* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
25.69 MB | |
2010-03-03 21:23:02 | |
Nyilvános 2562 | 7202 | Zalai Közlöny 1932. 026-048. szám február | Zalai Közlöny Politikai napilap 72. évfolyam A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: 72. évfolyam 26 szám Nagykanizsa 1892. február 2. kedd An 16 fiUfe ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP SattksnlMg é> kiadóhivatal: Fó»t 5. uim. Kenthelyl tlókkUdólriváUl: Konatta-utea 3X Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos emxtUal ára: egy hóra a peng* M MK>. SurkculMgl é. tL.MUIv.UU Ukfcxt: 78. m. Felmondások özöne Körülbelül kél héttel a mai lakbérnegyed előtt ehelyütt sióialtatta meg * .Zalai Közlöny- a kanizsai bérlők hatalmas táborának azt a kívánságát, hogy Ihol er méltányosnak mutatkozik, ariUitfák le a magas házbéreket, hozza meg a ház-tulajdon ezt a, — el kell Ismerni nehéz ét szomorú áldozatot. A napokba aztán már arra is rámutattunk rOviden, a közönéig körében itt-ott hallottak alapján, hogy rendkívül tok felmondás kéiztll Február elsejére. Avizóink a háztulajdonosok hagy része körében megértéssel találkoztak él méltányossági, belátást váltottak ki ■ lakások és üzletek bérlőivel szemben, akik a februári negyedkor az egyre súlyosabb gazdaság i krizia következtében, az egyre pusztuló üzleti élet utolsó erőfeszítésével a háztulajdonosokhoz fordultak segítségkérő szóval Nem lázítottunk senkit u báiiurak ellen ét nem Is fogluk axt tenni soha, de mégia vészjeleknek szántuk, amit irtunk s hogy az SOS-kláltás eljutott oda, •bova keltett, bizonyltja az a tok etet, ahof a házigazda hozzájárult ^MÍiéht*. Hogy i csökkentét sohasem elég, az cuk természetei. Természetet azért, mert a több csökkentés mindig jobb ét természetet azért Is, mert ma ■ háztulajdon is ugyanolyan katasztrofálisan roskadozik a terhek alatt, mint a gazdatágl élet bármely mát ága, Igy tehát a bérletzállllások valóban n«m Is lehettek minden etetben ofyan méretitek, hogy a bérlőn ctupáo ezzel az egy tétellel tegltenl lehelne. Tisztában van azonban a bérlő la azzal, hogy maga a házbér nem fog segjleni senkin. A házbér csak könnyíthet, de — eltfl-sorban .ét leghathatótabban könnyíthet a bérlő helyzetén. Ehhez a könnyítéshez az élet minden vonalán céttudatoa, fokozott takarékosságnak, mindenről való, bármilyen fájdalmas, de a holnsp hitével elviselhető lemondásnak, • legutolsó izomig, a leguloltó vérctepplg való erőfeszítésnek kell ma lártulnla, hogy a ház-bér-keretzt terhének megkönnyítéséből a haldokló existencllk feltáma-\' | dáta legyen. Nagyon szomorú azonban, hogy a házigazdáknak egy része nem mutatkozott hajlandónak arra, hogy bérlőit átsegítse a krízisnek ezeken a mindenkit Összeroppanással fenyegető napjain, amikor pedig kölcsönös segítéssel, egymásba kapaszkodva mégis és blztotan remélhette szörnyű napok terhei alatt vergődő minden exislencla jobb napok, biztosabb kenyér, eljövetelét. Szomorú, hogy mára csak a főutl Üzletek sorában 10—15 felmondás történi, mert a bérlők a háztulajdonosokkal nem ludlak megegyezni a bérek dogában. Szomorú, hogy a legnagyobb Üzlet-házak földszintjei készülnek sorra megürülni és ma és holnap talán még ujabb elhatározások bővítik az eddigi felmondások Ijesztően nagy számit. A lakbérnegyed terminutának utolsó negyedórájában ismét felemeljük ehelyütt szavunkat és a város seny vedő kereskedelme, Ipara, romladozó egétz élete nevében belátátra ét méllányottágra kérjük azokat a háztulajdonosokat, akiknek a kezében ma sorsok, évtizedes múlttal rendelkező üzletek, embeiek, sok ketervet munka ét gond eredménye felett való döntés joga éa módja var: — kérjük őket, a legsajátabb érdekükben is kérjük őket, állítsanak gátat a felmondások Özöne elé és fordítsák vissza a már megtörténteket, amíg lehet ét nem kétő. Nem ve-Bzünk védelembe senkit, akt aránytalan és túlzott követeléttel lép fel a házigazdával szemben, de könyörületet kérünk azoknak, kiknek be- csüleles életük ét becsületet munkájukra alapítót) családjuk forog kockán, kiknek valóban tulmagura szabták a terheikel, kiknek önhibájukon kivül szaladt IH lábuk alól a blztoa talaj. A háztulajdonosnak tem érdeke, hogy likául, üzletel üresen álljanak, Így it sok már az üres üzlethelyiség ét napról-napra több Nagykanizsán. Elsősorban az a néhány nagy háztulajdonos, akinek példája jótékonyan hatna a kanizsai viszonyok kőzött és minden más háztulajdonos minden bizonnyal a saját egyéni érdekén lul meg fogja .látni evekben a szomorú lázakban zajló lakbérnegyedet napokban a helyet utal, amelyet a vároa közérdeke It parancsoló szükségszerűséggel követel, mert hiszen tönkrement üzletek, összeroppant exlstendák romjai felett a ház-Ingatlan szilárd alapjai is meginognak. á kisantant pozitív Irányban kíván kOzremflkftdnl a leszerelési konferencián Ohtca meghívására hétfőn Monteux-ban megbeszélést tartottak a kisantant külügyminiszterei (Éjszakai rádlójekntés) (Jeniből érkezett jelenlétek tzerlnl a kisantant külügyminiszterei Ohtca herceg, román külügyminiszter meghívására Montreux-ban találkoztak. A megbeszélésen Benti, Marinkovtcs ét Qhlce herceg vetlek rétit. A külügyminiszterek megállapodtak jibban, hogy a leszerelés dolgában egyöntetű álláspontot foglal el a kisantant. ValtiuuiiiyÍL» ■naltls nak közreműködni a leszerelési konferencián. Budapeit, február 1 A leszerelési konferencián Apponyi Albert gróf ét Tdnaas Gábor tábornok résztvetznek ugy az általános vitában, mint a bizottságok munkájában, hogy ismertették a magyar kormány álláspontját a leszerelési probléma különböző kérdéseiben. Japán badlbajók bombázzák Nanklngot Amerika flottát küldött Sanghalba elmenekült A klnal kormány London, február 1 A nankingl kormány kuldgymt-nltzlere kijelentette, hogy uem fog háborút üzenni Japánnak, de végsőkig ellenáll, mlg egy embere és tölténye van. A |ogo» önvédelmet nem-ctak nemzetközi törvények, hanem az emberiesség törvénye is parancsolja ét megengedi. Nanklngban egyébként kihirdették az ostromállapotot. Sok ezer klnal Igyekszik a városból menekülni. A nankingl Jutrmdny Lo-Yangba telte át szék/Hlyét. Az ostromállapotot Sanghai város tanácsa Is kihirdette az egész nemzetközi telepre. Az amerikai kormány egy gyalogezredei és 400 tengerészkatonát küldött Sanghalba. Odarendelték a keletázsiai vizeken tartózkodó amerikai flottát is. Ma reggel Sepey körül újból fellángolt a harc. Útnak Indítottak Sanghalba egy angol cirkálói Is hegyi ütegekkel. Háború: hadüzenet nélküli Nanklng, február 1 Azokon a tanácskozásokon, amelyen a japán elleni hadüzenet kérdését beszélték meg, részt vetlek Kína fővezérei is, köztük Csang-Kal-Sek. Megbízható helyről nyert értesülés alapján csak most vált Ismeretessé, hogy a tanácskozás valamennyi résztvevije a háború mellett foglalt állást — de előzetes hadüzenet nélkül 12.000 főnyi külföldi etapot védi a konceseztóe területet Sanghai, február 1 A „Suffolk" angol cirkáló Sanghalba érkezeit. A cirkáló fedélzeté- ről angol tenger éti katonákat átállították partra, akik felváltják a várót vízmüveit a forrongátok megkezdéte óta védő angol csapatokat A nemzetközi ét a francia koncé Mziót terület külföldi védőcsapatainak száma 12 000-re emelkedett Amerika válaeza a NépexSoet-eéghez Genf, tobraár 1 (Éjszaka! rádló/elenlés) Az Étiak-amerikal Egyesült Államok válatza megérkezett a Népszövetséghez. Az amerikai kortpány kifejti, hogy szívesen részt venne a tanghal-1 helyzet megviztgálátában, de ennek kettőt akadálya van: 1, Amerika nem tagja a Népszövetségnek, 2. a meghívás egyébként sem támaszkodik a népszövetségi tanács egyhangú határozatára. Francia hadihajó U Mai Sanghalba Párta, tebruAr 1 (Éjszakai rddltjelentés) Pour, francia tengernagy parancsot adott izafciffőS^vmfegtrTíafa!*-Rousseau nevű cirkálónak, hogy tzűki ég esetén axóonal induljon Sanghaiba.\' Az Assodaíed Press jelenléte szerint a Yang-Ce folyón álló Jtpán torpedóromboló lüielétének védelme alatt Japán tengeréafek txáUUk partra Nankingban Uradon, február 1 A francia koncessziót zónában parancsot kapott a katonatág, hogy lőjön minden Idegen csapatra, amely a koncesszió területére lép. . A Japán hadihajók este bombázni kezdték Nanklng városát Csehország a ping pong csapatverseny világbajnoka Prága, február I (Éjszakai rádlójeknlés) A pingpong csapatverseny ezévi világbajnokságát Ausztria 2:2 arányú legyőzésével Csehország csapata nyerte. Időjárás A n*gyk«nüual «r«Uorolóf figyelő JeivntáMk r HétMo a himtnik-Ut: Reggtl í órakor -5, tfttattn 3 ólakor +3-4, este » ónkor -l-l MM: Bgétx nap tinta égbottout smrimi: Reggel dél, délben rrjrofat. rate éaukkektl uél. (Élaehal rddiáJtUnHt) a ■ ■Haralt illat Intézel ItlaMI aata 10 ái» kar ■ WHhMmi, aaalaa, irtha- padékkal é» Hsltt|sllsssl. ZAUU KÖZLÖNY 1932 febraár 2. Farsangi események 1. Az iparosbiL Tegnap este volt a mindenkori kanizsai farsangnak egyik legsikerültebb eseménye, az iparosbál. Az idén Is nagy siker jutalmazta a Papp Oizkár vezetésível serénykedő rendezőség fáradozását. A Kaszinó nagytermében zsúfolva volt a fiatalság, táncoskedvben, jó hangulatban nem volt hiány. Az asztalok körül at Iparos és keres kedő világ képviselőit láttuk hódolni pár órára a gondtalan szórakozis-nak. Ott volt a bálon Magyar Miklós, a volt nagykanizsai képviselőjelölt Dinnyés Lajos országgyűlési képviselővel. A hangulat a késő hajnali órákig kitartott a legvidámabban. 2. A tanítók estélye. Hétfőn este volt a Polgári Egyletben a nagykanizsai tanítóság leaestélye. Ott volt minden Iskola minden felekezetű tanítója éa kívülük is nagy szánban a város katonai és civil uri családai. Egy nagyon meleg, cialádlasan disztingvált, őszintén derűs hangulatu, végtelenül kellemes fartangi éjszakát adtak a rendezők a közönségüknek. Szép gondolat a kari Összetartás ilyetén ápolása és még szebbé teszi, hogy annak a nagy tanltó-családnak minden esztendőben ilyenkor látnia adatik, milyen szeretettel és hálával veszi körül az egész társadalom őket és magasztos hivatásukat Jlxt mond/dk, hogy a vasút melletti volt.Angolpark\'-ot uj tulajdonosa ..Mftjíy nr-pai i" nalc nevelte el, a legutóbbi választás emlékezetét*. — Azt mondták, hogy Babochav (íyörgy nem fogadta el a kormánytí-tanáeüoMá való kinevezést — Aztmond-ják. hogy a méutelepet szemlélték kt az OT1 uj nagykanizsai önálló kerfitft-téoek székházául. — Ast mondják, hogy «z Ipartestület Haogya-épOletéból a testület tagjainak be nem űzetett tagdíjaiból hatalmas bérházat éa az elaggott Iparosok részére modern korcsolyapályát fognak építeni — Azt mondjak, hogy a Transdaaubla 1 mlUló pengő kamatmente* kOlcsOnt ajánlott tel a városnak a komé—tó további elnyerése esetén. — Ast mondják, hogy a polgár-meder hozzájárult ahhoz, hogy Nagykanizsa vármegyei hozzájárulását ezentúl a népszövetség Magyarországon Járt péoztlgyt bizottsága togja kiutalni. — Azt mondják, hogy a városi közgyűlés haj andó hozzájárulni az uj tűzoltólaktanyához éa szertárhoz, hogyha az öngyilkosok részére Is világítótornyot é« máaxóházat építenek. — Azt mondták, hogy Nagykanizsán a munkanélküliség radikális megoldására pesti mintára „Turul-madarat" akar a város felállítani. — Azt mondják, hogy a Kecskemétre áthelyezőit Nagy Kálmán hála-Iratot küldött a nagykanizsai OTI vezetőjének. — Azt mondják, hogy az összes nagykanizsai sertések kivándorlásra törekszenek az alacsony árak miatt, ami sérti önérzetüket — Azt mondják, hon a nagykanizsai detektívek is kapnak a lengyeltóti rablógyilkos késre-keritésére kitűzött Jutalomból és erre már előleget lekaphatnak — Azt mondják. hogy Javaslat készUI a házassági bontópereknek arzén utján való egyszerűsítésére. — Azt mondják... (•) Kiwéló u»KT illiuUUu kaphatók lagolcsóbkas ZSOLDOS GYULA ónAs, ékszehísj ts lAtszerésznél rö-irr i«. biztosító palota Orvosi receptek elkészítése. 4141 Szakszerű Javítások. Jtmll Uí anntlat, narad-fss a utrsitwin Bethlen István gróf hétfőn délben Inkére érkezett Néhány napig a birtokon plhea a volt miniszterelnök gépkocsija állott. Bethlen István gróf egyedül érkezett a vonalon, mint magánember. Barna bunda volt rajta, alatta sportruha lérdnadrággal. A nagykanizsai állomásról egyenesen Inkei bérletére hajtott Bethlen István grtH, értesülésünk szerint, néhány napig marad Inkén pihenésre külföldi utjai ulán. Nagykanizsa, február 1 Bethlen István gróf volt miniszterelnök hétfőn délben a budapesti gyorsvonattal Nagykanlzaára érkezett A volt miniszterelnök szinte fiatalos fürgeséggel ugrott kl a kocsiból, amelynek lépcsőjénél Barthal Béla állomásfőnök jelentkezett, ma|d az I. osztályú várótermen keresztül kl-kalaurotta a kijárathoz, ahol Bethlen Miniszteri bizottság vizsgálta felül a nagykanizsai inségakciót A bizottság látogatná a népkonyhában ét a Napközt Otthonban Nagykanizsa, február 1 Hétfőn délelOtt bizottság érkezett Nagykanlzaára, melynek tagjai voltak dr. Szekeres I. népjóléti miniszteri osztálytanácsos, QyÓntrey György főispán, dr. Brani Sándor vármegyl főjegyző, vitéz dr. Márk vármegyei számvevőségi főnOk, stb. A bizottság azért jött le Nagykanizsára, hogy felülvizsgálja a városi Inségakció lebonyolítását. A bizottság legelőször felkereste dr. Hegyi Lajos polgármesterhelyettest, aki részletesen beszámolt a városi Ínségakció állásáról. A bizottság a lefektetett könyvek alapján felülvizsgálta az Inségakdót ét annak eddigi eredményét A népjóléti minisztérium kiküldötte tudomásul vette a jelentést, majd i főispán utasítást adolt a segélyezésnek miként való folytatásra vonatkozólag. A bizottság ezután dr. Hegyi Lajos polgármesterhelyettes kíséretében elment a népkonyhába, hogy személyesen győződjenek meg az akció gyakorlati munkájáról. A népkonyhán, mint mindennap otl voltak a Keresztény Jótékony Nőegylet In-spekdós hölgyei, akiknek vezetése mellett éppen folyt az ebédkiosztás, A vasárnapestl gyorsvonaton 925 stbolásra szánt dollárt talált egy kanizsai detektív Amikor a csempészést felfedezték, a pénzt tartalmazó csomag gazdátlanná vált összesen 56 Jelnítt és 93 gyermek részére főznek itt naponta. A bizottság mindent alaposan megtekintett, majd a Szociális Mlsz-szlóstársulat Napközi Otthonába ment, ahol a bizottság taglalt Man-daktts Celesztin missziós főnöknő fogadta. A bizottság Itt Is meftekln-tett mindent, megnézte a sok apró emberke ebédjét és mindenről tájékoztatták magukat. OytmOrey OyOrgy főlipán, Brattd Sándor dr. főjegyző és dr. Márki számvevőségi főnök ezután a főszolgabírói hivatalba mentek, ahol dr. Laubhalmer Alán főszolgabíró szintén beszámolt a járási Inségakció lebonyolításáról. A főispán legteljesebb megelégedését fejezte ki az Ogyktzelés felett. A főispán és kísérete ezután Le-tenyére mentek autón, ahol hasonlóképen ellenőrizték az Inségakció lebonyolítását. OyOmSrey OyOrgy főispán ugy a nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegyletnek, mint a SzodáHs Mlsz-szlónak áldásos tevékenységükért legmelegebb köszönetét és elismerését fejezte ki. Nagykanizsa, február 1 Egy nagykanizsai detektív szem-Ittlessége és nem kismértékben a szeszélyes véletlen vasárnap este érdekes valutacsempészést leplezett le Zách Pál nagykanizsai detektív vasárnap éjjel ellenOrző szolgálatot teljesített a Budapestről este egynegyed 7 órakor lndnló gyorsvonalon. A detektív, mint szokás szerint, ezalkalommal is Siófokon szállt fel a gyorsvonatra és megkezdte az ellenőrzést. A fülkék nagyrészéi átvizsgálta már, amikor véletlenül betekintett egy L osztályú szakaszba, amely azonban üres volt. A detektív már épp tovább akart haladni, amikor pillantása az ülésre esett. Bosz-szankodva látta, hogy a két ülés közül egy. kis ujságdarab kandikál elő. Bosszankodott, mert azt hitte, hogy valamelyik .rendszerető" utas az uzsonnája maradékait rejtette el. A detektív kirántotta a papírdarabot, amely azonban egy kis lapos csomagocska volt Mintha Iratokat rejtegetett volna magában. Kibontotta és ekkor meglepetten látta, hogy nagyobb címlete dottdrbank-Jegyek Unnék eti. összeszámolta. Pontosan 925 dollár volt. A detektív, aki azonnal látta, hogy véletlenül egy valutacsempészést leplezett le, lesállásba helyezkedett és várta, hogy a .Slber" ttr mikor tünlk fel a láthatáron. Hiábavaló volt azonban a türelmes várakozás, .Slber* ur nem jelentkezett. A detektív erre végigjárta az egész vonatot és mindenkinél érdeklődött, hogy nem veszlett-e el egy Us csomsgot. Fel is mulatta az utasoknak, de .Slber" ur jobbnsk látta veszni hagyni a dollárokat, mintsem kitegye magát még ráadásul nébány-hónapi börtönnek is. Amint beérkezett a gyorsvonat Nagykanizsára, a detektív azonnal beszolgáltatta a közpohtl ügyeletre a 925 dollárt. A pénzt, mint talált tárgyat helyezték letétbe. Értesülésünk szerint Solymotsy László rendőrtantcsos * talált dollárokról jelentési tesz az országos főkapitányságnak, amelynek utasításától függ ezután a dollárok további sorsa. A pénzt valószínűleg be fogják szolgáltatni a Magyar Nemzeti Banknak. Egyelőre a nyomozás tovább folyik annak megállapítására, hogy U a 925 dollár tulajdonosa. i zalaszentbalázsi dráma figyében befejeződött a nyomozás Az agyonvert gazda özvegye 4a fia elhagyták a fogházat Nagykanizsa, tebrair 1 A zalaszentbalázsi dráma Ogyébta a csendőrség! nyomozás teljesen befejeződolt. A klr. törvényszék vizs-gálóblrájához érkezett adatokból megállapítást nyert, hogy akikor Difid gazda a feleségével való í.».i-^veszése kapcsán kést rántott és u asszony segítségért kiáltott 21 éves legényfia besietett édesanyja védelmére, megfogta zsörtölődő apját és a konyhán keresztül klUUdt az udvarra, ahol az öreg eleteti. Ezt látva ax asszony, felkapott egy karót és a tehetetlen embert ütnl-vemt kezdte a fején. Persze nem akarta agyonverni, öreg-sége és fizikai gyengesége folytán azonban a csapások halálosak letfeh-számára. Fia egy ujjal sem nyúlt apjához. Dr. Almdtsy Oyula ennek alapján az asszonyt éa a Hát szabadlábra helyezte Ügyészségi felfolyamodás folytán a vádtanács Is találkozott az üggyel és az ls hozzájárult a két gyanúsított szabadiábrahelyezésébet akik mir el is hagyták a törvényszéki fogházat. Az eljárás persze tovább folyik ellenük fbr. t. A M|iri EtrM kóairSHaa ** VKSMj!. Lav.ol. Efj«»oj,t taija Kukanliain ■ UM Otlboabaa. r*br. 5- A karpaaaowínyoaok nflaoroa Uncwtíljr* ■ Xaaaloósaa. r«hr. S. A Saaoatórlua B0MBM alna aaMlya a KMHinaC rakr. I. Kar. TluMaaMatt üanoa nlja a PtDKrl SÖUlban lé] I ónkor. Itta. katk. anrUaU>aa<| a) kóptiaalólaaMIaU-nak aakkUtaia Hl It-kor a rUMmat.iapJoa.ba*. alakuló nOUa l«l 11-kor a taMflaaabas. Aj IpanaatBlal U.itujlló ■in d. u * órakor. Aa Ev. HóagyUI tnOacroa altja aa Ev. 7 Arakor A K.raafcadalml Alkataairitak UaRoa MTja a Kaaalaóhaa. A gtmniiium caarMaa-Htaaptiya a lonutaran"\' bao I órakor. Aa InartaatOlatl DaUrda aarlafavató Oaaap. a Koronában S órakor. A Polgári ONoaóUr ulal.lóUiu Klakaalaaia ■ órakor, Hta lincnalataJf. Pafcr. S A KaraaaMny Jólikoay NóafyM ilattoa lclo.aa.Ulya a KaulaóSan. Ptbr. S A baaktlaaMaalók nóacroa tinra.Ulr. 1 A Kaik I .gfnj.fyU! raQaoroa c.lj. aajal balyl-fabr. 11. axánybij a KUróitUaban 10 órakor. Talaki F. C fstkaltoMMO na este 8 órai kezdettel nagy táncmulatságot rendez s Horváth vemJégtShtn Ta»t«i u Szíves pirtlogást kár a 311 Üwdsilsái 1833. február 2. ZALAI KÖZLÖNY Ilért vágták ki a szivar-fámat? Nem afféle szlvarfát gondolok, ami miatt a pénzügyőrök rámsóznának egy pönálét, mert trafikengedély nélkülcuk ugy lehetne szedegetni a Virginiát (pláne mosl a Virginiát) az útszéli tárói, ezt az ablakom\'elötti szlvarfát már 17 év óta figyelemmel kitérem (ennyi Idó óta lakom itt).* Májusban még csak alig rügyezik, las»an ugy junlus felé borul lombba, nagy legyezőalaku levelei már beárnyékolják ablakomat és csak (óval ezután kezd virágozni. Nagy fehér csokoralaku virág diszitl a zöld lombkoronát Ezek a tiszavirág életű csokrok korán kezdenek leperegni még nyárutó előtt, de a sok Virginia zöld szivar nagy csomókban lóg a fáról. Iskolából hazatéró fiuk bottal, téglával próbálkoznak potya-szivarhoz Jutni, amely műveletnél az ablakom rendszerint veszélyben forog, fgyik másik a képzeletbeli gyulát ifegbuzu nadrágján t nagy peckesen, szájában a szivarral tovább áll, mig tárul azzal kísérleteznek, hogy a magas fára felmásszanak fllstolnl valóért. Október felé kezdenek a megbarnult levelek, amelyek a valódi sztizdohányhoz hasonlítanak, hull ni, • novemberi szél már tovább hajtja a zörgfs, nagy utolsó leveleket. — Ekkor nézem, nézem a csupasz fát, száraz ágaival és eszembe jut, hogy az ember elmegy és nincs több tavasza, de ez a kopár fa Ismét rügyezni fog, lombba borul és feldíszíti magát a pompái Illatú fehér virágcsokrokkal. 17 év óta örömmel figyelem ar uj|á ébredését és fájó érzéssel figyelem a haldoklását. Most n>ár többé nem gyönyörködhetem benne. A napokban még alig pirkadt, és fejszecsapásra ébredtem, cuk nem merénylet az én t? rave hifzuuti fél a A gyilkos fejszék altkor ■ a derekát toriiék Id és mint a megsérült ember, szegény fára ingadozni kezdeti — Mért vágják M ezt a fát, hisz ez nem száradt U még? — kérdeztem egyik vígan pöfékelő embertől. — HáTlppeg csak azért, mert nagyobb ur parancsolta, mint mink vagyunk. Visszafeküdtem és bánatosan elgondolkoztam: Az a bizonyos .nagyobb ur" biztosan a po\'gármes-fcrflnk. Talán ha megkértem volna, megkegyelmezett volna az én fám-tufc — ét eszembe jutott valami 85 évvel ezelőtt történt: elért a nemezU i lipcukorert. Majdnem naponta jött magyar-ntatí ötletünkbe a kis Pistuka, olyan tiszta és pedánsan öltözött volt, mintha cukordobozból pottyant volna kL Halálos komolysággal kérte, ami- ért küldték és illemtudóan megemelte kalapját, de soha sem mosolygott. Egyszer megfogtam a két vállát és vallatóra fogtam: — Te Pistuka, mond csak te, te még soha sem nevettél? Err<! komolyan leszegte a fejét, de nem felelt, csak szabadulni igyekezett. — Pisil, lálod azt a tele üveg sipeukrot ? Boldog idók voltak, amikor a nebulók az üzletben olyan fütyülést csaptak, hogy még a Qalll Curci pesti fiaskójánál Is megfelelt volna. De Pistuka azt sem mondta, hogy .látóm", mért oda sem nézett — Látod fiacskám, tlz sipeukrol kapsz, ha elneveted magad. Erre a megvesztegető ajánlatomra erővel ki akarta magát szabadítani, de én most már szigorúan rászóltam. — Hát mit gondolsz te kis büszke spanyol, talán még azt hiszed, hogy te leszel a polgármester Kanizsán? Sipeukrot pedig nem kapsz. Erre nagy lendülettel kiszakította magát és sohse feledem el azt a megvető tekintetet, amivel végigmért és az ajtóból visszaszólt: — Nem is kell ée juszt se nevetek ... Hát bizony kissé elszégyeltem magam a megvesztegetési kudarc miatt, de a jóslatom az bevált hála Istennek. Ezért vágták ki a szivarfámat... Somogyi DtuSné Sittel1 kobútosztólyónak megnyitó olcsó vására naponta reggel Ü-iól es/e 6-10. ■indán ve«6 elégedetten távolik. A sok közül egynéhány olcsó ár: Tennisflanellek . .......—.50 fillér Zefflrek ............—-BŐ fillér Kordbársonyok.........2"— pengő Szövet 140 cm. széles.......2-50 P Műselyem mousseline .......1-SO P Ntii kabátok saison után rendkívül olcsó árban. Férfi é» női divatszövetek, szfinvegek, takarók, függönyanyagok, kotdbársonyok, müselymek, pargetok, flanellek, vásznak, síffonok, zefflrek tts alkaloméul mélyen IcezáUHott Afban. Mindenki ragadja meg a soha többé nem létező alkalmat. Ax olcsó Mtadr február 3-Ucéto tart. Halászpéterek és kiszek kőzött az elárvult\' balatoni mólókon*) Régen egy szekér búzát adtak egy szekér kíszhalért, ma a párisi hamisgyöngy-gyérak veszik Borhanyagos ősszel Igen ánák a mólók. Az (pnbemek elszorul a szive: hát miért építették ezt a szép Mktvári, tihanyi, révfülöpi és a fonyódi két mólót, ha atig jár rajtolt valaki? És szivsajgatóan árva a balatoni dicsőséges multu metropolis, Keszthely mólója is. Pedig az ország egyik legszebb parkján .keresztül vezet hozzá az ut lagykanlisai Segélyegytot Sí8?«tt«ael Csengery-ut 7._Alapíttat*! 1862. Telefon 897. a uuiTKAaizuu suéltistlet uhntucT 1932. Január hó Mn ayltja meg 71. óv társulat át. Egy heti\' üzletrfcz után heteaMnt I pengő. Egy havi üzletrész után havaaWnt 10 pengő fizetendő. A heti könyvek 4 évre, a havi könyvek 80 hónapra sióinak, de kívánatra minden év végén1 felszámolhatók, mely esetben a befizetett tőke kamattal együtt Mentetik. U| könyvecskék a. szövetkezeti hetyitégében (Csengery-ut 7., dr. Rapoch ház) mindenkor kapkattk. A néma mólókat az ember nem keresi, de mégsem népieknek: sirályok pihennek és alusznak rajtuk. A sirály <a nép nyelvén halászpáter, sörgye, halász* galamb) flsz- szel szórakoztat a legjobban. * Napos őszi időkben, amikor a szőlőlevelek már rozsdásodnak és a csitke a dért várja, lebhfUUan tömegű klsz lepi el a kisebb vizeket, a mólák. tájékát. Többször megfigyeltem azt\' azaprtj fényes, csillogó halacskát Cuk ugy nyüzsög. Kisebb-nagyobb, sokszor hatalmas gomolyoghat: kevereg. Ucsqg-pocaog a vtz. A nép azt mondja, forr, csur-gózik a subitó klsz. Csak tavaszi Ikrázáskor látni ennyi ctokrosodó halat Úsznak egymás hegyén-hátán. Az ember azt hiszi, kivándorolnak a Balatonból. Más hazát keresnek és most előttünk forog valamennyi. Tévedés. Mindenütt ennyi usxik, ahol sekélyebb, védettebb » vtz. Ponr a kisz és valamely boltra megijed valamely ragadozó haBól *) Részlet a netmO Mjtó alatt .Gyimdntég? c. művébffl. és nekiszalad a kikötők fával burkolt oldalának. Rémülten ugrik fel a bokor a víz színére. Mintha kis ezüst vulkán tört volna ki. Napnyugtakor a legélénkebbek. Napnyugta után pedig valami tébolyult öröm vagy rémület ttzi, hajtja, kergeti a kiazeket. A vizet annyira csobogtatják, hogy az ember az esőre gondol. Ntkkelfényes pikkelyeik cslllognak-villognak, wivár-ványlanaji a víz alatt. Ha pálcát dobok a vízbe, száz és száz vágódik feL Több a hal a viznél. A leejtett fillér tlz halat éme a Balaton fenekéig. Ugrálnak színtelenül. Azt hinné az ember, hogy repülni tanulnak. Vagy azt, hogy melyik tud tpvább maradni a levegőben. Vadonatúj pengőként ugrálnak a vízen. Körülnézek, nagy locosaaást hallok. Ki öntött vizet a Balatonba? Százszor, ezerszer ismétlődik és látom, hogy négyponyványl területen kiszek ezrei repülnek fel. A balatoni cápától (harcsa) ijedhettek meg? Talán a fogas vagy valamely derék ón rémitette meg az alig kisujjnyi halakat? Azt hallottam egyszer, hogy a kisz Balaton fecskéje, de minden vízi ragadozó üldözi. Ez a tömegtáplálék. Ezt pusztítja a csuka, az Őn, a fogas, a tigriscslkoiatu kis sügér. Nem kiméi! a kősüllő és a harcsa sem. Nincs becsülete se vízben, se földön. Hej; pedig nem. Is olyan régen, amikor. ..ami(tof elvittek a Balaton part-. Járói egy szekér Idszt és egy szekér búzát kaptak érte. Az ember alig tudja elhinni, hogy olyan világ k létezett. Moet nem halásszák, cuk ha finom pikkelyei után érdeklődnek a francia és német bamisgyöngy-gyárek. A klsz Jó eledel. Megeheti még a finnyás ember Is, Ha Jól megtisztítjuk, isiét levágjuk, belát UMsaadk, és vajas zabban Jól magantjnk, az-a citromvize* tejfellel leöntjük, akkor még a király is megnyalná utána az ujját Qyenesdiáson, Vonyarc-vashegyen igen szereti a nép. Igaz, hogy ott csak lepUtkelyezik, tejfelt sem öntenek rá, de mégis Jó. Szivükből átvettek, amikor mondom mMk, hogy a belét is vegyék Id. • Egyszér német turistákkal néztem a kiszek forrását. Nem győztek ámul-ni-bámulni. Életük legnagyobb élményei közé sorozták. Sajnos, magyar turistáknak még nem tudtam megmutatni a suhitó kiazeket. Hátha még bemehettem volna a németekkel a nádasba / Ott maradt volna cuk nyitva a szájuk. Látták volna, hogy ügyes orvhalászok öreg rostákkal, apró meritőhálókkal merik a ktszt vacsorára. * Nézem, csodálom a balatoni őszt Sokszor majdnem felkiáltok: emberek, fáradt, Ideges, pihenni vágyó emberek, ide jöjjetekI Haltál Ene jöjjetek I Nézzétek a Ua& a sirályt, ZALAI KÖZLÖNY 1932. február 10. a hegyoldalak szinzuhatagát, az erdők szinorgiáját, az őszi vizel, ame\'y versenyre kel a hegyekkel, melyekre kedvesüket sirató tündérek elszórták bronz- és aranyhajukat. Nézzétek az OkOrnyálat, amely száll-száll a víz felett az ősz rokkáiról. Mennyi lehet a zalai partokon, hegyeken I Száz ét ezer, mert néha a zalai rokkák fonalaitól csillognak a festói somogyi huszámyárfák li. Az öszi Balatont a színek áradata, a sokszor decemberbe nyúló meleg napok a vándormadarak búcsúzkodása, a sok, a jó, az olcsó gyümölcs és a remek panorámák mind-mind arra avatták, hogy fáradt, kimerült emberek Bethesdája legyen. .És mi történik? Az, hogy az őszi Balatont átengedi a magyar a sirályoknak. És a sirály jól érzi magát. Nem kívánkozik külföldre. Talán még a kOzell Velencei tóra sem. » Sirály és ismét sirály. • Csapongnak, játszanak. Néha fecskeként cikáznak, sólyomként lecsapnak, varjuként keringenek, galambként ijedeznek. Olykor százával hagyják ott a Balatont és a közeli Nagyberek felett keringenek. A kirándulás azonban nem tart sokáig. Alkonyat tájban, amikor a böckllni hangulatu parti nyárfák közült a .vadpáva" vák-vákol, hazarepül a bíboros vízre. ti. Simíó Qyult NAPI HIRIK A református egyháztanács megállapodott a templom helyében Küldőméi tndal Körmendre a herceghez a Novék-maforl telek dolgában Nagykanizsa, február 1 nagykanizsai református egy-vasárnap délelőtt ülést tartott « döntő stádiumba jutott templom-építés ügyében. Tizennégy-tagu bizottság ment ki az ülésről beiytzJfli nemlét tartani a szóba ke-rQH telkek körül. Megállapodlak abban, hogy amivel minden más kontemplált megoldás elé akadályok gördültek, a hercegtől kérni fogják a Novák-major Horthy Miklós-utcai telkét. Ezügyben két héten belül küldöttség megy Körmendre. A küldöttség vezetésére a jelenleg betegen fekvő polgármestert fog|ák fel-kéral Minthogy i Rozgonyi-utcai megoldás elesett, Szeghalmy Bálint szép tervei is aktualitásukat veszítették. Az uj telek-viszonyok más építészet! megoldást is követelnek. Ezért AoyMHttt a csendőr egy menekUlti zalaegerszegi „világjárót" Zalaegerszeg, február 1 Rózsa Uszló zalaegerszegi fiatalembert különféle bűncselekmények alatt már régóta körözték a haló-tágok. Rózsa László egy héttel ezelőtt Debrecenben tűnt fel, ahol világjárónak adta kl magát éa azt Állította, hogy kerékpárján már 87 ezer kilo-mttert megtett. Debrecenből átment Bihannegyébe éa Berettyóújfaluban pihenőt tartott. Itt véletlenü meglátta egy ismerőse, aki kijelentette a fó-szolgablróságon, hogy a körözött Rózsa a községben tartózkodik. Csendőrök mentek ki Rózsa elfogatására, de a fiatalembernek sikerüli megszöknie a kerékpárján. Az egyik csendőr lóháton vette Üldözőbe és Nadány pusztánál utói is érte. Rózsa ekkor szembefordult üldözőjével és olyan mozdulalot telt, mintha revolvert akarna elővenni. Erre a csendőr reá lőtt és a súlyosan sérült fiatalember másnap meghalt a berettyóújfalui kórházban. Rózsa már egy vrszegi rendőrt is megfenyegetett, hogy lelövi. a presbitérium felkérte Vécsey Barnabás városi mérnököl, az egyház gondnokát, bogy az uj elgondolásokhoz alkalmazott objektum tervelt készítse el. Vécsey a feladatra önzetlen készséggel vállalkozott és egy nagyon szépnek ígérkező elgondolás skiccét máris bemutatta az egyház-tanácsnak. NAPIREND Fabratr B, kadd Mm kitol.: 0< Ksrolln. Izraelita: itali B. A. ProU bal hó 25 Városi Mnzaum és Könyvtár nyitva csütörtökön és vasárnap délelőtt 10-181 19 óráig. Gyógyszertári éIMI szolgálat r I. hó végétg a Merkly-Btlus gyógyszertár f6-ui1j. Várost Mozgó. .Merénylet a* CWent-. expreiien*, hangosfilm. .Az ördögorom bó.e", bravnrtlfm. OSittlrdó nyitva reggel 6 órltól este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek). Tel. 2—13. Fabrtiár 3, szerda Hómat katolikus: Balázs pk, Hrolest.: Balázs. Iz\'sdtta: Sebat hó 2®. t \' \' Városi Mozgó. .Masaiabb szerelmi dlplqnlda-, vtglátét. .Viharok a Mont blanc fejelt", lebilincselő mese. — A polgármester állapota. Dr. Krátky István polgármester egészségi állapota lassan, de örvendetesen javul. Azonban kezelőorvosa tíná-csára még 8—10 napig ágyban kell maradnia. — Nagykanizsai zenetanárnő hangversenye a rádióban. Fllttner Rózsi, a nagykanizsai városi zeneiskola kitűnő tanárnójfS február 20-án a rádióban hangversenyezik. VÁROSI MOZGÓ Február 2-dn, kedden. Csak egy napi Az Uf* filmgyár legizgalmasabb hangái kalandorfilmje Charlotte Susa főszereplésével az Drientexpn Ezenkívül: Ken laynard legvakmerőbb cowbof filmje: Az ördögorom hőse Előadások kezdete: 3, S, 7 és 8 órakor. Sxcröön—csütörtökön, /ebrudr 3-án éa 4-én OLGA CSEHOVA és HANS JUNKEÜMANN minden eddigit felülmúló alakításával: Az évad legszellemesebb vígjátéka pikáns helyzetekkel Kizárólag csak felnőtteknek l Ezt megelöii a legszebb felvételekben bővelkedő film: Vihar a Montblanc felett Előadások kezdete: 7 és 9 órakor. FARSANG ...Megállj .. Megáll), rohanó Ember... Fars&ugoe kedvvel merre mégvaa? Halottak utján vérea köveket Tapos a lábod... s kaoagsz, meri — étasT És elkerülöd a hidakat... Mitől lélsz? Lenn a szennyes ár Céltalan mossa tunya pilléreit. Utánad omlik minden össze már Bakkancsos lábod véres szegeit Vágd csuk bátmu be rflt utad Fakó televény húsába Eh dalolva monl a hidakon I Dalold tul a böttz vizek Szenuyes kaoaját, Csikorgó Ingákkal vágj neki Hitvány Holnapod bősz dzsungelénak 8 mlg ajkadon Ünnepet zaoiozmázlk az Ének, Köntösöd hadd tépjék a Szelek... Ha meztelen le, de Léted n Fenséges gőgjével menj, Rohan] a Holnapod felé-.. KI tudja... ? A bohóc Ma kaoajos kedvvel Farsangot hirdet s Holnapra tán Kin ok csöbréből gyötrelmet isiik Hitvány, btts léted halotti torán... Breuinyl QyuU — Esküvő. A nagykanizsai url-társadaiom köztiszteletben álló tagja, vitéz Cslllaghy Oyörgy kir. vezető ügyész ma délben vezeti oltárhoz a bajai plébánia-templomban OramUng Izabfellát, Oramllng Kornél, a szekszárdi kir. ügyészség b.tjal kirendeltsége vezetőjének leányát. Az u| pár még ma tovább utazik a Felvidékre. — Szerdán városi közgyűlés. Dr. Hegyi Lajos polgármester helyettes szerda délután 4 órára rendkívüli közgyűlésre hivta össze a város képviselőtestületét. A közgyűlésnek egyedüli lárgya az alispán halározatá a városunk 1932. évre való vármegyei hozzájárulása tárgyában. — A pénz éa a kapitalizmus elmen tartott llceálls előadást Kelemen Ferenc bankigazgató, az irodalmi és Művészeti Kör társelnöke vasárnap délután. Zsúfolásig megtelt a városháza díszterme és a közönség nagy érdeklődéssel hallgatta- a ma emberének 1eg elevonébi vágó előadást a pénzről, a pénz világfpriqáló metamorfózisáról, amíg a munka értékéből, a vagyon primitív fogalmából, a színes csigákból fonott gyékényekből álló gazdagságból töke, a tőkéből kapitalizmus leit Az előadás konklúziója volt, bogy a nagy bajban vívódó kapitalizmust meg kell mentenünk, de csak ugy, ha hivatását :eljesltl: ha kenyeret és munkát tud adni az embernek és meg tudja menteni a meglévő kultúránkat a jövő számára. A tartalmában gazdag tanulságot rejtő, formájában és nyelvezetében élvezetesen szép szabad-előadás előtt és után Parti Latos karnagy vezetésével az IparteslmU Dalárda énekelt minden dicséretet megérdemlő és minden krilikát álló szép összhangban és precíz,, finoman kidolgozott betanulásban. — Házasság. Virág Annus (Nagykanizsa) és Weluier Oszkár (Nagybecskerek) február 2-án a szenife-rencrendl templomban délben fél I \'órakor házasságot kötnek. (Minden külön értesítés helyett.) — A Szanatórium tnflsotro* estélyinek zenei és irodalmi programjá (pedig még csak a szereplők neveit közöltük) máris élénk szóbeszéd tárgya városszerte, mert kimagaslóan szép éa értékes estélyi igér minden egyes száma. Az estély bál) része pedig hangulalbán és jókedvben Ígér ugyanilyen sikert. Lemberkovicsné Weber Margit, Fáblánni Pásztor Irma, Fendierni Oaral Margit zeneiskolai tanárnők, Oyertyánfyni Prd- Íay Zsófia, Barlay Edith és a Vannay ános vezénylésével bemutatkozó 1árost NŐI Kar a műsor résztvevői. Az estély szombaton, 6-án pontosa* 9 órakor kezdődik a Kaszinóban. Belépődíj (teáyal együtt) 1.50 pengő, 1»3Q. február 2. ZALAI KÖZLÖNY S — A Polgári Egylet ma délelölt 11 órakor tartja évi közgyűlését és ette 8 Arikor szokásos vacsorája Ax egylet sorsdöntőén komoly problémai népes gyűlési Ígérnek. — A Szanatórium Egyesület választmányát szerda délután 5 órára a városhálára txulon hívja meg és teljes számú megjelenéit kér ax elnOkség — Ismeretterjesztő előadások záróOnnepélye. Január 31-én zárult be hat heti mOködés u\'án a nagy-kaniztai levente Ismeretterjesztő tanfolyam. A tanfolyam raető|e Plló Ferenc áll. el. tsk. igazgató volt. A hat hét alatt Béres János 2, dr. Fodor Aladár 3, Filó Ferenc 8, Oizdag Ferenc 1, Horváth Jóisef 6, Kelemen Ferenc 2, Kettlng Ferenc 2, Kerezsy Qéza 1, Manghu Zoltán 2, dr. Márki Imre I, Nagy Béláné 3. O.tutay Oyula 8, Ulvay Endre 1, Plánder Boldizsár 2, Pollák István 4, Scher-mann Antal 2, Szabó OyOrgy 2, dr. Schmldt Imre 4, Vánkos Jenő 2, Végele Károly I, Vecsera Antal 8 előadást tartottak. A záróannepélyen megjeleni a testnevelési vezetőség. Gazdag Ferenc pOspőkl biztos, Hoft-mann Henrik, Papp Oszkár felügyelő bizottsági tagok, Vannay Jinos zeneiskolai Igazgató, tObb előadó és a leventék. Oazdag Ferenc hazafias -lendaletfl szavakát intézett ás ifjakhoz, FUó Ferenc beszámolt az elvégzett munkáról, Hirmann József levente szavalata és a Levente Zenekar számai tették ünnepélyesebbé a ...j+óftwípéljrt ••■\'• •-, ■ — Az Evangélikus Nőegylet február 7-én este 7 órakor az Ev. Otthonban műsoros teái rendez. Tea 80 Hílér. — A Tisztviselőnők álarcos Mélye február 7-én a Polgári Egyletben annyi kedves éa ötletes vidámságot Ígér, hogy nent csoda, ha mindenki, sok család oda készül, tudván előző évi tapasztalatokból, hogy a Tisztviselőnők értik a módját a hangulatos rendezésnek. — Postai hlr. A postahivatal február 2-án köznapi pénzfelvételi ttotgálatot tart Utalványok és csek-kak 8—12-ig és 14-17 óráig feladhatók. — Hol búcsúzik a farsangtól ? Ezt a kérdést már most is sokszor hallani. A válasz a legtöbb esetben a kővetkező: Keresztény Jótékony Nőegylet február 8-lkt álarcos estélyén a Kaszinó Összes termetben.\' Ha még azt is megkérdi valaki, hogy miért ott, arra atereotlp a válasz: „Mert a Nőegylet farsangbucsuzlaló Jelmez estélyei minden évben a legvidámabb és legtarkább éjszakát aaokták Jelenteni a bálozd közönség aiámára.\' így lesz ez ax idén Is. Márts sok szenzációs jelmezről szivárogtak ki hírek a készülődések kulisszái raőgfll. — A kórházi kápolnára Pál Lajos, N. N. 6—5 P-t, Csizmadia UJosné 2, Sebők Jánosné 1 pengőt adományozott. mm m fifliÁR 2 kedvezményes nappal! Nagy érdeklfidés kisérte a Schütz áruház fehér árusítását, mely vasárnap d. e. 10 árakor befejeződött. A szerencse ezúttal január hó 8-án és 27-én vásárlö vevőinknek kedvezett: Németh Juliska Nagykanizsa Horváth Imréné Nagykanizsa Nikiasz György Szepetnek Mllel József né Kiskanizsa Fekete János Zalasárszeg SzOcs Jánosné Nagyrada Csóké Erzsébet Nagykanizsa Németh Kálmán Király-utca Bézsenyl József Sormás Okenfusz Qábrlella Nagykanizsa Holl Péter Fűzvölgy Elchlnger Márton Nagykanizsa Szabó Istvánné Nagykanizsa TÓrÓk Kató Nagykanizsa Vojkovlts Róza Sánc Horváth Mária Kiskanizsa Ábrahám István Szepetnek Lőrincz Ferenc Szepetnek Szegó Olga Nagykanizsa Szilágyi Mihály Rigyác Szmodlcs Anna Kiskanizsa Qodlnek Qyórgyné Kiskanizsa Fekete Jánosné Nagykanizsa TemplomegyesQlet Gyékényes Negyedes Józsefné Gelsesziget Dudás Istvánné Felkérjük az itt felsorolt kedves vevőinket, hogy áruházunkban bennünket felkeresni szíveskedjenek, mert a szerencsés napokon január hó 8-án és 27-én vásárolt Schütz vászon vételárat visszatérítjük. úru&ásc Itundniul legnagyobb és legolcMób** (lrufidzo. ZALAI KÖZLÖNY 1932. február 10. — A gimnázlsta cserkészek február 7-lki ünnepélyén csupa derfls, vidám uáffl, zene, ének és két jelenet szerepel. A szünetben büffé lesz. A tornaterem, mint minden évben, 11 idén is kicsi lesz az érdeklődéshez mérten. = Száz kilométerről Is érdemes bejönni SInger olcsó vásárába. Értesítem a t. vevökOzOnséget, hogy ezután minden kedden házilag készalt friss hurka kapható. Adler ksatesársgyár. - Kilakoltatják az állatok haj- lékadóját. Szomorú dolog ez nagyon. Vdrosy Jolán, a nagykanizsai Állatvédő Egyesület gondozónője, a szegény kivert, eltévedt, éhező, Iázó állatok gondviselője, ez a maga is ágrólszakadt szegény asszony nem tudott bért fizetni azért a Us lakáséit, amiben maga, gyermekei (négy Us árvát is nevel a jószívű asszony) és egész kis állatfarm húzódott meg. Bírósági végzés alapján kilakoltatják most Kétségbeesve, Öngyilkosság szélén szaladgál a szerencsétlen, belei asszony segítségért Hisszük, hogy az Irgalom erOsebb lesz a bírt! ítéletnél és Városy Jolán nem kerül az utcára apró gyermekeivel és állataival. A rászakadt part agyonnyomott egy öreg napszámost Kaposvár, február 1 Halálos kimeneteld szerencsétlenség tortént a Kisróma hegyen. Bíró OyOrgy 67 éves napszámos udvarának végében homokot ásott a part oldalából. Egyszer csak a 8 méter magas parioldal hatalmas zuhanással leomlott és maga alá temette az Oreg napszámost. A szomszédok azonnal segítségére siettek, de mire az Oreg Bíró Györgyöt kiásták, már halott volt. A rendőrség megindította a vizsgálatot. = Tényleges, biitos nyereség, még pedig azonnal, ha Slnger olcsó árusításában vásárol. Olvassa el hirdetésünket I — Rettenetes szerencsétlenség toriéul a napokban Kanizsán. Egy ember elveszítette az emlékező tehetségét. Semmi egyébre nem tud visszaemlékezni, csak arra, hogy február 9-én, húshagyókedden lesz a bankosok műsoros estélye a Kaszinóban. = össztánc Ma a Polgári Egyletben 50 filléres beléptidíj mellett Össztáncot tart Blagusz Elek. — A Kiskanlzsal Levente EgyesOlet ma este 8 órai kezdettel zárt-kom, családias teaestélyt rendes a Levente Otthonban. — össztánc. Ma délután 5 órától és este 8 órától a Kaszinóban Rumba tanítással egybekötött Össztáncot tartok. 0. Oábor tánctanár. — A Szent Ilona Leányklub Japán-estje ujabb ékes bizonyítéka volt a klubtagok Ötletességének és rendezOi készségének. Vasárnap este SMgtOltOt\' lék a MliiiH*ái nagytermét, ahol kimooóbe öltözött gésdk fogadták a Az Ízléssel Összeállított Tót/i, Károly (hegedd) és Xbűt Sándor (zongora) zeneszáma vezette be, pompás betanulásban. Kanyar Erzsébet és Marki Lujza egy páros Jelenetben nyújtották tudásuk legjavát Mázol üüu Ügyesen Interpretált humoros szavalata után az as est meglepetése következett. Szabó István betanításában 16 gésa Japán táncot lepett, melynek keretében Mo-sonyi Antal és Thury Bibszy kellemes énekszámokkal, Szabi István pedig egy Japán soio-lánccal aratott megérdemelt sikert. * számot Ismételni kellett Műsor után tat következett és a Jelenvoltak • késő éjszakai órákig a legjobb hangulatban maradtak együtt. <— Műselyem crepe de chlne és georgette az összes divatszlnekben, báli és estélyi ruhára, métere csak 4-50 pengd SchBtznéL 1 80 fillérért IX Erzs4b«t-Ut 2. szán slstti 4 fagá.l ebédelhet Molnár-Étkezdében. 1 ÁUott álUfotkai lerí ifik ét tfti aayák a természete ,Terese Miset" keserűvíz használata által rendes gyomor- és bélmdködést érnek el. A modern nOgyógyltás főképviselői a .Fsreao lómi* vizet Igen sok esei ben kipróbálták és kivétel nélkül, gyorsan, megbízhatóan és fájdalom nélkül hatfaak találták. A Pereao lóxtef keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszer-üzletekben kapható. - Szállító lelek figyelmébe! A DSzA Vasúttársaság Igazgatósága a to-herdarabáruknak a leheti leggyorsabb szállítását előmozdítandó uiry Intézkedett, hogy n Nagykanizsáról Budapestre naponta közlekedett és 18 éra 10 perekor Induló gyorsteher vonat L é. február 1-tól kezdve Nagykanizsáról 14 óra 40 perokor fog Indulói. Ezáltal a Nagyka-nlzsán délelőtt folyamán U óráig leltu-varozott és Budapestre feladott teher-darabáruk másnap délelőtt folyamán már ott a feleknek ki ls szolgáltatnak. A Nagykanizsa—budapesti yonal ál o-másalra. Budapestre és azon át szóló rendeltetéssel bíró élőszállltmányok, hogy ezen a szállításra nagyon előnyós 20fta SS. gyorsteher vonattal továbbítást nyerhessenek, kívánatos volna, hogy ás élőállatok berakása alkalomadtán MII 12 óráig befejezést nyerten. Az óllomát-Jónök. - Kóstolta a vida ujborát? - Mindenki ugy segít as Ínségeseken, ahogy tud. As Ínség-akciók során a legkülönfélébb módon sietnek a tehetősebbek a nélkülözök segítségére. Mindenki a maga módján Igyekszik könnyíteni szűkölködő embertársa terhein, Igy Mérges Imre, volt tapolcai, Jelenleg ceglédi borbélymester as ottani i» ségakció céljaira 100 gyarmekbaj-vágást és heti 15 borotválás! ajánlóit (el ingyenesen. Raktárleépités miatt nagy tétel férfiszövetet árusítók ki rendkívül olcsó áron. Egy teljes öltönyre való 3 méter, már 20 pengőért kapható. Férfiszövetek a legolcsóbbtól a legfinomabbig, vételkényszer nélkül megtekinthetők KIRSCHNER MÓR dívatáruházában. Tekintse meg a kirakataimban feltöntetett olcsó árakat. 1932 Wnuár 2 ZALAI KÖZLÖNY K&zgazdagág JUlábaa 378.803 hektó bor termett az utolsó szflreten A „Magyar Statisztikai Szemle" uj iiáma Ismertetést kOzOl az őrsiig raultévi szüreti eredményeiről, i a cikkben adatokat találunk Zaláról U. A megye területen a szőlőterülettel blrő köitégek száma 1930-ban 327 vott/ a mult évben pedig eggyel tObb. A siőKterfllet 1930-ban 30.471 kaL iholdra rúgott, a mult évben 30.429 kat. holdra esett. A mustter-méc 1930-ban 335.258 bektóllter volt, a mult évben pedig 378 803 beMöliter, vagyia az emelkedéi 43 545 btkttliler. A kaL holdanklnll állagtermés 1930-ban 11, a mult évben 124 bektóHter volt érdekes ravemlitaal.\'bogy a szom-saédos Somagymegyében csak 28-cal kemebb a iiőlöterUlellel bíró községek száma. Viszont az összes sxfiíóteralet Zilamegyében mintegy 9 ezer holddal több. (—) Holnap omigos vásár Nagykanizsán. A mai Gyertyaszentelő Boldogasszony llnnep miatt a februári országos vásárt Nagykanizsán holnap tartják meg. (-) Fizetésképtelenségek. Erdős József keszthelyi nagykereskedő és WiUner Lajos keszthelyi szatócs flze-táafeéptelenséget Jelenteltek be. Urfati zárlat ■ XtiVIt, Londoa 1T67, Newyork , Brüsiet 71-80, Milano 25-ST/j, 14270, Amsterdam 206 30, Berlin laiÜHt Wien -—, Szófia 371, Prága Ifrl7tíl, Varsó 57-35, Budapest —•—, Belgrád 905, Bukarest 305. \' Bbza Uazav. 77-es 13*35-14*90, 78-as 1»90 -14-05, 79-es 13*65-14*20, 80-u IS75—14*30, duSánl 77-es 12-25-12-40, 7»« 12-40—12-55, 79-«s 12-55-12-70, 90-n 12-85-MWO,- toa 15*45—13-58* tak. árpa 1600—16*50^ xab 2115-2140, ten-itsrl 14\'50-14«^ korpa 12*35-12*50. 1 louett Bank áeriaa-árlolyuaai VALUTÁK Angolt. 19 45-19 85 Btmfr. W55-80-15 Csök. 16W-I704 Dánt 107*90-108*90 Dinár 10*11-10*19 Dollár 5TO50-573-50 Pírodat 22-40-2200 HolL 229-70-231 10 Sr 408-418 28*30-2800 ■ 135*45-136 25 Noryég 106-60-IŰ7-60 Lm Ura Sdán. Sfáldt. 1)070-111*40 Svádk. 110*00-111*00 devizAk Amit 22900-231*10 BtMd 10*13-10*19 Bénin 13555-136*25 Brflasei 79*65^0*15 Bakarest 3*43-3*47 Kopenh.106-10-108 90 London 1965-1985 Madrid -*-•— Milano 2840-2800 N«wy. 571*00-574-00 Oszio 106-80-10700 Pária 22-47-22-59 16-94-17*02 4094*17 Stockh.ll0*20-lH00 Varaó 6405-64*45 Wien -*-*- Zürich 110*80-111*40 Wien detrini árfolyama : 80.454. FeibaRás 5110, eladatlan 153. - Elsö-rsOéű 084-MS, szedett 0-82-0-84, szedett közép 0*78-000, könnyű 0*72-0*76, Mö öreg 0*76 -0-78, U-od «ndtt flre« 008 0*74, angol .tűdé 0*85-1*00, aafonna nagyban 004-000, znlr 115-m hua 106-1*26, télaertéa 106-1*14. ** •JXfrPfi**.* untaié Vállalat, Isjrkaaixiáa/ Felelős kiadó: Ttalal Károly. MenaWa telefon 1 N^ykaalna 78, O, rdswgaaaik ánhiK< APRÓHIRDETÉSEK As ÍU UU1 » fiiHr. KUm InlW »1 «>■ 9 min. él IIIIM M m4% M fillér, «U4u ter/ábbi HÓ dija S filL !,.dl. U ptaUkaa 10 u4<i M filltr, oUai továbU u4 <*• • fillér. Clmat ■ aUu U(aM IlMÉI il IHntUI *HI« l«4k»t MlrJHI II* 3 Cl) i a fmtémimQmm kSmyvléé, HnWm v*a»U <Hn *ietoaMUL. ------2/c. ai. alatt 3 izobáa laMi május l-re Hadi. Bővebbet Horthy Miklós ut 47. alatt laaraja«l. 16 NabMulR állandóan kapható Sípos Andor. Moaxel és Frledentbal, Teutach Ouutáv, vitái Tóth Bála, Mustos Ferenc kereskedőknél éa a Köztljztviaelök S«a vetkeaetánál. — Te|kfizpoot. 5118 Komplett Eötvös-tér 16. ás többféle bútor eladó 384 "adara kétiiobál lakig vízvezetékkel konyhában májúéra kiadó — KUUludy ulca 17/e. 412 Há«p gazdasági épületekkel létadó Petóll-ut 80. 486 Ela«ra»aa állapotban levő esédló berendelés, zongora éa egyéb bulor el dó Batihyány-utca í u. [44 Eötvös-tér 18 aaámu ház, több mint egy bold gyBmötaO» éi konyhakertiéi, igen nagy kllnkerea udnrral, nagy raktár, vagy mfltielyhelytséggel és egy 3 szobás, kát 2 izoMi éa négy I szobái lakáaaal. Miután az ingatlanon több hii van, minden külön költség nélkül kétfelé oealbaM ás Igy ketten Is megvehetik. Tóke befektetésnek a legjobb alkalom, inert tisztán tokb, mint 12% ot Jövedelmez. Bővebbet: üuál laaáo Ingatlan lorgal ml Irodája, Nagykanfisán, Horthy Mlkfoa-ut 2. saám. 119 Pogányvár! fajboraim árusítását megkezdtem, literenklnt . 30 és 30 füléiért. Legldsebb tétel 9 23 it Megrendelésre házhoz küldöm. Braaa Uraly, BaHhyáay-x. a*. latállóval, kocsisalaM, elköitöxéa miatt eUdó Kblaludy-utca 10. Kétsiobáa alkovoa ulcal lakáa májúira kiadó Kinlial-utca 31. siám. ■nasakáa lakás mellikbelyMgekkel, újonnan teltre márdns, esetleg április l-re kiadó Csányl LiszJó u. 8/a, 47í 4 uobás fürdöswbás lakén májúi l-re kiadó Ciéngeiy-ut 4. 458 Háromszobái udvatl belyiaégekkel 60 P ért május 1-ra kiadó, Klnlaifutca 21. — Bővebbet Battbyáay-utca 10. S37 . Szorgalmai bnl*r4l*4aft ktltaek onnall beltpéire. Éölvöl-ttr ló. U9 Nagy épület plaaa nyiló ,isakaiián Sa-latlMl liáf és vele, vagy külön rak. t*r UrtU meg éi bérelheló kl lolyó évi suguiztus bó l-re. Hercegi Etdöhlvilal. 532 __, 2 szobái utcai lakáa mellékbe- lylségekkel Tárftás u. 4. -5(0 látuskáa. verandái lakáa májúi l-re Idádé Klnlnt-u. U.i S3Í Deák-tér 6. alatt egy 3 szobái l>U< május l-re kiadó. 536 D4llfyS«lioi nagyban legolcióbb Ráih lgnatló cégnél, Strem és Klein udvarban. 531 Kétasobás utcai lakta roeUékhelylsé-gekkel májul l-re Uadó Széchenyi-tér 3. Mtgbeaiáléaék Sialay kalapttakt 542 Láizló herceg-utca II. sz. ház éa Bago-lal «* 51. ss. házhely alaM. Klárié lakások május l-re. 2 utcai 3 izobái, 1 kétszobás Relchenield huiüilet Eriiébet tér 8. 