
211 (211)
Budapest, Junlus 5
(Éjszakai rddiójelentés) Hatezer főnyi közönség volt tanuja a mérkőzésnek, melyei a fradi ezultal csak nehezen nyeri. Bíró HazaI volt. A vezető gólt a III. ker. Tomecz fejelte, a 34. percben, de két perccel utóbb Turay egyenlített, majd a 44. percben beállította a végeredményt. A második félidőben a mecci eldurvult és a Ferencváros csak nehezen tartotta az eredményt.
Vasárnap látsza a Zala-Kanizsa utolsó bajnoki meccsét a Bak-kai
Nagykanizsa, Junlus 5
Vasárnap délután játszik utolsó bajnoki mérkőzést a Zala-Kanizsa ebben a futballszezonban. Ezúttal, a sorsolás szeszélyéből kifolyólag, a Bak FC lesz az ellenfele.
A mérkőzésnek a helyi csapat a favoritja, azzal a megjegyzéssel, hogy a csupa fiatal erőkből álló pesti együttestől csak ugy veheti el a két pontot, ha komolyan és teljes szívvel száll küzdelembe.
A Bak az utolsó helyről tornászta fel magát egy szebb stációba és legutóbbi meccsei jelentős lormajavulását mutatták.
A mérkőzés, mely vasárnap délután fél 6 órakor kezdődik a Zrinyi-pályán, bezárja a Zala-Kanizsa hga-kUzdcl-meinek sorozatát és már ez oknál fogva Is szép futballra van kilátás.
TŐZSDE
A mai értéktőzsdén az érdeklődés teljes hiánya és ennek következtében az üzlettelenség urslkodott. A külföldi kedvező hírek miatt, ösztönzés sem tudott érvényre julnl. — Jelentősebb árak nem tudtak kialakulni. Közvetlen zárlat előtt sok áru került a piacra, de ugyanakkor jelentkezett a realizáló eladás is, mire egyes papírok erőssen visszaestek, igy Bauxid 10 százalékkal. Az általános irányzat gyengébb volt. Azonban csak egyes értékeken mátatkozott a gyengeség, igy Fegyver, Kőszén, Bauxid. Valamivel javult Ofa. Irányzat zárlatkor gyenge, forgalom csendes. Fixkama-tozásu papírok piaca tartott, de üz-lettelen. Valuta és devizapiacon Madrid 45 pontos áresésén kívül nincs említésre méltó változás.
Teraéayfóziie
A buza 50 fillérrel, a rozs 60 fillérrel emelkedett.
Buza lltiav. 77-es 22-10—22 30, 78-aa 22-30-22-50, 79-es 22-50-22 80, 80-as 22 80—2300, dunánluli 77-es 21-20-21 40, 7S-SS 21-40—31-65, 79-es 2170 -21 85, ÍO-M 21-85—22-05, lozl 17-00—17 50, tik árp. 21-75—22-25, tőrárpa 2400-24-50, ub 1900-1925, tengeri tszL 25-25—25-75, dunántull 24 50-2500, korps 14 50 - 14-75.
SerWsrásár
Feihsjtás 5899, elsdallsn 1700. — Első-rendű 1-78—1-80, szedett 1-76—1-78, szedett kOaép 1-60-1-96, kflnnyü 1-20—1-30, l-sö rendit öreg 1-64—1-68, It-od rendO öreg t*44—I 50 angol Hilda t-50-1-80, szalonnai nsjnrbsn 1-90—1-94, zsir 2-10-2-14, hu» 2-20—2154, szalonnás lélsertés 2-10—2-24. Az Irányzat lanyha
Eb**: Mhabt Hyenáa és UpUaáá
Tállalit, lankaabsia. reWós kiadó: Zalai Károly.
m«r.tw temoai ntsyk.qloj, 7*.
i kaáapestí Tíisás á«YÍM-|sgyxái»
valutAk
Angolt 27-72 27-87 Belga fr. 79-45 79-75 Csehk. 18-93-17*01 Dán k 152-35-152-95 Dinár 9*99 10*05 Dollár 570-70-572-70 Francia I 22-30-22-50 Holt. 229 80-230-80 Lengyel 64 05-61-35 Len 337-;-41 Levs - ------
Ura 29 95-30-20 Márka 136ÍO-13I-ÜO Norvég 152-40 15300 SctlIlL 80*42-80*77 Peseta 79-00-79-70 Svájdt. 110*1511055 Svédk. 152-95 153-55
DEVIZÁK Árast. 229-95-230 65 Belgrád 10-06-10-09 Berlin 136-6 \'-137 00 Brüsszel 79*50-79 75 Devizáiéi 3*39 3-41 Kopenli. 15257 52 97 London 27-77 27*85 Madrid 78*95--9 95 Milano 29*96-30 06 Newyork 572-80 4*40 Oszló 152*62-15102 Páris 22-39-22 46 Prága 16 96-17*01 Szófia 4*14-4-10 Slockh. 153-15-153 55 Varsó 64*20-64*10 Wien 80-47-80*72 Zürich 110-26-11056
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dija 10 ssőfg •• fillér, Minden további szó dija a flil. Vssár- és ünnepnap 10 szóig 80 fillér, minden további sió dija 8 flll. Szerdán és pinteken 10 szóig BO fillér, minden tövétbl szó dtja • flil. Címszó s minden vssta-
Sabb bétából álló sió kát siónak számit-itik. Alléit keresőknek 60HO engedmény.
Egy lókarban levő I idó. Clm a I
etadi
kiadóban.
■ írógép
Különbé Járalu kutoroiott szobát keretek a város belterületén. Címeket kérek ármegjelöléssel, a kiadóhivatalban leadni.
-2674
Erőteljes, egészséges mlndastaalányt karaaak azonnali belépésre — Bazsó Józsetné Teleky-ut 6.
Kétazobáa lakás mellékhelyiségekkel augusztus l-re kiadó Klnlzsl-u. 8. 2666
Kiadó egy világos, udvari kélszobáa lakás mellékhelyiségekkel, augusztus l-re. Clm a kiadóban. 2667
Egyszobás, konyhás lakás mellékhelyiségekkel junlus 15 re kiadó - Árpád-utca 13. Í668
■áriatelepen 2 szoba, konyhás nyaraló jullus és augusztus hóra olcsón kiadó. Érdeklődni: Vörösmarty-ulca 47. 2648
MÉZET,
nyerabftrt, ágytollat, vasat éa fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 15.
Egy szobás lakás mellékhelyiségekkel kiadó Oyár-utca 40. 2646
Magyarutca 4. szátnu hát, eaetleg annak Báthory utcára nyíló réaze átadó.
2621
Kétszobás lakit mellékhelyiségeivel azonnal kiadó. VSrosmarly-utca 65. 2629
Eladó 4 |áiatu viz- ét motoimalom lakátsal, 1 hold gyümölcsössel. Érdeklődni lehet ZBupán és Bósze, Szentmsrglltalva, n. p. Peliőszemenye. 2611
Háromreketzes, erós lisztesláda és egy háromkerekű gyermekbldkli aladé. Clm s kiidóban. - -2676
Riadó egy lakás Eötvös tér 14. Bőveb-bet Petőtl-uT 6..Csltzár Péternél. 2678
Egy komplett keménytahlló, 2 bórfolel éa fehér konyhabútor azonnal aladé Cse". gery-ut 13. szám. Klapka Istvánné. -2,79
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátainknak és
ismerőseinknek, valamint a Munkás Dalárdának, kik felejthetetlen drága jó férjem, vőm, illetve, sógorunk
LISZKAY SÁNDOR
elhunyta alkalmával jóleső részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek és a boldogult temetésen megjelenni szívesek voltak, ezúton is hálás köszönetet mondunk.
A gyászoló család.
Haén Oyula nagykanizsai blróségl végrehajtótól.
533/1928. vht szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehsjtó sz 1881. év LX l.-c. 102. §-a értelmében ezennel k*z-htrré teszt, hogy a nagykanlztal klr. járásbíróságnak 1928. évi PlT 13051. számú vég-tése következtében Dr. Schleltter Imre ügyvéd állal képviselt Boskovltz Sámuel és Társa javára 347 P 84 I. és 198 P 60 I. s jár. ereiéig 1928. évi május hó 29én foganatosítod kielégítési végrehaltái utján le- és teimloglslt és 1057 pengőre becstllt következő Ingóságok, u. m.: szobabútorok slb. nyilvános átverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. Járásbíróság 1928-lk évi Pk. 13051. számú végzéte folytán 347 P 84 I. és 198 P 60 I. tőkekövetelés és bíróilag már megállapított kölitégek erejéig, a netán fizetett őstzeg levonata mellett Nagykanizsán. Klnlzty ulca 2/b. szám alatt leendő megtartására 1929. évi Junlus hó 21-lk napjának d. e. II órája határidőül klIUMtlk és ahhot a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy ss érintett Ingóságok az 1881. évi LX. t -c. 107. és 109. § al értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek szükség etetén becsáron alul Is el lógnak sdstnt.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások It le- és felulfoglsltatták és azokra kielégítési Jogot nyeltek volna, azsn érverét az 1881 évf LX. I.-C. 102. }. értelmében ezek Jsvárs Is elrendeltetik.
Kell Nagykanizsán, 1929. évi Junlus hó 4. napján. Haán 0yu|> k
; klr. Jblr. vémebaltó
1929. Junlus 6.
FOGALOM
a közönség körében az a tisztaság, rend és előzékeny kiszolgálás, melyet
20°lo engedmény
adása mellett nyujtunk ezen lap előfizetőinek.
legolcsóbban
nálunk étkezhet, mert olcsó árainkból külön kedvezményképpen (P l-50-es menüt kivéve)
10°lo
engedményt adunk.
Semmi
költsége sem az érkezéskor, sem az elutazáskor, mert szemben vagyunk
a Keleti Pályaudvarral. Magyaros vendégszeretettel várjuk családi szállodánkban.
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Baross-tér 10.
HIRDESSEN
a MZalai K5zl5ny"-ben.
Nagykanizsai Autóbusz Vállalat
MENETRENDJE
Erzsébsr-tér--
Vasútállomás 11
Oda Vissza í 3
4-1)6 4-ls
5-io 5-2\'
6-30 6«
••7-ao ♦♦7-43
8-M 8-40
•11-20 t 11-33
12-m 13 w
13» 13-38
13" 13"
14-oo 14-OH
17 30 17-43
ol7*> nl7«i
20 « 20 48
22-iü 22-28
22« 22-6S
23-w 23-w
Erzsébet-tér--Klskanlisa Erzsébet-tér-Barak
Oda Vissza Oda Vissza
7-10 0012-16 16 00 ooo 19-\'0 7-20 0012 a 16-10 00019" oo7-» 10-06 11-46 16-ÍB 1886 oo8<" 10-17 11-67 16« 18 47
o-vsl megjelöltek feltételes menetek. * Csak vasárnap, de junlus 15 tői szeptember 16-ig napontl. •• Ju\'lus és augus tus hóban vasár és ünnep nap nem közlekedik, oo Csak piac és ünnep nap; feltételei, ooo Csak ünnepnap

Jegyárak nappal ■
Vonaljegy............P —*50
Szakaszjegy ..........—*40
Deákjegy es alszakaszjegy „ —-24
Retúrjegy ......... ... , -*64
Hetijegy (2 héllg használható, érvényes 14 útra) . 4*—
Viteldíjak i
Centrál—Vasul.........P —\'40
Centrál-Barakk .......—\'40
Centrál-Kiskanlzsa...... » —\'40
Centrál—Sporttelep...... . —\'30
Ezen szakaszokon belül ... » —\'24 Szakaszt túlhaladó útra ... . —\'50
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Telefon: 3-22.
Nyomatott a
Raktárról az Ssszes typusok azonnal szállíthatók. — Kedven ö fizetési feltételek I
_
Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető; Zalai Károly.)
9. évfolyam, 126. szám
Nagykanizsa, 1929 junius 7, péntek
—éwati—mni
Ara 14 fillér
a
j. t.,
POLITIKAI NAPILAP
tartcutMi éj kiadóhivatal: P6-ut B. aztm MssOidyl Qókkladóhivatal Koiiutli Ujoa-u. 32.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
BófizdW ára: egy hón * pengi M I
Pályaválasztás Idejére
Három megállapítással kezdhetném: 1. Nehéz sorsunk egyik legszembeötlőbb oka közgazdasági érzéketlenségünk, — 2. a kultuszminiszter ur a neonacionalizmusról való fejtegetésében utall arra, hogy az uj nemzedékbe a gazdasági tevékenység gondolalát igyekszik belevinni, — 3. a magyar középosztály tekintsen vissza az utolsó 60 esztendőre s mellét verve kell mondania, hogy mindinkább elfordult a termelő pályáktól és boldogulásának alapjául a közszolgálati (tisztviselői) pályákat tekintelte.
De akkor, amikor a legfiatalabb magyar főiskola, a közgazdasági egyetem ismertelése és messzelátó célkitűzései kerülnek szóba, még több olyan mondat jön a tollra, amelyen érdemes elgondolkodni.
Karch dékán frappánsan okada-tolja a közgazdasági egyetem létjogosultságát. A kapitalizmus tetőfokán, gigantikus Ipari és kereskedelmi vállalatok idején, amikor nagybankok alakulnak, melyek fiókjaikkal, affillált intézeteikkel országokat, világrészeket behálóznak és finanszíroznak Ipari és mezőgazdasági tevékenységet, trösztök, kartelek, a tökegazdálkodás egyéb szövevényes alkotásai idején méltán kérdezhette: .Ha minden értelmiségi pálya betöltéséhez egyetemi végzettség kell, épen csak eoben a szövevényes modern gazdasági életben volna elégséges a középfokú készültség?"
Ha ezt a kérdést felleheljuk a kereskedelmei illetően, még sokkal inkább — agrárlétünk miatt — a mezőgazdaságra vonatkozóan. (Hiszen mezőgazdasági középiskolánk sincs, kivéve az egy-két egészen uj intézményt.)
A mezőgazdasági képzésnél nem elegendő, hogy annak csak pusztán tecf inlkai részét sajátítsa el az, aki gazdának készül, hanem emellett el kell sajálitania mindazt, ami a mezőgazdasági üzemeknek kereskedelmi szellemben való vitelét biztosítja. A közgazdasági egyetem mezőgazdasági szaka az agrárkutatások és a mezőgazdasági tudományosság képviselője. A leglátogatottabb a kereskedelmi szakosztály.
A közigazgatási szakosztály pedig azon a tapasztalaton épült ki, hogy jó közigazgatás gazdaságilag alaposan képzett közigazgatási tisztviselőkkel biztosítható. A tisztán jogá-szilag képzelt közigazgatási tisztviselőnél az a veszedelem mindig fenyeget, hogy nem a lényeget vizsgálja, hanem inkább a formál keresi, nem a boldogulás elősegítését, hanem elvi álláspontok képviseletét tartja fontosnak, ügyek helyett aktákat intéz.
A való éleihez közel vinni a nevelés alalt álló értelmiséget, ez általában a közgazdasági egyetemen soha szem elöl el nem tévesztett feladata.
Csak kettőt említek ennek Illusztrálására : A közigazgalási szakosztályon a „községpolillka" clmü kollégiumban a falusi nép gazdasági, közegészségügyi és kulturális életviszonyait, családi életét slb. tárgyalják, — A közgazdasági egyetem mellékintézménye az újpesti gyári munkásnegyed közepén működő Setlle-ment (tanácsadó, munkaközvelilő, orvosi tanács, munkáskönyvlár slb.), — ahol a hallgatóságban a közvetlen tapasztalatok folytán a fizikai
dolgozó megértése és a sokszor óhajtott szociális érzék fejlődik ki.
Ahogy a közigazgatás teendőinek nyolcvan százaléka gazdasági természetű, ugy ma már a külképviselet sem végezhető el közgazdasági tudás nélkül; ez utóbbi körülmény az oka annak, hogy erre a fakultásra bízták a diplomataképzést.
A közgazdaság ezer érdekes tanulmánya a magyar művelt osztály előtt jórészt ismeretlen, amint a közgazda fogalma is elég homályos.
A népjóléti miniszter mondotta nemrég, hogy a kaledr.án és a szószéken kivül a toll, vagyis az iró az, aki hivatása magaslatán szellemi vezére lehel az uj nemzedéknek. Korunk Széchenyi Istvánokat elsősorban kiván e hivatások mellé állítani. Széchenyi Istvánokat, — ő a realitásoktól, a közlekedéstől, a termeléstől, a tudástól várja a haza Jósorsát — az ő példája nyomán dolgozó közgazdákat.
E. M.
Benes kritikája Zalesky budapesti
látogatásáról
A lengyel külügyminiszter utja Prága diplomáciai lépését vonta maga után — Benes a magyar állampolgárok letartóztatásáról
Prága, junius 0 (Éjszakai rádiójelentés) Benes külügyminiszter a szenátus külügyi bizottságának mai ülésén foglalkozott \'/.alesky lengyel külügyminiszter budapesti útjával. Kijelentette Benes, hogy egy olasz—magyar—lengyel és talán román blokk, csak olyan emberek fejében létezhetik, akik azt hiszik, hogy a levegőben lehet politikát csinálni. Zalesky a kisantantlal és Csehszlovákiával szemben lojális voll és korrektül járt el. Néhány magyar politikus irredenlisztikus megnyilatkozásokat telt Zalesky ulja alkalmával, erre nézve azt mondja, hogy az
ilyen tüntetésekre ügyelni kell és ha túlhaladnak bizonyos határt, közbe kell lépni. Ebben az ügyben már történt megfelelő diplomáciai lépés. Walkó külügyminiszternek a Csehszlovákiában letartóztatott magyar állampolgárok ügyével kapcsolatosan mondott beszédére megjegyzi, hogy ez idő szerint 5 vitás eset van, de mindenkor a törvény szövege szeriht történt intézkedés.
— A prágai magyar követ és a külügyminisztérium ebben az ügyben több jexyzéket váltott már eddig, ö (Benes) ügyel arra, hogy óvatossággal és korrektül történjenek az el-
járások és hogy komoly ok nélkül senkii ne tartoztassanak le. Ez erkölcsi és lélektani probléma és jól megfontolás tárgyává kell tenni. A jó szomszédi viszonyra ügyelni kell.
Ezután kijelentette Benes, hogy nem riadna vissza attól, hogy az egész világ jogászai elé lépjen a kisebbségi szerződés interpretációjával és azzal, amit a csehszlovákiai kisebbségek megkaplak (I) Fejtegetéseit azzal végezte, hogy Magyarországon is vannak belátó emberek, (Malasils és társai) akik ugy érzik, hogy lehetetlen helyzetbe visz a szomszédokkal szemben, az állandó ellenállás.
Hátrányos volna a Kisebbségi vita elhalasztása a népszövetségben
Bethlen, Zalesky, Brland Madridba érkezett — A népszövetség uj ülésszakának első napja — Bethlen 15-ike táján jön haza
Kisebbségi Jogvédelem nem leQet flKcló, bantun valósággá Kell tenni" — mondja Bethlen
Madrid, junius II Bethlen István gróf miniszterelnök tegnap este Madridba érkezeit. A spanyol határon a spanyol kormány nevében báró de Las Torres üdvözölte. Ugyanabban vonalban utazott Briand és Zalesky, valamint több
más politikai személyiség is. •
Pékár Oyula, a külügyi bizottság elnöke kijelentette, hogy a miniszterelnök hazaérkezése után azonnal összehivja a külügyi bizottságot. A miniszterelnök e hó 15-ike táján érkezik vissza Madridból.
Madrid, junius 0 (Wolff) A tanács mai megnyíló ülésén élénk szinijiatia nyilatkozatok hang-
zottak el a tanács kebeléből kiváló Chamberlain, volt angol külügyminiszter iránt.
Madrid, junius II {Wolff). A madridi sajló az angol kormányalakítási kérdés melleit is igen behatóan foglalkozik a kisebbségi problémával. A sajló Európa békéjének szempontjából Is nagy jelentőséget tulajdonit ennek a kérdésnek.
Madrid, junius 6 (Éjszakai rádiójelentés) A népszövetségi tanács ülésén Adatcl japán delegátus, a kisebbségi bizottság tagja, a tanács emlékezetébe idézte azt, hogy milyen körülmények közöli hívták meg őt és angol és spanyol kollégáját a kisebbségi jelentés elkészítésével. Előadta a hármas bi-
zottság munkájának történetét, majd felolvasták a hármas bizottság jelentését, amely egy 30 oldalas okmány és minden oldalról megvilágítja a kisebbségi kérdést. Vita nem volt. Csaknem egyhangú a vélemény, hogy a vita elhalasztása több hátránnyal, mint előnnyel járna.
Párls, junius ti (Éjszakai rádiójetentés) Streseman ma délután madridi utja közben ideérkezett.
Madrid, junius 0 (Éjszakai rádiójelentés) Az ABC-ban Bethlen István gróf magyar miniszterelnök nyilatkozik, aki annak ,H véleményének ad kifejezést, hogy a kisebbségi jogvédelem nem lehet csak puszta fikció, hanem valósággá kell azt tenni és meg kell alakítani az állandó kisebbségi bizottságot.
ZALAI KÖZLÖNY
„k hatalmat olyan kezekbe kell adni, amely megtudja oldani a nehéz kérdéseket"
Kállay parlamenten kívül szervezi meg az ellenzéki frontot
Budapest, junlus 6 Kállay Tibor volt pénzügyminiszter a képviselőház falain kívül ellenzéki szervezkedést inditott meg. Tegnap este már nagyobb számmal, mintegy kétszázan jelentek meg ezen a politikai jelentőségű vacsorán a Oellért-szállóban. Madarassy-Beck Gyula azországsulyos gazdaságiihelyzetét ecsetelte. Utána Kállay beszélt:
— Nézetem szerint inkább arról kellene beszélni, hogy csökkentessék ez a kormányzati hatalom és
a hatalom olyan kezekbe adassék, amely meg is tudja oldani nehéz kérdéseinket.
— A kisemberek nagy tömege változtatni óhajt a helyzetíh. A kormányzat hagyományos szerencséjének tudható be az, hogy
mindeddig nem akadt olyan llgyes és olyan lelkiismeretlen agitátor,
aki ennek a nagy elégedetlenségnek az élére meri volna állni. A polgárságnak mindenesetre vigyáznia kell, hogy ne támadjanak a gazdasági helyzet nyomása alatt ilyen agitátorok, akik könnyen kivehetnék a polgárság kezéből a vezető szerepet, ha a polgárság össze nem fog és nem szervezkedik a legsürgősebben.
Kállay ezután az angol választások eredményéből azt a megállapítást vonta le, hogy amikor a közönség valamelyik kormányzattal nincs megelégedve, a kormányzaton változtatni nem aggályos dolog és nem jelent sötétbeugrást. Kállay nagy tetszéssel fogadolt beszéde után Strausz István azt fejtegette, hogy a vidéken mérhetetlen elégedetlenséget lát a jelenlegi rendszerrel szemben.
Küszöbön áll az optáns-tárgyalások megszakítása
A románok miatt az flgy újra a népszövetség elé kerül
Bukarest, junius 0 Bécsből Davila követ, román megbízott olyan tartalmú sürgönyt küldött Bukarestbe, amelyből ugy látszik küszöbön áll a bécsi optánstárgyalások megszakítása. Román politikai körökben azt hiszik, hogy az oplánskérdést a népszövetség őszi ülésszakán újból napirendre tűzik.
Bécs, Junlus 6 Bécsben magyar részről kijelentették, hogy azokból a hírekből, hogy
az optánsperből kifolyólag Magyarország fokozta volna követelését,
egy szó sem igaz. Magyar részről a mostani tanácskozáson semmiféle ujabb követeléssel nem állottak elő. Magyarország egyetlen fillérrel sem követelt többet, mint amennyit eddig követelt és mely követelésről a román kormánynak már hónapok óta tudomása van. A tárgyalások megszakadásának semmi esetre sem a magyar felek magatartása lesz az oka.
Termelési központokra osztják az országot
A földmlveléittgyi mlnlsxter rtcloaa-Uxálásl programja a Házban
Budapest, Junlus 0 A Ház mai ülésén folytatták a földművelésügyi tárca költségvetésének tárgyalását.
Mayer János földmlvelésügyi miniszter : A tárca dotálása az utóbbi hat év alatt 52 százalékkal emelke-
dett. Azon lesz, hogy ezt a többletet a jövőben még fokozza. A beruházásokra 52 millió pengői fordított. A központban 37 százalékkal csökkentette a tisztviselők számát. Az intenzivebb gazdálkodást célzó törekvések eredményeképen 500 kisgazda nyert kiképzést traktor-vezetésre. Nagymennyiségű műtrágyát osztatott ki és 300 mülrágyatelepet létesített. Vetömagvakat is nagy meny-nyiségben osztatott ki. Talajkutató
Intézetet kíván létesíteni, melynek célja az, hogy különösen a kisgazdákat felvilágosítsa. Ugyanezt az intézetet kívánja megbízni a gabona-kataszter felállításával. Az országot termelési központra osztja fel. A termelési központok a produkált legjobb fajták után nevezik el majd a vidék fajtáját, ugy mint pl. tiszavidéki buza. Tovább akarja fejleszteni a téli gazdasági szaktanfolyamokat. Eddig mintegy 1000 kisgazda kapott kiképzést. Fejleszti a népkönyvtárakat. A mezőgazdasági válság okait az európai piac elvesztésében az amerikai versenyben és a magas kamatokban látja. Ezek megszüntetését nehéz a kormánytól követelni. A válságot legfeljebb enyhíteni lehet. Bor-exportunk fejlődik. A gyümölcstermelést körzetekre osztja.
A szarvasmarha állományunk szaporodott, azonban sajnos csak mennyiségileg, mert minőségileg romiolt. A baromfi tenyésztésnek nagy fontosságot tulajdonit A szarvasmarha állomány javítását célozzák a törzskönyvezési rendszerrel. Programjában van még a nagy erdősítés és a vizlecsapoló társaságok hitellel való ellátása. Reisingernek az a megjegyzése, ami a Lillafüredi számlákra vonatkozik, nem felel meg a valóságnak.
A fagykárosult gazdák támogatását közmegelégedéssel fogja megoldani.
Ezután a földmivelésügyi tárca költségvetését általánosságban, majd részleteiben is elfogadta a Ház.
Holnap a hadügyi költségvetést tárgyalják. Az ülés negyed 7 órakor ért véget.
Széchenyi Aladár gróf a felsőházban a kormány ellen beszélt
Budapest, Junlus fi A felsőház mai ülésén folytatták a közigazgatási reform javaslat tárgyalását.
Petz Lajos üdvözölte a javaslatot, mint a jövendő modern közigazgatás alapját. Juhász Andor
független, öntudatos tisztviselői
kart kiván. Széchenyi Aladár gróf: Az áilalá-^ nos titkos választójog beteg és mindenütt a világon keresik az orvosságot
Nem helyesli a kormány centra-lisztikus törekvéséi. Aggódik, hogy a kormánynak a feloszlatási jog tul nagy Matatmat ad. \'•A javaslatot nem fogadja el.
Vay László gróf: A javaslat eredménye az, hogy a közigazgatást uj alapra kivánja fektetni. Szélesebb néprétegeket kell be vonni a közigazgatásba.
Szőke Gyula a javaslatot kisebb kifogások után elfogadja.
Szily Kálmán a lisztviselői kar nívójának emelését nagyon helyesli.
Földváry Elemér: A javaslat szerinte ugrás a sötétbe. Helyteleníti a titkos választást. A javaslatot általánosságban elfogadja.
Fiáth Pál báró kijelenti, hogy szeretjük a népet, minél több jöjjön be, mert Így lesz megoldva a szükséges felfrissülés.
A felsőház legközelebbi ülését holnap délelőtt 10 órakor tartja.
_192a junlus 7.
A zeneiskola növendékhangversenye
Nagykanizsa, Junius 0
Szereltük volna, ha mindazok ott lettek volna a zeneiskola csütörtök esti növendék-hangversenyén, akik a legutóbbi városi közgyűlésen olyan nekikeseredetten szálltak hadba a zeneiskola ellen és felvonultattak minden érvet a annak fejlesztése ellen. Szerettük volna a hangverseny után megkérdezni az aggályoskodó-kat, hogy volna-e szivük leharapni egy darabot ebből a kicsike, de reményteljesen bontakozó kanizsai kulturából? Amikor az aggályoknak helye lett volna, — amikor a zeneiskola létesítését kellett megszavazni, akkor aktuális, sőt sok tekintetben indokolt is lett volna theghánynl-vetni a dolgokat minden oldalról. Akkor sem lehetett volna kijelenteni, hogy zeneiskola nem kell Nagykanizsának, — de talán azt lehetelt volna mondani, hogy először meg kell oldani egy és más égetőbb szükségességü kanizsai hiányosságot. Ma azonban már késő azon vitatkozni, hogy a zeneiskola létesítésére szükség volt-e és mikor lelt volna célszerűbb. Ma van zeneiskolánk, a városnak tehát csak egy feladata lehet, ezt a meglézö kulturális intézményt megtartani, sőt a lehetőség szerint fejleszteni is. Mert ennek az intézménynek fejlődése a nagykanizsai kuliura gyarapodása. És ha megszavaztuk a gimnázium konvik-tusát .idegenforgalom" szempontjából, akkor igazán nincs mosolyogni-való a polgármester ama közgyűlési kijelentésén, hogy a zeneiskola 200 növendéke közül 60 vidéki, tehát gazdaságilag sem közömbös a városra nézve zeneiskolájának fejlesztése. Annál inkább sem, mert nem luxus annyi tanárt tartani, amennyi a növendékek létszámához kell. Ha pedig a növendék-létszám a .nincs szükség zeneiskolára" érvelés ellenére is elérte a 200-at meglepően rövid idő alatt, akkor nem vitatkozhatunk még azon 6em, hogy szükséges volt-e az iskola, még bevésbbé azon, hogy kell-e több tanár, mini amennyi kellett az első esztendő 80 tanulójának oktatására.
Ha még ehhez az elért eredményeket is hozzávesszük, akkor a mai hangversenyük után meg kell állapítani, hogy ha már megvan a zeneiskolánk, nem lenne lelkiismeretes sáfárkodás a város kulturális javaival ugy sáfárkodni, hogy — elhangzott indítványok szerint: akár a léi-számot korlátozzuk, akár a tandijat emeljük a zeneiskolában.
Kritika helyeit ezeket tartottuk szükségesnek elmondani a mai növendék-hangversenyei kapcsolatban. — Kritika egyébként is felesleges. Az összhatás: igen nagy, igen ériékes zenepedagógiai munkássággal sok bontakozó lehetséget csiszolgat a zeneiskola és sok zenei kultúrának iilteti el komoly, csiraképes magjait.
A tantestület csak elismerést érdemel munkájáért. Az tanítványok nem kevésbbé valamennyien tudásukhoz
Növekvő kereslet
Fokozottabb gyártás
Olcsébb árak
A hathengeres, lengőtengelyes
STEYR TYPE XII
leszállított árai:
nyitott........P 8.880.
nyitott Comblnéwal . . P 10-080__
csukott.......P 10.750.—
Cabrlolat, 3 aiésea . . P 11.000.-
Cabriolat, 4 ílltsas . . P 11.850. -
csukott Comfopt . . . P 11.400.— Összes árak helyt Budapest elvámolva, 5 kerékkel értendők.
Körzetképviselet:
Szahó Antal \'•«T"r\' \'••*«- é* sp»r»áMi«smksrssks-
dó,, autó, motorkerékpár é« géposztály.
1929 junlus 7.
ZALAI KÖZLÖNY
mért legjobbat igyekeztek adni a pódiumon és a felsőbb tagozatnak Itt-ott igen komoly tudásról tettek tanúságot. Révész Zsuzsa, Szigriszt László, Elek György, Halász József, Orbán Erzsébet, Vermes Kató, Sza-váry Erzsébet, Hemmert Erzsébet, Hegedűs Endre, Melz Mária, Kertész Endre, Takács Ilona, Kirschner Kató,
Hovány Árpád, Böhm Mária, Pesz-kovszki Rezsó, Sipos Ella, Pollák Tibor, Oolenszky János, Ungár Edith, Molnár Qyörgyi, Horváth Károly, Krátky Mária, Koos Margit, Mjazovszky Olga, Ziegler Mátyás, Fabick Tivadar, Schleiffer Györgyi, Rosenfeid Bérli, Hoffmann Edit osz toztak a közönség tapsaiban.

Lebontották az állványokat a kórház félig kész pavlllonja körül
Pénz hiányában nem tudják az Idén befejezni a kórház szemészeti pavlllonját — A sebészet berendezésére sincsen fedezet
Nagykanizsa, junlus 6 Közöltük aggódásunkat, — hogy a megyei hozzájárulás késése azt fogja eredményezni, hogy a nagykanizsai kórházépilkezést Illetve annak befejezését meg fogja akadályozni és az épitkezés szünetelését maga után vonni.
Jóslásunk bekövetkezett. Miután a vármegye 320.000 pengős hozzájárulásának második tranchát, a 160.000 pengőt nem sikerült megszerezni, minden kölcsön Iránti tárgyalások meddők maradtak és a népjóléti minisztériumnak nincs módjában ujabb segélyt nyujlani, — a közkórház szemészeli pavlllonjánál a további munkákat — a kellő költségfedezet hiányában — beszüntették.
Az építési vállalkozó a városi műszaki hivatal beleegyezésével az állványokat bevonatta és néhány nap
óla csend borult a szemészeti pavil-lon épületére.
A pavillon nyers-állapotban elkészült ugyan a tetőzettel együtt — de befejezésére és berendezésére az idén már nem kerül sor. Nyilt kérdés maradt, hogy mikor? Talán a jövő évben ? Mert a pénzpiac helyzete olyan, hogy egyhamar nem lehet várni a kölcsönügylet sikeres lebonyolítására, pláne a történt sikertelen tapogatózások és tárgyalások után.
Befejezésre kerül azonban a fertőző betegségek pavillonja és a sebészeti osztály építkezési része. — Utóbbinak műtőjére és berendezésére megint nincs fedezet.
Ilyenformán a nagy kórházfejlesztési program második fázisa is csak nagy küzdelemmel lesz megvalósítható, a harmadik fázis, — a betetőzés — pedig kl tudja, mily hosszú időn beiül lesz csak megvalósítható.
A. nagy érúeKlödés miatt vasárnapig meg&ossscabbltottálc
a FUggcflen HUvésxeK Társasága Kép-Kiállítását
Nagykanizsa, Junlus 0 Sem mi, sem $ fővárosból lerándult festőművészek nem csalódlak városunk műpártoló közönségében. A Kaszinó termeiben kifüggesztett sok szép művészi festményben nap-nap mellett többen és többen gyönyörködnek, ugy, hogy az itllévő művészek elhatározták, hogy a holnapig tervezeit kiáliitást vasárnap estig meghosszabbítják. Igya kiállítás vasárnap este zárul.
Az anyagi eredményeket tekintve, eddig 17 darab festményt vetlek meg s még 12 darabra folynak tárgyalások. A művészek mindent elkövetnek, hogy a legmesszebbmenő árengedményeket tegyék s igy találják meg a közönség meleg támogatását.
A kiállítás tehát továbbra is délelőtt 9 órától déli 1 óráig, délután 3 órától este 7 óráig van nyitva — és f. hó 9-én, vasárnap esle, visszavonhatatlanul zárul.
Felboralt a kocsi, szörnyet balt a gazdája
Halálos szerencsétlenség az erdei ut zökkenője miatt
Nagykanizsa, Junlus 6 Tragikus módon pusztult el tegnap a Felsőszemenye melletti erdőből Jövet egy életerős zalai gazdaember. BBröcz József cscrncczi kisbirtokos szekerén az erdőbe ment Iáért. Amikor a már szokásos módon szekerét megrakta, ráült a fa tete|ére és hazafelé hajtatott. Több falujabeli űlána ment a szekérnek. Amint a szekér az ut egyik kanyarulatához ért — a szekér valahogyan zökkenőre került és felborult.
Böröcz JÓTsef, aki a fák tetején ült — a hirtelen lökés hatalmas Ívben kivágta és oly szerencsétlenül,
hogy a kemény úttesten a feje tetejére eseti és nyomban szörnyethalt.
A falubelijei hamar odasietlek hozzá — azonban Böröczben már nem volt élet. Holtan szállították haza mll sem sejlő családjához, amely megrettenve állta körül a tragikus véget ért családlöt.
A vizsgálat megindult.
«= Velódl ezüst és Berndorfl alpakka evőeszközök és dísztárgyak legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész u] Dzletében kaphatók. Fő-ut 14. Biztosító palota.
a^saély éa t«Mr*aUk é< a U. kir. ált Vaa-, «•"«!• «• • ép § y * r a k iái t al tyáitett
MÁVAG-MERCEDES-BENZ
takaraiték, autábat-iok «a kulönlegea autóit vezérképviselet* éa iladáfll központ Ja:
MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL RT. Budapest, iv, v*
Belülről szúrt rolók*mögött Kigyulladt egy Uxlet
Pusztító bolti tUx Kesxt&ely főutcáján
Keszthely, Juntua 6 (Saját tudósítónk telefonjelentése) Nagy riadalom volt Keszthely főutcáján tegnap este háromnegyed 11 órakor. Az utcán sétálók észrevették, hogy az u. n. feisőtakarék házának utcai frontjáró), a földszintről füst szivárog. Alaposan szemügyre vették a lezárt bolt-redőnyöket, mikor ís konstatálták, hogy Grünhut Béla fűszer és gyarmatárukereskedő bolthelyiségében van a tűz. A kihívott és nyomban megérkezett tűzoltók azonban hiába feszegették a vas-rolókat, az tlzlet belülről volt bezárva,
minthogy a tulajdonos lakása is az üzletből nyílik. Nagynehezen, megfeszített munkával sikerült mégis kívülről lecsákányozni a rolókat, de akkor már a bolt belsejében hatalmas lángtenger fogadia a tűzoltókat. A tűz fészke az üzletnek abban a részében volt, ahol nagymennyiségű gyufa volt raktározva. A bolthelyiségben felhalmozott áru részben a lüz, részben a vlz áldozata lett, rengeteg játékáru, porcellán, stb. ment tönkre. A kár Igen jelentékeny. A tüz okát a vizsgálat lesz hivatva kideríteni.
Egy örült legény kiakarta siklatni a Nagykanizsa-barcsi személyvonatot
Az őrült „gyönyörködni"
Nagykanizsa, Junlus 6
Minap délután ma|dnem katasztrófa érte a Nagykanizsa—barcsi személyvonatai, melyet Berzence és Vízvár körött egy órült legény ki akart siklatni.
A személyvonat Nagykanizsáról rendes időben Indult el Barcsra. Berzencét elhagyva néhány kilométernyire, a mozdonyvezető észrevette, hogy a mozdony különösképen nagyot zökken. Rosszat sejlve azonnal fékezett és a személyvonat csakhamar megállt. Ekkor látták, hogy egy vastag talpfát fektetett valaki keresztbe a síneken. Szerencsére azonban a mozdony első kerekei a talpfát kidobták a sinek mellé és igy a vonat, mely különben tele volt utasokkal, nem siklott ki.
A mozdonyvezető jelentette az esetet a barcsi állomásfőnökségnek; amely megtelte feljelentését a csendőrségen.
A nyomozás kiderítette, hogy a talpfát Kovács Péter somogyudvar-helyi eszelős legény tette a síneken
akart a szerencsétlenségben
keresztül.
Az őrült ember nevetve vallotta te. hogy .gyönyörködni" akart a a katasztrófán. Borzalmas gyönyörűség lett volna.
JlgyoMsuftoii
a villanyáram egy vcndGa-Winéí
Kaposvár, Junlus 6 Kaposváron a Kanizsai-utca 26 számú ház udvarán halálos szerencsétlenséget okozott a villanyáram. Ozv. Szíjártó Józsefné idős asszony, vendéglős megfogta azt a villany vezetékei, melyet az udvaron levő kugllzóhoz vezetett, de amely nem volt rendesen elszigetelve. Az áram a szerencsétlen asszonyt egy pillanat alatt agyonsújtotta. A vizsgálat megállapította, hogy a vezeték szerelést nem az erre hivatalos közegek végezték és igy be sem volt jelentve az a városi közüzemeknél.

— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Autóbusz Hévizrel
Junius hó 9-én, vasárnap
megfelelő jelentkezés esetén autóbuszt indítunk Hévízre. Jegyárak: retour P B-—, csak oda vagy vissza P 3\'—
J«ayal6vélal i
KrAtky tózadíbtn.
Indulás 13 órakor.
Nagykanizsai Antóbusz Vállalat
i n ■. ■ i n i Miniiffi
ZALAI KÖZLÖNY
ím junius 7.
SZÍNHÁZ
GyurKovlcs fiuk
A nagykanizsai közönség a mult
évről való Ismerősét, Herceg—Farkas kedves, magyar zamatu operettlét, a Oyurkovlcs fluk-ít látta viszont tegnap este — előnyére való uj betanulásban. Magyar levegő, fekete földtl Bácska szava, ifjúság és szerelem, huszárattila és szivbejátszó magyar nóták. A színészek ma amúgy igazában beleélték magukat mrrpdkhB, szívvel-lélekkel éa jókedvvel játszottak és kihozták.. Herceg gyermekeit — a Oyurkovlcs fiukat, a Bzerzőélíöiü elgondolásában.
Az előadás ma ls méltó volt Fodor Oszkár társulatából. Sarlay Imre életet öntött Brenóczy alakjába és mondanivalójába. Nagyszerű kifejező ereje van, fisarája finom művészettel megkonstruált emberrajz. Pintér Böske főleg a 3-ik kép gyönyörű jelenetében, mikor az ezredes és neje ismét egymásra találnak — ragyogtatta swlet skálájú művészetét. Kádár Margit Ode megjelenés, játéka bensőséges, átérzett. Hajnal Beáta Jutkája stílusos, Nddassy Mlci Qyurko-vicsnéja a bácskai asszony típusa. A Oyurkovlcs fiuk közül elsősorban Károlyi Vili és Bihari Nándor festettek pompás figurákat. Kormos Ferenc Ismét tok derűs percet szerzett, Orbán Viola az angol nevelő-nőt sok eredetiséggel Igyekezett alakítani. Ki kell emelnünk Németh figyelemreméltó baritonját. Bánky Róbert, Szemethy ts a többlek mind stílusos játékukkal járultak hozzá a sikerhez és elismeréssel kell megemlékeznünk a kar szép teljesítményeiről is. A rendezésen meglátszott Sugár Oyula értékes munkája. Farkas könnyed zenéje teljességében érvényesült. 0. Nagy Tibor mesteri vezényletében.
Ilyen Játék mellett csak természetes, hogy az idei szinildény a táblás házak jegyében folyik le. A közönség egy végtelenül kedves színházi est kellemes benyomásával távozott a színházból., (B. R.)
A sainfrlal Iroda ölrel .-
(\') Catkéaél ka........ - Kálmán
Imre legújabb operettje az idény rövidsége miatt csak kétszer, pénteken 6s szombaton este karül bemutatóra. A sok diadalmas sikerű magyar operett kitűnő szerzőjének legújabb alkotása, a „Csl-kágól hercegnő" az operettegyüttes bríuláni teljesítménye. Pintér Böske primadonna pompás tátika mellett káprázatos toalettleivel, melyek egytól-egyig párisi estély-ruha-kreáclók, hódit A társulat kitűnő kómikus-triója, Kormos—Blhary—Károlyt együttes, komikusversenynek bellfó fellépése külön esemény. Vincze Emml, Főrsy Mária, Szalay Károly, a keüemes hangú és Já-téku bonvlvant, Kottlár Rlkárd, Jákó Pál, Sarlay Imre, Hajnal Beáta, Putnlk Bálint lesznek részesei a nagy sikernek.
(\') Vaaéraa* délatéaa > érakaa „Az utolsó Verebély lány" igen olcsó helyárakkal kerül színre. Ülőhelyek már 96 ftüértól MO pengőig. Az operett az esti előadások teljes szépségében megy.
(*) Vért.. L.Jo. lé... Vértes Lajos, a budapesti Vígszínház kitűnő művésze vasárnap este kezdi meg nyolc napra terjedő vendégjátékát. Vértes I.aJoet Igen Jól ismert Nagykanizsa közönsége, hiszen Igazán értekss és művészi alakításokkal tette feledhetetlenné nevét s éppen ezért Jöttét a legszélesebb körű érdeklődés élőit meg. Az egész hcű Vértee-elóadá-sokra szombattól kezdve Jegyek már előre válthatók.
H«a mllsor:
Péntek : A cslkágól hercegnő, operett-bemutató. Szombat: A cslkágól hercegnő. Vasárnap d. u.: Az utolsó Verebély
NAPIREND Junius 7, péntek
Római katolikus: Jézus az. Proteal.: Róbert. Imelitai IJár hú 28
Nap kel reggel 4 óra 01 perckor, nyugszik este Í9 óra 54 perckor.
Független Művészek képtirlata a Caainoöan egéss nsp.
aőzfflrdő nyitva reggel 6 órától eate 6 ónHg (hétfő, sierds, péntek délután és kedden egén nap nőkaek).
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai meg.
~ —. - \' ümer-
flgyslő Jelentések r Csütörtökön a hói s&tet: Reggel 7 órakor +13, délután 2 órakor +186, este 9 órakor + 14-4.
FelMzet: Bgéu napon át borult égboltozat.
Szálirány: Reggel Dél, délben Délnyugat, este Északkeleti Izél.
A «Utaaraléttal latéxat aala 10 érakar J.Uaatti Hftaaasalkadéa éa helyt alvatarakra hajié ld« sár.
leáay, operett, olcsó helyárakkal. Vasárnap este: Abrls rózsá\' Hétfő: Szil tévét. Kedd: Párisi divat Sserda: Párisi divat.
libéria, Vértes Lajos tellép-
- Személyi hlr. Dr. Varga Dámján pécsi egyetemi tanár, .a Mari-anum" igazgatója! tegnap Nagykanizsára érkezett és tisztelgő látogatást tett a város vezetőségénél és a reálgimnázium Igazgatóságánál.
- Polgári Iskolai tanárok közgyűlése Tapolcán. A Polgári Iskolai Tanárok Egyesületének Nagykanizsai Járásköre ez évi közgyűléséi julius 9-én délelölt Tapolcán fogja megtartani.
— A Keresztény Jótékony Nőegylet szombaton délután 5 órakor az Angolpsrk-vendéglí/ (Kazinczy-utca) gyönyörű kertjében (kedvezőtlen idő esetén ugyanott a belső helyiségekben) rendezi a szokásos teadélutánokat helyettesítő fagylalt és söröző délutánját. A tagokat és vendégeiket szeretettel hívja és várja a Vezetőség.
- A Szent Ilona Leányklub tagjai felkéretnek, hogy ma este háromnegyed 7 órakor pontosan jelenjenek meg a tűzoltólaktanyában. Főrendező.
- Jótékonycélu hangverseny-matiné. Megírtuk, hogy vasárnap fél 12 órai kezdettel az Erzsébet Otthon Egyesület javára jótékonycélu hangverseny-matiné lesz. E hangversenyen, mely nivó tekintetében semmivel sem marad a szigorúan vett saison hangversenyei alatt, mint szólisták Jászay Margit, Vannay János és Koós Margit lépnek fel, azonkívül a 6. honv. gy.-e. symphonikus együttese, melyet Vannay János fog vezényelni. A műsort csupa zeneszám alkotja és kb. egy órát vesz Igénybe. A maiiné a Missziós Nővérek Rozgonyi-uical\' székháza nagytermében lesz. Külön meghívók nem nyernek kibocsájtást.
- UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengönként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés eselén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely, Kőszegi-utca 5.
- A Kiskanlzsal Kath. Ifjúsági Egyesület junius hó 9-én és 16-án délután 4 órai kezdettel a Polgári Olvasőkör dísztermében előadja Szigeti Józsefnek „A vén bakancsos és fia a huszár" cimü népszínművét. A becsületes törekvésű, szorgalmas, jó kiskanlzsal műkedvelő gárda megérdemli a legteljesebb érdeklődést.
= Vésnökmunkákat, ruggyanta bélyegzőket elismerten legszebben és legjutányosabban készít Ooldbergerné, Főút 10. Dobrovits udvarban.
- A keszthelyi Szociális Mlsz-szlótársulat Leányklubja és a keszthelyi Gazdasági Akadémia Dal-és Zeneegylete junius 8-án a Bocskai* vendéglő színháztermében esle 9 órai kezdettel zártkörű tánccal egybekötött műsoros estélyt rendez a következő műsorral: Prológot mond Sim-rák Árpád, a Dal- és Zeneegylet elnöke. Játszik az Akadémia szalonzenekara. Magyar dalokat énekel Sztankovlcs Lili, zongorán kíséri Pa-iocsay Oyula, a dalok szerzője. Trio. Előadják Boda Károly, Tomanovics Oyörgy és Simrák Árpád. Irredenta dalokat énekel a Leányklub és az Akadémia vegyeskara. Magyar népdalokat zongorázik Patocsay Oyula. Játszik az Akadémia szalonzenekara.
A J»ls rendes" c. 1 felvonásos vígjátékot előadják Ugrón Imre, Tímár Annus, Oéczy Oábor és Vajda Bözsi. Az Akadémia szalonzenekarát Eck-hardt Antal zenetanár vezeti. Szünet alatt a Praxi-banda játszik.
F.lhlvéa a magyar társadalom nyugdíjas és magányos hölgyei és 60 éven felüli uraihoz és idős házaspárokhoz, kik Magyar Urlník is Magyar Urak Orvőgos Egrestllete építendő Otthoniban óhajtanak kényelmes, nyugalmas, gondtalan, olcsó és Jó ellátásban részesülni a főváros területén. Mindenki külön szobában salát bútoraival berendezve lakik és étkezik. Az érclekoltek figyelmébe ajánljuk, hogy miután már közel 200 Jelentkező van és igy a SOU hölgy és 300 ur részére szánt szobákra Igen sok a reflektáns s miután a protekció kizárásával Jelontkczésl sorrendben történik a felvétel, ennélfogva már most lehet Jelentkezni az egyesület hivatalos helyiségében Budapesten a vármegyeházán mindon Mi/in is pinteken délután 4—6 óráig. Az Igazgatóság
Nagymosáshoz:
Schicht szarvas-szappan
, , \', \'ni\'f\' i. í 1
Mosakodáshoz:
Schicht kulcs-szappan
flgjeljeí mindkét tftrTéayeita védett iiippan gyártmányra, amelyek i
1 érfolt állóságról taiukoéiak
_
A PETÁNCI
természetes szénsavas savanyúvíz 50 éves múltra tekint vissza és ennélfogva gyógy-, űdltő- és bor-
viznek legalkalmasabb. Oyomor- és \'vesebajoknál, úgyszintén a légzőszervek hurutos bántalmainál, köszvény-, csuz- és hólyagbajoknái orvosi szaktekintélyek legalkalmasabbnak ajánlják,
an Főleraksti
KBVEII HENRIK
imialut, lntM.lt ftW Ml
- Kerékpáron a világ kOrdl.
Három magyar fiu: Horváth Ferenc, Bascsák János és Romoda Oyöző elhatározták, hogy kerékpáron utazzák körül a világot. Útjukat magyar propagandára is felhasználják, ezenkívül a kerékpár sport teljesítményekben akarnak világrekordot teremteni. A három jóképű magyar fiu világkörüli utjuk előtt a Csonka-országot kerékpározzák be. Eddig már megjárták a Tiszántúl vidékét és most a Dunántulon vannak. Pécs után Kaposvárról jöttek ide Nagykanizsára, ahonnan folytatják utjukat Keszthely, Zalaegerszeg, Szombathely felé. Sopronnál akarják átlépni a határt és azután szándékoznak Olaszországba menni. Európa után következnék Egyiptom, Ázsia, India, Kina. Hajón az USA államokba, majd onnan újra vissza Euiópába jönnek, terveik szerint.
= lielitt tavaszi ulluácUtát kr szerezaé, saját értekikei el se ■iluna negtekliteal Btrtt Ilksa ttntxjáaatágaU.
— Aki nem tud szabadlábon élni. Fekete Boldizsár nagykanizsai sűteményárus azok közé az emberek közé tartozik, akik nem fudnak élni, ha szabadlábon vannak. Annyira megszokták a börtön sorvasztó légkörét, hogy szerelmesei a rácsos kapu, rácsos ablaknak. Fekete Boldizsár Is ilyen típusa a javíthatatlan bűnözőknek. Csak 3 hete, hogy kitöltötte 8 hónapi börtönbüntetését sikkasztás miatt, ma a rendőrség ismét átadta az ügyészségnek. A kanizsai fogház örökös tagja ugyanis alighogy kiszabadult, Herczfeld Teréz sütőmestertől bizományba vett süteményt, azt eladta, a pénzt pedig elköltötte. Fekete Boldizsár most egyhamar nem fog szabadulni. Börtön és dologház vár reá.
— KI lőtt rá a balatonkeresz-turi erdőőrre? Megírtuk annak idején, hogy Horváth Rudolf bala-tonkereszturi erdöőrre rálőttek. A csendőrség/. Qarai Istvánt gyanúsította a tett elkövetésével, akit az ügyészség tegnap állított szándékos emberölés kísérletének vádjával a kaposvári törvényszék elé. A törvényszék nem látta beigazoltnak a vádat és Oarall felmentette és azonnal szabadlábra helyezte.
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
»= Bokaszorltók és gummlharls-nyák nagy választékban Vágó lllatszertárban kaphatók.
lftae. junius 7.
— összeroncsolta a kezét Tudósítónk Jelenti: Hévlzszentandráson most építik a községi csatornázást Tegnap épen padlókat rakott le az árkokba egy munkáscsoport és egy gerendára mért ülésekkel sulykoltak le a deszkákat. Az árok fenekén dolgozómunkásokegyikének keze munka közben a gerenda és a deszka közé került épen abban a pillanatban, mikor a pöröllyel a gerendára ütöttek A 23 éves munkás, Barton Pál bal kezefejét a hatalmas ütés teljesen összeroncsolta.
= MielOtt szőnyeget vesz, saját érdekében menjen Bartához. Olcsó, jó, gyönyörű választék.
aSESOER varrógépek Múam A LEGJOBBAK I
Autal-WÉet oltott!
Ne dobja ki pénzét silány anyagból kéazült utánzatokért, hanem rendeljen meg nálam, a készítőnél egy Igazán praktikus
asztaltüzhelyet,
melyért 15 éri garanciát vállalok.
MACSEK LAJOS
lakatosmester
üagykuliM, József főherceg-nt 87.
ftá
410- 9

Junius 7 (péntek)
Budapest 9.15 Hangv. 9.30 H. 9.45 A hangv. folytatása. 12 Dili harangszó. 12.05 Hanjv. 12.25 H. 12.35 A hangv. folytatása. 13 Időjelzés. 14.30 H. 16 E. 16.16 Idő-ielzés. 17.10 E. 17.40 Szórakoztató zene. 18.40 Fr.ncta nyelvoktatás. 19.20 Német-njelvü elóadáa. 20.10 O. 21 F. 21.30 Idő-Jelzés. 21.45 Vonóetrtó hangv. A hangv. sztlnetjében IdőJárásJelentés. Majd cigány-zene.
Bécs 11 Zene. 16 Hangv. 17.25 Zeneakadémia. 20 Opera E. Utána hangv.
Barlln 17 Zene. 20 A berlini Ünnepi Játékok közvetítése.
Brftnn 12.30 és 19.05 Hangv. 20.15 Vlg-Játékközvetlléa. 22.25 Zene.
London, Daventry II O. 12 Zongora-hangv. 12.30 Orgonahangv. 13 Z. 15.30 Hangv. 18.45 Scrlabin zongoramQvel. 19.45 Kstonazene. 21.31 Vlgoperaközvetités. 23.15 Zene.
Milánó 11.15 O. 1220 Rádió-kvintett. 13 35 Jb. 16.30 Oyermekksrének. 17 Jazz -band. 20.30 Hangv. 23 Jb.
München 11.20 a 12.55 Hangv. I4.4J A. 16 Zene. 19J0 Hangv. 20.30 VlgJáték-közvetltés.
Prága 11.15 O 12.30, 16.25 és 19 05 Hangv. 20 Hangjáték. 2125 Zene.
Varsó 12.10 éa 15.50 Q. 17.55 Mando-linhangv. 20.30 Sslmf. hangv.
Zürich 11 és 11.32 O. 12.32 és 13 Hsngv. 16 Zene. 17.15 Q. 20 Dalest 20.50 Vidám svájci dalok. 21.35 Hsngv.
Ha savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vízzel, mely a legsavanyubb bort is kellemes Itallá varázsolja.
Kapható mindenütt!
Főraktár:
ii Hi
Király-utca 21.
I
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTELET
Sorsdöntővé válhat a Zala-Kanizsára a vasárnapi bajnoki mérkőzés
Érdekes javaslat az I. liga létszámának emelésére — Vasárnap délután fél 2 órakor kezdődik a meccs
Nagykanizsa, Junius 6
Mint ismereles, Rosenfeld Márton létszámemelési javaslatot készíteti, melynek az volna a lényege, hogy az I. liga létszámát emeljék fel 14-re. A javaslat szerint már ezidén is, a bajnokságok befejezése ulán, a II. liga két első helyezeitje minden további nélkül feljut az 1. ligába, ahonnan viszont a legutolsó kiesik. Már most a II. liga 3. és 4. helyezettje osztályozót játszik az I. liga két utolsó előlti -csapatával a feiju-, tásért, illetve a bentmaradásért.
Ezek szerint tehát, ha a vasárnapi Zala-Kanizsa—Bak mérkőzésen a helyi csapat győz és 4. helyét véglegesen biztosította, ebben az esetben — Rosenfeld tervének megvalósulása esetén — a Zala-Kanizsa lenne az, amely osztályozót játszana.
Az érdekes javaslathoz a Budai 33-as, Sabária, Vasas, Turul, Rákospalota, Józsefváros és a Zala-Kanizsa csatlakoztak és megalakították az u. n. ,közép blokkol."
A tanácskozások a terv keresztülvitelére állandóan folynak és bár a nagy egyesülelek a terv ellen vannak, mégis befejezett dolog, hogy a javaslat a PLSz legközelebbi rendkívüli közgyűlése elé kerül.
Mindezek ulán nem kell külön hangsúlyozni, khogy mekkora fontossága van a vasárnapi bajnoki mérkőzésnek, amely sorsdöntővé válhat a Zala-Kanizsára.
Szép idő esetén, a meccsel kapcsolatos izgalmas körülmények miatt, nagy közönséget remélünk a vasárnapi meccsre, mely délután fél 2 órakor kezdődik.
A felsőkeresk. fiúiskola tornavizsgája
Tornagyakorlatok, atlétika és futballmeccs a vizsgán — A közönség megelégedetten fogadta a diákok lelkes Igyekezetét
N&gykanlzan, Junius 6 A tanügyi intézetek évvégi torna-vizsgája sorában szerdán délután a nagykanizsai felsőkereskedelmi fiúiskola növendékei mutatták be a lestgyakorlásban való előrehaladásukat.
Tornavizsgájukat, melyet a Zrinyl-sportpályán délután fél 6 órai kezdettel tartottak meg, nagyszámú közönség nézte végig. A növendékek buzgó előkészületek után öltötték magukra a dresszt és a bemutatott gyakorlatok ulán gyakran zúgott fel a taps.
A tornavizsga diszfelvonutással kezdődött, majd a Himnuszt énekelték el a diákok. Szabadgyakorlatok, puskagyakorlatok következtek ezután. Legnagyobb érdeklődést természetesen az atlétikai számok váltottak ki a nézőkből.
Eredmények; 100 m. síkfutás: 1. Deulsch 13 mp, 2. Kiss, 3. Pollák.
400 m. síkfutás: 1. Ritter 584 mp, 2. Járfás, 3. Béres.
Sulydobás: 1. Béres 12 90 m, 2. Kuli, 3. Szélig.
Magasugrás: I. Béres 160 cm, 2. Wolf, 3. Berger.
Távolugrás: 1. Ritter 5 75 m, 2. Béres, 3. Kiss.
Gerelyvetés: I. Kiss 3670 m, 2. Béres, 3. Németh.
4X10O m. staféta: 1. II. évf, (Kirschner, Németh, Wolf, Tóth) 52 mp, 2. I. évf.
Az allélikában meglepetés Ritter betörése a távolugrásban és a 400 m.-en. Egyébként az eredmények tisztességes ifjúsági eredmények. Arra vallanak, hogy Nlessnes^VMot
tornatanár kezében az ifjúság testedzése jó helyen van.
A versenyek végén az intézet 111. és IV. évf. futballcsapata játszott egy félidőt (az idő rövidsége miatt), mely reálisan döntetlenül végzödött. Jók voltak: Politzer, Ritter, Schultz és Pöcsét.
A tornavizsga megrendezése kifogástalan, precíz munka volt.
Zürichi zárlat
Hárla 20\'31 i/i, London 2519\'/a, Newyork 51955, Brtlssel 72 16, Mlisno 271S\'/í, Madrid 72 30, Amsterdam 206W/l, Berlin 123 89, Wien 72 99, Sotla 375\'/a, Prága 15 36\'/i, Varsó 5825, Budapest M-M Belgrád 9-lSVs. Bukareal 3«á
bordói lével keverve ellen,
llsztán llaatharassat ellen.
RAnafák
hernyóit, levéltelvelt sikerrel Irtls. Egyike a lagoloaóbb védószereknek Beszerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF
meg, műtrágya, nővényvédőazerek kereskedésében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett).
KÖZGAZDASÁG
A kaposvári kiállításra történt bejelentések
Kaposvár, Junius 6 A kaposvári országos mezőgazdasági és ipari kiállítás Iránt országszerte élénk érdeklődés mutatkozik. Teljesen betöltötte már a Jelentkezésekkel a férő-helyet a
halászati pavlllon, amely dr. Gosztony Mihály bárdi-bükki földbirtokos, országos hírű haltenyésztő elnökletével a kiállítási anyagban nívósán fogja bemutathi a magyar mezőgazdaságoknak legszebb ben kitenyésztett halfajtált.
A nővénynemesltő uradalmak és részvénytársaságok a kiállításon mind szerepelni fognak. Jelentősége e kérdésnek az, hogy egy ilyen országos jellegű kiállításon nemcsak egy várfnegye, hanem a szomszédos vármegyék gazdaközönsége is megláthatja azt, mit produkált a magyar nővénynemesltés ? Ezeknek iránytadó munkássága mellett hosszú sora jelentkezett már a hitbizományi és a magánkézben levő uradalmaknak, akik kiállítási anyagaik keretében egész gazdálkodási rendszerüket fog-ák bemulatni. Ezeknek a kollektív elállításoknak szemléltetve történő tanító hatása a legmélyebb nyomokat hagyja a kiállítást megtekintő gazdaközönség lelkületében. Az Alsó-dunántuli Mezőgazdasági Kamara, a körzetéhez tartozó Baranya-, Somogy-, Tolna- és Zalavármegyéknek a mezőgazdasággal kapcsolatos
Ipari vállalatait felhívta a kiállításon való részvé-. leire. A terményáraknak árcsökkenése ismét felszínre veti jövedelmezőségi szempontból az egyes mezőgazdasági ipari kérdésekel. A szeszgyártás, a szeszből előállított rum, likőr-féleségek, a pótkávé, a sörgyártás, a malomipar, a fa-feldolgozás, a léglagyárlás, mind-mind kapcsolatban van a magyar földdel, a magyar mezőgazdasági élettel.
A kiállítás rendezősége szórakoztatásról is gondoskodik, amennyiben a kiállítás területén tudományos, gazdasági és szórakoztató
mozlel öad ásókat tartat és a kiállítás területén levő vendéglők ulján biztosítja a kiállítást megtekintő közönség ellátását.
A keszthelyi vásár
Keszthely, Junlua 6 (Saját tudósttónktól) Várakozáson "elül jól sikerüli az urnapi keszthelyi nagy vásár, amit ma tartottak meg. Óriási felhajtás volt az állalvásárra, ahol igen sok olasz kereskedő vásárolt az exporl\'a főként a Jobb szarvasmarhákat és jobb lovakat. Vélelkedvben és vevőben sem volt hiány. Elkelt összesen 725 drb. szarvasmarha és 281 drb. ló. A szarvasmarha-árak feltűnően emelkedtek a mult vásár óta. A kirakodóvásár is élénk volt.
TŐZSDE
A mai értéktőzsde gyenge üzletmenet és csekély forgalom mellett egyenetlenül indult. A holnapi rendezési nap már ma is éreztette hatását, aminek következtében kissé meglanyhult, később a berlini kedvezőtlen hirek ellanyhitották a piacot. A mai nap legfrekventáltabb papírja a Bauxid volt, mely csak 2 pengő árveszteséget szenvedett.

1929. junlus 7.
n l WjWér.*) H
rétítí \'jVgiröí Mrtüabíntetéí trtáa i]nf«lTélelt kirí.
Ilyen dmmel jeleni meg a .Zalai Köz-löny\'ben 1929. mllua 28 ín egy tövld hír, melyhez következőket lüznl tartom azük-ségesnek:
Mtrktl látván az Unlversale blslosltó táraaaág volt titkárt csalások és vétségek miatt s nagykanizsai klr. törvénynék 1927. szeptemberiben nem félévi, hanem 1 évt bOfíönrc éa ISO P. pénzbOntetéare ítélte. Igaz, hogy ez az Ugy fellebbezéa folytán a pécsi tur. táblához került, mely a nagykanizsai Ítéletet helybenhagyta. De a kúria nem hagyta Jóvá az ítéletei, mert az Ugy Ide tudtommal nem került. Nem felel meg a valóságnak a hírnek azon része, hogy Öcsém, Mtrktl látván letartóztatáaban volna.
Felhívom Nsgvksnlzsf nagyérdemű körön-sége b. figyelmet azon fontos körülményre, hogy az Unlvtrtalt ált. blzt. társ. Igazgatóságitól Öcsém 1927. ápr. éa május havában szóval és Iráaban ll többször kérte jutalék Illetményeit E kérelme azonban mindenkor eredménytelen maradt. Erdekei, hogy levéste! rá megindult ellene az üldözések egész özöne. Májul hóban ellenségei titkosan összeesküdtek ellene Nsgy. ksnlzsán. Aztán az ebból eredó lel|elenlé-aek szeptember hóban. Ezt követte oki 17-én öcsémnek az Unlversale Intézettől való Jogtalan elbocsátáaa; maid dec. 5-én egy lulyoean rágalmaié sajtócikk - jelent mi Budapesten a .Hflfil WapM\'-ban, stb.
Nem csoda, bogy öcsém a tömegüldö-zéatói energiáját veaztve, testileg s lelkileg megtörve súlyos Idegbetegségbe esett, mely azonban orvosi és gondos testvéri ápolis lolytán annyira Javult, hogy üldözői elleni nyomozáaomban segítségemre lehetett. Ml-velhogy lelkipásztori teendőim és Öcsém meghurcoltatást ügyéből kifolyólag több Irányú vlaagálódáaaTm minden időmet annyira elfoglalják, hogy e azázfelé szükséges,bizonyítékokat kellő Időben megszerezni nem tudtam, teljea bizalommal fordulok Nagy-kanlzsa lelkiismeretes vallásos közönségé, bei szón sürgős kérelmemmel, Indítana leg-uéleaebb körben kutatást, nyomozást az Iránt, hogy öcaém rágalmazólmk ama légből kapott vádját, mintha ó ígért volna a biztosított feleknek kamatmentes — hás-épltéal — a egyéb kólcaónöket, alaposan megcátolbaasam. Nagybecsű nyomozásaik eaetleges kedveredményeiről kérem engem értealleni méltóztassanak. Címem : Merhet Kdlrruln pUbános Oberkohlstűlten, Burgenland. Tiszteletlel
Merkel Kálmán s. k. plébános.
Nyilatkozat.
Alulírott ezennel kijelentem, hogy a Nagykanizsai Keresztény Társas Temetkezési Egylet 1929. április hó 28-án tartott közgyűlésen tett kijelentéseimet nem a vezetőségre vonatkoztatva tettem, melyet sem összeségében, sem egyénenként megbántani szándékomban nem állolt, mert erre okom nem is volt.
Amennyiben őket, vagy bárkit megbántottam volna, mindazoktól ezúton kérek bocsánatot.
Zábráki Benedek.
*) E rovat alatt közlőitekén sem a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal nem vállal felelósaéget.
VALUTÁK Angolt 27*72-27*87 Belga fr. 79-45 79-75 Caehk. 16-93-17-01 vDán k. 152-35-162-95 Dinár 9-98 10-04 Dollár 670-70-572-70 Francia I 22-30-22-50 HoU. 229 80-230-80 Lengyel 64-05-64-35 Leu 3 37-3-41
Léva —*—
Ura 29 95-30-20 Márka 136-50-137-00 Norvég 152-45 153-06 Schlll. 80-42-80-77 Peaeta 79-75-80-45 Svájci I. 110-15 110 55 Svéd k. 163-00-153 60
DEVIZÁK Amst 230*00-230-70 Belgrád 10-0&-10-09 Berlin 136-60-137 00 Brüsszel 79-52-79*77 Devizalel 3*39-3-41 Kopenh. 152 57-152 97 London 27-77-27-85 Madrid 79-75-80-35 Milano 29-96-30*06 Newyork 572-8<M-40 Oazlo 152*65-153-05 Párls 22-39-22 46 Prága 16 96-17*01 Szófia 4*14-4*16 Stockh. 153-20-153*60 Varsó 64*20-64-40 Wien 80-47-80-72 Zürich 110-26-11056
8ertérrásár
Felhaltál 3643, eladatlan 823. — Elsőrendű 1-72—1*74, szedett 1-66—1-72, szedett közép 1*50-1*60, könnyű 1-20-1*30, 1-ső rendU öreg 1*60—1\'64, Il-od rendű öreg 1*40—1-50 angol süldő 1*40-1*82, szalonna nagyban 1*85-1-88, zsír 2-00-2-04, hua ÍOO—2*40, szalonnás félsertés 2-00—2-16, Az Irányzat lanyha.
Terménylflüiide
A buza 40 fillérrel} & táa\'U&l fillérrel esett. • Buza tíazav. 77-ea 21-70—21-90, 78-as JI-90—2210, 79-es 2210-22 40, 80-aa 2240-2260, dunéntuli 77-es\' 2080-21 00, 78-as 2100—21-20, 79-e» 21-20 -2140, 80-ai 21 40 -21-60, rozl 16-70-17 00, tak árpa 21-50-21-75, sörárpa 23-75 -24 25, zab 18-76—19 00, tengeri tazt. 2500-25-50. dunántúli 24 15-24-50, korpa 14 50 1475.
KM|a: Mlnlal Hyoaáa és Lapklaáá Vállalat, hnkuliiiL Felelős kiadó: Zalai Károly.
Uanrtaa tllilsa s N«a[y1t«iita. 7».
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dija 10 szóig 10 fillér, Minden további azó dija S MII. Vasár- éa ünnepnap 10 aaólg 80 fillér, minden további azó dija ■ flll. Szerdán és pénteken 10 szóig 80 fUlér, minden további azó dija • flll. Cimazó a minden vaata-gabb belliből álló azó két szónak számíttatik. Állást keresőknek 50% engedmény.
Egy jókarban levő Slngar varrégép
eladó. Clm a kiadóban.
Erőteljes, egészségéé snlndanaalényl karaaak azonnali belépésre — Bazsó Józsefné Teleky-ut 6.
Pésaxk6laa8nt bekebelezte! mlndea
összegbea s legelőnyösebben éa leggyorsabban tolyóalttat Jtazél lanéo péoz-kOlcsönközretltő Irodája Nagykanizsái, Kazlnczy-ulca 2. azázu. 4925

Z E T,
•bari, ágytollat, vasat éa támil
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 15.
Hévlara autón klrlndulái személyen, kint nyolc pengő. — Előjegyeztetni lenet: Kautmann Manónál. Telefon: 167. vagy 571. 2:69
Baslatonl rizling 80 fillér, *8rea 80 fillér adóval együtt 3 liter vételnél Zerkowttz Albert borpincészetében. 1495
Magyar-utca 4. számú héa, esetleg an-nak Báthory utcára nyíló réize alaáá.
2623
■ érlatatepen 2 szoba, konyhás nyaraló jullua és augusztus hóra olcsón kiadó. Érdeklődni: Vörösmarty-utca 47. 2648
.ZEPESI IMRE
\' eaatornázáa, vízvezeték-berendezés. épület és mfi-bádogos, Zrínyi Hlklóa-utoa 2a. - Telefon 2-te.
Eladé kitűnő karban levő Jégszekrény, sörklmérő készülékkel együtt, vagy anélkül. Ugyanott egyazobla, konyhás lakáa mellék helyiségekkel Junlus 15-re, eteüeg Jullua l-re kiadó Magyar utca 6(. 2685
Bogaéraagéd felvételik Klrály-ulca 2. szám. -2687
Hnllgamllnra, hajlított tölgyfából, középnagyságú jégszekiény elsdó Kllfaludy-utca 21. -2688
Jókarban levő gfarsasakkaaal eladó.
Cím a kiadóban. -2691
Mos I Feat I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
g6xmot<5, vegytlsztitő, ruhaf«st6 a iiombathelyl ortx. Iparklilllllioa aranyéremmel kitüntetve
NAGYKANIZSA
aylljtatelep I Oylrtelep i
Knzlnczy-u. 8. Hunyadl-u. 19.
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit lealet vagy üsztiltat. Oyőződ|ön meg áraim olcsóságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlsztltás I Tisztit 1 rí Pllssérozl
MmUanl***! Autóbusz
\'MENETRENDJE
,_____m
liMjíiDiavü-O
Erzaéber-tér— Vasútállomás M
Oda Vissza
4 06 4-18
5-to 5-21
6-ao 6-46
••7-30 ••7 «
8» 8-ro
• 11-20 *U-ss
12-66 13-08
13 » 13-88
13" 13 61
14-00 14-oe
17-ao 17-48
Ol7M 017-M
20 S6 20 48
22-16 22*
22 40 22-68
23-50 23-68
Erzaébet-tér— Klskanlzsa Erzaébet-tér-Barsk
Oda Vlaaza Oda Vlaaza
7-10 0012-16 16<» oool9\'0 7-20 OOl2» 16-10 00019» 007-66 10-06 11-46 1622 1836 OO8 07 10-" 11-67 16 84 18-«7
o-val megjelöltek feltételes menetek. * Csak vasárnsp, de junius 15 tói azeptem- ber 16-ig naponts. ** Július és sugusitus hóban vasár és ünnep nao nem közlekedik, oo Csak piac éa ünnep nap; \'leltéleles. ooo Csak ünnepnap.

Jegyárak nappi
Vonaljegy
Deákjegy és alszakaszjegy
Retúrjegy ............
Hetijegy (2 héllg használható, érvényes 14 útra)
ili
P --50 . --40 . - 24 . -tM
. 4-—
Hsán (Jyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
99/1929 vht. szám. Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. L-e. 102. fa értelmében ezennel közhírré teazl, hogy a nagykanlzaal klr. Járásbíróságnak 1929. évi Pk. 8625. azámu végzése következtében Dr. Knauaa László ügyvéd által képviaelt Oyőrtty ét Társa nemespálról lakóa Javára 4500 P a Jár. ereiéig 1929. évi január hó 30 án foganatosított kielégítést végrehsjtás utján le- és felűifoglslt és 4850 Pengőre becsüli következő Ingóságok, u. m.: I benalnmotor atb. nyüvánoa árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. Járáa-blróság 1929-lk évi Pk. 8625. azámu végzése folytán 4500 P - flll. tőkekövetelés, és eddig ösaieaen 1026 P bíróilag már meg-lllapltotl költségek erejéig Nagykanizsán, Magyar-u. 139, ezután a Szarvai udvarán leendő megtartáaára 1929. Junlua hó 14. napjának d. u. 6 órája határidőül kilo-zeuk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly meglegysésael hivatnak meg, hogy as érintett Ingóságok az 1881. évILX. t-e. 107. és 108. §-al értelmében kéazpénz-flzetés mellett, s legtöbbet ígérőnek, szűkség esetén becaáron alul ls el lógnak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is te- éa tetolfoglaltatlák éa azokra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. L-c. 101 értelmében ezek iavára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi má|ua bő 25. napján.
Haán Oyula s. k.
2s» klr. blr. végrehajtó.
Viteldíjak ■
Centrál—Vasút...... ... P —-40
Tentrál—Barakk ............„ —-40
centrál—Klskanizsa.......—-40
Centrál—Sporttelep............, —-30
Ezen szakaszokon belfll ... , —-24
Szakaszt túlhaladó útra ... . —-50
Értealrcm a nagyérdemű hőlgyközön-léget, hogy Zrínyi Miklói u. 3S az. alól
lakásomat
Oaangary-iat IB. aa. alé halyaa-tasn ét. — Kérem a hölgyközönség további szíves pártfogását.
Neumann JAzaefné
UV oki. satláasaá.
rrtégus öl
KAPHATÓ:
SINGER VARRÓGÉP
RásZVáNY-TÁRSASÁO NUzMi: IÜ8TKáHIZSá. Un11.
ELADÓ
egy üzemképes, jó állapotban levő csukott
prestó autó,
esetleg- 18 havi hitelre.
Bővebbet:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. sz.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
09. évfolyam, 127. szám
Nagykanizsa, 1929 junlus 8. szombat
Ara 14 Mér
ZALAI KOZLONT
S—AmUtét ét kiadóhivatal: PS-ut 5 aiim ICMzttwJyl Bókkladóhlvatal Koaauth La|oju. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
BWtzrtísl ára: e*y tóm • pcafi
Husx évi börtönre Ítélték Ratíics István gyilkosát
Racslcs a legnagyobb nyugalommal fogadta ax Ítéletet — KéV bűntársát a törvénysxélc felmentette
Belgrád, Junius 7 Ma délelőtt 11 órakor hirdette ki a büntetőtörvényszék elnöke az ítéletet Racsics Punisa és társai gyilkossági btlnperében. A biróság Racslcs fóvádlottat csak erős felindult-ságban elkövetett gyilkosság bűntettében mondta ki bűnösnek, mig az előre megfontol! szándékkal elkövetett gyilkosságot nem látta bebizo-nyltottnak.
A törvényszék Racsicsot a Basarl-csek Oyörgy és Radlcs Pál horvát
képviselőkön pillanatnyi felindult-ságban elköveletl gyilkosság miatt husz-husz évi börtönre, a Radlcs István ellen erős felindultságban megkísérelt gyilkosság büntette miatt ölévi börtönre, Grandja horvát képviselő ellen erős felindultságban megkísérelt gyilkosság büntette miatt ölévi börlönre és Pernar Iván dr. horvát képviselő ellen erős felindultságban megkísérelt gyilkosság bün-telte miatt halhavi börtönbüntetésre ítélte.
Tekintettel arra, hogy a szerb büntetőtörvénykönyv a kiszabható legmagasabb börtönbüntetést husz évben állapítja meg, végeredményben Rasics összbűnletése való|ában csak huszévi börtön. Popovlcs Tamást és Jovanovics Lunát, Rasics két bűntársát a biróság felmentette és elrendelte azonnali szabadlábrahelyezésüket. Rasics a legnagyobb nyugalommal hallgatta végig a súlyos ítélet kihirdetését.
Bethlen miniszterelnök a spanyol királynál
Madridban megkezdték a kisebbségi kérdés megvitatásét
Madrid, Junlus 7 A Népszövetségi Tanács ma délelőtt\' zárt bizottsági ülésen megkezdte a kisebbségi kérdés megvitatását.
Elsőnek Dandurand szólalt fel javasolva, hogy halasszák a kérdést a Népszövetségi tanács őszi ülésszakára és hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a mosianl ülés alkalmával
semmi cselre sem ludnak majd döntő határozatokra jutni. Schubert német delegátus javasolta, hogy a bizottság dolgozzon ki ujabb jelentési. Brland az állalános vita folytatása mellett szólalt fel és azt kívánta, hogy a hármas bizottság javaslata alapján tárgyaljanak. Az elnapolásra jogilag csak a tanácsnak van joga,
nem pedig a tanács által kiküldött bizottságnak.
Madrid, Junlus 7 Bethlen István gróf miniszterelnök ma délelőtt 12 órakor lálogaiást tett Primo de Rivera miniszterelnöknél, délután 3 órakor Alfonz spanyol király fogadia kihallgatáson.
„Meg Kell változtatnunk as egész világ közvéleményét"
Sokezer magyar hadifogoly tengődik még Szibériában — Katonai előléptetés, dolácló, szolgálati korhatár, párbaj és rokkant-kérdés — Toborzás helyeit általános hadkötelezettséget
j-1 Gaűllgyl költségvetés túlnyomó résxe sxemélyl Jeladásokra kerlll
sokra megy el. Csontos Imre hangoztatta, hogy a zsoldos hadsereg nem felel meg a magyar nép szellemének. Különben is olyan teherrel jár, — naponként 7ti ezer pengőbe kerül, — amit az ország sokáig nem tud elviselni. A kormánynak minden követ meg kell mozdítani, hogy az általános hadkötelezettséget visszaállíthassuk Ezután
Csáky Károly gróf honvédelmi miniszter kijelentette, hogy hadseregünk 1932-ben éri el a trianoni békeszerződésben megengedett létszimat. Elismeri, hogy beteg állapot az, hogy a nyugdljterhek összege meghaladja a 40 milliót, amikor a csapatokra 85 milliót költőnk.
Egész közgazdasági állapotunk feltéllenül beteg és arra törekszünk, hogy ezen segítsünk. E bajt azonban az utódállamok oltották belénk. Minden igyekezetünk oda irányul,
Budapest, Junius 7 A képviselőház ma a honvédelmi tárca költségvetését tárgyalta.
Hegedűs Kálmán előadó ismertette a tárca részleteit
Fábián Béla a hadifoglyok kérdésével foglalkozik. Megható szavakkal ecseteli a hadifoglyok helyzetét, akik a forradalmak alatt beállottak az orosz hadseregbe, ma azonban már nem tekintik őket foglyoknak, de nem is gondoskodnak róluk. Sok ezer magyar hadifogoly él még Szibériában és Turkesz-tánban,
akik szívesen hazajönnének, de nem rendelkeznek azzal a hatalmas ösz-szeggel. Tegye lehetővé a kormány, hogy hazajöhessenek.
Fráter Jenő csatlakozik Fábián kéréséhez. A hadseregnek meg kell adni minden támogatást. Gát Jenő hangsúlyozza, hogy
a párbaj megszüntetése terén a hadseregnek kell jó példával eiöl|árnia. A katonai és polgári bün-\'.ítötörvénykönyvcl egységesíteni kell.
A hadikölcsönkölvény tulajdonosok nyomorának enyhítése a hadügyi tárca keretébe tartozik és a hadügyminiszternek kellene szorgalmazni ezt. Végül a tisztikar dotálásával foglalkozott.;
Láng Boldizsár báró arra kérte a kormányt, tüntesse el a diszparitást, amely a tisztek és a polgári lisztviselők fizetése között tényleg fennáll. Szakítani kell a korai nyugdíjazás rendszerével. Végül a leszerelés kérdésével foglalkozott és megállapította, hogy a nagyhatalmak egyetlen komoly lépést sem tettek e téren. Ha ők nem hajtják végre a leszerelést, nekünk is foglalkozni kelt azzal a gondolattal, hogy önvédelmünket megszervezzük Vértes István szembe állította a magyar hadügyi költségvetést a szomszédállamok költségvetésével és megállapította, hogy amíg ott nagy összegeket fordítanak fegyverkezésre, nálunk a költségvetés túlnyomó része személyi kiadá-
liogy megértessük a Nemzetek Szövetségével, hogy az utódállamoknak a békeszerződési kötelezettségek szerint a nyugdljterhek bizonyos részét át kell venniük. Az altiszti és tisztikar anyagi helyzetének támogatása a kormánynak is állandó törekvése. A kormányon kivűl álló okokban kell annak magyarázatát keresni, hogy a 65 éven felüli nyugdijasok még nem kapják teljes nyugdijukat. A kormány állandóan figyelemmel kiséri ezt a kérdést. Beszél az előléptetési viszonyokról. Megszületett az az elhatározás, hogy
nem ragaszkodnak jövőben a 35 szolgálati évhez, hanem különösen a harctéri eredmények szempontjából kiváló férfiakat a legmagasabb állásokban a 60 éves korhatárig is megtartják a tényleges szolgálatban. 1931-ig azonban várni kell, amikor ennek az eljárásnak végrehajtását megtudjuk kezdeni, mert különben nem tudjuk fentartanl a mai meglehetősen hiányos előléptetési tempót sem. Követnünk kell azonban azt az általános elvet, hogy az igazán nagy hadvezérek még a legmagasabb parancsnokságnál is fiatal tiszteket alkalmaznak. A szerb katonai vélemény, amely nemrégiben méltatta, hogy az osztrák-magyar csapatok kiválóak voltak a háborúban, de kiöregedtek parancsnokaik. A németeknél 60 éven felül egy generális sem voll, csak Ludendorf. A katonáknál átlagban az 57 vagy 60 évett kell tehát a végső korhatárnak számítani. Ma a hadseregben a párbaj lehetősége teljesen minimális. Minden egyes esetben a becsüleiügyl választmány intézkedik, nem a felek segédei. Az uj katonai büntetőtörvénykönyv készen áll és az uj őszi-szakon benyújtásra kerül.
Kétségtelen, hogy nincs senki ma az országban aki az általános védkötelezettség behozatalát ne helyeselné. Ezt azonban a békeszerződések akadályozzák meg. \' Nekünk előbb meg kell változtatni az egész világ közvéleményét és akkor kell áttérnünk a cselekvésre. Az orosz hadifogoly kérdésben közölte, hogy 1925 óta nincs hivatalos adat arra nézve, hogy kik, hol és hányan tartózkodnak Oroszországban. Kérte Fábiánt, terjessze be adatait, hogy az arra alkalmasak álláshoz jussanak, hogy a nagyközönség részéről nem kapják meg azt a támogatást, amit ebben el lehetne várni. Az érempótdijak ügyét a fedezet hiánya akadályozza. A tárca köllségvetését általánosságban, majd részleteiben is változatlanul elfő gadták.
Platthy Oyörgy előadó ismertette ezután részletesen a belügyi tárca költségvetését. A Ház legközelebbi ülését holnap tartja, a mai napirenddel. Az ülés 6 óra után véget ért.
ZALAI KÖZLÖNY
1928. junlus fi.
Soltovuky az általános választójogról
A belügymlnlsiter a közigazgatás decentralizációja hívének vallotta magát
Budapest, junlus 7 A felsőház mai ülésén a közigazgatási reform vitájában Kolozsváry Mihály védelmébe vette a vármegyét az ellene elhangzott támadásokkal szemben.
Scltovszky Béla belügyminiszter hangoztatta, hogy a törvényjavaslat megszerkesztésénél az a gondolat vezette,
tartsuk fenn a vármegyét, hogy megmenthessük a hazát.
A régi időben a fősuly a politika terére szorítkozott a vármegyénél. Az ország egyik kezében mindig fegyvert tartott — a másikkal az alkotmányt védle. A magyar tölgynek ez a hajtása nőtt meg erőiebben, a közigazgatás nem tudott azon kifejlődni. Ma nem kell harcolnunk ősi alkotmányunkért, itt van tehát az alkalom, hogy a tölgy másik ágál,
a közigazgatást is kifejleszthessük.
A törvényjavaslat kezdő lépés egy Irányban, nem öleli fel a közigazgatás összes ágait. Adott körülmények között kellett megalkotni a törvényjavaslatot, az igazolja, hogy
az általános titkos választójog belekerült,
mety a politikai létnek ma olyan modern szerszáma, hogy negligálni nem lehet. Arra kell igyekeznünk, hogy értékeit kihasználjuk és a velejáró károkat kiküszöböljük.
Az általános titkos választójog korrektivumalt az arányszámok elosztásában és az érdekképviseletek bevonásában talállnk meg. Az érdekképviseletek nemzeti alapon álló elemeket visznek a törvényhatóságba, amelyeknek saját érdekeiket összhangba kell hozni a vármegye érdekelvei.
A lelkészi képvlselletésnél szigorú számszerttség érvényesül statisztikai alapon. Félreismerték a javaslatot azok, akik centralisztikus törekvést láttak benne. Ellenkezőleg, nagy lépést jelent
a decentralizáció felé,
amelynek ő is erős hive. Szeretné, ha a polgári társadalom Is kivenné a maga részét a javaslat munkálataiban, mert csak igy érhetünk meg egy második ezer évet.
Mindazokat az óhajokat, amelyek közigazgatási szempontból a múltban elhangzottak, a törvényjavaslatban honorálták. Reméli, hogy
a nemzetnek nem lesz már többé része azokban az alkotmányjogi küzdelmekben, amelyektől még ma is félnek.
A feloszlatás tekintetében könnyíteni akart azokon a lelkeken, akik ettől is féltik az autonómiát A kisgyü-léssel azt akarták elérni, hogy a közérdekű ügyeket megfelelően intézzék el. Ezután a fórum-rendszer, a községek háztartása és a jegyzők államosítása tekintetében elhangzottakra válaszolt. A felsőház ezután általánosságban elfogadta a törvény javaslatot, majd részletes letárgyalása után elnök enunciálta, hogy a javaslatot a módosításokhoz való hozzájárulás céljából visszaküldi a képviselőháznak. Az ülés fél 3 óra kor ért véget.
A városi építkezésről a böhönyel vasútról, Iparosítások emléktáblájáról
tárgyalt ax Ipartestület elftljérAsAgl ülése
Nagykanizsa, junlus 7 A nagykanizsai Ipartestület tegnap este tartotta junlus havi elöljárfaági ülését Kiss Ernő elnöklete alatt. A
mult hóban felszabadult tanoncok segédlevelének átadása után napirend előtt Kiss elnök bemutatja az elöljáróságnak az
uj vezető jegyzőt Supka Béla nyug. körjegyzőt, aki hivatalát már át Is vette.
Az elöljáróság hozzájárult és tudomásul vetle Koszteticz Oézával, az uj vendéglőssel kötött szerződést.
Kiss Ernő részletesen ismertelte az Ipartestület mozgalmát a laktanyaépitkezés kapcsán: a helybeli Iparosság érdekében. Örömmel jelentette, hogy fáradozásuk nem volt hiába, amennyi ben a generálvállalkozóval folytatott tárgyalások minden tekintetben olyan mederben folynak, hogy minden remény meg van arra, hogy kizárólag a nagykanizsai iparosság fogja végezni az építőipari munkákat. A böhönyel vasút Kiss Ernő rámutatott a Nagykanizsa-böhönyei vasút megépítésének fontosságára a város forgalmának emelése szempontjából. Javasolta, hogy az iparosság és az OMKE együttesen járjanak el és sürgessék a vasútépítést a városi tanács közbevetésével. Indítványozta, hogy ennek
érdekében küldöttség menjen a kereskedelmi miniszterhez.
Iparoshősök emlékműve
Hoffman Henrik\' a hősi halállal halt nagykanizsai iparosokról emlékezett meg kegyeletteljes szavakkal. Megfelelő emléktáblának létesítését tartja szükségesnek az ipartestületi székház falában. Az elöljáróság elhatározta, hogy összeírja a nagykanizsai hősi halállal hált iparosokat és emléktáblát emel fel tiszteletükre.
Egységes kalkulációs-kulcs
Kertész Béla mérnök utalt az árkalkulációk körüli nagy eltérésekre az egyes iparosoknál. 35 Vo-os kulcsot proponál az anyagárakon felül. Többek felszólalása után az a kívánság merült fel, hogy
a posta a csomagokat naponta kétszer kézbesítse az iparos-kereskedő címzetteknek. Ily értelemben megkeresik a postahivatal főnökét.
Az ipartestület története
Dr. Hajdú Uyula ügyész telhivla a ügyeimet a Neusledler Jenő jegyző által megirt ipartestületi történetre, amelyben az ipartestület múltját és egész történetét a mai napjainkig Ismerteti. Az Ipartestület sajtó alá juttatja Nesiedler müvét. Majd több segélyezésre került a sorj
A ffetlvásáros tömegbe rohantak. a megvadult lovak
Egy vendéglői mindenes meghalt, egy ember megsebesült
Keszthely, junlus 7 (Saját tudósítónk telefonje.ientése) Régen látott olyan pánikot a keszthelyi Fő-utca, mint ma délelőtt, a legforgalmasabb hetivásár kellős kö-
zepén.
A Kossuth Lajos-utcai Dolezsdr-vendéglő udvarán állt Szeles Sándor cserszegtomaji gazda egyfogatú kocsija, Horváth József 43 éves mindenes gond|aira bízva. Az udvaron vizet húztak a kútból. A ló — a moz-gástól-e, zajtól-e? — megijedt és ágaskodva rángatta jobbra-balra a kocsit az udvaron. A mindenes ahelyett, hogy a kötőféket kapta volna el, belecsimpaszkodott a megvadult állat nyakába és ugy akarta megfékezni. A ló még jobban megvadult
és most már a kapu felé kezdett vágtatni. 20—25 méternyire hurcolta magával a mindenest, aki eközben erejét vesztve, eleresztene a ló nyakát, elesett és a ló és kocsi keresztülgázolt rajta.
A kapuval szemközt, az utca másik felén épen a helivásár legnagyobb zűrzavara zsibongott. Az épen ott dupla-sorosan elhelyezett árusitó asztalok közt óriási fejvesztett pánik tört ki, kosarak, lejeskannák, szatyrok röpködtek a levegőben és futott össze-vissza mindenki, amerre látott, mert a megbokrosodott, tajtékzó ló egyenest tartott a kapuból kocsistól a szemközti kirakatnak.
Az asztalok vas-állványai felborultak s a pánikban isteni csuda, hogy
A BaQika&izsailpartestttletiVendéglő ünnepélyes megnyitása
A nagykanizsai Ipartestületi Vendéglő, amely mindenkor a legjobb hírnévnek örvendett, uj kezekbe került. A széles körben legjobban ismert Koaztolltz Biu, volt zákányi vendéglős vette át, aki minden erejével arra törekszik, hogy mindenki jól érezze magát nála.
üiuptlyn ittijitft Mm. lót! Moios m\\M wHe
Elsőrangú konyhai Rendkívül előzékeny kiszolgálást Legolcsóbb árak 1 Nagyszerű Italok I Abonnensek elfogadtatnak I
csupán egy ember szenvedett a fején sérüléseket. A deszka-állványok mégis megállították a lovat, amely ekkor lefelé szaladt a főutcán, beleszaladt Horváth egregyl vendéglős kocsijába, mire ezt a kocsit is elragadták a lovak. Most már egyik gazdátlan kocsi lefelé, másik felfelé vágtatott az utcán, föl is, le Is menekülő emberek tömege sodródott a dühödt állatok elöl. Végül is az egyik kocsi útszéli fának, a másik útszéli cölöpnek szaladt és ott megtorpanva, sikerült őket megfékezni. A főutcáról nekiiramodott kocsi lova sulyoian megsérült. A cserszegtomaji gazda lova épen úszta meg a kalandot.
Mire az emberek a fejvesztett pánikból magukhoz tértek, a Dolezsár-váidéglő mindenesét már csak haldokolva vihették be a kórházba. Koponyarepedést szenvedett s egy órán belül, anélkül, hogy kihallgathatták volna, meghalt.
Érdekes, hogy a mindenest épen tegnap küldte el a szolgálatból a vendéglős, de az öreg ennek ellenére Is ott maradt ma még s ennek a .ráadás" napnak köszönheti tragikus halálát
Nagymosáshoz:
Schicht szarvas-szappan
Mosakodáshoz:
Schicht kulcs-szappan
Ügyel jen mindkit tSniayeui vMatt sxapiaagyártmáana, intelyek I legjobb slaéiégr61 uaukoáitk
Betörtek a boltba,
mig a kereskedő laktxfa-lomban volt
Csurgó, Junlus 7 Welnberger Mór csomogyudvar-helyi kereskedő épen lakodalomban volt, amikor éjjel Ismeretlen tettesek betörtek üzletébe és lakásába és mindent felfeszitettek és feltörtek. Azonban nem tudtak sokat ellopni, ugy-látszik valaki megzavarta őket munkájukban. A csendőrség nyomozza a vakmerő betörőket.
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopsteln Szombathely, Kőszegi-utca 5.
.1929 |unlus 8.
ÚyufÉogató működött Esxte-regnye községben
ZALAI KÖZLÖNY
A tűzkár 3000 pengő
Nagykanizsa, (urílül 7 Péntek délelőtt az eszleregnyei jégyző a következőket jelentelle telefonon a\'nagykanizsai járás főszoiga-blrájának:
Eszteregnye községben csütörtöktől péntekre virradó éjjel lüz volt. Háromhegyed 14 és háfom óta közölt kigyulladt és leégett Oollesz Józsefné és Tóth Istvánné közös tulajdonát képező 36. számú és Tóth Péter tulajdonát képező 37. számú ház pajtája. Az a gyanú, hogy gyújtogatás idézte elő a tüzet. A jegyző intézkedést kért, hogy a csendőrség ifiditsa meg a nyomozást.
Dr. Botka Andor főszolgabíró még a délelőtt folyamán utasította a
— Éjjel gyújtogattak
nagykanizsai csendőrséget, hogy egy járőr azoflnal szálljon ki Eszteregnye községbe, ahol már a délutáni órákban megkezdlék a nyomozást a tüz ügyében.
A nyomozás megállapította, hogy a tüz Tóth Istvánné pajtájában keletkezett és a zsuppos épület percek alatt lángban állott. Innen a tüz állerjedt a szomszéd pajtára és mind a kettő porrig égett a benne levő gazdasági gépekkel együtt. A kár 3000 pengő. Tóth Istvánné épülete biztosítva volt. Tóth Péter a tüz keletkezésekor a pajtában aludl és kis hijja, hogy nem égett bent.
A csendőrség nagy igyekezetlel nyomozza a gyújtogató!.
Halászok kiemeltek a Balatonból egy háromszáz év előtt elsüllyedt kocsit
Nagykanizsa, Junius 7 öáíatótISzemes mellett Hevesi Károly csónakos-mester a csónakkikötő hídját építette, amikor munkája közben egy kiálló fadarabrészre lett figyelmes. Hevesi több halásszal hosszas fáradozás után kiemelte és akkor nyilvánvaló lelt, hogy egy régi kocsi fatengelyét tartja kezében. A
tengely egyik végén még jó állapotban volt az agy és néhány küllő is. Az agy finoman volt kidolgozva és a külőkkel együtt díszítéssel ellátva. Mikor megtisztították, előtűnt a bevésett készitési évszám: 1611.
A kiemelt k\'.csi több, mint 300 éve, hogy a Balatonba pihen, amely valamikor előkelő uraság diszfogatja lehetett.
A leomló kAfal maga alA temetett egy embert
F.gy balatonendrédi bognár halálos katasztrófája
Nagykanizsa, Junius 7
Megrendítő szerencsétlenség történt Balatonendréd községben.
A község egyik utján uj hidat építenek és az építkezéseknél dolgozóit B. Szabó Oyula bognár községbeli lakos.
Az építkezés ugyanis ugy kívánta, hogy a hid mellé négy méternyi magas, téglából épített falat húzzanak. A fal azonban eddig még ismeretlen okból összedőlt és maga alá temette
az ott foglalkozó Szabó Gyulái.
Társai hamar segítségére sietlek, azonb.tn hiába volt már minden fáradozás és élesztési kisérlel, mert a reá zuhant hatalmas faltömeg agyonnyomta.
A helyszínre érkezeit csendőrség azonnal megindította a nyomozást, hogy a katasztrófáért kit terhel a felelősség. A kir. ügyészség megadta az engedélyt B. Szabó Oyula holttestének eltemettetésére.
A kanizsai vásárról jövet halálra gázolt a vonat egy tapolcai kereskedőt
Nagykanizsa, Junius 7
A nagykanizsai vásáron vettek részt Zacsek István tapolcai, Löwy Samu és Imre körmendi kereskedők. Nagykanizsáról a lentii országos vásárra igyekeztek egy szekerükön, közösen.
Lentibe érkezve a Rédics—Zalaegerszegi vasulvonal sínpárján kellett álhaladniuk, amikor épeu ebben a pillanatban arra érkezeti a Rédics felől jövő vonal.
A szekéren ülök nem vették észre a közeledő vonatot, amely teljes menetsebességében elfogta a síneken áthaladó szekér hátulsó részét és oly erővel lendítette át a síneken, hogy a rajta ülők hatalmas Ívben mind messze kirepüllek és a kocsi teljesen felborult a nehéz ládákkal és árukkal.
Zacsek István oly súlyos séiülése-ket szenvedeti, — hogy a helyszínen kiszenvedett. A két Löwynek az ijedtségen kivül semmi bajuk sem történt.
Zacseket ma délután temették el Zalaegerszegen.
NAPI HÍREK
NAPIREND
Junius 8, szombat
Római katolikus: Medárd pk.Protnt.: Mrdérd. Izraelita: IJár hó 29 Nap kel renel 4 éra 04 perckor.
nyugszik este 19 óra 95 perekor. •
Független Művészek képtirlata s Caslnoban rgész nap
Uránia. .Az Idegen légió\', dráma. .Dtnny éa a nők\', vígjáték. Híradó.
Oóztflrdö nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, azerda, péntek délután éa kedden egész nap nőknek).
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai
meg.
Mmlr-
llgvelö\'Jelentésekr Pénteken t\'kíet: Reggel 7 órakor +156, daulán 2 órakor -f-17-6, este 9 órakor + 6.
Felhőzet: Egész napon át borult égboltozat.
Szélirány: Reggel Dél, délben Délnyugat, este Észskkeletl szél.
a MataaralAglal latAaat sala 10 Arakar ialaatls VAHaxAaa felhSa, ssaslag td« várható, h.1,1 *!••-tsroa hajlaswsaaal.
Még ma és Qolnap
nyitva van a Független Művészek Társaságának nagykanizsai képkiál-lllása a Caslno három termében. Tekintettel a nagy érdeklődésre és az elkelt képek jelentékeny számára, az ill időző mllvészek a tártatot uj képanyaggal bővitették.
A pompás, gazdag, a piktúra minden irányát felölelő anyag megtekintése élményt jelent mindenki számára, jó iskolát a múlzlés elsajátítására és ritka kedvező alkalmat valóban nagy művészi értékű képek megszerzésére.
— Papszentelés. Dr. Roit Nándor megyéspüspök az egyházmegye kilenc végzeit teológusát folyó hó 23-án fogja a veszprémi székesegyházban áldozópapokká szentelni.
— UJ rendőrfőfelOgyelő Nagykanizsán. Stulter László rendőrfő-felügyelő julius elsején e.lávozlk Nagykanizsáról uj állomáshelyére, Kecskemétre. Utódául a belügyminiszter Hajnal József soproni rendőrfőfel-ügyelőt helyezte Nagykanizsára, aki julius elsején érkezik ide.
— Megbízás. A belügyminiszter dr. Lakatos Ferenc rendőrségi s. fogalmazót Nagykanizsa város területére a rendőri büntető bíráskodási Jog gyakorlásával megbízta.
— A felsőkereskedelmi Iskolában hélfőn kezdődnek az érettségi vizsgálatok. Vasárnap érkezik Nagykanizsára dr. Gáspár László kereskedelmi miniszteri biztos, aki a vizsgálatokon elnökölni fog.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Hallói Szenzáció Hallói a Wollák vendéglőben,
£ ahol Saras Lilly és Molnár Évi művésznők a zenekarban játszanak és állandóan felváltva szórakoztatják az igen tisztelt vendégeimet. Szebbnél-szebb énekek és meglepetések.
Elsftrendfl, kitflnft ételek a szokott szolid árakkal.
Aki igen jól akarja magát érezni, megy a Wollákhoz. Szives pártfogást kér wouáx jenAI
vendéglős.
bordói lével keverve
ellen,~
tisztán llextharmat ellen. Rózsafák
hernyóit, levéllelveit •Ikerrel irtla. Egyike a legolooóbb védősxereknek Besze eshető:
ország józsef
mag, műtrágya, növényvédószerek
kereskedésében Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. (A bíróság malktt)._
A Rendöraalárda
funtuM 27-én uícucilc a debreceni orsadgoa daloavenenyn
Nagykanizsa, Junius 7
Az országos dalosversenyek történetében is páratlan lesz az, amelyet junius 28—29—30-án rendeznek a Hajdúság fővárosában : Debrecenben.
A háromnapos dalosversenyre a Nagykanizsai Rendőrdaldrda is benevezett és két dallal a kezdödalár-dák csoportjában versenyez a babérokért.
A rendőrdalárdlsták már régen készülnek Lehrmann Ferenc karnagy vezetése alatt a versenyre. A két dal, mellyel bemutatkoznak az országos zsűri előtt, a magyar dalköltészet igaz értékei. Hatásosak, férfikarra való átírásuk jól sikérült és minden remény megvan arra, hogy a kezdők csoportjában jelentős eredményt érnek el.
A Rendőrdalárda junius 27-én utazik Nagykanizsáról Debrecenbe, ihol a kartársak impozáns fogadtatásban fogják részesíteni az ország első és egyetlen rendőrdalárdáját.
A rendőrdalosokat dr. Kálnay Oyula rendőrfőlanácsos és Lehrmann karnagy kisérik. Debrecenben érthető éruekiődéssel vár|ák a Rendőrdalárda szereplését.
— A Szociális Missziótársulat közti, hogy a Missziósházban junius 21-én tartják az .egy nap Istennel" ájtatosságot. Jelentkezni lehel junius 19-ig.
— Zalavármegye színei: fehér-zöld. Dr. Fára József vármegyei fő-levéltáros kutatásai alapján most megállapították, hogy Zalavármegye eredeti szine a fehér-zöld szín.
= llstött tamil szükségletét ke-lierexaé, uját érdekéket el te milasiia megteklateal Barta Ilkia tivatalloiiágalt
— A Zalai Évkönyv Zala kultusza.
ZALAI KÖZLÖNY
1929. junlus 8.
i lerífUé Ifjúságnak reggel felkeléskor egy-egy kis pohárnyl természetes "Ferenc József" keserűvizet kell adni, mert gyomor-, bél- és vértisztitó hatásának fiuknál és leányoknál Igen fontos eredményeket kOszOnhetünk. A gyermekklinikákon a Fereno lénél vizet mér a kicsinyek makacs szorulásakor kitünó sikerrel alkalmazzák. Kapható gyó(;y szertárakban, drogériákban és fUszer-üzletekben.
— „Éljenek a tűzoltók I" Ez a elme annak a derűs egyfelvonásos vígjátéknak, amit a vasárnapi tűzoltó-napon dr. Mutschtnbacher Edvin rendezésében előadnak az este 9 órakor kezdódó műsoron, a Polgári Egylet nagytermében. A műsoron szerepel még az Ipartestületi Dalárda legjobb számaival. Frelschmledt Ferenc tűzoltó Nagy Lajos ny. ig. tanító „V3r0s kakas\' c. versét szavalja. Hefftr Manci és Ungár József tánc-duettet adnak elő. A Munkás-dalárda énekszámai javából énekel. Műsor után tánc reggelig. A tűzoltó-nap belépődíja 50 fillér.
A utót lopott a 30 ff őr,
<fe am elaö uíon felborul/ uelc
Balatonlello, Junlus 7 Nem mindennapi esettel foglalko zik a leilei csendőrség. Somogyi István lellei bérautós gépkocsiját saját soffórje ellopta és elhajtott vele Azonban nem ment vele messze, — Szemes kOzség határában az árokba fordult vele. A gépkocsi erősen megrongálódott. A soffőr kereket oldott. A csendőrség keresi.
A
Regedei viz
nemcsak kitűnő borvíz,
hanem orvod szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál. Kapható minden fflsMr-és csemegeftzletben.
m. Főraktár: L
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király u. 21
— A vasárnapi hangversenymatinén, mely fél 12 órakor lesz a Missziós Nővérek székházában, Jászay Margit olasz opera-áriákat és magyar szerzők müdalait énekli Vannay János zongorakiséretével. Koós Margit és Vannay János zongoraszámain kívül a 6. h. gy.-e. zenekara kél nyitányt játszik. A hangverseny jövedelme jótékony célt szolgál. Belépődíj 1 pengő. Jegyek csak a helyszíni pénztárnál válthalók. KülOn meghivók nem nyernek kibocsájtást.
— A Keszthely—zalaszentgróti espereskerűletl tanítóegyesület Zalabérben tartotta rendes évi közgyűlését, amelyen dr. vitéz Barnabás István kir. tanfelügyelő is részt vett.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
vő kereslet Fokozottabb gyártás
Olcsóbb árak
A hathengeres, lengőtengelyes
STEYR TYPE XII
leszállított árai: P P P P P P
nyitott ■■>■>■ nyitott Combinéval
csukott.....
Cabriolot, 3 üléaaa Cabriolet, 4 üléa.a oaukott Comfort Összes árak helyt Budapest elvámolva, 5 kerékkel értendők.
a.880.-10-060. -10.750. II.OOO.-II.8SO.-11.400.-
Körzet képviselet:
Sxabó Antal iXFíúí* ,6 "o"»\' í .VÍV,!* r* •V"<>*»Ttií
— A Klsdalárda tagjait kérem, hogy a szombat esll énekpróbán okvetlen jelenjenek meg. Bilchler.
— Gépjármű vizsgálat A nagykanizsai gépjármű kerület vizsgálóbizottsága folyó hó 3-án Zalaegerszegen vizsgálta felül a közhaszná lalu gépjármüveket. A vizsgálat során négyet oly rossz állapotban talált a bizottság, hogy azonnal kilil-totla a forgalomból. Ugyanekkor vezetői vizsga is volt, melynek során egy vizsgázó megbukott. A bizottság e hóban 12-én Balatonfüreden, 19-én Tapolcán és Sümegen tart vizsgálatot és bocsátja vizsgára a jelentkezőket.
— Fizetni kell a közúti adóL
A rendőrség, mint nagykanizsai autó-körlet felhívja a gépjármű tulajdonosok figyelmét arra, hogy a közúti adót 3 nap alatt fizessék be. Akik a felszólításnak nem tesznek eleget, a rendőrség gépjármüveiket kitiltja a forgalomból.
— Adomány. A nagykanizsai áll. elemi iskola lll-ik körzetének (Kis-kanizsa) igazgatósága 46 P 86 fillért a Stefánia Anya- és Csecsemővédö Intézet céljaira adományozott, melyért hálás köszönetei mond az intézet Vezetősége.
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park szálloda kávéházban Vili., Baross-tér 10.
— A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetési feltételek mellett Bartánál.
— Keszthelyi cserkészek Angliában. Tudósitink Jelenti -. A keszi helyi premontrei cserkészek közül 12 készül kiutazni Angliába. A szükséges összeg egy részét már megszerezték, most junius 18-án nagyszabású hangversenyt rendeznek, melynek keretében Laurlsin Lajos operaestje a legkiemelkedőbb művészi eseményt Ígéri a keszthelyi társadalomnak.
— Uj postás-Ddüló Hévízen.
Tudósítónk Jelenti: A legrégibb hé-vizi üdülőház a postás altiszteké. Ez azonban már kicsiny és nem is korszerű. A Postás Jóléli Intézmények még a nyáron szándékozik megkezdeni a munkálatokat 10.000 négyzetméter területen, 100 méteres fronton, 60 férőhellyel, 39 vendégszobával, teljesen modern, postásüdülö építéséhez.
— Sárgulnak a végzett praxik. Tudósítónk jelenti: A keszthelyi gazdasági akadémia 44 absolvált hallgatójának hagyományos sárgülási junius 19-én Tesz. Az egész napi tarka program után esle táncestély lesz a Hullámban. Ugyanekkor lesz az irredenta vándorserleg emlékünnepélye. A serleget tudvalevőleg a keszthelyi akadémia alapította s azt minden évben másik akadémia ünnepli egészen addig, mig u|ra nem lesz Nagymagyarország. Elindulása óla most jött vissza a serleg először Keszthelyre.
— A Keszthely—Hévíz—Hévlz-szentandrás-l postaautóbusz kibővített nyári menetrendje ma, szombaton lép érvénybe. Naponta 13-szor fordul az autóbusz. Uj megállóhelyeket létesítettek feltételesen az Amazonnál és a Vadaskertnél.
Kert megnyitás!
Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy folyó hé 9-án, vasárnap a
kerthelyiségemet megnyitom,
minthogy üzletemet a régi szolid nivón óhajlom vezetni, kitűnő ételekről és elsőrendű Italokról gondoskodom.
Borok)
1 II. 14 badacsonyi . P 1-60
1 . ó fehér rizling . . P 1-20
1 „ uj „ „ . . P —-80
1 „ Olhello vörös . . P —-80
Kérném a régi vendégeim, pártfogását.
8 ■ r ■
1 korsó
Imperátor......P —-48
1 pohár
Imperátor......P —-32
ugy a nagyérdemű közönség s?iyes Teljes tisztelettel KOSZTOLITZ IGNÁC Csengery-ut 50.
SZÍNHÁZ A csikágól hercegnő
Kdlmdn Imre megérdemli sorsát ezzel az operettel, ha nem tud szakítani a bécsi szövegírókkal, akik lélektelen szövegeikkel nem képesek zenéjéi, ami különben szép és meló-dlabő, sikerre vinni.
A csikágól hercegnő librettója olyan silány, értéktelen, hogy szinte sajnálja az ember a színészeket, hogy Ilyen leheletlen szerepekkel kellett küzködniök.
Maga az előadás jó volt. Sugár Qyula rendezése eleven, pergő voll. A színészek mindent megtettek, hogy a darabot megkedveltessék a közönséggel. Volt Is néhány Ismétlés, tomboló taps, de végeredményben nem rajtuk mullott, hogy a darab — különben tulhosszu is, — nem birt nagyobb hatást elérni.
A címszerepben Pintér Böske egész dlvatrevül mulatotl be. A csikágól miss alakjában ls érvényesült temperamentuma és kedves lénye. Szalay hanggal nem bírta a komoly Kálmánzenét, de prózában annál szebbet adott. Vidám estéje volt Vincze Emmi-nek, aki sejpilösen csacsogott mint Mary és sikerült láncaival eddigi alakításaihoz tetl ujabb elismerést. Bihary, Kormos, Károlyi komikus trió a szövegben adódó .komikumon\' lul egyéniségük varázsával nevetleltek. Sarlay, Németh, Zelenay a lobbi szerepekben menteltek, amit leheteti. A zenekarból szépen szálltak fel a Csárdáskirálynő, Bajadér szerzőjének üde dalai. f—n) A Mlnfidzl Iroda (Mrei:
(*) 0«lháaöl h»ro*anS — szombaton este. Kálmán Imre mesés szépségű operettujdonaága ma szombaton, ez Idényben utoljára kertll műsorra.
(•) Vaaáraa* aélutén S érakap „Az utolsó Verebély lány" Igen olcsó helyárakkal kerül színre, ülőhelyek már 96 fillértől 2-10 pengőig. Az operett az osU előadások teljes szépségében megy.
(*) Afcrla péasija — vasárnap este k*zfcl>éaatra. Annle Nlohoia mindvégig kacagtató világsikert Jelentő vígjátékát a megnyilatkozó közóhajtásra vasárnap este ismét műsorra tűzte az Igazgatóság,
(*) Vértea Lajea vandégazarap-léaa. Vértes l-ajos, a budapesti Vígszínház kitűnő művésze egy hetes vendégszereplésében bucsuz Ik el végleg a nagykanizsai közönségtől. Ezúttal legkedvesebb szerepeiben: hétfőd Zllahy I.aJos „Szibéria\'" olmü színmüvében, csütörtökön Molnár Ferenc „Testőr" cimü szellemes vígjátékában, szombaton este pedig Fodor Oszkár romanü-kus színmüvében, a „Fellegvárban" lesz ulkalmunk csodálhatni kivételes művészetét
(•) Pérlal divat - kedden és szerdán. Itt. Béketfy István és UJthay UJos a diadalmasan beérkezett két fiatal operettszerző ezévl nagy operettsláge-ret, a „Párisi dlvat"-ot mutatja bo színházunk brlllláns előadásban. Ugy a gyönyörű látványos kiállítás, mint a toalettek csodaszerűsége különös érdo-kessógc a darabnak.
Heti mllaor:
Szombat: A csikágól hercegnő. Vasárnap d. u.: Az utolsó Verebély leány, operett, olcsó helyárakkal. Vasárnap este: Ábrls rózsája. Hétfő: Szibéria, Vértes !,aJos felléptével. Kedd: Párisi divat. Szerda: Párisi divat. Csütörtök: Testőr, Vértes I-aJos felléptével.
Péntek : Marinka táncosnő, Pintér Böske felléptével.
A tarpal választás eredménye
Tarpa, junlus 7 (Éjszakai rádiójelentés) Esle 6 órakor hirdették ki a tarpai választás eredményéi. Konkoly-Thege KH-mán 1976, Zsilinszky Endre 953 szavazatot kapóit.
1929, lunius 8.
Ai a] angol kormány listája
A MacDonald kabinet holnap teszi le az esküt
London, Junlua 7 (Éjszakai rddiójelentés) A megalakult u| kormány névsorát ma este tették közzé. Miniszterelnök MacDonald, külügyminiszter Henderson, belügyminiszter Clynes, hadügyminiszter Tom Shaw, kereskedelemügy W. Oraham, kincstári kancellár Slowden. A kabinet holnap teszi le az esküt.
Mozgószlnház
IU Ittofen légié
Izgatja a fanláziát azoknak a hazátlanoknak a sorsa, akik az afrikai idegen légióba kerülve szenvedik annak minden átkát és kinját. — Az Urániában szombaton és vasárnap vászonra kerül Ismét egy történet, amely egy csodaszép szerelmi história keretében elénk vetiti az afrikai gyarmat minden szépségét és borzalmát. A főszereplők nevel: Normann Kerry, Lewis Stone és Mary Nolau garanciát nyújtanak arra, hogy a film felvételei, szüzséje és rendezése méltók az ö neveikhez, az ő kétségbe vonhatatlan nagy művészetükhöz. — Másik nagy slágere a mai és holnapi műsornak az Idei filmprodukdók egyik hatalmas alkotása : .Denny és a nők". Ennek a főszereplői Reginal Denny és Bettsy Lee, akik már megszámlálhatatlan sok gyönyörűséget szereztek a közönségnek. A két nagy sláger és a Híradók bizonyára zsúfolt házakat fognak vonzani az Urániába.
ZALAI KÖZLÖNY
Peres
^ ételzsip
szavatoltan tiszta, egészséges H
könnyen emészthető.
100% tiszta kdkusöllr.
H«M« gyirtaáay
SPORTELET
Farkassal centerben, Modrovitssal a kapuban áll fel a Zala-Kanizsa a Bak ellen
A Bak-ot a Turul sarkalja a kanizsai szereplésén — Gébért bíró vezeti a mérkőzést, mely délután fél 2 órakor kezdődik
Nagykanizsa, Junlus 7
Vasárnap a Zrinyi-sportpályan az elemisták tornavizsgája miatt a bajnoki mérkőzés a Bak-kai, mint közöltük, délután fél 2 órakor kezdődik. A mérkőzésre a BT Qébert, budapesti birót küldte ki.
A Zala-Kanizea csapala a héten szorgalmas tréningekkel készült, hogy utolsó meccsén megszerezze azt a két pontot, melytől a negyedik hely függ. Ugyanis a Turulnak, miután csak egy ponttal van mögöttünk, a mi eldöntetlenünk is elég volna, hogy megkapja a negyedik helyet, miután neki — sajnos — jobb a gólaránya, mint a miénk.
A Zala-Kanizsa abban a felállításban szerepel, mely az utóbbi időkben legsikeresebben állta meg helyét a zöld gyepen. Most csupán az van hátra, hogy a közönség is megállja helyét és kedvenc csapatat ezen az utolsó bajnoki mérkőzésen minnél nagyobb számban buzdítsa győze-
lemre.
A Zala-Kanizsa emberei fittek és a csapat igy áll fel: Modrovits — Réder, Joós — Tamás, Babos, Horváth — Szabó, Kelemen, Farkas, Bakonyi, Csász.
A Bak legerősebb felállítással áll küzdőtérre és semmi kétségünk aziránt, hogy a szezon utolsó kampányt záró mérkőzése nívós, élvezetes sportot fog nyújtani.
A vasárnapi mérkőzésre jegyelővétel : délelőtt 10 óráig Vágónál, utánna pedig a Centrál halljában.
A meccs korai kezdése azért is ló, mert a tűzoltó-napi ünnepségekre bőven van idő eljutni.
ZlrioU sárlat
Hárít JO-aiVi, London 25I9"/a, Newyork 519 571/t, Brtlssel 7216\'/», Milano 27-16\'/t, Madrid 72 50, Amsterdam 208 62V1. Bulin 123 89, Wien 72 99. Softa 3-75\'/t, Prágs 15 38\'ít, Vsrsó 58-25, Budapest «0-M Belgrád 9-12V1, Bukarest 3-08.
Ratifikálták a vatikáni egyezményt
Kóma, Junlus 7 (Éjszakai rddiójelentés) A Szent Péter-téren fényes ünnepi keretek közt cserélték ki a vatikáni egyezmény ratifikációs okmányalt. Utána Gaspari biboros Mussotini-vcl negyedórás bizalmas beszélgetést folytatol!. Déli harangszókor először nyílt ki a 75 éve zárt bronzkapu. A pénzügyminiszter 750 millió lírás csekket adott át Qásparinak.
Jantus 8 (szombat) Budapest. 9.15 Az 1. honvédgyslogezred zenekarának hangversenye. 9.30 H. 9.45 A hangv. folyt. 12 Déli hsrangszó. 12.05 A rádió házitriójánsk hsngvertenye. 12 25 H. 12.35 A hangv. folyt. 13 Időjelzés. 1430 H. 16-30 Időjelzés 17 Séta az Állatkertben. 18 30 As Operaház WtlkUrelóadása. 2J.30 Időjelzés. Majd s rádió háiltrlójáaik hsng-versenye.
Bécs. 11 Z. 16 Hangv. 17 30 Ksmsra-zenej 18.35 Msgysr nemzett zene. Szilágyi Imre, Anday Piroska és Bokor Pists cigány-zenekarának közreműködésével. 20 A Schubert-szövetség ünnepi hangversenye. Utáns hangverseny.
Nyilatkozat!
Rosszindulatú híresztelésekkel szemben, melyekre vonatkozólag a törvényes eljárás folyamatban van, közli a
„Berkei Mérleg és Sonkavágógép Rt.
Budapest, 111., Teréz-körut 3.
hogy magyarországi üzemét éppúgy, mint eddig, a jövőben is folytatja és a
világhirU automatikus mérleg és sonkavágógépeit
természetesen minden garancia mellett továbbra is forgalomba hozza.
Berkei Mérleg és Sonkavágógóp Rt.
Budapest, VI., Teréz-kSrut 3. im Telefoni L. 90179 éa Miit. UM-00
ZAÜU KÖZLÖNY
Autóbusz vásári menetei:
Hétfőn, 10-én 515-kor: inkei vásárra, árak: -i\'— és 2*40.
Kedden, 11-én 4\'15-kor: Kerkaszent-miklós-i vásárra, árak: 5-80 és 3-20
TŐZSDE
A mai tőzsdén a rendezési nap lanyhiló hatásán kivül még érvényesült a piac teljes üzletlelensége, a külföldi kedvezőtlen hirek és főleg a Bauxid tömeges árukínálata. Mindezek a körülmények lanyhitólag hatoltak a tőzsdére. A konlremin is élénk tevékenységei fejlett ki, vala: mint realizációs eladások is voltak. Bauxid 12 pengőt veszitelt értékéből. A löbbi papíroknál 1-kos árdifferenciák voltak. Kivételesen fordul elő ennél nagyobb veszteség is, igy a Lámpa és Cukor. Zárlatkor az irányzat lanyha, piac üzlettelen. A fixka-matozásu papírok piaca üzlettelen. A valuta és devizapiac tartott, említésre mélló Madrid 80 ponlos áremelkedése.
Terméiytíiiée
A buza 40 fillérrel, a rozs 50 fillérrel emelkedett.
Buza tlazav. 77-ej 22-10—22 30, 78-as 22 30-22 50, 79-es 22 50-22 80, 80-a« 22 80—23 00, dunántuli 77-es 21 20—2140, 78-sa 2140-21-60, 79-es 2160 -21 80, (0-u 21-80-22*00, rozl 17-25-17*50, tsk árpi 2I\'00—2t"50, sörárpa 23-50-24 00, ub 18-75—1900, tengert Uzt 25 00—25-50, dunántall 24 15-24-50, korpa 14 25-14-50.
VALUTÁK Angol t 27*72-27*87 Belga Ir. ->9-45 79*75 Caehk. 16*93-17*01 Dánt 152*35-152*95 Dinár 9-98 10-04 Dollár 570*70-572*70 Francia I. 22*30-2750 Holt 229 80-230*80 Lengyel 64-06-64*35 Len 3 37-3*41 Léva -•-
Líra 29-95-30-20 Márka 136-50-137*00 Norvég 152-45-158*05 Schill. S042-00-77 Pesets 79-75-80-45 Svájci 1. 110*15-11055 •védk. 153*00-153-60
DEVIZÁK Am»L 230*00-230-70 Belgrád 10*06-10-09 Berlin 136*00-137 00 Brüsszel 79*52-79*77 Devlzalel 3*39-3*41 Kopenh. 152-57 \'52 97 London 27-77-27*85 Msdrid 79*75-80-35 Mltsno 29-96-30*06 Newyork 572*80-4-40 Oszló 152*65-153*05 Páris 22*39-22 46 Prága 1696-17*01 Szófia 4*14-4*18 Stockh. 153*20-153 60 Varsó 64*20-64*40 Wien 8047-80*72 Ztlrlch 110-26-11056
Serttníiír
Felhsjtás 3843, elsdstlan 823. — Elsőrendű 1*72—1*74, szedett 1-66—1*72, szedett kfizép 1*50-1*60, kőnnyü 1-20—1*30, l-ső rendű Öreg 1*60—1*84, ll-od rendű öreg 1*40—1 50 angol süldő 1*40-1*82, szalonns aaevhan 1*85—1*88, zsír 2-00 —2*04, hui 2-00—2*40, tzslonnás lélsertés 2-00—2*16. Az Irányzat lanyhs.
fiaája: Bflzalal Syeata é* Ltyklaáé Táűalal, Upkwlwái.
Felelő* kiadé: ZaM Károly.
l>tuuW> kWni lUeyfcutm 7K.
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dija 10 szóig 10 flllír, Minden további azó dija I MII. Vasár- áe annepsap 10 szóig 10 fillér, minden további szó dija 8 flll. Szerdán és pénteken 10 szóig 10 fillér, minden további szó dija • flll. Címszó s minden vasta-
gabb betűből álló szó két szónsk számit-itlk. állást keresőknek 50°/o engedmény.
Egy iókarban levő Slnger varrógép
eladó. Clm a kiadóban.__
Mérlatalapaa 2 szoba, konyhás nyaraló Jullus és augusztus hórs nlraón kiadó. Érdeklődni: Vőrösmarty-utca 47. 2648 Eladó kitűnő karban levő légszekrény, sörkimérő készülékkel együtt, vsgy anélkül. Ugyanott egyazobás, konyhás lakás mellék helyiségekkel Junlui 15-re, esetleg Jullus l-re Irisdó Magyar utca 64. 2685
MÉZET,
nyersbőrt, ágytollat, vasat és lémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Barnát éa Fiai
Erzsébet-tér 15.
Kétaaabáa utcai lakás kél bejárattal Ktnlzsl-ulcs 13. suguszlua elsejére kiadó
__-JW7
KétaaobAa udvari Iskás összes mellékhelyiségekkel azonnal kiadó Sugár-ut 58.
__-2701
Bognáraafléd felvétetik Király-utca 2. szám. -2702
Egy korbélwaagód, 21 éven lelűll. Junius 15-ére (elvétetik — Peszleg István borbélynál, tetenye, Zalamegye. -2100
Klnlxal-atoa 19. számú házbsn egy 2 szobából és mellékhelyiségekből álló utcai Isltás sugusztus elsejére kiadó. -2703
Evangélikus internátus,
Budapest, VII., Damjanich-utca 28\'b. A fssorl ev. gimnáziuminál kapcsolatos flunevelőlniézel Fenntartó teatület: Deáktéri ev. testvéregyházsk Felvétel s kővetkező tsnévre Jullus t-lg — Prospektus.
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gfizmoső, v«jytl«zttt<S, nihif«»t8
■ notnbatbélyl órai. ipaxkUliltáson aranyéremmel kildnUtv*
NAOYKANIZSA
Oyfljtdtelep i Oyárfelep i
Kazlnczy-u. 8. Hunysdl-u. 19.
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit : lesiet vagy UsztltUI. Oyőződjön meg áraim olcióságárói és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű g.llértlsztitis I Tisztit 1 ais> Pllbséroz I
Autóbusz Hévízre!
Junius há 9-én, vasárnap
megfelelő jelentkezés esetén autóbuszt indítunk Hévizre. Jegyárak: retour P 5*—, csak oda vagy vissza P 3"— Indulás 13 órakor.
JawraMMtal i
Krátky tőzsdében.
Nagykanizsai Antóbusz Vállalat.
1929. junlua 8.
Hévízi
társasautók
>
4 személyre, mWM a legolcsóbb.
Indulás délután fél 2 óra, érkezés vissza este 9 óra.
Megrendelhető:
Bencze bérautó
■ Telefon i 895. ■
Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
11221/1928. vht. sz.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t-c. 102. § a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy s nagykanizsai kir. Járásbíróságnak 1028 évTPk. 11221. számú végzése következtében Dr. Petrtcs József ügyvéd által képviselt Msnhsrt Ernő barcil lakós Javára 1007 P 25 fii), s Jár. erejéig 1928. évi suguszlui hó 4-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján lé- és feltll-foglsTt és 2000 pengőre becsült kővetkező Ingóságok, u. in.: 197. sz 1903. cséplőgép-garnitúra, elevátorral nyilvános árverésen elsdslnsk.
Mely árverésnek s nagykanizsai kir. Járásbíróság 1928. évi Pk. 11221 számú végzése folytán 1007 P 25 1111. tőkekövetelés, ennek 1920. évi december hó 5. napjától Járó 5° o kamatai, >.-so/o váltódlj és eddig összesen 208 P. 90 fillérben bíróilag már megállapított költségek erejéig Nagyrécsén, IMI szám alatt leendő megtartásán 1929. éri Junius hó 17-lk napjának d. n. Vi7 órája határidőül kltflzetik és shhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy as érintett ..........*. 1- — \'
igok az 1881. évi LX. t.-c. 107. éa lőj §-aj értelmében készpénzfizetés mellett a legifábet ígérőnek szűkség esetés beaáron alul is el lógnak adatni. .
\'.mennyiben as elárverezendő Ingóságo kai mások Is le- és tellllfoglaltaiták és azokra kielégítési Jogot nye\'tek volna, ezen árverés ss 1881. évi LX. t. c. 102. 6-a értelmében ezek Javára is elrendeltetik.
Kelt Nsgylunlzsán, 1929. évi május hó 28. nspján.
Haán Gyula «. k.
2s«s kir. bit. végrehajtó.
HIRDESSEN
a „Zalai KBzlBny"-ben.
Olvassa ell
I kgr 00-á> liszt ............ P —-40
1 , burgonya ............ P —*12
I . pörkölt kávé ......... P 5-40
I . olasz rizstörmelék ... P —*60
1 liter jó vörösbor............ I* —-64
Kluger Sándornál
Magyar-utca 3. — Teleion 579.
Fióküzlet: Magyar-utca 144. Telefon 580.
Megrendeléseket házhoz szállítunk.
Vegytisztítás™ éa festésre elfogad térfl ésnől ruhákat
bármilyen miaóségü kelméből, UJraátfésfésre Mi bátor Ast, bőrkabátokat
Agytoll tisztítás huzattal együtt és enélktU.
Függőn vök, kézimunkák, szőnyegek, butorkeimék, mindenféle pspisnok és szőrmék tisztítása, lerlótlenltése és fest
Pllsséerozás éa gouvréerozáa
s legelőnyösebb árban és legszebb kivitelben.
Bővebb felvilágosítást nyújt Nagykaabsa
részére s gyüjtőtelep vezetője:
Nagykanizsán, Erzsébet téren
Állami adóhivatal. Régi postai
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Tártai
cégnél \' ">\' \' j; % Nagykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Telefon: 3-22. -fejf.
Raktárról az Bsszes typuaok azonnal szállit* hatók. — Kedve. 5 fizetési feltételek I f;
ős
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Káfoly.y
08. évfolyam, 128. sxám
Nagykanizsa, 1929 Junius 9, vasárnap
Ara 16 Mér
RdíBOÍ
bt úUw
POLITIKAI NAPILAP
8wtllriW| és kiadóhivatal: P4-ut 5. tiim. Kssrtbsiyl Hokkiaddbtvatal Koa.uth Lajos-u. 33.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
BMlctéat ára: tgr hóra a pcofd M SMí
Madridban elfogadták a londoni kisebbségi jelentést
A németele Javaslatait elvetették — "Pesssclmlsxtlkus a fiangulat a kisebbségi blxottság xöldasxtalalndl
Madrid, junlus 8
A népszövetség tanácsügyi bizottsága ma délelőtt kezdte meg a kisebbségi panaszok tárgyalásán különböző eljárások megvitatása tekintetében a hármas bizottság Jelenlésében foglalt konkrét javaslatok feletti vitát. A vita az Adatct állal kidolgozott összefoglaló jelenlés alapján Indult meg. A tanács a londoni jelentést elfogadta, a német javaslatokat elvetette. A német delegátus fentartással élt a jelentés ellen.
Délután 2 órakor a folyosón híre járt, hogy a vita igen gyorsütemű. Az itt jelenlevő kisebbségi képviselőkön
meglehetős pesszimizmus uralkodik és e* már a tegnapi vita után ia észlelhető volt.
Őszre marad a kisebbségi ügyek tárgyalása ?
London, Junlus 8 Londonban igen valószínűnek látják, hogy a madridi népszövetségi ülésszakról szeptemberre halasztják a kisebbségi ügyek tárgyalását.
Diner Madridban Bethlen tiszteletére
Madrid, junlus 8 Dr. Maluska Péter madridi követünk és felesége tegnap esle Bethlen István miniszterelnök tiszteletére dinert adott. Az estély a legfényesebb külsőségek között folyt le. A dineren a háziasszony jobbján Primo de Rima, balján peíbg^ /írfWrrr István foglalt helyet. Az estélyen megjelen-
tek a királyi udvartartás tagjai, élükön Mlranda herceg vezetésevei, azonkivüi a belga, német és francia nagykövet, a madridi társadalmi élet, sajtó kiválóságai. A megjelentek a a kövelség kertjében a késő éj|eli órákig élénk társalgásban és kitűnő hangulatban maradtak együtt. Primo de Rlvera csoj>ortról-csoportra ment és mindenkivel a legszivélyesebben elbeszélgetett.
A kisantant demarsra készül az optáns-Qgyben ?
Bécs, junlus 8 Bécsi lapok hirt adnak a magyarromán optánsper tárgyalásairól. A lapok tudni vélik, hogy Tltuiescu a jrim|M^w(j|nfl (Irmitrsnl aaándá. • koiik tenni egyes magyar politikusok magatartása miatt.
Díszterem, csendőrség és rendőrség, névmagyarosítás, gyülekezési fog, vizűm és községi háztartások
kérdéseire adta meg a válasxt a belUgymlnlsxter a Hdx Ülésén
Budapest, junlus 8 A Ház mai ülésén folytatták a belügyi tárca költségvetésének tárgyalását. Fábián Béla statisztikai adatokat kért arra vonatkozólag, hogy mennyi a községek terhe ma Magyarországon. A továbbiak során tiltakozott az ellen, hogy a községi jegyzők a helyi szövetkezetek ügyvitelében aktív részt vehessenek. Követelte a vízumkényszer eltörlését.
Csák Károly
hongoztatta, hogy gazdasági bajainknak első oka a trianoni szerződés, azonban
Trianont mindenért felelőssé lenni nem lehet.
Meg kell kezdeni a bürokrácia lebontását
A községeket ujabban az Iskola ügyi kiadások veszik túlságosan igénybe.
Adónemeket kell átengedni a községeknek,
az 50\'/o-kos pótadó kereteit fel kell emelni.
Bródy Ernő általános politikai kérdésekkel, a titkos szavazati joggal foglalkozott.
Madarász Elemér hosszasan foglalkozott a tisztviselők összeférhetetlenségi kérdésével és hangoztatta, hogy
meg keli szüntetni a titkos jutalmazást. Állást foglalt a bürokrácia túltengése ellen, a tisztviselő-státust csökkenteni kell.
Esztergályos János szerint a kormány csak jelszavakkal dolgozik, de 6emmit sem tesz a közszabadságok terén. A tárca kerelében
pazarlás folyik.
Irtózatos összeget fordítottak egy díszteremre.
Homonay Tivadarelisineréssel szólt
a rendőrség és csendőrség munkájáról és kérte a minisztert, hogy számukra megfelelő illetményről gondoskodjék.
Györki Imre ezzel szemben azt hangoztatta, hogy a csendőrség és rendőrség brutálisan jár el. A gazdasági válságon csak az általános titkos választójoggal tud a kormány segíteni. Határozati javaslatot terjeszt be, hogy a kormány ter|esszen törvényjavaslatot a Ház elé az álta-
lános titkos választójogról.
Meskó Zoltán a névmagyarosítás mellett foglalt állást.
Gál Jenő a rendőrségi büntető eljárást bírálta.
Viczián István a rendőrségi kezdő fizetések alacsony voltára mutatott rá. Polgári rendőrségünk a külföldhöz viszonyítva nincs megfelelően megszervezve. Rothenstein Mór hangoztatta, hogy
az Idegen-ellenőrzés túlságosan szigorú,
ez ártalmára van az idegenforgalomnak. A kiutasitási és visszahonosítási ügyeket nem intézik pártatlanul.
Kéthty Anna szerint a belügyminisztériumban uralkodó szellem nem felel meg a modern kornak. A gyűlések betiltásában megnyilvánuló rendszer ,is mutatja ezt.
Kabók Lajos a munkásgyülések betiltásának jogtalanságairól beszélt
Scitovsfky Béla belügyminiszter
válaszolt az elhangzottakra. Visszautasította a támadásokat, melyek a minisztériumot érték
a diszterem
ügyében. A közpénzekkel mindenkor a leglelkiismeretesebben gazdálkodtak. (Nagy zaj a szocialistáknáLJA terem restaurálását a törvényhozás megszavazta, ahhoz ezt az összeget és a minisztertanács felhatalmazása alapján a beruházások megtakarításaiból bizonyos összeget, összesen
414.000 pengőt
használtak fel. A műemléknek nyilvánított épület megérte ezt a restaurálást, mert már a tetőzete teljes bedőléssel fenyegetett. A sokat emlegetett órát más terem számára vették 6000 pengőért. Megállapítja, hogy a belügyi költségvetés 5 év alatt mindörsze fél százalékkal emelkedett.
A csendőrség és rendőrség illetményeit maga sem tartja megfelelőnek
de készen vap. aAtjr vény tervezet, mely
ezt rendezni fdgjh>.....
A névmagyarosítások ügyében álláspontja az, hogy a korlátlan magyarosítást nem tartja helyesnek, mert Igenis elve, hogy a magyarosításra érdemeket kell felmutatni és ehhez ragaszkodik. Szólt ezután az öngyilkosvédelem eredményeiről. A gyülekezési és egyesülési jog szabályozására két törvényjavaslat van munkában.
Statisztikai adatokkal bizonyítja, hogy amíg 1382 gyűlést engedélyeztek, addig csak 1:13 gyűlést tiliottak be.
A vízumok eltörlése csak az érdekelt államokkal kölcsönösen történhetik, de erre irányuló tárgyalások a szomszéd államokkal folyamatban vannak. A visszahono-sitások és optálások késedelmessége meg fog szűnni. Tavaly 100.000-nél több restanciát dolgoztak fel. Az ügyeset a lehető leggyorsabban igyekeznek elinlézni.
A községek háztartásainak
súlyos helyzetén egyelőre csak átmeneti módozatokkal lehet segíteni. Törvényhozási uton kell ezt a kérdést rendezni. A hadikölCBÖnOs árvák segélyezésére 1 millió pengőt fordított.
A Ház a költségvetést általánosságban elfogadta. Györki Imre a kecskeméti szociáldemokrata gyűlés betiltása miatt interpellált, amire a belügyminiszter válaszolt.
Az ülés háromnegyed 7 órakor ért véget. A következő ülést hétfőn I tartják.
ZALAI KÖZLÖNY
Bomba robbant a párisi express előtt
IngouláT terttotei történt a merénylet
Sopron, Junlus 8 A üaily Mayl bécsi távirata szerint a Jugoszlávia területén levő Prboly állomáson bomba robbant lel a Páris—Budapest—Athén közölt közlekedő express vonat előtt. A vonat nem siklott ki is senkinek sem történt baja. Egy asszony látta, amint két gyanús alak a merénylet ulán átlutott a határon. Az express némi késéssel folylatta útját.
kormányzó hadparancsa
a magyar honvédség tízéves fennálásának évfordulóján
Budapest, junlus 8 (Éjszakai rddiójelenlés) A magyar honvédség lennállásának lizéves évfordulója alkalmából Horthy Miklós kormányzó hadparancsot adott ki. A hadparancs visszatekintést vet a nemzeti hadsereg megalakulásának viszonyaira és körülményeire. .A visszatekintés — mondja a parancs — tanulság legyen a jelen számára és reménység a jövöre I"
A történeti mozzanatok felsorolása után igy folytatja: .Tíz év óta a magyar katona újra pajzsa és kardja az országnak. A katonai és polgári élet teréu azóta megvan a haladás és az álladó emelkedő irányi mutat... Minden polgára e hazának vonja le a tanulságot: — ha nincs fegyveres hadsereg, felszabadulnak a pusztulás furiái és játszva tiporják le a nemzetet még az alantas ellenségei is." A hadparancsot igy fejezi be a kormányzó: , A honvédség minden volt és jelenlegi tagjának együttesen fejezem ki őszinte elismerésemet és soha el nem muló hálámat."
— Elrontott gyomor, bélzavarok, émelygés, kellemetlen szájiz, homlokfejfájás, láz, székszorulás, hányás, vagy hasmenés eseteinél már egy pohár természetes Ferenc József ke-serUviz gyorsan, biztosan és kellemesen hat.
Válasz Leqneltloból a kanizsai legitimista gyűlésről küldött táviratra
Nagykanizsa, junlus 8 A Magyar Férfiak Szentkorona Szövetségének nagykanizsai csoportja május 21-én választmányi ülést tartott, melynek tárgya a mull év december hó 9-én lefolyt alakuló gyűlésről Ottó királyfinak és Zita királynőnek továbbított hódoló táviratokra étkezett válasz kihirdetése voll. A válasz szószerinti szövege a kővetkező:
Méltóságos Przibislawsky Ferencz ny. ezredes, A Magyar Fér/lak Szentkorona Szövetsége nagykanizsai csoportjának el-nöke stb stb u<nak Nagykanlzsa.
Méltóságos ezredes ur I Méltóságod bölcs vezetése alatt még a múlt évben megalakult a Magyar Férfiak Szentkorona
Szövetsége helyi soportja Nagykanizsán, mely alkalommal Oltó király és Zita királyné Ofelsé-geiknek hódoló táviratokat küldeni szives voll. Ofelségelk nagy megelégedéssel és őszinte örömmel szereztek tudomást ezen megalakulásról és a legkegyelmesebben engem megbízni méltóztattak, hogy a hltséges ragaszkodást kifejező üdvözlésért Méltóságodnak és a csoportnak a legfelsőbb és legbensőlfb köszönetet tolmácsoljam.
Fogadja méltóságos ezredes ur megkülönböztetett nagyrabecsülésem tiszteleiteljes nyilvánítását Kell Lequeilio, 1929 március hó.
Legmagasabb parancsra
Dr. gróf Cziráky József.
Késő éjfél két fiatalkorú csavargót fogott el a rendőr, az egyikről kiderült, hogy notórius bűnöző
Az egyik fia a verés utáni bánatában szökött faluról Nagykanizsára — A 16 íves kalandor Unalmas életregénye a pesti Csikójától Nagykanizsáig
Nagykanizsa, junlus 7
Csütörtökről pénlekre virradó éjjel Nagykanizsa utcáin két fiatal, gyanúsan őgyelgő fiul tartott fel az őr-szemes rendőr, majd, amikor igazoltatásukra zavaros feleleteket adtak, bekisérte őket a főkapitányságra.
Az ügyeletes tiszt mindenekelőtt megállapította, hogy egyik csavargó sem kanizsai, hanem
Budapestről sodródtak Nagykanizsára.
Egyébként azonban egyik sem ismeri a másikát, csak a rendőrnek volt olyan szerencséje, hogy egy órán belül csipte el őket.
Péntek délelőtt megkezdték a két őrizetbe vett fiúnak kihallgatását.
Az egyikkel hamar ment a dolog, mert megállapították, hogy a fiatalkorú fiu Botfa községből jött Kanizsára. Mindössze
14 éves és az apja megverte valamiért,
amit annyira a szivére vett, hogy „elbujdosott." Ezzel a fiúval semmi különösebb nem történt. Értesítették
N5vekvA kereslet
Fokozottabb gyártás
Olcsóbb árak
A hathengeres, lengőtengelyes
STEYR TYPE XU
leszállított árai:
a|H(jM . P
nyitott Combinéval . . P
csukott .......P
Cabriolet, 3 üléses . . P
Cabrlolet, 4 üléses . . P
csukott Comfort . . . P
8.880. 10-080.-k0.7Bp. -11.00*. 11.880.-11.400.
Összes árak helyt Budapest elvámolva, 5 kerékkel értendók.
Körzetképviselet:

szüleit, akik aggódva ölelték keblükre a tékozló fiul.
A másik fiúnak kihallgatása már nem ment ilyen egy-kettőre. Ez a csavargó 16 éves és fiatalkora ellenére tekintélyes bűnügyi múltja van.
Kihallgatása során eleinte bonya-dalmas mesél adott elő arról, hogy
Erdélyből, Kolozsváréi szökött meg egy árvaintézetből. Később azonban, mikor látta, hogy szavainak kevés hitelt adnak, megtört és bevallotta, hogy Budapestről került Nagykanizsára.
Apja nem él. Anyja szegény mosónő, akinek ugylátszik nem igen volt ideje, hogy fiát rendesen nevelje és igy a fiu már ezelőtt egy évvel a züllés uíjára került. Tavaly
mint sütemény kihordó pénzt sikkasztott gazdájától,
amiéri akkoriban megbünlellék. Most megint a máséhoz nyúlt és bűnének tudatában
kerékpáron megszökött a fővárosból.
Kerékpáron jutott cl Balatonfüredig, ahol már
nem bírta az éhséget és — mint ö mondja — a kerékpárját eladta 30 pengőért, amiből veit egy ócska kabátot és ennivalót.
Aztán vonatra ült Tapolca felé Keszthelyig, onnan
gyalog Nagykanizsára
jött. Szeretelt volna átszökni a határon, hogy Olaszországba jusson, de neki is, mint minden felnőtt bünözönek a határvárosban derékban tört ketté számítása.
A rendőrség most érintkezésbe lép a budapesti főkapitánysággal és a fiul,, akit bizonyosan köröznek azóta, felkísérik Budapestre.
A fiu, aki erős, korát meghazud-tolóan izmos, munkabíró, a nagyvárosok sokszor prédikált külvárosi züllött levegője ragadta magához és nehezen hihető, ha már kétszer meg-
1029. junlus 9,
Kanizsán eltemetett hősi halott családjának levele Csehszlovákiából
Nagykanizsa, Junlus 8
Most, hogy a kanizsai hősi temető 1100 hősi halottjának néma, katonás glédái virágdíszt öltöttek a Keresztény jótékony Nőegylet hösöknapi buzgó-ságából, ■>— a máig sém hervadt virágok közé hadd füzzük oda egy szálnak annak a levélnek tanulságalt, melyet a napokban hozott a posta Nagykanizsára messze Csehországból.
Eisensteinből (Böhmerwald) jött a levél. Konrád Sperl Írja, akinek fivérét a világháború forgószele ideve-telle meghalni Nagykanizsára, ilt Is temették el a hősi temetőben Eisenstein városka voll polgármesterének liatal hozzátartozóját. A Zalai Közlöny szerkesztőségének akciójából sirkő került a fiatal Sperl porladó csontjai fölé is, Zapletál Simon nagykanizsai borbélymesler adományából, aki az elhunytat a kórházban ápolta s az igy kifejlődött barátságos kapcsolat révén a családot értesítette, hogy fiuk hősi nevét is köbe véste a kanizsalak kegyelete.
Erre az érlesitésre jött a levél. Tele hálával az elveszített családtag haló porainak megbecsüléséért. És fotográfiát kér a fivére sirdombjáról. Jóleső öröm a levél minden köszönő szava, amiből az elhunyt szeretete, a veszteség gyásza melleit minden sóiból kicsendül Nagykanlzsa nemes gesztusának, a hősök temetőjéről történt gondoskodásnak őszinte, meleg elismerése. Ezt a levelet olvasva százszorosan érzi Nagykanlzsa a kegyeletes, áldozatos kötelességteljesítés büszke örömét.
A levélnek második, általánosabb érdekű része a csehszlovákiai magyarság helyzetére vet érdekesen szomorú világot. A cenzúra figyelmét ugylátszik elkerült levél szórólszóra ezeket írja német nyelven:
„...Ha az ember a sok áldozatot, amibe a háború került, meggondolja és meggondolja a háború után bekövetkezett viszonyokat, ugy az őrülethez jut közel. Ml most a csehszlovák államhoz tartozunk és minden lehető módon elnyomnak és megfosztanak bennünket minden jogtól Önöknek legalább ott van a hazájuk ma is a régi magyar terület egy darabján, de mi, ugyanannak a földnek gyarmekei, Szlovákiában át kell éljük még az önök szenvedéseit is. Itt Csehszlovákiában állami állást nem kap német, még kevésbbé magyar ember. Mindannyiunkat mint II. oszt. polgárokat kezelnek. Ezekről a dolgokról még nagyon sokat lehetne Imi..."
Igy ir egy németajkú .cseh állampolgár", akit egy tizpengös sírkővel egész életérc a hála fűz Nagykanizsához s ezen keresztül meleg rokonszenv a trianoni magyar kálváriához.
THfl II
Mindenütt kapható I
Termeli ■■
Oraz.

