* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
30.77 MB | |
2010-02-28 14:40:25 | |
Nyilvános 3322 | 8969 | Zalai Közlöny 1929. 172-196. szám augusztus | Zalai Közlöny Politikai napilap 69. évfolyam A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: 69. évfolyam, 172. §iám Nagykanlz«a, 1929 augusztus 1, csütörtök Ara 14 HU ér ZALAI KOZLOHT Sicikeiitólég él kiadóhivatal: Pó-ut 5. síim Keszthelyi flókkladóhlvttal Kossuth U|os-u. 32. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos rasfircttsl in: egy hón ■ jxa(A M HMr lff tfáboru megakadályozása a legfőbb programja Briand Kormányának A francia kormány-nyilatkozatra 325 szavazattal 136 ellen bizalmat kapott Brland és kabinetje Bemuiatkoxoii (IX Pária, Juliim 31 (Éjszakai rádiójelen/és) A szenátorok igen nagy számban gyűllek egybe a szenátusban a kormánynyilatkozat meghallgatására. Briand miniszterelnök délután 3 órakor olvasta fel a kormány-nyilatkozatot a képviselőházban, llarthou igazságügy-miniszter pedig a szenátusban. A Kormány-nyllafkoxat utal arra, hogy a két előző kormány rendbehozta az állam pénzügyeit. A mostani kormányra igen nagy felelősség hárul. Hágában Franciaország légion tosabb érdekel kerülnek tárgyalás alá. Ezeket a létérdekeket védi ott meg a uf francia kormány és ezért mostani 3 hónapi feeyvernyugvást kér a pártoktól. A helyzet igen komoly és a kabinetnek szüksége van arra, hogy nyugodtan tudjon állni a nagy feladatok megoldására. A kormány általános politikájához többen hozzászóltak, majd Briaml kormányelnök válaszolt ezekre a felszólalásokra. Kijelentette, hogy az a felelősségteljes helyzet, amiben a hágai konferencia előtt van a kormány, még a háborús kormányok felelősségét Is felülmúlja. Ne feledjék el, — mondotta Brland — hogy a helyzet súlyos és komoly. Tegyen meg minden lehetőt kormány a parlament uj háború megakadályozására. Ha ennek a politikának nagy többsége van, akkor nagyobb erővel léphet fel a nemzetközi értekezleten, mert látják a nemzetek, hogy a francia nemzet milyen álláspontot foglal cl. A kormánynak a miniszteri nyilatkozat felolvasása után a képviselőház 325 szavazattal 136-tal szemben bizalmat szavazott. A szociáldemokraták ma délelőtt párthatározat alapján u kormány ellen szavaztak. A radikálisok párthatározata a szavazástól való tartózkodást parancsolta. A Jobboldal tömötl, zárt sorokban szavazott a kormány melleit. Egésx Európában letörték a vörösnap előkészületeit Egy állítólagos kanizsai „őrült" is futárja volt a kommunistáknak — Felgyújtott pályaudvar, sortűzzel fogadott rendőrök, házkutatások, titkos nyomdák, szigorú tilalmak, letartóztatások Európa-szerte Sstera/cvoban Manifesztumot bocsátottak kl a prágai kommunisták Prága, Juliim 31 (Éjszakai rádiójelentés) A fővárosban minden Intézkedést megtettek a kommunisták tüntetésének megakadályozására. A vidékről nagyszáma csendőrséget koncentráltak a fővárosba. Előreláthatóan nyugodtan fog ellelni augusztus elseje. A kommunisták vezetősége ma manifesztumot bocsátolt ki, melyben felhívja a munkásokat, hogy augusztus elsején tüntessenek a háború ellen, a fas-cizrnus ellen és a proletár uralom mellett. A közüzemek elhatározták, hogy azokat a munkásokat, akik Sztrájkolni fognak, elbocsátják a munkahelyekről. A betiltott kommunista lapok ma mégis megjelentek, mire a rendőrség elkobozta valamennyit. Katonaságot koncentráltak Párlsban I\'árls, Jullua 31 Párisba ma reggel ujabb gyalogos ^ lovascsapalok érkeztek a fővárosi vérbe íofioííák a vörös aknamunkái lésre való felszólítás miatt elkobozták. Tegnap délután letartóztattak helyőrség megerősítésére. A francia fővárosban ma ismét több, röpiratot terjesztő kommunistát tartóztatlak le. Lapelkobzás és letartóztatások Bécsben Kócs, Juliin 31 A Rothe FahneA ma tiltott tünte- több kommunistát, főképen az úgynevezett propaganda őrjárat tagjait, akiket plakátragasztáson és röpcédula osztogatáson leptek meg. „örUlt" kanlxsal kereskedö-segéd, mini kommunisia-tuíár ? Sopron, július 31. (Éjszakai lelefonjelrnU\'s) A rendőrség letartóztatta Horváth Károly állítólagos nagykanizsai kereskedő negi-det Mikor elfogták, kijelentette, hogy öt évet töltött a francia Riviérán, őrültséget színlel. A rendőrség kommunista fatárt gyanít benne a nála talált Iratok miatt. sokkal és beszéddel igyekezett han- Bulgárlában is orosz agitátorok dolgoznak\' Szólta, Július 31 A rendőrség az augusztus 1-i tüntetések megakadályozására széleskörű óvintézkedéseket tett. Letartóztattak egy agitátort, aki propaganda irá- gulatot kelleni a munkások körében. Bourgasból jelentik: A rendőrség letartóztatott 3 Oroszországból jött agitátort, akiknél hatalmas mennyiségű propaganda Iratot találtak. FelgyuttoitáK a sxera/evol pályaudvart Hzorajovo, Jullua 31 Tegnap este nagy tüz ülött ki az államvasutak sarajevoi műhelyében és csak megerőltető munka után sikerüli a tüzet eloltani. A. kár körülbelül 8 millió dinár. Á tüz kelet- kezésének körülményeiből nyilvánvalónak látszott, hogy valaki gyújtogatott. A rendőrség rögtön nteg-inditolla a vizsgálatot és mint valószínű teltest, letartóztatott egy kommunista munkást. A munkás kész- nek mutatkozott, hogy fontos bizonyítékokat szolgáltat be a rendőrségnek és a kíséretére kirendelt rendőröket a város killső részébe vezette. Hirtelen számos lövés dördült el egy rejtekhelyből, ahol a letartóztatott cinkosai bújlak el. Valóságos ütközet fejlődött ki a rendőrök és a kommunisták kőzött és mintegy 80 lövést adtak le. Az elfogott munkást és néhány rendőrt agyonlőttek és számosan megsebesültek. A rendőrség- nyomban széleskörű vizsgálatot inditott és több mint 20 személyt letartóztatott. TUxQarcban eleseit a sxerafevól Kommunista köxpont vexetö/e Belgrád, Jullua 31 A rendőrség tudomást szerzett arról, hogy Szerajevóban terrorista-kommunista központ létesült és ezért a mult éjszaka házkutatást tartott Barun Mariannak a város környékén levő lakásán és ott több ezernyi kommunista röpiratot talált, melyben a munkásokat forradalomra lázították. A rendőrség a házat körülvette és Barunt abban a pillanatban, amikor lakásába visszatérni szándékozott, letartóztatta. Kihallgatása egész éjszaka folyt. Végre reggel 3 óra tájban bevallotta, hogy a röpiratot egy titkos nyomdában nyomták. Barun ezek után felfegyverzett rendőrök kíséretében elindult, hogy a titkos nyomda helyiségébe vezesse a rendőröket. Menet közben három ismeretlen ember tüzelni kezdett a rendőrökre. Barun a lövöldözés zavarában ei akart menekülni, a rendőrök azonban visszonzyták a támadók tüzelését és a menekülő Barunt is eltalálták. A támadóknak az éjszaka homályában sikerült elmenekülniük, Barun azonban holtan esett össze. Az ügyben szigorú vizsgálatot Indítottak meg. A gyilkossággal vádolt asszony leleplezte a dlnamitos moszkvai terroristákat Zágrábban Uelgrád, Jullua 31 Zágrábból jelentik: A rendőrség leleplezett egy munkást, akit egy gyilkossággal vádolt asszony árult el s aki lakásán dinamit patronokat rejtegetett. A munkás letartóztatása- ZALAI KÖZLÖNY kor kijelentette, hogy a patronokat egy kávéháztulajdonostól kapta, akit meg is nevezett, 8 akit ugyancsak elfogtak. A rendőrség megállapította, hogy az utóbbi napokban letartóztatott egyének egy ré»ze Oroszországban a terrorista iskola növendéke volt és ezek az utóbbi időben a külföldön több rejtélyes bilntényt követtek el. » I I s ■■■ ^ I !*■ 17 és fél nap a levegőben i St-lMii MM alai •nbétM Irtotta Mg a tartu-reyllés rekordját Newyork, Julius 31 A St-Louls Robin repülOgép ösz-szesen 42021 óráig, vagyis 175 napig volt a levegőben. (Előző rekord 10 nap) Araikor tegnap este fél 8-kor leszállt a repülőtéren, hatalmas tömeg óriási lelkesedéssel üdvözölte az aviatikusokat, kiknek egészségi állapota kitűnő. A motor-épitő cégtől az laviatikusok 25.000 dollárt, azonkivtti a rekordot finan-clrozó Róbert Son őrnagytól minden rekord-óráért fejenként 120, összesen 18.360 dollárt kapnak. A távolság, amelyet a gép megtett, kb. megtelel a föld teljes körülrepülésének (41.250 km.) A Tuka-per Kesxtfiely kölcsönt Kapott t&Kolúra és ravatoloxóra A képviselőtestület Nagykanizsa, Július 31 (Saját tudósítónk telefonjelenlése) Keszthely képviselőtestülete ma délelőtt rendkívüli közgyűlést tartott. A város kölcsön-Ugyében ugyanis jelentői fordulat állt be. A 4800 angol fontot megajánló pénzintézet feltételeit módosította, nem ragaszkodik többé a vágóhid-épitéshez, hanem hajlandó 6000 angol font kölcsönt rendkívüli közgyűlése adni Keszthelynek leányiskolája és ravatalozója megépítéséhez. A feltételek elég súlyosak: 40 éves lejárat, 871/o-os árfolyam, 8.65°/o-os amortizáció. Eszerint Keszthely a körülbelül 168.000 pengőt kitevő összegből 139.000 pengőt fog kézhez kapni, ami az emiitett sürgős beruházásaira elegendő. A képviselőtestület a kölcsön felvételét megszavazta. Diónagysága jég és orkánszerü szélvihar pusztított Délzalában Nagyradán 100 százalékos a kár — Kiskomárom és Oalam-bok között tövestől csavart ki fákat a vihar ereje k Boiobrua fti i magyar reriiló Pozsony, Julius 31 A Tuka-per mai tárgyalásán a bíróság folytatta Snacky kihallgatását. Valótlannak jelentette ki azt az állítást, hogy a Rodobrana Magyarországról pénzt kapott volna. A mozgalmat tót magánemberek pénzelték. Az állítólagos bécsi kémirodáról és a Rodobrana katonai szervezetéről, valamint forradalmi tevékenységéről, nincs tudomása. Nem volt semmiféle kapcsolata a Rodobranának a magyar revíziós mozgalommal sem. Mach Sándor, a Sbvak munkatársa kijelentette, hogy állandóan a magyarok elten küzdött. Nem tud semmiféle forradalmi szervezkedésről és a leghatározottabban kijelentette, hogy a Rodobranának nem volt kémirodája és Magyarországgal semmiféle összeköttetésben nem állott. A Rodobrana főleg a kommunisták ellen küzdött. Kijelentette, hogy volt egyszer Esztergomban, de nem azért, hogy a levente Intézményt tanulmányozza, hanem hogy besze rezzen néhány számára szükséges bizonyítványt. Esztergomban a levente plakátok felkeltették figyelmét és újságjában eröshangu cikket irt az egész\'levente intézmény ellen. A bíróság ezután áttért a tanúkihallgatásokra. Pozsony, Julius 31 (Éjszakai rddiójeientés) A Tuka-per délutáni tárgyalásán az ügyész több kérdést Intézett Schwartz őrnagy tanúhoz, akinek megesketését a védelem erősen ellenezte. A bíróság mégis megeskette. Ezután Werner Lajos tanút hallgatták kl, aki lényegtelen vallomást tett. Délután negyed 3 órakor a tárgyalást megszakították, folytatása holnap reggel. Nagykanizsa, Julius 31 A mult heti kánikula után gyökeresen megváltozott az időjárás és vasárnap óta jelentékenyen alászállt a hőmérő higanyoszlopa. Sokfelől jelenjenek viharokat. Zalamegyében már hétfő óta nyugtalan, borús, esőre hajló idő uralkodik, noha csapadékból még nem kaptunk annyit, amennyire szüksége volna a kiszáradt földeknek. Az időjárásban mutatkozó nyugtalanság kedden délután viharosra csapott át és Délzalán hatalmas, or-kánszerü szél és jégeső vonult végig. Mint tudósítóink jelentik a megye több részéből, kedden este hét óra tájban a Balaton felöl sötétszinü nehéz fellegek ereszkedtek alá és sürün villámlott, dörgött. Gyors zápor verte végig a port a földeken, utakon, de ennek nyomában egyszerre pusztító jégverés érte a határt. Legrettenetesebb volt a jégverés Nagyrada község határában, ahol az előbb csak mogyorónyi nagyságú jégszemek hamarosan diónyira nőttek és 15 percen át oly sürün zuho- gott alá, hogy a jégverés után lapátolni lehetett a jeget. Kisraddt is érte a jég, de már nem oly erős mértékben, mig Garabonc község jégkára egészen csekély. Igen súlyos jégkárokat jelentenek Oroszlony és Pacsa vidékéről, ahol ugyancsak kedden este dühöngött a viharos időjárás. A nagyradal jégverés száz százalékban elpusztított minden termést. Elverte a még lábon álló zabot, szőlőket, gyümölcsösöket, veteményeskerteket. Ekkora jégre nem is emlékeznek ezen a vidéken még a legöregebb emberek sem. A többi jégkárokról eddigelé nem érkeztek be számszerű adatok. Az orkánszerü szél Is sok puszti-lást okozott a gyümölcsösökben és Kiskomárom, Komárváros, Galambok, Garabonc vidékén az útszéli fákat csavarta ki tövestől, valamint a fiatal erdőkben okozott Jelentős kárt. A Jegyzóségek azonnal hozzáfogtak, hogy összeállítsák a Jégkárról szóló hivatalos jelentéseket, amelyeknek alapján a pénzügyi hatóságok az adóleirásokat eszközlik. A villám felgyújtott és elhamvasztott 450 kereszt bnzát 5600 pengő értékben A nagyarányú gabonatDz Tuskos-pusztán, Kovács-Sebestyén Miklós birtokán történt Gyuflogató garáxddllíodlk a polal sxölökben Nagykanizsa, Julius 31 A Becsehelyhez tartozó Tuskospusztán — amely Kovács-Sebestyén Miklós földbirtokos tulajdona — a mult hét végén hatalmas vihar vonult végig. Sürün csapott le a villám. Egy villámcsapás belevágott a legnagyobb gabonaasztagba, melyben 450 kereszt bvza volt felhalmozva. Az óriási asztag kigyulladt és pár óra alatt anélkül, hogy egyetlen keresztet meg lehetett volna menteni, porrá égett. A csendőrség! vizsgálat kétségtelenül megállapította, hogy elemi csapásról van szó. Kovács-Sebestyén Miklós kára 5600 pengő. Gyújtogatnak a polal hegyen Julius 29-ikéről 30-ikára virradó éjjelen a polal Tódor-hegyen eddig még ismeretlen okból kigyulladt Szita Imre 80 éves gazdálkodó pincéje, melyet az öreg lakóhelynek használt és leégett. Ugyanettől tüzet fogott Balassa József és testvére tulajdonát képező borpince és az is a tüz martaléka lett. A tüzet Szita unokája vette észre, aki kint aludt a tornácon és arra ébredt fel megijedve, hogy egy zsa rátnok a kezére hullott. A tűzkár meghaladja a 2000 pengőt. A csendőrség megindította a nyomozást és megállapította, hogy a pincében aznap senki sem rakott tüzet, más gondatlanság is ki van zárva, tehát a két pince gyujtoga-tdsnak esett áldozatul. A gyújtogató! keresik. Nagy tOz Letenye vidékén Szerdára virradó éjjel Letenye vidékén, eddig még ismeretletjahetyen nagy tüz pusztított A tűzet az éjféli órákban Nagykanizsától is jól lehetett látni Kiskanlzu Irányában. A tűzoltóktól egyik község sem kért segítséget. A tüz nem a nagykanizsai járásban történt. » . 1829. augusztus 8. A Gráf Zeppelin ma startol Amerikába Frtedrlckshafen, Julius 31 (Éjszakai rádiójelentés) A Qraf Zeppelin csütörtökön hajnalban, valószínűleg három órakor startol amerikai útjára. Mozgószlnház Sxámum Óvakodj antís férfiaktól Ma és holnap, csütörtökön és pénteken ismét két nagy slágert mutat be a Városi Mozgó. Az egyik fy hatalmas pllóta-drama, melyben I szerelmes férfi a levegőben párbajozik szerelme tárgyáért. A film főszereplői: Mady Christians, Gábriel Gabrio és Jean Murát olyan alakítást nyújtanak, ami joggal sorozza őket a legelső filmsztárok közé. A film Izgalmai, felvételei és szépségei valósággal lenyűgözve tartja a nézőt. Ez a film mutatja meg azt a csodálatos fejlődést, amit a filmtechnika az utóbb időben elért. A másik sláger egy szoknyavadász nős ember és két leánytestvér kalandjainak nagyon mulatságot története, amelynek főszereplői: a gyönyörű Irene Rich, Myrna Loy, Andrey Fer-ris és Stuart Holmes. A darab szü-zséje, a kedves jelenetek és fordulatok tele vannak a legszellemesebb humorral s e film méltán foglal helyet a szezon legszebb vígjátékai sorában. (=) Nem árualíOotnak ffeiizxlMtroicon nem (e(yfeell rokkant QAxaló keraskeddk Lajosmlzse község elöljárótága kitiltotta az ottani hetivásárokról a nem odavaló hadirokkant házalókat, mire ifj. Kasza Oergely és társai kecskeméti hadirokkant házaló-keres-kedők a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Nemzeti Szövetsége utján beadványban kérték a kereskedelmi minisztert a sérelmes határozat megváltoztatására. A miniszter most foglalt állást e kérelem tekintetében és megállapította, hogy a nem helybeli hadirokkant házalók a hetivásárokon tényleg nem jelenhetnek meg. Rendelet intézkedik ugyanis arról, hogy a hetivásárokon házi iparcikkeken kivül más ipari készítményeket rendszerint Csak a helybeli iparos adhat el é« a nemhelybeli iparosokat, köztük a nemhelybeli hadirokkant házalókeretke-döket ls ez a jog csak abban az esetben illethetné még, ha* az Illetékes törvényhatóság ilyen értelemben szabályrendeletileg rendelkeznék. 1938 «u|UMtui Augusztus elseje... Még bonno vagyunk a kánikula kel Ifig közepében, még ezrével lepik el a fürdőzők a csodás magyar tenger partalt — amikor kéretlenül és hívatlanul közénk oson leeresztett slsakrostéllyal Mister Augusztus. Betolakodik szerény, csendes lOÍuionunkba és puszta látására vibrál a szomünk, bensőnket különös szorongás fogja ol: Itt van m á r Aunusz-!us hava I Még csak nemrégon várva lestük, mikor ér véget az Iskola. Mikor kezdődik a vakáció, a szabadság, a nyár, a fürdőzés, a kánikula, a Balaton sok-sok öröme és ma átnyújtja nekünk behajtott névjegyét: Augusztus hava I Nem kell megijednünk a komoly Augusztus megjelenésén, sok életörömei, nyári forróságot, szépséget és bohóságot rejt zárt tarsolyában Augusztus hava is : de az életben ugy vagyunk vele, mint az a gyönyörűséges, viruló szép asszony, akt mohón szürcsölt életörömei közepette egy nap reggelén tükrében észreveszi észbontó selymes szemplUála mellott a még diszkréten moghuzédó — szarkalábat. Vagy mint az élet legszebb férflszakában világát gondtalan ul élő világfi — aki egy pompás, napsugaras, Ígéretekkel teli napon először észreveszi az első őszülő fiaj-izálát Nyarat, forróságot, üdvöt, szIlaJsáRot jelent Augusztus hava Is az ember oly röpke, kicsi életében : de arcának határozottabb, komolyabb, energikusabb vonásai vannak már, melyek a homokóra gyorsan pergő homokszemeire, a RzarkalAbra, az első ősz hajszálra és az emberi sorsra gyengéden figyelmeztetnek. Augusztus elseje előhírnöke a közelgő nyári utószezonnak. A szabadságon levők már kezdik ujjaikon megszámlálni, hány napjuk van még hátra. A dlák-nág rossz előérzettel nézi a naptárt. Vannak azonban sokan, akik szívesen fogadják Augusztus megérkezését: a stagnáló üzletmenet felélénkülésé reményeben. Augusztus elsején azonban Fő a családfő feje. Hajszálai — melyeket az előző negyedek meghagytak tüskedrótként égnek merednek. A nyaralás, vagy a még talán csak elkövetkezendő fürdőzés mám oszlopai, őnagysága Ktrandrarkére kikészítése, a lakbér vagy Uzletbér-negyed és mindazok a számlák, melyek pokollá tüzesltlk a szegény férj uyugvó-párnáját álmatlan vihar-éjszakákon ~t hullává gyötrik azt a szerencsétlen áldozatot, ami\' az emberi kategóriába soroznak és családfőnek szoktak eineveznl. Az utcákon hatalmas Oaro 4 Jelllnok ntráfkocslk dübörögnek és tudtára adják az augusztusi hurcolkodást. Mert ma már ott tartunk, hogy lassanként hurcolkodni is lehessen - a szegény partáj és a háztulajdonos kölcsönös megkönnyebbülésére. A muraközi lo vaktól húzott modorn vagonszorü szállítókocsik mellett kis kordekon szemérmesen szállítja nyomorúságos vackait a nincstelen szegénység ls. Augusztus hava egyformán tekint u haiszobás bérlőre, mint a konyha-lyukban meghúzódó özvegyasszonyra. Ám, mielőtt folytatná utjál Augusztus barátunk 2. állomása felé, tekintete csodálkozón siklik végig a Belváros hátrább fokvő utcái felé, ahol eddig az előző években csak életveszéllyel tudott keresztül törni a gyilkos, nagy porfelhők miatt, ott ma a város összes található lajtjalt látja véglgsurranl és megöntözni a tüdőbetegséget terjesztő, ba-clllusokat tenyésztő telepeket. Az ed dlg átkozódó embercsoportok helyett mosolygó arcokat lát, akik hálával emlegetnek egy nevet — aki éttlzedck multán felfedezte, hogy ott ls emberek, »őt adófizető polgárok Is laknak, akiket nem szabad a porba fullasztani hagyni. Ea Augusztus barátunk, az évezredes, csuklyás zarándok gondolatalbn mé-lyegre folytatta útját 2-lk állomása fölé.. <n. K-l ZALAI KÖZLÖNY GARMADÁVAL kapjuk az ilyen leveleket ■ \'orco«védjeggyel valódi! Hollandlába sxálUiJáR hajógyártásra a kanizsai városi erdőből kitermelt 150 éves fákat Nagykanizsa, Jullus 31 Általános feltűnést keltett tegnap a városban, az Erzsébet-téren ál a teherpályaudvarig három lóval vontatott hatalmas tölgyfa-rönkök, törzsek szállítása. Az óriási sulyu, nagy átmérőjű tölgyfa-törzseken még a szakemberek szeme is elismerőleg pihent meg, mert ritka szép példányok voltak és speciális faipari munkákra kiválóan alkalmasak. A fák 150—200 éves tölgyek a város felső erdeiéből, amiket most az erdőmesteri hivatal kitermel és egy szlavóniai cég a várostól jó áron megvett. A szlavóniai cég az óriás törzseket nyers állapotban Szlavóniába szállllja, ahonnan megfelelő megmunkálás után Hollandlába exportálják, ahol hajógyártásra használják fel az e célra szerfölötte alkalmas nagykanizsai tölgyeket. 150.000 pengő hiányzik a keszthelyi karmeliták megakadt építkezéséhez Vass miniszter, a megye és Keszthely áldozatkészsége biztosítják az építkezés befejezését főnök a mult héten felkereste Bódy Zolán alispánt, aki a legnagyobb előzékenységgel ajánlotta fel a vármegye támogatását. Lesz megyei gyűjtés is. Ebből • 25.000 P. pengő remélhető. A hátralevő 25.000 pengőt Keszthely fogja előteremteni. Malattnszky Ferenc felsőházi tag a kérdést indítvány formájában a csütörtöki képviselőtestületi ülés elé vitte. A képviselőtestület elfogadta a jól megokolt indítványt és megbízta az elöljáróságot az erre vonatkozó javaslat elkészítésével. Igy remélhető, hogy a karmelita munka rövid időn belül nemcsak újra megindul, hanem befejezést is nyer. Időjárás A nagykanizsai meteorológiai meg-i Szerdán a himiitik- ór<kot +26\'<! este 9 óraitoí -j-21-6. figyelő jelentések íet\\ Rei ■ - ■ órakor 4-17 8. délután 2 Felhőül: Reggel boruH, délben él e«te lluli égboltozat. Szillriny: Reggel étuk, délben is este déli izél. A ■■teoraléalal lnUitt uU 10 Arakar jelantli saSra vagy zhra-hajl* H» .érfcaté, •«»•- ISra még H«analka4éaaal, aaw-k«t nap maira raaasabbatfa waldaxlnfl. _ = Motonyl Mimi áll. kép. oki. zenetanárnő Keszthelyen tanítását újból megkezdi. Az 1929/30. tanévre jelentkezni lehet kedden és pénteken d e. 11 —12-ig. Akadémiai vizsgára előkészít. A nehéz gazdasági helyzet és sok előre nem látott körülmény miatt már hosszabb idő óta szünetel a keszthelyi karmelita templom és rendház építkezése. Az utóbbi hetekben ugy változott a helyzet, hogy minden remény megvan az építkezés további folytatására. Kb. 150.000 pengő szükséges még a templom és rendház oly mértékben! elkészítéséhez, hogy a karmeliták megkezdhessék keszthelyi működésűket. A népjóléti miniszter nagyobb kölcsönnel siet a rend segítségére s meghozza a maga áldozatát a vármegye is. Hisz Brokárd tartomány- Gazdasági-magvak. Kerti-magvak. Műtrágyák. Szuperloszfát, mésznitrogén, kilUó, chilei salétrom stb. stb. Slrius növénytápsó. Hármai hatású kerti műtrágya. QyümAloofa védöezerek. Gabona otá«ázóu«i*ak (porpácok és nedve* pácok). Madáreleségek. Baromfi eledelek. Kicsinyben éa nagyban kaphatók: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya éa növényvédöazerek kereskedésében Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Telelőn 130. Még csak 4 napig tart az olcsó árusítás rőfös- és divatáruban K« * * 1_ Menyasszony divatáruházAban őrein es jtrocn magykanizsán _w^- a cég megszűnése miatt. ^ ZALAI KflgLONY 1929. augusrins 1. Kölcsönt nyújt ingatlanokra első helyű bekebelezéssel. Legjobban vesz és elad mindenfajta idegen pénzeket (dollár, dinár, stb.) Legjobban vásárol kényszerkölcsön-kötvényeket és helyi pénzintézetek részvényeit Megtakarított pénxaket biztosan és magas kamattal gyümölcsöztet. Központ! Bank és Mlíi KÁLMÁN LEÓ Nagykanizsa, Klrály-utC\' 34. ül NAPI HÍREK NAPIREND Kuguutui I, oadtfirtSk Róm. katolikus: V. Péter. Protestáns: V. Péter. Iztaelita: Tlm hó 24. • VArosI Mozgó. .Síin];)-ti \\ Izsalmaa drámt. ,Óvakod| i nős férfiaktól", vlg- Játék. Pátrii Híradó. Oíltflrdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (bittó, izerda, pintek délután éa kedden egész nap nóknek). — A főispán Oasteinban. Gyö-mörey György főispán családjával Bad-Oastelnban tartózkodik. Hivatalát csak a hó vége felé veszi át ismét. — A klr. ügyészségről. Metz József kir. ügyész a mai nappal megkezdte nyári szabadságát. A kir. ügyészséget vitéz Csillaghy György kir. ügyész vezeti a szabadságon levő dr. Szabó Lajos elnök bevonu lásáig. — Személyi hlr. Kiss Lajos rendőrtanácsos, a székesfehérvári kapitányság helyettes-vezetője, aki évekig a nagykanizsai kapitányságnál tett szolgálatot, tegnap Nagykanizsán tartózkodott. — Eljegyzés. Mamuzlc Géza (Vukovár) eljegyezte Hoiczer Kózsát (Nagykanizsa). Minden külön értesítés helyett. — Augusztusban kezdődnek meg az első bűnDgyl tárgyalások. A nagykanizsai törvényszéken a szokásos ügyvédi szünet befejeztével az első bünügyi főtárgyaiások augusztus 17-én kezdődnek dr. Mutschenbacher Edvin tanácselnök elnöklete alatt. — Augusztus 6-án országos vásár Nagykanizsán. A mult havi szünetelés után Nagykanizsán a szokásos havi országos vásár augusztus 6-án, kedden lesz megtartva. — A nagykanizsai tOdőbeteg-gondozó Intézet juliusi jelentése szerint ebben a kánikulás hónapban 55 uj beteg jelentkezett, kikkel együtt 161 beteg állt kezelés alatt. Az év elejétől fogva 1337 beteget kezellek, tehát többet, mint bármelyik megelőző egész esztendőben. Röntgenvizsgálat 6 volt júliusban, váladékvizsgálat 14. Segélyben részesült 28 beteg, akik 775 liter tejet kaptak a hó folyamán. — Nem forog fenn bűntény Bflky Mária halála körül, jelentettük tegnapi számunkban, hogy Fakosról rejtélyes megbetegedéssel beszállították a nagykanizsai kórházba BUky Mária 29 éves nagykanizsai nőt, aki kórházba szállítás után meghalt. Az orvosok megállapították, hogy halálával semmiféle bűntény kapcsolatba nem hozható. A fiatal kanizsai nő halálát agyvérzés okozta. = Disznótoros vacsora ma este a Kéményseprő-vendéglőben. Kitűnő magyar konyha. Havi ebéd-vacsora étkezés 66 pengő vagy étlapárakból 20% kedvezmény. Kitűnő balaton-melléki borok. Minden este cigányzene Szivcs pártfogást kér Raffay F. — A gyilkos csendőr Dgyének uj tárgyalása. Ismeretes, hogy a legfelsőbb honvédtörvényszék uj tárgyalást rendelt cl Bujtds József csendőr ügyében, aki a zalamegyei Nemesnépen agyonlőtte őrniestérét s ezért a honvédtörvényszék halálra ítélte. A szombathelyi törvényszék szeptemberben tartja meg az uj főtárgyalás!, amelyen uj tanukat hallgatnak ki. = Árban, minőségben válasz tékban B a r t a szónyegraktára szenzációs. A Regedei viz nemcsak kitűnő borvíz, hanem orvosi szaktekintélyek ! ajánlják vese, hólyag, j gyomor- és cukorbajoknál. Kapható minden füszer- és csemegeözletben. „, Főraktár: , WEISZ MÓR Nagykanizsa,Király u.21 ■ in.mMwi — Fékhiba miatt felborult az autó. Friedmann Ferenc szombathelyi tisztviselő üzleti körúton Bak községbe igyekezett. Egy lejtőn az autó fékje felmondta a szolgálatot és a gépkocsi felborult. Friedmann és soffőr az autó alá került. Előbbinek 3 bordája törött el, a soffór pedig lábtörést és súlyos auzódáso-kat szenvedett. A zalaegerszegi kórházba vitték őket. Hehé! Kékeiéiben nene46k, akiknek az agyvértódulás, a fejfájás és szívdobogás, az emésztési zavarok és különösen a végbélbajok teszik az életet nehézzé, igyanak reggel és esle egynegyed pohár természetes „Ferenc József" keserüvizet. Klinikai vezető orvosok igazolják, hogy a Ferenc löuef viz műtétek előtti és utáni időszakokban is nagyértékü hashajtónak bizonyul. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszer-üzletekben. — Beiratkozások a miskolci ev. jogakadémián. Beiratkozási engedélyért a jogakadémia dékáni hivatalhoz nyújtandó kérvények határideje juiius 1-től augusztus 31-ig. Az első évesek beiratása, illetve beiktatása szeptember 9 —15-ig tart. A beiratkozásnál személyes megje lenés kötelező. Folytatólagos joghallgatók beiratkozása szeptember 2-től 15-ig tart. — A Zalai Évkömhr — Zala kultusza. — Betörtek a hahót! tejszövetkezetbe. Tudósítónk jelenti: Hahót község tejszövetkezeti helyiségét a mult szombaton ismeretlen tettesek az éj folyamán álkulccsal kinyitották, az ott lévő pénztár fiókot feltörték és 80 pengő készpénzt magukkal vittek. Ez alkalommal a mezítlábas tolvaj megjárta, mert a tejellenőrzés-hez szükséges maró savat a sötétben ledobta, az lábára esett s mint a hátrahagyott nyomok igazolják, a lábát alaposan összeégette. Ez a körülmény nagyban elősegíti a csendőri nyomozást. — Rálőttek a vadorzók az erdőörre. A Kadarkút mellett levő kerékpusztai erdőben tegnapelőtt este Domokos József erdőőrre rálőtt két vadorzó, akik vadlesen voltak. A golyók nem találtak, de másnap a csendőrség a két vadorzót Geiger József és Hódit István földművesek személyében letartóztatta és bekísérte az ügyészség fogházába. (ROrktltéMU H — híre*. kötroda- aág Hangv. hangverseny. B — eJóadis Qy — gyermekeknek. A — aauoayok- nak. Z — zene. Mg. »= meiteudaaáf. S. - Ifjúsági elóadii F — felolvasás. — gramofonzene. 1b — Jazz-baad. K — kabaré. nZ. — népszertl zene. Augusztus I. (csütörtök) Budapcat 9.15 A Rádió házltrtójtnak hangv. 930 H.9.45 A hangv. folytatása. 11 10 Nemzetközi vlzlclzóazolgilat. 12 Déli harangtszó, Idő|árésjelent4s. ÍJ 05 Hangv. Operettrészletek. 12.25 H. 12.35 A hangv. lolyt. 13 Időjelzés, ld«|áráajelentéa. 14.10 H. 16 Rádió Szabad Egyetem. Utána Idó-jclzés, Idójáráijelerités. 17 25 Előadta. 18 A Budapesti Rendórzenekar luvóígytlt-lesének hangversenye. 19 30 BJÓadáa a Stúdióból. Ggánybáró, operett 3 lehronis-ban. 22 Időjelzés, idójárás|elentéa éa H. ina|d cigányzene. Bécs 11 Z. 16 Z 18 Zongora-, hegedd, éa énekszámok. 20.05 A „C\'gánylzerelem" dmU operett közvetítése a Stúdióból. Berlin 17 Z. 20.00 Hangv. 20.30 Hangv. Bern 18 15 0 20 Idójelzés. trájd nemzeti ünnep. 20 30 Svá|d dalok. 22-13 H. Brtinn 17.20 Hangv. 1630 Jazzband, hangv. London, Davantry II 0. 12 Hangv. 13 Oigonazene. 16 Hangv. 16 30 Tánczene 17.15 Gyermekek rádiója. 18.45 P.nek-19.45 Hangv. 22.25 Tánczene. Milánó 11.15 Z. 17 Hangv. 20.20 Z. 20.25 Hírek. München 12.30 O. 15.30 Felolvasta. 17 Wagner „Trlítan éa ltolda* elinti zene-drámájának előadása. Prága 1130 a 16.30 Jtzxband. 19.05 Fúvószenekari hangv. 20 Hangv. 21.15 Svájci zene-eat. 22.20 0. Róma 13.15 Rádló-lrió. 17.30 Z. 21 Szimfonikus hangv. 23.10 Hirek. Varsó 12 05 0. 18 Hangv. 20.30 FII-harmonikus hangv. 22.45 Zene. Zürich 11 A rádió-kvintett zenekara. 16 Z. 20 Hangv. 21 20 Svájci dalok. 22.20 Zene. • a MNGFJK. ^ARRÖGÉPf* ■has A LEOdOBBAK I = Legjobb olvasnivaló a Nemzeti Újság Aranykönyvtára. Ára előfizetőinknek kötetenként 150 P és 30 fillér portó. — A Zalai Évkönyv — Zala kultusza. Legtökéletesebb angol RALIIGH motorkerékpár minden typus raktáron GOOD-YEAR a legjobb autó és motorkerékpár pneumatik Körzetképviselet és lerakat: Szabó Antal fegyver- és sportüzlet, autó és motorkerékpár osztálya. cipők Miltényi Sándor és Fia rSKT- | Az összes nyári idénycikkeket leszállított áron kiárositjnk. Tegyen próbát! könyvek, lapok Dmrmmy Kálmán i K» szín ózó táblabírák Találóan adja meg a sümegi mu-zeura tudós igazgatója könyvének műfaját: \\korfestő történeti tréfák". Valóban egy egész kort fest meg ez a két kötetnyi táblabiró-derü, amit fíamay Kálmán a muzeologus gyüjtő-szenvedélyével, a historikus gondosságával, az iró elevenségével szedett csokorba. Szerényen pihenő-állomásnak szánja csak könyvét Darnay, pedig sokkal több ennél. Tagadhatatlanul kedvderítőnek is teljes sikeríl mlndenegyi Írása, mert hiszen az antikvitások tudományának absztrakciói helyett égy, a mával még közelről határos korszak apró, vidám epizódjait, anekdóUit, tréfáit menti át betűbe az elmúlás elöl. Teszi pedig ezt a táblabírák sümegi ka-szlnozásainak széles meséiő-kedvé-vel, csendes, finom, megszereltetően kedves stílusával, talpraeseti, nemes Ízléssel élezetl| humorával. Nem archaizál agyon semmit, mégis minden kit történetének levegője van. Hamisítatlan, könnyed Írás-tudással elővarázsolt levegő ez, amiben megelevenedik a mult század második leiének szár meg száz nemes-ura, nemzetes asszonya, deli fiatalsága. Belőlük pedig, mint szines mozaik, kikerekedik a magyar politikai és kultur-hiBtória egyik legérdekesebb fejezete. A mozaik alaptónusának végig megőrzött épsége irodalmi és történeti érték, amit Darnay mindig helyére találó impulzivitással von át a maga anekdótázó talentumának derűjével. Ennyi mindenki számára ez a két meglehetősen vaskos kötet. Nem ennyi azonban a magyar história kedvelőinek és búvárainak Ezeknek még sokkal több. Mert Darnay lábFabiró-tréfái karakterizáló erővel is bírnak. A látszólag jelentéktelen vidám feljegyzések mögött a zalai történelem sok-sok hiteles útbaigazítást találhat (bár sok költöttet és sok posthumus rajzolatot is) és sok markáns vonalat egy-egy multszázadi közéleti nagynak többé-kevésbbé (a zalaiaknál inkább kevésbbé) ismert portréjához. Értékes és hasznos, értékében és hasznában az idővel csak növekedő szolgálatot tett Darnay Kálmán nem csak a zalai mult kultuszának, hanem az országos kor-ismeret népszerű ki mélyítése terén is táblabiró-tréfái-nak összegyűjtésével. (bl) K Mindenki lehet szép, aki komolyan akarja. Ez nem tréfa. Azt lehet mondani, hogy aki csúnya, az csak magára vessen, mert mindenki maga oka annak, ha csúnya. Miben áll a szépség? Távolról sem az arcvonások, vagy a test vonalainak szabályosságában. Igazi szépség nincs báj nélkül. A báj pedig más, mint az örömnek, jókedvnek, derűnek és egyéb jó lelki tulajdonságoknak vis8zatűkrözé8e az arcon. Az Irigység, a rosszmájúság is állandó bélyeget nyom az arcra. Aki tehát igazán törődik szépségével annak első dolga az, hogy elnyomja rossz indulatait és ápolja magában azokat az érzelmeket,.amelyek minden emberi arcot megszépítenek. Hogy tnnek ml a kivitele, azt minden nő bizonyára a legnagyobb érdeklődéssel fogja elolvasni a Lantos Magazin augusztus l-l számában, amely elsősorban a balatoni fürdőéletnek van szánva és gazdag érdekesnél érdekesebb cikkekben és képekben. A Unto* Magazin havonta kétszer ZALAI KÖZLÖNY jelenik meg. Ára számonként 1 pengő. Minden éves előfizető ajándékul egy 6—9 cm-es Kodek fényképezőgépet kap. Prospektust kérhet bárki a Lantos Magazin kiadóhivatalától, Budapest, IV. Muzeum körút 1. sz. V. e. ){ «» Oj.áo uj iiáma a Ies7.cn-záclónabb ul viccekkel leirat mci/ Művészek kltünö tréfál, Kuna l\'é András levele, Salamon-lindó veszekedése a Bölcs liabl anekdótál, a villany OlsáK és sok-sok Jó vicc teszik kapósá a kltünö vicclapul. Mutatványszámot In-^jen^kutd » kiadóhivatal, liudapest, Nyári címváltozását minden nyaralni induló előfizetőnk ielentse be Írásban vagy telefonon a kiadóhivatalnak. Az atánküldés belföldre díjtalanul történik, külföldre naponta 4 fillér a megtérítendő portó többlet. — UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala-vármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopsteln Szombathely. Kiszegi-utca 5. közgazdaság TÓZSDE A vállalkozási kedv teljes hiánya jellemezte a mai tőzsdét. Nagyfokú üziettelenség uralkodott. Több részvényben, amelyekben áz elmúlt napokban erős forgalom volt, ma jegyzés sem történt. A kuliszban volt némi élénkség. Nova barátságosan tendált. Rimát bécsi számlára vásárolták. Magyar Hitel tőkeemelési hírekre barátságosan tendált. Zárlatkor a tegnapi árnivó szerepel. Valuta és devizapiac gyengébb. Fixkamatozásu papírok piaca élénk forgalom mellett gyengébb volt.___ Zürichi zárlat Mrfi 20-36V1, London 2S"22Vi, Newyork 51962\'/!, BrüSMl 73 29, MUino 2717 Madrid 75-85, Amiterdam 208 42i/i. Bulin 123 85. Wien 73-24, SofU 3-76, Práoi 15-383/4 Viraő 68-30, Budapest •O-tTVi Belgrád 913, Bukarest 3*08</i. Terméiytössáe Buza 55, rozs 45 fillérrel esett. Óbuzi ttizav. 77-ei 23*95 —24\'15, 78-11 24-15—24-35, 79-e» 24-35—24 60, 80-18 24 60-24-80, dunántúli 77-e« 23 40-23 60, 7«.u 23 35-23-55, 79-tl 23 55 -23 55, 80-u 23 75 -23-85, ulbuza llsiiv. 77-ei 24-25-24-45, 7«-«s 2415-24 65, 79-ei 24-70 24 90, 80-ls 24 85-24 95, dunánt. 77-es 23-25—23 45, 78-a» 23-45—23-65, 79-ea 23 65-23-85, 80 ii 23-85-24 -, rozl (uj) 17 90—18 10, tak. árpa 19*70- 20 - lörárpa 18---19-, nb 18 75- 19 25, tengeri tozt 23-40—23-75, dunántull 23 80 - 24 25, tepce 45\'--46- kon» 13-25-13.50, árpa uj közepes 18-25—18-75. A budapesti Tőzsde thyiza-j^yzóse valutAk Angol I. 27-77-27-92 Beiglfr. 79-55-79 95 Cieh k. 16-87-16-97 Dán k. 152-30 152-90 Dinár 9-98-10 06 Dollár 569 95-571-95 Prancil I. 22-40 22-70 Holl. 229-40 230-40 Lengyel 64-—64-30 Leu 3-38-3-42 Léva 4-11-415 Líra 29 90-30-20 Márka 136*40-137*— Norvég 132*40 153— Schlll. 80 50 80 90 Peaeta 8335-84-05 Sváld f. 110-10 110 90 Svédk. 153-35-153-95 DEVIZÁK AmaL 229-40-230-10 Belgrád 10-04-10*07 Berlin 136-32-13672 Brllaszel 79-52-79-77 Devizáid 3-38 3-40 Kopenh. 152-45-152-85 London 27-76-27-84 Madrid 83-30-83 90 Milano 29-90-30*— Newyork 572*—360 Oazlo 152-.\'0-152-90 Pária 22-41-22 48 Prága 16 92-16-97 Sxófla 4-13-4*15 Stockh. 153-35-153-75 Varsó 64*12-64*32 Wien 8061-80*86 Zürich UIM7-110*87 Sertésrifir Felhaltál 3276, eladitlin 1400. — Elsőrendű 1-82—1*84, izedett 1-74—1-76, aiedetl kö.ép 1*58-1*66, könnyű 1*30—1-40, l-s« rendű öreg 1*68—1 70, ll-od rendű üreg 1-50—1-56 angol lilldő 1-50—1-80, szalonna nagyban 1*96—1*98, lalr 2-20-W4, bui 2-20 -2-40, szalonnás félsertés 2-10—2-2C. Halja: Mlxalal Irnü éa U)kl«áó Vállalat, linkailxiáa. Felelős Idadó: Zalai Károly. laterutaa telefon i NafykiKtzsa 78, n. apróhirdetések A* ipfOUtMMt H)t 10 tad% M MIMr, Mtadea to»ábN uó dfU tlfa. Vmk- éa . . 10 Mólt ao flliár, mlndu továbbá kő dija f fllu Surdán <a ate-tekén 10 srij* M MMr, mlndM tovtM uó dija • ffll. Cimuó a mladea vaata-g«bb betűből álló uó két uáuk aiámlt-tmtik. Alláit keresőknek SOM engedmény. Hirdetések B (Bt) paagS tuiMH ■lal a libilHH kleinlái, axámláaáa ilüiHlltM vágaM ■ líra f littin ál k Teljesen betanított flillát keres megvételre Dr. Pliliál Viktor Buslik, u. p. Qel»e. 3592 Kétszobás lakás mellékhelyiségekkel, izomul bekOltöihető Clm i klidőban. -3614 20 hónapos gyermekhez délutáni fogUl-kozáiu klaaaaaonyt lelveaiek. Je\'ent-keiél Sugár ul 38 alatt délután 5—7 között Két különbé Járatú szoba Irodának, valamint kisebb-nagyobb helyiség nktárnak, műhelynek él egy gabompidlis kiadók Deák-tér 2. -3672 Lakás, egy szobi-konyha azonnal klaáá Csengery-ut 38. 3674 Kétszobás udvirl lakás, vilimtnt egy most átalakítás alatt lévő üzlethelyiség kiadó Kazincxy-u. 15. -8279 Négyszobás lakási város sxivében kiadó. 1-rdelilídnl lehet Ríichenleld husgyár, Er-isébet-tér 3. 3678 Kétszobás utcai lakás forgalmas utcában kiadó. Clm a kiadóhivatalban. 3675 Magyar-utca 32. szám alatt két szobái lakás az összes mellékhelyiségekkel mg. l-re kiadó. UJonnin lestett kétszobás udvari la» káa előszobával él ösizei mellékhelyiségekkel f. évi szeptember hó l-re Idadó. (Eötvös tér 3.) 3651 MÉZET, rKÍWlItttt legmagasabb áron váiárol Strém Bernát éa Fiai Erzsébet-tér 18. tut Elvaszatt ■ Fó-nton a Sugár-ut sarkáig egy csomag, smelyben 1 méter 30 centi selyem volt. A becsületei megtiláló szíveskedjék i Mlltényl dpőtlzletben leadni. -3671 Eladó elköltözés miatt hálói lobi, Halon él konyhabútor. Zárda-utca 6. -8673 Tisztviselő kerea november 1-ére egy két-, esetleg báromazabás lakást megletető mellékhelyiségekkel. Címeket poita-fiók 80 kérek. 8677 Halló 1 Hallói IllüMiltli Dili! Tekintve az alacsony étlapl árainkat, abonenseknek étlap szerinti étkezésnél még 20% kedvezményt nyújtok. Szíveskedjenek alacsony árainkról meggyőződni. Szives pártfogást kérve Kosztolitz Géza vendéglői. Gazdák és uradalmak figyelmébe!! Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a KÜHHE Mezőgazdasági Gépgyár Rt Moson, Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, bor-prések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjutá-nyosabb árban, egy vagy két évi ré«letflittéar« la, minden előleg nélkül kaphatók a KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál, Nagykanizsa, FB-ut 12. ásóm. Ugyanolt kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban éa legkényelmesebb fizetési feltélelek mellett. Szükségleteinek beszerzése slfttt feltétlen kérjen árajánlatot I Ez az autó kell Önnek! Rendelje azonnal meg Szántó Vilmos és Társai cégnél Nagykanizsa, Deik-tér 8. szám. Telefon: 3-22. Raktárról az Bsszes typusok azonnal szállíthatók. — Kedwezfi fizetési feltétslsk I mm k részére, díjmentesen és saját felelősségünkre lakásba szállítjuk a megrendelt Jtól 20 hónapig terjedő folyószámlahitelt nyujtunk. Készpénzárban aduikéI hitelre is! Győződjék meg erről személyesen salát érdekében. Óriási választékot tartunk finom kárpitosbutorokban, vas-, réz-, konyha-, előszoba-, leányszoba- és irodabútorokban is. Állandó lakásberendezési kiállítás I KOPSTEIN SZOMBATHELY és SOPRON K6szegi-utoa 5= (üzlet az udvarban), Várkerület 62. ii IŐ 87-BEN. Nyomatott a Délzalai Nyomda H Lapkiadó Villalatnál Nagykanizsán. (Felelős Uzletvazelű: Zalai Károly.) 09. évfolyam, 173 szára M<ykHdlisa. IÖ29 augusztus 2. péntek Ára 14 Hllér ZALAI nziom Szerkesztősig \'> kiadóhivatal: Fő nt 5. izám. Keszthelyi (lcikkladdhtvat.il Kossuth Lijos u. 32. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos BMuttfl ári: egy bóra t pen#ó M fttlta Mindenlltt jelentóktelenségbe fulladt és csődöt mondott a kommunisták vörös napja Párisban a csendőrség a középületeket, katoijacsapatok a munkásnegyedeket szállták meg — A rendőrség a Hunianlté nyomdájának gépeiből kiszedte a csavarokat — Londonban hét tüntető egymáshoz láncolta magát — Prágában hat képviselőt és egy tanárt letartóztattak Tüntetések, felvonulások, házkutatások és őrizetbevételek Columbiában lázadó kommunisták lemészárolták egy város hivatalnokait Budapest, augusztus 1 A kommunistáknak mára tervezett vörös napja, mint a Budapestre érkezett távirati jelentésekből kitűnik, teljesen csődöt mondott. A kontinensen sehol sem történi rendzavarás. Igen sok helyen a rendőrség a kommunista vezéreket őrizetbe vette. Budapesten már a kora reggeli órákban perina-nenciába helyezték a teljes karhatalmat. Az utcákon egész nap megerősített őrjáratok cirkállak. Sehol semmiféle jelenlés a legkisebb incidensről sem érkezett a főkapitányságra. A helyzet változatlan a délutáni órákban is. Mindenütt rendesen folyt a munka Budapest, augusztus 1 (Éjszakai rádiójelentés) Hivatalos jelentés augusztus elsejéről: Ugy a vidéken, mint a fővárosban mindenütt a legnagyobb nyugalomban és rendben telt el augusztus elseje. Sehol nem fordult elő semmi kísérlet rendzavarásra. A kommunista tüntető sztrájkok a gyárakban nem történtek meg. Mindenütt rendesen folyt a munka. Csupán a Salgótarjáni Müveknél a Boglyasalja telepen fordult elő, hogy 350 ember abba hagyta a munkát, de nem bevallottan kommunista tüntetés miatt, hanem azért, mert so-kalták a csille büntetéseket, panaszuk van a betegsegélyző ellen és két társuk elbocsátását nehezményezték a munkások. Rendzavarás itt sem fordult elő. Az összes többi bányatelepeken mindenütt rendesen folyt a munka. Szegeden betiltották a Petőfiünnepélyt Szeged, augusztus 1 (Éjszakai rádiójelentés) A város ban teljes nyugalom van. Egyetlen elővezetés sem történt. \'Szeged, augusztus I. (Éjszakai rádiójelentés) A szociáldcmoktatapáit Petőfi-ünnepélyt akart rendezni. A kapitányság azonban nem adta meg az engedélyt az általános kommunista mozgolódásokra való tekintettel. Párisban rend uralkodott Párts, augusztus 1 Éjjel tizenkét órakor életbelépett a l iadókészültség. A csendőr- és rendőr-járatok cirkálni kezdtek az utcákon, a külvárosokat és munkásnegyedeket katonaság szállotta meg. Szürkületkor a gyárakat, középületeket és a fontosabb stratégiai pontokat is csendőrség szállta meg. Mindenütt gépfegyverek állanak s hatalmas teherautomobilok szállítják a rendőrlegénységet a kijelölt helyekre. Hajnali két óra tájban rendőrtiszt-viselők jelenlek meg a Humanité szerkesztőségében és elkobozták a Upnak már kinyomtatott harmincezer példányát. Az elkobzás az ügyészség utasítására történt, miután a Humanité mai száma pontos utasításokat közölt, hogy hol és hogyan lüntelnek ma a kommunista tömegek. A rendőrtisztek lementek a nyomdába, kiszedték a csavarokat a szedő- és sajtógépekből, hogy lehetetlenné tegyék a lap megjelenését. Párls, augusztus 1 (Éjszakai rádiójelentés) Párisban ugy, mint környékén és a vidéken legteljesebb rend uralkodott. Délig 28 embert tartóztattak le. Bordeaux, augusztus 1 A rendőrségnek ma délelőtt 11 óra 22 perckor kiadott jelentése szerint a városban teljes a rend. 65 ember őrizetbe vétele Párts, augusztus 1 (Éjszakai rádiójelentés) Ma a rendőrség korán hajnalban házkutatási tartolt két embernél, akik aktiv tényezői a kommunista mozgalomnak. A házkutatások után 65 embert őrizetbe vettek. Izgató francia polgármester Párts, augusztus I Saint Denis városban a kommunista munkások egy része beszüntette a ijiunkát és a gyárak udvarain gyűlésezett. A gyűlések azonban nem voltak forradalmi jellegűek. A délelőtt folyamán tiz külföldit tartóztattak le. Letartóztatták Willamctet, a város polgármesterét is, aki ülli ólag a munkasokat a munka beszüntetésére izgatta. — Marscilieben a délelőtt folyamán u|abb 19 letartóztatás történi. A városban rend van. Londonban három kommunista nőt tartóztattak le l.orulon, augusztus 1 Londonban ép ugy mint a vidéki városokban messzemenő előkészületeket tettek a mára tervezed kommunista zavargások megakadályozására. A rendőrség a nagyobb kommunista gyűléseket betiltotta, a kisebbeket is csak rendőri ellenőrzés mellett szabadott megtartani. Letartóztatlak három kommunista nőt, akik egy kaszárnya előtt láziló röpiratokat osztogattak. Hét vörös tüntető összeláncolta egymást l-ondon, augusztus 1 Itt izgalmas eset történt. Egy autóbusz tetején hét kommunista összeláncolta egymást, megláncolt kezüket magasra emelték és mindegyikük vörös zászlót lengetett. Amint az autóbusz a főútvonalon robogott, nagy népsokaság nézte a kiabáló megláncolt kommunistákat. Végre is a rendőrök megállították az autóbuszt és leszedték róla a hét tüntető kommunistát. A jelenet óriási derültséget kellett. A társaság kibontotta a kommunista lobogót cs forradalmi dalokat énekelt. A kalauz rendőrt hivott, de nem tudta eltávolítani a leláncolt kommunistákat, végül is az autóbuszt a Scotland Yardra kellelt vezetni, ahol egy előhívott kovács lefűrészelte a láncokat. A kommunistákat, miután igazolták magukat, elbocsátották. Háborúellenes tüntetések Berlinben minden rendzavarás nélkül Berlin, augusztus 1 (Éjszakai rádiójelenlés) A Lustgar-tenben a kommunisták háborúellenes tüntelőgyülést larfolhk, melyen a háborús imperializmus ellen szónokollak. A gyűlés és az azt követő felvonulások rendben zajlottak le. Semmi rendzavarás nem adta elő magát. Este fél 8 óráig a rendőrség semmi incidensről nem tud. Bécsben meghiúsították a vörös akarásokat Bécs, augusztus 1 (Éjszakai rádiójelentés) A külvárosokban a kommunisták többször megpróbálták, hogy tömegbe verődjenek és igy jussanak be a belvárosba, azonban a rendőrség meghiú- sította ezt a szándékukat. Azon a téren, ahová a kommunisták gyűlést hirdetlek, néhány kommunista csoport felbukkant, de a rendőrség itt is könnyedén szétzavarta őket. Csehországban kisebb Incidensek és tüntetések zajlottak le Prága, augusztus 1 (Éjszakai rádiójelentés) Orlauban ma országos vásár volt. Sliva kommunista képviselő ezt az alkalmat akarta felhasználni, hogy szónoklatot tartson és izgassa a népet. A rendőrség azonnal lefülelte, de maguk a vásárosok is szitkokkal kisérték a kommunista képviselői, mert áltól féltek, hogy megzavarja a vásárt és igy elrontja üzletüket. Pilsenben, Aussigban, Herman-hütteben voltak jelentéktelenebb Incidensek, de egyik helyen sem fajultak el ezek a kisebb tüntetések. A rendőrség azért igy is sok embert letartóztatott. Prágában letartóztatták Ur-bach János tanárt és egy Wegstein Imre nevű kommunistát. Eddig hat kommunista képviselőt tartóztattak le. A rendőrség még mindig nem tudott a kommunista titkos nyomdának nyomára jönni. Ma Ostrauban betiltottak egy kommunista lapot, erre a sorsra jutott a preaui vörös lap is. Igy egyetlen kommunista orgánum sem jelenhet meg Csehszlovákiában. Romániában Bukarest, augusztus 1 (Éjszakai rádiójelentés) Egész Romániában nyugodtan telt cl augusztus elseje. Bukarestben és az ipari centrumokban több kommunista vezért letartóztattak. Eddig körülbelül 100 kommunista van letartóztatásban. Svájcban a katonaság verte széjjel a tüntetőket Bern, augusztus 1 (Éjszakai rádiójelentés) Baselben a kommunisták megpróbálkoztak, hogy rendzavarást rendezzenek, de a rendőrség és a kantoni csapatok szélszórták őket, mielőtt még valamit is tehettek volna. Több kommunistát letartóztattak. Egy délamerlkal városban a kommunisták lemészárolták a hivatalnokokat Newyork, augusztus 1 A délamerikai Columbia államban kommunista lázadók Gomez városában elfoglaltak egy dinamit raktárt és a hivatalnokokat lemészárolták. A kormány nagyobb csapattcsteket mozgósított a lázadók leverésére. ZALAI KÖZLÖNY » . 1829. augusztus 8. Két szovjet-ezred fellázadt és elvágta a vasúti vonalat A katonai hatóságok elrendelték a keletszlbérlal tartalékok mozgósítását 1,011(1011, UUgUSZtn8 I Vladivosztoktól északra két szovjetezred fellázadt. Elfoglalt két páncél vonatot és elvágta a vasúti vonalat. Szovjet katonai kémek állítása szerint a kinai határ mentén lévő szovjet-sereg teljesen fejetlen. I^ndon, augusztuB I \' Rigából jelentik a lapoknak, hogy a szovjet katonai hatóságok elrendelték a vörös hadsereg Kelet-szibériá-ban lakó összes tartalékos tisztjeinek, továbbá az ugyanott lakó 1902— 1903 évben szolgálatot teljesített tartalékos legénységnek mozgósítását. Al Gráf Zeppelin egy potyautassal elindult amerikai útjára Montbolvard, augusztus 1 A Gráf Zeppelin reggel 7 óra 30 perckor 1200 méter magasságban 80 km. sebességgel elrepült Valen-tlgny felett. A léghajónak erös nyugati széllel kellett küzdenie. KriedrlchstiafoD, augusztus 1 A Gráf Zeppelin léghajó ma reggel 3-29 órakor 18 utassal és — mint később kiderült — egy potyautassal, elindult amerikai útjára. Lyon felett Lyon, augusztus 1 A „Oraf Zeppelin" ma 11.10órakor mintegy 300 méter magasságban álrepült Lyon felett. A léghajó 70 km. sebességgel halad. A Gráf Zeppelin kelet felé fordult és a Rohne folyását követi. Kínoztak és éheztettek egy rabot, hogy terhelő vallomásra bírják Tuka ellen A korona-tanu losonci polgármester ellentmondó vallomása még a tárgyalási elnököt is felháborította — Belánszky terhelő vallomása szerint Tuka forradalmositani akarta a Felvidéket Pozsony, uugusztus 1 A Tuka-pör mai tárgyalásán Mráz Mihály kémkedés miatt elitélt rabkatona, aki a vizsgálat 3orán terhelő vallomást tett Tuka ellen, visszavonta vallomását és elmondotta, hogy azt csak azért tette, mert kínozták és éheztették. Tomanek Flóris tót néppárti képviselő azt vallotta, hogy nem volt tudomása azon iratcsomó tartalmáról, amelyeknek Bécsbe szállítását Tuka reá bízta. Tukával először a forradalom után találkozott Pozsonyban. Belánszky Károly losonci polgármester, volt tüzérkapitány, a pör koronatanuja vallomásában elmondotta, hogy Tuka kijelentette előtte, hogy az autonómia megvédésére három mód lehetséges : parlamenti többség utján külföldi propagandával, vagy a Felvidék forradalmosltása utján. Tuka az utolsó megoldást tartotta a legjobbnak és öt bízta meg, hogy dolgozzon ki pontos katonai tervet a Felvidék forradalmositására, az autonómisták felfegyverzésére és arra, hogy a Cseh- és Morvaországból érkező kémcsapatokat hogyan lehessen legjobban feltartóztatni. Ó a békesség kedvéért ki is dolgozott egy ilyen tervet. Majd azt mondja, Tuka a magyar hadseaeget is be akarta hozni a Felvidékre és igy akarta feltar- tóztatni a cseh és morva hadsereget. Tukának a tanú helyetteséül Kovács alezredest ajánlotta. Belánszky több fontos körülményre vonatkozóan nem telt vallomást, mert mondása szerint azokra már nem emlékszik. Belánszky a tárgyalás folyamán elmondotta, hogyan utazott Kovácscsal Bécsbe, ahol elvezette a kémirodába. Hogyan ment Petrogally irodájába. Tuka annak idején kijelentette elölte, hogy a szocialisták forradalmat készítenek elö. A bécsi kémlrodával kapcsolatban is ellentmondásokba keveredik, amelyek oly feltűnőek, hogy még az elnököt is felháborította,-aki felelősségre vonla azokért. A tárgyalást holnapfolytatják. Poincarét megoperálták Rövidesen ujabb, komplikáltabb mUtét válik szükségessé Píirls, tiugusztus 1 Poincaré ma délelőtt 9 órakor sikeresen átesett a mtltélen. A műtét 25 percig tartott és ez alatt Poincarét könnyedén elaltatták. Ez az operáció csak előkészítője egy másiknak, melyen Poincaré csak néhány nap múlva fog átesni és amely sokkal hosszadalmasabb lesz. Az első jelentések szerint Poincaré állapota kielégítő. Párls, iiugusztus t (Éjszakai rádiójelentés) Poincaré állapotáról az orvosok esti jelentése azt mondja, hogy a beteg államférfiú hőmérséklete 37 5, érverése 80. A beteg jól töltölte a napot. Gróf Bet&len Margit megjelenik: a „SstUrke ruf>a" nagykanizsai bemutatóján premierjére — mondotta gróf Bethlen Margit — mivel magam is nagyon kíváncsi vagyok Csortos alakítására, aki Törzs szerepét játsza. \' A kanizsai közönséget bizonyára örömmel tölti el, hogy kedden este a „Szürke ruha" bemutatója alkalmával ünnepelheti az illusztris szerzőt is Csortos Gyulával és Somogyi Erzsivel együtt. Gróf Bethlen István a kanizsai bemutatón nem lehet jelen, mert vadászatra van meghiva és tudjuk, hogy a kormányelnök szenvedélyes vadász, aki nem szalaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy puskát vegyen a-vállára. Nagykanizsa, augusztus 1 Jelenteltük, hogy a budapesli Nemzeti Szinház nyári turnén levő egyik jeles anszambléja augusztus 6-án vendégszerepel és ez alkalommal bemutatja gróf Bethlen Margit, a miniszterelnök feleségének ,SzUrke ruha" ciniü darabját. Ma a turné egyik menedzsere Kaposvárról azt közli velünk telefonon, hogy Inkén jártak és felkérték gróf Bethlen Istvánnét, hogy jelenjen meg darabja nagykanizsai bemutatóján kedden esle. A miniszterelnök felesége a legnagyobb örömmel ígéretet tett erre. — Annál is inkább szivesebben jövök a „Szürke ruha" nagykanizsai A diák-világkongresszus résztvevői a Balatonparton Keszthelyen fognak táborozni 52 nemzet diákjai és diáklányai Nagyktinlzfta, uugusztus 1 Magyarországon még soha nem tapasztalt mérelü nemzetközi diákkongresszus zajlik le a közeljövőben Budapesten. A világ összes egyetemeinek képviselői hatalmas internacionális egyesületbe (Confederation International des Etudiantes), mondhatnánk egy ifjú Népszövetségbe tömörültek és ennek a világparlamentnek lesz az idei XI. kongresszusa Budapesten. Augusztus 10. és 24. között rendezi az M. I). B. az impozáns meg-nyitó-ünnepéllyel kezdődő komoly tanácskozásokat, amelyek mellett azonban a vendégek szórakoztatásáról sem feledkezik meg a rendező bizottság. Természetesen a magyar egyetemi ifjúság felhasználja az alkalmat és elkalauzolja a vendégeket a Horto- bágyra, Mezőkövesdre, a Balaton partjára és elsősorban a főváros nevezetességeit, egyetemeit, képtárait, múzeumait mutatja meg annak az 1500 kollegának, aki 52 nemzet képviseletében jön Magyarországra. Bennünket, zalamegyeieket különösen érdekel, hogy a Balatoni kirándulás Keszthelyen fog lebonyolódni. Augusztus 10-től 18-áig körülbelül 2—300 külföldi diákleány és fiu fogja élvezni a Balatont és annak kies zalai partját. A táborozás Keszthelyen lesz és a kirándulásokat innen intézi a már perma-nenciában levő intéző bizottság, kirándulnak Hévízre, Fenékre, a Kis-balatonra, a Dobogóra, Badacsonyra, Tihany—Füredre, esetleg Sümegre. Mint hirlik, Zalavármegye közönsége Hévízen, estély keretében fogja őket vendégéül látni. öt utassal felborult egy autó ax országúton Márlaielep (tatárában Keszthely, augusztus 1 (Saját tudósítónk telefonjelentése) Súlyos autószerencsétlenség történt ma hajnalban Máriatelep mellett. Hajnalban egy öttagú társaság autón robogott az országúton. Egy-szercsak, eddig ki nem deríthető oltból, az autó felborult és utasai messze Ívben röpültek szanaszét az uton és az árokban. Pintér Ferenc soffőr koponyaalapi törést szenvedőit. Életveszélyes állapotban vitték be a keszthelyi kórházba. Kihallgatni nem lehetett, mert nem tért eszméletre. Az autó egy másik utasa, Bakos Sándor jegyzőgyakornok háromszoros lábtöréssel, súlyos állapotban kertiIt kórházba. Kihallgatni még őt sem tudták. A másik három utasnak komoly baja nem történt és igy folytatták útjukat. A vizsgálat megindult. a SINGER VARRÓGÉPEK Ab A LEGJOBBAK t Még ma, pénteken a VÁROSI MOZGOSZINHAZBAN este 7 és 9 Arakor SZÁMUM (Beduinok foglya) I I ÖV^BÚ! 3 Izgalmas dráma 9 felvonásban \' "■■■^OO || Vigjáték-attrakció 7 felvonásban 1929 augusilua 2 Zalai képviselők az Ipartestületek szentgróti gyűlésén i lalautntgróU nékházaratás — linMmiMél Pacsáa — Ai IPO í metősége Zalában Nagykanizsa, augusztus 1 A Zalavármegyei Ipartestületek Szövetsége tudvalevően Tapolcán határozatilag kimondotta, hogy legközelebbi nagyválasztmányi ülését Zalaszentgrólon tartja, abból az alkalomból, hogy az ottani Járási Ipartestület újonnan épített székházát augusztus 20-án felavatja és átadja rendeltetésének. Az augusztus 20-i Ünnepségre nemcsak a zalaszenlgróti Ipartestület, hanem a megyei Szövetség is megtette előkészületeit. A Zalaszentgróti nagyválasztmányi Ülés folytatása lesz a tapolcai közgyűlésen elhangzottaknak, ahol minden zalai Ipartestület delegáltja előterjesztette nemcsak saját testülete sérelmeit, hanem mindazt, amit az össziparossság szempontjából sérelmezett. Hogy a mostani határozatoknak még nagyobb súlyt adjon és Zala országgyűlési képviselői is közvetlen tudomást szerezzenek, mire van szükség és mit kiván az iparosság — a Zalamegyei Ipartestületek Szövetsége minden egyes zalai országgyűlési képviselőt külön-külön meg fog kérni a szentgróti nagyválaszimányi Illésen való megjelenésre. Értesülé-lünk szerint a zalai képviselőkön kivül részt fog venni Spiegel Szigfrid a soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, dr. l.ippay István és dr. Dobsa László az IPOSz igaz-galói — mint előadók. A zalaszentgóti ipartestüteti székház avatási ünnepsége után összeül a nagyválasztmány, melynek tárgy-pontján első helyen szerepel a nagykanizsai Társadalombiztosító intézet régi teljhatalmú jogkörének visszaállítása, mely mellett már eddig is az összes zalai Ipartestületek, főleg a keszthelyi Ipartestület foglalt erélyes állást. Azonkívül szerepel a nagykanizsai Ipartestület indítványa uj munkaalkalmak teremtésére. Nagy ünnepségre készül a Parsai járási Ipartestület Is. Augusztus 4-én vasárnap délelőtt Czobor Mátyás zalaegerszegi polgármester és Papp József, az IPOSz elnökének részvételével zászlószentelési ünnepélyt tart, megfelelő díszes keretek közölt, ZALAI KÖZLÖNY amelyen a Zalamegyei Ipartestületek Szövetségét Bazsü József elnök képviseli. Zászlóanya Szentmihdlyi De-zsőné. Az ünnepély fővédnökei között szerepelnek Gyömörey Qyörgy főispán, Bődy Zoltán alispán, Krotler Miksa zalavári apát, stb. Az ünnepségre az iparostársadalom budapesti országos vezetői is Pa-csára utaznak. IdGJáráa A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő jelentések: CsUtBitSkOn a hómfr-síklet: Reggel 7 órakor +22 2. dtlulán 2 rtiakor +29, este 9 órakor +22-4. I\'elhözet: Egész napon át tluta égboltozat. Szélirány: Reggel dél, délben és este déli izél. A Meteorológiai latén! «•<• 10 Órakor jelenti i egyelőre zivatarra hajló ld6 várható) később nyugati legáravnláaaal a hAaég oafikkenóae valóexlnd. Héttőn megKexdlR a Csengery-ut burkolását A kfllsö Csengery-ut burkolása — Nyilvános illemhely ej. Erzsébet-téren**— 180 fa pusztulása Nagykanizsa, augusztus 1 Szerdán délulán 6 órakor a köz-épitési bizottság dr. Villányi Henrik elnöklése alatt dr. Sabján Gyula polgármester, Király Sándor műszaki tanácsnok, \\écsey Barnabás v. építész-mérnök, Stern Oyula gyáros, Kolm Lipót, Babics Lajos, Gotcl Ignác és Muzikár Vince v. képviselőtestületi tagok részvételével ülésezett. Vécsey Barnabás épitész-mérnök ez alkalommal első ízben szerepelt mint szakelőadó. A tanácskozás tárgya volt az Erzsébet-téren felállítandó illemhely megépítése, a Csengery-ulnak a Vár-uti sorompótól a telierfeladó állomásig terjedő útszakasz bitumenbe ágyazott, nagy bazaltkockával való kikövezése s ugyancsak eme útszakasz juharfáinak eltávolítása. A bemutatott lllemlicly-tervck közül a Líszló-féle tervet fogadták el a kivitelre. A rajz szerint az építmény kívülről márványlapokkal lesz csempézve. Teteje lapos. Belülről 6 fülkéből és egy pissoire-ból áll és 1,1.1100 pengőbe kerül. Felállítását az Erzsébet-tér 21. sz. háznak tengelyében, a fasor mögött a husbódék közelében tervezik. Az építkezést még az iáén megkezdik és befejezik. Ezzel egy gyötrelmes állapot meg fog szűnni s főleg a vásárteret látogató közönség egészségügyi igényei nyernek kielégítést. A külső Csengery-uttest átépítésének elhatározása jóleső megnyugvást vál tott ki, különösen azért, hogy a munkálatot már augusztus 5-én megkezdik. — No, végre — sóhajtottak fel a Csengery-uli városatyák — vége lesz a vékonyfájást és nyaktörési okozó flaszternek. Kezdetnek bíztató, de csakis kezdetnek. Mindenki lángol a folytatás eszméjeért. De amilyen jókedvvel fogadia a bizottság a kövezés végrehajtásának liirét,- ép oly mértékben előhívás, másolás, nagyítás olcsón cl vállaltalik. Nagy választék r rr r kedvező részletfizetésre. 9X12 lemezesgép . 38 pengő és feljebb „K 0 D A K" . . . . 24 pengő és feljebb Mindig friss lemezek, filmek, másolópapírok, vegyszerek Szabó Antal: port és fényképészeti szaküzlet lanyhult is a jókedv, mikor a polgármester oroszlánbátorsággal közölte, hogy a külső Csengery-ut 180 fáját kl kell pusztítani, mivel azok forgalmi akadályt képeznek és miattuk a kocslutat a tervezett 8 és fél méter szélességre ki se lehet építeni. A társzekerek nem kerülhetik ki egymást. A bizottság ezért a bejejentésért elszontyolodott. — Helyszíni szemlére van szükség — mondották. Ezt nyomban meg is tartolták. A város autója egy perc alatt már vitte is a kommissiót. A helyszínen a műszaki személyzet gyülekezett. Mértek, mértek. A vége az lett, hogy a fákat, bizony ki kell dönteni. De megfelelő 5 éves csemetéket ültet a város a vlzfolyóka mentén. Ezt a tervet a bizottság egyhangúan elfogadta. 48-as exredUnnep Nagykanizsa, augusztus 1 1924-ben, midőn lélekemelő ünnepély keretében a 48-as hősök emléktábláját Nagykanizsán leleplezték, az itt nagy számban meg|elent negyvennyolcasok elhatározták, hogy öt év múlva, tehát 1929-ben, ismét találkoznak. Az ezrednapot 1929. szeptember 29-én Nagykanizsán valóban meg is tartják. Az ezrednap szervezési munkáját Zsivkovics Sándor tábornokkal az élén egy bizottság végzi, melynek tagjai: 1. Budapesten i Fenyves Jenő tanár, Finta József honvédőrnagy, dr. Kass Béla ügyvéd és KunstUdter Andor igazgató. 2. Észak Zalamegyében Zalaegerszegen Tscheppen Béla alezredes (vármegyeház). 3. Dél Zalában Nagykanizsán Bremser Qusztáv őrnagy (József főherceg laktanya), dr. Darázs László ügyvéd. 4. Vasmegyében Szombathelyen Si-menszky Elemér csendőrőrnagy (csendőr kerületi parancsnokság). 5. Sopronban Michnay Béla őrnagy. 6. Az ország többi részében lakó bajtársak részére Finta József őrnagy (Budapest, 1., Kelenföld, 2. h. gy. ezred.) A vidéki bizottsági tagok székhelyükön és Zalamegye minden járási székhelyén albizottságokat alakítottak, amelyeknek az a feladatuk, hogy Zalamegye minden községében a bajtársaknak minden felvilágosítást megadjanak. Ezen bizottságok gondoskodnak arról, hogy az érdekeltek a szükséges tájékoztatást megkapják s ők küldik szét annak idején az ezrednapra szóló meghívókat is. Megindult már a mozgalom a 48-as emlékmű felállítására nézve is. Még csak 3 napig tart az olcsó árusítás rőfös- és divatáruban Ks m fi « ^ B_ Menyasszony divatáruházában erein es Strocn nagykanizsán a cég megszűnése miatt. ZALAI KÖZLÖNY A Társadalombiztosító fölöslegeiből kapott kölcsönnel emelendő középltkezéssel akar a város munkaalkalmakat teremteni. Nagykanizsa, augusztus 1 A lassú sorvadással küzködő Nagykanizsa város első, legégetőbb és mindenekfölött való problémája: munkaalkalmak teremtése. Ez foglalja "Tift\'gában az összes megoldásra váró nagy kérdések kulcsát. Ha sikerült megfelelő munkaalkalmakat terem teni, megoldást nyert az általános, nagy, kanizsai probléma. Ugylátszik a kompetens tényezők is tudatára ébredtek ennek, mert — értesülésünk szerint — okulva Miskolc város példáján, arra törekszik, hogy a Társadalombiztosító feleslegeiből megfelelő összegű és kedvezményes kölcsönt biztosítson Nagykanizsának, mellyel oly szükséges középitkezéseket tudna felállítani (bérház, tisztviselői lakások, fürdő, a kórház bővítési programjának teljes befejezése, slb.), melyek nagyszámú munkáskéznek hosszabb foglalkoztatást és igy kenyerei biztosítana. Ily középllkczések foganatosítását jótékonyan érezné egész gazdasági, pénzügyi, kereskedelmi és ipari életünk és befolyással lenne a város összes artériáira. Értesülésünk szerint az ily értelmű tárgyalások már folyamaiban is vannak. Csak e^j^ fél^riugy ez a nagyszerű, ^^B ne jus- son a csurgi^HKokípB^a vegy-kisétJi^llomás, a práteri kereski del^^Mllötér, az uj méntel tdzo^^PPltanya és mászóház\' többi ügyek szomorít sorsára. Súlyos aratási lenségek kő Egy embert elkapott a szalmarak\' Egy öregember leesett a kazal t Nagykanizsa, augusztus 1 A nyári gazdasági munkálatok szerencsétlenségeinek számát ismét szaporították azok az esetek, melyek legújabban történtek a közeli vidékeken. Zalaszentbalázson Tóth László idős gazdasági kocsis Imics János csép-lésénél dolgozott. A szalmarakó gép mellett hajtotta a loval, mely egyszerre valamitől megijedi és a gyeplőt szorongató embert berántotta a gép alá, mely keresztül ment rajta. Mikor kihúzták, eszméletlen volt és rettenetesen össze volt törve a teste. Életveszélyes állapotban szállították be a nagykanizsai kórházba. Megállapították, hogy felelősség senkit sem terhel. erencséi-Ksscerte "ép és félholtra tl tői és hátgerincét tj Mihály 72 éves sol íVlósi földmlves egy kazí ta a gabonát. Egyszerre, Hs több méternyi mag] ant. Az esés követkt ikórház- él ti^t A kanjai kó |áw A hátgerincét tj ban ápoljál Felelössé/^^Bn u^^ptxn sem terhel senkii. A nagykanizsai rendőrség mindkét gazdasági szerencsétlenség ügyében kihallgatta a sérülteket, akiknek állapota könnyen végzetessé válhat. A győrmegyei Tét községben Varga Rozália 15 éves munkásleány lábát kapta el a cséplőgép és combjával együtt leszakította. Mire kórházba vitték, elvérzett. ______ _ , Szepetneken gyanús körülmények között hirtelen meghalt egy 19 éves asszony A rendőrorvosi hullaszemle után az ügyészség vette kezébe a vizsgálatot - Felbcncolják a hullát Nagykanizsa, augusztus I Szepetnek községben nagy izgalommal tárgyalnak egy halálesetet, melyben a kir. ügyészség vette át a vizsgálatot. Tegnap reggel rövid telcfonjelen-tés érkezett a nagykanizsai fószolga-biróságra és ugyanekkor a kir. ügyészségre, melyben Szepetnekről jelentette a jegyzöség, hogy ott gyanús körülmények között meghalt Kotonics Györgyné született Deutsch Mária 19 éves fiatalasszony. Deutsch Mária alig pár hónapja, hogy térihez ment és halála nagy megdöbbenést váltott ki. Mikor a I jegyző értesült róla, hogy a fiatalasszony hirtelen meghall, kötelességének tartotta ezt jelenteni a hatóságoknak. A főszolgabiróságról dr. Laubhai-mer Alán tb. főszolgabíró és Szabó Zsigmond dr. jírási tiszti orvos kimentek Szepctnekre és megejtették a rendörorvosi hullaszemlét, azonban semmi külső erőszak, vagy sérülés nyomát nem találták a holttesten. A kir. ügyészség most — mint értesülünk kezébe veszi a vizsgálatot és valószínűleg elrendeli a fiatalasszony hullájának fclboncolá-sát. Épen ezért a temetési engedély1 sem adta ki. NAPI HÍREK NAPIREND Augusztus 2, péntek Róm. katolikus: Alfonz Protealáns: Lehel. Izraelita: T«m hó 25 Víroal Mozgó. „Számum", lx«almas dráma. „ÖvskodJ a nós férliaktól", vlg-jilék. Pátria Híradó. Qózffirdó nyílva reggel 6 órától esle 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután és kedden egész nap nőknek). — Károly király emléknap Tihanyban. Augusztus 15-én tartja a „IV. Károly király Tihanyi Országos Emlékbizottság" Tihanyban, hol Istenben boldogult IV. Károly apostoli kiiályunk utolsó szomorú 6 napját töltötte, évente megismétlődő kegyeletes emlékünnepélyét. Tekintettel arra, hogy aZ idei emlékünnepély iránt országszerte nagyon nagyfokú éreWMődés nyilvánult meg, ezúton kéri á? Emlékbizottság mindazokat, akik ?z ünnepélyen részt venni óhajtanak, hogy már most jelentsék be igényeiket részvételük esetén az 50\'i-os vasuli és hajójegykedvezményre, az Emlékbizottság titkárságánál Budapest, IV., Vámház-körut 2. II. (Telefon Automata 844—1 1.) szám alalt. — Az Igazoló választmány ülése. Az igazoló választmány legközelebb összeül, hogy foglalkozzék a községi választók névjegyzékével, miket jogerőssé fog dyilvánitani. = Orvosi hlc. Dr. Ney Hugó szabadságáról megérkezett és rendelését ismét megkezdte. — Országos vendéglős kongresszus. Augusztus 27-én és 28-án tartja az Országos Vendéglős és Korcsmárosok Egyesülete évi rendes közgyűlését Kőszegen. Az Egyesület Elnöksége tavaly Hódmezővásárhelyen tartott kongresszusa alkalmával megbízta a vendéglősök kőszegi szakosztályát, a kongresszus előkészítésével. Az előkészítő bizottság már működik is. Kőszeg nemcsak azon fáradozik, hogy a kongresszus méltó keretekben legyen megtartható, hanem az ide jövő vendéglősöknek kellemes és felejthetetlen napokat óhajt szerezni. Nemcsak az elszállásolási és élelmezési bizottság gondoskodik az igények kielégítéséről, hanem külön bizottság az idő megfelelő beosztásával különféle szórakoztató látványosságot kiván nyújtani a/, ide jövőknek, bemutatja ezen hatalmas mulltal dicsekedhető város nevezetességeit és gyönyörű kiránduló helyeit. = Legjobb olvasnivaló a Nemzeti Újság Aranykönyviára. Ára előfizetőinknek kötetenként I 50 P és 30 fillér portó. — A Zalai Évkönyv — Zala kultusza. 1929. augusztus 2. NAGYKANIZSAIAK kedvelt találkozóhelye BUDAPESTEN VII., Baro s-tér 23. a Keleti pályaudvarnál. Teljesen újonnan berendezett kényelmes családi ház. Központi fűtés, hideg-melegvíz. Mérsékelt polgári Arak. E lapra hivatkozóknak 200 o engedmény. Testvérvállalat: OSTENDE KÁVÉHÁZ Tulajdonos: OROSZ ÖDÖN. Ax u/ ke«*/fieíyl evangélikus templom felavatása Nagykanizsa, augusztus 1 Az uj keszthelyi evangelikus templom és lelkészlak, melyet Szeghatmy Bálint építész tervei szerint a nagykanizsai Kalmár Zoltán épitész-mér-nök cége készített el — teljesen felépült és vasárnap délelőtt 10 órakor avatja fel Kapi Béla nagy ünnepségek közepette. Az avatásra számos közéleti tényezőt várnak vasárnap Keszthelyre. Nagykanizsáról is többen indulnak az avatásra. = A nagyvárosok kemény grá nitkövezeléfl testűnket korai elféra-dástól Palma cipősarokkal óvhatjuk meg. Minden lépésünk oly ruganyossá válik, hogy ezzel ugy testünknek, mint idegeinknek jóleső érzést okozunk. — A Zalai Évkönyv — Zala kultusza. = Ne felejtse el, hogy : varrógépben „PFAFF", kerékpárban „PUCH" a legjobb I vese-, hólyag-,gyomor- és cukorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghorook és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott elsőrendű gyógyvíz. Házi ivókurára rendkívül alkalmas. Állandóan friss töltés! M Főraktár: u- WEISZ MÓR Nagykanizsa, Király-u. 21. LaüScipők Miltényi Sándor és Fia rS5r-| Az összes nyári idénycikkeket leszállított áron kiárusítjuk. Tegyen próbát! I 1889. augusztus 3. Európa legdúsabb szénsavas és jódos nátron-lilhion tartalmú savanyuvize. KltBaő borrlz, üdít, gyógyít. fiatalít. Kapható fűszer- és csemegekereskedésben Fölerakat: KÖVESI HENRIK Hapkanlxia, Hagyar-u. 14. T1I1I11368 TUsc a felsőmándi uradalomban Keszthely, augusztus 1 (Sajtit tudósítónktól) Nagy lüz pusztított tegnap nemestóti Szabó Lajos földbirtokos felsőmándi birtokán. Egy hatalmas, mintegy 100 méter hosszú, takarmánnyal tömött istálló-épület kigyulladt és teljesen leégett. Az állatokat, egy-néhány kivételével, sikerült kimenteni. A tűzhöz kivonult a ke\'zthelyi, szentgróti, zalaapátii, alsópáhoki tűzoltóság is, de csak a szomszédos kazlakat és épületeket sikerült megmenteni. A tüzet valószínűleg eldobott cigaretta okozla. — Zalaszdntón egy szalma-kazal égett le, amely özv. Benkó Istvánné és Czlbor Vince közös tulajdona volt. A tüzet valószínűleg gyújtogatás okozla. Bidta magyar, magyar vitel lgyék! Szent-Margitszigeti PALATÍNUS gyógy- és ásványvíz kerületi lerakalát megnyitottam. Palatinus gyógy-, bor-éa ásványvíz nagyban és kicsinyben jutányos áron kapható Pischer és Leitaer fBszer- éf gyarmatáru kereskedőnél Király-utca 8. Telefon 239. Iliden magyar, magyar riiet Igyák I — Felhívási A helybeli polgári fiúiskola Igazgatósága felhívja azon szülőket jelentkezésre, kik polgári iskolás gyermeküket két hétre Budapestre tanulmányi kirándulásra óhajtanék .elküldeni. A fiuk ingyenes ellátást kapnak és 607o-os utazási kedvezményt. Indulás 9-én lesz. Jelentkezni délelőtt és délután lehet az igazgatóságnál. — UJ rendszer fttttorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyújtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely. Kőszegi-utca 5. ZALAI KÖZLÖNY — Italmérők figyelmébe. Minthogy ,-,z uj bortörvény kivonat s a korcsmai hitelekről szóló miniszteri rendelet kifüggesztése minden ital-inéröre — a korlátolt kimérőkre is — szigorúan kötelező, nehogy a legközelebbi borvizsgálat vagy rendőrhalósági ellenőrzés alkalmával bárki kellemetlenségeknek legyen kitéve s megbirságoltassék, igyekezzék mindenki a bortörvényből egy példányt, a korcsmaliitelekről szóló rendeletből pedig az italmérő helyiség minden szobájára egy-egy példányi beszerezni s azt olt mielőbb kifüggeszteni. (Bortörvény kivonat 1 P 10 fill Korcsmahitel rendelet 60 fill. a Zalai Közlöny nyomdában kapható. Ven-déglősök titkára.) — Tizenhat pengőbe kerül a járdán a kerékpározás. A nagykanizsai rendörbiró 16 pengő jogerős pénzbüntetésre Ítélte l\'aur József 19 éves kanizsai cipész-segédei, akit a rendőr a Bába-utcán letten ért, amint a járdán kerékpározott este és lámpája sem volt. — A magú»nlkalmazottak srolgálati viszonyáról szóló törvénytervezetet Ismerteti Vajda József hlrlaplróutrsunk mosliuegjclcntklsfüzcte. A munkaadókat és alkalmazottak ezreit érduklő uj törvénytervezet lényeges Intézkedéseit áttekinthetően, népszertl nyelven Ismerteti a kis tanulmány, amelyet szívesen ajánlunk a közönség figyelmébe. Az Igen hasznos fll/.ot minden tíjságárusltó helyen kapható, áru mindössze 50 tlllér. Kiadja Vadász Henrik, lludapest, VI., Ó-utca 12, ahová az ár levélbélyegben Is küldhető. = Árban, minőségben választékban Barta szönyegraktáru szenzációs. — Szerencsétlenség kutépités közben. Tudósítónk jelenti: Oycnes-diáson kutat épített Barát Vendel keszthelyi kőműves. Mintegy 10 méter mélységben dolgozott, mikor felülről a vödör a fejére esett. Súlyos állapotban vitték a keszlhelyi kórházba, ahol még nem tért eszméletre. — A Zalai Évkönyv — Zala kultusza. Nyári clmváltoxását minden nyaralni Induló előfizetőnk jelentse be írásban vagy telefonon a kiadóhivatalnak. Az utánhüldés belföldre díjtalanul történik, külföldre naponta 4 fillér a megtérítendő portó többlet. • ><m4<j és tstzarautók ki*- *"- Va.Gépgyárak által MAVAG-MERCEDES-BEHZ tohé-r autók, amóbnazok é> különleges aiték r t> z é r k é p v 1 a e N>«* éa aJ a d á a1 központja : MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL RT. iv. vá^h. » Megbízott: Saághy István Szombathely, Vörösmarty u. 15. (Rövidítések) H - hírek, tógazdaság. Hangv. — hangverseny. E — előadás Oy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — zeiic. Mg. • - mezőgazdaság. III. - iljuUKÍ\'cttadis. I\' — felolvasás, ü — graniofonzene. Ib — Jazz-band. K — k.ibaré. nZ. — népszerű zene. Augusztus 2. (péntek) Budapest 9.tó Szmlrnoff Szergej orosz halalajka zenekarinak hangv. 9 30 H 945 A hangv. folytatása. 11-10 Nemzel-közl vlzjelzószolgálal. 12 Déli harangsző, idő|írás|rlentés. 12 05 Cigányzene 1215 H. 12.35 A h«ngv. tolvl. 13 00 fdóielzés. 14.30 H. 16.20 Állatmesék. 10.45 Idő|elz6i, Idő-iftrí), lilrek 17 20 Balett-délulán 19.20 Dr. Hans üöttling német nyelvű előadása. 20 00 Felolvasta. 20.30 Az I. honvédgya-loge/rcd zenekarának hangv. Utána kb 22 00 Idől\'lzés, időjárásjelentés is btrek. nia|d cigányzene. Bécs 11.00 Z. 16 00 Hangv. 19.35 A bécsi szimfonikus zenekar hangv. 21.30 H. Bern 16.00 Z. 20 30 Z. 21.00 Orgonahangverseny. Berlin 17.00 Finn. svéd és norvég népdalok, utána zene 20.00 Vidám opera közvetítése. Brílnn 16.30 Kamarazene. P.00 Hírek, duett, vlg|átékk1ivetltéj. 22.20 Katonazene. London, Daventry U.OO O. 12.00 Hegedű- és zongorahangv. 12.30 Orgona hangv IS.OO Q. 17.15 Gyermekek rádiói* 18.45 ftnekhangv. 19.30 Vaudevllle-esl 2135 Szimfonikus hangv. 23.00 Tánczene Milánó 11.15 Z. 1230 Hangv. 17.00 Jazz-band. 20.30 Operaréízletek. München 1120U 12.55 Hangv. 1600 Zene. 18 C0 Orgonahangv. 21.15 Vidám duett Prága 11.30 O. 1630 Kamarazene 19 05 Duell. 19.30 Vig|álékkőzvelités. 21.30 Zongorahangv. 22.20 Katonazene. Róma 13.15 Rádló-trtó. 17.30 Hangv. 21.00 Operellelőadás. 23.10 Hírek. Varsó 12 05 O. 16.30 O. 18.C0 Mando-llnhlngv. 20.30 Szlmtonlkus hangv. Zürich 11.00 O 16.00 Z. 17.15 Q. tánczene 20m Zsidózene. 20.45 Schumann-szerzemények. Siessen vásárolni TURUl cipőüzletben, míg az olcsó készlet tart. Női szandolettek piros, drapp és kék színekben. Gyermek, női és férfi duplavarrott szandálok, Chrom- és nyersgummitalpu tennisz-cipök nagy választékban. Nézze meg kirakatunkat! KÖZGAZDASÁG A kiskereskedelmi hitel Nagykanizsa, augusztus 1 A magas kormány még 1928-ban a sok jajkláltásra és Sándor Pál, az Omke elnökének képviselőházi felszólalásaira, belátta végre a kiskereskedelem nyomorúságos helyzetét, egy millió pengői bocsátott egy budapesti bank rendelkezésére, hogy abból az ország nyomorgó kiskereskedőinek (fejenként 3000 pengőnél nem nagyobb) hitelt nyújtson. Ez az egy millió pengő már akkor kevésnek bizonyult, az ország több mint 10.000 kiskereskedője részére és körülményes, hosszantartó igénylése, rövig lejáratú (1V« év) visszafizetése, de különösen magas kamatai miatt teljes kudarcot Is vallott. Az 1929. évre az egy millió pengőt lényegesen felemelték, sőt több vidéki város mint Győr, Szeged, Debrecen belátva ezen nemzetfen-tartó osztály súlyos helyzetét, saját háztartásuk terhére több százezer pengővel járultak az akció sikeréhez s ezek után az erre rászoruló kiskereskedők várták Is a hitel könnyebb megszerzésének módját. Es mi történt? az, ami nálunk történni szokott: adtál Uram — de nincs köszönet benne. A kormány, tekintve az általános pénzdrágulást, felemelte 10—11—12\'lt-ra a kamatot. Ki kaphat ebből a hitelből? 1. akinek tehermentes bekebelezhető ingatlana van; 2. aki az összegnek megfelelő letételt tud adni ; 3. aki két oly kezest tud jótállónak bemondani, akik az igényelt kölcsönre többszörösen jók. Hát kérem hol itt a segítség? különösen hol a gyorssegltség ? Melyik helybeli vagy vidéki pénzintézel nem adna ilyen feltétetekkel kölcsönt ? Sőt ha csak kél elfogadható jótállóval benyújt valaki egy váltót, azt a helybeli pénzintézetek bármelyike, dicséretükre legyen mondva, 24 órán belül leszámítolja megfelelő kamattal és nem előre kikötött lejárati időre. S erre a biztos kölcsönre a kormány még egy veszteségi alapot is létesített. Hát lehet ott veszlesség, ahol c$ak Tod-sicherre adnak pénzt ? Inkább ne adjon a kormány nekünk semmiféle kölcsönt, hanem mérjen egyforma mértékkel, szüntesse be azonnal a sok-sok millió l>engőkkel agyontámogatott különféle szövetkezetek segélyezéséi, viseljék ők is az állam minden terhét ugy mint mi, adjanak el csak tagjaiknak ugy mint erre a külföldön törvény kötelezi is őket és akkor a magyar kiskereskedő ki fogja heverni a megpróbáltatások hosszú és keserves esztendőit s újra az lesz a saját erejéből, mint aki volt. De ameddig a szövetkezetek igazgatóságában aktiv és nyug. állam- ZALAI ZKÖLÖNY titkárok és miniszteri tanácsosok ülnek, addig eme reményeink teljesülésére kevés a kilátásunk. A kormány akciójának egy eredménye lesz. De az biztos. Kinyilik a szemünk és látjuk, hogy csak tömörüléssel, egyesüléssel érhetjük el céljainkat, mert mégis csak mi tudjuk, hogy mik a mi érdekeink és mi lehel a segítség módja. Oold Ignác az Omke nagykanizsai klskeresk. oaMtya tlnOkc Naponta adjon növendék éj hízói Halainak „FUTOR" szénsavas takarmánymcRzct. A ,FUTOR" növendékállatoknál a csontképződést elősegíti, hízásra ftE,étvágygerjesztő^ A -FUTOR" nem orvosság, hanem a leglinomabban őrlött mcszsótáp, amely az állatok szervezetébe Igen könnyen felszívódik, s amelyet az illatok aro-matikus anyagtartalmánál fogva szívesen fogyasztanak. A .FUTOR\' etetése a konyhasó etetését feleslegessé teszi. A nagyhizlalók, uradalmak, gazdaságok a JUTORM állandóan etetik. Ára: 1 kilogrammonként <0 fillér. Zsák vételnél: 1 zsák 50 kg (zsákkal együtt) P 10 30. 1 cca i/2 kg os próbadoboz ára 30 fillér. Kicsinyben és zsákszámra kapható: ország józsef mag, műtrágya, növényvédőBzcrek sm kereskedésben Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett Teleion: 130. TŐZSDE A mai értéktőzsdén a (orgalom csendes, az üzletmenet eseménytelen volt. A külföldről érkező barátságos hírek nem voltak ösztönző hatással, sót nem tudott változást okozni az Angol bank hivatalos kamatlábának változatlanul maradása sem. Az üz-lettelenség következtében az árfolyamokban nagyobb változás nem mutatkozik, csupán kisebb értékeknél, azonban ezeknél sem haladja meg az 1%-ot. A fixkamatozásu papírok piacán a forgalom élénkebb, Jelentősebb árváltozás nélkül. A valuta és devizapiacon nincs lényeges változás. Zürichi zárlat Pária 20-361/1, London »22, Newyork 519\'65, Brtissel 72 ?8, Milano 27-17\'/i Madrid 75-85, Amsterdam 206 40, Berlin 123 8S. Wien 7322V1, SotU 376. Prága I538*< Varió 58 30, Budapest *0-«7Vi Belgrád »13, Bukarest 3-08V1. K budapesti Tfcsde deviza-Jelzése valutAk Angol I. T7-77-27-92 Belga Ir. 79-55-7995 Csen k. 18-87-16-97 Din k. 152-30 152 90 Dinár 998-10-06 Dollár 569 95-571-95 Francia t. 22-40-22-70 Holl. 229-40 230-40 Lengyel 64---64-30 Leu 3-38-3 42 l.eva 4-11-415 Líra 29 90-30-20 Márka 136-40-137 — Norvég 152-40 153— Schlll. 80-47 80 87 Peseta 83-45 84-15 Svájci I. 110-10 110 60 Svédk. 153-35-153-95 DEVIZÁK Amst 229-40-230-10 Belgrád 10-04-10-07 BerTIn 136-32-136-72 Brüsszel -79-52-79-77 Devizáiéi 3-38-3-40 Köpetül. 152-42 152-82 London 27-75 27-83 Madrid 83-40-81-Milano 29*90-30-Newyork 572-—3 60 Oszló 152-10-15290 Párls 22-41-22-18 Prága 16 92-16-97 Szófia 4-13-4-15 Stockh. 153-37-153-77 Varsó 64-12-64-32 Wien 80-60-80-85 Zürich 110-07-11037 Serténáiár Felhajtás 3232, eladatlan 1050. — Elsőrendű 1-82-1-84, szedett 1-72 -1-74, szedett közép 1-58-1-64, kftnnyü 1-30-1-40, l-sfi rendű öreg 1-64—1 68, ll-od rendtl oreg 1-48—1-54 angol süldő 1-50-1-76, szalonna nartrban 1-96—1-98, zsír 2-20 -2-24, hui 2-20-2-40, Izsltnnis lélsertés 2-15—2-20 Terméuytössía Óbuza 10-30 fillérrel eseti, újbúza 30 fillérrel emelkedett, ujrozs 60 fillérrel emelkedett. Óbuza tlazav. 77-es 2385-24 05, 78-as 24-05-24-25, 79-ea 24-25-24 50, 80-as 24 50 -24 70, dunántúli 77-es 23 05 - 23 35, 7H-aa 53-35—23-55, 79-ei 23 55-23 75, 80-rn 23 75 —23-85, u|buza llszav. /7-e» 24-45-2465, 78-as 2465-24-85, 79-ca 24 90 25 10, 80-as ^5 05- 25 25, dunam. 77-es 23-70—23 90; 78-as 23 V— 24 10, 79-es 24 10-2. fii. fO-as 24-30 24 45, rozs (uJ) 1850-1860, lak árpa 18 25- 1875, sOrárpa Ifc----19—. zab 1775- 18-—, tengeri lazL 23 25—23 fP, ilunántull 23 80-24 25, repce 45---46— korpa 1325 13.50, árpa u| közepes 18^5-18-75. Kiadja: Délxalal Rjoada át Lapkiadó Vállalat, lagrkulziái. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán t.lefon t Nagykanizsa 78. az. APRÓHIRDETÉSEK Az spxUfrdetések dija 10 stótg 10 fillér, Minden további szó dija 8 MII. Vaaár- és ünnepnap 10 szAtg 80 Hllér, minden lorábbt szó dija a flll. Szerdán és pénteken 10 saólg 80 fillér, minden további aió dija 8 flll. Cimssó a minden vastagabb betűből álló szó két szónak számíttatik. Állást keresőknek Süo/o engedmény. Hirdetések 5 (81) pengfl Baszagan alul a talaslagua Unyvalás, számlái*. •Ikerdlén végett ■ I Ir ■ I I z o t a n d A k Magyar-utca 32- szám alatt két azobál lakás az összes mellékhelyiségekkel aug. l-re kiadó. Bajérén8t keresek azonnalra. Zrínyi Mlklós-u. 56. balra. 3691 Ha megbízható Jó és olejó bérautóval skar ntaznl, ugy hívja lel lelelor.on 167. vagy 571. számol Garage: Nádor-u. 6. SUrgOnyclm: .Autótazl\'. 3274 Novanthsr l-ra kiadd Sugár-ul 18. stám alall 5 szoba, konyha, caelédizoba, fürdőszoba, előszoba és hozzátartozó mellékhelyiségekből álló emeleti lakta. Bővebbel Vlnczc Gyula, Sugár-ut 40. 3687 ^ifl.kAIoafinl bekebelezésre minden Összegben a legelőnyösebben és leggyorsabban folyóslttat Aozél Ignáo pénz-kőlcsőnközveUtó Irodája Nagykanizsán, Kazlnciy-ulca 2. szám. 4925 Bejárónő, ki lóznl Is lud, felvételik Sugár-ut 8. emelet. -3686 Eladé ssabad kézből 2 hold birtok, |ó lakható házzal Szabadhegyrn Érdeklődni lehet Zrínyi Mlklós-u 1. alatt. 3689 Fő útvonalon JólJővcdelmező ház aza-bad kéxbfll eladó. Clm a kiadóban. Veresek november l-re a város belterületén 3 szobás lakást mellékhelyiségekkel, esetleg különálló kertes házban. A|in-latot kérek .Lakás 179\' alatt a lapkiadóba -3693 Katonai, egyenruházati, az tlíszes szakmákba vágó dolgok legnagyobb választéka ■aufmann Karoly url és női divatáru-házában. Címre kérem Ügyelni I Olazobás komfortos lakás november l-re kladé. Bővebbel Deutsch Ede, l)eák-lér 12. sz. alall. 3659 Újonnan feslett kétszobás udvari lakéa előszobával és összes mellékhelyisé Kekkel f. évi szeplember hó I re kísdó. (Eötvös lér 3.) 3651 MÉZE T, nyerabftrt, égytollat, vasat és fémet legmagasabb áron vásárol Strém Bernit és Fiai Erzsébet-tér 15. issn Kaufmann károly Dunántúlon legolcsóbb és legnagyobb a rövidáru szakmában. Címre kérem Ügyelni I Egy jókarbasi Iév8 Ford aulé IOOO P-ért eladé. Nagykanizsa. Hunydi-ulca 39. 3562 Négyszobás Iskássvárosszivében kiadó. Érdeklődni lehet Rcfchenleld huigvár. Erzsébet-tér 3. 3678 Tisztviselő keres november 1 ére egy két-, esetleg háromszobás lakáét meg-lelelő mellékhelyiségekkel. Címeket pusla-liók 80 kérek. 3677 Szepesi imre Zrínyi Mlklóa-uto* 22. csatornázás vlrvczeték-berendezós. épület és mft-l«7 bádogos. — Telefon 2-95 Mlppermodern öl és háromszobás lakás, továbbá kelti szobás konyhás lakás kladé Szemere-u. 4/b. -3692 Mosl Fest I Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR gfcmosó, vegytlsztltó, ruhafestő « (xombathelyl oriz. lparXUIIUA»on aianyétcmmd kllünUtv* NAOYKANIZSA OjflJidt.l.pt nyártelepi Knzlnczy-u. 8. Hunyadl-u. 19. Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bár-11,11 lesiet vagy llsztillai. Győződén meg áraim olcsóságáról és munkám kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlsztltás I Tlsztltl Jisi Pllaséroxl 1 nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338. Bármely bel- vagy külföldi áru- vagy értéktőzsdéről a lehető leggyorsabban, telefonon, táviratilag, vagy Írásban, helyben vagy vidékre jelentést ad. Érdeklődni lehet a fenti címnél. 1929. augusztus 2, Kévekötő és Manilla Gazdasági kötéláruk Uj ponyva Gabonászsák Ponyva és zsák kölcsönzés HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél. JSélJuÜöxhelellen minden fuuUankiiban SINCER VARRÓGÉP MIN0CNT VARR. STOPPOL 0> HIMÍ.Z Kedoezö fizetésifel te teLch. Alacsony havi réizltXrtk 5IN06R VARRÓGÉP RÍS2V TÁR^ Fióküzlete: NAGYKANIZSA Fö-nt 1. HIRDESSEN a „Zalai Kfizlöny"-ben. Ez az autó kell Önnek! Rendelje azonnal meg Szántó Vilmos és Társai cégnél Nagykanizsa, Deák-tér 2. szám. Telefon: 3-22. Raktárról az Bsszes typuaok azonnal szállíthatók. — Kedvezd fizetési feltételek I Gazdák és uradalmak figyelmébe!! Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhivni a KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Mojon, Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szőlőzuzók és min\'dennemü gazdasági felszerelések a legjutá-nyosabb árban, egy vagy két évi részletfizetésre is, minden előleg nélkül kaphatók a „KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál, Nagykanizsa, Fő-ut 12. szám. Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltételek mellett. Szükségleteinek beszerzése előtt feltétlen mi kérjen árajánlatot I Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.) 69. évfolyam, 174. uám Nagykanüwa, 1929 augusztus 3, szombat Ára 14 fillér ZALAI KÖZLÖNY SuikcillMg U kiadóhivatal : Pó-ut 5. tzim. KcaxthcJyl llókkladóhlvatal Kouutli Lajos-u. 32. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos BŐHictéd ára: egy bón t pcagó M ffifc Politikai beszélgetés Reiscf}! Uicőárddal Siófok és Balatonszentgyörgy között a trieszti gyorson A trianoni szerződés a klsantantot is olyan helyzetbe sodorta, hogy vagy összeomlik, vagy jobb belátásra ébred — Uj embereket hozna a titkos választás, melynek Relschl ls híve és ezek a közhangulatot jobban tudnák képviselni »A.x a öangoxiaiás, fiogy a magyar ember nem éreti meg a titkosságra, sértés a becsületes és komoly válasxtókra« Budapest - Nagykanizsa, jullus hó — No, hiszen mit is mondjak? -Nagykanizsa, Jullua hó (trieszti gyom) (Kiküldött munkatársunktól) Relschl Richárd, Keszthely illusztris képviselőjét nem volt szerencsém a fővárosban találni, hogy megszólaltassam a Zalai Közlöny revíziós interjú sorozatában. ftrdekes és értékes mondanivalóiról azonban semmi áron nem mondtam volna le. Ugy tervoztem, hogy a Bala-lon-partl Hellkonlában keresem tel. Mit tesz azonban a véletlen ? Kz a kedves, drága Jószág, minden rendőr és minden újságíró leghívebb barátja, pont akkor hozza olóm Relschl Richárd képviseli urat, mikor Indulásra készen, befütve áll a trieszti gyom a budai déllv&sutl pályaudvaron. Már sípolnak a kalauzok és a Irina Jultusl reggelon hatalmas szuszogással megindul azökltnozdony, magával rántva a terebélyes Pullmanokat, mikor ráköszöntök Relschl IUchárdra. — és már át is futunk az alagúton. De hamar megegyezünk abban, hogy a képviselő ur útitársával, a kilünő Hajós Kálmánnal együtt a csipkés, tükrös I. osztályban nyugodtan pihenni fog Siófokig, akkor aztán irgalmatlanul meg fogok jelenni ama bizonyos jegyzetekkel, melyekben már jó néhány politikai vezér mondanivalót férnek ijieg egymással békés nyugalomban. Siófokon tényleg bekopogtattam Relschl Richárd fülkéjébe, de ő nem volt benn. Megelőzött. Már a vonal mellett sétált, amíg álltunk. Annái jobb. Amint elindultunk, betelepedtem hozzá. Megkezdődölt az interjú, amibe Hajós Kálmán is belekapcsolódott. Azt mondja: Keszthely képviselője beszél a revízióról linnek Nagykanizsa, Keszthely, de egész Zala közönségét la közelről érintené, hogy a képviseld urnák, mint a parlament agrárpártiának ogylk vezető tagjának, mi a véleménye a revíziós mozgalomról ? Mit adott eddig eredményül ez a mozgalom? Mit várhatunk tőle továbbra ls? — tottom fol a kérdéso-ket, miközben vonatunk vígan siklott a Balaton partján. — Egyebek között abban is látom a revíziós mozgalom eredményét, — mondotta Reischl Richárd — hogy a számottévő hatalmak, amelyeknek Igen sok esetben nyilatkozott meg máris a trianoni Igazságtalanság elleni véleményllk, ugy a sajtóban, mint politikájukban Magyarország iránti szimpátiával vannak, végső eredményeképen mégis csak el kell következnie annak az időnek, mikor a népszövetségi ülésszakon a magyar revizTó kérdése komoly tárgyalássá léphet elő. — Mit végezzen továbbra la a revíziós mozgalom? — Szakadatlan propagandát, hogy a világ előtt minél mélyebben tárhassa fel azt a nyomorúságot, amit Trianon okozolt. Kimutatni azt, hogy az igazságtalan béke még az utódállamokban is milyen gazdasági helyzetet teremtett. Ma még ujabb lápot adjon ellenségeinknek és a kérdést ezzel bizonyos időre elodázza. Ez a sikertelenség nagyon súlyosan érintené a nemzet lelkét. Hajós Kálmán sxerlnt ax angol Kormány momentán semmi előnyt nem jelent a revlxlóra — A revízió táborából aokun erős bizakodással tekintenek az angol bel-pollUkának azon fordulata fele, hogy ott munkáskormáoy került uralomra. Mit várhatunk mi ettől az angol szituációtól ? Hajós Kálmán zalabaksai képviselő felelt erre: — Ugy vélem, hogy momentán semmiféle előnyt nem Jelent ez a revízió llgyére. Azért nem, mert — ahogy én látom — nem eléggé szilárd még az angol munkátkormány pozíciója. Információim szerint köny-nyen és hamar meg Is bukhatnak. MacDonald kormányának sok belpolitikai problémát kell megoldani clöbb, mielőtt a külpolitikai kérdésekhez hozzányúlhatnak. Azonban magánál, a hivatalos angol politikánál, tetemesebb erőt és jelentőséget képvisel a magyar kérdés számára az angol közvélemény, melyet részint lord Rothermere, részint más barátságos hangulatu sajtó stimmel Magyarország Iránt kedvező felfogásra. „A titkosság hive vagyok..." Átsiklottunk a belpolitikára. Újra Relschl Richárd beszélt: — Azok a Bzélsőségcs felfogások, amelyek szerint a revizió gondolatának népszerűsítése a nagyhatalmaknál csak ugy képzelhető el, ha ml máról holnapra átnyergelünk a titkos választójogra, mert enélküi szerintük revízióról szó sem lehet, nem állanak meg. Nem, mert bizonyos ugyan, hogy a titkosság — azt a Frledrich-féle választásoknál is láttuk — nem jelentene egyet h mai irányzat bukásával, a kisantant is olyan válságban van és még jobban abba sodorja a trianoni béke által teremteti helyzet, hogy vagy gazdasági összeomlás következik be náluk, vagy jobb belátásra ébrednek A kormány csak akkor vetheti fel a revíziót, ha annak sikerét biztosítva látja — Merőben eltérnek a politikai Irányzatok felfogásai áltól, hogy mikor Időszerű a rovizló felvetése a kormány részéről a népszövetség előtt libben a kérdésbon a Házban Illő pártok árnyaltai különbségek azerlnt más nézetet vallanak. Képviselő unmk ml ebbon a véleménye ? — A kormány — szerintem — csak akkor nyúlhat teljes erővel a revizió ügyének felvetéséhez, ha annak sikerét biztosítva látja. Ktliönben sem leheli ki magát annak, hogy a kérdés felvetésével visszautasítás esetén hanem azt jelentené csak, hogy a képviselőház képe alakulna át. Uj emberek kerülnének be titkos választás utján a parlamentbe, akik talán a közhangulatot jobban tudnák érvényesíteni az Irányban, hogy a mai állami terhek csökkentése és bizonyos, állandóan korholt túlköltekezések megszűnnének. És több arányosság volna bevihető az állami apparátusba, amely ma — őszintén megvallva — sok aránytalanságot mutat. Ez azonban nem je- lenti azt, hogy az általános titkos választójog volna csak az egyelien kivezető ut a mai politikai helyzetből. Bár a titkosság hive vagyok, de a választójognak inkább talán a meg-szükitését, mint a kiterjesztését találnám a titkosság mellett célravezetőnek. Reischl Richárd különös nyoma-lékkal beszél ezekről a belpolitikai kérdésekről, melyekre a revizió ügyével kapcsolatban tértünk rá. Majd igy folytatja: — Mert azt a hangoztatást, hogy a magyar ember nem érett meg a titkosságra, egyszerűen sértésnek tartom a becsületes és komoly választókra — És épen ezért a megszükités alatt csakis azon elemek kizárását értem, akik nem méltók akár hazafiság, akár közbiztonság szempont- jából arra, hogy őket az urnákhoz eresszük és ez fokozottabb mértékben érvényesítendő lenne a képviselőjelöltekkel szemben. Mélyítsük ki az eddig elhanyagolt németmagyar kapcsolatokat Mllyon orientációkat keressünk, hogy a rovizló ügyét éa a magyar gazdasági élet tetjavulását szolgálják? — Politikai szempontból ma elsősorban az a kívána- tos, hogy olyan orientációkat keressünk, amelyek gazdasági életünkre a legelőnyösebbek, ZALAI KÖZLÖNY » . 1829. augusztus 8. a revízió agyit pedig az európai konstellációban elfoglalt helyzeténél fogva az illető állam kedvezően tudja előmozdítani. Mert ma a megélhetés biztosítása a nép számára egyet Jelent a belső nyugalom és megelégedés tényével A munkaalkalmak megteremtése az embereket higgadtá teszi, És ez már magában véve la kizárja a szélsőségeket. Egy megelégedett nép kölcsönösen megértve egymáat eggyéforrhat a revizló gondolatában. Külpolitikában az eddig elhanyagolt német-magyar kapcsolatok klmélyltését tartom fontosnak, amely majd magival hozza azon országokkal való kellemes összeköttetésünket, amelyek ma még Magyarország gazdasági megfő jtasával akarják a tria- noni béke nyomorúságait növelni. Ezzel pedig az elégedetlenség csiráját az országban elhinteni. » Mikor ezeket mondotta Rclschl Richárd, mögött Feltételesen kegyeskedtünk két-három másodpercre megállni, de már Berény lelett ugy elnéztünk, mintha nem is lett volua. A trieszti gyom vagy száz külföldi nyaralóval fütyült a kis balatoni tllrdóro Balatonszcm szállás. Rclschl és még látom, amtnt visszafut a robogó ntgyörgy — átszállás, kl-hl Richárdot (lutó)a várta Az agrárpárti politikus tehát megmondotta : ne sértsék meg a komoly választókat azzal, hogy éretlennek tartják a titkos választójogra. Ezen is lehet és érdemes gondolkozni. Urbán Gyula MacDonald és 1iaves megállapodtak; a flotta-lesscerelésben Anglia és Amerika nem épít több tengeralattjárót — Korlátozzák a csatahajók építését London, augusztus 2 (Éjszakai rádiójelentés) Az £ve-nlng Standard értesülése szerint MacDonald és Daves tábornok a csatahajókra vonatkozólag a következőkben állapodtak meg: I. i csatahajóépitési program kor- látozandó ; 2. jövőben a csatahajók térfogatát csökkentik és élettartamukat hosz-szabbltanl fogják; 3. mindkét állam hajlandó az ujabb tengeralattjárók épitését beszüntetni. Tizévre visszamenően felelősségre vonják panamáikért a volt román minisztereket Bukarest, augusztus 2 Manlu kormánya törvényjavaslatot készül benyújtani, melynek alapján tiz évre visszamenően átvizsgálják a miniszterek működését. Azok ellen a kormányok ellen, amelyek időközben működtek és amelyek valami visszaéléseket követtek el, vizsgálatot Inditanak. Lukas volt néppárti miniszter ellen már meg Is indult az eljárás. Holdanként 40 P filíelt kapnak a fagykárosult gaxdák Két métermázsa búzát kell lekötni holdanként a hitelre — A váltó 1930. szeptember 30-ig prolongálható Budapest, augusztus 2 A kormány tagjai ma délelőtt minisztertanácsot tartottak, amelyen letárgyaltak a fagykárral sújtott gazdák megsegítéséről szóló pénzügyminiszteri jelentést. A kormány rendelkezéseinek megfelelően az Országos Központi Hitelszövetkezet ama gazdák számára, akik fagykárokat szenvedtek, hitelt fog rendelkezésre bocsátani. A hitel ellenében a hitelt igénybevevő gazdáknak le kell kOtnl minden kiszántott katasztrális hold fOld után 200 kilogramm búzát, rozsot, árpát, vagy 225 kilogramm vagy zabot. Erre elölegképen kap knt. holdanként 40 pengőt. amiről a gazda a köllevélen kívül váltót ad. Ennek a váltónak a lejárata 6 hónap, amely még egy alkalommal hat hó- A vásárrendezésröl, székházépítésről, bObönyei vasairól ós a kisipari Intelről tárgyalt az rpartestfllé! Az elöljáróság sürgősen felír a honvédelmi államtitkárhoz a helybeli szakmunkások és iparosok érdekében napra és végül két hónapra prolongálható, de olyképen, hogy a nyújtott hitel véglejárata 1930. szeptember 30-át meg nem haladhatja. Ebből a hitelből most azok a gazdák részesíthetők, akiknek igényjogosultsága a már megtörtént összeíráskor megállapittatott. A kölcsönöket az OKH nyújtja a kötelékébe tartozó hitelszövetkézetek utján, még pedig olyképpen, hogy a 100 holdon aluli gazdák kölcsöneit folyósítják a falusi hitelszövetkezetek, a 100 holdon felüli gazdák hitele pedig a körzeti hitelszövetkezetek utján nyer kielégítést. A hitel után a gazda minden költséggel együtt évi 8 százalék kamatot fizet, ebből a hitelből visszafizetésre kerülnek a már előzőleg nyújtott és ez évben lejáró vetőmaghltelek és a még vissza nem fizetett hizlalási hitelek. Nagykanizsa, augusztus 2 Tegnap este tartotta augusztus havi előljárósági ülését a nagykanizsai Ipartestület Kiss Ernő elnöklete alatt. Napirend előtt az elöljáróság Isméi 28 tanoncot szabadított fel, akikhez Kiss elnök meleg beszédet Intézett, majd átadta nekik a segédi levelet. Az uj segédek nevében Klinger Lajos köszönte meg az Ipartestületnek a felszabadítást Kiss elnök ezután beszámolt a mull hó eseményeiről. 1429 pengő bevétellel szemben a kiadás 954 pengő volt. Vásárrendezés ügye Samu Lajos a soproni Kamarának az országos vásárrendezés ügyében irt átiratát Ismertette. Hogy jelöljék meg azokat az országos kirakodó vásárokat, melyek beszüntetendök lennének. Erre egy tiz tagu bizottságot küldtek ki. A pacsal Ipartestület vasárnapi zászlószentelésére a nagykanizsai testület képviseletében Bazsó József szövetségi elnököt küldték ki. A Revíziós Liga elnökének, Herczeg Ferenc levelét olvasták fel ezután, amit abból az alkalomból irt, hogy a nagykanizsai iparosság is csatlakozott a Ligához. Mint delegáltakat Kertész Béla alelnököt és Varga Nándor előljárósági tagot küldik a Ligába. Nem kell az Iparos Kézműves Testület I Majd sor került az Iparos Kézműves Testület megkeresése, a testülethez való csatlakozás tárgyában. Miután a nagykanizsai Ipartestület már állástfoglalt és határozott a Kézműves Kamara és az IPOSz mellett, az elöljáróság elintézettnek vette az ügyet. Segély-kérelem most egyetlen egy sem érkezett be. Ami szinte csodálkozásra késztette az elöljáróságot, az eddig hét-hét mellett beérkező sok segély-kérvény után. A Nagykanizsa—BOhOnye, Letenye—Lenti vasút minél előbbi megépítése ügyében az elöljáróság annak Idején interveniált a polgármesternél. A város vezetősége most válaszul átírt az Ipartestülethez, amelyben jelzi, hogy mindent meg fog tenni a város fejlődése szempontjából annyira fontos helyiérdekű vasúti vonal megépítése érdekében. Nagykanizsai iparosnak legyen joga dolgozni I Számos hozzászólás történt a következő tárgypontnál. Ugyanis mind több panasz érkezik az Ipartestületre, hogy a taktanyaéptlkező generál vállalkozó cég a nagykanizsai iparo- sokkal ét szakmunkásokkal szemben, azok rovására Idegen szakmunkásokat alkalmaz. Idegenek dolgoznak — a helybeliek munlat nélkül vannak. Igy ma 18 uj szakmunkást vettek fel. Ebből csak egy-kettő volt helybeli. Az elöljáróság végül is elhatározta, hogy sürgősen felir Végh honvédelmi államtitkárhoz és erélyes Intézkedését kéri. A székházépítés ügyét Hoffmann Henrik hozta szőnyegre. Kívánatosnak tartja, pontos kimutatást készíteni a rendelkezésre álló vagyonról és anyaglakról, hogy tiszta képet lehessen nyerni, mi összeg szükséges a székház építésére. Ily értelemben határoztak. A kisipari hitel ügyét Welser János gépészmérnök ismertette hosszabb előadásban, aki kijelentette, hogy az illetékes tényezőkkel Is tárgyalt ebben a kérdésben. Majd Ismertette a hitelnyújtás módozatait. Javasolja, hogy állapítsák meg az épitendó uj testületi székház építési költségét, hogy azt esetleg kölcsön utján lehessen előteremteni. Végűi Samu Lajos alelnök az Iparosok Magyarországi Blokkjai és annak célját Ismerteti A Nagykanizsán való megszervezésére előkészítő bizottságt küldött kt Az ülés a késő esti órákban ért véget. Egy ölt a gyermeket felrobbant, meg. ,badl- emlék" gránit Borzalmas szerencsétlenség Budapesten Budapest, augusztus 2 (Éjszakai rádtójelentés) Ma délután a Hertelendi-utca 4. számú ház első emeleti balkonján felrobbant egy hadi-emlék" gránát, mely megölte Palágyi Tivadar trafikos 6 éves Éva nevű leánykáját. Zoltán nevű ikertestvérét és a 8 éves Ilonkát életveszélyesen megsebesítette. A három gyermek egy hintaszékkel játszadozott, miközben az ott elhelyezett, három fel .nem robbant gránát közül egyiket ledöntötték, mely explodált. Oyegek helyett mnnlelót kapott az osztrák Helmwehr Bécs, augusztus 2 (Éjszakai rádiójelentés) A linzi rendőrség ma a ,Schönbrunn" gőzösön lefoglalt 9 ládát, melyei Stane-berg, az ismert Helmwehr-vezér elmére irányítottak. A ládákban üvegáru volt jelezve, de mikor felbontották, látták, hogy 13.500 olasz és 4000 drb rendes, Mauser-töltény volt benne. ZALAI KÖZLÖNY Hason csnsxott asc öngyilkos a gyorsvonat elé A balatoni gyors halálra gázolt egy Ismeretlen férfit Balatonallga mellett Nagykanizsa, augusztus 2 Csütörtök este a Nagykanizsa felöl Budapest felé robogó 203. számú gyorsvonat Balatonaliga és Balatonvilágos között halálra gázolt egy 50—55 év körüli jól öltözött férfit, akinek holttestét a vonat kerekei darabokra lépték. A mozdonyvezető csak az utolsó pillanatban vette észre, hogy a töltés melletti bozótból hason csúszik egy ember a pályatestre. Már képtelen volt a vonatot megállitani, a melynek kerekei összeroncsolták a férfit. Aligán a vonatvezető jelentést tett a gázolásról. Csendőri bizottság ment ki a helyszínére, amely a szétdarabolt holttestet megtalálta, de az öngyilkos kilétét egyelőre nem tudta megállapítani. IMBaugusztm 3,_ Mozgószinház Azt mondhatjuk, hogy e film közkívánatra kerül vissza Kanizsára, mert az eddig látott filmek közül alig akad egyetlen, amelyeket any-nyian reklamáltak volna, mint épen ezt a káprázatos kiállítású és nagyszabású filmet, amely Olga Csehova legmonumentállsabb és talán leg-testliezállóbb szerepe. A világhírű nagy művésznőnek ebben a filmjében jut kifejezésre mind az a szépség, színészi képesség, ügyesség, tudás, alak, Ízlés s általában minden nagyszerű és előnyös tulajdonság, ami az ő nevét az egész világon fogalommá tette. Alakításban Olga Csehovának még nem akadt párja s a nagy érdeklődés, ami az 6 filmjei iránt mutatkozik, nem indokolatlan, mert a közönség nála megtalálja azokat a kellékeket, amik az ilyen kivételes művésznőt a legelsők fölé emelik. Amióta a „Parysla"-t Itt Kanizsán bemutatták, azóta nem született uj mozilátogató generáció, alig egy esztendeje láttuk e szerepében Olga Csehovát, mégis helyesen cselekedett a mozi vezetősége, hogy az ostromnak engedve, mégegyszer bemutatja ezt a filmet, mert az sohasem múló emléket hagy a nézők lelkében s mindig kellemesen varázsolják maguk elé azokat a jeleneteket, azokat a kápráztató látnivalókat, amik ebben a filmben sorozatosan követik egymást. Ma szombaton és holnap vasárnap mulatja be reprize-ben e filmet a Városi Mozgó s újra látni fogjuk a világ egyik legnagyobb és legszebb művésznőjét az ö partnereivel, akik a filmnek szintén kimagasló tehetségei: Eva Ciray és Jean Bradln. Ráadásul kapja a közönség „Aff az erkölcs őre" clmü bohózatot és a Magyar Híradót. (=) Főbelüite magái a IcaróM Itt ró. mert elrontotta* a cséplőgépét Tat>, augusztus 2 Harangozó János karádi községi bírónak cséplőgépét valaki bosszúból megrongálta, miáltal a gép hasznavehetetlenné vált. Harangozó ezen annyira elkeseredett, hogy búskomorság vett rajta erőt és tegnap délután vadászfegyverével fejbe lőtte magát. Mikor rátaláltak halott volt. Időjárás A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések i Pénlck-n a himtrsék-W: Reggel 7 ónkor +21. díluutn 2 órakor +25, eate 9 órakor +22. Felhőzet: Reggel telhós, délben borult, eilc tluta égboltozat Szélirány: Reggel és délben északkelet, este északi tzél. • Mataaraléplal lnté«et aate 10 órakor Jalaatli élénk nyugatias Uairaailéaaal váltaxékaay 148 •érháté, zlvataroa aaCkkal éa MaWIyaMaaal. NAPI HÍREK NAPIREND AuguBStua 3, szombat Róm. katolikus: látván. Protestáns: Hermina Izraelita: Tam hó 28 » Várnai Mozgó. .Psrlsla\', vlligattrak-eló 12 felvonásban. .Aff as erkölcs őre" j burleszk. Msgysr híradó. Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától eate ! 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután • éa kedden egész nap nőknek). — A tábori pQspOk Sümegen. Húsz István dr. tábori pUspök Beöthy sümegi apátplébános látogatására Sümegre érkezett. Ez alkalommal megtekintette Sümeg több nevezetességét. — Halálozás. Mélységes családi gyász érte Zaiaváry József ny. állampénztári főtanácsost, a forgalmiadó hivatal főnökét, aki tavaly temette el egyik leányát. Másik leánya, Zalavdry Piroska férjezett Hlnlerlkker Jenőné 33 éves korában Debrecenben az Auguszta szanatóriumban meghalt. A fiatalasszony halála városszerte nagy részvétet váltott ki. — A nagykanizsai városi zene-Iskola legutóbb státusba vett gordonka-tanári állására, amit szeptember l én töltenek be, két pályázat érkezett Az egyik pályázó nagykanizsai : Garal Margit zeneakadémiát végzeit gordonkaművész, aki, végig jeles végzettséggel, 3 évig Norvégiában szerzett igen becsült nevet a magyar zene-müvészetnek. Norvégiai sikereiről a fővárosi sajtó és lapunk is több Ízben megemlékezett A magyar kvartett Igen sok ünneplés tárgya volt messze északon. Garai Margit Párisban tökéletesítette tanulmányait és legutóbb Amerikába kapott meghívást. A Pesti Napló zene-kritikusa, Tóth Aladár igy irt legutóbb Garai Margitról a zene- művészeti főiskola hangversenye alkalmával : ,Garal Margit komoly, elmélyedésre törekvő, kitűnően képzett cselló-játékos, aki finom megértéssel és bensőséges művészi előadással illeszkedett az együttesbe." — Ilyen referenciák mellett Nagykanizsa érdekelt közönsége őszinte örömmel látná, sőt kívánja is, hogy a pályázó kanizsai leány nyerje el a zeneiskola betöltésre váró tanszékét. = Orvosi hlr. Dr. Berger Miksa fül-, orr-, torok- és gégebetegségek szakorvosa rendelőjét Erzsébet-tér 18. sz. alá (volt Szarvas-szálloda) I. em. helyezte át. = Ml a titka, hogy mindenki szőnyeget Barta Miksánál vesz? Mert kedvező részletfizetés mellett készpénzáron vásárolhat — A Csengery-ut burkolásáról dr. Villányi Henrik tollából tegnap közölt cikkünkbe sajtóhiba csúszott be. Vár-utl sorompó helyett vasúti sorompó értendő, mint az a szövegből különben is kitűnik. — Jótékonyság. A gyógyíthatatlan és munkaképtelen, agg férjével minden lámasz nélkül maradt, mindkét szemére vak öregasszonynak Trébár Paula (Zalacsány) 3 pengőt, Tengcrdy László 2 pengőt küldött szerkesztőségünkbe. — Felgyújtották a termést. Marcalgergely községben tegnap este az egyik gazda buzaasztagja kigyulladt és átterjedt a többi szérűskertre is és többezer kereszt gabona a tűz martalékául estek. A kár óriási. A csendőrség megállapította, hogy a tüzet feltétlen gyújtogatás okozta. — UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a kővetkező előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopsleln Szombathely. Kőszegi-utca 5. a Szombaton és vasárnap Un m a Markó-féie vendéglőben Rbonnenjek felvétetnek. — Italmérők figyelmébe. Minthogy az uj bortörvény kivonat s a korcsmai hitelekről szóló miniszteri rendelet kifüggesztése minden italmérőre — a korlátolt kimérőkre is — szigorúan kőtelező, nehogy a legközelebbi borvizsgálat vagy rendőrhatósági ellenőrzés alkalmával bárki kellemetlenségeknek legyen kitéve s megbirságoltassék, igyekezzék mindenki a bortörvényből egy példányt, a korcsmahitelekről szóló rendeletből pedig az Italmérő helyiség minden szobájára egy-egy példányt beszerezni s szt ott mielőbb kifüggeszteni. (Bortörvény kivonat 1 P 10 fill. Korcsmahitel rendelet 60 fill. a Zalai Közlöny nyomdában kapható.J Vendéglősök titkára. — Az Iparosok figyelmébe. Iparostársaink figyelmét felhívjuk arra, hogy akik a pacsai ipartestületi zászló-szentelésre zászlószeget kaptak, de elmenni nem akarnak és a zászlószeg beveretését Ipartestületünk küldöttjére óhajtják biznl, ugy azt adományaikkal együtt ma, szombaton délután 6 óráig ipartestületünk jegyzőjéhez adják be. Elnökség. — Vendéglősök, korcsmárosok figyelmébe. Mindazon vendéglősök és korcsmárosok, akik a folyó hó 28-án Kőszegen tartandó országos kongresszuson részt óhajtanak venni, részvételi dij cimén szíveskedjenek vagy Wollák Jenő itteni szakosztályi elnökhöz, vagy Mayer Jáitos kőszegi szakosztályi elnökhöz legkésőbb e hó 15-ig 12 pengőt beküldeni, amelyért a kedvezményes vasúti jegy, két napi elszállásolás, 28-án ebéd és 29-én vacsora jár. Későbbi jelentkezések figyelembe nem vétetnek. Szakoszl. titkár. — A Zalai Évkönyv — Zala kultusza. világhírű ,, AtROXON légyfogót mm sokan atáassiák sa^ ■wéaárléaiiál agyelj.a a aéara I Baját éráekékes is fogadjon el aáft, mivel ennek fogóképcssése minden más gyártmányt felülmúl. minUnhol Mt MwWJa I Viszonteladókat kiszolgál a gyár uis kizárólagos vezérképvtaelóje: TOLNAI JÁNOS JENŐ Budapest, VI., U««<| »fcl« TS. Még csak 2 napig tart az olcsó árusítás rőfös- és divatáruban K« » f á _ _ Menyasszony divatáruháiában őrein ss iirocn nagykanizsán _nmr a cég megszűnése miatt. ZALAI KÖZLÖNY 1929. auguntui 3. Bucsu volt... Mint hoss.,u. nagy szárazság után a mező, tikkadva opedt az enyhet adó eső után, ugy Jött, fcketéllott tegnap az országutakon a tóid népe, nagy töld-munkAJAt abbahagyva, hogy hálát adjon a föld és a természet Urának azért, hogy ló volt hozzája, hogy lemosoly-goft reája, hogy áldó kezével tolójo Intőit éa ha szorényon, ha szUköson Ih do megtolltette Ismét csürét-tárát áldott, ringó arannyal, lehér lágy konyérrel. Gazdának, házanópénok, Jószágának Jut belőle elég és a boltos, a bank, a mentor Is megkapja belőle a magáót. És a tőid népe hálával omell tel ég telő elborult szemét. A kenyér Ismét biztosítva van. A borzalmas tél enyhébben ttinlk fel előtte. Biztosabbnak érzi magát. Talajt érez lábal alatt, amit a bizonytalanság eddig, mint hányatott csónakot, ringóvá tott| Akt Ismeri a föld népónok, lőlog a magyar nép pszichéjét — tudja, mit rejt ég folé meredő teklntote. A nohóz szavú emberek élénk beszéde ez, amit csak olvasni koll tudni. Egy egész könyvet fejez kl. egy végtelenséget ölel át a föld népének ez a tekintető. A hála pllantása ez. És ebben a tekintetben benne van az elhatározás. És batyuikkal hónuk alatt, megrakott kosaraikkal, elemózsián tarisznyájukkal útnak Indul nak magyarjaink a városba hogy megadják Istennek: ami Istené. Búcsúra Jönnek a kicsi talvak kis házalnak tlsztaszagu, Bzép fajú emborol. Ok, akik legközelebb állanak és függ-nok a Teremtőhöz, akiknek legjobban van módjukban a természet urának alkotásalt, a természet törvényeit megcsodálni, akik mint nyitott könyvből olvasnak a természet Ismétlődő Jelenségeiből és hivő hódolattal hajolnak meg a mindenség Királyának kezevonása előtt Van valami megható, megragadó és szépséges népünk bucsujárásában, amely lassanként megtisztul kinövéseitől és a nyers lelkek klhajtásaltól és visszatér voltaképenl térülőiére. Mert ml más az aratás utáni és a nagy mezei dologidő közötti bucsulá-rása a magyarnak, mint szívből Jövő Tedoum, alelkéből felszabadult Alloluja azért, amit kapott, az összekulcsolt kérge* kérz könyörgése a további segedelemért, védelemért, áldásért. És meghajlik a kemény, magyar derék. Meghajlik a büszke térd — amely ■enkl előtt nom rogy le és arzükszavu összeszorított ajkból előtör az alázatos fohász: - Mindennapi kenyerünket add meg □ekünk Es minél Jobban nézzük az áhítatba merült bucsusokat, annál közelebb érezzük őket magunkhoz. Az ő kidolgozott kezükön keresztül Indul el a kenyér örökösen torgó vándor utla, mlg visszatér ismét kiinduló pontjához - a magyar földműveshez. Talán semmi sem tudja közelobb hozni a falvak népét a város lakóival ókot ogymáshoz szorosabbra fűzni, a látszólagos ellentóteket kisimítani, elto-gadhatóvá tenni — mint a bucsu, a hála, a könyörgés napján. ,„h? í6,fcl " m|nden a hűs, tömjén-Illatos; megnyugtató levegőjű, lelket simogató templomban: magyarjaink gondolatai hirtelen hazafelé szárnyalnak. Az otthonmaredottakhoz. És sok A,k\'dl « ttlkrös-üvegü, kármln-BzlnU bábos sziveket áruló sátraknak Mert a magyar még Itt sem tudja ma-8zlv<" vesz aján-dókba. UUIogó, színes, díszes bábos tóvet. hzt viszi haza. Szivet Szivét Hűséges magyar szivét És ez a szív oly sokat tudna mondani, annyifélét beszólni, mint akár a ml kemény magyarunk ég feló szálló tekintete, melyet a templomban, a mezőn, a déli harangszónál megcsodáltunk. f.í? iT" \'0nyu88z\'k a nap. Hlv a Suí i e88^ ra<5llt- A búcsúsok ?^1,a|ii1,a),-,ra,cgPlhent lealtcl é» felfrissült lélekkel Indulnak vissza, ahol S1 i ak<" a muskátlis ablak, a bogárhátú kicsi ház, a hűséges szemű tark^ svájclak ós a falu, békés, nyugalmas, áldott csendje... ÍB — A Zalai ÉvkOnyv kultusza. Zala SPORTELET BaKay-serlegmérkőxés Zrinyi-tennisszpályán Nagykanizsa, augusztus 2 A Bakay—serlegmérközések során vasárnap a Pipái Sport Egylet és a kanizsai Zrínyi Torna Egylet tenni-szezfii mérik Össze erejüket. A teniszmérkőzések a Zrínyipályákon lesznek. Kezdődnek délelőtt 9 órakor. Pápáról a versenyre Kovács Andor, Rédei Tibor és egy tartalék tenni-szezők lOnnek, inig a ZTE színeiben dr. Halszer János, vitéz Csikós Jenő és Bittera Béla indulnak. A mérkőzés szép tenniszsportot igér és azon a helyi versenyzők győzelmét tippeljük. Tréningbe állnak a futballisták Vasárnap már egymás ellen meccseinek a profik és amatőrök Nagykanizsa, augusztus 2 A mult vasárnapi boglári meccsel a proficsapat már megkezte tréningjét. E hét közben pedig az NTE is követte példáját. Az idő az NTE-1 sürgeti jobban, mert hisz az amatőr-bajnokságok már jövő vasárnap megkezdődnek s az NTE-ntk a Kúpos-vári Turul ellen lesz bajnokija. Vasárnap tréning meccset játszik egymás ellen a két együttes a Magyar- utcai levente pályán. A profiknak jó alkalom lesz ez játékos kipróbálásra, az NTE-nek pedig lüdőlréningre. A mérkőzés >/<6 órakor kezdődik, az összes játékosoknak azonban 5 órára a Zrínyi pályán kell jelentkezniük, ahol öltözni fognak. Mindkét csapat nagy reményekkel startol a közeledő bajnokságban. A vasárnapi mérkőzés megmutatja, hogy mennyire reálisak ezek a remények. Ax uj vadász-idény Nagykanizsa, augusztus 2 Augusztus elsején kezdődött a legnemesebb férfi sport, a vadászat. A vadászati kilátások általában még bizonytalanok, amennyiben a gabona egy része és egyéb termények még lábon állnak s igy vadállományI kétségtelenül megállapítani, illetve megfigyelni még nem le heteit. Az bizonyos, hogy az abnormis téli hideg időjárás sok kárt okozott a vadállományban. Különösen a legkényesebb vadunknál — az őznél. A vizivad is igen megsinylette a telet. Csodálatos gondoskodása azbn-ban a természetnek, hogy a zord lelet a vad szaporodására kedvező tavasz követte. A foglyoknál 18—20 darabból álló csapatokat figyeltek meg, ugy, hogy a foglyászás elég jó mulatságot igér. Kedvező volt a szaporodási idő a nyulakra is. A párzás a megfigyelések szerint a szigorú tél dacára már februárban megkezdődött s igy valószínűnek látszik, hogy a helyes kímélet mellett mihamar helyre fog állani a régi állomány. Most még csak fogolyra és fürjre szabad vadászni; nyulat csak szeptember 15-től szabad lőni, fácánt szeptember 30-tól, őzgidát október 15—december 16-ig, szarvasbikát augusztus 15—október 16-ig, szarvastehenet és borjut pedig október 15-tól február 16-ig. A vármegye nimródjainak azt a TENNISZUTOK „Glória" Liga ütő duplahuros 18 P. Versenyütőkben nagy választék. Szakszerű rakeithurozáil ifc^^^k- Olcsó Sd^^TENNISZCIPŐK Krepp gummitalppal és krombőrtalppal / í Szabó Antal fegyver, lőszer és sportárunagykereskedés Legjobb üdítő ital a közismert Kapható minden ffltzer-éi cjemagek«re»kedé»ben. Főraktár: isis Mói Ura, Király-utca 21. kellemetlen meglepetést hozta az augusztus elseje, hogy a kereskedelmi minisztérium vonatkozó rendelete felemelte a vadászathoz szükséges lőpor árát és pedig ugy, hogy a külföldi előállítású lőpor minden fajtája kilónként 28 pengő lett, az eddigi 23 pengő helyett, a hazai gyártású, belföldi vadászlöpor pedig kilós csomagolásban 15, félkilósban 15 50, negyedkilósban pedig löpengő kilónkint. Ifjúsági serlegmérkö- zéa augusztus 4-én Magyar-utcai pálya: 2 órakor 13. FC—Húsos. Bíró Izsák. Fél 4 órakor Egyetértés—Klsk. Lev. I. Bíró Spitzer. 5 órakor Haladás—Zala-Kanizsa II Bíró BOhm. Teleki-utcai pálya: 2 órakor Klsk. Lev. II—Ékszerész. Biró Fiumbort. Fél 4 órakor II. Ker.-Bocskay. Biró Soszkó. 5 órakor Turul—Hunyadi. Biró Waldmann. • (Tatabányán) vasárnap országos vidéki propaganda atlétikai verseny lesz, melyre a délnyugati kerület a „Zrinyi Torna Egylet" atlétái közüi Molvareczjenő, Vass György, Barthos Qyula és Józsa Dezsőt nevezte be, akik el l> utaztak. Szép sikereket várunk szereplésüktől. A szerkesztői oim védelme Csehországban Prága, augusztus 2 Most készül az uj cseh sajtótörvény, amelyben rendkívül érdekes reformok lesznek. Egyik legfontosabb intézkedése az uj sajtótörvénynek a szerkesztői cimnek a védelme. Ezentúl a szerkesztői dm éppen olyan exkluzív joga lesz az arra illetékeseknek, mint például a doktori, vagy mérnöki cím. Erre az intézkedésre az adott okot, hogy Csehországban a$ utóbbi években hallatlanul elszaporodtak az álhiriapirók, akik szerkesztőknek adják ki magukat és a csalások tömegét követik el. Az uj sajtótörvény szigorúan bünteti azokat, akik illetéktelenül szerkesztőknek tituláltatják magukat. I Az összes nyári idénycipőket leszállított áron kiárusítjukI cipőraktára a Fő-uton. ötvenhárom év óta a legjobb minőségű cipők Tegyen üzletünkben próbát, a kirakatba árakat nem Írunk! = Miltényi Sándor és Fia j 1889. augusztus 3. Gazdasági-magvak. Kerti-magvak. Műtrágyák. Szuperfoszfát, méiznltrogén, kálljó chilei salétrom stb. atb. Slrlus növénytápsó. Hármu hatású kerti mQlrágys. éyflmBIoafa «Mtu«pak. Gabona osávázószerak (porpácok és nedves pácok). Madáreleaégek. Baromfi eledelek. Kicsinyben é« nagyban kaphatok: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya és nővényvédflszerek kereskedésében Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. A blrójág mellett. Telefon 130 H — hírek, közgazda-■ág. Hangv. — hangverseny. R — elóaoia Qy — gyermekeknek. A — aaszonyok-aak. Z — KM. Mg. — mciögaxdaMg. ffl. — Ifjúsági előadás. P — felolvasás. <f — gramofonzene. Jb — Jazz-band. K — kabaré. aZ. — népszerű zene. Augusztus 3. (szombat) Budapest B.15 Az I. honvédgyalogez ed zenekarának hangv. 9 30 H 9.46 A hangv. folytatása. 11.10 NemtelkOtl vlzjelzószol-gáut. 12.00 Déli harangszó, időjárásjelentés, 12.05 O. 12 25 H. 12.35 A hangv. loly). 13.00 Időjelzés. 14 30 H. 16,00 Elósdía. 16 48 Időjelzés, Idótirái, hírek. 17 10 Cl gányzene 18.10 Fololvaaás. 18.30 A Ssékes-Tóvarosl Zenekar hangv. 19 45 Előadás. 22 00 Időjelzés, tdójirásjelentéa és hitek. 22.20 Az Operabiz tagjaiból alakult zene-ktr hangv. Bécs 11.00 Z. 16.00 Z. 20.15. Opera kflzvetl ése a Stúdióból. Bern 17 45 Oyermekek rádlójs. 20 30 Z. 2145 Hangverseny. Berlin 17 00 Felolvasás. 19.00 Művészeti -előadás. 20 00 Rádló-kabaré. Bftnn 12 20 Hangv. 16.30 Zongora hangv. 21.00 Zene 22 00 Jaaz-band London, Daventry 10.00 Zene. 15.30 Hangv. 16.45 Orgonahangv. 17.45 Gyermekek rádiója. 18.45 Énekhang/. 19.3U Z. 2130 Hangv. 32 05 Tánczene. Milánó 11.15 Z. 1630 Oyomekek délutánja. 20 30 Szimfonikus hangverseny. München 14.30 O. 16.00 Kamarazene. 18.00 Kamarazene 1930 Vlgjátékelőadái. Prága 11.30 O 16.30 Zongo ahangv 16.55 Zene. 18.05 Zongorshsngv. régi mesterek szerzeményeiből. 21.00 Hsngverseny. 22.29 Jazz-zene. ZALAI KÖZLÖNY R«a* 13.15 Rádtó-lrM. 17 30 Hangv. 21.00 Részletek Donizetti „Kegyencnő" c. operáiéból. Varsó 12 05 O. 20.30 Pllhsrmonlkus hangv. ZOrlch 11.32 Q 16.00 Z. 17.15 A Kézl- hirmonlua Klub hangv. 20 00 Hancv. 22 10 O. tánczene. KÖZGAZDASÁG Ujabb terméajelentés Zalamegyéből Nagykanizsa, augusztus 2 Zalamegye terméseredményében a legutóbbi jelentés óla nincs lényeges változás. Az aratás a zab kivételével mindenütt befejeződött s a cséplési munkálatok teljes erővel folynak. A gabonatermés mennyiségileg közepes, helyenként a közepesen aluli, a minőség általában jó. Gabonából kai. holdanként 6—7 mázsás átlagtermés várható. A nagy meleg és a szárazság a zabszemeket megszorította, a terméseredmény zabból közepesen aluli lesz. A kapások és takar-mányfélék a meleget szintén megsínylették, az eső azonban, bár későn jött, jó hatással lesz a kapások és takarmányfélékterméseredményérc. A Jégverés az utóbbi napokban sok helyütt pusztított és helyenként érzékeny kárt okozott. TŐZSDE A mai értéktőzsdén a forgalom a tegnapihoz hasonlitván, ismét Uzlel-telcn és csendes volt Az üzleltelen-ségre a rendezési nap, néhány likvi-dációs eladás, illetve vétel, jelentett némi élénkséget. Egyes értékekben több áru került n piacra és ezért a tendencia lanyhulásra hajlott. Említésre méltó árváltozás csak néhány értékben fordult elő. Igy gyengébb Fegyver, Danub\'us, Magyar Cukor, viszont barátságos volt a Kőszén. A fixkamatozásu papírok piaca gyengébb. A valuta és devizapiacon London egy árnyalattal gyengébb. Nyári clmválloxásái minden nyaralni Induló előfizetőnk jelentse be írásban vaűy telefonon a kiadóhivatalnak. Az atánkütdés belföldre díjtalanul történik, külföldre naponta 4 fil-Ur a megtérítendő portó többlet. Siessen vásárolni TURUl cipőüzletben, mig az olcsó készlet tart. Női szandolettek piros, drapp és kék színekben. Gyermek, női és férfi duplavárrott szandálok, Chrom- és nyersgummitalpu tennisz-cipők nagy választékban. meg kirakatunkatI Zürichi tárlat Párls 2036"/!, London 25-2l\'/s, Newyork 519-75, BrOssel 722J\'/s, Milano 27-17Vl Madrid 75-90, Amsterdam 208 30, Berlin 123 85, Wien 73 23, SoHa 3-76, Prága 15\'381/r, Varsó 58-30, Budapest •0-7»</l Belgrád 9 13, Bukarest 3-08Vi. TerményMuie Óbuza 20, ujbuza 20, ujrozs 30—40 fillérrel emelkedett. Óbuza ttszav. 77-es 24 05—24 25, 78-as 24 25—24*45, 79-es 24 45—24 70, 80-as 24-70-24 90, dunántuli 77-es 2325-23 55, 7sss 23 55 -23-75, 79-es 23 75-23 95, 8 >-as 23 95 -25-05, u|buza tlszav. 77-es 24-65 -24-85. 78-as 24 85-25 05, 79-es 75 10 -25 30, 80-as ;25-25-25 35, dunánt. 77-es 24-24 20, 78-as 24 20—24-40, 79-es 24 40-21-60, 80-ss 24-60—24-75, rozs (uj) 18 80-1910, tsk. árpa 18 25-18 75, sörárpa 17 45-17-95, zab 17 75— 18-, tengert tszl. 23-25—23 75, dunántuli 23 80 -24 25, repce 45\'--46 - korpa 13 25-13.50, árpa u| közepes 18 25-18 75. A budapesti Tfasdi devlza-jojryzéje VALUTÁK Angol I. 27-76-27-91 Uefgsfr. 79-55-79 95 Csehk. 16-87-16 97 Dánk. 152-30 162 90 Dinár 9 98-1006 Dollár 569 95-571-95 l\'isncllf. 22*40 22-70 Moll. 229-35-230-35 l engyel 64-—64 30 Leu 3-38-3-42 Léva 411-4 15 L\'rs 29 90-30-20 Márka 136 40-137 — Norvég 152-35 15295 Schlll. 8052 80 9 J Peaets 83 45 84-15 Svájci I. 110-10 110 64 Svédk. 153-35 153 95 DEVIZÁK AmsL 229-35-23005 Belgrád 10-04-10-07 Berlin 136-30-136-70 Brüsszel 79-52-T9-77 Devtzalet 3-39-3-41 Kopenh. 152-40-152 80 London 77-75-27-83 Madrid 83-40-84 — Mllsno 29-00-30-— Newyork 572-— 3 60 Oszló 152-4 <-132 85 Páris 22-42-2249 Prága 1692-16-97 Szófis 4-13-4-15 Stockh. 153-35-153-75 Varsó 64-12-64-32 Wlea 80-60-80-85 Zürich 110*05-110 45 Sertenrágár Felhaltál 1619, eladatlan 600. — Első rendtl 1-82-1-84, szedett 1-72—1-74, szedett kösép 1-58—1-64, könnyű 130-1-40, l-ső rendll Öreg 1-64-1 61, ll-od rendű öreg 1-48—1 54 sngol sűldó 1-50-1-76, szalonna natrvbsn 1-94-1-98, zsír 2-20 -2-24, hui 2-16-2-36, szalonnás félsertés 2-06-2-20. Legjobb olvasnivaló a Nemzeti Újság Aranykönyvfára. Ára előfizetőinknek kötetenként 1*50 P és 30 fillér portó. Klaája: Délultl HjobIi él Lapkiadó Tállala t, Iigrkaalziáa. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon t Nagykanizsa 78. st. APRÓHIRDETÉSEK Az apróhirdetések dija 10 szóig (0 fillér, Mlndea további szó dija • HIÚ Vasár- ét tnneposp 10 szóig M fillér, minden további szó dija rtlll. Szerdán és pénteken 10 uUm «0 fillér, mindem lováhbl szó dija a flll. Omsió s minden vastagabb betűből illó azó két szónak számíttatik. Állást keresőknek 50°/t engedmény. Hlrdatéeek a (81) pangS éssisgsn alul ■ Islaslsgss kiayitlás, axémlézéa alkarOtáse végeit • I 6 r• llzitsaátk Magyar-utca 32. szám slatt két szobás laké* sz összes mellékhelyiségekkel sug. l-re kisdó. November l-ro kiadd Sugár-ut 18. szám alatt 5 szoba, konyha, cselédszoba, lürdöizobs, előszoba és hozfá\'artoló mel-, léklrlylségekból álló emeleti lakis. Bővebbel VÍncze Oyula, Sugár-ut 40. 3687 Nézze m\\ Bérautó csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon: 595. Benoze Lakás ■ Klnlzsi-utoa S/a. _BU Erősebb munkéalaénj szódsgy árban felvétetik. Szakmunkás előnyben. Magyarutca 20. 3690 Foasrtott-toll, lalióra, vaságy eladó. Megtekinthető délután 5 órakor Csengely-ul 34. alatt.__-3698 É Z E l7 nyerabtrt, ágytollat, vasat éa fámat legmagasabb áron vásárol Strém Bernát és Fiai Erzsébet-tér IS._«« Novsmbsrrs aigyaiabés utcai vízvezetékei lakás előszobával mellékhelyiségekkel kiadó Csengery-ut 67 (attt-aaobáa azonnal k.ado -3705 Sxoba-koityhéa lakás kiadó szeptember 15-re Mayer fes\'őnéL -3703 Hölgyfodrászat! Hajvágás, fejmosás, ondoláláa, manikűr Laskay István fodráaxtarsnékea Keszthelyen "« a Hungérla-aaéllé mellett. Négyszobás takássvárosszlvében kiadó. Érdeklődni lehet Relchcnleld husgyár, Er-zsébet-lér 3. 3678 Moat Fastt Mayer Klotild Utóda VAROA NÁNDOR gOzmoső, vegytlsxtltó, ruhaftstö ■ izombathelyi oru. loírkUUlUaou aiauyátemmel kitüntetve NAOYKANIZSA UyflJtSt.lep i Ojirl.l.p i Kazlnczy-u. 8. Hnnyadl-u. 19. Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit testet vw tisztittat. Oyőződjön meg áraim olcsóságáról és munkám kiválóságáról. Utolérhetetlen fénjrfl gallért! sztltás t Tlsztltt_no Pllaaéroz I Hirdetmény. Fuchsz János szepetneki lakos unokája, mint egyedüli örökös, meghalt, miért is a petrlventel 84 kat hold príma birtok eladó. A birtok 10 év alatt törleszthetö részletekben átvehető ugy, hogy a vevőnek semmi nehézségbe sem ütközik, mivel a birtok 10 év alatt önmagát kifizeti. A birtok akár egvben, akár holdanként azonnal átvehető. Ugyanott a legjobb nemesitett buza és rozs kapható. aaa DR. SZABÓ ISTVÁN szerkesztésében PANORÁMA UTIKÖNYVEK az egyetlen migjrtr könjrvwroxat, m«ly»hibocu utáni ösizei vlllozitok tIfjy«!«m*»Wt»l4r*1 Mm. modern, megbízható kalauza az utazóközönségnek. Az eltó aorozalban oitfiJaUntek. vagy Időhöz nem kötötten megjelennek: 1. Abbaila é» az olaai Quarnero. 2. Balaton. 3. Vo-l.nce éi Lldó A. Karlibad át környákt. 6. Budapest. 6 Meráfi t* DálUrol 7. Szlovákia fürdői át a Tálra. 8 Semmerlng át környéke. 9. Wien. 10. Nizza át a (rancla Riviéra. A második torozalban : 11. Dalmácia át a lugotzliv partvidék. 12. Svájc. 13. Trlett át az Adria fürdői. 14. Orlc át a ttájer-ortzágl (Ordók. 15 Marlenbad, Franzentbad. 16. Salzburg, Badgaiteln, SalzkammcrguL 17. Az erdí.yl lOrJók 18. Tirol. 19. A nemzetközi Duna. 20. A karinthlal tavak. A harmadik torozatban: 21. Prága. 22. Pottumla. 23. Aa S. H. S. királyáig lOrdöl át fyógybdyd. 24. Párit 2$. Rogaaka Slatlaa. 26. Róma. 11. Ki-mini ét a közáptö Adria 28. A Keleti át az Eazakl tenger. 29. Nápoly. 3a Oeoua át az olaaa Riviéra. Szerkesztőiig át kiadóhivatal BUDAPEST, V., VI8BORÁD1-UTCA U SZ. A Panoráma Utikönyvek minden könyvkemk*-dátben át menet jegyirodában kaphatók. Az t|yw füzetek ára 2 pengő, könyvker«*k«46k»ek. Ren-del\'it Magyarortzagon az Afga könyvforgalmi rt. Budapett, egyebütt a Panorama V«rUga|W»lU<iutt m. b. H. Wien, III. KuodouanfMM II tetíil A ZALAI ZKÖLÖNY 1929. augusztus 3. fűszereseknél, csemegéaeknét bevezetett helyi képviselőt keres : QrOnwald Ignác .Alba" nápolyi és teaiütemény.pyái vezéiképvl.elóje Budapest, Jókai-tér 9., 1. II. J70J HiidU MÉ\\\\ és Wíuií telepe Kaposvár Vegytlszllfásra és festésre elfogad férfi és női ruhákat bármilyen minőségű kelméből. Ujraátíeslésre bór bútorokat, bőrkabátokat éa végárut. Ágyloll Uszlltás huzattal együtt és enélkul. FOggőnvök, kézimunkák, szőnyegek, butorkelmék, mindenféle paplanok éa aiőrmék tlaztliiia, fertőtlenítése éa festése. Pllsséerozás és gouvréerozás a legelőnyösebb árban éa legszebb kivitelben. Bővebb felvilágosítási nyu|t Nagykanizsa réssére a gyO|tőtelep vezetője : Nagykanizsán, Erzsébet téren Állami adóhivatal. Régi postaépfllet. 10012/1929 vht. ssám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az IKHl. évi LX. t.-e. 102. §-a értelmében ezennel köt hlné teszi, hogy a nagykanizsai klr. |árá* bíróságnak 1929. évi Pk. 10012. szárnu végzése következtében Dr. Valkó Bé:a ügyvéd állal képvlaell Dauljch Oszkár Javára 137 és 360P a jár. ereiéig l<J29. évi ináju.i hó 22 én loganatosltotl kielégítést végic-hajtás utján le- és lelUlfoglall és 3\'í\'0 Pengőre becsült következő Inasig. u. m.: koporsók, temetk. kocsi stb. nyilvános ár verésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykanizsai klr. |árá» bíróság 1929-lk évi Pk. 1C0I2 számú végzése folytán 137 és 360 P tőkekövetelés, és eddig Összesen 163 Pengőben bíróilag már megállapított költaégek erejéig Galambokon Kzponóa üzletben leendő megtartására 1929. évi augusztus hó 6. napjának d. u. 6 órája határidőül kiűzetik éa ahhoz a venni szándékozók ezennel oly meglegyséssel hivatnak míg. hogy as érintett Ingóságok as 1881. évi LX. l.-c. 107. éa 108. §-al értelmében készpénzfizetés mellen, a legtöbbel ígérőnek, szükség esetén becsáron alul Is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő Ingóságo kat mások Is le- és IcIUlloglaltallák éi azokra kielégítési Jogol nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagykanizsán, 1929. évi julius bő 18. napján. Kaszab Lajos s. k. nos klr. blr. kiküldőn. <£%ndicm Nagykanizsai utakra legmegfelelőbb íz A leg üzembiztosabb motorkerékpár az A legelterjedtebb motorkerékpár az A legjobban felszerelt motorkerékpár az Mindezek mellett a leg-o I o s é b b az Kérjen ajánlatot mielőtt motorkerékpárt óhajt venni. Körzelképviselet: Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat Cégtulajdonos: Hollós Ferenc mi Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4. Gazdák és uradalmak figyelmébe!! Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felliivni a KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson, Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, bor-prések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjutá-nyosabb árban, egy vagy két évi részletfizetésre is, minden előleg nélkül kaphatók a „KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál, Nagykanizsa, FA-ut 12. szém. Ugvanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltélelek melleit. Szükségleteinek beszerzése előtt feltétlen kérjen árajánlatot! James, Rudge, Triumph a legelterjedtebb angol motorkerékpárok IOO%-ig megbízhatók ós ezért Uzleli, sporl és verseny-célra egyaránt legmegfelelőbb. Sorozatos győzelmek ugy megbízhatósági, mint gyorsasági versenyeken. 8000 peng&s ingyen biztosítást kap minden vevő. Kérjen ajánlatot, mielőtt motorkerékpárt óhajt venni. Körzetképvisclet: Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat Cégtulajdonos: Hollós Ferenc ím Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4. 1929. szeptember 1—7-ig. (Rotundéban szeptember 8-lg). Külön kiállítások ■ Nemzetközi rádióvásár — Élelmiszerek és élvezeti cikkek kiállítása — Szállóüzemi felszerelési és szükségleti cikkek — Olasz külön kiállítás — A Délafrikai Unió kiállítása — Technikai újdonságok és találmányok — Építészeti és utépitési kiállítás — Francia iparművészeti termékek és fényűzési cikkek kiállilása — Bécsi szőrme divat-szalon — Irodíi fölszerelések kiállítása — Reklámcikkek — Mezőgazdasági és erdőgazdasági minlakiállilás. I . Osztrák állatvásár 1929. szept. 5—S-ig. Tenyészállatbemulaló — Haszonállatvásár — Lóvásár Vizűm nélkül, vásáilgazolvánnyal és útlevéllel bárki siabadon átlépheti az osztrák halán Csehszlovák átutazóvízum szükségtelen Nagy meneldijkedvezmények a magyar, csehszlovák és osztrák vasutakon, a Dunán és a légi forgalomban. Vásár Igazolványt (ára S pengő) valamint mindennemű felvilágosítást készsé-g-sen ad a Wiener Mesae A. 0. Wien VI1., to<ábbá - a Lipcsei Oszt Vásár ideje aiail — a Becsi Vásár Tudakozóiiódája (Auskunltitelle drr Wiener Mc«e, Lelpzlg, österrcichlschcs Mesahsus) és az alanti tiszteletbeli képviselők : Schenker á Co., Nagykanizsa, MÁV. Hivatalos Menetjegylroda fiókja, Nagykanlzaa, Caengary-nt I. 1)0) fla 3ndíal lk-elodn\' ll)" Am\'klft" .luekne* ua\'l\'J itliat isii>erl la" \'Ven PALLADIS /(önyvoszidlga Budapeti, V., Alkotmány-*, i. Ez az autó kell Önnek! Rendelje azonnal meg Szántó Vilmos és Társai cégnél Nagykanizsa, Deák-tér 2. szám. Telefon: 3-22. Raktárról az összes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvevő fizetési feltételek I Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzlelvezető; Zalai Károly.) 59. évfolyam. 175. szám Nagykanizsa, 1929 augusztus 4, vasárnap Ára 16 HUér ZALAI HZL0NY Szerkesztősig ís kiadóhivatal: PS-ut 5. szám. Keszthelyi llókkladóhlvatal KossuUi U|o» u. 32. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos BÓHietési ál.. tgj bó<. 1 pcogó M unt! Kína és Oroszország ufból felveszik a diplomáciai viszonyt A csapatok parancsot kaptak a visszavonulásra — J1 batáron klnal katonák kífosxtfák ax orsxágut utasait I\'árls, augusztus 3 jroda jelenti: Egy csapat Mandzsu-A Midi értesítése szerint Kina és rjában állomásozó kínai katona át-Szovjet-Oroszország elhatározták a sz0kö(l a határon. Pogranicskaja határállomáson kinai katonák megtámadják az országúton az emberekel. Kocsikat, lovakat és egyéb ingóságokat rabolnak. A kelet-kinai vasutak személyzetéből 40 orosz alkalmazottat családjaikkal egyUlt elbocsátották és azután letartóztatták. a diplomáciai viszony újrafelvételét. A csapatok rendeletet kaptak a visszavonulásra. A kelet-kinai vasutak újjászervezésének kérdését megoldották és valószínű, hogy a közvetlen vonalok forgalma néhány nap múlva ismét megindul. Moszkva, augusztus 3 (Éjszakai rddiójelentés) A Tass- A szovjet-sajtó éles támadása Henderson ellen l/ondon, augusztus 3 (Éjszakai rádiójelentés) A Reuteriroda jelentése szerint a szovjet-sajtó állandóan támadja Henderson külügyminisztert az angol-orosz tárgyalások megszakítása miatt. A szovjet lapok azt Írják Hendersonról, hogy teljesen Chamberlain politikáját folytatja. Elrabolták a Tuka-védelem legfontosabb bizonyítékait Feltörték a „Slovák" szerkesztőségének páncélszekrényét engedte meg Tukának, hogy a védő kérdi A tárgyalás éseire válaszoljon elnöke nem A titokzatos tolvajok visszaküldték az ellopott okmányokat A szenzáció erejével halolt a védőügyvédnek ama bejelenlése, hogy Pozsony, augusztus 3 A Tuka-per mai tárgyalásán Weichart védő több mint kétszáz kérdést intéz Betánszkyhoz, de legtöbbjére az elnök nem engedi meg a válaszadást. így arra sem, hogy ha Belánszky tudta, hogy Tuka Magyarország javára kémkedik, miért kereste mégis Tuka barátságát. A védő a további kérdés során rábizonyította Beldnszkyra, hogy eddigi kihallgatása alkalmával bevallotta azt is, hogy 6 is tagja volt az úgynevezett földalatti szervezetnek. Belánszky erre a kérdésre adós maradt a válasszal. a „Slovak" szerkesztőségében feltörték azt a páncélszekrényt, amelyben a védelem a Tuka-perre vonatkozó legfontosabb bizonyítékokat őrizte. Ebben a páncélszekrényben volt az a levél is, amelyet Kovács főhadnagy intézett Belánszkyhoz és amelyet a védelem ma szándékozol! a bíróságnak bemulatni. A páncélszekrény körüi;szétszórva hevernek a különböző akták, ugy hogy egyelőre még azt sem lehetett megállapítani, ml hiányzik közülük. Hangsúlyozta, hogy a védelem milyen nehéz helyzetben van, mikor ilyen törvényellenes cselekedetek gátolják munkájában. Megkerítitek az ellopottokmányok Pozsony, augusztus 3 (Éjszakai rádiójelentés) A prágai rendőrség megerősíti a Slovak szer kesztőségében történt betörést. Egyébként ma érdekes fordulat történt a betörés ügyében. A Slovak egyik szerkesztője postán visszakapta a páncélszekrényből ellopott okmányt, mig a másik okmányt a szerkesztőségbe Juttatták el a tolvajok. Halálos vitorláskatasztrófa a vit>arzó Balatonon F.yy egyetemi hallgató a vlxbe fulladt — Egy levente-oktatót és egy fiatalembert csak órákig tartó lxgalmas kllxdelem után sikerUlt megmenteni Balatonallga, augusztus 3 Tegnap délután a Budapest I. kerületi leventetábor négy tagja : Pászty Kálmán, Salamon Béla, Pauser Vilmos egyetemi hallgató és Bán Nándor leventeoktató — vitorlás kirándulásra Indultak a Balatonra. A kis lírsaság már messzire bent volt a •óban, amikor halalmas vihar töri ki. A négy fiatalember már nem tu- dóit vitorlásukkal a parthoz Jutni. Igy történt, hogy az óriási vihar felbontotta a csónakot. Pauser Vilmos egyetemi hallgató a felborult vitorlás alá került és belefulladt a vizbe. A másik három fiatalember emberfeletti küzdelemmel igyekezett kiúszni a partra, de minden hiába való voll, nem sikerUlt. A balatonalmádii csendőrök erre egy csónakkal indultak neki a legnagyobb életveszcdelem közepette a viharzó Balatonon az életükért a Balatonnal rettenetes lusát folytató három levente megmentésére, de kénytelenek voltak visszafordulni. A három fiatalember időközben ugy taitotta fenn magái, hogy belekapaszkodtak a felborult csónakba. időközben dr. Antal Miklós, a Magyar Yachtklub egyik tagja .Belga" nevű yachtjával és Molnár Lajos indultak megmentésükre a felkorbácsolt hullámok között. Órákig tartó, emberfeletti küzdelem után sikerült Bán Nándort és Pászty Kálmánt a csónakról a yachtba emelni. Mindkettő már nem volt eszméleténél. Salamon Béla, a negyedik fiatalembernek sikerUlt úszva partot érnie, de a parton ájultan összeeseti a minden képzeletet felülmúló küzdelemtől. A Gráf Zeppelint ma estére várják a lakehoursti repülőtérre London, augusztus 3 A Gráf Zeppelin léghajó több mint 100 kilométeres óránkénti sebességgel repül Amerika felé. Az elmúlt éjszaka » legnagyobb rendben szállt el az Azori-szigetek felett. A Gráf Zeppelinnek nem kell számolnia komolyabb időjárási zavarokkal. Valószínűnek tartják, hogy a léghajó már vasárnap délelőtt érkezzék Lake-hourstba. A megérkezés időpontját vasárnap estében jelölték meg és azt hiszik, hogy a vasárnapi napon a Gráf Zeppelin az Atlanti-óceán partjain fekvő városok felett fog elrepülni és Washingtont is meg fog|a látogatni. A folyó évi termés elégtelen a világ népei szükségletének fedezésére I,ondon, augusztus 3 (Éjszakai rddiójelentés) Az angol földművelésügyi minisztérium becslése szerint a világ 1929. évi termése nem lesz elegendő arra, hogy a világ népeinek szükségletéi 1930-han fedezze. Észak- és Délamerikában a szárazság sokat ártott a gabonának. Európában kedvezőbb a helyzet. Azonban a jövő esztendőben a mult évi feleslegekkel kell pótolni az évi termésnél mutatkozó hiányokat. Halálra Ítélték tizenegy évi vizsgálat után Sarajevo, augusztus 3 A törvényszék Piltz Iván voll csendörörmestert kötél általi halálra ítélte, meri 1915-ben egy parasztot állítólagos kémkedés miatt önkényesen agyonlőtt. A bűntény vizsgálata 11 évig tartott. Piltzet a mult esztendőben tartóztatták le és vallomása alapján öl napos tárgyalás után elítélték. Amikor kihirdették előtte a halálos Ítéletet, elvesztette eszméletét. Piltz védője semmi«égi panaszt jelenlett be. ZALAI KÖZLÖNY Kedden mutatják be gróf Bethlen Margit darabját Nagykanizsán Éi Illető lázas érdeklődés előzi meg a budapesti Nemzeti Szinház művészeinek keddi vendégjátékát. Ezen az estén — mint jelentettük — gróf Bethlen Mirgit, a miniszterelnök felségének darabját mulatja be vitéz Garamszeghy Sándor turnézó együttese. Az illusztris szerzönö darabjának két főszerepében Csortus Gyulát, a ma élő legnagyobb magyar s/inészt és Somogyi Erzsit, a nemzet első színházának e kiváló tag|át látjuk a színpadon. A keddi eslén még szinrekerül a „Legyen világosság" cimü propaganda darab, mely a tüdővész elleni küzdelem szolgálatában áll. Ennek a darabnak a főszerepeit is mind a Nemzeti Színház kitűnő művészei játszák. ^ keddi .Szürke ruha\' bemutatója ünnepe lesz Nagykanizsa társadalmi életének, mert azon megjelenik gróf Bethlen Istvánné kegyelmes asszony is, aki Inkén nyaral a kormányelnökkel és onnan fog egy mágnás családdal premierjére átaulózni. A kanizsai Járásban nem fordnlt elő számottevő jégkár Járási levente-zászlót szentelne kszeptemberben a kanizsai járásban A termés Nagykanizsa, augusztus 3 A nagykanizsai járás jegyzői kara szombat délelőtt dr. Botka Andor főszolgabíró elnöklete alatt tiszti-értekezletet tartott, melyen az összes jegyzők megjelentek. Több fontos községi ügy szercpellatárgysorozaton. Dr. Botka főszolgabíró ismertette a hegyközségek megalakításáról szóló törvényi, melynek végrehajtási utasítását hosszabban megtárgyalták. Ebben a tárgyban különösen a szőlő termő vidékek községi vezetői folytatlak beható megbeszélésekel. Lemberkovics Alajos járási testnevelési vezető levente ügyeket adott elő. Megállapítást nyert, hogy a nagykanizsai járásban a levente Intézmény mindjobban fejlődik. Elhatározták, hogy szeptember végén felszentelik a társadalmi gyűjtésből veendő járási levente zászlót, amire máris tekintélyes összeg gyűli egybe. A levente zászlószentelés Nagykanizsán lesz ünnepélyes keretek között, levente sportünnepéllyel kapcsolatban. Dr. Szabó Zsigmond járási tiszti orvos a gyógydijak behajlilsdnak módozatai felöl tájékozatta a jegyzőket. Ölömet kelt az értekezletnek az a megállapítása, hogy a napokban lörtént zalai jégverés a kanizsai ]d-rást megkímélte a nagyobb kürtői. Számba vehető jégkár a járás területén nem fordult elő és igy mivel a törvény által előirt 33 \'o jégkár nem érte a gazdákat, a Jegyzők adó-leirdsra nem is tesznek javaslatot a pénzügyi hatóságoknak. Szóbakcrül\'ek a terméseredmények _»___ Nem is tudtam, hogy Ilyen okos emberek azok a csehek... Két okból is okosak. Mert ugye, a magyarok ezer évig véreztek, szenvedtek, meghaltak a hazájukért, aztán mégis alig maradt belőle valami. Lám, a csehek gazdaságosabban csinálták ők csak a hátuk közepét -lt<xM»Ulkíl^Azt,is.csak olyankor, ha csóM mondott a horeruki-politika, vagy nem volt elég zsíros konca az árulásnak. Aztán, ugye, mégis\'milyen irdatlan pohosra nőtt a ,hazájuk"... (Még szerencse, hogy a jó Istennél nem megy olyan könnyen a telekkönyvi átírás I) Ez az egyik. A minap aztán megint nagy okosságról tettek tanúbizonyságot. De ebben aztán mindenképen igazuk van. Elhatározták, hogy törvénnyel védik meg a szerkesztői elmet. Vagyis csak az titulálhatja magát szerkesztőnek, aki a hírlap-írás mesterségével valóban eljegyezte magát Tehát a villanyszerelő nem címeztetheti magát szer-kesztőurnak A könyvügynök sem. A forgalmiadó ellenőr sem. A kávéházi arrivé sem. A filozopler és a joghallgató sem. A politikai ben-fentesek és borzas szalon-poéták sem. Elsikkadt existenciák sem Senki sem lehet szerkesztőur, csupán és kizárólag csak az, aki igazán az. Az álhiriapirók pedig, — ha már mindenáron szerkesztői dilimet akarnak maguknak megkülönböztetett respektust, az in-gyenétésükrf takarót, vagy kétes üzetmelkre bizalmat szerezni, akkor kénytelenek lesznek Csehországból kivándorolni. Mert a rendőrprefektus, vagy az adóhivatali igazgató elmet Igazán nem vehetik fel. Zsupánnak sem tltuláltathatják magukat. Es — horribile dictu — most már még szerkesztőnek sem. Bizony kénytelenek lesznek kivándorolni — Magyarországba. „Az Ismeretlen ut" (Szávay Zoltán versel) Irta: Barbartti L»Joi Szávay Zoltán azok közé a poéták közé tartozik, akiknek öncél az irás. írni, az irás gyönyörűségéért. Imi, hogy a szép hangulatok cl ne kallódjanak. Irili, hogy magunk alkotta és magunk mértéke szjerinti szépségek kulisszáival fedjük el a körülöttünk gyűrődő gond és unalom örvényeit, amiknek fenekétől egyébként az utálat harsogná a ma idegtépő kakofoniáját. Szávay Zoltán ezeket a kulisszákat poéta-lelke nem túlságosan gazdag, de mindig foganásra kész palettájáról, csupa szép, meleg, választékosan finom szinnel varázsolja introspektív lírai egyénisége köré „Az ismeretlen ut" cimü legújabb verskötetében. Stolkus megelégedettsége a nyugalom jóleső csltitásál öntögeti gondos rímekbe és ritmusokba, csendes, szelíd, nem felcsattanó poénekbe. (Valóban: alig van .vége" a verseinek; csak ugy .elmúlnak", mint valami lágy muzsika.) Jellemző, ahogyan az életet látja : „Az ótot szíp, (te nem mindenkinek. _ Lehet, hogy UzBtt, tópott engem Is, "enyem-bünöm. hogy nem voltom észre" Ez a bölcs illúzió erősen végigvonul költészetén. Szép, tiszta, derűs élelelveinck (még az itt-ott felbukkanó hedonista pajzánsága is ezen halkul meg) ez az érzés az alapja. Sokszor aztán ez a biztonságos elé- gedettség és az egi centrikus lírai természet annyira összetalálkozik benne, hogy önhittséggé fajulva törnek versbe. Egy példj: „De egy vigusztalásom él még: Valaki voltam és vagyok Ks sonki mással nem cserélnék Ks ha egyszer meghalok, Hlrom virágok Illatozzák F-h csillogják a csillagok." A .Tükör" ciklus Szávay lelki keresztmetszete és ha az, akkor egy kontrasztokkal meglepő képel ad az analízis. A sztoikusból (ez az alap) hirtelen, pillanatnyi hangulat fanyar szkeptikust farag és romba dönt mindent maga\' körül. Gyönyörűen igy fejezi ki egy helyütt ezt a keserű szájaizét: „fin már ciryedül bennetek hiszek. Kóllábon álló Indus dervisek." Pár pillanat múlva csillogó életörömök felé ragadja optimizmusa, fel, egészen a szinte transzcendentálissá lisztult gyönyörűségek magasságaiba. Ugyanilyen mohón veti is inét másult magát az egészen reális örömök lelhctellcnségének örvényébe, például: ..Még annyi nö van, kit nem ismerek." Termékenységének forrása a szerelem. Ekörül variálódik a legtöbb hangulata, sok-sok légies, szép szavak niuzsiVájába szólt ábrándja. Lcg-niegkapóbb azok közül, amiket a szerelemről mond, az a sora, mikor a kedvesről ezt Írja: „Tőle tanulnak nyílni a virágok..." Ez az egyszerűségében is fenséges nagyol jelentő sor tömény kivonata Szavay leheletszerűen finom lírikus egyéniségének Érdekes, hogy a szerelemben is sokkal kcvésbbí a csók, mint inkább a légies vágyakozások, puha cirógatások poétája. Visszafojtott, t ilán félbemaradt érzések ezek, amiknek inkább a szépség, mint az őszinteség a szülöereje. Epen ezért nem áll jól Szávaynak az ilyen kora-öreges nekilódulás: „Vagyunk néhányan, dacból gyúrt fiuk, Akik szivünkre — hejl— vagyunk hluk." Ennek a második sornak grammatikai spanyolcsizmájához hasonlóval különben, a poétikai forma-elölrások kedvéért, nem egyszer találkozunk. A „Régi húrokon" ciklus kisebb igényű versek gyűjteménye, csupa apró hangulat-foszlány. Kifejezésmódja a sokszor egészen feminin lágyság, aminek a verstani törvények adnak gondosan faragott kereteket Fantáziája nem igen gazdag, inkább csak külsőségekben tobzódik. A szimbolizmus nem kenyere: — jobban és könnyebben nevezi egyszerű nevén a mondanivalóját. Kivétel a nagyon szép és keserű filozófiával Mitctt „Kilincsen a kezem", nem különben ./lz ismeretlen uf és szerelmi versei közül „A hetedik szoba". Legszebb versei közül valók C7Ck s épen ezért kár, hogy nem fordul szívesebb igyekezettel a szimbólumuk felé. A prizmán át százfelé bomlik, törik a fény, — miéit hát idegenkedni tőle, ha van recipiens, ami a _1929. augusztus 4 HORTOBÁGYI 1TÉ Ml.idcnUii kaphatói Termeli i Orsi. «»«y Tejszövetkezet! KAzpont Budapest. I„ Horthy Mlklfe-nt 119-121 is az értekezleten. A gabonák cséplése mindenütt serényen folyik. A zabot most aratják. A rozs jó közepes, a buza közepes és a zab is közepesnek Ígérkezik. A kapásoknak sokat használtak a legutóbbi esők. Az aratási munkálatok az egész járás területén simán, minden zavar nélkül folytak le. A járási tisztiértekezlet délelőtt 9 órától délután 1 óráig tartott. Utána a jegyzők a Koronában társasebéden vettek részt. Időjárás A nagykatllzasl meteorológiai tneg-tlgyelö Jelentések i Szombaton i Mmér-séklei: Heggel 7 érakor +16 délután 3 órakor +18 2, este 9 órakor +IÍ 6. Felhőzet: Egéiz napon át borult égboltozat. Szélirány: Reggel Északnyugat, délben ti etle északi izei. A M.»«oroldo\'"l l>M»t ••«• <0 órakor |atntti túlnyomóan Mára* Idd vérható lényagaa M>ál-toxia nélkül. PESTEN látogassa meg a aiolidaágáiól minden vonalon közismert WakQn Ffllöp uieweiter szSrmeárahizát IV., KaoakamétUutea B. Telelőn: 841-70. Álban, minőségben éi választékban a legelső. Alapíttatott 1870. szélbomló, táruló fényeket ragyogóbbra ötvözi ? Egyéniségben és gondolati tartalomban legértékesebb része a kötetnek az .Asszubor" ciklus. .Az éjszaka partjain" cimü sorozat a halál nosztalgiája, sok tétova cél-keresés (egyénisége eddigi analízise után szinte szükségszerüleg kellett jönni az utolsó ciklusban — zárókövül — ennek a tétovaságnak) és kedves, komplikáció-mentes hangulatok sokszínű gyűjteménye. Megrázó erejű az ,Etég volt!\' cimü verse, az egész kötet legmaradandóbb emlékű és értékű impressziója. , „Hullanak a falevelek\' címen külön kis kötetben adta ki Szávay Zoltán nóta-költészetének java termését. Nótái közül sok forog közszájon. A balladás, régi magyar népdal formától, Balassától és Kisfaludytól a pesti mtldal-divatig minden változatra talált rápendülö húrt Szávay gazdag nóta-fantáziája. Az őszinteség, töröl-inetszettség, hamisítatlan néples zamat nem erényei ezeknek a műgonddal felépített nótáknak. Annál nagyszerűbb azonban a népköltészeli szerkezetük, formájuk, könnyedségük, s/ép, derü6 világuk, szellemes humoruk, i.ólásan muzsikáló ritmusuk és lénia gazdagságuk. A modem városi szó- és hangulat-kincset is ötletesen, kedvesen szőtte bele ebbe a mű-faiba. Bravur-nótái hatásosak. A nótákat legjobb nevű nóta-muzsikusaink, néhányat maga Szávay zenésített meg. 1889. augusztus 3. Szepetneken minden esztendőben 2-3 fiatal anya pnsztul el a 19 éves Rolonics Györgyné megindító halálával A tavasszal egy 18 éves fiatal asszony lett a Semmlke halálos áldozata — A legújabb esetben az ügyészség megadta a temetési engedélyt Hatósági KOxbelépést és társadalmi akciót ax anyák felvilágosítására Nagykanizsa, augusztus 3 ZALAI KÖZLÖNY A Zalai Közlöny részletesen meg-irta, hogy Szepetneken rejtélyes körülmények között meghalt Kolonics (iyörgyné született neutsch Róza 1!) éves fiatalasszony. Az ügyészség utasítására a mura-kereszturi csendőrség egyik járőre lefolytatta a nyomozást a fiatalasszony titokzatos halála ügyében. Ez a nyomozás kétségtelenül megállapította, hogy Kolonicsné h i-lálában senki idegennek semmi befolyása nem volt. A fiatalasszony gyermeknek nézett elébe, de ugy-látszik nem akarla és ennek lelt végzetes következménye hirtelen halála. A csendőrség kihallgatta ugyanis Nóvák Lászlóné szepetneki szülésznőt, aki elmondotta, hogy Kolonics üyörgynéhez öt már akkor hívták, mikor a fiatalasszony menthetetlen volt. A szerencsétlen teremtés akkor elötle beismerte, hogy 6 maga okozta tragédiáját. Ezekután a csendőrség megtette jelentését a kir. ügyészségnek, mely viszont elrendelte a vizsgálat beszüntetését és a temetési engedélyi kiadta. Kolonics Qyörgynét csütörtökön délután helyezték öröR nyugalomra a szepetneki temetőben. Ezzel a megdöbbentő halálesettel kapcsolatban nem érdektelen néhány sort inti azokról a rettenetes állapotokról, melyek Szepetnek községben az egyszerűbb falusi nép között uralkodnak. A Zalai Közlöny munkatársának maga Hosszú jegyző mondotta el, hogy Szepetnek községben egyáltalán nem ritka az olyan haláleset, minta Kolonics Qyörgyné pusztulása. Évente 2—3 fiatalasszonyt kisérnek ki a temetőbe Szepetneken, akik valamennyien gyermekükl:el pusztulnak el. Legutóbb a tavasszal fordult sió a községben, hogy Vuklcs Ferencné, alig 18 éves fiatalasszony, házassá- meg- gának első évében ugyanugy halt, mint Kolonicsné most. Egyes szepetneki liatalanyák színié betegesen Irtóznak a gyermektől és a legvakmerőbb dolgoktól sem riadnak vissza, hogy a gyermek-áldist elhárítsák maguktól. — Még ráérek gyerekeket nevelni — mondogalják a 18—19- 20 éves asszonyok és a férjük csak akkor tudja meg, mi történik, mikor már a sir-ásás kövelkezhelik. Számtalan esetben nyomozott már a csendőrség ilyen eselckben, de vagy nem sikerült kideríteni az angyalcsinálól, vagy maga az áldozat volt aki végzetét okozla. Megkérdeztük a község jegyzőjét, hogy mondja meg, szerinte ml ennek az oka ? Azt a választ kaptuk, hogy ez a szomorú etnográfia „speciálltása" Szepctneknek és vidékének dicstelen szokása. A fiatalasszonyok valami hisztériás Idegenkedéssel félnek az első gyermektől és mindent elkövetnek, hogy néhány éven át távol tartsák maguktól. Ilyenkor aztán hiába való a józan rokonok, a falu vezetőinek rábeszé- Várisi Mozgó Ka vasárnap 3, 5, 7 és 9 Arakor Olga Csehova legszebb, legkáprázalosabb filmje PARYSIA A Moulin Rouge királynője Világattrakció 12 felv. Aff, az erkölcs öre Bohózat Magyar Híradó Napi események Uránia Mozgó Ha vasárnap 3, 5, 7 éi 9 inkor Az izgalmak filmje Akabirok kincse (Fehér sátán) Főszereplők: Jack Itoxle, a bravur-lovaiok királya, Ranger, a csodakutya, Sátán, az embertrlkü 16. Daohsteini jégbarlang Csodálatos term. felvétel Magyar Hiradó Napi események HétfSnt 5-én a Városi Színházban félhelyárakkal Hét nagyon mulatságos bohózat GyU te fakó A repülő ház Jaj a baba Sztáravatás Holyvoodban A halottkém Elveszett anyajegy Piripócsi halottkém Kezdete S, 7 éa B órakor. lése. A népnek ezt a lelkitákfenéjél csak nagyobbszabásu propagandával lehelne kiir\'ani. Hány fiatalanya éleiét lehelne megmenteni és hány gyermek látná meg az isten világát, ha a népet fellehetne világosítani erről a lelkimoiálnak eme rettenetes elfajulásról? Nemzeti és társadalmi érdek, hogy a szepetneki fiatalasszonyok szomorú halála megmozgassa az illetékes tényezőket és nagyobbszabásu akció keretében meginduljon a felvilágosító munka az ott divatozó Semmike ellen. — A Zalai ÉvkOnyv — Zala kultusza. Sérvben szenvedők *"4 iminkablririt. lugaltniMJsM h«l,r»(lllt|4k. ■ aírv lc|lMr.4t inagikacályoiiAk m*g a Wgtulyoaabb ttetekban U vlllahlra aiab. Irantla ru(ó nflkflll aérvkstőlnk Saivator Kötszergyár R.-T. Hudnpeit, VI., NasTmezd-atca S. (Tatíi (•mólommal ticmbto) OammllurlBRTák, taa»-kfltík, (ölök. Lúdtalpbetétek. SiakaitrS kl-■ lOlf Aláa. Kíije -a II. Ingyint, líJfgyiMSnkal. — A Zalai Évkönyv kultusza. Zala HÉROSZ ÉS TÁRsXf bankház NAGYKANIZSA, FŐ-UT 15. SZÁM a Nemzeti Bankkal szemben. Nagykanizsai Bankegyesűlet és Délzalal Takarék-pénztár, Nagykanizsai Takarékpénztár, Zala-megyei Gazdasági Takarékpénztár részvényeket, kényazerkBIoaBnkBtvényekef, arany- és ezüst pénzeket legmágasabb napi áron vásárolunk. Betéteket magas kamattal elfogadunk, azonnali visszafizetéssel. Tőzsdei megbízásokat és átutalásokat egész Európában leggyorsabban és legkedvezőbben teljesítünk. TELEFONOK: 32 1. ÉS 44. SZÁM. L Kíméli az idegeit, ba a ruganyos oipAfOzfit használja! Csak egyszeri belüzés I Nincs vesződség I Kényelmes, elegáns és tsrlősl.