543 HELCZER Ongkereakidái 14 napos szenzációs olcsó leltári árusítást tart. Taklataa m*a klrakatalaiat, kialva to0 ■éaérolal I OafidtBmeg hiárusitáa I Amm taltOahalyak, kOlflnléU kély hék, tűzheiyalkatrésiek, háztartási fel-azeretáeek, vas- és fémipari szerszámok, vízvezeték alkatrészek, mezőgazdasági cikkek, épület- és butorvasalások, lamápo és paéléiakkak, porfestékek, műszaki anyagok, köszőrtl és fenékövek stb. stb. vasáruk a Köhier Testvérek ufóda Kutassy-féle vaskereskedésben Nagykanizsa,Eötvös-tér 30. szám alatt olcsó áron kiáru-il Halnak iss OaWItamiiánk. Kedden este BÁRÁNY ban nagyszabású TÁICMPLATSAflOT tartunk, amelyre min meghívunk. Rendezőség. KözWonti VILLATELKEK 60 havi részletrel Balatonfenyvesen (Mártatelep) Közvetlen a pályaudvar előtt. Klimatikus lenyvea iévegö I Bársonyos homokstrand I Érdeklődni: SzibÓ Antal sporfüzlctében Figyelem! HaUó! Ma, kaddan ,j—--| Halló! I é nagy I a Wollák vendéglő összes helyiségeiben, | | Aki olcsóért jól akar mulatni, jöjjön el. | ♦ Elsőrendű ételek és italok olcsó árért. ^ Zenét Sárközi Jani zenekara szolgáltatja. N Szives pártfogást kér l \'i " Wollák Jenő vendégiösj Nem tudja, milyen rádiót vegyen? Forduljon bizalommal QaUfnrr vil/amos-és ridiószakOzletéhez I ft legönzetlcncb-bül azt a kiszüliket fogja kiszolgálni, mely az Ön igényeinek és erszényének legjobtian megfelel I Quitttm minden jó gyártmányt tart, nem lerakata, • vagy képviselete egyik gyárnak sem. Gondosan szereli antennáját és villamos vezetékét. Quittn*r-nél igénybeveheti az összes gyári cwre- és rénttt-kedvezményeket. nemcsak rádiókban talál nagy választékot Quittner-néi, de minden más villamossági cikkekben is. Qaittnrr a legrégibb villamos magánvállalkozó Nagykanizsán. Gondos, szolid és olcsói Quittner villamos- és rádiószaküzlete Csengery-ut 1. Telefon 3-94. ■ ZALAI KÖZLÖNY 1932. MmUr 2. Mielőtt szándékozik venni, tekintse meg a dúsan felszerelt raktárunkat. Minden igényeknek megfelelő Hálók, ebédifik, uriszobák, szalonberendezések Konyhák, előszoba-berendezések fa mindenféle kárpitos-árukban Nagy választék. Olcsó árak. Kedvezd fizetési feltételek. KOPSTEIN BÚTORÁRUHÁZAK Nagykanizsa, Horthy Miklós-ut 4. Sopron Szombatholy Le az álarccal! Faferaár t-áa, kaMaa «li»l •• «rakw és i legszebb jdmezek érték., dijat kaptuk. Táncveraeny, szépségverseny. Raaka taaltáa. Mindenki ott lefjea, ihol reggel 4 óráig mulathat. — Kezdete eate 8 ónkor, Jazz-band és kfila táaelsrsa. FELSŐ áBELMÉ, Petőfi-ut 39. Eladó ingatlanok. ■ i Kaoizaáboz köael 76, 115, 500, (utóbbi esetleg bérbe U). Kantzaáhoa közel, Szombathely—Bécs fővonalon (00 mh. Egerazcghez kőzd 160 kh. Ide erdő 65 tor P. Kaalaetho* 16 kim. 278 mh. 31 hold erdővel. KUkoroáiomhoz kőzd 40 kh. Ilin 16, 40 kh. rét 245 ltgeló, külön-kílön la. í>ogányviron 20 kh szőló, tó placc és lakóé p&lettd kedvelő teltétellel. Kanlaai-hoi költi malom, vlx- éa gőzhijtázsal, 15 hold Middel, 3 szobás lakóházzal. Kant-xaáh^a ca 10 kim. 70 m. hold prtma birtok, tpflletckkd 35 ezer P. Iinnkaa i Kanuaához 18 kim. 240 kh. príma birtok, to botó vágható erdővel, kaatély, gyUmölcsöa. Mágnáabirtok 24iO kh., melyből 1486 kh. erdő, azarraa, őz atb. vadállománnyal Mágnáabirtok balatoni lurdőbelyen 1200 khTWO kh. halastó-v.l, kastéllyal Balatoni fürdőhelyen 380 kh. prtma birtok, igen aaép urllakkal. raj*raaam«Ma 3800 kh. Ipari gazda-Ság, melyből 2COO hold erdő, 2 kastéllyal, 11500 P. Fejérben 200, K0, 600 kh. Mindegyik IdMbb résilctekben Is eladó, kedvező fizetési faltétcUd. itaáé MrMi Somogyban 690, 350 hold, 836 kh. hoalá 526 kh. erdil legelő kadáasatl Joggal. WaaapréiBa 260 kb. lehetőleg ■n««i 1200, 900 és Mm 200—600 holdig, Somogyban, v, Balaton mellett, ■k ajtalra 190 holdtól 30J gyümölcsös telepítésére alkalmai Iboldai területet. * a fároa bertertlletén több kisebb-nagyobb magánház, bérház fa üzletház kedvező fizetéal feltétellel. Bővebbet Haoha-altar D.uaS ny. ló-szágtdugyelő Ingatlan Irodájában, N.gyka nlzsa, Bltthyány-u. 10. 534 holdig, 1O0—2 0" Mm i Zala! Köm Asztali- és fajborok 60 literen kint 10 Ml. kapható Br. UCHTMHII korkereikeífc, m Cangery-ut 81. K.IMÓ \\ ét azonnal elfoglalható a várót bth tarülttén cirka 40 méttr hottza, világot, műhelynek vagy raktárnak használható ttép htlyitég. Etetítg két rétiben iz. Cint tt kiadóban. KBzgazdasági Részvénytársaság Gutenbers Nyomda is Délzolal Lapkiadó Nagykani: Könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozó Intézet, Dzletl könyvek és dobozok gyára a „Zalai KBzIBny" politikai napilap szerkssxtBáége és kiadóhivatala | TELEFON: 78. Készítünk i mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentésekel, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle ízléses kiállítású nyomtatványokat. Gyártunk i üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyvekel, bevásárlási könyveket, rajz füzeteket és tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naptárttimböket, falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly). 72, évlolyara 27 szám Nagykanizsa 1982. február 4, csütörtök /"V. Ara 14 fillér ZALAI KÖZLÖNY Smteutteg éa kUdóhiviUI: FSut 5. uim. KcoUkIjI SókkUdOiIvaUl: KoMuth-utca 82. politikai napilap Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos ........ II II III lll««,MHI lllip Előfizetési ára: egy hón t pengi SS flHfc. SzeikeubMgf is Hadtól vatall telelőn; 78. n. német nép Híndenburgszeretete már a szavazás első napfán túljegyezte a megkívánt 20.000 aláírást (Éjszakai rddlófelentés) A népszavazás első napján Drezdában már 3000 ember Irta alá a Hindenburg újra elnökké való megválasztását kérő ivet. Sahm dr. berlini főpolgármester, a Hlndenburg-blzotlság elnöke közölte, hogy a formaszerlnl megkívánt 20 ezer aláírást már az első napon túljegyezték. A bizottságot arra kérték, bogy az iveket bocsássa még több napig a lakosság rendelkezésére, mert ezzel alkalmul adhat a Hindenburg elnök melletti impozáns tüntetésre. Az ivek még 10 napig állanak az aláírók rendelkezésére. Este 9 óráig 80.000 ember irta alá az iveket. Genfben „leszerelnek", Sanghaiban tombol a harc, de azért a helyzet enyhül Keleten Japán kész beszüntetni az ellenségeskedést, visszavonni csapatalt és semleges zóna létesítésével tárgyalásokba bocsátkozni Kínával G«dI, február 3 A genfi népszövetségi palotában tegntp ünnepélyes külsőségek között kezdődött meg az általános leszerelési konferencia. Henderson elnöki megnyitójában hangsúlyozta, hogy 60 kormány 400 delegátusa 1700 millió embert képvisel a konferencián és, bogy végveszedelem fenyegeti 0 vMgot, ha az értekezlet nem Urtkutt a fegyverkezés Igazi csik-igjU^fc**-.,.-,.^..^... ••- - •>--—>~ GenI, február 3 A Népszövetség tegnapi tanács-Oiéaéfl Thomas angol miniszter be-jaienlatta, bogy az Egyesült Államok <a Anglia Nanklngban éa Tokióban demarsot nyújtottak át, amely szerint Sanghalból vissza kell vonni a csapatokat és semleges zóna létesítésére Indítottak tárgyalásokat a vitás kérdések rendezésére. Newyork, február 8 A Newyork Herald jelenti, hogy Japán nem fogadta el ai Egyesült Államok és Anglia közvetítő ajánlatát, A washingtoni Japán nagykövet közölte « külügymlotsaleilum-nrt^Sbij^-Sbrtl^a landó arra, hogy a klnal-Japán ellen-létet közvetítők elé bocsássa. Sanghalból jelentik, hogy a japán baderők ma délelőtt ágyútűz mellett egyidejűleg megtámadták a Vu-Szung erődöt. Hat japán torpedó romboló ágyútüze alatt csapatokat szállítottak partra. A küzdelem rendkívül heves. A japánok erejük megfeszítésével harcolnak. Toklóból a helyzet enyhülését jelentik. A japán külügyminiszter tudatta a nagykövetekkel, hogy Japán hajlandó Sir John Simon angol külügyminiszter indítványát bizonyos korlátozásokkal elfogadni, kist az \'tí^^^-l&ét^r^nlerérm visszavonni. A semleges zónába is beleegyezik, de feltétlenül ragaszkodik a japán kormány ahboz, hogy a konfliktust mátok beavatkozása nélkül, közvetlenül a kínai kormánnyal szabályozza. A Polgári Egylet nem fog megválni százesztendős otthonától A válságos 96-lk esztendő közgyűlése és bankettje Nagykanizsa, február 3 Idős, komoly uraknak a szeméből kitakadt a sirás kedden délelölt és keaerll könnyek pereglek le élet-baráadáa szemekből, amelyek itt Yflwg a napvilágot ebben a és itt nőllek nagyember-a Polgári Egylet kOzel ávszá-i polgári tradícióinak társadalom-slö árnyékában. Kiserkent a könny kből és csillogva perdüli ifg az arcokon, mikor a galamb-Koiay bácsi suwft (mintha wtaaraag kötele cibált wlna roe-mehtót az utolsó órák fergetegében) beleharsogta a történelmet lálotl fa|«k Ijedt csendjébe a mentő kiáltást, bogy nem szabad idegen kézre •dal « egylet ősi wtfházát, az eggl* élet összetoló kacatét. Ezek a könnyek minden szónál ékesebben beszéltek. Ezek a könnyekben ott van a száz esztendő minden fájdalma, öröme, a közelmúlt vádja, a jjplen Ijedelme és a holnap kétsége fcreménye. Izek a könnyek a legbeszédesebb beszámolói voltak a Polgári Egylet elntul esztendeiének és lqgcsalh»tst-lanabfc ulmutatói annak, bogy mit kall cselekedni. A népes közgyűlést (a 96-ikat) dr. Hfl/rfu Gvula elnök nyitotta meg. LemUlet ét öutöMés volt minden szavában, mikor kifejtette, hogy a Polgári Egyletnek ls alkalmazkodnia kell az élet törvényei szerint a változott viszonyokhoz. — Mi sem veszíthetjük el reményűnket — moudta egyebek közt — a Jövőt illetőleg. Mikor az egyéni önzés orgiáit üli, mikor bizonyos társadalmi nihilizmus felé haladunk, közkötelesség a társadalmi összefogás. — Az Egylet mentőakciója már az első napokban 60 y] tagot hozott. Szó volt a székház átadásáról is, a város vagy más testület részérc, ugy, hogy a Polgári Egylet örök otlhqnt kapna azért az épületben. Nagy Tivadar lilkári Jelenlését (lapuakban legközebb közöljük) a közgyűlés jegyíőkönyvben való megörökítéssel jutalmazta. Lányi Líszló pénztáros az 1931. évi zá/azámadáBt terjesztette he Tagiul dUtiól 5601. kártyából 901, lerembérből 810, könyvhasználatból 7 pengő volt a bevétel, összes bevétel 10.345 P volt. A kiadás fflbb tételei: 3745 P vállókamat. 1065 P világítás, 601 P fűtés, 1710 P adó, 180 P kártva, 47 P könyvbesserzés. A vagyon 86.125 P értéket jelent. Ezen a teher 49.500 P. Az 193?. évi költségvetés 11.990 pengő. Tagiéiszám 250. A jelentések után került a köz- gyűlés elé az elnökségnek az a beadványa, amellyel a város vezetőségéhez fordult, hogy — tekintettel a súlyos helyzetre, melyben a tavalyi kotvény-akció is 4000 pengőnél meg akadt — vegye át a város a Polgári Egylet házát és az Egylet bért fog fizetni abban. A közgyűlés ugy határozott, bogy amíg a most megindult, leszállított tagsági dijakkal való taggyűjtés eredménye nem mutatkozik, addig a házeladás ügye nem perfektuálható. Kollay Lajos ny. jegyző állt fel ezután. Mindenkit meghatottak a szaval, amikkel szivekbe markolóan óvta a Polgári Egyletet százéves házának eladásától. — A székház — mondta — a Polgári Egylet fennállásának legbiztosabb garanciája. Ha ez nincs, megszűnik a bizalom, széthullik az egylet. indítványozta, hogy próbáljanak újra 1200 darab 25 pengős kötvényt kibocsátani. 1934 tői évi 100 kötvény kisorsolásával, kamatmentes lirlesz- tésse,. A közgyűlés egyhangú lelkesedéssel, zajos óváció közben fogadta el a javaslatot. Dr. Halphen Jenő a várossal való tárgyalások felfüggesztését javasolta. Ha csak 15.000 pengő kötvényt jegyeznek ls le, már az is könnyít az Egylet helyzetén és egy-két év múlva újra lehet kötvényeket kibocsátani: A tagdíj-leszállítás ügye élénk vitára adott alkalmat. Dr. Hafdu Qyula, dr. Halphen Jenő, dr. Hegvl La|os, Kollay Lajos, Plander Bof. dizsár, dr Schlchtanz István szóltak hozzá. Horváth József tanító egyes kifogásokat lett szóvá. így azt is, hogy a nagyterem bérét ma egyetlen egyesület sem tudta megfizetni. Hangsúlyoz!.", hogy sulkrnl kontro-verzták ls vannak, amiket több közvetlenséggel, megértéssel kell az\' érintkezésből kiküszöbölni. Az IpariM-kOr-akció súlypontjának az Egylethez kapcsolódását tártja kívánatosuk. Nagyobb pyllváno»»4got követel a választmányi ütéseknek. Dr. Hafdu Oyula válaszában kijelentette, hogy a teremért minden egyesület már tavaly annyit fizetett, amennyit fel tudott ajánlani, ellenben a fűtés keríti sokba. Hogy a tagok; ne éreznék Jól magukat az EeyMr ben, ezt az állítást visszautasltja a tagok többsége nevében. A baj qsak az, hogy kevesen látogatják az Egyletet, kongó termekbe pedig nem lehet meleg hangulatot varázsolni. Kft nincsenek első- és másodrendű polgárok, Itt mindenki egyenlő megbecsülésben részesül. Az Ipatosaal é*)pen ugy leülök kártyázni, mint a méltóságos úrral. Végül határozattá vált a . évi 12 pengőre mérséklése hogy a régi tagoktól átmenetileg, ka szqktfg Ittf rá. 8 pengő pőtdl] lesz szedhető, egyénebként bírálva el a leszállításra vagy síüneteltetésre vonatkozó kérelaieket. A választások tórád elnökké ulból dr. Hajdú Oyulát, alelnökké dr. Fodor Aladárt, titkárrá Nagy Tivadart, pénztárossá Lányi Lászlót, háznaggyá dr. Malek Lászlót, ellenőrré Poláy Józsefet, ügyésszé dr. Etlényl Qéiái,, gondnokká Kostein Ferencet, könyv-, tárossá Orlutay Oyulát választották meg. A választmány: dr. Bentzik Fe-\' renc, Berke József, vitéz dr. Cslllaghy Oyörgy. Dobrovtfs MUAn, Fatér Mihály, Frank Jenő, Fischer Károly, Halvsx Qyula. Harsav Oyörgy, dr. Hegyi Lajos, Horválh István, Huszágh Ágoston, dr. Imretfi (László, Knortzer Oyörgy, dr. Krátky István, Király Sándor, dr. Laubhaimer Alán, Magas Mihály, dr. Mulschenbacher Edvln, Maschler István, Németh Mihály, Ötvös Emil, dr. Prack István, Pole-sinszky Emil, Rátkay Uszló, dr. Sabján Qyula, dr. Szabadv Lőrinc, dr. Szabó Zsigmond, dr. Schlchtanz István, dr. Tholway Zsigmond, Vellák János, Weiszberger Kálmán. Számvizsgálók: Balog József, dr. Mailz József, Melrger\' István, vitéz Nádas József, Szabó József. • Este 70 terítékes bardatt volt, amelyen, mlpt a délfkBltl }ö»gyülé-aen is, ott volt fogUllMMa. ÍKallAl különbség nélkül a várós polg&rsá- ZALAI KÖZLÖNY 1932. február 4. gának minden rétege. Dr. Hajdú Qyula elnök, a kanizsai közéletnek ez a sok porondon küzdő, idealizmussal tele vezetője, mondta a hagyományos első pohárköszöntőt A Polgári Egylet tradícióiban gyökerező eszmékhez való vlsz-szatérest sürgette, mert csak azokkal lehet eredmény reményével harcba állnia a város minden polgárának a társadalmi romlás napjaiban, amikor olyan nagy szükség van áldozatos, nagy tettekre, az ilyeneket szülő szellemre. — A Polgári Egylet — mondta — egyenlő jogok és egyenlő kötelezettségek alapján áll és minden tisztességes foglalkozású egyéni magába öld. Mondhatunk virágos szs-vakkal beszédeket s demokráciáról, lehet politikai jogokat és egyenlőségeket törvénnyel dekratálni, de a társadalmi egyenértéket nem lehet, azt s jogosultságot csak a társadalmi rend éa a természetes működés tudja megadni a a Polgári Egylet ezt a nagy erkölcsi eredményt szolgálls és biztosította eddig és szolgálni és biztositsni fogja a jövőben is. Dr. Hegyi Lsjos polgármester-helyettes hangsúlyozta (elköszöntö- dben, bogy a Polgári Egylet válaága kizárólag gazdasági válság, aminek leküzdéséhez közel száz év erőforrásainak rezervoárja áll rendel kezésre. A kishitűség és defetizmus félretételére van szükség. A nemzeti társadslom egységének eszményéi Írták az alapítók a Polgári Egylet zászlajára, erre támaszkodva most is meg lehet oldani minden nehézségei Végül dr. Hajdú Qyula elnököt köszöntödé, akinek puritán közéleti mullja, fáradhatatlan agilitása, nemes idealizmusa feltétlen bizonysága a Polgári Egylet jobb jövőjének. A zajos ovációval fogadott fel-köszöntő után dr. Szabó Zsigmond orvos a választmányt köszöntötte fel, kifejtve az Idátokhoz való ragaszkodás és az eszményekből lakadó lettek erejét és fontosaágát a válságból kivezető uton. * A vacsora az uj vendéglőt dicséretére válik, nemkülönben a szervi-rozás ls és meg kell Állapítani, hogy a múlttal szemben a vendéglőben sz uj bérlő uj és minden eddiginél kellemesebb légkört és kitűnő konyhát és pincét honositott meg. Két munkanélküli leütött és kirabolt egy öreg asszonyt Budapesten A rablógyilkos kitéri* letteeetí kinti a rendőrség Budapest, február 8 A Széli Kálmán-téren özvegy Varga Perancné fa- és szénkereskedőnőt ma délelőtt az üzleti pince helyiségben baltával leütötték és kirabolták. A 66 éves asszonyt súlyos koponya-törésed életveszélyes állapotban szállították kórházba. Valószínűnek Utazik, bogy a rablótámadásnak kél tettese volt. A rablók körOibdül 4—800 pengői vihettek magukkal. őzv. Varga Ferencnél a rendőri bizottság kihallgatta, de a súlyosan térült asszony csak Igent, vagy nemet tudott Inteni a feltett kérdésekre. Nemet intett arra, hogy is-merl-e a támadókat A rendőrség két fiatalemberről kapott személy-Idrást, akik s rablógyilkotsági kísérlet Idején sz Ozld közelében tartózkodtak. A személyIdrátok ráillenek két állás ét foglalkozás nélküli Halai-emberre, akiket napok óta láttak az üzlet körül. Most őkd keresik. Borzalmas ÍSldrengés elpusztította Santiago Tárosét Rengeteg halott, a börtön és a kórház rászakadt az emberekre NeWyork, február a Santiago és Kuba városát a földrengés részben elpusztította. A városnak körülbelül egyharmada romokban hever. Az áldozatok számát 1500—2000 re becsülik. A földrengés nyomán a város különböző pontjain tűz keletkezelt. Minthogy vízhiány mutatkozott, a tüz Igen nagy gyorsssággd terjedi A fogházból nem tudták kiszabadítani s fog- lyokat, ugy hdgy Igen sokan bennpusztultak vagy súlyosan megsebesültek. Ujabb jelentét szerint a halottak számát 500-ra, s sebesültekét ezerre becsülik. A városban Htdször Is rengett a föld- Sok gyermek halálát ldte. A sérüllek számát mintegy 2000 re teszik. A városi kórház női osztályának teteje beomlott és sok asszony és gyermek életét vesztette. Nagykanizsa megfellebbezte a megyei hozzájárulást Az aj vlrtlisek első Ízben vettek részt a várod közgyűlésen Nagykanizsa, február 9 Nagykanizsa város képviselőtestülete szerdán délután negyed 5 órakor rendkívüli közgyűlést tartolt a városháza kis tanácstermében dr. Hegyi Lajos polgármester-helyettes elnöklete alatt. A közgyűlésnek egyet-en tárgypontja volt a városnak állis-foglalása s vármegyei hozzájárulás tárgyában. Dr. Hegyi Lsjos naplrendelött bejelentette, bogy az 1932. évre szóló vtrilisnévjegyzék elleni fellebbezése-ket letárgyalták és az uj névjegyzék — egy név kivételével — jogerős. Az uj virilisek a mai közgyűlésre már megkapták a meghívót. A kilépi virilisek: Zerkowltz Lajos (képviselője Oyörgy), Stern Oyula, Balázs József (képv. dr. Beck Dezső), özv. Breuer Izldorné (képv. dr. Villányi Henrik), Reichenfeld Oyula, özv. Szommer Ijnácné (képv. dr. Kahán Imre), Welsz Mór, dr. Kőnig József, Bayer Vince, özv. Bogenrieder Józsefné (képv. vitéz Bentdk Lajos.) Az uj virilisek: ifj. Batthyány-Stratlman LíbzIó herceg, dr. Halphen Jenő, dr. Fülöp Oyörgy, Hoffmann Henrik, dr. Welwart Dezső, dr. Hajdú Oyörgy, dr. Petrlci József, Fatér Mihály, Márkus Károly. Tisztázatlan-még dr. Rotschlld Béla ügye, aki virilista és választolt Is és aki még nem határozott, hogy melyik tagságát tartja meg. Dr. Hegyi Lajos főjegyző hálás köszöndet mondott a kilépett képviselőtestületi tagoknak buzgó tevékenységükért, amit a város éa a köz érdekében kifejtettek és tzerddtel üdvözölte az t|| tagokat. Majd Is- mertette a vármegyei hozzájárulás ügyét. A vármegye ugyanis a hozzájárulást Nagykanizsára 103.000 pengőben állapította meg, amikor is nem vette figyelembe az előző év változásait A közgyűlés egyhangúlag kimondta, hogy Nagykanizsa városa megfellebbezi a vármegyd hozzájárulást. A félórás közgyűlés ezzd végd Is éri Télikabátokat loptak a Rozgonyi-utcai iskola folyosójáról Nagykanizsa, február 3 A téli tolvajlások torában már az Iskolák kapuit aem kíméli meg a bűnűgyek napi szenzációja. A Rozgonyi-utcai állami elemi Iskola első emeletén, a II. a) fiúosztály folyosójáról szerdán délelőtt dőadáa alatt eltűnt Barbarlls Miki bundája ét Kiss Ernőké télikabátja, a hozzájuk tartozó tálakkal, kesztyűkkel ét egyebekkel együtt. A felfedezés nagy ijedtaégd okozott, majd csakhamar kiderült, hogy a többi folyosókon is járt az lzmeretlen tolvaj, aki több jó kinézésű télikabátot is vitt magával. Most hdljuk, bogy tavaly és más években is, meg az ugysnazon udvaron levő iparostsnoncitkolábtn is történtek hatonló lolvajlátok. Legfőbb ideje tehát, hogy vagy s gyerekek féltő ruháit a folyosókról biztos hdyre helyezzék d sz iskolákban, vagy őriztessék a folyosókat. A rendőrség a nyomozást megindította. Iától fogra havonta lehet fizetni a házbéreket Budapest, február 8 (MTI) A Budapesti KözlOny holnapi számában rendelet jelenik meg, amelynek alapján a lakás, üzlet, műhely, Iroda és egyéb helyiségek bérét, ha az dőre jár, havi egyenli részletekben lehd megfizetni, minden hónap 5. köznapjáig, akkor ls, ha eddig mát bérleti tzerződét volt. Részletfizetés esetében a hátralékos részletek után átmenetileg a most kesdődő bérnegyedre havonkint fél százalék kamatot kell fizetni. A részletfizetési kedvezményt nem vehetik Igénybe a közszolgálati és mát alkalmazottak, akik a lakáapéttd évnegyedenklnt kapják. A tendeletet s most kezdődő bérnegyedre it alkalmazni kell, a kifizetett bért azonban vIsszaKüvetelnl nem lehel. Bágynltották a házat a táncoló lakodalmas népre Pola, február 8 (Sa/dl tudósítónktól) Különös Iz-galmat élt át vasárnap ede a Poia .It.áál T* 1 liflali ^ i La^.Lw^fcl— nj-.a melletti /oaornegy negyKozseg nepe. Ugyanis as egyik hajlék, ami, mint az hegyközségekben szokás, nemcsak borpince, hanem lakát ls, kigyulladt Oxvegy Simon Istvánnné hajléka volt az, smdy két részből áll, az egyik Slmonnéé volt, a másik felében egy kisgazda lakik, aU-nd történetesen éppea lakodalmat tartottak. As egybegyűlt vendég* vígan táncoltak éa megforgatták as uj asszonyt, mikor a násznép egy* szerre csak velőtrázó dkoltád hallatott. A tánc és nótaszó mellett megpillantották a hatalmasán lobogó lángnyelveket, amelyek már az ablakokat nyaldosták körűi. Egy pillanat alatt az egész násznép talpon volt és hosszas és fáradsáfos munka utáp sikerült a tüzel lokalizálni any-nyira, bogy a véti nem terjedt tovi VÁROSI MOZGÓ Csütörtökön, február 4-én OLGA CSEHOVA és HANS JUNKERMANN minden eddigit felülmúló alakításával: r • Az évad legszellemesebb vigjáléka pikáns helyzetekkel Kizárólag csak felnőtteknek! Ezt megelőzi a legszebb felvételekben bővdkedő film: Vihar a Montblanc felett Előadások kezdete: 7 és 8 órakor. 1932. február 4. ZALAI KÖZLÖNY i többi ha|lékokra és épületekre. Csakhamar megérkezett a csendőrség Is. A nyomozás folyamán egy doboz gyulát, égö rongydarabot és szenet Is találtak, ami gyujtogatást ------------------------------ valószínűsít. A Jelek szerint valószínűleg a niszpár valamelyikének régi haragosa gyújthatta tel bosszúból éppen a lakodalom nafjdn. A csendörcég nyomozza a gyujtoga-lót és már nyomon Is van. Zsebtolvajok garázdálkodtak a szerdai országosvásáron A szerdai országos vásáron tömeges zsebmetszések fordultak elö. A károsullak egymásután tettek feljelentést a kanizsai rendörségen, amely őrizetbe is vett egy vidéki cigány-asszonyt. Az első károsult özv. Szotldr La-josné Teleky-utl lakos volt, akinek zsebéből kilopták a zsebkendőjébe kötött 18 pengőjét. Második áldozatul özv. Nagy Mályásné Józsel tő-herceg-utca 26. szám alatti lakost szemelték ki zsebtolvajok, aldtöl két pengőt loptak el. A harmadik károsult Boa Oyörgyné klskanlzsai asszony volt, akinek a zsebéből azonban csak 80 fillért sikerült zsákmányolni, mert szerencsére előzőleg pénzét elvásárolta. Eteken kívül még 3 vidéki asz-szonyt károsítottak meg a zsebtolva- jok. A három asszonytól összesen 72 pengőt vittek el. Érdekes jelenség, hogy a károsultak valamennyien a rőfös sátrakban vásároltak. Amint belutoltak a rendörségre az első feljelentések, nyomban delekll-vek mentek ki a vásárba. Már délután 2 óra lehetett, amikor az egyik rölös sátornál iigalolt szóváltás keletkezett. A detektívek odasiettek Cs megtudták, hogy az egyik asszony épp akkor ért tetten egy cigányasz-szonyt, amikor az ki akarta emelni egy másik asszony pénztárcáját. A detektívek nyomban előállított, iák a cigányasszonyt a rendörségre, ahol megállapították, hogy Mezőtúrról Jött a kanizsai országos vásárra. Megmotozásakor 60 pangót találtak nála. őrizetbe vették. Izgalmas jelenetek között választott hét jelölőbizottsági tagot az Ipartestület taggyűlése A február 14-Ud Ipartestületi választások előjátéka Nagykanizsa, február 3 A legutóbbi Ipartestületi elöljáróság! ülés elhatározta, hogy héttagú kandidáló bizottságot küld ki az elöljáróság és tisztikar kijelölésére. Az iparosság egyrésze nem értett rgyet az elöljáróságnak ezzel a határozatával. Nevezetesen Kiss István szabómester és társai azt hangoztyták, hogy az Iparosság egy réstét szándékosan kirekesztették a vezetőségből. Kiss István és társai ezért számos aláírással azt a kérelmet terjesztették a vezetőség elé, hogy ebben az ügyben hívjon Össze taggyűlést. Az elnökség kedden délutánra Összehívta a gyűlést. _ Amint előre voll látható, :i tag-gyűlés szenvedélyes lefolyású volt Itt-olt Izzó izgalommal. Samu Lajos az elnöki székben rendkívül tapintatot tanúsított és ennek volt köszönhető, hog/ a gyűlés a béke reményében ért végei. Samu Lajos elnöki megnyitója után Kiss István Indokolta a taggyűlés összehlvatását. Ttbola József hosszabban foglalkozott az Ipartestületi élet múltjával. TIz éven keresztül figyelték — úgymond — mi történik az Ipsrtestű-ietben. őket ezért szélsőséggel vádolták. Azt hangoztatják egyesek, oogy nem találtak megfelelő embereket az elöljáróságba. Kérdi: 12 «wbert nem lehet választani? Eveken át összeült néhány ember, akik kisajátították maguknak az elöljáró-Mgi tagságot. Már pedig az alap-JMbály kimondja, hogy minden év-«» 10 tag kisorsolandó, tehát az elöljáróság felfrissítendő. Ezt kell, hogy csinálja meg az iparosság most. Mert ml Is részt akarunk venni az iparosság ügyeinek Intézésében. Kiáltások: Kasztrendszer I Kertész Béta mérnök, alelnök hangsúlyozta, hogy az Ipartestület nem politikai testület. Nem a tisztelet kedvéért viselik tisztükéi, hanem az iparosság bizalma állította őket ide. Minden embernek vannak hibái, Így természetes, hogy II 12 000 főből álló Iparoscsalád észreveszi a 45 elöljárónak a hibáit. Azok, akik mosl ellenük vannak, azokkal Is szembe fordulnak majd, akik most fognak majd befutni. A szónokot a másik teremből ismételten hangosan zavarják közbeszólásokkal, mire az elnök figyelmezteti őket. Kertész hangsúlyozta, hogy nem ragaszkodnak a tisztségekhez, amikor bizalmatlanságot látnak. Az elöljáróság eddigi tagjai, amikor két hét mu\'va Összeül az évi közgyűlés, nyugodt lelkiismerettel tekintenek az iparosság határozata elé, bár biztos, hogy mást tónust érdemel az elöljáróság munkájáért. Egyre kéri az iparosságot és ez az: hogy ne személyeskedjék. Mindig akkor született a torzó, amikor nem a Józan belátás, hanem a szenvedélyesség cselekedett. Majd részletesen válaszolt Tibola felszólalására. — Megvan minden esztendőben a mód az előljáróség felfrissítésére mondja, az idén meg pláne az egész elöljáróság és tisztikar választás alá kerül. Qondol|ák meg lói, kit választanak ügyeik intézésére. Ha az iparosság nincs velük megelégedve, szívesen állanak félre. Bárány József lakatosmester óvást emel az ellen, hogy őket szélsőségeseknek nevezzék. Nekik helyűk van az elöljáróságban, hangoztatja Ezt követelik. A középúton akarnak haladni. Az ember nem ott kezdődik, akinek szőle/e és háza van... Nem lehet az Iparosságot ugródeszkának felhasználni... Samu elnök feléje kiáltja: Ki használta fel erre? Bárány : Kérem én is engedtem az alelnök urat beszélni... Az nem lehet, hogy egy lemondott elöljáróság kandidáljon Js újból megválassza magát. Aki odavaló, az továbbra is ott fog maradni. Itt senki sem él- 2 Még s* nap (csUft6rt6k ós péntek) tart az olcs^rásár Slnser diuQtóruliiízbQn. Jó alkalom vásárlásra. vezbet külön Jogokat. A béke, a lestvériesség, a barátság legyen a jelszavunk. Ha most bizalmat kellene szavazni, mondja, ö nem tudna bizalmai szavazni. Llditt Miksa az elöljárósággal együtt kívánja a kandldálóblzoltsigot megválasztani. Tibola újbóli felszólalásában kijelenti : Nekünk nem kell reprezentációs ember, hanem, olyan, aki az nosérdekekért küzd. Italános figyelem közepette emelkedett ezután szólásra Samu Lajos elnök, hogy az eddig elhangzottakra válaszoljon. — Az elöljáróság felemelt fővel Jött, mondja és annak tudatában, hogy kötelességét híven teljesítette: felemelt fővel Jog menni. Ha azonban mulasztásokról beszélünk, akkor legyünk tárgyilagosak ls. Nem a vezetőség volt az oka, hanem ba valami kellett, ha valamiről szó volt, akkor az 1200 Iparosból 80 Jelent meg. Felolvasta ezután dr. Hegyi Lajos főjegyző átiratát az elnökséghez, amdyben kötelezővé teszi, hogy a rendes évi közgyűlésig az ügyeket vezesse Bárány: Az alelnök ur azzal védekezik, hogy... Hangok: Nem védekezik I Bárány: bizalmatlanságról nem volt szó I Lemondani nem volt érdemes Oerő Soma azt mondja, hogy amikor valósággal koplalunk, akkor nincsen más gondunk, mint az, hogy ki legyen az elöljáróság tagja... (Nagy zaj). Akinek olyan jó dolga van (Zaj)... Nem hiszi, hogy az a hang és az a mód, amit Itt hallottunk, lendíteni tudna az iparosság helyzetén. Azoknak az Iparosoknak, akiket kiakarnak buktatni, hlgyjék el, azzal|nagyon Jó szolgálatot tesznek. De ez a hang, ami üt elhangzott, nem a komoly Iparosság hantja. Megemlékezik a volt elnökről, aki megbecsű\'ésl és tiszteletet szerzett az Iparosságnak. Több felszólalás után a gyűlés ugy határozott, hogy a taggyűlés részéről 8, az Ipartestületi eWÍjáró-ság részéről 7 tagot küld ki a kandidáló bizottságba. A taggyűlés felkiáltással megválasztotta Frank József, Kovács Antal, Hűlsz Józsel, Kiss István, OOttl Dezső, Relsz Béla, Bárány Józsel és Palfl Sándor kandl-dálóbizottságl tagokat. Ezzel a szenvedélyes lefolyása taggyűlés fél 6 órakor véget ért Az elöljáróság ma esle februári ülését tartja. Ez lesz a mostani eM-Járóság utolsó ütése, amelyen Samu Lajos alelnök elbúcsúztatja az érdemes és komoly, becsületes munkái végzett elöljáróságot. Február 14-én pedig lesz a rendes évi közgyűlés, amely újra sok izgalmat és szentre-vedélyességet Ígér. Vajha a közgyűlés végre meghozná a rettenetes élethalálharcát vivő nagykanizsai Iparosságnak az annyira szükséges és óhajtott Iparosbékét és iparosegységet, amely nélkül csak ujabb Trianon vár a mi iparosainkra De ebből a Trianonból azután már nem lesz feltámadás... (a nj sr Csak felnőtteknek való a ^m agasa bb szerelmi diplomáéi Ma még látható a VArosi Színházban. ZALAI KÖZLÖNY 1932. február 10. A Kereskedelmi Alkalmazottak jelmezbálja február 7-én a Kaszinóban NAPI HÍREK NAPIREND Febnár 4, otOUrUk Hóm. katotilws: K. Andris Prolcsl.: Ráhel, lusellts : Sebst hó 26 • Városi Mnzwua és Könyvtár nrttv. csfltörtökön és vssánisp cíélelött 10-től 13 óráig. Ovógy szertárt STotgálitt i f. hó^.Ms,™ g^szerU, Városi Mozgó. .Maeasabb szerelmi dlplomáds\', vtgláték. .Viharok s Mont-btsne felett", lebilincselő mese. Oöztürdö nyitva reggel S órától este 8 óráig (hétfő, szerda, péatek délután, kedden egész aap nőknek). Tel. 2—13. Pabf. 8. A lurpaaxolsiayoaofc mlMio, UncMlélra > KMilldbtd P*br. S. A Sranaldrlun, EfyaaSlat mlmot aalilya a MahmN. rtr. J. Km. Tl»«t»taaldradk ü.tco* M|a a Polgári EfylallKn Ml ■ diakor. TW talh. cffvhíikBiaíf "I WpvUalöte.lültU-nak aahbMtalc Hl llkor a pifbAikUmplotuban. a\'aknlá gvGlé, Itt lí-kor a faftrtmtwa. Aa lpail«*IOIft llajUJItó kSiiySliaa a VároatU-fin d u. I dra.or. Ai tv. NöaryUI maawoa aat|« 11 Bv. Otthonban 7 drakor A Ktraakadalml AlkalmaiotUk ü.koi Mi), a Kaoilndban. A glmatilum ci.ikK,-0nn,[>, lj» a tonultram. b«n b drakor. A Potgirl Olvaadkör Mlnlaló.diaa KUruotiain. S drakor, Mla tincmulalatf. Péfcr. S. A KaraaiMny Jdt&ony Nfenkt il.ico. UlMWiUhra a Kawlndban. A banktlntvlwldk mOwrot Mnc.aUty. a A Kafk Ut*oy«fylat mQaoroa aatja aa|at helyi- adcttMa- — A Szanatórium EgyesDlet szombati estélyének előkészítésére tegnap népes választmányi üléat tartott a városházán Boir Qusztávné elnöklésével. A tagok elszámoltak a gyűjtés eredményeivel, majd felosztották egymás közölt az utolsó napok munkáját. Az estély 9 órakor pontosan kezdódlk a Kaszinóban. Belépődíj 1 50 pengő, a helyek nincsenek számozva. A belépődíjban a tea is bennfoglallalik. A zenei és irodalmi értéktl műsor után tea és tánc reggelig. — Házasság. Jagtcza Uszló okleveles gépészmérnök házasságot kölött Kenessey Erzsébet urasszony-nyal Pestszentiőrlncen. — Községi választások lesznek február folyamán Balatonfüreden. A tisztújítást február 19-én tartják meg. — Missziós hlr. Jézus 8zlve Család-felajánlás az elsőpétitekl Utániéval kapcsolatosan lem 6-én délután^ órakor a Missziónház kápolnájában. A család-felajánláshoz J67.uk Szive szobrok éa képek a Missziósházban kaphatók — Főnöknő. — Az Irodalmi Kör Vegyeskara ma a szokott Időben próbit tart. — A karpaszományosok műsoros táncestélye február 5-én, pinteken este 9 órai kezdettel lesz a Kaszinó nagytermében. Az estély agilis rendezősége ötletes műsorszámokról gondoskodott a közönség szórakoztatására. A mUsor keretében énekszámok, kuplék, táncszámok, valamint dalok az önkéntest élet Intimitásáról kerülnek bemutatásra. A karpaszományosok estélye a kanizsai elit-bálok között első helyet foglal el. A meghívókat már szétküldte a rendezőség. — Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán a mult héton 6\' gytimek született. 4 tiu és 2 leány: Boncdek János köiuUves-Begéd éa Kovács Gizellának rk. leánya, Bárdoa Sándor napszámos és Varga Annának rk. fia, Gödinek Ferenc kffmU-vesnegéd és Oudlln Teréziának rk fta, Schvarcz László földmllves éa Marton Teréziának rk. leányn, íízakály Lajos cipészsegéd és Szakács Erzsébetnek ág. h. ev fia. Házataágon kívül született 1 flu. - HüUtozils 14 történt: Hclthotfer I.ajrts cetzmadlameater rk. 60 óvca, Ba-lázay György magánzó rk. 81 éves. Kiss József pincér rk. 82 éves, özv. Kiss Jenéné Fett Lujza rk. 82 éves, Zvarlcz Jánosné Miller Mária rk. 71 évos. Molnár Antal pyirlmunkás rk. 38 éves. Hol-leder József rk. 11 hónapos, Kohn Simon kereekodő Izr. H7 éves, özv. Fajc« Fi>-rencné Kovács Rozália rk 79 éves, Szerdahelyi Mária rk. 29 napos. Vldovlta Anasztázia irgalmas nővér rk. 44 éves, Eszter Lajos napszámos rk. 48 éves iBalatonkereaztur), Fila Anna várost szegény 07 éves. Nagy Rozália rk. 63 éves. — Hőzaxsógot kötött 3 ptlr: Juhász Lajos földműves és Krisztián Juliánná rk.. Borbély Ferenc kömUvoasegéd és Polal Mária rk., Fflrat Imre géplakatos segéd (Kaposvár) és Slnger E rzsébet lzr. = Száz kilométerről Is érdemes bejönni Singér olcsó vásárába. Iddtfrás (Éltlakat rádlójthnlii) M ■alawaM- Slal latéul ialaaU mmtm 10 árain SfMigén Ulhas, mojh. M* várkaté. M — Ne hagyjuk felügyelet nélkül a kisgyermekeket I Halálos kimenetelű szerencsétlenség történt a napokban Oellénháza községben. Boronydk Jánosné földmttvesasszony elment látogatóba az édesanyjához, akinél betegen feküdt az egyik gyermeke. Entsébti nevű 4 éves kislányát és két másik kisebb gyermekét őrizetlenül hagyta ezalatt otthon. Boronyákné eltávozása után a kis Erzaébet oly közel ment a kályhához, hogy egy kipattanó szikrától lángbaborult a ruhája. Mire a kislány sikoltozására előkerüllek a szomszédok, ezalatt oly súlyos égési sérüléseket szenvedett a szerencsétien gyermek, bogy pár óra múlva meghalt. A szerencsétlenség ügyében nyomozást imiitolt a csendőrség. » Premier lesz pénteken, február 5-én este 8 órakor a Városi Mozgóban. — A Nyugat tebr. M számát Kosz tolányl Dezső ,lrú ir. I.átoraág" clmU nagy tanulmánya vt/^jd bo, melyben Móricz Zsigmonddal száll vitába. Cikkeket Írtak Lengyel Géza (Korunk formái), Gyegyat Albert (Gellért Oszkárról), Schönllln Aladár (Kassák UJosról). Novellát Molaár Ákostól éa Zerdahelyl Józseftől, regényt verseket közöl az ul szám, amelynek kritikai rovatát kell még kiemelnünk Negyedévi előfizetés 10 pengő. Kiadóhivatal: V. VUmoa caá-azér-ut 31. — Tényleges, bhtos nyereség, még pedig azonnal, ha Slngír olcsó árusításában vásárol. Olvassa el hirdetésünkéiI ■ - Raktárleépités miatt nagy tétel férfiszövetet árusítok ki rendkívül olcsó áron. Egy teljes öltönyre való 3 méter, már { 20 pengőért kapható. Férfiszövetek a legolcsóbbtól a legfinomabbig, vételkényszer nélkül megtekinthetők KIRSCHNER MÓR Tekintse meg a kirakataimban feltöntetett olcsó árakat. 1938, lebruár 4 ZALAI KÖZLÖNY Megölte • bor Keesthely, február .1 (Saját tudósítónktól) Szomorú végei ért Szép Józsel 56 éves rezll kisgazda. Kiment az úgynevezett Rlgt-sziMtgyr*, ihol ■ jeleli szerint alaposan neHláthatott Nof levének Izletéeéhez, mert Ittu állapot-ben befeküdt egy fészerbe, ahol csakhamar elaludt. Álmában azivbénu\'ás érte. Meghalt anélkül, hogy tudta mdta volna. A bor OHe HÍCg. A rendőri hullaezemle Is megállapította, hogy álmában érte utói a halál. m Van asár Jegye a Monté Cario bombázása előadására ? - Félholtra kacagja magát akt vMgolvam a Borom /aida) február lTSámát Bs ■ hetedik évtizedét üpró ninir éloUp, amely nem Mtyaxer a humor torriMtíkrén kereestfiTsecjtett történelmet csinálni, ma elevenebb és uellenjeeebb, adat valaha. Hntatvány-KáBotktUl: Bpéet Hooár-u. 9. — A kiakanlzsal Levente Egyesület teája kedden este családias, meleg hangulatban nagyszerűen sikerűit- A rendezőség fáradozását uiyagiakban és erkölcsiekben egyaránt megérdemelt eredmény honorálta. - Elveesett Klaiasl-utoa 43. számtél Arany János-ateálg egy szeeény mna-káaleány elvesztett esi ktolér patké-erőtayt 14 pettjfl T6 flllér tartak" Kéretik a beertfletes meétaláló a KSslSny" nerkesztfleégében leadni. — Szőnyeget Ingyen Juttat olyaséinak a közkedvelt magyar kézimunka folyóirat, a .TUiuUraJjak." Már kOldl ls azét mindazoknak, akik az 1933. évre e havi folyóiratra P 14.40-el előfizetnek (Budapest, IV., S<ervita-tér 3). Az ajándék keüm-szóoyeg alapmérete 70X")0 cm. és a megkezdett a kontúrozott Szudán saBnyeghez a kihlttizésbe* szükséges .Futár védjegyű Siudán gyapjút U 11 wwwvh luuaiaau s s uisua wuu- mosott és Budapestre leiadott teher-dwabárak másnap Mielőtt folyamán ■ár otta teleknek kl la ssolgáltatnak. A Naáykaalua—budapesti voaal 41 o-ttáeaira, Budapestre ée axos át sséló nndeltetéeMl btró AMasállltmAnyok, Nty esen a aaámtásra nagyon elönyfte q»a w. powWiec vonattal továbbítást fiiatok bera^&\'lükalomadUn^déíí befejeztet nyerjen Az dllomái- - Blokmalt meghódította a rUgot Köhögés h rekedtség e.len "Mók használják ezen kitdnö Izü cukorkát. A Bbkmattot már utánozok, azért kérjen valódi Blokmaltot "CMBBkaptató: -■ Anna Sten 4a Hans Albers ftUJék Heltal Jenő világhírűvé lett ■Méaek, a Mónit Carlo bombdzd-főszerepét Snan«j UtMUlU M- ■r«»*tt. oluoK Uk&rt.l P IJO.-IhjruaU k«-tltvicjr, JgjMna-UrtK U liui.tUl . . . P ISO.— 1 limtt IkpM k. wfajjía UtrUf. U kuul- W kiípltoiv.......p AutalMvy«x«tl2Upp,] p ÍO.-HutalmUiap. lé.T.niPjq- P 400. d.r.bok kfllon li kaphatok nlM dljUUoul uua.k. _ "•\'\'"ItaiKlMah. \\m ktrtateés P 400-ért február Möl—február S-1& A báli szezon tartama alatt a még raktáron levő összes selyem áruinkat rendkívül olcsó árakon árusítjuk. A sok közül, néhány kellemes meglepetés: műselyem La vable az összes divatszinekben, fehérneműre is nagyon aJkalmas ... . . P 4.— műselyem Crep« de china 95 cm. széles, métere...... . . . P 4.60 műselyem Cr6P6 G60rfl6tte minden színben..........P 4.60 Tiszta selyem Crepe de chine Georgette, Lavable, Tiflisz, Marocain az összes divatszinekben. A legújabb divatszinek — koráll és zöld az összes árnyalatokban. Kész délutáni és báli ruhák meglepő olcsón. Tekintse meg kii Aru&dtx. Dunántul IsflUgyobb ás lagolesább áruháza. PAatai maorandcMaakat bérmantw* •■■MfctlOak, mintákat nivaHN küldünk. A lyeaurfájál, gyomomyomás, bélsárpangás, nagyfokú erjedés, rossz emésztés, fehér nyelv, kábultság, fülzúgás, halvány arcszín, kedvellenség a természetes „htm MÉmT keserűvíz használata által sok esetben elmúlik. Az orvosi világ "a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik a magyar ratwe lótMÍ vízről, mert hatása megbízható és rendkívül enyhe. A rerese léxaet keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fdszerűzietekben kapható. — Díszbemutató a Városi Színházban. Pénteken, folyó hó Ma csak egy úgynevezett díszbemutató előadásban mutatja be a Városi Szinház az idei évad domináló „Ufa-filmjét, a Monté Carlo bombázdjd-t. A Bhn Heltal Jenő ötlete nyomán készült, a légjobb színész együttes, (Anna Sten és Hans Albers) közreműködésével. Rendező Hans Schwjtrz, a Magyar Rapszódia mesteri alkot?\' Fülbemászó muzsika, pazar MálH és kápráztató felvételek emelik a filmet az .Ufa\' bombasorozatának eddig legkedvesebb filmje: a ,Her- X adjutánsa\' fölé. Kedves, felbe-melódiái rövidesen kOzkad-vellek lesznek Nagykanizsán is. Jegyek naponta délelőtt 10-12-lg már válthatók a szinház pénztáránál. jegyekről ajánlatos idejében gondos- — Hamis egy pengős Zalaszent-•óton, A napokban egy hamis egypengősi szolgáltattak be a zala-szenlfróti csendőrségnek. A csendőrség nyomozást indított annak meg-állapttására, hogy ki hozta forgalomba a hamispénzt. RÁDIÓ-MŰSOR Febraár 4 (csütörtök) Bsdapest 9.15 Szalonzenekart haatvst-•ny. 8.30 Hírek, 11.10 NeaaaMsPvh-lelsoasotaálst. 12,00 Ma hanuwazA. 120Ö Hangverseny. 1X38 Hírek. 13.00 Időlelsáe. 14.4a Hirek. 16.00 B. 1&4B kkWaás 17 & 17.30 Mtolélára une. 18.00 Angol nnlv-oktttás 19.18 Az Opcnhit eUsdáüaak kOivttttéK .TanjűiMjser", Dílmfl I teli. As I. tíhr. után kMjeliét, H. A U. Wv. után H. Ai déKlto a tán IdqMsjeltaMs. Majd a lánczene. K9zgazdaság (-) Változások a gazdasági felügyelőségnél. A földművelési miniszter a zalavármegyei m. Ur. gazdasági felügyelőségtől dr. Vasa ZolUn m. klr. gazdasági felügyelői a budapesti m. klr. növénytermelési hivatalhoz kirendelte, március l-l hatállyal. Hering Dezső m. Ur. gazdasági segédfel Ügyelőt ugyancsak március 1-1 hatallyal Nagykanizsára rendelte U a miniszter s megbízta a nagykanizsai, letenyel járások, valamint Nagykanizsa város gazdasági felügyelői teendőinek ellátásával — Nyhtdl Jenő ideiglenes minőségű gazdasági gyakornokot február 15-vel. Zalaegerszegre rendelte U a miniszter szolgálattételre. (—) A Garancia Bank átszervezése ügyében a TÉBE vidéU osztálya Budapesten választmányi ülést tartott. Ezen jelen volt ujnépl Elek Ernő, a Nagykanizsai Takarékpénztár elnöke, aBt két más vidéki pénzintézeti vezetővel együtt, a Szavatossági Bank szindikátusi megbízottá ul delegáltak. B*Jz LMhaUlJyeaia.éa.tigtMt Vállalat, laaykaatiasáa. Felelős UadóTzalal Kátoly. . WwwWn M#ÍN I NtQfkuÉMi mi Hí ZAU1 KÖZLÖNY I93Z febmtr hahaalbers Fülbemászó talp alá való zene, gyönyörű táfah, ragyogó kiállítás, pazar rendezés/ Ez a MONTE-CARLO ii r BOMBAZASA A hangol filmgyártás mesterművei Haltat Jenő ötlete nyomta Weraer R. Heymann zentjével Rendezte: Hant Schwwrz Erlch Pommer—Ufa Superprodukcló Városi Mosci Premier: tebr. 5. pénteK 9 órai kwdetfel ANNA STEH tfrUi Párt* 20*18, London 1T78Í. Nowvork 513-25, Brflaacl 71-60, Milano ZWJ"t. Madrid 40-50, Amsterdam 206 50. Berlin 131-45, Wien ——, . Szófia 3-72, Prága 15-17, Varsó 57-35, Budapest —, Belgrád 1HI9, Bulwest 3-05. tn»tt)tfu<« Bura ttstav. TJ-es 15-00—14-70, 78-*a J3-IS—13-85. 7»-ea 13-30-14-00, 80-*s 13-40—14\'I0, dunánt. 77-ea 12-05—12-20, 78** 12-20—12-35, 79-e* 1235-12-50, 80-** 12-45-l\'íflO, roza 13-10— 13-25, trür. árpa lfrOO-lfliiO, z*b 2115-21-40. lenget 14-30-14-50, korpa 12-35-12-50. á Hexetl Bank ietta-árioliuuű ani valuták I, 19-50-1990 fr. 70*55-80-15 k. IM4-t704 Dánk. 107-90-108*90 Dinár 11H»-1017 Dollár 57050-573 50 Frwdaf. 22*40-22 60 Holl 229-70-231-10 Zloty 63 95-64-45 Lel 3-48-3-54 Léva Márka 1354s5» 25 Norvég W6-60-107-80 Zürich 110*00-111\'40 "Wkn de*ring árfolyama: 80.454. devizAk Amsl. 22980-23090 Belgrád 10-12-10-18 Benlrr 135-55-136^5 BrOaael 79-85-80*15 Bukarest 3*43-3*47 Kopenh.108* 10-108 90 London 19*70-19-90 Madrid -- Milano 28-40-2860 Newy. 571-ŰCW74-00 Owlo 106-80-10760 Pária 22*47-22\'59 Prága 16-94-17*02 Szófla 409-4-17 Stockh. 110-20-111-00 Varsó 64D5-6445 Fdtrsjtáa 2873, eladatlan 333. — Elsőrendű 0-86-0-88, aadelt 0-82-0 85, sza, dett közép 0-78—0-80, köonyU 0-72-0-78; l-ső rendű Breg O-78-O-ÍO, 11-od rendű öreg 0-70—8-74, angol atlldó (M15-1-00, swtotrna nagyban tW—000, zalr 1 16— 1-20, hua HS-f-26, télserléa 1-06-114. mtmmtm Ssemere-ulc* 2/c. sa. alatt t+aUm Más május l-re kiadó. Bővebbet Horthy Miklós ut 47. akit linrayaél. 16 tUrsaraiitái, lürdószobá* lakti má|us l-re kiadó. Clm a kiadóban. " 2Wo-ot Jövedelmezi kisebb (a egy ■*-ayobb Mrhás sBrgóaen olcsón eladó. Clm kiadóban. (62 4 szobás, ftlrdóssobáa araaáaltás, Istállóval, elköltözés miatt elsdó Kisfaludynk* 10- **. *l»It. 554 komlortps lakás grz*é-bet-tér 2., aráin* l-re, kétaaakéa lakás Caengery-ut 67., azonndra kiadók bet Mayer festőnél, Erzsébet-tér 2 Bóveb (81 2, vsgy 3 szobás lakéat keresek mellékhelyiségek nélkül. Qm a klsdóban. 556 Pogányvárl fssjboraim árusítását megkezdtem, tlterenldnt - ao bt 30 fillérért Legkisebb tétel fi 25 It Megrendelésre házho* küldőm. Braaa KAroly, BaHhyéaT-a. II. Príma i eladó. Clm a kladóhlva 547 Kettőizobás lakéa az összes melMfc-helylségtkkel kiadó májúi l-re. Cint a ^ Utcai kétaxokéa alkófos és egy két szobás udvart lakás májúira kiadó Kialul-utca 31. öe3 Oalattialylaéa kiadó. Deák tér 1. az. Itt 2 üalelhelylaág f.) 4 augusztus l-re kUdó. 564 Keresztény Blztoaltó Intézet nagykant-ztat (^kirendeltsége Deák-tér 3.. magsi Ivtatékta fc Mplálli» lalveaz aleutl M-■ataraarzáfcal. Beyátáa (setén végleges elhelyezkedést nyerkataalr. S6S ■aaklahaté, ügyei be|iróleányl ken-sir. Űrn a IrUdóbap. ■laáá 6 aaobáa lomlortoa lakáa a város belUrütetéo. Bővebbet Kaufaann Károly cégnél. -6*9 Madara HaaaM> lakáa augtisztui l-re kiadó Klslalndy-rr. 17/b. Réeael 667 kiadó. Lénáit ia utcai lakáa májúi l ére börkereakedés. 568 Xlrély-.tca »T. SS. alatt egy 3 szobáa udvari lakás a hozzátartozó mellék-belylaégckkel éa * Uvelítékkal aséjaa l-ra kiad*. 670 ■lép egyszobás, előszobás lakáa kertea magányoa Tiázban arronrutlra, vagy későbbre, ugyanolt bataraaatt szoba kiadó. Telekl-nt 58. 571 MagkUhaté fiatal leány be|árónénak ajánlkozik Huazty-Mr 2. 672 EŐ< Uaaakáa vlzvezetékes Ukás kiadó i ríítér 9. 623 Kettőazobáa vlzvezetékes kamterta* udvari lakás május l-re kiadó Caengerv-ut 34. 674 1.3? pma I re kiadó CMtrgary ut 38 Í75 GaAdtOmeg kiárusítást SaitallSxhsliak, IcIIBatéU kályhák. tűzhelyeik* trészek, háztartási fel-aurdéaek, vas- éa fémipari szerazimolt, vízvezeték alkatrészek, mezőgazdasági cikkek, épület- és butorvasaláaok, mmmétn éa »a«í*lakkak, porfestékek, műazakl anyagok, köszörű és fenókövek stb. atb. vasáruk a Köhter Testvérek utóda Kutaasy-féle vaskereskedésben Nagykanizsa, Eötvöá-tér 30. szám alatt olcsó áron kláru-slttatrrak. tss Pk. 914. aa. 1931. 1932. vghtól az. Árverési hirdetmény. uWKV\'tRa 4*s pengő 60 fillér éa tőbb követelés éa |áru-lákal eralélg a keszthelyi klr. láráablróság ^•ilfc" ssL&tÉS (Mit KKiMiKw vcgren«i«i8 iwyiM vegre- gokra a Mszthetyl Idr. |árá^)Waáglenit aaámu végzésével as árverést elrendelte, annak aa - 190*. évi XL\'. 20. 6-a és M 6610/1931. Iá. H*&t 24-Ö. §-al alapián as öaaaca leltyáaglatMók mn követelése éa |ár. ereiéigSa fggUláaí)e«-zókönyvből ki rwm loaő más fogtattatók javára la, ha trleligltéal joguk ma la lettnáll és Im ellenük halaaató hdjjyu Igény kereset alatt leendő rnacbulásáia WftUŐOI 1912. évi február hó 8. napjának d. . II óráját lüzöm kl. amlkoi a bíróilag lefoglalt bútorok éa lakberendezési tárgyak, Iró aép. rádió a egyéb Ingósi........ Ig&Vek készpénztlzetéa a becsérték »i résséért Ii Kzsttluüy, 1932. évi Január bó 18. Varjú József s. k. (ts klr. blr. végrehajtó, ■eqhivA. A Paeaal Takarékpénztár tártaiig XX\'- é«l léaét 1932. évi fal előtt It órakor Paeaán, tartja meg, melyre az Ir selt tlaztelettel meghívja Tárgysorozat r I. As felügyeJőblzottiág Jelentés évről. t. Az 1931. üzletév előterjeaztése, a mérleg m liszt* nyereség teloszOsa ^•i-^-imu.______ ___imoáMUssMsá- szert indítványok lárgyáláat,. Jegyzet: 7. §. A «űk azon rí Nta^taStosán, «- MhsarfÜMitt a^zóleí három nappal letett*. A sz«vru*U Jog Iga-zoláaául a letéti jegy sulgál. _ Az 1931. évi druáawtfMk. [mimti-ságl és teiagvelóbleotaárt Jdaalfak az írAzet hlvatafo* helyisádkan a Wsarl-lésl megelőzőleg betfklilHteWt. Mértegazánal* r VaOoat KéMBfcu P 2.385477 PósUl^karékoilPM-!^ Pénz-Intézeteknél P fJtBm Enéápawrok P 772--, Váltók P 206.742-15, KfiWny- kölcsön P 1.230"— ln| -------- ----- Berendezéa P" Osszestn: P Taherr R tartalék P 4. Nyugdíjalap P 2.000". brrt. P I.5Ű0-—. Tl kékre P 9092186, Vissitoszáaütott 1 nem vett osztalék lek P 559988, atttalípf\'SáS-] Ingatlan ért caOkk. Nyereség*thozat m liszt* nyereség P 2S0.24CHH. Pacaa, 1931. december 31. Megvizsgált* és r ricouucii lngó»áffok«t a legtö)bct tetéa elUoébcn, tiÉ|t| Wrt i« el fogott adatai. »,ái, ■ Hasaalaálat i-J-l___.