Mtgy.
1929 junlus 9.
ZALAI KÖZLÖNY
TllxoJtónap
Irta: Dr. HAJDÚ GYULA
Élet- és vagyonbiztonság, Jogrend, Jogbiztonság, ezek azok a vltágfonntartó eszmék, amelyek erkölcsi tartalommul tölUk meg a társadalom, a nemzet egész lényét
A társadalmi életnek Ilyen biztos támaszpontja, a vagyon- és életbiztonság Ilyen erőssége a tűzoltót Intézmény, amelyben a lelki és testi bátorság egyesíti a szív jóságával és az emberbaráti szeretettel.
A nagykanizsai Önkéntes Tűzoltó Testi/letet Nagykanizsa társadalma alakította meg IH/l-txn s Immár hat évtlzo-des működésével a város legrégibb egyeeülotolnek sorába küzdötte lel magát s az elaók között érdemelte kt helyét Megalakult, hogy védelmet nyújtson egyénnek, társadalomnak s a no mes célnak, amelynek szolgálatába szegődött, emberfeletti módon meg Is telelt.
Az embort szív érzelmeinek gyöngyo: a szeretet a rugója a tűzoltó-Intézmény-nek. Embertársaik vagyona és sok oset-ben legtöbb kincse, élete, a tűzoltó tes ttllet tagjaitól várt és nyort Is oltalmat és segítséget fts a tűzoltóság önfeláldozó munkájáért nera várt sona egyéb Jutalmat, mint elismerést, de ollsmerést sehol másutt nem keresott, mint öntudatukban, amely a férfiasan elvállalt kötelességek becsületes toljermésében nyilatkozott meg.
A nagykanizsai 0. T. T. félszázadot meghaladó múltja folyamán városunk nélkűlözhoüen tényezőiévé lott. Azonban népszerűsége dacára, mert az In tézmény népszerű már természote ál tal. de népszerű ama kötelességtudásá-nál fogva Is, mellyel a tűzoltó gyönyörű hivatását betöiu, mégis városunk társadalma eddig nem karolta fel érdemo szerint Pártotó tagjainak szttma kevés és alig növekedik, tvt közgyűlései néptelenek, pedig a tűzoltói intézménynek mindjobban való fejlesztése a társadalomnak, városnak eminens, életbevágó érdeke és hogy az Intézmény a társadalmi közöny és erőtlen hatósági támogatás dacára ls olőro baladott és erősödött és hogy tagjai sorában a teHlűIctl szellem gyökeret verhetett az érdemek koronája Knortzer Oyörgy hosszú időkön át volt főparancsnokot Illett, aki Nagyka nlrss társadalmi és közgazdasági életé ben egyébként ls annyira kivette részét aki az önzeUenségnek Inkarnációja s aki a testületnek félszázadon át ál landó szervezője, éltető lelko volt
Az élethivatások társadalmi értéke s az az ellenérték, amelyet megbecsülésben felez kl a társadalom, nem állanak mindig egyenes arányban. A katonát, aki elete feláldozásának tudatában a harcba Indul a hazáért azért ölni ls kész, megbecsűlendőnck tartja a világ, mert önzetlenül azolgálla a közt és éle-tót teezl kockára eszményt célokért
A tűzoltóság, amely örökös harcban áll s szintén rohan a tűzbe, kockára teszt életét, tehát közcélt szolgál, hogy megmentse mások vagyonát, életét nem élvez Ilyen társadalmi előnyt
ennek oka az embert természetben fekszik, mely szerint jobban Imponál az az erő. amely ölni tud, viszont az az erkölcsi erő, amely menteni tud, csak a szűkség órájában, a veszedelem
Sltlanatában kedves és drága. De hát yen az emberi természet..-Ha a tüzoltókürt riad, a tetőket nézzük s a száguldó kocsikon nem vesszük észre azokat a névtelen hősöket akik övéiket feledve s elfeledve az élet minden kínálkozó gyönyörét, a lángokkal ölelkeznek, szédületes magasságban megállanak Ingó kőfalakon, norpadozó zsarátnok-tengeren s nem Ismernek más hivatást, mint a megmenthetőt megmenteni s leküzdeni azt a hatalmas elemet a tűzet
önzetlenebb, kockázatosabb és ne-mosebb hivatás alig van, mint a tűzoltó, amelyhez mindaz szükséges, ami a férfit férfiúvá teszi: bátorság, gondolkodó elme, gyors elhatározás, óvatos körültekintés és mindenekfölött meleg,. szerető aziv.
A tűzoltónak számolnia kell a lehetőségekkel 8 számba kell venni a lehetetlent A két leghatalmasabb elem minden orejét, a tüzét és a vizét kell összemérni tudni, hogy oroduiényt tud-lon elérni.
De a tűzoltók nagy erényeihez és tehát hogy a tűzoltók önteláldozó készsége toljos eredményű legyon, lel kell használni a modern technika vívmányait meg kell találni az eszközt, azokat az intézményeket és rendszabályokat, amelyek a bátorságot, az erőt kl-egészlük s az eredményt teljessé teszik és nem szabad az erőknek a tűzoltásban kimerülni, hanem a tűzoltás technikájának tökéletesítése és a tűzrendé-
szeit Intézkedések célszerűsége által, a veszedelmet kell megelőzni, de feltétlenül csökkenteni s a Károsodást mérsékelni ; mindezekhez pedig a hatóságok es társadalom össze/ogo támogatása szükséges.
A magasztos, tenkölt érzésbe, amely a tűzoltó-Intézmény telelt való elmélkedésünkben bennünket eltölt, valami árny ls keveredik, ha átgondoljuk, hogy a legnemesebb, legáldásosabb Intézmények ércekében, amilyen a csecsemő-védelem, a tűzoltó-Intézmény, perselyt koll kezünkbe fogni s az utcasarkokon hölgyolnknek kell gyűjteni össze a könyörületesség tlllérelt hogy Istápolni és renntarUmt tudjuk legfontosabb, leghumánusabb Intézményeinket A tűzoltók érdomét az ő rettenetes, örökös küzdelmüket a legveszedelmesebb elemmel, a tűzzel, a közönség, a társadalom eddig sohasem tudta kellőképen értékelni; csak mikor vagyona felett ég a tető, akkor bámulja, magasztalja a tűzoltó hősiességét, halálmegvetését, de tnlre az utolsó üszök is elhamvadt, nem jut eszébe csak ogy fillért is adni az intézménynek, amelynek bátor tér-flal csak rövlddol előbb egész vagyonát mentették meg.
A mai tüzoltónap legyon u megértés áldásthozó napja s a tűzoltó-testület vezetősége, tagjai, hatóság és a nagyközönség között támadjon fel a legteljesebb harmónia és állandósuljon a jövőre s a katonaság, amely vész Idején vállvetve, karöltve működik a tűzoltósággal, ezen az ünnepnapon találjon egymásra és lorrjon egybe a polgári társadalom legrégibb otthonában, a Polgárt Egyletben.
A Vécsey Zsigmond
uical Iskola építésének vállalatba adöaa
Nagykanizsa, junlus 8 Ma délelölt bizottság ült össze a városházán dr. Sabjdn Qyula polgármester elnöklete alatt, hogy a Vécscy Zsigmond-ulcai 8 tantermes elemi Iskolai épületnek vállalatba adásáról döntsenek. Az államépité-szetl hivatalt MUllér Miksa zalaeger szegi államépitészeti tanácsos, Nagykanizsa műszaki hivatalát Király Sándor városi tanácsos képviselte. Helyet foglalt a bizottságban Friedrich Lóránt műegyetemi adjunktus, építész is az iskola-épület tervezője. A tanácskozás délután is tartott.
A bizottság az épitést egy helybeli generálvállalkozónak, több helybeli kisiparossal — adta ki.
A bizottság döntését megnyugvással vette tudomásul a nagykanizsai ipari és kereskedelmi világ.
= Tennlsz-ütök dupla hurozásu P 18-től kaphatók nagy választékban Vágó Illatszertárban.
Ne dobjs kl pénzét silány snysgból készült utánzatokért, hanem rendeljen meg nálam, a készítőnél egy Igazán praktikus
asztaltüzhelyet,
melyért 15 évi garanciát vállalo^c.
MACSEK LAJOS
lakatosmester
IigykanlxH, Ittaséi Hkeroeg-nt 87.
SÍPOS
G)KtWÉ
ízletes
ILLATOS IDEÁLIS
kg. I 2-80 •|4 , O 3-20
Elgáxolt ax autó egy öreg emberi a Sugár-ui sarkán
egy Nagykanizsa-vidéki gépkresi. A 60 éves ember nem ludolt eléggé gyorsan kitérni az autó elől, ugy, hogy elkapta, eJütötte és kérésziül ment a lábszárain. Egyed Miklós bokacsonttörést és testén zuzó-dásokal szenvedett. Súlyos sérüléseivel a mentők a közkórházba szállították.
Nagykanizsa, Junlus 8 Aa^ulóelgázolások krónikája ismét emberáldozatról kell hogy beszámoljon. Kis hijja, hogy embervér nem festette pirosra tegnap a Sugárul sarkát.
Ugyanis Egyed Miklós 60 éves városi utcaseprő épen a Főútról a Sugár-utra akart átmenni, amikor arra jött
Fuvarosokat keresnek korlátlan számban a kanizsai laktanya-építkezésekhez
A kanizsai kőművesek foglalkoztatása biztosítva van —
Két és fél millió téglát
Nagykanizsa, Junlus 8 A Zrinyi-sportlelep háta mögött már serényen folyik a munka. Állandóan a szekerek sokasága hordja a téglát, melyből
két és fél millió darab kell a laktanya építkezések ezidén tető alá jutó részéhez. Tegnap az épilkezés helyszínén megjelent Király Sándor műszaki tanácsos, aki a várost érintő kérdéseket beszélte meg a budapesti generálvállalkozókkal. Mint értesülünk, a vállalkozók már megkapták
Medgyaszay István egyetemi magántanár részletes terveit
és ezeknek alapján tervszerűen, nagy lendülettel indul meg a munka.
Elsősorban ideiglenesen építési és a katonai ellenőrző tiszt számára irodát építenek, aztán következik a földmunka. Mintegy
26 ezer köbméter föld megmozgatásáról van szó, ami a legnagyobb kanizsai építkezések történetében is páratlanul áll.
A vállalkozóknál reggelenként a munkások százai jelentkeznek munkáért.
Zala és Somogy legtávolabbi vidékeiről özenlenek a munkások
a több hónapig tartó munkaalkalomra, azonban fuvarosokban még mindig nagy hiány van.
A környék fuvarosainak és fuvarozással foglalkozó gazdáinak vélünk szolgálák* tenni, mikor közöljük,
használnak el az építkezésnél hogy a laktanya építkezéseknél korlátlan számban fogadnak
fel fuvarosokat,
akik két lóval fuvaroznak.
A fuvarosok bármelyik napon munkába állhatnsk és a munkaalkalom, ami elvégzésre vár, hosszabb időn át fog tartani. A kanizsai kőművesek kz építkezésnél mindannyian lutp nak munkát
és Igy csak lassan fog kibontakozni a gazdasági jelentősége ennek a munkának, aminek nyomában a kanizsai iparos és munkásosztály sorsának javulása következik. Egyébként csütörtökön már megtörtént a helyszín kitűzése és most készülnek a zslnorállványok a legénységi épületekhez.
Itt írjuk meg, hogy a vasbeton munkákat Mlsley Sándor budapesti építész tervezte és Igy tehát az ő és a Medgyaszay féle tervek alapjart létesül Nagykanizsán a tüzérségi laktanya.
ALKATRÉSZEK
501-803
FIAT
m autókhoz
VOLÁN
Autóalkatrész Kereskedelmi Vállalat Bsdayst VI- OrM Zlgx Ja»S-«.
ZALAI KÖZLÖNY
Hogyan (falad a világ!
4
NAPI MREK
NAPIREND
Junius 9, vasárnap
Római katolikus: Prím., Fel. Proteat.: Félix. Izraelita: Sírin hó I Nap kel reggel 4 óra Ot perckor.
nyugaztk e»te 19 óra 55 perckor. «
Független Művészek képtirlata a Caslnóoan egéaz nap. (Utolsó nap.)
Hangvtraeny a Mlsazlóshizban d. e. léi 11 Arakor. Tüzoltónap délelőtt 10 órától kezdve. Elemlátik tornavlzsgája d. u 4 érakor a Zrínyi sportpályán.
Uránia. .Az Idegen l\'gió\'. dráma. .Daaay és < <ióka, vígjáték. Híradó.
Oöztflrdő nyitva reggel 6 ólától eale 6 óráig (béta, szerda, péntek délulán éa kedden egész nap nőknek).
J«alu« 10, hálta
Romát katolikus: Margit. Protetl.: Margit Izraelita: Slván hí 2.
Nap kel reggel 4 óra 03 petekor, nyugszik délután 19 óra 58 perckor.
Adf csókot...
Adj, oh adj csókot ..
Édes, forró csókot,
Lázas ajkad tapadjon ajkamra...
Adj, oh adj csókot,
Bódító szent csókot,
Piciny ajkad tapadjon ajkamra...
Azlán... Fekete koporsói készítek; Boldog busán mondok: jóéi szí kát, Halómrágos mtszágyamba dőlök S halkan, sírva mondok: jóéjszakát...
Míg dőre szivemben lüktet egy
t; r. v [cseppnyi vér,
FWdi kinőnél csókod, százszorta
[többet ér.
S ha szivem elbilgta végső bús dalát, ,\'fuMlágoti lelkem egy csókba olvad ál. 1929. jurta* 8. Véfl-Vojtovlch Zoltán
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő jelentések: Szombaton a titmir-iikkt: Reggel 7 órakor +21-6, délután 2 órakor +■»%, este 9 érakor 4-20.8.
FelMzet: Reggel derült, délben borús, dt\'bt" 41
A ■stéweMalal latéxat aste 10 tMÜW: JalaaatTs Halas \'«•• »*\'-tssM Mtyl alvata rokkát.]
— \'A kormányzó zalaegerszegi
< lltjá. A kormányzó az ősszel a szombathelyi kórház felavatására Szombathelyre érkezik. EbbíSl az alkalom-bői HWrty Miklós kormányzó Zalaegerszeg városát is fel fogja keresni.
— Személyi hlr. Kozma tábornok, tüzérségi felügyelő tegnap Nagykanizsán tartózkodott és kiséretével látogatást tett a polgármesternél is.
— Istentisztelet a magyar nemzeti hadserég 10 éves fennállása alkalmából. A magyar nemzeti hadsereg 10 éves fennállása alkalmából ma reggel 9 órakor hivatalos Ünnepi istentisztelet lesz a ielsőtemplomban, amelyen az összes hatóságok és a homÍMség részt vesinek.
P4*I, anWiM „Ballnol"
Btstos Hilásn ktfesaf,
n«ty lMt0S0b«(»lá- AA
g*l plántál u nletö JAl^Tm
Ill.tr.) 16rá Hrft. HF^Il
n.p kiirt). s.iío-
r\'^rit anv
c»óiá«y, b»nm, poioáka »tb. Irt&acwk. Ráplár&ii, uUnvétUl Millltja:
■ TW _
Mérföldes csizmával haladunk előre. Sokan emlékeznek még a fekete papírba csomagolt, fehérhegy!! süveg-cukorra és mosolyoghatnak a inult idők sok bosszúságán, amikor a süvegcukorrai kellett a kávét édesíteni. Sohasem tudtuk a helyes por-ciózást eltalálni, igy vagy keserű vagy lulédes lett a kávé.
Okos ujitás voll a kockacukor és mily kényelmes annak használatai Szinte megszokásszertlen, minden gondolkodás nélkül tesszük be kávénkba a 2—3 db. kockacukrot. A kockacukorral már rendben is volnánk, azonban mégis nagyon sokszor van ugy, hogy hol sötétebb, hol világosabb, hol keserűbb, hoi édesebb lesz a kávé. Ennek leggyakoribb oka az, hogy nem minden háztartásban mérik le a kávéfőzés-hez szükséges cikóriái, hanem szemmérték szerint dobják be a vizzel telt edénybe. Néha sokat, néha keve-
sebbet, aszerint, hogy sokat vagy kevesebbet markoltak.
Hát ennek a bizonytalanságnak is végei Ezentúl mindenki egyformán főzheti kávéját, ha a boltban a Pikoló kávépótlékot kéri. Egy Plkolóban annyi cikória van összepréselve, hogy 1 liter jó kávé főzéséhez okvetlenül elegendő. Ezzel főzve a kávé ugy szinben, mint minőségben, mindig egyforma lesz.
Ime, amiként elmúlt az az idő, hogy a vörös téglaport arcszépitő-nek, a midért a test karcsúbbá tételére használták, amiként elrtfult a tunika, amint nem utazunk ma már postakocsival, nem világítunk már mécsessel és ahogy a kávéba , nem süveg, hanem kockacukrot tesíünk, ugy át fognak térni a praktikus asz-szonyok a valódi Szent István cikóriából négyszögletű formára préselt Pikoló használatára.
1721
__1929. junius 9.
—■ Az Izr. Nőegylet juniállsa junius 15-én, szombaton lesz az Angol-park festői szépségű kerthelyiségében. Semmiféle „pumpolás" nem lesz ez alkalommal, csupán az 1 pengős belépődíj.
= Exhumálás. Czlnder Ilonka, a Stefánia Szövetség volt tejkotiyha-vezető védőnőjét folyó hó 15-én reggel 7 órakor az ideiglenesen elhelyezett sirjboltból viszik a családi sírboltba.
— Ma délelőtt fél 12 órakor jótékonycélu hangverseny-maliné lesz a Missziósházban az Erzsébet Otthon javára. A művészi ériékekben gazdag műsoron Jászay Margit, Vannay János, Koós Margit és a honvédzenekar szimfonikus együttese szerepelnek. A műsor egy órás. A Missaiós-ház a nemes célú egyesület hangversenyére díjtalanul bocsátotta rendelkezésre a ház nagytermét. A jótékony célra való tekintettel felülfizetéseket köszönettel fogad a rendezőség.
=. UJ rendszer bulorvásárlők részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupián öt fiengő-havi részlet fizetendő és egy éven. belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük, Kopstein Szombathely.
— Vidám gyermek-délután lesz junius 15-én az Angolpark-vendéglő kertjében, pontosan fél 4 órai kezdettel. Juci tante és az ő kis gárdája meg fogja mutatni ezalkalommal a szülőknek és gyermek-barátoknak,, hogy hogyan tanulnak a gyermekek játszva és hogyan játszanak tanulva. Munka után ozsonna következik (a vendégeket is kívánság szerint kiiiol-gálják). OzBonna után közös J4tékr melyben a vendég-gyermekek istéízt-vehetnek. Végül egy nagyon érdekes és olcsó meglepetés vár az apróságokra. Belépődíj nincs. Vendégeket szívesen lát Tante Juci.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
bordói lével keverve parawaapara ellen,
tisztán llaxtharsfiat ellen.
Rózsafák
hernyóit, levéltetvelt sikerrel lrt|s.
Egyike a l«Bolo»ébk védóazereknek
Beszerezhető: orszáq józsef
mag, műtrágya, uövényvédőazarek
kereakedéaében Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. _(A bíróság mellett).
Igy fialod a világ!
— Az ügyvédszövetség alakuló közgyűlése, jövő vasárnap tartja alakuló közgyűléséi Nagykanizsán az Országos Ügyvéd Szövetség nagykanizsai fiókszövetsége. A magyar jogászvilág kitűnőségei jönnek ez alkalomból Nagykanizsára, akik a déli gyorsvonattal érkeznek. Utána nyomban közgyűlés a városháza dísztermében. Közgyűlés után délután 2 órakor bankett.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— Jólslkerült fagylalt-délutánt rendezett a Keresztény Jótékony Nőegylet tegnap délulán az Angolparkvendéglő gyönyörű kerthelyiségében. A nagyszámban megjelent vendégek a legkellemesebb hangulatban söröztek és fagylaltoztak a kerti asztalok körüf. A rendező vezetőséggel együtt a tagok és vendégeik is jóleső örömmel látták a fagylalt-délután életrevaló öllelének várakozáson felüli szép sikerét. Az Angolpark a miliő idillikus szépsége mellé kiszolgálásban is a legkitűnőbbet nyújtotta.
— Órák, ékszerek nagy választékban legolcsóbban Zsoldos Oyula órás is ékszerész uj üzletében kaphatók. Fó-ut 14. Blzto sltó palota. Szakszerű Javítások
— Bucsu Inkén. Gazdag Feienc püspöki biztos legnap kisebb zarán-dokcsapatot vezelett Inkére Nagykanizsáról, ahol ma vasárnap Jézus Szive bucsu van.
— A Jézus Szive körmenet Kis-kanizsán délulán 3 órakor lesz, a nagykanizsai hitbuzgalmi egyesületek részvételével. Istentiszteletek sorrendje a szokásos.
— A Missziósház vezetősége kéri a szervezet tagjait, hogy kedden délután 5 órára szíveskedjenek megjelenni a Missziósházban fontos megbeszélés végeit.
— Wlesbadeni cslllagtura. Májút hó 2. és 4-e közölt különös élénk Mercedes-Benz élet volt Budapesten, mivel álhaladott Itt nem ikevesebb, mint 14 drb. németországi Mercedes-Benz gépkocsi, melyek részben Románia felé, részben Görögország felé, részben pedig Bulgária felé törekedtek, hogy a wiesbadeni cslllagtura különféle starthelyeire idejekorán megérkezzenek. Az áthaladó jármüvek közül különösen feltűnt a külföldi viszonylatban is már világhírűvé vált Mercedes-Benz nyolchengeres „Nürburg" gépkocsi, valamint egy a párisi Sauotchik cég által karosz-szált SS typusu Mercedes-Benz fe kete kabrtolet ls.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
r
junlus 9.
Áláott állapotban Utó lik él lila
nyák a természetes „Ferenc József* keserűvíz használata állal rendes omor- és bélmüködést érnek el. modern nögyógyllás főképviselői a Ferenc lósiel vizel igen sok esetben kipróbálták és kivétel nélkül gyorsan, megbízhatóan és fájdalom nélkül hatónak találták. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és
foszertlzlelben.
■-"—*.......
Ha xárul
a Független Művészek Társaságának nagykanizsai képklállltása. A vidéken ritka abszolút-értékű tárlat nem csak a látogatókban hagyott méiy| nyomot, hanem a vásárlások révén épen a legnagyobb értékű képek közül sok marad Nagykanizsán. A tárlatot rendező művészek kérik a vásárlókat, hogy a megvett képeket hétfőn délelőtt folyamán okvetlenül elszállíttatni szíveskedjenek, mert a tárlat vasárnap esle zárul és hétfőn az egész anyag már csomagolás alá kerül. Ma, vasárnap a kiállítás még egész nap nyitva van a Casino három termében.
A tUxoltónap
mai programja 10 órakor kezdődik a Polgári Egylet és a szinhiz kertjében (céllövészet, melynek dijai egy rádió, egy fényképezőgép slb. népjátékok). Fél 12 órakor felvonul az uj autófecskedó a városban. Délután fél 4 órakor parádés nagy gyakorlat (feladat: a városháza égése). Utána katonazenével megnyílik a kerti ünnepély. Este 9 órakor a Polgári Egylet nagytermében tegnap közölt pompás műsoros est. Utána tánc reggelig. Belépődíj 50 fillér.
= Belratások a kenessei Kenes-sey Joséphine leányinternátus és továbbképző Iskolába 1929/1930. tanévre folynak. Az intézet Buda legegészségesebb pontján, az Istenhegy alján, szép parkban van. Jeles külföldi és hazai tanerők, egyéni nevelés. Elsőrangú ellátás, kötelező sportok. Leányaink külföldi neveltetését ez az intézet feleslegessé leszi. Prospektust és részletes felvilágosítást Budapest, 1., Tóth Lőrinc-ulca 15. szám alatt az igazgatóság küld. Tel. Aut. 524—54.
RÉigMÉ
vese-, hólyag-, gyomor-és cukorbajoknál, koszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott
elsőrendű gyógyvíz. Házi Ivókúrára rendkívül
alkalmas. Állandóan friss töltési "" Főraktár: 11
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király-u. 21.
ZALAI KOZLONYI
— Halászsast lőttek Somogyban. Ritka ragadozó madarai lőtt Rutich Gyula palosfai intéző. Az uradalmi halastavakat a tavasz óta rendszeresen látogatta egy halászsas. Naponta elrepüli a halastavak fölé s ha halat látott, villámgyorsan lecsapolt a tóra s a zsákmánnyal repült tova. Mivel a sas nagy pusztítást végzett a halállományban, Rutich intéző lelőtte s beküldte Kaposvárra, ahol a ludnál nagyobb halászsast kitömték. A szárnyai jóval nagyobbak egy méternél.
Juniálisa
= Vésnökmunkákat, ruggyanta zöket elismerten legszefP készít 10. Dobrovits
bélyeg
ben és iegjutányosabban Goldbergerné, Főút udvarban.
Anyakönyvi hirek. Nagykanizsán az elmúlt héten 8 gyermek születeti, 1 fiu és 6 leány: Pap Lajos városi hivatalszolga és Balogh Máriának rk. leánya, Varga József sörgyári munkás és Bunczom Katalinnak rk. fia, Szalai János népzenész és Horváth Franciskának rk. fia, Gödinek Ferenc cipész-segéd és Modrovics Erzsébetnek rk. leánya, Varga László bognár-segéd és Kis Juliannának rk. leánya, Horváth Imre gépész-kovács és Pál Máriának rk. leánya. Házasságon kivűl 2 rk leány.
— Házasságot kötött 4 pár: Klapka István építkezési vállalkozó Somogyi Juliannával rk., Klein Dezső szabómester Grünhut Rozáliával izr., Sif-ter István vasull munkás Andrl Gizellával rk., Masznyák György ny. vasuli kovács Kalona Annával rk.
— Halálozás 10 történt: Liszkay Sándor nyomdai gépmester ref. 63 éves, özv. Mozsolics Gergelyné Hol-lósi Ágnes rk. 76 éves, Tóth Lajos földműves (lharosbcréuy) ág. ev. 31 éves, Miilei János tanuló (Kiscsehi) rk. 13 éves, Gasszmann Lajos ny. főmozdonyvezelő rk. 58 éves, Tólh Ignác házmester rk. 44 éves, özv. Kis Jánosné Hegedűs Erzsébet rk. 85 éves, Faics László városi szegény rk. 75 éves, Horváth Katalin rk. 2 hónapos, Qrahovetz József napszá mos rk. 62 éves.
= Árban, minőségben válasz tékban Barta szenzációs.
= Ne felejtse el, hogy : varrógépben „PFAFF", kerékpárban PUCH" a legtöbb I
= Melótt taraiul sztUuégletét be-szerezné, uját ériekékei el ae malnisxa megtekinteni Barta KflUa UratajáouágalL
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
TrassHia műjéggyár üzembehelyezése.
A mai naptól elsőrendű mfijAg kapható a Transdanubla malomtalapén, kilogrammonként 5 fillérért.
16-án Launaklian.
004
<<§3
FLY-TO:
• modora rovarlrtóssorok
klr&lya
megöl
•*«yat, molyt, uünyogol,
pólóikat, nfkbogaral, hangyát, bolhát, tatát itk
éa ások paMI, tUatva lirriU
^alaia\'micjbfiá\'l j

oldlegyr*I
Mindenütt kaphatói
Prnpeklurt HvUitn fcUdi M»«u Imi a Tina
Bad.pnl, V., HU* ucn M. Tdttóai L.9M-2S
A stclnQóidl Irodp filref : (•) Vasárnap délután teljesen olcsó helyárakkal az évad hatalmas operettslágere, az Utolsó Verebély lány kerül műsorra. Ülőhelyek 95 fillértől. Legdrágább hely 2 pengő 10 fillér.
(*) Ábrls rózsája közkívánatra vasárnap este. A kritika megállapítása szerint sohasem kacagott annyit még közönség, mint az Ábrls rózsája bemutatóján. Amerikából indult ki ez a pompás vígjáték, amely azóta diadalmasan járta meg a világ színpadjait. Prózai együttesünk brilliáns előadása bizonyára ez estén is zsúfolt házat fog vonzani.
(*) Szibéria — Vértes Lajos vendégfelléptével. Hétfőn este prózai együttesünk Zilahy Lajos, a kiváló magyar drámaíró egyik legszebb alkotását, a Szibériát mutatja be Vértes Lsjos, -a budapesti Vígszínház művésze vendégfelléptéveL Vértes Lajos közönségünknek kedvelt nüvésze volt s legutóbb a Vígszínház Különös közjdték-ibun aratott igazi művészsikert s Igy érthető az a nagy érdeklődés, mely jöttét megelőzi. Az orosz hósivatagok magyar hadifoglyainak története a Szibéria, sok-sok sziveifogó hangulattal.
(*) Párisi divat — kedden és szerdán. Békeffy István és Lajthay Lajos, a Régi nyár és a Mesék az iiógépról cimü operettek kitűnő szerzői legújabb müvét, a Párisi divat ot kedden este mutatja be operettegyüt-tesünk fővárosi színpadokra is beillő előadásban. Pintér Böske és Erkel Gabi, a két prímadonna káprázatos toalettekkel lepi meg a közönséget. Valóságos divatrevü vonul fel az e#tén színpadunkon. Látványos kiállítás, gyönyörű zene biztosítja a szenzációs operettpremier sikerét. Az első felvonást a „MagyarDivatcsarnok" szállítja (•) Testőr — Vértes Lajossal. Molnár Ferenc szellemes vígjátékában lép fel másodszor Vértes Lajos. Abban a szerepben, amelyben a vig-szinház igazgatója meglátta és leszerződtette. Az előadásnak különös érdekességet kölcsönöz, hogy együtt játszik pompás szerepet mindkét Vig-szinházi tagunk, Vértes Lajos és La-domerszky Margit is, akit ugyané darab után kötött le a Vígszínház. A többi szereplők Egry Berta, Eirsy Mária, Jákó Pál, Nádassy Mid alkotják a precíz együttest.
(•) Fellegvárban - Fodor (fez-kár színjátéka. Fodor Oszkárnak kellős ünnepe leaz szombaton és vasárnap. A Fellegvárban cimű romantikus vígjátékát — Pécsett már hatalmas irodalmi és művészi sikerrel bemulatta a társulat — szombaton este a nagykanizsai színházban Ját-szák, vasárnap este pedig a inda-pesti Nemzett Színház Kamaraszin-
ZALAI KÖZLÖNY
198a. junlm 9.
Maiban kerül bemutalóra. A nagykanizsai előadás Vértes Lajos főszereplésével kerül szinrc Rózsa Bözsi, Egry Berla, Sarlay Imre, Hajnal Beala, Vass Irma, Ladoinerszky Margit, Bánky Róberf, Olő.F.ndre, Sze-methy Endre, Koltlár Rlkárd játszák a többi jobbnál-jobb szerepekel.
Heti mUsor:
Vasárnap d. u.: Az utolsó Verebőly leány, operett, olcsó holyárakkal.
Vasárnap este: Abrlu rózsája.
Hétfő : Szibéria, Vértes l-ajos felléptével.
Kedd: Párisi d\'vat
Szerda: Párisi divat.
Csütörtök: Testőr, Vértea Lajos felléptével.
Péntek : Marinka táncosnő, Pintér Böske felléptével.
Szombat: Fellegvárban, bemutató. Fodor Oszkár romanükus színjátéka, Vértes Lajos felléptével.
(A Zala-Kanizsa FC) felkéri azokat, kik gyüjlöivet veitek át, szíveskedjenek azt délelőtt II órakor a Centrál halljában az elővételi pénztárnál pénzzel együtt leadni.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.


dJÓ- 0 ^
BOB
(SÖTkUtéMk) H - hlKk. kózgazda-Ság. Hangv. — hangverseny. R — előadás Öv — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — zene. Mg. - mezőgazdaság jft. - Ifjúsági elöadáa. F - felolvsaáa. 0 — gramofonzene. Ib — jazz-band. K — kabaré. nZ. — népszerű zene.
Vasárnap, junlus 9-én Budapest 9 H. 10 Rel. IstenUaatelet. II OörogkatoUkua istentisztelet. 12.10 Időjelzés. Utána azimlónlkua zenekari hangv. IS Rádió Szabad Egyetem Utána Időjelzés, idöjáráaje\'entés. 17 25 Másfélóra könnyű zene. 19 E. 19.40 Az 1. honvédgyalog. ezred zenekarának hangv. 23 Idótelzés. Majd cigányzene.
Bécs. 10 Ünnepi lölvonuláa közvetítés;. 15.30 Hangv. lolyl 17.50 Kamarazene. 20.05 Sophoklea .Oedlpus\' clmU drámájának előadása. Utána hangveraeny.
A SINGER VARRÓGÉPEK
néam A LEGJOBBAK T
Hétfőn, junlus IO-én
Budapest. 9.15 Hangverseny. 9.30 H. 9.45 A hangv. lolyl. 12 Déli harangszó. 12.05 Oramafonhangv. 12 25 H. 12.35 A hangv. tolyt. 13 Időjelzés. 14 30 H. lo .Asszonyok tanácsadója*. 16.45 Időjelzés 17.40 Cigányzene. 18.40 felolvaaáa.
Bécs. 11 Hangv. 16 Hangv. 19.15 Bécsi premierek. 20 Arla és daleat. 20 30 Hangverseny kőzvetilés Berlinből, középe uri-pal motorcsere. Utána hangverseny.
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
KÉRJEN
ÉS
VISELJEN
GÜMMIfALPÜ VÁSZONCIPÖT.
MÉG MA......
kérjen néhány napi díjtalan bemutatásra rádió kereskedőjétől PHlLlPS-hangszórót
...........phoops
SPORTELET
Ha délután játsza a Zala-Kanizsa utolsó bajnoki mérkőzését
A Zrínyi sportpályán délután fél 2 órakor kezdődik a Zala-Kanizsa—BAK mérkőzés
Nagykanizsa, Junlus 8 A Zala-Kanizsa FC szombaton röplapokon tudatta a közönséggel, hogy a BAK fellebbezését elutasították s Igy a Zala-Kanizsa FC—BAK TK bajnoki mérkőzést ma, vasárnap délután fél 2 órai kezdettel lejátsszák a Zrínyi-sportpályán. Ezen az utolsó
bajnoki mérkőzésen dől el, hogy a Zala-Kanizsa bekerül-e a negyedik helyre s ezzel egyúttal az osztályozóba is.
A Zala-Kanizsa felállítása a kővetkező: Modrovits — Réder, Joós — Tamás, Babos, Horváth — Klein II., Szabó, Farkas, Bakonyi, Csász. Tartalék Kelemen.
Torna-Ünnepélyek
Nagykanizsa, Junlus 8 Az I. és II. körzeti elemi Iskolák első nagy tornavizsgája ma, vasárnap 4 órakor kezdődik a Zrinyi-sport-pályán, a már közöli program szerint. Az 1600 gyermek felvonulásához és tarka számaihoz a honvéd-zenekar szolgáltat zenét.

Az idei iskolai tornavlzsgák sorában rendezés, látványosság és teljesítmény tekintetében egyik legérdekesebb lesz a polgári fiu és polgári leányiskolák együttes évzáró torna-ünnefiélye, junius 16-án délután 4 órakor a Zrinyi-sportpályán. Sorrend: 1. felvonulás, 2. Hiszekegy, leányok szimbolikus gyakorlata, 3. leányok szabadgyakorlata, 4. fiuk nyújtó-
gyakorlata, 5. fiuk szabadgyakorlata, 6. leányok zászlós gyakorlata, 7. fiuk fabot gyakorlata, 8. fiuk talajtornája, 9. stafóta, 10. magyar tánc, 11. atlétika, 12. gúlák, 13. eredményhirdetés, érmek kiosztása, 14. Himnusz, 15. elvonulás. A kísérő zenét a katonazenekar szolgáltatja. Belépődíj: páholy 2 P, tribün 80 f, álló 50 f, diákjegy 20 f. Levente Szövetség vasárnapi mérkőzéseit
Teleki utcai levente pályán 3 órakor Ékszerész—Nemzeti. Biró Wald-mann.
Szövetségi pályán délulán */i 4 órakor NfE^Kombinált Levente. Bíró Tóth. Hb. Herczl, Lőbl.
Háromnegyed 6 órakor Zala-Kanizsa—Vasas Biró Spltzer. Hb. Baumgarten, Somogyi.
Jobb gyújtást,
d motor erejének teljes kihasználásét és zavartalon üzemet ér el Ön, ha megfelelő gyújtógyertyát használ. A gyújtógyertyának nem szabad sem elolajozódni, sem olkor-mozódni, sem pedig öngyulást okozni. Az uj tipusmegjelöló rendszer, melyet BOSCH alkotolt, gyermekjátékká
teszi az Ön számára Is a megfolelő BOSCH-gyertya kiválasztását. Küldesse meg a tanulságos röpiratot: 5 perc alatt gyertyaszakértő ós kérje mindenütt kifejezetten a világhírű, mindig bevált BOSCH-ouertgát,
BOSCH
közgazdaság
TŐZSDE
A mai értéktőzsde Üzletiden, kedvetlen hangulatban gyenge árfolyamok melleit nyitott. Később a berlini barátságos hirek hatása alatt barátságosabb lett a hangulat, ugy, hogy némi vételkcdv folytán a nyitási árveszteségek megtérültek. Zárlati irányzat továbbra is lanyha, azonban az árfolyamokban csak mérsékelt kilengések voltak. Lámpa ma is lanyhult 16 pengővel, Bauxit csupán csak.l pengői vesztett. Barátságos volt Fegyver. A forgalom ma is csekély. Fixkamato-zásu papírok piaca teljesen flztetle-len. Valuta és devizapiacon Madrid ujabb 45 pontos áremelkedése volt az egyetlen esemény.
Zftrlehl tárlat
Pária 20 31 Vs, London 23 19»/e, Newyork 319 571/a, Brüssel 72 16\'/«, Milano 27ll\'i, Madrid 72 50, Amsterdam 206 62>/a, Berlin 123 89, Wien 72-99, Sofla 37i\'lt, Prága I5 38V,, Varsó 58\'23, Budapeat tO-Si Belgrád 912\'/«, Bukarest 3-08.
Terménytőzsde
A buza 10 fillérrel, a rozs — fillérrel emelkedett.
Buza líasav. 77-ea 22 20—22 40, 78 aa 32 40-22 60, 79-es 22 60-22 80, 80-as 22 90—>3 02, donántull 77 es 21 30-21 50, 78-aa 21 50-21 70, 7»-e« 2170-21-90, éO-aa 21 90 -22-10, roza 17\'25-P 50, tak. árpa 2100—2150, aörárpa 23 50-2400, ub 18 75-1900, tengeri tazt 25 00—25 50, dunántuti 24 15-24 50, korpa 14-25-14-50.
fisk pneu
i itogazriaiá-losabb
Autófelszerelési R.T.
Budapest, IV., Aranykés u.2 T«t. Aat Slt-41
A taürwU Tfufc iertta-jefTiéM
VALUTÁK
Angolt 27-72 27-87 Belga fr. 79-45 79-75 Csehk. 16*93-17*01 Dánk. 152*35-152*95 Dinár 9*98 10-04 Dollár 570*70-572*70 Franclat 22*30-2250 Hoü. 229 80-230*80 Lengyel 640Ö-Ö4-35 Leu 3 37-3*41 Léva -•-
Ura 2995-3020 Márka 136-50 137*00 Norvég 152 45 153*05 SchllL 80*42-80*77 Pesets 79-75 80*45 Svájcit. IIO-IÖ 11085 Svéd k. 153*00 1SJ 60
devizAk
Amst 230*00-230-70 Belgrád 10*06-10*09 Berlin I36 6G-137Ö0 Brüsszel 79*52-79-77 Devizalel 3*39-3-41 Kopenh. 152-57- \'52 97 London 77*77-27*85 Madrid 7975-80 35 Mllsno 29*96-30*06 Newyork 572*80-4-40 Oszló 152*65-133-05 Párls 22*39-2246 Prága 16 96-17*01 Szófia 4*14-4*16 Stocfch. 153*20-153 60 Varsó 64*20-64-<0 Wien 8047-80*72 Zürich 110 26-11056
diája: Dálzalal Iroaü át Lapkiatf Vállalat, Iinkaaiiiáa.
relelős kiadó: Zalai Károly.
htaraataa tilltaa. Na«yVaataaa 7S.
a petanci
természetes szénsavas savanyúvíz 50 éves múltra tekint vissza és ennélfogva gyógy-, üditő- és bor-
viznek legalkalmasabb. Oyomor- és vesebajoknál, úgyszintén a légzőszervek hurutos bántalmalnál, köszvény-, csuz- és hólyagbajoknál orvosi szaktekintélyek legalkalmasabbnak a;ánlják. lapfcat* iMn (bar- fa omiikimMfatai
"" Fölerakat:
KfiVESI HENRIK
Bagykaalisa, lagyar-a. 14. Trtta Ml
1929. junlus 9.
ZALAI KÖZLÖNY
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dija 10 ssóto 80 Wllér, Minden további tió dll« B flfl. Vasár él Qnnepnsp 10 szóig 80 fillér, minden további sió dija ■ fill. Szerdán él pés-leken 10 ásóig SO flllár, minden további szó dija • fill. Címszó • minden vastagabb beidből álló aió két aiónak számit-bük. Aitáit keresőknek 60% engedmény.
Esy ló karban levő Slagar varrágáp
eladó. Cim < kiadóban.
■alatansnárlán, közvetlen a vazull állom áa mellett, 200 □ 01 villa építésére alkalmai szóló ugyanott 1100 p:ól azóló lakóházzal éa pincével. S lakóház él pince kisebb területi szólóvei Is eladó. Érdeklődni lehet Görög dohányárudéban. 2917
Kilenc lóerót nyenolaj motor eladó. Ar 700 pengő. Megtekinthető Parragi Imre gépésznél, Orosztonybsn. 2737
Kátuabáa utcsl. vtzveietékes lakái augusztus l-re kiadó Józaef lóhercegut 58/a.
Gyakorlott Hatsl aolfór állást keres azonnali belépésre. Cim s kiadóban. 2740
tO holdas bírtak, benne 10 hold I rendű ta|iz6lő, a többi gyönyört! gvll-mökaöi és rét, ra)ts emeletes urilakáa, kü-lön vincellér- é» cselédlakás, teljea felszereléssel tgyUII aladó. Nyugdf|sv>uraknak kellemes u biztos eiistendát nyújt. — Bővebbet: Aoaál Igaéo ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsán, Kazluczy-u. 2. alám.
Eladé kitűnő karban levő jégszekrény, lőrklmérö készülékkel cgyliti, vagy anélkül. Ugyanolt egyszobás, konyhái lakáa mellék-helyisésekkel Juniuf 15-re, esetleg Julius l-re kiadó Magyar utca 61. 2689
Erőteljes, egészséges saladaaaaléayt karaaak azonnali belépésre — Bazsó József né. Tekky-ut 6.
PáaakSIoaSat bekebelezésre mtsdea
ősszegben s legelőnyösebben és lesgyoc. sabban totyóalttat Aoaál Igaáo kölcsöoközveütő Irodája Nagyi Kajlacsy-utca 2. szása.
NIÉZET,
nfwtbAri, Aaytollat. ■ ■ül éa fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernét és Fiai
Erzsébet-tér 15.
Zala áa Sosaagyaiagyébaa több klatbb-nagyobb birtok lakóházzal és gazda-•ági épületekkel aladák. Bővebbet Aem*l Igaáo Ingatlanforgalmi éa pénzkölcsön-közvetítő Irodájában Nagykanizsa, Ksaioczy-atca 2.
Balatoni rlsltng 80 flllár, w«r«a S0 flllár adóval együtt 3 liter vételnél Zerkowttx Albert borplncászetiben. HM
■áriatalapon 2 szoba, konyhás nyaraló jullua éa auguaztua hóra olcsón kiadó. Erdeidódni: Vőrösmarty-utca 47. 2648
Fonyód—Bélalelepen egy két szobls és konyhából álló magányos nyaraló ágylruhl éa konyhaedények nélkül olcaón kladé. Cim a kiadóban. 2596
■agyar-utca 49. szimu ház nagy kerttel aUrgősen eladó. Kizárólagos megbízottam ; Aoaál Igaáo Ingatlanforgalmi és pénzkölcsönkőzvetitő iroda, Nagykanizsán, Kazlnczy-utca 2
_____ autón kirándulás izsmélyen-
klnt nyolc pengó. — Elő|egyeztetnl lehet: Kautmann Manónál. Telefon: 167. vagy 571. . 2:89
Kétszobás udvari lakás összes mel-lékhelyiaégekkel azonnal kUdó Sugár ul 58. __2701
józaef tóherceg-ut 19. sz. héa altrgósen •ladá. Bővebbet Aoaél Igaáo Ingatlanforgalmi és pénskölcsónközvelltő Irodájában Nagykanizsán, Kazlnczy-utca 2.
Kataraaatt szoba konyhával
Cim a kiadóban.
kiadó. 2738
■yaraléa. Szállodámat házi kezelésbe vettem. Penalo árak júniusban 6 Pengő, főszezonban 7 Pengő. Naponkint négyezer! étkezéssel, lakással, lürdőhaiználstlal. — Kuketi, Márlatslep. 2739
Egy ó-német ebédfő aladk.KÜÍsludy. utcs 17. ax, Oaramvölgyi. -2718
II iniiini IpiMetiMÉ ünnepélyes nia
A nagykanizsai Ipartestületi Vendéglő, amely mindenkor a legjobb hírnévnek örvendett, uj kezekbe került. A széles körben legjobban ismert Koutolltz Qáza, volt zákányi vasúti vendéglős velte át, aki minden erejével arra törekszik, hogy mindenki jól érezze magát nála. — Horváth Jozsó elismert jó cigányzenekara hangversenyez.
Otfyu megnyitás Holnap kilő Htoios vacsorával egybekötve.
Elsőrangú konyhai Rendkívül előzékeny kiszolgálási Legolcsóbb árak I Nagyszerű Italok I Abonnensek elfogadtatnak I
legérkeiett » 1929. éti szenzációs, uj typui motorkerékpár
OPEL-MOTOCLUB
az úgynevezett 500 ccm-es két kerekű autó.
Acéllemezváz, 2 kerékfék, párnás, kényelmes fotelülés B 17AA zajtalan működés, ízléses kivitel ára I WUU.
Felvilágosítással szívesen szolgál és a gépet bemutatja
Brandl Sándor és Fia cég
Deák-tér 2. ■ feisfitemplomnál. Telefon 12.
A 220-as PUCH motorkerékpár ára P 1120.
Halló! Szenzáció Hallói a Wollák vendégifiben,
ahol Serea Lilly és Molnár Évi művésznők a zenekarban Játszanak és állandóan felváltva szórakoztatják az igen tisztelt vendégelmet. Szebbnél-szebb énekek és meglepetések.
Ela
Aki igen jól akarja magát érezni, megy a Wollákhoz.
Szíves párlfogást kér WOLLÁK JENŐ
vendéglős.
CD
I
Autóbusz vásári menetei:
Hétfőn, 10-én 515-kor: inkei vásárra, árak: 4\'— és 2a40.
Kedden, 11-én 4\'15-kor: Kerkaszent-miklós-i vásárra, árak: 5\'80és3*20
Kert megnyitás!
Tisztelettel értesitem a nagyérdemű közönséget, hogy folyó hó 9-ón, vasárnap a
kerthelyiségemet megnyitom,
minthogy üzletemet a régi szolid nivón óhajlom vezetni, kitűnő ételekről és elsőrendű Italokról gondoskodom.
loroki
1 It. 14% badacsonyi I . ó fehér rizling . 1 „ uj „ » • 1 „ Othelio vörös .
Kérném pártfogását.
Síri
P 1-60 I korsó
P 1-20 Imperátor......P —48
P — 80 1 pohár
P—-60 imperátor......P -"32
a régi vendégeim, ugy a nagyérdemű közönség szives Teljes tisztelettel
K0 8ZT0LITZ IQlAO
Csengery-ut 50.
E8tv0a*tár 18. aa. alatti nagyszerűen
jövedelmező ház nagy udvarral, 1/en nagy gyümölcsös él konyhakerttel áladó. Bővebbet Aoaál Igaáo Ingatlanforgalmi és pénziök>önkOzvetlló irodája Nagykanizsán, Kazinczy-u. 2
Hunyady-utca 25. szám alatt egy szobi konyha Juliul 1 re kladá. -7722
Egyizolés laka azonnal kladé. irlml
Miklós-a 16. az_-2723
József fóbercegu. 32. az alsü egy egyszobás konyhás lakás mellékhelyiségekkel Julius 1 re kiadó.._-2719
Kladá Márlatelepsn balatonpsrü négyszobás uj vllls. Bővebbet Klsssln Sándornál, Kinizsi u 31._-2717
Fiatal 0»yes takarltánSt (elveszek. Cslllsgné, Rózsa udvar. -2728
Kladá utcára nyíló mQhalyhalylaáa
azonnalrí, Klrály-u. 16. -2715
A város belterületén egy modern 5 szobás uri magánház eladó. Bővebbet: Aoaál Igaáo pénzkölcsönkOxveütö és Ingsllan-forgalml irodája Nagykanlzia, Kailnczy-utca 2. sz.
Háramaawbéa lakáa auguaztua elsejére kiadó. Arany János-u. 2._-2711
Szolid, szorgalmai oaaládláayt keresek azonnali belépésre. Károly-laktarwai kantinos. -2729
Jáxaaf fSharoag-is. 26
szabadkézből eladó.
: ház •2711
•aaatgySrgyaérl hegyen ccs 1600 öles I\'ólóbirlok, rajta Igen |ó épülettel, (öldpincével, teljes íelsserelésael, 700 Utez borral együtt, sürgősen eladó. Bővebbet: Aoaál Igaéo Ingatlanforgalmi Irodája Nsgyksntisán, Kazlnczy-u. 2. azám.
ZEPESI IMRE
\' csatornázás, vízvezeték-berendezés. épület ás mü-bádogoi, Zrínyi Mlkláa-utoa 28. — Telefon 2-95.
tölgyfából, Kufaludy-
Királyatata 37. ssám slatt 3 sxobáa udvart Iakáa mellékhelységekkel és; vízvezetékkel augusztus l-re kiadó. -2712
Eladá biz kettő utcsl szobával s városhoz közel Kliksnizstn, Varszsdl-u. 23.
-2695
Hallgaraltara, hs|litott
középnagyaágu jégszekrény eladó Kiá----
Utcs 21. -2711
Héaak 6, 5, 1 éi 3 szobás modern nagáaháük s belvárosban, több nagyobb és kisebb jövedelmező bárháwak, emeletes és üalatháaak, vendéglők. Birtok, Egerszegi Járásban 130 Trold
f)dma bírtok azép urllakkai, Kaalaaa latirában 10,8éa4 hold birtok, Kaaat-haly mellett 53 hold kitűnő bírtak épülettel, aaSléblrtok aaantgyörgyvasH hegyen 5 éa 3 hold, Klabagaláa 3 hold, FOrfiáaoaa 1 és 2 hold piacával olcsó árban eladók. — Bővebbet Dukáaz Miksa Nagykanizsa, Rákóczi utca 29. aa. 2727
Egy klfutálaáay Per üti és Beck cégnél TelvéteUk. 2156
László herceg-u. 9. az. I bői eladó.
szabadkéz. -2737
Ügyes keidó varrálaáayokat felveszek. Rátz Juüsks nőtszsbó, Kasinczi-u. 5. sz. -2730
Etado Klnlzsy-u 7S. számú ház, be-
költözhető lakással. -2692
Kaltóaaabéa utcsl lakás előszobávsl és mellékhelylaégekkel Julius I re, vagy augusztus l-re kiadó. Rákóczl-u. 29. sz.
-2726
Különféle használt bútorok olcsón at-adák. Bővebbet Caengery u. 5. sz. alatti hácmestersél. -2725
Kettőszobás, modem lakáa összes mellékhelyiségekkel augusztus hó 1-től kladé. Pollák József, Deák-tér 10. ->716
Óriási mennyiségű ládáinkat legol-csóbb áiban, esetleg egy tételben Is eladnám. Bővebbet a nagytrallkban. 2732
A váxoi legforgalmasabb uccájában egy Igen |ól jövedelmező Hitet és bérhát eladó. Bővebbet : Aoaál laaéo Ingstlanforgalml és pénzkOlcsönközveBtőj Irodája N»yka-nlzsa, Kazlnczy-u. 2.
ZALAI KÖZLÖNY
Olvassa el!
I kgr OMi Hut ............ P —\'40
I , burgonya ............ P — 12
1 . pörköli kivé ......... P 5 40
I , olau rlutörmelék ... P —\'60 1 liter |ó vöröibor............ P — 64
Kluger Sándornál
Magyar utca 3. — Telefon 579.
Fióküzlet: Magyar-utca 144. Telefon 580. Megrendeléseket hiihox szállítunk.
NAGYKANIZSAIAK
kedvelt találkozóhelye BUDAPESTEN
MTI SZÁLL
VII., Baross-tér 23.
a Keleti pályaudvarnál.
Teljesen újonnan berendezett kényelmes családi ház.
Központi IQtés, hideg-melegvíz.
Mérsékelt polgárt árak.
H tápra hivatkozóknak 200o engedmény. Testvérvállalat:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos:
OROSZ ÖDÖN.
Mos I Fest I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
ffemort, wjytUxttttf, rvhaUsiO
a szombathelyi orsz. Iparkiillltáson aranyéremmel kllflnUtvo
NAOYKAN1ZSA
OySltötílep i Oyártotep i
Kazinczy.u. 8. Hunyadl-u. 19.
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit leslet vagy tisztíttat. Oyözód|őn meg áraim olcsóságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen téoyfl gallértlsxtltás I Tisztít t un Pllsséroz I
Ne menjen ■ lábhoz, hanem a fejhez!
BRANDL SÁNDOR ÉS FIA cég
DEAK-TÉR 2. TELEFON 12.
Szakszert! kiszolgálást nvujt a kerékpárvevőknek. Kedvező részletfizetési feltételek I
PUCH-kerékpárok
30 év óta a legjobb acélanyagból készülnek. Alkatrészek, prima külső és belső gummlk raktára. Műszerész-műhely 1 Olcsó árak!
Hévizi
fársasautók
4 személyre, mlímM a legolcsóbb.
Indulás délután fél 2 óra, érkezés vissza este 9 óra.
Megrendelhető:
Bencze bérautó

Telefoni 59S.
Hagykanlzsal Városi Közkórház.
152/1929. ikt. szám.
Hirdetmény.
A Nagykanizsai Városi Közkórház az alanti áruk szállítására nyilvános Írásbeli versenytárgyalási hirdel.
I. 15 q. Lessive Phönix-féle la mosópor.
II. 200 kg. la mosószappan. Ajánlatot mindkétárura külön-külön
is lehet tenni. Az ajánlatok a v. közkórházhoz 1929. junius 20-án déli 12 óráig küldendők be.
Szállítási feltételek ugyanitt beszerezhetők.
Nagykanizsa, 1929. junius 5.
Nagykanizsai Városi íru Közkórház.
FISK COBD PNEU
Citroen, Ford, Chevrolet alkatrészek, autófelazereléaak
Nagy lózsef, Bndapest,
VI., Andrássy-ut 34. szám. Teleion 221-97, 285 63. ím;
Értesítem a nagyérdemű bölgyközön-séget, hogy Zrínyi Miklós u. 35. sz. ától
lakásomat
C«eng«nr-sst IC. ss. alá h.lyeac-
l.m ál. — Kérem a hölgyközönség további silves pártfogását
Neumann JAzaefná
»V oki. sifltésinS.
ELADÓ
egy üzemképes, jó állapotban levő csukott
prestó autó,
esetleg 18 havi hitelre.
Bővebbet:
rVKágUs öl SINGER VARRÓGÉP
RáSZVÉNY-TÁRSASÁO MŰM: BimASim. Fóat L
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Nagykanizsai Deák-tér 2. sz.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
1929. Junius 9,
Kosár és kerübutor nyárunkban ktlWn-bóiő fo\'málu, elsőrendű kivitető, nemesített fütvesszőMI késsltett fonott
kertibutorok
kaphatók gyári árban. Komplett garnitúrák (1 aulai, 1 kétüléses pamlag, 2 karossiék éa 2 ülőke) 60 Pengő árban kaphatók. A garnitúrákat rendelő aierlntt Összeállításban Is szállítjuk. Kaphatók a bútorok tisztafehér és drapp színben Kívánatra képes árjegyzékkel szolgálunk.
Kosárfonó Részvénytársaság
a;io Tiszafüred en.
12.310/1929. Versenytárgyalási hirdetés.
A város székházában portásfülke létesítésére nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdetünk.
Ajánlatokat f. hó 15-én d. e. 12 óráig a v. mérnöki hivatal iktatójába kell benyújtani. — Ugyanott a kiírási műveletet 1 P, ártérités ellenében beszerezni lehet
Nagykanizsit, 1929. junius hó 4-én.
Városi Tanács.
11962/1929.
Hirdetmény.
F. hó 11-én d. e. 9 órakor
az alsónyiresl csemetekertnél, 13-án d. e. 9 órakor az alsóerdei felső lesháznál,
13-án d. e. V»I i órakor a felsőerdei lesháznál az erdei nyiladékok fütermését elárverezzük.
Nagykanizsa, 1929. junius hó 6-án.
Város! Tanács.
A nagykanizsai kir. Járásbíróság, Bmit telekkönyvi hatóság.
3478/tk. 1929. sz.
á l.l a.»..,a .á... ».., i i _ t
uiBtd luiKtuty-ilnflL
Dr. Karczsg Jenő ügyvéd pécsi takós végrehajtatnak Oál Erzsébet H). Vargs Istvánné homokkomáromi lakói végreha]-Iáit szenvedő ellen Indított végrehajtási Ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 108 P hátr. tőkekövetelés és Járulékai behajtása végett s nagykanizsai kir járásbíróság területén levő, Homok-komárom községben tekvő s a homok-kotnároml 622. utlkvben felvett 760/a. hrsi. kaszáló s Középhegyen, 762/a. brsz. szőlő éa présház, végrensjtást szenvedő nevén álló égési Ingatlanokra 400 P, Illetőleg 400 P, u. o. 918. utjkvben 760fb. hru. kaszáló a Középhegyen ingatlanra 400 P és 762 b. hrai. sióló a Középhegyen ingatlanra 400 P kikiáltás, árban elrendelte.
Az árveréat 1929. évi junius hó 25-lk napján d. s. 10 órakor Homokkomá-rom községházánál fogják megtartani.
Az árverés alá kerülő Ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el.
Az árverelnl szándékozók kötetesek bánatpénzül a kikiáltási ár 100/o-át készpénzben, vagy az 1881 :LX- t.-c. 42. g-ában meg-határozott árfolyammal számított óvadékké-ncs értékpapírban a-kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előleges blról letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és ax árverési fettételeket aláírni <I881:LX t.-c. 147., 150., 170. §5„ 1908:XL t-c. 21. «.).
Az. aki ru Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, kötelea nyomban a kikiáltási ár százsléka szerint megállapított bánatpénzt aa általa ígért ár ugyanannyi azá-xalékálg kiegészíteni (1908:XLL 25. §.)
Nagykanizsa, 1929. évi április hó 10. napján.
Dr. Bentzlk Ferenc sk. kir. Járásblró.
A kiadmány hiteláol\'.
Mlkó a. k.
2701 tötlaat.
Nyomatott a Délzalal Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
09. évfolyam, 129. uím
Nagykanizsa, 1929 junlus 11, kedd
Ara 14 HU*\'
ZALAI KBZLOMT
SxtkwitMe t$ kiadóhivatal: P6-ut 5. uím. Keszthelyi flokkUdóhlvatll Kouulh Lajoj-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
zmitibd ári: egy bóra a ptugí M nufe
Betfplen utjának eredménye: spanyol —magyar döntőbírósági sxerszőáés
délelőtt 11 órakor nyitotta meg Adatcl elnOk. Az ülés előtt Primo de Rivera személyesen üdvözölte a tagokat. Sclalója rövid válaszban
Éles vita a kisebbségi jelentés fölött, aztán az elintézésben
adott kifejezést a népszövetség hálájának. Primo de Rivera a válasz meghallgatása után elhagyta a népszövetség épületét.
— halasztás
Madrid, Junlus 10 Bethlen István gróf miniszterelnök felhasználta az alkalmat és Primo de Rivera miniszterelnökkel tárgyalásokat folytaiolt egy megkötendő
barátsági, döntőbíráskodás! szerződés megkötéséről.
Ezek a tárgyalások a legnagyobb előzékenységgel és szivélyeseggel folytak le. Ma délben a tárgyalások végeredményeképen Magyarország nevében Bethlen István gróf miniszterelnök, Spanyolország részéről Primo de Rivera miniszterelnök
aláírták a szerződést, melynek szövege egyezik a Magyarország által már töob állammal kötött hasonló szerződések szövegével.
összeült a népszövetség
Madrid, junlus 10 A népszövetség 55. ülésszakát ma
A román kormány most tiltakozik Bethlen h6s6k-napi beszéde miatt
Románia diplomáciai sakkhuzása az optáns tárgyalásokra
Madrid, junlus 10 A népszövetség tanácsának ülésén a munkarend megállapítása során
a tanács kinevezte Magyarország számára az úgynevezett kutatóbizottság elnökét egy angol tábornok személyében,
majd következett a nyilvános ülés.
Bejelentésre került a jugoszláv kormánynak az az elhatározása, hogy a magyar—jugoszláv vegyes döntőbíróságba visszarendelte megbízottját és ennek következtében
a tanács levette a jelenlegi ülésszak programjáról a Ju-goszláv-magyar optánsügyet.
Az érdekelt felek belentése alapján ugyanez történt a magyarromán optánsflggyel is,
amelyben közvetlen tárgyalások folynak Bécsben.
A tanács teljes ülésén éles vitát várnak a kisebbségi jelentés fölött s majdnem biztosra vehető, hogy a kérdés elintézését az uj angol politikára való tekintettel szeptemberre halasztják.
Bukarest, junlus 10
Mlronescu külügyminiszter utasította Grigorcea budapesti román követet, hogy látogassa meg a magyar külügyminisztert és Jegyzékben tiltakozzék gróf Bethlen István legutóbbi irredenta beszéde miatt. *
Gróf Bethlen miniszterelnök a kifogásolt beszédet ezelőtt két héttel a hősök emlékünnepén mondta és ez alatt az idő alatt a román kormány semmiféle lépési nem tartolt szükségesnek. Most, hogy a bukaresti hírforrás szerint diplomáciai
lépésre tökélte el magát, könnyen felmerül az a feltevés, hogy ennek a lépésnek célja talán a bécsi op-
tánstárgyalások menetének megzavarása, ami egyik tárgyaló félnek se kivánatos.
A román sajtó koncentrikus támadása Bethlen beszéde ellen
Bukarest, junlus 10 (Éjszakai rádiójelentés) Az ,Ade-verul" foglalkozva az optánstárgya-lásokkal, azt Írja, hogy nincs semmi ok az optimizmusra. A magyar delegáció — írja a lap — más magatartást tanúsít, mint az eddigi magyar delegációk. Ezt Bethlen agresszív beszédének tulajdonítja a lap, melyet
a magyar miniszterelnök a bécsi tárgyalások előtt tartott.
A „ Viitorul" szerint Bethlen beszéde egyenesen kihivó. A .Lupta\' helyesli, hogy a cseh és a román kormány lépéseket tett Bethlen beszédével kapcsolatban és szerinte jó lenne, ha ezt a példát a szerb kormány is követné.
Befejezték a belügyi- és megkezdték a koltnsztárca költségvetési vitáját
A Balaton-vidék közbiztonsági állapotát tették szóvá a Házban
Pakots a numerus-clausust, Rassay a belügyminisztérium költekezéseit támadta
Budapest, junlus 1(1
A Ház mai ülésén folytatták a belügyi tárca részletes vitáját.
A 3. címnél RasSay Károly kifogásolta a felemelt rendelkezési ala-pol. Újra
szóvátette a régi képviselőház restaurálását. Nem tudja összeegyeztetni a belügyminiszter költekezéseit a kormány takaiékussági elvével.
Scitovszky Béla belügyminiszter: A rendelkezési alap felemelése azért szükséges, hogy ne kelljen az év folyamán pólhitelhez nyúlni. Ezt az alapot a belügyminiszler diszkréten kezeli. A régi országház-üggyel kapcsolatban vállalja a felelősséget. Madarász Elemér a Balaton-környék és villák közbiztonsági szolgálatára vagy a csendőrség megerősítését vagy a rendőrség beszervezését kívánja.
Scitovszky belügyminiszter válaszában rámutatott arra, hogy A Balaton-környék közbiztonsága nagy feladat. Rendőrséggel szeretné megoldani, de jelenleg nincs rá fedezet, mert nem lehet a rendőrség létszámát emelni. A többi cimet változatlanul, hozzászólás nélkül fogadta el a Ház. Befejezve a belügyi tárca költségvetésének, részletes vitáját is, áttért
a kultusztárca költségvetésének tárgyalására.
Oberhammer Antal előadó Ismertette a tárca költségvetését. A költségvetés a népoktatás jegyében készült.
Pakots József szerint Magyarországon flincs tanszabadság.
Miért nem szünteti meg a kultuszminiszter a numerus klausust ?
Követeli annak eltörlését Rendezni kell a külföldi diplomák nosztrifi-kálásdt.
Kélhly Anna a nyolc osztályú népiskolák megvalósilását sürgeti. Kifogásolja a levente oktatást (I) Ne váljanak a levente egyesületek a szokol egyesületek másolataivá.
Farkas Elemér kérte a művészeti célokra előirányzott összegek felemelését. Elismeri az Opera és a Nemzeti Színház szép teljesítményeit, azonban > vidéki színészetet is pártolni kell.
Szünet után
Kray István báró: A jövő nevelésére legfontosabb, hogy a jövendő anyákat hogyan neveljük. A fősúlyt a nőnevelésre kell tenni. Nagy hiba az, hogy a női Iskolákban sok a férfi tanerő.
Ezeket lassan le kell épiteni. A nőket nők neveljék. A sportnak nagy jelentőséget tulajdonit. Különösen
figyelmébe ajánlja a kormánynak a labdarúgást, mely sok érdemet szerzett azzal, hogy megismerteti a magyar nevet.
A sport támogatására kívánja, hogy
engedje el a kormány a sportegyesületeknek a különböző adókat, de különösen a méltánytalan vigalmi adót.
Petrovácz Gyula a népoktatás további fejlesztését sürgeti.
Még mindig igen sok Írni-olvasni nem tudó van az országban.
Kéri, hogy a községek felemelhessék a pótadót iskolaépítési célra. A felekezeti iskolák támogatását szükségesnek találja.
Ezután felolvasták Görgey József összeférhetetlenségi bejelentését önmaga ellen. Görgey az ülés végén bejelentett személyes megtámadtatás elmén szólalt fel és visszautasítja, hogy bárminemű összeköttetése lenne a Baróthy-akcióval.
Az ülés 6 órakor ért véget.
ZALAI KÓZLÖNV
1M9. junius 11.
„Nem látunk egyebet\\ csak fokozatos elszegényedést és nyomort"
Az Iparosság égető kérdései — A pusztuló Iparosság a kormány sürgős segítségét kéri — A zalai Iparosság is csatlakozott a Revíziós Ligához — Tisztikar választás , ___________________ /
A sealal Iparosság scrcgs»emléfc Tapolcán
Tapolca, Junlua 10 (Kiküldött tudósítónktól) Soha még annyi iparos nem gyUII össze Zalában, mint vasárnap, a Zalavárme-gyel Ipartestületek Szövetsége első évi közgyűlésén Tapolcán, amelyen számos életrevaló eszmél vetettek fel és uj nekilendülést kapott a zalai iparosmozgalom. Valóságos seregszemléje volt ez a zalai iparosságnak, amelyen nemcsak az összes zalai Ipariestületek delegáltjai, de az iparosság msga is óriási számban veit részt. Az első év beszámolója megmutatta, mily nagyfontosságú az Iparosságra nézve a megyénként való szervezkedés és hogy a Szövetség már az elsS évben becsületes, komoly, elismerésre méltó munkát végzett, nemcsak a zalai, de a magyar Osszlpa-rosság gazdasági érdekeinek, egzisz\' tenclális problémáinak védelmében De ez a közgyűlés szükségét mutatta meg annak Is, hogy nem elég évente csupán egy közgyűlési tartani, de a megye Iparosságának minél szorosabb egybeforása, egybekapcsolása és együttműködése! a különbözö kérdésekben való gyors és együttes eljárása, a hatékonyabb és intenzivebb müködhetés szempontjából minél gyakrabban kell hogy összeüljön tárgyalni a zalai Iparosság parlamentje.
Nagykanizsáról
autók vitték az Iparosság 14 hivatalos kiküldöttjét, akik a pompás nyári napon, kirándulásnak is beillő, élvezetes uton, Keszthelyen keresztül vonultak Tapolcára, ahol az ottani Ipartestület meleg szeretettel fogadta a vármegye minden részéből össze-sereglö Iparos-tömegeket. Nagykanizsáról a hivatalos delegáltakon kivül még közel 40-en vettek riszt a gyűlésen.
A nagykanizsai delegáció először részt vett a Magyar Polgári Iskolai Tanárok zalamegyei járáskörének közgyűlésén, mely délig tartott. 2 órakor kezdetét vette
A nagyválasztmány ülése, mely a közgyűlést előkészítette. Az ülés tárgyaihoz főleg a kanizsaiak: Bazsó József, Samu Lajos, Berény Árpád, Tibola János, Slern Miksa szólaltak hozzá. Zalaegerszegről Kakas Ágoston és Schmlát József.
4 óra már elmúlt, amikor a nagyteremben megkezdődött a közgyűlés.
Bazsó József szövetségi elnök elnöklete alatt, aki a hála szavaival köszöntötte a megjelent zalai polgári iskolai tanárokat, mert ők azok, akik az ipari élet munkásait akarják nevelni és üdvözölte az IPOSz megjelent igazgatóját dr.
Dobsa Lászlót, valamint a sajtót.
— Azért jöttünk, — mondta — hogy visszapillantást vessünk az el-máll esztendőre és megállapítsuk, hogy szükéges-e továbbra Is fenntartani azt az intézményi, amit a mull évben életre hivlunk.
— Az iparostábor a legborzasztóbb viszonyok kőzött sínylődik. És hiába döngetjük az ajtókat, nem kapunk bebocsátást ott, ahol segíteni kellene rajtunk, mert tudják, hogy gyengék vagyunk. És azért nem is törődnek vetünk.
— Nem látja be, miért kell az emberiségnek nyomorognia? Miért? — Az emberi tudatlanság miatt.
Azért, mert akik a kormánv rudlán állanak, nem állanak hivatásuk magaslatán.
Valami baj van. És azl a bajt ki kell kutatni. Minden embernek bele kell szólania az ország sorsának intézésé be Az elnöki megnyitó ulán Molnár János a Polgári Iskolai Tanárok Országos Szövetségének elnöksége nevében klasszikus szépségű, hosszabb beszédben köszöntötte a Szövetséget és a közgyűlést. Titkári jelentés a lefolyt esztendőről
Samu Lajos szövetségi főtitkár terjesztette ezután elő gyönyörűen kidolgozott, tartalmas jelentését a Szövetség mult évi működéséről. Felsorolja a Szövetség megalakításának előzményeit és indokait.
Nem látunk egyebet) — Írja — mint fokozatos elszegényedés és nyomort Az iparosság helyzete egyre vigasztalhatatlanabbá válik Semmiféle kormánygondoskodást nem látunk. A minisztériumokban garmadával hevernek az iparosok elintézetlen ügyei. Igaz, hogy Trianon elvette az asztalostól a deszkát, a kovácstól a vasat, de nem kelleti volna odajutnunk, ha a kormány megfelelően közbevetette volna magái.
Soha annyi adózás, soha annyi végrehajtás t mint manapság, az úgynevezett .agyontámogatás" Idején.
Az idén 160.000 pengőt veitek fel a költségvetésbe az iparosok segélyére. Ebből kb. 66 fillér jut egy-egy Iparosra. Az iparosság egységes fellépése nélkül még csak válaszra sem méltatják az Iparosok hozta határozatokat. Főfeladatának tekintette a Szövetség a gazdasági szervezetek kiépítését. Megalakullak a kádár, bőripari, ruházati-ipari, slb. szakosztályok. Beszél a hitel-ellátás mostohaságáról. Ami rendelkezésre áll, az a szükség-letek 2%-át sem elégill ki. Kétségtelen, hogy
üt az utolsó óra, ha a kisipari hitei terén \'megfelelő sürgős intézkedések nem történnek.
A Társadalombiztosító kézbesítési dijainak leszállítását kérte a Szövetség, a Kézműves Kamara mellett foglalt állást, a vásártartási jog szigorítását, a házalás és megrendelés-gyűjtés megszüntetését, fürdőkedvez-ményeket a beteg iparosok részére szorgalmazta, tevékenyen részt vett a Társadalombiztosító önkormányzati választásokon. 166 ügy érkezett be hozzá elintézésre.
Berény Árpád a pénztári jelentést terjesztette be.
Dr. Dobsa László, az IPOSz Igazgatója
kezdette meg ezután közel egy órás, a folytonos tetszésnyilvánításoktól gyakran megszakított beszédét.
— Ha a különböző társadalmi rétegek képviselői ma elkeseredett hangokat hallanak, — mondja — az nem jelenti azt, hogy ez az iparosság nem ragaszkodik szivének minden idegszálával és érzésével az ezeréves Magyarországhoz. És ez az Iparosság, amely voltaképen megalkotta, alapította a magyar városokat, több megértést érdemelne a kormánytól. Ez a réteg a leghazaflasabb, a leg-produktlvabb réteg, amely más rétegeket is eltart, de amelynek szava a pusztába kiáltónak szava. Fel kell hívni a kormány figyelmét,.nehogy ez a fa] és nemzetfenntartó réteg eiproletárlzálódjon, nehogy elkövetkezzék egy másik 1919.
— Tessék nézni a parlamenti Iparosblokkot,
amely azt hangoztatta, hogy tüzön-vlzen keresztül fogja az iparosokat támogatni és most, amikor a költségvetési vtta során az egységespártból nem akad egy képviselő, aki mellettünk felszólalt volna, az Esztergályos Jánosok szólaltak fel.
De a FrOhwIrth Mátyások nem szólaltak fel.
Nem szólunk ml ahhoz semmit, ha másfélmillió pengő baromfitenyésztésre jut, hogy mindenkinek jut, de a sok egyed közölt olt vannak az Iparosok, akik csak akkor érzik a kormány kezét, amikor az adóvégrehajtó jön.
— Szegezzük le: az Iparosság sosem volt az, aki azl mondotta, hogy nem fizet adót,
az Iparosság csak azt akarja, hogy az adóra valót megkeresse.
A szociális alkotások, melyeket Vass miniszter életbe akar léptetni és melyekkel a müveit nyugatot megakarjuk előzni, mind az Iparosság hátán csattannak el.
Majd hosszan beszélt a közszálll-tások visszásságairól. A Társadalombiztosító terveiről, az egyfázisú forgalmiadóról és a hitelkérdésről. Majd emelkedett hangon kérd):
És kl segíti meg azokat az
Iparosokat, akik ebben a küzdelemben összetörnek, ösz-szeroppannak ?
Ml mindenkinek oda kell adjuk garasainkat, de — ki segít rajtunk?
A fagykároknál a miniszter beteken át megy a vidéken vizsgálni, van zöld-hitel, kukorica-hitel, sok egyébféle hitel — no igen, mert ml agrár-ország vggyunk.
Élesen biráljá az lOKSz-ot és a grófi iparpolitikát. Majd folytatja:
— Á magyar Iparos az oka, hogy 1867 óta az ő sorsának kereke megakadt. Noha az ország Va-át reprezentáljuk, mégsincs annyi súlyunk, hogy a vármegyei közigazgatásnál ml Is belekerültünk volna.
Ezután az ipartörvény sérelmes 25, 41, 47, 111 g-ainak módosításáról, a kontár-kérdésről, a Kézműves Kamaráról beszélt.
Dr. Dobsa beszéde valósággal frapplrozta a közgyűlés nagyszámú részvtevőit, akik szűnni nem akaró tetszésnyilvánításokban köszönték meg a rendkívül tartalmas előadást.
A közgyűlés a tagdíjakat az 1929. évre a mult évi tagsági dlj felében állapította meg.
Indítványok tflmege
Majd az Indítványokra került a sor. A delegátusok az egyes ipartestületek, mint a maguk részéről számos indítvánnyal jöttek a közgyűlés elé. Bazsó József elnök minden egyes indítványt letárgyaltatta. Igy többek között, hogy a február 15-én esedékes adó befizetése november l-re halasztassék ; hogy az iparengedély csak az ipartestületi lagdi| befizetése után adassék ki; hogy a nagyválasztmány legközelebbi ülése augusztus 20-án, Zalaszentgróton üljön össze, ahol székház-szentelés van akkor j hogy csak mestervizsgát tett Iparos tarthasson tanoncot \\ stb. Amihez a közgyűlés hozzájárult. Schmidt (Zalaegerszeg) indítványára
a Szövetség a Revíziós Ligához csatlakozott
Majd sor került a tisztikar Választásra. A közgyűlés három évi Időtartamra Ismét
a régi tisztikart választolta meg. Csupán Perényl Andor lelt a pénztáros. A Revíziós Ligába a Zalavármegyei Ipartestületek Szövetsége, mint delegáltakat Kiss Ernői, a nagykanizsai Ipartestület elnökét és Tlslér Istvánt, a zalaegerszegi Iparoskör vezetőjét választották meg.
A közgyűlés este 7 órakor Bazsó József elnök zárószavalval véget ért.
Hisszük, hogy a vasárnapi nagy zalai Iparos-seregszemle, az első évi mérleg, határkövet Is jelent a zalai iparosság életében. Hogy felbuzdulna a hallottakon, uj erővel és friss nekilendüléssel sokkal intenzivebben folyik nemcsak a Bzervező-munka,
ZALAI KÖZLÖNY
SÍPOS G)KA/É
IDEÁLIS
i/4 kg. »IPO» keverék . 2-80 i/< kg. hfllBwlfMég . 3-20 Póstal rendelések bérmentve I
200.000 pengős váltóhamisítás gyanúja miatt letartóztatták dr. Zob Mihály sflmegl ügyvédet
Az ügyvédet bekísérték a zalaegerszegi ügyészség fogházába — Nem léttfzö emberek nevére hamisított váltókat — A vizsgálóbíró rengeteg iratot foglalt le
Zalaegerszeg, )unluB 10
Zalamegyének páratlan szenzációja van. Tegnapelőtt a zalaegerszegi kir. ügyészség letartóztatta s a fogházba kísértette dr. Zob Mihályt az Országos Központi Hitelszövetkezet sümegi fiókjának ügyvezető-igazgatóját és ügyészét.
A szenzáció kipattanását azok a szabálytalanságok előzték meg, amelyeket dr. Beöthy István sümegi plébános, mint a szövetkezet Igaz-gatóságt tagja fedezett fet. A plébános azonnal közölte az igazgatósággal, hogy baj van és erre
revizort kértek a központtól. A revizor munkája aztán kirobbantotta a súlyos visszaéléseket.
Mindenekelőtt megállapítást nyert, hogy nem kisebb szabálytalanságokról, hanem
majdhem 200 ezer pengőt
meghaladó kárról van szó,
aminek nyomában az igazgatóság azonnal megtette feljelentését a zalaegerszegi kir. ügyészségén.
A zalaegerszegi vizsgálóbíró csütörtökön kiszállt Sümegre és a helyszínen folytatta le a vizsgálatot két
nipon át, melynek az lett szenzációs eredménye, hogy dr. Zob Mihályt a csendőrség előbb őrizetbe vette, majd a vizsgálóbíró előzetes letartóztatásba helyezte és beklsértette Zalaegerszegre a fogházba. A vizsgálat szerint nagyarányú
váltóhamisítás és kötlevél-visszaélés történt, melyek hosszú időre nyúlnak vissza.
Hir szerint a váltókon részben nem létező személyek nevel, részben pedig meghamisított összegek szerepelnek. A vizsgálóbíró házkutatást tartott dr. Zob lakásán és rengeteg iratot foglalt le. Most folyik a hatalmas bünügyi komplexum áttanulmányozása és csak ennek megtör ténte után lehet megállapítani, hogy a pontos kár mennyi és hány hamis váltó és kötlevél került forgalomba.
A vizsgálat tehát előreláthatólag hosszú ideig fog tartani.
Dr. Zob Mihály letartóztatása az egész megyében óriási feltűnést keltett. Nagykanizsán is jól ismerik dr. Zob ügyvédet, miután egyik fivére sokáig itt élt a városban.
Halálos fürdés a Balatonban Máriatelepen
1929 lunlus 11.
a további kiépítés, a gazdasági érdekekért folyó céltudatos küzdelem, de hogy végre sikerül megteremteni a zalai iparosság egységes frontját, amelyen a pokol kapui sem tudnak erOt venni, (B. /?.)
A vasárnapi hangverseny-matiné
Komoly zenei értékű hangverseny volt vasárnap délben a Missziósház termében.
A Vannay Jái.os keze alatt újjászületett s igy most már legjobb uton haladó honvéd-zenekar nyitánya után Koos Margit tehetségesen, korát meghazudtoló dinamikai hatásokkal, szép technikával, okosan előadott zongoraszáma következett. Jászay Margit lelkes tetszéssel fogadott énekszámalt kellemes, nem nagy, de nagy skálájú hang, hol erősen drámai, hol melegen, finoman lirai interpretálás, teljes technikai bizton ság, művészi intuíció jellemezték. Vannay János néhány rövidebb lélegzetű zongora-kompozícióját játszotta. Kitűnő pianista Vannay János, kristályos, elmélyedt, frázismentes technikájával fölényes ura instrumentumának. Mint szerző ezúttal főként programzenei elemekben gazdag, modern tónusu, külső inspirációkból belső élményekké átgyúrt témáival s azoknak üde, érzékeltető, a zene tudósát és művészét egyesitett feldolgozásával mutatott ujat.
A koncertnek kevés, de lelkes közönsége sokat és szivesen ünnepelte az előadókat (bl)
KeszíJJeíy város rend-KlvUlt kOxgyUlése
Keszthely, Junlus 10 Keszthely város képviselőtestülete ma rendkívüli közgyűlést tartott Relschl Imre városbiró elnöklete alatt. Többek között tárgyalás alá került a Kelemen-ügy. Ugyanis a város a szerződés egyes pontjainak be nem tartása miatt Kelemen Károly, a Hullám és Balaton-szállodák bérlőjével szemben a bérleti szerződés hatálytalanítását akarta kérni a várostól. A képviselőtestület azonban halasztó Jellegű határozatot hozott.
Az épités alatt levő községi leányiskola csatorna és vízvezetéki munkálatalt Schöndorfer Jenő budapesti vállalkozónak 10.607 pengő költséggel kiadták.
A Stefánia Gyermekvédelmi Szövetségnek a készpénzsegélyen kivül állandó helyiséget szavazlak meg.
daruvAr
AavAav- ti iMAPrOroA
Radioaktív 38-60" C. tokos mclcgtorrások. Rendkívüli gyósyhatás: HM bajckaát, raumánát, ItdiUsnSI, vérszegénységnél. Kellemes nyaralóhely I Egész évra át nyitva I Kedvező vasúti ösazektttetések I Mérsékelt árakt Főszezonon ktvflt nagy árengedmény Vízum kapható akadálytsUnul az SHS.
konzulátusnál, „ a vízum Ars mindössze Din. 10 — Prospektua kívánatra I
w fOrdöiqazqatósAq.
Nagykanizsa, lunlus 10 Alig kezdődött meg a fürdés a Balatonon, máris áldozata van a nyári szórakozásnak.
Sáfár Jézsef 15 éves fiu egy barátjával Máriatelepnél csónakázni ment a Balatonra. Mikor már jói beeveztek a vizén, a fiuk a csónakról ugráltak be a vizbe. Ugylátszik Sáfár nem tudott jól úszni, vagy görcsöt kaphatott, mert egy ugrás után többé nem jött.
Barátja kijutott a partra, ahol elmondta a szerencsétlenséget.
A fiu hulláját egy nap múlva ve-lett e ki a Balaton.
A Rábának is van halálos áldozata
Ugyancsak halálos áldozatot követelt tegnap a Rába is. Sárváron Krámer József 19 éves tisztviselő fürdés közben a Rábába fulladt. Egy barátja utána ugrott, de nem birta kimenteni Krámernek szülei nemrégiben vándoroltak ki Franciaországba, ahová utánuk akart jtjazni Ö is. A tragikás halál egy nappal ulazása előtt érte.
*
A tUxoliónap
Nagykanizsa, Junlus 10 Nagy napja volt vasárnap a nagykanizsai önkéntes Tűzoltó Testületnek. A mai időkben — azt hittük — elérhetetlen álma valósult meg: örömünnepet ült telsvatott fecskendőautója körül. A tűzoltósággal vele ünnepeit az egész város apraja-nagyja, melynek érdeklődését, hangulatát Igen nagy sikerrel keltette fel a rendezőség által egész napra kidolgozott, gazdag népmulatság-müser.
- A színházi parkban már a kora délelőtti órákban megkezdődött a tömegek sodródása a céllövő, tányér- • dobó, karikadobó, gyürüdobd, tombola, horgász, —\' no és természetesen a söröző, virslizö, cukrász stb. sátrak körül.
Délután »/i4 órakor tartották az uj fecskendő-autóval az első kivonulást és nagy gyakorlatot. A feladat volt: a városháza égése. Az adott jelre pillanatok alatt ott termett az uj, piros autó 10 tűzoltóval, utána a motoros, a forgólétra és a többi már jólismert tűzoltó-szerszámok. Hal perc alatt megindultak a vízsugarak a városháza tetején és a boszorkányos gyorsasággal, szédítő vakmerőséggel mászó, kapaszkodó tűzoltók négy sugárral indítottak rohamot a feltételezett tüz ellen. A szakértők megállapítása szerint a fecskendő-autó nagyszerű eredménynyel vizsgázott le a gyakorlaton, melynek természetesen igen nagy nézőközönsége voiL A kanizsai tűzoltó-ünnepre átjöttek a letenyei, galamboki stb. tűzoltóságok népes küldöttségei ls.
A gyakorlat után pezsgő, vidám élet indult meg újra a színházi parkban és a Polgári Egylet kertjében. Amott a honvédzenekar, itt Lázár Pista cigányzenekara csinálta a hangulatot s a sátrak és asztalok alig bírták a forgalmat lebonyolítani. Még késő este is szinte áthatolhatatlan tömeg sétált le-fel a Sugár-uton kívülről is, akik igy csak távolról élvezték a katonazenét és osztoztak a szép kivilágításban sürgő-forgó belső tömeg hangulatában. Mert beltll minden asztal foglalt voiL Ennyi embert az öreg bálterem sem látott még soha. Az esti műsor élvezetesen, nevette-tően volt összeállítva. Az Ipartestületi Dalárda Iványl József, a Vas és Fémmunkás Dalárda Büchtér Mór karnagy vezénylete alatt szebbnélszebb magyar dalokat adott elő viharos tapsoktól kísérve. Heffer Manci és Ungár József táncduetlel szórakoztatták a közönséget, mig Frei-schmledt Ferenc hivatásos tűzoltó őrparancsnok a „Vöröskakas" című verset szavalta nagy hatással. A Kath. Legényegylet műkedvelőinek lelkes gárdája megerősítve a tűzoltókkal az ,Éljenek a tűzoltók" dmü nagysikejtt darabot adta elő. Aszr repekben ^/étel nélkül kitűnő kitást nyújtottak: Máglcs Már\' Manci. dr. Dómján Qyul? £ °ory József, Tury György,
ZALAI KÖZLÖNY
Nagy József és Sípos József. A darabot Lengyel János Ügyesen rendezte. A szépségversenyen Németh Manci és Hermann Irén a győztesek.
Mikor a színdarabnak vége volt, a kalonazenére a nagyteremben is elkezdődött a tánc és minden talp alattnyi helyet betöltve, i a kertben és a teremben cigány és katonazenére reggel 4-ig tartott
A tűzoltók mulatsága igazi nép mulatság volt. A város egész társadalma képviselve volt a mulatságon ahol a kiskanizsai polgárok szépen roptak versenyt a táncoló nlzsai ifjúsággal
Szép nap volt. Megérte a fáradsá got, amit a tűzoltók az előkészítésbe beleöltek. Ez elsősorban a dr. Mut-schenbacher Edvin szakavatott elnök sége alatt működött rendezőbizott Ságnak, Szépudvary László alparancs noknak, Szépudvary István magántisztviselőnek és Ország József, az OTT pénztárosának érdeme.
SZÍNHÁZ
Sxlbérla
Zilahy Lajos szerencsésen nyul a plenair témákhoz, legyen az a napsütés vagy a szibériai tundrákba ágyazott barakk-börtönök fojtó, komor levegője. Amíg azonban a Süt a napAtA a Szibériá ig ért, kifejező eszközei a szinpad és a közönség ismeretével bővült. A SUtanap közvetlenségéért a Szibéria erösebb érzelmi aláfestésű témája és effektusok ban önludat08abb szerkezete nyújtja bőségesen a színpadról kínálkozó művészetet.
A Szibéria meséje érdekesen, gyorsan pergő. Fő-alakjai nagy emberi szenvedélyek analízisének színpadi életet nyert keresztmetszetei. A mel lék-alakok egyik-másika erősen intonálva Indul el, (az anarchista, pap) aztán elvész a mese-vezetésben, de mindegyik jő helyen van ott, ahova Zilahy állította s a néző nem ér rá keresni, hova lettek.
Nem ér rá, mert Zilahy bőven foglalkoztatja a kíváncsiságát, a fantáziáját, sokszor szorongatja köny nyekkel a torkot s ^y-két szálát a derűnek Is megcsillogtatja, meg rá is olvas közben a szenvedélytől elvakult emberre s igy ad témát a gondolkodásra, a befelé tekintésre is,
A tegnapi nagykanizsai előadás táblás házának a Társulatunktól tüneményesen Budapestre arrivált Vértes Lajosnak első vendégfellépése is bőséges okot adott. Vértes azóta még erőteljesebbre faragott művész. Qyö-nyörüen egyszerűsített a játék-stilusa. Egyszerűen, őszintén, férfiasan mer művész lenni éS csak áz lenni és a szerep-dlktálta embert emberien adni vissza, magától értetődően, nem pedig minden áron megjátszottan. A közönség színpadra lépésekor és azután is sokat és lelkesen ünnepelte Vértes Lajost.
Az együttes minden tagja tudása javával indult tegnap este. Férfias, drámai részeiben szép és hatásos alakítás volt Sarlayé. Qondos, finom munka volt Rózsa Bözsi Lizavetája. Kormos, Szemethy, Vass Irma, Bihari, Bánky, Danis, a kelleténél kissé jobban deklamáló Jákó jó mellék-figurákat adlak. A darab rendezése nagyon jó volt, a tömeg-jelenetek mozgalmasak, hatásosak voltak.
(bl)
Verekedés közben önmagát szúrta or^ff tfgyon egy tta
" Zsebkését és azzal hadonászni kezdett maga körül. Olyan szerencsétlenül hadakozott bicskával, hogy szintevhihetelten, da önmagát szúrta mellbe. A szúrás halálos voll.
A csendőrség megindította a vizsgálatot. "v
Zaloszontgrót, Junlus 10 Pakod község -határában a szőlőben dolgozott Lakatos Ferenc 12 éves fiu több társával.
Lakatos munka közben hancúrozni, majd verekedni kezdett egyik társával. Eközben Lakatos előkapta
NAPI HÍREK
NAPIREND
Junlus II, kadd
Római katolikui: Barnabás. HrotesL Barnabás. liráéliU: Slván hó 3 Nap kel remei 4 ór» 03 perckor.
nyugazlk eata ifi ón S6 perckor. •
Qíxtflrdő nyitva reggel 6 órától eate 6 óráig (bétffl, uerda, pintek délután és kedden egeax nap nőknek).
"\'.VW.\'.t\'"!1............
Mflárás
A nagykanizsai meteorológiát megfigyelő Jelentések t Hétlón > MmtrM-td. Reggel 7 órakor +20-8, délután órakor +22-3, eate 9 órakor +20.
FetMut: Egész napon át borult égből tozat.
SziUrdny: Reggel délkelet, délben nyu-délkeleti azét.
gat, este
A Ittaan Arakor Jal< aaaltai alvatar tozáa aaélkAI,
16alal Intéxat aata 10 •Ua halyanként aaS, lényagaa hSvál-
— Szolgabirók áthelyezése, GyömDrey Oyörgy főispán jullus hó elsejétől dr. Forintos László novai szolgabírót a nagykanizsai járásban újonnan rendszeresített II. szolgabírói állásra áthelyezte. Vitéz dr. Hunyadi László szolgabírót a novai járásba, dr. Fehér János szolgabírót a tapolcai járásba osztotta be.
- Polgárista lányok kirándulásai. A nagykanizsai polgári leányiskola 300 növendéke Polonyl Qyörgy igazgató és tanárok vezetése alatt szombaton reggel kirándultak Lég-rádra. Ott tartották meg a hegytető kis kápolnájánál az iskola Zrinyi-llnnepélyét, az erdőben pedig a madarak és fák napját. A vidám, zöldleveles koszorúkkal díszített csapat az esti vonattal jött vissza. A trianoni határ-dombon ünnepelt irredenta érzések feledhetetlen hangulatot ültettek az ifjúság szivébe. A polgárista leányok Polonyl Qyörgyné tanárnő vezetésével pénteken 30-as csoportban Keszthelyre és Hévízre rándultak ki. A kétnapos kirándulás alatt megtekintették a Balaton fővárosának és vidékének szépségeit.
= Exhumálás. Péterffy Mariskát, volt városi tisztviselőnőt \\folyó hó 13-án reggel 7 órakor, az ideiglenesen elhelyezett sírboltból a családi sírboltba helyezik örök nyugvó helyére.
Megunta az életét 83 éves korában. Mint az eszteregnyel jegyző jelentette a nagykanizsai járás főszol-gabiróságának, Kovács Qyörgy 83 éves eszteregnyel lakos felakasztotta magát és meghalt. Az öreg azért kötötte fel magát a meslergerendára, mert megunta az életét.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
, — „A vén bakancsos és fia a huszár" Kiskanizsán. Vasárnap délután 4 árakor a Kiskanizsai Katolikus Ifjúsági Egyesület P. Pulvermann Zénó vezetése alalt előadta Szigeti József örökbecsű népszínművét, ,A vén- bakancsos és fia a huszár"-l A nagyszámú közönség végig jól mulatott a vidám darabon. Nagy Oyörgy, Plander Böske, Tóth János, Zlegier Oyörgy, Fender Ferenc, Dá-vidovics Sándor, Tóth Mariska, Nagy Antal, Imrei Oyörgy, Varga Ferenc, Petőfi Sándor, Tólh Lajos, Néinelh Lajos, Imrei Oyörgy, Martinecz Terike, Imrei Juliska, Plander Annuska Játszották a szerepeket és szolgáltak rá a közönség gyakran felujuló tapsaira, Nagykanizsáról igen sokan jelentek meg a szép előadáson, melyet junius 16-án, vasárnap közkívánatra megismételnek.
Bicskával
fel&aalioiía a fiaragosa Qaadt
Gálosfo, Junlus 10 Simonfa községben Nagy István házsártos legény a korcsmában ösz-szeveszett sógorával Győr Jánossal. A szóváltás vége az lett, hogy Győr János elkapta somogyi bicskáját és azzal felhasította Nagy István hasát Eszméletlen állapotban szállították kórházba a legényt, a késelöt pedig a csendőrség őrizetbe vette.
= Legjobb olvasnivaló a Nemzeti Újság Aranykönyvtára. Ára előfizetőinknek kötelenként 150 P és 30 fillér portó.
— Tflz Lesencenémetfalun. Tegnap éjjel Lesencenémetfalun tüz ütött ki Kozma Lukács földműves házánál. A tűz hamarosan átterjedt Kánicz Qyörgy szomszédos házára, mely Kozma házával együtt leégett. A tüz okát most nyomozza a csendőrség.
= Ml a titka, hogy mindenki szőnyeget Barta Miksánál vesz? Mert kedvező részletfizetés mel* lett készpénzáron vásárolhat
Megszökött egy egyetemi altiszt a hallgatók tandíjával. Tegnap délelőtt értesités jött Pécsről a nagykanizsai rendőrségre, hogy onnan Konyhás Lajos egyetemi altiszt nagyobb összegű pénz elsikkasztása után megszökött. Az altiszt több egyetemi hallgatótól vette át a félévi tandijat befizetésre és azzal tűnt el Pécsről. Kézrekeritésére itt is minden intézkedést megtettek.
A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10. ... „,-,. • i
bordói lével fceW\'j^ii^ar. ellesi,
tisztin tlulharaaiat ellen.
Rózsafák
hernyóit, levéllelveit slkenel Irtja. Egyike a tagoloaábfc vUSÓerlknek Beszerezheti: ,T"
ORSZÁGI JÓZSEF
mag, műtrágya, növlHtf+MAtxwak | kereskedésben i. .
Nagykanizsán, Erwébet-tér 10. (A bíróság mellett).
8lámoi iM bajnál á ttrrtiéSzetes .Ferenc József" kesefüviz liaszná-lata végtelen nagy megkönnyebbülést szerez. A nőorvosi klinikák bizonyítványai tanúsítják, hogy a rendkívül enyhe hatású Per&C Jóuel vizet különösen a szülészéit osztályon a legjobb sikerrel alkalmazzák. Kapható gyógyszertárakban; drogériákban és füszerüzletekbeq.
Sxörnyetöalt
„sótörés" Möxbcm egy faliul
tegéltx., .,.^^
SUaegt Jwlus 1(1 A sümegi járásban (evő Szentimre-faiva községben Kis Márton és Kamunál Vince legények egymást emelgették és ropogtatták. Úgynevezett .sótörést* gyakoroltak, mely végzetesen ütött ki. Mikor Kis felemelte Kamundit, véletlenül megcsuuott és oly szerencsétlenül esett a földre, hogy nyakszirttörést szenvedj és meghalt. Mivel bűncselekmény nem történt a hatóságok kiadták a temetési engedélyt.
— UJ rendszer butojyáfáflók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére1 díjmentesen szállítunk teljes lakásMretidezé-seket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengönként cqupán., öt, pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén if tartatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely. Kőszegi-utca 5. ;i sni.W: ,<•
- A Zalai Évkönyv Zala kultusza, vi ->iWHt<\'-™<
- TÖZSDf
A mai ériékáisdá1 ioiftltotlJn és egyenetlenül indult, fnírt\'r\'dfelulá-ció csupán egyes papfwjfatr Mwri-záll. Később a szilárd 6éHlnl hlr«k ellenére elgyengül, mert 6auJddt>jabb 11 pengős árvesztése az egész piacon befolyásolta, igy az általános áryesí-leség 1% lett Qyeneék voltak )n<í«. Fegyver, Lámpa. A forgalom t?lnd-végig csendes, zárlatkor, az iráíyzat kedvetlen. A fixkamatozásu papírok piaca üzlettelen. Valuta és deviziptóc lényegében változatlan. ..."\'.\' • 1
19& junlus 11.
áÁLAI KÖZLŐNVi
A 3itla0dxl iroda flírel.-
(*) Párlal divat — a budapesti Városi Színház szenzációja. Kedden és szerdán oste kerül bemutatóra Békeffy és Lajthay, a legfiatalabb ós máris az operettslkerek zenitjén törtetó szerzik egyik legszebb alkotása, a Párisi divat. A mesék az Írógépről és Régi nyár nagy sikerei után érthető a bemutató Iránt megnyüvánuló nagy érdeklődés. Pedig ozt sincs módjában többször műsorra tüznl, mert a rövid Idény alatt még egész sereg értékes operett és próza vár színpadot A Párisi divat színpadja látványosság, frappáns dlvatrevü, a tün-cuk, a színpadi hatások sok-sok gyönyörködtető rendezői bravúrja, melyek Sugár Oyula főrendezőt dicsérik, az Idény egyik legszebb előadását JelenUk, A szereplők kitűnő összjátéka viszik sikerre a szép operettet A zenei részok tökéletes szépsége 0. Nagy Tibor karnagy fáradságos munkája.
(*) A Vértaa~alé«dA»ok mHior-•iltnáu. Vértes Lajos a Vígszínház kitűnő tagjának további fellépései a művész Vígszínház! elfoglaltsága miatt a következőkép módosul: csütörtökön közkívánatra Vértes Lajossal a címszerepben „A tábornok", Zilahy Lajos színmüve; pénteken Vértes Lajos felléptével, Fodor Oszkár romantikus színjátéka a „Fellegvárban": szombaton este Vértes felléptével, Molnár Ferenc Irodalmi remeke, a „Testőr" kerül színre.
(") Vasárnap aata Vértes Lajos bu-csufelléptóvel „Eltörött a hogodűm" operett újdonság kerül meglsméüésre.
JÓ radar Oukér Fallagvérbaa olmű bemutatója Vértea Lajos vendég-leUéptével pénteken este lesz E bemutató különösen érdekes ünnepe a prózai együttesnek. Előazőr, mert Fodor Oszkár Írói lelkének, színészi átélésének minden szépségével a tiszta romantika sslvárványszlnelben tündöklő darabja ez, melyet örömtelt lelkesedéssel Játszanak a színészek, másodszor, mert a nagykanizsai bemutatóval egyldőben a budapesti Nemzeti Színház Kamaraszínháza Is bemutatja a Fellogvárban-t, végül mert prózai ogyütteallknek olyan stílusos előadása ez, amilyet fővárosi színpadokon sem mindig láthatunk.
Hett mtlsor:
Kedd: Párisi divat
Szerda: Párisi divat.
Csütörtök: Tábornok, Vértes Lajos felléptével.
Péntok: Fodor Oszkár romantikus színjátéka a Fellegvárban, Vértes I^Jos felléptével.
Szombat : Teatőr, Vértel I,aJoa felléptével.
Vasárnap: Eltörött a hegedűm, Vértes Lajos felléptével.
(Zala-Kanizsa FC) vezetősége és összes Játékosai szerdán este 9 órakor a Polgári Egylet utcai helyiségében értekezletet tartanak.
- A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
NAGYKANIZSAIAK
kedvelt találkozóhelye BUDAPESTEN
VII., Baross-tér 23. a Keleti pályaudvarnál
Teljesen újonnan berendezett
kényelmes családi ház. Központi fűtés, hideg-melegvíz. Méraékalt polflAri Arak,
E Upri hivatkozóknak 20o/o engedmény. Testvérvállalat:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos:
OROSZ ÖDÖN.
N8vekvA kereslet
Fokozottabb gyártás
Olcsóbb árak
A hathengeres, lengőtengelyes
STEVR TYPE XII
leszállított árai:
nyitott........P 8.880.
nyitott Combinéval . . P 10-080.-
oaukott..... . P 10.750.—
Cabriolet, 3 Oléaaa . . P 11.000.-
Cabplolet, 4 Oléaaa . . P 11.850.-
oaukott Comfort . . . P 11.400.— Összes árak helyt Budapest elvámolva, 5 kerékkel értendők.
Körzetképviselet:
8 vsak A Antal \'•«»»•■•> l«a«ar éa sportéranankaraaka-ZaOOMniai*éa,aaté, motorkarékpéréaaépoaxtélya
SPORTELET
A Axexonxáró bajnoki mérkőzésen a Zala-Kanlxsa megssee-rexte a kél pontot és a negyedik J&elyet véglegesítette
A rekkenő meleg lehengerelte a csapatok lelkesedését — Az I. félidőben a Bak, a ll.-ban a piros-fehérek támadtak többet — Farkas elpackázott egy 11-est
Nagykanizsa, Junius lü
A Bak vasárnap délelőtt fél 12 órakor érkezeit meg a pesti gyorssal és mivel az elemisták tornavizsgálu-kat tartották, már fél 2 órakor felállott a két csapat a pályán.
Bak: Jánils — Müller, Spánltz — Pátzius, Buzási, Pavnicza — Gal-bicska, Blllltz, Biaskó, Bursl, Kocsis.
Zala-Kanizsa: Megyeri — Réder, loós — Tamás, Babos Horváth — Kenesse! II., Szabó, Farkas, Bakonyi, Csász.
Gébért bíró slp|elére a Zala-Kanizsa kezd nappal hátba és elindul kánikulai melegben a lanyha, nlvótlan mérkőzés, melynek alig egykét momentuma váltott kl Izgalmat.
Olyan nap tűzött le a pályára, hogy a Játékosok fuldokollak a hőségtől és többször kaplak hüíitőt a pályán és egy ízben a biró kénytelen volt pihenő szünetet tartani.
Az első félidőt váratlanul a Bak fölénye uralja. A lelkes, fiatal gárda állandóan rohamoz és egymásután érnek el kornereket, melyeket a csatársoruk puhasága miatt nem tudnak kamatoztatni.
A Zala-Kanizsa támadásait csak a két szélső vezeti. A belsők és főleg Farkas színtelen, léleknélküll mozgása nem tudott egy életképes akciót bevégezni.
Közel egy félórája folyik a játék már és a tribün unalmában kénytelen magát szórakoztatni a közbeszólások özönével különben félni leheteti, hogy mindenki elalszik.
Az I. félidő közepén Bakonyi labdájával rohan le Csász, akit biztos helyzetben a 16-oson belül felvágnak.
Gébért biró habozás nélkül a fehér pontra mutat. Farkas áll a penaltynak és ugy megvágja a bőrt, hogy szinte szikrát hányés a — kapusba repül, aki kiöklözi, majd lábbal továbbítja a mezőnybe. Nagy méreg volt.
Továbbra is tartalmatlan a Játék, úgyhogy a hagyományos .Tempó Kanizsai" fel sem hangzik. A 29. percben Farkas szökteti Bakonyit, aki egyedül vágtat le. Jánils kapus
kifut eléje, hogy elfogja a szöget, de a fürge csatár mellelte megpöcköli a labdát, mely a Zala-Kanizsának két pontot jelent.
A második félidőben kevés feljegyezni valója van a krónikásnak. A játék eleien a helyi csapat, később a Bak lendül előre, de a csatársorok energiátlansága miatt az 1 :0-ás eredmény nem változik.
Gébért Jelentéktelen hibától eltekintve rendesen vezette a küzdelmet. A helyi csapatból: Megyeri, a két bekk, Horváth, Tamás, Csász és néhány akcióban Bakonyi volt jó. A többlek formájukon alul mozogtak.
A Bak-bői elsősorban Jánits kapus wmpás védése, a két bekk és a íalfsrr kitűnő helyezkedése tetszett.
A meccsre a vezetőség ezúttal Is rá\'lzelett.
A vasárnapi mérkőzéssel a Zala-Kanizsa mind a 22 mérkőzését lé-átszotla és befejezte a szezont Negyedik helyét a kél győztes pont véglegesítette. A csapat egész évi munkáját legközelebb adjuk egy összefoglaló kritikában. (— n)
Országos sporteredmények
I. liga:
Hungária—Bocskay 3:3 (2:2). Újpest—Hl. ker. 3:0 (3:0). Kispest—Nemzeti 4:1 (2:1). Somogy—Vasas 6:0 (1:0). Bástya—Sabárta 3:0 (1:0).
II. liga: Attila—Vac 7:0 (3:0).
P. Húsos—Terézváros 2:2 (1:1). Soroksár—Rákospalota 8:4 (6:2). Turul—Erzsébetváros 3:1 (3:1). Magyarország kardbajnokságát Rády József nyerte,
2. Petschauer, 3. Oombos, 4. Pillér, 5. Kabos, 6. Qerevich, 7. Kalmár, 8. Doros, 9. Schréder és 10. Tóth.
Davis Cup tennlsz-mérkőzés
Magyarország — Hollandia 2:2. Kehrling—Tlmmer 2:1 szetarányu
vezetésénél a meccs a sötétség miatt abbamaradt. Folytatása hétfőn.
LegyŐztQk Hollandlát tennlszben
Budapest, Junlus ld (Éjszakai rádtójelentés) A tennls? Davis Cup-érI folyó mérkőzéseken Magyarország megverte Hollandiái 8:6, 6:3, 3:6. Magyarországot Kehrling képviselte.
Magyarország—Svájc box-viadal 14:0
Amatőr bafnolcság :
KAC-SzAK 6:0 (2:0). Kaposvár. Biró Lovas. A szigetváriak hatalmas veresége meplepetés.
BSC-PSC 4:2 (3:0). Bácsalmás. Biró Hebrony. A pécslek half-soruknak köszönhetik vereségüket.
PVSK—DVAC 3:3 (1:0.) Pécs. Biró Rosenfeld. A vasutasok támadtak többet.
BTSE-BSE 3:0 (1:0). Baja. Biró Hainess. A második félidőben nagy Turul fölény.
(Rörldltések) H — hírek. közgazdaság. Hangv. — hangverseny. B — előadás Oy — gyermekeinek. A — aaazooyok-
K — kabaré. aZ. — népszerű mm.
Junius 11 (kedd)
Budapest 9.15 A rádió házltrlójinak hangv. §30 H. 9.45 A hangr. folytatása. II A budapesti rendóizenekar luvósegyüt-telének hangv. 12 Déli harangszó. U ina a hangr. folytatása. 1125 a 1135 A hangv. folytatása. 13 Időjelzés. 14.30 a 1530 A .TÍndétvásár me»tórí|«. !«■« M6|elzé». 17.10 Operetlréazietek. 1830 Mit ttzen a rádió. 19 30 As Operaház .Háry János\' előadása. 2230 Időjelzés. Ezt követően : Cigányzene.
Bécs II Zene. 18 Hangv. 17.40 Zenés gjermekóra.
Berlin 17 Orgonahangv. 17.30 0. JO Tarka est.
urflnn 12.30,19.05 Hangv. 20.20 Hegdí-hangv. 21 Tót dalok. 22.25 Zene.
London, Daventry 11 Q. 12 Hangv. 13, 16 és 16.30 Zene. 17.15 Ghr. 18.45 Beethoven-zongoraszonáták. 19.« Rádló-s«kiitett, 21.15 Z. 21.40 Opera E. 22.40 Zene.
Milánó 11.15 O. 13.35 Jb. 16.30 Qytr-mekksrének. 17 Zene. IS jazz-band. 20.30 Régi olasj zene.
München 11.20 O. 1145 Hangv. 16 Kamara Z. 20 Zongorahangv. 21 Hangv. Prága 11.15 O. 12.30 és 16.30 Hangv.
19 Tamburtciiene.. 20 Kamara Z.
Varsó 12.10 O. 16.15 Oy. 17.56 Zene. Zürich II Hangv. 1132 O, 16 Hangv.
20 Hugó Marti-est.
Legjobb üditő itat
a közismert
Kapható minden faszeréi csemeqekereskedésbefl.
Főraktár:
Weisi HUr HasAatiza.
Király-utca 21. \' «
ZALAI KÖZLÖNY
Őriek! tárlat
Hírli 30*311/4, London 25-19«/a, Newyork 519-65, Brílssel 7218, Mlisno 27-l8\'/i, Madrid 73 85, Amsterdam 206-62, Berlin 123 92Vl, Wien 72-90, Sofla 375Va. Práes 15 38l/t Varsó 5825, Budapest 80-59 Belgrád 9 H\'/l, Bukareat 3-08.
A buza 20 fillérrel, a rozs 50 fillérrel emelkedett.
Buta tlazav. 77-ea 22-40-22 60, 78-aa 22 60-22 80, 79-e» 22 80-23 00, 80-as J3\'10—23 30, dunántuli 77 es 21 60—21-80, 78-aa 21-80-22*00, 79-es 2200-22-20, (O-u 22 20—22*40, roza 17 75—18 00, Iák. árpa 20-50—31-00, aörárps 2350-24 00, rab 18-75—1925, tengeri tszt 26 00-26 25, dunántnll 25-00-25-25, korpa 14 00-1425
VALUTÁK Angolt 27*72-27*87 Belga tr. 79-45-79-75 Caehk. 16*92-17*00 Dánk. 152*35-152*95 Dinár 9^8 ICK>4 Dollár 570*70-572*70 Frandst 22*30-22-50 Holl. 229 75-230*75 Lengyel 64-06-64*35 Un 3-37-3*41 Léva —•—
Líra 29-95-3020 Márka 136-50-137*00 Norvég 152-45-153*05 SchllL 80*42-80*77 Peseta 81*00-81-70 Svájc! L 110*1511055 Svédk. 152*95-153-55
DEVIZÁK AmsL 229-92-230-62 Belgrád 1006-10*09 Berlin 136*60-13700 Brüsszel 79*55-79*80 Devlzalel 3*39-3*41 Kopenh. 152-57-152 97 London 27-77-27*85 Madrid 81*20-81*80 Milano 29*95-3005 Newyork 572*80-4*40 Oszló 152*62-153*02 Pária 22*39-22 46 Prága 1695-17*00 Szófia 4*13-4*15 Slockh. 153*15-153 55 Varsó 64*20-64*40 Wien 8045-8070 Zürich 110-25-110 55
StHénüár
Felhajtás 4165, elsdatlan 900. — Elsőrendű 1*72—1*74, szedett 1*70—1*74. szedeH közép 1*54—1*64, könnyű 1-30—1*30, l-só rendű Oreg 1*64—1*66, Il-od rendű Öreg 1*40-1 53 angol süldó 1*50-1*80, szalonna tiagvbsn 1*86—1*90, zsír 3*00-304, hus 2*10—2*40, szalonnás félsertés 2*00—2*14. Az Irányzst élénk.
élUpUilé THsaiii, NffKaaissiK. PefcftOc kiadó: Zal«J Károly.
há ifit a ii IiWmi N^yfcutUaa 7tt. m
apbóhirdetÍseÍ
As apróttrdetések dija 10 saóig M HtMr, Minden továbbá szó dija I MII. Vaaár- és Bnnepoap 10 szóig M Mlár, minden további szó dija a <111. Szerdán és pénteken 10 saókr tO <HI4r, n.lndea továbbá «zó dl Ja a flll. Oraasó s minden vaata-gabb betűből álló szó két szónak számíttatik. Állást keresőknek SW/c engedmény.
Egy Jókaiban levő 8lag«s* vsrráaás
eladó. Clm a kiadóban.
Fárfiuantvéaért tartok egész hónapban. — Csodás szövetek 16 pengőért Pupllnból éa sellrből mérték után készült ingeim olesóbbsk éa szebbek, mint bárhol. Krámer Zoltán dlvstáruháza. -2765
Mindenes Mxssl tudó cselédleányt keresek Eőlvós-tél 14. — Ugyanott gyermek hintaló Jutányos árban eladó. 2764
Egy orsxAiay aprópénzzel találtatott. Igazolt tulajdonosa átveheü a Korona éttermi lóplncéénél. -2766
MÉZET,
nyersbőrt, égytollat, vasat As fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fiai
Erisébet-tér 15.
KétaaafeAa udvari lakás összes mellékhelyiségekkel azonnal kiadó Sugár-ut 58.
_______2701
Óriáal mennyiségű ládáinkat legolcsóbb árban, esetleg egy tételben Is eladnám. Bővebbet a nagytrafikban. 2742
Királw-istpa 37. szám alatt 3 szobás idvari lakás mellékhelyiségeik setékkel augusztus l-re kiadó.
mellékbei yl
[ekkel éa vlzve-2712
\' József lóhsrceg\'u. 32. sz. alatt egy egyszobás konyhás lakás mellékhelyiségekkel iu\'ltis 1 re kiadó ----
Vslss Uosssa cementárugyára ajánlja
karmsntyus betoncsőveit házi azenyvlz le* vezetésére, azok elhelyezését Jutányosán elvállalja. 1589
Kétaaabáa, verardás utcai lakás kiadó Caányl László-utca 8/1. alatt. -2755
Egy elegánsan batoroxett szoba 15 ére, íaet.eg szonnalra kiad). Clm a kiadóban
Kerttepar leszállítóit áron kaphaló Eötvös tér 16. az. alatt. -2757
Zrínyi Miklós-utca 26. alalt kétszobás lakáa mellékhelyiségekkel azonnal kiadó.
•2758
ElkattBaáa miatt szoba- éa konyha-berendezés eladó Magyar-utca 50. szám alalt. 2761
Szolid, szorgalmas oaalédlaAnyt keresek azonnali belépésre. Károly-lsktanya! kantinos. -2762
A nagykanizsai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
4350/1929. tk. szám.
Árverési hirdetmény és árverési feltételek.
Dr. Malek Láasló ügyvéd nagykanizsai lakóa végrehaltatónak Mátyás Lajos és ózv. Mátyás Józsefné t. és t képv. állal ktpv kk. Mátyás \' .....
lT«
rehsjtást szenvedők ellen indított végre-tast ügyében a telekkönyvi hatóaig a
haji
ügyében a telekkönyvi haté ajtató kérelme következtében H
1881 : LX. t.-c. 144 , 146. és 147. §§. értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 280 P 16 flll. tőkekövetelés, ennek 1927. juntua 1-tól járó 90/0 kamata 45 P edCjlg megállapított per- és végrehajtást és az árvetést kérvényért ezúttal megállapított 10 P költség tőkekövetelés éa járulékai be-hajtása végett a nagykanizsai kir. járásbíróság területén levő, Nagykanizsa r. t. városban fekvő, s a nagykanizsai 3237. sstjkvben Af 1. sor 476. hrsz. a. foglalt ház, udvar, kerttel Ingatlanokból vég-ehaj tást szenvedők nevén álló \'"/sri részre 2000 P kikiáltási árban, még pedig s 7930/tkv. 927. ss. végséssel kk Mátyás Anna nevén illó 154 szí részre Kollartcs Anna özv. Mátyás Józsefné klstarcsst lakóa javára bekebelezett özvegyi Jog fenntartásán], mégla azzal, hogy amennyiben az Ingatlan a bekebelezett özvegyi jog fenntar-táaával olyan árban adatnék ei, amely a szolgalmi tkvl bejegyzést megelőző tehertétel; vagyis végrehajtató fenti követelését meg nem Qti, az árveréa hatályta\'anná válik a sz ingatlan ujabban elárvereztetik; továbbá a nagykanizsai 3524. sstjkvben i 3451/b hrsz. Ingatlanból végre-
A f 1 sor ; hallást szenvedők nevén álló "*/rs részére 700 P klkállásl árban és pedig Mátyás Ls|os i/is illetőségére 1977/tkv 916. sz. végzéssel Frlskó Teréz özv. Mityás Lsjosné Javára bekebelezett haazonélvezetl szolgalmi lógnak és 7930/tk. 927. sz. végzés sel Mátyás Anns ao/m részére Kollartcs Anna özv. Mátyáa Józsefné javára bekebelezett özvegyi Jog fenntartásival mégis ez utóbbira nézve az előbbi bekezdésben ért korlátozással.
A tkvl halóság Mityás Béla ellen az ir-verést nem rendelte el, mert nevezett Illetőségét eladta Mityás l.a|osnsk, akinek Javira a tulajdonjog B 65. és B 34. sorss a. 2060,\'tkv. 928. az. végzéssel be Is kebe leztetett
A tkvl hatóság az irverésnek a tkvl ha-tóság hivatalos helyiségében (Igazságügyi palota faz. 8. ajtó) meglarlására 1929 évi julius hó 2 nspjin délelőtti 10 óráját tűzi kl és az árverési leltételeket az 18<l: LX. t.-c. 150. §-a alapján a következőkben állapltja meg:
Az árverés alá kerUló Ingatlan a kikiáltási ir telénél. Illetve kétharmadánál alacsonyabb irón nem adható el.
Az irverelnl szindékozók kötelesek bi-natpénzűt a kikiáltási ir lC/o-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-iban meg-hatirozott árfolyammal számított óvadék-
képes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen birói letétbe helyezéséről kiillltott letéti elis-
mervényt s kiküldöttnek átsdnl és az ir verés! leltételeket aláírni. (1881 ; LX. t.-c. 147., 150 , 170. §§.; 1908: XL1. t-c. 21. § ) Az, skl az Ingatlanért a kikiáltás! árnál magasabb ígéretet teU, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltást ir százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ir ugyanannyi százalékáig kiegéazltenl. 1908 : LXI. t-c. 25. §.).
Nagykanizsa, 1929. év! mi|us hó 3. napján.
Mlkó a. k.
lítistt.
KOszOnetnyilvánitás.
Mindazon jóbarátainknak és
ismerőseinknek, kik felejthetetlen jó férjem, illetve édesatyank elhunyta alkalmával jóleső részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek és a boldogult temetésén megjelenni szívesek voltak, ezúton is hálás köszönetet mondunk.
Oaszmann család.
Mos I Fest I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gőxmosé, vegyilsitltó, ruhafestő
• ixombatbflyl orti. lparkiillUáton aranyéremmel kltOntolva
NAOYKAN1ZSA
Oyfl|tőt.l«pi üyárt.Us i
Kazlnczy-u. 8. Hunyadl-u. 19
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit lesiet vagy tisztíttat Győződjön meg áialm olcsóságáról és munkám
klválósigiról. Utolérhetetlen fényű gallértlaztltáa I Tisztit I i n Pllsséroz I
Meghívó.
a Letenyei Takarékpénztár R. T. Letenyén, 1929. junius hó 23-án délelőtt 11 órakor saját helyiségében
rendkívüli közgyűlést
tart, melyre a t. részvényeseket tiszteletlel meghívja
az Igazgat&ság.
Tárgysorozat i
1. A jegyzőkönyv hitelesítésére 2 részvényes kijelölése.
2. Az igazgatóság jelentése és indítványa az alaplökének 75.000 pengőre való felemelése tárgyában.
3. Az alapszabályok 2. §-ának módosítása.
4. Esetleges indítványok.
Jegyzet: Indítványok a közgyűlés elölt 6 nappal az igazgatóságnál írásban be-adsndók.
Aki szavazati jogával élni aksr, köteles részvényét legalább 3 nappal a közgyűlés megtartása előtt a tár-aság pénztáránál, vagy a Nagykanizsai Takarékpénztárnál, Nagykanizsán letétbe helyezni. z?ao
1929. junius 11.
1928 Pk. 1122. számhoz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Richler Béla letenyel ügyvéd által képviselt 1. Hlrschl Ignác és Dr. Lakó Imre letenyei ügyvéd által képviselt 2. Mátrai József mint együttesen foglallatók kérelmére és javára 520 P 92 f. és 15 P és több követelés és járulékai erejéig, az időközben eszközölt törlesztések levonásával a letenyi kir. járásbíróság 1929. évi 68. és 313. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől lefoglalt 600 P-re becsült Ingóságokra a letenyei kir. Járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett más foglallatók javára is a végrehajtást szenvedett személyautófuvartelepén, Lelenyén leendő megtartására határidőül 1929. évi julius hó 2. napjának d. e. 9 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt csukott személyautó s egyéb ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is el \'fogom adni.
Letenye, 1929. évi lunlus hó 5-én.
Dr. Váró Pál s. k.
53 kir. bírósági végrehajtó.
FOGALOM
a közönség körében az a tisztaság, rend és előzékeny kiszolgálás, melyet
20°lo engedmény
adása mellett nyujtunk ezen lap előfizetőinek.
legolcsóbban
nálunk étkezhet, mert olcsó árainkból külön kedvezményképpen (P 1-50-es menüt kivéve)
10°lo
engedményt adunk.
S é\' m m i
költsége sem az érkezéskor, sem az elutazaskor, mert szemben vagyunk
a Keleti Pályaudvarral. Magyaros vendégszeretettel várjuk családi szállodánkban.
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Baross-tér 10.
Ez az autó ^kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Telefon: 3-22.
iktárról sz összes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési fettételek I
Nyomatottba Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly)
00. évfolyam, 130. szám
Nagykanizsa, 1929 Junlus 12, szerda
Ara 16 Mér
ZALAI KÖZLÖNY
SiekeeatMf éa kiadóhivatal: Kd-ut 5. alám. Keaxtfcelyt BókkUdóhiva.al Kossuth Lajoa-u. 32.
POLITIKÁI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési Ara: egy hóra t pengi BO fillér
Meghalt Andrássy Gyula gróf
Tiszadobról a Pajor-szanatóriumba vitték Andrássy Gyulát, ahol délelAH megoperálták, délután 6 órakor meghall
A vese is tüdőgyulladásban megbetegedett Andrássy Gyula grófot ma Illés professzor megoperálla. Az ope-
ráció sikerült és pillanatnyilag a beteg jobban is van, de a szívműködés nem kielégítő és igy radikális
operációra nem is lehet gondolni. Az operációnak egyelőre csak pillanatnyi könnyebbités volt a célja.
Budapest, junius 11. (Éjszakai rádiójelentés). Andrássy Gyula gróf ma áéluíán dal órakor, 69 éves korában, a Pa/or-sxanatórlumban meg&alt. Halálát egy évllxeáe klnxó vesebetegsége okoxia.
A Kisantant Követei átadtuk Kormányaik demarsáta KülügyminisszterneK
A kisantant nein képviselteti többet magát a magyar ünnepségeken és a népszövetség elé tárja panaszait Walko válaszában újólag leszögezte a békeszerződés igazságtalanságát
és a békés magyar törekvéseket
A magyar közvélemény érthetően nagy érdeklődéssel kiséri azokat a külföldi forrásokból eredő hireket, amolyok beszámolnak a kfsántánthoz tartozó egyes államok követelnek budapesti aemarsáról. Ez a diplomáciai lépés ma délig sem Románia, sem Jugoszlávia részéről nem történt meg.
Walko Lajos külügyminiszter egyébként csak ma érkezett vissza Budapestre és délután fogadja a külföldi követeket, köztük természetesen a kisántánt államainak diplomáciai képviselőit.
Budapest, Junlus 11 (Éjszakai rádiójelentés) A külföldi diplomaták fogadása alkalmával előbb a csehszlovák, majd a jugoszláv követ látogatta meg Walko Lajos külügyminisztert és kifejtették előtte, hogy Bethlen István miniszterelnök hősőknapi beszéde kínosan érintette kormányaikat. Tudomására hozták a külügyminiszternek, hogy . államaik hasonló ünnepségeken a jövőben nem fogják képviseltetni magukat.
Ezenkívül kormányaik adandó alkalommal
nemzetközi fórum előtt is szóvá fogják tenni a magyar manifesztáclókat.
Walko külügyminiszler válaszában kijelentel\'e, hogy ismeretes a magyar kormány álláspontja
a békeszerződés Igazságtalansága, tehát megváltoztathatósága tekintetében és békés eszközökkel törekszik is annak megváltoztatására. Ezt Bethlen miniszict elnök parlamenti beszédeiben is többször hangsúlyozta. Ami a kisantant követeinek a magyar ünnepségeken való részvételét ileli, utalt arra, hogy a kormány a diplomáciai testületet meghívja a fonlosabb ünnepségekre.
Hogy aztán egyes államok képviseletei opportunusabb-nak tartják meg nem jelenni, ez természetesen a saját megítélésük hatáskörébe tartozik.
Előfordul az is, hogy Magyarország
kövelei nein jelennek meg egyes külföldi ünnepségeken. Romárlla követe Írásban adta át Walko külügyminiszternek kormánya jegyzékét, amely tartalmában megegyezik a csehszlovák és jugoszláv követek által elmondottakkal. — A jegyzékre Walko Írásban fog válaszolni.
A kisantant remél és fenyeget a — népszövetséggel
Belgrád, junlus 11 (Éjszakai rádiójelentés) Marinko-vics külügyminiszter ina fogadia a belgrádi csehszlovák követet.
Belgrádban arra számítanak, hogy a magy.ir kormány a kisantant követeinek inai bejelentései után megváltoztatja magatartását a kisantant államaival szemben. Ha ez mégsem történnék meg, ugy a kisantant kénytelen lesz erélyesebb rendszabályokkal lojalitásra kényszeríteni a magyar kormányt. Elsősorban a népszö-velséghez fordulnának panaszukkal.
Érettségit a tanítóknak, földmüvesiskolákataDunántulra
sürgettek a kliltusz-költségvetés szónokai a Ház ülésén
Budapest, junlus 11 A képviselőház mai ülésén folytatták a kultusztárca költségvetésének tárgyalását.
Klein Antal éa Pogány Frigyes elismeréssel adózlak a kultuszminiszter munkája iránt. Utóbbi szerint az a panasz, hogy sok a diplomás ember, de nem lehet azt, aki tanulni akar, megakadályozni abban, hogy tanulhasson. Az államnak ez a tanult fiatalság lesz a legerősebb támasza a felforgató törekvésekkel szemben.
Ktebelaberg Kanó gróf ■ ,,
ujabb progranimot nem ad. Örömére
szolgál, hogy pártkülönbség bélkül megértésre talál programja. Sajnálja Kéthly Anna kijelentéseit
a levente intézmény kapcsán. Csudálkozik azon, hogy mikor a „Munkás Sport" azt Írja, hogy a munkások lépjenek be a szociáldemokraták sportegyesületébe, mert ez tömörülésüket jelenti, ugyanakkor tehát, mikor ők osztály politikát folytainak, kifogásolják a hazafias szellemben működő levente-intézményt. Ez ellen tiltakozik.
Ha a kultusztárca költségvetését redukálnánk,
ugy legfeljebb csak 4—5 millió megtakarítást tudnánk elérni, mely ösz-szeget közgazdasági célokra fordítva, nem lenne érezhető eredmény, viszont kulturválságot okozna. A következő években felszaporodnak a tankötelesek számai, tehát
iskoláinkat kell szaporítani.
Kulturális haladásunk bizonyítéka a nagyszámú könyvmegjelenés. E téren csak Hollandia tud olyan arányszámot felmutatni. További programja során csökkenteni fc/gja az adminisztrációs költségeket. A sz?mélyzeti kiadásokat máris 165.000 pengővel
csökkentette. A csökevényes főiskolákat meg fogja szUntetni. Három jogi fakultást már meg is szüntetett. E téren megvárja a felekezetek döntését A reformátusok már határoztak. A közigazgatási fakultást beolvasztja a műegyetembe. A polgári Iskolákat nem lehet kiküszöbölni, mert a középosztály különösen a női oktatásra szívesen adja gyermekeit a polgári iskolákba, melyeknek látogatottsága nagy. A polgári iskolákban a közel jövőben további szaporulat várható. A törpe elemi iskolákat meg kell szüntetni. Nem lehet a közoktatásnak célja, hogy felekezeti torzsalkodásodnak adjon teret. Sokorópátkal Szabó Istvánsllrgcttc felszólalásában a mezőgazdasági szakiskolák
felállítását Dunántulon. Malasics Géza: A szociáldemokraták éppen ugy a nemzethez tartozónak érzik magukat, mint bárki más. Múltkori felszólalásában nem akarta megsérteni a nemzet önérzetét. Szomorú az, hogy elszakadt véteink milyen könyvekből tanulnak. De ne csak méltatlankodjunk, hanem igyekezzünk oda halni, hogy a mi kevés nemzetiségünknek megfelelő könyvei legyenek
Hegymegi-Kiss Pál: A kultuszminiszter iránt pártkülönbség nélkül elismeréssel van az egész Ház, de a szükségletek sorrendjében mértéket kell tartani. Tankovics János szóváteszi
az alsópapság helyzetét és kéri támogatásukat. Véleménye szerint kötelőzővé kellene lenni a földműves Iskolák tananyagának ismertetését a kisgazda ifjaknál.
Barabás Samu a tanítók ék kántortanítók sérelmeit sürgette.
Szünet után Kontra Aladár kérte a református egyházak egységes támogatását. A hitoktatók óradíját fel kell emelni. A levente intézményt védje meg a kultuszminiszter minden hasonló támadás ellen. Kéri, hogy fordítsanak gondot a lövészkiképzésre.
Huszár Mihály rámulatott arra, hogy az 1848. t.-c. nem garantálja a felekezetek egyenlő segélyezését. Ezen segíteni kell. Téves az a fel fogás, hogy a katolikus egyházak birtokai állami és királyi eredetűek. Nagyrészüket az egyházak maguk szerezték. >
Ezután a Ház a kultusztárca költségvetését általánosságban elfogadta és áttért a részletes tárgyalásra.
Meskó Zoltán falusi iskolák építését kívánja olyan községekben is, ahol nem tud a község hozzájárulni. A tanítóság nívójának emelése érdekében kívánja az érettségi kötelező letételét és utána egy fclévl gyakor-
zalai iközlony
lati oktatást.
A 2—8. elmekhez felszólaló nem volt. A 9. címhez Maday Oyula szólt hozzá és a jelenlegi
tanárképzést kifogásolta.
A 12. pont letárgyalása ulán
Wekerle Sándor pénzügyminiszter
beterjesztette az 1929-30. évi approprlációs javaslatot
Az interpellációs könyv felolvasásával az ülés 6 óra után ért véget.
Hegegyeztek ladrldban
Adatcl Indítványai felett, de — a nézeteltérések azért fennállanak
Madrid, Junius 11 Madridi hiradás szerint Bethlen l6tván gróf miniszterelnök fogadta Grandi olasz államtitkár látogatását.
A miniszterelnök az MTI. tudósítója elölt kijelentette, hogy
utjának eredményével, a magyarspanyol dOntibiráskodási és békéltető egyezmény megkötésével teljes mértékben meg van elégedve. A kisebbségi llgyek tárgyalása még nincs lezárva, de tisztában kell lenni azzal, hogy az eljárási szabályok megalkotása csupán csak lépésről-lépésre történhetik.
A népszövetségi tanács kisebbségi bizottsága
ma délelőtt egy óra késéssel bórakor ült össze. A tárgyalások alapja az Adatci-féle ierv voll. Stresemann megismételte a már ez ügyben tett ajánlatát. Stresemann után Dandu-rand kanadai delegátus szólalt fel s a legnyomatékosabban kérte a tanács-bizottságot a kisebbségi vita elnapolására.
Stresemann javaslatát Briand külügyminiszter ellenezte. Stresemann mégegyszer felszólalt, hogy válaszoljon Briand beszédére. Az eddigi tárgyalások lefolyása bebizonyította, hogy egyezség a folyó ülésszakon már nem jöhet létre, miért is
nem marad más hátra, mint az elnapolás.
Az elnapolások rendszere már más esetekben is sikerre vezetett, mint például a magyar-román optánsperek ügyében. Több felszólalás után
döntést nem tudtak hozni, miért is délután 6 órakor folytatják a tárgyalást.
Az elmeorvos jelentése
a kassal cigányperben
Kassa, junius 11 A kassai cigányperben ma az elmeorvos jelentésére került a sor. Az elmeorvos lót nyelven felolvasott jelentésében kifejti, hogy a cigányokat lehetséges, hógy kannibálizmus, babona, exalláltság, gyengeelméjűség és éhség, talán mind együttesen vezették a gyilkolásra. Ezek a körülmények enyhilik bünüket. Holnap az orvos jelentéséi magyar nyelven fogják felolvasni.

Mindenütt kaphatói
Termelt:
Or«z.

Magy.
A zalaipolgári Iskolai tanárok tiltakoznak a tanítóság Irodalmi k
A Magyar Polgári Iskolai Tanárok zalai járásköréltek évi rkózgyQlése
Tejszövetkezet! Központ
Budapest, 1., Horthy Miklóg-ut 119-Í21
(Kiküldött tai) Tapolca, Junius 11
Vasárnap délelölt 10 órakor tartotta rendes évi közgyűlését az Országos Polgáriiskolal Tanár Egyesület zalai járásköre a tapolcai polgári iskola .rajztermében Németh Mihály (Nagykanizsa) igazgató elnöklete alatt A közgyűlésen megjelent vitéz dr. Barnabás István kir. lanfelügyelő és MolnSr János, az országos egyesület főtitkára, valamint a Zalavármegy^i Ipartestületek Szövetségének számos delegáltja.
Németh Mihály elnöki megnyílója után
Jády Károly (Zalaegerszeg) az Ipartestületek Szövelsége nevében köszöntölte a tanárok közgyűlését.
Dr. viléz Barnabás István kir. lanfelügyelő utalt arra, hogy nemsokára két éve áll a zalai tanfelügyelőség élén és ezen idő alatt mindent elkövetett, hogy minél szívélyesebb legyen a viszony a tanárság és tanfelügyelőség között és minél nívósabb az oktatás. Hiszi, hogy az iparos és kereskedővilág újból kellően fogja támogatni a polgári iskolái, azt a típusát az iskolának, amely egészen az övé. Zalaegerszegen azelőtl beszüntették a polgári iskolát, ám nemsokára a szülök egyenes kívánságára azl újból meg kellett nyitni.
Molnár János, az OPTE főiilkára (Budapest) a központ üdvözletét tolmácsolta. Meggyőződése: hogyha nem lenne polgári iskola, ugy meg kellene azt teremteni Nem csupán elméletre tanltja a polgári iskola az ifjúságot, de a gyakorlati életre Í6. És ez az erkölcsi ereje.
Országh Kálmánné Lultor Teréz tapolcai polgári iskolai tanárnő a női kézimunka-oktatás reformjáról tartott igen figyelemreméltó előadási. A polgári iskolák a legalkalmasabbak arra, hogy a női kézimunka reneszánszát keresztül lehessen vinni. De a mai tanterv nem alkalmas erre. Ami kézi-munka-oktatásunkat német rendszer szerint végzik. Olaszország mér régen szakított c téren minden idegen, főleg osztrák ulánzáslól és megteremtette leányiskoláiban a maga nemzeti molivumu kézimunka tanítását. Előterjesztette ezután az uj tantervre vonatkozó propozicióit és bemutalla a növendékei állal készített kézimunkákat, melyek méltán a legnagyobb fokú érdeklődésre tarthatnak igényi.
Kiss Olga nagykanizsai tanárnő előadása egyik kimagasló része volt a közgyűlésnek. Finom női megfigyeléssel fejtegette, hogy a szülői ház és az iskola egyetértő munkájára van szükség a nevelés szempontjából. A zalai közönséget inkább az anyagi és napi gondok érdeklik, mint gyermekeik nevelése, Az iskola tehát magára marad a jellemnevelés munkájában. Beszél arról, hogy a mai irodalom és szinház a tinitóságot mint karikatúrát állítja a nagyközönség
elé. A „Topáz" egyes jelenetei szinte inzultus a magyar tanítóság számára, Gárdonyi: Ida regénye-ben a áanitó bántóan nevetséges alakká van beállítva. M\'jd hangsúlyozza, hogy a tanárok kötelessége átkutatni és kicsiholni a gyermekek szellemi értékeit. Románia álma sohasem teljesült volna, ha tanítói nem lellek volna fanatikusak. Tanítsuk meg gyermekeinket arra, hogy büszkén mondhassák azl: Magyar vagyokI Hogy Trianon gyalázatát nekik kell lemosniuk. Majd kitért az erkölcsi neve-
1939. junius 12
lésre és azt mondja, hogy népünkből hiányzik ,a szivvaUdsossága, csak a külsőségek vMUwoMága van
meg.
Zsfippán. uimgttmtití. igazgató a tanárság nevében köszönetet mondott Kiss Olga ianárnönekwagas színvonalú előadásiért.-
Vd/ito\'Jenö ezután felolvasta titkári. Jelentését és ismételten szóvátette a tanitőság és tanárság klkarl-kirozását az irodalomban, ami a tanári kart sérti. A sajtó segítségét kérik ezen lehetetlen állapot megszüntetésére. A jövő évi közgyűlést Balatonfüreden fogják megtartani.
Vánkos Jenő .osztályozás — túlterhelés" elmén tartott ezután nágy-értékű előadást.
A közgyűlés déli 1 órakorért véget.
SUrti villámcsapásokkal nagy vl&ar tombolt KesxWely Körül
Égenföldön a község bikáját, Vonyarcon egy házat és a Balaton tükrét érték a villámcsapások
a
Keszthely, Junius 11 (Saját tudósítónk telefonjelentése) Keszthely felett és környékén hétfőn este óriási zivatar és égiháború vonult keresztül. Különösen Zalavár és Sármellék halárának jutott ki a viharból, ami az utakat annyira tönkretette, hogy a mai zalavári nagyvásárra pl. mindössze 26 állatot hajlottak fel.
Égenföldön a községi istállóba lecsapott a villám. A község két
bikája közül az egyiket agyonvágta és az istállói, bár nem gyulladt kl, alaposan megrongálta.
Vonyarcon is lecsapott a villám özv. Bujtor Antainé házába. Szerencsére a villámcsapás a tűzfalat érte azt egészen a földig leverte, de az épületet lel nem gyújtotta.
A Balatonba is több villám csapolt be. A félelmes égzengés hosszú ideig csallogolt Keszthely körül.
Agyonlőtte magát egy nyugalmazott jegyző
Lelövéssel fenyegette az édesanyját, aztán Idég-rohamában önmagával végzett
Zalucgorszcg, juntuB 11
Kesseldorfer Alajos nyugalmazott teskándi körjegyző tegnap délben vadászfegyverével agyonlőtte magát és meghalt.
A körjegyző panziós évéit Zalaegerszegen töltötte és itt követte el az öngyilkosságot is Apponyi-utcai lakásán.
Mint hirlik, a gyilkos fegyvert az adta kezébe, hogy egy tavalyi agyvérzésből kifolyólag betegeskedett
és emiatt volt elkeseredve. Az elkeseredés súlyos idegességgé fokozódott, ugy, hogy családjával Is több-izben erősen összekülönbözött. Tegnap délben is szóváltása volt édesanyjával és ennek során Idegrohamában anyját Is lelövéssel fenyegette meg. Ezután magára maradt és végzeit életével.
Egyizben már megkísérelte . az öngyilkosságot, de akkor nem sikerült.
NBvekvft kereslet
Fokozottabb gyártás
Olcsóbb árak
A hathengeres, lengőtengelyes
STEYR TYPE XII
leszállított árai:
nyitott........p 8.880.—
nyitott Combinéval . . P I0-060.
osukott.......p iffl.750. —
Cabriolet, 3 üléses . . P II.OOO__
Cabriolet, 4 üléses . . P II.8BO__
osukott Comfort . . . P lt.400.~-
Összes árak helyt Budapest elvámolva, 5 kerékkel értendők.
Körzetképviselet:
Szabó Antal |Sa»r «• .poruruD.„»k.r..*-
"" •"\'*. motork.rAkpéré.aipouttly-
1929 (unlus 12
ZALAI KÖZLÖNY
Leesett a bntorszállltó kocsiról és szörnyet halt
A rossz ut egy zökkenőjén történt a szerencsétlenség
Balatonboglár, Junius 11 Kaposvárról Balatonboglárra s/állitolt bútorokat Horváth Sándor fiatal legény egy társával. A bulorszállitó kocsi tetején Ult a két legény, mikor a kocsi Boglárra ért. Ugyláiszlk, hogy Bogláron is olyanok az utak,
mint Nagykanizsán, mert a butorszállitó kocsi egy bukkanón* nagyot döcceni és Horváth Sándor lezuhant a kocsiról.
Oly szerencsétlenül eselt le, hogy a kocsi vasfejjárójába vágla fejét és szörnyet halt.
Három késsssurással meggyilkolt a anyósát
Vő és anyós pénz miatt acsarkodtak össze halálosan
Zalaszentgrót, Junlua 11 Csáford Alsó-hegyen legnapelött
délután gyilkosság történi. Részlelek még ismeretlenek, csupán annyit jelentett a csendőrség, hogy Elber József ottani gazdálkodó három kés-szurással meggyilkolta feleségének anyját, özv. Farkas Jánosnét. A zala-
szenlgrótl csendőrség a gyilkos emberi őrizetbe vetle.
A gyilkosságra állítólag az adott okol, hogy a régóla perlekedő anyós és vő valami pénzkérdésen erősen összeveszlek és emialt az ember megölle az öregasszonyt. A meggyilkolt asszonyt felboncolják.
Félévi börtönre Ítélték a pénzügyőrt, aki „tréfából" betört a letenyei Hangyába
Az elitélt azzal védekezett, hogy „csak tréfából" lopott — Jogerős a hat hónap — A letartóztatást fenntartotta a törvényszék
Nagykanlzaa, Junius 11
Május elején megirluk és nagy feltűnést kellett egész Zalamegyében, hogy a letenyei Hangyaszövetkezet üzletébe Hoffmann József fiatal pénzügyőri vigyázó betört és közel fél ezer pengő készpénzt lopott el.
A letenyei csendőrség fél napi nyomozás után kiderítette, hogy Hoffmann követte el a betöréseslopást és letartóztatta. Azóta a nagykanizsai kir. ügyészség fogházának lakója volt.
Ebben a bűnügyben tegnap, kedden délelőtt tartotta meg a főtár-gyalást a kanizsai törvényszék.
A főtárgyalás alig egy fél óra alatt pergett le.
Tanút mindössze egyet hallgattak kl.
A vádirat szerint Hoffmann József május negyedikén este ellopta Kozma József barátjától, — aki a letenyei Hangya-szövetkezet vezetője — az üzleti kulcsokat. Bebatolva az üzletbe éjnek Idején, ellopott egy fiókból 410 pengőt ,.
Ezért az ügyészség lopás bünteté-vei .vádolta a tolvaj < pénzügyőri vigyázót, akit különben az eset megtörténte ulán haladéktalanul eltávolítottak a pénzügyőrség kötelékéből.
Hoffmann József a tegnapi tárgyaláson ugyanoly \'értelmű vallomást tett, mint a csendőrség előtt.
Elmondotta, hogy a kérdéses este együtt volt Kozma Józseffel, aki meghívta öt rádiózni.
A rádió azonban nem működött
és mikor Kozmának dolga akadt kint az udvaron és magára hagyta Hoffmant, a fiatalember ezt az időt árr^ használta fel, hogy
a szegre akasztott bőrkabátból kilopta a szövetkezeti üzlet kulcsalt.
Azután feltűnés nélkül hazament, de éjnek idején a lopott kulcsuk segítségével behatolt az üzletbe és a fiókból 410 pengőt ellopott.
Állítása szerint a fiókban több pénz is volt és
amit elvitt azt sem „komolyan" „csak viccből" tette.
Szándékában volt — vallja — hogy másnap visszaadja a pénzt Másnap reggel — ugyancsak a vádlott adja elő — Hoffmann elment a szövetkezeti boltba és gyufavásárlás ürügye alatt aziránt érdeklődőit, hogy nincs-e valami újság. Mikor megtudta, hogy lopás történi, azonnal hazament és
a lopott pétut eldugta. Az utcán később találkozott a csendőrökkel, akik épen hozzáindullak, miután Kozma üzletvezető közölte Hoffmann ellen irányuló gyanúját a nyomozókkal.
A csendőröktől Hoffmann megkérdezte, hogy hová mennek, mire azok kijelentették, hogy érte Jöttek. Szónélkül átadta magát a csendőr-járőrnek, akiknek aztán elmondotta, hogy a pénz, amit elvitt, megvan és csak meg akarta tréfálni az üzletvezetőt, aki különben jóbarálja.
A törvényszék tanácsa azonban egyáltalán nem látta ilyen tréfásnak az ügyet és Kozma tanúvallomásának felolvasása, valamint Szabó József, Kozma házigazdájának tanu-kénli kihalgatása után Hoffmann Józsefet bűnösnek mondta ki a vád-beli cselekményben és ezért 6 hónapi börtOnre Ítélte.
SÍPOS
g)K^yÉ
ÍZLETES ILLATOS IDEÁLIS
</t kg. ■ IP08 kever* . 2-60 \'/< kg. hOljUileo—»*B • 3 20
Póstal rendelések bérmentve I
A lörvényszék enyhítő körülménynek vette fiatal korát, büntetlen előéletét, hogy hivatali szolgálatában kitűnő minősítése van.
A börtönbüntetésen kivül hátom évi hivatalvesztésre is Ítélték.
Hoffmann és védője, valamint a vád képviselője megnyugodtak az Ítéletben, amely így jogerőssé vált. A törvényszék az elitélt fiatalembert nem helyezte szabadlábra, ellenben egy hónapot és 7 napot a vizsgálati fogsággal kitöltöttnek veit.
Halálos autósxeren-cséilenséo
ért egy asszonyi, aki a búcsúról meni {ruo
Nagykanizsa, junlua 11
Vasárnap Inkén bucsu volt, melyen a környékről nagy tömegekben vettek részt a falusi emberek.
Magánértesülésünk szerint, vasárnap az esli órákban Inke határában halálos autóelgázolás történi, melynek áldozata egy búcsúról falujába igyekvő jsszony.
A hír vétele után érdeklődtünk az inket csendörségen. ahol a halálos szerencsétlenségről nem tudnak semmit. Valószínűnek tartják, hogy a halálos autóelgázolás nem Inke határában történt, különben az inkei csendőrségnek okvetlenül tudomása lenne erről.
A halálos autóelgázolás — mint azt magánértesülésünk mondja — az országúton ugy történi, hogy egy sebesen közeledő autó jelzésére egy asszony épen a rohanó autó elé ugrott, melynek kerekei átmentek a szerencsétlenen és ott a helyszínen meghalt.
A gázoló autó nem állott meg, hanem tovább robogott és igy nem lehetett megállapítani, hogy kié és melyik autókörlethez tartozik.
KlskcresKedelml fii/el
Nagykanizsa, Junlua 11 Az OMKE nagykanizsai kerületi értesili az érdekelteket, hogy a kiskereskedelmi hitelek folyósithatók. Az ezen hiteire jogosult kiskereskedők, kik Nagykanizsán, továbbá a nagykanizsai, letenyei, keszthelyi, tapolcai, sümegi és balatonfüredi járásokban laknak, a fellételek betartása melleit ,3000 pengőig a kölcsönt igényelhetik a Nagykanizsai Bankegyesület és Délzalai Takarékpénztárnál, Nagykanizsán, hol az összes feltélelekre nézve a felvilágosítást megkapják.
— llj rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyújtják. Százpengónként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén s kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely. Kőszegi-utca 5.
= Mielőtt szőnyeget vesz, saját érdekében menjen Baltához. Olcsó, ]ó, gyönyörű választék.
bordói lével keverve pap ellen,
tisztin naathanasat ellen.
Rónaf ik
hernyóit, levéltetvek sikerrel Irtja. Egyike a l«gotoa4hl» védőseereknek Beszerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, nőv^nyvédőazerek
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett).
SZÍNHÁZ
:Párisi divat
Teli ház. Táblás ház. Zsufoll ház. Ma, holnap, holnapután. Majdnem minden este. Ha okot keresünk, nem kell messzire mennünk, csak a főváros első színházainak műsorát kell végignéznünk. Ugyanazok a slágerdarabok, a modern színműirodalom legújabb termései kerülnek a nagykanizsai szinházbin is előadásra. Fodor igazgató Nagykanizsa város műértő közönségét elsőrendűen elégíti ki és a hálás közönség telt házakkal honorálja Fodor direktor művészeti készségéi és áldozatkészségét.
A mai estén a Városi Színház forró levegőjű, hangulatos slágerdarabja kerüli bemutatásra. A szerzők Békeffy és Lajlhay a színpad minden fogását ismerik és azt kellőleg ki ludják használni operettjükben. Nem akarnak mást elérni, mint mulattatni, a szemeket gyönyörködtetni. És ez teljesen sikerüli nekik.
Az egész forró levegőjű mese-szövésnek centrumában egy bájos kis fehér midinette szerepel, aki a csábitások scillái és kariodiszei közül fehéren, illatos in kerül ki és eléri a sóvárgott boldogságot. A színészeket is ambicionálta a darab és olyan előadást prokukáltak, ami egy cseppet sem maradt vissza játék, rendezés és kiállítás szempontjából a Városi Színház előadásánál.
A bájos midinette hálás szerepét Erkel Qaby kreálta szép, átgondolt játékban. Toalettjei raeyogóak voltak. Pintér Böske asszony ma teljesen elemében volt. Mintha a szerző teljesen neki szánta volna Dolly szerepét. Egyéni bája, kedvessége, mimikája, minden mozdulatának gra-ciozitása, csak gazdagitotta a sikertkeltés nála kifogyhatatlan fegyvertárát. Szalay Károly - figyelemreméltó alakítást nyújtott. A Zelenay-duó bravúros táncszámaival sok tapsot aratott. Sarlay Imre tulerös színeket használt. A szenvedélynek is megvannak a maga diszkrét, tom-pitolt szinei. Egry Berta, Károlyi Vilmos szépen kidolgozott szerepeikben mindenütt lépést tartottak partnereikkel. Ülő Endre játéka a legkisebb epizód-szerepekben is művészi emberrajz. Orbán Viola és EOrsy Mária is jól festettek kisebb szerepükben.
A zenekar O Nagy Tibor vezényletével magaslatán állott (B. R.)
(«) Bánky Róbert vitézzé avatása. Horthy Miklós, Magyarország kormányzója vasárnap, junius 16-án avatja vitézzé a színtársulat egyik legrokonszenvesebb művészét, Bánky Róbertet. A színház heti műsora Bánky fővárosi utazása miatt változott meg. A társulat a visszatérő vitéz Bánky Róbert első fellépésénél meleg ünneplésben részesiti a közönség és színtársulat közszeretetnek örvendő művészét.
(•) Erényi Böske, Elek Ica újra vidékre szerződnek. Aligha kacsa a hír, mert nem kisebb szinház-irodalmi habilüé Írja, mint Fazekas Imre, a Pesti Napló színházi rovatának legdivatosabb favoritja. Azt irja, hogy:
„Szezon elején nagyboidogan elindulnak Budapestre az ideszerződtetett vidéki színészek. És szezon végén...
Vidékre mennek vissza : Neményi Lili. Elek ka, Tímár lla, Erényi Böske és Kovács Kató. Jávor Pál marad".
SALAI KÖZLÖNY
(•) .Színpad" cimen, a színtársulat kiadásában, megjelent a nagykanizsai Városi Színház műsorának első száma. A 12 oldalas színházi újság, címlapján Károlyi Vili arcképével, Fodor Oszkár bevezető-cikkével jelent meg. Több, a szinl-élet téma-köréből vett cikk után teljes heti műsort ad, a darabok tartalmi kivonatával és teljes szlnlapjával. Szépségversenyt rendez a legszebb szinésznö és a legszebb színész elmért. Rejtvényeinek megfejtői közt szinház-jegyeket sorsol kt A színházlátogató közönségnek igen jó kalauza lesz a „Színpad", amely hetenként jelenik meg.
A szfn^dzl Iroda Qlrel:
(•) Párisi divat - Az idény leg-kedvesobb operettje szerdán este kerül megismétlésre. Hékeffy—Lajthay gyönyörű operettlénok tegnap esti fényes sikere, a látványos kiállítás és nompás, káprázatos Jelmezek, dlvatkroácfók frappáns felvonultatása biztosítják a telt
(") VérUa Lajos faltéptéaal -
„A tábornok". Ztlahy Lajos Irodalmi remekének, a Tábornoknak címszerepét pénteken esto Vértea Ijijos, a budapesti Vígszínház kitűnő művésze Játsza.
(\') Fodor Oszkár romantikus sstsmlvs — Vértes IjiJos színművész-szél. Pénteken este mutatja be prózai együttesünk Vértes Lajos főszereplésével Fodor Oszkár romantikus színjátékát. a „Fellegvárban"-!. lelkes örömmel készül a társulat c kedves színházi ünnepségre, mely — bizton Itlsz-szük — a kanizsai szinházkedveiő közönségnek Is ünnepe lesz. A legnemesebb romanűka pompás mezébe öltöztetett fordulatos cselekmény első perctől kezdve lebilincseli a hallgatót. A darab főszerepeit Vértes fajossal az élen, Itózsa Bözsi, Vasa Irma, Ijido-merszky Margit, Hajnal Beata. Danis Jenő, .Iákó I\'ál, Bánky Kóbort, Utó Endre, Zelenay József, Kotüár Kikárd
tátszák. A „Fellegvárban" budapesti temutatója a Nemzeti Színház Kamaraszínházában vasárnap este lesz.
(*) Tostőr Vértes l^tjossal a címszerepben. Molnár Ferenc vllágazlnpa-dokat bejárt szellemes vígjátéka, a Testőr adott alkalmat Vértesnek és
aartnerének, a kitűnő lAdomerszky [argltnak arra, hogy a Vígszínház Igazgatója ajánlattal lepje meg a két kedves művészünket Stílusos, pergő előadás, aminőt csak fővárosi színpadokon láthatunk, jellemzi a Testőr nagykanizsai előadását A többi szerepekben Hgry Berta, Jákó Pál, Nádassy Micl, KiWsv Mária Jeleskednek.
NAPI HÍREK
(*) Salamon Béla-asték. Soha nem látott szenzációnak Ígérkezik a közeli na|>okban Salamon Béla és a Terézkörutt Színpad tagjainak vendég-Játéka. A népszerű művész a még általa vidéken soha nem Játszott „Vonósnégyes"-! Is műsorába iktatta a szerző u] átdolgozásában. A müvész-társaságot a Terézkörutt Színpad három olyan kitűnő művészével gyarapította, mint Sárossy Andor, lengyel Glzt ós Jármay Karola. A kabaré-Irodalom remekel — a kabaré-színjátszás reprezentánsainak előadásában valóban olyan élmény lesz, amely sokáig felejthetetlen marad. Tekintettel a rendkívül nagy érdeklődésre, jegyek elővételben szombattól kezdve a színházi pénztárnál kaphatók.
Heti mllsor :
Szerda: Párisi divat.
Csütörtök: Tábornok, Vértes Lalos felléptével.
Péntek : Fodor Oszkár romanükus színjátéka a Fellegvárban, Vértes I-ajos felléptével.
Szombat: Testőr, Vértes Lajos felléptével.
Vasárnap d. u.: Párisi divat
Vasárnap este: Szibéria, Vértes I-ajos felléptével.
Héttő: Kipp wan Wlnkle, Solthy Oy. vendégfelléptével.
— A Zalai ÉvkOnyv — Zala kultusza.
NAPIREND
Junlus IS, szerda
Rómsl katolikus: Pak.Jin. hv. ProteaL: Klaudlus. Izraelita: Slván hó 4 Nap kel reggel 4 óra 03 perckor.
nyugizlk eate 19 óra 56 perckor. •
Uránia. ,Az ezred leánya\', történet. .A póruljárt hozományvadász\', vígjáték attrakció. Pátria HiradJ.
Qőzfürdö nyitva reggel 6 őritől eale 6 óráig (héttő, azerda, pintek délután és kedden egéaz nap nőknek).
időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések t Kedden s hőmérséklet: Reggel 7 órakor +20 2. dílulán 1 órakor +23 6, este 9 őrskor +17 4.
Felhőzet: Reggel borús, délben felhős, este tiszta égboltozat.
Szélirány: Egész napon 41 északkeleti azél.
A ■stsorológial Intézst sata 10 érakar Jalaatli dsrOlt és msts-a.bb Idft várható.
— A kormányzó születésnapja
közeledte alkalmából sokan fordultak hozzánk felvilágosításért, hogy milyen formában adjanak kilejezést hódolattiknak ez alkalomból. Illetékes helyről nyert felvilágosítás szerint Horthy Miklós kormányzó már ncin tartózkodik Budapeslen és igy mindenféle ünnepélyes üdvözlés elmarad.
— Papi jubileum. Melegen ün-nepelle a Pacsa—kapornaki esperesi kerület papsága és tanítósága Kauzll Oyula csatári esperes-plébánost és kerületi tanfelügyelőt pappá szenle-lésének 25-ik évfordulója alkalmából. A papság nevében Teli Anasztáz dr. csácsbozsoki esperes-plébános, a tanitóság nevében Landl Ferenc, a tanfelügyelőség nevében Medve István dr. kir. segédtanfelügyelő, az iskolánkivüli népművelési bizottság nevében pedig Lillik Béla titkár üd-vözöllék. A jubiláns! számosan keresték fel részint személyesen, részint írásbellleg jókivánalaikkal.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Juniálisa
— Lelkészségek lesznek a Balaton partján. Dr. Rott Nándor veszprémi megyéspüspök legutóbb megjelent pásztorlevelében közölte papságával, hogy a nyár folyamán valamennyi balalonparti helyen lelkészséget fog felállítani. Ugyanebben a körlevélben hírül adja a püspök, hogy az ősszel a Pacsa-esperesl kerületben fogja a bérmálás szentségét kiosztani.
— Az Izr. Nőegylet junláilsát szombatról elhalasztották junius 22-lkére. Az előkészültekre igy most még nagyobb idő áll rendelkezésre és bizonyos, hogy a juniális csak öregbíteni fogja a Nőegylet eddigi sikereit. Mint értesülünk, a junlállson a színtársulat több tagja is fellép. A műsor hatalmas lesz és a szórakozásnak ezer módja fog kínálkozni.
16Ü9. junlus 1&
= Halálozás, mjózsefné Balatonfüreden vátatlanul elhunyt. A család holttestét hazahozatla Nagykanizsára. Temetése holnap, csütörtökön délután 4 órakor lesz a r. kalb. temető halottasházából.
— A Kereskedelmi Alkalmazottak vasárnap, junlus 16-án nagyszabású jótékonycélu nyári mulatságot rendeznek a lazsnak! parkban, délután 3 órai kezdettel. A juniális minden évben hatalmas tömegeket mozdit meg erre a kellemes kis kirándulásra egész Nagykanizsáról s igy lesz ez az idén ls. A programot ugy állitolta \'össze a rendezőség, hogy azon mindenki megtalálja a maga szórakozását. A hangverseny-énekszámoktól a kabaréig, a céllövészettől a zsákfutásig minden van a műsoron. Belépődíj 50 fillér. A juniállson közreműködik a Mm- és Fémmunkás Dalárda is. Autóbuszjáratok egész nap a Centráltól.
Nyári clmvdUozdsd/
minden nyaralni Induló előfizetőnk jelentse be írásban vagy telefonon a\'kiadóhivatalnak. Az utánhüldés belföldre díjtalanul történik, külföldre naponta 4 fillér a megtérítendő portó többlet.
—- A Szanatórium Egyesület
nagykanizsai tüdöbeteggondozó intézete május hónap folyamán 47 uj beteget vett fel ápoltjai közé összesen kezeltek e hónapban 213, az év elejélől fogva 991 beleget. Röntgen-vizsgálat volt 9, váladék*vizsgálat 20. Segélyben részesült 26 beteg, akik 719 liter tejet kaptak. A gondozónő 7 látogatást tett a betegeknél, a rendelési napok száma 8 volt.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— A nyaraló berendezése, kerti kézimunkák, ozsonna-táskik, strandtáskák, nyári csecsemő és gyermekruhák töltik meg majdnem a felét a Tündérujjak egyetlen magyar kézimunka újság uj, vaskos számának. Ez a szám eklatáns bizonyíték, hogy a Tündérujjak a háziasszonynak minden időszakban nélkülözhetetlen tanácsadója, tanítója, bőséges szépirodalmi részével szórakoztatója és szerkesztésében mindig alkalmazkodik a napok aktuális szükségleteihez. Előfizetés negyedévre 3 60 P. Megrendelhető minden könyvkereskedésben.
- Megszűnt a sümegi polgári
leányiskola. A kultuszminiszter á sümegi polgári leányiskolái a növendékek roppant csekély száma miatt az 1928—29. tanév végével megszüntette. Sümegen számoltak az iskola megszüntetésével, azonban ezt mindenki fokozatoian gondolta és igy most a hirtelen jött miniszteri leirat meglepetést keltett.
= Vésnökmunkákat, ruggyanta bélyegzőket elismerten legszeb-ben és iegjutányosabban készít Ooldbergerné, Főút 10. Dobrovit* udvarban.
t&fo limlia-tS.
ZALAI KÖZLÖNY
— A dunántull Ifjúság balatoni kBrhajózása. Marcsiiból jelenlik, hogy az ottani Ifjúság rendezésében Somogymegye és a Dunántúl tObb községbeli ifjúságának részt-vélelével julius 14-én, vasárnap egynapos körhajózás lesz a Balatonon, a Hajózási R.-T. Balaton nevű gőzhajóján, amelyen 140 férőhely van. A hajó Keszthelyről délelőtt 11 órakor Indul és a zalai part mentén haladva, kiköt Tihanyban, Balatonfüreden, Siófokon és a somogyi oldal érintésével éjjel 12 órakor tfr vissza Keszthelyre. Résztvétell dlj személyenként 8 pengó 50 fillér, amelyet a jelentkezéssel egyidejűleg kell beküldeni Ootdschmied Jenő, Marcali cimre. Az ennivalót mindenkinek vinnie kell magával. A hajón táncmulatságon kivül cukrászda, sör-csarnok, lampionos kivilágítás, tűzijáték slb. is lesz, hogy a fiatalság jól érezhesse magát.
= Faszén viszonteladóknak, vagy motorosoknak csomagolatlanul kgr.-kent 12 fillér, csomagolva kizárólag viszonteladóknak 14 fillér csomagon-klnt. Strém Károly.
— A keszthelyi közbirtokosság vasárnap délután viharos közgyűlést tartott s a viharok eredményeként uj tisztikart választott. Elnök lelt Ha-rasztovlcs István, erdőgazda Herczeg Lőrinc, jegyző Hermann István, pénztáros (egyetlen, aki megmaradt a régi tisztikarból) Csathó Alajos, uj erdőőrt is választoltak Antal József személyében.
Kitűnő szemüvegek orvosi receptre és recept nélkfil legolcsóbban Zsoldos Ovula órás, ékszerész és látszerész uj üzletében kaphatók Főút 14. Biztosító palota. Szakszerű javítások.
— Oépkezelövizsga. A cséplő-Idény elölt még egy vizsgát tart a bizottság julius hó 6-án, szombaton d. u. \'2 órakor Sugár-ut 9. földszint VII. terem. Ugyanide kell beküldeni a kellően felszerelt és felbélyegzett kérvényeket. A kérvény mellékletei: 1. születési anyakönyvi kivonat, annak igazolására, hogy a 18. évet belöltölte, 2. hatósági erkölcsi bizonyítvány, 3. működési bizonyítvány hatósági záradékolással legalább hat havi szakszerű működésről. Augusztus hóban a bizottság nem tart vizsgát.
= Tennlszfltők hurozása legjobban és leggyorsabban készülnek Vágó lllatszertárában.
Ha savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vízzel, mely a legsavanyubb bort is kellemes itallá varázsolja.
Kapható mindenütt!
Főraktár:
Hb 1 Hit
Király-utca 21.
SPORT ELET
Asc 1. és II. körsseti elemi iskolások tornaünnepélye
Nagykanizsa junlus 11
A kél körzet tanulói már hónapok óta lázasan készültek a junlus 9-i tornaünnepélyre. Kitartással végezték munkájukat, hogy az első nyilvános szereplésük minél sikeresebb legyen.
Végre elérkezett a nagy nap, amikor a két körzet gyermekserege felvonulhatott a Zrínyi-sportpályán, hogy a tanítótestületek fáradságot nem ismerő munkájának eredményét bemutassák a zsúfolásig megteli tribun közönségének. A pontossággal, gyors és szünet nélküli lebonyolításban bemutatóit műsor lefolyását nem Írhatjuk le ugy, hogy csak megközelítőleg is hű képéi adjuk annak a feledhetetlenül szép és lélekemelő látványnak, amelyben a jelenvolt közönség részesült.
Több, mint 800 magyarruhás kis leány és ugyanannyi fehérltlkós fiu vonult fel a porondra, hogy bemulassa első alkalommal tudását. Egyenesen megható volt a kis magyar apróságok büszke magatartású felvonulása a katona-zenekar hangjai melleit. Az 1600 gyermekajakról elhangzóit Himnusszal vette kezdetét a műsor. Ezután gyors egymásutánban peregtek le a szebbnél-szebb látványosságok. Különösen hatásos volt az I. és II. osztályos fiuk és leányok dallal kísért utánzó gyakorlatai. Viiiaros laps követte ezt az érdekes jálékszerü lestfejiesztö szabadgyakorlatot. Hasonló sikert arattak a III.—VI. osztályos leányok a fabotgyakorlatukkal. A tökéletesebb testfejlesztő tornából a III.—VI. osztályos fiuk mulattak be szép szabadgyakorlatokat. Megszégyenítő volt a műsor következő száma azokra, akik a szép magyar táncokat elhanyagolva, a divalnak hódolva, csak idegen zenére és csak Idegen táncokat is-
mernek. A 80 pár magyarruhds kis leány magyar tánoit szűnni nem akaró viharos tapssál fogadta a közönség. A kis I.—II. osztályos tanulók birkózását nagy tetszéssel nézte végig a közönség. Ügyesek voltak a talajtornászok. Szépek voltak a leányok római, turul és karika-játéka és festői gulaalakitása.
Említésre méltó eredményt értek el a tanulók a magas és távugrásban és staféta futásban.
Magasugrásban: 1. Hancz János II. körz. VI. oszt. tanuló, aki 135 cm.-t ugrott. 2. Zádravecz István II. körz. VI. oszt. tanuló (130 cm.).
Távugrásban-. 1. Balogh Vendel II. körz. V. oszt tanuló, aki 470 cm.-t ugrott. 2. Hancz János II. körz. VI. oszt. tanuló.
A gyermekstafétát és a kötélhúzást az I. körzeli csoportok nyerték meg. A SX50 m. stafétát a II. körzeti csapat nyerte meg 1 perc 5\'6 mp. alatt.
A síkfutásban minden osztály lanulói versenyeztek nagy igyekezettel.
A gyermekjátékok után a fiuk látványos gulaalakitásal következtek.
A tanulók felvonulása után Filó Ferenc igazgató rövid beszédben ismertette a testnevelés fontosságát, megköszönte a szülők, tanűgybará-lok nagyszámban való megjelenését. Megköszönte a hatóságok képviseletében megjelent hivatalos személyeknek érdeklődését, kérve őket a két intézet további támogatására, hogy a tanítótestületek minél eredményesebb munkát végezhessenek. Felkérle dr. Hajdú Oyula gondnoksági elnököt, hogy az atlétikai versenyek győzteseinek a megérdemelt jutalmakat kiossza. A Nemzeti Ima eléneklése ulán elvonullak az egyes csoportok a nézőközönség előtt.
Verekedés volt Zalaegerszegen a futballmeccsen
Nagykanizsa, junlus 11 Vasárnap délután Zalaegerszegen a ZTE pályán Játszott a SAK és a ZTE bajnoki meccset.
A mérkőzés izgalma annyira átragadt a nézőkre, hogy minden pillanatban várni lehetett a botrány kitörését. Ez nem is késett soká. A közönség körében nagy elégedetlenség dult Kondor biró ellen, aki a második félidő 43. percében ll-esl Ítélt a ZTE ellen.
A 1 l-es miatt a két csapat legénysége összeverekedett, amibe a közönség is beleszólt és több kődobás érte a soproni játékosokat. A pályán levő játékosok ütni kezdték egymást ahol érték és parázs verekedés tombolt a pályán a publikum élénk részvétele mellett.\'
A rendőrség a bírót Is nehezen mentette meg, akit rendőri fedezet mellett autón vittek az állomásra. Ugyanígy mentették meg a soproni
játékosokat is, akik közül Kovácsot ugy gyomron dobiák kővel, hogy eszméletét vesztetfe.
A rendórség több verekedő ellen megindította az eljárást.
A vasárnapi kerékpárverseny eredményei
Nagykanizsa, junlus 11
A Nagykanizsai Kerékpár Egylet vasárnap tartotta ez idei tavaszi versenyét, melyen a fő- és haladóversenyzők csoportjában összesen 16 résztvevő indult.
A verseny-ut Nagykanizsa—Qeise és vissza volt. Tehát 34 kilómétert kellett kerékpáron megtenni a versenyzőknek.
Annak ellenére, hogy vasárnap tikkasztó kánikulai meleg volt az elért eredmények szépek és vidéki viszonylatban ériékkel birnak.
Fóversenyzók csoprtjábgt! : I. Büky Lajos 1 óra 9 p. 2. Pahocsa Oyörgy
I óra 9\'5 p. 3. Qrácz Béla 1 óra
10 p.
Haladók csoportjában: 1. Kovács Ferenc 1 óra 8 p. 2. Hoffer József 1 óra 85 p. 3. Zsivány Vilmos 1 óra 95 p. 4. Somogyi Ferenc 1 óra 20 p.
A versenyen, mini minden versenyen az ut rosszasága miatt voltak defektek, borulások, de komolyabb baleset jelentéktelenebb horzsolá-sokon kivül nem történtek.
A rendezés az Egylet vezetőségének, elsősorban Donáth Ferenc műszerésznek, buzgó és érdemes munkája volt.
A Centráltól való startot igen nagyszámú közönség nézte végig és a győzteseket, mikor célhoz értek, lelkesen éljenezték.
Min. «f*r. ■ciiitfrfrtt „Hstliel"
Bliloi hatiaa Irttaaar,
m.lr fMtSifitxUpé^ ttr
. -tr>-
ruan tudominyoa ük*
Í«t plántit ■■ IMIM kitt ét nski itwn kltilji Silxc

pon alfiiltltva. Mii illatra, ambafra irtat* mattan I Svib, ráunt, csOtinj, hangya, poloska stb. Irtóaiartk.
Niptlrban, utinvit\'al iiillttja: Ratlnol Laboratórium Bod.p.at, l!« VII., Murányi-utca SS.
— Főzőtanfolyam háztartási alkalmazottak számára. A Kath.
Háziasszonyok Országos Szövetsége hat hetes főzőtanfolyamot nyit 1929. Julius 1-töl augusztus 16-ig háztartási alkalmazottak részére. E tanfolyam résztvevői kiváló tanerők vezetése mellett megtanulják a legegyszerűbbtől a legfinomabb ételek elkészítését, a helyes bevásárlást,anyagszámadást, tálalást, szervlrozást. A tandij hat hétre 30 pengő. Vidéki résztvevők a Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetsége Átmeneti Otthonában lakást és teljes ellátást kaphatnak 45—50 pengőért. Jelentkezni és minden közelebbit megtudni lehet a Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetsége központi irodájában, VIII, Mária-utca 7. I. 27. délelőtt 9—2-ig és délután 3—7-ig.
= Ne felejtse el, hogy: varrógépben „PFAFF", kerékpárban
„PUCH" a leglobb I
« LY-TOX
a modora roTftrirtósioMlc
klrAlya
megöl
Isuyat, iHsIjrlf aaálsayoasálf
poloskái, asáhkogwst, hasagyét, bolhát, tatáit stk,
is sssk petéit, lüslve lárrili.
Zp^mÜMUwfaM [m-TQX
Mindenütt kaphatói
Pro«p«klust kfrixwtm Hűd i RM.a BmO *m Társa
Budapest, V., Nádor ucca 80. Tdelóo t L. we-as
ZALAI KÖZLÖNY
1928. junlus 12.
Mozgószlnház
Az Urániában ma szerdán és holnap csütörtökön ismét két sláger kerlll bemutatóra. Egyik .Az ezred leánya\', amelyben Betty Balfour és Alexander d\'Arcy, e két világhírű tilmstar csillogtatja művészetét. A cim ne tévesszen meg senkit, ez a film nem a markotányoslányok sablonos meséje. A történet tele van romantikával, katonai epizódokkal. Ez egy kivételesen szép filmalkotás, amely a nézőből mosolyt, könnyet, vidámságot és derűt vált ki. A főszereplők nagy művészettel oldják meg színészi feladatukat s melléjük sorakozik a sok csintalan színésznő és a sok katona, akik mind részesei annak a nagy sikernek, amit ez a film világszerte aratott. Hozzájárul még a sikerhez természetesen a nagyán sikerült rendezés és a csodaszép felvételek. — A másik slágert nem kell különösebb módon bekonferálni. Ez egy olyan hangulatos vígjáték, amelynek főszereplője Syd Caplin, előre megállapítható tehát, hogy a hét felvonásos vígjáték alatt az egész nézőtér szünetlenül kacagni fog. Syd Chaplinnek az idei szezonban ez az egyetlen vigjáték-attrakciója.
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
WiHelM utUkl
Ne dobja ki pénzét silány anyagból készült utániatokért, hanem rendeljen meg nálam, a készítőnél egy Igazán praktikus
asztaltiizhelyet,
melyért 15 évi garanciát vállalok.
MACSEK LAJOS
lakatosmester
lagykaftlxsa, Jóuaf lfteroeg-it 87.
"i&í0\'
(Rövidítések) H — hírek, kőrgazda-aág. tiangv. — hangverseny. P — előadás Qy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — aene. Mg. - tvtJ^HUúiság, «J. - Ifjúsági elöadáa. F — felolvasás. U — gramofonzene. Jb — jazx-bind. K — kabaré. nZ. » nepaxcril lene.
Junius 12 (szerda) \'
Budapest 9.15 Az 1. honvédgyslogezred dlenekarának hangv. 9 30 H. 945 A Eangv. folytatása. 13 Déli huM«szA. 12.05 Cigányzene. 1225 H. 12.35 A cigányzene folyta táaa. 13 Időjelzés. 14.30 H. 15.30 Morie-tanfolyam. 18.10 P. .16.45 Idölelzéa. 17.10 B. 17 40 Ai Operaház tagjaiból alakult lenekar hangv. 19 Rádlóamatórpoeta. 19.40 Olasz nyelvokt\'táa. 20.20 Elöadáa a Stúdióból: .falu rossza". 22.15 Idöjelzéa. Majd cigányzene.
Bécs II Zene. 16 Hangv. 17.20 Oyer mekóra. 17.50 Költemény- és atneparódlák 20.05 éa 20.30 Hangv. 21 Ténenc.
Krtnn 12.30 Hangv. 16.30 Bábazlnhái. 18.30 Opera E.
London, Daventry II a 12 Hangv 12 50 O. 13 Hangv. 15.4b Klasaalkui hangv. 17.16 Qv. 18.46 Bectboven-zongoraazoná tik. 21.35 és 22.20 Hangv. 22.45 Zene.
Milánó >1.15 a 12-20 Rádiókvartett. 13.35 Jb. 16.30 Gyermekkarének. 17 Rádló-kvtntett. 19 lazz-mad. 20.25 Zene. 21.45 RádlókvInMC
München 1255 Hangv. 16 Kamara-kvartett. 17 Oy. 1930 Hangv. 21.15 Keleti zene. 22.45 Zene.
Prága 11.15 O. 12.30 Hangv. 16.20 Oy. 16.30 Bábszínház. 19 30 Opera E.
Varsó 12.10 és 15J0 O. 17.55 éa 20.15 Hangv. 28 Zene.
Zfrleta II O. 12.32 és 16.10 Hangv. 30. Ének lanlkúézettel. 21.50 Wagner-est.
KÖZGAZDASÁG
TŐZSDE
A forgalom ma Is von\'atottan és kedvetlenül indult a tőzsdén. A Földhitel és Bauxit által az érdeklődés előterében. A spekuláció kedvellen eladásai nagy mennyiségben dobták piacra a Földhitel részvényekel, minek következtében 10 pengőt vesztett. Ezzel szemben a Bauxit fede-zéses és intervenciós vásárlások következtében 16 pengővel emelte árfolyamát. Lanyhák voltak még Gumi és Cukor, mig a Fegyver ismét megszilárdult. Zárlatkor a piac irányzata egyenetlen. A fixkamatozásu papírok piaca teljesen üzlettelen. Valuta és devizapiacon Madrid 65 ponlos emelkedése az egyetlen esemény.
Zflrlohl sárlat
Pária 20-33, London 2320Vs, Newyork 519 80, Brtlasel 72-18, Milano 27-19\'/«, Madrid 74-20, Amiterdam 20870. Berllr, 128 46Vl, Wlen| 73 -, Solla 3-751/s, Prága 1539, Varaó 5825, Budspeat 90*81 Belgrád 9-12\'/l, Bukateal 3 08.
Tormóaytflísde
A buza 30—40 flll., a rozs 75 fillérrel esett
Buza lluav. 77-ea 22-10—22 30, 78-ea 22 30-22 50, 79-ea 22 50-2270, 80-as 22 80—23 00, dunántúli 77-es 21 20-21 40, 78-aa 21-40-2260, 79-es 21 60 -21-80, ro-aa 21 80—22*00, rozi 1700—17-50, lak. árpa 20-50—21-00, aörárpa 23-50-24 00, rab 18-75—I9C0, tengert tazt. 25 50—26 00, dunántull 24-65 -25 0Ö, korpa 13 75 1400.
A biáipeitl Wssde liortia-JegysiM
valutAk
Angol I. 27-72-27*87 Belga Ir. 79-45 79-75 Caehk. 16-92-17-00 Dánfc 152-40-15300 Dinár 9-98 10-04 Dollár 570-70-572-70 Franda 1. 22-30-22-50 Holl. 229 75-230-75 Lengyel 64-05-64-35 Leu 837-8-41 Léva —•—
Líra 29 95-30*20 Márks 186-50-137*00 Norvég 152 45 153-05 Schlll. 80-42-C0-77 Peseta 81-00-81-70 Svájci 1. 110-15 11055 Svédk. 153-00-153 60
DEVIZÁK Amat 229-92-230 62 Belgrád 10-06-l0\'09 Berlin 136-60-137 00 Brüsszel 79-55-79-80 Devizalel 3*39-3*41 Kopenh. 152-57 \'5297 l-ondon 27-77-27-85 Madrid 81-20-81-80 Milano 29-95-30-05 Newyork 572-80-i-40 Oszló 152-62-153 02 Pária 22-39-2246 Prága 16 95-17-00 Szófia 4-13-4*15 Stockh. 153 15-153 55 Varsó 64*20-64*40 Wien 8045-80-70 Zürich 110-20-11050
SerMítrásár
Felhajtáa 1215, eladatlan 60\'. — Elsőrendű 1*72—1*74, szedett 1-70—1*74, szedett közép 1-54—1-64, könnyű 1-20-1*30, l-ső rendű öreg 1-64—1 66, ll-od rendű Öreg
1-40—1 52 angol sllldő 1*50-1*80, szalonna naevban 1*86—1*90, zsir 2*00 - 2*04, hu.
2-10-2-40, szalonnái félsertés 2-00-2-14. Az Irányzat élénk.
Sla<|a: Biltalal ITyomáa fcr la»klail4 Vállalat, Kajj-iJalzBáa. Telelői Idadó: 2>lml Károly.
litmiWn t»W4*n , Na-^yke nlLU 7*. K>
nagykunlzsal tlókj» Sugár-ut 4. -Telefon 338.
B rinely bel- vagy külföldi ítru- vagy ének-lőzsdt\'röl a lehető leggyorsabban, telefonon, táviratilag, vagy írásban, helyben vagy vidékre jelentést ad.
Érdeklődni lehet a fenti dmnél.
Ha kényelmes, tlzembi, tos és jó rugózisu motorkerékpárt akar
venni, ugy feltétlen nézze meg és kérjen ajánlatot az 1929-es Bosoh gyujlásos
SncUcm
Indián-
éi.
Körzelképviselet:
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: Hollós Ferenc „n lagykaniasa, Erntbat-tér 4.
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhtrdetéaek dija 10 szólj 10 fillér, Mlndea további azó dija 5 flll. Vasár- és ünnepnap 10 sióig 10 fillér, minden
továtwl szó dija S flll. Szerdán és pinteken 10 szóig (O mér, minden további SIÓ dija • flll. Omaaó a minden vastn-bb belliből illó szó két szónak siámlt-llk. Állást keresőknek .W/o engedmény.
gab!
Suti
BajérénS junlus 15-re felvételik. Clm a kiadóban.
Egy jókarban levő Singor varrógép
eladó. Cim a kiadóban.
Oyakorlott Untai solför álláat keres azonnali beltpésre. Clm a kladóbrn. 2740
PénxkOIoaOnt beVebe\'ezésre minden Összegben a legcló\'tvöaehben ía lemoc-sabban folyóaltlal r.ocdl Ignuc ;>éruE-kőtesőnközvetltő Irodája Kagykanirsán, Kazinczy-utca 2 szám. 4925
MÉZET,
nyersbőrt, égytollat, vasat és fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 15.
Hévlxra autón kirándulás izemélyen-kint nyolc pengő. — Eljegyeztetni lehet t Kautmann Manónál. Teleion: 167, vagy 571.
Oalatoul rlallng 80 fillér, vSrAa •O fillér adóval egyült 3 liter vételnél Zerttowilz Albert borjJncészetében. 1495
Órlásf mennyliégu ládáinkat legolcsóbb álban, eaelleg egy léteiben is eladnám. Bővebbel a nagyltallkban. 2742
ElMIMatéa miatt szoba- éa konyha-berendezés eladó Magyar-ulca 50. szám alatt 2761
Kilenc lóerós nyersolaj motor eladó. Ar 700 pengő. Megtekinthető Parragl Imre gépésznél, Oroaztonyban. 2731
Szepesi imre
csatornázás, vlzvezeték-berenüezéa, épület és mü-bádogoa, Zrínyi Mlkléa-2407 utoM 32. — Telefon 2-9Ö
Klrély-utoa 37. szám alalt 3 szobás udvari lakás mellékhelyiségekkel éa vlzve. zetékkel augusztus l-re kiadó. 2712
Klaéé ulcára nyíló mahalyhatylaéa
aiouoalia, Király-ulta 16. 2715
Csányl László-u. 8/a. alatt szoba, kony. háa lakéa mellékhelyiségekkel Jullua 1 re kiadó. -776!
Kényelmes, uj, csukott kéraató, hely-ben és vidékre megrendelhető. Balatonr< és Hévízre mérsékeli árak. Bérautó Vállalat, Hunyadi utca 18. 2769
Jól lózó mind.n.a bejárónő lelvétt-tik jelentkezés Deák tér 4. -2770
HápomssoMa lakás auguutua elae-
Jére kiadó Arany János-utca 2. -2772
Egy Ogyaa rlkkanoa felvétetik i vasúti hlrlapárudábao.
ROlflnbaJératu bútorozott szoba bei-városban kiadó. Cim a kiadóban. -2773
Állami tisztviselő, gyermektelen házaspár, pontos fizető, ke es bútorozott szobái. Címeket kérek a kiadóhivatalban leadni.
Éitesheni a nagyérdemű hólgyközón-séget, hogy Zrínyi Miklós u. 35. sa. alól
lakásomat
Caannary-iat IS. ai. alá hatyaa-
tam ét. — Kérem a hólgyközőnség további szivea pártfogását.
Neumann Jáztafiá
J«r oki. ntneszns.
08TENDE
az tsaskMsaisr klrélyaAJa
A belga királyi család nyári reildendája. Hullámos tengeri fürdője, óriási homok-•trandja, 3 km. hosszú tengerparti léUnyi páratlan. Természetű iűványvtz, Ivóéi gyógylürdőkura. — A
KURSAAL
központja minden szenzációs attrakciónak. NaponU egy 120 tsgu zenekar hangversenyez. Lá\'ványosságok, annep-ségek, bálok. Nagy Sportélet: két versenypályán naponta l\'j- éa Ogetöverscny. Orand Pilx International 600.000 frank. Automobil-, tennlaa-, gotf-, polo-, Jacbt-és úszóversenyek. Az egészségügyi berendezés mintaszerű. Felvilágosítás és asia prospektus:
Bureau des Rensalgnements, Ostende.
FISK GORD PNED
Citroen, Ford, Chevrolet alkatrészek, autóf elszerelések
Nagy József, Budapest,
VI., Audrássy-ut 34. szán. Telefon 221-97, 285 63. IH7
? Nézace meg és kérjen ajánlatot a minden igényt\' kielégítő legjobb ! angol motorkerékpárokról:- . r
Jame^ p hso-—
Rud^e Triumph
sebesség, 4 szelep, 2 kerékfék, ütem, cserélhető kerekek
a vidéki orSiiguUkon kipróbált éa killlnően bevált egyike a legrégibb angol motorkerékpároknak
Körzetképviselet:
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: Hollós Ferenc Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4.
1929, junius >2.