á , w< Kapható mindenütt) Gyártja: WílUch Sottiriei itófal Budapest, VI., Paulay Ed»-u. 39. Ha savanyu a bora, vegyítse REGEDEI vizzel, mely a legsavanyubb bort Is kellemes itallá varázsolja. Kapható mlndenDtt! Főraktár: isi 1 Mara. Király-utca 21. _______, 1 —a—1——wmm Még csak 1 napig tart az olcsó árusítás rőfös- és divatáruban Ka m ám m I Menyasszony divatáruházában őrein es Stroch nagykanizsán a cég megszűnése miatt. ZALAI KÖZLÖNY 192Ő. augusztus £ Mozgószinház Kablrok kincse A dac&s/clnl /égbarlang Ennek a népes drámának lulaj-donképen négy főszereplője van: Jack Hoxie, a leghíresebb és legbra-vurosabb cowboy, Joe Bpromo, az óriás, Ranger, a csodakutya és Sálán, a csodáló. Amit ezek a főszereplők produkálnak, az a film történelében páratlanul áll. A történet maga sein sablonos, de a lovasbravur-mutatvá-nyok, a pampák vad fehér paripájának produkciói, a csodakulya bámulatot keltő képességei, a film izgalmai, a merész helyzetek és a felvételek pazar szépsége soha nem látott gyönyörűséget szereznek a nézőnek. Természetesen ennek a drámának is a szerelem a főmotívuma, üt azonban fűszerezi a történetet a mérhetetlen sok kincs — a kabirok kinci.e — amelyért ilt ugyancsak élei-halál harc folyik a becsületesség és gazság között. Szinle elképzelhetetlen, micsodi Irükkök és művészet szükséges ahhoz, hogy ezek a felvételek és szépségek vászonra vetíthetők és megöröklthetők legyenek. Csupa izgalom, csupa káprázat I Bevezeti az előadásokat a Magyar Hiradó és egy csodálatos természeli szépség, a „Dachsleini jégbarlang", amely kél felvonásban mulatja bo a világ legcsodálatosabb alkotását. Ezt a sok és nagyszerű látnivalót az Uránia fogja bemulatni ma vasárnap délután 3, 5, 7 és 9 órai előadásban. (=) FISK PNEU ■ leggazdaságosabb VulfktpvU«l«t: Autófelszerelést R.T. Budapest, IV., Aranykéz u.2 T<4. Aut 811—<1 Hevüli a bo&óxut-esí Megjósoltuk, hogy a bohózat-előadásokra nagy közönsége lesz a mozinak. A hétfői előadások zsúfollak voltak. Nemcsak azért, mert félhelyárakkal rendezték az előadásokat, hanem azért is, mert — mint előre megírtuk — a zsúfolt híz két teljes óráig kacagott. Szívből kacagott. A mozi vezelösége Is meggyőződött, hogy a közönség ezeket az előadásokat szívesen látogatja, hál elhatározta, hogy holnap hétfőn megtartja a második bohózat-előadást. Újból bemutat hét bohózatot ugyancsak félhelyárakkal. Az első előadás 6 órakor kezdődik. A gyermekeket célszerű az ötórai előadásra elvinni, mert azoknak a mulatságát fokozza az is, hogy — sokan vannak együtt. (=•) PORCELLÁNPUDER legjobb u világon. Pgyrtfen ptider, mely n pórusokat rem tömi el; alMta tz a ctór éi, lé ekeik é» tzépüi. Háromféle n»f sióban minden jobb üzletben kapható 34 Két évi és négy havi fogházra Ítélték Festetics herceg és Sztankovics akadémiai igazgató tolvaját A fogházban ugy viselkedett, hogy kényszerzubbonyba szorítva kisérték ál a tárgyalásra Nagykanlzs^, augusztus 3 Annak idején részletesen beszámoltunk azokról a vakmerő lolvaj-lásokról, miket ismeretlen tettes követett el Keszthelyen herceg Festetics Tasziló kastélyában, majd Sztankovics János gazdasági akadémiai igazgató irodájában. Festetics hercegtől négy aranyórát, négy arany karkötőt és több más ékszert lopolt el, amelyekig husz darab brllliáns voll foglalva. A vakmerő tolvaj Keszthelyről Martonvásárra rándult és oll kifősz tolla Dréhr Jenő földbirtokost. Budapesten azonban elhagyta szerencséje. Amikor Kasnya festőművészt akarta „meglátogatni", tetten érték. A rendörségre került, ahol csakha- mar levetette inkognitóját és Péterffy Jenő előkelő családból származó tisztviselő állott a rendőrség emberei előtt, akik rövidesen rájöttek keszthelyi üzletkötéseire is. Tegnap volt ebben az ügyben a főtárgyalás a budapesti törvényszéken. Péterffy olyan renitensül viselkedett a fogházban, hogy az örök kényszerzubbonyba bujtatlák és Igy kisérték fel a tárgyalásra. A biróság Péterffy Jenői bűnösnek mondotta ki hatrendbeli lopás és egyrendbeli okirathainisitás bűntettében és ezért őt 2 évi és 4 havi fegyházzal sújtotta. Orgazdája, Lurla Ödön fodrász 8 hónapi börtönt kapott. Ma vasárnap este disznótoros vacsora < Markó-féie vendéglőben Rbonnensek felvétetnek. Nyári cimváltoxását minden nyaralni Induló előfizetünk jelentse be írásban vagy telefonon a kiadóhivatalnak. Az utánhüidéa belföldre díjtalanul történik, külföldre naponta 4 fillér a megtérítendő portó többlet. Kerékpárt 3M7 Balspisril alstkéikai vegyen reklámáron, CMk (unitHui uI elsömitgu nímet, TORPEDO konlrifíkí, rrö» i(i,p«Vníkpij. uummlkkal, lámp*. pumpi, cica- ?r \'ÍÍTpiSSS Pengó 140 - Citnr« ügyelői. KRAUSZ 0 évo IcnnáUÓ Buda-p««t, IV., Vere* Pálné.a. 30. tugy raktira. ASINGER VARRÓGÉPEK míwhs A LEGJOBBAK T 4 l vllig els<i gyárából leg Zongorák olcsóbban vAiáro\'hatók""- rénlrUe Keresztéi* hitnevei /\'onjjoralefity\'tun Budapesten, Vilmos \'"•aáaiár-nt 6G. m. (S«Jit hix) 3 J< NAPIREND Augusztus 4, vasárnap Róm katolikus: Domonk. Protestáns: Domonkos. Izraelita: Tani hó 27. • Vtr-\'Sl Mozgó. „Parisla", vlligatUík-clft 12 telvonáshan. .Alt az erkfltcs ólt" burleszk. Magyar híradó. Uránia Morgó. .A kablrok ktnc.e" (Pehír sitin), nagy cowboy-kaland 16 le.v. Dachstelnl jégbarlang — Híradó. QAzIürdA nyitva reggel 8 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, pintek délután és kedden egész nsp nőknek). Augusztus 5, hétfő Romai katolikus: H. B. A Proteit : 0 zvaid. Izraelita: Tam hó 28. • Városi Mozgó. 5, 7 és 9 órakor nagy Vlgláték-est lélhelyárakkal. Bemutatásra kerül 7 kétfetvonásos burleszk. ÉRTESÍTÉS! A na a közi gyérdemű közönség szives tudomására hozzuk, hogy :ohajnak megfelelően augusztua hó l-én műköszörűs- és késes-szakűzletet nyitottunk. — Midőn Nagykanizsa város és vidéke igen tisztelt hözönségének szíves parifogását kérjük, előre is biz-tosiljuk az általunk végzett munka jóságának versenyen felüli voltáról, valamint a raktáron tartott áruink kiváló minőségéről Kiváló tisztelettel BOZZAY ÉS SZEGŐ Nagykanizsa, Sugár-ut S. _(labartaHált h*»)__ [ napihírek Gróf Betűien István mlnlaxlerelnök napi poald/a Nagykanizsa, augusztus 3 Hogy mennyit dolgozik szabadsága alatt is Magyarország miniszterelnöke, gróf Bethlen István, mi sem bizonyltja jobban, mint az, hogy a miniszterelnök naponta háromszor kap postái és azt maga személyesen dolgozza fel. A kormányelnöknek a személyes szolgálaiát végző inasán és egyéb cselédségén kívül még a személyi titkára sem tartózkodik In-kén, ugy, hogy a miniszterelnök maga irja levelezéséi. Eddig a miniszterelnök postáját azzal a lassúsággal kapta meg, amivel mindenki, aki falun él. Most a miniszterelnökség intézkedésére ugy rendezték be, hogy a miniszterelnök napi postáit Nagykanizsáról naponta kétszer mo-torbiciklls iiostás viszi ki Inkére. — Ezenkívül még egy harmadik postát Is kap a miniszterelnök, amelyet az ihárosi poslajárat visz ki az inkei kúriára — Az alispán elnököl az igazoló választmány ülésén. Bődy Zoltán alispán ma édesítette a város vezetőségéi, hogy augusztus 7-ére, szerdára hivj.i össze az igazoló választmányt, melynek ülésén személyesen fog elnökölni — Szabadságról. Dr. Wotff Sándor m. klr. főállatorvos, a nagykanizsai városi és járási állatorvosi hivatal vezetője, nyári szabadságáról bevonult és átvette hivatala vezetését. II Európa legdúsabb szénsavas és jódos nátron-lithion tartalmú savanyuvize. Kittit borrlit, Mit, (ffénft, lfWtt Kapható fűszer- és csemegekereskedésben Főlerakat: KÖVE8I HEHRIK Nagykanizsa, Magyar-a. 14. Tlttl 311 rmeg-21-en - Dr. Halász szabad kezdte. Rendelését f. folytatja. = A Kéményseprő-vendéglőben ma zenés zónareggell tartatik. 1 liter pogányvári kadar P 120 — 1 liter balatonfüredi fehér P 1-60 — 1 liter kisörsi fehér P 2 00. Számos látogatást kér Raffay Ferenc. — Sarlay Pestre szerződött. Sarlay Imrét, a Pécs—nagykanizsai színtársulat fiatal tagját a budapesti UJ Színház szerződtette. Mht a fővárosi lapot erről hírt adnak, Sarlay a Vakablak-ban mutatkozik be. Az összes nyári idényclpőket leszállított áron kiárusítjuk! MHiÁnui Cánrfnr nr Ci-» ciPöraklára a Fő-uton. ötvenhárom év óta a legjobb minősé nillcliyi Jdllüül 65 lld Tegyen üzletünkben próbát, a kirakatba árakat nem irunkt I 1889. augusztus 3. Suakáolóil Djdomágl Mindenkit érdekel I Ilye* rendkívüli tatalommal könyv még sohasem Jelent meg. Teljesen ujsierti tanító, értekező, elbeszéld, poétikus, sőt humoros stílusban több száz éleiből vett példán ál mondja el az IgsisigoL Magyarázatot ad n megvilágosodott — kezdetnélkül! idö óta létező — most feltárt élettőrvényekről. Elmondja erre vonatkozó küzdelmeit. E tudás átvétele a fejlődésre, tökéletesedésre törekvő embert az életművészet magaslatára emeli. Csupán egyszeri elolvasása Is az eddig elképzelhetetlen, legrulnáltabb állapotból az egészség visszaszerzésére képesít. Feltárta az élet é« munkaképességnek, tehát a fizikai és szellemi erő fentartásának, fokozásának és állandósításának titkát, eddig csak kéziratban létező mlnden-Irányu tudományos és nagy életbölcsesség könyvében a tét problémáján klvlll lefektetett több ezer természettörvényből 110-et Ismertet. A hosszú egészséges élet gyskorlstl megvslósltisát a legrégibb Idő óta nap-Jslnltlg felszínre kerülhetett példákkal világosítja meg. A megváltó szeretet és Igazság univerzális megvalósulhstásának hódoL Bevezet a tájdalomnélktlll szülés titkába. A 2 hatalmas 1070 oldslss könyv elme: ,Az élet könyve ■ és a -Oondolalerók Hatalma\'. Irta: 1928. junius 1 lói okló-ber 20-ig Blcaérdy Béla polihisztor és természettudós. Megrendelhető egyedül a szerzőnél, akinek dme: Orsova (Adsh-Kaleh) Románia. Ars 754 Lel. Csak korlátolt szimbsn kaphstó. Az életnek évszázadokig terjedhető meghosszabbítására (Makroblótllra) 70 ter- mészettörvény 330 Lel. meghatározására. A válaszbélyeggel ellátóit, érdeklődő levélre, kivételesen bő Ismertetés, legújabb allé ti kai fényképpel diitalan. Elhatározását ne hslssszs el, mert e mű későbben sehol sem szerezhető be. Korábban megjelent az .Ember Hlvs-tá.s\' most jegyezze elő, hogy sa|ló slatt van a reform életmód (BTcsérdiz-mus) lényege, gyakorlati kivitele, megvalósításának módja és hsszna. (Ara kb. 1 P lesz). A mű valóságos áldás a küzködő, szenvedő emberiségnek. Cssk magyar nyelven. un — A Kanizsán nyaraló pesti gyermekek, hálából a missziós-nővérek szerető gondoskodása iránt, csütörtökön délután fél 6 órakor műsoros előadást tartanak a Missziósház nagytermében. fíelépMij nincs, önkéntes adományokat hálával fogadnak. Mindenkit szívesen lát és ezúton hiv a Missziósház vezetősége. — A vasárnapi térzene mOsora. A nagykanizsai 6. h. gy.-e. zenekara ma délelőtt fél 12-től egyórás térzenét ad a Korona előtt. Műsor: 1. Magyar nemzet, induló, Egressy. 2. Operabarát, nyitány, Striczl. 3. Lotusvirág, keringő, Ohlsen. 4. Persa vásár, Jeliem darab, A. W. Ketélbey. 5. Operagyöngyök, egyveleg, Schnei-der. 6. Kati ne cicázz, Charleston. Vezényel Weckl Gellért ezreddobos. Orvosi hlr. Dr. Berger Miksa fül-, orr-, torok- és gégebelegségek szakorvosa rendelőjét Erzsébet-tér 18. sz. alá (volt Szarvas-szálloda) I. em. helyezte át. — A Vas- és Fémmunkás Dalkör hétfőn este 8 órakor megbeszélést tart a Munkás-otthonban, a balatoni kirándulás ügyében. Pontos megjelenést kér a Vezetőség. = Mielőtt szőnyeget vesz, saját érdekében menjen Bartához. Olcsó, jó, gyOnyOrO választék. — Telefont kapott a Missziósház. A nagykanizsai Missziósházban, a sokfelé ágazó szociális munkásság megkönnyítésére telefont szereltek fel. Az állomás száma 404. Pallos Nővérek női- és gyermekruha szalonjukat Erzsé-Bet-tér 18. H. em. (volt Szarvas szálló) helyezte át. ZALAI KÖZLÖNY A Balatonba íult egy Mnydsza/I főiskolai hallgató Nagykanizsa, augusztus 3 A balatoni fürdésnek ismét halálos áldozata van. A soproni főiskola hallgatóinak egy nagyobb csoportja nyaralt a balatonkenessei partokon. — Szentgyörgyl Lóránt III. éves kohó-mérnök-hallgató Balatonkenessénél mélyen beúszott a Balatonba. Társai egyszerre azt vették észre, hogy eltűnt a hullámokban. Holttestét két nap múlva vetette ki a viz. = Mosonyl Mimi áll. kép. oki. zenetanárnő Keszthelyen tanítását újból megkezdi. Az 1929/30. tanévre jelentkezni lehet kedden és pénteken d. e. 11 — 12-ig. Akadémiai vizsgára elókészit. — Pesten fogtak el egy Kanizsáról körözött soffört. Még 1927-ben történi, hogy Tremmel Samu 24 éves budapesti gépkocsivezető, a nagykanizsai törvényszék területén autójával elütött egy embert. Tremmel ellen akkor megindult a szokásos eljárás. A nagykanizsai törvényszék ki is tűzte ügyében a tárgyalást, azonban Tremmelt nem lehetett megtalálni, ugy, hogy a tárgyalást nem lehetett megtartani. A nagykanizsai törvényszék erre köröző-levelet bocsátott ki. A körözőlevél-ben foglalt személyleírás alapján a budapesti kapitányság kipuhatolta Tremmel Samut, elfogta és leszállította Nagykanizsára Ogyében a törvényszék szüneli tanácsa rövidesen megtartja főtárgyalását. = Ne felejtse el, hogy: varrógépben „PFAFF-, kerékpárban „PUCH" a legjobb! — Tatarozzák az Iskolákat. Most bontották fel a városházán a nagykanizsai iskolák és ovódák tatarozásába, a vízvezeték és csatornázás bevezetésére beérkezett ajánlatokat. összesen 27 ajánlat érkezett. Végleges döntés hétfőn történik. = Vésnökmunkákat, roggyanta bélyegzőket elismerten legszebben és legjutányosabban készít Ooldbergerné, Főút 10. Dobrovlts udvarban. = Felhívjuk olvasóink figyelmét Orosz és Társa Bankház mai lapunkban közölt hirdetésére. * \\ Ne tűrje, hogy vérét szúnyog szívja Ilyenkor Fiit segítségét hívja. Az emberi vér a szúnyoo fő-tápláléka Élet* fftoO tőle. FLIT Irgalmatlan n szúnyogok Iránt; mindenütt maotalálja és elpusztítja őket. A permetezett FLIT behatol minden hatadéfctoa, ahol svábbofjarak, poloskák ós hangyák elbújnak és szaporodnak. Kiírtja petéiket Megöli a rovarokat, de emberre ártalmatlan. Nem tagu foltot. FLIT nem tévesztendő ósszo a közönséges rovarirtókká; : tökéletes rovarpusztltó ereje mind** várakozásunkat Molégltl. Permetezzünk MaiorarwnuáiH köiponb PANACEf rt. •UOIUMT, VI, nsritö-u. ts. — Zászlószentelés. A Nagykanizsai Keresztény Társas Temetkezési Egylet f. évi augusztus 4-én délelőtt Tél 12 órakor az alsó róm. kath. plébánia-templomban gyász-zászlószentelést tart, amelyre az egylet nb. tagjait és a város közönségét tisztelettel meghivja a Vezetőség. Gyülekezés a templom előtt — Kltflnó szemüvegek orvosi receptre és recept nélkül legolcsóbban Zsoldos Oyula órás, ékszerész és látszerész uj üzletében kaphatók Főút 14. Biztosító palota. Szakszeri! javítások. ■= Legjobb olvasnivaló a Nemzeti Újság Aranykönyvtára. ura előfizetőinknek kötetenként 150 P és 30 fillér portó. Mmatír-nmBkák: előhívás, másolás, nagyítás olcsón elvállalóik. Nagy választék kedvező részletfizetésre. 9X12 lemezesgép . 38 pengő és feljebb „K 0 D A K" . . . . 24 pengő és feljebb Mindig friss lemezek, filmek, másolópapírok, vegyszerek Szabó Antal kOzlet — Italmérők figyelmébe. Minthogy az uj bortörvény kivonat s a korcsmai hitelekről szóló miniszteri rendelet kifüggesztése minden ital-mérőre — a korlátolt klmérőkre Is — szigorúan kötelező, nehogy a legközelebbi borvizsgálat vagy rendőrhatósági ellenőrzés alkalmával bárki kellemetlenségeknek legyen kitéve s megbirságoltassék, igyekezzék mindenki a bortörvényből egy példányt, a korcsmahltelekröl szóló rendeletből pedig az ilalmérő helyiség minden szobájára egy-egy példányt beszerezni s azt ott mielőbb kifüggeszteni. (Bortörvény kivonat 1 P 10 fill. Korcsmahitel rendelet 60 fill. a Zalai Közlöny nyomdában kapható.J Vendéglősök titkára. = Megtakarítja budapesti utazási költségének felét, ha budapesti tartózkodása alatt felkeresi az országszerte előnyösen ismert Gullver Cipőházat Budapest, Rákóczi-ut 1. sz. a. mert cipöszükségíetét elsőrendű minőségben kiváló jutányos árban itt szerezheti be. — öngyilkos gazda. Pintér Ferenc cserszegtomaji gazda egy óvatlan pillanatban felakasztotta magát Az esetet jelentették a keszthelyi járásbíróságnak. Hogy mi késztette Pintért végzetes tettére, nem sikerült megállapítani. Mint a puha szőnyegen, ugy járhat a Palma cipősarkon. Ne koptassa felesleges módon Idegeit és cipőjét. Ne tegyen Palma sarok nélkül egy lépést sem. = Felhívjuk olvasóink figyelmét a mai lapunkban levő Bozzay és Szegő cég hirdetésére. ZALAI ZKOLONY Ha Budapestre utazik .•stükséglete fedezésénél feltétlenül keresse fel a, tip& Qnliver Cipőházat Budapest, VII., RAkóezl-ut 1. hol elaőremttt minőségben vásárolhat: nyelvei cipót masnival világos drapp lakkcipőt pántont kiváló minőségben, alacsony, vagy magat sarokkal druut\'elnökét legdlvato- . Sahb* Máltaiatokban trottör cipót lekete vagy barna silnbu alacsony sarokkal fértWpó, lekele kiváló minőség P 22 80 ugyanaz barna színben divat forma ............ P23M Saját,készítményt), békebeli minőség I vi> Postai rendelésnél utánvéttel. Nemtetszőt kicserélünk. Ha, fártál ii Ugatott, ha álmatlanságban, ás örökös félelemérzetbeu szenved, ha hasgörcs, szivfájás, mell-nyomás és fuldoklási rohamok kínozzák, akkor Igyék reggel éhgyomorra 1—3 pohár természetes .Ferenc József" keserüvizet, mert ez megszünteti az emésztési zavarok okait s elhárítja a vértólulást. Az emésztöszervek gyógyításának több orvostanára elismeri, hogy olyso tüneteknél, melyek a tápcsatorna tartalmának önmérgezéséböl származnak, a Tereae láMet viz kittlnöen beválik. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerUzletekben = Balatoni autóut. Azok, kik legutóbb autón keresték fel a „magyar iaogert", kellemes meglepetésben részesültek, A Balatonhoz vezető autóuton, ugyanis egy hatalmas Mercedes Benz kocsi teljesiti szolgálatot, mely bajbajutott autósoknak teljesen díjmentesen áll rendelkezésére. A nagy piros . Mercedes I Bctiz Service" kocsit az autósoki mindenütt szeretettel üdvözölték. | — III rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala- j vármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket* a következő előnyöket nyitjuk., Százpengőnként csupán öt pengő! havi részlet fizetendő és egy éven belntt törlesztés esetén a kamatokat is megtéritjttk. Kopstein Szombathely. Kösngl-utca 5. Naponta adM növendék és ti aéá|Wainak. „FUTOR" szénsavas takarmáoymeszAl. A. .FUTOR- növendéká Italoknál a csontképződést elősegíti, hízásra á^tT,étvágygerjesztő^ A .FUTOR" nem orvosság, hanem a legflnomabban órkut mészsónp, amely aa Sálatok\' szervezetébe Igen kötnyen felszívódik, s amelyet az állatok aro-roaUkus anyagtartalmánál fogva- szívesen fogyasztanék. A. .FUTOR* etetése a konyhasó etaté-sít feleslegessé teszt. A nagyhUlalók, uradalmak, gazdaságok a .FUTOR" t állandóan etetik. Ars: 1 kilogrammonként 40 fillér Zsák vileiaél: 1 zaák SO kg. (zsákkal egyUtt) P 1030. I cca te kg os próbadoboz ára 30 fttlír. Kicsinyben és isákszárurs kapható: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, növényvédőazerek swj kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A blrOeég mellett. Tetolon: 130. SPORTÉLET Nagykanizsa sportközfaségén van a sor, hogy hétalmaa erejű oaapatot tudjon a küzdelembe küldeni UJ, elsőosztályu játékosok a Zala-Kanizsában — Augusztusban a Hungária, Somogy, Budai 33 és zalaegerszegi kirándulás a program Nagykanizsa, augusztus 3 A Zala-Kanizsa FC vezetősége óriási erővel dolgozik azon, hogy megfelelő csapatot szervezzen a hetek mtilva kezdődő bajnoki kampányra. Hétfőn este fél 9 órakor a vezetőség a Centrál szuterénjében tartandó összvezetöségi ülésen fog beszámolni eddigi munkájáról és ugyanekkor határoznak a további munkaprogram felett. Különösen fontos a taggyüjlés tempójának fokozása, mert az uj szezont csak kellőleg megalapozott klubbal kezdheti meg a vezetőség. A laggyüjtés elég szépen halad, azonban még mindii; sokan vonnak, akik nem vonhatják ki magukat a klub támogatásából. Példának olt kell álljon a már sokszor idézett Szombathely, Kaposvár, Miskolc, melyeknek közönsége nemcsak, hogy megteremtette, de naggyá is tette csa-patait. A tagok sorába való belépés különben is célszerű, mert a klub tagjai kedvezményt élveznek és elsősorban kapják meg a jobb helyeket a tribünökön és a páholyokban. A Zala-Kanizsa vezetősége megalakulásakor kimondotta, hogy a klub ebben az esztendőben minden körülmények közölt be akar kerülni az I ligába, mert véglegesen csak ez te- remtheti meg tartósan a kanizsai profisportol. Az uj játékosok próbajátékai az augusztusi meccseken történnek meg. Ebben a hónapban a bajnok Hungária, a jeles Somogy, a Budai harminchárom fognak Nagykanizsán vendégszerepelni. Augusztusban a csapat átrándul Zalaegerszegre Is, ahová már régen várják a kanizsai profikat. A Zala-Kanizsába kiszemeli játékosok valamennyije I. osztályú erő. Igy szó van Ember Jóskáról, Fehér kapus (Hungária), Halán, Fekete, Buza és két Borskay-Játékos megszerzéséről. Természetesen a játékosok szerződtetésének ténye végeredményben a kanizsai sporttársadalom kezében van letéve. Ha a taggyüjtést azzal az eredménnyel zárják le, ami elegendő alapot nyttjt a zavartalan működésre, akkor a II. liga verhetetlen csapala fug kifutni a zöld gyepre. Csak I A közönség mosl legyen a csapat, illetve a klub mellett szeretettel és kellő áldozatkészséggel. Ezt elvárhatja különben az a nemes sportradicijj is, t»«l/ dr. Mez! \'Per rcncét, Marvallfsot és a 60 évnél többet megégi NTE-et adott, a magyar sport kultúrájának. Halló! Halló! Szenzációs estólyek! Megérkezett Schratt Kohté budapesti művésznő ki esténként gyAny8s«fl énekekkel kitűnő zenekíséret melleit \' szórakoztatja az igen lisztéit vendégeimet. Elsőrendű családias ••tétel Szolid, pontos kiszolgálás I „, Szíves pártfogást kér Woi I á k J Bit Ő vendéglős. Pápai Sport-Egyesület—Zrínyi Tprna-Egylet mérkőzése a Bakay-seríegért Nagykanizsa, augusztus S A Zrínyi Torija Egylet legutóbbi mérköaásén impoiiálóiölémyel győzte Sle a Kaposvári Turul kiváló együttesét s ma a Pápai Sport Egyesület piem kevésbbé jó csapatával veszi ffel a küzdelmei. Bár a verseny fa-fvoritja ezúttal a helyi csapat, mégis a kanizsai versenyzők legnagyobb .erőkifejtését teszi szükségessé az a (körülmény, hogy a vendég csapat Valamennyi tagja a dunániuli kerület ismert nevü versenyjátékosa, kik nem egy értékes győzelemmel dicsekedhetnek. A Zrinyl valamennyi reprezentánsa lelkiismeretes tréning htán, a legnagyobb győzniakarással indul a küzdelembe s igy a/, egyesület vezetősége joggal remélli, hogy csapata megismétli múltkori nagy ponlarányu győzelmét. A déJöMttl versenyek 9 órakor, a délutániak pedig 3 órakor kezdődnek a Zrínyi versenypályáin. Győzelem cselén a Zrinyl legközelebbi ellenfele a Péest Sport Club csapala. Bérautó Csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon: 595. Bencze ÍUWat, Mhtfasbiatcw 2/as. ím augusztus 4. PHILIPS RÁDIÓ KÖZLEMÉNYEK MINDENKIT ÉRDEKLŐ OBJEKTÍV RÁDIÓ SZAKLAP IH1UM RADIO ELŐFIZETÉSE EOY ÉVRE 3 PENOŐ EOY SZÁM ÁRA 30 PILLÉR Ezred atlétikai weraeny Nagykanizsa, augusztus S A nagykanizsai m. kir. 6. honvéd gyalogezred ma, vasárnap délután fél 4 órai kezdetlel rendezi sportversenyét a Zrinyl sporl-telepen. A zenés felvonulás, Hiszekegy és zenés szabadgyakorlatok után következnek az atlétikai számok: külön tiszti és legénységi csoportokban. Az egyes számok közölt géppuskások tréfás lovasjátéka, vidám játékok, jelentő-lovasok carousselja, humoros lovasverseny,, legvégül megrázó erejű harcjelenet és élőkép gondoskodnak a közönség szórakoztatásáról. Helyárak 20 fillértől pengőig. (Nagykanizsai diák sikere.) A MOVE zalaegerszegi országos teniszversenyén feltűnést keltelt szép játékával ifj. Darás László V. o. gimnazista tanuló, aki 15 éves kora dacára az egyesben megnyerte a lll-lk dijat, egy művészi kivitelű, hatalmas ezüst serleget, továbbá a páros mérkőzésen egy finom müvü, díszes plakettet. A nagy reményekre jogosító „Kis Kharling" fiadr. Darás László nagykanizsai ügyvédnek. lkáeg ■agyar, aaggnáigt Igyák! Szent-Iargltszlgeti PALATÍNUS gyógy- és ásványvíz kerületi lerakatát megnyitottam. Palatínus gyágy-, bor-éa éaványviz nagyban és kicsinyben Jutányos áron kapható Fischer és Leltner fűszer- éa gyarmatáru kereskedőnél Király-utca 8. Telelőn 239. ttadea magyar, aagyar rliel Igyák 1 ÜI929. augusztus Zflrlchl sárlat Pirii 20-361/j, London 25-22>/i, Newyork 519 Ti, [lrüssel 72 ÍÍVl, Milano 27 18 Midiid 76 05, Amsleldain 208 27\'/z. Berlin 123 88, Wien 73 25, Sofls 3\'7li, Prlea 15-39, Varsó 58 30, Budapest OO-M\'/i Belgrád 9 12\'/l, Bukarest 3-08VI. Teiuéa;tSu4« Buza 05, rozs 10 fillérrel esett. Óbuzs tlizav. 77-ea 24-05—24-25, 78-.S ■}i 2S-24-45, 79-e. 24-4Í—24 70, 80-aa 24 70-24 90, dunánhdl 77-es 23 25-23-55, 7S ii 23 55-23-75, 79-e» 23 75 -23 95, 8>aa 53 95-25135, újbúza llszav, 77-es 21-66—24*80, 7J-aa 24 80 -25 -, 79-es 25 10—2530, 80-aa 25 20—25-50, dunánt. 77-ea 21---24-20, 78-la 24-20-24-40, 79 es 24 40-2 C60, 80-aa 24-60-24-70. rozs (uj) 18 80—19 — Uk árpi 18-25— 18-75, aőrárpa 17 45-17 95. ub 17 75— 18 —, tengeri lazt 23 50-24 —, dunántúli 2380 -24 25, repce 45 --46- korra 13 25-13.50. árpi u| közepes 18-25-18 78 Klaita: MUalal ItmIi és UpUaU Vállalat, üafjkanlnán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Intansrkan telifon i Nagykanizsa 78. az. apróhirdetések Az •! dija 10 ntOf >• «I|I«k további szó dija a ftil. Vatfe át flnnepoap 10 uő% BO fllldr, további oó dij. • ttli. Szerdán 4a pinteken 10 uttl 80 MMr, minden továhM azó dl). • MII. Claaső í aladen v.sla gabb betűből illó szó két isótilk számíttatik. Alláat IWTMŐluuk SOo/9 engedmény. Mlrdatéaak 0 (•«) pMgl Aaastagan ■ ImI ■ Ml«li|H klnynlis, uinUiia alkarOldaa adgatt eltra flialiiilk Magyar-utca 32. azim alatt kél aiobái takéa az összes mellékhelyiségekkel aug. l-re kUdó. ■aiMkir Kra kiadd Sugár-ul 18. azám alatt 5 sxoba, konyha, cselédszoba. Ilirdóuoba, előszoba és hozzátartozó mel-, léklielyl Bégekből I1H emeleti tllcáa. Bővebbet Vlnose Qyuli, Sugár-ut 4a 3687 10 haMaa szabadhegyi elsőrendű iiintó (s rétből élló birtok, akár egy dsrabban, vagy parcellákban Is eladó. — Bővebbel: Aczél Ignác Ingatlanforgalmi Irodlfa, Nagy-kanlaaáa, Kazlnczy-u. 2 ~ Négyarobis laktsivárosszlvtbzn kMi. Érdeklődni le zsébet-tér 3. lehet Kticbenfeld huigyir. Er-3678 Katonai, egyenruházati, az Összes szak-mákbl vigó dolgok legnagyobb vilinléka ■aafraaan Károly url és női divatáru házában. Címre kérem ígyelnll 2V. bold iziitlófőld a szentalklóel uton sOrgŐMn aladd. Bővebbet - Aczél Ignác Ingatlan torgilml Irodiji, Nagykanhuán, Ka zlnczyu. 3. Hl megbízható |ó e> olció béraatd-»al akar utazol, ugy hlv|a fel telefonon 167. vagy 571. aaimot Oarage: Nidoru. 6. Sürgönyeim : .Autótaxi\'. 3274 ÍALAI KÖZLÖNY •aanlgyargyvérl hegyen cca 1600 22 \'lí, öl,lrlnk\' ")\'« Igen )ó épülettel, töldplncével-, telje, felsiereléml, 700 liter borral együtt, sürgősen eladó. Bővebbet: Auél Ignác Ingallanforgllml lrodi|a NsRyVanlzsin, Kazlnrzy-n 2 izám. Eladd szabad kézből 2 hold bízlak, |ó akható házzal Szabadhegyen. Érde-.lődnl lehel_Zrlny| Miklós-u 1. alatt. 3689 JTTlsztvIselő keres november I ére egy két , esetleg háromszobás lakdat meg-Címeket posta 3677 Heg h lelelő mellékhelyiségekkel tiók 80 kérek. Erősebb munkáalaini szódagyArba -telvélellk. Szakmunkás előnyben. Ma, var utca 20. 3690 Fő útvonalon JóI|ővedelmező~hiz aza-bad kdabdl eladd. Clm a kiadóban NIÉZET, nyersbőrt, ántollat, v * • a t éa fémet legmagasabb áron vásárol Strém Bernát és Fiai Erzsébet-tér 16. PdnakdloaOm bekebekrfst. rilnden összegben s legelőnyösebben és leggyorsabban folyóslllal Aoail Igndo pénz-kölcsönköz vetítő Irodája Nagykanizsái, Ksilncxy-utci 2. szám. 4925 Kétarobia ulcal lakiz forgalmas ulciban k ladd. Clm a kiadóhivatalban 3675 Kaufmann Károly Dunánlnlon leR o\'cz\'ibb és legnagyobb a rövidáru izakmá bzn. Címre kérem ügyelni I Solfőr, szerelő lakaloa állig keres. Cint a kiadóban. 36t0 300 holdas elsőrendű bérl.t, esyéb vállalkozás miatt azonnal, eaelleg aralis alánra átadd. — Bővebb-1Aczél l«nác pénzkölcsön és Ingatlanforgalmi lrodá|Abnn Nagykanizsán, Kazlnczy u. 2. sz. 2936 Olfzobás komfortos lakás no\'eivber l-re kiadd. Bővebbet Deutsch Ede, DeáV.lér 12 sz. alatt. 3659 ebédlőbuendeaáa Kinizsi 3646 ElsőiendU márkájú, generáljavllialól ki. személyautó Igrn olcsón, kedvező leltételek mellett azonnal eladó. Bővebbet Walozar Qvegüzletben. Egy Ehrbar zannora bérbeadó. Ugyanitt fgy konyhakredenc és több bartor-Ikrgy eladó. Deák tér 10. 4. at. >Jtó. 3738 A város legforgalmasabb ucciiában egy Igen lót Jövedelmező üzlet és bérház eladó Bővebbet: Aoadl Igáén Ingatlanforgalmi és p ^nzkölcsönközvelltő Irodája Nagyka nlzaa, Kazinczy-u. 2. KltUnő angol saatarkardkydr oldal kocsival jutányos áron eladó Árpád u S. 3742 El. aiekrén bődöaó! bulorok, asztalok, ív. kályha, vaiágy, llizteilii ik, ulaz^bőrön gatderob-ids, zsíros-Szemere u 4/b. •3760 Siessen vásárolni TURUl cipóüzletben, «nig az olcsó készlet tart. Női srandolettek piros, drapp és kék színekben. Gyermek, női és férfi duplavanrott szandálok. Chrom- és nyersgummitalpu tennisz-cipők nagy választékban, HAxze mag kirakatunkatI Egy szép utcai azobi konyhával uoanal kiadd, esetleg bútor nélkül Is U.yarfotl Üzlethelyiség azonnal kiadó. Érdeklődni Zrínyi Miklós utca 20. özv. Satllerné 3737 Jdharbass levő talllükör és azekríny medvéiéire kerestetik. Teleion 553. -3736 Kalapaxalanba lanulólányokal és kézilányokat lelvesz Uoflm«nn Anuy, Csányl t ászló-u. 8. -3736 Jó ffdrflOltAzsf és máslile 15. márodik ajtó iz udvarban. eladó Póut -3735 IdOaabb özvegy munkás vagyok, szeretnék megismerkedni egy gyermektelen özvegyaaazonnval. Háziasig nincs klzirvi. • Címem megtudható t lap kljdéhtvaliUban Csendes kétszobás, konyhás udvart lakás kiadd aug. 15 ére Sugár-ot 45. Megtekinthető d. «. 10-től d. u l-ig. Kdtaaabéa ntcal vízvezetékei tikáa azonnalr. Idadó Józieflőherceg-ut 587a. Dupla a|té beüvegezve oksó árban eladó Szemere-ucca 3. sz. -3731 Dunaattba való Teleky-ul 34. lz. zöld ringló kapható -3729 Kiadd egy egyaiobás lakás tartozékaival szeptember hó l-<e Csányl Liuló_u22 azim alalt -3733 Eötvöi-tér 18. isámu házban egy a a.abéa vei.ndáa, száraz, egészséses Ivkás, izeptember hó l-re klidó. Bővebbel: Aozidl Igado pénzkö\'csónközvetltő és intallsnforgalml Irodája Nagykanllsa. Kazinczy u. 2. sz. -3755 Oilatbarandaada stelázslk, elsdó. Bővebbel Magyar u. fatelepen. puli, 108. Dukisz 3761 Szepesi imre Zrlayl Mlkléd-aloa 2tt. ca.tornázás, vízvezeték-berendezés, épület ás mfl-im bádogoi. — Telefon Z-S6 Hdromazzabéa ma^ánla\' ist kerttel keres nov. elsejére gyermektelen 3 tiru csalid lehetőleg a város bilterlllelén. Clm : Sugár ul 47/a. -3697 Kdtaaabéa utcai lakás mellékhelyiséggel november eliejére Klnlzsl-u 11 kiadó. Egy szoba lonyliii lakái Eölvös-tér 3. sz szeptember elsejére kiadd. 375<) Fő-nt 8, második emeleti utcil bútorozott szoba azonnal kiadd. -8740 Fiatal ügyes takaHtdnd t azonnali belépésre felvételik. E ut 8 házfelügyelőnél. {ész napra Svebbet Pö-•3743 Hézak 6, 5, 4 ás 3 hézak a belvárosban, kisebb jövedelnuzó bérhéaak, emeletea szobás saaaén- több nagyobb éa és Qalathéaafc. vendéglők. Birtok, Somogyban 1000 kat. bold bírtak épüle-tekkel, Egaraaagl járásban 130 hold urllakkal, Kaalaaa katárában, 10, 8 él 4 hold, Kaazztlialy mellel! 60 éi 53 hold kllünő birtok épületekke\'jOzi \' hold, ----- •Mblrtok Oaaat- 113 és 2 . oyflrgyvérl hegyen 5, 3 a 1 hold pln cével, FBrhdnoaa 4 és 3 hold plaoá-*al olcsó árban elidok. Bővebbel Dukisz Miksa Nigykinlzs, Oaanaas-a-a. 3. sz. -3730. Kdianbajérata ulcal szoba előszobával irodának vagy varrodának kiválóin alkalmai, Kizlnczy-utca 2. szám alatt >ug 15-re kiadó, -3734 Egyszobás udvari lakás mellékhelylsé- fckkel |Z\' r asl kiadd Vöröimirly-utca 7\'a -3728 WalUaaiŐTéOlilata él agyé. ptn^ giekrény eladó. Qm á kiadóban. -3721 Batttiyányá. 26 az. alatt egy kerti egy-szobás lakén mellékhelyWgekkel aug. 15-re kiadó. -3551 ngjsa.ayébaa tObb ok akóházzal és gaida- \' Zala é kisebb-nagyobb bittok I sigl épületekkel alaMk. Bővebbet itaaél .Igáén Ingatlanforgalmi és pánzMIeMta-kőzvetltő Irodájában Nagykantosa, KMtaay-nlca 2. Elaaajzatt egy Jobbkezes kezlyü a valuta)lomteon. A bccsületea megtaláló szíveskedjék lapunk kiadóhivatalában jutalom ellenében lesdnl -3757 A viroa belterületén egy mxkzn 6 izo-bia ul magánház eladó Bővebb.I: «aaél Igáién pénxkölcsönkőivetllő ás IngiUM-forgaluil Irodája Nagykanizsa. Kazlnczy- ulca 2. sí. Aaatalaaaaaádak vétetnek Teleki ul 69. él tanoncok Ul-3770 Kétszobás utcai lakás az összes mellékhelyiségekkel november I re kladé Fő-ut 24. UgYinolt egy külsnbejáritu butorowU (s klsdó, egy 2 es számú Weitbeljn- izoba szekrény eladó! 3769 Keltő Werthelm-uekrény, egy toalett-tükör, uj ruhaszekrény, nagy falltakőt ás 24 használt szék aladd Szegő Mór, Eötvös-tér 2. -37(8 SOtaaséajréraaak leTvátetnek Pdőfl- ut 40. Tompek. Rákóczi utca 61. Hám alatt <«y lutor aladd szotad-•3716 Egy két szobás lakás november l-re És egy I saobáa lakás aaeplamber I-n U- aaé Zrínyi Mlklóa utc. 34. Postapalotával izemben. -3715 IBOO holdaa elsőrendű birtok. riJU 15 szobás lőuit kastély, 5 szobás UsiH-lakiasal áa egy MO boldaa, ugyancsak elsőrendő birtok, a DAUvaaut mentén, rais 6 szobás urllakáasal és 3 szobás ttsztüd-kásss! eladó. Bővebbet Aoaél taaéa Ingatlanlorgalml kodájábtn Nagykasilzsá., Kazinczy-ulca 2. Oaobaladny vagy n mélyhez letvéteík. dm a mindenes 2 IMA l TM nzaufeaT I ljtei). augusztus 4. Köszönetnyilvánítás. Mindazon ismerőseinknek és jőbarálainknak, kik felej\'hctelen jó édesanyánk Oz?. lellenios Istvánné elhunyta alkalmával jóleső részvétükkel mély fájdalmunkat enyhítették és a boldogult temetésen mejelennl szívesek voltak, ez ulon mondunk hálás köszönetet. Gyászoló család. FflFlil életérdeke az JUHI HU" Azonnali eredményéit teljes garancia, ismertetet 50 flIL bélvfg ellenében diszkréten, bérmentve küld : Keleti J. orvosi műszertár Budaptsi, P*t$fl 5 -u. I7. AUg. figyelem! jaja M: VIKTÓRIA OÓZTÉOLAQYAR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NAOYKANtZSA raktáron tart nagy és kis méretű gép-téglát és mindenfajta cserépzslndelyt. Eladás : a Nagykanizsai Takarékpénztár RL-nál, Csengery-ul 3. levő városi irodában és v a sánci téglagyárban, Telelőn: Nagykanizsai Takarékpénztár R.T. 261. __»or Haan Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól. 2412/1929. vhl. sxám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. L-c. 102. J-a értelmében ezennel kőz-hírré teail, hogy a nagykanizsai klr. járás bíróságnak 1929. évi Pi, 2412. számú vég léae következtében Dr. Darás |Lá>zló ügy. véd által képviselt Németh OyOrgyné tólazentmártont lakós javára Schlosier Károly és László alperesek ellen |ogllgylel hatályt perben a klr. |árásblróság elten delle sz 1 drb ló elárverezéiét 553 pen-góre becsalt következő Ingóságok, u. m. T drb 7 éves sárga herélt tó nyilvános ár verésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykanizsai klr. járásbíróság 1929-lk évi Pk. 2412. számú végzése fQlytán Nagykanizsán az Erzsébei téren a Zöldfa vendéglő előtt téren leendő megtartására 1929. évi augusztua hó 9. rupjáuk d. e. 12 órája határidőül kl-tŰzetik éa ahhoa a venni szándékozók ezen-n.l oly Imegjegyzésfeel hivatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. } al értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek azUkség esetén becaáron alul Is el fognak adatni. Amennyiben u elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és lellUloglaltalták és azokra kielégítési jogot nyeltek volna, ezen árverés ai 1881. évi LX. t.-c. 102. {. értelmében ezek Javára Is elrendeltetik. Kelt Nagykanizsán, 1929. évi |ulius hó 30. napián. H>án Oyula s. k. rr a klr jblr. végrehaltó ilioial.!. nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338. Bármely bel- vagy külföldi áru- vagy értéktőzsdéről a lehető leggyorsabban, telefonon, táviratilag, vagy Írásban, helyben vagy vidékre jelentést ad, Érdeklődni lehet a fenti címnél. Mos I Fest 1 Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR göxmoJŐ, wgy tisztító, ruhafestő a izoubathtlyl cww. IpaikUIIIUton juanyéremratl kiiflntctva NAOYKAN1ZSA OyUJtételcp r Gyártcl.p i Kazinczy-u. 8. Huny«dl-u. IS Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit festet vagy tlszültat. üyóződ|8n meg áraim olcsóságáról és munkám kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlsztltás I Tisztftl ■>« Pllnbérozl 4258-1929. Tárgy: A m. klr. Pénzügyminiszter 74600/VII. 1929. számú rendelete az Ideiglenes házadómentes-ség engedélyezése Iránt elkésetten beadotl kérvények tárgyában. Hirdetmény. A m. kir. Pénzügyminiszter ur fenti számú rendelete alapján felhívjuk mindazon nagykanizsai lakós háztulajdonosokat, kik az ideiglenes házadó mentesség iránti kérvényüket az előirt határidőben be nem adták, vagy elkésetten adták be s igy a kérelmük ezokból visszautasittatott, hogy a ház-adómentesség engedélyezése végett kérelmüket szabályszerűen felszerelve és eddigi mulasztásuk igazolására szolgáló körülményeket felsorolv/. folyó évi szeptember hó 30-lg a helybeli kir. adóhivatalnál okvetlenül nyújtsák be, illetve újítsák meg, mert a fent hivatkozott P. M. rendelet értelmében az ideiglenes házadó mentességet igy meg fogják kapni. Városi adóhivatal. Nagykanizsa, 1929. augusztus hó 3-án, j7« P o I a y V számvevő 15307—1929. Hirdetmény. Augusztus 5-én d. e. 9 órakor a v. gazd. hivatalban az Erzsébet-tér 3—4. sz. alatt I szoba konyhás lakást november l-re bérbeadok. Nagykanizsa, 1929. évi július hó 23-án. mi Polgármester. Műhelyemet Fő-ut 8. Bazár épfllelbe, I. ndvar helyextem át • Löbl Béla szflosniestar. Zalaapáti kBsiíg elöljáróságától. 1095/1929. szám. Hirdetmény. Zalaapáti nagyközség képviselőtestületének fenli számú határozata értelmében közhírré tesszük, hogy a község tulajdonát képező 5 vendéglői szobából, továbbá 2 szoba, konyha, kamra, pince, mosókonyha, istálló, raktár, mészárszék, jégverem, valamint a beépített színpaddal rendelkező 100 ll-méleres nagyterem, a hozzátartozó 150 O-öles gyümölcsös és 200 O-öl területű konyhakerttel együtt nyilvános árverésen vengédlői célra 1929. évi augusztus hó 18-án d. u. 3 órakor Zalaapáti községháza tanácstermében 6 évre haszonbérbe fog adalni. Az árverési és bérleli feltételek a jegvzői irodában megtekinthetők. Kéri a községi elöljáróság, hogy lehetőleg csak hivatásos vendéglő iparosok tartsanak igényt a bérleményre. Zalaapáti, 1929. julius hó 27. WUklerlártoiislL BéMenyl Syörgy ú. |egyzó. í m községblró. 16460/1929. Versenytárgyalási hirdetmény. A lovasrendőristállónál tárolt 24 ürm.3 dorong és 230 Urm/ hasáb kemény tűzifára legké sőbb f. évi augu-ztus hó fi-ának déli 12 órájáig a v. iktatóhivatalba benyújtandó zár: Írásbeli ajánlatokat kérek. Bővebb felvilágosítást nyújt a v. gazdasági hivatal. Nagykanizsa, 1929. augusztus h ■ 2-án. »« Polgármester. Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól. 10523/1929 vht. asám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. L-c. 102. §-a élteimében ezennel közhírré leazl, hogy a nagykanizsai kir. járás-bíróságnak 1929. évi Dr. Fábián Zsigmond Ügyvéd által képviselt Pesti Közp. Papnő vei de Javára 28(0 P s Jár. erejéig 1929. évi julius hó l én loganatosltotl kielégítést végrehajtás utján le-éa felulfoglalt és 1440 Pengőre becatllt kővetkező Ingóság, u. m.: 1 ló, 30 mm aséns, különböző malomhoz való tárgyak nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykanizsai klr. Járás bíróság 1929-lk évi \'lenti azámu végzéae folytán 2800 P tőkekövetelés éa eddig öiz szesen 514 P 64 fillérben bíróilag már megállapított költségek erejéig Komárváros-ban Lalii-malomban leendő megtartására 1929. évi augusztua hó 22. napjának délután 8 órája határidőül kifizetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy as érintett ingóságok az 1881. évILX. l-c. 107. és 108. §-al értelmében" készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, ssukség esetén becaáron alul Is ef lógnak adatni. Amennyiben ax elárverezendő Ingóságo lul mások is le- és felalfoglaltatták él azokra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árveréa az 1881. évi LX. t.-c. 102. értelmében ezek )avára Is elrendeltetik. Kelt Nagykanizsán, 1929. évi aug. tó 1. napján. Haán Oyula s. k. t klr. bír. végrehajtó Nem trükk, valóság! Kedves, barátságos, tiszta szoba-árból 20% Bőséges, Ízletes, házi étkezési árból 10% engedményt kap ön, mint ezen lap előfizetője BUDAPESTEM Park Nagyszállódéban, VIII., Baross-tér 10. 5975 B7I927. Árverési hirdetmény a köztartozások fejében lefoglalt ingóságoknak az 1923. évi VII. t.-c. 56-58. §-ai értelmében eszközlendő - f-nyilvános elárvereléséröl. Á végrehajtást szenvedő neve: Márkus Qéza, szabó. Lakása: Király-utca 6-8. Az első árverés helye: Erzsébettéri piac. Az első árverés ideje (nap és óra): 1929. augusztus hó 21-én d. e. 10 óra. A második árverés helye:. Erzsébettéri piac. A második árverés ideje (nap és óra): 1929. aug. 30-án d. e. 10 óra. A lefoglalt lifótágok saneTeiáte lommáui léseikéit. Különféle férfi ruhák 145 pengő becsértékben. Artériái feltételek. 1. Az árverésen az egyes Ingóságok csak akkor fognak eladatni, ha a becsértéknek legalább háromnegyed része megígértetik. —■ 2. A második árverésen azonban az ingóságok a becsérték háromnegyedén alul is, a legtöbbet Ígérőnek mindenesetre eladatnak. 3. A vételár készpénzben azonnal fizetendő, vevő által fizetendő a forgalmi adó és az esetleges fényűzési adó Is. „ Kelt Nagykanizsa, 1929. julius hó 29, napján. Lehoczky Lajos s. k. 3718 vároal végrehajtó. Autónál fontos, hogy a pneumalik megbízható és tartós legyen. Tírestotie márka garanlia erre, mindenki ismeri. 57SS Gyári taralr.t i Champion gyertyák, Zeiss irányjelzők, Fordson, alkatrészek, golyós csapágyak HAVAS MIKLÓS autószakUzlet Nagykanizsa, Deák-tér IB. — Talafon i 63. 1889. augusztus 3. rfz egész éleüxen hű harál SINGEM VARRÓGÉP. X&hwzA fin&tóaj,/«ltálaleJc hcuui 5INGER VARRÓGÉP RESZV TÁRS. flóktxlete: 8A8TKA81Z8A fő-nl 1, Kévekötő és Manllla Gazdasági kötéláruk Uj ponyva Gabonászsák Ponyva és zsák kölcsönzés HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél. Ragályos betegségek ellen a legjobb védekezés a tisztaság. Viselt felsőruháit időközönkint tisztittassa vegyileg a Rózsagyárban Kaposvárott. Gyüjtőtelep: Nagykanizsa, Erzsébet-tér ZALAI KÖZLÖNY Autó és motorkerékpár pneumatik eladiilra magai julalék1 al eladókat keresünk. Ajánlatokat .VIIAgináika 9^8.\'" Jell^éie llaasemtoln és Vogler R. T. hlideló Iroda Budapest. Dorotly^-utca II. sz. továbbit. 313 NAGYKANIZSAIAK kedvelt találkozóhelye BUDAPESTEN VII., B«ro a tér 23. a Keleti pályaudvarnál. Teljesen újonnan berendezett kényelmes családi ház. Központi tfltés, hldeg-melegviz. Mérsékelt polgári árak. lapra hivatkozóknak 200 o enged nény. Testvérvállalat: OSTENDE KÁVÉHÁZ Tulajdonos: GROSZ ÖDÖN. 15313/1929. Felhívás. A népjóléti miniszter urnák 194.000/VI/929. számú rendelete folytán felhívom azon hadirokkantakat és hadiözvegyeket, kiknek hadiárva gyermekük középiskolába járnak és az 1929/30. tanévre ösztöndíjban óhajtanak részesülni, azok augusztus 20-ig jelentkezzenek a városházán, Kazinczy-utca, I. emeleten 1. ajtónál és hozzák magukkal ez évvégi iskolai bizonyítványukat. Nagykanizsa, 1929. évi julius hó 23-án. Km Polgármester Ez az autó kell Önnek! Rendelje azonnal meg Szántó Vilmos és Társai cégnél Nagykanizsa, Deák-tér 2. szám. Telefon: 3-22. Raktárról az összes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek I James, Rudge, Triumph a legelterjedtebb angol motorkerékpárok 100%-ig megbízhatók és ezért Üzleti, sport és versenycélra egyaránt legmegfelelőbb. Sorozatoa győzelmek ugy megbízhatósági, mint gyorsasági versenyeken. 8000 pengBs Ingyen biztosítást kap minden Vevő. Kérjen ajánlatot, mielőtt motorkerékpárt óhajt venni. Körzetképviselet: Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat Cégtulajdonos: Hollós Ferenc ni Nagykanizsa, Erzsébat-tér 4. Pnch 220 kent. motorkerékpár leszállított ára P 1000 — az uj typusu 250 kcm.-es Puoh modern bölcsővázzal, 3 sebességgel ára P 1200\'— Calthorpe 350-es.......ára p 1550— Galthorpe 1929-es szenzációs Iwo-port modell bölcsővázzal 15 lóerős . ára P 1750"— Opel-Holoolnb 500 kcm.-es, 2 kerék- fékes, két kerekű autó . . . . ára P 1700 — llM\' Kapható előnyös részletfizetési feltételek mellett: Brandl Sándor és Fia oégnél. Deák-tér 2. a felsőtemplomnál. Telefon 12. énekem Nagykanizsai utakra legmegfelelőbb az A legOzembtztoaabb motorkerékpár az A legelterjedtebb motorkerékpár az A legjobban felszerelt motorkerékpár az Mindezek mellett a I e g-olcsóbb az Kérjen ajánlatot mielőtt motorkerékpárt óhajt venni. Körzetképviselet: Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat Cégtulajdonos: Hollós Ferenc 2,„ Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4. Gazdák és nradalmak figyelmébe!! Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson, Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szőlózuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjutá- nyosabh árban, egy vagy két évi részletfizetésre is, minden előleg nélktll kaphatók a „KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál, Nagykanizsa, F6-ut 18. szám. Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltételek mellett. IzAkségleteinek beszerzése előtt feltétlen „J kérjen árajánlatot I Ne menjen a lábhoz, hanem a fejhez I BRANDL SÁNDOR ÉS FIA oég DEÁK-TÉR 8. TELEFON 18. Szakszerű kiszolgálást nvujt a kerékpárvevőknek. Kedvező részletfizetési feltételek I PUCH-kerékpárok 30 év óla a legjobb acélanyagból készülnek. Alkatrészek, príma külső és belső gummik raktára. Műszerész-műhelyI Olcsó árak! Nyomatott a DéJ/alai Nyomda KOPSTEIN bútoráruházai ZALAI KÖZLÖNY » .__1829. augusztus 8. Minden berendezést díjmentesen saját felelősségünkre lakásába! szállítjuk. 3-tól 18 hónapig terjedő fizetési feltételeket nyujtunk. Ön feltétlenül jelentékeny pénzt takarít meg és sok kellemetlenségtől kiméli meg magát Cégűnk öt évtizedes múltja garantálja a 1 egteljesebb megelégedését. Keressen fel bennünket személyesen! SZOMBATHELY, Kőszegi-utca 5. (udvarban) és SOPRON, Várkerület 62 Alapítva b 1887-ben. és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán, (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.) 69. évfolyam, 176 uAm Nagykanlzia, 1929 augusztus 6. kedd Ara 14 Hllér ZALAI HZL0MT Sierkeaitóség kiadóhivatal: Pő-ut 5. «im. Kesilhetyl flókkladóhlvatal Kossuth Lajosu. 32. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Bíflzetésl ára: egy hóra I pengd M fillér Mezőgazdasági válság Írül: Dr. Marschall Ferenc, oroz. gyűl. képviselő Világgazdasági vonatkozásban két tényező determinálja a jelenlegi mezőgazdasági krízist. Az egyik a háború utáni Európának csökkent vásárló és fogyasztó képessége, amelynek előidézésében nagy szerepe van annak a körülménynek, hogy mig a háború előtt Európa hitelezője votl az egész világnak, addig a háború ulán Európa adósává vált úgyszólván az egész világnak, de főleg Amerikának. Az Egyesült Államok tőkekihelyezései Európában a mull esztendő végén elérték a <1 milliárd dollárt. Ez körülbelül megfelel a békeállapot tízszeresének. Ehhez még 12 milliárd dollár háborús adósság Is járul. Az a felfogás, hogy a mezőgazdasági világkrizist csupán a tulpro-dukció okozza, ma már alig állja meg a helyét. A nemzetgazdasági tudomány szerint ugyanis tulproduk-cióról csak akkor beszélhetünk, ha a túlkínálat egyforma kereslet mellett jelentkezik. Már pedig ha számításba vesszük, hogy Európa népességének szaporodása megközelítőleg évi 6 millió tőre tehető, akkor az tlz év alatt 50—60 millió embert jelent, ami ugyanannyival megnövekedett kenyérkeresletet jelent. De okoznunk kell Európa elszegényedését, ami maga után vonta vásárló és fogyasztó-képessége csökkenését. Ennek szimptomáit ismerjük. Látjuk Európában a munkanélküliek számának növekedését. A Népszövetség számítása szerint 1927-ben 7.5 millió munkanélküli volt, ami a családtagokkal és a csak alkalmi munkához jutottakkal együtt körülbelül 18 millió kereset nélküli embert jelent. Itt van a bankkamatláb állandó növekedése is, amelynek szintén része van a vásárlóképesség csökkenésében, A közterhek állandó emelkedését szintén nem srabad számításon kivül hagyni. Mindezekhez hozzájárulnak még a reparációs terhek, az arany vásárlóerejének csökkenése és mindazok a gazdasági eltolódások, amelyekkel az ugynevezelt békeszerződések sújtották Európa népeit. . A világgazdasági vonatkozásban jelentkező másik tényező, amely Európa agrárnépeinek sorsát ma megpecsételi, az amerikai veszedelemben jelentkezik. , A genfi népszövetség kutatásai sze-™t például a világ élelmiszer és nyersanyag termelése 1926-ban az 1913-as állapotokkal szemben 16%-*al emelkedett. Mig 1926-ban Európa Osszprodukciója 20/o-os csökkenést jiiutal a békebeli állapotokkal szemben, Északamerika termelési plusza Wo-ra, Délamerikáé 32o/°-ra rugóit- Európa részesedési aránya a világtermelésben az 1913-beli 43%- ról 1926-ban 36°/c-ra esett vissza, mig Északamerika részesedési aránya 26"/0-ról 30.7o.Vra emelkedett. A tengerentúli államok összbuzater-mclése volt 1913-ban 281 millió, 1927-ben 422 millió, 1928-ban pedír 470 millió métermázsa. Alig 10—12 esztendő alatt tehát a tengerentúli államok összbuzalermclése épen 100 százalékkal megnövekedett. Ebből a 470 millió métermázsából kivitelre került 1913-ban 26".., 1927-ben pedig már 44°/o. Ennek a helyzetnek felismeréséből az következnék, hogy Európa államai közös fronton kellene, hogy harcoljanak a tengerentúli államok kíméletlen veisenyével szemben. E helyett — sajnos — azt látjuk, hogy főleg Középeurópában egymásnak nehcziljük meg a mezőgazdaság prosperálását. Mindebből csak azt a következte-lést akarom levonni, hogy a magyar agrárválságnak kétségkívül vannak nemzetközi komponensei is. Ezeknek eliminálása azonban, sajnos, túlesik a mi erőnkön. Ebből viszont nálunk sokan arra a következtetésre jutnak, — és tagadhatatlanul ez a legkényelmesebb álláspont — hogyha a gyógyulás folyamata bekövetkezik másult, majd bekövetkezik Itt is. Ugy érzem azonban, hogy a beletörődésnek ez a politikája nemhogy feltámadási, hanem agráréletünk teljes elsorvadását eredményezné. Ezzel a defetiz-mussal nekünk szembe kell szállnunk és szembe kell szállnia mindenkinek, aki a magyar mezőgazdaság vezető missziójáról itt a Dunavölgyben lemondani nem akar. Husztbaranya bírája véres kommunista zendülésbe fojtotta a katholikusok búcsú-ünnepét Kőzápor és puska-harc a csőcselék és katonaság között Sok sebesülés, 12 letartóztatás Ungvár, augusztus r. Csak ma érkezett hire annak, hogy az elmúlt hét péntekén Husztbaranya községben katolikus bucsu voll mintegy ezer búcsújáró részvételével, A búcsúban Husztbaranya község elöljárója, tíabec vezetésével 800 kommunista is részivel!. Magatartásuk miatt a csendőrség kénytelen volt fegyverét használni, de a túlnyomó erő láttára katonai és rendőri készültséget kélt. Időközben szabályos harc fejlődött ki a kommunisták és a csendőrség között és a megérkező rendőrséget és katonaságot a kommunisták lövésekkel és kődobások- kal fogadták. Miután sikerült a kommunisták ellenállását megtörni, többeket letartóztattak. A kommunisták sebesültjeiket elvitték. A tüntetés fő értelmi szerzője, Babec községi biró, elmenekült. Prága „helyesblt" Prága, augusztus f> (Éjszakai rádiójetentés) A Huszt-baranya-i incidenssel kapcsolatban illetékes helyről azt közlik, hogy a kommunistáknak nem volt engedélyük gyűlésre. Minthogy megtámadták a bucsusokat, a rendőrség fegyverét használta, de sebesülés nem történi. Tizenkét embert letartóztattak. Mayer János földmlvelésllgyl mlnlsxter balatoni körúton Bud János átvette minisztériuma vezetését és helyetlesként a kereskedelmi tárcát is Hóvlzttlrdő, augusztus 6 Mayer János földmivelésügyi miniszter, titkára és Reíscht Richárd képviselő kíséretében augusztus 2 án, pénteken délután Hévízről a Balaton környékére utazott az ottani szőlők megtekintésére. A miniszter Almádiban megtekinlctlc a kikötőt, amely igen rossz állapotban van és megígérte, hogy újjáépítteti. Innen a miniszter Balatonszárszóra utazott Szabó Sándor képviselő meglátogatására és onnan visszajövet a balatonmáriai és balatonkercszluri szőlőket szemlélte meg. Vasárnap a miniszter megláto-gatla a keszthelyi gazdasági akadémia sporttelepét, az akadémia gazdaságát és szőlőjét. Mayer János földmivelésügyi miniszter hétfőn utazik vissza a fővárosba és szerdán reggel foglalja el hivatalát. Furathat-e a pénzügyminisztérium Hévízen? Itt emlitjük meg, hogy a honvédség, a csendőrség, a rendőrség, a Társadalombiztosító, a katli. tanítók, a poslatiszlek, posta-altisztek, Ferenc József kórház üdülő otthonai mellett még mindig folyik a pénzügyminisztériumi tisztviselők nyugdijalapja otthonának bővítése. Ez az otthon hétszázezer pengőbe került. A pénzügyminisztérium most fúrásokat végeztet, hogy az otthon lakóinak külön fürdőt biztosítson. A forr\'.sjog védelméről szóló törvény alapján már 1914-ben kértek ötkilométeres védőövet a hévizl forrásnak, hogy azon belül senki ne furathasson, a kérvény azonban máig ellntéretlen maradt. Valószinü, hogy a fürdötulajdonos Festetics-uradalom és a minisztérium közt az uj furatások kapcsán ez a kérdés most dűlőre kerül. Bud miniszter ls átvette hivatalát Budapest, augusztus 5 Bud János közgazdasági miniszter, aki ma megérkezett szabadságáról, átvette a közgazdasági minisztérium vezetését, egyben mint Herrmann Miksa kereskedelmi miniszter helyetlese, vezeti a kereskedelmi tárca ügyeit is. A tótok forradalma és az ffjnság oseb-ellenes nevelése körül terhelő tanúvallomások és Izgalmas szembesítések történtek a Tuka-per tárgyalásán Pozsony, augusztus r> A Tuka-pör mai tárgyalásán Na-cstm Ágost 28 éves újságírót, a „Slovak" főszerkesztőjét hallgatták kl tanúként. Elmondta, hogy 1923-ban öt kélte egy katonatiszt, hogv a katonaságot nyerje meg a forradalomnak, ő azonban erre nem vállalkozott. liucsek Mátyás verebesi plébános a következő tanú, aki a vádirat szerint feleskette a titkos forradalmi szervezet tagjait. Vallomása szerint Tuka sohasem beszélt forradalomról a fiatalságnak. Hrusovszky holicsi korcsmáros, Uharics, majd Rehdk ugyancsak a forradalom terveire vonatkozólag teltek vallomást. Legény István tanító, Kubis Róbert dr. szlovák néppárti képviselő vallomásai szerint Tuka intenziven dolgozott a forradalom előkészítésén. Pozsony, augusztus 5 (Éjszakai rddiójelentés) A Tuka-per délutáni tárgyalásán dr. Kubis tanúhoz Saliay védő azt a kérdést Intézte, hogy Tuka a vele való beszélgetésben használta-e az ,aktiv ellenállás" szavakat. Kubis kijelen- ZALAI KÖZLÖNY » . 1829. augusztus 8. telte, hogy 8 ugy beszélt Tukával, ahogy képviselők szoktak egymásközt beszélni. A bÍróság szembesítette Kubist Tukával, Kubis ekkor megismételte, hogy Tuka vezetése alatt a lót nemzeti ifjúságot cseh-ellenesen nevelték. Ezután az utolsó lanut, Taksony Jánost, a „Ludove Politika" szerkesztőjét hallgatták ki, aki terhelő vallomást lelt Tukára. Holnap reggel folytatják a tárgyalást. A 6raf Zeppelin bolnap indnl vissza Amerikából ahova 93 óra alatt érkezett meg A potyautast becsukták és kiutasítják Amerikából l^akehourat, augusztus r> A Gráf Zeppelin az Egyesült Államokbeli Lakehourstban közép1-európai időszámítás szerint vasárnap 2 óra 48 perckor (amerikai idő szerint este 9 óra 52 perckor) simán kikötött. Kilencvenhárom óra alatt repülte át az Óceánt. Amikor Newyork felett elrepült a kivilágított léghajót az utcákon és háztetőkön óriási sokaság üdvözölle. A legutóbbi jelentések szerint a Gráf Zeppelin potyautasát Guskow Albertnek hivják, 17 éves, Düsseldorfba való és foglalkozása péksegéd. Elmondotta, hogy Düsseldorfból Frledrichshafenig biciklin tette meg az utat, éjjel bemászott a hangárba és ott elrejtőzött. A bevándorlási bizottság egyelőre lecsukatta és a legrövidebb idö alatt kiutasítja Amerikából. Newyork, augusztus 5 A Zeppelin szerdán startol vissza Európába és vasárnap reggel szándékozik megérkezni Friedrichshafenbe. A Sárga ladár európai körútján Biéipeitre Is elrepít Párta, augusztus 5 (Éjszakai rddiójelentés) Assolant, Lefévre és Lottl repülök, az Óceánt átrepülő „Sárga madár"-ral európai körútra indulnak. Valószínűleg Budapestre is ellátogatnak. Három gyilkossal gyarapoiott a Uuaklrtl férjgyllko-sok névsora Szolnok, augusztus r> (Éjszakai rddiójelentés) A cibakházai csendőrség letartóztatta és a szolnoki ügyészség fogházába kisérte Ijeke Mihálynét, özv. Takács Lajos-nét és Beke Míhályné fiatalasszony mostohaleányát. Bekéné és özv. Ta-kácsné még 1918-ban megmérgezték férjüket. Az asszonyok beismerték a gyilkosságot. Időjárás A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő jelentések i Héllőn a MmirUk-lel: Reggel 7 órakor +17. délután 2 órakor +21, este 9 órakor +20 2. FMSztt: Reggel llszta, délben telhós, este tlsz\'a égboltozat. SUliníny: Reggel délkelet, délben délnyugat, este déllsxéi. a ■ .t.orolórjl.l InUxat Ml* 10 Arakor Jalaatii sok h.lydtt atlwa-taros salk éa Atmanstilsg aya-atl aaalakkal hSuOllj.d*. »*r- Felavatták a keszthelyi ev. templomot Kapl Béla dwiántull ev. püspök végezte a szertartást Keszthely, augusztus 5 (Saját tudósítónktól) Régi vágya valósult meg a keszthelyi és környéki evangelikus társadalomnak. A Szeghalmy Bálint, volt nagykanizsai, ma már miskolci városi főmérnök tervel szerint épült, modern stilusu evangclikus templom és paplak készen áll a Deák Ferenc-utca sarkán, a gazdasági akadémia tőszomszédságában. A szép épületet vasárnap avatta fel Kapl Béla dunántuli evangélikus püspök, fényes ünnepi keretek közölt. Keszthelyről és a vidékről nagyon sokan jelenlek meg a lélekemelő aktuson, ott volt a katonaság, a város, a felekezetek, hatóságok, társadalmi egyesületek reprezentánsai. Az avatás szokásos cerlmoniális részének megható kiinduló pontja volt a délelőtt 10 órai búcsúzó istentisztelet, amit az egyházközség régi ima-helyén, a polgári leányiskola tornatermében tartottak. Ezután következett a díszes felvonulás: katonaság, iskolai ifjúság sorldla, a presbiterek, utánuk a püspök és a lelkészek vitték a bibliát és a tem-lomi edényeket. A menetet hosszú sorban kigyózó tömeg zárta be. A templom elé érve Kalmár Zoltán építőmérnök (Nagykanizsa) átadla a templom kulcsait, amiket a pttspOk bibliai mondás kíséretében vett át, mindjárt átadva Fdber Sándor gazdasági akadémia! tanárnak, a gyülekezet felügyelőjének, aki a templomajtót kinyitotta a befelé özönlő sokaságnak. Itt az oltári imát Nagy Lajos esperes mondta és ő olvasta a bibliát is. Kiemelkedő volt Kapl Béla püspök magas nivóju, emelkedett hangú avató-besxéde, amit rövid Imádság és áldis követeti-. Az ünnepi karéneket a Keszthelyi Iparosok Dalköre énekelte. istentisztelet után egyházközségi díszközgyűlés volt, amit Fdber Sándor felügyelő nyitott meg. Nóvák Elek volt gondozó-lelkész rövid visszatekintést vetett a gyülekezet múltjára, Sass Oábor gazdasági akadémiai tanár, presbiter a. templomépítés his-lórikumát ismertette. A közgyűlés Menyhár István lelkész zárószavai után a Himnusszal ért véget. Déli I órakor 120 teritékes bankett volt a Hungáriában. Az első felköszöntőt Kapi Béla mondta a kormányzóra. Keszthely város nevében Relschl Imre városbíró mondott felköszöntőt. Fáber Sándor, Juhos Lajos gazdasági akadémiai tanárok, Nagy Lajos esperes, Opp\'i Imre gondnok és mások következtek a pohárköszöntök hosszú sorában. A keszthelyi evangelikus egyházközség szép temploma és paplaka a dunántull ev. egyházkerület, a magyarhoni ev. gyámintézet, a németországi Ousztáv Adolf Egylet segítségével, Keszthely város, Zalavármegye támogatásával, a keszthelyi Ev. Nőegylet és az összes ev. hivek áldozatkészségéből szolgálja Isten dicsőségét. Nagykanizsáról Pelrik Dezső ev. gyülekezeti felügyelő vezetésével a kanizsai hivők népes Reputációja osztozott a keszthelyi egyházközség öröm-ünnepének hangulatában. Vasárnap délután tüse volt a FUlöp-maJorban Az egérlrtáshoz használt foszfor gyulladt meg a magtárban ■atl ■ ható. Nagykanizsa, augusztus 5 Vasárnap délután az a hir terjedt el a városban, hogy a Homokkomárom melleli Fülöp-major, mely Lázár Soma bérlete, lángokban áll. Ugyanekkor nagy feltűnést keltett a városban, hogy a nagykanizsa tűzoltók teljes felszereléssel végigrobogtak Nagykanizsa utcáin Kís-kanizsa irányába. A Zalai Közlöny munkatársa rög tön felhívta telefonon Homokkomáromban Lázár bérlőéket, akiknek egyik alkalmazottja értesített bennünket, hogy szerencsére a tűzről elterjedt hirek túlzottak. Tüz ütött ki ugyan a Fülöp-majorban, de ez egészen kisarányu volt és a tűzkár is jelentéktelen. Mindössze az történt, hogy a délutáni órákban a major magtárában láng lobbant fel. Mint később megállapítást nyert az egérirtásnál használt foszfor kapott levegőt és az gyulladt meg. Ettől tüzet fogott a magtár padozata és könnyen elpusztulhatott volna az egész major, ha a cselédség és több homokkomáromi I ember idejében nem fog az oltáshoz. Igy sikerült hamarosan elfojtani a veszedelmesnek Ígérkező tüzet. A kiérkezett nagykanizsai tűzoltóknak már semmi dolguk nem akadt. A tüzért senkit nem terhel felelőség. Kölcsönt nyújt ingatlanokra első helyű bekebelezéssel. Legjobban vesz és elad mindenlajta idegen pénzeket (dollár, dinár, slb.) Legjobban vásárol kényszerkölcsön-kötvényeket és helyi pénzintézetek részvényeit Megtakarított pénzeket biztosan és inagas kamattal gyümölcsöztet. KÁLMÁN % LEÓ Nagykanizsa, Klrály-utc. 34. Balatonberény balad a fejlődés itláfl Több uj lutblnf építettek és játszótér létesült • gyermekeknek — Bővült • csónakpark Is — Olajozzék az utakat BaUtQnberéoy, augusztus r, Nagykanizsa fünftzQU Balatonberény érdekli legközelebbről, mert ez a kicsi balatoni fürdő az első, amely legrövidebb idő alatt elérhető a 80 kilométeres somogyi balatonparton. A község minden évben igyekszik töle telhetőleg emelni a fürdő nívóját és bár még sok kívánni való van, azért igy is fokról-fokra halad a fejlődés ulján. Azok között az újítások közötl, amiket a község a fürdő látogatottságának érdekében hoz, legelsősorban az utak porlalunllása érdemel említést Tavaly legtöbb panasz az ellen volt Berényben, hogy az utakon olykor valóságos porfelhők kerekedtek. Most ezen segítettek és a divatossá vált olaj-portalanilds eltűntette a sokat szidott berényi portengert. Ezenkívül tovább folyik a fásítás a parton. Több u) kabint építettek és csuzdát emeltek, mely vidám mulatsága a fürdőzöknek. Az eddigi szabályozatlan partot is rendbehozták és még csak az hiányzik, hogy a iehéncsorddnak másfelé találjanak utat, mikor hazahajtják és a kis Balatonberény a legjobb nevű fürdők közé kerül. Az idén egyébként vidám élet van Balatonberényben. Igaz, hogy a gazdasági viszonyok, meg a külföldi fürdők vitán felül álló versenyképessége meglátszik a vendégseregen, azért sok kanizsai nyaraló hü maradt Berényhez és a strandon ép elég Ismerős kanizsaival találkozunk. Az elmúlt vasárnap és most két-hete több mint ezer fürdőzője volt Berénynek, ami elsősorban annak tudható be, hogy a község vezetői, Hajdú biró, a fürdőzöknek minden kényelemmel f zolgálnak és a személyzet is a legnagyobb udvariasságra van kioktatva. Ugyanezt mondhatjuk el a csónakosokról is, ahol Nyers János, a régi, tapasztalt csónakmester jár kedvében a vendégseregnek. Csónakpartját ez-ídén több igen szép csónakkal és vitorlással bővítette és sokakat tanít meg a vitorlázás szép szórakozására. Balatonberény tehát csendes, lassú tempóban halad a fejlődésben és ha még több volna a pénz, a vállalkozási kedv, akkor még jobban ki lehetne terjeszteni a fürdő népszerűségét. Vendégei sorában igy is megtaláljuk a kanizsaiakon kívül az ország minden részének közönségét. . (—) Nyári cteaváUoxáad* minden nyaralni induló elöHze-tönk jelentse be Írásban vagy telefonon a kiadóhivatalnak. Ax utánhüldéa belföldre díjtalanul történik, külföldre naponta 4 Hl-lir a megtérítendő portó-többlet. 1889. augusztus 3. ZALAI KÖZLÖNY Borxalmas moíorkerékpár-sxerencséilenség Egy motorbicikli két utassal nekirohant a balatoni körút beton-kerékvetőjének Nagykanizsa, augusztun RévfUIOpön, a Balatoni-körut egyik veszélyes kanyarulatában súlyos kimenetelű motorkerékpár-szerencsétlenség tOrtént. Ódor István csendörörmester nio-torkérékpárján kirándult a Balatonra. Magával vitte Neumayer Antal kereskedősegédet is, aki a pótüiésen foglalt helyet. Estefelé tértek vissza a kirándulásról és mikor a gép közepes tempóval Révfülöp egyik veszélyes kanyarulatában rohant, nekiszaladt egy betonból épitett kerékvetönck. Az Összeütközés olyan borzalmas volt, hogy mindketten eszméletlenül zuhanlak le a gépről, amely pozdorjává tört. A szerencsétlenségnek szemtanúja volt Jaklics Sándor tapolcai sofför, aki közvetlenül a motorosok után haladt, ö részesítette elsősegélyben a két szerencsétlenül járt embert, akik közül Neumayer hamarosan visszanyerte eszméletét, a csendőrőrmester azonban eszméletlen maradt. Haldokolva vitték lakására Tapolcára. Mint a vizsgálat megállapította a szerencsétlenség olyan rettenetes erejű volt, hogy az erős l>eton kerékvelő derékban kellétörött és a földbeásolt része pedig az ülődés-töl kiszakadt a földből. Egy fuldokló fiatalasszonyt és egy 10 éves leánykát élete kockáztatáséval mentett ki a Sióból efly bátor plnoór Siótok, augusztus 5 Tegnapelőtt majdnem kellős halálos szerencsétlenség történ fíalalon-klllll községben, ahol a Sió folyik keresztül. Tóth Istvánné fiatal kilitii asszony éves unokahuga a parton mostak. Egyszerre a leányka egyensúlyt vesztett és a folyóba zuhant. A fiatalasszony habozás nélkül utánavetette magát, de öt is elkapta a sebes ár és már-már mindketten fuldokoltak. Közben a parton nagy tömeg verődött össze, de senki sem meri utánuk ugrani. Egyszerre olt termett Villányt István, egy fiatal siófoki pincér, aki ruhástól vetette be magát a Sióba a két fuldokló után. Sikerült is a bátor életmentőnek előbb a kisleánykát, majd a fiatalasszonyt parira juttatni, azonban mindketten eszméiellenek voltak, sőt az izgalmas életmentés annyira megviselte a pincéTt, hogy partraérése után ő is összeesett és percekig feküdt ájull állapotban. Mindhármukat sikerült azonban eszméletre téríteni, de az asszony és a leányka állapota oly súlyos volt, hogy kórházba vilték. Villányi Istvánt pedig, aki két emberéletet menlett meg a biztos haláltól, az emberek vállukra emelték és ugy éljenezték. flzletátbelyezés! Van axerrnesém t rendelőim és « n. é. közönség szíves tudomására adni, hogy f( Teleki-ut 9. sz. alól hím t. !Ü ma helyeztem át. Elvállalok éa mérték utln készítek leg-lutinyoubb árban fa>oaAltflny4ket, SI\'SayaaaalAa éa tlaatIMat. >»i NagybcclU pártfogást kér Töllösy Péter nrl-szabó Regedei viz nemcsak kitűnő borvíz, haneni orvosi szaktekintélyek ajánlj k vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál. Kapható minden füszer-és cscmegeDzIetben. „., Főraktár: L WEISZ MÓR Nagykanizsa,Király u.2l Növekvő kereslet Fokozottabb gyártás Olcsóbb árak A hathengeres, lengőtengelyes STEYR TYPE XII leszállított árai: nyitott........P 8.880.— *|Hott Qamblnéval . . P 10-080. - csukott ........P 10.750.- Cabrlolat, 3 Uléses . . P 11.000.- Cabriolet, 4 üléses . . P 11.850.- oaukott Comfort . . . P 11.400.— összes árak helyt Budapest elvámolva, S kerékkel értendők. Körzetképviselet: Szabó Antal Mozgószinház Raxxia Családi perpatvar Ma kedden az Urániában, holnap szerdán a Városi Mozgóban mutatják be a Warner filmgyár nagy attrakcióját, a .Razzia" cimü hatalmas és nagyszabású filméi. Ez a film a newyorki rendőrség és detektiv-teslület közreműködésével készült. A film a legizgalmasabb valóságban mutatja be a gonosztevők világai és azt az óriási küzdelmet, amit ezekkel szemben a rendőrség kifejt. A társadalom salakja, a bűnök hősei, a csatornák népe ez, akik ellen az igazságszolgáltatás, a rendőrség és a társadalom minden erővel harcol. Egy gyilkosság kinyomozásának a története ez, amelynek keretében eddig szinte el sem képzelt furfangot, irűkkOt, eröszakot látunk, amit a gonosztevők kinyomozására és ártalmatlanná lételére alkalmaz. A film főszereplője két nagy sztár: Myrna Loy és Conrad Nagel, akiket a kanizsai közönség jól ismer s akiknek nagy művészete nekünk már sok gyönyörűséget szerzett. Az előadás másik slágere: „Cia-ládi perpatvar". Egy hétfelvonásos vígjáték, amelyben a nagy komika, Louise Fazenda és Cyde Cook ragyogtatják művészetüket. Erre valóban alkalmuk is van, mert a vígjátékban két ikertestvér bonyodalmas kalandjai annyi komikus, ferde, meg mulatságos helyzetet teremt, hogy a közönség alig győzi azokat neveléssel. (-) — UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujljuk. Százpengőnkén! csupán Ot pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely. Kószegi-utca 5. NAPI HÍREK NAPIREND Augusztus 8, kedd Róm. katolikus: Urszlnvált. Protest.: Berta. Izraelita: Tain hó 39. « Uránia Mozgó. .Razzia\', Izgalmai dráma. .Családi perpatvar", slágervlg-játék 7 (elvonásban. Oöztflrdft nyitva reggel 6 órától este 6 óláig (hétfő, szerda, péntek délután éa kedden egész nap nőknek). — Szabadságon. Dr. Kálnay Qyula rendörfötanácsos, az államrendőrség nagykanizsai kapitányságának vezetője megkezdte hat hetes nyári szabadságát. Távolléte alatt a kapitányság vezetésében dr. Mátyás Samu rendőrkapitány, a bűnügyi osztály vezetője helyettesíti. Ugyancsak dr. Mátyás rendőrkapitány intézi ezalatt az idő alatt a gépjármű ügyeket is. Zlnnemann Rezső ipariskolai tanár, az autókörlet hivatalos szakértője szintén szabadságon van, azonban hetenként egyszer: pénteken a rendőrségen vizsgáztat, illetve gépkocsi-szemlére lehet jelentkezni nála. = Orvosi hlr. Dr. Miklós Imre orvos szabadságra utazott. — A Kanizsán nyaraló pesti gyermekek, hogy meghálálják Nagykanizsa város vezetőségének és közönségének kellemes itt-tartózkodásukat csütörtökön délután fél 6 órakor a Missziósházban belépődijmen-tes műsoros délutánt rendeznek. — Az építendő kórházi kápolnára Barbarits Lajos 10, Deák Istvánné 5, Bernát József 5, N. N. 5 pengőt adományoztak. Az adományokért ezúton mond hálás köszönetet az irgalmas fónOknő. Még csak ma tart az olcsó árusítás röfös- és divatáruban Koréin és Stroch ITáTi a cég megszűnése miatt. - divatáruházában ÁNIZS ÁN ZALAI KÖZLÖNY Ma este: Be/01ei> Margit darab/dnak hemuia/ó/a a nagyKanlxsul szinüdxbtin Nagykanizsa, augusztus íj Valóban ritka eseménye lesz ma este a nagykanizsai színházlátogató közönségnek. A Nemzeti Színház nagyszerű együttese este \'/«9 órai kezdetlel a Városi Színház színpadán előadja gróf Bethlen István miniszterelnök nejének, Bethlen Margil grófnőnek ,A szürke ruha" c. színdarabját. Esemény, hogy a szini-szezonon kivül is megnyílnak a színház kapui színpadi estére. Esemény, hogy a Nemzeti Színház aktorai állnak ki a rivalda elé a vidéki város nyári csendjében. Esemény, hogy olyan magyar darabbal jöttek, ami Budapeelen cléil sikere után tüneményesen hódított teret magának külföldön is. Esemény, hogy a darabot Magyarország miniszterelnökének neje irta. És esemény, hogy az illusztris iró személyesen jelenik meg darabja kanizsai előadásán. A főszerepeket Csortos, Somogyi Erzsi, Somodl, vitéz Garamszeghy játszák. Színre kerül a ,Legyen világosság" egyfelvonásos falusi történet is. Az előadáson a környék előkelőségei is megjelennek. Helyárak 4 pengőtől 1 pengőig. = Orvosi hir. Dr. Berger Miksa fül-, orr-, torok- és gégebetegségek szakorvosa rendelőjét Erzsébet-tér 18. sz. alá (volt Szarvas-szálloda) I. em. helyezte át. — Emlék-tábla avatás. A keszthelyi Kath. Legényegylet vasárnap délben ünnepi keretek közt, sokak jelenlétében avatta fel a székháza falán elhelyezett emlék-táblát, mellyel néhai Puty István és neje, Biró Erzsébetnek, a székház adományozóinak emlékét örökítette meg az egyesület hálájának köbevésett jelével. A nagyszabású ünnepi beszédet Niemetz Sándor egyházi elnök mondta. — Jótékonyság. A mindkét szemére vak öregasszonynak és gyógyíthatatlan betegen fekvő urának Surgoth Miksáné 5 pengőt küldött szerkesztőségünkbe. Forgalomba került i legnjibb gyártási technika terméke li Haji UJLflKY Axbeitcemenipala Aki egyszer használta, mindenkinek ajánlja. A ,Voi UJlaky Asbestccmentpala nílnöiégllpg felülmúlhatatlan, A ,V08 UJlaky / sbestcementpala tartóssága korlátlan, A *Vox UJlaky Asbestcementpala tűznek, fagynak, viharnak löké ele ten ellentáll, A ,%-os UJlaky Asbestcementpala szinliatA a minden szinlen gyönyörűen érvényesül Árajánlattal és fedési költiégvctéssel szo gíl: „líagybátony-Ujlaky" Egyesalt Iparművek B.-T. Budapest vezérképviselete: Dnkáss Ferenc oki. gépészmérnök deszka-, épUlelfa- ép.té&l 3781 anyag\'ercikcdéec Nagykanizsa, Magyar-iatoa 108. ERTESITES! A nagyérdemű közönség szíves tudomására hozzuk, hogy a közóhajnak megfelelően augusztus hó l-évt nyitottunk. Midőn Nagykanizsa város és vidéke igen tisztelt közönségének szíves pártfogását kérjük, előre is biztosítjuk az általunk végzett munka jóságának versenyen felüli voltáról, valamint a raktáron tartott áruink kiváló minőségéről. Kiváló tisztelettel Bozzay és Szegő Nagykanizsa, Sngár-nt 2. (Babochay-féle ház) — Keskenyvágányu gazdasági vasút Nagykanizsa és Páka között. A kereskedelemügyi miniszter engedélyt adott Vogel józsef budapesti mérnöknek, hogy Nagykanizsa és Páka között keskesvágányu gazda-, sági vasutat létesíthessen. A vasút a nagykanizsai DSA vasút állomásától Indul ki és Sormás, Eszteregnye, Rigyác, Petrivente, Becsehely, Bánokszentgyörgy,. Várfölde, Lasztonya, Kányavár községek érintésével a Csömödér—pákai vasulállomáshoz vezet. A keskenyvágányu vasúton göz-, esetleg motorüzemü vonat fog járni. Az építési előmunkálatok a közel jövőben megkezdődnek. — A böhönyel vasút Dgye. A Nagykanizsa—böhönyei kcskeny-nyomlávu helyiérdekű vasul ügyében a város kérdést intézett az engedményes vállalkozó-mérnökhöz, hogy a többi érdekellek mily arányban jegyezlek üzletrészt. Ennek megfelelően fog jegyezni Nagykanizsa Is. A polgármester már a legközelebbi közgyűlés elé terjeszti a böhönyel vasút ügyét. — A saját fiát vágta meg kaszával Zöld István salomvárl gazda, amint a mezőn kaszált. A kisfiú a magas fűben heveredett és eközben történt a baleset. A kasza a gyermek egyik főütőerét vágta keresztül a lábán és a zalaegerszegi kórházban sürgős műtétet kellőit rajta végrehajtani. — Agyontlport a kocsi egy két éves gyermeket. Végh János sümegi fuvaros két éves gyermeke felügyelet nélkül az utcán játszadozott. Eddig még kideritellcn módon Tóth István fuvaros kocsija keresztül gázolt a szerencsétlen kisgyermeken, akii haldokolva szállítottak kórházba. = Eljegyzés. Ziegler Arankát (Pacsa) el|egyezte Stern Sándor gabonakereskedő (Szeged). — Elfogott a rendőrség egy szerb artistát. Vasárnap délután nagy feltűnést keltett a Kazinczy-utcán, hogy a rendőr kisért egy elegáns fiatalembert, aki kisebb csomagot cipelt. A rendőrségen megállapították, hogy az illetőt Zelenic Dra-gutln Franje-nak hívják, jugoszláv állampolgár, Marburgb.in született 1905-ben. Foglalkozásra nézve artista. Zelenicet épen akkor fogták el a nagykanizsai pályaudvaron, mikor fel akart szállni a Jugoszláviába induló gyorsvonatra, noha vízummal nem volt ellátva útlevele. Emiatt aztán hétfőn délelőtt a kihágásí bíróság elé kerüli, ahol megállapljották, hogy Zelenic szabályszerű útlevéllel, de magyar vízum nélkül átjutott Magyarországba pár héttel ezelőtt és Sárosdra ment, ahol magyarországi rokonai élnek. A külügyminisztérium utlevélosztálya azonban Zelenicet idejövetelekor utasította, hogy utólag szerezze be a magyar vízumot, amit azonban elmulasztott. Ugyanígy nem tett eleget a jelentkezési kötelezettségnek sem, mely alá cselt. Mindezekért a szerb fiatalembert dr. Lakatos Ferenc rendőr-bíró 8 napi fogházra Ítélte, amiben Zelenic meg is nyugodott. Büntetésének kitöltése ulán azonnal kitoloncolják az ország területéről. 4 — Megtalálták a Drávába fulladt vámőr holttestét. Jelentettük, hogy a mull pénteken fürdés közben a Drávába fulladt Sárdi István barcsi vámőr. A folyó mosl Szenlborbásnál kivetette a már oszlásnak indult hullái. Olt is temelték el. — A Zalai Évkönyv — Zala kultusza. » . 1829. augusztus 8. _ Anyaka*y*l kltk. Nagykanizsán a mult héten S gyermek izületeit, 2 tlu és 3 leány: Dobos Józset töldmtl-vos és Strloz Máriának ÍTétszerdaholy) halvaszlilctott fia, Hermán József honv. ttzodes 6s Máté Máriának rk. leánya, néhai Spltzcr Lipót kereskedő és Mand-ler Rózsának Izr. leánya, Horváth Lajos vasúti raktármunkás éa Kósek Máriának rk. leánya, Horváth Jenfl vasúti munkás és Kovács Annának rk. fia. Halálozás 5 történt: özv. Mthaleoz Jó-zsofné Balog Éva rk. 76 éves, Mulzcr Katalin rk. 11 hónapos, Büki Mária napszámosnö (Kisfakos) rk. 86 éves, özv. Anhotfer Istvánná Horváth Mária rk 6!) éves, özv. Jelenleg Istvánná Koaz-teuez Hedvig rk. 72 éves. — Házasságot k/Hött 4 pár: Votráb L»]oa bádogos-mester és Pöcze Mária rk.. Molnár Ferenc (özv.) nyug. vasuü tiltó és Perso Magdolna rk., Fekete Ferenc ciuész-segéd ós Fintör Katalin rk.. Tímár Gyula lakatos-segéd és Kovács Anna rk. — Italmérők figyelmébe. Minthogy az uj bortörvény kivonat s a korcsmai hitelekről szóló miniszteri rendelet kifüggesztése minden ital mérőre — a korlátolt kimérőkre is — szigorúan kötelező, nehogy a legközelebbi borvizsgálat vagy rendőrhatósági ellenőrzés alkalmával bárki kellemetlenségeknek legyen kitéve s megbírságoltassék, igyekezzék mindenki a bortörvényből egy példányt, a korcsmahltelekröl szóló rendeletből pedig az Ualmérí helyiség minden szobájára egy egy példányt beszerezni s azl ott mielőbb kifüggeszteni. (Bortörvény kivonat I P 10 fill Korcsmahilel rendelet 60 fill. a Zalai Közlöny nyomdában kapható.,) Vendéglősök titkára. = A legszebb szőnyegek nagy választikban, kedvező fizetési feltételek mellett Bvtáoál. = Találtatott a Csengery-ut és Kisfaludy-utca sarkon egy aprópénz erszény pénzzel és egyébbel. Tulajdonosa átveheti kiadóhivatalunkban — Téli verőfény a elme Ungvári (Petrocslk) László egyik verses füzetének, Fénysugár a másiknak. A füzeteket a magyar Irredenta érzés vándor poétája maga árusítja, város-ról-városra járva, jelenleg pár napon át a hatóságok engedélyével Nagykanizsán. A hazaszeretet Igen erősen buzogó tüzén kívül másirinyu hangulatok is bőven ihletik. A versek is, írójuk is megérdemli, hogy szeretetlel fogadják, ahol bekopogtat velük. — A Zalai ÉvkBnyv — Zala kultusza. Gazdasági-magvak. Kerti-magvak. Műtrágyák. Szuperfoufát, méaznltiogén, kíllsó, chilei salétrom >tb. itb. Slrlui növénytipsó. Hirmaa hatású kerti műtrágya. GyQmfiloafa wédftexerek- Oabona oaávázószerek (porpácok és nedves pácok). Madátalaséaek. Baromfi eledelek. Kicsinyben és nagyban kaphatók:] ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya és nflvényvédó«z«rek kereskedésében Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. A bíróiig mellett. Telelőn 130. I0& mgUutm fi. á KÖZÖNSÉG ROVATA Hiányosság a vágóhídon Nagykanizsa, augusztus 5 Kérem a lek. Szerkesztőséget, szíveskedjék panaszos levelemnek b. labjában helyet adni. A vágóhídon ugyanis életbelépeti az uj rendtartás, amely szerint az ott vágó mészárosok felső ruháikat, amiket vágás előtt le szoktak vetni, nem vihetik be a vágóhídra. Ez helyes is volna, ha ruháink, abban lévő értékeink számára megfelelő és biztonságos helyről történt volna gondoskodás. A helyzet azonban az, hogy van egy sötét, piszkos, patkányoktól stirttn látogatott, ablak nélküli helyiség, ami eddig csont-raktár voit (a szaga és bacillus-tartalma is ennek megfelelő) és ilt kell vetkőznünk és itt keli hagynunk a ruháinkat, olyan távolságban, hogy még oda seni tudunk látni, hogy legalább vigyázhatna ki-ki a holmijára. Azt hiszem, a dolgok, sorrendje az lenne, hogy először biztosítsanak tiszta, szagtalan, bacillus- és patkánymentes helyiséget vetkőzés céljaira és azután szabják meg a házirendet. Elvégre mindnyájan adófizető Iparos polgárai vagyunk a városnak, akik szívesen tarlunk rendet, ha a város megfelelő mosdó és öltöző helyiséget csináltat, rendlartást követelni egy patkány-lyukban mégis csak lurcsa kívánság. Tisztelettel Simon István hentes- és m/izdrosmesttr. (RSrMMtosk) H — kink. WJqpuda-■4* I langv. — hangwraeny. E — elóadás Qy — gyermekeknek. A — aaaaonyok-HÚ. Z — ttm. Mg. — mi ilWairluáa HL - ifjúsági eWidL. F - teWvfrts. □ — namotonzene. 1b — Jazz bánd, K — kabaré. aZ — népszerű hm. Augusztus 6. (kedd) Budapest 9.15 Hangv. 9 30 H. 9.44 A hangv. rolytatása 11 M A Budapeatt rend-őrzenekar tuvóegyUtlesének hsngv. 11.10 NemitlkSzi vlzjelzöazolgálat 12.00 Déli harangszó. 12.05 A hangv. lolyt. 12 25 H. 12.35 A hangv. lolyl. 14.30 H. 16 45 Pon tos Időjelzés. 17.(5 Szent Istrányl Jullslu magyar nóUkat énekel. 19 15 .Halló I Itt Városllfét I" (Helyszint Mzvetlléa). 20.30 Az 1. honvédgyalogezred zenekarinak hangv. 22.15 Cigányzene Bécs 11.00 Hangv. 16 00 Hangv. 1939 Sionátahangv. hegedűre és zongorára 20.46 Hingv, Barlln 14.00 O. 16.00 Felolvasás. 17 00 Zene. 19.35 Olasz dalok és eierrnádok. 20.00 Irodalmi H\'olvasás. 2100 Fúvószenekari hangv. Brftnn 12 00 ldó|elzés, hírek. 1220Hangv. 18J0 Katonazene. 19.00 Toronyóraütés. hűek. London, Daventry 11.00 O. 12.00 Orgooahangv. 13.00 Zene. 16.00 Zene. 17.15 Gyermekek rádiója. 18.15 Htrek 19.45 Hangv. 21.00 H. 21.35 Kamarazene. MflndMa 11.20 a 1255 Hangv. 16.00 Zene. 18.00 Warner Rldiard .Bolygó hollandi\' dmS operájának közvetítésé. 20 20 Hírek. Práta 11.30 ű. 12.00 H. 16.00 Előadás. [6.30 Katonazene. 19.00 Toronyóra-ielzéa. 19.05 Hangv. 20.00 Hangv. ,, Róma 11.00 H. 13,15 Rádió-trió. 16.30 H. 17.30 Hangv. 12 05 O. 16.30 Oyermekóra. 20.00 Hangv. 22.20 Hírek. J 2ALA1 KÖZLÖNY VIxlpoló: A Magyar Vizipoló Kupa döntőjét nagy fölénnyel az UTE nyerte, miután az MTK csapatát megverte 8:3 (4:2) arányban. III. ker. TV E-MAC 4:3 (2:2). Atlétika; A magyar válogatott atlétagárda remek fölénnyel 51 :27 arányban győzte le a lengyel válogatottakat. Kiváló diszkoszvetőnk: Marvalits Kálmán első leit a versenyben 45.52 méteres dobásával. ♦ A „legjobbJ vidéki atléták\' lalabányai versenyen több kanizsai atléta is indult, akik az erős küzdelmekben is szépen állták helyüket. Igy Molvarecz rúddal 3 métert ugrott; magasugrásban ugyancsak ö 174 centimétert ért el; távolugrásban Molvarecz második lett 655 cm-rel; Vass az 1500 m-ren 4:21 mp-vel második lett. A ZTE allétálnak első nagyobb harcbaszállása tehát sikerUlt és erős reményt adnak még szebb sporteredmények elérésére is. - SPORTELET Vasárnapi sporteredményeK Futball: Penarol—Ferencváros 2:0 (1.-0) (Monlevldeó.) A fradl vereségét annak köszönheti, hogy a semleges biró leköszöni és a meccset a Penarol egyik tagja vezette, aki lehetetlen és pártos is volt a Ferencváros kárára. A magyar csapat valósággal leállt a második félidőben olyan emberre menő vérengzést vittek végbe a délamerikalak. Húszezer ember volt tanujaa „mérkőzésnek". Törekvés-Szolnoki MÁV 5 -.0(2:0). Erős küzdelem után, de biztosan győzött a ptesti amatőrbajnok és ezzel országos bajnok lelt. 4 Pécsi amatőr válog.—Pécs-Baranya 3:2(2:1). Usxás: Az uszóbajnokságok második napján, vasárnap a 100 méteres\'gyors-uszáson dr. Bárány István 59\'6 mp-es európai rekorddal győzőit. 1500 m. gyorsúszásban bajnok vitéz Halassy Olivér, aki régi rekordját javította meg és 21 : 58 4 mp. alatt országos rekorddal győzött. Tóth Ilonka a 100 méteres hölgyuszás bajnokságát nyerte I : 18.4 mp. alatt. Hllá László a 200 méteres mellúszás bajnokság győztese leli 3:04.8 mp-cel. A hölgystafélát a MUE nyerte, mig riválisát az NSC-t diszkvalifikálták. 100 méleres hátúszó ba|nok Berendy Ferenc 1 : 17.2 mp Toronyugróbajnok: Vajda László. A 4x200 m. stafétát az egri MOVE stafétája nyerte (Bitskey, Baranyay Bárány dr., Tarrody). KÖZGAZDASÁG -— _____ Kedvezményes Aszi nemesített buza és rozs vetőmag-akció Nagykanizsa, augusztus r> A földművelésügyi minisztérium a a folyó évben is megismétli az eredeti nemesilel! őszi buza és rozs vetőmagvaknak az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara utján, Baranya-, Somogy-, Tolna és Zalavármegyékre szólóan, a 100 holdon aluli birtokosok részére, kedvezményes áron való szétosztását. A kedvezmény abban nyilvánul, hogy az eredeti nemesilelt vetőmagot a gazdák budapesti tőzsdei középáron kapják a szállításra használt zsákok árának felszámításával, mig a nemesítés! felárat és a vasúti fuvardijat a gazdák helyett a földművelésügyi minisztérium fizeti. A kedvezményes vetőmagban csak azok a gazdák részesülhetnek, akik földjüket jól művelik és annak a kötelezettségüknek, hogy a már kiosztott velőmaggal elért eredményeket a mező gazdasági kamarával közöljék, eleget lettek. Előnyben részesülnek a vitézi telekkel biró gazdák és azok, akik kedvezményes nemesített vetőmag- Siessen vásárolni TURUl cipőüzletben, mig az olcsó készlet tart. Női szandolettek piros, drapp és kék színekben. Gyermek, női és férfi duplavarrott szandálok. Chrom- és nyersgummitalpu tennisz-cipők nagy választékban. Nézze meg kirakatunkati ban eddig még nem részesüllek A vetőmag iránt érdeklődők forduljanak a községi elöljárósághoz, mert a megrendeléseket azok gyűjtik össze és juttatják el a kamarához. A megrendeléseket a beérkezés sorrendjében intézik el. — A 100 holdon felüli birtokosoknál különböző nemesilett rozs és „minőségi" buza fajtákkal a folyó évben is állit be összehasoniitó-fajtakisérletet a kamara, Az érdeklődök forduljanak közvetlenül a kamarához, mely erre vonatkozó körlevelét az összes 100 holdon felüli birtokosoknak megküldi. TŐZSDE A mult heti Uzlettelenség az uj üzleti héten is folytatódott. A mai piacon is csak néhány értékben mu-talkozott némi forgalom, a többi értéknél ezzel szemben kötés alig jött léire. A legtöbb értéknél csak néhány filléres eltolódás mutatkozik, a zárlat vége felé nagyobb eltolódás csupán Bauxit, Kőszén és Fegyver részvényekben mulalkozik, amelyek 1—3 pengőig terjedő árveszteséget szenvedtek. Ezzel szemben Magnesil szilárdabban tendált négy pengővel. A zárlali irányzat egyenetlen. A fixka-matozá8u papirok piacán nincs lényegesebb változás. A valuta és devizapiacon Ismét lanyhább az Irányzat. — _ Zürichi tárlat Pária 20361/1, London 2S\'22V<, Néwyork 510-80, Rrtlssel 7225, Milano 2718 Madrid 76 —, Amsterdam 208-30. Btriln I73 8T/1, Wien 7324, Sotta 3-75, Prága I5 38>,i, Varaó 58 30, Budapest 90-78, Belgrád 9i2*/i, Bukarest 3 08Vi. Teraé^Mufc i A 77—78-as buza 20 fillérrel emelkedett, a 79—80-as buza 20 fillérrel esett, rozs 10 fillérrel esett. Uibuza llszav. 77-es 24-40— 24 60, 7?-al 2460 - 24 80, 79-es 24 90-25—, 80-aa 25--25 10, dunánl. 77-es 2380-24 —, ;8-as 24\'--24 20, 79 el 24 20-21-40, 10 as 24-40 -2450, rozs (uj) 1870-1880, tak árpa 18 25-18 75, tOrtrpa 17-45-17 95, zab 17 50—17-75, tengeri Isii. 23 50- 24 -, dunántúli 23 80 - 24 25, repot 45\'-- 46— korpa 13Í0-13.75, árpa uj közepes 18-25-18-75. _ á budapesti Tőzsde doviaa-jegíiése VALUTÁK Angol .\'. 27-76 27-91 Belga fr 79-50-7990 Csehk. 16-88-16 98 Dánk. 152*25-152 85 Dinár 998-10-06 DoMAr 569 85-571-85 Franc la 1.22-40 22 70 Holt. 229-10 230-10 Lengyel 64---64-30 Leu 3-37-3-41 Léva 4-11-4-15 Líra 29 90-30-20 Márka 136 40-137-Norvég 152 50 152 90 ScblU. 80 52 80 92 Peseta 83 45 84-15 Svájdl. 11005 11055 Svédk. 153-35-15395 DEVIZÁK AmsL 229-10-280*R0 Belgrád 10*04-10*07 Berlin 136*28-18668 Brüsszel 79*47 79 72 Devizáid 3*38-3-40 Kopenl). 152-37 52 77 London 27-74-27-82 Madrid 83-40-34--Milano 29-89-29-1-9 Newyork 571-90 3-50 Oszló 152-42-15282 Páris 22-40-22 47 Prága 16 92-16-97 Szólta 4-13-4-15 StocUk 153-30-153-70 Varsó <4-1044-30 Wien 80*56-60-81 Ztlrlch 11042-110-32 Seriénáiár Felhaltál 3997, eladatlan 1400. — Elsőrendű 1-80—1-82, szedett 1-74—1-76, szeded kfliép 1-56—1*64, ktaayfl l-M-I-40, l-sfi rendO Öreg 1-64—1-68, ll-od rendfl öreg 1-48—1 54 sngol aUldó i-50—1*80, szalonna nagyban 1*94-•—, zsír 2-16-2*20, hus 2*20-2*30, szalonnás Mlaertés 2-06—2-20. OIt. való azalonna 215—220. Elafja: Mlialai Syoaáa él Ujiiaáé TáiilUrt. irúrkufuái. Fetelős Idadó: Zalai Károly. bUnrfcu taMoai Nagykantoa 78. az. ZAUU ZKOLONY apróhirdetések As snóMnktéask diM 10 ufll M flIMr, Mindé* további sió dlta ■ fill. VMái- ás 10 szóig W flllór, minden > dija finnepoap 10 ssólg 80 további szó dl|a • fill. SienUa te pin- teken 10 szólj 10 fillér, minden tovább! azó dija • MII. Clmssó s minden vastagabb betllból álló sió kit szónak számit-tátik. Állást keresőknsk SOVt engedmény. HMstásak 9 (81) pangA tssisfen ■lisl ■ lslssls|aa klnyvslás, axámláaáa slksrOlása végett ■ I A r • I I I . I s ■ á t k RaatmaNN Károly Danántalon legolcsóbb és legnagyobb s rövldáju szakmá ban. Címre kerem Dgyelnl I Arany János-u 11. sz. ház, egy utcai háromsxaltás lakással, elósiobával, egy udvari kétszobás s egy rgyizobás lakással, mellékh.-lyliégekkel, Isiállóvsl, kocsiszínnel, szabsd lélból eladó. 37-t Ügyes • lárualtónö, aki a pénztárkezeléshez Is éri, alkslmasásl nyelhet. A|án-Istokst .Szorgalmas\' jeligére a kiadóhivatal továbbit. 3790 Ktresik egy listai kováosssoédal teljes eláláisal. Flsetés érdem szerint. Qergály lózsrl I ovácamesler. Pályaudvar, Vlzház. 3789 Eladó szabid kézből 2 hold birtok. |ó Iskhstó házzal Ssabadhegycn. Érdeklődni lehel Zrinyl Mlklós-u I. alatt. 3689 Siabámahalyemat Teleki ut 9. szám siói Klnlzsy- utca 6. szám alá helyestem át. 3788 MÉZET, nysrsb&rt, igytollat, iául éa fémet legmagasabb áron vásárol Strém Bernét és Fiai - Erzsébet-tér 18. hm •aalalt vétetnek Teleki ul lak és tsnoncok fel-3770 Katonai, egyenruházati, az Összes szakmákba vágó dolgok legnagyobb válsutéks Kaufnaaan Károly url és nőt divatáru-házában. Címre kérem Ügyelni I Dr. Halphen Jenő Ügyvéd Irodáját Rozgonyl utca I. ss. siói Erzsébet-tér 18. sz. alá (volt Szarvas-szálló) 1. emelet helyezte át. 3788 Egy barbályaegád 21 éven felüli, szonnal felvétetik. Fizetés megegyezés szerint. Peszleg István borbély üzlelében, Letenye. 3780 Kétszobás udvari lafcáa, valamint egy most átalakítás alatt lévő üzlethelyiség kladé Kszlnczy u. IS. -3879 KeltS azobáa konyhás lakás kiadó Ssemere-u. 4/b. -3794 Lehetőleg középiskolát végzett tlu tanulónak felvétetik Ortlewild lüazerke-reskedésében Teleki u. 44. 3799 Kiadó Zárda utcában eey 4 szobás és 2 szobás lakás. Relchtnfeld husüzlet bet-lér 3 3795 egy 5 Erzsél figyelem! Mim Mi: VIKTÓRIA OÓZTÉGLAOYÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NA0YKANIZSA raktáron tart nagy és kis mérelfl gép-téglát és mindenfajta cserépzsindelyt. Eladás : a Nagykanizsai Takarékpénztár Rl.-nál, Csengery-ut 3. levő városi irodában és a sánci téglagyárban, Telelőn: Nsgyksnlzsal Takarék pénztár R.-T. 281. Ez az autó kell Önnek! Rendelje azonnal meg Szántó Vilmos és Társai cégnél ■agykanizsa, Deák-tér 2. szám. Telefon: 3-22. Raktárról az Baazea typuaok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek I Gazdák és uradalmak figyelmébe!! Van szerencsém in, é. gazdaközönség figyelmét felhivnl a KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt Moson, Magyarország legrégibb , nyersolaj-traktorok, eké! „, irának gyártmányaira: csépifigépek, boronák, vetőgépek, konkolyozók, bor- prések, szőlőzuzók és mlndennemtl gazdasági felszerelések a legjutá-nyosabb árban, egy vagy két évi részletfizetésre is, minden előleg nélkül kaphatók a KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál, HagykanlHe, FS-ut 18. aiim. Ufyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltételek melleit, •zükségletelnek beszerzése előtt faltétlen i kérjen árajánlatot I Hirdetmény. Igazságügyi palota utcai homlokzatának vakolatjavítására és Icfestésére versenytárgyalást hirdetünk, feltételek irodánkban megtudhatók. Ajánlatok be nyújtásának határnapja f. hó 10. !M Hivatal. 1829. augüMtui 6. Mos I Fest t Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR gSzmosó, Wfytiutttó, ruhafestő a uo—bJUMtjl om. tMitlSimSvHi a/aarSnasHt kriftiiUtva NAGYKANIZSA Oyttjtfilalsp I Oyártsl.p i Kazlnczy-u. 8. Hunyadl-u. 19, Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit testet vagy tisztíttat Oyőződjón meg áraim oloóságáról és munkám kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlsztltás I Tisztit 1 I I Plisséroz I Duna-Száva-Adria Vaeuttársaaág («eiótt Déli Vasút) A HigykulxM álloaáira él állomáirfl érketi él laáiló vontok MENETRENDJE Érvényes 1928. áwl májua l5-t»l 1930. éwl május M-lg Budapest—Nagykanizsa Vonít I A vonst I BtKtapestrói II Nagykaw- IvoMtl A vonat |Nagykannaá-|] Budapestre iiiuu neme I Indul Uisára érkezik neme rol Indul [| érkezik 2\'ü 207 212 214 eot Szem. v. Oyv. Szem. i Szem. v. Oyv. Budapest és Nagykanizsa kő.ött a 202. és 203. sz. gvon 14 lg éa szeptember iff-tól csak vasárnapokon, míg junlns 15-U 21-45 I 413 211 H Szem. v. 0-2> 7-42 7-4Í 11-30 201a Oyr. 5-57 1005 6\'45 1305 213 Szem. v. 8 50 16-00 14 10 2045 215 Szem.?. 14-35 20-25 1815 | 22 25 203 || Oyv. I7\'M 21-40 orsv, május 15-tól Junlus ilg junlus 15-tól szeptember 15 lg ns-p nta közlekedik. Junlus 15-tól ssept. 15-fj terjedő Időben e vonatokkal Budapest—Trleste kőzött közvetlen I—II III. oszt. kocsi, Budapest—Rogstka Satlna (Rohltsch ftlrdó) kőzött 1 —11—III oiat. közvetlen kocsi, Budapest—Llenz (Tirol) közön közveüen I—II—III. oszt. kocsi éi Budapest—Vlllach tWOrtl ló) közölt egy étkezó kocsi közlekedik A 204. és 201. sz. gyorsvonatoknál Budapest—Nagykanizsa körött étkezőkocsi, Budapest-(AbbázU)-Flume között közvetlen 1-11 oszt. kocsi és Budapestről hetenklnt 3-izor szerdán, pénteken és vssárnspon, Fiúméból béllón, ciülör ökön, szombaton hálókocsi, Budapest - Trleste közólt közvetlen I1L oszt kocsi, Budapest - Venezia között tiálókocsl, Budapest—Róma kösött közvetlen I — II oszt kocsi közlekedik. A május 15-tól szeptember 15 lg terledó Időben 333—204. és 20U-302. u. vonalokkal Brstlslavs (Pozsony) és Trleste kó/ölt közvetlen II -III oszt. kocsi ls közlekedik Siófok—Nagykanizsa slófokrol __ Indul iutobusaJl" 20-37 \' |TB|3lnautoEüs7 I Nagykanizsáról Indul "Siófokra érkezik A slnautóbusz vonatok junlus 23-t }1, bezárólag szeptember 5 lg közlekednek. Balatonszentgyörgy—Nagykanizsa Nagyítani -zsárol Indul IMS Vegyes itonszent II Nagykanl-ról lod.j|rsára érkezik] TFI—lm I Balatonszent- Nagykanizsa—Szombathely - Wien S. B. Wcsbél íi«-t,.t- NasyVs-t- \'D- Bécsbe Indul WynMuztt nári Maztl érkezik ■rr Szem. v. — 5-lfl 7 40 UL Sui\'ut" 4-ü «M 321 . — 605 835 3C2 Szem. v 5-30 7-38 12-10 301 Oyv. 8-20 11-40 13-35 320 Szem. v. 718 10-10 20-15 311 Szem. v. 10-15 14-54 17-40 304 Oyv. 1423 16-23 19-40 303 Szem. v. 15 34 20-59 22-55 324 Szem. v 1»00 2050 — 307 Slnautó — 21 2) 23*55 328 2110 24*00 — A 301-902—903-302. sz. közveUen vonatok Wien S. B - Barcs között: e vonatokkal továbbutalnak : Wien-Osijek (Eazék) közvetlen I—II—III. out kocsi, Wien S B. Zsgreb O K közvetlen I 11-111. oszt. kocsi. A 901—302. és 303—904 sz vonatokkal Praha (Prága) és Sulik között Bra\'illává (Pozsony) Oyór, Szombathely, Nagykanizsa, Oyékényes és Zagrebon át közvetlen I-II-III oszt. kocsik közlekednek. Nagykanizsa—Barcs—Pécs Pécsről Barcsról Ntgykinl- Indul Indul zii/i trlutk 911 Szem. v. — 4-M é-44 !ll!l 901 Oyv. 0-40 tl-5^ 1348 914 913 Szem. v. 13-21 1551 17-47 902 915 Szem. v. 1802 2055 23 00 932 R> I I : TTT »35 1405 18-10 Barcsral Pécsre érkezl kiérkezik TtjfW 11-34 1 14-40 15-50 18-00 21-35 23-34 A 911-320-311-932. sz. vonatok közvetlen vonatok Barcs és Szombathely kozott. A 902—903. sz vonatok közv. gyorsvonatok Wien és Barcs között. Közvetlen I—0—III. oszt. kocsikkal Osl|ek—Wien fi Zsgreb-WIen között. __Nagykanizsa—Oyékényes 90 Í Oyo.svonAt 907 ; Slnautóbusz 905 || A 901 Siniulöbuiz Gyorsvonat w 1205 2306 tk 12 49 23 41 904. sz. gyorsvonatoknál közvetlen I—II—UL oszt. kocsik Praha (Prága) és Susak köiölt Pozsony, Oyór, Szombathély Nagykanizsa, Gyékényes, Zagtebon át. Nagykanizsa—(akovec (Csáktornya)—Pragersko (Pragerhof) <:siWo.n»4.ól!( H-IM.—vtf.nl.al.Atl /\'•iUnm^a- TSla\'\' Oyv". 221 II Szem. v 203 1 Oyv. 223 J Szem. v. "Tndűí4,é\'I.s£ 3-g| 11-05 lj 12-40 1607 I 1724 19-35 1 21-08 vonatok vonatok —...... » n -»— u uyv. || za-ij Közvetlen kocsik, mini Budapest—Nagykanizsa viszonylatban ttl ruV InnltMiB ...nt.mK.., IU. L..I.I___«_.,. . n., r -•-—-■• -------, -..........,1-Kyaanizsa viszonylatban. A zuz—m. csak juniuus 15-től szeptembeer 15-lg közlekednek. A 2J1—222—223—221. «!■ közvetlen vonatok Nagykanizsa-Marlbor O. Kw(Marburg) között. --------------- — — Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.) 60. évfolyam, 177. «x4m Nagykanlita, 1029 augusztus 7, szerda Ara 14 fillér POLITIKAI NAPILAP Szerkeszlóség ti kiadóhivatal: Pö-ul 5. síim. Keszthelyi llókkladóhlvatal Kossuth Lajos u. 32. Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos HóflzcUsl éra: egy bóra B peogó U fillér A magyar-román optánspör a népszövetség szeptemberi ülésszakán Genf, augusztus 6. (Éjszakai rádlóielentés) A népsxUvetség szeptemberi Ulés-sxakának tárgysoroxatán egyetlen politikai tárgy pont: a magyar-román optánsllgy sxerepel. ExenklvUl sxóba fog kerUlnl a kisebbségek védelmének Ugye ls. Kommunista bombamerénylet a zágrábi csendőrlaktanya ellen A merénylő súlyosan megsebesítette az őt feltartóztatni akaró rendőrőrszemet Belgrád, augusztus fi Az Avala ügynökség jelenti: Zágrábi jelentés szerint az elmúlt éjszaka folyamán robbanó töltényt dobtak a csendörlaklanyaelé. A robbanás ereje a szolgálatot teljesítő őrszemet földre sújtotta. Halálos áldozatról jelentés nem érkezeit. A szolgálatot teljesilő rendőr fel akarta tartóztatni a merénylőt — de ez egy másik robbanó-töltényt dobott a rendőr elé, amely súlyosan megse- besítene. A merénylőnek sikerült ezután elmenekülnie. Valószínűnek tart-jik, hogy a Samoborban leleplezett jugoszláv kommunista központ agitátorának letartóztatása miatt bosszúból követték el a merényletet. Összeesküvés miatt sulyok börtönnel sújtottak ismét tiz felvidéki tótot Le akarták fegyverezni a csendőrséget éa a független szlovák államot kikiáltani — Az ungvári fogházőr ellentmondó vallomása a Tuka-perben Prága, augusztus II (Éjszakai rddiójelentés) A rózsahegyi törvényszék előtt ma 12 liptó-megyel egyszerűbb ember állolt, akiket a köztársaság elleni összeesküvéssel vádoltak. A „Slovak" szerint a vádlottak ez év március második hetére terveztek összeesküvést. MegrohanásszerUen le akarták szerelni a csendőrséget és kikiáltani a független szlovák államot. A .Slovak" aggasztónak tartja, hogy a békés tót nép ma már egyéb kivezető utat nem talál a nyomorú- ságból, mint azt a fantasztikus formát, amivel a 12 liptói embert vádolja a bíróság. A vádlottak mindent beismertek és kijelentenék, hogy elitéltetéstlk nem fogja őket visszatartani a megkezdett ulon. A kudarc nem rettenti ineg őket és mennek tovább ezen az uton. A bíróság kettő kivételével valamennyit 12—15 havi börlönie itélle. A Tuka-per mai tárgyalása Pozsony, augusztus li A Tuka-per mai tárgyalásán Szomotányl, az ungvári fogház őre a per egyik koronatanúja azt vallotta, hogy l\'uka megbízásából fegyver összeírást végzett. Tuka mondotta neki, hogy a katonailag megszervezett .Rodobrana" mellé, meg i-gy kémkedéssel foglalkozó szerve zctet kell létesíteni. Szomoiányi szerint — a Rodobranának határozottan államellenes céljai volt. Az elnök a tanú elé terjesztette a vizsgálóbíró előtt lett vallomását, mire a tanú zavarba jött és ellentmondásokba kevereded. A hágai világkonferencia célja: leszámolás a bábornval Világgazdasági reformra van szükség — Stresemann feltűnést keltő beszéde A Rajna kiürítését várják a hágai konferenciától Havré, augusztus ti A hágjii értekezlet mai megnyitó ülésén Bealaeris van Broekland Yomkbeer, helland külügyminiszter üdvözölte a külföldi államférfiakat és Hollandia kormánya nevében kívánta, hogy a tanácskozások a lehető lcg|obb sikerrel és eredménnyel járjanak. A holland külügyminiszter után fírland emelkedett szólásra és válaszbeszédében mint a legidősebb külügyminiszter, kollégái nevében is köszönetet mondott a vendégszeretetért. Kélte a minisztert, hogy juttassa el a királynéhoz az értekezlet hódolalának tiszteletteljes kifejezését. Megnyílt a &ágal világkonferencia — Meglehetős nehéz feladat meg■ golddsdra jöttünk össze, mondotta Briand — de az a jóakarat és meggyőződés vezet bennünket, hogy eredmények tekintetében nemcsak saját országunknak javára szolgálunk, hanem az egész emberiségnek is. Kívánja, hogy olyan eredményre jussanak, amely valamennyi népet kielégíti, mert az értekezleten valamennyi nép képviselve van. Utána Streseman méltatta itdga nagy jelentőségét a béke előmozdítása szempontjából: — Ennek a konferenciának rendki-vül nagy jelentősége messze túlterjedt egy pénzügyi tanácskozás méretein és politikai következményei az egé-z világ államaira ki kell, hogy terjedjenek. Ennek a konferenciának a célja — nem löbb és nem kevesebb — mint leszámolni a háborúval. A mfi, melyet itt alkotni kell, azonban csak akkor sikerülhet, ha az egész gazdaságot uj alapokra helyezzük. El fog következni a pillanat, amikor éppen olyan megvetően fognak visz-szatekintenl arra az időre, amidőn az európai államok gazdaságilag egymástól el voltak killönitve, mint ahogy ma Németország gúnyosan tekint vissza arra az időre, amikor a mai német birodalom különböző részel magas vámhatárfalakkal voltak egymástól elzárva. Ebben az irányban keit haladni és ezen az uton az előhaladás a konferencia egyik legfontosabb feladata. Az angol külügyminiszter rövid felszólalása ulán a hollandi külügyminiszter az ülést berekesztette. Németország a Rajna kiürítését fogja sürgetni London, augusztus H Henderson külügyminiszter kijelentette, hogy a mostani hágai világkonferencia arra fog vezetni, hogy nericsak Anglia, hanem Franciaország Is kiüríti a Rajna-tartományt. A .Daily Tclegraph" azt Írja mai számában, hogy a német delegáció minden más kérdéstől fűggeilenür és elsősorban határozatot fog sürgetni a Rajna kiürítésére. Általános az a vélemény, hogy Hágában a nagy nehézségek ellenére végül is valamennyi delegáció el fogja fogadni a Young-tervet. Egy elmebeteg megszöktette az intézet főorvosának feltűnő szépségű leány-rokonát Bécs, augusztus 5 A bécsi rendőrség ma értesítette a budapesti főkapitányságot, hogy a rekawinkeli előkelő ideggyógyintézetből meglepetésszerűen megszökött a magyar származású Závozd Oyula 26 éves mérnök, aki magával vitte a szanatórium igazgató-főorvosának 18 éves, feltűnően szép és elegáns megjelenésű unokahugát. A leány bátyjának bejelentette, hogy mini a mérnök menyasszonya távozik el. A törvényszéki orvosszakértők megállapításai szerint Závozd olyan magas fokú elmebetegségben szenved, hogy feltétlenül kívánatos zárt helyen való lartása. Valószínűleg Magyarországra szöktek. Teljesen elpusztult a ploestl petróleumflnomltó-telep Kolozavár, augusztus 6 A Romániában lévő mareniibtn már hónapok óta pusztító tűz dühöng a pelroleum-telepen. Tegnap a tűz álterjedta Steaua Romana petroleum-Iclepére is. Ploest finomító telepén tegnap kazánrobbanás történt. A telep teljesen elpusztult. Egy munkás meghalt, kilenc súlyosan megsebesült. Bonnet repülő katasztrófája A világrekorder lecsalt gépével és szörnyethalt Bordeuax, augusztus 6. (Éjszakai rádiójelenlés) Bőimet repülőhadnagy, aki sebességi világrekordot állított, fel, ma délután gépével lezuhant és szörnyelhalt. A fiatal hadnagy próbarepüléseket végzeit és aközben érte a halálos szciencsillcnség. ZALAI KÖZLÖNY Hirtelen meghalt Bárd Béla kesscifielyl v. Járásbíró Keszthely, augusztus ü Fuló tűzként terjedt el ma délután a megdöbbentő hlr Keszthelyen, hogy a jogászi világ közismert tagja, a mindig derűs, bár utóbbi idfiben meglehetősen visszavonult élelet élő Bárd Béla ügyvédet holtan találták a lakásán. Bárd Béla lesles, kisebb láb-hibája miatt bicegő járású, 46 éves, közvetlen modorú ember volt. Korábban Balatonfüreden volt járás-biró, onnét helyezték át a forradalmas idők után Keszthelyre, ahol későbbi nyugdíjba vonulása után előbb társas, majd önálló ügyvédi irodát nyitott. Tegnap este még a Bocskay vendéglő éttermében rendes szokása szerint megvacsorázott, majd hazament a lakására. Egy Idő óta álmatlanság gyötörte, igy sokáig világosság szűrődött ki a szobájából tegnap este is. Épen ezért senkinek sem lünf fel a házban, hogy ma reggel a szo- kottnál is tovább maradt zárva az ajtaja, sőt még déltájban sem adoll életjelt magáról. Végre is délután 2 óra tájban nyugtalankodni kezdtek és bezörgettek hálószobája ajtaján. Mikor többszöri kopogtatásra sem kaptak választ, benyitottak. Bárd Béla olt feküdt az ágyán, fennakadt szemmel, élettelenül. A tragikus váratlansággal bekövetkezett halál okát az orvos-rendőri hullaszemle fogja megállapítani. Az elhunyt családjától vett értesülés szerint a halál oka szívszélhűdés volt. Szomorú epizódja a Keszthelyen nagy megdöbbenést kiváltott halálesetnek, hogy az elhunyt fia a keszthelyiek csapatával az angliai cser-kész-jamboree-n van, Igy meg sem jöhel édesatyja temetésére. Fián kívül felesége és menyasszony-leánya gyászolják. Temetésére vonatkozóla még nem történt intézkedés. Kiutasították a halottak Igazolványaival áruló Idegen vásárosokat A rendőrség végigrazziázta az országos vásárt Nagykanizsa, augusztus 0 Az Egyeslllt Piaci Vásári Ipartlkk Kereskedők Ipartársulata, melynek székhelye Budapesten van, a nagykanizsai augusztus 6-iki vásár elölt megkereste a rendőrkapitányságot az irányban, hogy a rendőrség az országos vásáron ellenőrizze le, hogy az ott árulóknak van-e szabályszerű igazolványuk. Igen gyakran előfordult ugyanis, — mondja az átirat — hogy a vásári árusok között sok van, aki illetéktelen az országos vásárokon árulni. Van olyan, aki régebben elhalt árus IgazolványaiI használja fel és azzal árul. Sokan hamis Igazolványokkal járják a vásárokat és ezzel megnehezilik a becsületes vásári kereskedők egzisztenciáját. A rendőrség kedden délelőtt — a lefolytatott cigányrazzián kivül, mint erről lapunk más helyén beszámolunk — nagyobb őrszemélyzettel az összes árusokat végigrazziázta és akinek nem volt megfelelő igazolványa, azt azonnal bekísérték a kapitányságra. Ilyenformán pár óra alatt több vásározó kerUlt a rendőrségre, ahol szigorú utaaitást kaptak, hogy a város területét azonnal el kell hagyják, anélkül, hogy valamit árulhatnának. Különösen a sok cukorkadrus között voltak számosan, akik a vásározó kereskedők egyesületének átirata értelmében nem egyenes uton árusítottak. Ezeknek a kanizsai vásár szintén csak rossz emlékként maradt meg, mert árujukat ahogy hozták, ugy vitték el innen. MecjtlsxtltottáK Kaniscsát a be-öxönlöií cigányoktól A keddi országos vásáron 60 cigányt fogdosott össze a rendőrség — Az összefogott cigányok közül négy régóta körözött veszedelmes bűnözőt fedezett fel a rendőrség Nagykanizsa, augusztus 1} A rendőrség őrszemélyzete ma reggeltől kezdődőleg energikus intézkedéseket léptetett életbe, hogy az országos vásárt megtisztítsa a kétes elemektől, elsősorban a kara-vánszerüleg felvonult cigánybandáktól. — Hat lovas és négy gyalogos rendőr egy tiszt vezetésével végigrazziázta a vásártereket és az ott talált szekeres vagy lézengi cigányokat, mintegy hatvanat, mind egy szálig, zajos jelenelek között összeszedtek. Mintegy tlz szekeret kísértek be a rendőrség udvarára az összes cigá- nyokkal egyült. Olyan volt a kapitányság udvara kedden délelőlt, mintha cigányok szállták volna meg az épületét. , Az összefogdosott cigányok igazoltatása során kiderült, hogy a veszedelmes tálsaság között négy, régóta körözött cigány is van. Ezeket a bűnügyi osztály azonnal különválasztotta és megkezdték kihallgatásukat. Ezután szépen át-tránszporálták őket az ügyészségre, ahol a cellák már üresen, ásítozva » . 1829. augusztus 8. várták őket régóta... A többi cigány legnagyobb része a környékbeli falvak kétes eleme és csak az országos vásár miatt kerültek Ide, hogy egy-egy áldozatot kiszemelve összelopkodjanak azt, amit tudnak. Ezeket még a keddi nap folyamán erős fedezet mellett kikísérték a város határába, ahonnan útjukat arra vették, amerről jöttek. A vásári árusok és a közönség is nagy megelégedéssel szemlélle a rendőrség tisztító munkáját. Régi harag miatt bossznt esküdtek és borzalmas módon meggyilkoltak egy gazdát Késekkel, baltával és revolverlövésekkel ölték meg a szerencsétlen áldozatot A Bárom tettes köscUl kettő önként felentkescett Nagykanizsa, augusztus 0 Vasárnap éjjel véres gyilkosság lörtént a Nagykanizsa és Szombathely között fekvő Rábamolnári községben. A gyilkosság áldozata Uöcsel József 34 éves rábamolnáril lakos, aki több késszurástól és revolvergolyótól találva meghalt. A gyilkosság előzményei odanyúlnak vissza, hogy Timár György, Fölnagy Sándor és Berkes Ernő rábamolnárii legények még tavaly Összevesztek Qöcselvel. Azóta véres bosszút terveztek a gazda ellen. Vasárnap éjjel Göcsei többek társaságában betért Berkes Ernő apjának vendéglőjébe. Ugyanott mulattak O öcséi halálos ellenségei Is, akik alig várták az alkalmat,\' hogy megtámadják és végezzenek vele. Az alkalom hamar jött. Göcsei távozott a vendéglőből, de amint kilépett az utcára, elébe állott Berkes és két társa. — Most meghalsz I — kiáltották felé és a következő pillanatban megvillantak a csizmaszárból előkerült kések és két revolver dörrenés reszkettette meg a levegőt. Mikor kirohantak a vendéglőből az emberek, ott találták vérében Qö-cseit, akinek hasát valósággal felkoncolták, ugy, hogy belei is kilátszottak. Fején két seb jelezte a revolvergolyók útját. Testén még több szúrás mutatta a gyilkosok elvetemültségét. Mire Vasvárról orvos jött, Göcsei meghalt. A csendőrség még az éjszaka megindította a nyomozást és megállapította, hogy Göcselt Tímár György, Berkes Ernő és Fölnagy Sándor gyilkolták meg késsel, baltával és revolverrel. A csendőrök azönnal a gyilkosok után indullak. Berkes Ernő és Tímár György Ónként Jelentkeztek a csendőröknél, mig Fölnagy Sándor megszokott és még nem tudták kézrekerltenl. A két letartóztatolt legény bevallotta, hogy már régóta halálos bosszul esküdtek Göcsei ellen és előre megfontoltan követték el a gyilkosságot. A szombathelyi kir. ügyészségre kisérték őket. Göcseit hétfőn boncolták fel. Idójárái A nagykanizsai meteorológiai megfigyeli Jelentések t Kedden a MmérM-let: Reggel 7 órakor +16-6. délután 2 órakor +22 7, eate 9 órakor +18 4. ft/Mzrf: Reggel és délben borall, eate tiaz a égboltozat. Szélirány: Reggel nyugsL délben és este éazakkeletl szél. • ■ataorolóf lai laMaal aata 10 árakor Jalaatl ■ »H uMn •Artsalé a hlasáraékM amlka- — UJ rendszer bútorvásár lók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán Ot pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokai Is megtérítjük. Kopsteln Szombathely. Kiszegi-utca 5. Ilii 1 Mindenütt ksphatól Orsz Termeli r Magy. Tajmifivetkuatl Kflzpont Budapest, I., Horthy Mlklóa-oi 110-121 uA/ ma, szerdán . VÁROSI NIOZGOSZINHAZBAN e.te 7 é. 8 ör RAZZIA I Családi perpatvar Izgalmas dráma 8 felvonásban Slágervigjáték 7 felvonásban ZALAI KÖZLÖNY_ » Kérjen díjmentes meghívót a Szent István heti Magyar vásárra a DIVaVcTarNOK ,ó< Budapest, VII., Rákóczi-ut 74. mert a cég lehetővé teszi Önnek, s\'18 hogy Szent Istvánra ingyen utazhat Bndapestre és vissza. A cég meghívója felvilágosltja, hogy mily módon vehetii igénybe ezen hallatlan nagy kedvezményeket. 1929 augusztus 7._ A sxUrhe ru&a BeíOlen Margit grófnő sxln-ijiüi\'C Aíagykoolixti) Szokatlan, hogy aktív miniszterelnök felesége irodalmi ambíciókon tul irodalmi hivatottsággal és ehhez a kiállás bátorságával is rendelkezzék. (Kiállnia könnyű, de épen ebből ered az Ítélet helyzeti handicap-je, ami mégis csak bátorságot kiván a kiálláshoz.) Épen ennyire meglepő, hogy Bethlen Margit grófnőnek halk finomságok és élet-lzüre egyszerűsített drámaiság közt pergő darabja, színpadról figyelve, egy pillanatra sem juttatja eszünkbe Írójának kivételes társadalmi egyéniségét. Mint iró tartja fogva a kritikus szemlélőt és sok irodalmi értéket ad, ami mellől lekopik az előre kínált lojalitás és a puszta irodalmi szép adásának és élvezetének vértezeté-ben áll egymással szemközt: — szerző és közönség csupán. A mese egyszerű. Egy házassági háromszög. Hozzá a lehető legkc vesebb külső komplikáció. Majdnem minden belülről történik kifelé. És épen a mindennapidolgoknakeza belső vetülete terebélyesedik ki őszintén, melegen, egyfelől egész emberien, másfelöl néha kissé tul-poétikusan a jól gördülő dialógusokból. (Érdekes : a három szereplő közül is legtöbbet csak ketten-ketten beszélnek és mégsem válik egy pillanatra sem unalmassá). Benn van ezekben a beszélgetésekben az asszony, a férj és a harmadik vívódása. A virágos szimbolumok mögött is meglepően biztos lélektani megfigyelések rejtőznek. Még inkább, aliol át tud szabadulni az ábrázolás reálisabb eszközeihez. A három embere élő ember. A gyötrődésük, a hazugságaik, ezer fortélyuk, gyilkos gyanujuk, bódult elkivánkozasuk, megalkuvásuk, kontrasztjaik és örök egyformaságuk, a semmire épitett biztonságuk és a valóságon elrévedö kétségük : mind meglévő érzés, amit csak mélylartalmu asszonyi szívvel, az Iró objektíven boncoló szemével lehetett emberekké, történetté formálni. A Nemzeti Színház együttese vitéz Oaramszeghy és Ráday rendezésében olyan szépségeket is kicsiholt a darabból, melyek a Vígszínház! előadásokon még nem tudtak klforrrtl belőle. Csortos Oyula, Somogyi Erzsi és Garamszeghy művészetük teljes lelkesedésével váltották valósággá (a kanizsaiaknak élménnyé) a háromszög alakjait. A .Legyen világosság" c. falusi történet propaganda (bár mint ilyen problematikus értékű) a tuberkulózis ellen. Dr. Erdős László orvos irta. Losonczy Zoltán, Bacsdnyi Paula és az együttes többi tagjai vitték sikerre. A színházat (bár csak félig és ez az idei szezon után szokatlan) előkelő közönség töltötte meg. Olt voltak a helyi notabililásokon kívül a vidék uritársadalmának reprezentánsai is nagy számban. A valóban őszinte tetszés ellenére is, tapsoktól nem sokat volt hangos a nagyon rezervált nézőtér. (bl) NAPI HÍREK NAPIREND Augusztus 7, szerda Róm. katolikus: Ksjetán. Protestáns: Ibolys. Izraelita: Ab hó I. a Városi Mozgó. .Razzia", Izgslmas dráma. .Caatídf perpatvar*, s\'ágervlg-|íték 7 letvonisban. Qözfürdö nyitva reggel 6 órálól este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután és kedden egész nip nőinek). — Szabadság. Kálnoy Oyula dr. főtanácsos szabadsága nem augusztus 1-én (mint ahogy sajtóhiba folytán tegnapi számunkban állt), hanem augusztus 10-én kezdődik. — Halálozás. Dr, Erőss Józsefné szül. Nagy Klára Vilma, életének 58. évében elhunyt. Iharosberényben temetik ma délután 4 órakor az ág. ev. egyház szertartásai szerint. — Zászlószentelés. Zsúfolt templom közönsége előtt tartotta zászló-szentelését a nagykanizsai Keresztény Társas Temetkezés! Egylet a plébánia templomban. A zászló Fekete László nagykanizsai iparművész tervei nyomán gazdag lüfestéssel készült. A zászlóanyai tisztet - Faludy Oézáné töltötte be, akit egy virágcsokros lányokból álló gárda kisérl. Az ünnepi mise u\'án P. Deák Szulpic plébános végezte\' a szertartást és magas röptű beszédben fejtegette a zászló jelentőségét az egyházi életben. Az uj, diszes zászlóval ezután minden elhunyt társulati tag temetésére ki fognak vonulni. — Miért volt Egerszegen Keszthely városblrája? Keszthelyről jelenti tudósítónk: A zalaegerszegi sajtó híradása szerint Reischl Imre keszthelyi városbíró Zalaegerszegen járt, hogy Keszthely „6000 dolláros" kölcsönéhez az alispán „előzetes hozzájárulását" kieszközölje. Ezzel szemben annak megállapítását kérik, hogy Keszlhely kölcsönét a minisztérium már engedélyezte (mint azt a Zalai Közlöny annak idején jelentette is), az alispántól csupán a községi képviselőtestület azt követő határozatának a szeptemberi megye-gyűlés előtt való törvényhatósági jóváhagyására volt szükség azért, hogy az építkezés sürgősségére való tekintettel a kölcsönt a bank folyó sitsa. Az alispán jogával élve ezt az előzetes jóváhagyást meg is adta, a városbíró ezzel és a köllevéllel csütörtökön megy a minisztériumba és a kölcsönt nyújtó bankba. Relschi városbíró utja tehát már csak az engedélyezeit és megszavazott kölcsön kifizetésének gyorsítását célozta. A kölcsön egyébként nem dollár, hanem angol font-kölcsön. — Orvosi hir. Dr. Berger Miksa fül-, orr-, torok- és gégebetegségek szakorvosa rendelőjét Erzsébet-tér 18. sz. alá (volt Szarvas-szálloda) I, em. helyezte át. = Árban, minőségben választékban B a r t a szőnyegraktára szenzációs. A pacsal Ipartestület xósxlósxentelése Paosu, augusztus 6 Nagy ünnepségek színhelye volt vasárnap Pacsa nagyközség. Akkor szentelte fel zászlaját a pacsal Ipartestület, amely 23 éves eredményes múltra tekinthet vissza. Az ünnef>-ségen a vármegye is képviseltette magát. Az ország különböző testvér-egyesületeiből több mint 120 kiküldött jelent meg. A nagykanizsai Ipartestületet Pilczer Albert előljáró és Supka Béla kerületi jegyző képviselték. Olt volt Czobor Mátyás polgármester Zalaegerszegről és Kende Péter dr, főszolgabíró. A zászlóanyai tisztet Szentmihdlyi Dezsőné föld-birtokosné töltölte be. A templomban Kroller Miksa zalavári ünnepi nagymisét mondott, majd megáldotta a zászlót, mely ulán ünnepi beszédben méltatta a nap jelentőségét. A kanizsaiak 14 szöget vertek be. Az egyházi rész lefolyása ulán nyilvános gyűlés volt az Ipartestület udvarán, ahol Czobor Mátyás ünnepi beszédet mondott. Dr. Lippay Imre IPOSz igazgató az iparos-ügyekről beszélt. Landy Ferenc jegyző az Ipartestület múltját és jelenét ismertette. Majd több szónok beszélt. Délben a testületi helyiségben 130 terítékű bankett voll. Délután és este sikerült díszelőadást tartottak a pacsai műkedvelők. — Lakhatatlan a pallnl jegyzői lak. Vasárnap délután hivatalos bizottság szállt ki Palinba, a jegyzői lak megvizsgálása végett. Dr. Botka Andor főszolgabíró és dr. Szabd Zsigmond járásorvns megállapították, hogy a jegyzői lak ártalmas az egészségre. Most valószínűleg a községet egy uj jegyzői lak építésére fogják kötelezni. — A falvak főbb útjainak portalanítása. A zalai törvényhatósági utak poros állapota már közbeszéd tárgyát képezik. Több bizottsági tag elhatározta, hogy a legközelebbi megyegyűlésen kérni fogják az alispánt, hogy legalább azokat az utakat portalanítsák, melyek az Iskolához és az iskola előtt vezetnek el, hogy igy legalább a gyermekeket megkímélhessék a tüdővész bacillu-saltól. Petánci savanyúvíz Európa legdúsabb szénsavas és jódos nátron-lithion tartalmú savanyuvize. Httaó iwrrli, gélt, gyógyít, latallt Kapható fűszer- és csemcgekercskedésben Fölerakat: KÖVESI HENRIK Bapkanlsia, lagyar-n. 11 Wn 341 — őrizetbe vett erdőmérnOk. Foky Ferenc erdőmérnököt az egri törvényszék körözte. A körözés alapján az orosztonyi csendőrség egy járőre a mérnököt tegnap pogányvár! lakásán őrizetbe vette és behozta Nagykanizsára, ahonnan még a tegnapi nap folyamán Egerbe kisérték, ahol átadták a köröző hatóságnak. — A Zalai Évkönyv — Zala kultusza. Szenzációs olcsón árus k a még raktáron lévő árut, Koréin maradékok félárban • i cég megszűnése miatt, ^m m M a ■ Menyasszony divatáruhoz —— es strocn nagykanizsán ZALAI KÖZLÖNY — Kanizsai flatalémber volt a márlatelepl kabin-fosztogató. Jelentettük dr. Mutschenbacher Eilvin tanácselnök esetéi, akii a máriatelepi kabinjában — mig ő a vizben fürdőit — kifosztottak, számos má kanizsai fürdözővel együtt. A nyomozás során terhelő vallomást tettek egy nagykanizsai család fiatalkorú tagja ellen, akit a csendőrség őrizetbe is veit, de később szabadlábra helyezett. Az eljárás a kaposvári ügyészségen van folyamatban. — Sa.nl Utaáaa h.tt mon.tdlj k*d«asménv«k. A menetjogylrotla közli, hogy a Budapesten tartandó „Szent István Hét" alkalmából Budapestre utazók részérő ugy a gyors, mint a sze-métyvonatokon EH) százalékos menetdíj-kedvezmény engedélyeztetett. Az odautazás folyó hóT-l-énck 0 órájától *Mg, a visszautazás pedig 20-án deli 12 óratói folyó hó 25-én 24 órájólg történhetik meg. űyormekek külön kedvezménybon nem részesülnek. A menetjegyek az odautazás aikalmával a kimenetnél nem adandók le, hanem csak folmutatandók, mert azok visszautazásra Is szolgálnak. A Szent István hotl menetjegyek elóre csak a Menetlegylrodában (Csengery-ut 1.) válthatók meg. «» Ne felejtse el, hogy: varrógépben „PFAFF", kerékpárban „PUCH" a legjobb I — Oyujtogattak Felsőzslden. Tudósítónk Jelenti: A falu szélén, vitéz Parrag Istán felsözsidi gazda Üres telkén az éjszaka kigyulladt az egész évi termésének szalmája és takarmánya. A kazlak teljesen elégtek. A jelek szerint gyújtogatás történt. ASINÖER \\í\\RRÓGÉPEK iA LEGJOBBAK ! — Órák, ékszerek nagy választékban legolcsóbban Zsoldos Qyula óris és ékszerész uj üzletében kaphatók. FA-ut 14. Blzto sltó palota. Szakszeri) javítások — Átment a traktor a kezelő lábán. Tudósttónk jelenti: A herceg Festetics uradalom újmajor! földjein Pos János traktorkezelö egy zökkenőnél leesett a gépről, a sokmázsás kerék átment a jobb lábán és azl összezúzta. ""Felelősség senkit sem terhel a balesetért. j— Elveszett augusztus 2-án egy 5 hónapos szürke, barnafoltos kutya, megtalálója kéretik, hogy a József-laktanyában Sdffdr őrnagyot értesítse. Naponta arl.on növendék éa h lóállatalnak „FUTOR" szénsavas takarmánymuzel. A .FUTOR" riövendékallatoknál a caont képződést elősegíti, hiziira Sétvágygerjesztő^ A .FUTOR" nem orvosáig. Iianent a legllntimabban órlott m\'szsítáp, rmelv az állatok szervezetébe igen könnyen lelsz vódilr, s amcliel az. Illatok aro-matlkui ar yaglartafmánál fogva szívesen fogyasztanak. A .FUTOR- etetése a konyhajó etetését feleslegessé teszi. A nagyhi)tilók uradalmak, líazdisignk ,i .FUTOK" I állandóan etetik. Ára: 1 kilogrammonként <0 fillér. Zsák vételnél: I zsik 50 kg («ákkal egyflt.) P 1030. I ccs \',1 kg 01 próhadoboz ir.1 30 ftl\'ér Kicsinyben és 1 ákizlinra -apható: ORSZÁK JÓZSEF mag, rniltrágyo, növényvédöszerok sw kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A biróság mellcll Telefon : I30. SPORTÉLET A Bakay-serlegmérközésben a Zrínyi TE 4: l arányban gyözött ■ Pápai Sport Egyesület csapatával szemben s be- került Nagykanizsa, augusztus 5 Mint előrelátható volt, a Zrinyi TE versenyzői fényes győzelmet arattak a Pápai Sport Egyesület kiváló erőket reprezentáló csapatán. A verseny mindvégig izgalmas, szinte idegekre menő volt, amennyiben azt a hendikepet, melyet az út fáradalmai és az idegen miljő a vendégcsapatnak jelenteit, teljes mértékben kiegyenlilelle az a körülmény, hogy a Zrinyi játékosai ezúttal tagadhatatlan indiszpozicióval indultak a küzdelembe. Vitéz Csikós frfjós bokájával még mindig nem fitt. Bitlera érthető lámpalázzal küzdött, bomba-forhendjei autra mentek. Dr. Haiszer pedig a délelőtt folyamán nála szokatlan blgyadsággnl játszott, hogy azután délutáni ellenfelét szinte le- dBntfibe hengerelje. A törhetetlen, győzni -akarás azonban, mely mind a három játékost áthatolta, a honi csapat fényes győzelmét eredményezte. A vendégek közül Kovách Andor tetszett jobban, de Rédet Tibor is határozott tehetség, kiről még sokat fogunk hallani. A részleles eredmények a következők: Dr. Halszer-Kovách 6:8, 5: 7. V. Csikós—Rédey 6:2, 6: 4. Dr. Haiszer—Rédey 6:1, 6:0. llittera—Kovácli 6:3, 1:6, 6:4 V. Csikós, llittera—Kovách, Rédey 12 :10, 6 : 4. A döntői a Zrinyi TE idegenben, a Pécsi Sport Club pályáin játsza. Ha győz, a tavalyi védővel: a Pécsi Atlétikai Club csapatával ütközik meg itt Nagykanizsán. előhívás, másolás, nagyítás olcsón elvállaltatlk. Nagy választék kedvező részletfizetésre. 9X12 lemezesgép . 38 pengő és feljebb „K 0 D A K" .... 24 pengő és feljebb Mindig friss lemezek, filmek, másolópapírok, vegyszerek Szabó Antal sr*" képéazeti szakGzIet A Zala-Kanizsa augusztusi programja: 1 l-én Zalaegerszeg, 15-én Somogy, 20-án Pécs-Baranya (?) és 25-én Hungária Vasárnap a Z.TE ellen uf erők muiatkostnak be Nagykanizsa, augusztus 5 A Zala-Kanizsa FC vezetősége legutóbbi értekezletén megállapította, hogy a városszerte folytatott tag gyűjtési akció már eddig is szép sikereket ért cl. Igy most a vezetőség az akció tovább folytatása mellett minden energiáját a csapal megszervezésére fordilja és mindenben előkészíti az uj szezont, hogy az uj bajnokságban a csapat a legsikeresebben állhassa meg a helyét. A tavalyi játékosok közül: Farkas, Babos, Tamás, Réder, Modrovits, Horváth és Bakonyi lagjai lesznek az uj csapatnak és megtartják régi posztjukat. Négy-öt uj játékos szerződtetéséről van szó. Ezek közül többeket már meghívtak próbajátékra. Vasárnap délután a Zala-Kanizsa FC Zalaegerszegre rándult át és az ZTF. vcl játszik és ez alkalomból az uj erők próbajátékát fogja megfigyelni h vezetőség. Az uj, a\'scepláll játékosok neveit csak akkor hozza nyilvánosságra a vezetőség, ha szerződtetésük tényé válik. A Zala-Kanizsa FC augusztusi programja igen sokat igér. Eddig már bizonyos, hogy 15-én a csapat a Somogy együttesével játszik a Zrinyi pályán. Augusztus 25-én a bajnok Hungáriát élvezheti a közönség, mig a bajnoki szezon szeptember 2-án kezdődik hivatalosan. Tárgyalnak a pécsi profikkal is, hogy Szent István király napján a Pécs-Baranya jöjjön Kanizsára. Tudo másunk szerint azonban a mecsek-aljai csapat ekkor a Sabáriával fog mérkőzni. A Zala-Kanizsa Kanizsán levő játékosai szerdán és pénteken délután tréninget tartanak Elkezdődött léhát a komoly sport munka és most Nagykanizsa sporl-társadalmán a sor, hogy további támogatásával a megkezdődölt munkának kielégítő eredménye legyen. A Zala—Kanizsa FO Játékosai szerdán és pénteken délután felszereléstikkel együtt r> órakor a Zrlnyl-pályán tréningen pontoson jelenjenek meg. (Az NTE) a vasárnapi bajnoki mérkőzésre való tekintettel ma délután 5 órakor erős tréninget tart. Az öss/.es játékosok tartoznak a tréningen megjelenni. Intéző. » . 1829. augusztus 8. Kaién Magyar, mmr Tizet Igrékl Szent-Bargltszlgeti PALATÍNUS gyógy- és ásványvíz kerületi lerakalát megnyitottam. Palatínus gyógy-, bor-ás ásványvíz nagyban és kicsinyben jutányos áron kapható Fischer és Leltner tüszer- és gyarmatáru kereskedőnél Klrily-ntca 8. Telelőn 239. 3 at _ BHm magyar, asgyg Tl»el lgy6k I iRóvIdrtésak) H — hirek, közgazda-alt i tangv. — hangrentuy. E — előadás Oy — gyermekeknek. A — asszonyuknak. Z — zene. Mm. ~ mezőgazdáiét. HL — Itjusági előadás. F — felolvasás, ű — gramotonzenc. Ib — jazz-band. K — kabaré. aZ. — népszerű zene. Augusztus 7. (szerda) Budapest 9.15 Uugen Stepat orosz bala-lajka zenekarínak hangv 9 30 H 9.45 A 11.30 Nemzetközi vlzjelzőszolgálat. 12.00 Déli harangszó. 12.05 Az 1. hon.édgyalog-ezred zenekarinak hangv. 12 25 H. 12.35 A hangv. folyt. 17 30 A Budipesll rendőr-zenekar fuvóegyMIesének hangv. 19 00 Cigányzene. Bécs 11.00 Hangv. I6.C0 Hsngv. 1830 Mesék felnőtteknek és gyeraiekeknek. 21.30 Zene. Berlin 14.00 O. 17.00 Oyermrkek rádiója. 18 45 Zongora hangv. hrflnn 1200 Időjelzés, hírek. tZ20Hangv. 16.30 Katonazene. 1900 ToronyóraOtés. Prága 1130 O. 12.00 H. 16 30 Hangv. 19.00 Toronyórafllés. T«rmtajtőiiá» Buza 30—40—50 fillérrel, rozs 65-70 fillérrel esett. Uibuza tlszav. 77-ea 24\'--24-30, 7í-as 24\'20--24\'40, 79-es 24 40-2440, 80-as 24 60-24 90, dunánt. 77-es 23-30 -2360, 78-as 2360-7380, 79-es 23 80-21\'-, fOas 2390-S4 20, rozi (uj) 18\'--18 25, tak árpa 18\'--1875, sflrárpa 17-45— 17 95, ub 17 25-17 50, tengeri tazt 2350- 23 70, dunántnll 23 80 - 24 25, repce 45\'-- 46-— korpa 13 50-13.75, árpa uj közepes 18-25-18-75. vese-, hólyag-,gyomor- és cukorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott elsőrendű gyógyvíz. Házi Ivókúrára rendkívül | alkalmas. Állandóan friss töltédl 1899 Főraktár: 11 WEISZ MÓR Nagykanizsa, Király-u. I 1889. augusztus 3. KOZGAZDASAG Kis felhajtás és gyenge kereslet a tegnapi kanizsai országos vásáron A vásárokat és piacokat ezentúl fokozottabb ellenőrzés alá veszik ZALAI KÖZLÖNY Nagykanizsa, augusztus 0 A tegnapi országos vásár, amint előre látható volt, a nyári vásárok csendes eaeménytelenségében és Uz-Idtelenségében zajlott le. Részint a hajnali esö ég később is esőre hajló idő, részint a nagy mezei dologidő reá nyomta teljesen bélyegét az úgynevezett .országos" vásárra, amely mindennek volt mondható, csak nem országosnak és a legkevésbé vásárnak. Vásár ha volt, altkor ez az idegenből Nagykanizsára jölt vásárosok vásárja volt. A mi kereskedőink üzletében még reklámnak sem lehetett vevőt látni. Ha csak nem sorozzuk ezeket a vevőközönség sorába, akiket mint a ,Flit-hadsereg" tagjait, nagyon elmés reklámmal — a régi trancla hadsereg és a régi német BUrgerwehr-ből kombinált uniformisban rólák a város utcáit, nagy gau-diumára a sok gyereknek, népség, nek, akik jól mulattak a hatásos reklámon. A teletorku, éneklő, lármázó, fálo-rosok előtt azonban volt élei, volt vásárló. A környéki polgárság pénzét ezek vitték el. A felhajtás állatokban kevés volt. 300 ló, 200 szavasmarha körül lehetett. A kis felhajtás melleit a kereslet is lanyha volt, noha olasz és burgenlandi kereskedők is járták a nagykanlzsa piacol. Azonban nagyon kevés állat cserélt gazdái. Az árak tartottak voltak. Legfőbb ideje, hogy a vásárkor-lálozások dolgában végre erélyes és hathatós inlézkezések foganatosíttassanak, ahogy szükség mutatkozik a piaci árus (kofa) engedély megszorítására és a kiadottaknak revizió alá vételére is. ♦ Számos panasz érkezett be eddig hozzánk atekintelben, hogy a vásárokat ellepik a kaposváriak, fehérváriak és más vidékiek, akik a kanizsaiak elől elvásárolják a serléseket, noha a kilenc óra előlll elővételi tilalom erre a piacra is vonatkozik. A nagykanizsai közönség megfelelő Intézkedést szeretne látni és a piaci rend betartásának hatályosabb ellenőrzését. TŐZSDE A mai értéktőzsdén az üzlet még szűkebb keretek között mozgott, mint az előző napokon. A tőzsde látogatottsága és vetélkedve rendkivül csekély, mely annak tulajdonitható\', hogy a külföldi piacok irányító hatása a tőzsdén alig érvényesült. Az árelto-lódás a mai napon is csak lényegtelen árdifferenciákban jut kifejezésre. Az általános tendencia gyengülésre hajlik, egy-két értéknél azonban némi árnyereség is előfordult. A fixkama-tozásu papírok piaca Uzlettelen, a valuta é» devizapiac gyengébb. Ztrlchl sárlat Pirii 30-36Ml, London 25-22, Newyork 319-79, Brűsael 7ÍZ7VI, Milano 27 l7>/» Madrid 76\'—, Amsterdam 20817Vi, Berlin I2387V1. Wien 73-24. SoHa YK, Prági I5-38W Varsó 68 30, Budapest M-TTVi, Belgrád 9-12\',\'a, Bukarest 3«Vi. i buiapeitl TSzjde devlzi-jegyiéw VALUTÁK Angol I. 27*76-27*91 Belgifr 79-50-7990 Csen k. 16*88-16 98 Dink. 152-25-152 85 Dinár 997-10-05 Dollár MO 85-071*88 Ptindi 1.22*40 22 70 HotU 229*—230*— Lengyel 64-—64 30 Leu 3*37-3-41 Uva 411-415 Líra 29 90-30*20 Márka 13640-137 — NorvéglM-30 15290 Schla 80-50 80 90 Peseta 83 45 84*15 Svájci L DO-OS 11055 Svédk. 153*30153-90 DEVIZÁK AtoiL 229-02 -230*71 Belgrád 10*04-10 07 Berlin 136*28-13668 Brüsszel 79*45-79 70 Devlzalel 3*38-3*40 Kopenh.152-37\'527/ London 27-74 77*82 Madrid 83*40-81*-Milano 29*89 29* 9 Newyork 571*90 3-50 Ottlo 152*42-152 82 Páris 22*40*22 47 Prága 16-92-16*97 Szónk 4*13-4*15 Stockh. 153-30-153 70 Vanó 64-10-64-30 Wien 80-53-80*78 Zürich 110*01-110 31 SmrUfrísáf Pelhajtáz 2006, eladiUan 949. - Első-l\'a°—\'"W, szedett 1*74—1*76, szedett közép 1*56-1*64, kötlnyü 1*S0—1-40, I-ií tendü öreg l\'üi-l-M, |l-od rendű öreg 1*48— 1 54 angol aOldő 1*50-1*80, szalonns "árban 1*94—1*96, isit 2*16-2*20, hui 220-2*30, izllonnás lálsertés 2*20-2*24. Olv. való siilonni 2*22—*— ^""""WWíWiwwAWwMowwwivwwyiwv Uaíla: Mlxalal Byo.ii éa La)Ua*ó t, Vállalat, laarkaaluáa. . Felelős kiadó: Zalil Károly. "tniubu telefon i Nagykanlzai 78. sz. APRÓHIRDETÉSEK Az apróhirdetések di|i 10 uólg »0 fllldr, Minden tovibbt izó dija 8 flll. Vasár- él annepup 10 szóig «0 fllldr, mindéi további szó dl Ja ■ flll. Szerdán és pé«-tekea 10 sióig 80 fillér, minden lovlhbl Szó dija • flll. Címszó a mindéit vastagabb betűből Utó szó két szónak számit-tátik. Alláat keresőknek 50Wi engedmény. Hirdetések S (őt) paut Snnaagaa ■Ital a falaalagaa klayvilii, aaéaaléaéa atkardldaa .égett altra flaatandSk Kétszobás udvari lakéa, valamint egy most átall kltis alatt lévő üzlethelyiség kladé Kazinczy u 15 3791 Rdgl bútorok, konyhsszerek elzdók Qyőrlfyéknél, ugyanolt négyszobás lakis komforttal éi kerttel. -3800 kitűnő sngol nsotorkardkpdr oldal kocsival Jutányos áron eladó Árpád u. 5. 3742 Keresrk egy listai ka.éonnngédnt teljes ellátással. Plzetél érdem szerint. Oergály József kovácsmester. Pilyaudvar, Vlzház. 3789 Traiilataaajt kgr -Ja 3 pengő. Egész kerek vételnél 2*70 pengő. Vldi fűszer-üzletében. 3?06 Taagarl készpénz ellenében házhoz szállítva kaphaló Vldinál. 3807 réazkaioaSnt bekebelezésre minden Összegben a legelőnyösebben és leggyor. ssbban folyósIHat Aoxél Igtséo pénz-kőlcsőnkőzveUtő Irodája Nagy kinizsin, Kazinczy-uka 2. azám. 4925 MIÉZET, nydrabtri, ágytolla*. « a a a t és témát legmagasabb áron vásárol Strém Bernát és Fiai Erzsébet-tér 15. mm SaabémdhalTaaiat Teleki ut 9. szám alól Klnlzsy-utca 8. szám aláhelyeztem it 3788 Két szoba, előizobii lakia Eótvős-tér 3. sz. izeptcmber elsejére kiadd. 3759 Fiatal lakatoa-aagádat éi tanoncokat [tsetéssel felvesz Frank mérlegkészltő, Eötvös-tér 5. 3803 ■ladé Zirda utcában egy 4 szobás és egy 2 szobás lakás. Relchenleld husOzlet Erzsébet-tér 3. 3795 Siessen vásárolni TURUl cipőüzletben. mig az olcsó készlet tart. Női szandolettek piros, drapp és kék színekben. Gyermek, női és férfi duplavarrott szandálok, Chrom- és nyersgummitalpu tennisz-cipők nagy . választékban. Nézze meg kirakatunkat! 3181 Dr. Halphen Jenő ügyvéd Irodéjét Rozgonyl utca I. sz. alól Erzsébet-tér 18. sz. ili (volt Szirvas-szálló I. emelet helyezte it. 3786 Ha megbízható Jó és olció bérautóval ikar utazni, ugy hlv|a lel lelefonon 167. vagy 571. számot Uarage: Nidor-u. 6. Sürgönyeim : .Autótaxi". 3274 Szepesi imre Zrínyi Mlkléa-atea Síi. csatornázás, vízvezeték-berendezés, épület él műim bádogos. — telefon 2-95. Lehelóleg középiskolát végzett flu tanulónak felvétetik Orüewald füszerke-reskedésében Teleki u. 44. 3799 Ügyes alérualtdat, ski a pénztárkezeléshez ti ért, alkalmazist nyerhet. Alánlatokat .Szorgalmas\' lellgére a kiadóhivatal továbbit. 3790 Két anaba Inkéannk, műhelynek vagy íródénak Is alkalmas, novemberre kiadó Erzsébet tér 2. 3813 Eliőrendü és olcsó, esetleg dléllkui héalkanart kapható. Érdeklődni lehet Sugir-ut 40/c. alatt. 3810 Mindenea a.akéoanfit keresek szón-níll belépésre. Sugir ut 27. 3802 QyArffyékndl négyszobis komfortos kertes Iskái havi 180 P. Ugyanott bátorok elidfk. -3\'01 Egy udvari 2 szobii lakén ösazes mellékhelyiségekkel együtt kiadó -szeptember vagy november l-re Zrínyi Miklós- utfl 20. szám.____38U Héronaaaabéa komfortos likil áronnál kiadó. -38l2 Rnzda leiny gépírás és egyéb Irodai munkira ajinliozlk. Clm a kiadóban. 3815 ei.oaa.trialyó hi 5 én este Csányl-uteától Csencery-ull vasgyárig egy fekete selyemtil Karóiul.tuk kedvei emléke lé vén, kéri a megtal lót, Csinyl-utca 6\'a. sz. alatt Jutalom ellenében leadni. -3414 15313/1929. Felhívás. A népjóléti miniszter urnák 194.000/V1/929. számú rendelete folytán felhívom azon hadirokkantakat és hadiözvegyeket, kiknek hadiárva gyermekük középiskolába járnak és az 1929/30. tanévre ösztöndíjban óhajtanak részesülni, azok augusztus 20-ig jelentkezzenek a városházán, Kazinczy-utca, I. emeleten 1. ajtónál és hozzák magukkal ez évvégi iskolai bizonyítványukat. Nagykanizsa, 1929. évi jullus hó 23-án. ^ Polgármester. fehérnemű és har/fi ^oppolás. varrás rióktxlete: HAÍTKAIIZ8A Ft-at L .AEROXON íég^ót mh sokan atéanataték mmmmm ■a.éaérlénaél ^gjjg I Saját éráekékea aa logaájoa el máit, mivel ennek logóképetsége minden mis gyártmányt felülmúl. Mindenhol a art hBwetalja I Viszonteladókat kiszolgál a gyár UI3 kizárólagos vezérképviselője: TOLNAI JÁNOS JENŐ Badapaat, VI., Saaady-atoa 7a. Nem trükk, valóság! Kedves, barátságos, tiszta szoba-árból 20% Bőséges, ízletes, házi étkezési árból 10% engedményt kap ön, mint ezen lap előfizetője budapestem Park Nagyszállodában, VIII., Baross-tér 10. ZALAI ZKOLONY 1929. auguaztua 7, MEGHÍVÁS. "A NAGYKANIZSAI KÖZRAKTÁRAK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG t. c. iteYénytMl a. 1929. <vl augusztus hó 17 ín dét«I6tt 11 órakor a Nagykar,Izi.l Takwékpá utái Réizvéiiylársaiág helyl.égében tartandó RENDES ÉVI KÖZGYŰLÉSRE StfSXSSS qL^\'S^m KgS5SS ESS: pénzlár , A kfo| , BMM zá,a,á„„dá.„k, úgyszintén . vonatozó lg,„..tó,égi éa tet. ttodft.blzott.igl k"nt" "" rTtsztéi^ a. Igiigatóa\'g, valamint felü"eift blzotl.tg felm-nlése feletti hitározatho/alst 3 J.vislal a lettgyel^blM Wg tluleletd |án.k meg. áfiplUu Mrtail^»ikl 0.4^. 4. A hí™So5 líp klj-lö\'éae. 5 Az ilap.wMI.oV 21 § a, HlelAleg 29. S-a értelmébena) a M.rend szerelI kllépft ujnépl Elek P.rnö ti Hlrschltr Sándor Igugilóiágl tagok helyeit ujak, vagy nevezetlek u|üóll megválasztáta 3 évre. b) 4 telugyeló-b.zolt\'ágl lagnak mcgváta.iUu egy éwre VAGYOK NígylunlzM, 1929. évi auguutiu hó 8-án. mérleg-szAml* Nagykanizsai Kózraktárik R.-T. Igazgatósági. TEHER ípltkezéil számla: épQlelek é. Iparvágány ......... Gépberendezések éi leli. tárgyak izámla Értékpapírszámla: 5 drb. Magy. Nemz. Bank részvény 12 000 korona n. é. <W.i Pesti M«| Bank lálogtevél Tartozók tolyóazimlábaa ...... ... . Levonva kóvetelók................ Takarékok él Bmkokuál ... ...... Pénstár-izámla: Pénztár készlet ............... Pengó | f Pengó | 1 81.820 94 45.915 03 t. Kereak. 480 — 46.992 31 \' <33 24 <6.559 U7 2.389 22 1.026 39 181.220 65 RéazvénytAke-számla : 4400 drb. teljesen befizetett réanéoy Tóke- tartalékalap-számla ......... Tarlalékalap-uámla............... Ertéknokkenéat alap számla......... Nyugdíjalap számla............... totyó évi 4°/o kamat ............ Külön nyurdljalr p számla ......... tljr.épt Elek Llpót-a|.p izámla ...... folyó évi 5o/o kamat ............ Oaztalék-.ráml i: • Fel nem vett osztalék ......... Elfoiadvány számla............... Egyenleg: Nyereség álhowt mult évról folyó évi üzleti haszon ......... Pengft 7.200 2 8 500 25 577 16917 Pcngfi 88 000 36 521 5000 9500 7.488 773 15.000 17 525 IÍI.2K) 65 C9 Nagykanizsa, 1929. junlua hó 30. Exen mérleg számlát megvizsgáltuk és az Üzleti könyvekkel megegyezőnek találtuk. Nagykanizsa, 192->. augusztus 6. Az Igazgatóiig. A felügyelft-blzottiág. ■agyar Távirati B.-T. és Magyar Hirdető H.-T. nagykanizsai fiókja Sugér-ut 4. sz. alól Irodáját Erzsébet-tér 18. szám I. em. helyezte át HIRDESSEN ■ „Zalai KBzl8ny"-ben. Kévekötő és Manilla Gazdasági kötéláruk Uj ponyva Gabonászsák Ponyva és zsák kölcsönzés HIRSCH ÉS SZE6Ö cégnél. imahelyemet Fő-ut 8. * Bazár épületbe, I. ndvar helyezte m át Löbl Béla ■zOiimaittr. Ez az autó kell Önnek! Rendelje azonnal meg Szántó Vilmos és Társai cégnél Nagykanizsa, Deák-tér 2. azánt. Telefon: 3-22. Ne menjen a lábhoz, hanem a fejhez I BRANDL SÁNDOR ÉS FIA cég DEÁK-TÉR a. TELEFON 18. Szakszerű kiszolgálást nvujt a kerékpárvevöknek. Kedvező részletfizetési fellételek I PUCH-kerékpárok 30 év óta a legjobb acélanyagból készülnek. Alkatrészek, príma külső éa belső gummlk raktára. Műszerész-műhely I Olcsó árakl Gazdák és uradalmak figyelmébe!! Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a ..KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt Noson, Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: csépifigépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjulá-nyosabb árban, egy vagy kát áai részletfizetésre is, minden előleg nélktll kaphatók a „KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál, Nagykanizsa, FA-ut 18. szám. Ugyanott kaphatók mlndcnncmtl varrógépek éa kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési fellételek melleit. «z(lk«áfllatelnek beszerzése elfttt faltátlen kárjen árajáalatotl Raktárról az Bsszes typusok azonnal szállit-hatók. — KedvezA fizetési feltételek I James, Rudge, Triumph a legelterjedtebb angol motorkerékpárok IOO°/o-ig megbízhatók és ezért üzleti, sport és versenycélra egyaránt legmegfelelőbb. Sorozatos gyftzelmek ugy megbízhatósági, mint gyorsasági versenyeken. 8000 pengöa ingyen biztosítást kap minden vevő. Kérjen ajánlatot, mielőtt motorkerékpárt óhajt venni. KörzetképviBelet: Autó ás Motorkerékpár Felszerelési Vállalat Cégtulajdonos: Hollós Ferenc Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4. Nyomatott a Délzalal Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károlyi" 69. évfolyam, 178. szám Nagykanizsa, 1929 augusztus 8. csütörtök Ára 14 fillér ZALil IIZLOHT Saerkeaslóaíg és kiadóhivatal : Pö-ut 5. aiim Keiilhelyl llókkladóhlvatal Kojsulh Lsjos-u. 32. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő : Barbarlts Lajos BófUeMai áia: egy bóra 1 peogó Vasúti tarifa Irta: Dr. Bud János m. kir. gazdasági roinlBZtor A közlekedéspolitikai problémák közQl azt hiszem, legaktuálisabb az, amely a tarifapolitikával kapcsolatos. Mindenki itt keresi azt a pauáceát, amellyel a kérdéseket legjobban, leg helyesebben lehet megoldani. Kétségtelen, hogy a helyes tarifapolitika gerince a gazdaságpolitikának. Nem lehet azt mondani, hogy nálunk ebben a tekintetben nem történt semmi. Ellenkezőleg. Hiszen a mult évben azok a larlfamérséklések, amelyekel az Államvasút kereszltllvllt, nem kevesebb, mint tizenötmilliót jelentettek az eredeti tarifatételekkel szemben. Ez a kérdés határozott tervszerűséget kiván, különösen az export szempontjából. Ebben a tekintetben már megtörténtek az első lépések. A gabonaforgalmi tarifák tekintetében olyan megoldás jött létre, amelyet az összes érdekeltségek a legnagyobb megelégedéssel és megnyugvással vettek tudomásul. Itt megállani azonban nem lehet. A kormány tzt a kérdést szerves megoldás elé viszi, mert az értéke-sil& lerén fennálló nehézségek folytán ezt a problémát nem Tehet elodázni. Ha kissé túlzottak is az érdekeltségek kérelmei, azt tapasztaltam a tárgyalások folyamán, hogy a kívánságokat és érdekeket össze lehet egyeztetni és ha ezeket helyes irányba tereljük, a kérdést meg fogjuk tudni oldani. Anélkül, hogy az Államvasutak anyagi helyzetét tángálni akarnók, támogatnunk kell a gazdaságpolitikát, amennyire ezen a téren lehetséges. A munka a tarifá-lis kérdésben már folyamatban van. A vasúti tarifapolitika szempontjából azonban további feladatok is vannak; ki kell építenünk a külföld felé a különböző köteléki diszabá sokat, amelyek tekintetében máris eredményeket értünk el. Itt az volt a gazdasági életnek az állandó panasza, — ez azonban azt hiszem, már megszűnt — hogy saját áruink kedvezőtlenebb helyzetbe kerültek, mint a más államokból álvett áruk. A helyzet az, hogy nekünk mindent el kell követnünk a tranzitforgalomnak mifelénk való terelésére. Ezt kívánja gazdasági helyzetünk és földrajzi fekvésünk is. És a legnagyobb hiba volna meg nem tenni mindent ennek érdekében. Nctn lehet azonban, hogy ugyanakkor a sajál gazdasági életünk ebből károsodást szenvedjen. Ez a hátrány meg volt a gabonánál, lehet, hogy fennáll egyéb terményeknél is, bár nem tartom valószínűnek, de ha meglenne, épp ugy kl fogjuk küszöbölni, mint ahogy kiküszöböltük a gabonánál. Nincs olyan larifapolitikai probléma, amely most előtérben nem volna. Azt, ami tárgyalást igényel, mindenesetre le fogjuk tárgyalni és remélem, amint sikerül az egyik helyen meg- oldást találni, sikerülni fog a másik oldalon is. De ne várjunk mindent ennek a kérdésnek megoldásától, meri végeredményben ez csak akkor volna lehetséges, ha olyan áldozatokai hoznánk, épen azért, mert rövid távolságokról van mindig szó, ame- lyek nehéz helyzetbe hoznák az Államvasutakat, már pedig ha az Államvasutak nehéz helyzetbe kerülnének, ez olyan pénzügyi intézkedésekhez vezetne, amelyeket nem akarunk megtenni. Itt meg kell találni azt a helyes utat, amely a különböző érdekek összeegyeztetésével a kérdés megoldására fog vezetni. Meg vagyok róla győződve, hogy ez meg is fog történni. Kezdjük a mezőgazdasági termékeknél, azután majd elővesszük az ipari cikkeket. Három magyar turista Qalálos katasztrófája Svájcban Lezuhantak a Jungfrau csúcsáról és szörnyethaltak Horn, augusztus 7 (Éjszakai rdiliójelenlés) Ma délután három magyar turista inegmászla a jungfraul és annak egyik magas- csucsát Amikor a Rottalba akartak leereszkedni, mindhárman lezuhantak és szörnyethaltak. Az áldozatok nevei: Reisz Zsigmond budapesti születésű, 40 éves nőtlen, Hegedűs Sándor tiszaperceli lakos, 46 éves nős és Györkös Sándor 23 éves budapesti lakosok. Benes maga beismerte, hogy Toka ellen semmi bizonyítéka nincs Hlinka kijelentette, hogy a tót néppárt egy fillért sem Jurlga Nándor nem tartja jó tótnak Tukát: mert Powony. augusztus 7 A Tuka-per mai tárgyalásán Galla dr. védő ellenezte a kémszervezet tárgyában javasolt bécsi tanuk kihallgatását. Az ügyész szükségesnek tartotta. Az elnök kihirdette határozatát, hogy három bécsi tanú kihallgatását a bíróság elrendelte. Mar-linko tanító tanú megcáfolta Laxon Antal tanú vallomását, amely terhelő volt Tukára. A Tuka-per tárgyalásának folytatásán az elnök elrendelte Juriga Nándor volt néppárti képviselő kihallgatását. A tanú kijelentette, hogy több .bizonyítéka van" Tuka haza- árulása és köztársaság területe elleni bűntett bizonyítására. Hosszasan jelentéktelen dolgokat közöl. Nem tartja Tukát jó tótnak, mert — véleménye szerint nem tud jól tótul. A Radobranát nem tartja más célúnak, mint amire alakult. Nem volt rejtett célja. Az elnök az ülést felfüggesztette. A délutáni tárgyalás Pozsony, augusztus 7 (Éjszakai rádiójelentés) A Tuka-per délutáni tárgyalásán Juriga Nándor képviselő a slovák autonómiának arról a tervéről tett vallomást, melyet Tuka még 1921-ben készített. kapott a magyaroktól „nem tud jól tótul" E terv szerint a tótokat csak önálló állami élettel tehet megmenteni, ellenkező esetben a tótsdgra pusztulás vár. Hlinka Tuka pártján marad Prága, auguaztuH 7 (Éjszakai rádiójelentés) Hlinka a .Slovak" cimü lapban kijelenti, hogy a tót néppárt egyetlen tagja egyetlen fillért sem kapott a magyaroktól és aki ilyent dilit, az hazudik, ö neki magának jelentette kl Benes 1929 január 7-én, hogy Tuka ellen nincs semmi bizonyítéka, ezért ő (Hlinka) továbbra is Tuka pártján maradt. Románia Magyarországtól külön Jóvátételi összegre tart igényt A Young-tervezet nem fedezi Románia, Görögország és Jugoszlávia kötelezettségeit pontiát. Ma|d visszautasította azt a Külön jóvátételi összegek vádat, hogy a kisállamok érdekcil Komániának figyelmen kivül hagyták volna. Hága, augusztus r> (Éjszakai rddió\\e!cntés) Titutescu román klllilgynflnlszter a Young-féle tervezet tárgyalásán beszédében kijelentette, hogy Románia első kívánsága az, hogy biztosítsák a háborús adósságok beszedését. Es hogy Magyarország, Ausztria és Bulgária részéről szolgáltatandó jóvátételnél külön összeget állapítsanak meg Románia számára. Jugoszlávia és a Young-tervezet Hága, augusztus 7 (Éjszakai rádiójelenlés) A délutáni tanácskozáson Murinkovics jugoszláv Hága, augáa/.lus 7 A Young-tervezet általános vitáját ma délelőtt 10 órakor folytatták. Titutescu román külügyminiszter egy negyedórás beszédében Románia igényét jelentette be és kijelentette, hogy a tervezet nem fedezi Románia kötelezettségeit. Hasonló értelemben beszélt Cheron francia és Utrtcht portugál képviselő is. A francia pénzügyminiszter kiemelte a tervezet azon részeit, amelyeket a legnapi beszédek alapján elfogadhatóknak talál. Köszönetet mondott a szakértőknek, kik munkájukkal lehetővé tették a tervezet tárgyalását. Mosconi olasz pénzügyminiszter felolvasta Mussolini állás- Venizelosz görög és Marinkovics szerb külügyminiszterek egyértel-müleg kijelentették, hogy a tervezet szerinti részesedés nem elegendő kötelezettségeik fedezésére. A délelőtti ülés utolsó szónoka Stresemann német külügyminiszter, hangsúlyozta, kogy a tárgyalás bizonyos tekintetben eltér a Young-tervezet általános tárgyalásától. A maga részéről nem tér ki politikai problémákra. A német birodalom minden erővel arra törekszik, hogy Cheron beszéde szerint leszámoljon a múlttal és tartós békét alapozzon meg. ZALAI KÖZLÖNY 1829. augusztus 8. lAia után az általános vitát bezárták. Elhatározták ezulán, hogy két bizottságit alakítanak. Egy politikait és egy pénzügyit. A tanácskozásokai holnap folytatják Winnipegben hirtelen eseti a bnza ára öt és fél méterre kiszélesítik és bitumennel vonják be a balatoni körutat Siófoktól Fenékpusztáig Átépítik a Bagolasánc\'bö&önyei utat la »_ ._ külügyminiszter kijelentette, hogy a jugoszláv bizottság a Young-féle tervezet elfogadását a pénzügyi bizottság munkájától leszi függővé. A belga és a japán delegátus felszóla- CnlkAgó, augusztus 7 (Éjszakai rádiójelentés) Az amerikai buza julius elseje óta bushelen-ként 50—55 centtel emelkedett. A farmerek óriási készleteket dobtak piacra, úgyhogy egyes érdekcsoportok már ennek megakadályozását akarták kérésziül vinni a gazdasági tanácsirodák utján. Bukarest, augusztus 7 Jelentettük, hogy a Pelrozsényhez tartozó lupényi bányatelepen, heteken át tartó sztrájkmozgalom után a munkások megszállották a bánya viz- és erömülclepét, majd a megjelent csendőrökkel szembeszálltak, mire ezek fegyverüket használták. A sortűz után 16 halott és százon felüli sebesült maradt a véres ütközet színhelyén. A „Diminatea" mai jelentése szerint a vérengzésnek nem 16, de 32 halálos áldozata van, 38 sebeslllt állapota rendkívül súlyos, a sebesültek száma Jóval meghaladja a 100-at. A sztrájkoló bányászokkal az állami kiküldöttek folytatják a tárgyalást. Az egész román sajtó egyértel-müleg elítéli a bányászok magatartását, akik, mikor arra kérték őket, hogy társaik életének megmentése céljából legalább a villamos üzemet indítsák meg, erre nem voltak hajlandók, sót a kiküldött katonaságot és csendőrség^) Is erőszakkal ■it láttam két falnban? Irta : N. Szabó Oyula (1) Kom&rváros, 1920. nyárin Hatalmas rétek, sudár huszárnyárfák, piros, pántlikás szoknyák, lassan gördülő szénásszekerek, Pogányvár felé húzódó termékeny domb... Ez Komárváros és Kiskomárom határa. A határ termékeny, a széna illatos és a legjobb az országban, — mondja az egyenruhás kisbíró. Nyomban ki is jelenti : bejártam az országot, de sehol sem terem ennyi széna... Nyomban hozzáteszi: meg ilyen jó földeket se láttam... Szerettem volna megszorítani a szelid, nyílt-tekintetű kisbíró kezét, akiben oly üde a lokálpatriótizmus, mint a komárvárosi határban a sok áldást Ígérő gabona. Reggel félnyolckor már ott ültem a jegyzői irodában. A kisbíró szívesen tartott zamatos szóval, mintha mindétig ismert volna. Dehát igy is van ez jól: mi magyarok szeressíik egymást. Qróf, birtokos, tisztviselő, kereskedő, iparos és kisbíró. Oly örömmel hallgattam a komárvárosi kisbirót: Félti a főjegyző urat, aki most Pesten fekszik súlyos betegen... Oly jóember... Negyvennyolcas volt... Szeretem az ezredemet. .Szeretem" és nem .szereltem". A nemzeti hadseregben is szolgált Winnipeg, augusztus 7 (Éjszakai rádiójelentés) A búzaárak rövid ideig tartó emelkedés után hirtelen esni kezdtek. Bushelenkénl 9 és fél 10 és fél cent az áresés. Ennek az oka a nyereségbiztosilások és a gyenge kereslet. Manitóba, Al-berta és más tartományokban is általános esőzések voltak, amely ugyancsak tovább mérsékelte a mult hónap szilárdulá8Í folyamatát. megakadályozták, hogy a tárnában maradt társalkat megmentsék. Nagyobb számú csendőrsíget és katonaságot rendeltek ki, ugy, hogy mára már a rend teljesen helyre-állot. A munkásokkal a megegyezés még nem sikerül. Borzalmas autókatasztrófa Szeged, augusztus 7 Kiskunmajsa és Félegyháza között egy bérautóval elindult Nádas András gazdálkodó feleségével és két gyermekével, azonkívül Kovács Ábel nevű ismerősével. Nádas arra akarta kényszeríteni a soffőrt, hogy az egy korcsmába hajtson, majd ellökte a soffőrt és kiragadta kezéből a kormánykereket Az autó nekirohant egy útszéli fának, amely a karosszériát valósággal lemetszette és a kocsit felborította Nádos András szörnyethalt, felesége, gyermekei és Kovács eszméletlenül, rendkívül súlyos sérüléssel zuhantak az úttestre. Beszállították a szegedi klinikára. és most már régóta leventeoklató... Törülgette az aszlalokal, a fene sok bélyegzőt. Gyöngéden, mintha tojások, drága nippek volnának. Azután lerakta azokat egymás mellé. Gondosan. Lehajolt: egyenesen állnak-e ? Mérnök sem tudná azokat szabályosabban egymás mellé tenni. A vonalzókat olyan finoman fektette a papírra, mintha a vonalzó gyémánt, a papír igen törékeny üveg volna. Cseppet sem szolga, teljes egészében kisbíró. Nem parancsból csipegeti a port, hanem rendszeretetből, kötelességből, lisztességszeretet-ből és talán azért is, mert a kisbíró, amit elvégez, az példás legyen. Hej I komárvárosi kisbíró, ha volna szobalány-akadémia, te lennél a tanár I Megtanítanád, hogy a jól, örömmel végzett munka több a vagyonnál, több a régi császárok hatalmánál, mert megadja a legnagyobb földi jót — a megelégedést. Az ablak alalt asszonyok, lányok síelnek az utcán a mezőre. Sok a piros, a rózsaszínű pántlikás szoknya. Pár sudár termelen csak ugy ring. Nincs szebb látvány, mint mikor gyönyörű, ringós szoknyás, leeresztett pántlikás liaju lány, fején fehértetejü vékával, siet a faluból a hullámzó búzatáblák közé. A pipacs, a búzavirág, a komló szerelmesen néz utána. Nagykanizsa, augusztus 7 Annak az útépítési programnak sorában, melyet a kereskedelmi minisztérium ebben az évben állított össze, löbb olyan ut átépítése is szerepel, melyek részint Somogyban, részint a Balaton partján futnak és Nagykanizsái vagy Zalamegyét közelebbről érintik. A kereskedelmi minisztérium most aira szólította fel a kaposvári állam-épitészeti hivatalt, hogy terjessze fel a költségelőirányzatukat a Somogyban építendő utakról. A miniszteri leiral szerint a pécs-váradi országutat Bagolasánctól Bö-hönyéig és a balatoni körutat Siófoktól a fenékpusztai hídig olyképen rendeznék és javítanák át, hogy azok Nagykanizsa, augusztus 7 Kis hijja, hogy halálos szerencsétlenségről kell ma ismét beszámolunk. A nagykanizsai Schenker szál-litó-cégnél alkalmazott liedics Károly 52 éves kocsis. A kocsis néhány rakodó-munkással a teherpályaudvaron az egyik külföldről érkezett vasúti szerelvény teherkocsijából nehéz vaslemezeket, traverzeket rakott ki, hogy rendeltetési helyére szállítsák. Javában folyt a munka, amikor liedics Károly a beton padlón eddig még meg nem állapithaló módon hirtelen elcsúszott és a súlyos vas- De talán még ennél is szebb a kisbíró uram tisztességszerelele. Kiballagtam a határba. Mindenfelé piros foltok. Dolgos lányok százráncu szoknyái. De valami már kevés volt: a fehér. Mert a gatya, ez az egészséges, szellős, festői és kedvesen magyar viselet mindenhol pusztul. Pedig a magyarnak nem illik a pantalló, se a cigaretta. A pantallóban esetlen, ügyetlen, a cigarettával majdnem komikus. Meg azután hiába, a cigaretta nem űzi el a gondot. Tessék csak megkérdezni azt a sok cigarettázó köztisztviselőt. Igaz: nekem pipával is száz a gondom, de anélkül talán ezer is volna. A pusztuló, a halálra itélt gályáról előhozakodott a beszéd Drasko-vlcs Márton igazgató-lanitó házánál is. — Én is gondolkoztam ezen — mondja kissé leverten. Öreg polgár igy felelt: a bő, ráncos gatya varrása, ráncbaszedése igen sok dolgot ad az asszonynak, tehát kímélni kell. Pedig alighanem ott a bibi, hogy a drága a vászon. A rul pantalló olcsó... És a komárvárosi, a kiskomáromi polgárnak keresni kell az olcsói, mert igen keskenyek a táblák, a buza meg olcsó. Igaz, hogy most sok és kitűnő széna termett, de az a széna kél igen népes nagyközségé. a mai közlekedésnek minden tekintetben megfeleljenek. Ennek a két fontos útvonalnak háromszor itatott kátrányos bitumennel való bevonását tervezik. Ez az úgynevezett sramex, ami igen előnyös burkolás és fenntartása is kevesebbe kerül más útépítésnél. Ez a két útvonal mintegy 105 kilométert tesz ki. A sramex-szel való bevonás alkalmával egyúttal kiszélesítenék öt és fél méternyire, miután igen sok panasz hangzott el afelől, hogy az utak roppant keskenyek és ez sok balesetet Idéz elő. A jelek szerinl a kormány útépítési programjában mindjárt az elején sor kerül a fenti két útvonal rendezésére. lemez a földön elterült emberre esett. Bedics eszméletlenül ott maradt a padlón. Rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők a kórházba szállították, ahol csak későbben tért magához. A rendőrkapitányság egyik tisztviselője nyomban kiszállt a kórházba, ahol ekkora a szerencsétlenül Járt embert már ki tudták hallgatni. Bemondása szerint a szerencsétlenségeért senkit sem terhel felelősség. Bedics állapota életveszélyes. A rendőrség az ügyben megindította a vizsgálatot. Draskovícs igazgató ur szeretettel és büszkén beszél falujáról: — Szorgalmas, igen derék, ló magyar nép, csak — szegény. És milyen tehetséges I Elmondja a legnagyobb magyar ritkaságot: ez a nép olvas. Fölragyogott a szeme. Az enyém majdnem könnybe lábad : olvas I olvas I olvas I tanul I tanul I — És jó könyveket olvas I (Ez meg még nagyobb ritkaság a ponyvával és pornográfiával elárasztott országban.) — Németh József polgárlegény irodalomtörténetet olvas... Németh Betyár József olvas, fest ésir... Második díjai nyert... A Magyar Falu novellapályázatán... Kiss György, Könyves Györgyi Írnak gazdalapokba. Egészséges, tehetséges Írások... Pö-löskei József kisgazdalegényt pedig elvitték Pestre a Magyar Falu szerkesztőségébe... Főmunkatárs... Nagyszerű autodidakta... Csak hat elemit végzett és most szerkesztő... Nézem a tanító arcát. Sugárzik róla a boldogság. Gondolatban megszorítom a kezét százszor: öreg oskolamester, ez a le érdemed I Az oskolamester tovább beszél: — Tehetséges nép... Dolgozik és tanul. A téli esti tanfolyamon megjelennek... Három volt a télen minden héten... (Folyt. köv.J Harminckét halottja és száznál több sebesültje van a Inpényl véres bányász-sztrájknak A munkásság erőszakkal megakadályozta a katonaságot, hogy a tárnában rekedt társait kimentse — A román sajtó elítéli a bányászok magatartását — Még nem sikerült a megegyezés a munkásokkal Súlyos szerencsétlenség rakodás köszben Egy szállítócég munkását életveszélyes sérüléssel a kórházba szállították 1889. augusztus 3. Mozgószínház Belpöegor Ez ejfy ammonita istennek a neve. Párisban meggyilkolták a Louvre felügyelőjét s a párisi detektivfőnöl, mindenáron egy újságíróban látja a gyilkost. Pedig hát ez az újságíró volt az, aki magánszorgalomból — kinyomozta az igazi teltest. Ez a gonosztévő Belphegor-lsten maszkjában követte el a gyilkosságot E téma körül folyik a történet. Termé-szelesen tele izgalommal, látványos párisi részletekkel, misztikus és titokzatos helyzetekkel. A filmben szerep jut annak az alagútnak, amely a Louvre-t összeköti a szt. germalnl templommal, ahol Medici Katalin a Valois királyi ház kincseit annak idején elrejtette. Cuxuavonat Ez egy sláger-vígjáték. Német Defu-fílm, melynek az egész világon óriási sikere van. A főszereplője a neves magyar szinész, Verebes Ernő, a csodálatos Dina Grall és a nagyszerű Julius Falkenhayn, akinek a mflvészi kvalitásai mellett az az érdekessége is van, hogy a világháború nagy hadvezérének az öccse. A film méltó a legnagyobb német filmgyár hírnevéhez és méltán araija világkörüli ......... sikereket. hódító utján a nagy E két nagy slágert a Városi Színház ma, csütörtökön és holnap, pénteken mutatja be. Bevezetésül hozza a Pálria Híradó a legutóbbi idők aktualitásait. Vigyázat I Ezt a műsort — tekin-tettel külömböző körülményekre — csak 16 éven felüliek nézhetik meg.