*-----a----a. W wtUBWl, «nW HIWW ut .M^nmi, Maovar Központi VILLATIELKEK 60 havi Balatonf^nywesen (Márla^eltyj) Közvetlen a pá^yaurlvar előtt. I Klimatikus fenyves levegó 1 Bársonyos hotpokatrand i | Érdeklődni: Sz«bÓ Al|ftj|)al sportUztelábaa Nyomatoil a Délzalal Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető; Zalai Károly), 72. évfolyam 28. szám Nagykanizsa 1882. február 5, péntek Ara 14 fillér ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP bakostM* kiadóhivatal: Póut 5. uim. JSithelyt SdkkladdhlvsUI: Kdnlb-utc. 8J. Felelős szerkesztő: Bi Előfizetést in : egy hón • pengd M Wkr. SserketfKWgl éi kUdóhlviUU telelőn: 78. u Vigyázzon az Iparosság! Mól lead a nagykanizsai Iparosság, ha kérdéseit, ügyelt egymás között, egymással, együttesen kívánja tisztáin! és senkinek sem lehet kifogása ai ellen, ha elvitázhatatlan jogival élni akar. Ha minél többen be akarnak jutni a vezetőség sáncaiba. Ha részt akarnak venni sorsuk intézésében. Olyan ügy ez, amit alapszabályszerűen, alkotmányosan, testvériesen egymás között ef lehet Intézni. És meg vagyunk róla győződve, hogyha ■Ranatnyilag tombol Is a szen-reszkel is az izgalom, az kandidálás és az ebből dott eredmény rövidesen megnyugtatja * kedélyeket. Már ameny riyire egy olyan hatalmas testületnél, amely ennyi\'tagot magában foglal, megnyugvásról, ekaendesedésról beszélni lehet. Mert Örök emberi — hogy ezután ls csak lesznek vulkanikus feltörések, dübörgések, nyug-talankodások, elégedetlenségek. Mert bárkit is válasszanak és bárki ls legyen ott az elöljáróságban, azzal tisztában kell lennie, hogy közmeg-nyugvásra, közmegelégedésre ne szánitson. Meg van ez az „örök emberi* minden még oly legkisebb csatádban fa. Minden kflafiáfertr hát még egy olyan nagy közösségben, mint amilyen a nagykanizul Ipartestület. De mindenesetre általánosságban az Izgalom lecsillapulta után isméi helyié fog állani a béke. Ami ugy az iparosság nagy anyagi és gazdasági érdekel, mint a város általános békéje szempontjából ls annyira óhajtoll és kívánatos. ; Azonban egyet ne feleltsen el a nagykanizsai Iparosság, fis erre annál az Önzetlen, meleg baráti éa támogató kapcsolatnál fogva engedje magát figyelmeztetni, amely hosszú évek\'folyamán közte és a .Zalai Közlöny* között fennállott és fennáll, ameddig csak egyetlen egy iparos Is letz Nagykanizsán: 1. ne legyen háládatlan azokkal szemben, uik naggyá tették és tényezővé emelték; 2 legyen annyira önálló és ne nyújtsa hátát-vállát külső, a testű den kívül álló elemeknek oda, hogy azok érvényesülési manővereikhez fel tudhassák Őket használni. A nagykanizsai Iparosságot nem féltem áltól, hogy a kebelében most duló erjedési folyamat, a kanizsai Iparosság .mandzsuria kérdését" a béke éa a lestvérlesség Jegyében meg ne oldhassa. Ha viharosnak éa Izgalmasnsk Ígérkezik is a február M-l tisztújító közgyűlés — és addig még többé-kevésbé szenvedélyes csatározások is folynak még — a kérdés minden nagyobb rázkódtalá-soktól menten fog megoldást találni. Azonban nem lenne mélló a józan és Intelligens nagykanizsai .Iparossághoz, ha harcai közepette is elfelejtené, hogy ml volt, mit számított, milyen tényező volt — éppen a taggyűlésen felhánytorgatott elmúlt 10 esztendő előtt Nagykanizsa életében és mM lett a 10 esztendő alatt. Hogy ma tényező a város nyilvános Lemondott a fSldmllvelésUgyi miniszter Purgly Emil főispán lett Ivády Béla utódja Budapest, február 4 (Éjszakai rádiójelentés) A kormányzó a miniszterelnök előterjesz- tésére Ivády Béla földmfivelésflgyi minisztert csütörtökön este felmentette állásától és helyére vitéz Purgly Emil főispánt nevezte kl A kormányzó az I. o. magyar érdemkeresztet adományozta Ivády Bélának. .............................—i—r^-rrr^^-|V|1-rn-Lr^r--|j-fln.inniTAiuumiTjJuuuu Katonaruhás kinai nfik harcolnak a romhalma; lőtt Sapey körüli lövészárkokban Kína fenntartás nélkül, Japán kifogásokkal elfogadta a hatalmak jegyzékét London, február 4 (Éjszakai rádiójelenlés) Minden hivatalos cáfolat ellenére tartja magát az a hlr, hogy Shlozava tengernagy harakirit kOvetett eL Tettét állítólag azért kOvelte volna el, mert nem sikerült Sapeyt elfoglalnia és mert Nomura altenger-naggyal való leváltását becstelenség-nek tartotta. Londoni jelenlés szerint a Japán hajók közvetlen közelről lövik Sapeyl, amely már csak égy hárommérifOKtes hosszú füstölgő tQmhalmu. A kínaiak állítólag teljésen bekerítettek 2 Japán tengerész-zászlóaljai Újságírók sze rlnl az egyik elfoglalt klnal lövészárokban rendes katonaruhába és kalonal felszerelésekkel ellátott nőket találtak. Egy japán vezérkari tiszt kijelentette, hogy a Japán repülők este hatalmas bombákkal rombadOntlk a klnal középületeket, Összelövik a klnal hadállásokat, amelyeket rohammal foglalnak majd el a Japán tengerészek. Tokió, február 4 A hatalmak jegyzékére, helyi Idő szerint délután 6 órakor adták át hajtandó az ellenségeskedéseket beszüntetni, ha Mna ugyanazt teszi. Ellenkező esetben Japán kénytelen eddigi magatartása mellett kitartani. Tekintettel Kina fenyegetéseire és a helyzet komolyságára, Japán nem mondhat le a mozgósításokról és a háborús Intézkedések keresztülviteléről. Eiulaaltja Japán a Sapey városrészben létesítendő semleges zóna gondolatát is. Sanghal problémáját Mandzsúriáétól teljesen függetlennek tekinti. Az ötödik pontot Japán elfogadhatatlannak tartja. I London, február 4 Ideérkezett jelentések szerint Kim a haiahM\' Je^OIObék\'jégbtrS pontot fenntartás nélkül elfogadta. MMWMMMMMMMMMMM^ Kinek a pénzén és tudtával Járt Bethlen Rómában ? Budapest, február 4 A képviselőház mai ülésén Mala-slcs Oéza napirend elölt a deviza-elosztás rendszeréi bírálta. Kifogá- solts, hogy külképviseleteink nem tudnsk közgazdasági téren eredményeket elérni Kun Béla napirend előtt hangoz- tatta, hogy orvosolni kell azt az állapotot, hogy a mezőgazdasági exportból befolyt valutákkál és devizákkal az Ipari nagytermelők üzlete- élelében, hogy mindenütt ott van, ahol a lakosság sorsát Intézik, art ennek az agyonkritizált elnökségnek és elöljáróságnak köszönheti I És hogyha nem tudott dominánsabb szerepre szert tenni, abban vessen magára, örök elégedetlenségére, folytonos fűrészelést hajlamára. Ha nem ludolt sokat, Igen sokat elérni, amit pedig elérhetett volna: ugy mea culpázzon, mert az állandó visz-szavonás lehetetlenné tette számára azt, amit egységesen, zárt so-„ rokban el tudott volna érni. És állítjuk, erre ínég most sincs késő. De követ dobni és a felelőtlen bíró szerepét adni azzal az elöljárósággal és azzal az elnökséggel szemben, amely feláldozta magát, amelv az Iparosság legnagyobb közönye közepette Igyekezett menteni, amit leheteti menteni, cselekedni, dolgozni és alkotni — amit a körülmények között lehetett — azt sárba rángatni nem méltó olyan Intelligens, komoly és az élet harcában megedződött férfiakhoz, mini a nagykanizsai Iparostársadalom. Mert lehet bírálni, lehel kritizálni, lehet olykor talán magát nem mindenben azonosítani a vezetőség ténykedéseivel, de azt, hogy mindig csak az egyetemes nagy iparosság érdekeit nézte, szt, hogy valóságos fanatizmussal küzdött minden egyeséért, hogy szándékai mindenkor a leglisztábbak, a legnemesebbek, a legönzetlenebbek voltak, azi nem vitathatja senkii És ha igy áll a dolog, akkor önzetlen, fáradságos munkájáért nem kódobás, de testvéri hála és nagy köszönet jár kl számára. Ismételjük, az Iparosság meg fogja vlvnl ezt a mostani harcot Is és rövidesen újból kl fog sütni a szivárvány a beborult horizonton. De ez a harc, ez a viadal, ez a belső kérdés: tisztán az Iparosság Ugye. Ne engedje és ne tűrje a nagykanizsai hatalmas Iparostábor, hogy akár a mostani alkalmat, akár amikor egy évben egyszer a nagy iparoscsalád a fehér asztalnál vagy a bálierem fényes parkettjén összejön, hogy testvérnek érezze magát a többilparos-testvérekkel, ugyanakkor a nagykanizsai Iparosságon kívül álló, a hátiérben meghúzódó, a maguk javát számító külső elemek hozzáférkőzzenek és a barátság álarcában, de köpenyegük alatt a vadáaz szarvasfogójával közeledjenek feléje, hogy ezt a becsületes, dolgos, derék, |ó-zan, de talán nagy-nagy nyomorúságában talaját veszteit, megannyiszor csalódott és éppen szén tngadozó, támaszt, barátot, segítséget, megértést kereső és segítség után tapogstó Iparosságot saját céljaira felhasználják, aléltságát, kábultságát a magok saját, külön pecsenyestttésére kiaknázzák. Vigyázzon a nagykanizsai Iparosság a barát álarcában kívülről feléje közeledő lélekvadászokra és tanulja meg végül, kik az 0 igazi barátai, teslvéiel, akikre a múltban is mindenkor számithatott, akik minden bujában-bajában velük voltak, együtt szenvedtek és akkor ls együtt voltak velük és tanúságot tettek mellettük, amikor az Iparosság még teljesen háttérbe volt szorítva. Igen, a nagykanizsai Iparosság éljen hatalmával^ jogaival, használja komolyan fel érdekeinek védelmére, anyagi jólétének elmozdítására és a város összpolgáraágának javára, de legyen óvatos, legyen éber, körültekintő, mert pecsenyesütők ólálkod-soral körül, lesvén, hogy nak zárt mikor süthetik meg a nagykanizsai Iparosság nyomorának és Ínségének tüze mellett az 0 delikát kis külön pecsenyéjüket. Vigyázzon, nagyon vigyázzon a nagykanizsai iparossági Benedek ffertd ZALAI KÖZLÖNY -r* 1932,-tehruár $. kel csináljanak él hulz egynéhány gyáripar és kereskedelmi cég tzaba-don rendelkezhetik devizával. Btszéde további során az árverések és foglalótok módszerét kifogásolta ás azt kártik hogy szüntessék meg a földek árvertnUát ott; ahol zálogleveles törlesztésről lehet szó. Mentelmi a gyek után Pallavlclnl Oyörgy őrgróf mondta el interpellá- ctójit Kéfdczic adott-e ■ kormány magyar képviselőknek megbízást arra, ■ MMHUI i, |., -1—11. - u nogy nuTOfOi mvaiaios re-nyelőkkel tárgyaljanak 1 Megemlékezett Orotz Ousztáv és Frtedrkh István, valamint Bethlen István gróf külföldi utazásairól. Bestédé további torán a Bethlen kormáity külpolitikai ténykedését btrátta. AU tárgyilagosan nézi a kül- ■ i nlUILa I 1 - - - " - .a_1, ■ V ^ 4 a— sa m „ puiiTiBBi cscmcnyenci co magyaror-sság viszonyát s kuitoldkőz, határozott Javulási vesz észre azóta, amióta Károlyi Oyula gróf vezeti a kor-mdnyzásl. Óról Károlyi Qyula miniszterelnök válaszolva Idfeléntette, hogy a kormánynak semmi kifogása sem lefvet as ellen, hogy magyar képviselők külföldön jártak és ott megbesiélé* tekét Wytsttsk. Ezekre sem pro, sünt kontra, semmi befolyása tetn lehet a kormánynak. Vannak at utazások kőzött olyanok, amelyekről a kormány csak utólágossn s lapokból értestül, de Bethlen római utazásáról a kormánynak előzetesen is tudomást volt. Bethlen nevének említésekor nagy ttyttittt és taps volt a Jobboldalon és középen, a szocialisták viszont phtjf pfuj! kiáltásokkal válaszoltak. Szeder Ferenc. Kinek a pénzén utazott ? Ordf Károlyi: Természetesen a Uját költségén, nem is as ön pénzén* A taioUkUreMök ezután kfjeleb^ MN^\'M^fHNMtMfA sefti tét cl Bethlen _ tfllnnlJilLjJ ^IAM^^MI Ibl vilii KuipOllHKul ytijOguSQWt. At Más 3 árakor véget ért. ■erstórtwot kapuk a Budapest, IgbrtiAr 4 (Éjszakai rádlójetentis) Az egy-tégespárt csütörtökestl ülésén Te-mesváry Imre a kiküldött beles bizottság munkájáról számolt be. Utalt arra, bogy a bizottság olyan megoldást keresett, amely nem terheli bár meg az állam háztartását éi mégis csökkenti a földblrtokrende-zés folytán földhöz Jutottak terheit. A bizottság S évre javasolja as annuitások felfüggesztését. Addig is hokian kint 100—260 kg. buza lenne a fizetendő bér.\' Az eddig felgyülemlett hátralék 5 év alatt egyenlő kamatmentes összegekben volna fizetendő. Ez az intézkedés nagy megnyugvást keltene a falvakban, mert a földhözjutottak meg ls tarthatják legalább a földjeiket Többek hozzászólása után a párt slfotfldta a hetes bizottság javaslatát, A csongrádi „Kis Matushát" a statáriális bíróság öt évi fogházra Ítélte Szeged, február 4 Egy 15 éves csongrádi molnárinast, aki a szentesi motorosvonat ellen kétizben merényletet követett el, ma vonta felelősségre a statá-riális bíróság. A molnárinas a Szentes és Csongrád között közlekedő motorosvonat ellen két alkalommal Is merényletei kitérett meg. Először január 13-án helyezett el vasdarabokat ék-alakban a sinek közé. A merénylet nem sikerüli, mert Végh László váltóőr azt felfedezte. A vádlott azután Kiég erö- sebb kovácsolt vasdarabot helyezett a sinek re és ráírta krétával: .Nyomozzatok, kutyákI" A vasdarabot a vonat kerekei a sínek közé dobták, igy szerencsétlenlég nem történt. A kihallgatás során kiderült, hogy a vádlott lopás miatt már 12 éves kora előtt Iskolai fenyítésben részesült. Az elnök kérdésére kijelentette, hogy bűnösnek érzi magát, tettét saját elhstározákából követte el. A tanuk kihadgatása után a bíróság 5 évi fogházbüntetéssel sújtotta. A fiatalkorú az Ítéletben megnyugodott. Tteenbatgyermekes clgáiyasszwnyt gyanúsítanak OrBEHgUBTRBarOU BlIUTBien EnfTDlOlTHJInBUKal Tizenegy zsebmt tízéit követtek el a szerdal ortzágosvátáron Nagykanizsa, február 4 Csütörtökön délelőtt ujabb feljelentések érkeztek s kanizsai rendőrségre ismeretlen ztebtolvs|ok ellen, akik az ortzágotvátáron kilopták áldozataik zsebéből a pénzt. A legújabb teljelentéiekkel együtt 0uze-sen 11 áldozata van a szerdai vásárnak. A károsultak névsora a következő: Pintér Istvánná (Bajcsa) 16 pengő; Vksnovlts Oyörgy né (Bajcsa) 26 pengő; Baa Qyörgyné (Kiakanizsa) 80 fillér; özv. Tüskés Sándorné (Nagykanizsa) 7 pengő ; Davidovlts Ferencné (Klsrécse) 16 pengő; özv. Zakál Mlklósné (Nagykanizsa) 2 pengd; Kis Péterné (Nagykanizsa) 7\'80 pengő; Betthelm litvánné (Ba-golaiánc) 18 40 pengő; Nagy Má-tyásné (Nagykanizsa) 2 pengő; özv. Tktal Ferencné (Kiskknisss) 41 pengő; özv. Szoltár Lajoiné(Nigy-kanizsa) 18.80 pengő. A zsebtolvajok kiszemelt áldozatai közül Davidovlts Ferencnél érte a. legkisebb károsodé;. Nála érték ugyanis tetten a zsebébe nyúló CsB-mOr Antainé Bihari Julianna cigány-asszonyt, akit őrizetbe ii vett fi rendőrség. Csömör Antainé, a|i 16 gyermek anyja, már ült lopás intett. Csömör Antanténál. 60 (tengőt találtak a detektívek. Ez mind ércpénz volt, egyetlen papirbankjegy eem volt közte. Különféle Jelekből arra következtet a rendőrség, hogy a clgányaiz-tzony nem egyedül követte el a zsebtolvajlásokat, hanem csak egyik tagja volt annak a zsebtotvaj-sxO-vetkezetnek, amely végigfósztogatls a szerdai vásárt A kanizsai rendőrség nagy apparátusul fogott hozzá a zsebtolvajok kézrekei 1 tétéhez. Nemcsak a vásárt, de még a vasúti várótermeket it a detektívek serege szállta meg, az éjszaka folyamán pedig razziát is rendeztek a városban. A safát leányára vetette ki hálóját egy öreg vasutas A leány feljelentéit tett az apja ellen Nagykanizsa, február 4 Egy délelőtt beállított a nagykanizsai rendőrkapitányságra egy fiatal menyecske, ahol sírva elmondotta, hogy V. József 66 éves nagykanizsai nyugalmazott váltóőrnek a leánya, aki néhány év előtt ment férbez falura J. József gazdaemberhez. — Édesanyja nemrégen megbetegedett ét ezért hazajött néhány napra édesanyját ápolni, Egyik ette, — mondta feljelentétében a menyecske — amikor piheni tértek, édesapja, ald egyébként beteget ember, már aUg lát — vele, a férjes leányával szemben olyan kísérletet tett, ami az öreget méltatlanná teszi az édesapa nevére. Mikor az öreg látta, hogy nem boldogul, azzal fenyegette meg leányát, hogy felkoncolja. Mikor a dolog történt, az édesanyja is ott volt, az is látta, de azt mondotta FONTOS BUDAPESTRE UTAZÓK RÉSZÉRE! Szálljon meg a MERÁN SZÁLLODÁBAN BERLINI-TÉR 7. Budapestnek legjobb helyén fekrfi modem si4U«|a. Utt KSipoetl I0t4». Hideg meleg folyóvíz. PttrdS*. Telelou* tzoblk. Kívéhiz élterem. lubák P 4-BO„ Psnsló 8\'- MII. " szobáknál IO0/0, kétims szobáknál 20°o •>>awlmé>y a —" tslmntatölnik. A DV. állomáatói direkt vlUmos (M-es) ■ nllkxUlg Egyágyas sz Milán," neki, hogyha apja elten tesz vallomást, akkor sose tegye be többé hozzájuk a lábát. A menyecske, akinek már saját magának Is gyermeke van, mégis feljelentést tett saját apja ellen. Elmondotta * rendőrségen azt ís, hogy ez nem eltő kísérlet volt az apja részéről A rendőrség a feljelentéire megindította a nyomozást, de az őceg váltóőr tagadta azt, amivel leánya megvádolta. A nyomozás befejezése után a kapitányság az egéiz ügyet átadta az ügyészségnek. A főtárgyaiált ttom-bal délelőttre tűzte id a nagykanizsai törvényszék. Dr. Matschenbacher Edvin főtárgyalás! elnök a közerkö\'ctlségre való tekintettel zárt tárgyalást rendelt el FagJl^ipassaaU«itoa<* mltent Uatastflxa ■ MtJI^SumIMM SOMM bSmm sst%a ■ kI,L_ ...„.„ ,4a l i S őtskar. ; hth. NheMmmi aa*> a> ou A Ktfttkadtlml Alkalmiiottak álarcot I K almnáilum catiUM-QnittpIlya ■ tanatarw a I árakor. A Poljlit Olvatékör ulolaUaliss KliksnMala, • Arakor, aata UncmuUlUj. F«t>r. S. A Kraaattey JAUkoaj N6a|j4at Marass J*lm«iMiaty« a XaaawSbaa. rabr. S. A bioktluMaaUk almoi Untssttlra a KaulnAbaa. A Kaik. Lactayafrlat a>«aorea «l|a salai baljt. •altban. \' rabr. II. ClfiayMI a KiMOrbltbaa 10 fcator. ma. M. IpsitaatSIat M k««»SMa» a (lnMlala \' ISSSSaUai i. a. ll-4<0> a uíakisba. (Sr. SS-tiaylsMa la KAaiafl laira). •! A polflérmatoiy f6> Jegya6 As tűko Hóf6pa■ NNOMItek- •eprik Nagykanizsa, február i Bensőséges ünnepély lolyt te va^ tárnap délelőtt a nagykanizsai ipartestület székházában. Akkor adták át a Magyarországi Keresztényizodálls Kéményseprő Szövetség vezetőségá-«nek Nagykanizsára érkezett tagjai dr. Krútky litván polgármesternek, dr. Hegyi UJos főjegyzőnek és dr. Prack István tflzoHófőpvapcsnok-nak a szövetség tiszteletbeli tagságáról szóló díszoklevelet. A magyarországi kereszténysso*\' dalitták ugyanis angol mintára, nálunk is bevezetik azt, hogy közétett kiválóságokat, kik különös érdé-meket szerettek a szövetség támo* gatáia körül, szövetségük disztsgjává1 illetve Iparuk tb. tagjává választja. Az országos központból Berlász Jenő alelnök és dr. flefw titkár Jött le Kanizsára. A díszülésen Kastos József, a zalavármegyei szövetség elnöke elnökölt. A kitüntetettek részéről dr. Hegyi Lajos főjegyző volt jelen. A vármegye minden részéből mintegy 50-en jelentek meg a szövetség tagjai. A díszoklevelet a beteg polgármesternek és a tttzoltófőparancsnok- 1832. febm^ 5. „tf küldöttség fogja átnyújtani. Dr. Hegyi Lajos szeretetteljes sravakban köszönte meg a kereszlényszyclalls-lü, (igyelmít. Majd a zalai szövet-^g tagját kOzOI tüntettek ki többest, köztük Kastos József nagykanizsai elnököl, a keresztényszociálls curae törhetetlen harcosát. 1JYJ-i.U\'uM»V> •,-rrf* * - ^ »» — ^ - Tudnivalóit a felmondásról, mielőtt abtrM a hlrósdgOox fordulna ■ Nagykanizsa, február 4 A februári lakbéraegyed alkalmával ugy » háztulajdonosok, mint a lakók részéről sokan keresték fel a hatóságokat és a szerkesztőséget a felmondások Ügyében. A sok vitás ügyből! tok készül peres útra, azért mielőtt a felek a bíróságra mennének, a közönség tájékoztatása végett közöljük a városi szabályrendeletnek erre vonatkozó rendelkezéseit. A szabályrendelet 3. §■» szerint hivatalok, üzlethelyiségek, gyárak, műhelyek, szállodák, kávéházak, raktárak, pincék és 4 szobánál nagyobb lakások felmondást ideje fél év. Négy szobástól lefelé (egyszobás lakásoknak i») 3 hónap a felmondási ide/e. Kivételt csupán azok, — akár butor-zatlan, akár bulorozottan bérbeadott szobái képeznek, — amelyeket kifejezetten mint Hónapos szobák vétettek fel, tehát csakis ezekhek a hónapos szobáknak a felmondási ideje 15 nip, minden egyéb esetben pedig a lakbér szabályrendelet 3. §-a a mérvadó, tekintet nélkül arra, hogy a bérlő havonta vagy negyedévenként fizeti a lakbért. Költözködési negyed: május, augusztus és november elseje. Tefaát • februári lakbérnegyedre felmondani nem lehel, sem költözködni. A felmondás legkésőbb a hó 3-lk napjának esH 6 órájáig teljesítendő, Ezek az Intézkedések ugy a háztulajdonosra, mint a bérlőre nézve egyaránt kötelezők. Dupla, tripla lakodalmak Nagykanizsa, február 4 Farsangutolját sietnek kihasználni «x elszánt házasulandók. Tudósítóink egyik tömeg-lakodalmat a máik ulán Jelenük. CsörnyefBld községben a napokban hármas lakodalom volt Három lestvér vonult be egyszerre a házas-Öel berkeibe. Tóth László gazdának W Ha és egy leánya találtak a párlukra ugy, hogy egy napon tarthatok meg a lakodalmukat. Csak a leánynál volt valami kis formai akadály: az eljegyzéstől fogva nem telt «• még az előírásos 21 nap, igy ő e»kttvöt nem tarthalott még a báty-•*iv»1 egyMt. De\'a lakodalmat azért megülték mlndahárman, a leány ré-is, mondván, nem érdemes ■tói s 21 napért újra költségeskedni. A másik Magyarszerdahely köziben volt. Itt kettős lakodalom e«ll, Tálosl János Jómódú gazdaember két leánya esküdött Oyertya-wenteiő napján. ZALAI KÖZLÖNY „Fenyves tanár megrögzött bflnözó" Jogerős a kanizsai származású tanár háromévi dologház büntetése Budapest, tebruár 4 Fenyves Ferenc a Nagykanizsáról származó középiskolai tanárt tudvalevőleg a budapesti büntetőtörvényszék hosszú főtárgyalás után hatvan-kétrendbell csalás vétségéért két és félévi fegyházbüntetésre Ítélte: az esetek másik csoportjában pedig háromrendbell csalás és egyrendbeli csalás vétsége miatt egyévi börtönnel sújtotta. A kettős bünügyet másodfokon egyesítve tárgyalta le a tábla Zelenka-itnicM, amely össz- büntelésül szigorított dologházra Ítélte, aminek legrövidebb időtartamát három évben szabta meg. A benyújtott semmiségi panaszok elutasításával a kúria Flnicey-ttnicu most a tábla ítéletét jogerőre emelte, annak megállapítása mellett, hogy Fenyves tanár megrögzött bOnOző, aki megalapozatlan vállalkozásaival jelentékeny mértékben ártott a tisztes magyar vállalkozás jóhirének és Igy az ország külföldi presztízsének Is. 1 Még I nap (pónftakj tart az olc$ó-BvásᣠSinser dívotdruliázhin. Jó alkalom vásárlásra. A keszthelyi karmeliták zsemlye-pénzével, órákkal és láncokkal gyalog IndnH Budapestre, de Akaiiban elfogták a tolvaj péksegédet Nagykanizsa, február 4 Jakab József 21 tves péksegéd hosszabb Idő óta volt alkalmazásban Keszthelyen Szabó Menyhértnél. Megbízható, dolgos munkásnak bizonyult és mestere meg is \' bízott benne. Jakab a karmelitákhoz naponta vitt süteményekről maga számolt el a karmelitákkal. Hetenként kapta tőlük a pénzt és belenként — megtartotta magának. Emellett megtette azt Is, hogy több Ízben összetévesztette gazdája kasszáját a saját pénztárcájával. Mikor főnöke .megbízható emberének" mindezekre a kilengéseire rájött, Jakab József kereket oldott a Hes balatonmenti Heidel-bergából és gyalogszerrel Budapest felé vette alfát. Mestere azonban feljelentést adott be ellene a csendőrségen. Ép akkor fogtát el öt, amikor már Akaii községben volt. Kihallgatásakor megmotozták és több órát és aranyláncot találtak nála, amelyeknek eredetiből nem tudott pontos felvilágosítást adni A csendőrök beszállították a nagykanizsai fogházba. Dr. Almássy Qyula vizsgálóbíró ma délben kihallgatta és kihallgatása után szabadlábra helyezte, de az eljárás tovább folyik ellene. KIMÓ éz azonnal elfoglalható a várót belterületén cirka 40 méter hottza, vitá- N l/os, műhelynek vagy raktármik hatz-nálhatá tzép helyűéi. Esetleg két rétz-ben it. Ctm a kiadóban. NAPI HÍREK NAPIREND Rósi. katolikus: Ágota az. Profánt: Ágota, lanellta: Sebet hó 28. • Városi Mamim éa Könyvtár nyitva erf törtökön ás vasárnap dáMMt 10-Mt 12 óráig. Oyómrsnartárt áljsll notgálal: f. hó végéig a Merkly-Belua gyógyszertár F4-BM2. Városi Mozgó. -Monte-Carlo bombázása\'. Uta hangosfilm. - Remek kíséri műsor magyar bssaáódsl Oöafflrdón^ltva raggal I órától este S Mig kedden egéw nap nóknék). Tel. J-ll - Ottó királyfi köszönete a nagykaninai legitimista-tábornak. Przibisiavsky Ferenc nyűg. ezredes, a nagykanizsai legitimistatábor vezetője, az alábbi levelet kapta Steenockerzeetböl: .Méltóságos Ezredes Url Méltóságod Örökös Királyunk legmagasabb születésnapja alkalmával, a céltudatos vezetése alatt álló nagykanizsai főcsoport megbízásából, a főcsoport törhetetlen királyhaségét és hódolatát volt szíves jelenteni. Örökös Királyunk őfelsége azon főcsoport jelenlését,\' melynek működését eddig Is megnyugvással figyelhette, különös örömmel fogadta és magyar szive egész melegével köszöni, azt kívánván, hogy a Hm és Királyuk szolgálatában kifejtett működésűket a közös szebb jövő érdekében a Mindenható bőséges áldása Ideérje. Felséges Urunk legkegyelmesebben meghagyta, hogy . - ■..-,!.ii - .• ■■ aanirt.a Koszoneteroi es nzeneteroi Méltóságodat értesítsem azzal, hogy azt a főcsoportnak megfelelő formában tudomására hozni szíveskedjék. Igaz örömömre szolgál, hogy lentieknek egy régi bajtársammal és fáradhatatlan munkatársammal szemben etefet tehetek, kérve őszinte nagyrabtisaH-lésem nyilvánítását fogadni. Legfelső meghagyásból: Keresztes Artúr Ry. tábornok." - A Kath. Férfiliga szombati gyűlése Jövő szombatra marad. - N. Szabó Gyula előadásai A , Tolnavármegye" Írja: .A Dombóvári Nemzeti Társaskörben N. Szabó Oyula, a kiváló etnográfiai éa turisztikai Író értékes és lebilincselő másfélórás előadást tartott a Balatonról és másik nagy természeti kincsünkről, a lótuszvirágos Hévízről. A Balaton ezer színei,- a. balatoni kialudt vulkánokat, a tengerszemeket, a rombadölt sasfészkeket, általában a Balaton unikumait és nagy-nagy értékét akkora erővel éa fsnaHzmus-sal festette, hogy valósággal magával ragadta az előkelő hallgatóságot Az a meggyőződésűnk, hogy N. Szabó Oyula hivatott poétája és fáradhatatlan apostola a Magyar Tengernek." — N. Szabó Qyula különben rövidesen, február 16-án Nagykanizsán, a színházban tart előadást = Száz kilométerről Is érdemes bejönni SI n g e r olcső vásárába. ZALAI KÖZLÖNY 1932. február 10. Nem értem, hál f\'ll. abszolúte nem irtem, miért nem honosították meg ezt már előbb, amikor még nem tartoztam akkora havi részletekkel a ruhámért meg a télikabátomirt, hogy tünkre keltett bele menni — a szegény szabómnak. Azt olvasom ugyanis, hogy egy newyorkl ruhakidlllUlson bemutatták az 1982. divatját. És hát, kérem, zokon ne essék a szavam, de a divat-próféták megállapították, hogy 50 tv múlva meztelenül fog Járni az embtr Minden bizonnyal kicsit szégyetnl fogjuk magunkat, már aki megéri, de azért Irigykedve gondolok az akkori bálelőtti OltOzkMésre. Mert azt mondja a newyorkl prófécia, hogy akkor már csak feslett ruhák lesz-ntk. Rá lesznek festve direkt a testre. Tették elképzelni: — a mai divat legvandálabb ruhadarabja Is, a keményített Ingmell, egyszerűen rá lesz meszelve az ember hasára. Aztán minden nap olyan nyakkendőt festhet magira az embtr, amilyent akar. A nagyon pedáns emberek meg akár hetenként válthatnak Ingei I Csak a zsebekkel lesz egy kis zavar. Mert hogy akkor azok Is festve its.nek bizonyára. Igaz viszont, hogy ha a racionalizálás Ilyen tempóban halad és már a divat sáncalt Is beveszi, akkor nem lehet messze az az Idő sem, amikor nem csak a ruhát festik rá direkt a testre, hanem festenek rá zsebet is, festenek a zsebre pénztárcát, a pénztárcába pénzt Is és ha Jón a végrehajtó, hogy adóhátralék miatt levakarja az emberről a lefoglalt frakkot, akkor az ember nem sokai Idegeskedik is semmit sem Izgul, hanem azt a párszáz pengőt egyszerűen ráfesti az adóivére. ■■ _ <» A Szanatórlum-estély holnap ette pontosan 9 órakor kezdődik a Caslno nagytermében. A vidék urlcsaládjal részéről Is élénk érdekkMés mutatkozik a hagyományosan fényes sikert! estély iránt. A mflvészl értékű zenei és Irodalmi mösor maga eseményszámba megy a kanizsai farsangban. Belépődíj (a teával egyfllt) 1 50 P. — A Keresztére Tisztviselőnők vasárnapa Polgári Egyletben műsoros, leimezes etlélyt rendeznek. Reklám helyett csak arra kémek mindenkit, hogy gondoljanak vissz* a Tisztviselőnők tavalyi estélyének hangulatára. — Menetrendváltozás. A téli menetrend életbelépése óta történt változásokat az „IdOközl menetrendváltozások" címmel megjelent fttftetecske tartalmazza. E füzetecskét csak az kaphatja meg díjtalanul, aki a Máv Menetrendben vagy VssuU Útmutatóban a annak 1 pengős kiadásában, s volt Zöld Menetrendben lévő szelvényt bekü dl posta-bélyeggel együtt a kiadóhivatalhoz (Budapest, VffI. Eazterházy-utoa 4). A beérkezett szelvény ellenében ugy a most megjelent, mint a később megjelenő „Időközi Menetrendváltozások" ls megküidetnek. Időjárás A nagytunlaail meteorológiai m«»- ftgyslő Jelentések i Caütörlökön a hőmérséklet: Reggel 7 órakor +0-6 délután 1 órakor +6\'57«te 9 őrikor +J-8. Ptth&ui: Reggel felhős, délben éa este tiszta égboltozat. SeéUntxy: Reggel dél, délben délnyugat, este keleti szél. (Élaakai rddláfeltntétl a ■•la.r.lS-glal latéval lalaatl aata IO ára-kari Vaitaxákonr, aaalaa. «lha-NM várható MayagtaUa >18-«aitM*aaal 4a klaakk eaaaa-dékkal. Farsang utolsó hétfőjén a Keresztény Jól. Nőegylet álarcos jelmez-estélyén a Catinoban mulat egész Kanizsa, de még a messze vidék it. A készülődés igen lázas, a vidám és szellemes maszkák serege vonul fel ezen a minden évben nagyszerű estén. — Az Ipartestületi Dalárda serlegavatása a daloskerűlet elnökének, dr. Krátky István polgármesternek betegsége miatt február 7-én esle elmarad, előrelátható ag mái-cius 6-ra. — Tényleges, blitos nyereség, még pedig azonnal, ha Slnger olcsó árusításában vásárol. Olvassa el hirdetésünket I — Szállító lelek Ügyeimébe! A DSzA Vaauttáraaság Igazgatósága a te-herdarabáruknak n lehető leggyorsabb Kiállítását előmozdítandó ugy Intézkedett, hogy a Nagykanizsáról Budapestre naponta közMníttt és 18 őra 10 pero-kor Induló gyoiutefcer vonat f. é. február 1-től kezdve Nagykanizsáról 14 óra 40 perckor fog Indulni. Ezáltal a Nagykanizsán délelőtt folyamán 11 óráig leifuvarozott éa Budapeatre feladott teber-darabáruk másnap délelőtt tolyamán már ott a feleknek kl la szolgáltatnak. A Nngykanlzaa—budapesti vonal ál o-másaira, Budapestre én azon át szóló rendeltetéssel bíró élőezállltmányok, hogy ezen a nzállltásra nagyon i\'lőnyös 236a az. gyors teher vonattal továbbítást nyorhespsnek, kívánatos volna, hogy az élőállatok berakása alkalomadtán dóll 12 óráig befejezést nyerjon Az állomásfőnök. » Műselyem crepe de chlne ét georgette az összes dlvalszlntkben, báli és estélyi ruhára, métere csak 4-50 pengő SchUtznél. — Találtak egy balkézre való barna gyermek-kesztyűt. — Átvehető lapunk kiadóhivatalában. — Vitézi élet Pacsán OFB Ítélettel 9 kh. 473 01 nagytágu vitézi (elek a Vitézi Rendnek megítéltetett. A lelket az Országos Vitézi Szék vitéz Kitt Oyörgy paculűltősl lakosnak juttatta. — Viléz Rák János misefal lakos, földműves elhunyt E derék vitéz emlékét viléz bajlártal mély kegyelettel őrzik. — Vitéz Varsányi József tanító, csáctbozsoki lakosi feletles halósága igazgatóvá nevezte ki, az OTT pedig 9 éven át a levente-oktatás terén kifejtett kiváló munkáitágáért elltmerétfll a nagy ezűtt éremmel tütette ki. — Qróf Teleky Tibomé tzűl. Széchenyi Alice grófnő Ha, vitéz gróf Teleky Béta részére Pölötke-\'-Zalatzenlmi-hály község halárában 500 kh. nagyságú telket vltézesltett. — Szalay Jánoi ét neje tzűl. Orbán Mária fiuk, vitéz Szalay Oyula tapolcai lakot, gyógytzerész részére Ukk község hitárában 25 kh. saját lelket vitéze-illettek. Pdadrol/nnfc lf/0oa. mt> kUd- Fiilbemászó talp alá való zene, gyönyörű tájak, ragyogó kiállítás, pazar rendezés! Ez a MONTE-CARLO BOMBÁZÁSA A hangos filmgyártás mesterműve I Holtai Jenő ötlete nyomán Werncr R. Heymann zenéjével Rendezte: Hans Schwarz Erlch Pommer—Ufa Superprodukdó Városi Maxi "Premier: febr. 5. péntek S órai ltcxaeítel ANNA STER KÖNYVEK, LAPOK A lázas város Étdekes és fuicsa légkör, valami egészen szokatlan, egyéni\'hang tükröződik vissza A lázas város regé nyéből. Egy dúsgazdag milliomot megvásárol egy Irót, aki neki irjt regényeit, darabjait, verteit ét arai a fiatal iró nem tudott elérni, azt eléri a milliomos: világhírnév 1 A regény Írója Enczi Endre, i f aial magyar avantgardisták embere. Hangjának u|szerütége megfogja u olvasót, regényének sokszínűsége ét fordulstal pillanatnyi plhenó nélkül száguldanak végig A lázat városon. A r.giny a Nyíl legközelebbi Márnának nem mindennapi éfdeketségg eseménye lesz. X »A leszerelés és az Egyház" c. tanulmány a legkiemelkedőbb é< aktualitásánál fogva legérdekesebb Írás a Magyar Kuttura uj számában. A színház válságáról, a szociáldemokraták agrár-programjáró\', i népiskolai tantervek a gyakorlati éleihez veló Idomltátáról találunk bátor és okos hozzászólásokat. Allátt foglal a .Pajzs és kard* rovat egyebei közt a debreceni halottégett ügyében Is. A kritika rovatai kolonnáén értéketek. Szerkesztőség : Vili. Horánszky-u. 20. X Németorsság egyik legnagyobb költője, aki gyakran került szóba • Nobel-díjra való Jelölésekkel kapoaols-toaan la: Richárd Huoh irta A Deruga-Ugy olmü regényt, amely Németországban nagy Irodalmi és közönség sikert aratott A Deruga-ügy magyar fordításának közlését as „U1 Idők" u] számi kezdte meg, amelynek változatos tsr-talmából Babay József, a tehetségei fiatal iró megrázó erejű, mély elbeoé-lését. Szép Ernő finom ét magható írását, Farkas Imre kedv** ŰMÜntát. Olbey Irén srép versét émsljtlk kt A máris nsgy sikert aratott Zllahy-regési mellett, Sorányl Miklós tartalmas tanít tnánya Ooethe szerelmeiről, a Lsvél mindenkihez oimfl sorozat, Vén diák f*l|egyxétel, Irodalmi és színházi kritikák és As, amit mindenkinek tadnls kell rovat gazdagítják az Uj Időket. Mutatványszámotbárklnekküiqaklsd^ hivatal, Budapest, VI. Andrássy-ut 11 X Mindenki KOnyve. Borchtrdl: .A nyakék* li. A modern Irodaion egyik legérdekesebb, legszínesebb regénye, amely meséié deventégé-vei, érdeket figuráival, meglepő fordulataival igazán á közönségnek való olvasmány. A pompát regény ll-lk és egyben befejező kötete motl Jelent meg a Mindenki KOnyve sorozatban. Ara 30 fillér, mlndenfllt kapható. X Hat Hitért Igaz: ma két üllér is pénz, hat fillér pedig egyenesen: nagy pénz! Mégis elismerésre méltó egy fővárnál újságnak as as olhatározá* hogy hat fillérre szállítja ie árát. abbfl Indulva ki, hogy tlz IlUér még nagyobb mint a hat éa a mai nehéz gss onyok közt az újságol írblrásával Is számoln lulva kl, bog pénz. mint a h~. _________ dasági viszonyok közt az újságolvasás ebbeli teherbírásával Is számolni kell A kitűnően szerkesztett .8 Órai UJsU* ára lesz ezentúl példányonként hat fillér. Teljes hírszolgálatot ée renget* olvasnivalót nyúlt ugy mint eddig ■ uz eddigi terjedelemben. X Tündér ujjak ajándéka szokott a családok meglepetése lenni. A kitűnő kézlmunka-ujiág most kükli izét azoknik, akik az 1932. éw P 14.40-el előfizetnek a kiadóhivatalban (Budapett, IV., Szervlla-tér 3.) remek Ingyenes ajándékáL A m «• kezdeti és kontúrozott Szudán szfr nyeg a .Futár* védjegyű Szudán gyapjúval erős ét tarlós kelllü-szőnyeggel gazdagltja a lakást. látója. Van benne folytatásos rei elbeszélés, mese, vera, Via aalndarabok clkkok. Játék, sport, rejtvényrovat. • Minden szombaton Jelenik meg. Elén- ^■■MtiK u országos bridge-verseny rendesétéi. X As Olsáil u| taáma ktalt, hogy mit moLdott Rohn, mikor megloptok » /aluln-detektlvek. A háitetirtl nem tíX « habomb*? A BBIoe Rabi a Dréhr-Ogyról. Pert kutyák ét a kSstlntasági rendelet Az uj térképes átatttlójegy, * legújabb arisztokrata vlooek, a hét legkoserebb vlooel éa rengeteg tréta, móka, vtoo, aktualitás «• iitTinitáíi Nagy Imre klttlnA vlcolapjában. Mutatvány-námot Irnyen knw « kiadóhivatal, Budapest, VlTo-utoa 12. JMtt-MkM.\'\' Párti »18\'/», London 17«, ! 51375, BrQssel 71-80, Milano 15*19, Varsó 57-30, BudapM Belgrád (KB, Bukarest WB. 1WO-1MO, 79-ea IM6-13-\' 15*15—13*©, dunást tUt IP 78-M It-95—12-10, 79-ss «• KM IMO—12«. ma IWÜ-áipa 16-00—16-50, sab 21-15—2 |*rt M-30— MflO, korpa 12-S0- VALUTÁK »tr. TWÖ-SO-tO kV WÍÍ-IT04 k. 107-60-106-90 Ír 1010-10-18 lár 570-50-573-50 Káa 122"40-22^0 la fel. Kiadóhivatal (as odvatbán.) Tel. 78. itm-iMD tflgyt nenredtfrája 51.« ld«|eliéa, H. n.J____A «- »-»--.- s-l Iá,..* á.iá a ■» Hocupett (egwreacoo irayicpenei-nek ax trt Misiről késrOlt Jeivéle d dlstldk BemuUiji a Színházi Élei Lampel leit eaaOdl körben is. Telek? Sándoraé grófnő Irt érdeke* dkttt a szépségverseny lefolyásáról és a zsfiri munkájáról. Karinthy Frigyes bflvésielöadást tart ax uj Stiaháxi Életben lóca Sándor nép-ufffl hetilapjának uj száma bejelenti 19 90 Moden Szoprán- ás nopiAa- ás b hmgvcraeny. , f Raktárleépités miatt nagy tétel férfiszövetet árusítok ki rendkívül olcsó áron. Egy teljes öltönyre való - 3 méter, már 20 pengőért kapható. Férfiszövetek a legolcsóbbtól a legfinomabbig, vételkényszer nélkül megtekinthetők KIRSCHNER divatáruházában. Tekintse meg a kirakataimban feltűntetett olcsó árakat iPB ÓHIRDGTÉ SEK t> Mim...... Ut> W ••«« « métii mim* * ím * Máb — mal»4M MM -» «!• • *tl S»4á> U >!•">» »»««•• *n<r-MWM< M4 • *»««*- o-"4 • U..M . ■ ■■■«.---4- MMfe ttlStomita, LmmwM katona, nős, gyennektalan, há untatni, aoffőtl pénzbestedől. bank- éa trodaaaolfat állást Inna 600-8000 pemiS btitoattáAal. Ctm a kiadóban. 686 8**mei*-utca 2/c. sa, alatt 3 szobta lakta május 1 re kiadó. Bővebbet Horthy Mlklóa at 47. alatt l*rsja«l. 18 NérsmaaMa, tfirdóezobás lakta málna I-ra Hadi. Bővabbat Oyuea Lajót- __. utcai lakta május 1-tn kiadó. Lén árt bőrkareakedés. Itt Pogányvár! tajboralm t ittftrt(cidltni| Ulcrenldnt 5 HlHWrtT Let 00 és 80 I 28 H. Megrandetésmt Us-atg, Batlk Legkisebb házhoz kQi küldöm. ifámt-m. IC. Mara Masak** lakáa augusztus lrs kiadd Kldalady-a. 17/b. Rtcacl. 567 alatt » kiadó. IkatyUtg kltMM. Deák tár 1. az. Szletháljltág t ; é anguaztus Ire 664 Jobb háitartásban k&zntltek. öiv. Poazo F.-ná, Kölcsey btHsaabáa lakás .azoaaal kiadó Teljesen város központján magánházban május i-rt kiadó. Ctm a kiadóban. 3 szobás lakát a ..... l-rt 689 MsiBmliiylIsánltáa. mondánk hálta köazfl-k, tsmtrftiHnk __; lialáHálátik kik azeratett M deeatyám elhunyta ával részvétüknek bármely n kllelezéat adtak ét terwr-tzemélyea megjelenésükkel gyászunkat enyhíteni lgye- A nagykanizsai kir. Járáablróaág, mtttt telekkönyvi hatóságtól. 141/1932. tkv. szám. Árverési hirdetmény éa árverési feltételek. Boningei I. ás Pia nagykintzaat baj. ctg végrenajatóruk Bált Mihály éa neje Lovrek Katalin fltyetU.1 lakás vferehajtást szennáé ellen Indított végrehajtási (Igytbaa a «yvt hatóság a végrehajtató ké-_ következtében az 18at:LX. t-c 144., 146. éa 147. 9-at értelmében elren-dtll a végrehajtási árvaélt 260 P Mke-kttveteJés, ennek IMI. évi márdut hó 12-lk aapjától Járó VVn kamata, JM% vtltódtj, 43 P 48 ftlL eddig megállapított per és végrehajtási és az árverési kérvényért megállapított 17 pengő 20 811. költség, valamin! a csatlskozoTtaknak kimondott Nagykanlzssl Tikarékpénsttr r. t. 760 P éa 17t> P, Dobrtn Rchárd 350 P tőkekövetelés is Járulékai behajtása végett, a nagykanizsai kir. Járáabirótáf területén levő Fityebáza községben Itkvö t a fltyeházl 94. sitjkvbcn 105. lusz a. (elvett ház, 108. sz. a. udvar és kert Lovrek Kati II. Béli Mlhályné nevén álló egész Ingatlanra* 1200 P, u. o. B64. sztjkvben 546. hisz. s. foglalt szántó a klsmezól dűlőben Inatlannak Btü Mihály nevén álló Vu-ed I 460 P kikiáltási álban és pedig a 94. sztjkvbén 105. htu. aTTel-1 rí 1347/tk. 924. iz. vég t György Javára bekebelezett I haszonélvezett izolgalai Jognak tm, semennyiben sz htgafleérl a a olga ml Jog fenntartásával 14® P be ZALAI KÖZLÖNY 1932 rádiókészülékért, gramofonért, ha vesz nálam Telefonkén vagy Standard rédiókészaiáikeft. elektrodinamikus hangszórót 6—18 havi részletre Szabó Antal &5Sm rádió- és nrsmofon-oizUlfa. tgértetnék — a i nélkttl. Az nl Jog fenn-Ingatlanok a flagykaul- _____. Ir t. L érdekébea él pedig a 106. W Ingatlan a kikiáltási ár leíéoet. as 548. htsz. Ingatlan a kikiáltást ár kétharmadánál alacsonyabb ám, Dobrtn ----- érdekében a 106. hrsa. Ingatlan " \' * na cég étde- ahrl, Epplnger L éa I _ ___ Cég kában a 106. (úia,"lagaUan MC0 P az 640 hias. Ingatlan Dobrtn Richárd ér. dekiben M0 P alul, Bpfli«trl é« Pia cég érdakátaa 990 peugőaalul el aeni adhatá A telekkönyvi hatóság aa áiwfétatk a fl\'tyebásl kMtéfíeird házánál Mg-tarttaára I8S2. évi márdut hó 2. sáp-Iának délelőtt 10 óráját ttlxl Id éa az árverési teltételeket az ifit: LX. t.-c. 180. §a alapján a következőkben állsplljn megt í. Az árverés alá eső Ingatlant a lent Irt vételárnál alacsonyabb áron eladni nem \'\' \'lí08 XLL \'"d" "" 5 kőteletek bt a Idkiáltáal ár KKVa-át Uazpénz- h-iro^irteS\'ílíni&íS képes értékpapboaban a IdkUdöttnál letenni, vs^y a bánatpénznek előlegesen bírót ... jdAJIitott előlegesen ltoti letéti ells- mérvényt a Idkflldőttnek áUdnl éa az árverési teltételeket aláírni. (1881; LX. t-C. magasabb ígéretet Utt, ha többet ígérni senki sem akar, kötelet nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Iáért ár ngyanannvl kiegészíteni (1901 :*□.».<.) százalékáig ifl Nagykanizsa, 1932. évi Jsnnár bó 18. Dr. Bantzlk s. k. kir. Jbtró. A kiadmány hiteléül: Mlkó s. Il HÉ Köszönetnyilvánítás. Mindazon lóbarátali merőseink, kik felejth férjem, illetve apánk alkalmáMI nagy részvétükkel enyhi tésen megjelenni tak, fogadják ezüti kőszőnelünket Özt. Kohl Slaoaaá é« tHlláJa. Pk. 978/1931. a Árverési hirdetmény. Asztali- éa -fajborok 60 Uterenklnt 10 tUL kapható ír. U0BT8CHZIR kwfkmsMéi, <» Csengary -ut 81. 11763. B. 931. árverési hlrdetnény. Ariner Sándornál köztartozások fejében lefoglalt üzleti berendezés és egyéb cikkek 1932 február hó 6-án d. e. 9 órakor Főnt 15. az. alatt elárvereztetnek. Nagykanizsa, 1932. január hó IS. .napján------------------------——©í Leboczky Lajos a. k. városi végrehajtó. Dr. Wtlsa Laloa t által képvfcclt Pank I lakét (svára 170 pen| vcteléa ét lándéka) sasi kir. |ár£binSttg I végzésével elrendelt t folytán végrehajtási tae«*_ október hó 7-«n lefoglalt P-n becsüli Ingóságokra a nagykanizsai kir. JMaMiótág fenti szánra végaSévtl as árveiés alraodeT-tetvén, annak az 1908. évi XLL t-c 20. á-a --\'az árverés mrtttéatt tlnwk- nTiialSWt hatálya la<»lilitnea« Mywatbt \' «rav. lakásáti Mor- wssra d. a. S érája lefoglalt bato- !á« mellett. e»5- t kfkláltáál ár -eilo. lávát ,t :« lem, öa Joguk m iautó hatálya tgé nincs, végrehajtást gánypuiztan, * flu leendő megUjtásár tűzetik kt, amikor-a 1 rok, eztlst tárgyak 11 let beőtron I kfthan M Infóstgokrá, amelyeknek egyezer paacta lalűl vsa, «. B. séána nndelet ásUI- Irmádénál tla gom adni. Azoa I a kikiáltási ám eg az feiIWai. M-l mében csak azok ámftzhetntk, akik a kikiáltási ár együzedrttaét báattpénsai le-teázik. Nagykanizsa, 1B33. évi JSnnár M 31-én. Elek László >. k. kir. Mr, vég«ha|ló, jjj ujJji^ bjf^ijjl klkOldÓtf laflikanlisalak találkosókalya m* István király Szálloda laáapaat, VI. Paámankiaky.attoa S. Nyugati pályaudvar mellett Telefon: (Interurbán) . 202-48, 294—34, - Sürgönyeim: HÖTEUST. Szobáink árát mérsékelttk. ^ 1 E lapra hivatkozók 20"/o engedményt kapnak. \' Központi fűtés, folyó hideg-meleg vlz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház éa american bar KBzgsidasági Részvénytársaság Qutenbers nyomda is Dtlzolol Lopkiodí Udllaloto Nagyk«nizpa \'\' rsíf*^} Könyvnyomda, könyvkötészet, vonatozó Intézet, flzletl könyvek éa dobozok gyára ■ „Zalai KBxIBny" polttikai napilap szarkssztáségs és kiadóhivatala KóazitUnki mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat. TELEFON: 78. Gyártunk i üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naptártömbökei, fallnaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt ........m Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly). 72. évfolyam 29 szám Nagykanizsa 1932. február S. szombat Ara 14 fillér ZALAI KÖZLÖNY Sserkeutóeég *> kiadóhivatal: Póut S. uám. Keszthelyt HókkiadóhlvaUI: Kouutti-utca 32. POLITIKA) NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos BófUetéil ára: egy hón a pengi ao HUér. Szerkesztőségi és EUdóhlvatalt teleion: 78. u. A Polgári Egylet válsága (Nagy Tivadar titkár Jetentásábftt) Az ldök végtelenségében forog a nagy lendkerék, ex az örök mozgó, nincs egyetlen szilárd pont, melyben megakadjon, megfogózzék, szórja az eseményeket, változtatja a képet, uj helyzeteket teremt, a volt reményeket foszlányokká változtatja, a legszebb emlékeket kóddé varázsolja, feleltet, módosít, eltüntet, uj reménységei csepetet a szivekbe. Aki nyílt szemmel és kitárt lélekkel járja az élet útjait, az minden muló perccel gazdagabb lesz, de nem fogja megsiratni még a legszebbet sem közülük. Ha fáj ls elszakadni sok mln-denlól, reménykedve néz előre. Az elmélázó, gondolkodó ember mit tehetne mást, mint felemeli a szivét, azt a végtelenség Urához fordllja, kérve Bt, hogy csöpögtessen abba gyógyllóirt, erősítse meg, tegye termékennyé, töltse meg az elveszeit reménység helyett uj reménységgel, száműzze a klshltűséget, adjon bele szeretetet, melyet eredményesen tudjon felhasználni, gyümölcsöztetni embertársai s ezen át a társadalom javára. Az emberi hivalás akkor van nemesen betöltve, ha számozzak vagy minimálisra csökkentjük magunkban az Önzést s minden lehető tevékenykedésünket embertársaink és a köz szolgálalába állítjuk. Fájdalom, a mai szerencsétlen korban az emberek nem számolnak a gyorsan muló, röpke élettel, nem akarják tudomásul venni, hogy az IdS megállás nélkül sodorja fiket a halál kapuja felé. .Ételünk éjszakája előrehaladt és közeledik az örökkévalóság napja* — mondja Szent Pál. Nincs megértés, egyetakarás a jóban, az okosban, hiszen két ember nem tudja egymást megérteni. A lemondás, a kishitűség ütötte fel tanyáját a szivekben. Igaz ugyan, hogy az előttünk álló rejtelmekben gazdag jövő tatán aötét képet vet, de nyugodt böloseséggel, meggondolással, körültekintő cselekedetekkel a sötétséget világossággal cserélhetjük fel. ilyen gondolatok között lépünk a Polgári Egylet születésének 96-ik életévébe. Megalapítói az egyenlőséget, testvériséget Írták zászlójára, melyet nekünk unokáknak megtartani, továbbfejleszteni- szent kötelességünk. A kaszinók rendeltetésének részletes l&glplásával talán felesleges munkát végeznék. Tudjuk, hogy ezek a magyar nyelvnek, a magyar kuliurának, \' nemzeti szellemnek, érzésnek védőbástyái és még továbbra is •zükséges megerősítendő várai lesznek. Kötelességük a néplélek lehető kiművelései, a tudás emelése, az ismeretek terjesztése. Az emberi rendellelés természetéin gyökerező előrehaladás akkor az emberre hasznos, ha egy •"űzött Irányt követünk, mely vezet Bennünket gondolkozásunkban, mozgató ereje lesz tetteinknek, világító oazlopa életűnknek. A nemzetnek Franciaország nemzetközi rendőrcsapat felállítását és a hadirepülőgépek elkobzását javasolja Genfben Oenf, február 6 (Éjszakai rádiójelentés) A leszerelési konferencia pénteken délután titkos ülésen 14 alelnököt választott, majd Tardieu francia delegátus Htnderson elnöknek memorandumot nyújtott át, amelyben Ismerteti a francia kormány álláspontját a leszerelési konferencia feladatai tekln leiében. A memorandumnak eddig szigorú Htokban tartott tartalmát Tardieu pénleken délután előzékeny- ségből közölte az angol, lengyel, román, cseh és jugoszláv delegáció tagjaival. A francia memorandum két legérdekesebb javaslata a következő: I. A neműtek bombavető repülőgépeiket bocsássák a Népszövetség rendelkezésére. 2. Állítsanak fel nemzetközi rendőrcsapalot a háború megakadályozására és a megtámadott megvédésére. Két évi börtönre Ítélték a kunhegyest hipnotizáló boszorkányt Szolnok, február 6 (Éjszakai rádlójelentés) A törvényszék ma kezdte tárgyalni Dobral Demeternének, af 56 éves .hipnotizáló" kunhegyes! cigányasszonynak bűnügyét. A vád szerint a cigányasszony Nagy Károly családjától 10 év alatt több mint 10.000 pengőt zsarolt ki szuggeszció utján, amikor pedig zsarolási kísérleteinek ellen, álltak, szuggeszilv erővel évekig tartó súlyos Idegbetegségben tartotta a családot. A törvényszék este 9 órakor hirdetett Ítéletet. Három rendbeli csalás bűntettében, 3 rendbeli csalás vétségében és 1 rendbeli csalás kísérletének vétségében mondotta kl bűnösnek a vádlóit cigá\' ynöt, akit ezért 2 évi börtönre Ítélt. Ugy a vád, .flllfH M.vitftkim fsllVrbtiftt - ■ -- — — — — — — —-1——- — — — - — — — ~i—i— — — i —,—,—,—, —■—. —i -, *i (- i—rí -ii->j-i_-ui_ri.n,-i.