A
NAGYKANIZSAIAK
kedveli találkozóhelye
BUDAPESTEN
Ilii 11
VII., Bvois-tér 23.
* Keleti pályaudvarnál.
Teljesen újonnan berendezett kényelmes családi ház.
Központi ffltés, hideg-melegvíz.
Mérsékelt polgári Arak.
E lapra hivatkozóknak 200 o enged uény.
Testvéreállalat:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos: OROSZ ÖDÖN.
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
ZALAI KÖZLÖNY
Olvassa el!
kgr 00-1. liszt ........................p —-40
. burgonya ........................P -12
. parkol! kávé ..................P 5 40
. olasz rizstörmelék ... P —60
ll er jó vöiöibor........................P — 64
Kiuger Sándornál
Magyar-utca 3. — Teleion 579.
Fióküzlet: Magyar-utca 144. Telefon 680.
Megrendeléseket bíihor szállítunk.
Versenytárgyalási hirdetés.
A városi közkórház területén gyalogjáró, kocsiút, nyelő aknák, és külső villanyvilágítás munkálataira Írásbeli versenytárgyalást hirdetünk. ,
Ajánlatot az egyes munkákra külön is lehet tenni.
Az ajánlatokat 1929. junius hó 15-én d. e. 12 óráig a v. mérnöki hivatal iktatójába kell benyújtani. Ugyanott a kiirási műveletet hétköznapokon d. e. 10—12 óráig megtekinteni és 2 P. ártérités ellenében beszerezni lehet.
Nagykanizsa, 1929. évi junius hó 11-én.
„„ Városi TanAu*.
rrKigus a.
KAPMATCá :
SINGEK VARRÓGÉP
RásZ VÉNY-TÁRSASÁG flWAtt: HiflTKMIZSA Főnt 1.
Nem trükk, valóság!
20(
Kedves, barátságos, tiszta szoba-árból IOI 10
Bőséges, Ízletes, házi
étkezési árból
101
engedményt kap Ön, mint ezen lap előfizetője
Budapesten
Park Nagyszállodában,
VIII., Baross-tér 10.
ELADÓ
ogy üzemképes, jó állapotban levő csukott
prestó autó,
esetleg 18 luivi hitelre ~ Bővebbet:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. sas.

He menjen ■ lábhoz, hanem ■ fejhas I
BRANDL SÁNDOR ÉS FIA oég
deAk-tér.s. telefon is.
Szakszerű kiszolgálási nvujt a kerékpárvevőknek. Kedvező részletfizetési feltételek I
PUCH-kerékpárok
30 év óta a legjobb acélanyagból készülnek.
Alkatrészek, príma kfllső és belső gummlk raktára. Mflszerész-mOhelyI Olcsó árak!
Duna-Sxáva-fkdrla Vasúttársaság (unti Déli Vasút)
á Nagykanizsa állomásra él álloméiról érkeií él Indáié voutok
MENETRENDJE
Érvényes 1929. évi május IB-tfil 1930. *vl májirs 14-%
Budapest—Nagykanizsa
Vofut A vonat I Budapestről [| Nagyítani- Ivoiutl A vonat ■ ■lm. | „eme 1 Indul rsárs érkezik neme
21-45 II 415 211 Szem. vJ 02 i 7-48 11-30 201i Oyv. í\'57
6\'45 13-05 213 Szem. V. 8-50
14 10 20-45 215 (Szem.?. 14-39
1815 1 22-25 203 Oyv. 17-52 Budapest éa Nagykanizsa között a 202. és 203. sz. gyorsv. 14-lir és szeptember 16-tól csak vasárnapokon, mlg Junius TS-tól t
ponts közlekedik. Janiul 15-tól szent. 15-.\'----------
közölt kandba I—II III. omt kocsi, rött 1—11—10. out. közvetlen kocsi, Bui
jq Budapestre <51 Indul érkezik
7-42
1&00 2025 21-40
terjedő Idóben e vonatokkal Budapest-\' pest—Rogsilu SlaUna (Rohitsch-lurdő) kö-:—Lienz (Tirol) között közvetlen 1—II—HL
1.Oll I-it-Ul. UWI AUÍ.CIICI1 HMI, UUH.t- .1-.....
oizl. kocsi és Budapest—Vlllsch (Wörtl tó) között egy étkező kocsi közlekedik
A 204. én 201. sz. gyorsvonatoknál Budapest—Nagykanizsa között étkezőkocsi, Budapest—(Abbázia)—Fiume között közvetlen I—II. oszt. kocsi és Budapestről taetenHnt t-szor szerdin, pénteken és vaiásnipon, Fiaméból héttőn, csütörtökön, szombaton hálókocsi, Budapest—Trieste között kíivetlen UL oezt. kocsi, Bndapest-Venezta közOtt hálókocsi, Budspest—Róma között közvetlen I—IL oszt kocsi közlekedik.
A május 15-lói izeptember 15-lg terjedi Idóben 303—204. és 20U-302. s*. vonalokkal Bratlslava (Pozsony) és Trieste között közvetlen II-III. ostzt. kocsi Is közlekedik.
Siófok—Nagykanizsa
ítópiasatobu
siótokról II Hhi*™!- I p
Indul ||r»árá árk«ilkj___
| í ■ i-45 11»||3ÍMlfe5S?
Nagykanizsáról Indul
Utótokra étkezik 15*M
A slnautóbusz vonstok Junius 23-t 51, bezárólag szeptember ÍJ® közlekednek.
Balatonszentgyörgy—Nagykoiüzaa
jBalalonaaent- II ttgylanl I-II \' ~ "I " M^UJ-" "fBaUUltzeaf:
rörgyról Ind. zsira érkezlkl zsiról Indul IgyOrgyre értt.
Ti Vegye. II ÍM<
egyes
y-n i
Nagykanizsa—Szombathely—Wien S. B.
IT
A 301—907—903—302. sz. közvetlen vonatok Wien S. B.—Barcs között; e vonatokkal lovábblltuinak : Wien—Osljek (Eszék) közvetlen 1—11—III. oszt kocsi, Wien S.B. Zagreb O K. közveUen I-II—III. oszt. kocsi.
A 9 1—302. és 303—904. sz. vonatokkal Praha (Prága) és SuSak között BrstfS-lavé (Pozsony) Oyór, Szombsthely, Nagykanizsa. Gyékényes és Zagrebon át közvetlen 1—II—111 oszt. kocsik közlekednek.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
Pécsről Indul Barcsról Indul |uár> Mulk Nagjfcaataá-r« M IBarcaia | érkezik Pécsre érkezik
flll 903 913 915 Szem. v. Oyv. Szem. v. Szem. v. 9-40 13-21 18-02 4-M It-SS 15-51 I | 8-44 13-48 1 17-47 23-00 ma 914 902 932 Szem. v. Oyv- Vegy. v. 4-41 9-35 1405 | 18-10 1 6-42 11-34 15^80 21-35 8i8 14-40 18-00 23-34
A 911—320—311—932. sz. vonatok közvetlen vonatok Barcs és Szonfcatbely közölt. A 932—903. sz. vonatok közv. gyorsvonatok Wien és Barcs között. Közvetlen
I—II—m. oszt. kocsikkal Osl|ek-Wlen él Zagreb-WIen kösfltt.
Nagykanizsa—Qyikinyes
UOlTTlyoiavorSi R 4 40 1 518~
907 I Slnautóbusz | 10 35 11 18 I 906 II . II 1205 11 12 4»
905 | , || 15-55 I 16-38 | 904 || Oyorsv-nst || 23-06 || 23-41,
A 901 -904. sz. gyorsvonstoknál közveUen I—U—UL oszt. kocsik Prsha (Prága) és Susak között Pozsony, Oyör, Szombathely Nagykanlzss, Qyékényes, Zagrebon IL
Nagykanizsa—takovec (Csáktornya)—Pragersko (Pragerhof)
.1 CsiktornyárófI K«j,ki»|. Indul lilára irkuik \' vi Nagykanizsáról! Csáktornyáin Indul 1 érkezik .
lule 221 203 223 Oyv. Szem.v Oyv. Szem.v. 3 ül i 11*05 11 12-40 1607 17-24 | 19-35 || 21-08 \'m 202 224 204 Szem. v. Szem. v. Oyv. A-53 I 6-34 11-55 II 13-15 1 13-44 15-24 l| 23-13 || 044
vonatok csak I vonatok közveti
; Nsgykanlrsa-
. (Mwburg) I
részére, díjmentesen és saját felelősségünkre lakásba
szállítjuk a megrendelt
3 tói 20 hónapig terjedő folyószámlahitelt nyujtunk. Készpénzárban adunk el hitelre is! Győződjék meg erről személyesen salát érdekében.
Óriási választékot tartunk finom kárpitosbutorokban, vas-, réz-, konyha-, előszoba-, leányszoba- és irodabútorokban is.
Állandó lakásberendezési kiállítási
KOPSTEIN
SZOMBATHELY és SOPRON
K5szegi-utoa 5. (üzlet uz udvarban).
Várkerület 82.
Ij 1887-BEN.
• J1PH1UUJL WHMWBi
09. évfolyam, 131. szám
Nagykanizsa, 1939 junius 13, csQlörlök
Ara 14 «Ulér
ZALAI KOZLDHT
Sxerkesitóséc U kUdóhlvstsl: Pó-ut 5. uim. KeMthelyl BíkkUdóhlváUl Kossuth Li|os-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ári: egy hón B pengi M Hllts
Magyarorsstág villamosítása
Irta: Herrmann Miksa m. kir. kereskedelemügyi miniszter
A villamosítás, különösen az utóbbi években Magyarországon is egyre figyelemreméltóbb haladási mulat. A Csonkaország közhasználatú áramfejlesztő telepeinek száma a háború óta megkétszereződött és az ország lakosságának ÜOVo-a lakik villamos-vezetékkel behálózott területen. Ez a fejlődés szükségessé lelte, hogy az egész országra kiterjedő villamosítási tervezetet dolgozzunk ki. A villamos-energia törvényjavaslat, amely készen áll és a közeljövőben az országgyűlés elé kerül, elsősorban szabályozni fogja az állam beavatkozási jogát és az államnak irányító tevékenységet fog biztosítani, igy elérhető lesz, hogy minél kevesebb számú, gazdaságosan épitett és vezetett elektromos erőtelep lássa el a hazai energiaszükségletet.
Magyarország villamosenergia ellátása az ország szénvagyonira épül fel. Azokat a területeket, amelyeken 3,000.000 lóerőnek megfelelő vlzierö állott rendelkezésre, a békeszerződés a szomszéd államokhoz csatolta s Magyarország területén csupán mintegy 160.000 lóerőnek megfelelő kiépíthető teljesítmény maradt. Ezek a vlzierök Is olyanok, hogy ezeknek a kiépítésére a közel jövőben alig lehet számítani, egyrészről mert a Dunán és a Dráván, tehát az ország határán vannak, másrészről mert mint alacsony nyomású lelepek csak nagy költséggel volnának kiépíthetők. A villamosenergia ellátás ennélfogva nálunk teljes mértékben a kőszén és főleg a barnaszénbányászalra támaszkodik és az elektromos hálózatokat csaknem kivétel nélkül a bányatelepekre épitett nagyobb erőtelepekbe kell csatolnunk.
Magyarországnak vlllamosenergia ellátás szempontjából szóba jövő bányatelepei Pécstől Miskolcig félkör alakban helyezkednek el. Ezek közé tartoznak a baranyavármegyei bányatelepek, a Balatontól északra lévő iignlthbányák, a Magyar Általános Köszénbánya és a Salgótarjáni Kö-szénbányának a Dunántul északkeleti részén lévő bányatelepei, végül a salgótarjáni és borsodmegyei szén-medencék. A bányák körzetébe tartozó közhasználatú villamosenergiatelepek összes teljesítőképessége ke. reken 100.000 K. W.A.-t tesz ki.
Lényegesen megnöveli a bányáknak vlllamosenergia termelés szempontjából fontos szerepét a Magyar Dunántuli Villamossági Részvénytársaság bánhldai telepe, amely ez Idő szerint épités alatt áll, a folyó évben azonban már minden valószínűség szerint megkezdi az energiaszolgáltatást. E telep részben a Budapest— Bécs-I vasúti fővonal energia ellátására, részben pedig a székesfőváros energiaszükségletének fedezésére fog szolgálni a kereken 75.000 K. W. A.-t
kitevő teljesilőképességével a legnagyobb villamosenergía-fejleszlö telepe lesz az országnak.
A villamosenergia ellátás mai fejlődési fokán t .ősorban a községek ellátása és a nagyobb jelentőségű távolsági vezetékek építésére van szükség. Az utolsó két esztendőben különösen jelentékeny távolsági vezeték épült: a salgólarján-szolnokí 60.000 voltos vezeték, amely az Alföld ellátására hivatott. Most van folyamaiban annak a távolsági veze-
téknek az építése is, atnely 100.000 voltos feszültséggel a bánhidai telepen termelt áramot fogja egyrészről a székesfővárosba továbbítani, másrészről pedig a Budapest—Bícsi vasúti fővonal állomásait energiával ellátni. Ezzel kapcsolatban a Mosonmagyaróvárig haladó 100.000 voltos távolsági vezeték, amellyel négy telep Is fog kooperálni, jelentőségben meg-haladla az eddig létesített összes vezetékeket s méreteinél és feszültségénél fogva alkalmas lesz arra. hogy a magyarországi bányatelepek és az osztrák vizierölelepek közötti esetleges összemüködés létrehozható legyen.
Andrássy Gyula gróf holttestét Budapesten Seródi hercegprímás szenteli be
A pesti beszentelés után a holttestet Polgárdira szállítják, ahol Mikes János gróf pöspök végzi a temetési szertartást
Gróf Károlyi Mihályné beutazási engedélyt kapott, hogy résztvehessen a temetésen
Budapest, Junlus 12 Andrássy Oyula gróf holttestét a budai palotájában ravatalozták fel. Csülörtökön dr. Serédl Jusztinián hercegprímás beszenteli a holttestet, melyet ezután Polgárdira szállítanak. Polgárdin a temetési szertartást gróf
Mikes János püspök vé^zi. Hír szerint Vass József helyettes miniszterelnök engedélyt adott gróf Károlyi Mihálynénak, született gróf Andrássy Katinkának, hogy mostohaatyja temetésére hazajöhessen. Még nem biztos, hogy Károlyi Mihályné grófnő élni fog az engedéllyel.
Vassi A forradalmak okai voltak az ország szerencsétlenségének
A képviselőház pénzügyi bizottsága letárgyalta és elfogadta az 1929-30. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot
Budapest, Junlus 12 (Éjszakai rádiójelentés) A képviselőház pénzügyi bizottsága ma délután letárgyalta és elfogadta az 1929/30. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot. Az ülésen nem volt különösebb felszólalás, csupán Kállay Tibor kifogásolta a javaslatnak a hitelátruházásról szóló szakaszát.
Várnai Dániel a kormányzói hadparancs két szakaszát tette szóvá. Egyikben azt fejtegette, hogy a had-
parancs szerint a honvédség a szegedi formációtól kezdődik, ami szerinte nem áll fenn. A másik szakaszban 4 hadparancs az ország megcson-kulását a forradalomra vezeti vissza.
Vass József miniszterelnökhelyettes válaszolt a felszólalásra és kifejtette, hogy a hadparancs a honvédségnek csak a legutóbbi tlz esztendejét ölelte fel. A forradalmak okai voltak az ország szerencsétlenségének és a szerencsétlenség mérvének.
A kormány felhatalmazást kért a nyári szünetben kölcsön-üzletek kötésére
A zalai Iskolák, balatoni utak és a vidéki színészet is a Ház elé kerOIt — Tárgyalják a pénzügyi tárca költségvetését
nagyobb tudásu és legnagyobb alakja volt. Érdemeit jegyzőkönyvben örökítik meg. Ezután áttértek a kultusztárca részleles vitájának folytatására. A 12. cim szerint a tárca 1 millió pengőt
Budapest, Junlus 12 A képviselőház mai ülésén Almássy László elnök kegyeletes szavakkal
elparentálta Andrássy Oyula grófot,
aki a magyar politikának egyik leg-
fordit sport célokra.
Kray István báró, Kontra Aladár állításaival szemben védelmére kelt a futbailsportnak.
Több felszólalásra adott válaszában Klebelsberg kultuszminiszter bejelentette, hogy a fedeti Ufzoda után szőnyegre kerül
a nemzeti stadion megteremtése Is.
Pakots József rámulatott arra, hogy az iskolákban mind jobban terjed a tuberkulózis. Létesítsenek Iskola-szanatóriumokat. A 16-tól 21. cimig nem volt felszólaló.
Barabás Samu a néptanítók nehéz anyagi helyzetét telte szóvá. S git-séget kéri számukra. Héjj Imre
Zalamegye Iskoláinak siralmas helyzetét tette szóvá és sürgette, hogy ki kell javítani azokat.
Klebelsberg kultuszminiszter válaszában hangoztatta, hogy iskolákat eddig csak ott építettek, ahol nem voll.
Zalamegyében valóban nagyon rossz a helyzet, amin, mihelyt a költségvetés keretei engedik, segíteni fog.
Nemzetiségi iskola-politikánknak lojálisnak kell lenni, mert több mint 3 mililó magyar él megszállt területen. A vigalmiadókat a sport és szinielőadásokkal kapcsolatban ő is igazságtalanoknak tartja.
Az állami színházakról intézkedő címeknél Maday Oyula a vidéki színészet támogatását
és a szinészek nyugdíj-ügyének rendezését kérte.
Klebelsberg kultuszminiszter: Vidéki szinházak támogatására kevés a megszavazott költség. Véleménye szerint
addig nem lesz kiegyensúlyozott vidéki színészet, mig a városok nem oldják meg állandó jellegű színházakkal
a kérdést A kultusztárca költségvetését részleteiben is letárgyalván, áttért a Ház
a pénzügyi tárca általános vitájára.
Temesváry Imre előadó ismertette a tárca részleteit. A pénzügyi tárca programja
megfelelő hitel szerzése. A hiteleket elsősorban export lehetőségek teremtésére és export Intézetek támogatására használják fel. Elő kell
ZALAI KÖZLÖNY
1928. |utriu» 13.
teremteni ebből az összegből a beruházásokra szükséges pénzt, A magángazdaságok
lerheln oly mődon óhajt csökkenteni a pénzügyminiszter, hogy az állam által rá rótt terheket csökkenti.
Wolff Károly: Az Ország mai helyzete a legnagyobb takarékosságot követeli. A hitel olcsóbbá tételével olcsóbbá kell tennünk a termelést. Ebbe kell belekapcsolni a zöldhitel kérdését is. Veszedelmesnek tartja, hogy ujabban egyes kereskedelmi ágakban a dollár kezd a pénzegység, az üzletkötés alapja lenni. A magyar pengő stabil és semmi ok sincs erre. Az építkezési kartelek túlkapásai miatt lehetetlen lesz az építkezés, dacára az adómentességnek.
Szünet után báró Kray István kifejtette, hogy elítéli azt a nagy fényűzést, amit egyes körök folytatnak, amikor az ország a legnagyobb nyomorban van. Feltűnőnek találja, hogy a pénzügyminiszter és kormány oly rideg magatartást tanusit a hadlkölcsön tulajdonosokkal ^emben.
Wekerle Sándor pénzügyminiszter
válaszolt több elhangzott megjegyzésre. Az egyenesadókat nem növelhetik. A forgalmi adókat most még meg nem szüntetheti. A Jövedelmi adót még nem fejleszthetik ki teljes mértékben. Nem áll az, hogy a kormány nincs a jövedelmi adó mellett és a fogyasztási adót favorizálja. A kincstárnak a legnagyobb jövedelmi forrásai a dohány, cukor és szeszadók. Ezek egyike sem oly fontos szociális szemponlból, hogy azzal lehetne a kormányt vádolni,
>gy jöv ciálisak. Ezután
a hitelkérdéssel
foglalkozott a miniszter.
A hitelkérdés megoldására állandóan törekszik a kormány. E tekintetben
meg lehetflnk elégedve, ha a kormány kl tudja elégíteni a fagykár sújtotta vidékeket hitelakciójával.
A külföldi kölcsönök Ugye a piaci helyzettől függ. Holnap felhatalmazást kér a Háztól törvényjavaslat formájában, hogy
a nyári szünet alatt kölcsön üzleteket köthessen, ha megfelelő előnyös ajánlatok jönnek. A tisztviselőkar helyzetéről
szólva kijelentelte a pénzügyminiszter, hogy a kormány a tisztviselők nehéz helyzetével megértéssel van és segit ott, ahol lehet, de nem tudná javasolni, hogy lényegesen emeljük a személyi kiadásokat...
Ezzel a Ház általánosságban elfogadta a tárca költségvetését és áttértek az
interpellációkra. Héjj Imre a balatoni útjavítási munkalatokat lette szóvá. Hibaztatla, hogy emialt állandóan elzárják az utakat és ezzel megnehezítik a Balatonhoz
való jutást. Hermann miniszter válaszolt és kijelentette, hogy a gyökeres javitás miatt van szükség az utak elzárására. A Budapest—székesfehérvári útszakasz julius 15-ikére, a kenessei őszre, vagy jövőre készül el.
Ezzel a Ház ülése kevéssel 7 óra elölt véget ért.
Az európai sajtó megvan elégedve Walkó válaszával a kisantant fellépésére
A román sajtó keveri a kártyát az optáns ügyben — Követeli a bécsi megbízottak visszahívását
Davila román fAdelegátus szerint 8 nap jrtulva eredmény lesz az optáns-Ofyben %
Bukarest, Junius 12 A bukaresti lapok követelik a Bécsben tárgyaló román megbízóit visszahívását. Sőt tudni vélik, hogy az optánsperben megindult tárgyalások már meg is hiusuiiak. A bécsi lapok jelentése szerint Davila román fömegbizott kijelentette, hogy a Bethlen-beszéddel felmerült konfliktus egyáltalában nem be-
folyásolja a tárgyalások menetéi, amely a lehelő legbarátságosabb hangulatban folyik tovább és reméli, hogy 8 nap múlva eredményről tud beszámolni. Az európai lapok foglalkoznak a kisantant együttes jegyzékével és egybehangzóan megállapítják, hogy Walko külügyminiszter válaszának komolysága megnyugtató itatással van.
Elfogták Moszkva tatárát és még 6 kommunistát
Budapest, junius 12 A főkapitányság nyomozó csoportja junius 9-én letartóztatta Welsz Nándort, a|szovjetmegbízottját, ki Moszkvából Bécsen át azzal az utasítással jött, hogy a magyar kommunista szervezkedést irányítsa. Letartóztatták még Fricser József, Simon Jolán, Kiss Károly és Kocsis János kommunistákat és még két embert, akik már a legutóbbi kommunista mozgalmakban Í6 résztvetlek. Fricser és Weisz beismerő vallomást tettek. Kiss Károly hasonló üzelmekért Rákosék-kal együtt már két évi börtönre is el volt Ítélve, amit kl is töltölt.
Itss Ausztria lett Ilss Unlverse
Oalveatone (Texas), junius 12 Liesl Ooldarbeitert (Ausztria) tegnap esle a szépségversenyen Miss Universenek koronázták meg. A hét bíró közül hat Ooldarbeiter kisasz-szonyra adta le szavazatát. Egy szavazatot Demetrescu Magda, a román szépségkirálynő kapott. A versenyen tizenegy résztvevő indult, közöttük Miss Anglia és Miss Amerika Miss Universe kétezer dolláros dijat kap. Miss Ausztria szülei 30 évvel ezelőtt vándoroltak ki Ausztriába Szegedről.
Falvakat öntött el és sok embert ölt meg az árvíz Erdélyben
A jég elverte a termést — Egyes helyekkel megszakadt minden Összeköttetés
Bukarest, jülilut 12 A mult éjszaka a szamosi kerületben hatalmas felhőszakadás és jégverés pusztított.
A záporeső órákig tartott, a folyók és patakok messze területeket öntöttek el. Ernye, Polán, Kézdl-Kereszt s Hagymás-Lábas falvak viz alatt állanak, minden gyümölcsöst elpusztított a jég. Mogyorónagyságu jég eseti majdnem egy óra hosszal. Az anyagi kár milliókra rug.
Ernye faluban 6 ember nem tudott menekülni az árvíz
elől,
valamennyiéit fúltak,
a vízbe
köztük egy anya két gyermekével. A holttesteket az árvíz magával sodorta.
Sárköz helységben
egy család, apa, anya és gyermekük fulladt az árvízbe.
Valószinü, hogy még sokkal több az áldozatok száma. . -j. . -.„ A besszarábiai Romonosta vidékén is hatalmasjelhőszakadás volt, amely szintén órákig tartott. A távíró- és telefonvezetékek arrafelé elpusztultak, tehát részletes hirek nem jöttek.
„Amíg a nép nyomorog, nem lebet szó nyolcosztályos elemi iskoláról"
A tulmagas Iskolai terheket ostromolták Zalavárraegye közigazgatási bizottságának ülésén — Feliratot intéz a bizottság a miniszterhez a terhek csökkentéséért
Zalaegerszeg, Junius 12 Zalamegye közigazgatási bizottsága most tartotta junius havi üléséi, melyen Gyömörey György főispán elnökölt.
Bődy Zoltán alispáni jelentése ulán Csóthi Géza murakereszluri apát a községeket és hitfelekezeteket sújtó túlságos tanügyi kiadások mérséklése érdekében emelt szót. Annak a véleményének ad kifejezést, hogy
a mezőgazdasági munkások körében izgatás folyik,
mert a munkások tömegesen hagyják olt munkahelyeiket és felboriijak a szerződésekéi.
Bődy Zoltán alispán erre vonatkozólag kijelenti, hogy a hatóságpk figyelemmel kisérnek minden idevonatkozó eseményt.
Farkas Tibor ugy látja, hogy a munkások azért hagyják olt munkahelyeiket, mert 28 pengős búzaár mellett szerződtek el és a mostani 18—19 pengős búzaárak valamint az iparcikkek drágulása mellett nem találják meg számításukat.
Oyömörey főispán ugy nyilatkozott, hogy a munkaadó gazdáknak megértésétől várja az elégedetlenség megszűnését.
Farkas Tibor ezután azt telte szóvá, hogy a gazdák kénytelenek a rendes árnál sokkal alacsonyabban eladni tejtermékeiket. Szentmihályl Dezső
a megyei tejértekesitésl nehézségekről
beszélt, mert a főispán kijelentelte:
maga is amellett van, hogy a bizottság forduljon a földmivelésügyl miniszterhez és kérjen e tekintetben segítséget.
Farkas Tibor hangoztatta, hogy a magyar vajnak is el kell érnie a külföldi vajak nívóját, csak akkor lehet versenyképes. Vitéz Barnabás István dr. kir. tanfelügyelő jelentése
szerint a kultuszminiszter Fejér András segédtanfelügyelöt folyó év május végével nyugalomba helyezte. A cserszegtomaji községi elemi Iskolát szeptember elsejével államosították. A nagykanizsai és zalaegerszegi állami polgári fiu- és leányiskola testnevelésének ellenőrzésével vitéz Etek József állami polgári Iskolai tanárt, testnevelési felügyelőt bízta meg a kultuszminiszter.
A falusi iskolák fejlesztésének ügyével kapcsolatban Bődy alispán és Farkas Tibor a községek teher-biró képességét helyezték előtérbe.
Csóthi Gin szerint minden esetre szükség van a kultura fejlesztésére, de csak addig, amig a nép birja a terheket. Ameddig a nép nyomorog, addig nem lehet szó a 8 osztályú elemi Iskoláról.
Barnabás tanfelügyelő nem látja ilyen sivárnak a helyzetet Szükség van a tanítók létszámának emelésére, amit a tanulók emelkedő száma
indokol.
Farkas Tibor szeretné tudni, hogy mennyibe kerül a közoktalás.
Csóthi Géza ajánlotta, hogy irjoir fel a bizottság a kultuszminiszterhez és fejtsék ki, hogy bár a községek szívesen áldoznának bármily nagy összeget a közoktatás fejlesztésére, azonban a jelenlegi gazdasági helyzet ezt leheletlenné teszi.
Gyömfírey György főispán megállapította, hogy konkrét indítvány csupán a kulturális terhek csökkentése ügyében hangzott el. Álláspontja szerint adatokat kell szerezni arra vonatkozóan, hogy melyek azok a községek, melyekben nyugdíjhátralék van. Javaslatára
a bizottság felír a kultuszminiszterhez az Iskolai terhek csökkentése érdekében a dologi kiadások átvételbe.
A különböző hivatalok jelentései-
nek tudomásul vétele ulán • az Ulé»
délben ért véget.
1929 junius 13.
ZALAI KŐ7I.0NY
Az Vgyvédszövetség kanizsai osztálya
vasárnap délben alakul meg a városházán, utána társasebéd a Centrálban
Nagykanizsa, Junius 12 Az Országos Ügyvédszövetség folyó hó 16-án, vasárnap déli 12 órakor fogja megalakítani a városháza nagytermében nagykanizsai osztályát.
Az Országos Ügyvédszövetség budapesti kiküldöttei a détt gyorsvonattal érkeznek, akikel az ügyvédi értekezleten kijelöli fogadó-bizottság a vasúton ünnepélyesen fogad. Az osz-tály-gyülés a városháza nagytermében déli 12 órakor kezdődik, amelyen a budapesti kiküldőitek részérói a magyar igazságszolgáltatást érintő közérdekű előadás kapcsán, az
Országos Ügyvédszövetség nagykanizsai osztálya megalakul és a liszti-kart megválasztja.
Az osrtály-gyülést délután 2 órakor a Cenlrál éttermében társasebéd követi, melynek ára teríték szerint, borral együtt öt pengő.
Az ejökészitö-bizottság a meghívókat szétküldte és kéri, hogy az Ugy barátai a lársas-ebéden való részvételi szíveskedjenek legkésőbb péntek déli 12 óráig dr. Barta István, vagy dr. Schleiffer Imre ügyvédeknél bejelenleni.
Halálos fürdés a halastóban
A borsfal csendőrség telefonjelentése a tragikus szerencsétlenségről
Nagykanizsa, junius 12 A nyári seezon elindultával egyre-másra jönnek hirek halálos fürdő-szerencsétlenségekről.
Szerdán délelőtt a borsfai csendőrség szűkszavú lelefonjelentésl adott le a kir. ügyészségnek. Ebben jelentette, hogy Pusztamagyaród közelé-
ben Nagy István halastavába belefulladt Ferenczi Sándor.
Az ügyészség kiadta a temetési engedélyt, mivel a esendőrségi jelenlés szerint véletlen szerencsétlenségről van szó.
Ferenczi valószínűleg a fürdésnek lett áldozata.
Készül Nagykanizsa város fövö évi költségvetése
A beruházások folytán az 1930 évi költségvetés 8 százalékkal magasabb lesz a folyó évi összegnél
Nagykanizsa, Junius 12 A nagykanizsai városházán liosz-szabb idő óta szorgos munka folyik. Noha — értesülésünk szerint — a város folyó évi köllségvetésének jóváhagyása még nem érkezett meg a minisztériumból, a miniszteri rendelkezések érteimében már folynak a munkák a város 1930. évi köllségvetésének összeállítására. A minisztérium ugyan — amint illetékes helyről sikerűit megtudnunk — a város folyó évi költségvetéséhez már régen megadta az imprimalurl, sőt állítólag a miniszteri korrekció folylán
az Idei pótadó összegét 45 százalékban állapította meg a tavalyi 44°/o-kal szemben, csak a jóváhagyott költségvetés nem érkezett még vissza a városhoz.
Aminthogy az 1929. évre az előirányzott közmunkák is csak mosl kerülnek kivitelre.
Amig a folyó évi városi háztartási költségvetés összege 2 millió 29 ezer pengő —
a Jövő évi költségvetés ösz-szege már valamivel magasabb lesz, mert azokat az összegeket kell beállítani, melyek a beruházások fedezetét teszik lehetővé.
Hozzávetőleges számitás szerint az I93Ö. évi költségvetés összege
7—8 százalékkal msgas -.bb lesz a folyó év háztarlási összegénél. A város egyes ügyosztályai gon-
dosan összeírták szükségleteiket [és beadiák jelentésüket a polgármesler-hez. Ezután kerül sor arra, hogy a városi számvevőség összeállítsa a teljes költségvetést, ami azután a pénzügyi bizottság elé kerül letár-gyalásra.
Bethlen Franciaország köztársasági elnökénél
[\'ária, junius 12 Bethlen István gróf miniszlerelnök ma reggel 9 óra 30 perckor Spanyolországból jövet
Párisba érkezett. A pályaudvaron Villani Frigyes báró magyar követlel az élén a követség valamennyi lagja megjelent a miniszterelnököt üdvözölni.
Délelőtt Doumergue, a köztársaság elnöke fogadta Bethlen miniszterelnököt, aki a magyar követ társaságában jelent meg az elnöknél háromnegyed órás kihallgatáson. Kisebbségi ügyekben az érdekelt államok nem vehetnek részt a tárgyalásokban
Madrid, junius 12 (Éjszakai rádiójelentés) A tanács által tegnap elfogadott kisebbségi határozatot, mely a kisebbségek helyzetének megvizsgálásáról szól, holnap veszik tárgyalás alá. A javaslat szerint a kisebbségi ügyekben kiküldött bizottságban, sem az az állam delegátusa nem vehet részt, amelyben a kisebbség él, sem az az állam, melyhez azelőtt a kisebbség tartozott.
GL
ember
DOKCO cipőt Desi a nyárra
ifiért nagy az értéke és kicsi ca ára. JDorco védieger rá van afectB g talpára. _"icyf erre nem Ücfye/_nggü leszen a kára.
NAPI HIREK
NAPIREND Juniua 13, osüttpttk
Római katolikus: P.S». Antal. ProteaL: Tóbiás. Izraelita: Slván hó 5 Nap krl reegel 4 óra 02 JSerckor.
nyugszik este 19 óra 57 perckor. •
Uránia. .Az ezred leánya", történet. ,A pórulJArt hozományvadász\', vígjáték altrakcló. Pátria Híradó.
Oózfürdó nyitva reggel 6 órától este 6 óláig (hétfő, azerda, péntek délután és kedden egész nap nőknek).
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések: Szeidán a htmirUk-le!\'. Regpel 7 órakor +204, délután 2 órakot +22 6, este 9 órskor +16 2.
Felhőzet: Egész napon át tlsita égboltozat.
Szélirány: Reggel é> délben délkelet, este déli azél.
A Meteorológiai Intéxet eata 10 érakor jelenti s egyelftra saaég derült melegesléaeel, kéeShb saysa-gatról atnkadi felhSzet eértaaté.
— A megye közbiztonsági állapota májusban. Májusban a vármegye területén a csendőrség 273 esetben teljesített nyomozó szolgálatot, 252 esetet kiderített. Ezek tetteseiként feljelentett 301-et, előve-zete.lt 15-öt. A járásbíróság hatáskörébe tartozó kihágás 33 fordult elő. Ezeket mind kiderítették. A közigazgatási hatóságok hatáskörében 559 kihágás történt, ezeket mind kiderítették. A nagykanizsai rendőrség 77, a zalaegerszegi 21 büntetőügyben járt el. A városok területén a közbiztonság kielégítő. Tüzeset 7 esetben fordult elő. A kár összege 21.920 pengő, amelyből bizlositás utján 18.360 pengő térül meg, fedezetlen 3560 pengő. A tüzeket :i esetben gondatlanság, 1 esetben gyermekek játéka okozta. Három esetben a tűz oka nem volt kiderhhetö.
— Izr. vallásos összejövetel Csütöitök este 9 órakor az izraelita hitközség tanácstermében ünnepi val lásos r sszejövetel lesz.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetési teltételek mellett Bartánál.
Missziós hlr. A Missziósház főnöknője kéri a Szent Ilona Leány-klub összes tagjait, hogy 13-án délután 6 órára a tihanyi kirándulás végleges döntése végett, már a szülői engedélynek birtokában, teljes számban jelenjenek meg a Missziósház irodájában. Vendég jelentkezőkel is szívesen látnak.
— Vasutas alkalmazottak és nyugdíjasok (Máv. nyugdijasok is) értesíttetnek, hogy az 1929—30. fűtési évadra kérelmezett tatai darabos szenet a Magyar Általános Kőszénbánya R. T. leszállítani nem tudja, hanem a megrendelt mennyiség 20%-át brikett szénben szállítja le. Ezokból szükséges, hogy az igénylők sürgősen, de legkésőbben folyó hó 20-ig okvetlen jelentsék be, hogy fentartják-e megrendelésüket ily feltétellel is, mert akik a kitűzött határidőn belül nem mondják le, azoknak fentartjuk a megrendelésüket, még pedig SO^\'n tatai darabos és 20"/o brikett szénben. Akik a tatai brikett szénről lemondanak, azok az 1929—30. fűtési évadra nem kaphatnak egyáltalán tatai darabos szenet sem, azonban lemondásukat be kell jelenteni a fenti határidőn belül az állomásfönökségnél. Akik a brikett szenet igénybe veszik, azoknak nem feltétlenül szükséges jelentkezni. Az állomásfőnök.
— Szabadlábra helyezés. A nagykanizsai törvényszék feljelentés alapján még régebben országosan köröztette Oyenes Andor kereskedelmi utazót. Néhány nappal ezelőtt a budapesti főkapitányság detektivjei elfogták Oyenest, akit Nagykanizsára kisértek. Most a törvényszék az őrizetben levő utazót szabadlábra helyezte.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Juniálisa
—■ Fogyaszt szódavizet, üdítőitalt? Most még itt az alkalom, hogy ingyen kaphatja a 21-— pengős SYPHON ilveget, ha megveszt a szükséges patronokat. 1 tucat patron 5 — pengő, cserénél 2\'— pengő; Szabó Antal sportüzletében.
ZALAI KÖZLÖNY


cJ
GYENGE A VETE1 A LEGJOBB CÍORE VAN SÍUKSÉGE, HOGY ElVEZHEHE
RÁDIÓJÁT E/ÍRT CSfRHIE Kl OKVETIINUl CSÖVEIT
!P Hl II ILII Pl
MESTERCSOVEKRE
— A »oll ll>ai huNMér«>rtd emléknapját — a Imlamutowkal ütközet évfordulóját mint eddig minden esztendőben, ugy hz Idén Is az elesett hós bajtársaik emlékezetének szentelik a volt 11-es huszárok. Az ezred volt llsz-Ukara ezuUm szólítja lel az összes 11-es bajtársakat, tiszteket, altiszteket, huszárokat és hozzátartozóikul hogy ezen emléknapot velük ünnepeljék Szombathelyen. — A program u következő: Junlus ltt-án vasárnap délelőtt fél 10 órakor szentmise h nagytemplom Sz. Mihály kápolnájában. 1\'tAnti 11 órakor a ll-e« emlékmű megkoszorúzása a huszárlaktanvában. Az ezred Iránt érdeklődőket Is szívesen látják n volt 11-es huszárok.
— Elütött a kerékpár egy gyermeket özv. Németh Istvánné Te-leki-uti lakos 6 éves László nevű fiát egy kerékpáros elütötte. Mint megállapítást nyert, a kerékpáros idejében csengetett, de a gyermek vigyázatlanul épen a gép elé ugrott, mely elgázolta. A fiúcska súlyosabb sérüléseket szenvedett, amivel a kórházba szállították.
— Baleset munkaközben. Vido-vlcs István asztalos-segédnek munkaközben a szalagfűrész el ka pia kezét és összezúzta. A rendőrség megindította a nyomozást, hogy megállapítsa, terhel-e valaki! felelősség a balesetért.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— Egymásutáni tüzek egy községben. Homokszentgyörgy községben egymásután két tüzeset történt. Tóth István vendéglős jégvermének teteje gyulladt ki és égett el egyik nap, míg másnap Kis Vörös János és Bojtor József gazdálkodók pajtáját hamvasztotta el a lüz. Vörösnek egy tehene is elégett. A csendőrség most nyomozza a rejtélyes tüzeket és keresi, hogy nincs-e valami fissze-íüggés a kél lüz közöli.
— Véres szurkáiás egy pusztán. Zaranypuszlán vasárnap esle véres verekedés volt, melyben szerepet játszolt a bicska is. Eddig még kiderítetlen, hogy ki volt a tetles, de a verekedés ulán súlyos szúrt sebbel találták meg Holhos Sándor munkást, akit kórházba szállítottak. A nyomozás Jolyik.
— A Zalai Évkönyv — Zala
kultusza.
SPORTELET
Hungária—Sabária 3:2 (1:2)
Budapest, Junius 12 (Éjszakai rádiójelentés.) Tízezer főnyi közönség nézte végig a bajnokságért és a kiesés ellen küzdő csapatok küzdelmét, melyet a Hungária csak nehezen nyert meg. A
Sabária régen látott nagy játékkal 2:0-ra vezetett az első félidőben, de a ll.-ikban azlán összeesett. A Sabária góljait Stolfián és Bures, a Hungáriáét Hirzer, Kalmár és Molnár (1 l-esből) lőtték. Biró Boronkay.
Budai 33-as—Kispest 3:1 (2 :1)
Uudapest, Junlus 12 fÉjszakai rádiójelenlés) A Budai 33-as győzelmével megszerczle 15 pontját és ezzel elkerülte a kiesést,
mely igy a Sabáriát érle menthetetlenül. A budaiak góljait Stancsik, Ember, Ember, Kispest egyetlen gólját Csendes fejelte.
Zalai leventék asc orsszágos levente-bajnokságokon
Az OTT ezidén is megrendezi az országos levente bajnokságot, melyek a tavaly oly szép sporteredménnyel zárullak.
A versenyeket Budapesten, a millenáris pályán tartják meg junius 15. és 16-án és azon az ország minden részéből löbbezer levente fog indulni.
A zalamegyei leventék kiválogatása a városi és járási leventeversenyek ulán megtörtént és a megyei testnevelési felügyelőség ugy döntött, hogy a legkiválóbb 20 levente fog indulni Pestre az országos baj-
noki küzdelmekben való részvételre.
A levernék egy oktató vezetésével Nagykanizsáról péntek délután a személyvonattal mennek a fővárosba, ahol szigorú felügyelet alatt várják meg a szombati verseny kezdetéi.
Érdekes, hogy a válogatott zalai leventék közül 10 nagykanizsai, 3 zalaegerszegi, 3 tapolcai járási, 4 zalaszenlgróli járási.
A zalai leventék fővárosi szereplése elé a sportkörökben erős várakozással tekinlenck és az eddig mutatott atlétikai eredmények után szép sikerre van kilátás.
Lóverseny
A Junlus 29.. 30 Ikl nagykanlzs.l háziversenyek feltételei
Nagykanizsa, junlus 12
A Somogy-zalal Lovassport és Lótenyésztő Egyesület |unius 29-én és 30-án rendezi nagykanizsai háziversenyeit. A verseny fellételei:
1. Nevezések a MLEOSz titkárságához, Budapest, Eszlerházy-utca 32. küldendők. Nevezési zárna p junius 20. Nevezési dijban az indulási dij is bennfoglallalik. Kocsinevezési dij lovankint 5 pengő. Oszlopnevezés engedélyezve. Oszlop-nevezés dupla.
2. Elhelyezésről, lovak élelmezéséről (napi árban) előzetes bejelentés alapján a nagykanizsai állomás parancsnokság gondoskodik.
3. Tudakozódási iroda: Honvéd Állomás Parancsnokság, Nagykanizsa. Telefon: 346. mellékállomás.
Kocsiversenyek indítása a pályáról történik.
Az igazgatóság minden változtatás jogát fenlarlja magának.
1. Military „A" kat. H. M. jutalmazása. Tiszteletdíjak. Nevezési dij 5 pengő.
2. Vadászlovak díjazása Tiszteletdijak. Nevezési dij 5 pengő.
3. Kezdők díjugratása. Tisztelet-dijak. Nevezési dij 5 pengő.
4. Nyeretlenek díjugratása. Tiszteletdíjak. Nevezési dij 5 p ngő.
5. Díjugratás „A" kat. Tiszteletdijak.
6. 30 km. országúti kocsiverseny magyar félvérlovak számára, öl induló szükséges. Tiszteletdíjak. Nevezési dij lovanként 5 pengő.
7. 8 km. országúti kocsiverseny. Amerikaiak számára. Öt induló szükséges. Tiszteletdijak. Nevezési dij lovanként 5 pengő.
8. Fogutszépségverseny. Urkocsisok, kocsisok számára. Tíz résztvevő szükséges. Tiszteletdijak. Nevezési dij lovanként 5 pengő.
9. Leventék volttzdlása.
10. Leventék, kisgazdák lovaglása.
11. Kisgazdák szekér- akadályversenye.
Tiszti tenniszverseny
Nagykanizsa, Junius 12
A ni. kir. szombathelyi 3. honvéd vegyesdandár tiszti tenniszversenye
junius 25. és 26-án reggel 9 órakor
Csúnya fog kő
eltoirJtj. > ltg.Mtí arcot. Kellemstlon ssájlaaif Tla.iatauítd. Mindkét asápate. hibát al.po..,, .1 l.h.t tdu tolni a pompa., odOJ CtüOKHlluu-IOKpaaiU .aVuec már fíJ.^rl ha.snálatául. A logak mi, cgj.„,i h»-,nkl.t uti„ „vOotö^ auránteaon ..Inben radonnak, kalono.0, ha a tia.liti.hoi . \'kolta erro a i. j fogaiatoi sdrtdjü Chlorodonl-togkelét lia.iniljak. A foí.k koií s torolt rothadd dt.lmaradíkok, am.ljtk a k.tl.mcU.n .aájaaagot okouik, "tel a fogkafdrcl alapoaan altárolrthstdk \'lwy0„ kiaérlatat kl. lahoa Ion\' J....U,.! ,„,ly„,k ár, 0« mid, llfF .„L. ár, P 1\' —. Chlorodont-fogkcle Jl. .\'•"""•" s0:\' J"\' 1 1\'lí6 "liTorodout-.rfjvli Avegenkdtit I\' MOl Csak
ktk 7..ij .„„« t\'.oma^nliultan í. „ciltoro.lool" Miratlal ,al6jl. Hind-nW kaphnto <a T?r« líuj i" ":,l»"r","iei vei«rkipTÍ»olct«: Molnár l)t,UUn
1929. junliis 13.
kezdődik Nagykanizsán, a Zrlnyi-sporlpályán. A verseny fővédnöke Shvoy Islván altábornagy. A verseny befejezte után, 26-án este 9 órakor a Koronában bajtársias összejövetel lesz, étlap szerinti vacsorával, utána tánccal, amihez a honvéd-zenekar muzsikál.
A piarista gimnázium lornavizsgája
Nagykanizsa, Junlus 12 A nagykanizsai róm. kalh. reálgimnázium „Hunyadi" sportköre |u-nius 15-én, szombaton délután 5 órai kezdettel tartja a Zrínyi-sport-pályán évvégi szokásos tornavizsgáját, mely Himnusszal kezdődik és a felvonulás után atlétikai versenyek, zenés szabadgyakorlatok következnek. A programmot a VI. és VII. osztály kosárlabda mérkőzése és a dl|ak kiosztása zárja be. A tornavizsgára a helyárak: páholyülés 1 P, tribün-ülés 50 fillér, állóhely és diákjegy 20 fillér.
Regedei viz
nemcsak kitűnő borvíz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál. Kapható minden fOszer-és csemegeüzletben.
3,,, Főraktár: L
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király- u. 21
A Zala-Kanizsa nyári programmja
Nagykanizsa, Junlus 18
A Zala-Kanizsa a vasárnapi Bak miíiiözéssel befejezte ezldei bajnoki szezonját és a vezetőség most folytai tárgyalásokat vidéki vendégszereplések ügyében.
A nyári idény alatt a csapat Zalaegerszegre, Székesfehérvárra, Siófokra, esetleg Szombathelyre rándul el. Szó van arról, hogy Orácba megy a csapat egyik vasárnap játszani, de ez még a jövő jenéje.
A vendégszereplésük minden cselben amatörcsapalok ellen történik.
Mosl vasárnapra valószínűleg a Zala-Kanizsa a helybeli levente csapatok legerősebb válogatottjával fog küzdeni. Ennek a mérkőzésnek azért van jelentősége, mert a vezetőség már most komoly gondot fordit a jövő szezonbeli csapal összeállilására. A leventék válogatottjából több játékost valószínűleg átvesznek a profik.
Nagykanizsán oly hatalmas arányokban fejlödött ki az if|uságl futball, hogy nem nehéz feladat akár két elsőrangú csapatot is kiválogatni, akik aztán a következő bajnoki kampányban a régiekkel vegyesen megállnák a helyüket.
— A Zalai Évkönyv — Zala
kultusza.
1929. |unlu» 13.
ZALAI KÖZLÖNY
Lm45 anyáknak kellő figyelmet kell fordltaniok arra, hogy bélmükö-déstlk rendben legyen, ez pedig a természetes „Ferenc József" keserűvíz használata állal érhető el. Nöorvosi klinikák vezetői egybehangzóan ajánlják a Ferenc József vizet, mert könnyen bevehető és rendkívül enyhe hatása gyorsan és minden kellemetlenség nélkül jelentkezik. — Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben.
Nyári címváltozását
minden nyaralni Induló előfizetőnk jelentse be írásban vagy telefonon a kiadóhivatalnak. Az atdnküldés belföldre díjtalanul történik, külföldre naponta 4 fll-Itr a megtérítendő portó többlet.
— UJ rendszer bútorvásár lók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengönként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopsteln Szombathely. Kőszegi-utca 5.
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban Vili., Baross-tér 10.
Nagymosáshoz:
Schicht szarvas-szappan
Mosakodáshoz:
Schicht kulcs-szappan
fltyel]«a mindkét törvényesen védett siainaigyártmányra, amelyek t legJoVk minőségről tanúskodnak
A sxln&áxl Iroda Qlrel:
(*) A tábornok szinte páraUan álló sikert aratott Még érdekesebb lesz csütörtök eetl előadása, amikor Vértes Lajos az egyéniségének pompásan megfelelő szerepben kiváló művészetét ragyogtatja.
(*) FsllagsArbaa - Fodor Osakár aainmttva. Pénteken este mutatja be a prózai együttes Fodor Oszkár „Fellegvárban" című romantikus színmüvét A stílusos beállításban, a legfinomabb nUanszoklg kidolgozott, precíz rendezésben olyan előadást produkál az együttes, mely bármely fővárosi Bzlnpadnak díszére válna. A Mazerepben Ismét Vértes Lajos nagyszerű művészetével találkozunk, de brlUláns alakítással lép elénk Rózsa Bözsi la.
(*) Taatar - Vértea Lajos teüépté-vel. Molnár Fereno vllágazlnpadokat meghódító remek vígjátéka szombaton este kerül felújításra Vértea Lajos felléptével. A Teatőr mindkét vígszínházt művészünknek, Vértes Lajosnak és La-domerazky Margitnak a legjabb alkalmat kínálja, hogy talentumuk minden gazdagságát pazarul tárhassák elő.
(*) Salamon Béla éa tár.til.ta
lunlus 21-én a Városi Színházban tartja
-egyeden estére tervezett vendégjátékát
Peres
^ ételzsip
szavatoltan tlsrta, sgészséges és
könnyen emészthető.
100% tiszta kókuszzslr.
Hattor gyártmány
Heti mUsor :
Csütörtök: Tábornok, Vértes I-aJos felléptével.
Péntek : Fodor Oszkár romanükus színjátéka a Fellegvárban, Vértes 1-ajos toliéptével.
Szombat: Testőr, Vértes IjiJos felléptével. Vasárnap d. u.: Párisi divat. Vasárnap este: Szibéria, Vértes 1-ajos felléptévol.
HéUŐ: Hipp wan Wlnklo, Solthy Oy. vendégteüéptével.
aSINGER varrógépek
"éon A LEGJOBBAK !
(Rövidítések) H — hírek, közgazdaság. rlangv. — hangverseny. F. — előadás Oy — gyermekeknek. A — asszonyt,K-ojik. Z — zene. Mg. " mezőgazdaság. UJ. » Ifjúsági előadat. F — felolvasás 0 * gramofon zene. Jb — jazz-band. K — kabaré. nZ. — népszerű zent.
Junius 13 (csütörtök) Budapest 9.15 A rádió házllrlójának hangv. 931 H 9.45 A hangv. folytatása.
12 OéH harangtzó. 1205 Hangv. 12.25 H. 12.35 A hanuv. lolytitása. 16 Rádió Szabad Egyetem. Utána : Időjelzés. 17.10 E. 17.45 Éiekea, zeníi jelenet. 18.50 Angol nyelv-okt tál 1930 Az Operaház .Bánk bán\' előadása. Utána kb. 22.30 Időjelzés. 22.45 0.
Bécs II Zene. IC Hangv. 20.05 Tsrlu ett. 21.15 Silnntü Utána zene.
Berlin 17 Zene. 20 Fllhsrmónlkus hangv. Utána zene. Brann 12.30 és 17 Hangv 19.05 Zene.
20 Zongorslungv. 21 Z.
London, Daventry II 0. 12 Hangv.
13 Q. 15 Egyházi dalok. 16 Han^v. 17.15 Zenés gyermekért. 18 45 Beethoven-zongoraszonáták. 19.45 Hangv. 21.35 Hárfa-hangv. 22 30 Zene.
Milánó 11.15 O. 12.20 Rádlókvirtett. 13 35 Jb. 16.30 Oyermekktrének. 17 Jb. 2O30 Hangv. 20.55 H Utána Jazz-band.
München 12.55 Hangv. 16 Zene. 17 Oy. 19.30 Bécsi zene. 21 Színit. hangv.
Prága 11.15 0 12 30 Hangv. 16.® Oy. 16.30 Ttangv. 19 30 Zene. 20 Vidám óra.
21 30 Hangv. 2235 O.
Varsó 12.10 0. 17.55 Zene. 20.30 Szlmf. Ilanitv. 23 Zene.
Zürich II O. Hangv. 12.32 0. 16 Hangv. 17.15 Oy. 20 Z. 20.60 Hangjáték.
KÖZGAZDASÁG
Szarvasmarha törzskönyvezési vizsgálat
Zalaegerszeg, Junlus 12 A Zalavármegyei Szarvasmarhatenyésztő Egyesület most tartotta a pöiöskei és ujnéppusztai uradalmakban a törzskönyvezési vizsgálatot. A vizsgálaton megjelentek Wellmann Oszkár, az állalorvosi főiskola tanára, Figura Oyörgy vármegyei gazdasági felügyelő és Gencsy Zsolt dr., a Zalavármegyei Szarvasmarha-tenyésztő Egyesület Igazgatója. A bizottság megállapította, hogy az uradalmak az ország egyik legjobb tenyészetei. Az állalállományt törzskönyvezésre elfogadták.
A diófák 90 százaléka elfagyott Zalában
A vármegyei gazdasági felügyelő jelenlése szerint a gabonafélék általában jól fejlődnek. Az őszi buza már jó magas, az őszi rozs szintén jól fejlődik, helyenként azonban ritka. A tavaszi gabonavetések még alacsonyak. Rovarkár kevés. A rétek szépen fejlődnek és a legelők jó takarmányt Ígérnek. Gyümölcs kevés lesz. A dió 90 százaléka elfagyott.
UJ gazdasági szak-könyvek
(■—) OyakorlatI Jégkárbecslés.
A mai modern gazdálkodás nélkülözhetetlen szükségessége a jégkár elleni biztosítás, tehát minden gazdának jól felfogott érdeke, hogy a kár megállapításával is tisztában legyen. Ezideig még nem jelent meg hasonló tárgyú szakmunka, szerzői Barthodeiszky József és Gölniczky
TENN1SZUT0K
„Glória" Liga fltö duplahuros 18 P.
Versenyíltőkben nagy választék. Szakszerű r a kett h u r ozás I
Olcsó
TENNISZCIPÖK
Krepp gummitalppal és krombőrtalppa!
Szabó Antal
fegyver, lőszer és sportárunagykereskedés
_,_ ____■__
Géza okleveles gazdák. Szövegközi ábrák és színes mQmellékletek szemléltetik a szöveget. Ára 12 P. Megrendelhető : Pátria könyvosztálya Budapest, IX., Ollöl-ut 25.
(—) Magyarország mezőgazdasági földrajza. Irta:,Fodor Ferenc dr. A .Pátria" Irodalmi Vállalat és Nyomdai R.-T. kiadása, Budapest, IX., Ollöi-ut 25. Ára 6 pengő. A szerző három fő fejezetre osztja könyvét. Az első az ország földrajzi fekvéséi, hegyeit, síkságait, folyóit, állóvizeit, éghajlatát, termőtalaját és növényzetét Ismerteti. A második fő fejezet felöleli a gabona, takarmány, ipari növény, szőlő- és gyümölcstermesztésre és a kertgazdaságra vonatkozó gazdaságföldrajzi ismereteket. Részletesen foglalkozik az ország állaltenyésztési viszonyaival, a baromfitenyésztéssel, méhészettel és selyemhernyótenyésztéssel, az erdészettel, bányászattal, mezőgazdasági iparral. A Magyarország külkereskedelmét Ismertető fejezetben összehasonlítja a háború előtti és a mostani állapotokat. Külön fejezetben Ismerteti előbb az utódállamok, majd a többi európai állam gazdasági helyzetét, mig a legutolsó fejezet idegen világrészekről ad gazdaságföldrajzi ismertetőt.
(—) Sümeg vidékén bauxit után kutat az Általános Köszénbánya R.-T. A fúráshoz szükséges gépek már megérkeztek és teljes erővel megindul a munka. Ha az aluminium-érc felfedezése sikerül, Sümeg és vidéke jelentős gazdasági fellendülésnek néz elébe.
bordói lével keverve »• ellen,
Hután Hsat harmat elles.
Rózsafák
hernyóig levéltovtlt sikerrel Irtja. Egyike a tag.l.sékb védőszentnek
ország józscf
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10.
_(A bíróság mettttt).
ZALAI KÖZLÖNY
1929. junlus 13.
I Fájdalmak ellen ^
Asplrin - tabletták I
Oyóeyasartirekban kaphatók. I
(—) Az .UJ Oazdaság" húszéves Jubileuma. Az Uj Oazdaság, amely Slebert Oyula szerkesztésében 1910-ben indult meg ,Magyar Külkereskedelem" cim alatt, megindulásának huszadik évfordulója alkalmával Ünnepi számot adolt kl. Mellékletének vezércikkét Herrmann Miksa kereskedelmi miniszter Irta. Nagyjelentőségű cikkeket és nyilatkozatokat közöl a lap Streeruwltz Ernő osztrák kancellártól, FOdermayr Flórián osztrák földmivelésUgyi minisztertől, továbbá a magyar politikai és közgazdasági élet több kiválóságától (köztük dr. Kállay Tibortól, Relschl Richárdtól). Nagykanizsáról Kelemen Ferenc bankigazgató cikkét és legutóbb megjelent könyvének ismertetését találjuk a jubiláris számban. Nagy gonddal és alapossággal összegyűjtött statisztikai anyagot is f tartalmaz az ünnepi szám a husz év előtti közállapotokról. Kapható az IBUSz ujságárusitó pavillonjaiban és a kiadóhivatalban: Budapest. IV., Vámház-körut 16.
TŐZSDE
Az érléktózsde tegnapi lanyhulása tovább folytatódott Az érdeklődés középpontjában isméi a Földhitel részvények állottak ujabb tömeges árukínálat következtében. A tegnapi 65 pengős árfolyamát már nyitáskor 57 pengővel jegyezték, ami végeredményben 36 pengőre nyomta le árfolyamát. Jegyzését a tőzsdeidő folyamán több Ízben felfüggesztették, ami mérséklő hatással volt. Zárlatkor 15 pengős veszteséget szenvedett csak. A kedvetlenség átlerjedt a többi piacokra is s igy Alhaneum, Franklin, Királymalom és Bauxid kisebb árveszteséget szenvedtek. Bauxid csupán 1*5 pengőt vesztett. Az általános lanyhaság dacára Lámpa 4 pengős árnyereségre tett szert. Forgalom csak egyes értékekben nyilvánult meg. Az irányzat általában kedvetlen nyomott. A fixkamatozásu papirok piaca űzlettelen. Valuta és deviz piacon Berlin kisebb lanyhu lása érdemel említést.
V" ttrtckl zárltT
Pirii 20-31 \'li, London 2520Va, Newyork 519 8OT«, Brtlssel 72-18, Milano 2tiW Madrid 74-30, Amsterdam 206-75, Berlin 123 8\'Vl, Wien 73 -, Sofla 3-75V,. Préaa 15-38»A, Varaó 58 77, Budapest M«2>/i Belgrád 9-12V), Bukarest 3 08.
Tennéaytóxsds
A buza 60—50 fill., a rozs 40 fillérrel esett.
Busa tlaiav. 77-ea 21-50—21-70, 78-aa 21-70-2190, 79-es 2190-2210, 80-as 2223—2240, dunintoli 77-ss 20-70-9090, 7S*s 20fl0—21-10, 79-es 2110-4130, w*ss 21*90—21*60, rozs 1675—IftO, tak. árpa 20-10—2100, afirárpa 23-50-24 00, aso 18-50—18-75, tengert tszt 25 25—25-75, dunántuü 24*65—25*00, korps 13-50-13-75.
Ssrttfrásár
Felha|1ás 2501, eladatlan 475. — Elsőrendű 1-72—1-74, szedett 1-70—1-74, szedett kflaép 1*54-1-04, kOnnyü 1-20—1-30, 1-ső - rendű Oreg 1-64—1-66, Il-od rendű Oreg ; WO—152 angol aO Idd 1-50-1-80, szalonna MCVtXft 1-SS—1-90, ssir 2-00 —2-04, hua ÍMOrrWO, szalonnás félsertés 2-00—2-14, At Irányzat lanyha.
VALUTÁK
Angolt 27-72-27-87 Belga Ir. 79-45 79-75 CaeStk. 16-92-17-00 Dánk. 152-40-lí:3 00 Dinár 9-99 10-05 Dollár 6-0-70-472-70 Francia 1.22-30-22 50 Hoü. 229 85-230-85 Lengyel 6405-64-35 Uu 337-3-41 Léva —■—
Ura 29 95-30-20 Márka 136 3M36-8Í Norvég 152-40 IJ3-00 Sclull. 80-42-W77 Peseta. 81-80-82 50 SváJdT 110-10 110 50 Svéd k. 153-00 153 60
DEVIZÁK
Amst. 230-00-230*62 Belgrád l0-06\'l0-09 Berlin 136-4M36 87 Brüsszel 79-52-79-77 Devlzslel 3-39-3-41 Kopenh. 152-57-152 97 London 2T77-27-85 Madrid 81-80-82 40 Milano 29-95-30*05 Newyork 572-80-4 40 Oszló 152-60-153 00 Piris 22-38-22 45 Prága 1694-16-99 Szófia 4-13-4-15 Stockh. 153-22-153 62 Varsó 64-20-64-10 Wien 8043-60-68 ZUrich 110-20-11050
Elaiji: Délialal HyoztU ii UfkUdó Vállalat. Hinkanlxsáa.
Felelős kiadó: Zalai Károly.
Interurbán telefon i Nsgykanlxaa 78. ai.
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dija 10 sióig 80 fillér, Minden további szó dija S fill. Vasár- éa flnnepnap 10 axólg 80 fillér, minden további szó dija S fill. Szerdán és pénteken 10 szóig BO tlllér, minden további szó dija S fill. Ctmsió s minden vaata-;abb betOból illó szó két siónak azámlt-- Alléit keresőknek 500/a engtdminy.
gabb utlk.
Hasináll, jó állapotban levő aongorét vennék Cim a kiadóban. 2796
GyakarloH gyors- és géplrónőt keresek Jeentkezéa Nagykanlzaal Takarék-pénztár, Qolenssky titkárnál. 2791
BalérOnS junlus 15-re leivéteük. Qm a kiadóban
MÉZET,
nyerabörf, ágytollat, vasat és fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 15.
■ataraaott aaalaét kUlOn bejárattal
keres julius elieiére magános asszony, kis gyerekkel. Ajánlatokat .Egéazaéges, csinos lakás- jeligére kiadóba. 2784
Vléékl aaatóoeOalet részére beren-dezés kerestetik. — Bővebbel Vlda lüaztr-Ozletében. 2789
Napi 20 pengfi
keresettel, kizárólag intelllgena köröknél bevezeteti urak és hölgyek faloétet-
aak 9-11-lg Klnluy-uica 20.
Kollárik mérnöknél.
Egy ebédlő élvén eladó Eőtvös-lér 33. szám alatt. <2790
Egy Ogjraa rlkkaaoa felvétetik a vasúti hfriapárudiban.
Vaééaxf sgyvarak egy és két csővtlek olcsón eladók. — Megtekinthetők Rákócziutca 15. szám alatt. -2794
Hsán Oyula nsgyksnisssl bírósági
végrehajtótól.
444*1929. vbt. sxám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehs|tó az 1881. évi LX. L-e. 102. §-a értelmében ezennel kOs hírré teszi, hogy a nagykanizsai klr. járás bíróságnak 1929. évi Pk 9723 számú végzése következtében Dr. Rolhjchlld Béla ügyvéd állal képviselt Hirtchler József és Fia kaproncai lakős javára Dinár 33918-50 s jár. ereiéig 1929. évi május hó 2 án foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és teltüloglalt és 3860 Pengőre becsült következő ingóságok, u. m.: különböző bútorok, festmények, zongora stb. nyüvá nos árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. járás bíróság 1929-lk évi Pk. 9723. számú végzése folytán Dtnár 33918*60 tőkeköveteifi, ennek 1929. évi március hó 22. napjától járó 11% kamatai, Wo váltódlj éa eddig összesen 405 Pengő 54 fillérben bíróilag már megállapított költségek erejéig Nagykanizsán, Sugár-ut 24. szám alatt leendő megtartására 1929. évi Junlus hó 17. napjának d. u. 2 órája határidőül kttu-zetik és ahhoa a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, sz érintett Ingóságok az 1881. évlLX. t.=c. 107. éa 108. §-ai értelmében kéaipénz fIzélés mellett, a legtöbbet\' Ígérőnek, szükség esetén becaáron alul Is el lógnak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságo kai máaok la le- és feltllfoglaltifták és azokra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árverés az 1&81. évi LX. L-t. 102. §. értei mében ezek javára la elrendeltetik.
Kelt Nagykanlisán, 1929. évi május hó 27. napján.
Haán Oyula s. k
2783 klr. blr. végrehalió.
ill
nagymérvű emelkedése elvcink helyességél igazolta. Elvünk olcsón a legjobbat nyújtani I E lap előfizetőinek támogatását azzal kívánjuk viszonozni, hogy emelkedő kiadásaink dacára
20°|0-ot
adunk hatóságilag megállapított szobaárainkból.
IO°lo-ot
olcsó éttermi árainkból (P 1 50-es menüt kivéve.)
Semmi
kocsiköltsége nincsen, mert szemben vagyunk a Keleti Pályaudvarral
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Baross-tér 10.
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. sxám.
Telefon: 3-22.
Raktáriul az Bsszes typnsok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési fettételek I
Balatonalmádi
gyógyfürdő egytüen luxusszállodájában
„ABBÁZIÁRA
junlus Kéken teljes sllátás szobával
7*— Pengb.
Egyhetes wcekend P 45*50 Pelvi\'ágositáat ad a budapesti Igazgatóság: I. Krlsztlos-kOrut 147. I. 2.
Surdl urbéresblrtokosság.
1148/1929. kzg. szám.
Árverési hirdetmény.
Surd község urbéresbirtokossága megbízásából ezennel közzé teszem, hogy a surdl urbéresbirtokosság tulajdonát képező és Surd község 168. ö. I. sz. levő korcsmaépűiet a hozzátartozó kerttel, mellékhelyiségekkel, bolti helyiség és mészárszékkel együtt folyó évi augusztus hó 25-én d. u. 2 órakor nyilvános árverésen bérbeadalik. Kikiáltási ár 400 P., bánatpénz 40 P. Egyéb feltélelek a hivatalos órák alatt a surdi körjegyzői hivatalban, vagy a birtokossági elnöknél megtudhatók.
Surdon, 1929. évi junius hó 7-én.
Kun János
27ss birlokosság! elnök.
Különböző
bútorok,
angol bőrgarnitúra, remek bronzcsillár, Chlnaezüst dísztárgyak, fonott kerti garnilura ernyővel, antik szekrények, egy jégszekrény, eredeti festmények, cqnpol tükrök, servlsek és így zongorailgen olcsó, áron sürgősen elad ók. Megtekinthetők Rákóczi-utca 15. sz. alatti magánlakásban.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
Hűin Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
507/1929. vht sz.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehsltó sz 1881. évi LX t.-c. 102. gs értelmében esennel közhírré tessl, hogy s naorksnlzssl ktr. Járásbíróságnak 1929. évIPk. 9899. s»án|u végzése következtében Dr. Hatphen JenS agyvéd állal képviseli Kslser és Társa javára 474 P .88 tlü. s Jár. ertjéig 1929. évi május hő 14-én toganatosttoH kielégítést végrehajtás utján le- és fdülfoglalt és 1370 pengőre becsült következő ingóságok, u. m.: üzleti berendezés, áruk, bútorok nyilvános árverésen elsdalnak
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. járásbíróság 1929. évi Pk. 9899. szánó végzése lolytán 474 P 88 lill tőkekövetelés, ennek 1928 évi december hó 15. nspjátll Járó 9°o kamalsl, 1 aO/o váltődlj és eddig öaazesen 102 p. — fillérben bíróilag már megállapított kőltsteek erejéig flahó-ton, üzletben leendő megtartására 1929. évi junlus bő 22-lk napjának d. u. Vz7 órája határidőm ktlOnUk és ahhoz a venni szioiíékotók ezennel oly meg-egyzéáael Üwláák tntg, hogy ar érintett ingóságok az 1881. évi LX L-e. 107. és 108 § al értelmében kéúpénttlretés melleit a legiöbbet ígérőnek szikség esetén becsáron alul la el lognsk adatai.
Amennyiben sz elárverezendő Ingóságo kst mások Is le- és felOlloglaltstták és azokra kietésHési jogot aye\'lek volna, csen árverés az 1881. JvíUL-tc. 102. S-a. értelmében esek Javára Is elreadettettk. Kelt Nagykanizsán, 1929. évi junius bó napján.
Haán Oyula s. k.
klr. blr. végrehajtó
09. évfolyam, 132. uám
Nagykanizsa, 1929 junius 14, péntek
Ara 14 AH*
ZALAI KfiZLONT
SHriicwtMx h kiadóhivatal: pó-nt 9. azirn. Káütbeiyl Mkkladóhlvatal Koiauth Lajoa-u. 31
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
EVMielM ára: egy hón a pengő M (lllít
Tersztyánszky Ödön,
a kardvívás világbajnoka, mindkét lábát törte motorkerékpárszerencsétlenség folytán
Budapest, Junius 13 (Éjszakai rádiójelenlés) Ma délután a mentők beszállították a budapesti Uj Szent János kórházba Tersztyánszky Ödön alezredest, a kardvívás magyar világbajnokát. Az alezredes Székesfehérvárról tartott (motorkerékpáron Budapest felé. A kerékpárt egy altiszt vezette, az alezredes az oldalkocsiban ült. Eddig meg nem állapitolt okból az altiszt a kerékpárt egy útszéli fának vezette, a kerékpár felborult, utasai messze kirepültek. Az altisztnek semmi baja nem történt, annál súlyosabb állapotban vitték be azonban a mentők Tersztyánszkyt, kinek mindkét lába eltört, egyik bokában, másik lábszáron. Azonnal műtétet hajtottak rajt végre. Felgyógyulása 2—3 hónapot vesz Igénybe.
Németország ezután is slkraszáll a kisebbségekért
StresMuaa i német feltártátok mellett elfogadta a bizottsági jelentést
Madrid, Junius 13 A Népszövetség mai nyilvános ülésén Adatci elnök a bizottság jelentését olvasta fel, melyben a kisebbségi kérdés ügyét állapítják meg. Canada delegátusának, Dandurand rövid felszólalása következett, majd Stresemann német delegátus nyilvánította véleményét a kisebbségi kérdésben. Újítást jelent a beérkezeti kisebbségi panaszok statisztikájának közzététele. Javításnak mondható az a lehetőség is, hogy a hármasbizottságok a tanácsülések között üléseket tarthatnak és hogy kivételes esetekben e bizottságokat öt tagura lehet erösiténl. A kisebbségek szempontjából végül Jelentős, hogy a kisebb ségi bizottságoknak intervenciós lehetőséget adnak. Sajnálja, hogy a bizottság nem a német javaslatot fogadta el. Neki elvi okokból első lavaslata melleit kl kell tartania. Németország elvi felfogásának fenntartása melleit, még nem tekintheti a mostani döntést véglegesnek, hanem fenntartja magának azt a jogot, hogy továbbra Is sikraszállhasson a kisebbségi kérdés tisztázása érdekében.
Briand gratulált az ülésen résztvevőknek, hogy az egyik legsúlyosabb kérdést ily szerencsésen oldották meg. Stresemann egyéni véleményének fenlartását nem kifogásolja. Egyéni meggyőződését senkinek sem kell feláldoznia.
Dandurandl néhány szóval javas-
latának további kiépítését és |ólndu-
lalu kezelését kérte.
Amerikában ciklon, Olassc-orsseágban QöQullám, Erdélyben Jégeső és drvix
Hat munkást agyonvágott a villám — Tíz halottja van a ciklonnak — Erdélyben már 15 a halottak száma — 36 íok meleg van Nápolyban
Kóma, Junius 13 Olaszországon hatalmas hőhullám vonult végig. Nápolyban a hőmérő
36 fokot
mutatott. Bresciában és környékén a nyomasztó hőség után irtózatos zivatar tombolt, amely nagy kárt okozolt.
Tizenöt halottja van az erdélyi Ítéletidőnek
Kolozavár, Junius 13 Tegnap jelentettük, hogy Erdélyben ítéletidő pusztított. Ujabb jelentések szerint
a halottak száma : 15, az eltűntekről még nem érkezett be mindenünnen jelentés.
A Szamos [klódnál kilépett medréből és Ormány községet percek alatt elöntötte. A gazdasági épületeket, ólakat, csűröket, mint gyufaskatulyát sodorta magával az árviz.
Dengetegeri 200 méter hosszúságban áttörte a Szamos vize a töltést. A víz Ördög/tízesre is betöri, itt — hír szerint —
kilenc emberélet
veszett el, de ezt a hiti még nem erősítették meg. Vicefaluban az erdőkből kivágott tönkök nekivágódtak a házak falának és elpusztították azokat.
A katonaság egész nap a mentési munkálatokkal foglalkozott. Kedden is nagy zápor esett Désen és Kolozsvárolt, sőt
Kolozsvárott diónagyságu jég is hullott,
amely elpusztiiotla a vetési és a gyümölcsfák terméséi. A kár szinte kiszámíthatatlan.
Hat embert agyonsújtott a villám Belgrád, Junius 13 Vrbicából jelentik, hogy az ottani környéken parasztok a vihar elől egy fa alatt kerestek menedéket. A villám beütött és hat parasztot agyonütött, öl másikat életveszélyesen megsebesített.
|Pusztltó ciklon Amerikában
Cslkágó, Junius 13 A középnyugat nyolc államában rendkívül heves vihar dühöngött. A halottak szárnál tizre becsülik, a kár igen tetemes. Az összeköttetés mindenütt megszakadt.
A képviselőház befejezte a költségvetés tárgyalásai
A trafik-engedélyek és adópanaszok a budget-vita utolsó napján
Budapest, Junius 13 A képviselőház mai ülésén Csák Károly beterjesztene a közigazgatási javaslatol módosító javaslatokat. A Ház kimondotta a sürgősséget. M íjd folytatták
a pénzügyi tárca
költségvetésének részletes vitáját.
Kócsán Károly kérte a tanilók fizetésének javítását. Pintér László a jutalml rendszert
tette szóvá. Kérte, hogy havonla utalják ki a jutalmakat és az alacsonyabb tisztviselők Is kapjanak.
Wekerle Sándor pénzügyminiszter: Nem mehet bele a jutalmak havi folyósításába, mert az akkor fizetésnek számitható lenne. Z Krisztián lm re az egyenesadók ügyével, majd az adók behajlása és az igazságtalan késedelmi kamatok ügyével foglalkozik. Kabók Lajos igazságtalannak tartja az egyenesadókat és létminimum megállapítását adójás szempontjából. Rengeteg
pénzt emészt fel a pénzügyi igaz-
galás.
Wekerle Sándor: Téves az az állítás. hogy az adók 20 százalékát leszi ki a pénzügyigazgatás. Csak 7 és fél százalékot. Igyekezni fog, hogy még ezt az összeget is csökkentse. A létminimum felett közvetlenül minimális az adó, csak jóval feljebb kezd emelkedni. Csodálkozik a szociáldemokratákon, hogy őket a szakszervezeti adóknál nem vezeti a létminimum elve.
Petrovácz Oyula kifogásolja, hogy
az egyházi ruhákat és kegyszereket is megadóztatják.
Kabók Lajos hangoztatja, hogy nincs szakszervezeti adó. Amit a tagok adnak, önkéntes felajánlás. (Ellentmondások.) Kifogásolja, hogy az előirányzott forgalmi adó több, mint a tavalyi előirányzás.
Wekerle pénzügyminiszter elismeri, hogy a fényűzési adók kivetésénél tévedések vannak.
Mérsékelni fogja a fényűzési adót.
Van egy rendelet, amely intézkedik egyházi kegyszerek adómentességéről. Sőt ha igazolják azok mire fordításának célját, vám nélkül hozhatók be. A forgalmi adóról való intézkedés már julius 1-én éleibe lép.
Kabók Lajos kifogásolja az egész fogyasztás! adórendszer!. E téren sürgős adócsökkentésre van szükség.
Pintér László a
trafikengedélyek
ticiosztása körüli igazságtalanságokat teszi szóvá. Ugyanebben az értelemben szólalnak fel Wolff Károly és Pakols József.
Wekerle Sándor: A trafik árusítási engedélyeket nem ó osztotta kl. Sok száz irafikengedéíyt osztanak ki s igy érlhető, ha egy-két olyan egyén is kap, aki nem érdemli meg. Az elv az, hogy elsősorban hadirokkantak és özvegyek kapjanak engedélyt. Juttatnak még a középosztály el-aggot vagy szerencsétlenül járt tagjainak is. Azon lesz, hogy ezek az elvek betartassanak.
A többi cimet hozzászólás nélkül fogadja el a Ház. Az elnök ezután kijelenti, hogy
a Ház az 1929 - 30. évi költségvetést általánosságban és
részleteiben letárgyalta és elfogadta.
Temesváry Imre beterjeszti a pénzügyi bizottság
approprlációs javaslatát,
melyre a Ház kimondta a sürgősséget.
A Ház legközelebbi ülését holnap délelőtt tartja.
Zita és Ottó koszorotkflld tek Andrássy ravatalára
Budapest, Junius 13 Andrássy Oyula gróf ravatalára Zita királyné és Ottó kir. herceg hatalmas babérkoszorút küldtek. A halottat már beszentelték és a koporsót leforrasztották. Beszentelése ma délulán 3 órakor lesz. A szen-telést Serédi hercegprímás végzi. A temetés holnap délelőtt lesz Polgár-diban, ahova a beszentelés ünnepélyes aktusának befejeztével, 5 órakor útnak Indították a vlrágözönnel borított koporsót.
Ujabb tömeges mnnkás-
osatlakozások a Területvédő Ligához
Budapeat, Junius 13 A Területvédő Ligához ujabb és ujabb tömegek csatlakoznak. Ma bejelentette belépését a vasúti munkások szövelsége 11.500 taggal és a fővárosi elektromos müvek alkalmazottai 550 taggal.
zalai kOzlonv
ÍM, junlus 14

prímás
Zalaegerszeg, Junlus 18 A megyeszékhely a közeljövőben magas vendégekel lát vendégül falai közOtt. A nlost folyó zdrdaépitésl augusztusra befejezik és ugy tervezik, hogy a felszentelést augusztus végén meg is tartják. Erre az Ünnepi aktusra meghívták Zalaegerszegre dr. Serédl Jusztinián blboros-hercegpri-mást, aki ígéretet tett, hogy ameny-nyiben fontosabb elfoglaltsága nem lesz, ellátogat Zalaegerszegre. Szó
A hévízi öngyilkos telefonon Jelentette be a pesti lapoknak, hogy 40.000 pengő kártérítésért perli őket
A Töreky-tanács junius 25-én Keszthelyen tartja a főtárgyalást
kormányxó és Inidn Qerceg-gersxegen
van arról is, hogy a hercegprímással Zalaegerszegre jön Orsenlgo Cesare pápai nunclus Is,
Szeptemberben Zalaegerszeg nagyszabású levente zdszliszentelist rendez, melyre hlr szerint Horthy Miklós kormányzó is kilátásba helyezte megjelenését. A kormányzó ezldótájt Szombathelyen egy kórház felavatáson vesz részt és ezután jönne el Zalaegerszegre.
Keszthely, Junlus 13
(Saját tudósítónktól) Egy esztendeje történt, hogy a budapesti Magyar Hírlap napilapban terjedelmes és részletes tudósítás jelent meg, amely beszámolt Ferenczy hévizi vendéglős „tragikus öngyilkosságáról". Részletesen leírta a lap, hogyan törték ró az ajtót, hogyan találták ott a vendéglőst holtan, közölte pontosan két búcsúlevele tartalmát, sőt — temetésének napját és óráját is.
Másnap Ferenczy felhívta a lap szerkesztőségét telefonon és bejelentette, hogy esze ágában sem volt öngyilkosnak lenni, ellenben rágalmazásért és hitelrontásért pert indít a lap ellen és 40.000 pengő kártérítést követel.
Az történt ugyanis, hogy a híradást az összes többi fővárosi lapok is átvették. Még ez sem lett volna olyan nagy baj, mert Ferenczy gondoskodott róla, hogy minden fővárosi lapban cáfoló nyilatkozat jelenjék meg. A búcsúlevelek tartalmát azonban a lapok ugy adták világgá, hogy azok szerint Ferenczy üzletének tönkremenetele, súlyos anyagi válsága miatt kereste a halált. Erre
természetesen megrohanták az összes hitelezői s minthogy röviddel előbb, a szezonra készülődve, építkezéseket is foganatosított, — igy keletkezett összes váltóit is azonnal óvalolták.
A feljelentés szerint Ferenczy még máig sem tudta hitelét újra megszilárdítani.
A 40 000 pengős kártérítési és rágalmazás!, valamint hilelrontási perben a Magyar Hirlap részéről Réti Sándor és társa szerepelnek vádlottak gyanánt. Ferenczy ügyvédjei dr. Ulain Ferenc és dr. Károlyi József.
Ugyanekkor ugyanilyen pert Indított Ferenczy a Vendéglősök Lapja ellen Is, amely a cáfolatok megjele nése után közölte az öngyilkosság hirét hasonló értelemben.
A Budapesten megindított per a Töreky-tanács elé került. A főtárgyalás — külön igazságUgyminiszteri engedéllyel — a helyszínen lesz. A tanács dr. Töreky Qéza vezetésével junius 25 én száll ki Keszthelyre. Ez az első és nagy feltűnést keltő eset, hogy a budapesti büntetötörvényszék tanácsa Keszthelyen tartja főlár-gyalását.
Két irósxerrel Qáxaló Ügynököt örixetbe vettek
Az engedély nélküli házalókkal példás módon jártak el a hatóságok
Nagzkanlzsa, Junlus 13 A kereskedőknek és iparosoknak már régi panaszuk, — mi Is több Ízben foglálkoztunk vele — hogy a környéken házalók látogatják a vevőközönséget és a városiaktól elvonják azt a kevés pénzt, amit a mai világban egy-egy kereskedő kaphatna.
Ugy látszik, most a hatóságok erélyes kézzel nyúlnak bele ebbe a dzsungelbe, mert tegnap két ilyen házaló ügynök ellen, akik iró és papir-szert adtak el vidéken, elfogtak és a járási rendörbiróság elitélte őket. Árujukat pedig a törvény értelmében elkobozták.
Plantek József és Krausz József
budapesti ügynökök a nagykanizsai és letenyei járásban házaltak iró és papirszerrel.
Nagykanizsán bérautót béreltek és azzal járták a vidéket. Mindenüvé bekopogtattak és a kanizsai kereskedők nem nagy örömére, drága pénzen sózták el silány portékájukat.
Letenyén a csendőrség figyelmes lett rájuk, de az ügynökök még idejében elillantak. A csendőrség aztán telefonált Nagykanizsára a főszolgabírói hivatalba, ahonnan viszont a rendőrséget értesítették. Jgy mikorra a két ügynök az autón Nagykanizsára érkezett, Sormás felől már várták őket a detektívek, akik aztán a
főszolgabírói hivatalba kisérték a két ügynököt.
Itt a rendőrbiró megállapította, hogy engedély nAkfll házallak és ezért pénzbüntetésre Uélte őket.
Á kis pénzbüntetésnél értékenyéb-ben érintette őket, ftogy a nodőrbiró elkobozta minden árujukat. A példás hatósági eljárás bto yáfa kedvét veszi hasonló ügynftW llfváziónak.

Társát kimentette és maga belefulladt a Pisibe
A pusztamagyarodl halálos fürdés ffleprenditÖ részletel — Az önfeláldozás ragyogó példáját adta egy falusi fiu
Nagykanizsa, Junlus 13 A pusztamagyaródi halálos fürdés ügyében ma a nagykanizsai királyi ügyészségre beérkezett a részletes jelentés, melyből megdöbbentően világlik ki a szerencsétlenség.
Ferenczi Sándor fialal fiu több társával fürdött a halastóban, melynek közepe igen mély. A fiuk beuszkál-tak a mély vízbe is és ekkor történt, hogy az egyik fiu — valószínűleg elfáradt — és fuldokolni kezdelt.
Ferenczi Sándor hősles bátorsággal a fuldokló után úszott, akivel erős küzdelme támadt. Végre mégis
sikerült a fuldoklót a part felé irányítania, de eközben öt annyira elhagyta ereje, hogy amig a fuldokló flut a parton állók kihúzták, addig róla megfeledkeztek és a szerencsétlen elmerült.
Hullája akkor nem is kerüli elő és csak később tudták csónakkal kikutatni az önfeláldozásnak életével adózó fiu holttestét.
A megrendítő szerencsétlenség porig sújtotta a szülőket A fuldokló fiu aki után Ferenczi beugrott, igen súlyos állapotban került kl a vízből és most lakásán ápolják.
Mii kell tudni a vitaminokról ?
Évtizedek tapasztalatai azt eredményezték, hogy táplálékainkban van valami anyag, amelynek hiánya különleges betegségeket okoz. E betegségek a főleg rizs2sel, vagy tengerivel, vagy csaknem kizárólag hosszú időn át konzervekkel való táplálkozásnál lépnek fel. Ha az egyoldalú táplálkozás megszűnik, vagy gyümölcslevek, főzelékekhez jut a szervezet, elmúlnak, illetve gyógyulnak a betegségek.
Azokat a még ismeretlen tulajdonságú anyagokat, amelyek hiánya megbetegedéseket hoz létre, vitaminoknak nevezzük. Ezek a szervezet élő sejtjelnek munkáját irányítják, tevékenységét szabályozzák. Maguk nem tápanyagok, tisztán belőlük megélni nem lehet. Az egyes étkezésre szolgáló anyagokban különben igen kis mennyiségben fordulnak elő. A vitaminokra a szervezetnek feltétlenül szüksége van. A vitaminok egyrésze a melegítést bírja, mások a lőzés alatt elpusztulnak. Zsírban, illetve vizben oldódnak.
Élettani hatásuk alapján többféle vitamin ismeretes. „A" lélegzést előmozdító, „B" növekedést elösegitő, „C" skorbutellenes, „D" testet fenntartó, „E" angolkórellenes stb.
A vitamin kiánya „a vitaminózis" néven ismeretes. Ez különböző betegségekben nyilvánul, aszerint, hogy melyik hiányzik. Ily betegség a beri-beri, skorbut, rachitls, Barlow-kór, pellagra stb. A beri-beri a kizárólagos rizs, a pellagra "edig a túlnyomóan tengerivel való táplálkozásnál következik be.
Ha a vitaminhiányt megszüntetjük, elmúlnak a betegségek.
Sok vitamint tartalmaz a disznómáj, buza, buzakorpa, paradicsom, nyers burgonya, fehér cékla, répa, fekete retek, paraj, káposzta, szalonna, gombák, citrom, narancs, szőlő, alma, körte, szamóca, málna stb.
Elegendő vltamintartalinuak: vető,, vese, szárnyasok, bab, halikra, borsó, zöldborsó, lencse, korpás buzake-nyér, rozskenyér, mogyoró, dió, banán, mandola, ananász, tök, héjában főzött és sütött burgonya, kalarábé, főtt sárgarépa, hagyma, főtt karfiol, petrezselyem, tej, lejszln, vaj stb.
Mindenesetre a legjobb, ha a táplálkozás vegyes és változatos. Szerepeljen ételeink között hus, tojás, tej, vaj, liszt, cukor, burgonya, sok zöld főzelék és saláta, gyümölcs stb. Legyenek az eledelek frissen és Ízletesen készítve. A gondos és ir tóiért értő magyar háziasszony úgyis Ízletesen és változatosan főz. Bízzuk tehát táplálkozásunk Irányítását a gazdaasszonyokra, Ne fogyasszunk sok szeszes italt, ne dohányozzunk igen sokat, kerüljük az erős fűszereket. Igy az étkezés ide|ére éhesek leszünk, Ízlésünk nem tompul el s nem fogunk válogatni. Igy aztán nem kell félni az avitaminóziifól s nem lesz szükség arra, hogy étrendünket az orvos állítsa össze.
Magyaróvár. Szanyl István
kir. tővegyéu.
Elégett egy autó az országúton
16.000 pengő a kár
Keszthely, Junlus 13 (Saját tudósítónktól) Keszthely és Zalaszántó között az országúton kigyulladt és teljesen elégett Nagy Dezső zalaszántól bérlő autója. Az autó négy utassal Keszthelyről tartott Zalaszántó felé. Útközben, az » n. rezíí Cser-erdönél, az országúton, hatalmasat durrant a motor és az egész kocsi pillanatok alatt lángba borult. Mentésére gondolni sem volt idő. Az utasoknak nem történt bajuk. A kár 16.000 pengő. A csendőrség jelentése szerint gondatlanság nem forog fenn.
NAPI HÍREK
ZALAI KÖZLÖNY
ak
! perekor. 01.
rálól este < délután
A flITktIM
ssemély éi tekerautók 6. a M. kir. élL Vas-, A • é I - és Oépgyárak által gyártstt
MÁVAG-MERCEDES-BENZ
t eheTawtők, aitihmsaek ás különleges autók v e »6 r k é pv tse lets ás etaéésl k«»pentja :
MWWWMMIC lilTOMOBU. RT. Bud.p«t, iv, v*oi-uto« m
Megbízott: Saághy István Szombathely, Vörösmarty-u. 15
IWftmUn? U___
színház Vértes „A tábornok"-ban
Zilahy kitűnő darabja, A tábornok a tegnapi előadásán is nagyszámú közönséget vonzott. Az előadásnak kdlöttas érdekességet adott, hogy a címszerepet ezúttal a vendégeskedő Vértes Lajos kreálta.
Vértes játéka ezen az estén élmény-számba ment. Hatalmas, szuggeszliv erűvel keltette éleire ezt a minden izében Ideálisan megirt generálist. A szürke egyenruha alatt acélból való mellkast és benne aranyszlvet éreztfl n k. Határozott, kimért, súlyos ozavu és mégis meleg egyéniség volt.
Abban, ahogyan a II. felvonásban azt mondta: .Én is ember vagyok", benne volt ennek a jellemhősnek egész valója. És ahogyan küzködött, mikor felébredtek benne azok az .érzelmek, melyek még egy világháborúnál is hatalmasabbak", valami nagyszerűséget adott, valami ujat. Nem la ujat, csak utmulatást a vidéki színpadok deklamáló, mindent erősen aláhúzó színészeinek.
Valóban igazi kommandánsa volt a mil|őnek, amiben mozgott és parancsolt a nézőtérnek, mely elringatta magát ebben a nem mindennapi produkcióban. Jól esett az embernek a színpadon ls embert látni.
És a siker többi részesei is átértették és átpróbálták érteni a hangot, melyet Vértes Inditott el és elsősorban Bánky, Szatay beilleszkedése e tiszta művészetben volt biztosan megoldott feladat. De kitűnően simullak a kegyelmes címszerep mögé Ladomerszky Margit, Vass Irma, Orbán Viola, Kottlár, Szemethy is.
Az előadás ezúttal is mintaszerű volt. (—n)
A azlnfidal Iroda filrel :
(*) Péntek: Fellegvárban —
Fodor Oszkár szin|átéka — Vértes felléptével. Fodor Oszkár nem uj ember az irodalom berkeiben. Színműveit az egész országban sikerrel adják s néhány év előtt a Mária fia cimű drámájával osztatlan tetszést keltett A Fellegvárban cimű romantikus színjátéka egyik legszebb alkotása, amelyben az érdekes cselekményt, az ideális szerelem minden küzdés felett való diadalát költészetének; színeivel teszi szivárványos ragyogásuvá. Pár évvel ezelőtt az Országos Szinészegyesület ajánlására a kultuszminisztérium ösztöndijával végigtanulmányozta Anglia, Franciaország és Németország szinházkultu-ráját s a színpadnak alaposabb ismerője alig van nála, de épen a színpadnak ez a tökéletes ismerete segili ahhoz, hogy ezzel a bűbájos, tündérszép szerelmi románccal ugy felépítésben, mint scenlrozásában a legszebbet nyújtja. A társulat Vértes Lajossal, Rózsa Bözslvel a főszerepekben, brllliáns előadást produkál. A darabot az Országos Kamaraszínház Is lekötötte s Budapesten a Nemzeti Színház Kamara-Szinházában kedden mutatja be.
f") Tntir — Vértes Lajos felléptével. Molnár Ferenc, a francia becsület-rendes vtláglró egyik logszollemesebb vlgjdtójta, „A teator" korul színre szombaton este vértes Lajos és Ladomerszky Margit, a kót vigsztnházl művész fof-léptével.
(*) Vértes L»Jo. buoeuje. Vasárnap este Zűahy Lajos Irodalmi remekében, a „Szibéria, olmü hadltogoly-életkópben vesz tőlünk véglog bucsut a színtársulat közszeretetben álló művésze, Vértes Lajos.
(*) * Fallagvér minden megváltott 3 drb. zsöllye Jegyéhez egy darab szövegkönyvet. a Fellegvár teljes tartalmával, ajándékoz emlékül a színház.
NAPIREND
Junlna 14, páni
Római katolikus: N. S« Vaiul. Vazul. Izraelita: Siván hó «
Nap kel reggel i óra 02 nyugszik eale 19 óra 58 perek
(lőztflrdő nyitva reggel 6 ó 6 óráig (béttó, axerds, péntel és kenden egén nap nóknek).
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések! Csütörtökön a Mmlr-liktet-. Reggel 7 órakor +18 4, délután 1 órakor +35 4, este 9 órakor |+20 2.
FeUiiut: Reggel derüli, délben felhős, eslé borult égboltozat.
Szélirány: Reggel és délben délkelet, este északnyugati szél.
A Meteorológiai Intései eale 10 érakor jeleatli zivatarra hajié léé vértsaté, nyugaton némi lehalta.
— Apponyl Albert és Oaál Oaszton betegek. Apponyi Albert gróf, aki a mult héten érkezett meg gyöngyösapátll kastélyába olaszországi útjáról, erősen meghűlt és gyengélkedik. Állapota teljes nyugalmat és pihenést tesz szükségessé és ezért Andrdssy Gyula gróf temetésén sem tudott résztvenni. — Gadl Oasztonról érkezett hirek szerint a súlyos beteg képviselő a javulás ulján van. Hél kilót hízott s a közel jövőben hazautazik Balatonboglárra.
— Tanítói klnfVezáB. A kultuszminiszter Kiss István OW. tanítót a" karmacsi községi elemi iskolához rendes tanítóvá kinevezte.
— Lelkigyakorlat tanítónők, tanárnők ég óvónők részére. Ju-IÍU8 hó 5, 6, 7 és 8-án a fővárosban dr. Marczell Mihály egyetemi magántanár, a Pesti Szent Imre Collé-gium igazgatójának vezetésével lelkigyakorlatokat rendez a Kathoiikus Tanítónők és Tanárnők Országos Egyesülete. Lakás és ellátásért ezen időre 12 pengő fizetendő, rendezési költség 1 pengő. A résztvenni óhajlók jelentkezése kötelező, mely alkalommal a rendezési költséget levélbélyegekben kell beküldeni. Jelentkezési határidő junius hó 29-ike, részletes tudnivalókat az egyesület főtitkára közli Budapest, IV., Ferenciek-tere 7., III. lépcső, II. em. 9.
— A keszthelyi Hellconia Cor-poratlo ma délután 6 órakor búcsúztató kiskáptalant tart az uj Urániában. Schürger János akad. tanár, prior megnyitója, Tomanovics Oyörgy zongoraszáma, Fettter Dezső ifjúsági elnök felolvasása (Szeretet az életben), Oaál János irredenta dalszámai, Mihalik Árpád szavalata slb. szerepelnek a műsoron.
= Vésnökmunkákat, ruggyanta bélyegzőket elismerten legszebben es legjutányosabban készít Qoldbergerné, Főút 10. Dobrovits udvarban.
— Saját költségén adja kl Zalaegerszeg a város monográfiáját.
A zalaegerszegi városi tanács azt a javaslatot akarja a legközelebbi közgyűlés elé terjeszteni, hogy Írassa meg a város Zalaegerszeg monográfiáját és a saját költségén adja ki.
Zrlnyl-Unnepély,
előzőleg az Irodalmi éaMUvé-szefl Kor UUxgyUléae vaatír-nap a vdrosQetxdn
Nagykanizsa, Junius 13
Befejezte egész esztendei munkásságát a Zrinyi Miklós Irodalmi és Müvészeli Kör s a záró-aktust vasárnap délelölt rendezi meg a városháza dísztermében.
Fél 11 órakor lesz a Kör 34. évi rendes közgyűlése. Tárgysorozat: 1. elnöki jelenlés, 2. főtitkár jelentése, 3 pénztári jelentés, 4. indítványok.
Közgyűlés után 11 órakor a szokásos Zrinyi emlék-ilnnepéiy lesz ugyanott, belépőd!) nélkül. Ennek müBorán . ünnepi beszédet mond dr. Kerkai József kegyesrsndi tanár, a Kör társelnöke, a Wefst bárdok-szavalja Urbdn Gyula hírlapíró, a Kör titkára, énekel a polgári iskolai vegyeskar, vezényli Ketting Ferenc karnagy.
A város hazafias közönsége, amely egész esztendőn át olyan szerelettel és érdeklődéssel látogatta a Kör rendezéseit, bizonyára ezen az évzáró ünnepélyen is méltóképen fogja tömeges megjelenésével kimulatni méltánylását a Kör munkássága iránt.
— Megnyílik a kaposvári repülőtér. Egy év óta dolgoztak Kaposvár mellett a repülőtér létesítésén, melyre annak idején Nagykanizsa Is sikertelenül pályázott. A munkálatok annyira előrehaladtak, hogy két héten belül be is fejeződnek. Kaposvárott ugy tudják, hogy a repülöállomás már az ősz előtt üzembe áll és Somogy székhelye bekapcsolódik a légijáratokba.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
= Árban, minőségben választékban B a r t a szönyegraktára szenzációs.
Juniáliia
— Nagy tűz egy cukrosboltban. Tegnap este nagyarányú tűz pusztított Kaposváron az Ideál cukorka üzemben. A lüz zárás után keletkezelt és éjfélig tarlóit. A kár 18—20 ezer pengő. A tüzel valószínűleg eldobolt cigarettavég okozta. Érdekes, hogy ebben az épületben, mely tulajdonképen kaszárnya, már hetedszer volt lüz. ,i
Két testvér
borzalmas mádon mcggyll-teolta mógorái
Szombathely, Junius 13 Két boldogasszonyi legény, Seutz Pál és Antal a velük egy házban lakó sógorukkal, Dedek Rudolffal már régebben rossz viszonyban voltak. Most egy ujabb összezördülés folytán verekedés támadt a haragosok között. Seutz testvérek rávetették magukat a rájuk támadó Dedekre és valósággal széjjelverték a fejét, ktszurkáltak a szemelt, levágták a hüvelykujját és tüdején Is több szúrást ejtettek. A két gyilkost a csendőrök letartóztatták és átadták a nezsideri járásbíróságnak. Dedek Rudolfnak öt árvája maradt.
Radeíni ifűnlonás
vese-, hólyag-, gyomor-és cukorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyajzhomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek állal ajánlott
elsőrendű gyógyviz. Házi ivókurára rendkívül
alkalmas. Állandóan friss töltés! — Főraktár:
weisz mór
Nagykanizsa, Klrály-u. 21.
"= Valódi ezOstj és JBerndorfi alpakka evőeszközök és dísztárgyak legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj Qzleteben kaphatók. Fő-ut 14. Biztosító palota.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— UJ rendszer bulorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala-vármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupián öt f>engő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely. Kőszegi-utca 5.
— Bokaszorltók és gummlharls-nyák nagy választékban\' Vágó illatszertárban kaphatók.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
aSINGER vakrógétek
MtesA LEOilOBBAK !
16-án Lazsnakbas.
ZALAI KÖZLÖNY
iadóóóágba/t, izben éö clcM&ágbaii
OETKERf\'*
WILUNmORUTCLÍRHmMN.
Kéne min fQszertereskedésben
a most megielent, 14* recepiet |ar-talmazó, színes képekkel illusztrált dr. OETKER\'lél*
RE CE PTKÖNYVET
- ára 30 llllér.
f>
Ha a fűszeresnél nincs, forduljon közvetlen hozzánk: dr. OETKER A. gyárhoz
trss Budapest, VIII., Contl u. 25.
fiA\'
41 ő- V

(Rövidítések) H — hírek, közgazdaság. Hsngv. — hangverseny. E — előadás Oy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — zene. Mg. — mezőgazdaság m. ... ifjúsági elóndii. P — telulvasáa. U •• gramolonzene. Ib — Jazz band. K — kabaré. nZ. — népszerű zene.
Junius 14 (péntek)
Budapest 9.15 Az l. honvédgyalogezred zenekarának hangv. 9 30 H. 9 tó A hangv. folytatása 12 Déli harangsző. 12.05 Cigányzene. 12.25 H. 12.35 A cigányzene folyta-tála. 13 Időjelzés. 14 30 H. 16 Onkel Hsná mesedélutánja. 16.45 Idölelzés. 17 10 E. 17.45 Szórakoztató Z. 19.35 Francia nyelvoktatás 2010 F. 2035 Hangv. Utána kb. 22.10 Időjelzés. Majd cigányzene.
Bécs 11 Zene. 1445 A grád városi zeneksr ünnep hangv. 17.30 Zeneakadémia. 20.10 Hangv.
Berlin 17 Zene. 20 Opera E. .A portld néma\'.
Braun 12.80 Hangv. 19 Közvetítés Prágából. 20.50 Zene.
London, Daventry 110. 12 Hegedd-hsngv. 1230 Orgonshsngv. 13 Zene. 17.15 Zenes gyermekóra \'8.46 Beethoven-zon-gorsszonáták. 19.45 Hsngv. 21.35 Vsude-vllle-esl. 23 Zene.
MlWnó 11.15 Q. 12.20 Rádiókvintett. 13.35 Jb. 16 30 Qyermekksrének. 17 Jb. 20.30 Szlmf. hargv. 23 Jszz-bsnd
München 11.20 O. 12.55 Hsngv. 16 Rádiótiló. 19.35 Hangv. 20.15 Groteszk-est. 22.45 Hsngv.
Prága 11 15 G. 12 30 és 16.25 Hangv. 19.05 Dráma 20 A. Dvorák .Rekviem" előadása. Közvetítés Zágrábba. 22.25 Zene. . Rómo 13.15 Rádióirió. 17.30 Hangv. 21 Részletek Kálmán Imre „Csárdáskirálynő\' ctmtl operettjéből.
Vnrsó 12 10 és 15.50 O. 17.55 Zene. 20.30 Szlmf. hsngv.
Zürich 11 O. 12.32 és 16 Hsngv. 20 Dslest. 21.45 Hsngv.
A Mln0dz öert mUaora:
Póntck : Fodor Onzkár romantikus színjátéka a Fellegvárban, Vértes Lajos tcltóptével.
Szombat: Testőr, Vórtos Italos lel-lópttvel. \'
Vasárnap d. u.: Párisi divat Vasárnap este: Szibéria, Vértes Ijilos felléptével.
Hétfő: Hipp wan Winklc, Solthy Gy. vcrylógtcllóptövoL
— A Zalai Évkönyv — Zala
kultusza.
SPORTELET
A válogatott zalai leventék, akik résztvesznek az országos levente-versenyeken
A leventék pénteken délután Indulnak Nagykanizsáról
Nagykanizsa, Junlua 18 Tegnapi szántunkban közöltük, hogy az országos levente bajnokságokon a külömböző atlétikai számokban husz válogatott zalai levente Indul, akik Nagykanizsáról pénteken délután utaznak fel a fővárosba.
A levenlék, akiket a testnevelési felügyelők kijelöltek, hogy a megyét képviseljék: Vass Qyörgy, Hngellel ter Zoltán, Németh Oyula, Metz Ede, Petracsek Mihály, Slnkovics Sándor, Török György és Tlbol Pál (Nagykanizsa), Tóth István, Rátz Mihály és Tanlcs Lajos (Zalaegerszeg), Pé-czely Loránl és Heizler Qyörgy (Kis-
komárom), Fellner Zoltán és Nóvák Gyula (Tapolca), Póka József (Zala-szenijakab), Tarsoly Flórián (Zala-szentgrótl járás), Szabó Dezső (Tapolcai járás) és Varga József (Tihany).
A válogatott levente gárdái Niess-ner Viktor tornatanár, föoktató vezeti Budapestre. Pénteken délután két órakor a levenlék előírás szerint készen a Centrál sarkán gyülekeznek, ahonnan kivonulnak a pálya udvarra és a személyvonattal In dúlnak.
A zalai leventéknek a síkfutásban, magasugrásban, távolugrásban, stafétában vannak reményei a győzelemre.
Ifj. Horthy Miklós motorkerékpár-balesete
Budapest, Jullus 13 Ifj. Horthy Miklós ma tréning közben a Hungária körüli pályán körözés közben háromszoros szalló-val lerepüli motorkerékpárjáról, de szerencsére sisakjának szétrepedésén kivül semmi baja sein történi.
(Balatonbogláron tartják meg a leventék evezösversenyét) A
somogymegyei leventék evezősversenyét junius 23-án Balatonbogláron tartják meg. A versenyekre Barcs, Zákány, Gyékényes, Boglár, Balaton lelle, Szemes, Fonyód, Máriatelep községek levente evezősei neveztek be. A délután fél öt órakor, az
ERTESITES!
A MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK
Fogyasztási, Termelő és Értékesítő Szövetkezete
Textil-Osztálya
eddiginél
gazdagabb mintagyüjteménnyel folyó hó 14., 15., 16. és 17-ón
áll a t. Tisztviseiőkar rendelkezésére. Rendeléseket felveszünk
6 havi részletfizetéses
kedvezménnyel is.
A t. Tisztviseiőkar kényelmére
férfikonfectlo cikkeket is bevezettflnk,
úgymint: kész öltöny, sportöltöny, körgallér stb. stb. MlntagyOjteményeink még n következő clkkek\'t tarfalmaz\'ák: eredeti angol öltöny kelmék, különleges szövetek, női és térd fehérnemOek, slffonok, vásznak, damasztáruk, asztalnemflek.
Uj cikkeink ■
>»A| ruhák 9 pengőtől férfi ruhák 28 pengAtAI
Valódi lenvásznak.
Fűtő- és ebédlő szőnyegek. Oummlknbátok. Bőrkabátok m n-den kivitelben. Minták megtekinthetők vételkényszer nélkül és menyasszonyi kelengyék megrendelhetők a fenti három napon fiókárudánltban.
Tisztelettel A Hagyar ^tisztviselők Fogyasztási-, Termelő- és Értékesitő Szövetkezet
69. számú fiókárudija, Nagykanizsa.
im junius 14.
állami kikötőben kezdődő versenyen a 60Ö !m. egyes kfllvillás és az 1000 méteres kétevezős és kormányos futamok kerülnek eldöntésre.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
bordói lével keverve ellen,\'
tisztán llutkanaut ellen.
Róitafik
hernyóit, levéltetvek sikerrel Irtja. Egyike a l*g»lo«óbk vidőseereknek. Beszerelhető l
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, nővényvédóazerek
kereskedésében Nagykanizsán, Erzséhet-tér 10.
(A bíróság mellett).
öyermekparalizis Szatmárnémetiben
Szatmárnémeti, Junius 18
A városban fellépett a gyermek-paralizis, amely Igen nagy izgalomra ad okot A tegnapi nap folyamán ketten haltak meg. Hat gyermek-parallzises beteget ápolnak a kórházban. Bukarestből megérkezett a szérum és a szükséges óvintézkedéseket Is megtették.
KÖZGAZDASÁG
(—) Lépfene két községben.
Galambok és Újudvar községekben kisebb arányokban lépfene lépett fel. A járási hatóságok megtettek minden intézkedést a fertőző betegség meg-gátlására. A gazdák maguk is jól leszik, ha állalalkat idejében beoltatják a lépfene ellen.
(—) A Járási pót apaállat vizsgálat A nagykanizsai járásban most foganatosították a pót apaállat vizsgálatot. A vizsgálat megállapította, hogy az újonnan beszerzett apaállatok az állattenyésztéstjelentősen- előmozdítják. Az állatállomány jelentős javulása mutatkozik.
(—) Országos vásár. Pacsán a legközelebbi országos állat- és kirakodóvásárt junius hó 20-án tartják meg.
(—) Rekord önfogyasztás. A londoni íémtőzsde hlvatslos jelenlése szerint a világ óntogyssztisa május hónipban rekordot ért el. smennylben s szállítások 13.265 tonnát tettek ki ss április havi 13.018 tonnával szemben. A látható készletek 24.765 tonnára rúgnak, vsgyls csupán 200 tonná-vsl több, mint as elmúlt év végén. Különösen emelkedett sz önfogyasztás ss Egyesült Államokban, az automobil-, konzervipar, ónlemez és egyéb ónlogy«sstó Iparok konjukturála következtében. Ezt a körülményt élénken lllusstrál|s ss a tény, hogy az EgyeaUlt Államok Ipara 40 6.15 lonna ónt (ogyaaztott a folyó év elaő öt hónapjában, az előző évf ugyanezen Időszak 31.510 tonnájával szemben.
1928. juniut 14.
ZALAI KÖZLÖNY1
TŐZSDE
A mai értéktőzsdén a tegnapi események tovább folytatódtak. Több áruban olyan nagy árukínálat lépett fel, amit a vétel felvenni nem tudott. Legnagyobb kínálat a Földhitel részvényekben volt, mely tegnapi árfolyamát, P 50 el már nyitáskor 42 pengőre, később pedig 35 pengőre vesztette. Több Ízben kellett az árfolyamokat felfüggeszteni. Sok volt az áru még Magyar acél és Atha-neumban Is. Qumlra sem volt vevő. Az egyes papírokban jelentkező nagyfokú lanyhaság a nehéz papírokat Is befolyásolta, ugy, hogy ott is tapasztalható néhány pengős veszteség. Eltekintve egyes papirok élénk forgalmától, a forgalom szűk keretek közölt mozgott Zárlatkor az irányzat továbbra is Uzlettelen és lanyha. A fixkamatozásu papirok piaca Uzlettelen. Valuta és devizapiac tartott, Konstantinápoly és Madrid gyengüli.
Itrlobl lárlit
Pirii 20*3 l\'/r, London 2S\'20Vi, Newyork 819 W/L Brflutl 72-18, Milano 27 Í9Vl, Madrid 74 30, Amsterdam 208 72\'/i, Berlin 123 8\'Vt, Wien 73—, Sofii 3-751/1, Prága
15-38V*....... " \'----------
Belgrád !
15-38Va, Varaó 58-25. Budapest »0*8« 1 9-12«/«, Bukarest 8"08.
TerménytÓHtle
A buza 40 flll., a rozs 40—50 fillérrel esell.
Buza Usxav. 77-ea 21-90—22 10, 78-aa 22 10-2230, 79-ea 22 30—2250, 80-aa 22 60—22 80, dunántull 77-es 2110—2130, 7S-aa 2130-21-50, 79-ea 21 50—21 70. SO-ai 2170 -21-90, roza 17-25—17 50, tak. árpa 20-50—2100, lörárpa 2350-24 00, zab 18 50-18-75, tengeti tazt. 25 25-2576, dunántull 24-40 -24 75, korpa 1350-13-75
1 Mapastl Tflisde lerlii-jaiyiá**
valutAk
Angolt. 27-72-27-87 Belga fr. 79-45 7975 Caehk. 16-92-17-00 Dánt 152-40-153 00 Dinár 9*99 10-05 Dollár 570-70-572-70 Francia 1.22-30-22-50 HoU. 229 85-230-85 Lengyel 64-05-64-35 Leu 3-37-3-41 Léva -•—
Ura 29-90-3015 Márka 136-42.136-92 Norvég 152-40 153-00 SchllL 80-42-80*77 Peseta 81*65-62*35 SvájdI. 110-10 110 50 Svédk.
, 153-00 153-60
DEVIZÁK
AmsL 230-00-230*62 Belgrád 10-05-10-08 Berlin 136-52-136 9! Brüsszel 79-52-7977 Devizáid 3-39-3-41 Kopenh. 15257 152 97 London 2776-27-84 Madrid 81-65-82*25 Milano 29*95-30-05 Newyork 572*804-40 Oszló 152-60-153-00 Párts 22-38-22 45 Prága 16 94-16-99 Széna 4*13-4*15 Stockh. 153*20-153*60 Varsó 64-20-64*40 Wien 80"43-80-68 Zürich 110*20-11050
fcriénátár
Felhaltál 2593, eladatlan 66. - Elsőrendű 1*72—1-74. szedett t-70—1-74, szedett közép 1-54—1154, könnyű 1-20—1*30, I-sé rendi öreg 1-64—1 66, ll-od rendű öreg 1 \'40—1-52 angol rttdó 1-50-1-80, szalonna nsmbaa 1-86—1-90, zsir 200-2-04, hus 2-15—WO, .zsloonás félsertés 2-00-2-14. AZ irányiat élénk.
KU«a: Mtalal Rytmfa át Upldaáá Tállalit, Bigykaalzsáa.
Felelőt kiadó: Zalai Károly.
IslaiiV. ftaáafaa i Nwvfcaahua 7S. m
Ne dob|a kl pénzét silány anyagból készült utánzatokért, hanem rendeljen meg nálam, a készítőnél egy Igazán praktikus
asztaltiizhelyet,
melyért 15 évi garanciát vállalok.
macsek lajos
lakatoameater
lagykiiliM, IOimI föheix«g-tt 87.
• • ff
TENNISZUTOK
„Glória" Liga Otő duplahuros 18 P.
Versenyütőkben nagy választék. SzakgzerO raketthurozáel
Olcsó
TCNNISZCIPŐK
Krepp giimmitalppal és krombőrtalppal
Szabó Antal
fegyver, lőszer és sportárunagykereskedés
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dija 10 Minden további szó dija I flll. ünnepnap 10 szóig SO fillér, minden
RO fillér,
\' Vasár és
további azó dija S flll. Szerdán és pénteken 10 szóig SÓ fillér, minden további azó dija • flll. Címszó s minden vasta-gabb belüból álló azó két szónak számíttatik. Állást keresőknek 500/0 engedmény.
Hlrdatéaak B (öt) p.ngfi öaaxagan alul a falaalagaa klafraláa, aaémléaéa alkarBléaa >égatt a I S r a t I * • t . o d 6 k
Hévlara autón kirándulás azemélyen-klnt nyolc pengő. — Elő|egyeztetnl lehet: Kiutminn Manónál. Telefon: 167. vagy 571. 2.* 69
Egy Ogyea rlkkanos felvétetik a vasúti hirlapirudában.
HIÉZET,
nyersbőrt, ágytollat, vasat éa fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát éa Fiai
Erzsébet-tér 15.
ButoraaoH aaobát kUlón bejárattal keres július else|ére magános ssszony, kis gyerekkel. Ajánlatokat .Egészséges, csinos lakás- jeligére kiadóba. 2784
PénakSIoaSirt bekebelezésre nfndea
össregben a legelőnyösebben és lef •abban folyóaltut Aozél Igaéo kölcsőnkőzveiltő Irodája Nagyi Kazinczy-utca 2. szára.
zsáa, 4925
Egy ebédlő éltáa eladó E6lv0s-!ér 33. szám alatt. 2790
Vléékl axatéoaOalat réazére berendezés kerestetik. — Bővebbet Vlda fuizer-Uzletében. 2789
Lédáinkat legolcsóbb árban eladnánk. Bővebbet a Dohánynagyárudában. 2809
.ZEPESI IMRE
" castornázáa, vízvezeték-berendezés. épület és mfl-bádogoi, Zrínyi Mlkléa-utoa 21. — Telefon 2-95.
Csányl László-u. 8/a. alatt azobs, konyhás lakéa mellékhelyiségekkel Jullus l-re kiadó. 276S
VaaalénS falaééatlk
(••tőnél.
■avar
•2801
Nem keU fizetnie :lfgbub,\'z™ine„«.
]én, ha ruháutl szükségleteire szllkaégea férfi éa nőt szövetet, selymet, vásznat, sltlont stb. most megrendeli A Trlbon ruházati r. 1.
nyolc havi ráuletflietéil kedmményt
nyujl, koztlszlvlselők, kőzalkalmazotUk, katonaság. caendőraég, lisztjei és havidíjas altiuljel, valamint vssutasok és\'postások részére. Megrendeléseket felvesz és mintákat kéizséggel benutat Pranger Józaef, Főút 13. sz. (a Nemzeti Bankkal szemben.) 2806
Szépen faragott ónémet abérflg jutányos árban eladó. Megtekinthető Ktafaludy-ulca I7.\'a. Oaramvölgylnél. 2810
Takarlténg, gyakorlóit, tiszta, tőzéa-héz értő felvételik háromtagú csalidhoz. Clm a kiadóban. 2802
Kettő nagy ulcal szobából\'és mellékhelyiségekből álló wrllakáa kiadó. — Ugyanott eladók zslroibfldónők, lisztesláda. Szemere utca 4/b. -2807
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban Vili., Baross-tér 10.
ELADÓ
egy üzemképes, jó állapotban levő csukott
prestó autó,
esetleg 18 havi hitelre.
Bővebbet:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. sz.
FASZÉI!
viszonteladóknak, vagy motorosoknak csomagolallanul kgr.-kénl 12 flll., csomagolva kizárólag viszonteladóknak 14 fillér csomagonklnt.
Strém Károly
Árverési hirdetmény.
Vb. Kohn L. Lajos cég csődtömegét képező áruraklár és berendezés f. évi junlus hó 22. napján d. u. 8 órakor, Főül 10. sz. alatti üzlethelyiségben nyilvános árverésen el-adatik.
Dr. Aczél István 280il caődtómeggondnok.
„Montecatini"
garantált 98/99Vo-os
rézgálic
érkezett és bármily mennyiségben kapható
Rosenberg Erníf
fűszer- és rövidáru na nagykereskedésében
Keezthelyen.
Mayer Klotild Utóda
varga nándor
g6xmos6, vegytlsxtltö, ruhaf««íö
■ nombtthelyl oru. lpuklálUtláon axanyéremmtl kltQnt«tv«
NAOYKAN1ZSA
Oyfljtőlelep r Oyártit.p r
Kazlnczy-u. 8. Hunyadl-o. 19.
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit testet vagy UazÜtUL Oyóződjön meg iralm olcióságáról és munum
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlaztitás I Tisztit I un Pllsséroz I
=ae
Értesítem a nagyérdemű hölgyköaön-séget, hogy Zrínyi Mlklói u. 357 ss. alól
lakásomat
Cssnasry-ut 12. sz. alá hslfsz-
tsm át. — Kérem a hölgyközön&ég további szives pártfogását.
Maumann JóHiffaé
VAJ oki. uftláttaA.
Y4
rrtógus ö.
KAJH-----
SINGER VARRÓGÉP
RÉSZ VÉNY-TÁRSASÁG flkinlilt: HABTKAHIZ8A, Fitt L<5
ZALAI KÖZLÖNY ___1929. junius 14.
Minden
berendezést
díjmentesen
saját felelősségünkre
lakásába!
szállítjuk.
3-tól 18 hónapig
terjedő
fizetési feltételeket nyujtunk.
ön feltétlenül jelentékeny pénzt takarít meg és sok kellemetlenségtől kiméli meg magát.
Cégünk öt évtizedes múltja garantálja a legteljesebb megelégedését.
Keressen fel bennünket személyesen 1
KOPSTEIN
bútoráruházai
SZOMBATHELY,
Kőszegi-utca 5. (udvarban)
és
SOPRON, Várkerület 62
Alapítva a 1887-ben.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Uzl el vezető; Zalai Károly.)
89. évfolytm, 133. szám
Nagy kan Izm, 1929 junlus 15, szombat
Ara 14 fillér
ZALAI NZLOHY
tas«fcwrtfcéi és Uadóhlvstsl: Fóul S. iUm. Kasztbelyi HokkUdóhlvatai Koiiuth LaJos-u. 33.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
EkSflzettst hl: egy bórt I pejigó M ftllfa
A „Sárga Madár" éjfélkor leszállott Spanyolországban
Newyork, Junlus 14 a ,Sdrga Madár" repülőgép cl Indulása és repülése az egész országban nagy Izgalmai kelt. Meteorológiai jelentések szerint a gép cca 2000 kilóm éteren keresztül kedvező viszonyok kőzött fog haladni, azután depressziós körzetbe jiitt, ahol
valószínűleg csapadékban is lesz része. További utján északnyugati szél akadályozza, melynek sebessége 80—90 km. /t gép óránkint átlag 160 km. sebességgel halad tehát 38 órára van szüksége, hogy az 5300 km-es utat meglcgye. Számitások szerint éjfél körül várják Párisba.
A „Sárga Madárnak" is van potyautasa
Newyork, Junius 14 (Éjszakai rádiójelentés) Az ,lle ne Francé" gőzös jelenti, hogy a .Niagara" gőzöstől üzenetet kapott, mely szerint azok hallották a gép berregését délutSn hat órakor. A gépről üzenetet is fogtak fel, mely szerint
a fedélzeten minden rendben van.
Ebben az időben a repülők 300—400 mértföldnyire leheltek az Azori szigetektől.
Érkezés : éjféltájban
Párls, Junlus 14 (Éjszakai rádiójelenlés) A ,I.e Bourgel-i" repülőtéren minden előkészületet megtettek, hogy a Sárga Madár simán leszállhasson. Azt hiszik, hogy a repülők éjféltájban érkeznek meg.
Párls. Junlus t-t (Lapzártakor érkezeit) Még meg nem erősített hírek szerint a „Sárga Magdr éjfélkor Spanyolországban Santender közelében Comillanban leszállott.
Newyork, Junlus 14
(Éjszakai rddiójelentés) A „Ro-chambeau" gőzös jelenti délután két órakor, hogy a Sárga Madártól üzenetet fogolt fel rádión. Ebben a repülők közlik, hogy
kénytelenek eltérni tervezett útirányuktól
és az Azori szigeteken át Portugália felé veszik utjuksl. Azért teszik ezt, mert túlságosan nagy a benzinfogyasztásuk. Ezt viszont az okozza, hogy
a repülőre fellopódzott egy fiatalember, akiről nem tudtak és ennek a súlya nem volt beleszámítva a benzinkészletbe. Az
Azori szigeteken valószínűleg kénytelenek leszállni
és benzint felvenni. A benzinkészle-lük 3800 liter volt és a tervek szerint a három repülőnek ez a készlet 35—38 óráig elég lett volna. Amikor a repülőgépről ezt az üzenelet felfogta a gőzös, a gép 1600 mérlföldre lehetett az amerikai partoktól.
l\'Arls, Junlus 14 (Éjszakai rddiójelentés) A Sárga Madár egyik repülőjének: Lollinak apja ma délután egynegyed 2 órakor szikratáviratot kapott, mely szerint a Sárga Madár a nyugati hosz-szuság 29 és az északi szélesség 42 foka között van az Azoriktól északra.
Bethlen párisi utfa nagy Közeledést Qosz Franciaországgal
A Le Temps francia szimpátiáról Ír — A kisantant demarsa felett napirendre tértek
,Utolsó csepp vérünket Trianonért" — mondják a csehek
l\'Arls, Junius 14 A Le Temps tegnap esti vezércikkében közölt fejtegetéseit a Quai d\'Orsay-n logikusnak és helytállóak-nak tartják. Ezek szerint pedig
a magyar kormánynak a legutóbbi időkben követett politikája alkalmas a francia
szimpátiák felkeltésére. — Gróf Bethlen István ugyan — Írja egyebek között a Temps — csakúgy, mint minden más magyar államférfiú, nem mond le a trianoni béke elleni tiltakozásról, de mégis jól tudja, hogy legalább is a közel jövőben más és hatásosabb eszközökkel kell a barátsági szálakat ápolni és Magyarország helyzetét a pacifikált Középeurópában erősíteni.
A Quai d\'Orsáyn az európai kü:
zeledés szükségességét hangsúlyozta.
A legutóbbi
klsantant-demarsot itt nem fogják fel túlságosan tragikusan.
Az az általános vélemény, hogy ezt a kisantant kormányai inkább a hazai közvélemény megnyugtatására tették és a francia kormány ebben az ügyben nem lát okot a további lépésekre és beavalkozásra.
A Le Temps cikke hideg zuhany a kisanlanlra
Prága, Junius 14 A cseh lapok köztll egyelőre csak a „Narodni Listy" ismerteli a párisi Le Temps cikkéi gróf Bethlen István látogatásáról és vezércikkében a kővetkezőket mondja:
— Ha gróf Bethlen párisi látogatásának nem is lehet jelentőséget tulájdonitani, a „Le Temps" cikke mindenesetre
hideg zuhany azok számára, akik a kisantant részére Párisban kellő feleletet vártak a magyar külügyminiszter múltkori durva hangjára és általában az állandó Trianon-ellenes magyar támadásokra. Ha Párisban továbbra is ugy fognak beszélni Bethlen Istvánnal, mint ahogy a Le Temps teszi, ezek a reményeink a fagypontra szállanak le és a kisanlant kénytelen (lesz tudomásul venni azt, hogy csakis saját magára számithat. Mindenesetre tisztában kell lenni azzal, hogy
fel kell készülnünk belsőleg és katonailag.
Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy államunk integritását és köztársaságunk határait ugy, ahogy most meg vannak vonva, utolsó csepp vérünkig megvédelmezzük.
Románia a népszövetséggel fenyegetőzik
Prága, Junlus 14 A lapok jelentése szerint a kisantant nem akar ujab\'o lépést tenni az ismeretes demars után azonban tájékoztatni kívánja a velük barátságos viszonyban levő államokat a M.i-gyaroiszágl viszonyokról és eseményekről. Az Ugy a maguk részéről a demarssal elintézettnek tekinthető. — Bukaresti hir szerint a román közvélemény és kormány véleménye az Waíkó Lajos magyar külügyminiszternek a másik két kisantant államnak adoti válaszára, hogy ha Romániának is hasonló lesz az adandó válasz, ugy
Románia kénytelen lesz diplomáciai lépésekei tenni a másik két kisantant állammal egy/lt Magyar ország ellen és panasszal fordulni a Népszövetséghez és a nyugati nagyállamokhoz.
A titkos választójogot követelte a Házban
■ jobb és baloldali
Budapest, junlus 14 A Ház mai ülésén Herczeg Béla az állandó igazoló bizottság jelentését terjesztette elő. Konkoly-Thege Károly újonnan megválasztott képviselőt ideiglenesen Igazolt képviselőnek jelentette ki a Ház.
Ezután Temesváry Imre előadó ismertette a inegajánlási javaslatol.
Fábián Béla nem ért egyet a pénzügyminiszter optimizmusával, mert azt semmivel sem látja igazoltnak. Bizalmatlan a kormánnyal szemben azért is, meri 10 éve nem tudott a magyar terményeknek piacot szerezni. A pénzügyminiszterrel szemben bizalmatlan, mert
visszaéléseket lát az adóvégrehajtás terén.
Sürgeti a forgalmiadó eltörlését, a rokkantkérdés megoldását és a hadifoglyok hazaszállítását.
Vértes Vilmos István bírálta a vállalatok politikáját különösen a részvénypolitikát, mely az oka annak, hogy a külföldi töke elzárkózik tőlünk. Kérte a tisztviselők fizetésének rendezését és a rendőrtisztvise-lők előléptetésének elősegítését. Gál Jenő
a nemzet szuverénitásának megnyilvánulása a titkos választójog, amely a kormányzat szuverénitásával szemben képezi magát a nemzetet.
ZALA) KÓZLONY
iteft junlus 15.
Csak titkos választójoggal lehet ai ország politikai felfogásáról tiszta képet nyerni. A mlniizterelndk a hősök emlékkövénél mondott beszéde mindnyájunk szivéből fakadt, de a magyar miniszterelnök beszéde az ország határain kívül ls terjed és ezért nagyobb óvatosságot ajánl. Rámutat Németország példájára, mely a volt ellenséges államokkal a kölcsönös megértés álláspontjára helyez-kezett. (Jobboldalon állandó zaj.) (Külföldnek beszéli)
Az elnök többizben figyelmezteti a képviselőket, hogy maradjanak c&ndben, maja az ülést felfüggeszti és Pakots Józsefet
rendreutasítja. Gál Jenő kéri külön birói státus megalkotását. A javaslatot nem fogadja el.
Vass József h. miniszterelnök beterjeszti a miniszterelnöki jelentéseket.
Wekerle Sándor pénzügyminiszter beterjeszti a zálogleveles hitelekről, a vizhitelekről és kölcsönfolyósításokról, valamint a betegségi késedelmi fizetések után járó kamat elengedési javaslatot.
Csik József: ö és pártja a titkos szavazás mellett van. Foglalkozik Gát Jenőnek a llethlen-beszéddei kapcsolatos kijelentéseivel.
Bethlen az egész magyar nemzet nevében beszelt.
Alemzeli önérzetünknek és fájdalmunknak adolt kifejezési, ezért nem gáncsoskodás, hanem a legnagyobb elismerés illeti meg. Kell, hogy már egyszer változtassunk a megalkuvás és meghunyászkodás politikájával. A bajok okait a helytelen birtok-megoszlásban látja. Az egészségügy reformját, az orvosok államosítását sürgeti. Szociális törvényjavaslatot kiván, melyek rendezik a munkás és munkaadó, tisztviselő és vállalat viszonyát. Kivánja a nyolcórai munkaidő és a munkások üdülési szabadságának törvénybe váló iktatását.
Törvényt kell hozni az éhbérért dolgoztató munkaadók megbüntetésére.
Györki Imre:
Köftedjünk a nyugati nagy demokratikus államokhoz, mint azt nagy angol barátunk is mondotta.
Magyarországon is demokratikus átalakulás kell, hogy jöjjön, mint azt Kossulh Lajos Magyarországában jelölte meg nagy angol barátunk. A polgári- és honvédtörvényszék ösz-szevonásál kivánja. A javaslatot nem fogadja el.
Görgey István beterjeszti a külügyi és közlekedésügyi bizottság jelentését.
Jung Oábor a parlament intézményének mai helyzetével foglalkozva megállapítja, hogy nem az intézményben van a hiba, hanem az emberekben. Csontos Imre eláll a-beszédtől.
Az elnök a vitát berekeszti. Ezzel az approprláclós Javaslatot a Ház általánosságban és részleteiben letárgyalta Is elfogadta. Az ülés Vi4 órakor ért véget.
Egy keszthelyi antó 5 utassal, 60 km. sebességgel a nekiszaladt öngyilkos Otíliáján keresztül átrepülte ax utsxéli árkot
O. megaebesUU Fllsxűr autóvállalkoxót Ortxetbe verték — HafSMálon fordult meg öt ember élete
Keszthely, Junlus 14
(Saját tudósítónk telefonjelentése) A keszthelyi autó-szerencsétlenségek gazdag krónikája ma délután egy öngyilkossággal kombinált esettel gyarapodott, melyben öt ember hajszál hijján majdnem az életét veszítette.
Fliszár József keszthelyi bérautóvállalkozó pénteken délután 2 óra tájban Qyenesdiás felől Keszthelyre robogott autóján. Fliszár ült a volánnál és még 4 utasa volt az autónak. Az autó javitás utáni próbautat futott 8 ezért
60 kilométeres sebességgel haladt a nyilt országúton.
A Petőfi-csárdánál egy idős gazdaember, aki addig az árokparton üldögélt, hirtelen felugrott és teljes erővel,
egyenesen nekifutott a szemközt száguldó autónak.
Nem jól száinitotta ki azonban a találkozást, mert az autó nem kapla maga alá, hanem a sárhányóba ütközött, estében a fejével szétzúzta apró darabokra a szélvédő Oveget, aztán felrepült az ember a levegőbe és 10-12 méter hosszú Ívben elöredobta az autó ereje az országútra.
Ott élettelenül elterült. A borzalmas salto mortale valósággal megnyúzta az öreg polgárt, fcgész testte vérzett, feje felismerhetetlenségig összezúzva,
keze, lába, dereka eltörött, egyik lába egészen hátrafordult.
Az autó-vezető Fliszár a karambol pillanatában az üvegszilánkoktól megsebesüli,
a szemébe pattant üvegtől pillanatokra a látását is elveszítette,
a kormánykereket is önkéntelenül erősebben kapta félre, ugy, hogy az autó teljes sebességgel nekifordult az útszéli ároknak. A 60 kiloméle-res sebességnek köszönhető, hogy
az autó öt halálra dermedt utasával nem borult fel, hanem valósággal átrepült az árkon
és befutott a mezőre. Már-már ugy látszott, hogy a szemevilágál vesztett vezető kezében
a gép nekifut egy fatörzsnek, de szerencsére csak súrolta azt, igy az öt ember másodszor menekült meg a biztos haláltól. Végül is a lucernában 70 méternyire sikerült a gépet leállítani.
Az összeroncsolt polgáremberben felesége és gyermekei ismerték fel Dobos Sándor 63 éves gyenesi gazdát.
Az öreg az ősszel nősült harmadszor,
de már februárban válópörhöz szer-
zeit iratokat. Többször mondogatta családjának, hogy elemészti magát. Házsártos, iszákos ember volt, családja nem is volt megrendülve rettenetesen összemarcangolt hullája felett. Dobos öngyilkosságát megelőzőleg
egész nap ivott és mindkét korcsmában, ahol megfordult, hangoztatta, hogy még ma a Balatonnak megy.
Fltszárt — bár az öngyilkosság kétségtelennek látszik — előírás szerint egyelőre őrizetbe vették. Sérülései elég súlyosak, de nem életveszélyesek. A mellette ült utasnak semmi-baja nem történt. A hátsó ülésen ült Szabó József soffőr az üvegszilánkoktól kezén és hasán szenvedett sérüléseket, amiket orvosnak kellett összevarrni. A vizsgálat azonnal megindult.
ÉksxertolvaJókat J&afsxol a kanizsai rendőrség
TUbb ezer -pengő értéklf ékszer tolvajai Nagy-Kaalsesdra szöktek
Nagykanizsa, Junlus 14 Tegnap este Szombathelyen nagyobb arány betörés és ékszerlopás történt, melyről telefonon értesítést kapott a nagykanizsa rendőrség azzal, hogy valószínűleg Nagykanizsa felé meneküllek a tettesek.
A rendőrség értesítése szerint tegnap este Götlel Ágoston szombathelyi lakóshoz betörtek, amíg n;m volt senki otthon ús a lai-ást kifosztották. Elvittek ruhaneműi és nagy értékű ékszereket Az ékszerek leírása: 2 idrb. dupla-
fedelü női aranyóra. Az egyiknek fedelén a középen üveglap van romai számokkal. A másik orán emailo-zott díszítés látható. 1 drb. ezüst aranyozott cigaretta tárca, melyen kívül gravirozások vannak. Egy anlik ezüst asztalka a hozzátartozói miniatűr pamlaggal és két fotellel. Egy arany amulett egy férfi és nöi arcképpel.
Az ékszerek értéke több ezer pengő. A rendőrség ilt is bevezette a nyomozást a tettesek után, hogy lefüleljék őket ha tényleg Idevették utjokat.
Ki lehet-e tiltani és el lehet-e kobozni az árut az Idegen házalóktól?
Egy olasz szövet-vigéc szó nélkül kifizette az 50 pengő büntetést és áruja lefoglalása után is (betegség elmén) engedélyt kapott az Ittmaradásra
Nagykanizsa, Junlus 14 Nagykanizsa kereskedőinek körében érthető megelégedéiit keltett pénteki számunknak az a hire, hogy a kanizsai fógzolgabiróság két házalót pénzbüntetésre Ítélt és árujokat elkobozta.
Ennek során ma több helybeli kereskedő kereste fel szerkesztőségünket és ismétellen elpanaszolták, hogy mennyire érzékenyen érinti a helybeli kereskedőket a házalók munkája, mely ellen a hatóságok legeré-lyesebb harcát sürgetik.
Hivatkoztak előttünk több konkrét esetre, melyekben — szerintük — a hatóságok nem jártak el azzal a szigorúsággal, amit ez a fontos probléma megkövetel.
A magunk részéről is csatlakozunk a kereskedők felfogásához, hogy
a házalást, amely erősen veszélyezteti a helybeli kereskedők és iparosok érdekelt, olyan korliátok közé kell szorítani és h* kell, lehetetlenné kell tenni, hogy a város itt adózó kereskedőinek érdekei megóvassanak. A kanizsai főszolgabiróságnak tegnap hozott ilyirányu ítélkezésében a hatóságtól ezt a vasszigort láttuk és szeretnénk ezt a városi Mtósdgoktól is ugyani\'ly mértékben: tapasztalni. V Tegnap például
elfogtak az Angol Parkban egy olasz embert, aki szövettel házalt
Kiderült, hogy az Ipsének az útlevelén kívül semmiféle engedélye nem volt szövettel való házalásra.
Az olasz Szőnyi Sándor városi hihágási biró elé kerüli, aki
50 pengő pénzbüntetésre Ítélte és a szövetet lefoglalta,
addig, amig itt tartózkodik a városban. Az olasz ugyanis arra való hivatkozással, hogy orvosi kezelést igényel betegsége (?) hétfőig itlmaradási engedélyt kapott és akkor megkapja a szövetet, amely körülbelül 8 ruhára elég. Ezzel kapcsolatban robbant kl a kanizsai kereskedők elégedetlensége. Elsősorban azt nehezményezik, hogy az olaszt
miért nem utasította kl kereken a kihágás) bíróság?
Azlán azt is reklamálták, hogy miért nem kobozták el végérvényesen a szövetet? Végül, hogyha maradni akart és betegségére hivatkozott, miért nem vetették hatósági vizsgálat alá ?
Mindezzel összefüggésben megkérdeztük
Szőnyi Sándor városi kihágásl birót, aki a következőket mondotta erről az ügyről:
— Tény az, hogy egy olasz embert, akit bekísértek hozzám, tiltott
ZALAI KÖZLÖNY
Peres
^ éíelzsip
szavntoltnn tiszta. ogászséges
könnyen emészthető.
100% tiszta kókuszzslr.
Hattoi gyártmlor
1929 junlus 18__
szövetárulás miatt 50 pengő pénzbüntetésre ítéltem. Az elitéit ember megnyugodott az ítéletben és azonnal lefizette az 50 pengőt. Ezulán arra való hivatkozással, hogy beteg, bejelentette, hogy csak hétfőn utazik el. Én a nála talált nyolc ruhára való szövetet elvettem azzal, hogy csak akkor adom oda, mikor elutazik. Sem kiutasítani, sem a szövetet elkobozni törvény szerint jogomban nem áll.
— Vannak házalók, akiknek egyenesen a belügyminisztertől vagy az alispántól van
engedélyük.
Szabály szerint az Ilyenektől még a láttamozási sem tagadhatjuk meg. Ami az áruelkobzást IIleli, az csak tiltott árukra vonatkozik. Vagyis, ha valaki olyan áruval kereskedik, ami nem képezi szabadforgalom tárgyát. Például a só, dohány, fegyver, lőszer, bélyeg stb.
— Végeredményben kijelenthetem, hogy a magunk részéről mindenben azon vagyunk, hogy a törvény keretein belül a város polgárainak érdekeli megvédjük.
Az ellenőrzés azonban gyenge a város területén. A város sem rendelkezik elegendő ellenőrző közeggel.
A városi klhágási biró tehát a törvényre hivatkozik és ezt az álláspontot akceptálni kell. Megkérdeztük azonban dr. Barta István ügyvédet is, aki kijelentelte, hogy a törvény ugyan nem teszi kötelezővé a klhágási bíróságoknak a szóban forgó esetekben az áru elkobzását, azonban a klhágási bíró saját akaratából élhet az elkobzással. A végén pedig mi szögezzük le, hogy akármi módon, de meg kell találni a törvénnyel alátámasztott formáját annak, hogy a nehezen élő kanizsai kereskedők érdemtelen konkurenseiktől egyszersmindenkorra meg szabadítsuk a várost.
A hatóságoknak ebben a kérdésben a legradikálisabb álláspontot kell elfoglalni, mert első és legfontosabb érdek, hogy a város adóterheit viselő helybeli kereskedők elől ma Itt, holnap ott feltűnő házalók ne vegyék el azt a kevés vevőt Is, ami még van.
SZÍNHÁZ
Fellegvárban
Nézem a szinlapot... .Idő: ma." És nem tudom, nem értem, hogy a mába hogyan és honnan került ennyi szép... szép szin, ami mind csupa romanlika, csupa álom-határon járó (talán ezért sokszor zavaros) történés, ember, jellem, érzés és sors. Honnan került ez a csupa-szép oázis a jazzband-muzsikás, görlös, revüs, kubista szlnpados világba?
Fodor Oszkár színigazgató romantikus színmüve sikerrel futott be az idei nagy műsor slágerei közölt is. Mert Fodor színmüvében értékek vannak. Legelsősorban az, hogy a színpaddal ugy bánik, ahogyan kevesen. Ugy halmozza a romantikusba (tehát szép és rut, vagyis szélsőséges emberekbe) stilizált mai mese körül a szerkesztési és rendezési effektusokat és olyan „testhezálló" szerepet ad majdnem mindenkinek, kogy a színpadi sikere már ezért hiánytalan. A meséje határozottan leköti az érdeklődést.
Sok ugyan a dialóg, a dialógokban sok az egyhelyben boncolgató regényes filozofalgatás, de ezekben a fllozofálgatásokban sok a szellem Is és sok a mélyértelmü, legtöbbször szimbolikus analízise megszokott igazságoknak. Ahol a szinpad virtuóza megakad, olt csillogj kl legtöbbször az irói készség és sh poéta. És igy van ez vice versa is. Ma még ez a kettő külön-külön reciproc-érték Fodorban, a szini-iróban.
Ezért kusza kissé a harmadik felvonás és részben (a Bay-család látogatása) az utolsó is. Magyarázni kell a helyzeteket s az indokolás még igy is nem egyszer hagy logikai kívánnivalót (Balassa vár-urasága, Oigi megjelenése és jellemének merész törése).
A kritikus részlet-kifogásain tul a darab egészében nagyszerűen és igazán romantikus színjáték s épen mert csak komolyan lehet és érdemes vele foglalkozni, ezért lett a kritika: — kritika.
Az előadás és rendezés ragyogóan sikerült. Az első felvonás után a közönség lelkesen, zajosan, virággal, babérral ünnepelte a szerzőt. A főszerepben Vértes Lajos férfiasan finom, mégis markánsan egyéni művészete vitte a darabot. Rózsa Bözsi egész értékű, nagyon őszinte és nagyon szép alakítást nyújtott. A másik női főszerepben Ladomerszky Margit adott melegen csillogó, gyönyörű színeket. Vass Irmának a szezonban ez volt a legkitűnőbb alakítása. Minden jelenése után tapsvihar dicsérte Zelenay pompás korcsfiguráját. Egry Berta, Bánky, Jákó, Danis (bár a kisebb szereplők egyike teljesen eltűnt az első felvonással, másika meg csak az utolsókban tűnt fel egyetlen epizódnak) osztoztak a sikerben gondos, jó munkájukkal.
(bl)
aSINGER varrógépek
HÉaa A LEGJOBBAK !
O. axlnQdxl Iroda (jlrel .-
(*) • t«s<8>- — Vértes Ulos lellép-tóvel. Molnár Ferenc világszlnpadoknt bejárt szellemes vígjátékában lép tol társulatunk két Vígszínházhoz szerződtetett művésze: Vertes Lajos éa ladomerszky Margit. Vértes I-alos a címszerepben adja művészetének minden színes értékot, ladomerszky Margit a színésznőből csinál brlllláns alakot.
(*) Vasárnap délután olcsó hely-árakkal „Párisi divat", a ragyogó ope-rett-ujdonság megy Pintér Böske, Erkel Gaby primadonnákkal a főszerepekben.
(*) Vértaa Lajoa buoauja. Vértea Lajos minden tellépését az Ő művészetét nagyra értékelő közönség zsulolt házal kísérik. Vasárnap eate abban a szerepben búcsúzik Vértes I^jos, amely-Iwn először lépett fel, a „Szibéria" főszerepében.
(*) Solthy GySrgy «endá(l<alláp-téval itlpp Wan Wlnkle. A budapesti Király Színház művésze, Solthy Oyörgy, aki az elmúlt hetekben egy operettujdonság .próbáira utazott Tel a fővárosba, lsmot megérkezett és hérőn este Han<|uette örökszépségü operettjében. a Hipp Wan Wlnkiében gyönyöP ködteti közönségét nemes művészetével.
(") Satumon Bála nyilatkozata.
A vidéki városok nagyközönségét ez-Idén ötödször látogatom meg, ami már egy kisebb Jubileumnak Is megfelel. Minden alkulommal arra törekedtem, hogy a legjobb, legmulatságosabb, leg-klelégltőbo műsort vigyem magammal. Az Idei műsorom - ezt nyugodt lelkiismerettel morém állítani minden eddig adott műsort ugy a zenei, mint a prózai részt lllotően, teltll tog rnulnl és bízom benne, hogy az a derűs és vidám három óra, amit a közönség a színházban fog tölteni, végleg megpecsételi fiz ötéves Jóbarátságot. Salamon Béla.
Heti miisor:
Szombat: TesWr, Vértes Lajos felléptével.
Vasárnap d. u.: Párisi divat.
Vasárnap esto: Szibéria, Vértes l-ajos felléptével.
Hétfő: Kipp wan Wlnkle, Solthy Gy. vendégfolléptével.
= Lapunk- Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Nagymosáshoz:
Schicht szarvas-szappan
Mosakodáshoz:
Schicht kulcs-szappan
figyeljen mindkét törvényesen védett szappangyártmányra, amelyek a legjobb minőségről taanikodnik
__\'\'sím
NAPI HÍREK
NAPIREND
Junlua 15, szombat
Róm.. katolikus: Vld. Jolán. Proleit: Vid. Iiííaellta: Slván hó 7.
Nip kel reggel 4 óra 02 perckor, nyugizlk eite 19 óra SS perckor.
Uránia. .Riadó*, filmdráma. ,A kis nagyzoló", kacagtató vígjáték. Magyar Híradó.
üóztflrdő nyitva reggel 6 órától eate 6 óráig (hétfő, axerda, péntek délután és kedden egész nap nőknek).
Időjárás
a nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések t Pinteken a Mmirték-ta\\ Reggel 7 órakor +18-8, délután i órakor -f24 7, este 9 órakor +19-2.
Felhőzet: Reggel borult, délben és eate Unta égbolton"
Szélirány: Reggel nyugat, délben él eate éizsknyogltl izeT
A Matoorolóqlal Intézőt aata 10 árakor Jolaatli ogyolSro még molog Ido várhaté halyl zivatarokkal.
Revíziós nagy-gylllés
lesz lOvö vasárnap NagyKanl-xsdn — Vrmáncxy é® Csdk Károly a szónokok
Nagykanlzsa, Junlus 14 A revíziós mozgalom ujabb országos fellángolása megmozdította a leginkább, mert önmaga külön sorsában is érdekelt Nagykanizsa határváros hazafias tömegeit. Ennek a megmozdulásnak adnak külső megnyilvánulási formát a Magyar Nemzett Szövetség és a Muraközi Szövetség helyi fiókjai, a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör rendezésében folyó hó 23-án rendezendő népgyűlés impozánsnak ígérkező keretei között. A népgyűlés szónokaiul Urmánczy Nándort és dr. Csák Károlyt kérték fel. Megnyitót dr. Hajdú Oyula, záróbeszédet dr. Szabó Zsigmond mondanak. A szereplő dalárda irredenta-számokat énekel. A felvonulás zászlók alatt történik. Az iskolai ifjúság magyar ruhákban. A gyűlés délután 5 órakor lesz a felsőtemplom elölti téren.
— Kinevezés. A pénzügyminiszter Apáti Aladár budapesti sóhiva-tali dijnokot a nagykanizsai sóhiva-talhoz számtisztté nevezte kl.
— Hatvanegy százalék az adóhátralék a megyében. A pénzügyigazgató jelentése szerint Zalamegyében a ténylegesen esedékessé vált adóhátralék 3 millió 067.087 pengő, ami 61 százaléknak felel meg. Május folyamán befolyt fényűzési adóban 1729-30, általános forgalmi adóban 82.540-26, illetékben 147.85024 P.
SÍNyolc községben 150 százaléknál is nagyobb volt az adóhátralék.
— A Zalai Évkönyv — Zala
kultusza.
ZALAI KÖZLÖNY
Htalíi éi aranyerei bántalmak,
gyomor- és bélzavarok, máj- és lép-duzzadás, hát- és derékfájás ellen a természetadta .Ferenc József" keserűvíz, naponkint többször bevéve, hathatós segítséget nyújt. Tudományos megfigyelések beigazolták, hogy a Ferenc József víz alhasi megbetegedések eseteiben gyorsan és mindig enyhén hat. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszcrüzlc-tekben.
— Szóllész napok Balatonfüreden. Az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara junius 29-én és 30-án szóllész napokat rendez Balalon-fttreden.
— A régi ötpengősök julius 1 éig maradnak fotgalomban, addig törvényes fizetőeszköz s igy mindenki köteles elfogadni.
— Magyar kereskedők amerikai tanulmányútja. Az OMKE vezetésével a mult év folyamán közvetlenül a Kossuth-zarándokok visszatérte után egy ötven főnyi tanulmányi csoport kereste fel Amerikát a new-yorki Amerikai Migyar Kereskedelmi Kamara meghívására. A tanulmányútnak tavaly is fényes sikere volt. Az OMKE -első tanulmányútján már sikerült értékes kapcsolatokat szerezni és az érdeklődést felkelteni számos magyar termék iránt. Az OMKE most megismétli ezt az amerikai lanulmányulját, amely augusztus 6-án indul útra és New-Yorkot, Philadelphiát, Washingtoni, Pittsbur-got, Clevelandot, Detroitot, Chikágót és Buffalót fogja ulba ejteni A tanulmányul amerikai szervezését ezúttal is a newyorki Amerikai Magyar Kamarának elnöke, Horváth J. Ödön vállalta magára és megvan minden remény arra, hogy ez a tanulmányul is sokban hozzá fog járulni az amerikai-magyar üzleti kapcsolatok kibővítéséhez. Az OMKE a tanulni iny-utat egy Földközi tengeri ultai köti össze. A tanulmányul résztvevői 23 napot töltenek Amerikában és szeptember 19-én érkeznek vissza Budapestre. Érdeklődőknek készséggel nyujfbővebb felvilágosítást az OMKE irodája Budapest, V., Mária Valériautca 12.
W. jjjjiij
— Uj gyorsvonat-pár. Értesítjük a nagyérdemű utazóközönséget, hogy folyó hó 15 löl szeptember hó 15 ig bezárólag a 202. és 20;. számú gyorsvonal-pár lesz forgalomba helyezve. Ezen vonalpár Budapest dv. Trieste, Rogaska Slalina (Rochils-fürdö) és Karinthiába (Wörli-tó) Lienzig közvetlen kocsikai, Budapest dv. és Villach között pedif étkező-kocsit fog továbbítani. Állomásfőnökség.
— öngyilkosság. Viddk József 42 éves alsósegesdi földműves lakóháza szobájának a mestergerendá|ára felakasztotta magát. Mire rátalállak, már halott volt. Tettének oka súlyos betegsége.
= Mi a titka, hogy mindenki szőnyeget Barta Miksánál vesz ? Mert kedvező részletfizetés mellett készpénzáron vásárolhat
Növekvő kereslet
Fokozottabb gyártás
Olcsóbb árak
A halhengeres, lengőtengelyes
STEYR TYPE XII
nyitott ......
nyitott Combinéval
csukott.....
Cabrlolet, 3 Ölése. Cabrlolet, 4 Oléses csukott Comfort
leszállított árai:
a a a ■ ■ P
P P P P P
8.880.-10*080. -10.750. 11.000.-11.850.-11.400.-
összes árak helyt Budapest elvámolva, 5 kerékkel értendők.
Körzelképviselet:
__Ui fagy var, Huh 4* •portáraiug^ltrMkc
UDO Antal Ml, ..t«, motorkerékpár *« o*po.«t*l»»
SPORTELET
Ke&rling legyöxie Gregoryi
Magyarország—Anglia 1 : 1
Budapest, Juniua 14 (Éjszakai rádiójelentés) Kétezer néző előtt a margitszigeli-pályán játszották le a Magyarország—Anglia Davis Cup tenniszmérkőzést Kehrling győz Gregor ellen 5 : 7, 7 :5, 5:7,
6:2, 6:3,
Austin győz Takács ellen 6: 4, 6:2, 6:2 arányban.
A mérkőzés jelenleg 1 : 1 Magyarország és Anglia közölt.
„Elvégeztetett" - irja a szombathelyi sajtó a Sabária szerdai vereségéről
A Sabária szerdai vereségével kiesett az I. ligából. Jövőre a II. ligában a Zala-Kanizsával együtt játszik — ha indul. Ebből az alkalomból a szombathelyi .Vasvármegye" igy ir:
.Elvégeztetett I A Sabária az utolsó hősi rohamozások alatt elvérzett és kiesett az első osztályból.
Eddig még csak élt a játékosok és a szombathelyi közönségben a remény, hogy talán mégse, hogy adódik alkalom és mód az egész esztendei hibák korrigálására, hogy erejük utolsó megfeszítésével talán még megmentik a menthetőt, elkerülik az annyi esztendőn ál dicsőséggel szereplő Sabáriának a csúfos kiesését.
Ez a remény a tegnapi nappal szétfoszlott. A csapat ugyan hősiesen küzdött, mindent erre a mérkőzésre tett fel, de már nem volt ereje a végső nagy befejezéshez. Elbukott a megerőltető, utolsó nagy küzdelemben is. A játékosok, mint akiknek már nincs veszteni valójuk, min-
Juniálisa
Beihlen optimista
Madrid, Juniua 14 Bethlen István gróf miniszterelnök az ,Epoca" citnű lapban nyilatkozatott adott Madridi tartózkodásáról. Kifejezte örömét, hogy a népszövetség érdeklődését sikerűit felkelteni a kissebségi ügyek iránt. A spanyolmagyar szerződés arra szolgál, hogy kimélyítse és megerősítse a két állam között amúgy is fennálló jó-viszonyt. A revízióval kapcsolatban, — mondotta — hála Istennek már megértéssel kezdünk találkozni más államok részéről is. Ez a kérdés nem csak magyar, hanem európai érdek is.
dent beleadlak és nemcsak erős, hanem szép játékot is produkállak. Egymásután vezették a rohamokat, a vezetést is megszerezték, később Buresch góljával már 2 : O-ra vezettek és mégis elveszett a mérkőzés. Nem akarunk vádaskodni, de a mérkőzés elvesztésében mintha a biró is közrejátszott volna. Most már hiába minden. Sikerült eltemetni a Sabáriát.
Az utolsó mérkőzésére, amely vasárnap lesz, már nem kell megerőltetni magát a csapatnak. A veszteit pontokat már nem lehet behozni. A nagymullu, patinás Sabária, a vidék büszkesége, kiesett az első osztályból".
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokai is megtérítjük. Kopstein Szombathely, Kőszegi-utca 5. ,
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
16-án LazsnaKban.
Zala György és Orbán Antal készítik Tisza szobrát
Budapest, Junius 14 (Éjszakai rádiójelenlés) A Tisza István szoborbizottság ma döntött a sz iborpilyázatra beérkezett müvek felelt és a Tisza István szobrának elkészítésére Zala György és Orbán Antal cgyüiles tervéi fogadták el. A többi müveket jutalmazni fogják.
1929. junius 15.
Andrássy Gyulát
eltemették Polgérdlban
Polgárit, Junius 14
Oróf Andrássy Oyulát pénteken délclötl fél 12 órakor helyezték őrök nyugalomra Polgárdl községben, a Battliyány-YaMW százados tölgyei alatt. A temetési szertartási gróf Mikes János végezle. A temetésen a család és a magyar arisztokrácia számos tagja jelent meg. Károlyt Mlhályné grófnő nem jött el a temetésre.
Mozgószínház
iaokie Coogan
A rég nem látott kis Jackie isméi szerepelni fog az Uránia mai és holnapi műsorán. Bemulatja a rfiozi az amerikai Metró Ooldwynnak egyik legnagyobbszerűbb filmjét, a Riadó-1. amely a kis Jackienek egyik — talán legkiválóbb alakítása. A gyermeki bűbáj, okosság, furfang és kifejlett művészi és színészi érzék mind-mind érvényesül ebben a filmben. A film értékét naggyá és teljessé teszi Jackie partnerének, a gyönyörű Claire Wind-sornak a szereplése, aki a gyermek-művésznek igazán méltó társa s aki e film világsikerének megalapozásában jelentékeny részi mondhat magáénak.
Még egy sláger I A kis nagyzoló. Ennek főszereplői May Mac. Avoy és Virginia Lee Corbin. A közönségnek ritkán van része Ilyen kivételesen sikerült viglátékban. Egyike azoknak a vígjátékoknak, amelyek nem rokonok a burleszkkel s mégis elejétől végig kacaglatók s a közönség csak sajnálja, hogy az ilyen film csak hét s nem tizenkét felvonás. Tele van szellemességgel és humorral.
Lesz ezenkívül Híradó tele aktualitásokkal.
(Rövldiiesen) H — hirek. komzda-U, unyv. » hangverseny R — előadás Oy — i\'ycrmckcknck. A — aaaxonyok-luik. Z — zcoc. Ma. - mezőgazdaság. Itj. - ifju-agl előadás. F — felolvasás. G — gMtnofontene. Jb — jazz-baod. K — k..l«trfc nZ — népszerű zen*.
Junius 15 (szombat) Budapeat 9 15 Hsngv. 9 30 H. 9 45 A hangv folytatása 12 Déli harangszó. 12.05 A rádió házitriójának hangv. 12 25 H 12.35 A hangv. folytatása. 13 Iddjelréa. 14 30 H. 16 F. 16 45 Idéielzta. 17 10 Irodalmi d<l-iitán. IS Cigányzene 19.15 Q. 17 45 Előadás > Studlób «l. .Ó\'ákV Rádlóhing|áték 3 ftlv. Utána kb. 22 Id5|eizés 22.1» Az 1 honvédgyalogeued zenekarának hangv. 23 Cigányzene.
Bécs II Zene. 14 45 Hsngv. 17.45 Zongora- éi hegedohangv 20.10 Beethoven hangv. 21 Karének hangv. Közreműködik 8000 Énekes.
Berlin 18 30 Zene. 20.30 K. 24 Éjiéli Játékok
trüna 12.30, 18 20, 19.05 és 20 Hangv 22.25 Jaaz-iene.
London, Daventry 13 Zene. 15 30 Hangv. 17.15 Oyeimekórs 18 45 Beethoven zon-gordsronáták. 19 30 Hangv. 21.35 Tarka-est. 23.35 Zene.
Milánó II. 15 Q. 12.15 Rádiókvartett. 1335 Jl>. 1630 Gyermekkarénak 17 Zene.
19 ib 20.30 Hagv. 23 15 Jazz-bsnd München 14 30 Ze.e. 16 Rádlótrló. 18
Sdirammel Z 1930 Hangv. 20.45 Rádió-tevü. 22 05 Z Prág. 12 30 Hangv. 16.10 A. 10.05
20 Tarka est. 21 Hangv. közvetítés BrUnn-Ml. 22 25 Z
Róma 13.15 Rádlótrló. 17.30 Hangv. 21 Hin:v.
Varaó 12.10 (s 15.50 G. 17.55 Gy. 20.30 ás 23 Zene.
Zürich 11.32 O. 16 llsngv. 17.15 Kízi-turmonlkabangv. 20 Tarka est. 22.10 Z.
16ra, junius IS.
ZALAI KÖZLÖNY
£
1KÖZGAZDASAG
A világkereskedelem tengelye: a résiletUzlet
Amerikában mindent részletre vásárolnak
A részletfizetési Üzletet sokan az -jabb Idők legnagyobb kereskedelmi újításának tekintik. Eszel szemben Dlllon Read & Co , s Commerdsl Investment Trust bankárja Altat most kiadott jelentésében azt olvassuk, hogy Crassus, Cézár társa a triumvirátusban, Összeharácsolt óriási vagyonának egy részét a régi Róma egyik uj városrészében épített házakba Invesztálta, amelyeket aztán részletfizetésre adott el
A részletfizetést Üzlet Európában éa Dél-amerlkában ls rohamosan fejlódlk éa japánban Is kezd elterjedni. Angliában az eladott autók 60o;o-dt, Kanadában pedig ti\'m-dt részletre adják el. Ea utóbbi szám még ax amerikai réazletre eladott autók számát Is meghaladja. A réssletUilet egyébként Amerikában régen be van vezetve. Már
száz év etűtt Is részletre adtak el háztartási berendezéseket
és ötven év előtt pedig mesögszdaságl gépekel. A legújabb statisztikai adatok szerint
Amerikában az évente eladott áruk összes értéke 36 milliárd dollár,
ebból a részletfizetésre eladott áruk 12% ot, vagyis msjdnem 4 és léi milliárd dollárt lesznek ki. A Commerclal Investment Trust, melynek az Egyesült Államokon kívül Francia-, Német- és Angolországbsn, Oá iá bsn, Cubs szigetén, Brazília és Argentínában Is vannak fiókjai, a világ legnsgyobb vállalata, amely részletfizetési Ősietek finanszírozásával foglalkozik. Tiszla Jövedelme az elmúlt évben 5.278.000 dollárt tett ki. (-)
(—) Nemzetközi vásár BrOnn-ben. Brünnben 1929. augusztus 3-tól szeptember 15-ig nemzetközi vásárt rendeznek, melyei nagyarányú kiállítással kötnek egybe. A vásárra utazni szándékozók ugy a Máv, mint a Duna-Száva-Adria vasultársaság vonalain 33"Vos menelkedvezmény-ben részesülnek, a megtelelő vásar-igazolvány felmutatása mellett. — A brtlnni nemzetközi vásár ügyében mindennemű felvilágosítás kapható Schenker és Tdrsa szállító cég nagykanizsai Irodájában.
Aíydrl clmválioxdiaút
minden nyaralni Induló előfizetőnk felentse be Irátban vagy telefonon a kiadóhivatalnak. Az utánküldét belföldre díjtalanul történik, külföldre naponta 4 fillér a megtérítendő porti többlet.
TŐZSDE
A mai forgalomra csak nyitáskor volt hatással a kontremin fedezési vásárlásai és a rendezési nap hatása. Később egy-két kontremin által igénybe vett papíron volt némi javulas észlelhető, de amerikai, majd a berlini rossz hirek újból lanyhulást Idéztek elő. Egyes papírokban, mint tegnap is tovább tartott a lanyhaság Igy Földhiteli részvények, melyek nyi-
bordól lével keverve paraaaasora ellen,
tisztán llaatharmkt ellen.
Rózsafák
hernyóit, levéltetvett sikerrel Irtja. Egyike s lagoloaébk védőseereknek 1 Beszerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF
mag,
mótráaya, növényvádöszerek kereskedésében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10.
_(A bíróság melleit).
táskor 28—31 pengővel indullak, később 20 pengővel jegyezték az áru árfolyamukat. A jegyzést újra be kellett szüntetni. Az áru árfolyamon szerepelt még Atlianeum. A papírok egész sora szenvedett veszteséget, igy Földhitel, Magyar Cukor, Atha-neutn, Qscliwindt, Qanz Danubius, Nova és míg több. — A fixpapirok piaca üzletiden. Valuta és devizapiac kissé barátságosabb, jelentősebb változás nélkül.
Ztrlchl zárlat
Párls 20-3l«/s, London 25*20*/s, Newyork 519 92Vs, R\'íasel 7218, Milano 27*19Vs, Madrid —\' , Amsterdam 20670, Berlin 123 93, Wien 73 -, SoHa 3"75i/s, Prága l5 38\'/i Varsó 58-25. Budapeat SO-SSVi Belgrád 9 13, Bukarest J*08Í|.
Teraéiylósiie
A buza 20—10 /III., a rozs — fillérrel emelkedett.
Bum tt.zsv 77-ea 22-10-22 30, 78-as 22 30-2250, 79-es 22 50-22 70, 80-aa 22 80—23-00, dunintuli 77 es 21 20-21 40, 78-as 2140—2160, 79-ea 2160-2180, 80-aa 21-80 —2200, roza 17 25-17 50, lak árpa 2050-2100, sőrárps 23-50 -24 00, zsb 18 50-18-75, tengert tszL 25 25—25 76, dunántull 24 40 - 24 75, korps 1325 -1375.
i kilapetti TSxiáe lerlzs-jegyttea
VALUTÁK Angol I. 27-72-27-87 Belga fr. 79-45 79-75 Cseh k 16-92-17-00 Dánk. J52-40-15300 Dinár 0-98 10-04 Dollár 570-70-572-70 Franda 1 22-35 22-55 Holl. 229 80-230-80 Lengyel 54 05-64-35 Leu 3 37-3-41 Léva —•—
Líra 29 90 30-15 Márka 136-45-136-95 Norvég 152 40 153*00 Schül. 80-42-P0-77 Peseta 81-65 82 35 Svájci I. IIO-IO 110 50 Svéd k. 153-05 153 65
DEVIZÁK AmsL 229-90-230-60 Belgrád 10-05-10*08 Berlin 136-55-136 95 Brüsazel 79-52-79-77 Devizáid 3-39-3-41 Kopenh. 152-57-152 97 London 27-76-27-84 Madrid 81-65-82*25 Milano 29-95-30*05 Newyork 572-804*40 Oazlo 152-6 M 5302 Pária 22-38-22 45 Prága 16 95-17-00 Szófia 4-13-4-15 Slockh. 153*25-153 65 Vsrső 64-20-64-<0 Wien 8042-80-67 Zürich 110*18-110 48
Serféívásár
Felhajtás 2593, eladatlan 66. — Elsőrendű 1-72—1-74. szedett 1-70—1-74, szedett közép 1-54-1-64, könnyű 1-20—1-30, I-ső rendű öteg 1-64—1 66, ll-od rendű Oreg
1-40—1 52 angol süldő 1-50-1-80, szskmns naevban 1-86—1-90, zalr 2-00-2-04, hus
2-10—2-40, szalonnáé félaertéa 2-00—2-14. Az Irányzat élénk
—■ Fogyaszt szódavizet, üditő-ilalt? Most még itt az alkalom, hogy ingyen kaphatja a 21-— pengős SYPHON üveget, ha megveszi a szükséges patronokat. 1 tucat patron 5 — pengő, cserénél 2 — pengő: Szabó Antal sportüzletében.
tlidjs: Délnlal Hyonáa és IflfHaáé Vállalat, lankaaloáa. Feldös idadó: Zalai Károty. laUrarWf Maisai Maorkaaáaaa 78. a*.
Ha kényelmes, Uzemblitos és jó rugózású motopkapékpárt akar /•\'^Wsfí \'-Ü venn\'> u8y feltétlen nézze 1 „lég és kéljen ajánlatot " \' \' az 1029-es Bosoh
e%uutm gyui,á80í
Indián-
ról.
Körzetképviselet:
Autó és Motorkerékpár Fölszerelés! Vállalat
Cégtulajdonos: Hollós Ferenc ím Nagykanizsa, Erzaébet-tér 4.
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dljs 10 sióig S0 fillér. Minden további azó dljs S fill. Vasár ás ünnepnap 10 sióig aO fillér, minden további sió dljs • fill. Szerdán és üto-teken 10 szóig 80 faiér, minden további sző dljs a ffll. Cimsző s mladea vastagabb betűből álki szó két szónak számit-tatlk. Állást keresőknek 50°/e engedmény.
Hirdetések 5 (61] pangd taaiegsa alul a falaalagaa klnyvalás, aaémléaéa alkarflUaa wégatt a I 6 r a fizetendők
Szépen tarágott ónémet ebédis jutányos arban eladó. Megteklnülető Klsfaludy-utca 17 a Qaramvölgylnét 2810
Elagésiaan bufaroaott, különbelá-
ratu ulcal szoba kiadó Klsfaludy-utca 12.
-2818
F-gyszobás lakás azonnsl kiadó. Ziinyt Miklós-utca 16. az. 2723
Lédáinkat legolcsóbb árban eladnánk. Bővebbet a Dohánynsgyárudában. 2809
MÉZET,
nyarab&rt, Agytollat, w a a a t éa fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Reraát és Fiei
Erzsébet-tér 15.
Kényelmes, uj, taukotl kéraaló, helyben és vidékre megrendelhető. Balatonra éa Hévízre mérsékelt árak. Bérautó Vállalat, Hunyadi-utca 18. 2769
TakarHéaS, gyakorlóit, ttszta, főzéshez értő felvétetik háromtagú családhoz. Cim s kiadóban. 2802
Kilenc lóerés nyersolaj mater eladó. Ár 700 pengő. Megtekinthető Parragl Imre gépésznél, Oroaztonyban. 2731
Kladé egy lakás Eötvös-tér 14. Bővtb-bet Petóll-uT 6. Caiszár Péternél. 2678
Egy lakéa mellékhelyiségekkel, azonnal
beköllözhelő, vagy julius l-re kiadó Árpád-utcs 11. 2815
■lalaakaatea IS. alatt kiadó egy 2
szobából és mellékhelyiségekből álló utcsl lakás sugusztus l-re. -2812
Középkorú nő elmenne magános úrhoz, vagy úrnőhöz nyolc éri bizonyítvánnyal, kisebb héatartéa vezetésére. — Cim s kiadóban. ___-281S
Balatonkeresaturon axoba, konyhás nyaraló verandával, ágynemű és edény hssi-nálattal klsdó Bstthyány-utcs 20. -2S14
Oloaén eladók különféle bútorok. Bővebbet Csengery-ut 5. szám alatti hás-m estem él. 2SI7
Nem keU fizetnie Czt^U.
Jén, ha ruháaatl szükségleteire sí Ükség es lérll és női szövetet, selymet, vásznat, slltont
stb. most megrendelt A Trtbon ruhását! r. L
nyolo havi résileltutési kstacatejt
nyújt, közüaztvlselők, közalkalmazottak, katonásig, csendőrség, üsstjd éa havidljaa altiaitjel, valamint vasutasok és postások részére. Megrendeléseket felvesz és mintákat készséggel benuitst Prsnger József, riut 15. ax. (a Nemzeti Bankkal azemben.) 3806
Egyszobás lakéa, konyha és mellékhelyiségekkel Julius l-re kiadó Királyi Pál-utca lí 2822
Fájdalmas sziwel jelentjük, hogy
pénteken éjjel elköltözött az élők sorából.
Junlus 16-án délután két órakor fogjuk a csurgói Izr. temető halottasházából utolsó útjára elkísérni.
Nagykanizsa, 1929. évi junlus hó 15-én.
SyászolA gyermakel és rokouL
Hévízi
társasautók
4 személyre,
a legolcsóbb.
Indulás délután fél 2 óra, érkezés vissza este 9 óra.
Megrendelhető: >
Bevtcze bérautó
ZALAI KÖZLÖNY
1929.«lunlu8 15.
meghívó.
A Nagykanizsai Uránia Mozgóképszínház R. T.
Nagykanizsán az Uránia-mozi irodahelyiségében 1929. évi junlus hó 85-én d. u. 3 Arakor tartja
VII. évi rendes közgyűlését
az alábbi tárgysorozattal, melyre a t. részvényeseket ezennel meghívjuk. TÁRGYSOROZAT■
1. Kél közgyűlési Jegyzőkönyvhiteiesilö megválasztása.
2. Az igazgatóság és feldgyelöbizoltság jelentéseinek tárgyalása és ezzel kapcsolalban a számadások, mérleg és nyereség-veszteség számlák megvizsgálása és megállapítása, határozathozatal a mult évi Uzleteredmény fölött és az igazgatóság és feldgyelöbizoltság részére a felmentvény megadása.
3. Az alapszabályok módosítása.
4. Igazgatósági tagok választása.
5. Feltlgyelöbizottsági tagok választása.
6. A feltlgyelöblzottság tiszteletdijának megállapítása.
7. Az igazgatósági tagok jelenléti dijának megállapítása.
8. Esetleges Indítványok tárgyalása. Nagykanizsa, 1929. junius hó 14-én.
laqykaal Rész.
Izsai Uránia Mozgóképszínház lészvénytérsaság Igazgatósága.
a«gl*gvxis i A mérleg és nyereség-veszteség számla a közgyűlés megtartása •léit mindennap d. e. 9—12 cjra közölt s társaság Rozgonyl-utcil Irodahelyiségében a részvényesek által megtekinthető.
Olvassa el!
I kgr. 00-ás liszt ............ P —-40
1 , burgonya ............ P — 12
1 , pörkölt kávé ......... P 540
1 . olaaz rlzjtormelék ... P —60 I liter 10 vörösbor............ P — 84
Kluger Sándornál
Magyar-utca 3. — Telefon 579.
Fióküzlet:
Magyar-utca 144. Telefon 580. Megrendeléseket házhoz szállítunk
Mos I Fut t
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
aru. IpajtUllltitoa iml klIfioUtv*
NAGYKANIZSA
OjrtJtStalep i Ojártala» i
kailnezy-u. 8. Hunyadl-u. IS.
Nem kell idegenbe mennie, mlelótt bármit lesiet vagy tisztíttat. Oyfizódjön meg Araim olcsóságáról és munkáin
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlaztttás 1 Tisztit I »t> Pllssároz I
Sporteredményekröl
vasárnaponként a l»j sabban tudósít a n
yor-
Ragályos
betegségek
ellen a legjobb védekezés a
tisztaság,
Viselt felsőruháit időközönkint tisztittassa vegyileg a
Rózsagyárban
Kaposvárott.
Gylljtőtelep:
Nagykanizsa, Erzsébet-tér ú
na.\'__I
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
-
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Telefon: 3-22.
Raktárról ai Ssszes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvezd fizetési feltételek I
Nézze meg és kérjen ajánlatot a minden igényt kielégítő legjobb angol motorkerékpárokról:
James phbo--
__ fül jm a 4 sebesség, 4 szelep, 2 keréklék, JEwlMAj* Ü 4 tltem, cserélhető kerekek m^m ■ * m s vidéki .rsrágutskon kipróbált él
m ft M kilUnóen bevált egyike a legrégibb ak JL A. UAAAftfia angol motorkerékpároknak
Körzetképvlselet:
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: Hollós Ferenc Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4.
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság (..eiótt Déli Vasút)
í Jlagykaniiia állomásra és állomásról érkező ii Induló vonalok
MENETRENDJE
Érvényes ISS9. évi ntéjus IB-t&l 1930. évi méjus 14-ig
Budapest—Nagykanizsa
Vonít A vonat I Uudspestról Nagy kani- votut A vonat |Nagykanil»á-l| BudapesUs ■<iau neme II Indul zsára érkezik neme ról Indul || érkezik
216 202 212 214 204
Szem. v. Oyv. Szem. v. Szem. v, Oyv.
21-41 7-48 645 1410 18-15
I
415 1130 1305 20-45 2225
211
201a
213
215
203
Szem. v. Oyv. Szem. v. Szem. v. Oyv,
Ó2S 5-57 850 1435 17*52
7-42 10-05 16*00 2025 21-40
Budapest és Nagykanliza körött a 202 éa 203. sz. gyorsv. május 15-tól lunlus I4-Ig és szeptember iS-tól csak vasárnapokon, mig lunlus 5-tól szeptember 15-tg na-p nla közlekedik. Junlus 15-tól azept. 15-ls terjedő Időben e vonatokkal Budapest—Trleate között közvetlen 1—II III. ősit. kocsi, Budapest—RogaJka Statlna (Rohltsch-fordő) kö zott I—II—III oszt. közvetlen kocsi, Budapesl—Llenz (Tirol) között közvetlen I—II—III. oszt. kocsi és Budapest—Vtttach tWörtl tó) közölt egy étkező kocsi közlekedik
A 204. és 201. sz, gyorsvonatoknál Budapest—Nagykanizsa között étkezókocsl, Budapest-(Abbázla)-Flume közölt közvetlen I—II. oszt. kocsi éa Budapestről hetenklnt 3-szor szerdán, pénteken és vasárnapon, Fiúméból héttön, csütörtökön, szombaton hálókocsi, Budapest-Trjeste között közvetlen III. oszt kocsi, Budapest -Venezla közöli hálókocsi, Budapest—Róma között közvetlen I—II. oszt. kocsi közlekedik.
A május 15-tő! szeptember 15 lg terledó időben 303—204. és 20la-302. sí. vonatokkal Bratislavs (Pozsony) és Trleste körött közvetlen II-III. oszt. kocal la közlekedik.
Siófok- Nagykanizsa
I II Siótokról II Nigykini- I I I " (Nagykanizsáról)! JlJISEa
!l II Indul |oára Irkulk] j| |l Indul érkezik
\'rrailSfnautoKusrlI ~ Í37ó« || iMá 1 A slnautóbusz vonatok junlus 23-toi, bezárólag szeptember 5lg közlekednek.
Balatonszentgyörgy—Nagykanizsa
latonszent- Nsgykanl- I vróllnd.1 zsára érkezik
Nagykanizsa—Szombathely— Wien S. B.
Becsből Si»»ksl- NifykiAl- Nsfyksnlltá- 1 SiOmbsI- Wcsbe
Indul haljre órioiik. ulrt Mulk fól Mai IwlyrsMult érkezik
"3\' 7 (Szem. v. — Vi6 710 308 bmnulo 735 655 _
321 — 605 835 302 Szem. v. 5-30 7-35 12-10
301 Oyv. 8-20 11-40 13-35 320 Szem. v. 718 10-10 20-15
311 ISzem. v. 10-15 14-54 17-40 304 Oyv. 14-23 16-23 l»40
303 [Szem. v. 15\'34 20-59 22-55 324 Szem. v. 1800 2050 _
307 ISInautó — 21-29 2355 328 » 21-10 24-00 T
A 301 —902—903—302. az. közvetlen vonatok Wien S. B.-Barcs között; t vonatokkal továbbutalnak : Wien-Osllek (Eszék) közvetlen 1—11 -III. ősit. kocsi, Wien S. a Zsgreb O. K. közvetlen I II—III. oszt. kocsi.
A 9)1—302. és 303—904. sz. vonatokkal Praha (Prága) és Suiak között Bnttls-lava (Pozsony) Oyőr, Szombathely, Nagykanizsa, Oyékényes és Zagrebon át közvetlen I—II—III. oszt. kocsik közlekednek.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
Pécsről Indul Barcsról Indul Hlfytifil-iii/s Mulk
öll Szem. V. - 6-44
903 Oyv. 9-40 11-5S 1348
(113 Szem. V. 13-21 15-51 17-47
915 Szem. V. 1802 20-55 23 00
SITI
914
902 I 932 I
NsfyfcMÍui tál Indul
TTT
Oyv. Vegy. v.
»W]Barcari >l [érkezik]
9-35 ,|| 11-34 14 05 1 15-50 18-10 1 21-35
Pécsre izlk r48" 14-40 18-00 2334
között. 1-11-
A.9Hr3?£-3"""932 "z- v°natok közvetlen vonatok Barcs és Szombathelí A 902—903. sz. vonalok közv. gyorsvonatok Wien és Barcs közölt. Köivetlea III. oszt. kocsikkal Osijek-WIen éa Zagreb-WIen között.
Nagykanlzsn—Gyékényes
sSsHrea.
WITTiy^vonat \'"TW -907 | Slnautóbusz I 10 35 905 || . 15-55
Qyru
Sít) II 18 16-38
i 1 Alnaut.
1
I Gyors
Inautobüsz Oyorsvrnat