(=) Kommunisták behatoltak egy gyárba, hogy sztrájkra kényszerítsék a munkásságot Égor, augusztus II (Éjszakai rddiójelentés) Haidllck kommunista képviselő vezetésével mintegy 60—70 főnyi kommunista tömeg be akart hatolni a Wildslein-neudorfer agyagárugyárba, ahol a munkások abbahagyták a sztrájkol A sztrájk tovább folytatására akarták kényszeríteni a munkásokat. A csendőrök letartóztatták a kommunista képviselőt, akit csak a kerületi bíróságról engedtek szabadon. jkba kezdett a kom- munista képviselő, de meggondolta magát Prága, augusztus 7 (Éjszakai rddiójelentés) Hruska kommunlstaképviselőt, akit az augusz tus elsejei tüntetések miatt Mahrlsch-Oslrauban letartóztattak és aki éhségsztrájkot .kezdett, ma szabadlábra helyezték. A kommupista képviselő szabadlábra kerülése ulán a képviselőház elnökénél panaszt lett a rendőrség „törvénytelen" eljárása miatt és feljelentést lett a rendör-közegek ellen súlyos testi 6érlés cimén. ZALAI KÖZLÖNY rí fí i * I % % 1 iá á fi ; % í \' ji V Dorco gummitalpú nyári cipő minősége évek öt a versenyen felül áíl. Minden cipőn rajta a ..Dorco" védjegy. Aki elsőrendű minőségre súlyt helyez „ ügyeljen a védjegyre. Kanizsai Lexikon Adóhivatal. A könnyebb adminisztráció kedvéért szomszédos a fogházzal. • Bankett. A társadalmi mozgalmak jelentős része. Rendszerint három fogásból áll. (Néha még mellékfogás is van.) • „F6-ur". Kerlhelyiségekben nő fel. Ismertetőjele: olyan mint az apróhirdetés — vasárnap duplán számit. • Hold. A város legfényesebb része. Ilt van elhelyezve a strandfürdő, a felsőbb leányiskola s a repülőtér. Közönség, öreg emberek még emlékeznek, hogy valaha tömegesen éltek a városban. Ma már csak egykét példány látható belőlük. Rendőr. Az egyetlen ,biztos" állás a városban. Sétatér. A középső tizezer kiránduló helye. Padokon muzeális értékű faragások Kényelmesen rosszul világított sétányok. Szinház. Olyan mini a csúnya lány: keveset mutat... Egyébként nagyon szerény. Alig látszik ki a — kertből. Vasulpart. Hdzasságkűzvelilő sétány. Egyéb öngyilkosok számára rendszeres vonatjáratok. Halász Béla NAPI HÍREK NAPIREND Augusztus 8, osOtBrtftk Róm. katolikus: Clrjék. Protestáns: László. Izraelita: Ab hó 2 • Vároal Mozgó. .Bdphegor, a detektívek királya", bllntlgyl regény. ,A luxusvonal", vidám történet Hlrsdó. Clőzfflrdő nyitva reggel 6 órálól este 6 óráig (héttő, azerda, péntek dél. tán és kedden egész nsp nőknek). Időjárás A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések: Szerdán ■ himirük-let: Reggel 7 órakor +172 délután 3 órakor +25 6, este 9 órakor +18 8. Felhőzet: Reggel borult, délben és este tisz a égboltozat. Sztllrdny: Reggel északkelet, délben észsk, este északkeleti szél. « ■•tanrológlal laMstt sah 10 Arakor jalsntli dartltt, aaatan Ida v*rhn««, kéaftbb a*«akatfi falhfjtaOal é« h«s«H,a<U—». — UJ törvényszéki bíró Nagykanizsán. Imreffy László nagyatádi kir. járásbirót az igazságügyminísz-ter Nagykanizsára törvényszéki bírónak nevezte ki. — Háztulajdonosok tárgyalásai a vlzdij ügyében a polgármesterrel. A nagykanizsai háztulajdonosok nevében Dobrovlcs Milán v. országgyűlési képviselő ma hosszabb tárgyalásokat folytatott a polgármesterrel a városi vízdíj és csatornázás arányos elosztása tárgyában. Végleges megállapodásra csak jövő héten kerül sor. Kik Icaptálc meg ax Iskolai épUIe/ek renond-Idsi munltálalali ? Nagykanizsa, augusztus 7 A városházán ma adták ki az írásos döntést a nagykanizsai iskolai épületek tatarozás! munkálatokra beérkezett árajánlatokra vonatkozólag. Minden iskolát külön kőműves-vállalkozónak adták ki. Kőműves és egyéb mankák: Szántó Lajos (fémipari iskola, Rozgonyl-u. isk.), Somogyi Lajos(Hunyadi-u.isk.), Kránltz István (gimnázium, Arany János-u. ovóda), Sáretz Ferenc (Arany János-u. isk.), Oerócs Qyörgy (Te-leki-u. ovóda és Huszti-téri iskola), Czlgler László (isk.), Nemes Qyörgy (zeneiskola), Bolf Ferenc (Klsrác-u. isk.), Schuhel Lajos (Központi isk.), Bedenek József (Iparostanonc és Teieki-u. isk.), Szuknay Lajos (Barakk-iskola, Templom-féri iskola). Asztalos-munkák: Dants Kálmán utódai Koó Kálmán és Balog Károly. Lakatos-munkák: Tanczenberger Lsjos. Szobafestő-munkák: Metz János és Relsz Béla. Üveges-munkák: Melczer Jakab és Vojnovits Jenő. Cserépkdlyha-munkák: Tóth József. = Mosonyl Mimi áll. kép. oki. zenetanárnő Keszthelyen tanítását újból megkezdi. Az 1929/30. tanévre jelentkezni lehet kedden és pénteken d. e. 11—12-ig. Akadémiai vizsgára előkészít. Szenzációs olcsón árusítjuk a még raktáron lévő árut, # maradékok ffélirban • ir a cég megszűnése miatt. mjm m m m* • Menyasszony divatáruhéz —— Koréin es Slrocn nagykauzsáh ZALAI KÖZLÖNY Legtökéletesebb angol RALIIGH motorkerékpár minden t y p u s raktáron GOOO-YEAR a legjobb autó és motorkerékpár pneumatik Körzetképviselet és lerakat: Szabó Antal fegyver- és sportüzlet, autó és motorkerékpár os/.tálya. _4___,_ IlcMíllái egy pohár természetes „Percne József keserűvíz reggel éhgyomorra véve biztosan előmozdítja a gyomor és a belek műkft-dését s csakhamar a megkönnyebbülés jóleső érzése tölll el a beteget. Az orvosi szakirodalom kimutatja, hogy a Ferenc léssel viz a máj és a végbél felé irányuló vértódulások-nál, valamint arí-nsérnél és prostata-bajoknál Is áldásos Itatási fejt ki. Kaphaló gyófyszcrtárakhan, drogériákban és füszerüzle ekben. ön védelem mel védehr.xnek a rábamolnórll gyilkos legények Nagykanizsa, augusztus 7 Jelenleltük, hogy Rábamolnáriban borzalmas módon meggyilkolták Göcsei József gazdái. A két lettes: Timdr Oyörgy és Retkes Ernő most a nyomozás során azzal védekeznek, hogy önvédelemből öllek. Szerintük döcsei lámadia meg őket és ha ők nem teiitették volna le revolverrel és fejszével Qöcseit, akkor az végzeit volna velök Fölnagy Sándor szerepét a nyomozás tisztázta. Megállapítást nyeri, hogy Fölnagynak semmi része nincs a gyilkosságban. Ő a korcsmából való távozása után békésen hazament. Keszthelyen egy újonnan épült sarokház vendéglővel haláleset miatt eladó. Azonnal átvehető. Cim megtudható a kiadóhivatalban. — Vadász-hír. A pénzügyminisztérium uj rendeletével újból szabá lyozia a lőfegyverek fényűzési forgalmi adókötelezettségét. A rendelet szerint az 1. §-ban felsorolt lőfegyverek és alkatrészek után 13\'o-os fényűzési forgalmiadói a gyárlás, illetve külföldről való behozatalkor a vámeljárás során kell fizetni. Azon keresetűzök, akik ily fegyverek és alkatrészek árusításával foglalkoznak, kötelesek 1929. augusztus 3-1 készletüket az illetékes forgalmi adóhivatalnál 8 napon belül bejelenteni és a készlet után járó 10 százalékos fényűzési forgalmiadét 30 napon belül az illetékes pénztárba befizetni. A fényűzési adóra a pénzügyi halóságok indokolt kérelemre, részletfizetést engedélyezhetnek. — Hirtelen meghalt egy újszülött. A keszthelyi kir. járásbíróság jelentése szerint Mariin Valéria odavaló leány egy gyermeknek adoll éleiét, aki azonban hlrlelenül elhalálozott olyan körülmények közöli, hogy a hatóságok elrendelték fel-boncolását a halál okának megállapítására. — IHiz volt Inkén. Németh József és György inkei földművesek istállója kigyulladt. Bár rögtön az oltáshoz láttak, az istálló a pajtával együtt elégett. A tűzkár jelentékeny. Valószínűleg gyújtogatás történt. = Ml a titka, hogy mindenki szőnyeget Barla Miksánál vesz? Mert kedvező részletfizetés mel lett kÍKzpénzáron vásárolhat. = Dr. Halphen Jenő ügyvéd irodáját Rozgonyi utca I. sz. alól Erzsébet-tér 18. sz. alá (volt Szarvasszálló) I. emelet helyezte ál. Utanésl kedv«*mér»v S«*n< latvtn napiára. A Duna-Száva-Adrin Vasultáreaság Igazgatósága folyó évi augusztus hónapban Budapesten tartandó Szent István hét alkalmából a magyar vonalain lludapcstro utazók részére, ugy a gvors, mint személyvonatokon bármely kocsiosztályban 611 százalékos menetdíj kedvezményt engedélyezett. A mcnel-dljkedvezmény akként vehető Igénybe, hogy a Budapestre való utazásnál megváltott egész menetjegy menettérti Jegyül szolgát, miért Is az utasok n Budapestre való érkezésnél a Jegyei u pályaudvar elhagyásakor nem adjak le. hanem azI csak felmutatni tartoznak, Ez a menetdtjkedvezmény 100 Km. és ennél nagyobb távolságról történrt utazásnál a folyó évi augusztus hó 14-éntk II órá-iától augusztus hó 20-lg, a 100 Km.-nél kisebb távolságról való utazásnál pedig augusztus hó 17-ének II órájától augusztus hó 20 lg vehető Igénybe, ez utóbbi napon azonban legkésőbben a menetrend szerint délelőtt 11) óra 05 perckor Budapestre érkező 20t-a sz. vonathoz. A visszautazás legkorábban augusztus hó 20-án déli 12 órától kezdhető meg és pedig olykéjKMi, hogy a Budapesttói :«] Km. túlra visszautazok nak az utazás augusztus hó Z5-én a 24. óráhan, 30 Km-re és ezen távolságon bellii utazóknak pedig augusztus hó 21 én a 21 órán he kell felezniük. Ezen kedvezményes menettérti Jegyekkel az utazás félbeszakítása nincs megengedve. Gyermekek külön kedvezményben részesülnek. Visszautazás alkalmával a menotjegy szelvények díjmentes utazásra csak abban hz osetlren érvényesek, ha az Ideutazás alkalmával a határátlépés legkorábban augusztus hó 14-én 0 óra 1 perekor, legkésőbben azonban oly vonattal történik, mely augusztus hó 20-án menot-rendszerlpt délelőtt 10 óra 05 percig érkezik lludapcstro, a visszautazást Budapestről esnk augusztus hó 20-án 12 óra utón szabad megkezdeni és a határátlépésnek legkésőbben augusztus hó 25-lkén 24 óra előtt kell megtörténnie. Az áttoméyénök. (Rövidítéseit) H - blrek. körgazda- aig .laogv. w* hangverseny. E — elóadia Oy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. / — zene. Mg. ■ mezőgazda lg. HJ. - .tjusigi elóadla. P — felolvaaíA. U — gr;gnofoi\'Zrne. Ib — jazz-band. K — kaluié. nZ — népazerU ien«. Augusztus 8. (csütörtök) Budapest 9.15 A Mandlls S/alontenrl ar hangv 9 30 H 9 45 A hangv. folyt II 10 Nemzetközi vizjelzőszolgílal 12.00 D.\'l harangszó. 12.05 Cigányzene 12 25 H. 12.35 A hangv. folyt. 21.30 Az I. honvéd-gyalogezred zenekarínak hangv. Bécs 11.00 Hangv. 16.C0 Hangv 1745 P.nek- és sengorahangv 30 21 A bécil szimfonikus renekar hang Berlin 14.00 0. 17 00 Zene 19.30 Harmónium kangverieny. rünn 12 00 Idólelzés, hlrrk. 12 TOlbugv. 19 00 Toronyóruülés, ulánna tánczene. London, Daventrv 11.00 O. 1200 Énekhangv. 13.00 Orgotiahaigv l\'.OO F.pyh\'zl zrne. 1600 l\'angv 17 15 üyerme-kik rádiíja 19.30 Kalonazene. 22.05 Zene. München 12.30 Hangv. 16.00 Hangv 18 00 Mandollnhangv. Prága 1130 O 12.00 H 12 20 Hangv 19 00 Ti ronyóraülés 2130 Zongorahangv. Róma 1300 H. 13.15 Ridló-lrtí 1630 H. 17.30 Hangv. 21 00 Szlmlonlkui hangv. Varaó 12 05 O. 16 30 Oyermekóra 18X0 Hangv. 22.05 Hirek. — UJ rendszer bulorvásárlók részérc. Közalkalmazotlak részére Zala vármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetéri a kamatokai is megtérítjük. Kopstetn Szombathely. 1929. augusztus 8 Legjobb Qdliő ital a közismert Kapható minden füszer-ás csemaqtkereakedésben. Főraktár: KÖZGAZDASÁG Tudnivalók a tejről Irta: Szanyl István kir. fővogyész (Magyaróvár) Egyik legrégibb, legfontosabb és legálfalánosabb táplálékunk a tej. Szerepe a közélelmezésben Igen nagy, a csecsemő- és gyermekkorban pedig egyenesen nélkülözhetetlen. A lej ugyanis a szervezet felépítéséhez és fenntartásához sztlkséges tápanyagokat (fehér|e, zsir, szénhydrát és sók) szinte a legszerencsésebb formában és mennyiségben tartalmazza. Ezérl s mivel mindenütt rendelkezésre áll, könnyen emészthető és tápértékéhez viszonyítva aránylag olcsó, méllán nevelhető ideális, eszményi tápláléknak. A te[ tulajdonképen egy einul-siószerü folyadék, melyben viz, fehérjék (kazein, albumin, glubulin), tejcukor, zsir, ásványi anyagok és vitaminok vannak. A tej a zsírt igen apró, csak mikroszkópon látható, kis cseppecskék alakjában tartalmazza. A fehérje, illetve a kazein alkalikus kazein-mész formában félig oldott, félig duzzadt állapotban van a lejben. Középértékben a tejben van 87.75"/« viz, 3.4 Vo zsir, 35 » fehérje, 4.6°/i lejcukor és 0 76 \'« ásványi só. Az összetétel elsősorban az állatfajtától függ (juh és bivalytej zsírosabb a lehénlejnél) a fajtán belül pedig az egyedi tulajdonságok szerint ingadozik. A tej minősítése, elbírálása főleg zsírtartalma alapján történik. Nem azért, mintha a te|ben lévő protein és tejcukor nem volna értékes és nélkülözhetetlen lápanyag, hanem azért, mert a lejből legegyszerűbben és legkönnyebben a zsírt lehel elvonni. A le] zsírja tejfel, te|szin, vaj alakban értékesíthető, tni" a részben lefölözött tej sokszor teljes lejként adatik el. A lej külseje, színe, ize — sajnos — nem árulja el, hogy az Illető tej leljes-c, vagy kisebb éríékil. A fehérjét, tejcukrot nem lehel házilag kivonni a lejből, nem is lehet pénzzé tenni. Pedig jó volna, ha a tej színéből, vagy izéből lehelne zsírtartalmát megállapítani, mert igy a háziasszonyok nem ven- Gazdák és uradalmak figyelmébe!! Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Mojon, Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányába: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szőlőzuzók és mirdennemü gazdasági felszerelések a legjulá-nyosahh árban, egy vagy kát évi pészletfiiotásru is, minden előleg nélkül kaphatók a „KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál, Ragykaniasa, FtS-ot 12. szám. Ugyanolt kaphatók mindennemű varrógépek és .kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltételek mellett. ^zSkségleteinek beszerzése előtt feltétlen a,, kárjen árajánlatot 1 1889. augusztus 3. nének sokszor vizezett, vagy fölözött tejet a piacon A tej hamisítása ellen csak gyakori ellenőrzi razziákkal, mintavételezésekkel és az ezek folyományakép sokszor bekövetkező büntetéssel lehet védekezni. A kifogástalan, hamisítatlan, teljes tej zsírtartalma 3.4—5.0% között ingadozik. Több ezer elemzésem szerint az 1025—1928. években Mosón-, Vas- és Zalamegyékben a jömlnőségű piaci tejek 4 évi középértékben 3.TVo zsírt tartalmaztak. Ha a tejet nyugodtan állni hagyjuk, pár óra alatt a kisebb fajsúlyú, könnyebb, zsíros rész a felszínre száll. Ez a lej szine, amely 20—30°/o zsírt tartalmaz. Az édés lejről kézi, vagy gépi uton leszedett rész a tejszín (kávé s habtej8zln), a megsavanyodott, megalvadl tejről leszedett szín a savanyu tejfel. (Vágó köv.) Gazdasági-magvak. Kerti-magvak. Műtrágyák. Szaperloszfát, mésznltrogén, káliul, chilei salétrom stb. itb. Slrlui növénytipsó. Hármss hstásu kerti műtrágya. Qyflmftloafa védSazerak. Babona oiáiizómrtk (porpácok és nedves pácok). ■ idirtlif ágak. Baromfi aladalak. Kicsinyben éa nagyban kaphatók :| ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya éa növényvédötierak kereskedésében Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Teleion 130. (—) l. ód íjazás. Tolnatamási és vidéke félvér lótenyésztő egyesület, melynek tenyészkörletébe Döbrököz, Felsőireg, Felsőnyék, Qyulaj, Magyar-keszi, Nagykónyi, Nagyszokoly, Pincehely, Regöly, Szakcs, Szakály és Tamási községek tartoznak ezldősze-rint 905 törzskönyvezett kancával, évente szokásos kocsi és egyéb versenyekkel egybekötött lódijazását f. év szeptember hó 8-án tartja meg Recölyben — vasúti állomás Keszö-hidegkutgyönk, a Budapest—Dombóvár—Fiumei vonalon. Tenyészkörle-tünkből a folyó évi tavaszi Országos Tenyészállatvásár, illetve kiállításon nyolc kanca volt kiállítva, melyek mindegyike dijat nyert és ezenkívül csoportdíjjal lett kitüntetve Ezidei díjazásunkon cca 360—400 külöm-bözó korú kanca kerül bemutatásra. Nedellol Horváth Jonő Igazgató ZALAI KÖZLÖNY P ( TÓZSDE Az üzleltelenség és kedvetlenség a mai napon is folytatódolt. A külföldi érdeklődés kissé javította az árakat, ugy, hogy az árveszteség maximuma nem haladja meg az l"/t-kot. Egykét papírnál áremelkedés is előfordult. Zárlatkor az irányzat kedaetlen. Fixkamatozásu papírok piacán üzlet-telen, a helyzet valamivel jobb, barátságosabb tendenciával. Valuta és devizapiacon nem volt említésre méltó esemény. Zürichi zárlat Périt JO-351/1, London 2S-22\'/«, Newyork 519821/r, Brüssel 72 27, Milano 77-l7»/i Madrid 76 —, Amsterdam 208 15. Berlin 123 86 Wien 7324, Solla 3-76, Prága l5*38\'/t Vartó 58 30, Budapest 90-771!, Belgrád 9-12" l, Bukarest 30B. » I 11 - i. Termes ywxsM Haza 30 fillérrel, rozs 30 fillérrel esett. Bura llazav. 77-a 23-70 -23-90, 7«-ss 23-VO—24 10, 79-ea 24 10- 2430, 80-st 74 30-24 60, dunánt. 77-es 23---23 10, \'.8-as 23 30-23 50, 79-es 23 50-2370, SOss 23*60 — 23 90, rozs <u|) 1770—17 90, tsk árpa 1775—18-50, sörárpa 20-50 23 50, tab 17 25-17 50, lengeti tszL 23 50- 23 70, dunántnll 23 80 - 24 25, repce 45--- 46 — korpa 13SO- 13.75, árpa u| közepei 17-75-18 50. A bndapsstl Tízsife deiIza-je^M vallttAk Angol I. 27-76-27*9l Belga tr. 79-55-79 95 Csen k. 16-88-16 98 Dán k. I52-2-VI52 85 Dinár 9 97-10-05 Dollár 569 85-571-85 Francia f. 22-40 22 70 Holl. 229-— 231!*— Lengyel 64\'—(M 30 Leu 3 37-341 Léva 411-4 15 Líra 29 90-30-20 Márka 136 30-136-90 Norvég 15230 152 90 Schlll. 80-50 80 90 Peseta 83-45 84-15 Sváld I. 110-05 110 55 Svédk. 153-30-153*90 DEVIZÁK AmaL 229*02-230-72 Belgrád 10-04-1007 Beriln 136-28-136 68 Brüsszel 79-45-79-70 Devizáid 3-3S-3-40 Kopenh. 152*37 152-7 í London 27-74 77-82 Madrid 83-40-84* MUano 29-89-20-99 Newyork 571-90-3-50 Oazlo 152-42-15282 Pária 22-37-22 44 Prága 16 92-16-97 Szófia 4-13-4-15 Stockh. 153-30-153 70 Varsó 64-10-64 30 Wien 00*55-80-80 Zürich 110-02-110 32 c&rufam Nagykanizsai utakra legmegfelelőbb az A legűzambztoubb motorkerékpár az A lagaltarjedtabb motorkerékpár az A Ingjobbian felszerelt motorkerékpár az Mindezek mellett a I e g-oloaibb az Kérjen ajánlatot mielőtt motorkerékpárt óhajt venni. Körzetképviselet: Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat Cégtulajdonos: Hollós Ferenc mt Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4. Serténástr Celha|táa 2692, eladatlan 913. — Elaó-icndtl 1-80—1-82, szedett 1-74—1-76, szedeti kösép 1-56-1-64, könnyű 1-J0-1-40, l-só rendű öreg 1-54—1-68, ll-od rendű öreg 1-48—1 54 sngol sUldó 1-50-1-80, szalonna nagyban 1-92—1-96, zalr 2-20 -2-24, hui 2-16-2-32, szalonnás lélsertés 2-14—2-20. Olv. való sialonna 2*22--■—_ tiaija: Délialal Hyoaái ét UpklUó Vállalat, lankaalisái. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon i Nagykanizsa 78. az. APRÓHIRDETÉSEK Ai .pcótilrdetéaa* dt|a 10 szó% BO fillér. Minden további szó dija • flll. Vaaér és annepnap 10 saólg M fillér, mlndeu további szó dija S flll. Szerdán éa pénteken 10 szója •• nlér, minden további szó dija • tfll. Omszó s minden vaata- Sabb betűből áDÓ azó kél ■ iának szémtt-dlk. Állási keresőknek SOt* engedmény. Hlrdatéaak B (Bt) pang* laaaagas alul a leleslsfea Üayaelás, •lámléláa alkarSléee • égeti sllrs tlsstsaélk írógépet keresek bérbe. Címeket a kiadóba kérek._______ Piatal Iskaloa-aagáéal ét tanoncokat llieléisel [elvesz Prsnk mérlegkészlló, Ml vöi tér 5._3803 Gyfirtfy éknél négyszobás komfortos kertes lakés havi 180 P. Ugyanott kutorok eladók. -3801 Ügyes elérueltónő, skl s pénztárkezeléshez tt ért, alkalmazást nyerhet. Ajtn-latokat „Szorgalmat" jeligére a kiadóhlva* lal továbbit. 3790 Letaayéa Szabó József (bábot) léle hál eladó. -3820 Régi katarek, konyhaazerek eladók ffyéknélj ugyanott négyszobás lakés Oyörtl komfuiUal éá kelttel. Tengeri készpénz ellenében háiboz tzéllltva kapható Vldánál. 3807 Traplataaajt kgr |a 3 pengó Kgéaz kerek vételnél 2-70 pengó. Vlda " üzletében. lutrer-3806 ■ataraacatt saabs azonnsl vagy 15-re kiadó Sugár-ulon egy vagy két személy részére. Rádió használat Cin a kiadóban. -3829 Magánhéz eladó Arpád-utca 27. -3822 Keresek egy liatal kavAoeeegédat teljes eliátátssl. Plsetés érdem szerint, (lergály Józsel kovácsmester. Pályaudvar. Vizház 5789 El.órcndü és olcsó, esetleg dléllkus héalkoeat ksphstó. ÉrdeklJénl lehet Sugár ut 40/c. alatt. 3810 (Ulelberaadeaée atelázalk, pult, eladó. Bővebbet Magyar u. 108. Dukász latelepen. 3761 Keretek taléaaékal lelnött izátnérs él eladok egy mokett dlvánt. Ardai S„ r1. -3824 Széchenyl-tér ! MÉZET, nysrsbftrt, áoytollatj vasat és fémet legmagasabb áron vásárol Strém Barnát és Hal Erzsébet-tér tt. asta S*abéi*ahehretaet Teleki ut 9. szám • lói Klnlzsy u tcs 8. szám alá helyettem át Tölöiy Péter url-szsbó. 3788 Elad* egy hasinál! beteg-tolókocsi Magyar-utca 2. szám. -3817 ElvaaaeM a Telekí-uttól a kozgonyl-utcán át a Klnlzsl-utcélg egy világos térti-mellény. Megtalálója ad|a le Kinizsi utca 8. síim slá, vsgy s rendörségre. Illó jutalomban réizeaol. -3818 Amerikai léggdmbBk r«mliral«llráiMl H JáUktélokn MII állandóan takUron. Perls Imre, Budapest Andrása?.at *, III. 14. - Ttlafei ISÍ-4S. Ez az autó kell Önnek! Rendelje azonnal meg Szántó Vilmos és Társai cégnél ■agykanizsa, Deák-tér 2. szám. Telefon: 3-22. Raktárról az Ssszes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési fsttétalak I részére, díjmentesen és saját felelősségünkre lakásba szállítjuk a megrendelt 3-től 20 hónapig terjedi folyószámlahitelt nyujtunk. Készpénzárban adunk el hitelre is! Győződjék meg erről személyesen saját érdekében. Óriási választékot tartunk finom kárpitosbutorokban, vas-, réz-, konyha-, előszoba-, leányszoba- és irodabútorokban is. Állandó lakásberendezési kiállítási KOPSTEIN SZOMBATHELY és SOPRON K6szegi-utoa 5. (üzlet az udvarban). Várkerület 62. is 1887-BEN. -«r ^^mmrnmmmmmmemmmM Nyomatott a Dtolai Nyo:nda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető; Zalai Károly.) í. évfolyam, 179. »zám Nagykanizsa, 1929 augusztus 9, péntek Ara 14 Hllér ZALAI KÖZLÖNY Sicrkttiiíiég h kiadóhivatal; P5-ul 5. síim. Kcullielyl llókklsdóhlvalnl Kossuth UJoj-u. 32. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos maicU* fai: egy hón * pengd M SOk A franciák a Rajnavidék kiürítése ntán is beleszólást követelnek e terfllet kérdéseibe Anglia kivételével az összes államok elfogadták a Young-tervezetet tárgyalási alapul Hága, augusztus li A Young-tervezet mai tárgyalásán Anglia kivételével az összes államok elfogadták a Young-lervezelet tárgyalási alapul. A bizottságok tárgyalásai Pária, augusztus 8 Hágai jelentés szerint a pénzügyi és politikai bizottságok ma délután 4 órakor kezdik meg tárgyalásaikat. Briand ma tárgyalásokat folytatott az angol, német és lengyel megbízottakkal. Ha a pénzügyi megegyezés létrejön, ugy sor kerül a politikai kérdések elintézésére. Cheron beszéde, melyet tegnap mondott cl, nagyon jó hatással van a békés megértés alapján való tárgyalásra. A francia vélemény ugy alakult kl, hogy a németeknek — az eselben, ha létrejön a pénzügyi megegyezés — garantálni Kell a megállapodást azzal, hogy a szövetséges csapatok successive ürítik kl a Rajnavidéket. A Rajnavidék kiürítése után is a franciáknak bizonyos kérdésekben e területen beleszólási joguk megmarad. Német részről ezzel szemben a vélemény ellentétes lesz. Albizottságot kllldenek kl a kiürítés kérdésében Hága, augusztus H (Éjszakai rádiójelentés) A konferencia politikai bizottsága délután a Ra|na-vidék kiürítéséről tárgyalt. Ebben a kérdésben albizottság kiküldését tervezik. A Young-tervezet csődjére lehet számítani ? lóridon, augunztus 8 (Éjszakai rádiójelentés) Az Evening Standard szerint a Young-féle tervezettel szemben a helyzet a következő képet festi: a tervezet mellett vannak : !\'\'rancia-, Olasz-, Lengyelország, Japán és Belgium. Ellene vannak: Anglia, Ujzéland, Kanada. Határozatlanok : Románia, Jugoszlávia és Görögország. A németek látszólag tartózkodók és hallgatnak. A körülmények szerint számolni tehet azzal, hogy a Young-tervezet csődöt mond és jóvátételi tárgyalásokra egyáltalán nem kerül sor. A lnpényl halottak a román kormány és a kommunisták szánandó áldozatai Eltemették a véres bányász-harc halottait — A lupényi munkások tovább sztrájkolnak — Ujabb katonai erősítések érkeztek a telepre Bukareat, augusztus 8 | A képviselőház elnöke, Pompélius Joanitescu kijelentelte a Dlmineata munkatársa elölt, hogy Erdélyben dühöng a magyar irredentizmus. Ez rendez minden mozgalmat és a lupényi véres eseményt is ez idézte elő. Erdélyben nincsenek kommunisták, hanem a munkásság mozgalmát budapesti irredenták irányítják. A vizsgálatot vezető főügyész szerint is a lupényi eseményeknek nem a kollektív szerződés, hanem a magyar irredenták az okai, akik azl szitotlák. A Curenlul cimü lap szerint a Zsilvölgyében a legvadabb magyar irredentizmus folyik. .Egyes bankok ennek az irredentizmusnak pénzeket közvetítenek Budapestről".; A sovénségéről hircs „Cuventul" azonban azl irja, hogy (Éjszakai rádiójelentés) Ma délután eltemették Lupényban a halálos sztrájk 21 áldozatát. A kórházban 23 súlyos és 30 könnyebben sebesültei ápolnak. A sebesültek között van két csendőr is. A rendet mindenütt helyreállították. A bányákban mindenütt felvették a munkát, kivéve Lupényban. Ma reggel a miniszterelnök is Lupénvba érkezett, hogy személyesen nézzen utána a vizsgálatnak. A upényi munkások visszahúzódtak lakásaikba és tovább sztrájkolnak. Déváról ujabb két szakasz katonaság és Szászvárról 600 granicsár érkezett Lupényba, hogy a rendet (biztosítsák. A „Cuventul" szerint a katonák minden előzetes felszólítás nélkül tüzeltek. nem a magyar irrendenták, hanem a kommunisták munkája a lupényi munkáslzgatds. A liberális Viitorul azt irja, hegy „a lupényi halottak a kormány és a kommunisták áldozatai". A jelenlegi kormány alatt kapott lábra a kommunizmus. Már hónapok óla folyt az agitáció, melyet a hatóságok nemhogy megakadályoztak, hanem még segitettek A lupényi események a Moszkvában megállapított kommunista mozgolódás első végrehajtott kísérlete volt. Veszélyben a lupényi bánya és környéke Bukarest, augusztua 8 A lupényi bányászsztrájk tárgyalásai nem vezetlek eredményre. A munkások a munkát nem veszik fel, igy a tárnákat a talajvíz teljesen elárasztja és a fejlődő bányalég minden pillanatban felrobbanással fenyeget. Veszélyben van az egész bánya és a környék. Az eseményekről kevés hir érkezik, mert a román kormány megakadályozza a hírszolgálatot. A telefonbeszélgetést teljesen beszüntették Ráess János a sszél&ámos pincér legufabb köpcnickiádáfa „Üdvözletet" hozott egy asszonynak a fogházban levő férjétől — 800 pengő ellenében hajlandó volt „enyhe büntetést kieszközölni" — Több hatóság körözi a javíthatatlan bűnözőt INagykaniziw, auguaztus 8 Már több ízben foglalkoztunk Rácz János nagykanizsai pincfctel, aki legutóbb is mint földbirtokos és főhadnagy adta ki magát és ezen címen .végig vágta" a vendéglőket és kávéházakat Nagykanizsán, majd egy környékbeli fiatal menyecskének mini .gazdag tőkés" udvarorolt Azonban az egyik napon a rendőrség reá lette kezét a nagystílű emberre és a nagykanizsai törvényszék börtönbüntetésre Ítélte. Ugylátazik Rácz még a börtönben sem feledte el köpenicki éleiének színpompáját, mert alighogy kikerült a fogházból, isméi elkezdte ott, ahol nemrégen abbahagyta. A jó svádáju ember megjelent Esztergály községben egy jómódú asszonynál, akinek a férje a nagykanizsai fogházban letartóztatásban volt. A régi recept szerint dolgozott. Most mini ügyvéd mutatta be magát az egyszerű falusi asszonynak, akinek nagy bőbeszédűsége! előadta, hogy Nemes Dubczai Rácz János dr.-nak hívják és üdvözletet hoz a férjétől a fogházból. Majd mikor jobban belemelegedett, elmondotta, hogy módjában férje részére kedvező ítéletet kieszközölni, de ennek ára van Mindössze 600 pengőt kért ezen a címen az .ügyvéd ur". Az asszony persze nem volt hajlandó ennyit adni, de végül is Rácz-nak sikerült egy kisebb összeget kicsalni az asszonytól. A pénzt Rácz zsebrevágla é6 azzal mint aki jól végezte dolgát, gyorsan eltávozott a községből. A csendőrség keresi most a köpenicki ügyvéd urat. De keresik a halóságok kormányzósértés és hadsereg szidalmazása miatt, azonkívül pedig a kaposvári vámőrség szökés és lopás miatt körözi. Minden remény megvan tehát arra, hogy Rácz Jánost, a „pincér-főhadnagyot" legközelebb viszontlátjuk. A Tuha-perbe a losonci polgármester még Walkó minisztert is igyekszik belekeverni Pozsony, augusztus 5 A Tuka-per mai tárgyalásán Raba Viktor tót néppárti képviselőt hallgatták ki. Vallomásában a Radob-rana céljaival foglalkozott. A védő kérdéseire elmondja, hogy Tuka társaságában voll egy alkalommal Bécsben, ahol Wrangellel tárgyaltak. Nem tételezi fel Tukáról, hogy bármikor is államellenes cselekedeti e ragadta volna el inagát. Tomanek Flóriánt hallgatták ki ezután, aki rendőrségi vallomását azzal vonja vissza, hogy Ivánka Milán fenyegetéssel kényszeritette arra. hogy terhelőén valljon. Megcáfolja Belánszky vallomását. Szembesítik Belánszkyval, ki fenntartja állítását, hogy a magyar párttól kaptak és kérlek Tukáék pénzt. Egy alkalommal az autonómista tót-páit megalakítására kértek pénzt a magyar párttól, ahol azt a választ kapták, hogy előbb tárgyaljanak Walko magyar külügyminiszterrel. (Ezzel kapcsolatban illetékes helyről nyert felhatalmazás alapján közöljük, hogy Walko külügyminiszter az állítólag vele tárgyalt Tarján párttitkárt nem ismeri, vele sohasem találkozott s ezügyben sem neki, sem másnak pénzt nem adott.) ZALAI KÖZLÖNY » . 1829. augusztus 8. A gelsei motorkerékpár-katasztrófa áldozatának állapota változatlanul súlyos Szlávik Viktor soproni kereskedő hatodik hete fekszik a kanizsai kórházban — Fejsérülése rendkivttl súlyos — Felesége állandóan a betegágyánál tartózkodik ValósxinOleg Ádám professzort hiwják le Kanizsára Nagykanizsa, augusztus 8 Szlávik Viktor soproni kereskedő, a magyar sportkörökben legjobban ismert sportsman, a gelsei motorkerékpár kataszlrófa szerencsétlen áldozata már hatodik hete fekszik a nagykanizsai közkrtrház első emeleli sebészeli osztályának ktllön szobájában. Szlávik — mint jelentettük — két héten át — teljesen eszméletén kivül volt s csak nagyon ritkán, ha felismerte az első naptól nála tartózkodó és öt meghaló önfeláldozással ápoló fiatal feleségél. Később nagyon komplikált fejmülétel végeztek rajta, ami kitűnően sikerüli. A fej baluldalán, a homlokcsont szilánkok eltávolítása a súlyos sebből nagy elővigyázató! igényelt. A mülét óla az eddig alig mozdulni tudó Szlávik annyira visszanyerte emlékező tehetségét, hogy kihallgatni lehetett a rendőrség embereinek. Az egész magyar motorsporlvilág érdeklődése a nagykanizsai közkórház felé irányul, ahol Szlávik Viktor bár jobbullan, de még mindig változatlanul súlyos állapotban lekszik. Azért ma felkerestük a beteg sports-maut a kórházban, hogy legalább néhány meleg szóval megvigasztaljuk és állapota iránt érdeklődjünk. A nagykanizsai kórház ma már egy egész kis város képét mutatja, bővített állapotában, uj pa-villonjaival, felvételi irodájával és nagy területével. Ha a fejlesztési programot teljesen sikerül végrehajtani, Zala büszkesége lesz a nagykanizsai kórház, amelynek neve mindenütt jó hangzású az egész Dunántulon. Hit láttam két falában? Irta : N. Szabó Gyula (2) Kornárvárt>s. 1928. nyarán Tehát három tanfolyam volt minden héten. Gondolkozzunk ezen : a tanító, mikor más pihenni lér, még mindig dolgozik. Nem pénzért, hanem nemes buzgalomból. Azt akarja, hogy a falu, a sáros falu. müveit legyen. Nem lehelne a jó tanítót pénzzel megfizetni. A tanítónak egyéb is kell — szeretet, tisztelet. (De ezt nem azoknak irom ám, akik a tanilók, különösen a kántorok sérelmei! még ma sem orvosolták, mert hátha fjzetésrendezés helyett szeretet és tisztelet-fokozatokat gyártanak.) Büszkeséggel beszélt Draskovics igazgató ur a dalárdáról, amely második dijat nyert. Szóval Komárvá-rosban tanulnak, dolgoznak és dalolnak. Amikor az érdemes tanítótól kijöttem, gatyás öreggel találkoztam. — Aggyon Isten jónapol I — Aggyon Isten, bácsi I A gatya festői ráncokban fehérlett rajta. Pár finnyás ember a gatya szónál majd kissé restelkedik, jóllehet A sebészeti osztályon ügyes betegápolók hordágyon viszik a betegeket a termekből a műtőbe. Szelíd arcú, fehér fökötös apácák, részvéttel szemükben tevékenykednek szorgosan. Ók a lelkei ennek az egész Intézménynek. A félhomályban tartott különszobában másodmagával fekszik Szlávik Viktor soproni kereskedő. A szobában olt van fiatal felesége, aki nyomban elénk siet. Szlávik Viktor örömmel veszi érdeklődésünket és jól eső érzéssel tölti el a sportkörök széles érdeklődése. Súlyos beteg lévén, nem akarjuk fárasztani. Néhány meleg, vigasztaló szó és a csinos, fiatal asszonyka elmondja nekünk, hogy a gelsei katasztrófa nem első esete férjének. Kilenc hasonló és mind szerencsés kimenetelű motorkerékpár balesete volt már, de a gelsei a legsúlyosabb. Gépjét nemrégen, a katasztrófa előtt néhány héltel szerezte be Budapesten és többször volt uj gépjével Bécsben és másult is a legnagyobb forgatagban, de sehol nem történt semmi baja. Balatonmenti túrára ment, amikor üelsén a katasztrófa érte. — Ahogy a községből kijött — mondja most Szlávik maga — 20—25 kilométeres sebességgel indult az országúton, amikor néhány lépésnyire maga előtt hirtelen egy feléje száguldó motorkerékpárt látott. A következő pillanatban már érezte az összeütközést. Azután elborult előtte minden. I" " ■ P, ■ 1 ■ " ■----11.111L 11 ■■ ■ ji ^■mhi, gyűjti azokat a bizonyos ,\'zalón" vicceket. Ugyan Uraim, nem ludják, hogy az egyszeri német három valamire emlékezett vissza : a kuláchra, a fochoschra és a katthiáschra ? Ha lehet irnl, mondani inget, miért ne lehetne irni gályát? Én le nem iritám, ki nem mondanám ezt az erőltetetten csinált, rosszul sikerűit szót: lábravaló. Gondoljunk arra, hogy a csikóson milyen festői a ráncos gatya, a kanászon milyen egyéni a gatyakorc és mindjárt eldobjuk a lábravalót, ezt a német ácsmunkát. Apró, többnyire földből épült, tömött, vályogos házak között mentem Kiskomáromba. Néhol megállított egy-egy gádoros, pitaros csonka-kontyos, egyablakos ősi magyar hajlék. Egyik pitaros ház udvarán pirosruhás menyecske mosott. Fején gyöngyös párta ékeskedett. Még ilyen is található Komárvárosban és KÍ8komáromban. Gyöngyös párta I Levendulát, rozmaringot, muskátlit, tulipántos ládát, búbos kernencél, faragott oszlopdu-cokal, kapufákat gondol hozzá az ember. Csupa olyat, amiket nem szabadna kiveszejteni, hanem tovább fe|lesileni, hogy minél egyénibb legyen a magyar a népek, nemzetek Másra nem emlékszik. Részleteket nem tud mondani, v „ Azt mondja, hogy teljesen szabályszerűen hajlott. Az ul baloldalán. Ami abból is kitűnik, — mondja — hogy fejsérülései és lábzuzódásai is baloldalt történlek. Jobb oldalán semmi zúzódások nincsenek. Akkor tudna csak az egészről tiszta képet alkotni magának és mindent pontosan elmondani, ha a helyszínen lehetne — mondja nekünk. — Tülkölni egyikünk sem tülkölt, — hangsúlyozza — de tény, hogy ő helycsen vezette a gépét. Majd ismét az asszonyka veszi át Nagykanizsa, augusztus 8 Nemcsak Nagykanizsán, hanem az egész megyében élénk visszhangra talált a nagykanizsai Ipartestület által újból megindított nagyarányú mozgalom, mely a nagykanizsai Társadalombiztosító önállóságának visz-szaállltását tűzte ki céljául. Indokolttá teszi ezt elsősorban az a lehetetlenül borzalmas adminisztráció, amely a legjobb cselben Zalaegerszegen kérésziül történik. Hogy mit jelent ez betegeknél, ahol esetleg a tag életéről lehet szó: felesleges magyarázni. Indokolttá teszi a felesleges költségtöbblet, a folytonos ide-oda utazgatás, levelezés és a relortáknak az ulveszlöje. Hogy van precedens a kanizsaiak követelésére — elég rámutatni a nem megyeszékhely Szegedre. A nagykanizsaiak kívánságát magáévá telte a legtöbb zalamegyei Ipartestület is. Csak Zalaegerszegen nem tudnak belenyugodni abba, ho^y Nagykanizsának julolt a zalai iparosság életében a vezető-szerep és hogy Nagykanizsának fáj az, amit elveitek tőle és azt vissza akarja szerezni világában. Hány lány ringott felém. Hét-nyolc szoknya fedte izmos, karcsú lermelükel. Megdicsértem a szoknyákat. Megmutatták szájuk gyöngysorát: — Csak parasztos... Fejbevágtak: csak parasztos!... Még ma is hallom. Aki mondta, kissé bele is pirult. Nem tudtam másl mondani: — Nem 1 Csak szép I Csak szép magyaros I Fejbevágtak I A nép azt hiszi, hogy minden ur lenézi öt, hogy minden ur lefitymálja viseletét. És nem ok nélkül hiszi ezt. A háború előtt divat volt parasz-lozni. Divat volt a népiest lefitymálni, gúnyolni. Csak amikor a mezők, erdők, rétek, legelők hőse megmutatta, hogy ő. „vörösördög", 5 a bakaoroszlán, akkor sokan elhagyták a parasztozó divatot. Sok kisvárosi Kismiska, Kispall, Kisvilma és Kisteri nem is érezte magát jól, ha a szembejövő parasztot végig nem mustrálhatta „uri" fitymáló tekintetével. Ha ezek falusi leányt fogadtak cselédnek, első dolguk volt levetkőztetni gyönyörű falusi réklijéböl, szoknyájából, prusz-likjából, mert az „ronda parasztos". a szól. Intünk neki, hogy hagyjuk most már pihenni a beteget. Az az impressziónk, mintha Szlávik Viktor a rendőrség emberei előli tisztábban emlékezett volna vissza a katasztrófára. A fiatal asszonykát az eset és az öt hetes szakadatlan ápolás láthatóan megviselte. Nagyon aggódik férje állapota miatt. Nincs kizárva, hogy rövidesen lehlvatja Ádám professzort férje betegágyához. Azonban közeledik az orvosi „vizit". Mielőbbi teljes gyógyulást kívánva hagy|uk ott a betegszobát, amelyhez nem ér fel az utca lármája ... Egyik zalaegerszegi laptársunk nap-nap után foglalkozik a nagykanizsaiak mozgalmával és azt ugy ál-litja be, mint Zalaegerszeg-ellenes mozgalmat. Nagykanizsa mozgalmát .gomblyukfájdalom "-nak (?) bélyegz i, amelyhez semmi köze a Megyei Szövetségnek. Azzal is érvel, hogy Nagykanizsa kedvéért kivétel nem tehető. Laptársunknak tudnia kell, hogy a Zalavármegyei ipartestületek Szövetségének minden szövetségi testület jogos követelményeért sikra kell szállani. Tudnia kell, hogy a nagykanizsai Társadalombiztosító ügye nem szigorúan elhatárolt nagykanizsai ügy, hanem vármegyei közügy, amit kompetens tényezők nagyon komoly akcióként kezelnek. És főleg tudnia kell, hogy Nagykanizsa mozgalma mellett áll majdnem az egész vármegye iparossága: mert Itt az ő érdekeiről is van szó. Dr. Sabjdn Gyula polgármester egyébkén! kérdésünkre kijelentette, hogy teljesen egyetért a mozgalommal és azt legteljesebben pártfogolja. Azután felöltöztették városi rongyaikba. A pipacs, a búzavirág, a szarkaláb nem illik a virágágyba, a vadrózsa a díszkertben elveszíti báját > a falusi lány a városi ruhában üde, mindennél szebb hamvát. Olyan, mint a művirág, a mflgyümölcs. Egyiknek hiába keresed illatát, másiknak Izét. Igazi országrontás volt. Kikent dámák, unalomtól öregedő ficsurak, ha kérges, nehézjárásu, százráncu, bustekintetü, becsületes-lelkü kisgazdával kezet sem szorítónak. És a meg nem szorított kezek szereztek 1914 —1918-ig a magyarnak dicsőséges magyar nevet. A .paraszt" fizetett. Ez meg becsületmentés volt. A dáma, a ficsúr csak egyre nem gondol: ha neki sem volna, vagy lenne holnap több két-három, esetleg félholdacskánál. És ha még abból kellene naponta öt-hal gyereknek kenyeret szelni. Ha ezt mind meggondolnál tisztelné, szerelné és segítené. Azután meg telente segítene Draskovics igaz-galó-tanító-urnák és sok társának. Ez országmentés lenne. (Folyt, kiiv.) „Gomblyukfájdalomnak" (?) minősítik Zalaegerszegen Nagykanizsa mozgalmát az önálló Társadalombiztosító kerülete visszaszerzéséért 1889. augusztus 3. Annak Idején dr. Vass miniszter kijelentette ugyan előtte, hogy nem lesz semmi különbség a kerület és kirendeltség között, de a gyakorlat egészen mist mutat. Itt van Szeged példája, amelv ugyancsak nem megyeszékhely. Tehát van precedens arra, ho?y nemcsak megyeszékhelyen lehessen kerület. Meg van minden lehetőség arra, hogy a nagykanizsai Társadalombiztosító visszakaphassa régi kerületét és jogkörét. A népjó-léö miniszterhez menendő küldöttség vezetésére OyömOrey Qyörgy főispánt kell felkérni, de ő maga is részt vesz a küldöttségben. Mozgószlnház A luxusvonat és Belpfiegor Kettői prsnler a Yároil lojlbaa Nagyszerű vígjátékot kaptunk a l.ukszusvonat címmel, melyet film-krokinak is nevezhetünk bátran. Oyorsdtemtl vidámság. Német színészek, élükön a magyar Verebes Ernővel, akinek partnere a fllos orrú, bájos Dina Qralla. Kedves szerelmi bohóságok halmozódnak ebben az Ötletes, választékosan rendezett darabban. Enyhe pikantériát is talál benne, aki akar... Egészben véve pedig annak a német vlg|átéki zsáner-nek egyik sikerült alkotása, amelyekben a rendező ritka éleslátással válogatja össze az egybe illő alakokat. Van benne egy kétségbeejtően mamlasz vőlegény, aki mellesleg valami kimondhatatlan nevű ország hercege. Ott találjuk az öregedő démont, aki arcának ráncai arányában bolondul a férfiak után. De léptennyomon elöltünk defiliroz a hercegnő-mama is, akinek pompás alakítása nem mindennapi. És Igy tovább csupa elsőrangú kabinetfleura Verebes Emő pedig hamisítatlan natur-bursch, szzal a széles jókedvű nevetéssel, mely premlerplanjait olyan tetszetőssé teszi. A kis Dina Qralla a megriasztott őz ijedt pillantásaival favorizálja kétségtelenül szép szemeit. Külön kell szólni a feliratok szellemességéről. A vígjátékot egy pompás bünügyi történet követte, mely a legújabban feltámasztott francia filmatelierekből futott világgá. Arséne Lupln izü, idegekre menő játék. A párisi Louvre-ban játszódik le. .Kisértet* hajszolnak. Egy nagyképű detektivfőnök sorozatos baklövéseit vonultatja föl a film. Váratlan fordulatok, izgatott hajszák és a végén egy u|ságiró pipálja le a csalhatatlannak hitt serlockholmesl óriást. Azok közé a filmek közé tartozik, •melyet szívesen néz meg mindenki, mert izgalmat ad és mégis könnyen emészthető szellemileg. A filmek előtt Hiradó aktualitásban gyönyörködtünk. Igazán jó és sikerült este volt a kettős premier-est... A hangos nevetés és az izgatottság csendje egymást váltották, (-n) = Mielőtt szőnyeget vesz, saját érdekében menjen Bartához. Olcsó, jó, gyönyörű választék. ZALAI KÖZLÖNY NAPI HÍREK napirend Augusztus 9, péntek Róm katolikus: Román. Protestáns: Ernőd. Izraelita: Ab hó 3. Városi Mozgó. .Belphegor, a delek-tlvek királya\', btlnügyl regíny. .A luxus-vonaf, vidám tórtánet Híradó. Oózffirdó nyitva reggel 6 órától eate 6 óráig (httfó, seerda, pintek dtlután <s kedden egész nap nófaiek). — Diszponálások a Szent Benedek rendben. A magyarországi Szent Benedek rend főnöke Zalában a következő áthelyezéseket eszközölte : Tihanyba Hlnn Damaszcén lett plébános és házgondnok, Bozminszky Gyárfás balatonfüredi lelkész, Koller Pius biológisi adjunktus. Zalaapátiba Németh Rómuald plébános és ház-gondnok, Tímár Gellért esztergályi hitelemzö, Oosztonyl Nándor jószágkormányzó. — Balatoni ünnepély kanizsai katonazenével. Az utóbbi évek legnagyobb arányú balatoni ünnepségére készülnek Keszthelyen, a város közönségének és a Balaton mentén nyaralóknak szórakoztatására. Az egész napot betöltő program augusztus II-én, vasárnap reggel kezdődik. Kiemelkedő pontjai: délben térzene a SzenthároinBág-téren. Délután 4 órakor népünnepély a balatoni parkban. A box-mérkőzéslől a csacsi-fogatig, a sörözőtől a pezsgőbárig, a zsákbamacskától a vőlegény-sorsolásig minden lesz Itt. Az este S-ig tartó népünnepély keretében a nagykanizsai katonazenekar hangversenyI ad. Este 9 órakor kezdődik a tüzl jiték a Balaton felett, velencei est, lampionos csónakázás. Ezalatt Is a katonazene hangversenyez. Este 11 órakor kezdődik a táncmulatság katonazenére, a Balaton-parton. Belépőjegy nappal 30, este 50 fillér, tJnc-jegy 1 pengő. — Befejezés előtt a keszthelyi akadémia emeletráépítési munkálatai. Ismeretes, hogy a keszthelyi Gazdasági Akadémia épülete egy második-emelet ráhuzásával bővül. Az épilömunkákat a nagykanizsai Kalmár Zoltán épitészmérnök-cég végzi. A munkák oly előrehaladott stádiumban vannak, hogy e hónapban teljes befejezést nyernek. Az átadás ünnepélyes formák közt történik. —< Orvosi hlr. Dr. Berger Miksa fül-, orr-, torok- és gégebetegségek szakorvosa rendelőjét Erzsébet-tér 18. az. alá (volt Szarvas-szálloda) I. em. helyezte át. = Dr. Halphen Jenő ügyvéd irodáját Rozgonyi-utca 1. sz. alól Erzsébet-tér 18. sz. alá (volt Szarvafc_ szálló) I. emelet h< Amatör-muBkák: előhívás, másolás, nagyítás olcsón el vállal tátik. lynVtsrti Nagy választék triim — zntntá kedvező részletfizetésre!""*" őlYttii 9X12 lemezesgép . 38 pengő és f<jjjgí}$ „K 0 D A K" . . . . 24 pengő és fd}«jb loqslli Mindig friss idsr t lemezek, filmek, másolópaplral vegyszerek sl Szabó Antal I fl Bf 3(1)3: - Utasé*! k*4v«zraény«k. A Duna -Száva—Adria Vasúttársaság Igazgatósába a Magyarok Világkongresszusa Igazgatóaágának 1929. évi augusztus hó 21— 25-lg Budapesten tartandó világkongresszusa alkalmával Ágfalva, Mura-kereaztur, Szombathely, Komárom, Barc8 6a Gyékényes állomásokról Budapestre és vtfwza való utazás alkalmával 50 százalékos menetdljkedvezményt engedélyezett A Relchenbtrgl áruminta-vásárra utazók részére a Vasúttársaság valamennyi állomására Budapest—Ágfalva, Szombathely vagy Komárom ki-lópéssel 33 százalékos menetdljkedvez- 11 Európa legdúsabb szénsavas és jódos nátron-lithion tartalmú savanyuvize. tlltaó korrii, MII, gyógyít, fatallt Kapható fűszer- és csent egekereskedés ben Fölerakat: KÖVESI HENRIK Ha«ykuli»a, lagyar-a. 11. Ttltfti 311 mt__ képészeti szaküzlet \'iá — Kirándulás Lengyelországba. A Magyar Nemzeti Szövetség a Po-senben rendezendő kiállítás és Lengyelország nevezetes helyeinek megtekintésére, folyó évi szeptember hó 10-én liznapos kirándulást rendez. A kirándulás útiránya: Budapest, Oderberg, Dziedzice, Póznán, Oniezno (ünesen), Torun (Thorn), Warszawa, Censtochowa, Krakow, Budapest. A kirándulás költsége: személyenként 300 pengő. A jelentkezés határideje 1929. augusztus 15. Felkérjük tagjainkat, valamint társadalmunk szervezeteinek vezetőségeit, hogy ezen kiránduláson mennél nagyobb számban résztvenni szíveskedjenek. Bővebb felvilágosítással szolgál a Magyar Nemzeti Szövetség lengyel osztálya (V., Budapest, Géza-utca 4.). — Az Ipartestületi Dalárda tagjait felkérem, hogy ma este fél 9 órakor a balatoni kirándulás nieg-Jjeszélése _£ÍIJából. teljes szimban- "■""I tiit-iiluiik\'THty\'gftrgray —*"—t\'f«a* «= Házasság. Blumenscheln 1 és Sió Károly házasságot köti; (Minden külön értesítés helyettW — A Zalamegyei IpartestOléf Szövetségének elnöksége most ál pitolta meg az augusztus 20^-1 Szent István ünnepén Zalaszentgrffl összeülő nagyválasztmány tárgyi rozatát. Az ülés délelőtt 10 órai kezdődik az Iparosotthon helyisé) ben. A formalitások után az előad 1) a kisipari hitelkérdésről, 2) munkaalkalmak teremtéséről, 3) kisipari exportról és 4) a társai lomblztositó problémájáról fogn előadást tartani. Az összes zalan gyei országgyűlési képviselőket m hívták a nagyválasztmány ülést amely rendkívül mozgalmasnak ig kezik. Miután a nagyválasztmá ülésével kapcsolatban a zalasze gróti Járási Ipartestület házszentel ünnepét is tartja, a Szövetség ezu is felkéri Zalavármegye iparostár dalmát, hogy azon minél számost ban megjelenni szíveskedjenek. Klaáes Magyar, auryír vizet Igyál Szent-Iargitszlgett PALATÍNUS gyógy- és ásványvíz kerületi lerakatát megnyitottam. Palatínus gyiHf\'i bor-éi ásványvíz nagyban és kicsinyben jutányos áron kapható Fischer és Leltner főszer- éa gyarmatáru kereskedónól Király-nfea 8. sisi Telefon 239. ZALAI KÖZLÖNY — Megörült egy rablógyilkos merénylő. A tavaly nyáron történt, — mint azt megirluk, — hogy Ka-lányos Furu József kóborcigány Bálványos község határában revolverrel súlyosan megsebesítette Lő-rincz Sándor enyingi gyümölcskeres-kedőt, akit azután kirabolt és megszökött. Később a rablógyilkos merénylő csendőrkézre került. Ügyében törvényszéki tárgyalást is tartottak, de azon Kalányos olyan zavarosan viselkedett, hogy elrendelték elmeállapotának megvizsgálását. Közben a rablótámadás szenvedő hőse, Lő-rincz Sándor öngyilkosságot követett el. Most az a fordulat állott be ebben az ügyben, hogy Kalányos a fogházban megőrült és Igy elmegyógyintézetbe szállították. — Tudja ön már. hogy az Ismert Aspirintabletlák 189\'ben beható kitértetek, él tudományos kutatások ulán kerítitek forgalomba él Immár kb. 33 év óla az emberiséget a .meghűlések" elleni védekezésnél támogatják. Hűtések minden tüneteinél, Influenza-, spanyol-járvány, reuma, csúz, lschiásnál ma már az egész világon Asptrin-tablettákst ss eredeti csomagolásban a .Bayerkereszltel\' szedik — Találtak egy kiskutyát, foxi, fehér, a felén fekete és sárga foltokkal. Két-három hónapos. Igazolt tulajdonosa átveheti a rendőrségen Hoffmann hivatalszolgánál, akinél a kis állat gondozásban van. — Kenderáztató-tóba fulladt Páljai József 21 éves sontogycsurgói illetőségű vándorköszörös tegnap Pakson járt és ott elment fürödni egy kenderáztató-tóba. A feleségének gyanús volt férje távolmaradása* de a parton már csak a ruhát találta meg, mert a férje belefulladt a tóba. Még eddig nem sikerült kifogni. A SINGEK "VARRÓGÉPEK utoiA LEGJOBBAK I — Dróttal akasztotta fel magát Nagy János zalaszentgróti öreg csizmadia megunta az életet s ilyen állapotban azt a tapintatlanságot követte el, hogy nem a saját, hanem Kovács Oyula házának padlásán akasztotta fel magát. Ott Is különleges módon, amennyiben kötél helyett drótot csavart a nyakára. Mire ráakadtak a kellemetlen vendégre, már halott volt. — UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő elönyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopslein Szombathely, Kiszegl-utca 5. — A Zalai Évkönyv — Zala kultusza. Siessen vásárolni TURÜ1 cipőüzletben, mig az olcsó készlet tart. ? Női szandolettek piros, drapp és kék szirtekben. Gyermek, női és férfi duplavarrott szandálok. Chrom- és nyersgummitalpu tennisz-cipők nagy választékban. Mézzé meg kirakatunkat! SPORT ELET Vasárnap az NTE bajnokit játszik, a Zala-Kanizsa pedig bemutatkozót tart itthQn Kettős mérkőzés lesz a Zrínyipályán vasárnap délután uj játékost próbálnak kl a profik Négy Nagykanizsa, uugusztus 8 A nyári szünetnek vége. Vasárnap indul a futball 1 Még nyár van, de vasárnap már kezdődik az öszi forduló. Az elnéptelenedett sportpályán — reméljük — nagyobb számban jelenik meg a közönség, mint a múltban s most, amikor amatőrjeink és a profik is komoly esélyű bajnok aspirációkkal startolnak, nem hagyja cserben a clubokat s támogatásával elősegíti őket céljaik elérésében. Kettős meccsel indul a szezon Az NTE a Kaposvári Turul Sport Egylettel bajnoki mérkőzést játszik, még pedig elömérközésként, hogy a kaposváriak a 6 órai vonattal hazautazhassanak. Bajnoki mérkőzéssel Indul a szezon. Szóval — kezdete sem volt, egyszerre a kellős közepébe estünk. Nem sok tréningje van az NTE-nek, de a Turulnak sincs több. Igy az NTE technikás együttesének van több esélye a győzelemre, annál is inkább, mert pihenlen s itthon játszik. A jó starttól sok minden függ, tehát mindegyik csapat teljes ambícióval fog a küzdelembe szállni. Igy pedig a jó sport nem maradhat el, izgalmat meg szolgáltat a csapatok ismeretlen formája, meg az/á körülmény, hogy — régen volt ntár meccs, igen „ki vagyunk éhezve". De nem kisebb izgalommal várhatja a közönség a profik bemutat- kozóját sem, hisz ebből látjuk meg mit várhatunk, mit remélhetünk az elkövetkező bajnokiakon. Ez mutatja meg, hogy csapat és közönség együttműködése meghozza-e a célul kitűzött I. ligába való jutást? A Zala-Kanizsa vezetősége nagy ambicival szervezkedik s e meccs alkalmát ragadja meg arra, hogy szerződtetés elölt kipróbálja azokat a pesti Játékosokat, akikkel tárgyalásban áll. Ugy volt, hogy a csapat Zalaegerszegre megy, azonban ez a kirándulás későbbre halasztódolt. Azonban vasárnap a leventék tréningben levő válogatottja erős ellenfél s alkalmas arra, hogy elkürüljük a „zsákban macska" vételt. Derék leventéink ki tudják kényszeríteni a bemutkozók igazi formáját. Négy pesti játékosról van szó, ha e meccsen megfelelnek, akkor szerződtetik őket A kerület többi városában is lesz amatör bajnoki meccs vasárnap. — Pécsett dcrbyvel kezdenek: DVAC —PVSKI Itt mutatkozik be a PSC ellen először az elsöosztályban a Nagyatádi TSE is. Szigetvárott a Kaposvári AC vendégszerepel. Nyári clmválioxá&ái minden nyaralni Induló előfizetünk jelentse be Írásban vagy telefonon a kiadóhivatalnak. Az utánküldés belföldre díjtalanul történik, külföldre naponta 4 fillér a megtérítendő portó többlet. » . 1829. augusztus 8. Hét njabb méregkeverő asszony kerfllt ismét csendórkézre Ótlásl szenzációja van Ismét a tiszakürti arzénmérgezések ügyében folyó nyomozásnak. A tömeggyilkosságok központi vizsgálóbiztosának telefonon jelentette a cibakházi csendőrség, hogy ma hét asszonyt szállít ismét a fogházba. A letartóztatott asszonyok ellen .megdönthetetlen bizonyítékokat szerzett be a csendőrség 8 az asszonyok valamennyien beismerésben vannak. Egyikük bevallotta, hogy nem kevesebb, mint hét embert tett el láb alól. A hét uj letartóztatottal együtt most már huszonkét bűnös ül a szolnoki fogházban. A vizsgálat éjjel-nappal folyik az ufóbbl Idők egyik legnagyoboszabásu bűncselekményének tökéletes kiderítésére. iadéóóágban, izben édolcdóóáytxm DrOETKER# miLlINCMCRtirÚLéflHmTUH Kélje Édn íMhíiIíéIi a most megjelent, 148 receptet tartalmazó, stlnes képekkel illusztrált dr. OETKER-féU RECEPTKfilYVET ára 30 fillér. Ha a fűszeresnél nincs, torduljon közvetlen hozzánk: dr. OETKER A. gyárhoz l il Budapest, VIII., ConU u. 25. Ha savanyu a bora, vegyítse REGEDEI vízzel, mely a legsavanyubb bort is kellemes Itallá varázsolja. Kapható mindenütt! Főraktár: Weisz 1 Húr Király-utca 2!. Szenzációs olcsón árusítjuk a még raktáron lévő árut,- maradékok fé9árban a cég megszűnése miatt. JL _ (lM Menjr«»»*ony divatáruház —— orem es jirocn hagykanizsán 1928. auguaztua 9. Időjárás A nagykanizsai meteorológiai meg-tlíVelóTilentta«kl Csütörtökön a Mmft-Jfórt: Reggel 7 órakor +18-2. délután 2 órakot +27, este 9 órakot +20-8. Felhőzet: Egész napon át ttazla égbot- [01Szillrőny: Reggel északnyugat, délben délkelet, e»te déli síéi. « Mataoroléglal liiUaal aata 10 érakar lalanMi agyaiéra még mlaglM, kéaSkk nyugati lég-áraaléaul Ithlláa várhaté «l«a-tarakkal. KÖZGAZDASÁG Tndnivalók a tejről Irta: Szanyl látván klr. tővogyész (Magyaróvár) (2) A tej megolvadása baktériumok munkája. A tejsavképző mlkróbák ugyanis a tejcukrot te|savvá alakítják ál, a képződött tejsav az alká-likui kazein-mészből elvonja a meszet, azzal vegyületté alakul, a kazein, mely Igy oldhatatlan, kicsapódik, ez a lejalvadék. Ha a tejet felforraljuk, az egyik lejfehérje, az albumln, elveszti oldhatóságát s a tej felszínén megjelenik a „tejbőr-. A felforralt tej állás közben szintén feladja a zsíros fölt, ami az albuminhoz lapadva adja a kávéházi fűlt. A tejbőre tehát nem zsiroa, csak állás közben lesz azzá. A forralatlan, friss tej szine fehér, illetve sárgás-fehér. A zsíros tej sárgás, a fölözött, vagy vizezett kékei fehér szinü. A fehér szín a kazeintól, a sárgás a zsírtól származik. A forralt tej mindig sárgásabb, mint a nyers, mert egyrészt a fehérjék a forralás alalt megváltoznak, másrészt a lejcukor kis elkarameli-zálódolt része is sárgit. A forralás alalt ugyanis a tejcukor kissé megpörkölődik, megbarnul, karamellé alakul át. A tejben az eddigi kutatások szerint „A, B és C" vitamin van. Az „A" vilamin főleg a zsirban foglal helyet. A kizárólag sovány tejjel való táplálkozásnál fellép az avitamtnozis, mely növekedés elmaradásában, gyengeségben, csekélyebb ellenállóképességben nyilvánul. Az „A" vitamin rövid ideig a forralást is, tehát a pasteurözést Is kibírja. A vitaminok a savanyu és aludt tejben, a vajban is megőrzik hatékonyságukat. Forralásnál a tej színe, Ize, valamint alkotórészei is megváltoznak. A forralt tej nehezebben emészthető, a fölt is nehezebben adja fel. A forralás azonban elpusztítja a baktériumokat és igy az esetleg nem teljesen kifogástalan helyről származó tejet igen célszerű csak forralva fogyasztani. A tej sterilizálása 100 fokon való huzamosabb forralásban áll. Miután azonban a sterilizált tej sárgás, nehezen etpészthető, a gyakorlatban csak a tropusokba való szállításnál alkalmazzák. A pasteurizés vagy rövid ideig 80—85 fokra való felmelegítés, vagy 20—40 percig 60—65 fokra való felmelegítésből és azonnali lehűtésből áll. Az előbbi a gyors, az utóbbi a lassú pasleurözés. Ezen müvelet- ZALAI KÖZLÖNY nek célja a mikroorganizmusok, főleg a betegségeket okozó mlkróbák elpusztítása. A pasteurözölt lej meg-tarljj friss, jó izét, nincsenek benne patogén baktériumok és igy fogyasztása kellemes és egészséges felforralás nélkül is. Ma a lassú pasleurözés az általánosabban elterjedt, mert a tej 80 fokra felmelegítve már el-veszli eredeti jó izét. Természetesen hosszabb állás után, kívülről fertőzve, a pasteufözött tej is megalvad, vagy megromlik. Homogenizálás az a művelet, mellyel a tej zsirgolyócskáinak felszállásál, a kiköpülödést megakadályozzuk. Kivitele ugy történik, hogy a tejet nagy nyomással oly igen apró nyílásokon préseljük át, hogy egyes zsirgolyócskák még kisebbre, igen finomra apróztatnak el. A homogenizált lej nemcsak állás közben nem adja fel a tejszint, hanem az még gépi utón sem választható ki belőle. A homogenizált tejszin habbá nem verhető fel. A fej külseje, ize, összetétele meg-változhatlk a tehén, vagy a tőgy betegségeinél. Tejhibák léphetnek fel egyes takarmányok etetésénél is. Igy különleges, kellemellen szagú és izü, keserű lesz a tej hagymaszár, tarló-répa, kalarábé, répafej stb. etetésénél. (Vége.) Naponta adjon növendék éa Irtóállalainak „FUTOR" szénsavas taklrmánymeazet. A .FUTOR" növendékállatoknál a caontképxódést elóaegltl, hízásra íuilőkniétvágygerjeszt/fö A .FUTOR" nem orvosáig, hanem a legtlnomabban órlött mtszsótáp, amely sz állatok sxeivezetébe Igen könnyen felszívódik, a amelyet az állatok aro-mattkus anyagtartalmánál fogva satve- sen fogyasztanak. A .FUTOR\' etetése a konyhasó etetését feleslegessé teszt. A nagyhlzlalók, uradalmak, gazdaságok a .FUTOR\' t állandóan etetik. Ara: I kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: 1 zsák 50 kg. (zsákkal egylltl) P 1030. I cca i/l kg os próbadoboz ára 30 fillér Kicsinyben és zsákszimra kapható: ORSZÁGI JÓZSEF mag, műtrágya, növényvédóazerek na kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett Telelőn: 130. A „The Times" Magyarország javuló külkereskedelmi mérlegéről. (—) A .The Times" gasdasúl melléklete legújabb számában Bálint Mihály Marcell tanár, budapesti !udósltó|l tollából származó cikkben foglalkozik Magyarország lavuló külkereskedelmi mérlegével. A szó ban forgó cikk lenti felírással a kővetkezőt emllll meg: A |unlus havi Import 91 millió pengót telt kl 70,400 00 pengó exporttal szemben. Ez év elsó hat hónapiának Import a as 1928. tv hasonló Időszakával egybevetve, kevés változást mutál, azonban az export ériéke II millió pengóvel emelkedett és a külkereskedelmi mérleget lényegesen megjavította. Az Importtélalek között Jelentékeny emelkedési mutat a szén, az ásványolsj, a villamossági eszközök, a nyers dohány éa a kukorica behozatala. A fokozol! kukorica behozatal as elmúlt évt különösen rossz terméseredményeknek tulajdonítható. Jelentékenyen csíkként a textiláruk a gépek és a szerszámok behozatala. heltünó nívekedisl mutat a sertés, llszl, buza é« gyapjú exportla, ugvaxlnlén Jelentékenyen megnOveketlett a külföldre eladott gépek, szerszámok éa vasull kocsik száma. Xz év elió leiének passzív külkereskedelmi sssaély és takaraalék éa a U. klr. álL Va•A• éI-éa Gépgyárak által gyártat* MÁVAG-MERCEDES-BENZ teherautók, autóba.rok ós különleges autók r e s é r k é p ▼ 1 s e let* óa eladási központja. MERCEDES-BONZ AUTOMOBIL RT. Budapest, iv, váci-utca a* Megbízott: Saág Nyalatván Szombathely, Vörösmarty u. 15. mérlege 146,000.000 pengót tett kl, amely azonban 54 mllli J pengővel kevesebb, mint az előző év ugyanazon szagában. Egy további táviratban pedig azt említi meg, hogy a tavalyi még eladatlan gabonaíeles-leg az uj termés eredményével párosulva, a külkereskedelmi mérleg további Javulását log|a eredményezni. Az utóbbi távirat hl-bá»an közli az ez évi kukoricatermés vá\'-ható eredményét, azonban a The Times budapesti tudósítója ujabb táviratban intézkedett, hogy a téves uámokat hrlyeebitsék. TŐZSDE A mai értéktőzsde néhány értékben barátságosan indult, később ismét kedvetlenség lett úrrá s az árak lemorzsolódtak. Zárlat előtt az angol kamatláb változatlan maradásának hirére egyes papírokban élénkebb lett a forgalom, ami barálságos hangulatot okozott. A többi papírokban azonban továbbra is gyenge volt a tendencia. Megszilárdultak Qanz Danubius, Bauxil, Rima, Salgó és Tröszt. Gyenge volt Gumi, Magyar Cukor ús Nasici, Hangulat zárlat elölt bizakodó. [-\'ixkamatozásu papi\'Ok piaca barátságosabb, de üzletleien. Valuta és devizapiac irányzata egy árnyalnia! gyengébb. Zllrlcbl zárlat Pária 20-35, London 2521\'/a, Newyork 519-921/1, Brüssel 72 28, Milano 27\'IS Madrid 78\'—, Amsterdam 208 22\'/i, Berlin 123 85. Wien 7324, Sofia 3-76, Prága I5 38>,í. Varsó 58-30. Budapeat ÍO-T71 s, Belgrád 9- Wít, Bukarest 306\'/!. Ternínrfóssáe Buza 20 fillérrel, rozs 20 fillérrel emelkedett. Buza llszsv. 77-es 2390—24 10, T-m 24 10 - 24 30, 79-cs 2430-24 50, 80-as 24 50—24 80, dunánt. 77-es 23 20—23 50, "8-as 23 50 -23 70, 79-es 23 70-23-80, HO-as 21-80-24 —, roza (u|) 18--1820, lak. árpa 1775-1850, sörárpa 20-50- 23 50 zab 17 --17 50, lenged lazt. 23 50— 23 70, dunántull 23 80-24 25, repce 45\'-- ■16 — korpa 13 10 13.75, árpa u| közepes 17-75—18 50. _ A budapesti Tózsde deviza-jegyzése VALUTáK Angol t. 27-75-27-90 Belga fr. 79-55-7995 Caeh k. 16-88-16 98 Dán k. 152-23-152 85 Dinár 9 97-1005 Dollár 569 85-571-85 Francia 1.22-40-2270 HolL 229*—230*— Lengyel 64---64 30 Leu 3-37-3-41 Léva 411-4 15 Líra 2990-30-20 Márka 136 25-136 85 Norvég 102 30 152 90 SchltL 80"50 80 90 Peseta 83-45 84-15 Svájci I. 110-05 110 55 Svédk. 153-25153 85 devizAk AmsL 229-05-230-75 Belgrád 10-04-10-07 Bellin 136-25-136 65 Brüsszel 79-50-79-75 Devizáiét 3-38-3-40 Kopenh.152 35-152 75 London 27-74-77-82 Madrid 83-40-84--Mllano 29-89-29- 9 Newyork 511-90 3 50 Oszló 152-40-152-80 Párls 22-37-22 44 Prága 1692-16-97 Szófia 4-13-4-15 Stockh. 153-25-153-65 Varsó 64-10-64-30 Wien 80-55-80-80 Zürich 110-—110 30 Sortért ájii" Felhajtás 3120, eladatlan 700. — Elsőrendű 1-80—1-82, szedett 1-74—1-76, sxedett közép 1-56-1-64, könnyű 1-J0—1-40, l-ső rendű öreg 1-64—1-68, 11-od rendű öreg 1-48— 1 54 angol süldő 1-50-1-80, szalonna nagyban 1-92-1-96, xslt 2-18-2-22, hus 2-20-2-32, szalonnás félsertés 2-08-2-20. Olv. való szalonna itt--\'— (RővUUtásak) H — kin*. UbKaada-ság ttangv. — nangserseuy. E — előadás Oy — gyermekeknek. A — aaaaonyok-uak. Z — zene. Mg. — mexfigaidasáf. HL - Ifjúsági eióadaá. F — felolvasás. O — gramofonzenc. Ib — Jaxz-band. K — kabaré. oZ. — ucpaxciü im. Augusztus 9. (péntek) Budapest 9.15 A rádió házltrlólának haugv 9.30 II 9.45 A hangv. folyt 11.40 Nemzetközi vlzjelzószolgálat. 12.00 Déli harangszó. 12.05 Hangv. 12 25 Hírek. 12.35 A hangv. folyt. 13.00 Pontos Idó-Jelzés. >7 15 Cigányzene 22.10Pontos Idő. Jelzés, cigányzene. Bécs 11.00 Hangv. 16.00 Hangv. 18.15 Sporiismerletéa. 19.15 Hegedű és tongo\'a-előadái. Berlin 14.00 O. 1530 Elódás. 16.00 Föl-olvasás. 2; 00 Időjelzés, hírek. Brdnn 12 00 Időjelzés, hírek. 1Z20 Hangv. 16.30 Kamarazene. 19.00 Toronyóraülés. London, Davantry 11.00 0. 12.00 Hangv. 12.30 Orgonahangv. 17.15 Gyermekek rádiója. ZO.OO Hangv. 23.00 Zene. München 11.20 O. 12.30 Hangv. 16X10 Zene. 18 00 Schrammel-aene. 21.00 DaleaL Prága 1130 0. 12.00 H. 12.20 Hangv. 19.00 Toronyórái!lés 21.00 Katonazene. Róma 13.00 a 13.15 Rádió-trie. 17.30 Hírek, gyermekek rádiója. 17.30 Hangv. Varsó 12 05 0. 16.30 O. 17.50 HIrtk 18.00 tiangv. KJtfji: DéUilal Hyoaái it Lifkltái Tállalit, Hurkailxiái. Felelős ktadó: Zalai Károly. Interurbán telefon i Nagykanbaa 78. a*. APRÓHIRDETÉSEK Az apróhirdetések dija 10 nóta M fillér. Minden további szó dtja I fiit. Vasár áa ünnepnap 10 szóig •• fillér, mlndea további szó dija S fill. Siefdán áa pte-tekea 10 ásóig (0 fHlár, minden további axó dija ■ fill. Qmazó a minden vastagabb betűből álló azó két siónak aaámlt-íaUk. Állást keresőknek 50VI engedmény. Hlrdatáaak » (at) pangé Saatagaa alul a falaalagaa klnyvaláa, aaémléaéa alkarflléaa vágatt altra flxataadSk Irégépat keresek bérbe. Címeket a kiadóba kérek. PéaaatkHIoaSMt bekebelezést minden összegben a legelőnyösebben és sabban folyóslltat Aozál Ignác kölcsöoközvetltó Irodája Nagyk Kaxincxy-ulca 2. szia. Sxnbáműhalyamat Teleki ül 9. szám alól Klnlzsy ulca 8 szám alá helyeatem át. Tölöiy Péter url-azabó. 3788 Szepesi ikre Zrínyi Mlkléa*aatoa tl. csatornázás, vízvezeték-berendezés. épület éa mü-3407 bádogos. — Telefon 2-96. GyQmftloaéadk flgyalnaékal Óriási ládakészlelünkel nagyon olcsón eladnánk. Bővebbet a nagylrafikban. 3845 Klaéó Zárda utcában tfy 4 szobái és egy 2 szobás lakás. Relchenfeld husűzlet Erzsébet-ltr 3. >795 ZALAI ZKOLÖNY rlatal lakatoa-aegádet és tanoncokat llse léssel lelveaz Frank mérlegkésiltó, Eőt-vöstér 8. 3803 készpénz ellenében házhoz irilHtví kapható Vldinil. 3801 Lédákat legolc .óbban ban. nagylrallk-3844 Trapletaaajt kgr -ja 3 pengő. Bgéu kerek vitelnél 2\'70 pengó. Vlda In.zer. üzleté ben. 3J06 MÉZET, nyarsbftrt, ágytolla*, vasat és limai legmagasabb áron vásárol Strém Bernét és Fiai Erzsébet-tér 18. xu Ellórendü éa oldó, héMlkoaat kapható. Sugir-nt 40/1. alatt. esetleg c Érdeklődni dlétlkui lehet 3810 ■a»d* leány géplráa és egyéb Irodai munkára ajánlkozik. Clm a kiadóban 3815 Ha megbízható |ó él olcsó bérautóval akar atlznl, ugy hívja lel telefonon 167. vagy 971. számot, (larage: Nádor-u. 6 Sürgönyeim: .Autótaxi\'. 3274 ByArffyékaél négyazobés komfortos kertes lakál hivl 180 P. Ugyanolt bútorok elköltözés miatt Jókaiban levó különféle bútorok eladók Kinizsi u. 47. 3832 Bdillráat villalom. Bővebbet Eötvös-tér 15.______3831 Kél azoha elótzobival, balkonnal, Sugir ut kezdetén emeleten, modern parkettái, írónak lakdaaak 3819 dánik, rendelőnek, vzpy kiadó. Bővebbet a kiadóban Dunizlbe való zöld ringló kapható Telekl-ul 34. -3839 Igen Jó illa pótban levó jégaxekrday olcsón eladó Uyir- utca 37. Ugyanott dolgok la aladdk. Armuth Sindor éa Fii ülletébe egy klfatd tla vagy tanuld izonmlra lel vételik. 3841 lalatbalylaég kiadó. Bóve \' lodriaz üzletében, Kazinczy \'-utca 2 az. -3846 Magánárverésen adatik el augusztus hó U-én déli 12 örakor Bal a t o n lel I én a Balaton-szállóban a villasor 124. számú ingatlana. 1000 négyszögöl fásitott terület vizjoggal, két különálló éptlleltel. Egy 5 szobás minden mellékhelyiségekkel; egy 2 szobás, mosdófül-kével, mellékhelyiségekkel, teljes berendezéssel, villanyvilágítással slb. Intézménynek, pensiónak is kitűnően alkalmas. „ Kikiáltási ára: 33 000 P, árverezők a kikiáltási ár 10\' -át bánatpénz gyanánt letétbe helyezik. Ugy az árverési feltételekre, mint az Ingatlanra bővebb felvilágosítást ad FOrdőlgazgatóság. Kévekötő és Manilla Gazdasági kötéláruk Uj ponyva Gabonászsák Ponyva és zsák kölcsönzés HIRSCH ÉS SZE6Ó cégnél. 1114/1928. vht. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott blróaigl végrehajtó az 1881. évi LX. I.-C. 102. J-a értelmében ezennel köz hírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. |árái blrósignak 1928. évi 1114. ttiimu végzése következtében III. dr. Nagy latvin ügyvéd állal képviseli Hazai likőr, rumityir buda peall lakos Javira 283 P 82 fillér a |ir. erejéig 1928. évi november hó 17-én foganatosított kielégítési végrehajlis utján le-336\'i Pengőre becsüli kö-_, u. m.: kocsik, lovak, lehenek, (erm\'nyek atb. nyilvános árverésen eladatnak. Mely irveréanek a nagykanizsai kir. Jirás bíróéig 1928-lk évi 1111 azimu végzése folytán 283 P 82 lllér tőkekövetelés, ennek 1929 évi Junlus hó 8 népiétől Jiró ICo/o kamatai, »/o viltódi| éa eddig összesen 12 pengőben bíróilag már megállapított költségek erejéig Hshóton \' \' leendő megtartására és lellilfoglalt vetkező Ingósig. majorban 1929. évi augusztus hó 22. napjának délután 2 órája határidőül kllüzetlk és ahhoz a venni azindékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg. hogy az érintett Ingósigok az 1881. évi IX t.-c. 107. éa 108. §-al értelmében kéaz-pénzlizelés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsiron alul Is el lógnak adatni. Kelt Nagykanizsán, 1929. évi |ullus hó 31. naplitz. Haán Oyula s. k. kir blr. végrehajtó 17892/1929. Versenytárgyalási hirdetmény. A városi közkórház fertőző pavillon elkülönítő kerítésének és azzal kapcsolatos munkálatokra zárt írásbeli versenytárgyalást hirdetek. Az ajánlatokat 1929. augusztus hó 14-én d. e. 12 óráig a v. mérnöki hivatal iktatójába kell benyújtani. Ugyanott a kiírási művelet hétköznapokon d. e. 10—12 óra között megtekinteni és 2 P ártérités ellenében beszerezni lehet. Nagykanizsa, 1929. augusztus hó 3-án. sasi Polgármester. A LEGJOBB Nagykanizsa, Sugár-ut 16. sz. Oxletáthtlyeiés. Erlcsi\'.em az igen tisztelt kézimunkázd közönséget. hogy Üzletemet és műhelyemet az ugyanazon házban levő, volt Löbl szűcs-féle helyiségbe helyeztem Aty ahol a legszebb kézimunkák, csipkék, legjobb kézimunka anyagok, fonalak, a legmodernebb elflnyomda a legolcsóbb árakon a legnagyobb választékban áll a hölgyközönség rendelkezésére. További silves pártfogást kér özv. dr. Orosz Miklósné SS40 kézimunka kere«ked3. JSélkiiUhíheíeilen núuien kájxlcwidiban SINGER VARRÓGÉP MINDENT VARR. STOPPOL Í5 MIMtZ Ar.io fizatósi /nJíctoCcM A lacsony ha ui réizlototi 5INOIR VABRÓOtP RÉ&ZV TÁRS riöktilete: HA9TKAIIZ8A Fő st 1. HIRDESSEN ■ „Zalai KBzl8ny"-ben. 1929. auguiztus 9, Nem trükk, valóság! Kedves, barátságos, tiszta szoba-árból 20% Bőséges, ízletes, házi étkezési árból 10% engedményt kap ön, mint ezen lap előfizetője BUDAPESTEM Park Nagyszállodában, VIII., Baross-tér 10. Mos I Feat I Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR ■Szmoső, vejytiszUtö, ruhaftatO a uoabatSWvl om IparUinttlMa utajlr.mn.l ttfsatatva NAGYKANIZSA Oraiteulaf r Orlrt.lap r Kazlnczy-u. 8. Hunyadl-u. 18. Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit leatet vagy tisztíttat. Qyőzód|ön meg áraim olcsóságáról és munkám klvilósigáiól. Utolérhetetlen fényfl gallértisztltáa I Tisztit I ataz Plleeéroz I Gazdák és uradalmak figyelmébe!! Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson, Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vefógépek, konkolyozók, bor-prések, szölózuzók és mindennema gazdasági felszerelések a legjutá nyosabb árban, egy vagy hét évi ráazletflietésre is, minden előleg nélkül kaphatók a „KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál, Nagykanizsa, FS-ait 12. azám. Ugyanolt kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltélelek melleit. ■lakaéglaMmk beeierzéee eiött feltétlen zazv kérjen érajénlatot I ii Ez az autó kell Önnek! Rendelje azonnal meg Szántó Vilmos és Társai cégnél * Nagykanizsa, Deák-tér 2. Ilim. Telefon: 3-22. Raktérrél az összes typuaok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek I Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.) 89. évfolyam, 180 szám Nagykanizsa, 1829 augusztus 10, szombat Ara 14 Hllér ZALAI KBZLONT SwktutMl és kiadóhivatal: Pó-ut 5. uim Keaithelyl llókkladóhlvatal Kosiuth La)o«-u. 37. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbaríts Lajos ElAfisdéal ám: egy Wu t pengd N 1 A románkatonaság dtum-duin golyókat Qassznált a lupényi sxiráfkolók ellen A vizsgálat eddigi eredménye óriási feltűnési keltett Kolozsvár, augusztus II A lupényi halálos kimeneteld szlrájkmozgalom ügyében a kormány folytatja a nyomozást. A sebesültek és halottak sebeiből megállapítást nyert, hogy a katonaság dum-dum golyókat használt. A vizsgálat eddigi eredménye óriási feltűnést és elke- seredést keltett országszerte A közhangulat megnyugtatására a miniszterelnök Lupényba utazóit és személyesen ellenőrzi a vizsgálatot. Hanzalik újságíró arról beszélt, hogy a Revíziós Ligával tárgyalt a Felvidék visszacsatolásáról Fantasztikus tanúvallomások a Tuka per mai tárgyalásán A Tuka-per mai tárgyalásán elsőnek Klepetár János a gyilkos fegyenc vallomását olvasták fel. Pavlik Rudoll tanul a Radobrana működéséről és céljairól hallgatták kl. A bíróság Pavllkról megállapítja, hogy többször voll bántelve, nem esketik meg. Igaz — Biskupcky János tanú az autonómia izervezési mozgalmairól ad felvilágosítást. Nenr esketik meg. Páritzik Vladimírt sem esketik meg. Muredcs tanú lapszerkesztő az Autonómia c. lap alapítása körül történt eseményekről beszél. Klelo dr. képviselő nagyszombati ügyvéd, a per egyik fontos tanujának jelleméről beszél. Hanzalik régi ellensége volt Tukának. A tanutói is elsikkasztott 6000 koronát. Hanzalik tanúvallomására kerfll a sor. Kifejti, hogy Tukát már )92 l-ben ismerte, de mindjárt ismerkedésük elején gyanús volt neki. Tuka.és az autonómista-párt ügyében maga is nyomozott, volt Bécsben a magyar követségnél, azonban ott semmit sem tudott meg, mert neki nem adlak felvilágosítást. Pozsony, augusztus 9 (Éjszakai rddiójelentés) A Tuka-per délutáni tárgyalásán Hanzalik pozsonyi újságíró elmondta, hogy Bécsben miképen tárgyalt Jellcskával a felvidéki autonómlsta mozgalom életrekelléséről és pártlap alapításáról. Megállapodtak abban, hogy a szükséges összegeket a budipesti Tolnai Világlapjának árusításából fedezik. Hanzalik ezután Jellcska megbízásából Budapestre utazott és felkereste a Revíziós Liga alelnökét, Fe-renczyt, aki bemutatta öt (Hanzall-kot) Falknak, a Liga Igazgatójának. Hanzalik a Revíziós Ligában Köpcsey néven szerepeli. Megtárgyalta a felvidéki autonómista mozgalom állását és Falk hozzájárult, hogy Han zalik megkezdje tevékenységéi. A politikai helyzet megvitatása közben kiemelték azt a körülményt, hogy a felvidék visszacsatolása Magyarországhoz egészen más alapon tör- ténnék, mint a háború előtt. Falk erre meglegyezte, hogy Tuka legalább is a felvidéki értelmiség vezetője kell, hogy legyen. Herczeg Ferenc magyar iró ajánlatára Maráky, a Revíziós Uga titkárának jelenlétében Hanzalikkal megállapodás létesült a Tolnai Világlapja kolportázs-|oga érdekében. Elmondotta továbbá Hanzalik, hogy Jeiicska egy levelet mutatott neki, amelynek boritékán a magyar külügyminisztérium volt olvasható, de bélyegzőt nem látott a levélben, mely alatt csupán egyetlen aláírás szerepelt. A levélben megnyugtatták Je-licskát, hogy nincs milöl tartania. Lesz pénz, ha az Ugy az eddigi mederben folyik tovább. Hanzaliknak az akció sikere esetére életjáradékot ígértek. A tárgyalást ezzel az elnök berekesztette, de előtte még Oaila védő kijelentelte, hogy Hanzalik ellen csalás miatt feljelentést tett. A tárgyalást holnap folytalják. A nemzetközi körrepülök ma délben Budapestre érkeznek Belgrád, augusztus 9 (Éjszakai rddiójelentés) A nemzetközi körrepülés két csoportja ma délben 12 órakor és 12 óra 7 perckor felszállót! utja továbbfolytatásra. Ezek Indullak el a belgrádi repülőtérről: Belmotte, Nehringer, Rodar, Mazotli, Mlas, Spormer, Hagemeiner, Schuster, Bolela, Kleps, Broad és Corberry. Uljuk Bukarest felé visz. Budapest, augusztus 9 (Éjszakai rddiójelentés) A mátyásföldi repülőtér értesítési kapott, hogy a nemzetközi körrepülés tagjai kb. holnap délben érkeznek Romániából Budapestre. Simán repül a Oraf Zeppelin Nowyork, augusztus 9 A Gráf Zeppelin Newyorktól nyugatra mintegy 900 mérföldnyire van, tehát megállapított programja szerint halad. Brland nem tartja megengedhetőnek, hogy Anglia miatt zátonyra jnsson a hágai konferencia A konferencia jelentősége sokkalta nagyobb, mint a pénzügyi kérdés Snowden megmarad a Young-tervezei revíziója melleit Hága, augusztus 9 Snowden pénzügyminiszter tegnapi éles beszéde a pénzügyi bizottság ülésén és Cheron francia pénzügyminiszter hasonlóképpen eröshangu válasza a delegációk részéről megdöbbenést váltott ki. Azt mondják a beavatottak, hogy ugy az angol, mint a francia delegáció is ujabb utasításokért táviratozott Londonba, illetőleg Párisba. Pesszimisztikusan néznek a konferencia további lefolyása elé 1\'órls, augusztus 9 Drámai jeleneinek mondják a francia lapok azt a kirohanást, amely csütörtökön meglepetésként hatott, amikor Snowden angol pénzügyminiszter szokatlan éles hangon beszéli a Young-féle fizetési tervről A sajtó a legnagyobb pesszimizmussal tekint a hágai konferencia további lefolyása elé Soha még oly ellentét Párls és London kőzött l\'áris, augusztus 9 Az „Echo de Paris" irja, hogy Brland higgadt hangjának nem volt sikere, Snowden minden hidat elégetett háta mögOtt és nehéz elképzelni, hogy még kompromisszumos megoldást lehessen találni. Soha ennél nagyobb ellentét Párls és London között még nem volt, "gy. hogy az egész nemzetközi konferencia veszedelemben forog Snowden nem vonja vissza határozati javaslatát Hága, ugusztus 1) (Éjszakai rddiójelentés) Snowden miniszter tegnapi szereplése uián ma nagy komolyság észlelhető a hágakonferencia berkeiben. Az angol miniszter, — fői értesült körök szerint — semmi esetre sem vonja vissza azt a határozati javaslatát, mely a Young tervezet revízióját akarja. A francia és olasz delegátusok Snowden javaslatát keresztül vlhetet-lennek tartják. Szerintük ez teljesen felforgatná és leheletlenné tenné a Young tervezetet. Brland kedvező fordulatot remél Hága, augusztus 9 (Éjszakai rádiójelentés) Brland kijelentene a sajtó előtt, hogy bár súlyos a nehézség, de egy pillanatig sem tartja megengedhetőnek, hogy zátonyra jusson a konlerencia Anglia magatartása miatt. t„r.,, -A konferenciának politikai jelentősége sokkal nagyobb, mint a pénzügyi kérdés. Kétségtelen azonban, hogy a megoldás a pénzügyi bizottságon múlik és azt terheli a felelősség. Az egész konferencia a jóvátétel végleges rendezésén épül fel. A hat nagyhatalom delegátusai békevágytól vezérelletve jöttek össze és lehelellennek tartja, hogy ne érjenek el eredményt. Reméli, hogy kedvezőre fog fordulni a helyzet. Lehetetlen, hogy öt nagyhatalommal egy nagyhatalom álljon szemben és még csak nem is tudja megindokolni a maga álláspontját. Egyik kormány sem vállalhatja\' a konferencia kudarcának felelősségét Titulescu ugy nyilatkozóit, hogy be kell a konferenciát zárni. Az olasz delegátus a francia álláspont értelmében adott sajtónyilatkozatot ZALA! KÖZLÖNY Fonyódon agy tolat* mozdony összelapított agy fiatal nagykanizsai gépészt iája - KM BtkBxA ktsé FOlSp Gyula bopulaia kerüli, malyek mailkasAt Nagykanl Nagykanizsa, augusztus 9 Borislmas szerencsétlenség történt ma délelőtt a fonyódi állomáson, mely egy derék nagykanizsai gépészember életébe került. Ugyanis délelölt 10.50 órakor történt, hogy a 262. sz. leherszerelvény kavicsokkal megrakodva a kikötöi vágányokon tolatást végzett. Ugyan abban az időben dolgozott ott Fülöp Oyula nagykanizsai születésű 34 éves, családos gépész, darukezelő is. Fülöp a tolatás miatt nem tudta dolgát végezni és a munkáját abba kellett emiatt hagynia. Azért elhatározta, mig a mozdony a tolatást elvégzi, pihenni fog. Ezért elindult, hogy távolabb leülhessen, ám abban a pillanatban ért oda a tolató mozdony, amikor Fülöp át akart haladni a vágányon. Fülöpnek nem volt mir ideje, hogy kitérjen és igy a mozdony és az egyik kocsi ütközője közi került. Az DtkOzők összelapították Fülöp mellkasát, akt véresen terfllt el a sínek kBzOtt. Csakhamar megérkezett a pályaorvos is. Azonban minden orvosi tudomány hiábavaló volt. Fülöp egy órdn belül belső elvérzés folytán kiszenvedett. Az állomátfőnökség azonnal Jelentést tett az esetről az igazgatóságnak, egyben értesítette Fülöpnek Nagykanizsán levő hozzátartozóit is, akik a legközelebbi vonattal elutaztak Fonyódra. Fülöp Oyula, a tragikusan véget ért fiatal gépésznek holttestéi a mai napon Nagykanizsára szállítják. A katasztrófa híre mindenütt a Itgnagyobb részvétet és megdöbbenést váltotta ki. nagykanizsai sütőiparosok a munkaidő teljes felszabadítása mellett foglaltak állást nagykanizsai sütők szervezkedő gyűlése az Ipartestftletbcn Nagykanizsa, augusztus 9 A nagykanizsai sütőiparosok csütörtök délután nagy szervezkedő gyűlést tartottak az Ipartestület tanácstermében Cseh Lajos elnöklete alatt. Az Országos Szövetség kiküldötteként Steiner Gyula jött le Kanizsára. A megyei Szövetséget Samu Lajos fótitkár, a kanizsai Ipartestületet Kiss Ernő elnök képviselte. Cseh Lajos hosszabb beszédben lit láttam két falában? Irta : N. Szabó Oyula (3) Komárv&rofl, 1U29. nyarán A dáma és ficsúr erre sem gondol : a magyar nép mellén tört ketté Moszkva dárdája 1914-ben s a magyar nép tartja majd ismét a mellet, ha megdördülnek az ágyuk. Tessék közibük menni: a .paraszt" tudja ezt. Azt is tudja, hogy ^el kell menni". És azt is tudja, hogy ami most jön, az magyar háború lesz. Erre gondol, midőn az illatos rendet forgatja, midőn a piros búzát keresztekbe rakja. Tudja, midőn reggel nyolc órakor kislányától, kisfiatói elveszi a fölöstökömöt, aki csicseregve ül le mellébe. A magyar oromzatokról már tűnik a kereszt, a két gyertyatartó, a liliom, a tulipánt, a népviseletet öli az igazi müveletlenségen tenyésző guny, a népdalt félig megölte pár verkliozivü pesti .költő", a hármas kis tükrök tudományát begyőtényezte a sok „Fekete kastély rémes titka, avagy a Véreskezű gróf vérfürdője", a Kalendárium; mellett a pávafarkos beretvatartót agyonnyomta a , Pesti legújabb és legszebb .magyar" dal-füzér. Ára : 20 fillér", de egy még Ismertette a magyar sütőiparosok sérelmeit és kívánságait Kiss Ernő a szervezettség fontosságára mutatott rá. Samu Lajos hangoztatta, hogy az Ipartestületek csak akkor tudnak Intenzív munkát kifejteni, ha a szakosztályok kellőleg műkődnek. A központ támogatását várja a nagykanizsai sütőiparosok törekvéseire. Steiner Gyula (Budapest) él a falun : a rögszeretet. És ez: magyar vagy te fljam, magyar vagy te édes kis azógám, csipetke szógálóm. Ez a mi szerencsénk I Erre a szerencsére építik majd fel a magyar stilusu magyar várat. És akkor jövend el a ml szép, gyönyörű országunk. Mentem tovább Kiskomárom felé. Lépten-nyomon megállított a sok apró, vakolatlan ház. Földbőlépül-tek. Kicsinyek, igen kicsinyek. Kevés lesz azokban a levegő a télen az édes szógáknak és a csipetke szógálóknak. Itt elsírhatná valaki: földből lettünk, földben betegszünk meg s földdé leszünk... Behunytam a szememet, de mégis láttam a csontrémeket, csontlovakon nyargalászni. Ezek a tűdövész lovasai. Állandóan ott száguldanak a földházak körül. Dámák, fi cs urak, ezt látnátok meg. A pap, a jegyző, a tanító, a falusi és kisvárosi intelligencia látja, de nektek is látnotok kell. Ha meglátjátok, lemossátok a festéket ajkatokról. Ha meglátjátok : Magyarországnak adjátok, mindeneteket. Munkátokat, mert akkör majd magatokhoz tértek, itthomaradástokat, mert akkor majd megsúgja valami : a sütőipar válságáról beszél. Kimutalja, hogyil kgr. liszt után 70o/° az üzemköltség. Ulal a pesti példákra, ahol tisztességes polgárok, sütőiparosok a toloncházba kerüllek azért, mett * megengedett Időnél előbb dolgoztak. Majd a munka megkezdésének kérdésére tért át, ami hosszabb és élénk vitát provokált. Nagy azt kívánta, hogy a sOtölparosokat teljesen mentesítsék az ellenőrzéstől. Fischer a régi munkaidőt nem kívánja, de legalább, hogy reggel 6 órára szállíthassák a süteményt. Cseh az éjjeli munka teljes eltörlését klván|a. 11)88. kugutttus 10 Nagy szóvá, leszi, hogy. lehetetlen egy állapot az, hogy éjfélkor felzörgesse őket a rendőrség és ha tiltakozik ellene, akkor a uját házában azt kell hallgatnia, — amint hogy megtörtént — hogy az egyik közeg azt mondotta: — Ne járjon a szája, mert megbilincselem I Kluger, majd Ambrus felszólalásai után a gyűlés kimondotta, — hogy a munkaidő teljes felszabadítása mellett foglal állást, amiről a központot sürgőrtylleg értesítették. Majd a kiskereskedőknek liszt ellenében való kenyérsüUetése és szi-mos más szakűgyre került a sor. A gyűlés több mint négy óra hosszat tartott. Isméi Két cséplögépsxeren-csétlenség történt Mindkét sebesült kanizsai — Egyiknek kezét, másiknak lábát roncsolta össze a gép — A súlyosabbik baleset Kiskanlzsán, a könnyebbik Nagyrécsén történt Nagykanizsa, auguaztus 9 összezúzta. A mentőautó szállítóin Egyre-másra érkeznek hírek gazdasági szerencsétlenségekről, melyek főleg a cséplések alkalmával fordulnak elő. Csütörtökön és pénleken két embert szállítottak be a kórházba, akik cséplőgépnél Jártak szerencsétlenül. Csütörtökön délután Nagyrécse községben Ország József nagykanizsai lakatostanonc a működésben levő cséplőgépet zsírozta. Egyszerre egyik szij elkapta a kezét és összeroncsolta. Beszállították a kanizsai kórházba. Állapota nem súlyos. A másik cséplögépszerencsétlenség sokkal súlyosabb természetű és az Kiskanlzsán történt pénteken délelőtt. OOndöcs József 23 éves földmlves legény, Alsótemető-utca 18. sz. alatti lakos a cséplőgép etetőjénél dolgozott. Vigyázatlansága következtében a gép elkapta és ballábát súlyosan a fundamentum a falu. Akkor majd felocsúdtok: a magyar csak egyre támaszkodhat — a népre. Igen: nekünk a nép az egyetlen kincsünk. Nekünk a nép — az Oceánánk, a gyarmatunk, az Indiánk, a Nílusunk, a piramisunk, Gibraltárunk, a hajórajunk, az életünk, a feltámadásunk I Ezért szeretni kell ugy, ahogy van. Hibájával, még több erényével. Tanítani kell a tanítókkal s gyomlálni kell a papokkal. Elmentem Németh Betyár József festő és iró háza előtt Ugy látszik nyáron pihen a toll és az ecset, mert senktsem volt otthon. Pedig szerettem volna elolvasni a második dijat nyert Írást is. De azért aznap mégis találkoztam a festővel. A szó legnemesebb értelmében : festővel. A festő: Szllvay Gyula Kiskomárom nagyközség jegyzője, Nagykanizsa szülötte. Életem egyik legdúsabb napja és legszomorúbb Is. Szllvay Oyula jegyző urnák a nevét még kevesen Ismerik, pedig országos nevet érdemelne, sót többet ls. Le mertem iml ezeket a szavakat, meri ezeket rövidesen megerősíti a komoly művészi közvélemény. Szllvay Gyula, aki egy személyben fő- és aljegyző, a nagy be a sebészeti osztályra, ahol műtétnek vetették alá. A gazdasági szerencsétlenségek ügyében megindult a vizsgálat. A gyakori hasonló balesetek arra Intik a cséplőgéppel dolgozókai, hogy fokozottabban vigyázzanak testi épségükre. Öaletátholyezés. Erleillem » Igen tisztelt kézimunkázó kOiOiuéget hogy üzletemet és műhelyemet az ugyinuon házban fevi, volt Lflbl szfici-féle hatfMfbe 0OT h»tf»*«am át, •hol a tettebb kíiünunkák, csipkék, kfilmi \' \' 1 legjobb kézimunka anyagok, legmodernebb elönyomda a legolcsóbb árakon a legnagyobb választékban áll a hölgyköiönség rendelkezésére. További szíves pártfogást kér özv. dr. Orosz Mlklósné magyar festők közül való. Az irodában Tisza István komoly arca tekintett reám. Másolat. Még az első festmények közül való. De mintha Benczur-hók ecsetelte volna szent hevületében. Lakásán elém színesedett egy ne-hézlevegőjü tájkép. Annyira beszédes, annyira kifejező^ hogy rögtön ráismertem a Zala alsó folyása levegőjére. A felhő le akar szakadni, a folyó meg szeretne szólalni: én a Zala vagyok, a Balaton legnagyobb folyója. Balatoni táj... Háttérben: Badacsony, Szigliget. Saját ruhá|ukba, saját levegőjükbe öltöztette ezeket is Szilvay. A parton csira marhák legelnek. Élnek, mozognak. Hallottam, amint nyalták a füvet. Másik képen: tehén a borjával ai istállóban. Éreztem az istálló illalát. Elevenség. Élet. Vadászképeket mutatott. Karcsú, mozgékony, szelíd, gyors szarvasokat. Szllvay Oyula anatómiai tudása, szinézérke, ecselvezetése lebilincselt Megilletődve néztem figurális dolgait, pardon I alkotásait. Szin és erő. Lendület és tiszta levegő. Portréi — jellemrajzok. (Folyt ktiv.) )»3> wiguitm 10 Mozgószinház Halló Wlenl Ma szombaton és holnap, vasárnap megint kedvébtn Jár a mozi vezetősége a kanizsai közönségnek, mert ismét két olyan filmet mutat b«, amelyek előreláthatólag ismét igén nagy sikert fognak elérni. Különös élvezet nekünk, amikor 0ly»n emlékeket idéznek elénk, amelyek\' valahogyan a nagyon kedves, boldog btteldókre emlékeztetnek bennünket Vidám és kedélye* történet keretében teljes sikerrel varázsol elénk mulatságos békebeli bonyodalmat, ami Uditöieg hát a mi eltompult s nehéz gondok között vergődő lelkünkre. A film főszereplői között Utáljuk a kanizsai közönség kedvencéi, Uana Haid-ot, további luigi Servanti-t, a felkapott olasz filmszínészt és egy kedves, drága, aranyos — magyar lányt, Nagy Katót, aki rövid Idő alatt lett Hollywood csillaga. A mai.és holnapi műsor másik attrakciója: Cowboyok a levegőben. Nem lovasbravurokat mutatnak Itt be, hanem pilóták mesteri játékát, két ikertestvérről van szó a történetben. Az egyik kötelességtudó rendőr, a másik a ledvakmeröbb csempészpilóta. Van a történetben szerelem Is, ennek a középpontjából egy gyönyörtlszép tanítónő áll. Rendőrök, csempészek, pilóták, repülőgépek és csodás felvételek és trükkök kápráztató felvonulását látjuk a filmen s az izgalmas bonyodalmak és a hihetetlen pilóta-bravu-rok ritka gyönyörűség emlékét tiagy-jálr a néző lelkében. A kettős főszerepet Ál Wilson látsz*, akit még nagyon sokszor iesz alkalmunk látni, mert a kritika és egyéb híradások szerint ez a filmszínész a közel jövő egyik leghíresebb és legtehetségesebb sztárja lesz. A mai darabol ő vezeti, ő uralja s ebben a szerepében valóban ugy játszik, hogy igazat kell adnunk a beharangozásnak, amely öt a jövő legnagyobb filmszínészének jósolja. (=) n Regedei víz nemcsak kltünö borvíz, hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknát. Kapható minden füszer-és csemegeüzletben. .. Főraktár: L WEISZ MÓR Nagykanizsa, Király- u. 21 ZALAI KÖZLÖNY A nagykanizsai KANSZ megmozdulása a magasabb lakbórosztályba sorozás érdekében Nagykanizsa, augusztus 0 A magasabb lakbérosztályba való sorozás ügye, sajnos, még mindig nem nyert elintézést a pénzügyminisztériumban. A nagykanizsai köztisztviselők összes kategóriái érthetően feszült érdeklődéssel kisérik a kérdés megoldását, hiszen talán egyetlen városban sem oly Indokolt a magasabb lakbérosztályba való sorozás kérelme, mint épen Nagykanizsán, ahol a legtöbb köztisztviselő tetemesen kell, hogy ráfizessen a kapott lakbérére. Az augusztusi lakbér-negyed csalódást hozott a köztisztviselőknek és nincs kizárva az sem, noha a költségvetési felesleg fedezi az egész ügy anyagi lebonyolítását, hogy a technikai elintézése még huzamos ideig fog tartani. A nagy bizonytalanság arra indította a nagykanizsai KANSz tagjait, hogy sürgős ülés összehívását kérik, amelyen indítványozni fogják, hogy a nagykanizsai fiókszövetség küldöttségileg keresse fel a pénzügyminisztert és hívja fel figyelmét a nagykanizsai spedálls helyzetre és kérje Nagykanizsának magasabb lakbérosztályba való sorozását. Értesülésünk szerint a helybeli KANSz ülésén a kistisztviselői lakások védelméről (felszabadítás alóli mentesítés) is lesz szó. A nagykanizsai KANSz már a legközelebbi napokban összeül a rendkívül fontos kérdésben, hogy teljes erejével támogassa a hivatalos város által már korábban folyamatba tett lépéseket. Elgázolt asc autó egy Klsleány-kát és tovább robogott Az életveszélyesen sérült gyermeket a kórházban ápolják Nagykanizsa, augusztus 9 Tegnap délután a becsehetyl országúton eszméletlen állapotban találtak egy kislánykát, aki több sebből vérzett és súlyos vállcsonttörése volt. A falusi asszonyok, akik megtalálták, nyomhan felismerték a gyermekben Mihállcs János ujmajori földmi-ves kislányát. Később a gyermek szülei lakásán magához tért. Elmondotta, hogy az országúton elgázolta egy autó, aztán tovább robogott. A csendőrség azonnal megindította a nyomozást az elgázolás ügyében, azonban az eredmény nagyon kétséges, mert a gyermek csak hézagos felvilágosítást tudott adni az autóról. Annyit már sikerült megállapítani, hogy az autó a közvetlen elgázolás után Bánokszentgyörgy irányába robogott el. Mihállcs János kisleányát életveszélyes sérüléseire való tekintettel beszállították a kanizsai kórházba. TENNISZUTOK „Glória" Liga ütő duplahuros 18 P. Versenyütőkben nagy választék. laktzerO r a ketth u r ozá ■ I W^^TEWKISZCIPŐE Krepp gummitalppal és krombőrtalppal Szabó Antal fegyver, lőszer és sportárunagykereskedés NAPI HÍREK NAPIREND Augnsitu* 10, siomM Rém. katolikus: Lőrinc. Protestáns: Lőrinc. Izraelita : Ab bő 4. • Város! Mozgó. .Halló Wien I\' (Királynő férte), történet. Cowboyok • levegőben, bravúros film. Híradó. Oőztflrdő nyitva rend fl áfától eate 8 óráig (Mifő, anrda, pintek délután és kedden egál nap nőknek). Időjárás A nagykaalzaal meteorológiai taeg-ftgyel 6 Jelentésein Pénteken i M-tfktd-. Reggel 7 órakor 4-19-9, délután 2 ónkor +29-2, este 9 ónkor +22-6. FttMut; Egész napon It tiszta égboltozat Szélirány: Reggel délkelet, délben dél, ette délkeleti sxéT • Mataanláotat lattzat nto 10 árakae |*LnHi watag, zivatarra hajié IM várttátá mmU M*Mf»-é*m laMaaM. — Shvoy altábornagy a laktanya-építkezésnél. Vitéz Shvoy István honvédallábornagy, szombathelyi körletparancsnok tegnap Major Miklós ezredes kíséretében Nagykanizsára érkezett, hogy megtekintse a laktanya-építkezés előrehaladását. — A polgármester Budapesten. Dr. Sabján Oyula polgármester hivatalos ügyben Budapesten tartózkodik. — Halálozás. Ivanovlcs Nándor cs. klr. nyűg. követségi tanácsos, borsfai birtokán csütörtökön, beállott agyvérzés következtében 56 éves korában, hirtelen dhalálozott. Ivanovlcs temesmegyei születésű, előkelő család tagja, a háború előtt Belgrádban, Konstantinápolyban, Szófiában és Bécsben teljesített diplomáciai szolgálatot, mig most teljes vlssza-vonultságban, nejével együtt Borsfán élt. Halálát kiterjedt rokonság gyászolja. Ma szombat délelőtt 10 órakor temetik Borsfán. — Revíziós gyDIés Sümegen. Oyömörey Sándor, a zalaszentgróti választókerület képviselője augusztus 15-én Sümegen revíziós gyűlést rendez. A revíziós gyűlésen több neves politikus vesz részL Fel fog szólalni Czettler Jenő és Csák Károly dr. Is. — Esküvő. Tóth László városi számtiszt vasárnap délután 5 órakor vezeti oltárhoz a nagykanizsai plébánia templomban Leldl Oizus városi tisztviselőnőt. — A Szent Hona Leányklub felkéri tagjait, hogy folyó hó 12-én délután 6 órakor fontos megbeszélés céljából a klubhelyiségben megjelenni szíveskedjenek. — A Zalai Évkönyv — Zala kultusza. Szenzációs olcsón árusítjuk a még raktáron lévő árut, • maradékok ffélirban a cég megszűnése miatt. I . . _ m gm a Menyasszony divatáruház — [Iforein es Strocn -agykauzsaw ZALAI KÖZLÖNY _ 1929. augugtus 10. SPORTÉLET A nagyleaniscsai Qáxlexred sportversenye 4__ "Utazásnál nelegyen /T\\ tóba rT^ Aspirin tabletták VE/ nélkül. Kérje oionban halíro-M , ollón 01 etedel!.. «o»*"csomi>- ■■ «oUil. a i0ld ualaMal Pót-Kerekei, vojy egyei tab-lellálul ulo- illion — Disznótoros vacsora ma este a Kéményseprő-vendéglőben. Kitűnő magyar konyha. Havi ebédvacsora étkezés 66 P, vagy étlapárakból 20\'/n kedvezmény. Kitűnő borok. Minden este cigányzene. Szíves pártfogást kér Raffay Ferenc. — Felhívás a leventékhez. Felhívom az 1916—16. évfolyambeli nagykanizsai leventéket, hogy 11-én kirándulás helyett pontos időben a rendes foglalkozási helyen jelenjenek meg. Az oktató. — Iparosokat keres a nagykanizsai honvédezred. A nagykanizsai 6. honvédgyalogezrednél több cipész és szabó mesterember részére volna hely. Ezekre a helyekre jelentkezhetnek 17—40 éves, megbízható, büntetlen előéletű szabó és cipész munkások, akiket 8 heti katonai kiképzés után állandóan mint mesterembereket foglalkoztatnak. Ezekre a helyekre nős mesterembereket is felvesznek. — A Balatoni Szövetség Igazgató-választmányi ülése. A Balatoni Szövetség augusztus 15-én, csütörtökön délután 4 órakor Alsóörsön, a Magyar Tenger vendéglőjében igazgató-választmányi Ulésl tart. A tárgysorozaton többek között szerepelnek: Qyümölcsészeti felügyelőség létesítése. A Budapest—siófoki állami ul átépítése. Balatonmárla-fürdő állomás ügye. Előterjesztés a kereskedelemügyi miniszterhez a fürdőidény alatt az üzletek nyitva-tartása tárgyában. Előterjesztés a fényűzési forgalmiadónak a fürdőkön való eltörlése ügyében. Uj balatoni térképek. A balatoni élelmezést irányító szövetkezetek támogatása. A balatoni közbiztonság. A megszigorított horgászat. Balatoni vlzltársulat létesítése. Panaszok a keszthelyi balatonparii mészégetőre. Előterjesztés" valamennyi fürdőhelyről visszautazó külföldiek jegykedvezménye tárgyában. A balatoni Játékkaszinó ügye. Az Fndrődi emléktábla felavatása. Az emlékbeszédet tartja dr. Sziklay János. — Országos vásárok Zalában. Augusztus folyamán a megye területén a következő országos vásárok lesznek: 10-én Szentgyörgyvölgyön, 12-én Nován, 13-án Kerkaszenlmikló-son, 17-én Kővágóőrsön, 19-én Pacsán, 21-én Zalaszántón, 24-én Sümegen, 26-án Letenyén, Szent-balázson, Köveskálon és Csesztregen, 29-én Zalalövőn. — A Zalai Évkönyv — Zala kultusza. — Ilaa Amerika és »!•• doauvlllel mérkőzése után a kapurtalal maharadzsa estélyi adott Simon Bösko tisztoletére. A deauvlllel yllágszépeég-vereeny képolt a Színházt Etet uj száma közli. Ennok a számnak a tartalmából kiomoljuk a következőket: Huszár Puffv nyilatkozik a Moztelon Hollywood elmú klméloUcnUI őszinte regényéről, amelyet a Színházi Etet fog közölni. Hogyan készül a beazélőfllm Hollywoodban. A strand szépe. Züahy Irén meghívott közönség előtt mcgmánzta a Gellért hegyet. Kálmán Jenő Szalma-Újságja. Durabmolléklet a „Strand-Hzorolem". <= Ügyvédi Iroda áthelyezés. Dr. Báron Pál ügyvéd Irodáját Magyar-utca 14. szám alól Erzsébettér 15. szám alá, I. emelet (Kir. törvényszékkel szemben) helyezte ál. — Elveszett a Kazinczy-utcától a Fö-térig egy drap retikül fontos okmányokkal. Megtaláló illő jutalomban részesül. Cím a kiadóban. — Italmérők figyelmébe. Minthogy az uj bortörvény kivonat s a korcsmai hitelekről szóló miniszteri rendelet kifüggesztése minden italmérőre — a korlátolt kimérőkre is — szigorúan kötelező, nehogy a legközelebbi borvizsgálat vagy rendőrhatósági ellenőrzés alkalmával bárki kellemetlenségeknek legyen kitéve s megbirságoltassék, igyekezzék mindenki a bortörvényből egy példányt, a korcsmahitelekröl szóló rendeletből pedig az Italmérő helyiség minden szobájára egy-egy példányt beszerezni s azt ott mielőbb kifüggeszteni. (Bortörvény kivonat 1 P 10 fill Korcsmahitel rendelet 60 fill. a Zalai Közlöny nyomdában kapható.J Vendéglősök titkára. — A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetési feltételek mellett Bartánál. — Találtatott egy póráz, átvehető lapunk kiadóhivatalában. = JómegJelenésO úriembert, nagykanizsai lakhellyel, tisztviselőnek fixfizetéssel felvesz: Royal Exchange Biztosító Szombathelyi Főtlgynöksége, Március 15. tér 2. szám. Ajánlatokat kérjük ezen cimre beküldeni. — Szlávik Viktor, a kanizsai kórházban fekvő soproni kereskedőről irt cikkünkben nyomdahiba folytán az egyik mondat igy olvasandó : A fiatal asszony elmondja nekünk, hogy férje 9 éves autós-motorbiciklis, nem pedig: hogy férjét 9 autóbaleset érte. Szláviknak ugyanis még soha nem volt balesete, a gelsein kivül. — UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopstein Szombathely, Kőszegi-utca 5. Nyárt címváltozását minden nyaralni induló előfizetőnk jelentse be írásban vagy telefonon a kiadóhivatalnak. Az utánküldés belföldre díjtalanul történik, hülföldre naponta 4 fillér a megtérítendő portó többlet. Nagykanizsa, augusztus II A 6. honvéd gyalogezred állal rendezett sportverseny szép eredményeket hozott és a közönség tet-szelét teljesen megnyerte a gyor» Utemü rendezés. Különösen a szabadgyakorlatok és a géppuskátok tréfás mutatványait élvezle a közönség. Ugyanígy nagy sikere volt a verseny végén bemutatott előképnek, melyet a katonák mutattak be. Eredmények: I. Tiszti számohban: IUU m-es síkfutás: 1. Vitéz Farkas százados III. gp. sztl. 12.2 nip. 2. Szabó ö. főhadnagy 3. szd., 3 Vályán főhadnagy II. zlj. Sulydobds: 1. Székelyhldy főhadnagy III. gp. szd. 10.43 m„ 2. Mo-randlny szds. 8. szd., 3 Szabó ö. főhadnagy 3. szd. \' Magasugrás: 1. Székelyhidy főhadnagy Ili. gp. szd. 165 cm., 2. Wllde főhadnagy 7. szd., 3. Csikós szds. Távolugrás: 1. Vitéz Csikós szds. 575 cm., 2. Székelyhidy főhadnagy III. gp. szd., 3. Wllde főhadnagy 7. szd. 400 m-es síkfutás: 1. Vitéz Farkas szds. III. gp. szd. 61 mp., 2. Kern főhadnagy 11. zlj., 3. Szabó 0. főhadnagy 3. szd. niszkoszdobds: I. Székelyhidy főhadnagy III. gp. szd. 30.75 m., 2. Morandiny szds. 8. szd., 3. Kern főhadnagy II. zlj. Gerelyvetés: 1. Székelyhidy főhadnagy III. gp. szd. 37.56 m., 2. Wllde főhadnagy 7. szd., 3. Morandiny szds. 8. szd. Kézigránát dobás: I. Pervuleskó főhadnagy Ezr. Közv. gp. szd., 2 Pataki főhadnagy a szd., 3, Kern főhadnagy II. zlj. II. Legénységi számokban: 100 m-es síkfutás: I. Tóth gya- logos I. zl|. törzs. 11.8 mp.,2.;Baksa gyalogos 1. gp szd., 3. Nemes szkv. 8 szd. Magasugrás: 1. Fejér kp. tizedes 8. szd. 150 cm., 2. Cserép lep. örm. 3. «zd., 3. Lausch gyalogos 1. szd. Gerelyvetés: 1. Fejér kp. tizedes a szd. 40.37 tn„ 2. László gyalogos III. gp. szd. 38.71 m„ 3. Köl-kedl gyalogos III. gp. szd. Sulydobás: 1. Szép őrmester 3. szd- 10.40 m., 2, Oönc őrmester 3. szd. 3, Talabér kp. őrmester 9. szd. 1500 m-es futás: 1. Memroel gyalogos III. gp. szd. 4 I. 27 II., 2. Markó őrmester 3. »zd., 3. Tóth gyalogos 8. szd. 400 m-es síkfutás : 1. Gerencsér gyalogos III. gp. szd. 57.8 II., 2. Egyed gyalogos I. szd., 3. Spanlcs gyalogos szd. Távolugrás: Szljjőrvezető 3. szd. 5.67 m., 2. Szekeres gyalogos 9. szd., 3. Samu gyalogos 3. izd. Diszkoszdobás: Szép őrmester 29.10 m., 3. szd., 2. Llndbauer kp. őrmester 2. szd., 3. Untermüller kp. őrmester 1. szd. 4000 m-es futás: I. Memmel Kálmán gyalogos 12 I. 26"2 II. Ul. gp. szd., 2. Csiszár gyalogos II. zlj., 3. Kovács gyalogos 7. szd. Kézigrdnátdobás: 1. Szép őrmester 3. szd., 2. Karmath tizedes Uvb. szd., 3. Kovács gyalogos 7. szd. Stafétaszdmokban. 4x100 m-a stafétafutás: 1. 3. szd. 46.4 mp., 2. 8. szd., 3. Ili. gp. szd. Svédstaféta: 1. a 2. szd., 2. III. gp. szd., 3. 8. szd. Olimpiai staféta: 1. a III. gp. szd., 2. a 2. szd, 3. az 1. izd. összeredményben: 1. a III. gp. század 61 ponttal 2. a 3. p. század 40 . 3. a 8. p. század 26 , Összeállították a profik elleni levente válogatottat NTE - KTSE bajnoki, Zala-Kanlraa-Ltvente válogatott kettős meccs lesz vasárnap Nagykanizsa, augusztus fi Az előjelekből Ítélve, hangulatos és népes nyitánya lesz az őszi szezonnak a vasárnapi kettős mérkőzés. A közönség körében, amely már három hónap|a nem látott futballmecs-cset, élénk érdeklődés tapasztalható a vasárnapi meccsek iránt; de izgalomban vannak maguk a szereplők is, különösen a derék levente sereg, akiknek válogatott csapata a Zala-Kanizsa újonnan szervezett proficsapatával fog mérkőzni. A kettős programnak az NTE— KTSE bajnoki meccs az első száma, amely negyed 4 órakor kezdődik. A meccsnek az NTE stílusos és technikás együttese a favoritja s a következő csapattal startolnak első bajnoki meccsükön: Csondor —Jámbor, Györgydeák — Beke, Vellák, Radics — Mészáros, Szabó, Szallár, Kiss, Harangozó. A bajnoki meccs befejezése után 5 órakor a Zala-Kanizsa 1.—Levente válogatott következik sorra. A Zala-Kanizsa ujonan szervezett csapatával áll ki s négy pesti játékost próbál ki ezen a mérkőzésen. A levente válogatottat a szövetségi kapitány a következőkép állította össze : Berke (Egyetértés) — Czer-ján I. (KFC 11.), Relthoffer (KFC II.) — Csáki (Haladás), Magasházi (Kiskan. Lev.), Oyöre Kovács (Ki»-kan. Lev.) - Köves (Vasas), Wll- 1M6. lUgUittui tű. helm (KFC IL), OtíoffitoJ (Vasas), Kúdlch (Vasss), \'(Kiskati, Lev,} A válogatott csapat a tevente Szövetség címeres felszerelésében játszik. A szövetségi kapitány ezúton is figyelmezteti a kijelölt játékotokat, hogy az indokolatlan távolmaradás szigorít büntetést von maga után s utólagos igazolást nem fogad el i Szövetség. Vasárnap tehát újra zúgni fog a tribünön .Tempó I Tempó )• Vasárnap temetik a Ynng-frao magyar áldozatait ) Lauterbrunn, augusztus 9 (Éjszakai rádlijetentés) Augusztus 9-én visszaérkezett a mentö«xp»dlció a három szerencsét lenül (árt magyar turista holttestével, Vasárnap temetik el óket Lauterbrunnban. Tizenötéül fegyházra Ítélték a Wesselényi-ntcal gyilkos kertészt Budapest, augusztus 9 A budapesti törvényszék ma tárgyalta Kldnyt István 29 étes kertész bűnügyét, aki ez év februárjában konyhakéssel agyonszúrta Pa/yW Mária nevü leányismerösét. Klányi elejétfii végig bolondnak teteti magát, ugy hogy az elnök több ízben rászólni kénytelen, végül pedig leülteti. Annyit beismer, hogy előre megfontolt szándékkal ölte meg a leányi A bizonyítási eljárás befejeztével i bíróság Klányi Istvánt IS esztendei fegyházra Ítélte. SlrlcM sárlat Pirii JO-M\'/i, London 33-3l«,S, Newyork W97V., Britnél 7MB, Milano 7718 Makid )S-, Amséesdra «Di30. Bulin IMSp, Wiaa 73-21, Srfla M8, Prtirs lí*-* Varsó 58*80, RndapMl M-T*. Balfiád frlWs, Bnkar**t SOSvT Wl (RAvMIMmU H — Wrsk. kösaasda-áé* Ilaagv. — kaacmacny. E •* akkutta gyermekeknek. A — asszonyokat 2 — aaa*. Ma. - mesónzdaaág. ft - KJasági előadás. P - fiWraaáa. U — graaufonzene. Ib — Jazz-baad. K - kasai*, a2. — aépexert zeaa. Augusztus 10. (szombat) Budapest 9.16 Q. 9.30 H. 9 45 A hangv. •ofyt ll.lONemeetközl vfzlelzóaiolgélal. \'2-00 Déli harangszó. 1105 Az 1. honvéd, gyalogezred zene karina < hangv 12 35 A hangv. folyt 13 00 Pontos Idó.elzés. 1750 Másfél óra ISaayO «ene. 23.00 Pon <cs ldó)elséa, cigányzene. „Bécs 11.00 Hangv. 15,45 Hangv. 1720 Oyennekmesék. 17 50 Enekhangv. , Barltk 14.00 O. 1600 PöMvesés. 17.00 Zene. 20.00 Hangv. 10.30 Tiaczeae. , BrSnn 12 00 Időlelsés, hírek. lZ30Hsngv. 16.30 Hdngv. 10.00 Toronyóraülés. London, Davantnr 13jOO Hangv. 15.30 Énekhang,. 18.4S Orgoaazeoe. 17.15 Gyermekek rMkJJa. 20.00 Haag v. Mflncben liJO Zene. 16.00 Hangv. 18.00 Utersfaangv. .„Prája 11.30 a 12.00 H. 12.20 Hangv. \'9 00 Toronyóraülés. 21.00 Zene. Sóaa 1S.00 H. 18.15 Rédló-lrié. 18.30 "bek. 1730 Hangv. ..V£r»? 1205 0 1S-S0 a 17.50 Hírek. 18.00 Oyermekórs. 22.45 Tlnczene. ZALAI KÖZLÖNY közgazdaság TŐZSDE Az amerikai diskontkamatláb felemelésének hatása alatt a mai tőzsde túlnyomóan larrtffáli indult. Az üz. lettelenség nyitástól kezdve tartott, kivételt képezett a Kőszén, melyet arbitrázs eladások dacára, minden papirt felvettek és végeredményképen 4 pengővel javította árfolyamát. A piac többi része mindvégig gyenge volt, azonban az árveszteségek ott sem haladják meg az 1%-ot. A tőzsde kedvetlen hangulatban zárt. Fixkama-tozásu papirok piaca Uzlettelen. — Valuta és devizapiacon Newyork és Dollár 20 ponttal emelkedett, ami a* Amerikai diskonlkamatláb emelkedésével van öluUBggésben. Teraéijttnáe Buza 20, rozs 25 fillérrel esett. Buza tlszav. 77-es 23-70—23-90, 78-as 23-90- 2410, 79-ea 24 10 -2430, 80-as 24 30-24 50, dunánt 77-es 231(5-2330, 7 8-ss 23 30-23-40, 79-ea 23 50-23-60, tOai 23*50—23 70, roza (uj) 17 75-17 90, Uk árpa 17 75—18*80, sörárpa 21*- 24 —, sab 17\'-17 26, tengert tazt 23 50— 23 70, dunántúli 23 80 -24 23, repce 45--- 46— korpa 1850-18.75, árpa u| közepaa 1P78—1830. _ A budapesti Tóisie dsvlxa-jegyzés* valutAk Angol L 27-7V27-90 Belga fr. 79-56-79 95 Csen k. 16*88-16 9S Dánk. 152*25-152 85 Dlnér 997-10-05 Dollár 570 05-572-05 Krsndat 22-40-22 70 Hon. m— 23U* -Lengyel 64 05-64 35 Lea S-Í7-3-41 Léva 4*11-4-15 Líra 29 90-10-20 Márka 13620-136 80 Norvég 152 30 152 90 SctdlL 80508090 Peseta 8345 84-15 SváldL U005 11055 Svédk. 153-25 153 85 DEVIZÁK Amst, 329-05-230-75 Belgrád 10*04-10*07 Berlin 136*22-136 62 Brüsszel 7SC50-79 75 Devlzalel 3*38-3*40 Kopenh. 152 35 152 75 London 27*74-17-82 Madrid 83*40-84-— Milano 29-90-30*— Newyork 573*10-3*70 Oazlo 15*40-153-80 Pária 22*38-22*45 Prága 1692-16*97 Szófia 4*13-4*15 Stockh. 153*25-153^5 Varsó 84*12-64*32 Wien 80-57-4)0-82 Zürich 110*02-11032 Felhsttás 1018, eladittaa 457. — Első reoda 1*80—1*83, azedett 1*74—1*76, szedett köaép 1*06-1-64, könnyű l-JO-1-40, l-aö rendű öreg 1*64-1-68, ü-od rendű öreg 1-48—1 54 angol soldó 1*50-1*80, aaakana nagyban I-M-I-M, zsir 2*18-3*23, hu. 2*30-3-36, szalonnás Maertéa 2*04—2*20. Olv. való szalonna 2*22--■— EMJa: Mtealal fy««ti ál Uyktaáá Válklai, Imkuluii Peleifis kiadó: Zalai Káról ktanuku telefon i Nagykanizsa t. Gazdasági-magvak. Kerti-magvak. Műtrágyák. Szuperfoszfát, mésznitrogén, killsó, chilei aslélront slb. stb. Slriua növénytipsó. Hirmss haUsu kerít műtrágya. SyflmBIoafa védtuarek. Babona oaáfáiószirak (porpácok éa nedvea pácok). Madáriltségak, Baromfi aladalak. Ktcstnybcn éa nsgyban kaphatók: orszáo József mag, műtrágya ás növényvédőaxerek kereskedésében Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett Telefon J30. Siessen vásárolni TURUL c\'ipőüzletben, mig az olcsó készlei tart. Női szandolettek piros, drapp és kék színekben. Gyermek, női és férfi duplavarrott szandálok, Chrom- és nyersgummitalpu tenniaz-cipők nagy választékban. Néne meg kirakatunkat! fMI APRÓHIRDETÉSEK As Itiüitiiaiiik ate 10 saóáa 10 futár, MlaJe* knébM *a6 dl la 1*1. Vaaér- éa kaepnap 10 eiólg (0 fillér, minden további Sri dl|s a flll. Szerdán éa pfe-teken 10 aaái( M SMr, minden lovéKM aeó dl|a • ML. Ontaaó a minden vaaia-gabb bétából álló szó két siónak számit-aUk. állást keresőknek SOM engedmény. Wrésléssk S (St) paagS Saaaagaa alal a (alaalagaa kisjnlás, ssánléiáa alkarflMe. w égett altra ftiilsaálk írógépet keresek bérbe. Címeket a kiadóba kérek. Traplataaajt kgr-|a 3 pengó. Egész kerek vételnél 270 pengó Vlda lü.ier-üzletében. 3806 3 szobás ssa|éahéa azepttmber l-re kiadó Liazló herceg-ulca 3a sz. Katonarét. -38\'2 Jobb bálból való llut taaaaoaak felveszek. Németh P. szabómester, Deák tér 4. 3849 Kétasahrka utcai vtzvezetékes la szonnalra kiadó Józaeflóherceg-ul 58/a. Bórautó csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon: 595. Benoie Lakéa i KlnUal-utoa S/a. Eltóreadü éa olcaó, eretleg dléttkua kialkesal kapható. Érdeklődni lehet Stigár-nt 40/1. alatt. SS10 Egy udvari 2 azobés lakéa ösazea mellékhelyiségekkel együtt kisdó szeptember vsgy november l-re Zrínyi Miklós-utca 30. szám. 3811 Kaid* leány gépírás és egyéb Irodai munkára ajánlkozik. Clm a kiadóban. 3815 Két szobs előszobával, balkonnal, Sugár ut kezdetén emeleten, modern parkettás, Irodának, rendelőnek, vagy uraak lakáaaak kiadó. Bővebbet a kiadóban 3829 Lédákat legolcsóbban a nagytrallk-ban.__3844 IHÉZET, nyarabüri, ágyloilat. w a a a < éa fémat legmagasabb áron váaárol Strém Barnái és Fiai Erzsébet-tér 16._«« Qéplráat vállalom. Bővebbet Eötvös-tér J5;____ 3831 Armuth Sándor és Pia Oaleíébe egy kifatd Ha vagy taaalé azonnalra lel véleük. 3841 QyamdloatsAk figyalasába I óriási ládakésztetDnket nsgyon olcsón etsdnánk. Bővebbel s nsgytraflaban. 3845 Ogyaa, agilis aqutsllenr, kinek biztosítási szakmában többévea pazlsa van, Zalában Ismeretséggel és Anzeköttetéariütei ulr, szép flxmmil éa nagy Jutalékkal felvétetik. Clm a kiadóban. 38:0 3 comptett világos háló ée 6 drb. síép bőrazék. Orv. Kukeczné, Rékóczl-atca 4. 3857 Egy bödön llbaaalr esetleg ktlőnklnt U elsdó Utrés tér II. 3858 Dautaohaa Fraalala su Zwel Kinder bil elner bürgerllche Famllle, aafs Lsnd gesucbt. Anmctdungen Szabó Antal sport* warenhandlung Nagykanizsa, Pő-at -3863 Egy nagy antik garderaka szekrény és egy fértl IrósszUT eladó. On. Slpoeiné, Rákóczi-u. 37. 3884 ■aablalsatá középkorú perfekt ms-gysr-német kisasszony illést keres, mégá-ur vsgy hölgy mellé, van aaa- 5lyettesnek. Jói f»z. Leveleket -Ko-> Jeligén a kiadóba kérek. MAS ____utcai azoba előezobi- val, áveken kereeztül volt vairoda, aug. 15 n kledé Kazioczy-ulca 2. -SSCT Cö-ul 10. szám alatt egy 2 szobás la azonnalra átadó. Bővebbét Melczw üv«-üzletben. -8866 utcai és kétaaobéa dis ulonnan festett, szirii Laké* aovsqiber 1 re KlnXiai-utca 11. alatt klsdő. -J869 Vsn szerencsém augusztus havi szállításra sjánlsnl: |a bükkhssib tűzifa 10.000 kg. klnt .........P 360 Elsőrendű brentibergl szalon fénykőszén 35 q véleténél... P t>\'40 |a poroez kőszén legalább 33 q vételénél...... „. ... P 8 40 I* porosz vagy gázgyári koksz legalább 23 q vételénél ... P IIII Tatai tojáabrtkett legáUtb 25 q vételénél ... ... ......P b\'60 Az irak házhoz szállltvs értendók. Szénnél 10.000 k(. vétel e*etén, nagyobb árengedmény! Strém Károly Telefon: 127. asss MAKULATUR papir kapható a kiadóhivatalban É ZALAI ZKÖLONY 1989. augusztus 10 Kárpitosműhelyemet Kölcsey-u\'ca II. szám alól Kölcsey-utca 12. szám alá (Bogenrleder-ház) helyeztem át. Pllczer Albert, kárpitos, au ■■■■■■■■■ Mos I ^ Festi Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR gStiaoa*, vejyUutlM, ruhafestő a uomba tbdyl ont. IpaiUllUliwa kllaststn NAGYKANIZSA OrUUtaUf i Oyartatsp i Kazinczy o. 8. Hunyadl-u. 19. Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit lesiet vagy ttazUttat Oyőtődjöu meg áraim olcsóságáról is munkám kiválóságáról. Utolérhetetlen tényfl gallért! aztltás 1 Tisztit 1 sm Plissérozt ■ ■■■■■■■■ Ragályos betegségek ellen a legjobb védekezés a tisztaság. Viselt felsőruháit idöközünkint tisztittassa vegyileg a Rózsagyárban Kaposvárott. Gyüjtőtelep: Nagykanizsa, Erzsébet-tér na.\'___ Ez az autó kell Önnek! Rendelje azonnal meg Szántó Vilmos és Társai cégnél Nagykanizsa, Deák-tér 8. szám. Telefon: 3-22. Raktárról az Bsszes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek I Gazdák és uradalmak figyelmébe!! Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a ..KÜHNE Mezőgazdasági GépgyárRt. Moun, Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkotyozók, borprések, szőlőzuzók és mirdennemU gazdasági felszerelések a legjutá- nyosabb árban, egy vagy két éwi pászlatttntásrs is, minden előleg nélkUI kaphatók a „KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál, Nagykanizsa, FS-ut IS. szám. Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési fellételek mellett. Szükségleteinek beszerzése előtt feltótlen »• kárjen Árajánlatot I Ondion Nagykanizsai utakra legmegfelelőbb az A legUrembztosabb motorkerékpár a* A legelterjedtebb motorkerékpár az A legjobban felszerelt motorkerékpár az Mindezek mellett a legolcsóbb az Kérjen ajánlatot mielőtt motorkerékpárt óhajt venni. Körzetképviselet: Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat Cégtulajdonos: Hollós Ferenc "sgykanizaa, Erzsébet-tér 4. James, Rudge, Triumph a legelterjedtebb angol motorkerékpárok IOO°/-lg megbízhatók és ezért Üzleti, sport és versenycélra egyaránt legmegfelelőbb.\' Sorozatos győzelmek ugy megbízhatósági, mint gyorsasági versenyeken. BOOO pengfia ingyen bbrtoaüáat kap minden vevő. Kérjen ajánlatot, mielőtt motorkerékpárt óhajt venni. Körzetképviselet: Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat Cégtulajdonos: Hollós Ferenc r,n Nagykanizsa, Erxiéhet.tép 4. Duna-Száva-Adria Vasúttársaság (üdíti Déli Vasút) á HigrkaaixM álloméin és áliosáirél órkesó éi indáié vonatok MENETRENDJE Érvényes 1989. évi május 18-tftl 1980. évi május 14-íq Budapest—Nagykanhsa Vonat iilou A vonat neme Budapestről Indul Nagykanizsára érkezik Vonat Ui.l A vonat neme Nagykanizsáról Indul Budapestre érkezik 218 Szem. v. 2I-4S 415 211 Szem. v. Mi 7*42 202 Ojrv. 7\'48 11*30 201 a Öjrv. 5-57 10-05 212 Szem. v. 645 1305 213 Szem. v. 8-50 16-00 214 Síin. v. 1410 20-45 215 St«»,V. I4\'35 2025 204 Oyv. 1815 2225 203 Oyv. 17-52 21-40 Budapest és Nagykanizsa körött a 202. éa 203. sz. gyonv. május IS-tói Június H tg és szeptember 15-tól csak vasárnapokon, mtg janíua 15-től szeptember 15-lg na-p nta közlekedik. Junlus 15-töl taept. 15-ig ter|edő Időben e vonatokkal Budapest—Trieste között közvetlen I—II III. out. kocsi, Budapest—Rogaika SlaUna (Rohitwh-ltlrdö) kötött I—II-III osat közvetlen kocsi. Budapest—Lienz (Tirol) között közttUea I—0-IU. oszt. kocsi és Budapest—Vlllach tWörtl tó) közölt egy étkezó kocsi közlekedik. A 204. és 201. sz. gyorsvonatoknál Budapesi—Nagykanizsa kötött étketíkocsl Budapest—(Abbázia)—Fiume között közvetlen I—a oszt kocsi és Budapestről h etenklo\' 3-szor szerdán, pénteken és vasárnapon, Fluoréból héttön, ciUtör.ökön, szombaton hjüó-1 kocsi, Budapest—Trleste között közvetlen I1L oszt kocsi, Budapest—VenezU közöl hálókocsi, Budapest-Róma kötött közvetlen I-D. oszt kocsi közlekedik. • A május 15-töl szeptember 15-lg terledó Időben 303-204. és 20U-302. tx. vooa tokkal BraUslava (Pozsony) és Trieste között közveUen 11-111. oszt. kocsi la közlekedik Siófok—Nagykanizsa Siófokról || Kasykaal-Indul_|Mra írkartt ftagykanltsMIJ ákWolua Indul | érkedfc |Slnautobusaj| 20. Slnautobusr \'13*06 1 \' \'155a\' A siaautóbusr vonatok junlus 23-tól, bezárólag szeptember 5-lg közlekednek. Balatonszentgyörgy—Nagykanizsa llBalatonsient- II Nagykaal- 1 llgyörgyről lnd.||zsárs érketik| 0 l Nagykanizsáról Indul | Balatonssent- györgvre ért. 236 Vegyes f Ü*4Ó | T-il" [Mi Vegyes | Ifl-M I »-l3 Nagykanizsa—Szombathely—Wten S. B. A 301—902—903—302. sz. közveUen vonatok Wien S. B—Barcs kötött: e vonatokkal lováhblttatnak : Wien—Osliek (Eszék) közvetlen 1—11—HL. osxL kocsi. Wien S. B. Zagreb O K. közvetlen I -II-UI. oszt kocsi. A 901—302. és 303-904. sz. vonatokkal Praha (Prága) és Salak kötött Bntis-lava (Pozsony) Oyör, Szombathely, Nsgykanltsa, Oyékéayea és Zsgreboa át köifsil.n I—II—Ul. oszt. kocsik közlekednek. Nagykanizsa—Barcs—Pécs Picsríi\' Indul Barcsról Indul kagyianl-ni/a W«H, MagykaMU*- •U M.I oiuisralFMiR érkezik}* itsrlk Üli 903 913 915 Szem. v. Oyv. Szem. v. Stem. v. 9-40 13*21 1802 4*35 11-5S 15-51 2.55 \'fii 13*48 17*47 23*00 912 914 902 932 Stem. v. Oyv. Vegy.v. ■"nr 9*35 14 05 18*10 Kell J®" 11-34 14*40 15-50 18-00 21-35 [ 23*34 i/A.ntt a cJio" nrtT" -932. sz. vonatok közveUen vonatok Barcs és Szombathely rn rn T903,,®!11-. v5n,"lt;Sl gyorsvonatok Wien éa Barcs köaötL KötveUes 1-n-ill. oszt. kocsikkal Osi|ek-Wlen és Zagreb-WIen kötött Nagykanizsa—Gyékényes Oylkéayn- ríl lódul Nagjk.nl-Miri éA Kakast- OyMof* ti irtún W1 Uyorsvonat 4*40 j| s-ig 907 Slnautobusa 10 35 11 18 II . II 15*55 | 16*38 A 901-904. st. gyorsvonatoknál köt és Susak között Potsony, Oyör, Szorabathe 9ŰÖ II SinauTőbusz 906 , 904 || Gyoravr nat veUen 1—II—111. oazt. k ly Nagykanizsa, Oyékény 1205 1 12-49 23*08 1 23*41 öcsik Praha (Prága) es, Zagrebon át || Csáktorn 2öla. Oyv. II 3 31 221 | Szem.v II-0S 203 Oyv. 1 223 || Stem. v. I 19-35 Közvetlen kocsik, mtnt Budapesi vonatok csak junluus 15-töl azeptembeer •Nagykanizsa visionytatban. I/A.I.I..J__I. a Ax, n. Csáktornyára ■tst^ 13-15 15-24 044 A 202-203. »■ —tv v louruylatuan. n --- r-— ij-iui ■zeprcmocer I S- g közlekednek A 221—222—223—224 vonalok kötveílcn vonatok Nagykanltaa -Marfbor O. " (lükrbu") kötiÍT Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán, (Felelős Üzletvezető: Zalai KáiröiyJ 9. évfolyam, 181. (zim Nagykanlm, 1939 augusztus 11. vasárnap Ara 16 flUér ■ POLITIKAI NAPILAP S;erkesiISiíe és klsdóhlvstsl: Pó-ut 5. síim. Keszthelyi llókklsdóhlvstsl Kossuth Ls)os-u. 32. Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos HóflrettJ in: egy hón I f*»*6 M I Óriási pánik és árvesztesség a newyorkl tőzsdén Newyork, augusztus 10 A ncwyorki bankkamatláb-emelés különösen a pénteki napon óriási pánikot idézett elő a tőzsdén. Az árvesztességeket I000-I20u mllió dollárra becsülik. A halottakat szemetes-kocsikon szállították kl a lupényl temetőbe — A bányákban ma ismét felvették a munkát Kolozsvár, augusztus ttl Lupényban az áldozatokat teherautókon és szemeteskocsikon szállították ki a temetőbe. Az eljárás felett a munkásság felháborodásában meglámadta a szállító kocsikat. Csak szuronyokkal tudták megakadályozni a feldühOtü\'tainegst, hogy halottaikat visszavegye. Bukarest, augusztus 10 (Éjszakai rddiójelentés) A lupényl bányákban ma rendesen megkezdődön a munka. Kirabolták herceg Wlndlschgraetz kastélyát Sárospatak, augusztus 10 Windischgraetz Lajos herceg fá-rospalaki kastélyát ismeretlen tettesek kirabolták. Értéktárgyakat, műkincseket és készpénzt raboltak el. A kár több, mint százezer pengő. A nyomozás megindult. A Tnka-per mai tárgyalása esemí nytelen volt Pozsony, augusztus 10 A Tuka-per rrlai tárgyalásán Hun-zaltk tanúhoz Intézett kérdéseket dr. üala védi). A néppárt és keresztény-szocialistapárt turócszenlmártoni gyűléséről és Jedlicska szerepéről érdeklődött A bécsi magyar konzulátusnál történt megbeszélésekel kérte tisztázni. Fél 1 órakor Hanzalik kérésére a tárgyalást keddre halasztották. ■égis megjelent a mérnöki rendelet Budapest, augusztus 10 (Éjszakai rddiójelentés) A hivata-\'os lap holnapi (vasárnapi) száma kOzli a kereskedelmi miniszter nagy port felvert mérnöki rendeletét. /* fugosstláv-bolgár batáron meggyilkolt két bolgár fialála Izgalomban tarifa egész Bulgáriái — A kUlUgymlntsxler sUrgösen a KlrályQox utasa Szófia, augusztus 10 (Északai rddiójelentés) A jugoszláv halármentén két kilométerre a határtól ismét két bolgár paraszt holttestére akadtak. A hullák már oszlásnak indullak. Az egész bolgár közvélemény élénk figyelemmel és izgalommal kiséri ezeket a jelensé- utaxott geket, melyeknek során jegyzékváltás történt a két szomszédos állam kormánya között. Bár a kánikula mindenre rányomja megbénító hatását, azért a politikai élet igen élénk. A külügyminiszter újra Várnába utazott a királyhoz, hogy jelentést tegyen az eseményekről. Az európai körrepülök Budapestről Prágába érkeztek Mlss Spooner repült be elsőnek a mátyásföldi repülőtérre Egy olasz repülőgép balesete — Oraf Zeppelin simán megérkezett Frledrlchshafenbe Budapest, augusztuB 10 A mátyásföldi repülőtérre Bukarestből elsőnek Mlss Spooner pilótanő érkezett az európai körrepülők résztvevői közül. Az európai körrepülőverseny résztvevői közül Lady llailley Hódmezővásárhelyen benzinhiány miatt leszállt. Fél 12 órakor Budapestre érkezett, 1410 órakor folytatta ulját Prága felé. A repülőverseny résztvevői közül Prágába elsőnek érkezeit 1305 órakor Broad angol repülő, utána 14\'05 órakor Carberri angol repülő. Az M. 6. jelzésű olasz repülőgép a mátyásföldi repülőtéren leszdllds közben szárnyát törte. Szerencsére a baleset a földön történt és igy az utasoknak nem történt bajuk. Nincs kilátás asz angol ellentétek kiküszöbölésére Hágában A helyzet nagyon pesszimisztikus — Snowden ujabb éles kifakadása Charon pénzügyminiszterrel szemben — Románia kvóta szerinti részesedést követel Broad érkezett be elsőnek BrOnnbe és Prágába Prága, augusztus 10 (Éjszaka! rddiijelentés) A nemzetközi körrepülők közül elsőnek Budapestről jövet Broad érkezett meg Brilnnbe 11 óra 48 perckor. Utána Miss Spooner, majd Corberry, akik rövid tartózkodás után tovább repültek Prágába. Oda is elsőnek Broad érkezett meg 13 óra 51 perckor. A Oraf Zeppelin szerencsésen kikötőjébe érkezett Berlin, augusztus 10 A Gráf Zeppelin ma reggel 6\'30 órakor átrepült Páris felett. Ujabb jelentések szerint a Oraf Zeppelin minden baj nélkül megérkezett kikötőjébe 55 órás rekord ut után. Snowden : /t francia pénxllgymlnlsxter favaslata nevetséges és grotesxk Hága, augusztus 10 A hágai nemzetközi Young-féle tervezet tárgyalására alakult pénzügyi bizottság ma délelőtt tartott ülésén elsőnek a román pénzügyminiszter szólalt tel. Ecsetelte Románia nehéz gazdasági helyzetét és követelte Románia kvóta szerinti részesedését, valamint az ellenőrző bizottságban kiküldött utján való részvételét. — Graham angol kereskedelmi minisz- ter hangsúlyozta a már ismert három angol pontot és különösen felhívta a figyelmet az angol anyag-részesedésre, melytől Anglia nem tekinthet el. Kilátástalan az ellentétek kiküszöbölése London, augusztés 10 Hir szerint a Young-féle tervezet hágai tárgyalásán felmerült inkább politikai, mint pénzügyi francia— angol ellentétek kiküszöbölése kilá- tástalan. Az ellentétek kizárólag politikaiak. Veszélyben a konferencia folytatása Hága, augusztus 10 (Éjszakai rddiójelentés) Snowden ma délelőtti heves kifakadása nagy feltűnést kellett. Nem titkolják egyesek azt a nézetüket, hogy Snowden kifakadása veszélyezteti a konferencia tovább folytatását. a Snowden szokatlanul éles neki-rohanása Hága, augusztus 10 (Éjszakai rddiójelentés) Snowden ma délelőtt egyáltalán nem volt válogatós a szavakban. Az udvariasság elemi szabályait sem Igen respektálta, mikor nekirontott Cheron francia pénzügyminiszternek. .Snowden egyebek között ezeket mondotta: — A francia pénzügyminiszter javaslata nemcsak, hogy nem megfelelő, hanem — Kl kell jelentenem — nevetséges és groteszk. i.: Nincs értelme annsk, hagy tzófto-koljunk a végtelenségig. Ninenuh* dékomban az, hogy étetem végéig Hágában tartózkodjak, mert sürgősen haza kell utaznom. Halálos tragédia !t(tl Noblle elveszett embereinek felkutatása közben — Albertinl véletlenül agyonlőtte a jegesmedve támadásától megmentett matrózát Milánó, augusztus 10 Az Északi Jegestengeren tragikus szerencsétlenség történt azzal az olasz expedíciós hajóval, amely Albertlni vezetése alatt a Sarkra indult, hogy felkutassa Noblle tábornok elveszett expedíciós tagjait. A katasztrófáról a következőket jelentik: Az expedíciós hajóról néhány norvég matrózzal a jégmezőkre indult Guidoz olasz tengerész és egyszerre csak hatalmas jegesmedvével találkozott. Csak az egyik norvég matróznál volt fegyver. A hajóról látták a veszedelmet, tehát néhányan Albertlni parancsnokkal együtt sietve rohantak segítségül. A bestia már-már rávetette magát a kis társaságra. Futás közben Alber-tini elcsúszott a jégen, puskája esés közben elsült s a golyó Quidoz hátába fúródott.\', A jegesmedvét Albertini egy jól célzott lövéssel leteritette, közben pedig a matrózok felkapták a súlyosan sebesült Quidozt és siettek vele vissza a hajóra. Orvosi segítség kéznél volt, mindjárt meg is operálták az olasz fiút, de már semmi sem használt. Guidoz belehalt sebébe, a golyó átfúrta tüdejét. A holttestet begöngyölték az olasz nemzeti lobogóba és tengerész szokás szerint elsüllyesztették. ZAUU KÖZLÖNY A kereskedők nyugdija k az Bmiifciralrtnintrtg, «íy»ét árvaság w-c szóld Önkéntes blztotl- csak Bivi tére lehet Az OMKE nagykanizsai kerülete a legnyomatékosabban ügyeimébe ajánlja az összes kartársaknak, hogy az Öregség, rokkantság, Özvegység és árvaság esetén kötelező biztosításról szóló törvény Igen nagyjelentőségű szociális intézkedést tartalmaz az olyan foglalkozást Szók javára Is, akik nem esnek biztosítási kötelezettség alá. A törvény alkotói ugyanis figyelembe vették, hogy a biztosítási kötelezettség alá nem eső, foglalkozást ellátó egyének közül nagyon sokan öregségük, vagy rokkantságuk következtében beálló keresetképtelenségük esetén nem kapnak nyugdijat, ugy, hogy a legnagyobb nyomorúságba kerülnek. A törvény humánus elgondolása, hogy a biztosítási kötelezettség alá nem eső foglalkozást végzők nyomorba jutását megakadályozza, ezek magukat önkéntesen biztosíthatják és ily módon részesülhetnek a törvény szociális kedvezményeiben. A törvény Így lehetővé teszi az önálló kereskedőknek, akár segédszemélyzet nélkül, akár segédszemélyzettel dolgoznak, hogy csekély havi járulék befizetéssel rokkantságuk, avagy Öregségük következtében beálló keresőképtelenségük esetére magukról és családjukról önkéntes elhatárolással gondoskodhassanak Nagyjelentőségű szociális intézkedése továbbá a törvénynek az, hogy a családfenntartó elhalálozása esetén az özvegy a törvényben meghatározott özvegyi járadékot, a félárva félárvajáradékot s az egészárva a fél-árváaál sokkal értékesebb árvajára-déhot kap. Végit ugyancsak nagyjelentőségű szociális Intézkedése a törvénynek, hogy minden önálló kereskedő, fel egészen 55 éves koráig önkéntes biztosítást köthet. A felvételnek egyedük, a magánbiztosításban is emberöltők óta szokásos kelléke, hogy az önkéntes biztosításra jelentkezőt kétszeri orvosi vizsgálat a felvételre alkalmasnak találja. Tekintettel a rossz gazdasági viszonyokra, mely leheletlenné teszi, hogy a kereskedők zöme öregségének napjaira tökél gyűjthessen, gon-űoijon mar mosl mindenki munkaképtelenségének Idejére és foglalkozzék legkomolyabban ezen kérdéssel. Minden kereskedőnek, aki segédet, vagy tanoncot tart, egy szemléltető füzetet az Országos Társadalombiztosító Intézet a legközelebbi járulék fizetés alkalmával kézbesíteni fog. Oly kereskedők részére, akik alkalmazottat nem tartanak, a nagykanizsai OMKE titkára szívesen megadja a kellő felvilágosítást. = Pallos Nővérek női- és gyermekruha szalonjukat Erzsébet-tér 18. sz. a. (volt Szarvas-szálló) II. em helyezték át. Fonyódnál a Balatonba fulladt egy gyönyörű 22 éves leány Versenyuszást rendezett barátnőjével és elmerült a habokban — Holttestét megtalálták — A szerencsétlenség szemtanuja tegnap óta eszméletlenül fekszik Fonyód, augusztus 10 (Tudósitink telefonjelentése) A Balaton Fonyódnál ismét emberáldozatot követelt. Ezúttal egy fiatal, alig 22 éves leány fult a Balatonba tragikus körülmények közölt. Rajnay Irma 22 éves feltűnő szépségű dombovári úrilány Fonyódon nyaralt három hét óta Herbert József fonyódi épitömesteréknél, akik jó ismerősei szüleinek. A fiatal leány hétfőn készüli hazautazni a nyaralásból. Tegnap délután Herbert Évivel és Sthmidt Jánossal elmentek csónakázni a Balatonra. A második mólónál evezett be a fiatalember a két leánnyal, akik mikor kb. három méter mély vizbe értek, kiugrottak és úszkáltak a vízben. Rajnay Irma és Herbert Évi verseny úszást rendeztek egymás között, de a fiatalabbik lány, Évi, figyelmeztette Irinát, hogy ne merészkedjen be túlságosan. Irma azonban csak úszott, úszott, amig egyszerre a mögötte maradt Herbert Évi halálra rémülten vetle észre, hogy barátnőjét elnyelték a hullámok. Gyorsan vlsszauszott a mólónál ha-hagyott csónakhoz és ott csak épen, hogy el tudta mondani ml történt, aztán eszméletlenül esett össze. Két csendőr, akik a molon teljesítettek szolgálatot, gyorsan Rajnay Irma után eveztek, akit meg is találtak — holtan. A fiatal leány holttestét megvizsgálta az orvos, aki megállapította, hogy szívszélhűdés érte, ami valószínűleg abból állhatott elő, hogy úszás közben hldegáramlatot kapott. A leány Dombováron lakó szüleit táviratilag értesítették a szerencsétlenségről. Herbert Évi annyira rosszul lett az izgalmaktól, hogy még szombaton is eszméletlenül feküdt szülei lakásán és a csendőrség ki sem ludta hallgatni. Rajnay Irma egyik legszebb lány volt a fonyódi nyaralók között és halála nagy megdöbbenést váltott ki. Kereskedelmi repfllőállomás lesz Kanizsán Az eddig felmerült nehézségeket teljesen elhárították Nagykanizsa, augusztus 10 Már régebben szó volt arról, hogy a kereskedelmi légiforgalomba Nagykanizsa is bevonassák, mint egyik állomás. Főleg a fővonalon való fekvése, az alkalmas légkör — predesztinálja erre sokkalta jobban Nagykanizsát — mint bármely más Dunántull várost. Hogy a kedvező mederben megindult tárgyalások szüneteltek, mint ismeretes, oka az volt, hogy a kiszemelt terület birtokosaival nem sikerűi megegyezésre jutni. A helyzet azonban ma már az, hogy sikerült minden felmerült nehézséget elhárítani és most már komolyan folytatódhatnak a további tárgyalások. Elhatározott dolog ugyanis, hogy a légi forgalom egyik jelentős állomása Nagykanizsa lesz. Ahogy értesülünk, egyelőre kísérletről lenne csak szó. Amennyiben ez beválna, épülne ki folytatólagosan a légi kereskedelmi, illetve postai repülőgép-járat, amelyhez a szükséges gépeket most építik. Nagykanizsa fejlődése és pangó közgazdasági és kereskedelmi életének fellendítése szempontjából nagy jelentőségű lesz a repülöállomás. Novembertől kezdve lép életbe a 100 százalékosan felemelt kövezetvám Á nagykanizsai útépítési Dgyet soronkivüi intézik már a minisztériumban Nagykanizsa, augusztus 10 Megírtuk, hogy dr. Sabján Gyula polgármester Budapesten tartózkodott. A polgármester Király Sándor műszaki tanácsossal együtt az útépítés ügyében járt el ismételten a minisztériumban, ahol az illetékes ügyosztályban már napok óta dolgoznak ez ügyben és most sor kerül a vállalkozói hitel-ajánlat összes tételeinek felülvizsgálására. Ugyanis sikerült elérni, hogy a nagykanizsai útépítés Ugye soronkivüi elintézés alá vétessék, ugy hogy az útépítés e hóban most már (eltétlenül meg- kezdhető legyen. Ugyancsak eljártak a nagykanizsai lOOVo-kal felemelt kövezetvám ügyében, amihez az összes helybeli érdekeltségek és a soproni Kamara Is előzetesen hozzájárult, ugy hogy semmi akadálya nem lesz a miniszteri hozzájárulásnak. Miután az útépítés már kezdetét vette és igy szükség van a nagyobb bevételekre, a felemell kövezelvámot értesülésünk szerint a város már valószínűleg november elsejei hatállyal fogja életbeléptetni. Egyébként több sürgős elintézésre 1929. augusztus 11 váró ügy szükségessé teszi, hogy a polgármester legközelebb ismét több napot hivatalosan Budapesten töltsön. TOBflGYI II MlndenUU kapható I Orsz Termeli r Migy. TejszlntksxsU KBspont Budapest, I., Horthy Mlklóa-trt 119-121 Mozgószitiház /I Broadway lovagja A newyorki Broadway-n olyan sok esemény történik, hogy olt mindennap akad legalább egy feljegyezni való. Ennek ellenére azonban az a Ilim, amit ma az Uránia mozi bemulat, nem mindennapi. A Broad-way-n játszódik le a történet, amelynek főszerepét a világhírű filmsztár, Richárd Talinadge tölti be. Egy kényszerházasságról van szó a filmben, amelyben egyik vidám fordulat a másikat követi s közben Richárd barálunk szemkápráztató bravúrokat produkál. Gyönyörű felvételek, kitűnő művészek és vidám, humoros házassági história. Mi kell egyéb ahhoz, hogy két órán ál kitűnően szórakozzunk? A másik slágere ma az Urániának „A kitagadott". E elm mögött egy igen meghaló történet húzódik meg. Á főszerepet Max Udian, André Mat-tonia és Dolly Grey játszák ; Egy fiatal fiu 16 esztendeig ki volt üldözve a szülői házból s nagyon ka-landos körülmények után kerül oda vissza, ahol nagy szeretettel fogadják. E műsort a Magyar Híradó napi aktualitásai vezetik be. (=>-) Kerékpárt „„ BudapttsrAI .I.Akéibtl veavin irkUmifon, csak lufulima víííll UJ elüírangu német, TORPKDO kontraííkt. «&« ■ trapakaftkpir jcutnmlkkal, lámpa, pumpa, caao- I«val laljtacn !.!.,. PpnoA 1 áO"_ falva k*aipéni*r! rengO IW Cl»ra üfTalnl. KRAUSZ M iva l.ooilM Hada pest, IV., Vtíea P4lné.u. M. nagy (aktira. Bo§óxatolc Előre örül a hétfő estéknek a közönség. Szinte már izgatottan várja ezeket a bohózati előadásokat, mert az eddigi bohózati-esték valóban kielégítették a közönség mulatni-vá-gyását. Ezeken az előadásokon az egész színház reng a kacagástól. Különösen hangos az öt órai előadás, amikor a színházat megtöltik a gyerekek s ugy Istenigazában neki ereszlik a hangjukat. Nem tesznek hangfogót a torkukra, mert akkorá km Mnotáraak, hogy szinte öröme telik benne a sok jelenlévő szülőnek. Hogy a mozi igazgatósága ezeket a hétfői bohózati estéket rendszeresítette, ezért elismerést érdemel. Főleg azonban azért, mert ezeket az előadásokat félhelyárakkal tartja s ezzel a szegény embereknek, különösen a szegény szülőknek lehetővé leszi, hogy azok is elküldhessék a gyerekeiket a moziba s az ö gyerekeik is mulathassanak két órán át azokon a bohóságokon, amiken eddig talán csak a gazdag gyerekek nevetitek. Az eddigi hétfői estéket 7 és 9 órakor felnőttek töltötlék mcR s most is célszerű lesz, ha a gyerekeket az öl órai előadáshoz küldik a szülök, mert akkor őket nem zsenirozza a felnőttek jelenléte a nagy nevetésben. (=) iá29 augusztus ll. ZALAI KÖZLÖNY A Pannonla-calpRe mltvéaMO. Györtty Jdn«n« Duv-MlU SaffyknaíMtlfúl Párlsban kevéssel ezelőtt egy francia lao egy ott lezajlott világkiállítással kapcsolatban még azzal rágalmazta meg Magyarországot hogy: az izléstelon azJnhalmazatban érvényesülni akaró oaraszt-matyőn kívül osak a durva szőttesekben, a tokosban, mog a boroscsutorában raorül kl az egyébként Is minden finomságot nélkllltlző magyarok Iparművészete". " Kz Időben már mindenki csodálattal adózott egy uj rendszerű, uj mintájú, minden eadlg Ismert kézimunkától ol-Qtő, uj találmányú magyar csipkének, a pannonlá-cslpkének Lapjaink régi számaiban Igen sok helyen szenteltünk már hasábokat ennek az akkor még forgalomba sem Igen került bámulatos ós csodás szép-ijgll alkotásnak. Ma pedig büszkék vagyunk arra, hogy az uzóta annyi tóvá-Ssi és külföldi lap között a Zalai Közlöny volt az olső, amely még hosszú évekkel ezelőtt, az akkor mog gyermekcipőben tipegő, alig elismert ó» megértett; de azóta leheletflnumKágu, világverő kézimunkává fejlődött, művészi Pannonia-caipkénok: a világsikert megjósolta. A Nagykanlzaán közismert, egész Magyarország kézimunka köreiben általános. a maga nőmében egyedülálló elismerésnek és hírnévnek örvendő Oyörjfy Jánosné Pannonla-csinkéje, azóta garmadában aratta a kézlmunkaklállltások első dijait. Ma már 18 aranyéremmel kitűntetve kút/mi ul/ára is elindult, hogy a lenézett magyar hírnek, a sokat hangoztatott, de alig elismert s ellenségeink által lehazudott magyat kulturjotény-nek babérkoszorúkat szorozzon. 8 lm\' — előttünk a nagy. díszes, Ido-gen nyelvű díszoklevél; a vastag, domborművekkel díszített aranyérem, amely a külföldi cslpkeklrályok gyászos vereségét Jelenti. Mert a legutolsó, a 18-lk, aranyérem már kűl/öldröl jött ebbe a lesajnált, elgáncsolt Magyarországba a abban is, a mi kis városunkba, Nagykanizsára. Az olaszországi, hires, monzai nemzetközi kézimunkakiállltas és Iparművészeti tárlat első dija. Azó a szép monzalé, ahol világverő es győzhetetlen, gőgös büszkeségben és elérhetetlen magasságban trónoló, Idegen kézimunkák serege elől vitte el az első dijat; az Idegen zsűri kényszerű elismerésének és hó-dolatának pálmáját Egy az .egyébként It minden finomságot nélkülöző\' magyar Iparművészeti termék, ami véghellyé kapott, csodálatos balsorsban sínylődő városkánk szülötte, a Pannonia-tsipke; a ceendee, Klsfaludy-utc&i ház köztiszteletben ée közszeretetben álló, fehérhajú lakójának, Oyirf/y Jánosnénak csipkéje. Oyörf/yné városkánk halkazavu, ceendee remetéje elköltözik tflOnk Budapestre. Nem látjuk többet az immár 87-lk évébe hajló „öreg Oyőrftyt". a rógi világból Ittmaradt fiskálist sem naponta végig-slotnl a Csengery-uton, III Idők Jámak. Fogyunk, naponta kevesebben leszünk a réglek közül. Az öreg Oyőrflynét elviszi magával, a moet nemrég megnősült katonaftának felesége, a fiatal Oyőrftyné, Egy kis égőazemü, ellenállhatatlan szavú, kedves moeolyu, Igazi tűzről pattant asz-szonyka, aki mlr.t mondja „leveszi édesanyukája válláról aPannonla-calpke készítésének, gondjainak terhét". Bucauzunk városkánk régivágásu szép, magyar nagyasszonyától, művésznőjétől, aki valamikor még fiatalos kacagással forgott a békebeli Nagykanl-•"rt karácsonyI vásárjainak színes Tor-íatagában s aki most csodás szépsógü csipkéjének készítésével Nagykanizsán es most már szegény hazánk sok más városában is annyi szívesen kézimunkázó leánynak ée asszonynak nyújt: urlhölgyekhez méltó munka elleniben, biztos mellékjövedelmei Bucauzunk és meghatott szívvel vesszük át azt a 1 annonla-cslpke motívumot, amit a városunkból a közel lövőben eltávozó, csendes mosolyú Oyorffyné ajándékozott omlékül az egyszer majd talán mégis csak megnyíló nagykanlaai múzeum számára. FI S K PNEU ■ leggazdaságosabb V«féiMpvU«Ut: Autófelszerelési R.T. Budapest, IV., Aranykézu. 2 Ttl. Aul SL2—41 Kibővítik vagy Komáromba GelyexiK a Uantxsatménlelepet A tárgyalások a város és a minisztérium közótt\' kOim* telnek — A miniszter Nagykanizsának Ígéretet tett és mégis más Irányú tárgyalásokról hallani — A város a legmesszebbre menő áldozatokra hajlandó. Nagykanizsa, augusztus 10 hivatalosan még Itt nem tudnak Hosszabb Idő óta komoly helyen elterjedt a hir, hogy a nagykanizsai méntelepet, amelynek eddig is a legjobb neve voll és az állattenyésztés terén nagyon szép eredményeket tud felmutatni, a jövő év elején Nagykanizsáról Komáromba helyezik. A feltétlenül komolynak veendő hir nagy konalernációt keltett mindenütt, annál is inkább, mert amikor néhány hónappal ezelőtt a kanizsai küldöttség a polgármesterrel és dr. Káilay Tiborral felkeresték ez Ügyben Muyer János földművelésügyi minisztert, Mayer miniszter kijelentette a nagykanizsalak előtt, hogy a méntelepet Nagykanizsán hagyja és azt bővíteni és kifejleszteni szándékozik. A küldöttség járás óta történt még tárgyalás a város és a földművelésügyi miniszter között, de azóta mintha minden megszakadt volna Nagykanizsa és a minisztérium között ebben az ügyben. Tény, hogy történtek más Irányú tapogatódzások és érdeklődések a földmüvelésügyi minisztérium részéről — mds várossal. Ugy, hogy a fent emiitett hirnek komoly alapot kell tulajdonítani. 1933-ban jár le a méntelep szerződése a várossal Kérdést intéztünk ebben az ügyben a nagykanizsai méntelep parancsnokságához, ahol azt az információt kaptuk, hogy a várossal kötött szerződésük csak 1933-ban |ár le. Mindazonáltal szó lehetett arról, hogy az általános leépítéssel kapcsolatban, Csonkamagyarországon leépítenek egy telepei. Hogy melyik legyen az, a nagykanizsai-e, vagy a komáromi, esetleg más — erről még nem történt megállapodás. Arról, hogy a nagykanizsai méntelepet március elsejével Komáromba helyezik — hivatalosan még semmit. De kérdést intéztünk ebben az ügyben a polgármesterhez, mint leg-kompetensebb tényezőhöz. A polgármester is különösnek tartja azt, hogy akkor, amikor a miniszter határozott igérelel adott és erre félbe is szüntettek minden más irányú érdeklődési a minisztériumban és 6 a város részéről megtette az áldozatkész ajánlatot — a foldmivelésügyi minisztérium most más tervekkel foglalkozik. Kijelentette előttünk a polgármester, hogy mindent el fog követni, hogy a kérdés tisztázódjék és a miniszter ígérete keresztül vitessék. Ml van a kulisszák mögött ? Hogy mi van a kulisszák mögött ? nem tudni. De tény, hogy valami van és hogy Ismét Nagykanizsa megrövidítésére törekszenek. Ujabb .leépítést", ujabb .elhelyezést" — vagy bárminek nevezzék is a készülő ujabb vivlsectiót — Nagykanizsa városa nem bírja ki. Most már azután a városnak és a vármegyének együttesen kell vétót kiáltania a nagykanizsai méntelep elhelyezése ellen, mert valóban oda fogunk Jutni a sok felső .jóindulat* folytán — hogy nagyközséggé visz-szafejlődünk. Nagykanizsa lakossága a hivatalos város erélyes és határozott állásfoglalását kívánja látni (B. R.) Időjárás A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések r Szombaton a himér-a2Vkt: Reggel 7 óraim +18 3, délután 2 órakor +3r«, este 9 órakor 4-295. FelMztt. Egész napon át tiszta égboltozat Szélirány. Reggel és délben délkelet, este délnyugati spél. * ■aSaeraUalal laláee* eete W érakar JalasatTs aja»atfél etoe-keM falMaattal aiaatar ksjlsa Igrosz és társa! bankház NAGYKANIZSA, FŐ-UT 15. SZÁM a Nemzeti Bankkal szemben. ■agykanlzsai Bankagyasfllst és Délzalai Takarékpénztár, Nagykanizsai Takarékpénztár, Zala-magysl BazdaséglTsharéfc»és»atér i iailáajWlal) kényszsrhglosgnhgtvényhat, arany- és ezüst pénzeket legmagasabb napi áron vásárolunk. Betéteket magas kamattal elfogadunk, azonnali visszafizetéssel. Tőzsdei megbízásokat és átutalásokat ejjésr Európában leggyorsabban és legkedvezőbben teljesítünk. ELEFONOKi 321. ÉS 44. SZÁJ íh^I nagyothallók számán Szabályfrzkató >aa«arSiiá«t Ttraéazetes, tiszta kelláal Subml eijawetMjnaylaláa, rtw. Egyed irodtó Mi|j M n N í lafjii ijfüMÉri Ipv l-l. re>t«ea ée emeteekelkel (SMTár Badapeet, VI. kar„ Metiawa* atu 4. aeáa. (Tarásvárost wa^eaasal HIM>-V Szent Istvin-heti vásárt rendez a Corvin Áruház Alig néhány napja zajlott le páratlan nagy sikerrel a budapesU Corvin Áruház Idényvégi nyárt vására, márts ujabb s az eddigieknél la értékesebb vásárt kénytelen - vidéki köxöoségé-uek unszolására — rendezni aa országnak ez a legnagyobb áruhála. Igen nagy azoknak a száma, akik a Corvin Áruházban nemcsak vásárolni akarnak, de meg la akarják nézni a főváménak ezt kz egész különleges látványosságát, ezt a modern, minden palotánáTnagyobb és ékesebb üzletházát, amelybM házi cipőtől a legdivatosabb sehremköntöelg, portőrlőtől a csipkés, finom fehérneműt, gallértól a zokniig. — minden női, férfi és gyermekdlvatcikk, minden praktikus háztartási tárgy bő választékban kapható. A. Corvin Arakéi mindenkiakt csak kéri, megküldi ugyan képes nagy árjegyzékét, amely a Óvat Irtat <Érdeklődő htUgyek Igen kedves olvasmánya, mégis nagyon sokan toldattak hozzá azzal a kérésééi, hogy Szent István hetében, amikor a vasutakon éa a hajókon féláron lehet utasai Budapestre, rendezzen egy megfelelő vásárt a Pestre jövő vidéki kösönség léaséra. Engedve ennek aa unsaoláaaiek, a Corvin Áruház augnesnis 17-tői Ső-lg - tehát az alatt as Idő alatt, aailg Budapesten s hagyományos ée aa ez idén még az eddigieket le aNMeéeHl-rauló Ssent István-heti OnMMMfcet tartják, amikor a Magyarolf Világkongresszusa révén a világ minden táláról öaneeeroglő MMkU magyarok ée azoknak külföldi vendégel tfctste-tére is káprázatna ünnepélyeket rendeznek - rendest Ssent totráa-betl vásárát Mint minden Oorvln-vásár alkalmával, ezúttal Is pazar pompával disziük fel a Corvin üzietpatofijét, A Mbejárat Blé as első magyar király hetllmas képe kerül, jeléül annak, hogy a Corvin Áruház Is tlastelettel hódol Szeat IsHán emlékének, a többi külaő áa belső mer kapó dekoráció pedig aanak iesm a dokumentuma, hogy a Corvin Ámításban soha senki sem osalődhaűk, hegy ez a legnagyobb áruházunk éppen azért népszerű, mert mindig pontosan megtartja azt, amit hirdetés síben igér. De lássuk, miket Igér most a Corvin Áruház Szent István-heti vásárával kapcsolatban? Igér eMsortwa divatos éa oloeó cikkeket, amelyek mind a nagyigényű, de a mai gazdasági vl«o-nyok között kevéepénzü közönség Igényelnek megfelelően készültek. ígéri továbbá, hogy a vásáralt árukat a vevők kívánságára már P 5\'— értéknél ls Ingyen csomagolásban és teljesen bérmentve küldi el vidéki vásárléi otaéra s Így senkiaek sem kell a osomagok hurcolásávaf fáradom! és a \'" \' sem kell attól tartania, hogy vásárolt árukat útközben e Kényskan és nagyvárosias buftel] kttunőrkonyha főztje áll oloeé áras vidéki közönség rendelkezésére, elsőrendű ée mégla tányérozás nétkUli hangversenyekkel. Bár ötvenezer embert ls ki tudnak a Corvin Áruházban egy nap alatt saoi-gálnl mégla mindenki kényallia ée m mert a natairaas sssiasssav ms J létén megoezBk a kOzönalg rolnfr-WPral, u*g és zalái közlöny mélyzut uzAzal végzik a tlgyelmes kl szolgálást. A Júliusi ldényvégi vásár élénkségéről, népszerűségéről és tor pálmáról filmfelvételek készültök, amikot az ország 21)0 mozijában mutatnak be a köztoségnok~Kzokből a tilmtel-vétolekből meggyőződhetik a közönség, hogy a Corvin Áruháznak valóban a legjobb vásárló közőnségo van r hogy vásárainak, amelyok Iránt osztatlan a bizalom, teljes a sikerük. A Corvin Áruház vozotősége ezltlén Is kedveskedik közönségének, hogy minden vovőjénok, aki 1W2Ö. lunlus 1. és 193U. május 31. közötti Időbon bármily kis részletekben Is, do összeson tOU pengő értékű árut vásárit, ogy évig érvényes, balesetből bekövetkező halálesetre szóló, a Koncléro Biztosító Társaság Alul kiállított báromozor pei lét ngős életbiztosítási kötvényt ad tel-n Ingyen. Szomélycs vásárlás esőién a kötvényre támasztott Igény az. áruház Földszinten levő sgyll|tőpénztá-ránál élőszóval bejelentendő, n vásárlási szelvény felmutatása mellett, ahol azt olójogyzlk. Rengetegen veszik Igénybe ozt a kedvezményt és Igen nagy azoknak a száma Is, akik a Corvin Áruház Photomaton készülékével, őzzel a csodás önműködő automatával lefényképeztetik magukat, mert oz a gép 20 masodporo alatt H tökélotos különböző fényképel készít bárkiről, összeson mástél pengőért Amikor még azt Is közöljük olvasóinkkal, hogy a Corvin Áruház gylljtő-pénztára lehetővé teszi, hogy a külön-bőző osztályokon vásárolt különféle árucikkeket egy helyen fizesse a közönség, Ismételten felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Szent Istvánkor Duda pestre utazó vidéki közönség a salát jól felfogott érdekében koresso fel a Corvin Áruházat, amely Rudapeaten n Nemzeti Színházzal szemben, a Blnha Lujza-téren van. (—) Sérvben szenvedők "" munkabírását, rugalmasságát helyreállítják. i xirv fejlődését megakadályozzák még a legsúlyosabb esetekben ts világhírű szab. francia rugó nélküli sérvkötőink Salvalor Kötszergyár Budapest, VI., Nagymező-utca 6. sz. (Teréz templomnál izemben) Ouramlharitnyák. hatkötőt, tttzők. Lúdtalpbetétek Szakszerű klizolgálát. Kérje 90. íz. Ingyenéi árjegyzékünket. Ha Budapestre utazik (ip5 Gullver szükséglete fedezésénél feltétlenül keresse fel a Budapest, VII.. RAkóczi-ut 1. hol elsőrendű minőségben vásárolhat: •v nyelves cipőt masnival világos drapp lakkcipőt pántosat kiváló minőségben, alacsony, vagy magas sarokkal drapp cipőket legdivatosabb váltoxatokoan trottör cipőt fekete vagy barna színben alacsony sarokkal WrtlcipÖ, fekete kiváló minőség P 22 80 ugyanaz barna szinben divat forma ............ P 23 80 Haját készítményt!, békebeli minőségi 3/ 3 Postai rendelésnél ntánvittel. Nemtetszőt kicserélünk. Y PORCELLÁNPUDER legjobb m világon. ügyetlen púder, mely a pórusokat nem tömi cl; alatta az aicrör é\', lélekzik és szépUt. Háromféle nagy-lágtrair minden jobb Üzletben kapható 34-U NAPI HÍREK NAPIREND Rugusitus II, vasiraap Róm. katolikus: Zsuzsanna. Protest : Tibor. Izraelita: Ab hó 5. • Városi Mozgó. .Halló Wien I" (Királynő férje) történet. Cowboyok a levegőben, bravur-lilm. Hitadó. Uránia Mozgó. .A kitagadott-, megható történet .A Broadway lovagja*, vidám történet. Magyar híradó. Oyógyszertárl éjjelt szolgálat: t. hó végéig a Merkly-Delus-féle Főull gyógyszertár. Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától eate 6 óráig (bélfö, azerda, péntek délután éa kedden egéaz nap nőknek). Augusztus 12, hétfő Romai katolikus: Klára iz. Protest : Klára. Izraelita : Ab hó 13. / . Várotl Mozgó 5, 7 éa 9 órakor: Kétórás szenzációs burlejzk-müsor, hét kéllclvonásos kacagtató Ilim. — A kerületi főkapitány Nagykanizsán. Dr. Ferenczy Tibor kerületi főkapitány és Szclecsényl Jenő miniszteri titkár Nagykanizsára érkeztek. — Városi közgyűlés előtt. Értesülésünk szerint a város képviselőtestülele még c hó folyamán összeül, hogy több fontos tárgypontot letárgyaljon. — Tárcánk —- anyagtorlódás miatt — mai számunkból kimaradt és kedden folytaljuk. — A balatonkereszturi gyermeknyaraló kápolna-szenteiése. Ma vasárnap délelőtt 10 órakor fényes egyházi szertartás közöli szentelik fel a Molndr László prelátus balatonkereszturi gyermeknyaraló telepén épült uj kápolnát. Az ünnepi aktuson sok nagykanizsai is részt vesz. Orvosi hlr. Dr. Berger Miksa fül-, orr-, torok- és gégebetegségek szakorvosa rendelőjét Erzsébet-tér 18. sz. alá (volt Szarvas-szálloda) I. em. helyezte át. — Nagykanizsai gyógyszertárak Inspekciós szolgálata. Szolgálatot vélünk tenni Nagykanizsa közönségének, amidőn ezentúl állandóan közölni fogjuk, melyik gyógyszertár lart éjjeli szolgálatot. Ily módon a közönség mindig tájékoztatva lesz és nem kell fölöslegesen a gyógyszertárakat végig fáradni. Augusztus I— 31-ig dr. Merkly-Belus „Igazság" gyógyszertára, szeptember 1—30 ig Déri „őrangyal" gyógyszertára, október 1—31-ig Hogenrieder „Megváltó" gyógyszertára, november 1-tol 30 ig Lukács „Mária" gyógyszertára és december 1-31-lg Neumann .Fekete-sas" gyógyszertára lart rendes éjjeli inspekciós szolgálatot. Ma délután temetik a fonyódi tolatás flaldlos áiaoxutat Nagykanlzaa, augusztus 10 A fonyódi pályaudvari tolatás szerencséilen áldozata, Fülöp Oyula nagykanizsai DV gépész holttestét hozzátartozói a tegnap esti vonallal Nagykanizsára szállították, hogy szülővárosa földjén aludhassa örök álmát. Az eddigi megállapítás szerint a halálos katasztrófáért senkit sem terhel felelősség. Fülöp Oyula a szerencsétlen véletlen áldozata. Temetése ma délután 5 órakor fog végbemenni a róm. kath. sirkert halottasházából, a teljes vasutasság részvételével. — Italmérők figyelmébe. Minthogy az uj bortörvény kivonat s a korcsmai hitelekről szóló miniszteri rendelet kifüggesztése minden ital-mérörc — a korlátolt kimérőkre is — szigorúan kötelező, nehogy a legközelebbi borvizsgálat vagy rendőrhatósági ellenőrzés alkalmával bárki kellemetlenségeknek legyen kitéve s megbirságollassék, igyekezzék mindenki a bortörvényből egy példányi, a korcsmahitelekről szóló rendeletből pedig az italmérő helyiség minden szobájára egy-egy példányt beszerezni s szt ott mielőbb kifüggeszteni. (Bortörvény kivonat I P 10 fill. Korcsmahitel rendelet 60 fill. a Zalai Közlöny nyomdában kapható.J Vendéglősök titkára. ü zletéthelyezés. Grtesitem az igen ttsz\'ctt kézimunkázó közönséget hogy üzletemet és műhelyemet az ugyanazon hárban lévé. volt Lőbl szűcs-féle helyiségbe helyeztem ét, ahol a leír szebb kézimunkák, csipkék, legjobb kézlinun a anyago\'\', lonalak, a legmodernebb elónyomda a legolcsóbb árakon a legnagyobb választékban áll a holgykorönség icmlelkezéaéie. További azlvcs pártfogást kér özv. dr. Orosz Miklósné l*e: kézimunka kereskedő. 1SM. augusztus II Kölcsönt nyújt ingatlanokra első helyű bekebelezéssel. Legjobban vasz és elad mindenfajta idegen pénzeket (dollár, dinár, stb.) Legjobban vásárol kényszerkölcsön-kötvényeket és helyi pénzintézetek részvényei! Megtakarított pénzeket biztosan és magas kamattal gyümölcsöztet. KÁLMÁN LEÓ Nagykanizsa, Király-utc 34. = Eljegyzés. ármai Lieb Oszkár, Első Magyar Biztosító fó-ellenöre (Debrecen) eljegyezte heresi és oláhsági Piatsek Bözsit. — Utasáéi kedvezmény Szent intvén napjára. A Duna-Száva-Adria Vasúttársaság Igazgatósága folyó évi augusztus hónanban Budapesten tartandó Szent István nét alkalmából a magyar vonalain Budapestre utazók réazére, ugy a gyors, mint személyvonatokon bármely kocsiosztályban 50 százalékos menetdíj-kedvezményt engedélyezott. A menet-dljkedvezmény akként vehető igénybe, hogy a Budapestre való utazásnál megváltott egész menetlogy menettérti légyül szolgál, miért Is az utasuk a Hu-dapestre való érkezésnél a Jegyet a pályaudvar elhagyásakor nem adjak te, hanem azt csak felmutatni tartoznak, Ez a menetdijkedvezménv 100 Kin. ós önnél nagyobb távolságról történő utazásnál a folyó évi augusztus hó 14-ének U órá- jától augusztus hó 20-ig, a 100 Kra.-oél kisebb távolságról való utazásnál pedig augusztus hó^IJ-ónek 0 órájától augusztus hó 20-ig vehető igénybe, oz utóbbi napon azonban legkésőbben a menetrend szerint délelőtt 10 óra 05 perckor Budapestre érkező 201-a az. vonathoz. A visszautazás legkorábban augusztus hó 20-án déli 12 órától kezdhető meí és pedig olyképen, hogy a Budapesttói 30 Km. túlra visszautazóknak az utazás augusztus hó 25-én a 24. órában, 30 Km-re és ezen távolságon belül utazóknak pedig augusztus hó 21-én a 24 órán be kell fclezniök. Ezen kedvezményes menettérti Jegyekkel az utazás folbeszaki-tása nincs megengedve. Gyermokek külön kedvezményben részesülnek. Visszautazás alkalmával a nienotjogy szelvények díjmentes utazásra csak abban rz esetben érvényesek, ha az ideutazás alkalmával a határátlépés legkorábban augusztus hó 14-ón 0 óra 1 porckor, legkésőbben azonban oly vonattal történik, mely augusztus hó 20-án menet-rendszerlnt délelőtt 10 óra 06 percig érkezik Budapestre, a visszautazást Budapestről csak augusztus hó 20-án 12 óra után szabad megkezdeni és a határátlépésnek legkésőbben augusztus hó 25-ikén 24 óra előtt koll megtörténnie. Az állomásfőnök. Nyári tfmválíoxósdi minden nyaralni induló elöfiie* tőnk jelent ae be írásban vagy telefonon a kiadóhivatalnak. Ai utánküldéa belföldre dlftalanttl történik, külföldre naponta 4 fillér a megtérítendő portó többlet. Szenzációs olcsón árusítjuk a még raktáron lévő árut, maradékok félárban # a cég megszűnése miatt. -w Iéf ^^ M^!.. JL — f iM — Menyasszony divatáruház —— ivorein es Strocn nagykanizsá 1929. augu9ztu8_11._ r>- Ha Budapetsre jön feltétlenül látogasson el Stopá* divatházába Budapest IV., Kossuth Lajos-utca 9. sz. Olcsó Szent István heti árusítás. = Mosonyl Mimi áll. kép. oki. zenetanárnő Keszthelyen tanítását újból megkezdi. Az 1929/30. tanévre jelentkezni lehet kedden és pénteken d. e. 11 —12-ig. Akadémiai vizsgára előkészít. „ — Sassné Farkas Böske sikerei Olaszországban. Sassné Farkas Böske festőművésznő, a Balaton meleg szinü szerelmese — jelenleg Olaszországban tartózkodik, ahol főleg Rómát, Nápolyt és Palermót látogatta. A nagykanizsai festőművésznő több magyar tárgyú és főleg balatoni tájképeivel szép sikereket aratott. Asinger\\akróg&fek Hton A LEGJOBBAK I — A Katolikus Legényegylet szüreti mulatsága. A Katolikus Legényegylet vigalmi gárdája nagy munkán fáradozik. A mindenkor tiszta magyarság jegyében lezajlott tradicionális szüreti mulatságot készíti elő, teljes műkedvelői gárdájának bevonásával. A szüreli mulatság szeptember 15-én lesz megtartva és egyik eseménye lesz a város őszi évadjának. = Árban, minőségben választékban B a r t a szőnyegraktára szenzációs. ZALAI KÖZLÖNY A Tér IDlfrlultiie céljából ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes Ferenc lóliel keserUvIzet inni. Az egész világon rendelik az orvosok a valódi Ferenc lówef viz használatát, mert ez szabályozza a bélmüködést, erősíti a gyomrot, javítja a vért, megnyugtatja az idegeket és ezáltal uj életerőt teremt. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. — Meghalt Lenti ny. plébánosa. Tóth Sándor nyug. lentll plébános 8-án meghall. Tóth Sándor 1860-ban szülelelt és 1883-ban szentelték pappá. Első állomása Szentgyörgy völgye volt, azután Lendvavásárhelyen, Letenyén, majd Lentiben működött kápláni minőségben, 1893-ban megkapta a lentii plébániát, melyet nyugalomba vonulásáig, 1926-ig nagy szeretettel és odaadással vezetett. Utolsó éveli betegségben és teljes visszavonult-ságban töltötte el. Férfiak ne csüggedjenek! K [lilét bélyag ellenébta dlikr.t.n Mrm.atv. kipjék ii.korvoil kirí,ál agy u.qjáclfa Lili-niüvu.k, (iu.Ijt aiunual állandó léid .tél bl.lo.lt ralnd.n kom. gyanga vagy n.urait.nli. férfinak). KELETI 1. orvoM.béu«ti mfl.aargyér Budapsat, Palin S.-utca 17. Alap IÍ7I löki = llj rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezésekét, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopsteln Szombathely, Kőszegt-utca 5. — Különvonat Indul Szent István napján Nagykanizsáról Budapestre. Az utazó közönség kényelmére a D. Sz. A. vas.ut Szent István napjára külön személyvonatot indít Nagykanizsáról Budapestre. A vönat Nagykanizsáról 0.10 órakor indul (éjfélkor) és reggel 5.05 órakor a budai állomásra érkezik. = Vésnökmunkákat, ruggyanta bélyegzőket elismerten legszebben és legjutányosabban készít Ooldbergerné, Főút 10. Dobrovlts udvarban. = Felhívjuk olvasóink figyelmét a mai lapunkban levő Bozzay és Szegő cég hirdetésére. Városi Mozgó la raiárur 3, 5, 7 és 9 Arakor Halló Wien! (KlrálynS férje) Egy romantikus házasság története 8 felvonásban Nyaktörő bravúrok 5 felvonásban Magyar Híradó Napi események Uránia Mozgó la vasárnap 3, 5, 7 él 9 órakor A kitagadott Megható történet 9 (elvonásban A bmaflp lovagja Egy kénysieiházasság izgalmas és vidám története 7 telv. Magyar Híradó Napi események Hétfőn, 5-én a Városi Színházban félhelyárakkal Hót nagyon mulatságos bohózat Ham a tengeri medwe Tisztító tOz Hamar egy vftlegényt ■ hozomány Cak m fajét Pötyl, a drága gyermek Aff éa az autóbanditák __ _ Kezdete 8. 