>L ■ Elkeseredett harcok ntán a klnal csapatok visszafoglalták állásalkat ós előrenyomultak A Japánok bevonultak CharMnbr. - London, február 5 A klnal csapatok Sapey körül a késő éjszakai órákig rendíthetetlenül állották a japán ágyuk pergő-tűzét. A japán tankok a törmelék-halmazok miatt nem tudnak előre haladni. Mandzsúriában a Japán csapatok előőrsei bevonullak Char-blnba. Megszállották Sapey keleti részét London, február ő Angol és amerikai hadibajók és egy amerikai csapatszállító hajó 1200 katonával Sanghalba érkezett. Ugyancsak pariraszállt ezerfőnyi Japán katonaság Sanghaból jelentik, hogy hatalmas tüzérségi előkészítéssel kezdődött na (Folytatás a 2-ik oldalon) léhát, hogy élele és kulturája fennmaradjon, fokozódjék, minden lényeinek mozgató rugója, minden szellemi müveinek lelke a nemzetiség érzete legyen, ez fűzze Össze legerősebb kapcsával a lelkeket. A halhatatlan emlékű Széchenyi István gróf hamar felismerte a kaszinók létesítésének szükségességét. Tudta jól, hogy ezeken keresztül lehet megszervezni az egységes magyar nemzed társadalmat. Az akkori Időkben életszükséglet voll ezeknek a megalapítása, most kétszeresen fontos a megtartásuk; akkor nem volt egységes a nemzet, nem Árpád nyelvét beszélte az ország népének nagy része; ma — széttörve lekszik Szent István drágagyöngyökkel ékesített koronája, Istentelen, vad kezek kitépték, ellopták annak legszebb ékelt, rabságba verték drága véreinknek millióit. Nem msgyar sas áll ört a kárpát bércein, nem gyönyörködhet magyar szem, nem pihenhet a kéklő Adrián... De lel a szivekkel I A szívós magvar fajnak szerepe van, szerepe lesz Európában. Hogy is mondja a nagy látnók cenki gróf ? „A magyar népnek nincs csekélyebb hivatása, mint képviselni Európában, után befolyt tagdíjak nem csak az esedékes kamatok fizetésére nyújtottak fedezetet, hanem még Itt-ott egyéb beruházásokra ls. Ezen létszám azonban évről-évre apadt részben a folyton rosszabbodó gazdasági viszonyok miatt, részben pedig Nagykanizsa város polgátainak nemtörődömsége miatt. Bizonyos loku keserűséggel kel), hogy töllsOn el bennünket annak a tudata, hogy különösen a mult év folyamán olyan tagok, olyan polgárok hagytak Itt bennünket, kiknek már ősei fája Kanizsa földjében gyökerezett, a város polgárságával együtt éllek jóban-rosszban, együtt vigadtak, együtt szórakoztak s büszkén vallották magukat „kaniuai botosoknak". Ez egy speciális Itteni kifejezés, mely körülbelül annyit jelent mint régi kanizsai családok sarjadékai, bizo-nyosfoku megkülönböztetett tekintélyt érdemlO, lUelve Igénylő jobb-módu számottevőbb polgárok. Ezekre a polgárokra a Polgári Egyletnek nagy szüksége lett volna. Ezek á polgárok járványszerüen szakítottak a múlttal, kiléptek egyletünkből, melynek természete? következménye az lett, hogy a ; \' \' ázsiai bölcsőjében rejtőző, eddig ki nem fejtett, sehol érettségre nem virult sajátságait. Az emberiségnek egy nemzetet megtartani, sajátságait, mint ereklyét megőrizni, szeplőtlen minőségben kifejteni, nemesíteni erőit, erényeit s igy egész uj, eddig nem ismert alakokkal kiképezve végcéljához, az emberiség fetdicsői-téséhez vezetni: ez a feladat." Ezek a nagy szavak Ihlessék meg lelkünket, járják át egész valónkat, késztessenek a cselekvésre, vértezzenek fel a küzdelemre. Eri a szellemet kell magunkból kisugározni, mely a magyar nép legegyszerűbb, tisztességes fiának szivében is megteremtheti az élö nemzeti egységet. Megnehezült az Idők járása felettünk. A gyermeket nevén kell nevezni. A Polgári Egylet vagyoni válsággal küzd. A\' székház ingatlant terhelő adósság kamatait ezldó szerint nem tudja fizetni. Mikor a Polgári Egylet rendkívüli közgyűlése 1924 ben határozatilag kimondotta a székház átalakításának sürgős szükségességét s kimondotta azt Is, hogy az építkezés költsége váltókölcsön felvételével biztosíttassák, Egyletünknek 500 tagja volt; ezen létszám Én, akinek minden kimutatható ősének bölcsője e város falain belül ringott, szivemnek minden melegével szerelem e várost és annak minden intézményét, drága hazánknak sok történelmet álélt e régi végvárát, esdeklő szóval fordulok a város vezetőségéhez, a város minden józanul, bazaflasan gondolkodó polgárához, tegyünk félre minden melléktekintetet, szálljunk magunkba^ tiszteljük a tradíciót, mentsük meg a már majdnem 10Ó éves Polgári Egyletet, mutassuk meg, hogy igenis méltóak tudunk és akarunk is ;ienni apáinkhoz; a lemondásnak, a közönynek lelkünkből való kidobásával, kéz a kézbe, szív a szívvel kapcsolódva, egy akarással logadjuk, hogy ezt a Nagykanizsa városának nélkülözhetetlen intézményét nem hagyjuk el soha. Egy 30.000 lelket számláló városnak nem válna dicsőségére, még a mai Igen nehéz viszonyok között sem, a város polgárságával 100 év, óta összeforrt Egyesületnek esetleges haldoklááát néma ajakkal, összetett kezekkel nézni I : .. \' u Leonldas nem csak Thertnopylae-ért halt meg, meghall Spái Iáért, Zrínyi nem csak Szigetért halt meg. hanem meghalt nemzetéért, hazáidért 1 A Polgári Egylet esetleges halála nemcsak e városnak a gyászát, hanem ezen keresztül ennek a csonka hazának a gyászát is Jelentené. De na hlgyjük, hogy igy lesz I -Én a kifáradt küzdelemnek Hanyatló korszakán merengek. Szemem alátekint... Késő, habár láttam virágát, Biztatom a kidőlt fa ágát: Virágozzék meginti" a i — mondja Arany János. A Polgári Egylet tája még nem dőlt kl. Nem Is dőlhet ki, ha erfle testtel, lélekkel támogatjuk. Igenis, virágozni fog megint. ZALAI KÖZLÖNY 1932. február 10. (Folytatás az l-ső oldalról) hajnalban a japánok ujabb rohama a klnal hadállások ellen. A klnal csapatok kétségbeesetten védekeztek. Hajnal óta elkeseredett harc folyik a sanghall északt pályaudvar környékén Egy japán bomba a nemzetközi negyed amerikai részén csapolt le. Ssnghalból jelentik: Ma reggel a japánok Sapeynek a koncentrációs zónával határos keleti felét megszállották. London, tebruár 5 (Éjszakai rádiójelentés) Az amerikai kormány pinteken Ismét tiltakozóit a japán kormánynál a kon cesszlós területnek hadi bázisul való felhasználása ellen. Anglia még nem döntött, hogy csatlakozik-e a tiltakozáshoz. A charbini harcok során 42 japán katona elesett, viszont 300 klnaii felkoncoltak. A kínaiak Sapeyben szilárdan tartják rommá-lótt állásaikat és az ugyancsak romhalmaz állomásépületet. Este a Sanghal—Vucsung vasútvonalon az előzőleg hátraszorított klnal csapatok nemcsak, hogy visszafoglalták állásaikat, de előre Is nyomultak A kínai elhárító ütegek lelőttek egy japán repülőgépet. Két másik japán gép li lezuhant. Zajos jelenetek a Ház pénteki ülésén • HfnleeteMlnlh rlsUeeea ni i mssvsrvwvs rwwnween nem a Pláfcl l||>M Budapest, február 5 A Ház mai ülésén napirend előtt Péchy László a közmunkaváltság aránytalanságai miatt szólalt fel, amely különösen a kisembereket sújtja. Napirenden Wellner Jakab mentelmi ügyét tárgyalták. Közben Györki Imre Igy kiáltott közbe: — Emberek nyomorognak és Itt Ilyen jelentéktelen ügyet tárgyalunk I A szavazás elrendelésénél határozatképtelenség miatt az elnök szünetet rendelt el. A további mentelmi ügyek tárgyalása során többször zajos jelenetekre került a sor. — Ml van Ivádyval? kiáltozták állandóan a baloldalon. Hová tették Ivádyt? A szeszkartell megsértette Ivády mentelmi jogát I Több mentelmi ügy letárgyalása után az elnök napirendi indítványt tett, hogy a Ház legközelebbi ülését csütörtökön tartsa és azon a mai napirenden szereplő és le nem tárgyalt ügyeket tárgyalják. Több hozzászólás után a Ház elfogadta az elnöki indítványt. Nagy zaj támadt, amikor Turchányl Egon személyes kérdésben kért szól, de az elnök nem adta meg. Az ülés fél 4 órakor véget ért. Oróf Károlyi miniszterelnök Ivády Béla lemondásáról Budapest, február 5 Károlyi Oyula gróf miniszterelnök a parlament folyosóján kijelentette, hogy Ivády Béla már kedden írásban bejelentette lemondását és hozzátette, hogy szándéka megmásíthatatlan. Szerdán az ö kérésére fogadta a ceglédlek küldöttségét és lemondása nem áll összefüggésben a küldöttség előtt tett nyilatkozattal. Ki|elenlelte még a miniszternek, hogy a Dréhr-Ugyben néhány napon belül okvetlenül meghozza döntését és ugyanakkor dönt a kisebb fegyelmi ügyekben is. Ezután valamennyi ügyben átteszik az iratokat az ügyészségre, hogy ott állapítsák meg, forog-e fenn bűncselekmény vagy sem. Elbnosnzott az ipartestületi elöljáróság Az elöljáróság melegen emlékezett meg Ofenbeck Vilmosról jegyében 7.500 pengős keretbea állapította meg. A tárgysorozat többi pontjára legtöbbnylre Iparosok segély-kérelme volt. Az ingatlan, vegyesalap és Igazgatási alap zárszámadáséinál nagyobb vita volt, de az elöljáróság végül Is egyhangúlag elfogadta. Hogy az elöljáróság minél nagyobb mérvben segélyezhesse a se-gélyreszoruló Iparostársakai, a vagyon és Ingatlanalapból 1310 pengőt Irányzott elő segélyezési célokra, az 1932. évre. Az elöljáróság foglalkozott a keddi taggyűléssel és az ott megejtett kandidáló bizottsági tagválasztással és nsgyobb vita után a taggyűlésnek ama határozatát, mellyel 8 tagot küldött ki a kandldálóbizottságba, tudomásul vette. Samu Lajoa ezután gyönyörű szavakban emlékezett meg az elmúlt három esztendőről, amit ö a testület élén az elöljárósággal együtt eltöltött. Munkájuknak és becsületes szándékuknak tudatában felemelt fővel távozik, kérve a jó Istent, hogy mindenki ugy töltse be az elöljárósági helyéi, ahogy a mostani elöljáróság betöltötte, a 3 esztendő alatt. A nagykanizsai ipartestület elöljárósága csütörtök este tartolta utolsó üléséi a tisztújítás elölt. Az ülés teljesen ennek a jegyében zajlott le. Samu Lajos alelnök napirend elölt meleg szavakban emiékezelt meg az elöljáróság halolt|áról, Ofenbeck Vilmosról, aki mindég az első sorokban voll, ha az iparosság érdekeiért slkraszállani kellett, ö szervezte meg a nagykanizsai Iparos dalárdát, amely olyan szép nevet vivott kl magának teljesítményeivel. Az ö eszméje voll az elaggott Iparosok menházának gondolata és néhai Samu József elnökkel ö teremtelte meg az aggok menházdnak-alapfát, amelyből még ma is sok szegény iparos kap segélyezést. A kegyeletes megemlékezés hosszabban rámutatott Ofenbeck Vilmos kvalitásaira, mint a nagykanizsai iparosság büszkeségére, akit a testűlet|irilnden iparosa elé példaképül állit. Az elöljáróság állva hallgatta a kegyeletes szavakat, elöljáróság ezután folytatta a február 14-én összeülő tisztújító közgyűlés előkészítésének munkáját. Az elöljáróság a folyó évi költségelőirányzatot a legteljesebb redukdó A városi inségakció egy erdőirtó munkását agyonütötte a kidőlt fa Két süketnéma napszámosra rázuhant egy hatalmas tölgyfa A másik munkás megsebesült Halálos szerencsétlenség történt pénteken délelőtt fél 11 óra tájban a nagyrécsel állomás közelében, a városi alsóerdőben. Egy hatalmas kidőlt tölgvla agyonütötte Molnár Róbert 51 eves nagykanizsai süketnéma kömüvessegidet és súlyosan megsebesítette az ugyancsak olt dolgozó Molnár László42 éves süketnéma napszámost. A két süketnéma Molnár a városi Inségakdó keretében kinn dolgozott az alsóerdőben. Egy ledöntött fát gallyaztak. A közelben állott egy hatalmas tölgyfa, amelynek törzsét két ember is alig tudta átérni. Ezt a tölgyóriási már napokkal ezelőtt kiváglák, de még mielőtt le-dönthették volna, rájuk esteledett, ugv, hogy abbahagyták a munkát. Pénteken délelőtt egy erősebb szélroham belekapaszkodott a törzsénél több, mint háromnegyedrészig elvágott tölgyfába, amely a következő pillanatban sortűzszerű recse-gés-ropogás kíséretében kidőlt. A süketnémákkal együtt dolgozó Szemnks, Ferenc és Földest József észrevették a veszélyt és kiabáltak, integettek társaiknak, hogy meneküljenek. Molnár László észre Is vette és szaladni kezdett. Molnár Róbert azonban annyira bele voll merülve a gallyazásba, hogy semmit sem vett észre. A következő pillanatban a hatalmas fa kolosszus rázuhant a szerencsétlen emberre, akinek kettéroppanlotta a hátgerincét és kitépte a jobbkarját. Molnár Lászlót szintén érték az ágak, de csak könnyebb természetű sérüléseket szenvedett a fején. Rövidesen odaért a helyszínre Erőss Rezső városi erdömester, aki nyomban telefonon értesítette a kanizsai mentőket és bevezette a hivatalos vizsgálatot. A nagykanizsai mentők Molnár Lászlót beszállilották a közkórházba, a szerencsétlen Molnár Róbertet pedig miután földhözragadt szegényember, a város temetteti eL « A két süketnéma Molnár (nem testvérek) az Eöt*ös-tér 21. szám alatti házban lakik. Közvetlenül a kapu alatt van Ködbaum Lajos hadirokkant köművessegéd lakása. Köd-baumné, ez az áldottlelkü aaazony, aki mosással keresi a maga és a férje kenyerét, tartotta el a két elhagyatott süketnémát. Az elhalt Molnár Róbert már 20 év óla élt a Ködbaum házaspárnál. Amikor még nekik is |ól ment, megsajnálták és magukhoz vették. Amikor pedig a háború, a forradalmak és a gazdasági válság a mosóteknő mellé sodorták az egykor önálló és jómódú asszonyi, akkor meg nem volt már lelke kidobni az utcára a pártfngoltját. A másik süketnéma, Molnár László, az elmúlt év augus7lusábsn keitlt Ködbaumékhoz. Azelőtt a Magyar-utcában lakott. Szegény napszámosember volt, akit azonban Inkább a felesége tartott el a be|trőnöi keresetéből ő maga csak ritkán kapott munkát. Nehezen, de mégis nevelte a két kislányát Most nyáron meghall a felesége. Nem volt munkája, kitették a lakásból az utcára. A két kislánykát nagynehezen betelte az árvaházba, öt pedig szintén a Ködbaum házaspár vette pártfogásába. Január másodika óta kinn dolgoztak mindketten az erdd inségakclón. Ezért egy hónapra 45 kg. kenyérlisztet, másfél kg. fözölisztet, 1 kg. babot, fél kg. cukrot és 10 dk. paprikát kaptak fejenklnt 5 évi fegyház a dlszell halálos drámáért Zalaegerszeg, február 6 Ooaztola József dlszell földműves a mult év deoember 26-án megjelent Szombathelyt Gyuln dlszell ptuoér háziban és felelősségre vonta az ott tartózkodó László István földművest, amiért az állítólag ellopta tyúkjait Ooaztola késsel támadt Lászlóra, de a házigazda elvette tőle n kést és Qosz-tolát kitette az ajtón. Ooaztola ezután elrejtőzött éa amikor László István a késő éjBzaka hazafelé tartott, egy karival kétszer ugy Jejbevágta Lasztit, hogy az kit nap uUn belehalt sértlUstbe. A törvényszék ma haláltokozó súlyos teatt sértésért Qósztola Józsefet 5 évi fegyházra Ítélte. Axt mond/ált, hogy Dobrovlcs Milán a Futiirn telkén olcsó lakásokat fog építtetni klsogzlsz-tenclák számára. — Azt mondják, hogy a második nagykanizsai közjegyzői állásra dr. Bakos Gézit hozták Javaslatba. — Azt mondják, hogy a Rozgonyl-utcal tantestület most a saját téli kabátját akasztja kl a folyósóra. — Azt mondják, hogy Nagykanizsán héttőn órlist közönség részvételével megalakult Oaál Oasston-párt közgyűlése utin. az egyik pesti újságíró a sztratoszférában előadást tartott a hltterlzmusról. — Azt mondják, hogy a nagykanizsai szülésznők dr. Nlsponszky Bélát választották meg elnökül. — Ast mondják, hogy a nagykanizsai adóhivatal bejárata elé a „JaíhlvataT feliratot tűzik kl. - Azt mondják, hogy a város polgármestere az iskolákat végzett és elhelyezkedni nem tudó nagykanizsai Hátatokat az Idegenlégióba ajánlja. — Ast mondták, hogy Polay számvevő asórt nem adóztatja meg a város házinyomdáját mert ugyla elég sokba kertllt a városnak. — Azt mondják, hogy UJváry Oóza meghívta az egész községi párrot bankettre a szőlejébe. — Ast mondják, hogy a polgármester Armuth Náthán bátyánknak bérbeadta a város közgyűlési termét modern mozt céljaira. — Azt mondják, hogy a nagykanizsai ügyészségen osoda történt Sohelber Jenő Irodstlszt 24 óra alatt Margittá változott Ast mondják, hogy a kereskedők által felmondott üzlethelyiségeket, a tönkrement kereskedők Inségakdólának fogiák bér beadni. — Azt mondják, hogy a nem lajstromozott nagykanizsai pecsenyesütők céhe zártkörű bálján megjelent Brünning kancellár éa Csang Kai 8ek tengernagy is. — Azt mondják, hrwy dr. Tholway Zsigmond a Zrínyi Kör tlceills előadásira meghívta Oalll Cur-olt - Azt mondják... (•) Kéboroigényok kiraboltak egy szigligeti gazdát Tapolca, február 6 Vakmerő rablótámadás történt néhány nappal ezelőtt Szigliget és Hegvmagas között a nyílt országúton. Németh Qyörgy szigligeti gazdálkodó az egyik este kocsin ment át Hegymagasra, hogy. ott bort vásároljon. ulközben összetalálkozott egy másik kocsival, amelyen két cigány és két cigányasszony ült A cigányok, amikor meglátták a szembejövő kocsit, leszálltak, majd amikor odaért hozzájuk a szekér, odaugrottak Németh Oyörgyhöz és lerántották a bakkróL A szerencsétlen embert agyba-föbe vették, majd amikor elvesztette az eszméletét, teljesen kifosztották. A badacsonytomaji csendőrség nyomozási indított a rabló cigányok után. Monte-Carlo bombázása Régen láttunk annyi derűit és megelégedett arcot távozni a kanizsai moziból, mint a Monte-Carlo bombázása tegnap esti díszbemutatójáról. Végre egy film, amely száz-száza-léldg szolgálja a Ma emberének kellemes, vidám szórakozásra és fordulatos izgalmakra hangolt igényeit Egyetlen jelenetén sem érezni a fllmalellék sokszor boszantó kulisszaszagát. Eredeti Monte-carloi felvételek, ügyes rendezés, egészséges levegő, egész emberek őszinte játéka, ötletes Író és ügyes kezd zeneszerző kifogástalan munkája zsúfolódik össze az Ula kiváló gárdájának, Anna Sten. Haus Albers, Ida Wüst és Kürt Oeron legújabb filmjében. A figyelmes igazgatóság kísérő-műsorként egy tanulságos állatfilmet mutat be, amelyben az állalldomltás bámulatos eredményeit csodálhatjuk meg a kitűnő Szőregky Qyula magyarnyelvű magyarázataival. A Monte-Carlo bombázása oly nagy sikert aratott a pénteki sajtóbemutatón, hogy a további előadásaira nem lesz nehéz nem telt, banem zsúfolt házakat jósolnunk. o»<—ma 1932. február 6 ZALAI KÖZLÖNY Egy meg nem hívott legény gyújtotta rá a házat a tódorhegyi lakodalmasokra Nagykanizsa, február 6 Vasárnap éjjel, mint Jelentettük, a letenyel járáshoz tartozó Pola község melletti Tódorhegyen az özvegy Simon Ferencné földmüvesaaszony tulajdonát képező hajlék egyik része, ame yben épen .akodalmat tartottak, kigyulladt. A táncoló párokban megfagyott a vér, de csak egy percre, mert a következő pillanatban a balálraijedt lakodalmasok hozzáláttak a ház oltásához és a szomszéd épületek mentéséhez. Órákig tartott, mlg sikerült a tüzet lokalizálni. A cendörség még az é|szaka kihallgatta a helyszínen a lakodalmatokat. Miután egy talált gyufaskatulya, rongydarab és egyéb jelenségek azt mulatták hogy valószínűleg bosszú keze működött közre, a csendőr ég ilyen irányban nyomozott és fáradságát a mai napon siker koronázta. Több kihallgatott polal lakos bemondása alapján a gyanú mindjobban Hóbor Péter 20 éves tódorhegyl gndilegény ellen irányult, aki állító lag be akart menni azon éjjel a lakodalmas házba, hogy táncoljon. Azonban Hóbor nem volt hivatalos a lakodalomba. Hóbor erőszakoskodni kezdett, de u/ra erélyesen kitiltották a lakodalmas házból. A csendőrök elmentek Hóbor Péterért é» bekísérték a letenyel őrsre. Itt Hóbor eleinte idegesen és zavarosan viselkedett, de végül Is bevallotta, hogy S volt az, aki vasár- nap éjjel felgyújtotta a lakodalmas násznép feje fölött a zsuppos házat, azután elmenekült, a hegyen hoiz-szabb Időn át barangolt, mlg csak észre nem velle, hogy a tüzet eloltották, mielőbb még nagyobb kárl okozott volna. Arra a kérdésre, hogy miért követte el tettét, a fiatal gaida-legény, hiába faggaták, nem nyilatkozott. A csendőrörs egy járőre erősen megbilincselve az esti órákban behozta Hóbor Pétert a nagykanizsai ügyészségre. Hóbor Péter gazdalegény bűnügye a statáriálii rendelkezésekbe esik, azért megkérdeztük vitéz Szlly Dezső kir. ügyészt, a nagykanizsai klr. ügyészség helyettes vezetőjét, aki kijelentette, hogy amint a gyujtogatót eléje állítják, azonnal kihallgatja és az esel körülményeitől, Inditó okaitól slb. függ, hogy a rögtönltélő bíróságot ősszehlvalja-e. Amennyiben a gyanúsított vallomásából és a csendőri jelentésből az tűnnék ki, hogy az Ogy statáriálii bíróság elé tartozik, ugy annak összehívása Iráni megteszi intézkedéseit Nem lehetetlen tehát, hogy ma délben összeül a nagykanizsai törvényszék rögtOnltélőUrósága, hogy Ítéletet hozzon a 20 éves lóJorhegyl legény felett. Amilyen szigorúak a statáriálls rendelkezések szakaszai, váljon tudja-e Hóbor Péter, hogy a hóhér komor árnyéka kitért a cellája airl csfndes-ségű folyosóján?... NAPI HIRiK Fülbemászó talp alá való zene, gyönyörű tájak, ragyogó kiállitás, pazar rendezés! Ez a MONTE-CARLO BOMBÁZÁSA A hangos filmgyártás mesterműve I Heltmt Jenő Ötlete nyomán Werner R. Heymmnn zenéjével Rendezte: Haas Schwarz Erlch Pommer—Ufa Superprodukció Városi Mloszi Flöaaa&ok kezdete: \'zombaton 5, 7 ée 9 órakor vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor ANN* STEI NAPIREND Február 6, szambát Kóra katolikus: Dorottya. Proteat.: Dorottya. Izraelita: Sebat hó 29. • Városi Mnzeum és Könyvtár nyitva csütörtökön ét vasárnap délelőtt ItMól 12 óráig. OvóKTSHTlárl élteti aiolfátnt: t. hó végéig a Merkly-Belut gyógyszertár Pó-nt 12. Városi Mozgó. .Monte-Carlo bombázása*, Uta hangosfilm. — Remek kísérő rali sor magyar beszéddel. Qóitürdó nyitva reggel 8 órától ette 6 óráig (bétM, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek). Tat. 2—13 Ma: Szanatórlum-eatiély Immár 26 éve kimagasló eseménye Nagykanizsa éa a vidék farsangjának a Szanatórium-piknik. Ezidén, amikor a szegénység szűkebb keretek közé szorilotta a farsangot, nem lesz a régi nagyszabású Szanatórium-piknik, de lesz helyette egy hangulatot és műsorában értékeset Ígérő estély. A műsoron zeneszámok (Hont! Ilona szóló, Lemberkovlcsné, F. Pásztor Irma, F. Oaral Margit trió, Oyertyánffyné ének) a Városi Nőikar bemutatkozása (karnagy Vannay János) és Barlay Edlth szavalau szerepel. Az estély a Kaszinó termeiben lesz. Egyöntetű, 1.50 pengős belépődíj lévén (tea Is bennfogUltatik) számozott helyek nincsenek. Kezdet pontosan 9 órakor. — A Magyar Legitimista Párt Intézőbizottsága, Budapest, L, Horthy Miklós-körtér 7. leikér minden királyba magyar férfit és nőt, hogy mindennéven nevezendő anyagi kötelezettség vállalása nélkül a párt tömegeinek megerősítése érdekében elmét haladéktalanul közölje levelezőlapon ai Intézőbizottsággal. — A pénzintézeti tisztviselők hushagyókeddestl műsoros tánces-télyének jegy-előjegyzése szaporán folyik a Néptakarékpénztárban (Csen-gery-u.l A helyárak 1-2 pengő közt váltakoznak. A műsoron Platzkó Mária konferál, Pollák Sándornak három lelenetét adják elő (I. álláshalmozás, 2. csecsemők 1932-ben, 3. kerekaszlal konferencia) a bankosok legjobb műkedvelői, Barbarlts Lajos költeményeiből szaval, OUop Qéza kunlézik, Artner Manci és Etchner Árpád dr. zeneszámokkal működnek közre. — Kathollkua családok figyelmébe. Soha nagyobb szűkség nem volt jó könyvre, mint ezekben a sanyarú napokban, amikor a sorstól látogatott ember feledéséri, vigasztalásért, türelemért menekül a könyvek lapjai közé. A jó könyv a leghűségesebb barát. Jó könyveket küld a magyar vidéknek Serédi hercegprímás engedélyével a Szent István Társulat, melynek kiküldöttje, Bangert Péter, most néhány napig, P. Deák Szulpic plébános ajánlólevelével meglátogatja a kanizsai kathoilkus családokat. Vallásos és szépirodalmi könyvek sorában imakönyveket, szentírást, a kis magyar misekönyvet (32 000-nél több fogyott el ebből másfél év alatt) ajánlja a Szent István könyvek közismerten gyönyörű kiállításában, Igen kedvező fizetési feltételek mellett. » Műselyem crepe de chlne és georgette az összes divatszinekben, báli és estélyi ruhára, métere csak 4-50 pengő SchDUnéL — A kórházi kápolnára Csizmadia Társulat, N. N. 10—10, N. N. 5k N, N. 1 pengőt adományozott Az önkéntea-bál Tegnap este rendezték a nagykanizsai 6. ezred karpaszományotai (mennyivel izebb szó volt az .önkéntes!) műsoros estélyűket. A szépen díszített Kaszinó nagytermének körbe rakott széksorait a tisztikar, családjaik és a meghívottak töltötték meg. Az egész este egyik legderüsebb, legkedvesebb színfolt vott ebben a nehezen melegedő, szürkére szomorodott kanizsai farsangban. A hangulatot vidám műsor ágyazta meg. — Sunde százados, a karpaszomanyos iskola parancsnokának közvetlen üdvözlő szaval után a konferanaz a közönség zajos óvációja közben mondott köszönetet vitéz Barlay János ezredparancsnoknak, aki az önkénles-Iskola szándékait jóakaratával valóra váltani segítette. A műsor a karpa-szományosok éleiéből vett, sikerűit kuplékkal kezdődött, majd öl leánypár bájos menüettet táncolt, egy kar-patzományoi kellemes organummal magyar dalokat énekelt, mazurka, szép magyar tánc, modern táncok, kitűnő orosz tánc, ereken kívül egy szellemesen összeszerkesztett Mocaányl— Lakos paródia alkották a műsort Utána megkezdődött a tánc és fiatalosan virágos, szép hangulat mellett tariott kéfcő hajnalig. — A piarista cserkészek vasárnapi előadására (délután 5 órakor a tornateremben) minden előkészület megtörténi arra, bogy a legjobban sikerüli műsoros dSulánt nyújtsák kedves vendégeiknek. Változatos program, a szünetben bűffé. Büffé alatt szórakoztató zene. Jegyekről ajánlatna a nagy érdeklődés miatt előre gondoskodni a parancsnokságnál, Sorfa István tanárnál. — Menyasszonyok ideálja Schtttz vászon. Szombaton és vasárnap IS Ui t Markó-f<i« vendéglőben Hbonnensek felvétetnek. — Frontharcosok figyelmébe. Az Országos Magyar Frontharcos Szövetség nagykanizsai főcsoportja ma, 6-án este 5—8-ig a Horthy Miklós-uti Wol Iák-féle vendéglő bátaó termében a bajtársak részére inspekciót szolgálatot tart — Kóstolta a Vlda njborát? — Szabadlábra helyezték a somogyszentmlklósl gyújtogatások gyanúsítottját Az utóbbi időben több tűzeset fordult elö Somogy-szentmiklós községben. Minden jel arra mutat, hogy bűnös kezek okozták a tűzet. A csendőrség őrizetbe vette SzoUdr Ferenc földművest, akit be is szállítottak az ügyészség fogházába. Szollári, aki tagadja, hogy bármi része is lenne a gyiljtogatá-sokban, szabadlábra helyezték. IdOirts (Élmkal rddlójtíenHt] A Elal r..... •FI •áikatá. SMUríHf. Egása nap északkeleti szél. disznótoros vacsora Szíves pártfogást Mr Karnissal Uulá sos Klnlzsl-utca 22. asáin. « ZALAI KÖZLÖNY 1932 lehruár 6. Zalában szigorúan fogják ellenőrizni az Idegeneket tlyaaódon remélik megakadályozni a bflncaelekmények elszaporodását Zalaegerszeg, február 6 A vármegye allipánja rendeletet adott ki az idegenek fokozottabb ellenőrzéséről. A rendeletben az alispán hivatkozik arra, hogy a csendőrség megfigyelése szerint valahány-szor vidéken bűncselekmények torténnek, kiderül, hogy előzőin a kör-\' ■tn csavaréul\', munkanélküliek és sokszor megállapítják, hogy a bűncselekményeket ezek kö-vették el. A csavargók és a munkanélküliek sok esetben foglalkozás szerűen bűnöznek, ami a közbiztonságra veszélyt jelent. Erre való tekintettel az alispán a hatóságokat utasította az Idegenek erőteljesebb ellenőrzésére. Kívánatosnak tartja az alispán, hogy a községi elöljáróságok a népművelési előadások keretében világosítsák tel a lakosságot az idegen ellenőrzés lonloáságáról. A közönség, ba idegen egyéneket vesz észre, azonnal jelentse az elöljáróságon, az elöljáróság pedig igazoltassa a csavargó Idegeneket és ba gyanú merül fel ellenük, értesítse sz illetékes csendörséget. SPORTÉLET A* HTE és a Zrínyi aportmatinét rendez aze inségakoió Javára Dr. Bárány litván elAadáet tarti Hogyan vertSk meg Tértit? - Bemutatják • párisi Bnrópa-uszóbajnokság filmjét Még élénk emlékezetében él mindenkinek az a lelkes örömmámor, amely tavaly augusztus utolsó hetében minden magyart eltöltött, amikor naponta hozta a rádió aaiapok hasábos tudósítása azoknak a világra sgóló sikereknek hirét, amelyeket a maroknyi magyar uszícsapét a világ fővárosában, Páriában az Európa-uszóbajnoknágok során napról-napra kiharcolt. Ölször szökkent a győzelmi árbóc csúcsára a magyar lobogó, ötször hallgatta feszes vlgyázálláeban Európa válogatott uszogárdája és Páris fanatikus közönsége nemzeti imánknak, a himnusznak áhítatos hsngjalt A győzhetetlennek hitt német uszógárda legyőzetett... A többi európai államok összesen nem szereztek annyi pontot, mint a magyar úszók és vizipólózók... A franciák, a párlslsk dédelgetett szemefénye, Taris, a „Josn," nimbuszában megtépázva, saját otthonában talált legyőzőjére aet magyar Hu,. Bárány és Halasy személyében.., Ezt a legendás küzdelmet jövő vasárnap a mozi lepedőjén fogjuk látni és Bárány István ajkairól lógjuk hallani: .Hogyan győztük le Tarlst ?" A Nagykanizsai Torna Egylet és a Zrínyi Torna Egylet lebruár 14-lkén délelőtt 11 órakor sportmaiinét rendez a Városi Színházban. A jövedelmet a két egyesület a városi Inség-akdó céljaira ajánlotta fel. A matinén közreműködik dr. Bárány István, a sokszoros magyar úszóbajnok, a világ leggyorsabb úszója és Kisiegl Imre sporllrói Bárány előadásának elme: .Hogyan vertük meg Tarist?\' Kőszegi Imre „A párisi győzelem, Bárány és Magyarország" ,cimmel tart előadást, tyeaulalásrs kerül a párisi Európa-usróbajnokságok tfllmje Jbe egy magyar sport riport film. ! A matiné Iráni annak érdekes Iámra és nemes célja miatt óriási érdeklődés nyilvánul meg, s előreláthatólag jelentős adománnyal fogja gyarapítani az inségakciót. RÁDIÓ-MŰSOR Február 6 (szombat) Budapest 9.15 0. hangi. 9.30 Hírek. 11.10 NemietkBst vlzjelzöeeolgálat i2.00 Déli harangszó, 12.06 Szalonzenekeli hangverseny. 1X25 Hírek. 13.00 Idtyelzéa. 14.45 Hűek. 16.00 A .Rádtóüef gyermekjátszó-óréja. 16.45 IdOlelzes. 17.0J éa D.30 E. lí.Ju Rádlóamatorpoata. 18.15 D\'lndy ea-lákhangverseny. 201Át Népei Inmuelóidia a Stúdióból. .Falu rossza-. Népazlnmd 3 telv. Utána kb. 22 90 Idtyelzéa, klójárasjelentés. Majd: Cigányzene. .Párta 2017\'II, London 1774, Newyork 512-50, Hrüsael 7150, Milano 26-55, Madrid 40-10, Amsterdam 206*52\'i, Berlin 121-57\'/i, Wien---, Szófia 3-71, Prága 15-18, Varsó 5745, Budapest -•—, Belgrád 905, Bukarest 3-05. Tenaéayiézsáe Buza ttazav. 77-ea 12-60-13-30, 78-as 12-75-13-45, 79-ea 12^0-13*60, 80-as 1300-13-70, dunánt. 77-es 11-80-11-95, 78-as 11-95-12-10, 79-ea 12-10—12^5, 80-aa 12-20-12-35, roza 12-70-12-80, tak. árpa 16-00—16-50, zab 21-00-21-25, tengeri 14 30-14-50, korpa 12-20—12-30. VALUTÁK Angolt. 19*50-1990 Belga Ir. 79-5040-10 Csen k. 16-94-17*04 Dán k. 106-20-10920 Dinár 10-10-1018 Dollár 57050-573-50 P™tdat22-40-22«0 HolL 229-85-231-25 Zloty 6395-64-45 Lel 348-354 Levá 4-08-4 18 Ura 29-35-29-65 Márka 13545-136 25 Norvég 106 40-W740 Peseta t-v--\'— Schlll, —-.--•— Svájcit. 110-70-111-40 Svéd k. 110-20-111-20 DEVIZÁK AmsL 23005-231-25 Belgrád 10-13-10-19 Benln 135*55-136-25 Brflasel 7990-80*10 Bukarest 3-43-3*47 Kopenh.108-40^09 20 London 19-70-1990 Madrid —•-•— Milano 29*45-2^65 Newy. 571*00-574*00 Oszló 106*60-10740 Pária 22-48-22-60 Prága 16-94-17*02 Szófia 4*09-4*17 Stockh. 110-40-111 *20 Varsó 64 05-64-45 Wien -•-•— Zürich 110*80-111-40 Wien dearlng árfolyama: 80.454. Felhajtás 616, eladatlan 197. -u Első-rendü 0*»6-0*88, szedett 0-82-0*86, szedett közép 0*78-0*80, könnyű 072-0*76, l-só rendű öreg 0-76-080, ll-od rendO ■öreg om-^ym, angol sflldí 0-85-1-00, szalonna nagyban OtH—OOO, zalr 115— 1*20, hua 1-04-1-26, félsertés 1-06-114. -TTT................................... APBÓHTKDFTÉSEK trtaallaai nsgyrsbecftült rendelőimet, hogy Deák-tér 4. azám alatti nri azabó-mühelyemet bndapeatl éa kSHoldt tanulmányaim tartamára Ideiglenesen beazSnte-tem. Németh P. Pál uri-azabó. 6C0 Sxemcre-ulca 2/c. az. alatt 3 izobéa lakás május l-re ktidó. Bővebbet Horthy Miklós ut 47. alatt Imreyaál. . 16 Egy lókéiban levő MolklH kereaek megvételre. Ctm » kiadóban. 597 ■ttsamhé> utcai laku máhia t-ére kiadó. Lép árt borkereskedés. S68 HáremaaeUs, ItlrdÓMObáa lakás május l-re kiadó. Bővebbet Oyenes Lajoi- " 18 Mabtsiuka állandóan kapható Slpoa Andor, Muszel és Friedenthal, Teutach Gusztáv, vitéz Tóth Béla, Mnatoe Ferenc kereskedőknél éa a Közttaztrtaelók Saö-vetkeaeténél. — Tej központ. 5113 ■laM 6 szobás komlorioa lakás a vára belterületén. Bővebbet Katifmann Károly cégnél. -569 25°/o-ot Jövedelmező kisebb éa egy na-MrllAM sürgősen olcaón eUdó. fíyobb dm \' kiadóben. 662 BMlarss Itsaakás lakás augusztus l-re kiadó Klafaludy-a. 17/b. Récsel. 567 Paginyviri fajboraim árusítását megkezdtem, llterenklnt . 20 éa 30 fillérért Legkisebb tétel 2 25 lt. Megrendelésre házhoz Wldöm. Brees lárel), SaUkfáara. ZS. Utcai kétauMs alkótos éa egy két-•zobáa udvari Ukáa májusra ktsdó Kinizsimen 31. 563 Jobb báztanáabeli alkalaiaiaMat közvetítek, özv. Poazovecz F. né, Kölcaey-utca 9. aa. (87 Egy, vagy két bataraaatlaa szoba klado május lsére Sugárút 29. BU]iaa l-re 3, vsgy 3 szobás szép elő-azoba éa mlndea mellékhelytaégból álló Ukás kiadó Ktiály-utca 2a -604 httlutái 4a az összes mellékhel ktsdó Ciányl-utc* II ás 1 egy si ty bégekkel raaobáa Ukáa május 1 re 606 l-aő szeleli utcai 3 szobás Ukás május l-re kiadó fiötvOe-tér 30. 607 Ararégi hirdetmény. Sand község (Somogy vm.) közbirtokossága ezennel nyilvános árverést hirdet fás legelőjére engedélyezett és a csurgói m. klr. erdóhlvatal által összesen 33003 becsült tölgy, cser és gyertyán fatömeg tövön való eladására. A becsült latömegböl 500» — 26 %,-en felüli tölgy anyag 1200» a banyafára alkalmas tölgy anyag és 1600> tűzifára alkalmas fatömeg. Eladásra keiül az összes faanyag tövön álló fatömege. Becsértéke, mint kikiáltási ár P 20.000 —. Az árverés napja 1B32. évi lebruár hó 13. napjának d. u. 3 órája. Helye a közbirtokosság tanácsterme. Az árverésen résztvenni óhajtók P 2000\'— bánatpénzt tartoznak legkésőbb az árverés. megttezdése elölt Krégár Fetenc.Jf). elnök kezeihez lefizetni, akinél a részletes árverési és szerződési fellételek megtekinthetők. A birtokosság megbízásából: Krégár Ferenc s. k. 601 elnök. rádiókészülékért, gramofonért, lia vesz nálam Telefunken vagy Standard rádiókészüléket, elektro dinamikus hangszórót 6-18 havi részletre Szabó Antal rádió- Aa gramofon-osztálya. Meghívó. A VI—VII. kar. kereaztény fogyasztási •zO vetkezet 32, é¥i rendes köigjüM 1932. február hó 14-én délután 2 órakor, a Klarác-utcal iskola helyiségében Urt|a meg, amelyre a t. ilzletrésztuTaJdonosokat ttszTelettel meghívja M lg>Ig,Utlf A közgyűlés tárgysorozatai 1. Igazgatósági és felUgyelőbizottaági Jelentések, 2. az 1931. évi zárszámadások előterjesztése, mérleg megállapítása, a nyereség felosztása, az Igazgatóság és fe\'tlgydőbl-zottság felmentése feletti határozathozatal, 3. a szövetkezet hlvataloa lapjának ki-Jelölése, 4. öt Ugból álló felQgyelöblzottság választása egy évre, 5. esetleges Indítványok. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 2387/1932. Tárgy: Siketnémák összeírása. Hirdetmény. Felhívom mindazokat, kiknek nevelésben, vagy gondozásban 7 és 10 év közOtti siketnéma tanköteles gyermekeik vannak, hogy a gyermekek nevét és lakását a városi tiszti orvosi hivatalban (Városház II. em. 30. ajtó) délelőtt 9—10 óra között okvetlenül bejelentsék. Nagykanizsa, 1932. február |LÓ 4 én" Polgármester. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 2237/1932. Hirdetmény. A földbirtokrendeíés során1 a helybeli evang. egyháznak juttatott, de lemondás folytán megüresedett lOkat. hold szántó (Sánc ptán) és 5 kat. hold rét (Leányváron) f. é. február hó 8-án d. ,e, 10 órakor a városháza kistermében (I. em. 12. ajtó) tartandó nyjlvános árverésen 1 évre a folyó gazd. év végéig (1932. okt) terjedő időre haszonbérbe adatik. Nagykanizsa, 1Ö32. február hó 3-án. Polgármester. 2337. vta. sz. 1Ö32. Árverési hirdetmény. Dr. Balázs Zafemond ügyvéd által viselt Rudolf- Moase (svára 76 -60 011. töke ás több köveM«s-és Iá erejéig s nagykanizsai klr. \\iit\' 1931. évi 2837/831. sz. végzésével! kielégítési végrehajtás lotytán végrehajtást szenvedőtől 1931. ért Június hő S-án lefoglalt 2340 P-te becsalt Ingóságokra a nagykanizsai klr. Járásbíróság lenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 190S. évi XU l-c. 20. fa alapján a fent megnevezett s a foglalási Jegyzőkönyvből kl nem ttlnő más fog laltatók Javára is sz árverés megtartását elrendelem, de csak arra as esetre, ha kielégítést Joguk ma Is fennáll és há ellenük halasztó hatálya Igénykereaet folyamatba nincs, végrehal-táat szenvedett lakásán Nsgykanlzaán, Főnt 8. u alatt a netán fizetett összeg levonásával leadó megtartására határidőéi 1832. évi február hó 10-lk napjának d. u. 5 órája Illtetik Id, amikor a bfról-laglefoglalt Dutorok atb. s egyéb Ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul ls el fogom sdnl. Nagykanizsa, 1932. évi Január hó 8-án. Haán Gyula s. k. klr. btr. végrehajtó, Ul mint bírósági kiküldött. Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly). 72. évfolyam\' 30 szám Nagykanizsa 1982. február 7. vasárnap Ara 16 ""ér ZALAI KÖZLÖNY Keszthelyi mi íi kiadóhivatal: Föut S. iiim. kiadóhivatal: Kooátb-utca 32. fOtITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos U6RztUM ára : egy háta ■ pengi *• Sxerkcutóaágl ti UadóhlvataU telelni: 1 78. i Egy árverés margójára (bl) Árverés volt a minap a Király-utcában. Nem újság ez Nagykanizsán, amint hogy nem újság mainapság sehol. Túlságos csudál-kozást az árverésen elért potom-árak sem keltenek már. Megszoktuk, hogy pl. a napokban Pacsán — 2000 pengőért kelt el egy ház, amit tavaly 24.000 pengőért építettek. Láttunk nagyszerű intarziás ebédlőt elkelni 160 pengőért és láttuk éppen a napokban, hogyan cserélt gazdát a sokezer magyarodi hold minden gazdasági felszerelése traktorostól, lovastól, ökiőstől, minden készleteitől, annyiért, amiért egy fél traktort ha lehet venni a normális kereskedelmi forgalomban. Folytathatnánk a példák százaival, de talán valamennyinek a koronája lehet az a Király-utcai árverés, ami most döbbent bele ijesztő stációként a kanizsai kereskedővilág egyre jobban elcsendesedő ielhargiájába. Az egyik Király-utcai kisboltosnak 300 pengő adótartozása volt. ösz-szecsapoll a feje felett a hitelezők ostroma, nem birta velük a harcot, az inlíf, a ma), Símen egy ember egy életen át veritékezeti, gondokba őszüli. És mindez, üzlet és lakás, elkelt 160 (egyszázhatvan) pengőért. Kegyellen dolog minden árverés, de hogy Ilyen szörnyű tudjon lenni, ahhoz a mai irgalmatlan „struggle for life" lűzzel-vassal egymáson átgázoló kenyérharcának, Irtózatos nyomorúságának kellett eljönnie. * Ennek a megdöbbentő pár számnak szomorú tanulságai vannak. Legszomorúbb az a mai világ, ami exlstenclákat ugy sodorhat a semmibe, mint a szél az értéktelen avart. Sajnos, akik ezen segíthetnének, nem látják és nem érzik olyan közelről a bajokat, hogy megtölie-kezhetnének a mindenáron segítés akaratával. Ok a genfi és londoni kerékasztalok körül, p\'risl és newyorkl bankok földalatti páncél termeiben még mindig rendszereken, érték-tömegeken, elveken akarnak segíteni és eközben ugyan kinek lutna eszébe a kanizsai boltos, akinek egy élet alkonyán falat kenyere nem maradt s\' az üzlet lehúzott redőnye mögött a legsötétebb kétségbeesés szorítja a kezét magatehetetlen ökölbe? Felesleges sz a kéz a munka szétzüllött piacán, felesleges az ember, a gyerek, az üzlet, az élet Konferenciázó nagyurak, ha egyszer nektek volna olyan éjszakátok, mint tegnap és ma és holnap annak a Király-utcai kereskedőnek... Igen, akkor ledőlne Trianon és Versailles és jóvátétel és csupa munka és csupa kenyér nőne a helyükbe. ♦ A szűkebb tanulság már a magyar golgotha-ut mentén terem. Ez a tanulság keserű vészkiáltás: — nem oifja tovább a terheket ez a magyar gazdasági élet. Elsorvad a pusztuló extstencfák hekatombáján híres magyar életért utolsó szikrája is, ha Egy állástalan szerelA vakmerő rablótámadás! kisárlate a fővárosban Az urnő távolléte alatt behatolt a lakásba és megtámadta a cselédlányt Budapest, február 6 (Éjszakai rádiójelentis) Szombaton este Breler Jftzsa tisztviselőnő Jókai-ulca 38. szam alatti lakásába beállított egy Ismeretlen flstalember, aki azt mondta a cselédlánynak, hogy úrnője megbízásából meg sze-MMMAMMWMMMMMAMMMMWMMMI retné tekinteni a rádiókészüléket. A cselédleány bevezette az Ismeretlent a szobába, amire az a leányt torkon ragadla és követelte, mondja meg, hogy hol tartja úrnője az ékszereit ? A cselédlány segítségért kiáltozott, mire a rabló elmenekült. A leány segélykiáltásait meghallotta a házmester és egy rendőr is, atik együttesen elfogták a betörőt. A főkapitányságon megállápifották, bog* a tettes Kovács János 19 éves állástalan szerelővel azonos.\'— őrizetbe vették. Puccsszerűen elmozdították a memell direktórium elnökét Két litván tiszt autóba Hitette és Ismeretlen helyre hurcolta Könlgsberg, február 6 A Könlgsberger Allgemeine Zellung jelentése szerint Merkys, a Mernél-vidék kormányzója nagy Utvdn or-szágtanácsot alapított, miután az eddigi direktóriumot elmozdította. Ennek a .hideg tussnak" részleteiről a következőket jelentik: Böltehert, a direktórium elnökét ma két lilván tiszt gépkocsiba ültette, amely azután Ismeretlen helyre hajtatott. Markys kormányzó ma jött vissza Kovnóból. Megjelent az országos direktórium épflletéberí; miután kijelentette, hogy a kovnól központi kormány kívánságára hajtotta végre Intézkedéseit. Felszólította a direk- tórium egyik jelenlévő tagját, hogy vegye kezébe az ügyek Intézését, az Illető azonban erre nem vállalkozott. A kormányzó erre Ideiglenes nagy litván tartomány tanácsot nevezett lel. Bötleher elnök hivatali helyiségeit lepecsételtette ét a tartománygyűlés a közigazgatási hatóságok és bíróságok telefonösszeköttetését megszakította. Mcmelben állítólag rendkívül feszült a légkör. Legutóbbi jelentések szerint Bötleher elnököt litván tak-lapyábavltték. Genf, február t (Éjszakai rádtójetentés) A Népszövetség tahidénak ülésén hirtelen elterjedt a memeU direktórium el- nökének elmozdítás! híre. A Népszövetség egyelőre a hir hivatalos megerősítését várja. Ha igaznak bizonyul, kétségfelen, hogy a Népszövetség Is foglalkozik majd as Ogayel. Bettin, február 6 (Éjszakai rádiójelentés) Politikai körökben a memell események kellemetlen hatást keltéitek. A memell egyezméhy ugyanis kimondja, a direktórium elnökét a neveti ki ét addig a tartományi A szovjet 70.000 katonát koncentrált Wladivosztokban klnal katonaság csodálatos hősiességgel tartja a Wusung-eröd romjait tett a Sanghaiba küldött csapatainak visszavottáaár* Japán Ígéretet I-ondon, február 8 Az Egyesüli A\'lamok értesítették a Népszövetség főtllkárál, hogy a többi hatalmakkal kooperálva fel -szólil|ák Japáni, hogy február 11-lg vonuljon ki Kínából. Sanghali jelentés szerint a japán hadihajók és a repülőgépek teljesen megsemmisítenék Vusung-erődOt, a klnal katonaság azonban csodálatos hősiességgel védi a romokat. A nemzetközi negyedre több bomba esett, néhány ember megsebesült. Nanklng-ban megkezdték az amerikai nők éa gyermekek behajózását, mert a ja- nem állítják meg valamiképpen a terhek fokozásának iramát Jól tudjuk, soha ekkora szükség nem volt arra, hogy az állam minden fillért számontartson és behajtson, amivel neki az adóalanyai tartoznak. Jól tudjuk és szüntelenül hangoztatjuk is, hogy a végső erőink megfeszítésével is kell ma, a falat kenyerünk felének a feláldozásával is kötelesség ma adót fizetni, mert enélkül megakad az állam nagy gépezete és vele pusztul a nentzet és benne minden egyes is. De az áldozatot ugy követelni, hogy aki hozza, belepusztuljon, nem emberséges és nem is providenciális közgazdasági politika. Vagy a törvényhozásnak kell tehát az adóemelö szükségrendeletekhez hasonló gyorsasággal rtiódot találnia H köztartö- pán—klnal helyzet olt erősen kiéleződött. Wathlnglonból érkezett hlva-lalos jelentés szerint a kínaiak három repülőgépet lőtíék le Sanghai, február 6 A Reuter Iroda azokkal a jelentésekkel szemben, amelyek szerint a japánok bevették a Vusung-erődöt, arról értesül, hogy a kínaiak még mindig tartják az erődOket, bár állandóan ágyazzák. Sapéyt a repülőgépek még most Is bombázzák. London, február 8 Mint a Reuler-iroda tokiói levelezője Illetékes helyről értesül, a ja- zások behajtásának olyan szabályozására, hogy családok, exlstenciá* az ultlma ratlo esetén se semmisüljenek meg, vagy a fennálló rendelkezéseket kell a változott viszonyok által megkövetelt több humanizmussal kezelni odafent, ahonnét mostanában á nyilvánosság számára megnyugtató nyilatkozalok, a vidéki behajtó hatóságokhoz pedig a behajtásra vonatkozó szigorú ukázok érkeznek. Amikor ma az államoktól a kis falusi szatócsig mindenki moralorium után eped, liberálisabban kellene kezelni a köztartozásokra adott részletfizetési kedvezmények rendszerét, sőt indokolt esetekben, ahol nyilvánvalóan és megérdemelten exlstencia-mentésfől, urolsó falat kenyérről, a további életet tápláló utofsO\' nttmtttMetreWáégértl vaff síő, pán kormány kötelezte magái arra, hogy a Sanghalból küldött erősítéseket visszavonja, ha az eléjük tÚ-zött célokat elérték. A kormány ezt a kötelezettséget legyzékbe foriália. amelyei holnap Londonban, Párls-ban, Oenfben ét Sanghalban nyilvánosságra hoznak. London, február 8 Wladlvotzlokból érkezett utasok állítása szerint ott ktfilrMÍk az ostromállapotot és a szovjet 70.009 katonát vont Össze a városban. A szovjetkatonaság Ismételten lőtt d város japán lakosságára. nem kellene irtózni adómoratórium éa kámatelengédérf gooaoletttól sem. • Egy következő tanulság, ami már régen tollhegyre kívánkozott Minek az adóhivatalt szidni,- minek igen sokszor igen goromba jeleneteket rögtönözni, akárhányszor durva tettlegességgel megakadályozni a végrehajtót szomorú munkájában ? Az a végrehajtó kötelességét végzi, semminek nem oka és nem intézője, amit tesz, a maga falat kenyeréért teszi, utasításra jár el, ember az is, akinek szive van, de vájjon kérdezik-e a katonától, hogy mit szól hozzá a szive, smlkor a halálos tüzet vezényelik? Oktalan és műveletlen ember Bzidja csak a végrehajtót durva szóval, célt sem ér vele, rtiég Igazáágfátaff Is egy kölelésá^- ZALAI KÖZLÖNY 1932. február 7. teljesíts emberrel szemben. A vidéki adóhivatalokon sem lehel keresni a hibát Azok kOzvellen kapcsolatban vannak a mindennapi élettel, az ezer gondban, bajban sodródó emberekkei,azok tudják, mltjelent kiizzadni az adót üres pénztárakból, üres zsebekből. Méltánytalanság volna azt állítani és objekliv megfigyelő nem is állíthatja, hogy a vidéki adóhivatalok hibásak a behajtások túlságos szigorúságában. Náluk megvolna (temérdek konkrét eset igazolhatja, hogy meg is van) a lehetséges könnyítések minden jóindulata, csak amikor odafelülröl megjön a szigorú rendelkezés, amikor odafenn megszorítják a prést, akkor recsegnek az ereszlékek idelenn is. A rendszert átalakítani, a rendelkezéseket módosítani, uj klmélell lehelőségeket statuálni, — ezt az adóhivatal nem leheti. Ha tehetné, szívesen tenné, hiszen ö látja legközelebbről, hogy mii jelent a vidéknek az adócsavar gyilkos szorítása. « És még egy utolsó tanulság. A hivatásos árverési vevőket kellene valami módon megrendszabályozni. Ezek ott vannak csapatodul minden árverésen és szervezett üzletszerűséggel uzsorázzák ki a szélhulló exlslencia uloisó roncsait. Irgalom nélkül, a legkétesebb eszközökkel verik le a kalapács alá került vagyonok árait és amig igy könyörtelenül kihasználják embertársuk el-esettségét, addig busás haszonnal, az adózás alól jórészt mentesülve adják tovább, sőt ujabban már hirdetik is nyiltan, mint régen a „tüz-bőlmentett" portékái, az „árverési árut". Ezek az u. n. árverési hiénák az árak leverésével megkárosítják a kincstárt, amely Igy nem lud követeléséhez jutni és megkárosítják * legális\' kereskedelmet, amely nem tud leszállni az árverési árak nívójára. Tudunk olyan esetekről is, amikor a hivatásos árverező a tönkrement kereskedő valamely hozzátartozójától lelépést kért és kapóit és akkor félreállt és nem verte le az árakat. , Szomorú tanulságok ezek. Nehéz a kereszt, nehéz alatta türelmesnek, objektívnek és jószándékunak maradni. De a megfeszítéstől a feltámadásig a harmadik napot tárjuk már talán s hogy a csodatevő hajnalig elérjünk, meg kell maradni a kitartás, az Igazság és a becsület utján. Ehhez segítsék hozzá a magyar életet felülről azok, kiknek kezébe a nemzet bizalommal telte le sorsának intézését. Már megint osztozkodnak Nagykanizsán A törvényszéket és a gépjármű Urletet akarják eltanácsolni Nagykanizsa, február 1 A .Magyar Közigazgatás\' legutóbbi számában Bezerédj István dr. ny. főispán, felsőházi tag foglalkozik Igen komoly formában a megyék és városok körében mostanában sokat pertraktált Hantos-féle tervezettel. A komolyság, amivel az ügy a szaksajtót is foglalkoztatja, felfigyelésre késztette a vidék városainak közvéleményét ia, fel kell arra figyelnie Nagykanizsának is. Hantos Oyulának .Emlékirat" cím alatt megjent könyve ugyanis részletesen kidolgozta a magyar közigazgatás területi beosztásának, a székhelyeknek reform-tervezetét. A megyékel nagyjában meghagyja a tervezet a mai beosztásukban, csak a csonka vármegyék beolvasztásával a megyék száma hárommal kevesebb lenne. A városokkal már nem bánik Hantos Ilyen kesztyűs kézzel. Nagykanizsáról pl. nem kevesebbet akar elvinni, mint a törvényszékei és meg akarja szűntetni azt Is, hogy Nagykanizsa legyen a Zalavdrmegyel gépjármű-kerület székhelye. A kaposvári mezőgazdasági kamarát viszont, amihez Nagykanizsa Is tartozik, Pécsre szándékozik áttelepíteni, nehogy Zalából ls meg lehessen közelíteni. Remélhetőleg a Hantos-féle elgondolás megmarad a tervek birodalmában s hogy biztosan ott maradjon, jóelőre meg kell vele szemben tenni az óvintézkedéseket. VÁROSI MOZGÓ Február 7-án, vasárnap A hercegnő adjutánsa testvérfilmje: III- Faibemászó, talp alá való zene, mesteri rendezés. Hans Albers és Anna Sien brllliáns játékával. JElöadeíaolc Icexdete: 3, 5, 7 éa 9 órakor „Mikor majd a háromkeresztes jelet lehet látni a Mindenható asztalán ..." Csendes beszélgetés a Lapi-csárdéssal, aki poéta lett a börtönben, ahol nyolc hónapig vezekelt a felesége ellen elkövetett gyilkos merényletért mikor az édesanyjuk vére lecsorgott róla a széles p-dlódeszkára... Akkor azt hitték, meg is hal az asszony. Aztán mégis meggyógyult. Mikor Weisz Lijos a fogházba került, azt hitték, eicorult az elméje. Aztán az is meggyógyult. Csak s gyermekek szemében maradt ott azóta is valami Ijedi rettenet. Az nem gyógyul meg soha... Weisz Lajos most haza megy. Délre otthon lesz a Lapi-csárd-)ban. A nyakába csimpaszkodnak a gyerekei. Ea 0 körülnéz. Mindent ügy talál, mint amikor még nem történt semmi. Tisztába van húzva az ágy. A padlóról a vérfoltot lekoptatta az Idő... — Hova megy, Weisz? — kérdezem. — Haza megyek. Igy mondja. Haza... Mintha csak bejött volna a hetivásárra éa most egy kicsit átfázva fordulna vissza az otthon áldott, jó melegébe. — Aztán újra kezdi az életet... a munkát? Egy gondolattal komorabbra válik a hangfa. — Nincs más módom I Ne n akarok én már semmit, csak békés otthoni kötni... — Hát mégis, miért volt? — faggatom. Rám néz a nyílt, becsületesnek látszó germán szemével. Nehezen szakadoznak a szavai. — A sors hozta magával... Nekem ez volt mérve. Most ott kezdem el, ahol abbahagytam. Én bízom Istenben. — Mit érzett, mikor kilépeti a fogház-kapun? A kabátja belső zsebébe nyul. Papírt vesz elő. Felém nyújtja. — Ezt éreztem! Forgatom, nézem, olvasom. Vers. Az emberölés kísérlete miatt bűnhődött Weisz Lajos irta a fogház élet utolsó napjaiban. Igy kezdődik a vers: Kívül a fogház kapuján, szabadon állok. Körülnézek az égalján, utat nem találok.. Majd igy folytatódik : Otthonomban négy gyermek ölelő karja Ea Jó anyám vár (családom őrzőangyala) De kőztük a sátán 6e én attól félek, Zord Idő jár ott, hol én tavaszt remélek. A fogháztól és rabtársaitól ia búcsúi vesz Weisz Lajos Imigyen: Nagykanizsa, február 6 Keresem az arcán a börtön levegőjét. Nyolc hónap sok apró kis ráncot boronált rá. Félórá|a, hogy megnyílt előtte a magas kőfalon a kapu. Még egész bizonytalanul mozog a szabad levegőn. A szemében keresem a ma|dnem gyilkos éjszaka emlékét. Nem találom. Abban a szőke, kék, messze-nézó szemben csak valami különOs, elpihent derű sűt és ha rá Is suhan néha valami árnyék, meglódul a ne-héz|árásu keze és bölcsen, biztosan lesimítja a homlokáról. Mint aki tisztába jött mindennel. * A Lapi-csárda gazdája szabadult alig fertályórája a kanizsai fogházból. Nagy szenzáció volt akkoriban. Lelőtte egy bolond éjszaka a feleségét. Mert 48 éves volt, az asszony meg 32... Pedig jóravaló, dolgos, földluró keresztény ember Weisz Lajos, a csárdás. A balkezére rokkant Háborús emlék. Zugsiflrer volt a 44-eseknél. Apró gyermekei vannak. Okosak, szépek és nagy, nyitott szeműk van. Ezzel a tiszta, szép szemükkel meredtek a gyűrött ágyra, Áldjon meg az Isten, bűnösök tanyája, Busák, szomorkodók vigasztaló háza! Lelki betegeknek gyógyító doktora, Dologtalanoknak hű kenyéradója. Igazi pokolnak purgatórluma. Nagy élet-malomnak tisztító hengere, Mely ha búzát őröl, A konkolyt kiszedi közüle. Köszönöm, hogy velem Jót lettél, Mert a haláltői megmentettél, Nyolc hónapig ennem, Innom adtál, Sok szépre éa Jóra megtanítottál. Megtanultam, mit ér a szabadság. Azt la: mivel ér többet a rabság. Mindegyiknél többet: béke éa Igazság. Isten veled fogház, megyek merre látok. Eddig Is ut nélkül Jártam e világot Rabtársaihoz a következő bölcs Intelemmel fordul: * Ti meg rabtársaim, jöjjetek utánam, Szabadságtok itt vár ünneplő ruhában. Aki szabadul, Jól tegye mértékre A boros kaneaőját, Keze ne érintse senkién a szoknyát! Mert Itt a foglyoknak 80 axáialéfca, Amint én magam ia, azért van bezárva. Elmondotta azután Weisz Lajos, hogy amikor a felesége felgyógyult a revolvergolyó űlOtte súlyos sebéből, hamarosan bement bozzá a fogházba és kibékültek — Meggyalogult sz is, — Igy mondjs Weisz Lajos. — Bánja, amit lett? — kérdem. — Kellett ez nekem, — mondja nagyon határozottan — én csak meggyógyultam a börtönben. Csak a gyermekeim... A négy apróság... Talán azoknak la kelleti... Az eredendő bűnűkért bűnhődtek, amivel a világra jöttek. — Azért tessék elhinni, nem magamért, de óérltlk... a gyerekekért... nehéz kereszt ez... Mégis csak a börtön... Mert hát egy elkopott ka-báton a folt, nem olyan nagy dolog, de a gyerekeknek, azoknak uj kabát kell... Mikor igy megeredt a nyelve a isi hogy most megtisztult létekkel és aggyal írni fog. — Szép könyvem lesz, amiben benne lesz az életem négyéves koromtól kezdve. — Mikor letz kész? - érdeklődöm. — Mikor majd a hárbmkeresztes