Fkant-I OvékSnvH. \' \' \' r« <rHil«
5-llF 1205 23-06
-or
1249
23 41
I c " tt°™vonstoknál közvetlen I—II—III. oszt. kocsik Praha (Prága)
és Sussk között Pozsony, Oyór, Szombsthely Nsgyksnlzsa, Oyékényes, Zagrebon át.
Nagykanizsa—(akovec (Csáktornya)—Pragersko (Pragerhof)
7ÜÍ. 221 203 223
Uyv. Szem.v Qyv. Szem. v.
tktornyái Indul
TtT
11-05 1607 19-35
NifykiAl-uirs *
509 12-40 1724 21-08
5z*em. v. Oyv. Szem. v. Oyv.
(Nagykanizsáról! Csáktornyirs L Indul |[ érkezik
4 52" 11-55 13-44 2313
1315 15-24 044
vonatok közvetlen vonatok Nagykanizsa Maribor O T (Msrburg) ktMll.
Nyomatott a Délzajál Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üiletvezctő; Zalai Károly)
89. évfolyam, 134. szám
Nagykanizsa, 1929 junius 16, vasárnap
Ara 16 HUér
ZALAI KfiZLÜlTT
KMrtwOMg éa kiadóhivatal: Pó-ut 5. alám. KaattMljrl flókkladdblvatal Koaautfa UJoa-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
EKHizetíai ára: egy bóra * peagó M tWt«
Hétfőn vagy kedden Jön meg Bethlen István
Budapest, Junius ir> Bethlen lslván gróf miniszterelnök hazaérkezéséről eddig környezete semmiféle hírt nem kapott. A leginkább beavatotlak ugy tudják, hogy a miniszterelnök hétfőn vagy kedden érkezik haza
és mindeneseire Budapesten várja meg, amig a felsőház a költségvetést letárgyalja, csak azután utazik Inkére és kezdi meg nyári szabadságát.
Bukarestnek Bethlen válaszol
Bukarest, JuhIuh Ifi A Curenlul a külügyminisztériumból arról értesül, hogy tegnap estig Magyarország Románia tiltakozására még nem válaszolt. Bukarestben ugy tudják, hogy a román jegyzékre valószínűleg csak akkor adják át Budapesten a választ, ha Bethlen István gróf miniszterelnök hazaérkezik.
Zalai leventék sikere Budapesten
Budapest, Junius 15 (Éjszakai rádiójelentés) Az országos levente atlétikai bajnokságok során Póka (Zalamegye) a 400 m. senior középfutamába, Vass (Zala-megye) pedig a 800 m. senior döntőbe jutott. Utóbbi ideje 2 p. 9 8 mp.
Bezárt a népszövetség
Madrid, Junius 15 A népszövetség Illése ma délután véget ért. A népszövetségi delegállak legnagyobb része Sevillába ment, hogy megtekintse a kiállítást.
Visszaélések Romániában
Bukarest, junius 15 A román költségvetés bizotisági tárgyalásánál rájöttek arra, hogy az egyik katonai alakulatnál 5000 ló és lótáp szerepelt már évek óta és az nem létezik. Másik tételnél 400 tiszt illetékéről volt szó. Ezek közül a lisztek közül, akik névleg szerepelnek, senki sem ismert egyet sem.
Magyar külpolitikai sikerek
Prága, junius 15 A Prágai Magyar Hirlap Írja: Magyarország izoláltsága megszűnt. Nagy erkölcsi vereség ez.a kisantant-nak. Olaszország után Lengyelország, majd Spanyolország és most Franciaország is a szimpátia jeleivel közéledik. Az angol sajtó a magyar kisebbségi kérdés melleit van
A minisztertanács felfüggesztette a takarmányfélék kiviteli tilalmát
Budapest, Junius 15 Ma a népjóléti minisztériumban Vass József népjóléti miniszter elnökleiével minisztertanács volt, mely elhatározla, hogy
felfüggeszti u takarmányfélék kivitelére fennálló tilalmat.
A minisztertanácsul az idei sok esö
kövelkeztében beállolt nagy takarmány bőség késztette erre az elhatározásra. Tehát lehet kivinni bármily mennyiségben takarmányfélékel. A kereskedelmi miniszter beterjesztette a közszállilások rendezéséről szóló javaslatot. A továbbiakban a minisztertanács folyó ügyeket tárgyalt.
A „Sárga Madár" 29 órás óceáni útjával gyorsasági rekordot állított fel
A leszállást benzinhiány miatt gyorsan végre kellett hajtani Reggel fél hatkor indul Párisba
benzint és olajai hoztak. A gép hibáit is kijavítják. Ugy számítanak, hogy 19 órára elkészülnek a szereléssel.
I\'árlw, Junius 15 A .Sárga Madár" megérkezése egész Franciaországban nagy örömet keltett. A pilóták elbeszélése szerint
azért voltak kénytelenek leszállni, mert a kis potyautas Schrelber Artúr súlya nagyobb benzin fogyasztásra kényszerltette a gépet. Sanlender körül vették észre, hogy benzinük teljesen fogytán van. Ekkor elhatározták, hogy leszállnak. Oly kevés volt azonban a benzin, hogy a leközelebbi alkalmas fövenyes parton le kelleti ereszkedniük. A repülök gyorsasági rekordot állilotlak fel azzal, hogy az Óceánt 29 óra alalt reptlilék át.
Nyilatkoznak a repülök
Madrid, Junius 15 (Éjszakai rádiójelentés) Mihelyt a „Sárga Madár" leszállt, számos újságíró utazóit Comillos faluba. A repülök kijelentették, hogy örülnek, hogy sikerült álreplllniök az Óceánt. Csak sajnálják, hogy nem érhettek be eredeti céljukhoz. Kijelentették, hogy fogalmuk sincs, hogy a potya utas mi módon szökött fel a gépre, melyet az indulásig erősen őriztek. Eleinte nagyon bosszantotta ököl, hogy negyedik társukat felfedezték, de aztán megbékültek vele, meri megsajnállnk.
A Sárga Madár reggel fél 6-kor Indul Párisba
SanUtnrler, Junius 15 (Éjszakai rádiójetentés) A repülők ma itt tisztelegtek a hatóságok előli és köszönetet mondtak a szives fo-gadtalásért. Spanyol repülök délután
Az indulás holnap reggel lesz fél 6 órakor.
Bár nem maximális teherrel mennek, nagy légkön nyomásra van kilátás. Ma este Comillas község ünnepélyt rendezett a repülök tiszteletére Az avialikusok kijelentették, hogy a potyautast is magukkal viszik Párisba.
Magyar repülő európai körútja
Budapest, Junius 15 Bánhidy Antal szigorló gépészmérnök egy 18 lóerős kis sport re-püiőgép|iel európai körútra indult. Tegnap érkezeit Bécsbe. Ma már Drezdába repüli és jelentettek leszállását. Holnap folytatja útját.
Andrássy Gyula gróf végrendeletei
Budnpest, junius 15 Andrássy Gyula gróf végrendeleiét Pallavicini György őrgróf utasítására tegnap este felbontották. Andrássy Gyula gróf értesülésünk szerint két végrendeletet hagyott hátra. Az egyik végrendelet még 1925-ben készült, később azonban 1928-ban pótvégrendcletct készített Andrássy. A vagyon legnagyobb részét a Fő-utcai muzeális értékű műkincsekkel tele palota és az ezerötszáz holdas birtok, a tiszadobi hitbizománnyai képviseli.
A hagyaték a kiszivárgott hirek szerint háromnegyed részben gróf Andrássy . Gyula özvegyére száll. Csupán néhány darab műkincset juttat a legközelebbi rokonságnak, hozzátartozóknak, barátoknak, régi bizalmas cselédeknek. A végrendelet tartalma egyébként csak néhány nap múlva kerül nyilvánosságra.
A Megyéspüspök Nagykanizsán és Keszthelyen
Nagykanizsán átutazott Babó-csára, Keszthelyen a hévízi papi-üdülő ügyében tárgyal
Nagykanizsa, Junius 15 Dr. Rott Nándor megyéspüspök s.-ombaton délután 6 óra tajbjn aulón átutazóban Nagykanizsára érkezeti. A föpásztor*ma résztvesz Babocsán az uj kuüuiház felavatásán.
Keszthely, Junius 15 (Saját tudósítónktól) Dr. Rott Nándor megyéspüspök kedden Keszthelyre érkezik. Már korábban megindult a mozgalom egy hévízi papi otthon létesítésére; a hévízi terv azonban megfeneklett. Most alkalom nyilik rá, hogy Keszthelyen létesüljön az egyházmegyei üdülő-otthon. Berkenyés lslván somogyfajszi plébános, az egykori keszthelyi káplán ugyanis megvásárolta a Royal (volt Csányi) szállodát, (60 ezer pengő volt a vételár.) Az uj tulajdonos felajánlotta a megyéspüspöknek, hogy az épületet hajlandó átadni papi üdülő otthon céljaira. Ezt a kérdést tárgyalja le a megyéspüspök vezetésével az az értekezlet, mely junius 18-án ül össze Keszthelyen s amelyen részt vesznek az egyházmegyei esperesek és az esperesi kerületek kiküldöttei.
Kállay Tibor Nagykanizsára érkezett
Ma az Ipartestületben, az Ügyvédszövetség alakuló gyűlésen, Kiskanizsán és a Mozdonyvezetők Otthonában tesz látogatást
Nagykanizsa, Junius 15 Mozgalmas képet oltott szombaton este a kanizsai pályaudvar. A farsang óla először választókerületébe érkezeit dr. Kállay Tibor, Nagykanizsa országgyűlési képviselője.
A képviselő a \'/«1! órai gyorsvonattal érkezeit meg. A pályaudvaron nagyszámú párthívei, személyes barátai és a város fogadták.
Ma, vasárnap l/2l0 órakor ellátogat Kállay Tibor az Ipartestületbe, 12 órakor résztvesz az Ogyvédszö-vetség nagykanizsai fiókjának alakuló gyűlésén a városházin, utána az ügyvédek -banl.ettjén. Délután 1/26 órakor kikocsizik Kiskanizsára, a Polgári Olvasókörbe, 7 órakor pedig a Mozdonyvezetők Otthonát látogatja meg a Polgári Egyletben.
A képviselő még a hétfői napot is
Nagykanizsán tölli.
ZALAI KÖZLÖNY
öngyllko sxerencs
A pénteki nap a szerencsétlenségé napja volt. Szerte vidékekről jelentik a halálos szerencsétlenségeket, Öngyilkosságokat, melyek mind azt mutatják, hogy a vidék népének az Idegei is felőrlődnek az élettel folytatott nehéz küzdelemben.
Kölse községben Varga Józsefné fiatalasszony afeletti elkeseredésében, hogy férje elhanyagolja őt,
kútba ugrott Szülei már csak holtan ludlák kiemelni.
Somogyvisonta községben Bók Imre gazdálkodó 15 hónapos gyermeke az udvaron keresztül folyó patakba fulladt
Mire az anyja a szomszédból hazatért, a gyermekét már csak holtan láthatta meg. A gondatlan szülök ellen megindult az eljárás.
Varga Oábor, 79 éves Kapoly-i földmives szenvedélyes alkoholista voll. Hozzátartozói valósággal dugták előle az italt, mert mindent megivott, amil talált. Mosl azonban az öreg nagyon ráfizetett szenvedélyére. A pincében Ital után kutatva véletlenül
marólúgot ivott Állapota igen súlyos. Kárász-pusztán Kovács Mária 8 hónapos csecsemőt az anyja egy szomszédasszonyra bízta, amig ő a
és &alálos ínségek
Az elhanyagolt asszony a kútba ugrott-^.Belefulladt egy gyermek az udvaron a fókába — Bor heTyetQugot Ivott — Elégett egy csecsemő
Nagykanizsa, Junlua 18 I mezőn dolgozolt. A szomszéd a
meket a kályha mellé lelte.
A gyermek pólyájára ráhullott a parázs, amitől tüzet fogolt a kis ruhácska és a gyermek halálra égelt.
Az eljárás megindult.
Ma: Zrinyl-Unnepély
éa ax Irodalmi KOr KOxgyUléae
Nagykanizsa, Junius 15
Mint minden évben, az idén is ünnepélyes keretek közt zárja le munka-évét a Zrínyi Irodalmi és Művészeti KOr. Délelőll pontosan fél 11 órakor kezdődik a rendes évi közgyűlés, nyomban utána a Zrinyi emlék-llnnepélyt. Ünnepi szónok dr. Kerkai József kegyesrendi tanár. A Welsl bárdoké szavalja Urbán Oyula, a Kör titkára. Énekel a polgári iskolák vegyeskara, vezényli Kelling Ferenc karnagy. A belépés díjtalan. Az Irodalmi Kör barátait, Nagykanizsa hazafias közönségét ezulon hivja meg a Kör elnöksége.
IMI JUHI
Mindenütt kapható I
Orsz.
Termeli i

Magy.
Tejszövetkezet! Központ
Budapest, I., Horthy Mlklós-ut 119-121
Nagykanlsssa monografláfa
narbarlla Ca/oa kdnyiw Zala végKlrosdról
Ugy érzem, bizonyos illetődöttség fog meg, mikor erről a műről irok. Talán a legtisztább, legnemesebb Írói munkának elismerését jelenti ez a megilletődöttség.
Különösképen hivatottnak érzem magamat hogy erről a könyvről a neki kijáró becsülettel Írjak azért is, mert három évvel ezelőtt ott áltam ennek a könyvnek bölcsőjénél.
Láttam ezt a mövet zsenge gyermekkorában. Alkalmam volt figyelni serdülését és tanuja voltam, mikor a maga pompájában kiterebélyesedett.
A leghozzáférhetetlenebb objekliv bírálat csúcsáról mondom : páratlan az az energia, amit szerzője ebbe a könyvbe beleöli. Felmérhetetlen az az agilitás, mellyel Nagykanizsa városának régmúlt századait hozta napfényre megfakult dokumentumok rejtélyeiből.
Látnia kellett volna a könyv minden olvasójának az észnek azl a lázas munkájál, mely lapról-lapra fűzte össze Nagykanizsa monográfiáját, jiogy végre három év után íróasztalra kerüljön.
Hiszen, aki alaposan végigforgatja a fejezeteket — meggyőződésem — erős csodálkozással telik meg, hogy Nagykanizsából ekkora darab történelmi kivonatot tudlak készíteni. Mert ez a könyv történelem, vagy inkább annak a prizmája, mely alatt elénk tárul az egykori Kanizsa vár-
élete, a várkapun egyre özönlik a nép, míg eljutunk a szabadságharc
mozgalmas fejezetén át napjainkig. ♦
A monográfiáknak régebben az volt a hivatása, hogy magába öleljen mindent, ami egy városnak, községnek, vagy más autonómiának életéről szól.
Vaskos monográfiákat termeltek évtizedes munkáknak gyümölcseként és valóban ezek a. monográfiák amellett, hogy a preciz adatok tárházai voltak, amellett kínosan, hü-vüs száraz stilust követlek. Nem engedett ez a lélektelenség akkor sem ezekben az írásokban, ha szerző a kortörténelmet boncolgatta és kitartott a szinte bürokratikus iz mellett akkor is, ha népies hanyomá-nyokat leregelett az olvasó elé.
Más hivatása ezeknek a müveknek nem volt, mint recitálni az elmúlt időt. Felvonultatni a közt érdeklő jelentősebb eseményeket. Betűben megörökíteni a lassan tovatűnő századok életét.
Mindezek miatt a monografia- irodalom a nagy tömegékhez vagy nem tudta, vagy csak nehezen taposta ki magának az utat.
Barbarits Lajos Nagykanizsa monográfiájának épen az a legfőbb értéke az elmondottakkal szemben, hogy volt szive szakítani megkövültnek látszó irodalmi sémákkal és volt bátorsága a mai hajrás világ szellemében elmondani, aminek helye van ebben a könyvmüfajban.
Az újságírói sasszem meglátásait tükrözi vifjfca élesen nem egy fejezet.
SZÍNHÁZ
A testőr
Legfeketébbik monokliját tette fel Molnár Ferenc, amikor ennek a darabjának asszonyát megrajzolta, bs a legragyogóbbik tollát mártotta legkeserűbb cinizmusába, legszlporká--zrjbb szellemességébe, legmardosóbb szatírájábólés legcsudálatosabb humorába, ainikoceköré az asszony köré felépítette vigjátékát^Az asz-szonyl hazugságokból tündöklően, nyaktörő felhőkarcolót emelt és a tetejébe felrakta a szerelmes férfi vakságának önmagába boruló, csókkal csendesített rezlgnációját. Beretva-élen táncol a témája végig a darabnak. Csudálkoznl kell sokszor, hogy a hosszú dialogokon nem siklik ki. De Molnár olyan biztos kézzel vezeti és olyan tempóban, hogy azon nincs megállás, csak szinte repülés a teljes kifejletig.
Az előadás ezl a bámulatos tempói pompás lendülettel, zökkenő nélkül vitte át a színpadra, különösen a két utolsó felvonásban. Vértes és Ladomerszky játékáról mit mondjunk? Ezzel a szerepükkel kerüllek fel a Vígszínházba mlndaketten. Ladomerszky Marcii gyönyörű asszony volt és ízig-vérig tökéletes művésze szerepének, minden szava, minden tekintete élt, igaz volt, biztos voll és... ragyogó volt Vérles kettős szerepében nagy tehetségének széles skálájáról ma a szatirikus, kívülről könnyed, de belső tartalmánál fogva igen biztos poentirozást kívánó humor területén aralott az eddigieknél is melegebb, hatalmasabb sikert. Kitűnő volt Danis megfontolt, komoly kritikusa. Egry Berta általában igen jó volt, de annál jobban kirívó volt, ahol a molnárferenci humor levegőjéhez tulerős hatásokat használt. Jákó
epizód-alakja is kitűnően sikerült. _
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
így a történelmi rész, .A hűbériség kora", „Nagykanizsa város fejlődése" és különösen a „Céhektől a szakszervezetekig" c. részek.
Ezeknek a fejezeteknek mondani valói a monografikus hűséget, precizitást, közérdekkel való kapcsolatot teljesen magukban foglalják. De a színeknél, amik a — pillanatra — száraznak látszó hübérharcok, vagy az ipar XVII. századbeli éveinek történetébe, annyi sok változatosságot visznek a könyv lapjai közé, önkéntelenül arra kell gondolni: hiszen ezek a fejezetek önmagukban Í6 kerek egészei, különálló munkát jelentenek.
A munkán végig megtaláljuk a városnak a messzi homályból kibontakozó lassú kialakulását. A mai gyakoriali élet modern köntösbe öltöztetett sarkköveinek őseit hozzák elénk a szerző és szakmunkatársai.
Akárhol üljük fel a könyvel, akár melyik bekezdésnél próbálunk rend-szerlelenkedni olvasásával, a fonál mit kezünkbe ad az első mondat, bizlos vezető. Sehol nem akad, nem bogzódik el. És ha a munkában néhol mégis bővebb magyarázatot várnánk valamire, bátor vagyok utalni az általam látott, azon kézirat tömegre, melyet a nyomda a megállapított térben nem tudott megemészteni. Talán lehet ebből átírni arra is, hogy ez a szerző első ily irányú munkája, mely nélkülözni voll kénytelen a monografia írásban szüksé-geltelett rutint.
Végeredményben c szerény mélta-
tás koncedálja, hogy a könyv, mint
_1929. junius 16
(♦) Nyilatkozat A.Színpad" szin -házi újság előflzelőlnek szíves tudomására hozom, hogy a példátlan részvétlenség miatt, a lap további megjelenéséi kénytelen vagyok beszüntetni. A m. t. előfizetők a visszajáró összeget f. hó 18-án és 19-én délután 4—6 óráig a színházi irodában átvehetik. Tiszteieltel Üti Endre.
A sxInQáxl Iroda filrel .-
(*) VaaSpnap d*lut*» 8 órakor teljesen olcsó helyárakkal sz Idény ragyogó oporett-ujdonsága, a „Párisi dl-
Vaf\'-kürüij^zlnre.
(*) Vértea C«|M-lsu)>ula. Vasárnap este Ztlahy Lajos „SzmSHB" elrntt-Irodalml remekművében búcsúzik végleg színpadunk rokonszenves azerelmea-hőse, Vértea Lajos. Vértes már hónapok óta a budapesti Vígszínházban működik, ahol legelső felléptével, a „Különös közjátékában, egy csapásra meghódította a fővárosi közönséget Vértee I-alos vasárnap esU bucauja alkalmával közönségünk bizonyára megragadja az alkalmat, hogy kedveno művészétől olyan lelkes bucaut vegyen, mint amilyen lelkesen szolgálta Vértes Lajos a nagykanizsai nzlnpadol
(•) Solth, Gvttrgv v.ndégfatUn-Mval - „Rlpp Wan Wlnklo". Planquette Róbert örökszépségü operettében kezdi meg fellépéseinek sorozatát ismét Solthy Oyörgy, a budapcsU Király Színház kiváló művésze. A Rlpp Wan Wlnkle címszerepében Solthy Oyörgy a legszebb és legértékesebb alakítást nyújtja, amit valaha vidéki színpadokon produkáltak. Pompás éneke, tökéletes látékmüvé-azeto egyenesen predesztinálja erre a szerepre s Igy közönségünknek e klasz-Bzlkus operett-estén feledhetetlen művészi élményben lesz része.
(*) AqgUoény-apa — Idényszen-zácló I Kedden és szerdán az Idény legragyogóbb vígjáték-újdonságát, az Agglegény-apát mutatja be prózai együttesünk brlllláns-előadáaban. Az előadásnak kUlön reklám nem Is kellene, hiszen eléggé beszél róla az az országos hlr, amely a magyarszlnházl előadása óta áradozva beszél caák erről a pompás angol vígjátékról, amelyben egy pillanatra sem áll meg a kacagás, a derű. Újszerűsége, a képek featői kompozíciója megkapóak.
(•) A aatahé* g.««"•■.*«! iradéla Usztelette! felkéri a t. bérlőközönaéget, hogy hátralovő bérlotösazegelket a színház pénztárába befizetni szlveakedjenek.
irásmunka friss, elmélyedt Irodalmár csiszolt szellemének java termése. A stílus egészséges, itt-ott jólesőn követi a riportázs-galopp tempóját, ami csak fokozza a műben fejezetrőlfejezetre észlelhető lendületet.
A könyvespolc komoly munkái közé került Nagykanizsa monogra-fiája. Ez a legnagyobb elismerés minden Írónak, aki útjára engedi szeretve féltett gyermekét, lelkével átitatott kedvencét, mint Barbarits Lajos tette ezzel a művével.
A dicsérő szót megfakitja az Idő. Az iró tovatűnhet évekkel megrakott vállán, de a könyv, a betű soha nem hal meg.
A könyv túléli az embert és az idő homokórájának fittyet hányva majdan regélni fog talán egy jobb kornak mindarról, amit Nagykanizsa monografiá|a 1926—1929-ben magába szívott.

Teljes elismerés jár ki a munkatársaknak : Blankenberg Imrének, Finta Józsefnek, dr. Mező Ferencnek, N. Szabó Oyulának, dr. Szabó Zsigmondnak, dr. Villányi Henriknek és Weiser Jánosnak, akik értékes fejezeteikkel a monografia szakszerűségének biztosításához járultak hozzá.
A jeles munkatársak a mü 20 fejezetén igazságosan osztoztak meg a szerzővel, aki egymaga 13 résznek
megírását végezte el.
*
A munka külső alakja díszes és mindenben fedi a mfl belső értékél.
Urbán Oyula
1929 tuntm 16.
Tapolcán
a Dienes-szálloda
szabadkézből örök árban
azonnal eladó.
Mozgósz\'nház
A „nagy" Jaokie Ooogan az Urániában
Két pompás filmet mutatott be az Uránia mozi szombaton este. Minda-kettőnck egyformán nagy sikere volt. Az édes kis Jackie Cooganből egészen nagy legény lett és a Riadóban komolyan játszotta végig bájos szerepét. Kdlónben a darab is rendkívül érdekes, fordulatokban gazdag finom rendezői munka. Jackie partnerei pedig egytől egyig kiváló amerikai mdvészek. A Kis nagyzoló cimü kép egy kiragadott jelenet az élet forgatagából. Arról szól, hogy a gyermek — ebben az eselben egy leány — abba a helyzelbe kerUI, hogy szégyell öreg szülőjét, aki keservesen felnevelte. Végül is a gyermeki szeretet diadalt ül a felszínesen flanocoló álnokság felelt és a gyermek könnyezve borul apja vállára. A két főszerepet May Mac Avoy és Virginia Lee Corbtn két jeles művész alakltja, akiknek természetes, közvetlen Játéka nem mindennapi élmény. (—a)
Soha le nem tűnő fénnyel tündököl a filmvilág horizontján Rudolf Valentino neve. ö nincs már az élők között, de itt maradi az a halhatatlan művészet, amely benne inkarná-lódott A filmnek köszönhetjük, hogy Valentino a közönségnek akkor is játszik, amikor ö maga már az enyészeté.
Hétfőn és kedden mutatja be az Uránia mozi Dumasnak halhatatlan regényét, a „Kaméliás hölgy"-et. Ennek a főszerepét jálaza Rudolf Valentino.
A másik sláger: .Árvák a viharban", amely film a világ leghíresebb rendezőjének, a zseniális D. W. Grif-fithnek az alkotása. Ezt a filmet nagyszerűségében, kivitelében, művészeiében és rendezésében sem azelőtt, sem azóta elérni nem ludlák.
E kél film, e kél hatalmas és vi-lághirü sláger valósággal magában egyesili azokat a nagyszerű művészeket, akik egyenkint és külön-külön erősségei szoktak lenni egy-egy nagy filmnek. Látni fog|uk hétfőn és kedden Rudolf Valentinon kivtll a következő szenzációs filmsztárokat: Lilian Gisch, Alice Terry, Dorothv Oisch, Rudolf Schlldkraut, Lewis Slone és Allan Narimova.
Grlffith és Dumas ezekkel a nevekkel szinte széditö széria.
Nagy nevek, nagy és hatalmas filmalkotások.
Az Uránia a hétfői és keddi napokat Kanizsán ünnepé avatja.
■= Órák, ékszerek nagy választékban legolcsóbban Zsoldos Qyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fő-ut 14. Blzto-íltó palota. Szakszerű Javítások.
ZALAI KÖZLÖNY
NAPI HÍREK
NAPIREND Junius IB, vasárnap
Róm. katolikus: R. Ferenc Proltstrí Justlln. Izraelita: Slván hó 8
Nsp kel reszel 4 ór^02 perckor, nyugizlk este 19 órs^Aípcrckor.
„ ayi
ínyl-linnepélyc 11 órakor s város-lázin.
Ogyvéd Szövetség alakuló gyűlése d. e. 12 órakor a városházán
Polgári Iskolák tornsvlisgájs 4 órakor s Zrínyi-pályán.
Kereskedelmi alkalmazottak |unl-állaa a Lazanakl parkban 3 órakor.
Uránia. .Riadó-, lllmdráms. .A kis nagyzoló*, kscaglató vígjáték. Magyar Híradó.
Oőzfürdő nyitva reggel 6 ótálól este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután és kedden egész nap nőknek).
Junius 17, hétfő
Romai katolikus : Ralner. Protest.: L\'ura. Izraelita : Slván hó 9.
Nap kel reggel 4 óra 02 perckor, nyugszik délután 19 óra 59 perckor.
Uránia. .Árvák s vlhsrban\',- nsgy Qrllllth-lllm. .A kaméliás hölgy-, Dumss regénye.
— A kormányzó születésnapja
lesz junius 18-án, kedden. F.zalka-lomból délelőtt 10 órakor ünnepi istentisztelet lesz a felsölemplomban és az evangelikus templomban, melyre az állomásparancsnokság meghívta a hatóságokat. Az ünnepi alkalomra a háztulajdonosok kéretnek, hogy lobogózzák fel házaikat.
KliUnieiés-úiadás
Nagykanizsa, Junlus 15
A honvédelmi miniszter lapunk felelős szerkesztőjét, liarbarlts Lajost, a nagykanizsai hősi temető sírkövekkel való ellátására indított akciójának novemberben történt befejezése alkalmából másodízben dicsérő elismerésével tüntette ki. Az átadást felsőbb utasítás értelmében kedden déli 12 órakor a városi tanács ünnepi formák között foganatosítja a városháza tanácstermében.
— Felhívási Dr. Kdllay Tibor országgyűlési képviselő ur őnagy-méltósága ma délelőtt az Ipartestületben látogatást kíván tenni. Felhívjuk az igen tisztelt iparostársainkat, hogy az Ugy fontosságára való tekinletlel negyed 10 órakor minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. Elnökség.
— A kórház kápolnája részére báró Inkey József 100, dr. König József 25 pengőt adományoztak.
= Tennlsz-űtók dupla hurozásu P 18-tól kaphatók nagy választékban Vágó illatszertárban.
—- Az Izr. Nőegylet juniálisának (junius 22-én este 8 órakor az Angolparkban) külön szenzációja lesz színtársulatunk művészeinek, Rózsa Bözsi, Egry Berta és Sarlay Józsefnek magánszámai. Ezek a számok a rendes színházi előadás befejezte után lesznek. Addig büffé és tánc szórakozlatja a vendégeket. És azután is. Belépődíj I pengő.
= Mielőtt szőnyeget vesz. saját érdekében menjen Bartához. Olcsó, jó, gyOnyörü választék.
SÍPOS
g^KÁVÉ
ízletes
ILLATOS IDEÁLIS
i/< kg. BIPOS keverék . 2-80 1/4 kg. lsOIBnln«m»éfl - 3-20 Póslai rendelések bérmentve I
— A rendőrség búcsúja Stuller Lászlótól. Stuller László rendőrlö-felügyelöt — mint közöltük — Nagykanizsáról szolgáiali érdekből Kecskemétre helyezték. A rendőrkapitányság tlszlikara és őrszemélyzete junius
14-én délben 1 órakor vett bucsut Stuller Lászlótól. Ez alkalomból a kapitányság udvarán megjelent a tisztikar, kivonult a gyalog és lovas őrszemélyzet. Dr. Kálnay Qyula rendörfötanácsos, a kapitányság vezetője vett bucsut a közel 10 évi nagykanizsai szolgálat ulán távozó főfelügyelőtől, ki meghatottan mondott köszönetet. A kivonult rendőrőrszemélyzet diszinenetben vonult el a kapitányság vezetője, a tisztikar és Stuller főfelügyelő előtt. Ezután a tisztikar dr. Kdlnay főtanácsos hivatali helyiségélien vett meleg bucsut Stuller főfelügyelőtől, kit folyó hó
15-én estére az Angolparkban tartandó baráti bucsuösszejövetelre hívlak meg. Az összejövetelen megható kedvességgel búcsúztak el a tisztek és tisztviselők a főfelügyelőtől. A Rendórdalárda a vacsora alatt dallal búcsúzott el Stuller Lászlótól.
NYARALÓK1
61 ■nri<T \' Kurhsus des Balns
01. QUIIIí dependance-Ja
Veaezla-Llda
Mindkettő sa)át kezelésben. — Magyar konyha. Heti pensloársk: P 70 —
P 87\'50-lg. — Prospektuf. iUni««r»um" Budapest,V , Or Tisza Tel......
István-u. 16. Ibi
.801-31 mí
— Zalaegerszeg fDggőkölcsönt kénytelen felvenni a rossz adózás miatt. Zalaegerszegen oly rosz-szul folyik be az adó, hogy a város most ismételten elhatározta, hogy függőkölC8önt vesz fel. A függö-kölcsön felvétele felelt a hétfői városi rendkívüli közgyűlés dönt.
= Hallói Hallói Nem kell vizűm és útlevél, ingyen utazhat .Amerikába" ahol szenzációs vasárnap lesz. Kitűnő ételekről és italokról gondoskodva van. Állandóan frissen csapolt Imperátor sör és legfinomabb köröshegyI borok. Elsőrendű kiszolgálás. Szentes János harmonika művész és énekes, valamint Horváth Jenő kitűnő cigányprímás fogják a kedves vendégeket szórakoztatni. Szives pártfogást kér özv. Kumin Ferencné.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
A rendőrség a (dzalék ellen
Nagykanizsa, Junlus 15
Tegnapi cikkünk hatása alatt a hatóságok a legerélyesebb intézkedéseket foganatosítják a házalók ellen, hogy megvédjék a kanizsai kereskedők érdekeit. A rendőrség saját hatáskörében a legszigorúbb ellenőrzést gyakorolja minden házalóval szemben és kíméletlenül fog eljárni ott, ahol ez szükségesnek mutatkozik.
— Kertmegnyltásl ünnepély lesz ma este a Kéményseprő vendéglőben táncvlgalommai egybekötve.
— A keszthelyi Laurlsln hangverseny. A keszthelyi prémontrei gimnázium mai Laurisin hangversenyének műsorán játszik a reálgimn. zenekara. Énekel Hauk Margit. Opera-áriákat énekel Laurlsln Lajos, Zongorán kiséri Szeless Jánosné, szaval Simon László VI. o. tanuló. Csikóstáncok: bemutatja nyolc cserkész. A belépőjegy a reálgimnázium rajz- és cserkészkiáilitásának megtekintésére is érvényes.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.

oo<
<<i
ás lllatcwttoU
\'LY-TOX
» modern rovar Irtó a* erek
királya
megöl
*•«»•«, "»lrt «aún»ogot, liotoskát, ivákkofaral,
k»n«»ál, kolkát, tatot stk.
és ások petéit, illetve lárváit
"FLY-TOX Mindenütt kaphatói
Preaptktiul klrin.tr. kaidi Mriaa Iisl ím Tana
Badiptrt, V., Nádor m SO. TclcMn i L. WS—23
4
ZALÁI KÖZLÖNY
1929. junius 16
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai meg-tlgyclö Jelentések: Szombslon a hőmérséklet: KetRel 7 cí.ak i +20, dílutá.i 2 órakor +25 S, esle 9 órakor +19 4.
FelMzei: Reggel és délben borult, esle tiszta égboltozat.
Szélirány: Reggel északnyugat, délben és esle északkeleti szél
A Meteorológiai Intéaret aata 10 órakor jelenti ■ váltóié Id8 vérható, némi lehllléaael éa ea6«el vagy alvatarral.
T.
Forráskezelöség,
Moha.
Készséggel hozom tudomására, hogy a Mriliai Ágnes-forrás savanyúvizet gyógyszeiii|ionthól több ízben teljes sikerrel alkalmaztam.
r Dr. Moravcsik Emil Ernő egyetemi lanAr i •_.<,: Hudapeat.
resk. ial
— A lazsnakl nagy juniális.
Ma délulán van a Kereskedel ni Alkalmazottak hagyományos lazsnaki juniálisa. Az előkészületek oly nagy arányúak voltak, hogy a rendezőség joggal számithat arra, hogy az idei mulatság az eddigi siketeket is felül fogja múlni. Ezerféle szórakozás kínálja magát a lazsnaki park liüs árnyai alatt. Szcrencsesálor, ll-es lövés, céllövészet, karikadobás, sza-badszinpad remek műsorral, luftballon flotlila, szépség és csunyasági verseny, világposta, lemezdobás és amit még ezen a >ztlk helyen el sem tudunk sorolni, bgji mulattatni a közönséget. A juniálison közreműködik a Vas- és Fémmunkás Dalárda is BUchler Mór karnagy vezetésével. Autóbuszjárat a Centrállól egész délulán (személyenként 40 fillér). BelépődiJ minimálisan 50 fillér. A Kereskedelmi Alkalmazottak ezidei juniálisukat is jótékony célra rendezik és a támogatási elsősorban a kercskedötársadalom részéről teljesen megérdemlik. A délutáni szórakozásokat este tánc követi, melynek szenzációja a táncverseny lesz. Indulhat mindenki, aki iud táncolni.
= Ne felettsg el, hogy : varrógépben „PFÁFF", kerékpárban „PUCH" a leglobb 1
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
csak,Eternit" vídszóval jelölt pala ts cső valódi
flRNIT MÜVEK HMTSCItIK LAJOJ. éU-iAPKST. ANORÁsaV-ÚT33;GVAB\'. HVtRGtlUJI
Elérualtóhelye|s l Epplngtr I. és FI > fa-, ccmcnc ÓB egyéb építési anyag keres kedése Nagykanizsa. I.ftzár Ji-\'zsef fnkereskedés. építési anyagok raktára Keszthely. Szatucsek János tnkereskedés cement é t mükógyár Komárvúros Szonvtrer Sándor Babona . termény kereskedés Z. Egerszeg. Mosonyl Henrik fukereakedó Z„]aszentgrót
Nyári clmválloxásáí
minden nyaralni Induló előfizetőnk jelentse be írásban vagy telefonon a kiadóhivatalnak. Az utánhüldés belföldre díjtalanul történik, halföldre naponta 4 fillér a megtérítendő portó többlet. r?rnammammmíBmnmmtmmmmm
Juniálisa
= Vésnökmunk^kat, ruggyanta bélyegzőket elismerten legszebben és legjuíányosabban készít Goldbergcrné, Főút 10. Dobrovlts udvarban.
— Dalos-hírek. Ugyan már néhány éve annak, hogy a Zalavármegyei Dalosszövetség első dalos-versenye Nagykanizsán lezajlott, még mindig élénken emlékszünk a Zalaegerszegi Egyházi Vegyeskar teljesítményére, amellyel Németh József karnagy mesteri dirigálása mellett meghódilolta nemcsak városunk, hanem az egész megye zeneértő közönségét. E dalárda megyénk határain tul is ismertté tette nevét. Résztvett löbb versenyben és mindenütt a legnagyobb elismerést vivia ki, amiről számos versenydij lanusko-dik. A Zalaegerszegi Egyházi Vegyeskar érdeme, hogy azóla nemcsak megyénkben, hanem hazánkban mindenütt a vegyeskarok örvendetesen szaporodnak. Sokat küzdött az
Ha savanyu a bora, vegyítse
REGEUEI
vizzel, mely a leg?avünyubb bort is kellemes Hallá varázsolja.
Kapható mindenüttI
Főraktár:
Egyházi Vegycskar, mig végre sikerült álmait megvalósítani és egy zászlót szerezni. Vasárnap, e hó 16-án larlja meg a dalárda zászlószenlelési ünnepélyét, fényes keretek közölt. A Nagykanizsai Kisdatárda meleghangú meghívást kapott az Egyházi Vegyeskiir qlnökségétől ai ünnepélyen és az esli hangveisenyen való részl-vételrc. Kisdaláidánk meghívásnak készséggel elegei\' lesz és líllchler karnagy vezetésével vasárnap reggel
iHn tiimM
Zalaegerszegre utaznak. — A Kő-vágőőrsi Dalárda a mull v.isárnap szenlelte fel zászlaját fényes ünnepi kcrelek között. A felemelő dalos-ünnepen a badacsonyi, csopaki, söl a körmendi dalosok is megjelentek. A zászlót Cséliy János katolikus esperes szentelle fel, majd Nóvák Elek ref. lelkész is megáldotta. Zászlóanya voll Nóvák Elekné és özv. Krajcsovics Ignácné. Az ünnepség a közbirtokossági erdő tisztásán folyt le s azt (Innepi ebéd és mulatság követte.
NAGYKANIZSAIAK
kedvelt találkozóhelye BUDAPESTEN
VII., Baro s-tér 23.
a Keleti-pályaudvarnál.
Teljesen újonnan berendezett
kényelmes családi ház. Közponll lütés, hideg-melegvíz. Mérsékelt polgári árak.
E lapra hivatkozóknak 20»o enged nény
Testvérvállalat:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos: OROSZ ÖDÖN.
Az Urániában Ma Jackie Coogan-nal
„Árvák a sivatagban"


k
J
GYENGE A VETEL A LEGJOBB CS0RE VAN VUKSECE, HOGY ELVEZHESSE
RÁDIÓJÁT l/f RÍ CSíRflll KI OKVEIIINIJI nOVfIT
PHILI Pl
MESTERCSOVEKRE
Agy- és sziTérelmetsedásben szenvedő egyéneknek a természetes , Ferenc József" keserűvíz megbecsülhetetlen szolgálatot tesz azáltal, hogy a liéllarlalmat kíméletesen távolítja el. Tudományos tapasztalatok kétségtelenné tették, hogy a Ferenc Iizsef viz számos féloldali hddésben fekvő betegnél is megtette a kellő hatást s így nagy megkönnyebbülést okozott. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fUszerUzlelekben.
aSINGER VARRÓGÉPEK
riéers A LEGJOBBAK 1
— A Zalai Évkönyv kultusza.
Zala
botdúl lével keverve paronoapora ellen,
tisztán llaztharmat elten.
Rózsafák
hernyóit, levéitelvelt sikerrel Irtja Egyike a lagoloaébb védószereknek Beszerezhető:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédószerek
kereskedésében Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. (A bíróság melleit).
99
Riadó"
hétfőn, kedden
Lilian Gisoh-sol és „A kaméliás hölgy" Rudolf Valentinéval. - Rendes helyárakI
1929. junlus 16.
ZALAI KÖZLÖNY
5

Ha a szúnyog csápja belénk talál, Fenyeget a fertőzés és halál.
A szúnyog enészségtelen vldókek szülötte ós voszólytiB lázaK torjesztője, —\'ellepi az emberlakta helyeket. Ha néhány pillanatig FLlT-et per-motozünk, ez eiegondő ahhoz, hogy a betegsóg-hordozó legHokot ós szúnyogokat elpusztítsuk.
F L I 1 bohaloi minden hasadókba, ahol sváb-bogarak, poloskák ós hangyák olbú|nak es szaporodnak. Kiírtja petóikot. Megöli a rovorokat, de emberre ártalmatlan. Nem hagy foltot
FLlT nem tévesztendő össze a kózönsegos rovarirtókkal : tökóletes rovarpusztitó ereje minden várakozásunkat kielégíti.
Permetezzünk
FLIT
M»«TArortrÁKÍ köxpont
PANACEA rt.
■UDVUT, VI, FIOVU.Ö.U. 10. TILEFOKl &08-48\'
— Belratások a kenessei Kenes-sey Josephine leányinternátus és továbbképző iskolába 1929/1930. tanévre folynak. Az intézet Buda legegészségesebb pontján, az Istenhegy alján, szép parkban van. Jeles külföldi és hazai tanerők, egyéni nevelés. Elsőrangú ellátás, kötelező sportok. Leányaink külföldi neveltetését ez az intézet feleslegessé teszi. Prospektust és részletes felvilágosítást Budapest, I., Tóth Lőrinc-utca 15. szám alatt az igazgatóság küld. Tel. Aut. \'524-54.
= Legjobb olvasnivaló a Nemzeti Újság Aranykönyvtára. Ára előfizetőinknek kötetenként 150 P és 30 fillér portó.
— A „Nürburgu-iypuanak nagy térhódítása Magyarországon. A berlini M-áliltái alkalmával a publikumnak első iz-
bztal-Meiit utánozzák!
Nc dobja kl pénzét silány anyagból készült utánzatokért, hanem rendeljen meg nálam, a készítőnél egy Igazén praktikus
asztaltüzhelyet,
melyirt 15 évi garanciát villalpk.
macsek lajos
lakatosmester .
Hagykanlua, lóuel lőherceg-ut 87
ben bemutatott 8 hengeres .Nürbug\'-tlpusu gépkocsikban a németországi gyárak a izál-llitásokat csak folyó évi március havában kezdhették meg. Ezen késői szállítási idő dacára a .NUrbujiMypusu gépkocsi, amelynek szériába i való gyár ását az autóiparban eddig úgyszólván cgycdüláll - alapossággal végiett kísérletezések és kipróbálások előzték meg, — éppen fölényes menettulajdonságai és egész kiváló szerkesztése folytán napról-napra nagyobb teret hódit. A mult napokban kapta meg Semsey gróf n speciális nyitott karosszériával ellátott .NUrburgMypusu nyolchengtiesét, Floderer a Meinl cég vezérigazgatója egy(,négyüléses sportkarosszérlával ellátott Mercedes-Benz .Nürburg* typusu nyolchengeresét, báró Schön budapesti németblrodalmi követ egy hatüléses pullmann-karosszériával ellátott Mercedes Benz .Nllrburg" typusu 8 hengeresét és Belltska Sándor varsói követünk budapesti tavaszi séjourjáról egy vadonatúj nyolhcngere»scl tér Lengyelországba vissza. Különös feltűnést keltelt Kende Sándor bankárnak ugyancsak a közelmúltban átvett és &pecláí .Orande Luxé* csukott karosszériával ellátott nyol-hengeres autója.
— Ismét elfogtak egy fiatalkorú szökevényt. A rendőrség egyik detektivje elfogott az utcán egy gyanúsan Őgyelgő fiút, akiről megállapítást nyert, hogy Pesterzsébetről, szüleitől szökött meg. A 17 éves fiút visszakísérik lakhelyére. Most folyik a nyomozás annak kiderítése, hogy nem tett-e rossz fát is a tűzre a kalandor természetű fiu.
■=».UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopsteln Szombathely.
SPORTELET
A Davis Cup-ben Anglia 2 a l-re vezet
A Oregory—Collins pár győzött a magyar kettős ellen
ládjával, több miniszter államtitkár és sok előkelőség. A mérkőzést az angolok nyerték meg és ezzel vezet-
Budapest, Junius 15 (Éjszakai rddiójelenlés) A Davis Cup teniszmérkőzések során ma délután az angol—magyar páros versenyt játszottak le. A margitszigeti pályán 4 ezer néző jelent meg. Olt volt Horthy Miklós kormányzó csa-
nek 2:1 arányban. Eredmény: Gregory-Collins konlra Kehrling-Aschner 6:2, 4:6, 6:2, 6:2.
Tavernari és Barsi világrekordot futott az FTC nemzetközi versenyén
Budapest, junlus 15 (Éjszakai rddiójelenlés) Az FTC nemzetközi atlétikai viadalának első napja szenzációs eredményt hozott. Az 500 méteres síkfutás két világrekordot eredményezett. Hat versenyző indult ezen a távon. A start után Kurunczy kerüli az élre, majd
Barsi vezetett a cél egyenesig. Másfélméterrel a cél előtt azonban Tavernari tört be és lett első. Tavernari ideje 1.02.9 mp., Barsié 1.03.4 mp. Azonban még mindig jobb, mint Peltzer 1.03.6 mp régi vlláprekordja. Az 1500 m. sikfulást nem futották le a német Poltze távoliéle miatt.
Ax amatőrök vasárnapja
Az NTE Kaposvárott mérkőzik
NugykunlzAa, Junlus ír, A prolesszonista bajnokságok ma befejeződnek, az amatőröké aronban csak julius közepén és úgyszólván még csak most indulnak meg az amatőröknél az igazi küzdelmek a kiesés körül.
Ma is három mérkőzést bonyolítanak le. Az NTE Kaposvárott mérkőzik a KAC-cal, amelyik a hátralévő ellenfelei közül a legerősebb. Papírforma szerint a XAC a favorit, az NTE csapata a/.onban jó formában van s könnyen meglepetést okoz-
hat. Az NTE csapata ma fél 2 órakor autókon indul Kaposvárra a Centrál elől a következő játékosokkal : Csondor, Jámbor, Györgydeák, Radics, Oyula, Vellák, Mészáros, Breiner, Szollár, Szabó, Harangozó.
Pécsett a PVSK a Kaposvári Turult látja vendégül s könnyen le is győzi, hacsak a kiesés veszélye az utolsó helyezett Turult valami nem várt nagy játékra nem tüzeli.
Szlgetvárott a bácsalmásiak igyekeznek győzelmeiket szaporítani, ami alighanem sikerül is nekik.
Ma délután a levente válogatottal látszik a Zala-Kanizsa
Nagykanizsa, Junlus 10
A Zala-Kanizsa befejezte bajnoki szezonját és biztos negyedik helyéről nézi a II. liga mai finisét.
A vezetőség azonban már nekilátott a jövő szezon előkészítésének és e célból megindult az ifjúsági krekkek kiszimatolása.
Ma délután például a Zala-Ka-nizsa a levente válogatottal játszik barátságos mérkőzést, melynek az lesz érdekessége, hogy a proficsapat ezúttal játszik Nagykanizsán „idegen"
(Pécs nagy napja.) Ma délután hat órakor játszák le Pécsen a derbit. Az Attila és Pécs-Baranya találkozása előtt a pécsi lapok valóságos oktató kurzust tartanak, hogy a közönség, milyen csatakiáltásokkal buzdítsa rohamra csapatát. Az Attila pénteken este Pécsre érkezett és nyugodtan várja a meccset. ..
(Marvallts Kálmán) 45.96 métert dobott diszkosszal a MAC versenyén, összesen öt dobása volt, amely 45 méternél hosszabb volt,
(A Zala-Kanizsa FC) vezetősége és választmánya folyó hó 16-án hétfőn este 3/á9-kor az Ipartestületben Illést tart.
pályán a Magyar-utcai levente szövetségi pályán.
A meccs folyamán több ifjúsági játékost megfigyelnek és akik megfelelnének azokkal már találkozunk a plros-tehér profi színekben az ősztől kezdve.
A .nagy" meccs előtt előmérkő-zést játszik az Ékszerész—Turul csapata a II. osztályú bajnoki pontokért.
A .helyárak 50 és 30 fillér a két mérkőzésre.
MUlj, Mtünhtm „Batlioi"
Biztos bitátu Ittóixer, mely lertfizóbtUfté-get plántál az llTetó IlUtfa) közé ét gyökeresen kiirtja Szigorúan tudományos alapon előállítva. Mit illatra, emberre irtai-inatlan 1 Svib, rusrnl, c»ótá«y, h»Bpra, polotka «tb. Irtéttwtk.
Naptárban, utánvéttel uAUJtJa: Kati no 1 Laboratórium BKdapMt, m* VIL, M»r4«ytHite«||.
ZALAI KÖZLÖNY
Nagykanizsa, junius 15 A nagykanizsai, lelenyei és pacsai Járásban ma fennálló gazdasági helyzetről ma dr. Vass Zoltán gazdasági felfigyelő az alábbi részletes és érdekes információt adta :
— Az őszi gabonák általában jó termést ígérnek, bár, különösen a búzában, a dombos vidékeken, ahol annak idején a szél lefújta a havat, a velések megritkultak. Ugyanígy sok helyen a késel vetések ritkultak meg. A rozs ma már a szőke szint veszi fel. Ennek virágzása kedvező időben történt. A megritkult gabo nákban sok a pipacs és a búzavirág. Miután a pipacs és a búzavirágért a
KÖZGAZDASÁG
Részletes jelentés Kanizsa-vidék mezőgazdasági állapotairól
Dr. Vass Zoltán gazdasági felügyelő a termés-kilátásokról, állattenyésztésről, meszezési kísérletekről, gabona-árakról, munkásviszonyokról és a jégkárokról
nyok melleit nélkülözhetetlen. Ajánlatos tehát, ha a kisgazdák hatantizen összeállva szerzik be ezt a fontos gazdasági szerszámot.
TakarmánytermésUnk nagy van. Azok a gazdák, akiknél az ulóbbi napokban nem volt eső, értékes takarmányt hordhatnak be. Mig ahol megázott a takarmány, ott, különösen a mészlartalom, amely amúgy is kevés a mi takarmányainkban, csökkent. És itt már most figyelmeztetem a futortakarmány, mész vagy szénsavas mésznek ugy a növendékállatok, mint a legelő állatok takarmányozásánál vató nagyobb mérvtl használatára.
— A mesterséges takarmányok közül csak a biborhere az, amelyből alig maradi valami, mert gazdáinknak vagy ősszel vagy tavasz-szal ki kellett szántani. A lóherékben, lucernákban, azok dus fejlődése miatt az aranka kártélele nem mutatkozott. A lekaszálás ulán azonban sok helyen nagy foltokban látni aranka felléptét.
— Miután a törvény az aranka irtását szigorúan elöirja, ajánlom,
hogy minden gazda az aranka ellen tegye meg az intézkedéseket.
— Gyümölcstermésünkről szólva, sajnos, ki kell jelenlenem, hogy nem sok lesz. Bár egyes védett helyeken nagy termés mutatkozik, viszont más helyeken semmi nem várható.
Diófáink a téli nagy hideg miatt csaknem teljesen elpusztultak. Ami megmaradt, azokról sok száraz galyat kell lenyesni az őszön.
— A szőlők közül az értéktelen Noha közepes termést igér.
Az oltvány szőlők nagyobbrésze vagy kipusztult, vagy ha kihajtott is, kevés termést fog adni.
— Legelőink állalában jók és a nehezen átteleltetett állatok nagyobbrésze szépen megjavult. Annyira, hogy
a Nagykanizsán junius 29-én
gyógynövénykereskedelemben magas árat adnak. Ajánlatos, hogy mindazok, akiknek földjén ez a két virág előfordul, lépjenek összeköttetésbeezekkel agyógy-növénykereskedőkkel. Ebből a két gaznövényből szép jövedelmet lehet elérni.
— A tavaszi gabonák közül az árpa jól kalászolt, mig a zabok általában olyan gyöngék, hogyha a közeljövőben nem lesz kiadós eső, mely még sokat Javíthat,
a zabnak roppant gyenge termése lesz.
— A kapásnövények azon vidéken, ahol ezelőtt pár nappal kiadós eső volt, gyors fejlődésnek Indullak. Azon helyeken, ahol eső már régen volt, ott ezek fejlődése alig vehető észre. A burgonyának feltöltö-getésl ideje ilt van. Áll ez elsősorban arra a burgonyafajtára, melyet Ella néven ismerünk és az olaszok, által Igen kedvelt kapásunk.
— Sajnos,
sok gazda késik a feltöttögetéssel, még ott ls, ahol jól megázott a föld, pedig nagyon sürgős lenne a feltöl-tögetés. Tudni kell minden gazdának azt, hogy ha a burgonya idejében való feltöltésével késik, vagy azt nem végzi el elég alaposan, ugy termése eredménye a normális alatt marad. Azon gazdák, akik nem csl-ráztatott magol vetve, az elvetés után hiába várták, a rossz csiraké-pességü magnak kikelését és kétszer kellett elvetniök a kukoricát, még mindig
jól teszik, ha ezen kicsiny kukoricát megboronálják. Ezáltal a szárazföldben haladó ka-ladó kapálást kitolhatnák 6—10 nappal.
— Sok kisgazda, sa|nos, még középbirtokos Is, van olyan, akiknek tőkapájuk nincsen. Pedig ezen gép egyszerű és kevés pénzen szerezhető be és a mai munkásviszo-
és Pacsán 30-án a megyei gazdasági egyesület által rendezendő állatdijazással egybekötött kiállításon
reméljük, hogy jó kondícióban levő, nagyszámú szép állatot láthatunk.
— Általában az állatállomány javul minden olyan községben, ahol a tulajdonosok apaállattal rendelkeznek.
Ahol azonban az apaállatok magánkézbe vannak kiadva, ott semmi haladás nincs.
Ha a megye és a földmivelésügyi minisztérium ilyen helyeken az apaállalistállók építésére nem ad megfelelő támogatást, ugy az ily községek gazdaközönsége a teljes elszegényedésre jut.
— Idetartozik, hogy közöljem: arra való tekintettel, hogy a nagykanizsai, letenyei és pacsai járás nagyrészc mész-szegény talajokkal bir, a földmivelésügyi minisztérium megengedle, hogy
meszezési kísérletekkel állapítsuk meg, hogy Imi és milyen mértékű meszezéssel lehetne takarmánytermésünket agy a legelön, mint a rétterületeken fokozni. Ilyen meszezési kísérletek mind a három járásban lesznek és ha beválnak, akkor nagy területeken fogjuk gyakorolni.
— A gazdák anyagi helyzetéről nem sok jól mondhatok, mert az az ulóbbi hónapokban ismét romlott.
A gabona árak annyira leestek, hogy a mai árakért csak azoknak érdemes termelni, akik vagy maguk, vagy családtagjaikkal dolgozzák meg a földet. Vagy pedig inlenziv gazdasági berendezkedésükkel és talajmunkájukkal az átlagosnál 40—60 százalékkal nagyobb lermést tudnak elérni.
— A három járásban a gazdasági munkások keresete biztosítva van, sőt egyes helyeken az a helyzet, hogy keresnek és
nincsen megfelelő számú munkás. Megemlitettűk a gazdasági felügyelő előli hogy a megye közigazgatási bizottságában arról beszéltek, hogy
a munkások között izgatás folyik
és ezért tömegesen követik el a munkaszerződés bontását.
— A három járás területén ilyenről nem tudok. Semmiféle komolyabb eset nem fordult elő. Inkább az a
Gazdák és uradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a
KÜHHE Mezőgazdasági Gépgyár Rt Moson,
Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, bor-prések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjulá-nyosabb árban, egy vagy két éwi részletfizetésre is, minden előleg nélkül kaphatók a
KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál,
Nagykanizsa,gFft-ut szám.
Ugyanolt kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltételek melleit.
Szükségleteinek beszerzése el< kérjen árajánlatot I
előtt feltétlen
1929. junius 16
baj, hogy a jég a szegény lakosságot ismételten sújtotta. Kerkaszentmlklós, Báza, Lendvauj-falu, Csernec és mint legutóbb értesültem, Kilimán községben voltak kisebb-nagyobb jégverések, melyek közül a lendvaujfaiui elérte a 70 százalékos kárt is.
Gyenge «gi neurasteniás
601. vilitiMTraltt bérmtnlvi, dliikr*-Ik <i .Ámor 8taf.Um«UMI. lói eredményén garancia. wfi fti *l om»t inQiierlár. Rud.p.tt, P«Wfl ».-IU.LC II J. „,„ „. T,|l(0„ 890—13. Alapllv* U7J.
TŐZSDE
A mai érléktözsdén a forgalom gyengébben indult, később azonban Intervenciós vásárlások következtében szi-lardulás állott be különösen a nehe-zeob papírokban, igy a Kőszén, Bauxit, Cukor, Hungária sör és szesz ipari papirok barátságosan tendállak. A spekuláció még mindég elzárkózott a Földhitelrészvények vásárlásától, minek kövelkezlében először 6*5 pengői veszteti, később 13 pengővel legyezték. Lámpa 5 pengős nyereséggel zárt. Zárlatkor az irányzat bizakodó, a forgalom mindvégig esendes. A fixkamalozásu papirok piaca üzlel-tclen. Valuta és devizapiacon nem volt említésre méltó esemény.
Ztiioht zárlat
Pária 20\'32V«, London 25 21, Newyork 519 97Vt, Brüssel 72 18, Milano 27 2ú\'/t, Madrid 74 25, Amsterdam 208 77\'/i, Berlin 123 96, Wien 73 —, Solla 3*75 l/l. PráRa 16-38\' 2, Varsó 58 25, Budapeat SO SS1, Detgrád 9 12\'/a, Bukarest 3 09\'íl.
Termáaytízsée
A buza 20 fltl., a rozs — fillérrel emelkedett.
Bnza U.zav 77-ea 22-30—22 50, 78-aa
22 50-2270, 79-es 22 70-22 90, 80-as
23 00-23 20, dunántuli 77-es 21 40-21 60, 78-ai 21-60—21-80, 79-e» 21 80 -22 00, "Oaa 22 00 -22-20, roza 17-25-11-50, tak. árpa 20*50—21*00, aörárpa 2350-24 00, isb 18-50-1875, tengeri tazt 25 25-25-75, dunántull 24 50-24-75, korpa 13-23 13-50
A kiáiyettl Tóxrie éevlu-jegyxéM
valutAk
Angol I. 27-72-27*87 Belga fr 79-45-79*75 Caen k. 16*92-17*00 Dán k. 152-40 15»*00 Dinár 9 98-10*04 Dollár 570 70-572*70 Francia t.22-35-22 55 Holl. 229*80-230*80 Lengyel 64-0S-64-35 Leu 3*37-3*41 Léva —*—
Líra 29 90-30*15 Márka 136 45-136-95 Norvég 152*40 15300 Schltl. 80-42-80 77 Peseta 81-65-82-35 Svá|d I. ttO-lO II0S0 Svéd le. 153*05-153*65
DEVIZÁK AmsL 229*90-230*60 Belgrád 10*05-10*08 Bénin 136*55-136-95 Brüsszel 79*52-79*77 Devizáid 3-39-3*41 Kopenh. 152*57-15297 London 27*76-27*84 Madrid 81*65-87*25 Milano 29*95-30*05 Newyork 572-80-4-40 Oszló 152*67-153 "02 Páris 22-38-22 45 Prága 16-95-17*00 SsóBs 4-13-4*15 Stockh. 153*25-153 65 Varsó 64-20-64*40 Wien 8042-80*67 Zürich 110*18-11048
és Upkiséé
Tállalat, Nagykanizsái
Felelős kiadó: Zalai Károly.
1-l.r.rW. t.tmlmm, fUrr^\'mh— 78. P>
Köszönetnyilvánitás.
Mindazon jóbarátainknak és ismerőseinknek, kik felejthetetlen jó feleségem, illetve édesanyánk elhunyta alkalmával jóleső részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek és a boldogult temetésen megjelenni szívesek voltak, ezúton is hálás köszönetet mond a gyászoló
Köó család.
1920. junius 16.
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dija lO^lc 50 fillér, Minden további azé dlla 5 flll. Vasir- ét ünnepnap 10 szóig 10 fillér, minden további szó dija 8 flll. Szerdin éa pénteken 10 szóig (0 fillér, minden további szó dija 6 flll. Clmsxó s minden vssta*
6sbb betűből álló szó két szónak számit-rtlk. Alláit keresőknek 50% engedmény.
Hlrdatéaak » (51) pangó Bsszsflen alul a falaalagaa klnyvslis, •sánilásáa alkarflléaa végett • I • p a fIlatliáik
Használt, jó állapotban levő xongoréf vennék Clm a kiadóban. 2796
Szépen Isragott ónémet abédIS lulá-nyos árban elsdó. Megtekinthető Kisfaludy-utca 17.s. Oaramvölgyinél 2810
Péaxkaioaairt bekebe\'ezésre mlndta
Összegben a leReló-ivösehhen és leggyoe-sabban (olyóslttat Aozél Ignáo pénz-kötcsönközvetitő Irodája NagykanUsrtn Kazinczy-utca 2. szám. 4S25
Fonyód—Bélalelepen egy két szobás és konyhából álló magányo< nysraló ágylruhs és konyhsedények nélkül olcsón kledé. Clm s kiadóban. 2598
Kladé Kstonirélen, Sáncl-utca 9 egy gaobs, konyha éléskamra.
ZALA! KÖZLÖNY
Kétszobás udvari lakás kiadó Csengeryut 39
Julius elsejére
Zala és Somogymsgféb*n több kisebb-nagyobb birtok lakóházzal és gazda sági épületekkel eladók. Bővebbet Aoxél Ifjnáo Ingatlanforgalmi éa pénzkOlciOn-közvetítő Irodájában Nagykanizsa, Kazinciy-utca 2.
MÉZET,
nyersb&rt, igyiollat,
(Ilit és fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát éa Fiai
Erzsébet-tér 16.
Hévtar* autón kirándulás személyen, kint nyolc pengő. — Elólegyeztetnl lehet: Kanfmann Manónál. Teleion: 167. vagy 571. 2786
Egy lakéa mellékhelyiségekkel, azonnal beköltözhető, vagy jullua l-re kiadó Árpád-utca 11. 2815
Egy agyon rikkancs felvétetik s vasúti hlrlapárodában.
■kat legolcsóbb árban eladnánk. Bővebbet a Dobánynagyárudában. 2809
Egy ebédlő dlxéa eladó EOtvSs-lér 33. azám alalt. 2790
yar-atoa 41. számú ház nagy
kerttel* sürgősen elsdó. Kizárólagos meg-btsotlam : Aoxél Ignéo iDgaUaaiofgalml
és pénlkölcsönkózvetitő Iroda, Nsgyksnl-zsán, Kazinrzy-utca 2
Nem kell fizetnie S5CI
jén, ha ruhásat! szükségleteire szükséges férfi és női szövetet, selymet, vásznat, sllfont stb. most megrendeli A Trlbon ruházati r. t.
lyolc havi réulellietctl kedmmónjt
nyúlt, köztisztviselők, kőzalkalmssvttak, ka-tonsalg, csendőrség, tfut)el ét htvldl|as altisztiéi, valamint vasutasok és postások
részére. M< ............
kéisaéggel 15. ax.7a t
Jőzsel lóheiceg-ut 19 sz. Ma sürgősen áladé. Bővebbet Aoxél Ignéo Ingatlanforgalmi éa pénzhőlcsőnkőzveütő Irodájában Nagykanizsán, Kazlnczy-utca 2.
i eladók különféle buiorok. Bővebbet Caengery-ut 5. szám alatti házmesternél. 2817
\' Takarltéaé, gyakorlott, tiszta, tó/éjhez értő (elvétetik háromtagú családhoz.
Só-utcában egy msgánháromszobás lakás november l-re kladé. Megtekinthető minden hétlón 9-től 12-ig. Bővebbet: Kazlnczy-utca 43/b. 2. ajtó. EseUeg örök árban Is elsdó. -2836
Tlaartaaaégaa fiatal leány gyermek mellé kerestetik. Hunyady-utca 1& -2851
Jtaateloaok, bognárok figyelmébel Nálam kapható gőzölt dió, cseresznye, kőris , szil- és tölgy azáraz padlók, tölgy donga kádárnak. Ssstucsek Jánosnál Komar-vároa, állomás. -2857
no rr
TENNISZUTOK
„Glória" Liga ütő duplahuros 18 P.
Versenyülőkben nagy választék. Szakszeri! r a k e tt h u r o z á s I
Olcsó
—ffftfr TENNISZCIPOK
Krepp gunimitalppal és krombőrtalppal
Szabó Antal
fegyver, lőszer és sportárunagykereskedés
Egy ssrok Oxlathéx Jó forgslmu helyen, házhelyeknek slkalntss telekkel elsdó. Bővebbet Aozél Ignéo Ingatlanforgalmi éi Jpénzkö\'csőnkozveuiő Irodája, Nagvkn-ntzsan, Kartnczy-u. 2. -2855
Hunyadl-u. 25 szám álalt egy szoba-konyha jul. l-re kladé. -2837
Egy komplett szép konyhabaran-daxéa és három alaandar eladó. RákCczi-u. 4. sz 2119
Magyar u 4. azámu ház, esetleg annak Báihory-ntcárs nyíló része eladó. 2856
Háltelek kerlteT aradé. "AfiíiTiü 4>í.
-2835
Hst üléses nyitott Steyr és 502 Fial caukolt-nyitott aalé aladé. Keszthely Zirda u. 3. 2826
Tlizts libaxalr 5 kg.-ként eladó. Bő vebbet Weluleld és Fischer cégnél -2830
Egy hétszobái lakéa klsdó Csínyt László n. 8/a alatt lugaislasrs. 2823
Újonnan átalakított 2 szobás lakéa. aagol ctosettal és vízvezetékkel azonntlra és {ugyanott egy üzlethelyiség is kiadó. Klrályu 14. 2820
Keveset használt gyarmakkooal eladó. Magyar-u. 95 sz. 2834
Szepesi irbre
csatornázás, vízvezeték-berendezés. épület és mfl-bádogoi. Zrínyi Miklóa-3407 ia«o. It. — Teleion 2-96
A város belterületén egy modern 5 szobás url magánház eladó Bővebbet: Aoxél Ignéo pénzMIcsőnközvetliő és Ingatlanforgalmi Irodája Nagyksnlzss, Kazlnczy-utca 2. az.
Qyalssforgáoa, füstölésre Is nagyon alkalmas, állandóan kapható korlátlan meny nylségtien, ziákjl 10 fillér Frank Kelegyár, Szemere u. -2847
Kölcsey-u 17. íz. slatt agyaxobéa Iskás mellékhelyiséggel Julius elsejére klsdó. -2846
Perfekt gép- és gyorslrótrő felvétetik.
..... " \' - \' \'-"-- -\'-" t lap
-2838
Alánlatok .Szorgalmas- jelige alatt e la
............... lők.
Eladó tiéx, kettő utcai szobával, konyhával, városhoz köiel Kiskanlzsán forgalmai utcában. Varazidi-U 23 -2816
kiadóhivatalába küldendő
Szerb-féle kflioeflnkönywlér Sugár-ut 2. szám alá helyeztelett át. -2850
Sxantgy6rgywéri hegyen cca 1600 öles a őlőblrtok, rajta Igen Jó épülettel, töldplncével. teljes felsiereléssel, 700 liter borrsl együtt, sürgősen elsdó Bővebbel: Aoxél Ignéo Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsán, Kszlnciy u. 2. szám.
Gépiréaaasaankét, másolást, *o szo-rotltást és cimlrist szerény dljizásért vállalok. Clm a kiadóhivatalban.| -2*32
t Atvóa-lér la. axTaístti nagyszerűen jövedelmező ház nagy udvarral, igen nagy gyümölcsöt és konyhakerttel aladé. Bővebbet Aoxél Ignéo ingatlanforgalmi és
pénzkölcsönközvetitő Irodája Nagykanizsán, Kazinczy-u. 2
A város legforgalmasabb uccájában egy Igen |ól jövedelmező Üzlet és bérház eladó. Bővebbet : Aoxél Ignéo Ingatlanforgalmi és pénzkölcsönkAsvetitő Irodája Nagykanizsa, Kazinczy-u. 2.
Fő ut 10. azám alalt jó héxlkoaxt kapható. -2860
Elridé 500-as oldalkocsis motorkerékpár és egy 750-es oldslkocsls motorkerékpár. mindkettő alig használt, jó áltspothsn. Clm a kiadóban. -2859
FISK CORD PNEU
Citroen, Ford, Chevrolet
alkatrészek, autó felszerelések
Nagy József, Budapest,
VI., Andrássy-ut 34. szám. Teleion 221-97 , 285 63. IM7
11157/1929.
Hirdetmény.
Folyó hó 18-án d. e. 9 órakor a práteri legelőn épült bikaháznál 35 drb. száraz tölgyet és égert eladunk.
Nagykanizsa, 1929. junius hó 15-én.
Városi Tanács.
12.193/1929.
Hirdetmény.
F. hó 17-én d. e. 9 órakor a Fabick lakásánál lévő ker-tésztelepen egy összedűlt jégvermet és néhány száraz akácfát árverés utján eladunk.
Nagykanizsa, 1929. junius hó 11-én.
js,6 Városi Tanács.
10332/1929.
Tárgy: Tankötelesek belra-tásai az 1929/30. tanévre.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy az 1929/1930. tanévre a beiratá-sok az alább felsorolt tanintézetekben a következő sorrendben és időben lesznek.
a) Az állami elemi iskolák mindhárom körzetében 1929. junius 28., julius 1. és 2-án, a pótbeiratások pedig f. évi szeptember hó 2., 3. és 4-én.
b) Az izraelita elemi iskolákban 1929. julius 1., 2. és 3-án, a pótbeiratások pedig szeptember hó 1., 2. és 3-án.
c) Az iparostanonc fiu- és leányiskolában f. évi szeptember hó 2—7-ig.
d) A kereskedő tanonciskolában 1929. szeptember hó 2., 3 és 4-én.
e) Az állami polgári fiu- és leányiskolában 1929. évi julius hó 1., 2. és 3-án.
f) Az izr. felsőkereskedelmi iskolában, valamint a női kereskedelmi szaktanfolyamon f. évi julius hó I., 2. és 3-án.
g) A ióm. kath. reálgimnáziumban 1929. julius hó I. és 2-án.
Az összes tanköteles korú gyermekek valamely oktatási intézetbe beiratandók, testi vagy szellemi fogyatkozás, egészségi stb. állapotra való tekintet nélkül.
Tanköteles az a gyermek, aki f. évi szeptember hó l-ig a 6-ik életévét betölti és a 15-ik életévét még ezideig, vagyis szeptember l-ig tul nem haladja.
Ezen rendelkezés nem érinti a tanoncoknak korra való tekintet nélküli iskoláztatási kötelezettségét.
Az a szülő, gyám és gondviselő stb., aki a tanköteles korú gyermekét és azon munkaadó, aki a tanoncát a fent megjelölt határidőben pontosan be nem iralja, az az 1921. évi XXX. t.-c. vonatkozó része szerint büntettetik.
Nagykanizsa, 1929. évi junius hó 12-én.
nu Polgármester.
OPEL
OlosA
árak!
4/18 HP 4 hengeres \' s/40 HP ö
AUTOMOBILOK
Uj, felülmúlhatatlan typus, elsőrangú motor, elragadó karosszéria, 4—5 szemíly részére kényelmes\'helyet nyújt. A leggazdaságosabb kocsi, minimális üzemköltségével, alacsony adóval, bel- és külföldi kocsik között versenyen felül áll.
Kérjen árajánlatot és díjmentes bemutatást.
VEI O V" AUTÓKERESKEDELMI
C L U A RÉSZVÉNYTARSASÁS
Budapest, V., Oorottya-u. 7. (Hitelbank palota) Tel. Aut. 264-75.
ZALAI KÖZLÖNY
1929. junius 15.
vorr&gépSi
mógus & fűgjoDDöft.1
KAPHATÓ :
SINGEF^VARRÓGÉP
RÉSZVÉNY-TÁRSASÁG
mklildi; SA8YKAN1Z8A, Főnt 1.",
12944/1929.
Hirdetmény.
A vármegyei gazdasági egyesület által Nagykanizsán f. hó 29-én rendezendő állatdijazás melegvérű lovakra is kiterjesztetett.
Melegvérű lovak díjazására a nagyméltóságú Honvédelmi Miniszter Ur tiszteletdijat is volt szives adományozni és pedig 2 drb. ezüstórál, 2 drb. nikkel órát, 4 drb. ezüst érmet és 6 drb. bronz érmet.
Felhívom a gazdaközönséget, az értékes melegvérű ló anyagok felhajtására és ennek a gazdasági egyesületnél (Zalaegerszeg) való bejelentésére.
Nagykanizsán, 1929. julius hó 15-én.
Polgármester.
FISK PNEU
a leggazdaságosabb
Vezérképviselet:
Autófelszerelési R.T.
Budapcat, IV., Aranykéz u. 2 Tfl. Aul. 812—41
FOGALOM
a közönség körében az a tisztaság, rend és előzékeny kiszolgálás, melyet
20°lo engedmény
adása mellett nyujtunk ezen lap előfizetőinek.
legolcsóbban
nálunk étkezhet, mert olcsó árainkból külön kedvezményképpen (P 1\'50-es menüi kivéve)
10°lo
engedményt adunk.
Semmi
költsége sem az érkezéskor, sem az elutazáskor, mert szemben vagyunk
a Keleti Pályaudvarral. Magyaros vendégszeretettel várjuk családi szállodánkban.
Park Nagyszálloda
Budapest, Vili., Baross-tér 10.
Ktrály-satoa SS. uám atatll há« aaabartktabSI
eladó.
Bóvebbet Dr. Pctrioa Jóiaef Ügyvéd isst irodájában
„Montecatini"
garantált 98/99"/o os
rézgélic
érkezett és bármily mennyiségben kapható
Rosenberg Ernő
fűszer-\' és rövidáru M\'a nagykereskedésében
Keszthelyen.
kölr.ön-lM>n>v»,
bUL\':.u GABONAZSÁK,
k\'ö I c s 0 n x s á k. manllla, kévekötő legmegblxhatóbb szállítója :
8CHLESI NQER ÉS TAR8A R. T.
isik éi ponyvagyár, Budapcat, V . Percxel Mór ti. 1. SOrgónycIm : SsckhicndUr.

Olvassa el!
i kgr 00-ái liszt .........
1 , burgonya ........
1 . pörkölt kávé .....
1 . olasz rlzslörmelék
I liter jó vörösbor.........
P —\'40 P - 12 P 5 40 P -\'60 P -64
Kluger Sándornál
Magyar utca 3. — Telefon 579.
Fióküzlet:
Magyar-utca 144. Telelőn 580. Megrendeléseket háthoz szállítunk.
Moa I Fett I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
g6xmo»6, vegytlutltó, ruhaftstfl
■ szombathelyi orsz. Ipa/kiállításon aranyáramm«l kltüntatva
NAOYKANIZSA
OyejMtelev i Oyárt.lep r
Kazinczy-u. 8. Hunyadl-u. 19.
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit leslet vagy Uszüttát. Qyözódjön meg áraim olcsóságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlaztltáa I Tlaztlt 1 un Plisaéroz I
Begérkesett az 1929. évi szenzációs, uj typuo motorkerékpár
OPEL-MOTOCLUB
az ugynevczelt 500 cctn-cs két kerekű autó.
Acéllemezváz, 2 kerékfék, párnás, kényelmes folelíllés p j^An zajtalan működés, Ízléses kivitel áta » 11UU.
Felvilágosítással szívesen szolgál és a gépet bemutatja
Brandl Sándor és Fia cég
Deák-tér 2. a felsAtemplomnáf. Telefon 12.
A 220-as f-UCH motorkerékpár ára P 1000.
[Legolcsóbb bevásárlási forrás 1
Cséplőgép tulajdonosoknak
fontos tudnivaló, hogy
! Gépszíj l« FDzfiszlj Csapágyfémek Golyóscsapágy a k
Oobsinek, BücKlep aoél I Klingarit éa Aabeat Olajzók éa zaírzók Szijviasz,
valamint az összes műszaki cikkek kaphatók
HAVAS MIKLÓS Nagykanizsa, Deák-tér IS.
(Telefon : 63. (Ipartestület mellett.) Telefon: 63.
Balatonboglár "r^\'S
Napi teljes e-llátáa Pfr~ . mely árban bennfoglaltató négyszer a la carte étkezés, kabin és vízhasználat, az ónxe* egyéb kftluégek. mint cur-
taxa. lorg. adó. világítás stb. Ugyanez az cldsxczonban (VI. J5 lg) \\ és ax utószezonban (VIII. 20-tól) f p- 6--Eliórcndü dginytene, jazz. mindennap tánc.
6 órai tinc Is. 2il0
Értesítem a nagyérdemű hólgyközön-séget, hogy Zrínyi Miklós u. 35. az. alól
lakásomat
Caengory-ul 12. ax. alá halyaa-
tam At. — Kérem a bölgyközönség további szíves pártlogását.
Neumann J&zaefné
2SS7 oki. szflieasnfl.
Ha kényelmes, üzembiztos és jó rugózásu motorkerékpárt akar
venni, ugy feltétlen nézze meg és kérjen ajánlatot az 1929-es Bosoh
gyujtásos
Indián-
ról.
Körzetképviselet:
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: Hollós Ferenc 3/7s Nagykanizsa, Erzaébet-tér 4.
Csépléshez, szántáshoz
vásároljon
TRAKTORT
ERŐS, TARTÓS, ÜZEMBIZTOS.
Három kivitelben: >2|2o, »«|32 és 26|40 lóerő teljesítőképességgel
Forgalomba hozza: jsk
Első Magyar Gazdasági Gépgyár B.-T.
Városi eladási telep: Budapest, VI., Vilmoa oaéazér-ut 19.
*ST Kedvező fizetési feltételek! "Bl
Kerületi képviselet: BETTLHEIM ÉS GUTH gép- éa vaskereskedés Maovkanizs
1929. junlus 16.
ZALAI KÖZLÖNY
ELADÓ
egy üzemképes,"jó állapotban levő csukott
prestó autó,
esetleg 18 havi hitelre.
Bővebbet:
Szántó Vilmos és Társéi cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. sz.
Nézze meg és kérjen ajánlatot a minden igényt kielégítő legjobb angol motorkerékpárokról:
James p hso-Rudsfe Triumph
4 sebesség, 4 szelep, 2 keréklék, 4 Illem, cserílhelő kerekek
a vidéki országutakon kipróbílt és kitti\' óen bf vált egyike a legrégibb angol motorkerékpároknak
Kflrzetképviselet:
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: Hollós Ferenc in Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4.
Hévízi
társasautók
4 személyre, mÉwM a legolcsóbb.
Indulás délután fél 2 óra, érkezés vissza este 9 óra.
Megrendelhető :
Bencze bérautó
Ycl^fon i 595._ |
ELISMERI MINDEN AUTÓTULAJDONOS, HOGY A
fíre$totíe
pneumatik
jó óa tarló*.
CHAMPION gyeriyák, Irányjelzők. FORD alkatrészek, golyós csapágyak.
KS*. HAVAS MIKLÓS antószaküzlet
Nagykanizsa, Deék-tér 15. — Telefoni 83.
Ne menjen a lábhoz, hanem a fejhez I
BRANDL SÁNDOR ÉS FIA oég
DEÁK-TÉR 2. TELEFON IS.
Szakszerű kiszolgálást nvujt a kerékpárvevőknek. Kedvező részletfizetési feltételek I
PUCH-kerékpárok
30 év óta a legjobb acélanyagból készülnek. Alkatrészek, príma külső és belső gummlk raktára. Műszerész-műhely I Olcsó árak!
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság (..döttDéli Vasút) A Hagykanlm állomásra és állomálról érkezó él Induló vonalok
MENETRENDJE
Érvényes IB89. évi május 15-tftl 1930. évi május 14-lg
Budapest—Nagykanizsa
vonít A vonat | Budapestről uáma neme U, Indul
216
202 212
214 204
Szem. v. Oyv. Szem. v. Szem. v. Oyv.
Nagyítani- vonat [ A vonat érkezik ,Iiml
14 10
1815
ii-]| Budapestre Sl Indul érkezik
211
201a
213
215
203
Szem. v. Oyv. Szem. v. Szem. v. Oyv.
025 5-57 8-50 1435 17-52
7-42 1005 16-00
20-25
21-40
Budspest é« Nagykanizsa között a 202. és 203. sz. gyorav. milus 15-től Junlus 14-lg és szeptember 16-tól csak vasárnapokon, mlg Junlua 15-tól szeptember 15-lg naponta közlekedik. Junlus 15-161 szept. 15-lg ter|edó időben e vonatokkal Budapest—Trieste között közvetlen I—II III. oszt. kocsi, Budapeat—RogaSka Slatlna (Rohltach-lttrd«) kö-jött |—II—III oszt. közvetlen kocsi, Budapeat—Llenz (Tirol) között közvetlen 1—U—III. oizt. kocái éi Budapest—Vlllach (Wörtl tó) között egy étkezi kocsi közlekedik.
A 204. és 201. sz. gyorsvonatoknál Budapest—Nagykanizsa között étkezSkocsl, Budapest—(Abbázia)—Fiume között közvetlen 1—II. oszt. kocsi éa Budapestről hetenklnt 3-azor szerdán, pénteken éa vasárnapon, Fiúméból hétlín, csütörtökön, szombaton hálókocsi, Budapest-Trieáte között közvetlen HL oszt. kocsi, Budapest-Venezla között hálókocsi, Budapeat—Róma között közvetlen I—11. oszt kocsi közlekedik.
A május 15-töl szeptember 15-lg terledö idóben 303—204. éa 201a—302. az. vonatokkal Bralislava (Pozsony) és Trleate között közvetlen 11—111. oazt. kocsi Is közlekedik.
Siófok—Nagykanizsa
11 siótokról
I Llndul
128 ISinautobusijf " 20-37
*>írkW- I (uára wk«a)
22-45 j 125|ÍSlnautobuszjl
liNagyksnlzsáróU Siótokra II Indul li érkezik " 13 06 1 15-26
A stnautóbusz vonatok Junlus 23(61, bezárólag szeptember 5-Ig közlekednek. Balatonszentgyörgy—Nagykanizsa IBalatori szent-
ii fgyörgyröjj
wTw
Nagykanl- 1 zsára érkezik) Nagykanizsáról Indul Balatonsxent-györvyreérk.
17-11 | 235 |Vegyea 18-ÍS \' »15
Nagykanizsa—Szombathely
Bécaból indul
-Wien S. B.
Siónkat- 1 Nigykaai-ntyra árkaiikj|»áfa Maztt
10 740 835 13-35 17-40
22-55
23-55
SlnsutO Szem. v.| Szem. v, Oyv. Szem. v.
ÍNafykaalzáf rái Inául
4-35
5-30 718 14-23 1800 21-10
Hl •llkj
Szombat-
i.lyrtérki
7-35 10-10 16-23 20 50 2400
■BSK
érkezik
12-10 20-15 19-40
•902—903—302. iz. közveüen vonatok Wien S. B — Barcs között; e vonatokkal továbbutalnak : Wien-Osljek (Eszék) közvetlen I—II—III. oszt. kocsi, Wien S. B. Zagreb O. K. közvetlen I-U—III. oszt. kocsi.
A 931—302. és 303—904. sz. vonatokksl Praha (Prága) és Suíak között Bratis-lava (Pozsony) Oyór, Szombathely, Nagykanizsa, Oyékényea és Zagrebon át közveüen l-ll-lll. oszt. kocsik közlekednek. -
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
Barcsról 1 Kajykml-indul lai/l irk.rik 6-44
11-55 13-48 15-51 17-47
W
903 913 915
;| Pécsrftl 11 Indul Szem. v. II — Oyv. 9-40 Szem. v. I 13-21 Szem. v. I 18 02
20-55
23 00
A 911-320—311-932. sz. vonatok közvetlen vonatok Barcs és Szombathely között A 902—903. sz. vonalok közv. gyorsvonatok Wien és Barcs között. KOzvetlen I—U—III. oszt. kocsikkal Oaljek—Wien éa Zagreb—Wien között.
Nagykanizsa—Gyékényes
ÜNagyk.ni-Uoyékényfi-_ lUról Ind || r. fak.iik
901 jr T)yo.svonai~T_ V40 II FTrT5BT Sinautóbusz T TíTT- 7.24 " 907 11 Slnautobusi 1 1035 11 18 I 906 . í| 1205 12-49
905 . | 15-55 || 16-38 | 904 || Qyorsvonst l| 23-06 || 23-41
A 901—904. sz. gyorsvonatoknál közvetlen I—II—III. oszt. kocsik Praha (Prága) és Susak közölt Pozsony, Oyfir, Szombathely Nagykanizsa, Qyékényes, Zagrebon át.
Nagykanizsa—(akovec (Csáktornya)—Pragersko (Pragerhof)
[Nagykanizsáról
II Csáldornyáróí| Ni«kar,i. II Indul nl\'i Maiik
Indul
"HT
|| 5 Ü9 12-40 17-24 21-08
2Ula Oyv.
221 || Szent, v ;| 11-05 203 I Oyv. || 16-07 223 l| Szem. v. II 19-35
Közvetlen kocsik, mint Budapest—Nagykanizsa viszonylatban. A 202—203. sz. vonatok csak lunluus 15 :61 azeptembeer 15-lg közlekednek. A 221—222—223—224. sz. vonatok közvellen vonatok Nagykanizsa— Maribor Q. K. (Marburg) kocott.
Csáktornyára érkezik
13-15 15-24 0-44
ZALAI KÖZLÖNY
1929. junius 14.
Minden
berendezést
B\'ft\'jgfffif
díjmentesen
saját felelősségünkre
lakásába!
szállítjuk.
*
3-tól 18 hónapig
terjedő
fizetési feltételeket nyujtunk.
Ön feltétlenül jelentékeny pénzt takarit meg és sok kellemetlenségtől kiméli meg magát.
Cégünk öt évtizedes múltja garantálja a legteljesebb megelégedését.
Keressen fel bennünket személyesen!
KOPSTEIN
bútoráruházai
SZOMBATHELY,
Kőszegi-utca 5. (udvarban)
és
SOPRON, Várkerület 62
Alapítva: 1887-ben.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Uzl el vezető; Zalai Károly.)
89, évfolyam, 135. uim
Nagykanizsa, 1929 junlus 18, kedd
Ára 14 fillér
POLITIKAI NAPILAP
KmtuoiMi kiadóhivatal: M-ol 5. síim. KMithetyl ttókktadóhlyatal Koaauth U)os-u. W.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
HMIkUsí ára: egy bóra I pc"t<5 •• lUlfc
Kállay Tibor
tegnap délután visszautazott Budapestre
Nagykanizsa, Junlus 17
Mint megirtuk, dr. Káliay Tibor szombaton este Nagykanizsára érkezett, hogy két napot töltsön kerületében, választói között. A képviselő vasárnap délelölt az Ipartestületben tett látogatást, ahol az üdvözlések után az általános és ipari politikát érintő beszédet mondott, majd hosz-szabb eszmecserét folylatolt a helyi iparos-kérdésekről. Délben résztvett az Ügyvéd Szövetség osztályának alakuló gyűlésén, majd a társas-ebéden osztatlan lelkesedéssel fogadott, hatalmas pohárköszöntőt mondott. Délután megjeleni Lazsnakban a Kereskedelmi Alkalmazónak nyári-mulalsdgdn, ahol kitörő ovációval iogadták. A kiBkanizsaiakat is meglátogatta a Polgdri Olvasókörben és a nagyszámban egybegyűlt gazdákkal sokáig elbeszélgetett az időszerű kérdésekről.
A képviselő hétfőn délután a gyorsvonattal utazott vissza Budapestre.
Halálra sújtott
a villanyáram a Zrínyi Miklósutcában egy slketnéma leányt — A vihar elszakította a villany-drótot, az okozta a szerencsétlenséget Nagykanlisa, Junlus 17
Hétfőn a kora esteli órákban megrendítő szerencsétlenség történt a Zrínyi Miklós-utca 24. számú ház udvarán.
Az egész délután dühöngő vihar a jelzett ház udvarán megtépdeste egy akácfa ágait. Az ágak között húzódó nagyfeszültségű villanyvezetéket egy letörölt ág elszakította és a drót leesett az udvarra.
Az udvaron lakik egy szerencsétlen slketnéma nő, aki be akarván menni a lakásba, a villanydrótot útjában találta.
A szerencsétlen lehajolt a drótért, hogy felvegye, de ebben a pillanatban két velőtrázó sikolyt hallatott és pillanat alatt holtan esett össze.
Mikor a házbeliek kirohantak, már csak a villanyáramtól agyonsújtott holttestét találták olt.
A hatalmas feszültségű áram gondolatnyi gyorsasággal végzett vele. Hozzájárult ehhez áz is, hogy a nő vizes földön állolt, mikor a dróthoz ért. A szerencsétlenség színhelyén
még az esteli órákban rendőri bizottság jelent meg, mely jegyzőköhyvet
vett fel az esetről.

(Kénytelenek vagyunk a fenti esettel kapcsolatban megemlileni, hogy a nagykanizsai menlőállomás ellentétben a világon mindenült, még Kamcsalkában is uralkodó szokásokkal, nem informálja a sajlól semmi-
ről. Igy ebben az esetben három Ízben is érdeklődtünk, hogy az áldozat nevét (csak a nevét I) megtudjuk, de vaskalapossággal clutaslló választ kaptunk.
Tűrhetetlen állapot I A polgármester ur figyelmébe ajánljuk, hogy ezek az anomáliák a sajtó-informálás terén egyszersmindenkorra megszűnjenek. /I szerk.)
Igazságot Magyarországnak, békét a világnak!
Az amerikai magyarság hatalmas trlanon-döngelő akciója
Hoower elnöktől várja a aegitfl kezet
Newyork, Junlus 17 Az amerikai magyarok Buf/alóban megtartott nemzetgyűlésének hatása mutatkozik az amerikai politikában is.
A"o/ito Sándornak alapostanulmány szerű revíziós előadását a nemzetgyűlésen felolvasták. Wagner ncwyoki szenátor a szenátusban azt ajánlotta, hogy ezt a beszédet a szenátus naplójában örökítsék meg. Wagner nagyhatású beszédet mondott a békeszerződések revíziója érdekében.
A szendtus egyhangú határozatával a Kongresszusi Rekord cimii hivatalos lap junius 13-iki száma teljes egészében klizölle Konta előadását a magyar revízió érdekében. Az amerikai lapok foglalkoznak a nagy feltűnést keltelt esetlel
Lehetséges, hogy a szenátus megtárgyalja a beszédet.
Az amerikai magyarok nemzetgyűlése hosszú táviratot kűldölt Hoower Herbertnek, Amerika elnökének :
— Ebben a komoly órában, amikor egymillió magyar származású amerikai polgár egyesül a fogadolt
az USA magyarsága a revízióért
és szülőhaza hűségének szóló érzelmek kifejezésében, vájjon megkér het|(lk-e önt, ki az amerikai nép nagylelkűsége folytán az éhező magyar millióknak segédkezet nyújtott, — hogy
a kellő időben, komoly figyelembe méltóztassék venni a szégyenteljes trianoni békeszerződést, a melyei az amerikai Egyesült Államok nem erősilell meg, miután ez a békeszerződés az amerikai köztársaság két alapvető elvének, az Igazságnak és a békének nem állott szolgálatában ?
Engedtessék meg nekünk, hogy megkérjük arra, vegye figyelembe a trianoni békeszerződés revideálását kívánó jajkiáltásunkat, mert ez a békeszerződés minden baj okozója. Igazságot kérünk Magyarországnak, békét a világnak I Hoower még aznap válaszolt, .Megkaptam mai dátummal kell táviratukul és ki akarom fejezni azt, hogy nagyrabecsiHöm azokat a nemes érielmekel, amelyekel Önök irániam és kormányom iránt kifejezlek. A nyilatkozatot nagy érdeklődéssel oi-vastam."
A Párísba érkezett Sárga Madár potyautasa magyar származása
Nagyapja vándorolt ki az Újvilágba — Fogalma sem volt tettének következményei felől
Párls, Junlus 17 A Sárga Madár vasárna|> este megérkezett a Le Bourget-i repülőtérre, ahol ezrek tomboló lelkesedése fogadia.
A repülők vasárnap reggel 6 órakor startoltak Comillasból, de Bor
deanx mellett Mimizanban ismét leszálltak benzinhiány miatt. A potyautas! magukkal vilték l\'árisba.
A potyautas magyar
Páris, Junius 17 (Éjszakai rddiójelentés) Schreiber amerikai fiu, aki a Sárga Madár
potyautasaként jött Európába, elmondotta, hogy
Magyar származású. Nagyszülei régebben vándoroltak ki Magyarországból. A kalandvágy vitte rá, hogy felszökjön a gépre. Fogalma sem volt arról, hogy milyen bajt is okozhatott volna. 10 perccel az indulás előtt szökött fel a gépre és a start után negyedóra múlva árulta cl magát.
A „Róma" Berlinben
Berlin, Junius 17 Bánhidy Antal, a fiatal pilóta, a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület tagja, aki a .Róma" nevU Lampich-Thoroczkay-féle kis sporlgéppel szerdán hajnalban startolt a mátyásföldi repülőtértől, hogy a svédországi Karlsladba repüljön, tegnap vasárnap este hal órakor a Berlin mellelli tempeihofi repülőtéren szállolt le Bánhidyt, akinek érkezését már előre jelezték, a német sportrepülő egyesületek vezetői és nagy tömeg várta. A fiatal magyar pilótát lelkesen ünnepelték.
Ujabb demarssal fenyegetőzik a kisantant
— írja egy párisi lap
Párls, Junlus 17 Az Excelsior belgrádi táviratot közöl, amely szerint Walko válaszát igen hűvösen fogadták a kisantant fővárosaiban. Rövid időn belül ujabb demars történik.
Azt hiszik, hogy az incidens komoly következményekre vezethet, noha a kisantant kormányait Pdrisböi és Londonból igyekeznek megnyugtatni.
Walko válasza világosan arra vall, hogy Bethlen felszólalása nem volt egyszerű és rögtönzött platonikus megnyilatkozás, hanem a miniszterelnök jól átgondolt programot adott a magyar kormány irredenta-politikájáról. A kisántánt fellépésének megítélésénél nem szabad elfelejteni, hogy Magyarország reváns-törekvései időnként a legkülönbözőbb tormákban jelentkeznek.
Egy hatalmas repülőgép a tengerbe zuhant
Párls, Junlus 17 (Éjszakai rddiójelentés) Egy utasszállító repülőgép, mely Calais felé haladt, Dungenes magasságában a tengerbe zuhant. Tizenegy utasát és a személyzetet is kimentették.
ZALAI KÖZLÖNY
egyhangú határozattal kimondta a nagykanizsai osztály megalakulását és a tisztikart a kővetkezőkben választotta meg: elnök: dr. Frled Ödön, társelnökök: dr. Kreisler József, dr. Hajdú Gyula, dr. Málék László, titkár: dr. Qürtner Antal, pénztáros: dr. Kovács László, igazgató tanácsba delegált tagok: dr. Darás László, dr. Barta István, választmány: dr. Bakos Géza, dr. Beck Dezső, dr. Bozzay József (Keszthely), dr. Flrod Tivadar, dr. Elek
Mór, dr. Fülöp György, dr. Oyórffy János, dr. Halphen Jenő, dr. Hoch Oszkár, dr. Knausz László, dr. Po-zsogár Rezsó (Lelenye), dr. Rapoch Aladár, dr. Rotschild Béla, dr. Schleif-fer Imre, dr. Tamás János.
Az elnök zárószavaiban a II. országos ügyvéd-vándorgyűlésre hivta fel a figyelmei. A gyűlés junlus fo-lyagfcán lesz Szegeden.
A gyűlést társasebéd követte a Centrálban, melyen részt vett Kállay Tibor dr. is és a város társadalmának vezelő tagjai.
Bánky Róbert színművészt és dr. Berta Jenő főispáni titkárt a kormányzó vitézzé avatta
Timaiikit éa fál>»r vitéza van Magyarormzá|jnak
J_
■egalaknlt az Országos Ügyvéd Szövetség nagykanizsai osztálya
Nagykanizsa, Junlus 17
Nagykanizsán 1874-ben alakult meg az Első Zalai Ügyvéd Egylet. Mikor azonban a következő évben Zalaegerszeg lett az ügyvédi kamara zalai székhelye, hiába volt a kanizsaiak minden próbálkozása, hiába vezetett Cstngery Antal deputációt az igazságügyminiszterhez, 1882-ben hiába hozta össze Eperjessy Sándor Nagykanizsán a Zalamegyei Ügyvéd Egylet-et, hiába volt a világháború előtt az Országos Ügyvéd Szövetség uj megmozdulása is kanizsai fiókja megszervezésére, — mindeme mozgalmak efemer felbuzdulásokon kivűl egyebet nem eredményeztek.
Ma, amikor minden társadalmi osztály tele van panasszal és mindegyik Igyekszik jóléti szervezetek sáncai közül bombázni a gazdasági helyzet kapuit, — megmozdult a magyar ügyvéd-társadalom is. Inspirálja a megmozdulás intenzitását az a körülmény, hogy a pecsélőri méltóság viselője, Zsitvay Tibor maga is a gyakorlati ügyvédi pályáról került el az igazságügyminiszteri bársonyszékig és olyan programot jelenlelt be, amellyel máris megindította az igazságszolgáltatás és az ügyvédi kar több problémáját a megoldás felé.
Az ügyvéd-társadalom országos fellélegzésének Nagykanizsára elnyúlt szála volt a vasárnapi ügyvéd-gyűlés, amelyen megalakult az Országos Ügyvéd Szövetség helybeli osztálya.
Az alakuló gyűlésre Budapestről megérkezett dr. Oraber Károly kor-mányfőlanácsos, az OÜSz társelnöke, dr. Biró Ferenc, az OÜSz titkára, dr. Révai Bódog és dr. Bálint Arthur, a budapesti osztály igazgatósági tagjai és Keszthelyről dr. Bozzay József.
A gyűlésen megjelent dr. Kállay Tibor ny. pénzügyminiszter, Nagykanizsa országgyűlési képviselője, a város vezetősége élén dr. Sabján Gyula polgármesterrel, a törvényszék, járásbíróság, az ügyészség bírói és ügyészi kara, élén dr. Hünnig Alfréd törvényszéki elnökkel. A föszolga bíróságot dr. lMubhaimer Alán tb. főszolgabíró, az állampénztárt Dénes Jenő, a hivatal főnöke képviselte.
Oraher Károly dr. elnöki megnyitójában kifejtette, hogy a háború óta minden társadalmi osztály szenvedéseknek volt kitéve, de fokozottan áll ez az ügyvédi karra. A működési területnek, az országnak megcsonkítása magában is katasztrófális volt reájuk nézve. Ismertette az Országos Ügyvéd Szövetségnek nagyrészt befejezett szervezkedését, feladatát és céljait. Első célja az ügyvédség anyagi és erkölcsi érdekeinek szolgálata. Második, hogy szemmel tarlsa az igazságszolgáltatás és közigazgatás működését, tapasztalatait megbeszélés tárgyává tegye és a leszürődő eszméknek érvényesülést biztosítson.
Ai elnöki megnyitó után a gyűlés
Nagykanizsa, Junlus 17 A vasárnapi vitéz-avatáson a kormányzó fényes ünnepség keretében 2000 vitézt avatott. Ez volt az utolsó vitéz-avatás. A vitézi rend fennállása óta összesen 12.479-en lettek vitézzé^ avatva.
Nagykanizsáról a mostani avatáson a kormányzó vitézzé avatta Bánky
Nagykanizsa, junius 17 Szombaton délulán dr. Schmidl Jenő, Zalaszenlgrót főszolgabirája autón igyekezett Zalaujfalu pusztára.
Már nem volt messze a pusztától, mikor furcsa baleset érte. Még meg nem állapított okból a teljes sebességgel futó autó hirtelen kettős szaltót csinált a levegőben és lezuhanva, maga alá temette dr. Schmidt Jenőt, aki a volán mellett ült.
Nagykanizsa, junlus 17
Ez év tavaszán nagy izgalmat keltett Keszthelyen az a lovagias ügy, melynek szereplői a keszthelyi uri-társaság Ismert tagjai.
Dr. Szekeres György keszthelyi orvos és Lázár Miklós keszthelyi kereskedő szóváltásba keveredlek és ennek során az Ugy lovagias eljárás alá került.
Dr. Szekeres egyik segéd|e Deér Rezső keszthelyi jegyző, Lázár Miklósé Nádasdy István keszthelyi gazdatiszt volt, akik a másik két segéddel együtt kardpárbajban állapodtak meg.
A fegyveres kiállás egyik erre alkalmas keszthelyi teremben, a megállapodás szerint könnyű olasz kardokkal, végkimerülésig, bandázs nélkül, meg is történt és az első összecsapásban a felek megsebesültek.
Dr. Szekeres az arcán kapott vágásokat, mig Lázár Miklóst a fején érte Szekeres kardja,
Róbert színművészt, a Fodor-társulat kiváló tagját, dr. Berta Jenő főispáni titkárt, a megyei közigazgatás egyik jeles tisztviselőjét.
A nagykanizsai járásból még vitézzé avatta a kormányzó Szabolcsi Józsefet, Magyarszerdahely érdemes községbiráját. A zalai vitézek mind személyesen jelenlek meg az avatásnál.
Többen odarohantak a baleset szinhelyére és azl hitte mindenki, hogy a főszolgabírót végzetesen érte a baleset. Annál nagyobb volt az öröm, mikor a főbíró saját lábán kelt fel a gép alól, azonban arca csupa vér volt.
A zalaapátli körorvos részesítette elsősegélyben a megsérült főbirót, — akinek autója teljesen tönkre-menl.
Az orvosok a feleknél harcképtelenséget állapitoltak meg s beszüntették a további párbajt.
Ezzel a lovagias Ugy a kódex szerint el is lett volna intézve, azonban a keszthelyi rendőrség tudomást szerzett az esetről és Így ma a lovagias ügy két főszereplője a nagykanizsai törvényszék büntetőlanácsa elé került.
Kihallgatták tanúként Deér Rezső és Nádasdy István párbajsegédekel, azután a bíróság dr. Szekeres Györgyöt és Lázár Miklósi 3—3 napi államfogházra itélle.
Az itéle ben a felek megnyugodtak és igy az azonnal jogerőre emelkedett.
Nyári clmváltoxáaái
minden nyaralni Induló előflze-tSnk jelentse be írásban vagy telefonon a kiadóhivatalnak. Az utAnküldés belföldre díjtalanul történik, külföldre naponta 4 fillér a megtérítendő portó többlét.
_1929, junlus 18.
"Befejezte évét
a Zrínyi Miklós Irodalmi éa MŰvésce/i Kör
Nagykanizsa, Junlus 17
Vasárnap délelőtt tartotta 34. évi rendes közgyűlését a nagykanizsai Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör a városháza dísztermében.
Dr. Tholway Zsigmond elnök a Hiszekegy-gyei nyitotta meg a közgyűlési, majd elparentálta a Kör elhunyt tagjait, Radnai Jenőt, Rosen-feld Józsefet, Breuer Izidort. Ismertette a Kör tagjainak tényleges irodalmi működését, melynek során méltatla Barbarits Lijos munkásságát ,Nagykanizsa Monográfiája" kapcsán, majd felsorolta Kelemen Ferenc közgazdaság-irodalmi tevékenységét, .A takarékpénztárak története" és ,A pénz" c. könyvelt, a szaksajtóban kifejlett agilitását, Nagy Lajos ny. lg. tanító irredenta-verseivel elért sikereit.
A közgyűlés lelkes hangulatban szavazott köszönetet a hazafias tartalmú Irodalmi és Művészeti Kör nevében Barbarits Lajosnak a kanizsai hősi temetőnek sírkövekkel történt ellátásáért, abból az alkalomból, hogy ezért a honvédelmi ml-niszler másodízben tüntette kl elismerésével.
Barbarits Lajos főtitkár terjesztette elő ezután jelentését a Kör elmull esztendejéről. Kitűnik ebből, hogy a Kör 5 hazafias ünnepélyt és 11 iiceá-lls előadást rendezett, valamennyit zsúfolt házak elölt. A Kör rendezte meg Nagykanizsa elfő (s az országban is az első) Kossuth-vacsorál, melyen a Zalai Közlöny által felvetett és útnak inditolt akció eredményeként felavatták Nagykanizsa monumentális és ritka művészi értékű Kossuth-serlegét. Az országos ünnepségekbe, kulturális és hazafias mozgalmakba a Kör tevékenységén kapcsolódóit bele Nagykanizsa közönsége. Minden ilyen esetben a hivatalos város a Kört kérte fel az ünnepségek megrendezésére. A Kör liceális-progiamja, melyen gyakori volt az idén fővárosi irók, költők és tudományos előadók szereplése, teljes mértékben kimerítette a nagykanizsai iskolánkivüli népművelés programját, úgyannyira, hogy a vármegyei népművelési bizottság nevében az alispán és a tanfelügyelő elismerésüket fejezték ki a Körnek és dr. Tholway Zsigmond elnöknek, aki az egész nagykanizsai iskolánkivüli népmüvelés felügyeletére is megbízást kapott.
Köszönetet szavazott a közgyűlés Urbán Gyula titkárnak, aki rendezéseivel (az idei feledhetetlen szép március 15., az Ady-emlékünnep, Kossulh-serleg akció) és közreműködésével nagyot lendített a Kör ünnepségeinek változatosságán. Köszönetet szavazott Varga István háznagynak és Hutter Géza választmányi fagnak a rendezések technikai résziben kifejtett odaadó tevékenységükért.
A Kör zenekara hosszú szünet után az őszi ciklus kezdetével újra mű-
Dr. Scfimidi Jenő sxentQróti főszolgabírót autóbaleset érte
Autója az országúton kettős szaltót csinált és maga alá temette utasát
Dr. Szekeres György orvos és Lázár Miklós kereskedő kardpárbaja a bíróság előtt
Három-három napi államfogházat kaptak a keszthelyi véres kardpárbaj szereplői
1929 lunlus 18.
ZALAI KÖZLÖNY
ködésbt lép Kelling Ferenc karnagy vezetésével. A szünetelésnek anyagi nehézségek voltak az okai, amiket sikerült a Körnek áthidalnia. Valószínű, hogy a szélesei! vegyeskar is újra életre lesz ébreszthető.
Eichner Árpád a pénztári jelentést terjesztette elő, majd a közgyűlés az elnök zárószavaival véget ért.
A közgyűlés után kezdődött a Kör szokásos évi Zrínyi-emlékünnepélye. Az ünnepi szónoklatot dr. Kerkai József kegyesrendi tanár, a Kör társelnöke mondta. Hatalmasabb erejű szónoki remekmüvet régen hallottunk Zrinyi városának ünnepein, mint ahogyan Kerkai festett szinte elevea\' Színekkel portrét Zrínyi Miklós nagy egyéniségéről s ahogyan megrajzolta korának miliőjét és azon keresztül felállította a ma kérdőjeleinek lekete silhuettjelt. Meglepő volt a polgári iskolai vegyeskar szereplése ének-
számaival. Kelling Ferenc karnagy a gyermekeknek ebből a kórusából nagy hozzáértéssel komoly, nagy dalárdáknak díszére váló teljesit-ri.ényt csiholt ki.
*
S most, mikor az Irodalmi és Művészeti Kör munka-porondja a nyári szünetre bezárul, adózzunk ehelyütt a város egész közvéleménye nevében a legőszintébb elismeréssel dr. Tholway Zsigmond postafőnöknek, ennek az erdélyi fanatizmussal teli, lángoló lelkű magyarnak, akinek a Kör elnöki székében tanúsítóit páratlan odaadása és minden hazafias és kulturális ügyért érzett lelkesedése a Kör minden eredményének fundamentuma. Ö mentette meg a Kör recsegő-ropogó egységét s ezen keresztül tekintélyéi, melyek azután a mai fontos lényezővé tették a Kört Nagykanizsa kulturális életében.
NAPI HÍREK
A kocsist halálosan hasba rúgta a lova
A hámból vezette kl a lovat, té«t — Felelősség
Nagykanizsa, junius 17 Keresztúri lslván 46 éves kocsis a Csurgóhoz tartozó alsoki légiagyárban van alkalmazva.
Keresztúri szombaton délután munka végeztével kifogta a lovakat és eközben az egyik ló ugy hasbarugla, hogy eszméletlenül eselt össze. Azonnal beszállították a nagykani-
mikor a szerencsétlenség tőr-senkit sem terhel
zsai közkórházba, ahol ápolás alá vélték az életveszélyesen sérült embert, de már nem lehetett segiteni rajta, mert ma reggelre belehalt sérülésébe.
Keresztúri István a rendőri kihallgatása során előadta, hogy a szerencsétlenségért nem terhel senkii felelősség.
Kesxt&elyl Kereskedők súlyos autószerencsétlensége
ügyében a törvényszék
Nagykanizsa, junius 17 Az elmúlt év áprilisában részletesen megírtuk azl az autószerencsétlenséget, ami Keszthely és Pacsa között érte a keszthelyi vásározó kereskedőket.
Braun István és fivére Imre, keszthelyi teherautó fuvarozók a pacsai országos vásárra vitték Herczeg Márton, Fodor Imre, Ktsgál Béla, Ktsgái Béláné, Löbl Adolf keszthelyi kereskedőket, akik a teherautó ládái között foglaltak helyet.
Mikor a teherautó Pacsa előtt kb. 6t kilométerrel haladt,
a hátsó kerék összeroppant és a gépkocsi féloldalra dőlt. A kereskedők
kizuhantak az országútra és a nehéz, árukkal megrakott láda rájuk esett
A baleset következtében Fodor Imre kivételével valamennyien kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedtek.
A kir. ügyészség a balesel után vádiratot adott ki a Braun testvérek és a teherautó\', vezető Szabó Lajos soffőr ellen, melyben gondatlanságból okozolt súlyos lestisérléssel vádolta meg őket.
Az ügy«t ma tárgyalta a nagykanizsai törvényszék Mulschenbacher-lanácsa és a lárgyalás során adószakértőként kiliallgatlák Bojtor József kocsigyárosl, aki arra vonatko-
lelmentette a vádlottakat
zólag adolt véleményt, hogy az autó balesete a tulajdonosok és a vezető sofförrel kapcsolatba nem hozható ok miatt történt. Nevezetesen a teherkocsi hátsó kerekének tengelye régi, évődött fából készülhetett, amiről a tulajdonosok és a sofför nem tudtak.
A kihallgatott tanuk vallomása után a bíróság a két Braun testvért és a tárgyaláson meg sem jelenő Szabó soffőrt
felmentette a vád és következménye alól.
Metz József kir. ügyész megnyugodott az Ítéletben és igy az jogerős.
NAPIREND
Juniua 18, kedd
Róm. katolikus: Efrém e.1. ProleaL: Arnold Izraelita: Slvín hó 10 Nap kel reggel 4 Ara 02 perckor.
nyugizik eale líl óra 59 perckor. •
Uránia. .Árvák a viharban", nagy üritlith-film. ,A kamillái hölgy", Dumai rrgénye.
Gőzfürdő nyitva reggel 8 órától eate 6 óráig (hétfő, axerda, péntek délután és kedden egéai nap nőknek).
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések: Héttőn a MmtrM-let\\ Reggel 7 órakor +18-6, détulán 2 órakor +26, eate 9 órakor +17 8.
Felhőzet: Egész napon át borult égboltozat.
Szélirány: Reggel éazakkelet, délben Észak, este északkeleü izél.
• ■ataoralóolal InU.at aata 10 árakor jaUstli továbbra la maian ItfS várhaté halyanként zivatarral.
— Ma: a kormányzó születésnapja alkalmából délelőtt 10 órakor tlnnepl istentisztelet lesz a felsőtemplomban és az evangetikus templomban, melyre az állomásparancsnokság meghívta a hatóságok, hivatalok, testületek vezetőségeit. Ezen a napon minden Igaz érzésű magyar ember ajkáról Imádság röppen az Egek Urának zsámolya elé azért a nagy magyarért, aki nemzete élnl-akarását rendithetetlen energiával, a legválságosabb Idők zajlásán keresztül vezette és vezeti a szebb Jövő derengése felé.
— Felhívás a zsidó lakossághoz. Felkérjük anyahitközségünk és fiókhltközségeink azon tagjait, akiknek hozzátartozói a világháborúban hősi halált hallak vagy eltűntek, hogy az ezekre vonatkozó pontos adatokat (nevét, katonai rangját, életkorát, polgári pályafutását, elhalálozási napját és helyét, esetleges kitüntetéseit és haditetteit, valamint hozzátartozói névsorát és elméi) H napon belül hitközségi irodánkkal vagy személyesen, vagy Írásban közölni szíveskedjenek. A hősi halottak és eltűntek nevei egy .Hősök Temploma" cimű díszes emlékkönyvben fognak megörökíttetni. A nagykanizsai izr. hitközség elnöksége.
Jobb gyújtást,
a motor erejének tol|os kihasználását és zavar Ón, ha megfelelő ggujtóggertgát használ. A nem szóljad sem elolajozódni, som elhor-mozrtflni, sem pedig onggulásl okozni. Az uj tipusmegjololó rendszer, melyet BOSCH alkotott. gűermok)át.>kká teszi nz Ön számára is a meofelelő \' BOSCH-gyeilga kiválasztását. Küldesse meg a tanulságos ropiratot: 5 porc alatt gyortgasznkórtó ós kérje mindonüttkifejezetten a világhírű, mindig bevált BOSCH-uuortuát.
— Munkások juniállsa. A nagykanizsai összinunkásság az idén is Lazsnakon tarlja szokásos nyári mulatságát junius 29-én. Közreműködik a Vas- és Fémmunkás Dalkör, lesz szabadszinpad, szerencsesátor, slb. és tánc reggelig. Beléptidij 50 fill.
— A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetési feltételek mellett Bartánál.
— A kereskedelmi alkalmazottak juniállsa. Vasárnap délután de-rűlt-borult, de akárhogyanis akarta nem tudta elrontani az idő a kereskedelmi alkalmazottak hagyományos nyári mulatságát. A kora délutáni órától kezdve özönlött ki a közönség a lazsnaki parkba, ahol közel ezer ember szórakozott a száz féle tréfás, ügyes dolgon. Mint mindig ezultal is nagy volt a sürgés-forgás a szerencsesátor előtt, mely ezer meglepetéssel örvendeztette meg a drukkolók táborát. A ll-es rúgás, céllövészet, karikadobás, világposta, szabadszinpad és még sok minden csalogatta a jókedvű publikumot, mely szívesen áldozott, hogy a jótékonysághoz hozzájáruljon. A szépségversenyben erős küzdelem után 1 Tompek Manci, 2. Szabó Oizi lett. Este a viharos idő megzavarta a szórakozást, de a közönség nem jött zavarba, hanem bevonult a vendéglő termeibe és ott kezdődött a tánc, mely majdnem éjfélig tartott. A juniálist megnézte dr. Kállay Tibor is társaságával és hosszabb időn gyönyörködött az ifjúság szórakozásában. A juniális ugy erkölcsileg, mini anyagilag igen jól sikerült, ami az agilis rendezőség munkájának teljes sikerét jelenti.
— Clvaamati egv nyest a Deák-tér-től a színházig. Jutalom ellenébon kéretik leadni a színházi irodában.
— Évzáró vizsgák. A helybeli szakirányú iparos fiu- és leánytanonciskola folyó tanévi évzáró vizsgái a következő sorrendben tarttatnak: Junius 19-én Elök., C/II. fiu, A-B/l. és IV. leányosztálynak, junius 20-án A/11., A/lll, A/IV. fiu és III. leányosztálynak, Junius 21-én A/l., C/l., C/lll. fiu és B\'il. leányosztálynak, junius 22-én B/|., B/ll., B/1V. fiu és A/11, leányosztálynak naponként 17 órai kezdettel. Az évzáró vizsgákkal egyidejűleg a Rozgonyi-utcai állami elemi iskola tornatermében és a tanonciskola rajztermében lesz a tanoncok szokásos évi rajz-és munkakiállitása, melynek ünnepélyes megnyitása vasárnap délelőtt 11 órakor lesz és a vizsgák tartama alalt naponként 9—12 és 14—19 óráig tekinthető meg. Ugy az évzáró vizsgákra, mint a rajz- és munkakiállitás megtekintésére ezúton hivja meg az igazgatóság az összes
\' lparosmesiereket, szülőket és a tanoncoktatás iránt érdeklődő nagyközönséget. Az igazgatóság.
=■ Uj rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Za\'a-vármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezésekel, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopsiein Szombathely. Kőszegi-utca 5.
ZALAI KÖZLÖNY
suau bUihuu ttu u nmnni liWiismut
UlttllTIM I itali.
ués U MUIUM <mir tara najrs tstnra Ion il
PHILIPS
MESTEffCSÖVEK
Elrontott gyomor, bélzavarok, émelygés, kellemetlen szájíz, homlokfej-fájás, láz, székszorulás, hányás vagy hasmenés eseteinél már egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz gyorsan, biztosan és kellemesen hat. A gyakorlaii orvostudomány igazolja, hogy a Ferenc Jiisef víz használata a sok evés és ivás káros következményeinél igazi jótéteménynek bizonyul. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzle-tekben.
Regedei viz
nemcsak kitűnő borviz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoKnál.
Kapható minden fBszer-és csemegeüzletben.
mí. Főraktár: ,
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király u. 21
— Vihar, villámcsapás. A napok óla erős elektromossággal telített levegő vasárnap délután viharos időt hozott. Menydörgöli, villámlott és néhány csepp eső is hullott. Fsle 8 óra tájban aztán kitört a záporos zivatar. A villám ezidőben le is vágott Somogyszenlmlklőson egy parasztházba. Senki nem voll otthon. A villám a kéménybe csapolt és szétzúzta a tűzhelyet.
— Különös baleset. A balesetek krónikájában példa nélkül álló baleset érle Bertke József 41 éves nagykanizsai kocsist. Benke aközben, hogy szekeréről hordókat gurított le, ujj-rándulásl szenvedett. A fájós ujjára vizes borogatást lelt. Egyik társa azl tanácsolta, hogy viz helyeit szeszes vattával borogassa kezél, mert az helyre hozza. Benke megfogadta a tanácsol és jó vastagon bemárloll vattát kötött az ujja köré. Nem sokkal ezután kilépett az ulcára és pipára gyújtott. Amint a gyufa sercent a szeszes valta kirobbant és összeégette a kocsis kezefejét és karját. Első segély ulán állatta nem nagyon súlyos.
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10
SPORTELET A Hungária nyerte a bajnokságot
A Pécs-Baranya győzött — A Vasas osztályozót játszik az Attilával — A proflbajnokságok utolsó napja
Nagykanizsa, Junius 17
Vasárnap lezárult az 1928/29-es profi bajnoki szezon Mindkél ligában lejátszották a bajnoki küzdelmeket és ez tisztázta a vasárnap délelölt még kérdőjellel meredő kérdésekel is.
A Hungária megérdemelten elhódította a bajnokságot ebben az évben a Ferencvárostól. A Pécs-Ba-ranya „mázli" sorozata ezúttal is győzelemhez és az 1. osztályba se-gilelle a mecsekaljai csapatot, őszintén szólva a pécsi csapat távolról sem érdemli meg, hogy bajnok legyen, mert eléri eredményei nagyobbrésze igen plrrhuszi győzelem. Az Atillái Pécsen nem legyőzték, hanem harcképtelenné rúgták.
A sors iróniája, hogy amennyire a szerencse istenasszonya elpártolt az ériékes Sabáriálól, úgyannyira segítette a kevésbbé ériékes Baranyát, mely ellenünk Is és sok más ellenfele ellen is csak a hallatlan szerencsével és nem tudással győzött.
A Vasas kikapott és igy ő kerül osztályozóra az Atlilával.
I. liga
Hungária—Budai33-as 4:0(2:0)
Újpest—Somogy 5 3 (3 :2).
Kispest—Sabária 2:2 (1:1).
Bástya—II. ker, 3:2 (3:0).
Bocska—Vasas 5:0 (1:0)).
II. liga
Bak-Terézváros 3:0 (0:0).
P. Ilusos -Soroksár 4:3 (2:2).
P. Baranya-Attila 3:2 (2:1).
Azt amatőrök bajnoksága
KAC—NTE
Nagykanizsa. Junius 17 Kaposvár. Biró Zakál. Az elsft félidőben az NTE sokkal jobb volt ellenfelénél, bár a csatársor megközelítőleg se játszotta ki Igazi formáját s a legszebb és legbiztosabb gólhelyzeteket hagyta kiaknázatlanul. Csupán
Szabó gyönyörQ kapás-lövése Jutott gólba I : 0.
A második félidőben erősen látszott az utazás fáradsága sz NTE-n s amikor egyik csatára is harcképtelen
3:1 (0:1)
lelt, visszaesett s a KAC három góljával győzött 3:1.
A védelem mindvégig nagyszerűen játszott, mégis az ő rovásukra kell Írni a vereségei, mert két gólnál is egészen könnyű helyzetekben offsidet reklamálva leálllak, persze a kaposvári biró nem fujl 6 a KAC könnyen rúgta a gólokat.
PVSK-KTSE 7:1 (2:1). Pécs. Biró Bizse. A pécsiek halfsora pompásan játszott. A Turul most már aligha kerüli el a kiesési.
A Davis Cnp-ben Anglia győzött 3:2-re
Nagykanizsa, junius 17 Vasárnap folytatták a Davis Cup lenniszmérkőzésekel. Kehrllng 3 : 6, 6:4, 6:2, 6:2 arányban győzte le Austint, Takáts pedig 6:1, 6:0, 6:3 ra kikapott Oregorylól.
Az angolok tehát 3:2-re győztek a Davis Cup elődöntőjében és most már ők játsszák le a döntői a Né-
metország—Csehszlovákiai győztesével. Magyarország meg lehet elégedve ezévi teljesítményével.
Ztrtchl tárlat
Pirii J0-33>/«, London 25\'20r/i, Newyork 519 97Vi, Brflssel 72 IS, Mllsno 27 20\'/«, Msdrld 74>5, Amsterdam 206 75. Berlin 123 98. Wien 73 02, Sofla 3 751/1. Prtgs IS38*/*, V«r*i 58 26. Budapest SO-SB\'/i IWurád 913. Bukarest 3"08Vs
TURUL Cipőgyár R.T.
fióküzletében
feltűnően olcsó árakon vásárolhat.
Saját érdekében tekintse meg kirakatunkat!
Vászoncipő...........p B-—
Fekete nöl pántos cipő......P 10.—
Sárga női pántos cipő.......P 9-90
Barna női pántos cipő.......p |4<_
Szürke és drapp pántos cipő . . . . P 16—
Férfi félcipő ..........p IB-_
2871
1929. |unlug 18.
SZÍNHÁZ
Rlp van Wlnkle
Több mint százéves ennek a regényes operettnek a meséje. IVaj-hington Irving, az amerikai történelmi regényírás mestere 1820-ban jelentette meg Sketch book c. novellás-kötele egyik elbeszéléseként. A százéves mesét mintegy ötven évvel utóbb Írták át operetté, a Cornevlllel harangok szerzőjének, Planquette-n&k bűbájos muzsikájára. Opera-zene ez már, nem is operett. Es főként nem operett — hála Isten I — az ope-rett-szüzsék és operett-muzsikák mai értelmében. Párisban pl. az Opera Comique repertoár-darabja.
Tegnapesli kanizsai előadásának Solthy Oyörgy szlmszerepe volt a legnagyobb értéke, egyben legmaradandóbb benyomás Solthy eddigi kanizsai felléplei közül. Különösen a második felvonás álom-fináléjában és az erősen drámai Izü utolsó felvonás egészében vitte hatalmas fölénnyel az egész előadási. Erkel Oabl nem volt ugyan egészen hangjánál, de kedvesen, szépen játszotta Llsbelhel. Jó volt Kormos polgármestere, Károlyi fogadósa és nyíltszíni tapsot kaplak többször egymásután a csöpp Szemethy Ica és Sugár Lacika. A rendező, Sugár Oyula szépen, hatásosan állította be a kar-jeleneleket. A kar az énekben, a zenekar a zenében sok kívánnivalót hagyott hálra. (bl)
A sxln&áxl Iroda &lrel .-
(*) Marinka táno.oit — Soltllv Oyörgy és Pintér Hőnkével. .lean Oll-bert a legnépszerűbb párisi zeneszerző fülbemászó zenéjű operettjében, a „Marinka táncosnő" főazorepéoon ismét viszontlátjuk Solthy Györgyöt, a budapesti Király Színház ünnepelt énekes bonvlvantját Pintér Böske, a ragyogó temperamentumu primadonna ez esten legparádóaabb szerepében csillogtatja ezerszínű művéazotét A kacagás pillanatra so szűnik a nézőtéren.
(*) *gttU(|4nr-apa — Id4nya««n-
ztolA Charpenter angol vígjátéka az Idény kimagasló Irodalmi es művészi értékű eseménye, vitéz Bánky Róbert felléptével. A tüzesen pergő előadás, kitűnő szereplők tökéletes Játéka a tő-városi színhazak produkcióival áű egy-vonalon.
(•) otuárnS. Krkel Oaby és Putriik Bálinttal a főszerepekben csütörtökön este kerül műsorra. Az operett tárgyát Mária Terézia éloténok egyik kedves epizódjából merítették.
, (*) Salamon Bála vand*«|átéka.
A Terézköruü Szlnpadezldel lognagyobb ülkerü bohózatainak legjavát mutatja be Salamon Béla társulata, istnely az eddigi műsorokat Jóval felülmúló produkciókkal Jön ez évben hozzánk. A jobbnál Jobb bohózatokon kívül két szenzációs operettet Is műsorába Iktatott. Sárossy Andor, aki Jelenleg a Terézköruü Színház ünnepelt komikus bul-fója, Borky József éa Komlóa Vilmos, akik kedvencei a Terézkörutl Színpadnak, Longyol Gizi, a főváros egyik leg-tohetaégosebb vígjátéki Bzubrottje, a gyönyörű Jármay Karola, Orsolya Erzal, akinek az Idén az Ul Színházban fenomenális sikerei voltak, a fiatal színészgárda logszlmpatlkuaabb müvéaze: — Fenyő Árpád és — las but not least a zseniális direktor, a pesti komikusok királya: Salamon Béla fololtheteüen estét fognak szerezni. .legyek előre válthatók a színházi pénztarnál.
Heti mtlsor:
Kodd: Marinka táncosnő. Szerda: Agglogény-apa. Csütörtök: Császárnő. Péntek: Salamon Béla bohózat-estjo. Szombat: Ttlz^k az éjszakában. Vasárnap: Tüzek az éjszakában.
= Legjobb olvasnivaló a Nemzeti Újság Aranykönyvtára. Ára előfizetőinknek kötetenként 150 P és 30 fillér portó.
— A Zalai Évkönyv — Zala
kultusza.
1929, junlus; 18.
ZALAI KÖZLÖNY
ftA

%
(Rövidítések) H — hírek. közjpzda-ság Hangv- — hangverseny. E — előadás Qy — gyermekeknek. A — assionyok-n"K. Z — zene. Mg. — mezőgazdaság. Ifl. -- ifjúsági eJöadil. F — felolvasás. O — gramofonzene. jb — jau-band. K — kabaré. nZ. — népszerű zene.
Junlus IS (kedd) Budapeat 9.IS Hangv. 9 30 H. 9.45 A hangv. folytatása. 11 A budapesti rendőr-zenekar hangv. 13 Déli harangszó. UUna a hangv. lolyl. 12 25 H. 12.35 A hangv. lovábbl folytatása. 13 Időjelzés. 14.30 H.
16 Mesedélután. 16.45 ldő|elzés. 17 10 E.
17 30 Szórakoztató Z. 18 30 Mit tizen a rádió. 19.30 Elhalt magyar nólaszerzők népszedi dalainak felújítása Ertek clgány-zeneklaérettel. 20 45 Oárdonyl-eal. Ülána kb. 22.45 Időjelzés. Má|d O.
Bécs 11 Hangv. 17 Zenés gyermekóra. 20.05 Részletek régi és ul operettekből. Berlin 17 25 Zene. 20 és 21 30 Hangv. artnn 12.20, 19.05 és 20 Hangv. 21 A prágai mllsor közvetítése. 22.20 Zene.
London, Daventry 11 O. Utána orgons-hangv. 13 Zene. 14.30 lakolai közvetítés. IS és 16 30 Zene. 17.15 Qyermekéra. 18.45 Olass dalok. 19.45 Hsngv. 21.15 Zeneóra. 21.35 Kádlórevtl.
Milánó 13 35 Jazz-band. 16.30 Oyer-mekksrének. 17 Rádlókvlntett. 19 Jiiz-band. 20.30 Hangv.
München 12.55 és 16 Hangv. 18 Ka marazene. 19.45 Zene. 21.30 Hangv. 22.05 Rádiótrió.
Prága 12.30 O. 12.30 Hangv. 16 20 üy. 16.30, 19.05 és 20 Hangv. 21 Vígjáték E. 21.45 Hangv. 22.20 Z.
Róma 13.15 Rádiótrió. 17 Hangv. 21 Opera E.
Varaó 16.15 Oy. 17.55 IHangv. 19.20 Opera E. közvetítése.
Zürich 11.30 Zene. 13 a 16 Hangv. 20 Ceclle Loos est.
bordói lével keverve p«r*noapora ellen,
tisztán llulharmat ellen.
Rózsafák
hernyóit, levéltetvek sikerrel Irtja. Egyike > lagoloaólab védóseereksek Beszerelhető:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvádősierek
kereskedéséban-Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10.
(A bíróság mellett).
KÖZGAZDASÁG
(—) A világ legnagyobb energia termelő vállalata. American Cllles Pover and Llght Corporation a neve annak a hatalmas energia lermelő vállalatnak, amelyet at elmúlt év november havában Dllíon Read A Co. newyorkl bankárok égt&ie alatt a Central States Electric Corporation alapított. A vállalat I. év első negyedére « B. sorozatú részvények után 2 és tél % osztalékot tizet az előző negyedévi 10,o osztalékkal szemben. A részvényesek est •z osztalékot részvények alakjában kapják meg. A B. sorozatú részvényekre esó tiszta jövedelem 2,400.000 dollárt tesz kl. A vállalat Invesztícióinak értéke |anuár hó végéig 10 millió dollárral növekedett. Ugyanekkor » vállalat tiszta vagyona 53 millió dollárra rúgott.
TŐZSDE
A mai értéktőzsde csendes forgalom melleit a szombati árfolyamokon indult. A bécsi barátságos hirek hatását a berlini lanyhaság ellensúlyozta. Nagy élénkség volt a szom-bali favorit papirban, a Földhitelben, de ma kivételesen fedezési vásárlások következtében némi barátságos hangulat volt észlelhető. Nyitáskor 135 pengő, később 18-ig emelkedell, mikor is felfüggesztettek jegyzését. Jegyzésen kivül vették 20 pengőért. Zárlatkor a tőzsde túlnyomóan barátságos, forgalom sztlk keretek közölt mozgott. Fixkamatozásu papirok piaca Uzlettelen. Valuta és devizapiacon csak lényegtelen változások fordultak eiö.
Tennénytöisde
A buza 10 flll., a rozs Z5 fillérrel eseti.
Buza tlszav. 77-es 22 20-22 40, 78-as 22 40-22 60, 79-es 22 60-22 80, 80-aa 22-90—23 10, dunántull 77-es 21\'30-21 50, 78-as 2 -50—21-70, 79-es 21-70 -21 90, 80-as 22 00 —22*20, rozs 17 00-17 25, lak. árpa 20-50—21-00, aórárpa 23-50 -24 00, zab 18 50—18-75, tengeri Uzt 25 25-25-75, dunántull 24 50 -24-75, korpa 13 25 13-50.
A kiáapetrti Tfludt tsriia-jeirriáM
VALUTÁK
Angol I. 27*72-27*87 Belga fr i9-45-7975 Csen k. 16-92-1700 Dán k. 152-40-153-00 Dinár 998-I0-O4 Dollár 570 70-572-70 Francia f.22-35 22 55 Moll. 229B0-23Ű-80 l engyel 64 0< 61 35 Leu 3-37-3-41 Léva - -■—
Líra 29 90-30-15 Márka 136 45-13695 Norvég 152-40 153 00 Schlll. 80 42 80 77 Peseta 81-65-82-35 Svájci f. 110-10 110 50 Svédk. 153-05-153 65
DEVIZÁK AmaL 229-90-230*60 Belgrád 10*05-10*08 Berlin 136*55-136 95 Brüsszel 79*52-79-77 Devizalel 3*39-3*41 Kopenh. 152-57-152 97 London 27-76-27*84 Madrid 81*65-82-25 Milano 29*95-30*05 Newyork 572*80-4-40 Oszló 152*61-153 02 Párfs 22*38-22 45 Prága 16 95-17*00 Siótla 4-13-4*15 Stockh. 153-25-153 65 Varsó 64*20-64*40 Wien 80 42-80*67 Zürich 110*18-11048
Ssriéwáláf
Felhajtás 4785, eUdatlan 967. — Elsőrendű 1-72—1*74, szedett 1*74—1*76, szedett kftiép 1*60-1*66, kflnnyfl 1*20-1-40, I-sí rendi öreg 1*64—1 68, Il-od rendű öreg 1*44—1 54 angol stlldő 1*50-1*80, szalonná nagyban 1*86—1*90, zsir 2-04-2*06, hus 2*10-2*50, szalonnás félsertés 2-04-2-18.
Az Irányzat közepes. .......................................
lilája: Délültl Nyomta ás LapUaáá Vállalat, Iicykaalxsáa.
Pdető* kiadó: Zalai Károly.
latsnrtu Wahsi Na<yfcaalzaa 7*. aa.
NAGYKANIZSAIAK
kedvelt találkozóhelye
BUDAPESTEN
VII., Baross-tér 23.
> Keleti pályaudvarnál.
Teljesen újonnan berendezett kényelmes családi ház.
Központi lütés, hideg-melegvíz.
Mérsékelt polgári árak.
E lapra hivatkozóknak 20o.\'o engedmény.
Testvérvállalat:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos: OROSZ ÖDÖN.
• a rr
TENNISZUTOK
„Glória" Liga ütő duplahuros 18 P.
Versenyíltőkben nagy választék. SxakazerD raketthurozáil
O I c s ó
TENNISZCIPŐK
Krepp giimniitalppai és krombőrfalppai
Szabó Antal
fegyver, lőszer és sportárunagykereskedé*
RflIIRPTTF (selyemfényű és selyempuha) elegáns, DUU ÜK. I ■C.0icsó) könnyű nyári viselet
nói- éa férfi-ruhák részére
nyersen és az összes divatszinekben. SzlnállóI Olcsóbb és tartósabb, mint a vászon I Moshatói
Gyártja :
Linum-Tausslg Sámuel és Fiai Lenfonó- és Szövőipar R.T.
túr Budapest, V., József-tér 8..
M~ Karaakadfik kérjanak magmlnUaotl ajánlatot I -$M
Gazdák és uradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a
„KÜHHE Mezőgazdasági Gépgyár Rt Moson,
Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a leejutá-nyosabb árban, agy vagy két évi részletfizetésre is, minden előleg nélktll kaphatók a
KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál,
Nagykanizsa, Fft-ut 18- szám.
Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltélelek melleit. Szükségleteinek beszerzése elfttt feltétlen aw kérjen árajánlatot I
Nagykanizsai Autóbusz Vállalat
MENETRENDJE
Erzsébet-tér— _
Vasútállomás
Oda Vissza i 3
4-OG 4-is
5-io 5-21
6-30 6«
••7-30
8-30 8-40
•11-20 \'11-33
12-66 1308
13-26 13-8C
13" 13-61
14-00 14-oe
17-30 17-4.1
017-60 017-68
20-86 20-48
22-16 22-28
22*6 22-68
23-60 23-58
Erzsébet-tér-Klskanizss
Oda
7-10 001215 16<» oool9-\'°
Vissza
7-20 0012-26 16-10 oool9-a>
o-val megjelöltek feltételes menetek. \' Csak vasárnap, de
junlus 15-tól sxeptem-
ber 16-ig naponta. *\' július éa augusztus hóban vasár- és ünnep nsp nem közlekedik, oo Csak piac és ünnep nsp; leltételes, ooo Cssk ünnepnap.
Erzsébet-tér— Barak
oo7-M 10-06 11-tó 1622 18-M
Viasza
oo8<" 10" U-s? 16-34 18-47
Jegyárak nappa
Vonaljegy............
Szakaszjegy .........
Deákjegy és alszakaszjegy
Retúrjegy ............
Hetijegy (2 hétig használható, érvényes 14 útra)
P —-50 . -"40 . —\'24 „ —"64
Viteldijak ■
Centrál-Vasút.........P —-40
Centrál—Barakk ............, —-40
Centrál—Kiskanizsa............„ —-40
Centrál—Sporttelep............. —*30
Ezen szakaszokon belül ... , —-24
Szakaszt túlhaladó útra ... . —-50
ZALAI KÖZLÖNY
APRÓHIRDETÉSEK
Ax apfőWnletések dija 10 szóig 10 fillér, Minden további utó dija ■ flll. Vasár, éa ftnnapnap 10 szóig 80 fillér, minden lovából ezé dija ■ flll. Szerdán és pénteken 10 sjőig 80 fillér, minden további sió dija ■ fiit. Cimsző s minden vasta-
Stbb betű bél illó szó két szónsk számit-tik. Állást keresőknek S»/« engedmény.
Hlrdetéeak • (91) nsafi éssiegsn alul a feissisfss klayvslés, uáinláaás eikerCiáee végett silre flzatsndlk
Magyar-u. 4. számú ház, esetleg snnsk Bálhory-utcára nyíló része eladó. 2856
Keveset hannált gyarmakkooai eladó. Magyar-u. 95 sz. 2834
Kettőszobás utcai, esetleg egyszobás udvari lakéa kiadó Csányl László utca 8/a. alatt. 2823
MÉZET,
nyarabBi-t, ágytollat, vasat és fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Barnát éa Fiai
Erzsébet-tér IS.
BiataraaaH aiobét kOISn bejé-rattal karaa Jallaa eleejére magádon aasaiay, kla gyerekkel. Ajánlatokat „Egéeaaégea, oalaoa lakéa" Jeligére kiadóba. 28«0
Aaconnall belépésre keresek jobb. gyer-mekszerctó leányt, kl tsksritásbsn segédkezik és nyarslóba eljön. Esetleg német Is lehel. Nádor-utca 5. Jelentkeiés d u. 2—4. 2882
HemkéUflietnle l^rese
lén, ha ruházati szükségleteire szükségei lértl és női szövetet, selymet, vásznat, slllont stb most megrendeli A Trlbon ruháistl r. I.
iplakari rtuléttiettil ketoiaéayt
ngnafl. kdeUezávleeKk, közalkalmazottak, ka tonaság. csendőrség, tisztjel és havidíjas sltl(ai|el, valamint vasutasok éa postások réasére Megrendeléseket felvesz és mlntákst késsséggal bemutat Pranger József, rőut 15. sz. (a Nemzeti Bankkal szemben.) 2806
KOIdnbdxö szinti angol golyvéaok
eladók Csengery-ut 55. 2881
Ksresek augusztus 1-ére egy három-szubás utcai lakást. Clm s kiadóban. 2876
Két dlékat ellátásra vállal tanulmányi ellenóraésset együtt,,\' szakférfiú. Csengeryut 23 28/8
K A P A S A fr •••"•8 két bCrVtttt aataba - konyhéa bsatoroaatt tlaata lakéa I.
Megfelelne nagyon kéiSn éllé tálkán, aaatléfl kerttel együtt Isvl Ilyen lakéa. — Szíves értesítést a kiadóhivatalba kérek. un
Fansagasaunkélé műhely részére ügyes munkás kerestetik. Esztergályos előnyben Hungária Kefegyár, Klrály-u. 28. 2884
jobb házból vsló fiu péktanononak felvétetik. Stelnsuer János, Csengery-ut .\'8
■ 28H8
KAaépkoru jobb Iparos keres egy |ot"> megjelenésű, UszU multu 45-55 ét \'g teljesen egyedül áltő özvegyet vagy ha, dont, kinek saját lakása van és skl hajlandó volna egyenlőre köiös háztartásra jönni velem, később házasság nincs klzárvs Némi hozomány üzletem fejlesztése céljáb\'l megkívántatik. Vallás mellékes Leveleket .Nyugodt otthon\' Jeligére e lap kiadóhivatalába Trérek. 2881
1929. junlm 18.
FISK CORD PNEU
Citroen, Fordl, Chevrolet
alkatrészek, eutófelezereléaek
Nagy lózsef, Budapest,
VI., Andrássy-ut 34. szám. Telefon 221-97, 285 63. 1M7
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
Magykanizaa, Deák-tér 2. azám.
Telefon: 3-22.
Raktárról ax összes typuaok azonnal szállit-hatók. — Kedvező fizetéai feltételek!
nlini" l/if |cei"ese