7 éa 9 órakor. Ne tűrje, hogy vérét szúnyog szívja. Ilyenkor Fiit segítségét hívja. Az embúr vár a szúnyog fó-láplálóka. Élet* függ tőle. FLIT Irgalmatlan a szúnyogok Iránt; mindenütt megtalálja ós elpusztítja őket. A permetezett PLIT behatol minden hasadékba, ahol svábbogarak, uoloskák ós hangyák elbújnak ós szaporodnak. Kiírtja petéikei Megöli ■ rovarokat, de emberre ártalmatlan. Nem hagy toltot FLi T nem tóvssztendő össze a kózó.uéges rovarirtókká. : tókólotos rovarpusztltó ereje minden várakozásunkat kielégíti. PermetezzUnk KUcrarwiáRl kSapontt M PANACEA RT. ■ODAFUT, VI, FIOVU.Ö-U. M. TU.VON, SOS-4S\' — Adományok a felsőtemplom céljaira. A felsőtemplom céljaira a következő adományok folytak be: özv. Füredi Albinné 25, Halvax Oyula 5, özv. Ferllnc Oyörgyné 5, Tál Lőrinc, özv. Pap józselné, Ká-lovlcs Jánosné, Keszey La|osné 2—2, özv. Babos Oyörgyné 1\'50, Auerné, D. L., Benedek János, N. N., özv. Kozínczky Józsefné, Paragi Istvánné, özv. Pethő Jánosné, N. N„ N. N., Szabó Vlncéné, özv. Smidt Antalné, N. N. 1—1 pengő, özv. Kohárl Józsefné 60, Csányl Oyörgyné, Sípos Károly 50—50, özv. Kun Ferencné 20 fillér. = Ideges betegek, továbbá epekőben és vesebajban szenvedők jól teszik, ha a járásnál óvják testüket a rázkodtatástól. A Palma cipősarok lökkhárltóként működik. Az említett bajban és betegségben szenvedők cipőjéről ne hiányozzék a Palma cipősarok. Uj hatkerekD óriás autóbuszok Budapest utcáin. Az Állami Oépgyárak által gyártott háromhengeres „Mávag Mercedes Benz" ma-muth autóbuszok legrövidebb időn belül megfognak jelenni a főváros utcáin és ugy tökéletes géptechnikai felszerelésükkel, mint külső csínnal párosult üzembiztosságukkal és masz-szlvitásukkal ugy a közönség, mint a szakkörök érdeklődését fogják felkelteni. Meg kell jegyeznünk, hogy a vidéki forgalom lebonyolítását is ezek az uj tlpusu autóbuszok vannak hivatva, mely felfokozott igénybevételnek ezek a legmodernebb közlekedési eszközök előreláthatólag a legteljesebb mértékben megfognak felelni. = Ne (elejtse el, hogy: varrógépben „PFAFF", kerékpárban „PUCH" a legjobb I — Ügyvédi iroda áthelyezi*. Dr. Báron Pál ügyvéd Irodáját Ma-gyar-utca 14. szám alól Erzsébet-tér 15. szám alá, I. emelet (Kir. törvényszékkel szemben) helyezte át. —■ Ingyen utazhat Szent Istvánra Budapestre és vissza, ha Igénybe veszi az országszerte előnyösen Ismert .Magyar Divatcsarnok" Budapest, VII., Rákóczl-ut 74. szenzációs utazási kedvezményét. Salát érdekében olvassa el ezen árunáz lapunk mai számában megjelent hirdetését. Köztudomásu, hogy ebben az áruházban szerezheti be legjobban és legolcsóbban szükségletét Az áruház által Szent István heteben rendezendő .Magyar Vásár" alkalmából magyaros motívumokkal dlsziti fel az áruházat és a Budapestre felrándulók-nak nem mindennapi látványosságban lesz részük. vese-, hólyag-, gyomor- és cokor-bajoknál, köszvény és retunás megbetegedéseknél, de kOUtoö-sen vese- és bótyaghomok és dara eltávolítására kiváló orrod szaktekintélyek által ajánlott elsőrendű gyógyvíz. Házi Ivókúrára rendktvfll alkalma*. Állandóu friss ttttfel "" Főraktár: «■ WEISZ MÓR Nagykanizsa, Krtly-u. 21. ZALAI ZKOLOHY — Kedvezményes utazás Bécsbe. A Meneljegyiroda közli, hogy a szeptember hó 1-töl 8 álg tartandó bécsi őszi vásárra kedvezményes utazás engedélyeztetett Menetjegy kedvezmény csak vásári Igazolvány alapján igényelhető, mely a Meneljegyirodá-ban kapható és az érvényes útlevél felmutatása mellett vizűm nélküli határátlépésre is szolgál. Az odautazást legkorábban augusztus 28-án lehel megkezdnl és legkésőbb szeptember 8-án 12 óráig kell befejezni. A visszautazást legkésőbben szeptember 1-én 12 órakor lehet megkezdeni és legkésőbb szeptember 12-én kell befejezni. A menetdij-kedvezmény ugy az osztrák mint a D. Sz. A. vasúton 25 százalék. — Egyébb felvilágosítást a Menetjegy-iroda (C8engery-u. 1.) készséggel ad. = Felhívjuk olvasóink figyelmét Grosz és Társa Bankház mai lapunkban közölt hirdetésére. Naponta adjon növendék éa Irlióállslalnak „FUTOR" szénsavas takarmánymeszet. A .FUTOR" növendékállstoknál s csontképlödé st elisegili, hlzáars SS. étvágygerjesztőd A „PUTOR" nem orvosság, hanem a legfinomabban órlöll mészsótáp, amely az állatok szervezetébe Igen könnyen felszívódik, s amelyet az állatok aro-matlkus anyagtartalmánál lógva Mívesen fogyasztanak. A .FUTOR* etetése a koayhsaó etetését feleslegessé leszi. A nagyhlzlalók, uradalmak, gazdaságok a .FUTOR\' I állandóan etetik. Ara: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: I zsák 50 kg (zsákksl egytltl) P 1030. I cca fi kg-os próbadoboz árs 30 fillér. Kicsinyben és zsákszámra kapható: omzás józbef mag, műtrágya, növényvédöszerek sss kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság melleit. Telelőn : 130. — A Szent Istvánnapi látványosságokra fővárosba utazó nagyközönség figyelmébe. Felhívjuk a Szent István napjára 50 százalékos kedvezménnyel Budapestre utazó kedves olvasóink figyelmét atra, hogy pesti tartózkodása alkalmából saját erdekében el ne mulassza megtekinteni a világhírű, 80 éves üzleti múltra visszatekintő Semler (Budapest, IV. kerület Bécsi-utca 7. szám) cég dúsan felszerelt szövet raktárát, ahol a szebbnél szebb valódi angol szö-vetkolönlegességek óriási választékban és feltűnően jutányos árak mellett szerezhetők be. Külön felhívjuk még olvasóink figyelmét a cég nagy maradék osztályára, ahol a legkitűnőbb angol szövelkülönlegességeket, a legizlésesebb mintákban és a legdúsabb választékban rendkívül mérsékelt .lton szerezheti be, mely vásárlás különös alkalmat nyújt a Semler minőség megismerésére. — A Zalai ÉvkOnyv — Zala kultusza. látogassa míg a szolidságáról minden vonalon közismert Waknn r&löp .H»mMt«r szörmeá ruházat IV., Keorframéti-utoa 5. Telelőn: 841-70. Aiban, minőságben és választékban a legelső. Alapíttatott 1870. ElAru ■[ lóhalyek i Epplnger I. és Fia fa-, cement és egyéb építési anyag keres kedéie Nag/kanlzáa. Lázár József fakereskedés, építési anyagok raktára Keszthely. Szatucsck János lakeresl-edés cement és műkógyár Koinárváros Szommer Sándor gabona , terménykereskedés Z. Egerszeg. MosonylHenrik fakereakedőZalaszentgrót SPORTÉLET Ma délután: NTE—KTSE, Zala-Kanizsa FC —Levente válogatott Négy uj játékost próbál kl a profi club lék válogatottjával meccsel. Most próbálja ki a profi klub azt a négy játékost, akiket szerződtelni akar. Fekete, a Hungária tartalékhátvédje, Cslda, a Somogy csatára, továbbá Horváth és Kiss pesti amatőr válogatottak ezek a játékosok. Nagykanizsa, augusztus 1(1 Ma délután negyed 4 órakor az NTE és a Kaposvári Turul SE bajnoki mérkőzést vívnak. Bíró Balogh Pécs. öt órai kezdettel a Zala-Kanizsa uj csapata mutatkozik be s a Icven- Klubkőzl tannlsamérkő-zéi az MTE éa ■ ZTE közfitt Nagykanizsa, augusztuk 111 Ma délelőtt 9 órakor kezdődik az NTE tennlsz pályáján (Királyutcai) a szokásos klubközi tennisz-verseny az NTE és a ZTE szenior tenniszcsapala között. A mérkőzés hivatva van eldönteni, kik a jobb tenniszezök a torna-egyletiek vagy a zrinyisták? Az NTE: Gonda, Lichlensleln S., Aczél L, Hoffman, Récsey Rózsi é« Récsey Manci, a ZTE: Dr. Halszer, vitéz Csikós, Billera, Darázs L., Relschl Márika és vitéz Csikósáé indulnak a küzdelemben. A mérkőzések délután 3 órakor folytatódnak. ERTESITES! A nagyérdemű közönség szíves tudomására hozzuk, hogy a közóhajnak megfelelően augusztus há 1-én roiiiihMMeí nyitottunk. Midőn Nagykanizsa város és vidéke igen tisztelt közönségének szíves pártfogását kérjük, előre is biztosítjuk az általunk végzett munka jóságának versenyen felüli voltáról, valamint a raktáron tartott áruink kiváló minőségéről. Kiváló tisztelettel Bozzay és Szegő Nagykanizsa, Sngár-nt 2. (Babochay-féle ház) íaff.qmgusztuB 11. I Minden magyar, magyar vlwl Igyák! Szent-Margitszigeti PALATÍNUS gyógy- és ásványvíz kerületi lerakatát megnyitottam. Palatínus nyógy-, hor- é» áwinyviz nagyban és kicsinyben jutányos áron kapható Flscber és Leltnfir fűszer- és gyarmatára kereskedőnél Király-utca 8-ÜL Telelőn 239, 1 ilaéea mm.Bflir tim! Icrét I KÖZGAZDASÁG " 1" -. ___m Tenyészállatvásár és kocsiversenyek a kaposvári országos mezőgazdasági ás ipari kiállításon Nagykanizsa, augusztus llj lllrt adtunk már arról, hogy a Kaposvárott augusztus 24-töl szeptember 2-ig rendezendő országos mezőgazdasági és ipari kiállításon oly nagy számú tenyészállat bejelentések történtek, hogy az eredetileg tervezett 10 Istálló helyett 16 Istállót kellett építtetni. A tenyészállat kiállítás és vásár augusztus 24—27-ig tart és a lezárt Jelentkezések szerint 390 drb. szarvasmarha, 142 drb. ló, 412 drb. sertés, 286 drb. juh és cca 400 drb. baromfi kerül kiállításra, A kiállítás agilis vezetősége a lovasmérkőzések iránt érdeklődő közönség szórakoztatására augusztus 31-én a Somogy-Zalai Lótenyésztő és Lovassport Egylet bevonásával lovasmérközéseket és fogatszépségversenyeket rendez. A lovasünnep-ségek során kisgazdák részére szekérfogat versenyt, kisgazdáknak csoportokban történő lovasfelvonulását, akadályhajtást, országúti kocsi- és szekérversenyt és 4-es fogatokkal hajtási veraenyi rendez. TŐZSDE Ztrlekl alt lat - Pária W4, London TS W/a, Newyork 52Ó-, Brilssel 72^7Vt, Milano ÍJ 22 Madrid 75 971/1, Amslerdam 508 23 Berlin 123-75, Wien 7W2\'/a, Sofla «6, Ptfea 15-381/1, Varaó 58 30, Budapeat ■0-T>, Belgrád »12»/(, Bukarest 2 98\'A. Buza 5 fillérrel emelkedett. Huza ttizav, 77-es 237&—23 95, 78-ss 23 95 - 24 15, 79-e. 24 15 24 40, 80-si 24 35 -24 55, dunánl. 77-es 2320—23*0, 78-as 23-40-23 60, 79-es 23«0-23\'í0, fUl.aa OMrt oo.rkn _____ 1..I1 ___. ,.|>A I si 23-70- 23 90, rozs (uj) 17-75— \\T90, \'-■- \'SSO, sörárpa Il- lák. árpa 17-75—I8-J0, «,™rpa ji- 24 zab lö 75-17 25, tengeri tazt. 23-60- 24 —, dunántull 23 80 -24 25. repce 4fl--- korpa 1350-13.75, árpa u| közepes 1/75—18-50. IBaija: Délzalal Sytméa h Lapklaáé Vállalat, Ragykaalisán. Felelős Idadó: Zalai Károly. taUnaitxm talaloa i Nwksalaaa 78. u. Iftfo áugugju* 11. Európa legdúsabb szénsavas és \' jódus nalron-lllhion tartalmú savanyúvíz e. Klllaó borrli. Mit. KTágrlt, l»t»M. Kapható fűszer- és csemegekereskedésben Fölerakat: KÖVESI HENRIK lagjkanlssa, Magyar-a. 11 TlltfM 311 APRÓHIRDETÉSEK Ál apróhirdetések dija 10 uólf (0 fillér, Minden további tzó dl|a B fill. Vatér- é> luepotp 10 nóte M fillér, minden további szó dija » fill. Szerdán (a pénteken 10 szóig M fMér, minden további szó di|a • fill. Cimsió • mladeír vaata gtbb belliből átlő tzó két tzónak számit-Utlk. Állást keresőknek Süo/e engedmény. Hlnlslásak S (Bt) pangA Ssaiagsn alul a Islaalagas kAny valéa, .jrámláiéa alkarUléaa végalt altra flaatandAk Irégépat keresek bérbe. Címeket a kiadóba kérek.__ résistkaieaBsrt bekebelezésre minden öss/cRben a legelőnyösebben és tsgjycx-ssbbsn folyósltlal llcutél Ignáo pénz-kólrsönkűzvetltd Irodája Nagy kanfisán. Kszlnczy-utca 2. szám. 4925 Ha megbízható Jó és otcsó bérautóval akar utazni, ugy hívja lel telefonon 167 vagy 571. számot Oarage: Nádor-u. 6. Sürgönyeim : .Autótaxi". 3774 Klttlnó angol sasotorkarékpár oldal kocsival Jutányos áron eladó Árpád u 5. 3745 Daataohaa Frlnlaln wlrd geauchl n iwel Műdért (7-9 Jahre alt). Solor-llge Aulnahme. Mit Klawlerkenntnlsa be-rorsugt. Adrease Hallcs Nagykanizsa, Deák- Ili 5. -3915 ■árlatalapan egy 5 holdas szóló, esetleg 6—800 négyszögölet parcetlákbsn Is villa telkek részért Igen olcsón aladé. Bővebbet Aoaél laaáo Ingtllanforgslml és pénzkölcsön Irodljs, Nagykanizsán, Ka iloczjf-utca 2. 3919 ásass éra a vásárol estist koronákst, aisayskat, Olasa Vöröskereszt sorsjegyeket, Idegen pénzeket. Köspontibsnk, Kálmán Leó, Nsgykanlsaa. _ -3881 Antik r ózta la réabtíétet ; Iréaaxtal, kltOoó mlnóségtl gyümötesecet minden mennyiségben eladó. Siegő Mór Nagykanizsa, Rőtvőa-tér 2. -3<)I3 Konvenclós kocsit aaaaaall belépésre (elvétetik. Siegó Mór Nagykanizsa, Eötvösiét 2. * 3914 »«Ms forgalmas helyen kiadó. Bővebbet s kiadóban 3907 fcALAI KÖZLÖNY BxantgyArgyvérl hegyen ccs 1600 öles s ólőblrtok, rajta Igen Jó épllleltel, töldplncével, teljes felszereléssel, 700 Illet borral együtt, sürgősen elsdó Rővebbel: Aoirél Ignáo Ingatlanlorgslml Irodája Nagykanizsán, Kaslnczy-u. 2 szám. -MMa^^HlillilM Bérautó csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon : 595. Bencze Lakást Kinlzsi-iatoa 2lm. i _W33 Olojfaatsaséaynk Ismert festőktől olcsón elsdók. Megbízásból megtekinthetők Lénárl bőrkereskedésben. -3911 Háztartásban Is Jártassággsl bíró |obb fiatal nő elmenne gyarmakak mellé. Clm s kiadóban. .3906 A JAvA tanévra Iskolás fiukat vagy lánykákat ellátásrs vállal uilcsalád, fürdőszoba és soigora használaltal. Clm a kiadóban. 8(08 Egy esetleg kettő diák sz 192Í3ű7 tan-ívre gyermektelen házaspárnál tel|es at. létéat kaphat. Clm s kiadóban. -3878 Basát épületben lévó udvari elsó emeleti lakásom elköltözés miatt azonnsl Is kivallat* a háztulajdonosnál (Nagykanizsai Bankegyeaülel és Délzalal Takarékpénztárnál) — László Vilmos. -3877 300 luildas elsőrendű bértat, egyéb vállalkozás miatt azonnsl eaetleg srstás utánra átadé. — Bővebbet: Aczél Ignác pénzkölcsön ét Ingaüanforgalml Irodáiéban Nagykanizsán, Kazlnczy-u. 2. sz. 2936 •aabénsaíaalyasaat Teleki ut 0. szám siói Klnlssy-utcs 8 szám alá helyestem át Töl 0>y Péter uri-azsbó. 3788 Traplataaajt kgr -ja 3 pengő. Egész kerek vételnél 270 pengő Vlda lllizer-üzletében. 3*06 Eliórendü és olcsó, esetleg dlétlkus há.lkoaat kapható. Érdeklődni lehet Stzgár-nl 40/1. alatt. 3810 Egy udvari 2 szobás Istkéa ösazes mellékhelyiségekkel együtt kisdó szeptember vagy november I tt Zrinyl Miklós-utca 20. uám. 3811 A város legforgslmssabb uccálában egy Igen jól lövedelmező Üzlet és bérház eladói Bővebbet: Aoaél Igitéo ingallanforgalm-és pénskölcsönköavetitó Irodája Nsgyka. nlzu, Kazlrczy-u. 2 Kl-dfc egy lakás udvarban, kélszoba mellékhelységekkel, lltlrdóuobávsl ri"v. I re. Magyar-u. 30 - 3879 Kladé kétszobás ulcsl és egyszobás udvart lakás dyár-u. 3 -3916 Eladé Kossuth tér 21. számú híz szabadkézből Érdeklődni lehet ugysnott. -3880 10 holdaa szabadhegyi elsőrendű siánló éa rétből áll* birtok, akár egy darabbsn, vsgy parcellákban is eladó. — Bővebbel: Aczél Ignsc ingatlanforgalmi Irodtja, Nsgykanliián, Kaxlnczy-u. 2. Siessen vásárolni TURUi cipőüzletben, mig az olcsó készlet tart. Női szandolettek piros, drapp és kék színekben. Gyermek, női és férfi duplavarrott szandálok, Chrom- és nyersgummitalpu tennisz-cipők nagy választékban. Nézze meg kirakatunkat! ZÍBI ■ előhívás, másolás, nagyítás olcsón elvállaltatlk. Nagy választék r rt r kedvező részletfizetésre. 9X12 lemezesgép . 38 pengő és feljebb „K O D A K" . . . . 24 pengő és feljebb Mindig friss lemezek, filmek, másolópapírok, vegyszerek Szabó Antal"""* " I képéazati szaküzlet 2V| hold szántólöld a szentmiklósi uton sürgősen aladó. Bővebbet: Aczél Ignác ingatlanforgalmi Irodája, Nsgyksnlzsán, Ks-zlnczy u. 2. Szepesi imre Zrinyl Mlkléa-sstoa tt. csatornázás, vízvezeték-berendezés, épület ét mfl-3*)7 bádogos. — Telefon 2-96. KaadA leány gépírás és egyéb Irodsl munkára ajánlkozik. Clm a kiadóban. 3815 Géplréat villalom. Bővebbet Eötvös-tér 15. 3831 ISOO hold., elsőrendű birtok, rajta 15 szobás főúri ksstély, 5 szobás tlszti-Iskissal és egy sso holdaa, ugyancsak elsóretuló birtok, s Déllvssut mentén, rajta 6 szobás urllakással és 3 szobás tlsittia-kásssl eladó. Bővebbet Aoaél Ignáo Ingatlanlorgslml Irodájában Nagykanizsán Kazinczy-ulca 2. koroanakahyl- 1-re kiadó. 3897 Templomtér 1/b. egy I •ég teljes felszereléssel Varssdl-at 3/b. szám alatt egy szoba konyhás lakéa kiadó. -3901 Egy jókarban levő Iréaasztal eladó, lötvós-"..... Eötvös-tér 21. sz. alatt 30 év óta fennálló |ólorgalmu vagyaa-karaakadéa bérbeadó Oelsén. Oál, Magyar utca 10. -3894 Eötvös-tér 18. ssámu házban egy > aaabéa verandás, ssárai, egészséges lakás, szeptember hó l-re kisdó. Bővebbet: Aoaél Ignáo pénzkölcsönközvetltó és Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsa, Kazlnczy-n. 2. as. -3755 Oaangary-ut 41. aa. ■alathéa- nak Is slkalmss Blach-l\'le aarokhést, aaonnal beköltözhető háromssobás la-i. Bővebbet a házmesternél. ■3890 ■étajaobáa ntoal lakéa kladé. Clm s kiadóhivatalban. 3887 latéllétrégya eladó. Kazlnczy-\'uica 49. sz. aUlt. 3888 Helybeli nsgykereskedő cég keres szon-nsll belépésre gyors- és gépírásban jártaa nőt asaakaarM. Csak írásbeli ajánUtok vétetnek llgyelembe, melyek Póstatiók II\'. küldendők. -3889 Héaak 6, 5, 4 és 3 szobás modern magánházak s belvárosban, több nagyobb a kisebb jövedelmező bárhészak emeletes és tuiatháaak, vendéglók. Birtok, Somogyban 1000 kai. hold jó birtok épllle lekkel, azép urtlakkal, Egaraaaal Járásban 130 hold szép épületekkel íaalzsa határában, 10, 8 és -i hold birtok, Kaaatbaly melleit 60 és 53 hold kl-tünó bírlak épületekke\', •azabad-haayaa 10, 5 és 2 hold épülettel. SxAIAblrtok Szentgyörgyvári hegyen 5, 3 és I hold pincével, FArlsénoan 4 és 2 hold pincével, Baranyában 415 kst. hold bérlat szép épületekkel aloaé árban eladok. Bővebbet Dukász Miksa Nagyksnlzsa, Saansara-a. 3 SZ. -3873 Egy nagy antik oardaroba szekrény és egy Íéní Iróssztat eladó. Osv. Slpos\'né, RSkócsl-u. 27. 3864 Elköltözés miatt Jókaiban levő különféle bútorok aladék Kinizsi u. 47. 3S82 Ármuth Sándor és Pia üzletébe egy klfnté fin vagy tannlé asonnalrs felvétetik. 8841 Lédákat legolcsóbban a nagytrafikban. 3944 MIÉZET, nyersbőrt, ágytollat. «aaat és limai legmagasabb áron vásárol Strém Bernát és Fial Erzsébet-tér IS. aus ByAsnAIoaAaAk flgyalssséba I Óriási láda készletünket nagyon olcsón eladnánk. Bővebbet a nsgytrafíkban. 3845 Kétaaabéa ulcsl vlzvezclékes lakát szonnalra kiadó Józseffóherceg-ut M/a. Zala éa több StaitMWt||ák kisebb-nagyobb birtok iakólMzzil ét gtzdt-sági épületekkel aladék. Bővebbet Kuél Ignáo Ingatlanforgalmi éa pénzkölcsön-közvetlló Irodájában Nagy kan Izaa, Kialncay-ntra 2. Kétszobás lakéa okt. 1 re kUdó. Eötvös-tér 20. 3866 15-ére keresek rendes gyarsssak lényt. Németül tudó előnyben. Jelentkezni lehet telefonon, 64. sz. -3883 Oalatbalylaég kisdó Bővebbel Welt ner borbélynál, Kazlnczy-utca 2 u. ,-3904 Tannlélányoknt felveaa fekete Margit. Divatssalon, Pó ut 22. -3861 Hunyadi-utca 42. sz. ház kerttel, 2 kit likásssl egynek vszy külOn-külön tug. 15-re kladé. Bővebbel Nemsetl Bank házmesternél. 3856 Egy baanárnaaéd és egy aaataloa- ! " felvétetik. Oa<al-u 27. azám alatt. aagéd (elvé -3872 Ctengery-ut 13 tz. a házbsn 1 és 2 szobás lakáaak kiadók. -3874 A várót belterületén egy modern 5 szobás url magánház eladó. Bővebbet: Aoaél Ignáo pénzkölcsőnkőzvetító és Ingatlanforgalmi Irodája Nagykanizsa, Kazlnciy-utcs 2. sz. Egy bödön llbaaalr esetleg kllónktnt Is elsdó EAtvAa tér at. 3858 Eladé 2 complelt világos háló ét 6 drb. szép bőrsrék. Ózv. Kukeczné, Kákócsl-utca 4. 3857 Jobb hárból való llut tanononnk felvetlek. Németh P. szabómester, Deák-tér 4. 3149 Arany János-u. 11. sz. ház, egy utcai hároatsaaobéa lakással, elősaobával, egy udvari kétszobás s egy egyszobás la-ksssal, mellékhelyiségekkel, Istállóvsl, ko-cslszlnnel, szabad kézből eladó. 3784 — A Zalai Évkönyv — ZaU kultusza. ZALAI KOZLÓNY A döbbenetes fájdalomtól porig sújtva megtöri szívvel jelentjük, hogy SZABÓ SÁNDORNÉ ■sül. Haiimark Paula a legjobb feleség, anya és nagyanya, testvér és rokon a sors kifürkészhetetlen akaratából e hó 10-én reggel 8 órakor életének 54-ik, boldog házasságának 35 ik évében váratlanul elhunyt. A rettenetes csapás kétségbeejtő vigasztalhatatlanságban hagyott itt bennünket, akik jóságos lényének emlékét mindig kegyelettel fogjuk megőrizni. Drága halottunkat vasárnap, augusztus 11-én délután 6 órakor a Kinizsi-utcai lakásról kisérjük utolsó útjára. Szabó Sándor és családja. Szerettünk mlg éltél, siratunk inig élünk! Kérjen díjmentes meghívót a Sienl István bed magyar Tálárra a DlVAiC^oNOK töi Budapest, VII., Rákóczl-ut 74. mely egyben egy kivonatos árjegyzékei is tarlalmaz. A cég visszatéríti önnel. az alanti táblázat szerint utazási költségét és Igy ön ingyen utaibat Budapestre éa vluza augusztus 19—31-lg a Szent István Heti Magra* Vétirrm. Ha a vásárolt öaazeg kitesz: 30 pengőt ...... 50 pengőt ...... 100 pengőt ...... és Igy tovább ivészen 500 peagólg, amiből 30 pengőt térítünk vissza Viasza. Példa térttünk: a kedvezmény megmagyarázására: 2 pengőt Ha Kesatheiyről, Szegedről vagy Mlakoic- 3 pengőt ,ő| jo„ (el Budapestre, lizet Ón egy 111. 6 pengői 0ill lztm von. jegyért oda és vissza az SOO/o-os kedvezménnyel 6 pengőt. Ml eat a 6 pengőt már 100 pengő vásárlásnál Önnek visszatérítjük. Ne 1,1.1 lu ,1 luil Imi, h.Uben meg-teklatea! __ tiu,(„ agysezlon gyártmáijrataiel. ■erk Ferenc, kárpitos él álultí Bndnpeat, VI.. Hegedi Sándor alt. 15. Kárplloaotl garnitúrák, matracok, „Ilonok __állandó nayy raktárt._HSf Moal Fe»tl Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR t«imo«i, vafytiazttttf, nih.fettS ■ uoMbalbeJjt mai. ipaitUUlUeoe annnyáreamel klloniatra NAGYKANIZSA UjiJtMétev i Oyártálay i Kazinczy ti, 8. Hunyadl-u. IS. Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit leltei vagy ttaztlttat. Győződjön meg áraim oícaóságáról és munkám kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértiaztltáa I TUztlt I naz Pllatéroz 1 16461 — 1929. Versenytárgyalási hirdetmény. 6 drb. jóminőségü téli kabát, 6 „ „ télizubbony, 6 „ „ téli nadrág az erdőőrök részére legkésőbb folyó évi augusztus hó 24-ének déli 12 órájáig a v. iktatóhivatalba benyujtandó zárt írásbeli ajánlatot kérek. Nagykanizsa, 1929. aug. 2. <«i Polgármester. Ai 1019. magyar Tourlat Trophjn MSI a ZEHITII jja.olM ZENIT és DOT angol motorkerékpárok árban 4s mlitöiégbsn tttoKrhctetUnck I V.ié.kápvIssUI: nOT DEMÉNYI ÉS FIA Bndapeat. VI., Király utca S5. Modem lavitdmubely „ (a alkauleinklir. 1HQ Mll ■V- Igen kedveid tintáéi feltétetek I M Meg néhány uj H. R. 0. epecPat angol motorkerékpár raktárrá! gyárt áron almi eladd. Kérien áfjegyeáket I Tűzifa és szén legolcsóbb beszerzési forrása HILD JÓZSEF deazka, épüietfa. mész, cement éa egyéb építkezési anyag kereskedése Nagykanizsa, Király-utca 4. Telefon: 120. itóö. augusztus il. Alulírottak fájdalommal megtört szívvel, de a Mindenható Isten szent akaratában megnyugodva jelentik, hogy a forrón szeretett férj, testvér, sógor, illetve rokon Fülöp Gyula életének 35-lk, házasságának 5-ik évében rövid szenvedés után folyó hó 9-én délelölt fél 11 órakor Fonyódon elhunyt. Drága halottunk földi maradványalt hazaszállítjuk és a helv-beli róm. katli. temető halottas házából folyó hó 11-én délután 4 órakor fogjuk örök nyugvó helyére kisírni. Az engesztelő szenlmiseáldozat a megboldogult lelkiüdvéért folyó hó 12-én délelőtt 9 órakor fog az alsó plébánia templomban a Mindenhatónak bemutattatnl. Nagykanizsa, 1929. augusztus 10. Szerettünk mlg Altéi, siratunk mlg élünk I özv. Fülöp Oyuláné szül. Nagy Mária n«|e. - Oyenew Pálné szül. Nagy Verona nagyanyja. — Fülöp Józnef, Ferenc, tárván, Lajos, Mária féri. Krtzler Frigyemé testvérei - Fülöp lózsefné srffl. Király Juliánná, Fülöp Ferencne szili. 8chmell Mária, Fülöp Istvádné szül. Kolter Erzaé-bet, Fülöp Lajoané szilt. Pacsica Mária, Naiv Erzsébet sógornői. Krliler Frigyes, Nagy Lajoa, Sándor, ferenc sógorai._ Tliztelettel érteslt)ük a nagyérdemű közönséget, hogy Csengery-ut 5. szám alatt (dr. Krelsler-téle házban) villanyfelszerelési üzletet nyitottunk. Acctrmulátor töltést és javítást szakszerűen vállalunk. Ké ]Uk a nagyérdemű köiőnség szivrs támogatását. Tisztelettel Farkas és Mihaleoz. A nagykanizsai klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 6110/1929. tk. szám. Árverési hirdetmény éa árverési faltétalak. Dr. örley György végrehajtatnak Qlas-ner Katalin, Lajos és Julta klik. végrehat-lást szenvedők ellen 08 P 4 lill. tőke és jár. erejéig Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság ifj. Kováca Zsigmond pacsal lakós éa Saturnua MtUzakl éa Oép-kereikedeiml r.-t. budapesti cég utóajánlata következtében az 1908. : XL1. t.-c. 27. § a értelmében ujabb árverési rendel el 98\' P 4 flll. tőkekövetelés, ennek 1928. évi május hó 13. napjától járó 50/0 kamatai és a 4 P megállapított per és végrehajtási költség, valamint a csattakozottnak kimondott Saturnus Műszaki éa Gépkereskedelmi r -t. végrehajtató iák, Böhm Sándor és neje Olasner Ilona végrehajtáat szenvedők ellen 328 P tőke, ennek 1927. évi márclua hó 30 nap|átót járó I8O0 kamata 87 P 14 Ilii. megállapított költség, továbbá Löwy II. Fial éa Kovács Marcell Vaikeieakcdelml r.-l. hndiHitl cégnek IB9 I\' 3] lill. lőke, Flirher ét Bááei nagykanlml cégotk 1160 P tőkekövetelése éa járulékainak be. hajtása végett a nagykanizsai kir. járáabiró-ság területén levő, Pacsa községben tekvő s a pacsal 605. szljkvben A f 212. hsz. ai. !o.U:i Ingatlanra ház udvarral 3850 P kikiáltási árban éa pedig aa arra a 6429rlk 1926. ni. végzéaael Giasner Ilona előbb özv. Olasner Mlkaáné, most ll| Böhm Sán-dorné javára bekebelezett holtlgtarl, lakás baaznáíati |og fentartásával, amennyiben fenti ingatlan ezen szoigaimijog tentartá-aával olyan árban adatnék cl, mely a szol- Kslmlteiekkönyvl bejegyzését megelőző te-e tételek fedezete szempontjából ezennel megállapított 3900 P-őt meg nem üti, az árvetés hatálytalanná válik éa aa Ingatlan a kitűzőit határnapon a szolgalmi Jog fen-tartáaa nélkül ujabban e árverezteilk. Aiaténél fontos, hogy a pneutnallk megbízható és tartós legyen. Tíresfone márka garanlia erre, mindenki ismeri. Champion gyertyák, Zeiss irányjelzők, Fordson alkatrészek, golyós csapágyak HAVAS MIKLÓS autószakUzlet Nagykanizsa, Deák-tér 15. — Telefoni B3. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Pacsa községházánál megtartására 1929. évi aug. hó 16. napjának délelőtti 10 óráját tűzi kl és az árverési leltételeket a következőkben állapítja meg: Az árvera alá kerülő Ingatlan a kikiáltási ár felénél, illetve kétharmadánál aia. csonyabb áron nem adható eL Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzűi a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t-c. 42. §-ában meghatározol! árfolyammal számított óvadékképes értékpantroaban a kiküldöttnél letenni. vagy a bánatpénznek előlegesen biról letétbe helyezéséről Idállltott Tctétl elismervényt a kiküldöttnek átadni és az ár-verésl feltételeket aláírni. (1881: LX. t.-c. 147., 150, 170. §§.; 1908: XLI. L-c. 21. §) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senki aem akar, kötetes nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Igáit ár Ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. 1908-LX!. t-c. ^Nagykanizsa, 1929. évi Junlua hó 25. napján. A kiadmány hiteléül (Olvashatatlan aláírás.) S«Z! Irodattut. Haán Oyala kanlzaal bírósági a nogykanlzaa végrehajtótól. 656/1929. vbt aiám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. }-a értelmében ezennel közhírré teail, hogy a nagykanizsai klr. járás. Mróaáguak 1929. évi Pk. 1038 71929. aaámu végzése következtében Dr. Rapocb Aladár ügyvéd által képviselt Kraura Józaef és Fia Javára 223 pengő 75 fül. s Járulékai erejéig 1929. évi VI. hó 19 én foganatosított kielégítési végrehajtás ulján le- t» leiül, foglalt ál 6470 pengőre becsült követkézé Ingóságok u. m.: fűrésztelepen levő Iák stb. nyilvános árverésen eladatnak. Meiy árverésnek a nagykanizsai klr. Járásbíróság 1929-lk évt Pk. fenti számú végzése folytán 223 pengő 75 fillér tőke követeiéi, ennek 1929. évi március hő 26-lk napjától Jázó 5o/0 kamatai, W* váltódII éa eddig összesen 77 pengő SO fillérben bíróilag má- megállapított költségek erejéig a fizetett összeg levonásával Töllöspusztán fatelepen, Komárvázoa mellett leendő megtartására 1929. ÍW augusztus hó 24. napjának d. u. 5 órája határidőin kitűztük éa ahboa a venni saáaáékoaák ezen-nel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy aa érintett Ing&ágok al 1881. ívt LX. t.-c. 107. éa 108. { al értelmében készpénzltzetéa mellett a legtöbbet igézőnek ezűkaég esetén becaáron alul Is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és lelülloglaltaiták és azokra kielégítési jogot nyeztek volna, ezen árveréa az 1881. évf LX. t.-c. 102. {. értelmében ezek javára la elrendeltetik. Keit Nagykanizsán, 1929. évi aug. hó 5. napján. Haán Oyula s. k. "sí klr. Jblr. végrehajtó. HIRDESSEN a „Zalai KBzl8ny"-ben. ioy) augusztus 11. He menjen ■ lábhoz, hanem a fejhez I brandl Sándor és fia cég DEAk-TÉR a. TELEFON IS. Szakszerű kiszolgálást nvujt a kerékpárvevőknek. Kedvező részletfizetési fellélelek I PUCH-kerékpárok 30 év óla a legjobb acélanyagból készülnek. Alkatrészek, príma kfllső és belső gummik raktára. Műszerész-műhely t ZALAI KÖZLÖNY Olcsó árakt Vendéglő megnyitás. Mailem Nagykanizsa é» vidéke n. é. Ul&úégét, nogy Ihárosberényben a kaposvári ulon inka köiaég felöl vendéglőt nyitottam. Jé borok, jégbe hlltö t sörök, hideg éa melrit ételek minden időben kaphatók. A kan inal kirándulók pihenő éa talál-koió helye Kitűnő kluolgáláa I Kérem a t közönség becaea pártiogáaál. Tisztelettel s»i ZliM Jún raiíjlfij, IbámWy Keszthelyen egy újonnan épüli sarokház vendéglővel haláleset miatt eladó. Azonnal átvehető. HMI Cim megtudható a kiadóhivalalban. Forgalomba került a legújabb gyártási technika terméke AzoJ.vojüJIIII SMeMDtpala Aki egyszer hsaználta, mindenkinek ajánlja. i ,*,-oi Újlak; Ajbegtcementpala minőségileg felülmúlhatatlan, A ,*.-oi Ujlaky Asbestcementpala tartóssága korlátlan, A .*.-«! Djlaky Ajbegtcementpala tűznek, fagynak, viharnak löké elcsen ellentál), A ,\\-oi Djlaky Asbeitcementpala sziohatára minden színben gyönyörűen érvényesül. Árajánlattal és fedési költségvetéssel szolgál: „Hagybátony-Djlaky" Egyesült Iparművek B.-T. Bndapest vezérképviselete: D ok ász Ferenc oki. géyésiaérnök deszka-, épUletfa- és építési 378) snyagkereskedése Hsgykaalaaa, Haigyar-utoa 100. cindián Nagykanizsai utakra legmegfelelőbb az Alag üzembiztosabb motorkerékpár az A legelterjedtebb motorkerékpár az A legjobban felszerelt motorkerékpár az Mindezek mellett a legolcsóbb az Kéljen ajánlatot mielőtt motorkerékpárt óhajt venni. Körzetképviselet: Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat Cégtulajdonos: Hollós Ferenc Nagykanizsa, Erzeébet-tér 4. _ «t,unl?MOTrSvn rco tfij.t/^i\'j^i -- Műhelyemet Fő-ut 8. • Bazár épületbe, L ndvar helyeaetem át Löbl Béla szSasmester. James, Rudge, Triumph a legelterjedtebb angol motorkerékpárok lOOO/o-lg megbízhatók és ezérl üzleti, s|>ort és versenycélra egyaránt legmegfelelőbb. Sorozatos győzelmek ugy megbízhatósági, mini gyorsasági versenyeken. BOOO pengős ingyen biztosítást kap minden^ vevő. Kérjen ajánlatot, mielőtt motorkerékpárt óhajt venni. Körzetképviselet: ftut6 és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat Cégtulajdonos: Hollós Ferenc "agykanizsa, Erzsébet-tér 4. _ Kárpitosműhelyemet Kölcsey-ulca II. szára alól Kölcaey-utca 12. szám alá (Bogenrledcr-hiz) helyeztem át. Pllczer Albert, kárpitos, ma Pályázati hirdetmény A nagykanizsai Ipartestület elöljárósága pályázatot hirdet az üresedésben lévő jegyzői állás betöltésére. Pályázhatnak mindazok, akiknek érettségi bizonyítványuk, vagy azzal egyenértékű képesiléqűk van. Előnyben részesülnek oly pályázók, akik iparos ügyekben jártasak és ezt okmányszerüleg Igazolják. A kérvényhez csatolandó születési, erkölcsi, esetleges működési bizonyítványok. A megválasztott egy évi próbaidőre alkalmaztatik és ez Idő alatt havi 200 P, azaz Kettőszáz pengő javadalmazásban részesül. Véglegesítése esetén fizetése havi 240 pengő lesz. Az ipartestület elöljárósága fen-tartja magának azt a jogát, hogy a pályázók közül szabadon választhasson, vagy s hirdetett állást máskép töltse be. Pályázati határidő IB29. évi augusztus 31. Ezen időponton lul beérkezett pályázatok figyelembe nem vétetnek. Nagykanizsa, 1929. évi augusztus hó 8-án. Kiss Ern6 3«tt Ipt elnök. Kévekötő és Marilla Gazdasági kötéláruk Uj ponyva Gabonászsák Ponyva és zsák kölcsönzés HIBSCH ÉS SZE60 cégnél. háb/iráí SINGER VARRÓGÉP. Xtxhuyu) fuu±kín. /<ále>U}c JlLcbC&J>TUf hCLUÍ SINQER VARRÓGÉP PESZV TARS. Fióküzlete: HA8YKAHIZSA Fő-ut 1. Ez az autó kell Önnek! Rendelje azonnal meg Szántó Vilmos és Társai cégnél ■agykanizsa, Deák-tér 2. szám. Telelőn: 3-22. Raktárról az Bsszes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek I — Gazdák és uradalmak figyelmébe!! Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a „KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson, Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkoiyozók, borprések, szőiőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjutá-nyosabb árban, egy vagy két évi réezletfizetéere is, minden előleg nélkül kaphatók a „KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál, Nagykanizsa, F6-ut 12. szám. Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltételek mellett. Szflkségletelnek beszerzése el&tt feltétlen 2S3U kérjen árajánlatot I ZALAI KÖZLÖNY 1929. augusztus 31. Minden berendezést díjmentesen saját felelősségünkre lakásába! szállítjuk. 3-tól 18 hónapig terjedő fizetési feltételeket nyujtunk. ön feltétlenül jelentékeny pénzt takarít meg és sok kellemetlenségtől kíméli meg magát. Cégünk öt évtizedes múltja garantálja a legteljesebb megelégedését. Keressen fel benn>Qnket személyesen! KOPSTEIN bútoráruházai SZOMBATHELY, Kőszegi-utca 5. (udvarban) és SOPRON, Várkerület 62 Alapítva í 1887-ben. Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető: Zalai Károly.) B9. évfolyam, *38 sxám Nagylunlisa, 1929 augusztus 13. kedd Ara 14 fillér ZALAI I0ZL0NT Szarkeazlóiíg és kiadóhivatal: Pó-ut 5. azám. KulUielyl llokktadóhlvatal Kosauth Laloa-u. 35. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos PlóHielfal áfa: tgy hóra ■ poiRÓ Miét Borzalmas tfizvész egy zalai községben Játszó gyerekek majdnem elpusztítottak egy egész falut. — 11 ház, 29 pajta, rengeteg gazdasági eszköz és gabona pusztult el Zalaegerszeg, augusztus 12 (Tudósítónk telefonjelentése) Nyíród községben vasárnap borzalmas tűzvész pusztított. A délutáni órákban kigyulladt egy ház. A tüz csak hamar átterjedt a szomszédos házakra is és pár órán belül majdnem a léi falu állott lángokban. Bár szonnal oltottak, de igy is 11 ház égett le a hozzátartozó 29 pajtával, 10 vagon gabonával, 5 vagon szalmával, 1000 mázsa kicsépeletlen gabonával és rengeteg gazdasági eszközzel együtt. A lüzvizsgáló-bizoltság megállapítása szerint a tűzkár 100.000 pengő. A tüzet — mint azt a csendőrség kiderítette — játszadozó gyermekek okozták. -------------------------- Toka nem Izgatott a köztársaság ellen, hanem a tót autonómiáért küzdött: vallották a tanuk Pozaony, augusztus 12 A Tuka-per mai tárgyalásán Sldor izerkesztő azt vallja, hogy évekig dolgozott együtt Tukával. — Mi a Slovak szerkesztőségében állandóan láttuk Tuka működését mondja. Nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy soha államellenes tevékenységet nem folytatott. A védő kérdésére elmondja a tanú, hogy Tuka jó tót, hazafi volt. Tuka is kérdést intéz a tanúhoz: — Igaz-e, hogy államellenes szellemben neveltem a tót ifjúságot? — ön a tót ifjúságot a lehető legkedvezőbb irodalmi és politikai •Kllemben nevelte. KUmkó Gyula szenátor tanúvallomásában kijelentette, hogy a nagy-««nlmihályi gyűlésen Tuka nem izgatott a köztársaság rendje ellen, hanem a tót autonómia érdekében folytatott küzdelemről beszélt. Hvozdik János lót néppárti képvi-Ugyanilyen értelemben tette meg tanúvallomását. Mahacsek Pál tanú, lót néppárti képviselő nem lud a vádlottak államellenes cselekedeteiről. Hanzalikról az a véleménye, hogy az agent-provokatőr. Kéri a törvényszéki elnököt, hogy a köztársaság érdekében zárt tárgyaláson tehessen vallomást. Erre az elnök kiüriltctle a terme\'. A zárt ajtók megettl tanúvallomás W óráig tartolt. Ausxtria belép a Kisantantha Mfagyarorsszág ellen? Állítólagos megállapodás az osztrák kancellár és Benes között Prága, augusztus 12 (Éjszakai rádiójelentés) A Pozsonyban megjelenő „Hiradó" cimü lap közli a kővetkező érdekes cikket: Streeruvltz szövetségi kancellár és llenes Pilsenben tanácskoztak és ennek során olyan megállapodás jött létre a két államférfiú között, hogy Ausztria betép a kisantant érdekközösségébe és helyzeti energiáját a Magyarországot körülvevő kisantant rendelkezésére fogja bocsátani. A szövetségi kancellár nem ellenzi ezt az indítványt, atnely Benestől származott és nem látja akadályát annak, hogy Ausztria is belépjen a kisantant körébe. Természetes — Írja a lap, — hogy a két államférfiú puhatolózó megbeszélésétől nagy ut vezet addig, hogy a kisantant vezetői, politikájuk céljából elveszithelőnek tekinthető Lengyelország helyébe, uj szövetségest és fegyverbarátot nyerjenek Ausztria bevonásával. A prefektus indította meg az embertelen lupényi vérengzést •z Daazea hivatalon tényezők Ittaaak voltak a lupényi kiazélléanél — Rozvány prefektua lemondott élléaái-ól Bukarest, augusztus 12 A lupényi vérengzésért Rozvány prefektust teszik felelőssé, mert állítólag ő ragadta volna ki az egyik katona kezéből a fegyvert és lőtt, ami a további tüzelést indította meg. Jelentés szerint a prefektus, az ügyész és az összes hivatalos funkcionáriusok be voltak rúgva, mi- kor Lupényba kiszálltak. Rozvány prefektus a vádakra, melyek ellene elhangzottak, nyilatkozatot tett közzé, hogy nem ő, hanem az ügyész intézkedett a tüzelés előtt közvetlenül. Az ügyész ezzel szemben határozottan állítja, hogy a prefektus minden ok nélkül tüzelt. A prefektus — tudomására jutva az ügyész vallomása lemondott állásáról. á Rajna-vidék kiürítésének feltételeiről tárgyalt a hágai konferencia A kritikusan feszült helyzetet nyugodtabban Ítélik meg a legutolsó jelentések Németország és a megszálló ha-talmak tárgyalásai Hága, augusztus 12 (Éjszakai rádiójelentés) A politikai "bizollság délután Ult össze, hogy általános eszmecserét folytasson azokról a feltételekről, amelyek mellett a Rajna-vidék kiürítésének kérdéséi meg lellet vizsgálni. Holnap délután Henderson elnöklele alatt a megszálló hatalmak és Németország ebben a kérdésben értekezletet tartanak. 34 méregkeverő van már a szolnoki fogházban letartóztatva Hzolnok, nugueztus 12 Ujabban a szolnoki fogházba 13 asszonyt szállilotlak be. Velllk együtt a monstrc-gyilkossági per lelartóz-tatottainak száma 34-re emelkedett. Huhu, augusztus 12 (Éjszakai rádiójelentés) A délelőll főbb eseménye az volt, hogy a pénzügyi bizottság ülését elhalasztották szerdára. Ennek a ténynek az az érdekessége, hogy az elhalasztást maga Snowden is akarta, sőt kezdeményezte. Ma már bizonyos nyu-godlság észlelhető a konferencia berkeiben. Ezt a nyugalmat nem csökkentette MacDonaldnak Snowdeithez intézett távirata sem. Ezt a sürgönyt a konferenciázók körében a nyilvános diplomácia olyan fogásának te-kinlik, amelyeknek belpolilikallag meg van a létjogosultságuk, azonban külpolitikai, nemzetközi értekezlelc-ken a régi taktikusok alig befolyásolhatók vele. Az európai körrepfllés .utolsó fecskéi" Budapesten Hudazest, augusztus 12 (Éjszakai rádiójelentés) Az európai knrrepUlés „utolsó fecskéi": Croueiss ma délután 17 óra 37 perckor érkezett Mátyásföldre Bukarestből. Holnap reggelig marad a magvar fővárosban aztán tovább repül Burg-harddal együtt Bécs felé. IV. Károly király emléknap Tihanyban A IV. Károly Király Tihanyi Országos Emlékbizottság augusztus hó 15-én, Nagyboldogasszony napján országos emléknap keretében áldoz a boldogult király emlékének. Az ünnepély sorrendje: 1. 6 órától csendes misék, ezalatt gyónás és áldozás a tihanyi bencés apátság templomában. 2. 10 óra 50 perckor a felállításra kerülő kálvária állomások adományozóinak, Somogyvármegye, Győr— Moson és Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesitett vármegyék, Tolna, Abauj és Veszprémvármegyék küldöttségei, valamint az egyházi és világi méltóságok fogadása. 3. II óra 15 perckor a veszprémi megyéspüspök vezetésével kivonulás a kálvária helyére, ahol a felállított állomások áldásban részesülnek. Itt a törvényhatóságok rövid beszéd és alapítólevél kíséretében átadják az állprjiásokat a tihanyi apátnak. Innen a körmenet a monostori parkban felállított tábori oltárhoz vonul az ünnepélyes főpapi misére, melyet dr. Rott Nándor veszprémi megyéspüspök celebrál. A szent énekeket a Veszprémi Uri Dalárda adja elő. 4. Ünnepi beszédet mond dr. ülalt-felder Gyula csanádi megyéspüspök. 5. A IV. Károly király tihanyi tartózkodását megörökítő emléktábla megkoszorúzása, mely alatt dr. gróf Csekonics Iván beszédet mond. A nagyközönség a szobákat megtekinti és az emlékivckct aláirja, azután a templom falába illesztett hősi emléktábla megkoszorúzása kövclkezik. A lélekemelő ünnepélyt a kivonult leventék díszfelvonulása zárja be. Az ünnepélyen résztvevők 50 százalékos viteldijkedvezményben részesülnek, melyre jogosiló igazolvány az Emlékbizottság titkári hivatalánál szerezhető be (IV., Vámház-körut 2. II. cm. Telefon Aut. 84-1-11) P 1.50 beküldése ellenében. ZALAI KÖZLÖNY Kömüvés és ács-szakmunkások bérmozgalma a kanizsai laktanyaépitkezésnéi A\'szakmunkások a Nagykanizsán szokásos órabéreket kérték a vállalkozótól — A cég számos szakmunkásnak kiadta a munkakönyvét — A munkások küldöttsége a főjegyzőnél, a kapitányságon és az Ipartestületen Nagykanizsa, augusztus 12 A nagykanizsai laktanyaépitkezésnél dolgozó építőipari szakmunkások nagyobb küldöttsége tisztelgett ma délelőtt dr. Krátky István polgármester-helyettes főjegyzőnél, akinek előadták, hogy az építőipari szakmunkások augusztus G-án a kapitányság egyik tisztviselőjének közbenjöltével értekezletet tartottak, amelyen elhatározták, hogy a vállalkozó cégtől 1) emberségesebb bánásmódot, 2) a Nagykanizsán a többi építőmesterek állal már évek óta fizetett és divó órabérek érvénybeléptét és fizetését kérték. A válaszra a munkásság három napos terminust adolt a vállalkozónak. A cég 75 szakmunkásnak a három nap lejártával a könyvét adta ki Miután legtöbb családos ember és igy 300 főre lehető azoknak a száma, akiknek a kenyere veszendőben van, — arra kérték dr. Krdtky István polgármcsterhelyettesl, hogy interveniáljon ebben az Ügyben a vállalkozó cégnél, mert nem lehet őket az utcára kitenni azért, mert csupán azt az órabért kérték, amit a többi kanizsai építőmester fizet. közbevetésükről biztosították a mun- Érdeklődtünk ebben az Ügyben a vállalkozó cégnél, ahol a cégfönök távollétében az egyik vezető, Strém ur a következőket mondotta: — Tény, hogy a munkásság memorandumot adott át a cégnek, aki a jelenlegi viszonyok mellett nem teljesítheti a munkásság kérelmét. Miulán a munkásság a régi alapon nem volt hajlandó do\'gozni, kiadták nekik a munkakönyveket és most csökkent munkaerővel folyik az építkezés, amennyiben nincsen szükségük nagyobb munkaerőre. — Ám, ha az eddigi órabér mellett tovább akarnak dolgozni, felvehetik a munkát. " — Különben is ebben az ügyben a ma Nagykanizsára érkező cégfőnök fog határozni. Amint Strém ur nyilatkozatából kitűnik, a cégben meg van minden jóindulat a munkássággal való tárgyalásokra. Hisszük, hogy a hatóságok intervenciója meghozza a kívánt sikert és a becsületes, dolgos munkások már a legközelebbi órákban ismét munkába állhatnak és megkereshetik az áldott mindennapi kenyeret a maguk és családjuk számára. Egy hétéves gyermek eldobott cigarettájától porrá égett három gazdának mindene Nagykanizsa, augusztus 12 Köveskál községben nagy tUz pusztítóit, mely elhamvasztotta özv. Kovács Andrásit, B&rabás Péter és Pálfi József gazdák házalt a hozzátartozó egyéb gazdasági épületekkel együtt. A lüz özv. Kovácsné poriáján keletkezett és innen terjedt ál a szomszédos épületekre. Mint a csendőrség megállapította, a tüzet az okozta, hogy özv. Kovács Andrásné hél éves unokája cigarettázott nagyanyja távollétében. Közben hazaérkezett Kovácsné és a gyermek ijedtében az égő cigarettát kidobta az ablakon. Az ablak alatt volt egy rakás szalma, mely meggyulladt a cigarettától és ettől csakhamar tüzet fogott az egész ház. Az oltás csak nehezen sikerült, mert erős szél volt a tüz idején. Átgázoltak egy gazdán a tinók és szekere Életveszélyes állapotban szállították a kanizsai kórházba Dr. Krátky István meghallgatta a küldöttség szónokát és megigérte a munkásságnak, hogy a legnagyobb szeretettel kezébe veszi a nagykanizsai szakmunkásság ügyét és azonnal érintkezésbe lép a cég holnap Nagykanizsára érkező főnökével. A munkásság ezután a kapitányságra ment, ahol dr. Mátyás Samu kapitány, a rendőrség vezetőjének jelenlegi helyettesét kérték fel a hatósági békéltetésre. Majd felkeresték Kíís Ernő ipartestületi elnököt és Samu Lajos szövetségi főtitkárt, akik legmesszebbmenő jóindulatukról és lit láttam két falában? Irta: N. Szabó Oyula (4) Komárváros, 11)20. nyarán Elszomorodtam: Magyarország nagy művészét nyelte el a kiskomá-romi jegyzői iroda, ölvén esztendős ma Szilvay Oyula festőművész, aki eldobott magától harminc esztendőt a közigazgatásért Magyar sors ez is, Ma már márkás festő lenne, ha... Ha: Szilvay Oyula nagy nemzet fia volna. Pölöskei János elrepült a falujából Pestre egy lap segítségével, Szilvay Gyulának is repülni kell a belügyminisztérium megértésével. Én nyugdíjaznám Szilvay Oyulát. A lehető legjobban nyugdíjaznám, mert az ötvenéves jegyző-festőrnU-vész még nagyot és sokat tud alkotni. Nemrég egész véletlenül felfedezte Edvl Illés Aladár is. Azóla a legjobb baráljai és a legtekintélyesebb festők közé számítja. Valamikor Iványi-Orünwald és Réti István, a Szépművészeti Iskola rektora, láttak benne magyar csilla- I Nagykanizsa, augusztus 12 Kuhár Oyörgy beleznai lakos a Gólya-hegyről jött hazafelé szénával megrakott szekerével. Kuhár a tinók előtt jött, mikor egyszerre megbotlott és az állatok keresztül gázollak rajta és átvontatták a szekeret is a vérében ott fetrengő emberen. Eszméletlen állapotban találtak rá got. Valamikor Nagybányán is az elsők között volt Szilvay Gyula, de azután jegyző lelt. Mennyi alkotás veszhetett el az akták világában, a jegyzői iroda nevű taposó malomban. A két kő között. Egyiket alulról hajtják, a másikat felülről. Ha a felsőt forgatják gyorsabban — alulról kinozzák, ha az alsót feszitik erőteljesebben, felülről sebzik a két kő közé szorított jegyzőt. Ez a magyar jegyző sorsa. Csuda, hogy Szilvay Oyula meg tudott maradni művésznek. Csuda, hogy szárnyai le nem törtek. Legnagyobb csuda, hogy a magasba tudott röppeni. Mert Szilvay Gyula a magasban van. Nyugdíjazni Szilvay Oyulát a lehelő leggyorsabban és a lehető legméltányosabban. Menjen oda, éljen ott, ahova való — a műteremben. Szabadságot kell neki adni, hogy azt az erot, amit harminc évig visz-szafojtott, tíz-tizenöt évig kiereszthesse lelkéből. A kicsi ország csak nyerhet vele, mert hangsúlyozom : Szilvay Oyula jegyző — nagy művész. Tudtam, halloltain, hogy ügyesen és beszállították a nagykanizsai kórházba, ahol megállapították, hogy sérülése Bulyos és könnyen az életébe kerülhet. = JómegjelenésD úriembert, nagykanizsai lakhellyel, tisztviselőnek fixfizetéssel felvesz: Royal Exchange Biztosító Szombathelyi h\'öllgynöksége, Március 15. tér 2. szám. Ajánlatokat kérjük ezen címre beküldeni. festeget, de hogy ekkora erőt rejteget, arról álmodni sem mertem. Rágondolni is rossz: mennyi tüzre-való gics lóg a falakon, amikor Szilvay Oyulák ülnek az irodákban. Itt eszembe jut Zalaszánló ősi falunk a Tátika tövében. Ott él egy fiatal, gyerekember tanitó — Mikus Oyula. Az Isten is akvarellistának teremtelte. Városba, nagy városba kellene helyezni, hogy tanulhasson. Ezt sutloglák nekem Tátika kövei is. De mi haszna, ha csak én értem meg édeskevesen magammal a kövek beszédét. De most menjünk a szép, szomorú világból a selyemhernyókéba. Nincs messze Kiskomáromlól. Ott eszik naponta a több mázsányi szederfalevelet a komárvárosi cigány-soron. Talán száz apró viskó is áll egymás hátán. Egyik kicsi, a másik pici. Egy csöpetke szoba és akkora konyha, hogy tele van a tűzhellyel, meg az asszonnyal, aki mácsikot főz a rettentő hőségben. Amelyik .konyhában" búbos sárkemence is van az már .rangos", .módos-. Benézek az ablakokon. Ép hogy befér a I ítáfl. augusztus 16, Mozgószinház Isten veled színpadi Ma kedden bematat a Városi Mozgó egy nagyon kedves vígjátékot, amelynek főszereplője a legkedvesebb vígjátéki primadonna, Barbara Bedford. Egy kis newyorki revüszinházban játszik egy görlicét, de annyi bájjal és olyan felülmúlhatatlan humorral, hogy ez tette ezt a filmet világslágerré, öt pedig egyik legnevesebb filmsztárrá. Maga a történet Is tele van a legszellemesebb ötletekkel, komikus helyzetekkel. — Csak ugy hemzseg a film a csodaszép görlöktöl és mindattól, ami szem-szájnak ingere. A fö-görl természetesen Barbara Bedford, akinek azonban végül mégsem sikerül a világot meghódítani. Viszont ebben a szerepében nemcsak a kanizsai közönséget, de az egész világot a hódolóivá tette. Egy másik slágert is mutat be a Városi Mozgó. A elme: Az elvarázsolt sziget. Ennek a főszerepét H. B. Wallhall és Charlotte Stewens Iátsza. Ezeket a művészeket már bekonferálja nekünk az a sok gyönyörű szerep, amiket eddig már tőlük láttunk. A darab megkapó történet az óceánok világából. Egy a tengerből ki-nyomult szigeten játszódik le a darab, ahova egy hajókatasztrófa dobott ki egy apát a leányával. Ez véletlenül cirkuszigazgató volt. Kilenc esztendei egyedüllét után társaságot kaplak, mert egy dúsgazdag amerikai fiatalember yachtja pont az ö szigetük mellett sülyedt a tengerbe. Aztán még sok minden történik, közben az a bizonyos szerelem Is szépen kifejlődik. A csodás felvételek, a művészek játéka valóban nagy szórakozást igér két órára. Időjárás A nagykanizsai meteorológiai megfigyeli jelentések! Héttőn a Mmirték la: Heggel 7 órakor +19 <. délután 2 órakor +28-*, este 9 órakor -f-23\'S. Felhőzet: Egész napon át borait égboltozat. SllUróny: Reggel éazak, délben éuak-kele1, este délnyugati szél. * MataarolAglal lntáaal aat. M órakor lalaatli agyaiéra mlaa M6 várhat*, halyl zivatarokkal, majd a forróság oaAkkanéaa valóaxInQ. —- A Zalai Évkönyv — Zala kultusza. fejem. Selyemhernyó mindenütt. Pár szobában fáradt cigány alszik a hernyók mellett. Ne ijedjen meg senki: nem mászik a selyemhernyó emberre, csecsemőre. Van annak esze. Tudja, hogy az eperlevél jobb. Azt hiszik, én vagyok a selyem-tenyésztési felügyelő. Amikor megtudják, hogy valahogyan én is a müvés fajtához tartozom, megbarátkoznak. Mosolyogva hallgatom: van ilt tizenkét cimbalmos, tizennégy nagybégés, válámi nyolcvan konto-rás, válámi százhúsz hegedűs és válámi tizenhat banda. A gyerekek mind hegedülnek hat-hétéves korukig és mind prímás akar lenni. Egész meztelen és félig meztelen purdék rajzanak köröttem. — Hány gyerek van itt? A legöregebb bégés pipázva nevet: — Nehizs volna azt megolvasni. Hanem a komárvárosi cigánysoron is nagy a sirás-rivás. Hol egyik, hol a másik primásjelölt orditjí el magát. Il-\'olyt. köv.j <929 attfu«xtu« 13. ZALAI KÖZLÖNY napi hírek NAPIREND Augusztus 13, kedd R,jm katolikus: Ipoly. Protestáns; Ipo y. li^cliui: Ab hó 7. Városi Mozgó. .tatén veled \'lín M,C, g.irMörlénet ,Az elvaráisolt iil-JJ(. \'ligáimat dráma. OvóiyíMrtárl *J1»II «ol|táI«t: t. hó végéig « Merkly-Belua-tele F6-utl gyógyazerlir. OózfOrdó nyitva reggel fl órától ea\'e 6 órái; (MIM. aierda, péntek délutún (, kenden eijéai nap nóknek). _ Személyi hírek. Dr. Szabady Lőrinc kir. törvényszéki elnökhelyettes, dr. Mutschenbacher Edvin kir. törvényszéki tanácselnök és dr. Almássy Oyula kir. törvényszéki vizsgálóbíró hat hetes nyári szabadságukról visszaérkeztek és elfoglalták hivatalukat. — Szabadságon. Dr. Lakatos Ferenc rendörfogalmazó, a kihágási Ügyosztály vezetője augusztus 15-én négy hell szabadságra megy. Távoliéle alatt dr. Petrtcs László fogalmazó vezeti a rendőrbiróságot. — Gyászistentisztelet Ferencz József és IV. Károly királyért. A Magyar Férfiak Szentkorona Szövetségének nagykanizsai csoportja folyó hó 17-én Ferencz József és IV. Károly király emlékére gyászmisét szolgáltat a plébánia templomban délelőtt 9 órakor. A szövetség tagjait és az tlggyel érzőket ezúton tisztelettel meghivja az Elnökség. — Szünetel a rendelés a tüdőbeteg-gondozóban. A József Szanatórium Egyesület nagykanizsai tüdőbeteg-gondozó intézetében a szokásos rendelések négy hétig szünetelnek. Ha azonban valaki segélyre szorulna, ugy az intézet ezen idő alatt is rendelkezésre áll. A legközelebbi rendelő-nap szeptember 3. — Pályázat egy nagykanizsai klr. járásbíróság! állásra. A dr. Horváth Tivadar nagykanizsai járás-biró elhalálozása folytán megüresedett járásbirói állásra hirdetett pályázat tegnap harmadízben jelent meg a hivatalos közlönyben. A pályázat 8 napos halárldejü. — Augusztus 19-én külön személyvonat indul Zalaszentivántól Nagykanizsára. Augusztus hó 19-én a 307. számú vonat menetrendjében ii- és III. osztályú kocsikkal Zala-szentlvántól Nagykanizsáig, rendes dijszabásszerü személyvonat fog köz-lekedni. A vonat Zalaszentivánból indul 22 óra 33 perckor és Nagykanizsára 23 óra 55 perckor érkezik. — Halálozás. Súlyos csapás érte Szabó Sándor tekintélyes nagykanizsai clpőkereskcdől. Felesége, Szabó Sándorné született Neumark Paula 54 éves korában elhalálozott. A megboldogult mialaképe .volt az igazi hitvesnek és |ó családanyának. Halála általános részvétet vállolt ki. Vasárnap délután tcmcllék a Kinizsiutcai gyásaházból hozzátartozói és nagyszámú ismerősei részvételével. — Előkelő családot borított gyászba a kérlelhetetlen halál. özv. Stern Sándorné született Brunner Irén, néhai Stern Sándor nagykanizsai légiagyáros özvegye vasárnap reggel visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. 59 évet élt. Emberszerető, nemes szivéről, jótékonyságáról közismert volt. Mindenütt ott volt, ahol segíteni kellelt. Minden humanitárius akcióból kivette részét. Általános becsülésnek örvendett. Előkelő, kiterjedt rokonság gyászolja. Temetése ma délelölt fél 11 órakor fog végbe-inenni az izr. sírkert halottasházából. — Ml > titka, hogy mindenki szőnyeget Barta Miksánál vesz? Mert kedvező részletfizetés mel tett ké$zpénzáron vásárolhat. — Kerékpáron egy nap alatt körüljárta a Balatont egy cserkész. Varga La|os, a 657. sz. gróf Tisza István kaposvári cserkészcsapat tagja Márlatelepröl kiindulva egy nap alalt kerékpáron körüljárta a Balatont. Az ut hossza, amit megtett 217 kilométer. A derék cserkészt Máriatelepen cserkésztársai lelkesen megünnepelték a szép feladat abszolválása után. — MenetdIJkedvezmánvek a Déttvas-uton. A Duna-Száva-Adria Vasút a Vas-vármegyei Tűzoltóság részére. Szom- bathelyen 1029. évi augusztus hó 18 íft-Ikán tartandó tűzoltó kongi nz ezzel kapcsolaton tűzoltó versenyekre a vasúttársaság valamennyi állomásáról S7.ombathotyro és vissza való utazáshoz, bármely kocsiosztály használatára 50 százalékos menetdljkedvezményt engedélyezett. Az odautazás augusztus hó 14-tól Ift-lg kezdhető meg és a visszautazás augusztus hó 10-tói 28-tg fejez hetö bo. A kedvezmény a kiadott Igazolójegy atuplán vehető Igónyho. — tlgyan-esak az ORI.K részére Miskolcon, 1SI2ÍI. óvl augusztus hó 21—27-tkén tartandó konferenciára és ezzel kapcsolatos nagy gvülósre a vusuttársaság valamennyi állomásáról, bármely kocsiosztály használatára 50 százalékos melletdíjkedvez- ményt ongedélyezett. Az utazás augusztus hó 19—27-ig megkezdhető és 21 20 befejezendő. — Mindkót inenetkedvez-mény akként vehető Igénybe, hogy az odautazáshoz váltott menetjegy a kiindulást állomástól a végállomásig és vissza érvónyw és azt a kapusoknál leadni nem kell. Az utazás félbeszakítása nincs mogongedvo. — Országos állat- és kirakodóvásár Pacsán. A legközelebbi orsz. állat- és kirakódóvásár Pacsán aug. 19-én lesz megtartva. A vásárra hasított körmű állatok is felhajthatók. Növekvő kereslet Fokozottabb gyártás Olcsóbb árak A hathengeres, lengőtengelyes STEYR TYPE XII leszállított árált nyitott • a a a nyitott Combinéval csukott..... Csbriolet, 3 üléses Csbriolet, 4 üléses csukott Comfort P 8.880. P 10-060.-P 10.750.-P 11.000.-P 11.660.-P 11.400.— összes árak helyt Budapest elvámolva, 5 kerékkel értendők. Körzetképviselet: SzabóAntalMw^^S^^ — Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmull héten 16 gyermek született, 8 fiu és 8 leány: Sülé Kálmán honvéd szakaszvezető és Farkas Erzsébetnek rk. fia, Imrei l.ászló nyug. vasúti kalauz és Varga Erzsébetnek rk. leánya, Török József cipészmester és Lörinczi Bertának ref. leánya, Szummer József nyomdai segédmunkás és Szombathelyi Rózának rk. leánya, Bódal István honvéd szakaszvezető és Varga Annának rk. fia, Mikó József postaaltiszt és Qyu-ricz Máriának rk. leánya, Gudricza Islván Uveges-scgéd és Mercz Máriának rk. fia, Török Ferenc földműves és Anek Katalinnak rk. leánya, Tímár Oyula lakatos-segéd és Kovács Annának halvaszületett fia, Kiss János kocsis és Szabó Juliannának rk. leánya. Házasságon kívül született 4 fiu és 2 leány. — Elhaltak: özv. Altmann Mihályné Hánybok Mária rk. 78 éves, Komáromi Károly városi szegény rk. 88 éves, Velinger Belina János rk. 29 éves, Szakái Terézia rk. 3 hónapos, Pongrácz Oyörgyné Gergely Mária (Beíezna) rk. 29 éves, Csicsa János kovács-mester rk. 67 éves, Bokány Károly cipész-mester rk. 75 éves, özv. Stern Mórné Preisach Cecilia izr. 79 éves, Szabó Sándorné Neumark Paula izr. 54 éves, Tóth László kocsis (Zalaszentbalázs) rk. 63 éves. — Házasságot kötöttek: Holzheim Károly József (özv. vasúti mozdonyfelvlgyázó és Tánczos Anna (elv.) rk., Sió Károly kereskedő-segéd rk. és Blumenschein Vilma izr., Tóth László városi számtiszt és Leidi Gizella városi díjnok róm. kath. - A Zalai Évkönyv — Zala kultusza. — Diplomáciai kiadatási eljárás Indult meg két jugoszláv körözöttel szemben. Annak idején megírtuk, hogy az egyik Jugoszláv bíróság Turnsek József és Novoszel Ferenc jugoszláv állampolgárok ellen körözést adott ki, amelynek alapján a zalai csendőrség mindkettőt letartóztatta. Miután a jugoszláv hatóság akkor nem kezdte meg a szokásos diplomáciai eljárást kiadatásuk iránt a magyar hatóságnál, a nagykanizsai igazságügyi halóság a két körözött embert szabadlábra helyezte. Hónapok multak el azóta, míg most a jugoszláv követség utján megindult a diplomáciai eljárás kiadatásuk Iránt Persze azóta a két körözött ember ki tudja melyik határban tartózkodik már. — UJ rendszer bútorvásár lók részére. Közalkalmazottak részére Zala-vármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezésekel, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstetn Szombathely, KSszegt-utca 5. — Felgyújtotta a testvére házát bosszúból. Jelentettük, hogy Németh Oyörgy inkei gazda háza leégett. A csendőrség a nyomozás során megállapította, hogy a tüzet Németh Oyörgy József nevű testvére követte el, aki már 14 éve haragban van testvérével. A gyujtogatót lefogták és bekísérték a kir. ügyészségre. A vizsgálóbíró előzetes letartóztatásba helyezte. — Legjobb otvasnlvalő a Nemzeti Újság Aranykönyvtára. Ára előfizetőinknek kötetenként 150 P és 30 fillér portó. Szenzációs olcsón árusítjuk a még raktáron lévő árut, maradékok félárban • a cég megszűnése miatt. -m Km m m ■ _ Menyasszony divatáruház —— őrein es Strocn hagykanizsáh ZALAI KÖZLÖNY 1929. angtuztus 13.. Legjobb üdítő ital a közismert Kapható minden fűszer-és csemajjektreskedésbea. Főraktár: Wein Mír Ibaytaiízn, Klrály-utea 21. — Halálos cséplógépszerencsét-lennégek. Pacsa községben a csép-léseknél halálos szerencsétlenség áldozata lett Váraljai Ferenc gazda. A szerencsétlen ember az asztag te teléről megszédülve belezuhant a gépbe, mely borzalmasan összeroncsolta. Mikor a gépet leállították, Váraljai halott volt. A vizsgálat megindult. — Simongát községben Szabó Erzsi munkásleánynak elkapta a cséplőgép lábát és azt tőből leszakította . — Italmérők figyelmébe. Minthogy az uj bortörvény kivonat s a korcsmai hitelekről szóló miniszteri rendelet kifüggesztése minden Ital-mértre ■— a korlátolt klmérőkre is — szigorúan kőtelező, nehogy a leg-köielebbi borvizsgálat vagy rendőrhatósági ellenőrzés alkalmával bárki kellemetlenségeknek legyen kitéve s megblrságoltassék, igyekezzék mindenki a bortörvényből egy példányt, a korcsmahitelekröl szóló rendeletből pedig az italtnéró helyiség minden szóbajára egy-egy példányi beszerezni s azt ott mielőbb kifüggeszteni. (Bortörvény kivonat I P 10 fill. Korcsmahitel rendelet 60 fill. a Zalai KözIDny nyomdában kapható.; Vendéglősök titkára. — Uluád Mnnin linri !•«»*• aapkkra. A Duna-Száva Adria Vasúttársaság Igazgatósága folyó évi sujroutua hónapban Ituilnpnilen tartan dó Szent István hét alkalmából a magyar vonalain Budapestre utazók részére, ugy a gyors, mint személyvonatokon bármely kocsiosztályban 50 százalékos menetdíj-kedvezményt engedélyezett A menel-dijkedvezroény akként vehetó igénybe, hogy a Budapestre való utazásnál megváltott egéaj menetjegy menettérti Je- Íyül szolgál, miért la az utasok a Bu-apestre való érkezésnél a jegyet n pályaudvar elhagyásakor nrm adják It, hanem azt ctak felmutatni tartoznak, Ez a menetdljkedvozmény 1110 Km. és ennél nagyobb távolságról történő utazásnál a folyó évi augusztus hó 14-ének 0 órájától augusztus hó 20-lg. a 100 Km.-nél kisebb távolságról való utazásnál pedig augusztus bó 17-ének n órájától augusztus hó 20-lg vehetó Igénybe, ez utóbbi napon azonban legkésőbben a menetrend szerint délelőtt III óra 05 perckor Budapestre érkező 201 a sz. vonathoz. A visszautazás legkorábban augusztus hó 20-án déli 12 órától kezdhető meg és podlg olyképen. hogy a Budapesttől 30 Km. túlra visszautasoknak az utazás augusztus hó 25-én a 24. órában. 30 Km-re éa ezen távolaágon belül utazóknak pedig augusztus hó 21-én a 24 órán be kell teteznlök. Ezen kedvezményes menettérti legyekkel az utazás telbeszakl-tAsa nincs megengedve. Oyormekek külön kedvezményben részesülnek. Visszautazás alkalmával a menetjegy szelvények díjmentes utazásra csak abban az esetben érvényesek, ha az Ideutazás alkalmával a határátlépés legkorábban augusztus hó 14-én 0 óra 1 perckor, legkésőbben azonban oly vonattal történik. mely augusztus hó 211 án menet-rendszerlnt délelőtt 111 óra 06 percig érkezik Budapestre, a visszautazást Budapestről csak augusztus hó 20-án 12 óra után szabad megkezdeni és a határátlépésnek legkésőbben augusztus hó 25-lkén 24 óra elolt kell megtörtén nlo. Az úllonulsjónők. SPORTELET A leventeválogatott az I. félidőben egyenrangú ellenfele volt a Zala-Kanizsának A profik bemutató mérkőzésén 8:1 (2:1) arányban győzlek a fiatalok ellen A három próbajátékos nem ragadtatta el a ----* Nagykanizsa, augusztus 12 Alig jöttek le a gyepről az amatőrök, nyomban kifutottak utánuk a profik, valami ismerellenszinü dresszben, majd a leventék leányos, kékszínű trikóban. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a leventék közül elsőbben csak nyolcan léptek pályára és a közönség ideges türelmetlensége közben szállingózott be még három kék-inges. A forróság már jelentősen csökkent, mikor a .kis" Scweiger belefujt bírói sipjába és elindult a bőr. Az első negyedórában a közönséget rendkívül kellemesen lepte meg a leventék jó mozgása, akiknek különösen csatársoruk volt ötletes és a kapott labdákat pompásan megjátszotta. A védelmük is jól mozgott, csak a halfsor nem bírta a profik fokozatosan kialakuló lendületét. Bár az elsó félidőben egyenrangú ellenfélnek mutatkoztak, (ezt mutatja a (2: l-es félidő Is) a második félidőben fiatalos erejükkel elkészültek és ekkor a Zala-Kanizsa FC lépésben győz a gólog rengetegével. Számszerűleg 8-at raktak be a leventék hálójába. (8:1). Maga az egész mérkőzés, csak néhol, különösen az első félidőben volt élvezetes. A profiktól mindenki határozottan többet várt és csak az összeszokottság hiányával menthető, hogy a nagy eredmény melleit, nem kaptunk nagy játékot. A régi jálékosok közül nagyon tetszett Farkas, aki egészen szezonbeli, rendes formáját mutatta, aztán Csász, akinek beadásai szépen iveitek. Ilorválh, Babos, a halfsorban és Réder. Külön kell szólni Modro-vits elsőrangú védéséről. A próbajátékosok minimális teljesítményt nyújtottak. Fekete hátvéd, mikor a kombinálnál volt itt, sokkal gyor- sabb, energikusabb és jobban helyezkedő hátvédet adott. Ezúttal lágy volt, előszeretettel gyertyázott, de azért a rutin előtűnt Nem lehet végleges véleményt mondani róla. Egy bizonyos, hogy Joós Pétertől mesíze van. Kiss és Horváth centerben és a középfedezet helyén még kevesebbet adtak. Valaki nagyon gyon helyesen jegyezte meg: ha nem érik el a Farkas klasszisát, akkor nincs értelme itt tartásuknak. Mindenesetre róluk Is csak a So-moggyal való mérkőzés után lehet véglegesen dönteni. publikumot A leventék közül elsősorban a közvetlen védelem tűnt ki, amelyben Reithoffer nagy értéket reprezentál. Szerintünk nagyszerű profibecket lehetne belőle faragni. Anyag van, tehetség is. A halfok közül OyOre tetszett, mig a csatársorban Kudich, Wilhelm éB Cztgler tűntek ki áttörő játékukkal. Schweiger biró rendesen vezette a mérkőzést. A közönség hamar belemelegedett a régi hangulatba és igy remélhető, hogy a csütörtöki Somogy-meccsen már nagyszámú hive fogja a Zala-Kanizsát győzelemre buzdítani A magyarok 9:7 arányban verték az Európát uraló olasz válogatottat Az angol vízipólósok Siófokon Is kikaptak — A Sabária verte a Pécs-Baranyát — Az Attilát saját honában 5:0-ra döngette el a Bocskay osztályú csapata Ismét sikerült vasárnapja volt a magyarsportnak, mely hétről-hétre szenzációs eredményekkel tör az európai sporthegemonia felé. Ezúttal a boxolásban vertük el az olaszok hirnevét és már jogosan tekinthetjük magunkat a boxolás európai reprezentánsának. * Magyarország—Olaszország (box) 9:7 A győzelmeket a külömbözö súlycsoportokban Széles, Oelbal, Bokody 1, Váry szerezték. Tokaji eldöntetlent ért el. A magyar főiskolások kikaptak az olaszoktól A magyar-, Lengyel-, Olaszország közötti főiskolái atlétikai versenyen az olaszok 64.5 pontot, a magyarok 54.5 pontot és a lengyelek 46.5 pontot szereztek. Vízipóló, úszás: Az angol vizipoló együttest Sió- Siessen vásárolni TURUl cipóüzletben. mig az olcsó készlet tart. Női szandolettek piros, drapp és kék színekben. Gyermek, női és férfi duplavarrott szandálok, Chrom- és nyersgummitalpu tennisz-cipők nagy választékban, Nézze meg kirakatunkatI 1TI fokon a MUE II. 6:3 (3:3) verte. Vitéz Halassy Olivér a szolnoki úszóversenyen 800 m-en uj rekordot állított fel 11 p. 15-6 mp-vel. A 2000 m-es balatoni bajnokságot Házy Ferenc nyerte 32 p 26 mp-vel. Futball: (Tréning és barátságos meccsek :) Hungária—Kispest 5:2 (1:1). Újpest- Vac FC 2:0 (7:0). Bocskay—Attila 5:0 (1:0). Sabária Pécs-Baranya 3:2 (2 :0) Budai 33-111. ker. 2:2 (2:0). NTE-KTSE 5:0 (1:0) Nagykanizsa, augusztus 12 Jó startot vett az NTE, s megérdemelten aratott imponáló győzelmet első bajnoki mérkőzésén. Az első félidőben állandó NTE fölény van, a Turul csak elvétve jut tul a félvonalon, a tréninghiány azonban nagyon kiütközik a csapaton s a legjobb helyzeteket is kiaknázatlanul hagyja. Csak a 44-ik percben van eredmény Szabó lövéséből 1 :0. A második félidő jól kezdődik. Szél ellen jobban megy a kombinálás a csatároknak s Szollár szép lövése már az első percekben gólba jut. Eldőlt a meccs I Az NTE csatárok mind jobban belemelegednek s a pompás halfsortól támogatva igen formás támadásokat vezetnek, melyeknek Szabó és Kiss (2) további góljai az eredményei. Radics és Szollár voltak a csapat legjobbjai. Pécsi alosztály: PAC—KRSC 4:2 (2:2) Kaposvár. A pécsi halfsor nyert. PVSK—DVAC 6:0(4:0) Pécs A trénning nélküli DVAC-ot igen elkapta a vasutas bajnokcsapat I ifcfo, augusttm lii. Bajai alosztály: Sz. Törekvés—BSE 2:1 (0:1) Szekszárd. A bajaiak veresége meglepetés. BSC—BMTE 5:0 (1:0) Bácsalmás. A bajai csapat a II. félldő-t>en erősen visszaesett. BTSE—SzTSE 7:0 (2:0) Baja. A szekszárdi csapat inferióris elleniéi volt. _ A Zrínyi atlétáinak ujabb sikere Kapós-váron a KTSE versenyén A Kaposvári TSE tegnap rendezte kerületi szenior és ifjúsági atlétikai versenyét, melyen a kanizsai atléták tz alábbi eredménnyel szerepellek, ifjúsági számok 1: 00 m : I. Barlhos NZTE 11.4 mp, ker. Ifj. rekord, iraely azonban a hátszél miatt nem lesz hitelesíthető, 3. Barlal NZTE 11.8 mp. — Sulydobás: I. Bertalan NZTE 1097 cm. (120 cm. e.), 2. Kaszab NZTE 1088 cm. (e. n.). Magasugrás: 1. Bartbos NZTE 173 cm. ifj. rekord beállítva, 2. Józsa NZTE 170 cm. — Diszkoszvetés hend.: 1. Jőzsa ZTE 3467 cm. ker. Ifj. rek., Tánczos NZTE 3298 cm. — Hármasugrás: 1. Barlhos NZTE 1238 cm., 2. Bertalan NZTE 36 m (e. n.), 3. Barthos NZTE 3340 cm. (180 cm. e.). — Távolugrás hend.: I. Bartal 637 cm. (50 cm. e.), 2. Barlhos 631 cm. (10 cm. e.), 4x400 m. staféta : 1. NZTE 4 : 01.8 mp. — Szeniorszámok: Sulydobás hend.: 2. Molvarec NZTE. Magasugrás. 1. Molvarec 180 cm., 1000 m : 1. Vass NZTE 2 : 46.2 mp. ker. rekord. -Diszkoszdobás hend.: 2. Molvarec, 3. Tánczos NZTE. Hármasugrál: 1. Molvarec 1287 cm., 2. Qerelyvetés hend.: 2. Kántor NZTE. I. Vass 10:05.8 mp. — Távolugrás hend: 3. Molvarec. ntei (WMditásek) H — Wrek, közgazda-■ág Hangv. — hangverseny. E — dóadia Oy — gyermekeknek. A — aaszotiyok-aak. Z — uae Mg. - niezögszdaaág. K - ifjúsági döadáa. P — lelolvasás. 0 — gramofonzene. Ib — Jazz band. K — kabaré. aZ. — népszerű zena. Augusztus 13. (kedd) Bodapest 9.15 Hangv. 9 30 H 9.46 A hangv. folyt. 11 A budapesti rendórzenekar hangv. Közben 11.10 Nemzetközi vlzjelzó-•zolgálat 13 űéll harangszó. 12.05 A hangv. lolyl 12 25 H. 12.39 A hangv lolyt. 13 Pontos Időjelzés. 14.30 H. 16 E. 16.44 Idójdzés. 17 05 E. 17.30 Oroirr balala|ka hangv. 18.80 Mit tizen a rádió ? 19 30 Hangv. 21.10 Lakói éa Mocaányl zene-humorlaták hangv. Utána kb. 22.15 Pon lo» Időjelzés, cigányzene. Béca II, 16 éa 20 Hangv. 21 Modern dalok. 2130 Hangv. „ Berlin 14 Q. 17 Zene. 19 Hangv. 21 Zene Brtan 12 00 Időjelzés, utána hangv. 16.30 és 20 Hangv, London, Daventry II Q. 12 Hangv. 230 Orgonahangv. 13 Zene. 16 Hangv. 18.45 Chopln-hangv. 19.30 Hangv. 20 30 Kamara Z. 22 15 is 23 Z. Müncheu 12.30 O. 16 Hangv. 18 Ének-h*£gv. 20.10 Hangjáték. 21.25 O. 21 leüt 1315 17 30 Hangv. 9->«r?J 1205 ** 1640 O. 18, 20.30 és •2.45 Zene. ZALAI KÖZLÖNY Bazdasági-magvak. Kerti-magvak. Műtrágyák. Szuper foszfát, mésznitrogén, kállsó, chilei salétrom jtb. slb. Slrlus növénytápsó. Hármas hatású kerti műtrágya. SyflmBlosfa védftazerek. Babona oiásáiósienk (porpácok és nedves pácok). ■ •dárslsséisk, Baromfi eledelek. Kicsinyben és nagyban kaphatók: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya éa növényvédSazerek kereskedésében Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Telelőn 130 KÖZGAZDASÁG TŐZSDE A newyorki tőzsde hatása alatt bizonytalan hangulatban és teljesen Uzleltelenül indult a tőzsde, később a berlini kedvezőbb hirek hatása alatt a spekuláció néhány papír vásárlásával barátságosabb hangulatot idézelt elő, azonban a tőzsde nagyrészt Uzleltelen maradt. Sem fel, sem pedig lefelé nem voltak nagyobb differenciák. Zárlatkor az irányzat egyenetlen és csendes. Rxkamato-zasu papírok p\'aca Uzleltelen, valamivel barátságosabb. Valuta és deviza piacon Newyork és dollár 10 ponttal emelkedett. Zürichi sárlat Párls 20-33"London 23-21, Newyork 520--, Brflssel TTZl\'/l, Milano 27 18 Madrid 7« —, Amsterdam 208-37 l/l, Berlin 123-75. Wien 73 23, Softa 3 76, Práea 1538VS, Varaó 58 30. Budapest •0-7S>/l Belgrád 9-IJr/a, Bukarest 3 08</i T(ra*íTt6J«á« Buza 25 fillérrel, rozs 25 fillérrel esett. Buza tlszsv. 77-ei 23-50 23 70, 7«-as 23-70 -23 90, 79-ei 23 90 24 20, 80-si 24 10 —24-30, dunánt. 77-ea 22Ü5-23 15, 78-as 23\'15—2335, 79 es 23-35-23\'3\\ fO-sJ 23-45-33-65. rozs (u|> 1740-17 60, tak árpa 1775-1850, sörárpa 21--- 24 — zab 16-50-17 00, tengeri tszt. 23 60— 24 —, drinántoll 23 80 24 \'0. repce 46--- 48— knrns 1330 13.50, árpa u| közepes 1,-73-18 50. _ k bndapastf TSllde derl*a-|e(ryiéM VALUTÁK Angol 1. 27-73-37-90 Belga tr 79-60-80 00 Cseh k. 16*88-16 98 Dánk. 152-25-153 85 Dinár 997-10-05 Dollár 17a 15-372-15 Frandal. 22-403270 HotL 229-10 230*10 Lengyel 64 05-04 35 Leu 3-36J-40 Léva 411-4 15 Líra 29 90-30-20 Márka 136 20-136 80 Norvég 152 30 152 90 Schttr. 8047-80 87 Peaeta 83-50 84 20 Svájd f. 110-05 110 55 Svédk. 153-25153 85 DEVIZÁK AmsL 229-17-329-87 Belgrád 10-04-10-07 Berlin 136-20-136 60 Brüsszel 79-S5-79 80 Devizáid 3-38-3-40 Kopenh. 152 35-152-75 London 37-74 37-82 Madrid 83-43-84-05 Milano 29-90-30-— Newyork 572-20-3 \'0 Oszló 152-40-132 80 Pária 22-37-22 44 Prága 16 92-16-97 Szófia 4-13-4-15 Slockh. 153-25-153-65 Varsó 64-15-64-35 Wien 80-57-80-82 Zürich 110-03-110-33 8ertéjráiár Felhajtái 3784, eladatlan 1190. — Elsőrendű 1*80—1-82, szedett 1-74—1-76, szedett közép 1-56-1-64, könnyű l-JO-1-40, 1-sö rendű öreg 1-64—1\'68, ll-od rendű öreg 1-4S— 1 51 angol süldő 1-50—1-80, szalonna nagyban t-92—1-96, zsir 2-18 2-22, hui 2-20—2-36, szalonnás télsertés 2-10-2-20, Olv. való szalonna 222--•— Nyilt-tér *) Búcsúszó! Mindazoknak a kedves rokonoknak, szerelett jóbarátoknak és ismerősöknek, akiktől szülővárosunkból való elköltözésünk alkalmával személyesen el nem bucsuzhattunk, ezúton mondunk „Isten hozzádot" és köszönetei tanúsított szeretetükért. László Vilmos és nővére Rákospalota, Rákóczi Ferenc-tér S. *) E rovat alatt köztöltékért sem a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal nem vállal telelöaaéget. Klaája: Délxalii I jósda és Lajkladé Tállalat, Surkiilxiái. Felelős kiadó: Zalai Károly. laterartiaa telefon i Nacykaaiisa 78. sz. APRÓHIRDETÉSEK Az apróhirdetések dt|a 10 ásóit N flIMr, Minden további szó dija I ftIL Vasár- ás ünnepnap 10 azólg (O fillér, minden további szó dija • flll. Szerdán és pénteken 10 azólg «• fillér, minden további szó dija I flll. Címszó a minden vasta- Íabb betűből álló szó két szónak azámlt-Ulk. Állást keresőknek 50»/s engedmény. HMatáaak S (ttt) p.ngé ésazagan alul II falastasaa kSnyvatáa, saimtáaás alkarüléai »éaatt . I « r « llzitiaálk Irégépot keresek bérbe. Qmeket a ktidlba kérek.__ Traptstaaajt kgr -|a 3 pengő Egész kerek vételnél 2-70 pengő. Vlda lüizer-üzletében. Kazlnczy-uica 13. 3806 lidákal legolcsóbban a nagytratlk-han. 3844 Saabómtihalyamst Teleki ut 9. azám alól Klnlzay-ulca 8. szám alá helyeztem át. Tölöiy Péter uil-szabó. 3788 Kétszobás lakáa okt 1 re kiadó. Eötvös-tér 20 3865 ÉZEÍ7 nyerab&rt, áaytoliat, vasst és fémet legmagasabb áron vásárol Btrém Bernát és Fiai Erzsébet-tér 18. isss ayS\'ffyéknél «l.dók ■ modern abétftő-asztal, kredenc, 6 szék, dívány (garnitúra), faágy sodronnyal, antik Iró- és varróasztal. 2 álló Írópult, hosaiu Irodai kőny»- éa Iratpult, üveges szekrény, régi fotelek, Jó varrógép (régi), gyermekágy, gyermekkocsi. Faatményak, faa-táaiarak. Konyhiberendezéa éa konyhaszerek. Ovegek stb. Oloaé, alkalmi vátal Kisfaludy utca 14. alalt. 3920 Ponyva, aaák, pokráo a teejutá nyossbb árban kapható Kdemen Rezlö cégnél, Deák-tér 9. - Ugyanott zsák-kölciönzéi. 3912 Gyam<los«s«k Agyaiméba 1 Óriási tádakészleiünket nsgyon olcsón eladnánk. Bővebbet a nagytrafikban. 3845 Tanulólányokai felvesz Fekete Margit. Divatszalon, Pö ut 32. -3881 Egy bödön libazsír esetleg kllónktnt Is eladó Eötvöu-tér 2S, 3858 Jobb házból való llut lanasosak felveszek. Németh P. szabómeater, Deák-tér 4. ________________3849 Ö»v®», agilis aqulslieur, kinek biztosítási szaamában többéves pixlsa van, Zalában Ismeretséggel és öuzekötteiésekket blr, szép flxmmal és n.gy Jutalékkal felvétetik. Cim a kiadóban. 3850 Eliórendü éa olcsó, esetleg dtétlkua háalkosxt kapható. Érdeklődni lehet Sugár-ut 40/1. alait. 3810 Vaaat, sáppá ás vlrla raxal, álmot legmagaaabb áron vesz Stemberv Vilmos, Teleki-ut 20. 3919 iékarbsn levő pyarieaskkaosl rí vételre kerestetik. Clm a kiadóban. ! Bérautó csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon: 595. Benoze Lakás i Kinizel-utoa 2lm. Egy borbálysauád azonnal leivétetlk Peszleg litván borbélyüzletében, Letenyén. Szépen butopaaott udvart szoba egy személy részére, vagy Vét diáknak kiadó Csányl László u. 8/a. 3931 Pén«tárke«al6nBt Jó írással lel- veizünk írásbeli ajánlatokai kérüpk Köa-tlsitviselök Siövetkeaete. 3935 Ksoslsl, nőtlent, bent élkezéssel, |ó fizetéssel azonnali belépésre lelveszek. — Szerecz. Kiskanlzsa. 3936 KBIBnbajáratu ulcsl szoba előszobával varrodának, vagy Irodának kiválóan alkalmas, azonnal kiadó — Kazlnczy-utca 2. -3937 »aM«/t k.r.sak 2 évt prakörlatlai. azonnali belépéssel. Jelentkezes Hunyadiutca 18 HorgoaaáL 3938 Haaanált katari, ágytollal veaz éa elad Ozv. Kukeczné, RákKal-ntea 4. -r-Ugyanott egy világos háló és 6 darab bör-a>ék eladó. 3939 Jobb liázból »alá fis latba tanulónak leivétetlk — Caengery-ut 74. -3940 MAKULATUR papír kapható a kiadóhivatalban (Minden külön értesítés Helyett) Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó édesanyánk özv. Stern Sándorné szül. Brunner Irén folyó hó 11-én reggel hosszas szenvedés után 59 éves korában csendesen elhunyt. Drága halottunkat folyó hó 13-án, kedden délelőtt lO\'/z órakor temetjük az izr. sírkert halottasházából. Nagykanizsa, 1929. augusztus hó 12-én. Stern Oyula, Balkányt Osrlcárné Stern llly, Oaál Imréné Stern Margit gyermeket. Balkányl Oszkár ve|e, Oaál András unokája és az összes rokonság Csendes részvétet és koszorúk mellőzését kérjük. ZALAI KÖZLÖNY 1929. augusztm 13. KOszOnetnyüvánltás. Mindazoknak, kik tragikus végetért felejthetetlen jó férjem elhunyta és temetése alkalmival mélységes fájdalmamat enyhíteni igyekeztek, a DV. fűtőház főnökségének, a mozdonyvezetői karnak, valamint a futóházi kézműveseknek a temetésen való megjelenésért hálás köszönetet mondok. özv. Fülöp Gyuláné. IfíailA lakás\' Uzlethelyi-MMOU ség és p|nce. _ Felvilágosítás Csengery-ut 6. I. emelet. Telefon: 17. I. nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338. Bármely bel- vagy külföldi áru- vagy értéktőzsdéről s lenető leggyorsabban, telefonon, táviratilag, vagy írásban, helyben vagy vidékre jelentést ad. Érdeklődni lehet a fenti cimnél. világhírű || REROXON légyfogót ■■MM soksn utáMovaék nmmm a.«*.Aria\'.nai «B>«\'1«" m névrm I Saját ériekében se fogadjon el miit, mivel ennek logóképesiége minden mis gyártmányt felülmúl. Mindenhol ezt kBwatalje I Viszonteladókét kiszolgál s gyi MII kizárólagos vezérkipvlselóje; TOLNAI JÁNOS JENŐ Budáinál, VI., SK0B4«-iit0a 7S. Hala Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól. 509/1929. vht. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajló sz 1881. évi LX. t.-c. 102. J-a értelmiben ezennel közhírré leszi, hogy a nagykanlzaal kir. járásbíróságnak 1929. évi Pk. 9901/1929. számú végzése következtében Dr. Rapoch Aladár Ügyvéd állal képviselt Ulrlch B. |svárs 1200 pengó s járulékai ere|élg 1929. évi má|us hó 14 én (oganatotltotr kielégítési végrehajtás utján le- és telültoglall és 2260 pengőre beciOlt következő Ingóságok a. m.: szobabútorok stb. nyUvánoa árverésen eladslnsk. Mely árverésnek s nsgykanlzaal kir. láráablróság 1929-lk évi Pk. fenti számú végzése folytán 1200 pengó — fillér tóke-követeiéi, ennek 1929. évi Január hó 20-ik napjától Járó lOO/o kamatai. Wto vállódl| és edd:g Ouzeien 201 pengó 31 fillérben blról-Isg rná- megállapított költségek erejéig a neián liretelt összeg levonásivsl N.gy-ksnluán, EOtvöi tér 15. >zám alatt leendő megtanására 1929. évi auguaztua hó 24. napjának d. u. 2 órája határidőül kitűzőik és ahhox a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy sa érinteti Ingóságok az 1881 évi LX. l.-e. 107. éa 108. } al éneimében késrpénztlzetés mellett a legtöbbet ígérőnek izUkség eaelén becaáron alul Is el lógnak adatni. Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat márok Is le- él lellllfoglallalMk él azokra kielégítési jogot nyeilek volna, ezen árverez az 1681. évi LX. t. c. 102. }. értelmében erek javára li elrendeltetik. Kell Nagykanizsán. 1929. évi aug hó 5. napján. Haán Oyula s. k. >m kir Jblr. véerrhalló Gazdák és uradalmak figyelmébe!! Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a „KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Mojon, Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szólőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a Icgjulá-nyosabb árban, egy vagy két é«i rénzletfiaatéere is, minden előleg nélkül kaphatók a „KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál, Nagykanizsa, FB-ut 12. azám. Ugyanott kaphatók mindertnemü varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltételek mellett. BzOkaégleteinek beazerzéae elBtt feltétlen kérjen árajánlatot I Ha an9«9l gondig uannak\' uogfl k8»«ur ha kbny^ <toiuV4\' mü»ek\' /aílh\'14\'\' PALLAD1S kötujuoAxiálj/a Budapest, V., Álkotmány-u. 4. ELADÓ egy üzemképes, jó állapotban levő csukott Prestó autó, esetleg 18 havi hitelre. Bővebbet: Szántó Vilmos és Társai cégnél Nagykanizsa, Deák-tét* 2. sz. Hirdessen a Zalai Közlönyben Kárpltosműhelyemet Kölcsey-ulca II. szám alól Kőlcaey-utca 12. szám alá (Bogenrleder-ház) helyeztem At. Pllczer Albert,-kárpitos. »« NAGYKANIZSAIAK kedvelt találkozóhelye BUDAPESTEN MII Él VII., Baroia-tér 23. a Keleti pályaudvarnáL Teljesen újonnan berendezett kényelmes családi ház. Központi fűtés, hideg-melegvíz. Méraékelt polgári árak. E lapra hlvstkozóknak 20» o engedmény. Testvérvillalat: OSTENDE KÁVÉHÁZ Tulajdonos: OROSZ ÖDÖN. Mos I Fest I Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR gfixmoaó, vegytUxtltő, mhafcstfi s norabsthílyl oru. IparkUllltásoo Aí»oyér«tna«l kllüntetva NAGYKANIZSA Oyljlőltlsp i Oyártalep i Kaztnczy-u. 8. llunyadt-u. 10. Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit leatet vagy UsztlttaL Oyőzödjön meg áraim oíoóságáról és munkám kiválóságáról. Utolérhetetlen fényfl gallértlsztltás t Tisztit I no Pllsaározl ■agyar Távirati R.-T. és Magyar Hirdető R.-T. nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. sz. alól irodáját Erzsébet-tér 18. szám i. em. helyezte át Nem trükk, valóság! Kedves, barátságos, tiszta szoba-árból 20% Bőséges, Ízletes, házi étkezési árból 10% engedményt kap ön, mint ezen lap előfizetője BUDAPESTEM Park Nagyszállodában, VIII., Baross-tér 10. Nyomatott a Dél zalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán.\' (Felelős üzletvezető; Zalai Károly.) 89. évfolyam, 183 szám Nagykanízm, 1929 augusztus \'l 4. szerda Ara 14 Hllér ZALAI KBZLOMT SierkeKtóség t> klídóhlvntsl: Pó-ut 5. Kim. Keuthclyl tlókkladóhlvstal Kouuth lajoi-u. 32. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Előfizetési ára: egy bóra t pengd M tuti* Zala8xentgrót kerület küldöttsége Vaas miniszternél, Hz éves minisztersége alkalmából — Gyö-mörey Sándor a küldöttség szónoka Budapest, augusztus 13 Dr. Kass József miniszterelnök-helyettest ma felkereste Zalaszent-grót kerület küldöttsége, hogy Nagyboldogasszony napján betöltendő 10 éves miniszteri működéséhez szerencsét kívánjon. Oyömörey Sándor képviselő üdvözlésére Vass miniszter válaszában kifejtette, hogy kéri az Istent, hogy segitse őt és minisztertársait ahhoz, hogy működésűket áldásos és eredményes módon tudják folytatni. A mai minisztertanácson Walkó Lajos kereskedelmi miniszler üdvözölte Vass József h. miniszterelnököt 10 éves minisztersége alkalmiból. Az értekezlet elhatározta, hogy 500 holdon aluli birtokoknak 2\'/i-os, az annál nagyobb birtokoknak pedig 4°/o-os kamatú mlltrágya céljaira való kölcsönt nyújt. A fagykárosultak termény szállítására a tarifából kedvezményt kapnak. Kommunisták bombái helyeztek el a nagyszombati templomban Prága, augusztus 13 A nagyszombati plébániatemplom főhajójában vasárnap a hivek egy bádogdobozt találtak, melyben az egész templom felrobbantására elégséges dinamit volt. Ez a robbanás állítólag jel lelt volna egy kommunista puccs megkezdésére. A cseh kommunisták elégedetlenek augusztus elsejének sikertelensége miatl. Tizenhat bázat elpusztított a tfiz Inra-csány községben Zalaegerszeg, augusztus 13 A jugoszlávok által megszállolt Muracsány községben borzalmas tűzvész pusziitolt, amelynek tizenhat ház esell áldozatául a hozzátartozó melléképületekkel együtt. A tüz özvegy\' Szabó Jánosné házánál keletkezett és az erős szélben gyorsan terjedt. A kár Mási. Általános feltevések sze-rint gyújtogatás történt. /1 Uajna-vláék kiürítése a megvalósulás felé Oalad (?) Brland, Slresemann és Henderson nagyjelentőségű tárgyalásai a rafnal-kérdés likvidálásáról Hága, augusztus 13 Ma délelőtt a delegátusoknak nem volt tanácskozása, miért is a delegátusok magánmegbeszélések formájában igyekeztek a fennálló diferen-ciákat áthidalni. A francia-angol, német-angol és német-francia delegátusok lanácskozásairól csupán csak ellenőrizhetetlen hírek terjedtek el, melyek nagyon fantasztikusak. Tény, hogy mindkét fél bizonyos engedmények adására határozta el magát. A londoni Daily Telegraph híradása szerint Snowden ugy nyilatkozott, hogy függetlenül Hágától, ez év végere az angol csapatok elhagyják a Rajna-vidéket. Németország nehéz helyzetére Anglia hajlandó tekintettel lenni, de sokalja a tervezet állal megállapított 10 évet. .Hága, augusztus 13 (Éjszakai rddiójelentés) A ma délelőtt az eseménytelenség jegyében múlott el. Délután meglsméllődtek a szakértők közös tanácskozásai. — Brland, Slresemann és Henderson megbeszélték a Rajna-vidék kiürítésének végrehajtási módozatait. Egyelőre csak az vár megoldásra, hogy a Rajna-vidék megszállását minek értelmezik: a német birodalom lefegyverzési garanciájának, vagy a franciák a jóvátétel zálogának tekintik. A németek ugy vélik, hogy miután a lefegyverzést végrehajtották, joggal követelhetik a Rajna-vidék haladéktalan kiürítését. Szenvedélyes jelenetek játszódtak le a tannk szembesítésénél a Tuka-per mai tárgyalásán — A bíróság nem eskeítetle meg Hanzalikot Pozsony, augusztus 13 A Tuka-per mai tárgyalásán a védő kéri a lurócszentmárloni gyűlés lítkos klauzulájának ismertetéséi. Szembesítik az eddigi tanukat, akik közölt szenvedélyes jelenetek játszódnak le. Az összes lanuk fenntartják eddigi vallomásukat. A délelőtt majdnem egész fennmaradt részét Hanzalik József tanúkihallgatásával telt el. Dr. Wicher védö a nyilvánosság kizárását kéri, mert nyilvánvaló, hogy Hanzalik államellenes cselekedetet követett el. Kéri továbbá Hanzalik útlevelének bemutatását. Egyben vádat emel Hanzalik ellen államellenes cseleke- deteiért Dr. Tuka hosszabb beszédben ulal eddigi vallomásaira és fenntartja azokat. Kéri az 1928. október 31-én tartott lurócszenlmártoni gyűlés jegyzőkönyvének beszerzését és felolvasását. Hanzalik megeskedletése elölt a bíróság visszavonul és később kihirdeti határozatát, mely szerint Hanzalikot nem eskettetti meg, mert ellene államellenei bűncselekményért feljelentés történt s annak elkövetése bizonyítottnak látszik. Elrendeli a bíróság a lurócszenlmártoni gyűlés jegyzőkönyvének beszerzését is, a többi kérelmet elutasítja. A tárgyalás egynegyed 2 órakor véget ért. „A verebek csiripelik, hogy állítólag vannak olyan megállapodások, amelyek lagyarszág bizonyos pontjain katonai felvonulásokat imák elő" — Írja gróf Bethlen István egy politikai cikkében Bócb, augusztus 13 Azilt megjelenő „Das NeaeEurópa" cimü folyóirat mai száma Bethlen István gróf miniszterelnök tollából rendkivtll érdekes és nagyjelentőségű cikket közöl „Magyarország békét akar" címmel. A magyar miniszterelnök terjedelmes bevezetésben fejlegeli Európának a megbékülésre, üz en-gesztelődésre irányuló törekvéseit. — A semlegességi szerződések nem veszélytelenek a bekére nézve, meri a baj abban van, hogy ezek a semlegességi szerződések a feleket a kölcsönös védelmen kívül és azontúl messzemenő kötelezettségekkel kap- csolják egymáshoz. Mert nemcsak politikai és diplomáciai, hanem katonai szerződések is varinak és mert minden egyes olyan szerződésben, amelyet kötelességszerűen bejelentenek a Népszövetségnek, egy pont foglaltatik, amely bizonyos megállapodások és egynémely rendelkezések keresztülvitelét a .műszaki szerveknek" engedi át, — Írja Belliién miniszterelnök. — Ezek alatt magától érlelödőleg a katonai megállapodások értendők, amelyek érthetően sokkal többet tartalmaznak, mint azok a szerződések, amelyeket bemutattak a népszövetségnek. Néhány ilyen szerződés egynémely részletéről a magyar közvéleménynek is módja volt tudomást szerezni. — A verebek csiripelik minden háztetőn, hogy állítólag vannak olyan megállapodások, amelyek Magyarország bizonyos pontjain kalonai felvonulást Írnak elő, még pedig abban az cselben is, ha Magyarország két más állam konfliktusában semleges maradna. — Nem állitom, — Igy folytatja cikkét a magyar miniszterelnök — hogy ezek a hírek hitelesek, nent is állíthatom, hiszen titkos szerződésekről van szó, de minél jobban tilkol-nak egy szerződést, annál aggodalmasabb az, hogy titkos és önként feltólul a gyanú, hogy rendelkezései támadó jellegűek. — Ha a kisantant államai csakugyan el vannak lelve áltól a vágytól, hogy viszonyuk Magyarország irányában megjavuljon és hogy eljöjjön az az idő, amikor Magyarország velük választott bírósági szerződési köt, akkor ennek az az előfeltétele, hogy nemcsak alá kell itni a Kellog-pak-tumot, hanem hogy megszüntessék azokat a szerződéseket, amelyekről nekünk nincs tudomásunk, de amelyekről közludomásu, hogy többé-kevésbbé Magyarország ellen irányulnak és hogy aláírják a választolt bírósági szerződést. A méregkeverő gyilkosok szálai Kunszentmárton községbe Is vezetnek — Ujabb letartóztatások küszöbén Szolnok, augusztus 13 A csendőrök ujabb 5 tiszavárkonyi asszonyi kisérték be a szolnoki fogházba. A mérgezési ügy nyomozása során kiderült, hogy a szálak Kunszentmárton községbe is átvezetnek, ahonnan holnap ujabb három asszonyt tartóztatnak le. zalai közlöny Bánátfit, a íorgalmladóhivatali sikkasztó főnökhelyettest Szegeden elfogták és Nagykanizsára kisérték Egy magáncég feljelentésére Indult meg ellene az ujabb bünflgyl eljárás — A vizsgálóbíró letartóztatásba helyezte Bánátfll — Az üzleti könyvek meghamisításával vádolják Nagykanizsa, augusztus 13 Bizonyára városszerte nagy feltűnést fog kelteni az a hirUnk, hogy Bánátfi András, a nagykanizsai forgalmiadóhivatal volt helyettes, sikkasztó főnöke ismét Nagykanizsán van — a kir. ügyészség fogházában. Bánátfit — mint ismeretes — a rendőrségre átkísérni, hogy vallomást tegyen. Az egész ügy roppant bonyolult és bár a bűnügyi osztály nagy apparátussal dolgozik a részletek kiderítésén, mégis pár napig eltarthat, amíg tiszta képet kaphat a bűnügyi ható- ság az Ugy mllyetén való állásáról. Nagyban megnehezíti a nyomozást, hogy Klapka és Kosztelltz, a két cégtárs közölt nagyobb természetű anyagi differenciák merültek fel, melyeknek kibogozását szintén a rendőrség végzi. Bánátfi — mint értesülünk — a vizsgálóbíró elölt ártatlanságát hangoztatta és a forgalmiadóhivatalnál történt sikkasztások módszere szerint ebben az ügyben is a felelősség, Illetve a bűncselekmények elkövetésének lényéi másra igyekszik áthárítani. A legközelebbi napok eldöntik, hogy mennyire sikerül ez neki. A szerencsétlenül fúrt Fülöp Gyula déllvasutl gépésse fiatal öxvegye öngyilkosságot kísérelt meg ax éffel Karján felvágta az ereket férje halála feletti elkeseredésében — Súlyos állapotban beszállították a kórházba A súlyos csapás porig suftotta a ílaial aasxonyt sorozatos sikkasztások miatt tagadása ellenére, de a terhelő tanúvallomások légiója miatt a biróságok másfél esztendőre Ítélték, amely ítélet jogerőssé vált. Bánáttinak az Ítélet értelmében, miután nem szerezte volt még meg a magyar honosságot, büntetésének kitöltése utáu el kellett volna hagynia az országot. A volt forgalmiadóhivatali főnök-helyettes azonban egy ismert pesli ügyvédet, dr. Sándor Lászlói bízta meg azzal, hogy az itt tartózkodást kieszközölje részére. A volt főkapitánynak ez sikerült is és Bánátfi bizonyos időt kapott a belügyminisztériumban, hogy állampolgárságát rendezze. Bánátfi tehát a tartózkodási engedély birtokában újra alkalmazási vállalt, még pedig itt Nagykanizsán, ahol a Kosztelitz és Klapka bor-, és hordókereskedő céghez lépett be. A társas cég közben megszűnt és Bánátfi véglegesen, — akkor ugy látszott, hogy igen, — elkerüli Nagykanizsáról. Vasárnap este aztán Bánátfi ismét ideérkezeti Nagykanizsára, még pedig egy rendőr kíséretében, aki egyenesen a kapitányság bünügyi osztályára kisérte. Mi történt közben ? Az, hogy Bánátfit a borkereskedő cég feljelentette, hogy az üzleti könyvekben szabálytalanságokat követelt el és ennek során nagyobb összegekről nincs elszámolás. A feljelentés nyomán a kanizsai rendőrség Bánátfinak országos körözését rendelte el és igy fogták el Bánátfit Szegeden pénteken, ahol mostanában tartózkodott. Szegedről tehát értesítés jött, hogy Bánátfit őrizetbe vették és igy már vasárnap Nagykanizsára is kisérle egy rendőr. Hétfőn egész napon át kihallgatták Bánátfit az ellene tett feljelentés Ügyében, majd átkísérték a kir. ügyészségre. Dr. Almássy Gyula vizsgálóbíró előzetes letartóztatásba helyezte. Most a rendőrség a borkereskedő cég ügyében tovább nyomoz és a jzükséghez képest fogják Bánátlit a I Nagykanizsa, augusztus 1.1 Beszámoltunk arról a tragikus halálos szerencsétlenségről, melynek Fonyód állomáson Fülöp Gyula 35 éves dv. gépész lelt az áldozata. A szorgalmas, törekvő munkásembert buzgó kötele8ségteljesitése közben érte utol a halál, mely házasságának 5-ik évében borította gyászba fiatal hitvesét, született Nagy Máriái. Fülöp Gyulát vasárnap délután temették el a róm. kalh. temetőkápolnából a rokonok, barátok és a Délivasut munkásainak, tisztviselőinek nagyszámú részvéte melleit. A fiatalasszonyt érthetően lesújtotta a szerencsétlenség és a halálhír vétele óta valósággal búskomorságba esett. A vasárnapi temetés már annyira megviselte idegzetét, hogy valósággal magán klvDI volt és temetés után is egyik ájulásból a másikba esett Az özvegyet Gyár-utca 5. szám alatti lakásán rokonai, ismerősei se-régéstől vigasztalták és valamit hatottak is rá, mert hétfőn már kissé | megnyugodottnak látszott. Senki sem sejtette, hogy a nyugodtság csak látszólagos és végzetes tervet forgat fejében. Keddre virradó éjjel 2 órakor özv. Fülöp Qyuláné hozzátartozói ijedten arra lettek figyelmesek, hogy a fiatal özvegy fájdalmasan nyögdécsel. Azonnal utána nézlek a dolognak és megdöbbenve látták, hogy FQIOpné karján az erek fel vannak vágva és máris sok vért veszített Gyorsan kitelefonálták a mentőket, akik miután elsősegitségben részesítették az asszonyt, a mentőautóval beszállították a kórházba. Az orvosok megállapították, hogy az Öngyilkossági kísérletet elhalt férjének borotvájával követte el, de szerencsére nem volt ideje, hogy mindkét karján elinetsze az erekel és igy meg menük az éleinek a szerencsétlen asszonyi, akit most a kórházban részesítenek ápolásban. özv. Fülöp Gyuláné öngyilkossági kísérlete városszerte nagy megindultságot váltott ki az emberekből. 1926. augusztus 14 Mozgószlnház Húrom a gyerek Ma és holnapi szerdán és csütörtökön mulatja be a Városi Mozgó a „Három a gyerek" cimü világsikert aratott filmet A színlap nevető orkánt jósol. Ez egyáltalán nem túlzás, mert ahol ennek a filmnek a főszereplői, Georg K. Arthur és Kari Dane megjelennek, ott igazán .nem marad szem szárazon", ott nem lehet hiány a nevelésben és hahotázásban. Minden mozdulatuk falrengetö kacagást váll ki. Amint a darab cime is mutatja, itt előreláthatólag olyan filmről lehet szó, amely tele van ötlettel, humorral és szellemességgel s olyan helyzetekkel, amelyek Igazolják azt az óriási sikert, ami e filmet megjelenése óta kiséri. — Van a műsornak egy másik része is, .A kisértetek vonata". Egy csodálatosan szép film csodálatosan szép és érdekes felvételekkel. Ez a film csupa Izgalom, mert szUzséje és a fordulatos helyzetek valósággal lebilincselve tartják a közönség idegeit A benne szereplő színészek nevei mindent megmagyaráznak. A magyar Verebes Ernő, Hilde Jennings, llse Boys és Guy Nevall larlják a kezükben a darab sikerét, amely minden eddiginél nagyobb. Képviselve van a darabban a humor, a lira, a derű, a fény. Egyszóval hatalmas nagy filmalkotás, amely a Ra-dius-filmgyárnak egyik legkiválóbb mesterműve. Tehál szerdán és csütörtökön I Ha savanyu a bora, vegyítse REGEDEI vízzel, mely a legsavanyubb bort ls kellemes Itallá varázsolja. Kapható mlndenfltt! Főraktár: Wü 1 Ifflara. Király-utca 21. niYi Hí Mindenütt kaptó I TernieHhs i Oru Msgy Tejuftvatkazetl KSzpont Budapest, I., Horthy Mlklós-ot 119-121 Vágja M minden Budapestre készülő olvasónk az alanti utalványt, melynek felmutatása ellenében, Szent István hetében, fél áron válthat egy darab Jegyet a Beketow-clrkuszbármelyik előadására FŐVÁROSI BeketowCirkus7 Városliget Tel. L. 919-35. UTALVÁNY KEDVEZMÉNYES JEGYRE. Ezen utalványnak a pénztárnál való leimutatása ellenében SO°o-»« kedvezményes Jegyet szolgáltatunk kl. Minden utalvány minden előadásra (vasár- és Ünnepnap ls) érvényes es csuk egy személyro bzóI. a legjobb, tehát a legolcsóbb! Nagykanizsa, Sugár-ut 16. sz. 1928 awjusitus H Horváth Ferenc cséplögéptnlajdonost Sormáson megtámadták és életveszélyesen megsebesítették A rejtélyes támadásról részletek hiányoznak — A mentőautó szállította be nagyon súlyos állapotban a kórházba ZALAI KÖZLÖNY Nagykanizsa, augusztuu 13 Hétlön este Sormásról telefonon értesítették a nagykanizsai mentőket, hogy ott a községben életveszélyelen megsebesítették Horváth Ferenc nagykanizsai cséplögéptulajdonost. A mentők rövid Idó alalt kiértek községbe, ahonan beszállították a kanizsai kórházba a rendkívül súlyosan sérült embert. Horváthnak a fején egy 7—8 centiméter hosszú mély seb volt, ami doronggal vagy más hasonlóval adott Utéstól keletkezhetett. A súlyosan sérült ember eszméletlen állapotban voll, mikor behozták a korházba és Így még nem lehetett kihallgatni. Közelebbit nem igen lehetett meg- tudni Horváth Ferenc esetéről, csak annyit, hogy a kanizsai ember Sormás községben csépelt gépiével. — Egyesek arról tudnak valamit, hogy Horváthot tegnap az esti órákban megtámadták többen és doronggal agyba-főbe verték. Most a csendőrség erélyes nyomozást indított, hogy a rejtélyes támadás részleteit kiderítse. Lehetséges, hogy a cséplésnél dolgozó munkások lámadiák meg Horváthot, akivel esetleg diferenciák merültek fel. A nyomozás majd kideríti, hogy kilöl származik az életveszélyes fejsérülés, mellyel jóidéig lesz kényleien őrizni az ágyat Horváth Ferenc. „"Pukkadt meg assxony, én meg&alok" Irta egy öngyilkos galamboki polgár teleaégének Humoros levéllel búcsúzott a világtól és feleségétől Jakabfy János gazda — mielőtt felakasztotta magát Nagykanizsa, augusztua 13 Jakabfy János galamboki polgárember nem vetette meg a jó itókát, ha alkalom adódott rá. Ilyenkor azon-bln elfelejtette azt, hogy közte és a felesége között ő az erősebbik nem, akinek az asszonnyal szemben gyöngédebbnek kell lennie. Igy történt aztán, hogy Jakabfy gazduram portáját gyakran verte fel a veszekedés hangja, ha az öreg borosan állított be. Tegnap délután Jakabfy János ismét korcsmázott. Korcsma után azonban olyan csendesen kerekedet! haza, hogy a házbeliek nem is tudtak róla. Feleségének egyenesen feltűnt a szokatlan csend, amihez nem voll hozzászokva, ha az ura felhajtott néhány pohárral. Jakabfyné gyanút fogolt és keresni kezdte emberéi a házban, de nem találta. Rosszat sejtve felnézett a padlásra is, ahol megdöbbenve látta, hogy a gazda élettelenül lóg egy kötélen. A szomszédok segítségével azonnal levágta, de minden hiába volt: « öregből clszállott a lélek. Kutatni kezdték zsebeit a csend-ó\'ök a vizsgálat során, hogy nyomra akadjanak, miért követte el az öngyilkosságot és ekkor találtak egy levelet a zsebében, mely a feleségének volt címezve. A levélben borizü panaszáradat volt. A végén pedig ez állott: . . . mos/ pedig pukkadj meg asszony, mert én meghalok". Az öreg nem tréfált a halállal, a fenyegetését beváltotta és Itt hagyta az asszonyt. Az öngyilkosságot jelentetlék a főszolgabiróságnak, mely lovábbilotta a kir. ügyészségre a Jelentést. A temetési engedélyt kiadták. — Az építőipari szakmunkások Ügyében tegnap az országos központ egy kiküldötte érkezett Nagykanizsára, aki felkereste dr. Krátky István polgármesterhelyettest és közbevetését kérte az elbocsátott munkások érdekében. A békéltető tárgyalások értesülésünk szerint ma megindulnak. A kizárt építőmunkások egyébkén! tegnap felkereslek bennünket szerkesztőségünkben, ahol kijelentették, hogy a cég megbízottai nem is tárgyaltak velllk, hanem kérelmükre: válaszul kiadták munkakönyvüket mind a 75 szakmunkásnak, vagyis minden további nélkül kizárták őket. Anatffr-muDkik: előhívás, másolás, nagyítás olcsón elvállultatlk. Nagy választék kedvező részletfizetésre. 9X12 lemezesgép . 38 pengő és feljebb „K 0 D A K" . . . . 24 pengő és feljebb Mindig friss lemezek, filmek, másolópapírok, vegyszerek Sxabó Antal BÜ"" kdzlet A somogyszentmiklósl körorvos 14 éves fia antennaszerelés közben 8 méter magasról lezuhant Külső sérülés nyomai nem látszanak a gyermeken, de lehet, hogy belülről szenvedett súlyos sérüléseket — Megfigyelés alá helyezték a kórházban Nagykanizsa, augusztus 13 A somogyszentmiklósl körorvos: Szokotl Edgár fia, a 14 éves László szenvedélyes rádióamatőr. A gimnazista liu nyári szünidejét Somogyszentmiklóson tölti és egész nap a rádióval foglalatoskodott. — Ogyes készüléket állított össze a diák és azt hétfőn délután akarta felszerelni. A háztetőre akarta az antennái felállítani és ecélból az elég meredek háztetőn létra segllségével próbálta kifeszíteni az antenna-drótokat. Amint szerelgetelt, egyensúlyt veszteit és körülbelül 8 méter magasságból lezuhant a földre. Csodálatosképen semmi külső sé- rülést nem szenveded, de belső részeit fájlalja. Épen ezért édesapja intézkedésére a nagykanizsai mentők beszállították a kórházba a szerencsétlenül járt diákot és itt fogják tartani bizonyos ideig megfigyelés alatt. Az orvosok ugyanis lehetségesnek tartják, hogy Szokoll László a hatalmas esés következtében belső részeit súlyosabban megsértette. Ha nem igy lesz, akkor a különös Oondviselés mentette meg a szenvedélyes rádlózót a baleset következményeitől . A csodák világába lehet sorolni, ha valaki 8 méter magasról lezuhan és nem történik semmi baja. Augusztus 14 (szerda) Hudapeat 9.15 a hangv. 9 30 H. 9.45 A 0. hangv. lolyl. 11.10 Nemzetközi viz-jelzóewlgilat. 12 Mii harangszó. 12.05 Clgányzme 12 25 H. 12 35 A cigányzene lolyt 13 Pontoz Ulójelzés. 14 30 H. 15 E. 16 A rádió izaionkvartettjének hangv. 16.4S ldó|elzéa. IS Az I. honvédsyalogezred zenekarának hangv. 19.50 Rádlóamatór-posla. 20.30 Elóadia a Stúdióból: .Falusi verebek*. KSznapI tóit. 3 letv. Utána kb. 22 40 Pontos Idójelzéa. Ma|d cigányzene. Bécs 11, 16 éa 17.45 Hangv. 20 Opera-részletek. Berlin 14 Hangv. 17 Qyermekek rádiója. 1730 Zene. 2030 .LyalatraU" c. operettparódia. Utána zene. Rrtinn 12 H. Utána hangv. 18.30 Hangv. 19 H. Utána hangv. kózv. Prágából. London. Daventry II O 12 Ének-hzngv. 1230 0. 13 éa 16 Zene. IB.4Í Orgonahangv, 17.15 Oyermekek rádiója. I„45 Chopln-hangv. 19.45 Shakespeare .VIII. Henrik\' c tragédiájának elóadiaa. 22 Vaudevliie-eat. 23 Z. Milánó II 15 éa 12-35 Hangv. 16.30 Gyermekek rádló|a. 17 Hangv. 20 30 Z. 21 Vígjáték. 22.30 Hangv. Mflnehen 12.80 0. 15 Clterahangv. 16 RádlókvartetL 17 Oyermekek rádiója. 20 Vidám eat 21 Katonazene. 22 E. Utána Z. Prága II 30 G. 12.20 éa 1630 Hangv. 19.05 Z. 20.15 éa 20 30 Hangv. 22.20 Zene. Róma 13.15 Rádió-lrtó. 13 Oyermekek rádiója. 17.30 és 21. Hangv. Varaó 12.05 éa 16SŐ G. 18 éa 20.30 Hangv. 22.45 Zene. Szenzációs olcsón órusitiuk a még raktáron lévő árut, # maradékok félárban • mt a cég megszűnése miatt, m Km 0 fi • ■ Menyasszony divatéruhéz — őrein es Strocn hagykanizsám ZALAI KÖZLÖNY NAPI HÍREK NAPIREND Aiaguutua 14, inrda Rém. katolikus: Özséb Protestáns: Özséb. Izraelita : Ab bó 8. Várost Mozgó. .Kísértetek vonala\', különös történet. .Három a gyerek\', komédia. Pátria Híradó. Gyógyszertári éjjeli szolgálat: I. hó végéig a Merkfy-Beluj-tfle Fő-utl gyógyszertár. t- Oózfflrdö nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután és kedden egész nsp nőknek). — Nagykanizsai sok gyermekes családanya a Szent István napi Anyák napján. Ismeretes, hogy egyrészt az anyaság dicsőítésére, másrészt a sokgyermekes anyák kitüntetésére és megjutalmazására Szent István napján évről-évre a sok gyermekes Anyák napját rendezik. Erre az alkalomra minden magyar város saját költségén felktlld egy arra érdemes, sok gyermekes, szegény sorsú édesanyát. Zala városai is küldenek fel egyet-egyet. Nagykanizsa Hol-lönder Péternét küldi fel a Szent István napi ünnepségre, aki kilenc gyermeknek édesanya (hét gyermek él) és Igen szegényes viszonyai mellett becsülettel neveli fel gyermekeit. — Megkezdődnek a bünügyl főtárgyaiások a törvényszéken. A nagykanizsai kir. törvényszéken az ügyvédi szünet augusztus 17-vel befe|ezést nyervén, a rendes bünügyl főtárgyaiások folyó hó 19-ével (hétfőn) ismét kezdetüket veszik. Elsősorban a letartóztatottakra kerül sor. — Bucsu Felsösegesden. Csütörtökön, Nagyboldogasszony napján a felíősegesdi kegyhelyen bucsu lesz, melyre Nagykanizsáról is odautaznak. Az ünnepi szónoklatot P. Deák Szulpic nagykanizsai plébános-ház-főnök tartja. — EskOvö. Joó Imre és Slozdrek Zsófia f. hó 15-én délután 3 órakor tartják esküvőjüket a helybeli plébánia templomban. (Minden külön értesítés helyett.) — Engedélynélküli revolver tartásért - 5 napi elzárás. A rendőrbiróság 5 napi elzárásra Ítélte Czvetkó Ferenc nagykanizsai Illetőségű, budapesti borbélysegédet, akinél revolvert találtak. Czvetkónak nincs fegyvertartási engedélye és ezért büntették meg. Czvetkó ellen a bünügyi osztályon is eljárás indult, mert a revolverrel otthon fenyegetőzött, de hozzátartozói-vlsszavon-ták a feljelentést és igy a további eljárást beszüntették. — Valódi ezüst és Berndorfl alpakka evőeszközök és dísztárgyak legolcsóbban Zsoldos Gyula órás é^ ékszerész uj üzletében kaphatók. Fő-ut 14. Biztosító palota. — Eltűnt egy kislány Zalaegerszegről. Szekeres Józsefné zalaegerszegi asszonv kis leánykája vasárnap délután ita eltűnt hazulról. Állítólag a Zala partján látták a gyermeket és igy nincs kizárva, hogy a folyó áldozata lett. A rendőrség, feltalálására megtelte a szükséges intézkedéseket. — Mentőtanfolyam Nagykanizsán. A népjóléti miniszter megbízásából a vármegyék és városok országos mentöegyesülete az ország egyes városaiban mentőtanfolyamokat rendeznek, ahol az egyesület kiküldött orvosai az elsősegélynyújtást tanítják. Nagykanizsán ezt a tanfolyamot augusztus 23. és 24-én tervezik és annak helyéül a polgármester a polgári iskola rajztermét jelölte ki. A tanfolyamon, mely díjmentes, résztvehet bárki és ajánlatos is, hogy iparvállalatok, gyárak, malmok, üzemek stb. minél több embert küldjenek ki erre a tanfolyamra. Az eddigi jelentkezések nem elégségesek a tanfolyam megtartására, mert a rendező egyesület szerint minimálisan 30 jelentkezőnek kell lennie, hogy a tanfolyamot most megtartsák. A jelentkezés a városi tisztiorvosi hivatalban történik e hó 18-ig. Ha a 30 létszám nem lesz meg, a tanfolyamot nem tartják meg. Általános közérdek, hogy minél többen vegyenek részt ezen a tanfolyamon és különösen a rendőrség embereinek lenne fontos, hogy ott elsajátítsák az elsősegélynyújtás ismeretét. aSINGER varrógépek Kí«sA LEGJOBBAK f - Újságírók szállták meg az István király-szállodát Szokatlan nagy tömeg gylllt össze a budapesti István klrály-szálLoda halljában Intelligens férünk, köziittuk néhány nö, akik mindenikének areAn a türelmoüen várakozaH Izgalma tükröződött. Újságírók voltak ók, a budapesti napllnpok munknlársni éfl a külföldi világlapok tudósítói, akik nem másért lettek látogatási a fővárosnak obben a lóhlrü és ellsmerton elsőrangú szállodájában, mint azért, hogy szembe kerüljenek nz Abbáziából néhány perc-eel előbb Budapestre érkezett Fellner Andorral, a lalnzl hitvesgyilkosság korábbi és tt wlenl rendőrfőnöknek, dr. Waht udvari tanácsos baklövése folytán Ahbázlában letartóztatott, majd « wlenl tartományi törvényszék vizsgáló-blrájának rendeletére szabadonbocsá-tott gyanúsítottjával. Fellner Andor már az előző években Is állandóan az István király-szálloda lakója volt tt any-nylra mogszorolte ezt a csendes és mlntaszoruon berendozett elegáns hotelt, hogy most, amikor kiszabadulása és méltatlan meghurcolása után haza-érkor,ett, olső utla régi szállodájába vezetett S az újságírók Itt keresték őt fel, Itt kértek tőle Intcrwjut s megelégedéssel állapították meg, hogy a wlenl rendórtőnök által rendelkezésre szol-■gál látott adatok alapján irt riportjukban érdemtelenül és méltaüanul meghurcolt Fellner Andor olvan szállodába került, ahol a nyújtott kényelem és páratlan figyelmes kiszolgálás hamarosan megnyugtatja megkínzott Idegeit 8 megtalálja azt a nyugalmat, amelyre a felzaklatott Idegállapotában olyan nagy szüksége van. A Hazai Általános és a Kisbirtokosok Biztosító Intézete irodáit eddigi helyéről — Erzsébet-tér 2. szám (Mayer-féle ház) I. emelet helyezte át. — Tekintse meg a? uj késmüves és műköszörűs solingeni acéláru raktárát. Rozzay és Szegó Nagykanizsa, Sugár-ut 2., a Főút sarkán. = Mielőtt szőnyeget vesz, saját érdekében menjen Bartához. Olcsó, jó, gyönyört) választék. ítáfl. augusztus 16, Siessen vásárolni TURU1 c\'ipóüzletben, mig az olcsó készlet tart. Női szandolettek piros, drapp és kék szinekben. Gyermek, női és férfi duplavarrott szandálok, Chrom- és nyersgummitalpu tennisz-cipők nagy választékban. Nézze meg kirakatunkati SPORTELET Holnap délután a Zrínyi pályán a Somogy FC-vel csap Össze a Zala-Kanizsa FÜ Lassan belemelegedünk a szezonba — A Somogy Is, a Zala-Kanizsa is uj embereket állit csatasorba A csütörtöki mérkőzésre mind a Nagykanizsa, augusztus 13 Vasárnap kifutottak a tizenegyek a Zrínyi pálya küzdőterére és ezzel valóban megkezdődött a futball-szezon. Igaz, hogy ma még csak a tréning meccsek és barátságos erőpróbák idejét éljük, de két-három hét múlva már bajnoki pontokia megy a játék. Addig is azonban a Zala-Kanizsa FC vezetősége gondoskodik róla, hogy a futball barátait megfelelő és változatos programmal szórakoztassa. Ennek a célnak szolgálatában áll az a barátságos mérkőzés, melyet a Zala-Kanizsa FC a Somogy FC-vel, a ka|x)si örök riválissal fog játszani Nagy boldogasszony plrosbetüs ünnepén, csütörtökön. A két klub vezetősége a régi jó-vlszony ápolása és fejlesztése céljából rendezi időnként ezeket a találkozókat, melyek arra is Jók, iiogy a két város futballjáról megfelelő áttekintő képet adjon. Kaposvár már egy évvel elhagyta Nagykanizsát. Minek köszönhette ezt ? Közönségének, mely egyik legfanatikusabb, legáldozatkészebb publikuma a vidéknek. A Somogy FC-t mindenkor hatalmas drukker tábor lelkesítette és ha a körülmények roppant nehéz feladatok elé állították a népszerű, kaposi fiukat a közönség szeretete mindig megduplázódott irányukba. Ezt kell átérezni és eltanulni a kanizsai publikumnak, ha komolyan I. osztályú csapatnak akarja látni a Zala-Kanizsát jövőre. két csapat erősen készül. A Somogy Is a Zala-Kanizsa is több uj embert állit csatasorba és Így a rlvalizáló-dás mellett az uj reménységek bemutatkozása is esemény számba megy. Párhuzamot lehet majd vonni a két csapat erős küzdelmében afelől, hogy a vasárnap Kanizsán kipróbált három pesti játékos megfelel-e a várakozásnak vagy pedig tovább kell folytatni a csapat megszervezését ? A csütörtöki mérkőzés délután 5 órakor fog kezdődni és valószínűleg közös megegyezés alapján helyi bíró fogja levezetni. Mint hírlik a Zala-Kanizsa a Somogy ellen két Igen nagy névvel Is megduzzasztja a csapat erejét... Természetesen minden a közönségtől függ, hogy beválthatók legyenek a kitűzött célok, remények. — Mindenkinek érdekében áll a Zala-Kanizsa életerős létezése, boldogulása. Dolgozzunk ennek az érdekében I - (A Zala-Kanizsa FC) felkért mindazokat, kiknél aláirt belépési nyilatkozatok vannak, szíveskedjenek az a Centrdlban sürgősen leadni. A t. tagok pedig felkéretnek, szíveskedjenek tagsági Igazolványukat sürgősen kiváltani. Akik ezt eddig nem tették meg, csütörtökön a pálya főpénztáránál délután 4 órától kezdve kiválthatják és már a Somogy meccsre a tagoknak Járó összes kedvezményeket is igénybe vehetik. Olcsó cipőinkből siessen választani, mig a készlet tart Miltényi Sándor és Fia cipőraktárában. | V*T Gyermek és leányka pántos cipőket, sandaletteket és sandátokat bámulatos olcsó árakon eladjuk. 1 auiuwtm U. ÍALAl KÖZLÖNY Időjárál A nsgykanlzstl meteorológiai mett-„„-íjnelentéseki Kedden • Mmértik-kFTteggel 7 órskor -+-2L 2 délután 2 XMÍ, ette 9 órakor +18\'«. Ftlhéut; Egész napon át boralt égből- \'"siMrdny - Egész nipon át északkeleti szét. érmkf j«a*<l> «ováhbra la asa-IX I" várható a altratar hajlam taJkfceaéaéval. físponts adjon növendék és h\'zóállalalnak „FUTOR" Ménsavai takarmánymeszet. A .FUTOR" növendékállatoknál a csontképződést elősegíti, hízásra ^\'■\'étvágygerjesztő^ A .FUTOR" nem orvosság, htnem a leglinomsbban órlött mészsótáp, amely *z állatok szervezetébe Igen könnyen lelsz\'vódlk, t tmelvet az állatok sro-matlkai snysgtarlslmánál fogva sslve- sen togyaaztanak. A .FUTOR\' etetése a konyhsió etetését feleslegessé teszi. A nsgyhlzlslók, ursdslmak, gazdaságok a .FUTORM átlandósn etetik. Ara: 1 kilogrammonként 40 Hltér. Zsák vételnél: 1 zsák 50 kg (ssákkal együtt) P 1030. I cca t/t kg os próbadoboz ára 30 fillér. Kicsinyben éa zsákszámra kapható: orszAg József mag, műtrágya, nóvényvédószerek as kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Teleion: 130. — UJ rendszer bulorvásárlók ré-izére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egéaz területére dljmente-Kti szállítunk teljes lakásberendezé-leket, a kővetkező előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csujján őt pengő hivi részlet fizetendő és egy éven bdall törlesztés esetén a kamatokat ll megtérítjük. Kojaleln Szombathely,- KÖZGAZDASÁG A házinyúl tenyésztésről Amióta oly kicsiny a hazánk, kis dolgokkal is szívesen foglalkozunk. Baromfitenyésztéssel, házlnyultenyész léssel senki sem törődött a régi jó időben s ma ;80—85 millió pengő értékű baromfit szállítunk kl az országból, 882 millió pengő értékű búzaexporttal szemben. Hazánk kimondottan búzatermelő ország s ős Idők óta mindig a buzakivitelítnk vezetett az export terén. Ez a tétel billentette, fordította Jóvá kereskedelmi mérlegünket. Tehát az egész ország közgazdasági megítélése, bonitása ettől a búzaexporttól függött s ma majdnem ezt a tételt is elérte az Idáig semmire sem becsült baromfiexport. Ez az apró állattenyésztési ágazat tehát felvirágzóit. Mi a baromfitenyész tésnél sokkal Jövedelmezőbb és sokkal egyszerűbben [és olcsóbban ke-\'esztaivihelő, ugyancsak apró állattenyésztést óhajtunk figyelmébe aján-lani: a hdzinyultenyésztésl. A házinyúl a világ legigénytelenebb állatja. Nem kell neki nagy szabad terület, hanem vigan él valamely faládában, amely akár a városi udvar va lamely sarkában is eltér. Nem igényel drága mageleséget, hanem min den útszélen található gazzal, kerti konyhai hulladékkal is megelég izlk. Nem kell tenyésztéséhez kotló, amely majd egy hónapig ül a tojáson. Nemcsak hust produkál, hanem értékes szőrmét is. Husa a baromfi húsánál is jobb minőségű fehér hus. Mindezeböl azt látjuk, hogy a házi-nyullenyésztés a baromfitenyésztésnél jövedelmezőbb ágazat A Hdzt-nyultenyésztik Országos Szövetsége Csillaghegy, Budapest melleit minden érdeklődőt útba igazit, tenyész anyaggal lát el, ha kell., kellő biztosíték ellenében, visszaszolgáltatási kötelezettség mellett is. Maga ellen vét tehát, aki nem fog most, — amikor annyi a különben kárbavesző zöldtakarmány, — a házlnyultenyész-téshez. TŐZSDE Az értéktőzsde a mai napon is eseménytelen és Uzlettelen volt. Nyitáskor némi áremelkedés volt, amit azonban a későbbi Uzlettelenség lemorzsolt. Lényeges árdiferenclák nem voltak és nem haladták meg az egy százalékot. Zárlatkor forgalom igen csendes, hangulat tartózkodó. Fix-kamatozású papírok piaca csekély forgalom mellett barátságosabb. Valuta és devizapiacon Madrid 25 ponttal emelkedett. _ Zürichi zárlat Páris 20-33" s, London 23 21. Newyork 519071(1, Brtlssel 72\'27<fl, Mllsno 27 18 Madrid 7ó-35, Amsterdam 208 25. Berlin 123 79. Wien 73 21. SoHa 3-761/1, Práira I538VS Varsó 58 30, Budapest 10-75 Belgrád 9-13, Bukaical 3-OSVl. TenséaTtímáe Buza 20 10 fill , rozs 20 fillérrel eseti. Buza llszsv. 77-es 23 30 -23 50, 7\'-ss 23-50 -23 70, 79-es 23 70 24-00, 80-ss 23-90 -24 10, dunánt. 77-et 22 85-2305, 78-as 23 05 -2325, 79 ea 23 IS—23-4S. TO-ts 21-35-23 "5. rozs (uj) 17 20-1740, Uk árpa 17 75-18 50, sörárpa 21--- 24—. sab 18 00-16 10, tengeri tszL 23 60— 24 —, dunántuli 23 80 -24 <0. repce 46--- 48— korpa 1330-13.50, árpi u| közepes 1 \'-75—18 50. VALUTÁK Angol L 27-75-27-90 Belga fr 79-60-80 00 Caehk. 16-98-16 98 Dánk. 152*25-152 85 Dinár 9 97-10-05 Dollár 570-15-572-15 Francia f. 22-40 22 70 HolL 229-10 237*10 Lengyel 64 05-64 35 Leu 3-36 J-40 Léva 411-4-15 Líra 29 90-30-20 Márka 136 20-13680 Norvég la2 30 152 90 Sebül. 80-47 80 87 Peseta 83-50 84-20 Svájd I. 110-05 110 55 Svédk. 153-25 153 85 DEVIZÁK AmsL 229-15-229 85 Belgrád 10-04-10-07 Bettin 136-20-13660 Brüsszel 79-55-79110 Devizáiéi 3-38-3-40 Kopenb. 152 36-152 75 London 27-74-27-82 Madrid 83-45-84-05 Milano 29-90-30*— Newyork 572*20310 Oszló 152*40-152-80 Párts 22-37-22 44 Prága 1692-16*97 Szófia 4*13-4*15 Stocah. 153-25-153-65 Varsó 64-15-64*35 Wien 80-57-80-82 Zürich 110 03-11033 fehérnemű é5harys ^ppolás.varrdsfe^ VARHÓGfpp77 Gffl V/AffRÓGÉP RíS^\' Fióküzlete: HA6TKÍHIZ8A Fö-at 1. HIRDESSEN a „Zalai Kfizl5ny"-ben. APRÓHIRDETÉSEK Ai spróMrdetések dija 10 oólg 10 ftllér, Minden további szó dija 1 HU. Vaaár- éa flnnepotp 10 tüŰg 10 fillér, minden további tzó dljt r fill. Szerdán ét pénteken 10 szólg ■• fillér, minden további szó dija 1 Ilii. Címszó s minden vssta- Sabb belüból álló szó két szónak számit-ittk. Állási keresőknek 50°/s engedmény. Hlrdeláaak S (Bt) M"I< Ssszsfsn alul a falaalagea kényvelée, aaámlázéa elkerOléee végett allra flaataadék SertéfTáiir Felhsltás 2018, elsdltlsn 528. — Elsőrendű 1-80—1-82, szedett 1*74-1*76. szedett kösép 1-56-1*61, kftanyll 1-30-1-40, 1-ső rendű öreg 1-64—1\'6S, ll-od rendű öreg 1*48—1 51 sngol süldő 1*50-1*80, szalonna nagyban 1*92—1-96, zsír 2*18 -2-22, hus 2-20-2*36, szalonnás lélsertés 2-10-2-20. Nyilt-tér *) Fiam, ifj. Peti György adósságaiért felelősséget nem vállalok. (Sormás) Idb. Peti György nagyvendéglós. •) E tovst alatt közlőitekért sem a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal nem vállal felelősséget. ________ Llsája: Mulal Hyeaái H Lapkiidó Vállalat, Iitrktiluü Felelős kiadó: Zalai Károly. lattnszWa telelen t Naorkantata 78. sz. Irégápat keresik bérbe. Címeket t kiadóba kérek. PénafcSIoaSsrt bekebelezésre mtaSes összegben s legelőnyösebben és l« tabban tolyósliut Aoaél Ignáo kölcsönközveUtó Irodája Nsgyka^— Kazinczy-ulca 2. száM., " -4S25 Hs megbízható |ó és olcsó héranté-al akar oltznl, ugy hlv|a lel telefonon 167. vagy 571. számot Qsrage: Nádor-u. 6. Sürgönyeim: .Autótaxi\'. 3274 Traplataaajt kgr-|a 3 pengő. Egész kerek vételnél 2 70 pengő. Vlds lüszer-üzletében, Kazinczy-ulca 13. 3S06 Ládákat legolcsóbban a nagytrafikban. f 3844 Ponyva, aaák, pokréo a lee|utá-nyosibb árban kapható Kelemen Rezső cégnél, Deák-tér 9. — Ugysnotl zsáw- kölcsönzés. 3912 Vaaat, aárga éa sirit resat, álmot legmsgasahb áron vess Slernberg Vilmos, Telekl-ut 20. 3919 ÜflfZET, nyersbőrt, éaytolla*. • asii.éi fémet legmagasabb áron vásárol Strém Bernát és Fiai Erzsébet-tér 15. asss SOtlda fótgslmas helyen kisdó. Bővebbet s fctiMWan. 3907 Jobb hlzból való flut tanoncnak felveszek. Németh P. szsbómester, Deák-tér 4. ___ 3849 By«maioa*s«kflgyalsaéhel Óriást ládtkétzletünkel nagyon olcsón elsdnálik. Bővebbet s nsgytraflkban. 3815 •labémahelyaasnt Telekl-ut 9. szám siói Kinlzay- utca 8. szám alá helyeslem át Töl öiy Péter utl-szabó. 3788 .zepesi imre I Zrlayl Mlklóa-atoa 11. ctatornázáa, vlzvezeték-berendezéa, épület és mii-bádogos. — Telefon MS. Templomtér 1/b. egy koroasssahalyl- aég teljes lelizerelétsel okt. l-re kiadó. ■3897 Elfórendü és olcsó, esetleg dlétlkut háalkaaat lupbaló. Érdeklődni lehel Sugár-ut 40/1. alatt. 3810 Kooalat, nőtlent, bent élkeaáteel, |ó fizetéssel azonnali belépésre felveszek. — Szerecz, Klsksnlzsa. 3936 •affé-t karaaak 2 évi gyskorlsttal, azonnali belépésteL Jelentkező Hunyadi- utca 18 H irgosnál. 3938 Bórautó csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon: 595. Banoza Lakéa i Kbii*sl-«toa alm. ..ff complett vllégaa hélfc-szoba, körtől.tok, székek, antik ráaaafa női Iróasztsl, Warthalns-szekrény, étié Iréaaatat eladók — Szegi Mór, "— kanlzsa, Eötvös tér 2. \\ Nagy- Sugár ut 46. tzáéu nsaaánl bet t re kiadó. Bővebbet Kautmann Kái cégnéL ároly 3945 KaraaOnk 2 ágyss tlszts utcai szobát elsejére, Címeket kérem a kiadóban leadni .Eplléta\' jeligére_3949 Elnaxatt a Sugár-uton szombaton délután egy csomó szobafestő mlntt A becsületes megtaláló salveskedlék Szakáctlcs Károly, Kölcsey u 7. szám slá lesdnl, hol illő jutalomban részesül -3980 500 liter príma gvOanSIoaaoat literenként 50 fillérért kapható, Saegó Móc, Nsgy-kanlzsa, Eötvös tér 2. -3959 Ezúttal értesítem a mélyen tisztelt hölgyközönséget, hogy VARRODÁMAT Holczheim Károlynó (azelőtt Schiller Ferencné) néven tovább folytatom Klsfaludy-utca 14. szám alatt (Győrffy ügyvéd házban) Augusztus 15-töl az üzemet szüneteltetem és szeptember 1-én uj modellekkel felszerelve, Ismét megnyitom. A hölgyközönség további szives pártfogását kérve, qiaradtam kitűnő tisztelettel Holozheim Károlyné JSM ZALAI KÖZLÖNY Műhelyemet ^ FA-ut 8. * Bazár épflielbe, I. ndvar helyeztem át A Lfibl Béla lliáei Mfltr amrir ttot Igék I Szent-fflargitszlgeU PALATÍNUS gyógy- és ásványvíz kerületi lerakatát megnyltoltam. Palatínus gyógy-, bor-és átvinyvii nagyban és kicsinyben jutányos áron kapható Fischer és Leifner tflazer- él gyarmatáru kerekedénél Klrály-nlca 8. a:«! _ Telelői 239. Illám autrrar, aagyar rlxet Igyák I lagyar Távirati B.-T. és Magyar Hirdető R.-T. nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. az. alól irodáját Erzsébet-tér 18. szám L cm. helyezte át Kárpitosműhelyemet Kölcaey-ulca tt. arám alól Kölcaey-ulca 12. azim alá (Bogenrleder-bii) helyeztem át. Pllczer Albert, kárpitos. »u ------- Nem trükk, valóság! Kedves, barátságos, tiszta szoba-árból 20% Bőséges, Ízletes, házi étkezési árból 10% engedményt kap ön, mint ezen lap előfizetője BUDAPESTEM Park Nagyszállodában, VIII., Baross-tér 10. Gazdák és uradalmak figyelmébe!! Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a „KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson, Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a le^julá-nyosabb árban, egy vagy hét é«i részletfizetésre is, minden előleg nélkül kaphatók a „KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál, Nagykanizsa, Ffl-ut 12. szám. Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb átban és legkényelmesebb fizetési feltételek melleit. Szükségleteinek beszerzése előtt feltétlen a* kérjen árajánlatot I íf-V Nagykanizsai utakra legmegfelelőbb az ,i AlegOzembiztosabb \' motorkerékpár az A legelterjedtebb motorkerékpár az A legjobban felszerelt motorkerékpár az Mindezek mellett a I e g- m o I o s 6 b b az Kérjen ajánlatot mielőtt motorkerékpárt óhajt venni. Körzetképviselct: Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat Cégtulajdonos: Hollós Ferenc tm Nagykanizsa, Erzsébet-tér A. 1989. auguazfus U Ne menjen a lábhoz, hanem a fejhez I BRANDL SÁNDOR É8 FIA oég deAk-tér b. telefon n. Szakszerű kiszolgálási nyújt a kerékpárvevőknek. Kedvező részlet-fizetési fellételeki PUCH-kerékpárok 30 év óla a legjobb acélanyagból készülnek. Alkatrészek, prima külső és belső gummlk raktára. Műszerész-műhely I iw Olcsó árak! A AEROXON vlllghliü,, mmmm sokan atinoaaik wmm HairáaárUaiiAI ggialjaii ■ ni.r.I légylogót Saját érdekékéi ■« fogadjon el máit, mivel ennek logóképeiséiie minden más gyártmlnyl tcltllmul. Mindenhol ezt hHwetelJe I Viszonteladókat kiszolgál a gyár un kizár-lagos vezérképvlaelöje : TOLNAI jANOS JENŐ Bud*|M«t, VI., Saaady.uloa 71. Tlizlelettel értesítjük a nagyérdemű közönséget, hogy Csengery-ut 6. azám alatt (dr. Krelaler-téle híiban) villanyfelszerelési üzletet nyitottunk. Accumulátor töltést éa javítást 3soo szakszerűen villáinak. Ké\'JUk a nagyérdemű köiönség szíves támogatásit. Tisztelettel Farkas és Mihaleoz. Vendéglő megnyitás, Értesítem Nagykanizsa éa vidéke n. é közönségét, Tiogy Ihárosberényben i kaposvári ulon Inke község triói vendéglöt nyitottam, Jó borok, jégbe hűlő t löiOk, hideg & melfg ételek minden időben kaphatók A kanlztal kirándulók pihend éa talll kozó helye KlIUnó klaiolgáUa I Kéren a I. közönség becset pálllogásit Tisztelettel » m Jim imtitlfc. mámbertn Llnolenm mozaik viaszkos vászon minden méretben olcsón beszerezhető HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél James, Rudge, Triumph a legelterjedtebb angol motorkerékpárok IOO°/o-lg megbízhatók és ezért üzleti, sport és verseny-célra egyaránt legmegfelelőbb. Sorozatos gyAzelmek ugy megbízhatósági, mint gyorsasági versenyeken. BOOO pengős ingyen biztosítást kap minden vevő. Kérjen ajánlatot, mielőtt motorkerékpárt óhajt venni. Körzefképviselet: Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat Cégtulajdonos: Hollós Ferenc irt Nagykanizsa, Erzsébet-tér 4. Ez az autó kell Önnek! Rendelje azonnal meg Szántó Vilmos és Társai cégnél ■agykanizsa, Deák<tár 2. szám. Telefon: 3-22. Raktárról az Bsszes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek I Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.) 69. évfolyam, 184. uám Najjykanlm, 1929 augusztus 16, csütörtök Ara 16 ÜUér POLITIKAI NAPILAP gwkculMs t$ küdóhlviUl: P«-ut 5. uim. Keszthelyi flíkklsdóhlvsUI Kossuth Lijos-u. 32. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos egy bóra 8 pesgd Ml i A szalui népet a kétségbeesés felé kergetik a rossz gazdasági viszonyok, hangsúlyozta Farkas Tibor — Elviselhetetlenek az Iskolaterhek — A zalai fOld védelme Zalaegertzog, augusztus 14 Bődy Zoltán alispán elnöklete alatt tartotta ülését a vármegyei közigazgatási bizottság. Az alispáni jelentéshez Farkas Tibor dr. szólt hozzá, aki kijelentette, hogy nem érthet egyet a jelentésnek azon részével, hogy a zalai lakósság hangulata kielégítő — Igaz, hogy forradalmi hangulat nincs Zalában, mondotta, de ami ennél rosszabb : általános a letargia. — A kétségbeesés lett úrrá a zalai népen a rossz gazdasági viszonyok miatt : minden kedv, bizalom és remény nélkül. — Nehezek a hitelviszonyok, mondja a jelentés. De ez nem elég. Szóvá kell tenni, hogy a kamatláb megdrágulásával egyidejűleg a Nemzet! Bank a hitelnyújtást Is erősen megszorította és a bankok még a legjobban álló személyeknek Is csak egyharmaddal csökkentett hitelt adnak. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a hilelmegszorltás közvetlen az aratás előtt történt. Ilyen körülmények mellett a gazdának tönkre kell menni. Kéri, hogy ezekre a szomorú dolgokra hivják fel a miniszterelnök ügyeimét. Csóthy Qéza apát az elviselhetetlen iskolai terhekről beszélt. Felszólalását súlyos számadatokkal támasztja alá. Egyes helyeken olyan állapotok vannak — mondja, hogy a nép csód előtt áll az Iskolaterhek miatt. Csák Károly dr. szóvá teszi, hogy két zalai község határában ezer hold föld van a jugoszlávok kezén. A magyar föld védelmére hívja fel a figyelmet. Sándor Zsigmond műszaki tanácsos »z 1930. évi útügyi költségvetést olvassa fel, amelyből kitűnik, hogy nagyszabású utépitésl programot készít elő Zala a jövő évre. A Tuka-per Pozsony, augusztus 14 A Tuka-perben Koza Metejov plé-Mnos kihallgatása egész délelőtt •ártott. A kihallgatás </»3 órakor ért vé(?et. A legközelebbi ülést a bíróság péntekre halasztotta. Gráf Zeppelin ma reggel indult tokiói útjára Prlodrlchshalen, augusztus 14 (ÉjszakaI rádiójelentés) A .Gráf Zeppelin" toklói utjának előkészületei! befejezték. Husz utas jelentkezett, akiknek podgyászál ma este a léghajóra szállították. A léghajó csütörtök reggel 4 és 5 óra között Indul. Dr. Eckener kapitány bizlk útja sikerében. (mmmmmmmmmkwmmmmh doni városi tanács a magyar cserkészeket Cserkészeink megkoszorúzták f*ondon, augusztus 14 (Éjszakai rádiójelentés) A 830 magyar eset kész lord Rolhermere vendége. A csapat ina a városházára vonult, ahol a lord major távollétében az egész városi tanács ünnepé- Rolhermere elesel! fianak sírját lyesen fogadta és köszöntötte őket. Majd a Szent Pál székesegyházai tekintették meg. A magyar cserkészek egy küldöttsége ezután megkoszorúzta lord Rolhermere a háborúban elesett fiának sirját. Vass Jóxsef mlnlsxternek pdlmadgot nyújtott út ax egyaégespdrt Budapest, augusztus 14 Dr. Vass József népjóléti minisztert 10 éves miniszterségének évfordulója alkalmából az egységespárt üdvözölte. A párt üdvözletét Pesthy Pál mondotta. Takács Géza nemzetiszínű szalaggal, babérral koszorúzott pálmaágat nyújtott át. Vau miniszter válaszában kifejtette, hogy csupán egy cél lebeghet a párt előtt: Előre a nemzet érdekében. A kereszténypárt nevében Czettler Jenő, Tolnavármegye nevében Jankó Ágoston főispán ünnepelték a minisztert. Fél egy órakor fogadta Vass miniszter az újságírók szövetségének küldöttségét, akiknek nevében Márkus Miksa igazgató üdvözölte a minisztert. Elnapolták a hágai konferenciát Enyhült a világkonferencia válsága — Snowden túllépte megbízatását — Írja a newyorkl sajtó Hága, augusztus 14 A pénzügyi bizottság mai ülésén l.ucheur rövid szakszerű beszédet mondott, melyben állást foglalt az anyagszolgáltatások kérdésében felmerült angol álláspont ellen. Mlro-nescu a román álláspont szempontjából kivánta tudni az anyagszolgáltatások sorrendjét és idejét. Venlze-losz görög és Ulrich portugál megbízottak államaik igényét terjesztették elő. Az ülés további folytatását 17-re halasztották, hogy a szakértőknek idejük legyen a tárgyalásra. .Hága, augusztus 14 Az angol és francia sajtó egyér-teliHüleg konstatálta, hogy a hágai tanácskozásokkal kapcsolatos nézeteltérésben enyhülés tapasztalható, a kérdés még nincs megoldva és nehézségek mutatkoznak, de az enyhü- lés a bizottsági tárgyalásokon már tapasztalható. Snowden angol delegátus még nem vette fel az érintkezést a francia delegátussal, de a szakértők már tanácskoznak. Newyork, augusztus 14 (Éjszakai rádiójelentés) A Newyork Times mai számában azt Írja, hogy Snowden tuiléptea kapott utasításokat. Az európai körrepülők Orly előtt i\'árls, augusztus 14 A nemzetközi körrepülőverseny végéhez közeledik. A Brüsszelből Induló repülőket csak 270 kilométer választja el Orly tói. Tegnap este 16 repülőgép érkezett meg Brüsszelbe, ma délelőtt pedig 11. Az orlyi ellen-örzőblzottság ma délután 3 órakor I kezdi meg működését. Téli színházi szezon Kanizsán Amikor hosszú esztendők küzdelmei után Kanizsa megkapta a maga színházát, előre láthattuk, hogy az nemcsak r színészeknek |elent otthont, de az fog menedéket adni mindenféle szellemi, művészeti, hazafias és kulturális eseménynek, amelyről helyiség hiányában le kellett volna mondanunk. Szinházat kaptunk, amely hosszú ideig megfelel a kanizsai Igényeknek s amely mindenesetre elég ahhoz, hogy szerényen kielégítse Kanizsa — sajnos az utóbbi időkben szűk keretek közé szorított — szellemi mozgalmait. Az első időkben hallatszottak panaszhangok magát a színházat illetőleg, hallatszottak kifogások a színház létrehozásának módozatai, a pénzügyi kérdések rendezése slb. ellen. Ezek a panaszok már elültek, ezeket elhallgattatta az elmúlt két és fél esztendő, amely bebizonyította, hogy erre a színházra igenis szükség volt s hogy ezt másképen megoldani nem lehetett. Főleg nem lehetett volna a mostani válságos időkben, amikor a város lakossága a rettenetes gazdasági viszonyok, a növekvő közterhek miatt még Inkább kifosztottan bámul a bizonytalan jövöbe. Hogy Kanizsa a háboruelötti boldog békeidőkben a színház kérdését meg nem oldotta, ezért most már késő a rekrimlnácló. Azok a tiszteletreméltó öregek, akiknek kezében ennek" k kullurkérdésnek sorsa volt, sokkal konzervatívabb emberek voltak, semhogy szándékossággal vádolhatnánk őket ezért a mulasztásért. Két-három évtizeddel ezelőtt már elég hangosan követelte a közvélemény egy megfelelő színház vagy kulturház létesítését, azonban minden siránkozás és panasz kiábavaló volt, az öregek nem voltak arra ka-pacitálhatók, hogy a szinház-ügyet napirendre tűzzék. Pedig hát akkor az ilyen kérdéseket vagy negyedpercentes pótadóval, vagy a kormánytól kieszközölt pénzbeli segítséggel meg lehetett csinálni. Példa erre a szomszéd Kaposvár, ahol egy fillér pótadó nélkül építettek egy monumentális szinházat. Nálunk nem szerelett a tanács a színház kérdésével foglalkozni, vagy ha már ráfanyalodott is, minden törekvése beleütközött a pénzügyi bizottság szűkkeblű kultúrpolitikájába, ahol soha a szinházügy megértésre nem talált. Bizonyos, hogy ha Kanizsa a háború előtt kapott volna színházat, akkor az sokkai impozánsabb, nagyobb és talán megfelelőbb is lett volna, mint a mostani s valószínű, hogy a belváros képét is előnyösen megváltoztatta volna, mert azt nem kellett volna a sugárúti egyletkertbe dugni, hanem disze lehelet! volna a város főterének. ZALAI KÖZLÖNY A mostani színház két és fél év óta szolgálja Kanizsa szellemi életét s tárgyilagosan megállapítható, hogy ugy a közönség szempontjából, mint színpadtechnikai tekintetben kielégíti az igényeket. Van a színháznak egv hiányossága Is, azonban ez — fáidalom — csak ritkán érezhető: a kis befogadóképesség. Ezt csak a direktorok fájlalják, amikor egyes sláger-daraboknál már délután ötkor kl kell tenni a .minden jegy elkeli* táblát. No, meg sajnálja a Zrínyi irodalmi Kör, mert a vasárnap délelőtti matinékon már 10 órára az oldalfolyosók is megtelnek. (Ugy-e, lehet, azért, mert ezek a matinék ingyenesek ?) Most már mindegy. Van színházunk, csak az fájhat nekünk, hogy a társadalom szükkeblüsége szinte belekényszeritette a Közművelődési Egyesületet abba a helyzetbe, hogy azt mozi céljaira bérbe kellelt adnia, mert csak Ilyen módon volt amortizálható a színházépület költsége. Valósággal kényszerhelyzetben volt az egyesület, amikor a bérbeadásba belement, mert sehonnan sem várhatott, de nem is kapott segítséget, hogy ennek a kérdésnek a pénzügyi részét másképen megoldhatta volna. De bármennyire elnézöknek kell lennünk a Közművelődési Egyesület ilyen intézkedésével szemben, mégis most, amikor a színházépület már végérvényesen a város közönségének tulajdonát képezi, nyomatékosan kell felemelnünk a szavunkat az eredetileg kitűzött cél: a művészet és Irodalom érdekében. Ez a cikkűnk épen most időszerű, mert beérkezett a színigazgatóknak a kérelme a téli színházi előadások tarthatása Iránt. Most kell felemelni szavunkat, hogy ha már nagy harcok árán létesítettünk színházat, akkor a színészet igenis tarthasson előadásokat a színházban. Anyagi jövedelmezőségi szempontok nem lehelnek akadályai annak, hogy a színházban a téli szezonban előadások legyenek tarthatók. Nem szabad megtörténni annak, hogy van színházunk, de — nem a szlniszetnek I Kell, hogy az irodalom és művészet nagyobb mértékben kapjon helyet abban a templomban, amely hosszú évek küzdelmei után — neki épült 1 .....y Időjárás A nagykanizsai meteorológiai meg-tlgyeló Jelentések r Szerdin a hímérsek Uí Reggel 7 órakor +16-2. délután 1 órakor -f-22«, este 9 órakor +202. PetMui: i eggel és délben borult, eale tiszta égboltozat. Szélirány: Reggel észak, délben Északnyugat, este északkelé 1 szél. * ■eáearalöa\'ai latéxat ut* 10 trakar Jalentls továbbá meleg Ma eérlsaU, ahába aageal, zivatarral. n Regedei viz nemcsak kitűnő borviz, hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál. Kapható minden fOszer-és csemegeüzletben. sa> Főraktár: L WEISZ MÓR Nagykanizsa,Király u.2l Mátyás-korabeli Danissal Madonnát feáexett fel a xáráá-ban ax uf plébános A többsziz éves szobor előtt valamikor elődeink esdekeltek a török sanyargatás Idején a kanizsai várban. - A plébános Ismét oltárra akarja emelni a nagyértékü szent leletet — A kanizsai Madonna mint összekötő kapocs a mult és jelen között jl axen//erencrendfek naayHanlxsal le/elepe«lé-sénefc SOO éves fubllárls nagy-Unnepe mig generációk multán a nagykanizsai rendházba került, ahol poros, Nagykanizsa, augusztus 14 Néhény nap óla különös esemény tartja izgalomban a nagykanizsai szeniferencrendi társház tagjait. Esemény, amely lul kivánl.ozik a csendes rendház falain, mert nemcsak vallási szempontból bir nagy jelentőséggel és még nagyobb kihatással, de történelmi, régészeli és művészeti pzempontból is nagyértékü. Ugyanis, hogy P. Deák Szulpic, az uj ferences-plébános átvette a rendház vezetését, első dolga voll széttekinteni az egész zárdában. Sok évszázados használhatatlan kegyszerek, régi szobrok stb. kerültek napfényre. Legtöbbjük persze — máglyahalálra lett Ítélve. A sok kiselejtezett és tűzre kerülő régi dolgok között szerepelt egy 60 - 65 cm. magasságú, porlepte szobor Is, amely évtizedek óla heverhetett a zárda padlásán. Már ugy volt, hogy ezt Is levlszik a többivel megsemmisíteni, amikor P. Deák plébános szeme rátévedt a szobor különös törzshajlá-sára és mint műértő, egy pillanat alatt egy gondolat villant át agyán. A teljesen poros szobrot letisztította és csakhamar tisztán kl lehetett venni, hogy az nem más, mint egy évszázados, régi Madonna-szobor, teljesen hasonmása annak, amit annak Idején Jákon találtak és amely a XV. században a hívek tiszteletének tárgya volt. A Madonna és a Megváltó fejéről hiányzott a korona és kisebb defektusai voltak, amit azonban köny-nyen lehet pótolni. A szobor festése a szokásos kék szinben van tartva és a gót stílus és a reneszánsz határa. Valószínűleg körtefából faragták. A szobor hajlított dereka, maga a faragás — német mestert sejtet. A Madonna-szobor eredetileg kri-nolln"ruhába lehetett öltöztelve, mely az évek folyamán leporladt róla. P. Deák plébános megállapítása szerint az általa felfedezett Madonna szobor valószínűleg nem más, mint a nagykanizsai Madonna, amit már Mátyás király idejében tiszteltek rendtársai és a kanizsai hivek a régi kanizsai várban, a török uralom idején és előtte esdekeltek a szorongatott kanizsaiak a török átoktól való megszabadulásért. A Madonna szobrot azután a barátok a pusztuló várból átmentették, törődött volta miatt a padlás és a feledés lett osztályrésze, mig most P. Deák plébánosnak — mint egykor a prágai Jézuska szobrát — megadatott, hogy felfedezze és méltó helyére, az oltárra juttassa. A lelet természetesen nagy örömöt keltelt a rendházban és P. Deák plébános most azon van, hogy az ősrégi nagykanizsai Madonnát teljesen művészileg renoválva, újból megáldva, megfelelő méltó helyen a hivek köztiszteletének legye kl a templomba. — A megtalált nagykanizsai Madonna — mondja P. Deák — mely előtt eleink áérdéjlek, legyen az az összekötő kapocs, mély a multat összeköti a jelennel és amely Ismét hirdeti, hogy a ferencesek már akkor voltak Nagykanizsán és dolgoztak a kanizsai hívekért, azok tiszta magyarságának megmaradásáért és fenntartásáért. Mert — hangsúlyozza szelíd mosollyal P. Deák — hogy Nagykanizsán és környékén ma magyarul beszélnek és hogy ez a földrész megmaradt magyarnak és ma az anyaországnak: nagy mértékben a nagykanizsai ferenc rendi szerzeteseknek az érdeme. Nagykanizsa agilis plébánosa a ferencrendieknek Nsgykanlisán való letelepedésének 500 esztendős évfordulólát megfelelő ünnepségekkel akarja az idén megülni, a rendala-pltó Assisi Ferenc ünnepén, egyházi triduummal október 4, 5 és 6 napjaiban. Ez a ritka jubiláris ünnepély nemcsak Nagykanizsának, de egész Zalavármegyének nagy ünnepe lesz, amelybe az összes egyházi és közéleli tényezők bevonatnak. Ezt a Jubiláris ünnepélyt fogják felhasználni a kanizsai ferencesek arra, hogy a P. Deák állal felfedezett ősrégi nagykanizsai Madonnát ismét oltárra állítsák, hogy Trianon szomorú rabsága idején legyen a nagykanizsaiak számára az, ami eleik részére volt a török sanyargatások súlyos napjaiban. Az októberi jubiláris ünnepségek előkészületei máris folyamatban vannak és értesülésünk szerint azokon részt fognak venni a megyéspüspök, a főispán és a város és a megyei élet vezető kitűnőségei ls, hogy ily módon is leróják az elismerés és hála adóját a Nagykanizsán löbb mint 500 esztendő óta lelklgondo-zól, emberbaráti és nemzeti missziót végző hazafias magyar ferencesek lránt- (B. R.) Kis Uxlet. Kis öasxon KORZÓ VIVÁT ÜXCET ÖZV. KOHN C4JOSNÉ NAGYKANIZSA. Kis rexsl. Olcsó árak. 1989. augusztus ig Bizdapaatess aa ala* zárt fülkékre osztott, legmodernebbül felszerelt KOZMETIKAI INTÉZET. EJs4r»ngu szépilőszerek Egyéni arcápolás Haleltávolltás véglegesen atb. stb. Taaltráayok tskélataa eMKU n sr.kort.it kiképzése a koimtllkil ipar rolnd.n J(lb*n. Mér.tt.ll átsk. 19H Taaáaaadia készséggel éa dljtalaa. Fehér kozmetika. Vilmos császár-ut 15/a felem. 3. (a Bazilikával szembtn) Mozgószinház Mai sxép leány szállást Keres Ma csütörtökön az Uránia mozgó mutatja be a fenti cimü filmet. Tessék elképzelni a kitUnö magyar filmszínész, Verebes Ernő melleit Jenny Jugó-t, a csodaszép sztárt, Adele Sandrockot, a kacérság inkamáclóját és Oeorg Alexandert, a nagynevű művészt. Ezzel már tulajdonképen meg is mondtuk, hogy milyen lehet ez a film. A cime sokat elárul, de még többel enged sejteni. Operetle-hercegségben játszik a darab, ahol tüneményes szépségű göriök egy leányotthonba botlanak s ezzel a botlással kapcsolatban sok más botlás és bonyodalom keletkezik. Mindez azért, hogy a kanizsai közönség szórakozzon és jól mulasson. Hogy ez igaz is lesz, az előie megjósolható. A műsor másik darabja „Az óceán-repülö". Ez repríz, amely egyszer már olyan nagy sikert aratott, nemcsak a darab szüzséje, de a főszereplői miatt is. Monté Blue és Edna Murphy játszanak benne bámulatramélto szerepeket. A műsort a Magyar Híradó aktuálltásai előzik meg. A Koméáláslány Hírnév és sxerelem Vannak sablonos cirkuszdrámák, amelyek azonban tartalmilag legtöbb-nyire teljesen külömbözök, sőt még egyetlen hasonló gondolatuk sincs. Még kevésbé hasonlatosak azok a drámai cselekményben. A film nagyon sok cirkusztémát dolgozott már fel s tagadhatatlan, hogy a szcenáriumiró-nak nem nehéz a ^cirkusz világából tárgyat meríteni, mert a cirkusz épen az a terület, ahol az artisztika mellett legbujábban terem meg a nyomor. A Városi mozgó pénteken bemutat egy cirkuszdrámát, amelynek tárgya ugyancsak teljesen újszerű. Meglepően szép és érdekes felvételekkel" A fő-széreplö Conrád Depsernek művészi alakitása s maga a darab meséje nagy szórakozást fognak nyújtani a nézőközönségnek. A ,Hírnév és szerelem" nagyon mulatságos história. Tulajdonképpen kalandsorozata egy olyan vidéki fiatal embernek, aki a nagyvárosba kerülvén, gondolja, hogy azt minden különösebb nehézség nélkül röktön meg is hóditja. Végtelen sok bonyodalom, nagyon mulatságos helyzetek és minden felvétel tele van ötlettel, minden felirat egy-egy vígjátékra való szellemesség. A film nagy sikerében természetesen az oroszlánrész a két főszereplőé: Charley Byer és Pat Avéry-e. e Ma csütörtökön a Városi mozgóban a szenzációs „Kisértetek vonata" cimü 10 felvonásos történet és a „Három gyerek" cimü 7 felvonásos komédia van műsoron, mely filmeket a Pátria Hiradó aktuálitásai előz meg. = Mosonyi Mimi áll. kép. oki. zenetanárnő Keszthelyen lanilását újból megkezdi. Az 1929/30. tanévre jelentkezni lehet kedden és pénteken d. c. 11 —12-ig. Akadémiai vizsgára előkészít. 1929. augusztus 15. Az épltó-vállalkozó hajlandó a munkásság kívánságait mérlegelés tárgyává tenni, munkába álljanak — Békéltető tár-ky István polgármesterhelyettes előtt ZALAI KÖZLÖNY de előbb kell, hogy gyalások dr. Krátky .Minden munkás azonnal munkába lépöet, aki a régi órabér mellett akar dolgoxnl" Nagykanizsa, augusztus 14 A nagykanizsai laktanya-építkezés építőipari szakmunkásainak ismeretes bérmoiRslma ügyében ma délben megindultak a békéltetési tárgyalások dr. Krátky István polgár-mesterhelyettes főjegyző előtt, amelyen a vállalkozó cég egyik főnöke, a munkásság választott megbízottal a szakszerveiét központi kiküldötte vettek részt Az egyezkedő tárgyalások közel kél óra hosszáig tartottak. A vállalkozó cégfőnök végül ls kijelentene, hogy hajlandó a munkásság kívánságát mérlegelés tárgyává tenni, ehhez azonban szükséges — hogy Ismét munkába álljanak. Kijelentette a cégfönök, hogy meg- bizottainak meghagyta, hogy figyelmeztessék a munkásokat, akik a régi órabér mellett akarnak tovább .dolgozni, azok tovább dolgozhatnak. Ha megbizotlai nem ugy hajtották végre rendelkezéseit, ugy ez csak tévedésen alapulhat. A munkásság hangsúlyozta, hogy minden tárgyalás vagy bármi válasz, av3gy kijelentés nélkül adták ki mindegyiküknek a munkakönyvel. Dr. Krátky István polgármester-helyettes nagy jóindulattal karolta fel ismét a munkásság ügyét, akiknek szivére kölölte, hogy vegyék fel isméi a munkát és várják meg nyu-godlan a vállalkozó elhatározását. A helyzet kulcsa tehát most a munkásság kezében van. Magyarul köszönnek és csárdást táncolnak az angol, japán, észt, bur diákok a keszthelyi Balatonparton Keszthely, augusztua 14 (Saját tudósítónktól) Eleven élet pezseg néhány nap óla a Keszthelyi Balatonparton. A világ diákjainak Budapesten tartott kongresszusáról a beígért 3—400 helyett ugyan csak 81 külföldi főiskolás volt kíváncsi a Balatonra, de ezek olyan mozgalmasságot teremtettek olt, akár ha mind odaérkeztek volna. A diákok legtöbbje angol, van azlán köztük eszt, lelt, hindu, japán, bur és sok egyéb náció fia. Egész nap fürdenek, vitorláznak, strandolnak., Közben kirándulásokat lellek: Hévízre, Qyörökre, Badacsonyba. Hellyel-közzel egy-egy komoly értekezletet is tartanak. Tegnap Hévízen látta őket vendégül vacsorára Zalamegye és Relsclilék. Ma a keszthelyi sörkertben a város vendégel vacsorára. A diákok fele nő. Legtöbbjük már magyarul köszöntgeti a sürü látogatókat és vidáman táncolják a csárdást. Itt tartózkodásukról filmfelvételeket is készítetlek. Kél nap múlva hagyják el a keszthelyi partot. Nagy tflz pusztított Gamás községben Gyakori tüzesetek a Déldunántulon hogy pusztul el Nagykanizsa, augusztus 14 A marcalgergelyil, nylrádl és a leg-napelőtti muracsányl nagy lüzek után most a vöröskakas Oamds somogy-megyei községben puszlitott. Kovács János gazda pajtája gyulladt ki ismeretlen okból és az ott felhalmozott rengeteg termény percek alatt hatalmns lánggal égett. A tüzet azonnal eloltották, de a környező szomszédok háza és gazdasági épületei ls lángban állottak. Nagyban segítette a ttlz továbbterjedését a nagy vizhjány. A gazdák kétségbeesetten, tehetetlenül nézték, mindenük. A tűznek hat károsultja van, akik valamennyien tekintélyes károkat szenvedlek. A tüzet, mint azt a csendőrség megállapította, aljas bosszú okozta. A gyu|togatót most keresik. A károsultak felsegélyezésére akció indult. A hat tüzkárosult közül csak kettőnek térül meg kára részben a biztosítás utján. — A legszebb szőnyegek nagy választékban, \' kedvező fizetési feltételek mellett Bartánál. nonco cipőt oesi o nyárra ilieH nagy az értéke és kicsi az Aa. fr0rC0 tá kot ww a talpára Mi^rre nem_üffye/_nggj le non a h^rr^. Villatelkek eladása fláriatelepen A vasúti fővonal és a balatoni mflut közvetlen kOzeKben — Hatvan havi részletfizetésre — Helyszínrajz és felvilágosítás pénteken és szombaton egész nap a kiadóhivatalban A somogymegyol „Máriatelep" fürdő-hclyen vlifatelkek kerülnek eladásra. Márlatelop közigazgatásilag Fonyód községhez tartozik és Uélateiop türdö és nyaralóhellyel határos. Kluőrendü homokos strandja ós fürdője kiválóan alkalmas egy nagyszabású fürdőtelep kiépítésére, fekvése pedig minden oldalról könnyen megközelíthetővé teszi; a vlllatelkek céljaira kihasítandó területek mellett a liudapest -Kanizsa—Fiumei gyorsvonat sínpárja és az nj balatoni muut megy végig. A tóvárosi híradások szerint a megvalósulás stádiumában álló Játékkaszinó Fonyód ós Márlutelep között a grót Zlchy-féle ingatlanra torveztoUk, ami ennok a nyaraló telepnek az értékét hihetetlenül emelni fogja. Az adásvételi ug, lel feltételei a következés: 1. A [elosztási tervezőt szerint egy-ogy vlilatelok 120 1(10 négyszögöl és miután bármelyik vevő több egymás mellett fekvő parcellát ls megszerezhet, az egyes területeknek csak a minimuma van 120 négyszögölben meghatározva, a maximuma a vevó tetszésetői függ. 2. Az alapvételár, amely külön tabellában parcellánként nyert meghatározást, a vlllatelek fokvóse, minősége és kulturáia szerint négyozögöienklnt 2.50 pengőtől 8 pongőlg terjed és 1929. évi október hó 1-én kezdődő és minden kózetkező hó 1-én Isméüődő 00 egyenlő havi részletben törleszthető. A kimutatásban feltüntetett ezen havi részletekben bennfoglaltatlk a mindenkori vételárhátralék utáni kamat, az utak, terek és strand céljaira kihasítandó földterületekből a megvett területre eső aránylagos hozzájárulás, t. mérnöki felmérési költség, végül a szerződés szerkesztésével es annak telekkönyvi foganatosításával kapcsolatos összes bélyegek és munkadijak, úgyannyira, hogy a vevőt ezen havi részleteken felül csak a kincstárnak Járó véteU illeték fogja terhelni. Joga van a vevőnek a vételárat azonnal egy összegben is lefizetni, amely esetben a 60 havi részlet végösszegéből 33 százalék engedményt kap, ugy, hogy ekként a tiszta alap-vétolárat flzeu. Igy például, ha egy telek 60 havi 20 pengős törlesztéssel 1200 pengőért volna megkapható, ez 800 pengővel 1929. évi október hó 1-én véglegesen kifizethető és ennok ellenében Igényt tarthat a vevő az ingatlan azonnali tehermentes átírására. 4. Az első havi részlet lefizetése után a vevő nyomban birtokbnveheU a megvett IngaUanrészt, amelynek folyó évi gazdasági terményel azonban még az eladót Illetik. A birtokbavétellel egyidejűleg a mérnök Jelöli kl a megvolt Ingatlan határait, az ezeken fennálló fákat, szőlőt atb.-t, azonban csak-akkor Jogosult a vovő kiirtani, ha 8 (hat) egymásután következő hsvlréez-letei már lefizetett. 5. Kél egymásután következő havi-részlet megtérítésének elmulasztása lejárttá és esedékessé teszi az egész vételárl hátralékot Miután azonban a havi részletekben az öt évi törlesztési ciklusra eső összes kamatok bennfoglaltatnak, az ekként esedékessé teendő hátralékos vételárnál csak az alapvételár és annak kamataiért felel az Ingatlan vevője. 6. Az a vevő, aki a vételárnak 50 százalékát már lefizette, Igényelheti, hogy a hátralékos vételár telekkönyvi biztosítása mellett az Ingatlan tulajdonjoga minden egyébb tehertől menten Javára átlrassek. 7. Minden fizetés, tehát ugy az egészben fizetendő vételár, mint a havi részletek Vármegyei Takarékpénztár R.-T. .Szombathelyi bej. céghez a .Mária tele;.! vülatelkek eladása" folyószámlára teljesítendő, amely cálra a vevők megfelelő számú postai csekket kapnak. a A véteü szerződés a vevőre nézve annak aláírásával kőtelezővé válik, aa eladóra nézve pedig csak akkor, ha az eldarabolásl műveletet finanszírozó Vármegyei Takarékpénztár R.-T. szombathelyi bej. cég a vételügylethe* hozzájárult és a hozzájárulás igazolásaként a vételi szerződést szabályos oég-jegyzéssel ellátta. tozel szemben a Vármegyei Takarékpénztár R.-T. szombathelyi belelentett cég szavatosságot vállal aziránt, hogy az általa elfogadott ezen szerződések s fentirt feltételek mellett, tehermentesen fognuk vevők tulajdonába lutnl Vételi ajánlatok átvételére Jogosultak: Nagykanizsán: A „Zalai Közlöny" kiadóhivatalában f. hó 18-án éa 17-én a parcellázó érdekeltség egyik megbízottja áll az érdeklődők rendelkezésre, megfelelő helyszint rajzokkal éa nyomtatványokkal felszerelve. Szombathelyen: A Vármegyei Takarékpénztár R.-T. szombathelyi bejelentett cég, a „Balaton" haszon- ős tajbaromlf-telep gazdasági Irodája Mária telep. Szende iü&zló mérnök, Szombathely, dr. Oranltz Oéza ügy véd,Szombathely, Lomoschltz Károly tanár, Szombathely Aki személyesen óhajtja a kiválasztandó telket megnézni, azokat vasárnap f, hó 18-án Nagykanizsáról 14 Ara & perckor Induló és Márlatelepre Ifi Ara 38 perckor érkező vonatnál kocsi várja. Jelentkezni lehet pénteken éa szombaton a lap kiadóhivatalában. Szenzációs olcsón árusítjuk a még raktáron lévő árut, maradékok ffélérban a cég megszűnése miatt. a. g fi a ■ Menyasszony divaté ruház —— Korein es Strocti -agykanizsán _»______ NAPI HÍREK ZALÁI KÖZLÖNY Egy letenyei autó elgázolt egy asszonyt, amint gyermekeit ment meglátogatni A rendkívül súlyosan sérült anyát a nagykanizsai mentők beszállították a közkórházba lMfl. iuguwtus 16. Gazdasági-magvak. Kerti-magvak. Műtrágyák. Szuperfoszfit, mésznltrogén, IcilUú, dilid salétrom alb. alb. Slrltil növénytápsó. Hármas hatású kuli műtrágya. Hyümöloafa nMtinnk. Gabona osá«áió*i«rak (porpácok és nedvea pácok). Madiraleaégak. Baromfi aladelek. Kicsinyben éa nagyban kaphatók: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya ás nóvónyvédóazerek kereskedésében Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. A blróaág mellett Teleion 130 NAPIREND Auguaztua 15, eaütflrUk Róm katollkui: Nsgytooldogasznny. Proteslárs: Mária. Izraelita: Ab hó 9 Vároal Mozgó. .Kl-értet\'k vonala", kultnoi történet. .Iláron a gyerek\', komédia. Pátria Híradó. Uránia Mozgó. .Hat nép leány szállást kerei", rom-nlik\'n vígjáték. ,Az oceánrrptl ó", atlrakdAi dráma lllradó. Oyógyszertárl éjjeli szolgálat; I. hó végéig « Merkly-Beluz-féle Fó utl gyógyszertár. Oftzttlrdó nyitva reggel 6 órától ezte 6 óráig fhéIM, szerda, pínlek déloUn és kedden egéir nap nóknek). Augusztus 18 pántsk RrSmal katolikus: Rókus l\'io est : Ábrahám Irrsellts: Ab hó 10. Városi Mozgó . A knméiUóz leány", c\'l"uazlóilénél. .Ilinév éa szerelem", vidám 1 a and. Magyar Híradó — Lapunk legközelebbi száma a mai Nagyboldogasszony-Ünnep miatt szombaton reggel a szokásos Időben jelenik meg. — Az erdő-legelő bizottság Illése. Az erdő legelő bizottság ma délelőtt fél 11 órakor Ujváry Oéza elnöklete alalt Illést tart a városházán. — A nagykanizsai nientőtan-folyamra tegnap lizenOleu jelentkeztek. Az eddigi jelentkezők jobbára a tanitóság köréből rekrutálódnak. Akik részi akarnak venni, jelentkezzenek a városi tisztiorvost hivatalban. — A nagykanizsai tűzoltóság Is képviseltet) magát a szombathelyi tUzoltó-napon. A szombathelyi tUzolló-napon és nagygyűlésen a nagykanizsai tűzoltóság képviseletében dr. Prack Istvin nagykanizsai tUzoitóiőparancsnok, közigazgatási tanácsnok fog megjelenni. = EzQstlakodalom és eljegyzés. Pilczer Albert és neje Fucht janka augusztus 14-én ünnepelték házasságuk 25. évfordulóját. A családi örömünnep kellős voll, mert ugyanekkor jegyezte el leányukat, Arankái Flesch Llszló. (Minden kU-lön értesítés helyett.) — Hegyközség megalakulás. A szőllősgazdak Ügyeinek vezetésérc a hegyközségi birtokosok sorából ktllön lestület alakul, ilahólon az alakuló közgyűlést Kende Péter főszolgabíró elnöklete alatt most tartották meg, mikor is a hegyközség elnökéül Gerslner Béla plébános, szőlőbirtokost választotta meg. = Eljegyzés. Tóth Bözsikét (Budapest) eljegyezte Rácz József lakatosmester (Keszthely). Minden külön értesítés helyeit. — A Szemző-Ügy főtárgyalá-sának végleges terminusa. A kir. törvényszék Szemző István voll városi adóhivjtali .tisztviselő bűnügyében a főtárgy®lást október I. és 2. napjára tűzte ki végérvényesen. — UJ rendszer butorváaárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala-vármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujt|uk. Százpcngőnként csupán öt pengő havi\' részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopsteln Szombathely Nagykanizsa, auguaztua ÍJ Súlyos szerencsétlenség történt legnap a letenyei országúton Pola község temetője melleit, özv. Qom-bos Fcrencné béci asszony .jóféle hazai készítményekkel* megrakodva elindult hazulról, hogy felnőtt lányait meglátogassa, akik egy szomszéd községben laknak. Az idősebb asszony gondolataiba merülve haladt az országúton. Valószínűleg a gyermekének való boldog viszontlátás örömét festette már maga elé, ami kor a polai temető alatt arra felé hajlott Nagykanizsáról Zdravetz István letenyei autós. Zdravetz amikor meglátta az asz-szonyl, erősen tülkölni kezdeti. Qom-bosné ugylátszik megijedi a sziréna tülkölésélől, mert annyin megzava-rcdotl, hogy epye lesen belé futott a feléje közeledő autónak, amely — Lezuhant egy asszony a kazültetejéről. A somogymegyei Elek pusztán Csokonai Jiuosné munkásasszony lezuhant egy magas kazaltetejéröl és ballábát eltörte. — Kórházba vitték. aSINGER varrógépek Miiara A LEGJOBBAK I a szerencsétlen teremtést elgázolta. özv. üombos Józsefné eszméletlenül maradi az országúton. Sérülései rendkívül súlyosak, A balszeme teljesen kifolyt. Vállperec- és kulcscsonttörést és egyéb sérüléseket szenvedett. A becsehelyi körjegyző azonnal telefonált a kanizsai mentőknek, hogy az autóelgázolás áldozatát beszállítsák a kanizsai kórházba. A helyszínen megjelent dr. Czi-gány János főszolgabíró és Valko-vlcs Béla segédjegyző, akik a tényállást felvették. Oombosnét eszmé-letlensége miatt nem lehetett kihallgatni. A nyomozás szerint a szerencsétlenségért senkit sem terhel felelősség. Gombos Józsefnél rendkívül súlyos állapolbin a mentők beszállították a kórházba. — öt bünügyl főtárgyalás lesz hétfőn. A nagykanizsai törvényszéken hétfőre öt bűnügyi lölárgyalás van kiiűzve. Ezek között több letartóztatott egyénnek az ügye szerepel. — Tekintse meg az uj késmüves és műköszörűs solingenl acéláru raktárát. Bozzay és Szegő Nagykanizsa, Sugár-ut 2., a Fönt sarkán. — Fővárosi gyermekek nyarai-tatása Nagybakónakon. A nagykanizsai járás közönsége ez évben is husz fővárosi gyerpfelcét. nyaral tátott Nagybakónak községbén. A sápadt, sovány gyermekek a hal heti nyaralás alatt várakozáson felül megerősödtek. A nyaralás befejeztével most kedden a gyermekcsoport Nagybakónakon a körjegyzői lak udvarán ünnepélyt rendezett, amelyen magjelent dr. Botka Andor főszolgabíró nejével, dr. Ország Lajos körorvos és még számosan. A gyermekek szavalattal, énekszámokkal és igen sikerült torna|átékkal szerepellek. Megható jelenet volt, mikor egy 12 esztendős flu hálás szavakban mondott köszönetet a jelenlevő dr. Botka Andor járási főszolgabírónak, aki a nyaraltatási akciót létrehozta ét Kósa Sándor körjegyzőnek, aki a nyarai-tatást kitűnően lebonyolította, Nagybakónak község közönségének, akik szeretettel fogadták a kis társaságot és végül pompás virágcsokrot nyújtott át a főszolgabíró nejének. = JómeeJeienégO úriembert, nagykanizsai lakhellyel, tisztviselőnek llxfizeléssel felvesz: Royal Exchange Biztosító Szombathelyi Főtlgynöksége. Március 15. tér 2. szám. Ajánlatokat kérjük ezen cimre beküldeni. — írnok-választás Hahóton. Hahói nagyközségben szervezett községi Írnoki állásra Kende Péter főszolgabíró elnöklete alalt a képviselőtestület egyhangúlag Sdiwend István volt postafőllsztet választolta meg. VúQfa ki minden Budapestre készülő olvasónk az alanti utalványt, melynek felmutatása ellenében, Szent István hetében, fél áron válthat egy darab jegyet a Beketow-cirkuszbármelyik előadására FŐVÁROSI BeketowCirkus7 Városliget Tel. L. 919-35. UTALVÁNY KEDVEZMÉNYES JEGYRE. Ezen utalványnak a pénztárnál való fölmutatása ellenében SOOo-oa kedvezményes Jegyet szolgáltatunk kl. Minden utalvány minden eldadáara ívnsár- éa ünnepnap la) érvényes és oa&k egy szegélyre azól. alggjobb, tehát a legolcsóbb! Nagykanizsa, Sugár-ut 16. sz, Legtökéletesebb angol RALEIGH motorkerékpár minden typus raktáron GOOD-YEAW a legjobb autó és motorkerékpár pneumitik Körzelképviselet és lerakat: Szabó Antal fegyver- és sportüzlet, autó és motorkerékpár ositálya. _____________«S»7 0. mgusxtus lS. villamos kéaxllék nagyothallók számára Sxabáljraafcatö kaaf»rOw«( I TamtaMtn, tlaila kallásl Stakaxarl díirarntu bamatatis, vétal-Uajaiai aélkll. Ffya<ltr»att4 Ml|7tr",tiJron lip KMltRtaibi Ipar L-T. rOatgan 4a orroetaekatkal gépgyár Badapaat, VI. kar., Nag]rm*s4-«tca 4. aUja. (Ttrfiviroat lamplomatal ti.mb.a) — Gyászistentisztelet Ferencz József és IV. Károly királyért. A Magyar Féiftak Szentkorona Szövetségének nagykanizsai csoportja folyó hó 17-én Ferencz József és IV. Károly király emlékére gyászmisét szolgáltat a plébánia templomban délelőtt 9 órakor. A szövetség tag|ait és az flggyel érzőket ezúton tisztelettel meghívja az Elnökség. — Az ojtozl csata évfordulója. A volt soproni 18-ik honvéd gyalogezred szombathelyi töredéke állal alakított .Szombathelyi 18-as bajtársi asztaltársaság" minden év augusztus havában az emlékezetes ojtozi csata évfordulóját kegyeletes Ünnepségek között ül! meg. A bajtársi asztaltár-Miág a tizennyolcaitoknak a világháború alatt halált megvető bátorsággal kivívott legnagyobb hadilényének 12-ik évfordulóját augusztus 17-én ünnepli meg. Az emlékünnepély az asztaltársaság székhelyén: Szombathelyen a Torkos-féle (Hun-gátia) étterem e célra berendezett kert helyiségben 17-én este 8 órai kezdettel lesz megtartva. A nap jelentőségét Orábler Viktor városi tanácsnok, volt 18-as t. százados lógja Ismertetni. Az emlékünnepély rendezősége ezúton kéri mindazon tényleges, tartalékos és népfölkelö tiszteket, altiszteket és legénységi állománybelieket, akik a háború alatt • 18 as honvédeknél szolgáltak, hogy az emlékezetes ojtozl csata 13-lk évfordulóján vegyenek részt. ZALAI KÖZLÖNY A haj teltlile, májtájékl fájdalmak, emésziósi nehézségek, gyomorbél-hurtil és sárgását, a természetes „Ferenc lóiael" keserűvíz használata ai:al megszüntethelök és az agy, a szem, tüdő vagy szív felé Irányuló vértódulások ellensulyozhatók. Qyo-mor- és bélspecialisták igazolják, hogy a l\'ereno lónel vízzel, különösen az ülö életmód következtében jelentkező bajoknál, nagyon kedvező eredményeket érnek el. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. — A vádtanács szabadlábra helyezte Bánátfl Andrást. Megírtuk, hogy Bánátfl Andrást a vlzs- Sálóblró tegnap kihallgatta. Almássy lyula dr. vizsgálóbíró Bánátfl sza-badlábrahelyezését rendelte el. A kir. ügyészség felfolyamodla a vizsgálóbíró végzését. A kir. törvényszék vádlanácsa szabadlábra helyezte Bánátfii, aki a fogházat a tegnapi napon már el Is hagyta. A vizsgálat az ügyben azonban tovább folyik. — Agyongázolt a trhenes-sze-kér egy csecsemőt. Somogyudvar-hely községben Csonka Elei 14 éves leány karján tartotta Gulyás Magda 14 hónapos csecsemőt. Az uton egy tehenes-szekeret akart elkerülni a leány, miközben az egyik tehén lábára lépeti és Ijedtében a csecsemőt a tehenek közé ejtette. A szekér halálra gázolta a kicsinykét. A szerencsétlenség ügyében megindult az eljárás. Ai .9». magyar Tourltt Troptaya 3831 • ZEMfTH győzött I ZENIT és DOT aagol mutotkarakparok irban éa «Infl,:: atoMftwlalUnak f Vj.a.Uprrl.0.1: DOT DEMÉNVI ÉS FIM B—P-t. VU KfaMMfea SS. 1140 MB BT Igen kedvaafl HaatM tslt4talekl faa aU| %*hÁn, NJ H. H. D. ipada) aa(ol Motorkerékpár raktárról g,4rl ároa atat alada. kérjen árJ«gjMk«< I — A selector használata a nagykanizsai gazdaközönségnek még csak két bélig áll rendelkezésre. Azután vidékre viszik, hogy olt folytassa a munkát. Aki még nem vette igénybe, használja ki a kedvező alkalmat. A seleclor a szeszfőzdében áll mindenkinek rendelkezésére. Pária 3033, London »20\'/i, Newyork S19 97\'/i, Brttaael 7M7Vi, Milano 77 18 Madrid 7« 25, Amaterdam 208 25. Berlin 173 83 Wien 7322 Sofla I76VI, Prága ISSSVa Varad 68 30, Budapaat tO-TS Belgrád 913, Bukarest 3-08\'/i Siessen vásárolni TURili cipőüzletben, mig az olosó készlet tart. Női szandolettek piros, drapp és kék színekben. Gyermek, női és férfi duplavarrott szandálok, Chrom- és nyersgummitalpu tennisz-cipök nagy választékba Nézze meg kirakatunkat! i TTO|1»Í» n«*tly ti titviiitl MÁVAG-M E R CEDES-BENZ tsheraaték, uttkiiiik éa kllónlogea autók v • aé r k ápi iselata áa elaJáat kSipontja : MSItCEDES-BBNZ AUTOMOBIL Rr:a«ia^iIiv,vtei.«nM Megbizott: SaághyIstván Szombathaly, Vörösmarty u. 15 SPORTELET ■a délután a Somogy—Zala-Kanizsa meccsen Joós és Cslda volt csapataik ellen játszanak A mérkőzés öt őrakor kezdődik a Zrínyi-pályán Nagykanizsa, augusztus 14 A ma délutáni Somogy—Zala-Kanizsa mérkőzésnek több sport pikantériája van. Az első az, hogy ezúttal első Ízben fog a kanizsai profik ellen játszani a tékozló fiu Joós Péler, aki a Somogy színét öltölte magára. A másik ugyanez forditva: Csida a Somogy volt csatára dirigálja a kanizsai csatárláncot a kapusiak, léhát volt csapala ellen. Ezenkívül a vasárnap kipróbált játékosok teljesítménye elé tekint várakozással a vezetőség és a mai mecctöl függ, hogy a piros-fehér színekben fognak-e játszani ebben a szezonban. A trépingek alapján reményünk van rá, hogy ezúttal többet mutat- nak. Saját érdekükben áll ez. A Zala Kanizsát a keddi tréning után Igy állították össze: Modrovits — Réder, Fekete — Horváth (Tamás), Kiss, Babos — Farkas, Moravcslk, Cslda, Bakonyi, Csász. Moravcsiknak já neve van a futballban. Keménykötésű csatár, akinek bombalövései vannak. A Somogy ellen Farkassal felváltva fog szerepelni. Csidáról tudjuk, hogy rutinlrozott játékos, akinek center játékától sokat várnak. A Somogy valószínűleg Igy áll kl: Kubala — Szattyán, Joós — Talllán, Somogyi, Blum — Oalambos, Vadas, Jakube, Miklós, Rákosi. Ma délutánra a jelek szerint igen nagy közönségre van kilátás. NTE—Halatlús Az NTE ma délután 3 órakor a Somogy mérkőzés előtt előmeccset látszik a Haladás leventecsapatlal, hogy a vasárnapi szigetvári bajnoki meccsen már megfelelő tréninggel állhasson kl. Az NTE összeállítása : Csondor — Jámbor, Török — Györgydeák, Rédei, Beke — Mészáros, Köves, Szollár, Oalambos, Harangozó. PESTEN látogatta meg a sxolldsJgiról minden vonalon köxitmert Wakflü Fölöp ixlc.e.ler szórmeáruhárát IV., KftosMmAtltotea B. Telefon: 841-70. Árban, minőségben éa választékban a legelső. Alapíttatott 1870. (Az Újpest és Hungária Nagykanizsán.) A Zala-Kanizsa vezetősége arról értesít bennünket, hogy Újpesttel sikerült megállapodniaugusz tus 20-ikára, amikor itt fog játszani a lila-fehérek csapata. Ugyanígy perfektuálták a Hungárh augusztus 25-iki vendégszereplését. Nem lehet tehát panasz a programra. Lesz és van attrakció bőven, csak aztán publikum is legyen, mert ettől függ a proficsapat Jövöje. (Kupamérkőzések a Magyarutcai pályán.) i/i3 órakor Turul— Bocskay. Biró Cvetkó. — %4 órakor Kisk. Lev.—13 FC. Biró Izsák. — Amerikának perdftntA aierapét a mai világpolitikában fejtegeti Vdkdr P. Artúr a Magyar KOlpoMlke clra* képe* hetilap legújabb szánjában. Póka-Pfrny Béla a hágai konferencia jeftttWaégét rejtegeti avatott tollal, mig Radlskt He mér egy tárrytlagoaan gondolkozó Idegenek, Studer avájoi képvlaelónek é« az Interparlamentáris Unió kisebbségi albizottsága eltolójának a kUettoéxt kérdésről való viltmnyü Ismerteti Érdeken cikk azól a csehek aknamunkájáról a háború nehéz esztendeiben egy másik olkk a Manlu-kormdny eddigi tevékenységének állapltja meg mérlegét Szlávok bardtkozdsa címmel felhívja a figyelmet arra, meimytni megnyergelni Igyekeznek a csehek a bolgárokat. Egy kmlllldtt tanulságai címmel a genfi nemzetkört pedagdgtat kiállítással kapcsolatban leplezi le * kisantant megtéveeztö óa az Igazaággal hadilábon álló propagandáját A tartalmas szórakoztató Figyeld. valamint Innen onnan rovaton kívül folytatja az Öt országon keresztül clrnü érdeket uüelrást és a szokásos rovatok egéezltlk kl a szám gazdag tartalmát. A Magyar Ktllpollüka kladó-hlvatala : Budapest, Országházában, XI. kapunál van. Kérjen mutatványszámot. — Elfogtak egy öngyujtás tettesét. A lengyeltóti csendőrség elfogta Lsska József gazdáf, akire rábizonyult, hogy saját házát felgyújtotta, hogy a biztosítási összeget megkaphassa. A gazda a csendőrség előtt beismerő vallomást tett. Bekísérték a vizsgálóbíróhoz, de ott Laska meggondolta magát és beismerő vallomását visszavonta. Letartóztatásba kertit. — A dombról elszabadult szekér elütötte a földművest Pécsek István ihárosi földműves szekere egy dombon igyekezett felfelé. Mikor lovaival pihentetni akart, megkötötte a kereket a meredeken, de ugy látszik rosszul, mert a szekér elszabadult és átgázolt a földművesen. Nem életveszélyes sérülésekkel beszállították a nagykanizsai kórházba. ZALAI KÖZLÖNY TŐZSDE Az értéktőzsde ma is csendes, a forgalom tartózkodó árfolyamok mellett indult. Később külföldi hatásra némi Javulás voll észlelhető, de a forgalom csekély volta az árakat nagyban a tegnapi nivóra stllyez-(ette. Kisebb árnyereségek is előfordultak, de ugy fel, mint lefelé az 1 %-ot nem lépték jtul. A tőzsde zárlatkor (Izlettelen, hangulat tartózkodó. Flxkamatozásu papirok piaca barátságos, de csendes. Valuta és devizapiacon kisebb eltérések fordultak elő. Buza 30 flll., mzs 50 fillérrel esett. Buzi llszav. 77-es 23-00-2320, 78-a» 23-20- 23-40, 79-es 23 40 -2370, 80-as 23 60-23-80, dunánt. 77-es 22-65—22-75, 78-as 22 75 -22-95, 79-es 22 95-23 15, 80-as 23-05-23-25, rozs (u|) 16 80-16-90, tak. árpa 1775-18 50, aörárpa 21-- 24 —, aab 16 00-16 10, tengeri tazL 23 60- 24 -, dunántull 23 80 -2410, repce 46\'-- 48 — korpa 13 30 13.50. árpa u| közepes 17-75-18 50. valutAk I i. 27-75-27-90 llr. 79*60-80 00 Ik. 16*88-16 98 Dán k. 152-25 162 85 Dinár 9 97-10-05 Dollár 57015-572*15 Pranda 1.22*40-22 70 HolL 229*10 230*10 Lengyel 64 05-tH 35 Leu 3*36 3-40 Léva 411-415 Líra 29 90-30-20 Márka 13620-13680 Norvég 152-30 152 90 SchlU. 8047 8087 Peseta 8350 84-20 Svá)dl. 110-05 110 55 Svédk. 153-25 153 85 DEVÜZIK AmsL 329*15-229 85 Belgrád 10-04-1007 Berlin 136*20-136 60 Brüsszel 79*55-79 80 Devizáid 3*38-3*40 Kopeab. 152*35-152 75 London 27*74-27*82 Madrid 83*45-84*05 Milano 29-90-30*— Newyork 572*20-3-80 Oszló 152*40-152 80 Párls 22*37-22 44 Prága 16 92-16*97 Széna 4*13-4*15 Stockh. 153*25-133*65 Varsó 64-15-64-35 Wien 80-57-80-82 Zürich 110*03-110*33 Sertterátár fdha|tás 2886, eladatlan 456. — Elsőrendű 1-80—1-82, szedett t-74—176, szedett köaép 1*36-1*94, könnyű 1*30-1-40, l-»ö rendű öreg i-64—1-6Í, ll-od rendű öreg 1*48—1 54 angol aflldó 1-50-1-80, azalonna nagyban 1-92—1-96, zair 2-18 -2-22, hui 2-20—2-36, szalonnás iélaertés 2-10-2-20. KMJa: Nlxtlal lyesda ét U»Uiáá Tállalat, lurkuiiia Felelős IdadóTTwűáü Károly. In taraiba* Melón i hhjrykanlzaa A. az. APEÓHIHDETÉSEK a gp J^™^0!*^. ••«"*«■« minden tovfiS Cimaaó a minden vaata- £•*>*> hettoöl áltó sió két" ázónak sámli tatik. Állán keresőknek ÍOM engedmény. Hirdatésak I (öl) a*>g> laaz.g.. " 7.—- - lu,J P"«hu oaaaaga alul a latasiagas Uainléa, aaátnlázáa alkaraiéae végett a I « r a llaala allk Baláréaaszeart, vagy leány keresek napi p*r érsl könnyebb házi munkára kla csatádhoz. Clm; Huayady-utca 20. 3987 Trsplslaaajl kgr.-Ja 3 pengő. Egész kerek vételnél 270 pengő. Vlda lüizar- 3806 üzletében, Kazlnczy-irica T3Í ■rágépel keresek bérbe. Címeket a kiadóba kéftk. Vasat, sárgs ás »Sr*. rozat, olmot legmagasabb áron vesz Sternbers Vilmos, Tdekl-ut 20. 3915 Pánaltdiossirt bekebelezésre mh\'dea összegben a legelőnyösebben és h aabbzn tolyóxlltat Aoarél Isasáo kölcsönközvelllö Irodák Nagyi gaitáay-iilc •> líg ■■- • Ha megbízható Jó és olcsó bérautó al akar utazni, ugy hlv)a lel tdeionon 167. vagy 571. számol Oarage: Nádor-u. & Sürgönyeim: .Autótaxi". 3274 MtoaiosSsSk flgyalméba I Óriási ládakészletünket nagyon olcsón eladnánk Bővebbel a nagytraflkban. 3815 Helylaég műhelynek, vagy üzletnek kiadó. Bővebbet Wdtner borbélyüzletében Kazlnczy-ulca 2. az. 3988 Kél diákot elfogadok teljes ellátásra, lakással. Waiané. Magyir-utca 65. 3971 He ntulaaasa sl, győződjön meg mindenki az Igazamról, hogy 50 llllérérl kitűnő ojtvány bort kap Lazsnakban, 10 liter vétdaél 40 fillér. Aki egyszer Iszik belőle, az mindig ezt óhajtja. Szíves pártfogást kér Szántó Oézáné. -3984 NIEZET, nyarabört, ágytollat. vasat és fémet legmagasabb áron vásárol Btrém Bernét és Fiai Erzsébet-tér IS. sím ByBrffyéknél aladák i modem abádlfi-aaztal, kredenc, 6 azék, dívány (garnitúra), iaágy sodronnyal, antik Irö- és varróasztal, 2 álló Írópult, hosszú Irodai kSnyv- áa Iratpult, üveges szekrény, régi fotelek, ló varrógép (régi), gyermek-ágy, gyermekkocsi. Faatményak, fas-tisxarak. Konyhaberendezés és konyhaszerek. Üvegek stb. Olosó, alkalmi vátal Kisfalndy-utca 14. alatt 3920 Sxabámflhalysmat Tdekiut 0. szám 8. azám alá hdyeatem át 3788 alól Klnliay-utca Töl ösy Péter uri-szabó, Ládákat legolcsóbban ban. naitylralik-3844 A Jö>< tanéara Iskolás llukat lánykákat ellátásra vállal ullcaalád, ---- szoba és zongora használattal. Clm a kiadóban. 3108 latállátrágya eladó. Kazinczy utca 49. sz. alatt. 3888 - Jobb házból való flut tanoncnak (elveszek. Németh V. szabómester, Deák-tér 4. 3849 \' ZEPESI IMRE I Zrisyl aiklés-utoa Bt. csatornázás, vízvezeték-berendezés, épület és mfl-bádogoa. — Telefon 2-96. Kocsist, nőtlent, bent étkezéssel, Jó fizetéssel azonnali belépésre leiveszek. — Szerecz, Klskanlzaa. 3936 ■xépaa krutoroxott udvari szobs egy személy részére, vagy kél diáknak kiadó Caányt László u. 8/s. 3921 Sugár-ut 46. számú magái bet I re kiadó. Bővebbet Kaufmann Károly cégnél. 3945 Arany jáaos-u. 11. sz. ház, rgy utcai háromszabás takáasal, előszobával, egy udvari kétazobás s egy egyszobás lakással, mdlékhdyiségekkel, Istállóval, kocsiszínnel, szabad kézből eladó. 3784 Bérautó csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon: 595. Benoace Lakáa i Klnlzai-irtoa S/a. 1333 Hintaszék axmlrnatakaréwal, puha\'aszekrény, ónémet tükrös mosdó márvánnyal, egy csillár éa többléle lakásberendezés! tárgy olcsón elsdó Schelber gyógyszerésznél, Szentgyörgyvárt-u. 1. -3964 Sxorsalmaa molnároagédat azonnali belépésre keresek. Balázs Lajos, Nagy-récse. 3969 Kényalmas 3 szobái sarokház kert, knl, pince és serlésóltsl kiadó, Bzlelbdyl-ségnek Is. — László herceg-utca 28. KatonaréL .3979 Pő-ut 10. szám alatt egy két izobás lakáa azonnalra átadó. Bővebbel Melczer üveg üzletben. -3980 Magyar ulca 87. sz alatt latálló kladá. Raktár, vagy műhelynek megfdel. Bővebbet 107. szám. .3970 Egy asxtaloosaaéd, egy faeszler-gályoi segéd azonnal fdvétetlk Teleki- u\' 11.__ 3972 r fsgáns msdsra háld, garanciával k.\':, Ilonéi eladó. Cim a kiadóban. -3974 Ingysa adunk gy alnforgáosot nyolc napig. Fraak Kefegyár. 3976 Bútorozott szoba a vasul közelében kladá Clm a kiadóban, _ -396< Egy szobáa, konyhás ulcal azép lakáa azonnal kiadó Klolzll-utca 63. -3977 Kladá egy 4 szobái éa epr 2 szobáa lakás mdlékhdyiségekkel. Rdchcnldd húsüzem, Erzsébet-tér 3 _3984 KsttSssobás vízvezetékei lakás előszobával novemberre kiadó — Ciengery-ut 67. 39M Blndanaslaány azonnali belépéssel idvétellk egyedülálló urlaiszonyhoz. — Jelentkezni lehel Nádor-u. i.sz. alatt. 3983 Kladá egy kélszobái utcai éa egyszobás udvari lakái mellékhelyiségekkel Oyár-utca 3.__-3985 Egy azobl, dőszobával és koayhával kladá Caengery ut 38. 3974 N. r.l.juc <1 Szent István hetiben mas-gyári min/almat, I«rk Ferenc, kárpltoi él dl szita Budapest, VI., HtiedBi Sándor-utca 15. Klrpitoioli varnlturlk, mitrieok. icilonok _áljaadé un riktlrl_US* lladei sigyar, magyar Tlietlgyákl Szent-Sargitszlgell PALATÍNUS gyógy- és ásványvíz kerületi l$rakatát megnyiiottain. Palatínus gyógy, hor-és ásványvíz nagyban és kicsinyben Jutányos áron kapható Flsoher és Leltner ffiazer- és gyarmatáru kereskedőnél Klrály-itca 8. TeWoa 239. i-«i _ EUjw ■ agyar, sagyar rUet lgyék I Világmárkás francia co\'gnac és pezsgőgyár, továbbá alumínium edénygyár és elsőrangú márkájú motorkerékpárgyár Dudapesti vezérügynöksége Nagykanizsa és környékére az ottani piacon jól bevezetett helyi képviselőt keres. Részletes ajánlatokat, referenciákkal kér: Pruelá gyárak yesértgyilkiége Budapest, VII., Columbus-u 67. ítáfl. augusztus 16, JVélMlinheletlen •úndan hóaionióshan SINCER VARRÓGÉP MINDENT VARR, STOPPOC ll HIMtZ Kadmző fiimtiii /•ttéfUk. Alacsony havi rdszlmtmk 3IN0ER VARRÓ04P RÍSZV. TÁRS. Flóküxlete: HA8TKAHIZ8A Fö-et |. Király utca 34. szám alatti pipaüzlet elkóltOzés miatt megazQnlk. A raktáron levő pipák, pipaszárak stb. beszerzési árra való tekintet nélkül nagyban és kicsinyben árusittatnak. Nem trükk, valóság! Kedves, "Barátságos,\' tiszta szoba-árból 20% Bőséges, Ízletes, házi étkezési árból 10% engedményt kap ön, mint ezen lap előfizetője BUDAPESTEM Park Nagyszállódéban, VIII., Baross-tér 10. Bosch Róbert k.f.t. budapesti cég világhírű gyártmányaiból állandó részleges gyáti lerakat eredeti „Bosch" árakon Fcnyszórók, mágnes, accumulátor, világítási berendezések, gyertya, stb. Havas Miklós autószaküzlet Nagykanizsa, Deák-tér 15. Telefon: 63. 1929. augu9ztu8_18._ ZALAI KÖZLÖNY Félreértések elkerülése végett tisztelettel értesítjük nb. fogyasztóinkat, hogy akkumulátorok töltését és javítását továbbra is az eddigi helyen: a TRANSDANUBIA R. T. villamosüzem Csengery-uti üzletében (Szommer ház) végezzük. Miután a t. közönség köréből kapott megbízások állandóan emelkednek, módunkban áll az akkumulátorok töltésének és javításának árait jelentékenyen leszállítani. Akkumulátorok töltésének uj árai: autó akkumulátorok fűtő 1. fütó Va fütő \'/« P 1-50 P 1-10 P —-80 P — 50 anód „ .....P —-60 Ugyancsak legjutányosabban fogadunk el javitásokatl Ügyeljen tehát a pontos címre? Fióküzletet nem nyitottunk! Mos I , Fett I Mayer Klotild Utóda VAROA NÁNDOR |Szmos4, MorttottW, rutufcslű ■ uonturMjrl Ofss. iMiUülltiMn mujtnn ad llUltn NAGYKANIZSA orijiíi.itp i Oyárt.iop i Kazinczy u. S. Hunyadi-ó. 10. Nem kell Idegenbe mennie, mlelétt bármit lestet vagy tisztíttat. Qy4iód)«n meg áraim olcsóságáról és munkám kiválóságáról. Utolérhetetlen tényt gsllártlutlUs I Tlutltl (ra Pllssérozl S««ot t»t«*« up| látogatók figyelmébe I Takisataa Mag »|.stern sAndor Budape.t, V , Lipót kOryt 20. T. 301—65. CSILLÁR újdonságait e szelvény tlómutaUsa lOVo enged-_""_rnéoyr* Jogosít. MAOYAR (vásári) SZABÓK, CSIZMADIÁK és CIPÉSZEK nt jsuuiuik «l lljít fedtkSkban Sitr.l utvinkor Bndapej\'en ESBEL 8YUIA ÉS HA c«s*t Paula, bdi-atca 33. ((lkamat. 39.7 N<IJ sikálni vét«Uk bíUUmkbin Tsl|« budípwtl 10ll.ru a btvlsIriluU nUfUfOl 1 Kévekötő és Manllla Gazdasági kötéláruk Uj ponyva Gabonászsák Ponyva és zsák kölcsönzés HIBSCH ÉS SZEGŐ cégnél. Gazdák és uradalmak figyelmébe!! Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhivnl a KÜHNE Mezőgazdasági GépgyárRt. Mojoii, Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-iraktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, bor-P\'ések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjuiá-nyosabb árban, agy vagy két évi részletfizetésre is, minden előleg nélkül kaphatók a KUHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál, Nagykanizsa, Fö-ut 18. szám. %anott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint "ákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltélelek melleit. ■zOkségletelnek beszerzése előtt feltétlen kérjen árajánlatot I Kárpltosroáhelyemet Kdlcsey-ntca II. szám alél Kölcsoy-utca IS. szám alá (Bogenrlederház) helyeztem át. Pllczer Albert, kárpitos, mu önkéntes árverés. Az Alsótcmető-utca 15. számú Kárlovics-féle ház megbízásból, önkéntes árverés utján a legtöbbet Ígérőnek lolyó hó 26-én, vasárnap délelőtt 10 órakor ACZÉL IONAC ingatlanforgalmi irodá|ában (Kazinczy utca 2. szám) el lesz adva, ahol is mindennemű felvilágosítás megadatik az érdeklődőknek. sast Tisztelettel értesítjük a nagyérdemű közönséget, hogy Csengery-u< 6. szánt alatt (dr. Krelsler-léle házbin) villanyfelszerelési Qzletet nyitottunk. Atcnnmlátor töltést és Javítást 9900 szakszerűen vállalónk. Ké\'Jflk a nagyérdemű közönség szlvts támogatását. Tisztelettel Farka* és Mihaleos. IfinA lakás\' "zlethelyl- »ég és pince. — Felvilágosítás Csengery-ut 6. I. emeiet. Telefon: 17. _na ELADÓ egy üzemképes, jó állapotban levő csukott Prestó autó, esetleg 18 havi hitelre. Bővebbet: Szántó Vilmos és Társai cégnél Nagykanizsa, Deák-téi* 2. sz. irészére, díjmentesen és saját felelősségünkre lakmmba szállítjuk a megrendelt Ítél 20 hónapig terjedff folyószámlahitelt nyuitunk. Készpénzárban ádunk el hitelre is! Győződjék meg erről személyesen saját érdekében. Óriási választékot tartunk finom kárpitosbutorokban, vas-, réz-, konyha-, előszoba-, leányszoba- és irodabútorokban is. Állandó lakásberendezés! kiállítási KOPSTEIN SZOMBATHELY és SOPRON KAftzagi-utoa 5. (üzlet az udvarban). Várkerület 82. lg 1887-BEN. ~*r Nyomatot! a Dél/alal Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Z»lal Károly.) 09. évfolyam, 185. szára Nagykanizsa, 1929 augusztus 17, szombat Ára 14 fillér zílai iizloiít Sieikesztáség és kiadóhivatal: PA-ut 5. szám. Keszthelyi ftökktadóhlvatsl Kossuth Lafosu. 32. POLITIKAI NAtiLÁ? Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos EMflzetéai ára: egy hóea « pesigfl M ITOfc Szibéria felé repül a Gráf Zeppelin Frledrichabafen, augusztus 16 A Oraf Zeppelin csütörtökön hajnalban elindult Toklo felé. Japánban nagy Izgalommal várják a léghajói. Híre kelt annak, hogy a japán kormány megakarja vásárolni megérkezése után a Oraf Zeppelint. Hamburg, augusztus 16 A Oraf Zeppelin 100 km.-re Vo-logdatól (Északoroszország) halad célja felé, a fedélzeten minden rendben. A Zeppelin még ma áthalad az Ural hegységen és holnap Szibéria fölött folytalja útját. Kigyulladt a MÁV nyugölflniéxeiéncK Andrdssy-uil bérpaloidfa Budapofit, auguaztua 16 Ma délelőtt kigyulladt az Andrássy-uf 83. számú óriási bérpalota, mely a MÁV nyugdíjintézetének a tulajdona. A tűzvész a tetőzeten óriási gyorsasággal terjedt, rettenetes pánikot okozva a bérpalotában és a szomszédos épületekben. A helyzet rendkívül veszedelmes volt. A tűzoltók emberfeletti munkát végeztek, mig sikerűit a nagy veszedelmet elhárítani és a tüzet lokalizálni. De a tetőzet elpusztult. Az a fellevés, hogy a tüzet bádogosmunkások vigyázatlansága okozta. Előállították őket. Katolikus nemzetközi kongresz-us Budapesten Budapeat, augusztus 16 Hannauer püspök klasszikus szépségű latin beszéddel nyitotta meg ma ünnepélyesen a nemzetközi katolikus kongresszusi, a pápai nuncius, a magyar külügyminiszter képviselője, az egész világ katolikus vezéreinek jelenlétében. A megelőző istentisztelet alatt Mack luxemburgi kanonok beszédet mondott a kongresszus je- lentőségéről francia nyelven. A kongresszus táviratilag üdvözölte XI Pius pápa őszentségét. Beszéltek és előadást tarlotlak: Wallz Zsigmond püspök (Innsbruck) németül, Pfelffer Miklós kassai kanonok magyarul, P. Malter hollandi jezsuita franciául és németül, P. Falion loeweni egyetemi tanár és P. Prünner frelburgi tanár. A belgák és a japánok bizakodnak a konferenciában, de a pénzügyi bizottság már holnap nem fii össze A hágai tanácskozás válságos Hága, augusztus 16 (Éjszakai rádiójelentés) Loucher legnap este kijelentette, hogy a közvélemény segítségével megpróbálják nyomást gyakorolni az angolokra, illetve a pénzügyi bizottság javaslalának elfogadásáért. Ha ez nem történik meg, akkor mindenért Anglia kell a felelősséget vállalja. Loucher a továbbiakban azt is közölte az uj-ságirókkal, hogy ha Snowden beter-leszli a bizottság elé javaslatát, akkor bizonyosra veszi, hogy azt olt leszavazzák. Belgium, Franciaország Japán megállapodtak abban, hogy kitartanak a Young-tervezet melleit és nem engedik azt megváltoztatni Amerika hozzájárulása nélkül, ami Pedig bizonyos,meri Amerika nem fog Anglia mellé állni ebben a kérdésben. órái Hága, augusztus 16 (Éjszakai rddiójelentés) A francia, japán és belga delegátus 4—5 oldalra terjedő részletes magyarázatot adtak át az angol bizottságnak, melyben kifejtik a Young-tervezettel kapcsolatos álláspontjukat. Ez a magyarázat bizonyos engedményeket hajlandó lenni pénzügyi téren Angliának. Hága, Auguaztua 10 (Éjszakai rddiójelentés) Jaspar, a belga delegáció elnöke kijelentette a hírlapírók elölt, hogy az az érzése, hogy az ulol6Ó pillanatban mégis csak megtalálják azt a valamit, ami megmentheti a konferenciát Adatci japán delegátus hasonló véleményen van. Általában mindenki valami csodát vár az utolsó negyedórában. Hága, augusztus 16 (Éjszakai rddiójelentés) Most már bizonyosra vehető, hogy a pénzügyi bizottság és ezzel együtt több szakbizottságnak holnap délelőtti ülését elhalasztották. Egyelőre nem is tűzték ki a bízottság ülését. A francia, japán és belga delegátus által aláirt és a francia delegációnak átadott emlékiratra este nyolc óráig még nem érkezett válasz. Az emlékiratot Jaspar adta át, akivel az angol bizottság közölte, hogy vagy ma este, vagy holnap reggel adják át a választ. Eszméletlen állapotban, koponyaalapi töréssel a kanizsai kórházba szállítottak egy vidéki asszonyt Eddig még nem lehetett az öregasszonyt kihallgatni Nagykanizsa, auguaztua 16 Tegnap délután egy magánautóval eszméletlen öregasszonyt szállítottak be a nagykanizsai kórházba Zala-szabar községből. Csak annyit lehetett eddig megállapítani, hogy az öregasszonyt Vámos Jánosnénak hívják, 69 éves föklmivesasszony. Az öregasszonynak koponyaalapi törése van és még mindig nem tért eszméletre, ugy, hogy a rendőrség ezideig nem is tudta kihallgatni. Vámosné állapota rendkívül súlyos és életveszélyes. A rendőrség érlesilettc a zalasza-barl csendörséget az esettől, mely majd világosságot derít az ügyre. ffliss Martba Morgan, milliárdos " az amerikai dollár-Nagykanizsán Körúton, végig a balatoni fürdőhelyeken — Kedvenc olvasmányai: Jókai, Petőfi, Herczeg müvei — Ismeri a magyarok trianoni tragédiáját Mlss Martha a párisi Nagykanizsa, auguaztua 16 Érdekes vendége voll a múlt napokban Nagykanizsának. Mlss Martha Morgan, a hires amerikai dollármilliárdos család egyik fiatal nötagja érkezeti Bécsen át Nagykanizsára. Miss Marilla Morgan Európában folytatja iskolai tanulmányait. Először szüleivel jött Európába. Ugyanis a Mlss atyja, Herceg Batthyány-Slratt-mann László, Körmend örökös várurának példájára emberbaráti érzésből orvosi gyakorlatot folytatott és a Morgan-család által fenntartott kórházak, szociális és karitatív Intézmények vezetője volt. A világháború után az amerikai segélyakcióval, mint annak vezetője jött át Európába és 250 ápolónővel és számos orvossal főleg Lengyelország, Oroszország és a bolsevlzmus-dulta vidékeken több mint két éven át küzdött az éhínség, a nyomor okozta Járványos\'betegségek ellen, mig maga is áldozata lelt önfeláldozó, nemes munkájának: a ragály öt is magával ragadta. Feleségét és leányát, Marihát hátrahagyva. Leánya és felesége mindenüvé elkísérték Mister Morgant a nagy emberbarátot menlÖ missziójában, kinek halála ulán Notre Dames de Slon inlézet növendéke lelt. Majd a bécsi Slon-ban tanult, ahonnan olaszországi Intézette került tanulmányai folytatására. Miss Morgan meglepően jól ismeri Magyarország földrajzát, történelmét. Ismeri a trianoni Magyarország tragédiáját és kedvenc olvasmányai az angol, francia, vagy német nyelvre átültetett Jókai, Petőfi vagy Herczeg-müvek. Miss Martha Morgan most magyar barátnőjét, Miltényi Oyörgyikét jött le Nagykanizsára meglátogatni, akivel együtt növendéke voll a párisi ,Slon"-nak és akivel mosl együtt végigjárják a .magyar tenger" vidéket, a gyönyörű Balatont és annak fürdőhelyeit, Mátialelepel, a tihanyi Károly-király ünnepséget stb. A szép és dúsgazdag amerikai Mlss ma este balatoni körútjáról visszaérkezik Nagykanizsára és itt marad néhány napig. Megtekinti a várost és környékét. Nagykanizsai tartózkodása alall is ugy, mint Balatonmárián — Miltényi Oyörgyike vendége lesz. ZALAI KÖZLÖNY A nagykanizsai építőipari szakmunkások a tegnapi nappal ismét dolgoznak A békéltető tárgyalások a lőjegyzőnél eredményre vezettek Nagykanizsa, auguaztua 16 Örömmel állapítjuk meg, hogy a szerdai békéltető-tárgyalásoknak dr. Krdtky István polgármesterhelyettes-föjegyző előtt — meg volt az eredményük. Az építőipari szakmunkások minden fellétel nélkül magukévá tették Fazekas cégfőnök ajánlatát, mely szerint hajlandó a munkásság kérését mérlegelés tárgyává tenni, ha ismét felveszik a munkát a régi órabér mellett. A munkásság elfogadta a vállalkozó kijelentését és a pénteki nappal isméi teljes számban munkába léplek. Ezzel az okos cselekedettel elűzték maguktól a munkanélküliség és kenyértelenség rémét, amely — a családtagokkal együtt — 500 embert sújtott volna keményen. A bérmozgalom tehál véget ért. Hogy nem éleződött ki a helyzet a munkásság és a vállalkozó között, hanem békés megértést sikerült elérni, ez a vállalkozó jóindulata és készsége mellett nem csekély részben a békéltető tárgyalásokat vezető dr. Krátky István polgármester-helyettes főjegyző érdeme. Szerencsétlenségek, elgdxolás, öngyilkosság Nagykanizsa, auguaztua 16 Súlyos cséplögépszerencsétlenség történt Varászló községben tegnap délután. Horváth Lajos bognársegéd a cséplőgép etetőjénél dolgozott. Egyszerre a gép elkapta egyik lábát és súlyosan összeroncsolta^ Nagyon súlyos állapotban szállították be a nagykanizsai kórházba. A rendőrség ma délelőtt kihallgatta és a felvett jegyzőkönyvet megküldi az illetékes böhönyei csendőrségnek, mely ki fogja nyomozni, hogy kit terhel a felelősség a szerencsétlenség miatt. A gép leszakította egy 20 éves legénynek a lábfejét Somogysimonyl községben súlyos cséplögépszerencsétlenség történt. Horváth Lajos 20 éves földmives legénynek a gép elkapta a ballábát és a lábfejet súlyosan összeroncsolta. Nagyon súlyos állapotban a kanizsai mentők szállították be a kórházba. A felborult kocsi maga alá temette Kokas Erzsi zalabesnyöi leány terményeket szállított haza a mezőről egy lovas kocsin. Egy meredeken a kocsi felborult és a leányi in iga alá temette. A leányt aulyos sérüléseivel a zalaegerszegi kórházba szállították. Felakasztotta magát egy 18 éves leány Tóth Júlia 18 éves vásárosbéci leányt lopással gyanúsították meg. A leány annyira szivére vette a gyanúsítást, hogy felakasztotta magát. Előbb azonban tisztába tette a lakást és ö maga is ünneplőbe öltözött. A csikó elgázolt egy kisgyermeket Libickozma községben Nagy Aranka 3 éves leánykát Nagy Mihály megvadult csikója elgázolta. A gyermek súlyos sérülést szenvedett. = A Szent IsKán hét kedvezményes utazási alkalmát használja fel arra, hogy az Ő8zi gazdasági munkálatokhoz szükséges gépekel megtekintse. Traktorokat, vetögépe-ket és vetőmagtisztltógépeket állitolt ki a Vilmos császár-ut 65. szám alatti kiállítási helyiségében az Első Magyar Gazdasági Gépgyár R. T. és az érdeklődő gazdáknak minden kötelezettség nélkül a legnagyobb készséggel áll rendelkezesére. Hivatkozzon lapunkra és messzemenő kedvezményekben fog részesülni. J_ . VlUatelkek eladása 60 bavl részletre a Balaton partján A Biiapeit—lagykulsu—triMtU gyorsvonat ál az íj balatoni miit ■estéi. ■ áriatelep türMhely, vaiit-Allomáj A legolcsóbb telek 120—160 négyszögöl havi 8-60 P, a legdrágább havi 3370 P részletlel törleszthefő. A Balaton parijának és vizének fürdőzés és kabinépités céljaira való használata minden vevőnek telekkönyviig biztosítva I A telek az első havi részlet befizetése után nyomban birtokba vehető. Részletes felvilágosilás kapható megfelelő helyszíni rajzokkal személyesen a parcellázó érdekeltség kiküldöttjénél, aki még szombaton a Zalai Közlöny kiadóhivatalában az érdeklődőknek délelőtt 9-12-ig és délután 2—5-ig rendelkezésére áll. Aki személyesen óhajtja a kiválasztandó telkét megnézni, azokat vasárnap, f. hó 18-án Nagykanizsáról 14 óra 35 perckor induló és Máriateiepre 15 óra 38 perckor érkező vonatnál kocsi várja. Jelentkezni lehel szombaton e lap kiadóhivatalában. A tihanyi Kálvária felavatási ünnepsége Tihany, augusztus 10 Nagyboldogasszony ünnepén szentelte tel dr. Rott Nándor megyéspüspök a IV. Károly király emlékére állított Kálvária uj állomásait, melyeket Somogy, Tolna, Veszprém és Uyőr-Pozsony-Moson vármegyék közönségének áldozatkészsége emelt. A kormányt Klebelsberg miniszter képviselte Ivánka terhelően vallott Tuka ellen l\'ozseny, auguaztua 16 A Tuka-per mai tárgyalásán Iratokat ismertetlek. Majd Herodek Béla hirlaplró tanút hallgatták ki. A délutáni tárgyaláson dr. Ivánka Iván pozsonyi ügyvéd részletes vallomásában terhelően nyilatkozott Tuká-ról. Különben ez a dr. Ivánka volt az, aki Tuka ellen a bünügyi feljelentést meglelte. Több tanura nem is került sor. Hit láttam két faluban? Irta: N. Szabó Oyula (5) Koraárváros, 1929. nyarán Az asszonyok mosnak, vasalnak ; a lányok plpereznek. A férfiak kefét kérnek kölcsön. Cipőt fényesítenek, fényes szmokingokat tisztítanak. Temetés lesz délután. A komárvárosi cigánytanyán gyakori vendég a korai halál. Pusztít a tüdővész és a vérbaj. A halottas pulri elölt koszorúkat kötnek. Közönnyel, fáradtan. Megszokták. A kemény földön Itt Is, olt Is alszanak. Álmodnak a primásságról és Rigó Jancsi dicsőségéről. Nyílik egyik ajtó. Uri cigány lép ki rajta. Most jött meg Pécsről. Ha-zaliuzta pár hétre a putri, a honvágy. öt-hat kamasz rákokkal játszik. Száz is hemzseg a kosárban. A tanya lakói rákászok is. Messze elmennek a „fíregért". Muzsikusok, selyemhernyótenyésztők, rákászók és tüdőbajosok. Ezután, h\'á selymet látok, talán elfordítom a fejemet. A bacilus, — a nyomortanyán terem a selyem, a fehértestü dámák disze. Különben ezt már a selyemgyárban Is megfogadtam a festőteremben, ahol fénylö-szemü, sárgaarcu, sovány, igen sovány emberek festették a kinból, nyomorból leripett drága selymet. Dehát örök igazság: minden ami érték, ami szép — kínból és szenvedésből lett. Még akkor Is, ha a kin és szenvedés ára még nagyobb gyötrelem. Rekkenő hőség. A putrik között megszorul. Fát nem látok sehol. — Mivel tüzelnek ezek? Pedig a legfőbb putri füstöl. Itt kenyeret sülnek, amott babot főznek. Hus seholsem ereszti ingerlő Illatát. Régen lehetett lakodalom Somogyban, Zalában. Jóarcú muzsikus jön hozzám. Aranylánca Is van. — Pesti bandában is muzsikált, — suttogja az anyja. Töpörödött, ráncos, fekete öregasszony. Ragyog a két szeme. Az örömtől is, a „baj"-tól is. Az aranyláncos megszólal: — Valamikor itt is szebb volt az élei. A Jazz" meg a rádió előtt. Azok esznek meg minket Fiatal menyecske, aki az ura cipőjét fényesíti, dühösen kiált: — Leszedném a drótokat a házakról és megfojtanám a négereket, összeterném a nagydobokat. Cifra káromkodások röppennek a levegőbe meg a köhögés. A házasemberek állnak és várnak. Egyenként adja az asszony a cipót, a nadrágot, a mellényt, nyakkendőt. Házas cigány nem pucul cipőt, ruhát, csak a nőtlen. Nem engedi azt a méltóság és — a lustaság. Pár „ház" előtt vén cigányok pipálnak. Ülnek egész nap és pipálnak. Csak néha kiáltanak át a szomszédba. Ülnek, pipálnak és — ha van mit — esznek. Az „első banda" primása nem jön felém. Valaki ő, nagy „valaki" ő a putrik világában. Nagy sor ám annak a bandájába bekerülni. Az már Marcaliban, Kereszturon, Fonyódon sőt Keszthelyen, Nagykanizsán is muzsikálhat. Én sem megyek feléje. Látom — nem tetszik neki. tfrfo Süguaztus 11 Endrődy-ünnepély Alsóörsön Alsóörs, auguH\'/.tus Ifi A Balatoni Szövetség Alsóörsön, olt hol F.ndrődy Sándor lakott, emléktáblát leplezett le. Az ünnepségen Óváry Ferenc felsőházi tag, Sziklay János, Sebestyén Oyula, Balassa József és Kárpáti Aurél beszéltek. Mozgószínház A nagyváros mosto&ái Denni> és a gyámleánya Ma szombaton és holnap vasárnap kerül bemutatóra á Városi Színházban az Unlversal filmgyárnak két hatalmas filmje a fenti elmek alatt. A drámát a neves magyar rendező Fejős Pál rendezte nagy tudással és hozzáértéssel. — Főszereplők: Barbara Kent és Clem Trión. E film éppen ugy, mint a mílsor másik filmje kiváló alkotása az Universal gyárnak. A vigjálék főszereplője : Reginaid Denny és Alice Day. Mindkét név garancia arra, hogy a közönség két órán keresztül szórakozni fog. — Az első magyar szépségverseny 1682-beu volt ét nyertess, Székely Col-nélla, ma la ét, ezldőszerlnt Bécsben, ahol urával, Harter Gusztáv egyetemi tanárral együtt kedvelt tagjai uz url társaságnak. Az akkori K/.épségverneny terniészoteson egészen más keretek között lolyt le, mint a mostaniak. A juta-lomlnkább csakszlmbóllkus volt, miieny-nylben egy picinyke arunyalmából állt. Az egész verseny egy népünnepély keretében folyt lo a Városligetben, amelyet a Nemzotl Kaszinó rendezott jótékony célból, minden üzletszerűség kizárásával és minden reklám uélkljl. A zsürl titkos volt és Így semmiféle protekciót sem lehetett megmozgatni. Amikor az Ítélet nyUváaoaaágra Jutott, a 16 éves Székely Cornélia édesanyja egy cseppet som volt elragadtatva az ítélettől, ollcn-kezíleg, ugy ő. mint ura mog voltak rémülve és Ilakkeren menekültek haza a közfeltUnés elől. A szépségkirálynő pedig másnap szépen vlaazkosvászon iskolatáskával ment az Angol kisasszonyok Iskolájába, mintha semmi sem történt volna. A régi szépségkirálynő arcképét és mai kézírását hozza a Untos Magazin augusztus 15-lkl száma, amely tele van szebbnél-szebb képekkel és érdekesnél érdekesebb olvasmányokkal. A lantos Magazin havonként kétszer jelenik mog. Ara számonként 1 pengő. Mindén évoa előfizető ajándékul ogy 6x9 cm.-es Kodak-tényképező gépet kap. Prospektust levelezőlapon kérhet bárki a Lantos Magazin kiadóhivatalától, Dudapest, IV. Muzeum-körut 1. „.» Tmn-nmái— ■■ Szomorúan és mégis örömmel hagytam ott őket. Hat süldő legény jött velem szembe, ötven pengőt hoztak Somogyból. Tehál pár napig pünkösd lesz a cigány soron. Mert mi is a cigánysor? Rövid, kevés pünkösd, pillanatnyi farsang, hosszú, sok böjt, tüdővész és vérbaj, kevés nevetés, sok lustaság és még több nyavalya meg szitok. A faluban nem szerelik őket. A közigazgatás többet veszedik velük, mint az oláhcigányokkal. Igaz, hogy ezek nem lopnak, de mindig van valami követelésük, amit jajgatva, sopánkodva, dühösen,szelíden, bután, ravaszul sírnak el a jegyző fülébe. S ha a jegyző nem vigyázna s kissé nem kezelné őket keményen, akkor kevés volna Komárváros jövedelme a cigánysorra. Különben, ha ma szétosztanák köztük Festetics vagyonát, holnap már ismét utolérné őket a putrik nyomora. Ez a cigánysor. (Vége.) 1929. augusztus 17. NAPI HÍREK NAPIREND Augusztus 17, szombat Róm. katolikus : Jácztnt. Protestáns : Aasizlát. tuaeltU: Ab hó 11. • Várost Morgó ,A nagyváros mostohái". történet. .Denny is a gyámlánya* vigláték. Oyógyexertárl étjeit siolgátstr f. hó végéig s Merkly-Belusféle Fő-utl gyógyszertár. Oóitírdó nyltn reggel í órától esti 6 éráig (hétté, nerda, péntek délután éa kedden égési nap nőknek). Időjárás A nagykanizsai meteorológiai meg-nirelSlíl\'i\'éMk i Pénteken a htmirsik■ Reggel 7 órakor -J-19\'4. délután 2 érakor +2S-8, este S órakor 4-2J. FtlMzci: éggel dtríllt, délben felhős este derüli égbolloiat. SxiUriny: Reggel kelet, délben délkele\', este keleti nél. * ■atMi-oléalsil latánl ••«• 10 áraksr Jalantli atrsMre ■•■•g Ml (Arisaié, ihatsr hajlammal. - Szabadságról. Dr. Szabó Lufit, a nagykanizsai klr. ügyészség elnöke nyári szabadságáról bevonult és átvette hivatala vezetését. — Szőnyl Sándor árvaszéki ülnök, városi rendőri büntetőblró, szabadságáról visszaérkezett és átvette hivatalát. — Bérmálás Pacsán. Dr. Rott Nándor veszprémi megyéspüspök szeptember 8-án bérmálni fog Pacsán i ezen alkalommal szenteli fel az uj iskolaépületet is. - Éjjel elindultak a nagykanizsai leventék az országos levente-versenyre. Az Országos Szent László levente-verseny augusztus 18-án (vasárnap) és 19-én (hétfőn) zajlik le Budapesten az egész ország érdeklődése közepette. Az ország minden vármegyéje vesz részt egy csapattal ezen a versenyen. Zalavármegye Is felküldi a maga csapalát, melyet Nagykanizsa város állított ki. A nagykanizsai levente-csapat az éjjel indult el Budapestre. Velük ment Qabsovlts Kornél vármegyei testnevelési főfelügyelő Is. A kanizsai leventék részt vesznek a Szent István napi ünnepségeken is a Szent-Jobb körmenetben. A 19-iki versenyen részt vesz a kormányzó Is, aki előtt » nagykanizsai csapat is felvonul. A kanizsai levente csapat a szerda hajnali vonattal érkezik vissza Nagykanizsára. — A keszthelyi csendőrség el-logta Turnsek Józsefet A kanizsai törvényszék körözése folytán a keszthelyi csendőrség elfogta Turnsek Jó-»el jugoszláv állampolgárt, akinek kiadatása Iránt most diplomáciai el-M» folyik. ZALAI KÖZLÖNY Kis Uxleí. Kis Qasxon. KORZÓ UIV/1I VZ.CET ÖZV. KOHN CAJOSNÉ NAGVKAN1Z.SA. Kis rnxsl. Olcsó árait. — Zala közegészségügye. A vármegye tiszti főorvos Jelentése szerint Zalavármegye területén a mult hónapban mind a felnőttek, mind a gyermekek egészségi állapota kedvező volt. Zalaegerszegen a tífuszjárvány megszűnt. Jullusban öngyilkosság 6 esetben, véletlen szerencséllenség általi halál 9 esetben történt. Veszett eb és macska marása miatt 12 embert szállítottak be a Pasteur Intézetbe. — Nagykanizsán sertésvészt állapítottak meg szórványosan, ugy, hogy a legeltetés Is be volt szüntetve emialt. Sertéseladás szempontjából Igen érzékenyen érintette ez a közönséget. Most arról értesülünk, hogy a hatóság a zárlatot a jövő hét végével fel fogja oldani — A megye adóhátraléka. A pénzügyigazgató jelenlése szerint a vármegyében július 31-én a már esedékessé váló egyenes adóhátralék 3,996.647 pengő volt, vagyis 86 százalék. Száztizenegy községben a hátralék 100—150 százalék közölt van, 25-ben pedig 150 százalékon felül. Julius folyamán fényűzési adóból 1.145 54, általános forgalmiadóból 105.573 01, állat-forgalmladóból 2.964 29, illetékekből 80.501 14 pengő folyt be. = Árban, minőségben választékban B a r t a szőnyegraktára szenzációs. — Tekintse meg az uj késmüves és műköszörűs sollngeni acéláru raktárát. Bozzay is Szegő Nagykanizsa, Sugár-ut 2., a Főút sarkán. — Közelharc pléhvödörrel. Oszvald István balatonbogiári legény összeveszett egy fiatalkorú kovács-Inassal. A fiatal gyerek mérgében felkapott egy nehéz vödröt és azzal ugy fejbevágta a szolgalegényt, hogy az véres fejjel bukott a földre. A fiatalkorú inast a csendőrség őrizetbe vette. — Hentesüzlet-megnyitás. Értesítem a m. t. közönséget, houy Te-leki-ul 9. sz. a. a mai napon hentesüzletet nyitottam. Állandóan raktáron tartok friss sertés-, borjú- és marhahúst, valamint a legfinomabb felvágottakat. Kérem a ni. t. közönség pártfogását. — Petrlcs János hentes és mészáros, Telekl-ut 9. sz. — Figyelmeztetés. Fehér Oyula nevű előflzető-gyüjtő ügynök, akitől a Nemzeti Újság, Uj Nemzedék, U| Lap, Magyar Kultura, Egyházi Lapok még junius 1-én megvonta a megbízatást, különböző álnevek — Igy Kemény Tivadar dr. és Fejes — alatt garázdálkodik a vidéken. Kérjük olvasóinkai, hogy esetleges Jelentkezése esetén őt a legközelebbi csendőr vagy rendőrőrszemnek átadni sziveskedienek. A Központi Sajtó-vállalat kiadóhivatala. L — UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopstein Szombathely. TENNISZUTOK „Glória" Liga ütő duplahuros 18 P. VersenyUtőkben nagy választék. Szakszerű raketthurozásl Olcsó TENNISZCIPŐK Krepp gummitalppal és krombőrtalppal Szabó Antal fegyver, lőszer és sportárunagykereskedés Vágja KI minden Budapestre készülő olvasónk az alanti utalványt, melynek felmutatása ellenében, Szent István hetében, fél áron válthat egy darab Jegyet a Bekelow-clrkusz bármelyik előadására FŐVÁROSI Beketow Cirkusz Városliget Tel. L. 919-35. UTALVÁNY KEDVEZMÉNYES JEGYRE. Ezen utalványnak a pénztárnál való felmutatása ellenében SOo.o-oa kedvezményes Jegyet szolgáltatunk ki. Minden utalvány mlndon előadásra (vasár- és Ünnepnap Is) érvényes es csak egy személyre szól. II vese-, hólyag-, gyomor- ti cukorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaehomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott elsőrendű gyógyvíz. Házi Ivókúrára rendkívül alkalmas. Állandóan friss töltési Főraktár: WEISZ MÓR Nagykanizsa, Klrály-u. 21. Augusztus 17 (szombat) Budapest 915 Az I honvédgyalog ezred zenekarának tungv. 9.30 H. 5.44 A hangv. lolyt. 11.10 Nemzetközi vlíjelző-szolgálat 13 Déli harangszó. 12.05 O. hangv. 12 25 H. 12.35 A tungv. lolyt 13 PonTos Időjelzés. 14,30 H. 16 Novellák. 16.45 Időjelzés. 17.10 Irodalmi délután. 18 10 Magyar nótadélután. 19.40 A Domokos vokálkvsrlett tungv. 20/25 Sporteredmények. 21 Mozarl-izerenád Salzburgból. Utána Vb, 22 30 Pontos Időjelzés. Majd dgányzene. Bécs 11, 16 és 18.30 Hangv. 20.15 Délszláv dalok. 21 Mozart-lungv. közvetítése Salzburgból. Berlin 14 a. 17 Zene. 19 Hangv. 20 Vidám est. Utána zene Brflnn 12.20 és 16.30 |Hangv, 19 H. Utána hangv. 22.25 Jb. London, Daventry 13 éa 15.30 Hangv. 18 45 Orgoruhangv. 17.15 Oyermekek rádiója. 18.45 Chopin-hangv. 19.30 Kstona-zene. 20.30 Vaudevlite-est. 22.15 Zongorahangv. 22 30 Z. Milánó 11 15 éa 12.35 Hangv. 16.30 Oyermekek rádiója. 17 Hangv. 20.30 Z. 23 15 Jb. Mflncbea 14.30 0. 16 Kamara Z. 17 Oyermekek rádiója. 18.30 Hangv. 19.30 Vidám est. 20.50 és 22.45 Zrne Prága 1130 O. 12.20, 1630, 19.06 és 20 Hangv. 21 Vidám esi. 22.25 Jruz-hangv. CEnyárifo olcsón árusítjuk a még raktáron lévő árut, # maradékok félirban • ur a cég megszűnése miatt. y . ■ Menyasszony divatáruház a—— őrein es Stroch hagykanizsá* ZALAI KÖZLÖNY SPORTELET A Zala-Kanissa a Somogy ellen II. félidőben sxenxációs fáiéUával 2: l-re győxöíí A mérkőzés utolsóelőtti percéig vezetett 2:0-ra — A gólokat Bakonyi és Farkas szerezték A csUtöriölcl erős startot btxtosan és nagy sIRerrel vette a Kanlxsat proficsapat Nagykanizsa, augusztus 16 Délután öt órakor néhány nagy darab, sötét szinti felhő kóválygott a Zrfnyi-pálya felett és remélni lehetett, hogy eldugják maguk mögé a hatalmas, kerek, sárga szinti égi kemencét, melyből bődületes meleg szakadt le. A vége az lett, hogy az egész ha tár kitisztult és mikor a Somogy fekete-piros dresszben egy csoportban kisétált a pályára, a melegtől csak ugy rezgett a levegő. Udvarias taps fogadta a nemes ellenfelet, de annál zajosabban köszöntötte a tribün kedvenc csapatát, az uj piros-fehér dresszben megjelent Zala-Kanizsát. — Uj trikó nem Jő kabala, - |e gyezte meg valaki az állóhelyen A végén kiderült, hogy nem voltigaza. Már régen rugdalták a bórt a fiuk és a biró még mindig sehol nem volt A közönség tOrelmc\'lenkedett Jogosan. A biró késése a rendező egyesület rovására Írandó. Végre megjelent Havas ur. Elegáns, fehér tennlszkosztümben. Dus szemöldöke alall keretes pápaszem. — Na, egy biró, aki már előre szemüveget tesz, — kiáltotta le egy újdondász bemondó. Hegyes, rövid fütty s a csapatok felátlanak: Somogy : Kutasi — Szattyán, Joós — Ormódi, Somogyi, Oyőrjy — Galambos, Miklósi, Vadas, Kdrptill, Rákosi. Zala-Kanizsa: Megyeri — Réder, Fekete — Babos. Kiss, Horváth -Farkas, Moravcsik, Csida, Bakonyi, Csász. Amint az uj mundérban kivehető Péter vállas alakja Kutasi kapu|a elölt, rögtön megkapja a kereszt vizel: — Itt vagy te Is, te tékozló fiúi Hosszú sipjel. Elindul a labda Jól megfigyelhető, a tribünön a közönség elcscndesedése. Valami ünneples külsőt vesz ez a zajongó, háborgó drukker-tábor, mintha csodát várna. Vagy talán az ihlet szállta meg, hogy újra 22 ember közötl látja láncolni a lasztit ? Erősen nyom a Somogy. Nagyon ráálltak. Zoli bácsi már az öltözőben megmondta : — Fiuk, kevés beszéd a pályán és tisztességes jálék. Játszanak is. Csatársoruk repül, de a 16-oson beiül annyit dekáznak hogy az állóhely is megunja: — Ha már ott van, rúgja be, ne tangózzon annyit azzal a labdával I A tribünön már megindult a vet-kőzés. Egymásután kerülnek le a kabátok és a drukkerek pályára meresztett szemmel kisérik a labda uljit Nyonasztó a Somogy fölénye. Baj azért nincs. Réder és Fekete csuda jól dobják vissza a rohamokat. Mod- rovils is pompásan véd. Ugrik, mint a macska. A Somogy negyedórája elmúlott. Most jövünk mi. Ha a kaposi csapat ebben a periódusban nem tudott gólt lőni, akkor Uán mi próbáljuk meg és már Csida hórihorgas alakja válik ki az ől szorongató halfok köztll és kidobja a veleegyült startoló Farkast, de a lanyha szélsőt szerelik. A halijaink igen jól dolgoznak éa adnak munkát bőven Szatlyin—Jnós-nak, kik közül az utóbbin észrevehető az e fogódoltság (ele... A kanizsai támadásokban ugyanaz a hiba, mint az ellenjelében. Nem végzik be az akciói. Egy igazi góllövő hiányát érzi mindenki, mikor leglázasabb a roham és ezérl eredménytelenek a támadások. Már a félidő végéhez közeledünk és még mindig semmi. Felhangzik a hagyományos „ Tempó Kanizsai" Semmi. Végre I Bakonyi két-három mellé lövése után (nagy helyzetek I) Somogy fault akaszt. A szabadrúgást Moravcsik indítja, Csida kapja, Kutasi kirohan és Bakonyi, a vén róka mellette gólba vágja. 1:0. Megváltásként hangzik Wnvns slp|a, amint a félidőt jelzi, mert a fiukat a meleg alaposan kivette formájukból. Szünet alatt a Zala-Kanizsa öltözőjében erősen bizakodó a hangulat, mig a Somogynál Galambos vitázik Zoli bácsival, mert (,igy netn tud dolgozni, ha Ehrenwald van mellelte". A második félidőben vállozások vannak. Farkas és Moravcsik helyet cserél, Babos középre megy, mig Kiss Horváth poszíjlra kerül és Tamás is beáll Horváth, illetve Babos helyére. A Somogyban Morvay régi he-, lyére áll, Györfy helyett pedig Blum Zoli halfol egy darabig, mert ugy-iátszik nem konvcniál neki a meleg és otthagyja a társaságot — Na, most egészen másképen másképen megy a jálék — állapítja meg a közönség. Valóban máskép. A Zala-Kanizsa tökéletesen egyenrangú ellenfél. Sőt lendülete frissebb, kapuratöröbb. A Somogyban a fiuk csak egyénileg tűnnek ki. Egyébként az egységes irányítás Achilles pontjuk. Erős, bajnoki izü küzdelem. Változik a pálya képe plilanatról-pilla-natra. Most a 13. percben (szerencsétlen szám I) Hmm biró naivan, teljesen Indokolatlan 1 l-essel sújtja a Zala-Kanizsát, tribün egy emberként Vadas neki áll és — mi ellen a protestál, de mellé rúgja. Nagy kő cselt le az emberek szivéről. A csapat Is felszabadul az igazságtalan 11 -es lelki depressziója alól és egyik támadási a másik után indítja. Alig múlik el pár perc és Moravcsik ziigókapufát lő, a visszapattanó labda Farkas elölt van és Csúcsos nem habozik, hogy beszúrja u sarokba. Kutasi elkésve ébredt fel. 2:0. Tovább is Zala-Kanizsa offenzl-vák következnek és nagyszerű nézni a fiuk jó mozgását. Csak az elpártolt szerencsének köszönhető, hogy ebben a félidőben a honi csapat nem rugóit 3—4 gólt. Már megmozdult a tribün és a kijárat telé indulna, de most beüt a mennykő, mert a lerohand Rákosi Miklósnak passzol, aki váratlanul gólt szerez. 2:1. Még két perc és a helyi csapatot megérdemelt tapsvihar köszönti, amint kijönnek. Szép játék, izgalmas küzdelem volt. A Somogy fölénye csak az első félidőben nyilvánult meg. Azontúl az inlclativál a helyi csapol ragadta magához és ki sem engedte kezéből taafl. augusztus 17, a meccs végiig. A capitbtn Csida játéka jó volt. J6I kinyitott, csak kissé lassú. Moravcsik kemény stílusban játszik, dejövéselvel baj van Nem lehet azért megmondani tgy meccs után, mit tudnak, igaz, hogy a Somogy kemény dió volt. fi8 akj ez ellen lud, az aztán — tud. Nagy. szerűt adott ezúttal Fekete, akt színes, eleven játékával a nap egyik hőse. Tamás, Babos igen kielégítettek. A nap másik bőse Megyeri Ugy védett, ahogy nagy kapusok védenek. Oólnak hitt labdát ragadott fel a csatár lábáról. Réder a II félidőben magára talált és régi, legjobb idejére emlékeztetően mozgott. Farkas csak a meccs utolsó negyed, órájában volt az igazi Csúcsos, Csdiz gyenge volt. Bakonyi nagy helyzetekben hibázott. A szerelésből ls kivette részét. Kiss részben elégített ki, annál inkább Horváth, aki szívós kűzdőember. Megállapíthatjuk, hogy jó csapat a Zala-Kanizsa. A Somodban legjobban Oa-lambos, Vadas, Szattyin, Morvay, Somogyi tel szett. A csapat egészben erős, biztató Ígéret, csak határozottabb, gólralö-röbb csatárjátékra van szűkség. A közönség nagyon meg volt elégedve a mérkőzéssel és ez a legjobb előjel, hogy pártolni fogja a klubot, mely tegnapi igazi startjával a legszebb reményekre jogosít. (—n) Futball eredmények: Budai33-as—Hungária 5:2(4:2) Bohn gyári SC—Bocskay 5:3 (1:0) (Békéscsaba). Kispest—Hl. ker. 2:2 (1:1) Ferencváros b—FTC 2:2 (1:1) Bástya—SzTK—KEAC komb 3 I (2:1) Teréivdms—Rákospalota 4 1(1 • I) Soroksár—Józsefváros 3:2 (2:1) Újpest- Ztilna 4:3(2:1) (Zsolna). /I fiatos vixipóló torna A Klebeisberg-Kupáért folyó vizi-pol küzdelmek szerdán délután kezdődlek. Miután Horthy MtklÓ3 kormányzó ünnepélyesen megnyitotta a nemzetközi vizisport küzdelmeket, viabeszálllak a kijelölt nemzetek vizipoló csapatai és elkezdődlek az esztendő legnagyobb sport csatái. Eredmények: Németország—Belgium 4:3 (3:0) A németek váratlanul kemény e -lenfélre akadlak a lelkes belgákban és csak nehezeit tudtak győzni. Magyarország—Svédország 7:0 (5:0) A magyar csapat: Barta — ivády, Homonnai — Keserű // — Vértessy, Keserű 1, Németh. A nagy ágyuk percekig tétováztak, de aztán belejöttek és potyoglak a gólok, noha Nauman, a svéd kapus bámulatosan védeti. A svédeknél játszott Arne Borg Is, aki azonban csak uszófenomén, de po-iozni távolról sem tud olyan jól. Anglia—Franciaország 5:5 (4:1) Albion fiai a magyar csapatoktól szenvedett kudarcok után kellemetlen meglepen meglepetést okozlak a franciáknak, akik alig ludták eldöntetlennel .megúszni*. Magyarország-Anglia 9:3 (6:3) A vizipoló torna második napján, csütörtökön a magyar válogatott Impozáns győzelmet aratott az angol csapat feleli. Ennek a győzelemnek csak növeli értékét, hogy az angol együttes ezullal produkálla legjobb pesli játékát. De a nagyobb Indás és technika elölt kénytelen volt fejet hajtani. Svédország -Belgium 3:3 (3:1) A belgák is erősen feljavultak és igy majdnem mindakét pontot ineg-szerezlék. Különben Coppteterstbéktk) öngólszerző volt. Németország-Franciaország 6:3(3:2) I Vadászok figyelmébe ■ Legjobb minőségű vadászclpők 53 év óta ~ A .nagy" Padou is játszott a franciáknál, de igy sem tudták kétségesni a németek győzelmét. • Szombaton a magyar-francia küzdelmet bonyolítják le. Ugyanezen délután találkozik a német és a svéd együttes, valamint az angolok és belgák. A Klebelsberg-Kupa állás: 1. Magyarország 2 2 2. Németország 2 2-- 3. Belgium t — l 1 4. Franciaország 2 — t I R. Anglia 2—11 6. Svédország 2-11 1»:3 < 1(1:11 * 6:7 ,1 8:111 8:14 1 410,1 I M1LTÉNY1 CIPŐÜZLETBEN Főúton, a Városházban. I kaphatók ■ sUgUszius 11. Haladás—NTE\'3:2 (0:1) Ai „ifi" csapat váratlanul erős leckét adott az amatőröknek és lelkesedésével iltka szép győzelmet verekedett kl. Oóllövök : Csáki (öngól), Kiss, 13oda II, Kohn, Harangozó. A Haladás csapatából kitűntek: Csáki, Szakaslts, Kohn és Kiss. Az NTE-ből Jól mozogtak: Ritter, En-geilelter. A Somogy- -Zala-Kanizsa meccsre összesereglett közönség lelkesen biztatta a leventék csapalát, mely aztán megmulatta, hogy NTE-t verő csapat. ÁImatUrök : SzAK-NTE Vasárnap Szigetváron játszik bajnoki mérkőzéat az NTE. A sziget- ZALA1 KÖZLŐN V várlak tormája még ismeretien, ez a meccs lesz az első bajnokijuk, Igy tippelni nem lehet, mert tormájuk ismeretlen. — Az NTE előrehaladottabb tréningjét kiegyenlíti a saját pálya előnye. Az NTE csapala a délelőtt! (él 101 vonallal indul; s a játékosok felszerelésükkel együtt fél 9 órakor a Cenlrál elölt tartoznak gyülekezni, onnan lesz együttes indulás a vasútra. PAC-PVSK 3-2 (2:1). A csütörtöki ünnepen csak ez az egy bajnoki mérkőzés voll, de az Is vaskos meglepetést hozott. A II. osztályból feljölt PAC megérdemelten vezcte az elbizakodott bajnok vasutascsapatot. A lehetetlen rossz rendezés és pályák miatt a ZTE 3:2 arányban kikapott a PSC tenniszezőitől A vereséggel kiesett a Zrínyi a Bakay-serlegküzdelmekből Pécs, augusztus 16 (Saját tudósítónktól) A nagykanizsai Zrínyi Torna Egylet tennisz-csapata, amely dr. Halszer János, vlléz Csikós Jenő és Blttera Bélából állolt a Bakay serlegért folytaiolt küzdelmeiben a döntőig jutott. Ezt csütörtökön játszotta le a Pécsi Sport Club csapatával (Révész, Braun) Pécsett. Sajnos 2:3 arányú vereséget szenvedett. Szokatlanul csúszós, ka-olinos pályán kívül, melyet fekete vonalakkal festettek fel s amely olyan primitív módon van megépítve és felszerelve, hogy versenyek rendezésére alig alkalmas, főképen az heidlcappelte a Zrínyi! csapalát, hogy a korán visszainduló vonal miatt majdnem déli pihenő nélkül kellelt a tikkasztó hőségben a mérkőzést lejátszani s még igy is alig maradt idő arra, hogy a meccs 2 : 2 állása mellett a döntő páros játékot nyugodtan lejátszhassák. Jellemző, hogy egy másik pályán a Zrínyi vezetőség sürgetésére azért nem leheteti egy másik számot egyidejűleg lejátszani, mert a Pécsi Sport Club vezetősége képtelen voll a rendelkezésre állolt, két csapnivalóan rossz lapdaszedó gyereken kivül, még keltőt szerezni. A Zrínyi Torna Egylet tennlsz-csapata most már ugy a Rother-meere serlegmérkiiésbóí, melyet az Naponta adjon növendék éa h aóállaialnak „FUTOR" szénsavas takarmánymeszel. A .PUTOR" növendék A Ha toknál a csontképzödéat elősegíti, hlzáira Í5Í1X,étvágygerjesztő^ A .PUTOR" nem orvoaaág. hanem a legllnomabbsn VIOtt méazaólip. rmely •z állatok szervezetébe Igen könnyen leiszívódik, ■ amelyet az allatok aro-matlkua anyagtartalmánál lógva aalve- aen fogyasztanak. A .rUTOR- etetése a konyhasó eteté ■ét lelealegessé teszi. A nagyhlzlalók, uradalmak, gazdaságok a JUTOR\'t állandóan eteük. Ara: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: I zaák 50 kg. (zsákkal együtt) P 10-30. I cca Vi kg oa próbadoboz ára 30 tlllér Kicsinyben éa zaákazámra kapható : orszAg József «*g, műtrágya, növényvédóazerek « kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Telefon : 130. N7£-vel játszóit együtt, mini a Bakay serlegmérközésból, melyet egyedül folytatott, kieseit. • Azonban erős a reménye, hogy a most már feltűnő ifjú generáció még nagyobb gyöznlakarással fogja a jövőben a kezébe venni és diadalra vinni zászlóját. Ez annál is inkább sikerülhet, mert a Zrínyi Torna Egylet vezetősége élén fáradhatatlan elnökével, Oyömörey Istvánnal olyan hatalmas, odaadó munkál fejt ki épen az eddig kissé elhanyagolt lennlszszakoszlály fejlődése érdekében, hogy a siker ezután el nem maradhat /Mx NTE /ennfszezfii Budapesten Ma délután a fél három órai személyvonallal utaznak Budapestre az NTE tenrtlszezől, hogy az MTK ellen lejátszák revans mérkőzésüket. Tudvalévő, hogy a júliusi kanizsai mérkőzésen az NTE 6 : 5 arányban megverte az MTK csapalát. Ha a holnapi mérkőzési Pesten sikerül megnyernie az NTE-nek, akkor az MTK—NTE serleg végleg az NTE-é marad. Ha az MTK győz, akkor a jövő évben sorsolandó helyen játszák a döntő mérkőzési. A 11 versenyszámot magában foglaló mérkőzésen az NTE színeiben Qonda Miklós, Llchtenstein Sándor, Acél László, Holfmann Kálmán, Récsei Rózsi és Récsei Manci indulnak. A csapatot nagyszámú drukker kíséri el Pestre TÓZSDE A rendezési nap dacára a forgalom szűk keretek közöli mozgott. A papírok nagy részében nem volt forgalom, kivételt képezett ma a Ms^yar Cukor, melyei külföldi nyerscukor drágulás következtében erősen kerestek és Igy árfolyamát 5 pengővel ja-vilolta. Ezenkívül voltak még kisebb áremelkedések és esések, de ezek maximuma nem haladta meg az egy százalékot. Irányzat zárlatkor csendes Uzlettelen. Valuta és devizaplaaon csupán lényegtelen változások voltak. Fixkamatozásu papírok piaca csekély forgalom mellett gyengébb. Zürichi sárlat Pária 20*3374, London 2S*20»/i, Newyork 51903, Brüssel 7J\'7?Vi, Milano 1717>/4 Madrid 76 25, Amaterdam 308 25, Berlla 123 82. Wien 73 22\'/i, Sofla 3-76i/a, Prága IS38VI, Varaó 58 30, Budapeat SO-74 Belgrád »13, Bukarest 3 08%. Termtaytéisía Buza 10 flll, rozs 10 fillérrel emelkedett. Buza tlszav. 77-es 23 10 -23-30. T-n 2330 - 2350, 79-es 2350 -2380, 80-aa 2370 -2390, dunánt. 77-ea 22 65-22 85, ?8-aa 2305 -23 25, 79 ea 23 15-23 25, 10 aa 21*15—23*35, roza (u|) 1690—17-0&, tak árpa 17 75-18 50, sörárpa 21--- 24 —, zab 15*50—16*00, tengeri tszt 2360- 24 —, dunántull 23 80 24 0. repce 46*-- 48— korpa 13 30 13.50, árpj u| közepes I.*,5—1850. i budapesti TJzsde tievita-jc\'i\'íéss VALUTÁK Angol I. 27*75-27*90 Belga tr. >9-60 80 00 Csen k. 16*88-16 98 Dánk. 152*20.152-80 Dinár 9 97-10-05 Dollár 570 15-572-15 Francia f. 22*40 22 70 HoU. 229*15 230*15 Lengyel 64 05-64 35 Leu 3*36 3*40 Léva 4-11-4 15 Liza 29 90-3U-20 Márka 136 30-136 90 Nonég 152*30 152 90 ScbUi. 8045 80 85 Peaeta 83*75 84*45 Svátd I. 110*06 110 55 Svéd k. 153*25 153 85 DEVIZÁK Amst. 229-20 229-90 Belgrád 1006 10 08 Berlin 136-28-136*68 Brüsszel 79*52-79 77 Devlzaiel 3*38-3*40 Kopenb. I52*30-152 70 London 27*73 27*81 Madrid 88*70-81*30 Milano 29*00-30* Newyork 572-203l\'0 Oszló 152*40-152*80 Pária 22*38-22 45 Prága 16 93-16*98 Szófia 4*13-4*15 Stockh. 153 27-153 67 Varaő 64* 15-44-35 Wien 80-57-80*82 Zllrldi 110 05-11035 Sertárrá sár Feihaltáa 2761, eladatlan 231. — BaS-rendU 1*78-1*80, szedeti 1*72 1-74, szedett közép 1*54-1*62, könryü 1*30—1-40, l-aő rendű öreg 1*64—1-68, ll-od rendű Öreg 1-48—1 52 angol slildó 1-40-1*60, szalonna nagyban 1*92-1-96, zalr 2*l«-0*00, hui 2*24-2*40, szalonnás lélsertéa 2*14—2*22. Daija: lélsalal lyaaJa ás Ltfkiaáá Tállaki. Haxrkaalisái. Felelés kiadó: Zalai Károly, lalssaikaa telefon r Nacykaalzaa 78. sz. Siessen vásárolni TliRUl cipőüzletben, mig az olcsó készlet tart. Női szandolettek piros, drapp és kék szinekben. Gyermek, női és férfi duplavarrott szandálok. Chrom- és nyersgummitalpu tennisz-cipők nagy választékban. Nézze meg kirakatunkat! nai _____________ APRÓHIRDETÉSEK Az apróMtMásek dija lOaaólf HMMk Minden további né dija S «U. Vaaár- éa finaepaap M szóig (0 fllMr, mindéi további sui dija • lill. Ssezdáo és ptn-♦aken 10 szóig SO IMI4r, mlmdea további azó dija • flll. Cimaaő s mladea vast*. Sbb betűből álk> azó két szónak számit. Ik. Állást keresőknek 5011* engedmény. Bajáráaaaaaayt. vagy leány kereaek napt pár órai könnyebb házi munkára kla családhoz Clm r Hunyadyutca 20. 3987 Két diákat elfogadok lelju ellátásra, lakással. Wazané, Magyar-utca 65. 3971 Vauit, aárga ás vlrll raaet, ólmot legmagasabb áron vesz Sternberg Vilmos, Telekl-ut 20. 3919 Irdgápst kereaek bérbe. Címeket a kiadóba kérek. Ládákat legolcsóbban ban. nagyi ralik-3844 Traplataaajt kgr.-ja 3 pengő. Egész kerek vételnél 2-70 pengó. Vlda fftoer- űzlelében, Kazlnczy-u (ca TS. 3 $06 6f OmSIoaSaSk <l«f alasáka I Óriási ládakészletlinket nsgyon oicaón eladnánk. Bővebbet a nagyiraflkban. 3815 Jobb házból vsló fiút taaaaosaak felveszek. Németh P. szabómester, Deák-lér 4. 3849 ■•ISahaJáratss utcai szoba előszobával, éveken keresztül volt varroda, azon-nalra kiadó Kazlncay-ulca 1. 3867 MÉZET, ■ysraUrt, tntolM, sasit éa fémat legmagasabb áron vásárol Strérn Barnát és Fiai Erzsébet-tér IS. asaa Sugáz ut 46. szánu ma|áakáa november I re kiadó. Bővebbet Kaufmann Károly cégnél. 3945 Helyis g műhelynek, vagy üzletnek kiadó. Bővebbet Weltner borbélyüzletében. Kazinczy.ut a 1. az._3988 •asroalmaa molaár-aaaádat azonnali belépésre keresek. Baláza Lajos, Nag^ Kiadó egy 4 szobái és agy 2 aaobáa lakáé mellékhelylaégekkel. Rekheafeld hua-Uzem, Ezzaébet-térY_3981 Elsaaaatt egy ara >y nyakkendőszorító I. hó 15-1 eatl ko\'zón, Becallletes megtalálót kérem adja le e lap kiadóhivatalában _3996 Teljezen uj Trlassspla gyártmányú 19a rendszámú is 464274 gyártási számú kerékpárunkat ello ták. — Nyomravezető 30 Pengő jutalomban részééül. Elektron Rádió-technl.al Vállalat, Deál-tér 10. S9W Bérautó csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon: 595. Benoze Lakás ■ KinUai-utoa 2/a. óraatyai piti kába nő, vagy férfi laboróna felvétetik._4(04 Llbazalrt tizenöt kilót eladok kimérve ls. Deatschné, Erzsébet-tér 17. 4006 Egy jól főző slndenea a»akácaa» felvéleUk Caengeryut 20. sí. alatL -4005 Egyszobás lakáa mellékhelyiségekkel azonnal kiadó. Clm a kiadóban. 4007 Ríméé 2 szoba. v<randa, mellékhelyiségekkel Eötvös-tér 16. szám alatt. -3997 30,év óta fennálló jólorgalmu vaayaas* kanakasáa Qeiaén kiadó. Oát Andor, Magyar-u. 10.__399S laa vaaSágMbaa Szakeiea féle aaz- tatos műhely uicára nyíló ajtóval, bármi máa műhelynek, vagy üzletnek aseptembej l-re lüadó. 4009 vő §f an-----,,,---. vételre keresteük. Qm a kiadóben. 3928 Szemere-utca 4U két szobái modern r.t.a. —-i L.I-MJ. araio ZALAI KÖZLÖNY Vendégifi megnyitás. Értesítem Nagykanlzaa és vidéke n é. közönségét, nogy Iháiosberényben a kaposvári ulon tnke kösaég telét vendégifit nyitottam. Jó bofok, jégbe hűlő t löiök, hideg és meleg életek minden Időben kaphatók. A kanlaial kirándulók pihenő és találkozó helye KltOnő kiszolgálás I Kérem a t közönség becses páltfogását. Tisztelettel »M ZtaMMratiolMímMi! NAGYKANIZSAIAK kedvelt találkozóhelye BUDAPESTEN 1111 Ml VII., B«ro«s tér 23. a Keleti pályaudvarnál. Teljesen újonnan berendezett kényelmes családi ház. Központi fűtés, hideg-melegvíz. Mérsékelt polgári árak. E lapra hivatkozóknak 200o engedmény. Testvérvállalat: OSTENDE KÁVÉHÁZ Tulajdonos: OROSZ ÖDÖN. DR. SZABÓ ISTVÁN szerkesztésében PANORÁMA UTIKÖNYVEK egyetlen magyar könyvsorozat, mtly a háború utáni öatzet váltói ások figyel. mbevéteíével fritt, medtrn, megbízható kalauza az utazóközönségnek. A* elsó sorozatban megjelentek, vaiv idó-böi otm kötötten megjelennek: 1. Abbázia ét aa oUtt QuátntfO. 2. Baltton. 3. V«-leoce ét l.ldó 4. Karlsbad és környéke. &. Budapest 0. Mrrán ás Dálllrol 7. Szlovákia (Qrdöl ás a Tátra. 8. Semmerlng és kör-■yékt. 0. Wien. 10. Nizza á« a (randa Riviéra. A második sorozatban : II. DalmácU éa a jugoszláv partvidék. 13. Svájc. 13. Triest é« ii Adria fürdői. 14. Oric ét a stájer-országi fürdők. IS MtHenbad, Pranzentbtd. 18. Salzburg, Badraetaln, Salzkammergut. 17. As erdélyi fOrdA. 18. T.fol 19. A nem-xetköil Duna. 30. A kailnthlal lavak. A harmadik sorozatban: 21. Prága. 72 PottumU. 23 A« S. H. S. királytág fQrdóI ét gyógyhelyei. 24. Párlt 25. Rogaaka SUtlna. 26. Róma. 27. R|-mini ét ■ középső Adria 28. A Keleti áa ai Északi tenger. í». Nápoly. 30. Oeflua ét as otau Riviéra. Sserkesstötég át kiadöblvattl BUDAFE81, V., VI8EOHADI-UTCA n. SZ. A Panoráma Utikönyvek minden könyvkereake-dásben ét mtaetjegvirodában kaphatók. Az egyet fűzetek ára 2 pengő, könyvkereskedőknek Rendelést Magyarországon az Afga könyvforgalml rL Budapest, ejnrebOti a Ptsortma Ve/lagtgeteiltchaH m. b. H. Wien, Ili. Kundmtnngaite 13 Intézi el. Miqjyiff Távirati froda H. T. nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338. Bármely bel- vagy külföldi áru- vagy értéktőzsdéről a lehető leggyorsabban, telefonon, táviratilag, vagy Írásban, helyben vagy vidékre i jelentést ad. I Érdeklődni lehet a fenU címnél. Snclicm Nagykanizsai utakra legmegfelelőbb az Alegüzemb ztosabb motorkerékpár nz A legelterjedtebb motorkerékpár az A legjobban felszerelt motorkerékpár az Mindezek mellett aleg. olcsóbb az Kérjen ajánlatot mielőtt motorkerékpáti óhajl venni. Körzetképviselet: Autó éa Motorkerékpár Felszerelési Vállalat Cégtulajdonos: Hollós Ferenc jtzí Digiktnlnai E r zsábet-tér 4. Gazdák és uradalmak figyelmébe!! Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson, Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, bor-prések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjutá-nyosabb árban, egy vagy k*t éwl részletfizetése* is, minden előleg nélkül kaphatók a „KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál, Nagykanizsa, Fö-ut IS. szám. Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltélelek mellett. Szükségleteinek beszerzése elfttt feltétlen kérjen árajánlatot I James, Rudge, Triumph a legelterjedtebb angol motorkerékpárok 100%-ig megbízhatók és ezért üzleti, sport és verseny-célra egyaránt legmegfelelőbb. Sorozatos győzelmek ugy megbízhatósági, mint gyorsasági versenyeken. 6000 pengfts ingyen biztosítást kap minden vevő. Kérjen ajánlatot, mielőtt motorkerékpárt óhajt venni. Körzetképviselet: Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat Cégtulajdonos: Hollós Ferenc Z.74 Nagykanizsa, Erzsébet-tár 4. k az aU*Ó IfcJk kell Önnek! Rendelje azonnal meg Szántó Vilmos és Társai cégnél ■agykanizaa, Deák-tér 2. szám. Telefon: 3-22. Raktárról az összes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek I Hirdessen a Zalai Közlönyben 1829. augusztus 17. Kárpitosmfihelyemet Kölcsey-utca II. szám alól KBIcaey-utca 12. azám alá (Bogenrledtr-hái) helyeztem át. Pllezer Albert, kárpitos. »„ Mos 1 Fest 1 Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR jOxMoaó, vajytffxtJtó, mhateití . snakatMrl efta. IZ>OUUI1UM. Usayfc.Kmtl UlűaUtv. NAGYKANIZSA OjíJtötelepi Ojirt.Up i Kaztnczy-u. 8. Huayadl-u. 18, Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit leatet na tisztíttat. QyőlődjOn meg áiatm olcsóságáról éa munkám kiválóságáról. Utolérhetetlen fényt gatlérttaztltáa I Tisztit t in Ptlaaéroz I FARKAS LAIOS mérnök magas-, mély-, beton-éa vasbeton építést vállalkozó BUDAPEST, TO., Eelaaku tlot 41. iwt Telefon: J. 396—7Í. Nem trükk, valóság! Kedves, barátságos, tiszta szoba-árból 20% Bőséges, Ízletes, házi étkezési árból 10% engedményt kap ön, mint ezen lap előfizetője budapestem Park Nagyszállodában, VIII., Baross-tér 10. RUr nuteti nfoM 0 iíiií m ML Vegytlsztltásra és lestésre eltogad térti és nőt ruhákat bármilyen mlnóaégD kelméből. UJraátfestésre bór balokkal, bSrk.bálu\' at éa vágámt. Agy toll tisztítás huzattal együtt éa enélktll. FüggónvOk kézimunkák, szőnyegek, bnforkclmék, mindenféle paplanok éa siórmék tlsztliáss, fertőtlenítése és festése. Pllsséerozás és gouvréerozás a legelónyOMbb árban éa leg&ieob klvlle:ben. Bővebb felvilágosítást nyu|t Nagykanizsa réasére a gytljtótelep vezetője: Nagykanizsán, Erzsébet téren állami adóhivatal. Régi postaépület. 1027 MAKULATUR papír kapható a kiadóhivatalban Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai KáídíJ" S9. évfolyam, 186. si4m Nagykanizsa, 1999 augusztus IS. vasárnap Ara 16 Hüéf ZALAI KÖZLÖNY Szerkesztóség és kiadóhivatal: Pó-ut 5. Mim. Kesithelyl flókklsdóhtvstal Kossuth tsjos-u. 32. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos BőHzctM ára: egy hósa a pcs*ó M tUk ünnep és flzlet Évről-évre mindjobban divattá válik. hogy a vidék vevőközönségét különféle elmeken a fővárosba Invitálják. Igy elsősorban az első apostoli király ünnepén indul meg a csalogatás, mely sajnos nemcsak azt célozza, hogy a magyar ember lelke mélyén emlékezzék Szent István királyról, hanem azt Is még elsősorban, hogy amit akar venni azt ott, Pesten vegye meg. Hát ez ellen egyszer már komolyan fel kell szólalni. A szentté avatott első koronás király Ünnepén mindenki hódolattal emeli szemet a Duna partjára, ahol Gellért püspök sziklája emelkedik. Mindenki meggyújtja lelkében a emlékezés fáklyáját és elénekll az ősi magyar éneket: Hol vagy István király, téged magyar kiván! Dehogy ezt és még sok más Un népi alkalmat vevő fogásra használják lel élelmes, Unneprendezö bizottságok és a főváros nagy apparátussal dolgozó kereskedői szervezetei, azt nem lehet szó nélkül elhallgatni. A vidék Iparossága a kereskedő-társadalommal együtt válságos napokai él át. Egyre-másra szűnnek meg lisztes multu cégek, mert az anyagi alap elmorzsolódik az eredménytelen küzdelmekben. Egyik kényszeregyezség a máBikat éri és a lelkekben csordultig van a napi gond és keserűség. Akik még nem dőltek kl a sorból, akik még birják, azok felett is örökös veszély gyanánt lebeg a pusztulás sötét réme. Nem lehet tudni, hogy ki következik soron. Kinek ürül ki a kasszája és kinek az üzletére kerül a .Zárva" vagy .Üzletfeloszlás miatt végkiátu-sitás" szomorú táblája. Tehát, most, mikor ilyen állapotokban szenved és pusztul az iparosság és a vele a testvéroszlály, a kereskedő, akkor joggal fel lehet emelni mindenkinek szavát az ellen, hogy a vidék amúgy Is szükpénzü vevőközönségét Budapestre csalják. A vidéki kereskedő Itt tart üzletet. A vidéki iparos itt neveli a tanoncok seregét. Itt dolgozik, Itt izzad és Itt viseli a városi és állami terhek garmadáit. Nem azért, hogy a vevői Budapestre hordják a pénzüket, hanem hogy vevői révén egzisztálni tud|on. Ha soha nem volt arra szükség, akkor most van, hogy a vidéki kereskedők és iparosok és mindenki, akinek érdekében áll városát támo-ft? ni. össze fogjanak és a főváros "ií nyu10 csápjait visszakergessek. Menjen mindenki ünnepelni és mindenki hódoljon a benne rejlő hazafias érzés szerint. Teljesítse mindenki nemzeti kötelességét, de "ünnepi aktustól minden üzleti S, távolodjék el. Ne kapcsol Iák egybe Szent István hetét olcsó vásárlás, akciókkal, vagy ha ezt k a fővárosi kereskedők, ehhez elvégre joguk van, akkor ne nyújtsanak segítő kezet a hatóságok. És ennél a pontnál kifogásolni kell azt is, hogy a vasutak tulsokszor adnak féláru jegykedvezményeket, amivel valósággal hidat raknak a Budapestre igyekvők alá, hogy minél jobb kedvvel hordják el pénzüket a fővárosba, amelynek kereskedő, Iparosai olyarí messze állnak, például Nagykanizsa terheinek viselésétől, mint a kanizsai kereskedők és iparosok a jó üzleti menettől. Budapesten minden nemzeti ünnepen minden társadalmi esemény alkalmával, ordít a reklám, mely behúzza a boltokba a vidéki vevők seregét és ugyanekkor a vidéki Iparos megrendelés nélkül, a vidéki kereskedő vevő nélkül áll üzletében, műhelyében. Sajnos, számos esetet tudunk, mikor nagykanizsai emberek Budapesten dolgoztatnak szabókkal, mert szerintük, itt nem lehet olyan |ó munkát kapni. Ez nem áll fenn és egyben megsértése a kanizsai iparosságnak, mely régi, békeévekben is híres volt fejlettségéről. Mi történne, tia a kanizsai iparosok Is azt mondanák: nem visszük a pénzünket ahhoz, aki Pestre megy a pénzével és nem minket támogat? Mi történik, ha a nyomasztó viszonyok mialt egészen megritkulnak a sorok és ma-holnap csak egy-két szakiparos, kereskedő fogja a harcot állani ? Az adózóalany pusztulásával és letörésével magával rántódik még jobban a város pusztulása és lesüllyedése. Ez ellen pídig mindenkinek kell küzdeni. Szerintünk ennek a küzdelemnek egyik módja, hogy most felhívjuk a nagyközönség figyelmét, hogy akár Szent István, akár más ünnep alkalmával nemzeli érzését vigye el az ország fővárosába, de a .pénzét hagyja itthon. A szükségletét szerezze be Itt, ahol minden kiló áruért és minden darab iparcikkért reszketnek az iparosok éB kereskedők. Az iparosságnak és kereskedőknek komolyan mozgalmat kell Indítani, hogy a vasutak csökkentsék a díjkedvezményes utazások számát és a közönséget minden eszközzel fel kell világosítani, hogy kötelessége támogatni a nehéz napokat élő Ipart és kereskedelmet. De nem Budapesten, hanem kanizsai embernekilthon, Nagykanizsán I U. Oy. Meghalt Burány Gergely apát A magyar katolikus egyházat és a főpapi kart súlyos veszteség érte: Burány Gergely dr. csomai prépost, a csornai, horpácsi, jánoshidai és türjei egyesített premontrei prépostság premontrei kanonokrend főnöke, aranymisés áldozópap, élete hetven* hetedik évében tegnap este féltíz órakor Csornán meghalt. Japán nagy lelkesedéssel várja a Gráf Zeppelint Hétfőre számítják a német léghajó megérkezését Bflriin, Augusztus 17 A Gráf Zeppelin Szibéria felett repül. Jelentése szerint minden rendben van. Japán óriási lelkesedéssel várja a Oraf Zeppelint. A japán rádióállomások összeköttetést teremtettek a Zeppelinnel Toklo, augusztus 17 (Éjszakai rddiójelentés) A Japán rádióállomásnak ma sikerült rádióösszeköttetést teremteni a Oraf Zeppelinnel, amely leadta Jelenlegi helyzetét. A Gráf Zeppelin eszerint az északi szélesség 63 foka és 35 perce éB a keleti hosszúság 107 foka és 30 perce alatt van. A Gráf Zeppelin betartotta eredeti irányát. A Bajkál-tótól északra 700 kilométerre tart utján. Ez a hely a keletázsiai partoktól 1600 kilométerre van légvonalban. Tokié, augusztus 17 Messze vidékről özönlik a nép Toklóba, hogy lálhas\'a a Zeppelint, melynek megérk«ését hétfőre várják. A léghajón több japán utas van. Az időjárás Japán felett bizonytalan. Tokió leírhatatlan lelkesedéssel várja a Zeppelint A császár audiencián fogadja Eckenert. Az amerikai flotta a Zeppelin rendelkezésére áll Washington, augusztus 17 Chales F. Hughes tengernagy utasította a haditengerészetet, hogy a Csendes oceánon átrepülő Oraf Zeppelinnel a rádióösszeköttetést tartsák fenn. Utasitotta az amerikai pekingi rádióállomást, hogy keressen összeköttetést dr. Eckenerrel. A Csen-des-oceánon levó 10 egység amerikai Ootlál utasitotta, hogy álljon rendelkezésére a Oraf Zeppelinnek. A manlllai állomás állandóan tájékoztatja a Gráf Zeppelint az Időjárásról. Magyarországon mindenki &lsx a fiatárkilgasitásban mondta Ivánka a Tuka-pör mai tárgyalásán Pozsony, augusztus 17 A Tuka-per mai tárgyalásán folytatták Ivánka Milán nagy érdeklődéssel várt kihallgatását. Ivánka elmondja, hogy az ébresztetle fel a gyanúi benne Tuka ellen, hogy a köztársaság ellen dolgozik, hogy egy Ízben a ,Slovak"-ban egy autonóm javaslatot dolgozott kl, amely oly éles volt, hogy maga a szlovák néppárt is elvetette azt. Elmagyarázza a bíróságnak, hogy „az Igazi szlovákok" hogyan képzelik Szlovákia autonómiáját. Majd folytatja: Tuka két kdiOnálló államról beszél Javaslatában. ó, mint a nemzetközi jog tanára tudta, hogy „a két állam" a békeszerződések megváltoztatását és a határok kiigazítását Jelenti. Nagyon jól tudjuk ml azt, hogy ez a határkiigazitás nem is olyan butaság. Magyarországon minden ember hisz a határkltgazltdsban. Erről ir minden u|ságiró. Apponyi, Bethlen, Horthy hisznek a revízióban. ju\'LHX"Lrw~omri.Trü*nr ~rr*rr *rr -•■--- - ............. Anglia válaszjegyzéke elutasító Az angol bizottság fenntartja követeléseit — Snowden nincs megelégedve a válaszmemorandummal — A tárgyalások elhalasztását tartja célszerűnek — A francia sajtó éles kirohanása Snowden ellen Hága. augusztus 17 Az angol bizottság ma átadta válaszjegyzékét. Jól értesült francia körökben tudni vélik, hogy a jegyzék határozottan elutasító. Tartalmazza a visszautasítás megokolását és leghatározottabban fenntartja követelését A jegyzékkel kapcsolatban a francia, belga és olasz bizottságok ma délután együttes ülést tartanak, hogy megvitassák az adandó válasznál elloglalandó álláspontjukat Benes ma Hágába érkezett. Az angol megbízott engedékenyebb magatartása Hága, augusztus 17 A hangulat nyugodtabb, aminek ZALAI KÖZLÖNY oka abban keresendő, hogy dacára a határozott eJutasitó angol válasznak, az angol megbizott a ma délelőtti órákban folytatott magánmegbeszéléseken engedékenyebb magatartást tanúsított. Az olasz delegátus utasításokért Rómába utazott Hága, augusztus 17 (Éjszakai rddiójelentés) Az olasz delegátus elutazott Hágából Rómába, hogy Mussolinitól utasításokat kérjen az angol bizottság jegyzékével szemben követendö állásfoglalásra. Nem halasztják el az értekezletet Hága, auguratus 17 (Éjszakai rddiójelentés) Stresemunn a Snowdennal folytatolt beszélgelés után kijelentette az ujságijók előtt, hogy egyáltalán nem lehet szó az értekezlet elhalasztásáról. A Temps kirohanása Snowden ellen Párta, augusztus 17 (Éjszakai rddiójelentés) A La Temps az angol jegyzékkel foglalkozva éles kirohanást intéz Snowden ellen. Azt irja a lap, hogy Snowden vagy nem akarja, hogy a konferencia sikerrel végződjön, vagy pedig azt hiszi, hogy arrogáns magatartásával bele tudja szuggerálni a többi delegálu-sokba, hogy teljesítsék lehetetlen követeléseit. Snowden nincs megelégedve a kapott válasszaf Hága, augusztus 17 (Éjszakai rddiójelentés) Snowden az angol újságírók előtt kijelentette, hogy az angol bizottság jegyzékére adott memorandum nem kielégitö. A memorandum egész sereg nem kielégítő állítást tartalmaz. Véleménye szerint egyenesen jó volna a tárgyalásokat felfüggeszteni addig, amig remény lehet a sikeres befejezésre A katolikus kongresszus második napján Brandls Kelemen gróf németül tartott előadást: férfi és nö a házasságban és házasságon kivül címmel. Dr. Madarász István miniszteri tanácsos Az anyaságról beszélt magyar és német nyelven. Mack Frigyes luxemburgi kanonok francia nyelven szónokolt a Nevelési Ideálokról. Zita királyné Löwenbe költözik gyermekeivel Budapest, augusztus 17 Bécsi jelentés szerint Zita királyné addig, mig Ottó királyfi egyetemi tanulmányait be nem végzi, a belgiumi Löwenbe költözik, gyermekeivel együtt. A lupényl vérengzésben szereplő hatósági közegeketa minisztertanács felfüggesztette Bukarest, augusztus 17 A minisztertanács hir szerint a lupényi véres eseményekkel kapcsolatban az ott szereplő halósági közegeket felfüggesztene. Igy felfüggesztették a kerületi prefekluBt, a munkaügyi minisztérium kiküldöli fc ügyelőjét, valamint az olt levő két ezred parancsnokát. Ax „Utolsó garas" falánaU ro&ant Két autó Kesxtfielyen Egy budapesti vendéglős súlyosan megsebesült keltő nekirohant az ut mentén álló u. n. Utolsó garas falának. A ka-olyan Keszthely, augusztus 17 (Saját tudósilónktól) Könnyen ke-rfllhelelt volna tobb ember életébe a tegnap estefelé Keszthelyen történi autószerencsétlenség. A Kossuth Lajos-utcának a vasút felé kikanyarodásánál két autó szemközt találkozott. Az egyik auló szabálytalanul akart kerülni, minek következtében csak ugy tudták az ösz-szeütközést kikerülni, hogy mind- n. rambol olyan erővel történt, hogy mindkét auló összetöfötl. Az utasok közül csak Áron Bernát budapesti vendéglős szenvedett az arcán és homlokán súlyos sérüléseket. Beszállították a Jobs-szanatóriumba. Állapota nem életveszélyes. A keszthelyi autót Taláczky György soffőr, az idegen autót Holt László sofför vezették. Egy megörült munlcás RÍ alcarta Irtani családfát Feleségét félholtra verte — A gyermekeket a szomszédok szabadították ki az őrült ember kezéből ket akarta legyilkolni. Szerencsére a szomszédok idejében közbeléptek és kiszabadították a két gyermeket a dühöngő ember kezeiből. Az orvos megállapította, hogy az ember ön- és közveszélyes őrült. Beszállították a zalaegerszegi kórház elmeosztályára. Nagykanizsa, augusztus 17 Hegyi Imre zalaegerszegi munkás bucsun volt a Becsali-hegyen. Egyszerre a szerencsétlen ember megörült és hazarohant a lakására, ahol nekiesett feleségének és a szerencsétlen asszonyt agyba-föhe verte. Ezután kést rántott és a gyermeke- A tábla Is jóváhagyta a hírhedt pötrétel betörő cigányok példás büntetését Jogerős a bandavezér Tököli Mllus György négyesztendei szigorú dologházba való utalása A merész betörő társaság már megkezdte büntetését Nagykanizsa, augusztus 17 Nagy port vert lel a mult évben az a merész betörés, amit egy éjszaka Magyarszentmiklós községben a hírhedt pötrétel cigánybanda elkö vetett, melyet a cigányok egyik legveszedelmesebb Baloglutája, Tökölt Milus György vezetett, aki különböző vakmerő bűncselekményei miatt már esztendőket ült a különböző fogházakban. A cigánybanda betört Jámbor István jómódú gazda házába és rengeteg mennyiségű ruha és fehérnemü-félét lopott, óriási kárt okozva a gazdának. A zsákmányt négy részre osztva először elásták, később a pötrétel cigánytanyára vitték, ahol a csendőrök meg Is találták — használhatatlan állapotban. A kanizsai törvényszék a rettegett vezért, Tököli Milus Qyörgyöt 4 évi szigorított dologházra és 5 esztendei jogfosztásra, Kolompár Ferenc Oyulát 2 és fél évi fegyházra, 5 évi hivatalvesztésre, Farkas József Danit 1 évi és 6 hónapi börtönre és 5 évi Jogfosztásra, Kolompár Gizella Vannát 7 hónapi börtönre és 3 évi hivatalvesztésre, Tököli Milust 6 hónapi börtönre és 3 évi hivatalvesztésre, Farkas Teréz Bujort 4 havi fogházra, Farkas Terézt és Farkas Matildot 2—2 hónapi fogházra és 1—1—1 évi hivatalvesztésre Ítélte. Fellebbezés folytán az Ügy a pécsi táblához került, amely a kanizsai törvényszék Ítéletét most teljes egészében helybenhagyta. Az elitéltek a mai nappal meg Is kezdték büntetésük kitöltését. A polgári Iskola Kazlnczy-ntcal frontja teljesen felszabadult a leányiskola számára A tanfelügyelő és kultuszminisztérium rendelkezései — Az elemi osztályok a Rozgonyl-utcában nyernek elhelyezést Végre zárt épületet kapott a polgári leányiskola Nagykanizsa, augusztus 17 Nem egy Ízben szóvátellük a nagykanizsai polgári leányiskola anomáliáit, az iskolatermek kevés voltát, rajz-, kézimunka-terem, kellő szertár-felszerelés hiányát, stb., ami mind befolyással volt az iskola és tanmenetre. Polónyi György Igazgató Nagykanizsára helyezésének első napjaitól igyekezett az illetékes köröknél a kérdést megoldatni. Munkájának most azután meglett az az örvendetes eredménye, hogy a köz-oktalásügyi minisztérium — a kir. tanfelügyelőség felterjesztésére — elrendelte, hogy a polgári Iskola egész Kazinczy-utcai frontja szabaditassék fel a polgári leányiskola részére. Igy elkerül ebből a részből a polgári fiúiskola irodája, azonkívül az elemi iskola két osztálya, melyeket ideiglenesen, a Vécsey Zsigmondutcai Iskola felépítéséig a Rozgonyi-utcai Iskolába helyeznek át. ítáfl. augusztus 16, Igaz, hogy ezzel még koránt sincs végleg megoldva ax önálló épületü polgári leányiskola problémája, még mindig nincsen meg az annyira szükséges és nélkülözött kézimunka és rajzterem, de a felszabadult iskola-termek módot nyújtanak arra, hogy az idén már 3 I, osztályú tanterem állittassék fel és igy lehetővé váljék azoknak a növendékeknek a (elvéiele is, akiket férőhely hiányában máskülönben nem lehetett volna felvenni. A kultuszminiszter Intézkedése folytán a nagykanizsai polgári leány-Iskola most egy zárt épületet kapott, kizárólagos Kazinczy-utcai bejárattal, ami ugy a szülőket, mint a polgári iskola és a tanügy barátait őszinte örömmel eltölthetl Értesülésünk szerint a polgári leányiskola szegényes felszerelése is mihamar bővül a kultuszminiszter és a kir. tanfelügyelő készsége folytán, amennyiben a megszűntetett zalai polgári iskolák valamelyikének felszerelését a nagykanizsainak juttatják__ Ilii ni Mindenütt kaphatót Or»i. Termeti i ib Magy. Tajaz&vetkoxatl KSapont Budapest I., Horthy Mtklóa-ut I1S-H1 Időjárás A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések i Ssombalon • hómtr-s&kt: Reggel 7 órákor 4-20, dOaták 2 órakor +áö; ette 9 órakor +228. FtlMztt: I eggel lluta, délbei felhói, cite tiszti égboltozat. jel északkelet, délben dél, SzéUriny: Reggel elte délkefe I izél. • ■e«eor»l«alal laMaat ssta M ánksr jelenti! mm M*|ti-éabaa HrsMrs váHssás Ma hUhU — Kitűnő szemüvegek orvosi receptre és recept nélkül legolcsóbban Zsoldos Oyula órás, ékszerész és látszerész ul üzletében kaphatók Főút 14. Biztosító palota. Szakszerű Javítások. = Mi a titka, hogy mindenki szőnyeget Bírta Miksánál vesz? Mert kedvező részletfizetés mellett készpénzáron vásárolhat Gazdasági-magvak. Kerti-magvak. Műtrágyák. Szupertoizfát, mésznitrogén, kállaó, chilei salétrom stb. stb. Slrlus nóvénytápsó. Hármai hatású kerti műtrágya. QydmAIoafa vAdfiuarak. Babon* osávázóizarak (porpácok és nedves pácok). Nadár«l«i4|tk. Baromfi eladatok. Kicsinyben és nagyban kaphatók: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya ás növényvédószerek kereskedésében Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellet!. Telefon 130 jtagjuflimtus 18, Mozgószínház Gyere vlssxa Koőnt Huncut a sxöke Ej a két cim mindent elárul. — Szinte előre nevetni kell. Az első darab egyik löszereplője Kohn, a másik Kelly. Mlndakeltöt Ismerjük. Ismerttik és nem bírjuk őket elfelejti. Nem Is lehet őket elfelejteni, mert aki ezeket az Istenáldotta művészeket Játszani látta, azoknak emlékében ez a két alak nagyon-nagyon tokáig élni fog. Mindakettő a humor megtestesülése. A művészetük, a játékuk, a mozdulataik, az arcfintoruk és a trükkjeik belevésődnék az ember lelkébe s valahányszor azok tízünkbe julnak, nemcsak elmosolyogjuk magunkat, hanem hangos (uhotára Is fakadunk. A műsor másik slágere: Huncut a szike. Ez a darab is tiszta humor és kedély. Bobózat, amely méltó párja a másik slágernak. Micl kalandjaival foglalkozik a ha ennyit tudunk belőle, már ez is elég ahhoz, hogy előre biztosítva legyünk a nagyszerű szórakozásról. E két film ma vasárnak lesz műsoron az Uránia moziban. * A Városi moziban még ma vasárnap a tegnap bemutatott szenzációs műsor: .A nagyváros mostohái", érdekes történet és „Denny és, a gyámleánya\' vígjáték kerül bemutatóra. \'., ifUjtM «l Sxant litván tatában meg- KÜEi áB»«««lon gyártmányaimat, lerk Terese, kárfitos él Hulld Mif«t, VI., H«t<4ál Sándor-utca 15. Ki/piUuott ftinllufik. nulrwok, n,loaoh ■) nap raktári._MM ZALAI KÖZLÖNY Marokkói menyasszony Ördögi tűlsxma Hétfőd és kedden mutatja be a Városi mozgó a fenti cimek alatt megjelent két hatásos filmet. Az egyik Kelet minden szépségével és misztikumával teli nagyszabású történet, unely a forróvérű keleti ember bosszú érzetéi tárgyalja. Lebilincselően érdekei történet, melynek keretében különös élvezetet nyújtanak az etnográfiai sajátságok megismerése és a csodás felvételek és képek szemlélete—Az .Ördögi játszma" modem társadalmi dráma a nagyvárosi létből. Igen érdekes szüzse frappáns felvételekkel. Maga a történet uokallan témájával valóiággal megragadja a néző lelkét Mindkét film annyi kiváló sztárt foglalkoztat, hogy alig lehel azok közal egyiket a másik fölé helyezni. Vörös tigris A* elad csók 3Egyik egy nagy dráma, a másik y bájos vigjáték. Mindkettő a Star ragyár két slágere, amelyek részben pedig a témájuk, felvételeik miat kgal arattak óriási siketeket. Ez a két sláger 20-án, kedden keiül bemutatásra az Uránia moziban. Y PORCELLÁNPUDER legjobb m világán. Egyetlen púder, mely a pórusokat nem töm! cl; alatta az aicbór él, léiektlk éa szépül. Háromféle nagyságban minden jobb Üzletben kapható. M41 NAPI HÍREK NAPIREND Auguaztua IS, vasárnap Róm. katolikus: Ilona. Protestáns: Ilona. Izraelita: Ab hó 12. • Városi Mozgó .A nagyváros mos-lohál*^ Wrtánet. .Denny és a gyámUnys1 Uránia Mozgó. .Huncut a széke", bohózat. „Oyere vissza Kohn", vígjáték. Gyógyszertári éjjeli szolgálati 1. hó végéig a Merkly-Belus-féle Fő-ull gyógyszertár. Uózfflrdó nyitva reggel 6 órától este 6 txf ........ és k< ül (hétfő. szerda, péntek délután ceoden egész nap nőknél nek). Auguaztua 19, hétfő Romai katolikus: T. Lijos. Protest : Huba. Izraelita: Ab hó 13. ** * Városi Mozgó .Marokkót menyasszony\', dráma. .Az ördögi jálsims\', nagyvárosi erkölcsrajz. — Szent István napján zárva lesznek az Dzletek. Szent István napján az üzletek egész nap zárva lesznek. A nagykanizsai kereskedők ezúton kérik a vásárló közönséget, hogy bevásárlásaikat folyó hó 20-ra már előző nap elintézni szíveskedjenek, miután üzleteiket Szent István napján egész nap zárva tartják. — A zalai ipartestületek nagy-választmánya augusztus 20-án Zalaszentgróton Ölést tart Mint jeleztük, a Zalavármegyei Ipartestületek Szövetségének nagyvátasztmánya augusztus 20-án Szent István napján Zalaszentgróton ülést tart, amelyre több iparoavezér is lemegy a fővárosból. Ugyanakkor szentelik fel és adják át rendeltetésének az uj járási ipartestületi székházat. A testvértestület nagy ünnepéből a kanizsai iparosság is kiveszi a részét és a hivatalos kiküldőiteken kívül nagyobb számban részt fog venni. — Megalakult a pacsal hegyközség. Kende Péter főszolgabíró elnöklete alalt megalakult a 3C0 hold területből álló pacsal hegyközség, a melynek elnökévé Koréin Jenő szölö-nagybirtokost, bírójává pedig Lúgost Józsefei választotta az alakuló gyűlés. A pacsai járásban még 17 hegyközség alakul az uj törvény értelmében. = Meghívó. A Kiakanizsal Ifjúsági Egyesület f. hó 25-én délután 4 órai kezdettel a templomtéri iskola udvarán kacagtató napol rendez, mely alkalomból a város nagyérdemű közönségét tisztelettel meghívja. Lesz szerencsesátor, szépségverseny, kuplék, lánc és énekszamok, valamint két egy-egy felvonásos vigjáték, slb. Elsőrangú ételekről, Italokról és zenéről gondoskodva lesz. Tánc rogyásig. Jó idő biztosítva. Rendezőség. — Vasutas alkalmazottak és nyugdíjasok, akik a fűtési évadra részletlevonás ellenében kérelmezett tüzelőanyagról az utalványukat nem vették át, azt sürgősen az állomás-főnökségen vegyék, át Az állomásfőnök. = ( elhívjuk olvasóink figyelmét a Waller magántanfolyamra, mely levelező oktatással készíti élő növendékeit Budapesten, Rákóczl-ut 51. WROSZ ÉS TÁRSlf bankház NAGYKANIZSA, FŐ-UT 15. SZÁM a Nemzeti Bankkal szemben. Nagykanizsai BankagyaaOlat éa Délzalai Takarék-pénztár, Nagykanizsai Takarékpénztár, Zalamegyei Oazdaaágl Takarékpénztár részvényeket, kényazerkBIosBnkBtvényeket, arany- és ezüst pénzeket legmagasabb napi áron vásárolunk. Betéteket magas kamattal elfogadunk, azonnali visszafizetéssel. Tőzsdei megbízásokat és átutalásokat egész Európában leggyorsabban és legkedvezőbben teljesilünk. TELEFONOK: 321. ÉS 44. SZÁ, r Ha Budapestre jön feltétlenül látogasson el divatházába Budapaat IV., Kossuth Lajos-utca 9. »z. Olcsó Szánt István heti árusitái íá L M. ( — Halálozás. Mély gyász érte egyik tekintélyes nagykanizsai kereskedő családot. Stolzer Vilmos terménykereskedő, a neves Stolzer Testvérek cég beltagja, hosszas szenvedés után éleiének 75. esztendejében elköltözött az élők sorából. Stolzer Vilmos egész életét a szakadatlan munkának, családjának, embertársai jóléte előmozdításának szentelte. Azok közé tartozott, akik mindenkor tiszteletet szereztek a kereskedőtársadalomnak. Halála nagy veszteséget Jelent. Holnap, hétfőn délután 5 órakor temetik az izr. sírkert halottasházából. — A térzene műsora. 1. Éljen a haza, induló (Faulwetter), 2. Arany és ezüst, keringő (Lehár), 3. Nagy ábránd a .Zrínyi" operából (Zajc), 4. Perzsa vásár, Jellemdarab (Ke-télbey), 5. Kati ne cicázz, (charles-ton), 6. Magyar nemzeti Induló (Eg-ressy). A térzene délelőtt léi 12-tfti fél l-ig a „Korona" előtt lesz megtartva. Vezényel Wecki Gellért. = Megérkezik az egéaz világon Ismert Eg-gü szerecsen, aki Eg-gü krémmel bárkinek kitisztítja a cipőjét e hó 19-én a Turul cipőüzietben. Fö-ut 12. — Kerületi és vármegyei leventeoktató tanfolyam. Nagykanizsán az Idén kerületi levente-oktatói tanfolyamot rendeznek 100 főnyi résztvevő számára, amelyen három vármegye hallgatói vesznek részt A tanfolyam október 20-dn veszi kezdetét. Ugyancsak ebben az időben tartják meg a vármegyei levente-oktatói tanfolyamot Zalaegerszegen, körülbelül 100 résztvevő számára. = Mosonyl Mimi áll. kép. oki. zenetanárnő Keszthelyen tanítását újból megkezdi. Az 1929/30. tanévié jelentkezni lehet kedden és pénteken d. e. 11 —12-tg. Akadémiai vizsgára előkészít. Szenzációs olcsón árusítjuk a még raktáron lévő árut, maradékok félirban a cég megszűnése miatt. - m 0 mk a ■ Menyasszony divatáruház —— Koréin es Stroch -aqykauzsam ZALAI KÖZLÖNY /! ténat egyetem hallgatói Kesxi&elyen A Jénai egyelem gazdasági fakultásának 12 hallgatója dr. Wtllmans Wolfgang üzcmtjni tanár és neje kíséretében magyarországi kélheles tanulmányi kirándulásuk alkalmával 3 napot töltöttek el Keszthelyen a gazdasági akadémia gyüjteménytá-rainak, felszereléseinek, gazdaságának, lovábbá herceg Festetics Ta&Mo fenéit hires ménesének és gazdaságának tanulmányozásával. A kirándulók megállapítván, hogy az ősi Jénai egyetemet alapitás tekintetében az öreg kcszllielyi Oeorgikon Jóval megelőzte, elismeréssel tapasztalták, hogy a keszihelyí gazdasági akadémia tudományos felszerelése, berendezése, lovábbá állattenyésztése, különösen, ami a szarvasmarha- és Juhtenyésztést illeti olyan elsőrendű, mely nemcsak minden krilikát kiáll, de amilyen modern tudományos felszereléssel, épületekkel a híres jénai egyetem egyáltalán nem dicsekedhet. De konstatálták azt is, hogy a hallgatóság részére újonnan berendezett konviklus a legmagasabb igényeket is kielégiti s így a keszthelyi gazdasági akadémián a hallgatóság kiképzése a legkiválóbb lehel. A kirándulók, kiket egy alkalommal Keszthely város látóit vendégül, kiknek más alkalommal pedig Zalavármegye adott ünnepi vacsorát Hévizén, Keszthelyről Kisbérre utazlak. Walter magántanfolyama elöW\'srit az ösazes középiskolai viza- 6ikra. Vidékieknek levelező uktaUa. Ivimágra prospektust kttld. Válsizbé-lyeg csatolandó. Budapest, Rékóczl ut ól. V/2. ILIII) Teleion József 323-19. — Színielőadás a Polgári Olvasókörben Klskanlzsán. Hosszú heteken át tartó előkészület és próba után ma délután 4 órakor kerül előadásra a kiskanizsai Polgári Olvasókörben ,A vő" clrnü népszinmü, amely ugy igazában a magyar nép-életből veszi tárgyát és elejétől végig lebilincseli a közönséget. A rendezőség erre az alkalomra teljesen uj díszleteket készíttetett, melyek Fekete László jeles Iparművészünk mesteri kezéből kerültek kl. A szinielöadásra nagyon sokan Nagykanizsáról is fognak kimenni. A belépődíj rendkívül alacsony. — A Zalai Évkönyv — Zala kultusza. Legjobb üdítő ital a közismert Kapható minden füszer-és csemeqekereskerfésben. Főraktár: i, Király-utca 21, Kis Uxlei. K,s öamxon. KORZÓ HIV/1T ÜZCET ÖZV. KOHN L/1JOSNÉ NA G HKANIZSA. Kis rezsi. »» Olcsó árait. - Menekül a kánikula elől, aki csak tud. A kanizsaiak vasárnaponként még csak kijutnak a Balatonra, ha van elég pénzük. De ha nincs, meg aztán kánikuláé hétköznapok ráérő félórájában hova menekülnének ? A Kisfaludy-utcai gőzfürdőbe, ahol minden este 6 órától modern zuhanyftlrdó áll a napi munkában és hőségben kifáradt emberek rendelkezésére. «= A főváros részére most készülő hatalmas, hatkerekU, 60 szeméi) es „Mávag Mercedes Benz" autóbuszok tökéletes géptechnikai berendezésükkel, üzembiztosságukkal és csinos külsejüknél fogva a külföld érdeklődését is felkeltették. Ugy értesülünk, hogy egy Balkánállam ezen kocsikra vonatkozólag nagyarányú megrendelések ügyében tárgyalt az Állami Vas-, Acél- és Gépgyárakkal, mely tárgyalások már meglehetősen előrehaladott állapotban vannak. Értesítés! Tiszlelet\'el értesítem a m. tisztelt közönséget, hogy Teleki-ut 9. szám alatt hentes- és mészárosüzletet nyitottam. — Naponta friss sertés-, borjú- és marhahús, valamint állandóan saját készltményü legfinomabb lelvágottak és kolbászáruk a legolcsóbb árban. Midőn a m. t. közönséget a legponlosabb kiszolgálásról biztosltom, kérem szíves pártfogását. Tisztelettel Petrics János mészáros és hentes — Revíziós gyűlés Sümegen. Sümegen tegnap nagy revíziós gyűlést rendeztek, melyen Czettler Jenő a képviselőház alelnöke és Gyömö-rey Sándor országgyűlési képviselő mondottak beszédeket. — Mentőtanfolyam Nagykanizsán. A népjóléti miniszter megbi zásából a Vármegyék és Városok Országos Mentiegyestllete az ország egyes városaiban mentőtanfolyamokat rendeznek, ahol az egyesület kiküldött orvosai az elsősegélynyújtást tanítják. Nagykanizsán ezt a tan- folyamot augusztus 23. és 24-én tervezik és annak helyéül a polgármester a polgári iskola rajztermét jelölte ki. A tanfolyamon, mely díjmentes, résztvehet bárki és ajáulalos is, hogy iparvállalatok, gyárak, malmok, üzemek stb. minél több embert küldjenek ki erre a lanfolyamrj. Az eddigi jelentkezések nem elégségesek a tanfolyam méglartására, mert a rendező egyesület szerint minimálisan 30 Jelentkezőnek kell lennie, hogy a tanfolyamot most megtartsák. A jelentkezés a városi tisztiorvosi 1S& Augiisztus Itt hivatalban történik e hó 22-ig. Ha a 30 létszám nem lesz meg, a lan-folyamot nem tartják meg. Általános közérdek, hogy minél többen vegyenek részt ezen a tanfolyamon és különösen a rendőrség embereinek lenne fontos, hogy ott elsajátítsák az elsősegélynyújtás ismeretéi. Férfiak ne csüggedjenek! 80 tllUr bílyej[ >IIM<t*n dlakrtln bbmtnln kapJSk Hskotvotl leírásit m* mniiclói uut-minynsk, (m«ly alomul illsndo Mtll ,rót bl,tc*lt raladtfl korú, |r*ngt vigy neursit.nU, !fiítaií) KELETI 1. ofvombéustl m Quttgyit Budáim, Petén 8.-utca 17. Alip r«7(. "osj — Italmérők figyelmébe. Minthogy az uj bortörvény kivonat s a korcsmai hitelekről szóló miniszteri rendelet kifüggesztése minden i|a|-mérőre — a korlátolt kimérőkre is — szigorúan kötelező, nehogy a legközelebbi borvizsgálat vagy rendőrhatósági ellenőrzés alkalmával bárki kellemetlenségeknek legyen kitéve s megblrságoltassék, igyekezzék mindenki a bortörvényből egy példányt, a korcsmahltclekről szóló rendeletből pedig az italmérő helyiség minden szobájára egy egy példányt beszerezni s azt ott mielőbb kifüggesz teni. (Bortörvény kivonat 1 P 10 fill. Korcsmahllel rendelet öO fill. a Zalai Közlöny nyomdában kaphatój Vendéglősök titkára. — A Zalai Évkönyv — Zala kultusza. Élve temette el áldozatát egy bestiális merénylő Berlin, augusztus 17 Zafernik Hilda 11 éves kis leány hulláját találták meg egy épülő ház pincéjében elásva. Megállapították, hogy kéjgyilkosság áldozata és hogy még élve temették el. Ezzel kapcsolatban a rendőrségnek az a véleménye, hogy a múlt héten eltűnt Reln/elder Ella is hasonló bűncselekmény áldozata lett. Végre olcsón szerezheti be szükségletét, mert bereivtíi. Kési, ollói, Qafvágó-gépei, fenössifai, gilleiie-pengöi közvetlenül (minden közvetítő kizárásával) importáljuk a külföldről (főleg Sálingen) és igy a gyárostól a fogyasztóig valóban olcsó áron tudjuk eljuttatni finom SOLINGENI acéláruinkat. Látogasson meg bennünket és győződjék meg személyesen újonnan alakult céqUnk üxletl elveiről. BOZZyíVís SZEGŐ késes és mükösxörlís - NAGWViNiXS/1 - Sugár-ut 2. sx. CBabocsal fiáx) a Fö-ut sarkún 1929. augusztus 18. ZALAI KÖZLÖNY SPORTELET A németele kikaptak a svédektől, a magyar csapat 4:4 félidő után 10:6-ra verte a franciákat Belgium—Anglia 4:2 (1:1) Budapest, augusztus 17 (Éjszakai rádiójelentés) A hatos vízipóló torna szombati napján a legnagyobb meglepetést a svéd csapat hozta, amennyiben megverte 3:1 (0:0) arányban a németeket. A németek elbizakodottan szálltak vízbe, viszont a svédek lelkesítve a közönségtől, mely mellettük drukkolt, már 3 : 0-ra vezettek, mikor nagy nehezen elérlek egy gólt a némelek. A magyar—francia mérkőzés 10:6 (4:4) arányban végződött. A magyar csa-pal kitűnően játszott, csak Homonnal volt gyenge, akinek lelkén tőbb gól szárad. A meccs óriási izgalmak között zajlott le és a biró többizben kiállította Padout, aki egyszer Né-methnek az arcába vágott, ugy, hogy a jeles csatárt elöntötte a vér. A közönség a rosszul játszó Ho-monnai ellen valósággal tüntetett. Az eldöntetlen félidő ulán a magyar csapat belejut és egymásután dobta góljait. A mérkőzést Delahaye belga biró vezette. A meccs végén a zenekar a Himnuszt intonálta. A belga-angol mérkőzést 4:2 (1:1) arányban a belgák nyerték. Az első félidőben az angolok, a másodikban a belgák voltak fölényben. A mérkőzés! Nussbaum német bíró verette. A vízipolók után a 4x100 méteres gyors uszó stafétát a magyar csapat nyerte a németekkel szemben. A magyarokkal indul! dr. Bárány is. Idejük 4:06 2, a némeleké 4:118 mp. Kedden, Szent István ünnepén az Újpest játszik a Zala-Kanizsával Langfelder, az Újpest elnöke\' ígéretet tett, hogy játékost ad a proficsapatnak Nagykanizsa, augusztus 17 A Zala-Kanizsa FC csak néhány napig pihen a Somogy allén elért győzelmi babérain, máris ujabb, nehéz feladat elé kerül. Széni István király ünnepén, kedden nem kisebb csapatot Iát vendégül, mint a I. osztályú liga harmadik helyezettjét, amely jelenleg a Mltrópa Kupa küzdelmekkel teszi nevét ismertté az egész kontinensen. A Zala-Kanizsa FC vezetősége, minta múltban is, ezúttal is igyekezett az I. osztályú „nagy ágyuk" táborában szives barátot találni. Az ilyen barátság mindig jól jön a kis egyesületnek, mely ennek révén tudja biztosítani egy-egy nagy proficsapal vendégszereplését. Langfelder az Újpest elnöke hosz-szabb levelet intézel! a Zala-Kanizsa vezetőségéhez, melyben közli, hooy nemcsak szívesen vendégszerepelted csapatát Nagykanizsán augusztus 20-án, hanem ha a kanizsai csapatnak szüksége lesz rá, egy kél jobb játékosát is enged lelépés nélkül. Ilyenformán kedden délután a Zala-Kanizsa-Ujpcst mérkőzés, azi a célt is szolgálja, hogy a csapat szervezése véglegessé váljon. Mint a meccsről Írott kritikánkban közöltük is, a vezetőség is arra az állásponlra helyezkedett, hogy az uj emberekel, Moravcsik kivélclével, U|pest ellen is csalasorbi állítja. Keddi játékuk ulán döntenek iesíer-ződietésükröl. Kerékpárverseny Nagykanizsa és Keszthely között A Nagykanizsai Kerékpár Egylet nyilt országúti versenyt rendez augusztus hó 25-én Nagykanizsa, augusztus 17 A tevékeny Nagykanizsai Kerékpár Egylet augusztus 25-én reggel nyílt országúti kerékpárversenyt rendez Nagykanizsa és Keszthely között. A start vasárnap reggel 6 órakor lesz az Erzsébettérröl. Keszthelyre való érkezés után fürdés, majd délután\' 4 órakor visszaindulás. A versenyre benevezhet minden kerékpáros tekintet nélkül arra, hogy tagja-e az egyesületnek vagy nem. Akik benevezlek vigyenek magukkal élelmet. Haladók és kezdők egyszerre, egy csoportban indíttatnak, azonban külön-külön lesznek díjazva. Benevezni lehet Donát Ferenc miiszerésznél és Büky Béla egyleti titkárnál. Határidő : augusztus 24-én este 8 óra. (A Zala-Kanizsa vezetősége) és gazdasági bizottsága hétfőn esle ponlosan fél 9 órakor a Cenlrálban fontos ülést tart. Az ülésen a játékosoknak is meg kell jelenni. (Döntö kupamérkőzés) a Magyar- utcai pályán. — Fél 5 órakor: Zala-Kanizsa lev.—13 FC. Bi-ó Izsák. Felhívjuk a ll-ik osztály azon csapatát, melyik az összes mérkőzéseket megnyerte, hogy vasárnap délután a Magyar-utcai pályán a serleg átvétele miatt okvetlen megjelenni szíveskedjék. Ha Szent István hetében Pestre jön, látogassa meg Rákóczl-utl uj Áruházunkat. Megnyitó vásárunk rekord árai: M6I koaatOm nehéz crepedcchin- ből, gyönyört! fesz íacon ...... 37 — Grenadln ruha csodaszép lenge sikkes lacon.................. 19-— Nyári ruha nagyszert! mosómű selyemből, s kkes laco i ...... 9 50 Bombára eelyem ruha gyö- györU, fess lacon, uJJanHküli ... 16 — Bambarg aelyem ruha elragadóan sikkéi lacon hosazu ujjal 22-50 Kompié nehéz crepedechlnbAI, csodaszép .................. 75 — Crepedeohlri ruha elragadóan szcp, (ess lacon ............ 37-— Pllaaé alj nagyszerű krém, tekete éssöiétkék finom gyapjú colinból 12-50 Pongyola kiváló kord bársonyból isodaizép .................. 22 — Pongyola csodaszép virágot (la- nc\'ból .................... 10 — Höl ruha finom, lisztj gyapjú anyngbíl..................... 17 50 NAI kalapok csodsszép óazl újdonságok .................. 9 — Őazt kőpony lm-111 tc.eszórszcrU dlvatkelinéböl ............... 55- — Crepodeohtn nehéz minőségben, 50 dlvatszinben............... 7 f 0 Kord báraony gyönyörű minőség, .50 dlvatszinben ......... 310 lakola aavlot finom typjuhól, sOtélkék ..................... 5\'80 *öiótkók Unom gyapjukelmék 9\'— Qyapju eotln minden színben 4-25 Moaóaalyom nagyszert! mluóiég 1-95 Vfrágoaflanol csodaszép minős. 2\'— FQggfiny granad\'n I50cm.szél 1*25 Frottír törUikOxö nehíz minőségben..................... 2.50 Lepedft gyoloa nagyszert! minőségben..................... 2.25 Kolengye gyoloa 10 évi tartós iáKgal........................ 1-55 Elkéssilot ií személyes, nagyszerű * damasztból ................. 11.80 Paplan lapodA gyolcs, megbízható ló minőség.............. 3-90 Férfiing finom pupliu, vagy oxlordbol .............. 9-- P-tól Férfiing lehér és színes, nagyszerű minőség ......... 8-—P-1ŐI Apaoalng fehér és drapp színben, kiváló |ó minőség......... 6-50P-IÖI Férfi hálóing 10 évi tartóiságu anyagból ............... V— P-töl RSvId ataónad -ág prima, színes, vagy fehér ......... 2-20 P-től Plyama nagyszerű zefír, vagy tennfsz liánéiból ......... 12-— P-től Strand kabát elsőrendű kivitelben .................. »--— P-töl Mooábör kesztyű sárgs, nagyszerű minőség ......... 10 - P-től Nappa keaxtyü (kutyabőr) elsőrendű gyártmány ... női 7-50 P-16! férfi 8*50 P-től Flór xoknl divatos, nsgyszerű minőség ............... 1-90 P lót Férfi magas harlanya nagyszerű minő,ég ......... 3-a P-től Férfi zaabtaand* gyönyörű ml nóségek, tucatja ......... 8-— P-löl Nadrágtartó príma, Jó minőségek .................. 1-80 P-tól Bainbarg aalyam harlanya garantált JA minősig 4-30 P-től Bamberg aalyam harlanya kis hibával, Jó minőség ... S 50 P tót KAMU kabát finom gyap|u minőség .................. »- P-től Ktttfitt mailény és pull-owar Unom gyapjúból ......... 9-80 P-től Reform nadrág príma csikós trlcot selyemből ........ 2-60 P-töl CalpífOseA nagyszerű kivit 8 50 P-tól Otrea harlanyatartó finom clothbói ............... 3 — P Kombináfiitrf-nadrág) színes linóm anyagból, csipkévé"...... 3-50 P-töl Szoknya kombiné színes finom anyagból, csipkével ...... 4-80 P-től Kombiné nagyszerű srlncs Iricot selyemből............... 2-80 P-tól Melltartópizsrválasztékban I-25 P tőt Qlaaaé kaajctyflk nagyszerű minőség .................. 0 50 P-tól Sárga éa drapp svéd utánzatu kesztyűk ............... 2-— P Néhány eser maradék mosó kelme, i.tíl és női gyapjukelme. vászon, sifon, grenadln, damaszt és gyolcs 1, 2 és 3 méteres darabokat potom áron árusítjuk Szent István hetében. Ezúttal nem árakkal, hanem minőségekkel versenyzflnk. Fióküzletünk vidéken sehol nincsen. GÓLYA ÁRUHÁZ Budapest, VII., Rákóczi-ut 38. — Leszakította a cséplőgép -a lábát. Németh József pacsai géplakatos Nemesszer községben csépelt motoros gépjével. A kéve metélő leányok az asztal takariiázához kczdlek, Éder József 24 éves pacsai lakós elzárta a dobol. Közben az egyik leány felnyitotta a dobol, mit Éder nem vett észre s jobb lábával belelépett. Bár a gép nem ment erősen, mégis leszakilottta bokában. A kanizsai kórházba szállították. = Felhívjuk olvasóink figyelmét Grosz és Társa Bankház mai lapunkban közölt hirdelésére. = A nagyvárosok kemény grá-niikövczelén testünket korai elfáradástól Palma cipősarokkal óvhatjuk meg. Minden lépésünk oly ruganyossá válik, hogy ezzel ugy tes-lünknek, mint idegeinknek jóleső érzést okozunk. — Tekintse meg az uj késmüves és műköszörűs solingeni acéláru raktárát. Bozzay és Szegő Nagykanizsa, Sugár-ut 2., a Főút sarkán. — UJ rendszer butorvásártók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a kővetkező előnyöket nyujijuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopsteln Szombathely. Kőszegi-utca 5. Vadászok figyelmébe! Legjobb minőségi! vadászcipők 53 év óta MILTÉNYI CIPŐÜZLETBEN kaphatók Főúton, a Városházban. ZALAI KÖZLÖNY ítáfl. augusztus 16, KÖZGAZDASÁG Gróf Bethlen István miniszterelnök nyitja meg a kaposvári kiállítást Kaposvár, augusztus 17 A hatalmas méretűnek Ígérkező kaposvári kiállítás rendezősége most értesítést kapott Somsslch Miklós gróftól, a kiállítás elnökétől, aki közölte, hogy a kiállítás megnyitását gróf Bethlen István miniszterelnök elvállalta. A miniszterelnök aulón fog a kiállítás nap|án inkéről Kaposvárra utazni, ahová több miniszteri és képviselőt is várnak a megnyitó ünnepségre. TŐZSDE Zürichi zárlat Páris 20-35, London Newyork SIM2VI, BrOssel 72-28, Milsno 27\'17\' t Madrid 76 35, Amsterdam 208 30. Berlin 123 82, Wien 73\'23, Sofla 3-761/a, Práua I5 38VÍ, Varsó 58 30. Budapest M-74 Belgrád 9 13, Bukarest 3 08\'/t. TtraéaytAuáe Buza 30 flll., rozs 60 fillérrel emelkedett. Busa ttsiav, 77-es 2340 -23 60, 7\'-aa 23-60 -23 80, 7fres 23 80 -2410, 80-as 24 00-24 20, dunánt. 77-ea 23 00 -23 20, 7S-ss 23 20-13 40, 79 es 23 40 -23 60, 80-as 23-50 -23 70, rou <uj) 17-50—17-05, tak. árpa 17 50-1800, sörárpa 21\'-- 24 —, isb 17 00-17 50, tengert tazt. 23<0— 24 -, dunántull 23 80 24 ifl. repce 48 - -48-— korpa 1330 13.50, irpa ul közepes 17-75-18 50. Daijg: BUnlííi\' lyeali fe UfÜidé Tállalal, Isrrkanlilái. Felelős kiadó: Zalai Károly. bstsrarbaa telefon r Nagykanizsa 78. ai. Nyilt-tér.*) Feleségcinlől válófélben vagyok s sem az ő, sem mostoha leányom adósságaiért semminemű felelősséget nem vállalok. Welsz Ödön D. S. A. főintéző. *) E rovat alalt kOzlóllekérl sem s szerkesztőség, sem a kiadóhivatal nem vállal felelősséget. A SIMÍERVAKRÓGÉPEK Mtucs A LEGJOBBAK t FISK PNEU m leggazdaságosabb VcitrkZpvIukt: Autófelszerelési R.T. Budapest, IV., Aranykéz u. 2 TsL Aut 813—41 2 Siessen vásárolni TURU1 cipőüzletben mig az olcsó készlet tart. Női szandolettek piros, drapp és kék színekben. Gyermek, női és férfi duplavarrott szandálok, Chrom- és nyersgummitalpu tennisz-cipők nagy választékban. Nézze meg kirakatunkat! 2781 APRÓHIRDETÉSEK Az apróhirdetések dija 10 azólg BO fillér, Minden további szó dija 8 flll. Vasár és finnepuap 10 azólg BO fillér, minden további azA dija 8 flll. Szerdán és pénteken 10 szóig 80 IIIIAr, minden lováhbl szó dl|a 6 flll. Omszó s minden vnfita- 6alib t rtúlról 4IIO azó két szónak számit-tük. Állást keresőknek 50% engedmény. Hirdetések a (Sl) pengő taaaagas alul a felesleges kAnyveléa, azámlázáa elkerülése «égett előre flaatandAk Madaras, haaaaélf, Jó állapotban lévó ebédlót keresek megvételre. AJánUlo-kat e lap kiadóhivatalába kérek. 40-10 Egy |ókarban lévó Singer varrógép eladó. Clm a kiadóban -4041 ■étaaabéa ulcal vlzvezelékea lakás azonnalra kiadó Józaeffóherceg-ut 58/a. Két dlékot elfogadok lel|ca ellátásra, lakással. Watané, Magyar-utca 65. 3971 írógépet keresek bérbe, kiadóba kérek. Lédákat legolcaóbban ban. nagytrafik-3844 A város belterületén egy modern 5 azo-bás uri magánház eladó. Bővebbet: Aoaél Igaéo pénzkölcsöoközvetltó és ingatlan forgalmi lrodá)a Nagykanizsa, Kazlnczy-utca 2. az. MÉZET, nyersbőrt, áoytollat, vasat és fémet legmagasabb áron vásárol Strém Bernát é« Fiai Erzsébet-tér 15. Kór Ismert klttlnó ssaégaéa taavajam lényegesen olcsóbb lelt. 1. kgr. P 5.20 mától kezdve. Oyenes csemege Üzlet 40t8 PénmkSIoaBnt bekebelezésre minden összegben a legelőnyösebben és leggyorsabban folyóslltal Aoaél Igsiéo pénz-kölcnönközvellló Irodája Nagykanizsán Kzutacvtutat 1 szám, - áSűjí O,0m«lo-.í.ak flgyalsnébal Óriási tádakészlelünkel nsgyon olcsón eladnánk. Bővebbel a nagytrsflkban. 3815 . TI" 3 P-gézz ^íeLV<leLntl 270 P1"*"\' Vlía lllszer üzletében. Kazlnczyutca 13. 3806 Vaaat, sárga éa .8rö. r.z.t, ólmot legmagasabb áron vesz Sltrnberg Vilmos, Teleki-ut 20. 3919 Ha megbízható |ó és olcsó bérauté-»al akar utazni, ugy hívja lel lelelonon 167. vagy 571. számol. Usrage: Nádor-u 6 Sürgönyeim : .Autólazlv 3274 Héaak 6, 8, 4 és 3 szobás modern s génhéxak s belvárosban, tóbb nagyobb éa kisebb jövedelmező bérfséaak. emeletes és ■alathéaak, vendéglők. Sírtak, Somogyban 1000 kai. hold )<4 birtok épüle-lekkel) szép urllakkal, Egeraaaal járásban 130 hold szép épületekkel Kiaalaaa határában, 10, 8 és 4 hold birtok, Kaaxthaly melleit 60 éa 53 hold kl-tUnó birtok épületekkel, Saabad-hagyaa 10, 5 és 2 hold épülettel. SaSIflblrtok Szentgyörgyvári hegyen 5, 3 és I hold pincével, FSrhéaoaa 4 és 2 hold pincével, Saraayébaa 415 kat. hold bérlat szép épületekkel oloaó érban eladok. Bővebbet Dukász Miksa Nsgyksnlzss, Szsmsrs-a. 3 sz. -3873 Eladé Nsgycserlón egy két holdas szóló tégla pincével. Bővebbet Magyar-utca 93. szám. 1047 Egy két ágyas bsataraaatt szoba konyhahasrnálattal kiadó. Trafik, Magyar- utca 3. 1048 Egy egyszobás udvari lakás, kul az udvarban szept I re kladé Szekeres Józaef-ulca 38. -4049 Zala éa Somogymegyébea több kisebb-nagyobb birtok lakóházzal éa gazda-leiekkel alad sági éptllei adék. Bővebbet Aoaél Ignéo Ingatlanforgalmi éa pénzkölcsón-kózvetltő Irodájában Nagykanizsa, Kazlnczyutca 2. Tengeri nrlnden mennyiségben kaphaló Kelemen Kezaő cégnél, Deák-lét 9. 4050 Egy szoba, konyha mellékhelyiséggel kladé Csengery-ut 38 4052 ZEPESI IMRE I Zrínyi ■ Ikléa-atoa ««. csatornázás, vlzvszsték-berendezéa, épület és mfl-bádogos. — Telefon 2-96. Eötvös-tér 18. számú házban egy S areobéa verandáa, száraz, egészséges lakás, szeptember hó l-re kiadó. Bővebbel : Aoaél Igaéo pénzkölcsónközvetltö és Ingatlanforgalmi irodája Nagykanizsa, Kazinczy u. 2. sz. -3755 öraagyal patikába labaréaa felvétetik. nő. vagy férfi -4004 Jobb házból való llut tanoncnak felveszek. Németh P. szabómester, Deik-téi 4. ___3849 Saabésaiflhalyassaat Telekl-ut 9. szám alól Kinlzsy-utcs 8 szám slá helyestem át. Töl öiy Péter url-szabó. Í78S Templomtér 1/b. egy koroamabelyl-aég teljes fel-zereléssel oki. l-re kiadó -3897 Mér la talapon egy 5 holdas azóló, eselleg 6 - 800 négyszögöles parcellákban ls vlllatelkck részére Igen olcsón aladé. Bővebbel Aoaél Ignéo Ingatlanforgalmi éa pénzkölcsön Irodája, Nagykanlzaán, Ka-ztnczy-utca 2. -3919 2ALA1 KOZLOKY_, ■MMMOMHI Fájdalomtól mélyen lesújtva tudatjuk, hogy a legjobb édesapa, testvér és rokon Stolzer Vilmos a Stolzer Testvérek cég beltagja folyó évi augusztus hó 17-én déli 1 órakor a munkának szentelt, tiszta szeretetben és nemes jóságban eltöltött életének 75-ik évében hosszú, kínos szenvedés után az élők sorából elköltözött. Drága halottunk földi maradványalt e hó 19-én, hétfőn délután 5 órakor kísérjük az izr. temető halottasházából örök nyugvóhelyére. Nagykanizsa, 1929. augusztus 17. Fele|thet«tlei drága halottak emlékét irikké megörtuík. Nyugodjék békében 1 Stolzer Oábor. Miksa és Emil gyermekei Stolzer Adolf (Ívért. Kauders Vilmos sógora és neje ss. Prltnm Prtda sógornője |§2á. áagü«iu«i&- •«entg)rBray«Arl Hegyin o«1600 Old > ólöblrtok. rajta Igen K> épülettel, lo dplncével. teljes felastrelássel, 700 liter borral tgyüll, sürgésen eladó Bóvebbet: *c>ét Iflnío Ingatlanforgalmi Irodája Magyisnluán, Kailnczy-u. 2. Mám. IróaTbb SS53* dut lelvesnk, Sípos Andor. \' prieailem • , t. hOlgykóíónséget, hogy „rrsááaiat Ktzlnoy-.a. 2. siám stíl, Ksilnczy-u 15. alá (Dobrtn bárban) he-helveitem. Kérem s botgykozónség szíves pártfogását. Tisztelettel a«álné. -4016 Umt* egy llulakassl és egy boglya síéna, Árpád utca la -40T7- 10 holdas szabadhegyi ebórendü szántó és rétből állá birtok, akár egy darabban, vagy parcellákban Is eladó. — Bóvebbet: Aczál Ignác Ingatlanforgalmi Irodtjl, Nagykanizsán, Ksllnczy-u. 2. Ejy ukarákuibsli eladó. Atiila-u. «. sí.______4019 2Vi hold szántóföld a sxentmlklóal uton strgósen eladé. Bóvebbet: Aczél Ignác ingatlanlorgalml Irodája, Nagykanizsán, Ka slaczy u 2.__ Két egymásba ajlló, lisgám utcai szoba butorosva vagy bútorosat anul kladé. Csengeryu 27. I em. Rekheaicktné. 4ul0 KltUnó .Olivér\' lr*«é|i költözködés mlail Klslaludy-u. M as. s elsdó. -4012 Egy atcal szoba bútorozva szept l-re kled*. Clm a kiadóban. -4033 Ha)csár-a. 7. szám alatt egy c Inoj egy s-obái lakás szept. 1 re kiad*. -4032 a«aaanaíl belépésre kleegító alar-■sae a kleaeazaaay htr estelik. Láaár, Kla- laludy u. 20. -4031 A város legforgalmasabb raccájában egy Igen |ól JOvedelmezó Üzlet áe bérház eladó. Bóvebbet: Hasát logatlaniorgalml és pinzkWaOaWiYeUU Irodája Nagy ka nlzsa, Kaztnczy-u. 2. Bérautó csukott, legmegbízhatóbb éa legolcsóbb. Telefon: 595. Bsnoze Lakás I Klnlzsl-utoa 8lm. __ttM ISOO h.ld.a elaórendd birtok. ra|ta 15 aiobáa Iferi kastély, S szobás llaztl-Ukásaal és egy M« hoMaa, ugyancsak elaórendó birtok, • DéUnsut mentén, rajta 6 szobás urllakáaaal és 3 saobás tlaztdi-kással eladó. Bóvebbet taaál l,.io Ingatlanlorgalml Irodájában Nagykanizsán Kazlnczy-uTca 2. Egy utcai Iskái mellékhelyt>éggel kiad*. Józstf fóherceg-n 102 -4039 Egy Jó Mdri Jó bizonyítványokkal, esetleg tomegtftzéshez sjánlkoalk. Levele kel .rósónó Jeligére e lap klidóhwati-lába kérek. -4038 Egy, vagy két diák ellátást és Iskást kspfiat Klrsly-u. 47. fOtzerkereskedés. 404i VM4kl mototakaa afc. képiéit aoflfrt keres. Jelentkezéi Sípos Andornál, Nagyksnlzss. 4045 Póul ia szám alatt (Dobrovtes ház) egy kéfazobts Iskáa szept 1, vagy IB-re kiadó Bóvebbet Melczet aregtlzletben 4046 egyszobás lakás mellékhelyiségekkel Honnal kiadó. Qm s kiadóban. 4007 " Llkaxalrt UzenSt kilót eladok kimérve Is. Deotschné, Erzsébet tér 17. 4006 >MadéflMlm Szekeres léle liz-tsk» műhely utcára mrlió ajtóval, báiml mái műhelynek, vagy Üzletnek sseptember t-re ktsdó. 4002 30 év ólt femaálló Jólorgilmu nnis-■•r»akedéa Gelsén klsdó. Oál Andor. M«gyar-u. 10. 3998 Teljesen ul THisasph gyártmányú 190. "ndszámu is 464274 gyártást számú kerékpárunkét elloíUk. — Nyomravezeió 30 Pengó Jutalomban részesül. Elektron Rádiótechnikai Vállalat, Deák-tér 10. 3996 . "\'ad* egy 4 szobás éa egy 2 szobás Ukás mellékhelyiségekkel. RelSenfeld hus-íiem, Erzsébet-tér 3. 3981 ••MHétraara eladó. Kazlnczyutcs 49. sz. slstt. \'<027 Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthetetlen feleségem, Illetve édesanyánk elhunyta alkalmából részvétükkel fájdalmunkat enyhítették, ezúton mondunk köszönetet. Szabó Sándor és családja. 18561/1929. Versenytárgyalási hirdetés. A nagykanizsai tQzérlaktanya építésével kapcsolatos ulépitési munkálatokra nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdetek. A kiirás tárgyát képezi mintegy 750 m" macadám ut szélesítése, 4600 m\' macadám ut, 9000 m\' kavicsozott ut és 900 m\' aszfalt gyalogjáró létesítése. Ajánlatokat a munkálatokra csak együttesen lehet tenni. Az ajánlatot a versenytárgyalási feltélelekben megadott címzéssel 1929. évi aug. hó 29-én déli 12 óráig a v. mérnöki hivatal iktatójába kell benyújtani. Ugyanott a kiírási műveletet hétköznapokon d. e. 10 és 12 óra között megtekinteni és 3 pengőnek az 56607. sz. postatakarékpénztári csekkszámlára történt befizetését igazoló elismervény ellenében beszerezni lehet. Nagykanizsa, 1929. évi aug. hó 17-én. <011 Polgármester. FONTOS, hogy gyermekének Jó cipője legyen, ezért véle/kényszer nélkül tekintse meg dúsan felszerelt sajdt készlt-ményü gyermekcipő raktáramat. Minden salnl Cegolc.»ább ári Ccg/obb mlaötég 1 Pap/) OsxRár clpétzmester Nagykanizsa, Magyar-utca 6. sz. Kévekötő és Manllla Gazdasági kötéláruk Uj ponyva Gabonászsák Ponyva és zsák kölcsönzés HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél. ma VSaalA laká8> Uzlethelyi-■\\IUUU gég pince _ Felvilágosítás Csengery-ut 6. I. emelet. Telefon: 17. ___ssa Tűzifa és szén legolcsóbb beszerzési forrása HILD JÓZSEF deszka, épfiletfm, mész, cement és egyéb építkezési anyag kereskedése Nagykanizsa, Klrály-ntca 4. Telefon: 120. _ SSM -- ■ _L 2650/1929. Tárgy: AMflxetfe Irtott ftlhlvái. Felhívás. Felhívjuk mindazon adóhátralékosokat, akik Nagykanizsán az adófőkönyvekbnn előirt s a folyó év lll-ik negyedére járó adójukat még nem fizették be, hogy azt jelen felhívás közzétételétől számított 8 nap alatt befizessék, mert e határidő letelte után a hátralékosok ellen a végrehajtás haladéktalanul folyamatba lesz téve. Városi Adóhivatal. Nagykanizsa, 1929. évi aug. hó 17-én. Vojkovics 4015 V, számvevó h. 4258/1929. Tárgy: A m. kir. Pénzügyminiszter 74500/VI1. 1929. számú rendelete az Ideiglenes házadómentesség engedélyezése Iránt elkésetten beadott kérvények tárgyában. Hirdetmény. A m. kir. Pénzügyminiszter ur fenti számú rendelete alapján felhívjuk mindazon nagykanizsai lakós háztulajdonosokat, kik az Ideiglenes házadómentesség iránti kérvényüket az előirt határidőben be nem adták, vagy elkésetten adták be is igy a kérelmük ezokból visszautasittatott, hogy a házadómentesség engedélyezése végett kérelmüket szabályszerűen felszerelve és eddigi mulasztásuk igazolására szolgáló körülményeket felsorolva lolyó évi szeptember hó 30-ig a helybeli kir. adóhivatalnál okvetlenül nyújtsák be, illetve újítsák meg, mert a fent hivatkozott P. M. rendelet értelmében az ideiglenes házadó mentességet igy fogják megkapni. Városi Adóhivatal. „ Nagykanizsa, 1929. augusztus hó 3-án. Polay V. asámvevó. 18560/1929. Versenytárgyalási . hirdetés. A városi közkórház gyalogjáróinak munkáira zárt írásbeli versenytárgyalást hirdetek. Az ajánlatokat 1929. évi augusztus hó 24-én d. e. 12 óráig a v. mérnöki hivatal Iktatójába kell benyújtani. Ugyanott a kiirási müveletet hétköznapokon d. e. 10-12 óra között megtekinteni és 1 pengő ártérités ellenében beszerezni lehet. Nagykanizsa, 1929. aug. 17. »» Polgármester. Nlflhelyemet Fő-ut 8. • Bazár épületbe, I. ndvar helyeatem ál Lfibl Béla azfloamaater. ZALAI KÖZLÖNY ítáfl. augusztus 16, Ezúttal értesítem a mélyen tisztelt hölgy-közönséget, hogy VARRODÁMAT Holczheim Károlynó (azelőtt Schiller Ferencné) néven tovább folytatom Kisfaludy-utca 14. szára alatt (Qyőrffy ügyvéd házban) Augusztus 15-től az üzemet szüneteltetem és szeptember 1-én uj modellekkel felszerelve, ismét megnyitom. A hölgyközönség további szives pártfogását kérve, maradtam kittlnö tisztelettel Holozheim Károlynó PnCh 226 keni. motorkerékpár leszállított ára P 1000 — az uj typusu 250 kcm.-es Puoh modern bölcsővázzal, 3 sebességgel ára P 1200 — Calthorpe 350-es.......ára p 1550— Calthorpe 1929-es szenzációs two-port modell bölcsővázzal 15 lóerős . ára P 1750 — Opel-Iotoolnb 500 kcm.-es, 2 kerék- fékes, két kerekű autó . . . . ára P 1700 — Kapható előnyös részletfizetési feltételek mellett: Brandl Sándor és Fia cégnél, Deák-tér 2. ■ felsőtemplomnál. Teleion 12. Haán OyuU nagykanizsai blrósá|l végrehajtótól. Pk. 11541/1929. vht siám. Arvaréai KirHalniény. Amuron otrosagi vegrcnsjto az töm. evl LX. L-e. 1(0. f-a átUlmáben uemtel kOz hírré teul, hogy a nagykanlzsst klr. Járásbíróságnak 1929. évi ltS-tl. siámu végzéle következtében Dr. Olrtner Antal Ügyvéd Altat képviselt HazxS Jősstl iiagyksulssal lakói Ujtlaitn uliiual)iltibl Ultósok ellen *t kid vett imnik bitói árveréses leendő eladása tárgyában 3600 pengőre becattll következő Ingóságok u. m.: I drb. Miv. gyáitminyu haaznalt szlvógázmotor nyilvános árverésen cladallk. Mely árverésitek a nsgykanlzssl klr. Járás-bíróság 1929-lk évi 11511. számú végzése folytán Nagskanlisán Tárház-u. 10. sz. a. leendő megtartási/s 1929. évi szeptember hó 3. napjának délelőtt W9 órája határidőm kltttzcUk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyséssel hlvstask meg, hogy as érinteti Ggősigok s< 1881. évi iXt-c. 107. és 108. §-sT értelmében készpénzfizetés melleit, s legtöbbet Ígérőnek, ssttkség esetén becsiron alul ls eT lognsk évi aug. bó pénzfizetés melleit, i sstlksé sdslnl Kelt Nigykinlzsán, 14. aiplU. \' iveit Nágyuausád. Keit Nagykanizsán. 14. up|áa. 1939. itnn. 1919. «vt mg Sí évi aug. hó Után Oyula >. i. klr. bír. végrehajts. Azt mondják, hogy loptam a boromat, amiért oly olcsón mérem, a titka csupán az, kevés haszon, nagy forgalom. KIIUiiO ullváuy bor 50 fill., 10 lllsr vitelt,él 40 fillér, ízlelje meg, nem bánja meg, ez csak Lazsnakban kapható. Szíves pártfogást kér kiváló tisztelettel szAntó gézáné. Keszthelyen egy újonnan épült sarokház vendéglővel — magánlakásnak is alkalmas — haláleset miatt - eladó. Azonnal átvehető. °H Azonnal átvehető. "VC Cím megtudható a kiadóhivatalban. James, Rudge, írlumph a legelterjedtebb angol motorkerékpárok IOO°/<-lg megbízhatók és ezért üzleti, sport és verseny-célra egyaránt legmegfelelőbb. Sorautos győzelmek ugy megbízhatósági, mint gyorsasági versenyeken. 6000 pengfts Ingyen biatoaltáat kap minden vevő. Kérjen ajánlatot, mielőtt motorkeníkpárt óhajt venni. Körzetképviselet: Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat Cégtulajdonos: H o. I ós Ferenc z.-7s Isgykantasa, Erzsébet-tér 4. A Magyar kir. FöltliiiivelésUgyi Minisztérium állami kamatkedvezményes műtrágya-akciót engedélyezell. Rendelésekel felveszi. ORSZÁG JÓZSEF Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon 130. A .Szuperfoszfát" Mütrágyaterjesztö és Értékesítő r. t. és Kovácsy Béla es Fia cégek képviselője. A kedvezmény kiterjed: az összes műtrágya-félékre mésztrágyárá (mészpor) 500 kai. holdon alul gazdálkodók évi 4®/o-os kamatot fizetnek. 500 . . felül, egész 2000 kai. holdig gazdálkodók évi 6»/o kamatot fizetnek. Kérje, aklr személyesen, akár egy levelezőlapon a rendelés feladásához szükséges nyomtatványokat. Részletes felvilágosítással készséggel szolgálok. Az összes gabona csávázószereket (porpácokat, nedves-pácokat) eredeti gyári árban szállitom, nagykanizsai raktáramból. Nem trükk, valóság! Kedves, barátságos, tiszta szoba-árból 20% Bőséges, Ízletes, házi étkezési árból 10% engedményt kap ön, mint ezen lap előfizetője BUDAPESTEM Park Nagyszállódéban, VIII., Baross-tér 10. Mlaásn magyar. «irarfMllT*kl I Szent-Margitszigeti PALATÍNUS gyógy- éa Á a v á tl y vl A kerületi lerakatát megnyitottam. Palatínus gyógy, bor-és ásványvíz nagyban és kicsinyben jutá j nyos áron kapható Fischer és Leltner tflszer- és gyarmatim kereskedőnél Király-atea 8. Telcfoa 23*. i ii itaáas imr.samr Ttot Igyák M ILADO egy üzemképes, jó állapotban levő osukott Prestó autó, esetleg 18 havi hitelre, Bővebbet: Szántó Vilmos és Társai cégnél Nagykanizsa, Deák-tár 2. ZALAI KÖZLÖNY Félreértések elkerülése végett tisztelettel értesítjük nb. fogyasztóinkat, hogy akkumulátorok töltésót és javítását továbbra is az eddigi helyen: a TRANSDANUBIA R. T. villamosüzem Csengery-uti üzletében (Szommer ház) végezzük. » Miután a t. közönség köréből kapott megbízások állandóan emelkednek, módunkban áll az akkumulátorok töltésónok ós Javításának árait Jelentékenyen leszállítani. Akkumulátorok töltésének uj árai: autó akkumulátorok.....P 1\'50 fütó 1. „ .....P 1-10 fűtő \'/« „ .....p —-80 fütó \'/< „ .....p —-50 anód „ .....P —-60 Ugyancsak legjutányosabban fogadunk el javításokat! Ügyeljen tehát a pontos címre! Fiókfizletet nem nyltottnnk! SINGEK varrógép. ■""WiV haui nÁaileUJc. 5IN0ER VARRÓOÍP BÉSZV TÁRS. Nktxlsto: IMTIAIIX8A Fö-ut L Kerékpárt „„ Baatfapotrtl «U6kéxkSI varraa lakUmiron. tMk auguastaa téti lg. UJ llMmp niui.l, TORPEDO koutratlkaa aiia .trapakatikpir. aunmtkkal, limpt, pumpa, caan- ISSfflK^Sa Pengó 14Ó— ama Bartlnl KRAUSZ 10 (yt lauilli Bajaidat, IV., Varea Pilné.u. 90. tufy takllia. Király utca 34. szám alatti pipaüzlet elköltözés miatt megszűnik. A raktáron levő pipák, pipaszárak stb. beszerzési árra való tekintet nélkül nagyban és kicsinyben árusittatnak. Gazdák és uradalmak figyelmébe!! Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhivni a KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt Mojon, Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozők, bor-Prések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjulá-nyosabb árban, agy vagy két évi részletfizetésre is, mindéi kühhe efőleg nélktll kaphatók a szám. Nagykanizsa, Fí-ut 18 Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint "ákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb álban és legkényelmesebb fizetési fellételek mellett. •*Clkségleteinek beszerzése előtt kérjen árajánlatot I feltétlen Sndian Nagykanizsai utakra legmegfelelőbb az A legDzembztosabb motorkerékpár az A legelterjedtebb motorkerékpár az A legjobban felszerelt motorkerékpár az Mindezek mellett a. I e g-o I o ■ é>b b az Kérjen ajánlatot mielőtt motorkerékpárt óbajt venni. Körzetképviselet: Autó éa Motorkerékpár Felszerelési Vállalat Cégtulajdonos: Hollós Ferenc im Nagykaalaaa, Erzsébet-tér 4. NAGYKANIZSAIAK kedvelt találkozóhelye BUDAPESTEN\' VII., Baro»s-tér 23. • Keleti pályaudvarnál. Teljesen újonnan berendezett kényelmes családi tiáz. Központi tfltés, hideg-melegvíz. Mérsékelt polgári árak. E lapra hivatkozóknak JOo.o engedmény. Testvérvállalat: 0STENDE KÁVÉHÁZ Tulajdonos: OROSZ ÖDÖN. önkéntes árverés. Az Alsótemetó-utca 15. számú Kárlovics-féle ház megbízásból, Önkéntes árverés utján a legtöbbet Ígérőnek lolyó hó 25-én, vasárnap délelőtt 10 órakor ACZÉL IONAC ingatlanforgalmi irodájában (Kazinczy utca 2. szám) el lesz adva, ahol is mindennemű felvilágosítás megadatik az érdeklődőknek. Mos I Feat I Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR |<zmo>4, vegytisxtltö, ruhaf.atí a aaorabattaaijrl om. Ipa/kUWUaon araarlna»al UtlaMra NAGYKANIZSA OjUJtötalep i Oyárlalap i Kmzlnczy-u. 8. Hunyadl-u. IS. Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit teatet vagy HíztittáL Oyftz«d|fin meg Aratin oleióságáról éa munkám klválóaágáról. Utolérhetetlen tényü gallértlaztltáa I Tisztit t na Plleaérox I ZALAI KÖZLÖNY 1929. augusztus 31. Minden berendezést díjmentesen uját felelősségünkre lakásába! szállítjuk. 3-tól 18 hónapig terjedő fizetési feltételeket nyujtunk. ön feltétlenül jelentékeny pénzt takarit meg és sok kellemetlenségtől kiméli meg magát. Cégünk öt évtizedes múltja garantálja a legteljesebb megelégedését. Keressen fel benn\'dnket személyesen 1 KOPSTEIN bútoráruházai SZOMBATHELY, Kőszegi-utca 5. (udvarban) és SOPRON, Várkerület 62 Alapítva b 1887-ben. Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető: Zalai Károly.) 09. évfolyam, 187. szám Nagykanizsa, 1929 augusztus 20, kedd Ara 16 UH* ZALAI HZL0HT Szerkesztéséé <i klsdóhtvstsl: P4-ut 5. «im. Keszthelyi flokkisdóhlvstsl Kosiuth L»|os u. 32. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbartts Lajos Elóflzetésl ám : egy hón ■ pesrjA M I SZENT ISTVÁN A legnagyobbszerll ünnepe a magyar földnek: Szent István király ünnepe. Augusztus 20-lkának piros betűs ünnepén az első apostoli király és az alkotmány évfordulóját üljük. Szent István király volt az, aki ennek az ősi alkotmánynak alapköveit lerakta. Az ö világot átfogó zsenialitása, történelmet előrelátó bölcsessége és törhetetlen vasakarata emelte kl a pogány magyarságot a Fehér Ló áldozata mellől. A fogékony lelkeket telehintette a kereszténység kultúrájának magvaival és megépítette a nyugati civilizáció leghatalmasabb védbástyáját keleten a pogány fergeteg ellen. Szent István legnagyobb királya volt a nemzetnek nemcsak azért, mert az első volt és mert a szilaj szittyákat odakötötte a röghöz és feleselte az oltáron keresztül az istenhez, de azért is, mert az ő alkotmánya, amit a nemzetnek adott, olyan fundamentum, melyet ledön-deni — egyenlő volna a nép megfázásával. * Oéza fia, Vajk, mikor fejére öntötték a keresztvizet, szellemileg fel-magasztosolt, izmos, cselekvő akaratot kapott és ebben erőt, hogy a keresztet állítsa szembe a pogány istenek imádatával. Mikor pedig ezt tette, a vándorlásokban megfáradt magyar népet mint egy kódorgó, pásztortalan nyájat a Duna—Tisza medencéjébe biztos akolba terelte. Az első apostoli király megkoronázása kézfogás volt Ős-Turán fia a civilizált nyugat között és ennek a kézfogásnak egy ezredéven keresztül legbecsületesebb tényezője maradt Magyarország. A kereszténységre való áttérés eszméjét Szent István király ha kellett (és sokszor kellett) erőszakkal is keresztül ville. A hét vezér ősi vad-agának nyomába lépő legfrissebb nemzedék István király kezében a keresztet és a kardot látta villogni. Karddal suhintott a dacoskodók és fáradhatatlan életének legnagyszerűbb elképzelését a kereszt legyében útjára Induló alkotmányos király-*«Kot megalapozva, szilárdan hagyla utódjaira. Szent István királysága tehát egyet lelent Árpád honszerzésévcl, mert amit Árpád kihasított, mint a leendő magyar fejedelemséget, azt István nemcsak hogy megtartotta, hanem a műnek szimbolikus templomára fel-\'kte a krisztusi keresztet. tz a kereszt pedig meghozta Magyarország címerébe a kettős apostoli keresztel. Egy uj Duna folyhatna végig vértől hullámozva, ha egybegyűlne az a sok kiontott vér, ami ezt a drága magyarföldet Szent István óta öntözte. És ez a vér elsősorban nem a magyarság létezéséért, hanem a kereszténység gránlcának védelméért ömlött ki századokon át. Kl tagadja, hogy ha a magyarság megmaradt volna ősi pogány hitében, vagy Mohamed tanainak engedett volna gyökeret lelkében, nem lett volna olyan viharos az ezer esztendő története? Ki tagadja, hogy ha Magyarország a körötte terebélyesedő szláv népek olvasztó kemencéjébe málasztolta volna szét turáni fajtáját, talán nem vágott volna sorsa olyan kegyellenül végig testén, mint igy Mulli, Mohács? De ki tagadja azt, hogy a magyarság megtérése a krisztusi eszmékhez, egyúttal azt a kuliurát jelentette, mely mai állapotába csúcsosodott ki? • Szent István király mikor elindította és vitézeivel támogatta a hittérítőket Oyula és Koppány vajdákkal szemben, mély elgondolással ludta, hogy még vérének odasuhin-tása árán is meg kell valósítania célját: a keresztény Magyarországot. Hogy ez a kereszlénység mit adott a nemzetnek Szent István óta, azt ebben a mondatban süritbetjük ösz-sze: országol, melynek alapja a nép kiválóságában rejlik, amely feletl u Mindenhaló kiterjesztett keze órködlk. Szent István keresztény nemzetének élete a nagy király szülelésével kezdődik és azóta ezer csapáson, megpróbáltatáson át betölti a fenkölt predesztinációt, melyet az ősök hoztak magukkal ázsiai hazájukból. Szent István király országa véres, viharos ezer esztendőt élt át és ha erre visszatekintünk, «rőt meríthetünk arra, hogy a csflggedésböl felemeljük fejünket és hinni tudjunk a következő ezer esztendőben. Az az ország, melyet a Duna két partján épilelt fel István király és amelynek templomára feltűzte a keresztet, az az ország élni fog minden Mohácsok, Trianonok ellenére is, mert mindenkor különleges elhiva-toltság vezette utjain. István király nemzete a mai nagy ünnepen a csodálat és fenségesség messzi távlatából tekint a Szent Jobbra és a nagy alkotó kezet hivja segítségül, hogy a legnagyobb igazságától megvakult világ szemét felnyissa. Szent István király országában akkor a legerősebb a fajfennlartási erő, mikor a legjobban megnyomorítva érzi magát. Ezért fog élni és ezért fog feltámadni sírjából, mert István király feletlünk lebegő szelleme segiti ebben a törekvésében és az isteni örök igazság hite van a nép leikében. U. Gy. Sstenstációs fordulat a rafnal Zóna klttritéséneh; Kérdésében Anglia kllirlil a rafnal Ul-lk xónát, de belga csapatok szdll/dk meg tlága, augusztus 19 A bizottság ma délelőtt 10 órakor ülést tartolt. Az ülés eredménye csak a délután folyamán lesz ismeretes. A délután feltéllenül meghozza a döntést. A döntést egyesek nem a hivatalos tanácskozástól, — hanem Briand és Stresemann magánmeg-beszélésétöi várják, különösen a kiürítésre vonatkozóan. Hága, augusztus III A harmadik rajnai zóna kiürilésé- Gráf Zeppelin megérkezett Tokióba ben ma délben szenzációs fordulat állt be. A belga delegáció részéről kijelentették, hogy a második rajnai zónából szeptember 15-én visszavonandó belga csapatokat a harmadik rajnai zónának abba a részébe viszik, amelyet az angolok szeptember 15-én kiürítenek. Az angolok állal kiürítendő zónának belga csapatokkal való ujabb megszállása, nyilván francia nyomásra történik. KSser pilóta Lisszabonból Tokié, augusztus III Oraf Zeppelin 10 37 órakor Tokióba érkezett. Tokio lakossága leírhatatlan lelkesedéssel fogadta. Az egész város örömmámorban úszik. Százezrek jöttek ki a repülőtérre. Eckener kapitány mikrofonos tölcséren beszédet ma startolt Newyorkba Intézett a megjelent előkelőségekhez. Eckenert ezután a mikádó\' fogadta. Lisszabon, augusztus 111 Kitser, svájci pilóta ma reggel indult el óceáni ul|ára. K.\'lser reméli, hogy Lisszabonból 44 óra alalt jul el Newyorkba. Mandzsúriában megkezdődött a harc az orosz és kínai csapatok között Moszkva, augusztus 111 Hivatalos értesítés szerint mindkét kormány megállapítja, hogy Mandzsúriában megkezdődlek a komoly hadműveletek. Mindkét fél a másikai teszi felelőssé az ellenségeskedések megkezdéséért. A kínaiaknak 50 halottjuk van és 100-nál több a sebesültjük. Orosz részről is nagy veszteségek voltak. A lakosság lejvesztetten menekül a veszélyes zónából. Sohasem volt szó tót forradalomról - vallotta be őszintén az egyik tanú a Tuka-perben Pozsony, augusztus 10 A Tuka-per mai tárgyalásán Budai kanonok vallomásában azt mondja, hogy Tuka csak azt hajtotta végre, amit pártja határozott. Nem tételez fel róla államellenes cselekedetet Medveczky prépost szerint már Tuka atyja is lól-ellenesforditásokaladoltki. Szilák József a .Szlovák" helyettes főszerkesztője kijelenti, hogy négy évig volt együtt Tukával, de nem tapasztalta, hogy bármi olyat tett vagy mondott volna Tuka, ami államellenes lenne. A lapnak titkos alapja vagy pénz forrása nem volt. Biska vallomásában kifejti, hogy a tót forradalom mese, ez képtelen állítás, erről sohasem volt szó. Benedek Elek meghalt Kolozsvár, augusztus lí) Benedek Elek, az ősz iró, Kisbaconban agyvérzésben meghall. Feleségét ez annyira lesújtotta, hogy megmérgezte magát. Benedek Eleket ma ellemclték. Udvardy Jenő dr: kormány-főtanácsos Budapest, augusztus lfl (Éjszakai rddiójetentés) A kormányzó Udvardy Jenő dr., Zalavár-megye tb. főügyészét, zalaegerszegi ügyvédet kormányfőtanácsossá nevezte ki. ZALAI KÖZLÖNY Egy négy éves kisfiú szerencsétlensége Leesett a szekérről és súlyos sérüléseket szenvedett Egy szeg felhasította a hasát Nagykunlzsa, augusztus 10 Tegnap délután a közeli Becsehely községben súlyos szerencsétlenség lOrlént. I.ukács János gazdálkodó négy éves András nevil fiacskája felmászott egy szekérre, mely megindult és a gyermek lezuhant róla. Zuhanás közben egy szeg fehasitotta a kisgyermek hasát. A becsehelyi jegyzőség telefonon hivla ki a nagykanizsai mentőket, akik autóval vonultak kl a helyszínére. Első segélyben részesítették a rendkívül súlyosan sérüli gyermekei, majd beszállították a kanizsai kórház sebészeli osztályára. A becsehciyi csendőrség megindította a nyomozást, hogy megállapítsa, kit terhel a felelősség a kisgyermek szerencsétlenségéért. A rég! képviselőtestület tárgyalja le Nagykanizsa 1930. évi Szeptember elején kerül a jövő évi bizottság elé költségvetését budget a pénzügyi Nagykanizsa, augusztUK 1(1 Nagykanizsa város 1930. évi költ ségvetése e hó végével kerül ki a sajtó alól. A kinyomatolt költségvetést nyomban szétküldik a pénzügyi bizotlság, majd a képviselőtestület tagjainak — áttanulmányozás végeit. A pénzügyi bizottságot szeptember első napjaiban hívják össze, hogy a költségvetés összes tételeit módjában legyen néhány napon belül behatóan letárgyalni. Utána beterjesztik a vá rosi közgyűlésnek, amely természetszerűleg még a régi képviselőtestület tagjaiból áll. Miután a miniszteri rendelkezés ugy szól, hogy a jövő évi költségvetést mindenkor legkésőbb szeptember 15-ig kell felterjeszteni a minisztériumba, az 1930. évi költségvetést tárgyaló közgyűlést a polgármesler előreláthatóan szeptember 7-ére fogja összehívni. a 300.000 ember látogatta egy esztendő alatt népmflvelődésl előadásokat Zalamegyében A zalai Iskolánklvüll népmüvelésügyi bizottság egy évi mérlege Nugykanlzsii, augusztus III Zalavármegye iskolánkivüli nép- nevelésügyi bizottsága most adta közre beszámolóját az elmúlt 1928/29. működési évről, amely elismerésre méltó ténykedésének 7-ik esztendeje. Ha végignézzük a lefolyt esztendő munkáját, meg kell hogy állapítsuk, hogy az a teljes siker legyében folyt le. Zalavármegye területén fekvő városok, községek és az azokhoz tartozó puszták, majorok — 15 éven felüli lakosok részére megszervezett népművelési tevékenységek dacára a kemény léinek, a téli időszakban fellépett járványnak — szép eredménnyel végződtek. Az 1927/28. évben 1781. ismeretterjesztő előadási rendezlek, inig 1928/29. tanévben az előadások száma már 2027 volt. ["zen előadásokból műveltségi voll 1649, szakelőadás 256, vetített-képes előadás 119. Az ének, rádió, gramofon, szavalat vagy magyar tánc szórakoztató számokkal élénkített előadásokat több, mini 300.000 ember látogatta. Ezeken kívül a helyi bizottságok 554 műkedvelő előadási és alkalmi ünnepélyt tartott. A bizottság legfontosabb teendőinek tartolta, hogy az írni és olvasni tudást a megye területén terjessze. Ecélból 13 anallabéta tanfolyamot rendezett, amelyeken 261 férfi- és nőhallgaló 2036 órán át volt a val-lá&crkölcstan, az írás-olvasás és a számolás alapismereteire oktatva. A hiányos elemi iskolai oktatás \' pótlására 3-1 községben elemi Ismeretterjesztő tanfolyamot tartottak, 1342 hallgatónak (2310 órán át való) eredményes látogatásával. A bizottság ezenkívül 32 általános ismeretterjesztő tanfolyamot rendezett, amelyen az erkölcstan, magyar irodalom, honismeret, hazánk története, egészségtan, gazdaságtan és egyéb tárgyak lellek (2227 órán ál) előadva. Ezeken a tanfolyamokon 1643 hallgató vett részt. Az előadói karban helyet foglalt ítáfl. augusztus 16, 83 római katolikus lelkész, 11 protestáns lelkész, 349 tanító, 50 tanár, 68 jegyző, 23 emberorvos, 12 állatorvos, 4 ügyvéd, 4 közigazgatási tisztviselő, 16 földbirtokos, 21 gazdaliszt, 32 egyéb hívatásos egyén. A bizottság mindazoknak, akik öl munkájukban támogatni szívesek voltak — a nagy nyilvánosság előtt leghálásabb köszönetét fejezi ki. A zalaegerszegi második plébánia-Ügye Mikes pUspök előtt Ferences kollégium és konvlktus felállítását tervezik a hivatalos körök Hévizszentandrás ferences plébániát szervez, zárdát és templomot épít Eszerint ferences-plébánia, zárda és templom épül Hévizszentandrá-son, melynek építési és felállítási költségeinek részbeni fedezésére országos gytljtésl rendeznek. Nagykanizsa, augusztus 19 Mind erősebbé váll az a mozgalom Zalaegerszegen, amely egy második plébánia felállilását követeli, mely plébánia vezetése a szentferenc-rendiek kezébe lenne leiéve. Rendház és templom megvan hozzá, csak az anyagi kérdés megoldásán múlik (jövedelem, stóla megoszlás stb.) a perfekluálása. A mozgalom élén a város és a vármegye lcgkompe-tensebb tényezői állanak, akik nagyon szívesen látnák, ha a világi papság mellett a ferencrendlek Is végeznének paszlorációl. A mozgalom vezetői erre vonatkozólag memorandumot ter|eszlcttck fel Mikes János gróf szombathelyi püspökhöz, melyben meggyőző argumentumokkal kifejtik a második plébánia mielőbbi Ielállitá8ának szükségességét és hogy annak vezetése a szent-lerencrendiekre hizassék. A zalaegerszegiek most feszült érdeklődéssel várják a pUspök elhatározását. firdekes a zalaegerszegi komoly hivatalos tényezőknek az a terve, mely ferences-kollégium és konvlktus felállilását célozza. Az ilyirányu tárgyalások legközelebb már meg is indulnak. Hévizszentandrás község vezetősége már hosszabb idő óta egy külön plébtnia, ferenceszárda és templom felállítását tervezi, míg most a dolog már annyira jutott, hogy a község már a mult napokban alá is irta a renddel kötölt szerződést. Városi Mozgó la kedden 3, 5 7 és 9 órakor Marokkói menyasszony (Él a bosszú) Dráma 8 [elvonásban. — il II Nagyvárosi erkölcsrajz 8 felv.-ban Uránia Mozgó Ha kedden 3, 5, 7 és 9 órakor A vörös tigris Dráma egy romantikus világból Az első csók Vigjáték 9 felvonásban Szerdán, 21-én a VÁROSI MOZGÓBAN csak egy nap A KREUTZER SZONÁTA loliiluj Leó világhírű müve filmen 7 Iclvoníjbsn A PRIMADONNA NÉGY LOVAGJA Modern vlgjilék S felvonásban. Mozgószlnház Kreuixer sxonáta Holnap, szerdán egy napra hozta meg a Városi Mozgó Tolsztoj Leo világhírű regényének filmváltozatát. Ezl a filmet reprizben mutalja be a mozi. Ezzel azonban szolgálatot tesz a közönségnek, mert az Ilyen filméi az a közönség is szívesen nézi meg, amelyik egyszer már végigélvezte. Egyike ez a film a legnagyobb és leghatalmasabb tartalmú daraboknak, amelyek sohasem vesztik el akluáll-lásukat. Tol8zlojnak ez az örökbecsű munkája remeke a világirodalomnak. Kevés ember van a világon, aki nem tudná, hogy mi a Kreulzer szonáta 8 kevés kulturember van, aki vagy a regényt, vagy annak filmváltozatát ne ismerné, mégis bizonyos, hogy alig van a filmirodalomban olyan alkotás, amelynek ehhez hasonló népszerűsége és Ilire volna. Newyorktól kezdve London, Párls, Berlin és Budapest és a világ minden nagy városa csaknem minden esztendőben reprizelik ezl a gyönyörű filmet, a melynek a közönsége soha de sohi kl nem fogy. A monumentális film főszereplői is hozzájárulnak annak világsikeréhez. A főszerepek nagynevű művészek kezében vannak, ami természetes Is, mert az ilyen hatalmas szerepek csak nagytehetségű szinészek vihetik sikerre. Eva Byron, I. N. Speerger és M. Paul ebben a filmben mutatják meg, hogy méltók arra a művészi hírnévre, amely őket a legnagyobbak közé sorozza. A műsor másik slágere: .A primadonna négy lovagja", Modem vigjáték, nagyszerű szüzsével, gyönyör ü felvételekkel és a főszerepben Irene Rich-sel. Ennek a filmnek a jellemzésére nem is kell egyebei mondani, mini a főszereplő nevél említeni. Ha savanyu a vegyítse bora, REGEDEI vizzel, mely a legsavanyubb bort ls kellemes Itallá varázsolja. Kapható mladenQttl Főraktár: r mm Király-utca 21. IÓ29 allfuszim 26. ZALÁI KÖZLÖNV napi hírek napirend Augusztus flO, bedd Rón katolikus: Szent látván. Proteat.: István kir. Izraelita: Ab hó 14. • Városi Mozgó .Marokkót menyaiz-szony". dráma. .Az Ördögi |átszmi", nagyvárosi erkötcsrs|z. Uránia Mozgó. .A vörös tigris", dráma. .Az első csók", vígjáték. Ovógyszertári éjjelt szolgálat: t. hó végéig a Merkly-Belus-léle Fó-utl gyógyszertár. OöztOrdó nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (bétiö, azerda, péntek délntán és kedden egész nap nőknek). Augusztus 21, szerda Római katolikus: Franciska. Protest : Sámuel, izraelita: Ab hó 15. * Városi Mozgó .A Kreulzer szonáts" Totsztof világhírű műve. .A primadonna négy lovagja\', vlgláték. Időjárás A nagykanizsai meteorológiai meg-lllYCló Jelentések: Htlión a himtrsik le/ Reggel 7 órakor +216 délután 2 érakor +27 4, este 9 órakor +19 & Felhőzet: , éggel felhöa, délben tiszta, este felhős égboltozat. Szillrdny: Reggel északkelet, délben északnyugat, este északt azét. A Mataoraláfllal I latéira t aata 10 áraksr Jalsatli a mmlmg oaök-kaaáaa várhaté, halyaaként xlea-taras Iáival. , — Lapunk legközelebbi száma g mai Szent István király nemzeti ünnep folytán csütörtök reggel a rendes időben jelenik meg. — Hivatalos Istentisztelet, Ma Szent István magyar király Ünnepén hivatalos ünnepi istentisztelet lesz a plébánia templomban délelőtt 10 órakor, melyen az összes polgári és katonai hatóságok, közhivatalok, testületek és egyesületek részt vesznek. Az ünnepi istentiszteletet és szónoklatot P. Deák Szulpic plébánosházfőnök tartja. Fél 11 órakor az evangélikus templomban ugyancsak ünnepi istentisztelet lesz, melyet Kovács Mihály segédlelkész végez. Hl II Mindenütt kapható I Oraz. m Magy. Tajszdwstkezatl Központ hada pest, L, Horthy Mlklós-ot 119-121 szervezi meg, ellenben kérle a minisztertől állami helyettes tanerő kiküldéséi. = A Kéményseprő-vendéglőben ma este disznótoros vacsora kitűnő cigányzenével. — A mai térzene műsora. A honvédzenekar ma délelőtt fél 12-iől fél l-ig a felsőtemplom előtti léren Weckl Gellért vezénylete alatt térzenéi ad a kövelkező műsorral: 1. Bersaglieri, induló (Capua). 2. Na-buccodonosor-ból nyitány (Verdi). 3. Régi nyár. 4. Vagnerianna, ábránd (Wagner). 5. Emlékszel-e még ? Keringő (Weckl). 6. Győzelmi induló (Pécsi). — Uj napilap. A miniszterelnökségi sajtóosztály engedélyt adott arra, hogy Szombathelyen „Nyugatmagyar-ország" cimmel időszaki délutáni napilapot jelentessenek meg. A napilap a közeljövőben megindul Hegedűs Gyula szerkesztésében. — Körjegyzőválasztás. A megüresedett szentadorjáni körjegyzői állás belöllésére 17-én ejtették meg a választást dr. Czigány János le-lenyei főszolgabíró elnökiele alatt, űt pályázó közül közfelkiállással egyhangulagSza/oyKálmántótszerda-helyi adóügyi jegyzőt választolták Szentadorján körjegyzőjévé. = Árverés. Dr. Rothschild Béla ügyvéd irodájában augusztus 24-én delulán 3 órakor 10 drb. finom p>erz8aszönyeg egyes darabokbanbirói árverésen eladatik. — Lótartó gazdák figyelmébe. A lovassport, lóápoiás, lóval való bánás, vasalás oktatása, valamint a lónak megismerése, helyes használatának megtanulása és megkedvelése céljából a régi vállalkozó ló mintájára néhány darab ló lenne megfelelő jelentkezés esetén a lótartó gazdáknak kiadva. A gazdaiársadalomban azok, akik ily lovakat igénybe venni óhajtanának, folyó hó aO-ig vasár-és ünnepnap kivételével bővebb felvilágosítást kaphatnak a nagykanizsai polgármesteri hivatalban. (Városháza III. lépcső (Kazinczy-ul) II. emelet, 4. számú ajtó.) Jelentkezni lehet 8 óra 30 perctől 10 óra 30 percig. = Mielőtt szőnyeget vesz, saját érdekében menjen Bartához. Olcsó, Jó, gyönyörű választék. Nagylcaníxaalak. inrdndokla/a Sucsusxen/-Idszldru A nagykanizsai plébánia az idei bucsuszenllászlói zarándoklatot szeptember 8-án, Kisasszony napján rendezi. E napon reggel nyolc órakor indul a különvonat. Tiz órakor a kegyhelyen szentmise és szenibeszéd lesz, amelyet P. Deák Szulpic nagykanizsai plébános tart. Délután három órakor litánia szenlbeszéddel. A zarándoklat öl órakor hagyja el a bucsuszentlászlói kegyhelyet s hat óra körül érkeznek városunkba. Az állomásról négyes sorokban vonulnak a plébánia templomba, ahol szentségi áldásban részesülnek. Részt vehetnek férfiak és nők egyaránt. Jelentkezni lehet már mdst a plé-bánlahivalalban és a sekrestyében. Teljes költségű részvételi dij 2 P, kedvezményes (vasutasoknak) 50 flll, — Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten 10 gyermek született. Ezek között 6 leány, 4 pedig fiúgyermek volt. Czvelkó Lajos cipész segéd és Dömő Máriának rk. leánya, Móger Islván szabó-segéd és Stand Máriának rk. fia, Krátky György nyug. honvéd százados és Breyer Erzsébetnek ref. leánya, Nagy Imre főmolnár és Nankovics Rozáliának rk. fia, Sermán Jenő clpész-Begéd és Tóth Rozáliának rk. leánya, Gerencsér Mihály vas-jti fütö és Török Magdolnának tfc. leánya, vitéz Kovács András vágóhídi szolga és Rádí Máriának rk. fia, Vild Károly téglagyári munkís és Dervalics Annának rk. leánya, Tomasics Miklós épiiési telep-mester és Lenkovics Rozáliának rk. leánya. Házasságon kivül születeti 1 fiu. — Elhaltak: özv. Stern Sándorné Brunner Irén izr. 59 éves, Fekete Mária rk. 11 hónapos, Brunner Mária városi szegény rk. 49 éves, özv. Szanali Já-nosné Pap Rozália rk. 74 éves, Kis Ferencné Szűcs Ilona (Gelse) rk. 28 éves, Nagy József gyári munkás rk. 19 éves, Lakics Ferenc napszámos rk. 75 éves. — Házasságot kötöttek: Joó Imre optikus és Slozarek Zsófia rk., Berger Henrik lakatos (Kisko- — Tapolca uj főjegyzője. Tapolcán most volt a főjegyző válasz- melyen Fehér Károly dr. ügyvédei választották meg egyhangúlag f&iegyzővé. — Halálozás. Nagykanizsa város egyik jelentős iparosa dőlt ki vasárnap az élők sorából. Kaufmunn Mór, 8 legszélesebb körben ismert, volt ízabómester életének 73. évében ei-hunyt, kiterjedt, előkelő rokonságot gyászba borítva. Tegnap temették el "agy részvét mellett az izr. sirkerlben. — Ötödik tanítói áílás Pacsán. csa község felszólittatott az V. ünitói állás megszervezésére, azon-ba" az iskolafentartó hitközség a lendkivül súlyos viszonyokra nem | Siessen vásárolni TURUl cipőüzletben, mig az olcsó készlet tart. Női szandolettek piros, drapp és kék színekben. Gyermek, női és férfi duplavarrott szandálok. Chrom- és nyersgumraitalpu tennisz-cipök nagy választékban. Nézze meg kirakatunkatI r\'- Ha Budapestre jön feltétlenQl látogasson el divatházába Hudapest IV., Kossuth Lajos-utca 9. sz. Olcsó Szent István heti ® árusítás.\' Sw-yjt, márom) és Mllhoifer Rózsa Izr., Miler László géplakatos segéd (Rákospalota) és Pintér Anna rk., Kopár Antal órás-mester (Letenye) és Horváth Terézia rk., Málék József földműves és Marosa Mária rk. ASINGER VARRÓGÉPEK wéonA LEGJOBBAK I — A Déilvasut menetdijked-vezményel. A Délivasut igazgatósága a volt 76. gyalogezred frontharcosainak bajtársi köre részére, a polichnai ütközet 15 éves évfordulója alkalmából Sopronban felállítandó hősi emlékmű javára 1929. augusztus 25-én rendezendőezredünnepélyre Szombathelyről Sopronba 50%-os menetdijkedvezményl engedélyez. — A magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűléseinek állandó központi választmánya részére Sopronban 1929. augusztus hó 28-tól 31-ig tartandó, vándorgyűlés alkalmából a DSzA vasul valamennyi állomásáról Sopronba 50 7o-os menetdijkedvezményl engedélyez. A fenti kedvezményeket a résztvételi .Igazolási-jegy" alapján váltott egész menetjeggyel lehet igénybe venni, mely a visszautazásra is szolgál. — Gráz-bon folyó évi augusztus hó 31-től szeptember hó 8-ig egészségügyi és kisállattenyésztési kiállítással kapcsolatos árumintavásár alkalmából az áruminiavásárra rendelt és ott kiállításra kerülő tárgyakra és élőállatokra a magyar árudíjszabás I. rész B) szakasz XXII. fejezetében megállapított kedvezményt, az ugyanott körülírt feltételek és módozatok mellett engedélyezi. Az állomásfőnök. Tragikus halászás a Balatonon Fonyód, atigUBztus, 19 Tragikus végű szerencsétlenség játszódolt le vasárnap hajnalban a Balatonon. Fonyód közelében csónakon horgászásra indult Fenyves Sándor 52 éves tógépé sz három gyermekével. Horgászás közben a csónak felborult a a bennülök a vízbe estek. A gyermekek szerencsésen kimenekültek. Fenyves Sándor azonban belefulladt a Balatonba. ZALAI KÓZLÖNV SPORTELET Vixipólóban 7:1 (2:0) arányban vertük a németekei és revansot vettünk Amszterdaméri! A magyar vizlsporf tündöklő napja - A kormányzó gratulált és kihallgatás^logadla a avőztes magyar fiukat Nyolcezer ember extázisban ünnepelte a magyar győzelmet Nagykanizsán rádión izgult a közönség a nagy esemenyen megjelent Horthy Miklós kor- negyedik legjobb távugrója, óriási nulnyzó, József föhercegék, gróf eredmény és joggal lehet Marvalils Klebelsberg Kunó kiiltuszml- Kálmán sportkarrierjére gondolni, aki niszler A világot bámulatba ejlö magyar vizisport vasárnap olyan ragyogóan tündöklő koronát telt fel eddigi sikereire, melynek fénye ezt a kicsire zsugorított országot a legutolsó kis faluig bevilágilja. Augusztus lH-ika olyan dátuma a magyar sport történetében, amelyre mindig lelkesedéssel fog visszagondolni minden magyar ember. Ezen a napon a magyar vízipóló válogatoll nemcsak hogy revansot vett a tavalyi igazságlalan amszterdami legyőzeléséért a német válogatottan, hanem ezt a revansol olyan tündöklő pompájában rakta a 8000 főnyi extázisban ujjongó publikum elé, aminőt csak kevesen merlek volna remélni. A 14 perces vízipóló meccsen tehát újra megszereztük a magyar nemzet számára a vitághegemoniát, melyet elvitatni nem lehet többé tőlünk. A Klebelsberg-Kupáért folyó halos vizpoló tornában egyetlen veretlen csapat: a magyar válogatoll. A sorsolás szerint vasárnap került össze a német reprezentánsukkal. A nagy sporteseményen és a magyar társadalmi, politikai, művészeti élet kiválóságai, a német, francia, angol, svéd követek,ügyvivők. A bevezető úszószámok után a magyar—német uszómér-kőzés következett, melyen a 4x200 méteren a magyar válogatott staféta 2:85. 6 mp. alatt uj európai rekordotf az amszterdaminál jobb Időt és a jelenlegi legjobb vllág- Időt úszta. A ném leket tehát az ők <):502 mp-es idejükkel a ml stafétánk remekül győzte le. I)r. Iltirány ebben a stafétában 2:17.2 mp.