jelet lehet látni a Mindenhaló asztalán... Erre a misztikus Időmeghatározásra kissé furcsán néztem Weisz Lajosra, sz meg csodálkozva énrám, hogy nem értem. A báromkeresztes jel a Mindenható asztalán... Hátha lit valami nincs egészen rendben — gondoltam. Csak akkor ragyogott fel bennem la a poéta öröme, mikor megmondta, bogy a háromkeresztes jel a buza-kereszt, a Mindenható asztala a mező, Weisz Lajos könyve tehát aratásra fog elkészülni. Ennél gyönyörűbben sok nagy poéta aligha tudná szavak drágaköveiből kirakni az aratás misztériumát. Aztán elköszönt Weisz Lajos. Útiam, gond szalad a homlokára, akkor sért-e meg, ha kézfogás nélkül megy el, vagy akkor- e, ha kezet nyújt ? Kezet nyújtottam és 6 hálás, boldog mohósággal markolta át az ujjaimat, aztán súlyos, döngő léptekkel elindult , Délre otthon lesz. A Bodri viháncoló őrömmel ugrik rája. A gyerekei megölelik. A felesége Is. A Lapl-csárdában élőiről kezdődik az élet... , Weisz Lajos lelkén, arcán uj barázdákat hasított a sors. Most jön beléjük az uj vetés. Vaj|on milyen iermés lesz belőlük, mikor majd a háromkereszles jel látható lesz a Mindenható asztalán? BtrberíU Lt]o> 1932. toreárT. ZALAI KÖZLÖNY Axt mondfdk, hogy a városi tanács a -Virágon Nagy kantoa" tavaszi akciójánál dollár-manót ültet * lakosaág ablakába. — Azt mondták, hogy a Várósl Bzloház építést költségeinek olazámoláal bizottsága ,\'iangháiba utazott tlléaeznl. — Azt mond-lák. hogy a városi végrehajtókat a víztoronyba költöztetik, 16 menne a várostól. — Azt mondták, hogy a városi ln-•éirakoló mielőtt az eliáttatlanoknak élelmezési Járandóságait kiszolgáltatja, egyebek költ egy rumbafordulót la kl-vSh az ínségesektől. — Azt mondják, hogy a várad közgyttlée tárgypontjait dr. Botoohlht Béla Jóváhagyása után mokták összeállítani. - Azt mondják, hogy a kórházbizottaápf hozzájárult ah-hoi; hogy a kórház kellő gazdasági kl-hannálááa céljából a sebészeti osztályon ezentúl a betegek egy ágyban hatosával feküdhessenek. — Azt, mondták, hogy a várost adóhivatal az adó-ióközönség részére rézteggyel .ellátott uyaklánoot fog klbocsájtanl, hogy az Uteán Is meg leheeeen különböztetni aiokat, akik adóhátralékban vannak. - Azt mondják, hogy a városi alkalmazottak karácsonyi segélyét farsang vasárnapra kiutalják. — Azt mondták, hogy Blankenberg Imre, mint az OHKG elnöke, as öaszee bérlőinek február 1-án visszaadta a negyedévi ttzletbért — Azt mondják, hogy Dómján Lajos egész aiyonát a redukált fizetésű városi al-masottak feleegélyezésl alapjára testálta. — Azt mondják, hogy a polgármester vároeszópészeü szempontokból bői megengedte, hogy Horváth József s Bugár-ufsarkáról elparancsolt ujság-bódéját a városháza bejárata előtt állft-hsasa lel. - Azt mondják... (*) A Szanatőrtam-estély Előkelő eseménye volt a kanizsai farsangnak a Szanatórium Egyesület hagyományos pikniklét ezidén helyettesítő műsoros estély. A Kaszinó magyaros motívumokkal, ízlésesen dekorált dísztermében a város és kornyék urltársadalma adott egymásnak találkozót A polgári és katonai közélet és társaság notablll-tásal és nagyszámú fiataliig fényes — " .hli ■ J-t*—.. .. ,1 együttesoen töltöttek mag a széksorokat Az estély műsora Jóleső büszkeséggel reprezentált egy darabot Nagykanizsa kutturálábóT. Öröm volt látni, ml minden művészi érték telik kl egy műsoron, ami csupa kanizsai A mflsort Hanti Ilona zeneiskolai tanárnő zongora-szólója nyitotta meg. Hontl gonddal és tudatossággal adja keresetlen technikáján és plantsztikus kultuiálán át , a muzsika lelkét. Qyertydnfml Prágay Zsófia meleg, tzines, hajlékony hanganyagál Őszinte, zajos sikerrel ragyogtatta számaiban. Az est műsorának zenei csúcsteljesítménye volt F, Pásztor Irma, L. Weber Margit és F. Üarat Margit zongora-triója. A zeneiskolának ez a három l^lg-vérig művész-Imára különösen a Scherzo és Rondo lételek színes, finom Interpretálásával Schubert lelkét szólal-tatts meg. Tomboló sikert aratolt Bailay Edith szavalatával (két Mécs, egy Reménylk és egy Barbartts költeményt szavalt), ami kanizsai de-oul-je volt. Meglepően kiforrott, kész előadó-művész Barlay Edllb, Mécs: .Rohanás a Tavaszban" c. költeményének Interpretálása maradandó ömény. Bemutatkozó fellépés volt a Várost Nöikar-é ls, ami kamagyá-nk és létrehozóiénak, Vanpay János zeneiskolai igazgatónak keze «W1 pompás sikerrel állta kl a próbát E(IÖ| a kartól sokat vár Nagykanizsa dalkulturája. A zenei műsoron Vannay Jánosnak, ennek a ta-lentumos komponistának is kijutott ováció szerzeményeiért. Műsor után a vendégsereg teához oh, a nagyteremben pedig megkezdődött a tánc és még az idei vendég \'*\' amikor olyan rilk4 ^SAJttU emlegetett hingulata lért vissza egy éjszakára. A rendezés érdemének oroszlánrésze kövesdl Boér Ousztávné elnöké, aminthogy Ové a Szanatórium Egyesület egész évi munkásságának min- den gondja és eredményeinek dicsősége is. A; rendezés munkájából az elnökség és a választmány hölgyei is lelkes ügyszeretettel vették kl részüket. (-IU) 160 pengőért kelt el egy kereskedő üzlete és lakása egy Király-ntoal árverésen Nagykanizsa, február 7 Az utóbbi Idők árveréseinek sorában ls feltűnést keltettek a minap Nagykanizsán megtartott egyik árverésnek az árai. Egy király-ulcii kereskedőt árverezlek, aki semmiképpen sem tudott megbirkózni a rázudult gazdasági csapások sodrával, ugy, hogy a végén teljes súllyal szakadt rá a katasztrófa: elárverezték mindenét A 300 pengő adótartozásra kllű- zött árverésen sokan jelenlek meg a szokásos árverési publikum köréből. A gazdasági alany teljes romlásánál Is szomorúbb volt az az eredmény, amivel az árverés végződött. A szóbanforgó kereskedő összes üzleti árukészlete 120 pengOért, a berendezés, lakásával együtt pedig 40 pengőért kelt el. Egyszázhatvan pengOért egy bolt és egy lakás... Elkerülte a kötelet a tódorhegyi lakodalmas ház gyujtogatója Is azzsl Nagykanizsa, február 6 Vitéz SzUy Dezső klr. ügyész szombaton délelőtt maga elé vezet-tete Hóbor Pétéit, a gyu|togató lódor-hegyi gazdalegényt. A 20 éves legény nincs is tudatában annak, milyen szigorúan bünteti a statárium a gyújtogatás!. Mlnlha a leventetiktatásról vagy az édesanyja mellől jönne, szelíd szemű, jóképű földműves gyerekember, ahogy olt áll a folyósón a fegyveres fogházőr mellett és várta az igazságügyi hatóság döntését Hóbor az ügyész előtt védekezett, hogy annyira ittas volt, hogy nem Igen tudta, mit cselekszik. A ltlr. ügyész a csendőri jelentés áttanulmányozása és a legény kihallgatása után ugy döntött, noha már minden előkészület megtörtént a Xnitélőlanács összeülésére, hogy r Pétert a rendes szakblróság hoz utalja. Igy azonnal átkísérték a vizsgálóbíró elé, aki ma, vasárnap délelőtt határoz Hóbor Péter további sorsa felett A kidobott vőlegény összeszurkálta a menyasszonya két fivérét Orosztony, február 7 Véres klme-játszódott le leb-ruár 4-én este Kerecseny községben. Az eset részleteire most Igyekszik világosságot deríteni az orosztonyi csendőrség. Kerecseny községben mindenki Ismeri a Tóth árvákat. Három felnőtt Sermek. Két flu és egy leány. Ml-i elhallak a szüleik, a bárom testvér a legszebb egyetértésben élt együtt. Tortént, hogy a Tóth fiuk hugs nemrégiben megismerkedett Sós János orosztonyi legénnyel, aki rövid ismeretség után kijelentette a leány llvéreinek, hogy feleségül kívánja venni s hugukat. Sós János négy hónappal ezelőtt oda Is kOUS-zOtt a menyasszonyához. A Tóth-fluk minden házassági Ígérete ellenére sem valami Jó szemnézték ezt és mindenképpen siettetni akarták ax esküvőt, nehogy a falu .szájára vegye a testvérüket. Csütörtökön este Tóth József és Tóth László Ismét elővették s test vérüket és követeli a vőlegényét az rabbi megtartására. Ebből parázs szóváltás kerekedett a bárom árva közölt Amikor legizgatottsbb volt a hangulat, egyszer csak váratlanul betoppant Sós János, aki eddig kinn az ajtó elölt hallgatódzott és szó nélkül nekiugrott mind a két Tóth tiunak, akiket arcul ütött. Tóthék sem maradtak sdósak, hanem rövid dulakodás ulán Sóst eltávolították a lakásból, egyúttal tudtára adták, hogy többé ne merje tenni oda a lábát. Tós Jánosi annyira bosszantotta a ktebrudalása, hogy odakinn elővette a zsebkését és szsal felszerelve visszarohant s konyhába. Itt ismét nekiesett Tóthéknak és Tóth Józsefet többször meUbeszurta, Tóth Lászlót pedig a kezén sebesttette meg könnyebben. Az életveszélyesen megsérfllt Tóth Józsefet tegnap szállították be s nagykanizsai közkórházba. Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet Csengery-ut 7. Alapíttatott 1882. Telefon 507. A NAGYKANIZSAI SEOÉLYEQVLET SZÖVETKEZET 1932. Január hó 1-én nyitja meg 71. évtársulatát. Egy heti üzletrész után hetenldnt I pengő. Egy havi üzletrész után havonidnt IO pengő fizetendő. A heti könyvek 4 évre, a havi könyvek 20 hónapra szólnak, de kívánatra minden év végén felszámolhatók, mely esetben a befizetett tőke kamattal együtt folyósittatlk. Uj könyvecskék a szövetkezet helyiségében (Csengery-ut 7„ dr. Rapoch ház) mindenkor kaphatók. HM As Igazgatóság. Halló, hova sietnek? áruházba, hol egy férfiöltönyre való 3 méter jóminő-ségü szövetet kellékekkel együtt 28 pangóért kaphatunk. Tardisu béka-bixtositó Javaslatát kedvezőtlenül fogadta ax olasz sajtó Róma, február B (Éjszakai rádiójelentés) A Olor-nale d\'ltalla szerint Tardtea javaslata nem egyéb egy régi francia terv uj technikai feldolgozásánál. A nemzetközi rendőrség felállításának eszméje azt jelenti, hogy Svájcot átalakítanák az allamok feletti állammá. A hadsereg felállítása egyébként csak a hadseregszállltóknak lenne Jó üzlet. A közkedvelt, köhögés, rekedtsée és hurut ellen igen hatásos bonbonok minden gyógyszertárban és drogériában újra kaphatók I I nssk* SO fillér, I Mm P I-M ZALAI KÖZLÖNY 1982. február 7. NAPI NAf^ND Ftbruir 7, vasárnap • Vároal Múzeum él KSnvvtár nyll.a CStltOrtOktta éa vssáriup délelőtt 10-töl 13 éráig. a>6(tjK«rtárl éjjeli szolgalat: I M végéig ■ Merkly-Belua gyógyszertár PA-utll Városi Mozgó. .Monte-Carlo bombázása\'. Ula tungoslllm. - Remek kl féró mllsor magyar beszéddel. Oóafdrdó nyitva reggel « érától esta I éráig (hétlt, szerda, péntek délután, kedden egész nap atkaek). Tel. 3—13 Fabrxábr 8, Mtfft Római katoMkus:M. »z. János, l\'rot.: Aranks. IzrsjWa: Adar hé 1. öreg gyerekek Vagyunk néhányan öreg gyereke Kiknek a visszhang w»<i ntm felel, Va&vf\'tá - énekel. fHa tétován virágot tép kaank. Színei szirma ao előtt lehull... ritkán táljuk kelni a napot, mi napunk mindig csak alkonyul. mindig sötétben megyünk, utainkon fáklya nem rai link néhányan öreg gyerekek, :hek az élet sosem énekel... tan megyünk egy messze cél felé, rt ttj^on tudjuk, heg? el. _ Gruppot István — piszfcgokitf; választolt a ix^l OivasWr. \\ polal K^oll^s Olvasókor él Kultúrház év^ró közgyűlését. A kör Pozsogdr Repsó dr-t, a kerület volt képviselőig • te MNW* MM laif é|demeiért, dtszlagjául választó^. Pozsogár az első dlszlsgja az Oljpsókörnek. Ugyancsak disztaggá vájfsztották Somogyi Béla, Jelenlegi Wf\'Hlöt. /(Mty ls Emjl tpnlló évj jelöléséből Örvendetesen lünlk kl, hogy a,H9» tsgJtMwtk, szfcna, 4 év alj} 31 ről 73 ra gya^apqdplt (ebből 69*Jelen volta MegyűlésenI). Meleg báj|val emlékezett meg a gyűlés &fcté*tPW> *<M lö!#cU) kO|pkról, a kör állandó Jótevőiről. Almner Károly, tejpueL asztalost és B^psta Sándor polal lakost önzetlen munkálíáeukM n«»i»u*ii»n tasokká ^■nniHMWmnnrat .ac. —• váltották. — A kath, hitközség képvlse-lőteatttlete ma, vasárnap délelőtt a tél H órai misén teszi le az ünnepélyes esküt, utána fél 12 órakor alakuló\' közgyűlés lesz a fehérte-rebben. — Női fehérneműkben hatal- íq^fr\'** 240 — Az ,Év, Nőegylet ma, vapár-nap este, 7 órakor rendezi családias műsoros teáját az Ev. Otthonban. Vendégeket szívesen látnak. >» össztánc. Ma a P/ letben 50; filléres bel össztáncot tart Blogu$! A nőegylet! álarcos-estély nagyszerű hangulatát minden évben megemlegeti a farsangból búcsúzkodó báli publikum. Az idén a Kaszinóban lesz, holnap, hétfőn este ez a pompás vigasságot ígérő álarcos, jelmezes estély. A NOegyletre ezldén háruló súlyos karitatív feladatok anyagi terheit segit viselni az Ilyen alacsonyra szabott belépődíjjal az estély minden résztvevője. Szenzációs jelmezek vannak láthatáron I A tánc-jazz-en klvOl a kanizsai DD-zenekar (Diplomás Dilettánsok) magyar nótakai játszanak. — A büffé-hez szánt adományokat kért a rendezőség hétfőn délután 5—7 órs kőzt a Kaszinóba küldeni. — Ma este: Tisztviselőnők jel-mezeatéiye. A Keresztény Tisztviselőnők farsangi mulatságukat mindig biztosra rendezik, annyira kedveli a társaság ezekét a vkjám, meleg hangulatu estély eket. Ezldén Is álarcos, jelmezes lesz, de mivel műsor is lesz hozzá, kérik a közönségei, hogy pontosan 9 órára legyen oll minden jelmezes. Idő: ma, vasárnsp este, hely: Polgári Egylet, emelet. — A nagykanizsai Izr. hitközség kislemplomában hétfőn, folyó hó 8-án esle bibliai előadás lesz. — A FOszerkereskedők Egyesülete kéri taglalt, hogy az Inség-akcló utalványokat haladéktalanul beszolgáltassák. — Missziós hír. Mint minden évben, ugy az Idén is farsang utolsó vasárnapján, 7-én egész nppon át engesztelő szenlséglmádás tartstjk a Missziósház kápolnájában. Szentség Ipl&t # litánia délután 6 4rak<* lesz. Főnöknő. aa Jelmezes össztánc kedden Blaguszndl a Polgári Egyletben. — A Kereskedelmi Alkalmazottak mai {larcosfyHJa tarka, vig fejlet varázsol a Kaszinó termeibe. Sok mulatságos farsangi ötlet, sok vjklám jelmez fog kellemes hangulatot teremteni ezen a minden évben zsufofy bálon, ami amellett Jótekpny célt is stolgál: az állástalan kolfégák teli felsegélyezéséi. — KatholUms családok figyelmébe. Soha nagyobb szűkség nem volt Jó kflqyyre, mint ezekben a sanyarú, napokbei), amikor a, sorstól látogatott, nnbcr. felemásért, vlgasz-ttIáiért, türelemért menekül a köny vek, lapjai közé. A jó könyv a leghűségesebb barát. Jó könyveket küld a magyar vidéknek Seriül hercegprímás engedélyével a Szent István Társulat, melynek kiküldöttje, Bangert Péter, most néhány napig, P. Deák Szvlpic plébános ajánlólevelével meg- könyvek sorában Imakönyvekel, szentírást, a kis magyar miseköoyvel (32.000-nél löbb fogyott el ebből máifél év alatt) ajánlja a Szent István tétetek fteM. E»»- és nájketegségekaii, epekő és sárgaság eseteiben a természetes „Pereao lözief" keserűvíz a hasi Bzervek működését élénkebb tevékenységre serkenti. Klinikai tapasztalatok Igazolják, hogy az otthoni Ivókúra különösen hatásos, ha a Fereao lózisf vizet kevés forróvizzel keverve, reggel éhgyomorra Isszuk. A Perese lélief keserűvíz gyó szertárakban, drogériákban és fűszer-üzletekben kapható. Megalakult az Ipartestület kandidáló bizottsága Békülékeny szeltem lett úrrá a lelkeken Nagykanizsa, február 6 Pénteken este az ipartestület székházának tanácstermében összeült Samu Lajos elnöklete alatt a taggyűlés és az Ipartestületi elöljáróság által kiküldött összesen 15 tagu kandidáióbizotlség. A bizottság a tisztikar és elöljáróság kandidálásá nak technikai részét békélte meg. Az ülésen megnyilvánult békés szeltem és tesivérfegyüvétanozás tónusa hatáKWtmn az iparosság békéjének örvetldeies árnyékát vell előre, amelynek csak az Iparosság látná a hasznát. — Kérelem a kocsitulajdonosokhoz. Tavasszal folytalják a kórházi kápolna építkezéséi. A kápolna belső és külső bevakoláiához szükség lenne még 120 kocsi fehér, agyagmentes homokra. Az irgalmas nővérek a Zalai Közlöny utján azzal a kéréssel fordulnak a nagykanizsai és klskanlzsal kocsitulajdonosokhoz, hogy mint a múlt esztendőben, ugy az lfléfl i», a hó fojypmán egy-egy kocsi vakolásra való fehér homokot szállítsanak a kápolna részére. A JÓszivü kocsitulajdonosok tavaly több. rplnt 200 kocsi homokot fuvaroztak díjtalanul a kápolna részére. Az Ingyen fuvarokért ezúton la bálái köszönetüket fejezik kl a kórházi Irgalmas nővérek. -a Műselyem crepe de chlne és georgette az összes dlvatszlnekben, báli és estélyi ruhára, métere csak 450 pengő SchOtznéi. — Verekedő házaspár a rendőr-bíró előtt. Jánuár 10-én este. fél 10 óra tájban a Petőfi-utcában egy Ittas házaspár, O. János napszámos és telepe öM^verefccdett, majd tettleg bftntalmaz\'ak egy,kft® JMMflt, aki kj akarta őket békíteni. MeH vpnta őket felelősségre a rendőri kihágás! bjróság. A rendőri bUntetöblró előtt azzal védekeztek, hogy az avatatlan békeblró táiMftte meg őket, A reod-őrbiró botrányos verekedii él éjjeli csendháborítás miatt 0. Jánost és feleségét 5-5 napi elgáráara és 20-20 pengő pénzbüntetésre Kélte. Az Ítélet jogerős. — Budapesti cég elsőrendűen bevezetett, könnyen eladható cikk elhelyezésére, j^asazóval Is megbízható képviselői keres. Ajinlatokat rejprenciálrtal, .Megbízhatójelige afett> Rut&if t Mossa hiQigOtroda. Budapest,IV, Váci-utca 1& továbbit. |8i 80 fillérért Eiuébet-téi 3. szira alatti ebédelhet MolnAr-Étkazdében. SJjii\'..............I II HU......... I I .......... K|UmM»cdelms SAIimmUMISM Alkalmazottak 1611116X08119 I Sakk-hlrek. Nagykanizsa sakkbajnokságáért folyó verseny eredményei a következők voltak: vasárnap, mult hó 31-én dr. Uchtensteln dr. Makó ellen, Bory Welsztetd ellen, Sekulja dr. König ellen, Pintér Pollák ellen nyert, Argent—Hrltz játszma eldöntetlenűl végződött, Ou-mitár—Böhm játszma pedig függőben maradt. Kedden, tqlyó hó 2-án dr. Llchlenstein Sekulja ellea, Pintér Bory ellen, Böhm Argent ellea, dr, König Hrilz ellea nyert, Welstfeid— dr. Makó, Oumilár—Pollák játazmák később kerülnek lejátszásra. A verseny állása a hatodik forduló tOán : Pintér és Sekulja 4 és fél, Böhm W és dr. l.lchteniteln 3 él f&Qumilár (2) 3, Bory, dr. Makó (1), dr. König és Welszfeld (I) 2 és fél, Argent és Hrilz 2, Pollák (1) 0 ponttal. Máj senkisem veretlen, Ma, vasárnap eldöntésre kerülnek as alanti játszmák: dr. Llchlenstein—dr. König, Welszfeld—Sekulja (?), Pintér—dr. Makó, Argent—Pollák, Oumilár-Bory, HriU Böljm. WeluWd Ferenc már biztos résztvevője a Budapesten folyó hó 9-én megkezdődő főtoraának, miután megkapta a Magyar Sakk Szövetség hivatalos meghívóját. A főtorna első négy helyezettje résztvehet az utána következő nemzeti mesterversenyen Is. HwtagyAtaddea féí Káfttz** Kaszinóban mond bucsut a faraangnak, a banktisztviselők műsoros táruestétyén. Nincs Is más nyilvános mulatság a mutatásnak ezen a hagyományos éjszakáján. Nagyszerű, vidám és komoly műsorszámok, pompás tánczeni,-a fiatalság ragyogó hanguleta ad vonzóerőt ennek at estélynek, amire igen sokan készülnek Kesdfldlk fél 9-tor. - Elfogták a kanizsai orvos balatonmárial betörőjét, Kaposvárról Jelentik: Df. Szlgethy Károly nagykanizsai orvos üdülőtelepére betört Hodoba Imre, géplakatos, aki megszökött. A betörő ellen nyomozó^ levelet adtak kl és sikerült ls s békésmegyei Öcsödön eUo&il. A csendőrség bekísérte a kapotvárl kir. törvényszék fogházába!. - Uj tánctanfolyam k«d«dlk Blaguszndl, melyre jelentkezni lebet a Polgári Egy leibea. K* Kóstolta a Vlda ujborát? = Blokmalt meghódította *, világot Köhögés ésrehtdtség ellen milliók használják ezen. Wlűnő, lzü cukorkát. A Blokmaltot mir utánozzák, azért kérjen valódi Blokmaltot 30 fillérért Nagykanizsán kapható: Vágó Illatszertárban. - üiájfertáUealiátre - Etstera I bMfárás fÉ/szakal rádló/ekntés) A ■al«ar»lé-|lal lnMnt IdMrtl ••«• 10 óra-kar > OarStt, aaáraa, kMs| M« várhat*. ma este a Kaszinóban 1& 1982 tabniárT. ZALÁT KÖZLÖNY FUTBALLISTÁK I Téli p henó irtait rendbe-hozhatja táj ós lábalt, melyet rúgások, összecsapások, rálépések, bele-Ulpalásol»okozt«k. Meleg ái»l«ban felold evó- kaattHiau lafcaát, a lábakat eló-trál azerlntl Időben áz-tal|a, a fájdalmak mintegy varázsütésre megarünnek. SPORTÉLET Néhány szó a „Zalai Közlöny" akciójához a vitorlázó repülésről Örömmel vettem tudomásul, hogy még Nagykanizsán is abban a városban, ahol minden sportág mely .....ínyül \'" az ifjúság nevelésére irányul ólomlábakon és gyermekcipőben halad, olt is vannak az aviatikának lelkes hiveL Ezek száma szerény vélemé- nevezhető sport, ugy a vitorlázó repülés nagyon megérdemli az érdeklődést. meit a repülésnek ez a faja, sport a maga ramében, mégpedig a kulturált 20 ik századé. Nem ugy edzl ez a lestet mint a szabadtéri vagy a tornatermi sportok, hanem ugy ahogy a jelenben élő Ifjúnak a mostani gazdasági helyzetünkben, a Trianon átkos és nehéz keresztjét cipelve kell készülni egy szebb jövő reményében. Merész elhatározást, bátor szivet, akaraterőt és minden helyzetben és körülmények kőzött, a pillanatnyi lielysetnek a kihasználását tanulja meg a vitorlázó repülő. Itt az ember a motor ós saját tudásával és akaraterejével leküzdi a fizikai törvényeket, fütlyöt hány a gravitáció törvényének és engedelmes rabszolgájává kényszeríti a szél felhajló erejét. Nemzetnevelő szempontból óriási jelentősége van, különösen nálunk, háborút veszteti országnak, hol a aemaelközl légtjpg miatt na gyón korlátozva vágynak és még anyagi eszközünk sincs a motoros repülés fejlesztésére. Külföldön, különösen Némelországban, már régen felismerték ennek nagy jelentőségét és szinte utolérhetetlenül vezet az egész világon (nálunk a fővárosban majdnem minden nagynhl* középiskolának van már vitorláid repülő egyesülele). Igaz, hogy aki vitorlám! tud, az nem tud még motoros gépen* repülni, mert a két gép vezetése teljesen ellentétes mozdulatokból áll. Ezt a hátrányt ellensúlyozza az, hogy ■ levegő járásához, a légköri viszonyok Ismeretéhez hozzászokott ifjúságot kapunk arra az esetre, ba motoros repülésre sor kerülhet. Ami a legfontosabb, megszokja a vihart, a szelet, ami a motorosnak egyik legnagyobb ellensége a súlyos gépe miatt. Meri a vitorlázó a viharban érte el eddig legjobb és legszebb eredményét (példa Rohnt vitorlázó verseny világrekordja). Még sok mindent kellene elmondani, ha párhuzamot akatnék vonni a két repülési nem közöli, hisz erről akár könyvet is lehelne irnl. Befejezésül még csak azt akarom megemlíteni, hogy ahol a terep és ai körülmények megengedik, ott vétek tg/ ekkora városnak, mini Nagyka-niiaa, ölhetett kezekkel ülni és várni a jószerencsét a vltortaó1 repülés híveinek. Magasd pusztánál levő magaslat az előtte levő réttelegészen \'elelne a vitorlázó repülte céljai-bár a légköri viszonyokat és a szól állandóságát nem ismerem, csak azt tudom, hogy az uralkodó szél-Irány észak-dél és ez a terep ftkaé séaél fogva megfelél Most már Kíváncsi tesiak, bogy mi lasx, akad-e vállalkozó Ifjúság, vagy ez is, mtat sok minden Nagykanizsán, lassankint a leiedét homályába merül. Remélem, hogy ez egyszer nem csalódom. Benkő Lajos hivatásos motoros repütö. (A Nagykaalaaai Kerék párEgy-let) egy-két év előli mozgalmas és élénk sportéletet élt. Sok tagja volt és nem egy versenyen- stép győzelmet aratott. A régi egyet ffletltagok-nak egy része most uflá akarja szervezni az egyesületet. Ezért felkéretnek az Összes nagykanizsai kerékpárosok, hogy február hó 13 án este 7 órakor a „Magyar Király* vendéglőben megjelenni szíveskedjenek megbeszélés céljából,__ rabr. 7. K«r. TlaaMaaUaók atTma.aaHa ■ NUd Eaylalbaa Ml • órakor. Kin. kith. turhiikónég Dl ktprlaalOaatiUaU-n.k takSMMIa Tíl II kar ■ pUbáalataapWmbaa, alakuló naus Hl H-kor s hUrUnabM. AX ipduiaui uuu|ii4 mnailn lio d. II. I Arakor. Aa Ev. Hi.ryl.t mtaaroa aal|a aa Ev. OtttMbaa T órakor. A K.mkadatal Attalmasattak Uaroa hálja a Kaaainóban. - Imoiil órakor. A Polfárl OlMaókOr aajnMfl—lia KUkaalaaáa. S órakor. Hit tAacinaUtaóz. Fabr. I A KaraaaUot JóUkoajr M«kl ilarroa |atnua*uiya a Kurlaóbaa. rabr. ». A baakUMXtaKk aalloroa UaoaUtrt a Kaadaóbaa A Kalb. LaiSajavWt nósoroa aal|a aa|al Wjrl-aófibaa. rabr. II. ClgtnJbZI a KluórtUibaa 10 órakor. Fabr. K. Ipaittaielat évi ktafrMaa a vároahirln 3 órakor. Zilnjt tralék Qnn.pály t órakor a viraabiain (ünnrpl lk«f Ht-mOfor). SporlmaUaó d. r. M-tor amlnháabaa far. Bá. [ka, liM* <• Kóauil lc»a|u Pabr. It. N. Skabó QyuU vatlultMpaa altatiaa a Balalooról a ulakiabaa l« >-kor. palo minöjÉOE.cnzwtsAoosjfloR FEtÖtfTTOtHfrmTLPn 1 ouo«atsiv\\*/ncttaAMABur» Kápvlaeleti Sartory Oszkár Utóda Nagykanizsa. KfrttT-utra 38. KSzgoadattig (-) Ax adötőfKaek, adótéf. mondások, bevaUbOk, kivetési* fellebbezések, végrehajtást panaszok, a le nem foglalható tárgyak éa az össze* köztartozásokat, valamint az adóügyi batáridőket Ufilell • moat me^Sent AdMgyl Kiskáté I93B., melyet df. Szepesy Mlöály áflított össze a rádióban tartott elflfcdásat idelhető ,Az Adózók I, V. Baak-u. 8. 2 P ér meg Lapjf-ni 11 (-) Boné- éa tei metéae no Az AltiWimáilttiH Mezőgazdasági Kamara nagyobb gazdaságoknak, uradalmaknak UfeJM éa vaHborsók, valamint bofcof- éa karós bab termelésére A kérdés liánt érdeklődő gazdaságok forduljanak kQawaMentU a kamarához. (r-)1 M letenyel hetivásárokra, a sertésvész megszűntével,. Jövő keddtől fogva sxanad: a sevtéslel-Henvái hajtás vájár nrindoa IMkNn) Raktárleépités miatt nagy tétel férfiszövetet árusítok ki rendkívül olcsó áron. Egy teljes öltönyre való 3 méter, már 20 pengőért kapható. Férfiszövetek a legotcsóbbtól a legfinomabbig, vételkényszer nélkül megtekinthetők KH»CHNER MÓR dimAáruházábanii Tekiat&e meg a kirakataimban feltöntetett olcsá áraftat. ZALAI KÖZLÖNY 1932. február 10. y._LI 211 Szekréajr U>oou|Ma «-lll|||||| n,c,,ü. ciUioS MkSfral P UO -R«aml«r Unju.H k< Laiuáuia nirunux i""s*-u hui\'|uj ■ ■ - p Mo.— ■W VHMH 1 karain Ikpdl ko. mtajrfa ÍUyÍDy, u hunl- Ui kirpltoiva...... p Ml— n IAA Aaztmi Mayasatt 2 lappal P 20.-jJ H».t.UIU«y« llaytialt P 2*.- E*y ta darabok kajdo la kapkatik Klviiuba 11)101 dljUlaaul kQidesk. — bátorok faoU okád ina Badapaat > \' Viu., Karpfaaateln-atca l/a. Pária 20-18, London 17 701 Newyork 512-50, Brllssel 71-50, Milano 29-70, Madrid 4000, Amatardam 206-501 Berlin 121-70, Wien---, iSzófla 3-71, Prága 15-18, Varsó 57 «, ~ \' Belgrád 905, Bukarest Tsfaéaytftssáe Busa tiazav. 77-es 12*30—1300, 78-as 12-45—13-15, ;79-«a 12^0—13-30, 80-as 12-70—13*40, dnnánl 77-es lt-70—-1I-85. 78-as 11*85-12-00. 19-n 1200-12-15, 80-as 1210-12-25, rozs 12^0—12-8(4 tak. árpa 16*00—15*50, xsb 2100—21*25, tengeri 14*30-14*50, korps 1210-1230. A leasett Buk deTlia-árfolyaiit VALUTÁK Angol I, 19-80-19-90 Belga Ir. 79-50-80 10 Csík. 1&94-1704 Dánk. 108-20-109-20 Dinár 10-10-1018 Dollár 570-50-573 50 Frandsl 22*40-2260 Holl. 229-85-231-25 Zloty 63 95-64 45 Lel 3-48-3-54 Léva 4*08-41B Ura 29*35-2965 Márka 136*45-13625 Norvig 106-40-107 40 Peseta —■■--*— Scblll. -•——•— Svájdf. 110*70-111*40 Svádk. 110-20-111-20 devizAk Arnat. 23005-231-25 Belgrád 10-13-10-19 Berlin 135*55-136*29 Brflssd 7960-90-10 Bukarest 3-43-3*47 KopeabJ08*40-l09 20 London 19*70-1990 Madrid -*-*- Milano 29*45-2935 Ncwy. 57100-574*00 Oszló 106-60-107-40 Pirii 22*48-2260 Prága 16*94-17*02 Szófia 4*094*17 Stockh. 110-40-111*20 Varsó 64-05-64-45 Wien —*-*— ZOrich 11080-111*40 Wien clearlng árfolyama: 80464. Felelős kladóTzalal Károly. •lom i Nagykanizsa 74. az. APRÓHIRDETÉSEK A, miiii i in ii si|a iOmMs m | uvOM f4 «|a ■ (Mér. Vaa4r- «■ S—l|"S » aadig M arrar, atadas m» 0t* 0 0MM. SaartSa <• ptautaa M >«i •• »». aiad« tjiSfcfcl asS aaa 4 0IJSr. Ommt a SSM vaa-U(S» Meüfc IS* mt kfc UM nl-Wal., AlUaa k»a»lka.k Hm aae«4aa4«y. aliwink s (90 aaa«l simaia armi a fdaalogaa MayawM^ ^lUlilKli eOarSMaa eMatt <IM iHmmmé4Ut :-utca 97. ssámu I ugyanott. i elsdó — 623 Inaaakáa, konyhás laké* március l-re, a.l.th.1,1.4, pedig aaonnahs kiadó Teleki-ui 8. est ÍHaaltaia nsgyrsbecaült rendelőimet, hogy Deák- tér 4. szám alatti url szabó-mlhetyemet budapesti (a külföldi tanulmányaim tartamára Ideiglenesen beazűnte-tem. Németh P. Pál uri-szabó. 6C0 arait katona, nóa, gyermektelen, házmestert, aolfórl, pénzbeszedól, bank- ás irodaszolga! állást keres SOO-BOOO pengő biztosítékiul. Clm s Idsdóbsn. 586 \' Mpsaiaaabáa, lUrdőaiobáa lakás májas l-re klsdó. Bővebbet Oyenes Lajos Mrgöaen eladó I drb Hartpaar track-tör hozzávaló eke és tárcaávsl, továbbá egy jókarban levő fekete bórféltedelea hintó Ta l -I... IOM1____i.il___L.i... I drb 1200-as csiplóazekréuy. kiadóhivatalban. Clm a 644 Kiwélé ozamfliregeh aajy vklaaztákbaa kaphatók legolcsóbban ZSOLDOS OYULA ó*As, ékszerész és lAtszerésznéi. ro-ut II. BizTOsrró palota Orvoal receptek elkészltéae. «<■ Szakszarfl Javítások. Jó kereset. Cég, vagy urak, aldk állandóan Nagy-kanlzaán tartózkodnak éa az iamert National pénztárak és kellékelnek atadásával foglalkozni óhajtanak, ™ nyujtssnsk be ajánlatot: National Regisztráló Péoxtárak TíiJ. Yill. 8.T., Bldipot, If pYáíl-i. 8. Maktejula állandóan kapható Sípos Andor. Hassal ás Friedentbal, Teutsch Qnsstáv, vitéz Tóth Béla, Mustos Ferenc kereskedőknél és a Köztlaztvlaelók Saö-vetkeieténél. — Tejközpont. 5113 Salát tcrméstl homoki édes rizling karaTa literenkiat 48 fillér, 10 Illeméi 44 fillér. Orosz, Sngár-nt 41/b. 513 Szemere-utca 2le. a>. slstt 3 szobás Iskáa május l-re kt«dó. Bővebbet Horthy Miklós nt 47. alatt Inra***!- _[« Kettőszobás takAa sz ósazes mellék-helyiségekkai kiadó márdM l-re. Clm a kiadóban. K 25°A>-ot Jövedelmező kisebb és egy ns->obb bSrhéai sürgősen olcaón eladó, lm kiadóban. ^62 4 uobáa fttrdósaobáa laké a má|ui 1-ie klsdó Csengery-st 4. 4Ó8 KáUaakáa ntcsl lakás májna l ére kiadó. Lánárt bőrkereskedés. (88 Eötvös-tér 18 ssámu hás, több Dint egy hold gyűmötaös é» konyhakertlel, Igen nagy kllnkerea udvarrsí, nagy raktár, vagy mdhalyhelylséggel és egy 3 siobás, kii 2 szobás is négy 1 szobái lakással. Miután ss Ingstlsnon több ha van, minden klllöa költség nélkül kétfelé ontható éa Igy ketten Is megvehetik. Tőke befektetésnek a legjobb alkalom, mert tisztán több, mint líwot Jövedelmez. Bővebbet: áoaál lasAo Ingatlanforgalmi Irodája, Nagykanizsán, Horthy Mikiós-ut Teljesen ■Uara 3 szobás lakás a váras köipoatjáa magánházban május l -re klsdó. Cím a kiadóban. (89 ________ veszek ás eladok. Kívánatra házboa megyek. Fischer, Klrály-utca 49.____614 HA*, gaadasáft éptletekkel alaM Petóh-ut 3J. 4Í6 Pogány véri fajboraim árusítását megkezdtem, UterenMnt . 20 és 30 H! lerért Lafktsebb tétel B>: 25 H. Megrendelésre htíSoz küldöm, tesss Urstf, ■•Mh»*«r-«. *•■ Klatié 6 szobás komfortos lakás a várna belterületén. Bővebbet Kanfmann Károly cégniL_ _ -S68 laerfalMaa 19 ives llu bármilyen szolgsl állást keres bUtoaltékkal, vidékre la elmenne. Clm a kiadóban. 6)7 ■én szabás utcai lakás mehikbelyl-ségekkel május l-re kiadó — Balihyánj- ntca 10. Három azobáa udvari lakáa mellékhelyiségekkel május 1 re kiadó, Kinizsi-utca 21. Bővebbet Batthyány utca 10, 616 KaHlaaskás és I egyssobáa lakáa az összes mellékhelyiségekkel május 1 re 606 klsdó Csányt-utcs 21. ClaSraaaa állspotbsn levő ebídts-bererdeséa, zongora és egyéb bútor el.dó Batlhvány-utca 8. sz. 619 Caányl Láazló-utca 9. sz. házban 2 izo-bás utcai lakéa május l-re kiadó. 615 Klaéé Klnlaal-ulca II. alatt kétszobás utcai, kétsaobáa és egyazobta udvari la-káaok május l-re -617 3, 4 szobJs komfortos, azonkívül 1, 2 azobáa lakáask májusra, vagy azonna\'ra kiadók. Erssébet-tér 2 672 Oéaédaa kövidinka azőló 20 lltlér kllónklnt, ugyazintén azép fehér krumpli is kapható, továbbá egy 3 azobáa lakás mellékhelyiségekkel azonnal kiadó, esetleg május l-re, úgyszintén egy szép nagy azobáa lakáa május elsejére kiadó Magyarutca 2i. Sz. OrUnleld. 598 A Nagykanizsai Takarék székházában a Deák-tér és Csengery-utI sarkon levő üzlethelyiség1 azonnal kiadó. Bővebbet a főpénztárnál. ek, 8, 4 és > azobás , több nagyobb és kisebb Mndcl-tnezó bérhéuk, asasalata*. ía latkéaak, vmisféalák. laaUaal |á- rásbsn 20, 40, 70, 100 és 200 hold prlms klrtak épületekkel. laaMkanras 12, a, 5 és 2 hold birtok épületekkel, Wr-háao.a 10 és 2 boM. 0.arf«a 2 és I hold szőlő, pincével, sssat|i«rar>ár< éa kssslaí hegyen 8, 5, 4, 3 és 1 hold plsaaékkaf, Mapérhagyaa 4 hold azánló, lakéhéaaal. — Vlalmalasa somogyi nagyközségben, uj háaaal éa 10 hold földdel Matattok a belvárosban. 3 azobás, még 20 évig allé-ép udvarral, olcsó árban eladók. Bővebbel D.kéu Blkaa Nagv-kaatzsán, Szemere-utca 3. sz. 639 Eladó Sugár-nt 41/c. asáma aéésssass-ta. családi ház. Bővebbet ugyanott. 638 Qyengin tanuló alasaéal.ték is pol-gárlsták taatmálását olcsóirt vállalom. Cím a kiadóban. 646 Kitszobás utcai lakéa májua l-re kiadó Tárház-utca 4. 647 KESZTHELYEM, exponált forgalmas útvonalon levő három utcára nyíló aaroküzlet modernül berendezett, jól felazerelt, adóaaágmentea fűszer- is vegyes-kereskedés 5—6 ezer pengóirt elköltözik miatt átadó. Pelvlligoaltást ad: Bíró Sándor Keazthely, Pehir Qyörgy-utca 3._ara Kattlaasbás atoal lőldszlntl lakáa újonnan átalakítva, raelükhelytségekkel, május l-re klsdó Klrály-u. 14. Bővebbel háztnlajdonoaaál. ..... 821 llnaisH egy sárga erszény nagyvásár napján 7 pengő Unalommal is irstokkal. B* csületea megtaláló kéretik, hogy adja le VOrdsmartyn S3. alá. -620 Cseogery-ul 27/a. számú kitemeletea házban ttirdőazoba, cselédszoba is elő-ssobávsl ellátott öl-, négy- is háromszobás psrketiás, osMUraa iakéaak asé-ja. l-ra Idadák. — Bővebbet a házmes teroil. 663 Lakéa, kattl aasbás kisebb Iskás kiadó, ssonnal elfoglalható, bér 30 peogő. Bővebbet Szemere-utca 3. az. alatt 640 Háromszobás utcai laké. fürdőszobával kiadó József tóberag-ut 87. 62? Keveset hssznátt, rövid kereszthuros aaagara eladó. Clm a kiadóban. -638 Mr.rn.nMa utcai és egy udvari lakáa kiadó Deák tér 8. 635 MaM Széchenyi tér 4. azám alatt egy 3 szobás Iskás mellékhelyiségekkel is egy nsgy 1 szobás, konyhás Iskás mellékhelyiségekkel május t-re. Kétaarnhé. utcai szép lakáa vízvezetékkel, májúira kiadó Sugár ut 25. 641 3 szobái utcsl laké. májusra kiadó József fóherceg-ut 53. 64S Uszlnstnyl Iváaitáa. Mindazon jóbarátainknak és lame-róaeinknek, valamint a Fülőházl Kéz-müvea Egyeaületnek, a lütőházi kézműves szemílyzetnek, kik felejthetetlen drága jó fértem, Illetve idesstyám elhunyls alkalmával a temetésén riazlvennl azlveaek voltak éa fájdalmunkat bármi módon enyhíteni Igyekeztek, fogadják ez uton la hlláa köszönetünket. tas. Kalsssér Jáaaalaá éa fia. Eladé ingatlanoki 600 boldaa somogymegyei birtok Igen azép udlskkal 300 bo\'daa elaórendü zalamegyei birtok, elegendő épületekkel, vasút és mllut men in. 250 holdas zalamegyei birtok, rajta igea Jó gazdasági ipUlcteüVel. 100 holdja Somogymegyiben Igen aaép lakóházzal éa gazdasági épületekkel 50 hold közel Nagykanizsához wazágnl menün. 50 holdas balatonmentl elaórendü azánló, rét is szólótól álló birtok, rajta Igen szip url lakás ás gazdasági ipOktelrkel, esetleg teljes ilő ts holt telueretéssel együtt. 10 hold aső őbtrtok nagy ipülttial a fdt-hincl hegyen. 10 ho\'d szántó, rit és gyümölcsös Sas-bsdbegyen, rijta lakéház is latállóvaL 5 holgas szóló éa gyümölcsöa Igen szép épülettel a bagolal hegyen. 4 hold szóló. Igen síip épülettel a aaentgyőrgyvárl begyen. 1 hold azántó a temető utmenü dűlőben. 2 hold szőlőbirtok csertől hagyen, rajta Igen Jó épülettel. A város minden utcá|ábaa több kisebb-nagyobb emeietea és KHdsilales bér- <a lakóházak, közöttük üzlet éa magánházak ma még nagyon okáéért — a környékező vároaokhoa vtssoayttvs — Nagykanizsán majdnem a feléért lehat még váaárolnl, ezirt a|ánlatos az Ingatlan vétaTekkel sietni, mert az áremdkedia már Itt is iszlelbetó, Bővebbet: aosél Igaéo IngaUanfos-galml Irodája, Nagykanlzaán, Horthy Miklósul 2. azám. W89 rádiókészülékért, gramofonért, ha vesz nálam Telefunken vagy Standard rádiókészüléket, efektro dinamikus hangszórót 6—18 havi részletre Szabó Antal rádió- éo gramofon-osztálya. 1932 február 7 ZALAI KÖZLÖNY T Csak Kanizsán vásároljunk! Dunántull Gazdaság! Szeszgyárosok Szeszflnomitó Részvénytársasága Enaéhtl klrálya4-t*r I*. Szeaz finomító, ram-, likőr-, konyak ét sóaborazeszgyár. gyártmányai a legjobbak él legolctákbak. Eladás iigyhu és Uosiiyben. Kényvak, zeneművek, folyóiratok, naptárak, papíráruk-, Iré- és ralzszsrek, Qzletl könyvek, hangszarkellékek tegiobban kaphatók Flsc&el kVnyvkereskedésben UoriOy Mlktaa-ar I. Ooaáa" hírneves éa közkedvelt sa-vinyitolt kápoazta I kg. 44 flll. l/l kV gról Andrásy-féle laavaj 80 flll. 1/4 kg. íilelei * raplataaajt SO flll. tmt, IlUfit. Ilik uil itottUa bált* Siampf Zsigmond Ite. a Iiinaiiiiahla HagyXanlm*a KULCSÁR vegytiszlHé, ÉS HUPPBRT ruhafesté és gBimnigyár gynjtőtelepe Nagylcanlstaün, HortÖy MlKlós-ut 1. M. 3. a/tó Képviseli: FfscOoI Térte. Mozaik vászon Linóleum Cooaw wíayag leszállított árakon kapható Hlraoh és Szag6 Kflrféaxeknek kerftószUweget legolcsóbban, felles ládákban Is Stern üvegesnél Erzsébet-tér 14. Telefon 196. \' Legújabb tavaszt modell-ujdonságok legolcsóbb árban ROTH LAURA divat-szalonjában kaphatók Horthy liklói-it 1, Yámháx>alofi STERNBERGER GYULA festék-szaküzlete, kefe, ecset és háztartási cikkek legolcsóbb beszerzési helye T«r.lon J Tilttoa 397 EnatbaMér IT. 397 (volt Szarvaa Szálloda mellett) Gallér űasOfda Pdlcslcsnál Halló I Hölgyeim I , Megérkeztek a legújabb kalap- niodelljeim.--Átalakítások modell urdu legjutányosab-bsn készülnek Kuíiner XXSEÜZ Egy próba megrendeléuri meggyőződhet, hogy fűszer- és gyarmatáru legolcsóbban KAÜFMANN ÉS BIEN cégnél (cégi. Blen CdborJ vásárolhat. Enaébef-fér 19. MM. (volt Szarvas szálloda épületében) Telefon 329. kötéláru kicsinyben és nagyban legolcsóbb TI boltnál, EMvBs-tér 33 a ló soOase drága 1 A„Cnkorka Királynál" léllgyflmfllcs minden a legolcsóbb, mert mindig fói aa Hetter Gyula n: a M nagyban legolcsóbb Háth IgnntiA oágnél Sí rém éa Klein udvarban. Nagy ndlaaslék url éa női divat-, lelHOll- éa rőiilddrukhan Perlsz és Beck a „Haltra" dlvatáruhézban ■ Magyar József uri és nöl cipész Erzsébst-tér 15. alatt Uj azabásxatl ás varró-tanfolyamra tanulókai felvesz Fekete Margit amgol francia dlvatuMalonfa Fő-aí 22. - Kifutóleány felvétetik. Eszterházy felvágottat Legjobb I Megbízható I OIoaA I stauffer dobozna- és trappista* SAJTOK minden fdszertlzleiben I Rnr nlaiiáa 25 Ulert41 wlebb Dur DlaUaa. házhoz szállítva M fillér literje. A bor elsőrendű ktltón- azedett ojtvánv, édes, erőa, fehér, jőaa- matu. Megrendelhető Simon IsimIn hentes, szőlőbirtokosnál Klélcanl- aadn, VawastlM-uí X Folyó hó 9-én nagy álarcos báli rendex Felatt Abelné PrISfi-at 39. tx. Teleky FC futball csapata farsangi álarcos bált rendez f. hó 7-én, vaaárnap HorvóíO Ferenc vendéglőjében. Teleky-ul 43. zscieaMi; 20 nirer. F. hó II-én, caonkcaUlőrtOkőn HonxHQ Jancsi zenekara cigánybált rendez a Horváth-féle vendéglőben, Teleky-ul 43. szám. BeMaMlf » fillér. WlgUrauHi. Öltönyöket csak Szents János angol url szabónál rendelje meg. Klalaaysst T. Üzletház, nagy vevőkörrel, 20 százalék bérhaizonnal sürgősön eladó. Clm a kiadóhivatalban. Berény József és Fia RagykanlxM Ékszertárgyakat saját műhelyünkben készítünk és javltunk. Tel. 265. Péosváradi liszt éa péosváradi sajt a legjobb. Lerakat: Horthy Mlklóa ut IS. Dobrln. Mcaőivó. BEE felmexbál az „Utolsó Garas" vendéglőben. Szivei pártfogást kér ndsíya «:. Renrfesőaőg. Egy National Cassa, egy 4 ajtés Werthelm Cassa, egy nagy antik diófa ebédlő asztal eladó. Megtekinthető a II IVfArl^iir" paplrltereakeöéaben \' H IMA NagyUanlrcsa. HortOy M.-u Friesz Jenő, Erzeóbet-tér 2 Tervez és készít: KOzpontl fűtést, vízvezetéki és egészség ügyi berendezéseket, csatornázást és szivattyúkat, valamint vasszerkezeti munkákat szakszerű kivitelben és jutányos áron. , Fftzelék magvak Bazdaaági magvak GydmBlosfa permetező szerek Műtrágyák kaphatók : Orsxdg Jóxscf agmi Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bírósági palota melleit). Ingyen öirdeiést nem adhat a „Zalai Köxlöny", de ezen az oldalon mindenki pár fillérért hirdethet. Kereskedőnek, iparosnak érdeke, hogy mindenki tudja: mindent meg lefiei kapni a kanizsai Uxleielcben. Keszthely legrégibb vendéglője Hajdu-utca sarkán családi okok miatt kiadó. Átvehetó berendezés megvétele és egy évi bérbiztosltás mellett. Érdeklődni Melzler Károlynál. ZALAI KÖZLÖNY imjehrt* 7. szándékozik venni, tekintse meg dúsan felszerelt raktárunkat Minden igényeknek megfelelő Hálók, ebédlők, uriszobák, szalonberendezések Konyhák, előszoba-berendezések fa mindenféle kárpitos-árukban Nan választék. Olcsó árak. Kedvező fizetési feltételek. KOPSTEIN BÚTORÁRUHÁZAK Nagykanizsa, Horthy Miklós-ut 4. Sopron Szombathely — . ■.. .. ■■■ ■■ sntiqmHvyvait vuMMm saját termésB Óraimat lltereokiot .iá árusítom: Petjir mtstt bor ... SO fillér Bufftmdl tWi ... 30 fittét na!*............40 aiiér Ugr.rwMH?. tájborok Horthy Mlktós-nt 87. »i. alatt legkevesebb 25 literes léteiben olcsó árbsn kapható. Orosz. MdtBmeg kiárusítás I \' m^íSk^ííc\'í\'hUuiií ií * fel- sserdések, vas- és léMlpsrl szerszámok, vízvezeték alkatrészek, mezógaidaaigt 2tlwk,éptHe*-é.Uütunss«lájuk, maé.a paSIAi.kh.lv porfestékek műszaki anyagok, kftszflrflés fcníkóvck stb. stb. vasáruk s Ktthler Testvérek, utóda Kutsssy-Mte vaiitrasakaáéshtn NagykaahM, Bltvóa-tár 30. szára alatt olcsó áron kláru-slttatnak. m 2708(1932. Faárverésl hirdetmény. F. hó 9-én és 11-én, mindkét napon reggel 9 órakor a kisförhénri felsőhegy-kapunál megkezdődő árverésen 197 halom ágfát olcsó áron eladok. Nagytan taán, 1932. évi február 6-án. „, Polgármester. 646 □•öl telek, Jelenleg széntóffild, nyitandó utca mentén eladó. Cim a kiadóhivatalban. Nem tudja* milgen rádióé vegyen? Forduljon bizalommal QuHftwr villa mosás rádiószakiizletéhez I fi iegönzelleneb-bü! azt a készüléket fogja kiszolgálni, mely az ön igényeinek és erszényének legjobban \'\'megfelel / Qultiner minden jó gyártmányt tart, nem lerakata, nagy képviselete egyik gyárnak sem. Gondosan szereli antennáját és villamos vezetékét. Qatttnar-nél igénybeveheti az összes gyári omm- és litzlat-kedvezményoket. Nemcsak rádiókban talál nagy választékot QoHtnrr-né/, de minden más vil/amos-sági cikkekben is. Qutttnrr a legrégibb villamos magánvállalkozó Nagykanizsán. Gondos, szolid éa olcsói Qutttner rillamas- és rádiószaküzlete Cstngezy-uí 1. Telefon 3-94. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 2632/1932. Árverés) hirdetmény. A vagyonváltsági földeken termett s a városi közlegelön (Práter) kazlakban tárolt mintegy 600 q széna nyilvános szóbeli árverésen folyó hó 15-én délelőtt 10 órakor a városháza kistermében (I. em. 12. ajtó) eladatik. Venni szándékozók tartoznak az árverés megkezdése előtt készpénzben 400 pengő bánatpénzt letenni. Az árverező vevő köteles lesz a szénát 8 napon belül elszállítani és a vételárat a városi mérlegen történő má-zsálás eredménye szerint készpénzben azonnal kifizetni. NagytenteMi 1932. február Sí Polgármester. Asztali- és fajborok ISO lltorenktnt M fin. kapható Dr. UCmCBlR borkeretkslé), «s_Csengery-.t 31. Hu eier vigyázzon egészségére és igyék Resedei vizet. mely hólyag, vese és gyomorbántalmaknál kitűnő hatású. iMtotó illa fluMUla. A volt Regeitsperger-féle összes keszthelyi ingatlanok egyenkint, vagy együttesen azonnal! eladók. Érdeklődni lehet a Nagykanizsai Takarékpénztárnál. Nyomatott a Délzalal Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly). 72. évtolyam 31 uíd Nagykanizsa 1932. február 9, kedd Ara 14 fillér ZALAI KÖZLÖNY Sserkesitfoég ét kiadóhivatal: Keszthelyi ffckkladóhlvalal Főot 6. tiim. Koantb-utea 32. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Előfizetési ára: egy hóra « pengó >0 fillér Sserkess tőség! és kladóhlvatall telefon: 78. « It PIds pápa koronázási óvfordnlója Budapest, február 8 XI. Pius pápa megkoronázásának 10. évfordulója alkalmából tegnap délelőtt Serédt Jusztinián bíboros hercegprímás a budavári koronázó főtemplomban ünnepélyes bálaadó szentmisét pontifikált Serédi hercegprímásnál szombaton délben a kormányzó tett látogatást és közel egy óra hosszat Időzött nála. A* uf földművelésügyi uilnls.sz.tcr átvette Qlvatalút Budapest, február 8 Purgly Emil földművelésügyi miniszter ma délben-lette le a hivatali esküt a kormányzó kezébe. Eskütétel ulát) a kormányzó kihallgatáson fogadta az u) földművelésügyi minisztert, aki ma vette át tiivMalát. A hivatalba lépő minisztert a földművelésügyi minisztérium llszjlkara nevében Mayer Károly államtitkár üdvözölte/\' n kM uabadenboeaAJtotMfc Németsrazág tiltakozott Genfben Berlin, február 8 A Memelvidéken történt litván túlkapások ügyében német részről lépések történtek Genfben a Népszövetség tanácsánál, ahol külön tanácsülés összehívására lettek javaslatot. Azonkívül a német kövei Kov-nóban Is tiltakozó nyilatkozatot nyújtott át. Memel, február 8 mtcherí a direktórium elnökét pzabadonbocsájtották. Eltávozhatott a kaszárnyából, a melyben eddig íogva-tartották, lakásán azonban további intézkedésig a kormányzónak rendelkezésére keli állnia. Hason* módon lakásában internálták Pnschusf, az Országos direktórium igazgatóját Qytbfttt a magyar profi csapat Egyptomban Alexandria, február 8 (Éjszakai rádlójtlentés) A Ferencváros-Hungária—Újpest játékosaiból összeválogatott professzionista kombinált csapat egyptoml túrája torán hétfőn 4:0 (l:0)-ra verte Alexandria válogatott csapatát. cikloo pUMtitott Reunion szigetén Pária, február 8 (Éjszakai rádiójelentés) Borzalmas ciklon pusztilott Reunion szigetén, amely teljesen rombadöntötte Saint Uenis városkát. Salnt Paulban Is »ok ház összeomlott. Egyelőre csak 45 balodról szólnak a jelenlések. A pénzügyminiszter előzékenyebb bánásmódra utasit/a a pénzügyi és ádóhivataii tisztviselőket Budapest, február 8 (Éjszakai r\'ádlójetentés) Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter ugy a vidéki pénzügylgazgalóságok, mint az adóhivatalok részére körrendeletet bocsájtott ki az adófizetőkkel szemben tanusífandó magatartásról. A rendeletben rámulat arra a pénzügy, miniszter, hogy a nehéz gazdasági helyzet és a súlyos adóterhek követ keztében igen gyakran - és mind-sttrübben fordulnak a felek különböző felvilágosításokért a hivatalokhoz. Épp ezért elvárja a pénzügy- miniszter, hogy a tisztviselők és alkalmazottak a jövőben még fokozottabb mértékben fognak figyelméé magatartást tanúsítani a felekkel szttnbert. A megnemfelelfi bánásmód és magatartás szigora fegyelmi büntetést von maga után. Anglia a világ fegyverkezésének messzemenő leszállítását követeli Franciaország hajlandó jelenlegi fegyverkezési állományát korlátozni Oenf, február 8 Az általános leszerelési vita ma megkezdődött. SUmson angol külügyminiszter indítványozta, hogy az értekezlet állapítson meg határidőt a leszerelés kiinduló ponljául. Szembeszállt a francia biztonsági elmélettel és elfogadta tárgyalás alapjául az egyezmény javasolt tervezetét Különösen hangsúlyozta a gázháboru is tengeralattjárók beszüntetésének fontosságát. Az angol kormány neveben a vitag fegyverkezésének messzemenő leszállítását, mlntecy 25%.os csökkentését követelte. Állandó leszerelési bizottság felállítását kívánta. Tatdleux francia külügyminiszter kijelentette, hogy a béke biztosítása és a fegyverkezések korlátozása csak ugy lehetséges, b a valamennyi államra kötelezi általános nemzetközi biztonsági és garancia rendszert állítanak fel. Franciaország fegyverkezéseit máris leszállította és hajlandó meghatározott Időre pillanatnyi fegyverkezési állományának korlátozását minden külön fellétel nélkül elfogadni. Tatákat ezután Ismertette a francia Íivaslatol. Ezután az általános vitát edden délelőtt 10 órára halasztották. Elkeseredett harcok törtek ki ujbi$l Sapey körül Japán « klnal kikötök semlegesítését követeli elfi. a ssngkaU hadműveletekre.. Az Összeget kötvények kibocsátásával teremlik elő. A japán léglhaderflt súlyos vfsz-leség Jrte. Két gépe összeütközőit a levegőben, egy pedig motorhiba kö-vetlnzMben 4000 láb magasból lezuhant. Mind a három gép pilótája és személyzete szörnyethalt. Az aránylag nyugodtan eltelt vasárnap után hét/ón Sapeytil északkeletre Ismét hevesen fellángolt a harc. A Japán kormánynak az a javaslata, hogy Kína fontosabb kikötőit tegyék semlegessé, nagy megütközést keltett Washingtonban. A javaslat ugyanis azt jelenlené, hogy Kínát ismét szétszakítanák és feldarabolni*. A végrehajtások további korlátozása, a 33-as bizottság megszün-t tetése, az adósságok elengedése, a jegyzőknek az adóbehajtás alél való mentesítése foglalkoztatta Indítványok alakjában Zalavármegye klsgydlését A vármegje nem tudja kifizetni m tisztviselőit London, február 8 Közzétették a Ispán -kormánynak s Népszövetség titkáraágához intézett jegyzékének szövegét. A jegyzék hangsúlyozza, bogy a tegnapi megerősítések Célja csupán a japán alattvalók élet- és vagyonbiztonságának megvédése. A Japán kormánynak Sanghalban nincsenek politikai cél jai,. a hatalmak érdekelt és Jogalt nem fogja megsérteni. A Sanghal körűi működő klnal légi haderőket 26 repülőgéppel megerősítették. Ezeket a gépeket Európában és Amerikában kiképzett klnal lisztek vezetik. Shlozava japán tengernagy harctéri jelentése szerint a Japán csapatok torpedórombolók tü- zének nil fIkiresin pártra Páncélos autók támogatásával azonnal Megtámadták áz ellenséget, a csapatok másik része délután Szállt partra. A Japán repülők bombázták az ellenséget, amely erősen ellenáll. Ke(ly angol tengernagy a kínál parlamenttel és a kínai halóságok feleivel ismertette az \' uj békejavas-latokaf, amelyeknek céllá a Sanghal körüli helyzet javítása Volna és amelyek azt ajánlják, hogy a klnal csapatokat bizonyos garanciák ellenében vonják vissza Sanghalból. London, február 8 (Éjszakai rádiójelentis) A japán kormány 40 millió Yent irányzott Zalaegerszeg, február 8 (Saját tudósítónk telefonjelentése) Zalavármegye héiffii kisgyülése a különféle megyei átíratok közül néhány érdekeset Is tárgyalt így csatlakozott Szeged ama indítványához, hogy a végrehajtások korlátozását terjesszék ki az iparosokra és kereskedőkre Is, a köztartozások fizetésére pedig adjanak 1932. végéig kamatmentes kölcsönt. Kovács Sebestyén Miklós indítványozta, hogy a mezőgazdasági munkásság érdekében az Időszaki munkások szerződésére vonatkozó rendeleteket módosítsák. Felsorolta az eté-ren. fennálló anomáliákat, to P1- a letenyei járásban sokszáz munkás nem ludja megkapni a megszolgált járandóságát. Kegbvlch János az érdekképviseleti alapon való választás érdekében és a gyülekezési tilalom ellen tett javaslatokat. A kisgyűlés nem tárgyalta azokat. Bosnyák Sándor és társai az országot fenyegető válBág legfőbb okának a mezőgazdasági krízist látják. Különösen aggályosnak látják a bank, tőke és kartell érdekeltségektől túlzsúfolt 33 as bizottság működését és a kartellek rideg uralmát. Ezek megszűntetése érdeWbw fel- iratot indítványoznak. Kovács Sebestyén Miklós nem tette egészen magáévá a Javaslatot. Károsnak tartja, bogv az ellenzék kivonult Ji. 33-as bizottságból. Módosító indítványt tett. Szentkirályi Gyula türelemre Intettf a kisgyűlés tagjait. Végűi is az összqúteti iudilvány kat egyeztetve fogja a kis-------- törvényhatóságnak javaslatba hozni kormányhoz intézendő felterjesztés végeit. Sümegi József indítványozta, hog| Írjanak fel a kormányhoz, hogy a hitelezők engedjék el az . adósságok 30-40 százalékát. GyömOrey Qjölgy UU*Ofcl,üál» a ZALAI KÖZLÖNY 1932. február 10. szában hangsúlyozta, hogy a meglévő bajokon erőszakos eszközökkel nem lehel segíteni■ Vajda Ákos indítványozta, hogy a községi jegyzőket mentesítsék az adóbehajtás alól, hanem végezzék azt az adóhivatalok. Az IlyenértelmB javaslatot a kisgyűlés egyhangúlag magáévá tette. A vármegyei számvevőség jelenlése szerint az egyes községek vármegyei hozzájárulásai olyan nehezen folynak be, bogy a megye nem tudja fedezni az nSetmény-azfikségletet. Ezért elsősorban az özvegyek és árvák kapják meg járandóságalkat, aztán a nyugdijasokat elégtük ki vagyoni viszonyaik arányában, mig a jegyzők közül csak azok kapnak fizetést, kiknek vidéken Iskoláztatott gyermekeik vannak. A kisgyűlés után a törvényhatósági segítő bizottság ülésezett A fölspin bejelentette, bogy a minisztériumi ellenőrzés a megyében az Ínség-segélyezés ügyét példás rendben találta. Az ínségesek létszáma 42309 ■ vármegye területén, kiknek segélyezésére a földművelésügyi miniszter 131\'/\' vagon gabonái irányzóit elő, ebből 92\'/s vagon elfogyott, a még rendelkezésre állón IdvOl 24 vagon kell, amit a főispán kélt ét a miniszterelnök meg is Ígért. A népjóléti minisztérium 48.000 pengőt folyósított, ebből 34.000 P elfogyott _ Egymillió aláíró kéri Hindenburg megválasztását Berlin, február 8 (Éjszakai rádiójelentés) A Hindenburg elnökké jelölésére gyűjtött aláírások száma hétfőn este meghaladta az egymilliót. Mlss Hungária szerencséje Niziában Nizza, február 8 Egy Felaő-Kínában élő német selyemgyáros, aki most Nizzában tartózkodik, megkérte Misa Hungária, ixunpel Icának a kezét A leány Id-séretében levő édesanyja férje megkérdezése nélkül nem akart dönteni a komoly kérdésben. Mőlárás A nankaalsMt meteorológiai megfigyelő Jelentések > Hétl&i a Mméntk-UT Reggel 7 órakor —é-8, déluttn 2 órakor +3-2, este » órakor -0-7. (Éltzakai róMItkntH) • ttaf Etel li sri SvhlMlyatl íassr- Kit? Választások és a református templomépítés ügye foglalkoztatták a katolikus egyházközség alakuló képviselőtestületi gyűlését Nagykanizsa, február 8 Vasárnap tartotta alakuló közgyűlését a nagykanizsai római kalollkua egyházközség képviselőtestülete. A közgyűlés előtt a fél 11 órai nagy-mite keretében az újonnan választott képvisclöicsltllefl tagok P. Deák Szulpic plébános beszéde után, az oltár előtt letették az esküt. A közgyűlés a fehérteremben volt, azon a képviselők majdnem teljes számban megjelentek. Állva hallgatták végig P. Deák Szulpic egyházi elnök megemlékezéséi XI. Plus pápa decennlumáról. Dr. Dómján Lajos gondnok jelentést tett a január 24-iki képviselőtestületi választásokról, amikor Is 41 rendes és 27 póttag (részint a kisorsoltak, részint ujak) kerüllek választás alá. Válatztá»ok A közgyűlés világi elnökké egyhangú lelkesedéssel dr. Fábián Zsigmond kormányfőtanácsost, másodelnökké ugyanígy dr. Tamás János ügyvédet választotta meg. Kelemen Ferenc bankigazgató Indítványára a képviselőtestület kandidáló bizottságot küldött U a tanácstagok és bizottságok kijelölése végett. P. Deák elnöklétével a dr. Tamás jánot, dr. Hegyi Lajos, Babochay Oyörgy és Barbarlls Lajos tagokból álló bizottság visszavonult és megejtette a jelölést, amit azután a közgyűlés egyhangúan elfogadott. Eszerint az egyházközségi tanács a következő tagokból áll: Aigner Oéza, dr. Almáaay Qyula, Babochay Oyöigy, Barbarlts Lajos. Berlin Qusztáv, Béres János, Dedovácz Béla. dr. Dómján Lajos, Flló Ferenc, Orimm Emii, Halvax Qyula, Kelemen Ferenc, dr. Hegyi Lajos, dr. Králky István, Lányi László, Nemes Oyörgy, Németit Mihály, Rledlmayer Károly, dr. Sabján Qyula, Slampf Zsigmond, dr. Szabady Lőrinc, Szabó Qyőzö, Ujváry Oéza, Varga István, Vlczenty Árpád. Póttagok: Benczik József, Iván János, Kiss János, Lausch Károly, Plander Boldizsár, Miklós János, Polonyi Oyörgy, Somogyi Imre. Számvizsgáló bizottság: Kalamár Mátyás, Koslein Ferenc, Vörös Oábor. Felszólamlás! bizottság: elnöke dr. Maiek László, tagjai Flala Ferenc, dr. Knausz László, . Martlncsevics János, Viczenty Árpád. Igazoló bizottság: elnök dr. Révfy Andor, tagok dr. Almássy Qyula, Árok István, Bertln Qusztáv, Kostein Ferenc, Marilnek Qyula. Központi tanács (a nagykanizsai, kiskanlzsai és palini egyházközségek közös ügyeiben) elnök Deák Szulpic, tagok dr. Fábián Zsigmond, Ujváry Oéza, Babochay Oyörgy, Kovács Illés, dr. Szabó István, Mátés József. Esferesl kerületi tanácsba delegált lag dr. Tamás János. Dr. Fábián Zsigmond világi elnök a megválasztottak nevében köszönetei mondott és Ígéretet telt a hitközség felvirágoztatása érdekében az odaadó munkásságára. A református templom ügye Ezután Indítványokat tárgyalt a képviselőtestület. Általános figyelem és zajos helyeslés kitérte P Deák Szulpic plébánosnak a református templomépítés ügyében hozzá Intézett kérdésre adott válaszát. — Tisztelek minden vallási meggyőződést, — mondta a plébános — engem senki felekezeti békebontással nem vádolhat, hiszen csak kél hónappal ezelőtt ehelyen szögeztem le ezügyben a meggyőződésemet. Senkivel harcolni nem akarok, tisztelem bármilyen fe\'ekezetfl embertársaimat, hiszen senki sem maga választja a vallását, hanem bele születik. Mindenki vallásos meggyőződése előtt kalapot emelek és tisztelem, aki azt hűségesen ki is fejezi. De nem engedhetjük meg ránk nézve sérelmes dolgok megiörténését. Kifogásom a protestáns testvérek templomépllö akciójával szemben csupán ciak az, hogy a mi templomunk közvetlen szomszédságába, a Horthy Miklós uton szándékoznak azt épilenl. 