PALLAD1S
könyuoMitátya Budaptil, V., Alkotmány-m. I.
Mosl
Pesti
Mayer Klotild Uióda
VARGA NÁNDOR
gtfxmos6, v«gytljitltő, ruhafotö
■ ifcmbathalyl Ofii IparkUIllUson aranyértmnial kltOaUlva
NAOYKANIZSA
OjflJtűtetep > Oyirtolep r
Kazinczy-u. 8. Hunyadi-u. IS.
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bár-mll leslet vagy tisztíttat. Oyóződ|ön meg áratm ofctóságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértisztltáa I Tisztit I )<n Pllsaérozl
Nem trükk, valóság!
Kedves, barátságos, tiszta szoba-árból
20
,01
0
Bőséges, ízletes, házi étkezési árból
10
,01
ö
\\
engedményt kap ön, mint ezen lap előfizetője
Budapesten
Park Nagyszállodában,
VIII, Baross-tér 10.
S5A,, gabonazsAk,
kölcióniiik, manilU, kívekötfl IcffffitBbUlutóbb txAUitéja:
SCHLC8INGER t% TARBA R. T.
iáik ta ponyvajnrii, Budapeat, V., P«ci«1 M& u. 3 Sürgönyeim : SicVhaattdlw. 24W
ff
Montecatini"
garantált 98/99Voos
rózgállc
érkezeit és bármily mennyiségben kapható
Rosenberg Ernő
lüszer- és rövidáru jsoj nagykereskedésében
Keszthelyen.
Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat
Könyvnyomda # Nagykanizsa • Könyvkötészet a „Zalai Közlöny" politikai napilap kiadóhivatala
Készítünk:
t
TELEFON: 78.
r
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, Ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállitásu nyomtatványokat.
Gyártunk i
üzleti könyveket, ügyvédi naplókai, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon.
Nyomdahelyiség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető; Zalai Károly,)
69. évfolyam, 136. uim
Nagykanlita, 1929 junlus 19, szerda
Ára 14 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
SKtkesitóaég éi kiadóhivatal: Pó-ut 5. arám. Keaitttelyl Hókktadóhlvatal Kouulh Lajoau. 32.
POLITIKÁI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Bóflietéat ára: egy bóra * p«ogó •• Hllél
Be/^/eu : „Nem tyafíöaiunK fejei a irianoni s&er&ödés előtt"
J-1 miniszterelnök nyilatkozata kUltöldl útjáról
Bethlen Islván gróf miniszterelnök külföldi útjáról a kővetkezőket mondotta :
— Ulazásom célja az volt, hogy érdeklődjem
a kisebbségek Ugye iránt és közreműködjem az ezirányu tárgyalásokban. A népszövetségi Illés kevés eredménnyel zárult c tekintetben.
Kél elvi ellentél áll szemben egymással. Az egyik csak akkor óhajt a kisebbség ügyével foglalkozni, ha egy népszövetségi tagállam erre felkéri. A másik elv azt kivánja. hogy a népszövetség minden esetben hivatalból foglalkozzék a kisebbségek ügyével és azt ellenőrizze. Az őszi Ülésszak ez llgyben is meghozza majd a döntést.
A Spanyolországgal kötött barátsági és döntöblrásko-dási szerződés fontossággal bir, meri Spanyolország mindinkább Jelentós faktor lesz u politikai élet terén.
A MacDonald kormánnyal
kapcsolalbau ugy nyilatkozott, hogy a kormány áláspont|a még nem teljesen tisztázol!. Politikai súlya ollói függ, hogy milyen irányi fog követni.
Franciaországi utjának célja az volt, hogy közeledést keressen a kél nemzet közöli. Hazánkai semmiféle ellentét közvcllenül nem választja el Franciaországtól, ami! sikerült is tisztáznia. Jelenlegi tárgyalásai Inkább gazdasági természetilek voltak. Eredményei is vannak, meri sikerüli bizonyosáruk részére piacol teremteni. A hősök emlékkövének felavatásánál mondott beszé dére
meg|egyzi, hogy akkor semmi olyat nem mondott, amit már eddig is ne tett volna meg, nem mondott volna el. Az, hogy revíziót kivánunk, ez csak természeles. Jogunk Is van hozzá, mert a békeszerződés Mii le -rand-féle záradéka is feljogosít bennünket erre.
Nem kívánhatják tőlünk, hogy fejet hajtsunk egy olyan szerződés előtt és bánjunk olyan bűnöket, amelyeket nem követtünk el. A háború felidézésével bennünket nem lehel vádolni.
A miniszterelnök Nagykanizsán keresztül érkezett vissza Magyarországra
Nagykanizsa, junlus 1H Uelhlen István gróf miniszterelnök ma reggel 5 óra 45 perckor a gyorsvonattal átutazott Nagykanizsán. Velencéből már hétfőn akart indulni hazafelé, de nem kapott már helyet a hálókocsin s igy a tegnapi napot Velencében töltötte. Fia, István gróf ma reggel Nagykanizsáig elébe uta-zoát. A miniszterelnök a gyors kanizsai várakozása alatt háiófülkéjé-ben tartózkodott s csak 8 óra után ment át az étkezőbe, ahol Reischl Richárddal találkozott és elbeszélgetett a távoliélében itthon történtekről. 10 óra 5 perckor ért Budapestre.
Nem erőszakos létszámapasztéssal lehet csak megoldani a tisztviselő-fizetések rendezését
A felsőház pénzügyi bizottsága letárgyalta a költségvetési javaslatot
(Éjszakai rddiójelentés) A felsőház pénzügyi bizottsága mai ülésén az 1920/30. évi költségvetési türvényja-vaslalot tárgyalta. Egri Aurél előadó hangsúlyozta, hogy a kormány a feleslegeket elsősorban a közalkalmazottak lakbérosztályainak módosítására fordítja.
Wekerle Sándor pénzügyminiszter
válaszában kifejtette, hogy a kormány arra törekszik, hogy a költségvetés állandó emelkedésének határt szabjon, a meglévő közteiheket elviselhetőbbé tegye és a magángazdaság felvevőképességét emelje. A
és belföldi kölcsönökre. Törekvése, hogy a rövid lejáralu hiteleket hosszú lejáratúvá alakítsák át, ezért egyengeti a jelzálog-hitel útját. A fagykár-akció is hitel utján lesz lebonyolítható. Csak olyan kölcsön felvételét tartja helyesnek, melynek beruházásai megtérítik a kamatokat.
A bizottság a költségvetési javaslatot általánosságban és részleteiben is elfogadta. Vass József és Bethlen Islván felszólalásai után tudomásul vette a képviselőház határozati javaslatait, melyekben utasítja a kormányt a kiadások apasztásdra, a közterhek emelésének mellőzésére és a nyomorék gyermekek statisztikai felvételére.
A tisztviselő-fizetések emelésének legfőbb feltétele egy igényeinknek megfelelő ideális státus elérése, bizonyos
létszámapasz.tással, amit azonban nem erőszakos uton akar a kormány megoldani. Elsősorban a nagyobb csaiadu tisztviselőkön akar segíteni. A
kartell-kérdésben utalt a miniszterelnök álláspontjára, A kormány kivánja á nyilvánosságot, a regisztrálást, de nem kiván semmi olyant, ami akadályozná a vállalkozási. A
hitel-kérdés lerén még sokáig rászorulunk ktll-
Újra a közigazgatási reformot tárgyalta a képviselőház
Budapest, junlus ls A képviselőház ma tárgyalta a felsőház által visszaküldött közigazgatási javaslat módosítását
A legtöbb szakaszhoz nem volt hpzzászóló. Az elnök kihirdclle, hogy « felsőház módosító indítványait a Ház elfogadta.
Gömbös Oyula visszaulasitotta
Friihwirih Mátyás interpellációjában
a honvédelmi tárca ellen indított támadását a honvédelmi minisztérium nyereg megrendeléseivelkapcsolatban.
Vass József népjóléti miniszter beterjesztette a
hadiköicsön tulajdonosok segélyezésére irányuló lörvényjavaslalokal.
Döntőbírósági szerződések Napirendre áltérve Pogány Frigyes
előadó beterjesztette Magyarország és Lengyelország közölt, Magyarország és Finnország, valamint Magyarország és Törökország, Magyarország és az USA között megkötött békéltető és választott bírósági egyezmény becikkelyezéséről szóló javaslatokat.
Az Illés pár perccel 2 óra előtt véget ért.
A zalai uj vitézek névsora
Kanizsaiakat is avatott a kormányzó a vasárnapi vitéz-avatáson
Nagykanizsa, Junius 1H
Beszámoltunk már a vasárnapi vitéz-avatásról, megirluk, httgy\'Bdnky Róbert színművészt és dr. Berta Jenő főispáni titkárt vitézzé avatták. Most kaptuk meg a felavatott 2500 vitéz teljes névsorát. Eszerint
a kanizsalak uj vitézei: dr. Bíró József ny. adóügyi tanácsnok v. t. hadnagy, Böhm Karoly szkv. fhdgy, Benczik Lajos banktisztviselő és öccse, Benczik Sándor gazdaliszt (Keszthely). Utóbbit az a kitüntetés is érte, hogy a kormányzó látva rendkívül díszes dekorációját, megszólításával tüntette kl és hosszabban beszélgetett vele. A tősgyökeres, régi kanizsai familía mindkét tagja főhadnagy volt. Vasárnap avatták Csiiíaghy Oyörgy kir. ügyész, v. t. főhadnagyot és Mátrai József banktisztviselő v. t. hadnagyot is.
A legénységi állományúak közül nagykanizsaiak : Vig Károly várományos, Czifra Oyörgy, Farkas Ernő és Nink Mihály.
Zalalak:
Tiszti vitézek: Bodnár Endre gyógyszerész (Zalaegerszeg), Böhm Béla ny. tábornok (Vonyarcvashegy), Dénesi Alajos tanitó (Zalaegerszeg), Farkas Jenő bérlő (Zalaegerszeg), Hertetendy Ferenc árvaszéki ülnök (Zalaegerszeg), dr. Horváth Bertalan járásbiró (Zalaegerszeg), Kerekes Frigyes dr. bérlő (Zalacséb), dr. Rlchler Albin főorvos (Badacsonytomaj), dr. Széchenyi István (Zalaegerszeg), 7a-bajdy Kálmán ny. tábornok (Alsólakos), Tóth János körjegyző (Nemes-gulács), Ugrál Gábor csendőrfőhadnagy (Keszthely), Wachli József tanitó (Csácsborsok).
Legénységiek: Agg János (Vaspör), Barka Ferenc (Keszthely), Galacz Antal (Szécsisziget), Horváth József (Pacsa), János l6tván (Hernyék), Kardos Miklós (Hegymagas), Kovács Islván (Keszthely), Kovács János (Kisrada), Szentgyörgyi József (Dölk), Szij^rjló József (Hallót), Somogyi Pál (Zalaegerszeg), Vajai Vendel (Salföld), Böröcz Islván (Hahót), Hogyor Károly (Zalaerdöd), Hompó Ferenc (Nagyrada), Lázár Zsigmond (Zala-udvarnok), Molnár József (Keszthely), Völgyi József (Rédics), Sindlperger József (Magyarszentmiklós), Kondá-kor Ferenc (Tormafölde), Ferencz György (Söjtör), Hegyi Ferenc (Zalaegerszeg), Horváth István (Budafa), Horváth József (Kisrada), Kovács István (Hottó), Kiss Oyörgy (Pacsa-tütlös), Mészáros János (Tihany). Nemes Sándor (Keszthely), Tóth Ferenc (Lenti), Mersils Gyula (Tapolca), h. h. h. Rózsás Sándor (Le-
ZALAI KÖZLÖNY
1929. |unlti8 19.
tenye), Stakovits János (Kisvásárhely). Zsuppán József (Kövágóörs), lf|. Ferencz Imre várom. (Szeged), Kovács Ferenc várom. (Sormás), Megyer Ferenc várom. (Dobó), Kuruc József várom. (Becsehely), Molnár József várom. (I.esenceislvánd), ifj. Resze Károly várom. (Balatonhenye), Somogyi Lajos .várom. (Zalaegerszeg), ifj. Szenlgyörgyvölgyi János várom. (Kerkatólfalu), Ifj. Takács Ist-
ván várom. (Örkény), Tólh Oyula várom. (Ff ^öszenterzsébet), Tóth Ferenc várom (Zalaegerszeg), ifj. Kovács János váró ni\'. (Kerkanémct-falu), Radosnal István várom. (Kaposvár), Bognár József (Keszthely), Balogh Lajos (Balatonarács), Nagy József (Tilaj), Zsupanek Pál (Cseszt-reg), Klesplcz János (Oosjjlola), Tis-levlts Károly (Szentpétcrur), Mlllei Sándor (Egeraracsa).
Csőd előtt áll, vagy nem áll csőd előtt c Zalaegerszeg háztartása?
Viharos közgyűlésen követelték a gazdálkodás belügyminiszteri felülvizsgálatát és 120.000 helyett megszavaztak 80.000 pengő kölcsönt
Zalaegerszeg, junlus 18 Zalaegerszeg város képviselőtestülete viharos rendkivllli közgyűlést tartott.
Napirend elölt Szép Ferenc szóvá tctle, hogy Gombos István napokkal ezelőtt indítványt nyújtott be, hogy kérjék meg a belügyminisztert a városi háztartás sürgős megvizsgálására.
Ezt az indítványt nem vették fel a közgyűlés tárgysorozatára Kérdi, hogy miért törlént ez ?
Czobor Mályás polgármester válaszolva kijelentene, hogy az indítványt a |övó heli rendes közgyűlésre vélték fel. Az indilványtól nem fél, söt örül annak, meri beigazo\'ja, hogy a háztartás ügyeit törvényesen vezetik. A belügyminiszteri vizsgálatot maga is sürgetni fogja, hogy megszűnjenek azok az alaptalan mendemondák, melyek a városban lábrakaptak.
Ezután a közgyűlés tárgyalás alá vette a
120.000 pengő filggőkOlcsOn
felvételéről szóló tanácsi javaslatot.
A javaslat körül rendkívül heves vila alakult ki. Miháiovich Oéza azt kifogásolta, hogy a pénzügyi bizottságban csak H0.(XX) pengős függő-kölcsönről volt sző, a közgyűlésen pedig már 120.000-ról. László József csak 80.000 pengői hajlandó megszavazni, de ugyanekkor több pjnlból álló javaslatot terjeszt be a háztartás pénzügyi ágazatának megvizsgálásáról.
Wolták János dr. szerint Zarubay Andor meszel számvevőségi főnök kijelentette, hogy Zalaegerszeg csőd előtt áll. Sürgősnek tartja a miniszteri vizsgálatot.
Czobor errevuiialkozólag kijelentette, hogy Zarubay az akták megvizsgálása után beismerte, hogy félreismerte a helyzetet.
A továbbiak során több bizottsági tag és Czobor polgármester között heves vita támadt, Ujjy, hogy Orjm-bás Istvántól a szót is megvonta és többször rcndreutasitolta a polgármester.
Végűi a képviselőtestület a 80.000 pengős kölcsön felvételét határozta el.
Autózó gyermekek fiatalos szerencsétlensége
Egy szerelöinas autózni vitte a gyermekeket és felfordította a kocsit — Egy gyermek megtialt, többen megsebesültek
Nagykanizsa, junius 18
Vasárnap borzalmas autószerencsétlenség történt a jutái országúton, melynek halálos áldozata is van.
Péter Lajos kaposvári lakos teherautóján kiment látogatóba Jutára, ahol ekkor bucsu voll.
Amig Péler rokonaival volt, a teherautóra Pozsár Lajos nevű inasa vigyázott.
A bucsun levő gyermekek körülfogták az autót és kérték az inast, hogy autózlassa meg ökel.
A 17 éves fiu, aki csak valamit értett az autóvezeléshez, de nem vizsgázott soffór, feltett a kocsira öt gyermeket.
Nekiindilolta a motort, mely hamarosan röpítette a ki« potyaulaso-kat a jutái országúton.
A fiu azonban nem bírt boldogulni a rendkívüli Iramban száguldó kocsival és igy történt, hogy az autó belerohant az ut árkába és felborult.
Ebben a pillanatban a gyermekek kizuhantak az autóból és oly szerencsétlenül, hogy mind megsebesültek, Péter Teréz pedig szörnyethalt. A haléves leányka a szerencsétlenség pillanatában méterekre repült a kocsiból és szétzúzta fejét az utón.
A szerencsétlenség nagy megdöbbenést kellelt a községben. A csendőrség megindította a nyomozást.
Rejtélyes körülmények között meghalt egy hétéves fin
Elrendelték a hulla felboncolását
Nagykanizsa, Junlus 18 Kedden délelőtt szűkszavú telefon-Jelenlés érkezett a keszthelyi csendőrségtől a nagykanizsai kir. ügyészségre, melyben közölték, hogy Kar-macs községben Legma/m Károly hétévee gyermek gyanús körülmények közölt meghall.
Az ügyészség utasította a csend-
őrségei a nyomozás mtgejtésére,
egyben elrendelte a gyermek hullájának felboncolását, amit keszthelyi orvosok végeznek el.
A boncolás eredményéhez képest határoz a kir. ügyészség a további eljárásokról.
Tennlszütök hurozása legjobban és leggyorsabban készülnek Vágó illatszertárában.
Kitüntetés-átadás
Nagykanizsa, Junlus 17 Bensőséges ünnepi keretek közi adta ál dr. Sabján Oyula polgármester a gróf .Csáky Károly honvédelmi miniszter elismerő dicséretéről szóló okmányt [larbarits Lajosnak, a Zalai Közlöny felelős szerkesztőjének, aki ezúttal másodszor részesült ebben a miniszteri kitüntetésben a hősi temető 1100 sírjának sírkövekkel való ellátására indított és befejezeti akciójáért.
Az ünnepség tegnap délben folyt le a városházán. Jelen voll a teljes városi tanács, a honvédtiszti küldöttség, a zalaegerszegi hadisirfelügyelő-ség képviselele is.
Dr. Sabján Oyula meleghangú beszéd kíséretében nyújtotta ál az elismerést, kifejtve annak jelentőségél.
— Az újság — mondta azután — olyan hatalom, amely építeni és rombolni tud. Végtelen örömére szolgál városunk egész társadalmának, hogy ezúttal olyan szerkesztőt nyeri Nagykanizsa, aki tollát az alkotás nemes fegyveréül álliloita n köz szolgálatába.
Barbarils La|os rövid beszédben mondott köszönetet az elismeréséri, hangsúlyozva, hogy az elismerés azoké az ezreké kellene legyen, akik párallan lelkesedéssel csa\'lakozlak akciója mellé és áldozalkészségükkel lehetővé letlék annak valóra váltását.
A tiszti küldöllség vitéz Falka Ferenc ezredes nevében az állomás-parancsnokság köszönetéi és üdvözletét tolmácsolla a kitüntetés alkalmából, majd meleg gratulációk sora fejezte be a szép ünnepi aktust.
Vitriolos merénylet Kaposvár piacán
Nagykanizsa, junlus 17 Minap délelőtt a kaposvári piacon Such Józsefné észrevétlenül vitriollal leöntötte régi haragosát, özv. Pető Jánosnét. — A vitriol Petőné bal szeméi érte és a leönlés ulán Suciiné az üveget Petőné fejéhez dobta. Azután a kél asszony egymásnak esett és ütötték egymást.
A rendőrség Suchnét őrizetbe velte, mig Petőné orvoshoz ment sérülései kezelése végett.
Az eset igen nagy izgalmat keltelt a népes piacon. Állítólag a merénylő asszonyt az vitle rá teltére, hogy Petőné foglalkozott férjével.
bordói lével keverve peronoepore ellen,
Untán llaalharmat ellen.
Rózaafik
hernyóit, levélletvelt sikerrel Irtja. Egyike > lagaloaóbh védőuereimek Beszerelhető:
ORSZÁG JÓZSEF
mag, műtrágya, növényvédőszerek kereskedésében
Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10.
(A biróság mellett).
Mindenütt kapható I
Termeli:
/TJ?I
Magy
TajszIntkuaU Központ
Budapest, !„ Horthy Mlkló>-ut 119-121
SZÍNHÁZ
Marinka táncosnő
reprizének Pintér Böske és Solthy Oyörgy fellépése adott külön érdekességet.
Pintér Böske szubrelt-primadon-náiik ezen az eslén excelláil. Illatozó pompás virágcsokor voll a táncosnő alakja, akit megformált gazdagon szines lényéből. Parádés szerepében pávázó lündökléssel vonullatta fel mesébe illő toalettjeit, melyekről most már külön is kell szólni. Vitte a darabot ellenállhatatlanul bájos egyéniségével. Hangja ezüstösen csengett és a II. felvonás remekül megjátszol! fináléjáért vastaps jutalmazta.
Méltó partnere volt Solthy Oyörgy, aki jólesőn erőteljes, férfias -alakot mulatoil be az operettliercegből, ellen-létbep sok idétlen bonviván éincly-gőségével. Elegáns voll, lendületes es hódiióan szerelmes tudott lenni. Kár, hogy hangjával nem tud már rendbe jönni. Úgy látszik nem tesz jól neki a kanizsai egészségtelen, poros klima.
Károlyi Vilmos Kádár Margitlal n jókedvei, elevenséget hozták a deszkák világába. Frissek voltak, cukrosán naivak. Kormos, Sarlay, viléz Bánky, Ütő, Zelenay, Berky recitálták a rossz operettszöveget. Kél utóbbi groteszk maszkjával keltett feltűnést (—a)
J-1 sxln&áxl Iroda Qlrel :
(*) Aoaleqény-ape az Idény vigjá-tókszenzaclója. Szerdán mutatja bo prózai együttesünk lí. Carpenter Aggiogeny-opa clmü szenzációs vlgjátékuldonságát, aminő évek óta nem került magyar színpadra. Szobbnél-szobb képek gyönyörködtetnek, kacagtatnak ebben a szerencsés kézzel Irt vígjátékban s együttesünk brilllána előadása minden flgyol-met megérdemel. Az Agglegény-apa szerdai előadásán Bánky Róbertet, a színtársulat rokonszenves mllvészét és az Agg-legény-a/)a főszereplejét vitézzé avulásának alkalmából meleg ünneplésben részesíti.
(*) Cjá.íárné, UranlchBt&dten gyönyörű zenójtl, hagulatos operettje csütörtökön kJríil toluliláara. A császárné grandiózus alakjában ugy Játékával, mint káprázatos toalettjeivel fcrkol Gaby log. Iranpáus hatást kelteni. Partnere Putriik Bálint, u [tatai énokesbonvlvánt lesz-
Cl Tűitek aa élaeakában szombaton és vasárnap, f\'öldos Imre irredenta ilrámája, az. elmúlt Idényben szinte forrongásba hozta a tőváros és vidék közönségét, Erdély magyarjainak élete, keservea-klnos sorsa mogkapóbb képekben még alig korült magyar színpadra.
(*) Salamon Béla Naqykanlaeán. .Salamon Béla ós müvésztársulata szenzációs műsorral Jön virlókl turnéjára\' Nótl Károly, Nagy Kndre, Lőrlncz Miklós legnagyobb sikerű darabjaival, a tó-város eztdet szenzációival Salamon Béla a leghíresebb szerepét, a Vonósnégyest Is magával hozza. Szóké Szakáll Vonósnégyes elmli bohózatát Salamon Béla Budapesten több mint ö<X)-ezor Játszotta. Még egy kedves meglepetéso lesz az idei műsornak: Nagy—Endre, Lányi Viktor Harmath Imre kis operettjeit és zenés bluettjoit ls magában foglalja.
Heti mllsor:
Szerda: Agglegény-apa.
Csütörtök: Csáazárnő.
Péntek: Salamon Búla boiiózat-ostjo.
Szombat: Tüzek az éjszakában.
Vasárnap: Tüzok az éjszakában.
= Lapunk Budapesten állandóan
olvasható a Park-szálloda kávéházban
Vili,, Baross-tér 10.
1929 junlus 19
NAPI HÍREK
NAPIREND
Juniua 18, szerda
Róm katolikus: Gyárfás Pr Protesl.: Oyirlás. Izraelita : Slván hó 11 Nap kel Fessel 4 óra 02 perckor.
nyugszik este 20 óra 00 perckor. «
Uránia, .Néma tanú", nagy amerl kai sportlllm. ,A nagy kulorr, kacag-tstó vljáték. 8
Oözfflrdő nyitva reggel 6 órától esle 6 óráig (hétfő, szerda, péntek delulan és kedden egész nap nóknek).
Időjárás
A nagykanlzaal meteorológiai ílő Jelentések r Kedden a hói Reggel 7 órakor +18, délután 1
K.
gtal meg-
hómérsA-
órakor 4-23-6, este 9 órakor 1+19-6.
Fclh/Sut: Reggel derült, délben felhős, este tiszta égboltozat.
Szélirány: Reggel Észak, dílben és eate északkelet) szel
* ■ataoroléglai Intézet 10
érakor falaalli amalketfS 1,8-méraéktattal néhány napig tartó aaérax IdS várható.
A belUgymlnlsxier
Zatoejeraieoen éa Hagyka-nustfn
Nagykanizsa, Junlus 18
Zalaegerszegről Jelentik: Scitovszky Béla belügyminiszter eddigi tervek szerint holnap, szerdán Zalába jön, ahol az állami kezelésben levő légrádi birtokot tekinti meg. Onnan Zalaegerszegre is elmegy és megtekinti az ott folyamaiban levő rendőrpalotai építkezést. Este vacsorán a főispán vendége lesz. A belügyminiszter látogatása nem hivatalos jellegű és Igy hivatalos fogadtatás sem 4esz. A belügyminiszter valószínűleg Nagykanizsára is ellátogat.
— A kormányzó születésnapja
alkalmából tegnap reggelre lobogó-dlszt öltöttek Nagykanizsa főbb utcái. A felsőtemplomban 10 órakor ünnepi istenlisztelet volt, melyre zsúfolásig lelt meg a templom a honvédség tisztikarán és legénységén kívül a város összes hatóságainak, hivatalainak, testületeinek, egyesületeinek, iskoláinak vezetőségeivel. Ugyanekkor az evangelikus templomban is ünnepi Istentisztelet volt.
— Bírói áthelyezés. Az igazság-ügyifiiniszter Imrefy László dr. nagyatádi királyi járásbirót törvényszéki birói minőségben a nagykanizsai klr törvényszékhez helyezte át.
— A megyéspüspök felavatta a babócsal kulturházat. Dr. Rótt Nándor megyéspüspök vasárnap díszes keretek között avatta fel a ba-bócsai kulturházat. Az avatásra messzi vidékekről többszáz ember sietett Babócsára. Ugyanezen alkalommal a megyéspüspök felszentelte a leventék szép zászlaját is.
= Dr. Welvarth Dezső gyermekorvos tanulmányi szabadságra utazott.
— Jegyzőválasztás Zalaszentbalázson. A nagykanizsai járásban levő Zalaszentbaiáis községben ma délelőtt izgalmas esemény történik. Ma választják meg a nyugalomba vonulás folytán megüresedett vezető-jegyzői állásra az utódot. Az állásra öten pályázlak. Tihanyi Dezső zalaszentbalázsi adóügyi jegyző, Imre Gyula hosszuvölgyi körjegyző, Gyulai István magyarszerdahelyi körjegyző, l\'arkas Sándor monoslorapátii segéd-jegyző és Laczkovits Béla nyugalmazott jegyző, abonyi lakos. Az öt pályázó közül legtöbb esélye Tihanyi Dezsőnek van.
ZALAI KÖZLÖNY
Gombamérgesésben megbetegedett egy Kinixsl-utcai család
Nagykanizsa, Junlus 18
Kedden a kora déluláni órákban értesítették a mentőkel, hogy a Ki-nizsi-ulca 73. szám alatt Szórni Jó-zsefné családja gomba mérgezésben megbetegedeit.
A mentők dr. Schmidt mentő-orvossal egyült azonnal kivonultak a jelzett házhoz, ahol Szomi Józsefné 24 éves fiatalasszony, Mária nevü 2 és féléves és Józsi nevü 15 hónapos gyermeke feküdt gombamérgezésben.
— A Klskanlzsal Kath. Ifjúsági Egyesület a templomtéri iskolában junius 29-én nagyszabású juniálisl rendez. Lesz olt mindenféle szórakozás: hinta, ringlispíl, bábossátor, céllövészei, zsákbafutás, lepényevés, szabadszlnpad, konfetti és szerpentin csata, szépségverseny, értékes dijak. A rendezőség már nagyban fáradozik, hogy mindenkinek emlékezetében maradjon a Klskanlzsal Kalh. Ifj. Egyesület juniálisa.
— Évzáró vizsgák. A kiskanizsai áll. el. iskolában az évzáró vizsgák junius hó 20-tól 25-ig délelőtt 8—11 és délulán 2—4 óráig tartatnak, amelyre a szülök és lanügybarálok tiszteieltel meghivatnak. A vizsgák alall ingyenesen megtekinthető a rajz- és kézimunka kiállítás. A III. körzeti igazgatóság.
— Kitűnő szemüvegek orvosi receptre és recept nélkül legolcsóbban Zsoldos Oyula órás, ékszerész és látszerész uj üzletében kaphatók Fóut 14. Biztosító palota. Szakszerű Javítások.
— A Szanatórium Egyesület nagykanizsai fiókja hétfőn, junius 24-én délután fél 6 órakor tartja évi rendes közgyűlését a városháza tanácstermében.
— Gyermek-Ünnepély az Angolparkban. Az Angolparkban rendezett gyermek-délután várakozáson felül sikerült. A kisgyermekek verseiket, dalaikat és németnyelvű játékaikat olyan kedvesen és kifogástalanul adták elő, hogy mindnyájukat egyformán meg kell dicsérnünk. A közös ozsonna az apróságok játékos jókedvét tetőpontra fokozta. Az ünnepély ulán kicsinyek és nagyok egyaránt a legjobb hangulatban térlek haza. A szülök és előkelő vendégek megköszönték Juzi Tante\'nak a fényes sikertől koronázott fáradságát, amellyel Nagykanizsa leeridő polgárait a német nyelvre tanilja.
A mentőorvos azonnal gyomormosást alkalmazott mindhármuknál és ezután állapotuk javult is, any-nyira, hogy nem igényelt kórházba szállitást.
Szo-niné ma reggel velte a piacon a gombái, ami ugylátszik mérgezőit.
A gombaszezon beálltával \' a közönség, ha a legnai vigyázatossággal vásárol piacon. /
Különben erre vonatkozólag ugy tudjuk, van egy városi intézkedés is.
cne a piacon mérgejuolt. ával Wfei
i gupnr
— Motorkerékpár szerencsétlenség. Szalay Gyula balatonfüredi bőrkereskedő motorbiciklijével Keszthelyről igyekezett hazafelé. Útközben a gép lánca elszakadt és ennek következtében a kerékpár teljesen megfordult a levegőben. Szalay az úttestre zuhant és súlyos sérüléseket szenvedett.
= Vésnökmunkákat, ruggyanta
bélyegzőket elismerten legszebben és legjutányosabban készít Goldbergerné, Főút 10. Dobrovlts udvarban.
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elinull hélen 7 gyermek született, 2 fiu, 5 leány: Hám László magánhivatalnok és Ács Jankának rk. leánya, Lasky János szabó-segéd és Vöcsei Máriának rk. leánya. Flesch Jenő malomtulajdonos és Friediander Piroskának izr. leánya, Kurucz István cipészsegéd és Bolf Évának rk. leánya, Szépudvary László áll. tanító és Lengyel Annának rk. fia. Házasságon kívül 1 rk. fiu és 1 rk. leány született. — Házasságot kötött 2 pár: Sternberg Vilmos kereskedő (Pölréte) Grünfeld Margittal izr., Weihofer János hiv. szolga Lő-rincz Juliannával. — Halálozás 7 történi: Németh István napszámos, rk. 64 éves, Pem Béla uradalmi gazda (Dusnok) rk. ""4 éves, Tóth Györgyné Halmásj Anna (Sormás) rk. 41 éves, Betlheim Adolf szabómester izr. 85 éves, Kiss Sándor rk.
1 hónapos, Horváth György napszámos tk. Ö7 éves, Bolla Sarolta ref. 3 éves.
— Uj rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére dijmenTé-sen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely.
TURUL Cipőgyár R.T.
fióküzletében
feltűnően olcsó árakon vásárolhat.
Saját érdekében tekintse meg kirakatunkat!
Vászoncipő...........P 6-—
Fekete női pántos cipő ......P IO-—
Sárga női pántos cipő ....... P 9\'90
Barna női pántos cipő.......P 14"—
Szürke és drapp pántos cipő . . . . P IB>—
Férfi félcipő ..........P IB-—
7871____

áa lllatpattott
-LY-TOX
a modora rovarirtó a* erek
királya
megöl
>«•»•«, «ral,l, a»áa«ot<il,
paloahát, Évábbogaral, kaagyit, bolhát, látat atk.
éa aaok paláit, Illetve lárváit
hagy foMoa I ■ l ■ alr.pl

rédl^yr* I
Mindenütt kaphatói
Priwpcklu.l kívioJUr. kSldt r.wS.m iraS it Téraa
Uudiixtl, V., Nidor u. 80. Tektta: L. Wa-25
— Szerencsétlenség a vásárban.
A Zalaegerszegen tartott országos vásáron egy szódásüveg felrobbant Horváth Erzsébet kezében. A kisleány a szeme fölött, édesanyja pedig a kezén sebesült meg.
— Agyonrugott a ló egy 7 éves gyermeket. Vizvár községben Laklin Mihály gazda megbokrosodott lova ugy megrúgta Oszper Ferenc 7 év«6 gyermeket, hogy az menten szörnyethall. A nyomozás megindult.
= Árban, minőségben választékban Barta szőnyegraktára szenzációs.
— Elfogták a cigányt, aki négy-er belelőtt a haragosába. Megírtuk, hogy május 2l-én Tarany
község határában Baranyai József vándordrólos négy revolverlövéssel súlyosan megsebesítette haragosát, Orsós János vándorköszörűst. Baranyai a bűncselekmény elkövetése után megszökött A csendőrség nyomozta Baranyait, akit szombaton Böhönyén el is fogtak és kihallgatása ulán bekísérték a kir. törvényszék fogházába.
Mozgószinház
Ma szerdán és holnap csütörtökön kerül bemutatásra az Urániában az amerikai Warner Brothers film-gyái világhírű filmje, a .Néma tanú". Főszereplője a nagy Monle Blue és Leila Hyars. Alkalma lesz a kanizsai közönségnek egy igazi box-meccset végignézni, ami az amerikaiakat olyan abnormis hevületbe szokta hozni. A film felvételei és tömegjelenetei meg-kapóan szépek és érdekesek.
Másik slágere a műsornak .A nagy kujon". Sokat árul el a cim, mégis sokkal kevesebbet, semhogy gondolni lehessen, hogy ez a film a kacagtató lelencleknek szakadatlan láncolata. Ismerjük a főszereplőt: Reinhold Schünzel.aki utólérhetetlen művészetével egy-két órára felvidítja ezt a búbánatos világot.
írt*!. utr átérti „EatiaTF
Blxtoi haUtu Irtóixtr, m«ly lertóxóbcl
!et plántál >x llalfa|
m«ly (íftóxóbclagié-- Illttó
.. ----.1 gyöke-
reien kiirtja Sxlgo-
UJ köii éi v
ru»n tudományos alapon előállítva. MA* illatra, emberre ártalmatlan I Sváb. rusznl, ctótiny, hangya, poloska »tb. Irtó»z«r«k.
Naptárban, utáuvét\'el nállltj*: Ratlnol Laboratórium Budapoat.
VII., Marányl-ntca 34. ^ \'
ZALAI KÖZLÖNY
200.000 pengőt sikkasztott egy pesti garázs-tulajdonos
Budapest, Junius 18 A Wiener Auto-fabrik A. Q. feljelentést telt budapesti képviselője, Hirsch Hugó ismert Jókai-utcai garázs- és auló-üzlet tulajdonos ellen 200.000 pengő elsikkaszlása miatt Mire a detektívek kimentek, Hirsch 3 napja eltűnt Budapestről egy uri-hfllggyel együtt, aki korábban irodájában volt alkalmazva. Hirsch az utóbbi időben tőzsdén spekulál! és valószínű, hogy más cégeket is megkárosított.
80°/o tdzeló megtakarítást jelent,
ha régi tűzhelyét «-. állatim kéaiilett praktlvus
asztalttlzhetlyel
cseréli ki, melyért 15 évi g a r a n c I í * vállalok.
macsek lajos
lakatosmester
Ilgykaaliis. léssel féherceg-nt 87.
ft^


Junius 19 (szerda)
Budapest 915 Hangv. 9 30 H. 9.45 A hangv folytatása. 15 Déli harangszó. 12.05 A ládló háziulójának hangv. 12 25 H. 12.35 A hangv. folytatása 13 ldft|elzés. 14.30 H. 15.30 Mornetanlolyam. Ifi 10 P. 16.45 ld«|«li>.. 17 10 É. 17 40 Cltera-hangv. 18 <5 Rádióamstérposta. I9 30 0la>z nyelvoktatás. 20 Ai Operahál tagjaiból alakult zenekar hangv. Utána kb. 22.35 Idólelzéa. Majd cigányzene.
Bécs II 1. 16 Hangv. 17.45 Oy. 19.30 Zene.
Berlin 17 Oyermekóra. 17 30 Zene. 2030 Hangv. 21 15 Kamara Z. Utána 7L
Hrflan 12 20 Hangv 16.30 Btbatlnhát. 19.05 Vlljálék E. köxvelitése. 20 A cseh filharmonikusok hangv.
London, Daventry II O. 12 Hangv 1230 o. 13 Zene. 14.30 lakulai kosvelllia. 15.45 Zongoishant;v. 16 41) Orgonahangv. 17.15 Oyermekóra 8 45 Olan dal .k. 19.45 Orosz karének. 20 éa 21.35 Hangv 22 15 A .Norms" c. opera IV. lelvonáas. 22.40 (a 23 Zene
Milánó 12.20 Rádiókvartett. 13 35 laai-baml. 16.30 Uyermekkarének 17 Rádió kvintett. 19 Jazz-band. 20.25 Zene. 21 Rádió kvintett 22.10 Zene.
München 12.55 és 16 Hangv. 17 Oy. 19 Citerahangv. 20 K. 21.15 Sziml. hangv. 22.45 Tarka-eat.
Prága 11.30 O 12 20 Hangv 16 20 Oy. ISJ0 Bábszínház. 20 fllharmónlkus hangv ttóaia 13.15 Rádiótrió. 17.30 éa 21 Hangv.
Varsó 15.50 O. 17 »5 Ze:,e. 20 15 Kamarazene. 23 Z. Zürich Ifi é« 20 Hangv.
vese-, hólyag-,gyomor- és cukorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, (le különösen vese- és hólyaghotnok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott
elsőrendű gyógyvíz. Házi ivókurára rendkivől
alkalmas. Állandóan friss töltés!
Főraktár: "•
weisz mór
Nagykanizsa, Király-u. 21.
SPORTÉLET
A gimnázisták torna-
ünnepélye
Nugykanlzau, Junius 18 A nagykanizsai reálgimnázium Hunyadi-sportköre szombaton délután tartotta évvégl szokásos torna-bemutatóját a Zrinyi-sportpályán.
A tribünt a szülök és társinléze-tek tanári kara töltötte meg nagyszámban.
A lornaűnnepély az ifjúság f-ivo-nuiásával kezdődölt, majd a Himnuszt énekelte el a diáksereg. Következtek a zenésszabadgyakorlalok, nyújtó, korlátgyakorlatok és az atlétikai viadalok. A kosárlabda mérkőzések után dr. Krdtky István főjegyző buzdító szavak kíséretében kiosztotta a dijakat a fiuknak, akik elénekelték a Szózatot és diszmenetben elvonultak.
A iornavizsga szép megrendezése és a diákok előkészítése Deák János tanár érdeme.
Verseny eredmények:
Szertorna: kitűntek Veress VIII., Lőrinc, Berlothy VII., Barthos Tibor VI , Werling, Baj IV o, Szalin III.
0.. Kováts, Koslein II. o. tanulók.
A 14—16 évesek versenyében 80 m síkfutás 1. Klausz 10\' 1 mp., 2. Eberling, 3. Goldschmidt Távolugrás 1. Klausz 560 cm., 2. Oold-schmidl, 3. Sajni Súlylökés (5 kg)
1. Klausz II m. 40 cm., 2. Széllási, 3. Barthos Tibor. 4x80 m. staféta I I—VI. ó. (Barthos—Hegedűs— Goldschmidt—Fridrlich) 42 mp., 2 II—V. o, 3. III — IV. o.
16—19 évesek versenyei: 100 m. síkfutás 1. Barthos Gyula 118 mp.,
2. Veress, 3. Reznicsek. — 200 m. síkfutás I. Barthos Gyula 25 8 mp.,
2. Bartal. 3. Reznicsek. 400 m. síkfutás 1. Veress 592 mp., 2. Szelnár, 3. Józsa. — Magasugrás 1. Barlhos Gyula 170 cm., 2. Józsa,
3. Táncos. — Diszkoszvetés 1. Józsa 34 m. 66 cm., 2. Táncos, 3. Bartal. — 4x100 m. staféta I. VI o. (Reznicsek—Fridrlich-Józsa—Bartal) 48-9 mp., i. VIII o. csapata. — Vívás I. Reznicsek, 2. Balázs. Kosárlabda V—VI. o 2:1, VI—VII. o. 4 : I (a győztesek kapták a vándordíjakat.)
Zürichi Kárlat
Párta 20-33\'/j, London 25\'20"/l, Newyork 520—, Brflsael 72 l«\'/i, Milano 27 ÍV/t, Madrid 73 70, Amsterdam 208 80. Berlin 134 0.1, Wien 73 05 Solla 3751/1. Prága 15-38\' i. Varsó 58-26. Budapest M-SS\'/i Belgrád 9l2l/>, Bukarest 3 09.
1929. junius 19.
A polgári iskolák
tornaflnnepéfyo
Nagykunlzsa, Junius 18
Vasárnap délután a polgári iskolák tornaünnepélyében gyönyörködhetett városunk közönsége. Hogy a trianoni sok nyomorúságból kiszabadulhassunk, vannak tudósok, politikusok, közgazdászok mind másmás módját gondolják, javasolják, egyben azonban mind megegyeznek, hogy leslben-lélekben derekabb, ügy-sebb nemzedékre van a hazának szüksége. Ennek a szellemnek volt fényes tanúbizonysága a lefolyt polgári iskolai tornaünnepély.
Négy órára már szorongásig megtelt a tribün, mikor a katonazenekar indulójának hangjaira feszes menetben, fiatalos büszkeséggel felvonullak a leányok s fiuk. A nagyszámú közönség sorában olt láttuk társadalmunk számos kiválóságát, igy dr. Sabján Gyula polgármestert, dr. Krátky István főjegyzőt, dr. Hajdú Gyula gondnoksági elnököt, a honvéd-tisztikar tagjail, a tanintézetek igazgatóit, tanárait, tanítóit stb.
Az ünnepély a Hiszekegy szim-bólikus gyakorlat bemutatásával kezdődölt, mindazt a keserii fájdalmat, ami a porbasujtott magyart eltölti, de azt dacos akaratot és hitet, mely felemeli, gyönyörűen felezte ki a leánykák szép, szabályos gyakorlata.
Majd a fiuk nyújtón mulatlak be koruknak megfelelő, ügyes gyakorlatokat.
Nagyon hatásos volt a fiuk zenés szabadgyakorlata, különösen letszetl az a könnyed mozgás, mely hozzá-simull a zenéhez s kellemes ellentéte a régi iskolák, nehézkes, gyötrelmes gyakorlatainak. Ugyancsak nagyon tetszettek és sok tapsot arattak a leányok zászlós gyakorlata, a fiuk fabotgyakorlata és a talajtorna. Különösen ez ulóbbi szerzell sok derül és tapsol.
De a leghatásosabb szám minden bizonnyal a leányok magyar lánca volt.
Sa|nos, hogy a fenyegető zivatar miatt e műsor több számát el kellett hagyni, de amil nyújtottak, már az is méltó ellmerést szerzet! az ifjúságnak s kiváló oktatóiknak, elsősorban RaffaeUi Anita tanárnőnek és Horváth Béla tanárnak.
Az ünnepély végén dr. Krátky István főjegyző Intézett szívből jövő és szívhez szóló beszédei az ifjúsághoz.
=» Ne felejtse el, hogy : varrógépben „PFAFF", kerékpárban „PUCH" a leglobb I
Növekvő kereslet
Fokozottabb gyártás
Olcsóbb árak
A hathengeres, lengőtengelyes
STEYR TYPE XII
leszállított árai:
nyitott........P 8.880__
nyitott Combinával . . P 10*060.—
csukott.......P 10.750. -
Cabriolet, 3 üléses . . P II.OOO__
Cabriolet, 4 Ölése* . . P 11.890__
osukott Comfort . . . P 11.400. —
összes árak helyt Budapest elvámolva, 5 kerékkel értendók.
Körzelképvisele!:
SV3U<1 Infal t»«l"\'i lö.M.r*. aportárunagykareaka-*«"UU déa, autó, motorkerékpár 4a gépoaxtAlya
Kitflwó >ri«» waj kilónként 4 pengő
Sipos Andor cégnél
KÖZGAZDASÁG
(—) Két hatalmas Zeppelint építenek Amerikában. NewyoekNSt táviratban Jelentik, hogy az Egveaült Államok hadllenge-réazele a Ooodyearó Zeppelin Corpora-tlonnál két, egyenkint 785 láb hosszú lég. hi|ót rendelt. A hangár, melyben azt a két léghajót conatruáljlk, 1300 láb hoasiu éa legrosszabbak egyike a világon. Mióta a Dll\'on Read Co reorganizálta a Goodyear vállalat pénsügyelt, amWcIórus tervekkel loglalkoznak a kormányozható lég. hajó fejlesztésére. Amerikán keresztül léghaló járatokat rendeznek kisebb méie ü kormányozható léghajókkal, amelyek előkészítik az Óceánon való átrepülést.
TŐZSDE
A mai értéktőzsde ismét egyenetlen, de valamivel barátságosabb volt. Az érdeklődés központjában a Földhitelrészvények állottak, melyek már nyitáskor is 24 pengővel indullak és később 30—31 pengőig emelkedtek pénzajánlattal. Később a kontremin vállalkozása folytán kissé visszaestek, de igy 27 pengővel zárt. azaz 9 pengő nyereséggel. Erős pénzajánlata volt még Athaneumnak és kisebb árnyereséggel zárlak Gumi, Gschwindl, Magnezit. Kissé lanyhábban tendáltak Bauxld, Rima, Salgó, Magyar Hilel. Forgalom csak egy két értékben volt. Zárlatkor az irányzat egyenetlen. Fixkamalozásu papirok piaca teljesen üzlettelen. Valuta és devizapiacon Madrid ujabb 85 pon|os vesz-lesége érdemel említést.
TeraénytAjséí
A buza 40 fltl., a rozs 50 fillérrel eselt.
Buza tlaiav. 77-ea 21-85-22 00, 78-as 2205-22 20, 79-es 22 25-2240, 80-as 22 55—22-70, dunántnti 77-«s 2095 -21 10, 78-aa 2115—2130, 79-es 21-35-2150, 80-aa 21-55—21*70, roia 16-40-16-65, tsk. árpa 20 50—2100, aörárpa 2350-24 00, zab 18-25-18 50, tengeri UzL 25 25-25 75, dunántnll 24 25 -24 60, korpa 13 00 1325.
A kaáapntj Tiufe íeviza-jegyzá*
valutAk
Angol I. 27*72-27\'87 Belga fr 79-45-79 75 Caeh k. 16*92-17 00 Dánk. 152*35 152 95 Dinár 9 98-1004 Dollár 570 70-572-70 francia f. 22-35-22-55 Holl. 229\'í-0-230-80 Lengyel 64 0 -64-35 Leu 3-37-3-41 Léva -*—
Líra 29 90-30*15 Márka 136 55-137-05 Norvég 152-40 153 00 Schlll. 80-45-80 80 Peseta 80-95-8 I-M Svájci I. 110*10 110 50 Svédk. 153-25 153 85
DEVIZÁK Amál 229*95-230-65 Belgrád 10*05-10*08 Berlin W65-13705 Brüsszel 79*50-79*75 Devizáiét 3*39-3-41 Kopcnb.152-55 \'52 95 London 27*76 27*84 Madrid 8095-81*55 Milano 29*9 $-30*05 Newyork 572*804-40 Oailo 152*62-153-02 Pária 22*40-22 47 Prága 16 94-18-99 Szólta 4*13-4-15 Stockh. 153-45-153 "5 Varsó 64-20-64\'«0 Wien 80 46-80-71 Zürich 110*15-11045
Serténdiár
felhajtás 1689, eladatlan 668. — Bhó-rendű 1*72-1*74. sicdetl 1*74—1*76. szedett kósép 1-60-1*66, kön"yü 1*20—1*40, l-s« rendU öreg 1-64—1 68, ll-od rendű Oreg 1*44—1-54 angol soldó 1*50-1*80, szalonna nagyban 1*86-1-90, islr 2*04 -2*06, hus 2*10-2*50, szalonnás lélsertéa 2-04—2-18. Az. Irányzat vontatott.
U»*t«: Délxalal Sytafa é« Ufklait
Vállalat, lagykanbuáa. Felelős kiadó: Zalai Károly.
Interurbán UMaa i Nacykaalxaa 78. sas,
1S29. |uniu8 19.
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dija 10 azólg 10 fillér, Minden további szó dl]> 5 flll. Vasár- (a ünnepnap 10 szóig 80 fillér, mlndea további szó dija a flll. Szerdán és pénteken 10 szóig (0 fillér, minden további szó dija • flll. Cimszó • minden vasta-
gabb betdból álló szó két szónak siámlt-itik. Állást keresőknek S0e/a engedmény.
Hlrd.léaak B (St) pang* Isuagan alul ai fulaalagaa .klnyv.lé., axámtáiáa alkarSléa. srégatt a I « r a llzaliaálk
Jómunkás Halai lakatesa-aagédak
\' (elvétetnek Macaek Lajos lakatoimesternél.
___2902
Csak „Krlatély" tlveghártya baffiaS-paplrt használjon. — Kapható Flachal Fuldp Fial p ipirkereskedétiében, kanUsjln.
Hévlacra autón kirándulás személyen-kint nyolc pengó. — Elójegyeztetni lehet: Kaulmann Manónál. Telelőn: 167. vagy 571. 2\'69
Háromaxobáa udvari lakás Eötvös-tér 15. sz. alatt augusztus l-re kiadó Bővebbet ugyanott. 2894
PénzkfIleaOnt bekebelezésre mlndea összegben a legelőnyösebben és le sabban folyóaittal Aoxél Ignéa kőlcsönközvetltő Irodája Nagyi Kazlncsy-utca 2. (ián.
Kényelmei, u], csukott bérautó, helyben éa vidékre megrendelhető. Balatonra és Hévízre mértékelt árak. Bérautó Válla lat, Hunyadi-utca 18. 2769
MÉZET,
nyersbőrt, ágytollat, vasat éa fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 15.
Jégaaakrény, kitünó állapotban, kl-sebb fajta aOrklrnéró készülékkel, vagy anélkül Jutányosán eladó. kltscher Samu, Magyar utca bt. 2893
Két satoal takéa, kéltzZ)Ma, tlóuobáu lakás hozzá való helyiségekkel éa agy kla dalattialylaég augusztus hó 1-exe kiadó Sugái ut 63. alatt. Bővebbet Kohn lakatosmesternél, Zárda.u 5. sz. alatt. 2904
Aaataloaok, bognárok ügyeimébe I Nálam kapható gőzölt dió, cseresznye, kória , szil- éa tölgy aiára* padlók, tölgy donga kádárnak. Szatucsek Jánosnál Koraár-város, állomás 2857
Magyar u. 4. számú ház, c&cüeg annak Báthory-utcára nyíló réaxe aladfc. 2866
ZEPE8I IMRE
" csatornázás, vlzvezeték-berendéláa, épület él mfl-bádogos, Zrínyi Mlklóa-utoa 1 a. — Teleion 2-95
Háromszobás lakéa augusztus elsejére kiadó Arany János-utca 2. , -2891
Vizsgázott nőtlen aaffAr, ki a gép-laltataa munkához is ért, állást keres. Clm a kiadóban. 2903
Erősebb termetű Jobb Ilu pékla _ . tsak felvétetik. Steinauer lánof, Csengerv ut 58.
ZALAI KÖZLÖNY
Háromszobás utcai lakás kiadó Zdnyl Miklós-utca 48. sz. 28 i2
Egy szoba, konyhás udvart lakás Juliul tizenötre, ugyanott egy klllönbeláratu ulcal bútorozott szoba julius elsejére kiadó Klsfaludy-utca 31. -2890
Újonnan átalakított 2 szobás lakéa. angol cloieltal és vízvezetékkel azonnalra és ugyanott egy üzlethelyiség is kiadó. Király u. 14. 2820
K Ar a o o tr •••«\'•« 1
He IC 9 C & aaoba - krsnyf
kél konyhéa buloroKoll llaala lakéaI,
két személy részére. Meflelelne nagyon kOlön Allé lalkan, •••llag kari-tat »gf Ott la«5 llyaa lakéa. Szíves értcaltéat a kiadóhivatalba kérek. un
KOaépkoru jobb Iparos keres egy Jobb megjelenésű, tiszta multu 45—55 évesig teljeaen egyedül álló özvegyet vagy hajaoont, kinek saját lakása van éa aki hajlandó volna egyenlőre kösös háztartásra jönni velem, később házasság nincs kizárva. Némi hozomány Üzletem fejlesztése céljából megkívántatik. Vallás mellékes. Leveleket .Nyugodt otthon* Jeligére e lap kiadóhivatalába kérek. 2881
I\'gyazobáa lakéa melléklielylaéggel Julius elsejére kiadó Kölosey-utca 17. 2896
Bajárónfit keresek azonnali belépésre Deák-tér 3., emelet. -2899
Két diákleányka, vagy Ilu allétéat és ueretó otthont nyerhet. Clm a kiadóhivatalban. 2900
Jól lózó b.jéróal (elvétetik 4. Esetleg lakabt 11 ksp.
Deák-tér 2.01
A letenyel kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
2645/tk. 1929. az.
Ariiífcl blrdelBtif-klvQDat.
Dr. Örley üyőrgy végrehajtatónak Helcheu leld Jenó («épv. Ur. Kichter Béla ügyvéd, Ügygondnok, letenyci lakós) végrehajtást szenvedő ellen 25 P 75 Ilii. tőkekövetelés és Járulekai behajtása végett az u|abb árverést a letenyel kir. Járásbíróság területén levő, Vörcsök községben tekvö s a vör-caökl 251. aztjkvben loglalt, Kelchenteld Jenó nevén állo Illetőségre 400 P kikiáltási árban elrendelte.
Az árverést 1929. évi junlua hó 28-lk napján d. •. II órakor Vörcsök községházánál lógják megtartani.
Az árverés alá kertllő Ingatlan a kl-kiáltás! ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható el.
Az árverelnl szándékozók kötelesek bá-nstpénaUI a kikiáltási ár ItWo-át készpénz-ben, vagy az 1881 :LX. L-c. 42. 5-ában meghatározott árlolyammal számítolt óvadékké-pea értékpapírban a kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előleges bírót letétbe helyezéséről kiállított létén elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési leltételeket aláírni (1881: LX. t. c. 147., 150., 170.
1908:XL- t.-c. 21. S).
Az, aki az Ingatlanon a kikiáltási árnál magasabb ígéretet telt. ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908:XLI. 25.
Leteuyéo, 1929. évi április ho 25. napján.
Dr. Ilitzclburger s. k. kir. Jblró.
A kiadmány hiteléül: ltalassa Sándor s. k.
2893 tetfkhöny VVÍI, lí.
Gazdák és uradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a
„KÜHHE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Mojon,
Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, velőgépek, konkolyozók, bor-prések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjulá-nyosabb árban, egy vagy két évi részletfizetésre is, minden előleg nélkül kaphalók a
„KÜHNE" Mezögazdasagi Gépgyár Lerakatánál,
Nagykanizsa, Fő-ut 12. szám.
Ugyanolt kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési fellételek mellett. Szükségleteinek beszerzése el&tt feltétlen kérjen árajánlatot I
Ne menjen a lábhoz, hanem a fejhez I
BRANDL SÁNDOR ÉS FIA cég
DEAK-TÉR 2. TELEFON 18.
Szakszerű kiszolgálást nvujt a kerékpárvevőknek. Kedvező részletfizetési feltételek I
PUCH-kerékpárok
30 év óta a legjobb acélanyagból készülnek. Alkatrészek, príma külső és belső gummlk raktára. Műszerész-műhely I Olcsó árak I
hL\'üm GABONAZSÁK,
kölcsön «iák, manllla, kávekötö Ugmegblthitóbb szállító).:
8CHLESI NGER É8 TÁRSA R. T.
itik ás pony vagyát, Budapeat, V., Pcrcnl Mór-u. 2.
SQrgöpycIm : Sickhiendler. 2M0
Értesítem a nsgyérdemü hölgyköxön-
léget, hogy Zrínyi Miklós u. 35. sx. alól
lakásomat
Cseng«ry-ut IS. u. alá helyeztem át. — Kérem a hölgyközönség további szíves pártfogását.
Neumann Józaafné
3SÍT oki. Mfll*tMd.
Olvassa ell
1 kgr 00-á« liszt ........................P —\'40
1 . burgonya ............ P —\'12
1 . pörkölt kávé ......... P 5-40
1 . Olasz rizstörmelék ... P — 60
l liter Jó vöröabor........................P —\'64
Kluger Sándornál
Magyar-utca 3. — Teleion 579.
Ptóktlzlet: Magyar-utca 144. Telefon 580. Megrendeléseket héahoz szállítunk
Ha kényelmes, üzembiztos és jó rugózásu motorkarákpért akar
venni, ugy feltétlen nézze meg és kérjen ajánlatot az 1929-es Boaoh gyujtásos
(é$ndtim
Indián-
ról.
Kftrzclképviselet:
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: Hollós Ferenc ,„s Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4.
ELADÓ
egy üzemképes, jó állapotban levő csukott
prestó autó,
esetleg 18 kuvi hitelre.
Bővebbet:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. sz.
lézze meg és kérjen ajánlatot a minden igényt kielégítő legjobb angol motorkerékpárokról:
James p hso--Rudsfe Trinmph
4 sebesség, 4 szelep, 2 kerékfék, 4 ütem, cserélhető kerekek
a vidéki országutakon kipróbált éa kitűnően bevált egyike a legrégibb angol motorkerékpároknak
Körzetképviselet:
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: Hollós Ferenc Nagykanizsa, Erzaébet-tér 4.
közalkalmazottak
részére, díjmentesen és saját felelősségünkre lakásba
szállítjuk a megrendelt
BÚTORT
3 tói 20 hónapig terjedő folyószámlahitelt nyujtunk. Készpénzárban adunk el hitelre is! Győződjék meg erről személyesen saját érdekében.
Óriási választékot tartunk finom kárpitosbutorokban, vas-, réz-, konyha-, előszoba-, leányszoba- és irodabútorokban is.
Állandó lakásberendezési kiállítás!
KOPSTEIN
SZOMBATHELY és SOPRON
Kőszegi-utca 5. (üzlet az udvarban). lférkerlllet 62.
Nyomaiolt a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
09. évfolyam, 137. szám
Nagykanizsa, 1929 junlus 20, csütörtök
Ara 14 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
Bl«k<*st4a4g U kiadóhivatal: Fó-ut 5. aiirn. KeaxtheJyl SókkladóbivaUI Koaauth Lajoa-u. 33.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
MHzcM ára: egy hóra « pragó M ffllfc
Prágában olasz-magyar-lengyel blokk kialakulásától rettegnek
Lengyelországnak nem kell a kisantant — Cseh—magyar közeledést sürgettek a cseh külügyi bizottságban
Prága, Junlus III (Éjszakai rádiójelenlés) (Magánjelenlés.) A külügyi bizottság inai ülésén nagy vita volt Benes jun. 5-iki beszéde felett. Czech német szociáldemokrata annak a nézetének adott kifejezést, hogy a cseh-magyar Incidenst ki
kell küszöbölni. — Svellik néppárti szónok azt fejtegette hosszasan, hogy Lengyelország miért nem csatlakozik a kisantanthoz. A kisantant nem akar belenynlni Lengyelország keleti halárainak kérdésébe és Lengyelország még sem akar csatlakozni. A szónok mindinkább
kiépítve lálja a Belgrád ellenes fasiszta frontot, amellyel számolni keli és amely Róma-Buda-pest-Varsó közölt létrejön. Zalesky budapesti ulját magyarázta, de ennél a magyarázatnál sokkal mélyrehatóbb jelentőséget kell tulajdonítani annak.
A kisantant demarsét teljes csőd érte, nem Behet megismételni — mondja Bukarest
Oláh elkeseredés a magyar külpolitikai eredmények miatt
Hukare.it, Junius 19 (Éjszakai rádiójelenlés) Az „Ade-verul\' Írja: .A kisantant demarsát budapesti politikai körökben élénken tárgyalják. Beavatott körök híre szerint az a válasz, amit Walko magyar külügyminiszter fog adni irásbelileg a román kormány demarsára, semmiben sem fog különbözni attól, amil a cseh és jugoszláv kormányok kaptak és amelyet a két kisantant állam kihívónak lalált. Bethlen most, mikor hazaérkezett, az újságírók elölt újra hangoztatta, hogy minden alkalmai felhasznál, hogy a revízió érdekében dolgozzék.
Csődöt mondott tehát a kisantant demarsa.
Logikusan ugy;in senki sem várhatta, hogy Mussolini, aki annyira
lekötötte magái a magyar revízió melleit, ezúttal más véleményen lesz. Az uj angol kormánytól sem lehet várni, hogy most, amikor egyéb fontosabb külpolitikai problémákkal van elfoglalva, beavatkozzék a dologba. A francia kormány válasza meglepetést kellett. A La Temps cikke a külügyminisztériumból van inspirálva. A francia vezető orgánum azt irta, hogy Magyarországnak joga van szóbeli propagandát űzni a revizióérl. Kétségtelen, hogy Uelhlen Islván gróf diplomáciai sikereket aratott és már a mai naptól kezdve szabadon szervezheti a revíziós kampányt. Azért kellett lemondjon a kisantant a második demarsról vagy arról, hogy a népszövetség beavatkozását kérje.
— Ml fáj a kisantantnak ?
Nincs ennek semmi értelme. Bizonyosan
a nagyhatalmak felhívták a kis-antantot, hogy mérsékelje magái a magyar kérdésben. A kisantant nem azért küldött de-marsot Budapestre, hogy a magyar kormány állásponlját megismerje, hanem azért, hogy a nagyhatalmak figyelmét ráirányítsa a béke veszedelmére. A demarsot tehát teljes ku darc érte".
A „Curenlul" cimt: lap ismétellen a Buclapcslre való bevonulással fenyegetőzik és emlékeztetett arra, hogy ezelőtt 10 évvel vonullak be a románok Rtidapeslre, de akkor nem éltek az alkalommal, de most ha sor kerül rá, akkor nem élhetetlen politikusok fogják a döntő szót kimondani.
,Elfogadfuk a Kellog-paktumot, öogy demonstráljunk békés sxándékunk mellett
Walkó nagy külpolitikai beszéde után a Ház elfogadta a háboru-ellenes egyezményt
lludapcsl, Junius tí)
A Ház mai ülésén áttértek a háború igénybevételének kiküszöböléséről szóló nemzetközi egyezmény (Kcl-log-paktum) becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalására, amit — mint összetartozót — a Nemzetközi Bíróság kötelező igénybevételével együtt tárgyallak.
Pogány Frigyes előadó ismertette a javaslatokat. A történelem tanulsága szerint utópia minden olyan törekvés, hogy a háborúi kikapcsollak, de mindennek dacára megérdemli a javaslat, hogy tárgyaljuk, meri ezt célozza.
Walko Lajos külügyminiszter: Céljainkat békés eszközökkel akarjuk elérni. A most tárgyalandó Kellog-féle paktumnak morális jelentősége van és kél tulajdonképeni célja. Először a felek elitélik a háborút s nem kívánják mint a differenciák kiegyenlítését, másodszor békésen kívánják
vitáikat elintézni. Dacára annak, hogy a paktum csak a békés megegyezést hangoztatja, mégis tér marad az önvédelemre, melyre nem vonatkozik. Ilogy valamely háború önvétlel-mi-e, azt minden állam maga ítéli meg. A Monroe doktrinum elvének betartása is azt bizonyilja. Megállapitla-tott ugyanis, hogy a Monroe doktrinum nincs ellentétben a Kellog-paktummal.
Meg vannak a háborús lehetőségek.
A szankció kérdése nincs szabályozva. Szankciók nélkül a Kellog-paktumnak nincs jelentősége arra nézve, hogy milyen álláspontot foglal el egy állam a háborúval szemben. A szankció létesítése csak r.kkor birna érvénnyel, ha volna egy olyan szerv, mely lehetővé tenné a békés elinlé-zist. Mindezek dacára
ml lekötjük magunkat a hágai . döntőbíróságnak azért, hogy ezzel Is dokumentáljuk békés szándékainkat.
A felhívást eddig már Ausztria, Belgium, Bulgária, Észtország, Finnország. Németország. Norvégia, Németalföld, Pozen, Sveiz, Spanyolország és Svédország Írták alá. Ez igen élénken mutatja azt, hogy mely államok kívánják jogi alapon elintézni ügyeiket. Ezzel szemben azok, amelyek nem Írják alá, azok jobban tudják polilikj, és más államokkal való összekötetés niján érvényesíteni törekvéseiket. Békés elintézési leltelőség még ebben a paktumban nincs. Ilyen csatlakozásoknak nagy morális jelentősége van. Morális kötelességekel ró ez a paklum az iniciáló államokra is.
Ennek a javaslatnak az el-
fogadásával mi is azt akarjuk demonstrálni, hogy törekvéseink békések. Kérle a javaslatok elfogadását. (Éljenzés és taps.)
Lakatos Gyula hangsúlyozza, hogy a javaslatokat demonstratív okokból egyhangúlag kell elfogadni. A győzőknek is le kell szerelni. A Kellog-paktuinot Magyarország magáévá telte, de a szomszédos államok nem
írják alá. Lukács György: Akik nem csatlakoznak a paktumhoz, azt a látszatot kellik, hogy nem mernek az igazságos biró elé állni. A kisantant-memoraiidumokról szólva,
nevetségesnek és lehetetlennek tartja azt, hogy az egész világon már egy Ismert fogalom ellen demarsokat Intézzen a kisantant. Walko Lajos külügyminisztert elismerés illeti meg azért az erélyes hangért, mellyel válaszolt. Feladatunk, hogy a francia népet, mely helytelen információk alapján félreismert bennünket, felvilágosítsuk. Felszólítja a magyar társadalmat, hogy igyekezzék a francia népet felvilágosítani és keressen vele összeköttetést
Elismeréssel szól Briand francia külügyminiszterről, ki a közeledést kezdeményezte.
Malasils Géza örömmel tapasztalja a francia orientáció térhódítását. Az örök béke ideálisan szép eszménye felé a Kcilog-paktum csak egy lépés. A javaslatot elfogadja.
Csik József helyesli a közeledést Franciaországhoz. A javaslatot elfogadja.
A Ház a javaslatokat ugy részleteiben, mint általánosságban, elfogadta.
Az interpellációk során Csik József a kereskedelmi minisztertől kérdi van-e tudomása arról, hogy minden megokoltság nélkül az ipari munkabérek a létminimum alá szálltak. Az ipari vállalatok nem hogy nem prosperálnának, hanem ellenkezőleg terjeszkednek és a munkabéreket mégis leszállítják. Az interpellációt kiadják a kereskedelemügyi miniszternek.
Kéthly Anna utalt arra, hogy az európai népek tankönyveiben a magyar népről lehetetlen állítások vannak. Még a velünk barátságos viszonyban lévő olasz állam középfokú iskoláiban tanított könyvekben is. Hajlandó-e a kultuszminiszter oda hatni, hogy ezek a -téves állitások kiküszö-böllessenek és megfelelő információt kapjanak ? Az interpellációt kiadták a szakminiszternek. Az ülés 3 órakor ért véget.
ZALAI KÖZLÖNY
Pár &ét múlva megkezdik a kanlscsal uiak aszíaltoxásút
Hét ajánlatot kapott a város, mind a hét hitelezi a vállalati összeget — Az ötéves ajánlatok közt van egy 20 éves, 7-5 százalékot hitelkínálat
Nagykanizsa, Junlua 19 Amilyen örömmel fogadta Nagykanizsa egész közönsége a hirt, hogy a város megkezdi végre az utak és Járdák burkolását, olyan aggódva, söt hitetlenkedve várta a hireket a közgyűlésen megszavazott program további sorsa felöl. Komoly szakértők, türelmetlen laikusok egybehangzó véleménye volt, hogy a város vezetősége a mai pénzviszonyok mellett s az állami ulépitési program mai kilátásai mellett nem fog olyan vállalkozót találni, aki egyben a munkához szükséges Összegeket is hitelezze a városnak. Ezért intézték el legtöbben egy szkeptikus vagy egészen lemondó kézlegyintéssel a városi tanács által bejelentett programot, amil pedig megváltásként várt ennek a jellegzetesen göcsörtös, forgalmai bénító járdákkal, utakkal, régmúlt Idők bűneivel megveri város minden lakója. Kanizsáról országszerte alig tudlak és tudnak valamit. Csak azt tudják statisztikákban és emlékekben, hogy rosszabb járdái és utat sehol az országban nem lehel találni.
Hát most aztán féinfa szkepszis sel, a lemondó gesztusokkal! A Nagykanizsa életében fordulót jelentő utburkolási program a jövő hónapban, legkésőbb augusztus első napjaiban megkezdődik és folyik a munka, ameddig csak az Időjárás engedi.
A hihetetlen csuda ugyanis megtörtént. Nagykanizsa nemcsak hogy kapott ajánlatot hitelezésre is, hanem
a beérkezett 7 ajánlat mindegyike hajlandó hitelezni,
sőt az sjánlalok között — már első belekinlésre is — egyik-másik határozottan kedvezőnek mondható a mai kamatviszonyok mellett.
összesen • beérkezett 7 ajánlat a város főbb útjainak burkolására. Ezek a főbb utak:
Csengery-, Kazinczy-, Magyar-, Fő-, Király-utcák, Erzsébet-tér, Deák-tér, Eötvöstér és a Sugár-ut eleje. A munka az eddigiek szerint a Csen-gery-utcáu fog megkezdődni. Az ajánlatok természetesen mind budapestiek és
5 éves hitelt nyújtanak 9—13 százalékos kamatra.
Van azonban egy ajánlat, amely 90-es árfolyamon
20 évre 7.5 százalékos hitelt is Irinái.
A beérkezeti ajánlatok különben itt következnek:
1. Magyar Kerámiai gyár részvénytársaság (Budapest). Kerímilbur-kolat: 193.001-50 P. Hitelezés: 5 évre, évi 105°/o mellett.
2. Kőszénbdnya és Téglagyár tár-
sulat (Budapest). Keramilburkolat;
190.029 P. Hitelezés 5 évre,\'évi 11 százalék melleit.
3. Strasser Vilmos útépítő részvénytársaság (Budapest). Keramitburkolat: 205.134 P. Kiskőburkolat: 230.683 P. Hitelezés: 5 évre, évi 10 százalék mellett.
4. átépítő és Aszfaltvállalat részvénytársaság (Budapest). Aszfaltburkolat: 818.212 15 P. Hitelezés : 5 évre évi 13 százalék mellett.
5. Hirscsh Mihály ul- és vasútépítési r.-l. (Budapest). Aszfaltbur-
kolat: 790.45926 P. Kiskőburkolat: 116.025 20 P. Hitelezés: 5 évre, évi 11 százalék mellett, 20 évre, 90-es árfolyamon, évi 7 5% melleit.
6. Magyar Asphall R.-T. (Budapest). Aszfaltburkolat: 712.75360 P. Hilelezés: 5 évre, évi 11% mellett.
7. Magyar Útépítési R.-T. (Budapest). Aszfaltburkolat: 791.728 P. Hilelezés: 5 évre, évi 9% mellett.
Az ajánlatokat felbontás ulán most dolgozzák fel. Amint ez készen van, a polgármester azonnal a pénzügyi bizottság elé terjeszti és annak javaslatával rendkívüli közgyűlést hiv ösz-sze. A rendkívüli megyegyülés össze-hivalása és miniszteri jóváhagyás is a leggyorsabb ütemben fog menni, ugy, hogy a munka megkezdésének nem lesz semmi akadálya.
Az éjjeli tehervonat tengelytörése
rövid Időre kisebb forgalmi akadályt képezett Szemes és Szántód között
Nagykanizsa, Junius 19 Budapestről az éjjel rendes időben indult el Nagykanizsára egyik tehervonat, mely Szántód és Balatonszemes közötl egyik kocsi tengelytörése miatt megfeneklett.
A tengelylörés nyilt pályán történt és kis mértékben a pályái is megrongálta. Ebben az időben érkezett Szántódra az a budapesti személyvonal, mely reggel fél 5 órakor ér be Nagykanizsára. Ez a vonal nem
folytathatta útját, hanem a Nagykanizsáról jövő gyorssal, mely viszont Szemesnél volt kénytelen vesztegelni, ulascserét csinált. És így kisebb késéssel a vonatok kiindulási helyük felé indultak vissza. Mindegyik megváltoztatott minőségben.
A tengelytörés okozta forgalmi zavart egy óra alatt rendezték és a következő vonatokkal már semmi fennakadás nem volt.
Mayer Ferenc rendőr felakasztotta magút
Kedden éjszaka követte el az öngyilkosságot Kiskanizsán — Tettének oka: anyagi gondok
Nagykanizsa, Junius 19 Megrendítő öngyilkosságot követett el keddről szerdára virradó éjszaka a nagykanizsai rendőrkapitányság egyik derék rendőre: Mayer Ferenc 40 éves közrendőr.
Mayer már hat esztendeje állott a rendőrség szolgálatában. Polgári foglalkozása szabó-ipar volt. Leginkább a rendőrség szabó-műhelyében dolgozott és ugy társai, mint feljebbvalói becsülték a tisztességes embert. Mayer kedden éjszaka Kiskanizsán
a Pivári-ulca 6. szám alatti háznál az udvaron levő isiállóban felakasztotta magái. Tettét csak reggel vette észre a felesége, aki értesítette a kiskanizsai rendőrségei, majd a kapitányságról szállott ki rendőri bizottság a hullaszemle megejlésére.
Az öngyilkos rendőr özvegyén kívül négy árvái hagyott hátra. Tettének oka: anyagi gondok, melyek mialt az utóbbi időben sokai is panaszkodott.
Holnap délutáh fél 6 órakor lemelik.
Záporként hullott a villám a somogyi falvakra
Egy család megnémult, egy másiknak minden tagja megsebesült — Ólba, csordába, telefondrótba csapkodott a villám
Zákány, Junius 19 A Zala felett Is elvonult vasárnapi és hétfői vihar Somogymegyét sem kimélte meg. Vasárnap Zákányban
egymást érték a villámcsapások. A Zichy-uradalom tulajdonát képező Zákány-surdi telefonvezetéket tönkretette a vihar.
Legalább tlz helyen csapott bele a villám a vezetékbe. Forsthofer zákányi cipész udvarán a
sertésólját szétvágta a villám. A sertéseknek nem történt
bajuk.
A villám Szoilár Józsel löldmives házába is bevágott, ahol épen vacsoránál ültek mindannyian. Szollár-nak semmi baja nem történt, de felesége és kisgyermeke megnémult.
Jákó község felelt szintén elvonult a vihar, mely Tótli István uradalmi cseléd házába vágott bele.
Tóthnét és három gyermeket súlyosan megsebesített a villám.
1929. junius 20,
A Kacskovics-uradalomban
több fát hasított azét villámcsapás. Szulok községben a közbirtokossági legelön a legelésző állatok közé csapott a villám és több tehenet agyonütött.
SZÍNHÁZ
Agglegény-apa
Vltéx Bdnky Róbertet ünnepelte a türmulat és a IcUmUnmég
De szép is volt ez a tegnapi színházi este... Az eleje legalább is csudálatosan, feledhetetlenül szép.
Bdnky Róbertet, ezt a széles kul-turáju, szimpatikus, ízig-vérig művészt ünnepelték kollégái és a közönség, abból az alkalomból, hogy vasárnap a kormányzó öt is a vitézek sorába avatta.
Előadás elölt a színpadra gyűlt az egész színtársulat és Csillag Jenő hatásos, szép beszédben köszöntötte az uj vitézt, a legszebb magyar kitüntetés, a legigazibb magyar cim birtokosát. Vass Irma a társulat meleg, őszinte üdvözletét tolmácsolta, Sarlay Imre hatalmas babérkoszorút nyújtott át. Olyan hosszú, olyan lelkes tapsot nem látott még ez a pár éves kanizsai sZinház, mint aminövel Bánkyt köszöntölte a függöny szélllbbené8ekor és azután is, minden üdvözlés után és az üdvözlések befejeztével is. Bdnky meghatottan köszönte meg az ünneplést annak a 600.000 magyar vitéznek nevében, akik nem részesülhettek hasonló érdemekért hasonló kitüntetésben.
Könnyezett a színpadon és a nézőtéren mindenki, mikor el-elcsukló hangon tett fogadalmat, hogy azt a babérkoszorút, azt a nemzetiszínű szalagot meghordozza még azokon a színpadokon, ahol ma tilos a magyar szó és a magyar érzés, de ahol valamikor ö is el akarja mondani, hogy nem volt hiába a magyar imádság: „Hiszekegy Istenben..."
Itt aztán előkerültek a zsebkendők s a nézőtér állva mondta az áment
vitéz Bánky Róbert fogadalmára. •
Vitéz Bánky Róbert... büszke örömmel vallunk magunkénak és örömödben osztozva, meleg magyar barátsággal köszöntünk ma e rovatból, amely máskor babér és ostor osztogatója, de ma legyen a Te hősi áldozatod dicsőséggel övezésének
szerény visszhangja.

Az Agglegény-apa nagy budapesti siker után ért el Nagykanizsára. Jól mulatott a nézőtér az egész előadás alatl. Ne is^rontsuk ma ezt a kacagással tele hangulatot a darab Irodalmi boncolgatásával. A közönség mulatott, tehát jó volt.
Az együttes nagyszerűen pergő előadást hozott ki\\Danis jól sikerült rendezésében. A címszerepben Bdnky elsőrangú volt. Elemében volt Lado-merszky Margit, aranyosan tudott sírni Rózsa Bözsi, kedves volt Bihari, komoly, jó figura volt Danis, Vass irma, Orbán Viola, Jákó. (bl)
A német—cseh Davis Cup mérkőzés
Prága, Junius 10
(Éjszakai rádiójelenlés) A Davis Cup elődöntőjében a német Melden-hauer győzött 6:3, 6:4, 8:6-ra Macenauer cseh ellen. Mencel cseh győzött 6 : 3, 6 : 3, 3 : 6, 0 : 6, 6:4 arányban dr. Landmarm német ellen.
1929 junlus 2Q.
ZALAI KÖZLÖNY
NAPI HÍREK
NAPIREND
Junlua 20, csütörtök
Róm. katolikus: Szilvér. Protesl.: Rátsel. Izraelita: Slván hó 12
Nap kel reggel 4 Ara 03 perckor, nyugszik eate 20 óra 00 perckor.
Uránia. .Néma tanú", nagy amerikai iportfllm. .A nagy kujon*, kacagtató vígjáték.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától eate 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután éa kedden egész nap nőknek).
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai meg-figyelő Jelentések: Szerdán a hámérxék let: Reggel 7 órakor 4-18-2, délulán 2 órakor 4-25-2, este 9 óralior +19 6.
Felhőzet: Egész napon ál tiszta égboltozat.
Szélirány: Regjel és délben észak, este észskkelelf szél.
* ■ ataorológlai Intéaat aala 10 érakar j.l.nll. rm.lk.d6 hd-méraéklattal néhány napig tárté azárax IdA várható.
— A polgármester Zalaegerszegen. Dr. Sabján Gyula polgármester tegnap délután Zalaegerszegre utazott, ahol a Scitovszky Béla belügyminiszter liszteletére Oyömörey György főispánnál adott vacsorán vett részt. A polgármester az éjszakai vonattal vissza is érkezett a megyeszékhelyről.
— Tanfelügyelői elismerés. Zalavármegye kir. tanfelügyelője a nagykanizsai III. körzeti állatni elemi iskola tantestületének a következő elismerő iratot küldte: ,A magyar nép tanítóinak, a magyar gyermekek nevelőjének kezébe van letéve Csonkamagyarország szebb jövője. E/t értette meg Nagykanizsa III. körzetének állami elemi iskolai tantestülete, midőn az iskolában a vallás-erkölcsös, értelmes és öntudatos nevelésen felül a testnevelés intenzivebb tanítását is kitűzte magasztos céljául és annak eredményetll folyó évi május hó 26-án egy gyönyörűen sikerült tornaünnepélyt rendezett. Abban a hitben és meggyőződésben, hogy ha mindenki teljesili hazája, nemzete iránti kötelességét, ismét nagyok, sazokleszünk, akik voltunk: buzgó fáradozásáért fogadja az igen tisztelt Tantestület, különösen a tornagyakorlatok lanitását vezetőknek minden egyes tagja meleg elismerésemet és őszinte köszönetemet. Zalaegerszeg, 1929. junius I3-án. Vitéz Barnabás István dr. s. k. vezelő kir. tanfelügyelő."
— Prlmlclák Zalában. A szombathelyi egyházmegye most felszentelt papjai közül Galambos Miklós junius 30-án Bánokszenlgyörgyön, ugyancsak junius 30-án Lulter Imre Salomvárott, Révész István Kiskatiién, junius 23-án Szabó Dezső Zalaegerszegen és 29-én Vecsry La-|os Bucsuszentlászlón mondja első szentmiséjét.
= Mi a titka, hogy mindenki szőnyeget Barta Miksánál vesz? Mert kedvező részletfizetés mel->ett készpénzáron vásárolhat
Végzett keresJccdelmfs-tftH sxövetsúge alakul
Nagykanizsa, Junlus 18 A nagykanizsai felsőkereskedelmi iskolát végzett tanulóknak országos szövetségét előkészítő bizottsága az alábbi lelhivást bocsátotta ki:
„A nagykanizsai felsőkereskedelmi iskolát végzett tanulók f. évi junius 29-én Nagykanizsán, a felsőkeresk. iskola diszlerinében országos szövetséget alakítanak. Midőn erre t. Címet, mint az intézet volt növendékét meghívjuk, nein mulaszthatjuk el, hogy rá ne mutassunk ama nemes célokra, amelyek e szövetség alapitói elölt lebegnek.
Az Intézet tanilványai között bizonyára egy sem akad olyan, akii ne töltene el jóleső érzés arra a gondolalra, hogy időnként visszavisszatérhet abba a hajlékba, amely a társadalmi, vallási és honpolgári ideáloknak egyellen mentsvára és amelyhez ifjúságának felejthetetlen emlékei fűzik.
Az együttérzés ápolása, az összetartozás eszméjében rejlő kimeríthetetlen értékeknek a kitermelése, a sors mostohasága folytán erre rászorulóknak anyagi támogatása, stb. oly fenkölt célok, amelyek kizárják azt, hogy a „közös zászló" alá való tömörülésre irányuló munkánk sikerrel ne járjon.
A szövetség ideális törekvéseire való tekintetlel biztosan számítunk a f. évi junius 29-én Nagykanizsán történő megalakulásunkon való megjelenésére, akadályoztatása esetén pedig feltétlenül arra, hogy a szövetségbe tagul belép és a nemes célok elérésében bennünket hathatósan támogat majd.
Kérjük, hogy elhatározását Balog Dezső úrral, a nagykanizsai felsőkereskedelmi iskola igazgatójával minél előbb közölni szíveskedjék".
— Megvolt a zalaszentbalázsi jegyzőválasztás. Szerdán délelölt Zalaszcntbalázson Botka Andor főszolgabíró elnöklete alatt megejtették a jegyzőválasztást. Egyhangúlag Tihanyi Dezső eddigi adóügyi jegyzőt választolták meg.
Az Izr. Nőegylet szombati junlállsa az Angolparkban kitűnő szórakozást ígér. A rendezőség elsőrangú zenéről gondoskodott és este 8 órakor megkezdődik a tánc. Sarlay, Rózsa Bözsi és F.grt Berta a színielőadás után lépnek fel magánszá-mokkal. A juniálisnak a kellemes kerthelyiségben igen nagy sikere ígérkezik.
— Missziós hir. Az .Egy nap Istennel" nem pénteken, folyó hó 21-én, hanem ma, csütörtökön van a Missziósházban.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— Egy magyar tudria fatfcdaxta Indiában a manvarok lagkflae-labbl rokonai*. Erről kftziil érdekes riportot szenzációs eredeti telvétolekkel n „M agyar Magazin" logujnbb számú, l-\'urkas Imre folytatja általános tetszéssel togndott színházi regényét. Romok nyári képek, rajzok, kutyufolvéte-lok. n sport turcsuságalról és a világ legjobb bohócairól írott riportok, uj pályázat, valamint :t novella és 2 kroki teszik változatossá a ..Magyar Magazin"-!. A művésziesen kiállítóit lap kéthetenként jelenik inog. Ara: 1 pengő. Mutatványszámot készséggel kiild a kiadóhivatal : Budapest, V., Szlgct-u. 2(1.
Fefsxével
„Inféafe el" a* ussionyok Odborutdl
A Bodrog-községhez tartozó Hidegvér-pusztán egy födél alatt lakolt Bajok István és Bajok Ferenc. Mint már szokáB ez, a közös lakás sok baji okozott és igy történt, hogy a két asszony között, akik egyébként sógornők is, állandó volt a veszekedés.
Tegnap a két asszony ismét összeveszett. Erre Bajok Ferenc radikális módot választott a felmerült bajok elintézésére. Felkapott egy fejszét és azzal alaposan fejbesu|totta Bajok Istvánnét, akit életveszélyes sebével kórház.ba szállítottak. A fejszés ember ellen megindult az eljárás.
Hidegvér-puszta ilyenformán alaposan rácáfolt a nevére...
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
Juniálisa
— Jó antbarakkax fordul segítségért Magyartcn Józaefné, ogy kis gyermekkel egyedül álló, súlyos beteg, munkaképtelen asszony. Hosszú kórházi kezolés után, operációra S7.eretne felutazni Pestre. Nem lővén egy fillére sem, ezúton kért a Jószívű emberek so-gttségét, hogy legalább az ullkttltséget fedezni tudja.
— Évzáró vizsgálatok a II. körzeti elemi Iskolában. Junius 20-án délelőtt 8-10 óráig VI. fiu- és V. fiu-, 10—12 óráig IV. fiu- és Ili. fiúosztályokban. Junius 21-én délelőtt 8—10 óráig VI. és V. leány-, 10-12 óráig IV. és III. leányosztályokban. Junius 22-én délelőtt 8—10 óráig a továbbképző (ált. ism.) iskola összes fiu- és leányosztályokban, 10—12 óráig a IV. és III. vegyesosztályokban. Junius 24-én délelőtt 8—10 óráig 1 l/a. és ll/b fiu-, 1(^-12 óráig R. I. fiu- és R. I. leányosztályokban. Junius 25-én délelőtt 8-10 ótáig 1 l/a. és ll/b. l«ány-, 10-12 óráig A. I. fiu- és A. I. leányosztályokban. Junius 27-én délelőtt 8 órakor Te Deum, utána évzáróünnepély és az értesítők kiosztása. Az évzáróvizsgálatokra á szülőket és tan(lgybaráloka»" tisztelettel me^lúvja az Igazgatóság.
Iieaei embereknek ti lelkibetegeknek az enyhe természetes .Ferenc József" keserűvíz jó emésztést, tiszta fejet és nyugodt alvást teremt. Világhírt! idegorvosok véleménye alapján a Ferenc lólief viz használata az agy és a gerincvelő súlyos megbetegedéseinél is kiválóan ajánlható. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzlelekben.
— Papi gyűlés Keszthelyen.
Tudósítónk jelenti: Az egyházmegyei Szent József üdülő otthon tegnap tartotta közgyűlését Keszthelyen dr. Roll Nándor megyéspüspök jelenlétében. A gyűlésen Csóthl Géza mura-kereszturi apát elnökölt. Tárgysorozaton szerepelt a keszthelyi volt Csány-szállónak papi üdülő céljaira való megvételének ügye. A gyűlés hosszabb vila után ugy határozott, hogy a keszthelyi szállodát esetleg megveszik nyugdíjas papok üdülőjéül, de a püspök ezügyben még külön gyűlésre hivja össze az egyházmegyei nyugdíj alapot. A hévízi papi üdülő tervét ettől függetlenül nem ejtették el.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
M ai fing o IParkúan
Nyári címváltozását
minden nyaralni induló előfizetőnk jelentse be Írásban vagy telefonon a kiadóhivatalnak. Az utánküldés belföldre díjtalanul történik, külföldre naponta 4 fillér a megtérítendő portó többlat.
Legjobb üditő ital
a közismert
KEHI VIZ.
Kapható minden füszer-és csemeqekereskedésben.
Főraktár:
i mi
Király-utca 21.
«
ZALAI KÖZLÖNY
1938. junlm 20.
KELLEMES KIRáNDUUM LESZ, HA HORDOZHATÓ RÁDIÓKÉSZÜLÉKE SZOLGÁLTATJA A ZENÉT.
ERŐS ÉS ZAVARTALAN VÉTELT CSAKIS PHILIPS CSÖVEKKEL ÉRHET EL
PHILIPS
MESTERCSÖVEK
— A Laurlsln-hangverseny a
legnagyszerűbb siker jegyében zajloll le Keszthelyen, kedden esle, a volt Uránia zsufoll termében. A premontrei gimnázium cserkész-zenekarának kitűnő számai, Hauk Margit melegen csengő énekszámai, 8 cserkész sikerült csikós-tánca (ezl fogják táncolni a keszthelyi cserkészek az angol táborban is) és Laurisin Lajos legszebb opera-áriái szerepellek a műsoron, Szeless Lajosné finom zon-gorakiséretével. Laurisin hatalmas sikere tomboló tapsviharokban juloll kifejezésre a nézőtérről. Felemelő hatású volt Mátrai Rudolf tank. főigazgató beszéde a cserkészetről.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Nagy mosáshoz:
Schicht szarvas-szappan
Mosakodáshoz:
Schicht kulcs-szappan
Ügyeljen mindkét törvényesen védett stappaiigyártmányra, amelyek a legjobb nünóiégrfil tanúskodnak
«=■ UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujljuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely. Kászegi-utca 5.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
illfÉÉI
Kitflnő Iriaa waj hitenként 4 pengő
— Sárgulás zajától volt hangos tegnap egész nap egész Keszthely. (Sárgulás = a végzett gazdászok búcsúzó-ünnepségeinek sorozata) Az akadémia aulájában Filller Dezső volt ifjúsági elnök bucsuzolt a professzoroktól és a hallgatóságtól, amire Sztankovics János igazgató válaszolt, majd az uj ifjúsági elnök, Vértessy Ferenc mondott bucsul a távozóknak. A Festetics-szobornál lezajlott szép ünnepségen Lipták Béla sárgu-lási bizottsági elnök bucsuzolt a város közönségétől, melynek nevében Reischl Imre városbíró vett bucsul a végzett praxiktól. Az akadémia ősének, a Georgikon alapilójának, Festetics György grófnak szobrát megkoszorúzták. Esle fényes bankett és előkelő táncmulatságtól volt hangos a balatonparti Hullám-szálloda és a messze környék.
SPORT ELET
A Zala-Kanizsa—Bak mérkőzést megsemmisítették
és a két pontot a Bak javára írták — Negyedik lett a Turul
tartozásai miatt, nem volt Játékjoga. A ineccs megsemmisítése következtében a Turul került a II. liga ne-
Nagykanlzsa, Juniua 11) Budapestről jelentik: A BAK— Zalakanizsa-méiMzéti megsemmisítették. A mérkőzés két pontját a BAK javára írták, mert a meccs napján Zalakanizsának, szövetségi
gyedik helyére.
Erről a Zala-Kanizsa még nem kapott hivatalos értesítést
A nagykanizsai lovasmérkőzések
junius hó 29 és 30-án lesznek. — Nevezési zárlat junius 20-ig, Budapest Mleosz Eszterházy-u. 32 küldendők. A mérkőzésen következő számok vannak: Milltary A) kat; vadászlovak díjazása; kezdő lovak di|ugralása ; nyeretlenek díjugratása ; díjugratása A) kategória; 8 km. országúti kocsiverseny amerikaiaknak; 30 km-es országúti kocsiverseny magyar télvéreknek, fogatszépségverseny négyes és ketlesfogatoknak, urikocsisok és kocsisok számára; kocsi akadályverseny urkocsisok számára.
(Levente-verseny Pacsán.) A
pacsai járás levente egyesületei junius 23-án, a pacsai közlegelőn lartják a járási levente-verseny és sportünnepélyt. Reggel 9 órakor tábori mise, utána elömérkőzések és délulán 2 órakor kezdődik a verseny. Üdvözlő beszédei mond Kende Péler főszolgabíró A program 27 pontból áll. Zenével a Zalaapdttl Levente Egyesület zenekara szolgál.
(A II. liga gólrekorderei.) A második ligában az Attila játékosok vezetnek a gólstalisztikában, amely a szezon végén igy fest: Riff Attila. 17 gólos: Seidl Rákospalota. 15 gólos: SSnger Turul. 14 gólos: Farkas Zala-Kanizsa, Szandalszky Rákospalota. 13 gólos: Tritz Pécs-Baranya. 12 gólos: Grünfeld, Palkó Pécs-Baranya. 11 gólos: Hajós Józsefváros, Reisner Rákospalota. 10 gólos: Bakonyi Zala-Kanizsa, Dóra I. Pécs—Baranya, Fischer Turul, Harrer Erzsébetváros, Schuszler Józsefváros.
(A Zala-Kanizsa) 1929. junius 26-án esle 6 órakor a Centrál szuterén helyiségében, határozatképtelenség eseten 1929. junius 30-án vasárnap de fél 11 órakor a Centrál szuterén helyiségében rendkívüli közgyűlést tart. Tárgysorozat: 1. Beszámoló. 2. Határozathozatal a további működésről. 3. Az eddigi tisztikar lemondása, Illetve uj tisztikar választása. 4. Eselleges Indítványok.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Kombinált arzén-rézvegyületet tartalmazó H o a p pb
Komb. rézkén-arrénvegytilctet tartalmazó
T sa I • k mindkettő egyesített perme\'ező anyag
egyidejű védekezésre. QyfimBlosBsbsn i Oytlmőtcspenész (Monllla), varasodás, r UgyfuróbogAr, atma-moly, szllvamoly és s többi gomba és
rovar kártevők ellen 8z6l6ban i Peronospora, azőlőmoly, szólóilonca, tőkehernyó Irtására. Bordói léhez keverve: Arzala, Urénla.OH, Darai* arzén tartalmú pcrinetezószerek (rigókártevik Irtására). Elaaal, Vlaiol llsztharmat elleni védősxerek. S iá I « a r a I gombakártevók Irtásához. Alstiala, PoissHa (vértelUkátrány) vértetves sebhelyek bekenéaéhez. Pakila rózisiák ét növények levéltetvet Irtására. HarnyAasayv
megakadályozza a mászókártevőket és
Tiangyákat, hogy s rózsafa vagy gyümölcsfa koronájához leijussanak. Több más speciális védőszerek ls állandóan raktáron.
Kaphatók: 0BSZÁ8 IÓZ8EC magkereskedés*-ben Sagykanlriái, Erzsébet-tér 10.
(s bíróság mellett) ass
Növekvő kereslet
Fokozottabb gyártás
Olcsóbb Arak
A hathengeres, lengőtengelyes
STEYR TYPE XII
leszállított árai:
"»l*ott........p
nyitott Combinéwal . . P
csukott.......p
Cabrlolet, 3 ülése* . . P
Cabrlolet, 4 üléses . . p
csukott Comfort . . . p
8.880. 10-080.-10.750. 11.000.-11.880.-11.400.-
Összes árak helyt Budapest elvámolva, 5 kerékkel értendók.
Körzetképviselet:
Szabó Antal JABJ,**r.\'Jí*"r •PO\'-WrunaBykaraaka-
™ dé*. "Utó, motorkerékpár éa g"paaxt*lya
1920. junlus 20.
Meghívás.
A Nagykanizsai Bőriparotok SzBvatkazata, mint 0i Iparosok Országos Központi Szfiwatkazata tagja
1929. évi junlus hó 24-én délelőtt 10 órakor, határozatképtelenig esetén Junlus hó 30-án, ujabb határozatképtelenség esetén pedig 1929. évi julius hó 7-én délelőtt 10 órakor a Nagykanizsai Ipartestület tanácstermében
rendes kőzgyUlóst
lart, melyre a tagok az alapszabályok 35. és 58. §§. értelmében meghívatnak. lt;,
^ IMII I * ■ \'
A szlnQaxl Iroda ölrel -
(\') Dtáwárné — a legszebb opo-retlek egyike korlll színre csütörtökön este. A darab meséjét Mária Terézia életének egy romantikus epizódjából merítette, Erkel üaby a címszerepben pályájának egyik legszebb diadalát aratja. Putnik Bálint, a rokonszenves liatal énokesbonvlvánt ez estén a gárda-tiszt szerepében Jeleskedik. A Zclenay-pár Amor-gavottjával tog tapsokat aranl (\') Salamon Bála *m téraulata pénteken este. Salamon Béla 6 ragyogó bohózat — Vonósnégyes, Apámuram, Hej színművész. Színművész, A holdkóros, A cégvezető - főszerepeiben lép fel, ezer és ezer viccet hoz magával éa lelejthetetien alakításaival most Is méltán kl fogja érdemelni a közönség szeretetét. A I\'erézkörutl Színpad népszerű gárdájából Orsolya Krzsl, lengyel Gizi, Jármay Karolln, SAroasy Andor, Komlós Vilmos, Borky József ós Fonyő Árpád csatlakoznak a szenzációsnak ígérkező est sikeréhez. Jegyek elővételben kaphatók.
(") TDeak aa élaeakébaa szombaton ós vasárnap. Földes Imre Irredenta drámája, az elmúlt Idényben szinte forrongásba hozta a fővárus és vidék közönségét, Erdély magyarjainak élete, keserves-klnos sorsa mogkapóbb képekbon még alig került magyar színpadra. 2iX>-nál több előadást ért meg Budapest UJ Színházában a darab, melyre mindenünnen hozta a vaatit azoknak tömegét, akik a megrázóan szép Trianon elleni vétóban gyönyörködni, lelkesülni akartak.
Heti mllsor:
Csütörtök: Császárnő. Péntek: Salamon lléla bohózat-estje. Szombat: Tüzek az éjszakában. Vasárnap: Tüzek az éjszakában.
NAGYKANIZSAIAK
kedvelt találkozóhelye
BUDAPESTEN
VII., Baross-tér 23. a Keleti pályaudvarnál.
Teljesen újonnan berendezett
kényelmes családi ház. Központi fűtés, hideg-melegvíz Mérsékslt polgári árak,
E lapra hivatkozóknak 200.0 engedmény. Testvérvállalat:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos:
OROSZ ÖDÖN.
ZALAI KÖZLÖNY
Peres
^ éielzsir
Hatter gyártwiay
szavatoltan tlsiU, sgászséges és
könnyen emészthető.
100% tiszta kókuszzslr-
KÖZGAZDASÁG
Azonnal kell jelentkezni a
gyümölcsexport kölcsönre
A fílldmivelésügyi minisztérium fennhatói,lga alalt álló export intézet közhírré teszi, hogy a m. klr. földmivelésügyi minisztérium a zöid-ség és gyümölcskivitel elősegítése céljából 6% kamat mellett (tehát a Nemzeti Bank kamatlába alatt) igen előnyös fellételekkel 15 millió pengő export kölcsönt engedélyezett, amelyből 1 millió pengő azonnal szélosztásra kerül. Szezongyümölcsöt exportálni kívánók, kereskedők és termelők a kedvezményes exportkölcsön iránti igénybejelentésüket számszerűleg a legrövidebb időn belül nyújtsák be a .Mezőgazdasági Termény és Termékforgalmi. Intézet" cimére (Budapest, V. Széchenyi-u. 2.)
(—) tO millió dollár elsöbbaégl kötvény kibocsátása Newyorkban. At Amerikai Gazdasági Hírek Jelenít: Hírt adtunk arról, hogy az amerikai kötvénypiac mily kedvezően fogadta az United Power and Llght Corporation 50 millió dollár eliőbb ségi kötvényének kibocsátásit és ebból a Jelenlégből a newyorzl kötvénypiac leléle-déaére következtettünk Ebbeli nézetünket megerősíti a mai távirati híradás, amely szerint Dlllon Reád & Co. newyorki bink-ház ma bocsátotta kl a Central Slates Electric Corporation 10 millió dollár konvertálható elsőbbségi kötvényét. Az előbb emiitett vállalat Amerika nagy közmüvek
holding company|a, amely aa American Llght and Power Corporation részvény majoritiaát bírja éa főrészvényele a Nortfi America Companynak, az Egyesült Államok
legnagyobb energia termelő vállalatának E klbociitis egy részére a londoni éa egyéb európai piacok részére van rezerválva. Az Európában kibocsátandó részt kótvényenkint 100 dollár éa a felhalmozó-dott oixtalék áron ajánlják, ugy, hogy a kötvény lulajdonoeának opciója van arra, hogy 118 dollár névértékű elsőbbségi kötvényt egy rendéi részvénnyé konvertálhat A rendea részvények Jelenlegi megközelítő árfolyama 110 dollár. A negyedévi osztalékot a részvényes opciója szerint vagy további részvényekben éa pedig évi t/ii réstvény alakjában, avagy pedig 6 dollár készpénzben fizetik kl A Corporation májua hó 31-1 mérlegét ugy bocsátotta kl, hogy ez az u{ kibocsátást la felöleli. E szerint, az elsőbbségi osztalék kivételével az ösi-izei terhek levonása után a vállalat tiizta vagyona 180 millió dollár, a birtokában levő részvények Jelenlegi árfolyama alapján. A március végével záródó évoen a vállalat tiszta haszna kb. 15 millió dollár volt, 10 millió dollárral több, mint a< etízó évben A Central Statei Electric Corporation részvényeiből nsgy tételek vannak Európában elhelyeav\'e.
(—) Méhész-kongresszus. A kaposvári országos kiállítás keretében rendezendő méhészeti kongresszus megtartásának megbeszélése tárgyában a kaposvári országos mezőgazdasági és ipari kiállítás és vásár méhészeti csoportjának elnöke: Sdrközy Oyörgy ny. főispán és nagybirtokos az ország méhészeit a Kaposváron junius 23-án, vasárnap délelőtt fél 11 órakor a vármegyeház kistermében megtartandó értekezletre hivta össze. Miután az előzetes értekezlet és a kongresszus a méhészek életbevágó és fontos ügyeit van hivatva megtárgyalni, a méhészeti csoport elnöksége ezúton kéri az ország azon méhészeit, a kik cim hiányában névre szóló meghívót nem kaplak, hogy ezen az értekezleten a kitűzőit célok elérése iránti akciói megjelenésűkkel és hozzászólásaikkal támogassák.
(Rövidítések) H — kire*. kAznada-Ság. Ilangv. — hangverseny. B — elóadáa Oy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — zene Mg. — mezőgudeaág. m. - ifjúsági előadás. F — felolvaaás. ü — gramofonzene. Ib — jazz-bend. K — kabaré. rtZ. — népaxcrü zene.
Junius 20 (csUlörtök) Budapest 9.15 Az 1. honvédgyalogeared zenekatának hangv 9 30 H. 9 45 A hangv. folytatáaa. 12 Déli harangszó. 12 05 Cigányzene. 12.25 H. 12.35 A hangv. lolytatáaa. 13 időjelzés. 14.30 H. 16 jRádló Szabid Egyelem. Utina: Időjelzés. 17 10 Novellák. 17 45 O. 19 35 Angol nyelvokialáa. 20.15 Előadás a Stúdióból. .Az ember, tragédiáié". Sztnmü. Utina kb. 22.35 ldő|elzés. Majd cigányzene.
Bécs II Z. 16 Hangv. 21 Rádtóazkeccs Utána hangv.
Berlin 17 és 20.15 Hsngv. — Utána: Zene.
Bern 12.50 0. 16 Hangv. 18 15 0. hangv 20.30 éa 22.15 Hangv,
Brflnn 12.20 é» 17 Hangv. 19.05 O. 20 A prágai műsor közvetítése.
London, Deventry 11 O. 12 Hangv 13 O. 15 Egyházi dalok. 16 Katonazene. 17.15 flyermekóra 18.45 Olasi dalok. 19.45 Zenéa jelenet. 2J.30 KéUongoráa hangv. 21.35 Vaudevllle-es-. 22 35 Zene.
Milánó 12 20 Rádiókvartett. 13 35 laiz-band. 16.30 Qyermekkarének. 17 Jizz-band 20.30 Opera E. köivetltéi. 22.60 Jaza-band.
München 16 Zene. 17.30 ü. 19 Man-dolln-óra. 21.S5 Hangv.
Prágai 1130 O. 12.20 Hangv. 16.10 <3y. 16.30 Hangv. 19.30 ínek. 22.25 O.
Kóma 13.15 Ridlólrló. 17.30 és 21 Hangv.
Varsó 16.15 Qyermekóra. 17.55 öhopln-zongorahangv. 20.30 Lengyel zene. 23 Zene.
Zürich 13 O. 16 Hangv. 17.15 Qy. 20 Meaterlegénydálok. 21 Operettréizletek.
TŐZSDE
A jnai értéktőzsdén az elmúlt áringadozások elcsendesedtek. A Földhitel, Athaneum, Ouml ismét megszokott csendes mederbe terelődött. A papírok árfolyamaikat alig változtatták. Élénkebo volt Bauxid, mely külföldi vásárlások következtében 10 pengővel javitotla árfolyamát. Fedezési vásárlások következtében Lámpa és Cukoripar is szilárdabb volt. A többi papírok jelentéktelen árváltozáson mentek keresztül. A hangulat mindvégig nyugodt volt. A tőzsdeidő folyamán egy papír jegyzését sem kellett felfüggeszteni. Zárlatknr irányzat csendes. A fixkamatozásu papírok piaca üzlettelen, árfolyam-változás nem voll. Valuta és devizapiac kissé barátságosabb, jelentékeny változások nélkül._
Zürichi sárlat
Pária 20-34V1, London 2S\'20\'/i, Newyork 519\'971/a, Brüssel 72-19, Milano 27 M\'/l, Madrid 73 55, AmsWdam 20880. Berlin 124 061/1. Wien 73 01, Sofla 3-75\'/í, Prága 1539, Vsraó 58\'26 Budapeat 90-SSVl Belgrád !H3, Buka ea 3\'OSVs.
Terntaytáxsie
A buza 05 fill., a rozs 15 fillérrel eselt.
Buza tlazav. 77-ea 2180—22-00, 78-11 22 00—2220, 79-es 22 20-2240, SO-ss 22 50—22 70, dunántuli 77-es 20 90-21 10, 78-ss 21-10—21-30, 79-es 21-30 -2150, 80-aa 21-50-21-70, roza 1640—16 50, tak. árpa 20-50—2100, aőrárpa 23-50-24 00, zab 18-25—18-50, tengeri tizt. 25-25—25-75, dunántuü 2425 -24 60, korpa 12"75-1300.
VALUTÁK • Angol I. 27-72-27-87 Belga fr. 79-45-79-75 Csen k. 16-92-17-00 Dink. 152-35 152 95 Dinár 9 98-10*04 DolUr 570 70-572-70 Prancia 1.22-35-22-55 Holl. 229-80-230-80 Lengyel 64 Oi-64-35 Leu 3-37-3-41 Léva —\'—
Líra 29 95-30-20 Márka 136 65-137 15 Norvég 162-45 153 05 Schlll. 80-49-80 80 Peaeta 80-80 81-50 Svájci f. 110-20 110 60 Svédk. 153-35-153-95
DEVIZÁK
Árost. 229-95-230*65 Belgrád l(H»-10-0e Berlin 136-69-137-06 Brüsszel 79*50-79*75 Devizáiéi S-39-3\'41 Kopenh. 142-55-102^5 London 27-77-27-85 Madrid 80-80-81-40 Milano 29*96-30*06 Newyork 572*80-4-40 Oszló 152-65-153-06 9ári« 22-40-22-47 Prága 16 95-17-00 Szófia 4-13-4-15 Stocktl. 153-55-153-95 Varaó 64-20-64-40 Wien 80-46-80-71 Ztlrich 110-16-110-46
8flrtósrásár
Felhaltál 1689, eladatlan 668. — Elsőrendű 1-72—1-74, azedetl 1-74—1-70, szedett közép 1-60-1-66, könnyű 1-20-1-40, I-«í rendU öreg 1-64—1 68, ll-od rendű oreg
1-44—1 54 angol lUldő 1-50-1-80, szalonaa nagyban 1-86-1-90, zalr 2-0* >06, bua
2-10—2-50, azalonnáa lélsertés 2-04—2-18. Az Irányzat vontatott.
Klri]a: Délsalai Iy«aU ás UfUaM Tállalat, Iinksitxsáa.
Felelős kUdó: Zalai Károly.
Intenirbaa telefon i Nagykanizsa 7*. ex.
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dija 10 Kóla SO flHér, Minden további szó dija ■ MII. Vasár <e ünnepnap 10 szóig >0 fillér, minden további aió dija ■ fill. Szerdán éa péa-teken 10 azólg SO Hátér, minden továbbá szó dija S fill. Címszó a minden vastagabb betűből álló szó két szónak axámit-tatik. Állást keresőknek 500/0 engedmény. Hlrtfatéaak S (Bt) paagS laaaagaa alul a falaalaaaa kleyvatái, aaámláiáa alkarSléaa végett a I S r a tlaitlaálk
Két dtikleányka, vsgy fia allétást és szerelő otthont nyerhet. Cim a kiadóhivatalban. 2900
Keraaak megvételre 2—3 szobás beköltözhető családi házat Nagykanizsán
novemberre. Cin a kiadóban._2912
Betereeott aaabét kHISa bajirattal karaa Jiillaa alaajéra aa-
Jánoa aaaaoay, kla gyarakkal. Icaiatokat .,Eg4axaégee, oalnaa lakéa" Jellgere kiadóba. 28Í0
MÉZET,
nysrsbört, ágytollat, vaaat éa fámat
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát ás Fiai
Erzsébet-tér 15.
Magyar u. 4. azámu ház, esetleg untak Báthory-utcára nyitó réaze alatffc. 2S56
Egyszobás lakéa mellékhelyiséggel l» Ilus eliejére kiadó Kölciey utca 17. 2886
Héromaaabéa udvari lakáa Efltvöe-
tér 15. az. alatt auguizlua l-re kiádó. Bővebbet ugyanott. 2894
lf A P A S A k ***• két
U C 1 CHDK aaoba - konfhéa butoroMott tlaata lakást,
két izemély részére. Megtelelne nagyon kfllön éllé talkan, aaatlag kerttel agyOtt le.6 Ilyen lakéa. Silvea
értesltéit a kiadóhivatalba kérek. 1177
Kétaaobéa utcai lakás két bejáratul Kinizsi-utca 13. — augusztus elsejére
kiadó.________ ^19
Egy Ideálisan azép tekvéaü tálak tson-
nai eladó. — Érdeklődni lehet a Dohány-nagyárudában. .2920
Háromszobás száraz utcai lalu_____
mellékhelyiségekkel egylltt augusztus elsejére kiadó. — Bővebbet Ciinyl László-utca 13. -2921
ZALAI KÖZLÖNY
Gazdák és uradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a
„KÜHNE" Mezőgazdasági GépgyárRt. Moson,
Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szólőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a iegjuta-nyosabb árban, egy vagy két évi részletfizetésre is, minden előleg nélktll kaphatók a
KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál,
Nagykanizsa, Fö-ut 12. szám.
Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltételek mellett. Szükségleteinek beszerzése sltttt feltétlen kérjen árajánlatot I
Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
2J&/I927. vht uim.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó ai 1881 évi LX. L-c. 102. ft-a értelmében ezennel közhírré teizl, hogy a nagykanizsai klr. Járás-bíróságnak 1927. évi Pk 7316. számú vég-téae következtében Dr. Halphen Jenő ügyvéd által képviselt liagladl Béla Javára 136 P a |ár. ere|élg 1927. évi március hó 23-án foganatosított kielégítési végre hallás utján le- és lelulfoglalt éa 1160 Pengóre becsült következő Ingóságok, u. m.: ssobsbutorok, stb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árveréanck a nagykanizsai klr. járáa bíróság 1927-tk évi Pk. 7316. számú végzése lolytán 136 Pengó tőkekövetelés, ennek 1926. évi március hó 7. napjától Járó 12% kamatai, W/o váltódíj és eddig Összesen 27 Pengó 72 fillérben bíróilag már megállapított költségek ere|élg Nagykanizsán, Csengery-utl lakásban leendő megtartására 1929. évi junlus hó 27. napjának <L u. >H2 órája határidóul kltu-zetlk és ahhoa a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy as érintett ingóságok aa 1881. évtLX. t.-c. 107. és I0S. §-al értelmében készpénz-llsetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, sztlkség esetén becsáron slul ls ef lógnak adatol.
Amennyiben ax elárverezendő Ingóságokat mások ls le- és telUlfoglallafták éa aiokra kielégítési Jogot nyerlek volna, ezen árverés ai 1881. évi LX. t-c. 102. értelmében ezek |avára la elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi |unlus hó 11. napjáa.
Haán Oyula s. k. »|7 klr. blr. végrehajtó.
FOGALOM
a közönség körében az a tisztaság, rend és előzékeny kiszolgálás, melyei
20°lo engedmény
adása melleit nyújtunk ezen lap előfizetőinek.
legolcsóbban
nálunk étkezhet, mert olcsó árainkból ktllön kedvezményképpen (P I 50-es mentit kivéve)
10°lo
engedményt adunk.
Semmi
költsége sem az érkezéskor, sem az elutazáskor, mert szemben vagyunk
a Keleti Pályaudvarral, Magyaros vendégszeretettel várjuk családi szállodánkban.
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Baross-tér 10.
Sporieredményekről
vasárnaponként a leíByor-sabban tudósít a rádió.
Ez az autó keil Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
■agykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Telefon: 3-22.
Raktárról az összes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek I
DARUVÁR
AsvAnt- és iszapfürdő
Radioaktív 38-: 0°C. tokos melegtorrások. Rendkívüli vyóíyhatás: Níl bajoknál, reumánál, Ischlásnál, vérszegénységnél.
Kellemes nyaralóhely t EgébZ éven át nyitva I Kedvazó vasúti összeköttetések I Mérsékelt árakt Főszezonon klvlll nagy árengedmény. Vízum kapható akadálytalanul az SHS. konzulátusnál, a vízum ára mindössze Din. 10\'— Prospektus kivánstral 23«S FÜRDŐIBAZQATÓ9A0.
1929. junius 2Q.
13249/1929.
Hirdetmény.
Városunkban folyó évi junius hó 15-én a sertéspestis szórványosan megállapittatott.
Felhívom a sertéstartó közönséget, hogy sertéseik megbetegedését jelentsék be a városi állatorvosoknak.
Nagykanizsa, 1929. évi junius hó 17-én.
Mn Polgármester.
Duna-Száva-Adria VasuttArsaséfl (asdótt Délitfaaut)
i Nagykanizsa állomásra él állomásról érketi él induló loiitok
MENETRENDJE
Érvényes IB28. évi május 15-tftl 1830. évi május 14-lg
Budapest—Nagykanizsa
Vonat itim. A vonat neme Budapestről Indul Nagykanizsára érkezik Vonít nini A vonat neme Nagykanizsáról Indul Budapestre érkezik
216 Szem. v. 2145 415 211 Szem. v. 02 i 7-42
202 Qyv. 748 11 30 201a Oyv. 557 t»05
712 Szem. v 6-45 13*05 213 Szem. v. 850 16-00
214 Szem. v. 1410 20-45 215 Szem. v. 14-35 20-25
204 Oyv. 18-15 22 25 203 Oyv. 17-52 21-40
Budapest és Nagykanizsa között a 202. és 203. sz. gyorsv. május 15-tól Junlus 14-lg és STcptrmber 16-tól csak vasárnapokon, mig junlus 15-tól szeptember 15-lg na p nla közlekedik. Jonlus 15-től izepl. 15-lí terjedő Időben e vonatokkal Budapest—Trleste között közvetlen I—II III. oszt. kocsi, Budapest—RogaSka Slatlna (Rohltach-IUrdó) kö Zött I—ll-ill oszt. közvetlen kocsi, Budapest—Lienz iTIrol) között közvetlen I—II—III. oszt. kocsi és Dudapest—Vtllsch (Wörtt tó) között egy étkező kocsi közlekedik
A 204. és 201. sz. gyorsvonatoknál Budapest—Nagyksnizsa között étkezókocsl, Budapest-(Abbázla)-Flume között közvetlen I—1L oszt. kocsi és Budapestről hetenklnl 3-szor szerdán, pénteken és vasárnapon, Fiúméból héttőn, csütör ökön, szombaton hálókocsi, Budapest-Trieste között közvetlen IIL oszt. kocsi, Budapest -Venezia közölt hálókocsi, Budapeat—Róma között közvetlen 1—II. oszt. kocsi közlekedik. \'
A május 15-töt szeptember 15-lg teriedd Időben 303-204. éa 201a—302. az. vonatokkal Bralislava (Pozsony) és Trieste között közvetlen II — III. oszt. kocsi is közlekedik.
Siófok—Nagykanizsa
J \'\' Siótokról " Napsai- I ii \'Nagykanizsáról
| Indul jjiiln Mi.iik| | Indul
"nrpssiíbsf\'- ■ w 7-53-15\' iitóijsinauTobSSi íj-sr
"Siótokra érkezik
•ím
A slnautóbusz vonatok Junlus 23-től, bezárólag szeptember 5-lg közlekednek. Balatonszentgyörgy—Nagykanizsa
iBalatonszem-|l Nagy kant \'örgyról Ind. zsára érkezik
236 iTegyesl
7ir~TsrfVí^r
Nagykani-zsárol Indul
\' IMS
Balatonszent-ért.
13"
Nagykanizsa—Szombathely—Wien S. B.
Bécsből Szomb.t- Naotaai- Mi(yki*li*4- tlMklt- Bécsbe
Indul Wljf»4ritMÍkj Ztiia kkszlk rál Mit k.tyt«4rt«lk érkezik
Jif Szem. v. — "ntr 7 40 308 Sinauto 4-35 Tar- _
321 . — 605 835 302 Szem. v. 530 7-35 12-10
301 Oyv. 8-20 11-40 13-35 320 Szem. v. 7-18 10-10 20-15
311 Szem. v. 1 10-15 14-54 17-40 304 Oyv. 14-23 16-23 19-40
303 Szem. v. 15 34 20-59 22-55 324 Szem. v. 1800 20 50 __
307 Slnautó 1 - 21 29 23 55 328 21-10 24-00 —
A 301-902—903- 302. sz. közvetlen vonatok Wien S. B.-Barcs között: e vona-tokksl továbbutalnak : Wlen-Osl|ek (Eazék) közvetlen 1 -II—III. oszt. kocsi, Wien S. B. Zagreb O K. közvetlen I ll-lll. oszt. kocsi.
A 9M—302. és 303—904 sz. vonalokkal Praha (Prága) és SuSak közölt Bralislava (Pozsony) Qyőr, Szombathely, Nagykanlzss, Oyékényes és Zagrebon át közvetlen l-ll-lll oszt. kocilk közlekednek.
Szem. v.
903 ! Oyv. || 9-40
913 ,1 Szem. v. 13 21
915 | Szem. v. i. 1802
Nagykanizsa—Barcs—f\'écs
Barcsról I K<<rM-indul || indul r,i/i irkáik
Pécsről |j
U-5S 1551 2055
T44
1348 17-47 23 00
Íl2 Szem. v. 914
902 932
. iir3??-3"-932 lz\' "onatok közvetlen vonatok Barcs és Szombathely között A 902 -903. sz. vonatok közv. gyorsvonstok Wien és Barcs közölt. Közvetlen l-ll-lll. oszt. kocsikkal Osijek—Wien és Zagreb-WIen között. rvuzveuen
_Nagykanizsa—Oyékényes
oisvonal 907 Slnautóbusz 905
ról Indul
"-713"
10 35 1555
TTT
II 18 16-38
WT
906 934
Sinauto&usz
Gyorsvr nat
A 901 904. az. gyorsvonatoknál közvetlen I—II—III. oszt. kocsik Praha (Prága) és Susak köiölt Pozsony, Qyőr, Szombathely Nagykanizsa, Gyékényes, Zagrebon át.
Nagykanizsa— Cakovec (Csáktornya)—Pragersko (Pragerhof) Csáktorn
TÜR öyv.=
221 I Szem, \\ 203 |, Oyv. 223 Szem.
rnyáróii| Ksjyks/il-iuf ,\'itá/a irt.n,
r®"1
202
224 . 204 [
Közvetlen kocsik, mint Budapest -Nagykanizsa viszonylatban. A 202-203 ... vonatok csak junluus 15-IŐI szeptembecr 15 ig közlekednek. A 221—222—223—224 az. vona\'ok közvetlen vonatok Nagykanizsa Marlbor G. K. (Marburg) között
||Nagykanizaáróll Csáktornyári _ » _lndu| II érkezik
rSzem. v. j "4,521 Qyv. ii-55
Szem. v. I 13-44 I Qyv. 2313
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó^Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
89. évfolyam, 138. szám
Nagykanizsa, 1929 junius 21, péntek
Ara 14 fillér
ZALAI KÖZLÖNY
gnritosIMl <s ktsóóhlvití!: F6-ut 5. uim Keszthelyi fMkklsdóhlv.UI Kos
I Kossuth Lsjos-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
EkSfiicttst in: egy hóra 1 pengS »• Allét
Terstyánszky világbajnok állapota válságosra fordult
Budapest, junius 20. (Éjszakai rádiójelentés) Terstyánszky József alezredes, világbajnokunknak állapota, akit pár nappal ezelőtt motorkerékpár szerencsétlenség ért — Igen válságosra fordult. Ma este a vlszerébe cukroskonyhasó-oldatott ömlesztettek, hogy a nagy vérveszteséget pótolják. Eddig többszázan ajánlották fel vérüket vérátömlesztés céljából, köztük Terstyánszky unokaöccse, Terstyánszky miniszteri tanácsos. A kiadott legutolsó orvosi jelentés szerint a beteg éjjel 11 órakor eszméleténél van, de állapota rendkívül súlyos és válságos.
Olgyay Viktor festőművész és egy úrilány halálos szerelme
Salzburg, junius 2(1 A Judenberg Aip alatti erdőben, a Geisoergben tegnap
Olgyay Vlklor 59 éi\'es budapesti festőakadémiai lumír revotverlö-véssel megsebesítette a bajorországi Kindingbői származó 29
éves Frey Klárái, azután Önmaga ellen farditolla a fegyvert
és agyonlőne magái. Hátrahagyott jegyzeteiből kitűnik, hogy Olgyay Viktor és Frey Klára kellős öngyilkosságot akart elkövetni. Frey Klárái a mentők kórházba szállí-
tották, Olgyay leiemét pedig a halottas kamrába vitték.
Olgyay még junius 17-én letétbe helyezett egy illeni banknál a maga és kisérőnője temetési költségeire 450 sillingel.
Hetlflen: A. francia-magyar barátság is külpolitikánk tengelye kell legyen
A miniszterelnök nagy beszéde a külügyi bizottságban madridi és párisi útjáról
WalKó válásxa
Hmlapcat, Junius 20 (Éjszakai riidlőjelenUs)
A képviselőház külügyi bizottsága ma délelőtt Pékár üyula elnöklésével ülést tartott, melyen a kormány részéről megjelentek Bethlen István gróf miniszterelnök és Walkó Lajos külügyminiszter.
Walko miniszter tájékoztatta a bizottságot a kisebbségi ügyekben elfoglalt magyar álláspontról.
— A mi álláspontunk és előterjesztésünk az voll, hogy
a népszövetség garantálja a kisebbségek helyzetéi.
gróf Bethlen István hedett
és személyes tapasztalatai alapján egészitette ki a külügyminiszternek a kisebbségi kérdésben tett fejtegetéseit.
— Az uj angol kormány akkor alakult meg, — mondotta a miniszterelnök — mikor már a kisebbségi kérdésben kialakulI a vélemény és változtatni ezen már nem lehetett és az uj angol kormánynak nem is lelt volna szándékában ezt megtenni érthető okokból. A kisebbségi kérdés lárgyalása alkalmával minden amellett szólt, hogy halasszák el a kérdés tárgyalását, ügyesek, akik érdekellek voltak, ez ellen foglaltak állási. Végül is a kél álláspont közöli
a magyar nemsiet válasxa antant demarsára
Kívántuk, hogy a kisebbségek védelmére ne egy három tagu tanács, hanem egy bizultság választassék, mely állandóan és kizárólag kisebbségi panaszokkal foglalkozzék. Az emlékirat kívánságai mérsékeltek voltak, de a népszövetség épen ugv, mint a német kívánságokat nem teljesilette. Ez a kérdés olyan természetű, hogy annak a formának, amelyben a kisebbségek védelme kifejlődhessék, megalkotásához idő kell. Remélni t.het gyökeres fejlődés! A külügyminiszter után
miniszterelnök emel-szólásra
kompromisszum jüll léire. A határozatból bizonyos elvi kérdéseket el-iminállak. Egy
kis lépés tör lent le hál előre, mert azlán ebben a formában ez a kérdés egyelőre lekerült a napirendről. Kétségleien, hogy nincs nyugvópont még és a kisebbségi Ilgy újra napirendre kerül. Lukács Oyörgy elismeréssel adózik a kormánynak a kisebbségi kérdésben előterjesztett emlékiratáért. A kisantant dcmarsáról szólva kijelentette, hogy a külügyminiszter nagysze-
volt
a Ials-
rüen megfelelt, úgyszintén a tnlnlszteresnök Is, mikor hazaérkezett.
A magyar önérzetnek és büszkeségnek hangja volt ez.
Ilajós Kálmán ugyancsak köszönetet mondott Walkó külügyminiszternek a demarsra adott válaszáért és azokért a nagy külpolitikai eredményekéit, amelyekel gróf Bethlen István miniszterelnök ért el madridi, illelvc párisi tartózkodása alatt. Baracs Marcell azt hungozlatla, hogy
minden magyar embernek szívéből beszélt a külügyminiszter és a miniszterelnök.
Wolff Károly az oplánsügyben kért felvilágosítást, amit a miniszterelnök megadott. Majd Bethlen István megköszönte Baracs Marcell felszólalását.
Ezután a bizottság élénk érdeklődés melleit
aminiszterelnök párisi utjáróladoti ismertetet
— Párisi utja alkalmával rámuta-tolt arra a poiilikára, amit Magyarország követ. Nagy szükség voll erre, meri igen elferdített helyzetet ismertek olt rólunk. A mesterségesen támasztott nehézségeket kellelt eloszlatni. Megvilágította a miniszterelnök azt, hogy Magyatország nem fegy-
verkezik és a békeszerződés megváltoztatásával akkor jön elő, mikor erre az Időt megérettnek fogja látni, Nem akarunk kérdéseket meglepetésszerűen megoldani. Igy például a királykérdést sem, ami ma nemzetközi ilgy is. Kifejtette a kormány-elnök Párisban, — mint mondotta — hogy
az országnak népe nem nyu-godhatlk bele a világ végéig a békeszerződésbe,
de ezt nem akarja most megváltoztatni, amikor érdekek ütköznének össze. A magyar kormány a jobb megértés érdekében azokkal a fegyverekkel küzd, melyek rendelkezésére, állanak kulturális, gazdasági és pénzügyi téren. Ezen a téren is siker mutatkozik. Nagy szükség van arra, hogy
Franciaországol helyesen ismertessük meg törekvéseinkkel, meri Franciaországnak döntő sulyu van minden európai kérdésben. Eddigi külpolitikánknak tengelyét az a barátság képezte, mely Lengyel- és Olaszországhoz kötött. Most emellett arra kell törekednünk, hogy külpolitikánk tengelye legyen a francia-magyar jó-
viszony klépitése A továbbiak során a spanyol-magyar szerződés jelentőségére mutatott rá a miniszterelnök, akinek külügyi beszámolóját a bizottság egyhangúlag velte tudomásul.
Kállay Tibor örömmel veszi, hogy Franciaország felé is közeledő lépési lettünk.
Hasonló értelemben nyilatkozott Beck Lajos, majd Bethlen ujabb rövid felszólalása ulán a bizottság ülése véget ért.
Válasz a demarsra — pénteken
lludapest, Junius 20 A magyar kormány holnap adja át a román demarsra válaszát. A demarsot és a választ publikálni fogják. r A kisantant nem tervez ujabb demarsot
l\'árls, Junlua 211 (Magyar Távirali Iroda) A Petit Párisién belgrádi^ tudósítója a következőket jelenti: Élénk érdeklődéssel kisérik azokat a megbeszéléseket, amelyeket tegnap Marinkovics\\íü\\ügy-miniszter a cseh, valamint a román követtel folytatott a Magyarországgal szemben követendő magatartás tekintetében. Megjegyzi a lap, hogy Prágában és Budapesten hasonló megbeszélések folylak a kisantant követei között. A tudósiló ehhez a jelentéshez hozzáfűzi az Avala Irodának azt a hivatalos közlését, hogy az ellenkező híradásokkal szemben a kisantant nem tervez semmiféle ujabb demarsot.
ZALAI KÖZLÖNY
1830. junlus SÍI.
„Kell, hogy hadlkftlcsö* valorizációra Is MJék, mert\' lunsra telik"
noidotta Sáltor Pál i Báxku -Miért ued a Táriiáalomblitoiiló 24"/o-oi késedelmi kamtot? - Tui ti méltányolnak tartja a nlorliáelót
Budapest, junlus 20 A képviselőház mai Illésén áttértek a
zálogleveles kölcsönOkröl szóló törvényjavaslat tárgyalására.
Fábián Béla kifogásolja, hogy a Jelzálog kölcsönök ügyével együtt nem rendezi a kormány a kamatkérdés égető problémáját. Vannak ^jjléki takarékpénztárak, melyek ma is 18—20\'Vo-os kamatot számítanak. De
egyik sem éri utol a Társadalom-biztosítót, mely késedelmi kamat elmén 24\'/,-ot számit.
Kéri ennek 127o-ra való leszállítását.
Vass József népjóléti miniszter :
Nem szabad a közönséget Ilyen beszédekkel demoralizálni, amikor ugy Is nehezen tudja megérteni ennek az Intézménynek hasznos voltát. — A munkaadóra munkásai után 80—60 fillér hozzájárulást jelent csak a Társadalombiztosító dija. Kéri: ne hozzák a Társadalombiztosítót olyan helyzetbe, hogy az államra legyen kénytelen támaszkodni. A járulékok fizetése nem csak szükséges, hanem emberi köleleség. A javaslatot a Ház elfogadja. Wekerle Sándor -pénzügy-miniszter
nem barátja a felhatalmazási rendszernek, de kénytelen vele élni. A Ház hosszú szabadsága alatt esetleg akad egy JA pénzllgyi helyzet, azt szeretné kihasználni. Ezérl szükséges a javaslat elfogadása. Nem célja, hogy a jelenlegi jelzálog klbocsájtó Intézeteket erösitse, mert erre igazán nincs szükség, hanem hogy összefogja és alkalmasabbá tegye őket nagyobb tranzakciók lebonyolítására. A kisegziszlenciák érdekeit szem előli tartja. A forgalmladól szeretné oda módosítani, hogy egyfázisú legyen. A forgalmiadó késedelmi kamatot ugy fogja megoldani, hogy csak 12 százalék lehessen.
A javaslatot általánosságban, majd néhány hozzászólás ulán részleteiben Is elfogadták. Temesváry Imre előadó ismerteit a a régi osztrák-magyar koronákról szóló tartozások rendezéséről szóló törvényjavaslatot, amit a Ház általánosságban és részleteiben elfogadott. Majd áttértek a hadlkölcsön károsultak segélyezésérőt
szóló törvényjavaslat tárgyalására.
Pakots József: A javaslat nem jelenti azt, hogy a kincstár nem valósítja meg a hadikölcsön valorizációt.
Ez csak lealkudott formája a valorizációnak.
Nagyobb összegeket kell költeni
évente a károsultak segélyezésére.
Szilágyi Lajos: Ez csak átmeneti időszak, a valorizáció nem maradhat el.
Sándor Pál: „Ez rablás..."
Sándor Pál határozati javaslatot terjeszteti be a liadikölcsönkötvények valorizációja ügyében. Tulajdonképen rablást követünk el...
F.lnök rendreutasítja Sándor Pált, aki folytatja:
Kell, hogy erre is teljen, mert luxusra is telik. Miért nem vásárolja meg a kincstár a tőzsdén jegyzett hadlkölcsönkötvényeket ? Azokat nagyon olcsón megkaphatja. A nép átkozni fogja azokat, akik nem valorizálják a hadikölcsönt. -Az elnök újra rendreutasítja és figyelmezteti, hogy legközelebbi hasonló kifejezésénél meg fogja
vonni lóle a szót. Sándor Pál folytatja : Erre a célra számításai szerint
elég lenne évi négymillió pengő.
A Ház Sándor Pál határozati javaslatának elvetésével, a javaslatot elfogadla.
Vasi József népjóléli miniszter a javaslatot nem kötötte a valorizációhoz. Ez csupán csak segítség akar lenni a hadlkölcsőnjegyzők-nek, akik nehéz anyagi helyzetben vannak. A hadlkölcsön valorizáció azonban lehetetlen. Erre a célra évi négy vagy öt millió pengő nagyon kevés volna. Az igénylő nem alamizsnáért kopogtat, hanem lörvényadta jogát érvényesiti. A hadlkölcsönkötvény valorizációi a legmesszebbmenőig méltányolja és igazságosnak tartja.
A Ház a javaslatot részleteiben is elfogadla. Az ülés 2 órakor ért véget.
A bőség Amerikában, az eső Indiában pnsztlt
Newyork, junlus 20 A meleg oly nagy, hogy az emberek tizezrel alusznak szabadban. Sokan nappal munkaközben elájulnak. Hibás váltóállítás következtében hét emelet magasságban a magas-vasut két vonala összeütközött. Egy kalauz meghall, 40-en megsebesültek. Az alul állók közül nagyon sokan sebesüllek meg a lehulló gép és kocsi alkatrészektől.
Százával sodorja az ár az embereket
Ixmdon, Junlus 20 Északkelet Indiában, ahol rendes körülmények között is a világon a legtöbb eső esik, az idén oly nagy esőzések vollak, hogy hatalmas területeket öntöttek el az árvizek. Az állatállomány 90 százaléka elpusztult, több száz ember életét vesztelte és a lakosság éhínség előtt áll.
Francia propaganda — Trianon ellen
PArls, junlus 20 Louis Villái egyetemi tanár, ki mult hetekben Magyarországon járt, elhatározta, hogy a francia közvéleményt informálja Magyarország helyzeléröl. — Jelszavában mindent megmond. ,A francia nemzet becsületérzése nem tűrheti, hogy Magyarországon elkövetett igazságtalanság-az ó nevéhez fűződjék\'.
A belügyminiszter Nagykanizsán
Félnapot töltött a belügyminiszter Nagykanizsán — Megnézte a városházat, a rendőrség elhelyezését és a délutáni gyorsvonattal utazott Budapestre
A látogaUs nem volt hivatalos jollegü
Nagykanizsa, juniua 20 ispán, Bódy Zoltán alispán és Csák
Nagy sürgés-forgás, készülődés volt ma egész délelőtt a kanizsai városházán és a rendőrségen. Disz-slsakos rendőr-őrszemek mindenfelé az utcán. Kettős őrszem a városháza kapujában, őrszem és detektívek az emeleti folyosón is. A városháza tetejéről nemzeti lobogók néztek le kiváncsian az ulca járó-kelőire.
A belügyminisztert várla Nagykanizsa. Várta már a déli harangszó előtt. A városháza tanácstermének komoly zöld asztala villásreggelire volt teritve. A Korona pincérei aggodalmasan sürgölődtek körülötte.
Elmúlt dél... Fél egy ... A magas vendég késett. Helyette telefon értesítés jött Zalaegerszegről, hogy két órakor érnek az autók Kanizsára.
A villásreggeli kárba veszett. Azaz, hogy kárba veszett volna, ba az ebéd nélkül várakozó polgári, katonai, csendörségi és rendőrségi vezelők a hosszú várakozás és tikkasztó meleg fárasztó hatását nem ellensúlyozták volna belőle. Igy aztán mindjárt egészen kedélyes lelt a várakozás. És nem is eredménytelen.
Egynegyed 2 óra után pár perccel rendőr őrszemek siettek a jelentéssel: jönnek az autók Zalaegerszeg felöl.
Egy állami autó és a főispán autója állt meg a városháza előtt, a kanizsai városi autóval egyült, melyben a tanács urai sietlek a vendégek elé. A sárgazslnóros kék egyenruhás megyei hajdú láttán egyszerre nagy lelt az utca járókelőinek érdeklődése. Az autóból Scitovszky Tibor belügyminiszter, Vajay Károly miniszteri osztálytanácsos, Oyömörey Oyörgy fő-
Károly országgyűlési képviselő száll-tak ki.
Az üdvözlések után a tanácsterembe vonultak, ahol frissítők várfák a vendégeket. A polgármester bemutatta a belügyminiszternek a tanács tagjait és a fogadására megjelenteket, majd végigkalauzolta a városházán. Innét a rendőrkapitányságra mentek át, ahol a belügyminiszter megnézte a rendőrség hivatalainak elhelyezését, majd átmentek a lovasrendőr-laktanyához. Útközben a polgármester megmulatta a belügyminiszternek a volt Futura-telket (most a városé), amely felelte alkalmas lenne arra, hogy az állam oda egy rendőrségi palotát épittessen.
A szemle után a belügyminiszter és társasága zárt autóikon dr. PllháB Viktor felsőházi tag lakására robogtak, ahol ebédre látták vendégül\' Nagykanizsa előkelő vendégeit. Ezalatt a Rendőrdalárda szerenáddal leple meg a Pllhál-kuria udvaráról\' a belügyminisztert, aki kedvteléssel\' és nagy megelégedéssel hallgatta rendőrsége egyetlen vidéki dalárdájának fegyelmezett, szép énekét, Lehr-mamm Ferenc karnagy munkájának eredményét.
A belügyminiszter a délutáni 6 órai gyorsvonattal ulazott tovább Budapestre Vajay miniszteri titkár
A belügyminiszter kanizsai látogatásának — mint velünk közlik — semmi hivatalos célja s épen ezért hivatalos jellege sem volt, csupán a zalaegerszegi uljával kapcsolatban óhajtotta megtekinteni Nagykanizsát.
Szerencsétlenség a leventék céllövö-gyakorlatán
A gyakorlat legutolsó lövése egy cserkészt talált, aki a golyófogó mögül kiugrott, hogy megnézze levente-oktató bátyját és beragassza a lyukat a cégtáblái*
Keszthely, Janlus 211 (Saját tudósítónk telefonjelentése) Megdöbbentő szerencsétlenség történt ma reggel 7 óra tájban az akadémia-major mellett levő lőtéren,
A gazdászoknak ezt a sport-lőte-rét szokták használni céllövészeli sport-gyakorlalaikra a keszthelyi leventék is. Ma a kora reggeli órákban is olt gyakorlatozott egyik csoport levcnle, oktató vezetése mellett. Már az utolsó levente, Mayer Károly fiatal droguista-tanonc adta le a tizedik, utolsó lövéséi, amikor a Fég-puska ravaszának elcsattanása pillanatában a 6 méteres golyófogó mögül felugrott Kovács László 15 éves cserkész, a Rosenberg divatáru-üzlet tanonca, olyan szerencsétlenül, hogy az ólom-golyó oldalról a mellébe fúródott. A cserkész véresen, eszméletlenül eselt össze. Azonnal bevitték a kórházba, ahol megállapí-
tották, hogy a golyó nem hatolt ál a tüdején, de azt megsértene. A seb olyan mély volt, hogy a golyói dr. Mesterich Elek a fiúnak a behatolási sebbel ellenkező oldalán tudta csak eltávolítani. A vizsgálóbíró is azonnal kiszállt a kórházba és kihallgatta a szerencsétlenség áldozatát A gyermek elmondta, hogy édesanyja levelesért küldte ki kora reggel s eközben ment kl a lőtér golyofogója mögé, mert meg akarta nézni, hogy a bátyja, aki levente-oktató volt, hogyan tanitja céllövésre a leventéket A céltáblán a golyó-ütölte lyukat beragasztani ugrott fel a golyófogó mögül, abban a hiszemben, hogy több lövés nem következik. Nehezen, véresen habzó száljai mondta el a fiu, hogy szerencsétlenségének egyedül ő maga volt az oka. Kihallgatása után az orvosok, akik az ólom miatt komplikációtól is félnek, megtiltották a beszédet a gyermeknek. Állapota súlyos és életveszélyes.
A lakások felszabadítását kérik a nagykanizsai háztulajdonosok
Jelenleg 81 lakás van üres és kiadó Nagykanizsán — A felszabadítástól várják az arányos házbérek kialakulását
Nagykanizsa, Junluo III
Nagykanizsa mintegy 100 háztulajdonosa, élén Dobrovils Milán v. országgyűlési képviselővel, a Háztulajdonosok Szövetségének nagykanizsai elnökével, beadványt intéztek a városi tanácshoz, melyben a szabad lakásforgalomra való áttérés érdekében hivatalos lépések megtételét kérik.
A beadvány fontos statisztikát közöl az Üres kanizsai lakásokról. Eszerint
Nagykanizsán e pillanatban 81 elfoglalható lakás van.
Ezek közül üresen áll 53, kiadó 25, julius—augusztus folyamán elfoglalható 13, mely utóbblak még épilés alatt állnak.
A rendelkezésre álló lakások közOl
üres
33 10 9
kiadó
5 14
2 3 1
egyszobás . . kétszobás . .
3 szobás . .
4 szobás . .
5 szobás .... —
6 szobás .... 1 —
A beadvány a krónikuB lakásmizériával küzködő Nagykanizsa ebéli helyzelének ezt a jelentős javulását a katonaréli tömeges magánház-épilkezésekre vezeti vissza és megállapítja, hogy
ezek szerint Nagykanizsán lakás-Ínség nincs, sőt — mondja a beadvány — a kínálat magasan felette áll a keresletnek.
Épen ezért a háztulajdonosok kérik a város vezetőségét, hogy a népjóléti és a pénzügyminisztériumban tegyen lépésekel az összes lakásügyi korlátozásoknak, a 4444/929. sz. lakásrendelet alapján, Nagykanizsán való megszüntetése érdekében. A háztulajdonosok azzal indokolják kérésükéi, hogy a szabad forga-
lomra való áttérés a kötött lakbérek alacsonysága és a szabad lakbérek magassága között kl fogja alakítani a megfelelő arányos lakbérekel, senki sem fog aránylalanul alacsony és másfelől aránytalanul magas bérekel fizetni. A háztulajdonosok igy kerülhetnek csak abba a helyzetbe, hogy a kötött lakbéres házaikai is tataroztathassák, amivel a vagyontárgyakat a pusztulástól menük meg, egyben ipari munkaalkalmakat Is nyújtanak a senyvedő kanizsai iparosságnak.
*
Mindennek azonban — bármily megfelelő az alap-intenció — egyelőre megoldatlan kérdések állnak útjában: nevezetesen és legfőkénl n tisztviselői lakáspénzek rendezése. Mondani sem kell, hogy a moslani budget-vita kapcsán bejelenlelt lak-bér-foltozgatás etéren még nem teremthet olyan helyzetet, amely szabad-lakbérek mellett biztosíthatná a tisztviselő-otthonok zavartalanságát. A tisztviselő lakbér-illetménye és fizetendő lakbére közi igy még mindig olyan differenciák maradnának, melyeket a törzsfizetésböl elvonni, különösen családos és alacsonyabb fizetési kategóriáknál (pedig ez a zöm) leheletlen Épen ezért a minisztérium — mint hasonló más kérelem kapcsán a legilletékesebb helyről értesülünk — nem valószinü, hogy ma még honorálni tudná a háztulajdonosoknak egyebekben jogos és a lakók többségére nézve is a szabad lakás-piacnál fogva előnyös kérelmét. Minthogy azonban a tisztviselő-lakbérek ügyének végleges rendezése sem késik már soká, remény van arra, hogy a háztull}* donosok kívánságai is rövidesen teljesülésbe mehetnek.
A VRTglW*
öt tfáxat, sok gazdasági épületet hamvasztott el a tüz Boncodföldén
Hét község tűzoltósága birkózott a tűzzel — Délelőtt 10 órától két és fél órán át tombolt a tüz
Zalaegerszeg, juntus 211 A várostól nem messze fekvő Boncodfölde községben tegnap délelőtt hatalmas tűzvész pusztított.
A lakosság nagyrésze a mezei munkákkal volt elfoglalva, mikor kigyulladt egyik gazda háza. A tüz gyorsan terjedt tova, ugy, hogy az a kevés ember, aki az oltáshoz fogott, nem boldogult a veszedelmes elemmel. Kivonult a nagy lüzhöz a zalalövöi, zalacsébi, salomvári, ba-jodl, andráshldai és apálfai tűzoltóság, de csak nagy erőfeszítéssel sikerült a lüzet megfékezni.
FéPl óra volt ekkor és borzalmas pusztulás tárult a néjők szeme elé. öt ház a hozzájuk tartozó sok melléképülettel elhamvadt. Rengeteg
gazdasági felszerelés, behordott takarmány esett áldozatul a tűznek.
A tüzkárosullak : Szakái Ferencné, Vince Istvánné, Vince Qyörgyné, /(váz-János, Végh Ferenc örökösei. Az eddigi nyomozás szerint a tüzet a kéményből kipattanó szikrák okozhatták.
50«/0 tdzelfi megtakarítást jelent,
ha régi tűzhelyét az általam készített praktikus
asztaltüzhellyel
cseréli ki, melyért 15 évi garanciát vállalok.
macsek lajos
lakatosmester
Hagjkatüsta, lósael föherceg-nt 87.
slszaély ós teherautók és a M. kir. é IL Vaa-,Aaét-éa tápgytrak által gyártott
MÁVAG-MERCEDES-BENZ
teherautók, aatébasssk éa kálSaleges autók v e z é r k ó p v 1 s o 1 e t • ét eladási központja :
AUTOMOBIL RT. Budapast, IV, Václ-utc. 14
Megbizott: Saághy látván Szombathely, Vörösmarty- u. 15
Eltűnt két ismert kaposvári család gyermeke
Kaposvár, Junius 20 Egy kaposvári urlcsalád 17 esz lendős leánygyermeke: Kányi Anna a hét ele|én nyomtalanul ellünt szüleinek lakásáról.
Ez az eltűnés annál inkább érthetetlen volt, mert Kányi Anna éppen érettségi elölt állott és a hét elején lett volna szóbeli vizsgája. A szülök mindenfelé keresték leányukat és amikor megtudták, hogy dr. Török József kaposvári főorvosnak fia
ugyanabban az időben távozott el Kaposvárról, amikor leányuk, Összefüggést láttak a dologban. Kányi Anitának ugyanis a kaposvári főorvos fia régóta udvarolt és miután a kaposvári rendőrség olyan adatok birtokába jutott, hogy a fiatalok együtt Budapest felé vették utjukal, értesítették a fővárosi rendőrséget, hogy kutassák fel Kányi Annát és vigyék haza szüleihez.
színház
/I csásxárné
Nézőtéren és színpadon egyaránt családias hangulat jellemezte a lég-napi színházi estét. Ez a bájos, me-lódikus muzsikáju, jó békebeli stilű operett nem vonzott nagy közönséget, de aki ott volt, annál jobban mulatóit. Az együttes pedig annál jobban igyekezel! azoknak játszani, akik leghangosabban rv/ulattak. (Még a díszlet-munkás is familiáris hangulatban ült ki ingujjra vetkőzve félig a szinre komótoskodva.)
Erkel Qaby fogta csak fel komolyan szerepét. Méltóságteljes császárnő, finom anya és jó asszony volt. Toalettjei ragyogóak voltak. Eddigi szerepei közül legszebb sikere volt a tegnapi. Helyes volt KIT-dár Margit, ennivaló Szemethy leuka és Sugár Lackó, ez a két jóhangu, ügyes szinész-csemele.
A Zetenay-duo sok szép tánckreációja közül a legszebbet, legfinomab-bat mutntta be. Putnik érzéktelen volt, Szalay megjelenéstelen. Kormos és Károlyi adlák a vaslag aláhúzásokkal kirendczelt humort. Jól játszottak, de talán ebben a kedves, poétikus operettben mégsem kellelt volna agyonjátszani mindentazamugy is groteszk figurák tulerös hatásaival. Orbán Viola mérléktartó volt ebben is. Annál kevésbbé Bdnky Róbert, akire ezen az estén nemcsak a maszkja miall nem ismertünk rá.
(bt)
A sxlnQáxl Iroda Qlrcl:
(*) Salamon Béla éa a Taréa. körúti ailnpad vandéqjétéka ma,
pénteken este a Városi Színházban. A nyári szezon színházi szenzációja a főváros legnépszerűbb komikusának, Sálit inon Bélának ós társulatának vendégjátéka. Három ós tél órán át kacagtat, elfolcdtetl a mlndonnapi élet gondjait. Az Idén ls Rzenzációs mÖBorral jön vidéki turnéjára ós ráadásul leghíresebb szerepét, a ,.Vonósnégyca"-t Is magával hozza, uj átdolgozásban, melyet Budapesten tribh mint 500-szor Játszott. Ezenkívül négy pompás bohózat: „Apámuram", „Hej színművész, Színművész", „A holdkóros", „A cégvezető" főszerepeiben lép tol. A Torézköruü Színpad népszerű gárdájából Orsolya Krzsl, Lengyel Gizi, .lármay Karola, Sárossy Andor. Komlós Vilmos, Bcrky József és
Fenyő Árpád csatlakoznak a szenzációsnak ígérkező est sikeréhez. Jegyek elővételben kaphatók a színház nappali pénztáránál.
(*) TAxak ai éjazakábaea. Földes Imre gyönyörű Irredenta alkotását mutatja be színházunk szombat és vasárnap este ünnepi előndásban. Az előadás prózai együttesünk kimagasló remekmüve s különös érdekessége, hogy a tőszeropot Solthy György, a budapesti Király Színház kitűnő müvóuzc Játszn, ki ezúttal a drámai hőst Játsza. Talán soha nem volt aktuálisabb a „Tüzek az éjszakában" előadása, amikor erdélyi magyarságunksanyaru helyzetét világgá kiáltani kötelességünk, araikor JaJaza-vunkra már fölfigyelnek Caonkaorazá-gunk határain tul ls.
(*) Vaaámaa slélsaUsa - közkívánatra — „Marinka táncosnő" operett megy Solthy György felléptével éi Pintér Böske primadonna főszereplésével.
(\') A axinlldénv pMMHata. A színház Igazgatósága a napokban teszt közzé az uj póthérlet 14 előadásának dátumát ós programmját, mely csupa Jelentős éa kimagasló színházi eseményt tartalmaz.
Heti mllsor:
Péntek: Salamon Béla bohózat-estje. Szombat: Tüzek az éjszakában. Vasárnap d. u.: olcsó helyárakkal Marinka táncosnő. Vasárnap este: Tüzek az éjszakában. Héttő: Bolygó zsidó, daljáték Kedd: Palaunus rózsája, operett. Szerda: Tüzek az éjszakában. Csütörtök: Bőregér. Póntok: Pintyőke (Csillag Zsuzsika felléptével).
A potyás hazavitorlázik
Párls, Junius 21) Schreiber Arlur aki az oceán-repűlőkkel együtt érkezett Európába ma délelőtt elutazott Cherbourba, hogy ott hajóra szállva visszautazzék Amerikába. A „Sárga Madár" pilótái elkísérték az állomásra és szívélyesen kezelrázva búcsúztak el tőle. Gajda tábornok két hónapot kapott
Prága, junius 20. Gajda tábornokot, — a volt vezérkari főnököt, aki betörés utján akarta megszerezni a róla szóló bírósági aktákat, most a biróság két hónapi fogházzal suj-tolta, melyet böjitel súlyosbítanak hetenként.
ZALAI KÖZLÖNY
NAPI HÍREK
NAPIREND Junius 91, piaiak
Róra. katolikus: Gonz. Ala|oa. Prot.:
Alajos. Izraelita: Slván hó 13 •
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (bétM, szerda, péntek délután és kedden egész nap nőknek).
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések: Csütörtökön a himh-UKltt: Reggel 7 órák- r +202. dílu á., 2 órakor +30 6, aslc 9 órakor +20 6.
Felhőül: Reggel llazti, délben borult, este tiszta égboltozat
Sziilrdny: Reggel észskkelet, délben dé\'-Met, esle keleti szél.
A ■ataoroldglal lnt*««t aata 10 áeatsr ialantls agyaMra ma-laa M5 halyl «l..tarokkal, ká-«Sbb ssásssl lahBláa »alóulnO.
— Érettségi eredmények A
keszthelyi premontrei reálgimnázium igazgatóságának közlése szerint n 19 érettségire bocsátott tanu\'ó kftzlli Fotly Oyula, Gelencsér József, Had-rovics László, Mjazovszky Károly jelesen, 5 malurandus jól, 10 éretten fejezte be a hétfón és szerdán lefolyt érettségi vizsgálatokat. A nyolcadikatok közül csík egyet nem bocsátottak az osztályvizaga ulán érettségire.
— Halálozás. Horvdlh József 79 éves keszthelyi molnár, a páhoki gőzmalom tulajdonosa, végelgyengülésben meghall. Nagy részvét mellett temették el tegnap délután a köz-tisztelelben állott aggastyánt.
= VésnOkmnnkikat, ruggyanta bélyegzőket elismerten legszebben és legjutányosabban készít Ooldbergerné, Főút 10. Dobrovits udvarban.
— A nagykanizsai izr.elemi nép-Iskola vizsgálatainak sorrendje: 23-án délelőtt 9 órakor az. I—IV. osztály hittani vizsgálata, ennek befejezése ulán a kézimunkakiállilás megtekintése; délután 5 órakor az I-IV. osztály tornavizsgálata. Kedvezőtlen időjárás esetén a tornavizsgálat 27-én délután 5 órakor lesz. A közismereti tárgyakból a vizsgálatok délután 3 órakor kezdődnek és pedig a IV. osztályé 24-én, III oszt. 25-én, II. -oszl. 26-án, az I. osztályé 27-én. A szülőkéi és a tan-ilgy iráni érdeklődőket szivesen lálja az Igazgatóság.
Ha savanyu a bora, í ; vegyi Ise
REGEDEI
vízzel, mely a legsavanyubb bort Is kellemes Itallá varázsolja.
Kapható mindenütt I
Főraktár:
I
Leesett a cseresznyefa tetejéről, másfél nap óta fekszik eszméletlenfll
Súlyos szerencsétlenség történt gróf Bethlen István miniszterelnök Inkel uradalmában
Nagykanizsa, Junius 20 Gróf Bethlen István miniszterelnök inkei uradalmában szerdán, a kora délutáni órákban súlyos szerencsétlenség történt.
Szakonyl József uradalmi kertész cseresznyeszUrellel volt elfoglalva. Mikor egy magas cseresznyefa tetején az ág letörött alatta, a kertész
több méter magasból lezuhant és eszméletlenül terült el a földön.
Telefonon kihívták a mentőket, akik autójukkal a helybeli kórházba szállították Szakonyl Józsefet.
Állapota rendkívül súlyos.
Csütörtökön estig még nem tért magához és igy nem lehetett kihallgatni.
TURUL Cipőgyár R.T.
fióküzletében
feltflnöen olcsó árakon vásárolhat.
Saját érdekében tekintse meg kirakatunkat!
Vászonclpő......\'.....P B»—
Fekete női pántos cipő......P 10-—
Sárga nöl pántos cipő.......P 9-90
Barna női pántos cipő.......P 14-—
Szürke és drapp pántos cipő . . . . P 16-—
Férfi félcipő ..........P 18"—
Wl
Rcvlxlós népgyűlés
lesz vasárnap az eredeti tervtől el-térőleg nem délután, hanem délelőtt \'/«12 órakor a felsőlemplom előtt a Magyar Nemzeti Szövetség, a Muraközi Szövetség, a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör rendezésében az ösz-szes egyesületek bevonásával. (Kedvezőilen időben a Polgári Egylet nagytermében.) Program: 1. A dalárda a Hiszekegy-tt és Nem, nem, sohd-1 énekli, 2. dr. Hajdú Qyula megnyitója, 3. dr. Csák Árpád beszéde, 4. dr. Szahó Zsigmond : Muraköz elrablása, 5. Hatdruzuli javaslat az összkormányhoz, 6 Himnusz.
— Leesett a padlásról. Özvegy Ország Oyörgyné Ország-ul 10. szám alatti lakós tegnap délután felment a padlásra. Mikor le akart jönni a létra mellé lépett és lezuhant. Fején szenvedett sérüléseket. A kórházba szállították. A balesetért senkit sem terhel felelősség.
=» Valódi ezüst és Berndorfl alpakka evőeszközök és dísztárgyak legolcsóbban Zsoldos Qyula orás és ékszerész uj üzleteben kaphatók. Fő-ut 14. Biztosító palota.
— Fejére esett a szénaszoritó
rud. Horváth János 24 éves felsö-sánci lakos egy szénásszekér mellett állolt, mikor a kocsis ledobta a szénaszoritó rudat a kocsi tetejéről. A nehéz rud Horváth fejére eselt és sebesülést okozott. Beszállították a kórházba.
— Bokaszorltók és gummlharls-nyák nagy választékban Vágó tllatszertárban kaphatók.
— A lova megtiporta. Nesldng Ferenc 53 éves földműves mezei munkát végzett lovaival. Az állalok egyszerre megijedlek valamitől és mikor Nesláng vissza akarta tartani őket, az egyik ló ugy megrugla, hogy eltörölt a lába. Kórházba szállilották. Gondatlanság esele nem forog fenn.
— UJ rendszer butorvásáriók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengönként csupán öt pengő havi részlel fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopsletn Szombathely. Kószegi-utca 5.
— Nem történt bűntény Leg-mann Károly halála előidézésében. Közöltük, hogy Karmacs községben gyanús körülmények között meghalt l.egmann Károly 7 éves gyermek. A nagykanizsai ügyészség utasítására megejtették az orvosrend-óri hullaszemlét. Ez a szemle aztán tisztázta a kisgyermek halálát, mert megállapítást nyert, hogy a gyermek agyhártyagyulladásban halt meg. A további eljírást megszüntették.
A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
aSINGER VARRÓGÉPEK
»*<HBA LEGJOBBAK 1 Nyárt címváltozását
minden nyaralni Induló előfizetőnk jelentse be írásban vagy telefonon a kiadóhivatalnak. Az utánhüldés belföldre díjtalanul történik, külföldre naponta 4 fillér a megtérítendő portó többlet.
1928. junius 21,
Kombinált arrén-rézvegyJWíl tattáhiazó Nospraa.n
Komb. rézkén-areéawgyflletet tartalmazó Találtll
nílndieltő egyesített ptrmt exí anyag
egyidejű védekezésre. QyOmAIoadaban i OytlmSIcapenész
(Monllla), varasodás. rUgytUróbogár. alma-moly, szllvamolv és a löbbl gomba és
rovar kártevők eüen SstAIAbasa s Peronospora, szó\'ómoly, tzólöüonca, tökehernyó Irtására. Bordói léhez keverve:
Arxola, UránlaiSId, Darzta
arzén tartalmú permetezőt zerek (rágókártevók Irtására). Elaaal, Vlaol llsztharmat elleni védéawrek. • ■ I I a r » I gombakártevők Irtásához. Almola, Poaarla (vértetukátrány) védetve* sebhelyek bekenéséhez. Pskala rózsaiák és növények levéltetvel Irtására.
Harssyóaayv megakadályozza a máázókártavóket és
hangyákat, hogy a rózsafa vagjr gyümölcsfa koronájához leljussanak. Több más speciális védőaxezek la állandóan raktáron.
Kaphatók:
0B8ZÁ8 JÓZSEF magkereskedés*-ben Nagykanliiáa, Erziébet-tér 10.
(a bíróság melleit) ara
= Mielőtt szőnyeget vesz, saját érdekében menjen Bartához. Olcsó, Jó, gyönyörű választék.
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
A Le Temps cáfolja * magyar fegyverkezés meséjét
Pária, Junlus 19 Francia lapok hirt adtak arrtü, hogy Magyarország fegyverkezik és egyéb, békeszerződés által megtiltott háborús készülődéseket hajt végre. A Le Temps megcáfolja ezeket a híreket s hiteles adatokkal bizonyltja, hogy Magyarországon kevesebb a katona, mint amennyit a békeszerződés megenged.
FLY-TO:
» modern roY*rirtóssar»k királya
megöl
■ogyat, rnalyt, azúnyogot,
poloskát, svábbof BTflt, hangyát, bolhái, tatáit atk.
óh axuk pótéit, Illetve lárváit.
aftd&iamqbp&l]
oédjmgyr*I
Mindenütt kaphatói
?ro»peklu»t kíváiutr* küld: Rávási ilmfi ái TárM
Huil»i>c»t, V., Nádor uccm 30. l eJefón: L. Wd-M
1629. Junius 21.
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTÉLET
Sportklub alakult ■ Király-sSrgyárban
Nagykanizsa, ]unlu« 20 A Király-sörgyár munkásai mar régebb idő óla tervezik, hogy sportegyesületet alakítanak és annak keretén sportolnak intenziven. A terv most valóra vált és az igazgatóság megértő támogatása folytán a .sportcsapat* megalakult. Elnökévé Hat-dekker József sörmestert, a sörgyári munkásság lelkes barátját választották. Alelnök Árkus István, lilkár Czink Vilmos, Jegyző HoUóssy.
A sportcsapat junius 23-án a sörgyár kerthelyiségében az önkéntes és hivatásos tűzoltók közreműködésével nagy junidlisl rendez. Délelőtt 10, délután fél 3-kor kezdődik a százféle szórakozást Ígérő mulatság, melynek végén lánc lesz reggelig. Autóbusz a Centrállól. Kitűnő bűdéről és italokról a sörgyár gondoskodik. A mulatság jövedelme a sporlcsapat javára megy.