-t úszott. Indullak még Vunnie /., Tarrody, Wannie II. A némeleket: Shrader, Halk, Gebert és Helnrich képviselték. Ezután következtek a vizipoló mecs-csek: Belgium-Franciaország 2 : 1 (2:0) A franciák erősen érezték a szombati mérkőzést (ellenünk I), a belgák sem voltak nagyim formában, de frisebben mozoglak. Magyarország—Németország 7:1 (2: 0) Biró: Delahaye belga. Magyar csapat: Barta — Ivády llomonnai II - Keserű II —, Vérlessy, Németh, Keserű I. Német csapul: Biilire II. — Cordes, Gunst - llenecke — Kűhne, Bithre I, Aman. Óriási küzdelemben a folylon fokozódó fölényben gyűrte le a magyar csapat a németeket, akiknek egyetlen gólját: Németh (5), Keserű II. és Vérlessy szerezték. A magyar csapat szenzációs játéka elragadta a közönséget és a kormányzó a meccs végén az iiszóstafétával egyült a vezérek jelenlétében rögtönzött kihallgatáson fogadta a vizipoló tagjait, akiknek külön-külön gratulált. A magyar csapatban Barta világraszóló védése elkápráztatta a szemekel. A harmadik meccs a Svédország Anglia 4 : 1 (2 :0) volt. Arne Horg brilliáns úszása szerezte meg ezt a győzelmet is hazájának, aki ezen a mérkőzésen a nap hőse volt. A vizipoló mérkőzésekel a rádió a helyszínről közvelilette a magyar hallgatók számára magyarul és Németország számára németül. Nagykanizsán is rengetegen hallgatták a nagy mérkőzést és estefelé a város tele vult a boldogságtól, kipirult arcú emberekkel volt teli; a kik örömmel újságolták, ha volt ínég kinek : — Hallotta ?! Hét— egyre győztünk a németek ellen. Visszaadták Amszterdamot. Molvarecz Zrínyi atléta 4. helyezett lett az országos atlétikai bajnokságokban Molvarecz 681-et ugrott — Indulni fog a magasugrásban Is 1929, augusztus 20 Nagykanizsa, augusztus III Szinte nem múlik el hét, hogy a nagykanizsai Zrinyi Torna Egylet kiváló atlétáinak sikereiről be ne számolnánk. Ezúttal ismételten olyan teljesítményt produkállak a ZTE atlétái nem kisebb helyen, mint az országos atlétikai bajnokságokban, amely nemcsak a Zrinyi vezetőségét és tagjait töltheti el büszkeséggel, de amelynek tiszta szivhól örül az egész város. Az országos viadalokban a ZTE atlélái közül Molvarecz, a távolugrásban 4. lett 081 cm-rel, azonban tekintetbe kell vennünk, hogy Molvarecz lulajdonképen magasugró és igy még ebben a számban is szép eredményt várhalunk tőle. Ez az eredmény, mely azl jelenti, hogy a Zrinyi Molvarecz az ország hasonlóképen kezdte NTE—SzAK 2:1 Isméi győzőit az NTE, ezúttal Idegen környezelben, Szigetváron s annak dacára, hogy 3 tartalékkal kényszerült kiállni. Az első negyedóra nagy NTE fölény jegyében telik el, de csak 3 kapufa s egy meg nem adolt szabályos gól az eredmény. Elkedvetlenedve visszaesik a kanizsai csapat s óriási munka hárul a védelemre, mett a tartalékos csatársor nem birja a labdát tartani. A half-sor és a védelmünk azonban jól állja a szigetváriak nagy iramát s csak a második félidő elején esik azok vezető gólja. A finisben ismét az NTE. az ur s a 39 és 42. percben Szollár re.nek lövése és fejese Molvarecz és még három ZTE-lsta al országos bajnokságok többi számaiban is indulnak. Futball Hungária—Pécs-Baranya 7.1 (l , oj A bajnokcsapat lelépte a Pécs-Baranyát, amelynek katasztrófális veresége a legeklatánsabh bizonyítéka annak, hogy milyen nagy mázlival jutott be az I. osztályba. Kispest—Nemzeti 7:2 (5:2). Ujpest-BAK FC 6:0 (4 :0). WACKF.R—Bocskay 3:2 (1:0) Debrecen, Ferencváros—Sao Pauló 1-.2 (0 :2) Sao Pauló. (0:0) védhetetlenül száli a szigetvári háló sarkába. A védelem nagyszerűt nyuj-toll, a csatársorban Szollár játszóit igen jól. A rzigetvári csapat nagyon gyors és szívós együttes. Pauncz biró, a vitás góllól eltekintve, kifogástalanul bíráskodott. KAC—KRSC 1:0 (0:0), Kaposvár. Durva mérkőzés, öngól. DVOGE-PSC 0:0, Dombovár. Változatos játék, igazságos eredmény. Bajai alosztály Sz. Turul—BSC 1:1(1:1), Szekszárd. A bácsalmásiak csak szerencsével kerülték cl a vereséget. Sz. Törekvés—BTC 2:1 (2:0), Bálaszék. A szekszárdiak megérdemelten győztek. ÍO napos olcsó KORZÓ DIVAT VXf.Fr ÖZV. K.OHN CAJOSNÉ NAGYKANIZSA. árusítást tart Erős felállításban játszik ma délután az Újpest a Zala-Kanizsával A mérkőzés helyi biró vezetése mellett délután 5 órakor kezdődik Nagykanlzsu, augusztus 19 Ma, kedden délután 5 órakor fog szembekerülni a Zala-Kanizsa az Újpest B) csapatával, amely igen kiváló erőkből áll. Az Újpest nagy csapata holnap, szerdán középeurópai Kupa-mérkőzést játszik a Rapid csapatával és igy elsősorban arra a meccsre fek teli a fősúlyt. Azonban a Nagykanizsán játszó csapat igy is igen erős és a helyi csapatnak meg kell ismételni a Somogy elleni bravúrját, hogy a győzelmet ne engedje át a vendégeknek, vagy ha át kell engednie, akkor nehezen juttasu őket sikerhez. Az Újpesttől kapott értesülés szerint a lila-fehérek a kövelkező csapatot állítják ki : Bácsay — Fogl III., Bálán Melczer, Lulz II., Eichbaum Koszla, Mátéli, Egri, Spilz Sleincr. A Zala Kanizsa igy áll fel: Mod-rovits — Réder, Fekete — Babos, Kiss, Tamás (Horválh) — ?, Farkas, Csida, Bakonyi, Csász. A jobbszélső helyén egy válogatott amatőr-csatárt próbál ki a Zala-Kanizsa, akinek nevét csak akkor teszik közzé, ha a játékos megfelel éB leszerződtetik. A mérkőzésre helyi birót kértek. A jelek szerint erős, szép küzdőiért! lesz és bizonyára a nagyszert alkalmat a közönség sem fogja elmulasztani, hogy a népszerű lila-fehéreket megnézze, mint a kemény futballt játszó egyik reprezentatív egyesület legénységét. Végezetül megállapíthatjuk, hogy Szent István-napi programnak ige" jó sportról gondoskodott a Zala-Kanizsa FC Ezt az igyekezetét pedig a közönség minél számosabb támogatással igyekezzék honorálni, (Nagykanizsai gimnazista sikert a györöki tennlszversenyen) A bí- latongyöröki tenniszversenyben István nagykanizsai VII. oszt. glra"\' tanuló, Cseh Joákim nagykanizsai taniló fia a férfi-párosban és a vegyes-párosban első,—a férfi-egyesben pedig második helyezést ért el-A versenyen gyakorlott fővárosi játékosok (a legtöbb főiskolás) vetlek részt. Cseh István 11 játék körül tizet megnyert s csak egyet vesztet\'. — ez is csak azért történhetett, ma\' fáradtan állt kl a teljesen kipihent ellenfelével szemben. iffift amuiitm 40. 2ALAI KOZLONVl Ntfvekvö k ereslei Fokozottabb gyártás Olcsóbb árak A hathengeres, lengőtengelyes STEYR TYPE XII leszállított árai: nyitott •■,•■■■ nyitott Combinéval . csukott .......P Cabrlolet, 3 Oléeee . . P Cabriolet, 4 üléses . . P oaukott Camfort ... I* P 8.880. P 10-080. — 10.780.-11.000. 11.850.— 11.400.— összes árak helyi Budapest elvámolva, 6 kerékkel értendők. Körzetképviselet: SXiiuu xniai alrtéj m.torh.r4kpár *• B4p°"i*i»» - Ha a biciklista részeg. Gerencsér Oyörgy borsfai cipész már a harmadik liternél tartott a korcsmában, mikor eszébe jutott, hogy fellap a kerékpárjára. Neki is indult — ám csakhamar elütötte Nagy Jó-zsetné valkonyai asszonyt, akinek emiatt eltörött a keze, hogy 5 hétig tellett kezelni. A törvényszék ma a részeg kerékpározót 80 pengő pénzbüntetésre és az összes költségek megtérítésére ítélte jogerősen. Nipont* adjon növendék él h zóállstslnsk FUTOR" étvágygerjesztő^ szénsavas takarmányineazet, A .FUTOR" nOvendékillatoknál a ciontképzódéat elősegíti, hízásra beállított állatoknál A .FUTOR" nem orvosság, hanem a lí|ltnomabban órlott meszaótáp, nnely •X állítok szervezetébe Igen KOnnyen Idszivódik, > amelyet az állatok sro-ssaHkaa agyagtartalmánál lógva szívesen liifja—lsaali A .FUTOR\' etetése a konybssó etetését feleslegest teást. A nsgyhizlalók, Brsdslmak, gszdsságok s .FUTOR*-! állsndóan etetik. Ara: I kilogrammonként 40 Hllér. Zsák vételnél: I Zsák 50 kg. (zsákkal efyflHy P 10-30. 1 tea l/s kg os próbadoboz ára 30 fillér Klalnykaa- és saáksiásnra kapható: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, növényvédöszersk kereskedésében Erzsébet-tér 10. \'A bíróság mellett Telelői: 130. Nagykanizsa, A hlrrt.io m.ll.M — Uj renáaacr butorvásárlók réttért. Közalkalmazottak részére 2-ala-tármegye egész területére dijmonte-Kn szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengönként csupán öt pengő luvi részlet fiuáendó éa egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat ^^M^OLKtimimStBmballmtf:. ~ Keszthelyi előfizetőink figyelmébe. A esti églháborus, ziva-taos idő miatt nem lehetett telefonösszeköttetést kapni Nagykanizsáról Keszthellyel, ugy hogy a tegnapi keszthelyi napi eseményeket lapunk legközelebbi számában közöljük. Órák, ékszerek nagy válaszában legolcsóbban Zsoldos Uyula órás és ékszerész uj flzle-La kaPbatók. Fö-ut 14. Blzto-!«o palota. Szakszerű Javítások. TÓZSDE Amerikai barátságos liirek, valamint véleli ntegbizások hatása alatt barátságosan nyitott a tőzsde. A vételi megbizások lebonyolítása után azonban Berlini lanyha hirek hatása alalt elkedvetlenedett s az árak lassan lemorzsolódtak. Egyes papírokban tovább is volt vétel, minek következtében azok megítélése is jobb. Zárlatkor az irányzat egyenetlen Az árdifferenciák csekélyek s nem haladják meg az 1 "o-kot. Fixkamatozásu papirok piaca gyengébb irányzat mellett, forgalom csekély. Valuta és devizapiac gyengébb. Zürichi zárlat P»rf*W85i\'j, Lon-tow- 25-2W*. Newyork SKHMVs, Hltlsaat TM8, Mllam WllVt Madrid 76 35, Amsterdam 308 30. Berlin 133 8JVS, Wien 73 11. Sofla 3 76, Prága tó 38\'/*, Varsó 58 35. Budapest SO-74 Belgrád 0\\VH, Bukarest 3<)8\'/i, Tantéaytésiáe Buza 35 fill., rozs30fillérrelesett. Busa tlazav. 77-cs 23-10-3330, 7f-as 23 30-2350, 79-es 33 50-23-80, 80-as 33 70 -33-90, dunánt 77-es 2270 -2390, 78-as 2290 -33 10, 79-es 23*10-23 30, HO-ss 24*20—33 40, rozs (uj) 17-20-17 30, tsk árpa 17-20-17-70, |sörárpa 21--- 2é—, sab 15-50-1800, tengert tszt. 23-60— 24\'—, dunántúli 23 80 24 10, repce 4«--- 48 — korpa 18 3ű-13.50. árpa u| közepes !/•/»—18 60. Seriásrásár Pethaftás 4643, etadstlan 1723. - Elsőrendű 1-76-1-78, szedett I-70-W2, szedett közép 1-34—1*62, könnyű 1-30-1*40, l-só rendű Oteg 1-64—1\'68, ll-od rendű öreg 1-48—1 52 angol süldő 1-40—1-60, szalonna naaybaa 1*92—1-96, isii 3-lí 0-00, hus 2-24—2-40, szalonnás lélsertés 2-14-2-22. A budapesti Tőzsén dovigL Jt^frtM valutAk Angol f. 27-73-27-90 Belga tr. 79-60-80 00 CseJtk. 16-88-16 98 Dán k. 152-20 152 80 Dinár 997-10-05 Dollár 570 15-572-15 Francia f. 22-40 22-70 Holl, 229-15 230-15 Lengyel 64 05-64-35 Uu 3-36 3-40 Léva 4-11-415 Ltra 29 90-30-20 Márka 13630-13690 Norvég 152-30-152 90 Schlll. 80-45 8085 Peseta 83^5-84-48 Svájci I. 1I0-05 11055 Svédk. 153-25-153 85 dbvizAk Amst. 229-20-229-90 Belgrád 10-05-10*08 Berlin i j-28-136-68 Brüsszel 79-52-79-77 Devlzalel 3-38-3-40 Kopenh. 15230-152 70 London 27-73 27-81 Madrid 83*70-81*30 Milano 29*90-30*--Newyork 572-20-3 liO Oazlo 152-40-152-80 Párls 22-38-22 45 Prága 16*93-16*98 Siófis 4*18-4-15 Stockh. 153-57-15367 Varsó 64*15-64*35 Wien 80*57-80*82 Zürich 110-0»-l l(V35 Uaája: Mlnlai lyasrfa ét UfMafló Tállalat, lankadnáa. Felelős kiadó: Zalai Károly. Mvnsztw Wshs i NankukM 7*. SS. APRÓHIRDETÉSEK Az spróhtrdatések dija 10 asój. SO ItlMty MSadtss további szó drts S Ali Vmh- éí f»sM«|i 10 szóig M flllót-, mtndto további szó dija r»lt». Szerdái éa pénteken 10 szóig SO fillér, minden további\' SZÓ dija • fill. Ciniaaó s minden vsata- Íibb bétából álló sió két szónsk számit lük. Állást kerwóknek SOS,ti engedmény. Mlrd.téaok a (•«) p.ne« Issssi ■tast m Islsslagas kSnyvsIéa, axAallézéa stksrgiissvágaH sllrs I I a a Is n i B k ■ MUs-sa, haaanátt, jó állspotban lévó ebédlőt keresek me<vKelie. Ajánlatokat e lap kladóhlvaUlába kérek 4040 Bs]árdassxoa|t, vsgy leány keresek napi pár r-ral könnyebb házi munkám kis családhoz. Gint t Hunysdy-ult* 20. 3987 Két dMfcst elfogadok tel|es ellátásra, lakással. Wassné, Magyss-utc* 65. 3971 Közismert klltnó mágMás tsassiam lényegesen olcsóbb lett. 1. kgr. P 5.20 mától keidve. Gyenes csemege Üzlet. 4018 IW ÉZET, nyerabftrt, égytollat, vaast éa fémet legmagasabb áron vásárol Strém Bernét és Fiai Erzsébet-tér 15. »w Tölgy, dió, kórls, cseresznye és egyéb keménylspadlók. úgyszintén mindennemű eoyvezettlemezeV, valamint a világhírű Hstschek léle Etarssit-pala minden színben és méretben ksphstó Epplngar 1. 4a Fia fskereskedésébtn. — TovSbbá hérgyslulást, hsjópsdlókészllést is aiztalo-roknsk anyagmegmunkálást vállalnnk. Kéu hajópadló mtnden méretben kapható. 4062 PáisxkBtoaSnt bekebelezésre minden Összegben a legelőnyösebben és leggyoc-sabban folyósltlat Acsél laaáo néns-kólcsönkör.vetltó Irodája Nagykanizsán, KutowftaZaga.. a legjobb, tehát a legolcsóbb! Nagykanizsa, Sugár-ut 16. sz. Mélységes fájdalommá! adunk hírt gyászunkról: Kaufmann Kór volt szabómester cssládlánsk szenteli fáradhattaaul munkás élet után élete 73 és házassága 43 évében 1929. sugusslus 18-2sb reggel 5 órákor flrokié etattidt lf-éil délután 6 órakor helyeztük sltba a nagykanizsai Izr. temetőben. Hosszú betegségében még raáváró nagy kínoktól ssabadltotta Még a hálál. pé1<.K4m iFlssak as*B. KanTmsnn Mórni u. spttzsr Irtsa !TSYt(t<, Dr. Karcsas Jena (l\'ltjMi Dr. KsrSsat- Kaufmann Jakab <s Mirta jH<tr<"). Szv. Spttser NAtkSnné at. Ka.lma.. Dósa (kaponái) teitvSral. Dr. Karcsag JsaSai ai U.ttmasa Erssébst (Pln)S. Dr. Z.[waittmlit Risst m«ny»t, Karczag Pista ia fart (Pica) unokil. Vaaat, sáVga 4. várás r*aat,> ólmot legmagasabb áron vasi Sternbergb Vilmos, Telekl-ut 20. 39t§l Ha megbízható |ó és olcsó val akar utazni, ugy hívja (el telefonon > 167. vsgy 571. számot Oarsge: Nidoc-u. 6. Sürgönyeim: .Autótaxi*. 3274\' Saafcéassfltsalya—at-Tclekl-ut 9. szám siói Klnltsy-utca 8. sdm alá helyeitem át Tói Oly Péter url-ruabó. 3788 Sátépass buHrssoH udvatl szoba egy személy részére, vsgy két diáknak kiadó Csányl László-u. 8/a. 3921 lalAllóiráafa eladó. Kazlnccv-utos 49 sz. alatt. 4027 Szepesi imke Zrinyl Mtklóa*sstoa *t. csatornázás, vlzvezeték-herondezós, épület és rsfl-3«7 bádogos. — Telefon 2-ÜS. Kél egymásba nyíló, elegáns ulcsi szoba bútorozva vsgy butorosst anuJ klaáá. Csengery-u 27 I em. Relchenfeldné. 40Í0 30 év óts fennálló Jólőrgilmii isesll-ksraallMás Gelsén kisdó. Gál Andor, Msgyst-u. 10. 3996 Fehérmegyei glrtgálmiya frisseit ér-kesett és vgr. ként 20 fillérén ksphaló a régi posts előtti piactéren -4068 BaaáaaaaaBnysak, vsgy ápolónőnek elmennék vidékre. Clm i kUdőhtVs-tslban -4059 Haa«n*lt ruhit, cipót lei áron vessek Máikus, Klríy-u. 6. \' 4060 Elegánsan bútorozott utcai szoba piicnif 1—2 ember részére kiidó. Clm s kiadóban. -4061 Szép utcsl bútorozott szoba azonnalra kiadó Bitthyiny u. 19 3483 Bérautó csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon: 595. Benoze Lakéa ■ Klnizei-utoa 2lm. Sugár ul 4\'. sz. 3 szobis osalUI háa kerttel, szabad kézból elsdó, Megtekinthető dtlelólt 11-12 — Érdeklődni lehet KIslaludy-utea 32. sz. a\'att -4063 Egy kifutó leányt Jó fizetéssel és egy bejárónői felveszek Deák-tér 4. 4065 Megbízható nőtlen tláalaxal«4t felveszünk. Clm s kiadóban. 4083 Ozlathaljlaéa Kszlncxy-utca 15. sz. alatt kiadó. 4064 Szentgyórgy éa Kanizsa közölt aloaa- rótt ullböröndöt Jogos tulsjdonosa átveheti. Clm a kiadóban. -4085 ZALAI KÖZLÖNY lifeá. auguttiu, j>A világhírű „ AEROXON légylogót ■M sokan utánoxaAk mamm^ ■»»*»*rl*»itál agyiján a nétra I Saját érdekében ne fogadjon el máit, mivel ennek fogóképessége minden más gyártmányt felülmúl. Mindenhol art kőwetalja 1 Viszonteladókat kiszolgál a gyár 3313 kizárólagos vezérképviselője: TOLNAI JÁNOS JENŐ ■udapaat, VI., Sxoadyiatoa 78. Moal Festi Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR § 0xmoló, vegytUxtltó, nihafcttO ■ uorabathalyl oru. IpaxklálIltiMO araojrértnmtl kltOnt«t\\» NAGYKANIZSA OjSJtOtelep r Gyártelep i Kazlnczyú. 8. Hunyaztl-u. 10. Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit lestel vagy tisztíttat. Oyőződjón meg áraim olcsóságáról és munkám kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlsztltáa I Tlsztltl stn Pllsséroz I Vése község elöljáróságától. 1490/1929. sz. Árverési hirdetmény. Vése község elöljárósága Bertók Mihály (olajos) és társai megbízásából közliirré teszi, — miután az 1929. augusztus 11-ére /kitűzött árverés sikertelen maradt, — hogy tenntnevezettek tulajdonát képező, Vése községben levő nagykorcsma, mészárszék, konyhakert es melléképületek nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek három egymásután következő évre haszonbérbe adatnak. A bérleti idő kezdődik 1930. év január 1-én és végződik 1932. év december 31-én. Az árverés Vése községházánál 1929. szeptember 1-én délután 3 órakor lesz megtartva. Kikiáltási ár: 1000 Pengő. Bánatpénz 250 Pengő. Az árverési feltételek Vése község blrájánál meglekinthetők. Vése, 1929. augusztus 11-én. Háciek Nándor sk. Bertók I6uet tk. körjegyző. im községi biró. fehérnemű és hor/sn>,Q ^ppolás. varrás ishi*^ VARRÓGÉP Rts^-Flóktxlele: IA6TKAMZ8A Fö-at 1. Linóleum mozaik viaszkos vászon minden méretben olcsón beszerezhető HIRSCJl ÉS SZEGŐ cégnél Nem trtíkkr valóság! Kedves, barátságos, tiszta szoba-árból 20% Bőséges, Ízletes, házi étkezési árból 10% engedményt kap ön, mint ezen lap előfizetője BUDAPESTEN Park Nagyszállodában, VIII., Baross-tér 10. \\+WV9 Ez az autó kell Önnek! Rendelje azonnal meg Szántó Vilmos és Társai cégnél Nagykanizsa, Deák-tér 2. azám. Telefon: 3-22. Raktárról az Sínes typunok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek I A Magyar kir. I\'öldmivetéstlgyi Minisztérium állami kamatkedvezményes műtrágya-akciót engedélyezett. Rendeléseket felveszi: ORSZÁG JÓZSEF Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság melleit) Telefon 130. A „Szuperfoszfát" Mfitrágyaterjesztő és Értékesítő r, t. és Kovácsy Béla és Fia cégek képviselője. A kedvezmény kiterjed: az összes műtrágya-félékre mésztrágyára (mészpor) 500 kat. holdon alul gazdálkodók évi 4%-os kamatot fizetnek. 500 „ , felül, egész 2000 kai. holdig gazdálkodók évi &Vo kamatot fizetnek. Kérje, akár személyesen, akár egy levelezőlapon a rendelés feladásához szükséges nyomtatványokat. Részletes felvilágosítással készséggel szolgálok. wu Az összes gabona csávázószereket (porpácokat, nedves-pácokat) eredeti gyári árban szállítom, nagykanizsai raktáramból. Autónál fontoa, hogy a pneumatlk megbízható és tartós legyen. T!t4e$fonc márka garanlla erre, mindenki ismeri. Champion gyertyák, Zeiss irányjelzök, Fordson alkatrészek, golyós csapágyak f.\'r4;J.,, HAVAS MIKLÓS autószakUzlet Nagykanizsa, Deák-tér 15. — Telefoni 83. Gazdák és uradalmak figyelmébe!! Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson, Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági (elszerelések a legjutá-nyosabb árban, egy vagy két évi részletfizetésre ls, minden előleg nélkül kaphatók a „KÜHNE Nagykanizsa, Fft-ut IS. szám. Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltételek mellett. Szükségleteinek beszerzése előtt feltétlen 2S3» kérjen árajánlatot! James, Rudié, Triumph a legelterjedtebb angol motorkerékpárok IOO%-lg megbízhatók és ezért üzleti, sport és verseny célra egyaránt legmegfelelőbb. Sorozatos győzelmek ugy megbízhatósági, mint gyorsasági versenyeken. BOOO pengős Ingyen biztosítást kap minden vevő. Kérjen ajánlatot, mielőtt motorkerékpárt óhajt venni. Körzetképvisclet: Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat Cégtulajdonos: Hollós Ferenc Nagykanizss, Erzsébet-tér 4. 1029. auguntut 20._ önkéntes árverés. Az Alsótemető-utca 15. számú Wrlovlcs féle ház megbízásból, ön-Ufltes árverés utján a legtöbbet irtrönek/lolyó hó 25-én, vasárnap ftlelőtt 10 órakor ACZÉL IGNÁC ingatlanforgalmi irodájában (Kazinczy utca 2. szám) el lesz adva, ahol is mindennemű felvilágosítás megadatik az érdeklődőknek. jm rll ■hi«« ■«f|ar. ■syrsTTliet Inttl Sient-Iargitszigeü PALATÍNUS gyógy- és ásványviz kerületi lerakatát megnyitottam. | Palatínus I gyógy-, bor- és ásványvíz i nagyban és kicsinyben jutányos áron kapható Fiscber és Leitner Mtaxer- és gyarmatára kereskedőnél Király-utca 8. TsUloa 239. Iliim autTsr, mifju vUet Ifyék I Darálást fjjpjs minden gabonsnemüt, úgymint tengeri, árpa, buza, rozs, vagy kit-aicreit, a legolcsóbb százalék iierint eukörlök. A* Uxem reggel 6 órától este 7 óráig nyílva. Kérem • I. közönség sitrea párt iogását i Nagy György. 4258/1929, Tárgy: A m. klr. Pénzll tar 74500/VII. 1929. számú rendelete az Ideiglenes házadómen-teuég engedélyezése Iránt elkésetten beadott kérvények tárgyiban . Hirdetmény. ,A m. kir. Pénzügyminiszter úr fenti számú rendelete alapján felhívjuk mindazon nagykanizsai lakós háztulajdonosokat, kik az ideiglenes házadómentesség iránti kérvényüket az előirt határidőben be nem adták, vagy elkésetten adták be is igy a kérelmük ezokból visszautasittatott, hogy a házadómentesség engedélyezése végett kérelmüket szabályszerűen felszerelve és eddigi mulasztásuk igazolására szolgáló körülményeket felsorolva folyó évi szeptember hó 30-lg a helybeli klr. adóhivatalnál okvetlenül nyújtsák be, illetve ujitsák meg, mert a- fent hivatkozott P- M. rendelet értelmében az ideiglenes házadó mentességet \'gy fogják megkapni. Városi Adóhivatal. Nagykanizsa, 1929. augusztus no 3-án. Polay y. számvevő. ZALAI KÖZIÉI NY Sndum Nagykanizsai utakra legmegfelelőbb az A leg üzembiztosabb motorkerékpár az A legelterjedtebb motorkerékpár az A legjobban felszerelt motorkerékpár az Mindezek mellett a leg- olcsöbbaz ... Kérjen ajánlatot mielőtt motorkerékpárt óhajt venni. Körzetképviselet: Autó és Motorkerékpár Felszerelési Vállalat Cégtulajdonos: Hollós Ferenc i ■_a gykanlzsa, Erzsébet-tér 1._ t Duna-Száva-Adria Vasúttársaság (azelőtt Déli Vasút) A Nagykanizsa állomásra és állomásról érkező és találó vonatok MENETRENDJE Érvényes 1929. évi május 15-töl 1930. évi május 14-ig Budapest—Nagykanizsa Vonal A vonat Budapestről Nagykani- Voiul A vonat Nagykanizsá- Budapestre • sima neme indul zsára érkezik .itm. neme ról Indul irkezlk 218 Szem. v. 21-45 4-15 211 Szem. v. 0*2 S 7-42 202 Oyv. 7-48 11-30 201a Oyv. 557 1005 212 Szem. v. 8*45 1805 213 Szem. v. 8tO 16-00 214 Szem. v. 1410 20-45 215 Szem. v. 14-35 20-25 204 Oyv. 1815 22-25 203 Oyv. 17-52 21-40 Budapest és Nagyi r tS-t kanizaa körött a 303. és 303. az. 14 lg él szeptembe p nta közlekedik. Junlua 15-töl szept. 15-lg között közvetlen I—II III. out. kocsi, Budapest-Rogaíki SlaUna (Robitsch-türdó) kö Ptól caak vasárnapokon, mig )unlua i közlekedik. Junlua 15-től szept. 15-lg terjedő I ÍM ben e vonatokkal Budapest tői szeptember 15-lg na* \'\' \' " \' \':—Trleste gyorsv. május IS-től |untus 15-től szépít ll Bu (Rot xött 1—II—ra out. közvetlen kocsi, Budapesi-Llenz (Tirol) közöli közvetlen I—n—III. out kocsi és Budapest—VlUadi (Wöttl tó) közölt egy étkező kocái közlekedik. A-204. éa 301. az. gyorsvonatoknál Budapest Nagykanizsa kötöit étkezőkocsi, Budapest—(Abbáata)—Fiume közölt közvetlen 1—11. oszt. koca) is Budapestről hetenkin- 3-sxor szerdán, pénteken éa vasárnapon, Piáméból hélfön, csBtörtökön, ssombatoa hálókocsi, Budapeat —Trkste között közvetlen III. oszt. kocsi, Budapest-Venezil között hálókocsi. Budapeat—Róma köiött közvetlen I—II. oszt kocsi közlekedik A május 15-lói szeptember I5 1g terledó Időben 303—304. is 201a-302. sz. vonat tokkal Brstlslavs (Pozsony) és Trieste közölt közvetlen II—III. oszt. kocsi is közlekedik. Siófok—Nagykanizsa j , Siótokról >; Kagrku.l- I i Nagyksnlzsáróljl SSiSkrt | Indul Jlaárt 4Hi«it| Ji £ Indul J érkezik ÍM iSbűutóbuűT ~ »37 TTHJ 1135|SmuSSSSÍ-" íj^í" 5\' " * A ainautóbusz vonatok június 23-1)1, bezárólag szeptember 5 lg közlekednek. tkanL -51 Balatonszentgyörgy Nagyítani\' -Nagykanizsa TK IIBalatonszei !l ! györgyről tnd.||zsára érkezlk| l| || zaári "536 | Vegyes [f ÍC f Tll | Stó | Vegyes | 1BÜ Szombathely—Wien S. Nagykanizsa- l -J BécsbAl Indul Saabit-MyrsMuIk isi/a fctulfc Q Nifyki.lx>á- 1 ríl Indul Szo»».t- MVaátUtlk Bécsbe irkezlk Íi7 fezem. v. 321 j . 301 {Oyv. 311 "Szem. v. 303 ISz.em. v. 307 ISInauló 8-20 1015 1534 1 " "5-tö 6-05 11-40 14-54 20-59 21-29 835 13-35 17-40 22-55 23-55 3Ó8 302 320 304 324 328 SinsuTó Szem. v Szem. v Oyv. Szem. v. 4-35 5-30 7-18 14-23 18-00 21-10 7-35 1010 16-23 2050 24-00 12-10 20-15 19-40 A 301—902—903—302. sz. közvetlen vonatok Wien S. B.-Barcs között; e vonalokkal továbbutalnak : Wien—Osi)ek (Eszék) közvetlen I—II—III. oszt. kocsi, Wien S. B. Zagrcb 0. K. közvetlen I — 11—III. oszt. kocsi. A 931—302. is 303—904. sz. ,vonatokkal Prsha (Prágs) is SuSsk között BraUs-lava (Pozsony) Oyőr, Szombathely, Nagykanizsa, Qyékényes is Zagrebon át kő. n len I —II—111 oszt. koejik közlekednek. Nagykanizsa—Barcs—Pécs Pécsről l| indul Barcsról Indul k^yVsnl-I.ir. Sft.ii. uarcsra; Péc (re irkezlkl\'- ikatlk oir ti _ M8 \' 0 44 Tízem. v. 4-41 <5-42 BiB 903 Oyv. 9-40 11-55 13-18 914 9-35 11-34 14-40 913 13-21 15-51 17-47 902 Oyv. 1405 15-50 18-00 915 Szem. v. 1802 20-55 23 00 932 Vegy. v. 1810 21-35 33-34 A 911—320—311—632. sz. vonatok közvetlen vonatok Barcs és Szombathely között. A 902—903. sz. vonatok közv. gyorsvonalok Wien és Barcs között. Közvetlen I—II— III. oszt. kocsikkal Osijek-WIen is Zagreb-WIen között. Nagykanizsa—Gyékényes LOjlklorn-f Nigyk.nl. I I rfll Inád r "líi tik I wnroyo,svon.Hh"W!*ii sufM 907 Slnautobusi 10 35 11 18 906 905 . 15\'55 1638 | 904 A 901—904. sz. gyorsvonatoknál közvetlen Minktf Ltiril te !T Siniutobusz B Mo 7.34 12 05 I2\'49 Gyorsvnat 23-06 ; 2341 I—II—III. out. kocsik Praha (Prága) és Susak kötött Possony, Oyőr, Szombathely, Nagykanizsa, Qyékényes, Zagrebon át. Nagykanizsa—(akovec (Csáktornya)—Pragersko (Pragerhof) ^Nagykanizsáról!! Csáktornyára ! Indul I érkezik 51a 221 203 233 jj Csáktornyáról I _indul_ Jyv. \'í "TST Szem. v lf05 Oyv. 16-07 Szent. v. 1 19-35 Közvetlen kocsik, mint -fsr— 11-55 13-44 2313 -"£35" 1315 15-24 0-4-1 rsozvciicn ki*.»i», Budapest-Nagykanizsa viszonylatban. A 202-203- vonatok csak |unluus 15-től szeptembeer 15-lg közlekednek. A 221-222—223—224. sz. vonalok közvetlen vonatok Nagykantzsa-Maribor 0. K. (Marbuig) között. Cselló (kisbőgő) elsőrendű, azonnal eladó. Bővebbet 195. telefonszám. Király-utca 34. szám\' alatti pipaüzlet elköltözés miatt megszűnik. A raktáron levő pipák, pipaszárak stb. beszerzési árra való tekintet nélkül nagyban és kicsinyben árusittatnak. Hsán CJjruta nagykanizsai bírósági végrehajtótól, II23&I939. vht sz. Árverési hirdatmény. Alulírott bírósági végr<ha|tó sz 1881. éri ! LX. t.-c. 103 § a értelmében eiennel kós- végrése következtében Dr. Cs. Tólh Oéza bpestl ügyvéd áltat képviseli Első M. Alt. Biztosító iavánt 408 Pengő 15 fillér s jár. erejéig 1929. évi juHus hó 8-án fogain--toaitott kielégítési végrehajtás uttán Ic-és felülfoglalt éa 3000 Pengőre becsült következő Ingóságok, u. m.: 10 dsrib növendik marni nyilvános átverisen eladatnak. Mely árverésnek a nagykanizsai klr. járásbíróság 1929. ivi Pk. 11236 számú végzése lolytán 408 Pengő 15 fillér tőkekövetelés, ennek 1938. október 10. napjától járó 100,\'o kamatai, W. váttódlj és eddig összesen 197 P 24 fill. bíróilag már megállapított költaigek erejéig, Morgány-pusztán Újudvar mellett leendő megtartására 1929. ivl augusztus hó 21. napjának d, u. 6 órája határidőül kttüzetik és ahhoz venni szándikozók ezennel oly meff-* hivatnak meg, hogy as érintőt az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. § al irtelmiben kiupénzflzetés mellett a legtöbbel Ígérőnek szükség csatén becsáron alul ia el fognak adatni. Amennyiben az eiáivereaendó Ingóságokat mások is le- is lelulfoglaltalták és azokia%lelégltési Jogot nyertek volna, ezen árverés as 1881. évT LX. t.-c. 102. §-a értelmiben eaek Javára ts elrendeltetik. Kelt Nagykanizsán, 1929. ivl aug. bő 3. napján. Haán Gyula s. k. 4067 klr. blr. végreha|tó. Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótól. 9487/1929. vhl. ssám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. ivl LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel köz-hírré teszi, liogv a nagykanizsai klr. járáa-bíróságnak 1939. évi 9487. ssámu végzése következtében Dr. Bród Tlvsdat Ugyvid álul képviselt Schmell Oyula javára 1104 Pengő » jár. etejélg 1929. évi május hó 16-án loganatosltott kielégítési végrehajtás utján |le- és lelülloglalt és 2000 Pengőre becsüli következő Ingóságok, u. m.: 10 darab perzsistönyeg, 1—1 egyenkénti darabokban nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykanizsai klr. járáa-blróajtg 1939-lk évi 9187 számú végzése lolytán 1104 P tőkekövetelés. W/o váUAdlj és eddig ösuesen 155 P 33 llll. bíróilag már megállapított költségek ereiéig Nagykanizsán, Sugár-ut 8. Dr Rothschild Béla ügyvéd Irodájában leendő megtartására 1929. aug. 24. napjának d. u. 3 órája határidőül kiltlzeUk és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy as érinteti Ingóságok as 1881. évi IX t.-c. 107. él 108. S-al értelmében kéu-pénzftzetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, ssükség esetén becsáton alul is el lógnak adatni. Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és lelülloglallatták is azokra kielégítési jogot nyertek volns, eaen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §. értelmében ezek |avára ts elrendeltetik. Kelt Nagykanizsán, 1929. évi aug. hó 5. napján. Haán Oyula a. k. tost kit. blr. végrehajtó. ZALAI KÖZLÖNY részére, díjmentesen és saját felelősségünkre lakásba szállítjuk a megrendelt 3 tói 20 hónapig terjedő folyószámlahitelt nyujtunk. Készpánzárban adunk el hitelre is! Győződjék meg erről személyesen saját érdekében. Óriási választékot tartunk finom kárpitosbutorokban, vas-, réz-, konyha-, előszoba-, leányszoba- és irodabútorokban is. Állandó lakásberendezési kiállítás! KOPSTEIN SZOMBATHELY és SOPRON K6*xegi-utoa 5. (üzlet az udvarban). Várkerület 82. la 1887-BEN. -w -mm Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Uzletvezeló: Zalai Károly) 69. évfolyam, 188 sxim Nagykanizsa, 1929 augusztus 22, csütörtök Ara 14 Hllér POLITIKÁI NAPILAP Sxerkíiilöség és kiadóhivatal: Pő ul 5. Ilim. Ktuthelyl llókkladóhlvatsl Kossuth Ls|os-u. 32. Felelős szerkesztő: Barbartts Lajos attUdt* in: egy hón 1 pcafó M I Téli színház-szezon Nagykanizsán A Zalai Közlöny hasábjain e címmel megjeleni közleményre legyen szabad néhány megjegyzéssel reflektálnom. Megfelel a tényeknek, hogy olyan mozgoszlnházat kaptunk, amelynek egy modernül berendezel! színpadja van és az épület a mai konstrukciójában is 4GO ülőhelyével hosszú időre megfelel a kanizsai közönség Igényeinek. Nem osztom a cikkíró véleményét, hogy a városban a szellemi mozgalmak szűk kcrclek közé vannak szorítva. Ezek a mozgalmak csak megfelelnek a lakosság élet- és szellemi slandard-jének. A nagyon agilis Zrinyi Irodalmi és Művészeti Kör kellően gondoskodik felolvasá-»ok és ünnepélyek rendezésével arról, hogy a szellemi mozgalmak el ne üljenek. Hogy egyelemünk nincs, az a mi privát pechünk; mecénások is nagyon ritkán találkoznak, hogyan legyen tehát a szellemi élet mozgalmasabb, mint amilyen? A fővárosi művészek szerepeltelését is be kellett szüntetni, mivel a rendezés jövedelme állandóan pasz-sziv volt. A színház-épületet mai alakjában — bármilyen szerény legyen terjedelemben, mégis csak meg-felel igényeinknek — vívmánynak mulathatjuk be az idegeneknek az appart különleges, nem sablonos, stílusában magyar palotát. Nagyon okosan cselekedtek tiszteletreméltó békebeli öregeink, hogy azzal a 150.000 koronás színház-alappal nem mentek ki az Erzsébet-térre és nem épitellek ott egy renaissance-stilusu vagy barokk palotát, amely belekerült volna félmillió aranykoronába és lett volna elnagyzblf. nem jövedelmező és Nagykanizsa város költségvetését állandóan zavaró, úgynevezett kő-szinházunk. Nem negyed százalékkal, hanem legalább 20%-kal emelte volna ez a pótadót. Mert nem hinném, hogy akár a kormány, akár a megye a színházépítéshez hozzájárult volna. Hogy Kaposvárnak van köszinháza, az nem csodálni való Kaposvár a megye és a pénzügyigazgatóság székelye. Ez a két hivatal pedig legalább száz színházlátogató családot jelent. Nagykanizsának ellenben lu-lajdonképen az utolsó statisztika sze-»nt nincs több 6—700 intellektuel lakosánál. Ezek pedig a 460 ülőhelyet nem tölthetik be mindennap egy hathetes szezonban. A folytonos ösz-szehasonlitás Kaposvárral és Szombathellyel tehát nem indokolt. Nem \'"el valaki feleségének folylon szem-\'fháuyást azért, hogy nem olyan szép, mint Miss Amerika, Miss Európa. Minden város legyen szép a maga nemében és fej\'ődésében, addig nyújtózkodjék, ameddig lakarója ér. "ogy télen legyen színjátszás vavy scm\' az tisztán a szinigazgalólól \'"Kg- Függ attól, hogy vállalják az előadásokat saját erszényük terhére, de a város terhére játszani nem lehet. „Ez a város — amint a cikkíró helyesen megjegyzi — a lakosság rettenetes megterhelése mlalt kifosztottan bámul a bizonytalan |övöbe." És hogy még inkább ki ne foszlas-8ék, minden színházigazgatói már előre figyelmeztetni kell, hogy a város a színészetet nagy összeggel nem támogathatja. Idegcnszcrücn hat tehál az az állilás, hogy anyagi jövedelmezőségi szempontok nem lehettek akadályai annak, hogy a színházban a téli szezonban előadások tarthatók legyenek. Még az állami színházak költségvetését is folylono-san megszólítja az illetékes miniszter és épen mi hagyjuk a pénzügyi szemponlot figyelmen kívül? Ez a mi szinházunk nem kizárólag a színészeinek épült, hanem városi mozgónak, amelynek elsőrangú színpada Is van, ahol a Nemzeti Színház tagjai is játszhatnak. Ennél tobb kulturál mi czidősze-rint el nem bírunk. Téves egyáltalán mindig azzal előhozakodni, hogy épen csak a színházat anyagilag a legnagyobb áldozatkészséggel támogatni kell, mert az kullur-intézmény Igen . .. igen . . . Csakhogy a szin-ház-ferinlarlás nem az egyedüli kul-lurfeladat. A kultura nem szorítkozik kizárólag a szépmüvészetre, mert van ám jóléli és műszaki kuliura Is és ebből csakugyan nincs elegendő Nagykanizsán. Ennek a kuliurának hiányalt kellene elsősorban pótolni és nem mindig a közönség szórakoztatására gondolni. vh Gráf Zeppelin Tokióból elindult Cos Angelesbe Toklo, auguaztua 21 A „Gráf Zeppelin" itteni időszámítás szerint csütörtökön hajnali 4 órakor startol a világkörüli ut harmadik szakaszára, Los Angelesbe. Középeurópai időszámítás szerint a slarl szerdán esle lesz. A Zeppelin a Csendes-óceánon haladó gőzösök útirányát fogja betartani. Los Angelest valószínűleg vasárnap cs\'c fogja elérni. A los-angeltsi ut 9700 kilométer. A kinai csapatok visszaverték a szovjet katonaság támadásait A kelet-kínai vasulak zónájában kihirdették az ostromállapotot nyiségü lőszert zsákmányoltak. Tokió, uug. 21 Szovjet-páncélvonatok félkilométer távolságra közelitetlék meg a kinai állásokat és ágyukkal tüzeltek, majd 400 szovjet-gyalogos támadásba indult. A kinaiak a támadást visszaverték és több ágyul és nagymeny- Utndoii, aug. 21 (Éjszakai rádiójelenlés) Carbini jelentések szerint az újra kitört háborúskodások miatt a kelet-kínai vasutak zónájában kiliirdclték az ostromállapotot. Szerdán eredménytelenül tárgyaltak Hágában, ma folytatiák a tanácskozásokat A főmegblzottak átvették a pénzügyi terveket — Olaszország tiltakozik a részesedési aránya miatt Hága, augusztus 21 A föinegbizoltak átvették a pénzügyi tervezetet. A Young-tervezet folyományaképen az angol követelést 45 százalékos részesedésben állapították meg. Franciaország ezt a részesedési arányszámot 50 százalékra akarja felemelni — Olaszország terhére. Ez ellen Olaszország a leghatározottabban tiltakozik. Ismét a pesszimizmus kerekedet felül London, augusztus 21 (Éjszakai rádiójelenlés) Illeni körökben ugy vélik, hogy a lugai konferencia sorsában újra kezd ,i pesszimizmus Iclülkcrckcdni. A „Reuter" sajtó-ügynökség értesülése szerint a konferenciát szom- baton egy ártatlan kommünikével fogják berekeszteni, amely szerint „az idő rövidsége nem volt elegendő a bonyolult pénzügyi és politikai 1 problémák megoldására". Nem sikerült megegyezni Hága, augusztus 21 Az öt tanácskozó hatalom a pénzügyi |elenlést tegnap esle átadta. Hir szerint nem sikerüli megegyezni. A tanácskozást holnapra halasztották llágn, augusztus 21 (Éjszakai rádiójelentés) A négy rajnai hatalom delegátusa ma délután ülésre jött össze, de nyilván nem jutottak megegyezésre, mert a megbeszéléseket holnap folytatják. A Szent-Jobb körmenet még soha nem volt olyan Impozáns, mint az idén Budapest, auguaztua 21 A Szent István-napi Szent Jobb körmenetben eddig még soha nem látofl tömeg vett részt. A menetben részt vetlek a pápai nunclus, a hercegprímás, a kormányzó, a főhercegek, a kormány tagjai, a felsőház és képviselőház küldöttsége, a vármegyék és városok küldöttei, a tábornoki kar és a honvédség tisztikarának küldöttsége. A körmenet utáni misét a hercegprímás mondotta, a szentbeszédet Tóth Tihamér bencés apát tartolta. Szent István ünnepén a kormányzó a Ludovikában 116 uj hadnagyot avatott fel, mikor nagy beszédet mondott a modern korszellem jelszavainak pusztításáról. A magyar anyák Szent István-napi ünneplését a Nemzeti Muzeum csarnokában tartották. Több száz többgyermekes anya részesült jutalomban. Azok, akik nem jöhettek fel az ünnepségre, a községi Jegyzők utján kapják meg jutalmaikat es emlékplakettjeiket. Szent István napján érkeztek meg kerékpáron a Franciaországban dolgozó magyar munkások megbízásából Hovlik Ernő, Kovács József és Tlnger Károly magyar munkások. Dgy vertek, mint egy ökröt, vallotta a Tuka per vád-fötanuja Pozsony, augusztus 21 A Tuka-per mai tárgyalásán Kmet János szlovák néppáiti titkár a Ro-dobrana nagymihályi üléséről lett vallomást. A tanú vallomása szerint Tuka a gyűlésen hangoztatta, hogy két váltó van a szlovák nemzet kezében, amelyek a köztársaság tizéves fennállása után lejárnak : a pittsburgi egyezmény és a turócszentmártonl deklaráció. Diplomáciai uton — mint Tuka mondotta — nem lehet segíteni a szlovákokon. Önmaguk kénytelenek segíteni magukon. Jakab János pincér, a vád egyik fötanuja megdöbbentő vallomást tesz terhelő vallomása kikényszerítéséül. — Kérem, elnök ur, engem a kassai rendőrségen mint egy ökröt, ugy verlek — mondja. — A kezeimből csurgott a vér és én mindenre azt mondottam végül is, hogy igen. Három hónapig és két napig tartottak fogva Kassán. Pozsonyban is három napig piszkos helyre zártak be, mint lanut és csak három nap után hallgattak ki. Azt mondottam a vizsgálóbírónak, hogy mind igaz, amit Kassán a rendőrségen vallottam és a jegyzökönyvet alá is Írtam. A rendőrségen azt mondották, hogy ha Tuka ellen vallok, akkor visszakapom a vasúti vendéglőre a licenciát. A vallomás megdöbbenést keltett. ZALAI KÖZLÖNY ítáfl. augusztus 16, A „boldogságot" kereste egy fiatal pénzflgyőr, nem tndta megtalálni: Öngyilkos lett Tóth Ferenc hiábavaló küzdelme egy jobb sors után — A nagykanizsai fiatalember a keszthelyi parkban szolgálati fegyverével főbelőtte magát Keazűiely, augusztus 21 (Saját tudósítónk telefonjelentése) Egy Keszthelyen szolgálatot .teljesítő fiatal nagykanizsai pénztlgyfir öngyilkosságáról kell ma beszámolnunk, amelynek hálterében minden valószínűség szerint boldogtalan szerelem húzódik meg, amely a 24 éves fiatalember kezébe nyomta a halált oszló fegyvert. Tóth Ferenc pénzügyőr az Illeni szakasznál teljesített szolgálatot. Kötelességtudó, komoly, rendkívül megbízható munkaerő volt, akit mindannyian kedvellek. Szülei Nagykanizsán a Qyár-utcá 38. szám alall laknak. Tóth Ferenc hétfőn délben kiment a balatoni parkba, magával vitte szolgálati revolveréi és amikor kevesebben mentek arra felé — lelllt egy padra és revolverrel halántékon lőtte magát. A golyó a bal halántékon hatolt be a fejbe és a jobb oldalon jött kl. Eszméletlenül bukott le a földre, melyei pirosra festett vérével. A lövés dörrenésére összefutottak az emberek és csakhamar kórházba szállították az életunt pénzügyőrt, ahol — anélkül, hogy egy pillanatra is eszméletre tért volna — 24 órai haláltusa után kiszenvedett. Zubbonya zsebében egy cédulát találtak, amelyen többek között a következő sorok voltak : .Utolsó gondolatom anyámnak és Magának", Lakásán 7 levelel talállak. Búcsúleveleket. Egyet az anyjához, egyet a főbiztoshoz, a kartársakhoz, a halottkémhez és többekhez címezve. Az egyiken ez a címzés volt: Mindenkihez I A fiatal pénzügyőr a hátrahagyott cédulán azt irja, hogy ....sokat gondolkodtam azon, hogy helyesen cselekszem-e ? Arra a megállapodásra jutottam, hogy igen. Az élelem eddig csak vágyódás voll egy szebb és boldogabb élet után. Hiába igyekeztem mostoha sorsomon változtatni, nem tudtam azl a boldogságot elérni, ami ulán vágytam. A boldogságot nem nekem, de másnak tartogatta a sors". /I fiatal pénzügyőr végzetes lettéről azonnal értesítették szüleit, akik rögtön Keszlhelyre utaztak. Tóth Ferencet ma délután lógják eltemetni. keszthelyi orvos, aki valamikor Angyalföldön praktizált fel is )smerte benne egyik ápoltját. A csendőrség erre kérdést intézett a budapesti főkapitánysághoz, ahol megerősítenék, hogy az illető Balogh Lajos, a mániákus motorkerékpár-vadász. A keszthelyi csendőrség két embere ma Budapestre szállította a fiatalembert, hogy átadja a főkapitányságnak Keszthelyen fogták el az elmebeteg budapesti főiskolást, aki mániából motorkerékpárokat tulajdonított el Keszthelyi csendőrök kisérték fel a budapesti főkapitányságra Keszthely, augusztus 21 (Saját ludósilónk telefonjelenlése) Ismeretes, hogy egy előkelő fővárosi család fia, Balogh Lajos 25 éves főiskolás, Balogh Lajos dr. államrendőrség! állatorvos fia mo-torkerékpár-tolvajlási mániában szenved. Ahol egy gazdátlan motorkerékpárt talál, felül rája és elszáguld vele. Mikor megunja vagy elrontja a motorkerékpárt, ujabbat szerez. A szerencsétlen fialaiember elmebeteg, aki már több gyógyintézetben voll kezelés alall. Legulóbb állítólag megszökött Budapestről és nem tudták megtalálni. Tegnap azután Keszthelyen feltűnt egy fialaiember, aki az egyik vendéglőben vacsorázott, de mikor fizetésre kerüli volna a sor, nem tudott fizetni. A dologtól botrány lett és csakhamar előkerültek a csendőrök, akik kérdőre vonták az eleinte akadozó fiatalembert, aki előadta, hogy Siófokról jött motorkerékpáron, miután ott autószerencsétlenség érte. Mikor azután a városházára kisérték, hogy kihallgassák, azt vallotta, hogy egy budapesti elmegyógyintézetből szökött meg. Az egyik Regedei viz I nemcsak kitűnő borvíz, hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál. Kapható minden füszer-és csemegeüzletben. „, Főraklár: WEISZ MÓR Nagykanizsa, Király u.2l Legtökéletesebb angol RALIIGH motorkerékpár minden typus raktáron GOOP-VEAR a legjobb autó és motorkerékpár pneumatik KOrzetképviselet és lerakat: Szabó Antal fegyver- és sportüzlet, autó és motorkerékpár osztálya. ______BXt Szent István napfán két Ízben pusztított tüz Kanizsán Kigyulladt egy zsupfedeles lakóház Kiskanlzsán — A Stern-féle Istálló padlásán 30 métermázsa takarmány lett a tüz martaléka Nagykanizsa, augusztus 21 Szent István napján hajnali 3 óra ulán dr. Fülöp üyörgy kiskanizsai ügyvéd Itlzel jelzett a nagykanizsai tűzoltólaktanyának, ahonnan Szép-udvary László parancsnoksága alatt pillanatok alatt kirobogott a tűzoltóság a Siepetneki-ut 7. sz. házhoz, amely Péter László földműves tulajdona. A zsúpfödeles ház teteje teljesen lángokban állott és félő volt, hogy az egész ház, Péter László mindene odavész. Ám a tűzoltóknak kemény munka után sikerült a tüzel lokalizálni, hogy a ház lakó részét a bútorokkal együtt megmentenék, de a tetőzet és a padláson levő két métermázsa hagyma elpusztult. A szenvedett kár érzékenyen érinti Péter Lászlói. Ami a lüz keletkezésének okát illeti, ilt csak fellevésre támaszkodik a vizsgálat. Eszet int a füst kieresz-löben a felgyülemlett korom gyulladhatott meg és Így ütött kl a tüz. Különben a nyomozást folytatják, hogy a lüz okát kétségtelenül kiderítsék. Alighogy a lözollók bevonultak és leszerellek a laktanyában, fél 7 óra tájban újból megszólalt a tűzjelzés: A Rozgonyl-utcában tűz van I A Stern-féle ház istálló-épülete kigyulladt. A tűzoltók pillanatok alatt szereltek és máris újból kiroboglak a vész szinhelyére, a Rozgonyi-ulcába, ahol akkorra már nagy nép-csődület jöll össze. Az épület tetőzete hatalmasan égett, sűrű füst gomolygott a padlásról, ahol nagymennyiségű takarmány voll elraktározva. Több mint három óráig tartott, mig a tűzoltóság teljesen úrrá tudóit lenni a lüznek. Elégelt a tetőzet egy része és körülbelül 30 métermázsa takarmány. Hogy nagyobb kár nem történt, a tűzoltók gyors megérkezésének és emberfeletti munkájának tudható be. A tüz ugy keletkezett, hogy a ké- mény bcépllelt gerendá|a tüzel fogott, amely felgyújtotta a padláson felraktározott gabonát és átcsapott a tetőzetre. A rendőrség a közönséghez A tüzekkel kapcsolatban arra II-gyelmezteti a rendőrség különösen a gazdákat, hogy feltétlenül vigyázzanak a gazdasági udvarokban a termények elrakásánál. Tartsák be a tüzbiztonsíg szempontjából előirt távolságot, meri a mulasztókkal szemben teljes szigorral fog el|árnl. A rendőrség már eddig is löbb kiskanizsai háznál megállapította, hogy a terményeket, szénakazlakat tűzveszélyes közelségbe rakták a házak melleit. A rendőrség álir a városhoz ebben az ügyben, hogy a városi közegek végezzék el a hatósági ellenőrzést és jelentsék be a kihágási ügyosztálynál a mulasztókat. Mozgószinház A Sátán foglaló/a Visaxa a legényéletQex Ma és holnap, csülörtökön és pénteken a Városi Mozgó a fenti clm alatt két filmet mutat be, amelynek megszerzése nagy áldozatokba kerüli. A Warner Brothers amerikai filmgyárnak egyik legkimagaslóbb filmje, amely a gyárnak hihetetlen nagy pénzébe és áldozatába került Világattrakció ez a film, amelynek főszereplői: Irene Rlsch és Wllllam ColUers Mély tartalmú nagy dráma, amely sokáig emlékezetükbe marad azoknak, akik azt megnézik. De nem csak a dráma tartalma, hanem azok a nagyszerű és csodálatos szép képek és felvételek is megfogják a néző egész valóját. Ezeknek a filmeknek a megtekintése valóságos élmény. A „Vissza a legényélethez" ugyancsak nagyon szép és sok gyönyörűséget nyújtó filmregény. Ennek a kiválóságát biztosltja a benne szereplő három világhírű sztár: Conrad Nagel, May Mac Avoy és Myrna l.oy. A műsort bevezeti a Pátria Hiradó, amely a napi aktualitásokat hozza, ZALAI KÖZLÖNY Megőrült és meghalt bánatában a fonyódi végzetes tolatás áldozatának fiatal özvegye özvegy Fülöp Gyuláné szomorú (ragéd íja - Érzékeny szive nem tudott megbirkózni a rettenetes csapással Nagykanizsa, auguszlus 21 Az egész városban mélységes megdöbbenés! és oszlallan részvélel vál-toll ki özv. Fülöp Gyuláné szomorú esete, aki férje halálos katasztrófája feletti bánatában öngyilkossági szándékból borotvával felvágta karján ereit és sérüléseivel beszállították a közkórházba. Sérülései a kórházi ápolás folytán csakhamar gyógyultak, azonban minél jobban hegedt karján az önokozta seb, annál jobban elborult a szerencsétlen fiatal asszony elméje, akit a fonyódi eset lelkileg teljesen megrendített. A fiatal asszony rajongásig szerelte férjét és nem tudott belenyugodni abba a gondolatba, hogy elveszítette. Lelkivilága annyira ösz szeroppant, hogy az orvosok Is nagyban aggódtak sorsa miatt. Futott, kiabált, zajongott a kórházban, — hogy három ápoló vigyázott állandóan mellelte, akik őrizték, hogy ujabb kárt ne lehessen magában. A flalal asszony teljesen megörült nagy bánatában. Az utóbbi napokban azután oly erős szivgörcsök támadták meg, hogy kórházba való szállításának hetedik napján szivbénulás következtében meghalt. A halál mindenesetre megváltást jelent a tragikus sorsú, sokat szenvedett, fiatalasszony számára. Szerdán délután 5 órakor temették el óriási részvét mellett a róm. kath. sírkert halottasházából. iMfl áuffusztui 22 napi hírek NAPIREND Hugira**!\'* M, osüttrtlk Köm katolikus: Tlm<5\\ Protestáns : Menyhért, Izraelita: Ab hó 16. • Városi Mozgó. .A sálán foglalója!" jupersllrakctJ 8 fetv. .Vts«za a legény-éleihez\', filmregény 8 fetv. Pátria híradó. Gyógyszertári éjjeli azolgáiat: I. hó végüg Merkfy-Beluj-líie Fó ull gyógyszertár. Oózftlrdó nyitva reggel 6 órától esle 6 óráig (bétfS, szerds, péntek délután és kedden egész nap nóknek). Időjárás A nagykanizsai meteorológiai megfigyelt Jelentések i Szerdán s Mmtrsík kJ: Reggel 7 órskrr +15 4 délután 2 árakor +21, esle 9 órskor +\'6 6 Felhőzet: eggel Úszta, délben este fel. hói égboltozat. StlUriny: Reggel, délben este északkeled szél. * ■eteeraléglal lilásat 10 érakar jeleaatli 1*6 *éHe>« enék. kéaat hlwssaáaa aaéraa Ml »ár-katé levifckl hSellllretféeeel. — Szabadságról. Dr. Novai Imre városi jegyző nyári szabadságáról bevonult és a tegnapi nappal átvette hivatalát. — Szent István ünnep Nagykanizsán. A nagy nemzeti ünnepel Szent István király napját Nagykanizsa hazafias közönsége is méltóan megünnepelte. A házak és középü-lelek zászlódlszt öltöttek, az üzletek zárva, ünnepi hangulat uralkodott mindenütt, amelybe azonban beleslrt Trianon fájdalma. A plébánia templomban fényes, hivatalos Ünnepi Istenlisztelet volt, mely alkalomból az ünneplök sokasága zsúfolásig megtöltötte a diszes templomot. A hivatalos város, a honvédség, a vitézek, csendőrség, rendőiség, posta, vasul, pénzügyőrség, vámőrség, az összes közhivatalok, testületek, egyesületek mind olt voltak. A teljes katonaság, a rendőrség, csendőrség szakaszai. Az ünnepi istentiszteletet papi segédlettel P. Deák Szulpic Nagykanizsa plébánosa végezte, aki hatalmas ünnepi beszédben méltatta a nap jelentőségét és mindazt, amit a magyarság Szent István királynak köszönhet. Beszéde a lelkek mélyén szántott és nagy hatást keltett. Mise alall a honvédzenckar egyházi énekekel adott elő. — Az evangelikus templomban ugyancsak Szent István ünnepi Istentisztelet volt, melyre a templom teljesen meglelt ájtatos közönséggel. itt Kovács segédlelkész beszélt az első apostoli szent király nagyságáról. Istentisztelet alatt az egyházi énekkar gyönyöiü énekeket és zsoltárokat adott elő. — Halálozás. A halál ismét gyászba döntött egy ismert zalai családot. Málay Imre gelsei birtokos, életének 70. évében elhunyt. Előkelő rokonság gyászolja. Ma délután tercelik Oelsén. = Mosonyl Mimi áll. kép. oki. Jenetanárnő Keszthelyen tanitását uNl megkezdi. Az 1929/30. tanévre jelentkezni lehet kedden és pénteken (l e. 11 —12-ig. Akadémiai vizsgára., előkészít. — A Zalamegyei Ipartestületek Szövetségének nagyválasztmánya Szentgróton egyhangúlag állást foglalt a Társadalombiztosító nagykanizsai kerületének visszaállítása mellett. Részletes tudósításunk erről és a szentgróli iparosszékház felszenteléséről a mai nagy anyagtorlódás miatt lapunk holnapi számában. = Dr. Halász Pál szabadságáról megérkezett és rendelését folytatja. — Adakozás. A Mlsszlórtházba 1U2U. Julius 1-tól augusztus 2I-lg a körutkezó adományok érkeztek : Pénzben : Bertln Agostonné 2í>, Oszcsodol ezredenné (Kaposvárról) III, Kutor Jánosnó 10, N. N. 10, Barbnrlts UJos 6. Supkn Bólánó r>, N. N. 2, N. N. 2 pengó. Természetben : Traiindanubla ligyeeült Uőzmiil-inok It. T. 60 kgr. búzadara, Kcetgyár 18 liter ecet, N. N. Ili kosár kerti vote-mény és gyümölcs, lljnépl Elek Krnöné 1 kosár kerti vetemény, N. N. 5 kgr. liszt, egy Uvug genim, egy doboz cacaó, Bpncz Kndréné 3 üveg gemm, N. N. zöldség és 5 kgr. burgonya dr. Kóvfty Zoltánné tt kgr. fózóllszt, Makovlczky Gyuláné II 1. gemin, Váry Jolán egy nagy tüzér fokhagyma, Mágot Vilma négy llveg paradicsom, 5 kgr. liszt, 1 6a fél kgr. gríz, MuJI JánoBné főzelékféle, N. N, 1 kgr. búzadara, dr, OSrtnor Antal egy olajfestmény. Kzután Is Ismételten hálás köszönetet mondunk « nemealelkü adakozóknak és azoknak, kik a budapesti gyermekeknek Nagykanizsán való nyaral tatásához, nagyobb adományaikkal hozzájárulni kogycsked-tek. A Misszióshoz vezetősége. — A villanyáram agyonsújtott egy szerelőt Tegnap délután halálos 6zerenhsétlenség történt Zalaegerszegen Fangler Oyula kereskedő udvarán. Török Pál 26 éves szerelőmunkás és több társa azzal foglalatoskodott, hogy kutcsövekel fektettek le a kútba. Amint egyik vizes csövet Török megérintette elkiáltotta magát és holtan zuhant a földre. A tragédia pillanatok alatt történt, ugy hogy csak később látták a munkások, hogy ml történt. A kutcsövek-hez hozzáért a villanyvezeték és a 220]voltosfáram agyonsújtotta a fiatal szerelöt. A rendőrség megindította a nyomozást a felelősség megállapítására. — Házasság. Krackauer József és Mezgár Bözsike augusztus 15-én tartották esküvőjüket a légrádl kápolnában. Bauer Lelly és Elchner Árpád f hó 20-án, Szombathelyen házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) — Árverés. Dr. Rothschild Béla ügyvéd irodájában augusztus 24-én délu\'án 3 órakor 10 drb. finom perzsaszönyeg egyes darabokban birói árverésen eladatik. _ Ceienyén megalakult a Katolikus Szanatórium tigycaülct Letenye, augusztus 21 Szent István-napján nagyszámú közönség jelenlétében alakult meg Letenyén a Katolikus Szanatórium Egyesület helyi fiókja. A központi kiküldött Chernák Béla nyug. rendőr-főfelügyelő ismertető előadása után megalakult a tisztikar. Elnök lett dr. Maláczy András esperes, ügyvezető orvos dr. Szabó István kOrorvos (Bánokszentgyörgy), alelnök Baranyai Lajos iskolaigazgató, titkár Laykó Pálné adóliszt neje, jegyző Gusmlts Lajos tanitó, pénztáros Vámos István adótiszt, ellenőrök Ku-korész István káplán és Lieszkossky Ferenc adótiszt. Az uj egyesület nagy lelkesedéssel lát hozzá az úttörő munkához, hogy minél előbb megvalósíthassa nemes céljait. — Halálos kerékpár elgázolás. Jelentettük egyik közeli számunkban, hogy Zalaszabar községből eszméletlenállapotban szállították a nagykanizsai kórházba Vámos Jánosné 69 éves asszonyt. Az orvosok súlyos koponyaalapi törést konstatáltak az öregasszonynál, aki több napi szenvedés ulán most meghalt a kórházban. Közben a csendőrség megállapította, hogy a szerencsétlen öregasszonyt egy kerékpár gázolta el és az esés következtében szenvedte a halálos sérülést. A gázoló kerékpáros ellen, aki az öregasszony vigyázatlanságával védekezik, megindították az eljárást. — A Vasúti DalkOr nagyszabású kirándulást rendez szeptember elsején (vasárnap) Légrádra. Indulás reggel 9 óra 10 perckor. A Dalkör tagjai a kellemes kirándulás mellett a magyar dalnak Is áldozni fognak. Vendégeket és a dal kedvelőit szívesen lát a Vezetőség. = A Nagykanizsai Közraktárak R. T. e hó 17-én tartotta rendes évi közgyűlését, .melyet ujnépi Elek Ernő elnök vezelett. Az igazgatóság előterjesztései elfogadtattak és az osztalék az elmúlt üzletévre összevont részvényenkint 2 — P-ben álla-pitlatott meg. A szelvények a Nagykanizsai Bankegyesület és Délzalai Takarékpénztár R. T.-nál, a Nagykanizsai Takarékpénztár és Zala-megyei Gazdasági Takarékpénztárnál, úgyszintén a vállalat pénztáránál váltatnak be. — A sorrend szerint kilépő ujnépi Elek Ernő és Hirschler Sándor igazgatósági tagok, úgyszintén a volt felügyelöbizottsági tagok ezen tisztségekre újból megválasztattak. — Betörések Zalában. Zala-baksa községben özv. Oszvald Jánosné lakásába betörők hatoltak be és nagy értékű élelmiszert vittek el. — Szentgyörgyvölgyön Farkas Dezső asztalos-mester házát tisztelték meg a hívatlan vendégek látogatásukkal és innen is mintegy 1000 pengő értékű holmit vittek el. A csendőrség azt hiszi, hogy a betörés tettesei jugoszlávok, akik a határon éjjel szöktek át és most sorra fosztogatják a községeket. Siessen vásárolni TURU1 cipőüzletben, mig az olcsó készlet tart. Női szandolettek piros, drapp és kék színekben. " Gyermek, női és férfi duplavarrott szandálok. Chrom- és nyersgummitalpu tenni»z-cipők nagy választékban. Nézze meg kirakatunkatI ZALAI KÖZLÖNY ítáfl. augusztus 16, A gyoMrlájál, gyomornyomás, Misátpangás, napyfoku erjedés, rossz ettiészlés, Miér nyelv, kábultság, fülzúgás, halvány arcszín, kedvetlenség a természetes „rer«BC Iónét" keserűvíz használta által elmúlnak. Az orvosi világ a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik a magyar Fereic József vizrSI, mert hatása megbízható és rendkívül enyhe. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. — A cséplőgép áldozatai. Lentiben a cséplőgép elkapta Oasparics Henrik gépész kezét és súlyosan összezúzta. — Lenlihegyen Farkas Oyörgy földművest lovai az elszállítandó cséplőgép elé dobták, melynek kerekei álmentek a gazdán. Mindkét sérültet a zalaegerszegi kórházban ápolják. — A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetést fettételek mellett Bartánál. — öngyilkos öreg gazda. Keszthelyi tudósítónk jelenti: Zalaszánló községben tegnap felakasztotta magát Gerub János 67 esztendős gazda. Tettének oka ismeretlen. Titokzatos holttest a brenn-bergi erdőben Sopron, aug, 21 (Éjszakai rádiójelentés) A brenn-bergi erdőben tegnap délután egy 60 év körüli asszony hulláját találták meg. Megállapította a nyomozás, hogy a holttest özv. Guld Adolfné brennbergi asszonnyal azonos, aki 17-én váltott határátlépési igazolványt és Lépesfalvára igyekezett. Halálának további körülményeit most igyekszik kibogozni a csendőrség. FISK PMEU leggazdasá-osabb V«i4ck4pvti«Ut: Autófelszerelési R.T. Budapest, IV., Aranykéz u. 2 T»l. Aul III—41 (BSrldttéaeH H — Mrck. kOtnzdi-aág- Hangv. — hangverseny. 6 — cfősdáa Oy — gyermekeknek. A — asszonyok-aak. Z — itat. Ma. « mezőgazdaság. ffi. - ll|U,ágl előadás. F — felolvasás. O — gramofon/ene. Jb — Jazz bánd. K — kabaré. nZ. — népszerű zene. Augusztus 22 (csütörtök) Budapest 9.15 O. hangv. 9.30 H 9.45 A hangv. lolyt 11.10 Nemzetközi vlzjelzó-szolgálat. 12 Déli harangszó. 12.05 A Mandtts-szslonzenekar hangv. 12 25 H. 1X35 A hangv. folyt 13 Pontos Idő elzés. 14.30 H. 16 R\'dló Szabad Egyetem Utána: Időjelzés. 17.15 Az Operaház tagjaiból alakult zenekar hnngv 19 5 F. 19 45 Cigányzene. 21 Hangv Utána 1b. 22 45 Pontos időjelzés. Ma|d Jb. Bécs 11 Z. 16 Hangv. 20.05 Szitui, hangv. Berlin 14 O. 17.30 Operaáriák. Ulána zene 20 Opera E kóivelilése. Utána zene. London, Dsv.-ntry 110. 12 Hangv. 13 Orgonahangv. 15 Z. 17.15 Oyermekek rádiója. 16.45 Angol dalok. 19.30 Argentínai táncok. 20 é< 22 30 Zene. Milánó 11.15 G. I2.Í0 Hangv. 1630 Oyernr\'kkarének. 17 és 22.55 Ib. Prága II 30 <1. I2 2il tl.ngv. 16 Z. 16.20 Hangi. 16 30 7.. 10.05 H.ngv. 20 25 Wagner-hangv 222u O. SPORJELET A belgáit feletti 7:1 (3:0) győzelemmel pontveszteség nélkül nyertük a Klebelsberg Kupái 2. Svédország, 3 Németország, 4. Belgium, 5. Franciaország, 6. Anglia — Bárány dr. rekorddal győzött a 200 méteren, aholJVandenplanque Is Indult és 3. lett Coppleters — Stoelen — De Pauw, melyen a magyar úszósport diadalát Malthleu, Lippens e\\ álltak starthoz. Biró a német Nussbaum volt, aki nemcsak fogta, de általában nyomta a magyar csapatot ts Németh négy cgymásuláni gólját igazságtalanul nem adta meg. Budapest, aug. 21 Szent István napjával befejeződlek a vizipoló hatos torna küzdelmei és ezen magyar válogatott gárda a belgák felett aratott 7:1 (3:0) aranya győzelmével pontveszteség nélkül nyerte a Klebelsberg Kupát. A gólokai: Ném th (2), Vérlessy (3), Keserű II. és Homonnai, illelve l.ippens dobták. A magyar csapat a németek elleni felállításban szerepelt, mig a belgák: Tensen — Bauwens, Németország—Anglia 6:1 (3:1). Svédország — Franciaország 5:2 (3:1). Ezekkel a küzdelmekkel be is fejeződtek a hatos torna meccsei, pontot szer-Gólaránya : ülle. Magyarország 10 zett, tehát veretlen. 40: 11. A Klebelsberg Kupa tehát Itthon marad, a magyar dicsőség és hírnév pedig szerte jár a világ minden részébe. A vizipolók előtt a 200 m. gyorsúszásban dr. Bárány István 2:19 2 mp-vel (rekord) győzött 2. Wannie A. 2:23 mp. 3. a francia Vanden-planque 2 : 30 8 inp. A rossz kapus miatt Kanizsa Újpest Nagykanlzsn, aug. 21 Újpest: Bdcsay — Schmidl, Dormos— Mdtéfy, Melczer, Enyedy— Juhász, Darvas, Egry, Spilz, Steiner. Zala-Kanizsa: Megyeri — Réder, Fekete — Tamás, Babos, Kiss — Szász, Farkas, Cstda, Bakonyi, Csász. A Szent István-napi barátságos mérkőzés izgalmas, szép sportol adott. Az Újpest B) csapata olyan remek játékkal örvendeztette meg a nagyszámú közönséget, hogy az néhol, épen emiatt, elnéző volt a Zala-Kanizsa gyenge szereplésével szemben. Ez a fialal erőkből álló vendégcsapat olyan férfiasan kemény, gólratörő stílusban küzdött, amely dicsőségére válnék akár a Rapid ellen kiálló együttesnek Is. Érezni lehetett mindenikükön a forró ambíciót, a győzniakarást, a tehetséget. Elsősorban Spltz nagy klasszisa tetszett, aki hatalmasan emelkedett ki az egész mezőnyből. Utánna Enyedy ragyogó halfjátéka, Egry remek irányítása Kint ki. De Ugyanigy Bácsay nagy védése és a többiek, különösen a .kis" Steiner viharos lendülete ragadta cl a publikumot, akinek minden beadása — gól volt. A Zala-Kanizsának legrosszabb embere Megyeri volt. Azzal deprimálta a csapalot, hogy meccs közben lemerészelt állani és vígan beengedte a potya gólt. A halfsor ezúttal a második félidőben beadia a kulcsot. A csatárok közül pedig egyedül Szász és Cstda ért valamit Azonban nála — ismételten mondjuk — puhasága és lassúsága a baj. Farkas kétségbeejtően rossz volt többi társaival együtt. Fekete volt a csapat legjobb embere. Zala-Kanizsa választ, Ujprest kezd és az első félidő egyenlő erőket mutál. Hullámzik a mezőny, mig Szász centerét a 21. percben Csida beteszi. 1:0. Ugyancsak Csida Schmidt (Ujp:st) segítségévei gurilja a második gólt. 2:0. A vendégek formá6 támadásokat vezetnek és ennek megvan az eredménye, mert a félidő második felében Darvas, majd egy remek góllal Steiner egalizálnak. 2: 2. Szünet után egészen a vendégek uralják a pályái. Egry lövi az első gólt, majd Fekete gyertyája (öngól) hull a hálóba, ahonnan Megyeri már későn kotorja ki. 4:2. Egry és vesztette el a Zalaelleni meccsét Enyedy 11 ese beállítják a végeredményt. 6:2. Spitzer biró kitűnően vezette a mérkőzést és jó lenne, ha egyszer már a közönség éretlenebb részéi rendre tanítanák, mert Igen rossz színben tününk fel a vendégek elölt, ha minduntalan a bírónak esnek — vélt sérelmekért. Egynémely analfabéta még akkor is felhördüli, mikor Csidát Spilzer kiküldte nlána rúgásért. A meccs különben szép volt és a nagyarányú vereség csak okulásul szolgálhal, hogy a játékosok gyorsabban mozogjanak és a labdái rögtön passzolják, ne tétovázzanak. Az eredmény kialakulását csatáraink kapkodása nagyban elősegítette. Dr. Mező Ferenc munkatársunknak a meccs végén kijelentette a csapatról, hogy: „Láttam már Jobb csapatot jobban játszani Kanizsán!" Az a reményünk, hogy ezt a csapatot is láthatjuk jobban küzdeni. Futball-eredmények: Somogy—Hungária 2:1 (1: 1). Sabdria—Pécs-Baranya 2:1 (2:1). Wacker—Attila 3:2 (2:2). Grdc-Vác 1:0 (0:0). Bak-Kispest b, 4:2 (1:1). Bástya-Makó AK 8:0 (5:0). III. kerület—Vérhalom komb. 3: 0 I félidő. III. ker—Óbudai komb. 2 :0, II. félidő. Budai 33-Bohngyári SC 3:3 1:0 Bolgár vál.—Középmagyar vál. 2:1 (1:0). ÍO napos olcsó KORZÓ HIVAT VZJ0E.T ÖZV. KOHN C/1JOSNÉ NAGYKANIZSA, árusítási m tart \\ A Szent István-dl) küzdelmeiben Marvallts 45\'49-es dobása volt a legszebb eredmény Nagykanizsa, augusztus 21 Az országos atlétikai bajnokságok második napján a nap legszebb eredményét Marvallls Kálmán érle el, aki diszkosszal 45.49 cm.-t dobott és ezzel bajnok leit. Molvarecz Jenő a Zrinyi jeles allétája a magasugrásban 6. lett 168 cm.-es, és a hármasugrásban 5. 1307 cm.-es ugrásával. Molvareczre atlétikai vezető körök is felfigyellek, mert a vasárnapi 4. helyezésével együtt ez a két ujabb szereplése Ismételten sikert jelent a Zrínyi Torna Egyletnek. Újpest—Rapid 2:1 (I i O] Carraro helyett Majorszky volt a biró Budapest, aug. 21 (Éjszakai rádiójelentés) Az olasz Carraró a mérkőzésre nem érkezeit meg és igy Majorszky magyar bfró vezette le az Újpest—Rapid Közép európai Kupamérkőzést. Majorszky kiküldése ellen mindkét csapat óvást emelt. A mérkőzést Újpest nyerte 2:1 (1:0) arányban. A játék mindvégig heves iramú volt. Nagy meglepetést keltett, hogy az Újpest eredményesebb akciókat ludolt teremteni és a tréningekben való előrehaladottságban is a Rapid felelt állt. A 17. p.-ben P. SzűMjó helyzetben hibáz, de. kornerl erőszakol ki, amiből Auer emberbe lő, a vissza- pattanó labdát Kvasz 25 méterről bebombázza. 1:0 A második félidőben a Rapid erősen küzd és sikerül is Wesselyiknek a 3. p.-ben egyenlíteni. 1 :1. A 35. p.-ben nagy kavarodás a Rapid kapu előtt. Ebből Ströck bepöcköli a labdát. 2:1. A bécsiek protestálnak, de a biró hajthatatlan. (Értesítés) Értesítem a folyó évi szeptember hó 1-én Szombathelyen rendezendő kerületi sportverseny magyar táncosait, hogy folyó hó 22-én csütörtökön este 8 órakor a Katii. Legényegylet helyiségében táncpróbán pontosan megjelenni szíveskedjenek. A rendezőség. lOft). atifitlsitm £2. Van szerencsém t. (óbarátaim, iime-njscini és a n. é. közönség becses ludonáiári hozol, hogy a Pet»fl-ut ||. síim alafti Be dl ke-félt koroméi átvettem éa azt fslyá hó g4-ia ssját nevem alatl cigányzenével flnnepélyesen megnyitom. íllüaá harak éa frlaaas oaapoH atrlk I Hltfeg étalak. Saralld árak. Flgyaliaas klaaolgáláa. Szives pártfogást kér Felső Ábel keroaiaaároa. A szombathelyi tüzoltónapok Szombathely, augusztus 21 A vasmegyei tűzoltószövetség jubileumi Ünnepségeit tegnap fejezték bt A lüzolló-nagygyülés sajnálattal vette tudomásul, hogy az ország 23 vármegyéje közül 12-ben még ma i«m alakult meg a megyei szövetség. Az országos ttlzollóversenyeken városok csoportjában az első dijai, a Breuer Szilárd vándordijat Sdrvdr Oiollósága nyerte el. Második Esz-trgom, harmadik\' Komárom lelt. K községek versenyében az első xlyet Kiszombor szerezte meg. Féltékenységi dráma Szekszárd, aug. 21 (Éjszakai rddiójelentés) Qerje köziégben kettős halállal végződölt illékenységi dráma játszódott le izent István napján. Remted Qyula iiztalos-segéd féltékenységből kétszer ílőtt revolverrel Flescher Terézre, iki meghalt. Ezután maga ellen ordította a pisztolyt és megölte nagáL — Uj rendszer butorvásárlók rétére. Közalkalmazottak részére Zala-irmegye egész területére dijmente-en szállítunk teljes lakásberendezését, a következő előnyöket nyujtjuk. tázpengőnként csupán öt pengő wi részlet fizetendő és egy éven *I0II törlesztés esetén a kamatokat megtérítjük. Kopstetn Szombathely. ZALAI KÓZLÓNY Gazdasági-magvak. Kerti-magvak. Műtrágyák. Síuperloazfál, méaznllrogén, kálisó, chilei salétrom stb. stb. Slrlus nSvényUpsó. Hármaa hatású kerti mOtrágya. ByQmSiosfa zédftazerak. Babona osávézószsrsk (porpácok és nedves pácok), "■tlárslsságsk, Baromfi aladalah. kicsinyben és nagyben kaphatók : ORSZÁG JÓZSEF ■*». mátrágya éa növányvédőazerek kereakedéaében Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. „A blr6"« mellett. Telelőn 130 KÖZGAZDASÁG TŐZSDE Az amerikai tőzsdéről érkezeti hírek Intása alatl a nyitás irányzata bizakodó volt. Később ösztönzés hiányában, valamint vétel hiánya miatt a forgalom nem tudott kifejlődni. A nyitási árnyereségek lemorzsolódlak. Említésre mélló Izzó, valamint Oschwind és Műtrágya barátságos irányzata. Az árdiferenciák az 1 -ot nem haladták meg. Zárlatkor az irányzat csendes. Flxkamatozásu papirok piacai barátságos, kevés forgalommal. Valuti és deviza piac barátságos, jelentősebb árvállozás nélkül. Zürichi zárlat \' Párlá 20-35, London 2519J/I, Newyork 519 771/t, Brtlssel 72 27V1, Milano 1718 Madrid 76-37, Amsterdam 208 271//, Berlin 123 79, Wien 73-2JVs, Softa 3-76Vi, Prága IS38VZ Varsó 58 30 Budapest (0-74 Belgrád 912VI. Bukarest 3 08Vi. Ttraéayttuá* Buza 30 flll., rozs 30 fillérrel esett. Buza ttszav. /7-ei 22-80 -23 00, 7í-as 23\'vXJ —23\'20, 79 e. 23 20 -2350, 80-a. 23 40 -23 60, dunant. 77-ea 22 40-22 60, /8-aa 22 60 —il 80, 79-es 22 8J-23 0J, tŰ-as 22*90--23 10. roza 1680-1690, tik. árpa 17 10-17 50, aórárpa 21--- 24—, zab li 25-15 70, lengeti tazL 23 60— 24 —, dunántun 23 40 23 80, repce 46-- 48 — korpa I33J-13.50, árpi u) közepei l/\'rö—18 50. A budapesti Tőzsde deyiia-jegyxéM VALUTAK Angol 1. 27*75-27*90 Belga Ir. /950-Í9 90 Cseh k. 16-88-1648 Dánk. 152-10-152-70 Dinár 997-10-05 Dollár 570-10-572-10 Francia f. 22-40 22\'70 Holt. 228-85 229-85 Lengyel 64 05 61 35 Leu 3-36 J-40 Léva 411-4 15 LUa 29 90-30-20 Márka 136 30-136 90 Norvég 152 30 152 W SchUL 80-45 80 85 Peseta 83\'75 84-4a Svájci L 110-05 110 55 Svéd k. 153-20 153 80 DEVIZÁK AmaL 229 17-229-87 Belgrád 10-05 101)7 Berua 136-27-13867 Brüsszel 79*55-79-80 Devizáid 3*38-3*40 Kopeaii. 152-30 152 70 London 27*73 27-81 Madrid 83-70-84-30 Milano 29-90-30-— Newyork 672-20 310 Oszló 152-40-152-80 Párls 22-38-22 45 Prága 16 93-16-98 Ssoha 4-13-4-15 Stockh. 153-27-153 67 Varsó 64-15-64-35 Wien 80*57-8o-82 Ztlrlch 110-08-110 3« Sertérrálár Felhajtás 3369, (ladltlln 1000. - Első rendo 1-76-1*78. szedett 1-70—1-72, szedett közép 1-54—1-62, könnyű 1-30-1-40, l-eó rendII öreg 1-64—1 64, ll-od rendd öreg I-4S—1 52 angol aaldó 1-40—1-60, szalonna nagyban 1-92—1-96, zsir 2-16-0-00, hui Í24—2-40, szalonnás lélsertés 2-14-2-29. IMü: Mxalal lytaáa ét UyUaU Vállalat, lacrkaalxtáa. Felelős kiadó: Zalai Károly. Mararkaa teleion r Nagykanizsa 78. sz. lagyar Távirati B.-T. és flagyar Hirdető R.-T. nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. sz. alól Irodáját Erzsébet-tér 18. szám I. em. helyezte át. Köszönetnyilvánítás. Mindazon jóbarátalnknak és Ismerőseinknek, kik felejthetetlen édesapánk, illetve testvérem elhunyta alkalmával a temetésén megjelenni szívesek vollak, ezúton mondunk hálás köszönetet. Stoizer család. APRÓHIRDETÉSEK Az apróhirdetések dija 10 szóig •• fillér, Minden további azó dija S lill. Vasár- éa ünnepnap 10 azólg M fillér, minden további szó dija ■ flll. Szerdán és pénteken 10 sióig ao fillér, minden további •zó dlfa 8 flll. Címszó s minden vastaga\'* l.eiüból átló szó két szónak számit-iatik. Állást keresőknek 5Wi engedmény. Hlrdatéaak 5 (fit) pang* iaaaagan alul a falaalagea ktayvaláa, axámláxáa alkarOléaa <égaH a I 6 r a f I m a f a n é 6 k Egyszobás lakáa mellékhelyiségekkel azo nal kiadó. Clm a kiadóban. 4007 KUlönbeJáratu utcai izoba előszobával azonnal kiadó Kazlnczy-ulca 2. 4105 Vaaat, sárga éa *Brda reaal, ólmot legmagasabb áron veaz Sternberg Vilmos, Teleki-ul 20. 3919 Batihyány-u 22. sz. házban október l-re két 3 nzobis modern lakáa kiadó. Terv megtekinthető a Sipos üzletben. 4104 MÉZET, nyersbőrt, ántollat. vaaat éa fémet legmagasabb áron vásárol Strém Bernát és Fiai Erzsébet-tér 15. sssa Sxabómahelyanaat Teleki ut 9. szám alól Klnlzsy-utca 8. szám alá helyeztem át. Töt ö;y Péter urt-szabó. 3788 OxUthalylaéfl Kazlnczy-utca 15. az. alatt kiadó. 4084 Megbiihaló nőtlen háxlaaotgát felveszünk. Clm a kiadóban. 4083 Egy klltttó leányt Jó fizetéssel és egy bejárónői felveszek Deák tér 4 4065 Elaáá novemberre Sugár-ut 12, emeleten 2, esetleg 3 egymáibanylió lépcsőházi bejáratú szoba, esetleg Irodának is. Bővebbet Blumenicheln 4094 Bérautó C6ukotl, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon: 595. Bencze Lakáa ■ Klnlzai-utoa 2lm. _Dll Idomított srlaala eladó — Sllmeghy Antal erdőőrnél, Klllmán, Oelse Zala. megye. -4015 Modern világol hálásaohabiator eladó Clm a kiadóban. 4099 Egy ulcaf 2 szobái lakáa azonnal kiad . Kinizsi u!ca 7. aaám. 4 ICO Főút 10. szám slatt 2 irobás lakáa mellékhelyilégekkel szeptember hó l-re kiadó. Clm a kiadóban. HIRDESSEN a „Zalai K&zlBny"-ben. Mielőtt bevásárol, kérje most magjelent iskolai cikkek árjegyzékét Kertész Tódortól Kffi DR. SZABÓ ISTVÁN szerkesztésében PANORÁMA UTIKÖNYVEK utáni öatxea változások figyelembevételével frlit, modern, raegbixbató kalauza 11 utuóköröntégnek. Ax eltö aotoxatban megjelentek, vagy Idö-höi nem kötötten megjelennek I I. Abbáila ét ax oliu Quarnero. 2. Balaton. 3. Ve-lence éi Udó 4. Karltbad ét környéke. 6. Budapeit. C. MerAu ét Déllltol. 7. Sxlo-vákla fürdőt és a Tátra. S. Semmetiog é« környéke. 9. Wien. >0. Nlasa (t a francia Riviéra. A máiodlk toroxatban : II. Dalmácia ét a Jugoixláv partvidék. II Svájc. 13. Trleit és ix Adria (Qrdól. 14. Orác ét a ttájer-omágl tordók. 16 Mahenbad, Tranxtmbad. 10. Siftburg, BfdcraaUIn, SaUkainntergttl. 17. Ax erdé;yl fürdik 18. Tirol Itt. A nem-etköxl Duna. 20. A kartothlal Uvak. A harmadik toroxatban : 21. Prága. 22. Poátnmla. 23 Ax S. M. S királytág lüxdöl it gyógyhelyi. 24. PárU 25. Roga»k« Slatlna. 26 Rima. 27. W-mini ét a köxépti Adria 28. A Keleti *t ax Éaxakl tenger. 29. Nápoly. 30. Oenua ét ax olaaa Riviéra. SxerkctxtöWg ét kiadóhivatal BUDAPESI, V., VI8EORÁDI-UTCA ». SZ. A Panoráma Utikönyvek minden könjrvkeretke-délben ét menetjegvlrodtban kaphatók. Ax egye* fQxetek ára 2 pengő, könyvkeretktdóknek. Kendéiéit Magrarortxágon ax Afga könyvforgalmi rl Budapeit, egyebütt a Panoratna VerlagtgeMlUt\' ** m. b. H. Wien, III. Kuadmanngatte 12. Intéi NAGYKANIZSAIAK kedvelt találkozóhelye BUDAPESTEN VII., Baroia-tér 23. a Keleti pályaudvarnál. Teljesen újonnan berendezett kényelmes családi ház. Központi fűtés, hideg-melegvíz. Méraékalt polgAri Arak. B lapra hivatkozóknak 20>g engedmény. Testvérvállalat: OSTENDE KÁVÉHÁZ Tulajdonos: OROSZ ÖDÖN. Gazdák és aradaimak figyelmébe!! Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson, Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szőlözuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjutá-nyosabb árban, egy vagy két évi réazletfiaatéara is, minden előleg nélkül kaphatók a. ,KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál, Nagykanizsa, Fft-ut 12. szém. Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint Skok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltélelek mellett. SzükaAglateinek baazarzéaa al6« faHétlan kérjan érajéniatoti 04177853 ZALAI KÖZLÖNY Nem trükk, valóság! Kedves, barátságos, tiszta szoba-árból 20% Bőséges, ízletes, házi étkezési árból 10% engedményt kap ön, mint ezen lap előfizetője BUDAPESTEN Park Nagyszállódéban, VIII., Baross-tér 10. A nagykanizsai klr. Járásbíróság, mint tslekkönyvt hatóság. 8609/tk. 1929, u. Árverési hirdetmény é* érvérééi feltételek. Özv. Lusztlg Vlklorné nagykanizsai Lakót véfrebajtatónak Szekerei rerenc sor másl lakós végrehi|távt szenvedő ellen Indított léjrehaflásl Ügyében n telekkönyvi halóság a végreha|tató kérelme következtében ai IS81 : LX. l -c. 144, 147. § al érteimében elrendeli a végrehajtási ár verést 115 P tőkekövetelés, ennek 192*. évi március hó 14. naplától |áió 8% kamata, 23 P eddig megáilai Itotl per- és végre hallási és az árverési kérvényéit eaullal megállapított I! P 12 lill köllség, vala mint a csMIakozottnak kimondott Dl Petricl József vígreha|lató 30 P, 150 P, 240 P, 42 P, Kellerroann t\'erenc 5 P Sl I, özv. Betget (l)óióné 31 P és ArnBteln Sándor 8 P >2 t. és s Nagykanizsai Ma-gyar Blnk R T. 3 01 P tAkekAvelrlés éa játulékai behajlás, végett a nagykanizsai klr. járásbíróság lerületén levő, Sormás községben fekvő a a tormási 678. szljkvben I 1—5. él 7 9 sorw. a. lelvell 314. hrtz szántó a Nagyvölgyben. 6IQ. hisz szántó a szepelnekl ut melleit, 748. hrtz. szántó az avasl eltőben, 1037 hrsz. szántó az svsst OtOdikben, 1523 hrsz. rét a báloki leltóbcn, 2241. hrtz azintó a Fshegv állán nyugatról, 2682. hns. rét > Va|da rétekben és 2818/b. hrtz. rél a borzllkl középben végrehajtást szenvedő nevén álló egész Ingatlanok együttesen 4100 P becsérték, mini kikiáltási á ban A tkvi hatóság az árverésnek Sormás községházánál megtartására 1929. é> I szeptember hó 24-lk napjának délelőtti 10 óráját ttlzt kl és az árverési l\'ltélele-ket az 1811: LX t.-c 150 § a alap|án a következőkben állapltja meg Az árverés alá kerülő Ingatlanok a kikiáltás! ár kéthaimadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. Az Arverelnl szándékozók kötelesek há-nalpéniül a kikiáltási ár 100/c-ál készpénzben, vagy az 1881 : LX t c. 42 § ában meghatározott árfolyammal számi\'oit óva-díkképea írtíkpaplroshan kiküldöttnél le tenni, hű, y a bá -atpénznek elóleges bírói letétbe helye, éséról kiállított elismervényt _____ _ írvényt a kiküldöttnek átadni és az árverési íelté- ( 881 : LX I. c. 147. 170 §§,1908: kLI. t. c. 21. §.) teleket aUlrnl. I, 150., Aki aa Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a ki-kiállási ár százaléka szerinl megállapított bánatpénzt az által* ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (192t:TÍLI. t. c 23. §■) Nagykanizsa, 1929. évi |ullus hó 8. napján. A kiadmány hiteléül Szőllósy s k. 4089 Irodalőtlszl NAKULATUR papir kapható a kiadóhivatalban ELADÓ egy üzemképes, jó állapotban levő csukott Prestó autó, esetleg 18 havi hitelre. Bővebbet: Szántó Vilmos és Társai cégnél Nagykanizsa, Deák-tér 2. sz. Ha «nÜag gondja1 yannak, *lnd" ttí keresel él kell «l°dn\' tkf biz\'05 r,et8 PALLADIS kömjvoutátya Budapeti, V., Álkolmdny-M. 4. 1929. augusztus 31. A nagykanizsai klr. Járásbíróság, inírjt telekkönyvi hatáság. 6142-1929 tk. szám. Árverési hirdetmény éa árverési feltételek. A Ktsslhelyi Kereskedelmi Ipari ét Mezőgazdasági Bank R T. keszlhelyl bej. cég végrehajtat, nak Szabó István zala. siabsrl lak s végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehajtási üdében a lelekköi yvi hálósig a végrehaitaló kérelme következtében az 1881 : LX t.-c. 144,146 é« 147. §§. értelmében elrendeli a végrehajtási árverfs! 1600 P lőkekövelelét, ennek I92Í évi november hó 13. n.plától Járó SO\'o ka-msta, Vtf/0 váltódlj. 210 P 82 lill. eddig megállapított per- ás végr hajtási és az Árvetést kérvényért eiuttal megállapított 60 P 80 lill. köllség behajlá-a végell \'a nagykanizsai klr. Járásbíróság lertllelén levő. Palin községben tekvó a a pallnl 573 sztjkvben toglalt fentnevezeit végrehajtást szenvedő nevén átló alábbi etéiz Ingsllano ,ra : 10/a, 43/c hrsz. szántó Horgas dűlőben 49 P 50 I , l»i, 4>/b hisz, sz u. 0 51 P 50 f.. l!7a, «5/t> hrtz tiántó a Horgas dűlőben 54 P 10/a, 6/b hrsz. szántó u. 0. 9 P 50 ! , II 31b, 3d. aiántó a Kámáncts dűlőben 759 P, a pallnl 571. szl|kvben foglalt utóbbi egész Ingatlanokra 10/a. 47la hraz. szántó a Horgss dűlőben \' 3 P, 10/a, 48/b hr.t aaántó u. 0. 66 P. 10/a, 49 c hr>z. szántó u. 0. 70 P, 10 a, 50/b hrsz. atfnló u. o. 78 P, 10/a. 51 b hras. szántó u. o. 85 P 50 f, 10/s, 52b hrtz. szántó u. 0 95 I\', 10/a. 460,. 2 hrsz. szántó u. 0. 51 P ét 11/31 b 3 a h-sz. szántó a Kátnáncsa dűlőben 90 P kikiáltási árban és pedig a pallnl 574. íztjkvben I gla\'t Ingatlanokra C 2-3. sorsz. a sz 5618 926 sz végzéssel Szabó János és neje Tóth Rozália pallnl lakósok (svára bekebelezett holtlglanl haszonélvezeti szolgalmi Jognak fenntartásával, amennyiben az etrész Ingatlanok azon fenntartásival olyan árban adalnáruk el, mely a rzolgalmljog telekkönyvi bejegyzi-iét mege ózó tehertétel fedezete szempont-Jábtl meitátl.piloll 6200 P l meg netn Utl, as árvetéi* hatálytalanná vá ik s az Ingatlanok a az>.Igaimi |og fenntartása nélkül a kitűzőit határnapon elárvereztetnek. A telekkönyvi halótág az árverésnek Palin közaágházánál megtartására I929. évi azepL hó 8. napjának délelőtti 10 óráját tűzi kl éa aa árverési lel-tételeket a következőkben állapítja meg: Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. Az árverelnl szándékozók! kötelesek bá nstpénztll a kikiáltási ár 10%-át készpénzben vagy az 1881 : LX. t -c 42. §-áb»o meghatározóit árfolyammal számított óvadékképes értékpaptrosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen blról letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 ; LX. t.-c. 147., 150, 170 §§.; 1908 : XLI. t.-c. 21. § ) Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni tenlt sem akar, köteles uyombsn s kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ál ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. 1908 : LXL t. c. 25. § ). Nagykanizsa, 192}. évi |unlua bő 22. napján. A kiadmány hiteléül : Szöllósy s. k. «M Lw.lítUit Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat KBnyvnyomda % Nagykanizsa • K8nyvkBtés*at a „Zalai Közlöny" politikai napilap kiadóhivatala Készítünk s "|TELEFON: 78.\'|" mindenféle kereskedelmi, Ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és eskelési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körlevelekel, röplapokat és mindenféle ízléses kiállilásu nyomtatványokat. Gyártunki üzleti könyveket, ügyvédi napiókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakai stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. Nyomdahelyiség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető: Zalai Károly.) 69. éTtolywn, J89 szátn Nagykanizsa, I82tt augusztus 23 péntek Ara 14 «»*r mi mim SxírkesxtÓség és kiadóhivatal: Fó-ut 5. síim. Keszthelyi fiókkladóhivata] Kossuth Lajos-u. 32. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Hóflzetési irs: egy hócs « poigó M mU> Ellentmondó Jelentések érkeznek Hágából a konferencia válságáról A delegáltak megkezdik magántárgyalásaikat és mindaddig folytatják, mig végleges meg állapodasra jutnak — Megegyezés esetén Is további nehézségek merülnek fel — A német kormány valószínűleg demlsszionál Hága, uugusztus 22 A hat egybegyűlt nemzet kép viselői ma délelőtt fél 11 órakor Ölést tartottak. Az ülésen csupán az a határozat történt, hogy a délután tartandó ülésen , referálni fognak a megbízottak az idöközben történendő magántárgyalások eredményéről Német részről nagy kedvetlenség észlelhető. A tárgyalásokkal kapcsolatos sikertelenségekért Stresemann teljesen elkedvetlenedett és valószínűen beadja lemondását. A többi államok, különösen Franciaország részéről nem fogják fel tragikusan a német kormány lemondásának hirét. Egyesek azt állitják, hogy egy esetleges kormányváltozás kapcsán az ország igazi képével lenne tisztában a külföld. A főtitkárság hivatalos kommünikéje Hága, augusztus 22 (Éjszakai rádiójelenlés) Délután a főtitkárság az alábbi hivatalos közlési adta ki: A hal meghívó nagyhatalom ma délelőtt fél 11 órakor összeült, hogy folytassák a megkezdett munkálatokat a kérdések megvizsgálására. A tanácskozók egyöntetűen elhatározták, hogy ismét megkezdik a magáneszmecseréket és megszakítás nélkül folytatják, amíg végleges megállapodásra nem jutnak. A megállapodásokat a holnap délutáni ülésen fogják közölni. A Havas-ügynökség ezt a hivatalos kommünikét igen furcsának tartja és megjegyzi, hogy a közlésből arra lehet következtetni, hogy pénteken befejezik a tanácskozásokat. Vagy pedig elhalasztják, vagy a technikai szakértökre bizzák a Young-tervezet technikai végrehajtásának kidolgozását. Órák kérdése — a megegyezés ? Pária, augusztus 22 (Éjszakai rddiójelenlés) Hágai jelentés szerint arra az esetre, ha a megegyezés sikerülne — ami valószínűleg órák kérdése — ismét nehézségek fognak felmerülni. Egyfelől a tanácskozások lassúsága, másfelől azért, mert minden delegátus más-má>- városi akar a tanácskozások színhelyéül. Lehetségesnek larlják, hogy szeptemberre véglegesen megegyeznek. A kedvezőtlen időjárás miatt elhalasztották a Gráf Zeppelin startfát J-.I svúfcl óceúnrepUlöket végleg elvesxeiinela leklnllK den reményi feladlak és teljesen ki látáslalannak tartják a mentőexpedi ciók sikerét is. A ncwyorki svájci kolónia körében szintén belátták a mcnlési kísérletek teljes reményié lenségét, miután a hétfő reggeli lisszaboni start óta több mint hetven Tokió,\' augusztus 22 (Éjszakai rddiójeientés) A Oraf Zeppelin japán időszámítás szerint este 10 órakor, középeurópai idő szerint délután 2 órakortervezeti starl-|át kedvezői len időjárás miatl el kel lett halasztani. Tokió, augua/.tus 22 (Éjszakai rádiójelentés) A Oraf Zeppelin előreláthatólag csak hajnalban indulhat útjára. Ezúttal 17 ulasa lesz, úgyhogy a fedélzeten levők összes száma a személyzettel együtt 42 fő. Tókló, augusztus 22 (Éjszakai rádiójelenlés) A Oraf Zeppelin indulását este 10 órára tervezik. A repülőtéren egyre növekszik a tömeg, mely türelmetlenül lesi, mikor száll levegőbe a hatalmas monstrum. 70 óra óta nincs Itlr a svájci óceánrepülőkről Newyork, augusztus 22 A svájci óccánrepülök, Kaeser és l.uscher most már elveszetteknek tekintendők. Aviatikai körökben min- óra telt el anélkül, hogy a repülőkről hir érkezett volna. Benzinkészletük a legjobb esetben is csak ötven órára futotta s igy egészen bizonyos, hogy a svájciak a nyitt óceánon kényszerleszállást hajlottak végre. "" ** TI VI_ Lm\'L\'-\'.\'.v.uLxvin\'u\'nnn-nnm~r............-............................. A világ magyarjainak hitvallása magyarságuk mellett Megnyílt a magyarok világkongresszusa Hódolat a kormányzó előtt — Az Amerikai ■Magyarok Egyesülete 274 egyesületet és 41 magyar újságot mondhat magáénak „Az édesa Budapest, augusztus 22 Ma délelőtt nyílott meg a Magyarok Világkongresszusa, a Nemzeti Múzeum előcsarnokában. Báró Petényi Zsigmond elnök megnyitójában szeretettel üdvözölte a ^\'ztvevőket és kérte, hogy most mya szeretetéért jöttünk a megcsonkított kicsiny Hazát szeressék még jobban, mint a régi integer Magyarországot és segítsenek megteremteni a magyar egységet. Mijd huszonnégy ország kiküldöttei léplek a megafon elé és tolmácsol- haza I.. ták a távoli országokban élő magyarok üdvözletét Márkos Béla igazgató, a kongresz-szus jegyzője jelentésében közölte, hogy 88 magyar külföldi egyesülpt, 153 delegátus, 477 külföldi magyar, 269 vendég, tehát 746 külföldi részt- vevő van jelen. A kongresszusba 151 egyesület kapcsolódolt be. Majd beterjesztette a kongresszus programját. Ezután Perényi báró berekesztette az ülést és vezetésével az egybegyűltek a kormányzó üdvözlésére a várba vonultak, ahol Herczeg Imre dr. üdvözölte a kormányzót. — Ezer éve első eset, hogy a világon szétszórva élő magyarok ösz-szegyültek — mondotta. Felhívta a kormányzó figyelmét arra, hogy tavaly alakult meg az Amerikai Magyarok Egyesülete, mely már 274 egyesületet és 41 magyar újságot mondhat magáénak. Az édesanya szeretetéért lőttünk haza. Kéri a magyarok Istenéi, hogy áldja és segítse a Hazát. A kormányzó válaszában hangsúlyozta, hogy őrizzék meg ezt a ragaszkodást. Ragaszkodjanak ehhez a magyar földhöz, a nemes veretű magyar kultúrához A magyarnak messze idegenben az a kullurfeladala, hogy megbecsülést vívjon ki az idegen népek közölt a maga magyarságának. Ezután zászlók alatt levonultak a népjóléti minisztérium uj tanácskozó termébe, ahol dr. Vass józsef helyettes miniszterelnök Waiko Lajos külügyminiszter társaságában fogadta a kongresszus tagjait. A románok elfogták „lázítás" miatt a lupényi áldozatokat temető lelkészt Kolozsvár, augusztus 22 A lupényi áldozatokat tenlctó Hzabó református lelkészt a román hatóságok a temetésen mondott beszéde miatt lázítás címén elfogták A vizsgálat megindult ellene, de az. összes tanuk azt vallották, hogy a lelkész scmini mást nem mondott, mint ami a vizsgálat során bebizonyosodott. A Rajna-vidék kiürítését szeptember 10-én kezdik meg az angol csapatok Wlcabattcn, aug. 22 Az angol megszálló csapatok parancsnoka távirati utasítást kapott az angol hadügyminisztériumtól, amelyben közlik, hogy az angol csapatokat kivonják német területről. Az első szállítmány indulásának időpontjaként szeptember 10-ét jelölték meg. A távirat utasítja egyben a főparancsnokot, hogy az első szállítmány után fokozott tempóban gondoskodjon a szállítmányok utnak-iudilásáról, ZALAI KÖZLÖNY Zalai Közlöny mindenkor mellénk állott.. „Ünnep és Ozlef cimü vezércikkünk és a kanizsai kereskedő társadalom Nagykanizsa, augusztus 22 Nem szoklunk reklámot csapni önmagunknak, mert a kötelességtelje-sitést nem tartjuk megkülönböztető érdemnek, mégis közreadjuk ezt a mai napon kapott levelet, mert a város két domináns oszlályának, az iparosságnak és kereskedővilágnak érdekeit is szolgáljuk vele. Mélyen tisztelt Szerkesztőség! Folyó hó 18-án megjelent .Ünnep és üzlet" cimü vezércikkük azt hisz-szOk, nemcsak a mi — alulírottak — véleményével, hanem Nagykanizsa egész kereskedő és iparostársadalmának tetszésével mindenben találkozóit. A Zalai Közlöny már számtalan cselben tanújelét adta annak, hogy ugy a mi, mini az iparosság, illetőleg a kanizsai adózótársadalom érdekeit megvédi, ha ezeknek az érdekeknek megsértését látja, súlyos szavával mindenkor mellénk állolt. örülünk, hogy a kanizsai és általában a vidéki kereskedelemnek azt a régi, fájó sebét tárta fel ez a cikk, amely eddig is rengeteg anyagi veszteséget okozott az ezerféle megterheléstől sújtott kereskedő és iparostársadalomnak. Évekig a szemünk elölt folyt le a vidéki vevöközönségnek Budapestre való csalogatása. Ameddig a közönségnek a fővárosba való utazása a hazafias érzés ápolását jelenti, senkinek ellene szava nem lehet. Mi magunk is nem egyizben örömmel siettünk szép fővárosunkba és a vi- déki egyszerű, de izzó hazaszeretettől eltelt polgár lelkét vittük Budapestre. Azonban — mini azt a cikk is nagyon helyesen domborította kl — ujabban azt látjuk, hogy a fővárosba való utazgatásoknál az ünnepi jelentőség mindinkább háttérbe szorul és a vidéki kereskedő és iparos rovására előtérbe nyomul — az üzlet. Ez ellen pedig nekünk, érdektl-teknek sürgősen össze kell fognurtk. Tudomásunk szerint Nyíregyházáról kiindulva már is mozgalom kezdődött, mely az érdekek védelmét célozza. Remélhetőleg mi, erősen érdekelt nagykanizsaiak Is megtaláljuk a módját, hogy ezzel a kérdéssel komolyan foglalkozzunk. Addig is kérjük a közönséget, hogy a fővárosi reklám-hadjáratnak, mely zsebe ellen irányul, ne üljön fel, lássa be, hogy a vidéki városok, kereskedők és iparosok akár az áruk minőségében, akár az árak szolidságában vannak olyan jók és megbízhatók, mint a fővárosiak. Tehát nem egy társadalmi osztálynak, hanem az egész városnak érdeke, hogy a kereskedő és Iparostársadalom a mai nehéz helyzetben meg tudjon állni a lábán. Ennek előre mozdilását szolgálja a Zalai Közlöny cikke, amelyért mindnyájan csak meleg elismeréssel lehetünk. Ugyanekkor pedig továbbra is kérjük a Tekintetes Szerkesztőség meg- értő támogatását és vagyunk teljes tisztelettel Muszel és Friedenthal Zsoldos Oyula Vdgó Endre Barta Alfréd Schvarcz Dezső Singer József és Társa Kohn /,. Lajos Szabó Antal Weiszfeld és Fischer Ehrenstein Károly és társa Szomoiányi Gyula Grünfeld Márk. N Zala Iparossága a Társadalombiztosító nagykanizsai kerületéért A zalaszentgróti Iparos-ünnep J»_ Toka sohasem bentit forradalomról, vallották a mai tárgyaláson Pozsony, augusztus 22 A Tuka-pör mai tárgyalásán folytatták Völgyi ny. alezredes tanúkihallgatását, aki kijelentette, hogy meggyőződése szerint Kovács alezredesnek már régóta kapcsolatai voltak a bécsi kémirodával. Ezután Hilmer István dr. losonci közjegyzőt hallgatták ki, aki nem emlékszik Belánszky kijelentéseire, hogy szeretné visszavonni Tuka-elleni feljelentését. Grebác néppárti képviselő kijelenti, hogy Tuka sohasem beszélt forradalomról. Bazovszky Lajos losonci ügyvéd teljesen lehetetlennek tar\'ja, hogy Tuka államellenes működést fejtelt volna kl. Belánszkyrói elmondja, hogy először a magyar hadseregbe jelentkezett felvételre s midőn Magyarországon nem boldogult, kérte a felvételét a csehszlovák hadseregbe. A tauernl vasúti katasztrófa Bécs, augusztus 22 (Éjszakai rádiójelentés) Az osztrák vasutak igazgatósága hivatalosan közli, hogy a tauernl vasút szerencsétlenség alkalmával négy ember vesztette életét. Nyolc súlyos és 12 könnyebb sebesültje van a katasztrófának. Tizenöt utast elsősegélynyújtás ulán elbocsátottak. Bécs, augusztus 22 (Éjszakai rádiójelentés) A vasúti szerencsétlenség halálos áldozatai a következők-: dr. Oold ügyvéd (Char-lottenburg), Raabe Richárd (Érchegység, Auer), Wagner Ida (Aussig), Blenenfeld Janka (Bécs). A súlyosan sebesülteknek személyazonosságát még nem lehetett megállapítani eddig. A szovjet megfosztotta Bucharint hivatalától Riga, augusztus, 22 Buchartnról a szovjet-tanács megállapította, hogy nem alkalmas a kommunista internacionálé vezetésére, mert defetista. Hivatalától hir szerint megfosztották. Naponts adjon nóvendék éa h lóállatalnak „FUTOR" szénsavas takarmánymeszet. A .FUTOR- növendékállatoknál a csontképződést elősegíti, hízásra SS étvágygerjesztő & A .FUTOR" nem orvosság, hanem a legfinomabban órlött mészsótáp, amely az Allatok szervezetébe igen könnyen felszívódik, s amelyet az állatok aro-matlkus anyagtartalmánál fogva szívesen fogyasztanak. A .FUTOR" etetése a konyhasó etetését feleslegessé teszi. A nagyhizlalók, uradalmak, gazdaságok a .FUTOR"t állandóan etetik. Ára: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: 1 zsák 50 kg. (zsákkal egy üti) P 1030. 1 cca V« kg os próbadoboz ára 30 fillér. Kicsinyben és zsákszámra kapható: ország józsef mag, műtrágya, nővényvédőszerek m kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Teleion : 130. Zalaszoutgrót, augusztus 22 Nagy napja voll Szent Islván ünnepén Zalaszentgrót nagyközségnek. Ekkor szentelték fel a járási ipartestület uj székházát és a Zalavármegyei Ipartestületek Szövetsége akkor tartotta nagyválasztmány! ülését. Az ünnepségeken részt vettek Reischl Richárd, Gyömörey Sándor és Früh-wirth Mátyás országgyűlési képviselők, Spiegel Szigfrid a soproni Kamara elnöke és Székely Géza alelnök, dr. Lippay István IPOSz igazgató, dr. Schmidt Jenő főszolgabíró, Nagykanizsáról Bazsó József szövetségi alelnök, Samu Lajos ipartestületi alelnök és a kiküldöttek. Bazsó József szövetségi elnök nyitotta meg a nagyválasztmány ülését, aki lendületes beszédben üdvözölte a megjelenteket, majd a zalaszentgróti testület elnöke, Szalai Elek, mint házigazda köszöntötte az egybegyűlteket. Samu Lajos szövetségi főtitkár jelentésének előterjesztése után Frühwirlh Mátyás hosszabb beszédben az iparosság megmozdulásának szükségességét hangsúlyozta, rámutatva, hogy minden társadalmi osztálynak van képviselete a parlamentben, csak az iparosságnak nincs. Spiegel Szigfrid kijelentette, hogy a soproni Kamara sohasem volt ellene a Kézműves Kamarának. Beszélt a kisipari hitelről és az országos vásárokról. Ai ülést ezután felfüggesztenék, hogy megkezdődhessék a székház felszentelésének szép ünnepsége. Dr. Schmidt Jenő járási főszolgabíró magasszárnyalásu ünnepi beszédben fejtegette a magyar iparosságra váró nagy feladatokat Dr. Lux Béla a székházala- _ ■ 11*29. augusztus 23 pilás jelentőségét méltatta. Majd az emlékiratokat tartalmazó zárókövei elhelyezték ai épület külső falába. Az ünnepély befejezte ulán revíziós népgyűlés kezdődött, amelyen Oyömörey Sándor országgyűlési képviselő ismertette a gyűlés célját: tiltakozni Trianon ellen és követelni a revíziót. Indítványára a népgyűlés egyhan-dulag kimondotta, hogy csatlakozik a Revíziós Ligához, amiről Bethlen Islván grófot és Herczeg Ferencet táviratban értesítették. A gyűlés után a felszentelt székházban folytatták a választmány Dlését. Bazsó József melegen üdvözölle Zalaszentgról iparosságál. Dr. Lippay István a kisipari hitelről, a munkaalkalmak teremtéséről, a Társadalombiztosító elleni panaszokról beszélt. „A gomblyuk-fájdalom" Bazsó József szövetségi elnök ezután hosszabban kitért a nagykanizsai Társadalombiztosító ismeretes ügyére, amely nemcsak Nagykanizsa, hanem az egész megye iparosságának és érdekeltségeinek ügye. Az érvek megdönthetellenségével rániu-laloti arra, hogy a mai állapot semmi körülmények közölt fenn nem tartható. Utalt az adminisztráció nehézkességére, a heteken át tartó elintézésre, a Zalaegerszegre való utazgatásokra, a körülményes és hosz-szadalinas retorlákra, az ebből eredő költségtöbbletre, ami csak az intézmény kárára van. Hangsúlyozta, hogy Nagykanizsa nem akarja Zalaegerszeget csorbítani, csak a régi állapotok visszaállítását kívánja. A higgadt és tárgyilagos beszédet általános tetszéssel fogadták. Kakas Ágoston a zalaegerszegiek képviselője élesen szólalt fel az elhangzottak ellen és Zalaegerszeg-el-lenességet igyekezett az ügybe belemagyarázni, ugy, hogy végül Frilh-wirtfi Mátyás Is felszólalt, rámutatva, hogy Nagykanizsa nem akarja elvenni Zalaegerszegtől a kerületet, hanem azért küzd csupán, hogy ugy mint azelőlt — Zalaegerszeg melleit Nagykanizsának is meg legyen a maga Társadalombiztosító-kerülete. Többek felszólalása után a Zalavármegyei Ipartestületek Szövetsége egyhangúlag állást foglalt határozatílag a nagykanizsai Társadalombiztosító önálló kerülete mellett. Délben 150 terítékű bankett volt, amelyen az első felköszOntót Spiegel S/igfrid kamarai elnök mondotta Bazsó József szövetségi elnökre. A nagyérdemű hölgykösönség azlves tudomására hozom, hogy warradA-mal újból stsagny Itatta na és kérem azlves pártfogásukat. Tisztelettel Rablnek Dezsöné Erzsébet-tér 18. volt Szarvss-azilló, kapu "" alatt Jobbra, aa emeleten. Ugyanott tanalölaAnyak (elvétetnek. 1929 sugmztus 23 ZALAI KÖZLÖNY Jubileumi közgyűlés a Balaton vixéfí A Balatoni Szövetség ünnepnapjai UalaUmfürod, augusztus 22 (Saját tudósítónktól) Csak a napokban, augiisztus IS-én, avatta fel a szövetség az alsóőrsi kndrődi-imltkmllvel. Szeptember 1-én pedig a balatonföldvdri Kvassay-emléket fogja felállítani. Szeptember 8-án, a szövetség fennállásának 25 esztendős évfordulója alkalmából ünnepi közgyűlést tartanak a vizén, ott, ahol a három balatoni vármegye összesarkallik. A különböző fürdőhelyekről külön ha-|<Skon érkeznek a közgyűlés résztvevői. Hajó indul Keszthelyről, amely i lonyódi és boglári csatlakozással érinti Badacsonyt, Révfülöpöt, Bala-tonföldvárt. Hajó indul Kenesséről, ■mely érinti Almádit és Alsóőrsöt és hajó Indul Siófokról is, amely Tihanyt és Balatonfüredet érinti és valamennyi hajó a közgyűlés helye Iclá törekszik. Kedvezőtlen Idő ese- tén a közgyűlést nem a vizén, hanem Balatonfüreden tartják meg. A szövetség ünnepi közgyűlése napján nyilik meg az újból megrendezett balatonfüredi szőlészeti és gyilmölcsészetl kliíllllds, melynek 5 csoportja lesz. f. Borkiállítás és borkóstoló. 2. Gyümölcs, szőlőkiálli-tás. 3. Zöldség, főzelék, termény-kiállítás. 4. Népipari és kisipari kiállítás. 5. Képző és iparművészeti kiállítás. Ugy a közgyűlésen való megjelenésre, valamint a kiállításon való részvételre mindennemű bejelentést a Balatoni Szövetséghez Balatonfüredre kell intézni. A fürdőtclepek már most szervezkedhetnek, hogy a közgyűlésen és a kiállításon minél szebb formában és arányokban részt vehessenek. A közgyűlést Batthyány Lajos gróf, titkos tanácsos, szövetségi elnök fogja vezetni. Megvalósulás előtt a Nagykanizsa-böhönyei vasút ügye Hir szerint az építési tőke Nagykanizsa, augusztus 22 A Nagykanizsa—böhönyei vasút trasszirozási munkálatai befejezést nyertek és a kész terveket a napokban beadták a kereskedelemügyi miniszterhez. Amint megírtuk, a vasulvonal Nagykanizsa D. Sz. A. állomásából kiindulva Somogyszentmikló.s, Mórichely, Liszó, Pogányszenlpéter, nagyrésze már együtt van Ihárosberény, Inke, Varászló, Ne-mesdéd, Vése községek érintésével Böliönye állomáson torkollik bele a Soniogyszob—balatonszentgyörgyi vicinális vasútvonalba. A hírek szerint az épilésl tőke nagy hányada biztosítva van és az érintett községek lakossága a legnagyobb örömmel várja a tavaszt, amikor az épilési munkák kezdődhetnek. Siótok, augusztus 22 Megdöbbentő körülmények közölt lelte halálát a Balaton hullámaiban Rehdk Ferenc, a siófoki „Hangya" üzletvezetője. , Rehdk két kis gyermekével csónakázni ment a Balatonra. Nem\' messze a mólótól, az erős hullámzás a kis csónakot felborította. Az apa óriási önfeláldozással csak azon igyekezett, hogy két fuldokló gyermekéi biztonságba helyezze. Sikerült is a kél gyermeket a csónak mellé vinnie, amelybe azok belekapaszkodlak. Rehdk azonban a mentési izgalmakban annyira kimerült, hogy — bár jó uszó volt — elmerült a hullámokban. A pariról a folyamörök gyorsan odaeveztek, de csak a felfordult csónakba kapaszkodó gyermekeket sikerült kimenteniük. A sze- = Árban, minőségben válasz tébban Barta szönyegraktára szenzációs. világhírt!,, AEROXON légyfogót mmmma sokan ntánöiusák mrnmmm Bewá»ArU«nál Qgyljcn a névre I Saját érdekében ns fogadjon el mást, Iliivel ennek logókíposáue minden mis gyártmányt felülmúl, mindenhol eat k»we«elj» I Viszonteladókat kiszolgál s gyár MŰ kizár \'lagos vezérképvlselöje: TOLNAI JÁNOS JENŐ Budopaiat, VI., 8»otidy-i-io» 73. előhívás, másolás, nagyítás olcsón elvállaltatik. Nagy választék f ni kedvező részletfizetésre. 9X12 lemezesgép . 38 pengő és feljebb „KODAK" . . . .24 pengő és feljebb Mindig friss lemezek, filmek, másolópapírok, vegyszerek Szabó Antal képészeti szaküzlet A tiszakürti mérgezéshez hasonló ügyben nyomoznak Vasmegyében Méreggel elkövetett gyilkosság gyanúja miatt letartóztatás is történt Gyermekei szemeláttára a Balatonba fulladt Egy apa megrázó tragédiája Siófoknál a Balatonban rencsétlen apái, aki gyermekei szemeláttára fulladt a vizbe, csak hosszas keresés után találták meg Tegnap temették el Siófokon óriási részvél mellett. Nagykanizsa, augusztus 22 A szomszédos Vasmegye déli részén elterülő úgynevezett örségben, mely a megye legszinmagyarabb része, megdöbbentő esetnek jött nyomára a csendőrség. A liszakürti mérgezésekhez hasonlóan ebben a megyerészben is több névtelen levelet kapott a csendőrség, I melyeknek alapján nyomozást indítottak. A nyomozás nem várt eredménnyel járt. Legélsősorban Óriszentpéter községben tartóztatták le a csendőrök Szainkó Mátyás gazdálkodót, akit alaposan gyanúsítanak azzal, hogy két hozzátartozóját méreggel tette el láb alól. A letartóztatott ember természetesen tagad, de a bizonyítékok súlyosak. Most a bűnügyi hatóságok elrendelték Szainkó két hozzátartozójának holttestének exhumálását, ami tegnap meg is történt A testrészekből felküldtek Budapestre vegyvizsgálalra az Országos Orvosi Tanácshoz, amely kétségtelenül megállapítja, hogy volt-e a testekben méreg és milyennel pusztította el a tettes áldozatait ? Most a csendőrség tovább nyomoz és a tiszakürti esetekhez hasonlóan az örségben is nagy a rettegés, inéit ujabb letartóztatások lógnak a levegőben. Siessen vásárolni a TURUl cipőüzletben, mig az olcsó készlet tart. Női szandolettek piros, drapp és kék színekben. Gyermek, női és férfi duplavarrott szandálok. Chrom- és nyersgummitalpu tennisz-cipők nagy választékban. Néxze meg kirakatunkat 1 Még ma, pénteken a VÁROSI MOZGOSZINHAZBAN •>•<» 7 6.9 érakor I 11 sátán foglalójaIÉJI\'""líinu 11eaényéIetbsz■ Superattrakció 8 felvonásban I 011^00 I Gyönyörködtető regény 8 felvonásban | ZALAI KÖZLÖNY NAPI HÍREK NAPIREND Aufluului 23, pinlak Róm. katolikus: B. Fllloo. Protestáns: Faikas. Izraelita: Ab hó 17. • Városi Mozgó. .A sátán foglalója I\' superailrakch 8 (elv .Vls«za a legényélethez-. filmregény 8 felv. Pátria híradó. Gyógyszertári éjjeli szolgálat: f. hó végéig a Merkly-Belus-féle Fó-ull gyógyszertár. Oőzfflrdó nyltvs reggel 6 órától este 6 óráig (hétfó, szerda, péntek déluUn és kedden egész nap nőknek). Időjárás A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő jelentések r Csütörtökön a Mmér-sAlel: Reggel 7 órakor +14.6, délután 2 órakor +18 2, eate 9 órakor +15 9 Felhőzet: eggel tiszta, délben borult, este felhős égboltozat. SztUrdny: Reggel északi, délben északkeleti eate északi szél. A lataaratáglal latéaat tata 10 érakor Jelenti s id6 Járását felhSa ld< lényegtelen h6.élto>éeaal, Inkább tiiemlkedásael éa egye. helyeken aaásal vérhaté. — Személyi hírek. Gyömörey György főispán szabadságáról székhelyére érkezett. — Dr. Mezó Ferenc, az olimpiász szellemi világbajnoka néhány napi tartózkodásra Nagykanizsára érkezeit. — Dr. Sabjdn Oyula polgármester és Hemmert Károly városi főszámvevő Budapestről, ahol az utépilési program ügyében jártak el, visszaérkeztek Nagykanizsára. Ugyanebben az ügyben utazott fel Budapestre Király Sándor műszaki tanácsos. — Huszonötéves találkozó. A nagykanizsai kegyesrendi gimnáziumban 25 év előtt érettségizettek szombaton összelönnek Nagykanizsán, hogy vasárnap leróják a hála adóját egykori tanáraikkal és az intézettel szemben. A találkozók megkoszorúzzák volt tanáraik sirjál, majd az intézet tanácstermében lesz a találkozó. — Mentötanfolyam Nagykanizsán. A Városok és Vármegyék Országos Mentő Egyesülete által rendezendő mentötanfolyam Nagykanizsán (a polgári fiúiskolában) augusztus 24-én este fél kilenc órakor kezdődik. A tanfolyamra eddig is szép számmal jelentkeztek, de még lehet jelentkezni a tanfolyam megnyitásakor. A tanfolyam az elsősegélynyújtásról ad kimerítő ismereteket és két-három napig tart. A tanfolyam előadója egy fővárosi mentő-orvos lesz. — Népgyűlés. A nagykanizsai szociáldemokrata párt vasárnap délelőtt fél 11 órakor a városi képviselőtestületi választások ügyében a Polgári Egylet kerthelyiségében (rossz idő eselén a belső termekben) nyilvános népgyűlést tart. Előadó Szekeres Sándor Budapestről. — Az „öreg Harmlncegyesek Bajtársi Szövetsége" augusztus 24-én és 25-én (szombaton és vasárnap) Qyőrött tizenötéves találkozói rendez, amelyre a volt veszprémi 31/11. zászlóalj népleikelő tisztikarát, legénységét, a hősi halált halt bajtársak özvegyeil és árváit ezúton is meghívja. — Legjobb tóvárosi napilapok n Nonrzoü tljság és I J Nemzedék. ÍO napos KORZÓ Ml)AT VZCET ÖZV. KOHN CAJOSNÉ olcsó árusítást NAGYKANIZSA. m> tart A venereás beregehei gondoxó Iniéxctei a Tdrnudalomlilxtoallá 6«/- Iandó feldlllíanl Kanlxadn Mint ismeretes, Nagykanizsán nemibeteg-gondozó intézel felállilásá nak terve forog szőnyegen. A város hajlandó a szükséges helyiséget rcn delkezésre bocsátani és 3000 pengővel, — amit a népjóléti miniszter kilátásba helyezett — azt berendezni. Persze, az orvosi kérdés ezzel még nincsen megoldva. Nemrégen a város tisztiorvosi hivatala hosszabb beadványban arra kérte a vármegyéi, hogy ezt az akciót anyagilag támogassa. A megye válasza elutasitó volt. Most a Társadalombiztosító zalaegerszegi kerülete arról érlesitette a város vezetőségét, hogy hajlandó a várossal tárgyalni egy nemibeteggondozó felállilásá iránt. A tárgyalások erre vonatkozólag megindulnak. „A tudós ember" caodatllvei éle/vosnélyes be-/egsér/e/ okoz/uk — /I ku-runslót letarióx/aitdk Nagykanizsa, augusztus 22 A Keszthely környéki községek egyikében történt, hogy egy asszony nagyon sokat szenvedett a giliszták miatt. A falubeliek a szorongatott nőnek az ajánlották, hogy menjen a tudós emberhez, Kovács Jánoshoz, akit nagyon sok községben ismerlek, mert faluzni szokottá „tudományával". Az asszony szót fogadott, felkereste a 63 éves Kovács Jánost, aki azt ajánlotta neki, hogy beléndeket és vad sáfrány füvet szedjen és annak fózelét használja. Az asszony szót is fogadott, ám nemsokára olyan gflrctök lepték meg, hogy sürgősért orvosi kellett hozzá hivni, aki megállapította, hogy a tudós ember tanácsa a szerencsétlen asszony éleiébe fog kerülni. Kovács Jánost, a 63 éves tudós embert a keszthelyi csendörök át-adlák a nagykanizsai ügyészségnek. — Dalóra. A Nagykanizsai Ipartestületi Dalárda pénteken este léi í) órakor dalórát tart. Elnök. — Kerékpár baleset. Ajtay Oéza zalaegerszegi lakatos-segéd kerékpáron Zalaszenlgyörgyre rándult ki. Útközben felborult és súlyos csonttörést szenvedett. Beszállították a zalaegerszegi kórházba. — Plpázásból tűz. Tóth János nagybajomi földműves istállója ki-gyulladl. A tűz csakhamar átterjedt a szomszédos pajtára és kocsiszínre is, melyek leéglek. A csendörségl nyomozás megállapította, hogy a tüzel Tóth János pijiájából kihulló parázs okozla. — UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala-vát megye egész területére díjmentesen szállllunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengönként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat Is megtérítjük. Kopsteln Szombathely. aSEVGF.R varrogepek Méorx A LEGJOBBAK I — Legjobb olvasnivaló a Nem zeti Újság Aranykönyvtára. Ára előfizetőinknek kötetenként 150 P és 30 fillér portó. IfllDMB vese-, hólyag-,gyomor-és cukorbajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyajjhomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott elsőrendű gyógyvíz. Házi ivókurára rendkívül alkalmas. Állandóan friss töltési "" Főraktár: u weisz mór Nagykanizsa, Klrály-u. 21. ^B! a legjobb, tehát a legolcsóbb! Nagykanizsa, Sugár-ut 16. sz. ítáfl. augusztus 16, kiadóóőágba/i, ízben éö dtítóAágban OITKEHf. i miuiNmoRUTóiíKHmriíN. Kérje minden ItatastoÉIi a most meglelent, 148 receptet tartalmazó, színes képekkel Illusztrált dr. OETKER-féle receptkönyvet ári 30 fillér, tls a fűszeresnél nincs, forduljon közvetlen hozzánk dr. OETKER A. gyárhoz t ss Budapest, VIII., Contl u. 25. (Rövidítések) H — hírek, külgazdaság .tongv. — hangverseny. R — előadás Oy — gyermekeknek. A — aasaonyok-Mk. Z — zent Mg. — rnriőgsxdaaáf. 11). - iljuiigl előadás, F — tclolvasás. Cl — gramotonzene. Ib — Jazz-band. K — kabaré nZ — népszeztl zene. Augusztus 23 (péntek) Budapest 9.15 A rádió házitifójának hangv. 9 30 H 9.45 A hangv. lolyt. 11.10 Nemzetközi vlzjeizószoigálst. 12 Déli harangsző. 12.05 As 1. honvédgyalogezred zenekarának hangv 12.25 11 12 35 A hangv. lolyt 13 Pontos időjelzés. I4J0 II. 16.20 Mesedélután. \'6.4\') Pont\' s Időjelzés. tr.16 Cigányzene. 18.30 éa 19.20 E. 4).I0 Részletek Erkel .Hunyadi László" dmU operájából. Utlns kb. 22 Pontos Időjelzés-22.15 O. 23 30 Cigányzene. Bécs HZ. 16 tlangv. 20.05 Zenei humoreszkek. Berlin 14 O. 16.30 Hsngv. 19 HegtdO. hangv. 20 Hangv. Brtnn 12.20 Hsngv. 16.30 A prágai műsor közvetítése. 2oJO Hangv. 22.25 Jb London, Dsventry 11 O. 12 Zongoraszonáták 12.30 Orgonahangv. 13 O. 16.15 Z. 17 15 üyermekóra. 19.30 Hangv. 21 Z. 22 15 Vaudevlllc óra. 23.15 Zene. Milánó 11.15 0. 1230 Hangv. 16.30 Qycrni\'kkarének. 20.30 Szimt. hangv. 23.15 Jb. Manchen 12.50 hangv. 14.45 A 16 Rádiókvartelt. 18 Orgonahangv. 19.45 Zenés revü. 21 Kamara Z. Prága II 30 0. 12 20 éa 16.30 Hangv. 19.05 Vigjáték E. 20 30 Zongorahangv. 21 Z. 22.15 Jb. Róma 13.15 Rád!ó-trl6. 17.30 Hsngv. 31 Opereltr észlelek. Varsó 12 05 és 16 30 O. 18 Hangv. 20.30 Szimt. hangv. _ A badapestl Tőzsde dnvlja-]c.|rT2*" valuták Angol I. 27-70-27-85 Belga Ir 79 45-79 85 Cselt k. 16-88-16 98 Dán k. 152-10 152 70 Dinár 9 97-10 05 Dollár 570-10-572-10 Francia 1.22-40-22 70 Hotl. 228-85 229-85 Lengyel 64 05-64 35 Leu 3-36 3-40 Léva 4 11-415 Líra 29 90-30-20 Márka 136 30-136 90 Norvég 152 30 152 90 Schlll. 80-45 80 85 Peseta 83-75 84-4\'i Svájci I. 110-05 110 55 Svéd k. 153-20 153 80 DEVIZÁK Amst 229-20-229-90 Belgrád 10-05 10-07 Berlin 136-27-136-67 Brüsszel 79-55-79-80 Devizalel 3-38-3-40 Kopenh. 152 30-152 70 London 27-73-27-81 Madrid 83-70-84-30 Milano 29*90-30-— Newyork 572-203 »0 Osrlo 152-40-152 80 Pária 22-38-22 45 Prága 16 93-16-98 Szófia 4-13-415 Stockh. 153-27-153 67 Varsó 64-15-64-35 Wien 80-57-80-82 Zürich 110-08-110 38 1929. augusztus 123. ZALAI KÖZLÖNY SPORTÉLET Vasárnap : Hungária b)—Zala-Kanlscsa, NTE—pac A bajnok erős második csapata játszik 25-én Nagykanizsán Nagykanizsa, aug. 22 Még mindenki az Újpest B) szép játékáról beszél, de a Zala-Kanizsa FC vasárnapra máris gondoskodott neves ellenfélről. Nem kis anyagi áldozatok árán likerfllt biztosítani a Hungária B) csapatának vendégszereplését. A magyar bajnokcsapat ezen a nyáron olyan erőket Bzerzett tartalék-gárdájába, akik méltók a kék-fehér színekre. A Hungária A) csapata vasárnap a Paramount serlegért játszik. A B) csapat nagykanizsai vendégszereplése ugyanoly jelentőséggel bir, mint az U|pest volt. A Hungária B): Ujváry — Lengyel, Senkey I. — Rebró, Sándor, Grün-feld — Lázár, Nehadomi II., Hauer, Qvurcsó, Opsta. Mint látjuk, a vendégcsapatban 5 voll válogatott is játszik. A Zala-Kanizsa felállítását csak szombaton teszik kOzzé. Arról van szó ugyanis, hogy a vasárnap itt játszott Újpestből két csatár is felőlit a piros-fehér dresszt a Hungária ellen... A profimeccs előtt amatőr bajnoki lesz. , NTE—PAC Harmadik bajnoki mérkőzését játsza vasárnap az NTE. Ezúttal a Pécsi Atlétikai Club jeles együttesét látja vendégül. A PAC régen szerepelt már Nagykanizsán, évekkel ezelőtt, mert kiesett a II. osztályba s csak most sikerült visszakerülnie. Azonban nagyon frappánsan foglalta el régi helyét az első osztályban: két meccset játszott, mindkettőt megnyerte, pedig egyik ellenfele a PVSK tréningben levő bajnokcsapata volt, amelyik 6:0 ra győzött a DVAC ellen I Ugyanigy startolt az NTE is. Két meccs, két győzelem I Mindkét csapat vezet, ugy lehet, hogy vasárnapi meccsük az öszi forduló döntője lesz. Egyébként álljon itt a tabella, mely mlndenrfil világosabban mutatja a vasárnapi meccs fontosságát. 1. NTE 2. KAC :i. PAC 4. PVSK 5. PSC II. VOOE 7. NT8E H. SzAK II. Klt.SC III. KTTE 11 DVAC A Zrínyi Ifjúsági tenniszezöinek sikere a kaposvári nemzetkőzi versenyen Nagykanizsa, augusztus 22 Különféle sportvonatkozásokban legújabban mindgyakrabban szerepel a Nagykanizsai Zrínyi Torna Egylet neve. Egyik napon az atléták sikeréről kell beszámoljunk, másik nap a tenniszezők győzelme disziti sportrovatunkat. A Kaposvári Turul Sport Egylet rendezésében végbemenő nagyszabású nemzetközi teniszversenyen ismét sikert arattak a Zrínyi ifjúsági tenniszezöi: Biltera Béla és Darázs László. A két fiatal játékos a hatalmas mezőnyben várakozáson felül sikerrel szerepelt. Igy a férfi egyes ifjúságiban Biltera ellenfelét 10:8 ra, Darázs pedig 6: 4-re verte és ezzel előbbi az 1., utóbbi a 2. helyet nyerte el. A két kanizsai tenniszező játékával legnagyobb mértékben meg volt elégedve a közönség. Sorompóba állnak a levente-futballcsapatok Is — Megkez-dőinek az öszi forduló mérkőzései A leventelabdarugók intézőbizottságának határozata értelmében szeptember 1-én megkezdődnek az őszi forduló mérkőzései. Leventecsapataink lázasan készülődnek és szervezkednek az őszi összecsapásra, mert mindkét osztályban teljesen nyilt a ba|nokság és bizonytalan, hogymelyik csapat esik ki az első osztályból és melyik kerül fel a második osztályból. A tavaszi forduló tabellája a következő: 1. Vasas 2. Zala-Kanl i 3- 13 F. C. 4. Klskanlzssl Húsos Egyetértés 7. Haladás *) Visszalépett. 1. U. Kerület 2. Hunyadi 3. Klslc. Lev. Ii Ek.zerész 5. 77 Előre fi. Turul 7. Bocskai í NemzeU osztály 6 5 l _ 21 l 5 II 6 4 1 1 10: 3 9 6 3 2 1 5: 2 8 8 2 1 3 8: 10 5 fl 1 2 3 6: 10 4 6 1 1 4 4: 9 3 6 — 2 4 3: 12 2 . osztály 7 S 2 _ 17: 5 12 7 4 2 1 17: 6 10 7 4 2 1 8: 8 10 7 3 3 1 13: 7 9 7 4 - 3 8: 10 8 7 2 1 4 11; 9 5 7 1 - 6 4: 17 2 7 1 — 6 4: 19 2 A vegyesdandár tiszti teniszversenye A harmadik vegyesdandár a dandár egész területére — Zalára, Vasra, Sopronra — kiterjedő nagyszabású tenniszverseny előkészítésén dolgozik A jelek ugy mulatják, hogy a tennisz-sport híveinek élvezetes napjai lesznek Szombathelyen augusztus 24-én és 25-én, a dandár kétnapos versenyén. A versenyek a MÁV Haladás minlaszerü tenniszpályáin zajlanak le. Belépődíj nem lesz. Teraéiyténís Buza 30 flll., rozs 30 fillérrel esett. Buza llazav, 77-ei 22 50-22 70, 78-as 22-70-22(10, 79 ei 22 90 2320, 80-si 53 10 -23 20 duntnt. 77-es 22 10 -22 30, 78-as 22 30 -27 50, 79-es 22 50 -2270. bOs. 22-60 - 2280, rozs I650-I6>Ö, lak áros 1680-1720, sörárpa 21--- 24 — zab 15 25 -15 7S, lengeti tszL 23 60— 24--! dunántúli 23 40-23 80. repce 46 - — 48 - korpa 13 30 13.50. árpa uj korepei 17-75-18 50. _ Sertérrálár Felhaltál 3369, eladatlan 1000. - Elsőrendű 1-76-1-78. szedett 1-70—1-72, szedett kflsép 1*54 —1*62, könnyű IJO—1-40, 1-só rendu órcg 1-64-1-68, lí-od re,><10 öreg 1-48— 1 52 sngol tUldó P40—1-60, szalonns nagyban 1-92—1-96, zsir 2MS-0-00, hus 2-Í4-2-40, szalonnás félsertés 2-14-2-W. s a • aa 44 y és takarsattk és a M. kir. 4IL Oépgyárak által (jártait MÁVAG-MERCEDES-BENZ teherautók, aatóbiszak ás különleges autók v e s é r k 6 j> v 1 se 1 • t • ás eladási közpeptja : MERCEOES-MMZ AUTOMOBIL RT. Budapest, IV, Václ-inca 24 Megbízott: Saághy István Szombathely, Vörösmarty u. 15, KÖZGAZDASÁG Tenyészállatvásár és mezőgazdasági kiállítás Kaposvárott Nagykanizsa, augusztus 22 E hó 24-én nyitják meg Kaposvárott a mezőgazdasági kiállítást, melyből a gazdákat elsősorban a tenyészállat kiállítás, Illetve vásár érdekli. Gazdáink a háború előtt is voltak nehéz helyzetben, mert voltak máskor is nehéz értékesítési viszonyok, rossz termés, stb. Viszont megvolt akkor az olcsó törlesztéses kölcsön, aminek segítségével a szorgalmas gazda egypár rossz gazdasági évben összegyűlt adósságait több évre elosztva, ki India heverni. Ma a gyenge termés és a rossz terményárak mellett a már eddig illegnem terhelt (tehát csak kivételes) birtokosok által is nehéz leitélelekkel megszerezhető kölcsön olyan drága, hogy aki ezt igénybe veszi, pár éven belül kénytelen belátni, hogy azt birtoka jövedelméből visszaftzelni n;m bírja. — Gondolkodóba ejti tehát gazdáinkai, hogy vájjon mivel is lehelnék jövedelmezővé gazdaságukat? Meggyőződésem, hogy az egyik gyors és bizlos módja gazdaságaink jövedelmezőbbe tételének, állattenyész lésünk fejlesztése, olyan tcnyéaz-anyag előállítása, mely olcsón a legjobbat termeli. A kaposvári kiállítás az alsódunán-luli szarvasmarhatenyészlö egyesületek szövetsége a fenti cél elérése érdekében, ellenőrzött és kitenyésztett törzskönyvezett állatokat nagy számban fog kiállítani. Kívánatosnak látnám, ha ugy magán, mint községi tenyészeteinknek is sikerülne ezekből beszerezni, azérl ez uton kérem az érdekelteket, hogy 26-án hétfőn reggel a kiállításra hozott telivér szim-inenlhili tenyészbikák istállójának bejáratánál 9 órakor szíveskedjenek gyülekezni. A községi, illetve a közbirtokossági vezetőket is a fenti helyen és időben várom. Ezúton hozom tudomásukra azt is, hogy amennyiben államsegéllyel óhajtanak tenyészbikát venni, hogy eziránti, a körjegyző és a községi biró által aláirt kérésüket, melyben alulírottak kijelentik, hogy a köztenyésztés céljaira vásárlandó tenyészállat állami kedvezmény-nyel való vásárlásánál előirt kötelezvényt amint megkapják, aláírják, a kiküldőitek a fenti időre hozzák magukkal. Utóbbi esetben a két félév múlva fizetendő kamatmentes vételáron kivül a vételár 10\'<n-át is az állam fizeti. Dr. Vass Zoltán gazd. felllgyelő Zürichi zárlat Párls 30-331/!, London 2S19, Newyork 519 55, Brüssel 72-26, Milano 27 (S\'/i Madrid 76 35, Amsterdam 208 171/1, Berlin 123 74, Wien 7319, SoHa 3"76, Práea I5\'38Vl Varsó 5S\'30, Budapest SO-S8 Belgrád 9-13, Bukarest 3 08>/i. <-) 50 millió dollár alaptőkével uj Investment company alakult Newyork-ban. Ei év január haviban J, <S W. Sellg-man & Company, a nagyhlrll newyorkl bankhár alapitolta a Trlcontlnenlal Corporation nevü Investment compinyt 50 millió dollár alaptőkével. Newyorkból táviratoz, zák, hogy a Trlconllnental Corporation működésének elaó hal hómpjában ar elsőbbségi kötvények osztaléka ai üzleti költségek és adók levonása után rendes r\'izvé-nyenként 5-29 dollárral növelle a részvények llquldáló énékél. Kibocsátáskor s részvények llquldáló értéke, tehál egy rendes részvényre eső vagyonhányad, 25 dollár volt Ei az értéknövekedés évi arányban 1Ö58 dollárt, vagyis részvényen-kint több mint 42o/o-ol tesz kl. Ez év auguiitus hó 12-án, azaz a newyorkl lózsde nagy deroutejs után sz Investment company birtokában levő értékpapírok piaci értéke nagyobb voll, mlil amennyivel azok a |ullus hó 31-ével záródó télévben a mérlegben aserepeltek. A Trlcontlnenlal Corporation nagy sikere arra bírta a Sellgman bankházat, hogy egy ujabb investment co.-npanyt slapltion 50 millió dollár alaptőkével, amelyben lelentékeny érdekeliséget óha|t vállalni. Az arre vonat kozó előmunkálatok már annyira előre-haladtak, hogy a részvények kibocsátására már s |0vó hét folysmán sor Is kerül, TŐZSDE A mai értéktőzsde eleinte tartózkodó csendes voll, később az angol diskontkamatiáb változatlanul való megmaradásának híre megnyugtatóig hatott. Csekély forgalom folytán lényeges árváltozások nem voltak. Zárlatkor Irányzat nyugott, a forgalom csendes. Fixkamatozásu fiapirok piaca gyengébb csekély forgalommal. Valuta és devizapiacon az angol font gyengébb voll, egyéb említésre méltó esemény nem fordult elő. — A Zalai Évkönyv kultusza. Zala Halja: Mlsalal lyoaia és LayUatt Tállalat, laxjkuluái. Felelős kiadó: Zalai Károly. hitenirlMui telefon i Nagykaalzas 78. es. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett kedves fiunk, illetve testvérünk kir. péuflgyóri firlgyásó folyó hó 20-án délelőtt rövid szenvedés után visszaadta lelkét Teremtőjének. Ideiglenes nyugvóhelyére f. hó 23-án délután 4 órakor, a nagykanizsai róm. kath. temefő halottasházából helyezzük. Gyászolják: szülei, testvérei és rokonai Megnyugvást csak s rtssost-látásban találnak. ZALAI KÖZLÖNY APRÓHIRDETÉSEK Az apriblzrletáeek dl|a 10 szili 10 flIUr, Minden további szó dija » flll. Vasár- éa Ünnepnap 10 azólg 80 fillér, minden további azó dl). • flll. Szerdán é» pénteken 10 szóig 60 filter, minden tr,váfbl szó dija • flll. C-mszó n minden vastagabb belUból álló szó két szónak számíttatik. Állást kereaöknek SOD\'t engedmény. HIHeláaak > (Bt) pang* Seaaegan alul a (aleetegus kls|v.lás, astAmléxáa atkarOtéa. »*gatt a I B r a flxetandSk Irágáp.t kerrsek bélbe. Címeket a kUdóba kérek. Kél diákot teljes ellátárra vállal és szakfzerUen lanllja hivatásos tanár. Caan- gary-Mt 33. 4106 Vaaat, aárga éa vBHIa raaat, ólmot legmagasabb áron vesz Strrnberg Vilmos, Teleki ül 20. 3919 Onkéntea árvarás. Néhai Deák Péter hagyatékából bútorok, leitmények, ezüstök síb. Szemere utca 4\'c. alatt augusztus 26-án 9 órakor eladatnak. — Köz gyám 4110 MÉZET, nyerabftrt, ágytollat, vaaat éa fémet legmagasabb áron vasáról •trém Barnát éa Fiai Erzsébet-tér 18. sut ■aoka-konyhéa iakás (Pelőll-ut 13.\' kart és ehhrz csatlakozó felhold aaéaté egyilit, v*gy klllfln augusztus 28-án 9 órakor városhazán, koigyámí hivatalban árverésen november t tói bérbe-adatik. 4111 Ha megbízható Jó és olcsó bérautóval akar utazni, ugy hívja (el telefonon 167. vagy 571. acámol. üarsge: Nádor-u. 6. Sürgönyeim : .Autótaxi\'. 3271 ZEPE8I IMRE I Zrlay MMklóa-sstoa 22. caatornázáa. vízvezeték-berendezés, épület és mű-bádogos. — Teleion 2-95 PéstxkBIoaBaf bekebelezésre mlndea Összegben a legelőnyösebben és leggyorsabban folyóslttat Aoaál Igrsáo pénz-kólcsönközvelltó Irodája Nagykanizsán, Kazlrsczy-ulca 2. azlm. 4925 Kiadó novemberre Sugár ut 12, emeleten 2, esetleg 3 egymásbanylló lépcsőházi bejáratú szoba, eaetleg Irodának is. Bővebbet Blutnenscheln 1094 Egy kifut* leánvt Jó fizetéssel és egy bejárónői felveszek Deák lér 4. 4065 Bérautó csukoli, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon: 595. Bencze Lakáa ■ Kinizsi-utca 2lm. Elöa.obafal, puhafaszekrény, ónémet mosdó lükörrei és márványlappsl, t?y villanylámpa, azonkívül egy Ira\'k és szmoking öltöny msgas termeire eladó Szent-györgyvárt-ut I. Schetber. 4IC8 Fiatat bajérélaényt élelmezéssel és fizetéssel lelveuek. Cim a kiadóban. 4112 Két |(i karban levő Ford assté eladó. Megtekinlhelő Hunyadt-ulca 39. 42IJ E\'enáns utcai szoba házaspá nak, vagy .........kiadó -4115 I - 2 fiatalember részére olcsón Erzsébet-lér 1 II. lépcső. Magyar Távirati R.-T. és lagyar Hirdető R.-T. nagykanizsai llókja Sugár-ut 4. sz. alól irodáját Erzsébét-tér 18. szám I. em. helyezte át. Balatonszemesl görögdinnye frissen érkezett és kgr.-ként 12 fillérért kapható a piacon, a „Centrál" átellenében. 4M4 Cirka 2 vagon száraz bükk fürészpor 4111 elaaén a la dó lagyar Erdfiblrtokoiok Fatelepén. Mayer Klotild Utóda VAROA NÁNDOR gflimotó, vegytiutltó, ruhaf«»W a iiombatbelyl oru. IparkUlllUaon aranyéremmel kitüntetve NAOYKANIZSA Oyljtdt.tapi Oyárielepi Kaztnczy-u. 8. Hunyadl-u. 19. Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit festet vagy tisztíttat. Győződjön meg áraim olcsóságáról és munkám kiválóságáról. Utolérhetetlen lényfl gatlérttsztitás I Tisztit I l\'M Pilsséroz I HIRDESSEN a „Zalai KözlBny"-ben. Kévekötő és Manilla Gazdasági kötéláruk Uj ponyva Gabonászsák Ponyva és zsák kölcsönzés HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél. NAGYKANIZSAIAK kedveli találkozóhelye BUDAPESTEN ZPONTI S VII., Baro-s-tér 23. a Keleti pályaudvarnál. Teljesen tijonnan berendezett kényelmes családi ház. Központi ffltés, hideg-melegvíz. Mérsékelt pulflérí árak. E lapra hivatkozóknak 20° o enged.nény. Testvérvállalat: OSTENDE KÁVÉHÁZ Tulajdonos: GROSZ ÖDÖN. Gazdák és uradalmak figyelmébe!! Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a „KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson, Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, velőgépek, konkolyozók, borprések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjutá-nyosabb árban, egy vagy két évi részletfizetésre is, minden előleg nélkül kaphatók a KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál, Nagykanizsa, Fö-ut 12. szám. Ugyanolt kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltételek mellett. Szükségleteinek beszerzése előtt feltétlen 2s» kérjen árajánlatot I yw UJ j y VWV\'9 ^ \'ír U/ Ez az autó kell Önnek! Rendelje azonnal meg Szántó Vilmos és Társai cégnél \\ Nagykanizsa, Deák-tér 2. szám. Telefon: 3-22. RaktArról az öaszea typusok azonnal azAllit-hatók. — Kedvező fizetési feltételek I 1929. augusztus 31. JSólhíUöxheícÜen wtúultn hűtdarJáibmi SINGER VARRÓGÉP MINDENT VARR. STOPPOL Í5 MIMIZ Kadvezó fiz*tÜAi faltótoLeh Alacsony h.aui rostiatok 5INOER VARRÓGÉP RÉSZV TÁRS rióktxlete: HA6TKAHIZ8A Fö-ut 1. Minién magyar, magyar vlaet Igyékl Szent-Margitszigeti PALATÍNUS gyógy- és ásványvíz kerületi lerakatál megnyitottam. Palatinus oyógjr-» bor- és ásványvíz nagyban és kicsinyben jutányos áron kapható Fischer és Leltner i tflszer- és gyarmatáru kereskedőnél Király-utca 8. Telefon 239. ~ Kladen magyar, magyar tliet lgyék 1 Nem trükk, valóság! Kedves, barátságos, tiszta szoba-árból 20% Bőséges, ízletes, házi étkezési árból 10% engedményt kap ön, mint ezen lap előfizetője BUDAPESTEM Park Nagyszállodában, VIII., Baross-tér 10. MAKULATUR papir kapható a kiadóhivatalban Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető: Zalai Károly.) 69. évfolyam, 190 szára Nagykanizsa 1929 augusztus 24 szombat Ara 14 fillér ZALAI nZLÜHr Siakojlíjíí és kiadóhivatal: P6-ut 5. axim. Keuthelyl flákkladóhivatal Kossuth Lajos-u. 32. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Bóflxrtéai ára : egy búra fl pofó M fiHfc Zalasxentgrót kit iparostábora megmutatta egész Zala iparosságának, mit lehet elérni acélos összetartással, egymás-segi-liisel. Ahelyett, hogy ők is — mini mnyian másutt — panaszukat hallallak volna és slrámalkkal még csak jobban fokozták volna az elkesere-déll általános hangulatot: összeálltak éi mcgalkoliák családi házukat, várukat, iskolájukat — az iparos-székházat, amely most büszkén hirdeti azt az igazságot — segíts magadon és az Isten is megsegít. A szentgrótlak nem vártak senkitől semmit — de megtanultak a maguk lábán járni. Tudták azt, hogy a magyar iparoson csak a magyar Iparos segll. Hogy nincs senkije, akire komolyan támaszkodhatik, csak a maga erejére. És ezért imponál nekünk a szentgrótlak megmozdulása, melynek szép eredményéül most büszke várként ott áll az iparosok családi háza. Mert családi ház az iparosok székháza, ahová a napi fáradalom után Ouzeül megpihenni az iparosság, a nagy Iparos-család minden tagja. Iskola az iparosok székháza, ahol minden tag az élni és okosan és célszerűen élni tudás művészetét elsajátítja, önmagát továbbképzi, csiszolja és műveli. Vár ez a székház, ahol az élet minden viszontagságában, küzdelmében menedéket, oltalmat, biztonságot talál. Az iparosság székházában kell, hogy elsajátítsa azt a hadászati tudományi, amely őt az élettel való harcban acélosilja, leleményessé és harcképessé teszi, hogy meg tudja állani helyét a ma ádáz tusában. Mert az iparosnak tudatában kell lennie annak: ha székházába megy — haza megy, otthon van. És ezt a székházat építették és szentelték fel a derék zalaszentgrótiak. A szentgróti székház-ünnep sok komoly gondolatot kell, hogy fakasz-non a ml Iparosságunkban. Akkor, amikor annyi a sokféle intézmény, szövetkezés és alakulás : melyek mind azl .hirdetik", hogy <jz iparosságot meg akarják menteni. Amikor minden hónapra jut egy nyilatkozat, elismerés vagy ígéret a magyar iparosság számára. A napi váll-veregelésekről nem is szólva. És eközben csak bezárulnak az üzletek, kihalnak a műhelyek. Az iparos le-norgasztott fővel járja az utcákat és \' kétségbeesés vesz rajta erőt Mert ahová csak megy, amerre csak for-<™ nem jut számára más, mint „lóinduiatu biztatás" és „legmesz-"ebh menő készség". Es megkondul a lélekharang, amely jwennap haltatja szavát egy legör-O\'Ht redőjll üzlet, egy bezárt, clhal-*Mt mllhety felett Ne értessünk félre. Mindenki szive melyéből Örül, ha bármilyen szerv »«Ky intézmény alakul, amely a lel-Ren magára hagyatott és már csak Holtponton a két nappal megtoldott hágai konferencia A Rajna-vidékről a Young-tervezettől függetlenül kivonják az angol csapatokat Hága, augusztus 23 (Éjszakai rádiójelenlés) A mai nap eseményei ismét rácáfollak a jóslatokra. Tegnap Henderson kijelentette, hogy az angol delegáció vasárnap elhagyja Hágái. Ma Snowden kérésére a tárgyalásokat hétfőre halasztották. Igy legalább 48 órával meg van hosszabbítva a konferencia élete. Németország nem enged Hága, augusztus 23 (Éjszakai rádiójelentés) A német delegáció elhatározta, hogy nem ad semmiféle engedményt. Ilyenformán a konferencia érdekelt köreiben ismét rossz hangulat uralkodik. A Rajna-vidék kiürítése Hága. augusztus 23 (Éjszakai rddiójelentés) Henderson angol külügyminiszter ma levelet intézett Stiesemannhoz, melyben megerősíti az angol kormánynak azt a bejelentését, hogy az angol megszálló csapatokat a Rajna-vidékről a lehető legrövidebb időn belül kivonják. Ez meg fog történni — írja a levél — tekintet nélkül arra, hogy az angol kormány elfogadja vagy sem a Young-tervezetel. A tervek szerint az angol csapatok kivonását szeptember 15-én kezdik és három hónap alalt véget is érhet. Holtponton Hága, augusztus 23 (Éjszakairádiójelentés)Esá Reuter-Jelentés szerint Hágában a helyzet újból holtpontra jutott. Snowden ma este értesítette Jaspart, hogy a delegációktól kapott válasz az eddigiekhez hasonlóan nem kielégítő, mivel az annuitások és a dologi kiadások tekintetében semmit sem tartalmaz. Esetleg ma későn este a megszálló hatalmak isméi tárgyalni fognak a német delegációval. A cseh, román és jugoszláv hadgyakorlatok a magyar határon bizonyítják a kisantant szerződés sokat cáfolt Prága, augusztus 23 (Éjszakai rádiójelenlés) A .Rude f\'ravó" c. lap erősen megcenzurázott mai száma nagy feltűnést keltő cikkel közöl. A lap a kisantant mostanában szóban forgó szerződéseivel kapcsolatba hozza a kisantant államainak hadgyakorlatait. A lap szerint feltűnő, hogy ezek a hadgyakorlatok mind a magyar határ mentén folynak le. A jugoszláv hadgyakorlatok után, melyek ugyancsak a magyar határ közelében voltak, most a cseh szlovák hadsereg 10. és 12. hadosztálya folylat hadgyakorlatokat Pozsony-megyében a Fehér-Kárpátok vidékén. katonai jellegét Rövid időn belül a román hadgyakorlatok is megkezdődnek Szatmár-megyében a magyar határtól nem messze. Ezek a tények igazolják azt a hirt, hogy háború esetén a kisantant hadseregei közös hadvezetés alá kerülnének. külföldi magyarok fogadalmai teltek a régi Oatúrok vissszasxerscésére Élénk munltóban vannak a kongresszus sxakosxlályal Budapest, augusztus 23 A magyar világkongresszus tagjai ma meglekintették a parlamentet, amelynek kapujában Szabó Zoltán h. háznagy fogadta őket. A kupolacsarnokban Huszár Károly és Czeltler Jenő fogadták a küldöttséget. Az üdvözlő beszédek elhangzása után megtekintették a parlamentet, majd a több száz főből álló küldöttség felvonult a Kossuth szoborhoz és azt minden ország küldöttsége megkoszorúzta. A bécsi munkások küldöttsége beszédében megbocsátást kért a Bécsbe száműzött megtévedtek részére, innen a Szabadság-térre vonul! a menet, ahol Takaró Géza amerikai ref. pap az összesek nevében fogadalmat tett, hogy nem nyugszanak addig, inig Ki határokat. vissza nem szerzik a régi Az ünnepély fél 3 órakor ért véget. A magyar világkongresszus 5 helyen tartott ma szakosztály-ülést. A gazdasági szakosztály Sontagh Tamás elnöklete alatt ülésezett Előadást tartolt Staub Elemér kivileli cikkeinkről, Balkányi Károly a magyar külkereskedelem fejlesz- az Ígéretekből megélni kényszerült iparostársadalom védelmél, hóna alá nyúlását tűzte ki céljául — de ez a .mentés" már évtizedek óta folyik. Érdemes lenne azt a sok program-mot, ami csak ugy havonta összegyűl és kikeiül nálunk „az iparosság megmentésére" — összegyűjteni. Száz év múlva nagy muzeális értéke lenne. De gyakorlati jelentősége, eredménye? Válaszoljon erre maga a pusztuló magyar iparosság I Súlyos, szinte áthatolhatatlan sö-télségü a magyar iparosság helyzete. És mégis azl mondjuk: nem vigasztalhatatlan. Itt van a zalaszenlgróli példa. A szeiilurótiak nem várlak senkitől segítséget megtanultak a maguk lábán járni, önmagukon segíteni. És hogy mii lehet csinálni, dol- frozni, alkotni az iparosság érdekélen, mulatja a nagykanizsai Ipartestület, amit ma példaképül kellene állilani az egész ország Ossziparos-sága elé. Mert mig a fórumon folyik a szóharc, a frázisok csatája és robbannak a hatással töltölt bombák, addig a nagykanizsai Ipartestületen csendes, zajtalan, de intenzív munka folyik. A nagykanizsai iparos is tudja, hogy nem számiihat senkire, csak önmagára. A nagykanizsai iparosság elég súlyos tandíjai fizetett már, csak ugy mint a többi,- azért az aranyigazságért, hogy önmaga kell, hogy segilsen magán, ha csak nem akar elpusztulni. Azért a szervezettség erejével mindenütt ott van, ahol érdekeit meg kell védeni, munkaalkalmat teremteni, az adóbilincseket lazilani, egyedeinek minden ügyes-bajos dolgában eljárni. A nagykanizsai Ipartestület tényleg az, aminek lennie kell: az iparosság védvára, melynek öve alalt biztonságban érezheti magát a dolgozó iparos, kézműves. Sok, nagyon sok megoldatlan probléma vár még megoldásra Nagykanizsán. Az ipartestület karöltve a vármegyei szövetséggel — ezeket lassanként mind igyekszik megoldani és meg fogja oldani — mert erős, egységes és magában bizó sziklalábor áll mögötle. Benedek Rezső ZALAI KÖZLÖNY A kanizsai kereskedők mozgalmat inditanak az országos vásárok számának leapasztása, illetőleg a vásárok kihelyezése érdekéhen A mozgalom sikere érdekében memorandummal fordulnak a polgármesterhez Nagykanizsa, augusztus 23 Az egész város kereskedő és Iparos társadalmának helyeslésével találkozott a kanizsai kereskedők aláírásával beküldött és tegnapi számunkban leközölt levél. Most, mint értesülünk, a kanizsai kereskedők körében olyirányu mozgalom vetődött fel, hogy a gyakori országos vásárok megszüntetéséig ls, a vásár területét, mint az más városokban ls van, helyezzék kívül a város területén. Számtalan cikk és panaszos levél jelent meg a Zalai Közlöny hasábjain arról, hogy a havi országos vásárok nemhogy valamit jelenlenének a kanizsai kereskedelemnek és iparnak, sőt kárt okoznak, mert az ország minden részéből, főleg Pestről idesereglelt bóvlizók a vidéki vevők, sőt gyakran a kanizsaiak pénzéi is elviszik. Nem egy izben olvashalta a közönség az országos vásárokról irolt tudósításunkban azt, hogy a kereskedők és iparosok nem sok jót láttak a nagyszámú vásári tömegből, mert az az utcai sátraknál szerezte be szükségleteit. Ennek a visszás helyzetnek orvoslását tervezi a most felvetődött mozgalom, mely elsősorban forszírozza a vásárok tömegeinek leapasz-tását. Addig is azonban, amíg ez megtörténik, a mozgalom kezdeményezői memorandumot szerkesztenek és azt a polgármester elé viszik küldöttség utján, hogy a hivatalos váios respektálva érdekeiket, az országos vásárokat helyezze kl a vásártérre. Az ezirányu mozgalom kezdeményezői a memorandumot alá íratják az érdekellek tömegével és annak átadását a legrövidebb időn belül tervezik. Bsak üdvözölni lehet ezt az u|abb akciót, melyet maguk a kereskedők és iparosok kezdenek és remélhetőleg sikerrel is fog járni. Amllcor csendőr vigyázz a betegpénxtári tagra Érdekes bírósági tárgyalás, amelyen ismét pervesztes lett a nagykanizsai Társadalombiztosító kirendeltség J____ tésről, Jósika Herczeg Imre pénzügyi kapcsolatok létesítéséről. A szervezési szakosztály báró Perényi Zsigmond elnökletével tartott ülést a vármegyeház dísztermében. Udvardy Miklós az egyesületeket ismertette, Sukdn Béla a szervezetekről tartott előadást. Bárdi dr. a chikágói magyarság helyzetéről beszélt. Neumann Ferenc a brazillal magyarság helyzetét ismertette. A kivándorlási szakosztály elnöke Nabel Ferenc volt. Nánai Ferenc a délamerikai letelepedési lehetőségekről beszélt. Oajdy Ferenc az indiai kapcsolatokat ismertette. Perley Lajos Argentína viszonyait ismertette. Molnár Elza konzult kér Cuba részére. A szociális szakosztály elnöke CsUléry András volt. Tamódy Árpád az orvosi kapcsolatokat fcjle-gette. König Andor, Grosz Emil, Hall Endre beszéllek még. Utóbbi határozati javaslatot terjesztett be az általános biztositásnak a külföldön lakó magyarokra való kiterjesztéséről. Wein István a közsegély alapok és segélyegylelek lélesiléséröl beszélt. Tarnóczy Árpád az amerikai biztosítási viszonyokat Ismertette. A kultur-szakosztály elnöke Raffay Sándor ev. püspök volt. Kisfaludy Slrobl Zsigmond előadást larlott a magyar kulluráról, majd indítványozta, hogy minden évben egy gyűjteményes kiállítási kellene összeállítani és azzal körutat tenni Amerikába, hogy a magyarság megismerje saját kulturájál. Hancslk József Magyarország ismerteléséről, Idegenforgalmi propagandáról beszélt. Harsányi Zsolt a műkedvelők irányítására egy szervezetet kiván. Szilágyi Imre a magyar zene Ismertetését és terjesztését tartja fontosnak. UmilliópeDgőbernbázási hitelt szavaztak meg a íftldmlvelésfigyl tárcának Budapest, augusztus 23 A ma délelőtti minisztertanács 14 millió pengő beruházási hitelt szavazott meg a földmivelésügyi tárca részére. Ebből a termelés fejlesztésére 2,500.000 pengő, borászati célokra 800.000, baromfitenyésztésre 800.000, tejszövetkezeti célokra 2,500.000, népházakra 600.000, tagosításra 3000, népkönyvtárakra és rádióra 200.000, téli gazdasági iskolákra 450.000, kisérletügyre 150.000, folyószabályozásra 1,000.000, erdőgazdasági beruházásokra 200.000, gazdabiztosi-tásra 160.000 és a termelés értékesítésére 3,840.000 pengő jut. Ezenki-vül 2.300.000 pengő hitelt kapnak állattenyésztésre a községek. A Oraf Zeppelin 10.000 főnyi tömeg előtt, reggel 3 óra 14 perckor (japán idő), borult, de nyugodt időben elindult.\' Hétfő eggelre várják Los Angelesbe. Nagykanizsa, augusztus 28 Országos feltűnést kellett a nagykanizsai Társadalombiztosítónak eljárása, amit Hering Károly pénztári tagjával szemben nemrégen tanúsított és amit a zalaegerszegi kir. járásbíróság is „embertelen"-nek mi nősített Ítélete indokolásában. Cikkünk alapján ekkor az országos szakszervezeti tanács is foglalkozott a nagykanizsai Társadalombiztosító emberlelen eljárásával. Ma hasonló cselről kell beszámolnunk. Spilzer Károly nagykanizsai lakos, a sormási malom művezetője, üzemi baleset folytán hosszabban betegeskedett. Elment a „biztositóba", ahol a körzeti orvos csak ugy nadrágon keresztül vizsgálta meg a beteg lábát. Sok, körülményes és hosszadalmas eljárásba és szaladgálásba került, mig sikerült elérnie, hogy bajmegállapi-tás végett az Uzsok-utcai kórházba utalták, ahol megállapították betegségének diagnózisát és az ottani utasítás alapján kezelték tovább itthon Spilzer Károlyt. A fiatal művezető hosszú heteken át kapta a táppénzt, amit a pénztár rendesen kiutalt {részére, mig egy napon beszüntették annak további folyósítását azon a címen, hogy noha beteg — mégis dolgozik. Spitzer Károly megfellebbezte a kirendeltség határozatát a zalaegerszegi kerülethez. Zalaegerszegen természetesen jóvá- hagyólag vették tudomásul a nagykanizsai kirendeltség intézkedését. Spitzer Károly a munkásblztosltó bírósághoz vitte az ügyet, ahol azulán érdekes és épületes djlgok kerültek napvilágra. Spitzer Károly általános figyelem közepette előadta a királyi járás-bírónak, hogyan bántak vele. Mlllei csendörtiszthelyettc8 előadta, hogy dr. Bernyó József, a nagykanizsai Társadalombiztosító akkori vezetője megkereste a csendőrőrsöt, hogy figyeljék meg Spilzer Károlyi, vajion dolgozik-e a malomban és autózik-e ? Meg is figyelték Sp.tzerl, amint a malomba ment, ahol mázsált. A A csendőr vallomásából tehát kitűnt, hogy a Társadalombiztosító csendőrökkel figyeltette meg beteg pénztári tagját. Dr. Thassy Gábor vármegyei tiszti-főorvos, orvosszakértőt hallgatta ki ezután a kir. járásbiró. Dr. Thassy előterjesztésében nyomatékosan hangsúlyozta, hogy teljesen lehetetlenség, hogy Spilzer Károly betegségének abban a stádiumában, amikor megvonták tőle a táppénzt — dolgozni tudott volna. A kir. járásbíróság — mint mun-kásbiztositási bíróság — rövidesen meghozta ítéletét. Kötelezte a nagykanizsai Társadalombiztosítót a hét havi ___ 1029. augusztus 24 megvont táppénz megfizetésére. (ami .700 pengőnél többre rug), azonkívül a felmerüli költségek megfizetésére. Mennyi elkeseredést, mennyi felesleges munkát, tárgyalásokat, írást, költséget és főleg ezt az ujabb kudarcot megtakaríthatta volna a nagykanizsai Társadalombiztosító, — ha emberi érzést visz be ügykezelésébe és egész apparátusába? . . . Es a bíróság Ítéletében benne van a társadalom ítélete is. (B. R.) iiilii Mindenütt kapható I Termeli i Or«. Magy. TejszSnatkazati KBzpont Budapest, I., Horthy Mlkló«-*t 119-121 Kevés változás lesz az uj iskola-év tankönyveiben Nagykanizsa, augusztus 23 Néhány nap még és Ismét megnépesülnek az utcán a tanuló-ifju-ságtól. Megkezdődik az 1929—30»i iskola-év, megnyílnak az Iskolák kapui és a szülők és gyámok gondterhelten néznek az ujabb kiadások elé. Legfontosabb ezek közül a tankönyv-kérdés. Azért érdeklődtünk a helybeli könyvkereskedő cégeknél, ahol azt az információt kaptuk, hogy az uj tanterv fokozatos végrehajtása kapcsán az Idén nem lesz lényeges változás a tankönyveknél. Csak egyes osztályoknál van némi változás. Így a gimnáziumban a VL osztályban. A felsőkereskedelmiben a II. osztályban. A polgári Hu- és leányiskolában igen csekély le»z a tankönyv változás. Az elemi iskolákban az előző évadokban minden körzet iskolája más-más tankönyveket használt. Az idén az összes nagykanizsai állami elemi Iskolák egységes tankönyvekéi fognak használni. Ami már most a tankönyvek és szerek árait illeti, azok, a beérkezett árjegyzékek szerint: a mult évi ár-nivó körül mozognak. Nem lesz lényeges árdifferencia. A nagykanizsai kereskedők jobbára már ellátták magukat a rzükséges tankönyvekkel és szerekkel, ám nagy baj, hogy a magyar kiadók csak készpénz ellenében szolgáltatják ki a kereskedőknek a tankönyveket akik a szokásos illetékeken kivül még a csomagolás, adó és megmaradt könyvek rizikóját is kell, hogy viseljék. Innét van az, hogy a magyar könyvkereskedőknek csak készpénz ellenében van módjukban tankönyveket kiszolgáltatni. CI<aaaaH. Egy nagykanizsai el- gányzenész a Teleky-uton elv oszlotté a hegedűvonóját. Kéri a becsületes megtalálót. hogy adja le a lap kiadóhivatalába, mivel egyeden vonója ez és ottól ttlgg a kenyérkeresete. — A Zalai Évkönyv — Zala kultusza. I9M «ugUMlu» 24 Mozgószinház Elma kiaqfxouy Egy kiásé mozog bennünk a lokál palrfntlzmus. A lenti cimü regényt ugyanis kanizsai származású Író Irta. A neve bejárta már az egész Világot. Ahpl emberek laknak, ott tblti3tn(ÍÜ smfctlk ezt a kanizsai éfenetil ímberf, ezt it tsmidoifa nagy tehetséget, Schnilzler Arthurl. Egyike korunk legklasszikusabb íróinak, legnagyobb gondolkodóinak, akinek minden egyes munkája a legtisztább Irodalom. Sajnos, ő nem maradt kanizsai, M másfelé szólították az életkörülményei, Illetőleg elkerült Innen a családja s magával vitte a gyermeket nem sejtvén, hogy micsoda Isteni szikra lakik benne. Talán, ha tudták volna a szülök, hogy a gyerekre valamikor büszke lehet a szülőhazája, talán el sem költöztek volna Innen, mert ahogy a koriáruk mondják, Schnitzlerék nagyon szerették ezt a várost s éppen ezért .gönnolták" volna, hogy a sok dicsőségből, ami Schnilzler Arthur-nak kijutott, Kanizsára is esett volna egy-egy lényiugár. A film főszereplői közölt elsősorban megemlítendő Európa legnagyobb élő színésznője, Fllsabeth Bergner, mellette a legnagyobb német színész, Albert Bassermann és I fogalmat jelentő két név: Adele Sandrock és Albert Steinrück. Milyen lehet al a film, amely Ilyen négy főszereplöt foglatkoztat. Ezek a nevek előre is biztosítékot nyu|Unak arra, hogy Schnilzler Artltur regényének filmváltozata a közönség minden igényét ki fogja elégíteni. Kiiérö mosóra a filmnek két nagyszerű bohózat: Szerelem akadályokkal és Három Pufi, továbbá a|Magyar Híradó. Ez a nagy műsor f. hó 24-én és 25-én izombalön é« Vasárnap kerttl bemutatásra a Városi Mozgóban. ( ) A véa komédlds Magyar Írónő, magyar rendező I Olyan jelzők ezek,, amelyek elfogulatlanul büszkévé tehetnek bennünket. Szinte dagad a keblünk, amikor világatlrakciónak hirdet egy filmet az amerikai filmgyárak eeyik legelőkelőbb reprezentánsa, a Warner gyár, amely filmnek a regényét a magyar Fülöp Ilona irta s amely filmet » magyar Kertész Mihály rendezte. Hatalmas társadalmi drámának mondja a gyár s mi a rendező Kertész Mihály eddigi nagyszerű eredményei után egy pillanatig sem kételkedhetünk abban, hogy a be-muláUndó film méltó lesz ahhoz a névhez, amely a filmvilágban ma olyan fényesen ragyog. Mert Kertész Mihály neve ma Amerikában márka: magyar márka, amit nagyon keresnek. A Kertész Mihályok a magyar névnek dicsőséget szerezlek s ezeknek a művészembereknek nem kis részük van abban, hogy a világ legeldugottabb kis zugában Is tudják, mi a magyar tudás, tehetség és szelleminlvó. Meg kell nézni ezt a Fülöp — Kertész-filmet, hogy újólag meggyőződhessünk arról, hogy akik Amerikábm a magyar színeket képviselik, azok nein érdemtelenül jutottak abba a díszes pozícióba, amit naRy dicsőséggel be is töltenek. A darab elme „A vén komédiás". I\'.löadja az Uránia-mozi ma szombaton és holnap vasárnap, 24 és 25-én. A műsor kiegészítő része még "ét nagyon mulatságos és kacagtató bohózat és a Magyar Híradó. ( ) ZAUU KOZLOrfr NAPI HÍREK napirend Auguaztua 84, szombat Róm katolikus: Bertalan Protestáns Bertalan. Izraelita: Ab hó 18 « Vároál Mozgó. .Elza klssaazony", lllmregény Szerelem akadályokkal\' ál .Hlrom Pufi\', két burleazk. híradó. Uránia Mo gó. .A tén komédiás\' d áma. Kit bohó f-a! is a Híradó, Gyógyszertári éjjeli szolgálat: I, hó végiig a Mcrkly - Belus-féle Fó ull gyógyszertár. Oóifflrdö nyitva reggel 6 óráról este. 6 óráig fhátfö, azerda, pénlek délután i» kedden egész nap nőknek) VlQarvúró régi nóta Irta: VEÖREÖS GÁBOR De jó volna egyszer régi nólál Imi régi nóta taktusába belehullva, strni. De jó volna egyszer sóhajtani félve s vágyakozó versikéket szórni szét a szélbe. De jó volna egyszer sóhajtozni árván nyakkendőmet igazítva elpirulni gydvdn... De Jó volna egyszer sarkon ácsorogva lesni gydvdn. s ha meglátnám szivem földobogna. l)e jó volna egyszer ha valami jönne — Nem kopogna, nem köízönne : robogva betörne. De jó volna egyszer valakit szeretni -Szegény szivem kis kesergő dalba belevetni — A vármegyei főjegyző Nagykanizsán. Dr. Brand Sándor vár megyei löjegyző, dr. Thassy Qábor vármegyei tiszti főorvossal tegnap délután hivatalos ügyben Nagykanizsán tartózkodott. — A polgármester a kaposvári kiállítás megnyitásán. Dr. Sabjdn Oyula polgármester a kaposvári kiállítás mai megnyílásán Nagykanizsa képviseletében vesz részt. = Eljegyzés. Kovács Juliska Kerkaszentmiklós és Török Sándor Lenti jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) — Az útépítés ügye értesülésünk szerint a pénzügyminisztériumban keresztül ment, azonban az Ugy még mindig nem perfekluálódott teljesen, ugy, hogy\' szükségessé válik a polgármesternek ujabb felutazása Budapestre. — A zalai orvosok rendkívüli közgyűlése. Az Országos Orvos Szövetség zalavármegyei fiókszövetsége augusztus 25-én, vasárnap délelőtt 11 órakor Zalaegerszegen, a Kaszinóban rendkívüli közgyűlést tart, amit választmányi ülés előz meg. A rendkívüli közgyűlés legfőbb pontja az orvosi rendtartás kibővítésének megvitalása. = Ml a tllkn, hogy mindenki szőnyeget Barla Miksánál vesz? Mert kedvező részletfizetés mel lett készpénzáron vásárolhat. — Magyar önnep Kopehágá-ban. Kopenhágdból jelentik. Az itt egybegyűlt nemzetközi pedagógiai kongresszuson részt vett huszonhat magyar pedagógus is, akiknek tiszteletére Fergű P. H., a Gutenberg Könyvkiadóvállafai főnöke Szent István napján magyar Ünnepet rendezett. Az ünneplő társaság, magyarok és dánok a Magyar Borházban gyűltek egybe, ahol dán és magyar zene mellett folyt le az ünnepi lakoma. Fergo P. H. után, aki lelkes beszéd-bsn ünnepelte az ezeréves Magyarországot, a köszöntők egész sora hangzott el a dán-magyar barátságra. A társaság azután a Lorry-féle előkelő kerlhelyiségbe vonult, ahol magyar cigányzene mellett hajnalig |árták a magyar és a dán táncokat. — Meglopta az édesapját. Egy nagykanizsai kiskorú fiu édesapjától 115 pengőt lopott és azzal Budapestre utazott, hogy .világát élje". Mikor a pénz kifogyott, hazajött. Az apa feljelentette háladatlan gyermekét, akit a kapitányság átkísért a fiatalkorúak bírájához. — Régvárt jó hlr. Villámgyorsan híre futott a városban, hogy a legjobb minőségű férfi öltöny- és kabát-szöveteket egy ritka kedvező vétel folyián olcsón árusítja Stnger József és Társa. Megtekinthető vétel kötelezettség nélkül. — Oyujtott a villám. Zákány községben a villám becsapott Varga János nemrégen épített pincéjébe, mely kigyulladt és leégett. A kár kb. 5000 pengő. — Hlr4«tm4nr. Közhírré teszem, hogy folyó évi szeptember hó 6-án délután 3 órakor a kapitányságom udva rán löbbféle tárgyak, u. m. szék, asztal, [ogan. kályha stb. nyilvános árverésen a legtöbbet ígérőnek ol lesznek adva. A megvett tárgyak azonnal elszállltan-dók. Nagykanizsa. 1920. évi augusztus hó 2t-én. A kapitányság vezetőiének rendeletéből: dr. Mátyás rendőrkapitány. — Oázolt és elmenekült az autó. Madarász Jenő 18 éves tólszent-györgyi legényt az országúton, amint biciklijén haladt, egy ismeretlen autó elgázolta. A fiatalember csonttörést szenvedeti. Beszállították a szigetvári kórházba. A csendőrség az elmenekült gázoló autót keresi. — Megverte az édesanyját, özv. Dávid Istvánné módos eszte-regnyei földmüvesasszonyt a fia a lakásán megtámadta, a földreteperte és durván ütlegelte. A megvert édesanya a hatóságnál feljelentette bru tális fiát. Varrodamegnyitás A nsgyérdemQ hOlgyközOnaég izlves tudomásárs hozom, hogy varrodámat újból aaaagvylIoMaasa és kélem utves pártfogásukat. Tisztelettel Rabinek Dezsöné Erzsébet-tér 18. volt Szarvas-szálló, lapu «"> alatt Jobbra, ss emeleten. Ugyanott taaaaMlMkasyafc felvétetnek. Kéisseer boncolták fel a ftlntéa áldoxa/di. míg enemelfetMk Nagykanizsa, augusztus 23 A mindenhaló bürokrácia iskolapéldáját jelentik Pécsről a következőkben : Nagy-Boldogasszony napján a Su-govica szeremlel Dunaágában fürdőző Kellner Károly 15 éves tanonc oly szerencsétlenül ugrott, hogy agyrázkódást és csigolyatörést szenvedett, minek következtében meg is halt. Minthogy a hivatalos boncolás megtörténi, Kellner Károly hozzátartozói szombaton akarták eltemettetni a fürdés áldozatát, amihez azonban a kir. ügyészség nem |árult hozzá. A Sugovica azon szakasza ugyanis, ahol a szerencsétlenség történt, már a kalocsai határba esik s igy az ottani ügyészség ugyancsak elrendelte az áldozat felboncolását. A szerencsétlen fiu teteme Igy kétszeri boncolás után juthatott csak csendes pihenőhöz a bajai Rókus-temetőben. — Ma este disznótoros vacsora cigányzenével az Ipartestületi vendéglőben. — A tócsába fulladt egy két éves fiúcska. Kolovics József mura-rátkai lakos hasonnevű 2 éves fiacskája az ottani tócsába fulladt játszás közben. Az esetet az elöljáróság jelentette a letenyei kir. járásbíróságnak. = Öszi divat Oondos hölgyek már most, az ősz beállta előtt feltétlen szerezzék be ruhaszűkségletü-ket Singer József és Társa divatáruházában. Már megérkeztek az összes ujdivatu flanellek, pargetok, sima és mintás kordbársonyok, ruha- és köpenyszövetek, gyapju-jumper és alj anyagok, bélésáruk. A cég divatdolgai mindig szenzációt keltenek. — Halálra égett a főtt paradicsomban. Megdöbbentő gyermek-tragédia történt tegnap délután Mecsekszabolcs községben. Szávlcs Já-nosné paradicsomot főzött be és délután 2 óra tájban egy 20 literes főtt paradicsommal lelt fazekat tett kihűlni az udvarra. Az asszony 4 éves, Jenő nevű kisfia addig okvetetlenkedett a fazék körül, amig beleesett. Harmadfokú égési sebeket szenvedeti, ugy hogy már nem tudták az életnek megmenteni. A vizsgálat megállapította, hogy az anyát gondatlanság terheli. — A Drávába fult egy 8 éves kisfiú. Tiracsek Oéza 8 éves Erzsé-bet-pusztai fiu a Vályás tanyánál fürdés közben a Drávába fult. A tragikussorsu kisfiú holttestét tegnap este fogták ki a Drávából a zalátai vasúti hídnál. u. ÉiiaiMÉ. Van szerencsém t. JóbarAtsini, Ismerőseim és a n. é. kbiönség bccses tudó násár.i hozni, hogy a p«l6fl-iat M. uim alatti Bcdlkc-lélc korcsmát átvettem és azt folyó hó »« áss saját nevem alatt cigányzenével ünnepélyes^ ■Ma* borok és Mshs tsspsH s4rSk1 Hld.a ótalak. Sscolld Arak. FlayoUaaaa klaaslgéléa. Szíves pártfogást kér Felső Ábel horOBPtéros. ZALAI KÖZLÖNY = Flanelt- és kartonmaradékok a legjulányosabb irhán Singer József és Társa cégnél kaphatók. = Ma este disznótoros vacsora cigányzenével az Ipartestületi vendéglőben. — tttaaéol ko4v«»ns«isv. Az „Országos Iparogyesület" folyó óvl augusztus hó 31 -tői szeptember hó 16-lg i\'ol-gárt Otthon olnevezós alatt Budapesten Tttndezündö lakberendezési ós háztartási vásárt rendez. A Duna Száva-Adria Vasuttánuiftóg valamennyi Állomásáról Budapestre tryom- ós szemóly-vontit I II - III. osztályra órvónyes 5(1 Hzázttlókus menotdltkedvezményt engedélyez, n már korábban rendszeresített rózsaszínű „Igazolási Jegy" ulupján. Az odautazáK legkorábban augusztus 80-án, legkésőbben szeptonilrer ló-ón ; a visszautazás augusztuiy hó :il-ón, legkésőbben iraeptember hó 16-án történhetik meg. A kiindulási állomáson a vonntnemnek meijváltolt egész Jegy a visszautazásra Is érvényes, azonban az utazás félbeszakítása nincs megengedve. Az állomás-főnök Nagy szőnyegraktér Nagykanizsán. Valamennyi szönyegvá-sárló saját érdekében keresse fel Singer József és Társa divatáruházát, ahol nagy választékot talál mindenfajta futó-, ágyelő- és nagyszönye-gekben, sezlon-, ágy- és asztallaka-rókban, valamint bútorszövet- és függönyökben. Prima minőségű fehér és ecru greuadin és tussor az összes szélességben. A bécsi magyar kom-mnnlsta-pdr Bécs, augusztus 23 A magyar kommunisták bünpöré-nek tárgyalását megkezdte a bécsi törvényszék. Vádlottak: MUller Her-mann 28 éves bádogos, MUller Ernő 43 éves szabó, dr. Krejcsy Ágost 36 éves iró és Hesky Róza 23 éves titkárnő. A per során kiderült, hogy a kommunistáknak titkos irodájuk, Budapesttel titkos rádió-összeköttetésük volt, útleveleket hamisítottak és megszervezték a magyar kommu-nislapárt külföldi bizottságának székhelyét, melynek titkos titkársága volt Magyarországon. A tárgyalás 4—5 napig tart. Elrendelték a köx-ségl útépítéseket Budapest, augusztus 23 Bud gazdasági miniszter rendeletet intézett a vármegyékhez és városokhoz, hogy terjesszék fel azokat az utvonalakat, melyeket sürgőseknek tartanak javítani, illetve ujonan építeni. Elsősorban a faj;ykárosult vidékeken kezdik meg a 1700 km. útépítési programot. SPORTJELET A vasátnapi Hungária-Ferencváros b) homb. —.Zala-Kanizsa meccsen a helyi profik megerősítve küzdenek Újpest ígérete: két játékos átengedése egy évre — A kettős program egy bajnoki és egy Izgalmas barátságos mérkőzést jelent Nagykanizsa, augusztus 23 Közöltük, hogy vasárnap a Zala-Kanizsa ismételten nagyobb csapattal fog a küzdőtérre lépni. Mint most velünk közlik, a helyi proficsapat ellenfele nem egészen a Hungária B) lesz, miután ebben az együttesben néhány Ferencváros játékos is szerepel, akik nem vetlek részt a fradi délamerikai túráján. A Zala Kanizsa ezen a héten két erős tréninget vett és szorgalmasan készül, hogy a Szent István napi csorbát reperáija. A piros-fehéreknél valószínűleg játszani fog egy-két újpesti játékos is azok közül, akik 1929. angtuztus 128.. kedden Itt szerepellek. Langfeldtr Ferenc, az Újpest elnöke igéretat tett, hogy az újpesti csapat tartalék együtteséből — melyben csupa (6 nevek vannak — a Zala-Kanizsa által óhajtott játékosokat átengedi egy esztendőre. Most minden azon fordul meg, hogy a közönség a meccsek látogatásával támogassa a klubot, mert csak Igy lud erős csapatot állítani a bajnokságba, mely szeptember 1-én kezdődik A vasárnapi mérkőzés előtt amatőr-bajnoki lesz a Zrínyi pályán. A profik felállítását holnapi számunkban tesszük közzé. ÍO napos KORZÓ HIVAT ÜZCBT ÖZ.V. KOHN CSIJOSNÉ olcsó d ruiUtásí NAGYKANIZSA. tart Az amatftrök vasárnapja Nagykanizsán: PAC—NTE Nagykanizsa, augusztus 23 A kerület megejtette az augusztus 25-iki forduló sorsolását is. Négy meccs kerül lebonyolításra, az ötödiket, a DVAC—KTSE találkozót közös kérelemre elhalasztották. Nagykanizsára a PAC iátogat el s a nagykanizsai közönség élénk érdeklődéssel é6 szeretettel várja a szimpatikus és nagymultu egylet derék legénységét, akik több évi szünet után játszanak isméi itt. A meccs erős küzdelmet igér, hisz mindkét csapat az élen vait, egyforma, 4 pontszámmal s csak a jobb gólarány billenti az NTE javára a mérleget. A PAC azonban nehezebb ellenfelekkel végzett eddig, mint az NTE s legyőzött ellenfelei között ott van a bajnok PVSK isi Erős iramú, szép és küzdelmes meccsnek Ígérkezik a két bajnokaspiráns össze- A mérkőzés egy kis ünnepséggel kezdődik. Hebrony István kerületi titkár, a PAC futballszakosztályt elnöke, a meccs előtt fogja Dezső, Jámbor és Harangozó játékosoknak átadni a kerület érmét a kerület válogatott csapatában annak idején volt szereplésükért. Az NTE—PAC mérkőzést Spitzer biró vezeti. Kaposvárott a KAC a favorit a PSC ellen. Dombóvárott a szigetvári legénység győzhet. Nagyatádon a kaposvári Rákóczy lesz az első I. osztályú ellenfél. TENNISZUTOK i „Glória" Liga ütő duplahuros 18 P. Versenyütőkben nagy választék. Siakszerü raketthurozáal Olcsó TENNISZCIPÖK Krepp gummitalppal és krombőrtalppal Szabó Antal fegyver, lőszer és sporlárunagykereskedés Cevél i közönség ngyrészének a bíróval szemhfD tanúsított durva vlaalkedéséról Nagykanizsa, augusztus 23 A mai postával az alábbi levelet kapjuk: Igen tisztelt Szerkesztőségi Egyetlen feelleHies szórakozásom Nagykanizsán a fulballmérkőzések látogatása. Igy vasárnap társaságommal kimentem a Zala-Kanizsa—Újpest mérkőzésre. Rendkivül jól esett látnom a két csapat szép és nivós küzdelmét. Undorral töltött el azonban a közönség egyrészének ocsmány, szavakkal ki nem fejezhető abszurd viselkedése a mérkőzést vezető biró személye ellen. Én, aki gyermekkorom óta foglalkozom a labdarugó sporttal (valamikor aktive ls) kl kell hogy jelentsem, hogy a mérkőzést vezető biró minden ténykedése abszolút Igazságos volt és külön élvezetei nyújtott számomra az a nyugodt határozati és Imponáló stilüs, Mellyel á közön-Bég durVa és Ízléstelen tüntetése dacára az igazság útjáról le nem tért, minden szabálytalanságot csirájában megfojtott és a mérkőzést páratlanul, hiba nélkül végigvezette. Társaságommal együtt elhatároztuk, hogy a jövőben nem leszünk tanúi az ilyen Ízléstelen közönség viselkedésének, kik az ellenfél nagyobb játéktudásának elismerése helyett, minden ok nélkül orvul a bírónak esnek. A magam részéről pedig azt ajánlom a proficsapat vezetőségének, hogy erélyes intézkedéseket tegyen folyamatba a közönség megrendszabályozására, hogy ehhez hasonló eaetek meg ne ismétlődhessenek, mert ha ez igy megy tovább, ugy nem nagy jövőt jósolok az uj alakulatnak. Teljes tisztelelettel: Aktiv katonatiszt. • Csak annyit (tizünk a fenti levélhez, hogy annak minden betűjével egyetértünk és reméljük, hogy a vezetőség is megtesz mindent a maga részéről a botrányos állajpotok megváltoztatására. Addig is kérjük a t. levélírót, hogy ne vonja meg a maga és társasága támogatását a csapattól a meccsek látogatásával. A Zala-Kanizsa FC nem érdemli meg, hogy egynémely tribünre nem való ember mialt a közönség szimpátiáját elveszítse. Hisszük, hogy a jövőben a keddi incidensek nem fognak megismétlődni. (Leventék figyelmébe.) A levente disz-szakasz tagjai vasárnap délelőtt fél 11 órára jelenjenek meg a Zrinyi sportpályán. Testnevelési vezeti. (Kanizsai atléták Miskolcon.) Augusztus 25-én lesz Miskolcon a legjobb vidéki ifjúsági atléta cimért kiirt atlétikai verseny, melyen a Zrinyi Torna Egyletei, egyúttal a .Délnyugati kerületet" Barthos Oyula és Józsa Dezső képviselik. Senniszverseny „Kanizsa UJ. oka" címéért) Az ifj. bajnokságért folytatott küzdelmek során a döntőbe kerültek: Blttera, Darázs, Hoffmann, Kliiger, Lustgarlen, örley. A döntőmérkőzéseket a mai napon bonyolítják le a Zrinyi pályán. A verseny kezdete reggel 7 és délután 2 órakor. Belépés díjtalan. 