26000 nagykanizsai katolikus követeli, hogy a város más helyén építsék fel a református templomot I (Taps, éljeuzés). Nem akarok felekezetles-kedfd, sem békebontó lenni, értékelem a protestáns-lestvéreket és kell is, hogy mint magyar emberek összefogjunk és együtt dolgozzunk a haza falpraállitásán, de a protestánsoknak is van, nekünk is lehetnek sérelmeink, kifogásaink és iiyen az, hO|fy a református templomot ne építsék a mienk tövébe. (Zajos helyeslés.) Különben is, ha majd eljön az Ideje, a mostani plébániatemplom helyire hatalmas, kéttornyú bazlUka épül t» akkor a kél felekezet lemloma még inkább zavarná egymást a közelségével Pedig előbb utóbb az évről-évre gyarapodó, ma 26 000 katolikusnak is kell uj templom, mert a meg- lévők már kevesek, hiszen amikor tzázéve és még több, méretezlék őket, akkor még csak 2000-2500 volt a katolikusok lélekszáma. Kívánom, hogy a Jó Isten áldja meg reformátusaink törekvését és örömmel is nézem, hogy temlomol építenek, csak máshova építsék azt. A képviselőtestület ezután zajos taps közben, egyhangú helyesléssel elhatározta, ho«y feliratban fordul a telektulajdonos herceghez, bogy ebben az ügyben a kalollkua álláspontot juttassa érvényre. Több belső llgy kerüli ezután szőnyegre, majd Deák Szulpic hangsúlyozta, bogy a hitközségi képviselőtestületnek élőszervnek kell lenni, gyakrabban kell összejönni a jövőben és minden katolikus ügyben megfelelő aktivitást kell tanúsítani. TandceMé* Ezzel a közgyűlés végelért. Utána a tanácsi eskütétel és alakuló tanácsülés következett, amelyen gondnokká 6 évre dr. Dómján Lajosi választották meg, a Jegyzői leendők ellátásával továbbra is Oozdán Ernőt bízták meg, az adókheló bizottságot pedig a kővetkezőkben választotta meg: elnök Deák Síulplc és dr. Fábián Zsigmond, tagolr Aigner Oéza, B»bochay Oyörgy, dr Dómján Lajos, Kotlein Ferenc, Poiay József, Pusovszky János, Stampf Zsigmond, dr. Tamás János, Ujvánr Oéza. A méregkeverő aásxQflyok bünpere a táblán Budapest, február « A budapesti ítélőtábla ma déMőtt a tiszazugi arzénes bünperes egy csoportjának tárgyalását kezdte meg. A per vádlottjai a szolnoki törvényszéktől a következő büntetést kapták: özv. Takács Lajosné halál. Beke Mihályné életfogytiglani, Pápai Pe-rencné 15 évi, Fazekas Mária 10 évi, Cser Lajosné 8 évi és Nagy Károlyné 5 évi fegyház. ítéletre valósi Inüleg szerdán kerül sor. \' Ma, húshagyó kaddaa Markó-féle vendéglőben farsangi est clrányzenévei. Kit! Kit szerettem az éjjel? Kit? Liane Hald, Petrovich Ssvettszldv VÁROSI SZÍNHÁZ Kedd-szerda, február 9-10. Kit? 1932. február 9. ZALAI KÖZLÖNY Farsang-vége Vasárnap és hóttíí báli és estélyi Krónikája Nagykanizsa, tebruár 8 Széliében panaszkodunk, hogy nom jó az idei farsang, nincs kedv, nincs pénz, de azért mégis soha még olyan raulolt nem volt atarsangt naptár, mint nz Idén. Az utolsó héten legalább Is nincs este, amikor ne lehetne valahol láncolni. A vasárnap ktllönösen gazdag volt A Kereastény Tisztviselőnők álarcos bállá a Polgári Egyletben volt. A felvonuláson csupa ízléses, szép és kacagtatóan vidám Jelmez nyújtott igen mozgalmas éa Jólesőn tarka farsangi képet Különösen sok derültséget keltett egész éjszaka a pompásan sikerült CbapUn (Mázol Lulu) éa a zóldfátyoloa hölgy (Németh Jenő). Műsor Is volt Sekulla Mllloa temperamentumos, szép apanyoltáncot leitett Marki Jenóvel. Berlin Gizi, Ntrnih Jenőné, Walieurszky Béla zamatos humorral, aok kacagáa közepette paraazt-egyfei-vonásoat adtak elő. A rendezőség fáradozását díszes éa nagy közönség és ritka meleg, családias hangulat Jutal-mssta, ami reggelig kitartott. A megjelentek közt volt vitéz Barlay János ezredparancsnok és dr. HegyI Lajos polgármesterhelyettes is. Ax EvangeUkua Nőegylet az Evengailkua Otthonban kedves, családias mflaoroa eatélyt rendezett Itt derűit oak kl, hogy csendben Is milyen értékes, szép és nUntelen akttvl-táasal fejlődik a kanizsai evangellkus család belső élete. Ezt az estélyt például a KIE, az evangellkus ittak csoporttá rendezte. De leányegylete ls van az Ev. Nőegyletnok, amely a tea körtll szorgoskodott Nagyszertlen Induló zenekara Is van a KIE-nek, ami Igen kellemesen mutatkozott be ÖM 8ándor ügyes vezetésével. Az ev. énekkar Vánkos Jenő tanár vezetésévél szerepelt dicséretesen. Szekeret Sándor lelkes szavalata után Lajpilg Ilus énekelt Szép-caengésll, alma, nagy kiterjedésű hangja, ló technlkála kitűnő Iskolára vall. Nagy sikere volt újráztak ls. Sok derűt fakasztott az egyesület műkedvelőinek egyfelvonáaoaa. BdAm Mlcl. Babtci l/areno, Oomírni Ferenc, Magyar Frigyes, UU Sándor, BOhrn László lígyeskűltek benne. A hltteatvérlség nemes demokráciája a csillogó uniformistól az egy szerű rendőrig a teázó lehérasztaíok köré gyűjtötte és pompás hangulatban Utt tartotta ax estély réazt- A Kereskedelmi Alkalmazottak álarcos bálja zsúfolásig megtöltötte fiatalsággal, szebbnél-szebb Jelmezekkel a Kaszinó termelt. Ott torrt, kavargott szikrázott az ifjúság ragyogó Jókedve a vidám parketten olyan hangulatban, ami ritka éa annál értékesebb manapság. A figyelmes, odaadó rendezóbtzottaag mindenre gondolt és gondoskodását páratlan Jókedv Jutalmazta. ötletes volt a tiroli alaphangulat amit SzaM Plata kitűnő M Izléoes rendezéséljen a ttroll táncünnepély ala* Ctt meg. Éjfélkor 24 leány és 12 tlu Jlta ezt Igen nagy tetszés mellett. A hangulatcslnáláanagymestere a Kaosz-Jazz adta a bált muzsikát ls. Ezt a azé Een működő, most la a munkanélküli ollégák felsegélyeséeéért fáradozó egyesület több érdeklődést érdemelt volna a munkaadók részéről. A gtBiBáxlun cserkészel tényes Blker legyében rendezték ünnepélyüket a zsúfolásig megtolt tornateremben. Ami ötletet és ügyességet csak ki tud csiholni a cserkésznevelés a fiatal dláklelkekból, az mind felszínre került a háromórás műsoron, amit a gimnázium kiváló zenekara nyitott meg, maid Irredenta cserkész-Jelenet következelt, amelyben Wagner László, TOrOk Ijijos. ™glr János, Koslein László, Anlmann ™ SlrlM E. arattak meleg sikert Szoildr I. Ügyes szavalata után a prect-betanított énekkar Beethoven és irtutwrr dalokat adott elő nagy tetszés mellett Végül egy kis bohózatban KII-""" 0y., PurfT Gábor, Gyarmat! K., r\'M György és Kla Antal tették pró-oara a nevotöizmokat. A hatalmas md-7?" hosszabb szünet választotta ketté, szünetben a megéhezett közönség az ^V-VWw/»^IVV¥M>A/lA-rLfir-J1JJ--■..............-...... utolsó morzsáig kifosztotta a Bzülők Jóvoltából roskadásig megrakott büf-fét. A Jószívű adakozóknak ozuton mond köszönetet Barma István dr. kegyesrendi tanár, a csorkészcsauut parancsnoka. A Keresztény Nőegylet álarcos jelmezbálja hétfőn este volt a Kaszinó termeiben. A logtényesebben BlkOiült farsangi mulatság volt a keresztény urltársadalomnak ez a karneválja, amikor bucsut mondott a sok tánooakedvtt ember a ragyogó báltermek örömeinek. Disztingvált, díszes közönség töltötte meg a nagyteimet mire megkezdődött a maszkák felvonulása. Ilyen aok Igazán szép és értékes, Otletesnél-ötletesebbJelmezt egy bá3 este csillogó keretében nem egyhamar Jegyeztek fel Nagykanizsa báli krónikát Csak néhányat mejegyzünk közülük: lakolás tlu, mimóza, azobaoloa, arisa-tokrata-duo, ooer dame és bab, beduin. Miki-egerek, Jazzband tengerész, ma-gy ar-pár, apaos-pár. kanári, la garoonne, mandarin, rokoko dáma, baby, apród, hollandi leány, görög nő, hajnalka, csillagos ég, sakk. Matuska, Chaplin, plroa kéz, paletta, atb. A bál megnyltáaa után Lalpzlg Ilus és BIHera Béla, a két kedves Mlkiraaua, eredeti táncot lejtettek, Pintér Ibolyka és Markó Jonő pedig decens, szép apacstáncot mutattak be. Ragyogó arcok, az életöröm dobogó melege a szivekben, pompás, kifogyhatatlan hangulat Jellemezte ezt a bált. A nőegyletl rendezőségnek hála éa elismerés lár, hogy ezt a gyönyörű alkalmat adta a varos uri társaságának a farsangtól való búcsúzásra. A Polgári Olvasókör termeiben Klskanlxsa mulatott De olt Igen sok volt a nagykanizsai vendég is. kOstük vitéz Barlay János ezredes és dr. Hegyi Latos polgára este rhelyet-tes. Annyi embert meg nem látott a Polgárt Olvasókör, százával szorultak ______Bot/_____ ügyes rendezése és buzgósága és az összes szereplők (Kelemen Manci. Kovács Annus, Pápai Manci, Csapó Bözsi, Bolf József, Fülöp József, Varga Jóssal, Tóth János atb.) nagyszerű felkészültsége hatalmas sikert érdemelt ki A nagyszerű előadás után reggelig hangos volt az Olvásókőr a vidám táno-mulatság zajától. — Ma, húshagyókedden este 6 órakor, csak az előadást leszállított helyárakkal megismétlik. Fontos figyelmeztetés! Télikabátot és szőrmét saison után most rendkivill olcsón vásárolhat Slnger Divatáruház- ban. Használja fel a jó alkalmat, saját érdekében győződjék meg vételkényszer nélkül. ötezer pengő kártalanítást kell fizetnie a városnak a Plck-btrtok terményeiért — A Kurla Jogerős ítélete a pénzügyi bizottság előtt Nagykanizsa, tebruár 8 Nagykanizsa város képviselőtestületének péoztlgyl bizottsága szombaton délután ülést tartott dr. Rit-schild Béla elnöklete alatt, amelyen reszt vett dr. Hegyi Lajos polgár-mesterhelyettes ls. Az ülés egyetlen lárgypontja volt, a kúria jogerős ítélete a Pick-birtok ügyében. Or. Prack István tanácsnok Ismertette az Ogyet. Amikor ugyanis a város átvette a Pick-féle birtokot, megtartotta magának a termését ls. Az eladö ezért a termés árának meg- fizetését követelte kártalanításul a várostői, amit a város ellenzett. Az eladó erre követelésével a bírósághoz fordult, amely már az első fórumon megítélte a követelést. Fellebbezés folytán az ügy a Kutla elé kertit, amely magáévá tette az alsó bíróságok Ítéletét és kötelezte a várost a mintegy 8000 pengő kártalanításra. Az ügyhöz többen hozzászóltak, majd a bizottság a jogerős Ítélet tudomásul vételét javasolta a képviselőtestületnek. A csecsemő korában 60 pengőért eladott 13 éves leányanya sorsa Zalaegerszeg, tebruár 8 Borzalmas bűntettnek jött néhány nappal ezelőtt nyomára a zalaszent-mihályi csendőrség. A nyomozás során megdöbbentő keresztmetszete tárult fel a vándorcigányok minden emberi érzést nélkülöző életének. Sárközi Mihály vályogvető cigány még a békeévekben sokáig lakott Zalaszabar községben. 1915-ben szülelelt egy kisleánya Sárközlnének és a gyermeket egy éves korában eladták 60 koronáért egy városhodászi cigány-családnak. A városhodászi cigányok csak egy évig .gondozták* a csecsemőt 8 azok is eladták 60 koronáért Károlyi Qyörgy és vad- házastársa, Horváth Erzsébet szettt-mihályi cigányoknak. Tizenhárom éves korában a leányt elcsábította nevelőapja, Károlyi Qyörgv. A viszonyból fia született a leánynak. Az elmúlt év Őszén Károlyi ráparancsolt az akkor már 16 éves leányanyára, hogy ne adjon többet enni 3 éves gyermekének, hadd pusztuljon az el. A ..leány nem volt erre hajlandó, mire Károlyi maga megölte a gyermeket és holttestét elásta az erdőben. A csendőrség most jutott nyomára a borzalmas bűnténynek ét ugy Károlyit, mint vadházaslársát őrizetbe vette. M.jcü\'-i T^lll*L,IJI!ulMrr 3tymi - * Vfil.MJllll* . NAPI HÍREK NAPIREND FabrasAr B, h, Kőm. katolikus: A. Clrll. Protsstáas: Ablgail, Izraelita : Adar hó 2 Városi Mazaflni és Könyvtár ayttva csütörtökön és vasárnap délelőtt tíMftt 12 óráig. Oyónsnrttri ÍHell szol gálát i t. M végffg a Merkly-Belua gyógyaatrtár Városi Mozgó. ,KH „ éllel-, szellemesen pikáns vigjátik. -Remek kísérő mftsor. Gőzfürdő nyitva reggel e órától este 6 óráig (bétfő. szerda, pintek délatái, kedden égte nap aSkMk). TaL í—IS. — A megyéspüspök Sümegen. Dr. Rótt Nándor veszprémi megyéspüspök Sümegre érkezett és mint értesülünk, hosszabb időt fog ott tölteni — Zrínyi cmlék Qmcp Nagy kanir.sán. Jövő vasárnap, tebruár M én lesz az Irodalmi éa Művészeti Kör Zrínyi-emlékünnepélye, délután 6 órakor, a llceálla program keretétien, a városházán. Előadó dr. Csaba Jenő veszprémi kegyesrendi tanár (Zrínyi politikája), szaval Barioty Edilh, énekel az Ipartestületi Dalárda ée az Irodalmi Kör Vegyeskara. —■ Újjászervezik a Balatoni Társaságot Néhai báró dr. Wlassks Tibor elnök halálával a Balatoni Társaság újjászervezése vált szükségessé. Dr Sebestyén Gyula udv. tanácsos, dr. Cholnoky Jenő egy. tanár, dr. Lkhtenberg Kornél udv tanácsos, Bánó Dezső kormányfőtanácsos, Kupcsay Felicién m. tanár, Diry Béla Igazgató, TIU Sándor tábornok, dr. VoJHts Antal elnöki tanácstagok, dr. $z4fctary János és id. Mangoli Gusztáv, it társaság volt főtitkárai részlvéteiéve! az ügyek átvételére bizottság alakult meg, amely már legközelebb megindítja a propagandát Tervbevették mindenekelőtt e néhai elnök érdemeinek — Impozáns gyászülésen — való megörökítését Is. — A nagykanizsai ipartestület február 14 én délután 3 órakor tartja rendes évi, tisztújító közgyűlését a városháza nagytermében, amelyen való pontos megjelenésre az Ipartestület minden egyes tagját ezúton ls felkérik. — Biblia-est a kis templomban. A nagykanizsai izraelita hitközségnél rendszeresíteti biblia-esték során a 8-ikat tartották tegnap este a kit-tem plomban. Fábián Miksa titkár a biblia szövegét héberről magyarra fordította, amit dr. Wlnkler Ernő főrabbi magyarázott a nagyszámban egybegyűlt hívőknek. — Frontharcosok ügyeimébe 1 Az Országos Magyar Frontharcos Szövetség nagykanizsai főcsoportja értesíti a bajtárukat, hogy folyó bő 10-én, szerdán este 8 órakor a Polgári Egylet éttermében bajiáraiaa találkozót tart, melyre elvár minden bajtársat a vezetőség. — Missziós hlr. A Ssoolálls Missziótársulat helyi szervezete 9-én, kedden délután 6 órakor tartla rendes havi gyűlését mely alkalommal Kolla János kegyesrendi tanár konferencia-beszédet mond. A tagok pontos megjelenését kéri a Szervezet vezetősége. — Nagyböjt Ideje alatt minden kedden és pénteken délután negyed 7 órakor keresztúti ájtatosság lesz a Mlaazióeház kápolnájában. Eleó keresztúti ájtatosság 12, pénteken less. Fönöknő. ZALAI KÖZLÖNY 1932 február 13. árnyénál \'és az evvel járó béldugulás, repedés, kelés, gyakori vizelési Inger, derékfájás, mellszorulás, szívdobogás és szédíllésl rohamoknál a természetes „Fere»C lólief" keserűviz használata kellemes megkönnyebbülést eredményez. A belső bajok orvosai az Igen enyhe hatású fereio Jóxief vizel sokszor mindennapi használatra reggel és este egy-égy félpohárnyi mennyiségben rendelik- A Fereio léuef keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és KszerUzletíkbenkapható. — Eljegyzés, Barta Rózsikét (Nagykanizsa) eljegyezte Kínig Sán-; dor (Újpest). (Minden kfllön értesítés — A nagykanizsai Izraelita MtkOzség rendes évi közgyűlését március 6-ban állapította me¥. Másnap, március 7-én az elnök, elöljáróság, számvizsgálóbizottság és község-kerületi képviselők megválasztása. — Akiknek a nyomorgók falatja kellett. Barcsról jelentik:Felháborító betörés ügyében nyomoz néhány náp óta a barcsi csendőrség. Ismeretlen tetteseit ugyanis betörtek a barcsi Szociális Misszió népkonyhájába, ahonnan 25 kg. zsírt és 20 kg. tatodnál vittek el. A lelketlen betörők ezzel 80 nyomorgó szájából vélték ki a vasámspl ebédel. A csendőrség erélyes nyomozást Indítóit, hogy kézre kerítse azokat a betörőket, akik még a kegyelemkenyéren élők száját bói Is kilopják az utolsó falatot. — A vizsgálóbíró letartóztatta a tódorhegyi gyujtogatóL Dr. Alrndssy Gyula vizsgálóbíró vasárnap dételőit maga elé vezettette Hóbor Pétert, a 20 éves tódorbegyi gyújtogató!, aki sirva fakadt, mikor a vizsgálóbíró kihirdette előtte a letartóztatásáról sióló végzését. Hóbor nem is folyamodott fel a vizsgálóbíró végzése ellen. s. -*• Halálozás. Ifi. Osterer Károly lelső keresk. lsk. IV. oszt. tanuló folyó hó \'7-én meghalt. Temetése folyó hó 9-én d. u. 4 órakor lesz a temető halottasházából. Somogyvárm egyében mindenki Slnger Dlvaláruház mesés olcsó árairól regél. — ló áru a legjobb reklám. NágyoS jól tudja tú Slnger Divat-áruház, — öt ház leégett Bucsután. Lelenyéről Jelentik: Vfazedelmes fflz-vész pusztított a napokban a letenyel járásban levő Bucsuta községbea Este fél 10 óra Újban váratlanul kigyulladt az egyik gazda háza. A tflz a helybeli és a szentilsxlói tttz- rheltíuptllet (s nagymennyisiga ta-kanhány hamvadt el. Az anyagi kár igen nagy, mert caak három ház volt biztosítva. =■> Műselyem crepe de cblne és georgette sz összes divatszinekben, MII es estélyi ruhára, métere csak 440 pengő SchOtznél. MEQHIVÚ. Ha, (ustagyé lieiMen ténomulaiiifl u „Utnlaó garas* Peltli-ut 81. számú vendéglőben. Szíves páltfogást kér Sáslf\' FO raaSuMn JJ,U, M I ,.„,, — tbr. >. a baaktlailylaalSk ma.oroa Hot..Itt,. í K.iüoóbiu A K.lk. Lczfeyawlet oiOaofoa Htja rajit htlyl- Kcbr. II. CleáujbAI ■ Klatórbiiban 10 órakor. Fabr. 14. Iparteattll.t évi kfiifyQUi. ■ vároaháaáa \' z\'nyi\' tmltk-ünnipt\\y S ói,kor a véraabiiin IUaa.1 lk.4llvmQ.of). Spoftm.tiai a. e H-kor a aalabiibu (St. Sá-rlor IitvM » Kbort). Cabr. U. IV. Sa.M Oyolk r.lll.iikíp.. rlóadiia • Balatoni a Viroil Srlnhiiban. UiMwok Hirta K ..... I.btrlrr.mbtn I óra) \'tbr. a uri.lnrok í____ _ Mii* a t.hiflfreniban s ólakor. •Un. I. Uil.injrok SUrfa Kofl|f,«*cW|i(ia* M|u ealja a Ichértaftmbao • órakor. Máre. S. Itt. hliknw, k»JjOMta. Mán. S Urioányek Wirt. koair«ridó|ÍB.k bS|ll .w}. a tahiitarc inban 8 órakor. Mire. IS Uiltinrok Mlria kosinficló inak bS]U altja t lakért.fa inban 6 órakor- UrMsrok Hiria Korvraticlóliuk MJtl aatja a béftei.mbcn S órakor. Pebr. a Url.lafok Mlria Xoarafáclójlaak bem RÁDIÓMŰSOR Február 9 (kedd) Budapest 9.Ifi A rádió háztkvartattjánek haagvereenye. 9.30 Hírek. 11.10 Nemaet-közl vixielzosaoigálst. 12.00 Déli harangszó. 12.06 Hangv. 1125 Hírek. 13.00 ldójetláa. 14.46 Hírek. 15.30 A .Ttlndérvásái" mese-órája. 16.45 ldó|elze». 17.1X1 f. 17.30 ■ ~ .....l)ól alakult zenekar Fraach nyelvoktatás. : hangversenye 18.00 ,A farsang eltemetése\'. E. 1830 .Farsang, utót la". 23 (5 Cigányzene. 24.15 Tánczene. 1 Ifi Csárdások. Értesítem a t. vevőközönséget, hogy ezután minden kedden házilag készolt friss hurka kapható. Adler keatesángyir. Közgazdaság BMsU sárlat PAris 2Ó17V1, London 17-68, Newvork 512-50, Hrtissel 71-48, Miisno 28-70, Madrid 39110, Amsterdam 206 53, Berlin 12162, Wleo —■-, Szófia 371, Prága 15-171«, Varsó 57-45, Budapest Belgrád !H», Bukarest 302<4. TeraMytőssá* Bnza ttszsv. 77-es 12-20—13-00, 78-as 12-35-1315, 79-es 12-30—13-30, 80-as 12-60—13-40, dunánt. 77-es 11-60—1185, Wai tr-w-líótf 79-es IpflO-12-15, SO-ss 12*U0—12-25, rozs 12*80—131M, Uk. árpa IS-00—16-50, zab 20-90—21-25, tengeri 14-40-14-50, korpa 12-10-12-30. A Imutl BaakTerlM-árlolyimal VALUTÁK Angol f. 19-45-1988 BelgaIr. 79*50-80-10 Cs3lk. 16*94-17 04 Dánk. 107-90-108-90 Dinár 10-10-1018 Dollár 57Ó50-S&50 Praadat 22-40-2^60 Holl. 229-85-23125 Zloty 6395-6445 Lel 348-3-54 Léva 4-08-418 Ura 2950-2980 Márka 13545-136 25 Norvég W6-40-107-40 Peseta -•---•- Scfttll. —•—•— Sváldt. 11070-111-40 Svéd k. 11000-111 00 dhvizAk AmsL 23005-231-25 Belgrád 10-13-10-19 Berlin 135-55-136-25 Brtlsstí 79*60-80-10 Bukarest 3-43-3*47 KopenhJ08-1040S90 London 19«ö-I985 Madrid -*-— Milano 2(160-29*80 Newy. 571 -00-574*00 Oszló 106*60-107*40 Pária 0*8-2*60 Prága 16*^4-17*02 Szófia 4-0M-17 Stockh.11020-111-00 Varsó 64-0M4-48 Wien —•-•- ZUrich 110-80-111-40 Wien clearlng árfolyama: 80.454. fcrtfarásar Felhajtás 5718, eladatlan 714. - Elsőrendű 0*86—oflo, szedett 0-82—0-85, szedett közép 0*76—078, kónnytl 0-70-019, I-8Ó rendU Oreg 0"75 0-78, ll-od rendtl öreg 0*66-0-72, aníol sUldö 0*80-1*00, szalonna nagyban 1*00 - 0-00, zsír 1-20— 000, hus 1-00-1*24, télsertis t-06—1-16. MEGHÍVÓ. Ha, t>u»f>avyó kedden a Wollák vendéglő összes helyiségeiben táncmulatságot rendezünk, ahova tisztelettel meghívjuk b. családjával együtt Beléptidíj 20 flll. Tánc reggelig. Confetti csata, szépségverseny különféle mókákkal. Nagy álarcos felvonulások. A legszebb álarcos dijázvá. Aki igen Jól akar mulatni és még többet nevetni, ott legyen. Zenét SárkOzy Jani kombinált zenekara szolgáltatja. Szíves pártfogást kér Wollák Jenő vendéglős. I I I I I I r..... APBÓHTJBETÉSEI fcllsllw, aagyrabcoolt rendelóimet, hogy Deák-tér 4. nám alatti art tzabó-mtUKlyemet tmdapeati is kallóldl tanulmányaim tartamára Idetglcnewa beszünte-tem. Németh P, Pál nrtszabó. h, 600 MW.S.M., türdÓKobás lakta május l-re kiadd. Bővebbet Oyenci Lajoa-nénáL 18 ■laM Síéchenyi-tér 4 szám atalt egy 3 azobáa lakás mellékhelyiségekkel - május l-re. 20 «*mMm kövidinka szóló 20 MII ír kllónklnl, úgyszintén szép fehér krumpli Is kapható, továbbá egy 3 aiobáj Ukás mellékhelyiaégekkel azonnal kiadó, eactle* máitu l-re, úgyszintén egy axép nagy szobás lakás málna elsején kiadó Magyar utca 25. az. Otanfdd. (98 KESZTHELYIEN, exponált forgalmas utvonslon levő három utcára nyitó saroküzlr.t modernül berendezett, jól fefszerelt, adósságmentes füaxer- vegyes-kereskedés 5—6 eztr pengóén elköltözés miatt átadó. FetvUlgositást ad: Bíró Sándor Keszthely, Fehér Oyörgy-utca a sts Budapest-Csillaghegyen ern villámat nagy-kanizsai jó helyes t«vó hátért. Érdeklődni levó három szobás modern i lo^zaa, Deák-t Samu JOzKfnénál, 12 MWaal. állandóan kapható Stpoe Andor, Mímel és FrledeMad, Teutsch ■ciesaeooanct es a KOsusztvtseiOK oíc— ye)kese^ál. — T^jiflfpoiiL_606 3, 4 szobás komtortos, axonktvUl 1, 2 szobás lakáwk májnara, vagy azonnalra Idadók. ersaébet-léi 2 677 Kiadja: Délzalai ffyeméa és lapUaáé ViUaial, Nagykaalzsái. Felelős kiadó: Zalai Károly. Ifltantrban l.l.ton i Nagykanizsa 7S, n. Oklevele, taaltártl knnek vidékre, 3 elemi hkolás gyermek mellé, magyarnémet ayelvt.merettel ta eoagora tudiaaaL írásbeli ajánlatbkal fizetési Igényekkel Nagykanlaaa, Te^ach drogáriába kot-dendók. SSt> 2 szobás utad Jótsef lóheroeg-nt 43. májusra kiadó 646 Pogányvári fsijboraim árusítását megkezdtem, tlterenktnt , 20 és 30 fillérért. Legkisebb tétel - 251L Megrendelésre házhoz küldöm. Sr*u K4r.lv, Batihváaav-ia. ■átaubás utcai szép lakás vízvezetékkel, májusra klsdó Sugár-ut 25. 641 Rövid auo.ra bérbe, vagy eladó Csányt Ltaztó-ntca 9 örökárban ■686 A gondterhes élet elűzésére gyerünk a Jíríu" vendéglőbe. Nagy táncmulatság Uj zenekar. Csődtömeg kiánnHátl ásrt.HSak.t|.k, halSarfél. kálf ku, tüzhelyalkatrészek, háztartási let. szerelések, vas- és fémipari szerezámok, vízvezeték alkatrészek, mezőgazdasági cikkek, ép<Uet-és botorvasalások, és pMI*iakk«k, porfestékek, mtlszaki anyagok, köszörű és fenókövek stb. stb. vasáruk a Köhler Testvérek utóda Kutassy-téle vaskereskedésben Nagykanizsa, Eótvös-tér 30. szám alatt olcsó áron kiárn-sfttatnak. ih Osmiaisns.áa rádiókészülékért, gramofonért, ha vesz nálam Telefunken vagy Standard rádiók6sxOI«keftv elektro dinamikus hangszórót 6—18 havi részletre Szabó AntalfeKyver és sportüzlet rádió- ás gramofon-osztálya. Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly). 72. évfolyam 32 szám Nagykanizsa 1992. február 10, szerda Ara 14 HU* POLITIKAI NAPILAP SKtkeulMi é» kiadóhivatal: FSut 5. aaiai. Ktttíbtijl SókkUdéWváUl: Koaautb-utcs 8X ÉÉÉ^L Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos küt Etóftxetéal ára: egy hóra t peagó M Hllér. Sxcrkeaxtűségt éa UadóbliaUll telelőn: 78. ix. >1 kormány semmi körülmények között nem redukálja, többé a közalkalmazottak fizetését Intézmények Seexeoondeával igyekezik a exOMgee megtakartíáeokat elérni Budapert, Február 9 Ismételten blre terjedt, hogy sz államháztartás súlyos helyzetére való tekintettel a pénzügyi kormány az Ml a gondolat ai foglalkozik, hogy az állami tisztviselők illetményeit redukálja. Legilletékesebb helyen erre vonatkozólag kijelentették, hogy tény, hogy a költségvetés kereteit a kormány legszűkebbre óhajtja szabni, de a tisztviselők fizetéséhez semllyen körülmények között nem nyut hozzá, hanem a dologi kiadások körül keres megtakarítási lehetőséget. Igy egyes Intézmények Összevonása és\' szervezetek megváltoztatása állal igyekszik a szükséges megtakarításokat elérni. A Japánok levegőbe röpítették Vuszung Ifiszertárát Egyre vadabban dOhóng a harc a lángoló Keleten Sanghai, február 8 A Vuszung-eród romjait tegnap 16 Japán hadihaló, számos tank és repülőgép napestig bombázta. Hlr szerint a japánok eiálltsk Vuszung bevételétől. A japánok számára állandó megerősítések érkeznek. Qenfi jelentés szerint a konzuli bizottság jelentése a kővetkező végső megállapodásra Jutott: A japán repülőgépek éa hajók bombázása következtében sok ezer ember és ártatlan gyermek elpusztult. A Japán hadsereg és haditengerészet a háború minden borzalmát elkövette. A Népszövetség minden percnyi késedelme ujabb emberáldozatokat jelent. Londoni jelentés szerint Japánt kormányválság fenyegeti, mert a pénzügyminiszter le akar mondani. Ugyanis szerinte Japán pénzügyi helyzete nem birja el s további csapatküldésekel. Sanghaj, február 9 A japán flotta hajólnak nagy része ma pergőtüzet Indított Vuszung-eród ellen. Közben Sanghalban hallották, hogy az erődben hatalmas robbanás történt Tekintettel arra, hogy a robbanás után óriási füst gomolygott az ég felé, azt hiszik, hogy az erőd iő-siertárát röpítették levegőbea Japánok. Tokió, február 9 Inouye miniszter, ald ma egy gyűlésre meflt, merényletnek esett áldozatni. A miniszterre három lövést adtak le. A miniszter kórházba szállítás közben meghall. A merénylőt letartóztatták. Watkö kOtngyifttifi^XYflr riagiy beszöcftreti magyarországi Hoover-moratóriumról és a kalpolitHiai problémákról Budapest, február 9 A képviselőház külügyi bizottsága kedden délelótt fél 1 fórakor Pékár Oyula elnökletével tartotta meg rendes havt ülését, amelyen a kormány több tagja megjelent Waikó Lajos külügyminiszter behatóan Ismertette azokat az eseményeket, amelyek közvetlenül, vagy közvetve Mágyatorsrágot érintették. Kiemelte azt a támogatást, amelyben Olaszország bennünket nemzetközi kérdésekben állandóan részesített. Rámutatott arra, hogy a gazdasági válság következtében élénkebben foglalkozott a politikai világ a dunai államok szorosabb gazdasági együttműködésinek kérdésével Mint elvi álláspontot leszögezte, bogy ket, amelyek az 1931. évben megindult világgazdasági válsághoz vezettek és az ellene igénybevett védő intézkedéseket. Megállapította, hogy a kereskedelempolitikai áthidaló munkánál egyebet mindaddig nem végezhetünk, mlg a nemzetközi adósságok szükséges rendezése meg nem történt. Sorjában Ismertette ezután az egyes államokkal fennálló kereskedelempolitikai viazonyunkat és a cleailng-egyezményt. Majd a a Hoooer-moraMrlamot Ma-gyaronxágra alkalmazó londoni Jegyzőkönyvről nyilatkozott. Rámutatott arra, hogy Magyarországnak !943-tg terjedő jóvátételi fizetéseit nem a hágai konfereucia állapította meg, hanem feltíticnáí fenn Üvlnja tartaiiL ZgtiSfigtfítt Behatóan részletezte az eseménye- lyekból kitűnik, hogy 1931-ben két részletben 8 millió, 1932-ben ugyancsak két részletben 9 millió aranykoronát kelleti volna, a magyar államnak a Nemzetközi Fizetések Bankjába befizetni. , Amerika kezdeményezésére 1930 Július 1-töl 1932 iunlus 30-ig bizo nyos nemzetközi fizetésekre moratóriumot engedélyeztek és e moratórium alkalmazásának megbeszélésére az európai föhltelező államok az elmúlt nyár folyamán konferenciát hívtak o»«ze Londonba. Magyarország a konterenclához memorandummal fordult, amelyben kérte, hogy a Hoover-Jéie moratóriumot terjesszék kl az összes nemzetközt fizetési kö- telezettségeinkre. A londoni konferencia szakértői, akik előzőleg már felállítottak bizonyos elvekel a német és bolgár fizetésekre vonatkozóan, behalóan megvizsgálták, hogy ezen alapelvek milyen módon és milyen mértékben alkalmazhatók Magyarország nemzetközi fizetési kötelezettségeire és a konferencia végül abban állapodott meg, hogy » Magyarország által teljesítendő fizetések 92-73 százalékára alkalmazandó a Hoover-moratórium, ellenben a fennmaradó 7\'27°/ora nem. A megegyezésre vonatkozó Jegyzökönyvet a magyar kormány Is elfogadta, mert enétküt az 1931. ér első fetére eső 46 arany koronát teljes összegben be kelleti volna, hogy fizessük. Ha pedig Magyarország ezeket az összegeket nem tudta vagy nem akarta vMna megfizetni, akkor a nemzetközi szerződések egész sora rendült volna meg, ami súlyos anyagi hátrányokkal járt volna a magyar államra. A londoni Jegyzőkönyvből folyik, hogy az elmúlt december havában 290 000 aranv koronát utaltak át a Nemzetközi Fizetések Bankjába. Ezt az összeget .a hitelező államok többi fizetéseikkel együtt befizették az úgynevezett B) alapba. Az elmúlt félévben (vagyis a Hoover-moratórium első félévében) a hitelező államok az említett 290.000 arany koronán felül satáljukból befizettek az A) alapba 1,350 000 aranykoronát, a B) alapba 1500000 aranv koronát, vagyis összesen a kél alapba 2,850.000 arany koronát. A hitelező államok javára a Nemzetközi Fizetések Bankjának részünkről befizetett összeg a hitelező hatalmak áltat az A. alapba befizetett összegnek egyötödét, az A. és \' B. alapba befftetelt összegnek pedig egytized részét alkotja. Egyébként az A. alap által kibocsátandó kötvények kamata fejében devizákban tízszer akkora" összeg fog befolyni, rtrtnt\' részünkről a hitelező álla- \\ moknafc átutalt öeazeg. , Az ország érdekei ellen tett ha a transafer-moratórlumot alkalmazza olyan fizetésre, amely az ország gazdasága Jávára tízszeres devizaösszeg megszerzését teszt letJO-tövé, amf veszélyeztetve lett volna abban az esetben, ha magyar részről elmarad a fizetés. Végül Ismertette a miniszter a jelenleg Oenfben ülésező leszerelési konferencia történetet és esélyeit. A kormány a jogegyeMtflsá- 1 get követeli a népszövetségi Minden nemzetnek egyformán vad |oga biztonsághoz. Biztonság pedig csak aránylagos, de egyenjogúság alapfán keresztülvihető leszerelés arján érhető el. Olyan rendelkezéseket, amelyek tisztára hatalmi szávai egyes nemzeteket örökre védtelen helyzetbe szorítanak, sőt eltiltanak az örhéA-lemtől,\'; nem fogadhat el a magyar kormány. Az a meggyőződése, hogy a világ közvéleményének Igazság\' érzete osztatlanul támogatja azt a magyar álláspontot, amely szerint Magyarországnak Is joga van biztonságra. K távolkelet eseményeivel kapcsolatban Támutátotfwft; nm a -Nép szövetség tanácsa hónapok őta egy nyílt hahota dacára nem tud a megtámadott félnek segítséget nyújtani. Bz szomorú tanulság a lefegyverzett áüamok számára. A miniszter hangsúlyozta, , hogy a magyar kormány eddigi külpolitikája mindig Igyekezett az önmérséklet és igazságosság uttán minden t jóviszonyt létesíteni Kállay Tibor a egytUtmühSdéeét hangwmlyow (,Éjszakai rádió jelentés) A külügyminiszter után Farkas Tibor kifejtette, hogy a normális gazdasági viszonyok hetyrsállilását nehezen tudja elképtelnl nagyobb gazdasági program nélkül Eckhardt Tibor han* gozlatta, bogy Franciaország a jelen hatalma, a jövő azonban Németországé. Épp ezért nem lehet Magyarorazág-rtak semmi olyan megegyerést kötnie; amely e nagyhatalom ellen Irányulna. Kállay Tibor, Nagykanizsa országi gyűlési képviselője, elérkezettnek látja az időt arra, bogy az agrár államok együttműködésének kérdése ismét napirendre kerüljön. Rtsztétesen fejtegette ezután a közeljövő eshetőségeit. Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter reméli, hogy az érdekek hatalmak belátják végre a helyzet tarthatatlanságát és olyan m zést létesítenek, amelyben l ország Igényei is kielégítést i Bejelentette, hogy a külföldi hitelezők szervezete most van alakulóban Londonban. A jelen helyzetben nem enyhítheti a devizagazdálkodás szigorúságát Végül belelentette, hogy az északamerikai rövidlejáratú hitelünk Ökrében rövidesen fel vesszük a tárgyalásokat. Ezzel az Dtés VéjjStöt; ZALÁI KÖZLÖNY 1932. február 10. A ntsgyéspOspBk nagy UHU kBrlsvals a nyomorúságról éa békességről Nagykaniza*. február S Dr. Rott Nándor megyéspüspök most fdta ki nagyböjti pásztorlevelét, amely főleg a mai nyomorúságot helyzettel foglalkozik ás ezért kétszeres figyelmet érdemel. A körlevél mindenekelőtt foglal-kötik a Szentatya 10 esztendős pipasági évfordulóiéval. Majd rámutat az élet sok és nagy bajaira és etekkel kapcsolatban a hitnek fogyatékosságára, a vallásos lelkület, a templombajárók megfogyatkozásán, hogy sokan a bajok éá szenvedések miatt elfordultak az Istentől, ahelyett hogy Nála keresnének vi- rit és segítséget és bíznának az gondviselésében. .Mint akinek anyja hízeleg, ugy vigasztallak én titeket, Orfllni fog szivetek és csontjaitok, akár a fű, megifjodnak- — idézi a Szentírás szavalt. Elsősorban a szomorúaknak, a levcrteknek, elcsigázottaknak pártfogója a Jó Isten. Épp azért, akik most a szegénység, nyomorúság, munkátalsnság és sok egyéb kemény baj Jármát hordotzuk, éppen közelebb vagyunk az Istenhez, a szomorúak vigasztalójához. Minél nagyobb most a bajunk, keserűségünk, aggodalmunk, kettyér-telenségünk, annál Inkább közel kell iennank Istenhez, annál Inkább kell esedeznünk: .Add meg nekünk mindennapi kenyerünket.* Majd a gazdagokhoz fordul, a szegények felkarolására éa a felebaráti szeretet gyakorlására szólítja fel őket az Ur szavaival: .Éhező voltam és enni adtatok..." Majd « nyomornak okairól beszél. Ember aa oka minden bajnak, nyomorúságnak, szegénységnek, mert a gyűlölet vezeti a békesség helyett. Nemcsak az ország népei gyűlölködnek — mondja — hanem az egyes országokban a pártok, amelyek nem az egységet, hanem a hatalomért való versengést, az egymást ócsárolást, a különböző osztályoknak egymás elleni ingerlését szolgálják és a bizalmatlanságot, s gyűlöletei hintik szét U emberekben. fii Innét van az a sok baj és nyomorúság, éhség és szegénység, mint a bűnös kommunizmus idején, amikor senkinek sem volt kenyere, sem nyugalma. Majd a testvériesség gyakorlására kéri híveit. .Testvérek legyünk r -hangsúlyozza. Testvérek I Kölcsönös béketűrés, egymáson való segilés, szerető Jóság legyenek a mi fegyvereink és erényeink... A Lélek szava és a pünkösdi tüzek nyelve szólal meg szereleit főpász-torunk nagyböjti szózatában, amelynek minden egyes mondatából a szenvedő hívei Iránti aggódás és atyai szeretet hangzik ki. Időjárás (ÉJuakai rtmjtlntii) * IMhnM-glal tatásat lalantl aata 10 Ím. kar ■ Swslaa, vlharaa M iáHuM Ha nem kap a megye államsegélyt, nem tud gondoskodni a községi alkalmazottairól és nyugdíjasairól A főispán a Na&kanizia-talaagmuM főbb MiUknU* magteremtétén fáradozik Bosnyák és Arvay felirati Javaslatit a megy gyűlés elfogadta helyettes elnöké, akit egyhangúlag megválasztottak. Zalaegerszeg, február 9 (Saját tudósítónk telejonjelentlse) Zalavármegye törvényhatósági bizottsága ma délelőtt 10 órakor OyO-mörcy főispán elnöklete alatt ülést tartott, amelyen nagy érdeklődés mutatkozott Az alispáni jelentéshez elsőnek Szabó Károly szótalt fel, aki feliratot javasol a borfogyasztási adó eltörlése érdekében. Az adózás terén a közaégbiráknak régi Jogait állítsák vissza. Hassanak oda, hogy a gazda caak az után fizessen adót, aml|e tényleg megvan * Takács Mihály oly iiányu feliratot Javasolt, hogy a tavasz folyamán befolyó adókat a községek és a megye használhassa fel, a későbben befolyó adókat pedig az állam kapla. Szabó Jenő a tenyészállat beszerzése kOrüli nehézségeket tette szóvá. Bódy Zoltán ilispán kijelentette, hogy az uj községi háztartási törvénytervezet megoldást fog hozni az egész kérdésben. A kormány ígéreteket tett arra, hogy a borfogyasztást adót csökkenti. At egységes adókezelés megszűntetését már korábban leérte a vármegye, de a kormány nem engedett a kérésnek, arra hivatkozva, hogy akkor a községek elhanyagolják az állami adókat. A vármegye kOnnlevősége 1.654000 pengő. Januárra nagy nehezen kielégített a vármegye mindenkit, de februárra még nem India kiutalni az Illetékeket As alispán felhívja az adózókat a fizetésre, mert előállhat az a helyzet, hogyha jmiasig nem kap segélyt a megye a kormánytól, akkor nem tud gondoskodni az özvegyekről, nyugdijatokról és községi alkalmazottakról. Nem látja szükségét annak, hogy e befolyó pénzeket a község kezelje. A tenyészállatok beszerzésénél a vármegye segítségére fog jönni a gazdákluk. Bruzsa Gyula pénzűgylgazgató közölte, bogy a pénzügyminiszter néhány napon belül kiadja u| rendeletét az adókivetésekre és abban szabályozva lesz az értékhatár kérdése Is. Oyömörey főispán Ígéretet telt arra nézve, hogy Bödy alispánnal egyetemben mindent el fognak követni a miniszternél a községek érdekében. Az árvaszéki elnök-választása egy pályázat érkezett be: EUmann Ödön Dr. Brand Sándbr főjegyző felolvasta Bosnyák Andornak és dr. Arvay Lászlónak, a klsgyűlésen elhangzott együttes\' Indítványát, amit a Zalai Közlöny mai száma részletesen közölt Ugy Bosnyák, mint Arvay személyesen indókolták meg indítványukat. Bosnyák élesen kikelt az ellen, hogy a kormány nem ad programot A kartelleket a régi kor rablólovagjaihoz hasonlítja. A |avaslatot a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. Dr. Jancsi Benedek kórházigazgató azt kérte, bogy Nagykanizsa és Zalaegerszeg tészéről egy-egy orvost vegyenek be az adófelszótamlásl bizottságba. A közgyűlés Nagykanizsáról dr. Szabó Zsigmondot, Zsta-egerszegröl dr. FBrst Bélát küldte be. 12 óra volt, amikor • közigazgatási bizottság megkezdte ülését Oyömörey Qyörgy főispán elnöklete alatt. Az alispáni Jelentés után Barcza László a nyári Időszámítás mellett kért állástfoglalni. A bizottság feliratban kért erre a kormányt. Oyömörey főispán a Nagykanizsa és Zalaegerszeg MM vonatösszeköt-tetés hibáit lette szóvá. Főleg utalt a reggel 5 órakor Nagykanizsáról indított vonatszerelvény megszűntetésére, amelynek helyébe most 7-45 órakor indított a DSzA egy szerei-vényt A főispán a régi állapot vtsz-szaállításit kérte. De a vasút nem ment tbbe bek, hanem sít a kijelentést tette; hogy ha 15 en Jelent• ktznek Nagykanizsán, akkor egy motorvonatot állítanak össze Zalaegerszegre. Kijelentette a főispán, hogy főleg a nagykanizsai közlekedés megjavításán fáradozik. Az ülés déli 1 órakor véget ért. RÁDIÓMŰSOR Február 10 (szerda) Badapast 9.15 Haagverscay. 9.30 Hírek. 11.10 Nemzetközi vlzfclzÓMolgálal 12,00 Dili harangaró. 12.06 Szalonzenekart harangaró. ny. 1123 Hírek. 13.00 Időlelsés, 16.45 ldé i hang- i. tie Hírek. 16.00 a hangv. 16.43 Idólelzéa. 17..30 T. 18.00 Magyar nöták Klóadja Sándor Mária cigányzenekarral. 19.16 Olaaz nyelvoktatás. 19.45 A Budapesti Hangver-aenyzenekaur hangversenye. Szünetben kb. 21.00 Időjelzés. Hl A hangv. után idójiiáa-jelentéa. Majd: Szalon-, jazz- és dgány-zeae hangverseny. Fontos figyelmeztetés? Télikabátot és szőrmét saison után most rendkívül olcsón vásárolhat Singer Divatáruházban. Használja fel a jó alkalmat, saját érdekében győződ- jék meg vételkényszer nélkül. Ingzefirek, oxfordok, selymek, férfiszövetek, ágy- és sezlon-takarók, szőnyegek nagy választékban. á református templom helyének kérdéséhez Tisztelettel kérjük á Zalai Közlöny Tekintetes Szerkesztőségét sz alábbi sorok szíves közlésére. A református templomépítés céljára a föméltóságu Batthyány-Slratlmann László herceg úrtól kérelmezett telék ügyében csak snnylt kívánunk a róm. kath. lestvéreink megnyugtatására megjegyezni, bogy őket bizonyára hibásan informálták, mert mi nem a plébániatemplom .közvetlen szomszédságában,* vagy pláne a .tövébe\' kértük a templomtelket, hanem a Szeipere-utca Irányában levő teljesen üres leiekre, ami a róm. kalh. templomtól 350 méter távolságban van. Annál fájóbb a katholikuj egyházközség állásfoglalása a tervezett templomépítés ellen, mivel a református egyház előre gondolt az esetleges érzékenykedésre és a telket saját érdeke ellenére a hitbizományi birtok legkülső szélén, a város végén kérte, ott, shol a hitbizományi birtok déli lejtője kezdődik. Egyébként a megértő testvéries szeretet példázására legyen subád megemlítenünk, bogy pl. a .hírős városban," Kecskeméten mind a négy vallásfelekezetnek a temploma ugyanegy téren áll. Cegléden sincs a három templom egymástól távolabb száz lépésnél és Nagykőrösön, Békésen, Mezőiuron, Rimaszombatban, Losoncon stb. — amely helyeken bizonyára a róm. kath. templom épült később — hasonló a helyzet Ne kívánja tehát a nagykanizsai róm. kalh. egyházközség mélyen tisztelt képviselőtestülete ■ tervezett ellenkérvény benyújtásával egyházunk reménységének virágait Idő előtt el-hervasztanL A Tekintetes Szerkesztőségnek soraink szíves közléséért köszönetet mondva, maradtunk kiváló tisztelettel Nagykanizsa, 1932. febr. 9. t ntgyktnlzul nf. tgyhtztnnia. Mozgószinház KI/ aaerettem a* éffal? Régen pergett a kanizsai mozi vásznán annyi nagy érdeklődést érdemlő film, mint az uj esztendőben. A nehéz gazdasági helyzet dacára Is Igyekszik a mozi igazgatósága mindazokat a filmeket bemutatni, amelyek a filmgyártás legújabb terméseiként lázba ejtették a főváros mozilátogató közönségéi. Magyar igazgató, aki aki a tavalyi Hlmköté-seket is Irányította, belátta, hogy szakítani kell az .olcsó hus" taktikájával, mert a kanizsai közönség igenis hálás lud lenni, ha látja, hogy megfelelő ellenériéket kap a pénzéért. Ennek legjobb bizonyítéka, bogy az uj esztendőben nem volt egyetlen olyan Jó film sem, amelyet ne nagy tömegekben nézett volna meg a közönség, örvendetesen regisztráljuk az uj üzleti taktika eredményeit és reméljük, hogy ez a lövőben is állandósulni fog. Az érdeklődést érdemlő filmek közé tartozik a Kit szerettem az éjjel? cfmll bohózat Is, amelyben Ltane Hald, Oeorg Alexander és Petrovlch Szve-llszlav tárják elénk egy báli éjszaka kényes hátterű következményeit, (f) 1932. lebruár 10. ZALAI KÖZLÖNY Halló, hova sietnek? áruházba, hol egy férfiöltönyre való 3 méter jóminő-ségö szövetet kellékekkel együtt 28 pengftórt kaphatunk. Brflning az Összes hatalmak leszerelését követelte Genf, február 0 A leszerelési értekezlet mai ülésén Olbson amerikai nagykövet kifejtetle, bogy Amerika mindent meg fog kísérelni a fegyverkezések korlátozd sdnak és a leszerelés tényleges előbbrevttele érdekében. Brünlng birodalmi kancellár hangsúlyozta a német nép békevágyát éa annak szükségességét, hogy a leszerelés éppen a mai EmléUexteiö P«br. 10. Pronlharcoa találkoió > h>lf<H EgyUlb.n I inkor. P*br. 11. Ofánybál a KlMÖrbáiban 10 órakor. lí(ilV;írt"tlW " »\'f°*hi,in Zflnyl rwIék-tlnnapZIy I órakor a váfaihiiin (Unoapl Ikcálli-mOror). Sportnutlná d. a. H-kor a ulabáabaa (dr. Bá-\'l>r litván ti K6.1.1I tar.). D . ,fl- N- s"w Qyula valllaltkápaa alóadáaa a Balilonról a Váro.l gttakáibau. Urtil.jrok MirU K<ta(rafl<ló|áuak MJII aal|e a IrtiMsramtoa I órakor n- Orlainyok Mlrla Koafrtfidólinak M|ll "are. I. Uilaáujok Mária KMpaficló|liuk DO|ll ••\'la a lahtoarabea t órakor? "}rr. « lír. hllkóuá, kóantMaa M *• Urhíar* Márta Koa|rs|ácló|loak bó|ll 11 MiérUrrabaa « ó.ak<*7 15. Urlciayok Mária kodfroráclóliiiak M|ll «*le a l.h(r1.r.mb.a s órakor *i»álá »l>mn»«qek »««y válaaiUkbau kaphatók laaolcaóbbaa ZSOLDOS aVULA ÉIC8ZBRÉ8Z ÉS LATSZERÉSZNÉI. PO-UT 14. BIZTOSÍTÓ PALOTA Orvoel receptek elkészítése. Szakszerű Javítások. időben indulion meg. A német nép és kormánya követeli Németország lefegyverzése után az általános leszerelést. Németország minden erejével síkra fog szállani az általános leszerelésért, amelyet valamennyi nép azonos alapelvek szerint haji végre és amely valamennyi népnek egyenlő mértékben biztonságot ad. Egész DoniDtnlt hamis egypengósökkel árasztja pénzhamisító társaság el egy Nagykanizsa, február 9 Egész Dunántulon nincs jólormSn egyetlen város sem, ahol a rendőrség ne nyomozna különféle beszolgáltatott hamis egypengősök forgalombahozói után. Minden jel arra mutál, hogy jól megszervezett pénzhamisító társaság működik a Dunántulon. Keszthelyen a negyedik országosvásár alkalmával a keszthelyi nagy-tőzadében valaki hamis egypengös-sel fizetett. Megtévesztésre igen alkalmas a hamisítvány. A csendőrség nyomoz. Keszthelyen egyébként már a decemberi vásár ulánl napok- ban is talállak több hamis egy-pengöst. Balatonbogláron Orosz Simon bér-aulófuvarozó szolgáltatott be a csendőrségnek egy hamis egypengöst. A vállalkozó sofförjének ezzel a hamis pénzzel fizetett az egyik utasa. Kaposvár rendőrsége szintén nyomoz a pénzhamisítók után. A bűnjelei a Nemzeti Bank kaposvári fiókja szolgáltatta be. A bank egyik pénzküldeményében akadtak a hamis-pengősre. Értesülésünk szerint Sümegen, Zalaszentgrőlon, Pécsett és Baján ls találtak hamispénzt. Sümegen 50 fillért szolgáltalUk be. Váltót hamisított a felesége öröksége reményében egy azentllazlól gazda, akit Nagykanizsa, február 9 Szentllszló községben 10 holdnak a gazdája Tuboty László. Mivel pénzre volt szüksége ka Ízben váltóra vett lel pénzt, amit a bánok-sienlgyörgyi hitelszövetkezetnél le-siámitoltatott. Mint forgató a vállón, a megújítások alkalmával is sógora, Bertalan István jómódú gazda ezerepeit. Tuboly pontosan betartotta a a ^Járatokat Egy alkalommal azonban az egyik óvaloit váltó Bertalan Istvánhoz került, aki semmit sem ludoit arról, hogy 0 váltót aláirt ezért hét hónapra Ítéltek volna. Az ügy büntető útra terelődött éa Tuboly igy került a vádlottak padjára. Azzal védekezett, hogy azért nem szólt az aláírásról a sógorának, mert feleaégének örökségét vátla kezéhez és akkor ugyls kifizette volna az egész összeget. Persze a bíróság nem fogadhatta el a naiv védekezéat és minden töredelme mellett kénytelen volt Tu-bolyt bűnösnek kimondani, amiért is héthavi börtönbüntetéssel sújtotta. Betörők kifosztották a csendőrőrs pénztárát TObbszáz pengő kéazpénzt és egy 300 pengőa takarékkönyvet vittek el Barcs, február 9 Valami vakmerő betörő alaposan megtréfálta a babócsai c Rendőrséget, melynek irodájába belört. A letles feltörte az őrsparancsnok asztalfiókját, ahonnan többszáz pengő készpénzt és egy 300 pengős takarékbetétkönyvet vitt el. Ugy a pénz, mint a betétkönyv az örsgazdálkodás céljait szolgálta. A betörés felfedezése után erélyes nyomozáshoz látott az őrs minden tagja. A gyanú egy Ismeretlen férfire irányul, aki a betörést követő hajnalon Babócsáról Erdőcsokonyára gyalogolt, de a szembejövő embereket messzire kikerülte Elítélték a íorróvlzbe esett gyermek édesanyját A bíróság a harminc pengőa bOntetéat felfüggesztette Nagykanizsa, február 9 Mészáros Istvánné szül. Ambrus Szldónls 25 éves dobrinl asszony tésztái fözölt a konyhában és amikor a víz a legjobban forrt, azt egy edényben letette a konyha padlójára. Hároméves kis gyermeke éppen olt ugrándozott a konyhában és olyan szerencsétlenül botlott el a forróvizes edény mellett, hogy beleesel! és halálra forrázla magát. A kis ártatlanság órák alatt rettenetes kinok között kiszenvedett. A kis gyermek haláláért a halóság felelősségre vonla a kis áldozat édesanyját, aki tegnap állott a nagykanizsai törvényszék büntetőbírósága előtt gondatlanságból okozott emberölés vétségéért. A törvényszék figyelemmel a nyomatékos enyhitö körülményekre, a gondatlan édesanyát mindössze 30 pengő pénzbüntetésre ítélte és ezt a büntetést is felfüggesztette. NAPI HÍREK NAPIREND Február 10, aaarda Mra. katolikus: Hamvazó. Protestáns: Elvira. Izraelita : Adsr hó 3. Városi Mozenn éa Könyvtár nyitva cs(1 törtökön és vasárnap délelölt lö-tól 13 óráig. Gvóayszeriári ájjett szolgálat i I. hó végéig a Merkly-Belus gyógyszertár Fó-ut 12. Városi Mozgó. .Kit szerettem az é||«l-, szellemesen plkána vígjáték. -Remek klaéió műsor. Oóiffirdó nyitva reggel « órától este a óráig (hétfő, szerda, péntek óé!irtás, kedden egéaz nap nőknek). Ttl. 2-11 — A polgármester elfoglalta hivatalát. Dr. Krátky István polgármester háromhetes betegség után tegnap elfoglalta hivatalát. A polgármester felgyógyulásának és hivatalának újból való elfoglalásának hírét az egész város közönsége osztatlan örömmel fogadia. — Vaazary Koloa centen nárlum. Keszthely nagy szülöttének, Vaszary Koloa hercegprímásnak születése százéves évfordulóját február U-én délelőtt fél 12 órakor képviselőtca-taletl emlékgyüléssel ünnepli meg Keszthely városa. Relschl Imre városbíró és Szekeres Ödön főjegyző már szétküldték a díszes meghivókat. — A azlnház-bérbeadáa Ugye. Nagykanizsa város pénzügyi és Jogügyi blzoltsága ma délután 6 órakor együttes ülést (art a városháza kis tanácstermében, amelynek egyetlen tárgypontja lesz: a várost színház bérbeadásának ügye. — A húshagyókedd Nagykanizsán. A banktlsztvielők műsoros estélye kitűnően sikerült, műsor éa lánc egyaránt a legkitűnőbb hangú-lat jegyében zajlott le. (A műsorról legközelebb I) A KathoUkus Legényegylet a maga bázi keretei között vett bucaut a farsangtól. Igen kellemes és vidám hangulatban. A Kaszinó ezldén nem rendezte meg szokáaoa húshagyóját. A kávéházak, vendéglők hushagyókeddje nagyon gyengén sikerűit Nem is újság ez már Nagykanizsán. (he#jir A MOSOLYGO HADNAGY — Blróválasztás. Kisrécse községben kedden választották meg a községi birót dr. Somogyi István szolgabíró elnöklete alatt. Egyhangúlag Németh (Felső) Imrét választották meg, helyetteséül Takács Qyörgyöt. - Cigánybálok. CsonkacsütörtOk . 