t<vQÉks
Junius 21 (péntek)
Budapeat 9.15 Eugen Stepat orom bala-la)ka lenekarának hangv. 9 JO H. 9.4Ó A hangv. folytatása. 12 Déli harangszó. 12 03 Hsngv. 12.25 H. 12.35 A hangv. folytatása. 13 Időjelzés. 14.30 H. 10 Mesedélután. 16.45 Időjelzés. 17.15 Novellák. 18 Az 1. honvédgyalogezred zenekarának hangv. 19 Németnyelvű előadás. 19.45 Francts nyelvoktatás. 20 20 A Belvárosi templom énekkarának hangv. 21.30 Hegedű- és zongors-ssonáták. 22.45 Időjelzés. Majd dglnyzene
Béca 11 Zene. lő és 17.40 Hsngv. 2005 Hangv. és előadáa Jacques Oltenbach 100. szdletéaospja alkalmából
Berlin 17 Dajos Béla zenekarának hangv. 20 Hsngv.
Bern 12.45 0. 16 és 20 05 Hangv.
Brtnn 12.20 ás 19.05 Hangv. 20 A prágai műsor közvetítése. 22.20 Zene.
London, Daventry 110. 12 Orgona-hangv. 13 Zene. 1530 Iskolai hangv. 16.15 Zene. 17.15 Qyermekórs 18 45 Olasz dalok. 19.45 Katonazene. 21.35 Spsnyol sztmf. hangv. 23.15 Z.
Milánó 12.20 Rádiókvartett, 13 35 jazz-hand. 16J0 Uyermekkarének. 17 Jazz-band. 20J0 Szlmf. hangv. 23 Jazz band.
Mönchen 12.55 Hangv. 16 Rádiótrió. 20.15 Shakespeare .A vihar" színmüvének közvetítése.
Prága 1130 O. 12J0, 16.25 és 19.05 Hsngv. 20 Hangjáték
U« 13.15 Rádiótrió. (7 30 Hangv. 21 Operett B.
Varsó 1550 0. 17.55 Zene. 20.30 Beetho-ven-hsngv.
Zürich 13 és 16 Hsngv. 17.15 O. 20 kamarazene. 20.80 Zene a régt Bécibót.
A Mtpffl Tflziáe Íerixa-Jegyié*
valutAk
Angol 1. 27-72-27-87
Belga fr. 79*45-79-75 Cseh k. 16-92-1700 Pánk. 152-35-152 95 Dinár 9 98-10-04 Dollár 570 70-572-70 Francia 1.22-35-22 55 Holl. 229-O0 230-80 Lengyel 64 05-61-35 Leu 3-37-3-41
Léva —•—
Líra 29 95-30-20 Márka 13665-13715 Norvég 15245-153 05 Schlll. 80" 45-80 80 Peseta 80*80-81;50 Svájci f. 110-20 110 60 Svéd k. 153*35-153 95
DEVIZÁK Árast. 229*95-230*65 Belgrád 10*05-10*08 Berlin I36-69-137C6 Bmaszel 79*50 79*75 Devizáiéi 8-39-3*41 Kopenh. 152*55-152 95 London 27*77-27-85 Madrid 80-80-81*40 Milano 29-96-30-06 Newyork 572-80-1 40 Oszló 152*65-153*05 Páris 22-40-2247 Prága 16 95-17-00 Szófia 4-13-4-15 Stockh. 153*55-153 95 Varsó 64*20-04*40 Wien 80*46-80-71 Zürich 110-16-11046
KÖZGAZDASÁG
A mezőgazdaság u] utja
Kaposvár, junius 20
A Mezőgazdasági Kamara mai közgyűlésén sárdi Somsslch Miklós elnök üdvözölte gróf lloyos Miksa volt elnököl, a jelenlegi országos elnököt. Majd beszámolójában rámutatott arra, hogy
a magyar gazdatársadalomnak
át kell térni más mezőgazdasági növények termelesére, mert az amerikai konkurencia lehelellenné teszi a búzatermelést.
(—) A selyemruhák Javarészt ónt tartalmaznak. Hölgyeink, akik selyemruhákat viselnek, nem is tudják, hogy juhijukban mennyi ónt hordanak. Az American Sllk Assudstlon kutató bizottságnak legújabb megállapodása értelmében m^st még nehezebbé teszik a selymet, még több, sokszor 60".o ón lelhasználá»á»al. Az ónt már régóts használ|ik s selymek tartósabbá és sulyossbbá való tételé e. Ez az uj megállapodás lényegesen letemell az egyes selyemfijták óntartalmát és pedig a Cliantonét 50—60o/o-rs, a Crepe de Chlne-ét 45— 550,0 ra, á nyomott selymek óntartalmát 30—400/o-JS, s Ueorgetteé változat-lanul 300/0 marad. Ez sz uj megállspodás a Pedersl Trade Commlsslon ujabb értekezletéig marad érvényben. Megjegyezzük ezúttal azl Is, hogy egy szakértő buottság foglalkozik moat azzal a kérdéssel, hogy az ón hssználstát még lobban kiterjesszék, hogy ennek s lémnek kiváló tulajdonságai még Inkább érvényesüljenek
TŐZSDE
A mai értéktőzsdén az irányzat mindvégig barátságos voll. A külföldi vásárlások folytatódlak s mivel a kontremin részéről fédezési vásárlások is történtek, barátságos hangulat uralkodott a piacon, amelyre a gyengébb berlini irányzat is hatástalan maradt. Az általános árnyereség l»/o körül mozog, csupán Bauxit, Lámpa és Izzó árfolyama emelkedett nagyobb mértékben. Quml ma, tegnapi árjavulása ulán, visszaesett és ugyancsak lanyha voltZagyva-pálfalvai is. A forgalom a barátságos irányzat ellenére nem öltött nagyobb méreteket és a tőzsde csendes üzletmenet mellett kedvező hangulatban zárt. A fixkamatozásu papírok piaca üzletleien és változatlan. Valuta és devizapiacon .Madrid 50 ponttal esett, mig Zürich emelkedett.
ítrlohl zárlat
Páris 30 32, London 25*20, Newyork 519 77\'/a, Brtlssel 72*17, Milano 27*t8»/a, Madrid 73 30, Amsterdam 208*72\'/t, Berlin 124 02, Wien 73*06, Softa 3*76, Prága 1539, Varsó 58*26, Budapest BO-BIVl Belgrád 9*13, Bukarest 3*08.
TsrménytósUe
A buza 10 flll., a rozs — fillérrel emelkedett.
Buza tlszav. 77-es 21*90—22 05, 78-ss 22 10-22*25, 79-es 22 30 -22 50, 80-as 22 60—22*75, dunánluli 77-es 21*00-21*15, 78ts 2120—21*35, 79-es 21*40-21 55, SO-ss 21 frO—21*75, rozs 16 40—16 50, tsk. árps 20*50—21*00, tőrárpa 23*50-24 00, zab 18*25—18*50, tengert tszt. 25 25—25*75, dunántúli 24 25 -24 60, korpa 12*75-18*00.
Sertéiráiár
felhajtás 3316, elsdatlan 700. — Elsőrendű 1*72—1*74. szedett 1*70—1*74. szedett közép 1*58—1*64, könnyű 1*20-1*40, l-ső rendű öreg 1*62—1*64. . Il-od rendű öreg 1*40—1 52 ingni sllldő 1*50-1*90, szalonna nagyban 1*86—1*90, zsír 2*08-2*12, hus 2*10—2*40, szalonnás lélsertés 2*04—2*16. Az Irányzst lanyha.
Illája: Délxalal Hyoafa és Lapkliáá Vállalat, lagykialuáa.
Melös kiadó: Zalai Károly.
faterwtea lalrlrai Naorkaaiaaa 78. SSL
Növekvő kereslet
Fokozottabb gyártás
Olcsóbb árak
A hathengeres, lengőtengelyes
STEYR TYPE XII
leszállított árai:
nyitott....... * P
nyitott Combinéval . . P
csukott P
Cabrlolet, 3 üléses . . P
Cabrlolet, 4 üléses . . P
csukott Comfort . . . P
8.880.-10-080.-10.750.-11.000. 11.850.-11.400.-
összes árak helyt Budapest elvámolva, 5 kerékkel értendők.
Körzetképviselet:
S>ahA Antal IBeaar é. aportérianagvkeraeke-
zano nniaidés, autó, motorkerdkpér*afl*p»a«tél^a
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhlrdetéaek dija 10 uóig 10 fillér, Minden további szó dija B llll. Vasár- és ünnepnap 10 szóig 80 fillér, minden további sző dljs a flll. Szerdán éa pénteken 10 szóig BO fillér, minden további szó dljs 8 flll. Cimszó s minden vastagabb l>et(lból álló szó két szónsk számíttatik. Állási keresőknek 50°/o engedmény.
Hirdatéaak B (Bt) peagfi Issssgsa alal a falaalaaea kBayvelée, ■lámlá.ás alkeraiéae végett alBra flaataadBk
■alatonkereextiaron, közel a parthoz, két sroba, előszobs, konyhs és éléskamrából álló szépen berendezett villa salát turdóvel, julius—augusztusra kiadó. Bővebbet Oyenes csemegeUztetben. 2930
Bzabóaegéd azonnal felvétetik — Eötvös-tér 27. szám alstt. -2939
300 holdas elsőrendű bérlet, egyéb vállalkozás miatt azonnal, esetleg sratás utánra étadé. — Bővebbet: Aczél Ignác pénskölcsön éa tngstlanforgalml Irodájabsn
Nagykanizsán, Kszlnczy-u. 2. sz.
2936
Magysr-u. 4. számú ház, esetleg annak Bálbory-atcára nyíló tésze elad*. 2S96
Jól főző kaJárénB (elvétetik, esetleg Ukást Is kaphaL Deák-tér 4.
Hévízre autón kirándulás izemélyen-kint nyolc pengő. — Előjegyeztetnl lehet: Kautmsnn Msnónál. Telet ion: 167. vigy 571. 216§
ÉZET.
nyersbőrt, éflytollat, vasat és fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 15.
PénxkBIoaBsat bekebelezésre nhtdea
fl.iazegben s legelőnyösebben éa leggyor-■ibban folyósltUt Aoaél l| -ölcsönkörveUtő Irodája Kazlnczy-utca 2. szám.
KBzépkoru jobb Iparos kerea egy Jobb megjelenéatl, Úszta mullu 45—55 évesig teljesen egyedül álló özvegyet vsgy híjadont, kinek ssját lakása van és ald hajlandó volna egyenlőre közös háztartásra jönni velem, később házasság nincs kizárva Némi hozomány üzletem fejlesztése réljáb I megkívántatik. Vallás mellékes. I.evel\'ket .Nyugodt otthon" Jeligére e lap kiadóhivatalába kérek. 2883
MAKULATUR
papir
kapható a kiadóhivatalban
.ZEPESI IMRE
* csatornázás, vízvezeték-berendezés. épület é> mfl-bMogos, Zrlayl Mlkléa-satoa *t. — Telefon 2-99.
Karaaak megvételre 2—3 HoMs beköltözhető családi házat Nagykanizsán novemberre. Clm a kiadóban. 2B12
Saját tsrmásO Jóminöségü boszor-kányhegyt asztsHbor literenklnt 40 llllér, legkevesebb tétel 25 Uter — Batlhyány-utca 10. 2918
Egy önálló nagy munkás saabésagédat
azonnal felveszek. Csengery ut 50, -2931
Klrély-ialoa BB. saán alatti Ma axabadkézbBI
eladó.
Bővebbet Dr. Prtrloa Jézaaf ügyvéd 2w« Irodájában.
Nádor-utcai házamban háromszobás ut-csl lakéa minden mellékhelyiséggel — augusztus elsejére kiadó. Bővebbet Böhm Antal, Kazlnczy-utca 6. -2933
Keresek Slb.t?.?,":
butarazott tlaala lakást,
két személy részére. Megfelelne nagyon kOIBn álló talkan, aaatlag karttel agyQtt la«B llyass lakéa. Szíves
értesítést a kiadóhivatalba kérek. i$n
Egy Jókarbsn levő Ford
1000 ........
elsdó
pengőért Nagykanizsán, Huny^n-
Tengerl, zsb és egyéb legolcsóbb árban beszerezhető Szerecz Pál kereskedőnél. Telelőn 330. 2937
Lakner József ugy a maga éa gyermekei Kalmár Katalin térj. Csáky Bándorné, Kalmár Rozália térj. Matekovlcs Józsefné, valamint sz alulírott ós az öiazes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel jelenük, hogy lelejthetlen drágs Jó hitvese, édessnya, nagyanya
LAKNER JÓZSEFNÉ
suQI. asidrl Katalin
folyó évi Junius hó 19-én életének 58-ik évében hosszas szenvedés és s halotti szentségek ájtatos (elvétele után sz Urbsn csendesen elhunyt.
Drágs halottunk halt tetemét f. hó 21-én d. u. 5 őrskor fogjuk a helyi temető kápolnájánál a róm. kath. egyház szertartása saerlnt megáldatni és örök nyugvó helyére kísérni.
Az elhunyt lelklttdvéért tartandó engeastelő szentmise-áldozat I. hó 21-én d. e. 9 órakor lesz s szent* fercncrendt plébsnla-templomban sz Egek Urának bemutatva.
Nagykanizsa, 1929. junius 20-án.
Aldéa éa béka poraira I Csáky József, látván, Sándor, Ilonka unokll
ZALAI KÖZLÖNY
1929. junlus 21.
11548/1929.
Pályázati hirdetmény
Nagykanizsa város közönsége által a ni. kir. honvéd Lttdovica akadémián létesített saz 1929/30. tanév kezdetén betöltendő évi 1500 jiengős egy alapítványi helyre a ni. kir. honvédelmi miniszter ur 32469/18—1929. sz. felhatalmazása alapján pályázatot hirdetek.
Az alapítvány ösztöndíjas, tehát a teljes tanulmányi időre (négy év) szól.
A pályázatban részt vehetnek oly nagykanizsai, vagy zala-vármegyei születési! és lakósu 17—20 éves életkorú, kifogástalan erkölcsi magaviseletű, a katonai nevelésre testileg alkalmas ifjak, akik a fegyveres szolgálatot életpályául választják, valamely hazai nyilvános középiskolában jeles, vagy jó eredménnyel érettségi vizsgát tettek és a Ludovica Akadémia felvételi feltételeinek is megfelelnek.
A pályázatok felett Nagykanizsa r. t. város tanácsának bemutatása alapján a m. kir. honvédelmi miniszter ur dönt.
A m. kir. honvédelmi miniszter úrhoz cimzendő pályázati kérvényeket legkésőbb 1929. július hó 10-én déli 12 óráig kell a v. iktatóhivatalban benyújtani.
A ni. kir. honvédelmi miniszter, ur által kibocsátott 3468/eln. 9/1929. sz. pályázati hirdetmény a Budapesti Közlöny 114/1929. számában, a Ludovica Akadémia által kiadott tájékoztató pedig a v. iktatóban a hivatalos órák alatt betekinthető.
Nagykanizsán, 1929. junius hó 18-án.
„„ Polgármester.
IBI
nagymérvű emelkedése elveink helyességét igazolta. Elvünk olcsón a legjobbat nyújtani I E lap előfizetőinek támogatását azzal kívánjuk viszonozni, hogy emelkedő kiadásaink dacára
20°lo-ot
adunk hatóságilag megállapított szobaárainkból.
IO°lo-ot
olcsó éttermi árainkból (P lÉ50-cs menüt kivéve.)
Semmi
kocsiköltsége nincsen, mert szemben vagyunk a Keleti Pályaudvarral
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Baross-tér 10.
Gazdák és uradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdaközOnség figyelmét felhívni a
„K ÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Mwon,
Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkoiyozók, borprések, szólóziizók ós mindennemű gazdasági (elszerelések a legjuiá-nyosabb árban, egy vagy két évi részletfizetésre is, minden előleg nélkül kaphatók a
KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál,
Nagykanizsa, Fö-ut 12. síim.
Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltélelek mellett.
Szükségleteinek beszerzése előtt feltétlen kérjen Arajénlatotl
FISK COBD PNEU
Citroen, Ford, Chevrolet
alkatrészek, autó felszerelések
Nagy József, Bndapest,
VI., Andrássy-ut 34. szám. Telefon 221-97, 285 63. im?
HIRDESSEN
■ „Zalai Közlöny"-ben.
Mos!
Fest I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
jjfixmoió, vegytlsitltő, ruhafestfi
a szombathelyi orsx. Iparklillltison aranyéremmel kltOnUtv* °
NAGYKANIZSA
Ojrflitdttttp i Oytrtetap ■
Kazlnczy-u. 8. Hunysdl-u. 19.
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit testet vagy tisztíttat. Qyőzöd|ön meg Aratni olcíóságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényO gallértlsztitts I Tisztit! sin Pllsséroz 1
ELADÓ
egy üzemképes, jó állapotban levő csukott
prestó autó,
esetleg 18 havi hitelre.
Bővebbet:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. sz.
Yamgtpc
mögUs a. EGgjoobök.!
KAPHATÓ!
SINGER VARRÓGÉP
R ás Z V É NY-TÁRSASÁO ntktóiti; irAflYKAHIZSá, Főút 1.
A letenyel kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
1871/tk. 1929. sz.
Árverési hlnM-M.
Dani István végrehsjtltónsk Bogslln János (nős Dávid Mártával) végrehajtást szenvedő ellen indítóit végrehsjtásl Ügyében s telekkönyvi hilóság l végrehajtási árverési 124 P 20 tlll. költség tőkekövete-
lés és járulékai bchsjtáss végeit a letenyel kir Járásbíróság területén levő, Borsfa községben fekvő, s a borsfái 675. szljkv.-ben A t 1. sorsi 294/47. hrsz. ingatlanra 900 P, az u o. 294\'48. hrsz. Ingatlanra 100 P, az u. 0. 294/49. hrsz. Ingatlanra 400 P, az u. 0. 294/50. hrsz. Ingatlanra 200 P kikiáltási árban elrendelte.
Az árverést 1»29. évi Jullus hó 18-lk napján d. e. 10 őrskor Borsfa község -házánál fogják megtartani.
Az árverés alá kerülő Ingatlanok a kl. kiállási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el.
Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 100A>-át készpénz-
ben, vagy az 188! :LX. t.-c. 42. }-ában meg-lalározott árfolyammal számított óvadékke->es értékpapírban s kiküldöttnél letenni.
ry a bánatpénznek előleges bíró! letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési teltétele.
kel aláírni (1881 :LX. t.-c, 147., 150., 170. §§.. 1908:XL. t.-c. 21. «.).
■Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet telt, ha többet ígérni senki sem sksr, köteles nyomban a kikiáltási ár százsléks szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908:XU 25. §.).
Letenyén, 1929. évi április há 5. napján.
Dr. Hltzelberger s. k. kir. |blró.
A kiadmány hiteiául: Balassa Sándor s. k.
Ml tclikköaj
Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat
Könyvnyomda 0 Nagykanizsa • Könyvkötészet a „Zalai Közlöny" politikai napilap kiadóhivat sala
Készítünk s
"| TELEFON: 78.]"
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, agyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentésekel, névjegyei, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat.
Gyártunk i
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyvekel, bevásárlási könyveket, rajzfüzeleket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falínaptárakat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon.
Nyomdahelyiség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
Nyomatott a Délzalli Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
09. évfolyam, 139. szám
Nagykanlzta, 1929 junius 22, szombat
Ara 14 Mér
ZALAI EOZLONY
tarkéntMl és klidóhlvalal: FS-ut 5. Ilim. Kesitbslyl HókkUdóhlviUl Kouulh Lsjoi-u. 33.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Elóflietfsi ín: egy húrt • »• Blléi
Meghalt Terstyánszky alezredes, a kardvívás olimpiai bajnoka
Vasárnap délután temetik el diez-sirhelyen
Budapest, JauluN 21 Vitéz Terstyánszky Ödön alezredes, a kardvívás olimpiai bajnoka, aki mull hét csütörtökjén a solymári országúton lörlént motorkerékpár-karambol következtében kellős lábtöréssel és súlyos zttzódások-kal került az Uj Szent János-kórházba, ma reggel 7 óra után pár perccel meghalt.
Már a csütörtök éjféli jelenlés arról szólt, hogy az alezredes állapota válságos/3 fordult Lábtörése ugyan napról-napra javult, de a sziv-tájon, a mellkason kapott ülés következtében a szerencsétlenség történtekor valószínűleg megrepedt tüdejében egy kis ér és etlől belső vérzése támadt.
Csütörtökön délulán vérátömlesztést is alkalmaztak, az ugyanabban a különszobában betegen fekvő Bu-day Győző vaskereskedő, MAC atléta
felajánlod véréből. Terstyánszky ezután jobban lelt, enni kért, beszélgetett feleségével.
A javulás azonban csak órákig tartott, öt órakor az alezredes eszméletét veszlelle és magához sem tért többet. Orvosai és barátai egész éjszaka ágya mellett virrasztottak. Egymásután jöltek a jelentkezők, vérüket kínálták fel még egy vérátömlesztésre, de erre már nem kerülhetett sor, mert a beteg nem birla volna ki. A belső elvérzés végzett az alezredessel, aki reggel 7 óra után pár perccel örökre lehunyta szeméi. Negyven éves volt. Halálának közvetlen oka az egyre erősbödft belső vérzés voll, minek lolytán a beleg annyira legyöngüli, hogy szivbénalás állolt be. Súlyosbította a beleg állapotát, hogy a háborttbtn lüdőlövést kapott.
Terstyánszky Ödönné, aki külön-
, katonai pompával
ben nemsokára várja 6 éves kisleánya testvérkéjéi, a megrázó hir vétele után rosszul lelt és azóla betegen fekszik lakásán.
Az alezredes holttestéi a 3-as helyőrségi kórházba szállították.
Vasárnap délután lesz a temetés
Budapest, junius 21 (Éjszakai rádiójelenlés) A tragikusan elhunyt vitéz Terstyánszky alezredest vasárnap délulán •! órakor helyezik örök nyugovóra fényes katonai pompával a farkasréti temetőben, a székesfőváros disz-sirhelyén. A Magyar Vivó Szövetség nevében Rukovszky Iván elnök, az OTT nevében Karaffláth Jenő elnök fogják búcsúztatni. A MVSz. magyar és francia gyászjelentést adott ki és gyásza jeléül nem vesz részt a cremo-nai nemzetközi vívóversenyeken.
József főherceg a rokkantukról és a magyar betegséggé nőtt tüdövésszröl
mondott beszédet a felsóházban — A felsőház megkezdte a költségvetés tárgyalását A képviselőház megkezdte nyári vakációját
Budapest, junius 21 A felsőház mai ülésén báró Wlassics Oyula elnök elparentálta a nemzet nagy halottját,
gróf Andrássy Gyulát, aki a magyar parlamentarizmus kimagasló egyénisége, nagy |ellem és nagy történet politikus volt. Majd megemlékezett a magyar sport nagy veszteségéről,
Terstyánszky Ödön alezredesről. Állértek a
íróf Károlyi vagyonból alakított jótékony Intézmények és alapítványok
ügyének tárgyalására.
Hadik János gróf az alapítványok kezelését kilogásolja.
A Társadalombiztosító évente negyven milliói szed be s mivel autonómiája van. semmi néven nevezendő ellenőrzés alatt nincs.
Kívánja, hogy a pénzügyminiszternek legyen ellenőrzési joga. Eziránybau határozati javaslatot nyújt be.
Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter felszólalása
után a leisóház a javaslatot és Hadik indítványát elfogadja. Állért a felsőház
a klillségvetés tárgyalására. Gróf Somssich László szóvá leszi
a buza áringadozását és különösnek találja, hogy a termények árai mindig akkor változnak Chicagóban olyan erősen, mikor az a gazdáknak nem jelent jól. Miért nem jegyzik az iparcikkek árát is Chicagóban? Kívánja
a tőzsde megrendszabályozásál, mert nem leliel az. hogy papiros buza irányítsa a valóságos buza árát.
Eredményeket vár a gazdatársadalom bevonulásától a terménytőzsdére.
A buza-fajták márkázását
csak ugy tudja elképzelni, hogy akkor egy vidék szigorúan egy fajta buzál termeljen. Nagy feladataik vannak etéren a mezőgazdasági tudományos intézeteknek. Beszél a tenyész-dllut kivitelről. Kívánja
a közvetítő kereskedelem kikapcsolását,
mert a sok közvetítő drágilja meg az iparcikkeket. A kormány, hitel-leveles kölcsön akciója aggodalommal tölti el. Eelhivja a kormány figyelmét arra, hogy Sweitzban most fog megszűnni a gabona-monopolium. Ezt a piacot is meg lehelne szerezni. Huszár Aladár beszéde után József főherceg szólalt lel. foglalkozott a rokkantkérdéssel
Az állani mondta megtette kötelességét, de a társadalom még nem. Egy 50 százalékos rokkantat küldött valakinek, hogy alkalmazza. Alkalmazta, de szenet hordatott vele s igy az ember vagy belepusztul vagy kénytelen otthagyni állását. Pedig cz nem jótékonyság, ez kötelesség. Másik nagy bajunk
az egyke, amin sürgősen segíteni kell. A többgyermekes anyákat kigúnyolják. Nagy baj a
tlldóvész, ami valóságos magyar betegséggé lett.
Az emberek sok helyen nem is tudják, hogy milyen veszélyben vannak. Tüdőgondozó intézetekel és kórházakat kell felállítani,,mert a szanatóriumok csak a könnyebb betegeket veszik fel s a künnmaradtak fertö;ik meg az egészségeseket.
Papp József: Az ügyvédi kar érdekében
meg kell akadályoznia zug Irászatot Sürgeti a kamarai bíróságok felállítását és az ügyvédek békebirákká való kinevezését. Ezután az ülést holnapra halasztották.
Aí KépvlselOööx belc/exte Ulésaxakál
Budapest, junlua 21 A ké|)viselöház mai ülésén har madszorl olvasásban ellogadták a tegnap letárgyalt törvényjavaslatokat. Majd kimondotta a Ház, hogy legközelebbi ülését október lt>-án tarlja.
Lovagias ügy a Házban
Prllliwlrth Mátyás nyeregszálll-tásl beszéde miatt
Budapest, junius 21 Ma a parlamentben megjelentek Main ezredes megbízottai és provokálták h\'rühwlrth Mátyás képviselői, mert a honvédelmi minisztérium nyereg-vásárlásairól szóló beszédében személyében sértette meg felüket. Frühwirth nem nevezte meg segédeit, hanem az elnökhöz intézett levelében mentelmi jogának megsértését jelentette be. A bejelentést kiadták a bizottságnak.
A pápa
nem fagyja el a nydron a VatlKdnt
KiSmn, Junius 21 A szentatya a nyár folyamán nem hagyja el a Vatikán területét. A jubileumi zarándokokat is a Valikánban fogadja.
Hatalmas vl&ar
vonult el ax este Budapest telelt
Budapest, Junius 21 (Éjszakai rádió jelenlés) Ma, pén-leken este 9 óra körül hatalmas vihar vonult el Budapest felett. Több helyen lecsapolt a villám. Egy mellékutcában egy idős embert, Csepelen egy asszonyi ért a villámcsapás. Állapotuk súlyos.
ZALAI KÖZLÖNY
1929. junius i2.
Elfogták a kanizsai trafikok betörüfét
Egy 22 éves facér bécsi cipész egész Zalát végig fosztogatta dohányért
Nagykanizsa, Junlus 11
Megírtuk annak idején, hogy a Csengery-uton kifosztottak egy trafikot, — majd a József föherceg-uton egy kis tőzsdében kíséreltek meg betörést eredmény nélkül a tettesek.
A betörök Zalában még Keszthelyen, Zalaegerszegéi és Balatonfüreden operáltak és mindenütt nagymennyiségű dohányt szedtek össze.
Most értesítés jött"a nagykanizsai
rendörségre, hogy a nagytétényi csendőrség elfogta a betörőt Jevetzky Ferenc 22 éves bécsi születésű állásnélküli cipész személyében.
Jevetzky beismerte, hogy az ország több városában, köztük Zalamegyében is betört. A lopott dohányt falvakban értékesítette.
Most a nyomozás során Jevetzkyt végig kisérik a betörések színhelyén és így Nagykanizsára is elhozzák.
Halálra égette magát egy kisgyermek
Magára rántotta a forró vízzel telt fazekat
amelyet a gyerek magára rántott. Olyan súlyos égési sebekel szenvedett, hogy meghalt. A hatóságok megindították a vizsgálatot, hogy a szülőket mennyiben terheli felelősség a kisgyermek haláláért.
Nagykanizsa, Junlus 21 Borzalmas szerencsétlenség áldozata lett Szeiler Ferenc egyéves mar-calii kisflu.
A kisgyermek édesanyja egy forró vízzel telt fazekat tett az asztalra,
talnak az ügybe való bekapcsolódása sikerrel fog járni.
Valóban üdvös volna, ha a megegyezés mihamarább létre jönne és megtalálnák a módját annak, hogy a lakatosok is és a vállalkozók is megértsék egymást és a munkák kiadása minél előbb megtörténjék, ami a helyi vasiparnak eminens érdeke. A helyzet biztató, a kedvező megoldás mindenkinek érdeke.
ló nlon indul a___________
vasmnnkái felett való döntés
A polgármester eredményesnek Ígérkező Intervenciót kezd A városi műszaki hivatal bekapcsolódik a tárgyalásokba
Nagykanizsa, junlui 21 Ma délben 12 órakor a nagykanizsai lakatos iparosok egy népes küldöttségét vezette dr. Sabjdn Gyula polgármester elé Bojtor József kocsi-gyáros, a vasipari szakosztály elnöke, aki a laktanyai épilkezések munkáinak ügyében már a minisztériumba, illetőleg dr. Kállay Tibor országgyűlési képviselőhöz is vezetett két de-putáclót.
A küldöttséget dr. Sabján Gyula polgármester dr. Králky István fő-Jegyző és dr. Kaujman Lajos tanácsos jelenlétében fogadta.
A küldöttség vezetője kifejtelte a város vezetői előtt, hogy a lakianya építkezések ügyében a vasmunkák kérdésében az iparosmesterekre nem a legkedvezőbb a helyzet. Kérte az iparosság nevében a polgármestert, hogy hasson oda, hogy a tárgyalások meginduljanak újra és az iparosság érdekében kedvezően történjék meg a döntés.
Dr. Sabján Oyula polgármester nagy figyelemmel hallgatta a küldöttség vezetőjének szavait és megígérte támogatását. Intézkedett, hogy a szóban forgó vasmunkák ügyében a városi műszaki hivatal, illetve annak vezetője, Király Sándor mUszaki tanácsos vegye kezébe a kérdés megoldását. Szakszerüleg vizsgálja felül az Iparosok által benyújtott ajánlatokat és keresse meg a módját az építkezőkkel, hogy a fennálló differenciák eliniinállassanak.
A polgármester kijelentése teljesen megnyugtatta a küldöttséget és abban a reményben hagyták el a városházát, hogy a jjolgármesleri intervenció, illetőleg a műszaki liiva-
— UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezésekel, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopsleln Szombathely. Kőszegi-utca 5.
SZÍNHÁZ
Salamon Béla a Teréz körnti Színpaddal
A Terézköruli Színpad egy esti vendégjátéka mintha kikergette volna a Gondot e város falai közül. Mintha minden ember a földi boldogság Édenét taposta volna, ugy rengett, zúgott a hahotától a színház nézőtere.
A falak reszkettek bele, ahogy a határtalan jókedv kitört az emberekből és mikor ezt leírom, lehetetlen arra nem gondolni, hogy milyen üdvös, amit Salamon Béláék adnak a mai szomorú embereknek : az életkedvet hozzák vissza.
A sok nehéz küzdelemben elfáradt ember felelt tisztítják ki derűsre az égboltot és beragyogtalják rajta keresztelj a gyermeki ujjongás számba menő kacagás gyönyörű azúrját.
Mit mondjak ? I Frenetikus siker és perceken át a nevetés-áradattól fulladozó nézőtér — ez volt a péntek esti kabaré.
SalamonRéia és a Terézköruli Színpad pompás együttese olyan válogatott műsorral állott a szívből hálás publikum elé, amilyenre a legrégibb Salamon-esti látogató sem cinlékszik. Nagy Endre, Noti Károly, Lőrinc Miklós, llarmalh Imre és Szőke Szakáll vidámságai, kecses kis operettjei váltakoztak a brávó-műsoron. Szőke Szakáll: Vonósnégyese az első szólói az utolsóig harsogó nevetés volt. De ugyanigy a többi is. Az élen természetesen Salamon Béla, ez a sokszínű, pazarul zamatos komikus, a humor atyamestere állott, aki azonban melegszívű megkönnyeztetönek bizonyult az ,Apámuram"-ban.
Komlósy, Berky, Fenyő, Sárossy és a hölgyek: Orsolya Böske, Lengyel Gizi, Jármai Karola, mind kiváló művészek, kitűnő jókedvcsinálók Sárossy Bandinak külön is frenetikus 6ikere volt szárnyaló, érces bariionján énekeli szeriöz számaival.
A zongoránál Berky Jóska muzikalitása érvényesüli.
A közönség extázisba hozottan távozott a színházból, melynek széksorai is sokáig fogna k emlékezni a legnagyobb rtahoták estjére... U. Gy
rr
TENNISZUTOK
„Glória" Liga ütő duplahuros 18 P.
Versenyütökben nagy választék.
Siakfzerfl raketthurozáfl
11
Olcsó
TENNISZCIPŐK
Krepp gummitalppal és krombörtalppal
Szabó Antal
fegyver, lőszer és sportárunagykereskedés
NAPI HÍREK
NAPIREND
Junlua 82, szombat
Hóm. katolikus: Paulln pk. Prolesl.:
Paulina. Izraelita: Slván hó 14. •
Uránia. .A nigy tüzDróba\', egy Hátai rendőr lórténele. .Házasság Arlao-nábm\', vadnyugati történél. Híradó.
OöztOrdö nyitva reggel 6 ólától esle 6 óráig (hétfő, aierda, péntek délután ás kedden egész nap nőknek).
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések I Pénteken a htménik-ltl\\ Reggel 7 órakor +20-4, délután 2 órakor -f29, esle 9 órakor +178.
Felhőzet: Reggel derlllt, délben éa eale felhői égboltozat.
Szélirány: Regjei és délben dél, este északi szél.
A Hataorológtat latáxat aala 10 órakor Jalantii magálánkOIB áajraknyugati légáramlatokkal váltoaákony, hUvSa 14* várható.
Sxtankovlcs János
gaxel. akad. Igazgató 11. outi. érdemkereaalel Kapott
Budapest, Junlus 21 (Éjszakai rádiójelentés) A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére Sztankovics János miniszteri tanácsosnak, a keszthelyi gazdasági akadémia igazgatójának több mint három évtizeden át a hazai mezőgazdaság érdekében kifejtett sikeres munkásságának elismeréseül a II. o. magyar érdemkeresztet adományozta.
— Gyámügyi vizsgálat a nagykanizsai járásban. Dr. Ellmann Ödön Zalavármegye helyettes árvaszéki elnöke gyámügyi vizsgálatot tartott Nagybakónak és Eszleregnye községekben. A helyettes elnök utja során mindent rendben talált.
= Esküvő. Vérles Klári és Kálal Oyula gyógyszerész 23-án, vasárnap deli 12 órakor tartják esküvőjüket Csengery-ut I. szám alatt. (Minden külön értesités helyett.)
—■ A fémipari szakiskola vizsgáit folyó hó 24., 25. és 26-án délelőtt 8—12-ig larlja, ugyanezeken a napokon a tanulók rajzait és mühelyi munkáit kiállitja az I. em. 5. számú teremben.
— A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetési feltételek mellett BartánáL
— A Kath. Legényegylet tagjait felkérjük, hogy a folyó hó 23-tól 30-ig tartandó tekeversenyen minél számosabban résztvenni szíveskedjenek. Nevezési díj 30 fillér. A tagokkal jövő vendégeket is szivesen látjuk. Elnökség.
— Az ovodal vizsgák sorrendje. Az ovoda felügyelő-bizottság a vizsgák időpontját a következőkép tűzte ki: Junius 23-án kiskanizsai ovoda, junius 24-én Arany János-utcai ovoda, junius 25-én Teleky-utcal ovoda, junius 26-án Nádor-utcai ovoda. Mindegyik vizsga délelőtt 9 .órakor kezdődik.
— A Zalai ÉvkOnyv — Zala kultusza.
I.apunk Budapesten állandóan
olvasható a Park-szálloda kávéházban
VIII., Baross-tér 10.
1929 |unlus 22
ZALAI KÖZLÖNY
Ma este
8 órakor kezdődik az Angol Parkban az idei kanizsai nyár legnagyobb sikerűnek Ígérkező mulatsága: — az Izr. Jótékony Nőegylet juniálisa. Ebben a szépséges tündérkerlben ma estére tanyát ül a jókedv és összehozza az embereket, hogy mielölt a kánikula végleg ponlot tesz hosszú időre a társasági élet ulán, mégegy-szer a legjobban érezhesse magái mindenki és hódolhasson egy nyári mulatság minden örömének. A rendezőség mindenről gondoskodott. Pompás zene, tánc, kitűnő btlffé, pazar kivilágítás. A színházi előadás ulán műsora is lesz a juniálisnak, melyen Rózsa Bözsi, Egry Berla és Sarlay működnek közre nagyszerű számokkal, Belépődíj 1 pengő, ezen kivül semmiféle ugynevezell pumpo-lás nem lesz.
Nagy Jégverés
Tapolca, Zalaegerszeg é» Kaposvár vldéleén
Nagykanizsa, Junlus 21 Tegnap, pénteken a délutáni órákban hatalmas vihar vonult cl Tapolca és Zalaegerszeg felett. A viharos eső jéggel voll vegyes, mely tekintélyes károkat okozott. A jégverés arányára jellemző, hogy a telefonforgalom is szüneteit a jég ideje alatt. A szőlők kára igen nagy.
Dlónagyságu jég és felhőszakadás Kaposvárott
Kaposvár, Junlus 21 Kaposvár felett pénteken délután hatalmas vihar vonult át, óriási ég-zcngéssel és felhőszakadással. Közben diónagyságu Jég esett, ami egész fehéren borította el a talajt. A Kipos mentén árvíztől tartanak.
m la.
adomány, Minapi Begéiy-kórő sorainkra özv. Székács Pálné t pengét küldött a beteg asszonynak.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Nagymosáshoz:
Schicht szarvas-szappan
Mosakodáshoz:
Schicht kulcs-szappan
Ügyeljen mindkét törvényesen védett stanpangyártmánTra, amelyek a legjobb minőségről tanúskodnak
— Kihágás! Ítéletek. Dr. Lakatos Ferenc, a rendőrség kihágási ügyosztályának vezetője az alábbi kihágási ítéleteket hozta: Vámos József 33 éves kanizsai kocsis még április 9-én az utcán káromkodott. A meg-bohánkoztatrtan viselkedő embert 15 pengő pénzbüntetéssel sújtották jogerősen. — Károlyi Etel háztartási alkalmazóit engedély nélkül ,revolvert tartott." Tiz pengős Jogerős büntetést kapóit. — Muczer Sándor 21 éves fuvaros április 9-én a Csen-gery-ulon őrült vágtában hajtott. A rendőr felszólítására előbb nem állt meg, majd az igazoltatás során agresszív magatartást tanúsított. A tárgyaláson meg sem jelent Muczer, akii azonban 3 napi elzárásra ilél-lek. — Két nagykanizsai fiatalkorút a rendőr felirl, inert a gyalogjárón kerékpározlak. Megdorgálást kaptak. Egyben a rendőrség szigorúan figyelmezteti a kerékpározókat, hogy a járdán való kerékpározásért a szigorú büntetésen kivül a kerékpár elkobzása is jár.
Ha On valóban elegáns akar lenni,
legyen gondja rá, hogy finom fehérneműt viseljen. Kilogástalanut elegáns ur
BJ ma iaBálvatoaabb pouplln ingókat hordja.
arta Alfrédé
nagy választék van ebből. Szenzációsan olcsó árak. darabonklnt 12 P. SO llllér. Úgyszintén nagy válaszlék fardSkallikekban.
He mulassza el a kedvesíi alkalmat I
Vasárnap megindul
a slnauíobusx-forgalom a Ualtiíonparton
Budapest, Junlus 2t
(Éjszakai rádiójelentés) A DSzA
Vasúttársaság közli: A Balaton-menli
nyári sinautobusz-járatok f. hó 23-án,
vasárnap reggeltől fogva megindulnak
Juniálisa
Oyermek-tornászok záró bemutatója. Ma délután 6 órai kezdettel larlja záró bemutatóját a reálgimnázium udvarán Deák János testnevelési tanár gyermek-tornász csapata, melyre az érdeklődőket ezúton hívja meg. Belépés dijlalan.
= Fflrdösapkák és fOrdócIpók, színes hajneccek nagy választékban kaphatók Vágó lllatszertárában.
— A Király-sörgyár sportcsapata lázasan buzgólkodik azon, hogy a vasárnapi juniális minden tekintetben sikerüljön. A nagykanizsai önkéntes és hivatásos tűzoltók legszebb gyakorlalaíkat mutálják be. A sörgyár parkja és a felállított sálrak kellemes hangulat keretéül fognak szolgálni. A jelek szerint Nagykanizsától igen sokan vesznek részt a juniálison, melynek fő vonzóereje a hétfő reggelig tartó táncvigalom.
a SINGEK. VARRÓGÉFFK
Műsora A LEGJOBBAK !
KÖNYVEK, LAPOK
A Toll
Zaott Bála Irodalmi óa kritikai
hatllapja
irodalmi szenzáció erejével hatolt májusban Budapesten Zsolt Bélának, a fiatal iró és hírlapíró generáció országosnevü jelesének ,A Toll" című irodalmi és kritikai hetilapja.
Ugy jött ez a megjelenési formájában is előkelően Ízléses folyóirat, mint valami nagy felszabadulás. Telitüdős, egészséges lélegzet egy szép-tapétás pincelakás dohos levegője ulán. Mert mit tagadjuk? — mai irodalmunk, csak ugy, mint egész mai közélelünk tele van a gerinc-teleiiség penészével. A termelés tjuantumában nincs hiány. De egy felöl domináns elem a százféle kulissza mögül irányított szemfényvesztés, másfelől akinek szeme van, de ökle nincs, narkotikumokat hajszol és Inkább elnyúlik azoknak behódollan az édes, szines semmiben, semhogy a gerincét engedje hajtogatni ugy, ahogyan a kóros közélet spelunkáiból fújdogálnak feléje a minden véleményt elfagyasztó szelek. A Toll beledobbant ebbe az el-iásult és fásultságában orránál vezetett intellektuális pusztaságba. — Megmutatta, hogy van szeme minden agyonhallgatott, ferdére józanított, feketéből fehérre bűvészkedett, de a közéletből, a művészeti kultura posványosodó vizeiből igy ki nem pusztítható problémák meglálására. Megmulalla, hogy van ökle is és van gerince kiállni a porondra. A vélemények és a tehetség jogán mert szembehelyezkedni az édesded bölcsődalokkal elringatott u. n. közvéleménnyel, amit hivatalos és családi alapon faragtak a magyar szellemi élet minden megnyilvánulási terrénumán. Ki mer ma más véleményen lenni ezekben a dolgokban, mint amely vélemény épen divatját járja? Kinek mer ma nem tetszeni egyik oldalon — teszem fel — a Nyugat, másik oldalon a Napkelet ? Ki meri ma kimondani, hogy ne nyavalyogjunk tovább és ne vegyünk mindent egyszerűen tudomásul, hanem épen mert értelmiségnek hivnak bennünket, — hát vegyük elő az értelmünket és legyen magunknak véleményünk és igy legyen igazi, öntudatos kullttránk, mert átemész-tés nélkül csak aranyfüsl a sok Intel-
Un u Anool ParhUait
lektuell-karakánkodásunk ?
A Toll meg mer mondani mindent és le meri vakarni a rolhadó tapétát, a sok nesze-semmi cicomát a világnézeti ketrecek merev falairól. A Toll meg meri védeni a házasság szentségét a konzervatívokkal szemben, ha azok vélenek ellene, de fel meri emelni szavát a nyugatos modernség sexuális irodalmi lerakodó-lielyei, elvi gerinclelcnségei ellen is. Szász Zoltán kíméletlenül teríti ki a orthodox zsidóságot a bonc-asztalon, de Ko-doiányi János épen ugy hadakozik a keresziényi és nemzeti erények piacra-vilele és megfizetése ellen. Nem megalkuvás ez, hanem vélemény és objektivitás. Véleménye pedig nem csak arról kell legyen a magyar értelmiségnek, ami belevág politikai, vallási vagy divatos meggyőződésének érdeklődési körébe. Sől talán még fontosabb, hogy véleményei legyenek a másik pólusról, ahol a meggyőződés nem segili csiszolni önludatosra a kulluráját. —
A bevált
^B-Vvolódlsígíérl és lósígéért ^Tcsnk az eredeti „4BojBt"-csom | golós szavatol: lapos dobos | löld szalaggal. Minden méifojta
csomagolást so-^Jél érdekében utasítson vissza.
Minden SyógyucTt&rboo koohnlök.
Bátorság és önálló vélemény. Erre akarja nevelni A Toll a magyar intelligenciát. Ezért nem erőszakos, csak bátor. Nem lekötelezett sem jobbra, sem balra, hanem tárgyilagos. Nem goromba, csak okosan szókimondó Nem kotnyeles, de mindenütt ott a figyelme, ahol fer-deségek vannak.
írógárdájának vértezele : tehetség és bátorság. Zsolt, Ignotus, Karinthy, Bernát Ottó, Lázár Miklós, Szász Zoltán, Kodolányl, Molnár Ferenc, Szinionldesz Lajos, Pásztor Árpád, Kadossa Marcell, Komor András, Márai Sándor, Teleky Géza, Lakatos László, Relle Pál, Kiss Dezső, József Attila, Lengyel Menyhért, Németh Andor, Nagy Lajos stb. Irodalmi ériéknek és szépirodalomnak ennyi név is elég garancia.
Nagy pálya áll A Toll előtt. A politikai meszalianszba szédült művészeti és társadalmi kritika uj erkölcstanát kell felállítania és a magyar irodalmat ki kell mentenie a familiáris berkek útvesztőiből.
A start lendülete nyílegyenesen mutat a cél felé és teljesedést ígér.
_ (bl)
K Kanizsai Irónö sikere. Szenes Tilda asszony .Nagyszerű házasság" c. regénye ulán, melyről annak Idején részletes kritikát közöltünk, most igazolta kritikánknak tehetségére vonatkozó megállapításait. Az Otthon Irók és Hírlapírók Köre országos pályázalán, melynek első dijait Berkes Imre és Ritook Emma nyerték el, Szenes Tilda „Uj portán" c. regénye kéziratával dicséretet nyert.
A sxlnQáxl Iroda fllrel:
(•) Tilsak aa éjaiakéban — Solthy György lolléptóvel. földes Imre országos sikert elért Irredenta drámájának bomuUitójára készül lelkesen a színtársulat prózai együttese Solthy György-gyei a főszerepben. Színházi idényünknek kimagasló eseménye a „Tüzek az éjszakában előadása s éppen ezért szl-veseíi hívjuk tol rá közönségünk figyelmét Az elszakított Erdély magyarjainak bús-keserves élotét tükrözi vissza ez a darab s színészeink brllliáns előadásában a szombat-vasárnap est bemutatója toledhetetlenül szép élmény lesz.
(*) Vasárnap délután Marinka tánooanS operett megy közkívánatra. Solthy Oyörgy ós Pintér Böske együttes fellépése adja meg önnek az operettnek mindazt, amiben közönségünk gyönyörködhetik. Olcsó helyárak.
(*) Bolygó szaldó — héttőn este. — Ábrányi Kornél szépséges daljátékát mutatja be héttőn este a teljes művész-személyzet. A „Bolygó zsidó" világhíres legendája ugy cselekményben, mint kiállításban elsőrangú produkciója a szin háznak. "
Heti mllaor:
Szombat: Tüzek az éjszakában.
Vasárnap d. u.: olcsó helyárakkal Marinka táncosnő.
Vasárnap esto: Tüzek az éjszakában.
Héttő: Bolygó zsidó, daljáték
Kedd: Palatínus rózsája, oporett.
Szerda: Tüzek az éjszakában.
Csütörtök: Bőregér.
Péntek: Pintyőke (Csillag Zsuzsika felléptével).
— A Zalai Évkönyv — Zala
kultusza.
ZALAI KÖZLÖNY
1929. junius 22.
SPORTELET Visszatekintés az elmnlt profi-szezonra
Irta: URBÁN GYULA
bemutatkozó Iréningmérközésen 9 : 4 (7:0) arányban veri. Egy héttel később a nagy Fradi az ellenfele, amelylöl a még kellőleg össze nem szokott csapat 4:0 (2:0) szenved vereséget.
Szent István és vasárnap kellős ünnepén a BAK és a Vasas jálszik Kanizsán. Első napon a BAK győz a profik ellen 2:1 (0:0) arányban, de másnap az I. ligabeli Vasasl tángálják el a fiuk 1 :0 (0: 0)-ra. Aug. 26-án a Turul van itt és az újdonsült profik ismét győznek l:0-ra.
Az első bajnoki meccs izgalmai szeptember 2-án töltik meg a várost. Ekkor a csapal Budapestre megy és az Üllői uton 3:2 (1 : 2) arányban kikap a Terézvárostól. Ekkor a csapal igy álll fel: Szemző
— Réder, Joós — Tamás, Trucken-brod, Babos — Farkas, Schreiber, Ivanics, Bakonyi, Csász.
Egy héttel később jön az örök rivális: a Pécs-Baranya és I :0-ra óriási szerencsével győz.
Szeptember 16-án a csapat újra Pesten jálszik, ahol a Husosl 4 : 1 (1 : 1) arányban keni el és ezzel megnyeri az Ollői-uli pálya közönségének tetszéséi.
Az öröm tovább tart, mert egy hét múlva a Turul a Zrinyi-pályáról viszi haza a 1 : 0 (0 : 0)-ás vereségei.
Szeplember 30-án ar Ollói-úti pályán már osztozni kényszerül a Zala-Kanizsa a BAK-kal a két ponton, még pedig 2:2 (1:1) arányban.
Egy kis kellemellen intermezzója van a bajnoki kampánynak, ameny-nylben a csapal átrándul Kaposvárra súlyosan tartalékolva és 6: 1 (4:1) arányban alapos verést kap barátság megpecsételése cimen.
Október 14-én azonban itthon ujabb két pontot szerez a csapat az Erzsébetváros ellen, melyei 2:1 (0:0) arányban győzőit le. Ezentúl már Kelemen is játszik a csapatban.
Október 21-én a VAC-ol féllucat góllal félidő (5 :0) é< 28-án a Pesterzsébetet 6:0 (2 : 0)-ra veri a csapat, mely azonban a következő héten elbizakodottá;: jálszik a gyenge Soroksár ellen és kis hijja, hogy ki nem kap. Eredmény 1:1 (1 :0).
lljra eldöntetlen az eredmény a palotai homokban R.ikospalotával: 3:3 (2: 1), ami azonban győzelemmel ér fel, inert onnan ponlot hozni
— nagy művészet volt. A harmadik eldöntetlent november 18-án vivja a csapat itthon a Józsefvárossal: 1:1 (1:1) arányban és ezzel a három leadott ponttal elveszlelle a bajnokságba való beleszólási eshetőségét.
December 2. A nagy őszi derbi napja. Másfélezer rekord-publikum. Olt van Kállay kegyelmes is és előkelő drukker lábir. (Sajnos, azóta sem láliuk többel azl a hatalmas közönséget meccsen.) Gigászi küz-
Nagykanlzsn, junius 21
Elnémult a harcizaj a sportpályákon. Elcsendesült a .Tempó Kanizsa I" és most időszerű, hogy visz-szatekintést vessünk a küzdelmes profi bajnoki meccsre.
Küzdelmes volt ez a második szezon a csapatnak, küzdelmes a vezetőségnek. Amig az első profi évben a csapalnak és a vezetőségnek, sokkal jobb anyagi támaszok melleit, csak az ellenfelekkel kelleti küzdenie, addig az idén jelentkezett a sportban sokkal veszélyesebb, makacsabb ellenfél: a közönség közönye is.
Sportkulturál űzni közönség nélkül nem lehel.
Nem lehet elsősorban profifulballt, mely ma már nemzetközi jelentőségében oly hatalmas eredményeket lud felmutatni.
Ezek előrebocsátása után beszélek egy eszlendő eredményéről, ugy •hogy azt a kritikus objektív szeme látta.
*
Az első profiszezon után sok baj merült lel és^már-már ugy látszott, hogy a szép slart után abbamarad minden és a régi vezetőség sok hibája miatt, nem léphet pályára többet a 11 piros-fehér ördög. A régi vezetőség, mely a Zala-Kanizsa elődjét kormányozta, inkább a tapasztalatok hijján jutott abba a helyzelbe, hogy egy dicsőséges szezon után elvesztette a közönséggel a kontaktust és néhány érthetetlen magatartás aztán azl hozla, hogy a csapatot nem lehetett kitenni bírálatnak. Szent volt és sérthetetlen és akik látták és előre ludlák, hogy az addigi gazdálkodás nem hoz jót, azokat a „vezérek" háltérbe szorították.
A legnagyobb elismerés adassék meg azoknak, akik lefektették első alapkövét a kanizsai profifutballnak. Azonban épen azokban kellett volna annyi judiciumnak lenni magukkal szemben, hogy a változott helyzetekkel számolva, olyan sport-politi-kát kövessenek, amely megfelel a közönség és a csapat érdekeinek.
Nem szükséges itt részletezni, hogy mik voltak a hibák. Voltak, elmultak.
A mull év augusztusában nem olyan régi nevek, de lelkesebb fiatal gárda- vette kezébe a csapat ujjá-teremtését és sikerült a Kanizsa FC-I uj köntösben, a Zala-Kanizsa köntösében a zöld gyepre állítani.
* Nem volt könnyű dolog. A hibák garmadáját nem leheteti eliminálni hónapok alatt, de a félszezon után mindenki csodálkozástól kísérve kiáltott fel:
Teljes elismerés minden vezetőnek I Igazán nem hittük volna, hogy ez lehetséges lesz!
Lehetséges volt.
A Zala-Kanizsa 11)28. augusztus
;i én már próbálkozik és az NTE-I
delemben a lelkesebb Zala-Kanizsa győz 1:0 (1:0) arányban az Attila ellen. Ez a küzdelem országos feltűnést kelted.
Ezzel végez az őszi kampánnyal é8 jön a téli pihenő. Csapatátszervezés, anyagi gondok és sok egyéb mialt fő a vezetőség feje. Szerencsére a lombola-akció jól ütöll ki és ez egy időre kihúzta a sárba ragadt szekeret.
lvánics, Truckenbrod, Szemző elmegy. És szerződtetik Kiss kapust, majd Limbecket és többször jálszik Mészáros is.

A tavaszi kampánnyal hatalmas sajlópropaganda indult meg a klub érdekében. Bevezettük a tippversenyt és az olvasók százai tippeltek meccs-röl-meccsre.
A tribünök nézői azonban a tavasz beérésével állandóan fogynak és a klub súlyos helyzeteknek néz elébe.
A zöldgyepen megy a dolog rendesen. Első mérkőzésén ugyan a csapal március 10-én kikap a Rákospalotától 2:1 (2:1)-re, de ettől kezdve négy pompás győzelmet arai a csapat és a közönség érthetetlen nagy közönnyel van a mérkőzések iráni. Március 17-én Terézváros ellen 4,0, 25-én P. Húsos ellen 3:2 (I : 1), április 2-án VAC ellen 5 : 2 (3:1), április 7-én Soroksár ellen 2:1 (0 : 0), április 21-én Erzsébetváros ellen 2:0 (0:0).
Közben van a soproni kirándulás
kellemellen emléke, 3 ! l-es vereség és igen szép mérkőzés a Hungária— Újpest kombinálttal, 4:1a pestiek javára.
A közönség részvétlensége ettől az időtől kezdve tüntetőleg nyilváhul meg. A játékosok nem kapnak fizetést, sőt elmarad a prémium Is. A pályán nincs biztató drukker-tábor és ebben a lelki depresszióban kezdődik a balsikerek sora. Turultól május 5-én Pesten kikap 6:2-re 2 : O-ás félidei vezetés után.
Egy héttel később az Attila kemény revánsot vesz 6:0 (3:0) arányban. Pécsre már felfrissített csapat megy, thelyet már csak nehezen sikerűi legyőzni 4:3 (2:1) arányban. Közben pünkösdkor a kipróbált ifjúsági erőkkel a Somogytól itthon eldöntetlent csikar ki, mig Kaposváron olcBÓbban ls adja és 9 : 1 arányban elvérzik. Még két mérkőzés és két győzelem: Józsefváros ellen 4:1 (3:0), a BAK ellen 1 :0
(1:0) és vége a szezonnak. ♦
A jövőre vonatkozólag csak azt mondjuk: indulás talán lesz a bajnoki küzdelmekben. És ha lesz publikum, akkor lesznek eredmények. (Tessék Pécstől példát venni I) Ha nem lesz közönség, akkor nem fog akadni még egyszer egy ilyen lelkes és lelkiismeretes vezetőség, mely a semmiből is Ily szép eredménnyel végig vezette a szezont.
Vederemo I
Az amatőrök vasárnapja
Az NTE ismét Kaposvárott mérkőzik
Nagykanlz/«, Junius 21 Három meccset bonyolítanak le vasárnap amalőrjeink.
Az NTE isméi Kaposvárolt szerepel, ez alkalommal a Turul az ellenfele. Papírforma szerint az NTE nagy favorit, a Turulnak azonban ez az ulolsó alkalma helyzete javítására s igy könnyen lehel, hogy a kiesés veszélye felfokozza játékosai képességeit s azok épen az NTE ellen csinálnak majd meglepetést.
Pécsett a kéf nagy rivális, a PVSK és a PSC mérkőzik. A PSC azon-
ban már csak árnyéka a régi nagy PSC-nek s igy a vas-utasok könnyen jutnak ujabb két ponthoz.
Szigelvárott a Bajai TSE vendégszerepel ; a szeszélyes SzAk-Cit teljes tudásával s mindvégig tartó lendülettel győzheti csak le.
Nyári clmvúltoxásdí
minden nyaralni Induló előfizetünk jelentse be írásban vagy telefonon a kiadóhivatalnak. Az utánküldés belföldre díjtalanul történik, külföldre naponta 4 fillér a megtérítendő portó-többlet
TURUL Cipőgyár R.T.
fióküzletében
feltűnően olcsó árakon vásárolhat.
Saját érdekében tekintse meg kirakatunkat I
Vászonclpő...........p 6-—
Fekete női pántos cipő......P IO-—
Sárga női pántos cipő.......P 9-90
Barna női pántos cipő.......P I4-—
Szürke és drapp pántos cipő . . . . P 19—-
Férfi félcipő ..........p |9—
a i
ISSO. junlua 22.
ZALAI KÖZLÖNY
MozgÓ8zlnház
A nagy tüzpróba. Ez a cinie annak a hatalmas filmnek, amit ma és holnap az Uránia mozi bemutat. A dráma a betörők világát tárja elénk. Egy fiatal rendőr történetének a keretében mutatja be a film a társadalom bűnözőit és azt a küzdelmet, amit a rendőrség a gonosztevők ellen kifejt. Ahol nemcsak a kardnak, szu-ronynak és pisztolynak jut szerep, de ahol formális géppuska-harcot viv a kötelességtudó rendőrség a társadalmi rend érdekében. A főszereplő William Boyd és Jaqueline Logan. Utóbbi nemcsak színészi képességeivel, de kivételes szépsévével is hozzájárul a film világsikeréhez. Ez a film kétségtelenül az idei szezon legizgalmasabb történetét veliti vászonra.;
Pótslágere is van a műsornak. Buzz Barlon a főszereplője a .Házasság Arizonában" cimü filmnek. Vadnyugati romantika megkapóan szép és érdekes felvételekkel és főleg nagyon szép — növel. Ezenkívül megjelent a 984-ik Magyar Híradó a szezonbeli aktualitásokkal.
n
Regedei viz
nemcsak kitünö borviz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál. Kapható minden fOszer-és csemegeüzletben.
u, Főraktár: L
WEISZ MÓR
Nagykanizsa, Király u. 21
Ztrichl sárlat
Pirii 20-31»/4, London 2519»/«, Newyork 519-6271. Brüssel 72*14, MII* no 27\'«8Vi, Madrid 73 50, Amsterdam 208 7i»/á. Berlin 123-911/>, Wien 73 06. Softa 3*76, Práea 15\'3a»/i, Varsó 58-257), Budapest »OS9 Belgrád 9-12*/i,: Bukarest 3 087l
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Kombinált arzén-rézvegyületet tartalmazó Hoipraain
Komb. rézkén-arzénvegyületet tartalmazó
Tutokll mindkettő egyesített permeező anyag
egyidejű védekezésre. ByQmflloaflsban i Oytlmölcspenész (Monllla), varasodás, rügyfuróbogár, alma-moly, szllvamolv éa a többi gomba és
rovar kártevők ellen SxAliban i Peronospora, szőlőmoly, sxőlóilonca, tőkehernyó Irtására. Bordói léhez keverve: Araela, Uránlaxfild, Dariln arzén tartalmú permeteiőszerek (rágókártevök Irtására). Eloaal, Vlnol lisztharmat elleni védöszerek. Suliiról gombakártevők Irtásához. Almola, Pomrln (vértetUkáüány) vértetves sebhelyek . bekenéséhez. Fokain róim Iák és növények levéltetvel Irtására
Htrnjéonj« megakadályozza a máazókártevőket és
nangyákat, hogy a rózsafa vagy gyümölcsfa koronájához {eljussanak. Több más speciális védőszerek is állandóan raktáron. Kaphatók:
ORSZÁG JÓZSEF magkereskedés*, ben Higykanluán. Erzsébet-tér 10.
(a bíróság mellett) 886
Peres
^fc ételzsir
szavatoltan tiszta, agészséges és
könnyen emészthető.
100% tiszta kókuszzslr.
Hotter ayártminr
Junius 22 (szombat)
Budapcit 9.15 Az 1. honvédgyalogezrcd zenekarának hangv. 9.30 H. 9.45 A Eangi. lolytatáaa. 13 Déli harangszó. 12.03 (J. hangv. 12 25 H. 12.35 A hangv. folytatása. 13 Időjelzés. 14 30 H. 16 Novelláit. 18.45 Időjelzés. 17.10 P. 17.40 Operetlrészletek. 19 F. 19.35 Hsngv. Uláns kb. 21.3) Időjelzés. 21.50 Kuruc nóták. 22.30 Cigányzene.
Béca II Zene. Ifi éa 17.25 Hangv. 20 Hangjáték. Utána hsngT.
Berlin 17 Hangjálék. Utána: Zene. 20 Ünnepi előadás közvetítés a Staatsoperból. Ulina Z
Bern 12.45 0. 16 Hangv. 18.15 0. 20 30 Népszerű est. 21.45 és 2Í.I5 Hangv. 22.45 Zene.
brflnn 12.20 Hangv. 19.25 Operett E. 22 A prágai műsor közvetítése. 22.25 Zene.
London, Davcntry 13 Zene. 15 30 Hangv. 16.45 Orgonáim,gv. 17.15 üyermekora 18 45 Olasi daluk.\' 19.45 Hangv. 21.35 Haydnhangv. 22.30 Zene.
Milánó 12.20 Kádlókvartett 13 35 J«»z-band. 16.30 Oyerrnekkarének 17 Rádió-kvlnlell 19 Jazz-band. 20 JO Zene. 23.15 Jaxa-band.
München 14.30 Hangv. 16 és 17.45 Kamarazene. 20 15 Tar a-clt. 22.45 Zene.
Prága 11.30 O. 12 20 és 16.30 Hangv. 19.05 Ahogy a tói énekel. 20 Hangv. 2t Fllharmónlsus hangv, 22.25 Z
kóma 13.15 Rádlótrlo. 17.30 Hangv. 21 Hangv. éa egy vígjáték kosvetlléae.
Varsó 18.50 0. 17.55 Oyennekóra. 20.30 éa 23 Zene.
Zürich 17.15 Kézlharmonlkazene. 20 Sclirammel-zene. 21 Hangjálék 22 10 Q.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
KÖZGAZDASÁG
(—) Egy hónap alatt hét nílllló dollár flzletl forgalom. A nálunk is Ismeretes National Cash Reglster Company ex évi május havában az eladott pénztár ellenőrző gépek számával minden eddigi rekordot megdöntött, amennyiben az Amerikában és más országokban eladott gépek értéke 6,778 400 dollárra rúgott. Ebben az ősz-szegben az egyéb országokbin eladott gépen értéke 2.260.000 dollarral szerepel. A vállalat elnöke Mr. F. a Patterson jelentésében azt mondja, hogy ezek a számok legjobban Igazolják, hogy a vállalat mily óriási arányban növekszik.
TŐZSDE
A mai értéktőzsde kezdetben barátságos voll, később realizációs eladások következtében ellanyhulL A tegnapi árnivó csak egyes papíroknál változott. Barátságosak voltak Ofa, Drasche, Rima, gyengébben tendállak Fegyver, Lámpa, Hungária, Műtrágya. A forgalom a rendezési napra való tekintetlel kezdetben élénkebb, később ellanyhult. Fixkama-tozásu papirok piaca Uzlettelen. Valuta és devizapiacon Madrid 60 ponttal emelkedett, egyéb lényeges változás nem volt.
Terménytóssde
A buza 20 flll., a rozs 25 fillérrel emelkedett.
Bura lltzav. 77-es 2210-22 25, 78-aa 22 30—22 45, 79-ea 22 50 -22 70, so-aa 22 80—22 05, dunántuli 77-ea 2115-21 30, 78-as 21 35—21-50, 79-ea 21 55-21-70, to-as 21 75-21-90, roza 16 75—17 00, tak. árpa 20 flO— 20 50, sörárpa 2350-24 00, zab 18-25—18-50, tengeri tszt. 25 25—25 75, dunántull 24 50 - 24-75, korpa 12 75 13-00.
valuták
Angol t. 27-75-27-90 Belga tr. 79-55-79 85 Cseh k. 16*96-17-04 Dán k. 152-35 152 9.5 Dinár 998-10-04 Dollár 570 60-572-60 Prandal. 22-45-22 65 Holt. 229-90 230-90 Lengyel 54-05-51-35 Leu 3-37 3 41
Léva ■—
Ura 29 95-30-20 Márka 136 61-137 10 Norvég 152-45 153 05 Schlll. 80 47 80 82 Peaeta 80-90-8160 Svájci I. 110-30 110 70 Svéd k. 153-30 I5J 90
dbvizAk
Amat. 23000-230-70 Belgrád 10-05-10-08 Berlin 136-60-13700 Brllsszel 79-47-79-72 Devlzalel S-39-3\'41 Kopenh. 152-55-152 95 London 27-76 27-84 Madrid 80-90-81-50 Milano 29-95-30-85 Newyork 572*70-4* oO Oszló 152-62-153-02 Pária 27-39-22-46 Prága 16 96-1P-01 Szófia 4-13-4-15 Stodch. 153-70-193-90 Varaó 54-20-64-40 Wien 8047-80-72 Zürich 110*21-110*51
Sertáiráiár
Felhajtás 1282, eladatlan 500. — Elsőrendű 1*72-1*74, azedett 1*70—1*74, szedett köaép 1-58-1-64, könnyű 1*20—1-40, l-aő rendű Öreg 1*62—164, Il-od rendű öreg 1*40—1 52 angol aüldő 1*50-1*90, szalonna naeyban 1*86—1*90, zalr 2-OS—2-1J, hus 2*10—2*40, szalonnás lélsertés 2*04—2-16. Az Iránvzst lanyha
Kiadja: Dálialtl Nyomda és Lapklaáé Vállalat. lagykaalxsám. Felelős kiadó: Zalai Kir»ly.
hlmrW. WWm i NuvViahu 7S. «L
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dija 10 atólg SO fillér, Minden további azó dija S flll. Vaaár éa ünnepnap 10 azólg 80 fillér, minden további azó dija a flll. Szerdán éa pénteken 10 azólg BO fllár, minden lováhbl azó dija • flll. Cimexó a minden vaata-
£abb belűből álló szó két szónak azámH-itik. Állási keresőknek 50o/o engedmény.
Hlráaláaak s (Sl) paag6 taaaagaa alul a lalaalagaa kftapaléa, aaámláaáa alkarlláaa>á|att . I 6 r • flastaaáik
Kényelmes, uj, csukott bérautó, helyben éa vidékre megrendelhető. Balatonra és Hévízre mérsékelt árak. Bérauló Vállalni, Hunyadi utca 18. 2769
Tanpari, zab és egyéb legolcsóbb árban beszerezhető Szerecz Pál kercakedő-nét. Teleion 330. 2937
Egy lókarhan levő Ford i 1000 r ........
eladó
pengőért Nagykanizsán, Hunyadiutca 35. 2934
MÉZET,
nyersbőrt, ágytollat, w m a a t és fámat
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 15.
tígy szobs, konyhát egészséges, tiszta tóbérletl lakéat keresek a központban, vagy ahhoz közel, esellee kerttel együtt. Címeket kérem leadni .Molnár K.* névre a kiadóba.
Magyar u. 4. tzimu ház. esetleg annak Báthory-ntcára nyitó réaze alaSt. 2856
■ odarn háramaaokáa lakáa tUrdő-szobávat auguaztuara kiadó — Mayer tes-lónél. -2948
3, esetleg 4 szobás lakéat karaaak
fürdőszobával suguszlds l-re. Clm a kiadóban. 2956
A város központjában fekvő 2 egymásba nyíló csinosan butoraaratt azoba, konyhával ti kerttel, csendes urlhlzban, kis családnak kiadó Zrínyi Mlklóau. 50. 2966
Porszivógép kölcaffnzéa
napokra, vagy bármily időre, szerény díjazás mellett kapható
Sohleaingai1 Gyula
vaakereakedő
»» Magyar-utoa 1.
Ügyes beláró takarltónS Juliul lre felvételik Magyar utca 19 Rolachlld. 2945
SoffAr, jó bizonyítványokkal állást ke. rcs Clm a kiadóban. -2916
VaaalénSk faUétatssak lavar faatAaél. 2947
Bejáró takarltéaft keres — Spitzer Oyuláné, Csengery ut 3. II. emelet. -2957
■ DIBnbaJérata butaraaatt azoba
belvárosban kiadó. Clm a kiadóban. 295)
Egy Ideálisan azép fekvésű talak ason-nal eladó. - Érdeklődni lehet a Dohárty-nagyárudában. -2920
ét iMtutí telepe Kaposvár.
Vegytlsztllásra és festésre elfogad férfi és női ruhákat
bármilyen mlnőaégű kelméből
Ujraá 11 estéire bórbutorokal, bőrkabátokat éa végárut.
Agyloll tisztítás huzattal együtt éa enélküj.
Függönyök, kézimunkák, azónyegek, butorkeiinék, mindenféle paplsnok éa •zórmék tfaztiiása, tertőtlenltéae és leslése.
Pllsséerpzás és gouviéerozás
a legelőnyöaebb árban éa legszebb kivitelben.
Bővebb felvilágosítást nyujl NagykanUaa részére a gyUjtótelep vezetője :
Nagykanizsán, Erzsébet téren Állami adóhivatal. Régi postaépület.
Ha kényelmes, üzembiztos és jó rugózásu motorkerékpárt akar
venni, ugy feltétlen nézze meg és kérjen ajánlatot az 1929-es Bosoh gyujtásos
<iUndicm
Indián
-róla
Körzetképviselet:
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: Hollós Ferenc «n Nagykanlzaa, Erzesébet-tér 4.
ZALAI KÖZLÖNY
1929. junlm 22.
Nagykanizsa r. t. város tanácsától.
13.775/1929.
Versenytárgyalási hirdetés,
a városi sétatér vízvezetéki öntöző berendezésének bővítésével kapcsolatos munkálatokra és szállításokra.
Az ajánlatokat a versenytárgyalási feltételekben megadott cimzésssel 1929. évi junius hó 28-án déli 12 óráig a
v. mérnöki hivatal iktatójába kell benyújtani, vagy póstán beküldeni.
Ugyanott a kiirási műveletet hétköznapokon d. e. 10—12 óra között megtekinteni és 2 pengő összegnek „Nagykanizsa város háztartása" cimil 56.607. sz. póstatakarékpénztári csekkszámlájára az összeg rendeltetésének feltüntetése mellett való befizetése és a szelvénynek a városi mérnöki hivatalhoz való beküldése ellenében lehet beszerezni. Terveket nem adunk ki. Nagykanizsa, 1929. junius hó 19-én.
„„ Városi Tanács.
IT A P A S A fr ••»«\'•« két
Bvl CSCK. «.ob. . konyhás katorautt tiszta lakáat,
két személy [észére. Megtelelne nagyon klIBa Allé ialkaia, aaatla* kart-tal aayStt lavA llyaa lakéa. Sslves értesítést a kiadóhivatalba kérek. >ar>
Árverési hirdetmény.
Sebestyén Oéza földbirtokos gelsei lakós megbízásából közlöm, hogy I. évi jullus hó 2-án d. u. </<4 órakor (egynegyed négy órakor) Oelsén, a vasuli állomáson a Deulsch Oszkár fatermelö tölösi lakós által megvett, de még át nem veit körülbelül 260 köbméter borovi fenyö-rönk a keresk. törvény 347. §-a értelmében kir. közjegyző közbenjöttével az alábbi teltételek melleit el lesz adva, a famennyiségből körülbelül 130 köbméter a vasuli állomáson, ugyancsak 130 köbméler az úgynevezett „Urasági" erdőn kitermelve fekszik. Az erdő az állomástól 3 kilométer távolságra van.
1. Becsértéke az állomáson levő rönköknek köbméterenkint 21 P, tehát 3120 P, az erdőn levő rönköknek köbméterenkint 18 P, tehát 2340 P.
2. Kikiáltási ár a becsár, s a farönkök esetleg becsáron alul is el lesznek adva.
3. Bánatpénzül az állomáson levő fára nézve 312 P, az erdőn levő fára nézve 234 P Sebestyén Géza földbirtokos kezeihez leteendő s vétel esetén a teljes vételár lefizetendő.
4. Az állomáson levő fa után a fekbér a vétel napjától vevőt terheli.
5. Az állomáson levő fa 48 óra alatt szállítandó el, az erdőn levő fa elszállítása pedig július hóban.
6. Akik a fát megtekinteni kívánják, Sebestyén Oéza fölbirtokosnál Oelsén jelenlkczzenek, aki az erdőn levő fa megtekintésére fogalot bocsát rendelkezésre.
Nagykanizsa, 1929. junius 19.
ür. Hajdú Oyula
2912 ügyvéd.
Gazdák és uradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a
KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt Moson,
Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szólózuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjulá-nyosabb árban, egy vagy két éwi részletfizetésre is, minden előleg nélkül kaphatók a
„kühne" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál,
Nagykanizsa, Fö-ut 12. uim.
Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, Ronyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltélelek melleit. IzOkségleteinek beszerzése előtt feltétlen 2ug képjen árajánlatot 1
Néz
meg és kérjen ajánlatot a minden igényi kielégítő legjobb angol motorkerékpárokról;
James p hso-
Rudfife Triumph
sebesség, 4 szelep, 2 kerékfék, Illem, cserélhető kerekek
a vidéki orarágutakon kipróbált és kitllnöen bevált egyike a legrégibb angol motorkerékpároknak
Körzetképvisclet:
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: Hollós Ferenc Ml Nagykanizsa, Erzaébet-tér 4.
Hévízi
fársasautók
4 személyre, mÉ\\mM a legolcsóbb.
Indulás délután fél 2 óra, érkezés vissza este 9 óra.
Megrendelhető :
Bencze bérautó
am Telefoni 595. _

Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Telefon: 3-22.
Raktárról az összes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek 1
Olvassa el!
1 kgr. 00-ás liszt ........................P —\'40
1 „ burgonya ........................P —12
I . pörkölt kávé ..................P 5-40
1 . olasz rlzslörmelék ... P —\'60
1 liter jó vörösbor........................1\' — 64
Kluger Sándornál
Magyar utca 3. — Teleion 579.
Fióküzlet: Magyar-utca 144. Telefon 580. Megrendeléseket házhoz szállítunk.
11548/1929.
Pályázati hirdetmény
Nagykanizsa vátus közönsége által a m. kir. honvéd Ludovica akadémián létesített s az 1929/30. tanév kezdetén betöltendő évi 1500 pengős egy alapítványi helyre a m. kir. honvédelmi miniszter ur 32469/18—1929. sz. felhatalmazása alapján pályázatot hirdetek.
Az alapítvány ösztöndíjas, tehát a teljes tanulmányi időre (négy év) szól.
A pályázatban részt vehetnek oly nagykanizsai, vagy zalavármegyei születésü és lakósu 17—20 éves életkorú, kifogástalan erkölcsi magaviseletű, a katonai nevelésre testileg alkalmas ifjak, akik a fegyveres szolgálatot életpályául választják, valamely hazai nyilvános középiskolában jeles, vagy jó eredménnyel érettségi vizsgát tettek és a Ludovica Akadémia felvételi feltételeinek is megfelelnek.
A pályázatok felett Nagykanizsa r. t. város tanácsának bemutatása alapján a m. kir. honvédelmi miniszter ur dönt.
A m. kir. honvédelmi miniszter urhoz cimzendő pályázati kérvényeket legkésőbb 1929. jullus hó 10-én déli 12 óráig kell a v. iktatóhivatalban benyújtani.
A m. kir. honvédelmi miniszter ur által kibocsátott 3468/eln. 9/1929. sz. pályázati hirdetmény a Budapesti Közlöny 114/1929. számában, a Ludovica Akadémia által kiadott tájékoztató pedig a v. iktatóban a hivatalos órák alatt betekinthető.
Nagykanizsán, 1929. junius hó 18-án.
>935 Polgármester.
Mos I p,„ |
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gázmosó, vejyUsxütó, ruhaleatS
■ uombilb.ljr! orii IpukUllItisoo arsojrtr.mm.l kltonklv.
NAGYKANIZSA
OrSJUtelepr Gyártelep.
Kazinczy ". 8. Hunyadl-u. 19. Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit lesiet vagy tisztitlat. Győzöd|ón meg áraim olcióságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlsztltás I Tisztit I sisj Pllssérozl
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó.Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzlelvezető: Zalai Károly)
69. évfolyam, 140. szám
Nagykanizsa, 1929 Junlus 23, vasárnap
Ara 16 Hllér
ZALAI KOZLQVT
gmkeaitíeég ét kiadóhivatal: Pí-ut 8. tiim. Keathelyi Mkkiadóhlvatal Koaauth Lajot-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbaríts Lajos
KlAfUctéai in: egy hóra * pengd
NESZE SEMMI, FOGD MEG JÓL!
Irta: dr. Lukács György
Trianpn szerint azok az állampolgárok, akik optáltak, azaz megtartották magyar állampolgárságukat, megtartják az elszakított lerlllelen levő birtokaikat is. Nem valami különös kedvezmény ez a magyar állampolgárokra nézve. A XIX. század folyamán minden területátcsatolásnál a nemzelközi szerződésekben benne foglaltatott ez a jog. Igy legutóbb 1871-ben a frankfurti békeszerződésben is, amely Francia- és Németország közöli költetett, kimondatott az, hogy azok az elzásziak, akik megtartják francia állampolgárságukat, ennek ellenére is megtarthatják F.l-zászban birtokaikat. Solia senki ezt a jogot kétségbe nem vonta.
Nálunk mi történt?
A birlokreformok közül a legpreg-nánsabbra, — a román birtokreformra akarok rámutatni.
Romániában két birtokreform van, az egyik az ófomániai, a másik az ujromániai. Ó-Románia a latifundiumok hazája volt, Erdélyben pedig nem voltak szélsőségek, hanem Igen arányos birtokmegoszlások. Ennek ellenére Erdélyben kétszer annyit vettek el a birtokosoktól, mint 0-Romániában, az erdélyi birtokosok tudniillik magyarok, az órománlalak pedig románok. Ezenfelül O-Romá-niában a birtok teljes kártalanítási összegéi adják, Erdélyben és az egyéb csatolt részekben pedig kártalanítás gyanánt megállapították az 1913. évi értéket valorizálatlanul. Minthogy pedig a lei 4%-át éri a háború előiti ériékének, ennélfogva megállapitoltak 4%-ot egyenérték gyanánt.
Minthogy azonban ezt nem készpénzben fizetik ki, hanem kötvényekben, a kötvény pedig az üzleti életben 40<>/o-át éri a névértékének, ez a 4% is devalválódott 1—2%-ra. Mindezeknek tetejében az oplánsok-kal szemben akként jártak el, hogy kitalálták a távollét jogi fogaimát és 1920 március 23-án beterjesztetlek egy törvényjavaslatot, — amely azt mondta, hogy akik e törvényjavaslat beterjesztése elölt 12 vagy 13 hónapon át, azaz egészen precízen 1918 december 1-től a benyújtás idejéig, 1920. évi március 23-ig távol voltak, azok büntetésből összes birtokaikat elvesztik.
Kik voltak távol? Magyarok, akiket kiüldözlek és akiket nem engedtek vissza. Amidőn pedig már lehetett visszaszállingózni, akkorra már hozzá volt fűzve a távolléthez a jogvesztés büntetése.
Ilyen csiinborasszója a jogtalanságnak sehol a világon meg nem születhetett, hogy valamely cselekményhez, vagy mulasztáshoz hozzáfűzzenek jogi Konzekvenciát akkor, amikor azon már nem lehet segíteni, amidőn már lejári az nz idő, ame-\'yen belül segilcni leheléit volna
"b. t. t. orsz. gyűl. képviselő
ezen a jogvesztésen. És ezt a jogvesztést azokkal szemben alkalmazzák, akiknek javára a nemzetközi szeiződések egyenesen kikötik, hogy nem szabad birtokaikhoz hozzányúlni.
A magyar kormány annak idején felszólalt e jogfosztás ellen a Nemzetek Szövetségének Tanácsa elölt.
Hosszas purparlék után az a sivár, szerencsétlen eredménye lelt az eljárásnak, hogy a Nemzclck Szövetségének Tanácsa egy szenteltvizszerü tanácsot adott. Azt mondotta a \'magyar kormánynak: magyar kormány, csillapítsd le optánsaidat és azt mondotta a román kormánynak : román kormány, légy méltányos az optán-sokkal szemben. Ezt magyarul ugy hívják, hogy nesze semmi, fogd meg jól. Hasonló helyzet áll fenn a többi utódállamban is.
Elment a kormány válássá a román fegyszéKre
Ji román Kormány barátsági ófiafát a magyar Kormány ls magáévá /e//e
Budapest, Junius 22 (Éjszakai rádiójelentés) A magyar kormány ma jultatta el válaszát a román jegyzékre. Ez
a válasz-jegyzék lényegileg egyezik azzal a válasszal, amit Walkó Lajos külügyminiszter adott a jugoszláv és cseh követeknek.
A román követ jegyzékében utalás történt arra, hogy a tornán kormány
a magyar—román szomszédi viszony megjavítását óhajtaná. A magyar kormány mai válasz-jegyzéke ugyancsak kifejezi, hogy
a magyar kormány ls arra törekszik, hogy a jóvl-szonyt előmozdítsa.
Reméli, hogy a román kormány segíteni fog a kölcsönös jóviszony alapjához a megfelelő alap megkeresésében a magyar kormánynak.
Bécsben eredménytelenül véget értek az optánsügyl tárgyalások
Bécs, Junlus 22 A magyar—román optánsügyi kérdés rendezésére kiküldőit bizottság nn délelölt fél 2 órakor befejezte tárgyalását. Ugy a magyar, mint a román bizottság közös nyilatkozatot adott ki, amelyben leszögezik azt, a bizottság nem tudott megegyezést létesíteni. Mindkét bizoltság most jelentést tesz
kormányaiknak.
A román részről leli ajánlatot ti magyar bizottság nem fogadta el, viszont a magyar részről lelt azon ajánlat, hogy döntés végett forduljanak a népszövetség titkárságaimt, még nem tárgyaltatolt le, mert aromán bizottságnak ebben az ügyben jelentést kell tennie a román kormánynak.
/I felsőház külügyi bizottsága kedvezően tárgyalta a francia-magyar barátság kiépítését
Gróf Bethlen kijelentette, hogy a francia orientáció nem árt az olasz barátságnak
Budapest. JuniuK 22 (Éjszakai rádiójelentés) A felsőház külügyi bizoltsága ma délután Ber-zeviczy Albert elnöklete alatt ülést tartott, melyen Bethlen István gróf miniszterelnök és Walkó Lajos külügyminiszter is részi vetlek.
Balogh Jenő ""előadó beterjesztette a nemzelek szövetsége egyezségi okmányáról, a választott bírósági
szerződésekről, a Kellog-egyezmény ratifikálásáról és az állandó nemzelközi biróság kötelező igénybevételéről szóló törvényjavaslatokat.
Walkó külügyminiszter felvilágosítása után a bizottság egyhangúlag elfogadta a javaslatokat. Berzeviczy Albert, majd József főherceg szólalt fel, aki örömének adott kifejezést, hogy a francia sajtó megváltozott
irányunkban. Óhajtaná, hogy ez az előnyös változás nemcsak a közvélemény, hanem a hivatalos francia körök véleménye is lenne.
Gróf Bethlen miniszterelnök
utalt arra, ,hogy a magyar kormány már hosszabb ideje arra törekedett, hogy megjavítsa a francia—magyar viszonyt. Fokozatosan kellett ezt előkészíteni és ezt szolgálta az informatív jellegű párisi tartózkodása is, mikor a hivatalos francia köröket tájékoztatta a valódi helyzetről, amit mesterségesen ferdítettek el főleg idegen kczekl. A
Franciaországgal való közeledés összefér, sőt kiegészítője az olaszokkal folytatott meleg barátságunknak, valamint a többi államokkal szemben követett külpolitikánknak.
Hadik János gróf örömmel vesz1 a miniszterelnök szavait és köszönetet mond a jelentős külpolitikai eredményért.
Többek felszólalása ulán az ülés végei ért.
Erős bírálat Qtán a felső-ház elfogadta a költségvetést
Székács Antal pesszimista a kormány
gazdasági politikájával szemben — A pénzügyminiszter tegve az adófizetőt olyan helyzetbe, hogy fizetni tudjon
Budapest, junlus 22 A felsőház mai ülésén folytatták a költségvetés tárgyalását.
Bernáth István kéri a gazdasági hitei javilását és
törvényt az uzsora ellen. Székács Antal optimista abban a tekintetben, hogy a bajokat a nemzet ősereje le fogja küzdeni, de pesszimista a kormány gazdasági politikájával szemben.
A pénzügyminiszternek nemcsak az a kötelessége, hogy az adót beszedje, hanem az is, hogy az adófizetőt olyan helyzetbe hozza, hogy fizetni tudjon.
Termelésünk tervszerűtlen és minden koncepció hiányát mutatja. Véleménye szerint
le kell szállítani a fényűzési adót és a forgalmiadót meg kell szüntetni .
A jövőre nézve a kormánynak poli-
tikai tengelye a gazdasági kérdés
legyen. Sürgeti, hogy
ZALAI KÖZLÖNY
törvénnyel kell megakadá. lyozni a sok. kénysxeresyez-séget és csalárd, bukást.
Chorin Ferenc: Magywország leszállította a\'vámokat\' a- ugyanakkor vannak orsiágok, ametyelr-feíenieHék.
Revideálni kell, hogy mit tudunk belföldön előállítani s
meg kell akadályozni védővámokkal a felesleges dolgok behozatalát
Gaár Vilmos sUrgeti az igazság-iigyi reformot. Az ítélkezés ineggyor-
I92k junlus Í3
sitásá/a a peren kivtlli ügyek elintézésének meggyorsítását lartjai szükségesnek!
Joanovtch Pál a görög katolikus, egyház ügyeinek- rendezését szorgalmazta
Báró Kende Zsigmond Kölcsey Ferenc mauzóleum felállítását és a takarékosságot > sürgette.
Az elnök enunciüla, hogy a felsőház a költségvetést általánosságban elfogadta A legközelebbi ülés hétfőn lesz.
ítéletidő pusztított Somogymegyében
A termésben 100 százalékos a jégkár — Árvizet okozott a felhőszakadás
Kaposvár, Junlus 22 A tegnap délutáni felhőszakadás — mint azt szombati számunkban röviden elsőnek jelentetluk — és óriási jégeső Somogymegyében Kiskorpád, Kaposméró, Kaposvár, To-ponár és Attala irányban mintegy 40 kilométer hosszú és 10—15 kilométer széles területen teljes pusztítást vitt véghez. lOOVos a kár.
Kaposváron a vihar tegnap délután öt órától mintegy negyven percen keresztül tombolt. A nagy víztömeg Kaposváron több helyen felszakította az utcákat. A város területén mintegy 80 kilakoltatást kellett végreh«)táni.
A Schlesinger-téglagyárban a tüzelés alatt levő kemencébe behatolt a viz.
Robbanás keletkezett, amely szétvetette az egész nagy kemencét.
Szerencsére emberéletben nem eselt kár. A Hazai Malomipar Részvénytársaság egész területét elöntötte a viz. Jelenleg is viz alatt áll másfél vagon rozs és harminchat vagon buza. A Mezőgazdasági Ipar Részvénytársaság malmából egész éjjel szivattyúzták a vizet és igy elejét vehették nagyobb kárnak.
A Kapos-folyó éjjel egy órakor kiöntött, szerencsére azonban a házakba csak kevés helyen hatolt be a viz.
A Jutai-uton gyakorlatozó katonák közé villám csapott Három katona könnyebb égési sebeket
szenvedett. Az istenítélet által sújtott terület mindenütt a pusztulás képét mutatja.
Közel 10 millió mázsával lesz kevesebb buza az idén, mint tavaly
27 miiló mázsa buza, 7-5 millió rozs remélhető
Budapest, Junius 22 Az idei első számszerű becslés szerint katasztrális holdunkéul fi 87 métermázsa, tehát a több, mint 2 5 millió katasztrális holdon összesen mintegy 17,261.666\' métermázsa búzatermés várható. A mult évben a végleges adatok szerint a 2 95 millió katasztrális hold területen holdankint 9.17, összesen tehát valamivel több, mint 27 millió métermázsa buza termelt.
A mostani gazdasági évben tehát mintegy 9,739.545 métermázsával kevesebb buza termésére számithatunk, inint a mult évi végleges termésnél.
A rozs fejlődésének és érésérc szintén kedvezett az időjárás, kalászai általában szépek és tellek, szemképződése jó és szalmája is elég magas. A gazdasági tudósítók és felügyelőségek becslése szerint katasztrális holdanként átlag 6 66 q vagyis 1,130.120 holdon összesen valamivel több mint 7\'5 millió q
rozstermés remélhető ezidöszerlnt. A mult évi átlagos termés 7 23 q volt az 1,144 955 hold rozsterületen,
ugy, hogy az idén várható rozstermés a mult évi végleges termésnél 744224
q-val kevesebb. A repce érik és aratását rövid időn belül megkezdik. Ezidőszerinti becslés szerint katasztrális holdankint 3 85, összesen pedig 47 647 q repcetermésre van kilátás.
Az őszi árpa erősen sárgul és pár nap múlva érik. A tavaszi árpa kalászai szintén szép nagyok és a zabvelés is sürün kell és jól fejlődik.
Feltűnően kedvezőtlen a jelentés a szőlők állapotáról. A téli fagykár-sujtotta vidékeken a satnyán kihajtott tőkék pusztulása még egyre tart.
IT A P A O A Ir ••átlag Ul
tt D I BSBS szoba - konyhás bútorozott tiszta la ka a t,
két személy részére. Megfelelne nagyon kOlflx állá tatkor,, eaatlag kajtat agvUtt lavfi llyaa lakás. Szíves értesítést s kiadóhivatalba kérek. írn
Ha van a revíziós nagy-gyűlés
Molnár Dezső altábornagy, a Muraközi Szövetség elnöke is megérkezik a nagy-gyűlésre
\' Nagykanizsa, junlus 22 Nagykanizsa egész közönségének, a város egész megbénított életének demonstrációja lesz a ma, vasárnap délelölt fél 12 órakor, a felsőtemplom előtti téren (kedvezőtlen Idő esetén a Polgári Egylet nagytermében) tartandó revíziós nagy-gyülés.
A gyűlésre Nagykanizsára érkezik a délelőtti gyorssal Molnár Dezső altábornagy, a Muraközi Szövetség Országos elnöke, a Magyar Revíziós Liga társelnöke is.
A nagy-gyűlés a Levente Dalkör énekével kezdődik és végződik. — Megnyitót mond dr. Hajdú Gyula, a Magyar Nemzeti Szövetség fiókjának elnöke. Ó fogja a gyűlés során fel-
olvasni a határozali javaslatokat is, melyeket Nagykanizsa lakossága nevében Bethlen István gróf miniszterelnökhöz és Herczeg Ferenchez, a Reviziós Liga elnökéhez intéznek. Csák Károly országgyűlési képviselő, a reviziós mozgalom egyik vezérének beszéde után. Dr. Szabó Zsigmond, a Muraközi Szövetség zalai csoportjának elnöke Muraköz elrablásáról beszél.
A Muraközt siratfy a megcsonkítást élete, sorsa minden nap|án fájó sebként érző Nagykanizsa közönsége impozáns tömegben vonul vonul fel a népgyűlésre, egyesületek, testületek lobogóik alatt.
Halálra xuxoti egy assxonyí a beomlott &omoKgödör
Sógornőjének csak a ruháját kapta oda a lezuhant földtömeg
kadl és a leomló nagymennyiségű föld maga alá temelte a szerencsétlen fiatalasszonyt. Mire sikerült kiásni a földből, — Bogddnné már halott volt. Sógornője szerencsésebb volt, csak a ruhájára szakadt rá a föld s azt lelépve magáról, sértetlenül megmenekült.
A halált fulladás okozhatta. Miután bűntény esete ijem forog fenn, a kir. ügyészség kiadta a temetési engedélyL
Nagykanizsa, Junlus 2*2 Ma délelőtt a letenyei járásbíróság jelentette a nagykanizsai királyi ügyészségnek, hogy Pola községben halálos szerencsétlenség történi.
Bogdán Istvánné 22 éves föld-mivesasszony egy homoküregben, mely nagyon alá voll vájva, homokot ásott. Vele voll sógornője, Bogdán Mária is. Együtt kapálták a homokot és gyurlák vályogvetéshez szükséges sárrá. Eközben saját vigyázatlanságuk folytán a gödör bes^a-
Éjszakai csendélet Klskanizsán
Keresztbe feküdtek az uton a kardnak
Nagykanizsa, Junlus 22 Klskanizsán minden csendes az utóbbi időben. Olykor mégis van dolga a rendőrségnek, de ilyenkor rendszerint a bor dolgozik az emberek fe|ében, akik összeütközésbe kerülnek a renddel. Igy volt ez tegnap éjszaka is, mikor a kiskanizsai polgárok nyugodalmát éktelen utcalárma verte fel.
Ez időtájt Oerócs József és László nagykanizsai lakosok több társukkal vonullak végig a csendes ulcákon hangosan énekelve, zajongva.
A Flórián-téren szembetalálkoztak egy rendőr-járőrrel, amely csendre intette őket. A hangoskodók többszöri felszólításra sem reagáltak, sőt a két Oerócs testvér végig feküdt az uton és kijelentették, hogy nincs az a földi hatalom, melynek felkelnének. A kiabálást sem hagylák abba és a rendör-iátőr, hogy véget vessenek a botrányos viselkedésnek, felszólította őket, hogy azonnal köves-
rendőr-járőr előtt és csak a engedtek
sék őket az őrszobára. Erre már felugrottak a földről Qerőcsék, sőt a rendőrökre támadtak, akik kénytelenek voltak oldalfegyverüket előrántani és azzal félemlítették meg a garázda emberekel. Végül is a rendőrszobáról erősítés érkezett és a két hetvenkedő embert bekísérték és írizetb; vették.
A kapitányság ma lefolytatta a nyomozást és a további eljárás ellenük hatósági közeg elleni erőszak elmén folyik.
Az incidens során, mint azt a tanuk megállapították, csupán a rendőrök tapintatos és türelmes magatartása okozta, hogy nem került a fegyverhasználatra sor, noha az ittas emberek agresszivitása ezt mindenben indokolta volna.
I
ül mmniutt HKOUBHIhlS
Kecskemét, Benlcíky-ntca 12.
Fennáll 1913. óta.
Felvesz gimnázium, reál. kereskedelmi éa I—II osztályos polgárt iskotsi növendékeket. Prospcklust küld. íí 5 Pontos címzést kér.
Ma, vasárnap 5, 7 és 9 órakor az UrSnObdlI
A nagy tüzpróba
Izgalmas rendőr-dráma. — Főszereplő a nagy William Bojd. Kísérő műsor a slagerí.lm: Házasság Arizonában. Magyar Híradó.
I
VP29 lunlu> 23.
ZALAI KÖZLÖNY
Tapoleán
a Dienes-szálloda
szabadkézből firök árban
azonnal eladó.
_aa
SZÍNHÁZ Tüzek az éjszakában
Meglátó ere|U drámai történet az
irredentizmus minden poézisével. Csakhogy ez a költészet nem felhők szélén fodrozó szépségeket fest a kulisszák közé, hanem belemarkol a magyar lélek legmélyére és az oláh megszállás alatt senyvedő erdélyi magyar kultura kálváriáját festi meg a mai élettől inspirált, a szinpad minden hatásába gazdagon felöltöztetett felvonásain keresztül. Azon a hatáson épül fel ennek a Földesdrámának tüneményes sikere (kétszázon felül lartja a rekordot Budapesten), ami ma minden magyar lélekben rezonál nem csak egy ilyen széles felépítésű, nagy drámára, hanem minden kis darab nemzeli-szinre, a Himnusz minden akkordjára. Földes darabjának tömény irredentizmusa ellenállhatatlanul viszi magával a nézőtér minden rendű és rangú tömegeit. A színpadi iró biztos irodalmi és szinpadi rutinja pedig a darabot, mint olyant is Jó owtulyozással tételi el a szezon emlékei közé.
A tegnap esti\'előadás az első felvonáson szellemes, szatirikus élü jeleneleivel Irodalmi élvezetet nyújtott, a második felvonás fellelkesített az extázisig és a könnyekig (a finálé himnuszát állva sírta végig az egész nézőtér), a harmadik felvonás pedig drámai erejével visszavezette a hangulatok grafikonját a magyar sors csendes, csak belül fojtogatójszomoru-ságáig. Az irredentának ezt a skáláját csak Földes tudta kiváltani és csak olyan Jó előadással, mint a tegnapi volt.
Az együttes egészen kicsi zökkenőktől (szerep-tudás) eltekintve nagyszerűen összehangolt, a tempót végig Jól megőrzött előadást nyújtott. Mindenki a helyén volt. A legnagyobb siker Kormosé volt, Nemcsak mert u. n. sitzer-szerepe volt, hanem mert komoly drámai erővel tehetségének uj oldalát és értékes oldalát mutatta be a sugó tragikomikus alakjában. Vitéz Bdnky Róbert szenzációsan remek kabinet-figurába öntötte a román rendőrfőnököt. Kitűnő volt Sar-iuy oláh tábornoka is. Sollhy, Lado-merszky, majd Bihari, Rózsa Bözsi, Szemethy Endre, Wisj irma, Olű, Jdkó,,Zelenay, mind egész aziwei játszottak a percekig zngó, forró, lelkes tapsokért.
. Fodor Oszkár rendezése a rendezések egyik legjobbika volt. (bl)
IMI II
Mindenütt kaphitó I Termeli l
Tajuftvatlsasatl Közt pont
udapest, L, Horthy Mlkióa-ut 110-131
a sxinöáxl pótidény bérleti feldlváaa
Kzuton közli u szinház igazgatósága, liogy mindazok, uklk bérleteiket meghosszabbítják, Illetve uj szelvényeket vásárolnak, ezzel nemcsak arra nyernek Jogot, hogy helyeiket a Ferlák-estékro, Hegedűs (iyula, Király Krnő vendégszereplésére, Sollhy Oyörgy, VérteB Lajos Fellépéseire és minden bucsuestére Is biztosították, de a szelvény eredeti árán n mérsékelt ráfizetésekkel Hzolvó-nyetket készpénznek használhatják tel.
A pótbérlet. Idején szlnrekerülnek: Operettek : Bolygó zsidó, Palatínus rózsája, Pintyőke, Merez-e Mliry, újdonságok ; Bőregér, leányvásár, Mesék az írógépről, Pompadour, Bucsukertngő, Utolsó Verebély-lány, Eltörött a hegedűm, Ördög és Agglegény-apa (Hegedűs (iyula felléptével), Pista néni (énekes vígjáték Fedák Sárival), LoAnyvá-sár, Mesék nz írógépről (Király Hrnő-vel), Cyrano tle Bergerac, Hotel Impe-riál (Vértes lAjossal), prózaujrlonságok és reprlzek, ezenkívül még fin és a Itugom, Nem élhetek muzsikaszó nélkül (az Illusztris szerző: Móricz Zsigmond Jelenlétében) stb.
Kzuton kéri tel a színház Igazgatósága a szinház törzsközönségét, az igen tisztelt bérlőket, szíveskedjenek helyeiket biztosítani\'.
A színházi telefon 500. szám alatt a hivatalos órák alatt délelőtt lét IO-től tél 1-lg és délután léi 4-től a bérlet-ügyekben rendelkezésre áll.
A &xln&áxl Iroda Olrel:
(*) Marinka tAnoosaő - ma délután. Vasárnap délután 3 órakor közkívánatra kerül színre Solthy Oyörgy vendégszereplésével és Pintér Böske, a kiváló primadonna felléptével Marinka táncosnő, a legszebb operettek egyike.
(\') Taxák aa tjsxskákan — vasárnap este. Földes Imre csodálatos szépségű Irredenta drámájának frenetikus sikere felejtheteüen színházi estté avatta a Tüzek az éjszakában tegnapi bemutatóját. Bizonyara a ma esti előadáson Is zaufolt ház nézi végig a társulat műsorának e gyöngyét
(\') Bolygó zalO*. Héttőn este Ahas-vérus, a Jeruzsálemi varga romantikus legendája — melyet a világirodalomból Jól ismerünk Ábrányi Kornél, a kiváló zeneszerző daljátékában kerül bemutatóra. A látványosság!! elsrőrangu daljáték a legszebb művészi produkciója a társulatnak.
(*) Palatínus róxaéja — az évad leggyönyörűbb operettuldonsága, kedden este kerül színre Sollhy György-gye) a főszerepben.
Heti zntlaor :
Vasárnap d. u.: olcsó helyárakkal Marinka táncosnő.
Vasárnap este: Tüzek az éjszakában.
Héttő: Bolygó zsidó, daljáték
Kedd: PalaUnus rózsája, operett
Szerda: Tüzek az éjszakában.
Csütörtök\' Bőregér.
Péntek: Pintyőke (Csillag Zsuzsika felléptével).
Serédi bíboros zarándokai a pápánál
Róma, Junlus 22 Kómában ma délelőtt Serédi Jusztinián hercegprímás a magyar zarándokoknak a ízt. Péter templomban
misét mondott, majd utána a pápa fogadta a zarándékcsapalot. A hercegprímás üdvözlő beszédére a pápa olaszul üdvözölte a zarándokokat. A beszédet a hercegprímás tolmácsolta,
— Fogyaszt szódavizet, üdltő-ilalt? Most még itt az alkalom, hogy ingyen kaphatja a 21\'— pengős SYPHON üveget, ha megveszi a szükséget patronokat. 1 tucat patron 5-— pengő, cserénél 2\'— pengő : Szabi Antal sporttlzletében.
KELLEMES KIRÁNDULÁSA LFII, HA HORDOZHATÓ RÁDIÓKÉSZÜLÉKE inUÁLTATiJA A ZENÉT. ERŐS Ét ZAVARTALAN VÉTELT CSAKIS PHILIPS CSÖVEKKEL ÉRHET EL
NAPIREND J—lm 23, ustniap
Rém. katolikus ■ EdilUud. Protest: Zoliin. Izraelül: Stvin hó 15
Revíziós gyűlés d. e. lét 12 órakor a telsótenpiom előtt.
Uránia. .A nagy tllznfóbs", egy listai rendőr KXtéoete. .tUrmság Arlio nibin-, vadnyugati történet. Híradó.
OóztSrdó nyitva reggel 6 órától este 8 óráig (bétfó, sserda, péntek délután és kedden egész nap nőknek).
Junlus 24, MtfA
Romai katolikus: K. Sz. Ján. Protest : Iván. Izraelita : Slván hó 18.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentésekr Szombaton a hómir-IŰM: Reggel 7 órakor +14 6, délután 2 órakor +208, este <1 őrskor +156.
Frlhtut: Égési napon át borait égből tozat
Szélirány: Reggel éa délben észak, eale keleti szél.
A ■stssnMflal tatásai Mta II érakor latasatti UMa és Uala Ml .árKató. _
— Vitézi hh-ek. Ma, vasárnap
délelőtt 9 órakor a nagykanizsai és járási vitézek értekezlete lesz a városháza dísztermében. Délben baj-társias ebéd a Koronában. — A vasárnapi vilézavatáson dr. Végh Islván garabond orvost is vitézzé avatták.
— UJ postatisztek Nagykanizsán. A posta-vezérigazgatóság Bar-barits János, Deák Jenő és Szitidr Béla II. oszt. postatiszteket a budapesti tanfolyam befejeztével Nagykanizsára helyezte, ahol szolgálatukat megkezdték.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
PHILIPS
MESTERCSÖVEK
— A Szanatórium Egyesület
nagykanizsai fiókja holnap, hétfőn délulán 6 órakor lartja XXIV. évi rendes közgyűlését a városháza tanácstermében.
= Tennlsz-Qtök dupla hurozásu P 18-tól kaphatók nagy választékban Vágó lllatszertárban.
—■ A háztulajdonosokfellebbeznek. A nagykanizsai háztulajdonosok a napok folyamán kapták kézhez az 1929. évre kivetett csatornajárulék kivetéséről a fizetési meghagyást. A háztulajdonosok vezetősége elhatározta, hogy a kivetés ellen fellebbeznek, mert a csatorna-szabályrendelet még a miniszter állal jóváhagyva nincs, a kivelés jogtalan. A háztulajdonosoknak a fellebbezéshez szükséges nyomtatvány mai naplói kezdő-döleg a Fő-ut 10. számú ház kapualjában, vagy ezen ház házmesterénél kapható.
Áron éa Molnár
Szabadalmi Iroda
^Bnáajeit, TOL, lákóezl-it U.
= Árban, minősigben választékban Barta szőnyegraktára szenzációs,
- A TMM Évkönyv - Zala kultusza.
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 1Ű.
PHŰ* tft, miiinliHI „Batlaai"
g«t plántál ai____
állatfaj kOsé torvOk*-two kiirtja. Ytif
laly fertóxöbttepé-5k»-
________JíO-
rnan tudominyoa alapon előállítva. Máa állatra. «mb«rro ártalmatlan 1 Sváb, ruaxnl, wétány, buna, poloak* atb. mtmmt*. Kaptáiban, utáavittal «*4UUJa :
\\Ui
VlU Mariny1-HtCA M.
ZALAI KÖZLÖNY
■* Eljegyzés. Sommer Olfa és liocsák Tivadar pénzügyőri szemlész jegyesek.
Fürdősapkák és lűrdőclpók, színeshajneccek nagy vála ztékhan kaphatók Vágó lllats/ertárábar,.
— Szülői értekezlet. A II. kör-zeli áll. el. iskola tanítótestülete ma délután fél 4 órakor£szülői érlekez-lelet tart a Kozgonyi-utcai iskola föltlszinl 3. számú tanteremben. Ortutay Oyula áll tanító .Az iskolai életről\' tart előadási. A műsort szavalatok és énekek egészítik ki. A szülőket tisztelettel meghívja o tanítótestület.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— Egységes tankönyvek a ka nizsal elemi Iskolákban. Sok felesleges kellemetlenséget és kiadást okozott a szülőknek eddig az a rendszer, hogy a három kanizsai elemi-körzet mindegyikében más volt a tankönyv-előírás. Mini értesülünk, az uj iskolaévvel ez a helyzet megszűnik : mindhárom körzetben ugyanazok a könyvek lesznek használatban. Mini a könyvkereskedők közlik velünk, a tankönyveket ezután kénytelenek csak készpénzfizetés mellett árusilani, meri a tankönyv-kiadók nemcsak hogy készpénz-fizetési követelnek a könyvkereskedőktől, de legtöbb esetben csak utánvétlel szállítják le megrendeléseiket.
Petánd savanyúvíz I
Európa legdúsabb szénsavas és jódos natron-lithion tartalmú
savanyúvíz e. KitllnóborTls, Mit, gyógyít, fiatalít.
Kapható fűszer- és cseinegekereskedésben
Főlerakat:
KÖVESI HEH RIK
Nagykanizsa, Hagyar-u. 14. IiIiíii 311
— Halálozás, özv. Steiner Józsefné születeti Glazer Anna életének 61. évében türelemmel, viselt nehéz betegsége után elhunyt. Vasárnap délután \'I órakor le.nclik az izr. temető halottasházából. Steiner Ede, Jenő és Ilonka gyermekei és rokonsága gyászolják.
— A Zalai Évkönyv Zala kultusza.
— Nagyszabású hangversenyek a Balaton körQI. Végre gondollak arra is, hogy a Balatonnak s minden magyar embernek kedves dal — és Zene — költészete vau. Ezétl julius elején megkezdődnek azok a nivós hangversenyek, melyek feltámasztják a már-már elfelejtett színmagyar balatoni magyar dalokat s leveszik a fátylat balatoni zeneirodalmunk sok értékes gyöngyéről. A hangverseny pontjain most dolgozik. Szilágyi Imre dr. jeles hegedűművészünk és N. Szabó Gyula hírlapíró. Az elsó kél hangverseny vjló-szinüeii Hévizén és Keszthelyen lesz, ahol a fővárosi sajtó képviselői is megjelennek. Azután Sió/ok és Balatonfüred kerül sorra. A hangverseny rendezősége azon fáradozik, hogy a Balaton összes fürdőiben bemutassa már-már veszendő kincseinket. A rendezőség arra is gondol, hogy Bihari-Lavutta örök értékű szerzeményei után felsírjon Svaslics János, Szendy Árpád stb. lelke is. A balatoni körhangverseny gondolatát örömmel üdvözöljük, mert nemcsak a Balaton-Kultuszt, hanem az egészséges magyar Kullurra izmosodását is jelenti. A kedves és minden kul-lur embernek leisző hangverseny programját közíjlni fogjuk.
— A nagykanizsai Rendőr-dalárda tegnap délulán 6 órakor tartotta főpróbáját a Városi Színházban, előkelő közönség jelenlétében. Az elsó vidéki magyar rendőr-dalárda a 29-iki debreceni országos dalversenyre bennült versenyszámát és összkarál próbálta l.ehrmann Ferenc karnagy vezetésével. A próba derekas munkát mutatott és a kezdő-csoportban szép eredményeket enged remélni. A dalárda csütörtökön éjjel indul Debrecenbe, 26 laggal, zászló alatl, karnagyán kivül dr. Kátnay üyularendőrfólanácsos és dr. Tholway Zsigmond, a Zalavármegyei Dalosszövetség elnökének vezetésével. — Visszaérkeznek junius 30-án.
= Vésnökmunkákat, ruggyanta bélyegzőket elismerten legszebben és legjutányosabban készít Ooldbergerné, Főút 10. Dobrovlts udvarban.
— Az Ipartestületek Országos Szövetsége folyó évi julius 7-én délelőtt 10 órakor Budapesten a régi országházban országos iparos nagygyűlést tart, mely az iparlörvény sérelmes szakaszainak módosítását, a vásárllgy és kontár kérdés gyökeres megoldását fogja követelni. Ezalka-lomra 50 százalékos kedvezményes vasúti jegyek álltuk az iparosok rendelkezésére az ll\'OSz.-nál. Akik e jegyekel igényne óhajtják venni, azok iegkésőt\'b 26-án, szerdán délig az Ipartestületnél összeírás végeit jelentkezzenek.
Nyári cimválioxásái
minden nyaralni Induló előfizetőnk jelentse he Iránban vagy telefonon a kiadóhivatalnak. Az utánküldés belföldre díjtalanul történik, külföldre naponta 4 fillér a megtérítendő portó többlet.
— Állatbarátok figyelmébe I Találtatott egy két ós lót hónaposnak látszó, rendkívül kedvos, barátságos, fe-kctcszlntl vlzaiaklllyök. Nyakán fehér nyakkendő van. Az egyik őrtálló rond-Őrhti7. csatlakozott nzóta a bünügyl osztály vezetője viseli gondját. Jogos tulajdonosa a rendőrségi hivatalos órák alalt jelentkezzék érte. Amennyiben riivld idő múlva nom Jelentkezik logos tulajdonosa a fajkutyának látszó vlaslu-kőlyköt egy Jobb érzísü állatbarátnuk átadja a bünügyl osztály vezetője. A rendőrség bünügyl osztálya valóságos kutyamenhely lett Már Igen sok gazdátlan eb talált otthonra ezen a helyen.
1929. junius 15.
50°/o tüzelő
megtakarítást Jelent,
ha regi tűzhelyét az általam készített prsktlkui
asztaltiizhellyel
cseréli ki, melyért 15 évi garanciát vállalok.
MACSEK LAJOS
lakatosmester
Sagykulua, lóuet lóheroeg-nt 67.
— Az Úrasszonyok Mária Kongregációjának vezetősége ezúttal felkéli a tagokat, hogy vasárnap folyó 23-án délután 5 órakor az alsótemplomban a 8 uj tag avatásán megjelenni szíveskedjenek. Vendégekel is szívesen lálunk.
— Vereenytérgyalée. A nagvkanl-z-Sftl m. kir. honvéd tüzérlalitanya külső-belső vízvezeték ós csatornázási munkáira folyó évi Julius lén délelőtt 11 órakor n m. kir. Honvédelmi Minisztérium II. osztályában (I., Vár, Dísztőr IN. Hzám, I. emelet, -17. ajtó) nyilvános egységárán írásbeli verseny tárgyalás tarlalik. Az njánlutok kizárólag az önköltségi árban rendelkezésre Bocsátott költségvetés óh ajánlati lapon tehetők meg. A nyomtatványok es szüksógea felvilágosítások fent . megjelölt helyen, de I. emelet 51. njtószám alatt szerezhetők be. Ugyanott a tervek megtekinthetők. Már ezúton fellilvatlk pályázik figyelme, hogy pályunyertu* vállalkozó 1929. szeptember l-e előtt sejpmitven elmen részletfizetést nem Igényelhet. Budapest. 1920. óvl Juniua hó. M. kir. Honvédelmi Miniszter.
= UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengönkénl csupán öt pengő havi részlel fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstetn Szombathely. Kőszegi-utca 5.
= Ne lelejtse el, hogy: varrógépben „PFAFF", kerékpárban „PUCH" a leglobb I
Növekvő kereslet
Fokozottabb gyártás
Olcsóbb árak
A hathengeres, lengőtengelyes
STEYR TYPE XII
leszállított áraii
nyitott........p 8.880__
nyitott Combinéviil . . P 10-060.—
csukott...... . P 10.780.—
Cabriolat, 3 üléses . . P 11.000.—
Cabriolat, 4 üléses . . P 11.850__
csukott Comfort . . . p 11.400.—
Összes árak helyt Budapest elvámolva, 5 kerékkel értendók.
Körzetképviselet:
Szabó AntalI^a\'""r.\'J8,X*r •P»\'-«*rijnagykereake-
■«»<», motorkerékpár éa gépoeatélya
1929. junlua 23.
ZALAI KÖZLÖNY
S
Nyári kényelem ruganyos cipőfűző
nélkül elképzelhetetlen I
Nem kell kifüzni, befűzni!
Mindig kész, mindig ekgAns I Mindenütt kapható I
Gyárija : Weitsch flottfried nlódai
Budapest, VI., Pjulay Ede-u. 39.
A Balatonba fult
egy mosf leérc/Zséglic// vcsxpréml tUiiK
Nagykanizsa, Junius 22
Be/mlek György, a veszprémi gimnáziumnak csak a napokban leérettségizett növendéke, Balatonalmádiban fürdés közben szivgörcsöl kapott és a Balatonba fulladt.
A tragikus halálesettel egy szép reményekre jogosító fiatal élettel leli kevesebb. A temetésén igen nagy és széleskörű részvét nyilvánult meg. A szerencsétlen véget ért diák unokaöccse volt Barthos Gyula nagykanizsai hercegi crdömesternek.
FISK PNEU
a leggazdaságosabb
VeiCrképvIielri:
Au ^felszerelési R.T.
Budapest, IV., Aranykéz u. 2 Tel. Aut. 812-41
Replllö-nap Nagykanizsán.
Junius 29-én 3 repülőgép jelenik meg és egész nap kering Nagykanizsa felelt. A repülőgépek propaganda- nyomtatványokat fognak szórni a városra Ugyanekkor utcai gyűjtés folyik a Magyar Aero Szövetség céljaira. A Szövclség Központja a Keresztény Jólékony Nőegylet kérte (el a gyűjtés megszervezésérc és lebonyolítására. Farkas Vilma tilkár máris megkezdte a munkát, hogy a 7 magyar város közül, melyekben ugyanezen a\'napon lesz a Trianonnal guzsbakötött magyar repülfisport, Nagykanizsa ne legyen az utólsó a hazafias célú áldozalhozatalhan.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Emésztési gyengeség, vérszegénység, lesoványodás, sápadtság, mirigy-betegségek, bőrkiütések, kelések, fu-runkulusok cseleiben a természetes .Ferenc Józsii" kcscrllviz szabályozza a belek annyira fontos működéséi. Az orvosi tudomány számos vezér-ferfia meggyőződött arról, hogy a valódi Ferenc József viz hatása mindig kitűnően beválik. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fllszer-tlzl etekben.
— Juniális a sörgyárban ma
délelölt 10 órakor kezdődik és tarl hétfő reggelig. Annyi móka és olyan muris vaslmap lesz, hogy bizonyára nagyszámú közönség fog szórakozni a sörgyár kertjében, melyet ez alkalomra szépen feldiszilcnek. A tüz-ollóktagyanazon támadási gyakorlatokat mulatják be, amelyeke! már oly nagy sikerrel szemléltünk a mult vasárnapon. A sörgyárba állandó autóbuszjárat lesz egész napon át.
I^ÖÉR/W^RÓGtreK
Mítors A LEGJOBBAK T
«« A Mercedes-Benz szereplése a „Nemzetközi Vásáron*. A .NcmielkOzi Vásáron" az automobllos cégek szebbnél-szebb kiállítási pavilonokkal; és gépkocsikkal Jelenlek meg, ahol n legkülönfélébb typusoknak dus választékát mutatták. A Mercedcs-Bcnz budapesti cég, amely a magyarországi autóvállalatok között vehető hellyel bir, egyetlenegy gépkocsiját állította kl, amely egymagában is szószólója azon az összes világmárkák közötti vezetósze-repnek, amellyel n németországi Dalmler-Benz cég és a „Mcrcedcs-Bcnz\' név a világ minden tájékán bir.
— Az Ipartestületi Dalárda tagjait felkérem, hogy ma 11 órakor zászló alatti kivonulásra az Ipartestületben teljes számban jelenjenek meg. Karnagy.
=» Órák, ékszerek nagy választékban legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj üzle tében kaphatók. Fö-ut 14. Biztosító palota. Szakszerű javítások.
= Világhírré csak Igazán Jó gyártmányok tehetnek szert. Aspirin tabletták az eredeti „Bayer" csomagolásban Immár 33 év óta a gyógyszerkincshez tartoznak és — mint számtalan szakvélemény igazolja — a világ összes országaiban általános ked-veltségnek Örvendenek. Biztos és ártalmatlan szer az oly gyakran fellépő; hüléses betegségek, az azokkal együttjáró kellemetlen melléktUnctek és sokszor súlyos következményei ellen való védekezésre.
« Háziasszonyok figyelmébe 1 Csak röviden „IMPEX" csomagolt salicylt tessék kérni, vegytisztasága törvényesen védve, hatása biztos. Minden Üzletben kapható.