1929. auflUMtus 24. jngyen week enű a zalalKöxlöny elöflaeiölaelc Nagykanizsa, augusztus 28 Havonta sorsolunk kl erre Je-fatkezett előfizetőink kőzött egy-egy 2 napos week endet, melynek ilupjin a nyertes előfizetőnk kit napig lakhatik költségűnkre a budapesti Központi Szállodában és ugyancsak költségeinkre kap teljes étkezést az Ostende kávéház éttermében. — Ezúttal két week end utalványunkat sorsoltuk M fiz egyiket Wallgurszky Béla városi mérnök, nagykanizsai előfizetőnk, a másikat Kautmann Károly nagykanizsai előfizetőnk nyerte el. Az utalvány szeptember 30-ig érvényes és átvehető szerkesztőségünkben. Az elutazást 4 nappal előbb Jelenteni kell a szerkesztőségben. A következő havi sorshúzásra jelentkezni lehet szeptember 27-lg. — Az egyszeri Jelentkezés továbbra Is érvényben marad A Központ! Szállodá ban és az Ostende kávéházban megfordult week end vendégeink a legnagyobb megelégedés hangján köszönték meg a szerkesztőségnek a szálloda és étterem nagyszerű ellátását és kiszolgálását -4 Zalai Közlöny szerkesztősége lddjárii A nagykanizsai meteorológiai meg-flcytló Jelentétek: Pénteken • Mmtrséi-IH: Réggel 7 órakor -fi 4 8. délután 2 érakor 4-17.6, este .9 órakot -(-15.8. • FelMitt: Heggel lelhós, délben felhői e.le ItaaU égboltozat. Szélirány: Reggel északi, délben észsk-keleU. eate északTreletl szél. « Mataorológlal latéiat tata 10 áraikor Jalantli A falhSiat osSk-k«náaéval Javaié ld« várható. — UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő liavl részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokai is megtéritjük. Kopsteln Szombathely, Kőszegi-utca 5. Gazdasági-magvak. Kerti-magvak. Műtrágyák. Szupeifoszfát, méiznltrogén, killió, chilei salétrom atb. atb. Slriuj növénytápsó. Hármas hatása keitl műtrágya. QyümOIoafa «édttszerek. Gabona osávázószerek (porpácok és nedves pácok). Midáptltiégak. Baromfi eledelek. Kicsinyben éa nagyban kaphatók: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya és nővényvédőizerek kereskedésében Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Telelőn 130. ZALAI KÖZLÖNY (Rövidítések) H - hírek, kOwizds-ság. Hangv. — hangverseny. E — előadás Qy - gyermekelmek. A - asszonyok. tank. / — ..... M.. _ _____._____. . u»k. Z — zent Mg. - mezógazdaíjg. ifju^áttt előadás. F — fclolvasál gramofonzene. Jb — jazz hand. K — kabaré. nZ. — népiíerU zene. Augusztus 24 (szombat) Budapest 9 15 Oroiz bilslslka zeneksr hangv 9 30 H 9 45 A hangv. folyl 11.10 Nemzelkö\'l viz|elzőszolgálal. 12 Déli harangszó. 12.05 Hangv. 12 25 H. 12 35 A hangv folyt 13 Ponloi Idő.elzés. 14 30 H. 16 Gyermekdélután. \'6.4-1 Pont^s Idóielzés 17.10 P. 17 41 Lakot és Mocsányi zene-humoristák hangv. 19 F. 19 35 0. Sport- és lóverseny-eredmények. Ulá.-ta cigányzene. 22 Pontcs Időjelzés. 22.20 Operelliészletek. Bécs II Z. 16 Hangv 18.30 Kamata Z. 20 Poetzl-emlékest. 2l Színmű E. Utána hangv. Berlin 14 O. 19 Msndolinhangv. 20 Kabaré 25 évvel ezelőtt. Utána: Zene. Brtnn 12.20 Hangv. 16.30 A prágai mllsi.r közvetítése. 2J k 22 25 Z London, Daventry 13 Z. 14 30 A can terbury zenei Unnepiége* közv. t8 Zene. 16.45 Orgonahsngv. 17.15 Uyermekóra. 18.45 Angol dalik. 20 Hangv. 21.15 és 22 4S Zene. Milánó 1115 0. í? 30 Hangv. I6 3\'l üyerm-kksrénck 17 és 20 30 Hangv. 23 15 Jb. München 12.30 és 14.30 O. 16 Ka tuara Z. 17 30 Hsngv. 18 Cllershangv. 20.05 Hsngv. 22 45 Z Prága 11 30 a 12 20 Hangv. 16 30 Jb. 19.45 Hangv. 20 Rídiókabaré. 22.25 /.. «óm» 13.15 Rádló-lrl.. 17.30 Hsngv. 2\' Szlmf, hsngv. Varsó i2 0.i éi 16 30 Q. 18 Oyerntek ó-a. 20.30 Hangv. KÖZGAZDASÁG Lótartó gazdák figyelmébe — Nagykanizsa, augusztus 23 A lovassport, lóápolás, lóval való bánás, vasalás oktatása, valamint a lónak megismerése, helyes használatának megtanulása és megkedvelése céljáböl a régi vállalkozó ló mintájára néhány darab ló lenne megfelelő jelentkezés esetén a lótartó gazdáknak kiadva. A gazdatársadalomban azok, akik ily lovakat igénybe venni óhajtanának, folyó hó 30-ig vasár-és ünnepnap kivételével bővebb felvilágosítást kaphalnak a nagykanizsai polgármesteri hivatalban. (Városháza III. lépcső (Kazinczy-ut) II. em. 4.-számú ajtó). Jelentkezni lehet 8 óra 30 perctől 10 óra 30 percig TŐZSDE A mai értéktőzsde Ismét kedvetlen és csendes voll. A rendezési nap csak annyiban volt hatással, hogy ejjyes papírokban nyitáskor némi vételkedv mutatkozott. —, A newyorki tőzsde kedvező hírei minden hatás nélkül maradtak. A nyitási árnyereségek lassan veszendőbe mentek. Néhány papírban volt némi lényegtelen árváltozás azonban az általános árdiferenciák nem közelilik meg az 1%-kot sem. Egyedül a Magncsit volt szilárd, melyei már napok óta keresnek. Zárlatkor a hangulat tartózkodó, a forgalom minimális. Fix-kamatozásu papirok piaca üzlellelen. Valuta és devizapiacon Madrid 15 pont áremelkedése érdemel említést. Zürichi sárlat fárli 20-33, Lon-lon 25 18. Newyork 519 45, Brüssél 72 22\'/i, Milano 27\'17Vs Madrid 76 40, Amsterdam 20810, Berlin 12370, Wien 73-l\'t/i. SoHa 3-76, Práv-s 15 38, Varsó SS27\'/i, Budapest 90-651 » Belgrád 9 12\\\'l. Bukarest 3«8>/s TínnéayfUzsía Buza 30 flll., rozs 30 flll emelk. Buza llazsv. 77-es 22 70 —72:90, 7"-as 22-90 -23 10, 79-es 23 10-2340, 80-as 2330 -2350, dunánt. 77-es 22 40-2260, \'8-as 22 60 -22 80, 79-es 22-80-23 00. Í0 sí 23 90 - 23 10. \'rozs 1680-1700, tak árpa 18 60—17 00, sörárpa 19-50— 21 50, zsb 14 75—15-00, lengeti tazt 23S0- 21-.dunántull 23 40 -23-80. repce 46--- 48 — koros 13 10—13-25, árpa u| közepes 1-75-18 50. VALUTÁK Angol I. 27-70-27-85 Belga Ir. 79-46-19 85 Csehk. 16-87-1697 Dánk. 152-10 152-70 Dinár 9-97-10-05 Dollár 570-10-572-10 Francia f. 22-40-22 70 Holl. 228-85 229-85 Lengyel 64 05-64-36 Leu 3-36 3-40 Léva 4-11-4 15 Líra 29 90-30-20 Márks 136 10-136 70 Norvég 15J-20 152 80 Schlll. 80-40 80 80 Peseta 84-05 M-75 Svájci I. 110-15 11065 Srédk. 153-10 153 70 DEVIZÁK AmsL 229-20-229-90 Belgrád 10-05 10-07 Berlin 136-27-136-67 Brüsszel 79-55-79-80 Devizalel 3-39 3-41 Kopenh. 152 30-152 70 London 27-73 27-81 Madrid 84-00-81-60 Milano 29-92-30-02 Newyork 57"\'"20 3<0 Oszló 152-40-152 80 Pária 22-39-22 46 Prága 16 93-16-98 Szófia 4-14-4-16 Stockh. 153-27-153 67 Varsó 64-15-64-35 Wien 80-55-80-80 Zürich 110-16-11046 Serién ásár Felhaltál 3369, eladitlan 1000. — Blsí tendü 1-76—1-78, szedett 1-70—1-72, szedett közép 1-54-1-62, könnytl 1-J0—1-40, l-sí rtndü Öreg 1-64—1 6S, ll-od rendű öreg 1-48—\'l 52 angol sUldó 1-40-1-60, szalonna nagyban 1-92—1-96, zsir -0-lP, hus 2-24—2-40, szalonnás lélsertés 2-14—2-22. Uadja: Mlxalal Hyt»iá it Ltpklidó Tállalat, Hsgrksainás. Felelős kiadó: Zalai Kiroly. faaterarba* telefon t Nagykanizsa 78. st. Mielőtt iskolába küldi gyermekeit, lássa el őket erős cipőkkel TURUl cipőüzletből! Olcsó nöi cipők egyes számokban még kaphatók. Nézze meg kirakatunkat! APRÓHIRDETÉSEK Az apróhirdetések dljs lOtsóá. M fWMr. Mlikles további nó dljs ÍIW. Vasár, ái Snnepusp 10 áió% M flllár, mlndsa további Dó dija « flll. Szerdán éa pénteken 10 szóig SO fillér, minden további szí. dljs • flll. Cimssó s minden vastagabb betűből álló sió két szónak aiámlt-istik. Állást keresőknek SOM engedmény. Hlrriotéaak S (Bt) pang* lss»|sa alssl a falaalagaa HtqtmMs, ssáitiláaás alkarOléaa véaaH a I « r a flsitsaáék Nagyságos asszonyom I Ha még nem ismeri kliunő mágnás tea-vsjamat, tegyen egy próbát, sohasem vesz mái va|at, Jó minősége és olcsósága utolérhetetlen. << kor. l-ao fillér. - Oyenss UJos, Kazinczy-utca. 4107 Irógépat keresek bérbe. Címeket a kiadóba kérek. ElSaaabafal, puhafaszekrény, ónémet mosdó tükörrel és márványlsppsl, egy villanylámpa, azonkívül egy frakk és szmoking öltöny magas termeire eladó Szent, györgyvárl-ut 1. Schelber. 4108 Egy utcai 2 szobái lakáa azonnal kiad , Klnlzil utca 7. saám 4100 Elsőrangú kóaer blrkahaa naponta kapható plarl husbódéban, Singeméi. 4I3J MÉZET, nyersbőrt, ágytollat, vasat éa fémet legmagasabb áron vásárol Strém Bernét és Fiai Erzsébet-tér 15. uh Háromaasbás szép lakás Sleraera- utcában novembe: l ére kiadó. Bővebbet: Brónyal kalaptlilet Kazlnczy-utcs. 4125 Modern világos kálóaarababHtar d- sdó Clm s kiadóban. 4099 Kla*é novemberre Sogir ut 12., emeleten 2, esetleg 3 egymáabanyiló lépcsőházi bejára In szoba, esetleg Irodának Is. Bővebbet Bluntenscheln 40*4 Megbízható nőtlen héstlaxalgét felveszünk. Cím a kiadóban. 40(3 Egy kifutó leányt Já flatténal és agy bejárónő: felveszek Deák tfc 4. 4045 Bérautó csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon : 595. Benoze Lakás i Kinlzal-utoa S/a. __no Két és négyszobás lakás klarió. — Bővebbet Relchenfeld húsüzem, Eizsébet-tér 3. 4130 Vaaat, sárga éa vtrda rszat, ólmot legmagasabb áron vesz Sternberg Vilmos, Telekl-ul 20. 3919 Ogyaa süteményárusokat felveszünk — Herczleld aűtőde. Teleki ul 16. 4123 ■élaaoMía, konyhás lakás aellék-he ylségekkel november l-re klsdó Deáktér 6. 4127 KQIfinféla kartarak olcsón eladók. Megtekinthető d. u. 2-től 6-lg Batthyány, utca 22. -412a Egy csinosan kutaruaU szobs szept l-re Főtér 10. sz alall kiadó Bővebbet Melczer üvegkereskedésben -4129 FI5K PNEU leggazdasé- ir BK J VaiMSpviuM: fSjJ Autófelszerelési R.T. Budapest, IV., Aranykéiu. 2 T.l. JUt. Ul-U ZALAI KÖZLÖNY NAGYKANIZSAIAK kedvelt találkozóhelye BUDAPESTEN VII., Baro s tér 23. l Kelet] pályaudvarnál. Teljesen újonnan berendezett kényelmes családi ház. Központi tfltés, hideg-melegvíz. Mérsékelt polgári árak. E lapra hivatkozóknak 200 o engedmény. Testvérvállalat: OSTENDE KÁTÉHÁZ Tulajdonos: OROSZ ÖDÖN. Világmárkás bécsi és angol mechanlkás zongorák éspianinók illiodósn lakliion Knlhay Károlynál szombathely. Lakás: Széli Kálmán-utca 23. Műhely : Szekstey Lisz 6-utca 65 Mohairemben sálit gviHtnátnru xongotálm ké-ultásén klvOl, mini egyedüli axnkértA Szóm balhelyen, garancia mellett vállalok bármilyen javítást, átalakítást, bórözéit stb. Régi mngorák becserélés* éi vétele. Kedveió lli«l*»l feltételek Óraipari kiállításon ar»nyéremmel 4126 kltflntetve. Hangolni vidékre Is mogjek 1 MAKULATUR papír kapható a kiadóhivatalban Ragályos betegségek ellen a legjobb védekezés a tisztaság. Viselt felsőruháit időkőzönkint tisztittassa vegyileg a Rózsagyárban Kaposvárott. GyUjtötelep: Nagykanizsa, Erzsébet-tér ELADÓ egy üzemképes, jó állapotban levő csukott Prestó autó, esetleg 18 liavi hitelre, Bővebbet: Szántó Vilmos és Társai cégnél Nagykanizsa, Deák-tér 2. sz. 1929. augusztus 24, Nem trükk, valóság! Kedves, barátságos, tiszta szoba-árból 20% Bőséges, ízletes, házi étkezési árból 10% engedményt kap ön, mint ezen lap előfizetője BUDARESTEM Park Nagyszállodában, VIII., Baross-tér 10. 1929. szeptember 1— 7-lg. (Rotundéban szeptember 8-lg). KUlSn kiállítások i Nemzetközi rádióvásár — Élelmiszerek és élvezeti cikkek kiállítása — Szállóüzemi felszerelési és szükségleti cikkek — Egyiptomi gyümölcs és főzelék kiállítás — A Délafrikai Unió kiállítása — Technikai újdonságok és lalálmányok — Épitészeli és útépítési kiállítás — Francia iparművészeti termékek és fényűzési cikkek kiállítása — Bécsi szőrme divat-szalon r- Irodai fölszerelések kiállítása — Reklámcikkck — Mezőgazdasági és erdőgazdasági mintakiállltás. II. Osztrák állatvásár 1089. szept. 5—8-ig- Tenyészállatbemutató — Haszonállalvásár — Lóvásár Vlzunr nélkUI, vásá Igazolvánnyal és útlevéllel bárki szabadon átlépheti az osztrák határt Csehszlovák átutazóvízum szükségtelen Nagy meneldijkcdvezmények a mlgyar, ciehszlovák és osztrák valutakon, a Dunán é« a légi lorgalomban. Váíárlgazolványl (ára 5 pengó) valamint mindennemű felvlligoalláat kéajaé grstn ad a Wiener Messe A. 0. Wien VI1., to>ábbá - a Lipcsei Oizl Vásár Ideje alall a Bicil Vásár Tudakozólrodája (Auskunllttelle rter Wiener Messe, LelpzlK, ÖJterrelchlsches Meirhaui) él az alanti tiszteletbeli képvlselók: Schenker 4 Co., Nagykanizsa, mAv. Hivatalos Menetjegylrods tlókja, Nagykanizsa, Cs«ngery-nt I. áioa Gazdák és uradalmak figyelmébe!! Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson, Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkotyozók, borprések, szólőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a leejutá-nyosabb árban, egy vagy két évi részletfizetésre Is, minden előleg nélkül kaphatók a „KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál, Nagykanizsa, Fő-aat 12. szám. Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltételek mellett. Szükségleteinek beszerzése előtt feltétlen zuu kérjen árajánlatot I Mos 1 Fen I Mayer Klotild Utóda VAROA NÁNDOR g6xmo»ó, VűgytluMÓ, ruhafestő a siombathaiyl orsi. Iparklállltáaon aranyárammal kltQaUUa NAOYKANIZSA Urüjtőtelcp: liyártclep i Kazinczy u. 8. Hunyadl-u. 19. Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bármit lejlet vagy tlttiliilal. üyózój|ön meg áraim olcróságaról és munkám kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlaztltáa I Tlaztltl in Plisséroz I .1. nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. Telefon 338. Bármely bel- vagy külföldi áru- vagy értéktőzsdéről a lehető leggyorsabban, telefonon, táviratilag, vagy Írásban, helyben vagy vidékre jelentést ad. Érdeklődni lehet a fenti cimnél. Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalat Könyvnyomda % Nagykanizsa • Könyvkötészet a „Zalai Közlöny" politikai napilap kiadóhivatala Készítünk a "|TELEFON: 78*|" mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat. Gyártunk i üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyvekel, rajzfüzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. Nyomdahelyiség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt. Nvomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.) évfolyam, 191. szám Nagykanlzia, 1929 augusztus 25 vasárnap Ara 16 HUér ZALAI K8ZL0NT Szuktsxtőség él Hadéttlvatal: PSut 8. irim. Keszthelyi ílókkladóhlvatal Kossuth La|oa-u. 32. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbartts Lajos QAflxetéai 4rs: egy Mcs a pengó »• Kezdődik... Kánikulás hetek fülledt csendje ülte meg a várost. Igy látszott legalább is kívülről. De a kulisszák mögött zajlott, kavargott a közeledö közigazgatási választások titkos retor-táinak élete. A csend takarója alatt a meg-megroppanó izmok nekifeszü-lése csak néha szaladt szét a közhangulat egy-egy kíváncsi felgerjedése formájában, de az előkészületek mechanizmusának konstruktőrjei lehetőleg kerülték a nagydob és a veréb példázatának rajtuk való teljesedését. Az első, aki nyilvános megmozdulással starthoz áll, a szociáldemokrata párt. Ma népgyűlést tart, hogy leszögezze elveit, melyek alapján a város parlamentjébe kivánja küldeni 31.000 ember sorsának intézőit. Kezdődik tehát I A döntő küzdelem kezdődik a jövő Nagykanizsáért. Mert hogy ez lesz a döntő, (habár a közhangulat egyelőre a polgármester-választás és tisztújítás körül veri a legnagyobb hullámukat) ut magyarázni nem nagyon kell annak, aki tisztában van azzal, hogy a tisztújítást már a megválasztandó képviselőtestület fogja megejteni. Amilyen képviselőket küld be a közgyűlésbe a város öt-hatezer községi választója, olyan lesz a városi magisztrátus és annak a feje is és olyan lesz a város mindenegyes |övőbeli kérdésének sorsa is. A szociáldemokrata párt léhát helyes példát mutat, mikor kiáll a porondra és első fecskeként biztosítani igyekszik a benne képviselt osztály érdekeit. De ezl a megmozdulást most már nyomon kell kövesse a társadalom többi részelnek megmoz dúlása is. Az idő feltartóztathatatlanul rohan s amig a tisztújítás személyi érdekei keverik a kártyát a nyugalom nyári mimikrije mögött, amig a kortes-láz a „kl lesz a polgármester?" kérdésben kulminál,— addig lassan elterelődik a figyelem a legfontosabbról: a képviselőtestületi választások aLapos előkészítéséről. Pedig minden-minden ezen fordul meg. Akárki lesz a polgármester és akárki lesz a vezetőség bármelyik tag|a, csak a képviselőtestületen for-dul meg, hogy jót vagy rosszat milyen mértékben hoz a tarsolyában. A képviselőtestületen fordul meg, hogy szavazógép lesz-e a városi autonómia, amely a közgyűlési terem függönye mögött egyre tekeri a fejét, de a padsorokban már csak rábólintani futja az energiából ? A képviselőtestületen fordul meg, hogy a városvezetésnek milyen korszakát inaugurálja: pozitív eredmények biztos útjára adja-e szavának hajtóerejét vagy a tengődést segili-e állandósítani esetleg a teljes összeroppanásig? A képviselőtestületen fordul meg, hogy a városi közület szellemi és anyagi erőivel okszerű gazdálko- dás következik-e, avagy akarallalan bábja lesz-e a polgárság parlamentje egy tétova, koncepció nélküli, röghöz ragadt, máskor pedig fellegekbe néző várospolitikának ? A képviselőtestületen fordul meg, hogy a takarékosság racionális ur lesz-e keservesen kiizzadt fillérjei felelt és nem Janus-arcu rém, ami elnyel sok egészséges törekvést sub lltulo takarékosság, ugyanakkor jóakaratulag huny szemet másfelé, ahol a senyvedő, pusztuló existenciák rom|ai felett a pazarlás magasodik formai jogerőre. A képviselőtestületen fordul meg, hogy elviselhetőbb, okosabb, türelmesebb életet jelent-e kanizsainak lenni, vagy vak ugrást a bizonytalanságba ? És hogy a képviselőtestületnek meglesz-e mindehhez a lelkiismerete, súlya és gerince, — az most dől el. Azon dől el minden, hogy most legyen józan, higgadt megfontolás, legyen a helyzetek gondos mérlegelésiére alkalom és idő, legyen a választási harcban minden egyes választópolgárban is lelkiismeret, gerinc és legyen fegelsősorban is törődés az üggyel. Mert ez nem egy kézlegyintéssel, fáradt sóhajtással elintézhető .közügy", hanem olyan par excellence közügy, amelynek súlya és értéke ennek a városnak minden egyes lakosára, öregre és csecsemőre, úrra és munkásra, ilyen vagy amolyan politikai vagy más hitvallásura legpregnánsabban egyéni teher vagy egyéni érték is. Ennek a képviselőtestület-választásnak ügye minden kanizsainak legsajátabb Ugye, a kenyér, a munka gyümölcse, a mindannyiunk, még távol utódaink egész életének parancsszavával Kezdődjék tehál I Súlyos szerencsétlenség az építkezésnél Rudapeat, augusztus, 24 (Éjszakai rádiójelentés) Szombaton délután 6 órakor a Magyar-utca 4 számú ház építkezésénél a munkaidő bevégeztével a munkások hetibérükre várakoztak. Husz munkás egy öt méter magasan fekvő állványon üldögélt, hogy megkapják pénzüket, mikor egyszerre az állvány recsegni-ropogni kezdett és leszakadt. Hat munkás igen súlyosan, több könnyebben sebesült meg. Kilenc ujabb letartóztatás a nagyrév! gyilkosságban Nagyrév, augusztus 24 A nyomozó csendőrök a nagyrévi tömeggyilkosságban ujabb 9 asszonyt vettek őrizetbe a terhelő vallomások alapján. A Iwrzalmas bünügy mindjobban dagad. Vasárnap délután várják Cos Angelesbe a Graí Zeppelint St. Francisco, augusztus 24 A (iraf Zeppelin 60 csomós sebességgel halad célja felé. A léghajó ködbe jutott, de sebessége nemhogy fogyott, hanem növekedett. Tokiótól 2600 kilométerre van. Óránként 122 kilométer sebességgel halad. Tokio, augusztus 24 (Éjszakai rádiójelentés) A Oraf Zeppelin greenvichi időszámítás szerint déli 12 órakor oly értelmű rádió-jelentést adott le, hogy a Tokio—Los Angeles-i ulnak felél tette meg. Vasárnap délelőttre várják Los Angelesbe. Hágában a belyseet váltoxatlan A szombat délutáni értekezlet sorsa Is az elhalasztás lett — Egyedül Jaspar reménykedik, MacDonald pedig Idegesen vár Londonban Hága, augusztus 24 Ma délelőtt folytatták a vitát. A francia bizottságban ugy vélik, hogy a mai nap sem fog eredményt hozni. Kevés remény van arra, hogy az angolok elfogadják a javaslatot. Elhalasztották a nagyhatalmak értekezletét Hága, augusztus 24 (Éjszakai rádiójelentés) A ma délutánra tervezett nagyhatalmak-kö-zötti értekezletet bizonytalan időre elhalasztották Ma reggel egyébként llrland, Snowden, Streserrann, Jaspar, Loucher együttes reggelin vettek részt, amelyen eszmecserét foly- tattak. Jaspar a sajtó előtt kijelentette, hogy a pénzügyi megegyezésre lehelőségeket lát. MacDonald Londonban várja be a hágai fejleményeket Ixmdon, augusztus 24 (Éjszaka! rádiójelentés) MacDonald miniszterelnök nyári üdülőhelyéről repülőgépen Londonba utazott. Az utat két ízben is meg kellett szakítani a nagy köd miatt Amig a repülőgép vesztegelt, MacDonald egy újságírónak kijelentette, hogy Hágában az ügyek a végletekig húzódnak és ezért kénytelen visszatérni Londonba és ott várni be a fejleményeket. 20 halottja és 100 sebesültje van a palesztinai arab-zsidó zavargásoknak Az arabok felgyújtottak egy zsidó negyedet Az angolok védik a zsidó lakosságot --veszélyeztetett Jeruzsálem, augusztus 24 (Éjszakai rádiójelentés) Az angol admiralitás délután a fíar. Ham és a Tussex cirkálót a palesztinai fő-kormányzóság kérésére ulnak indította Palesztina felé, hogy az arab-zsidó villongásokba, melyek kezdenek komolyra fordulni, beleszóljon. Állitólag még két cirkáló és egy repülőanyahajó megy Palesztinába a zsidóság segítségére. Az arab—zsidó verekedéseknek az eddigi hírek szerint 20 halottja és 100 sebesültje van. A sebesüllek között van az angol munkaügyi hivatal egyik tisztviselője is. A zavargások során a csekélyszámu angol rendőrségre hárul a feladat, hogy rendet teremtsen. Nyolc zsidó rendőr segit az arab zavargók megfékezésében. Tekintettel a mai szombati napra, nagyobb Angol hadihajók érkeztek a tartományba összeütközést várnak a zsidók és az arab benszülöttek közölt. Jeruzsálembe páncélos autók és sok puska érkezett. A város felett állandóan repülök keringenek, Az arab tüntetők tegnap este felgyújtottak egy zsidó külvárosi. Az angol tisztek most önkénles csapatokat szerveznek a rend helyreállítására. Az úgynevezett sirató fal mellett az arabok támadásokat intéznek a zsidók ellen, akik erre az arab területre járnak imádkozni. London, augusztus 24 (Éjszakai rádiójelentés) Az angol gyarmatügyi hivatal hivatalos jelentése szerint ma este a hadügyminisztérium intézkedésére 50 főnyi angol csapat érkezett Jeruzsálembe repülőgépen és ujabb vegyes zászlóaljak vannak útban. ZALAI KÖZLÖNY Halálos szerencsétlenség áldoxata lett a xalasxentfakabl állomáson egy 37 éves assscony A mozgó vonatról akart leszállni és a kerekek közé esett, ahol a lékvas agyonütötte — Senkit sem terhel íelelősség — A szerencsétlen asszony a kanizsai piacon árult és délután akart hazajutni Galambokra Nagykanizsa, augusztus 24 Tegnap délután 3 óra előtt borzalmas, halálos kimenetelű szerencsétlenség történt a zalaszentjakabi vasútállomáson. Horváth Jánosné 37 éves galamboki asszony a pénteki hetivásárról igyekezett haza falujába vonaton, amely délután fél 3 órakor indul a nagykanizsai állomásról. Horválhné az utolsó előtti III. osztályú kocsiba szállt be, ahová magával cipelte kosarait is, melyekben paprikát és egyéb termesztvényekel hozott a kanizsai piacra. Mikor a személyvonat a zalaszentjakabi állomásra éri, Horválhné a kosarakkal annyi ideig vesződött, hogy a vonat mar lassan megindult, mikor le akart szállni. Amint nagy üggyel-bajjal rálépett a felső lépcsőfokra, egyik nagy kosara kiesett a kezéből és az asszony ijedten utánakapott. A mozgó vonalon azonban egyensúlyt veszteit és felsőtestével bezuhant a vonat ütközői közé. Ruhája ugyan fennakadt az ajtóban, de a feje annyira lelógott, hogy a kocsija után következő vagon kerekének fékvasa ugy fejtjeverte az asszonyt, hogy azonnal meghalt. A vonat már ekkor erősebb tempóban haladt, de amint észrevették a szerencsétlenséget, a mozdonyvezető azonnal megállította a vonatot és az asszony holttestét elvették a kerekek közül, úgyhogy csodálatos-képen egyik kerék sem gázolt rajta keresztül, hanem a fékvastól lelte halálát. Még pénteken este kiszállóit a föszolgablróságról dr. Szabó Zsigmond járási tisztiorvos és dr. Forintos 1-ászló szolgabíró, akik megejtették az orvosrendöri hullaszemlél, egyben megállapították, hogy senkit sem terhel felelősség az asszony haláláért. Horválhné Galambokon levő férjél értesítenék a szerencsétlenségről, aki szerencsétlen felesége holttestét a galamboki hidegházba szállíttatta. Az ügyészség a temetési engedélyt kiadta. Az országúton felborult egy vásárosokkal teli teherautó Számosan súlyos sérüléseket szenvedtek _ A magyarok világkongresszusa véget ért — „Nem uétuórt már a magyar, terrmrilen tud együtt haladni a többi nemietekkel" Budapest, augusztus 24 A magyarok világkongresszusa ma tartotta záró. ülését. Ripka Ferenc főpolgármester, elnök, üdvözölte a magyar világszövetség megteremtését Tarnóczy Árpád ismertette az amerikai nftgyar szervezeteket. Ezek az egyesületek minden politikától mentesek, ami Itt is a cél érdekében áldásos lenne. Határozati javaslatot nyújt be: a többi országokban élő magyarság is alkossa meg az amerikai rendszer alapján egyesülelét. A delegátusok nagy többsége elfogadta Tarnóczy javaslatát. Ripka Ferenc felhivja a delegátusok figyelmét az Idegenforgalom fontosságára és kéri, hogy külföldön támogassák az ezt előmozdító intézményeket. Bársony István a sajtó szervezését teszi szóvá. Majd elfogadta az ülés a szakosztályok által letárgyalt összes javaslatokat. Ripka Ferenc elnök zárószavaiban kitejlette, hogy nem szélszórt már a magyar. Tervszerűen tud együtt haladni a többi nemzetekkel. .isten áldd meg a magyart" szavakkal végezte beszédét. A Himnusz és a Szózat hangjai mellett véget ért a magyarok első világkongresszusa. A kaposvári kiállítást tecaap nyitotta meg a mlnliiterela&k Kaposvár, augusztus 24 Gróf Bethlen István miniszterelnök nyitotta meg a kaposvári Gazdasági Egyesület által 70 éves fennállása alkalmából rendezett országos gazdasági és ipari kiállítást. A kiállítás a Honvéd-téren és a mellette épült u| polgári iskolában van. Megjelent József főherceg kíséretével, Bethlen István gróf miniszterelnök, Pesthy Pál volt miniszter, Fischer Ferenc főispán, Vétek György polgármester, stb. Somslch Miklós, a Somogy-megyei Gazdasági Egyesület elnöke üdvözölte a miniszterelnököl, aki válaszában szeretettel mondott köszönetet az üdvözlésért — Azt hiszem, kötelességet teljesítek, — mondotta — amikor részt veszek a 70 éves munka bemutatásánál. Soha nehezebb körülmények között nem létesítettek gazdasági kiállást, mint ezt. A 90-es években is volt krízis, akkor az amerikai gabona-behozatal megindulása okozla. Ma nemcsak a piaci nehézségek okozzák a gazda nehéz helyzetéi, hanem a közterhek is, amelyeket kénytelenek vagyunk fenntartani, hogy az országnak színvonalát fenntartsuk. E terheken csak fokozott tevékenységgel lehel segileni. Bizom abban, hogy ez a kiállítás egyik [ánc-szem abban a láncban, mely összekapcsolja a gazdaságot az iparral, Magyarországol a külfölddel. Ebben a reményben nyílom meg a kiállítást Utána megtekintette kíséretével egytlll a kiállilást, melyen 700 résztvevő szerepel. Nagykanizsa, augusztus 24 Keszthelyi vásárosok egy nagyobb csoportja igyekezett egy teherautón a kövágóőr8Í országos vásárra. Amint a gépkocsi Kékkút alá ért, melyet Kovács Ferenc mérnök vezetett, hirtelen felborult. Az utasok legnagyobb része hatalmas Ívben az országút kövezetére esett ki, súlyos zuzódá-sokat és sérüléseket szenvedve. Igy Szita Kálmán lábszári nyllt-törést szenvedett, Feldmann Károly Városi Mozgó Ki vasárnap 3, 5, 7 él 9 órakor Elza kisasszony Arthur Schnitilcr regénye filmrn 9 felvonásban Szerelem akadályokkal Kacagtató burleszk 2 lelv HÁROM PUFI Kacagtató burleszk 2 letv Magyar Híradó két inasa, Horváth Gábor cipész, Deutsch Gyula kereskedő és Löbl Adolfné vásározó ütődéseket, zuzó-dásokat és sérüléseket szenvedtek. Vlsinszky Károly a fején és kezén sebesült meg, Kovács mérnök kezén, lábán és fején súlyos sérüléseket szenvedett. A megsebesült vásározókat az első orvosi segély után beszállították egy másik teherautón Keszthelyre. A csend őrség szigorú vizsgálatot inditott. Uránia Mozgó la vasárnap 3, 5 7 éa 9 órakor A vén komédiás A Warner Brothers világsikert aratott társadalmi drám,t|s 10 felvonásban. Azonkívül nagyszerű kiegészítő míisor: két bohózat és a Híradó 1929. augusztus 25. Mindenütt kapható|t Termeli : Orsz /f]7V M*gy Tejszüntkazctl Küzpont Budapeat, l„ Horthy Mlklós-ut 119-121 A Toka-per mai tárgyalásán nagyjelentőségű vallomás hangzott el Pozsony, augusztus 24 A mai tárgyaláson Ébner Ottó jelentéktelen tanúvallomása után a per egyik legfontosabb tanuja, Oiller János dr. losonci ügyvéd, a Magyar Nemzeti Párt tartománygyülési képviselője került sorra. Oiller volt az, akiről Belánszky azt állította feljelentésében, hogy a magyar kormány megbízásából a magyar pártok nevében pénzt adott Hlinkának és ő pénzelte Pazovszkyt és Bélánszkyt is. Qiller részletes vallomást tesz, amelynek igen nagy politikai jelentősége van. Ki|elentl, hogy a magyar pártok soha sem adtak pénzt Belánszky-nak, ellenben tény az, hogy a felvidéki magyar gyárosok pénzelték Belánszkyt. A magyar gyárosok és a magyar pártok is egyidőben azt hitték, hogy Belánszky a magyarokhoz huz, mert állandóan magyar érdekekről beszélt Még most is szerkeszt egy magyar nyelvű lapot, a Magyar Jövöt Losoncon. Belánszkyt tipikus politikai kalandornak tarlja, aki pénzért mindenre kapható. Valamikor atheista volt, most pedig fanatikus katolikusnak akar látszani. A tanú ezután cáfolja Beiánszkynak azt az állítását, hogy a magyar pártok Hlinkának pénzt adtak volna. Ez teljesen lehetetlen állítás, mert hisz a magyar pártokat Hlinkálól egesz világ választja el. Belánszky Jellemére vonatkozóan megjegyzi, tiogy igen piszkos ügyekbe is bele voll keveredve. Egy alkalommal a rokkantaknak moziengedélyt szerzett, később azonban kijátszotta őket és az engedélyt magának tartotta meg. Belánszky minden cselekedetét a pénzszerzés vágya vezette. — Italmérők figyelmébe. Minthogy az uj bortörvény kivonat b a korcsmai hitelekről szóló miniszteri rendelet kifüggesztése minden italmérőre — a korlátolt klmérőkre is — szigorúan kötelező, nehogy a legközelebbi borvizsgálat vagy rendőrhatósági ellenőrzés alkalmával bárki kellemetlenségeknek legyen kitéve s megblrságoltassék, igyekezzék mindenki a bortörvényből egy példányt, a korcsmahitelekről szóló rendeletből pedig az italmérő helyiség minden szobájára egy-egy példányt beszerezni s azt olt mielőbb kifüggeszteni. (Bortörvény kivonat 1 P 10 fill. Korcsmahilel rendelet 60 fill. a Zalai Közlöny nyomdában kapható.,) Vendéglősök titkára. Hétfőn 5,7,9 órakor a VÁROSI MOZGÓBAN félhelyárakkal A szerencsekerék A két kocavadász Burleszkvigjáték 7 felvonásban Kacagtató burleszkvlgjáték 7 íelv. Mindkét burleszkvigjátékban a főszereplők : ZORO és HURU 1926 auguaztua 25. Mozgószinház Fixa Kisasszony Csak megdöbbenni lehel ennek a mélységesen művészi, minden egyes jelenetében a valóságos éleiié egy-szerUsitett filmnek pergése elöli. Rá-szögezni a szemet és méglnkább a lelket az első képnél és nem lehel levenni az utolsóig. A történet Schnitzler zsenijéből születeti, lelkei marcangoló problémák kavargása. Amellett érdekfeszítő. A megjálszása szinte tiszta színpadi arlisztikum és esztétikum. A film maga gyönyörű német rendezés, élménnyé feltörő külön milvészet. (A Sanct Moriiz-i képek nagyszerű látványosság.) A szereplők: a csudálatos egyéni eszközeivel ragyogó Elisabelh Bergner, akihez foghaló ma alig van a filmvilágnak belső adottsággal művészei közt. És a többi szereplők is, a legkisebbig, mind komoly, nagy értékekei adlak alakításaikkal. Ezt a filmet nézze meg, aki nem hisz a film művészetében I (bt) Forgalomba került i legalább gyártáal technika terméke mil.voi UJLAKY AibfttoDfpala Aki egyszer használta, mindenkinek ajánlja. A .Voi Djlaky Aabestoementpala minőségileg felülmúlhatatlan, A .Von Djlaky Asbeitcementpala tartóssága korlátlan, A ,Voi Djlaky Asbesteementpaia tűznek, fagynak, viharnak löké.elcsen ellentáll, A ,Vo« Djlaky Asbeslcementpala azlnhatára minden színben gyönyörűen érvényesül. Árajánlattal és fedéal költségvetéssel szolgál: „lagybátony-Djlaky" Egyeiült Iparműtök B.-T. Bniapeit vezérképviselete: Dukáii Ferenc oki. gépiiimirafik deszka-, épülelfa- és építési anyagkereskedése ■agfkaalzsa, Mag|ar>sloa 10*. xono—Hvnv Hétfőn a Városi Mozgóban ismét táblás házak vannak kilátásban. Két Zoro-Huru-flImet mutatnak be repriz-ben. Még pedig azt a két filmet, a melyeknek itt Kanizsán is a legnagyobb sikere voll. — Ez a két film ugyanis a Zoro-Huru cégnek a legmulatságosabb két szerepe. Az egyik „A két kocavadász", a másik .A szerencsekerék*. Még jól emlékszünk e két filmre 8 jól emlékszünk arra is, hogy egyik-másik néző csaknem ájultra kacagta magát a film sorozaios bohóságain. A mozi vezetősége nagyon is tudja, hogy időközönként szüksége van a kanizsai közönségnek ilyen könnyű müfaju filmekre, amelyek semmi egyebet nem céloznak, mint a közönség megkacagiatását. No meg Jól ismeri a mozidlrekció a közönség zsebét is, mert a mai időkben csak ugy töltheti meg zsúfolásig a szinházat, ha az előadást félhelyárakkal tartja meg. Három előadás lesz hétfőn, 5, 7 és 9 órakor. (=•) ZALAI KÖZLÖNY NAPI HÍREK napirend Augusztus 25, vasárnap Róm. katolikus : Lajos k. Protestáns: La|oi. Izraelita: Ab hó 19. • Vároal Mozgó. .Elza kisasszony\', filmregény .Szerelem akadályokkal" éa .Három Puff, kél burleszk. Híradó. Uránia Mo.gó. .A vén komédiás-diáma. Kit bohózat és a Híradó. Gyógyszertári éjjelt szolgálat: f. hó végéig a Merkly-Bclus-féle Fó-ull gyógyszertár. Qőzfürdő nyitva reggel 6 órától esle 6 óráig (bétfő, szerda, péntek délután és kedden egész nap nőknek). Augusztus 26, hétfő Római katolikus: Zelirln. Proteat : Izió. Izraelita: Ab hó 20. Városi Mozgó. .A szerencieketék", burleszk 7 lelv. .A kél kota.adájz", burleszk 7 lelv. Főszereplők i Zoro és Huru. Szerelmes vers a Balatonhoz Irta: lláró Wlasslcs Tibor Remeteként élek, akár a vadonba\' Ránntlmnt bezokogom mind n Balatonba. Zord fájdalom hűs hullámmá válik, Uingó sajkán gondolatom szállt itt... Csoda tenger, magyar szivem vAra, Szelíd lankák berkes bokros táju. Búban hajban lelkem ide kívánt, Ide sírom, ami szenvedés bánt... Szőreitek ón holdvilágos éjjel, Mese vized pazar ezüstjével; Szeretlek én ragyogó napfényben. Mosolygásod bájos derűjében .. Szeretlek én kedves csobogásban, Szerettek én koinor háborgásban; Szeretlek a szivem szerelmével, Szeretlek a leikom gyölrolmóben... Hu haragszol, felségesnek IáUak, Ha nevetgélsz, zajongva imádlak. Átkarollak, álomba hívsz engem. Elfeledem, ml nyomja a lelkem... — Áthelyezés. Dr. Bernyó Józsefet, a nagykanizsai Társadalombiztosító volt vezetőjét Nylregyháíára helyezték át. — Iparostársaink figyelmébe I Felkérjük mindazon iparostársainkat, akik a folyó évet megelőző évekről betegsegélyző biztosítási járulékkal hátralékban vannak, azok kimutatásaikkal az ipartestület hivatalában mielőbb jelentkezzenek, hogy a törlés Iránti kérvények időben beadhatók legyenek. Az ipartestület elnök- Szegény fiú, mély szánalmat gerjeszt Gyilkos polos sok bacillust terjeszt Óvjuk mag alvó gyormekeinket a visszataszító ós ragályos betogsógok csiráit terjesztő poloskák támadásaitól. Permetezzünk FLIT-el F L I T behatol minden hasadékba, ahol svábbogarak, poloskák ós hangyák elbújnak ós szaporodnak. Kiírtja petéiket. Megöli a rovarokat, de emberre ártalmatlan. Nem hagy foltot. FLIT nem tévesztendő össre a közönséges rovarirtókkal : tókóletes rovarpusztíló ereje minden várakozásunkat kielégíti. Permetezzünk Ma*yaroc«xAgl központ: PANACEA RT. auoaraar, VI, riOYBLÖ-u ta. riLSrOH i *oa-4a* — A nagykanizsai KANSz ülése és az elnök kérdés. Jeleztük, hogy Nagykanizsának magasabb lakbér-osztályba való sorozása érdekében megmozdult a KANSz nagykanizsai fiókja, amely küldöttséget meneszt a pénzügyminiszterhez ebben a kérdésben. Az ülést ezen a héten hívják össze. Az értekezletnek a fenti tárgyponton kivüi van még egy másik igen fontos pontja, az eddigi elnök, dr. Szabó Lajos kir. ügyészségi elnök lemondása folytán megüresedett elnöki tisztség betöltése. = Flanell- és kartonmaradékok a legjutányosabb árban Singer József és Társa cégnél kaphatók. Időjirás kanizsai meteorológiai meg-elentéaekr Szombaton a Mmfr-. . .. .léggel 7 órakor +16 2, délután 2 órakor +23. este 9 órakor+18. FeUtóztl,- l eggel félig borult, délben wvésbé tiszta, este tiszta égboltozat. Stftlrdny: Egész naoon ál észak ke -lett izél. A ■•taorolóalal InMzat ásta 10 trakar J.l.nil, Jó.t.t. lakább ■•Hm, m.t.g várhaté. tüROSZ ÉS TÁRSAf bankház NAGYKANIZSA, FŐ-UT 15. SZÁM a Nemzeti Bankkal szemben. Nagykanizsai Bankegyeaület éa Délzalai Takarékpénztár, Nagykanizsai Takarékpénztár, Zala-megyei Qazdaaági Takarékpénztár réazvényafaet, ké nyszerkBtosBnkStvényeket, arany- és ezüst pénzeket legmagasabb napi áron vásárolunk. Belétekct folyószámlára magas kamattal elfogadunk, azonnali visszafizetéssel. Tőzsdei megbízásokat és átutalásokat egész EujJípában leggyorsabban és legkedvezőbben teljesítünk. TELEFONOK: 32 1. ÉS 44. SZÁM. = Eljegyzés. Walder Bözslke és Stróbl János jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) — Bucsuk az andocsl kegyhelyre. Az egész Balatonmente megindult az ősi somogyi kegyhelyre, Andocsra. Nagyboldogasszony napján Kiskanlzsáról voltak búcsúsok, szeptember 1-én a balatonmagyaró-diak indulnak, szeptember 8-án a zalamerenyelek, Ldber Miklós plébános vezetése mellett, úgyszintén a balalonboglárl hivek, dr. Szentlvdnyi Róbert plébánossal az élén. Majd Marcali, Balatonkeresztur, Kéthely, Berény. Szeptember 15-én Siófok, Zamárdi, Balatonendréd és más községből indul bucsumenet. A Déllvasut Budapest—Nagykanizsa-i vonal állomásairól Siófokon át történő utazáshoz 20, vagy ennél több zarándok-csoport részére megadta az 50 százalékos vasúti kedvezményt, de csak ugy, ha a zarándoklat rendezője előre: eselrői-eseire pontosan bucsus-szám és kocsi-osztály megjelölésével beadvánnyal fordul a Duna—Száva —Adria Vasúttársaság budapesti Igazgatóságához : hivatkozva 1691/J. II. 1929. május 1. számú P. Eris Alajos ferences zárdafőnök Andocs engedményre, ami után a kérvényezőnek az igazgatóság megküldi a vasúti utalványt Az andocsl zarándoklás ideje is bejelentendő a vasúttársaságnak. Bővebb felvilágosítás a kegyhely zárdafőnökénél. ZALAI KÖZLÖNY A nagyérdemű hölgykörönség szlvea tudomására hozom, hogy va-padémat újból magnytloKaM éi kérem szíves párllogásukst. Tisztelettel Báron Mlcl nótszabó Városházpalota, II. em. Ugyanott Unialóteányek tetvéletnek. < M___ — A mai térzene műsora. A 0. h. gy. ezred zenekara ma délelőtt fél 12-íol tél 1-lg, n Korona előtt térzenét ad a kővetkező músorral: 1. Holltnond Induló (Oborthor), 2. No sírj kin Irány (dr. Sándor Jenő), 3. Opera barát-egy-izaka ey). 0. Tánc-kcrlngő (Weckl). 7. Wvósz-ín- veleg (Strlczl), 4. Hosszú az éjszak (Hlsemann), 5. Perzsa vásár (Ketclbey duló ((Wagncss). Vezényel: Wockl (Jeliért ezreddobos. — Népgyűlés. A nagykanizsai szociáldemokrata párt ma délelőtt fél II órakor a városi képviselőtestületi választások ügyében a Polgári Egylet kerthelyiségében (rossz idö esetén a belsó termekben) nyilvános népgyűlést tart. Elóadó Budapestről. — Régvárt Jó hlr. Villámgyorsan hire futott a városban, hogy a legjobb minőségű férfi öltöny- és kabát-szöveteket egy ritka kedvező vétel folytán olcsón árusltja Singer József és Társa. Megtekinthető vétel kötelezettség nélkül. — A Klskanizsai Kath. Ifjúsági Egyesület a templomtéri iskola helyiségében ma kabaré délulánt rendez. A gazdag műsor 4 órakor kezdődik, melyen Kis- és Nagykanizsa kipróbált műkedvelői szerepelnek. Ulána tánc. A rendezőség mindent elkövet, hogy vendégeik a legjobban érezzék magukat. = Mosonyl Mimi áll. kép. oki. zenetanárnő Keszthelyen tanítását újból megkezdi. Az 1929/30. tanévre jelentkezni lehel kedden és pénteken d. e. II—12-ig. Akadémiai vizsgára előkészít. — A kórházban építendő kápolnára lassan-lassan gyűlnek nemes szivek adományai Öív. Králky Józsefné 10, Kovacsics Julianna 10, Szalai Józsefné 5 pengőt adományoz lak. Az Irgalmas nővérek, kik egész életűket áldozták szenvedő embertársaink kínjainak enyhítésére, minden csekély adományt imádságos hálával fogadnak. Lapunk minden adományt nyugtáz. = Felhívjuk olvasóink figyelmét Orosz és Társa Bankház mai lapunkban közölt hirdetésére. — UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala-v árra egye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlel fizetendő é_s egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokai is megtérítjük. Kopsteln Szombathely, Kőszegi-utca 5. FISK PNEU ■ leggazdaaó-josabb Vti*ik(pvU«l«t: Aulófelszerelési R.T. Budapest, IV., Aranykézu. 1 T.L Aul Bt 1—41 r PORCELLÁNPUDER legjobb m világon. Ggyet\'en puder. me\'y n pórusokat nem tömi el; alatta u n.cnór é!. lóekzik és szépU\'. Hánmféle nsgv-ságban minden Jobb üzletben kapható 3441 Dagad asc őrségi mérgeszéseK bilniigye Ujabb gyanúsítottak a csendőrségi nyomozásban — A vegyvlzsgálat arzént talalt a beküldött hullarészekben V/ exOtmölásoltai renaeltelc el Nagykanizsa, augusztus 2-1 Jelenlellük, hogy Vasmegye úgynevezett .Őrség" részében a lisza-kürti méregkeverő bűnügyekhez hasonló eset került napvilágra. Az őriszenlpéteri csendőrség ennek folyamányaképen Szűi/rtó Mátyást örizelbe velle. Kél elhall hozzátartozóját pedig exhumálták. A holttestek böl egyes részeket felküldtek az Igazságügyi Orvosi Tanácshoz, ahonnan ma érkezett válasz. Eszerint a hnllarészekhen arzénmérget találtak Most már kétségtelen, hogy mérgezés történt. A letartóztatásban levő földműves tagad ugyan, de súlyos bizonyítékok vannak ellene és ezeknek alapján letartóztatásban larljik. Egyben a nyomozási kiterjesztették több névtelen levélre is és máris ujabb gyanúsítottja! vannak a gyilkossági bűnügyeknek, melyekben méreggel tettek el lábalól családtagokat. Több ujabb exhumálás! fognak rövidesen végrehajt ini Szabó Sportuezlet Nagykanizsa Ingyen syphonueveg akt lónkat ho vegevei lezárjuk szeptember else-Jetoel ismét 21 pengoe lesz egy ueveg vevoeket figyelmeztesse aki reszt akar venni azonnal Jelentkezzek Oennel Autosyphon Három napig dolgozott a r>osdtxj törött ía-zill la darabbal Zalaegerszeg, augusztus 24 Czendrei István feliőjánosházai legény munkaközben hirtelen megcsúszott és oly szerencsétlenül esett a kezében levő favillára, hogy a villa egyik ága hasába fúródott és abba beletörölt. A legény a szerencsétlenség ulán tovább dolgozotl, mert semminemű fájdalmat nem érzett. Szinte hihetetlen, de a legény állitása szerint észre sem velle, hogy a villa ága a hasában van. Tegnap azután erős fájdalmat érzett, ugy, hogy kórházba szállították, ahol az orvosi vizsgálat csakhamar megállapította, hogy a legény gyomrában egy 20 cm. hosszú favilla-ág van, mely a hasfalon áthatolt a lestlre és több helyen átszúrt í a beleket. Czendreit azonnal megoperálták, utána j\'ib\'un is lett, de ma annyira rosszul lelt, hogy belehalt sérüléseibe. = Mielőtt szőnyeget vesz »«-ját érdekéoen menjen Bartahoz. Olcsó, jó, gyönyörű választék. — Felvitel az egerszegl !eány-?ár-dábs. Zalaegerszegen a teljesen kész, BZárar. és gyönyörű tekvósll zárdában a Notre Darnc nővérüknél az I. elemi, a polgári 4 osztálya, az I képző és n -továbbképző szeptember elsején megnyílik. A belratás az elemibe, polgáriba ós továbbképző szept 2. 3., ós 4. napjain délelőtt tt -12 óra közt lesz a zárdában (a vasútállomással szemben). A heirüiiisl ihj elemibe 2\'50 P; polgáriba 1208 P ; a /.rn./// n polgáriban 411 1\', ami részletekben Is liselhetó. A hrmitashoz xiukfgt.i okiimnyoki keouszt-luvél, születési anyakönyvi Uvooat, himlő- vagy ujraoltásl bizonyítvány, a legutolsó ővl Iskolai bizonyítvány s végül a 14 éveseknél, hu Időközben tanulmányaikat mograakltotlák, salát plébánosuk erkölcsi bizonyítványa. Polgárira vasúton bejárókat Is felvesznek. — A Zob-féle bűnügyben még mindig folyik a vizsgálat. A váltóhamisítás gyanúja miatt letartóztatott Zob Mihály dr. s,Umegi ügyvéd bűnügyében még mindig folyik a vizsgálat. Az anyag olyan nagylerje-delmü és bonyolult, hogy fölárgya-lásra a léi beállta elölt alig kerül a sor. ■=« Valódi ezüst és Berndorfl alpakka evőeszközök és dísztárgyak legolcsóbban Zsoldos Oyula órás és ékszerész uj üzletében kaphatók. Fő-ut 14. Biztosító palota. ítáfl. augusztus 16, Naponta ad on növendék és h zóállatainak „FUTOR" szénsavaa takarraányineszet. A „l\'UTOR" növcndékállátoknát a caontképződést elősegíti, hízásra SS étvágygerjesztő^ A .FUTOR" nem orvosság, hanem a legfinomabban őrlött mfszsótáp, amely t z állatok szervezetébe Igen könnyen félsz vódik, s amelyet az Allatok aro-matikus anyagtartalmánál fogva sxlve- sen fogyasztanak. A .FUTOR" etetése a konyhasó etetését feleslegessé teszi. A nagyhulalók, uradalmak, uazdaságok a .FUTOR* t állandóan etetik. Ara: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: 1 zsák 50 kg (uákkal együtl) P 1030. I cca 1/2 kg os próbadoboz ára 30 fillér Kicsinyben és zaáksz^mra kapható: ORSZÁGI JÓZSEF mag, műtrágya, nővényvódőscerek sws kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Telelőn : 130. = Öszl divat. Oondos hölgyek már most, az ősz tieállla előtt feltétlen szerezzék be ruhaszükséglelű-ket Singer József és Társa divatáru-házában. Már megérkeztek az összes ujdivatu flanellek, pargetok, sima és mintás kordbársonyok, ruha- és köpenyszövetek, gyapju-jumper és alj anyagok, bélésáruk. A cég divatdolgai mindig szenzáció! kellenek. — üyőrben fogták el a Balaton környékének betörőjét. Maj-zel Ferenc foglalkozásnélküli egyén Balaton vidékén több tolvajlást és betörést követelt el, de mindig nyoma veszett. Legutóbb elkövetett betörése ulán sikerült megállapítani, hogy Oyör felé menekült. A balatoni csendőrség értesítése nyomán a győri rendőrség megfigyelte az utasokat és igy rá is talállak Majzelre a pályaudvaron. Letartózlalták és Balatonalmádiba szállították. — Érdekes, milyen >y«Mn hódította meg az emb»rekel a WegamMéle u| talál-mány. Ma már Jólormia mindenki W.guml ruganyos ctoótüzőt használ, mert o\'caó, kényelmes, p\'aKrlkua és ha egyiier bellii-lük, többet nem kell ba|lódm vele. mert állandóan tart Kapható nladen azeklli-Ictben = Mint a puha szőnyegen, ugy járhat a Patma cipősarkon. Ne koptassa felesleges módon idegeit és cipőjét. Ne tegyen Patma sarok nélkül egy lépést »em. — Útépítésre kiválóan alkalmasak a .Mtvag Mercedes Benz* teherautók, me-lyek gyorsaságuknál, üzembiztosságuknál, masziv szerkezetüknél, no meg nem etolsó sorban Jutányos beszeizésl áruknál fogva kituoő rsolgálstot teljeaitenek és aaprél napra asgyobb elterjedésnek örvendenek. Ha savanyu i bora, yi vegyítse 11 REGEDEI vizzel, mely a legsavanyubb bort Is kellemes Itallá varázsolja. Kapható mindenütt! Főraktár: lein 1 HiHa. Király-utca 21. \'" 1929. augusztus 135. Ha nagyobb ha paszkodóképes aéflö, biztonságosabb és larló-sabb pneuf akar, akkor leoközc-lebb Ooodycar í vcaycn 1 Képviseli : Szabó Antal lygikaniiu. Telafon i Bl. Nagy szőnyegraktár Nagykanizsán. Valamennyi szönyegvá-lárló sa|át érdekében keresse fel Singer József is Társa divatáruházát, ihol nagy választékot, talál mindenfajta futó-, ágyelö- és nagyszönye-gekben, sezlon-, ágy- és asztaltaka-rókban, valamint bútorszövet- és függönyökben Príma minőségű fehér é« ecru grenadin és tussor az összes szélességben. - A Zalai Évkönyv — Zala kultusza. — Elveszett egy postakönyv a vasúti állomás területén. Becsületes megtaláló adja le a kiadóhivatalban. aSINGER varrógépek ni** A LEGJOBBAK I = Felhívjuk olvasóink figyelmét a mai lapunkban levő Bozzay és Szegó cég hirdetésére. Zürichi tárlat Mris London 35 18, Newyork 519-50, Brt»«el 7JÍ2\'/l, Mllsno 2717\'/l Madrid 76 Amsterdam J0812\'/i, Berlin 11371, Wien 73-tíVs, 8o«« 3-76, Prígs 15-37\',1, Virsó 58 25, Budapest BO-M Belirid 9 12*4, Buluueít l» ZALAI KÖZLÖNY Akinek a gyomra láj, bélmükö-dése megrekedt, má|a megnagyobbodott, élvágya nincs, emésztése elgyengül, nyelve fehéressárga, annál naponta egv pohár természetes „Fe renc József\' keserűvíz rendbehözza az emésztést és jó közérzetet teremt. A forró égöv országaiban észlelt orvosi tapasztalatok dicsérik a Ferenc lÓJief viz hatását különösen vérhasnál és olyan gyomorbetegségek esetén, melyek a váltólázzal együtt lépnek fel. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzle-tekben. w altér magántanfolyama előklazit aj összes köréplakolal vlzs-gtkra Vidékleknek levelezi oktatás. Kívánságra pruapektuat kttld. Válaazbé-lyeg csatolandó. Budapest, Rákóczi ul 51. v/2- luii) Telelőn józiel 323-19. <oti — Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán az elmúlt héten 14 gyermek szüleien, III tlu, -I leány: Klein János vasúti pálya-munkás és Tollár Annának rk tlu, Nlnk Mihály vasúti pályamunkán óh l\'oszt Máriának rk. leanv, Árkus János sörgyári munkás és Szollár Máriának rk. leány, Kerk Oyörgy cslzmadlasmes-ter és Bander Máriának rk. tlu, Berke Lőrinc napszámon és Németh Máriának rk. Hu. Nagy József vasúti tiltó ós Tóth UozálIának rk. tlu, Szélig István 8-/.IJ-gyártó mester és Gerencsér Annának rk. leány, l^ngtellner l\'YIgyea sörgyári pincemester és l\'ack Máriának rk. tlu, Horváth József napszámos és .lobbágv Rozállának rk. leány, Kovács József honvéd tizedes és Torma Ilonának rk. tlu, I.lisztig Itudolf kereskedelmi utazó és llngár Pannlnak Izr.-fiu, Marlcs Ferenc clpőlelsrtrészkészltó segéd és Tóth Ilonának rk. fiu, Galambos József mészáros és henti-ssegód és Varga Juliannának rk. Itu, Szemllcs Géza gyári-munkán és Horváth Annának rk. tlu. Halálozás 8tö\'lént Kautmunn Mór szabó mester Izr. 72 éves, Stolzer Vilmos gabonakereskedő izr. 7.r> éves. Polgár Ilona Ibolyka Izr. 2 hónapos. Vámosi Jánosné szilI. Hári Bnbtcs Anna (Zalnszahnr) rk. 118 éves. Perger igtván ctpészmes-tur rk. 115 éves, özv. Fülöp Gyuláné szili. Nagy Mária rk. 29 éves, Sztolkó Anna rk. l-l hónapos, özv. Bon I^szloné szül. Poszoveoz Anna rk. 73 éves. Há-lussagot kötött 4 ptír Welsz Jenő ék-szerészsegéd (Budapest) és Holczcr Margit Izr.. Németh József honvéd szakaszvezető 69 Belln Jultannn rk., Horváth Oyörgy segédjegyző (Slmonmajor) és Haver Julianna rk. Kötő Vendel (özv.) katonai íőszámvevő rk. és Nlkles Mária ág. h. ev. — A Zalai Évkönyv — Zala kultusza. Ingyen osztunk ki mától kezdve 10.000 drb fenőkövet hogy üzletünk szolidságáról és munkánk minőségéről mindenki mielőbb meggyőződést szerezhessen. Elhatároztuk, hogy nagyrabecsüll üzletfeleinknek már a legkisebb megrendelésnél, vételnél, vagy munkamegbizásnál egv darab. » háztartásnál nélkülözhetetlen dupla Késfentí köue/ adunk /el/esen Ingyen. Áruinkért, valamint kifogástalan munkánkért teljes garanciát vállalunk. Nagybecsű pártfogást kér Bozzay és Szegő késes és műköszörűs Nagykanizsa, Sugár-ut 2. tiii , (Babochay-ház) Főul sarok. ElAi-ualtóhalyak ■ Epplnger I. és Ptn t«-, cement és egyáb építési anyag kereskedése Nagykanizsa. Lázár J.zsef fnkereskcdéa, építési anyagok raktára Keszthely. Szaiucsek János takereskedés cement éh mítkógyár Komáiváros. Szóm mer Sándor gabona, terménykereskedés Z. Egerszeg. MosonyÍHanrlk fakereakcdőZílaszentgrót SPOR1ELET Hungária—Wiener SC 2:0 (2:0) Wiener AC—Bocskay 4:3 (2:2) Iludupoüt, augusztus 24 (Éjszakai rádiójelenlés) A Para-mounf-serlegérl folyt küzdelmek során szombat délután a Hungária-uli pályán a Wiener AC 4: 3 (2: 2) aiánybau győzöll a bocskay ellen, mely azonban teljesen érdemtelenül kapott ki. A 6. percben Welsz lőtle a bécsiek első gólját, majd a 20. percben Braun ujabb gólt lőtt, mig a 36. percben Vincze labdája gól, a befe|ezés előtt pedig Semler kiegyenlít. 2 : 2. Szünet után nagy Bocskay fölény, de Huber mégis 3 : 2-re ál-líija az eredményt, mikor Budai kapus megsérül és ekkor Semler véd 10 percig, a Bocskay pedig kényte- len felforgatni csalársorát és akkor a 35, percben Hilczl lövi a WAC negyedik gólját. A 40 percben Vincze szépít az eredményen. 4 :3. A mérkőzést dombos biró vezette le. A Hangária nagy fölénnyel verle a IVSC-t. A 25. p.-ben kornerböl Kalmár befejeli az első gólt, ma|d ugyanő Hlrzer ideális beadását a 35. percben gólba vágja. 2 :0. Biró : Auspitz. A III. ker. barátságos mérkőzés - ben 3: 1 (2:0) aranyban verte a Kispestet. A mérkőzés igen szezon-elejei izü volt. A gólokat Fenyvesy, Lengyel, illetve Magyar szerezték. Hét Hangária és négy ferencvárosi játékossal áll fel ma délotán a kombinált A Zala-Kanizsa egy volt Vasas csatárt próbál kl centerben Az amatőr küzdelemben az NTE a favorit A3. NTE—VAC 3 órakor, a Komb.-Xala-KanUtsa mérkőzés 5 órakor kezdődik Nagykanizsa, augusztus 24 Kilkán adódik alkalom még a legforróbb szezonban is, hogy egy délután két olyan mérkőzésben legyen része a publikumnak, mint ma vasárnap délután. Már a 3 órakor kezdődő (a plakát tévesen jelzi fél 4-re) amatőr bajnoki NTE—PAC küzdelem is elkeseredett pontszerző harcot jelent. Az NTE eddigi két győzelme után ezúttal is mindenképen győzelemre tör és legjobb csapalál küldi harcba. Az NTE igy áll fel: Csondor "— Jámbor, Györgydeák — Vellák, Radics,Beke—Mészáros, Szabó, Szollár, Ptim (Kissi, Harangozó A favo-ril termésietesen az NTE, mert a ló formában levő csapat a közönség (remélhetőleg nngyszámu) buzdítását is megkapja. Ami aHungáría—Ferencváros kom binált Zala-Kanizsa mérkőzést Illeti, ilt már keményebb a dió. A kombinált csupa friss erő, tehetség, akik az Újpest b)-hez hasonlóan nagyon rá fognak állni, hogy győzlescn tér|enek vissza a fővárosba. Hogy ez ne igy legyen, az a Zala-Kanizsa feladata, amely ma délután Orsoly.ik volt Vasas csatár személyében uj centert próbál ki. Tehát a csapat igy áll fel: Mod-rovlcs — Réder, Fekete — Tamás, Bahos, Horváth — Szász, Farkas, Orsolyák, Bakonyi, Csász. Tartalék Klein II. A profimérkőzés öt órakor kezdődik. A kombináltban négy fradi és 7 kék-fehér Jáiékos szerepel. Az NTE—PAC mérkőzést Spilzer, a profimcccset Havas vezeti (Barátságos levente-mérkőzés) a Zrínyi sportpályán d. u. fél 2-kor: Haladás—70-cs Ékszerész csapatai között. Biró: Czvetkó. (A Zala-Kanizsa FC) vezetősége vasárnap délelőtt 10 órakor a Centrál-ban fontos értekezletet tart. Pontos megjelenés kívánatos. MAKULATUR papir kapható a kiadóhivatalban ■nÉHBi l Legjobb iskola-cipők . MILTÉNYl SÁNDOR ÉS FIA cipőüzletében kaphatók Főúton, a város palotájában. £alai kOzlOny közgazdaság Nemzetközi vásár Bécsben Nagykanizsa, augusztus 24 A minden évben megismétlődő bécsi nemzetközi vásár ez idén szeptember 1—7-ig lesz nyitva. A vásáron az ipar, kereskedelem és nagyipar nagyszabású kiállítások keretében kerül a közönség elé. Szeptember 5—8-ig tart az „osztrák állatvásár". A bécsi vá sárra ugy a Máv, mint a Duna-Száva-Adria- Vasúttársaság 25"/.-os menet-di|kedvezményt ad. Egyébként vizűm nélkül, vásárigazolvánnyal és útlevéllel bárki szabadon átlépheti az osztrák határt. Szükségtelen a csehszlovák átutazó vizűm is. A vásárra vonatkozólag felvilágosítással szolgálnak Schenker és Társa nemzetközi szállítócég nagykanizsai fiókja és a Menetjegyiroda, mint tiszteletbeli képviselők. Terméaytóiiáa Az árak változatlanok. Buza tlszsv. 77-es 2270 22-90, 7Mb 22-90—23 10, 79-ci 23 10 -23-40, 80-ai 23-30-23 50, dunánt 77-es 22 40-22 60, 78-as 22 60 -22 80, 79-es 2280-23 00, 80-.-!» 23-90-2310, \'rozs 1680-1700, lak árpa 16 50-1700, sörárpa 19-50-21 50, zab 14 75-15-00, tengert tlzL 23 60- 24 —, dunántull 23 40 - 23 M, repce 46\'-- 48— korpa 13 10 13 25, árpa u| közepes 17-75-1850. lilája: Délxalal Syoeél él Lapkiadó Vállalat, Hagykaniiián. Felelős kiadó: Zalai Károly. IntanirtMUs telefon i Nagykanizsa 78. az. APRÓHIRDETÉSEK Az apsóhkdetéaek dt)a 10 stólg SS fillér, Minden további szó dija 8 fill. Vasár- ós Saaepnap 10 szóig SO fillér, minden további szó dija • fill. Szerdán és pinteken 10 szóig (O fHlér, minden további szó dija • fill. Címszó a minden vasta- Sibb betűből álló szó kát szónak számlt-tlk. Állást keresőknek 50s/s engedmény. Hlréstássk a (öl) pangó Assssgan sslaal a felaslsgss kSnjsslás, sxémláaás etksrllléss végett • I 8 r • llislsndlk Nagyságos asszonyom 1 Hs még nem ismert kltUnö mágnás tea-vajamat, tegyen egy pirihát, sobssem vesz más vajat, Jó minősége és olcsóságs uloléthetellen. 11 kgr. l-ao fillér. — (jyenej Lsjos, Kazinczyulca. 4107 Háromsxobás szép Iskás Szítnere-utcábsn novembe; l ére kiadó. Bővebbet: Brónyst kalapUzlet Karlnczy-utca. 4125 írógépet keresek bétbc. Címeket s kiadóba kérek. Saobs-konyhás lakás (Pelóll-ul 13.) kart és ebhez csatlak ró félhold szántó egyUlt, vagy külön augusztus 28-án 9 órakor városházán, kosgyámi hivatalban árverésen november 1 lói berbe-sdatlk. 4111 MÉZET, nyersbőrt, égytollat, w a a ■ t és fémet legmagasabb áron vásárol Strém Bernát é* Fiai Erzsébet-tér 15. Elfisvobsfal, pultsfiszekré-iy, ónémet mosdó tükörrel és márványlappsl, cjy villanylámpa, aronklvül egy fra> k és szmo-klng Öltöny magas termeire eladó Szent-gyorgyvátl-ut I. Scbelber. 4108 Onkéntss érverés. Néhai Deák Péter hagyatékából bútorok, tcslmények, ezüstök síb. Szemete utcs 4\'c. zlall sugusz-lus 26-án S órskor eladatnak. _ Köz-»■>\'"• 4110 PénxkBIoefint bekebelezésre mlndea Összegben a legelőnyösebben és legcyot-eabbsn folyóslttat Hazil l„néo pénz-kölcsőnkűzvelltő Irodája Nagykanizsán, fíytacz)tutca_Z,aUg^ 4925 Mérlstetepen egy 5 holdss szóló, esetleg 6 - 800 négyszögöles psrcellákbsn Is vlllatelkek részére Igen olcsón elsdó. Bővebbel Aoaél Ignéo lnga<lnnlotgalmi és pénzkölcsön Irodtjs, Nsgykanizitn, Ks-ilnczy-utca 2. ______l39i° Oaallo (klobBulí) elsőrendű, azonnal elsdó. Bővebbet 195. telefonszám IdSaabb minő részére kerestetik egy kényelmes, szép bútorozott utcsl szobs, esetleg teljes ellátással. Cím megtudható a kiadóban. -4163 Csengery-ut 28. számú hést eladói 4166 Qyermektelen háxivsatart keresek. Jelentkezés Kohn Sándor Irodijábsn, Erzsébet-tér 16. -4165 . ZEPE8I IMRE I Zrinyl Mlklóa-uton 22. csatornázás, vízvezeték-berendezés, épület és mü-bádogos. — Telefon 2-95. 10 holdaé szabadhegyi elsőrendű szántó és tétből álló birtok, skár egy dsrsbbsn, vsgy parcellákban is eladó. Bővebbet: Aczél Ignác Ingatlanforgalmi Irodája, Nsgy-kanlzsán, Kaztnczy-u. 2. Vasat, aérga éa vfirtla rszal, élmot legmagasabb áron vesz Sternberg Vilmos, Telekl-ut 20. 3919 Kétsxobás, konyhás lakás mellékhelyiségekkel november l-re kiadó DeAk-lér 6. 4127 Ogyss süteményárusokst (elveszünk — Herczícld sütóde, Telekt-ut 16. 4123 Egy kifutó leányt |ó tlzeléssel és egy bejárónőt felveszek Deák-tér 4 4065 Bérautó csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon : 595. Bencze Lakéa■ Kinlzsl-utoa 2/a. _ms Tölgy, dió, kőris, cseresznye és egyéb keménytapadiók, úgyszintén mindennemű euyvezettlemezek, valamint a világhírű tlstschekfféte Etarnlt-pala minden színben és méretben ksphstó Epplngar I. éa Fia fakereskedésében. — Tovább* bétgyalulást, hajópadlókészllést is aszUlo-soknak anyagmegmunkálást vállalunk. Kéu hajópadló minden méretben ksphstó. 4062 Kél jó karban levó Ford autó eladó. Megtekinthető Hunyadi-utca 39. 41 IS 1800 holdsa elsőrendű blrlok, rajta 15 szobás lőurl kastély, 5 szobás tiszti-lakással és egy ISO holdas, ugyancsak elsőrendű birtok, s Déllvssut ntenlén, rajla 6 szobás url lakással és 3 siobás llszllla-kásssl eladó. Bővebbet Aoaél Ignáo Ingsllanforgslml irodájában Nagykanizsán Ksziuczy-utca 2. Két és négyszobás Iskás kiadó. — Bővebbel Relcheoteld húsüzem, Erzsébet-lé\' 3. 4,30 A város belterületén egy modern 5 szobás url msgánház elsdó. Bővebbet > Aoxél Ignéo pénzkölcaönközvetltó és Ingatlsn-forgalmi Irodája Nagykanizsa, Kazinczy-utca 2. sz. Egy nsgy szoba kladé. Telekl-ut 54. " -4124 Eladó világos háló, 6 drb. bótszék egy kis szalon gsrnltura éa psrsdlcjomos Üvegek. Kukcczné, Rákóczy u. 4. -4132t Egy uj lőcsöskocsl egy pár lószerszám jutányosán sladb. Magyar-u. 60. -4139 —LéposSbáxl külfinbejáratu ulcsl szobs, butorozvs szonnslra kisdó. Sugár-ut 14, I emelet 3. ajtó. _-4141 Zala éa Somogymegyéban több kisebb-nagyobb birtok lakóházzal éa gazda sági épületekkel sladók. Bóvebbet Aoaél Ignéo Ingstlanforgslml és pénzkölcsön-közvettlő lrodá|ában Nagykanizsa, Kazinczy-ulca 2. Jó férfiaitBny és egyéb eladó. Fő 15, második sjtó udvsrban. -4142 BejérSIsényt (elveszek szonnall belépéssel. Deák-tér 3. emelet. -41 " Magyar-u. 17. sz. slalt Istálló kisdó, Raktár vagy műhelynek megfelel. Bővebbel 107. szám. -4143 OgyeB tsnitlóleérijt felveszek. Flsls női szabó, Bazár-épület. -4145 József fóhetregulra I. rz sarokház üzletnek alkalmas elsdó, azonnal bekóllöz-hetó. Gáspár Józsel. -4146 Eötvös-tér 18. szánni házban egy 3 szobás verandás, szársz, egtszséees lukás, szeptember bő l-re kiadó. Bővebbet: Aoaél Ignéo pónzkö csOnközvetltó és Ingstlanforgslml Irodája Nagyksnlisa. Kazinczy u. 2. sz. -3755 Egy udvari egyszobás, konyhás, kannás lakéa, kut sz udvarban, kisdó Szekeres Józsel u. 38 -4167 Sugár-ut 47. sz. 3 szobás oaalédl héa kertlcl, szsbsd kézből eladó. Megleklnthetó délelőtt 11 — 12. - Érdeklődni lehet Kis-faludy-ulcs 32. sz. alatt. 4063 Héressssxobés utcai modern lakás nov. l-re kisdó Fóut 23. I etn. Bóvebbet Frank Vilmosnál. -4162 Kétsxobás lakás mellékhelyiségekkel együll november t-re kisdó. Klnizsy-u. 4. -4149 ■Is villa Balatonkarssataron olcsón eladó, kevés készpénzzel havi rész-letllzctésre. Clm s kladpban. -4148 Oarsl-ulca 9. számú ház telekkel együll aladó. 4152 Olpésxssgédskst raktári munkára és tanoncokat felveszünk. Mlltényt rlpó-üzlet. -4155 ■alapaxalonba tanulólány és kéil lány fizetéssel felvételik. Hoflmsnn Anny Csányl László u. 8. -.158 Egy szoba konyhával szeptember i-re kisdó. Zrinyl Miklós u. 34 Poslspalolá-vsl szemben. .4157 KQIfinbejératu cslnossn bútorozott asoba a város belterületén kiadó. Clm a kiadóban. Mielőtt iskolába küldi gyermekeit9 lássa el őket erős cipőkkel TURU1 cipőüzletből! Olcsó női cipők egyes számokban még kaphatók. Nézze meg kirakatunkati 1929. augusztus 2fi. KOszOnetnyilvánltás. Mindazon jóbarátainknak és ismerőseinknek, kik felejthetetlen drága testvérünk özv. Fülöp Oyuláné szül. Nagy Mária elhunyta alkalmával a temetésén megjelenni szívesek voltak, ezúton mondunk hálás köszönetet. A gyászoló család. A nagyérdemű hölgyközönség szíves tudomására hozom, hogy varrodámat ajból megnyitottam és kérem szíves pártfogásukat. Tisztelettel Rabinek Dezsöné Erzsébet-tér 18. volt Szsrvss-szálló, kspu 4H\' alatt jobbra, as emeleten. Ugyanott IssnulólsAstyok telvéletnek. Sugár-ut I. X _ szabadkézből 58. számú al 0 M. eladó. Bővebbel: Koréin és Stroch cégnél. BTD^ITDáDT Budapestről niiniiiirAni ciső kézbői klvtuUMn szeptember ví|!l| houtbil mtg rakUmáioti. Uj stsó- Tnrnrdn kontu-raagu német. \' "\' > c u " tlkn. líl., assaí&ffiHT^Jr no\'- Clmrt D A II 7 30 éve ftonllW Oxytlnl «V K M U O L. nggy rikliri. Bud»peil, IV., Vcrea Pálwé-u.30. 3M7 hu Imráí SINGER VARRÓGÉP. Xedwxo/iajUásj.fiattdteUk, houji -Vit/O/D^ . SINGER VARRÓGÉP RÉSZW TARS. Fióküzlete: ÍIA6YKÍHIZ8A Fő-nt 1. 64 oldal Ingyen. Kélje 61 oldalas hasznos lanátsokál, kapcsolási rsjzokst, távolbalátás leírás\', szenzációs oltsó árainkat tartalmazó árjegyzékünket dljmaataasa. 51-es Rádióöáx 4Ht Budapest, VIII., Rákóczi ut 81. Tűzifa és szén legolcsóbb beszerzési forrása HILD JÓZSEF deszka, épületfa, mész, cement és egyéb építkezési anyag kereskedése Nagykanizsa, Klrály-utca 4. Telefon: 120. igft auguszlus 2S. fontos. dúsan felszerelt saját készlt-ményll gyermekcipő raktáramat. Minden axlnl Cegolcaóbt, űrt Ceglobb minőség l papp Osxkár dpitzmister Nagykanizsa, Magyar-a tea 6. sz. « s 12365/1929. , Versenytárgyalási hirdetmény. F. évi augusztus hó 31-ének d i 12 órájáig a v. Iktató hivata-láto zárt írásbeli ajánlatot kérek u jlábbi munkálatokra: 1. A Valdamajori Összes épületek (ü. m. az Istálló, magtár és az erdő-6ri lak fele) külső falvakolatának kijavítása p. cementtel Javított habarccsal és kétszeri meszelése. 2. Fenti épületek cserépfedelének kijavítása, a hibás cserepek pótlása. 3. Az összes ajtók és ablakok korhadt részelnek kicserélése minden mellékmunkával együtt Bővebb felvilágosítást ad a v. gazdasági hivatal. Nagykanizsa, 1929. augusztus 19. „„ Polgármester. 4520/1929. Tárgy: Nagykanizsa város 1929. évi legelőbér előírása. Hirdetmény. Alulírott városi adóhivatal közhírré teszi, hogy Nagykanizsa város 1929. évi legelőbér összeírása és kivetési lajstroma 1929. évi aug. hó 26-tól 1929. szeptember hó 9 lg vagyis 15 napon át\' a városi adóhivatalban közszemlére kitétetett oly célból, hogy olt a hivatalos érák alalt mindenki megtekintheti és i netán sérelmes kivetés ellen a városi polgármesteri hivatalhoz intézendő és a városi adóhivatalnál benyújtható felebbezésel élhet. Városi adóhivatal. Nagykanizsa, 1929. augusztus 24. Vojkovlcs számvevő ZALAI KÖZLÖNY A Magyar kir. Földmivelésügyi Minisztérium állami kamatkedvezményes műtrágya-akciót engedélyezett. Rendeléseket felveszi: ORSZÁG JÓZSEF Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság melleit) Telefon 130. 500 500 Szuperfoszfát* Mütrágyaterjcsztő és Értékesítő r. t. és Kovácsy Béla és Fia cégek képviselője. A kedvezmény kiterjed: az összes műtrágya-félékre mésztrágyára (mészpor) kat. holdon alul gazdálkodók évi 4%-os kamatot fizetnek. felül, egész 2000 kat. holdig gazdálkodók évi 6% kamatot fizetnek. Kérje, akár személyesen, akár egy levelezőlapon a rendelés feladásához szükséges nyomtatványokat. Részletes felvilágositással készséggel szolgálok. mi Az össies gabona csávázószereket (porpácokat, nedves-pácokat) eredeti gyári árban szállítom, nagykanizsai raktáramból. Minden magyar, magyar rlietlgyékl Szent-Margitszigeti PALATÍNUS gyógy- és ásványvíz kerületi lerakafát megnyitottam. Palatinus gyógy, bor-éi ásványvíz nagyban és kicsinyben jutányos áron kapható Fischer és Leitner fűszer- és gyarmatáru kereskedőnél Király-utca 8. l!«l _ Telefon 239. Iliién Magyar, magyar rttel Igyák I Ez az autó kell Önnek! Rendelje azonnal meg Szántó Vilmos és Társai cégnél Nagykanizsa, Deák-tér 2. szám. Telefon: 3-22. Raktárról az ösazes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek I Mos I Fest I Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR gOxmoiő, vegytliztltő, ruhaftstö a szombathelyi oru. hwkUlUUaon aranyéremtzel kltOntatva NAGYKANIZSA Offlltőtelep I Gyártelep, Kazlnczy-o. 8. Hunyudl-u. 19. Nem kell Idegenbe mennie, mielőtt bármit lettet vagy tisztíttat. OyőzódJOn meg áraim oíciósigáról és munkim kiválóságáról. Utolérhetetlen féuyfl gallértlsztltás I Tisztit I aiss Pllsséroz 1 Llnolenm*. mozaik viaszkos vászon minden méretben olcsón beszerezhető HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél Cirka 2 vagon száraz bükk fűrészpor *m oloaón eladó Magyar Erdőbirtokosok Fatelepén. Nem trükk, valóság! Kedves, barátságos, Szoba-árból tiszta 20% ;es, Ízletes, kezési árb 10% Bőséges, Ízletes, házi étkezési árból engedményt kap ön, mint ezen lap előfizetője BUDAPESTEM Park Nagyszállodában, VIII., Baross-tér 10. Cselló (kisbőgő) elsőrendű, azonnal eladó. Bővebbet 195. telefonszám. hirdetmény. Vésf község elöljáróságától. 1450/1929. sz. Árverési Vése község elöljárósága Bertók Mihály (olajos) és társai megbízásából közhírré teszi, — miután az 1929. augusztus 11-ére kitűzött árverés sikertelen maradt, — hogy fenritnevezetlek tulajdonát képező, Vése községben levő nagykorcsma, mészárszék, konyhakert és melléképületek nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek három egymásután következő évre haszonbérbe adatnak. A bérleti idő kezdődik 1930. év január 1-én és végződik 1932. év december 31-én. Az árverés Vése községházánál 1929. szeptember 1-én délután 3 órakor lesz megtartva. Kikiáltási ár: 1000 Pengő. Bánatpénz 250 Pengő. Az árverési feltételek Vése község birájánál megtekinthetők. Vése, 1929. augusztus U-én. ■ácsek Nándor ik. körjegyiö. 41 Bertók lóssef U. községi bíró. Gazdák és uradalmak figyelmébe!! Van szerencsém a"n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a „KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson, Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, bor-prések, szőlózuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjutá-nyosabb árban, egy vagy két évi. részletfizetésre is, minden előleg nélkül kaphatók a „KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál, Nagykanizsa, FS-ut 12. szám. Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltételek mellett. Szükségleteinek beszerzése előtt kérjen Árajánlatot I feltétlen ZALAI KÖZLÖNY 1929. augusztus 31. Minden berendelést díjmentesen saját felelősségünkre lakásába! szállítjuk. 3-tól 18 hónapig terjedő fizetési feltételeket nyujtunk. ön feltétlenül jelentékeny pénzt takarít meg és sok kellemetlenségtől kiméli meg magát. Cégünk öt évtizedes múltja garantálja a legteljesebb megelégedését. Keressen fel bennünket személyesen! KOPSTEIN bútoráruházai SZOMBATHELY, Kőszegi-utca 5. (udvarban) és SOPRON, Várkerület 62 Alapítva s 1887-ben. Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető: Zalai Károly.) 09. évfolyam, 192. szám Nagykanizsa, 1929 augusztus 27. kedd Ara 14 llllér ZALAI KÖZLÖNY éa kiadóhivatal: Fő út 5. u Keuthdyl flókkbdőhlvatal Kosauth Lajos-u. axám. . 32. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos OABzcttsl in: egy Un • pengd M nk Hol a Qiba ? Szívesen hisszük, hogy a Társadalombiztosító nagykanizsai kirendeltségének egymásután elveszített perei csupán kezdeti jelenségek, a kialakulatlanság, az Ide-oda kapkodás következményei, az erjedés kóros melléktermékei. Szívesen elismerjük, hogy nem a társadalombiztosítás nagyszerű elvében van a hiba, hanem csupán a levegőben, amely annak mai, kezdeti rendszerét kitenyésztette és amely a kötelekre menő rendeletekkel körül-cirkalmazott eljárás-labirintusnak non tos bejárását tette mindenhatóvá, ugyanekkor| pedig szinte harmadrendűvé zsugorította a tulajdonképeni elgondolásnak célrajutó érvényesülését A társadalombiztosítás nagykanizsai panaszai részben országos jelenségek, amiken csak egyetemes intézkedésekkel lehelne segíteni. Van nak azonban speciálisan kanizsai panaszok is, melyek épen a közelmúlt napokban hozott birói Ítéletekben nyerték el a jogosultság meg-iámadhatatlan fémjelzését. Amikor Nagykanizsa Társadalombiztositóla kirendeltséggé lelt, veze-lésében olyan szellem kapóit lábra, amivel sportot csináltak abból, hogy minél kevesebb legyen a kirendeltség mérlegének kiadás-oldalán és minél több megmaradjon. Ennek a törekvésnek kitűnően jött segítségére a Társadalombiztosító mammut-ügy-kezelésének példátlanul bonyodalmas volta, amivel nagyszerűen lehetett gátfutássá tenni az emberileg legegyszerűbb ügyeket is. Az akadályversenyben persze hogy nem a precíziós működésre beállított akta-gyár kerekei [áradtak el, hanem az elke-seredell szenvedő alany. Ennek pedig a társadalombiztosítás magasztos gondolatából nagyon sokszor nem maradt egyebe a gondolat szép délibábjánál. Nem maradt egyebe annál s tudatnál, hogy .lásd, nyomorult, sorsvert ember-féreg, mindez az országot behálózó, hatalmas organizáció, mindez a temérdek munka, ez az egész óriási közteher-prés, mind Med van, a te beteg testedért, kenyérkereső erődért, a gyeimeked, anzonyod falatjáért, érted, aki munkáddal, erőddel fenntartod az egész °rezág recsegő boltozatát.* A segítés helyett tehát öncél lelt maga a segítésre hivatolt intézmény, mérhetetlen adminisztrációjával, palotáival, felhőkarcolójával, minderre Pedig ráduplázott a kanizsai kircn-dellség, amikor érdemeket szerzendő, a helyi szükségleteket igyekezett lehető és lehetetlen minimumra redukálni. A nagy bürokratikus rendszert mégis kikezdték a különféle belső hivatali szabálytalanságok: bűnügyek 61 házi vizsgálatok kavargalták az ?í""8y is ellenséges hangulatu érdek-•«éal a kirendeltség körül. Még ezek »em üllek, újra a bíróság elé ke- rültek a kirendeltség ügyei, de most már nem a megsértett ügyrend és ragadós kezek elleni védekezésben, hanem a kanizsai kirendeltség vezetésében megnyilvánult mentalitás kerüli szembe az intézmény céljával és a Jogalkat kereső biztosítottakkal. Ezen a téren is egymásután vesztette el a pereket — a kirendeltség. Csak néhány ilyen elképpesztő per került nyilvánosságra, de hány és hány Ítélet szaladna még pecsétes Írásba, ha minden jogsérelem odakerülne a buósági korlát elé. Ez már azlán nem országos jelenség. Ismerünk vidéki városokat, ahol idáig egyszer sem kerüli az érdekvédelem, a jogokért indult harc. Sőt, nem is kell messze mennünk I Egy idő óta Nagykanizsán is nagyot fordult a helyzet a kirendeltség körül. Minden panasz meghallgatásra talál, mindenre akad jó szó és jó intézkedés is. Most aztán azt halljuk, hogy a mostani vezető helyett mást szemellek már ki végleges vezetőül. Meri Isten menls, hogy egyszer Nagykanizsán az átmeneti, viszonylagos elégedettség állandósuljon I Csak elvinni innét mindent, amihez a város ragaszkodik és elvinni az embert Is, aki ugy látszik, alkalmas lenne a helyzet elcsilitására és az emberi szempontok érvényesilésére. Pedig a mostani vezető véglegesítéséből az eddigiek szerint csak jó származhatna a kanizsalakra. Vagy tán épen ezért kell elvinni innét? Hogy aztán Zalaegerszegen még egy székházat építhessen a Társadalombiztosító? Ezen a ponton azlán el is érkez-Itlnka .hol a hiba?" megfejtéséhez. Nagykanizsa, ahol 40 éves a betegsegélyezés, — ahol a mttrikásbizlo-siló virágzó Inlézmény voll, mikor Zalaegerszegen még csak az Ipartestület két kis szobájában, egy-két emberrel intézték a 3—400 tag ügyeit. —■ Nagykanizsa ma Zalaegerszeg függvénye a társadalombiztosításban. 1907 óla megéli egymás mellett a két zalai kerület: Egerszeg és Kanizsa. Kanizsától Trianon elvette az egész kerületet, csak a letenyei Járás maradt meg és a csonka lend-vai járás kél községe. Mégis van csupán Kanizsának 7000 biztosítottja. Zalaegerszegnek van 1200, a hozzá tartozó majdnem egész megyével együtt is csak 10.000. Nagykanizsa biztosítottjai több mint kétszer any-nyit fizetnek be a pénztárba, minta többi mind. Tagadhatja-e hát valaki, hogy Kanizsa pénzéből épüli a társadalombiztosító zalaegerszegi palotája? Pedig — ugy-e bár? — ahhoz sem fér kélség, hogy Kanizsa Zala ipatl és kereskedelmi centruma, itt van a nagyvállalatok állandó bizto-sitoltjainak tömege és — lásd a szentgróti határozatot I minden érdekével ide kívánkozik a várm \'gye legnagyobb részének minden kisebb gócpontja is. .Elég legyen csak a nagyobbakat: Keszthelyt és Tapolcát említenünk, ahol csak ki-kitörő elkeseredést hallunk nap-nap után a mai kerületi beosztás ellen. Lenne bezzeg Nagykanizsa is kerület, mint ahogyan volt, — mindjárt sok speciálisan helyi panasz kútforrása betömödnék és hivatali apparátus és vezetés is mindjárt olyan kerülne, amelyik hivatali tekintélye, tudása és gyakorlati érzéke fajsulyá-val eleve kiküszöbölné a mull sok szomorú tapasztalatainak indító okait. Ilt van a hiba kulcsa. És amíg ez a kulcs csak rozsdázik a mindent a megyeszékhelyre centralizáló polip-polilika feldagadt önérzetü závárjá-ban, addig a kanizsai és megyei panaszok nem is fognak megszűnni alapjukban és addig ne csodálkozzunk, ha sokszor kell a bíróságnak kemény igazságokat kimondania a társadalombiztosítóról, nem kis izzl-lójául az amúgy is tüskés közhangulatnak. A bécsi törvényszék meghozta Ítéletét a magyar kommunisták bfinperében A fogházbüntetésen kívül a biróság az ország területéről való kitiltásra is Ítélte őket tíécs, augusztus 2tl (Éjszakai rádiójelenlés) A bécsi biróság háromnapos tárgyalás után ma délután hirdette ki ítéletét a magyar kommunisták bünpciébcn. Az ítélet előtt a vádlottak az utolsó szó jogán politikai fejtegetésekbe kezdtek, de az elnök hamarosan leintette őket. Az ítéletben a biróság valamennyi vádlottat bűnösnek mondotta ki a vádbeli bűncselekmények elkövetésétől! és ezéil Mllllei Hennannl 1 hónapi egyszerű fogságra, dr. Krej-csll 1 hónapi szigorított fogságra, MUller Ernőt 1 heti szigorított fogságra és Hesski Rózát 1 hónapi egyszerű fogságra Ítélte. Valamennyi vádlottnál kitöltöttnek vették a bünielést az elszenvedett vizsgálati fogsággal. Müller Ernő kivételével valamennyi vádlottal az ország területéről való kitlilásia is Ítélte a biróság. Az elitélt kommunisták még nem nyilatkoztak, hogy fellebbeznek vagy megnyugszanak, üoldolkodásl idői kérlek. Gráf Zeppelin 68 órai ut után simán kikötött Cos Angelesbe Százezrekre menő tömeg várta a levegő diadalmas királyát Ixw Angeles, augusztus 2(1 A „Gráf Zeppelin" 68 órai ut után, melyet Tokio—San Eraitcisko között lett meg, hétfőn hajnalban (európai időszámítás szerint) megérkezett. Százezrekre menő lömeg gyönyörködött több órán ál, mig a Italalmas léghajó a város felelt keringett. Kilenc Angelesbe, azonban a sötétség miatt nem szállott le, akkor ugyanis még Amerikában éjszaka van. A léghajó megvárja a reggelt és csak akkor kezdi meg a leszállás és a kikötés munkáját. I,<>s Angolos, augusztuH 26 A Oraf Zeppelin rendben leszállt óra 30 perckor érkezeit meg Los és kikötött. Elfogadhatatlannak jelentette ki Snowden a hatalmak mai jegyzékét A párisi minisztertanács foglalkozott a hágai eseményekkel Benes tanácskozásai Snowdennal Pirin, augusztus 2ti Láger, Briand kabinetfőnöke i\'á-risba érkezett, hogy tájékoztassa az elnököt és a kormányt a hágai tárgyalások eredményeiről. A kormány fél 10 órakor miniszterlanácsol tartott, mely háromnegyed 1 l-ig tartott. A tanácskozások tárgya a hágai események vollak. Kinevezték egyben a népszövetségi ülésre küldendő francia delegátusokat is, a?onban a kinevezettek neveit addig nem hozzák a nyilvánosságra, mig a megbízatást el nem fogadják. Átadták Snowdennak a nagyhatalmak jegyzékét HAgn, augusztus 20 Az éj folyamán a belga miniszterelnök átadta Snowden angol delegátusnak a francia, belga, japán és ZALAI KÖZLÖNY A Balatonba fulladt manlkflrszalon-tula]-donosnöt Révfülöpnél partra vetette a viz A siófoki vitorlás-szerencsétlenség egyetemista áldozatát két hét után vetette ki a Balaton vize Dalatonboglár, nuguRztus 2(1 Vasárnap délelőtt Révfülöpnél egy elegáns öltözetű úriasszony holttestét vetette ki a Balaton. A csendőrség megállapította, hogy az áldozat Ács Julianna budapest maniktlrszalon tulajdonosnője, akinek a Damjanich-utcában van ma-nikürszalonja. Ács Julianna Balatonbogláron nyaralt és péntek délután egy révfülöpi borbély csónakkirándulásra hivta a Balatonra. A borbély ugylátrzik nem tudott evezni és a csónak, mindjárt a part mellett felborult és mindketten a sekély vízbe estek. A borbély visszafordította a csónakot, melyben csak Ács Julianna foglalt helyet, a borbély pedig kiment a partra ruhát váltani. A viz sebes hullámzása magával sodorta a csónakot, mely felborult és a fiatalasszony a vízben lelte halálát. A szerencsétlenségről értesítették budapesti hozzátartozóit. A két hét előtti vltorlásszeren-csétlenség áldozatát most fogták kl a Balatonból llalatonszahadl, augusztus 20 Jelentettük, hogy Siófoknál két héttel ezelőtt halálos szerencsétlenség történt és Pauser Vilmos buda-besti egyetemi hallgató a Balatonba fulladt. A szerencsétlenség áldozatát hiába keresték, nem találták meg. Tegnap a Balaton Balatonszabadinál kivetette áldozatát. Pauser Vilmos holttestét a fővárosba szállítják. Napidíjas „lelkes tömeggel*\' ünnepelte Jugoszlávia Muraköz „felszabadítását" Görz-v\'idéki szlovén telepeseket raktak kocsira, hogy Muraszombatban és Alsólendván közönsége legyen a tízéves felszabadítás „örömünnepének" » olasz delegátusok együttesen készített jegyzékét. SnowJen a jegyzéket ma délelőtt fogja tanulmányozni. Benes cseh külügyminiszter ma felkereste Snowdent és hosszasabb tanácskozást folytatott vele. Angol körökben ugy tudják, hogy Anglia a jegyzéket elutasítja, de elfogadható javaslatot tesz. A németek még mindig bíznak a megegyezés lenetöségébeifc- Snowden kívánságai a javaslat szerint 60%-ban teljesülnek. Ixmdon, augusztus 2(1 (Éjszakai rádiójelentés) Snowden kijelentette a sajtó képviselői előtt, hogy a szövetségesek legutóbbi jegyzéke elfogadhatatlan. A klsebsógek ülése ma kezdödött meg Genfben Oent, augusztus 2C Ma kezdték meg az 5. nemzeti kisebbségek csoportjának ülését. Az ülésen mintegy 40 millió kisebbség képviseletében jelenlek meg a megbízottak. A magyar kormány megbízásából átadták a jegyzéket, mely foglalkozik a magyar-román oplánsper sikertelenségével és ezt a Népszövetség tudomására hozza, Ismertette a tárgyalások történetét. „Toka belyén nekem kellene ülnöm" — védelmezte Titkát ma Hllnka Pozsony, augusztus 2(i A Tuka-per mai tárgyalásán óriási közönség volt jelen, mert tudták, hogy Hlinka András kerül ma kihallgatásra. Hllnka 64 éves. Reverendában Jelenik meg. Elmondja, hogy került Tuka a , Slovak" szerkesztőségének az élére. Tuka nélkülem sem előbb, sem később nem tett egyetlen lépést sem, nélkülem sem akkor, sem később — mondotta. 0 volt a szlovák néppárt legfegyelmczettcbb, leginlelli gensebb és leglelkiismeretesebb embere. Hogy a mai napon Tuka Ul a vádlottak padján, az az ő emberi tragédiája. Azon a helyen nekem kellene Ülnöm. Egyizben Juriga meg is irta „Az igazi Júdás" cimen, hogy engem kellene a vádlottak padjára ültetni. Tuka soha nem rendelkezett önállóan, a vezetők voltak és egyúttal a rendelkezők Hlinka, Juriga és Toinanek. Ezt a hármat lessék tehát megvádolni és ne Tukát. Majd ismerteti a hajszát, amit Juriga Indított meg. Később Tukát támadták és ennek a támadásnak a kulmlnáclója a büntetőper, amely ellene megindult. — Tuka ártatlan I — vallja Hlinka András. — Koza Matejov vad támadást indított Tuka ellen. Elmondotta kémnek és hazaárulónak. Én mindig tudtam, hogy ezek a vádak alaptalanok és meg vagyok erről győződve ma is. Mi azérl állunk Tuka mögött, inert loltétlcnül meg. vagyunk győződve ártatlanságáról. Pozsony, augusztus 2(1 (Éjszakai rddiójelenlés) A Tuka-per déluláni tárgyalásán Hlinka kijelentette, hogy ő (Hlinka), Juriga és Tomanek izgatott a Felvidéken. A szlovák nép számára az autonómia a kenyeret és az egyházai jelenti. Az autonómiáért folyó harc ezzel a pörrel még nincs befejezve, mert ezután még fokozottabban tovább folytatják a küzdelmet. Alsólenclva, augusztus 2(1 (Saját tudósítónktól) A Muraköz és Vendvidék népe hQ maradt mai napig a magyar haza iránti érzésében. A rájuk erőszakolt szerh, diktatúra ellenére kemény daccat várják, hogy megjöjjön felszabadulásuk forrón óhajtott Ideje. Magyar érzelmükből egy szikrányit sem engedtek és betolakodott idegennek tartják a szerb, horvát és szlovén „hóditókat", akikkel nem barátkoztak és nem rokonosodtak össze. A jugoszláv kormány épen ezért mindent megpróbál, hogy a muraközi és a vend nép rokonszenvét megnyerje. Legutóbb augusztus 18-án Alsó-lendva és a Vendvidék (szerintük a Prekmurje) tizéves Jelszabaditásá-nak" emlékezetéül államhatalmi beavatkozással „örbmllnnepélyt" rendezlek. Az ünnepély megrendezése ugy történt, hogy a szlovén hivatalnokok ukázt kaptak, hogy mutassák be egy ilyen ünnepség keretében a nép lelkesedéséi. Minthogy a muraközi és vendvidéki nép Ilyen mülelkesedésre nem kapható és az ünnepélyen semmi/éle fenyegetés dacára nem óhajtott résztvenni, a szlovén lisztviselők jó pénzért és napidijérl kocsira rakták a voll herceg Esterházy ura-Üalorn elparcellázott részeibe betelepített görcvldéki szlovén telepeseket, kellőképen feldíszítették a kocsikat szerb, horvát és szlovén nemzeti zászlókkal és nagy garral és zeneszóval bevonultak délelőtt Muraszombatba lelkesítő ünnepet tartani a jugoszláv felszabadítás tizéves évfordulójának örömére. Epén Muraszombatba, ahonnan tizévvel ezelőtt fegyverrel verte ki őket a magyarliü vend nép és ahová csak Trianon hóhérbékéje alapján tudlak újra betolakodni. A muraszombati cécó után Alsó-iendvára vonultak, amely ünnepségről egy ekkor olt idéző zágrábi szemtanú a következőket Írja: Délután 5 órakor vonullak be az alsólendva vidéki népet képviselő görci telepesek, (itt beiiesiaknak hívják őket) nagy mozsárdurroglatás közepette, Alsólendvára, ahol a határon a kirendelt községi elöljáróság fogadta őket. A főtéren volt a népgyűlés, ahol a Korona-szálloda erkélyéről egy Klecki nevezetű volt turniscsai magyar plébános beszélt a néphez. A hallgatóság sorában csak a napidíjért berendelt községi hivatalnokok és elöljáróságból, a görci telepesekből állt, Alsólendva lakossága teljesen távol tartotta magát ettől a jugoszláv cécótói. Klecki, ez a volt magyar plébános arról nevezetes, hogy az ő hazaárulói tevékenysége folytán került a Vendvidék jugoszláv megszállás alá. Csak természetes hogy egy ilyen jellemű ember tarthatta csak az ünnepi beszédet és dicsőíthette a felszabaditókat. Azután a kormány képviseletében egy szerb ezredes és egy közigazgalási hivatalnok tartottak lelkesítő beszédeket. A diadal-Ünnepélyt nagy bál fejezte be a Korona összes termeiben, ahol a va-razsdi katonazenekar fújta a szép nótákat és a szlovén tisztviselők és a görci telepesek vidáman járták a kólót. Az alsólenüvai magyarok pe- ___19M. augusztus Vj. dlg otthon szomorkodtak és ana gondoltak, hogy ne szomorkodj, légy már vlg, nem lesz ám ez min-dg igyl Kapunyitásra készfii a Zrínyi Ilklói Irodalmi éi Iftvésxett Kör Nagykanizsa, augusztus 24 Alig van vége a kánikulának, a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör máris megkezdte az uj kulturális szezon programjának előkészítését. Az idei ciklus különösen gazdagnak Ígérkezik a szokottnál nagyobb fényű társadalmi, hazafias jellegű és célú Ünnepségekben és a kulturális program Is, a szokottnál elevenebb műsorokban. Az ünnepélyes szezon-nyitó, mint minden esztendőben, október 6. megünneplése lesz a Városi Színházban. A hó második felében lesz a 48-as emlékünnepély, a 48-as hösl-haloltak emlékmüve céljaira. Az ünnepi méltatást Finta József őrnagy mondja. November első felében lesz a 20-as emlékünnep a 20-as emlékszobor céljaira. Ennek szónokául Reischi Richárd országgyűlési képviselőt kérik fel. November második felében lesz Bethlen Gábor halálának 300 éves évfordulója. Ennek megünneplésére is készUI a Kör. A kulturális programban, liceálls előadások keretében bemutatásra kerül a debreceni országos dalosverseny filmje egy zenei tárgyú előadás kapcsán (Vannay János zeneiskolai Igazgató). A vízvezeték kezeléséről, téli gondozásáról ls lesz egy Ilyen közhasznú előadás (Király Sándor műszaki tanácsos). Két veti-tettképes előadás is lesz. — Az egyik az északolaszországi tavakról, a másik a barcelonai nemzetközi kiállításról (Szieberth Imre MÁV fel-Ügyelő). Igen nagy érdeklődésre tarthat számot dr. Haba Antal, a közkórház nőgyógyászati osztályfőorvosának csak nők részére tartandó egészségügyi előadása a speciálisan női betegségekről. Ezeknek az előadásoknak Idörendeje még nincs megállapítva. A további előadások is 4 legértékesebb kultur- és ismeretterjesztő ciklust Ígérik. — A Zalai Évkönyv — Zala kultusza. A Regedei viz nemcsak kitünö borvíz, hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál. Kapható minden füszer-és csemegeüzletben. 34 9 Főraktár: ,. WEISZ MÓR Nagykanizsa, Király-u. 21 1929. augu9ztu8_141._ Mozgószinház j makrancos homícsi Tessék a nevekre figyelni I Dina Oralla, Werner Fuetterer, Hanny Wiesse, Max Ehrlich és Ralph Ro-i)crls. Ez az öt főszereplője a fenti cinitl filmnek. Természelcsen a dar.ib nem is lehet más, mint vlg|áték. Vígjáték a javából, ameiy Walter Kollo világhírű operettjéből készült. A filmnek érdekessége, hogy az a mai időkben játszik s hogy azokal a szerepeket, amit ezek a művészek alakitanok, mind magunk között látjuk. Minden egyes szerepbe be tudunk helyettesíteni valakit, aki itl varia közelünkben, akit jól ismertluk. A darab szüzséje frappáns fordulatokban gazdag. Házassági história, amelyben Dina Qralla, ez a csupa báj szépséges szinésznő egy kurla-runás gyerekleányt játszik, mivel neki nem szabad Idősebbnek lenni tiz évesnél, mert ktllömben az anyja nem mehetne férjhez ahoz a grófhoz, akivel öt a furfangos házasságközvetitó Schornstein Mór összeboronálta. A film megtekintése a közönségnek igen nagy szórakozást fog nyújtani, aminthogy Dina Qrallának és a partnereinek a szereplése minden filmen eseményt jelent. A mlisor másik slágere egy csodálatosan szép Rin-Tin-Tin-atlrakció, amelyben a kulya-sztáron kivíll még Jason Robards és Hele Ferguson is kilünö szerepeket kaptak s amit nagy művészettel alakítanak is. Lesz ezenkívül Híradó. — Ezt a bőséges műsorral összeállított előadási a Városi Mozgó 27-én és 28-in, kedden és szerdán fogja meg-larlani. (=) ZALAI KÖZLÖNY KIMUTATÁS a Zalavármegyei Szövetkezeti Áruforgalmi R. T. nagykanizsai fel-szaniölAs alatt álló cég felszámolásának a felszámolás kimondása (1927. június 14.) óla máig való lefolyásáról és eredményéről Bevételek: 1. Felszámolás kimondásakor megvolt és a már megkötött és folyamatban volt ügyletek lebonyolilhatása végei! beszerzett árukészletek eladásából befolyt ......... 119542 P92f 2. Folyószámla követelésekből befolyt ... 67976 P03 f 3. Irodai, raktári és egyéb berendezések és felszerelések ér-tékesitéséből befolyt 5297 P 34 f 4. Házbérekből befolyt 598P60f összesen: 193414 P 89 f Kiadások: 1.Áru beszerzésekéri 2. Folyószámla lartozá-sokra kifizettetett... 3. Ügyleti és üzleti költségekre kifizettetett 4. Tisztviselői és egyéb alkalmazóin fizetésekre, felmondási és végkielégítési járandóságokra kifizettetett 5. Folyoszámlaésváltótartozások kamataira kifizettetett......... 6. Váltók beváltására... 7. Forgalmi adóra ... összesen: 100848P84f 53919 P35f 7429 P 68 f 20401 P 40 f 4133 P 44 f 5370 P — f 209 P 90 f 192312 P 61 f Bevételekből: 193414 P 89 f-ből levonva a kiadásokat: 192312 P 61 f-i 1102 P 28 f takarékbetétként elhelyezve. 358G8 P 76 f 10447 P 57 f marad és rendelkezésre áll: Ezenfelül mint cselekvő vagyon kintievő és behajtás alatt álló követelések összege: összes cselekvő vagyon: 36971 P 04 f Ezzel szemben elszámolás alatt álló és kifizetendő tartozások összege: mutatkoznék maradványként 26523 P 47 f, ez azonban tekintettel arra, hogy a behajtás alatt levő kintlevőségek egyréaze kétes, ezidőszerint még bizonytalan. Ezen kimulatás alapjául szolgáló könyvek és számadások alulírott felszámolónál betekinthetek. Nagykanizsa, 1929. évi auguszlus 26-án. A Zalavármegyei Szövetkezell Áruforgalmi R.T. felszámolás alatt felszámolói nevében : Dr. Tamás János s. k. 4ig) Ügyvéd, leiszámoló. NAPI HÍREK NAPIREND Augusztus 27, kedd Hóm. katolikus: K. J Isset. Protestáns: Gehhárd. Izraelita: Ab hó 21. Városi Mozgó. „A makrancos kom-teaz\', vígjáték. ,Rin-TIn-TIn\'-attrakció Hiradó. Gyógyszertári éjjeli szolgálat: í. hó végéig a Merkly-Bclus-lélc Fó-ull gyógyszertár. Oőztürdö nyitva reggel 6 órától eale 6 óráig (bétfó, szerda, péntek délután és kedden egész nap nóirnek). Időjárás A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő jelentések: Héllón a hőmérséklet-. Reggel 7 órakor +16, délután 2 órakor +26.2, este .9 órakor +21.<. Felhőzet: . eggel borult, délben bo-rull. este tiszta égboltozat Szélirány \' Reggel, délben északi, este észak-keleti szál. A MataarolódlaH Intázat aata 10 órakor ielantii Idd r réaaban «al-hfia, tulnyomöan száraz, meleg 146 várható. — A kultuszminiszter a tne-gyésplispöknél. Qróf Kiebelsberg Kunó közoktatásügyi miniszter tisztelgő látogatást lett dr. Kuli Nándor megyéspüspöknél Veszprémben. — A magyar ferencesek tartományfőnöke Nagykanizsán. A magyar szeniferencrendiek tartományfőnöke, P. Vinkovics Viktor tegnap Nagykanizsára érkezett a rendház és plébánia hivatalos látogatására. A főjegyző Budapesten. Dr. Krátky István poigármesterhelyettes-fő|egyző hivatalos ügyben tegnap Budapesten tartózkodott. Mielőtt őszi bevásárlásait eszközli, tekintse meg dúsan felszerelt áruraktáramat, mert pénzt fog megtakarítani, ha szükségletét nálam szerzi be, Férfiszövet.......140 széles 5 Pengő Férfiszövet, tisztagyapju 140 széles 10 P-től kezdve A tavalyi idényről megmaradt angol férriszövetek féláron lesznek kiárusítva. Téli kabát, valamint a legújabb ToledÓ-Flokoné felöltő-kelmék és más divat férfi és női szövetkelmék megérkeztek. Dus választék ebédlőszőnyegekben, függöny, paplan, pllísch és Moguett átvetőkben KIRSCHNER MÓR férfi és női divatkelme áruházában « . ZALAI KÖZLÖNY — Régi diákok találtokója. "A nagykanizsai piarista gimnáziumban 25 év elölt érettségizetlek szombaton és vasárnap OsszejMtek Nagykanizsára a szokásos diák-találkozóra. A 39 egykori diákból 15 Jelent meg, 6 meghalt, a többi kimentette magát. Szombaton este összejövetel volt és társasvacsora. Vasárnap délelótl istentisztelet ulán kimentek a temetőbe, ahol megkoszorúzták egykori tanáraik és osztálytársaik sírját. A találkozói bankett fejezte be. Olt voltak a találkozón a következő öregdiákok: Dr. Bartha István ügyvéd, dr. Beltus Jenő ügyvéd (Budapest), dr. Berger Qéza orvos, dr. Botló Henrik vegyészmérnök, Dávid László rgimn. taoár (Miskolc), Gáspár Aladár bankigazgató (Budapest), dr. Helényi József törvényszéki bíró (Budapest), dr. Kattauer Oyula állatorvos (Gelse), dr. Merkly József gyógyszerész, dr. Meló Ferenc áll. rgimn. lanár (Budapest), dr. Neu Aladár állatorvos (Magyarmécske), dr.- Novai Imre városi aljegyző, Pintér Dénes leányliceumi tanár (Budapest), Sabján János reáliskolai igazgató (Sümeg), Tóth Pál plébános (Szentpéterur). = ószl divat Qondos hölgyek már most, az ősz beállta előtt feltétlen szerezzék be ruhaszükséglelü-ket Singer József és Társa divatáruházában. Már megérkeztek az összes ujdivatu flanellek, pargetok, sima és mintás kordbársonyok, ruha- és kö-penyszövelek, gyapju-jumper és alj anyagok, bélésáruk. A cég divatdolgai mindig szenzációt\' kellenek. — A Zalai Évkönyv _ Zala kuüasza. Hajléktalan Kutyák Irta: KRAUSZ IF.ROMOS. Hajléktalan kutyák A tfelilotesee gondolkodót neror-.készteti szánalomra, lltsz csak állatokv tehát csak. oazkln-lények. akik az otthottalanság »bonal-mait nem érzik olyan súlyosai, mint az emberek, minthogy a balhoz való lelki beállítás bláajzlk. belőlük. Do tagy és éhség fáj nekik1. Bolyonganak, nem találnak hajlékot, ételt és elpusztulnak, vagy a peeér hurokjára kerülnek, ami ugrana?.. Se ball Amíg emberek léteznek, kenyér nélkül. Ing aélkuf, csak rongyokkal takarva? Addig, amíg két-lábu kivert kutyák léteznek, túrosának tetszik a négylábú koldusok felett való szánalom. Ez fc logika megdöntheteUeanek látszik • mégis a logikátlan emberiesség lentebb vonása, hogy érzésből eredi Indltóokokkal cselekszik b minden emberi nyomor mellett a kutyákról sem feledkezik meg, az egyetlen állatról, amely bennünket a magunk kedvéért szeret, amely sok ezer ov óta álét és enyészetben hozzánk simulva, gyámoltalanná lesz. mihelyt eltaszítjuk magunktól. A ml állatvédelmünk Nagyka-nlzaán az elhagyott kutyák menhelyének Intézményét még nem ismeri. Az állatvédelem egy Jószívű hlvc, köztiszteletben álló rendőrkapitány az egyetlen » városban, aki az utca\'eme páriáit gondoztatja, amíg szánakozó gazdája akad az Ilyen hajléktalanná lett kivert kutyának. f)e ha nem akad, a gyepű vcral gondozásba a halálra Ítélt állatot. Kzek a hajléktalanok mind sorsuk nak foglyai, épugy mint mt,Wtflt*.cls« pillanatától kezdve, amely nskílntefegys vert adott kezünkbe, vagy azokat tőlünk megtagadta. Miként az emberek, épugy a kutyák közt sokan vannak, akiket senkise nélkülöz. Azért helyén volna, ha az állatvédelmi egyesületünk Is foglalkozna az eltévedt vagy elhagyott kutyák megmentésén. Persze a védelem esak néhány napra terjedhet, amíg elkóvetko-zlk a horsdöntö pillanat, amely rájuk nézve legtöbb esetben a halált\'e csak nagyon néha életet Jelent — Kormányzói kegyelem. Salamon János nemesszeri lakost annak idején rablás miatt 11 esztendei fegyházra ítélték. Kilenc esztendői töltött már ki, amikor kormányzói kegy folytán büntetése hátra levő részét elengedték. Dr. Mutschenbacher Ed-vin fötárgyalási elnök tegnap hirdette ki a kormányzó legfelsőbb kegyelmi tényét Salamon előtt, amit az hálásan megköszöni — Elek Ica Kassára szerződött. Elek Ica, a Nagykanizsa—pécsi színtársulat volt primadonnája az 1929/30. évi sziniidényre Iván Sándor kassai színigazgató társulalához szerződött első operett-primadonnának. = Flanell- és kartonmaradékok a legjntányosabb árban Singer József és Társa cégnél kaphatók. Halálos elffdioldsZalaMráSxségben Nagykanizsa, augusztus 2(1 Tegnap délután öt órakor Zalabér községben halálos autóelgázolás történi. Az áldozat Simon Károly 56 éves zalabéri sertéspásztor, aki özv. Kozáry Aurélné szolgálatában állott. A sertéspásztor az ulon haladt a községben, mikor egyszerre egy Bp. jelzésű teherautó elgázolta. Simon a kerekek alá került, melyek borzalmasan halálra tiporták. A csendőrség a gázoló soffőrt előállította és megkezdte kihallgatását, hogy a feleiősség kérdését megállapítsák. A halálra gázolt embert özvegyén kívül több árvája siratja. TÁVIRAT. Szabó Sportuezlet Nagykanizsa ingyen syphonueveg akt lónkat e ho vegevei lezárjuk szeptember else-jetoel lemet 21 pengoe lesz egy ueveg vevoeket figyelmeztesse aki reszt akar venni azonnal Jelentkezzek Oennel Autosyphon — A nagykanizsai szociáldemokrata párt vasárnap délelőtt népgyűlést tartolt a Polgári Egyletben. Berke Oyörgy párttitkár belelentette, hogy a párt a községi képviselőmmel! választásokban minden körülmények között résztvesz. A nép-gyüiés előadója Steinherz Simon elektrotechnikus volt, Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának tagja. Több mint másfél-órás előadásában a demokratikus gondolat hiányát fejtegette a magyar történelmen végig és főként a háború utáni és mai idők kormányzati szellemében. Az általános titkos választójoggal kapcsolatban boncolta szocialista kritikával a közigazgatási reformot, kifogásolva a viriliz-mus és kinevezések rendszerét az autonómiákban. A szocialista program megvalósítását sürgette a népjólét, közoktatás, közegészségügy, aggkori biztosítás stb. terén. Hangsúlyozta, hogy a kisiparosnak, kiskereskedőnek, munkásnak össze kell fognia közös érdekeik védelmében erre a választásra. .Ne csak olyan városatyák legyenek, — mondta — akik a polgármester vállveregetésére fej-bóHnlójánosok lesznek". (Felkiáltások : .Meg akik kaszálót kapnak I*) A gyűlés Berke Oyörgy párttitkár záriszavaival ért véget — A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetési feltételek mellett Bartánál. — Közelharcok három kacsa xmMl»Kovács Jánosné borsfai asz-szony kertjében már többször |árt tilosban Bulsz István gazda három kacsája, ugy, hogy egy napon az asszony ■ behajtotta-^őket és nem akarta kiadni, mig gazdájuk meg nem térid az okozott kárt. Baisz erre átment Kovácsnéhoz, azt saját lakásában földreteperte és nővérével és anyjával együtt alaposan elverték. A törvényszék Baisz Istvánt ezért 8 napi fogházra, nővérét 40 pengőre és anyját 20 pengőre Ítélte jogerősen. Nagy szőnyegraktár Nagykanizsán. Valamennyi szőnyegvásárló saját érdekében keresse fel Singer József és Társa divatáruházát, ahol nagy választékot talál mindenfajta fuló-, ágytlő- és nagyszőnyegekben, sezlon-, ágy- és asztaltakarókban, valamint bútorszövet- és függönyökben. Príma minőségű fehér és ecru grenadin és tussor az összes szélességben. — UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy/éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely, Kőszegi-utca 5 — Régvárt jó hlr. Villámgyorsan hire futott a városban, hogy a legjobb minőségű férfi öltöny és kabát-szöveteket egyvrltka kedvező vétel folytán olcsón árusítja Singer József és Társa. Megtekinthető vétel kötelezettség nélkül. 1929. auguntaa 27. — Felboncolnak ,egy hirtelen elhunyt balatonszemül asszonyt Tegnap hajnali 4 órakor Balatonszemes községben hirtelen meghalt Szabó Jánosné földmüvesasszony. A nyomozás során a csendőrök gyanús körülményeket észleltek és ezt telefonon jelentették a kaposvári ügyészségnek. Az ügyészség az asz-szony felboncolását rendelte el. — Italmérők figyelmébe. Minthogy az uj bortörvény kivonat s a korcsmai hitelekről szóló miniszteri rendelet kifüggesztése minden Ital-mérőre — a korlátolt kimérőkre is — szigorúan kőtelező, nehogy a legközelebbi borvizsgálat vagy rendőrhatósági ellenőrzés alkalmával bárki kellemetlenségeknek legyen kitéve s megbirságollassék, igyekezzék mindenki a bortörvényből egy példányt, a korcsmahitelekről szóló rendeletből pedig az italmérő helyiség minden szobájára egy-egy példánvt beszerezni s azt ott mielőbb kifüggeszteni. (Bortörvény kivollal 1 PlOfill. Korcsmahllel rendelet 60 fill. a Zalai Közlöny nyomdában kapható.,) Vendéglősök titkára. TŐZSDE Az értéktőzsde ma is csendes és üzlettelen voll. Az árdiferenciák szük keretek között mozogtak. Altalános gyengülés állapitható meg, mely azonban nem haladja meg az 1%-kot. Ennél nagyobb lanyhulás csupán Oans Danubius, Fegyver, Magyar Cukorban volt. Az általános kedvetlenség alul kivételt képezett Izzó barátságos tendenciája. A hangulat mind végig nyomott volt s még a Berlinből érkező barátságos hirek sem tudták megváltoztatni Zárlatkor a forgalom csekély. Fixkamatozásu papírok piaca szintén üzlettelen. Valuta és devlzaj)iacon nem volt lényeges változás. _ Zürichi sárlat Pária 20-33, London 23l8\'/«, Newyork 519 50, Brüssel 72í2\'/i, Milano 77Í7\'/l Madrid 7641, Amsterdam 206-17"!, Berlin 123 70, Wien »• 17i/i, SoHa í-76, Prága 15 37, Varsó H27>/> Budapast tO-ST Belgrád >12»/s, Bukarest 308V«. Tméayttufc Buza 10-20 flll., rozs 35 flll. esett. Buzs llizav. 77-ea 22-60- 22-80. 7í-as 22 80-23 00, 79-ei 23-00 -23-30, 80-as 23 20-23 40, dunánL 77-es 22 20-22-40, 78-as 22 40-22 60, 79-es 22-80-22 80, fOsi 22-70 — 22-90, roza 1645—1660, Uk árpa 1650-17-00, aörárps 19-50— 21 50, zab 1475-1500, tengeri tszt 2360— 24-, dunántull 23 40 - 23 80. repce 46--- 48 — korpa 13 00 - 13-25, árpa uj közepei 17-75—18-50. Gazdasági-magvak. Kerti-magvak. M,ü t r á g y á k. Szuperfoszfát, mésznitrogén, kállsó, chilei salétrom stb. stb. Slrius növénytápsó. Hármas hstásu kerll műtrágya. QllmllMla sMiuank, Gabona oeéwázóezerek (porpácok és nedvei pácok). ■ idársUiágtk. Baromfi eledelek. Kicsinyben és nagyban kaphatók : ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya és növényvédőazerek kereskedésében Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Telefon 130. » lig. auguMtua £AUI KÖZLÖNY SPORTELET H Zala-Kanizsa a Hungária b) ellen isméi e II. félidőben talált magára, de a balszerencse elütötte a győzelemtől, sőt kiegyenlíteni sem tudott Hungária b)—Zala-Kanlxsa 2:1 Nagykanizsa, augusztus 20 Hungária B): Ujvdry — Senkey /, Király — Hajdú, Rebró, Grün/eld — Hm, Nehadoma, Hauer, Kenyeres, Opata. Zala-Kanizsa: Modrovits — Ré-iir, Fekete — Tamás, Babos, Horváth — Klein //., Farkas, Csida, Bakonyi, Csász. Az egész nap esőre álló idő erősen fenyegette a mérkőzést, de a meccs idejére az égi áldás elállott és a legjobb futballidőben léplek pályára a csapatok. A népszerű kék-fehér ingeseket is lelkes taps köszöntötte és mindjárt hozzátehetjük, hogy megérdemelten, mert játékukkal teljesen rászolgállak az elismerésre. A llungára B) talán nem volt olyan friss, gyors, mint a multheti Újpest B), de technikailag annak felelte áll. Csupa fialal tehetség, akik a jövő magyar válogatott reménységei. Nagy tetszést keltett UJváry védése, aki boszorkányos ügyességgel megludla akadályozni a Zala Kanizsa győzelmét, sőt a kiegyenlítést is. Haar, Opata, Senkey és Király nevükhöz méltóan futballoztak. Hauer megmulaüaoroszlánkörmeit,de Hajdú alaposan .leégett", pedig teljes rüsz-fuoggal jött le... A Zala-Kanizsa és egyben a mezőny kimagasló embere : Fekete volt. Nem túlzás azt mondani, hogy igy még nem Igen játszott senki bekket, mint ö. Oroszlán módjára harcolt és ott voll mindenütt, ahol kellett. Ré-der is jól küzdött. Modrovits ezúttal összeszedte magát A kél gólt nem védhette. Tamás és főleg Horváth mutattak igazi halfjátékot a fedezetsorban, mig a csatárok közül Csida nagyon tetszett, de jó napja volt Császnak is. Az első félidőben erős pesti fölény. Hullámzó játék után Haar meglóg és beddsa Hauer \'lé jut, aki megszerzi az elsó gólt. 1:0. Továbbra Is a Hugária támad, de « két bekk és a kapus mindent paríroznak. A 16. percben Csász lestartolt egész a korner vonalig és onnan mesésen bead az 5 és felesen álló Csldának, aki fejjel pazar gólt küld Ujváry hálójába. A kiegyenlítés felvillanyozza a helyieket, de a sorozatos támadásokai pech üldözi. A 25. percben ugyancsak Haar centeréből Kenyeres megszerzi a második gólt. 2 :1. Szünet után erSs kanizsai fölény alakul ki, de az akciók sorát csak *"gó kapufák jelzik. Ujváry nem egyszer rohan ki gólnak hilt labdára és teszi ártalmatlanná. A kiegyenli-«s, melyet a csapat ebben a félidőben mutatott kielégítő játékával megérdemelt volna, elmaradt. Talán a csatároknak kellett volna kapu eJött lobban belefeküdni a küzdelembe, rielyzet volt elég, csak nem volt, aki berúgja. (2:1) Havas biró igen jól vezette a mérkőzést és meccs után kijelentette, hogy : — A Zala-Kanizsa épen igy megérdemelheti.; volna agyőzeimet. Fair meccs voll, élvezetes kllzdelem. Kaufinann biró: — A helyi csapat megérdemelte volna legalább a kiegyenlítést. De igy; is szép az eredmény, mert a Hungária B) igen nagy erőt reprezentál. Modrovits: — Ma jobban ment, mint az Újpest ellen. Tényleg, akkoi én voltam a hibás, nem lett volna szabad le-állnom vitatkozni. Opata: — Meglepőn jól játszott a Zala-Kanizsa, csak a csatársora puha. Kapu előtt több erélyt kellene mulatni. Haar: Fekete nehéz dió Nehezen jutottam B) — Horváth és volt a számomra keresztül rajta. Senkey, a Hungária kapitánya: — Nagyon tetszett a Zala-Kani-zsa. Egy-két gólképes csatár és nyugodtan indulhat a bajnokiakon. Mi nem voltunk elég gyorsak. Még nem szokott össze ez az együttes. Bécs és Prága mesterkedése kibuktatták Újpestet a Mitropa Kupa kflzdelmekből A Paramount-serlegel a Hungária nyerte, a Bocskay csúfosan kikapott — Az Újpest egy góllal vesztett Bécsben a Rapid ellen A vasárnapi nap sportszenzációja az a szégyenletes mesterkedés, mely-lyel Bécs és Prága vezető fulball-körei Újpestet a birókérdés miatt kibuktatlák a Mitrópa Kupa küzdelmekből, miután a pesti Újpest— Rapid mérkőzést 0:0 arányban igazolták. Mivel pedig az Újpest tegnap Bécsben 3:2-re kikapott, kieseti a lovábbi küzdelmekből. Eredmények : Rapid—Újpest 3:2 (2 : 0). Bécs. Hungária— WAC 2:2 (2 :2). A Bécsben lejátszott mérkőzéssel a magyar bajnokcsapat jobb gólaránnyal nyerte a Paramount serleget, mely most Pestre került. WSC—Bocskay .9:1 (2 :1). Budapest. Budai 33-Nemzeti 2:1 (2:0). Bolgár vál.—Békéscsaba vál. 5:3 (2: »■ Pécs-Baranya—Somogy 1:0(1:0). Kispest—Bástya 4:2 (3:1). Attila-Kassai AC 4: 1 (2 :0). ■ Atlétika: Az FTC Springer-versenyének kimagasló eseménye Marvalils Kálmán 46*32-cs dobása. Kiváló diszkoszvetőnknek dobásai: 44 61, 45*43, 45 96, 46 32, 45 22, 44 98 Ifjúsági atléták versenye Miskolcon A legjobb vidéki atléták ciméért folyó küzdelemben, mint Délnyugat képviselői indullak: Barthos és Józsa, a Zrínyi két jeles atlétája. Mindketten gyönyörű eredménnyel szereztek dicsőségei a Zrinyinek. Barthos a 110 m. gálfutásban 177 mp. idővel második lett. Magasugrásban pedig 164 cm-rel első lett. A távolugrásban 647 cm.-rel, kerületi rekorddal a második. A diszkoszvetésben pedig Józsa 37*09 cm., kerületi rekorddal első helyen végzett. Gratulálunk a két fiatal atlétának, akikről a „Nem-zeli Sport" mai száma ezeket irja: „A legkisebb csapattal, de a legtöbb uj tehetséggel vonult fel Délnyugat. Barthos, Józsa. Benedek és Kertész nagy reményekre jogosii. Józsa az országos bajnok Howorkát verle diszkoszban." Úszás, vízipóló: MESE-MAC 2:1 (1:1). SzUE—FTC 2:Q (1: 0). * Sipos Manci a gyöngyösi úszóversenyen 1:18 mp cel megjavította a 100 m-es hölgy gyorsúszás országos rekordját. Motorsport: Magyarország 1929. évi motorkerékpáros ügetópálya bajnoka : ifj. Hora Nándor és Czulyba Mihály, akik a TTC versenyén indullak. NTE.—"PAC 1:1 (O : O) Amatőr eredmények Szerencétlen mérkőzést vivott az NTE, kiengedte kezeiből az egyik pontot, bár 5-6 góllal is könnyen győzhetett volna. Csatárai azonban a kapu elölt igen puhák voltak, a balszerencse is üldözte őket s hatalmas helyzetek egész sorozatát packázták cl. Nagy része volt azonban ebben a center Szollár súlyos sérülésének is. Az első félidő NTE támadásokkal kezdődött, de Szollárt mindjárt az első percekben lerúgták. Több mint 20 percig 10 emberrel játszik emiatt az NTE, változatos Játék folyik ekkor, majd Szollár visszatértekor, bár csak statisztálni tud, ismét NTE fölény alakul ki. A második félidőben az NTE lialf* sor uralja a pályát, a PAC vissza- esik, egyik NTE támadás a másik után megy, de csak a 35. percben esik a gól. Korai azonban az öröm, mert feljön a PAC is a kanizsai kapuig s balszélsőjtlk magas iveit labdája a háló sarkába esik. 10 perc van még hátra, az NTE tánud, 3-4 gólt is rúghatna még, de idegesek a csatárok. Biró Spilzer. ♦ KAC—PSC 3:2 (1:2) Kaposvár. A PSC a II. félidőben visszaesett. Voge—SzAK 1:0 (0:0) Dombo-vár. A szigetváriak balszerencsével vesztettek. Bajai alosztály: BTSE—BSC 5:1 (2:1) Bács- Sz.-Turul—Bácska SE 6:1 (2:1) Szekszárd. A bndapestl Tőzsde deviza-jegyzése VALUTÁK Angol I. 27*70-27*85 Beles fr 79*45-; 9 85 Csen k. 16*87-16 97 Dán k. 152*10152 70 Dinár 9*97-10-05 Dollár 57010-572*10 Frsncis 1.22*40 22*70 Holl. 228*85 229*85 Lengyel 64*05-6435 Leu 3*36 3*40 Léva 411-415 Líra 29 90-30*20 Márks 13610-136 70 Norvég 152*20-152 80 Schlll. 80*40 80 80 Peseta 84 05 84*75 Svájcit. 110-15-11065 Svédk. 153*10 153 70 DEVIZÁK Amst 229*20-229 90 Belgrád 10*05-10*07 Beriiu 136*27-13667 Brüsszel 79*55-79*80 Devizáid 3-39-3*41 Kopenh. 152*30 152 70 London 27*73-27*81 Madrid 84-00-84*60 Mllsno 29*92-30*02 Newyork 572*20-3*>0 Oszló 152*40-152 80 Páris 22*39-2246 Prága 16*93-16-98 Szófll 4-14-4-16 Stockh. 153-2 M53-67 Varsó 64-15-64-35 Wlea 80*55-80*80 Zürich 110*16-110 46 Sertéfyáiár Felhaltál 4529, eladitlas 1760. - Első1 rendű 1*72-1-73. szedett 1*66-1*68, szedett közép 1-54-1-62, könnyű 1*30—1-40, l-só rendű Öteg 1-64—1 68, ll-od rendű öreg 1-48—1 52 sngol síldó 1-40-1-60, szalonna nagyban 1*92—1-96, zsir 2-10-0-00, hus 2*24-2-40, szslonnás lélsertés 2-14—2*22, Itatja: Bélialal Hyoads is Lapkiadó Vállalat, Imkuiiiii. Felelős kiadó: Zalai Károly. Intsnirbaa telelőn i Nagykanizsa 78. sz. APRÓHIRDETÉSEK Ai apróhirdetések dija 10 szóig (0 fillér, Minden további szó dija I flll. Vasár- <a ünnepnap 10 aiólg 80 fillér, mindé* további szó dl|s a flll. Szerdán és pénteken 10 szóig SO fillér, minden további szó dija a flll. Címszó s minden vasté- &abb betűből átló szó két szónak számit-ilJk. Állást keresőknek 50Ms engedmény. Hlr<slássk ■ (81) pssoi «ssaa|s> alul ■ lalaslagss klsfislés, saámléaás alkarDléaa >égatt ilíra llsslsaálk írógépet keresek bérbe. Címeket a kladóbs kérek. Varradamaanfltás. A nagyérdemű hölgyközönség szivei tudomáiárs hozom, hogy varrodámat ulból megnyitottam éa kérem szíves pártfogáaukat. Tisztelettel Btroi Mlri nólszabó, Városházpstota. II. em. — Ugysnott tanulólaényok felvétetnek. 4150 ■ét diákat leijei ellátásra vállal és szakszerűen tanítja hivatásos tanár. Cias-gary-ut 23 4106 Hérsmaaskés szép Iskás Szemere-utcában novembe l ére kUdó. Bővebbel : Brónyal kalipüzlet Kailnczy utca. 4125 MÉZET, nyerebftrt, ágytoliat, vaut és fémet legmagasabb áron vásárol Strém Bernát és Fiai Erzsébet-tér 15. »» Rls villa Balatonkaraaacturoia olcsón eladó, kévéi készpénzzel havi réjz-lelllzetíare. Clm a kiadóban. 4148 László herceg-utca 9. az héz szabadkézből sürgősen elsdó. -4182 Raktév-halylség, műhelynek Is sl-kslmai. szonnsl kiadó Zrínyi Mlklós-u. 34. Postapalotával izemben. 4185 Tanulólsényokat lelveiz - Fekete Marcit, Főút 22. üivalszalon. -4186 Vaaat, sárga éa sírás rassl, ólmot legmagasabb áron vesz Stcrnbcrg Vilmos, Teieki-ut 20. 391B Bérautó csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. T;lefon: 595. Bencze Lekés ■ Kinizsi-utoa S/e. ZALAI KÖZLÖNY Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk hálás köszönetet az egész Zalavármcgyel Pénzügyőrségnek, hogy drága halottunk Keszthelyen való beszerelésénél meghaló búcsúbeszédükkel és jelenlétükkel, mélységes fajdalmunkat enyhítették. Tóth család. Köszönetnyilvánítás. I??ulon mondunk mindazon rokonoknak, jóbarátoknak és ismerősöknek köszönetet, hogy felejthetetlen fiunk, illetve testvérünk temetésén megjelenésükkel fájdalmunkat enyhítették. Tóth család. Vllágmárkás bécsi és angol mechanikán zongorák és pianinók Állandóan raktáron Knlbay Károlynál SZOMBATHELY. Lakás: Széli Kálmán.utca 23. Műhely : Szelestey Uszó-ulca 65 MQhaly.mbm ttli! grJitminyu /ongoi.lin ailtí.ín klvOl, mint egyedüli iiakírlő Sióm-bathaly.n, ginnel, null.lt vállalok t-innllj.,, lavllátl. lialakltitl. Mfftiíil tlb. R*gl mngnilk btíi.iílí.a í, vétele. Kedveid llltlíll I,lUtrl,k Óratparl klállltáaon aranyi,emmtt 4I» kitüntetve. Hangolni vidékre le megyek 1 Haán Oyula nagykanizsai bírósági végrehajtótél. 1134/1928. vhL sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 18SI. évi LX. t.-c. 102 § a éltelmében ezennel kór-hitté teszi, hogy a nagykanizsai kir. |á ráabhóságnak I92S. évi Pk. 123%. számú végzése következtében Dr. Halphen lené ügyvéti álul képviselt Molnár Testvérek budapesti lakósok laváta 224 P 05 llllér 8 Jár. erejéig 1928. évi november hó 21-én loganatosltott kielégítési végrehs|tás utján le- és fellllloglalt és 4000 Pcngóre becsült kővetkező ingóság, u m : 1 autó nyilvános árverésen eladatik Mely árverésnek a nagykanizsai kir. járásbíróság 1928. évi Pk. i2i9ti Bzátnu végzése folytán 224 Pengő 05 lillir tőkekövetelés, ennek 1078. sug. 5. napjá tói |áró 5°,0 kamatai. Wo váltódíj éa eddig összesen 138 P 88 Ilii. bíróilag mit megállapított kö.tségek erejéig, Sormá aon, a hengermalomban leendő megtartására 1929. évi szeptember hó 2. napjának d. u. 2 órája hauridóül kilüzetik és ahhiu a. venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881. évi LX t.-c. 10\'. ís 108 § al értelmében készpénztl/elés mellel! a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becs-áron alul is el fognak adatni. Amennyiben az cláiverezendó Ingóságo kat mások is le- és felOlfoglaltatták és azokra kielégítési Jogot nye tek volna, e/.en árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. § a értelmében eiek Javára is elrendeltetik. Kelt Nagykanizsán, 1929. évi aug. hó 10. napján. Haán Oyula s. k. <161 kir. bir. végrehajtó MAKULATUR papír " kapható a kiadóhivatalban Sugár-ut 1- -L >8. Rzámu ■■ «■ pzabadkésból| eladó. 58. számú Bővebbet: Koréin és S t r o c h cégnél Haán Oyula nugykantzsul bírósági végrehajtótól. 10580 1929. vht. siám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a éltelmében ezennel köz hírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. |árás bíróságnak 1929. évi 10680. siáinu végzése következtében Dr. Halphen IJenő ügyvéd állal képviselt özv. Stiem Mórné |avára 4! P 10 llll. Jár. ereiéig 1929. évi március hó 8-án loganatosltott kielégítési végrehajtás utján le- és lelülloglalt és 1310 Pengóre becsüli következő Ingóságok, u. m.: üres boroshordók nyilvános árverésen eladatnak. Mely árveréanek a nagykanizsai kir. járás bíróság 1929-lk évi 106S0. számú végzése folytán 41 P .\'0 llll. tőkekövetelés, ennek 1928. évi lanuír hó I. napjától Járó 9o/o kamatai, »,30/o váltódij és eddig összesen II P 34 fill. bíróilag már megállapított költségek erejéig Nagykanlrsán, Csengery-ut 31. I-Z. alatt leendő megtartására 1929. aug. 31. napjának d. e. 11 órája határidőül kilüzetik és ahhoz s venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hlvalnak meg, hogy aa érintett Ingóságok at 1881. évi IX t.-c. 107. és 108. § aí értelmében készpénzfizetés melleit, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becséron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő Ingóságokat mások Is le- és felülloglaltalták és azokra kielégítési Jogot nyertek volna, ezen árverés az I8S1. évi LX. t.-c. 102. §. értelmében ezek javára la elrendeltetik. Kelt Nagykanizsán, 1929. évi aug. hó 12. napján. Haán Oyula s. k. 4too kir. blr. végrehajtó A nagykanizsai kir. járásbíróság. Ph. 11531/1919. szám. Hirdetmény. A nagykanizsai kir. járásbíróság közhírré leszi, hogy állítólag elveszett a következő okirat: Nagykanizsán 1927. oklóber 20-án kiáililoll elismervény (seripa), amelyben a Nagykanizsai Forgalmi Bank Részvénytársaság Nagykanizsán elismeri, hogy Hoffmann Izsó nagykanizsai lakósnak 10, azaz liz darab egyenként 16 P. névértékű, bemutatóra szóló, 1927. évi szelvénnyel ellátott Nagykanizsai Forgalmi Bank Részvénytársaság Nagykanizsán részvénnyel larlozik s ezeket az elismervény ellenében kiszolgáltatja. Ennek az okiralnak a megsemmisítése iránt az eljárást Hoffmann Izsó szabómester nagykanizsai lakós kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva (elhívja az emlitett-okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Zalai Közlönyben történt egyszeri beiktatását követő naptól számilott egy év alatt az okiratot a bíróságnál mulassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után folyamodó ujabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Nagykanizsa, 1929. évi augusztus hó 10-én. Horváth s. k. kir. Jblró. A kiadmány hiteléül: Kalser s. k. 4170 Iroda főtiszt. Gazdák és uradalmak figyelmébe!! Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Mojon, Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a (egjutá-nyosabb árban, egy vagy hét évi részletfizetésre is, minden előleg nélkül kaphatók a „KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál, Nagykanizsa, FÖ-ut 12. szám. Ugvanolt kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltélelek mellett. Szükségleteinek beszerzése előtt feltétlen ■mi kérjen árajánlatot 1 ELAOO egy üzemképes, jó állapotban levő csukott Prestó autó, esetleg 18 havi hitelre. Bővebbet: Szántó Vilmos és Társai cégnél Nagykanizsa, De k-tér 2. sz. ff 1029. auguutus Nem trükl valóság! i Kedves, barátságos, tisz s/.oba-árból 20% Bőséges, Ízletes, házi étkezési árból 10% engedményt kap ön, m ezen lap előfizetője BUDAPESTEN Park Nagyszállódéba Vili., Baross-tér 10. Grka 2 vagon Kárai bükk ftírészpo llll •lesén elad* Magyar Erdőbirtokosok Fatelep Mos I Fel Mayer Klotild Utóda VAROA NÁNDO göxmoió, vegytJixtitó, ruhaftttű ■ fsonbtlbfjjri or»«. iMddálliUUon aranyénmmel kitflnUtv* NAGYKANIZSA üjQJtát.lcp : OjrAri.l.p i Kazinczy u. 8. Hunyadl-u. I Nem kell idegenbe mennie, mielőtt bá mit Italét vagy Usztillat. Oyöződ|i meg áinfm olcsóságáról és mortká kiválóságáról. Utolérhetetlen fényű gallértlaitttás Tisztit I siti Piliséről Magyar Távirati B.-1 és Magyar Hirdető B.-T nagykanizsai fiókja Sugár-ut 4. sz. alól Irodájá Erzsébet>tér 18. szán I. em. helyezte áL NAGYKANIZSAIAK kedvelt találkozóhelye BUDAPESTEN ÉP1I íll VII., Baro.a-tér 23. a Keleti pályaudvarnál. Teljesen újonnan berendezett kényelmes családi ház. Központi ffltés, hideg-melegvíz. Mérsékelt polgári Arak. E lapra hivatkozóknak 20°o engedmény. Testvérvállalat: OSTENDE KÁVÉHÁZ Tulajdonos: OROSZ ÖDÖN. Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.) HIRDESSEN a „Zalai K8zl5ny"-ben. 89. évfolyam, 193 szám Nígykanlm, 1929 augusztus 28 szerda Ara 16 fillér ZAUMOZlOir Sxtíkctzlóséff és kiadóhivatal: Fó-ut 5. «x4m. Keiill\'clyl flokkiadóhlvalal Kossuth LaJo«-u. 32. POLITIKÁI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos raaflietw ára: e*y kód • ptafó M I Kaposvár után Nagykanizsa El kell Ismernünk, hogy országos dimenziójú a kaposvári kiállítás. Nemcsak azért, mert a kormányelnök nyitotta meg és részt vettek azon közgazdasági és közéletünk jelesei, nemcsak azért, mert a somogyi és dunántúli kiállítókon kivUl az ország különböző részeiből való kiállítók szerepeltek, de mert Kaposvár isméi értéllé a módját kitünö gazdasági és kereskedelmi érzékével, mindenre kiterjedő figyelmével, ismert nagy ál-dozalkészségével, gondosságával, az élet tanilolta és főleg Trianon kényszeritelte életfilozófiával és hatalmas, magyar élniakarásával, roppant nagy élelenergiájával felkelteni ai egész ország, a megszállott és a mögöttes területek figyelmét és élénk érdeklődéséi, nemcsak a soha, egy pillanatra sem slagnáló, de az életösztön által diktált és észszerűen véghez vitl fejlődésére, előretörésére, nagy épilőmunkájára, mely alól egy uj, életerős, gondosan megalapozott, nagy |övő|ü Kaposvár kerüli ki, mely ma — mi tagadás — Dunántul irigyeltje. S méltán. Azonban lény, ha Kaposvár fel jajdul! is Trianon koporsó-szögező kalapácsülései alatt, — a somogyiak kemény magyar dacával és még nagyobb önbizalmával állta az ütésekéi, a pörölycsapásokai és dolgozott. Kaposvár népe egy emberként összeforrt a város fejlődése érdekében és ériette a módját, hogy minden gazdasági debaele melleit — kevésbbé érezte a versaillesi palotában font ostor csapásait, noha ö is vérzett alaltuk. De az is tény, hogy a város vezetősége többet volt Budapesten, mini Kaposvárolt. Többet tartózkodott a minisztériumokban, mint saját hivatalában. Nem adott programot, nem mzölt terveket a városházán, nem járt elérhetetlenül magas régiókban, de meglátta, mi löilénik körülötte. Megérezte városa baját, szükségletéi. Nem várta be az intézmények leépítésének utolsó pillanatát, de küzdött, harcolt, dolgozoll, vcrejtckczctl az ú városáért. Ilyen körülmények között sikerülni kellett Kaposvár kiállításának is. -Kaposvár most is megmutatta erejét, szívósságát, munkaképességét és mindenre való készségéi. És ma az egész ország beszél a kaposvári kiállitás-™l, Kaposvárról. Meg vagyunk róla győződve, hogy Kaposvár kereskedelmi, ipari, gaz-Hasig, és pénzügyi élete érezni fogja a kiállítás hatását. Ha nem ís mind- ■ villámszerűén, de annál maradandóbban. Ujabb piacot, ujabb ar->eriát fog teremteni küzdő iparának, edelmínok- ez voltaképeni Ml|a is a vidéki városok rendezlc kiállításoknak. \'.Kaz, hogy Zalaegerszeg városa c leniniéiben megelőzte már két-három evvol Kaposvári, amikor megcsinálta a maga méreteihez és körülményeihez képest a zalainegyei ipari, gazdasági és házi ipari kiállítási és vásárt, amely nem voll ugyan oly meg-rendezettségű és dimenziójú, mint a kaposvári, de amelynek erkölcsi sikerét, iittörő munkáját letagadni, vagy pláne lekicsinyleni botorság volna. Zalaegerszeg megmulatla, hogy mit tud és mit lehel csinálni komoly munkával és akarással még egy oly kis városban is, mint amilyen Zalaegerszeg. Nagykanizsa városa már évek óta foglalkozik az országos ipari-, mező gazdasági, háziipari kiállilás és vásár gondolatával. At van halva attól a tudattól, mit jelent számára, haldokló ipara, kereskedelme, gyáripara, vállalkozásai srámára egy ilyen országos kiállítás és vásár, amely nem csak erkölcsi sikert hozna, nemcsak felélesztené a város egész gazdasági éleiéi, de hivatva lenne piacot teremteni számára, ujabb ereket, utakat és lehetőségeket produklumai elhelyezésére. Hiszen Zala és főleg Nagykanizsa ipara, gyáripara és kereskedelme márkás, oiszágos nevű és hlrü ipar és kereskedelem. Csak rá kell folyton mutatni, a figyelmet és közérdeklődés! reá irányítani és azt ébren tartani. Be kell idegződnie mindenütt a nagykanizsai fogalomnak, melyről még csak nemrégen az egész környező országokban a legnagyobb elismerés hangján szólottak. Nagykanizsa tényezői teljesen tisztában vannak azzal, mit jelentene Nagykanizsa számára ez a kiállítás, miről már évek óta álmodoznak, de a komoly kiviteli öl, a megszervezésről, az ezzel járó nehéz, felelősségteljes és áldozatkészségei is kivánó munkától valahogyan visszarettennek. Ugy látszik, hogy maga a gondolat is, hogy itt kemény és igen komoly munkáról van szó, — visszariasztja azokal, akiknek ezt már régen meg kellelt volna csinálniuk. Akiknek kötelességük Isti volna ezt megszervezni. Akik minden évben egy külön kifogást talállak arra, — hogy elodázzák és elhalasszák. Már ahogy ez szokás Nagykanizsán. Zalaegerszeg. Kaposvár. Testvérvárosok. Most azután következzék Nagykanizsa. Alkossák és teremtsék meg az országos ipari, mezőgazdasági, gyári és háziipari kiállítást és vásárt Nagykanizsán, amelyen bemutatjuk Zala és főleg Nagykanizsa életrevalóságát, elsőrendüségél, nagyszerű ipari és kereskedelmi szellemét, amely hivatva lesz a haldokló végvárosnak az oly annyira szükséges friss vérkeringési, uj életerőt megadni. Ui piacok megteremtésének és kiviteli lehetőségének módjál megadni és a megszállott területekkel a szorosabb gazdasági kapcsolatot megteremteni. Nc várja senki, hogy az uj élet- lehetőségeket tálcán hozzák elénkbe. Véres, izzadságos, kemény munka, feltört tenyér, ádáz lusa — az ára. És aki ettől visszariad, aki a harctól megretten: megérdemli, hogy sorsa beteljesedjék rajta. Hogy — elpusztuljon. Nagykanizsa azonban élni akar. Nagykanizsa a benne levő óriási életerejét és energiáját fel akar|a használni, hasznosítani, kamatoztatni, uj erőforrásokat megnyílni, uj életlehetőségeket teremteni. Jöjjön léhát most már Kaposvár utan végre Nagykanizsa. Mutassuk meg, mit tud ez a nagyhivatotlságu város és elernyedettségéből, kényelemszeretetéből felrázva, mutassa meg végre igazi arculatát a világnak. A dolgozni ludó, akadályoktól vissza nem rettenő Nagykanizsa arculatát. Benedek Rezsó Hermann miniszter lemondott, utóda Bud Az ősszel újra elfoglalja Budapest, augusztus 27 Ma délelőtt Hermann Miksa kereskedelmi miniszter minisztériumában elbúcsúzott az osztályfőnököktől és magasabb rangú hivatalnokoktól, majd Va.« József helyettes miniszterelnöknél volt több, mint egyórás kihallgatáson. Biztosra veszik, hogy a kereskedelmi miniszter beadta lemondáséi. Lemondása után visszatér műegyetemi katedráját a műegyetemre és folytatja tanári működését és már az őszi előadásokon tanítani fog. Utódja, mint ismeretes, jelenlegi helyettese, aki már több hónap óta vezeti a minisztériumot, Bud János gazdasági miniszter lesz. Hermann miniszter még a pénteki minisztertanácson részt fog venni és ezalkalommal búcsúzik el a miniszterelnöktől. Eredménytelen szétoszlás előtt a Qágal konferencia London: „A Young-terv nem Hága, augusztus 27 Hágában a helyzetet pesszimisz-likusan ítélik meg. A francia sajtó Snowdent rosszindulattal vádolja meg. Londoni lapok egyöntetűen azt Írják, hogy a Young-féle tervezet nem lehel a megegyezés alapja. Ma dél-előli a francia bizottság beadványt intézett az egybehívó hatalmakhoz, melyben kérte holnapra kilüznl az együites ülést. Snowdent értesiletlék a francia határozatról, aki az angol bizottság részéről is kérle az együttes ülés egybehivásál. Az egybehivás-ról ma délután 5 órakor határoznak. Hága, augusztus 27 (Éjszakai rádió jelentés) Briand Jasparhoz intézett levelében kijelenti. lehet alapja a megegyezésnek" hogy nem titkolhatja abbeli meggyőződését, hogy Snowden magatartása miatt az értekezlet sorsa meg van pecsételve. Ez megerősíti azt a tényt, hogy szeitefoszlotlak a remények, melyeket Adalci japán delegátus tegnapi látogatásához fűztek. Ha Snowden nem változtat magatartásán, nincs más hátra, mint a szétoszlás. Utolsó éjszaka? Hága, Auguaztua 27 (Éjszakai rddiójelentés) A hat ösz-szehivó nagyhatalom esti értekezlete 6 órakor kezdődött és 8 órakor va-csoraszünetlel ért véget. Vacsora után újra összeüllek tanácskozni. Valószínűleg késő éjfélig fog tartani az értekezlet. Hatszáz halott fa van már a palesztinai zavargásoknak Hadihajók, repülők, lüzérség és gyalogság szállnak parira Palesztinában .loruzaátcm, auguaztua 27 Palesztinából érkezett jelentések szerint a zsidók és arabok véres összetűzései folytatódnak. Palesztinában zsidó körökben nagy megütközést keltett az angol lapoknak az az állitása, hogy a zsidó fascista szervezetek kihivó magatartása és agresszivitása hivta ki az arabok vérengzéseit. A jeruzsálemi sajtó az angol kormányt teszi felelőssé az eseményekért, mert nem teljesítette ZALAI KÖZLÖNY kötelezettségeit és elhanyagolta Palesztina biztonsági intézkedéseit és intézményeit. Jalfa arab negyedében több zsidót megöltek. A halottak száma eddig hivatalos becslés szerint 120—150. Ujabb liirek szerint Tel-Avivban ujabb 5 zsidó gyilkosság történt. 600 halott Jeruzsálem, augusztus 27 (Éjszakai rádiójelentés) Uaiffában és Jaffában ujabb zavargások voltak A zavargásoknak eddig 600 halálos áldozata van. Az életbiztonság veszélyeztetése miatt csak vasúton lehet közlekedni. Egyplomból egy gyalogezred, megerősítve tüzérséggel érkezeit ide. Lapjelenlések szerint a zavargások során számos angol rendőr megsebesült. A lapok borzalmas részleteket közölnek az arabok mészárlásairól. Megnyugtató, hogy a nomád törzsek nem avatkoznak be a küzdelmekbe. Délutáni jelentések szerint egy angol csatahajó 900 főnyi legénységgel és egy repülőgép anyahajó holnap megérkezik Palesztinába. Még útban van 10 naszád, gyalogsággal, repülőkkel és géppuskákkal. Ma 170 angol lengerész lépett partra. A lakóság érthető lelkesedéssel fogadja az angol csapatokat. Málta, augusztus 27 (Éjszakai rddiójelentés) Ujabb angol gyalogos haderő kapott parancsot az indulásra Palesztinába. A Gráf Zeppelin sérülten startolt, viharba került, de baj nélkül halad Arizona felett Irfw Angeles, augusztus 27 A Gráf Zeppelin európai időszámítás szerint reggel 9.14 órakor rendben elindult. A felszállás alkalmával a léghajó hátsó részén lévő kormányszerkezet magasfeszültségű magasvezetékbe ütödött és megrongálódott. Ennek ellenére a felszállási nem szakították meg. Eckener későbbi táviratában kijelentette, hogy a sérülés annyira jelentéktelen, hogy folytatja útját. Phönlx, augusztus 27 (Éjszakai rddiójelentés) (Arizona) A Oraf Zeppelin középeurópai időszámítás szerint délután 3 órakor elszállott a város felett. Mintegy 500 méter magasságban haladt óránként kb. 80 kilométeres sebességgel. Newyork, augusztus 27 (Éjszakai rádiójelentés) A Oraf Zeppelin középeurópai időszámítás szerint délután 3 óra 50 perckor elrepült az arizonai Marcicopa község felett. A léghajó Arizonában nagy viharba került, de baj nélkül ki is jutott és kb. 5000 lábnyi magasságban folytatta útját. Az időről a léghajó jót jelent. A. kereskedők deputáclója a polgármesternél Az Iparosság nem csatlakozik a vásár-kihelyezési mozgalomhoz Nagykanizsa, augusztus 27 Mini jelentetluk, a nagykanizsai kereskedők komoly mozgalmat in-ditoltak az irányban, hogy a nagykanizsai országos vásárok nagy szárnál redukálják és addig is, amig ez nieglörlénik, a kirakodó-vásár színhelyét helyezzék a város lerületén kivül, mint az más városokban is van. Erről a két kívánságról a kereskedő érdekeltségek nagyobb memorandumot szerkesztetlek, melyet az összes számottevő kanizsai kereskedők aláírták. A memorandumot holnap, csütörtökön adja át egy há-rom-négy tagu küldöttség dr. Sab-jdn Gyula polgármesternek, akinek közbenjárását kérik a kereskedelmi miniszternél a vásárok régi rendjének visszaállítása érdekében. A megszerkesztett memorandum részletesen foglalkozik a kérdéssel és kívánatos lenne, hogy annak meglegyen az érdekeltek által óhajtott eredménye. Az Ipartestület memoranduma A nagykanizsai ipartestület\'legutóbb lartott értekezletéből kifolyólag memorandumot intézett a vátos polgármesteri hivatalához, amelyben hosszabban kifejli az országos vásárok ügyében való állásfoglalását. Rámulatott arra, hogy az érdekeltek, akik maguk kérték a vásárok sza-porilását, most a gyakorlatban kénytelenek voltak tapasztalni, hogy a. vásárszaporilás nem vált be. ök is az évi 6 vásár, vagyis a régi rend mellett foglalnak állást. Amennyiben ez azonban nem volna lehetséges, — szerzett jogról lévén szo — ugy kérik a mostan keddi napon tartott vásárokat hétfői napra áthelyezni, hogy\' így a szerdai rendes hetivásárra ne legyen befolyása és azt ne ronlsa el, A kanizsai iparosság egyben megdöbbenéssel vette tudomásul azon mozgalmat, amely a vásárok kihelyezését célozza, mert legvitálisabb érdekeiket sérli, azért a legközelebbi napokban értekezletet tartanak, melynek határozatát a polgármesterrel küldöttségileg közölni fogják. Értesülésünk szerint ezügyben érintkezésbe fognak lépni a mozgalom vezetőivel is. Mi történt a kiskanizsai rendőr-firszobán ? Három testvér megtámadta a rendőrüket, akik karddal és bikacsökkel sxerelték le a renitens legényeket Nagykanizsa, augusztus 27 Ez év tavaszán történt, hogy egy vasárnap délután a kiskanizsai Csertán-fivérck névszerint Oyörgy, Károly és István — összevesztek Haszon Lászlóval, akit állitólag megkéseltek. Az esetet valaki jelentette a kiskanizsai rendórórszobán, ahonnan két rendőr, Hegedűs és Mdndics őrmesterek nyomban elmentek Csertá-nék lakására, hogy a három Cserián-flut előállítsák. Be is hozták mindhármukat az őrszobára, ahol a legények olyan renitensül viselkedtek, hogy még székeket is fogtak a kihallgatást végző közegekre, majd az egyik rendőrt mellbevdgldk, a másikat jejbeütöiték, ugy, hogy azok védelmükre kardot rántottak, mig sikerült Csertánékat megkötözniük A rendörök hatósági közegek elleni erőszak miatt feljelentették a három fiatal legényt,- akik felett most ült törvényt a Mutschenbacher-tanács. i I A vádlottak vallomása Csertdn Károly elsőnek azt vallja, hogy Mándics törzsőrmester és Bán felügyelöhelycttes az őrszobán minden szó nélkül nekimentek, összekötötték a kezét és bikacsökkel verték. Bán a fejére vert. Annyira verték karddal és bikacsökkel — mondja — hogy már nem tudta kínjában, hogy mitévő legyen. Azért segítségért kiabált a folyosón várakozó két fivérének, akiket a rendőrök, mig őt kihallgatták, kiküldték. Azt mondja, hogy nem a rendőrökre fogott széket, csak megfogta a széket. Csertán Oyörgy azt vallja, hogy Hegedűs őrmester pofonütötte, Mándics kihúzta kardját és azzal ütötte, Bán pedig bikacsökkel. Dr. Mulschenbacher: Miért bántotta magát a rendőr? Csertán Oyörgy: Azért, mert felszólaltam az ellen, hogy bennünket bántalmazzanak. Hegedűs rendőr-őrmester agy megvágott a kardjával, hogy 9 napig a kórházban feküdtem. Csertán István is elmondta ezután, hogy pofozták, karddal és bika- ítáfl. augusztus 16, csökkel verték őket a rendőr-őr szobán. A rendőrök vallomása Mándics-Megyesi József rendőrtörzsőrmestert hallgatta ki ezután a biróság, aki előadta, hogyan hozták be Csertánékat az őrszobára, ahol renitenskednl, kiabálni és ellenszegülni kezdtek. Károly a széket akarta hozzájuk vágni. A künn levő két Csertán pedig a hivatalos helyiségbe be akart törni. Tagadja azt, hogy ők Csertánékat bántalmazták volna. Cserián közbeszól: A rendőrök minden szó nélkül nekünk estek. Dr. Hirschler védő Mándicshoz: Igaz, hogy megkötözték a legényeket ? Mdndics: Igen, amikor renitens-kedtek. Dr. Hirschler : Igaz, hogy Oyör-gyön oly szúrást ejtetlek, hogy azonnal kórházba kellett szállítani? Mdndics: Tud róla. Látta, hogy vérzik. Ki is mosták a sebeit. Hegedlls József rendörőrmester azt vallotta, hogy Csertánék megtámadták őket, mire mindhármukat megbilincselték. lián felügyelöhelyette8 azt vallotta, hogy a három Csertán ugy jött az őrszobára, mint a haramiák, ahol nagy botrányt rögtönöztek. Majd Haszon Lászlót hallgatták ki. A rendőröket megeskették vallomásukra. Vitéz Cslliaghy Oyörgy kir. ügyész vád beszédében utalt arra, hogy épen azok támadják meg a rendőröket, akiknek sem vagyonuk, sem őrizni valójuk, sem jellemük nincsen. Nem lehet elképzelni — mondta, — hogy a mai békés körülmények között a rendőr másként kardot és kancsukát rántson. Dr. Hirschler Jenő védő mind a három vádlott felmentését kérte. Az Ítélet A törvényszék az eljárás befejez tével Csertán Istvánt és Károlyt 4-4 heti, Oyörgyöt pedig 3 heti fogházra Ítélte, ami ellen mindannyian a bűnösség kimondása miatt fellebbezést jelenteltek be. De fellebbezett a vád képviselője is — sulyosbbitás végett. Az érdekes ügyben igy a felsőbíróság fogja kimondani a végszót. 111 11 Termeli: Mindenütt kaphatói 0„z ^ Tsjsziaatkazsti KBapont Budapest, I., Horthy Mlklós-ut 119-121 Msgy Még n,„, szerdán , VÁROSI MOZGOSZINHAZB AN "te r é. 9 órakor A makrancos komtesz I |A gyilkos arany : flIraQO | Izgalmas dráma 7 felv. Főszereplő: Rln-TIn-TIn. Vidám történet 7 felvonásban. I&29 aupsztus 28. Nem kell haragudni, kedves Einstein professzor ur, hogy még csak most kezdünk ráébredni hatalmas tanának, a mindent dl fogó relativitásnak igazságára De hál ugy van az valahogy a filozófiában, hogy az empirikus rávezetésnek mindig nagyobb a meggyőző ereje a magunkfajta észjárású embereknél. Ime a tapasztalataink: A Káliay-féle legutóbbiválasztáskor óránként kiragasztanunk egy-egy plakátot a Centrál kirakatába a szavazatok állásáról, A rendőrség bevetette a plakátokat azzal, hogy a város legforgalmasabb ul-kereszlezésénél ne csináljunk csoportosulást. A nagy sport-szezon idején a Szabó Antal sportüzlet kirakatába vasárnap délutánonként kiírtuk a friss eredményeket. Az őrszemes rendőr odajött és szétoszlatta az eredményeket böngésző mintegy 20 főnyi .tömeget". Azóta nem is i -juk ki az eredményeket. Ráér 24—36 órával később is. Az újságnak csuk u címéi szabad kiabálni az utcán, mert ha még azt is elkiáltaná a rikkancs, hogy mondjuk .szenzációs gyilkosság !" — akkor a fennálló rendelkezések alapján baj lenne belőle. Az újság tehát nem csinálhat magának hangos reklámot az utcán. Az ugyanis közcsendhábo-rilás lenne. Ezzel szemben : Tegnap estefelé (még a villanyok sem égtek, tehát közbiztonsági szempontból annál aggályosabb) egy autó-monstrum hangosan ordító (mert csak ez a ráillő kifeje- zalai közlöny zés) gramofonnal utánozta a rádiói, szüntelenül beharsogva az egész városi egy rádió-cég nevével és a jazz-sldgerek legléiekiíditóbb újdonságaival, a .fekete pofám"-mai és egyéb tanulságos gramofon-lemezekkel. Ez az autó-monstrum i.edig hatósági engedéllyel Mt állt a Centrál elölt. Köröskörül pedig hatalmas, népgyűléshez hasonló tömeg hallgatta órákig otl, ahol a város öl főforgalmi útja keresztezi egymást /T nyüzsgő tömegtől majdhogy az utal nem lehetett látni, nem is beszélve arról, hogy a járdákon minden közleke,-dés teljességgel megakadt jó száz méter körzetben minden irányban. Ez a csoportosulás és ez a hangos ordítás engedéllyel történi. A rendőrség engedélyezte. ...Győztél Einstein professzor... Tüz pusztított Sebestyén Géza földbirtokos gelsei gazdaságában A tüzet, melynek kára 4000 pengő, Játszadozó gyermekek okozták — A tüz két órán keresztül tombolt — Az oltásban az egész falu résztvett Nttgyknnizsu, augusztus 27 Minap délután fél 5 óra tájban Gdse község Fő-utcáján ttlzilárma ijesztette meg az embereket. A 216. számú ház udvaráról jött a segítségkiáltás. Ez a ház Sebestyén Géza gelsei földbirtokos kúriája, akinek gazdasági udvarában keletkezett a tüz. Egy hatalmas cselédistálló gyulladt ki és percek alatt az egész épü-let lángban állott. A Sebestyén-gazdaság cselédségén kivtll a falubeliek is siettek oltani az önkéntes tűzoltósággal, de menteni már nem igen leheteti, csupán arra szorítkozott az oltás, hogy a lUz továbbterjedését megakadályozzák. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy a kigyulladt istálló telje- sen külön van épitve a többi épülettől és igy a nagyobb tüzveszede-lem elhárult. Igaz, hogy a tűzkár igy is meghaladja a 4000 pengőt, amiből biztosítás utján 3200 pengő tértll meg. A gelsei csendőrség a lefolytatott nyomozás során kétséget kizárólag megállapította, hogy a tüzet látszó-gyermekek okozták, akik az istálló mellett tüzet gyújtottak és az belekapott egy szalmakazalba, amitől viszont az épület fogott tüzet. A tüz teljes kél órán át tartott és az oltásban derekasan segiteltek a térfiak, asszonyok. Viz volt elég és a szélcsend is az oltást gyorsította. A tüzet okozó gyermekek szülei ellen megindul a hatósagi eljárás gondatlanság miatt. Naponta ad|on növendék és h róállalainak „FUTOR" szénsavas takarmánymeszet. A .FUTOR- nOvendékillstoknál a CLontképzódést elősegíti, hizátra étvágygerjesztő-Ja A .FUTOR" nem orvosság. hanem a legfitiomabbao órlötl m\'szsótáp, amely iz állatok szervezetébe Igen kOnnyea felszívódik, s amelyet az állítok aro-matlkua anyagtartalmánál lógva szívesen fogyasztanak. A .FUTOR\' etetése a konyhasó etetéséi feleslegessé tesxl. A nagyhlllalók, uradalmak, gazdaságok a „FUTORM állandóan etetik. Ára: 1 kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: 1 zsák 50 kg. (zsákkal együtt) P 1030. I cca I.J kg os próbadoboz ára 30 fillér. Kicsinyben és zsákszámra kapható: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, nóvényvédöszerek sk kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Teleion: 130. = öszi divat. Oondos hölgyek már most, az ősz beállta elölt feltéllen szerezzék be ruhaszükségletO-kel Singer József és Társa divatáruházában. Már megérkeztek az összes ujdlvatu flanellek, pargetok, sima és mintás kordbársonyok, ruha- és köpenyszövetek, gyapju-jumper és alj anyagok, bélésáruk. A cég divatdolgai mindig szenzációt kellenek. A SilIVGER VAHRÓGÉPEK rtteA LEOdOBBAK I Mielőtt őszi bevásárlásait eszközli, tokintse meg dúsan felszerelt áruraktáramat, mert pénzt fog megtakarítani, ha szükségletét nálam szerzi be. Férfiszövet.......140 széles 5 Pengő Férfiszövet, tisztagyapju 140 széles 10 P-től kezdve A tavalyi idényről megmaradt angol féríiszövetek féláron lesznek kiárusitva. Téli kabát,^valamint a legújabb Toledó-Flokotlé felöltő-kelmék és más divat férfi és női szövetkelmék megérkeztek. Pus választék ebédlőszőnyegekben, függöny, paplan, plüseh és Moguett átvetőkben KIRSCHNER MÓR férfi és női dlvatkelme áruházában Fő-ut 3. (Városházával szemben.) ZALAI KÖZLÖNY előhívás, másolás, nagyítás olcsón elvátialtallk. Nagy választék r tr t kedvező részletfizetésre. 9X12 lemezesgép . 38 pengő és feljebb „K 0 D A K" . . . . 24 pengő és feljebb Mindig friss lemezek, filmek, másolópapírok, vegyszerek Szabó Antal képészeti szaküzlet 1929. augimrtut 28 vese-, hólyag-,gyomor- és cukor-bajoknál, köszvény és reumás megbetegedéseknél, de különösen vese- és hólyaghomok és dara eltávolítására kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánlott elsőrendű gyógyvíz. Házi Ivókúrára rendkívül alkalmas. Állandóan friss töltést 3859 Főraktár: »■ WEISZ MÓR Nagykanizsa, Király-u. 21. NAPI HÍREK NAPIREND luguixtui 28, szerda Hóm. katolikus : A^oit\'n Protestáns: Agoiton Izraelita: Ab hó 27 Városi Mozgó .A makrancos ko-ii-tea*\', vlg|ilék ,Rtn-Tln-Tln"-attrakció Híradó. Oyógyszertirl éjjeli szolgái..!: f. hó végéig a Merkly-Bclus-iélc Fó-ull gyógy uertir. OőzfUrdő nyílva reggel 6 órílól e>te 6 óráig (hétlő, aierda, péntek délután éa kedden egén nap nőknek). — A legközelebbi megyegyüiés. Zalavármegye állandó választmánya szeptember 3-án léi 10 órakor larlja ülését. A törvényhatósági közgyűlés szeptember 10-én, a közigazgatási bizoilság ülése 11-én lesz. — A nagykanizsai ipartestület szeplember 5-én larlja legközelebbi elftljárósági üléséi este 8 órakor. = Orvosi hlr. Dr. Miklós Imre szabadságáról hazaérkezett és rendeléséi megkezdte. — Kérelem Iparostársaimhoz! Csillörlökön, 29 én reggel a fél 5 órai vonattal Kaposvárra utazunk iparoslest.éreink állal rendezett kiállítás megtekintésére. Tisztelettel kérem, hogy ezen szép és tanulságos uton minél számosabban résztvenni szíveskedjenek. Találkozás negyed 5 órakor az állomás perronján. — Kiss Ernő, Ipartestületi elnök. — Legjobb fővárosi napilapok a Nomzetl UJság és UJ Nemzedék. — Nyugalomba vonuló Igazgató-tanító ünneplése. Tudósilónk jelenti: Meghaló ünnepség zajlott le vásárnap délután Semjénházán, ahol Hcckenast Károly igazgaló-lanitót bucsuzlatla a község lakossága, környékbeli kartársai és jóbarátai. Az ünnepelt 43 évet töllötl a tanítói pályán s ebből 37 ével Sentiénháza községben. Az ünnepély az iskola udvarán folyt le. Ünnepi hangulat volt az egész községben. A Hiszekegy után egyik községi elöljáró köszönte meg a voll tanítványok nevében a jóságos tanítását, majd egy leányka kedves szavak kíséretében csokrot nyujtoll ál. Szilágyi Lijos körjegyző hosszabb beszédben ntél-lalta a nyugalomba vonuló érdemeit. Hevesi Jenő áll. isk. igazgató a környékbeli kartársak nevében köszöntölte és álnyujtolta kartársainak és barátainak ezüst emléktárgyát. Az Ünnepelt meghatódottan mondott köszönetet a szerelet megnyilvánulásáért. A családias Ünnepély fényét emelte dr. Czigány János főszolgabíró, dr. Pozsogár Rezsó országgyűlési képviselő, Balla-Bene Bertalan vámőr-őrnagy és számos előkelőség megjelenése. Az ünnepélyt társasvocsora követte, melyen számos felköszömö hangzóit el, melyekben az érdemes igazgatót elhalmozták a szeretet minden jelével. = Felhívjuk olvasóink ügyeiméi a mai lapunkban levő Bozzay és Szegő cég hirdetésére. ■= Legjobb olvasnivaló a Nemzeti Újság Aranykönyvtára. Ára előfizetőinknek kötelenként 150 P és 30 fillér poitó. A Toka-per Kihallgatták az utolsó tanút Pozsony, augusztus 27 A Tuka-per mai tárgyalásán Vol mann egyelenii tanár és Hűsek szerkesztő kihallgatása után afelett döntöli a bíróság, hogy a kormány titkos rendelkezéseit, melyek a Rodobrana szervezetére vonatkoznak, felolvassák íllelve beszerezzék-e. A bíróság az ebbeli kérelmekel elutasította. Rodus László bírósági irodaliszt, a tótpárt voll tilkára, vallomásában elmondotta, hogy az ismeretes lurócszent-márloni jegyzökönyvet elveszették és mivel az irattárban csak hiányosan lalálta meg, saját maga egészítene ki és ugy gépelle Je. PozHnny, Auguaztua 27 (Éjszakai rddiójelentés) A Tuka por délutáni lárgyalasán az utolsó tanul: Koleszdr Milos szerkesztőt hallgatták ki, akinek lényegteteu.val-lomása ulán a bíróság elvetette a védelemnek a főtárgyalás elhalasztására irányuló kérelmét Ezután több iralol olvastak fel. Köztük a pozsonyi rendőrség jelentését a Rodobrana szervereitől. A miniszterelnökség átirata szerint a minisztertanács sohasem foglalkozott a Rodobrana engedélyezésének kérdésével. A tárgyalási holnap folytatják. Meghalt Kerner István, az Operahaz főzenelgazgatója lludapost, augusztusi Kerner István kormányfótaná060s, az Operaház zcnellgyi főigazgatója ma délelőtt hosszú betegség utyn meghalt. Temetése csütörtökön délután lesz. Évtizedes működése alatl az Operaház zenekarának legszebb sikerei fűződnek nevéhez. Időjárás A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő jelentések: Keddtn a Mmtrsík tel: Reggel 7 órakor -f 16, dtlulán 7 órakor -füTeale 9 órakor +196. Felhőzet: 1 eggel felhős, délben de rOlt, eate derült égboltozat. SziUróny: Reggel éaaaki, délben éazak-keletl, eate éaatu aiél a aut.orolóalal laMaat •«\'• 10 érakor jaleaatli M« ■ EgyatBraaxA-ra« 1*8 vArhalé tovAbbl ha.nret-k«**aaal, kAaSbh a,u0»tról n«-nka« MMa« vaféazInO. — A kormányzó Szombathelyen. Mint Ismeretes, a kormányzó szeptember elsején Szombathelyre érkezik az uj kórház megnyitására és a levente versenyre. Az ünnepélyeken a zalai városok is képviseltetik magukat és tisztelegnek a kormányzó előtt. — Személyi hlr. Szanyi István kir. fővegyészt a földmivelésügyi miniszter eredményes szolgálatai méltánylásául Budapestre rendelle fel és szolgálattételre az Országos Che-miai Intézet és Közponli Vegykisér-leti Állomáshoz osztotta be. Szanyi István hivatalos minőségben gyakran (prdutt meg Nagykanizsán. Lapunk olvasói gyakran találkoztak és találkoznak a jövöben közhasznú cikkeivei a Zalai Közlöny hasábjain. — Papi lelkigyakorlatok. A nagykanizsai ferences rendházban tegnap világi papok számára 3 napos lelkigyakorlat kezdődőit, melynek vezetője P. Deák Szulpic plébános. «= Árban, minőségben válasz likban Bírta szőnyegraktára » xenzAcTőt. — Nagykanizsaiak zarándoklata Bucsuszentlászlóra. A nagykanizsai plébánia-hivatalban mind-többen jelentkeznek a Kisasszonynapi zarándoklalraBucsuszenllászlóra. Hogy pontosan meg lehessen lenni a szükséges előkészületeket, a különvonatot összeállítani, szükséges, hogy a részlvenni szándékozók, férfiak, nők egyaránt minél előbb jelentkezzenek a plébánián a rendes hivatalos órák alatt. — A Zalamegyei Orvos SzB-vetség rendkívüli közgyűlése. Vasárnap délelőtt Zalaegerszegen a Zalamegyei Orvos Szövetség rendkívüli közgyűlési tartott dr. Jancsó Benedek elnöklett: alatl. A közgyűlés legérdekesebb tárgypontja az volt, melyben a közgyűlés elhatározta, hogy javasolni fogja a központnak, hogy minden erejével hasson oda, miszerint az orvosoknak tegyék kötelezővé a Szövetség tagjai sorába való belépést. A központ utján a törvényhozással is szeretnék ezt a kérdést rendeztetni, hogy a Szövetség szükség esetén retorzióval is élhessen, vagyis a Szövetségnek Kamara jellege legyen. — Italmérők figyelmébe. Minthogy az uj bortörvény kivonat s a korcsmai hitelekről szóló miniszteri rendelet kifüggesztése minden Ital-méröre — a korlátolt kimérökre is — szigorúan kőtelező, nehogy a legközelebbi borvizsgálat vagy rendőrhatósági ellenőrzés alkalmával bárki kellemetlenségeknek legyen kitéve s megbirságoltassék, igyekezzék mindenki a bortörvényből egy példányt, a korcsmahilclekiöl szóló rendeletből pedig az Italmérő helyiség minden szobájára egy egy példányt beszerezni s azt otl mielőbb kifüggeszteni. (Bortörvény kivonat I P 10 flll Korcsnuhitel rendelet 60 fill. a Zului Közlöny nyomdában kapható.,) Vendéglősök titkára. a legjobb, tehát a legolcsóbb! ■BMBBdagkaBBHasatMIBBMBai^M Nagyk anizsa, Sugá^>ut 16a M> ZALAI KÖZLÖNY IflgO. augusztus iadéóőágtxw, ijben éó dcAótáglm "OETKERfa VANIUlNMORIITélÉllHBeTW Kíijt mindéi íOszerketeskedéslieD KÖZGAZDASÁG Zalai kiállítók sikere a kaposvári országos kiállításon a most megjelent, 148 receptet tartalmazó, színes képekkel illusztrált úr. OETKER-fél* RECEPTKÖNYVET án 30 (illír Hl a fűszeresnél nincs, forduljon közvetlen honink: dr. OETKER A. gyárhoz ris Budi pest, VIU., Conll u. 25. — Régvárt jó hlr. Villámgyorsan Ilire futott a városban, hogy a legjobb minőségű férfi Öltöny- és kabát-szöveteket egy ritka kedvező vétel folytán olcsón árusítja Singer József és Társa. Megtekinthető vétel kötelezettség nélkül. — Két ló beleesett a vízvezetéki gödörbe. Tegnap este értesítették a tűzoltókat, hogy a tüzérségi laktanya építkezésnél két ló belezuhant egy mély vízvezetéki gödörbe. Mire azonban a tűzoltók kivonultak, hogy az állatokat kimentsék, a katonák már kiemelték a lovakat. Mint megállapítást nyert, a megásott gödör nem volt megvilágítva és Igy zuhantak bele a lovak. Szerencse, hogy nem borult bele a szekér is a rajta ölökkel együtt. — Kitűnő szemüvegek orvosi receptre és recept nélkül legolcsóbban Zsoldos Qyula órás, ék szerész és látszerész uj üzletében kaphatók Fóul 14. Biztosító palota. Szakszerű javítások. — Holttányllvánltás. Bakonyi József zalaszentbalázsi lakost, aki 1916-ban az orosz harctéren eltűnt a nagykanizsai járásbíróság holttá nyilvánította. Nagy szőnyegraktár Nagykanizsán. Valamennyi szönytgvá-sárló saját érdekéSen keresse fel Singer József és Társa divatáruházát, ahol nagy választékot talál minden-fájta futó-, ágyelő- és nagyszőnye-gekben, sezlon-, ágy- és asztaltakarókban, valamint bútorszövet- és függönyökben. Príma minőségű fehér es ecru grenadin és tussor az összes szélességben. — Különös autóbáleset. Vermes Dezső dr. ügyvéd bofförje Balaton-bogláron benzint vett. Töllés közben a benzin kicsurgott a földre. Később arra jött egy teherautó, melynek ki-puffogójától a földön szétfolyt ben-zin meggyulladt és a teherautó is tüzet fogott. A soffőr súlyos égési sebeket szenvedett. Az autó erősen megrongálódott. Holtrésxegre Illa magdl.axldn mellébe löll I.entl, augusztus 27 Csőre István ;il éves lentit gazdálkodó hétfőn hajnalban a pincéjében hol(:észegre itta magát. Mikor egészen öntudatlan állapotban volt, régi katonafegyverével mellbelötte magát. A golyó a hátán jött ki és életveszélyes sérülést okozott. Beszállították a zalaegerszegi kórházba, de felgyógyulásához kevés a remény. SPORTÉLET Tenniszverseny Nagykanizsa Ifjúsági bajnokságáért Nagykanizsa, augusztus 27 A Zrinyi Torna Egylet tennisz-szakosztályának rendezésében most bonyolították le az ifjúsági bajnoksági teniszversenyeket, melyek hivatva voltak eldönteni, hogy az ifjú tenniszezók közül ki érdemes a .legjobb" cimre. A versenyekben Blttera, Darázs, Killger, Lusigarien, Hoffmann, öriey veitek részt. A küzdelmek szépek, élvezetesek voltak és a rendezés értelmében, mindenkinek kellett mindenkivel játszani. Végeredményben az I. helyet Blttera nyerte. A második hely aspiránsa Darázs lett volna, de a több nagy versenyt nyert fiatal tenniszező a verseny napján erős indiszpozicióval küzdött és igy kénytelen volt a II. helyet átengedni a törekvő, fürge Örleynek, mig ő meg kellelt elégedjen a Ili hellyel. Negyediknek Lusigarien zárkózott fel, akinek képességei szépen érvényesültek az egyes szettekben. A páros versenyt az első és a negyedik helyezett játszotta a harmadik és második helyezett ellen. A bajnok Billera nagy ezüstöt, örley kis ezüstöt, Darázs és Luszl-garlen pedig bronzérmeket kaplak. Az ifjúsági verseny igen jó hatással van a* játékos nevelés szempontjából és a legjobb alkalom, hogy a fiatal tehetségek egymás ellen tanuljanak meg lelkesen küzdeni. A Zrinylpályán lebonyolított versenyeken naponta nagyobbszámu érdeklődő drukkolt a fiataloknak. — A Zalai Évkönyv - Zala kultusza. Nagykanizsa, augusztus 27 A szombaton megnyílt kaposvári országos kiállításon több zalai kiállító is szerepel és csak örömmel tölthet el mindenkit az a hir, hogy a zalai kiállítók kivétel nélkül kitűntek a nagyszámú kiállító között és a zsűri sem fukarkodott az elismeréssel. Már a kiállítás rendezésekor feltűnt a kertészeti részben ujnépl Elek Géza zalai földbirtokosnak gyönyörű dáliac80portja, ami egyik legszim-pompásabb képe lelt a kiállításnak. Ugyancsak nagy figyelmet keltett ujnépl Elek Géza vetőmagnemesitési kísérlete is, melyet a gazdák és földbirtokosok nem győztek eléggé bámulni. Zalaegerszeg, augusztus 27 A vármegye gazdasági felügyelősége most készítette el legújabb jelentését a vármegye mezőgazdaságának és állattenyésztésének helyzetéről. A jelentés szerint a legutóbbi jégverés mintegy 30 községben okozott 10-80 százalékos kárt. A téli abnormis hideg, valamint a hosszantartó hűvös idö és az ezt követő nagy meleg meglátszik a terméseredményen, úgyhogy az a tavalyi terméseredmény alatt marad. Repcéből kat. holdankét megyei átlagban a termés 41, búzából 6 3, rozsból 61, árpából 6. zabból 5 6 métermázsa. A minőség általában jó, kivéve az árpái és a zabot. A kapások a csapadékot elkésve kapták, ezért a terméseredmény a közepesnél gyengébb lesz. A kerti növények a szárazságtól sokat szenvedtek, Az Ipari részben Berény Árpád nagykanizsai ékszerész kilállltása ragadta meg a figyelmet. Berény saját müvü arany és ezüst ékszereket, brilllánsokat állított ki. Különösen nagy sikere volt filigrán ezüst munkáinak, amiket a közönség a kiállítás egyik legszebb látnivalójának deklarált. Ujnépi Elek Géza dáliái I. dijat, aranyérmet és oklevelet, vetőmagnemesitési kísérletei szintén I. dijat és aranyérmet nyertek, mig Berény Árpád kiállítását a zsűri II. díjjal és ezüstéremmel tüntette ki, melyről diszes oklevél tanúskodik. A kitüntetések magukban hordják a dicséretet. különösen a bab és hüvelyesfélék. A takarmányfélék nagyobb termést hoznak a multévi-nél. Sarjú ugyan csak az alacsonyabb helyeken lesz, de igy Is biztosítva lesz az állatok kiteleTtetése. Gyümölcs mindenütt kevés mutatkozott. Az állattenyésztési helyzet javult. Az idén a kamatmentes hitelből 39 darab tenyészbikái, 4 tenyészkant, a jutalékos bitéiből 8 tenyészbikát, 67 tenyésztehenet és 23 tenyészkant szereztek be. Az állatállomány minősége némileg javult, nagyot^ hitelnyújtás esetén pedig a minőség lényegesen javulna. A Zalavármegyei Szarvasmarha-tenyésztő Egyesület kebelében 1420 darab tenyésztehén van ellenőrzés alatt s ezek közül 300 darab került be az országos törzskönyvbe. Az ellenőrzés eredményeképen a birtokosok sok helyütt kicserélték a meg nem felelő anyagot. A kisgazdáknál a tejellenőrzést egyelőre nem lehet bevezetni, remény van azonba rá, hogy az ősz folyamán egyes kisgazda ellenőrző körzetek is megalakulnak. A községi és közbirtokossági legelők a rendszeres ellenőrzés ellenére sok helyűit nincsenek teljesen megfelelő állapotban, bár a kormány olcsó kölcsönnel, füvetómaggal, kutak és ilatók létesítésével siet a községek és közbirtokosság segítségére. A legeltetési társulatok megalakulása nehezen halad előre. Jelenleg mintegy «—10 társulat működik. = Flanell- és kartonmaradékok a legjutányosabb árban Singer József h Társa cégnél kaphatók. — UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat ls megtérítjük. Kopsteln Szomtmthefy, Kőszegi-utca 5. Ingyen osztunk ki mától kezdve 10.000 drb fenőkövet hogy üzletünk szolidságáról és munkánk minőségéről mindenki mielőbb meggyőződés! szerezhessen. Elhatároztuk, hogy nagyrabecsült üzletfeleinknek már a legkisebb megrendelésnél, vétel,léi, vagy munkamegbizásnál egv darab, a háztartásnál nélkülözhetetlen dupla Késfenö Itövei adunk telfesen Ingyen. Áruinkért, valamint kifogástalan munkánkért teljes garanciát vállalunk. Nagybecsű pártfogást kér Boczay és Szegő késes és műköszörűs Nagykanizsa, Sugár-ut 2. ul (Babochay-ház) Főút sarok. Orvosi műszerek javítása és nlckelezése. A tavalyinál kevesebb a termés Zalában A vármegyei gazdasági felügyelőség jelentése ZALAI KÖZLÖNV («*) Uj vállalkozás száz millió dollár saját tókóvel. Kábeliüo öny alapján előre is Jeleztük, amit J. & W. Sellgman newvorkl bankház már hivatalosan Is bejelenti, hogy egy uj investment company 50 millió dollár teljesen befizetett alaptőkével már meg ls.alakult. Az újonnan alapitolt hívest-ment company a J. A W. Sellgman bankház affilláclója, amelyben a Trlcontinental Corporalion Jelentékeny részesedést vállal. Ennek a két inveatment companynak szoros együttműködése által az Egyesült Államokban egy uj hatalmas pénzcsoport alakult, 100 millió dollárt meghaladó saját alaptökével, amellyel Amerika egyik legrégibb és legjobban Isméit bankháza Is kooperál. Az uj vállalat elme: Trlcontinental Allied Company Inc és az igazgatása a Trlcontinental Corporation kezében lesz. Az ul vállalat részvényei a jövó hét folyamán kerülnek kibocsátásra és pedig : 500000 darab elsőbbségi és 750 000 darab rendea részvény. Az uj H bocsátás egy darab elsőbbségi és 1 és fél darab rendes részvényből álló egységei log alkotni. Ezen nyilvános aláírásra kerülő részvényeken felül a Trlcontinental Corporation átvess fixen 500.000 darab rendes részvényt és 3,750.000 dollár készpéns fizetés ellenében 150 000 darab további rendes részvényt. A Sellgman bankház és associált vállalatai pedig ugyancsak készpénzfizetés ellenében átvesznek 100.000 darab rendes részvényt. As uj Invcslmcnt company követni fogja a Trlcontinental Corporation invesztáló politikáját ; ennek vezetése alatt lesz és főképpen amerikai és külföldi szindikátusokban való partidpációval és undcrwrlting-gal (ul kibocsátások sikerének biztosításává!) f og foglalkozni. Amint már előzetesen is Jeleztük, a Trlcontinental Corporation, amely f. év Január havában alakult, működésének első hat hónapjában részvényeinek liquidáló értékét, vagyis vagyon-részesedési hányadát részvényenkint 529 dollárral emelte. TŐZSDE A mai értéktőzsde ismét (Izletlelen és csendes volt. Az irányzat általában tartott, kivételi képeznek a Magyar Cukor lanyhasága s Kőszén és Gumi barátságos irányzata. A forgalom mindvégig sztlk keretek kOzőtt mozgott. Zárlatkor az irányzat csendes. Flxkamatozásu papirok piaca Uzlettelen, Valuta és devizapiac egyenetlen, a lira és svájci frank 10 pont lal gyengébb. Zürichi zárlat Pirii 20-331,*, London 25 18, Newyork 019-25, Brüssel 72-23, Milano 27 17 Madrid 76 40, Amsterdim 208 20, Berlin 123 70, Wien 73 13. SolU 3-751/1. Prága 15 37, Vanó 58 27>/». Budapest M IS Belgrád 9-12\'/a, Bukarest 308>/i. Teraéaytóiide Duza 10-20 fill., rozs 35 flll. esett. Buzi llsziv. 