11.) napja mindig a cigányoké, kik egész éven ál húzzák, hogy febr. más mulasson, a vidám roma-népség mulat ezen a napon. De velük mulat sok ur is. Ezldén 4 cigánybál lesz ezen az eslén. Lesz egy a Wollák vendéglőben, egy másik a Klssörházban (Rllser-vendéglő), a harmadik a Rozsa-vendéglőben, a negyedik pedig a Petöfi-ull .Utolsó garas" vendéglőben. - Kóstolta a Vida tájborát? ZALAI KÖZLÖNY 1932. február 10. MEGItlVfe Holnap, február 11-én, caonltacaUförföhOn ClGÁNTtnÁL „Utolsó garas" Pctóti-ul 81. sz. »«fid4*l* összes helyiségeiben ■ Jáisef prímás rendezésével, > világtalan Sziatw János közreműködik, fffel 12 óralior nagybőgő íemeláa. BeláptldlJ 90 fillér. Tinó r.ot.ll,. Szívta pártfogást kár > <_a Kendezőség. Az NTE és Zrinyl sport-matinéja Nagykanizsa, február 9 Városunk két sportegylete matiné: rendezésével kapcsolódik bele az. latégakdóbs. Dr. Mező Ferenc közben járásával sikerült megnyerniük vendégszereplésre a világhírű msgyar úszót, dt. Bárány Istvánt s a jeles tportiról, Kőszegi Imréi. Vasáruip délelölt II órakor a Városi Szta házba ti lett a matiné, melynek jövedelmét a városi inség-aksló javára ajánlották fel. A matinén bemutatják a párisi Európa-úszóbajnokság filmjét, amely hűen örökíti meg azokat a szenzációt, vllágratzóló diadalokat, amelyeknek Mm annak idején lázba hozta az egész Magyarországot és csodálatra késztette az egész világot. Méltóan fog a filmhez kapcsolódni dr. Bárány előadása. Bárány és a csonka lábu Halasy volt e versenyek hőse, akik heroikus küzdelemben utasították maguk mögé a párislak dédelgetett és agyonreklámozott kedvencét, Tarlst. Erről a versenyről fog eMatMst tartani a verseny hőse, dr. Bátány Mién .Hogyan vertük meg Tarlst ?• clmroeL Kőszegi Imre, a jeles sporliró „A párisi győzelem, Bárány és Magyarország\' ctmmel tart előad \'st ■*, Btertlán ÉiRUlÉltia Mark6*féle vendégifiben — Bezárták a balatonfüredi polgári iskolát. Balatonfüredről Jelentik: Balatonfüreden az uióbbl időben oly nagymértékben lépett fel az infttrenza járvány, hogy egy hétre b* kellett zárai az áll. polgári Iskolát. — Zala- és Somogyvármegyé-ben mindenki Stnger Divatáruház mesés olcsó árairól regél. = Műselyem crepe de chine és georgette az összes divatszlnekben, hált es estélyi ruhára, métere csak 4-90 pengő Schfltznél. — Felrobbant a patron. Gelsé-ről jelentik: Kovács István gelsel napszámot a napokban egy patront talált és azt kalapáccsal addig ütötte, mig az felrobbant. A szerenct tlen ember tulyotabban megtérült a ballábfején. — Jó ára a legjobb reklám. Nagyon jól tudja ezt Slnger Dlval-áruház. fferinesühnaisra szikesen látom ma nagyrabecsült vendégeimet. Bakó Lajos vendéglős. — Utazási kedvezmény. A DSzA Vasúttársaság Igazgatósága nz Országos Magyar Qaadaságt BgyeaUlet által Budapesten 1832. március 17-21-lg rendezendő mezőgazdasági kiállítás ós te nyészállatvásár alkalmával a látogatók és állatkltórők réazóre GO százalékos menetdtjmérséklést engedélyezett. Az utazás márclos 11—21-ig, u visszautazás március 17—27-ig tehető meg. Az Utomisltnök. — Lopással gyanúsítanak egy kanizsai fiatalembert A budapesti főkapitányság rádiókörözést adott ki Nagy László nagykanizsai lakos ellen, akit azzal gyauutllanak, hogy munkaadójától, Ruzsinszky János vád lakottól 220 pengő értékű ruhaneműt ellopott és Ismeretlen helyre szökött. — A tUszerkereskedő kirakatával foglalkozik a .Reklámélet" legújabb uaataa és akereakedóvllágban közkedveltségnek örvendő kirakat-rovatát ezúttal a tUszerszakmának szenteli. A lap, amely aa laaiert pompás kiállításban, dúsan Illusztrálva Jelent meg, általános érdeklődéért taet számot. Ksráesenyl és ulévi hirdetés-riport, dus képanyag éa hírrovat is vas az uj számban. — Előfizetési ára félévre 8 pengő. Kiadóhivatal Budapeat, V. Bálvány-utca 12. Díjtalan mutatványszámot küld. VÁROSI IHOZGÓ Smtrda, február 10-én (Viharos mult - pikáns előítélet) Csak felnőtteknek ! Szellemesen pikáns vígjáték Líane Hald, Petrouich Szvetiszláv és Oeorg Alexander főszereplésével. REMEK KÍSÉRŐ MŰSOR. Blöaáások kezdete 7 és 9 órakor. KŐZQAglMWfcfr Kevés hiján a tavalyi eredményt értn ek a Néptakarék üzleténr A Nagykanizsai Néptakarékpénxtár évi közgyűlést Nagykanizsa, február 9 Soha nagyobb missziót vidéki pénzintézet be nem töltött, mint ma. Az egész világon ólomtuilyai megülő bizalmi krízis megbontotta a pénzpiac egyensúlyát, pénzhatalmasságok omlanak Össze egy elhibázott\' lépés nyomán és magukkal rántanak a pusztulásba ezer éa ezerszám exlttendáfcat. Hogy a magyar élek mindezldeig a sok országénál súlyosabb kereszt dacára sem lendült át a gazdasági anaicbia tereire, azt éppen a magyar pénzintézeteknek köszöni a magyar közgazdaság. — Magyarországot elkerülte a bank-bukátok hulláma, a magyar betevőnek biztos maradt az utolsó garasa it, a magyar pénzintézetek minden eröletziléttel, de ennek megfelelő leijet eredménnyel tartják a magyar gazdstági élet boltozatát, ánffnek a bennük gyülekező klttöke bizalma az oazloptartója. Ebben a felelősségteljes, nehéz mistzióban, amely egyetemet nemzeti érdekeket csak ugy trolgál, mint minden egyet gasdatági alany Irgprivatabb érdekeit, roppant fontos a vidéki pénz. Intézetek szerepe. Itt a vidéken, ahol. minden ember élete, üzlete, munkássága, azt lehet mondani, nyitót könyv az egész összesség előtt, milyen erővel kell a sarkán állnia annak a vidéki Intézetnek a mai" napokban, ágiikon a gazdasági életet hol korlátozó, hol megzavaró, hol megdöbbentő fordulatok, rendelkezések születnek egyik napról a másikra, Ebben az atmoszférában a vidék még érzékenyebb, még féltőbb gonddal reszket a kis píhzéért, tehát sok, nagyon tok füjíg attó\', hogy milyen tzilárdan állják a nagy földindulás óráit azok a pénzintézetek* amelyekre a vidék évtizedek óta. a bizalmát, az egész gazdasági beren-i dezkedétél, jóformán az egész életét\' alapította. Ezt a missziót állja példásan isi bizalom dolgában százszázalékos eredménnyel & Néptakarékpénztár R T. Nagykanizsán, « Petii Magyar Kereskedelmi Banknak ez a mai viszonyok között it szép protperilátu leányintézete. Valóban el lehet mondani, hogy a kanizsai vidék életében nagy ét fontos szerepet vivő enje pénzintézetünk üzleti elveiben a polgári tisztesség ötvényeln haladva prosperitásával az oplimlzmutnak, a jövőben való hiinek egy >ámaaz-ponljakénl becsülhető. A Néptakarék kedden délelőtt tartotta közgyűlését székháza tanácstermében. A betegsége miatt akadályozott gróf Batthyány Pál elnök helyett dr. Krelsler József alelnök elnökölt a közgyűlésen, melyen a mai fontos megyegyülés ellenére is 2500-ból 2111 részvényt képviseltek a megjelentek. Ölt volt a közgyűlésen dr. Krdtky István polgármester, dr. Hegyi Lalot fő|egyző, az Igazgatóság tagjai közül Bárczay Ferenc cs. és klr. kamarás, dr. Schlelffer Imre, a bank ügyésze, Ármulh Náthán kereskedő, dr. Goda Lipót orvot, Ötvös Emil ny. állampénztár! főigazgató, a felügyelőbizoltságból dr. Rosenberg Mór elnök, dr. Hajdú Qyörgy ogyvéd, Bologh Dávid felső-keresk Iskolai igazgató. Oit voltaki azonkívül Jókuthy Béla ny. alezredes, Kertész József ny. luk. igazgató, dr. Elek Mór ügyvéd, Dornlnger Hugó sörgyári Igazgató. Kelemen Ferenc, a Nagykanizsai Takarék igazgatója, Pauk Vilmos- mérnök* dn Villányt Henrik ny. feltőkeretk. Iskolai igazgató, Poredus Antal iparitkolai igazgató, leülnek Miklós, az Angol Ma-gysr Bank Igazgatója Kálmán Leo bankár, Raft István ny. századot, dr. Ney Hugó orvos, dr. Kovács László ügyvéd és mások.. A közgyűlést d(. Krelsler József alelnök nyitotta meg,, majd vitéz Btntzlk Lajos, a Néptainrék igazgatója terjesztette elő jelentését. A jelenlés ecsete\'tfr át rossar-termés és áüalértékeiltési vltxon,ok, folytán megcsappant kertseil- éa értékelési eltolódásokat, melyek-a L bankot fokozott óvatosságra késztették Üzletvitelében. A bank zártat- ét további korlátozások ptilanalogi. nyugtalansága ulán a széles betevő rétegek bizalma újra megszilárdult és megindult a betétek visszaáramlása. Meg apóén tűnik ki a jelentéiből, hogy a jó gazdálkodás és fokozott takarékosság következményeként az Ozletl eredmény csak jelentéktelenül marad el a tavalyi mögött: a tiszta nyereség 71.791 pengő, amiből részvényenént 14 pengő osztalékot tizet a baok. Vágyta a Néptakarék ptpirjata. ml időkben is 14 százalékot gyümölcsöztek. A bank vállótárcá|a 4,116 330 pengő, ebből 3,732 415 pengő van jelzáloggal fedezve. Az Intézetnek két kanizsai háza van 117.000 pengő értéktan, A takarékbetétek Összege 1,356409 pengő. Az évi tiszta ka-matjOMdelem 177.414 pengj, adóteher 39.082 pengő. A közgyűlés a jelen\'ést, valamint dr. Rosenberg Mór \'Ital előterjesztett felügt elfthizofttágl jelentést, a mérleg és er dményszámUt egyhan- rag elfogadta, az igazgatóságnak felügyelóbbottiágnajfe a felmtcl-vényV metüdfn. A kilépő Malatinszky Fe.enc földbirtokos, Szentmihályl Dezső fö:d-bii.okos, dr. Schlelfjer Imre Ogyvéd ét dr. Goda Lipót orvot IgpigaMságl tagokat, valamint a felügyelő bizottságot a közgyűlés újólag egyhangú lelkesedéssel megválasztotta. Kertész József indítványára % közgyűlés meleg elismerés . hang|án. emlékezett meg az elnökségi igazgatóság, felügyelő bizottság és a bank tisztviselői kara áltat kifejtet* nagy és eredményes munkásságtól éa ezért mindannyiuknak és a Pesti Mngyar Kereskedelmi Banknak a. közgyűlés őszinte köszönetét tolmácsolta, a jelenvoltak egyértelmű helyeslése mellett. Welsz Fülöpnek, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank elnökének 50 éves jubileuma alkalmából, gróf Batthyány Pál intézeti elnöknek ét Conrad Ottó Intézeti alelnöknek, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank ü. v. igazgatójának a közgyűlés táviratban küldte üdvözlését Ezzel a közgyűlés dr. Krelsler József elnök éltetésével végetért. (-) Már csak 3000 részvény hiányzik a Somogy megyei Takarék végleges szanálásához. Kaposvárról Jelentik: Mintegy két hónappal ezelőtt kezdődött meg a Somogy-megyel Takarék talpraállltására Indított akció. A kibontakozási terv szerint 22.000 darab uj részvény lejegyzése szükséges. Eddig 19.000 darab uj részvény lejegyzése tekinthető befejezettnek éa Immár csak az u\'olsó I 3000 drb. lejegyzése hiányzik ahhoz, hogy megkérhető legyen a reaktiváló I közgyűlés egybehivása. 1932 február 10 ZALAI KÖZLÖNY PAri» 20-IWi, London 17-70i Newyork 51230, Hrűssel 71-471/1, Mllino 28-60, Madrid 39-40, Amsterdam 206-50, Berlin 121-60, Wien —•-, Szófia 3 70, Prága 15-171/t, Varad 57-40, Budapest -■—, I »05, Bukarest 3-02\'/). Bura tUztv. 77-es 12*20-13*00, 78-as 12-35-1319, 7fr«t I2"50—13-30, 80-as 12-60-13-40, dunánt. 77-es llfjO—11-88, 78-as 11-78-im 79-es 11-90-12-15, yo-si 12*00—12*25, rois 1200-130(1 tak. áros 1600-16*30, tab 2100—21-40, tengeri 14-40—14-60, korpa I2-I0-12-30. A (femzeH Baik ásrlzi-áriotyuul valutAk H 19-45-1985 «fr. 79*50-80-10 _lik. 16*94-17-04 Dánk 10790-108*90 Dinár 10*10-10-18 Dollár 570*50-573-50 Praida f. 22-40-2200 Holl. 229 90-231*30 Zloty 63 95-84*45 Lei 3*48-3*54 Léva 4*08-418 Ura 29*45-29*75 Márka 135*45-136*25 Norvég I06-40-I07-40 Peseta —*--•— Schlll. -*-*— Svájdl. 110*70-111*40 SvédfclIOOO-lllOO Wien cleartng \' DEVIZÁK Amat. 230*10-231*30 Belgrád 10-13-10*19 Berlin 135*55-136*25 Brüasd 79*60-80*10 Bukarest 3*43-3*47 Kopenh.108* IO-H)8 90 London 1905-19*85 Madrid -•■-■■— Milano 29*55-29*75 Newy. 57100-57400 Osalo 10600-107 40 Párti 22-48-2200 Prága 16-94-17-02 SzÓBa 4*09-4*17 Stockh. 11020411-00 Varsó 8406-84*45 Wien -- . Zürich 11080-111-40 árfolyama: 80.454. Felhajtás 993, eladatlan 475. - Elsírandó 086—000, szedett M2-0*>, gte-dett közép 076-0*78, könnyű 070-0*76, l-aő rendű öreg 075 -0*78. Il-od rendll öreg 068-0*72, angol tOldő 080-1*00, szslonns nagyban l-ÖO-OOO, zalr 1-20— OOO, hua 100-1*24, télsertés 1*06-1*16. Halja: Bélniai lytaás á» UyUaáá Vállalat, lagrkaalitái. Felelős Idadő: Zalai Károly. Mmrtu telefon ■ Nagykanizsa 78. sa. APRÓHIRDETÉSEK I 10 uéif M SIIÉf NUa mstw mt «K a snsTyi* la ......... K »éf| Se anir, mém*»m MM a4 dl|s a tUZ. ZurSáa él milii M M% — (UUr, Ml IotIMI oá <Ba • ftMr. Ommi I ilitl u,ibk kátékkal Wallll Asm > iaaaa*|>. mmmmihho >mi Imiin, a fiMagai UVHIM, —imu___ ■WwSlM V*t*ti •!»rm Snlwiaa , írtMhaar nsgyrsbecsUlf rendelőimet, bogy Deák-tél 4. szám alatti art tzabó-mahelyemet budapesti és kaiiöldl tanulmányúm tartamára Idelgleneaea besaünte-tem. Németh P. Pál url-ezabd. 800 Okleveles baAáall keresek vidékre. 3 elemi lakoláa gyermek aellé, magyarnál*! nyelvismerettel és zongora tudással. Wsbeli ajánlatokat ttzeiésí Igényekkel deniö \' TeuUch páriába kai -----fürdőszobás Ukái má|M I-re Hadé. Bővebbet Oyenea UJoi aénáL__lg . M"k,»i»*1" állandóul kapható Slpoa Andor. Mussel és Priedenthal, Tentach Ouastáv, vitéz Tóth Béla, Muatoa Ferenc kereskedőknél és « KöztlaztvUelők Szövetkezeténél. — Tejközpont. 605 ---- Széchenyi-tér 4. szám alatt egy 3 izobás lakás mellékhelyiségekkel -nUlus l-re. 20 Ela«é szép fehér krumpli, ugysnott <sy 3 szobás Iskás mellékhelyliigekkcl azonnal kiadó, esetleg má|us l-re, ugyazln-Ifai egy szép nagy azobáa lakás május eliejére és egy száraz, világos raktál mü-wlynek Is megfelel, kiadó Magyar-ulca » sz. Orünlatn? 598 iatUsaskás és 1 egyiaobáa Ukis Jf összes mellékhelyiségekkel május l-re klldó Caányt-utca 21. 606 3, 4 szobás komfortos, azonkívül 1, 2 uobás lakénak májúim, vagy azonnalra Usdók. Erzsébet-tér 2. 622 3 szobás utcai lakAa májusra kiadó lőherceg-ut 53. 645 . ,--— - l-sö emeleti utcai 3 szobás Uk*« május l-re kiadó Botvöe-léi 30. Í07 Pogány véri fajboraim árusításit megkezdtem, lllerenkint „ 20 és 30 fillérért. Legkisebb létei - 25 It. Megrendelésre házhoz küldöm. Oraaa Karoly, ■aMhyáa.r-u. as. Eladó Eötvös-tér la számú ház, löbb mhit egy hold gytlmoicios és konyhakertiéi, igen nagyMIn keres udvarral, nsgy isktár, vagy mühelyhelylséggel és egy 3 szobás, két 2 szobás ésnigy 1 szobás likánál. Miután az Ingatlanon több ház van, minden külön költség nélkül kétfelé oszthat* és így ketten Is megvehetik. Töke befektetésnek s leg|obb alkalom, mert tlaz-tán löbb, mint I2«fc ot Jövedelmez. Bővebbel: Aoaél liaán Ingatlanforgalmi irodája, Nagyksniuin, HorCiy Mlklól-ut 2. Ilim. 119 Háta, gizdlságt épületekkel aladé Petótl ut ÍJ. 661 KESZTHELYEM, exponált forgalmsa útvonalon levő három utcára nyíló ssrokllzlet modernül berendezett, Jól felszerelt, adósságmentei faszer- és vegyeskereskedés 5—6 ezer pengőért elköltözés mlstt átadó. Pelvltágosllást ad: Bíró Sándor Keszthely, Fehér Oyörgy-utca 3. in ■aremfHaayéazat. Miniszterien kezelt és felszerelt Legborn-telep eladó. Kétazet sele|tezeit löizs: 50 drb. két éves tojó, 3 drb külföldi kakaa-sal, 100 drb. elsőrendű leizármazáiu, lávában toló Idei Jítce. Az állatok garantáltan egészségesek, vész nem volt. Modem csibe-nevelő, keitelőhelrlség éi ólak, 300-as kel tetőgép. mOsnya fül. lőz, vllávlL automata atetók, Hatók, csipótéukek, 180 mt drótke-ritáa, magtár és egyéb lelazarelésekket Előzetes bejelentés mellett komoly vevők Mr-mlkor megtekinthetik Az átvételhez 1800 P szükiégelletlk Clm z kiadóban. 690 Szentgyörgyvári villában ssját termésű karaimat lllerenkint ta árusltom: Fehér asztsll bor ... 30 fillér Burgundi vörös ... 38 fillér Rizling ............. 40 fillér Ugyanezek a fajborok Horthy Miklósul 87. sz. alatt legkevesebb 25 literes tételben olctó árban kiphitó. Orosz. K«oaar*|s«aa Buda) levő bárom szobás modern villái kanlzssl jó helyen levő házért. Érdeki lehet vasárnapig Samu Józaefnénál, Nagy kanlzaa, Deák-tér 12 % léntuMt, fürdőszobái Ukás májai l éte kiadó József főherceg ut 81. stám Érdeklődal lehet Sujár-ul 21 595 ■aaklabatt mindenei házvezetőnő kereitetlk. Bővebbet Ctengety ut 52., üzletben_700 5 drb rutai mangalica aalraarláa eladó Koszorú, KUktnltsa. Telefon 239. 702 Asztali- és fajborok (n lllerenkint M ttll. kapható Br. UCHT80HEIR korkereskeáéi, ne Csengery-ut 31. A nagykanizsai kir. Járásbíróság, mini telekkönyvi hatóságtól. 11718/tk. 1931. szám. Árverési hirdetmény és árverési leltételek. A Nagykanizsai Takarékpénztár R. T. végrehalütónak Wagner Zsigmond éa neje Szalal A nna végrehijUit szenvedők ellen Indítóit végrebaJUsl ügyében a trlekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az I8»l: LX. L e. 144., 146. és 147. §-al értelmében elrendeli a végre haJUil arveréit 3000 pengő ttkekövelelés. ennek 1931. évi május hó 28lk naplátói Járó Ml kamata, l/ao/o váltódíj, 269 P 80 (111. eddig megálUpltott per éa végre-hajlásl éa az árveréal kérvényért eiuttal mtgállapllott 100 pengő köllség behaltása végett, letiámllandó a tőkéből Időközben fizetett -163 P 78 llll. a nagykanizsai kir. Járásbíróság területén levő Dióekál községben fekvő a a dióskáli 1649. nzt|kben foglalt a 862/b. hm. ssánló a törőkcaa-plal dűlőben Wagner Zsigmond nevén álla egéiz IngstUnra 116 P 7Q f., u. a, sztjkvbcn foglalt a863 i. hrsi. siántó u. o. egész ingaU. 68 P 70 f, sa u. o. 988. íztjkvben felvett 1533. í» 1534. hnz. berek s Oesslenyésben Wágner Zsigmond és neje sz. Szslal Ilona nevén álló egész Ingatlanokra együtteien 21 P 70 f„ u. a. azt|kv-I ben ugyanazok nevén álló 45. hrss. ház- telek tsilváttal egéu Ingáit. 100 P, a. a. sztjkvbcn u s. nevén álló 1509. hraz. berek a Oesztenyésben egész lng»tl Ml P, u. o. 922. sztjkvbeu foglslt Slí/d. hrsz. szőlő s izegfaiuli begyen IngalUnnak Wagner Zalgmond ne>én álló Vi részére 80 P, e palkonysl S9«. sztjkvbcn toeUlt l/a. 2. hrsz. szántó a belteiekben Wagner Zsigmond nevén álló egéu IngatUnra, az u. o. 494. sitjkvben l/a. 5. hrsz. azántő u. o. Ingatl u t. nevén illó telerészre együttesen 1C00 P, tz nngjakabfaf 716 azljkvbeu felvett 2\'8/b hrsz. itöló a ftlsöungl he- Sen Wagner Zllgmonrl nevén iüó egész ratlanra 328 P, u. s. sztjkvbcn felvett 268/a. hrsz. n. o. egéaz IngatUnra I8S P, az u. o 523. szijkvben fogUlt 270 hrsz. szőlő éa pince a leisőungt hegyen lugatl. i/u> részére 250 P éa az n. o 225. aatjkv-ben 267. hrsz. a. felvett IZŐIŐ éa pince az uaglhegyen Wagner Zslgmondné sz. SzaUI Ilona nevén álló egész IngatUnra 862 P 10 t. kikiáltási árban. A telekkönyvi hatótág tz árverésnek Dlőskál községházánál megtartáaára 1832. évi mtreiaa hó 9. napjának dálalőtt 10 óráját tűzi Id és az irverésl teltételeket az 1881: LX. L-c. 150. § a alapján a következőkben álUpItta meg: Az árverés alá kerülő Ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. Az árvádul szándékozók köteletek bánatpénzül a kikiáltási ár ICWo-át készpénzben, vagy az 1881: LX. L-c. 42. §-iban megbatározott árfolyammal számított óvadék-képet értékpapiroahan a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleceaen bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt s kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881: LX. L-c. 147, 150, 170. §8*i 1906:XU.Lc, 2I.§.) As, akt az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki aea akar, kötelet nyomban a H-kliltáal ár azizaléka szerint megállapított bánatpénzt az álUU ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészítene (1908: XL1. 25. (.) Nagykanizsa, 1981. évi december hó (8 napián. Dr. Bentzlk s. k. ktr. Jbiró. A kiadmány htteléfll: Mlkó s. t rtM l6UuL Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen jó férjein, Illetve édesatyánk T&th Ferenn njr. mozd.ayvaxatS temetésén megjelentek és fájdalmunkat bármily módon eny-hileni szívesek vollak, ezúton mondunk köszönetet özv. Tóth Ferencné és eaaládja. n Regedei viz nemcsak kitQnó borvíz, hanem orvosi szaktekintélyek ajánlják vese, hólyag, gyomor- és cukorbajoknál. Kapható minden fflszer-és csemegeDzietben. "" Főraktár: \' I i Mór IbinlBi 2889. vh. tz. 1932. Árverési hirdetmény. Dr. Knausz László ügyvéd, állal viselt dr. Knsusz Uszló Javira 923 p 04 llll. tőke ét több követelit ét j\' ereiéig a nagykanlzttl kir. 1981 évi 2839/931, az. vt a - ■ a t . ii, , vegrenajtts knytta vtgreaajttst I 1931. évi ntijua hő 2-án le-loglalt 1130 P-re becsalt Ingóságokra t>gy-kanlzaal kir. |áráiblróságlentl száma véati-sével az árverés elnaaeketvéa, annak sz 1908. évi XLL L-c. 20. fa aUp}án a fent megnevezett s a foglaltai f kl nem lünő mie foglaltaM árverés megtartását elrendelem, de arra as esefia, ha Ualégtttsl Joguk mt Is fennáU és hl ellenak haUuV hatálya Igényit ereset folyamatba nincs, végrehajtási szenv. Nsgykanlzaln, UránU Mozfí-ban a netán Sietett összeg levonáttval leendő megUrtiaára határidőBl 1932. évi tabraár bő IS-lk napjának d. u. 5 órája tűzetik td, araikor a bíróilag lefoglalt bátorok, zongora vetlőgip stb. t egyéb Ingóságokat s legtöbbet Ígérőnek kézpénzfizetés melleit, esetleg becsiroaalul U el fogom adal. Nagykanizsa, 1932. évi |amár hó 19-én. Haán Qyula t. k. kir. bár. végrehajtó ni mlat WrrWigt klktldött, A keszthelyi kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi katéaágtöl. 5578/tk. 1931. szám. inirsi iBlflMHnMi. Moór Lajot Wsözatdi lakóa végrehaj-Utónak Ismeretlen helyen Urtózkodó -Pál Jánoe keszthelyi ügyvéd " által képvUelt Moór István szenvedő ellen Indított végrehajt ben a telekkönyvi hatóság a vét árverést 120 pengő tőkekövetelés, valarnlat a csatiakozottaknsk kimond tt Moór Márton leláózstdl lakóa 95 P 80 flU, Moór László zalaapátli Ukót 14 P 28 Ilii. ösv. Borda Qyörgyné lilsőzsldl Ukóa 51 P 20 L, dr. Nóvák Béla ügyvéd keszthelyi lakót 52 P 18 üli. ás dr. Pillér Arthur ügyvéd 77 P 21 fül. tőkekövetelés ét JáriDékai behajtása végett a kódhelyt Ur. ifiátbW-■ég területén Ziiivár kBnétbtii feavö, a a zaUvári 77ft zztjkvbaá A f 1. tortz. alatt foglalt a Moór falván nevén álló 132/b. hrsz. beltelld azántó ta hát ta-gatUnra 1181 P HkUltást árban te pec% Moór Márton (nőt volt Kováét MárUvzQ Javára bekébeiezitt hotttgUnl haazooélva-zett Jog tennUrtáaával elrendelte. A lenti Ingatlanokra, amennyiben tz 1920: XXXVL L-c. 17. i 1-4. poéttjalbca Irt körülmények valamelyike nem Igazoltatik, az ilUmot elővátárláal |og UlelL Az irverésl 1832. évi febntir hó 2h napján dálalőtt 10 ómkor Zalavir községhizinil fogják megtartani. Az Irverés alt keitUŐ Ingatlan a klkUl-tázt ár kétbtrmtdinil alacsonyabb irón nem adható eL Az irvetelnl szándékozók kötelesek bi-nstpénzül a kikiáltást ár lOOfc-it kéizpénzben, vagy az 1881: LX L-c. 42. J-ában meg-baUrozolt árfolyammal zzimitott óvadékké-pes értékpapírban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges blról leiétbe helyezéséről kiállított leteli elUmervényt a kiküldöttnek áUdnl éa as irveréil teltételeket aUlrnl (1881 :IX L-c. 147, 150, 170. §4, I908:XL L-c 21. «.). Az, aki az ingaüanfit a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet Igérai senki sem sksr, köteles nyomban a k illái-Ui! ár izázaléka azarint megálUpllolt bánatpénzt as iluu ígért ir ugyanannyi azi-zalékálg kiegészíteni (1908.XLL 25. §.). Kaazthely, 1931. november hó 12. napján. Dr. Haám a. k. kir. Jh. elnök. A kiadmány Mteléül: (Olvashatatlan alüráa) A Nagykanizsai Takarék székházában a Deák-tér és Csengery-uti sarkon levő üzlethelyiség azonnal kiadó. Bővebbet a főpénztárnál. ZAIA1 ltOZlONV 1832. hbtuár 10 Mielőtt szándékozik venni, tekintse meg dúsan felszereit raktál unkát. Minden igényeknek megfelelő Hálók, ebédlök, uriszobák, szalonberendezések Konyhák, előszoba-berendezések fa mindenféle kárpitos-árukban Nagy választék. Olcsó árak. Kedvező fizetési feltételek. KOPSTEIN BÚTORÁRUHÁZAK Nagykanizsa, Horthy Miklós-ut 4. Sopron Szombathely Központi villatelkek 60 havi részletre Balatonfenyvesen (Máriatelep) Közvetlen a pályaudvar elölt. Klimatikus (enyves levegői Bársonyos homokstrandi Érdeklődni: SzabÓ Antal sporttlzletében KIADÓ ét azonnal elfoglalható a várót belterületén cirka 40 méter hottzu, világot, műhelynek vagy raktárnak hatz-nálható tzép helyiség. Esetleg két rétz-bert in Oh* a kiadóban. Hirdessen a Zalai Közlönyben "I II II III III. A volt Regensperger-féle összes keszthelyi ingatlanok egyenkint, vagy együttesen azonnal eladók. Érdeklődni lehet a Nagykanizsai Takarékpénztárnál. I n_ 80 fillórórt sz Erzsébet-tér J. szám slstti ♦"üst ebédelhet Molnár-Étkezdében. 1 Nem tudja, milyen rádiót vegyen? Forduljon bizalommal Qnitlner villamos-és rádiószaküzletéhez / A legönzetleneb-bül azt a készüléket fogja kiszolgálni, mely aZ Ön igényeinek és erszényének legjobban megteleli Qaittner minden jó gyártmányt tart, nem ierakata, vagy képviselete egyik gyárnak sem. Gondosan szereli antenna/át és villamos vezetékét. Qulttnet-néligénybeveheti az összes gyári ctere- és részlet-kedvezményeket. Nemcsak rádiókban talál nagy választékot Qttittner-néi, de minden más villamossági cikkekben is. Qaittner a legrégibb villamos magánvállalkozó Nagykanizsán. Gondos, szolid és olcsói Quittner villamos- és rádiószaküzlete Csengery-ut 1. Telefon 3-94. Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly). 72. évfolyam 33. *zam Nagykanizsa 1982. február 11, csütörtök Ara 14 tiliír ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Szerkesztősig is kiadóhivatal: Pőut 5. tlim. Keszüietyl Békkladóhlvslsl: Kouuthutca 33. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Előfizeti*! in: egy hói a a pengő •• Iliiéi. Szerkesztőségi is kUdőhlvataU telelőn: 7S. sz. Még egyszer a Polgári Egylet „A Polgári Egylet nem fog megválni százados otthonától" dm alatt a Zalai Közlöny f. hó 4-lki számában megjelent cikkhez, amelyben rólam, mint indítványozóról Is megemlékezni szíves volt, szabadjon néhány reflexlót fOznöm. Indítványomat, hogy 1200 darab 25 pengős kamatmentes kötvény ki-bocsájtásával és ennek az 1934. évtől évenklnt 100 darab kötvény kisorsolásával székházunk tehermentes megtartása és ami ezzel egy-értelmO, az egyesület fenntartása és további f ejlesztése lehelövé tétessék, a f. évi február 2-án megtartott közgyűlés magáévá tette. Az a zajos ováció és lelkesedés, mely indítványomat kísérte, csak azt mutatja, hogy Egyesflletllnk minden tagja átérzi annak szükségét, hogy százados társadalmi egyesdleljlnket meg kell menteni, hogy minden tsg átérrlazt a kötelességet, hogy elődeinktől átvett, ezen nemes céloktól vezérelt s erkölcsi súllyal és tartalommal biró Intézményünket fenn kell tartanunk, hogy a most élő nemzedék ssabadiilton attól -a felelősségtől, amely elődei és utódaival szemben egyaránt terheli. Tudom, hogy mai katasztrófális gazdasági helyzetünk szülte rögökkel van telítve az az ut, amely indítványom elfogadásától annak megtestesüléséig elvezet és én mégis elindulok ez uton és abból a fogadtatásból, mellyel Indítványom találkozott, ujabb erőt meritek, s hivatkozással arra a társa dalomnevelő hatásra, a társadalmi osztályok összetartását rendkívüli időkben jelentékenyen előmozdító tevékenységre, melyet a Polgári Egylet kifejtett, engedtessék meg nekem, hogy a Polgári Egylet szflk kereteiből kilépve, a nagy nyilvánossághoz forduljak és elsősorban Nagykanizsa város mélyen L országgyűlési képviselőjét és Igen t. polgármesterét kérjem fel, bon a városnak eme százados társadalmi intézménye megmentése céljából erkölcsi erejükkel pártfogolják egyesületünket nemes törekvéseiben. Másodsorban Nagykanizsa megyei városhoz, a város közönségéhez, annak minden egyes polgárához, a városunk pénzintézeteihez, biztosító társaságaihoz, gyárakhoz és egyéb Intézményekhez, a nagykanizsai járás közönségéhez fordulok esdő szavammal, hogy tegyék anyagilag lehelövé, hogy Indítványom valóra váljon. Átérzem, hogy ez a kérés a mai kereseti lehetőségek közöli súlyos áldozatot jelent. Egy-két kötvény jegyzésével még ma Is megbarátkoznánk bárki is, amire a közgyűlésen megnyilvánult hangulatból következtetek. Ilyen apró jegyzések és a tehetősebbek nagyobb jegyzései alap-|ín elérhető lesz oly összeg, amely a terhek egészben vagy részben való csökkentésével székházunk megtartását biztosítja. Felkérem a Polgáii Egylet igen t. Szaporodnak a betétek, megindult a hitelezés Egy hónap alatt 56 millió pengővel emelkedett a magyar bankok betétállománya Budapest, február 10 A betétek mai állásáról jól informál! helyen a következő tájékoztatást adták: A bankzárlatot követő Időben erősen megcsökkent a péminlézetek betétállománya. E belételvonás azonban december hónapban örvendetesen megszűnt. Január hónapban pedig a pénzintézeteknél Ismét nagyobb arányú belétmozgalom jelentkezett. Igy a Pénzintézeti Központ kötelékébe tartozó budapesti pénzinléze-teknél a takarékbetétek állománya december havában 526.4 millióról 336.4 millióra emelkedett. Még erőteljesebb volt a folyószámlabetétek szaporodása, amennyiben a november havi 692.4 millió pengőről 745 5 millió pengőre emelkedtek Az össz-betélállomány lehst a budapesti pénzintézeteknél d<cember hsvában 55.7 millió pengővel gyarapodott. A Penzlnlézetl Központ kötelékébe tartozó vidéki pénzintézeteknél a takarékbetétek 2842 millióról 275 millióra csökkentek ugysn, viszont a folyószámlabetétek 50 millióról 51.8 millióra emelkedtek. Az egész országban az Bsszbetétállomdny december havában 1553 millióról 1687 millió pengőre emelkedett, ugy, hogy az ossz emelkedés 55 7 millió pengő egy hónapban. De nemcsak a beté- teknél mutatkozott javulás, hanem a bankzárlat óla teljesen szünetelő hitelezés ls meglnJutt újból ugy a fővárosban, mint a vidéken. Ez kitűnik abból, hogy a vidéki pénzintézetek váltó tárcája december havában 811 millióról 816 millióra növekedett, most pedig a vidéki pénzintézeteknek a fővárosi intézetek hitellel ismét rendelkezésre állanak. Ez megállapítható abból, hogy a vidéki intézetek vlsszleszámltolási tárcája az előző lényeges visszaeséssel eremben december hónapbi-411 millió pengőről újból 415 mllllúr • emelkedett. 1mtyiinQ a j&arc a Keleti fronton A sanghaii nemzetközi telep ultimátumot intézett Kínához Peking, tebruár 10 A kinal külügyminiszter vlsaza-utasltolla a japán javaslatokat Ktna különböző pon|ain semleges zónák felállításáról. Sanghaiban a nemzetközi telep halóságai ultimálumo! Intézlek Kínához és abban közölték, hogy ha Ismét lövedékek érnék a nemzetközt telepei, akkor harcképte- lenné teszik a kínaiak ágyúit. A japánok ma folytatták óriási erőfeszítéseiket a Vuszung erőd elfoglalására. Mára nagyarányú tervet készítetlek elő, amelynek végrehallása. Végleg le akarja törni a kinal ellenállást. A Japánok 33 hadihajót koncentráltuk az erőd körül. A kínai védelmi állásokat megerősítették. Sanghai elé napról-napra ujabb külföldi hajók érkeznek. Számuk most már meghaladja a százai. Mandzsúriában heves harcra került a sor a japánok éa kinaiak között Kincsau közelében. A -Imre során ezer kinal esett el és 1200-at a japánok foglyul ejtettek. A népjóléti rokkant-pénzek és a dugsegélyek Ugye a bíróság előtt Egy hadirokkant Jegyző ellen Indult rágalmazást perben elrendelték a legszélesebb bizonyítást Budapest, lebruár 10 Krlván Zoltán hódmezővásárhelyi hadirokkant, volt községi segéd|egyzn, 1930. év decemberében Oömbös Gyula honvédelmi miniszterhez levelel irt, amelyben a népjóléti minisztérium löbb tisztviselőjéről megemlékezve, olyan kitételeket használt, amelyek mlalt hivatalból üldözendő rágalmazás elmén eljárás Indult ellene. Az ügyet ma kezdte tárgyalni a büntető törvényszék. A vádlott rapszódikus előadásban a következőket mondotta védelmére: — Nem érzem magam bűnösnek, a nyomorgó, éhező rokkant baltársalmon akartam segíteni a beadványnyal. Elszorult a szivem, amikor azt olvastam, hogy 29 millió pengői használtak el a népjóléti minisztériumban, annak csinosltásárs, mig a hadirokkantak részére betevő falatra Is alig van pénz. Hódmezővásárhelyen az újságban olyan cikk jelent meg, hogyha valakinek panasza van, forduljon bizalommal Oömbös Oyu-lához. Elmondotta ezulán, hogy nem nem akart botrányt, de saját maga és más rokkantak és hadiözvegyek nyomora Indította erre a lépésre. Ezulán Fábián Béla dr. védő terjesztette elő Indítványát a valódiság bizonyítására. Bizonyítani kivánja, hogy a hadirokkantak hozzátartozói részére kiutalt összegeket anélkül, hogy abból a hadirokkantak, vagy hozzátartozóik egy fillért is kaptak volna, minisztériumi rendeletre a házipénztárba visszautalták, Igy azután ebből a pénzből magasrangu tisztviselők dugsegétyeket kaptak. Felszólalása végén kérte a védő a legfelsőbb állami számvevőszék által lefolytatott vizsgálat adstalnak beszerzését továbbá Ernszt Sándor volt népjóléti miniszter és más magasrangu adminisztratív állami főtisztviselő tanúként! kihallgatását. Bary Zóllán királyi ügyész emelkedett ezulán szólásra és kl|elen-tette, hogy értesülése szerint Krlván nem Is háborús rokkant, hanem katonaszökevény és eközben kapta kar-sérülését. Értesítést kapott arról is, hogy a m. klr. hadigondozó sérel-mére elkövetett rágalmazás miatt, már 8 napi fogházra volt ítélve. A Elnökségét és Választmányát, hogy elfogadott Indítványom megvalósítása céljából, ha szükséges, szakközegek felkérésével is, létesítsen Írásban be-nyujloll Indítványomban foglalt vagy ennél Is célszerűbb megoldásnak megfelelő tervezetet és jegyeztessen le annyi kötvényt, melyet a székház megmentése céljából elégségesnek tart. Négy év múlva, 1936 ban ünnepli a Polgári Egylet 100 éves fennállásának jubileumát. Kevés város van országunkban, amely ilyen hosz-szu, érdemekben gazdag múlttal dicsekedhetik. Ez a jubileum a város halárán lul országos ünnep jellegét fogja magára ölteni. Nem lenne teljes ünnepünk, ha azl az a fájó ludat zavarná meg, hogy pár évvel százados fennállását megelőzőleg kell székházától megválni. Mlg ellenben ha sikerűi székházunk megmentése, akkor ez városunknak és városunk minden egyes lagjának örömünnepe lesz és u\'ódaink mindig kegyelettel és mély szeretettel fognak megemlékezni rólunk, akik a legválságosabb Időben, mentettük meg városunk egyik legrégibb társadalmi és kulturális célokat szolgáló Intézményét. Mindazokat pedig, akik még a Polgári Egylelnek nem tagjai, felkérem, kérjék tagfelvételüket, a kilépetlek térjenek vissza, hogy minél többen vállvetve, kéz a kézben, összetartással tegyék lehetővé, hogy I egyesületünk jövedelmét ezulon Is gyarapitsuk és annak anyagi gondoktól mentes létet biztosítsunk. Társas összejövetelek, az ünnepnapokon a délutáni órákban az egyesületi tagok részéről tartandó felolvasások, szakszerű előadások hivatva vannak az egyesület eddigi kulturális nívójának fenntartására. Az emberek egymásra vannak utalva. Anyagi és szellemi erők egyesü\'éséből fejlődik a kultura. Mikor a Polgári Egyletbe tömörülünk és fenntartásához anyagi és szellemi erőnket egyesítjük, a kuliurának leszünk szolgálatot. De csak együttesen és többen. Hogy is mondták a rómaiak : Unus homo, nullus homo. Kolliy Lujot, nyűg. Jegyző. ZALAI KOZt-QNV 1932. február f 1 Bllincsbeverve megszökött a szentmiklósl sorozatos gynjtogatások gyannsltottja Csurgón fogták el Szollár Ferencet, akit szerdán már szabadon engedett a szentmiklósi csendőrség Nagykanizsa, február 10 akarták kísérni a csendörségre. Az anyja és ö elöl mentek, a csendőrök sarkukban. Amint a Zakócs- Héiföii éjjel 10 óra tájban kigyulladt Szollár István somogyszentmlk-lósl gazdálkodó poriáján egy kazal szalma. A tüzet szerencsére az első percekben észrevették a házbellek és azonnal hozzáláttak az oltáshoz. ROvidesen megérkezett a somogy-szentmlklósl Önkéntes Iflzoltócsapat is, amely azután meggátolta a lüz továbbterjedését Az utóbbi Idfiben valóságos Iflz-vészjárvány dul Somogyszenlmikló-son. A csendőrség valamennyi eset-ben gyújtogatásI állapított meg. — Alig másfél hétfel ezelőtt a Zalai KOzlöny Is beszámolt arról, hogy nemrégiben Ismét lüz volt Somogy-szentmiklóson és ekkor a csendőrség őrizetbe vetle Szollár Ferenc földmüveslegénvt, akit be is szállítottak az ügyészség fogházába A vizsgálóbíró azonban rövidesen szabadlábra helyezte a tagadásban levő gyanúsítottat. így Szollár Ferenc 10 nappal ezelőtt hazaérkezett Somogy-szentmlklósra. Amikor hélfón éjjel klgyullsdt Szollár István gazdálkodó portájin a szalmakazal, (csak névrokona Szollár Ferencnek), a csendőrség nyomban az u\'án kezdett érdeklődni, hogy Szollár Feereac hol tartózkodott a tűz kitörésinek pereiben. Kiderüli, hogy Szollár Ferenc a lüz keletkezése előtt alig néhány perccel érkezett haza özvegy édesanyja lakására. Azonnal kél csendőr ment ki Szol-lárékhoz, ahol megbilincselték Szollár Ferencet és édesanyjával együtt be pedig a féle vendéglő előtt elhaladtak, a vendéglő melletti kútnál Szollár Ferenc, kezein a bilincsekkel, vad futásnak eredt és bár a csendőrök üldözőbe vették, mégis sikerüli elmenekülnie az éjszaka sötétjében. Azonnal csetfdörjárőrök azéledtek szét és egész éjszaka nyomoztak a szökevény után, de nem sikerült a nyomára aUdnL Végre ls Jelentették a szökést a felsőbb halóságnak, amely rádiókörözést adott kl Szollár Ferenc ellen. Szollár Ferenc szökésének híre azonnal elterjedte közaégben. Kedden délelölt két somogv8zentmlklósi gazdálkodónak Ciurgón akadl dolga. Egyszer csak a csurgói f)szolgabiró-ság elótl megpillantották Szollár Ferencet. Azonnal értesítették a caend-örséget, amely őrizetbe vette a szökevényt. Ekkor már nem volt, bilincs a kezén, szökése közben sikerült magát kisiabaditanla. Mini elmondotta, az éjszaka folyamán Somogy-szeritmlklósról gyalog ment a 23 km-nyire tevő Csurgóra. Szollár Ferencet szerdán visszakísérték Somogyszentmlklósra, ahol kihallgatása alkalmával azzal Indokolta szökését: nagyon bántotta az Önérzetét, hogy műiden gyujtogatás-sal őt gyanúsítják. Egyébként tagadta, hogy ő gyújtotta volna fel hélfón é|jel Szollár István szalmakazalját. A somogyszentmlklósl csendőrség szabadon engedte Szollár Ferencet, Gyilkosságra vezetett az asszonyi pletyka Oögös Nagy Lajos agyonszúrta a haragosát Tab, február 10 Borzalmas gyilkosságra vezetett egy meggondolatlan asszonyi pletyka a somogymegyei Balatonendréd kisközségben. Klzllnger Ferenc és OógOs Nagy Lajos gazdalegények Ittasan tériek haza a szőlőből. Útjuk Gulyás József gazdálkodó háza előtt vezetett el, akivel (Dögös Nagy Lajos már régebb idő óta haragban volt valami asszonyi pletykából kifolyólag. Amikor Oulyásék háza elé értek, az ittas legénvek bekiáltották, mire Oulyás József kiment az utcára. Rövid szóváltás után Oulyás és Gőgös Nsgy Lajos dulakodni kezdtek. A verekedés hevében OógOs egyszer csak előkapta a zsebkését és ugy Összeszurkálta a haragosát, hogy az holtan maradi a helyszínen. A csendőrség őrizetbe" vette a legényt. Két félig megfagyott elmebeteg a budapesti személyvonat tetején A kát elmebeteg megszökött Szombathelyről, napokig csavarogtak faluról falara, mlg a hóvihar Nagykanizsára kergette őket Nagykanizsa, február 10 Az elmúlt éjszaka két, hidegtől kékre-zöldre gémberedett, hiányos öltözetű ember állított be a nagykanizsai rendőrség központi ügyeletére. Az idősebb férfi, aki 30-35 év körüli lehetett, katonásan összevágta a bokáit az ügyeletes rendőrtiszt előtt és a következő meglepő kérelmet terjesztette elő: — Kérem a tekintetes fogaimszó urat, vegyen mindkettőnket őrizetbe erre az éjszakára és holnap délelölt kisértessen be a szombathelyi köz-kórház elmeosztályára, mert onnan szöktünk meg. A rendőrtiszt kérdéseire ezután Istenes Ernő elmondotta, hogy társával, Hoffer Ferenccel együtt már hosszabb idő óta áll gyógykezelés alatt a szombathelyi közkórház elmeosztályán. Mivel mind a ketten javulófélben levő betegek, február 2-án engedélyt kaptak, hogy kimehesse- Fontos figyelmeztetés! védő által előterjesztett indítványokhoz hozrájárul, mert közérdeknek tekinti, hogy az ügy teljesen ttsztáz-tassik. A vádlott szólalt még fel. Beismerte, hogy a törvényszék öl 8 napra elítélte, de a tábla és a kúria felmentette. Hosszas tanácskozás után a törvényszék elrendelte a valódiság bizonyítását az egész vonalon. Ezulan a tárgyalást elnapolták. i 33-as bizottság Illése Budapest,-február 10 (Éjszakai rddtójelentés) A 33 as országos bizottság szerdán délután ülést tartott Juhász Andor elnöklete alatt. Az ülésen a részvénytársaságok mérlegkészitésl kötelezettségeiről és a bérleti viszonyok végrehajtását módositó rendeletről és az ügyvédi kar nehéz helyzetéről tárgyaltak, Zsitvay Tibor igazságügyminiszter kifejtette, bogy a kormánynak kötelessége könnyítést nyújtani ugy az ügyvédi karnak, mint a magyar társadalomnak. Épp ezért előkészítés alatt van egy u| rendelet, amely a kényszeregyezségi eljárásoknál az ügyvédeknek nagyobb hatáskört biztosit. (paadl az állanék seysa- JsgNáiát klvstslts m hiszarslésl konfarsnoláa Genf, február 10 A leszerelési értekezleten ma délelőtt Orandl olasz külügyminiszter mondott beszédet. Többek között azt fejtegette, hogy a biztonsági garanciák kiépítése egyedül nem szünteti meg a fegyverkezési versenyt és nem küszöböli ki a fegyveres béke rendszeréi Orandi megismételte a Mussolini által kifejtett olasz álláspontot: Valamennyi állam egyenjogúsága és a haderők kiegyenlítése a legalacsonyabb színvonalon. A leszerelés terén a legsúlyosabb áldozatokat a legerősebb országoktól kell követelni. Orandl gyakorlati programot is terjesztett elő a legpusztítóbb háborús eszközök kiküszöböléséről. Matsudelra nagykövet, a japán delegáció vezetője kijelentette, hogy a keletázsiai szerencsétlen helyzet ellenére Japánnak a lehető legszilárdabb elhatározása a leszerelési értekezlet ügyének előmozdítása. Klje-lentette, hogy a japán delegáció tiajlandó elfogadni az egyezményterveicetet a további munkálatok alapjául. Zalesky lengyel külügyminiszter a nemzetközi biztonsági rendszer megteremtését kivánta. A vitát holnap folytatják. Meghalt Edgár Wallace Hollywood, február 10 Edgár Wallace, az ismert angol regényiró ma Hollywoodban meghalt. A korcsolva-olimplász eredménye Lake-Placlde, február 10 A fétfi műkorcsolyázás olimpiai bajnokságában az osztrák Scmiefer győzött. Második a svéd OraftrOm, harmadik a kanadai Wllsson. IdAlárSs (Étaakal rödlóJtltnlU) a ■atMroU-atal laMut Jalaatl aata 10 Ara-Kar , a aatél vzanaeiéaával továbbra la hldaa US áa haraaáa várhaté. = Blokmi.lt meghódította a világot. Köhögés és rekedtség ellen milliók használják ezen kitűnő Izü cukorkát. A Blokmaltot már utánozzák, azért kérjen valódi Blokmaltot 30 fillérért. Nagykanizsán kapható: a Vágó lllatszertárban. Télikabátot és szőrmét saison után most rendkívül olcsón vásárolhat Sirtger Divatáruház-bari. Használja fel a jó alkalmat, saját érdekében győződ- jék meg vételkényszer nélkül. Ingzefirek, oxfordok, selymek, férfiszövetek, ágy- és sezlon-takarók, szőnyegek nagy választékban. nek sétálni a városba. Este 6 óráig szólt az engedély. Séta közben ugy megfeledkeztek az időről, hogy 9 óra volt már, amikor eszükbe Jutott, hogy haza kellene menni. Féltek, hogy büntetést kapnak és ezért elhatározták, hogy nem lémek többé vissza, hanem megszöknek. Zsebükben mintegy 4—5 pengővel vágtak neki a céltalan útnak. Abban a hl-szemben voltak, hogy ezzel a pénzzel még hónapokig ls elélhetnek, ha takarékoskodnak. Nem voltak tisztában ugyanis a pénz értékével. Ez a pár pengő azonban már a második napon elfogyott, mire az uljukba eső községek lakossága szánta meg őket egy-egy tál meleg étellel, Zala- és Vasmegyében csavarogtak napokig és közben Igen sokat éhezlek ls. Tegnap éjszaka Komárvároson érte őket utol a havazás és a hővlhar. Az ottani állomás környékén húzódtak meg éa amikor befutott a Kanizsára |övő budapesti személyvonat, észrevétlenül felmásztak a tetejére. A vonat tetején, félig megjagyva érlek be Kanizsára. Itt is sikerült észrevétlenül elhagynlok az állomás épületét. Annyira kimerültek és éhesek voltak mind a ketten, hogy elhatározták, jelentkeznek a rendőrségén. A rendőrség nyomban ellenőrizte a bemondott adatok valóságál. Félóra múlva már meg is jött a távirati válaaz Szombathelyről, hogy Istenes és Hoffer valóban az oltani kórházból szöktek meg. Közben azt is megállapította a kanizsai rendőrség, hogy Istenest 1927-ben mini csendes őrültet kezelték a la\'aegerszegl kórház etmeosztátyán. Egy év alatt any-nyira javult az állapota, hogy 1928. ószln hazaengedték Körmendre a hozzátartozóihoz. Az elmúlt évben ismét kitört Islenea Ernőn az elmebal, ekkor azonban már nem az egerszegi, hanem a szombathelyi kórházba azállltották, ahonnan Hoffer Ferenccel együtt most február 2-án megszökött A mult hét elején Zalaegerszegre vetődött a két szökevény. Istenes már ismerte a várost. Éjjel, belopódzott a közkórház udvarára és behatolt az d. n. melegedő szobába, ahol tüzet rakott. Mikor már jó meleg volt, kiment az udvarra és két galambot kiemelt a galambdúcból. A galambokat megfojtotta. Az egyiket megsütötte is megette, a másikat azonban otthsgyta. A szökevények ezután hajnalban Isméi kllo-pództak a kórházból, de Istenes magával vitte az ottani kertésznek ni-hdny ruhadarabját ls. Az egerszegi kórház gondnokának feljelentésére a rendőrség Is körözést adott Id Istenes Ernő dkn. A kanizsai rendőrség szerdán a reggeli személyvonattal egy rendőr kíséretében már el Is szállíttatta Szombathelyre az önként jelentkezett szökevényeket. RADIÓ-M USOR Február II (csütörtök) Badapaat 9.15 A Budapesti Koncén Szakmainakat hangversenye. 9.30 Hírek 11.10 Nemaatküii ylz|elzósxolgál»t. I2JX Déli harangszó. 12.09 O. hangv. 1125 H 13.00 ldé|euá«. 14.45 Hírek. 1600 Oytr mtkmeaék. 16.45 ld«|elzés 17M E 173 A Budapeati III. ker. „Ttfcekvó" Dalko hangversenye. 18.10 Angol nyelvoktatii 18.41 .As 1848—49 fa maityar hadak « regszenitéje". Vitéz Barkó István eIOadíi az I. honvéd gyalogezred zenckatAua közreműködésével >n.<0 ldó|eUé». 20.5 Hangverseny. 21.50 Cigányzene. 33.10 tdl járáajelentéa. 23.00 Qildl Béla |aza wtni karának hangversenyt Vlg Miklós énei sxi inaival. — Jó áru a, legjobb reklát Nagyon jól tudja ezt Singer Diva áruház. 