TURUL Cipőgyár R.T.
fióküzletében
feltűnően olcsó árakon vásárolhat.
Saját érdekében tekintse meg kirakatunkat!
Vászoncipő.......... . P 6—
Fekete női pántos cipő......P 10-
Sárga női pántos cipő.......P 9-90
Barna női pántos cipő . ......P Ü4-—
Szürke és drapp pántos cipő . . . . P 16"—
Férfi félcipő ..........P Í6--
28/1 ___
Ott, hol FLIT-et permeteznek széjjel, Niincsen polos s van nyugalom
r
A sótótaéo loplo alatt a poloskák elrabolják ólmunkat éb fájdalmas cslpésoik kövatkeztóbon éjszakáink kínos órák sorozataivá vá\'r.\'jk.
FUT behatói minden haaadükba, ahol sváb-boparak, poloskák ós hanpuák elbújnak éo aza porodnak. Kiírtja petéiket Mopóli a rovarokat, do omborro ártalmatlan. Nőni hagu foltot.
FUT nom tóvosztondó ósszo akőzönaépon ro variriókkal: tókélotos rovarpusztltó erője mindon várakozásunkat kiolÓQÍtl.
Permetezzünk
tlWD APEtiT, VI, HQYEl Ö-L\\ \\ TrLErOH s OOC-411*
SPORTELET
KÖZÍíP EURÓPAI KUPA: Ufpest—Spárta 6:1 (2 : O)
Budapest, JunlUB 22 (Éjszakai rádiójelenlés) Biró: Fuehs (Leipzig). Újpesti Stadionban, 3500 néző. A 4. percben Perner hendszet vél. A 11-esi P. Szabó küldi hálóba, 1:0. A 7. percben ujabb 11 -es a Spárta ellen Burger hendsze miatt. Ezt is P. Szabó rakja be. 2:0. A félidő további részén is Újpest van frontba. Szünet után az I. percben Wclzer fejesét Auer begurítja. 3 : 0. Később P. Szabó magas beadását
A Pesti Napló uj szenzációs regénye és a Hármasköny. Junius 29-én uj regény indul a Pesti Naplóban. Címe: Kezdődik újra minden, Írója: Földi Mihály. A Pesti Napló ebben az évben közölte már Heltai Jenő és Bibó Lajos nagy regényeit, most pedig a rendkívüli sikert aratott „A Halasi tlirsch fiu" szerzőjének uj monumentális regényét jelen-teli meg, amely a régi béke, a háború és az uj béke izgalmasan érdekes története. Meglepetés lesz az idei Hármaskönyv, amely az eddigieket is messze felülmúlja ugy terjedelemben, mint kiállításban. Alkalmazkodva a mai családi élei igényeihez, egészen ujszcrll meglepetéseket tartogat ez a n.igy mtl, amely többek közt különös kedvezményekkel fogja megkönnyíteni a mai nehéz viszonyok közi a megélhetést.
Auer lövi be. 4:0. Erős Spárta támadások jönnek most, de Acht mindent véd. A 22. percben Újpest korner. Koszla rúgja és a kifutó kapus mellett Wetzer fe|eli be. 5:0. Most Újpest iskolajátékot mutat. A 29. percben Auer pompásan jálszik ösz-sze Wetzerrel és ebből utóbbi rúgja a hatodik gólt. 6:0. A 39. percben a Spárla. kornerből Silny közelről megszerzi a becsület-gólt. 6:1. Az Újpest játéka csodálatot keltett.
II
vese-, hólyag-, gyomor- és cukor-bajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott
elsőrendű gyógyviz. Házi ivókurára rendklvDI
alkalmas. Állandóan friss töltés! 3898 Főraktár: »
weisz mór
Nagykanizsa, Kiráiy-u. 21.
ZALAI KÖZLÖNY
közgazdaság
Két gazdasági kamara együttes gyűlése
Nagykanizsa, Junlus 22
Az Alsódunántuli és Felsőgazdasági Mezőgazdasági Kamarák vcze-lősége már régebben elhatározta, hogy a kél teslvérkamara kozfltt az egyllllmUködésI fölveszi és a Dtmán-lult érdeklő közös nagy kérdések eredményes megoldása érdekében a jövőben összefog. Ebből az elhatározásból született meg az a meg állapodás, hogy a kél kamara közgyűlése állal erre a célra megválasztott 20—20 tagit szakbizottság junius 29-én és 30-án Balatonfüreden közös gyűlést tart. Az első napon a tejválság ismert problémája, a másodikon a szőlészei és borászat aktuális kérdései kerülnek megvitatásra.
(—) Gépgyártó bankárok. J. 0 White Sc. Cu. Limited Invesmcnl bankcég és J. u. White Engeeneerlng Corporation az Egyesült Államok legnagyobb vállalatai közé (irtóznak, melyek bankári leendőket (íépek gyártásával kombinálják A vállalat, melynek Londonban és New-Yorkban vannik lóintérctcl, most Párisban is tiókot nyitót, hogy gépgyári és pénzügyi tevékenységét Európában is kifejlessze.
TŐZSDE
A piac a nyitáskor jelentkező külföldi ösztönzést nem vette ál s igy liycngén indult. Később az uj tőzsde hétre való tekintetlel a spekuláció véleményes vásárlásai következtében egyes papirok, igy Rima, Kőszén, Fegyver, Magnezit jelentős árnyereségei értek és a többi papírokat kedvezően befolyásolták. Egyes papirok elhanyagollak és gyengék voltak. A Földhiteli részvényekből sok voll az. áru, ugy, hogy dacára árfolyamának |cgyzésének felfüggesztésére, mégis 28 pengőről 18 pengőre esett. Vevő nem jelentkezett Füldhitelrészvények-re. Gyengék vnltak még Lámpa és Gumi. Az emiitelteken kivül az árfolyamokban nagyobb eltérés nem volt. Forgalom tekintettel a rövidebb tözs-deidöre élénk. Wodiáner záró árfolyamát hivatalosan nem jegyezték, ára 42—50 pengő közöli mozgott. Fixkamatozásu papirok piaca üzletiden. Valuta és devizapiacon irányzat lanyha, eltérések azonban nem fordultak elő.
Kombinált arzén rézvegyületet tartalmazó loiprsssn
K"mb. réikén-arzénvegy Illetet tsrtalmazó T u t o k I I
mindkettő egyesített permetező anyag
egyidejű védekezésre. ByQmSIosfisb.n s Gyllmölcspenész (Monllla), varssodás. rtlgyfuróbogár. al rna-inoly, szllvamoly és s többi gomba és
rovar kártevők ellen Szfilfiben s Peronospora. szólómo\'y, szólöilonca, tökehernyó Irtására. Bordói léhez keverve: Arzola, Urénlazöld, Darzlrs arzén tartalmú permetezőszerek (régókártevók Irtására). Eloaal, Vlaal llszthsrmst elleni védószerck S u I f a r o I gombakártevók Irtásához. Almola, Pomrln {vértettlkátríin/t vértetves sebhelyek bekenéséhez. P o k a I n rózsslák és növények levéltetvel Irtására.
Hernyéenyv megaksdályozza a mászókártevóket és
hangyákat, hogy a rózsafa vagy gyümölcsfa koronájához kijussanak. Több más speciális védószcick is állandóan raktáron. Kaphatók:
0B8ZÁ8 JÓZSEF magkereskedésében Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10.
(a biróság mellett)
NAGYKANIZSA
1836. juniuő 24.—1929. junius 24.
Igen tisztelt vevőim és jóbarátaim szíves tudomására hozom, hogy cégem
93 éve
fenn áll. Ezután is, mint eddig, igyekezni fogok a legjobb árut a legolcsóbb árban
vevőim rendelkezésére bocsájtani. Cégem régi fennállása biztosítja a
becsületes kiszolgálást. További bizalmukat és pártfogásukat kéri Dunántul legrégibb ékszerüzlete:
Berény József és Fia
Berény Árpád
cégtulajdonos. Saját ékszermühely. Telefon i 265.
Terménytőzsde
liuza tlszav. 77 es 22 10 2225, 78-ss 22 30-22 45, 79-et 22 50 -2270, SO-ns 22 80 -22 05, dunántuli 77 es 21 15-2130, 7X-as 21 35 -21-50, 79-es 21 55 2170, fcO-as 21 75-21-90, rozs 16 75—1700, lak. árpa 20 00—70*50, sörárpa 2350 2100, zab 18-25-1850, lengeti tszt. 25 25—25 )6. dunántuli 2450 -24-75, korpa 1275 1300.
Zürichi zárlat
paris 20 31\'/), London 25 19*/s, Newyork 519 62\'/a, Bilissel 72 14, Milano 27 18V1. Madrid 73-50. Amsterdam 208 71\'/!, Berlin 173-911,s. Wien 7306. Sotis 3-76. Prácn 15 38\' s, Varsó 58-25\'/s. Budapest 80-S9 Belgrád 9 12\'/l, Bukaresl 3W/s.
A budapesti Tíssde devtz».-jegysés»
valutAk
Angol I. 27-75-27-90 Belga fr 7955-79 85 Cseh k. 16-96-17 04 Dán k 152-35-152 9.5 Dinár 998-1004 Dollár !>70 60-572-60 francia 1.22-45 22 65 Moll. 229-90 230-90 Lengyel 64-0\'-64.35 Leu 3-37-3 41
Ixvn
Líra 29 95-30-50 Márka 136 60-137 10 Norvég 152-45 153 05 Schlll. 80-47 80 82 Peseta 80-90-81-60 Svájci I. 110-30 110 70 Svédk. 153-30 153-90
DEVIZÁK Anist. 230-00-230*70 Belgrád 10-05-10-08 Berlin 136-60-13700 Brüsszel 79-47-79-72 Devizalel 3-39-3-41 Kopenh. I52-55-I52 95 London 27-76 27-84 Madrid 80-90-81-50 Milano 29-95-30-85 Newyork 572-70-4-W Oszló 152-62-153-02 Páris 22-3"-22 4« Prága 16-96-17-01 Szólls 4-13-4-15 Stockh. 153-70-153-90 Varsó 64-20-64-10 Wien 8047-80-72 Zürich 110-21-11051
íladjs: Béhalal Hyomda is LayUaié
Vililalat, Hegykanluni. Felelót kiadó: Zalai Károly.
latenfbea tetelea 1 Kejtykantzi. 78. sa.
Sporteredményekről
vasárnaponként a leggyor-sabban tudósít a rádió.
apróhirdetések
Az apróhirdetések dija 10 szóig SO fillér,
Minden további szó dljt 5 fill. Vasár éa ünnepnap 10 sióig, 80 fillér, minden további szó dija Bfllt, Szerdán és p\'n-teken 10 azólg SO fillér, minden további szó dija 6 fill. Címszó s minden vatta-ksW. betűiről álló szó kél siónak azámlt-latrk. Állást keresőknek 500/0 engedmény.
hirdetéaek s (Bt) pengő tsaaagan alul a falaelegea kflnyvelée, azémlézéa slksrOlés. végett előre flaatandfik
Hévízre autón kirándulás szentélyen kint nyolc pengó. - Rlő|egyeztetni lehet: Ksutmann Manónál. Telefon: 167. vsgy 57L____2\'69
Egy szoba, konyhás egészséges, tiszta fóbérleti lakást keresek s központban, vagy shhoz közel, esetleg kentei együtt. Cimeket kérem leadni .Molnár K \' névre a kiadóba
EötvAa-tér 18. az. alatti nsgyszerUen iövedelmezó ház nagy udvsrrsl, l^en nagy gyümölcsös és konyhakerttel aladó. Bővebbel Aoxél Ignéo Ingatlanforgslml és
pénzkölcsönközvetítő Irodája Nsgyksnlzsán, Kazinczy-u. 2
Vizsgázott nőtlen aoffBr, ki a géplakatos munkához is éri, állási keres. Grn s kiadóban. 2903
Pévt?kBloaftnt bekebelezésre minden
összegben a legelőnyösebben és leegyor-sabban folytfalttal Aoxél Ignéo pénz-kötcsönközvetltő Irodája Nagykanizsán, Kazlnczy-ulca 2. szám. 4925
Magyar.u, 4. számú ház, esetleg annak Báthory-utcára nyíló része aladb. 2856
Snjét termésű JómlnóségU boszor-kányhegyl asztslibor literenklnt 40 llllér, legkevesebb télcl 25 Illet - Balthyány-utca 10. 2918
A vSros legforgalmasabb uccá|ábsn egy Igen jól jövedelmező Üzlet és bérház eladó. Bővebbet: Aozél Ignéo ingatlanforgalmi és pénzkölcsónközvetitó irodája Nagykanizsa, Ka7.hc7.y-u. 2
Ügyes bejáró takarítónő julius I rc felvétetik Magyar utca 19. Rolschlld. 2945
1929. junlus 23.
Bútorozott axobát kOISn bejárattal karaa jullua elaajére ma-génoa aaazony, kla gyaeakkal. Ajánlatokat „Egéaaaégaa, oalnoa lakéa" jeligére kiadóba. 300J
Aaataloaok, bognárok figyelmébe I Nálam kapható gőzölt dió, cseresznye, kőris , szil- és tölgy száraz psdlók, tölgy donga kádárnak. Szatucsek Jánosnál Kornár-vároa, állomás. \' 2857
Tengeri,{zab és egyéb legolcsóbb árban beszerezhető Szerecz Pál kereskedőnél. Telefon 330. 2937
300 holdas elsőrendű bérlat, egyéb vállalkozás mlstt azonnal, esetleg aratás utánra étadó. — Bővebbet: Aczél Ignác pénzkölcsön és Ingstlsnforgalmi irodájában Nsgykanizsán, Kszinczy-u. 2. sz. 2936
Egy jókarban levő Ford autó eladó 1000 pengőért Nagykanizsán, Hunyadiutca 39. 2934
a város belterületén egy modern 5 szobás uri mggánház eladó. (bővebbet: Aózél Ignéo pénzkölcsönközvetitő és ingatlanforgalmi Irodája Nagyksnlzsa. Kszlnczy-utca Z sz.
MÉZET,
nyersbőrt, ágytollat. vasat és f é m a t
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát ós Fiai
Erzsébet-tér 15.
Zala éa Bomogymagyéban több kisebb-nagyobb birtok lakóházzal és gazdasági épületekkel aladék. Bővebbet Aozél Ignéo Ingatlanforgalmi és pénzkölcsön-közvctilő irodájában Nagykanizsa, Kazinc y-utca 2.
legju lányosabban Weiser J. C
Szlvégézmotorok ujak és használtak
jjjutányosabbi .....
Nagykanizsán.
Szentyyflrgyvéri hegyen *cca IfiOO öles sjólöblrtok, rajta igen jó épülettel, (öldpincével, teljes felszereléssel, 700 liter borral együtt, sürgősen eladó. Bővebbet: Aozél Ignéo Ingatlanforgalmi irodája Nagykanizsán, Kazinczy-u. 2. szám.
Két atoai lakéa. kétszobás, előszobás lakás hozzá való helyiségekkel éa agy kla llzlathslyiaég augusztus hó l-ére kiadó Sugárut 53. alatt. Bővebbet Kohn lakatosmesternél, Zárda-u 5. sz. alatt. 2904
Keresek azonnali belépésre főzni tudó mlndanaa cselédet, Eőtvös-tér 4. -2990
Használt bútorok aladék. Gy.1r ti. 54. szám. -3005
Magyar-utoa 49. számú ház nagy kerttel sürgősen eladó. Kizárólagos megbízottam : Aozél Ignéo ingatlanforgalmi és pénzkölcsönközvetitő iroda, Nagykanizsán, Kazlnczy-utca 2.
A Katholikus Népaiflvataég blz-toaltéal Irodéja keres nyugdijai egyéneket, kik kellő beoktatás után üzletszerzés és szervezéssel fpglalkoznának. Ajánlkozá-sok Budapest, Perenciek-tere 7. dmre küldendők.
Szepesi ikre
csatornázás, vízvezeték-berendezés. épület és mfl bádogoi, Zrínyi Mlkltfe-mi uto- 12. — Telefoa 2-95
Balatonkareezturoa, közel a parthoz, két szoba, előszoba, konyha és éléskamrából álló szépen berendezett villa saját ftlrdővel, julius—augusztusra kiadó. Bővebbet Oyenes csemegeUzletben 2930
Egy ideálisan szép tekvésü falak sson-nal elsdó. — Érdeklődni lehet a Dohány-nsgyárudábsn. 2965
(UlSnbaJératu bútorozott szoba belvárosban kiadó. Cim a kiadóban. 2958
József föherceg-ui 19. sz. héz sürgősen eladó. Bővebbet Aozél Ignéo Ingatlanforgalmi és pénzkölcsönközvetitő irodájában Nagyksnizsán, Kszlnczy-utca 2.
3, esetleg 4 szobás lakéat keresek
fürdőszobával augusztus l-tc. Cim a kl-sdóbsn. 2956
Keresek megvételre 2—3 szobás beköltözhető családi házat Nagykanizsán novemberre. Cim a kladóbsn. 2912
P.gy sarok Ozlethéz ]ó forgalmú he-lyen, házhelyeknek alkalmas tolekkel elsdó. Bővebbel Aozél Ignéo ingsllanlorgalml és pénzkölcsönközvclitó irodájs, Nagyka-ntisán, Kazinczy-u. 2. -2855
1929. junlus 23.
ZALAI KÖZLÖNY
ISOO holdas elsőrendű birtok, rajta 15 szobás föuri kastély, 5 szobás tliztl-lakással és egy 680 Haldaa, ugyancsak elsőrendő birtok, a Déllvasut mentén, rajta 6 szobás urllakással és 3 szobás tlsztlla-kással eladó. Bővebbet Aoaól Ignáo Ingatlanforgalmi Irodájában Nagykanizsán, Kazlnczy-utca 2.
Kiadó utcára nyíló mO azonnalra, Király-utca Ki.
2715
Eladó 500-as( oldalkocsis motorkerékpár éa egy 750 es oldalkocsis motorkerékpár, mindkettő alig használt. Jó állapotban. Clm a kiadóban 2859
Jókarbais levő légszekrény megvételre keresletű. Ugyanott egy gyakorlott tro-cllilanő, valamin! egy kllutóflu lelvétetlk. érdeklődés Kelemen Rezsőnél (Rosenthál Jakab-féle tlzlet). 2901
Porszivógép kölcsönzés
napokra, vagy bármily időre, szerény dijazás mellett kapható
Bohlesinger Gyula
vaskereskedő mi Magyar-utca 8.
• lakáaoa kisebb bérház Üzlettel, sertésvágóval, nagyobb aertéaólak, 2 holdas belsőséggel sürgősen eladó, alkalmi vétel. Bővebbet Aoaél Igrtóo Ingatlanforgalmi Irodájában Nagykanizsán, Kazlnczy-utca 2.
László herceg-u. 9 sz hóar szabadkézből sürgősen eladó. -2969
2 drb. jóosscekr4ny megvételre ke-resletlk. Clm a kladóbaa. 2970
Egy kétszobás lakás augusztus elsejére kiadó Klnizai-ulca 60. -2971
2 középiskolai tanuló kitűnő allótóa-aalp külön oklalással url családnál felvétetik. Ugyanott egy ktllönbejáralu buto rozott szoba 1, vagy 2 ur t észére kiadó Clm a kiadóban. 28*5
ÉRTESÍTÉS.
Tisztelettel értesítem a nagyérdemű kiránduló közönséget, hogy a
lazsnak! vendéglőt
újonnan átalakítva megnyitottam.
Biztosítom a szabadba vágyó t. közön séget, hogy a Ugjobb átalakat és Italokat a legpontosabb kiszolgálás mellett as árnyas parkban élvezheti, a l.golo.óbb Arak mallatt.
Minden célom az, hogy a nagyérdemű közönség nálam ]ól érezze magát. Sslvei pártfogást kér
Sxántó Gézéné
M7S tulajdonos.
Egy gömoméplö garnitúra elevátorral azonnal eladó Király u 25. sz. alatt. -2986
Gyakorlott famagmasakólót keres izonnalra, esztergályos előnyben. Hungária Kelegyár, Király u. 28 -2S8I
Fiatalembert hózlaaalgónak felveszünk. Reichenfeld huslUslőlde, Erzsébet-tér 3. szám. 29H5
Modern hórasasaxobóa lakás-fdrdS.
axobóval azonnalra kiadó. Egy szobából álló lakás kiadó Mayer lestónéi. 2994
laraaak világos műhelyt Istállóval, la-káesal vagy annélkűl. Cin a kiadóban. 2995
Klldabajóratls, csinosan bútorozott kzoba a belvárosban kiadó. Clm a kiadóban. 2992
Brós lAoaAakooa! Jól kijavítva Juli
nyosan eladó. Bazsó Sándor. Telelőn. 241.
•2993
Egy nyugdíjsa, aasssskaképaa vasúti •lUazt lelvétetlk fakazalóara. Sir, m Károly, Sugár-ul 20. -3002
Telekl-ul <9. sz. alatt kétszobás utcai lákás azonnal kiadó. -2s,99
Egyszobás konyhás lakás mellékhelyiségekkel Július l-re kiadó, Tárhái utca II.
■2997
Saját termésű boraim kimérését Isméi megkezdtem. Uterenkint 50 llllér. Metz József, Rákóczi-utca 79. -2998
Kétszobás Iskás előszobával és Összes mellékhelyiségekkel augusztus l-re kiadó (Sugár út 34. szám). Bővebbet Hlrsch és Bztgó cégnél. 3001
mcágus a. tag
KAPHATÓ :
SINGER VARRÓGÉP
RÉSZVÉNY-TÁRSASÁG Fiikliiiti: NA9YKAN1ZSÍ Fönti.
Kévekötő és Manilla
Gazdasági kötéláruk
Uj ponyva Gabonászsák
Ponyva és zsák
kölcsönzés
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél.
Balatonboglár
N*pl leijét ellátis P t lilik yt\'nysin luiinAi,
mely árban bennlOgtal-ílkclí.. k.t.lll (t VÍI-
Ugyanéi ii előszezonban (VI. VS-lg) \\ _ . ti éj utószezonban (VIII. 30-tól) / y-KliórcndQ cigányzene, |«n. mindennap linc, 6 órai linc Ii. 2U9
NYARALÓKI
Cl VahJU a Kurhaus des Bains ül. 111U111/, drpendance-Ja Un mii lilin " Pál féle I.uisa-Penslo 16 Üílű"LIIIÖ deptndance-Ja. Mindkettő sajál kezelésben. — Magyar konyha. Ilell pensioárak: P 70— V 87\'50-lg. — Prospektus, „Ualvarasssn" Budapest,V ,Or Tisza István u 16. II/I Tel. 801-32. Mti
napokra, vagy bármily Időre, szerény dijazás melleit kapható
Donát Ferenc
Erzsébet-tér 12.
Eegérkezett ai 1929. évi itenzáciés, nj typnin motorkerékpár
OPEL-MOTOCLUB
az ugyncvezelt 500 ccm-es két kerekű autó.
Acéllemezv.iz. 2 kerékfék, pArnás, kényelmes fotelülés p |n(\\jj zajhlan működés, Ízléses kivitel ára S I/UU.
Felvilágosítással szívesen szolgái és a gépet bemutatja
Brandl Sándor és Fia cég
Deák-tér 2. a felsőtemplomnál. Telefon 12.
A 220-as PUCH motorkerékpár ára P IOOO.
Gazdák és uradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a
KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson,
Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjulá-nyosabb árban, egy vagy két é*i részietflzatésrt is, minden előleg nélkül kaphatók a
„KÜHNE" Mezögazdasagi Gépgyár Lerakatánál,
Nagykanizsa, F6-ut 12. szám.
Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltételek melleit. Szükségleteinek beszerzése el&tt feltétlen M, kérjen árajánlatot I
Nézze meg és kérjen ajánlatot a minden igényt kielégítő legjobb angol motorkerékpárokról:
James p »5o -
Rud^e Triumph
sebesség, 4 szelep, 2 kerékfék, Illem, cserélhető kerekek
a vidéki országutakon kipróbált és kitűnően bevált egyike a legrégibb angol motorkerékpároknak
Körzetképviselel:
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: Hollós Ferenc ;t Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4.
Aluliroltak ugy a saját, mint az összes rokonság nevében mély fájdalommal tudatjuk, hogy forrón szeretelt jó édesanyánk
in. Síeiner Mi
szül. Glazer Anna
családjának szenteli éleiének 61. évében folyó hó 22-én elhunyt.
Temetése f. hó 23-án délután 4 órakor lesz az izr. temető halollasházábói. Nagykanizsa, 1929. junius 22.
Nyugodjék békében I
Stelner Ede, Pál, Jenő és Ilonka gyermekei.
Özv. Flsclier Llpótné szül. Hlrschler Róza ugy a maga, mint gyermekei Mariska és Ernő, valamint az egész rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel tudatja, hogy szeretett férje, legjobb apa, illetőleg lestvér és rokon,
Fisclier Lipót
hosszú szenvedés után, életének 79-ik évében, junius 22-én elhunyt.
A megboldogult földi maradványait junius 24-én délután 4 órakor az izr. gyászházból helyezzük örök nyugalomra.
Nagykanizsa, 1929. junius 22.
Nyugodjék békében I
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon ismerőseinknek és jóbarátainknak, kik felejthetetlen jó hitvesem, édesanyánk, illetve nagyanyánk
Lakner J&zsefné elhunyta alkalmával jóleső részvétükkel mély fájdalmunkat enyhítették és a boldogult temetésén megjelenni szívesek voltak, ez uton mondunk hálás köszönetet
Lakner József és családja.
6 hold biptok
teljes felszereléssel aladó Látóhegyen,
azép gyümölcsössel és réttel, wa Clm a kiadóhivatalban.
Főutcánál
Keszthelyen, a város közepén, 6 szobás, 2 lakásos, fürdőszobás, vízvezetékkel ellátott, szolidan épült emeletes ház, potom árért,
23.460 pengőért
eladó, szeptemberi beköltöz-ködésre, OOOO pengővel átvehető.
Dr. Kozák László Keszthely, Erzsébet kiráíyné-ut 21.
ZALAI KÖZLÖNY
11548/1920.
Pályázati hirdetmény
Nagykanizsa város közönsége által a m. kir. honvéd Ludovica akadémián létesített s az 1929/30. tanév kezdetén betöltendő évi 1500 pengős egy alapítványi helyre a ni. kir. honvédelmi miniszter ur 32469/18—1929. sz. felhatalmazása alapján pályázatot hirdetek.
Az alapítvány ösztöndíjas, tehát a teljes tanulmányi időre (négy év) szól.
A pályázatban részt vehetnek oly nagykanizsai, vagy zalavármegyei szllletésü és lakősu 17—20 éves életkorú, kifogástalan erkölcsi magaviseletű, a katonai nevelésre testileg alkalmas ifjak, akik a fegyveres szolgálatot életpályául választják, valamely hazai nyilvános középiskolában jeles, vagy jó eredménnyel érettségi vizsgát tettek és a Ludovica Akadémia felvételi feltételeinek is megfelelnek.
A pályázatok felett Nagykanizsa r. t. város tanácsának bemutatása alapján a m. kir. honvédelmi miniszter ur dönt.
A m. kir. honvédelmi miniszter urhoz cimzendő pályázati kérvényeket legkésőbb 1929. jullus hó 10-én déli 12 óráig kell a v. iktatóhivatalban benyújtani.
A m. kir. honvédelmi miniszter ur által kibocsátott 3468/eln. 9/1929. sz. pályázati hirdetmény a Budapesti Közlöny 114/1929. számában, a Ludovica Akadémia által kiadott tájékoztató pedig a v. iktatóban a hivatalos órák alatt betekinthető.
Nagykanizsán, 1929. junius hó 18-án.
a,, Polgármester.
Bérautók
kirándulásokra olcsón
megrendelhetők:
Bencze bérautóvállalat
Erzsébet-tér 1. bőrkereskedés
Lakás Kinizsi-utca 2a. Telefon: 595.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
BBS
ELADÓ
egy üzemképes, jó állapotban levő csukott
prestó autó,
esetleg 18 havi hitelre.
Bővebbet:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. sz.
Csépléshez, szántáshoz
vásároljon
TRAKTORT
ERŐS, TARTÓ S, ÖZEMBIZTO S,
m—mm—mmmmmm^ ■■■ n i mmkmmmbomb
Három kivitelben: ,2|20, ,8|32 és 26|40 lóerő teljesítőképességgel
Forgalomba hozza: \'«
Első Magyar Gazdasági Gépgyár B.T.
Városi eladási telep: Budapest, VI., Vilmos oiáuir-ul 19.
wmr Kedvező fizetési feltételeki
Kerületi képviselet: BETTLHEIM ÉS QUTH gép- éa vaskereskedés, Nagykanizsa.
1929. junius 15.
Láb és kézizzadás
A láb és kéz túlságos izzadása sokaknál kellemetlen zavarokat okozhat. A lábujjak közt a bör kipállik, a hus összehúzódik, gennyes, rosszagu lesz, nagy fájdalmakkal egybekötve. A Szent Rókus-lábsó az egyetlen tökéletes szer ezen bajok leküzdésére. Szabályozza a kéz és láb ki-párolgását, kinyitja az eldugult pórusokat, megszűnteti egycsapásra a láb kellemetlen szagát. Akiknek lába a sok álidogálás, Járkálás folytán, továbbá a cipő nyomása, vagy szorítása miatt izzad, Jól teszi, ha naponként csak tízperces meleg, 1 kanálnyi Szent Rókus-lábsóval telitelt tábfűrdöl vesz. A lábsós melegviz élénkíti a vérkeringést, a bőrt egészséges és ruganyos állapotba húzza, megkíméli a lábat a kínzó fájásoktól.
IS éve fennálló
Bauer Urileány Otthon
Uudapeat, JAxsct-kdrat 64. V/l. (Lllt dljt-la.) a jflvö lantwe hStlp ét Idlakolal hallealiinAkal telje* clIátAara elfogad évi 1100 lÖO P l< Ai Oution kíviponti lakvéell, napot, Ugloiltee aiol.ák a legmagaiabb Igényeket klelégll. Levele* líe tultua MAI Ralatonailga, HaoerVpenelo
Mo» i r«ít i
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gSxmoaó, vejytllitMő, ruhafaatO a aaombalbtt,! oni. IpetfcUlliUeoa aíanjr<t.a»».l kHtal.lv.
NAGYKANIZSA
Oyájtdtelep i Uyárt.Wp,
Kazinczy-u. 8. Hunyadl-u. 18.
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit leatet vajm UaztlIUU Oy6zíd)fln meg átalm olcióiigáról éa munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen tényU gallártlutltáa I Tlaztlt I i a Pttwárazt.
FISK COBD PNEU
Citroen, Ford, Chevrolet
aikalrészek, autó felszerelések
Nagy József, Budapest,
VI., Andrássy-ut 34. szám. Telefon 2JI-97, 285 63. 1M7
Eteiail te polgári lakol.| ttok la laioyok lel
vitele vallíakOTQmttatK lUlkOl havi 70 Pengd ül iliellall megkeidádatt a nyOnyúiO hegyvidéken I»vJ
SZENTENDREI REF. POLO. ISK. INTERNATUSOKBAN.
Inlcroaluealnk nyaialó gyeiatekekjtaaéie a nyíri aaOnal alatt la nyitva vannak. — PrpepekhMÍ keid .1 tOAZOATÍSSafi.
NAGYKANIZSAIAK
kedvelt taláikoióhelye
BUDAPESTEN
VII., Baroaa-tér 23. • Keleti pályaudvarnál.
Teljesen ujonnar, berendezett kényelmes családi ház.
Központi fűtés, hideg-melegvíz,
Mérsékelt polgérl árak.
E lapra hlvatkozóktttk 20o » engedmény.
Testvérvállalat:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos: OROSZ ÖDÖN.
1&29, junlus 23.
ZALAI KÖZLÖNY
13440/1929.
Tárgy: Pályázati hirdetmény az I. oszt. aljegyzői állás, városi mérnöki, erdömesteri és II. aljegyzői állások betöltésére.
Pályázati hirdetmény.
Nagykanizsa r. t. városnál üresedésben levő és a v. képviselőtestület által választás utján betöltendő a IX. f. o.-ba tartozó városi mérnöki, 1. o. aljegyzői és városi erdőmesteri, továbbá az esetleg megüresedő II. aljegyzői (X. f. o.) állásokra pályázatot hirdetek.
A minősítésre nézve az 1883. i. t.-c. az 1912. LViii. t.-c. és az 1923. XVII. t.-c. rendelkezései irányadók.
Javadalmazás a hasonállásu állami alkalmazottakéval azonos.
A szabályszerűen kiállítandó s a pályázó által sajátkezllleg írandó pályázati kérvényhez eredetben, vagy hitelesített másolatban a következő okmányok csatolandók :
1. a pályázó születés^ anyakönyvi kivonata és családi állapotát igazoló anyakönyvi „Családi értesítő";
2. hatósági erkölcsi bizonyítvány, amely a családi állapotot és politikai megbízhatóságot is igazolja;
3. magyar honosságot igazoló hatósági bizonyítvány, esetleg a tnagyar állampolgárságra való igény szabályszerű bejelentéséi (optiót) Igazoló okmány, honossági bizonyítvány hiányában községi Illetőségi bizonyítvány;
4. iskolai végzettséget és esetleges szakképesítéseket igazoló bizonyítványok;
5. a városi szolgálathoz általában, Illetve különösen a meg pályázott álláshoz megkívánt szellemi és testi épséget igazoló ujkeletü közhatósági tisztiorvosi bizonyítvány;
6. eddigi szolgálatot, foglalkozást, illetve általában előéletet igazoló okmányok. Az előélet igazolandó azon naptól, mely napon a rendes tanulói minőségben végzett iskolai osztálytól szóló bizonyítvány kelt. Az előéletnek (bár egynapi) megszakítás nélkül kell igazolva lennie, mégpedig az önálló foglalkozás nélkül, valamint az önálló foglalkozással, de nem szolgálatban töltött idő (úgyszintén magántanulóknál) helyhatósági bizonyítvánnyal,. szolgálatok szolgálati bizonyitvánnyokkal; >
7. Igazolandó amennyiben pályázóra vonatkozik, hogy a tényleges, (1, 2,3, illetve 4 évi) katonai szolgálati kötelezettségének miként tett eleget. Igazolandók továbbá mindazon katonai szolgálatok, melyeket pályázó a hadkötelezettségen alapuló tényleges szolgálaton tulmenőleg (továbbszolgálat, fegyvergyakorlat, mozgósítás) folytán hadiszolgálat citnén teljesített. A megszakítás nélkül egyhuzamban, mely naptól, mely napig s mely minőségben teljesített katonai szolgálatok, továbbá a katonai szolgálatban elért rendfokozatok és kitüntetések katonai hatósági bizonyítvánnyal igazolandók
A pályázati kérvények Zalavármegye alispánjához címezve a polgármesteri hivatal iktatójában nyújtandók be és pedig a közszolgálatban nem állók közvetlenül személyesen vagy pósta utján, közszolgalatban állok pedig hivatali felsőbbségük utján. Közszolgálatban állók, amennyiben pályázati kérvényükhöz hivatalos szolgálati és minősítési táblázatuk csatoltatnék, s az 1 7 alatt megkívánt összes adatokat tartalmazza, okmányokat külön csatolni nem kötelesek.
A pályázat határideje 1929. jullus 8-ának déli 12 óraja.
Hiányosan felszerelt, valamint az elkésve benyújtott kérvé-nyek figyelelembevétetni nem fognak.
Nagykanizsa, 1929. junius 20.
*» Polgármester.
Ha kényelmes, üzembiztos és jó rugózásu motorkerékpárt akar
venni, ugy feltétlen nézze meg és kérjen ajánlatot az 1929-es Bosoh gyujlásos
<ifrickcm
Indián
-ról.
Körzelképviselet:
Auté én Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: Hollós Ferenc vn lagytianiz*\', Erzsébet-tér 4.
Ne menjen a lábhoz, hanem a fejhez I
BRANDL SÁNDOR ÉS FIA cég
deAk-tér s. telefon 12.
Szakszerű kiszolgálást nvujt a kerékpárvevőknek. Kedvező részletfizetési feltételek I
PUCH-kerékpárok
30 év óta a legjobb acélanyagból készülnek. Alkatrészek, príma külső és belső gummlk raktára. Műszerész-műhely I Olcsó árak!
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság (ueiatt Déli Vasút)
A Nagykanizsa állomásra él állomásról érkező és Induló tonatok
MENETRENDJE
Érvényes 1929. évi május 15-tfil 1930. ávl május 14-lfl
Budapest—Nagykanizsa Nagykani-
216 202 212 214 204
neme
Szem. v. Oyv. Szem. v. Szem. v. Oyv.
Budapestről Indul
Izsára érkezik
21-45 748 645 1410 1819
415
11-30 1305 2045 22-28
VOB.I I A vonít
■limi
Nagykanizsái ról Indul
211
201a
213
215
203
Szánt. v. Oyv. Szem. v. Szem. v. Oyv.
Budapestre érkezik
0-25 5-57 8-50 14-35 17-53
742 10*05 16-00
20-25
21-40
Budapest és Nagykanizsa kösött s 202. és 203. sz. íyorsv. .
14-lg és szeptember 16-tóI csak vasárnapokon. mig lunlus 15-tól szeptember 15-lg ns-prnta közlekedik. Junlus 15-tól siept. 15-lg terjedő idóben e vonttokkal Budapest—Triesle között közvetlen 1-11 III. oszt kocsi, Budapest-RogaSka SHUna (Rohltsíh-lltrdó) Icö-lött l-ll-lil oszt. közvetlen kocsi, Budapesi-Llenz (Tirol) között közveUen l-ll-tll. oszt. kocsi és Budapest—Villach (Wörtl tó) között egy étkező kocsi közlekedik.
A 204. és 201. sz. gyorsvonatoknál Budapest-Nagykanizsa között étkezökocsl, Budapest (Abbázla)-Flume közöli közvetlen I—II. oszt kocsi él Budapestről hetenklnt 3-szor szerdán, pénteken és vasárnapon, Fiúméból hétlón, csütörtökön, szombaton hálókocsi Budapest—Triesle közöli közvetlen IIL oszt. kocsi, Budapest-Venezis között hálókocsi Budapest—Róma között közvetlen I—11. oszt kocsi közlekedik.
A május 15-tól szeptember 15-lg terledó Idóben 303-204. és 201a-302. sz vonatokkal Bratislava (Pozsony) és Trieste között közvetlen 11-111. oszt. kocsi Is közlekedik.
Sió/ok—Nagykanizsa
"Siótokra
llNagykanlzsáról
_ indul Jiiárs Wllj [| I\' __ indul
158 "iSinsütobüsi" "30-37 f 2MS | Í25 HSCSutoBIül 1306
Siótokról l| Hinksnl- I
... II . ..
érkezik
A slnautúbusz vonatok Junius 23-131, bezárólag szeptember 5-tg közlekednek, Balatonszentgyörgy—Nagykanizsa Nagykani
llBalatonszenl-
"györgyról Ind. Izsára érkezlk[
18 lí Vegyes r 5-40 I 7if"T
Nagykanizsáról
Indul
IMS
Balatonszent-érk.
"Si7 321 301 311 303 307
Oyv.
Szem. v. Szent. v. Slnautó A 301-902-
Nagykanizsa—Szombathely—Wien S. B.
Nagykulllá-
Wcsbtil Siornbit- |
indul fetjyr.trkwlk! itári ófk.llk
_ J-ió 7-40 308
_ 605 835 302
8-20 11-40 13-35 32(1
10-15 1454 17 40 304
15-34 2059 22-55 324
— 21-29 23-55 328
Slnautó Szem. v. Szem. v. Oyv. Szem, V.
ról Mai
~3T
5-30 7-18 14-23 18-00 21-10
StMbat--
JiolyroArkezi
élS
7-35 10-10 16-23 20 50 24-00
érkezik
1210 20-15 19-40
903— 302. sz. közveUen vonatok Wien S. B—Barcs között; e vonatokkal továbbllialnak : Wlen-OsIJek (Eszék) közvetlen I—II—III- oszt. kocsi, Wien S. B. Zagreb 0. K. közvetlen I-II—III. oszt kocsi.
A 9 Jl—302. és 303—904. sz. vonatokkal Praha (Prága) és Stiiak között Bratislava (Pozsony) Qyór, Szombathely, Nagykanlzsa, Oyékényes és Zagrebon át közvetlen I—11—III. oszt. kocsik közlekednek.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
Barcsról Indul Ilira órkulk
4-3S 6-4C" 912 Szem. v.
11-55 13-48 914 „
15-51 17-47 902 Oyv.
20-55 23 00 932 Vegy. v.
A 911—320—311—932. sr. vonatok közvetlen vonatok Barcs és Szombathely között. A 902—903. sz. vonatok közv. gyorsvonatok Wien és Barcs között. Közvetlen 1—11—III. oszt. kocsikkal Osiiek-wien ít Zagreb—Wien között.
Nagykanizsa—Gyékényes
soi
907 905
öyoisvonat Slnautobusz
lOylMnvii. | ról Indul |
4\'®\' * | 10 35 15-55
- s-rr~
II 18
16-38
T
SüST
906 904
Slnautobusz Oyorsv^nst
A 901 -904. sz. gyorsvonatoknál közvetlen I—II—III. oszt. kocsik Praha (Prága) és Susak közölt Pozsony, Győr, Szombathely Nagykanizsa, Oyékényes, Zagrebon át.
Nagykanizsa— Cakovec (Csáktornya)—Pragersko (Pragerhof)
=T
yv. f
°25Ti
|| Csáktornyáról Hsjyk"1-Indul ilirs irkailk
tst
5~őir
12-40 17-24 2108
TJyv
221 t| Szem. v !j 11-05 203 i| Oyv. ! 1607 223 II Szem. v. || 19 35
Közvetlen kocsik, mint Budapest—Nagykanlzsa viszonylatban. A 202—203. sz. vonatok csak lunluus 15-tól szeptembeer 15-lg közlekednek. A 221—222—223—224. sz. vonatok közveilen vonatok Nagykanlzsa—Maribor 0. K. (Marburg) között.
Szem. v. [| Oyv. Szem. v. II Oyv.
Nagykanizsáról! Csáktornyára I Indul J érkezik
"Tsr
11-55 13-44
23-13
131S 15-24 044
ZALAI KÖZLÖNY _1929- lunlu» 23-_
Minden
berendezést
díjmentesen
saját felelősségünkre
lakásába!
Keressen fel bennünket személyesen 1
szállítjuk.
3-tól 18 hónapig
terjedő
fizetési feltételeket nyujtunk.
Cégünk öt évtizedes múltja garantálja a legteljesebb megelégedését.
[ ön feltétlenül jelentékeny pénzt takarít meg és sok kellemetlenségtől kiméli meg magát.
KOPSTEIN
bútoráruházai
SZOMBATHELY,
Kőszegi-utca 5. (udvarban)
és
SOPRON, Várkerület 62
Alapítva: 1887-ben.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető; Zalai Károly )
69. évfolyam, 141. szám
Nagykanizta, 1929 junius 25 kedd
Ara 14 Hllér
ZALAI MIM
SaartuaaKM. és klsdóhlvstsl: ró-ut 8. síim. Maitbalyt Mkkisdóhlvstsl Kossuth LaJo«-u. 3S.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
BÓHieté* ára: egj bóra a pe-fó
Bukarestben Redvexöen fogadtál* a magyar válaszzfegyxéKet
A román minisztertanács foglalkozott a magyar kormány válaszával — A román sajtó meg van elégedve a jegyzék tónusával — Az optóns-tárgyalások nem szakadtak meg
Bukarest, Junius 24 A lapok híradása szerint ma reggel minisztertanács volt, mely letárgyalta a román demarsra érkezeit magyar választ. Mlronescu külügyminiszter még a délelőtt folyamán referált a tárgyaltakról a régensla-nácsnak. A bécsi optáns-ügyben tartott tárgyalásokat a Cuvenlul megszakadtaknak lr|a. Senki sem képzelheti, hogy akadjon olyan kisantant diplomata, aki Bethlen kérésére egy talpalatnyi földet isátadjon szépszó-val. Éppen azért a revizió forsziro-zása háborút jelent. Aki a revíziót forszírozza, háborút akar — írja.
Hukaroat, Junius 24 A román kormány legutóbbi jegyzékére adott magyar válaszjegyzék szószerinti szövege a román külügyminisztériumban egyelőre még nem ismeretes, minthogy a jegyzék csak
kedden esle 6 órakor érkezik Bukarestbe, ahova vagy Davila, a román opláns-delegáció Bécsből visszatérő vezetője, vagy külön futár hozza Budapestről.
A magyar válasz megelégedést
váltott kl hivatalos körökben
Origorcea budapesti román követ azonban láviratilag már megküldte Bukarestbe a magyar válaszjegyzék részletes kivonatát, melynek tartalmú a romiln hivatalos körökben teljes megelégedést váltott ki. Bukarestben a magyar válaszjegyzéknek főleg a befejező részét fogadták kedvezően, amelyben a magyar kormány hangsúlyozza, hogy az az óhaj hatja át, hogy jóvlszonyban éljen Romániával, olyan viszonyban, amely idővel hasznos együttműködéssé fejlődjék.
Nem szakadtak meg az optáns-tárgyalások
Ami a magyar-román optánstár-gyalásokal illeti, hivatalos román körökben hangsúlyozzák, hogy a tánácskozások elhalasztása nem le-lenti a tárgyalások megszakítását A román kormány egyébként egyelőre még nem járult ahhoz, hogy az op-tanskérdés döntőbirája a népszövetség titkári hivatala legyen abban a két kérdésben, amelyre nézve a kél delegáció még nem tudott megegyezni.
Hukarcst, Junius 24
(Éjszakai rádiójelentés) A román külügyminiszter ma a sajtó képviselőit kérette magához, kiket hosszabban imformált a magyar válaszjegy-
/.ékről. Ennek alapján az egész román sajtó a megelégedés hangján ir a magyar válasz tónusáról és kedvezően elintézettnek veszi az egész ügyet.
Még az idén megtartják a közigazgatási
választásokat
A felsőház a Macüonald-kormány békercvizlós politikájáról — Az olasz sajtó komoly intelme a kisantanthoz Magyarország tetterős szövetségeséről
Hadik János gróf utal arra, hogy
Budapest, Junius 24 A felsőház mai ülésén folytatiák a költségvetés vitáját.
Igaz Béla hálával emlékszik meg a kultuszminiszter működéséről és biztosítja, hogy Pécs város, a magyar Heidelberg, minden áldozatot meghoz egyeteméért.
Bosnyák Géza a mezőgazdasági válság okait I fejlegeli. Előkeli mindent köveinünk\'— mondotta — jhogy a mezőgazdaságot megsegítsük, mert ez az ország válsága is.
Kéri az adóterhek mérséklését,
valamint a vám-rendszerünk revízióját.
Vay László báró aggodalommal látja, hogy a kiadások minden évben emelkednek és hogy ezen kiadások 52 -a személyi kiadás. Felvilágosítást kér az utódállamokkal folytatott tárgyalásokról. Milyen megállapodás jöhet létre az utódállamokból menekültek innen folyósított nyugdija ügyében?
az angol választások megváltoztatták a politikai helyzetet
MacDonald és kormánya lekötötte magát a kisebbségi kérdés és a revizió melleit. Ezl a helyzetet használta ki Bethlen István gróf, mikor elérkezettnek látja a helyzetei arra, hogy a békés uton történő revizió érdekében megindítsa a mozgalmat. Örömmel látja Bethlen törekvései!. Az angol munkáspárt az, amely mindig megakadályozta a II. internacionálé egyesítését a harmadik internacionálé törekvésével. Az angol munkás a konstrukliv-polilika hive és soha sem kell attól tartani, hogy radikális eszközökhöz nyúlna. Elismeréssel beszél Bethlennek a hősök emlékkövénél tartott beszédéről, mely csak a nemzet érzelmeinek a megnyilatkozása vol\'. és hogy helyes és önérzetes ez a hang látjuk a hatásából. (Éljenzés és taps).
A kisantant demarsa indokolatlan és méltatlan.
Indokolatlan, meri mindig azt hangoztatja, hogy gazdasági megegyezést keres velünk és mikor mi tényleg igyekszünk a differenciák békés kiegyenlítésére, akkor ők demarsokal küldenek. Majd hosszabban foglalkozik a kisipar válságos helyzetével, a Társadalombiztosilóval és a karleiekkel Kéri, hogy a kílzszállilási szabályrendeletet a kormány vigye mégegyszer az érdekeltségek elé.
Az. ülés 2 órakor ért végei. A felsőház a mai napirenddel holnap folytatja ülését.
Még ez évben .megtartják a közigazgatási választásokat
Budapeat, Junius 24 Scitovszky belügyminiszter m:t kijelentene, hogy még a nyáron elkészül a fővárosilörvény, a községek háztartási törvénye, a rendőr-reform, a gyülekezési és ha lehel külön az egyesülési törvényiavaslat. És még rz évben megtartják a közigazgatási választásokat is.
Primo de Rlvera távirata Bethlenhez
Budapeat, Juniua 24 A spanyol miniszterelnök, Primo de Rivera táviratban üdvözölte gróf Bethlen István miniszterelnököt a képviselőházban tartott, a spanyol-magyar szerződés ismertelése alkalmával mondott barátságos éa őszinte beszédéért. Bethlen lBtván gróf miniszterelnök válaszában a spanyol miniszterelnök üdvözlését a barátságos viszony elmélyedésé jelének látja.
„A könnyű győzelmek ideje elmúlt"
Kóma, Junius 24 A bolognai Reslo del Carlino megállapítja, hogy Benes cseh külügyminiszternek müve volt a legutóbbi kisantant-tiltakozás. Figyelmezteti a kisantantot, hogy a könnyű győzelmek Ideje elmúlt. Van egy szövetség — mely nemcsak szavakat jeleni Magyarországnak.
~i -||■_ii-_r n 11■ I\'Ii, *i i —, , — i -ii
Terstyánszky Ödön temetése az egész nemzet részvétével
Rudapeat, Juniua 24 Vasárnap temették el óriási gyáiz-pompával a magyar kard világhirfl bajnokát, a 39 éves vitéz Terstyánszky Ödön alezredest a farkasréti temelő halottasházából, az egész nemzet részvétével. Tizezrek kisérték ki utolsó uljára, a honvédség legmagasabb tisztjei, közéletünk kitűnőségei és a sportvilág jelesei élén. A gyászszertartást Hász István tábori püspök végezte tizenkét lelkésszel. Számos búcsúztató hangzott cl sírja felett, melyekbe belevegyült Terstyánszky kis leánykájának szivettépö zokogása. A honvédség fegyverrel tisztelgett és a magyarság halottját leengedték a sírba.
Nyomtalanul eltűntek
a spanyol oceánrepQlók
Madrid, Jullua 24 A Numancia spanyol repülőgép, amellyel Franco őrnagy, Gallarza és Aida katonai pilóták pénteken délután az Atlanti-óceán átrepülésére indultak — nyomtalanul eltűnt. Egy portugál ágyúnaszád kutatására indult, dc nem sikerült nyomára bukkannia. Primo de Rivera attól tart, hogy Franca őrnagy társaival a tengerbe veszett.
ZALAI KÖZLÖNY
1929. junius 85
Két felssó legyen ma: mindennapi Kenyér és revisió"
Nagykanizsa város revixiós népgyülésc
Nagykanizsa, Junius 24
Gagyogó, derűs időben zajiolt le vasárnap délelőtt a nagykanizsai revíziós népgyűlés. Ezrekre menő közönség töltötte meg a felsőtemplom előtti teret, ahol a város előkelőségei, társadalmi egyletek zászlós küldöttségei, az\'Iskolai tanulók, köztük a leányok nemzeti viseletben, a cserkészek, a vasutasok, a tűzoltóság és majdnem valamennyi itt élő muraközi jelentek meg.
Molnár Dezső altábornagy, a Magyar Revíziós Liga alelnöke és a Muraközi Szövetség elnöke is megérkezett a népgyűlésre. A népgyűlés közönsége éljenzéssel ünnepelte a csáktornyai születésű vitéz tábornagyot, a magyar revíziós mozgalom egyik vezelő alakját.
Dr. Kállay Tibor,
városunk képviselője nem vehetett részt a gyűlésen, ideküldött üzenetében hangsúlyozta, hogy hogy törhetetlen harcosa a revízió eszméjének és munkásságára mindenkor számithatunk.
A kiskanizsai Levente Dalárda elénekelte a .Magyar Hiszekegy\' et és utána
dr. Hajdú Oyula,
a Magyar Nemzeti Szövetség nagykanizsai fiókjának elnöke nyitolta meg a népgyűlést.
— Szőjjűk minél erösebbé — mondotta egyebek közt — a nemzeti összetartozás, a nemzett érzés szálait, építsünk egy nagy templomot, amelynek küszöbe előtt le kell tenni minden különbséget, amely bennünket elválaszt egymástól, amely templomban csak egy hil és egy akarat uralkodik, a Nagymagyarország és csak egy imádság, amely a régi Magyarországért emelkedik a Mindenek Alkotójához.
A fenköll szárnyalású elnöki megnyitó, amely sorra vette a magyar revíziós mozgalom legkiemelkedőbb mozzanatait, nagy lialásl váltott ki a közönségben.
Dr. Csák Károly országgyűlési képviselő a következő nagyszabású beszédet mondta el:
— Sorsunk: ezer éves küzdelem a létért. A háború vérzivatarában elzsibbadt a népek lelkiismerete; az államférfiúi bölcseség és önmérséklet belefulladt a győzelem mámorába. Feldarabolták az országot, Európa legtökéletesebb földrajzi egységét. És az égbekiáltó kegyellenség nyomán a Bötét kétségbeesés, a reménytelenség lelt úrrá a csonka hazában. Éveknek kellett elmúlni addig, amíg újra ébredezett a világ lelkiismerete, Itthon pedig bátrabb és hangosabb lett a szó s feltámadt az igazság győzelmébe vetett hit. Vezéreink emberfeletti erőfeszítése, a benl és külföldön folytatott nagy munka ránk
irányította a jobbak tekintetét. Lord Rothermeere, a nagy igazságok apostola, a tisztán és elfogulatlan bölcs, belekiáltotta a világba, hogy a magyar nemzettel igazságlalanság történt, amelyet jóvá kell tenni: revízió alá kell venni a trianoni szerződést. Az olasz nemzet baráti kezet nyújtott felénk; Angliában, Amerikában, sőt Franciaországban is visszhangot keltett a revizió-Ugy s a magyar kérdés az egész világ nyilt kérdése lett.
— Most már tisztán áll a világ elöli, hogy a trianoni parancs kegyetlen, mert tönkre tesz egy civilizált országot és halálra szán egy kultur-nemzetet. Igazságtalan, mert alapgondolata hamis. Nem igaz az, hogy mi voltunk oka a világháborúnak s tudatos hazugság az, hogy elnyomtuk a nemzetiségeket. Ennek a hazugságnak beszédes cáfolatai vagyunk mi, határszéliek, akik békés szeretetben éltünk horvát és vend testvéreinkkel. A mai politikának is két nagy jelszava legyen: a mindennapi kenyér és a revízió. Mert lenni, vagy nem lenni: ezt most a kérdés. Lelkes magyar férfiakra és asszonyokra van ma szükség. Ezeket keressük, ezeket hívjuk a revíziós ligába.
— Zalavármegye ősi tradícióinál fogva sem maradhat el a munkából. Menjünk ml Is a nagy táborba, valljuk és hirdessük a magyar igazságot s tűrhetetlenül bízzunk az erkölcsi világrend diadalában.
Dr. Csák Károly beszéde után az egybegyűlt közönség tapsviharral üdvözölte Zalavármegye kitűnő szónokát.
A Levente Dalárda elénekelte Lenz Qyula karnagy vezetésével a Nem, nem sohá-t s utána Peti János kiskanizsai levente szavalt igen nagy haiással egy Iüzcb irredenla költeményt.
Muraköz nevében
dr. Szabó Zsigmond főorvos beszélt. Megköszönte Nagykanizsa városának, hogy a muraközi menekülteket annak idején annyi szi-vélyességgel fogadta, hogy azok második otthonukat lelték a nemes tradícióin ösi városban. Utalt a horvát testvérnép jelenlegi szomorú helyzetére. Bár a horvátok nagyot vételiek ellenünk, hogy Muraközt a belgrádi fegyverszüneti egyezmény dacára tőlünk elorozták, mégis a szerb iga alatt nyögő testvérnépnek segítő kezét kínálja a magyar. De ha felkél a revízió hajnala és a magyarság és a horválság újra a napsütéses ég alá kerül, Muraköznek újra magyarnak kell lenni és Zrinyi földjének újra Zaiavármegyéhez kell visszakerülnie.
Dr. Szabó Zsigmond beszéde ulán dr. Hajdú Oyula a következő határozati javaslatot
terjesztette elő:
I.
Herczeg Ferenc Urnák
a Revíziós Liga elnökének
Budapest.
Nagykanizsa város társadalmi egyesületei és egész közönsége ma megtartott revíziós népgyü-lése egyhangú lelkesedéssel csatlakozik Méltóságod állal vezetett Revíziós Liga törekvései mellé hazánk területi integritásának visszaszerzésére. Fájó szívvel tekintünk át a Zrínyiek ösi földjére, Muraközünkre és biztosítjuk Méltóságodat, hogy a Revíziós Liga munkájában szívvel, lélekkel és tettekkel Is részt veszünk.
Dr. Hajdú Gyula a Magyar Nemzeti Szövetség és a népgyűlés elnöke.
II.
Gróf Bethlen István miniszterelnök Urnák
Budapest.
Nagykanizsa város társadalmi
Tenyésxállatvásár Nagykanizsán (?) és "Pacsán
Nagykanizsán még semmit sem tudnak a vásárról
egyesületei és egész közönsége ma megtartott revíziós népgyü-lése bizalommal és szeretettel üdvözli Nagyméltóságodat eredményes munkájáért és a hősök emlékünnepén tartott buzdító szózatáért. Kéri a Gondviselést, hogy hazánk területi integritásáért folyó küzdelmet kormányzati működésével diadalra vigye, hozzánk vágyó muraközi testvéreinket régi hazájukba visszavezesse és a Zrínyiek ősi földjét újra Zalamegyéhez csatolja.
Dr. Hajdú Gyula
a Magyar Nemzett Szövetség és a népgyűlés elnöke.
A népgyűlés egyhangú lelkesedéssel fogadia el a határozati javaslatot.
A Levente Dalárda az egész közönség részvételével elénekelte a Himnuszt, amellyel a nagyszabású hazafias ünnepély véget ért.
A revíziós népgyűlés kiváló megrendezése dr. Tholway Zsigmond, a Zrinyi Irodalmi és Művészeti Kör elnökének érdeme, akinek ezen a helyen mond köszönetet a Magyar Nemzeti Szövetség, a Muraközi Szövetség.
Nagykanizsa, Junius 24 A ,Zalamegyei Újság" Írja Zala egerszegről:
A Zalavármegyei Gazdasági Egyesület a vármegyei gazdasági felügyelőséggel karöltve és a honvédelmi, a földmivelésügyi minisztérium és az Alsód und nluli Mezőgazdasági Kamara támogatásával junius 29-én Nagykanizsán és 30-án Pacsán délelőtt 9 órai kezdettel a vásártéren lenyészmarha, juh-, serlés- és melegvérű lovakkal díjazási rendez. Elö-vezetlietök a felsorolt tenyészállatok, díjazásra azonban csak a saját nevelésű állatok kerülnek, amely községi bizonyítvánnyal igazolható. — A kiosztandó dijak nagyságát és minőségét a rendező bizottság a résztvevők arányában a dijazás napján fogja megállapítani. Tiszteletdijakat és okleveleket bárkinek, mig pénzdijakat csak kisgazdáknak adnak ki. Az állatoknak a díjazáson való bemulatása és azoknak megtekintése semmiféle díjazással nem jár. *
Ezt Írja a Zalamegyei Újság Zalaegerszegen.
Egyebet Nagykanizsán sem ludunk hozzáfűzni, meri Nagykanizsára még ezt a rövid kommünikéi sem küldte el a rendező ZQp sem a lapban leendő közlésre, sem egyéb úton-módon való publikálásra, akár egyetlen plakáton való közlésére.
Érdeklődtünk a városháza illetékes ügyosztályán. Olt sem tudnak semmi közelebbit a kanizsai tenyészállatvásárról, csak annyit, hogy lesz és hogy a rendezőség támogatást kérő beadványa után a város közelebbi tájékoztatást kért a rendezőség-
től, ezt azonban a mai napig nem kapta meg.
őszintén gratulálunk a rendezőségnek, ha egy titokban rendezett tenyészáliatvásárral Nagykanizsának és a zalai állattenyésztésnek hasznot tud hajtani, de meg kell vallanunk, hogy a rendezésnek ez a nyilvánosságot kizáró módja Nagykanizsán teljesen szokatlan és eredményességében legalább is kétséges.
A Kanlxsal Iparosság
la caallaKozIK a Uevlulóa Clgúbox
Nagykanizsa, junlui tÁ A nagykanizsai iparosság mindenkor becsülettel vette ki részéi a hazafias mozgalmakból és mindenkor tanújelét adla nemzeti érzésének. Igy a július 4-én összeülő ipartestületi elöljárósági ülésen Kiss Ernő elnök indítványára kimondják, hogy az egész nagykanizsai iparosság csatlakozik a Revíziós Ligához, amit Herczeg Ferencnek táviratilag fognak bejelenteni.
Legjobb üdítő ital
a közismert
Kapható minden fűszer-éj csemtgekereskedéjben.
Főraktár:
i maii
Király-utca 21.
__ZALAI KÖZLÖNY__
A kútásó felhúzás közben visszazuhant a 40 méteres mélységbe
Már csak 3 méterre volt a kut szélétől, amikor elszédült és eleresztette a kötelet
1929 junlus 25 _
NftPI HÍREK
NAPIREND
Junlua 25, kedd
Róm. katolikus: Vilmos. , rotfst :
Vilmos Izraelita: Slvin hó 17 •
Oőzfflrdó nyitva reggel 6 órAlól este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután is kedden egéar nap nőknek).
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések, Hétlón a MnUrtik-kt\\ Heggel 7 órakor +196, délután 2 írakor 4-22-6, e«te 9 órakor +12
Felhőül: Reggel felhős, délben llszta, eáte borult égboltozat.
SUltróny: Reg;el és délben délnyugat, elte északkeleti izél. fc,
* Mataaralóglal Intéarat aata 10 érakor Jalaalis továbbra la vál-toaékoaj 146 «*rhat4, aok halyOtt M(*al, lényagaa hOoáltozáa saél-
— Személyi hlr. Dr. Barla-Szabó József, az Országos Társadalombiztosító Intézet igazgató-főorvosa tegnap Nagykanizsára érkezett és megkezdte a nagykanizsai intézet beteg tag-állományának felülvizsgálatát.
— Blról vizsga letétel. Révfjy Andor dr., a nagykanizsai kir. törvényszék jegyzője a budapesti Tudományegyetemen sikerrel letette az egységes bírói és ügyvédi vizsgát.
— Halálozás. Súlyos csapás érte a nagykanizsai iparosság egyik ismert vezetőemberét, Bojtot József kocsigyárost. Feleségét vasárnap hirtelen be kellett szállítani a kórházba. A fiatalasszony azonban annyira rosszul lett, hogy délután 5 órakor meghalt. A tragikus halál hire pillanatok alatt széjjel futott a városban és mindenütt nagy megdöbbenést váltott ki. Ma délután 5 órakor temetik a róm. kath. sírkert halottasházából. Az engesztelő szentmise áldozatot ma délelőtt fél 10 órakor mutatják be,a plébániatemplomban.
— Baráti Összejövetel. A nagykanizsai Piarista Deákok Szövetsége kedves Ünnepélyre készül. Péter-Pál napján összegyűjti régi növendékeit, hogy pár vidám órán át a visszaemlékezés arany-ködében újra végigéljék diákkoruk boldog napjait. Délelőtt tészfvesznek az intézet záróünnepélyén, délben f>edig a fehér asztalnál ujilják fel a régi barátságot. A bankeltra jelentkezni lehet Vegek Károly reáigimn. tanárnál, dr. Merkly-Belus József gyógyszertárában és Teutsch Gusztáv drogériájában.
— A fémipari szakiskola rajz-és inunkakiállltása. A nagyközönségnek csak ritkán van alkalma betekintést nyerni abba a szép és céltudatos ipari nevelőmunkába, amit a nagykanizsai fémipari szakiskola kifejt. Most az évad végén, amikor a növendékek rajz- és munkakiálll-lásukat közszemlére teszik, látjuk csak igazán, milyen missziót fejt ki a fémipari szakiskola. A rajz- és kézimunkakiállitásí nemcsak az iparosokat, de minden tanllgybarátot és a nagyközönséget is érdekli. Tegnap nyílt meg és látható még ma és holnap délelőtt 8—12-ig és délután 2—6-ig. I
Zalaapáll junlua 24 (Saját tudósítónktól) A kut-csinálók féle\'motes Damokles-kardja megint lecsapolt egy zalai kutásóra,
Zalahosszujalu köz\' égében, a Szentmihályi-uradalomban egy 43 méteres kutat ásott Iróczl Lajos kútásó. Szombaton délulán már 40 méternél dolgozott. Hétvégi szokás szerint a rendesnél korábban akarta abbahagyni a munkát és felkiáltott, hogy húzzák fel. Beleállt a csöbörbe, megfogta annak kötelét -és a kut szélén álló napszámosok lassan, óvatosan húzták felfelé a csöbröt. Már 3 méterre volt a kútásó a löld felszínétől, amikor hirtelen elszédüli,
— A nagykanizsai felsőkereskedelmi iskolában most megtartott
ércltségi viszgálatokon jelesen érett: Skopál László. — Jól érett: Bcrgcr Andor, Berger József, Biró György, Fleischner Zoltán, Fliszár Ferenc, Göndör Olló, Mancsek István, Plan-der László, Politzer László. —■ Éreti : Baumgarten Miklós, Béres . Gyula, Böjtös István, Horváth Lajos, Kiss István, Nováczky Ferenc, Oláh Lajos, Polczer Antal, Ritter Ferenc, Szálin-ger Lajos, Szélig Lajos, Szoilár József, SzUcs János, Vass József, Vu-kics József. — Nem felelt meg és szeptemberben javiló-ércttségire je-lentkezhetik 5 tanuló. — Nem felelt meg és az érettségi vizsgálat megismétlésére utasíttatott egy magántanuló.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Figyalmeattatáa. A városban napok óta Jár Hurka iHtváiiné ók a Missziós nővérekre hivatkozva pénzsegélyeket kér. A Mlaazlósház vezetősége figyelmeztet mindenkit, hogy HurkAnó teljesen jogtalanul hivatkozik ii mlsazlótítiővérokro.
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
eleresztette a kötelet és lezuhant a 40 méteres mélységbe.
A megrémült napszámosok azonnal utána ereszkedtek s a borzalmasan összetört embert felhúzták a kut mélyéből, de a szerencsétlenség színhelyére érkezeit dr. Hofer Ferenc járás orvos már csak a halált tudta konstatálni."
A vizsgálat megállapította, hogy Iróczl maga volt oka szörnyű halálának, mert elmulasztotta az előirt óvintézkedésl, aminek abból kellett volna állnia, hogy a felhúzó kötelet a derekára kösse. Vigyázatlanságáért életével fizetett.
Elbuidosoit
és 6 0e/«; nyoma sincs, mert megbuttoll a lanonc-vtxagán
Ziilalgrlt\'e. junlua 24
(Saját tudósítónktól) Két esztendőn keresztül inaskodott Németh András a kovács-mesterségben, Zalaigricén, Tunkl Lajos műhelyében. A tanoncidő leteltével a pacsai járási ipartestület vizsgára bocsátotta. Itt aztán egy kis baj történt: Németh András a gyakoriali vizsgán nem felelt meg a követelményeknek, meg-buklatlák. A gyerek ezen annyira elkeseredett, hogy többet vissza sem téri a műhelybe, sem szüleihez, hanem ismeretien helyre eltűnt, elbujdosott.
Hat hete ennek. Azóta keresik a hatóságok, nyomoznak utána, de nem tudnak nyomára akadni.,A 22 éves fiu csendes, magába zárkózott természetű volt. Szülei attól tartanak, hogy öngyilkosságot követeti el.
= Ml i titka, hogy mindenki szőnyeget Barta Miksánál vesz? Mert kedvező részletfizetés mellett készpénzáron vásárolhat
S
A nagykanizsai telsö-kereskedelmi Iskolái végzettek szövetségének megalakulása
Nagykanizsa, Junlua 24
Mozgalmas napja lesz junius 29-én a nagykanizsai felsőkereskedelmi iskolának. Nemcsak 10, 15 és 20 év előtt érettségit tett egykori növendékek találkozója folyik le a szokásos, ünnepi keretek között, hanem megalakul a nagykanizsai felsőkereskedelmi iskolát végzettek szövetsége is, mely alkalomból számos előkelő szer mélyiség érkezik Nagykanizsára az alakuló közgyűlésre. A szövetségnek nemcsak az lesz a célja, hogy a régi, meghitt iskola barátságot fenntartsa és ápolja, hanem az Is, hogy tagjait az életben Is segítse és melléjük álljon és igy a legmesszebbmenő támogatást megérdemli.
Az alakuló közgyűlés a felsőkereskedelmi iskola dísztermében pont 9 órakor kezdődik. Részletes programját közölni fogjuk. Délben lár-sasebéd lesz. Akik a közgyűlésen megjelenni vagy a társasebéden részt kívánnak venni és ivet nem kaplak még kézhez, szíveskedjenek szándékukat Domány Ármin tanárnál (telefon 173.) mielőbb bejelenteni.
-— Az Izr. Nőegylet junlálisa
szombaton este volt az Angolpark vendéglő mese-szépen dekorált, természettől is vadregényes kertjében. A hirtelen beköszöntött hűvös este ugyan erősen érezhető volt a megjelentek számában, ettől eltekintve azonban, akik ott voltak, azok a legkellemesebben érezhették magukat. Különösen felvidult a hangulat, amikor a színtársulat tagjai, Vass Irma, Egry Berta, Rózsa Bözsi, Sarlay Imre komoly és tréfás magánszámokkal szórakoztatták a közönséget.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— Oyermekek torna-oktatása. Deák János tornatanár szombat délután nyilvános .vizsgát" rendezett gyermek-tornacsapatával, a gimnázium udvarán. A 4 éves kortól kezdődő csöpp8égek szebbnél-szebb gyakorlatait a szülőkön kivül is nagy számban nézték végig a testnevelés és sport barátai. A gyermek-sereg egyforma dresszben, ennivalóan komoly fegyelmezettségben vonult fel és csinálta a szabadgyakorlatokat, versenyt mászott, parterre-tornában ugrásban, svédtornában, testedző játékokban produkálta magát. A bájos ünnepély Deák tornatanár zárószavaival ért véget. A legkisebbek tornavizsgája ékesen szóló dokumentum volt amellett, hogy mennyi üdvös pedagógiai, gyermeknevelési a fejlesztési előnyt hordoz magában kicsinyeinknek rendszeres tornáztatása.
= UJ rendszer bulorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala-vármegve egész jerületére díjmentesen szállítunk lefjes lakásberendezéseket, a következő előnyökéi nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely. Kőszegi-utca 5.
i \' I
PHILIPS
MESTERCSÖVEKET
AJÁNL BETEG RÁDIÓJÁNAK
ZALAI KÖZLÖNY
1929. Junlus 25
— A Sörgyári Sportklub Ju-nlállsa. A nagykanizsai tüzollóság rendkívül sikerüli mulatsága eleveneden (el vasárnap ctólulán a sörgyár pompás kerijében, ahol a Sörgyár Sportklubja tartolla változatos és gazdag niüsoru mulalságát Szép-udvary Islván rendezésében. A mulatságon a rengeteg közönség soraiban olt láttuk a gyár igazgatóját és főtisztviselői! is. Különös figyelmet érdemellek a szebbnél-szebb tűzoltó-gyakorlatok Szépudvary László parancsnoksága alalt. A szépségversenyen az I. lett Kumpert Arturné Helbeck Irén, II. Hermann Irén. A céllövészetnél I. Haám László, II. Hdrl József, III. Schreiber Jenő. A honvédzenekar különösen kitett magáért.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— A kiütéses tífusz elleni védekezés. Miulán kóborló cigányok az utóbbi időben a kiütéses tífuszt terjesztik, Vűss miniszter felhivla Zalavármegye alispánját, hogy a ki-üléses tifusz ellen való védekezésről hozott rendeleteit fokozottabb figyelemmel hajlsa végre.
Hózivatarok Németországban
Berlin, Junlus 24 Tegnap óta egész Északnémetországban váratlan hőzuhanás állt be. Egyes vidékeken hózivatarok dühön-genek. Az északnémet sikságon az átlagos hőmérséklet ma reggel 10 fok Celsius volt. Az Óriás és Harz-hegységekben helyenként havazik. A lindenbergi meteorológiai állomás 5 fok hideget jelent.
Súlyos motorbaleset Somogyban
Kaposvár, junlus 24 Dr. Richner Imre szulimánl lakos oldalkocsis motorkerékpárjával vasárnap délulán Toponár községből Kaposvár felé tartolt; a kaposvári vizmúlelepnél az úttesten áthaladó iparvonatot későn vette észre s az összeütközést csak hirtelen lendülettel tudta megakadályozni, aminek következtében kerékpárja felborult. Ugy Richner Imre, mini a vele levő apja, súlyos borda- és válltörésl szenvedett.
SZÍNHÁZ
A bolygó xsiüú
Reperloárja régi. kincsei közül egyik legszebbel vélte elő tegnap estére a társulat. Ábrányi Kornélnak, a mull század közepénluli zeneszerzőnek lirai 6zépségU muzsikája szárnyán felelevenedett az irodalomnak régidőktől kedvenc bibliai alakja, Ahasvérus, a bolygó zsidó. A daljáték felépítésének alapvető tévedése van: Krisztus átka, ami a krisztusi tanítással és a megbocsátás evangéliumával merőben ellenkezik. De az Ahasvérus-monda valóban igy őrizle meg a kőszivü varga meséjét. Hogy az iró nem változtatott ezen, ne Ítéljük el érle ma, amikor a megbocsátás a színpadon kívül is sokfelé szűnt meg evangéliumnak lenni.
Az előadás azok közé tartozik, amelyek legmélyebb nyomot hagytak a szinházbajáró közönség lelkében. Sugár rendező remekelt a szinek beállításával és a tömeg-jelenetek szcenirozásával Is. A Oolgolha gyönyörű volt, a szin külön lapsot kapott.
A címszerepet Sarlay Imre játszotta. Szivbemarkoló realizmussal variálta a drámai szinek egyazon tónusának százféle árnyalatát. Biztos, erős müvész-sziven alapult ez a hatalmas alakítása és azon az egész előadás nagyszerű sikere. A második felvonás szólója gyönyörű munka volt. Hangjának ter|edelemben is, színben is kitűnően feküdt a szerep. Finom, a felvonásokat elválasztó évtizedek érzékeltetésében mesteri volt Erkel Oaby Jtidílhjj. Meleg, liszla, nagy hangja pompásan vitte Ábrányi poétikus dallamait. (Különösen szép volt a IV. parancsolat és a boldogság áriák.) Pulnlk ma is csak elszavalta a legforróbb szerelmi jeleneteket és félszeg a partner-nőjével. Szép hang|a melleit kár a technika hiánya. Szalay a kedveseit sirató aggastyán erősen drámai jelenelében nagyon, meglepően jó volt. Azon kivül kevésbbé. Több gondol fordíthatna a kosztümjeire (tegnap is : bosnyák bricsesz lógóit ki a bibliai köntös alól). Finom ízléssel, nemes egyszerűséggel, igen szép lelompi tással alakította Krisztust vitéz Bánky Róbert. Kedves, nagyszerű táncos, temperamentumos volt Vincze Emmi néger szolgálója, nemkülönben Károlyi Vilmos néger szolgája. — A Zelenay-pár lakodalmi tánca koreográfiái remek volt: csupa könnyedség, csupa vidámság, csupa harmo-
TURUL Cipőgyár R.T.
fióküzletében
feltűnően olcsó árakon vásárolhat.
Saját érdekében tekintse meg kirakatunkat!
Vászoncipő............ P 6-—
Fekete női pántos cipő......P 10-—
Sárga női pántos cipő.......P 9-90
Barna női pántos cipő.......P 14-—
Szürke és drapp pántos cipő . . . . P 16-— Férfi félcipő ..........P 16—
3871
TíNNISZUTOK
„Glória" Liga fltő duplahuroS 18 P.
Versenylllőkben nagy választék. Szakszerű raketthuroiiii
Olcsó
■^^TENNISZCIPŰK
Krepp gummitalppai és krombőrtalppal
Szabó Antal
fegyver, lőszer és sportárunagykereskedés
___IM
nia és kifejező erő. Szép alakilás volt Kormos-é, Cíupán az egyébként is gyakori svábos-zsidós akcentus-keverése nem volt indokolt Helyes voll Hajnal Beata, Kádár Margit, a jó-énekes Sugár Lacika, kitűnő epizód-figura voll Jákó farizeusa, Danis Simeonja.
Általában a nagy, komoly, ériékes előadások közé tartozik a tegnap csli. Kár, hogy a szép zenében ma is a zongorának kellelt vezetne a szólamokat. __(bi)
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Ha ön valóban elegáns akar lenni,
legyen gond|a rá, hogy finom fehérneműt viseljen. Kifogástalanul elegáns ur
__ a ma l«y d Ivatosabb
ÍJ poupltr* Ingákét hordja.
uarta Alfréd cég>éi
nagy válaszlék van ebből. Szenzációsan olcsó árak. darabonkint 12 P. 30 fillér. Úgyszintén nagy választék
I Urdőketté.ekben.
He mulassta el a kedves\'* alkalmait
/1 sxlnffáxl iroda Oirel:
(*) Palatínus ráarsije Kolthy Gy. lelléptével. A cigánykirály testvérope-rottje, r legmagyarabb operettek egyik legszebbje kerül nia este bemutatóra. K7. a pompás munka honvédségünknek és a urágti Ludovlkások megszervezésének eniiékét dicsőíti. Ragyogó muzsika frappáns hatású magyar táncok, a tréfás diilárok csoportja, Blltary Nándor skót bogarászávai, a Zelenay-duo táncaival a fegszórakoztatóbh előadást produkálják, A főszerepekben Hrkel Oaby, Kgry Berta, Károlyi Vilmos, Vinczp km-ml, Kormos Ferenc, Hajnal Beáta, Szalay Károly, Szcniethy Endre Jeleskednek.
(*) TQxek mm «J»*ek*ba» Földes Imre megrázó erejű színpompás Irredenta színjátéka szerdán este Ismét színre kerül.
(\') Pintyőke - C.Iliiig Zauxetka felléptével. A kanizsai gyermekgárdn bájos kis művésze, Csillag Zsuzsika esti-törtökön este elsőrangú primadonna-szerepben mutatkozik be. Az öreg ezredes bácsi romantikus szerelmi történetét aranyozza be a kis Pintyőke, a gyermeklélek szivárványszínekben liiu-dökló derűjével. A zenei szépségekben bővelkedő operett Ábrányi Kornél szerzeménye.
(•) Fedák Sári Naaykantxeén.
ismét Kotlák-estékre készül a színtársulat. Budapest és Bécs diadalmas sikere után színházunkban ls színre kerül Bus Fekete László nagyszerű operettje, a ..Pistit néni". Ismét alkalmunk lesz megcsodálhatni ennek a világhírű művésznőnek csodálatos színjátszó talentumát. — a péntek-szombat esti Pista néni előadásokra jegyek máris előre vált hatók.
Heti m ti.tor :
Ketld: Palatínus rózsája, oporott.
Szerda: Tüzek az éjszakában.
Csütörtök: Pintyőke (Csillag Zsuzsika felléptével).
Péntek: Ktxiák Sári felléptével - lista néni.
Szombat d. u. Pintyőke.
Szombat oste: Fedák Sári felléptével lista néni.
Vasárnap d. u. Oűl-baba.
Vasárnap este: Bolygó zsidó.
Hétfőn: Bőregér.
Teljesen ingyen
tölthet 2 napot Budapesten a Zalai Közlöny minden előfizetője
A ZALAI KÖZLÖMY minden tőle telhető áldozattal méltányolni óhajtván előfizető-táborának ragaszkodását 69 esztendős újságjához, olyan kedvezményt léptetett életbe az előfizetők risztre, ami szokatlan a vidéki újságkiadás történetében.
A ZALAI KÖZLÖNY minden igazolt előfizetője két napot tölthet el Budapesten, a legkitűnőbb szállodában, teljes ellátással, vagyis szobát, étkezést a ZALAI KÖZLÖNY fizeti a kedvezményben részesülő előfizető helyett. A folyó év elejétőf fogva minden hónapban egy előfizetőnk részesülhet ebben a kedvezményben.
Felhívjuk tehát előfizetőnket, hogy aki a kedvezményre reflektál, azt jelentse be Írásban szerkesztőségünknek, amely minden hónapban sorshúzás utján választja ki azt, aki a két napos budapesti week-end-re a Zalai Közlöny vendége lesz a Baross-
téri központi szAllodAbah.
Minden húzás a hónap 1-én van, amire minden hónap 28 ig lehet jelentkezni.
rtE6M»IÁS0SU! 6YÓ6YV1ÍP sS»VOttlÓ.VIIEl£IHáJTÓ J
^WORTOtf^
1929. junlua 25.
ZALAI KÖZLÖNY
SPORTÉLET
NTE—KTSE 6:1 (5:0)
Nagykanizsa, Junius U
Fényes bajnoki győzelmet aratott az NTE vasárnap Kaposvárott — Pompás starttal úgyszólván lelépte a Turult s már az elsó félórában eldöntötte a meccs sorsát.
Az NTE Csondor — Engelleiter, Qyörgydeák — Radics, Oyula, Beke — Mészáros, Lovasy, Szollár, Szabó, Harangozó csapattal állt ki.
Szollár és Szabó összjátékából lilóbbi már az 5. perclren gólt lött. A 18. percben Harangozó beadását ismét Szabó juttatta gólba. A 23. percben Harangozó labdáját Szollár fejelte gólba. A 25. percben Mészáros gyűnyörtl kornere direkt gól lelt, a kaposvári bekk csak beljebb tudta fejelni. A 31. percben Beke labdájával Harangozó fut le s a kapust ii kidribllzve vágja gólba.
A második félidőben az NTE engedett az iramból, de az ulazás fáradsága Is látszott rajtuk. Ekkor a Turul Is szépen támadott, de Györgydeák és Csondor mindent biztosan parírozott. Közben a 25. percben Harangozó beadásából Lovasy hatra szaporította a gólokat. A 40. percben Lindenbaum biró Gyulái kiállította s rögtön utána a Turul elérte becsületgólját, felhasználva a védelemben előállott zavart.
Az NTE egész csapata jól é« lendületesért játszott. Györgydeákot, Csondort, Radicsot, Szabót és Mészárost külön is ki kell emelni.
PVSK—PSC 5:1 (1:1). Pécs. Szünet után a bajnokcsapat teljesen viaszaesett, átengedve a leret a — bajnokaspiránsnak.
— Háziasszonyok figyelmébe!
Csak röviden „IMPEX" csomagolt sallcyit tessék kérni, vegytisztasága törvényesen védve, hatása biztos. Minden üzletben kapható.
Kombinált arxén-rézvegyűletet tartalmazó laapraitn
Komb. rézkén-srzénvegytlletet tartalmaid
Tutaktt mindkettő egyesített perinc ező anyag
egyidejű védekezésre BydmflloaAaban ■ Oyűmölcspenész (Monllla), viraaodáa, rllgyturóbogir. alma-moly, sxllvamoly éa a többi gomba éa
rovar kártevők ellen SxfitAban ■ Peronospora, sxőlómo\'y, szótól lonca, tókeheroyó Irtásira. Bordói léher keverve: Araola, UránlaxAld, Danin arzén tartalmú permetezőszerek (rágókártevők Irtásira). Eloul, Vlnol llazlharmat elleni védőszerek.
I a I 1 a r a 1 gombakártevók Irtásihoz. Almola, Pomrln (vértelükilriny) vértetves lebhelyek bekenéséhez. ritila róiaalik és növények levéltetvel Irtásira.
Hirajtaar* megakadályozza > miazókirtevőket éa
nangyikat, hogy a rózsafa vagy gyümölcsfa koronájához leijussanak. Több más speciális védőizerek Is állandóan rskláron. Kaphatók:
OBSZia JÓZSEF magkereikedésé-b«a Hagykaalzíán, Erzsébst-tér 10.
(a bíróság mellett) sós
(Rövidítések) H — hírek, közgazdaság. rlangy. — hangverseny. E — dóadia Oy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — zene. Mg. - mezőgazdaság. W. - Ifjúsági előadás. P - felolvasás. U — gramofonzene. Ib — Jaiz-band. K — lubaré. nZ. — nepazeril zene.
Junius 25 (kedd)
Budapest 8.15 Hangv. 9 30 H. 9.45 A kangv. folytatáss. 12 Déli harangszó. 12 OS A hsngv. folyUtáss. 12.25 II. 12.35 A hangv. további folytatása. 13 Időjelzés. 14.30 H. 1530 Meseórs. 10 45 ldötelzés. 17 10 Szórakoztstó Z. 18 30 .Mit üzen s rádió". 19.30 Magyar nóták dginyzenekl-sérettel. 20.30 Mélyhegedű-zongora szoná-Uk. Utána kb. 21 30 Időjelzés. 21.50 ü. Utána: Cigányzene.
Bécs 11 Zene. 18 Hangv. 17.35 Zenés gyermekóra. 20 Egyhlzl cspells hsngv. 20.45 Mandollnzenekarl hangv.
Bari In 17 Hangv. 19.10 Zenal anek-dótik. 20 Kálmán Imre .Tatárjárás\' c. operettjének közvetítése. Brinn 11.30 O. 12.30, 17JS0, 19 OS és
20 Hangv. 21 Katonazene. 22.25 Zene. London, Davantry IIO. 12 Orgona-
hangv. 13. 1« éa 16.45 Zene. 17.15 Over-mekóra 18.45 Mozart vonóanégyesek. 19.45 Zene. 21.15 Zeneóra. 21.40 Hegedtls Ferenc (hegedű) éa Kalllwoda Olgs hangv. 2245 Zene.
Mllinó 11.19 O. 13 35 Jalz-band. 18.30 Oyermekltarének. 17 Rádió-kvintett. 19 Jazz-band 2030 Hangv.
Mönchen 112a G. 16 Zene. 20 éa 21.30 Hangv. 22 45 O. hangv.
Priga 11.30 O 12 20 és 16 30 Hangv 19.05 Tamburlcazene. 20 éa 21.20 Hangv. 2120 Zene. Róma 13.15 Rádiótrió. 17.30 Hangv.
21 Melodráma közvetítés.\'
Varsó 16 30 Oyermekóra. 18 Zene. 19.50 Opera E.
Zürich II és 11.32 Hangv 12 32 és 13 O. 16 Hsngv. 20 TarVa-eat.
Nyári clmválíoxáaáí minden nyaralni induló előfizetőnk jelentse be írásban vagy telefonon a kiadóhivatalnak. Az utdnküldés belföldre díjtalanul történik, külföldre naponta 4 fillér a megtérítendő portó többlet.
KÖZGAZDASÁG
(—) United States A Porelgn Securl-tles nyeresége. Az Investmenf Company most tette közzé 1928. évre szóló üzleti Jelentését, amely szerint a birtokában levő részvények oiztaléka éa kamatok elmén 1,938.566 dollárt vételeztek be és az elsőbbségi kötvények után fizetett osztalékok 1,797 450 dollár! lettek kl. A reáliáit haszon és a birtokukban levő részvények nem realizált értéknövekedése az elmúlt év folyamán kb. 13 dollárt tett kt részvé-nyenklnt. Ennek a Uustnek, — amely DIllón Read <S Co. newyorkl bankházzal van assodilva — s tárcájában 19 európai banknak számos vssutnak, villamossági éa egyéb Ipari vállalatnak részvényei vannak.
(—) Egy rnammut villalat hat Imaa
merlege. Van az Egyestllt Államokban egy hatalmas villalat az American and Porelgn Power Company, amely lóként kösmüvek llnanctrozásivsl foglalkozik. Jelentettük, hogy u|abban 50 millió dollár értékű részvényt bocsitott kl ez a rnammut vállalat és egy év alatt 177 millió doUir-ral növelte Inveslldoinsk állományit. Osz-szes Investidól 285 éa léi millió dollárt teltek kl az 1928 év végén az előző évi 108 millió dollárral szemben. A vállalat által kontrolált Intézetek 1928 évi tiszti haszna 15,600.000 dollárt tett kl az 1927. évt 10 éa léi millió dollárral szemben. Az összes költségek levonása után a rendea részvények rétiére lennmaradó egyenleg egy és fél millió dollirt tett kl sa előző évi 856.000 dollárral szemben. A tartalékok kb. 9 millió dollirra rúgnak, amelyeket az év folyamán 4,900.000 dollárral növellek. Az American Porelgn 4 Power Corporaüon, melyet Dlllon Read 4 Co. newyorkl bank-cég llnandroi, nagysiámu vállalatot kontrolál Közép- éi Dél-Amerikában, Meilcó-ban, Cuba izlgetén. Egyik klnsl vállalatuk Sanghajban évenklnt 8 millió dollirt kerea.
TŐZSDE
A mai értéktőzsde irányzata elgyengült. Nyitáskor a külföldi és a kontremin hatás érvényesült, később a véleményes vásárlások hatása alatt jobb vélemény alakulL A másik félidőben gyengébb berlini hirek, valamint realizációs eladások következtében az irányzat elgyengült és a papírok nagy része kisebb árveszteségeket szenvedtek. A földhitel részvények szombati 18 5 pengős ájfo-lyamukról egész 7 5 pengőig estek és ezzel elérték az árfolyamuk mély ponlját. Wodiáner és a Pesti Könyvnyomda is jelentős árveszteséget szenvedtek. Mindhárom papír jegyzését fel kellelt függeszteni. Ezenkívül Bauxit 7 5 pengős vesztesége érdemel említést. A többi érték csak kisebb árveszteséget tüntet fel. Forgalom csak néhány papirban volt élénk, máskülönben csendes. A fix-kamalozásu papírok piaca üzlettelen. A valuta és devizapiac változatlan.
Terméiytétilt
A buza 40 flll., a rozs 50 fillérrel emelkedett.
Buza lltzav. 77-ea 22-50-22 65, 78-as 22 70-22 85, 79-ea 22 90-23 10, 80-as 2320-2335, dunántali 77-es 2150—21 65, 78-as 21-70—21-85, 79-es 21 90 -22 05, (0-ss 22 10 -22-25, rozs 1725—1750, tsk. árpa 19 50—20 00, lörirpa 23-00-23 50, zab 18 35-18 65, tengeri tazt 25-25-25 75, dunántúli 24 35 -24 50, korpa 1250 13-00.
Zttrlckl zárlat
Pirla 20-32, London 2919, Newyork 519-60, Brüssel 7213, Milano 27l8>/>, Madrid 73 55, Amsterdam 206 72>/i, Berlin 123 95. Wien 7304, Sofla 376, Priga 15 39, Varsó 58-251/1, Budapest •O-All/i Belgrád 9 121/!, Bukaieat 3 08*/i.
á Mipetti Tixiáe 4<rrtit-j«gTi*M
valuták
Angol I. 27*75-27"90 Belga fr. 79-55-79 85 Cieh k. 16-96-1704 Dán k. 152-35-152 95 Dinár 9 98-1004 Dollár 570 50-572-50 Francia 1.72-45 22 65 Holl. 229*90 230-90 Lengyel 64-OS-64 35 Leu 3*37-3*41 Léva —\'—
Líra 29 95-30*20 Mirka 136 61-137 10 Norvég 152 45 153 05 Scblll. 80-47 80 82 PeseU 80-90-81*60 Svijd I. 110*30 110 70 Svéd k. 153*30 153-90
DEVIZÁK Amat 23000-230*70 Belgrid 10-05-10-08 Berlin 136-60-13700 Brtlsszel 79*47-79*72 Devizáid 3*39-3*41 Kopenb. 152*55 \'52 95 London 27*76 27*84 Madrid 80*90-81-50 Milano 29-95-30*85 Newyork 572-60-4-20 Oazlo 152*62-153*02 Pirla 22*39-2246 Priga 16 96-17*01 Szófia 4-13-4*15 Stockh. 153*70-153 90 Varsó 64*20-64*40 Wien 8047-80-72 Zürich H0*21-rf051
Seriénáiár
Felhajtás 3556, eladatlan —. — Elsőrendű 1*72—1-74, szedett 1*70—1-74, szedett közép 1*58—1*64, könnyű 1-20-1*40, l-só rendű öreg 1*62—1*64, ll-od rendű öreg 1*40—1 52 angol aűldő 1*50-1-90, szalonna nagyban 1*86—1*90, zsír 2-08 -2*12, hua 2*10-2*40, azalonnis lélsertél 2-04-2-16. Az Irányzat élénk
DaÖiTMHlat IjmIi étlqÚMI
Táiiata< Iigykaal^sia.
Felelő* kiadó: Zalai Kiroty.
l>tiKiWü MÉIN I NtcyfcuiMi Ha flk
Nyílt-tér.*)
Nyilatkozat.
Alulírott Czimmermann- Erzsébet ezennel elismerem, hogy a folyó évi május hó 23-án Szakonyi Ferencné őnagysága ellen intézett támadásomnak semmi más oka nem volt, mint később valótlannak bizonyult alaptalan és ok nélküli gyanúsításom, amely engem annyira Indulatba hozott, hogy a köteles tiszteletről megfeledkezve, fenntnevezett urlnőt nyilvánosan megsértettem. Ezen teljesen alaptalan és ok nélküli sértésemért fenntnevezett úrnőtől ezennel a nyilvánosság előtt őszinte szivből bocsánatot kérek.
Nagykanizsa, 1929. évi junius hó 25.
xm Czimmermann Erzsi.
*) E rovat alatt köztöltékért aem a sier-kesztóség, sem a kiadóhivatal nem vállal felelősséget.
NAGYKANIZSAIAK
kedvelt találkozóhelye BUDAPESTEN
VII., Baross-tér 23.
a Keleti pályaudvarnál.
Teljesen újonnan berendezett
kényelmés családi ház. Központi tfltés, hideg-melegvíz Mérsékelt polgári árak.
E lapra hivatkozóknak 200.a engedmény.
Testvérvállalat:
OSTCRDE KAFÉEA*
Tulajdonos:
OROSZ ÖDÖN.
Bojtor József ugy a maga, mint alulírottak és az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel jelenti, hogy szeretett jó hitvese, testvér, sógornő és rokon
Bojtor Józsefné
MŰI. Kollár Mária
folyó hó 23-án délután 5 órakor 36 éves korában visszaadta jóságos lelkét Teremtőjének. Drága haloltunk földi maradványait folyó hó 25-én délulán 5 órakor kísérjük ideiglenes nyugvó helyére a róm. kalh. egyház szertartása szerint a temető halottas házától.
Az engesztelő szt. mise folyó hó 25-én délelőtt 1/2IO órakor lesz a szl. ferencrendi plébánia templomban az Egek Urának bemutatva. Nagykanizsa, 1929. junius 24.
Emléked Brftkké élni fog szivünkben I
Kollár Annus lérj. Székely Lajos, Kollir Erzsébet lérj. Standor Oyörgy,
Kollir Ferenc, Kollir Ilonka fér|. Majer József, Kollir István, Bojtor Kilmin, Bojtor István, Bojtor Lajos, Boltor Erzsébet, Bojtor Mária testvér, sógor, sógornői.
ZALAI KÖZLÖNY
1929. junlus 25.
APRÓHIRDETÉSEK
Az aptóMrdeMwk dija 10 szóig M ItlMr, Minden további axó dija S flll. Visít- éa flnnepnap 10 szóig >0 fillér, minden további azó dl|« 8 flll. Szerdán ás pinteken 10 szóig 10 Mlér, minden további «zó dl)a • ftll. CJmecó s minden vasta-
Sibb betűből álló szó ket szónak számit-tik. Állást keresőknek 50% engedmény.
Hlrtfatáaak S (51) panaB fisszegtn alul a falaalagaa kftnyvaléa, aaémléaéa alkarOléaa aégatt a I 6 r a flzatandfik
■ét tflékat ellátásra vállal tanulmányi tllen&raéaacl együtt, szakférfiú. Caeogery-
al 23. 28 8
Magyar-u. 4. azámu ház, esetleg annak Báthory-utcára nyíló része alaéfc. 2X56
VOiankajératu butaroaatt azoba
belvárosban kiadó. Clm a kladóbin. ?9 8
Egy azoba, konyhái egéazséges, tiszta főbérletl lakéat keresek a központban, vagy ahhoz közel, eaetleír kentei együtt Címeket kérem lesdnl .Molnár K \' névre a kiadóba.
MÉZET,
nyersbőrt, ágytollat, • ■«■< és fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Barnát és Fiai
Erzsébet-tér 15.
Fiatalembert héalaxalgéaak felve-uQok. Reichanteld hutfUtlölde, Erzsébet-tér 3. száni. 2985
Gyár-utca 53. 3019
Egy szép nagy pálma szám slatt alaéé.
Keresek ntóííA\'
bútorozott tlaata lakéat,
két személy részére. Megfelelne nagyon kllta éllé talkaa, aaatlag kart-tal .8,Ott Iav6 llj.n lakéa. Szlvea értesítést a kiadóhivatalba kérek. nr:
Nsgyon szép egyszobás, konyhát lakéa azonnal kiadó Bajzatutca 13 3020
■aiérésa* lelvéteUk Sngár-ut 22. 3025
ehM^kládó. Hajlított tölgyfa garnitúra Hindi Klitaludy-utca 21. 3024
nyíló ksataraacatt háló,
Hl........ \'
Mos I Fest 1
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
I fizjn«i6, Mf/UsztHÓ, ruhalett! ■ ..omb«ta«l,t 0111 IfurtUllltUon an.y4w.flMl kiloautv*
NAGYKANIZSA
Iiriiurtitp I Orártaiap I
Kjulnczy-u. 8. Hunyadl-u. 19.
Nem kell Idegenbe mennie, mielótt bármit lesiet vagy UsztittaL Qyózódjón meg áraim olcsóságáról és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen lényfl gallértlsztllés I Tisztit I aiai Ptlsaérozl
Nem trükk,
valóság!
Kedves, barátságos, tiszta szoba-árból
201
Bőséges, Ízletes, házi étkezési árból
, 101
engedményt kap ön, mint ezen lap előfizetője
Budapesten
Park Nagyszállódéban,
VIII., Baross-tér 10.
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
■agykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Telefon: 3-22.
Raktárról az Bsszes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek I
FISK CORD PNEU
Citroen, Ford, Chevrolet
alkatrészek, autófelszerelések
Nagy József, Budapest,
VI., Andrássy-ut 34. szám. Teleion 221-97, 285 63. lur
MAKULATUR
papír
kapható a kiadóhivatalban
Gazdák és uradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a
„KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson,
Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetógépek, konkolyozók, bor-prések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjulá-
nyosabb árban, egy vagy két évi részletfizetésre is, minden előleg nélkül kaphatók a
„KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál,
Nagykanizsa, FS-ut 12. szám.
Ugyanott kaphatók mindenneinll varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési fellételek melleit.
Szükségleteinek beszerzése elfttt feltétlen ux kérjen árajánlatot I
Nagykanizsai Autóbusz Vállalat
MENETRENDJE
Erzaéber-tér—
Vasútállomás u
Oda Vlaaza <2
4-or, 4-IH
5\'io 5-21
6» 6-46
««/-30
8-so 8-«
♦11-20 ♦11-33
12» 13-os
13-» 13-38
13" 13-61
14-00 14-08
17-30 17-43
017-M 017-68
20» 20
22-if\' 22-28
22« 22-68
23-M 23-68
Erzaébet-tér— Klskanlzaa
UJa
7-10 001216 16<» ooo 1910
Vlaaza
7-20 00l2» 16-10 ooo 19"20
o-val megjelöltek feltételes menetek. • Ctak vasárnap, dc Junlus 15-tól szeptem
ber 16-ig naponta. •• Jullus és augutrtus hóban vasár és ünnep nao nem közlekedik, oo Csak piac és ünnep nap; feltételes, ooo Cssk Unncpnsp.
Jegyárak nappal ■
Vonaljegy............P --50
Szakaszjegy ..................„ -40
Deákjegy és alszakaszjegy „ —"24
Retúrjegy ........................„ "64
Hetijegy (2 hélig használható/ érvényes 14 útra) . 4■—
Erzsébet-tér— Barak
Oda Vlsaza
007-66 oo8<"
10-06 10"
11-16 11 67
16-22 16 34
18-36 18"
Viteldijak t
Cenlrál —Vasút.........P -40
Centrál -Barakk ....... -40
Cenlrál—Kiskanizsa.............—-40
Centrál—Sporttelep............„ —.30
Ezen szakaszokon belül ... „ -24
Szakaszt túlhaladó útra ... . —-50
Haán Qyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
910/1928. vht. tzám.
Árverési hirdetmény.
AlalirVt bírósági végrehajtó az 1881. év
LX. t.-c. 102. J-a értelmében ezennel k»z-htrré teazl, hogy a nagykanizsai klr. járáa-blróságnsk 1928. évi Pk. 11912. saámu végzése következtében Dr. tlalphen Jenő ügyvéd által \'képviselt Köpetein Lipót szombathelyi lakót javára 469 Pengő a jár. erejéig 1928. évi október hó 8 án fogam-toaltoli kielégítést végreha|tás utján le- h felUlfoglalt éa 1020 pengőre becsült következő Ingóságok, u. m.: szobaberendezési tárgyak, bútorok nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árveréanek a nagykanizsai klr. járásbíróság 1928-lk évi Pk. 11912. számú végzése folytán 469 Pengő tőkekövetelés, ennek 1928. évi Junlus hó 1. napjától |áró IOóo kamatai, váltódíj és eddig öaz-szesen 70 Pengő bíróilag már megállapltotl költségek erejéig, a netán fizetett összeg levonása mellett Nagykanizsán, Bajza-utca 10. szám alatt leendő megtartására 1929. évi Junlua hó 28-lk napjának d. u. Vt3 órája határidőül kllüietik éa ahboa a venni azándékosók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érln-tett Ingóságok sz 1881 évi LX. t.-c. 107. éa 108. t at értelmében készpénaflzetéa mellett a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron alul Is el lógnak adatni.
Amennyiben az elárvereaendő Ingóságokat mások ls le- és lelülfoglallalUk és azokra klelégltéa! jogot nyertek volna, eaen árverés aa IMI évf LX. t.-c. 102. J. értelmében ezek Javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanlzaán, 1929. évi (unlus hó 8. napján.
Haán Oyula s. k.
1024 klr. Jbtr. végrehajtó
Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
561/1929. vht. szára.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó aa 1881. évi LX. t.-c. 102. § a értelmében ezennel kOa-htrré teazl, hogy a nagykanizsai klr. Járás, bíróságnak 1929. évi Pk. 10085. asámu végzése következtében Dr. Rothschild Béla ügyvéd állal képviselt Lóbl Jenő Javára Orünwald Ernő ellen 107 P 96 flll. a Jár. ere|élg 1929. évi tnájua hó 28-án foganatosított kielégítést végrehajtáa utján le-éa felulfoglali éa 1000 Pengőre becsüli következő Ingóságok, u. m.: 50 q morzsolt tengeri nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árveréanek a nagykanizsai kir. járás bíróság 1929-lk évi Pk. 10085. számú végzése folytán 107 Pengő 96 lill. tökeköveielés, ennek 1928 évi má|us hó 20. napjától járó 9* kamatai, W/o válrrtdtj és eddig összesen 39. Pengő 08 Iliiéiben bíróilag már megállapított költségek erejéig Nagykanizsán, Teleky-ut 108. az alatt leendí megtartására (929. évi jullus hó 3. napjának d. u. 2 órája hatéridóul kilo. zelik éa ahhoz a venni rüándékoaók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881. évILX. t.-c. 107. és 108. §-al értelmében kéazpénz-flzetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul ls el fognak adatni.
Amennyiben ax elárverezendő Ingóságokat mátok ls le- és feHUfoglaltafták ét azokra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. l.-c. 102. §. értelmében ezek javára Is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi junta hl) 15. napján.
Haán Oyula s. k.
3073 klr. blr. végrehajtó.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán, (felelős üzletvezető
1.1.
nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338.
Bármely bel- vagy külföldi áru- vagy értéktőzsdéről a lehető leggyorsabban, telefonon, táviratilag, vagy írásban, helyben vagy vidékre jelentést ad.
Érdeklődni lehet a fenti címnél.
Zalai Károly.)
69. évfolyam, 142. izítti
Nagykanizta, 1929 junius 26, szerda
Ára 14 Hllér
ZALAI MONT
** : ró-ut 6. izim.
Kmthtlyl fiokkUdóhlvatal Kotiuth Lajos-u. 33.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Elóflzetéd ára: egy tx*« * »• Ollíi
Irlu: Dr. VILLANYI HHNIiIK
A pályaválasztás szoros taszefüg-gése a gazdasági helyzettel közismert tény. Jó. kedvező konjunktúrák éveiben a pályaválasztás se nehéz. Az ifjúság zöme — vannak kivételek is — a jövedelmező pályái választja.
A nagy világégés négy keserű évében s még egy ideig az azokat követő időben is a vasszükség sokféle mesterségre, kézügyességre, sőt nehéz munka végzésére tanította meg ifjúságunkat is, ínég pedig a család és társadalom keretében. Ma azonban, mikor a fizikai munka teljesítésének vasszüksége megszűnt, legalább a magasabb tudományos kiképzésű ifjúságra nézve, ez a kvalifikál! ifjúság futott nehéz, sőt válságos helyzetbe a munkaalkalom és az állások hiánya miatt. A tnunka-hiány következtében az ifjúság a hivatalos Magyarországtól, de különösen saját hozzátartozóitól nagyon is függő viszonyba került, amely különösen a családokra nehéz pénzügyi terheket ró. Hisz a családnak kell a munkanélküli, kvalifikál! fiul vagy leányt eltartani I De ez a helyzet nem volt az iíjuság sejtelmekkel teljes álma s nem az apáké I Mit szólnának hősi halottaink, ha sir|uk-ból felébredhetnének, hogy megtekintsék ennek a mai kornak állapotát? Milliókat elragadott közülük a halál Meggyérültek véreink s mégis az ifjúság ma epekedve, lelve munkakedvvel tördeli kezeit produktív munkáért. Némán és kifakadás nélkül viseli a sorsát. Szerencse, hogy még a sportban, vagy műszaki problémákban talál életörömei. A napfényben, künn a mezőn, a spor|téren ébred ifjúságának tudatára. Ha az ifjúság ma már nem sáncolja el magái könyvek mögé, ha az elvont tudománynak már nincsenek lömeg-hivei, ha az ifjúság egy más világról álmodik, zokon veheljük-e ezl tőle? A mai ifjúság minden spottszenve-délye melleit is komoly. Munkaalkalom kedvéért kivándorolni is kész, csakhogy ettől a szándékától is le-tiltja őket a nemzetek „szent önzése". Fájdalmas a megállapítás, hogy ifjaink iskolai és lesli minősítésük ellenére is a társadalom Robinsonjai, hajótöröttjei tettek, akik kétségbeesetten küzdenek a mindennapi kenyérért. Minden napilapban olvashatónk gazdasági bajainkról, válságoktól és pénzügyi krízisekről. Az állástalanok és munkanélküliek száma, de különösen a fialal állástalanok, a kenyértelenek száma naprólnapra nő, ugy, hogy méltán az intelligencia válságáról is beszélhetünk. Hol érvényesítse a sok kvalifikált ifjú tehetségéi és hutását? Móly csend, mély hallgatás, de kielégítő válasz nincs. Se idebenn az ország-bnn nincs ut. se a haláronltili országokba nem vezet ösvény. Hajdanában is vollak nehéz éveink, dc ha \'
Telesszky Jánosjjkemény beszéddel ostorozta a költségvetést
„Nem lehet mindent Trianonnal menteni" — Hadik és Zsitvay csatája az OFB körül 8 órtís UléseKet tart a felsüöáx az exlex elkerülésére
Budapest, junius 25 A felsőház mai ülésén Haitik János gróf interpellálta meg az igaz-ságügyminiszlert a földhirlokrcform által kárt szenvedettek káilalanitása ügyében. Kérte az igazságügyminisz-tert, hogy gyakorolja a felügyeleti jogot. Több esetei sorol lel erre nézve.
Zsitvay Tibor igazságügyminiszter kijelenti, hogy nem ismeri azokat az esetekel. Senki sem alkothat magának — úgymond egyoldalú információ alapján véleményt. A hibát nem a OFB működésében, hanem a törvényben kell keresni. A föidbirloklörvény nem ismerte a telepítés fogalmái és cbból sok visz-szásság kelelkezelt. Szerinte a kiragadott esetekből nem lehel általánosítani. Tiltakozik az ellen, hogy az OFB működésében barbarizmust lássanak.
A felsőház többsége a választ tudomásul vette. Ezután áttérlek a költségvetés folytatólagos tárgyalására.
Az első .szónok Teleszky János : A gazdasági élei beteg. Engedjen időt a kormány arra, hogy a gazdasági helyzet megszilárduljon és csak akkor hajtsa végre a reformokat. A közgazdasági miniszter expozéját megnyugvással vélte tudomásul.
A közterhek csökkentése feltétlenül szUkségcs. A mezőgazdaság válsága köztudomású, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ugyanugy válságban van a nagyipar és a kereskedelem is. Semmi sem bizonyítja jobban ezeket az állításokat, mini
a naponta megismétlődő csőd és kényszeregyezségi hírek. Nincs Iranzitó kereskedelem. Ennek oka nagyrészt a trianoni helyzetben keresendő, pedig Magyarországol kedvező fekvése erie predesztinálja. Nagy horderejű kérdés az inlel-lektuct munkanélküliség. A közterhek a kétszereséi teszik a békebelilközterheknek Elismeréssel szól a népjóléti és a kultusztárcáról. Annak a véleményének ad kifejezést, hogy mindennek alapja a gazdasági élet helyreállítása és épen ezért jobban kell dotálni a gazdasági lárcákat.
Az állami kiadásokat feltétlenül csökkenteni kell.
Helytelen az a politika, amely eddig az adókból még tartalékolni is tudott. Nem gondollak arra, hogy
a túlságos adózás tönkre teszi n magángazdaságot.
Elintézetlen a rokkantak Ugye. valamint a hadikölcsönkölvény lulujdo-. nusuk kártalanítása. Mindennek nem mindig Trianon az oka. Minél jobban megerősödünk, annál hamarabb lesz vége Trianonnak. Nem lehet tehát azt mondani, hogy a gazdasági élet bajait Trianon okozta és addig ne csináljunk semmit, mig az meg nem szűnik, inkább azt mondjuk, hogy minél hamarabb vége legyen Trianonnak, erősödjünk meg gazdaságilag. Az iparosodás tekintetében ma a gazdasági lét tengelye az, hogy sikerlll-e az átalakulás, mely egész gazdasági rendszerünk megváltoztatását követeli. Mezőgazdasági téren Intenzivebb kultúrát, iparosodást kell elérnünk, inert máskülönben elpusztulunk.
/I karlelek túlkapásait le kell törni. A szövetkezetek fellendítése a nép érdeke. A költségvetést csupán azért nem fogadja cl, meri a rokkant kérdésben és a hadikölcsöntulajdono-sok kártalanítása ügyében nem lát a kormanylól programot.
Ezttlán a felsőház elhatározta, hogy holnaptól kezdve 8 órás üléseket tnrt, hogy az exlex
elkerülhető legyen. Az ülés fél 3 órakor ért végpt.

azokra visszagondolunk, felvillan bennük a vágy, vajha a sors megujilaná napjainkat, mint valamikor vollak I
Gazdasági fellendülésünkkel tagadhatatlanul a magyar ifjúság válsága is enyhülne, épen csak a fellendülés nem következik be. Ezer és ezer elmélkedést olvashatunk iparunk és kereskedelmünk válságáról, a viszonyok csak nem javulnak, a fellendülés csak nem akar bekövetkezni Pedig termékeny a magyar föld I Évente láthatjuk ringó kalászait, látjuk a gyümölcsös övezte magyar falut s a magyar intelligencia mégis kenyér után szalad és kenyérért tülekedik. A sok jelszó, ami uj remény-nyel tölt cl bennünket, vájjon az lesz-e az a motor, amelynek segítségével végre a magyar géniusz, a magyar ifjúság emelkedni megtanul?
Csodálatosak a teljesítmények, amelyeket a kullura és a technika terén állam és községek részéről észlelhetünk, de mindezek az inlézmé-nyek egy későbbi időtlen fogják meghozni a termést. Az iíjuság epekedve várja ezt az időt. Az ő szálltára áll az idő, ha a jelen nem terem gyümölcsöt. Az, ifjúság nein akar elfojtott könnyekkel és néma panaszok-
kal jobb jövőre várni. A távoli célokat nem sokra becsüli. Boldogulni akar, amíg áldatlan viaskodásban a létért ki nem merült.
Ifjúságunknak jelenleg tetterőre s optimizmusra van elsősorban szüksége. A tanulmányok befejezése után elindulása felettébb nehéz. Az ifjú magántisztviselőnek olyan munkál kell vallalnia, ha egyáltalán munkaalkalom van, amelyei a szükség ráerőszakol. Ilyen pozícióban persze lendület és szárnyalás nélkül alig számbavehetó fizetésért kell dolgoznia. A szakképzettséggel rendelkező otvos, mérnök, ügyvéd, tanár stb. éber figyelemmel várja a munkaalkalmat, amely nagyon sok cselben nem kínálkozik. A magasabb kvali-fikációju, de állástalan szakember kifelé csak mulatós kenyértelen proletár. Ez okból ti hivatás választásának problémája napról-napra bonyolultabb lesz. Akik ezzel a problémával foglalkoznak, elégleien tanácsadással fejlik azt meg, még pedig azért, mivel a jelenlegi gazdasági viszonyok közöli a probléma megoldhatatlan.
Sokan a kivándorlást a Balkán országokba vagy Délanierikába ajánl-
ják s e célból a megfelelő nyelvismeretek elsajátítását taitják szükségesnek.
Mások a kereskedőmérnök pályáját tartják biztatónak, olyan mérnökét, aki egy személyben kereskedő, meg mérnök is s ezzel a minősítéssel kisebb üzemek osztatlan vezetésére alkalmas.
Némelyek azl tartják, hogy az idegenforgalom propagálásában is lehet kényéihez jutni, különösen ha a magyar ifjú a külföld észjárásával s pszichológiájával lisztában van.
Lehel, hogy egynéhány éber fiatalember lényleg a messze keleten vagy gyarmatokon cl fog helyezkedni, vagy fürdővállalatoknál álláshoz jut, de a kvalifikáltak nagy tömege csak vergődik. A legtöbb még évekig hajótörést szenvedeti Robinson marad, mindaddig, mig a mentőhajó értük nem jön, mindaddig, amíg gazdasági erőforrásainkat nemzetközi segítséggel vissza nem kapjuk s gazdasági helyzetünk meg nem változik. Nem uj megállapítás ez, sem uj felfedezés. Dc jobb, ha előkészítjük ifjúságunkat a bél sovány esztendő nélkülözéseire, mint elhallgatni azt, hogy az állagot mily n-\'gy csalódás érheti.
ZALÁI KÖZLÖNY
1629. junlus ib
fiz Ipartestület és OMKE depu- MA Dl HIPIH tációfa a városházán és a sxerkessttőségben
Kap-e munkát a kanizsai
Nagykanizsa, junlus 25 Kedden délben a nagykanizsai Ipartestület és OMKE 30 lagu küldöttsége jelent meg a városházán dr. Sabján Oyula polgármester elölt. A deputációban az összes ipari szak-usztályok vezetőségei helyet foglallak.
Kiss Ernő ipartestületi elnök kérle a jiolgármestert, hogy a tüzérlaktanya-é|)ilés rész-munkáinak kiadása körül támogassa a helyi iparosságot most, amikor a döntés tizenkettedik órája van már s a budapesti generál-vállal-kozó magatartásából az látszik, mintha nem akarná kanizsai iparosoknak adni a munkát.
A polgármester válaszában a legmesszebbmenő támogatást Ígérte. Mindent el fog követni, — mond la — hogy a munkákat a nagykanizsai kisipar kapja meg. Megbízta egyben Király Sándor műszaki tanácsnokot, hogy lépjen érintkezésbe a vállalkozóval és győződjék meg \'a kanizsai ajánlatok minémüségéről. Kijelentette a polgármester, hogy eredménytelenség cselén táviratban fordulja honvédelmi miniszterhez í\'s kérni fogja, hogy a generál-vállalkozói kötelezze szerződéses kötelezettségének teljesítésére.
kisipar a laktanya-építésnél ?
A küldöllség megnyugvással velte tudomásul a polgármester válaszát, majd a városházáról álvonull a
„Zalai Közlöny" szerkesztőségébe.
Kiss Ernő elnök a sajtó támogatását kérte a kanizsai ijiarosságnak ebben a roppant fontos, a mai helyzetben valósággal lélkérdéssé nőll ügyében.
— Bizalommal jöltünk, — mondta mert a „Zalai Közlöny" mindenkor a legteljesebb önzetlenséggel volt hathatós támogatója a kanizsai iparosság minden ügyének.
Barbariis Lajos felelős szerkesztő biztositolta a küldöttséget, hogy a „Zalai Közlöny" mint mindenkor, ezalkalommal is teljes energiával lép akcióba Kanizsa iparosainak érdekében.
*
A fenti tudósítás legyen egyben bejelentő fázisa annak az akcióink, amit a „Zalai Közlöny" már a holnapi nappal megkezd és nem hagyja abba addig, mig a kanizsai iparosság igazságos ügye, egyben falai kenyerének kérdése dűlőre nem jut ugy, ahogyan azt az igazság meg kiváltja.
/I IcessLt&elyi mestön agyonvágott a villáin egy venáéglösnét
Százezer pengő kárt okozott a Somogy felett pusztitó vihar — Csurgón becsapott a villám a községházába
Koszthely, junlus 25 (Saját tudósítónktól) A keszthely felett hétfőn átvonult vihar emberáldozatot is követelt.
Unger Mihály Rákóczi-téri vendéglős 40 éves felesége, szül. Vig Karolin délután 6 óra tájban, amikor a vihar kitört, a gyepmesterház körüli mezőn dolgozott. A munkát a csattogás, mennydörgés ellenérc sem hagyták abba, mert a kevés hátralévőt be akarták hamar fejezni. Egy-szcrcsak fülsiketítő dörrenéssel a három asszony közé csapolt a villám. Unger Mihályné eszméletlenül esett össze. Az irtóztató dclonáció a másik két asszonyt is földhöz-vágta, de azok csakhamar magukhoz tértek. A villám Unger Mihályné testén szaladt keresztül, bal homlokát és a szivét érte, ugy, hogy arca a felismerhetetlenségig eltorzult és az egész feje megfeketedett. Aulón a kórházba szállítottak, de mire beértek vele halott voll.
A szorgalmáról ismert asszony és beteges férje iránt nagy a részvél Keszthelyen. A másik két asszonynál semmi következménye nem lett a villámcsapásnak.
/I Höxség&áxába csapon a villám Csurgón
Csurgó, Junlus
A multheti óriási vihar alkalmával,
ami Somogy feleli rengeteg puszli-
I Klrély-uloa SS. azém alatti héz azabadkézbSI
lást okozott, a villám becsapiott a csurgói községházába is. Az éptliet-ben ebben az időtájban csak Horváth Jenő szolga tartózkodóit, aki takarítóit. A villámcsapás okozta légnyomás a földhöz verte és elájult, de komolyabb baja szerencsére nem történi. A viliimiilés csak néhány villanyégőt lört össze, nagyobb kár nem történt.
Sxáxexer pengő a kár Somogyban ax liélei-° lűö midii
Nagykanizsa, Junius 25
A „Zalai Közlöny" elsőnek számolt be arról a példanélkül álló viharról, ami a szomszédos So-mogyot dulla fel pénteken délután.
Most folynak a becslések, hogy megállapítsák a kár nagyságái. Az eddigi adatokból megállapítható, hogy a jégverés, felhőszakadás és szél vihar kb. 100.000 |>engő kárt okozotl minek természetesen egyrésze biz lositás utján megtérül.
A kaposvári adóhivatalban most állítják össze a károsullak jegyzékét akik az elemi csapás miatt adóéi engedésre tarthatnak igényt.
NAPIREND
Junius 28, anrda
Róm. katolikus: Ján. és Pál. Protest: Ján. éa Pál. Izraelita: Stván hó IS
Uránia. „A szlvldomltó", vidám korrajz. .Lavina-, dráma. .Pátria Híradó\', aktualitások.
Oóztürdó nyitva reggel 6 órától eate 6 óráig (bótíó, szerda, péntek délután éa kedden egész nap nőknek).
eladó.
I Bóvebbet Dr. Petrioe Józeel Ügyvéd | .>m Irodájában
IdAjáris
A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések: Kedden a hőmérséklet: Reggel 7 órakor +H-2, dflutár. 2 órakor +11 -8, este 9 órakor +1 l -l.
Felhőzet: Egész napon át borult égboltozat. i
Szélirány: Reg»el délkelet, délben éa eate északkeleti szél.
A Meteorológiai Intézet aata 10 órakor jelenti ■ hO»8e éa ag.a-ISra még jobbéra aals IdA .irható, kéaobb változékony, «aló-azInOleg azalaa Idő .érháté.
Hercxeg Ferenc
váiastca a naffyUanixaal reizl-
xlóm-gyUlés táviratára
Nagykanizsa, junlua 2fi A Nagykanizsán vasárnap lezajlott reviziós-gyülésről, mint jelentettük, táviratban értesítették Heiczeg Ferencet, a Magyar Revíziós l.igu elnökét Nagykanizsa változatlan kitartásáról a reviziós-goudolat mellett. A táviratra ma Herczeg Ferenc a következő távirattal válaszolt:
„A város társadalmi egyesületei és egész közönsége részvételével megtartott revíziós népgyűlésen csatlakozásukat kimondó határozatukért hálás elismerésünket nyilvánítjuk.
Herczeg Ferenc."
—- Bojtor Józsefné temetése. Kedden délután szakadó csőben is százakra menő tömeg kisérte utolsó útjára a tragikus hirtelenséggel elhunyt Hojtor Józsefné szül. Kollár Máriát. A porig sújtott férj és néhai felesége rokonsága, barátai, tisztelőinek serege állta körül a ravatalt, ahol P. Málés flilár plébános nagy papi segédlettel adla meg a végtisztességet. A gyászolók sorában az Ipartestület egész elnöksége, a különböző egyesületek, körök, a város egész társadalma képviselve voltak. A fiatalon elhunyt asszonyi az ég és az emberek könnyével bőven áztatott anyaföldbe, ideiglenes nyugvó helyére helyezték a Circum dederunt hangjai mellett.
— Adomány, özv. Bogenrieder Józsefné az Úrasszonyok Mária Kongregációjának 30 pengőt adományozott, amelyért hálás köszönetet mond a Vezetőség.
— A hanlzsal lóversenyekre jegyek a Krátky-tőzsdében előjegyez-hetük.
— Helyesbítés a DSA Vasút menetrendjében. A Duna-Száva-Adria Vasul zsebalaku menetrend-könyvének 16. oldalán szereplő 328. sz. személyvonat mezőjében Iev5 megjegyzésből a „nem" szócska törlendő. A helyes szöveg : „csak julius és augusztus hónapokban és csak vasár- és ünnepnap közlekedik.
— Elgázolta egy kerékpár az Igall orvost. Vasárnap délben Igáiban Forró Béla igali lakos kerék párral elgázolta dr. Mazur István igali orvost. A fiatal orvos a baleset következtében igen súlyosan megsérült, úgyhogy azonnal be kellett szállítani a kórházba.
— A Zalai fcvkönyv - Zala kultusza.
— Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán a mult héten 14 gyermek született, 9 fiu, 5 leány: Szakálos Tibor fogtechnikus és Kudich Oizellá-natyrk. leánya, Farkas Imre honvéd őrvezelő és Hajkász Teréziának rk. fia, Kis István kocsis és Jordán Máriának rk. fia, Horváth Ferenc szövőgyári segéd és Oozdán Annának rk. fia, Mihálecz György ács-segéd és Tólh Erzsébetnek rk. leánya, Kovács József csendőrtiszthelyettes és Virág Máriának rk. leánya, Andróczi István földműves és Rodek Katalinnak (Tótszentmárlon) halva született fia, Molnár József cipész-segéd és Németh Margitnak rk. fia, Kováts Imre földműves és Vadász Katalinnak halva született leánya, Jurász Károly bognár és Vidonya Máriának rk. leánya, Vojkovics István lakatos és Tolnai Ilonának rk. fia. Házasságon kivül 3 fiu született (egyik halva).— Házasságkötés 3 történt: Klein Oyula uradalmi intéző (Kishörcsökpuszta) és Hirschler Anna, Kaufer Árpád magántisztviselő (Marcali) és Polgár Erzsébet, Kálai Oyula gyógyszerész és Vértes Klára. — Halálozás 9 történi : özv. Plander Lászlóné Horváth Anna rk. 72 éves, Bognár Istvánné Saffcr Mária rk. 43 éves, Keresztúri István kocsis (Alsók, Somogyvm.) rk. 46 éves, Májer Ferenc Mihály m. kir. államrendőr rk. 40 éves, Antal-zer Kornélia városi szegény izr. 74 éves, Pál Oábor földműves (Csörnye-föld) rk. 28 éves, Orünfeld Ignácné Weisz Mária izr. 61 éves, Lakner Józsefné Andri Katalin rk. 57 éves, özv. Steiner Józsefné Glaser Anna izr. 61 éves.
=* Ne felejtse el, hogy: varrógépben „PFAFF", kerékpárban „PUCH" a leglobb I
III II
Mindenütt kaphatói Orsz
Termeli:;
*Qu
Magy.
T*jtzl«(tkautl KSzpont
B dapeat, l„ Horthy Mlkióa-nt 119-121
BO°/0 tüzelft megtakarítást jelent,
ha rígi tűzhelyét az általam kéazltett praktikus
asztaitözhellyel
cseréli ki, melyért 15 évi garanciát vállalok.
MACSEK LAJOS
lakatoameatcr Nagykanlm, József főherceg-nt 87.
1929 junius 26.
ZALAI KÖZLÖNY
Mozgószlnház
A •zividomitó
llt van ismét. Itt van a kanizsai közönség legkedvesebb moziszinésze, a jó és kedves Harry l.iedtke. Ma szerdán és holnap csütörtökön bemutatja az Uránia .fnnck a nagy sziliésznek egyik legjobb és legbájosabi) filmjét, .a „Szividomiló"-t. fia rt a darab főszereplője, akkor a darabról talán fölösleges is békélni. Kedves, vidám történetről van *zó, ami wpjainkban történik. De hogy hogyan és miképen történik, azt senki jllás, mint Harry Liedlke, ez a kivételes tehetségű szinész, bemulatni nem tudja. Partnere a hírneves film-Mtár: Mária Paudler, akii épen a napokban szerződtetett a világ egyik ■legnagyobb filmcége, a Metro-Oold-<Win. — Az est másik slágere a „Lavina" cimű társadalmi dráma, amelynek főszereplője a nagyon divatos orosz filmszínész, Wladimir Qaidarow, továbbá a bájos szépségű Lucy Dorain. A dráma Rómában játszik cselekménye a legelőkelőbb társaságokban pereg le. A film lebilincselően érdekes és rendezése magasan felette áll a köznapiaknak. — Ezenkívül van a Hiradó, amely a friss aktuálitásokat mutatja be.
= Vésnökmunkákat, ruggyanta bélyegzőket elismerten legszebben és legjutányosabban készít Goldbergerné, Főút 10. Dobrovits udvarban.
— Vasvillával verték fejbe. Tegnap délelőtt beszállították a nagykanizsai kórházba Győr/i József 26 éves nemespálrói lakosi, akinek fején vasvilla üléstől származó seb voll. Az eddigi adalok szerint Győrfi összeverekedett Nemespátró községben régi haragosával: foss Jánossal, aki vasvillát ragadott és azzal sújtott a fejére. Oyőrfi állapota nem súlyos. »A rendőrség a felvett jegyzökönyvet megküldi az illetékes csendörségnek, hogy az ejtse meg a nyomozást a való tényállás felderítésére.
= Fűrdósapkák és fürdőcipók, színes hajneccek nagy választékban kaphatók Vágó lllatszertárában.
— Országos vásár. Nemeshelés község országos kirakodó és állatvásárját junius 28-án tartja. Vasútállomás Bucsuszenllászló.
— Kitűnő szemüvegek orvosi receptre és recept nélkül legolcsóbban Zsoldos Oyula órás, ékszerész és látszerész uj üzletében kaphatók Főút 14. Biztosító palota. Szakszerű javítások.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— Uj rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zaia-vármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő elönyöket nyújtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely. Kőszegi-utca 5.
MÁLNÁSI MÁRIA
természetes alkalikus sós savanyúvíz. Kellemesen Ddlt8 nyálka-oldó és étvégyemelÁ szer
Gyomorégést megszünteti. Vezérképviselet:
D0HD8B.T., Budapest, Hádor-n. 34.
3o?tt Mindenütt kapható.
Megint betörtek egy Petöfl-uti mésxáros-Uxletbe
Az udvaron keresztül hatoltak be a boltba, de csak kevés kárt okoztak a betörők
Nagykanizsa, junius 25 Szombaton délután megjelent a rendőrkapitányság központi ügyeletén Dervaiics Józs.f Petőfi-til 23. szám alatt lakó mészárosniester és feljelentést tett, hogy az éjszaka folyamán ismeretlen lettes betört az üzletébe.
A betörők — ugy látszik előzetesen terepszemlét tartottak — az udvarra jutottak be, majd az udvari
ablakrács feifeszilése után bemásztak az Üzletbe.
Miután a fiókokat feltörték, csak kisebb összegű váltópénzt tudlak ellopni.
A rendőrség azonnal megindilotta a nyomozást és most nagy apparátussal hajszolják a tetteseket, mert hosszabb idő ulán most közelebbről ez már a harmadik betörés, amit Nagykanizsán elkövetlek.
KösxöMt
A Keresztény Jótékony Nőegylet ezúton mond hálás köszönetet alább megnevezett kegyes adakozóinak, akik a lefolyt tanévben szegény jó tanulókat ebéd segélyben részesítettek. Szereteltei kér is azonban minden jólelkű emberbarátot, hogy a Nőegylet ebédelletési akciójában átjövő tanévre is részi venni és ily módon a szorgalmas, de rosszul táplált iskolás gyermekeket hivalásuk és kötelességeik teljesítésében támogatni kegyeskedjék. Csak egészséges, erős testben lakhatik erős ész ! Csak erős és tanult ifjúság küzdhet! ki a jobb jövőt!
Az idei tanévben ebédsegélyt adtak : Hetenként 7-szer: Dr. Plihál Vikiorné, Szociális Misszió Nővérek 50 gyermeknek, Fitzkó Jánosné. Hetenként fí-szor: Dr. Szigelhy Kírolvné, Zsifkovics Jánosné. Hetenként 5-szór: özv. Mágics Ferencné. Hetenként 4-szer: Fatér Mihályné. Hetenként 3-szor: Dr. Fábián Zsignondné, Benlzik Lajosné. Hetenként 2-szer: Dr. Merkly Belus Józsefné, Óliidy lstvánné, Péler Beiicdekné, Freizlin-ger Ágostonné, özv. Pállfy Alajosné, Litsár lstvánné. Török Nővérek, dr. Krátky lstvánné, B \'rlin Ágostonné, Barthos Oyuláné, Wéber lstvánné, Jekelfalussy Miklósné, Bazsó Sán-dorné, Tahy Gézáné, Németh lstvánné, Brónyai Lajosné, dr. Orstágh Lajosné, Kelemen Ferencné, Pokorny Ferencné. Hetenként l-szer: Závod-nik Ferenc. Coilerné, dr. Szabady Lőrincné, Pörzse Györgyné, dr. Berlin Józsefné, Barbarils Lajosné, vitéz Tótli Béláné, Mayer Károlyné, Rálkai Jó/.sííné, Tomasics Oyörf.yné, Bakó Józsefné, Szummer Józsefné*. Ollop Árminné, Varga Lajosné, Dénes Bé-láné, Hajas Józsefné, Görög Károlyné, Babit« Imréné, dr. Tamás Jánosné, Sánla Jánosné, Wolf Tivadarné, Rácz István, Hild Józsefné, Wrina lstvánné, Somogyi Gyuláné, dr. Bród Tivadarné, Mair Tinka, Su-rányi Gyuláné, Fider Ferencné, Hajnal Jánosné, Izsák lstvánné, Kroin-packerOézáné, Mandlbaum Ferencné, Jegyed Györgyné, Zafula lstvánné, Rái z Jánosné, Orbán Józsefné, Erdélyi Jánosné, Németh Jenőné, Kisfaludy Józsefné, özv. Székács Pálné, Valics Dezsöné, l<l..us Jánosné, dr. Kabin Imréné, Szabó lstvánné. Csákányi János, Meiz Józsefné, Köz-
pont-szálloda Qarainé, Vegele Károlyné, Filó Ferencné, Tóthjózsefné, Horválh Lipólné, Nóvák Györgyné, Seemann Andorné, özv. dr. Józsa Fábiánné, Kállay Gyuláné, dr. Knausz Lászlóné, Néinelh Józsefné, dr. Rácz Kálmánné, dr. Laubhaimer Alánné, Wolf Tivadarné, Cserti lstvánné, Bauer Wégh Antalné, Pelrics Ferencné, Heffer Gézáné, Oláli Pálné, Kiss Ernőné, Papp Józsefné, Vessel üyőzöné, Hovány Jánosné, Károvlls Jánosné, Ruzsics Józsefné, Stumf Kálinánné, dr. HaiBzer János, B!och Lászlóné, Iványi Józsefné, dr. Al-másy Gyuláné, Csonkás Józsefné, Pollák lstvánné, dr. Kálnay Gyuláné, Ruticli Sándorné, Marion Gyula, Sabján Ferencné, Szabó Lajos, Schlé-singer Alfrédné, Lázár Sománé, Lu-zár Rezsöné, özv. Vida Lajosné, özv. Lodncr Ferencné, Adler Miksa, Mar-valics Islvánné, Rácz lstvánné, Kanyar Jánosné, Barlhal Béláné, Acs Józsefné, özv. Ungár Henrikné, Kosiéin Ferencné, Ricdlmayer Károlyné, Ármulh Sándor, Kugier Antalné, Fa-bik Tivadarné, Winholfer Vilmosné, Bazsó Józsefné, özv. dr. Tuboly Gyuláné, Szalay Jánosné, Almási Sindor, Harsay György, Sermann Józselní, Tüitő Vendelné, Reznicsek Józsefné, dr. Fodor Aladámé, özv. dr. Schwarlz Károlyné, Schermann Józsefné, Hiedl Ferencné, Sörlei Zsiginondné, Fala lstvánné, Vámosi Jenöné, Perger Nővérek, Zollner Jánosné, Kerecsenyi Józsefné, vitéz Óváry Györgyné, Kenedi Aura, Gro-singer Józsefné.
I üleml éa polgári lakóul lluk *t l.lnyok lel. I vélek- valllakllTftmbeég nélkül htvl 70 Pengő dH I mrll.li mén*: t.16dAtl i gvAnybrll hegy vidéken le vA
SZENTENDREI REF. POLO. ] ISK. 1NTERNATUSOKBAN.
(I liilrriialuvalnk nyaral-\'\' gyermekek rétiére a nyíri . a/niiel alul I. nyitva varrnak — Proap.-klu.l
|küld er igazoatókAo.
Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
= Tennlszűtők hurozása legjobban és leggyorsabban készülnek Vágó lllatszertárában.
Fatkiiij. egér. muitgirirtft „Batlnol\'
Biztos utáni Irtóiter, mely lertózóbclejj\'é-
5el plántál az llleló llátfa) ét jtyöke-rctvtt kllrl|» Silco-rvan tudoiiiinyoi iaU- _
pon elMUKvj. Mii ^B f
illáira. emberre áxltl- • m»tljn\' Sv*b, rusznl, csótAny, Imnjjyn. poloska «tb. Irtószerek.
HapUi b«u, utánvéttel átállítja : Kntlnol Laboratórium Hutlapest, 1234 VII.. MurAnyl-utca 36.
SZÍNHÁZ
Palatínus róxsája
A meséje finom, a miliője tetszetős, a muzsikája sok helyütt fülbemászó. Egészbenvéve az u. n. kedves opereltek közé tartozik. Testvér-operettje a Cigánykirály-móf.. Kisebb testvére, de szép testvére.
Száz éve játszik Budán a történet. Gyönyörű képek tarka, gyors per-gése közben a magyar hazafias érzést kapja el és gyújtja fel József nádor álmának megvalósulása, az első ludovikások felvonulása, a palatínus rózsakertjének kivirágzása. Mellette szerelem, humor, tánc bőségesen.
Az előadás kitűnően pergő, ragyogóan kiállított, nagyszerűen ösz-szelanull és kidolgozott voll. A hangulatot Bihari alapozta meg a skót bogarásszál, eleinte bizonytalanul, de később komikumának teljes, gazdag tárházával. Partnere, Vincze Emmi osztozott sikerében. A Kongó-betét volt az idei operett-szezon legforróbb, ötször újrázott, technikailag is pompásan megoldott betét-sikere. Erkel Gabynak (a koloralur-áriát kivéve) jó szerepe volt. Hangban Solthy gyenge voll, de játékban annál erősebb. Komoly, finom voll Bánky palatínusa és Egry Berta palatinus-néja. Jó voll Kormos, néhol tulerös Károlyi. Többször szeretnénk látni a meleg, finom játéku Nádasi Mlcit. Igen mulatságos volt a budai sváb dalárda.
Sugár rendező ma is remekelt, de a ritka szép toalettek, korhű kosztümök és gazdag színpad kaleidoszkópjában kirivó anakronizmus volt a mai ruhákban felvonult tüzolló-kórtis. Bizarr volt a zongorával foltozgatott cigányzene-betét. (bl)
aSINGER varrógépek
Méots A LEGJOBBAK !
A sxinöáxl Iroda Qlrel:
(*) Tűsek ax éjszakéban — szerdán este. Az Idény legragyogóbb ny.ln-játéka, Küldés Imre remekműve prózai* együttesünk brilliáns előadásában szerdán este kerül megismétlésre ezldény-ben utoljára. Ennek az erdélyi magyar kultura sanyargatását lélekbemarkoló színekkel megfestett színdarabnak kell, hogy emléke maradjon minden magyar lelkében. A főszerepeket Solthy György 11 budapesti Király Színház művésze, Kormos Ferenc, \' adomerezky Margit és Bihary Nándor Jutszák.
(*) Pintyőke Csillag Zsuzsika felléptével. .laczkó Rezső romantikus, kedves zenéjü operettjében a primadonna-szerepet kreálja a legkisebl) és legaranyosabb kanizsai művésznő, Csillag Zsuzsika. Premierláz nélkül, ragyogó arccal áll ki a k\'s primadonna minden reggel a csillogó rivalda elé s száll perbe a zord ezredes bácsival, mindenkivel. aki anyukája boldogulásának útjába áll. S amikor elfogy a szó. felcsendül ajkán a lágy melódia, énekel, énekel már a próbák alatt ls meg-könnyesedlk a színészek szeme.
(*) Fedik Sérl felléptével - Pista néni. Bus Fekete László és Nagypál Béla szenzációs sikerű. Bécsben és Budapesten többszáz előadást megért operettje, a Pista néni. ad alkalmat Is-mét a nagykanizsai közönségnek arra, hogy Fedák Sári. a magyar operett-szinészet tündöklő csillagának művészetében gyönyörködjék. A Pista néni bemutatója pénteken én szombaton este lesz.
Heti mUsor:
Szerda: Tüzek az éjszakában.
Csütörtök: Pintyőke (Csillag Zsuzsika felléptével).
Péntek: Fedák Sári felléptével Pista néni.
Szombat d. u. Pintyőke.
Szombat este: Fedák Sári felléptével Pista néni.
Vasárnap d. u. Gül-balm.
Vasárnap este: Bolygó zsidó.
Hétfőn: Én és a húgom.
4
ZALAI KÖZLÖNY
1929. junlus 26.
SPORTELET
Feltűnést keltő eredményeket értek el a keszthelyi és kanizsai atléták a vármegyei atlétikai versenyen
A pontversenyt és ezzel Z,ilav.tr-
Nagykanlzsa, Junlus 2f>
A Move ZSE rendezésében vasárnap fulyt le az idei vármegyei atléiikai verseny, sajnos igen csekély érdeklődés mellett, ami részben a verseny késői közzétételének tulajdoniiható. Pedig a verseny megérdemelte volna a nagyobb érdeklődést, mert néhány figyelemreméltó eredményt hozott. A verseny eredményei a következők:
Ifjúsági számok. 100 m. síkfutás: 1. flartal Nagykanizsai Zrínyi 11 8 mp., 2. Horváth Movc, 3. Keznícsek Zrínyi.
800 m. sikfulás. 1. Nulhnagel Zrínyi 2 p. 15 7 mp., 2 Kopeczky Move, 3. Bizony Move.
Távolugrás: 1. Gosztonyi Move 563 m., 2. Nolhnagel Zrínyi, 3. Farkas Move.
Gerelyvetés . I. Bizony Move 43 48 in., Kellermann Move, 3. Nolhnagel Zrínyi.
Diszkoszvetés: 1. Horváth Move
35\'06 m., 2. Józsa Zrínyi, 3. Kaszap Zrínyi.
4x100 m. staféta: 1. Move A) csapata 48 5 mp., 2. Zrinyl, 3. Move B) csapata.
Az ifjúsági bajnokok llarlal, Bizony és Horváth lettek.
Szenior számok: 100 m. sikfulás: I. Helmeczy Move II "09 inp , 2. Molnár Keszthely, 3. Kaffka Zrínyi.
400 m. síkfutás: I. Hcímcczy Move 556 m., 2. Oundelfinger Sümeg, 3. Varga Zrínyi.
800 m. sikfulás: 1. foss Zrínyi 2 p. I1\'2 mp., 2. Rátz Müve, 3. Memmel Zrínyi.
1500 m. síkfutás: 1. Memmel Zrínyi 4 p. 34 8 mp., 2. Markó Zrínyi, 3. Rátz Move.
Diszkoszvetés: I. Mcctgyaszay Keszthely 39 48 m. (feltűnést kellő eredmény I) 2. Vidóczy Move, 3. Ambrus Zrínyi.
Gerelyvetés: Gallassy Keszthely 4620 m., 2. Ambrus Zrínyi, 3. Héres Zrínyi.
Sulyilobás: 1. Medgyaszay Keszthely 12 16 m„ 2. Horváili Movc, 3. Ambrus Zrínyi.
Távolugrás: 1. Vidóczy Movc 6 08 m., 2. Tólh Move, 3. Lukács Move Rudugrás: 1. Pillér Sümeg 285 cm., 2. Farkas Move.
Magasugrás: 1. Vidóczy Move 166 cm., 2. Józsa Zrínyi. 3. Kellermann Movc.
Hármasugrás: I. Vidóczy Movc 12\' 10 m„ 2. Helmeczy M.,vc, 3. Józsa Zrínyi.
Svéd staféta: I. Move A) csapata 2 p ir>\'7 mp., 2. Zrínyi, 3. Movc B) csapata.
lialossy és Vidóczy háromszoros, Helmeczy, te (Zrínyi), Memmel (Zrínyi) is Motgyaszay (Keszthely) kétszeres bajnokságot nyertek.
megye vándordiját a Move ZSÍ;. nyerte.
A verseny befejeztével Gyömörey Oyörgy főispán mondott buzdító
beszédet és kiosztotta a díjakat. ♦
Keszthely és Nagykanizsa büszke lehet atlétáira, akik ezúttal is oly szé|)en, sőt a szokott arányokon messze lul szerepellek Az eredmények azt mutatják, hoyy Zala-megyében, mint minden sportágazatra az atlétikára is rendkívül pomjiás „nyersanyag" áll rendelkezésre, sajnos azonban, hogy megfelelő tréner keze nélkül a legjobban induló fialal sporltehelségek is elsikkadnak anélkül, hogy róluk tudomást szerezne az ország.
A kanizsai lóversenyek
A szombit-vssárnspl program kotenltgau mArkftaésal
Nagykanizsa, junius 2r> Junius 29-én és 30-án tarija a Somogy—zalai Lovas-sport Egylet czévi mérkőzéseit Nagykanizsán. A mérkőzések szombaton és vasárnap délután 4 órakor kezdődnek és mindkét nap programjának meglesz a maga speciális külön érdekessége. Szombaton lesz az u. n. szerencse-ugratás, ami abból áll, hogy minden résztvevő addig ugrat, mig hibái nem csinál. Aki a legtöbb akadályt veszi hibátlanul, az a nyertes. — Vasárnap lesz az u n. engedelmességi verseny, aminél viszont a legkülönbözőbb akadályuk fordulnak elő. A tavaly oly érdekes kocsiakadály verseny vasárnap lesz. Ennél a három különleges mérkőzésnél oszlop-nevezés van, vagyis egészen az indulásig lehet nevezni
A Délivasut az tigylet lakjainak gyors- és személyvonatokra 50 . vasúti kedvezményt ad a kanizsai versenyekre, a névreszóló tagsági jegyek felmutatása mellett.
ÉRTESÍTÉS.
Van szerencsénk értesíteni a nagyérdemű közönségei, hogy
Sopronban TMNCON JÓZSEF-íéle sollngeni acélárn-flzlelet megvetítik.
Igy módunkban van az .^összes sollngeni acéláru cikkeinketj leszállított árban árusítani.I
Tovabbra is kérjük a nagyérdemű közönség szíves p kifogását.
Tl.-ztclettcl
Májon Testvérek
Nagykanizsa - Kaposvár - Sopron
9031
Tennisz-mérk&zés a Rothermere-serlegért
A vidéki városok sorHayébsn szombaton Alag allass Játszik Nagykanizsa csapata
Nagykanizsa, Junlus 25 Nagy napja lesz szombaton, Péter és Pál napján Nagykanizsa tenni>z-sp.)rtjának. Alag városának csapata jön le, hogy Nagykanizsa csapatával összemérje erejét.
Lord ttothermere a Magyar Országos Lawn-Tennisz Szövetségnek egy serleget ajánlott lel, hogy azt a Szövetség a tennisz-sport fejlesztése céljából díjul lüzzc ki. A MOLTSz ugy határozott, hogy ez a serleg a magyar vidéki városok örökös vándor-dija lesz.
Ezért a serlegért mérkőzik Nagykanizsa szombaton Alag ellen. A serleget az elmúlt évben Újpest csapata nyerte. (Értesülésünk szerint az idén mozgalom indult meg, hogy ezeken a „vidéki városok" közötti mérkőzéseken a pestkörnyékiek ne vehessenek részt, mert igy majdnem teljesen semmisek az igazán „vidéki" városok csapatainak esélyei!) Ez évben először vesz részi Nagykanizsu ezeken a mérkőzéseken és ugy liisz-szük, hogy ha a szerencse és ön fegyelem akkora lesz, mint a játékosok lelkesedése, akkor megnyer-
Legtökéletesebb angol
RALEiGH
motorkerékpár
ni i ii d e n t y j) n s raktáron
GOOD-YEAR
a legjobb autó és motorkerékpár pneumatik
Körzetképvísdel és lerakat:
Szabó ÜLiita.1
fegyver- és sportüzlet, autó és motorkerékpár osztály*.
jük a szombati mérkőzési és ezzel bekerülünk a harmadik fordulóba. A mérkőzés 5 versenyszámból áll:
2 férli egyes, 1 női egyes, 1 férfi piros és 1 vegyes páros. A férfiszámok 5 set-csek (az egyik félnek
3 set-el kell nyernie), a női számok 3 sel-esek (ezeknél 2 nyert set a feltétele a győzelemnek).
Nagykanizsa csapatát a NTE és a Zrínyi TE játékosaiból állítják össze. A válogató játékok befejeződtek és egyik legközelebbi számunkban közölni fogjuk a versenyen résztvevők neveit.
A mérkőzések a NTE Vár-uti pályáin lesznek, amelyeken ez alkalomra bizonyára Nagykanizsa egész társadalma meg fog jelenni.
Petánd savanyúvíz
Európa legdúsabb szénsavas és jódos natron-lilhion tartalmú
savanyúvíz e. Kltünó borvíz, fldlt, gyógyít, iataltt.
Kapható fűszer- és csemegekercskcdésbcn
Fölerakat:
KÖVESI HEIRIK
flagykanljsa, lagynr-n. 14. TiMh 311
A vegyesdandár teniszversenye,
aminek tegnap és ma kellelt volna lezajlania Nagykanizsán, az esős idő miatt elmaradt. A tőrzshelyőrségek területéről érkezett vendégek tiszteletére tegnap összejövetel volt a Ccnlrálban, melyen a környék és a város mintegy 120 tagu meghívott uri-társasága a legjobb hangulatban táncolt a katonazenekar muzsikájára.
Dr. Bárány István ...
IV\'cn, junius 25 fiárány István a magyar sport büszkesége ma doktorált le a pécsi egyetemen, kitüntetéssel.
= Mielőtt szőnyeget vesz, sa-
ját érdekében menjen BarMhoz.
Olcsó, jó, gyönyörű választék.
1929. junius 2(1
ÍALAI KÖZLÖNY
TURUL Cipőgyár R.T.
fióküzletében
feltűnően olcsó árakon vásárolhat.
Saját érdekében tekintse meg kirakatunkat I
Vászoncipő...........p B-—
Fekete nöi pántos cipő......P IO- —
Sárga női pántos cipő.......P 9-90
Barna női pántos cipő.......P I4>—
Szürke és drapp pántíra cipő . . . . P 16*—
Férfi félcipő ..........p 16-—
1171


tt
(RövUHUwk) H — blrtk. klmala-liangv. — hangverseny. E — elóadas
— gyermekeknek. A — asszonyok-uk. Z — unc. Mg. « mezőgazdaság. Hl. — IlJujági előadás. P — felolvasás. 0 — gramofonzena, Ib — jazz-band. K — kabaré. aZ. — népszerű zent.
Junius 26 (szerda)
Budapest 9.15 A rádió házllriójának hangv. 930 H. 9.45 A kangv. loiytatása
12 Déli harangszó. 12 05 Cigányzene. 12.25 H. 12.35 A hangv. folytatása. 13 ldö|el-zés.14 30 H. 15.30 Morsetanfolyam. 16.10 Novellák 19 45 ldö|clzts. 17.10 E. 18 Morvay Akoa magyar nótákat zongorázik. 19 Olasz nyelvoktatáa. 19 Novellák. 20.15 BeeUloveu-eat. Hangv. Ulána kb. 21.45 Időjelzés. Ulána: Cigányzene.
Bécs II Zene. 16 Hangv. 2105 Schu-mann-dalok. Utána Zene.
Hrflnn 1130 U. 12.15 Hangv. 1930 Kálmán Imre , A drkuszhercegnó" dmtl operettjének közvetítés*. London, Daventry 11 a. 12 Hangv.
13 Zene. 10.15 Hangv. 10.45 Orgonahangv. 18.45 Mozart vonóanégyesek. 20.15 Opera E 23.05 Z.
Milánó 11.15 0. 12.20 Rádló-kvarlett. 13.35 Jazz-band. 16.30 Oyennekkarének. 17 Z. 19 Jazz-band. 20.15 Olasz népdalok. 20.25 Z. 21 Karének. 22.50 Zene.
\\ydrl címváltozását
minden nyaralni induló elfflze-tőnk jelentse be Írásban vagy telefonon a kiadóhivatalnak. Az utánktildés belföldre díjtalanul történik, külföldre naponta 4 fil-Ur a megtérítendő portó többlet.
- A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
Ha savanyu a bora, vegyítse
REGEDEI
vizzel, mely a legsavanyubb bort is kellemes Itallá varázsolja.
Kapható mindenütt!
Főraktár:
I
II ------------
Király-utca 21.
KÖZGAZDASÁG
Állatdijazéa Nagykanizsán éa Paoaan
A Znlavármegyci Gazdasági Egye slllel a vármegyei gazdasági felügyelő * séggel karöltve szombaton, junius 29-én d. e. 9 órakor Nagykanizsán a vásártéren, mig junius 30-án Pa-csán rendez állatdijazást.
Díjazásra eddig csík szarvasmarhákat és lovakat jelentettek be s inert a lovak közül csak ;i melegvérű lovak dijizhatók, ez utón is figyelmeztetem a hidegvérű lovakai tenyésztő gazdáink közül azokat, kik hidegvérű lovaikat akarták előállítani, hogy miután azok dijazásban nem része-silhetök, ne is hozzák be azokat. — Díjazásra csak tenyészállatok, tehál tehenek, üszök és bikák, valamint melegvérű kancák, kancacsikók és mének kerülhetnek.
Ezúton is felhívom gazdaközönsé-günket, hogy a fenti időben szép tenyészállataikat minél többen vezessék be, mulassuk meg, hogy állattenyésztésünk fejlődik s bár ellenségeink azl szeretnék, ha saját zsírunkba futnánk, reá fognak szorulni jó tenyészállatainkra.
Dr. Vass Zoltán, g. felügyelő.
(—) 40 millió dollár uj kötvény kibocsátása Newyorkban. Newyorkból táviratban Jelentik, hogy Dlllon Read A Co. vezetése alatt álló bankkonzorcium ma 40 millió dollár 40 év alall amortizálandó kötvényt bocsátott kl a kanadai államvasutak Javára. A kötvényeket a kanadai kormány garantálja. A kibocsátási ár W és ezen alapon a Jövedelmezősége 5-20/0. A kibocsátás egy részét Európa részére reaerválták. Dillon Read Á Co. bankházon kivtll sok titán amerikai bank részt vesz ebben a tranzakcióban. Evvol a kibocsátással egytllt Dillon Read mar 210 millió dollár OsszegU kötvényt bocsátott kl kanadai államvasutak Javára.
TŐZSDE
A mai értéktőzsde irányzatát ismét kedvezőtlen jelentések befolyásolták. A mai fizetési nap fizetésképtelenségei, valamint egyes értékekben történt valorizáló kísérlete következtében az átmenetileg barátságos hangulat ellanyhult. Jelentős árveszteségeket szenvedtek Wodiáner és Pesti Könyvnyomda, melyek zárlatig áru gyanánt íoltak felfüggesztve. A többi érték általában I"n árveszteséget szenvedett. Fedezési vásárlások kö-
vetkeztében a Földhitel papírok szombati 75 pengős árfolyamukat 11 5 pengőre javították. A forgalom ma sem élénküli meg. Az irányzat gyenge volt Fíxkamatozásu papírok piaca teljesen üzleltelen, Valuta és devizapiacon Berlin gyengébb, ettől eltekintve lényeges esemény nem történt.
Tonaónjttaile
A buza 10 flll., a rozs — fillérrel emelkedett.
Buza tlszav. 77-es 22 ; 0-22 75, 78-as 22 fcü—22 95, 79-ea 2300-23 20, 80-as 23-30—23 45, dunántuli 77 es 21-60 -21-75, 78-as 21\'BO—21-95, 79-ts 2210-22 15, »0-aa 22 20 —22*35, rozs 17 25—17 50, lak. árpa 1950-20 00, aörárpa 23 00-23 50, zab 18 35-18 65, tengeri tazt. 25 25-25 75, dunántúli 24-30 -24-50, korpa 12-50 1300.
ítrlohl sárlat
Pária 20-32, London 2518, Newyork 519 57Vi, BrUssel 72121/j, Milano 27\'18\'Zs, Madrid 73 50, Amsterdam 208 65, Berlin 123 80, Wien 7304, Sofla 3\'76, Prága 15-38, Varaó 58 25\'/!. Budapeat SO-aiVs Belgrád 9 l2\'/i, Bukarest 308\'/l.
A bodapeitl TSude isTlu-jegyií*
valuták
Angol I. 27*75-27*90 Belga Ir 79 55-79 85 CseTlk. 16-96-17 01 Dán k. 152-35-152 95 Dinár 9 98-10-04 Dollár 570 50-572-50 Francia 1.22-45 22 65 Holl. 229-90 230-90 Lengyel 64*0<-64 35 Leu 3-37-3-41
leva —
Líra 29 95-30-20 Márka 1366M37I0 Norvég 152-45 153 05 Scltlll. 80 47 80 82 Peseta 80-90-81-60 Svájci f. 110-30 110 70 Svédk. 153-30 153 90
devizAk
Amst 230-00-230*70 Belgrád 10-05-10-08 Berlin 136-60-137 00 Brüsszel 79-47-79-72 Devizáiéi 3-39 3-41 Kopenh.152 55 \'52 95 London 27-76 27-84 Madrid 80-90-81-50 Milano 29-95-30*85 Newyork 572*60-4-20 Oszló 152*62-153-02 Páris 22-3^22-46 Prága 16 96-11*01 SzóRa 4*13-4*15 Stockh. 153 70-153-90 Varsó 64*20-64* 0 Wien 8047-80*72 ZUrlch 110-21-11051
Kombinált arzén-iézvegyuletet tartalmazó
Noapraaan Komb. rézkén-arzénvegyületet tartalmazó
T u I o k I I mlnd-ettó egyesített perme\'ezö anyag
egyidejű védekezésre. SlOmltoalaben i GyUmölcspe éaz (Monllla), varasodás, rttgyluróbogár.alma-utoly, szllvamoly és a többi gomba és
rovar kártevők ellen SxélBb.n s Peronospora, szó\'ő no y, szólóllonca, tókellertt-,-0 irtására. Bordói léhez keverve: áraola, UpániaaAlá, Dairarln arzén tartalmú permetazószerek (rágókártevók Irtására). Eloual, Vlnol llszlhartnal elleni védöszerek. I u I I a r a I gombakártevök Irtásához. Almola, Pomrln (vértetükátrány) vértelvei sebhelyek bekenéséhez.
Pabala rózsa Iák éa növények levéltetvel Irtására.
HsraiösRfv megakadályozza a mászókártevőket és
hangyákat. Itogy a rózsafa vagy gyllmölcsla koronájához icljussanak. Több más speciális védószerik Is állandóan raktáron.
Kaphatók :
OBSZie JÓZSEF magkereskedésében llagykaiílzsáii, Erzsébet-tér 10.
(a bíróság mellett) a*«
Sertéíráaár
Felhajtás 3>5fl, elsditlan —. — Elsőrendű 1*72—1*74, szedett 1*70—1*74, szedell közép 1*58-1*64, könnyű 1-20-1*40, I-s« rendű öreg 1*62—1 64, ll-od rendtl öreg 1*40-1 52 angol aöldö 1-50-1*90, Bzalonna nagyban 1*86—1*90, zsír 2-08 2-12, hus 2*10—2*40, szalonnás félsertés 2-04—2*16. Az Irányzat élénk
líi(ÍSi7Mhaíal Kioniu^^
TáUalat, Hagykanluáa. Felelős kiadó: Zalai Károly.
InlsrMksa Ul.*». s Naszvkaalxa* 7V m.
Yam^tpe
mögLő a. tegjoDoöfci
mögus
KAPHATd:
SINGER VARRÓGÉP
RÉSZVÉNY-TÁRSASÁG Hlkiiliti: HA8YKAHIZS4, Fönt 1.
Ne menjen a lábhoz, hanem a fejhaz 1
BRANDL SÁNDOR ÉS FIA cég
DEÁK-TÉR 2. TELEFON 12.
Szakszerű kiszolgálást nvujt a kerékjiárvevőknek. Kedvező részletfizetési fcl\'.éteiek I
PUCH-kerékpárok
30 év óla a legjobb acélanyagból készülnek.
Alkatrészek, prima külső és belső gummlk raktára. Műszerész-műhely I Olcsó árakl

Nézze meg és kérjen ajánlatot a minden igényi kielégítő legjobb angol motorkerékpárokról:
James p iibo-Rud^e Triumph
Körzetképviselet:
Autó éa Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: Hollós Ferenc i;i Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4.
sebesség, 4 szelep, 2 kerékfék, ütem, cserélhető kerekek
a vidéki országutakon kipróbált és kitUr.öcn brváh egyike a legrégibb angol motorkerékpároknak
ZALAI KÖZLÖNY
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dija 10 uólg (0 fillér, Minden további szó dija S flil. Vasár éa ünnepnap 10 sióig 80 fillér, minden további SIÓ dija S flil. Szerdin és pénteken 10 sióig 80 fUlér, minden további sió dija • flil. Cimazó a minden vastagabb beltlból álló sió kél siónak számíttatik. Alléit keresőknek 500/0 engedmény. Ntr4atéaak 5 (öt) pangS Basxagsn alul a talaalagaa kflnyvaléa, aaámtéaáa etkartHéas sápatl • I 0 r a flx.t.ndfik
Két dlékot ellátásra vállal tanulmányi ellenőrzéssel együtt, szaklérliu. Csengery-■t 23. 28 8
Bajét termést! Jóntlnóiégll tosior-kányhegyl asitslibor literenklnl 40 lillér, legkeveiebb tétel 25 Illír. — Hmhyánv-utra 10 2918
belrebetezéynj minden Osazagbes a legelőnyösebben és leggvu*. asibbaa totyóatttat Mozél t«rúo pénz-MfcsOaWzTeUtő Irodája Na^ykaulisin, Kaziocxy-tálca l azám. 4025
Magyar u. 4. srámu ház, esetleg annsk Bálhuty-ulcára nyitó része elad*,. 2856
MÉZET,
nyersbőrt, áqytollat, vasat n« fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát él Fiai
Erzsébet-tér 15.
Kényelmes, uj, csukolt bérautó, hely-ben éa vldékra megrendelhető. Balatonra és Hévízre mérsékelt árak. Bérautó Vállalat, Hunyadi utca 18. 2769
Egy ideálisan szép lekvéstl tálak 200 négyszögöl, a Sugár-uton olrsón eladó. — Érdeklődni a Dollánynsgyirudaban 3042
Két utonl lakéa, kétszobás, előszobás lakás hoz,A való helyiségekkel éa egy kim üzlethelyiség augusztus hó 1-öre kiadó Sugár ut M. alalt. Bővebbet Kohn lakatustne&lernél, Zárdá n 5. sí. alatt. 2904
.ZEPESI IMRE
" csatornázás. vízvezeték-berendezés. épület ét mű-bádogo*. Zrl.yi Miklós-
utou 22. — Telefon 2-95.
Umúó 500-ati oldalkocsis motorker^k-p»r 11 egy 7ÍS0 es oldalkocsis motorkerékpár, mindkettő alig használt, jó állapotban. Clm a kiadóban 2ftó9
Egy tsép nagy pálma Gyár-utca 63. szám alatt mlmdá. 3019
CgT szoba, konyhás tgéjzséges, tiszta fóbéíletl lakéat keresek a központban, vagy ahhox közel, eseileg kerttel együtt. Címeket kérem leadni .Molnár K.\' névre a kiadóba.
SzivóoAxmotorok ujak és használtak legjutűnyosabban Weiser J. C. gépgyár. Negykauizsán. 2991
Bérautó, megbízható, klloinéterenkint már 40 flllértól kezdve, báihova megrendelhető: KoufmHnn M/nó, Nádor-utci 6. Telefon: 571. vagy 167. 2C69
U 0 r 0 C A b ké\\\\
Dk 6 I C » C a sióba - konyhás I
but.ro.ott tlaita lakást,!
két szémély részére. Megfelelne nagyon I kflIAn állá talken, •••tlog kart- I tal ag»«tt lavft ilyen lakáa. Szíves I értesitéat a kiadóhivatalba kérek. is/>|
mm
Jókarban levő has/nált takaréktOx-
helyet vennék. Csengery-ut 73. -j|J33
Egy bútorozott sióba C»ányl Liszló-ulca 8/a. »zim alatt kiadó. 30 >7
SerUazair 2 6l> ért kapható Kossuth-tér 3. és Pelőfl ut 23 hentet-üzlct 303H
Ka onal és egyenruházati cikkek legnagyobb választékban Kaufmanii Károlynál izerexhetök be. -3039
7k írály* .\'•040
Egy péktanono felvétetik kenyér sütődébe, Kossuth-tér S.
Jól fóző mindenes felvétetik Sugárút 43. _-3041
Ko8>.!olltz Ignácná1, Cscngery ut 50. szám alatt piaci áron eliórciulll moizöolt tengeri eladó. 3043
Angol motorkerékpár 175 kem-es üzemképes, j<S állapotban olcsón eladó. — Cvrng-iy ut 2. n knpusn.Vl. -3044
ERTESITES!
Értesítem a város nagyérdemű közönségét, hogy a
Nagykanizsai Autóbusz Vállalat
vezetését átvettem.
Rendőrhatósági intézkedésre a kalauzokat és kocsivezetőket legszigorúbban utasítottam a megállóhelyek pontos betartására. Megállóhelyeken kívüli megállás tilos.
A nehéz gazdasági viszonyokra való tekintettel, az összes eddig érvényben volt kedvezmények f. évi julius hó 1-étől hatályukat veszilik.
Amikor a n. é." közönség szives jóindulatu pártfogását kérem, egyben kéretn, hogy panaszaival, óhajaival és megrendeléseivel hozzám fordulni szíveskedjen.
Teljes tisztelettel
Krátky György.

Ha kényelmes, üzembiztos és jó rugőzásu motorkerékpárt akar
venni, ugy leltétlen nézze meg és kérjen ajánlatot az 1929-es Bosch gyujtásos
(^i\'ulian
Indián
rőt.
Körzetképviselet:
Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: tlollós Ferenc Mi Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4.
Gazdák és uradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdaközőnsíg figyelmét felhívni a
K ÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt floson,
Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjutá-nyosabb árban, egy vagy két 6vc részletfizetésre is, minden előleg nélkül kaphatók a
„KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál,
Nagykanizsa, Fö-ut 12. szám.
Ugyanolt kaphatók mindennemű varrógépek is kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltételek melleit.
SzOkségleteinek beszerzése előtt feltétlen wi kérjan árajánlatot I
ELADÓ
egy üzemképes, jó állapotban levő csukott
prestó autó,
esetleg 18 >havi hitelre.
Bővebbet:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. sz.
1929. junius 27,
Kitűnő minőségű fehér
asztali bor
3021 kapható
rielpchhaoker Albert ffluarktrcdtcdtsébtR
Magyar-utca 37. azim.
Ujbor literenkint ...... 60 lillér
Óbor literenkint ...... 89 fillér
Linóleum mozaik
viaszkos vászon
minden méretben olcsón beszerezhető
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél
Haán (iyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
99Í192U. vili szám. Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végreha|tó az 1881. évi l.X. t.-c. 103. i-t értelmében ezennel kör-hírré tesit, hogy ■ nagykanizsai klr. jrttír bíróságnak 1929. évi Pk. 8625. számú vég. zése kOvetkeitében Dr. Kruusi Link) Ügyvéd által képviselt Qyőrlty Józsel él Tá\'sa Javára <500 P a jár. erejéig 1929. Január hó 30-án toganatofltott kielégítési végrehajtás utján le- és lelulloglilt is 4850 Pengőre becsUII következő Ingóságok. u. m.: benzinmotor, cséplőgép stb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai klr. Járii bíróság 1929-lk évi Pk. 8625. számú végzése folytán 4500 Pengó tőkekövetelés, és eddig rtsszesen 1026 P bíróilag már megállapított költségek erejéig Nagykanizsán, Magyar utca 139 sz. alatt éi ezután a .Szarvas* udvarén, utóbb az Erzsébet-téri Mayer (éle htsban leendí megtartására 1926. évi julius hó 5. napjának d. e. II órája hstártdóul kttu. zetlk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly meglegyxéssel hivatnak meg, hogy ss érintett Ingóságok ai 1881. évlLX. L-c 107. és 108. §-al értelmében készpénz-flzetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron slul Is el lognsk sdstnl.
Amennyiben u elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és felullogialtatlák és azokrs kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. értelmében ezek javára ls elrcndeltcUk.
Kelt Nagykanizaán, 1929. évi Junius hé 15. napjén.
Haán Gyula s. k.
30U, klr, bit. végrehajtó.
FOGALOM
a közönség körében az a tisztásig, rend és előzékeny kiszolgálás, melyet
20°lo engedmény
adása mellett nyujtunk ezen lap előfizetőinek.
legolcsóbban
nálunk étkezhet, mert olcsó árainkból külön kedvezményképpen (P 1\'50-es menüt kivéve)
10°lo
engedményt adunk.
Semmi
költsége sem az érkezéskor, sem ar elutazáskor, mert szemben vagyunk
a Keleti Pályaudvarral. Magyaros vendégszeretettel várjuk családi szállodánkban.
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Baross-tér 10.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán, (felelős Ü7lclvey.ctö;
Zalai Károly.)
09. évfolyam, 143. szám
Nagykanizsa, 1929 junius 27, csütörtök
Ara 14 Hllér
ZALAI MZIM
gserkesstMg és ktadrttilvstsl: P4-ut 5. sxim Kesitheiyl fliSkktsdóhlvstsl Kossuth Lsjos-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlls Lajos
Któftietfai tn : egj bóra a pengi SO HM»
Bem tábornok koporsója Budapestre érkezett
Agyutalpon, Impozáns menetben, fényes ünnepségek kbt vitték ■ hamvakat pályaudvarról a Nemzeti Muzeum oszlopcsarnokéba
Kclebla, Junius 28 Bem tábornagy hazatérő hamvai ma délben lépték át a trianoni halárt Kelebia állomáson. A kis halármenti állomás lengyel és magyar sziliekben pompázol! és a koszorúi liozó küldöttségek hosszt! sora következel! egymásután.

Mint éjszaka érkezeti jelenlések hirUI hozlák, Bem tábornok koporsólát magyar földön (de már Belgrádban is) mindenül! a legnagyobb ün-
Egy féllábú asszony háromszor rálőtt a berlini francia konzulra
Párisban elveszített lábáért kövefelt kártérítést az orosz asszony és az ura
nepélyességgel fogadták. Igy Kiskunhalas, Sollvadkert, Kalocsa, Kiskőrös, Fülöpszállás; Kunszentmiklós stb. pályaudvarokon voltak fényes fogadtatások.
Budapest, junius 2U (Éjszakai rádiójelenlés) Kalonai pompa,\' ezrekre menő tömegek, a MOVE alakulatok, lövészek, leventék, hazafias egyesületek disz-kül-döllségei, a magas kalonai és polgári előkelőségek várták Bem tábornok kopoi sójál Budapesten, hova a
vonat a lő lagu magasrangu lengyel katonatisztiéi együtt délután 5 óra ulán érkezeti meg.
A fényes ünnepi fogadtatás után ágyulalpra telték a koporsói, rajt a főváros és a honvédség koszorúival és a Nemzeli Muzeumba villék, ahol az oszlopcsarnokban katafalkra helyezték. Állandó dis/örséggel olt marad holnap egész nap. Este a főváros diszvacsorál ado:t a lengyel előkelőségek liszteletére.
Burüll, Junius 2(1 (Éjszakul rddiójelenlés) A berlini francia konzulátuson megjelent egy Makarov nevű orosz feleségével és gyermekével. Az asszonyt Párisban, ahol laklak, szerencsétlenség érle és
fél lábát elvesztette. Az asszony, aki egy hónapja gyermeknek Is adott életet, kártérítést követelt a konzul-lói. A konzul felvilágosította, hogy követelését a követséggel szemben nem érvényesítheti, hanem perelje
Franciaországol. Az asszony és az ura zajos jeleneteket rögtönöztek, majd az asszony revolvert ránttolt és három lövést adott ie a konzulra. Szerencsére egyik lövés sem talált. Mind. keltőjüket őrizetbe vették.
,,Szép a kultúrfölény, szépek a szociális törekvések, de elsősorban a kenyér a fontos"
Este 8 óráig tartott a felsőház első nyolcórás ülése
Budapest, Junius 211 A felsőház mai ülésén a költségvetés vitájához elsőnek Mészáros István szólalt fel. Mint a földmunkások képviselője, beszélt
a falu butáiról.
Támogatási kér a sokgyermekes családok részére Elismeréssel van a nemesitési és műtrágyázási akcióval szemben, dc
miből tudják a gazdák a műtrágyát megfizetni ?
Nem barátja a munkanélküli segélyeknek. Ez csak munkakerülést szül.
Hutyra Ferenc állaltenyésztési kérdésekkel foglalkozott. Megállapította, hogy dacára a törvényeknek, még mindig
sok millió pengő értékű állat pusztul el.
Széchenyi Aladár gróf kéri kimondani, hogy a jövő évi költségvetés kiadásai többek nem lehelnek. Az adócsökkentés folytatását kéri. Elismeréssel szól a miniszterelnök hősöknapi emlékbeszédéről.
A nemzet kötelessége csak az, hogy ne engedje lankadni a törekvést Trianon revíziója tekintetében.
De kéti, hogy ne fenyegetőzzenek és ne csörtessék a kurdot, mert ez sok esetben csak ári. Szépek a szociális kulturális törekvések, — folytatta
— de most kizárólag gazdasági kérdésekkel kell foglalkozni, mert elsősorban a kenyér a fontos. A most készülő
Qltblxományl reform
ügyében megjegyzi, hogy a felszabaduló földekel a tiszta magyarság részére kívánja fenntartani. Távol kell attól tartani a nemkívánatos elemet.
A felszabaduló földekre a pénzintézetek fogják rávetni magukat és megalakítják a bank-jobbágyságot.
Áttérve a kultusztárca bírálatára, túlságosan nagyoknak és díszeseknek találja az iskolákat.
A magyar tudás és tanítás megférhetne a nehéz körülmények közölt lévő országban sokkal egyszerűbb hajlékokban is.
Szép törekvés a kultúrfölénnyel szerezni vissza az ország elveszelt területeit, de elsősorban jólét és megelégedettség kell ahhoz, hogy elszakított területeink kedvet kapjanak az újra való csatlakozásra. Báró Mirbach Antal nincs megelégedve a kormány gazdasági politikájával. Ha végeredményben talán Trianon is az oka mindennek, azért mégis sok mindenben kellene és lehetne is valamit tenni a kritikus gazdasági helyzetben.
Szily Kálmán: Nem lehet csak gazdasági erőkre támaszkodni., -
Ha nincs nálunk kultura, ami fel tudja venni a versenyt a többi államokkal, ugy a nyugatról jövő nagy kulturák teljesen el fognak bennünket nyelni. Elismeri, hogy kultúrpolitikánknak vannak gyakorlati hibái. Kifogásolhatók a külföldi kollégiumok, a három egyelem és a tihanyi halbiológiai intézet vagy mint nevezik, a
csibor-patkoló palota felállításának az a lénye, hogy nem volt oly sürgős.
Buday Béla szembeszállt azokkal a féltevésekkel, hogy a mérnöki kar a kisiparosság minden munkáját magához ragadná.
Soós Károly tábornok a honvédség problémáival foglalkozott. Ebiök a vitát bezárta, majd Wekerle Sándor pénzügyminiszter reflektált az elhangzottakra. Cáfolta azokat a kijelentéseket, mintha a kormánynak nem volna gazdasági programja, rámula-tolt a már ismert mezőgazdasági, ipari, hitel és adóügyi intézkedésekre.
Bud János közgazdasági miniszter rámutatott a beruházásokra, a hitel élet terén elért eredményekre.
A tőzsde-reform meglesz. Magasabbak lesznek a kö-tés-egységek, nagyobb biztosítékot kell letenni.
Nincs szühség olyan tSzs déré, amely nem tud/a sza bályoznl magát és szem elől téveszti a közérdeket.
A karlell-reform bármilyen kényes, de a kormány nem fog kitérni előle. A kormány elsősorban a mezőgazdaságot akarja, ha kell a legmesz-szebbmenő áldozattal is megmenteni a válságból.
Bud beszédével az ülés este 8 órakor végelért.
Rohamosan nő a tüdőbeteg-gondozó beteg-forgalma
A Szanatórium Egyesület évi közgyűlése
Nagykanizsa. Junius 2U
Hétfőn délután lartotta évi rendes közgyűlését a József kir. herceg Szanatórium Egyesület nagykanizsai fiókja a városháza tanácstermében, a tagok élénk érdeklődése mellett.
Kövesdi Boér Qusztávné elnöki megnyitója után Barbarlls Lajos titkár terjesztene elő évi jelenlését, rámutatva különösen arra a szomorú tünetre, hogy amikor ennek az ingyen dolgozó egyesületnek beteg-létszáma egyre gyarapodik (1929. első öt hónapjában több már a kezelések rzáma, mint volt 1928-ban az egész esztendőben), ugyanakkor a hivatalos támogatást lassanként minden oldalról megvonják az egyesülettől.
Dr. Fodor Aladár főorvo. jelentéséből megtudjuk, hogy az év folyamán 371 uj beteg jelentkezett az intézet rendelőjében, a kezelések száma 1184 volt. Nyílt tbc volt 81, zári 73, összesen 154. Ezek közül I. fokú 106, II. fokú 40, III. fokú 8. Az év folyamán természetben kiosztott az egyesület 7249 liter lejet, 175 kg lisztéi, 55 kg cukrot, 300 kg burgonyái, 22 q szenet és 11 q fát.
Martinék Gyula a pénztári jelentést és a költségvetés-előirányzatot terjesztelte elő. Az 1928. év 11.140 P bevétellel és 7.327 P kiadással zárult. Az 1929. évi előirányzat 12.664 P bevétel és 10.000 P kiadás.
A közgyűlés meleg ovációval mondott köszönetet Boér Gusztávné elnökasszonynak, aki 24 esztendeje páratlan energiával és odaadással szentelte úgyszólván minden lépését, minden gondolatát a nagykanizsai tüdővész-védelem ügyének. Köszönetet mondott a közgyűlés dr. Fodor Aladár főorvosnak és dr. Neumann Hetink kezelőorvosnak, kik a meg-növekec^elt beteg-forgalom mellett is teljes odaadással, időt, fáradságot nem kímélve dolgoznak az intézet rendelőjében.
ZALAI KÖZLÖNY
19Ü9. junim H
Amikor egy meg&alatott ember érdeklődik a temetése felöl
Ferencxl fajos Oévlxaxentandrdsl vendéglős »öngylllcosságl« Ügyében a budapesti törvénysxéK KesxtQelyen Qoxott Ítéletet
Keszthely, lunlua 26 (Saját tudósítónktól) Érdekes, de egyben szokatlan vendégei voltak ma Keszthelynek. A budapesti törvényszék Töreky-lanácsa szállt ki a balatoni metropolisba, hogy egy fontos büntetőügyben főtárgyalás* tartson és ítéletet mondjon. A legrégibb annalesekben sem találjuk nyomát, hogy hasonló esel valaha is előfordult volna. Igaz, hogy a rendkívüli eseményt különleges okok szülték. A magyar bíróság a helyszínen akart igazságot osztani és elégtételt szolgáltatni egy egészen szokatlan ügyben.
Amíg egy hlr eljut odáig ...
A mult hetekben már megemlékeztünk róla lapunk hasábjain, hogyan halalta meg egy fővárosi újság a mull év juniusában Ferenczl Lajos héviz-szentandrásl vendéglőst. A mai tárgyaláson napfényre került ennek a meghalatási ügynek sok érdekes részlete.
... Az egyik fővárosi kávéházban üli egy ember: Szekeres Nándor, a Terézvárosi Torna Club alkalmazottja. Valaki elujságolta neki, hogy Héviz-szentandráson öngyilkos lelt egy Ferenczi nevű vendéglős, mert a rossz időjárás tönkre tette az üzletét. Szekeres azonnal a telefonhoz rohant, a hírt közöllc a Magyar Hírlap szerkesztőségével, ahol Réti Sándor formás kis riportot kanyarított a párszavas telefonjelentésből.
Az öngyilkossági séma S megjelent a szenzációs riport. A cikk „hűen" leírta az öngyilkosság felfedezésének körülményeit, szólt a mese ajtóbetörésről, vérében hollan fekvő emberről, búcsúlevelekről stb. De ott állt a lapban a meg-öngyllkolt ember temetésének pontos dátuma Is. S a jobb sorsra érdemes betűk szertevitték az országban egy üzletember tragédiáját. A tulajdon-képeni tragédiát azonban ezek a mérgezett sorok indilották meg.
... Cseng a Magyar Hírlap telefonja :
— Halló I Halló I Igaz, hogy Hévlz-szenlandráson öngyilkos lett Ferenczl vendéglős?
— Igaz-
— Mikor lesz a lemetése?
— Szerdán.
— Vegye tudomásul a szerkesztőség, hogy a telefonban az állítólagos öngyilkos Ferenczl beszél Hévízről.
Tabló: megdöbbenés ... bocsánatkérés ... klmagyarázás... De azért a Magyar Hírlap másnapi számában a hírek közt eldugva jelent meg az előző napi szenzáció cáfolata.
Réti Sándor vallomásának ez a része a legérdekesebb. Újságírói érdek voll, — úgymond — hogy a cikk megjelenésével ne várjon 24 óráig; az újságírói érdek megmagyarázásával azonban adós maradt. Honnan vette cikkíró a részletekel ? Felelet:
az egy öngyilkossági séma... Megdöbbentő lelkiismeretlenség.
A Magyar Hírlap-nál eszerint raktáron vannak az öngyilkossági sémák : revolver, méreg, kölél... egyik csak talál.
öngyilkos embernek nincs hitele
A tárgyaláson felolvasott iratok és az elhangzott tanúvallomások feltárták a koholt hir mérhetetlen következményeit. A temetésre érkezett barátokkal és ismerősökkel együtt kopogtatlak Ferenczlék ajtaján a hitelezők, Mindegyik a pénzét követelte. Hátha mégis megtörténik, hogy valóban öngyilkos lesz az adós. Nincsen léhát hilel. Adós fizess I S a szezon elején álló üzletember ott állt tehetetlenül a jóhiszemű hitelezők, szal-dirozolt számlák, megóvatolt váltók, foglalások és perek tömkelegében, mini egy árvízi hajós, akinek emberfeletti erővel kell küzdenie, hogy a hullámok el ne nyeljék.
Cseh Ferenc és Urr Pál hévlz-szenlandrásl hentesek, özv. dr. Ro-senberg Samuné, Hoffmann Lipót, Helbek József és Frank Imre keszthelyi kereskedők, Fejér Jenő bankigazgató, Weisz Béla és Klein Iván tapolcai borkereskedő s a többi tanú eskü alatl tett róla vallomást, hogy az addig szinte korlátlan hitelű Ferenczi Lajostól a cikk hatása alatt miként vonták meg az azonnali hitelt, miként mellőzték rendelései leszállítását s miként igyekeztek azonnal pénzükhöz jutni. Fertnczi Lajos véres verejtékkel izzadott ki többezer pengős váltóóvatolásokat, a Magyar Hírlap szenzációs munkatársa tovább suhogtatta toll-bárdját gyanútlan emberek feje felelt.
Vélemények ha találkoznak Az ilyen újságírói működésről különbözők a felfogások. A Magyar Hirlap sok olvasója például bizonyára nagy lelki kielégüléssel falta magába orákuluma minden szavát. Mások talán nem lelkendeztek any-nylra a szenzáción, de azért a cáfolat .olvasásakor azl gondolták magukban : jó trükk volt. A jóérzésű olvasóknak azonban az volt a felfogásuk, hogy itt az ujságiról szabadsággal való visszaélés történt. Az olvasók nagy tömegével egy véleményen volt a becsületes újságírói rend is, mely előtt első paragrafusként az áll: tévedni lehel, hazudni azonban semmi körülmények kOzOtt sem szabad.
Hasonló véleményen volt a bíróság is, mely helyt adva a közvádló vádjának Réti Sándort és Szekeres Nándort mini szerzőtársakat bűnösnek mondotta ki hitelrontás vétségében s ezért őket fejenként 2 -2000 pengő pénzbüntetésre (átváltoztatható 100 napi fogházra) és 10 000 pengő erkölcsi kár megtérítésére ítélte. Anyagi kártérítésével főmagánvddlót polgári perre utasította a bíróság.
Az ügyész és sértett megnyugodtak az Ítéletben, vádlottak a bűnösség kimondása, a büntetés nagysága és erkölcsi kár megítélése miatt fellebbeztek.
Még egy Ítélet
Az első tárgyalás ulán még egy rövid tárgyalás voll. A Vendéglősök l.apjá-i is perelte ugyanis Ferenczi, mert az 15 nappal a rektifikáció ulán ugyancsak közölte az esetet. A tör-
vényszék Kovács Bélái, a hlr közlőjét 100 P büntetésre és 200 pengő erkOlcsi kir megtérítésére ítélte. Ez az Ítélet jogerős.
Teljesség kedvéért ideiktatjuk, hogy a főtárgyaláson dr. TOreky Oéza elnököli, a közvádal dr. Auer Qyörgy ügyész képviselte, a föttisgánvádló képviselője dr. Károlyi József fővárosi ügyvéd voll. Az elnök szlgoiuan, de pártatlan tárgyilagossággal töltötte be tisitét. Az ügyész lapidáris vádbeszéde többet mondott órás szónoklatoknál és a fömagánvádló képviselője megszívlelendő dolgokat mondott az ujságiról érdekről és etikáról.
Dr. (lárdonyl lMjos
A. Kanizsai iparosság nem nyugszik belet
Gogy a laktanyaépltés körül minden ajánlatát Irreálisnak tekintsék
Nem ajándékot és protekciót kér az iparosság, hanem becsületes munkát
Nagykanlzaa, Junius 26 Kaptuk a következő levelel, melynek minden sorával azonosítjuk magunkat, mert benne a város egész lakosságának állásponlja, a kanizsai közvélemény nyilvánul m eg :
A „Zalai Közlöny" tekintetes
Szerkesztőségének I Ismerve a .Zalai Közlöny"-nek az ipar és kereskedelemmel szemben tanúsított jóindulatát és mindenkori hathatós támogatását, tiszteleltei kérem a tek. Szerkesztőségei, méltóztassék nagyrabecsült lapjában soraimnak helyet adni.
Nagy megnyugvással olvastuk a .Zalai Közlöny" junius 26-iki számában a város vezetőségének az Ipartestület, valamint az OMKE de-putációja előtt telt Ígéretét, illetőleg intervencióját a laktanyaépitkezéssel megbizolt vállalkozó cégnél, mert ebből meggyőződhettünk arról, hogy a város vezetősége tudatában van annak, hogy
itt az egész város érdekéről is szó van. Amint más városok is síkra szálla-nak helyi Iparuk és kereskedelmük érdekeiért, ugy nekünk nagykanizsalaknak, kiket az átkos Trianon nehéz gazdasági viszonyok között szenvedő ország határszélére Juttatott, kétszeres kötelességünk ez.
Tudvalevőleg az ipar és kereskedelem a szanálás alkalmával meghozta azt az áldozatot, amit minden magyar embernek meg kellelt hoznia. Sajnos, nagyon sokan el is véreztek. Akik eddig még meg tudták vivni a megélhetésért folyó nehéz küzdelmet, joggal várják most, hogy ugy a kormányzat, mint a hatóságok segítsenek rajtuk ott, ahoj tényleg segíteni is kell. A helyi ipar és kereskedelem felsegitése nemcsak állami, hanem városi érdek is
a városi háztartás rendlének, egyensúlyának biztosítása
szempontjából. Fizetőképessé kell tenni a helyi ipart és kereskedelmet I Ezt a céltakarják szolgálni a helyi
érdekképviseleti szervek : az Ipartestület, a GyOSz, az OMKE, a Baross Szövetség, amikor is féllő gonddal őrködnek azon, hogy most, ami--kor a lakianya építkezésekor a helyi iparunk és kereskedelmünk némileg foglalkoztatva lenne, nehogy mellöz-letés legyen osztályrészük. Belátta ezen kérdésnek fontosságát az illetékes minisztérium is, mert a szerződésben Is kikötötte, hogy a részmunkáknál „lehetőleg" a helyi Ipar részesítendő előnyben. Sajnos, ez a ,lehetőleg" szó tág teret nyújt a helyi Ipar és kereskedelem mellöztetésére.
Nem ajándékot, nem protekciót kér a helyi ipar és kereskedelem, hanem munkát és semmi körülmények közt nem fog abba belenyugodni, hogy helyi ajánlattevőket kategorikusan azzal Intézzenek el, hogy ajánlatuk irreális. Városunk Iparosai és kereskedői elvárják, hogy végre az utolsó percekben az érdekeltekkel érdemleges tárgyalásokba bocsátkozzék a vállalkozó cég és olyan helyzelet teremtsen, hogy az ipar és kereskedelem lelkiismerete szerint preciz munkát szállíthasson. Kívánjuk tehát a helyi munkának a helyi kisipar részére való bizlosilását és kérjük ennek .lehetőleg" lehetővé tételél is, nehogy esetleg az idő rövidsége akadályokat támasszon.
Köszönöm a lek. Szerkesztőségnek soraim szíves közlését s vagyok kiváló tisztelettel
a „Zalai Közlöny" olvasója.
BT
Időjárás A nagykanizsai meteorológiai elő Jelentések r Szerdán a htmtn
"S
Reggel 7 őrskor +12 8, délután 3 őrskor -f 152. eate 9 órakor +13 4.
FeUiöztt; Égési napon «t bonilt égboltozat.
Szélirány: Reggel délnyugat, délben iti szél.
északnyugat, este\'fizakkeUtl
— A legszebb szőnyegek nagy
választékban, kedvező fizetési
leltételek mellett Bartánál.
ÖZLONY
rípl
PHILIPS
MESTEKCSÖVEKET
AJÁNL BETEG RÁDIÓJÁNAK
1929 |unius 27._
NAPI HÍREK
NAPIREND
iuniua 27, omOtBrtdk
Róm katolikus: László. PiotoL: László Izraelita: Slván hó 19
Uránia. .A azlvldomltó\', vidám kor-rajz. .Lavina", dráma. .Pálria Híradó-, aktualitások.
Gőzfürdő nyitva reggel 9 órálól esle 6 óráig (héttő, szerda, péntek délulán é« kedden egész nap nőknek).
Dr. Mextt Ferenc
ú\'tamHöliségen tanulmányútra ment GOrtSgorsxdgba
Nagykanizsa, Junlus 2(1 Dr. Mező Perem: budapesti középiskolai tanár, az 1928. évi amszterdami ollmplász szellemi világbajnoka, i kultuszminisztérium kiküldetésében, ejyhónapl államköltséges tanulmányútra utazott Görögországba. Tegnap érkezett meg Alhénbe. A világbajnok-sportíró görögországi útjában a klasszikus görög sportra vonatkozó kutatásait bflvili ki helyszíni buvár-kodással és tapaszlalatokkal.
— Országos Ismeretterjesztő Nagykanizsáról. A Falu Urániája (Budapest) diapozitiveket készilleteti Nagykanizsa város utcáiról, épületeiről. A képekhez a városi lanács felkérésére Barbarits Lajos, a Zalai Közlöny felelős szerkesztője egy órás Ismeretterjesztő előadási irt a régi és a mai Nagykanizsáról. A vetitett-képes előadás az egész országol meg fogja járni az ismeretterjesztés szolgálatában.
— Nagykanizsai ügyvédek a szegedi llgyvéd-gyDIésen. A Szegeden tegnap megkezdődött II. országos ügyvéd-vándorgyülésen a nagykanizsai ügyvédi kait dr. Frled Ödön, az Országos Ügyvéd Szövetség helyi osztályának elnöke és dr. liarlha István központi igazgatótanácsi tag képviselik. A vándorgyűlés szombalon ér véget.
— Ügyvédi vizsga. Ifj. dr. Tamás János a budapesti kir. kúrián alakult, Vargha Ferenc koronaügyész elnöklete alalt álló bizottság előli kitűnő sikerrel letette az egyesített ügyvédi és birói vizsgát.
— Tanévzáró Istentisztelet. Az izr. vallásii lanulók tanévzáró istentisztelete junius 28-án, péntek reggel 8 órakor lesz.
— A kanizsai lóversenyekre jegyek a Krátky-tőzsdében előjegyez-hetők. — Jegyek mindkét napra érvényesek.
— A fémipari szakiskola rajz-és munkakiállltása tekintettel a közönség érdeklődésére julius hó l-ig nyilva marad s megtekinthető \'éggel 8—12-ig, délulán 2—6-ig.
(—) Tandljmenteaségl kérvény, a Zrtnyl Ilona polg leány- és Zrínyi Miklós Mi; fiúiskola részére ksplnlo Flscliel Füiri;i fitat könyvkereskedésében.
«= Háziasszonyok figyelmébe I
Csak röviden „IMPEX" csomagolt salicylt tessék kérni, vegytiszlasága \'örvényesen védve, haiása biztos. Minden Üzletben kapható.
_ZALAI K
Jubileum az ovodában. Lélekemelő ünnepély volt tegnap a Nádor- utcai ovodában. E napon tartotta évzáró-vizsgájával kapcsolatban az óvóda, Szabó Istvánné ovonö 40 éves óvónői működésének jubileumát. Az ünnepélyen a nagyszámú vendég-közönség élén megjelent az ovodai felügyelő-bizottság és az ünnepeli helybeli kartársnői, az utóbbiak díszes babérkoszorúval lepték meg az ünnepeltel. Az ovodai felügyelő-bizottság nevében Neusiedier Jenő alelnök melegen üdvözölte és keresetlen szavakkal méltatta a jubiláns városunkban közismert érdemeit, kitartó buzgalmát, hazafias és vallásos nevelését. _
3 repülőgép
érkezik Nagykanizsára szombaton délelőtt és a város felett keringve propaganda-iralokat fog leszórni a város utcáira. Ezen a napon lesz ugyanis 7 magyar városban a Magyar Aero Szövetség repülő-napja, amikor is a Trianon állal úgyszólván nullára redukált magyar repülősport fellendítésére az egész magyar társadalom áldozatot hoz filléreivel. A kanizsai gyiljlés lebonyolításával a Szövetség a Keresztény Jótékony Nőegyietei bizla meg. A Nőegylet a társegyesülelek bevonásával a gyűjtés megszervezését máris megkezdte.
Reméljük, hogy a 7 magyar város közölt Nagykanizsának megfelelő hely jut majd a hazafias áldozatkészség listáján.
— Tető alatt az uj leányiskola Keszthelyen. Tudósítónk jelenti: Tegnap volt a bokréta-ünnepély az uj keszthelyi leányiskola tető alá kerüli épületénél. Jelen volt a községi elöljáróság és az iskolaszék elnöksége is. Marschall Béla építőmester és Gál Sándor kőműves után a község vezetősége nevében dr. Gárdonyi Lajos szerkesztő, elöljárósági lag beszélt, majd a város a munkásokat megvendégelte.
— A villámcsapás áldozata, A Cseliimindszent melleit levő Rózsamajorban becsapott a villám. Bősze Ferencnét érte a villám, aki oly súlyos égési sebeket szenvedett, hogy pár óra alatt sebeibe belepusztult.
— A nagykanizsai reálgimnáziumban az érettségi vizsgák
folyó hó 22, 24, 25 és 26. napjain folytak le Mátrai Rudolf tanker. kir. főigazgató elnöklete alatt. Az eredmény a következő : Jelesen érettek: Adám Oyörgy, Bődi Béla, Eisinger László, Frank Károly, Lukács István, Pajzs Ferenc. — Jót érettek: Ágh Erzsébet, Anek Antal, Bilera Béla, Dobó Zoltán, Donászi Ferenc, Hajdú Jenő, Hosszú József, Józsa Fábián, Molvarelz Erzsébet, Muzikár Sándor, Reinltz Tibor, Vajda Jolán. — Egyszerűen érett: 12 tanuló. — Javiió vizsgát tesz 1 — 1 tárgyból: 5 tanuló.
— Ujabb motorkerékpár szerencsétlenség. Dr. Richner Imre szulimáni lakos oldalkocsis motorkerékpárjával épen akkor robogott a MIR iparvágányához, mikor a vonat arra tartolt. Richner, hogy az összeütközést elkerülje hirtelen oldalra fordilotta a gépet, mire az felborult és ugy ő, mint útitársa megsebesüllek. Borda és vállperec lőrést szenvedtek.
= Uj rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujljuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli lörleszlés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely. Kőszegi-utca 5
Eris, Tírbfi, kövér emberek számára a természetes .Ferenc József keserűvíz naponkint való ivása a legkisebb erőlködés nélkül könnyű és rendes bélmüködést biztosit. Számos szakorvosi jelentés bizonyítja, hogy a Ferenc lössef víz sziv- és idegbajosoknak, vese- és cukorbetegeknek, valamint köszvényben és csúzban szenvedőknek is nagyon jót tesz s ezért méltán megérdemli a legmelegebb ajánlást. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszer-üzletekben.
— Juniális. A Kiskanizsai Kath. Ifjúsági Egyesületnek nagy napja lesz junius 29-én. Fényes ünnepség keretében juniállssal egybekötve\' adja át az egyesület P. Erős Alajos an-docsi liázfőnöknek, mint az Egyesület alapilójának a művésziesen elkészített diszelnöki ^oklevelet. Kettős ünnep lesz ez, mert P. Bakoss Ágoston nagyatádi házfőnöknek is ezal-kalommal nyújtják át diszelnöki oklevelét. Kiskanizsa apraja-nagyja ott lesz az ünnepélyen, hogy megjelenésével dokumentálja diszeinökeik-hez való ragaszkodásukat.
— A Zala-Kanizsa visszatartási és szabadlistája, melyet 30-ig kell a Szövetségnél benyújtani, már kész és azt szombati számunkban közöljük.
(Rövidítések) H — hírek, közgazdaság rlangv. — hangverseny. E — előadás Gy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — zene. Mg. mezőgazdaság. Ifj, — ifjúsági előadás. P — felolvasás, ü gramofonzene. 1b — jozz-band. K — k*baré. nZ. — népszerű zene.
Csütörtökön, junius 27-én
Budapeat 9 15 A Mandits szalonzenekar hangversenye. 9.30 H. 9.45 A hangv folyt. 12 Déli harangszó. 12.05 Hangv. 12.25 H. 1*2.35 A hsngv lolyt. 13 Po tos időjelzés. 14 30 H. 16 Rádió Szabad Egye tern. Időjelzés. 17.30 Siklós Ferenc előadása. 18 Az 1. h gy. e. zenekarának hangv. 19.35 Angol nyelvoktatás 2015 Shakespeare előadás a Sludlóból. .A makrancos hölgy". Vígjáték 3 felvonásban Utána körülbelül h.20 Időjelzés. Majd Cigányzene.
Bécs. II Z 16 Hsngv. 17.15 Ifjulácl zeneóra. 20 Időjelzés. 20 03 Opereitré z-Ictck,
Legtökéletesebb angol
RALEIGH
motorkerékpár
minden t y p u s raktáron
GOOD-YEAR
a legjobb autó és motorkerékpár pneumatik
Körzetképviselet és lerakat:
Szabó Antal
fegyver- és sportüzlet, autó és motorkerékpár osztálya.
ZALAI KÖZLÖNY
színház
Fedák Sári
Megdől anxlx-fa a kanizsai társulatnak
Nagykanizsa, Junlus 20 Beszélhet akárki, amit csak akar: — Fedák Sári nimbuszát és halhatatlan művészetét csorbítani nem tudja senki és semmi. Csak az ö aranyos, utánozhatatlanul megejtő modorára kell gondolni színpadon vagy azon kivül és máris érthető az a Zsazsa-láz, ami Ózdon ugy fogja el az embereket, mint Newyork felhőkarcolói között, mihelyt ő megjelenik a láthatáron.
Most a kanizsai horizonton tűnik fel „az isteni Zsazsa" újra. A láz átszaladt Kanizsán is. Ó maga szép szegedi képes-anzixon igy jelentelte be érkezését: A nagyrabecsült, tisztelt és szeretett Színtársulatnak
Nagykanizsa
Szeged, 1929 VI. 24.
Kedves fiumei Bandám 111 Vigyázz, mert jön a vonat! Szervusztok és a boldog viszontlátásra ! _ Zaarsa.
A sxln&dxl Iroda Qirel: H PlntyOke Csillag Tmmwíkm felléptével. Kedves eseménye lesz színházi évadunknak a legkisebb magyar primadonna. Csillag Zsuzsika fellépte, aki máris több színpadi siker után csütörtökön este Igazi primadonna ve-zérszerepben fog fellépni. Ezúttal Jaczkó KezaŐ romantikus, szépzenéjü operettjében. a Pintyőkében gyönyörködhetünk a kedves apróság bűbájos játékában. Az operett többi főszerepében Vincze Km ml. Kádár Margit, Nádassy Mlcl. Sarlay Imre, Szalay -Károly, Károlyi Vilmos, Zelenay József jeleskednek. (•) Fméék Bért m ll.gyk.nl*.al
Sslnhézban- Pénteken és szombaton este Fedák Sári, a magyar operett-színjátszás büszkesége, Bus Fekete I,. pompás vidám operettjében, a „Pista nénl"-ben vendégszerepel a kanizsai Hzlnházban. „Pista néni" sikerét a budapesti és bécsi többszázas sorozatú elő-ndások már előre Is biztosították. Tökéletes és rendkívüli élményszámba menő művészi teljesítmény lesz, amiben Fedák Sári csillogtatja Istenáldotta képességeit. Megigéz, megbűvöl, bájával elragad, pattogásával falrengető derűt kelt. Knnex a csodás színész-asszonynak szivárványszínekben tündöklő művészetét mindenkinek látnia kell. A Jegyek a pénztárnál előre válthatók.
Heti m Usor :
Csütörtök: Pintyőke (Csillag Zsuzsika
Péntek: Fetlák Sári felléptével Pista néni.
Szombat d. u. Pintyőke.
Szombat este: Fedák Sári felléptével Pista néni.
Vasárnap d. u. Oül-baba.
Vasárnap este: Bolygó zsidó.
Hétfőn: Bőregér.
(-) Fráter Lóránd nótás könyvei zongorára ének kísérettel ismét kaphatók. Ára kötetenkint P 3 — Flschel Fülöp Fiai könyvkereskedésében.
Regedei viz
nemcsak kitűnő borviz,
hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál. Kapható minden füszer-és csemegeözletben.
Mí Főraktár: ,
WEISZ MÓR
Nagykanizsa,Király u. 21
SPORTELET
Zalaapáti csapata lett az első a pacsai Járási leventeversenyen
35 község 600 egyenruhás leventéje vonult fel vasárnap Pacsára
Pacsa, Junlus 20
(Saját tudósítónktól) A jó Isten Is felvidult harmincöt község 600 leventéjének, a zalai föld ifjúságának láttán, amikor vasárnap reggel felderült az ég a pacsai legelő felett és rászórta sugarait a levente-ver-senyre összegyűlt sokaságra. Impozáns látvány volt a nyári barna egyenruhába öltözőit, fapuskál szorongató levente (elvonulása.
Délelőtt 9 órakor Istentisztelet volt, utána az előversenyek, majd ebéd a levente-tábor körül felállított Laci-konyhákon.
Délután 2 órakor az egész járás Intelligenciája és több ezer főnyi közönség hullámzott a verseny színterére. Olt volt Gabsovits Kornél várm. testn. felügyelő, Szenl-mihályi Dezső, vitéz Bosnyák András, Táncos Lijos, Kövess Jenő, Sternthal Bernát, Fabjanics Ernő, Hertelendy József, Szentkirályi Oyula, Thassy Sándor földbirtokosok, a járási tisztikar stb.
A verseny előtt a Zalaapdtii Levente Egyesllletiemkaraa Hiszekegyet játszotta, Kende Péter főszolgabíró, a pacsai járás példásan intenzív levente-életének megteremtője üdvözlő beszédet mondott, Szabó Ferenc levente (Zalaapáli) nagy hazafias erővel szavalt, Haasz Péter főoktaló (Zalaszenlmihály) lelkesítő beszédet intézett a leventékhez.
A verseny zenés szabadgyakorlatokkal kezdődött, melyek precizitásukkal igen hatásosak voltak. A fegyelmezettség: verseny győztes szakaszai 1. Zalaapáti, 2. Hahót, 3 Nagyrada. A látványos mutatványok, gúlák Igen sikerültek voltak.
Atlétikai eredmények (összesen 224 levente indult):
100 m. síkfutás: 1. Katona József (Bucsuszentlászló) 12 3 mp., 2. Pó-czak Oyörgy (Hahót), 3. Breglovits Gyula (Zalaszenlmihály).
400 m. síkfutás: 1. Katona József (Bucsuszenllászló) 64 8 mp., 2. Váczi
Lajos (Zalaapáli), 3. Némelh Ferenc (Felsőrajk).
800 m. síkfutás: 1 Zsuppán Zsigmond (Pacsa) 2 p. 38 2 mp., 2 Dávid Lajos (Hahót), 3. Nóvák László (Nagyrada).
1500 m. sikfutás: 1. Szabó Oyula (Bucsuszenllászló) 5 p. 12 mp., 2. Mihályi Sándor (Felsőrajk), 3. V^czi Lajos (Zalaapáti).
4x400 m. staféta: 1. Zalaszenlmihály 4 p. 34-2 mp., 2. Zalaapáti, 3. Orosztony.
Buzogánydobás: 1. Rácz Károly (Zalaszenlmihály) 44-30 m., 2. Mihályi Sándor (Felsőrajk), 3. Englerl István (Pacsa).
Sulydobás (7V<kg): 1. Hatvani István (Zalaapáli) 8 26 m., 2. Mihály Sándor (Felsőrajk), 3. Kiss Oyula (Bucsuszentlászló).
Magasugrás: 1. Szabó Lijos (Hahót) 150 cm., 2. Bicskei Dezső (Egeraracsa), 3. Nagy Lajos (Zalaapáli).
Távolugrás: I. Mihály Sándor (Felsőrajk) 4 53 tn , 2. Szabó Ferenc (Zalaapáti), 3. Poczak Oyöigy (Hallót).
Kúszó staféta : 1. Hahót, 2. Bucsuszentlászló, 3. Nagyrada.
Súlydobó staféta: 1. Zalaszenlmihály, 2. Bucsuszentlászló, 3. Felsőrajk.
A Jándor-zdsztót, a mii 3 vittek el a hahóliak, ezidén apátli csapat nyerte el
A versenydijak (serlegek, mind Szabó Antal nagykanizsai sport-üzletének ajándékai) kiosztása és a Himnusz zárta be a szép ünnepélyt. A futók vándorsctiegét Zalaapáti, a dobók vándorserlegét Zalaszenlmihály csapata vitte haza.
A nagyszerűen sikerült versenyt Csorba István járási testnevelési vezető és Kende Péter főszolgabíró vállvetett munkája tetle impozánssá megrendezés tekintetében, mig az eredmények a járási tisztikart és oktalókat dicsélik.
éven át a zalaérmek,
Szombaton Baján csatázik az NTE a bajnoki pontokért
Pénteken Indulnak Bajára a kanizsai amatőrök
Nagykanizsa, Junlus 28
Péter Pál napján hátralévő bajnoki meccsei közül a legnehezebbet fogja abszolválni az NTE. Baján fog mérkőzni az ottani Turullal. A mérkőzés mindkét napra fontos, mert eredményétől füg^ hogy melyik csapat fog kettejük közül az élcso-porlba kerülni. A győztes erős aspiránsa lesz a második helynek, a vesztes pedig a középc6Óport végére zuhan.
Az NTE, hogy játékosai a hosszú utazást kipihenhessék, már előző nap, pénteken délben fog elutazni a sinautóbusszal, s a következő 12 játékost viszi el: Csondor, Jámbor,
Oyörgydeák, Vellák, Radics, lieke. Mészáros, Engelleiter, Szolldr, Szabó, Harangozó, l.ovassy.
(Zala-Kanizsa FC) folyó hó 26-ra hirdetett közgyűlése határozatképtelenség miatt folyó hó 30-án vasárnap délelőtt 11 órakor a Centrál szuterénjében lesz. A fontos tárgysorozat miatt a tagok mennél nagyobb számban való megjelenése kivánatos.
(Jóst a Zala-Kanizsa FC) a Somogynak 3 hetes cseh-szlovák túrájára kölcsönadta, a kitűnő játékos esetleges átvételéről a Somogy a tura után fog tárgyalni.
1929. junlus 27.
FLY-TOX
a modern rovarirUJaaerak
kir*lya
megöl
toftyot, malyt, uúayofti,
poloskAt, ívMMfwat, hsanyát, bolhil, tatOt stk.
éa ások pótéit, Iliéire lirrill.
Vgy.lf* m

QédUjyrm I
Mindenütt kaphatói
Pro«pcktu(t kívánatra küJd t R4v4m ümS éa TárM
Budipeti, V., Nidor UOC* 80.
Tele fón : L. 9Q6-2S
KÖZGAZDASÁG
Ezerhétszáz millió dollárral uj
bank létesfllt Chase National Bank és National Park Bank tuztonált
(—) New Yorkból vett távirati értesítés szerint a Chase National Bank Igazgatói,-akik ezldőszerlnt kormányunkkal leizálog kötvényeinknek a new-yorkl pénzpiacon való elhelyezése tárgyiban tárgyalásokat folytatnak, ma hivatalosan bejelentenék, hogy a Nailonll Park Bank of New York igazgatóságával megállapodást létesítettek a két banknak és Investmenl atfllláclólnak Fuzionálása Ügyében. Eil a megállapodást a két bank részvényeseinek ellogadisra siánlla. Az alipltandó uj bank Összes u|át Iflkéle 1.700 millió dollárt tog meghaladni éa egyike lesz az Egyesüli Államok legnagyobb bankjának Alaptőkéje 105 millió dollár, tartalékai több mint 130 millió dollárt és egyealtett betétet kb. J 200 millió dollárt fognak kitenni. Az egyesilett u| banknak M tiókjs lesz New-Yorkban, külföldi fiókjai Hava na, Crlstóbal és Panamy-
Cityben, képviseletei pedig London, Párfs, Btnln és Rumiban lesznek. A tuzló egy-egy részvény kölcsönös kicserélése alapján
történik. F.lózóen kiegyenlítő osztalékot tizeinek a Chase National Bank éa a Chase
Kombinált arzén-rézvcgyllletel tartalmazó Noipraa.n
Komb. rézkén-arzénvegyUletet tartalmazó T u t o k I I
mlndveltő egyesitelt perme\'ező anyag
egyidejű védekezésre. GyflmAtosAaban, Gyümölcs perész (Monllla), varasodás, rilgyluróbogir, alma moly, szllvamoly és a többi gomba és
rovar kártevők ellen SzAIAban i Peronospora, sző\'őmo y, tzólóilonca, tókehem>ó Irtására. Bordói léhez keverve: Arxola, Uránlaxfild, Oaraia arzén tartalmú permetezőszerek (rágókártevők Irtására). Eloaal, Vlnol llsztharmat elleni védőszerek. S u I f a r o\'l gombakártevők Irtásához. Alrnola, Pomria (vértetukilrány) vé,tetves icbhelyek bekenéséhez. P o k a I n rózsa Iák és növények levéttetvel Irlására.
Hernyóonyv megakadályozza a mászókárlevókcl és
hangyákat, hogy a rózsata vagy gyümölcsfa koronájához leijussanak. Több más speciális védőszerek is állandóan raktáron. Kaphatók: ORSZÁG JÓZSEF magkereskedéié-bea Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10.
(a bíróság mellett) s*i
Ifftt, junius 27,
Seeurllies Corporation részvényeseinek éa eteknek a részvényeiből nyolc régi rész-vényérl egy u] részvényt adnak cserébe. A fúzió terve azerlnl a Chase Securiiies Corporation mrgszerzl a National Park Bank laveslment alfüláclóinak aktivált. Albert H. Wlgglns a Chase Nallonal Bank elnöke és John Mc. Hugh lesznek az uj bank társelnökei ét Charles Mc. Cain a National Park Bank elnöke lesz sz uj bank ügyvivő elnöke él a Chase Securlttes Corporation alelnöke. A Chase Securlttes Corporation egyike Amerika legaglllsebb nemzetközi linindrozó Intézeteinek és részs volt sok nsgy európai tranukdóban. Az Imperlai Chemical Industries-szal egyentó arányban részvényes éa controllálla a Flnance Corporation of Oreat Brllaln and America nevfl vállalatot, melynek Lord Melchett sz elnöke. Tagjs volt annak a bankkonzorciumnak Is, amely a román stabilizációs kölcsönt létrehozta.
(—) Országos vásárok. Junius 28-án Nemeshetésen, julius 1-dn Sár-várott, Sopronban, Nován, Szentpé-leruron, Hosszuperesztegen (Vasm.), Lepsényben (Veszprémm.), 2-án Beleden (Sopronm.), Stlmegen, Vásárosmiskén (Vasm.) Ivánegerszegen (Vasm.) és Monoszlón.
TŐZSDE
A mai értéktőzsdén nagyfokú üz-lettclenség mellett kedvetlen volt az irányzat. Általában jelentéktelen volt az áresés, csupán Wodianer és Pesti Könyvnyomda esett vissza. Lanyha voll még Magyar Cukor, mely 45 pengővel lanyhult. Ezzel szemben élénk érdeklődés mutatkozott Földhitel részvények iránt, mely ujabb nyereségekre telt szert. Barátságos volt még a Nasici is. A külföldi jelentések ösztönzőleg nem hatotlak, a zárlat kedvetlen és üzleltelen. Fix-kamalozásu papirok piaca valamivel élénkebb forgalom melleit barátságos. Valula és deviza piacon csupán csak az északi valulák barátságosak, egyebekben említésre méltó esemény nem tortént.
Tsraáiytáxsls
A buza 30 fill., a rozs — fillérrel eseti.
Buza Uaiav. 77-ea 23 20-27 35, 78-aa 22 40—2295, 79-ea 22 .0-22 80, 80-aa 22 90-2305, dinántuti 77 ee 21 25 -21 40, 7S-U 2145-21-60, 79-ee 27 65 -21 80, 80-aa 2185-22-00, roza 17-25-17-50, lak árpa 19-50—20 00, aörárpa 23 00-2350, zab 18 35—18 65, tengeri tazl 25-26-25 76, dunántuli 24 30 -24-50. korpa 1260 1300.
ífirichl tárlat
Pária 20-32\'Zi, London 251OTi, Newyork 51975, Brtlasel 7215, Milano 2719 Madrid 73 45, Amsterdam 208-67V», Berlin 123 S5, Wien 7304, Softa 876, Prága lí-8Vli Varaó 58-25, Budapest 80-88 Belgrád 912*/s, Bukarest 308\'/i.
i Maywfl Tíssáe devlsa-jegyiás*
valutAk
.1 L 27-75-17-90 afr. 79-55-79 96 CaeTt k. I6-97-17-0T Dán k. 152*50-153-10 Dinár 9 9S-I0-04 Dollár 570 50-572-50 Francia f. 22-45-22 65 Holt. 229-90 230*90 Lengyel 64-0Í-64 35 Leu 3-37-3-41 Léva —■—
Líra 29 95-80-20 Márka 136 60-13710 Norvég 15245-153 05 Schlll. 80-47 80 82 Peseta 80-90-81-60 Svájd I. 110-30 110 70 Svédk. 153*30-153-90
DEVIZÁK AmaL 23000-230-70 Belgrád 1005-10-00 Berlin 136-60-13700 Brüsszel 79-47-79-72 Deviza]el 3-39-3-41 Kopenh. 152-55 152 95 London 27-76 27-S4 Madrid 80-90-81-50 Milano 29-95-30-85 Newyork 572-60-4 20 Oszló 152-62-153-02 Párls 22-39-22-46 Prága 16 96-17-01 Szófia 4-13-4-15 Stockh. 153-70-133 90 Varaó 64-20-64-<0 Wien 80-47-80-72 Zürich 110-21-110 51
ZALAI KÖZLÖNY
Strtfaásár
Felhaltát 2737, eiádatl.n 250. - Elaő-rendű 1-72—1-74, azedett 1-70—1-74, azedell köaép 1-58—1-64, könnyű 1-20-1-40, l-só rendtl öreg 1-62-1 64, ll-od rendű öreg
1-40—1 52 angol süldő 1-50-1-90, szalonna nagyban 1-86—1-90, zsir 2-08-2-12, hus
2-15-2-40, szalonnál lélsertéa 2-04—2-18. Az Irányzat élénk.
APRÓHIRDETÉSEK
Al apróhirdetések dija 10 szóig 10 fillér, Mlndr-n további szó dija S »Tll. Vasár- éa ünnepnap 10 szóig 80 fillér, minden további szó dija 8 fill. Szerdán éa pénteken 10 szóig 10 fillér, minden lováhbl sző dija 8 fill. Cirnsió s minden vaata-gabb betűből álló azó két siónak siámlt-tatlk. Állást keresőknek 50% engedmény.
Hlrdetéaek 5 (Bt) pang* Seaaagan alul a felaelegea kdnyvaléa, aaémléaéa alkarüléaa végett a I « r a llitlsnálk
Egy tanarso felvételik Samu József és Lajos rézműveseknél, Nsgykanlzsán, Deák-tér 12. 3059
Rét diákot ellátásra váltai tanulmányi ellenörzésael együtt, azaklérllu. Caengery-ut 23
Magyar n 4. számú ház, esetleg annak Bálhory-utcára nyíló réaze aladb. 2S36
Koezlollta Ignácnál, Csengery ut 50. szám alatt plad áron elsőrendű morzsolt tengeri eladó. 3043
MÉZET,
nyersbőrt, égytollst, vasat éa fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernát é* Fiai
Erzsébet-tér IS.
Egy ideálisan szép fekvésű tálak 200
krdel
szögöl, s Sugár-uton olcsón eladó. \' lődn .......
rdeklődm a Dohánynagyárudában. 3042
•artéaaalr 2 60 ért kaphaló Kossuth-tér 3. éa Petőff-ul 23. henleaűzlet 3038
Sporteredményekről
vasárnaponként a leggyorsabban tudósít a rádió.
Gyermekének adlon reggelenként felkelése előtt egy órával egy pohár, larg.os tejben egy-két kanálnyl mézet és g)er-meke tartósan minden huruios bántsimak-kal szemben ellerilállóvá leszi. Saját termésű méicmet kicsinyben is eladom. — Oelleűch, Eötvös-tér 15. 3062
Egy szoba, konyhás egészséges, tiszta fóbérlet! lakéat keresek s központban, vagy ahhos közel, esetlee kerttel egytllt. Cimeket kérem leadni .Molnár K.\' névre a kiadóba.____
.Király 8040
ken\'
Egy péktanano felvétetik myér sütődébe, Koasuth tér 5.
Teszünk használt tankönyveket.
Tankönyvek a jövő tanévre már *>" előjegyezhetők
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében. - Telefon 179.
Egy takarltésa* reggel 6 órától este 6 lg, vagy pedig egy főzéshez értő mindenes leányt keresek. Király Sándorné, FSut 8. II. em. -3050
Egymásba nyíló kataroaett háló, ebédlő kiadó. Tölgyfa halfgarnllura eladó Klslaludy-utca 21. 3052
Keresek
bsatoraaatt tlaata lakéat,
két azemély részére. Megfelelne nagyon kOISsa éllé talkaa, eeetleg kerttel agyBtt lavA llyaa lakéa. Sslvea értesítést a kiadóhivatalba kérek, un
Lépoafihéal bejáratú bútorozott utcai szoba etaejére kiadó — Caengery-nt 27/a. lötdsztnl.
; áha.,
-3054
Eladé egy hás szabadkézből KUkant-zsán, Szentrókus-u. 49. 8055
Irodista, vagy Irodlataaő ügyvédi irodában felvétetik. -----
-1056
Egy kétaa
1 re kiadó Kossuthtér 3
udvart lakás augusztus
\' ~ -3000
Gazdák és uradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a
,K ÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson,
Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjulá-
uyosabb árban, egy vagy két évi részletflzstésrs is, minden előleg nélkül kaphatók a
KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál,
Nagykanizsa, Fö-ut IS. azém.
Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek -és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltételek mellett.
■zdkségletelnek beszerzése előtt faltétlen kérjen árajánlatot I
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Telefon: 3-22.
Raktárról az Ssszes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési fsltétslsk I
Értesítési
A Letenyei Takarékpénztár R. T. f. évi junius hó 23-án megtartóit rendkívüli közgyűlésén
alaplőkéjének 50.000— pengőről 75.000-— pengőre való felemelését határozta el.
Evégből kibocsát az Intézet 2500 drb egyenként 10 — pengő n. é. uj részvényt, melyekre nézve a régi részvényeseket elővételi jog illeti meg oly módon, hogy minden 2 drb régi részvény alapján 1 drb uj részvényt vehetnek át névértéken és darabonként 50 fillér kOltaégmegté-ritéssel, összesen tehát 10 pengő 50 fillér befizetés ellenében.
A részvények ellenértéke 3 részletben is fizethető. Az 1. részlet P 4*50 a joggyakorlással egyidejűleg, a II. és III. részlet 3—3 pengő augusztus hó 5., illetve szeptember hó 5-ig egyenlítendő ki.
Az uj részvények f. évi julius hó 1-től részetednek az osztalékban, miért is részletfizetés esetén a 11. és III részlel után julius hó 1-tól a befizetés napjáig 8°/o kamat is megtérítendő.
Az elővételi jog 1KB. julius hó 5. napjáig bezárólag gyakorolható a régi részvények bemutatása mellett. A részletfizetési határidók elmulasztása a már befizetett összegek elvesztését vonja maga után.
Letenye, 1929. junius hó 24.
Az Igazgatóséi).
Van szerencsém a t közönség nb. tudomására hozni, hogy Komár-városon, a vasutállérnát mellett eddig bérbeadott
vendéglőmet
saját kezelésbe vettem át tsazt a
régi, szolid alapon tovább vezetem.
KilUnó balatonmeliéki és elsőrendű helyt borokát Urtbk. Kitűnő házikoszt. Tiszta, jó szállószobák.
Figyelmes ás pontds kiszolgálás. LeflsaoMMAMl árak I Nagybecsű pártfogást kér
KISS ISTVÁN
vendéglő tulajdonoe
Kom áriáros.
Hova menjünk szombaton ás saaáraap T
Kirándulónk Bagolára. Bucsu lesz.
A legjobb ételekről és Italokról gondoskodik
Horváth László
vendéglős.
Egy jókarban levő 1927-es typusu üzemképes
Ford autó
szabadkézből jutányosán
eladó
Bővebbet Rechnitzer Józsefnél Paosán.
ZALAI KÖZLÖNY_ 1929. junius 27,
r&zére, díjmentesen és saját felelősségünkre lakásba
szállítjuk a megrendelt