77-es 22 40-22-60, 7«-as 22 fiO—22-80, 79-ca 2280 2310, 80-aa 2300-23-20, dunánt. 77-es 22-00-22 20, 78-«s 22 20 -22 40, 79-ea 22 40 22 60, 80-aa 22-50-2270,- roza 1620-1640, Uk. árpa 1650-17-00, aőrárpi 19-50-21 50, zab 14 25-14 50, tengeri tlzL 23 60— 24 —, dunántnll 22 75 23 25, repce 46 00-48-— korpa 12-80-13 00. A budapesti Tőzsde devir.a-/.„7».é»a valuták Angol I. 27-70-27-85 Belga tr. 79-45-79 85 Cseh k. 16-89-16-99 Dánk. 152-10 152 70 Dinár 998-10-06 Dollár 570-10-572-10 Frsnclst. 22-35-22 65 Holl. 229 00 2301X1 Lengyel 64-05-&I.35 Leu 3-36 t-40 Levs 4 11-4 15 Ltra 29 75-30-05 Márks 136 10-136 70 Norvég 152-20-152 80 ScblU. 80-40 80 80 Peseta 83-95 84-6> Svájci I. 110-05 110 55 Svídk. 153-15-153-75 DEVIZÁK AmsL 229-30-220-00 Belgrád 10-05-10-07 Berlin 136-27-13667 Brüsszel 79-57-79-82 Devlzatel 3-39-3-41 Kopenh.152 30\'52 70 London 27 73 27-81 Madrid 84-00-84-60 Milano 29-91-30-01 Newyork 572-20 3 80 Oszló 152-40-152-80 Páris 22-39-22 46 Prági 16 94-16*99 SzOfla 4-14-4-16 Stockh. 153-32-153 72 Varsó 64-15-64-35 Wien 8056-80-81 Zürich 110-15-11045 Sarténfcír Felhs|tás 4529, ellditlsn 1760. — Elsőrendű 1-72-1-73, szedett 1-66-1-68, szedett közép 1-54-1-62, körmytl 1S0-1-40, l-só rendű Oreg 1-84—1 68, ll-od rendű Oreg 1-48-1 52 angol süldő 1-40-1-60, szalonna nlgyban 1-92—1-96, zsir 2-10 -0-00, hua 2-24—2-40, szalonnás lélsertés 2-14—2-22 IB2S. augusztus 28. jpr^Njjl (RAvidjtésefc) II — klrek. k(«gizda-■ág. rlangv. — hangverseny. E — előadás Oy — gyermekeknek. A — asszonyok- nak. Z — zene Mg. ■=» mezőgazdaság. HL — ifjúsági előadaa. P — (elolvasás. O — grsmofonzene. Ib — jarz-band. K — kabaré. nZ. — népszerű zene. Augusztus 28 (szerda) Budapest 9.15 O. hangv. 9.30 H. 9.45 A hangv. folyt. 11.10 Nemzetközi vlzjelző-siolgálit. 12 Déli harangszó. 12.05 Az 1. honv. gy. ezred zenekarának hangv. 12 25 H. 12.35 A hangv. lolyt 13 Ponloa Időjelzés. 1430 H. 1530 Morae-tanf. 16.10 F. 16.45 Pontos Időjelzés. 17.15 Cigányzene. 19 Rádlólmatőrposts. 19.45 Hangv. 21 Előadás a Stúdióból. .A költő" szTnmll 3 (elv. Uláns kb. 2250 Pontos Időjelzés. — Majd: Jb. Brflnn 12.20 Hangv, 16.30 A prágai műsor közvetítése. 20 K. 22.25 Z London, Daventry 13 Z. 14 30 A can terbury zenei ünnepségek kőzv. 16 Zene. 16.45 Orgonahangv. 17.15 Oyermekóra 18.45 Angol dalok. 20 Hangv. 21.15 és 2245 Zene. Milánó 11.15 0. 1230 Hangv. 16.30 Oycrmekksrének. 17 és 2030 Hsngv. 23.15 Jb. München 12.30 és 14 30 O. 16 Ka mari Z. 17.30 Hangv. 18 Clleralisngv. 20.09 Hsngv. 22 45 Z. Róma 13.15 Rádló-lrtó. 17.30 Hangv. 21 Szlmf. hangv. Varsó 12.05 és 16.30 □ 18 Oyermek óra. 211.30 Hsngv. Eladja: Klxalal Ryoada ét Lapkiadó Tállala t, Iinkuliiii Felelős kiadó: Zalai Károly. latenarbaa telefon r Nagykanizsa 78. az. APRÓHIRDETÉSEK Az spaáhtnMáeek dija 10 Kólg SO fillér. Mladea korábbi szó dija • flll. Vssár és ttnaepoap K> sióig fillér, minden további nó diji ■ fUt. Szerdán éa pénteken 10 sióig (O fillér, minden további szó dija • flll. D\'msió l minden vssU-gabb bétából álló uó két szónak számit-ütik. Állást keresőknek 501* engedmény. Hlrdatóask 5 (St) p.nyó Saai.g.n alul a falaalaf.a fcBayvalés, uámlálás elksrlláas aágsll • I 6 r • I I ■ a I • ■ á < k Ressltzl kátsiar mosott kováoa- laóaaWetaerJ.C gépgyár,Sugár-ut 16. 4187 ■ odarn, hsunált, jókarban levő •bédiat megvételre keresek A|tnlatokat ■ kl.d- hivatalba kérek llndessslóaayt kereaek. Érdeklődni lehel Zrínyi Miklós ulci 56 balra, naponls d. u. 1—2 óra közöli. Eladó Sánc községben, orsiágul melletti Tőth-féle ház Értekezés, he yszlnen 4 90 MÉZET, nyersbőrt, énytollat, v a a a t és fámat legmagasaob áron vásárol Strém Bernit éa Fiai Erzsébet-tér 15. a, Varrsdaanagnyitéa. A nagyérdemű hólgyközónaég azivea tudomáaára hozom, hogy virrodámat ulból megnylloltam é« kérem szíves párlfogásukal. Tisztelettel Baroi Mlci nőlazibó, Városházpalots. II. em. - Ugyanolt tanialéiaónysk (elvé tétnek. 4ijo írógépet keresek ,bérbe. Qmeket a kiadóba kérek. ■ót diákat teljea eliáláart vállal és szakszerűen lantija hlvatásoi tanár. Caan-gary-ast 23. 4106 Tölgy, dió, kőrla, caereaznye és egyéb keménylapadlók, ugyazlntén mindennemű enyvezelllemezek, vaUmlnt a világhírű HatKbek léle Etaraait-pala minden síI ben és méretben kapható Epplngar I. Os Fia lakereakedéaében. - Továbbá It\'Z alulásl, hajópadlókészilésl és aizlilo-sok,.ak anyagmegmunkálást vállalunk. Kész hajópadló minden méretben kapható. 4062 Gyári kapust gyermektelent keres Welaer J. C. gépgyár, Sugár-ut 16, 4197 Tengeri minden mennyiségben, legolcsóbb árban ksplialó Kelemen Rezső cégnél, Deák-lér 9. __4I<8 PénakOlosBnt bekebelezésre minden összegben s legelőnyösebben és leggyorsabban folyósltllt Aoxél lonóo pénz-kólcsönközveUlő Irodája Nsgykinlxsán, Kazlncay:utca.2. iiáM.__4UU Bérautó csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon : 595. Bencze Lakás Csengery-ut 27lm 3333 Két Jő karban levő Ford autó eladó. Megtekinthető Hunyldl-ulci 39. 41 IC Két 2 saobás és ötazobis Iskés november l-re klsdó. Bővebbet Deutich Ede, Deák-lér 12. 4184 Xlarfó novemberre Sugár ut 12, emeleten 2, esetleg 3 egyináabanylló lépcsóháil bejárain azoba, esetleg Irodának Is. 4195 Vasat, sárga éa vlrtls rssal, ólaaaat legmagKihb áron vesz Sternberp Vilmos. Telekl-ut 20 3910 Egy udvsrl s/oba tűzhellyel, bulorrsl, vsgv anélkül kiadó József tőherceg-ut 31. 4188 Tssval I legllnomibb V* kgr. 1\'20. Kapható Mtiszel és Frledenthal csemege-kereakedésében. 4193 Virasdi ut 30) számú ház izsbadkézból Isdó. — Ugyanott egy egyszobás lakás kiadó. 4112 gy, vigy kél diókot elfogsdok teljes ellárái és lakásra. Klrály-utci 47. lUszer-(Ízlel. -4I9U Az őaazea harsa burok, alkatrészek és jawltóssk a legkiválób minőségben. Nagy válaszlék uj és régi hegedűkben lt Paaagátől lelteié. Zongora hangolás, bőrözés, Javitás. A leg obb márkájú bécsi és német országi Konnorayyárak képviselete — kedvező fizetési feltételekkel -valamint használt zongorák. Minden munkáéit és áruért a leg-m<s zebbmenő geranda LADECZKY baigiurtÉulliid Nagykanlzea, Kiilnoi\'-utoa I. 4191 \'ZEPESI IMRE t Zrínyi Mlklós-utoa 22. csatornázás vl/vezeték-berendezás, épület és mfl-bádogoa. — Teleion 2-95. fehérnemű «hQr/ ^oppolás.varrás^ 0 Fióküzlete: HA6YKASIZ8A Fö-nl 1. Sugár ut a_ ^ _ fisbidkáiból 58. számú "«« a I a d ó. Bóvebbet: iias Koréin és Stroch cégnél. NAGYKANIZSAIAK kedvelt találkozóhelye BUDAPESTEN VII., Baro\'S-tér 23. • Keleti pályiudvirnál Teljesen újonnan berendezett kényelmes családi ház. Központi ffltés, hideg-melegvíz. Mérsékelt polgári érák. E lapra hivatkozóknak 200 o engedmény. Testvérvállalat: OSTENDE KÁVÉHÁZ Tulajdonos: OROSZ ÖDÖN. Mielőtt iskolába küldi gyermekeit, lássa el őket erős cipőkkel TURUL cipőüzletből! Olcsó női oipök egyes számokban még kaphatók. Nézze meg kirakatunkatI 1929. augu9ztu8_28._ ■ládán mgT»r. magyar vizet lgytkl Szent-Margitszigeti PALATÍNUS gyógy- és ásványvíz kerületi lerakatát megnyitottam. Palatínus gyógy-, bor-é> ásványvíz nagyban és kicsinyben jutányos áron kapható Fischer és Leitner fűszer- és gyarmatáru kereskedőnél Király-utca 8. Telefon 239. ltodéi magyar, magyar vliel lgytk I Linóleum é. mozaik viaszkos vászon minden méretben olcsón beszerezhető HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél ZALAI KÖZLÖNY vi^híJEROXON^X. soksn utánoiiák mm^mm B.»á«árlá«nál agyatlan anéiíM I Saját érdekében na fogadjon el máit, mivel ennek (..(óképeiséue minden más gyártmányt felülmul. Mindenhol ezt kgyetalja 1 Viszonteladókat kiszolgál a gyár uij kizár, lagos vrzérképvlselője: TOLNAI JÁNOS JENŐ Bisdapaal, VI., Sio>a*,-utoa 7S.. Nem trükk, valóság! Kedves, barátságos, tiszta szoba-árból 20% ;es, ízletes, <ezési árb 10% Bőséges, Ízletes, házi étkezési árból engedményt kap ön, mint ezen lap előfizetője BUDAPESTEN Park Nagyszállodában, VIII., Baross-tér 10. Gazdák és uradalmak figyelmébe!! Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a „KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson, Magyarország legrégibb gépgyárinak gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetógépek, konkolyozók, borprések, szdló\'zuzók és mtrdennemü gazdasági felszerelések a legjulá-nyosabb árban, egy vagy két évi részletfizetésre is, minden előleg nélkül kaphatók a KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál, Nagykanizsa, FA-ut 12. szám. Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltétetek mellett. Szükségleteinek beszerzéee előtt feltétlen kérjen árajánlatot I v»\\» 2/- P- Ez az autó kell Önnek! Rendelje azonnal meg Szántó Vilmos és Társai cégnél Nagykanizsa, Deák-tér 2. szám. Telefon: 3-22. Raktárról az összes typusok azonnal szállíthatók. — Kedvező fizetési feltételek I Duna-Száva-Adria Vasúttársaság (aseiöti Déli Vasút) A Nagykanizsa állomásra éa állonásrél érkező és Induló vonalok MENETRENDJE Érvényes 1929. évi május IS-tftl 1930. évi május 14-ig Budapest—Nagykanizsa Vonal síi ma rt vonal neme Buunpestrói indul Nagykanizsára érkezik Vonal Mim A vonat neme Nagykanizsáról Indul Budapestre érkezik 216 Szem. v. 21-41 4-15 211 Szem. v 0*2 S 7-42 202 Oyv. 7-48 11-30 201a Oyv. 5-57 1005 212 Szem. v. 6-45 13-05 213 Szem. v. 8-50 16-00 214 Szern. v. 1410 20-45 215 Szem. v. 14-35 2Ö"25 204 Oyv. 18 15 2225 203 Oyv. 17-52 21-40 Budapest és Nagykanizsa körött a 302. és 203. az. M-lg és szeptember Ib-tól csak vasárnapokon, mlg Juntus gyorsv. májtu 15-tő! Juntus lg Juntus 15-től szeptember 15-tg na-pr nts közlekedik. Janlus 15-tfll iiept. 15-lg ter|edö Időben e vonatokkal Budapest—Trieste közöli közvetlen I—II III. oszt. kocsi, Budapest—RogsSka SlaUna (Rohltsch-lürdő) között l-ll-lll oszt. közvetlen kocsi, Budapesi—Llenz (Tirol) közöli közvetlen I—II—III. oszt. kocsi éi Budapest—Vlllech (Wörll tő) közöli egy étkező kocsi közlekedik. A 204. éa 201. sz. gyorsvonatoknál Budapest—Nagykanizsa közöli étkezőkocsi, Budapest- (Abbáila)-Flume között közvetlen 1—11. oszt. kocal és Budapestről hetenkin-3-szor szerdán, pénteken és vasárnapon, Piáméból hétfőn, csütörtökön, szombaton hálókocsi, Budapest-Trieste közölt közvetlen III oszt. kocsi, Budapest-Venezlt között hálőkocsl, Budspest-Róma között közvetlen I—II. oszt kocsi közlekedik. A május 15-től szeptember 15-lg terledő időben 303-204. és 20U-302. sz. vonat tokkal Bratlalava (Pozsony) és Trieste között közvetlen II-III oszt. kocsi Is közlekedik. |[ Siófokról \' Indul 128 ||Slnautobusz:j 2037 Siófok—Nagykanizsa I II Nijykssl-zsárs Mull y 22-15 Nagykanizsáról Siófokra l"dul étkezik IlJSB&autobusz * \' 1*04 | 15-26 A slnaulóbusz vonatok juntus 23-t II. bezárőlsg szeptember 5-lg közlekednek. Balatonszentgyörgy— Nagykanizsa IBsIatonszenl. "136 Vegyes Nsgyksnl- \'örgy r4l lnd.|! zsára 5T5 f— Nagy kani- I » zsára érkezJkl -nPTsn Vegyes! NagykanT" zsárol Indul Balatonuent-\'örjjyre érk. Nagykanlzsa- -Szombathely-Wien S. B. Bécabíl Siombkt- ka^J- Kiíjkaaljii- Sio-Stt- Bécsbe Indul Salyra trkazlk laá/a Malik ,61 Iádul kalyraifkuik érkezik 3i7 Szem. v. —rnr SÍnsuló 4-35 6-M _ 321 w — 605 835 302 Szem. v. 5-30 7-35 12-10 301 Oyv. H-20 11-40 13-35 320 Szem. v. 718 to-io 20-15 311 Szem. v. 1015 14-54 17-40 304 Oyv. 14-23 1623 19-40 303 Szem. v. 1534 20-59 22-55 324 Szem. v. 18-00 2050 — 307 Slnautó — 21 29 23-55 328 21-10 2400 — A 301-902—903- 302. sz. közvetlen vonalok Wien S B-Barcs között; e vonatokkal továbbutalnak : Wien—Osljek (Eszék) közvetlen 1—II—III. oszt. kocsi. Wien S. B. Zagreb U K. közvetlen I -II-IIL oszt. kocsi A 901—302 és 303—904. sz. rónátokkal Praha (Prága) és Suiak között Bratlalava (Pozsony) Gyór, Szombathely, Nagykanizsa, Oyékényes és Zagrebon át közvetlen l-ll-lll oszt. kocsik közlekednek Nagykanizsa—Barcs—Pécs » ;■ Pécsről Barcsról ?ll || Szem. v. | 901 Oyv. 013 || Szem. v. 915 Szem. v. Indul Kajykanl-laáia Irkazlk Indul "=~T~Tsr-pw 9-40 ---- 13-21 18-02 11 -SS 13 48 15-51 II 17-47 20-55 1 2300 912 |i Szem. v. 914 || „ 902 !| Oyv. 932 Vegy. v. «.j,l^l;.í-j| Barcsra," Pécsre rét Mai [\'érkezik!érkezik ~4 4i";" 6-42 ||\' Ö48 9-35 ll 11-34 14-40 14 05 I 15*60 ! 18-00 18 10 21-35 I 23-34 A 911-320—311-932. az. vonatok közvetlen vonatok Barcs és Szombathely közölt A 902—903 sz. vonatok közv. gyorsvonatok Wien éa Barcs között Közvetlen 1—11—III. nszt. kocsikkal Osi|ek- Wien és Zagreb—Wien közölt. Nagykanizsa—Oyékényes ~r ■ Oy lk loyia- Nazyk.nl- II rél Indul 1 itlti lik 001 907 905 Oyo svonsl SlnauNbusz 4 40 10 35 15-55 5 18 II 18 16-38 9u8 906 904 Sinsulobusz Gyorsvonat ti-40 t >.24 12 05 12 49 23-06 23-41 A 901 -904. sz gyorsvonstoknSI közvetlen I—II—III. oszt. kocsik Prshs (Prága) éa Susa . körött Pozsony, Oyőr, Szombathely Nagykanizss, Oyékényes, Zagrebon ál. Nagykanizsa— takovec (Csáktornya)—Pragersko (Pragerhof) \'Nagykanizsáról!! Csáktornyára Csáktornyáról Indul 20lar0yv. " | 331 221 a Szem. v 11-06 203 Oyv. 1607 223 "\'Szent. v. J 19-35 Közvetlen kocsik, mint Nsgyhanl-zaáik l\'k.iik "5 09 J 12-40 17-24 21-08 Budapest—Nagykanizsa viszonylatban, vonatok csak Juniuus 15-141 szeptembeer 15-lg közlekednek. A 221—222 vonslok közvetlen vonatok Nagykanizsa -Maribor Q. K. (Marburg) közöli 222 202 224 204 Hirdessen a Zalai Közlönyben Magyar Távirati R.-T. és Hagyar Hirdető B.-T. nsgykanizssl fiókja Sugár-ut 4. sz. alól Irodáját Erzsébet-tér 18. szám 1. em. helyezte át. MAKULATUR papír kapható a kiadóhivatalban részére, díjmentesen és saját felelősségünkre lakásba szállítjuk a megrendelt 3 tói 20 hónapig terjedő folyószámlahitelt nyujtunk. Készpénzárban adunk el hitelre is! Győződjék meg erről személyesen saját érdekében. Óriási választékot tartunk finom kárpitosbutorokban, vas-, réz-, konyha-, előszoba-, leányszoba- és irodabútorokban is. Állandó lakásberendezési kiállítási KOPSTEIN SZOMBATHELY és SOPRON Kőszegi-utoa 5. (üzlet az udvarban). Várkerület 62. i: IS87-BEN. Nyomatot! a Dél/alal Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Z»lal Károly.) 90. évfolyam, 194 síim Nagykanlita, 1939 augusztus 29, csütörtök Ara 14 fillér ZALAI MLÜIY Sltrteait«síg ÍJ kiadóhivatal: Pő-ut 5. axim. Kejíthetyl ilókkladóhtvatal Kossuth U)os-u. 32. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Hifiiéttd fa. : egy hón I penjó M Mfc Hej, uram, a 19 pengős bussa I Még hallszik a cséplőgép bugó éneke, lelnek a magiárak, de minden nappal közelebb lépünk az őszhöz. A gazda kezemunkájának gyümölcse, amit a föld adott, bekerül a csürhe. A föld embere pedig végigtekinthet az elért eredményeken. Végigjártathatja szemét a végzeit munkán és azon, amit ezért pengőben kap. Keserves, szomorú számadás ez, amit a gazda ma csinál a föld méhe által neki adott gyümölccsel. Nehéz, földrehuzó gond vibrál a ráncos tenyérben és a naptól megbarnitolt homlok mögött kétségbeesett agymunka Igyekszik felfogni ludni a gazdasors mai helyzetét. Mert ez a helyzet vigasztalan és sötét, mint az egész magyar éjszaka. A gazdasági válság (milyen köny-nyen használjuk ezt a két szót!) mint egy fekete sáska raj a városok kereskedőinek, iparosainak táborát kikezdte és utána kivonult a falvak apró házai közé, ahol most a gazda-társadjlom sorát bontogatja. Mitioenkl tisztában van ma azzal, hogy ma termelni annyit jelent, mint a lehetetlent megkísérelni, a föld magvait való értékben tovább adni. Vájjon, sikerül-e ez? Kurta, kemény tagadás a felelet: nem I A városi ember, aki az újságok hasábjain csak az ő sorsával összefüggő cikkeket olvassa el, ujabban vészes egymásutánban látja feltűnni a cikkek garmadáját, melyek 19 pengős búzáról beszélnek. Mit jeleni ez a tizenkilenc pengős buza? Azt, hogy egy mélermázsa buza ára 19 pengő. Ennyi pénzért pedig termelni egyenlő a termelés csődjével. Egy mázsa buza 19 pengő. Egy holdon Zalában 6—7 mázsát hozlak ki. Vagyis hatszor 19 pengőt hoz egy katasztrális hold föld. Tehát 114 pengői. Most lessék kivinni egy banktisztviselőt, vagy egy postahivatalnokot a mezőre. Olyant, akinek dunszlja sincsen a gazdaságtól és mutasson meg neki akárki egy hold földet és mondja meg, hogy ez a föld egy eizlendó rápazarolt munkájáért 114 Pengőt ad vissza. Az Illető, aki a számok labirintusában a megtestesült tökéletesség vaBy a posta-szakma minden ágazatában preciz munkaerő, bizonyára össze fogja csapni kezét és azt fogja mondani: — Egy hold föld csak 114 pengőt hoz egy évben I? De ekkor még arról nem is be-széliünk, hogy az időjárás ezt a hol-dankénli 6 7 mázsát lenyomhal|a 4—5 mázsára, sőt a jég egy félóra alatt tisztára seperheti az egész tAb-lát,!ha,5az Úristen Is ugy akarja. Hát-ez a gazda sorsa. Szomorú, sivár és a koldusszegény kereskedelem és ipar mellé lassan, de biztosan zárkózik fel a maga emberfeletti erőfeszítésével, amil az életfenntartás legelemibb szükségletéért folylat. És Magyarország — büszkén verjük a mellünket — agrár állam I Ha igy megy tovább, hozzátehetjük: pusztuló agrár állam. ts az illetékesek — mint valamikor a bölcsek és a vének — a csillagok járásából háborúkat, özönvizeket, kolerákat olvastak ki, ugy rajzolják a szomorú magyar gazda egére: világjelenség. I^az. Világjelenség, hogy a világot végigviharzó gazdasági válság hatalmas szárnyai végigsuhognak az agráriusok feje felett is. De hogy Magyarországon a gazdasági élet pillére a minden osztállyal szemben hatalmas majoritásban élő gazdatársadalom vállán nyugszik, — ez meg magyar jelenség. Volt, van és lesz mindig igy Érzi és tudja ezt mindenki a leghatalma-sabblól a legkisebb adózóig. Csak azl nem érti senki, hogy ezt a pillért, melyet a válság láthatatlan, de kemény vihara dönget, miért nem sietnek megtámasztani ? Miért nem jönnek a teltek, a szónoklatok és frázisok tömkelege után ? A panaszt a panaszkodók elverkliz-ték már annyiszor, hogy szinte belefájdul az ember feje. De ha a szem az orvosló lényt keresi, hiába kutat, mert a tekintet elvész a semmibe. Vagy beleütközik a súlyos állami terhek kősziklájába, melyeket elhen-gergelni vagy megkissebbiteni, de régen szeretné már látni a gazdatársadalom. Kis és nagygazda. Mindegy. A teher egyforma nagy. Emlékezhetnek még az olvasók: az aratás előestéjén megszólaltattunk hasábjainkon egy kanizsai vidéki földbirtokost, aki klasszikusan lömö-ritetic egy mondatba a fájó panaszokat : — Letargia uralkodik ma a gazda lelkén. Nehéz szavak. Az elcsüggcdés és a harc-feladás lenge szele árad ki belőle. Most nézzük, mit mond egy kisgazda. Hallgassuk a füldluró szavát, akinek zsuppos hajlékában, mini kényúr terpeszkedik a gond. Zoltán Boldizsárnak hívják. Bakónaki gazda. A becsület és az őszinteség húsba formált magyarja. Ma beszéllem vele a hetivásáron. Búzát adott cl. Tessék, itt van amit mond. Cifrázás nélkül: Rettenetes, kérem I Tizenkilenc pengőért adlam el a búzáinál. A rozsért tizenötöt adtak. Amelyikért 19.50-et adlak, olyan buza voll, mint a gyöngyszem Hit érdemes dolgozni, termelni ? Milyen fájó szavak. A lóid leghívebb barálja, a magyar földműves keserűség lelten kifakad: „Hál érdemes termelni?" — Mi, egyszerű emberek, a lözs- Teljes a megegyezés Hágában Henderson megvan elégedve az eredménnyel — Nagy ováció Snowden mellett Hága, augusztus 28 Órák hosszat tarló tárgyalások után a konferencián, Snowden és a négy állam közölt a pénzügyi kérdésekben végre megegyezés jött léfre. A főtitkári hivatal külön kom-münikébev közli a megegyezési. Anglia részesedése 96 millió aranymárka A hágai konferencia éjszakai döntése szerint Anglia összesen 96 millió aranyntárka részesedést kap. Henderson kijelentette, hogy a megegyezést nagyon előnyösnek tartja Angliára nézve. Az angol pénzügyminisztert, Snowdent, nagy ovációban részesítették, mintán 22 napig tartó tanácskozás és az utolsó pillanatokig fenyegető kudarc előtt létrejött a megegyezés. A Németországgal kötendő megállapodás pontjai Hága, augusztus 28 (Éjszakairddiójelentés) A hat nagyhatalom képviselői ma délelőtti la-nácskozásukon a német megbizoitak-lól hozzájárulást kértek a következő négy ponthoz: 1. Szabad rendelkezés a Dawes-lervezetből rendelkezésre álló összegek lelett, mely körülbelül 175—220 millió aranymarkát tesz ki. 2. Annak a 79 millió aranymir-kának felhasználása, amelyet a Young-teivezel a jóvátétel számára jelöli ki a német vasutak terhére. 3. A feltétlen annuitásoknak ujabb megállapítása. 4. A nicg8zállóc8apalok költségeinek fedezése szeptember l-e ulán is. dében látjuk a baj okát. De lehel, hogy másban is van a hiba. Azl mondom, tessék elhinni, nincs az egész községben három olyan gazda, akinek az idei terméséből kitelne az évi adója. Nem azért, mert bizony az idén gyenge volt a termés, hanem mert nincs ára a gabonának. Az ember annyit dolgozik napkeltétől napnyugtáig, hogy beleszakad, nem lud egy kis göncöt akaszlani a nyakába és mikor idekerül a piacra a szekerével, az öklét rág|a, mert amit a munkájáért kap, nem elég adóra ... Nem is tudjuk, mi lesz ennek a vége. írjam ide, hogy azl mondta ez az egyszerű polgár: „Jó vége nem lehet ennek I A nép el van keseredve. És azt látjuk, hogy senki sem gondol arra, hogy segiisen a népen. Legalább segítene az állam és adna olcsó pénzt. A bankok váltóra már nem is adnak. Csak bekebelezésre. De ugy hallom, már arra sincs pénz. Ha bejön a gazda a városba, ugjis annyi az egész utja: a bankig és vissza I" A szövetségesek által megszállott területek kiürítése Hága, auguaztua 28 (Éjszakai rádiójelentés) Délután a politikai bizottság összeült, hogy megállapítsa az értekezlet munkálatainak mérlegét és a következő pontok felett határozzon: 1. A második zóna kiürítése az angol, francia és belga csapatok állal szeptember 1-től kezdödöleg. 2. A harmadik és utolsó zóna kiürítése a Young-lervezet végrehajtásától számított bizonyos időn belül. 3. Az angol és belga képviselők megtartása a rajnai bizottságban a megszállás tartamára. 4. A ténymegállapiló és egyeztető bizottsig kiküldésére Genfben hozott határozatok érvényesítése a kiüiitett területeken. Hága, auguaztua 28 (Éjszakai rádiójelentés) Snowden ma esle & födelegációk tiszteletére vacsorál adott. — Este \'/28-ig tárgyaltak a nagyhalalmak, de nem tudtak megegyezni a rajnai megszállás költségeinek tekintetében. A tárgyalásoké & Snowden vacsora miatt megaz^tfták, majd azután ismét fűlyMBraz éjszaka folyamán. Lakehurst felé repüla Zeppelin Canaas-City, augusztus 28 (Éjszakai rádiójelentés) A „Oraf Zeppelin* középeurópai időszámítás szerint délután 4 óra 39 perckor elérte a város délnyugati külvárosát. A repülőlérről egy repülöra] azonnal felszállolt a léghajó üdvözlésére. — És itt van a bor 1 Ott rothadhat el, mert senkinek nem kell. 16—18—20 fillért sem adnak érte. Hisz rézgálicért kellett fizetni 80 fillért. Az állatnak némileg még van ára, de nem adhat el az ember mindent. Amil lehetett, azon már régen tul vagyunk. Akinek hat tehene volt, már csak 3—4 van. És ha igy megy, egy marad. Akkor aztán beállhat ő az ekébe és húzhatja. Mondhatom, uránt, ilyen helyzetben még soha nem voll a nép. Hiába vannak a gyűlések, hiába minden. Minden csak papíron marad. Olt vannak a gazdaságok. Kellenének gazdasági eszközök. Uj fajták, jobbak, mint az eddigiek. Ki mer venni ? — Miben látjuk a segítés módját ? Hát kiben lássuk, mint a kormányban. A kormánynak kellene erélyesen fellépni a spekulációval szemben. Vagy nem is tudjuk már, mit is kellene, csak azt tudjuk, hogy borzasitó rosszul megy a sora a gazdának. Hej, utam, a 19 pengős buza mindent megmond! U. Oy. zalai közlöny Határkő a kanizsai knltnrában Városunk kulturális életében eseményt jelent a mai nap. Uj vezetőket kap a Városi Szinház. Nemcsak a két hónappal ezelőtt eszközölt személyi változás lett véglegesen szankcionálva, de a részvénytársaság teljes struklurája megváltozik, uj vezetőség jön, amely a nagykanizsai mozgószinházak irányításánál gyümölcsöztetni is fogja gazdag tapasztalatait. Az ilyen kulturális vállalatok élén mindig nagy jelentőségük van a személyi változásoknak, mert a vezetők gondolkozása az egész intézményen végigvonul s az ö egyéniségük bélyegét a vállalat magán viseli. A változás Nagykanizsa közönségének szempontjából sem közömbös, mert a Városi Szinház ugy is, mint a színészet hajléka, ugy Is, mint mozi egyaránt fontos kulturtényezóje ennek a városnak. Nem akarunk rekrimináini s nem is célunk, hogy a multakért most tegyünk szemrehányást, azt azonban nem mulaszthatjuk el megemliteni, hogy az elmúlt két esztendő sikertelensége hatással volt minden olyan körülményre, amely a színházzal, vagy a vele kapcsolatos kulturkérdésekkel összefüggött. Őszintén örülünk a mai nappal kezdődő uj vezetésnek, mert ismervén a személyeket, minden reményünk megvan arra, hogy az anyagi és erkölcsi érdekek mérlegelésénél ez utóbbiak fognak előnyben részesülni. S meg vagyunk arról győződve, hogy az erkölcsi és szellemi értékek favorizálása nagyon rövid idő alatt az anyagi eredményeket is maguk után vonják s előreláthatólag hamarosan virulni fog az intézmény ugy is, mint üzleti vállalkozás. Meleg érdeklődés és szimpátia kiséri az uj vezetőség munkáját, intelligens, megértő közönséget talál maga mellett, amely közönségnek a szép és nemes törekvés iránt való hajlandósága és megbecsülése meg fog nyilatkozni nemcsak a rokonszenvben, de a napi kasszarapportokban is. Reméljük, biztosak vagyunk benne, hogy Kanizsa szellemi élete uj erőkkel gyarapodott s be fog válni ama jóslatunk, hogy e változás a város kultúrájának nagy megerősödését jelenti. Vigyázó. A Tuka pör Pozsony, augusztus ar A Tuka-pör mai főtárgyalásán Sláger Károly mérnök tanu-kihallga-tása zárt ülésen déli fél 1 óráig tartott. A délutáni nyilvános ülésen tárgyalták a védelem különböző indítványait. A bíróság mindezeket az indítványokat elvetette. A tárgyalást holnap reggel 8 órára halasztották. A holnapi tárgyalási napon még több fontos tanul hallgatnak ki. Az adóhivatal holnap terjeszti fel a minisztériumba az adórevizióra össze-Írottak névjegyzékét Nagykanizsán egymagában majdnem annyi a revízióra javasolt, mint az adóhivatali körzet összes községeiben együttvéve eselnél meghozza a maga döntését. Értesülésünk szerint nagyon sok azoknak az adózóknak a száma, akiknél méltányos az adórevlzió. Akik még nemrégen jelentékeny adóalanyok voltak és ma tönkrementek, ugy, hogy ezeknél az adóleirás, illetve az adó egy jelentékeny részének törlése nemcsak Jogos, de az emberi érzés diklálta követelmény. Érdekes, de egyben igen szomorú tény, ami legjobban dokumentálja ennek a szomorú képű városnak rendkívüli válságos helyzetét — hogy Nagykanizsa városában egymagában majdnem annyi a revízióra szorultak száma —■ mint a kir. adóhivatal körzetéhez tartozó 46 községben együttvéve. Részletes statisztikát erről legközelebb. Nngykanlzsa, nugusztus 28 Megírtuk, bogy a nagykanizsai városi, valamint a m. kir. adóhivatalban a pénzügyminiszter rendeletére összeírták a hátralékos adófizetők névsorát, hogy ott, ahol az Indokolt, részbeni, vagy egészbeni adóelengedést adjanak. Mindkét hivatal heteken át dolgozott a névjegyzék pontos és lelkiismeretes összeállításán, mig az összeirási munkálatok most teljes befejezést nyerlek. A rendelet szerint ugyanis az összeírásnak augusztus végéig be kell fejeződnie. Mindkét listát holnap terjesztik fel a pénzügyminisztérium Illetékes ügyosztályának, amely függetlenül az itteni hivatal javaslatától — tel|esen a miniszter Intenciója szerint, legjobb belátása alapján, minden egyes Nappal borRereslkeáö, es/e autósió világfi, pongyolában j&árom vármegye sxél&ámosa A titokzatos idegen megjelenik a színen — Bőkezű borravalóival nábobot imitál — Amikor a borkereskedőnek hirtelen kifogy a pénze — Száguldó autón három vármegyén keresztül — A sárvári csendőrség bilincsbe verve hozta be Nagykanizsára a rutinos szélhámost „Apukám édes, adj nekUnJc vacsorátt" szívta magát ilymódon pénzzel —■ gondolt egy nagyol. Lejött Nagykanizsáig, ahol a sikeres munka örömére aranjuezi szép napokat rendezett magának: az egyik korcsmába be t a másik vendéglön ki, egészen az éjjeli mulatóig. A .finom ur" szórta a pénzt. Evelt-ivott és — fizetett, mintha a karputalai maharadzsa kisöccse lett volna. Az előkelő Idegen Zalaegerszeget Is megtisztelte látogatásával, ahol holtrészegre itta magát, majd grandseigneuri pózzal autóval Nagykanizsára jött. Ebben a pompás hangulatban kedve támadt autózni. Felkereste Bakony! nagykanizsai autó-tulajdonost, akivel megállapodott egy autó-kirándulásban — kilométerenként fizetendő 50 filléres taxában. Bakonyi, látva és megtévesztve a „borkereskedő" osztogatta borravalóktól -r- készséggel állt sof-főrjével együtt rendelkezésére. A kellemes estében száguldott a kanizsai autó elegáns, ismeretlen utasával és egyre-másra falta a kilométerekel. Több községben meg is állította a gépkocsit — ahol a maga számára egy-egy csárdánál .üzemanyagot" vett lel, néhány pohár vagy kupica erejéig. Az aulólura alatt mint Varanics János, a senyel korcsmáros fia mutatta be magát Bakonyinak, akinek mutatkozó aggályait egy ily Nagykunlzsa, augusztus 28 Nem mindennapi fogást csinált Szent István-napján éjszaka a sárvári Csendőrség. Egy személyazonosságál mindaddig óvatosan titkoló idegen a mult napokban feltűnt Zalarr.egye déli részén, felkeresett néhány községet, ahol borkereskedőnek adta ki magát. Ahol megjelent, a gazdának megörüli a szive, mert mindenütt kijelentette, hogy nagyobb mennyiségű borra van szüksége. Sima modora, biztos fellépése és jól-Oltözötlsége, párosulva nagyszerű svádájával: mindenütt a legteljesebb bizalmat és közlékenységét biztosították számára. A borkereskedő zalai útjában többek között megfordult Oelse és Kerecseny községekben. Mikor már jól a gazdák szivéhez melegedett: jött az érvágás. Aszerint, akinél mennyit tudott. Mert rendesen pillanatnyi pénzzavarban szenvedett. És igy megtörténi, hogy ncin a gazdák látlak pénzt bortermésükből : hanem az élelmes idegen vitte .kölcsön" pénzüket. Hogy hány községben és hány gazdán vitt véghez ilynemű zseboperációt — azt most állítja össze a csendőrség. A borkereskedő ur Kanizsára rándul mulatni. Mikor az ismeretlen ur m.1r lele I92S. augumu« 20. nevű névjeggyel sikerűit is eloszlatnia. És szágulgottak és egyre-másra eltűntek a kilométerek a kellemes éjszakában. Egynapos, nászutazó férj sem érezheti magát különben, mint a borkereskedői, illetve korcsmáros! külső alatt utazó maharadzsának. „Apukám, nyisa kl, megérkeztünk I" Már messzire benn Vasmegyében száguldott az autó, amikor Senye községbe érkeztek. Az .Ismeretlen ur" nagyszerűen dirigálta az autót. A községet és minden utat Ismert. A korcsma előtt megálttak. Oyufa-gyujtásnál Bakonyi elolvasta a cégtáblát: . Varanics János korcsmája." Ám, nem maradt ideje, mert utasa bezörgetett a lezárt vendéglöablakába: — Apukám, nyiss kl, megérkeztünk. Amikor azután a vendéglős kinyitott, az ismeretlen még Bakonyi soffőrjének is vacsorát rendelt, ami persze nagyban emelte tekintélyét Bakonyi s sofförje előtt. És ha voltak eddig kétségei és gyanúja, az .Apukám" és a bizalmas fellépét mindent eloszlatott Bakonyiban. Amikor tul voltak a vacsorán, folytatódott az ut Sárvár felé, ahol állitólag .feleségének apja volt a korcsmáros." Lecsap a nemezls Persze itt is iddogáltak, eltek. Amikor utasa néhány percre kiment, Bakonyi szóbeszédbe elegyedett a korcsmárossal, akinél dicsérte .vejét." Ám az csodálkozásra tágult izemmel megismételtette vele az előbbi mondatot. Neki semmiféle veje nincsen — hangoztatta és igy kezdett valami világostág derengeni Bakonyi fejében, aki mintha hideg zuhannyal leöntve érezte magát. Eközben bejött másik vendég ís, aki mint szélhámost ismerte a .vő" urat. Az autózás számlája Sárváron már felrúgott közel 250 pengő erejéig. Bakonyiban felforrt a vér. Amikor azután az Inkognltós ember bejölt ét sarokba szorították, az szótlanul és némán meredt maga elé bünöstége tudatában. Vasraverve, csendőrkézen a gáláns mulató Nem telt bele egy félóra ét Bakonyi autóján a korcsmába érkezett a csendőrség egy járőre, amely karperecekkel látta el az inkognitó fejedelmet. Bakonyi autós persze várhatja a 250 pengős fuvardíját. Ismét Kanizsán, kakastollas kísérettel Értesülésünk szerint a csendőrség csendőrség csakhamar kinyomozta, hogy a szélhámos — aki kihallgatása alkalmával sem akarta magát megnevezni — nemcsak Zalában ét Vasban, hanem Sopronmegyében it követett el hasonló stikliket, melynek kiderítése motl folyik. A vasvári csendőrök tegnap reggel vasraverve hozták be Nagykanizsára, ahol végig járták vele mindazokat a helyekel, ahol megfordult és mulatott, majd kiviszik öt a községekbe is, ahol 1929. augusztus 29. mint borkereskedő ténykedett. Sikerült megállapítani, hogy az illető Nóvák Iván volt csáktornyai korcsmáros, aki lönkremenvén, most ilyen uton és ilyen eszközökkel akarta magát fenntartani. A 200.000 pengős váltó esete Érdekes megemlíteni, hogy a szélhámos nemrégen egy 20 000 pengős váltót mutatott be az egyik bankházban, leszámítolásra. Azonban ugy az ember, mint az egyik szombat-kelyl takarékpénztártól szóló váltó gyanús volt a bankház tulajdonosának, aki természetesen megtagadta az összeg kifizetését. Óvatossága nem volt hiábavaló. Ugy járt volna, mint Bakonyi, a gépkocsitulajdonos. Mozgószinház A ..Natíalin"-bunltó Az Uránia és Városi Mozgók e hó 31-én adják át a mozik irányítását az uj direkciónak s ugy látszik, a rági Igazgatóság a mai és holnapi napra tartogatta a magyar Irodalom egyik gyöngyszemét, mintegy dokumentálni akarva, hogy a most belelt időszak mindenkor szivvél-lélekkel Istápolta a magyar kultúrál s az ö igazgatásának uiolsó napjára is magyar filmet, magyar iró munkáját, magyar színészek művészeiét vetili vászonra. Bunkónak szánta a naftalint. Magyar film. Hellai Jenő bohózalának filmváltozata. A bohózat még ma is müsordarabja a hazai és külföldi színpadoknak. Kivételes tehetség!! magyar Iró ennek a darabnak a szerzője, aki a legtipikusabb pesti ZALAI KÖZLÖNY humornak a legigazibb kifejezője. Sziporkázó szellemesség, élő és létező alakok, eredeti ötletek, frappáns fordulatok jellemzik a darabol s ezeket a jólulajdonságokal teljes egészükben álpláuiállák a filmbe s ha lehet fokozatról beszélni, ugy mondhatjuk, hogy a film ezeket a színpadon nem megfelelően érvényesülhető előnyöket még kifejezőbben, színesebben domboriija ki. fiz különben természetes, mert a színpad az iró gondolatának az interpretálására nem nyújt akkora lehetőségeket, mint a film. A filmet a Cosmos-gyár állította elő nagy gonddal és még több költséggel. Ugy a gyönyörű felvételek, mint a kiváló rendezés és magyar munka, dicséri a magyar művészetei és a magyar filmipar fejlettségét. A neves magyar művészgárda mellett a szereplök közölt találjuk Erna Morenát, Vivian Oibsont és a nagy olasz művészt Livio Pavanellit. A fzcnzációs film elkerült hozzánk, hogy a nagy magyar színműíró munkájábn, magyar művészek játékában a kanizsai közönség is gyönyörködhessen. Ugyanekkor egy másik sláger is kerül bemutatásra „Rascal győz" cimmeli amelynek főszerepében Art Accord alakit egy nagyon szimpatikus fiatalembert a tőle megszokott nemes művészettel. E kél sláger a Városi Színházban e hó 29-én és 30-án, csütörtökön és pénteken kerül előadásra. A műsort Hiradó fogja bcvczclni. (—) = Mosonyi Mimi áll. kép. oki. zenetanárnő Keszthelyen tanítását újból megkezdi. Az 1929/30. tanévre jelentkezni lehel kedden és pénteken d. e. II —12-ig. Akadémiai vizsgára előkészít. NAPI HÍREK NAPIREND Augusztus 29, osfltBi*tBk Rém. katolikua: K. János. Protestáns: Erneszlln. Izraelita : Ab hó 23. Városi Mozgó .Naftalin-, vidám pesti tórténel .Rascal győz I" vadnyugati történet. Híradó. Gyógyszertári éjjelt szolgálat: 1. hó végéig s Metkfy-BcluJ.féie Főutl gyógyszertár. (lőztflrdő nyitva reggel 6 órálót este 6 óráig (hétfő, szerds, péntek délután és kedden egész nap nőknek). Időjárás a nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések; Szerdán a hómirsfk-let: Reegel 7 órakor+17.2. délutá.i 2 őrskor +26.6, este 9 órakor +20 2. Pcthóut: reggel tiszta, délben lelhős, eate tlazla égboltozat. Szélirány: Reggel keleti, délben délkeleti, este délkeleti szél. Jk ■ataeroMalal InMaat aata 10 Arakar jalastia ál JáSJáráakaa láaysgss vAltoaáa aam várható. — A főispán Itthon. üyBmOrey György, Zalamegye főispánja hazaérkezett nyári szabadságáról és átvette hivatala vezetéséi. - UJ törvényszéki biró. Dr. Imre/fy László kir. törvényszéki biró, akit a nagyatádi járásbíróságtól a nagykanizsai törvényszékhez helyeztek át, tegnap Nagykanizsára érkezett és tisztelgő látogatást tett a közhivatalok és hatóságok fejeinél. Dr. Imreffy a mai nappal átveszi hivatalát, ahol egyelőre a cégügyeket és kényszeregyezségeket intézi. = Zongora-tanítás. Nagykanizsa uri családjainál négy esztendeje fejt ki eredményes működést a zongora-oktatás terén dr. Vásárhelyi Nánaorné zongoratanárnő, aki Liszt Ferenc tanítványánál, Juhász Aladárnál és Vida Prelesnikorn prágai művésznőnél szerezte meg kiváló képesítését. Vásár-helylné a budai zeneakadémia volt tanárnője október l-től Fő-ut 19. I. em. alatt folytatta tanítását. Órákra jelentkezni lehet Teleky-ut 11. sz. a. — Toborzási napok karpaszo-mányos katonatanulók részére. Karpaszományos katonatanulók számára a legközelebbi toborzási napok (a városháza II. emeletén) szeptember hó 3., 10., 17., 24. és 30., amikor az avatóbizottság reggel 9 órától déli 1 óráig működik. — Iskolai értesítés. A nagykanizsai állami polgári fiu- és leányiskolában a pótbeirások szeptember 2., 3. és 4. napjain délelőtt 9 órától 12 óráig lesznek. Még 1. osztályos tanulók is felvétetnek. A felvételi és tanlervkülönbözcti vizsgálatra augusztus 29-én délután 2 órakor kell jelentkezni, a |avitó és pótlóvizsgálatok 30-án és 31-én délelőtt tartatnak. Az épületben folyó tatarozási és átalakítási munkálatok miatt a tanév megnyitása csak szeptember 9-én lesz. Gyülekezés fél 8 órakor. Igazgatóságok. — Régvárt Jó hlr. Villámgyorsan híre futott a városban, hogy a legjobb minőségű férfi öltöny- és kabát-szöveteket egy ritka kedvező vétel folytán olcsón árusítja Singer József és Társa. Megtekinthető vétel kötelezettség nélkül. Mielőtt őszi bevásárlásait eszközli, tekintse meg dúsan felszereli áruraktiramat, mert pénzt fog megtakarítani, ha szükségletét nálam szerzi be. Férfiszövet.......140 széles 5 Pengő Férfiszövet, tisztagyapju 140 széles 10 P-től kezdve A tavalyi idényről megmaradt angol férfiszövetek féláron lesznek kiárusitva. Téli kabát, valamint a legújabb Toledó-Flokotlé felöltő-kelmék és más divat férfi és női szövetkelmék megérkeztek. Dus választék ebédlőszőnyegekben, függöny, paplan, plüseh és Moguett átvetőkben KIRSCHNER MÓR férfi és női divatkelme áruházában Fő-ut 3. (Városhálával szemben.) ZALAI KÖZLÖNY = A KéményseprA-vendéglö-ben ma este disznótoros vacsora. Jó borok. — Kitűnő cigányzene. — Iparos-értekezlet Hahóton. Tudósilónk jelenti: A pacsai Ipartestület megbízottai, Török Qyula pacsai főjegyző, ipartestületi megbízott, iMndi Ferenc igazgató-taniló, ipartestületi jegyző és több iparles tületl tag vasárnap délután megjelentek Hahóion, ahol az Iparoskör helyiségében 35 helyi Iparos jelenlétében megbeszélés! tartottak. Landl Ferenc ipartestületi jegyző összetartásra, megértésre lelkesítette az iparosokat, ennek során az Iparososztály érdekeit, annak mikénti szolgálatát ecsetelte. Az újonnan létesítendő országos iparos hitelszövetkezet tagjait toborozta, mire határozatiig kimondották, hogy kérni fogiák a járásbíróság és adóhivatalnak Pa-csdn leendő felállítását. Török Gyula föiegyzö közölte az iparossággal, hogy a pacsai forgatmiadókörzet működését megkezdte, — ide tartozik Hahói is — ö, mint e hivatalnak főnöke mindig igazságos, de méltányos munkát végeztet. Az iparoskör elnöke, Horváth Oábor kalapos-mester a küldöttség fára^Q|ását hálásan megköszönte. h\\) = Lehoczky Emília áll. polg. isk. tanárnő, oki. francia nyelvtanárnö szept. 1-töl ismét megkezdi a francia nyelv tanítását Teleki-ut 27. — Pisztolypárbaj. Ungár Mihály kaposvári malomigazgató és Galamb Károly kereskedő pisztolypárbajt vívtak egymással. Sebesülés nem történt. A párbajfelek nem békültek ki. = Flanelt- és kartonmaradékok a legjulányosabb árban Singer József és Társa cégnél kaphatók. JEgy klskanlzaul fuvaros súlyos uerencaMen«<9>! a lejenyel rrtföbrn Nagykanizsa, augusztus 28 Szerda délután a letenyei erdőben súlyos szerencsétlenség érte Kunlcs László kiskanizsai fuvarost. Kunlcs a a letenyei erdőből fát fuvarozott be Nagykanizsára. Már épeu megrakta szekerét, hogy beinduljon, mikor a lova fejberugta. A rúgás oly szerencsétlen volt, hogy Kunics áikapocsa eltörött. A rendkivül súlyosan sérült emberhez kitelefonálták a mentőket, akik a mentőautóval beszállították a nagykanizsai közkórházba. Kunics balesete ügyében senkit felelőség nem terhel. Nagy szőnyegraktár Nagykanizsán. Valamennyi szönyegvá-sárló saját érdekében keresse fel Singer József és Társa divatáruházát, ahol nagy választékot talál mindenfajta futó-, ágyelö- és nagyszönye-gekben, sezlon-, ágy- és asztaltakarókban, valamint bútorszövet- és függönyökben Príma minőségű fehér és ecru grenadin és tussor az öaszes szélességben. A Vasutas Dalkör kirándulása Cégrádra Nagykanizsa, augusztus 28 A Nagykanizsai Vasutas Dalkör vasárnap, szeptember 1-én kirándulást rendez a közeli Légrádra, ahol a szabadban zene, tánc és nagyszerű lakoma várja a kirándulókat. A Dalkör Lehrmann Ferenc vezetése alatt irredenta dalokat fog énekelni ez alkalommal, mint az volt most kél éve is. — A kirándulást Ansorge Antal dv. pályamester rendezi és annak sikerét a teljes dalárda részvétele eleve biztosltja. _ — PAtbalráaok ■ nagjkanlxaal falaSkaraakadalml Iskolában 4a ■ nfll ksrssMsInl axaktanfa-lyamb.n. Az 192930. Iskolai évre a pőtbolrásokat tolyó évi szeptember hó £., 8. és 4-én délelőtt 9 ómkor tartjuk meg. Az I. évfolyamba való felvételhez szükséges okmányok: 1. A gimnázium-, reál- vagy polgári Iskola IV. osztályának sikerrel való elvégzését Igazoló bizonyítvány, 2. születési anyakönyvi kivonat és annak, aki az 1928<2<Mkl tanévben nem tárt nyilvános Iskolába erkölcsi bizonyítvány ls. Egyáltalában nem vehetők lel azok a tanulók, akik s közép- vagy polgári Iskola IV. osztályát csak lsméüéssel vagy Javltó-vlzsgátattal végezték el. A telvótell dl) 2660 itnRfi Ebben az összegben a bo-Irásl díjon és szokásos mollékdljakon kívül a nm. Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter úrtól előirt egyéb tlljak ls henttoglaltatnak. A felvételi a beíráskor fizetendő és ennek fizetése alól senki som menthető tol Az évi tandll 176 — pengó. Az első negyedévi tandíjat, azaz 44 — pengát szintén a beírás alkalmával kell megfizetni. A női kereskedelmi szaktanfolyamban ls a pőtbolrásokat szoptember 2., 3. és 4-én eszközöllük. A felvételnél Igazolni kell, hogy a Jelentkező a közép- vagy polgári Iskola IV. osztályát sikerrel elvégezte. A beíráskor értcsltő-dl), Ilimül) és Iskola szanatóriumi Járulék elmén 5 24 penzfi és a 144 - peied évi tangljnak a negyedrésze, azaz 36 — pengő. összesen 41 24 prn^A fizetendő Nrrgykanlzsa, 1929. évi augusztus hó 27-én. Az Igazgatóság. - ószl divat. Oondos hölgyek már most, az ősz beállta előtt leltétlen szerezzék be ruhaszfikaégMtl-kel Singer József és Társa divatáru-házában. Már megérkeztek az összes ujdivalu flanellek, pargetok, 6lma és okítás kordbársonyok, ruha- és kö-peayszövelek, gyapju-jumper és alj anyagok, bélé3áruk. A cég dlvatdol-gai mindig szenzációt kellenek. = Ml a titka, hogy mindenki szőnyeget Barta Miksánál vesz? Mert kedvező részletfizetés mellett készpénzáron vásárolhat. Legjobb üditő ital a közismert Kapható minden füszer-és csertiage kereskedésben. Főraktár: wnwú. Király-utca 21. 1989. augusztm 29. Ha (áj l leje és uédU. ha teltsé- get, bélugalmat, gyomorégést, oldal-szurás, mellszorulást és szívdobogást érez, igvék minél előbb valódi „rerenc lólí\'f" keserllvizet. Gyomor-és bélszakorvosok bizonyítják, hogy a rerenc lóziel viz remek természetalkotta hashajtó. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszer-üzletekben.__ Kanlxsai Iparosok a Kaposvári MáiUiáson Nagykanizsa, augusztus 28 A nagykanizsai Ipartestület mindenkor tevékeny részt vesz a szomszéd testvértestületek életében és minden megmozdulásukat együttérzéssel, figyelemmel kiséri. Ma reggel fél 5 órakor több mint ötven kanizsai iparos Kaposvárra utazott Kiss Ernő ipartestületi elnök vezetésével, hogy az oltani országos ipari és mezőgazdasági kiállítást megtekintsék. Tanulni, impressziókat szerezni mentek a szomszéd Kaposvárra, hogy azokat kamatoztatni tudják majd annak Idején Nagykanizsa részére. A csoporttal együtt ment Kaufman Lajos városi tanácsos, iparbiztos is. A nagykanizsaiakat a kaposvári Ipartestület hivatalosan fogadja. A kiállítást megtekintő iparosság még a délután folyamán visszatér Nagykanizsára. — Siófokon elfogtak egy falbontó betöröL Kremsir Béla siófoki vegyeskereskedő üzletébe betörést követtek el. Az udvar felől kibontották a falat és ugy hatoltak be az üzletbe, amelyet ezután teljesen kifosztottak. A siófoki csendőrség a nyomozás során megállapította, hogy a betörést Jenel István 32 éves kecskeméti születésű, siófoki lakos követte el, akit őrizetbe vetlek. Jenei tagadta a betörést és azt állította, hogy a betörés idején nem is volt Siófokon, azonban alibijét nem tudta Igazolni semmivel. Átadták az ügyészségnek. ~ UJ rendaxer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopstein Szombathely, Kőszegi-utca 5. — A Zalai Évkönyv — Zala kultusza. = A világhírű Telefunken cég hangverseny-autójával folyó hó 27-én és 28-án nagyszabású hangversenyt tartott. A hatalmas eröiitö modern berendezése méltó a Siemens névhez. Meglepő volt az u. n. Blatthaller hangszóró, amely kristálytiszta hang-színezetévcl egész Nagykanizsa közönségét bámulatba ejtette. A Telefunken cég nevéhez szükségtelen kommentárt fűzni, mert hiszen köztudomású, hogy ugy az összes németországi, valamint a magyar lakihegyi adóállomást is Telefunken építette. Gazdasági-magvak. Kerti-magvak. Műtrágyák. Szuper foszfát, mésznitrogén, kállsó, chilei salétrom stb. sül. Strlus növénytápsó. Hármas hatású keiU műtrágya. GydmSIosfa wid&uerek. Babona oaá«áxéa»rtk (porpácok és nedves pácok). Matláralaiiiak. Baromfi aiadalak. Kicsinyben és nagyban kaphatók: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya és növényvédőszerek kereskedésében Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Teleion 130 IHaxáal karfvaxmáisy. A I)una —Száva—Adria Vasúttársaság Igazgatósága a tolyó évi augusztus bo 81 tői szeptember 8-lg Qrázban tartandó nem zotktizl árumlntavásárra és az ezzel kapcsolatos kiállításokra utazók részére társaságunk magyar vonalain 28 száza lékos menetdljkedvezményt engedélyezett A (írázba való utazás legkorábban tolyó évi augusztus 28-án 0 órakor kezdhető meg, de legkésőbb tolvó évi szeptember hó ft-án 12 órakor befelezendő. A visszautazás legkorábban tolyó évi augusztus hó 28-áuí 16 órakor kezdhető meg és szentember hé lt-én 24 órakor befejezendő. Az úllomdsfönök. ■= Legjobb olvasnivaló a Nemzeti U|ság Aranykönyvtára. Ára előfizetőinknek kötetenként 150 P és 30 fillér portó. 4242 halottja van a kolerának két hónap alatt Indiában Bombay, Augusztus 28 (Éjszakai rádiójelentés) Junius utolsó hetétől máig a kolerának 4242 halálos áldozata van. BBR (Bflildlfcéaak) H — kink. Maauáa-•ág. llsugf. — haagRneay. 8 — slMáa Oy — gyermekeknek. A — asszonyok-Mk. Z — ksh. Mg. - mezőgazdaság. Ht. - Ifjúsági előadás. F — MMa. Q — gramofonzene. Jb — Jazz-baad. K — kabaré. aZ. — oápazcitl mm. Augusztus 29 (csütörtök) Budapest 9.1S Az I. bonv. fcy elted zenekarának hangv. 930 H. 9.45 A haogv. folyt. 11.10 Nemzetközt vizjelzószolgl&t 12 Déli harangszó. 12.05 Cigányzene 12.25 H. 1335 A hangv. folyt 13 Pontol kló-lelzés. 14 30 H. 18 Rádió Szabad Egjreltm Utána: Ponl-s időjelzés. 17.15 Hangv 18.30 P. 19 cigányzene. 20.15 G. Uttna kb. 22.10 Pontos Időjelzés. 22.30 A Domokos vokálkvartetl hangv. 23 Cigányzene. Bécs 11, 15 30 20.05 éa 20 30 Hangv. 21 20 Zene. Berlin 14 Orgortatangv. és Q. 17 Hangv 19.85 Dclest. London, Davratry II O. 12 Hangv. 12.30 0 3 és 16 Zene. 16.45 Orgooa-hangv. 17.15 Oyermekóra. 18.45 Modern zongoraszonáták. 19.45 Hangv. 20 7ene. Prága 1130 Q 12.20 Hangv. 16 30 0y 19.45 Filharmonikus hangv. I Legjobb iskola-cipők, cserkészclpők, sport- és vadászcipők, továbbá tornacipők MILTÉNY1 SÁNDOR ÉS FIA cipőüzletében Főúton, a város palotájában. 1030. aiwUMtm 29. SPORTELET A vasárnapi Rákospalota—Zala-Kanizsa bajnoki mérkőzéssel megnyitjuk tippversenyünket A profi csapat első bajnoki mérkőzését Idegenben játsza le A vasárnap esti eredmény-kihirdetéseket Ismét rendszeresítjük Nagykanizsa, augusztus 28 A Profi Labdarugó Szövetség ntézőbizottsága még a mult héten megellette a II. liga sorsolását, melyet legközelebb közlünk. A sorsolás értelmében a Zala-Kanizsa első bajnoki mérkőzésére igen erös ellen- ZALAI KÖZLÖNY lelet: Rákospalotát kapta és a pályaválasztó jog li a palotai csapaté. A Zala-Kanizsa tehát első bajnoki mérkőzésére Idegenbe utazik és ismerve a palotai homokos talaj .rejtelmeit", nem minden aggodalom nélkül küldjük útjára a csapatot. Igaz, hogy a lelkesedéssel párosult kitartás és észszerű játék mind a két pontot a Zala-Kanizsának juttathatja. A vasárnapi bajnoki szezon kapunyitásával Ismételten megkezdjük tippversenyünket, melynek a tavaly oly nagy sikere volt. Három napon át: pénteken, szombaton és vasárnap közlünk tlppszelvényeket, melyeknek bedobásl helyei: Vékássy órásüzlet, Centrál kávéház és Szabó Antal sportüzlete. A tippek bedobási határideje szombat este, illetve a két üzletnél kilelt tippgylljlő ládában vasárnap délelőtt 10 óra, a Cenlrálban pedig déli 12 óra. Az ezután bedobott tippeket nem vesszük figyelembe. A helyesen tippelők között tribün-jegyeket sorsolunk ki és időnként ajándéktárgyakkal julalmazzuk a legjobban lippelőket. Természetesen a tlppszelvényeket be lehet küldeni postán vagy más ulon a szerkesztőségbe is. Itt a szezon lehál, tessék tippelni lelkes sportközönség I A tippeket vasárnap este számláljuk össze Szabó Antal üzletében és onnan hirdetjük ki az eredményt is a sporteredményekkel együtt. Slávla—Wlenna 4:2 (0:0) Prága, augusztus 28 (ÉJssakai rddiójelentés) A Középeurópai Kupa-mérkőzések során ma délután a Slávia—Wien na reváns-méfkőzést játszották le, melyet a cieti csapat nyert meg 4:2 (0:0) irányban. (Az NTE) ma délután 5 órai kez dettel a Zala-Kanizsával 2 kapus-lrénlnget tart A vasárnapi bajnoki mérkőzésre való tekintettel az összes játékosok jelenjenek meg. Intéző. (A levente labdarugó szövetség) Intézőbizottsága ma este fél 9 érakor tartja első őszi ülését, melyre > tagok teljes számú megjelenését kéri ai elnökség. — Az őszi forduló tl»ő mérkőzései vasárnap kerülnek lejátszásra. Tekintettel a szombathelyi versenyre, azok a csapatok, melyek- nek játékosai azon résztvesznek, kérhetik a vasárnapi mérkőzés elhalasztását. Az összes haroa hurok, alkatrészek és J.vltáaok a legkiválób minőségben. Nagy választék u| éa régi hegedűkben II P.üflSIÍt lelteié. Zongora hangolás, bórözél, javllás. A legiobb márkájú bécsi és németországi aonseraflfárak kápvlaa- lat* — kedvelő llietési faltételekkel — valamint haaználl zongorák. Minden munkáért és áruért a legmesszebbmenő garanda LADECZKY iugiziittM Nagykanizsa, Ualneai-ntoa S. 4191 _____ Legtökéletesebb angol RALilGH motorkerékpár minden typus raktáron GOOD\'YEAR a legjobb autó és motorkerékpár pnaumatik Körzetképviselet és lerakat: Szabó Antal fegyver- és sportüzlet, autó és motorkerékpár osztálya. KÖZGAZDASÁG Herceg Festetics Tasziló gazdaságának kitüntetése ■ kaposvári kiállításon Nagykanizsa, augusztus 28 A kaposvári kiállításon, mint azt a Zalai Közlöny tegnapi száma megírta, löbb zalai kiállítót kitüntettek arany és ezüst éremmel és diszes oklevéllel. A mosl érkezett jelentés szerint herceg Festetics Tasziló keszthelyi főúr gazdasága a kiállításon több nagy es első dijat nyert. így a telivér slmmenthali marhák kiállítása közölt a nigy dijat herceg Festetics Tasziló Gyopár nevü bikája nyerte, mig az I. b) dijat is a herceg Gizellája nyerte. — Az üszők alcsoportjában a herceg uradalmának MIII nevü üszője I. a) dijat nyert. Még a sertések csoportjában nyert I dijat herceg Festetics Tasziló gazdasága, ami a legszebb elismerés a hírneves uradalmi állattenyésztésnek. (—) Országos vásárok Zalában. Szeptember hónap folyamán Zalamegyében a kővetkező helyeken lesznek országos vásárok: szepl. 2-án Zala-szenigrólon, Szepetken, Zalaapátlban éa Badacsonytomajon, 3-án Nagykanizsán, 4-én Nagylengyelben, 9-én Zalaegerszegen es uyulakeszlben, 11-én Balatonfüreden és Becsehelyen, 13-án Kehidán, 14-én Zalabaksán és Tótszerdahelyen, 23-án Nován és Nemesnépen, 26-án Keszthelyen és Hahóion, 30-án Türjén. (—) Termésüket elrdgó gyümölcsfákról ir a „Növényvédelem" 6» „Kertémat" legújabb száma. Cikkekot köz\'/i még a gyllmöicaaszalásról. a csemegeszőlő termesztértről, az ősztbarackff ültetéséről, a talajvizsgálatokról és műtrágyázásról, a lótetvek irtásáról, a Gyümölcsfák talajának a gondozásáról, stb. A dúsan Illusztrált szaklapokból a „Növényvédelem" kiadóhivatala (Budapest, V. Föld-mlveléuügyi Minisztérium) e lapra való hivatkozással egy alkalommal díjtalanul küld mutatványszámot TŐZSDE A hetek óta többnyire üzlellelen és lanyha tőzsdét barátságos Irányzat váltotta fel. A hágai események hatása alatt a berlini tőzsde barátságos volt, ami éreztette hatását. A vásárlási megbízások csekély száma következtében azonban az árakban nem jutóit nagyon kifejezésre a változás, leginkább jutott kifejezésre a barátságos hangulat a Kulis-piacon, a többi érték is lu/o-kal javította árfolyamát. — Fixkamatozásu papírok piaca üzleltelen. Valuta és devizapiac részben gyengébb volt. Zürichi xárlat Párti 20-33\'/s, London 25 18. Newyork 019*25 UrUssel 72-23, Milano 7717 Madrid 76 40, Amsterdam 208 20, Berlin 173 70, Wien 73 13 Softl 3*75V», Prátrs 1537, Varsó 5827\'/l. Budspest tO\'SS Belgrád 9-ll»/», Bukarest 3 08Vi. TenntajHnsáe Az árak változatlanok. Buza tlszav. 77-es 22-40 -22*60, 7á-as 22-60 -2280, 79-es 22 80 -23 10, 80-aa 2300-23 20, dunánt. 77-ta 22 00-22 20, 78-as 22 20 —22 40, 79-ea 22 40-22 60, 80 as 22-50 -2270, roil 1620-1640, tik á.pa 16-50—17-00, aörárpa 19-50— 21 50, llb 14 25—14 50, tengeri tsxt 23 60— 24-—, dunántull 22 75 —23 2V repce 4600-48— korpa 12 80 IS40. Seriénátár Felhaltál 3241, eiiditiln 1242- — Elsőrendű 1-72—1-73, izedett 1-68—1-68, szedett köaép 1-54—1-62, könnyű 1-30—1*40, I-s5 rendU Öreg 1*64—1\'68, tl-od rendi öreg 1-48—1-52 angol sBIdő 1-40—1-60, sialonna nagyban l"92—1-96, islr 2*10-0*00, hul 2*24-2*40, szalonnás lálsertél 2-14—2-22. VALUTÁK Angol t 27*70-27*85 Belga Ir. r9*45-/9 65 Cseh k. 16*89-16-99 Dánk. 152*10-152-70 Dinár 9-98-1006 Dollár 570-10-472*10 Francia f. 22*35-22 65 Holl. 229-00 230 00 Lengyel 64*06-64-35 Leu 3-36-3-40 Léva 4 11-415 Líra 29-70-30*05 Márka 136 10-13670 Norvég 102*20-152-80 Schlll. 80-40 80 80 Peseta 83-95 84*65 Svájd f. 110-05 110 55 Svédk. 153*15-15375 DEVIZÁK Amit 229*30-220*00 Belgrád 100M007 Bérűn 136*27-136 67 Brttliul 79*57-79-82 Devizalei 3*39-3*41 Kopenh. 152 30-152 70 London 27-73-27-íl Madrid 84*00-84*60 MlllflO 29*91-30*01 Newyork 572*20-3-80 Osilo 152*40-152*80 Pária 22*39-22-46 Prága 16 94-16*99 Siófta 4*14-4*16 StodÜL 153-32-15372 Viraó 64-15-64*35 Wka 80-56-80*81 Zürich 110*15-11045 : MstMIytafafcUitiatt ▼általat, knfaöiak. Felelős kiadó: Zalai Károly. latensrtaa Mefaai Nawykarrtxa. 7Í ... APBÓHIBDETÉSEK Az trs^hlráaáánfc dtj. 10 trüm M imái, MbKÍe. aai dtta lUtL VaaíáJ tnnepoap W aaólg »• fHMr, ulndad további SIÓ dija a flll. Silfdáa áa tekén 10 ia4| SO «M4r, miadu knáhU mó dija C fnl. ÜMt i aiado gibb bétából áfló sió két nóaak t___ tatlk. Állást keradkaek SOWt i.gidaliy. HlrdatAaak B (•<) p.aaA Saaaagaa alul a falaalaaaa kSayvaléa, aaáaaláaéa alkaHMdaa «d«att a 1 • r a ftsstsaáik Raaaltatl kátiaer asaaatt ka»áaa- aacAaWdscrj.C gépgyár, SÖgáf-nt 10. 4187 ■odara, bauaált, |óklrban levő •bédtAt megvételre kereaek. Ajánlatokat a kiadóhivatalba kérek. ■ tndanaaldayt kereaek. Érdeklődni lehet Zrínyi MIklóeutca 56. bilra, naponta d u. 1—2 óra között. KM diákot teljes ellátásra vállal és szakszerűen tanítja hivatásos tanár. Oaasa-jgrjjt 23.__4106 TaavaJ a legfinomabb Vá kgr. 1*20. Kapható Muazel és Frledenthal csemege-kereskedésében.__4193 Irégápat kereaalr bérbe. Címeket a khdóba kérek. kladl Egy aoaaara bérbe kerestetik. Clta a lóban. 4209 GUBACSOT, mént, nytrabfirt. in-tollat, vaaat éa fémat legmagasabb áron vásárol Strém Barnát éa Fiai Erzsébet-tér IS. , Qyári kaput gyermekttleat krá Welser J. C. gépgyár, Sugár-ut 18. 4197 ■aktértaatylaéa, műhelynek Is likai mas. azonnal kiadó Zrínyi Mlklóa u. 34. Postapalotával uemben. 4185 Kiadd novemberre Sugár-ut 12, emeleten 2, esetleg 3 egymásbanytló lépcsőházi bejáratú sióba, esetleg Irodának la. 4196 Vaaart, sárfi ás vlrls rsast, ólmot legmagasabb áron vesi Sternberg Vilmos, Telekent 20. 3919 Kaafsaaaaa Király Dunántúl legolcsóbb és legnagyobb áruháUba férfi fehér-nemllek nagy váluatékban érkeztek. 4213 Háramaxokda lakáa ftlrdó- és eiő-szobával kiadó Erzaébet-tér 2. 4217 Klárié 4 szobás és 2 szobái lakát váróé közepén. — Rdchenfetd husáruflzlet, Erzsébet-tér 4. 4214 ■áginké. eladó Árpád utca 27. 4215 KattA axakéa. vlivezetékea lakás aovasnbars-a klldó Caengery-ut 67. 4217 Egy udvari lakáé aiept. l-re kiadd — Oylr-u. 40. 4307 Két helyliég Irodának, vlgy műhelynek novemberre kUdó EraaákaMár 1. -4217 Teiekl-ut 35. Slám alatt utcai hároa-szobás lakáa nov. l-re kisdó. 4219 Találtatott pár nappal etelőtt a Korona azálló előtt eay gyöngyaor. Tulajdonosa átveheti klidohtvitilunkban. ZALAI KÖZLÖNY 1929. augusztus 29. Bérautó csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon : 595. Benoze Lakéi Csangery-ut 27lm __ 8333 Nem trükk, valóság! Kedves, barátságos, tiszta szoba-árból 20% Bőséges, Ízletes, házi étkezési árból 10% \' engedményt kap ön, mint ezen lap előfizetője BUDAPESTEM Park Nagyszállodában, VIII., Baross-tér 10. A nagykanizsai klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 7137/1929. tkv. szám. Árverési hirdetmény és árverési teltételek. Oxv. Bnnciom Istvánná nagykanizsai Iskás végrehajtatónak Vsrgs Penecz József és Vsrgs Penecs Ferenc u. o. lakós végre-hajtást szenvedó ellen Indított végrehsjtásl ügyében s telekkönyvi hstóság s végre-bsjtstó kérelme következtében Sz 1881: LX t.-c. ÍM., 146. és 147. §-sl értelmében elrendeli s végrehíj lásí árverést 348 P M8 P tökekövetelés, mt 1928. évi no-vember hó 4. nspfltőt járó 50/o ksmsts M P 60 HU. eddig megállspllolt per- és végrehsjtásl és ti árverési kérvényért einttsl megállspltott 15 P költség behsl-láss végett s nsgyksnlzssl klr. Járásbíróság területén levöj Nsgvksnlzss város-bsn fekvő, s ■ nsgyksnlzssl 9334. szljkv.. ben felvett 8302. hm. udvar és kert Klskinlzsán s végrehajtást szenvedők nevén átló egéss Ingstlanra 3200 P, u o. 1458. sstjkvben felveti 6260. hisz rál Császár réten egész Ingatlanra 800 P, u. o. 5520. szljkvben felvett 1542/1. I. hrsz. s V.rgs Penesz Józsel nevén álló szántó s msloml dtllóben egész Ingstlsnrs és 1542/b 1. hrsi szántó ugysnott, u. • nevén álló egész Ingstlsnrs. utóbbi két Ingitlinrs együttesen 700 P kikiáltási árban. A telekkönyvi hstóság az árverésnek • klr. Járásbíróság hivatalos helyiségében (Igazságügyi psTots, földszint 8. siló) meglsrtásini 1929. évi október hó 19. napjának délelőtti 10 óráját tUzI kl és u árverési feltételeket i köveikelőkben állspitls meg: Az árverés slá kerülő lngsülnok s kikiáltást ár kéthsrmsdánál alscsonysbb áron nem sdhstók el. Az árverelnl szándékozók kötelesek bá-nslpénzltl 1 kikiáltási ár 10%-ál készpénzben, vsgy ÍZ 1881 : LX. t.-c. 42. §-ábln meg hstározotl árfolyammal számított óvadékképes értékpaplrosbsn a kiküldöttnél lelenni, vagy a bánatpénznek előlegesen biról letétbe helyezéséréi kiállított Tetéll elismervényt a kiküldöttnek átsdnl és az ár verés! feltételekel aláírni. (1881 : LX. t.-c. 147., 150, 170. §§.; 1908: XLI. t.-c. 21. § ) Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, hs többet Igéml senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százafékáfg kiegészíteni. 1908 :CXI. t-e. 2S. §.). Nagykanizsa, 1929. évi Jullus hó 31. napján. A kiadmány hiteléül: Mfkó s. k. (öli,2t Versenytárgyalási hirdetmény. A Nagykanizsai Ipartestület elnöksége nyilvános versenytárgyalást tart székházépületének tatarozás!,, szobafestési, bádogos, mázoló, stb. munkálatinak biztosítására. ,. . , A kiirási művelet az Ipartestület irodájában a hivatalos órák alatt az érdeklődőknek 0 50 pengő ártérilés ellenében rendelkezésre áll. Ajánlatot csak az eredeti űrlapon leltet tenni. A kiirt munkálatok minden anyaggal, munkadijjal, szerszámhasználattal és felügyelettel együtt értendők. Az ajánlóit ár átalányár, mely a munka kivllelével sem nem csökkenhet, sem nem emelkedhetik. Az Ipartestület elnökségének fenni áll azonban az a joga, hogy a kiirt munkanemekből és tételekből, vagy mennyiségekből tetszése szerint elhagyhasson, anélkül, hogy a munkanyertes vállakozó bármilyen cimen ezért kártérítést igényelhetne. Az ajánlatok folyó évi szeptember hó 3-án déli 12 óráig az Ipartestület irodájában benyújtandók pecsételt sértetlen borítékban. Később jölt ajánlatok figyelembe nem vétetnek. Amennyiben kőművesmesterek pályáznak a munkára, tartoznak az ajánlatuk mellékleteként nyilatkozatot adni, hogy a szükséges létraállványt ácsmesterrel fogják végeztetni. Közlendó egyúttal ezen ácsmester neve is. Építési engedélykérése, területhasználati dij fizetése szintén a munkanyertes vállalkozó kötelessége. Az Ipartestület elnöksége fenntartja magának azt a jogot, hogy tekintet nélkül az ajánlatok végösszegére, a munkálatokkal részére a legkedvezőbbel bizza meg, vagy a munkálatokat más uton biztosítsa. Nagykanizsa, 1929. évi augusztus hó 28-án. Kiss Ernő s. k, 4212 os IpirtestUlet elnöke. Gazdák és uradalmak figyelmébe!! Van szerencsém a n. é gazdaközönség figyelmét felhívni a KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson, Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjutányosabb árban,- egy vagy két évi réKzIetfixatésre is, minden előleg nélkül kaphatók a „KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál, Nagykanizsa, FS-trt IS. szám. Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltételek mellett. Szükségleteinek beszerzése előtt kérjen Árajánlatot I feltétlen Magyar Távirati B.-T. és lagyar Hirdető R.-T. nsgyksnlzssl fiókja Sugár-ut 4. sz. alól irodáját Erzsébet-tér 18. szám I. em. helyezte át HIRDESSEN a „Zalai KSzl8ny"-ben. Világmárkás Lécsl és sngol mechtnlkás zongorák és planinók állandóan raktáron Knlhay Károlynál SZOMBATHELY. Lakit: Széli Kálmán-utc* 23. Műhely : Sielutey Láiz ó-utca 65 Műhelyemben uját gtá\'tmányu roogofllm ké-azltíeén klvOl. mini egycdfllí azakértö Szom sniiii cgycauii (ZSKCrTO MOtn-. . rarsneia recliell vállalok bármilyen lavltitt, álafakltá.t, bőrözésl .tb. Régi zongorák becserélés* t* vilelt. Kedvezó llxetésl feltételek. óralparl kiállításon aranyéremmel <•26 kitüntetve. Hangolni <ld6»r« Is megyek i ELADÓ egy üzemképes, jó állapotban levő csukott Prestó autó, esetleg 18 havi hitelre. Bővebbet: Szántó Uilmos és Társai cégnél Nagykanizsa, Deák-tér 2. sz. 19109/1929. Versenytárgyalási hirdetés. A városi közkórház sebészeti épülettoldalékának különleges lakatos munkálataira és szállításaira nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdetek. Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel 1929. évi szeptember hó 14-én d. e. 12 óráig a v. mérnöki hivatal iktatójába kell benyújtani, vagy postán beküldeni. Ugyanott a kiirási műveletet hétköznapokon d. e. 10—12 óra között megtekinteni és két pengőnek az 56607. sz. postatakarékpénztári csekkszámlára az összeg rendeltetésének feltüntetése mellett való befizetése és az elismervénynek a városi mérnöki hivatalhoz való beküldése ellenében lehet beszerezni. Nagykanizsa, 1929. évi aue, hó 27-én. ttll Polgármester. Sugár-nt L Z _ szabadkéj bő! | 58. számú ■■ •» * slaáá. Bővebbel: tini Koréin és Stroch cégnél.I A nagykanizsai klr. Járásbíróság, mini telekkönyvi hatóság. 7394/Í929. tkv sz. Árverési hirdetmény és árverési teltételek. Dr rtllöp Uyö-gy nagylurizsal lakós végrehsjtliónsk Kossednsr György (képv. Koszednár József állal) végrehajtást szenvedő ellen Indítóit vé|tehsjtásl ügyében s telekkönyvi hatóság a végrehajtató ;ké-relnte következtében az 188i:LX. t-c. 144., 146. és 147. § al értelmében elrendeli a végrehaltáit árverést 80,P tőkekövetelés, ennek 1927. évi Jullus hó 1. napjától Játó 9% kamata 19 P eddig megállapított per- és végrehajtási és sz árverési kérvényéit esullsí megsllspltott 10 P 20 IMI költség behajtása végett a nagykanizsai kir. tartsbiróság területén levő, Nsgy-kaniisa városban Ickvő s a nagykanlstal 2513. sztjkvben 9089/a. hm. a. toglsll siáritó a Cigány berekben végrebaitáal szenvedő nevén álló egész Ingallsnrs 200 P, ugyanazon tjkvból a 11307. szljkvbe át-legysetl s végreha|tást szenvedőt Illetett, ielenleg Koszednár Anns férj. Némcllt Jánosné nevén álló 7752 hrsi ház, udvw és kert Inzatlanrs 6010 P, u. o R57»-sztjkvben 4824\'b. hrsz. a. foglalt rét s gylkényesl dűlőben végrehs|lást szenvedi nevén álló >\'i résiíre 100 P kikiáltási átban. A tkv! hatóaág az árverésnek a klr. Járásbíróság hivatalos helyiségében (lgar-ig--—■—■-- földszint 8. i|ióí meg\'sriSBilf ügyipslot. 1929. évi I október hó 23-lk na tó délelőtti tO óráját tűzi Irt és az I teltételeket az 18H : LX t.-c. 150. § a alapján a következőkben állapítja meg: Az árverés slá kerülő Ingatlanok a Idktál- Ingatlsnok a kl alacsonyabb tásl ár kélharmldánál nem adhatók el. Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 100/a-át készpénzben, vagy az 1881 : LX t.c. 42 § ábsl meghstározott árfolyammal saámltotl óvadékképes értékpaplrosbsn kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előleges blrM leiéibe helyeiéiről kiállított elismervényt a kiküldöttnek átadni és sz árverési feliételekel slálmi. (1881 : LX. r.c. 147., 150, 170. §§., 1908: XU. L c. 21. §.) , .. Aki az ingatlanért a kikiáltási árnfl msgsssbb ígéretei lelt. hl többet ígérni senki sem akir, köteles nyomban s kikiáltási ár százaléka szerint megállapít^ bánatpénzt az álUls ígért ár ugysnsnnyl százalékáig kiegészíteni. (192* : XLI. t- e-25. §.) Nagykanizsa, 1929. évi augusztus h* nipján. , A kiadmány hiteléül- 4201 Nyomatott a Délzalaí Nyomda és Upkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.) Mlkó s. k. fóüizt. 69. évfolyam, 195 útim Nagykanlita, 1929 augusztus 30, péntek Ara 14 fillér ZALAI UNT Szert ess téság és klndóhtvstsl: F4-nt 5. szám Keszthelyt flJkktsdóhlvstsl Kossuth Ls|os u. 32. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos ára: egy bóra * fmgt M I Vendéglátás oláh módra Nagyszeben, augusztus 29 A budapesti diák-kongresszusról a francia diákok Nagyszebenbe mentek a román diákok meghívására. Az ünnepi vacsora ulán a román diákok szemrehányást tettek a francia diákoknak, hogy miért vettek részt a budapesti diák-kongresszuson. A francia diákok visszautasították a szemrehányást, majd a szóharc általános verekedéssé fajult, amelynek négy súlyos és számos könnyebb sebesültje lett. A verekedőket csak nagy nehezen tudták megfékezni a rendőrök. Kontra- kongresszus Kolozsvár, augusztus 20 A kisantant államok diáksága Kolozsvárott szombaton kongresszusi lart, amelyen demonstrál a magyar diákok propagandája ellen. A vonatnak hajtott a zahlővól Tálárra Igyekvő hentes 1 hentes meghalt, felesége óleive-ssélyesen megsebesült Zalaegerszeg, augusztus 28 Huszár József körmendi hentes felesegévcl együtt ma reggel kocsin Igyekezett a zalalövöi vásárra. A Rlmány mellett levő sorompónél-külí vasúti átjárónál nem vette észre a közeledő körmendi személyvonatot. A vonat a kocsit lesodorta a vasúti töltésről. A hentes és felesége a mozdony kerekei alá került. Huszár József súlyos bordatörést és agyrázkódást szenvedett, mig az asszonynak egyik lábál tőből levágták a vonat kerekei. Huszár anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna, két órával a zalaegerszegi kórházba való beszállítása ulán meghalt. Az asszony állapota életveszélyes. A kanizsai gyors elé vetette magát egy szé-kesfehérvári igazgató Székesfehérvár, augusztus 20 Slk István, a Nemzetközi Borkereskedelmi Részvénytársaság dunántúli kirendeltségének igazgató|a és a Pénzintézetek Országos Biztosító Részvénytársaságának székesfehérvári vezérképviselöjc ma reggel 9 órakor a vasútállomás közelében a Nagykanizsa felé haladó gyorsvonat alá vetélte magát. A mozdony borzalmasan megcsonkította a 60 év körüli ember holttestét. A lokomotív vezetője nem vette észre az elgázolást és csak Siófokon a székesfehérvári állomásfőnök táviratából értesült az öngyilkosságról, Ekkor megvizsgálták a mozdony kefékéit, melyek közölt egy véres ruhafoszlányt találtak, a ruhafoszlány zsebében egy levelet, amely Krausz Zsigmond dr. székesfehérvári ügy-vécjnek szólóit. Slk István öngyilkosságának okát senki nem ismeri. Barátai azl állítják, hogy az utóbbi napokban búskomor volt. A. Gráf Zeppelin befefexle világkörutastását Három Qétlg tartott a légöa/ó vllágkörUU utfa Lakehurst, augusztus 29 A Gráf Zeppelin 12 óra 58 perckor (középeurópai idő) megérkezett a repülőtér fölé. A világkörüli utazás 21 nap és 5 óra hosszáig tartott. A léghajó, miután hurkolt dobolt le, lejjebb ereszkedett, majd a leszálláshoz szükséges manövirozás ulán 13 óra 10 perckoi^a kirendelt emberek megragadták a kötelei és a léghajói lehuzlák a földre. A kikölés 13 óra 14 perckor történt A léghajót 10 59 órakor (közép európai időszámítás szerint délután 1.50 órakor) elhelyezték a csarnokban, melyet újságírók, fényképészek, filmesek, tengerésztisztek, vámhiva-lalnokok leptek el sürü tömegben Los Angelesből Lakehurstbe a repülés időlartama 51.59 óra, ami minden eddigi rekordot felülmúl. Midőn dr. Eckener elhagyta a parancsnoki gondolát, a tömeg viharos éljenzésben részesítette. Eckener kijelentette, hogy nem a üraf Z»p-pellnen megy vissza Fiiedrichsha-fenbe. hanem 10—12 napigaz Egyesült Államokban szándékozik maradni. A Gruf Zep/ielin vasárnap este Indul Lehmann kapitány vezetésével Fried-richshafenbe. A francia delegátus Apponyi érvelése mellett foglalt állást Genfben a Kellog paktnm ügyében Apponyi Albert a paktum fenntartás nélküli kötelező erejét sürgette az interparlamentáris unió ülésén Genf, augusztus 29 Genfben az interparlamentáris unió ülésén Apponyi Albert gróf francia nyelven nagy beszédet mondott a Kellog-paktumról és a nemzetközi bíráskodás szervezetéről. A paklum — mondta — eliléli a háborút, mégis fenntart háborús lehetőségeket. A szerződés egész hatályossága és minden ereje a nemzetközi bíráskodás hatályosságától és erejétől függ Enélkül üres frázis u sierződés Ha nem a jog dönt, ükkor ru erőszak jog dönteni és minden támadó be fogja bizonyítani, hogy csak saját biztonsága érdekében indiloll háborúi. Határozati javaslatot terjesztett elő, melyben kérte, mondja ki a gyűlés, hogy a Kellog-paktuin elfo- gadását fenntartással kíséri és ren-deikeiéaelt nem tartja mindenben szabatosnak. A paktum komoly jelentősége attól függ, hogy fenntartás nélkül fogadják el minden természetű nemzetközi vilás ügynél a kötelező bíráskodási vagy döntöbi-ráskodási megoldást. (lent, augusztus 29 (Éjszakai rádiójelentés) Az interparlamentáris unió ülésén gróf Apponyi Albert nagy beszéde ulán Odin francia delegátus mondott beszédet és támogatta gróf Apponyi érvelését. Kérte, hogy a Kellog-paklumot elfogadó összes országok alkotmánya illeszkedjék bele az ujabb helyzetbe. Telfes megegyezéssel végeiért a Qtíigai Konferencia Az esti tanácskozásokon az utolsó nehézségeket Is sikerült áthidalni — Létrejött a megegyezés a németekkel HágH, augusztus 29 Briand, Henderson és Hymans 11 órakor tárgyalást folytattak Slrese-mannal. A tárgyalásról semmiféle biztos értesítés nem szivárgóit ki, de mégis valószínű, hogy a rajnavidéki megszállás szeptember elseje utáni költségeinek megoszlásától értekeztek. Németország állítólag egy összegben vállalná magára a költségek fedezését. Délben a politikai bizottság ült össze. Délután három órakor a hat meghívó halalom megbízottai lat tóttal; ülést. Henderson ina eslc akar elutazni Hágából Genfbe. A nagy öröm után általános elégedetlenség PAHs. augusztus 29 A szövetségesek körében, mint egy hágai leleforijelentés hirül adja, igen nagy az elégedetlenség, a hágai értekezleten beállolt legújabb fordulat miatl. Allatában csodálkoznak azon, hogy a németek, akik a mult éjjel kitörő örömmel fogadiák a megegyezés hírét, mosl megváltozlalták álláspontjukat. Briand ma reggel kevésbé optimista voll, de mégis kijentelle, hogy az egész Ugy katasztrófa nélkül fog befejeződni. Német körökben azért elégedetle- nek, mert a politikai bizottság, amely a Rajnavidék kiürítéséről dönt, addig nem ül össze, amig Németország nem egyezik bele a szövetségesek által kívánt áldozatokba. A németek azt állilják, hogy Henderson formális ígéretet tett, hogy a megszállási költségeket el fogja engedni. A németek ugv érzik, hogy becsapták őket és ők a szövetségesek között létrejött engedmények áldozatai. Ujabb akadályok Uerlin, augusztus £9 Hágai jelentés szerint a mára kitűzött bizottsági üléseket kivétel nélkül egy órára elhalasztották. Jól értesült helyen hangsúlyozzák, hogy német részről a pénzügyi kérdésekben csak akkor lehelnek végérvényesen nyilatkozatot, ha a kérdések politikai oldalai teljesen tisztázva lesznek. Németország részéről a pénzügyi kérdések terén bármely végtelenül nehéz mindaddig, amig a Rajnavidék kiürítése teljesen tisztazva nincs. ..... A Rajna-vidék sorsa Hága, augusztus 29 (Éjszakai rádiójelentés) A politikai bizottság mai ülésén Írásbeli megállapodást létesítettek a Rajna-vidék kiürítéséről. Ezzel a bizottság munkája véget ért. Németország, Franciaország, Anglia, Belgium delegátusai a tárgyalások eredményeképen két főpontból álló megállapodást létesítettek : 1. A tényleges kiürítés a Rajnavidéken szeptember közepén megkezdődik és 8 hónapon belUI, de minden körülmények között 1930. junius végéig befejezést nyer. 2. A Rajna-vidék kiürített és katonai jellegélöl megfosztott területén követendő eljárásra szintén megegyezés jött létre. Megegyezés Hága, augusztus 2fl (Éjszakai rádiójelentés) Ma este a nagyhatalmak és Németország közöli mindazokban a kérdésekben létrejött a megegyezés, amelyektől a Young-tervezet elfogadását a németek függővé tellék. A politikai bizottságban szinlén létrejött a megegyezés és a konferencia befejezte munkálatait. Szombaton még tartanak egy záró-ülést, aztán Snowden, Briand, Henderson és a többi delegátusok indulnak haza. A „Tfindérnljak" Is vörös posztó már az utódállamokban Belgrád, augusztus 29 (Éjszakai rádiójelentés) A belügyminiszter augusztus 20-án kelt rendeletével a .Tündérujjak" cimtt kézimunka újságot kitiltotta az orwág területéről, mert a lap Magyarorwág érdekében propagandát fejtett kl. ZALAI KÖZLÖNY A nehéz pénzügyi viszonyok miatt nem tndja folyósítani a megye Nagykanizsa kórházépítési segélyét Az alispán évnegyedes jelentése a zalai állapotokról Zalaegerszeg, augusztus 20 fíődy Zoltán, Zalamegye alispánja most tette közzé évnegyedes jelentését a megye közállapotáról. Bejelenti, hogy a törvényhatóság újjáalakítására vonatkozó intézkedések megtörténtek. A jelentés a gazdasági viszonyokat Igen kedvezőtlennek látja a rne- .• gyében. A pénzügyi viszonyok még rosszabbak, mint voltak. Ez ok miatt nem folyósíthatta a megye sem a nagykanizsai kórházépítéshez való 160.000 pengős hozzájárulást, sem a zalaegerszegi uj kórház létesítését nem kezdhették el. A nehéz gazdasági helyzetet — mondja a jelentés — nemcsak az Ipar, kereskedelem, mezőgazdaság érzi, hanem a közigazgatás is. Az annak idején kiküldött bizottság megállapította, hogy a zalamegyei községek kivétel nélkül a legnehezebb anyagi viszonyok között élnek. Az iskolaépítés! és fenntartási kötelezettségek viselésére képtelen sok esetben. Kimerítően foglalkozik a jelenlés a zalamegyei mezőgazdaság rendkívül súlyos helyzetével és ismerteli a közigazgatási bizottságnak ez ügyben a miniszterelnökhöz inlézett felterjesztését A trachomára vonatkozólag jelenti az alispán, hogy a trachomások száma a lelenyel járásban 1869, a nagykanizsaiban 1309, összesen 3178. A betegség két községben megszűnt, 7 községben pedig újból fellépett. A trachomások gyógykezelése pontosan történik és még inkább javulni fog a helyzet, ha a népjóléti miniszter — amint azt megígérte — kinevezi a második Irschomaorvosl. Kanizsán fogtála el a Csillag-börtön volt lakófát, aki a börtönben is talált módot, hogy pénzt szélhámoskodjék össze fogoly-társai családjaitól Nagykanizsa, augusztus 21) Sándor Imre, 30 éves fiatalember — bár jó csaladból származik — a züllés uljára kerüli és az egykori gazdasági Írnok lopás miatt a szegedi Csillagbörtön lakója lett. A megrögzött bűnöző — ki hinné ? *— a börtönben is talált módot, hogy szélhámoskodjék. Sándor Imre — mint a Csillagbörtönből való szabadulása ulán kiderült — mikor a börtön foglya volt, fogolytársainak nevében, természetesen tudtuk nélkül levelet irt azok hozzátartozóinak, melyben pénzbeli támogatást kér. A leveleket agyafúrt módon kicsempészte a fogházból. A kiszélhámoskodolt pénzt aztán Sándor Imre zsebre vágta és szabadulása után elkOHOttc. Mikor aztán kiszabadult, rövidesen rájöttek, hogy miket müveit, mint a börtön lakója és keresni kezdlék. Közben a szélhámos Nagykanizsára került, ahová állítólag a felesége is való és itt sikerült a lendörségnek ártalmatlanná tenni. Közben azonban törlént, hogy a debreceni ügyészségtől körözés érkezett a kanizsai kapitánysághoz, melyben kérik Sándor Innét feltalálása esetén letartóztatni és Debrecenbe kisértetni. Ez meg is történt. Kihallgatása után átkísérték a kanizsai ügyészségre, ihonnan erős fedezet mellett Debrecenbe szállítják. Egy fogházviselt debreceni „kereskedő" hólabda garázdálkodásai Kanizsa vidékén Kármán Oszkár, a hólabdázó szélhámos már kétszer volt büntetve hólabdázás miatt, de nem hagyja abba Nagykanizsa, augusztus 2ű Hogy milyen helyzetben tengődik ma a nagykanizsai és általában a vidéki kereskedelem, azt mi sem bizonyltja jobban, mint az a tény, hogy szinte hetenként folytatnak és folytatunk hadjáratokat olyan esetekkel szemben, melyben a kereskedők megkárosítását célozzák. Nemrégiben a házaló szövet „kereskedők" ellen foglaltunk erélyesen állást és ennek nyomán a városi büntető biró el Is ítélte a házalókat. Tegnapelölt az országos vásárok lépten-nyomon való ismétlődését tettük szóvá és foglalkoztunk a kereskedő érdekeltségeknek ez ügyben a polgármesterhez inlézett memorandumával. Ma pedig a Nagykanizsa vidékén grasszáló hólabda szédelgések ellen szállunk soiompóba és avlzáijuk a a hatóságok figyelmét, hogy minden eréllyel törjék le ezeket a szédelgőket, akik silány, vacak portékájukkal jelenlös károkai okoznak a kanizsai kereskedőknek. A dolog olt kezdődik, hogy a kanizsai kereskedők, főleg azok, akiknek vevöközőnsége jelentékeny mér- tékben a vidékről rekrutálódik, azt vették észre, hogy a vidéken hólabda szelvénnyel dolgozik valami szélhámos. — Utána járlak a dolognak és megállapították, hogy a hólabdaszel-vény-akció sokkal nagyobb, mint azt hitték, mert vaunak községek, mint például Letenye, Bánokszentgyörgy, Borsfa, Sormás, ahol az egész községek keresztül-kasul vannak hálózva ezzel a szélhámossággal. És ki hinné, hogy ez a hólabda szélhámosság, mint azt maguk a kereskedők nyomozták ki, Debrecenből, tehát az ország másik végéből indul ki? Mini egy óriási polip karjai nyúlnak le a Tisza felső folyásától a Muráig és az illegitim kereskedelem zugtenyészlésével nehezilik meg az amúgy is nehezen küzködő kereskedő társadalom mai helyzetét. Ez a hólabdaszelvény-akció nem pénzzel manipulál, hanem áruval. A falusi nép gyakori szükségletét képező mosókelmékkel, vásznakkal. Három szelvényt kap valaki postán. Mindegyik szelvény 30 pengő. Az illető egy szelvényt — a hólabda .törvény" értelmében — megtart és megküldi érte a csekély 30 pengőt. A többit pedig elsózza egy-egy ismerőse nyakába, akiknek szintén le kell szurkolni a 30 pengőket és hogy teljes legyen a hólabda, ők maguk is kell rendeljenek^, ujabb háromhárom szelvényt és azt tovább adják. Mikor a hólabda-szelvény kibocsátóhoz befutottak a szelvények után járó csinos kis 30 pengők, megküldi az árut. Természetesen az az áldozat, aki bedül ennek a szélhámoskodásnak, látatlanba kap silány, rosszminöségü árul, amin aztán mérgelődhet kedvére. Hál ez az a bizonyos hólabdaszelvény-akció, mely hangzatos jelszavakkal annyira megtéveszti az egyszerűbb népeket. És ezt a hólabda-akciót, mint kétségtelenül megállapították, Debrecenből rendezi egy bizonyos Kármán Oszkár nevű ember, akit a nagykanizsai kereskedők már feljelentetlek az OMKE budapesti központjánál, a lelenyei és a nagykanizsai járások föszolgabiróságain. Nem érdektelen elmondani, hogy a debreceni Kereskedelmi és Iparkamara már kél ízben jelentette fel a debreceni járásbíróságon, ahol — hivatalos okmányok szerint I — két esetben jogerősen kéthónapl fogházra Ítélték, ami ilyen esetben a büntetés maximuma. Ezeket a büntetéseket Kármán ki Is töltötte. A nagykanizsai kereskedők most újra panaszt teltek az OMKE országos központjánál, inely közölte a feljelentésre, hogy most gyűjtik az adatokat Kármán Oszkár ellen és amint a tárgyi bizonyítékok együtt lesznek, ujabb feljelentés megy a birósághoz. Az ujabb feljelentéshez természetesen az érdekelt kanizsai kereskedők is beszolgáltatják a kezeik közé került bizonyítékokat. Jó volna, ha a két járás hatóságai a legerélyesebb kézzel törnék le egyszersmindenkorra Kármán Oszkár tevékenységét. = Flanell- és kartonmaradékok a legjutányosabb árban Singer József és Társa cégnél kaphatók. ítáfl. augusztus 16, Az összes h u r o e: hangszerek, hurok, alkatrészek éa Javítások a legklvilób minőségben. Nagy válaszlék u| és régi hegedUkben II PassgSMI tetteié. Zongora hangolás, bőröxéf, Javítás. A Iegíobb márkájú bécsi és német-országi zonooragyárok képviselet* — kedvezd fizetési (eltételekkel - valamint használt zongorák. Minden munkáért és áruért a legmesszebbmenő garancia LADECZK7 HaiQHtM, Nagykanli«M| Railnoi)*utoa 8. 4191 _ Mozgószlnház Megnyitó dMsscelöadda a Városi Moxgóban Abból az alkalomból, hogy szom-balon, c hó 31 én vonul be az uj vezélőség a Városi és Uránia mozgókba, a vállalat igazgatósága elhatározta, hogy ezt a napot bizonyos ünnepélyesség Jellegével ruházza fel. Ezzel is mintegy jelezni akarja, milyen fontosságot tulajdonit annak a vállalkozásnak, amely a város kulturális életével szoros összefüggésben van. Az uj vezetőség teljes tudatában van azoknak a súlyos kötelezettségeknek, amik e vállalat vezetésével reá hárulnak s már az első lépésnél is be akarja bizonyítani, hogy minden erejét, tudását, készségét a nagyközönség szolgálatába kívánja bocsátani. Ez a megnyitó ünnepi előadás műsor tekintetében egyáltalán nem kivétel lenni, mert a vezetőség Jövőben mindenekfelelt szem előtt kivánja tartani az előadandó műsorok belső ériékét s azt, hogy azok a szellemi és erkölcsi szempontok tekintetében megfelelnek-e azoknak az igényeknek, amlketNagykanizsa intelligens közönsége Joggal támaszt a mozival szemben. — A mozik vezetősége, amikor a bemulatandó filmek nivóját mérlegeli, igyekszik eleget tenni a közönség minden rétegének. Mert tudott dolog, hogy céltalan és elhibázott intézkedés lenne, ha állandóan olyan filmek kerülnének műsorra, ahol a film megértése magasabb képzettséget, történelmi vagy technikai ismereteket követel, helyleien volna viszont olyan előadásokat tartani, ahol kizárólag cowboyokbravurjaiban vagy detektivtrükkökben gyönyörködhet a közönség. Bár tagadhatatlan, hogy kevés olyan film van, amely alkalmatlan arra, hogy abból tanulság és ismeretterjesztési cél megállapítható, vagy levonható ne volna. A mozi direkciója minden érdeket mérlegel s legfőbb gondját fogja köpezni a műsoroknak a közönség szájaize szerint való összeállítása. Változatos de minden közülmények között szórakoztató, tanitó és nevelő hatású filmeket igyekszik beszerezni, mert csak ebben az esetben remélheti, hogy a nagyközönségben megértésre és szimpátiára talál s hogy a vállalat anyagilag is virulni fog. A mai megnyitó műsor, kezdetet este 7 és 9 órakor Még m», pénteken a VÁROSI MOZGOSZIN HAZBAN N A FT A LIN | | Rascal győzi Vidám pesti történet 8 felvonásban. 1 • ■■ mm^ Vadnyugati történet 6 felvonásban. 1929. augu9ztu8_30._ akarja Jelenleni egy jobb mozi-érának, ahol az anyagi kérdések a má-jodik helyre kerülnek, a súlypont az erkölcsi és szellemi sikereken nyugszik. AÍább közöljük a megnyitó előadás műsorát Az előadást rendes helyirak mellett tartják. Fölöslegesnek tartjuk a mai előadáson bemutatandó filmeket közelebbről Is Ismertetni. Itt csupán azt említjük meg, hogy a vidéki városok között Kanizsa az első, ahol a hatos vlzlpoló-torna filmet bemutat-ák, hogy avval is kedveskedjenek a közönségnek. A műsor 6. pontja „Őfensége a hordár", Hans Junkpmann legklasz-szikusabb alakitása. Ez a darab Carl Rössler nagysikerű .Dle beiden See-hunde" clmü vígjátékának filmváltozata. Az est fénypontja természetesen Lehár Ferenc operettjének „A cáre-vlcs"-nek a bemutatása, amelynél a közönség a kivételes tehetségű ma- Sur színésznek, Petrovich Szvetisz-vnak hatalmas alakításában fog gyönyörködni. (—) - A Zalai Évkönyv — Zala kultusza. Matrac és sezlon huzatok Kárpitos kellékek és szalma- m 9 Cl K Ponyva, lópokróo és autótakarók gyári lerakata HIBSCH ÉS SZEGŐ cégnél. ZALAI KÖZLÖNY NAPI HÍREK napirend Augusztus 30, p6ntek Róni. katolikui: L Róza. Protestáns: Róza. Izraelita: Ab hé 24. Városi Mozgó „Nalulin", vidám pesti történet .Rascal gyóz I" vadnyugati Ibrté-net. Híradó. Gyógyszertári éjjeli szolgálat: I. hó végéig a Merkly-Bclus-féle Fóull gyógyizertár. OflitQrdS nyitva regijel 6 órától eslr 6 óráig (héttő, izerda. pénlek délután és kedden égési nap nóiuiek). Időjárás A nagykantzasl meteorológiai megfigyeli felentések i CaUtórtókön a himfr-stklet: Reggel 7 órako i-f-18 dHután 2 órakor +27.2/ este 9 órskor 4-20.6. PelMzei: Bgéaz napon ál tiszta ég boltozat. Szélirány: Reggel délkeleti, délben délkeleti, este nyugati szél. a ■ol«n, olóol«l Intéxat ••)• 10 arakor lalantli ál Idójáráaban lénysgaa wélteaAa nam wárható. — Áthelyezés. Nagy István századost, aki a zalamegyei csendör-osztályparancsnokság segédtisztje volt, Nagykanizsára helyezték át, ahol a csendőriskola parancsnokságával bízták meg. — Képviselői beszámoló. Tudósítónk jelenti: Vasárnap, szeptember 1-én délelőtt Szepetneken revíziós gyűléssel kapcsolatban tartja politikai beszámolóját Pozsogár Rezső dr., a letenyei kerület országgyűlési képviselője, A gyűlésen több zalai képviselő között dr. Csák Károly, a revíziós mozgalom zalai vezér-harcosa is felszólal. • a a sa é I y és t a k « r a u t*ó k ta a M. kit. álL Va>-,A**l-*a o«Mylársk által gyárt.tt MÁVAG-MERCEDES-BENZ teherautók, avtóbmasok éa különleges ao\\iók y c % é r k 6 p ▼ t a e 1 et e óa eladási köxpontja: MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL RT.Bud.p..t,iv>v*oi-u<c.M Megbízott: Saághy István Szombathely, Vörösmarty u. 15 => Orvosi hlr. Dr. Miklós Imre szabadságáról hazaérkezeit és rendelését megkezdte. — A Balatoni Szövetség szeptember 1-én délelőtt 11 órakor avatja fel Balatonföldváron, a kikötő melletti kis parkban felállított Kvassay-emlé-ket. Az ünnepséget társasebéd követi. — Zalamegye népesedése. Az április 1-töl jullus 31-ig terjedő időszakban a megye területén született 2795 gyermek, meghalt 1860 egyén, a szaporodás 935 lélek. A legnagyobb szaporodás a zalaegerszegi és tapolcai járásban volt, a legkisebb a balaton füredi és alsólendvai járásban. Nagykanizsa városban a születések száma 202, az elhaltaké 190, a szaporodás 12. Zalaegerszegen a születések száma 96, az elhaltaké 83, a szaporodás 13 lélek. — Régvárt Jó hlr. Villámgyorsan híre futott a városban, hogy a legjobb minőségű férfi öltöny- és kabát-szöveteket egy ritka kedvező vétel folylán olcsón árusilja Slnger József és Tdrsa. Megtekinthető vétel kötelezettség nélkül. — UJ postaügynökség. Eszlereg-nye községben szeptember másodikán postaügynökség nyilik meg, amelynek működési köre Eszteregnye és Óbornak községekre terjed ki. A postaforgalmat a Nagykanizsa—letenyei autóbuszjárat bonyolítja le. " Nagy szőnyegraktár Nagykanizsán. Valamennyi szőnyegvásárló saját érdekében keresse fel Slnger József és Tdrsa divatáruházát, ahol nagy választékot talál mindenfajta futó-, ágyelő- és nagyszőnyegekben, sezlon-, ágy- és asztaltakarókban, valamint bútorszövet- és függönyökben. Príma minőségű fehér és ecru grenadin és tussor az összes szélességben. — A polgári fiúiskolába a pót-beiratás szeptember 2—3—4-én délelőtt 9—12-ig lesz. Az igazgatóság ezúton is értesíti az érdekelt szülőket, hogy egy ujabb intézkedés értelmében a beirás alkalmával okvetlen csak a mellékdijak fizetendők (I—II. osztályban 22\'24 P, I1I-IV. osztályban 2274 pengő), a tandíj a tanév folyamán fizethető négy részletben. Mielőtt őszi bevásárlásait eszközli, tekintse meg dúsan felszerelt áruraktáramat, mert pénzt fog megtakarítani, ha szükségletét nálam szerzi be. Férfiszövet.......140 széles 5 Pengő Férfiszövet, tisztagyapju 140 széles 10 P-től kezdve A tavalyi idényről megmaradt angol férfiszövetek féláron lesznek kiárusítva. Téli kabát, valamint a legújabb Toledó-Flokoilé felöltő-kelmék és más divat férfi és női szövetkelmék megérkeztek. Dus választék ebédlőszőnyegekben, függöny, paplan, plüseh és Moguett átvetőkben KIRSCHNER MÓR férfi és női divatkelme áruházában Fő-ut 3. (Városházával szemben.) ZALAI KÖZLÖNY ítáfl. augusztus 16, Jl polgári leányiskola teflesxtése Jl 0armadllc oszídly tanulói sUrgösen /elen/krwonch ax lng>«nu francia órühra A polgári leányiskola igazgatósága az iskola négy évfolyama folé két évfolyamú tanfolyamot tervez, melynek célja a magyar irodalom, a német- és francia nyelv, a történelem, a háztartási-, neveléstani- és egészségtani ismereteken klvlil a nöi kézimunka és rokon Iparművészeti ismeretek tanítása mellett, a gyakorlati életben is magukat feltalálni s magán segíteni tudó, végül szükségből otthoni kenyérkeresetre is képesített, müveit magyar nők nevelése. E tanfolyamot előkészítendő, a polgári iskola harmadik osztályában már most megkezdjük a francia nyelv tanítását, ha megfelelő számú jelentkező lesz. — Felhívom a III. osztály tanulóit, akik francia nyelvet Is óhajtanak tanulni, hogy az igazgatóságnál sürgősen jelentkezzenek. A francia nyelv lanitása ingyenes. Igazgatóság. a SLNOeiV/jmíkiiÉPEK utam A I.EOtlOBBAK 1 - Stefánia-fiók létesült Keszthelyen. Tudósítónk jelenti: Hosszú évek kívánsága valósult meg Keszthelyen szeptember első napjaiban, amikor megkezdi működését a Stefánia Anya- és Csecsemővédő liókja. Keszthely község az intézet céljaira átadta a volt kántorlakot és anyagi támogatási is biztosítóit. A távoli tervek: szülö-otihoniiá és gyefrnék-kórházzá fejleszteni az intézményt. A Ilók orvosa dr. Szekeres György keszthelyi orvos, védőnője Németh Oizella Budapestről. = Mielőtt szőnyeget vesz. salát érdekében menjen Bartához. Olcsó, jó gyönyörű választék. — A Kiskanizsai Kat. Ifjúsági Egyesület által vasárnapra tervezeti ^kabaré-délutánt és láncmulatságot a kedvezőtlen időjárás miatt szeptember l ére halasztották. Kezdete ugyancsak délután 4 óra, belépődíj az előadásra é-s táncra együtt 60 fillér. Ma savanyu a bora, vegyítse REGEDEI vízzel, mely a legsavanyubb bort ls kellemes itallá varázsolja. Kapható mindenütt I Főraktár: Király-utca 21. Telefunken Philips Vatea Tungsram RÁDIÓ készülékek, hangszórók, csövek, fejhallgatók,! az összes rádió alkatrészek, felszerelések olcsón és kedvező részletfizetésre kaphatók i Szabó Antal fegyver-, lőszer- és sportárunagy kereskedés rédio-osztélyw. Főút 5. szám Ki7_ Telefon: 91. =. Hofrlchter Emma zenetanárnő szept. 1-én megkezdi a lanitáBt, növendékei jelentkezzenek Kisfaludy-u. 39. — Nem erdőmérnök. Minap körözés alap|án Nagykanizsáról Egerbe kisérték Foky Ferencet, aki az 1925-ben kelt feljelentésben „erdőmérnök" gyanánt van feltüntetve s igy szólt ennek alapjár a körözőlevele is. Mint hivatalosan megállapítást nyert, Foky Ferenc nem ertlömérnök, hanem — mint az egri vizsgálóbíró előtti vallomásából is kitűnik, felsőipariskolát végzett fürésztelep- és malom-igazgató. Itt emliljük meg, hogy Foky Ferencet Egerbe kisérte-tése és ügyének tisztázása ulán azonnal elbocsátották. = öszl divat Gondos hölgyek már most, az ősz beállta előtt feltétlen szerezzék be ruhaszükségletü-ket Singer József és Társa divatáruházában. Már megérkeztek az összes ujdlvalu flanellek, pargetok, slma-és mintás kordbársonyok, ruha- és ikö-penyszövetek, gyapjurjumper és .alj anyagok, bélésáruk. A cég divatdolgai mindig szenzációt kellenek. — Hullanak a balatoni halak, A\'keszthelyi halászati felügyelő jelentése szerint a Zalán Kehidánál és Békaházánál rengeteg elhullott halat észleltek. A hal-pusztulás olfa.vagy betegség vagy valamely üzem mérges szennyvize. A preventív intézkedéseket megtették a nagyobb mérvű pusztulás megakadályozására. — 19 ember lett véletlenszerencsétlenség áldozata. Az elmúlt negyedben a megye területén 24 egyén kövelett el öngyilkosságot. Véletlen szerencsétlenségből bekövetkezett halálnak 19 egyén esett áldozatul. Veszeti eb marása miatt 26 egyént szállítottak a Pasteur-intézetbe. A vármegye területén van 362 lelenc, 77 dajkaságba adott gyermek, 368 elmebeteg és hülye, 542 siketnéma, vak és nyomorék A közsegélyre szorultak száma 1152, a keresetképtelen árvák száma 901. — Főző-tanfolyam. Szeptember 1-én 6 hetes főző-tanfolyam nyílik meg a földművelésügyi minisztérium rendezésében Keszthelyen, a volt Csáityi-szállóban. Előadója 2 budapesti hölgy lesz. A jelentkezők száma 30. A község a helyiségen kívül a tüzelőt is biztosította a tanfolyamnak. — Tüzek. Tudósítónk jelenti: Nemesbükkön az esti órákban, a munka befejezése ulán kigyulladt Farkas János cséplőgép-szekrénye, ami körül nagy mennyiségű gabona voll felhalmozva. Szerencsére a köz-ségbeliek erőteljes beavatkozásának és a cséplőgép és gabona közt álló gyümölcsfa-sornak, csak a cséplőgép-sjekrénv és a gyümölcsfák égtek el. A kár 2000 pengő. A tüzet a jelek szerinl gyújtogatás okozta. A vizsgálat megindult. — Csütörtök reggel 9 órakor Csörnyeföldön, az iskola közelében kigyulladt egy hatalmas kaial. A nádas házakat csak ugy tudták megmenteni, hogy az é^ő kazlat kettévágták. A tüzet játszadozó gyermekek okozták. Bérautó csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon: 595. Benoze Lakás Csengery-ut 27lm _ __3313 — UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zalavármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is megtérítjük. Kopsteln Szombathely, Köszegi-utca 5. — A Zalai Évkönyv - Zala kultusza. KÖNYVEK, LAPOK Díszmunka Dunintulról Kogutowicz Károly egyetemi tanár tollából, a szegedi egvetem Földrajzi Intézetének kiadásában november havában megjelenik Dunántúl és Kisalföld Írásban és képben cimu pompás leírás. A mű díszes, egészvászon kötésben, gazdagon illusztrálva, kötetenként 28-30 pengős áron kerül a könyvárusi forgalomba. A Földrajzi Intézet azonban most 22 pengős előfizetői kedvezményi hirdet és ad mindazoknak, akik f. évi szeptember 30-ig rendelésüket beküldik, sőt ezen kivül más, nagy előfizetői kedvezményt: ingyen példányt, havi 3 pengős részletfizetési kedvezményt Is biztosit ezen rendelőinek. Ezért a kladőtól (Egyetemi Földrajzi Intézet, Szeged) mielőbb kérjen prospektust és adja fel rendelését sürgősen, mert akkor sorsoláson vesz részt és teljesen Ingyen is megkaphatja ezt az értékes, gyönyörűen illusztrált könyvet. A nyeri számoknak vagy visszaküldjük a befizetett első kötet árát, vagy ingyen megküldjük megjelenésekor a II. kötetet. A mű ára caakis novemberben fizetendő I )( Beke Manó egyetemi tan»\'„Nógy-niUUó éve 61 az ember a löltlön\'" c. tudományos tejteaetését közli az U|Idők eheti száma. Itt találjuk a napokban ulhunyt nagy rrzékely mesemondónak, Benedek Eleknek megható novelláit ós Hellmuth Unger humoros clbeszé lését. Aktuális fénykópekot közöl » hágai konferenciáról, a magyar-német vízi poló-mérkőzésről, az Óbudai csenkó barlangról én Jelonoteket Bethlen Mar glt grófnő táncjátékaiból, amelyet Szent István hetében mutattak be a Margitszigeten. Az UJ Idők etőflzotésl áru negyedévre 0.40 P Mutatványszámot küld a kiadóhivatal, Budapest, VU An-drássy-ut 10. )( Pesti primadonnák főzóvwsMye Érdekes versenyt rendezett nóhány Ismert pesU színésznő az elmúlt heten. Versenyre keltek kl tud közülük legjobban főzni. Erről az érdekes és Izgalmas mérkőzésről közöl képes tanárnőiét a Színházi Elet uj azáma, Mák Sári elmondja nyári nutéturájánsktörténetét, Az asszonyszlvek Mlvinya John Qllbert nyilatkozik házasságáról. A film forradalma: A rádlé-mozl. .Érdekes staflBzttka 11 pestt színésznők ós színészek nyaralásáról. Négyszázötven-egy magyar tánooanő. A szellemek órája egy amerikai stúdióban, Nagy Divat, Autó-Társaság-rovat, Strandszép-ségverseny. u Az Olság uj száma már hozza a meginduló Rzezon uj vicceit Nagyszert sz uj zsidó lexikon, remok a KuDa W András poltükal lovele, harsány kacs t fakasztanak a Bölcs Rabi txétál. izgalmas a Salamorv—Radó párbaj és s színházi, politikai é» küagazdaságl viccek máris miájról-száíra Tárnak Mutat ványszámot Ingyen küld a-kladóhlvs-tal: Budapest, VÍ., O-uloa 12. Zttrlohl zárlat Píria 20-84, Undon K187/S, Newywk 619-57V1, Brttsse! 72-23, Milano 27; * Madrid 76-45, Amsterdam 308-17"i, BwUn 173 72-/1, Wien 7317. Sotla 3-751/.. Práp IS-39V1, Varsó S8-2T/J, Budapest tO«tTVi Belgrád 9-12"/s, Bukarest 8O8V1. A 91 carevics előadására az elővételi legyek holnap. Jk szombaton délig átveendők! ▼ 1929. augusztus 30. ZALAI KÖZLÖNY SPORT ELET Vasárnap Rét fuíballmérRöxés lessc a Zrínyi-pályán Az NTE bajnoki meccset játszik a Kaposvári Rákóczi Sport Clubbal, mig az Egyetértés Levente FC a Szombathelyi Torna Clubbal mérkőzik Nagykanizsa, augusztus 20 A vasárnapi negyedik fordulón öt mérkőzést bonyolii le a pécsi alosztály. Az NTE Itthon Játszik s a Kaposvári Rákóczi Sport Club csapatát lítja vendégül. A mérkőzésnek a papírforma szerint az NTE a favoritja, a meccset azonban nem szabid könnyen vennie, mert ugy Járhat, mint a PAC ellen, amikor is egy sereg góllal kellelt volna győznie s a végén még örülhetünk, hogy eldöntetlen lett az eredmény I A mullheti gyengébb csatárjáiékot kétségkívül a center korai és súlyos sérülése okozta. Ennek nteggyógyu-lása folytán remélhető, hogy ismét komplett és eredményes lesz az NTE csatársora, amely egyébként a csapat legjobb része szokott lenni. Lesz előmérközéa Is. Az Egyetértés levente csapat a Szombathelyi Torna Clubot hozatja le, melynek csapata a nyugati kerület II. osztályában szerepel. A nagykanizsai Ifjúsági sportra irigykedve tekintenek a rivális városok, de a fejlődésnek ez a mérve, hogy már más városbeli csapatokat is tudnak hozatni, igazán dicséretes és meglepő I Megérdemlik a közönség lelkes lámoea-Idsdtl Pécsett PAC—SzAK és PSC-NTSE meccsek vannak soron. A honi csapatok győzelme a valószínű. Kaposvárott KTSE—KAC derby lesz. A KAC a favorit. Dombóvdrott a PVSK fogja előreláthatólag szaporítani a pontjait, bár a VOGE nem is olyan könnyű ellenfél I A papírformát egyébként a bajnoki tabella alábbi állása mutatja : 1. KAC :i 3 7 4 n 2. NTE :i 2 1 H 2 5 3. PAC ;) 2 1 - 8 5 5 4. VOOE <> 1 1 - 1 — 8 5. PVSK 2 1 - 1 8 3 2 0. KItSC 3 1 — 2 4 n 2 7. DVAC 2 1 — 1 :t 8 2 8. PSC 2 — 1 1 2 3 1 í). NTSE 2 . — 2 3 5 — 111. SzAK .1 — — 3 3 6 — 11. KTSE 1 - 1 — r, — A Zala-Kanizsa szombaton egy n] csatárral ntazik Rákospalotára Cslda után Orsolyák Is szerződött a proficsapatba és Igy minden remény meg van, hogy a támadó kvintett eredményes lesz A Zala-Kanizsa legénysége két trfts tréninget vett ezen a héten, melynek során elég jól mozgott a csapat és azon, mint csatár játszott Orsolyák Is, a Vasas volt csatára, akivel megoldhatónak látszik az üres összekötő poszt betöltése. Kemény kötésű játékosnak mondják, aki a Ferencváros B)-ben is játszott és Potya szerint igen értékes erő. Különben a csapat az első bajnoki viadalra szombaton délután a személyvonattal utazik fel Rákospalotára az alábbi összeállításban.-Modrovits — Réder, Fekete — Tamás, Babos, — Farkas, Orsolyák, Cslda, Bakonyi, Csász. A csapat teljesen fitt, jó kondícióban kelhet ulra és vehet revánsot a tavaszi vereségért Rákospalotától, mely a harmadik helyről leszorította. A Zala-Kanizsa egyébként rendezte Tipp-szelwény NTE—KRSC «"dmény-............. lélldő :...... mmm-mmm eredmény :............ lélldó :............ olvsshitó névaláírás. a Szövetségnél fennállott adósságai! és igy minden akadály elhárult, hogy nyugodtan indulhasson a bajnoki küzdelmekben. (A Zalai Közlöny sportképel.) Mint az elmúlt futballszezonban, az uj kampányban is hetenként közlünk eredeti fényképfelvételeket a mérkőzések egyes jeleneteiről és a csapatról. A felvételeket Brand Dóri fotóriporterünk késziti és azokat Szabó Antal sportüzletében tesszük közzé. Első képeink ma jelennek meg, melyek a Hungária B) itt járt csapatát és a PAC és NTE, pontokon testvériesen osztozkodó legénységét mulatja be egy pompás meccsjele-nettel egytllt. (Tippversenyünk) első szelvényét mai számunkban tettük közzé. A lippelés két mérkőzésre szól: az NTE-KRSC amatőr és a Rákospalota—Zala-Kanizsa profimeccsre. (Somogy) tegnap este tartotta klubbá alakuló közgyűlését, melyen tiszteletbeli elnökké: dr. Vétek György kaposvári polgármestert választották. A vezetőségben a város és a megye egész sporttársadalma képviselve van. (Rövidítések) H — hírek, közgazdaság. ílangv. — hangverseny. P. — előadás Oy — gyermekeknek. A — asszonyoknak. Z — zene. Mg. ■» mezőgazdaság. Il\\. — ifjúsági előadás. P — felolvasás. CJ — gramofonzene. Ib — Jazz bánd. K — kabaré. nZ. — népisertl zsae. Augusztus 30 (péntek) Budapest 9.15 rádió házllrlójinsk hangv. 9.30 H. 9.45 A hsngv. folyt. 11.10 Nemzetközi vlzjeizőszolgálat. 12 Déli harangszó. 12.06 Hangv. 12 25 H. 12.35 A hsngv. lolyl 13 Ponloa ldő,elzéa. I4JO H. 16 20 Mese délután. 16.4) Ponl a Időjelzés. l/.l5 Choln-.ky László novellái. 18 A salzburgi ünnepi Játékok közveUléae. 21.35 Pontos Időjelzés. Utána szslonzeneksr és Jb. Báci 11 H 18 Közvetítés Salzburgból. Berlin 11 Hangv. 14 Német «s olasz operaréízletek. 16 Spanyol dalok. 19 Szilágyi Imre magyar népdalhangv. 19.30 Beazélő-filmzene. 21 Kamara Z. London, Daventry 110 12 Zongora, (a hegedűt,zonálák. 12.30 Orgonahang*. i3 Ü. 10.15 Zene. 17.15 liyermekórs. 18.45 Modern zongorsszonáták. 20 25 Zenedráma kőz. 23 Zene. Milánó 11.15 tt 1230 Hangv. 18.30 UyernKkkarének. 17Jb. 20 30 Hangv. 72.55 H. Uláns : Jb. Prága II 30 Q. 12 20 Hangv. 16.30 Ks-mara L. 19.05 Hangjáték. 21 Hangv. 3«rté*7Í»a/ Felhajtál 3856, eUditlsn 1300. - Elsőrendű 1-70—1-72, szedett 1-62—1-64, szedelt közép 1-50—1-54, krtnnytl 1-30—1-40, l-»ó rendű öreg 1-96—1-60, Il-od rendi Oreg 1-40—t 46 sngol süldő 1-40-1-60, szalonna nagyban 1-88—1-92, zsir 2-07—2-10, hul 2-00—2-24, szalonnás lélsertés 2-00—2-10. a legjobb, tehát a legolcsóbb! Nagykanizsa, Sugár-ut 16. sz. Naponta adjon növendék és h\'ióállatllnlk „FUTOR" szénsavas takarmánymeszet. A .FUTOR" növrndékáttatoknál • cao n (képződést elősegíti, hízásra ííílő\'naiétvágygerjesztöia A .FUTOR\' nem orvosság, Hinem a legfinomabban őrlött mfazsótáp, amely az állatok szervezetébe Igen könnyen félsz vődlk, s amelyet at állatok aro-mlükui anyagtartalmánál fogva szívesen fogyasztanak. A .FUTOR" etetése > konyhasó etetéséi feleslegessé teszt. A nsgyblzlalók, uradalmak, gazdaságok s .RITOR--Í állandóan etetik. Ari: I kilogrammonként 40 fillér. Zsák vételnél: 1 zsák 50 kg. (zsákkal együtt) P 10-30. 1 ccs i/i kg oa próbadoboz ári 30 ftllár. Kkainyben és zsákszámra kapható; ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, növányrédöiierik a» kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Teleion: 130. TŐZSDE A tegnapi árjavulás a mai értéktőzsdén is folytatódott. A barátságos hangulatot csak erősítette az a körülmény, hogy az Angol Bank leszámolási kamatlába változatlan maradt. A tözsdeidö második felében azonban a spekuláció a magasabb árfolyamok miatt realizációs eladásokat eszközölt, melyek következtében a mai árnyereség egy része veszendőbe ment, sőt néhány papír még árveszteséggel is zárt. Az értékek nagyobb része azonban még Igy is átlag l-ig terjedő árnyereséget tud felmutatni és a piac bizakodó hangulatban zárt. A forgalom ma valamivel élénkebb voiL A fixkamatozásu papírok piaca továbbra is űzietteien. A valuta és devizapiacon említésre méltó árváltozás nem fordult elö. Buza 30-40 flll, rozs 30 fill. esett. Buzi tluav. 77-es 22I0-J2-30, 78-al 22 30—22 30, 79-el 22 60 -22-80 90-aa 22 )0-12 90, dunáoL 77-es 21-60-2110, 78-as 2180-22-00, 79-es 22-00-22-*), tO-ss 22-10-22-30. rozs ISSO-1610, lak ima 1&20—Í8fl0, sörárpi 1950-21 50, zab 13 50-13 75, tengeri tszl 23 60-24 -, dunántull 22 25-22-50, repce 46-00-48-- korpa 12-25-12-50. 1 budapesti Tózsdo derlja-jegyiésa DEVIZÁK VALUTÁK Angol I. 27f 3-27-83 Belga fr. 79-45-79 85 Csehk. 16-89-16-99 Dánk. 152-10 162 70 Dinár 999-10-07 Dollár 570-10-571-10 Frsncls f. 22-25-22 55 KolL 228-95-229 95 Lengyel 64-05-64-35 Leu 3-37-3-41 Léva 4-11-415 Ltra 29 75-3005 Márka 136 10-136\'70 Norvég 152-20-15280 SchtlL 8040 80 80 Peseta 83-90 84-60 SvátóL 109-85 110 45 Svéd k. 153-15-163 75 AmsL 229-22-229-92 Belgrád 10-05-10-07 Berlin 136-27-136«7 Brüsszel 79-55-79^0 Devízalel 3-39-3-41 Kopenh. 152 30 15270 London 77-73 77-81 Madrid 84-00-84-60 Milano 29-01-30-01 Newyork 572-20 3-M Oulo 157-40-152-80 Páris 22-39-22-46 Prága 16-94-16-99 Szófia 4-14-4-16 Stockb. 153-30-15370 Varsó M-l 5-64-35 Wiea 80*55-80-80 Zürich 110-13-110-43 Itai|i: Mstbd Iy«a4i <( UffcfcM ▼állítat, linkainta. Felelőt kiadó: Zalai Károly. ataa m az. btersráu telefoe i Legjobb iskolai-cipők, cserkészclpők, sport-ós vadászcipók, továbbá tornacipők MILTÉNYI SÁNDOR ÉS FIA cipőüzletében Főúton, a város palotájában. I ZAUU KÖZLÖNY APRÓHIHDETÉSEK As ll ilhÉtlItllKM). lOtsóte SOWHr, Mtaden további szó dtjs iflC Vasár- éa Sanepnap 10 szóig 10 dlltr, minden (oviból art dili a MII. Szeidán és pén-tekea 10 szóig (0 fillér, minden továhbl szó dija ■ Ml. Címszó l nladen vssta-(abb betOMI álló uó két Minik számíttatik. Alléit keraOkMk ÍOM engedmtny. HMaMuk 9 (81) paagft Saaaasan alwl a falaal«B*a kliyvlléi, •llmlélll alkaral*aa>éBal< a I • r a llialiarilk Raaaltal kélaaar aaaaatt kováoa- axéaWelserJ.C gépgyár, Sugár-ut 16. <187 ■•dara, Haaaaált, (Akaiban levó abédlAI megvételre keresek. Ajánlatokat a kiadóhivatalba kérek. ■Hadaaaaláayt kereaek. érdeklódni lehet Zrínyi Mikiét utca 56. balra, naponta d. n. 1-2 óra között. TaavaJ a legfinomabb \'/< kgr. 130. Kapható Mtuzel és Frledenthal caetnege-kere.kedésében. 4193 Két diákat lelfcs elláUira vállal és sxakaxerUen tanltja hlvatásoi tanár. Caaa-(•ry-al 23__4106 Rawfiaiaaa Káraly Dunántul legolcsóbb és legnssyobb árukárába férfi lehér-oemflek nagy válaaatákban érkeztek. 4213 Egy aaaaara bérbe kerestetik. Clm s kiadóban. 4209 GUBACSOT, ■ként, nyarabArl, ágy-tollat, vaut éa fémet legmagasabb áron vásárol Strém Bernát éa Fiai Erzsébet-tér 15. ust Gyári kapuat gyermektelent kerea Welser J. C. gépgyár, Sugár-ut 16 4197 Iréaéaat keresek bérbe. Címeket s kiadóba kérek. A közismert kltünó aágsla taa.aj Innét olcsóbb lelt, • 4 kgr. I-M fillér. Gyenes ciemegeOzlet. 4227 Kltfln* fehér arját lerméiü asztali bor 40 flll. Itrklnt eladó, legkevesebb mennyiség 25 liter. Batthyány-ulca 10. 4236 afadea ■Mzegbea a legelftnyöaebl ajakban fotyóslttat fessél ha^^VWbe ayiwbtxn és Irodája MlcsödkOzvetttS Kiadó 4 szobás és 2 arobái lakás vi- ros közepén. - Relchenleld Husáruüzlet, Eriaébet lér 4. 4214 Vaaat, aáraa ét vtris rrsst, élasat legmagasabb álon vesa Sternberg Vilmos, Telekl-ut 20. 3919 Egy udvari lakáa izept. l-re klaM — Qyár-u. 40. 4207 novemberre Sugár-ut 12, emeleten 2, esetleg 3 egymáibanytló lépcsóhárl be(áralu tuba, esetleg Irodának la. 4195 Egy karkélyaaaéd ai Peazíeg Istvánnál, Letenye. azonnal lelvétetik 4223 ;ZEPESI IMRE ) Zrlayl Hlklóa-ato. <1. eaatornázás, vlivezeték-barendezés, épület és má-bádogos. — Telefon 2-96. Egy szobás lakáa mellékhelyiséggel szeptember 15. olcsóért kiadó BaíthySny- stcs 10. 4237 Egy baflaáraaaéd és egy mliloi- aegéd felvétetik Horváth Józsefnél, Oaray-utca 27. -4225 Taaalélsáayak fehrétetnak Sió Mária nöl-uabónál, Magyar-utca 20. alatt. 4226 30 évei aaszony mladaaaa helyet keres. Clrn a kiadóban. helyei -4228 Fóulon kétuobás Iskás melléklielytiégeV-kel szeptember hó else|ére kiadó. Clm a kiadóban. 4233 Egy 2 azobis\'utcal lakáa minden mellé<-helyiséggel azonnal kladá Huszly-tír 7. 4234 JVélMUhJieteden nindtn hwtituJóiban SINGER VARRÓGÉP Mmoenr VARR. stoppol ti himiz KedvLŐ Aza/an /ultétoieW Alacsony havi ré*ilotek 5IN0Ü1 VARRÓaéP RÉSZV. TÁRS Fiúkfixlete: WA8TKAÜIZ8A ré st 1. SugáPul L x _ Szabadkáiból 58. számú Kl ■ * a I a d 4. Bővebbet: Koréin és Stroch cégnél. Ma, pénteken délután 5 órakor a Rilscher vendégló udvarán Bojtor József autószcreló műhelyében egy Laurlnt—Klement gyártmányú, jó állapotban levő négy Qléses személyautó Önkéntes árverésen elárvereztetik szabadkézből. «» Bérbeadó fűrésztelep. Komárváros vasutállomás mellett fekvő T5 6s pusztai fűrésztelep bérbeadó. Feltételek megtudhatók a kiskomáromi uradalmi erdőgondnokságnál, vagy a tapsonyi jószágfelilgyelőségnél. Ajánlatok alulírott cimre küldendők be. líptalaiii JúszagfelQgyelűség Tapsony, Somogymegye. Mos I Pest t Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR QÖimotó, vcgytlíitltó, ruhaf«*t6 ■ izotnbalhelyI orsi. Ipa/kMltütsoo aranyéremmel küQntetva NAGYKANIZSA OjráJtól.lcs i Oylrltl.p I Kazinczy-o. 8. Hunyadl-a. 18 Nem kell idegenbe mennie, mielótl bár-n.lt lesiet vagy tisztiitat. Oyizidgta meg áraim oíc-óaágaról éa munkám kiválóságAiól. Utolérhetetlen tényü gallérttsztlUs 1 Tisztit I > n Pllsséroz I Gazdák és uradalmak figyelmébe!! Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson, Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányába: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetógépek, konkolyozók, borprések, szölőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjulá-nyosabb árban, egy vagy két évi ráazlatfi tatéara is, minden előleg nélkül kaphatók a „KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál, Nagykanizsa, Fft-ut 18. Sláni. Ugvanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb áiban ós legkényelmesebb fizetési feltételek mellett. Szükségleteinek beszerzése alAtt faltétlen aaag kérjen árajánlatot I . # Ez az- autó kell Önnek! Rendelje azonnal meg Szántó Vilmos és Társai cégnél Kagykanizsa, Deák-tér 2. szám. Telctun: 3-22. Raktárról az összes typusok azonnal szállíthatók. — Kedve-tő fizetési feltételek 1 IW9. augusztus 30. Minién magyar, magyarrlzet Ifyékl Szent-IQargitszlgeU PALATÍNUS gyógy- és ásványvíz kerületi lerakatát megnyitottam. Palatínus gyógy-, bor-és ásványvíz nagyban és kicsinyben jutányos áron kapható Fischer és Leitoer fűszer- és gyarmatáru kereskedőnél Király-utca 8. Teleion 239. Mi _ ■!»<«■ aagyar, aagygr rliél Igyák ] Nem trükk, valóság! Kedves, barátságos, tiszta szoba-árból 20% Bőséges, Ízletes, házi étkezési árból 10% engedményt kap ön, mint ezen lap előfizetője BUDAPESTEN Park Nagyszállódéban, VIII., Baross-tér 10. Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly.) liaán Oyula oagykanlzsal bírósági végrehajtótól. I1I4I92& vhL szlra. árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehs|ló sz 1881. M LX. t.-c. 102. J-s értelmében ezennel köt-hírré teszi, hogy s nagykanlzaal kir. jirir-biróságoak 19%. évi Pk. 125S5. szimi végzése köveik ez lében Dr. Nsgy Ut»í» budapedl ügyvéd állal képviselt Hsul Llkörg.ár rt |avára 314 pengó 46 fillér a járulékai ere|éig 1928. évi so-emitt W 17-én logsoslosltott kielégítési végreh JUi utján le- él feltllfoglslt él 3366 pengére becsült kóvelkezó Ingóságok, u. m : kocd\', lovsk, tehenek slb, nytlvánoa Irveréaes elsdatnak. Mely árverésnek a asgyksnlzaal kir Járáablróaág 192A Ik évi Pk. I2SS5 ízimo végzése folytán 314 pengó 46 llllér lóké követeiéi, ennek 1928. évf (unlua hó 20-ili napjától járó 100,\'0 kamatai. \'Ifin váltódij eddig Összesen 84 pengő 50 fillérben bíróilag már megállapított költségek ereiéig > 95 — pengi tlzetetl Összeg levonástMl H a h ó t o n, a msjorbsn leendó megtartására 1929. évi szeptember bó II napjának d. u. I órája határldótll W-tŰzetik éa ahhoi a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881 évi LX. t/<. 107. és 108. J sl értelmében készpénzfizető mellett s legtöbbet igéróaek szükség eiel» becsáron alul li el fognak ad*tnl. Amennyiben az elirverezendó Ingóságokat mások Is le- ás miloglsltslltk \'< szókra kíalégttíii Jogot n»«>tek volna, e«» érvérei az iá8l évi LX. t. c 102. S inében ezes |avára Is elrendeltetik. Kelt Nagykanizsán, 1929. évi iug. 23. nap)án. Haén Oyula » » kir |blr. véereb\'1"1 » 89. évfolyam, 196 szám NagylMQltM, 1929 augusztus 31. szombat Ara 14 nitér ZALAI MIM SiffVesilőséfl és ktsdóhlvstil: PA-ut S. uim. Keszthelyi IlókklsdóhlvsUI Kossuth La|o«-u. 32. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos nóftutérf éi: <0kla I peafS M Mii Ceventélnk a kormányzó előtt A magyar levente-ifjúság nevelése, a levente intézmény: misszió. Magyar misszió. Nemzeti intézmény. Ez a szó és ez a meghatározás, hogy .levente" — mindent megmond annak, aki magyar szivvel érez, magyar lélekkel gondolkodik. A levente intézmény speciális magyar intézmény, magyar eszme, magyar alakulás, amelyben minden benne van, amil a magyar ma érez és nem tud kifejezésre juttatni. Olyas valami ez, mint amikor magyar ember meglátja a magyar trikolórt: megdobban a szive éa önkéntelenül tisztelgésre emeli fel kezét és különös meleg érzést vált ki belőle és nagyon közel tartozónak érzi magát — hozzá. Ugy vagyunk a Icvcnteintézmény-nyel is. Ha leventéket látunk, a nagy magyar család tagjait látjuk bennük. /! mltinkel. Es rajtuk keresztül meglátjuk a magyar jövőt, ami nem olyan sötét és vigasztalan, mint a ma dermesztő valósága. A levente inlézmény gondolatál a magyar élniakarás szülte meg. Nem uj Intézmény, hiszen a békeidőben nagy nemzeti célok elérésére látjuk már másutt is, persze más formában, más név alalt és más eszközökkel. Egészséges, ép, izmos, erős lest, a tiszta erkölcsök megóvása, az .ép testben ép lélek" jelmondatnak magyar értelembe való átültetése és kivitele, a nemzeti eszme ébrentartása, a magyar öntudat nevelése, a nagy múlttal való leülés, a mai hclyzel felismerése, a magyar jövő feladataira való előkészítés, a magyurság kohója, ahonnan acélositott kemény magyar sziv kerül ki: a magyar levente intézmény. Ezzel az egyedüli helyes felfogással lehetetlen ellenszenvvel viseltetni magyarnak a levente intézmény ellen azért, mert az esetleg némi idő és egyéb áldozattal jár. Mindenl alárendelni a nagy, egyetemes nemzett szempontoknak — ez lehel csak mérvadó a magyarok minden cselekedetének. Tehát itt is. Ez nem frázis. Nem úgynevezett nemzeti színű szólam akar lenni, amelynek semmi más jelentősége nincsen, minthogy nemzeti szinü sitaniolban feltálaltassék — de a trianoni magyarság legszigorúbb élet elve, pragmatikája, vezérfonala minden lénykedéseinél. Mert. ezzel él, vagy bukik a magyarság. Minden szülő legyen büszke arra, hogy gyermeke levente. Hogy tagja lehet annak az intézménynek, melyre az egész ország várakozással és nagy reményekkel tekint és ne ismerje ezl a szót, hogy „áldozat" — ha a leventéről van szó. Magyar ember szótárában nem "abad ennek a szónak előfordulnia : áldozat, ha magyar célkitűzések megvalósításáról van szó, hanem igenis ennek : kötelesség. Mert magyar kö- telességteljesltésröl van szó. A magyar ifjú keblét büszkeség hatja át arra a gondolatra, hogy magyar levente. Hogy hasznos tagja a nagy magyar testnek. Nagyon fontos az oktatóknak ebben a tiszta magyar szellemben való kiképzése. Hisz ők a lelkei, lüzfej-lesztői ennek az intézménynek. Holnap reggel, amikor fiaink elindulnak Szombathelyre, a kerületi versenyre — hol három magyar vármegye ifjúsága méri össze erejét, a nemzeti torna, atlétika, testnevelés terén, különösen fontos, hogy ebben a tudatban és ezekkel a gondolatokkal teliive induljanak ulra a nemes versenyre. Ki lesz a legkiválóbb, melyik csapat a legnagyszerűbb? Az, akiben a legerősebb a nemzeti öntudat, amelyikben legforróbb a magyar hazaszeretet, amelyik legjobban át van hatva nemzeti feladatától. Mert ez a leghatalmasabb hatóerő a győzelemhez. Hogy mily jelentőségű a levente inlézmény holnapi versenye, mutatja, hogy Magyarország kormányzója is lejön Szombathelyre és végig nézi a versenyt, a sportünnepélyt. fis felvonulnak az olrantói hős Turul előtt, aki vérezve és sebesülten is vezette tengerészeit, mig felrepült az árbócra Viktória zászlaja. A mi fiaink is felvonulnak. Zrínyi Miklós földjének talajából fakadt uj magyar hajtások és gyökerek, fis az ifjú szivek összedobbaunak és megrendül Vasvármegye földje a zalai, vasi és soproni leventék dübörgö léptei alalt. És Nagykanizsa meleg tekintete, szerető szive kiséri lélekben fiait a szombathelyi mezőnyre, ahonnan biztosan hisszük, ugy fognak hazatérni, ahogy at méltó a kanizsai hős honvédek gyermekeihez, törökverő ősök utódaihoz. Büszkén, emelt fővel, Zrínyi Miklós földje szülődéinek kötelességtudásával: az elsőrendúség pálmájával, amely az elkövetkezendő magyar jövő záloga. (H. R.) Baltazár támadása ellen tiltakozik a katolikus papság Miskolc, augusztus :vi Borsodvármegye katolikus papsága Miskolcon gyűlési tartott, amelyen határozalilag tilftkoztak Baltazár Dezsőnek az ORLE miskolci gyíllé-sén elhangzott támadásai ellen és azt visszautasították. A határozat szerint Baltazár vételt a binlia és a történelem ellen. Ha valahol vannak gravámciiek, ugy azok a ka.oliktis\'ik oldalán vannak. Az ezer éves magyar katolicizmus nem mehet az ORLE iskolájába hitet és hazaszeretetei tanulni. Igy a katli. papság határozata. 1 Megkezdődött a népszövetség 56. Ülésszaka, mely a magyar—román optáns-pert Is tárgyalja Oent, augusztus 30 (Éjszakai rádiójelentés) A népszövetség tanácsa 56. ülésszaka ma kezdődőit meg. Németország, Anglia, Franciaország, Japán, Lengyelország, Románia másirányban elfoglalt tanácstagjai a megnyitáson nem vehettek részt. Az ülésszak kiemelkedő tárgy-pontjai, hogy még most meg, kell vá-válasszák a most megürülő helyekre a 3 nem állandó tanácstagot. Ugyanis Chile, Románia és Lengyelország tanácstagjainak megbízatása most le- jár. Valóazinünek tartják, hogy Lengyelország delegátusát újra megválasszák, mig Románia helyére Jugoszlávia kerül be a tanácsba. Románia és Chile ujabb három év múlva kerülnek választás alá. Az ülésszak tárgysorozatán szerepel a fegyvergyártás ellenőrzésének kérdése és a magyar-román optánsper ügye. A nem állandó tanácstagok megválasztása után azonnal megkezdődik a népszövetség tanácsának 57. ülésszaka. méregkeverők szétrombolták a sírokat, hogy a nyomozás munkáját lehetetlenné tegyék Szolnok, augusztus 30 A vizsgálóbíró a nagyrévi mérgezések ügyében letartóztatott Valki Ferencnét és Kéke Rózát szabadlábra helyezte. Ö volt az, aki 1923 áprilisától 1929 áprilisáig névtelen levelekben állandóan felhívta a figyelmet a tömeges mérgezésekre. Valki Fercncné térje halálának körülményeit 100 százalékig tudta igazolni. A törvényszéki szakértők ujabb 9 halottat exhumállak. Tizei kellett volna, de a tizediket nem találják. Megnehezíti ezt az a körülmény, hogy abban a temetőben, ahol a halottak eltemetve voltak, a fejfákat mind elhordták és a sirokat a föld színével egyenlővé tették. A vizsgálóbíró abban az irányban is megindította a nyomozást, kik azok, akiknek érdekük megnehezíteni, illetve lehe-letlenné lenni a nyomozás munkáját. Ma ujabb két vélemény érkezett le Budapestről, mindkettő pozitív. Ünnepélyes külsőségek között, aranytollal Írták alá Hágában a megegyezés okmányait December 15-én lekerül az angol lobogó a megszállott Rajna-vidék területén Hága, augusztus 30 Az értekezlet összehívó hatalmak a politikai megegyezésről szóló okmányok kicserélése végett összehívott ülése egy félóráig tartott. A tárgyalást Jaspar nyitotta meg. Henderson angol külügyminiszter ismertette a politikai bizottság jelentését és közölte, hogy a jelenlést egyhangúan elfogadták. Majd felolvasla a megszálló hatalmaknak Strescmannhoz intézett levelét, amely egyes részén megerősili a bizottsági jelentést. Felolvasták a három tervezetet, amely a kiürítésre vonatkozó egyes részleteket taitalmazza. Stresemonn viszont Németország jegyzékét, mely a létrejött egyezséghez ismerteti Németország javaslatait. Az után aláírták az okmányokat. Az aláírás ünnepélyes külsőségek közölt, külön e célra előállított aranytollal történt. Az aláirás után a hatalmak képviselői kézszorítással üdvözölték egymást. Végül Henderson álnyujtolta Jaspar belga miniszterelnöknek, az értekezlet elnö- kének az okmányok aláírásánál használt arany töltő tollat. txmdon, augusztus 30 (Éjszakai rádiójelentés) A .Star" wiesbadeni levelezője beszélgetést folytatott a rajnavidéki angol megszálló csapatok parancsnokával, aki a következőket jelentette kl: — A kiürítés három napot fog igénybe venni. A Hoheuzoilern szálloda homlokzaláról az angol lobogót december 15-ikén fogják levenni. A Tnka-per Pozsony, augusztus 30 A Tuka-per tegnapi tárgyalásán a bizonyítás kiegészítése végét ért. A mai tárgyalási napon még a hátralevő Iratokat ismertették. Holnap a biróság nem tart tárgyalást és a jövő héten megkezdődnek a perbeszédek. ZALAI KÖZLÖNY Borzalmas dráma Pesteruébcten Hét hatottal Budapest, augusztus 9U Pesterzsébet határában Csizmadia János volt füszerkereskedö, aki rendkívül idegbeteg ember, hosszabb idő óta szerelmi féltékenykedéssel üldözte feleségét, minden ok nélkül. A férj annyira ment a kinos családi jelenetek tendezéiébea, hogy pokol lett a család élete. Ma éjjel azután felzavarta alvó családját, akire hatalmas baltával támadt rá — már teljesen megörülve, vérbe borult szemekkel. A lérj agyonverte feleségél a baltával, azután borotvával átmetszette a saját nyakát és felvágta a hasát. Ugy az asszony, mint a férfi kiszenvedett. A fira! Zeppelin megérkezését óriási ünnepségekkel várják Frledrlclishafenben Kriedrtclisliaten, augusztus 30 A ,Oraf Zeppelin" fogadtatására minden eddigi fogadtatást meghaladó ünnepélyekkel készültek. A fogadtatáson jelen lesz Hindenburg elnök. A birodalmi kormányt több miniszter fogja képviselni. Babló-támadás amerikai módra Kispesten Budapest, augusztus 29 Ész Ferenc kispesti nyugdíjas altisztet és feleségét két fiatalember lakásában revolverrel megtámadta. Az öreg házaspárt a rablók összekötözték, szájukat betömték és magukhoz vették 180 pengő készpénzüket és több ékszert, aztuán elmenekültek. Vihar és jégeső Budapesten Budapest, augusztus M Ma délután hatalmas vihar és jégeső vonult végig a főváros felett. A Bécsi-utcában egyik házba beütött a villám és felgyújtotta az üzletet. A mentőket is igénybe vették, mert a lehullott cserepek és törmelékek megsebesítették a járókelőket. A tűzoltóknak Is igen sok volt a munkájuk, mert a külső perifériákon több mélyen fekvő lakásba és pincébe behatolt a viz. Az arab zavargások áldozatai London, augusztus 3U Jeruzsálemből érkezeit hirek szerint az országban általában nyugalom van. A zavargások folytán eddig összesen 97 zsidót, 63 mohamedánt is 4 keresztényt öltek meg. Négyszáz ház legégett Csik-szenttamáson Csíkszereda, augusztus 30 A Csíkszereda mellett levő Csik-szenttamás községben tegnap délután egy órakor tűz ütött ki, amely a szélben olyan rohamosan terjedt, hogy délután három órára már 400 ház teljesen leégett. A kanizsaiak a kaposvári kiállításon Nagykanizsa, augusztus 30 Mint jeleztük, csütörlökön reggel indttil cl Nagykanizsáról a helybeli iparoscsoport Kiss Ernő ipartestületi elnök vezetésével, hogy megnézzék a kaposvári kiállilást. Velük ment dr. Kaufman Lajos városi tanácsos, iparbiztos is. A kaposvári állomáson az ottani ipartestület kiküldöttje fogadta a kanizsaiakat, akik a pályaudvarról a díszes iparos-székházba vonultak, ahol Sebők alelnök, az .Uj Somogy" vezérigazgatója üdvözölte őket. Sebők vezetésével indultak el ezulán az országos mérelü kiállítást megtekinteni. ;mpressziónk szcrinl a kiállitáson erősen dominált a mezőgazdaság, kertészet, szőlészet ulánaaz ipar, házi és műipar. A kanizsaiak látogatása alatt érkezett meg a kiállításra Mayer János földművelésügyi miniszter is kísére- tével, aki főleg a Magyar Állampincészet termében időzött hosszabban, ahol a kanizsaiak éppen borkóstolót tarlotl.ak. Délben az egyik vendéglőben ebéd volt, ahol megjelent Mayer Bertalan kormánytanácsos, ipartestületi elnök is. Kiss Ernő itt a trianon alatt nyögő magyar iparosság egymásrautaltságáról beszélt és Nagykanizsa iparosságának üdvözletét tolmácsolta. Mayer kormántanácsos erre hosszabban válaszolt és a kaposvári iparostársadalom szeretetét és együttérzését tolmácsolta, üdvözölte dr. Kaufman Lajos tanácsost és a Zalai Közlöny ott volt képviselőjél, aki állal külön is meleg üdvözletét küldte Nagykanizsa iparos és kereskedő társadalmának. Éjjel fél 12 óra volt, amikor a kanizsai iparosok visszaérkeztek városukba. Keresik Vflaki lakatosmester (fatálának okát A vágóhídon megmarta egy kutya, a Pasteurban beoltották, rövidesen meghalt Nagykanizsa, augusztus 30 Újlaki Béla ismert nagykanizsai lakatosmester ezév áprilisában meghall u nagykanizsai közkórházban. Az 50 éves lakatosmester halála nagy részvétet kellett városszerte, özvegyén kivüí két árvát is hagyott hátra. Újlaki Béla halála után hetekkel érdekes feljelentést adott be a nagykanizsai rendörséghez özvegye képviseletében dr. Hoch Oszkár ügyvéd. A feljelentés szerint az özvegyet kártérítés illeti meg, miután Újlaki Béla elhalálozása egy kulyamarás következménye volt. A feljelentés részlelesen Icirja, hogy április első napjaiban Újlaki Béla lakatosmester üzleti ügyben a nagykanizsai vágóhidón járt. Amint belépett a vágóhid kapuján, egy hatalmas kutya dühösen megtámadta. Újlaki percekig birkózott a nagy állattal, végül is az megharapta a karját és elszaladt. A megmart lakatosmester még aznap elment dr. Goda Lipót vásosi tiszti főorvoshoz, aki azt tanácsolta, hogy a biztonság okáért utazzon fel Pestre a Pasteur-intézetbe és kezeltesse magát. A kutyát a harapás után nemsokára a gyepmester elfogta és a gyeptelepen kivégezte. Állítólag az állat nem volt veszett. Újlaki tehát felutazott a fővárosba és egy hélig \'állott a Pasteur-Intézetben megfigyelés alatt és ez időit át több oltást kapott. Mikor hazajött, nem érezte magát jól és mintegy tiz napon ál mind-gyakrabban panaszkodott hozzátartozóinak, hogy mióta beoltották Pesten a veszettség elleni szérummal, azóta nem bírja magát Állapota fokozatosan annyira rosszabbodolt, hogy a kórházba szállították, ahol április 15-én meghatl. Már el is temették, amikor az öz-vegy ügyvédje után a nyomozás megindítását kérte a nagykanizsai rendőrségtől. Az özvegyben ugyanis lassanként kijegecesedett az a feltevés, hogy férjének halála szoros összefüggésben van a kutyaharapással, inert mint mondotta, férje soha azelőtt semmiféle betegségben nem szenvedett. Épen azért kérte a nyomozás meginditásá arranézve, hogy tulaj-donképen ki a gazdája a kutyának és igy ki tartozik felelőséggel a kutyaharapásért. A rendőrség a feljenlés értelmében megindította a nyomozást és több kihallgatást eszközölt ebben az ügyben. ítáfl. augusztus 16, Jó utak Az írás gondolkodásra is késztet s arra, hogy túlszárnyaljunk pillanatnyi benyomásainkon. Én most nyugodtan ülök Íróasztalom mellett, a rádió valahonnan a negyedik országból halk muzsikát szór szerte a falak közé s nekem e békés hangulatban elégedetlennek kell lennem. Nem csoda: Nagykanizsán vagyok most egyfolytában egy esztendő óta és az utakról Írnék. A közgazdának Amerika nem méreteivel, világszemléleteivel, szabad véleményeivel, felhőkarcolóival, hanem az európainál megfelelőbb szociális viszonyain kivül, elsősorban jó utaival imponál. Ott rövidebb időre előirt hosszabb ntra sem kell azzal a számítással elindulni, hogy vagy lekésem a célról, vagy pórul járok a görbe uton. Mert nálunk jobbára igy van. Az, hogy nem ritkán az utóbbi köveike-zik be, a magyaros temperamentumból magyarázható, amely szereli a kockázatot és a küzdelmet a nehézségekkel. Amerika utjai... Messzire nyúltam összehasonlításért. Az újvilág uj levegője, az akadálytalanul fejlődő közgazdaság a közlekedést — igy mondja egy utleiró — az élet örvendetes valóságainak egyik fontos tényezőjévé tette. Olt komolyan lehet beszélni az aulónak a gyorsvonalnál szebb teljesítményeiről anélkül, hogy a képzetkapcsolódás egy baleset véres képét rajzolná elénk, A Józan magyar, főleg ha még konzervatív is, persze szidja a kocsi-vezetőt, a kedves motordémont, aki vlg mosollyal indul el s még jó ha csak bekötött fejjel jön haza vagy érkezik valamelyik kórház sebészeti osztályára. Mondom, a józanság méltán kárhoztatja a balesetekért a vezetőket, akik nem számolnak az utak mérsékelt Jóságával, de ha már ott tartunk, hogy a lendülő uj élet szereti a gyorsaságot és a nemzetközi forgalomban is elismerésre vágyunk, akkor állam, áldozatkészség és ügyesség adják,| helyesen: adjuk meg a kellő feltéleleket. Az idegenforgalom szempontjából a fürdőhelyek fejlesztésével legalább is egyenrangú r mi lesz az utainkkal? Hisz\' a magyar utak hossza több mint 50.000 km., amiből csak 17.000 km. van kiépítve. Apropos I Kiépítés ... Talán méltóztattak tapasztalni, hogy a balatoni körút egy szakaszán tulajdonképen csak a középső vonalán igazi ut, a 99 A CáreVÍCS"előadására az elővételi Jegyek ma, szombaton délig átveendők I 1929. augu9ztu8_31._ két szélén csak odanyomott homok. Annak idején egy kedves uriasszony-nak elmeséltem, hogy magam is leifordultam kerékpárommal ezen a kis szemfényvesztő homokon. Hogy nem jó a balatoni körút? Csodálkozott, majd kedvesen biztositolt, hogy a kifogást és az esetet panasz alakban fogja továbbítani. A méltóságos asszony férje a minisztériumban egyik irányitója volt a körut-épitkezésnek. A mindenható statisztika szerint ötszöröse Magyarországon az autók jelenlegi száma a pár év előttinek s ugyan melyik autótulajdonos tudna megnyugodni addig, amig fel nem keresi ezt a fenséges tóvidéket, — amelyre méltán vagyunk olyan büszkék ml magyarok. De bizony azt is megsúgja ez az őszinte statisztika, hogy a balesetek száma sem lekicsinylendó, igy . aztán bizonyosra lehet venni, hogy az állami útépítkezés vezetőihez hivatalos és nem hivatalos formában sok panasz érkezett, amig — ezúttal a türelmetlenség teremti meg a rózsát — a legújabb útépítési pályázatban örömmel olvasható, hogy sok egyéb ul újjáépítése melletI a balatoni körutat is tökéletesitik. Nemrég a Zalai Közlöny-ben foglaltam össze a jó ut előnyeit. Megvallom : mikor a kanizsai utakról Írott glosszát nyomtatásban olvastam, nagyon elszégycltem magam, mert a gazdasági, közlekedési, az esztétikai szempontokon kívül — ZALAI KÖZLÖNY amelyeket kiemeltem — van\' még egy igen fontos érvelés: a közegész ségügyil Most nem a felfordulásokra és az összeütközésekre gondolok, hanem, hogy a mi jó öreg — azaz: öreg, de nem jó — tégláinkat, rosszul kitömött gödreit a legjobb igyekezet mellett sem lehet tisztántartani. Azért én különös tiszteletet érzek a kanizsai utcaseprők iránt. Micsoda sziszifuszi munka! Akármennyit fáradnak, mindig fennáll a vád: az- utca nem tiszta. Hiszen valóságos bacillus-tenyész-telepek ezek a nyill utca során. A tisztiorvos ur is bizonyosan ezért nézte minap olyan jóleső megelégedettséggel az útépítést a Csen-gery-iili sorompónál. Nagyszerű élvezet Is ebben a napról-napra szebbé váló elsőrangú útban gyönyörködni. Micsoda más utazás lesz itt I Öröm lesz nézni a pompás — karikásán gördülő jármüveket, bennük a vigabb arcokat s ha a megígért jó ut mind meglesz a belvárosban is, azok, akik eddig titokban félreraklak motorvásárlásra, bizonyára valami egyesületben fognak törekedni céljuk elérésére. (A Motorra Spórolók Egyesületében.) A romok helyén ujat, jót építeni — magyar sors: ezt a feladatot mindig jobban megoldottuk, mint a meglevő megbecsülését. Kulturában a nyugati nemzetek színvonalán vagyunk, sportban még előrébb is, de közgazdaságunk még mostoha. Pedig hol az élet, ha a realitásokat félretesszük? Ahogy hatósági ünnepélyességgel megnyitunk uj utakat, ugy tanuljunk igazán örülni nekik és megbecsülni (jókarban tartani) a gazdálkodási élet vérereit. Mutschenbacher Imre A Nagykanizsán leleplezett Aranka—István férfí-jósnő most Székesfehérváron tünt fel, ahol szintén leleplezték éa lezárták Nagykanizsa, auguaztua 30 Olvasóink még emlékezhetnek a férfijósnő esetére, akit Nagykanizsán egyik munkatársunk leplezett le és ennek nyomán | a rendőrség letartóztatta. A szélhámos férfiről akkor kiderült, hogy már 13 éves kora óta női ruhában Járkál az országban és noha Móesi Istvánnak hívj 1 k (balassagyarmati szülelésü), mindenütt mint Gyöngyi Aranka szerepelt és jóslásaival szédítette az egyszerűbb embereket. Moc.il István —Gyönpti Aranka a Nagykanizsán kapott és kitöltött fogházbüntetés után Szombathelyen tünt fel, de ott is poruljárt és akkor jóidéig nem lehetett semmi hírt hallani róla. Most a Székesfehérváron megjelenő .Fejérmegyei Napló" cimü laptársunkban egy cikk keretében találkozunk ismét régi hölgy-ur Ismerősünkkel, akiről a lap ezeket Írja : .Jólöltözött igösebb asszonyt hoztak a fogházőrök a kir. járásbíróság büntető bírósága elé. Az asszony ruházata a legutolsó divat szerinti volt, szőke haja lok-nikban bukott a vállára a kalap alól. Arcán a festék takarta a ráncokat. Csalással, szemfényvesztés és közveszélyes munkakerűléssel vádolva ke- rült a bíróság elé. A biró kérdéseire felsorolja személyi adatait. Rendes neve Mócsi István, 56 éves, balassagyarmati születésű, foglalkozása .jósnő", — Gyöngyi Aranka álnév alatt mondja el őt felkereső feleinek a jóslásait. Keservesen panaszolja védekezésében, hogy nem tudott munkát kapni s hogy nyomorúságos helyzetén se-gilsen, elhatározta, hogy női ruhába öltözik s mint jósnő keresi meg kenyerét. A múltkori vásáron egyik jársa árulta el kilétét s igy került a biró-siig elé. Máskülönben — mondja — soha senki sem tudta volna meg, hogy én nem vagyok nő. A 60 fillért igazán megért egy jóslatom. A bíróság nem vette figyelembe védekezését és .Arankát", a mindentudó jósnőt a csalárd szemfényvesztés és közveszélyes munkakerülés vétségéért 8 napi elzárásra ítélte. Az Ítélet ellen a jósnő fellebbezést jelentett be. Majd az izzadtságot festett arcáról zsebkendővel törülgette, amely a piros szinek minden árnyalatában játszott. S fejbólongatva a következő mondattal ajkán vonult ki: .hiába, tovább jósolok, meri enélkill nem tudok megélni". Megnyitó díszelőadás a Városi Mozgóban 1929. augusztus 31-én, szombaton este 8 órakor Rendes helyárak. Csak egy előadási MŰSOR: 1. Nyitány. Előadja az uj színházi zenekar. 2. Csillag Jenő igazgató bevezetője. 3. Magyar János vezérigazgató bemutatkozása és programja. 4. Hiszekegy. Előadja az uj színházi zenekar. 5. Reváns Amsterdamért I Nemzetközi hatos vizipoló-torna a Klebelsberg-kupáért. Magyar világbajnokság! Csak egy elftadásl 6. 7. Őfensége a hordár Szenzációs vígjáték 8 felvonásban. Főszereplők: M9ry Kid és Hana Junkaraiann. A cárevics Lehár Ferenc nagysikerű operettjének filmváltozata. Főszereplő: Petrovich Szvetiazláv. Rendes helyárak. Jegyek a színházi pénztárnál előjegyezhetők, de azok az előadás napján délelőtt 11 óráig átviendőt. ZALAI KÖZLÖNY NAPI HÍREK NAPIREND Augusztus 31, szombat Róm. katolikus : Ra|imind. Protestáns: Erika. Izraelita: Ab hó 3). Városi Mozgó Megnyit* dlszelőadis. ,A cárevlcs" Lehár-film .Őleliége a hor d«f vlgláték. .Hstos vlzlpolótorni* Gyógyszertári éjjelt szolgálni: I. hó végiig s Mcrkly-Bclus-féle Fő-utl gyógyszertár. Oőzfflrdő nyitva reggel 6 órától eslr 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután és kedden egész nsp nőknek). Időjárás A nagykanizsai meteorológiai megfigyelő Jelentések i Pénteken a htmtrxtk-Ul: Reggel 7 órakor +18.6, délután 2 órskor 4-276, eate 9 órakor+21 2. Felhőzet: Egész nspon át tiszta égboltozat Szitlriny: Reggel nyugati, délben déli, este délnyugati szél. • ■ •t.oralóglal Inlásat aata 10 órakap Jalasstli Továbbra ia *na-l«g Iái vérható, aaórvéayoaaa Nalyl zivatarokkal. — A plébánosa megyéspüspöknél. P. Deák Szulpic plébános-ház-főnök Veszprémbe ulazolf, hogy dr. Roll Nándor megyéspüspöknél tisztelgő látogatást tegyen. — Áthelyezés. P. Vinkovits Viktor ferences rendtartományfönök P. Kocsis Ödönt hitoktatónak Zalaegerszegről Nagykanizsára helyezte át. — Ovódai belratésok. A nagykanizsai összes ovódákban (Kiska-nizsán is) a pótbeiratások szeptember 2-án és 3-án lesznek. = Flanell- és kartonmaradékok a legjutányosabb árban Singer József ét Társa cégnél kaphatók. Halló! Figyelem! Ma. szombaton és vasárnap elsőrendű disznótoros vacsora Kitűnő zene Serei Lily énekesnő kíséretével. — Kellemes szórakozás. — Jó borok. Szives pártfogást kér Wollák Jenő vendéglős — Solti Györjry Kolozsvárra szerződött. Solli György, a Király Színház bonvivánjt, aki az elmiilt szezonban Nagykanizsán is sok szép siker részese volt, most dr. Janovics Jenő kolozsvári magyar színtársulatához szerződött. A Polgári Egylet éttermében abonensek szept. 1-től felvétetnek. Regedei viz nemcsak kitűnő borvíz, hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál. Kapható minden füszer-és csemegeüzletben. „„ Főraktár: t WEISZ MÓR Nagykanizsa,Király u. 21 vsmammmam I Fájdalmak ellen ^ Asplrin tabletták | O yögy n.rtSr.kb.n kaphatók. — iskolai hir. Az állami elemi iskolákban a pótbeiratások ugy a mindennapi, mint a továbbképző (ált. ismétlő) iskolai tankötelesek részére szeptember 2., 3. és 4 én délelőtt 8-tól fél 12-ig és délután 2—4 óráig lesznek. Az I körzet be-tralási helye: Központi iskola löld-szinti áll el iskola igazgatói iroda (gondnoksági ülésterem). A II. körzet beiralási helye : Rozgonyi-ulcai iskola tornaterme. A III. körzet beiralási helye: Templom-téri iskola. A körzeti igazgatók kérik a még be nem iratkozott tanulók szüleil, hogy gyermekeiket a lent jelzett napokon okvetlenül Írassák be, mert a lteira-tást elmulasztó szülőket a törvény értelmében felelősségre fogják vonni. A javítóvizsgák szeptember 2-án délelölt 8 órakor lesznek az e«yes körzetekben. Javítóvizsgára a körzeti igazgatóknál kell jelentkezni. Veni Sancte és évnyitó ünnepély szeptember 5-én délelölt 8 órakor lesz. 1929. augusztus 31. Őszi divat Qondos hölgyek már most, az ősz beállta előtt feltéllen szerezzék be ruhaszükséglelü-ket Singer József és Társa divatáruházában Már megérkeztek az összes ujdivatu flanellck, pargetok, sima és mintás kordbársonyok, ruha- és kö-penyszövetek, gyapju-jumper és alj anyagok, bélésáruk. A cég divatdolgai mindig szenzációt keltenek. UJ rendszer butorvásárlók részére. Közalkalmazottak részére Zala-vármegye egész területére díjmentesen szállítunk teljes lakásberendezéseket, a következő előnyöket nyujtjuk. Százpengőnként csupán öt pengő havi részlet fizetendő és egy éven belüli törlesztés esetén a kamatokat is meglérit|ük. Kopstein Szombathely, Kószegi-utca 5 Gazdasági-magvak. Kerti-magvak. Műtrágyák. Szupci foszfát, mésznitrogén, kállsó, chilei salétrom stb. stb. Slrius növénytipsó. Hármas hatású kerti műtrágya. Gyümölcsfa védftizereh. Gabona oaávézósierak (porpácok éa nedves pácok). Madáreleiégek. Baromfi eledalak. Kicsinyben és nagyban kaphatók : ORSZÁG JÓZSEF mag. műtrágya éa növényvédöszerek kereskedésében Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. A Mrósig mellett. Telefon 130. Mielőtt őszi bevásárlásait eszközli, tekintse meg dúsan felszerelt áruraktáramat, mert pénzt fog megtakarítani, ha szükségletét nálam szerzi be. Férfiszövet.......140 széles 5 Pengő Férfiszövet, tisztagyapju 140 széles 10 P-től kezdve A tavalyi idényről megmaradt angol féríiszővetek féláron lesznek kiárusítva. Téli kabát, valamint a legújabb Toledó-Flokoné felöltő-kelmék és más divat férfi és női szövetkelmék megérkeztek. Dus választék ebédlőszőnyegekben, függöny, paplan, plüseh és Moguett átvetőkben KIRSCHNER MÓR férfi és női divatkelme áruházában Fö-ut 3. (Városházával szentben.) i ívv. im, I/1, iutt 1929. augusztus 31. ZALAI KÖZLÖNY gtíf Jön az országos hinü TEaQ Hétfőn, szeptember 2-án teljesen kdlfin vonattal Az nj postapalotával szemben levő flres telken. Olyan világvárosi műsorral fog bemutatkozni, amelyet még cirkusz Nagykanizsán eddig nem mutatott be. Egymást váltják fel a bámulatos hajmeresztő attrakciók, amelyek messze eltérnek az eddigi sab Ionos műsoroktól. A Gazdag Cirkusz az egyedüli magyar cirkuszvállalat, amely bármilyen külföldi cirkusszal versenyezhet. A magyar közönségnek meg is van a bizalma a Gazdag Cirkuszhoz, mert nem csalódik benne. Kinai és japán osaport. 60 unéty. Idomított fajtavak. 3000-ek cirkusza. 40 Urta. — Régvárt Jó hlr. Villámgyorsan hire futott a városban, hogy a legjobb minőségűi férfi Öltöny- és kabát-szöveieket egy ritka kedvező vétel folytán olcsón árusítja Singer József és Társa. Megtekinthető vétel kötelezettség nélktil. — Aattkau-Mrak. Vásári autóbusz-járat I A Nagykanizsai Autóbusz Vállalat vezetőaége közli, hogy szeptember 2-án, hétfőn a ZalaapáU-1 váaáfra röggel 3 órakor éa ugyanaznap reggel fl órakor a t\'surgó-1 vásárra autóbuszt Indít. VltoidiJ: Zaiaapátiba rotour ft\'St), oda 320, Caurgóra retour 4--I0, oda 2-fil) P Autóbuszjárat a kaposvári kiállításra I Kellő telenlkező esetén a Nagykanizsai Autó-usz Vállalat a hét bármely napján autóbuszt Indít a kapoavárl kiállításra. Oda éa visszaindulás az utasok megállapodása szerint Viteldíj retour 8 pengő. Vtzetóség. = A Polgári Egylet éttermében abonensekszept. 1-töl felvétetnek. — A Oazdag-cirkuaz Nagykanizsán. A jóhirfl Oazdag-clrkusz, mini minden évben, ezidén is ellátogat Nagykanizsára. Ezúttal Zalaegerszegről egy teljes különvonaton jön át a cirkusztársulat. A megnyitó előadás szeptember 2-án, hétfőn este lesz. A cirkusz befogadóképessége óriási. Külön érdekessége a cirkusznak, hogy ezultal először a cirkusz az uj postapalotával szemben levő, volt Futura-lelken épül fel. A társulat 40 tagu mUvész-szcmélyzctlel és hatvan alkalmazottal érkezik Nagykanizsára. Eredeti kinai és japán artistái különleges érdeklődésre tarthatnak számol. A megnyíló előadáson a cirkusz legjobb erőil vonullalja fel. Telefunken Philips Vatea Tungsram RÁDIÓ készülékek, hangszórók, csövek, fejhallgatók, az összes rádió alkatrészek, felszerelések oiosón és kedvezó részletfizetésre kaphatók Szabó Antal fegyver-, lőszer- és sportárunagykereskedés rádio-osztálya. Főút 5. szóm Telefon: 91. — Iparostársaink figyelmébe I Felkérjük mindazon igen lisztéit iparostársunkat, akik az országos kirakodó vásárokat áruikkal fel szokták keresni, bogy szeptember 1-én (vasárnap) délelőtt 10 órakor az ipartestület tanácstermében az országos vásárok rendezése ügyében tartandó értekezleten megjelenni szíveskedjenek. Az ipartestület elnöksége. — Beírások a fémipari szak-Iskola !., II. és III. évfolyamára 1929. szeptember hó 2-án és 3-án délelőtt 9—12-ig, felvételi, javító és pótvizsgák szeptember 2-án délután 6-ig, a rendes előadások kezdete szeptember 4-én reggel 8 órakor. = Pallos Erzai angol nyelvtanárnő tanulmányait a londoni egyetemen befejezvén, szeptember 1-től kezdve lakásán — Erzsébet-tér 18. sz. II. em. — tanítást vállal. Angol nyelvtan, társalgás, Irodalom. — Isáfaaményaa utazás Buda* paatra. A ,,1\'olgárl Otthon" lakberendezési 6s háztartási vásár alkalmából lludapcstro 50 százalókos nionetdljked-vozmény engedélyeztetett Az odautazás folyó hó 30-tól Bzoptembor 15-lg. a visszautazás pedig lolyó hó 31-tól szeptember ÍB-Ig érvényes. A kedvezményre szolgáló Igazolványok ára 3 pengő 20 IlUér óh kapható a (Nagykanizsai Takarékpénztár, Csongeri-ut 1.) Menrl/egy-Iroddban. Nagy szőnyegraktár Nagykanizsán. Valamennyi szőnyegvásárló saját érdekében keresse fel Singer József és Társa divatárutlázát, ahol n.igy választékot talál mindenfajta futó-, ágyelö- és nagyszőnye-gekben, sezlon-, ágy- és asztallaka-rókban, valamint bútorszövet- és függönyökben. Frima minőségű fehér es ecru grenadln és tussor az összes szélességben. — A Zalai Évkönyv — Zala kultusza. SPORTÉLET NTE-KRSC Szombathelyi csapat játszik elő-mérkőzést Nagykanizsa, augusztus 30 Érdekes a vasárnapi nagykanizsai sportprogram. Az NTE bajnoki mérkőzési játszik, előtte pedig az Egyetértés levente csapal meccsel a Szombathelyi TC csapatával. A bajnoki mérkőzés különösen az NTE-re fontos, mert győzelmével nagyon megerő6iiené vezető pozícióját és gólarányát is javítaná, pedig gólaránya már eddig is a leglobb az összes csapatoké Között. A győzelemre az NTE-nek kilátása van, azonban keményen meg kell majd küzdenie a pontokért, mert a kaposvári csapat igen szívós együttes. Az NTE komplett csapatával áll ki s Igy remélni lehet, hogy szaporítja győzelmeit. A kaposvárlak a délelőtt folyamán autókon érkeznek. A mecs-cset a két fél közös kérelmére Spltzer Antal vezeti. A meccs fél 5 órakor kezdődik. Előtte fél 3 órakor igen érdekesnek ígérkező meccs kerül lebonyolításra. A hatalmas fejlődési ért Levente Labdarugó Szövetség egyik csapata, az Egyetértés, a Szombathelyi TC-t látja vendégül. Az SzTC a nyugati kerület II. osztályában játszik s az összehasonlítás érdekes fényt fog vetni a kanizsai iljusági sport fejlődésére. (A KMAC balatoni tura-utja.) A Királyi Magyar Automobil Club szeptember 7-én tartja balatoni tura-utjál, melyre sok külföldi résztvevő is jelentkezett. A tura balatoni utján a zalai parton megy végig, Keszthelyen vizsgálalra és ebedre időzik, majd Sümeg felé kerülővel tér vissza Budapestre. A nap teljesítménye 460 km. — A legszebb szőnyegek nagy választékban, kedvező fizetési feltételek mellett Bartánál. KÖZGAZDASÁG —— _ —i Keszthelyen tartott ölést a nemzetközi kukoricamoly bizottság Keszthely, augusztus 30 A kukoricamoly ellen az egyöntetű eljárás és a hathatósabb védekezés végett Amerikából IdindulóUg és ennek költségén nemzetközi bizottság alakult Páris székhellel, melyben u EgyesUlt Államokon kivlll az európai nagyobb kukoricatermelő államok, mint Magyarország, Lengyelország, Románia, Jugoszlávia van képviselve. Ez a bizottság Mayer János föld-mivelé8ügyl miniszter meghívására a napokban tartotta üléseit a keszthelyi m. kir. gazdasági akadémián, ahol a védekezés egyöntetű adminisztratív intézkedéseit, továbbá azon plakát milyenségét állapította meg, mely-lyel a termelő gazdák figyelme a kártékony állatra és pusztítására felhívható A keszthelyi gazdasági akadémia részéről Sztankovics János akadémiai igazgató fogadta a bizottságot, melyben Amerika részéről dr. Tage Ki-llnger chikagói tanár és igazgató Utiint elnök), Jugoszlávia részéről dr. Vouk zágrábi egyetemi botanikai tanár, Románia részéről, dr. Kneehtel román földmivelésügyi miniszteri kiküldőit, Dánia részéről Koppenhágából dr. Kellermann és Magyarország részéről dr. Slgiesai Miklós földmlvelésl miniszteri titkár vett részt. A bizottság egyik ülésén megjeleni dr. Mayer Károly földmiv. miniszteri államtitkár Is. aki a föld-mivelésUgyi miniszter üdvözletét adta át a bizottságnak. A kiküldöttek Keszthelyről Zig-rábba utazlak a teendők további megbeszélése végett Ma szombaton és holnap vasárnap disznótoros vacsora Kitűnő borok, muskotály és rizling. A zenét szolgáltatja a világtalan Szentes Jancsi harmonika mflvész és énekes. Szives pártfogást kér Perényl János 4269 vendéglőt. (—) Téli gazdasági előadások. A Zalavármegyei Qazdasági Egyesület felhívja a vármegye gazdaköreit, hogy a tél folyamán tartandó gazdasági előadások tartása Iránti igényüket jelentsék be hozzá. Az előadásokai csak olt fogják megtar- Xaegjollb iskola-cipők, cserkészcipők, sport-és vadász-cipők, továbbá tornacipők MILTÉNYI SÁNDOR ÉS FIA cipőüsletéfoen .»3 Főúton, a város palotájában. _ ZALAI KÖZLÖNY 1929. augusztus 31. tani, ahol a kelifi számú hallgatót biztosítják. Az előadásokat a kehldai fóldmives iskola tanári kara fogja tartani a községekben és a gazdakörökben. (—) A Zalavármegyei Gazdasági Egyesület szeptember 5-én délelőtt 10 órakor Keszthelyen, a városháza tanácstermében tartja rendes közgyűlését. Tárgysoiozalon szerepelnek: I. Előterjesztés a gabona árára kedvezőtlen tőzsdei fedezetlen határidős üzlet megrendszabályozására. 2. A tenyészállatok beszerzésére vonatkozó segélyek. 3. A létesítendő községi állattenyésztő (állatbiztosító) szövatkezetek anyagi támogatása. 4. A tejértékesités megszervezése. 5. A műtrágya beszerzésének megkönnyítése. 6. Az egyesület segélyezése. 7. Az állatdijazások-kal kapcsolatos vásárok tartása stb., tótsde Az értéktőzsde ma ismét szilárd volt. A külföldi piacok általános javulása, továbbá a kedvező belföldi gazdasági hírek és a gabonapiac szilárdsága a spekulációt véleményes vásárlásokra késztették. Ennek következtében az egész vonalon áremelkedés állott be. Az érdeklődés középpontjában a bányapapirok, Izzó, Cukor és Fegyver állottak, Oummi, a kullsz és vasértékek is jó keresletnek örvendtek. Az említett papirok 2—3".-os árnyereségre leltek szett, mig a többi érték átlag l"\'.-al Javult. A rendezési napnak tekintetlel az elmúlt napok gyenge üzleti forgalmára, nem voll hatása a mai forgalomra. A hangulat zárlatig barátságos maradt. Ennek megfelelően a forgalom is élénk volt. A fixkama-tozásu papirok piaca továbbra is üz-lettelen, a valuta és devizapiac kissé egyenetlen. A Dollár és Madrid javult, mig Zürich gyengüli. Zürichi sárlat Píri< 70 .14, London 25-187/1, Newyork -•—, Brüasel 7223, Milano 27I7VI Madrid 76-45, Amsterdam 208 17\'/s, Berlin I33 72>\'i, Wien 7S17. SotU 3-7S1/., Prica l5\'39Vi, Varad 5»-27\'/l. Budapest »0-70\' i Belgrád <H2>/|, Bu kirest 3 OS\'/j. — . .. . Terseiyiouae fíuza — ftll., rozs 05 fill. emelkedett. Buzi Itazav. 77-es 2210 -22-30, 7«-is 22-30 —22 50, 79-ei 22 50 -22-80, 80-n 22-70—2] 90, dunánt 77-es 21-60—21 80, 78-m 21 80-22 00, 79 ej 22 00-22 30, 80 «• 22-10-22-30. roz. 1590—18 15, tik árpa 1620-1580, sOrárpi 19-50 21 SO, ub 13 50-13 75, tenaerl tszt. 23 60— 24 - .dunántúli 22 25 -22 50, repce 48 00-48-— koron 12 25 1250. VALUTÁK Angol I. 27- 3-27-83 Be&afr >9-45-79 85 Cseh k. 18-89-1699 Dirr k 152-10 152 70 Dinár 9S9-I0 07 Dollár 57020-572-20 Ptamia 1.22-25 22 55 Holl. 228-95 229-95 Lengyel 64 0541 35 Leu 3-37-3-41 Léva 4 11-4 15 Líra 29 75-30-05 Márk. 13610-136 70 Norvég 152-20 152 80 SchllL 80 40 80 80 Peseta S3-90 84-60 Svájci 1.1(9 85 110 45 Svédk. 153-15 153 75 DEVIZÁK Amst 229-32-250 02 Belgrád 10-05-10-07 Beillő 136-27-136-67 Brtlsszel 79-55-79 80 Devlzslel 3-39-3-41 Kopenb. 152 30-152 70 London 27-73 27-81 Madrid K4-00-8-I-60 Milano 29-91-30-01 Nswyork 572-30-3-90 Oszló 152-40-152 80 Pária 22-39-22 46 Prága 16 94-16-99 Sxófll 4-14-4*16 Stockh. 153-30-153 70 Varsó 64-15-64-35 Wien 80" 55-80-80 Zürich 110-10-110-40 8ertéírás»r Felhaltál 1867, eladatlan 940. — El sí-rendll 1-70-1-72, szedett 1-62—1-64, szedett közép 1-50-1-54, könnyű 1-30—1-40, l-só rendO öreg 1-56—1 60, ll-od renda öreg 1*40-1 46 angol stlldó 1-40-1-60, szalonna Blgybin 1-88—1-92, zsír 2-07 2-10, hul 200 2-24, szslonnás lélsertés 2-00-2-10. Vállalat, Rinkaaluái. Felelős kiadó: Zalai Károly. lalenirbap lelefon t Nigyklolzsi 78. aj. APRÓHIRDETÉSEK Az apróhirdetések dija 10 ruiMg SO fillér, Mindéit további sjó dija S fill. Vasár éa önnepnap 10 szóig 80 fillér, minden további sió dija B llll. Szerdán és pénteken 10 SJÓIg to fillér, minden további szó dija 8 fill. Gmsió s minden vabta- Eibb t.ctüból illó azé két s/ónak számit, tlk. Állást keresőknek 500,0 engedmény. Hlrialáaak H (««) psagl (saaagn alul a lalaalagsa kSntrvtlij, ssáinláaia alkarllléa. »*o»<« . I a r c t Isi la a d I k Mlndanaalényt kereaek. Érdeklődni lehet Zrínyi Mlklóa utca 56. balra, naponta d. u. 1—2 óra között. Modarn, hssasáll, Jókarban levó abédlft megvételre keresek. Ajánlatokat a kiad\'hivatalba kérek. A közismert kltllnő mégis** taawaj Innét olcaóbb lelt. "s kgr. 1-20 fillér. Gyenes ciemegeűzlel. 4227 Jól főző mlnianaa szakácsnő azon nalra Irlvéletik Sugár-ut 40tb. 4265 Két 2 saobás és ÍVszobls laké* november l-re kisdó Bővebbet Deutic*i Ede, Deák-tér 12. 4184 Raktérhalylaép, műhelynek Is sl-kalmss, azonnal kiadó Ztlnyl Miklós u. 34. Postapalotával szemben. 4185 rinualam I Ma 16 bort akar olta^n nqyeiem i ,„„1; „„ |„,Uc „„ ^^^■aaa^M^aaa boraimat I liter asztali 50 fillér 1 liter siller 60 fillér 1 liter rlillng 80 fillér Zárt palackokban, flvagcaerével. Boraim klIOnó lamatosak éa notta-menteaak R.advléa.k.t s lltcrtdt háaboz siillltok 8ÁFBÁH JÓZSEF ■agyar-utca 74. «■• Taleloni 33£ Kaufmann Károly Dunintul legolcsóbb és legnagyobb iruházába férfi lehér-nemOek nagy választékban érkeztek. 4213 Taaval a legfinomabb \'.4 kgr. 1-20. Kapható Muszet és Prledenthal cscmegc-kereskedéaében. 4193 Ir4gé|sat keresek bérbe. Címeket a kiadóba kérek. Tanulólaényok felvételnek SIÓ Mária nől-izabónál, Magyar-utca 20. alatt. 4226 GUBACSOT, mézet, nynrsbfirt. ágy-tollat, vasat éa fémat legmagasabb áron vásárol Strém Bernát ém Fiai Erzsébet-tér 15. „m Főulon kétszobás lakás mellékhelyiségekkel szeptember hó elsejére kladé. Clm a Hadóban. 4233 Egy 2 pzobéi utcai lakás minden mellékhelyiséggel azonnal kladé llusziytér 7. 4234 Kladé 4 szobás és 2 srobás likán város közepén. — Relchenleld husárutlzlet, Erzsébet-tér 4. 4214 Bérautó csukott, legmegbízhatóbb és legolcsóbb. Telefon : 595. Bencze Laké* Caengery-ut 27lm ___3333 Vaaat, aarga éa >trii pasai, ólmot legmagasabb áron vesz Stcrnberg Vilmos, Telekl-ut 20. 3919 Egy borbélyaagéd azonnal felvételik Peszleg Istvánnál, Lelenye. 4223 Magyar Távirati R.-T. és Hagy a r Hirdető R.-T. nagykanizsai flókji Sugár-ut 4. sz. alól irodáját Erzsébet-tér 18. szám I. em. helyezte át. Komoly mlndaaaa Nádor-ulca 1. felvételik. — Ugyanoott bútorozott Bzoba kiadó. -1272 Kladé az Erzsébet téren egy elegánsan bulororotl utcai és egy 2 ágyas udvari szoba klllön be|áiallal. Clm a kiadóhivatalban. _"1246 Péktanonook éa egv háziszolga lel-vélellk Dorojlty Kálmán pékmesternél, Kls-kanlzua, Orezágul 82. 4266 Siép.n buloroiott kUlönbeJiratu sióba elsején ellogUlhltó l-\'öul 15. földszint 2. -<267 Egy aiarsajA és egy vaaatft titkár előkelő biztosítónál felvételik. Ajánlatokat .DiszkrélW Jeligére i kiadóhivatalba. 4268 Egy utcil bútorozott szoba azonnal kl-adoTelekl-ut 42 4271 RtogySí vegyészeti nliliizi & ifiiSícslö telepe Kaposvár. Vegytlsztltásra és festésre elfogad férfi és női ruhákat bérmilyen minőségi) kelméből. UJraátfestésre bőrbutorokat, bőrkubátokat és vé«árut. Agytól) tlsxtltás hazatlal egyUtt ét enélkül. Függönyök, kézimunkák, szőnyegek, butorkelmék, mindenféle paplanok éa sxőrmék tisztítása, fertőtlenítése é» festése. Pllsséerozás és gouvréerozás n legelőnyösebb árban és,legszebb kivitelben. Bővebb felvilágosítást nyújt Nagykanizsa részére a gyUjtőtelep vezetője : Nagykanizsán, Erzsébet téren Állami adóhivatal. Régi postaépület. _ _ 1027 Moa 1 Fe»t | Mayer Klotild Utóda VARGA NÁNDOR göxmoső, vegytlsxtltó, ruhaftstő a ixombathclyi oru. Ipaiklillltáion uanyércmmel lűtünUlv* NAGYKANIZSA Oyttjtótelep t Oyártelep r CUzInczy u. 8. Ilunyadl-u. 19 Nem \'ell idegenbe mennie, mielőtt bármit lesüt vagy tisztittat. Győződjön nteg araim ofc-óságáról és munkám kiválóságáról. Utolérhetetlen fényll gallértlsztltts 1 Tisztit t l\'tl Pllaséroz I Sugár-ut L X _ hjatiadkésból 58. számú « «■ * a I a d é. Bővebbet: 4is< Koréin és Stroch cégnél. c: hangszerek, Az ősszel h la r • hurok, alkatrészek és javltásak legklválób minőségben. Nagy válaszlék u| és régi hegedűkben lt PangatBI tetteié. Zongora hangolás, bőrözés, Javítás. A leglobb márkájú bécsi és németországi aongoragyárak képviee- !•«• — kedvező fizetési feltételekkel - valamint használt zongorák. Minden munkáéit és áruért a leg-mes.zebbmenő garancia L&DEGZKT J..B,k.B,„a, , Gazdák és uradalmak figyelmébe!! Van szerencsém a n. é. gazdaközönség figyelmét felhívni a KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Moson, Magyarország legrégibb gépgyárának gyártmányaira: cséplőgépek, nyersolaj-traktorok, ekék, boronák, vetőgépek, konkolyozók, borprések, szőlőzuzók és mindennemű gazdasági felszerelések a legjulá-nyosabb árban, agy vagy hét évi réazletfizatéare is, minden előleg nélkül kaphatók a „KÜHNE" Mezőgazdasági Gépgyár Lerakatánál, Nagykanizsa, F8-ut IS. »ám. Ugyanott kaphatók mindennemű varrógépek és kerékpárok, valamint zsákok, ponyvák és motorolajok legolcsóbb árban és legkényelmesebb fizetési feltételek mellett. Szflkaéglateinek beszerxáse alfttt kérjen árajánlatot I feltétlen ELADÓ egy üzemképes, jó állapotban levő csukott Prestó autó, esetleg 18 havi hitelre Bővebbet: Szántó Vilmos és Társai cégnél Nagykanizsa, Deák-tér 2. sz. Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető: Zalai Károly.) |