3 tói 20 hónapig terjedő folyószámlahitelt nyujtunk. Készpénzárban adunk el hitelre is! Győződjék meg erről személyesen saját érdekében.
Óriási választékot tartunk finom kárpitosbutorokban, vas-, réz-, konyha-, előszoba-, leányszoba- és irodabútorokban is.
Állandó lakásberendezési kiállítás!
KOPSTEIN
SZOMBATHELY és SOPRON
Kőszegi-utoa 5. (üzlet az udvarban). Várkerület 62.

i: 1887-BEN.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán, (felelős Ü7lclvey.ctö; Zalai Károly.)
86. évfolyam, 144 azám
Nagykanliga, 1929 Junius 28, péntek
Ara 14 HUér
ZALAI KDZL0N7
pukud-tm 4. kteUMntil: M-ut S. uim. ICtMthelyl tókkUdíbiviUl Kouutta U)o»-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbaríts Lajoa
DAflutfal in: egy búm a pengA M fljtff
BetQlen és négy minisztere védték a költségvetést a felsőházban
Gaxáaságl éa KUlpollilKal viták ea/e nyolc óráig
A költségvetési nefiéa fiarc után a felsöQdx Is elfogadta
Budapest, lunlus 27 és ugyatiákkor Amerika elfoglalja az
A felsőház mai Ülését 10 óra ulán összes piacokat, mert olcsó, néhány perccel nyitotta meg Wlassics Visszautasltja Hadik azon álli-Qyula báró elnök. tását, hogy a fötdmivelési mi-
Hermann Miksa kereskedelmi miniszter reflektált a felszólalók megjegyzéseire. Esze ágában sincs a karteleket védeni, csak az igazságot védi. A kisiparosok ügyében méltatlanok a vádak, mert állami támogatással indult meg és működik taz lOKSz. Még nem kapta meg az előirányzott 10 millió pengői teljes egészében, de annak oka az, hogy a kormány a mdr adót! pénz felhasználásának módját szeretné látni.
Az ipartestületi székházak ügyében kéri az ipartestületeket, hogy mérsékeljék igényeiket. A közszállitások terén kénytelen megvédeni az intézményt és a leghatározottabban kijelenti, hogy illegális befolyás a pályázatukon és munka kiadásoknál nem történhetik.
A beruházási összegek felhasználásánál mindig az a cél vezeti, hogy csak magyar munkásnak adjon munkát, aki vér a mi vérünkből.
Azért épit drágább utakat, mert a közönséges utakat nagyon gyakran kell javítani. A falusi utak építése Is tervbe van véve s arra Is nemsokára sor kerül.
(Éljenzés.) Mayer János földmlvelésügyl miniszter:
A mezőgazdasági válság világválság. Arra kell törekednünk, hogy elviselhetővé tegyük a gazdasági válságot. A mezőgazdaság racionalizálása sok akadályba ütközik. A piac megteremtésének legnagyobb akadálya az, hogy kereskedelmi szerződéseket nem lehet kötni. Az európai kis államok apró előnyökért akadályozzák meg a bevitelt vagy kiviteli
Az Iparosságnak egységesen
tehet egységesen a kormány
Nem áll az, hogy a Társadalombiztosító összkiadása a bevételek 9 Vu-a. A hadirokkant kérdés rendezésére a kormánytól felha-
niszlérlumnak bllnlajstroma van. Az export-intézet nem köl üzleteket, hanem csak kikeresi az alkalmas piacokat és önzetlenül, minden díjazás nélkül segíti az üzlet létrejöttét. Nem igaz »z az állítás sem, hogy a földmivelésügyi minisztérium csak a szuperfoszfálos trágyákat ajánlja, ajánlanak más fajtákat is. Rámutat arra, hogy a mütrágya-akció sikere érdekében HOOO kisérleli telepei állitolt fel.
A tett intézkedések eredményeképen 1928-ban 27 millió métermázsa buza termett, ugyanezen a területen a régi Nagymagyarországban 199 millió métermázsa termelt csupán. A kül-telkes gazdasággal szemben ragaszkodik a beltelkes gazdálkodáshoz, mert ha nem is hoz effektív hasznot, megélhetési biztosi! sokkal löbb embernek.
Vass József népjóléti miniszter:
A termelésnek viselni kell a szociá lis terheket. Szem előtt tarlja azonban azt, hogy a szociális termelési ne gyengítse. Az összes államokban a szociális lerhek nagyobbak, mint nálánk.
Magyarország szociális terhelése 4-3 százalékot tesz kl.
Eddig ntég csak az önálló kisiparosok biztosításának kérdése nincs megoldva, de erre is készen áll már a tervezet. Ismeri a kisiparosok kely-zetét, ez az osztály az, amelyikbe legkevésbé van beidegződve a szociális szükségletek szükségességére, ez az osztály van legkevésbé szervezve és legkevésbé van önludatra emelve, mert eddig csak egy kis részük szervezkedett és sokszor a többség véleményével merőben ellenkező intézkedést hajtott végre.
fellépni, mert csak ugy érdekükben valamit.
de természetesen a társadalmat és a termelést is igénybe fogja venni. A tuberkulózis elleni küzdelem tekintetében minden erővel küzdeni fog. Nem látja szükségesnek a takarékosságot e téren. A költségvetésben szereplő összegek számszerűleg elég nagyok, de kevés a veszedelem ellen való küzdéshez. Vállalja a bűnösséget ez ügyben, ha tul fogja lépni a kereteket. Ez a nagy munka a következő évek programja.
Kérni, könyörögni fogok, sőt ha keit, le is térdepelik a pénzügyminiszter elótl, de a tüdövész elleni küzdelemhez kell, hogy legyen a szükséges pénz.
Scltovszky Béla belügyminiszter
az állami karhatalmak szervezetét ismerteti. Egyes cselekből nem lehet arra következtetni, hogy a közbiztonság helyzete megrendült volna. Ismertette az átalakítás és átszervejés mai helyzetét. A csendórórsöket szaporítani nincs szándéka, meri a tapasztalat helyesebbnek találja, ha az őrsöket nem, hanem az őrsök létszámát szaporítjuk. A statisztika szerint a bűnözések nem emelkedtek, hanem ellenkezőleg csökkentek ez is az ellen az állítás ellen szól, hogy a közbiztonság rosszabbodott volna.
Réthy Flórián tiszthelyettes ügyében kijelenti, hogy két olyan szabálytalanságot követett el az ismeretes eset alkalmával, melyek következtében elvesztette életét.
A két veszedelmes gonosztevő ilyen körülmények között könnyen elbánt vele. Az özvegyről gondoskodtak.
Zsitvay Tibor igazságügy-miniszter :
Az érdemdús" birói kar mindig és minden körülmények közölt hivatása magaslalán áll. A bírói státustörvény folytatólagos kiépítése programjában van. Az anyagi jogszabályok reformja, a részvénytársasági és betétitársasági lörvények módosítása valamint a
büntető törvénykönyv tetőalá hozása hamarosan elkészül. Az ügyvédek nehéz helyzetében nem kíván ugyan akliv segítségként szerepelni, dc
intézkedésekkel meg fogja akadályozni, hogy az ügyvédek el-prolelárosodjanak.
Az OEB gyorsító rendelet teljes egészétien végrehajtalik és a törvényben kimondott három év alatt befejezi működését.
Bethlen István gróf miniszterelnök
Fokozódó gazdasági defelizmussal állunk szemben, össze keli valamennyiünknek fogni, hogy a gazdasági helyzetei meg tudjuk javítani. Ne adjunk hitelt a túlzott kritikának, mert nem tudjuk, hogy miért, milyen Indiló okok irányítják. Vannak akik csupán politikai okokból kritizálnak, de vannak akik más kívülről jövő irányítás hatása alalt cselekesznek. Céltudatosan aláássák a nemzet erejét.
Nehéz gazdasági helyzetben vagyunk,
de a kormány a nemzettel cgyet-
országol. Teleszky beszéde gazdasági demagógia, amivel szembe kell szállni.
A karlel kérdésben nem tllrheti a demagógiát. A karlelek közül sok a fontos gazdasági szerv. Megrendszabályozásuk azért feltétlenül szükséges, de csak törvényes eszközökkel. Teleszky beszédének is politikai háttere van, de miért nem nyitt sisakkal harcol. Tény az, hogy a kultusz és népjóléti tárca túlsúlyban van a többi tárcákkal szemben.
Nagy fegyver kezünkben a kultura, amit kihullani vagy kiütni engedni nem szabad.
kell
talmazást kapott egy törvényjavaslat kidolgozására, ez a közeljövőben meg Is fog valósulni,
érlve kifogja vezetni ebből is az
A demokratikus eszmékre való áttérés, mely elkerülhetetlen és amelyet mi Is lépésről-lépésre építünk ki, szükségessé teszik a kuliura fejlesztését.
Hálásan köszöni a hősök emlékkövénél mondott beszédével kapcsolatos egységes együttérzés megnyil-
vánulását. egységére.
Ez bizonyíték a nemzet A román külügyminiszter
a következőket mondja : „Befejezettnek tekinti a demars az ügyét. Nem akar tanácsokat adni, de Budapest összetéveszti a békés viszonyt a háborúval. Veszedelmes az az irány,
ZALAI KÖZLÖNY
1939. ]Unlu» Í8.
elő a közigazgatási reform végrehajtását
Nagykanizsa. Junius 27 Miután a Ház után a felsőház is letárgyalta és elfogadta a. közigazgatás reformjáról szóló törvényjavaslatot, igy hamarosan megkezdődik annak végrehajtása.
Zalavármegye a törvény végrehajtásával kapcsolatos elókészitö mun-
kálatokat már megkezdette és eddig is már löbb tisztviselő dolgozik ezen.
A megye rendkívüli közgyűlésen, valószínűleg julius első felében teszi meg az intézkedéseket a törvényhatósági választásra, valamint a reformtörvény egyéb intézkedéseinek végrehajtására.
Mlg a kanizsai műhelyekben rozsdás a kalapács,
addig nem le&ei, őogy vasúton azdlll/sdk a mun-Hát a Jtanlxsal ípf/keiéseJtfiea
amit a magyar kormány folytat, mer a felkellelt szenvedélyek következményeként elveszti az uralmat a nép felelt". Ebből a nyilatkozatból az látszik, — mondta Bethlen, — hogy a külföld azl hiszi, hogy a reviziós törekvéseket a magyar kormány keltette éleire. Ez nem áll. A nép szivéből fakadt ez az érzés.
A kormánynak nincs hatalma arra, hogy ezt az érzést felkeltse vagy leszerelje. Csodálja, hogy ebben a kérdésben a .reakciós kormányról" feltételezik, hogy a nép lelkét irányítani tudja. Nem csak, hogy nem tudja Irányítani a nép lelkét, de nem Is akarja.
Ha van valami érdeme ennek a kormánynak, hát az, hogy megakadályozta a kalandok-* vállalkozókat
és %< hogy visszatartsa a
meggon- ..okát, hogy az igazság etikötcivel tubád csak célunkat elérni. Mindenek felett áll ma a gazdasági problémák megoldása E kérdésben fogjunk össze polilikai nézetek teljes félretélylével és igyekezzünk, hogy ezt az égelő problémát sikerrel megoldhassuk. (Éljenzés, taps.)
A Ház ezután elfogadla a törvényjavaslatot él elfogadott kél Indítványt Is. Fél 3 órakor az elnök szünetet rendel el.
Szünet után a felsőház áttért a határozati javaslatok tárgyalására és a határozatokat elfogadta és orszá- |
Zarándoklás Bem apóhoz
Budapest, Junius 27 Bem tábornoknak az Akadémia előcsarnokában elhelyezett koporsójára több mint 300 koszorút helyeztek el eddig. A koszorúk közi van Horthy Miklós kegyelet-virága is. Egész napon át az emberek tízezrei zarándokoltak Bem apó hamvaihoz.
Megtalálták a Numancia roncsalt
London, Junius 27 Ideérkezett rádiójelentés szerint az Éagleangol repülögép-anyahajó egyik hidroplánja megtalálta a Numancia maradványait. A jelentésben nincsen benne pontosan megjelölve, hol látta az angol hidroplán az elveszeti spanyol oceánrepülőgépel.
= Legjobb olvasnivaló a Nemzeti Újság Aranykönyvtára. Ára előfizetőinknek kötetenként 150 P és 30 fillér portó.
Holnap.- aúakOKMunIc a Trianon öllal guzsbaverí magyar reptílö-ügyért.
gos határozatra emelte.
Ezután a felsőház elfogadta a beruházásokról szóló pénzügyi javaslatot, majd a Keilog-paktum és a békéltető és döntőbírósági kötelező megegyezésről szóló javaslatokat.
Elsőnek Berzeviczy Albert rámutatott arra, hogy Magyarország a nemzetközi megegyezések sorával bizonyítja békeszeretetét. A háborút elitélő Kellog-paklumhoz való hozzájárulásunk is ezt bizonyítja. Különösnek tartja, hogy Románia húzódozik a választottbiróság gondolatától. Románia, ha mos! nem, később be fogja látni,\' hogy velünk szóba kell állnia. Erre a pánszláv veszedelem fogja rákényszeríteni. Szimpalikusan foglalkozik a francia-magyar barátsággal.
Vészi József Magyarország külpolitikai eredményével foglalkozott. Kifejtette, hogy Magyarország a kis-antanl-államok közül miért nem lépett eddig egyikkel sem szerződésbe.
Ennek az az oka, hogy szomszédaink a magyar kisebbségeket elnyomják.
A román külügyminiszter tegnapi kamarai bestédét kritizálta ezután. Kijelentette, az a válasza erre a beszédre, hogy:
ötven éves állam-csecsemő ne akarjon ezer éves államot tanítani.
Utána
— Bokaszorltók és gummlhnrls-nyák nagy választékban Vágó lllatszertarban kaphatók.
Nagykanizsa, Juniui 27 A nagykanizsai tüzérlakianya építés munkálatainak kiadása ügyében Indított ankétunkra a közönség soraiból ma a következő levelet kaptuk : A ,Zalai Közlöny" tekintetes Szerkesztőségének Helyben
Nagybecsű lapjuk folyó hó 27-ikl számában nagy horderejű kérdéshez szól hozzá „Egy Olvasó". A folyamatban levő tüzérségi laktanya építkezésével kapcsolatos iparosmunkák munkába adásáról szól. Engedje meg a tekintetes Szerkesztőség, hogy én is szóljak erről a mindenkit érdeklő kérdésről.
A levél írója ugy látszik arról értesült, hogy a helyi iparosok ajánlata a vállalkozók szerint irreális. Mit jelent ez? Valószínű az, hogy nagyon magas egységárakon pályáztak. Mikor ezek a kérdések oly nagy fontosságuakká leltek, vállalkozó Ismerőseim révén betekintettem a tüzérlaktanya épitésére adott ajánlatokba. Megnéztem főleg az Iparos-munkák köllségvetéseit. Egyik vállalkozó, aki vagy hét budapesti lakatosmestertöl és asztalosáru gyárlól kért ajánlatot, meglegyezte, hogy a nagykanizsaiak mindegyikénél olcsóbbak, kivéve egy lakatos ajánlatánál, amely azonban valóban Irreális. Irreálltása abban nyilvánul, hogy olyan alacsony árakat ajánlott, amelyeken még az anyagot sem lehet beszerezni.
Természetesen a minisztériumhoz
benyújtott ajánlatában nem is ennek az áraival kalkulált.
Bizonyosan tudom és meg vagyok győződve arról, hogy a kanizsai Iparosok nem mentek semmi szélsőség (elé.
Jó, elsőrangú munkát akarnak mérsékelt áron szállítani és végezni.
Talán félnek a tüzérlaktanya vállalkozói attól, hogy a kanizsai iparosok nem fognak megfelelő munkát végezni ? Lehet 1 Ez irányú aggodalmaik azonban teljesen alaptalanok. Nem akarok a régmúlt idők nagy munkáiról szólni, melyeket teljesen helybeli iparosok végeztek eL Talán nem kellene megemlítenem a József laktanyát, a Károly laktanyát, mén-telepet, barakk-kórházat; az u|abbak közül a gimnáziumot, kórházat, városi bérházat, a helybeli bankok átalakításánál végzett mesteri és művészi iparosmunkákat stb. stb. Megnyugtathatjuk őket, hogy
minden vidékinél jobb munkát kapnak a kanizsai Ipa-rosoktól.
Vegyük a dolog másik oldalát. Röviden: Kedveltessék meg magukat azzal, hogy foglalkoztassák ennek a városnak az iparostársadalmát és ne „lehetőleg" a helyi ipart foglalkoztassák, hanem .elsősorban" és kizárólag.
Nem hiszem és nem ludom elképzelni, hogy ennek az utóbbi évek legnagyokk épilési munkájának részmunkálatai Nagykanizsán kívül készüljenek cl. Nem hiszem, hogy mlg a helybeli mesteremberek műhelyeiben pókhálós gyalupadok és rozsdás kalapácsok hevernek, akkor az itt készillő épületek Iparosmunkáit társzekerek szállítsák be az
állomásról. Bizonyosan tudom, hogy az igen tiszteli Vállalkozó Urak is igyekezni fognak ezt a most már városi érdekeket érinlő kérdést megoldani, ugy, hogy tisztességes árakon tisztességes munkához segítik a helyi iparosokat.
Soraim szives közlését köszönöm és vagyok a tek. Szerkesztőség Iránt kiváló tiszteleltei
Egy másik olvasó.
— Valódi ezüst és Berndorfl alpakka evőeszközök és dísztárgyak legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fő-ut 14. Biztosító palota.
Legtökéletesebb angol
RALEIGH
motorkerékpár
minden typus raktáron
GOOP-YEAR
a legjobb autó és motorkerékpár pneumatik
Körzetképviselet és lerakat:
Szabó Antal
fegyver- és sportüzlet, autó és motorkerékpár osztíiya.
gróf Bethlen Isti
hangoztatta Magyarország békés külpolitikáját. A Kellog-paktum demonstráció a béke mellett, de sem a biztonság, sem a leszerelés kérdését nem oldja meg. A Kellog-paktum kimondja, hogy az önvédelmi háború jogos. Ezután azokról
a titkos szerződésekről beszélt a miniszterelnök, amelyekel szomszédaink egymással kötöttek és amelyek túllépik a deffenziv jelleget.
ín miniszterelnök
Helyesli Vészi József fejtegetéseit abban a kérdésben, hogy miért nincs szerződésünk a szomszéd államokkal, írják alá — mondotta Bethlen — > hágai nemzetközi bírósági egyezményt és szüntessék meg az ellenünk irányuló szerződéseket, akkor lehel megegyezésről beszélni.
Ezután a felsőház elfogadta a törvényjavaslatokat és ezzel az ülés 8 órakor véget ért.
I$2B |uniM 28,
ZALAI KÖZLÖNY
A vonat ntasataak szemeláttára akasztotta fel magát egy vasoti ör
Félholtan vágták le a kötélről a szerencsétlen embert
Nagykanlzaa, Junlua 27 Különös módon akarl véget vélni éleiének Vida János almamelléki vasúti őr, Vida tegnap délután megvárta, amig a Pécs—fonyódi motorvonat arra jön, ahol az őrház van ts akkor az előre elkészíteti hurokkal felakasztotta magát.
A vonalról elsőnek Katona Sándor pécsi rendőr velte észre a már fán légó vasutaBl és az Almamellék állomás felé lassabban haladó vo-
nalról leugrott és vissza futóit, hogy levágja az öngyilkos embert.
Mire az őrházhoz éri, a vasuli őr ugy nézett ki, mint akiben nincs élet. Hosszas élesztgetési kísérlet után mégis sikerült, valósággal a másvilágról visszahozni.
A súlyos állapotban levő embert ezután feltették a molorvonatra és beszállították a kaposvári kórházba, ahol ápolás alá vélték.
Hatévi fegyházzal sújtották a mindszent-kállai biró gyilkosát
Zalaegerezeg, Junlua 27 A zalaegerszegi törvényszék tnosl tárgyalta azt a nagy izgalmat keltett bűnügyei, melyben a mindszent-kállai községi biról gyilkolták meg Az eset még a mult év november 24-ikére nyúlik vissza. F.kkor történi, hogy Fi János odavaló legény
borozás után nagy garázdálkodást vitt végbe a köz-I ségben.
Előbb Fekete Márton gazda házánál tört, zúzott, majd Fekete Gyulát a tálhoz vágta, Szalay Józsefet a földre tiporta, mikor pedig Fekete János ki akarla tuszkolni az utcára, a garázda legény neki esell és ütlegelni kezdte.
Erre Fekete Lajos
fejszét kapott ás megsebesítette FI János kezét. Közben a mindig háborgó legény anyja is csilitani kezdte a legényt, de nem használt semmit. Végül is
lapáttal, meg kövekkel bezúzta Feketéék házának ösz-azes ablakalt és ajtóit.
Ekkor érkezett oda Somogyi Antal községbiró, akinek felszólítására a megvadult legény hazament.
A biró később, élvén a gyanu-pörrel, elment Fi lakása elé, hogy megnézze, lecsendesedett-e már végképpen. Ez volt a biró veszle. Alig
állolt meg a kapu előtt, a legény kirohant és
egy hatalmas késsel kétszer mellbeszurta a bírót,
aki három heti szenvedés ulán belehalt sérüléseibe.
Az ügyészség szándékos emberöléssel vádolta meg Fit, akinek ügyét két részben tárgyalta a bíróság. A mostani tárgyaláson Fi tagadta, hogy megakarla volna ölni a birót. A tanuk azonban oly terhe-lően vallottak, hogy a bíróság bűnösnek mondotta ki és
hat évi fegyházra, valamint 10 évi hivatalvesztésre ítélte.
Ugyanekkor Fekete Lajost, aki fejszével megsebesítette a gyilkosság elölt a legényt, 200 pengőre Ítélték.
Beleroöani
egy tehervonat a caorddba éa klsiklott
A tolnaraegyei Hidegkút és Tamási közölt a helyiérdekű vasút egy tehervonata belerohant az adorjáni bérgazdaság csordájába, mely a síneken és akörül legelészed. Hat állat elpusztult, a tehervonat mozdonya pedig kiugrott a sínpárról és néhány métert fulotl a réten. Emberéletben nem cselt kér.
TURUL Cipőgyár R.T.
fióküzletében
feltűnően olcsó árakon vásárolhat.
Saját érdekében tekintse meg kirakatunkat!
Vászonclpő...........P 6\'—
Fekete női pántos cipő . . . . P \'0—
Sárga női pántos cipő ....... P 9"90
Barna női pántos cipő.......P I4<—
Szürke és drapp pántos cipő . . . . P 16-—
Férfi félcipő ..........P I8-—
3871 ._ _
■\'- ■-■ l-UÜ-li-J- -L-......\' Ul l \'-\'~-l lJ
védjegy
felel a Vorco cipő legelsőrangu minőségeért. Jh Ön érdeke, hogy
ügyeljen a védjegyre!
A Rendőrdalárda
nem mehet el a debreceni országos versenyre
Nagykanlzaa, JunlUH 27
Többizben közöltük, hogy a nagykanizsai Rendőrdalárda, mely az országban a vidék legelső és egyedüli rendőri dalegyesülete, szorgalmasan készül a debreceni országos dalosversenyre.
Már minden el volt rendezve, hogy a rendőr-dalosok ulrakeljenek a hajdúk nagy városába, mikor most a legfelsőbb helyről, a belügyminisztériumból nem engedélyezték a Rend-őrdalárda debreceni útját.
Az indokolás kétségtelenül helytálló, mert a belügyminiszter szolgálali okokból tillotta el a Rendőrda-lárda debreceni szereplését.
Ugy kell értelmezni ezt, hogy a nagykanizsai Rendördalárda igen sok tagot foglal magában, ugy, hogy valóban kétséges voll, hogy Debrecenbe való utazásuk eselén a kanizsai közbiztonsági szolgálatot fennakadás nélkül lehel ellátni.
Debrecen igen messze van. Csak az oda- és visszautazás néhány napot vesz igénybe és igy a belügyminiszter elsősorban a határváros fontos érdekeit vette figyelembe, mikor nem engedélyezte a rendőrség jelentős számú őrszemélyzetének távozását.
Természetesen ha adandó alkalommal hasonló dalosverseny lesz a Dunántul valamelyik városában, — ahová könnyen el lehet julni, akkor legfelsőbb helyen sem fognak elzárkózni attól, hogy a nagykanizsai Rendördalárda idegenben is megmulassa értékes kvalilásait, melyeket a daloskultura terén eddig is már csillogtatott.
A debreceni útra befolyt eddigi adományokat a Rendördalárda-alap javára fordítják, hogy minél szebben tudják kifejleszteni a fiatal, sikerekben gazdag daloslömörűlést.
(—) Tandljmentességl kérvény, a
Zrínyi Ilona polg leány- éj Zrínyi Miklós llulakola részére kapható Fischel
Fülöp Fiai könyvkereskedésében
= Árban, minőségben választékban B a r t a szőnyegraktára szenzációs.
Mozgószlnház
Ma pénteken és holnap szombaton két slágert mutat be az Urániamozi. Az egyik .Liliom az én virágom", amelynek főszereplői Betty Bronson és Monté Blue, két erőssége a filmművészetnek. Megható történet egy kiszabadult fegyencről lele a legigazibb és lagnemesebb emberi erényeTtkel. Van benne egy csodálatosan szép női szerep, amelyben Betty Bronson utolérhetetlen alakítást nyujL A film világsikerét nemcsak a szívhez szóló gyönyörű történet alapította meg, hanem nagyrészben hozzájárult ehhez az összes benne szereplök nagy művészete, a kivételesen szép rendezés és a nagy áldozatkészség mely az egyes felvételeknél s azok kidol-dozásánál szcmbetünőleg tapasztalható. — A másik sláger .Dorina és a véletlen", Egy vígjáték, amely a nézőkből annyi kacagást fog kiváltani, amilyenre példa alig volt még. A helyzetkomikumok, a bonyodalmak szinte megállás nélkül késztelik a közönségei a hahotára, a szívből való kacagásra. Hálát fog érezni a közönség, hogy az Uránia ezt a filmet Kanizsa részére megszerezte.
kiadóóóágbaiiS ixben éő olcó faágban
OETHKRfJ
VANIU/NCVKMVrŐlFRHffiMN.
Kélje minden íOszerkefeskedésbeD
a most meglelent, M8 receptet tar-tslmazó, színes képekkel illusztrált
dr. OETKER-féla
receptkOiyvet
ára 30 fillér. Ha a fűszeresnél nincs, forduljon közvetlen
tiorzánk : dr. OETKP.R A. gyérhoz WH Budapest, VIII., Contl u. 25.
ZALAI KÖZLÖNY
SZÍNHÁZ
Csillag Xsuxsika
a „Plí/yílie" föMerepéten
Gyermek-mese felnőtteknek is élvezetes köntösben. Ez a Pintyőke.
Nevezetessége a tegnapi estének: Csillag Zsuzsika a főszerepben. Zsuzsikát f. i. nemcsak a bejelentett kommünikék mondták bájos primadonnának, hanem az összeráncolt szemfl kritikus is kénytelen megállapítani, hogy Csillag Zsuzsika túlnőtt már a jótékonysági műkedvelő szinp.\'.dok keretein. Csillag Zsuzsika határozott fellépést!, a primadonnának nemcsak kedves, aranyos allűrjeivel, hanem korához mérten igen kifejlett tehetségével. Komoly Ígéret ez 6, drága kicsi lánv, akivel még alighanem fogunk találkozni a kanizsai színpadon lul is. Sok felnőtt star megirigyelhette volna azl a bájos közvetlenségei, azl a kifejezési készséget, azt a tiszta intonálásu, kedves énekel, szép táncot és főként azt a sok hatalmas, szlvböl-|ötl tapsot, virág-, babérkoszorú és cukorban is megnyilvánuló elismerést, ami ezen az estén Zsuzsikának jutott.
Nagyon sokat mulatott a közönség Zelenay pompás figurájának, legkivált a Chaplin-Jackie duónak. Sar-Iny, Szemethy, Kádár Margit, Vincze Emmi, Károlyi Vilmos, Nádossy Mici, Szalay Károly vitték sikerre a többi szerepeket. (—s)
Holnap: a magyar repülö-aport napfa.
A Mfn0dxl Iroda fifrel .-
(*) Fadák Sári a „Pista nini", ben. l,ázas Izgalommal készül a színtársulat a nagykanizsai szlnildény kimagasló eseményére. a „Pista néni" bemutató előadására, amelynek ünnepi érté-kotad Fedák Sári, a világhírű művésznő, a magyar operettek diadalmas lejede-lomassz-onyának fellépte. Többszáz előadás dörgő tapavlhara dicsőítette Bécs-ben Fedák Sárii ón n magyar operett-Iráfit, melynek remeke ez a pompán zsánorkép. Az. a nagy szeretet én lelkes tlintetésekbnn gazdag ünneplés, mely Fedák Sárit tavalyi vondéelelléptekor kísérte, bizonyítóké annak, hogy Nagy-kanlzaa közönsógo szive mologevel várja viszontlátását A darab főszerepeit Egrv Berta. Kádár Margit, Vaas írnia, Bfhary Nándor, vltóz Bánky Kóbort. Sarlay I., Szalay Károly, Danis Jenő, Kotűár lil-eltárd, Zelenay Józel Játszák. A „Pista néni" pénteken és szombaton van műsoron.
(*) Calllag Zeaielka — a PlntyAke
operetttien. Szombaton délután Ismétli meg Zsuzsika, a legbájosabb gyermek-prl madonna vondégfellépését Jaczkó Rezső nagyszerű romantikus operettjében. Felnőtteknek éa a gyermekvilágnak egyként értékes éa gyönyörködtető szórakozást Jelent a „Pintyőke előadása.
(*) OH baba — eaaáratap slál-utén. Huszka ós Martos örökszép operettje, a Oűl baba vasárnap délután 3 órakor mérsékeiU hulyárukkal kerül színre. ^
(\') A balysó «eld<t - vaeé-tsap
«a«o. Az operett-együttes látványos produkciója, A bolygó zsidó vasárnap este közkívánatra korlll színre másodszor.
Be/l mtlsor:
Péntek: Fedák Sári felléptével Pisla néni.
Szombat d. n. I\'lntvrike
Szombat esle: Fedák Sári felléptével Pista néni.
Vasárnap d. u. Gűt-babn.
Vasárnap este : Bolygó zsidó.
Kétlön: Bőrotíér.
A Zalai Évkönyv Zala
kultusza.
NAPI HÍREK
NAPIREND Junius 28, péntek
Róm. katolikus: Irenaensz. 1\'roLsL: Arszlán. Izraelita : Sivdn hó 20
Urául.\'. .Liliom az én virágom\', re-eéiy. .Donna és a véletlen", vigiálék. Magyit H-rad,".
Qozfürdő nyílva reggel 6 ér* ól eate 6 óráig (hétfő, szerda, pénle- délután és kedden egéiz nap nőknek).
Időjárás
A nVgykanizsal meteorológiai megfigyelő Jelentések: CMItörlokon a Mmtr-séklet: Reggel 7 órak. r -flIS, délután 2 órakol +12, este 9 ómkor + 3 4
Felhőzet: lígész napon át borult égboltozat
Szélintny: Reggel észak, délben éazsk-kclet, este északi szél.
A Meteorológiai listáiét aata 10 érakor Jelentls az IMjáráaban laaau Ja»ul*k várhat*.
— Kinevezés. A kormányzó a földművelésügyi miniszter előterjesztésére Hohoss János erdőtanácsost m. kir. főerdőtanácsossá nevezte ki.
— A zalaszentgrótl járásbíróság elnöke. Ugy ériesüllünk, hogy a Zalaszcnlgrólon felállított járásbíróság elnökének Janzsó Ferenc dr. zalaegerszegi törvényszéki bírót nevezte ki az igazságügyminiszter.
— Dispoziciók Dr. Rott Nándor veszprémi püspök dr. Boczu Dezső pacsai káplánt Devecserbe, Anti illés ujmisést Felsőőrsre, Mészáros Bélát Murakereszlurca, Schlögl Györgyöt Bakonyszombalhelyre, Kreutz Józsefet Karádra, Horváth Istvánt Mere-nyére dÍ6ponáila káplánnak. Nagy György IV. éves pázmánita tanulmányai folylatása végeit visszamegy Bécsbe. Antul Vince pettendi káplán tanulmányai végzése céljából Pacsára helyeztetett.
— Évzáró a kereskedelmiben. Megemlékeztünk már arról, hogy a nagykanizsai felsőkereskedelmi iskola évzáró ünnepségével kapcsolatban alakul meg az itt végzettek szövetsége. A junius 29-iki iskolai évzáró ünnepség és a szövetség megalakulásának a programja: 1. Reggel 9 órakor istentiszteletek. 2. Háromnegyed 10 ónkor évzárő-Unnep: a) Hiszekegy. Énekli az ifjúsági egyesület. b) Érettségi után. Irla Ady Endre, szavalja Slotzer Emil III. évf. tan. c) Búcsúbeszéd. Elmondja: Politzer László most érettségizett tanuló, d) Rendbe-sorba Zsolkovszky-tól. Énekli az ifjúsági énekkar, c) Rendülellenül. Irla Sajó Sándor, szavalja Pertse Pál III. évf. tan. 0 Ösz-löndijak Kiosztása, g) Szózat. Énekli az ifjúsági énekkar 3. Háromnegyed 11 órakor a nagykanizsai felsőkereskedelmi iskolái végzett tanulók országos szövetségének megalakulása. a) Üdvözlő beszédek, b) Megalakulás.
Pénteken és szombaton
disznótoros van
a Markó féle vendéglőben
Rbonnensek felvétetnek.
1929. junlus 28.
Meg§alt a pécsi postalgaxgalo
Pécs, Junius 27
Lapzártakor jelentik telefonon : Dr. Mair József 62 éves postaigazgató, a pécsi postaigazgatóság vezetője, csütörtökön esle 10 órakor agyvérzésben váratlanul meghalt. A kiváló igazgató hirtelen halála ugy a Du-nánlulon, mint a fővárosban mélységes részvétel váltott ki.
Holnap.- 3 gépmadár Kanizsa feleli.
— Az Iparostanonciskolaévzáró ünnepe. Bezárult a nagykanizsai iparostanonciskola nagyszerűen sikerült rajz- és munkaklállltása. A kiállitoll anyag mennyiségileg mö-gölte maradi a tavalyi impozáns kiállilásnak, de minőségileg annál értékesebb volt. A kiállítást Ittlétekor dr. Kállay Tibor országgyűlési képviselő is megtekintette és őszinte elismerését nyilváni\'otta Poredus Antal igazgatónak és tantestületének. Megelégedéssel szemlélte meg a kiállítási a város vezetősége és az Iparlestület elnöksége is. — Az év* záró ünnepély junlus 20 én délután 3 órakor lesz. Ekkor osztják ki a Jutalmakat és bizonyítványokat Is.
= Vésnökmunkákat, ruggyanta bélyegzőket elismerten legszebben és legjutányosabban készít Ooldbergerné, Föut 10. Dobrovlts udvarban.
— Iskolai értesítés. A nagykanizsai liu felsőkereskedelmi Iskolában és a női kereskedelmi szaktanfolyamban a beírások folyó évi ju-lius hó 1., 2. és 3-án délelőtt 9 órakor lesznek. A vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete értelmében az I. évfolyamba a juliusi első két felvételi napon azokat a tanulókat vesszük fel, akik a középiskola (gimnázium, reál) IV. osztályát sikerrel elvégezték; a polgári iskola IV. osztályát végzett tanulók közül pedig csak azokat, akiknek bizonyítványában (a testgyakorlás, ének, rajz és kézimunka figyelmenkivül hagyásával) legalább annyi jeles és jó osztályzatuk van, mint elégséges. Polgári iskolát végzet! gyengébb tanulók felvétele csak az utolsó felvételi napon, tehát julius 3-án és a szeptemberi beírások alkalmával tör-ténhelik meg, ha még lesz üres hely. Egyáltalában nem vehetők fel azok a tanulók, akik a közép vagy polgári iskola IV. osztályát csak Ismétléssel vagy javító-vizsgálattal végezték el. Az igazgatóság.
A SINGER VARRÓGÉPEK "Jtore A LEGJOBBAK T
— Strandfürdőt építettek Zala-szentgróton. A Zala pariján Zalaszcnlgróion egy modern strandfürdőt építettek nagyszámú kabinnal a zala-szcntgróliak. „Mégis csak boldog emberek a zalaszentgrótiak.\'" — így sóhajt fel bánatában a „Stlmeg és Szentgrór cimü sümegi lictilap. Hát mit szóljunk mi, itt Nagykanizsán? Talán mi is volnánk annyian, mini Zalaszcntgróton ahány ember él?
— Véres szurkálás Nagyrécsén,
Tegnap déllllán kihívták a nagykanizsai mentőkel a közeli Nagy-récsére, ahol véres verekedés voll. A mentők Molnár József 46 éves gazdái karján szúrt sebbel beszállt lották a nagykanizsai kártíázbatl, — Allllólag Molnár több gazdával iddogált és mikor már alaposan felön-lültek a garatra, előkerült a bicska és eddig még kiderllctlen egyén Molnár karjába szúrt. A beszállított földinivest a kórházban tartották, mert az orvosok véleménye szerint a szúrás megsértene a kar föütö erét és ez esetleg komplikációkkal járhat. _
Két Halottja van
a zalaegerszegi lltuaa-/drvdnynalc
Nagykanizsa, Junlus 2?
Jelentette a .Zalai Közlöny", hogy Zalaegerszegen tifusz-járvány lépeti fel, mely eleinte kisebb arányú volt. Ugylátszik a járvány most rácáfol az első megállapításra, mert eddig mát kél luloiija van a járványnak. Kilen-ceti még belegek tífuszban, de tegnap mái nem étkezeit be ujabb bejelentés megbetegedésről. A városi hatóságok mindent megtesznek a járvány leküzdésére.
— Leégett a suszter háza Klsbórapátlban. Német Ignác kis-bárapátll cipészmester háza kigyulladt és a benne levő buiorokkal együtt leégett. A kár 8 ezer jwngő. A esendő,ség gyujtogalást gyanít a tűzeset mögött.
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
— UJ rendueí- butorvásirlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengönként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli töiieszlés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely. Kőszegi-utca 5.
Kombinált arzén-rézvegytllete- tartalmazó tlospraaasv
Kotnb. rézkén-arzénvegyületet tartalmazó
Talokll inlndleltő eg\\csilcll perme ező anyag
egyidejű védekezésre. QyamSIosflaban ■ Oytlntölcspc ész (Mnnllla), varasodás. rllRyfuróbogár.alma-moly, szllvamoiy és a többi gontbá éa
rovar kártevők ellen SxAlAhen s l\'eronospora, sző\'őmo y, szólúiionca, tókehern-,ó Irtására. Bordói léhez keVhvc: Arxola, UrÁalaxAld, Darxlst arzén tartalmú pernietezóuzerek (rágókártevök trlájára). Elo.nl, Viaol ll.zlharmát elleni védőszerek Sulisról gombakárlevók Irtásához. Alsnola, Posvsrln (vértctUkáuány) vé.tclvtg ichhslyek hekenéfléhez.
P o k a I n róaíalák és növények tevéllelvel Irtására
Hsrn|éaays megakadályozza a mászókirtevókel és
hangákat hogy a rózsafa vagy gyümö\'cífa koronájához kijussanak. Több más speciális védőszerek is állandóan rsktáron.
Kaphatók: OBSZÁO JÓZSEF magkereskedésében Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10.
(a bíróság mellett) sso
jjftgjuiiius
ZALAI KÖZLÖNY
Rendttrl Oullasxemle
éay tlxQónapos gyermek Oalúla miatt
Nagykanizsa, Junlus 27
Tegnap délután a nagykanizsai Járás főszolgabírósága érlesitést kapott Zalamerenyéről, hogy ott Erdős Ferenc gazdálkodó tizhónapos gyermeke gyanút kellhelő körülmények között meghalt.
A Jelenlés után dr. Szabó Zsigmond járási tisztiorvos és dr. Laub-haimer Alán tb. főszolgabíró kiutazlak Merenyére, ahol megejtették a bullaszemlét. A vizsgálat megállapította, hogy a gyermek természetes halállal halt meg.
Megállapította ellenben a rendőri hullaszemle azt, hogy a gyermek már vagy 10 napja beteg volt és szülői nem hívlak hozzá orvost. Mivel ez kihágást képez a gondatlan szülök ellen eljárás indult.
— Pesti cipész-legények be-törő-weekenden. Gazda Imréné marcalit lakos házába két betörő tegnapelőtt este betöri. (Jazdáné nem volt otthon, de a szomszédok észrevették, hogy idegenek járnak a házban, mire több férfi megrohanta a házat és az akkor már menekülő betörőket űzőbe vette. Mindkettőjüket sikerült elfogni. A csendőrségen kiderült, hogy egyiket Bognár Kálmánnak, másikat Tóth Péternek hívják, budapesti cipészsegédek, akik azzal a szándékkal rándullak le a vidékre, hogy egy-két jó betöréssel megalapozzák a nyári üdülésüket. A csendőrség most a kir. ügyészség fogházába teszi be nyaralásra a két jómadarat. ,
50°/0 tüzelA megtakarítást jelent,
ha régi tflzhslyét az általam készített praktikus
asztaltiizhellyel
cseréli ki, melyért 15 évi garanciát vállalok.
MACSEK LAJOS
lakatosmester
Iigykaiiua, Jóxiel íőherceg-nt 87.
SPORTÉLET
A holnapi tennisz-ver-senyre
Sa.*.állították az Jllag allén játazó kanliaal csapatot
Nagykanizsa, junlua Í7
A holnapi Rolhermere-serleimér-kózésre, amelyen több lelkesedéssel, mint tréninggel indul Kanizsa — az elmúlt napok esőzései a tréninget leheletlenné tették — megtörtént a kanizsai csapat összeállítása.
A férfi egyes játékokban dr. Haiszer (ZTE) és Csikós százados (ZTE) indul, a női egyesben Récsei Rózsi (NTE); a férfi párosban dr. Haiszer—Csikós, a vegyes párosban Récsei Rózsi—Oonrfű Miklós (NTE) képviselik Nagykanizsát.
Az alagiak ma esle érkeznek a pesti gyorssal, az állomáson a két kanizsai egyesület vezetősége fogadja őket.
A mérkőzések szombaton reggel 9 órakor kezdődnek a NTE Vár-uli pályáin (Kiiály-ulca végén).
— A kanizsai lóversenyekre
jegyek a Krátky-tózsdében előjegyez-hetik. — Jegyek mindkél napra érvényesek.
— Városunk éa vármegyénk Buda-peatre utazó url közönsége amióta közvetlen a Keleti pályaudvarral azemben újonnan átépítve, a legmodernebbül berendezve éa teljes komlortot\' nyujlósn felszerelve megnyílt a Központi Szálloda, ked-vea találkozóhelyei talál ebben a ntvóa szállodában, amely |óllehet a Duna-parti szállodák minden kényelmi berendezését egyesíti magában, szobáinak ára mégis a polgári szállodák szintjén mozog. A; url otthonnak a Központi Szállodában található melegsége párosulva a hotel vezetőségének és személyzetének ligyelniességével, teremtették meg ennek a család] háznak azt a |ó nevét és Jó hlrél, amely vároaunk és vármegyénk intelligens közönsége részéről la a megérdemelt támogatást biztosította a már orazágssene Jónevtl száilodánsk. Ugyancsak szívesen jegyezztlk lel, hogy a szálloda vendégel olcsó és Ízletes penzlószetU ellátást kaphatnak snnak teslvérvállalatában az Oslende kávéházban, amelyet tulajdonosa ürosz Ödön nagy áld >zatkészaéggel, kifinomodott ízléssel épített át és rendezett be néhány hónappal ezelőtt és telte azt európai viszonylatban fa látványosság-számba menő lUlellé.
Utazási kedvezmény a kanizsai és keszthelyi lóversenyekre
Nagykanizsa, Junlus 27
A Somogy-Zalai Lólenyészlő Egyesületnek Nagykanizsán 1929 évi junius hó 29-ikén és 30-ikán tartandó lovasmérkőzése alkalmával a vasúttársaság valamennyi állomásáról, bármely kocsiosztály használatával, 50\'/o-os menetdíj kedvezmény engedélyezteted. Az odautazás megkezdhető junius hó 27—30-ikán és befejezhető junius hó 29 és jullus hó 2-ikán. Ugyanezen kedvezmény engedélyezlelell julius hó 13-án és 14-ikén Keszthelyen tartandó lovasmérkőzésre is. Az odautazás julius hó II —14-ikén kezdhető meg és julius hó 13—16-ikán fejezhető be. Az állomásfőnök.
(Az NTE) csapata a következő játékosokkal megy pont 12-kor Bajára : Csondor, Jámbor, Györgydeák, Veliák, Radics, Beke, Mészáros, En-gelieiter, Szoliár, Szabó, Lovassy, Harangozó. A csapat \'/ál2 órákkor autóbusszal indul az állomásra a Cenlrál elől. _
— A Zalai Évkönyv — Zala kultusza.
vese-, hólyag-,gyomor- és cukor-bajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott
elsőrendű gyógyvíz. Házi ivókurára rendkívül alkalmas. Állandóan friss töltési W» Főraktár:
WE1SZ MÓR
Nagykanizsa, Klrály-u. 21.
• ás tekaraatók ,
éa s I*. klr. álL A\'«*l- ás Oópgf* rak által gyártat!
MÁVAG-MERCEDES-BENZ
tstsrsaták, satáHasxsk ás különleges aatók vsiérké»vlselete és »4a4*«l ktsvoatja :
MCMOEOCS-BXIK AUTOMOBIL RT. ■s.rt«»aat. iv, váot-»soa 14
Megbízott: Saághy István Szombathely, Vörösmarty-u. 15
Holnap : repUlö-nap Nagy-kunlx&án.
Nyári clmválíoxását
minden nyaralni induló előfizetőnk jelentse be Írásban vagy telefonon a kiadóhivatalnak. Az atánküldés belföldre díjtalanul történik, külföldre naponta 4 fillér a megtérítendő portó többlet.

(Rövidítések) M — hírek, kflrgazda-aá&. Hangv. — hangverseny. E — előadás Qy — gyermekeknek. A — assaonyok-nak. Z — zene. Mg. - mezőgazdaság, m. — ifjúsági előadás. F — felolvasás. (J — gramofonzene. Ib — jszzbaruL K — kabaré. nZ. — nepszertl zene.
Junius 28 (péntek)
Budapest 9 IS Az 1. honvédgyalogezred zenekarának hangv. 9 30 H. 9.40 A hangv. folytatáss. 10 Bem Józjel 48-as honvéd-altáboinigy hsmvslnak hazanátlltásl ünnepsége A magyarországi búcsúztatás köz-velitése a Nemzeti Muteumból. 12 Déli hatangazó. 12 05 A rádió háziuiójának hangv. 12.25 H. 12.35 A hsnfr/. folytatása. 13 időjelzés. 14 H. 18 NétncInyelvU mese-délután 16.45 Időjelzés. 17.15 E 17 45 Komlóssy Emma magyar nótákat énekel cígányzeneklséreitel. 19 E. 19.35 Gramofon-hangv. Verdi: .Rlgoletto" c. operájának elósdása. 21 40 F. Utána kb 22.10 Időjelzés. 22.20 Aa Operaház fuvószenekará-nik hangv.
Bác* U Zene. 16 éa 17.25 Hangv. 20.30 E. Utána hangv.
Berlin 17 Zene. 20 Hangv.
Brflnn 11.30 ü. 12.20 Ja 19.05 Itangv.
20 A prágai intlsor közvetitéae. London, Davenlry II O. 12 Hangv.
12.30 Orgonahangv. 16 Zene. 17.15 Oy. 18.45 Mozart vonósnégyesek. 19.45 Zene. 21.35 Hangv. 23 Z
Milánó 11.15 Q. 12.20 Rádló kvlntelt. 13.35 jazz-band. 16.30 Uyermakkarének. 17 Jazz-band. 20.30 Szlml. hangv. 23 Jazz-band. München 12.55 és 16 Hangv. 22 45 a Prága 11 30 O. 12 20 és 16.25 Hangv. 19.05 Jugoszláviai est. 20 Hangjáték. 22.25 Zene.
Kóma 13.15 Rádiótrió. 17.30 Hsngv.
21 A .Varázskerlngó\' operett közvetítése. Varsó 12.05 éi 18 40 O 18 Cseh zeneszerzők müvei. 20.30 Szirnl. hangv. 22.45 Zene,
Zürich II és 11.32 Q. 1232, 13 éa 16 Hangv. 17.15 Q. tánc Z. 20 Jodler-dal-hangv. 21 Szláv zene.
TŐZSDE,
A mai értéktőzsde Ismét üzlettelen volt. Az előretolt prolongálási nap és a külföldi jelentések sem tudtak hatással lenni. Az árfolyamok azonban" csak lényegtelen eltolódásokai mulatnak inkább lefelé. A Földhitel-részvények megint szilárdultak 1 pengővel. Ennek ellenében a Wodiáner és Pesti könyvnyomda lanyhán ten-dáll, áruként volt mindkettő felfüggesztve. Zárlatkor az irányzat csendes, a piac üzlettelen. A Hadikölcsőn kötvények piaca ma is szilárdabb, lorgalom csekély. Valuta és devizapiacon alig van változás,
KÖZGAZDASÁG
Tenyészállatvásár Nagykanizsán
A Zalavármegyei Gazdasági Egyesület a Vármegyei m. kir. Gazdasági Felügyelőséggel karöltve, a föld-mivelésügyi-, honvédelmi minisztérium és az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara anyagi támogatásával junius 29-én délelőtt 9 órai kezdettel Nagykanizsán a vásártéren, a járás területére kiterjedő tenyész-marha-, juh-, sertés- és melegvérű lovakkal díjazási rendez. Elóvezelhe-tók: a felsorolt tenyészállatok, díjazásra csak a saját nevelésű állatok kerülhetnek. A kiosztandó dijak nagyságát és minőségét a rendező bizottság a résztvevők arányában a díjazás napján fogja megállapítani azzal, hogy a tiszteletdíjak és oklevelek bárkinek, mlg pénzdíjak csak kisgazdáknak adatnak kl. A hidegvérű lovak csak oklevél-dijat kaphatnak. Az állatoknak * díjazáson való bemutatása és azoknak megtekintése semmiféle díjazással nem Jár.
14.300 hold vetést vert el a jég Somogyban
Kaposvár, Junlus 20 A mull hell katasztrófális somogy-megyei jégverésről a gazdasági felügyelőség most állította össze a részletes kimutatást. A kimutatás szerint a jég 14.300 hold velést tett tönkre. Az átlagos kár 30—100 Nagyobb arányú adókönnyítést vár most a gazdaközönség.
Száznegyven millió dollár értékű
Investlcló.
(—) Central Slstes Electric Corporation, a North American Companynak legnagyobb részvényese és konüülálla sz American Cittes Power & Llght Corporation t Is, amely azlntén Dlllon Raad által finanszírozott közmüveket ellátó vállalat. A március hó 31-val végződő elmúlt üzlet! évnek összes tiszta jövedelme 15 ét léi millió dollárt tett kl az előző év 5 és léi millió dolUrjávsl szemben. 1928. évről szóló Üzleti JelentéaUkben sz invesztíciók összes piaci értéke 141 millió dollárt teaa kl, amely a mérlegben a beszerzési áron szereplő értékpapíroknak 80 millió dollárral való értéknövekedését jelenti. A vállalat lejlődését legjobban blzonyltls s nettó nyereség számainak összehasonli áss, amely az elmúlt évben 8,877.000 dollárt telt kl az 1921. évi 372.000 dollárral szemben. A vállalat részvényeinek nagyrésze Nagy-Uritsnlában és sz európsl kontinensen van elhelyezve. A vállalat most fizeti ki a rendes negyedévi osztalékot a 7 éi 6 százalékos elsőbbségi, a 6e/v-oa konvertálható kötvények és a rendea részvények után. A rendes részvények osztaléka 25 cent készpénzben és 2Vi°io további részvények alakjában.
llrtohl lárlct
Pária 20-33\'/i, London 23 19"/i, Newyork 519 67Vs, Brüsael 72 19, Milano 27 ISVs Madrid 73 50, Amsterdam 208\'72\'íi, Berlin 123 85, Wien 73 04, Soha 3-76, Prága 15\'39, Varsó 58 26, Budapeal (O-MVl I Belgrád 9127/s, Bukarest 308\'/i,
ZALAI KÖZLÖNY
1929. junlus 2&
Tennénytíiidí
A buza 20 flil., a rozs — fillérrel emelkedett.
Bum tlsaav. 77-es 22-40—22"55, 78-ss 2WO-2276, 79-es 2i 80-23 00, 80-«» 23-05-23 35, dunánluli 77-ís 2145-21 60, 78-II 2lf5—21-80, 79-es 27 85-22 00, 80-as 22-05—22-20, rosa 1725—17-50, lak árpa 19 00—19-50, sflrárpa 2300-23 50, ub 18 35-18 66, tengői tszt 24 75—25 25, dunántúli 2375-24 10, korpa 12 50-13*00.
A budapesti Tűsadn dsvl!a-]ogT*é**
valutAk
Angol I. 27-75-27-90 Belga fr. 79-55-79 95 Csert k. 16-97-17*Ö7 Dánk. 152-50-153-10 Dinár 9-98-10*06 Dollár 570 50-572-50 Francia I. 22-45 22 65 Holl. 229-90 230-90 Lengyel 64-0>-64-3S Leu 3-37-3-41 Léva —■—
Ura 29-95-30-20 Márki 136 60-137 10 Non<gl5245-I5305 SchlU. 80*47 80 82 Peseta 80*90-81*60 Svájd I. 110-30 110*70 Svédfc 153-30153*90
DEVIZÁK Amst. 230-00-230-70 Belgrád l(H)5-l0-08 Berlin 136*60-13700 Brüsszel 79-47-79*72 Devlzalel 3*39-3-41 Kopenll.152-55.152 95 London 27-76 27-84 Madrid 80-90-81-50 Milano 29*95-30*85 Newyork 572-60-4*20 Osrlo 152*62-15302 Párls 22-39-2246 Prága 1696-17*01 Szófia 4-13-4-15 Stockh. 153-70-153 90 Varsó 64-20-64*40 Wien 8047-80*72 Zürich 110-21-110 51
Sertéirisár
Felhajtás 3885, eladatlan 824. - Hsa-rendű 1-7B—1-78, szedett 1-72—1-74, szedett kősép 1-58-1-64, könnye 1-20-1*40, l-só rendll öreg 1-66—1 70, Il-od rendű óreg t\'44—I 54 angol »HIdS 1*50-1*80, szalonna nagyban 1*92—1*94, istr 2-20-2-24, hu< 2* 10—2*44, szalonnás félsertés 2-06-2-IS.
: NUU >r*a<i é* tepkiitt TáJtaht linknliik FcMő« kiadó: Zalai KAroly.
Umlai Malmi Nesörtuaaáaaa 7K m.
i?EÓ HIRDETÉSEK
Az míUriettKk dl(a 10 nól( »0 lillér, Vivien további szó <ü|a • ftll. Vasár «a ■as^sap 10 szóig H fillér, mlndaa további stó dija • flil. Szardán ás pénteken 10 sióig •• f<Hér, minden további •ló dija • fUl. Citnasó s minden vastagabb bettlból álló szó két szónak számíttatik. Állást keresőknek 50°/. engedmény. Hlratatéaak B (Bt) pang* lasog.a •lyl a IsUsIsasa klayvsláa, aiémléaéa atkarflléan végatt altra I I a • Is n d I k
Eay tanono faUétatlk Samu Jótaet és Lajos rézműveseknél, Nagykanizsán, Deák-tér 12. 3059
Tanaarl rostálva, hnsszsbb lejárstu hitette Is kapható Vlda füszerüsletében. 3071
Két diákot ellátásra vállal tanulmányi ellenőrzéssel egyQtt, szakférfiú. Csengery-ut 23 28\'3
MÉZET,
nyersb&rt, áeytollat, vasat éa fémet
legmagasabb áron vásárol
Strém Bernit és Fiai
Erzsébet-tér 15.
Balatankaréayban nyaralóknak bútorozott szobák kUdók. — Dióssy Béla, Nagykanizsa Balatonberény. 3069
Tanoncokat fizetéssel felvesz Frank mérlegkésil.ő, Eótvils-tér 5. 3072
Szepesi imre
csatornázás, vízvezeték-berendezés. épület és mű-bádogos, Zrínyi Mlkléa-240! utoa 22. — Telefon 2-95.
Bérautó, megbízható, kliométerenkinl már 40 fillértől kezdve, bárhova megren-délhető: Kaufmann Msnó, Nádor-utca 6. Telefon*. 571. vsgy 167. 2169
Egy Ideálisan szép fekvést! talak 200 négyszögöl, s Sugár-uton olcsón elsdó. — Érdeklődni a Dohánynagyárudában. 3042
•artéazalr 2*60 ért kaphsló Kouulh-tér 3. és Pelóll-ut 23 hentesüzlet 3038
Magyar a. 4. számú ház, esetleg annak Báthory-trlcára nyíló része alaéfc. 2S56
PénakBIosflnt bekebelezésre nlndea {feszégben a legelőnyösebben t.s levgvor* Katiban folyósít tat Aoxét lonóo kőlcsönkozvetltö Irodája Ns^ykaaUsán, Kazlnciy-utca 2. szárú. 4925
Vessünk használt tankönyveket.
Tankónyvek a jövő tanévre már m> előjegyezhetők
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésében. - Telefon 179.
tőbífett lakéat keresek s központban, vsgy ahhoz közel, esetleg kentei együtt Címeket kérem leadni .Molnár K \' névre a kiadóba
Bajét lerméaO Jóminóségü boszor-kányhegyl aazlalibor lllerenktnl 40 fillér, legkevesebb tétel 25 lller — Bstthyány-ut« 10.__2918
Eladó egy ház szabadkézből Klskant-zsán, Szentrókus u. 49. 3055
Keresek ZLiZVÜtf:
butoraxatt tlaata lakéat,
két* személy részére. Meelelelne nagyon kOIBa áll* talkan, aaatlao kari-tál >|,tttt tssi llyan lakéa. Szíves értesítést a kiadóhivatalba kérek. ,sr?
Lakéat, teljes ellátást keres zongora-tanárnő. Ajánlatot kiadóba kérek. 3(66
2 darab azivónyomó kaataxarkaxat
aladé Mayer lestónéi. -306\',
Mos I Fest I
Mayer Klotild Utóda
VARGA NÁNDOR
gőxmoió, v«gytl«tltó, ruhafotö a iiotnbalhtlyl oraa. IparkUllltáaoa a/anjr álammal küOn tetva
NAOYKAN1ZSA
OySltötetep i Gyártelep i
Kazlnczy-u. 8. Hunyadl-u. IV
Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit testet vagy tisztíttat, Győződén meg áraim oloóságáró! és munkám
kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértiszti Us I Tlsztltt isi Pllssérozt
Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól. >
30471929. vht. siSm.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehsjtó sz 1881. év LX. t.-c. 102. S-s értelmében ezennel kőz-
blróságnsk
hírré teszi, hogy a nagykanizsai klr. Járás-■ 1929. évi Pk. 9323. számú végzése következtében Dr. Hsjdu Gyula
ügyvéd ilu! képvisel! Schiller és l.öbel Javára 315 sv. frsnk s |ár. erejéig 1929. évi má|us hó 2-án toganstosltott kielégítési végrehajtás utján le- és lelulloglslt és 1637 pengőre becsült következő Ingóságok, u. m.: szobabútorok stb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nsgyksnlzss! ktr. Járásbíróság 1929-lk évi Pk. 9323 számú végzése folytán 315 sv. frank tőkekövetelés, ennek 1928. évi ánrllls hó 30. napjától |áró 5o o kamatai, \';i»o váltódij és eddig ösz-szesen 137 P06 flil, bíróilag már megállapított költségek erejéig, a netán űzetett összeg levonása mellett Nsgyksntzsán, Kinizsi utca 2 b szám alatt leendő meglnrtásárs 1929. évi Julius hő 13-lk napjának d. u. 2 órája határidőül kllüzelik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érln-lett ingóságok az 1881 évi LX. t.-c. 107. és 108. } sl értelmében készpénzfizetés mellett s legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron slul Is el fognak sdstnl.
Amennyiben sz elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és lelülfoglallstták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évlLX. t.-c. 102. §. értelmében ezek Javára Is elrendeltetik.
Kel! Nagykanizsán, 1929. évi Junius hó 25. napján.
Haán Oyula s. k.
1070 ktr Jblr. végrehaltó.
Kévekötő és Manilla
Gazdasági kötéláruk
Uj ponyva Gabonászsák
Ponyva és zsák
kölcsönzés
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél.
FOGALOM
a közönség körében az a tisztaság, rend és előzékeny kiszolgálás, melyet
20°lo engedmény
adása mellett nyujtunk ezen lap előfizetőinek.
legolcsóbban
nálunk étkezhet, mert olcsó árainkból külön kedvezményképpen (P l*50-es menüt kivéve)
10°lo
engedményt adunk.
Semmi
költsége sem az érkezéskor, sem az elutazáskor, mert szemben vagyunk
a Keleti Pályaudvarral. Magyaros vendégszeretettel várjuk családi szállodánkban.
Park Nagyszálloda
Budapest, VIII., Baross-tér 10.
m<2gU3 a. tegjáxc&J
■CAPHATCS :
SINGER VARRÓGÉP RásZVÍNY-TÁRSAsAo
Rtktilitt: RA6TKARIZ8A, Főnt 1.
Hova menjünk szombaton éa vasárnap 1
Klrándnlnnk Bagolára.
Bucsu lesz.
i
A legjobb ételekről és italokról gondoskodik
Horváth László
vendéglős.
HIRDESSEN
a „Zalai Közlöny"-ben.
Gazdák és uradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdaközönség ügyeiméi felhívni «
„KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson,
Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetógépek, konkolyozók, borprések, szólőzuzók és mii.dennemtl gazdasági felszerelések a le^julá-nyosabb árban, egy vagy két évi részletfiiatésro is, minden
eióleg nélkül kaphaiók a
„KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál,
Nagykanizsa, FB-ut 12. azám.
Ugyanoll kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltételek melleit.
• zOkaégleteinek beszerzése elfttt faltétlen mi kérjen árajánlatot I
ELADÓ
egy üzemképes, jó állapotban levő csukott
Prestó autó,
esetleg 18 havi hitelre.
Bővebbet:
Szántó Vilmos és Társai cégnél
Nagykanizsa, Deák-tér 2. sz.
Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.)
69. évfolyam, 145 szám
Nagykanizsa, 1929 Junius 29, szombat
Ara 16 HUér
ZALAI HZL0HT
SHckcatMa: U HsddhlvsUI : F6 ul 5. síim. Kessthelyt ttőkkUddhtVítsl Kossuth Lsjos-u. 32.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlls Lajos
HÓHittósl irs: egj hón « ptngi
Péter és Pál
Gondok és töprengések tengerében áll ma a gazda Péter és Pál nap|án. Az élesre fent kasza, sarló a fal mellé támasztva pihen. Ráncolt gazda homlok alól néz fel a tekintet az ég felé és a szUrke felhők járásából próbálja kiolvasni sorsának fordulását.
Alig ért meg magyar agrárius ilyen esztendői valaha, mint ez a mostani. Talán soha, mióta ekével túrják a Tisza—Duna közét.
Mintha a hét sovány esztendő egy lagban szakadt volna a gazdatársadalom sok terűtől görnyedő vállára. Olyan keserves, olyan kínos a gazdasors.
Pedig ebben gyökerezünk. Ez a fundamentom és ha ez meginog, akkor megrepedezik minden. Megbillennek a falak és összeomlik az egész bástya, amit ez a csonkaország jelent.
Egyik miniszterünk mondotta nemrégiben, hogy .A magyar gazda sorsa a társadalom sorsa." Ez a mondás olyán igaz, hogy a borús égre kellene felimi szikrázó belükkel, hogy halártól halárig mindenki lássa. Mindenkinek szemébe világoljon.
A magyar gazda sorsa a magyar társadalom sorsa... bizony I
És Péter és Pál napján ez a mondás morajlik a fülbe, inerl a vetések zöldjéből arató hadak helyeit ijedt arcú, holnapotfélő gazdák bukkannak elő.
Este nem a danázó aratók serege özönlik a falu felé, hanem csüggedt léptekkel ballagó, vánszorgó, eladósodott gazda viszi fáradt testét, szellemét párnái közé. (Amit még meghagyott a végrehajló.)
Ilyen a gazdasors máma. Cudar, mint a pattogó jég, melyben az elemek aratója veri ki a félérelt szemeket a kalászból.
Nehéz, mint a megáztalolt sószsák és kevés reményű, mint a fő-nyereményt- lesök szerencséje.
A parlament padsorai felett ma egy kérdés lett uralkodó bolygóvá: a magyar mezőgazdaság sorsa. Érzi mindenki, legyen ujságiró, vagy filisz-ter, pap vagy katona, kézműves vagy törvénybiró, hogy ennek a kicsivé nyomorított országnak soha nem forrott egybe annyira a sorsa a magyar földdel, mint épen ma.
Hadik János gróf, a kiváló és emelkedett ellenzéki polilikus épen mai felsőházi beszédében szállott porondra a kisbirtokosok hitelügyéért. Tegnap és azelőtt az előkelő és hűvösnek deklarált felsőházi tagok egész sora mutatott rá az általános szegénység okára abban a tényben, hogy Magyarország gazdasági válságát elsősorban az agrártársadalom pusztulása idézi elő.
Itt a beteg test.legsulyosabb geny-nyedése. Ide kell sürgősen a leghathatósabb gyógyszer. Minden eszköz, ami jó, elő kell kerüljön. Meri Péter
és Pál napján a velések végében kisirt szemű gazdák és velük együtt egy egész ország száll perbe földi és égi halalommal.
Ha nem lesz gyógyulás, nem lesz
kiút a bajok lengéiéből, akkor a gazda sorsa az Ie6z, ami búzáját érle, mikor oldalba kapta a viharos felhőszakadás — megdől és kidől a teher alatt. U. Gy.
Bem tábornok utolsó utfa öaxáfa felé...
„Be.it apó, a riadónál mindenki jelen lesz I ..."
Budapest, junius 27 liem altábornagy, a magyar szabadságharc hős katonája, Erdély védője ma búcsúzott Magyarország-tói. A Muzeum előcsarnokában felravatalozott koporsónál megjelentek Horthy Miklós kormányzóval az élen az egész magyar társadalom, tudomány, papság és katonaság képviselői. A nép minden rélege hatalmas tömegben bucsuzolt a nagy halottól. A búcsúztató beszédet Csáky Károly gróf honvédelmi miniszter mondotta.
— Bem apó ! Ma egy marék csont, hamu és por. Egész Európa szabadságának lánglelktl harcosa, aki véréi ontolta a csatatéren. Rab hazájáért küzdött s mikor menekülnie kelleti, Portugáliába ment, majd Bécsben harcolt a bécsi nép szabadságáért.
Végül üstökös gyanánt megjelent nálunk, hogy a mi szabadságunkért is vérét áldozza. Felszabadította az országol, de közeledett a tragikus vég, az ezerszeres túlerő és nem volt olyan nagyszerű kalona, olyan lángelme, aki ezzel a túlerővel szcmbc-szállhatolt volna.
— Ezért tisztel léged Bem apó a magyar nemzet és azérl zarándokol el hozzád, mert véredet onlotlad nemzetünkért.
— Azzal búcsúztál az országtól: „ Uraim, a riadónál mindenki jelen legyen/" Most utolsó állomásodnál halljad meg: A riadónál mindenki
jelen leszen. Bem apó, Isten veled I *
Bem apó örökre elbúcsúzott Magyarországtól. A hamvakat szállító különvonat délután indult Tarnovba,
Berlinben a diákok hatalmas tüntetést rendeztek a versaillesi békeszerződés ellen
A rendőrség többlzben beleavatkozott a tüntetésbe — Több embert letartóztattak
Hindenburg nevével demonstráltak a tüntetők
Berlin, Junius 2K (Éjszakai rádiójelenlés) /1 Versaillesi szerződés elleni tüntetésre a diákság nem kapott engedélyt a rendőrségtől. Ennek ellenére a német néppárti diákok a Hegelplalzon ma tiltakozó gyűlést rendeztek.
A rendőrség közbelépett és szétszórta őket. A tüntető diákok erre az Unter den Lindenen vonultak fel, hogy a kul-
tuszminisztertől a tiltakozó gyűlés engedélyezését kérték.
A rendőrség itt is bcavatkozotl és ennek során összeütközésre került a sor. A diákok mos! már a Wil-helm-strasséra vonultak, a birodalmi elnök lakása elé, ahol taktusban kiabálták Jlin den-burg/" Végül a rendőrség kénytelen volt a gummi-bolot is használni.
Néhány tüntetőt letartóztattak.
Hadik követel, Bud reméli a Németországgal való gazdasági kapcsolatokat
A felsőház utolsó ülésén gróf Hadik János a kisemberek hitelügyével foglalkozott „A monopoliumok helytelenek"
Október 15-ig plQen a parlament
Budapest, junius 28. A felsőház mai ülésén a behozatali és kiviteli tilalmak és korlátozások tárgyában Genfben kötött egyezmény becikkelyezéséhez
Hadik János gróf szólalt fel. Kérdi milyen garanciáink vaunak arravonatkozőlag, hogy Németországgal meg fogjuk tudni kölni az állatbevilcli egyezményt ?
Bud János pénzügyminiszter:
Minnél szabadabb a forgalom, min-nél több akadályt hárítunk el, annál nagyobb eredményeket várhatunk. Németország állatbeviteli tilalmait, melyek nagyrészt állategészségügyiek, állategészségügyi rendelkezésekkel már leküzdhelővé lettük. Meg keli hogy legyen a remény arra, hogy végül mégis sikerülni fog Németországgal kereskedelmi egyezményt kötni
Jóslásokba nem bocsájtkozik.
Ezután a javaslatot elfogadták, azzal a pótjavaslattal együtt, amely kimondja, hogy
az egyezmény csak akkor emelkedik hatályra, ha azt a többi középeurópai államok is ratifikálják.
. Elfogadta a felsóház a nyersbőrök, csontok, hulladékok kivitele tárgyában kötött egyezményt, a régi osztrák-magyar korona tartozások Csehországgal való rendezése tárgyában kötött egyezmény, az osztrák adóügyi jogvédelem és bíráskodás tárgyában kötött e($ezményl Majd áttért a felsőház a jelzálogos kölcsön-kötvényekró vonatkozó törvényjavaslat tárgyalására, melynél
Hadik János gróf
szóvá lette, hogy a közterh\'k rohamosan növekednek. Kölcsönt már nem lehel kapni. A „váltólevél" rohamosan terjed. Tavaly még leheteti kölcsönt kapni, mert az idegen tőke szívesen jött be. Ha a külföldi hitel-kamatláb kisebb lesz még mindég,
Kétll, hogy hogyan tudja majd a kormány a felhatalmazás alapján a kölcsönöket konvertálni.
Helyesli, hogy a kormány az egyesítéssel megakadályozza azt, hogy sokan menjenek külföldre hitelért, mert ez rontja az ország hitelét Nem hive a centralizációnak még hitel terén sem. Kérdés szabad-e ntonopoliumol adni azoknak az intézeteknek, amelyek zálogkölcsön kibocsájtására jogosullak lesznek. Nem helyesli semmiféle formában a monopoliumot. A szabad serseny hive. Hosszasan foglalkozik az altruista intézetek szerepével. A kisemberek hiteligényeit egyedül csak az altruista intézetek látják el. Helyesnek találja azt, hogy a kormány a kisbirtokosok intézetét tökével látta el. Ezen az ulon tovább kelt haladni. A nagybankok ipari vállalatokban
_ZALAI KÖZLÖNY______
Nagykanizsa késatlla „megyei város" cim felvételére
Rendkívüli közgyűlés leszi meg az első lépési a közigazgatás átszervezése felé
_»_
vannak érdckelve^és nem törődnek a kisemberek hiteligényeivel. Külön bankokat kell létesíteni kizárólag azzal a céllal, hogy mezőgazdasági hiteleket nyújtson. Kiszámíthatatlan az az eshetőség, hogy ha a mezőgazdasági megrázkódtatás megtörténik, hogyan látjík el hitellel a gazdákat. A kisiparnak is szüksége van tőkére. Ezt a társadalmi osztályl, a többi kisegziszlen-ciával együtt hitellel kell kielégíteni, mert ezek töke nélkül nem tudnik sem dolgozni, sem megélni.
Nemzeti érdek, hogy a hiteikielé-gités utján jó hazafiakat és a nemzet támaszait tilthassuk bennük. "ft j.tvaslalol elfogadja.
Vass József népjóléti miniszter
válaszában kijelenti, hogy egyetért szociális problémák lerén Hadikkal. Ismeri és tudja az aullruista intézetek szerepét, ezek látják el majdnem kizárólag a kisegzisztenciákat hitellel. Megnyugtatja a felsőházal, hogy a pénzügyminiszter csak akkor fog élni a most adolt felhatalmazással, ha a pénzpiac tényleg oly kedvezően javul, hogy abtyl előnyünk származik.
Ezután a felsőház elfogadta javaslatul s mivel több tárgyalási anyaga nem volt Wlasich Oyula báró az ülést bezárta és kellemes nyaralási kivánt a felsőház tagjainak. Az ülés 12 órakor ért véget.
A Ház utolsó Dlése
Budapest, Junius 28 A képviselőház mai ülését 12 óra után néhány perccel nyitotta meg Almássy László elnök. Bejelentette, hogy Frühwirt Mátyás menlelmi jogának megsértése miatt bejelentést tett s ezt a bejelentést már a bizottság ma délelőtt le is tárgyaltak. — Tárgyalásra az ügy az őszi ülésszakban kerül.
A Ház tudomásul vette a felsőházban letárgyalt javaslatokat. Majd elfogadta az elnöki indítványt, mely szerint
a Ház legközelebbi ülését október 15-én tartja.
Visszaélések okozták a pozsonyi katasztrófát
Pozsony, Junlus 28 A pozsonyi gummigyári robbanás miatt megindult vizsgálat megállapította, hogy a halottak száma 8. Három leány, akik a robbanás alkalmával a kapuban állottak ugy megijedlek, hogy haza szaladlak Récsérc és csak másnap jelentkeztek. A vizsgálat megállapította, hogy a gyártás és óvintézkedések terén nagy visszaélések történtek. A vizsgálat megindult a tulajdonos ellen is.
Nagykanizsa, Junius 28 Mint ismeretes, a közigazgatás reformja eltörölte a „rendezett tanácsú" cimet és Nagykanizsa .megyei város" lesz a jövőben. A^átszer-vezkedés munkálatai terniészelesen nem csak egyszerű cim-vállozlalást involválnak, hanem ezzel egyidejűleg meg kell szervezni a reform szerinti közigazgatás uj konstrukcióját is. A vármegye — mint jelentettük —
Mit mondott a
a jövő héten lart rendkívüli közgyűlést ezügyben. Nagykanizsa város képviselóleslülelél julius 1-én délután 4 órára Itivia össze a polgármester. A közgyűlés egyetlen feladata lesz határozni arról, hogy hány tagu lesz Nagykanizsa megyei város uj rendszerű képviselőtestülete és milyen lesz a kerületi beosztás ennek a képviselőtestületnek előreláthatólag az ősszel leendő választásánál.
1-vállalkozó
_ 1929. junius 29
teken tartó nyugtalan izgatottságot.
Ismerve a vállalkozó cég megbízhatóságát, tán vannak bizonyos más okai egyenlőre, amiért ezl nem lehette meg, mert nem akarom elhinni, hogy ilyen erköcsi testület előtt tett kijelentését nem teljesítené.
Kell, hogy ö Is ludatában legyen annak a közmondásnak, .mit megtakarítottam a révnél, könnyen ráfizethetem a vámnál-"
Nagykanizsa város közönségének megnyugtatására szolgáljon hogy a város vezetőségében megvan a jóindulat és olyan kezekben van az iparosság sorsa lefektetve, hogy nyugodtan várhat|a a fejleményeket.
Köszönöm a tek. Szerkesztőségnek soraim szíves közlését és vagyok kiváló tisztelettel
Egy harmadik olvasó.
la délntán temetik dr. layer József posta-fölgazgatót
Nagykanizsa, Junlus 2B
Szűkszavú, késő éjszaka érkezett telefonjelentés alapján hírül adtuk már, hogy a pécsi kerületi postaigazgatóság vezetője, dr. Mayer József < sajtóhiba folytán Mayr József állt ebben az első jelentésünkben) postafőigazgató Iragikus hirtelenséggel elhunyt.
Temetése junius 29-én délután 4 órakor lesz. A vezérigazgatóság, összes kerületi igazgatóságok és a pécsi kerület hivatal-vezetői, valamint postamesterei képviseltetik magukat, illetve megjelennek a temetésen. Nagykanizsáról dr. Thólviáy Zsigmond az I. és Miklós János a II. postahivatal főnökei és egy altiszti deputáció utazik át a kanizsai postások koszorújával a temetésre.
Mayer főigazgató Pécs felszabadulása óta tCVl 11 be a pécsi postaigazgatóság vezetői székéi és kiváló érdemeket szerzett a postai szolgálat fejlesztése körül. Tisztviselőinek nemcsak főnöke, hanem szerető atyja volt.
Fáradhatatlan voll a munkássága a társadalmi téren is. A keresztény nemzeti liga pécsi osztályának hatalmas jótékonyságát az ó százkezű gyors akcióképessége bonyolította le. Nem fordulhatott hozzá egyetlen nyomorgó sem, a*in 6 nem segített volna. Halála érzékeny, őszinte vesztesége az egész magyar postás-karnak.
Időjárás
A nagykanizsai meteorológiai megfigyeld Jelentések: Pénteken a hőmérséklet: Reggel 7 órakor +124, délután 2 órakor +16 6, esle 9 órakor +12 8.
Felhőzet: Egész napon it borult égboltozat.
Szélirány: Reg.el délkelet, délben éa este északkeled szél.
* ü.leorolóalel latéaet eete 10\' érakor Jelenti, további falmale-gadéaaal talnjroméan aaáraa Mi vártiatö.
I
a kanizsai iparosoknak a tflzérlaktanya munkáinak kiadása ügyében ?
A Zalui Közlöny tekintetes Szerkesztőségének.
Engedjék meg, hogy a Zalai Közlöny hasábjain én is hozzászólhassak, mini akinek szivén fekszik e város iparának és kereskedelmének sorsa, ahhoz a nagy és hathatós munkához és mozgalomhoz, amit a tekintetes Szerkesztőség, ugy a kereskedelem, mint az össziparosság érdekében kifejt.
Nagy örömmel és megilletődéssel olvasom ezen határszéli város lerongyolódott kereskedelmének és iparának megmozdulását, vergődését egy jobb jövőért. Bármerre tekintek és járok, mindenütt csak azt az izgalmas és elkeseredett kérdést hallom, hogy kap e munkát a kanizsai kisipar a tüzérlaktanya építkezésénél ?
Mindenütt azt hallom, hogy hiába küzd Nagykanizsa kereskedelme és ipara a laktanya munkálataiért, mert hisz azt már Budapesten javában készítik. Ín azt hiszem, mindezek csak rémlátások, dc mint a közmondás mondja, jobb félni, mint megijedni.
Óvatossági szempontból kötelessége a társadalomnak, hogy a helyi ipart és kereskedelmet a iegmesszeb-menő támogatásban részesilse, mert bármelyik iparágból vinnék is el a munkát, (amint tudjuk, több évi munkáról és építkezésről lévén szó) kimondhatatlan károk és veszteségek érnék Nagykanizsa városát.
Ez az, aminek riiegtörténnie nem szabad.
Ugy tudom, hogy a vállalkozó cégben minden jóindulat megvan arra nézve, hogy kizárólag csak a helyi ipart kívánja foglalkoztatni, hisz tanúbizonysága annak, hogy maga a vállalkozó cég kérle az Ipartestület vezetőségéi, hogy jelöljön meg egy időpontot, amikor ő személyesen Jdván az Iparleslűlet vezetőségével tárgyalásba bocsátkozni.
Ez meg is. történi. A vállalkozó, aki ezen tárgyaláson meg is jelent, a következő kijelentést telte:
— Tisztelt uraim! Megjelentem Önök között, hogy megnyugtassam Önöket és kijelentem, hogy minden törekvésem az, hogy a kisipari munkát helyi iparosokkal \'végeztessem. Ez nékem kellemesebb is, mert hisz azzal az utasítással küldött a honvédelmi minisztérium, hogy kanizsai ipari vegyek a lehetőség keretein belül igénybe, továbbá Kállay kegyelmes ur is személyesen járt nálam, aki Igazán szivén hordja Kanizsa város iparának ügyeit. Már most, hogy az urak is lássák bennem a Jóakaratot, kijelentem, hogy ha az iparosságnak az ajánlata alacsony találna lenni, ugy leülök vele kalkulálni, hogy a munkára rá ne fizessen, ha magasabb találna lenni, mint ameny-nyit én kapok a munkálataimért, akkor az Ipartestülethez feljövök. Én nem kívánok többet, mint 3\'\\,-ot az iparosmunkála-iokon keresni.
— Ennek ellenében az a kikötésem, hogy az Ipartestület, mint erkölcsi testület. \\iiUaljon, nem anyagi, hanem teljes erkölcsi garanciát azokért az iparosokért, akikkel én a tárgyalást fetvehetem
Ugy tudom, hogy >.<. Ipsitestűlet ezl a garanciát minden ípirctopodnak, akit a vállalkozásra alkalmasnak talált, meg is adta, most csak azl nem tudom, — amennyiben már pár hét ellcllclt azóta — micsoda akadálya lehel annak, hogy a vállalkozó cég ezideig nem jelent meg az Ipartestületnél, hogy már ezzel is tanúságát adná annak, hogy részéről minden törekvés és jóindulat megvan és megszüntetné ezt a he-
Szombafon 3, 5, 7 ós 9 órakor
Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
Liliom az én virágom S5JK
Dorina és a véletlen viEli"
i 8 felvonásban.
Híradó
Rezervista álma
Dráma 7 felv.
Hangulatképck egy magyar baka életéből
Ham és a hozomány jík
Ifl29 Wnitu 29.
ZALAI KÖZLÖNY
Mozgószinház
Rezervista Alma
Hogy mi volt 19M-IŐI l!)18-ig a magyar baka, azl holnap, vasárnap fogja bemutalni az Uránia-mozi. Sem leírni, sem élőszóval azt elmondani nem lehel, azt látni kell I Soha, de soha magyar ember szlvét-lelkél film még ugy meg nem ragadta, mint ez; ebben a filmben jut kifejezésre az a mélységes magyar érzés és magyar hit, hazaszeretel, romantika, szeretem, béke utáni sóvárgás, a családi élei szentsége, a honvágy, a barátság, szenvedni tudás és minden magasztos emberi erény. Könnyes szemmel nevet és kacag a közönség, meri van benne humor, van benne min den, ami kedves, ami nckllnk kedves!
Ugyancsak a vasárnapi műsor keretében mutatja be az Uránia a világhiril magyar filmsztárnak, Putty Liának egy gyönyörű filmjét, az .fijszaka rozsájá"-t. Ez a dráma voll Putty Liának egyik legnagyszerűbb alakítása.
Hogy a szenzációs műsor leljes legyen, lesz még ezenkivttl egy burleszk is, amelynek cime : Ham és a hozomány.
Dsingiazkhán
A nagy magyar iró és tudós, dr. Ferenczy Károly Ceylon szigetén egy budhista kolostorban vérhasban meghalt. Vagyont nem hagyott bálra, az özvegye Budapesten nyomorog és nyelvoktatással tengeti szomorú éleiéi.
Pudowkin, a világ legnagyobb fimrendezője — ki ludja hogyan és kinek a révén — hozzájutott a nagy magyar iró kéziratához, a „Dsingisz-khán"-hoz. Pudowkinnal, meg az orosz szovjettel még nagyban folynak
a tárgyalások az iránt, hogy az Özvegy is részesüljön abból a hihetetlen nagy jövedelemből, amit a Dsingisz-khán világkörüli lióditó utján özsze-keres.
Ferenczy regényéből Pudowkin megcsinálta a világ leghatalmasabb filmjét, amelyet az Uránia-mozi liél-fön és kedden, julius l-én és 2-ái bemutat.
Hónapokig tarló sajtópolémiák, irodalmi viták folytak az egész világ újságjaiban arról, hogy mi tette Iiát a Dsingiszkhán! a világ legnagyobb filmjévé. Az-e, hogy a szereplőket nem a színészek közül választották, vagy a rendezés újszerűsége és a film témájának a kiválasztása. Az összes újságcikkek és kritikák azonban egyöntetűen megállapították, hogy a Dsingiszkhán nemcsak a filmirodalomnak, de a legújabb film gyártási technikának is olyan remeke, amilyent napjainkban még nem produkáltak.
A Dsingiszkhán főszereplője nem színész, hanem egy mongol prém-vadász. Inkisin a neve, akiről maga Pudowkin azt mondja: ,a leigázott ságot, a fehér ember gyűlöletei és a felszabadulás vad lázát ez a mongol fiu nem jálsza meg, hanem megérti és átéli
Kétségtelen, hogy Pudowkin nem jár letaposott utakon, ő uj irányt és uj elveket követ, amelyek a iegvaló-ságosabb reálizmusban velitik elénk a történéseket.
Hatalmas, nagy film, ami az egész világot lázba hozta.
Ugyancsak hétfőn és kedden mutatja be a mozi a „Z a fekete lovag" cimű világfilmet is.
Az előadások rendes helyárak melleit tartatnak 5, 7 és 9 órakor.
bfa : a magyar repUltíaport nap/a.
P^l
PHILIPS
MESTERCSŐVEKET
AJÁNL BETEG RÁDIÓJÁNAK
Zalában elmaradt a hagyományos "Péter Pál-napi aratás
Az esős idő és a megkésett tavasz miatt késik az uj buza ls
Nagykanizsa, Junius 2H.
Péler Pál napja hagyományos nap a magyar föld történetében. Ezen a napon kezdődik meg a magyar földek gabonáinak learatása.
Az idei Péter Pál napi kasza és sarló pengés azonban elmarad. Mindenki tudja ennek az okát. Emberemlékezel óta nem volt ilyen rossz
időjárás, mint ebben az esztendőben, amikor a tavasz, most meg az igazi nyár hetekkel késik.
A földmivelésügyi miniszter napokban publikált vetés-jelentése beszámolt nagyobb vonalakban az ország mezőgazdasági állapotáról. Közölte, hogy a Dunántul egyes helyein is az őszi árpa aratása ezen
Ezt az alkalmat ne mulassza el!
A 10 év óta fennálló
Koréin és Stroch
Menyasszony divatáruház
megszűnik,
ezért a raktáron levő összes rőfös- és divatárukat a beszerzési árakra való tekintet nélkül árusítjuk.
Árusítás kezdete iun. 29-én szombaton reggel 8 órakor
ZALAI közlöny
a héten kezdetét veszi. A buza azonban egy esetleg két héttel is megkéshet, hacsak az időjárás íi ir-telen nem javul fel annyit, ameny-nyit a gabona megkíván, hogy gyorsan beérjen.
A Zalai Közlöny munkatársa ma beszélt Elek Ernő palini földbirtokossal, aki kitttnö gazda és néhány mondatban az alábbi gazdasági információt kapta a vetések állásáról, mely természetesen elsősorban Zalának eme részére vonatkozik, ahol éltlnk:
— Mattoltam róla, hogy egyes vidékeken szerte az országban megkezdték az ősziárpa aratását, mondotta. A ml vidékünkön nem termelnek őszi árpát és Igy nem is ludom, hogy az időjárás annak beérésére milyen hatással lenne. Azonban azt mondhatom személyes lapasztalalom alapján, hogy Pesttől Nagykanizsáig sehol nem aratnak. Ennek egyrészt az esős idők, másrészt a megkéseli tavasz az oka. Mert, hogy a 3—4 napos eső mit ártott a gabonáknak, azt ma még nem lehel tudni. A vetések nedvesek és nem is lehet közéjük menni. Voltak és vannak meg-dölések, de ezeknek további sorsára sem lehet ma biztos választ adni. Nem lehet tudni, hogy kövérségük, vagy az eső miatt dőllek meg és lábra tudnak-e állni. HÜ mtfst az időjárásban oly változás állna be, hogy hirtelen nagy forróság következne u csapadékos időre, akkor a vetések nagyrésze 2—3 nap alatt beérhet. Viszont, ha csak mérsékelt, normális meleg jön, akkor a beérés eltarthat 8, esetleg 14 napig Is. Vagyis Péter Pál-napi aratásról azt hiszem az egész Dunántul, szó sem lehet. Az esős idő a kapásoknak jót teli, de most már bőven elég volt és nyári időt várunk, hogy láthassuk, mit is fog hozni a föld a fél esztendei ráfordított munka eredményeként.
Bujtás csendőr halálos Ítéletét megsemmisítette a honvéd-törvényszék
Budapest, Junlus 2N Hajtás József csendőr Neniesvép község határában ez év január 4-én szolgálat közben összeszólalkozott Eredics József csendőrörmeslerrel, akit rövid szóváltás után szolgálati fegyverrel szivenlőtt.
A honvédtörvényszék Bujtás Józsefet kötéláltali halálra itélle.
A lellcbbezések folytán a budapesti legfelsObb honvéd lörvényszék az alsóbiróság Ítéletét feloldotta és a szombathelyi honvédtörvényszékei aj eljárás lefolytatására utasította.
Ma: repUlö-nap NagyUanl-xsrtn.
iÓK). junlus
SZINHAZ
Pista néni
Tyüli, azt a mindenfáját. .. micsoda színésznő ez a Zsazsa I . . .
Micsoda színész I . . .
És micsoda nő I . ..
Igen jó kedvében lehetett az a magasságos áldott Isten, mikor ajándékul adta ojinek a drága magyar földnek. Mert ilyent csak ajándékozó
tókedvében adhatott, hogy megemlé-:ezzék az adományozóról ennek a szegény, sokalvert országnak a népe, valamerre szava-hire száll a gyönyörűséges ajándéknak.
*
Nagykanizsa 1910-ben látta először a maga kis színpadán Fedák Sárii. Tegnap este ez az évszám fordul! elő a Sacher-beli mulató-jelenetben.
Istenem . . . hogy felviharzottak erre az emlékek és hogy dörgött a taps . . Mint 19 éve elindult érzések, amiket ma már a világ-hírnév lavinája sodort bele minden magyar szívbe, valahol csak dobiig egy ezen
a keserves, vén golyóbison ... ♦
Nem mintha emlékezni kellene Fedák Sárira . . . Nem I A l\'art pour l\'art fölényesek cipeljék csak a maguk rossz májait I De akinek a szeme nem csuklik virágos réten is a béka-nyálas árokpartra, — akinek szive van és arra hallgat akinek magyar taktusra ver a vére, az ha százszor látta is már Fedák Sárit, — ma : százegyedszer is csudálta. Meri Fedák mi is a legnagyobb, ma is uj, ma is elragadó és az lesz, valameddig a lábát a fénnyel suvickolt deszkákra teszi.
*
A Pista néni igen vidám, igen szép, igen kellemes operett. Bus Fekete irta meg, Nagy Pál szőtte köréje a muzsikát. Budapest, Bécs sokszáz táblás háza, két országban elért tüneményes sikere eleget mond kritikai boncolás helyett.
A Pista néni sikere Fedák Az volt a kanizsai siker is. Tomboló, vasfüggönyös, extázisos, boldog neki-felcdkezéses, igazi mgy siker, aminek a közepén Zsazsa ragyogott fe-
lülmúlhatatlanul és utolérhetetlenül. Ahogy mozog, ahogy beszél, ahogy táncol, ahogy mulat, ahogy — hiába, kérem... mégis — ahogy énekel és ahogyan minden poént felrak: — csodálatos.
Az együttes nem vált szégyenére Fedáknak. Sőt I Maga mondta: az országban ilyen biztos és jól osztott Pisla néni nem ment még a vidéken. A legnagyszerűbb formáikat játszották mind. Bánky, Orbán Viola, Egry Berta, Danis, Kádár Margit, Jákó, Sarlay bizony Zsazsa tündöklése mellett is pompásan érvényesüllek.
Sugár Gyula rendező derék munkál végzett. Vadas Lajcsi is a bandájával.
*
És derék munkát végzett a kanizsaiak szive is, amelyik ugy diktálta a tempót a lelkesedéshez, ahogyan az ugy istenigazából kikívánkozott.
(bl)
A sxín&áxl Iroda fflrel:
(*) Csillag Zeuxslka felléptével
Pintyőke. Szombaton délután a fényes sikerrel arrlváit gyermek-primadonna. Csillag Zsuzsika játsza cl Ismét a Pintyőke címszerepét. Bűbájos egyénisége, játéka, kedves énekszámai a a premieren szakadatlan tapsokat arattuk. Az előadás olesó-helyáras.
(*) Fedák Séri ■ Piéta néniken. Szombaton este Ismétli meg a társulat Bus Fekete László pompás operettjét, melynek főszerepében a legnagyobb magyar színművésznő, Fedák Sári ragyogó művészetében gyönyörködhetünk. Az előadás mindvégig érdekel, kacagtat.
(*) Pillandé főhadnagy. Hétfőn este színre kerül egyik legmulatságosabb katonaoperettílnk.
(*) Kormos Fceno buoeuje. Kedden este Solthy György vendégfelléptével tartja búcsúját Kormos Forenc, « társulat rokonszenves komikusbuffója. Kz estén egyik legjobb szere né ben, a Limonádé ezredes elmszorepónen kacagtatja meg közönségét Hravenstádt herceget Solthy üyörgy játsza.
Heti mll&or :
Szombat d. u. Pintyőke.
Szombat este: Fedák Sári felléptével l\'lsta néni.
Vasárnap d. u. (iül-baba.
Vasárnap este: Bolygó zsidó.
Hétfő. Pillangó főhadnagy.
ÉRTESÍTÉS.
Van szerencsénk értesíteni a nagyérdemű közönségei, hogy
Sopronban TR&NCON lÓZSEF-féle solingeni acélára-üzletet megvettük.
Igy módunkban van az összes solingeni acéláru cikkeinket leszállított árban árusítani.
Tovabbra is kérjük a nagyérdemű közönség s/ives pártfogását.
Tisztelettel
KMájon Testvérek
Nagykanizaa - Kaposvár - Sopron
NAPI HÍREK
NAPIREND Junfua 29, azombat
Róm. katolikus: Péler és Pil. Prol ■
Péter, Pil. Izraelita: Slván hó 21. •
Lóverseny a Zrínyi-pályán Tenyészállat-kiállítás s vásártéren Munkás-Junlálls Laisnakban d. u 3 órakor
Juniális Klskanizsán d u. 3 órakor Uránia. .Liliom az én virágom\', re-
C. „Dorlna és a véletlen\', vlg|áték. „ysr Híradó".
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órálól este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek dilulán és kedden egész nsp nőknek).
Juniua 30, vaaárnap
Római katolikua: Pál ap eml. Prot: Pál Izraelita: Slván hó 22.
Uránia .Reservlsli álma\', háborús élmények .éjszaka r zsála\', dráma, .fiain és a hozomány", burleszk.
Juliua I, hétfő
Romai katolikus: Jér. Isz vé e. Prot. : Tlbold. Izraelita : Slván hó U.
Uránia. .Dslnglszkán", tilmssenzá ció. Ezenkívül .Z- A fekete lovag, nsgy
s\'ágerlllm.
I
Est&a/nal csillag
Szakadt felhőrongyok közül kacag mint pókhálós aranypohár tompa ragyogással. Piros égbolton sápadt csillag, elkésett, száz társára vár bágyadt megadással.
A napsugár véle csúf tréfát fíz,
bíborra fest, felhőt vizet, vérét szerteszórja. *"
A hegyekre égő fénymáglyái lüz, csillagfényén vígan nevet. Nevet — haldokolva I
Szürke felhő fátylak csavarodnak aranyló bus teste köré,
minI csúf polypkarok. Halvány fénye reszket a csillagnak, könnye hull a füvek közé. hüs harmatgyöngysorok.
Torz fintorl vág felé az alkonyai. I.ila pára ködösen száll, hogy tüzét takarja. Őrjíti, gyötri sok édes illat, befonja száz ezüst fonál, életet akarja I
Vérző fénycsatában árva csillog
sugara bágyadt, reszkető... Elmúló napfény hiába kacag Te vagy az úttörői (Keszthely) Vajda Mtrlttlt.
Mikes püspök Zalaegerszegen. Gróf Mikes János szombathelyi megyéspüspök tegnap délülAn Palkó János dr. egyházmegyei tanfelügyelő kíséretében Zalaegerszegre utazott, ahol a Nolre Dame nöi kanonokrend intézeteinek épilkezését tekinlette meg. A megyéspöspök még a délután folyamán visszatéri székhelyére.
— Esküvő. Boross Mária és Sándor Lijos ma délután 5 órakor tartják esküvőjüket a nagykanizsai plébánia templomban.
fllfavmallfinAhan nagy választék- - Szürke, drapp és barna VJjrtSlíVltSllClMWDtSn pántos cipők legolcsóbb árakon
Miltényi Sándor és Fia cipőüzletében, Főúton, a városházban.
ZALAI KÖZLÖNY
1929. junius 29.
ütra, nyaralásra csak
msm>
ruganyos cipőfűzőt használjon I
Nem kell Ultizni, beltlzni a clpóje mégis mindig fel- ét lehúzás™ kész. Elegáns,
kényelmes, tartós »« Mindenütt kapható I
Gyárija: Weltsch Boltfrled utódai
Budapest, VI., Paulay Ede-u. 39.
A rovar az ember ellensége* Fiiteljünk hát s a veszélynek vége.
Ne tegyük KI családunk egészségét egy pillanatig som a botOQ3ÓQtef]08ztő legyek, szúnyogok, svábbogarak, poloskák, hangyák, bolhák csípéseinek. Permetezzünk FLIT-eL F L I T behatol minden hasadókba, ahol svábbogarak, poloskák ós hangyák elbú|nak oa szaporodnak. Kiirtja petéiket. MeQÖII a rovarokat, de emberre ártalmatlan. Nem hagy foltot.
FLIT nem tevesztondó ósszo a közönséges rovarirtókkal : tökéletes rovarpusztltó oreje minden várakozásunkat kielégíti.
Permetezzünk
FLIT
M«Ky«r*r»f4ft< kíiipontt /—....."T".
M«JrT«r.ir»zAgi kAxpont:
PANACEA RT.
Budapest, VI, pioyeló.u. le. TVLarOM i BOB-4S*
Ma: rcpUlö-nap
Nagykanizsa, junlua 28 Hazafias magyar embernek nem szükséges magyarázni, mit jelent a trianoni diktátumnak az a rendelke zésc, mellyel a magyar repülőgépgyártást és vele a repülösporlot is teljesen gúzsba kötötte. Körülöttünk minden ország ezer és ezer egységes légiflottát épiteti ki, melyeknek gyakorlatairól elképpcszlő híreket hoznak a lapok, ugy hogy megborzad tőlük, aki még egy háborúra gondol.
Ugyanakkor csonka országunk még a repülösportut sem fejlesztheti halárai között.
A társadalomnak kell tehát megmozdulnia és a magyar repülöspor-tot, melynek annyi tehetsége, annyi feltalálója, annyi hódolója van ezen a földön, - meg kell végre terem leni. A kérdés anyagiakon inulik.
Ma tehát, Péter-Pál napján, országszerte gyüjienek erre a célra. A Ma-gyúr Acro Szövetség Nagykanizsán a Keresztény Jótékony Nóegytetet bizta meg a gyűjtés megszervezésével. A Nőegylet bevonta a munkába a társegyesületekcl is.
A város felett 3 repülőgép fog keringeni, a korzón a katonazene ad térzenét a gyűjtés ideje alatt.
A SEVGER VARRÓGÉPEK
xt«.A LEOJOBBAK I
~ — Concours-estély. Helyőrségünk tisztikara és a Lovassport egylet tagjai 29-én, szombaton este 9 órai kezdettel a Koronában tartják szokásos concours-estéiyüket.
bta .- adaKoxxunlc a Trtanoa óllal auxabavert magyar re-pülöügyért.
Fürdősapkák és lűrdőclpők, színes hajneccek nagy vála»ztékban kaphatók Vágó lllatszertárában.
— Kanizsai leány művészi sikere a fővárosban. Gárdonyi (Gold-stiln) Ella már löbb év óla a fővárosban tanul és mint festő és rajzoló növendék szép sikereket ért el. Több munkáját legutóbb a MIEFHOE Művész Társaság képzőmiivészett kiállításán mulaita be. Ebből az alkalomból a fővárosi sajtó művészeti rovatában több cikk jelent meg, mely a kiállítással foglalkozóit és a .különösen kivált és tehetséges" tagok között Gárdonyi Elláról is melegen ir. A fiatal kanizsai tehetség, aki pasztelekkcl, ceruzarajzokkal és olajfestményekkel szerepel a kiállításon, ugy mestereitől, mint löbb kiváló művésztől és kriiikustól megérdemeli elismerést kapott.
Kunu Náci teljes zenekarával ma és minden este a Kéményseprőben hangversenyez. Szíves pártfogást kér Raffal Ferenc.
Gyenge tw nenrasteniás
_ 50 t. v4la„Mljertit bírmentv*. dl.ikré-IHrnHK len kipják .1 .Ámor Star- lim««»<4t.
^^^ SzcnticlAa eredményéit garancia. L/pl PTI 1 orvo.l inOtitrtár, Sud.p.,t. P.lflll S.. 11 J* ul« ir. Tcl.loii Seo ■ 13 Alipltva 1178.
= Vésnökmunkákat, ruggyanta bélyegzőket elismerten legszebben és legjutányosabban készit Qoldbergerné, Főút 10. Dobrovits udvarban.
— Kitűnő szemüvegek orvosi receplre és recept nélkül legolcsóbban Zsoldos Oyula órás, ékszerész és látszerész uj tizlelé-ben kaphatók Főút 14. Biztosító palota. Szakszerű javítások.
= Tennlszütők hurozása leg-jobbun és leggyorsabban készülnek Vágó lllatszertárában.
— Ovódai belratások. A nagykanizsai ovódákban a behatások julius I. és 2-án, szeptember 2. és 3-án lesznek.
(*■) Tandljmentességl kérvény, a Zrínyi llonn polg. leány- é, Zrtnyi Miklós polg. Iiultkola iów.!*ir knpli 10 l-\'lschcl l-aióp Hal konyvacreskedosében.
Ne felejtse el, hogy : varrógépben „PFAFF", kerékpárban „PUCH" a leglobb I
= Levelező oktatás. Ólvasóink figyelmébe ajánljuk a/, országszerte előnyösen ismert budapesti Walter magántanlolyamot, mely a vidékiek Vámára a levelező oklatást vezeile be. Az oktatás e módja lehetővé teszi, hogy a vidékiek lakóhelyükön a középiskolai vizsgákra elkészülhessenek.
Eljegyzés, Biumenschein Vilma Nagykanizsa és Deutsch Ernő Zagreb vasgyári müvezelö, jegyesek. (Minden különjértesités helyett).
— Belratások a Városi Zene-Iskolába. A Zeneiskolába a beira-tások julius hó l -én és 2-án (hétfőn és kedden) dólelőtt 10—12 és délután \'I—6 óra között tartattnak meg. A szeptemberi pólbeiratáskor az iskola csak a még rendelkezésre álló helyhez mérten, tehát csak korlátolt számban vesz fel növendéket. Az uj tanévben az alábbi fötansza-kokat adják elő: Zongora, hegedű, ének, gordonka (cello és az összes fuvóhangszcrck.
— Ideges betegek, továbbá epekőben és vesebajban szenvedők jól teszik, ha a járásnál óvják testüket a rázkódtatástól. A Palma cipősarok lökhárítóként működik. Az emiilelt bajban és betegségekben szenvedők cipőjéről ne hiányozzék a Palma cipősarok.
— A Kath. Legényegyletben 29. és 30-án tekeverseny van ériékes dijakkal. Kéretnek az egylet tagjai, hogy minél számosabban a versenyben résztvenni .szíveskedjenek. A tagtársak vendégeit is szívesen látja az Elnökség.
U] rendszer bulorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére dijmente-• sen szállítunk teljes lakásberendezésekel, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopstein Szombathely. Kőszegi-utca 5.
— A mai térzene műsora. A
nagykanizsai honvéd-zenekar ma délelőtt 11 órától fél l-ig térzenét ad a Korona elölt. Műsora: 1. Neapel induló (Biskup), 2. Portici néma nyitány (Auber), 3. Lótusvirág keringő (Ohlsen), 4. Opera gyöngye egyveleg (Schneider), 5. Ramanna dal, (Volle G.), 6. Offenbach egyveleg (Konrádi), 7. Semper Fidélis induló (Soussa). Vezényel Weckl Gellért ezreddobos.
Magyar-Francia Biztosító R.-T. e hó 26-én, kedden tartotta 4\'J-lk üzletévi rendes közgyűlését. A tiszta nyereség 93.004. 91 pengő, melyből bőséges tartalékolás után részvényenként 2 pengő kerül folyó hó 26-tól kezdve az intézet központi főpénztáránál és a Pesli Magyar Kereskedelmi Banknál kifizetésre. A választmányba uj lagokul if. Bethlen István és alsó-eőri dr. Farkas Ferehc, az igazgatóságba dr. Kende Artúr intézeti jogtanácsos választattak be.
— A kórházi kápolna építésére Tóth Józsefné, Precz Ferencné, Munkácsi Jánosné 5—5 pengőt, Ratz Gizella 2 pengőt adakoztak, miért ezulon mond köszönetet az irgalinas-főnöknő.
~ Abázlal Bár Hévizszent-andráson. Julius 4-én csütörtökön nyílik meg Hévizfürdön a Ferenci szálloda szuterén helyiségében az Abáziai Bár este 10-től 12-ig családi műsor keretében 20 különböző műsorszám főváros és külföldi művészek és művésznők fellétével. Műsor ulán lánc. Belépődíj 2 pengő. A műsor hetenkint változik.
>ía.- 3 gépmadár ICazUMaa feslett.
FOBALOM A PNEUIPARBAH
Képtíiill: SZABÓ ANTAL, Nagykanizsa, lel. 91.
/ÁLA\\ KÖZLÖNY
I92S. junius 29.
Epe- él májbetegségeknél, epekő és sárgaság eseteiben a természetes „Ferenc József" keserűvíz a hasi szervek működését élénkebb tevékenységre serkenti. Klinikai tapasztalatok igazolják, hogy az otthoni ivóvizkura különösen hatásos, ha a Ferenc lóísef vizet kevés forró vízzel keverve, reggel éhgyomorrá\' isz-szuk. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fUszerüzlctekben.
— Utazási kedvezmény. A Magyar Református Diákok Dec Glória Szövetsége részére Balatonszárszón tartandó országos konferenciára a Vasúttársaság összes állomásáról 1., II., III. kocsiosztály használatára, minden állomásról 50 százalékos menetdijkedvezményl engedélyezel!. Az első konferencia 1929. julius julius 2-IÖ1 7-ig lesz megtartva, melyre az odautazás julius 1-töl 7-ig és a visszautazás julius 2-IÖI 15-ig kezdhető és fejezhető be. A második konferencia julius 16-tól 21-ig és 22-től 25-ig larlalik meg, melyre az odautazás julius 15-iöl 26-ig és a visszautazás jullus 16-tól 27-ig fejezhető be. Az állomásfőnök.
SO°/o tüzelő megtakarítást jelent,
lia régi tűzhelyét íz általam készített prakllkut
aszfaltüzhellyel
cseréli ki, melyért 15 évi garanciát vállalok.
MACSEK LAJOS
lakatosmester
Sagykanlisa, lózsel föhorceg-ut 87.
— Legendáris azon műszaki folyamat, ímely a Mercedes Benz .Nflrburg\'-lypus-nak szérlábaff való gyártásit előzte meg és
azon gépkoedtypus első példányainak legnagyobb németorsiági müazakl nyilvánosság előtt lefolytatolt kísérletei olyanok voltak, amilyeneket más autógyár felmutatni nem tud. M napi szakadatlan menetben. 65 km-es átlagsebességgel abszolvál-ták az első próbager>ek a kontinens legnehezebb pályáját,a.NUrburgrlng\'-et és csak ezen szakadatlan próbának legkilogástata-nabb teljesítése után vette a gyár szériagyártásba a „Nlirburg\'-typusu gépkocsit.
— A klsszentgróti Kath. ffj. egyesület házalapja javára, a Zala-szenigróli Kath. Legényegylet és a í\'ürjei Daloskör Vegyeskarának közreműködésével junius- 29-én dalos-ünnepélyt és nyári mulatságot rendez. A mulatság kezdete délulán 4 órakor. Este 7 órakor dalos-hang-verseny. Junius 30-án délulán a kis-szenlgróti róm. kath. elemi népiskola tanulói, az iskola udvarán: „Palika álma" és a „Kis vitézek" cimtl gyer-mek-szindarabol adják elö könyviáruk javára.
=i.Mt a titka, hogy mindenki szőnyeget Barta Miksánál vesz? \'Mert kedvező részletfizetés mellett készpénzáron vásárolhat.
CSAK.Xt«rnÍt" VÍDS1ÓVAL JfLÖtT PALA Ú C?Ő VAlÓDI.
ribnitmív** matickik lajq*. buoapmt amottálty-útj
t3S:mu»: nvinMtutMtu.
EláruBttóhalyak i Epplnger I. éa Fl« t«-, cement és egyéb építési anyag kereskedése Nagykanizsa. Uzár Jozaet takereskedéa. építési anyagok raktára Keszthely. Szatucsek János takereskedéa cement és műkögyár Komárváros. Szommer Sándor gabona-, termény kereskedés Z. Egerszeg. Mosonyl Henrik takereakedS Zalaszentgrót
KÖNYVEK, LAPOK
Dunantui és Kisalföld Írásban és képben
Dr. Kogutowicz Károly szegedi egyetemi tanár most Írja Magyarország többkötetes földrajzának első kötelét „Dnnántnl és Kisalföld Írásban és képben" cimen. E mű a szegedi m. kir. Ferencz Józsel Tudományegyetem Földrajzi Intézetének kiadásiban ez év november havában fog megjelenni. — Kiadó hozzánk érkezeit kérése alapján tisztelettel felszólítjuk mindazokat, akik az említett mllrc vonatkozó diszes prospektust mesjkaplák, — tartsák hazafias\' kötelességüknek a prospektushoz mellékelt levelezőlapoknak mielőbbi visszaküldéséi.
A Napkelet
irodalmi folyóirat julius l-re kellős számban jelent meg. A i 20 oldalra terjedő számban Németh László folytatja „Emberi szinjáiék" cimtl nagyszabású társadalmi regényét, Kodo-lányi János és Zaka Sanilor novellát írlak. Horváth János irodalmi lanul-mányt közöl Szász Károlyról születésének száz éves évfordulója alkalmából és Fábián István essayt irt „A francia szellem és a mai problémák" cimmel. Mécs László, Juhász Géza, Kozma Ilona és Ivánlfy Tamás költeményekkel szerepelnek. — Rendkívül gazdag a kritikai rész és szemle rovaiok. A ketlös szám ára 2 P. Mulatványszámot díjtalanul küld a kiadóhivatal: Budapest, I., Döb-renlei-ulca 12.
)( Ferencz József és Tisza István Hollywoodban. Az egyik amerikai filmgyár készülő filmjében Ferencz József és Tisza István szerepel. Ez a film különben Budapesten
jálsíódik és a hollywoodi stúdióban felépítették a budapesti Operaház nézőterét. Erről az érdekes filmről közöl képeket a Színházi Élet uj száma, amely a nyaralás jegyében készült. Érdekesebb cikke Zilahy Lajos: Az óriási pamlag, Lányok szigete (hogyan nyaral nyolc leány egy elhagyóit dunai szigeten), Feiks Jenő utazási kódexe, Hogyan készítsük a nyári hüsitő italokat, Balatoni lexikon, Hogyan nyaralnak a filmsztárok.
Walter magántanfolyama
elöktszit az összes középiskolai vizsgákra. Vidékieknek levelező oktatás Kívánságra prospektust küld. Válaszbélyeg csatolandó. Bndapent, Rákóczi ul Kl V-Z Teleion Józset 313—"9. <y»
)( Nem császári légkörben nőtt fel Ferenc József a szó szoios ér-leimében véve, — hiszen a voll császári udvar etikettje sok visszás helyzetet teremteti. Erről közöl érdekfe-sziló, regénynek is beillő adal- és képsorozatot a Lantos Magazin uj, julius 1-i száma, strand- és szénbányariport, Nóra Ferenc, Pásztor Árpád, Markovits Rodion írásai, gazdag sport, humor és kozmetikai rovatok, fényképpályázat és százon felüli illusztráció, szines offsetmellék-letek teszik változatossá és gazdaggá e számot. A Lantos Magazin havonként kétszer jelenik meg. Ára számon-kint 1 pengő. Évi előfizetés 24 pengő. Minden éves előfizető ajándékul egy 6X9 cm -es Kodak fényképezőgépet kap. Kiadóhivatal: Budapest, IV., Muzeum-körut I. V.

TURUL Cipőgyár R.T.
fióküzletében
feltűnően olcsó árakon vásárolhat.
Saját érdlekében tekintse meg kirakatunkat!
Vászonclpö...........p
Fekete női pántos clpö......P IO- —
Sárga nöi pántos cipő . f......p 9.90
Barna női pántos cipő.......p
Szürke és drapp pántos cipő . . . . P I6- —
Férfi félcipő ..........p |B-_
.t/W I

SPORTÉLET
Ifjúsági atlétikai bajnokság
Nagykanizsa. Junius 28 Vasárnap délután larlja Pécsett a MASz délnyugati kerülete az ilj. atlétikai bajnokságokat. A nagykanizsai Zrinyi Torna Egyletet Bartal, Barlos, Bertalan, Józsa, Kaszapp és Nolhnágel képviselik. Előreláthatólag Józsától a diszkoszban, Kaszapplól pedig a súlyban uj rekord várható.
(Az ZTE vezetősége kéri az ilt felsorolt atlétákat, hogy szombaton délulán 6 órakor megbeszélés végett a Zrínyi pályán jelenjenek meg.)
A mai tenniszverseny programja
Nagykanizsa, Junius 28 A ma délelőtt 9 órakor kezdődő tenniszversenyen, amelyen Alag és Nagykanizsa csapatai küzdenek egymással a Rothermere-serlegmérkőzé-sek keretében, mint már megirluk, öt versenyszám kerül lebonyolításra. Délelőtt a férfi páros játékost és a női egyest játszák le, délután a "két férfi egyest és a vegyes párost.
A délelőtt vállolt jegyek a versenyek délután 3 órai folytatására is érvényesek.
Az olasz vívók kegyelete vitéz Terstyánszky iránt
Iióma, Junius 28 Cremonában a vivóversenyen az olasz vivók elhatározták, hogy az 1924-ben a világbajnokságért Nápoly városától kapott diszkardot Terstyánszky alezredes vivóbajnok sírjára helyezik. Együltérzésüknek megnyilvánulását mutatják ki azzal is, hogy a kormányzó állal alapított arany ván-dorserleg-mérkőzést őszre halasztják.
A kerékpárverseny második napja
Miskolc. Junius 28 A Magyar Kerékpár\' Szövetség rendezésében lezajlott kerékpár verseny második szakasza kerüli lebonyolításra. Ma Miskolcz, Sátoraljaújhely, Szerencs, Miskolcz-ul. A versenyzők a következő sorrendben érkeztek vissza 1. Hertrig Kurlh (Wan-dervarlh Drezda) 6, 26, 23. 2. Tirn-bach Oszkár egy fél géphosszal (Wandervarth) 3. Istenes (UTE) egy gép hosszal, 4. Jalics Béla (Posta) 6, 29, 52, 5. Baltit József (Posta) 6, 29, 55, 6 Szalana Ferebc (Posla) 6, 30, 01. Tetrovszky Mihály a tegnapi győztes vezelelt a-mai napon iá, de agy kőben felbukott és lábát összezúzta. A miskolczi kórházba szállították. _
(A Zala-Kanizsa FC) rendkívüli közgyűlése vasárnap délntán 2 ómkor lesz a Cenlrál szuterénjében.
(A Zala-Kanizsa FC) Joós, Ré-der és Babos jálékosail visszatartási listára. Az összes többieket (Modro-vics és Horváth kivételével) szabadlistára helyezte.
— A Zalai Évkönyv — Zala
kultusza.
1929. Junius 29
ZALAI KQZI.ONY
közgazdaság
Tenyészállatdijazás junius 29-én 9 órakor Nagykanizsán és 30-án Pacsán a vásártéren
Nagykanizsa, Junius 28
A tenyészáliatdijazásra bár eddig 125 drb. állalolt jelcntellek be a gazd. egylethez, sokan be fogják állataikat azok is mutatni, kik bármely ok miatt nem jelentették be előre. Az ilyen állatokat a vásáriéren fogja a kiküldött tisztviselő jegyzékbe venni, tehát akiknek szép állataik vanftak, bejelentés nélkül is elhozhatják azokat.
A hidegvérű lovakra dijak nem adhatók ugyan, azonban a szebb állatok tulajdonosait a gazdasági egyesület díszoklevéllel fogja kitüntetni, tehát akinek szép hidegvérű tenyészállata van, az Is felvezetheti azt.
A mezőgazdasági terményeink rossz értékesítési ára, a drága ipari termékek, a magas kamatok, valamint a súlyos közterhek gazdáinkat pár év elölt még senki állal nem hill nehéz helyzetbe sodorták. Javulást csak az állattenyésztés hozhat, ha elsőrendű minőségű állatokat igyekszünk a legrövidebb idő alatt előállítani. Inkább kevesebb, de elsőrendű állatokat tartsunk, melyek a gondozási s a feleleteit takarmányt jól is értékesilik.
Az állaldijazás célja, hngy gazda-közönségünk figyelme az állattenyésztésre forditassék. Igyekezték mindenki a legjobbat, a legszebbet előállítani, Akik azt hiszik, hogy az ö illatuknál szebb nincs, azok itl talán szebbel is fognak látni s ha az Övék tényleg szép, ugy az dijat fog nyerni.
Ha a díjazó bizottság azt látja, hogy Nagykanizsán és környékén »zép állatok vannak, ugy reményünk lehet arra, hogy ezen ma határszéli városban minden évben rendezhetünk egy állatvásárral és díjazással egybekötött kiállítást, ami nemcsak gazda-közönségünknek, hanem kereskedőinknek is hasznot jelentheine\', sőt ha gazdáink nemcsak belátják, hogy nehéz helyzetükből csak az elsőrendű állattenyésztéssel juthatnak ki,
— hanem minden igyekezetükkel is arra fognak törekedni, hogy az eddiginél jobb állatokat állítsanak elő, ugy remélhetjük, hogy a később, talán már 1931. évben rendezendő na-gyobbszabásu gazdasági és ipari kiállításon már az elszakított területek lakosai itt fogják majd beszerezni tenyészállat-szükségletüket.Ugy, mint mi hoztuk és ma megint hozzuk a miénknél jobb tenyészanyagot Svájcból.
Ilr. Vass Zoltán gazd. Jelügyeló.
Országos buza-nap
Nagykanizsa, Junius 28 A Föld cimti budapesti kisgazda-újság Péler-Pál napjára országos buza-napol szervezeit. Ezen a napon az ország minden részében, minden községben gazdagyüléseket tartanak, melyeken rámutalnak a mai gabonaárak miatt a gazdatársadalmat sújtó körülményekre és egyben határozati javaslatol teszakérdés megoldására. A határozati javaslat kiterjed a tőzsdei határidöüzlet beszüntetésére, az állami ellenőrzés alatt álló gabona-szindikátus megalakítására, a vámmenlesszabadkercskedelcm meg-utlósitására, a gabonatermelés átszervezésére, A határozati javaslatokat a kormányhoz fogják felterjeszteni.
Legjobb üditő ital ^
ít közismert
Legtökéletesebb angol
RALIIGH
motorkerékpár
■rtiinden typus raktáron
GOOD-YEAR
a legjobb autó és motorkerékpár pneumatik
Körzetképviselet és lerakat:
Szabó ÜLiital
fegyver- és sportüzlet, autó és motorkerékpár osztálya.
TŐZSÖE
Az uj (ízleli hét kezdele dacára, a forgalom nem volt élénk, sőt a spekuláció tartózkodása következtében később lényegtelen forgalom volt csupán. A papírokban alig történt változás ugy fel- mint lefelé jelentkező differenciák nem haladják meg az 1 -ot. Csupán a Pesti Könyvnyomda, Wodiáner és Földhitel vesztetlek jelentősebb összegekel. A félévi zárlat következtében, mérlegtechnikai okokból sok olyan érték záróárfolyamát jegyezték, amelyek a forgalomban hosszabb idő óta nem szerepelnek. Zárlatkor az irányzat csendes, üzlettelen. Fixkamatozásu papírok piaca gyengébb. Valuta és devizapiac valamivel barátságosabb.
Zürich] lárlat
Pirii 20-34 Vl, London 25 201/1, Newyork 51975, Brilsset 7219, MIUno 27 20 Madrid 7345, Amsterdam 2087, Berlin 123 85, Wien 7305, Sotta 3*76, Prága 15-39, Vsrsó 58-27, Budapest 90*S7M Belgrád »13, Bukarest 3 üáVi.
Terményt óssde
A buza 40 flll., a rozs — fillérrel eseti.
Buza tljxav 77-es 22-20-22 30, 78-as 22 40—2250, 79-es 1i 60-22 80, 80-as 22 80—23 OC, dunántuli 77 •« 2120-2140, 78-81 21-40—21-f.O, 79-es 27 60 -2I80, 80-ss 21 80—22*00, rozs 17 25—17*50, tak árps 1900—19-50, sörárpa 23-00-23-50, zab 18 25—18 50, tengeri tszt. 24 60—25 00, dunántuli 2350—23\'80, korpa 12-50 12-80.
A badapestl Tfissde derba-jegné*
valutAk
Angol 1. 27*75-27\'90 Belga Ir. 79 55-79 95 Cseh k. 16*97-17-07 Dán k. 152*50 153 10 Dinár 998-1006 Dollár 570 50-572*50 Prsncls 1.22*45 22 65 Holt. 229*90 230*90 Lengyel 64 0\'--64-35 Leu 3*37-3 41
Léva —*—
Líra 29-95-30*20 Márks 136 60-13710 Norvég 152-45 153 05 Schlll. 80-47 80 82 Peseta 80 90 81*60 Svájci I. 110*30 110 70 Svédk. 153\'30I5390
devizAk
AmsL 23000-230-70 Belgrád 10*05-10*08 Berlin 136*60-13700 Brüsszel 79*47-79*72 Devlzatel 3*39-3*41 Kopenh. 15255 >52 95 London 27-76 ^7*84 Madrid 80-90-81-50 Milano 29*95-30*85 Newyork 572*60-4-20 Oszló 152-62-15302 Párts 22*3»-22 4fi Prága 16*96-1\'*0I Szóda 4*13-4*15 Stockh. 153*70-153 90 Varsó 61*20-64*40 Wien 80 47-80*72 Zürich 110*21-11051
Serttsyásár
Pelhaltls 1615, eladatlan 700. — Elsőrendű 1*76—1*78, szedett 1*72—1*74, szedett közép 1*58—1*64, könnyű 1*20—1-40, l-sí rendU öreg 1*66—1-70, ll-od rendű Ott* 1*44—1 54 angol süldő 1*50-1*80, szalonna nagyban 1*02—1*96, zalr 2*20-2*24, hus 2*10—2*44, s-zalonnáa félsertés 2-06—2*16.
Dadji: Mhalaf lyooda <a iapkiatt
Vállalat, iagykanlMáa. Felelő* kiadó: Zalai Károly.
tnlnuku t.lili., Naeytuiiloa 7*.
Kombinált arxén-rézvegytlletct tartalmazó
Hosprassn Komb. rézkén-arzényegytlletet tsrtalmasó
Tstsklt mindkettő egyesitett permeiezö anyag
egyidejű védekezésre. ByamaiosastSM i GyUmölcspenész (Monti la), varasodás, rltgyluróbogár. alma* moly, sstlvamoly és s többi gomba és
rovar kártevők ellen SxfilAban i Peronospora, szőlómoly, azőlóllonca, tökehernyó Irtására. Bordói léhez keverve: Ariols, UráslazAld, Dararln arzén tsrtalmu permetezóazerek (rágókártevók Irtáaára). Etosal, Vlnot Hgztharmat ellent védőszerek. Sulisról gombakártevők Irtásához. Almola, Snrla (vértetükátrány) vértelves sebhelyek bekenéséhez.
Poksln rózsslák él növények levéltetvel Irtására.
Hsrafóasyv megakadályozza a mászókártevőket is
hangyákat, hogy a rózsafa vagy gyümölcsfa koronájához teljussanak. Több más speciális védőszerek la állandóan raktáron.
Kaphatók:
0RSZÁ8 JÓZSEF magkereskedésébon Nagykanluán, Erzsébet-tér 10.
(a bíróság mellett) sge
= Lapunk Budapesten állandóan olvasható a Park-szálloda kávéházban VIII., Baross-tér 10.
— A Zalai Évkönyv kultusza.
Zala
Patkány, qft, mniíjírirtt „Batlnol"
Biztos hatású Irtószer, mely fertóxAbetegié gel plántál ax Illető állatfaj közi ét (TYÖkr* lesen klltt)« S/Igornál) tudominyoi tla-
Íon előállítva. Mái llaliá. emberre árUU inatlan! Sváb, rusznl, csótány, hangya, poloska stb. Irtószerek. Káplárban, uláuvát\'cl szállítja: Rutlnol Laboratórium Hudnpest. 1344 VII, Murányi-utca 36.
ZALAI KÖZLÖNY
1929. junius 15.
Ma szombaton este
i Markó-féie vendéglőben
Rbonnensek felvétetnek.
APRÓHIRDETÉSEK
Az apróhirdetések dija 10 saóig 00 fillér, Minden további szó dija 5 fill. Vasár- éa ünnepnap 10 szóig 80 fillér, minden további aző dija S fill. Szerdán és pénteken 10 szóig 80 fillér, minden további sző dija 6 fill. Gmszó 8 minden vastagabb betűből álló szó két szónak számit-tátik. Állást keresőknek 50<Vo engedmény.
HIHstéssk » (öl) pengő Aaexegen alul a falealaget kSnyveléa, sxémléxés olkerűlaaa wAgatt a I A r • flxatsndök
Egy tanonc, fölvétetik Samu Jöztef és Lajos rézműveseknél, Nagykanizsán, Deáktér 12. 3059
Tangarl rostálva, hosszab»> lejáratú hi-telie is kapható Vida lüizerllzletében 3071
Bxivégéxmotorok ujak és használtak legjutinyosabban Weiscr J. C. gépgyár. Nagykanizsán. 2991
• lakéaoa klsebb~bé~\'ház üzlettel, ser-téavágóval, nagyobb scité»ólak, 2 holdas belsőséggel sürgősen eladó, alkalmi vMel Bővebbet Aoxél Ignéo ingatlanforgalmi rodájában Nagykanizsán. Kazlnczy-utca 2
Balatonbarényben nyaralóknak hu torozott szobák kiadók. — Diósay Bél*, Nagykanizsa Balatonberény. 3069
Tanoncokat fizetéssel felvesz Frank
mérlegkészl.ő, Eötvöi-tér 5 3072
PénxkfilosDnf beVebelezé*re mfndca
összegben a legelő-ijösct ben és !ef-gvor-sabban fotyósltla! Aoxél l.jnóo pénzkölcsönközvetitő Irodája Nagykanizsáit Kazlnczy-utca 2. azáia. 4925
Magyar u. 4. számú ház, esetleg annak Bálhory-utcára nyíló része elftdb. 2856
Kényelmen, uj, csukott bérautó, helyben és vidékre megrendelhető. Balatonra és Hévízre mérsékelt árak. Bérautó Vállalat, Hunyadi utca 18. 2769
Zala éa Bomogymegyében több kisebb-nagyot-b bhtok lak\'házzal és gazdasági épületekkel eladók. Bővebbet Aoxél Ignéo ingatlanforgalmi és pénzkölcsön közvetítő Irodájában Nagykanizsa, Kazinciy-utca 2.
1500 holdas elsőrendű birtok, rajta 15 szobás főúri kastély, 5 szobás tiszti-lakással és egy 880 holdas, ugyancsak elsórendó birtok, a Déllvasut mentén, rajta 6 szobás urllaká\'tal és 3 szobás tisztilakással eladó. Bővebbet Aoxél Ignéo ingatlanforgalmi irodájában Nagykanizsán, Kazinczy-utca 2.
Veszünk használt tankönyveket.
Tankönyvek a jövő tanévre már *>" elöjegyezhetök
FISCHEL FÜLÖP FIAI
könyvkereskedésben. - Telefon 179.
Serte aealr 2 t>0 ért kapható Kossuth-lér 3. és Petőit ut 2a benle.üzlet 303S
2 középiskolai tanuló klttinő ellétáe-aal, külön oktatással url családnál kivétetik Ugyanott egy különbejaralu buto rozott szoba 1, vagy 2 ur részére kiadó Clrn a kiadóban. 2S*5
Lakéat, teljes ellAI.it keies zongoratanárnő. Ajanlatot kiadóba kérek. 31/66
Eladó egy hál szabadkézből Kisk.nl ztán, Szentrókus-u. 49. 3055
Byakorlott Ir.dl.t.nS (elvétetik, írásbeli ajánlatok tzemélyea Jelentkezéssel. Kelemen Rezső cégnél Deák-tér 9. Ugyanott egy tanonc vagy kiintő Hu fizetéssel (elvétetik. -3092
tateSa-tér IS. aa. alatti nagyszerűen Jövedelmező ház nagy udvarral, Igen nagy gyümölcsös éa konyhakerttel aladó. Bővebbet Aoaél Ignéo Ingatlanforgalmi és pénzkölcsönközvetitő Irodfla Nagykanizsán, kazinczy-u. 2
A város legforgalmasabb uccijában egy Igen |ói Jövedelmező üzlet éa bérház eladó. Bővebbet: Aoaél Ignéo Ingatlanforgalmi és penikölcaönközvetilő Irodája Nagyka-nlzaa, Kazinczy-u. 2.
300 holdas elsőrendű bérlat, egyéb váll. Ikozás miatt azonnal, esetleg aratás ulánra átadó. — Bővebbrt ■ Aczél Ignác
Rémköloön éa Ingatlanforgalmi Irodájában ngyknniisán, Kazinczy-u. 2. sz 2936
Bojáré takarltólaény kerestetik repteti óráira és mosogatásra, aionn.lt be-lépesre Clma kiadóban. -3110
ügy udvari lakéa mellékhelyiséggel azonnal kiadó. Vörösmariy-u. 17/a. -3UU4
ZEPESIIMRE
\' csatornázás, vizvezeték-berendezén. épület es mű-badogoo, Zrínyi Miklos-uto. 22. — Telefon 2-95
A város belterületén cty modern 5 szobás url magánház ela-ió Bőveboet : Aoxél Ignáo pénzkölcsöiiközvetltó és ingatlanforgalmi lr<Hlája Nagykanizsa, Kazlnczy-UICíl 2. sz
SxentgyArgyv4ri hegyen [CCa I600 Öles S7ÓióolrtoK, rajta igen jó épülettel, iöUptncévcl, teljes felszereléssel, 700 liter burnl együtt, sürgósen eUdö. Bővebbet : Aoxél Ignéo Ingatlanforgalmi Irodája Nanyanlzi-án. Kazinczy-u 2 szám.
Mugyur-utoa 49. számú ház nagy kerttd surgó»en elndo. Kizáró\'agos meg-btzutlam : Aoxél Ignéo ir>Katlanforg*lmi cs péiiz-öicsönközvet tó iroda, Nagyxanl-z»An, Kazlnczy-utca 2
MÉZET,
nyersbőrt, Agytollat, vasat «S fémet
legmagasabb áron vásárol
Stróm Bernát és Fiai
Erzsébet-tér 15.
r.gymáf\'-a nyíló butoroxott háló, eb^d ó kiadó. Tölgyfa hallgarnitura eladó Kisfaludy utca 21. 30.2
A Katholikus Néps*öv*tség blx-tosltési irodéja keres nyugdíjas egyé neke:, kik kellő beoktatás után üzletszerzés és szervezésid fpglalkoznának. Ajánlkozó-sok Budapest, Ferrnciek-tere /. cltnre küldendőt.
v p r p e p b •m,,*b
XV C 1 CSC & aioba - kanyhéa
butoroxott tisxta lakéat, két személy részére. Meyfelelne nagyon külön éllé tslkan, saatlag kerttel -gr Ott lavö llysnlakés. Szíves értesítést a kiadóhivatalba kérek. >s//
józsef főherceg-ut 19, *z. héx sürgősen elődé. Bővebbet Aoxél Ignéo Ingatlanforgalmi és pénzkölcsönközvetitő irodájában Nagykanizsán, Kazlnczy-utca 2
Egy sarok Qxlsthéx Jó forgalmú helyen, házhelyeknek alkalmas telekkel eladó. Bővebbet Aoxél Ignéo ingatlanforgalmi és pénzkölcsönközvetitő Irodája, Nagykanizsán, Kazinczy-u. 2. -2855
Egy szoba, konyhái egészséges, tiszta főbéiletl lakást keresek a központban, vagy ahho* közel, esetleg kerttel együtt. Címeket kérem leadni .Molnár K * névre a Hadóba
Értesítem
a I. közönségei, hogy
lakásomat és ingatlan közvetítő Irodámat Rákóczl-ut 29. sz. alól Szemere-u. 3. sz. alá helyeztem át Tisztelettel
Dukész Miksa
Ingatlan közvetíts. »«,
Gyermekének adjon naponta egy félóra minden evés előtt egy kanálnyl mézet caukamájolaj helyett. Ez ízletesebb, egészségesebb és olcaóbb. Saját termésű méic met kicsinyben la eladom. - Oelletlch, Eötvös-tér 15, 30"2
Eladó Zamárdlban 2C0 (löles bekerített vlilatelek a Tanárok házé közelében. Közelebbit özv. Petiik Zollánnénál Székes lehérvár Básiya-u. _
útvonalon, lorgalmas helyen Üzletház szabadkézből elad*. Bővebbet a kiadóban. "3106
Tarveat tlaatalaalAkat alkalmaz llx fizetés és utazási költségtérttéa mellett Oaz-dák Biztosító Szövetkezete Deák-tér 3.
-3079
FSanl tudó mindenest keresek Eötvös lér 14. Ugyanott eladó gyermekágy, jálék-kocsl, hintaló éa hinta 3109
Belvéroaban egyszobás lakás mellékhelyiséggel augusztusra kiadó. Érdeklődni lehel Teleki ul 65. -3111
Cipéaatanonoot és dpőfeisőrészké-isttő tanoncot lelveaztink Miltényi Sándor éa Fia. 3114
Héaak 6, 5, 4 és 3 szobás modern magánházak a belvárosban, löbb nagyobb éa kisebb Jövedelmező bérhéaak, emeletes és Oxlethézak, vendéglők. Bírtok, Egerszegi járásban 130 hold prlms birtok szép urllakkal, Kanti., határában 10,8 és 4 hold birtok, Keeat-hrly mellett 53 hold kltUnó birtok épülettel, axAléblrtok axentgyArgyvérl hegyen 5 és 3 hold, Klabagolén 3 hold, FOi hénoen 4 éa 2 hold p<neé«el olcsó árban eladók. — Bővebbel Dukász Miksa N.gykanlzsa, Szemere u. 3. ss. 2727
Házm.alarl, gyermektelen házaspár), fovlalko7áisal vagy állásban levőt kereie\'. aki síoba, konyha és mellékhelyiségekkel biró l.kás \'ejfberr s házban sexédkeilk, keni munkához értő előnyben részesül. Cim a kim) I sn. -\'3103
Lépooóhéxi hcjáralu bútorozott utcai s?ot>a c srjére k\'adó — Csengerz ut 27 a. földszint. -1104
Eladó evy acórnenles uj családi ház, érdeklődni lehet Rákóczi-u 63. -A095
Két eeotaé. lakú. Összes melléx helyiséigei Klado M.gyar-u- 10 3o!>i
Elsórendtl zsíros trapieta aejt mindlr; frissen kat>fiató: Dlethclm Lőrinc CaeriKrr) ut SO. azarn 3108
Egy szép sitoal siobu, konyhs. btnorozv., va^y anélkül sugusztus :t ere kiadó Klrály-u. 20.
-3107
Tiszteletlel értesitem a n. é közönséget, hogy iilelemel Bazár I. udvarból "M
Kazlnczy-ntca 15. sz. alá helyeztem át.
Szives pártfogást továbbra is kérve, teljes tisztelettel
Tóthné lámbor Anna
kötszer- és füzökészitö. siói
PetroleumgázfözOt SayojSSi.íi^í\'
lalanígoveTTÖtívl ai«v«to»»íi{Kíl ÍJ Penj{őtrt willit bérmentve Mencztr Ferenc Bud»p«»l, Vll. Hernid-utcí 6. — Mloden rendsiertt íóiókból n*jy váUaiték. JavttómQbely. jQíO
KSuSnetnylIvAnitAs.
A pótolhatatlan nagy veszteségtől testben éa lélekben teljesen leaujlva mondok köszönetet minden Jóbarát-nak, Ismerősnek éa mindazoknak, akik drága |ó feleaégem
BOJTOR JÓZSEFNÉ
az. Kollár Mária
temetésén Jóindulattal voltak irányomban és részvétükkel bánatomat enyhíteni Igyekeztek bár, de megnyugvást csak a viszontlátásban találok.
■ojter Jóxaef.
Eladó
a homokkomáromi hegyen egy holdnál nagyobb
o^XIA villaszerű pin-SZ.UIU cévcl. teljes felszereléssel. Érdeklődni lehet a tulajdonosnál Kis-aair kanizsán, Varazsdi-ulca 4.
ÉRTESÍTÉS
Értesitem az igen lisztéit üzletfeleimet, hogy Deák-tér 9. szám alatt a
Rosenthal Jakabféle üzletet
és azt saját nevem alalt a inai naplói kezdve tovább fogom vezetni, kérem az Üzletfeleim további szives pártfogását.
Tisztelettel 3003 Kelemen Rezső
varr&gtoS
m&Qlö ÖL Cj2ajODDöft.l
KAPHATÓ :
SINGER VARRÓGÉP
részvény-társaság mmtói: HAGTIABIZSA Fönt 1.
Gazdák és uradalmak figyelmébe!!
Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhivni a
.KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Noson,
Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók borprések, szőlőzuzők és mindennemű gazdasági felszerelések a legiutá-nyosabb árban, aoy vagy két «»i réazlestfizstéare is minden előleg nélkül kaphatók a
„KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatanál,
■agykanizaa, FB-ut 18. izám.
Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb
fizetési feltételek mellett. SxDkié(l*lalnk beeieriéee alMt kérjan ArajénlaH** I
1929. junlus &
ZALAI KÖZLÖNY
10.072/1929.
Árverési hirdetmény.
Az Erzsébet-tér 3—4. sz. házban megürült 3 szoba és konyhábrtl álló lakást f. évi jullus hó 1 lén d. e. 9 órakor a v. gazdasági hivatalban árverés utján bérbeadjuk.
Bővebb felvilágosítást nyújt a v. gazdasági hivatal,
Nagykanizsa, 1929. junius hó 25-én.
A városi tanács.
Főutcánál
Keszthelyen, a város közepén, 6 szobás, 2 lakásos, fürdőszobás, vízvezetékkel ellátott, szolidan épült emeletes ház, potom árért,
23.4B0 pengőért
aladA, szeptemberi beköltöz-ködésre, 8000 pengővel átvehető.
Dr. Kozák Lászlő Keszthely, Erzsébet királyné-ut 21.
A szőke nőnek átlag 140.000, a vörösnek 88 000 hajszála van. A haj fényét és egészségét a hajfaggyuban lévő choleslebnnek köszöni. Ezen fontos anyag hiánya hajhullást, kor-pásodásl és más hajbetegségeket idéz elő Ily esetekben a Trllysln ezen fontos cholesterint tartalmazó biologlkus hajápoló nélkülözhetetlen. Trllysln beszerezhető a gyógyszertárakban, drogueriákban és illatszer-tárakban. Tudományos ismertetést küld „Pharmatechnlka" Budapest, V., Rudolf-tér I, mj
Mayer Klotild Utóda
VAROA NÁNDOR
f6xmos4, vegytiutltó, ruha!««»Ő ■ iiombathalyl ont. IparkiilllUtOfl Aranyáramm«l kltQnUtvs —
NAOYKANIZSA
Ur«llSUI.p i Oyártel.p i
Kazinczy-u, 8. Hunyadi-.. lg.
Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bir-mlt teitet vagy tisztíttat. Győződén meg iralm olcióaágáról éa munkim
klválóaiglről. Utolérhetetlen tény a gallérttaztlUa I Tisztit I in Pllaaérozl
Hirdetmény.
"A volt „Szarvas szállodában"
újonnan átalakított modern, fürdőszobás lakások, üzlethelyiségek, műhelynek és raktárnak alkalmas helyiségek 1929. évi augusztus l-re kiadók. Felvilágosítást ad Dr. Halphen Jenő ügyvéd, Rozgonyi utca 1.
FISK PNEU
■ leggazdatá-■oiabb
V.iírkíp :
Aulófelszerelési R.T.
Budapest, IV., Aranykéz u. 2
T«l. AuL 112-41
Műtrágya eladások
őszi szállításra már megkezdődtek.
16/19% os ásványi sznperfoszlát műtrágya árai:
folyó évi julius havi szállításra kg. %-ként 50 fillér „ . aug. 15-ig való „ „ „ 505 „ „ „ aug. 15-e utáni „ „ „51 „
Fizetés folyó évi szeptember hó 1-től számított 30 napon belül készpénzben, vagy f. évi szeptember hó 1-től számított 4x3 havi fedezeti váltóval kamattérítéssel.
Ha a nagyméltóságú magy. kir. Földmivelésügyi Minisztérium kamatkedvezményes műtrágya forgalomba hozatala tekintetében egy későbbi időpontban intézkedne, ugy a kedvezmény a már most feladott rendelésekre Is vonatkozik, feltéve, hogy erre is kiterjeszthető.
Rendeléseket felveszi:
A „SZUPERFOKÁT" IMM és Értékesítő l-l.
képviselője:
Ország József (ég
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
(A bírósági palota mellett).
Telefon 130.
Nyomtatványokkal és felvilágosításokkal készséggel szolgálok.
ÉRTESÍTÉS.
Értesítem a város nagyérdemű közönségét, hogy
Balatonberényben a „Magyar £ Tenger" szálloda és éttermeit
— közvetlen a balaton partján, ujonan átalakítva és berendezve újból megnyitottam. Elsőrendű házias magyar konyha. Hideg ételek.
Olcsó menü és panzió rendszer.
" Árnyas keithelyiség, fedett terrasz, egészséges,
száraz szállószobák, saját strand, homok és nap-
• fürdő. Kirándulóknak kabin. Naponta friss sörcsapolás. Elsőrendű fajborok. Esténként Jazz zenekar hangversenyez. Szolid árak! Figyelmes és pontos kiszolgálás I Szives pártfogást kér
líj. Deáky Sándor vendéglős, Balatonberény.
Ha kényelmes, üzembiztos és jó rugózású motorkerékpárt akar
venni, ugy feltétlen nézze meg és kérjen ajánlatot az 1929-es Boach gyujlásos
indián
Indián
-ról.
Körzetképviselel:
Autó éa Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: Hollós Ferenc 3,75 Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4.
Nagykanizsa r. t. város tanácsától.
13.773/1929."
Versenytárgyalási hirdetés.
Illemhely felállítására Írásbeli versenytárgyalást hirdetünk.
Ajánlatok 1929. évi jullus hó 5-én d. e. 12 órára a v.
mérnöki hivatal iktatójába kell benyújtani v. postán beküldeni.
Ugyanott a kiírási müveletet 1 P ártérités ellenében beszerezni lehet.
A városi tanács.
Nagykanizsán, 1929. junius hó 20-án.
ki Polgármester.
11904/1929.
Tárgy: A Hunyadl-u. 18. K. házban megQrQlt lakás bérlete.
Hirdetmény.
A Hunyadi-utca 18. számú házban f. évi augusztus 1 -ével megürülő 1 szoba, konyhából álló lakást f. évi jullus hó 3-án d. e. « órakor a gazdasági hivatalban bérbeadjuk.
Nagykanizsán, 1929, évi junius hó 5-én.
Polgármesten
Alsópáhok község elöljáróságától. 986/1929. szám.
v Hirdetmény.
Alsópáhok község tulajdonát képező körjegyzői Iroda és lakás átalakítási, továbbá adóügyi jegyzői lakás céljára vett épület építkezésének befejezési és kibővítési munkálataira versenytárgyalást hirdet.
Versenyezni óhajtók felhívatnak, hogy „ajánlat az alsópáhoki jegyzői lakások és hivatal átalakítási munkáira" felírással ellátolt és pecsétlel lezárt borítékba elhelyezettajánlataikat legkésőbb 1926. jullus 6-án déli 12 óráig Alsópáhok község elöljáróságához posta utján vagy személyesen adják be.
Az ajánlat az elöljáróságnál beszerezhető mintán adandó be. Ajánlat lehelő az egész munkára, vagy külön a kőműves, ács, asztalos munkára, cserepes munkára,
Az ajánlati összeg 5 0/0-a készpénzben Alsópáhok község 56.541. számú postatakaréki chequeszámlájára bánatpénzzü! befizetendő. Ajánlattevők törvényes képesítésüket igazolni tartoznak.
Az ajánlatok 1929 julius 7-én délelölt 10 órakor bontatnak fel és ugyanakkor történik a vállalatba adás is.
A munka julius 15-ikével megkezdendő és október 1 -re befejezendő.
Tervek és feltételek a hivatalos órák alatt a körjegyzői irodában megtekinthetők, ajánlati minta 5 P dij ellenében ott beszerezhető.
Ajánlattevők ajánlataikkal a versenytárgyalás után 15 napig mararinak kötelezettségben.
Alsópáhok, 1928. junius 26-án.
Községi elöljáróság.
ÜL
_üí_
2alai közlöny
Oniágos TirtadalonM^osltó Intései
„Dr. Vass Józsel Munkásszanalórluma" Zalaegerszeg.
505/1929. sz.
Versenytárgyalási hirdetmény.
Az Országos Társadalombiztosító Intézel zalaegerszegi .Dr. Vass József Munkásszanalóriuma" vezetősége a szanatórium 1929—1930 fűtési idényre szükséges 30 (harminc) waggon (á 15 lonna) száraz hasáb tűzifa szállításra versenytárgyalást hirdet.
A szállításra vonatkozó szállítási feltételek a szanatórium gondnoki hivatalában a hivatalos órák alatt, délelőtt 8—2-ig személyesen, vagy a postaköltség előzetes beküldése mellett postán díjmentesen kaphatók.
Az árajánlatok lezárt, szabályszerűen lepecsételt borítékban, a borítékon .Árajánlat a zalaegerszegi „Dr. Vass József Munkásszanatórium" tűzifa szükségletére" felírással legkésőbb 1926. jullus hó 15-én d. e. 9 órá|c a szanatórium gondnoki hivatalában nyújtandók be.
A beérkezett ajánlatok felbontása 1929. julius hó 15-én d.e. 10 órakor fog megtörténni, atneiypn az ajánlattevők vagy Igazolt meghatalmazottaik jelen lehetnek.
iz Drótos TimiilMtótisitt tattal
»Dr. Vass Jóiul Munká»ianitórliirni« ZALABOERSZEO.
NAGYKANIZSAIAK
kedveli találkozóhelye
BUDAPESTEN
VII., Baross-tér 23. a Keleti pályaudvarnál.
Teljesen újonnan berendezett
kényelmes családi ház. Központi Ifltés, hideg-melegvíz. Mérsékelt polgári árak.
É lapra hivatkozóknak 2000 engedmény.
Testvérvállalat:
OSTENDE KÁVÉHÁZ
Tulajdonos:
OROSZ ÖDÖN.
■egérkezett az 1929. évi szenzációs, nj typnsn motorkerékpár
OPEL-MOTOCLUB
az úgynevezett 500 ccm-es két kerekű autó.
Acéllemezváz, 2 kerékfék, párnás, kényelmes fotelülés p I7AA zajtalan működés, Ízléses kivitel ára * II W.
Felvilágosítással szívesen szolgál és á gépel bemutatja
Brandl Sándor és Fia cég
Deák-tér 2. a felsőtemplomnál. Telefon 12.
A 220-as PUCH motorkerékpár ára P 1000.
Duna-Száva-Adria Vasúttársaság (azelőtt Déli Vasút)
A Nagykanizsa ülomásra és állomásról érktió is Induló vonatok
MENETRENDJE
Érvénye* 1929. évi május 15-töl 1930. évi május U-ig
Budapest—Nagykanizsa
Vonat iiim* A vonat neme ÍJ^1! Nagykanizsára érkezik Vonal liim. A vonal neme |Nagykanlzsá-| ról Indul Budapestre érl«zik___
216 Szem. v. 21-45 415 211 Szem. v | 02S 7-42
202 Oyv. 7^8 11-30 201a Oyv. 557 1005
212 Szem. v. 6-4S 13-05 213 Szem. v. 8-50 1000
214 Szem. v. 1410 20-45 215 Szem. v. 14-35 20-25
204 Oyv. 1815 22-25 203 Oyv. 17-52 21-40
Budspesl és Nagykanizsa kö/ött a 202. és 203. sz. gyorsv. május lS-lól |unlu< 14-lg és szeptembei lh-tól csak vasárnapokon, mlg Junlus 15-tői szeptember 15-lg napunta közlekedik. Junlua 15-tól szept 15-lg terjedő Időben c vonatokkal Budapest—Triesle közölt közvetlen I—II III. oszt. kocsi, Budapest—RogaSka Slattna (RohllKh-IUrdö) kö zölt 1-11—III. oszt közvetlen kocsi, Budapest—Llenz (Tirol) közölt közvetlen 1—11—III. oszl. kocsi éa Budapest—Vlllach (Wörtl tó) között egy étkező kocsi közlekedik.
A 204. és 201. bz. gyorsvonatoknál Budapest—Nagykanizsa között étkezőkocsi, Budapest—(Abbázia)—Fiume között közvetlen I—U. oszt. kocsi és Budapestről hetenkint 3-szor szerdán, pénteken és vasárnapon, Fiúméból hétlőn, csütörtökön, szombaton hálókocsi, Budapest—Trieste között közveilen 1IL oszt. kocsi, Uudapest-Venezla között hálókocsi, Budapeat—Róma között közvetlen I—II. oszt kocsi közlekedik.
A május 15-től szeptember 15-lg terjedő Időben 303 -204. és 201a-302. sz. vona-tokksl BraUslava (Pozsony) és Trieste közölt közveilen 11—[II. oszt. kocsi Is közlekedik.
Siótokról
indul " »37
Siófok—Nagykanizsa
I
|| Ntuykwl-
/ sár a érkvzll
t|\' 22-45
INagykanlzsáról\'l Sióiokra Indul érkezik
1 lSSÓ
128 j[Sinautóbusz j 2037 ]| 22-45 | "12S itSlnáutoBüsst 13 06
A slnaiitóbusz vonatok Junlus 23-tól, bezárólag szeptember 5-lg közlekednek.
Balatonszentgyörgy—Nagykanizsa
||Balatonszent- II Nagykanl- I [Vörgyröl ind.||zsára érkezjk^
fjj—■ j-- 7-j) j aj Vegyes |
Nagykanizsa—Szombathely— Wien S. B.
Ricából Szomblt- 1 Kagjka^l- Hagyksnlrii- Srwnbsl- Iliibe
"srr Indul kslyr.lrkszlkj raiza Murik ríl Indul ^•lyr.árkallk érkezik
Szem. v. — —Fitn V-4Í) áöti Slnautó 4-35 wi
321 w — 605 8-35 302 Szem. v. 5-30 7-35 12-10
301 Oyv. 8-20 11-40 13-35 320 Szem. v. 718 10-10 20-15
811 Szem. v. 1015 14-54 17-40 304 Oyv. 14-23 16-23 19-40
303 Szem. v. 15-34 2059 22-55 324 Szem. v. 1800 2050 • —
307 Stnautó 21 2) 2355 328 1 . 21-10 2400 —
A 301—902—903—302. »z. közvetlen vonatok Wien S. B— Btrcs között; e vonatokkal továbbutalnak : Wlen-OsIJek (Eszék) közvfllen I—11-111. oszt. kocsi, Wien S. B. Zagreb O. K. közvetlen I 11—111. oszt. kocsi.
A 901—302. és 303—904 sz. vonatokkal Praha (Prága) és«uiak között BraUslava (Pozsony), üyőr, Szombathely, Nagykanizsa, Oyékényea és Zagrebon át közvetlen I— II—111. oszt. kocsik közlekednek.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
Pécsről indul Barcsról Indul Ksgykinl-nára irkazlk Nagykanizsáról Indul Barcsra érkezik Pécsre érkezik
dl 1 Szem. V. TST 6-44 912 Szem. v. 4-41 Ő-42 fftfl
903 Oyv. 9-40 11-55 13-48 914 9-35 11-34 14-40
913 Szem. V. 13-21 15-51 17-47 902 Oyv. 14 05 15-50 18-00
915 Szent. V. 1802 2055 23 00 982 Végy. v. 1810 21-35 23-34
A 91,1—320—3U—932 sz. vonalok közvetlen vonatok Barcs és Szombalhely között. A 902—903. sz. vonatok közv. gyorsvonatok Wien és Barcs köiött. Közvetlen I—U—111. oszt. kocsikkal Osijek—Wien és Zagreb-Wlen között. 1
Nagykanizsa—Gyékényes
907 905
ti6t gyorsvonat
Slnautobusa
Oyíkínyte1| 1 röt Indul I i
10 35 ! 15-55
í-1\'8 II >8 16-38
UoS »
906 904 ,
áinautobusz
6-40 II 7.24 „ 12 05 12 49 Gyorsvonat || 2306 || 23-41 A 901-904. sz. gyorsvonatoknál közvetlen 1—II—III. oszt. kocsik Praha (Prága) éa Susak közölt Pozaony, Oyőr, Szombathely Nagykanizsa, Gyékényes. Zagrebon ál.
Nagykanizsa—Cakovec (Csáktornya)—Pragersko (Pragejhof)
jNagykanizsárói] Cíáktornyára
^olíTöy.. 221 |í Szem.v 2 1 j| Oyv. 2\'.\' 1 j Szem. v.
Csáktornyáról! Higyk Indul zsárs írk.rik "3-31 | 509 11-05 || 12-40 1607 j 17-24 19-35 21 08
222 ü
202 II Oyv. 224 Szem.
---- ---- 204 I Oyv. „
Közvetlen kocsik, mint Budapest—Nagykanizsa viszonylalban. A 21)2-200 sz
vonatok csak- iunluus 15-től szeptembcer 15-ig közlekednek. A 221—222_223—224 sí
vonalok közvetlen vonatok Nagykanizsa-Marlbor O. K. (Matburg) között
indul
" ÍS2
11-55 13-44 2313
| érkezik
13-15 15-24 0-44 A 202-203. sz
1929. junlus 29.
Haán Uyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
5/1929. vht. szám.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel köz-hírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. Járásbíróságnak 1929. évi Pk. 8010. számú végzése következtében Dr. Rapoch Aladár ügyvéd által képviselt Hrahovecz Ferenc lavára 225 P 63 INI. s |ár. ere|é!g 1929. évi Január hó 4-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és lelulfoglalt és 1100 Pengőre becsült következő Ingósá-
Íok, u. m.: üzleti berendezés és szllcs- v
ruk nyilvános árverésen éladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai kir. Járás bíróság 1929-lk évi Pk. 8040. számú végzése folytán 145CO P 60 llll. tőkekövetelés, ennek 1928. évi november 20. napjától Járó 6°/o kamatai, >/s% váltódl| és eddig öaaze-acn 45 Pengő 02 tlllérben bíróilag már megállapított költségek erejéig Nagykanizsán, Kazinczy-u. 2. szücsüzlelben teendő megtartására 1929. évi Julius hó 12. napjának d.e. 11 órája határidőül klttl-zetlk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy aa érintett Ingóságok az 1881. évi l.X, I-c. 107. él 108. §-al értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul Is el fognak adatni.
Amennyiben az elárverezendő Ingóságokéi mások Is le- és lelulloglaltatták és azokra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. értelmében ezek javára la elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi Junlus bó 24. napján.
Haán Gyula s. k.
3KH kir. bir. végrehajtó
Kévekötő és Manllla
Gazdasági kötéláruk
Uj ponyva Gabonászsák
Ponyva és zsák
kölcsönzés
HIRSCH ÉS SZEGŐ
cégnél.
Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól.
509/1929. vht. az.
Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. § a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. Já-rásbiróságnak 1929. év~Pk. 9901. siámu végzése Következtében Dr. Rapoch Aladár ügyvéd által képviselt Ulrlch B. J. cég Javára 1200 Pengő s Jár. erejéig 1929. évT májua hó 14-én foganatosított kielégítési végre ha|lás utján le- és lelUlfoglalt és 2260 Pengőre becsült következő Ingóságok, u nt.: szobabútorok slb. nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai kir. Járásbíróság 1929. évi Pk. 9901. sxámu végzése folytán 1200 P - flll. tőkekövetelés, ennek 1929. évI Január hó JO. napjától Járó 10°/o ka inalni, \'-ao/o váltódj és eddig összesen 201 P. 34 fillérben bíróilag már megállapított költségek ciciéig Nagykanizsán, Eötvös-tér 15. sz. leendő megtartására 1929. évi jullus hó ll-lk napjának d. e. 12 órája határidóul kltüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oiy megjegyzéssel hivatnak meg, hogy aa érintett ingóságok az 1881. évi LX. T-c. 107. és 108 § al értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek szükség cselén bccs-áron alul is el fognak adatni.
Amennvlben az elárverezendő lngóflágo kat -mások Is le- és lelulloglaltatták és azokra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árverés aa 1881. évi LX. L-c. 102. S-a értelmében ezek Javára Is elrendelteUk.
Kelt Nagykanizsán, 1929. évi Junlus hó 20. napján.
Haán Qyula s. k.
310! kir. blr. végrehajtó.
HIRDESSEN
a „Zalai Közlönyében.
1929. junius 29,
ZALAI KÖZLÖNY
11
ÉRTESÍTÉS!
Értesítem a város nagyérdemű közönségét, hogy a
Nagykanizsai Autóbusz Vállalat
vezetését átvettem.
Rendőrhatósági intézkedésre a kalauzokat és kocsiveze-tők.t legszigorúbban utasítottam a megállóhelyek pontos betartására Megállóhelyeken kívüli megállás tilos.
A nehéz gazdasági viszonyokra való tekintettel, az Összes eddig érvényben volt kedvezmények f. évi július hó 1-étől hatályukat veszítik.
Amikor a n. é. közönség szives jóindulatú pártfogását kérem, egyben kérem, hogy panaszaival, óhajaival és megrendeléseivel hozzám fordulni szíveskedjen.
Teljes tisztelettel
Krátky György.
Bérautók
kirándulásokra olcsón
megrendelhetők:
Bencze bérautóvállalat
Erzsébet-tér 1. bőrkereskedés
Lakás Kinizsi-utca 2a. Telefoni 595.
Ne menjen ■ lábhoz, hanem a fejhez I
BRANDL SÁNDOR ÉS FIA cég
DEÁK-TÉR 2.
TELEFON 18.
Szakszert! kiszolgálást nvujt a kerékpárvevőknek. Kedvező részletfizetési feltételek I
PUCH-kerékpárok
30 év óta a legjobb acélanyagból ké6zlUnek. Alkatrészek, príma klllsö és belső gummlk raktára. Műszerész-műhely 1 Olcsó Arakl
Nézze meg és kérjen ajánlatot a minden igényt kielégítő legjobb angol motorkerékpárokról:
P 1150"—
4 sebesség, 4 szelep, 2 kerékfék, 4 ütem, cserélhető kerekek
a vidéki országutakon kipróbált és ktltinóen bevált egyike a legrégibb angol motorkerékpároknak
Körzetképviselet:
Autó éa Motorkerékpár Felszerelési Vállalat
Cégtulajdonos: Hollós Ferenc Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4.
Rud^e Trinmph
Ez az autó kell Önnek!
Rendelje azonnal meg
Szántó Vilmos és Társai
cégnél
■agykanizsa, Deák-tér 2. szám.
Telefon: 3-22.
Raktárról az Összes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek I
Csépléshez, szántáshoz
vásároljon
TRAKTORT
ERŐS, TARTÓ S, ÜZEMBIZTOS
Három kivitelben: 12|20, ,8|32 és 26|40 lóerő teljesítőképességgel
Forgalomba hozza:
EIsö Magyar Gazdasági Gépgyár R.-T. KKTKUfc
Városi eladási telep: Budapeat, VI., Vilmos caészér-ut Í9.
mm- Kedvező fizetési feltételek!
Kerületi képviselet: BETTLHEIM ÉS GUTH gép- éa vaskereskedés, Nsgykanizsa.
6 hold birtok
teljes felszereléssel .I.M Utó hegyen, szép gyOmötrsOsael és réttel.
»}a Cim a kiadóhivatalban.
Ragályos
betegségek
ellen a legjobb védekezés a
tisztaság.
Viselt felsőruháit időközönkint tisztittassa vegyileg a
Rézsagyárban
Kaposvárott.
Gyüjtőteíep: Nagykanlzsa, Erzsébet-tér
IMÍ
ZALAI KÖZLÖNY______1929. junlus 29.
Minden
berendezést
diimentesen
Keressen fel bennünket személyesen!
saját felelősségünkre
lakásába!
szállítjuk.
3-tól 18 hónapig
terjedő
fizetési feltételeket nyujtunk.
Cégünk őt évtizedes múltja garantálja a legteljesebb megelégedését.
ön feltétlenül jelentékeny pénzt takarít meg és sok kellemetlenségtől kíméli meg magát.
KOPSTEIN
bútoráruházai
SZOMBATHELY,
Kőszegi-utca 5. (udvarban)
és
SOPRON, Várkerület 62
Alapítva 3 1887-ben. ]
Nyomatod a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető; Zalai Károly.