1032. február 11. ZALAI K0ZLÖNY Nagykanizsa és vidéke hó alatt Nagykanizsa, tebruár IU Kedd éljél az Idő hirtelen zordra vállozott és a szelíd, enyhe Időjá-rást éles, metsző szélvihar váltotta lel. A hópelyhek lassan ellepték az egész várost és kornyékét hatalmas, fehér lepelbe burkolták. A város köztisztasági ügyosztálya azonnal intézkedett, hogy a hóval ellepett utakat és utcákat megtisztítsák. Az in-ségakdó egy kisebb munkás-cso-portja azonnal muDkához fogott és délelőtt már mindenütt tiszta volt az ut és járda. A tegnapi hóvihar félő volt, hogy forgalmi akadályokat is idéz elő, ezé,t megkérdeztük Bartal Béla ál-lomásfőnOköt, aki kijelentette, hogy a vonalok mindenünnen menetrendszerűen érkeztek be, sehol semmi fennakadás a DSzA vonalakon. A letenyel autóbusz forgalmát a hófúvás megbénította. Tizennégy helyen olyan hófúvások vannak az országúton, hogy a jára-lok tegnaptól fogva nem indulhatnak. Az Ipartestület együttes kandidáló bizottsága megejtette a hivatalos jelftliseket A nagykanizsai Ipartestületnek egyrészt az elöljáróság, másrészt a taggyűlés réizéről kiküldőit kandidáló bizottsága hétfőn este együttes ülést tartott Pálft Sándor elnöklete alatt, amelyen megejtették a hivatalos jelöléseket a vasárnapi közgyűlésre. A taggyűlés által kiküldőn kandidáló bizottság jelöléseit az ipartestületi elöljáróság kandidáló bizottsága is elfogadta. Egyáltalán, az együttes bizottság olyan megértést tanúsított, ugy látszik megtalálta a legteljesebb békéhez vezető utal, amely az Iparossás boldogulásának nélkülözhetetlen alapját képezi. A vasárnapi közgyűlés pontban 2 órakor kezdődik a városhaza nagy közgyűlési termében. Minden nagykanizsai Iparos érdeke, hogy a közgyűlésen megjelenjen, mert nem kisebb dologról van szó, mint arról, hogy a nagykanizsai iparosság jövőjének uj fundamentumát segítse lerakni szavazatával, Választásra kertll az elnök, 2 alelnök, három évre, 45 rendes elöljárósági tag stb. A számadás és a költségvetés az ipartestület Irodájában az érdekellek számára bármikor megtekinthető. NAPI HIRIK NAPIREND Február II, oeflUrUk Hóm katolikus: Mária l.m Protestáns: Bertold. Iiraellta: Adar hó 4 Vároal Múzeum éa Könyvtár nyitva cstltörtdkón éa vaaáraap délelóit 10-tftl 12 éráig. Oyogyazertárl <||,H n0|«.áiai . | hó véflíjg a Merkly-Belua gyógyazertár Qözftlrdó nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (héttő, azerda, pénlek délután, kedden egéaa nap nőknek). Tel. 2—13. — Zrínyi emlék-ünnepélyt rendez vasárnap, február 14-én este 6 órakor a Zrlnvl Irodalmi és Művészeti Kör a városháza dísztermében. Ennek a Kör életében tradicionális ünnepélynek kiemelkedően gazdag műsora lesz. Előadója dr. Csaba Jenő veszprémi kegyearendl tanár. Szaval Barlay Edilh. Énekel a Kör Vegyeskara és az Ipartestületi Dalárda. — Elnökválasztás ■ keszthelyi Társaskörben. A keszthelyi Társaskör ülésén tudomásul vette Berkes Olló prem. főigazgatónak az elnöki, dr. Lénárd Jánosnak pedig alelnöki lisztről való lemondását. Elnökké Relschl Imre városblrót váluitották. — A Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör szombaton, február 13-án esle fél 7 órakor, a postapalota földszinti kistermében választmányt ülést tart, löbb fontos folyóügy lelárgya-lására. — A kongregációk bőjtl estjel. Az Urleányok Mária Kongregációja az Úrasszonyok Mária Kongregációjával karöltve, a nagybojt minden keddjén délután 6 órai kezdettel böjti estél rendez. Intelligens férfiak és nők számára, a plébánia fehér-termében, a következő programmal: 1. Február 16-án: .1 ten létezése, a vallás szükséges vollá"- ról előadás és elölte szavalat 2. Február 23-án : S tavalat. Beszéd .A megszentelt családi életről.\' 3. Márdui 1-én: Szavalat. Beszéd .A modernizmus, mint a vallási élet veszedelmé"-röl. 4 Március 8-án: Szavalat. Beszéd .Egyház és hazá"-ról. 5. Március 16 én : Szavalat. Beszéd ,A sajtóról\'. Az előadásokat helybeli és vidéki szónokok tartják. — A Kathollkus Legényegylet húshagyókedden este vidám műsor keretében búcsúzott a farsangtól. Sokan voltak az egyleti otthonban a tagok és vendégeik, jó hangulat uralkodott a terhiekben. A Legény- Városi Szinhóx Péntek, szombat és •eeárnep február 12., 13. ée 14-én CUtVALIER Mosolygó hadnagy Premier i pénteken. egylet házl-kvartetije osztatlan tetszést aratott. Arnberger Rudolf vezetésével Qyarmali, Könlg, Németh, Zsiga a lagjal. Engelleiler orosz láncát Ismételni kellett. Perger irredenta dalai nagy sikert arattak. Qrabant István aktuális jeleneiében Taschner Nusl, Bedekovics Nusl, Qódl Lajos, Hínár Ferenc jeleskedtek. — Vitézi és levente estély Lentiben. A csonka alsólendval járás vitézei és leventéi szombaton este nagysikerű műsoros táncestélyt adtak dr. vitéz Bíró Ignác járási testnevelési vezető és dr. vitéz Csete Antal szolgabíró rendezésében. Az estélyt — melyeit megjelent Csorba István vármegyei testnevelési felügyelő és a végvidék majdnem egész intelligenciája — a Zalabaksal Levente Dalárda nyitotta meg, utána Csete srolgabiró mondott magasszárnyalásu ünnepi beszédet. A műsor minden egyes száma viharos tetszést keltett. Különöien Topiák Erzsike, Pásztori Ilonka, Schwanlhall Róza, Szlgethy Irénke, Marton Károly, Nagy Miklós és Qrublts Zoltán arattak nagyon sok megérdemelt tapsol. A közel 400 pengőt kilevő tiszta jövedelmei o járás Bzegényaomu vitézei és leventéi segélyezésére fordítják. — Széngázmérgezést kapott két kanizsai csendőr. A napokban majdnem komoly szerencsétlenség ért kötelességteljesítés közben kél járőrbe küldött kanizsai csendőrt. A járőr ugyanis éjszaka ért ki Klsré-csére, ahol a pihenő házban fel akarlak kissé melegedni. Be is fűtöttek az agyonfazolt csendőrök, miközben nem vették észre, hogy kettévált a kályhacső. Az egész szobát elárasztó széngáztól mind a ketten rosszul lettek. Ekkor vették csak észre a kettévált kályhícsövet. A szén-gázlói súlyosan megmérgezett csendőröket kocsin hozták be Kanizsára. — A sikos ut áldozata, özv. Bakos Lászlóné 64 éves háztartásbeli.asszony szerdán délelőtt a Ma-gyar-ulca 16 számú ház udvari járdáján olyan szerencsétlenül csúszott el, hogy a jobblábán bokalörést szenvedett. A sérültet beszállították a menlök a közkórházba. Nem értem, kérem, abszolúte nem értem, ml célja volt annak a kaliforniai tudósnak, aklról megírták most valamelyik nap az újságok, hogy sárgarézből összefabrikált egy mesterséges szivet, amelyik tudott dobogni, pumpálni, Ide-oda kalimpálni, billentyűket nyitogatni, csukogatnt. Szóval tudott mindent, amit egy normális szív tud. Csak aztán ha üzemzavar történt, éppen ugy megállt az Is, mint egy Igazi szív. No, hát ezért a pénzért azon Is törhette volna a fejét az a professzor, hogy hogyan lehetne májat csinálni krumplicukorból. Mert én bizony nem értem, kérem, ml haszna volna az emberiségnek az ilyen találmányokból? Meg aztán nem Is rézből kellene csinálni az emberi szivet. De nem ám I Hanem vajból Kizárólag végre-ha/tók számára. A veséket meg, mondjuk, üvegből. Kizárólag poll likusok számira. Tessék csak elképzelni, ha valaki tlz évvel ezelőtt belelátott volna Bethlen gazda veséjébeI Az sem lenne utolsó, ha kitalálnák, hogy hogyan lehel az embernek az orral, teszem fel: vasbetonból csinálni Azok számára, akik szeretik mindenbe beleütni az orrukat. Abba Is, amihez nem értenek. Minisztereknek bársony/okban lehelne az ilyen biztonsági orrokai hordaniuk. (?) és olcsón akarunk vásárolni, elmegyünk a ScQUtx JÍru&áxba. A banktisztviselők bálja, mini röviden jelentettük, rekord-közönséget vontolt a Kaszinó termébe. Egyetlen jegy nem maradi eladatlan. De rekord-hangulal is voll, ami világos reggelig kitartott, Akárcsak tavaly. A bankos aranyifjúság rendezógár-d Íjának most is sikerült olyan pezsgő, vidám légkört teremteni ezen az ájua-kán, ami ritka vendégvo\'t a farsangon. A közönség valóban diszes soraiban olt voltak a pénzintézetek vezetői is, a város hivatalos, társadalmi és közgazdasági életének sok kiválósága. Pollák Sándornak, ennek a tehetséges és ötletes helyi kabarészerző-nek három aiftuíllt jelenete volt i műsoron. Az ,Álláshaimozás\'-ban Varga Jótsef és Havas Boriska Jeleskedtek. Az eredeti „1932-rs csecsemőkében ifj. Janda Károly és Brand Sándor kacagtatták meg a közönséget. A „Kerekaszlal konferencia" pompás maszkjai, különösen Qandhl figurája harsogó deiűllséget keltett Szirtes István. Varga József, lf|. Janda Károly, Brand Smdor, Ollop Qéza (Qandhl), Havas Boriska (Oandhlné) és Farkas István arattak benne sok tapsot, amiből persze a szerző is derekasan részeiült. Ollop Qéza kup é-száminak igen nagy sikere volt. Kijutott be öle a kísérőnek, dr. Halász Pálnik is, akit mint az egyik előadott frapptns kupié szerzőjét is tapsolhatott a közönség Barbarlts La|os, az Országos Oár-donyi Oéza Irodalmi Társaságnak és a Balatoni Társaság irodalmi és tudományos egyesületnek meghívott tagja, néhány költeményéi adta elö. Artner Manci és dr. Elchner Árpád szép, finom zeneszámait a közönség meleg elismeréssel Jutalmazta. A műsor egyik legkedvesebb része volt Sípos Ella bájos sanzon-száma. A műsort szellemesen és sok kedves közvetlenséggel Ptatzkó Mária konferálta. — A keszthelyi Vasutaskor február I-Ikt táncmulatságán (alulfizetni szívesek voltak: dr. Rakovszky Iván oresgy. képviseld 10, Cseh Qéza. Volák Oyula, Wachsmann Oyula, Kllngenapohr Köbért 6-5, felér Ferenc 4. Weiaz és Perlaki 3 pengőt, Berkes Ottó, Dra-veczky Árpad, Kandiké János, Bereczky lmre, Bulla Mihály. Somogyi Károly, Szende Józsel, Id. Polgár Sándor, Pataal látván, Dugantsl Imre 2—2 pengőt. SUrger János, Relschl Richárd, Josits Gyula, dr. Imrlk János, Búron István, dr. Hozzál Józsel, Pál János, N. N.. Székely Oyula, Kökényeasy Szilárd. Dömötör Oéza, Murányi Ignác. Lányt Dezsfl, Gelencsér Pál, Fröschl Imre. Bakos Józsel. Patthy Ignác, Lovassv Márton, Horváth János, Csillag Flórián. Borbély István, Buckta Pál l -l pengőt, Kutackl Károly, Takáca Józael. Bunke Józsel, Dergovlta litván, Péter István, N N., N. N„ 60-60 Iliiért. Mlnd-hz,oknak, kik a mulatság sikeréhez akár megjelenésükkel, akár felUltlzetéaUkkel hozzájárultak, ezúton mond köszönetet a Vezetőség. — Zala- és Somogyvármegyé-ben mindenki Slnger Divatáruház mesés olcsó árairól regél. « ZALAI KÖZLÖNY 1932. február 11. Slánoi nfii ba|nál a természetes „Fawac lóuel" keserűvíz használata végtelen nagy megkönnyebbülést szerez. A nőorvosi klinikák bizonyítványai tanúsítják, hogy rendkívül enyhe hatású rartM lóuel vizet különQsen a szalészeil osztályon a legjobb sikerrel alkalmazzák. A Fareao lóuel keserűvíz gyógyszer-Urakban, drogériákban és ftlszer-üzletekben kapható. — Országos brtdge-veineoy húsvétkor. A Magyar Brldge Szövetség húsvétkor Budapeaten nagy ortzágoa versenyt rendez, amelyen a budapeaU Játékosokon kivitt résztveez negyven magyar város Is. A vidéki vároaok bajnokcsapatai március 26-án, 27-én ös 28 án találkoznak Budapeet legjobb caa-patalv&l és az uj nemzetközileg elfogadott kontrakt brldge szabályai alapján fog eldőlni, hogy melyik a legjobb országos osapat. A Magyar Brldge Szövetség felvette az érintkezést az európai brldge szövetségekkel éa a verseny tapasztalatai alapján fogja kiválasztani Magyarország válogatott csapatát A válogatott négyet már tavasszal európai körútra Indul és sorra látogatja Berlint, Hágát. Párlat és Londoni A verseny rendezősége Igen értékes dijakat tllzött kl a győzteseknek éa a helyezetteknek, valamint külön a vidéki bajnokcsapatoknak la. De Igen értékei külön dijakat kapnak a legjobban brldgező magyar hölgyek la. A Színházt Elet e heU száma részlete* nagy tudósítást hoz az etaó nagy magyar Országot Brldge Verseny nevezési feltételeiről éa szabályairól. Pontoa táblázatot ad az uj kontrakt írásmódról. — Nyilatkozat. Alulírott darai László « ennél kijelentem, hogy dr. Dómján Lsjos nagykanizsai ügyvéd úrról a városban terjesztett azon híresztelésem, hogy 0 engem Igazságtalanul csak azért mozdított el az egyházközségi Írnoki állásból, hogy ezt az állást a sajál fia részére szerezze meg, minden sUpot nélkülöző valótlanság. Tudomásom van róla, bogy elbocsátásom is az egyházközségi egyházi elnök ur által ellenem emelt kifogások alapján az ö kíván, ságára és meghagyására történt. Dr. Domián Lajos ügyvéd úrtól ezen valótlan híresztelés terjesztésért ezúton bocsánatot kérek. Nagykanizsa, 1932 február 10. Oarat László. VALUTÁK Angolt. 19-40-1980 Belga fr. 7»55-80 15 Caehk. 16-94-1704 Dán k. 107-60.108-60 ttnár 1010-1018 Dollár 57050-573 50 Pandát. 22-40-22-60 Holl. 230-35-231-75 Zloty 6396-64 45 Lel 3\'48-3\'54 Léva 4-06-4 18 Ura 29-45-29-75 Mátka 135-45-136-25 Norvég 106 10-107* 10 Peseta —•-- Schlll. —•-\'— Svájcit. 110-70-111*40 Svéd k. 109-90-11090 DEVlZáK A mát 23055-231-75 Belgrád 1013-10-19 Bénin I36-55-136-2S Brüaael 79-65-80-15 Bukarest 3-43-3-47 Kopenh.107-80-108 60 London 19U0-I9-80 Madrid —■-•— Milano 2M5-29-75 Newy. 57I-0W574-00 Oszló 106*30-107*10 Pária 22-48-2260 Prága 18*4-17*02 SzóBa 4-09-4" 17 Stockh. 110*10-110*90 Varaó 64*05-64*45 Wien —*-•- Zürich 11080-111*40 Wien clearlng árfolyama: 80.454. A legsúlyosabb megbetegedések rendszerint a megjelölt helyeken fordulnak elő. Vigyázzon aua amáaitésérel Köztudomásu, hogy az emésztő szervek megbetegedéae legyönglli a többi szerveket: ISkálatea aaiáazlést biztosíthat, ha rajtát! vlzat Iszik. Közgazdaság 104 százalék az adóhátralék Zalában Zalaegerszeg, február 10 A vármegye közigazgaUsi bizottságának keddi Ülésén Bruzsa Oyula dr. pénzügylgazgató bejelentette, bogy Zalamegyében a lénylegesen esedékessé vált adóhátralék 4,021.458 pengő, vagyis 104 szazalék. Az adóhátralék 71 községben 150 százalékon felül van. _ • (—) Holtponton a murakeresz-turl Import és export-forgalom. Tudósítónk jelenti: A murakeresztuil határállomáson az ulóobi napokban szinte teljesen szünetel mindennemű árukivitel és behozatal. 241 számú gyorsteherszerelvény indlUsát be is szűntették, mert nincs áruszállítás A mult héten összesen 16 vagon szarvasmarhát szállltolUk ki Itáliába a magyar ügynökök, amiben bennfoglaltatott 4 vagon birka is, amit Nagykanizsáról a párisi plocra exportáltak. A sUgnició teljes, olyan, amilyen még nem volt. Se kl, se be nem jön semmi. . (-) Négy forgalmi adóhivatalt centralizálnak Tapolcára. A fázis-rendszer életbeléptetésével megszűnik a keszthelyi, sümegi, szentgrótl és füredi forgalmi adóhivatal és Tapolci székhellyel kerületei szerveznek a forgalmi adók ellenőrzésére. Pária 20-17>/4, London I7\'62<4, Newyork 512-50, Bilissel 71-46, Milano 26*57, Madrid 30-55, Amsterdam 20688, Berlin 121-70, Wien ——, Szólla 370, Prága 15-17, Varaó 57*30, Budapest Belgrád 9*05, Bukarest 3*02\'/c Tenaéaytáziée Buzi tlszav. 77-ea 12*20—13*00, 78-as 12*35-13*15, 79-es 12*50-13*30, 80-aa 12*60--13*40, dunánt. 77-ei 1160—11*85, 78-as 11-75-1200, 79-es 11*90-12*15, 80-as 12*00—12*25, roza 12*90-13*001 tik. árpa 16*25—16*50, zab 21*00-21*40, tengert 14*40-14*60, korpa 12 00-12-20. Pelbijtáa 1994, eUdlUln 286. - Elsőrendű 0*86-0*88, szedett 0-82—0*81, szedett közép 0*78-0*80, könnyű 072-0*76, t-«ő rendi öreg 0*74 -0*78. Il-od rendll öreg 0*66—0*72^ angol süldő 0*80-090, szalonna nagyban 1*00—OOOt zalr 1*20— 1*29, hus 054- 1*20, télaerléa 1*06-0*00. Uaája: Déizalal lynsáa éa Wklaáé Vállalat ■agykaataáa. Felelős kiadó .* Zalai Károly. Mervrban t«Mm ■ Nagylualia* 7Í aa. APBÓHTmTÉSEK Csengery-at 33. azámu modern 2 szobás, Hl rdőuobás lakás, Caazea mellékbelyMgek- Áruliázban. -re kiadó. ■ Bővebbet Sriítz 714 Oklevelea (aaHiaál keresek vidékre, 3 elemi Iskolás gyermek mellé, magyar-német njelvtamarettel éa zongora tudással. Iráabell ajánlatokat IlzetétT Igényekkel Nagykanizsa, Teutsch drogériába küldendők. 68S Háraiaaaakás, lürdőszobás lakit május l-re kiadó. Bővebbet Oyenes Laloa-nénáL 18 ■laM Széchenyi-tér 4 szám utalt egy nagy egyszobás, konyhás lakás mellékhelyiségekkel május l-re. 20 ■l«to. tak«b«falitaM». Téten la lakható villaépület 801 □ öl fástelekkel és Balatonparttal, vagy anélkül, közvetlen az állomásnál, Balalonmária-fUrdón. Bővebbet Mlltényt clpőllzlelbrn. 715 szoba 698 Egy, vagy\' két batorsaattaa kiadó május lére Sogár-ut 29. 4 szobás komfortos? azonkívül I, 2 szobás lakáaak májasra, vagy azonnalra kiadók, Brasébet-tér 2 672 i i \' . MEGHÍVÓ. Ma. csonKacsütörtVtcöa, í. &ó 11-én a nagykanizsai cigányzenészek a Wollák vendéglő összes termeiben •mUmi cigánybált rendeznek, ahova tisztelettel meghívják b. családjával együtt Beléptidíj 20 flll. Tánc reggel 6 óráig. Confetti csata, szépségverseny. 1 Éjjil 12 irakír i mm (■■Btése és m mm. | t Aki igen jól akar mulatni, jöjjön el. — Elsőrendű olcsó, t J. jó italok és ételek. Ip Szives pártfogást kér kW—___ Wollák Jenő vendéglős^ szép lehér krumpli, ugyanott egy 3 szobás lakát mellékhelyiségekkel azonnal kiadó, eaetteg májtu l-re, úgyszintén egy szép nagy szobás lakás május " éa egy száraz, világot raktár ma- helynek It megfelel, kiadó Magyar utca 25. sí OrUnlala 698 Kát szobás ws»aáaa>aé« az őaazet mel-lékhelyltérékkel, egy hold telekkel eladó, vagy. bérbeadó, Somogy tzentmlktós, UJ utca Lakiénál. 6V/ 3 szobát ét 2 szobát lakáka május I re kiadó. — Relchenteld husUzlet, Erzsébet-tér 9. 711 Egy kassylss-bereodezél eladó Hunyadl-utca 23. 712 Os&dtBmag kiáruaHáal HaalalllalMlMk, haKasMU kály hah. tűzhely alkatrészek, háztartási fel-szerelétek, vas- éa fémipari szerszámok, vízvezeték alkatrészek, mezőgazdaaági cikkek, épület-éa butorvasalások. aaiaáao ét piStttikkek, poriestékek, műszaki tnylgok, kötzőrfl ét fenőkővek slb. ttb. vatázuk a Köhler Testvérek utóda Kutaaty-téle vatkeretkedétben Nagykanizsa, Rötvö*-tér 30. szám alatt olctó áron kláru-ai Itatnak. UsalaataillváilUa. Mindazoknak, kalönöaen Nagykanizsa vára tisztviselőinek, kik ■zoretett férjem végUtzteatégén való megjelenésükkel nagy fájdalmamban osztoztak, ezúton mondok hálás kötzőoetet Has. Harv*th láaataá axtl. Takorm Atuu zápáaz öl vagya. Pogány wári fajboraim ánultátát megkezdtem, llterenktat . ao és 30 HlBrért Legldtebb tétel " 25IL Megrendelésre házhoz küldőm, irata ttrsly, ilttk>áa|.«. b. Pk. 14338/931. tz. 1931. vghtól 1028. u. Árverési hirdetmény. Dr. Mező Ignác nagy kan Izial ügyvéd álul képviselt Potocnlk Iván breznól lakos Javára 400 pengő tőke éa több kőve-teléa éa járulékai erejéig I nagykanizsai Ur. Járásbíróság 1931. évi 6325. számú végzésével elrendelt ktelégitéal végrehajtat folytán végrehajtást szenvedőtől 1931. október hó 2£án lelogltlt 2870 pengőre bectall Ingóságokra a nagykanizsai klr. Járásbíróság lanti azámu végzésével az árverés elrendeltetvén, snnak az 1908. évi XLL t-t 20. § a alapján • lent n-egnevezett t a fogltlttl Jegyzőkönyvből af nem Itlnő mát foglaltatók Javára la aa árvetés megunását elieadehm, de csak ím az ételre, ha klelégltétl Joguk ma ii lennáll ét ha ellenük halasztó hatályú Igéaykert tel folytmitbt nlnct, végr. tzenv. lakátán Nagykanizsán, Horthy Miklós ul 23. tz. alaU a fizetett astzeg levonásával leendő meg-tartáaára natárldólt 1932. ért fcbraár hó 28 napjának d. a. 12 órája tűzetik kl, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, hordók, fagyapot, t egyéb Ingótágokat a legtöbbét ígérőnek kétzpfauHzetás mellen, esetleg becaáron tini ls — de a klldáltáal ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el logom adni. Azon Ingótágokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5.610/931. M. fi. azámu rendelet értelmében ctak ttok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytlzidrétzét bánat-pénzül leteszik. Nagykanlzss, 1932. évi lebruár 4-én. Elek László a. k. klr. blr. végrehajtó. 711 mint bírósági kiküldött. Központi villatelkek 60 havi részletre Balatonfenyvesen (Máriatelep) Közvetlen a pályaudvar előtt. Ktimatlkua fenyves levegő I Bársonyos homokstrand 1 Érdeklődni: SzabÓ Antal sportüzletében Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly). 72. évfolyam 34 szám Nagykanizsa 1982. február 12, péntek Ara 14 Hllér ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Saerkesatóaég és kiadóhivatal: Főút 5. síim. Kcsxthclyluókkiadóhlvatal: Koaauth-utca 33. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Előltzetist iia: egy hóia I pengő «0 lUltl. Sxukeaatőaigl is kiadóhivatal! telelőn: 78. aa. Bit lehetne még elvinni Kanizsáról? Alig múlik el hét, hogy ne riadna végig Nagykanizsán egy-egy hlr, hogy most ezt, most azt készülnek elvinni a városból. Mintha csak valami fálum üldözné ezt a váiost, hogy örökké a feje felelt lóg|on valamely intézménye megszüntetésének a Damoitles- kardja, örökké fenyegesse vérkeringési hálóralából valamely ágnak a lekapcsolása. Egyszer a mozgópostája, másszor a vasúti állomása, a társadalombiztosítója lorog veszedelemben. Mindenki, állam és intézmény ezen a városon kezdi a takarékoskodást, a leépítést, a racionalizálása szelldilelt le-rongyolást. Kanizsa soha egy kormánytól sem kapott semmit, mindig hamupipőkéje volt a magyar városoknak, maga erejére volt hagyatva akkor Is, amikor a fejlődés évtizedei adlak lendületet más városok életének. Amit szerzett, maga szerezte, amit nem ludolt megszerezni, keservesen böjtölte s most jön minden és mindenki és shol csak valamit összevonnak, ahol csak valamit megreformálnak, ott mindtg Kanizsáról akarnak elvinni valamit, de még aoba sem központosítottak vagy épilettek át valamit ugy, hogy abból Kanizsa kapott volna valamit. Itt volt a társadalombiztosító: elvitlék. Átszervezték a testnevelési felügyelőségeket: elvitték a központot Kanizsáról. Átszervezték a nemzeti munkavédelmi hivatal kerületeit: a kanizsait törölték Jött a dalos-kerülelek rendezése: meg akarták szűntetni a kanizsai kerületet. Redukálták a katonai zenekarokai: az első volt a kanizsai, amit elvittek. Ugyanígy esett áldozatul a csendőr-osztályparancsnokgág és egyebek Is. És Igy megy ez lépten-nyomon. Külön-külön talán egyik sem je lent sokat, de együttvéve érezhető gazdasági és erkölcsi sulyveszteség ennek a városnak amúgy is sorvadozó éleiébe. Lassú, folytonos vérvesztés ez, egy megára maradt város szinte szisztematikus kléhezletése. Igaz, — majdnem megkaptuk annak Idején a csurgói tanítóképzői, a szombathelyi vegyvizsgálói is Kanizsára szániák eredetileg, a repülőteret is csak nehezen ludta elhalászni elölünk Kaposvár és van egy füstté vált miniszteri Ígéretünk a felső leányiskolára, meg egy másik a téli gazdasági iskolára. Mindezek betetőzéséül pedig az öt vidéki rádló-relals állomás közül az egyikre legilletékesebb helyen és biztos tudomásunk szerint Nagykanizsát szemelik ki, de most, amikor a konkrét tárgyalások folynak, Nagykanizsáról már senki sem beszél. Igy fest az érem két oldala. Egyik \'elől: amit nem kap meg Nagykn-pizsa, másik oldalán : amll elvisznek innét. Most (nem luilni egyelőre, hogy hivatalos elgondolásokhoz mennyire áll közel) egy ul racionalizálási tervezet felelt folyik a vila. Nem kevesebbel akar ez a Linlos-féle elgondolás, mint hogy az egész ma gyar közigazgatás területi beosztását változtassák meg, egyszerűsítsék. Ez rendjén Is volna. Nagykanizsának azonban ezúttal Is csak az áldozat szerepe |utna. El kell vinni Kanizsáról a törvényszéket és a gépjármű kerület székhelyét Nagykanl zsáról Pécsre kell áltenni — mondja a Lantos-féle tervezet, ami éppen a napokban élénk hírlapi polémiára Is adott alkalmat. Nos hál: — nem lehet mind- örökké az a sorsa Nagykanizsának, hogy folyton" lefaragjanak belőle. Akármilyen magárahagyatott, a kormányok kegyeitől akármilyen távolálló, akármilyen baráttalan város Is Kanizsa ilt a végeken, meg kell szűnni végre egyszer ennek a .minden a másé" elvnek és meg kell szűnni főként annak, hogy Nagykanizsa csendes megadással viselje ezt a szerepet. Lássák és tudják végre a legfelső intéző körök Is, hogy ez a város két Trianon terhét nyögi, mikor a gazdasági vonzás-területének elvesztésével, inaszakad-tan dpell a magyar végzet rettentő nehéz keresztjét. Kiáltsa világgá ez e város, hogy élni akar és minden lehetséges ereiével, minden lehetséges fórumon tiltakozzék az uj meg ul viviazekció ellen. A városi közélet adottságainak ugyls létminimumán tengődik már, ezt tovább fosztogatni, tovább pusztítani nemiebet. Nagykanizsa nincs többé abban a helyzetben, hogy más városi organizmusok számára vérátömlesztéshez adja, amije van még. Nagykanizsa az élet, a fennmaradás ösztönös erejével ragaszkodik mindenéhez. Nagykanizsáról nincs mit elvinni több. Nagykanizsa már caak kaphat, ha azt akarják, hogy tovább állja Itt a szélen a szomorú trianoni vártát. Banaa optimizmussal nyilatkozott a magyar-oseh gazdasági tárgyalásokról Pária, február 11 (Éjszakai rádiőjelentés) A Candlde clmO politikai hetilap legújabb száma közli fle/iü külügyminiszternek Sauer-weln előtt tett nyilatkozatát. Benes kijelentene, hogy Csehország tárgyalásokat folytat Magyarországgal egy gazdaságpolitikai megegyezés érdekében, amely Ausztriára is Igen előnyös lenne. Románia és Jugoszlávia ludnak a tárgyalásokról. Az 0 csatlakozásuk mégjobban kibóvitené a gazdasági kombinációt, amelynek Németország és Olaszország is hasznát látnák. A népszövetségi beavatkozás teljes csődjét Japán-francia titkos szerződés bátorítja japánt a hatalmakkal szemben a keleti események Sanghai, február II Páter Jacqulnot francia szerzetes közvetítésére, aki a világháború alatt a verdunl csatában egyik karját elvesztette, Sapey területére négy órás fegyverszünetben állapodott meg, amely pénteken reggel 8 órakor kezdődik. A fegyverszünet alatt a klnal asszonyok és gyermekek elhagyják Sapeyt és nemzetközi engedményes területre mennek. Budapest, február 11 Londoni hlr szerint japán-francia titkos szerződés áll fenn és ez az oka annak, hogy Japán semmibe sem veszi a hatalmak békejavaslatait. Arról is beszélnek, hogy a japdu hadianyag szállítását a franciák finanszírozzák. A japán repülök óriási kaliberű bombákat dobtak le, amelyek nagy rémületet okozlak a lakosság között. A nemzetközi hatalmak körében már-már általános az a véle- mény, hogy Japán győztesen kerül kl a harcból. Most már csak azt a határi akarják legalább megállapítani, ameddig a japánok elmehetnek. Sanghai, február 11 A japán ostrom Sapey ellen megindult. A japán bombák már a nemzetközi területet is fenyegetik. A japán repülök bombát doblak az amerikai negyedben levő gyapot-szövőgyárra. 5 kinai meghalt, IS megsebesült. A pénzügyminiszter az állam költségvetéséről, a forgalomban levő pénzmennyiségről, az adósvédelemről, a köztartozásokról, a Nemzeti Bankról és a kamatlábról nyilatkozott a Farkas Tibor biztosítani fogja a községi Budapest, február 11 A képviselőház pénzügyi frrolt-sága ma délelőtt Blrő Pál elnöklésével ülésl tartott. A bizottság összehívását dr. Farkas Tibor kérle, hogy az ország súlyos gazdasági és pénzügyi helyzetére való tekintettel a legsürgősebb teendőkről tájékoztassa a bizottságot. Báró Korányi Frigyes pénzügyminiszter kijelentelte, hogy a követendő teendők rendkívül nagy akadályokba ütköznek. Ma alig van belső tőkeképződés, a külföldi tőke pedig lassankint kiszivárog. Ennek ellenére sen szabad azonban kétségbeejtőnek látnunk helyzetünket, amely kérelmire összehívott pénzügyi bizottságban — A kormány alkalmazottak illetményének rendes időben való kifizetésit csak annyi pénzmennyiség legyen forgalomban, ameny-nylre feltétlenül szűkség van. Az a nézete, hogy a forgalomba lévő szervei összefüggésben van a lObbl európai állam helyzetével. Elsösor-ban az államháztartás egyensúlyba való hozatalára kell törekednünk. Ennek következménye lesz a többi gazdasági b j javulása. Csakis reális költségvetéssel lép a nemzet elé. Az állam nem költekezhet a bevételeken felül. Hogy a forgalomban levő pénzforgalmi eszközök mennyisége elegendő-e, kijelenti, hogy arra kell törekednünk, hogy bankjegymennyiség megfelelő. Téves az a hit, hogy azért nincs elég pénz, meri nincs elég bank|egy forgalomban. A pénzhiánynak az az oka, hogy nincs elég tőke. Magyarország mindig tőkeszegény volt. A tőkehiány az oka annak Is, hogy nincs mepfelelö hllel. A tőkeképződésnek egyik sajnálatos akadálya az antikapitalista irányzat, amely ellen fel kell venni a harcol. Pénzintézeteinknél a betétkiszlvárgás jelensége hónapok óta megszűnt, sőt jelentékenyen emelkedett a betétállomány az utóbbi Időben. ZALAI KÖZLÖNY" 1932. február 12, Ai adósvédetemre bitonyos fokig szükség van, a túlzott adósvádelem azonban aláássa a hitelt. A Nemzeti Bank nem szorította meg a hitelekei. A Nemzeti Bank főfeladata nem a hiteladós, hanem a pénzérték állandóságának a biztosítása és ezért csak mobil hiteleket nyújthat. Kívánatos volna ugyan a kamatláb leszállítása, de figyelembe kell venni, hogy a külföldi kamatszínvonalhoz hasonlítva a Nemzeti Bank kamatlába nam tekinthető magasnak. A kamatlábat kényszereszközökkel szabályozni nem helyes, ezt a gazdasági élet allapitja meg. Reméli, hogy a kamatláb terén Is konnyeb bednl fog a helyzet. A köztartozások utáni kamat mér-véról szólva rámutat arra, hogy azok az adózók, akiknél az évi előirányzat nem haladja meg a 200 pengót, köztartozásaikat az adóév végiig, elemi csapisok esetén pedig a kővetkező év auguszlus 15 ig évi 6"/o-08 késedelmi kamat felszámítása mellett fizethetik. Azoknál azonban, akiknél hiányzik a fizetési készség, megokolt a szigorú eljárás. Rendkívül fontos az autonomták kérdése és szükséges az egységes szabályozás kérdése. Az erre vonatkozó tárgyalások folynak. Varga Imre államtitkár rámutatott arra, hogy az együttes adókezelés nem akadálya annak, hogy a községek és városok hozzájussanak\' saját adójukhoz, mert a községek e rendszer bevezetése előtt is kötelesek voltak a náluk befizetett köztsriozá-sokat az állami és egyéb adók kőzött arányosan szétoszlani. Kijelentette, hogy a belügyminisztériumban különböző tárgyalások folynak olyan irányban, hogy a községi alkalmazottak Illetményeinek rendes Időben való kifizetését biztosítsa. A miniszterelnök szerint közmegnyngvást hoz az állásbalmozásl törvén? Budapest, február 11 (Éjszakai rádiójelentis) Az egy-Jégespárt értekezletet tsrtott csütörtökön délután, smelyen Károlyi Oyula gróf miniszterelnök bejelentelte, hogy az állásbalmozátokről, mammut-fizetésekről, az összeférhetetlenségi kérdésről és a részvénytársasági reformról szóló törvényjavaslatot alapos átdolgozás után rövidesen s párt elé lerjeszti. Reméli, hogy sz álláshalmozások ügyét közmegnyug-vátra sikerül elintéznie. Vitéz Purgly Emil földművelésügyi miniszter a tengeri behozatalának kérdését tetle szóvá és bejelentette, hogy most folyik a szükséges mennyiség pontos megállapítása. Á magyar képviselőház erélyesen tiltakozott a spanyolországi kathoükusQldözés ellen összeférhetetlenségi bejelentés a miniszterelnök ellen Budapest, február 11 A Hás mai ülésén Hunyady Ferenc gróf napirend előtt a spanyol vallás-üldözések ügyében szólslt fel és felolvasási azt a levelet, amelyet az országgyűlési képviselők a magyar külügyminiszterhez intéztek a vallás-űl.dözés elleni tiltakozásképpen. A szocialisták, amikor elvbarátaik a kommün után üldözésnek voltak kitéve, örültek a külföldi intervenciónak. Nem tagadhatják meg tehát az intervenciót akkor sem, amikor a spanyol kathollkusokról van szó. A Józan önzés kötelez bennünket tiltakozásra és ezért a rendelkezésünkre álló erkölcsi eszközök utján hallatnunk kell tiltakozó szavunkat. A spanyol kormánynak vannak intézkedései, amelyeket a katholikus közvélemény nyugtalansággal fogad, igy a Jezsutla-rend kitiltása. A spanyol katholikusoknak szükségük van védelemre és ez az elgondolás vezette a magyar országgyűlés igen sok tagját abban, hogy levelet intézzenek a magyar külügyminiszterhez és kérjék, hogy megfelelő időpontban és formában juttassa kifejezésre tiltakozásunkat, amelytől azt várjuk, hogy egész Európában megnyilvánuljon a szolidaritás érzése a spanyol katholl-kusok iránt. (Helyeslés a középen és a jobboldalon.) Esztergályos János összefirhetet-lensigl bejelenlist tett Károlyi Oyula gróf miniszterelnök ellen. Hangoztatta, hogy a kormány a munkanélküli segélyek iránll kérést mindig azzal utasitotla vissza, hogy erre nincs pénz, az optánsok kasszájában azonban 600 000 svájci frankot utalt át. Ennek a befizetésnek az a célja, hogy az optánsok az őket megillető pénzhez hozzájussanak. Károlyi Q/ula gróf miniszterelnök 8738 holddal, a gróf Károlyi család pedig 97.017 katasitrális holddal van érdekelve az opláns-ügyben. (Nagy zaj.) Walkó Lajos miniszter válaszolt Esztergályos Jánosnak a miniszterelnökkel szemben tett Osz-szeférhetetlenségi bejelentésére, melynek adatai tévesek. Halálra Ítélték a balmazujvárl rablógyilkost Debrecen, február 11 Szabó Sándort, a balmazújvárosi háromszoros rablógyilkost, aki egy anyát és annak két gyermekét megölte, csütörtökön halálra Ítélte a debreceni büntető törvényszék. hímhessen ■ „Zatlsai KBzlBny"-b*n. 150 perces késéssel futott be a 203-as gyorsvonat Az autóbusz Lettnyén rekedt — A teltfon ét fávirávtztUktkbtn nem történt szakadás Nagykanizsa, február 11 A tegnap folytatódott hófúvások, amint előre volt látható, a Nagyka-nizsa-körüli falvakkal való közlekedést kissé megnehezítették, noha szorosan veti közlekedési akadilyok-ról nem érkezett jelentés. Tény, hogy az autóbusz a sok hófúvás miatt künn rekedt Letenyén ;és s posta-járatot igy nem lehetett Nagykanizsáról klinditanL A nagykanizsai mozgóposta-főnökség ugy segített a dolgon, hogy Murskereszluron át közelítette meg Letenyét és igy szál-litofts ki a postát A nagykanizsai járási főszolga-birósághoz eddig az egyes községek nem jelenteltek nagyobb forgalmi akadályokat. A DStA vasút jugoszláv vonalán a 203. sz. gyorsvonat a hófúvások és a pályán való lerakodások miatt megnehezítve tudott csak Nagykanizsa felé haladni, ugy, hogy a menetrendszerű délután 5 25 óra helyett este 8 óra körűi érkezett csak be a nagykanizsai állomásra és kb. 150 percnyi késéssel folytatta útját Budapett felé. A Nagykanizsa—Szombathely, Nagykanizsa—Budapest vagy Nagykanizsa—Sopron felé való viszonylatban a DSzA vasút pályáján sehol komoly akadály vagy zavar nem volt eddig. A pályái fokozottabb éberséggel vizsgálják és tisztítják meg a hótól. A telefon- és táviró-forgalomban eddig nem volt fennakadás.\' Nagykanizsa ulciln sz Inségakcló munkásai egész nsp takarították a havit. A mozi-bérlet Ugye szenvedélyes vitára adott alkalmat a városi bizottsági tárgyaláson „Csak egy szempont lehet mérvadd: a város érdeke* — mondja a polgármester Nagykanizsa, február 11 Tegnap délután alt öisze s város képvlielelének jogügyi és pénzügyi bizottsága együttes ülésre dr. Hajdú Oyula elnöklete alatt, hogy a mozi bérbeadására vonatkozólag meghozzák javaslatukat. Or. Krátky István polgármester a vita során, amely bellyel-közel igrni éles, tői mondhatni szenvedélyes volt, kijelentette, hogy őt. s kérdés elbírálásánál csak egyetlen egy izem-pont vezeti és ez: a város érdeke. A városnak érdeke, hogy s mozibérlet olyan kezekbe kerüljön, smely egyrészt a város közönségének mindazt nyujija kulturális szempontból, amit a város közönsége joggal elvárhat tőle, másrészt, hogy prosperitás dolgában és s multak anyagi rendezése tekintetében is meglegyen a kellő garsncls. Magyar Jlnos néhány heti próbavezetése alatt megmutatta, hogy a várakozásoknak megfelelt él olyan izakember, akire a mozit nyugodtan rá lehet bizni. Azért a vele való bérleli szerződést ajánlja a bizottságnak. A kérdéshez többen hozzászóltak, különösen Armuth Náthán, Krelsler József dr., Schlelffer Imre dr., Rot-schlld Béla dr. és mások. Dr. Prack István felolvasta a bérleti íztrződéi tervezetét, amelynek minden egyes szakaszát megvitatták is kivéve kit szakaszt, nevezetesen a birtet Időtartamára is a biztosíték kérdésére vonatkozólag — megegyezésre jutottak. E két utóbbira vonatkozólag még nem történt megegyezés, miután e kettő tekintetében a polgármester ma és holnsp még tárgyalásokat folytai Migyar Igazgatóval. A pénzügyi és Jogügyi együttes bizottság szombaton délután folytatja tárgyalásait és skkor hozza meg végleges javsilatál a mozibérlet ügyében, hogy az egész a legközelebbi képviselőtestületi közgyűléseié kerülhessen. r<sr. 14. IpaiMMIal 4*1 Uafytliaa • vároaulila J órakor. Z,lnjrl amiik-flanapily < inkor • >4mhiiii (flnoapl IluilU-nUbv). SportautU4 i. a. H-kor a uUkiibu (dr. Bi-lioy ütvia 4a Ktoaafl tan). Fabr. M. N. SuU Ojrula vaUMUrtpoa aMaiiaa • Balatonról a Vinal Salakiabaa. Urlaiayok Mirta Koflfragictijinak M|u M(|, , tat]4ftaraaib«n I órakirT Fabr. n. HTE Uaaaatilya a Poljiri Bjjlart*. Hl » Arakor. Fabr. n. Uriaiayi* Mirta Kon(>a(itló)iuk M|tl aal)a a lahirtaraaatoa • Órakor. •Un. 1. Urtalayok Mirta Koojiaii<W|áoak M)U aalja a latitotaraoiUm I inkor: Mire. S. la,, hlrviyraia kOiajiiéaa Mire. S Urtaioyok Mi/la Rooiragidólinak M|ll aatja a fabirtarawbaa 4 órakor. Mire. IS. Urltányok Mirta koapaiiclilliiak »|tl aatja a tabfetarambaa 6 órakor. Fontos figyelmeztetési Télikabátot és szőrmét saison után most rendkívül olcsón vásárolhat Singer Divatáruházban. Használja fel a jó alkalmat, saját érdekében győződ- jék meg vételkényszer nélkül. Ingzefirek, oxfordok, selymek, férfiszövetek, ágy- és sezlon-takarók, \'szőnyegek nagy választékban. 1932. februAr 12. ZALAI KÖZLÖNY Axt mondfáH, i.mry Nagykanizsán egy speciális, kll-«n himnuszt énekelnek az emberek : « córesz <lnlát- — Azt roondlák,.hogy . gyjyoe bűnözőket ezentúl nem a sop-ron-kóhldal fegyházba, hanom a rab-úriásl krtltsétíok megtakarltáaa végott ■i alaóváro*! erdőbe irtául munkákra úlallák. - Azt mondják, hoiíy a avéd íyulatrőazt hajlandó nagyobo hoaazu-felárul" kölcsönt nyújtani a városnak, S évi-k óta húzódó alrandfUrdő raeg-éDltésére. — Azt mond|ák, hogy Babo-i-hav Györgv belépőit a munkapártba 1 Azt mondják, hoey 1/bl Béla egy ul Iparra tért át: az Iparteatlllet lemon-dotrelóijáróságának skalpjait kéazltl Id _ Azt mondják hogy Szmodlss László, noha a klskanlzsal agglegények klub a örökös tagjává választotta, mégla meg fog nősülni. — Azt mondják, hogy a városi könyvtár kizárólag a trancla hállhatatlanok azámára tartja nyitva az Intézményt. - Azt mondják, hogy a város 1932 évi beruházási programján az Erzsébet-téri zöld vas pavlllonok szaporítása szerepel. — Azt mondják, hogy a városi képvlselótestu et dlététl-kus étrendre akarván szoktatni alkalmazottait: határozta el a fizetésredukciót. - Azt mondják, hogy Polal számvevő lukszusadót akart a zálogházra kivetni. - Azt mondják, hogy a kis-komároml és kórházi alorvost székek mellolt Cléber Ödön dr a harmadikra akar tllnl. — Azt mondják, hogy dr. Habs Antal magán-bábakéiaőlntézetot nyit. — Azt mondták, hogy a leszerelési konferencián Nagykanlszát lljváry Géza fnsja képviselni. — Azt mondják, hogy Érdi László dr. Kahán Imrének egy magas frekvenciájú eredeti gall-spachl apparátust küldött Usztelete Jeléti!. — Azt mondják, hogy ezentúl az össro« budapesti ovodáknak és csecse-mólntézeteknek Nagykanizsáról fogják a mesemondókat és fröt>e!ekot azálll-lanl. — Azt mond|ák. hogy Nagykanizsán az örd gárokban aranybányára bukkantak, amelynek hozadékából kilógják fizetni a város 5 milliós adósságát. — Azt mondják, hogy mióta a Rozgonyt Iskolában ollopták Barbarlts Mikinek a télikabátját éa ujat kapott helyelte (csak azeretnekapnll Aszerk., aki véletlenül ezügyben egész ponto san van Informálva), az összes gyerekek a többi Iskolákból Is a Kozaonyl Iskola tolyoaó ára akasztják kl télikabátjaikat. - Azt mondják... (*) Tovább Is kell hitelezni a községi alkalmazottaknak Alispáni Intézkedés az Illetmény kiutalások nehézségeivel kapcsolatban Zalaegerszeg, lebruár II Mint Ismeretes, a megye a községi alkalmazottak járandóságait és lakbérét a válságos gazdasági helyzet következtében nem tudta a kellő időre kiutalni és hasonló nehézségek mutatkoznak a kővetkező hónapokban is. Emiatt egyes kereskedők és Iparosok némely községben megvonták az élelmiszerek és fontQ* szükségleti cikkek árának hitelezését. Bödy Zoltán alispán a főszolgabírókat felhívta, hogy ahol ilyen esel tudomásukra jut, !ép|enek közbe a községi alkalmazottak érdekében, világosítsák fel az illető kereskedőket az llletményutalások nehézségeiről és vigyék keresztül, hogy a legfontosabb szükségleti cikkeket továbbra is hitelben kaphassák meg a pénzükhöz nehezen jutó községi alkalmazottak. lMlárás A nagykanizsai meteorológiai m«o-"fyelö Jelentések i Caütortökön a hdmtr-Reggel 7 órakor —13, délután 1 ««kor —9, este 8 órakor -tO. Ptthiut: Egész nap borult égboltozat. . : Reggel ts délben észak, eale délkeleti siti. (élaakat rMIAjtUlüii) * ■•InreU-? \'■«*»•« ialasstl aata IO óra-r*» ■ *a«*bbra la h!*ag Ma «ár-?*\'4 Iwauáaaal éa etésshabb tág- áraaslAaaal. A részeg kocsisnak keresztülment a nyakán a fás-szekér Egy halolt is egy súlyos sebesült a behavazott országúton Keszthely, február II (Saját tudósítónktól) Megdöbbentő szerencsétlenség játszódolt le legnap délután 6 óratájl Cserstegtoma] ha- tárában. Takács János 33 éves keszthelyi községi kocsis fával megrakott szekéren tarlóit hazafelé. Mellette egy keszthelyi ember ült. Takács alaposan be volt szeszelve, ugy, hogy nem volt ura lovalnak. Igy történt, hogy Cserszegtomaj alalt a behavazott uton egy zökkenőnél Takács leesett a szekérről olyan szerencsétlenül, hogy a lovak és a nehéz szekér kerekei keresztül mcnlek rajta. Az ittas ember koponyaalapi törést és gégelörést szenvedett, a szekér kerekei a nyakán mentek kereszlUI. Sérüléseibe még ott a helyszínen kiszenvedett. Társa, aki ugyancsak beborozott állapotban voll, szintén Icéselt és belső sérülést szenvedett. Arramenő kocsik felvették és beszállították a keszthelyi közkórházba. Állapota súlyos, de nem életveszélyes. Takácsot beszállították a keszthelyi hullaházba. A csendőrség vizsgálatot indított az ügyben. „Aki kommünt akar, szavazzon Zslrkayra!" A pacaal választás utójátéka a nagykanizsai törvényszék előtt tésére azonban nem volt alispáni engedély. Ezért feljelentették Niko-llcsot választás tisztasága és zavartalansága elleni vétség miatt. Most volt ebben az ügyben a főtárgyalás dr. Mutschenbacher Edvin törvényszéki tanácselnök elölt. Dr. Nlkollcs védelmére előadta, hogy a plakátok terjesztésére kért az alispántól engedélyt, de az nem érkezett meg. Bizalmi férflainak megmondotta, hogy mindaddig nem szabad a plakátokat terjeszteni, amíg az engedély meg nem érkezik. El- Nagykantzsa, február 11 Mint közludomásu, a legutóbbi képviselőválasztás alkalmával a pa-csai kerületben dr. Farkas Tibor jelölttel szemben felléplek Zslrkay János szerkesztő, dr. Nlkollcs Ferenc ny. jószágigaigató és Kegto-vlch János gazdálkodó. A választási küzdelem hevében dr. Nlkollcs Ferenc tábora plakátokat terjesztett, amelynek szövegén többek között az állt, hogy „aki kommünt akar, az szavazzon Zslrkay Jánosra" stb. A plakátok illetve röpcédulák terjesz- VÁROSI MOZGÓ Péntek-szombat-vasárnap, febr. 12,13., 14-én Világattrakció 1 C&etvaller, a francia filmművészet koronázatlan királyának minden eddigit felülmúló alakításával Lubitsch mesteri rendezésében A Varázskeringő filmváltozata A A boldog béke legédesebb operettjének hangos filmváltozata. Remek hlsérfi műsor. ■aponta három előadás, vasárnap Előadások kezdete: Péntek—szombat 5, 7 és 9 órakor. Vasárnap 3, S, 7 és B órakor. és olcsón akarunk vásárolni, elmegyünk a ScQUíx dru&áxba. mondta azt Is, hogy amikor Zslrkay múltjáról értesült, szükségesnek tartotta, hogy ezeket a dolgokat a vá-lasztópolgársággal közölje. A bíróság kihallgatta dr. Nlkollcs volt bizalmlférfiait. Igy Szalay Gyula pacsai bognárt, Szanyl Oábor felső-rajki gabonakereskedőt, Szíva Antal hahóll kisgazdái. Dr. Székely budapesti ügyvéd hosszú védbeszédében utalt arra, hogy dr. Nlkoltcsnak 6—7000 pengőket Is ígértek egy-egy Ilyen plakátért, azonban ő mégsem adott egyetlen egyet oda, mig az alispáni engedély meg nem érkezik. Majd rámulatott arra a közéleli munkásságra, amit védence a falvak népe érdekében minden\':it kifejt. A bíróság rövid tanácskozás után kihirdette Ítéletét, bűnösnek mondván ki dr. Nlkollcs Ferencet a vád--bell cselekményben és őt ezért 100 pengő pénzbüntetésre ítélte. Dr. Nikolics fellebbezett, de fellebbezett a kir. ügyész is a büntetés súlyosbítása végett. Az Influenza Kanizsán A megbetegedések szórványosak és nagyon enyhe lefolyásúak Nagykanizsa, lebruár 11 A február az Idén is — mint minden esztendőben — meghozta a maga hOléses, náthás megbetegedéseit. Több városban már erősen grasszál az influenza. Sopronban pl. több ezer az influenzás megbetegedés. Kérdést intéztünk dr. Goda Lipót városi tisztifőorvoshoz, aki megerősítette azt az értesülésünket, hogy Nagykanizsán Is vannak sokan, akik influenzában megbetegedtek, de ezek mind nagyon enyhe lefolyású eselek, ugyancsak előfordulnak gyakrabban hörghurutos esetek a gyermekeknél, de ezek is néhány napos gyógykezelés után elmúlnak. Klje-lentette Goda, hogy eddig neny látja szükségét annak, hogy különös óvintézkedések tétessenek az iskolákban, sem annak, hogy |a közegészségügyi bizottság összehivassák. — Egyébkén! — mondotta a tiszti főorvos — holnap az egész dologról jelentést teszek a polgármester urnák. ZALAI KÖZLÖNY 1932. február 10. NAPI HÍREK HcgáullA röflsoz. 1 Oősfflrdó nyitva reggel 6 órától este ( óráig (hétfő, szarde, péntek délután, kedden egéai nap nőknek). Tel. 2-13. — Schwőder államtitkár Nagykanizsán. Dr. Schwőder Ervin kultuszminiszteri államtitkár a kegyea-ICtidlek látogatására Nagykanlzaára Mezeit. Tegnap délben Magas Ml-Mty igazgató kíséretében megláto-gtfta a városházán dr. Krátky István "polgármestert. \' — Személyi hírek. Vitéz CsIUaghy OyOrgy, a nagykanizsai kir. ügyétz-Htg vezetője csütörtök este hazaérke-ntt. Hivatala vezetését hétfOn veszi ál. — Király Sándor műszaki tanácsos Budapesten tartózkodik. — A nagykanizsai Iparossághoz. A nagykanizsai Ipartestület elnöksége tudomására hozza a jelölés Iránt érdeklődő iparostártaknak, hogy a jelölő lista az Ipartestület irodájában a rendes hivatalos órák alatt \'\' mindenki által megtekinthető. — Forlni BOíke siker*. Idegen hangzású neve ellenére Kanizsán is jól ismerik Fischer Böske néven. Operaénekesnőnek készalt ét maidnem 10 év óta komoly tinulmányo-kat folytatott Bécsben és Milánóban. Csak komoly művészi törekvésre valt, hogy nem nagyon iparkodott a nyilvánosság elé lépői amig est telin sikerrel nem lehette. Nemrég adtunk hirt arról, hogy mily nagy tetszéssel énekelte és játszotta el a mangó kisasszony szerepéi Bécsben. A Neue Frele Presse február 6 1kf számában olvassuk, hogy Porlnl Erzsébet a bécsi Népoperában, a .Fülemile" cimü dalműben lépett fel jelentékeny sikerrel. .Technikai biz. torság, eleven kifejezés és ragyogó szlnesség jellemzik énekhangját. A frazeológiájában jóleső zenei értelmesség érezhető. Játéka mesterkéletlen, de annál kOltölebb. Forlni Erzsébetnek nagy sikere volt." Így nyilatkozik Bécsnek előkelő lapja, ősxinle rokonszenvvel kísérjük Forlni Erzsébet művészi pályájának magasba ívelését, (vh.) — A Nagykanizsai Zrínyi Torna . Egylet folyó hó 12-én, pénteken i fél 6 órakor a városháza kis tanáca- termében választmányi ülést tarl az évi rendes közgyűlés tárgysorozatának előkészítésére. A választmányi tagok szíves megjelenése kéretik. — A kórházi kápolnára a nagykanizsai tanítók 30 P 18 f.-t, N. N. 10, N. N. 5, Somogyi József 3 pengőt adományozott. — Frontharcos-vacsora a Polgári Egyletben. Szerdán este barátságos frontharcos-vacsora volt a Polgári Egylet éttermében. Részt vettek azor szép számban a kanizsai bajtársak és a .veterán harcosok" is A bajlársiasan meleg hangulat kialakításában nagy része volt az uj vendéglőt. Baki Lajos nagyszerű konyhájának és ritka azakértelemmel kezelt pincéjének, valamint Dunyl Horváth Jancsinak, a Polgári Egylet uj cigányának (aki különben szombaton Budapesten a rádióba muzsikált). — .Valaki utazni akar." Dániel Anna irta ezt a sztnes, drámai lüktetésű cselekménnyel teljes regényt. Egy 17 éves leány Indul el halálveszedelmekkel tele uton ét 12 év múlva érkezik meg, mint diadalmat attzony. Ez a kitttnö regény a Nyit legújabb uáma, amely 10 fillérért mindenütt kapható. Nem értem, kérem, abszolúte nem értem, ml haszna van a sok külföldi ösztöndíjnak, ha éppen a legelmésebb külföldi újításokat nem hasznosítjuk Idehaza ? III van mindjárt a leschenl rendőrség Tevhenben. ha odamész az utcán a rtnd&rhöz és megkérdezed, hogy merre ke l menned a vasútra, a rendőr addig szóba sem áll veled, mlg lé nem fizetsz két csehkoronát. Akkor átveszi a pénz!, nyugtakönyvet és ceruzát vesz elő, koplrral be írja a bevételezést, a másolatot kitépi, odaadja neked, aztán visszateszi a könyvet, a ceruzát Is és amikor mindet rendben van, akkor hapták ba vágja magát és megmondja, hogy merre menj. (Tessék elképzelni, hogy ez akkor sem megy gyorsabban, ha történetesen nem a vasúti állomást, hanem — egy zöld házikót keresel I) Bizony, ez a szisztéma sok szép pénzt Jelenthet a cseh államkaszd ban. És lám: — a ml péntOgyl kapacitásaink erre a bevételi tehetőségre nem Is gondoltak. De talán jobb Is, hogy nem gon doltak. Mert én őszintén félek, hogy ha ezt a \'Korányi kegyelmes ur megtudja, akkor nálunk még az ls egy pengőbe fog kerülni, ha valaki az utcán ránéz a biztos úrra. (T) — Elloptak egy rádlókétzillé-ket. Szabó Antal rádlókereskedő feljelentést telt a kanlisai rendőrségen Itmretkn tettes elten, aki a Fő-utl Sztéléből egy 2+1 lámpát Staadard gyártmányú rádiókészüléket ellopott. A rendőrség megindította a nyomozást. — Zala- éa Somogy vármegyében mindenki Slnger Dlvatáruház mesés olcsó árairól regél. — Uj tánctanfolyam. Február 15 én a Polgári Egyletben u| tan folyam kezdődik. — Kanizsai ékszertolvajt keres a sármelléki csendőrség. Horváth Vendelné szentgyörgyvári lakoshoz néhány nappal ezelőlt beállilolt egy ismeretlen férfi, aki nagykanizsai kőmüvessegédnek adta kl magái és szállást kért egy éjszakára. Másnap reggel, az Ismeretlen eltávozása ulán vette észre Horváthné, hogy vele együtt eltűnt az arany jegygyűrűje és az aranylánca. Nyomban leljelen-lésl lelt a sármelléki csendőrségen, amely legnap átiratban kérte a kanizsai rendőrséget, hogy nyomozza ki az állítólagos kőmüvessegédet és vegye őrizetbe az esefleg nála feltalálható ékszereket. — Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán a múlt héten II gyermek sztletelt. 7 ttu és á leány: Dani Fereno cementmun-káa éa Rozsonloa Máriának rk. fia, Igri György földműves és Bolt Katalinnak rk. leánya, Károlyt Zoltán mérnök éa Kotranek Mártának rk. fia, Nagy Sándor poetnaltiszt és Bsabó Teréziának rk. fia. Dávldovloa Fereno géplakatos és Szuknal Annának rk. Ha, Frembeczkl János földműves és Ádám Juliannának rk. leánya, Sxtojkó Antal népzenén és Hunka Honának rk. fia, Szuroml János napesámoa éa Schretnor Máriának rk. Ha, Kunica György napszámos és Kis Turbékl Rozáliának rk. Ha, Szukovica Pál caerepeamester és Moór Amáliának rk leánya. Dolmányos László vámsMkl tlsst és Puly Irmának rk. leánya. — HoUUozás 14 volt ■ Possovecs Ferenc napszámos rk. 73 éves, Mancsok Istvánná Kis Steazlln Anna rk. 83 éves, özv. Zábó János né Kováoa Juliánná rk. 75 évea. özv. Kiss Ferenoné Petlánovlna Katalin rk 82 éves (UJnép puszta). Rácz Alajos rk. 18 napos (Kiscsehi), Nemes Fereno földműves rk. 14 éves (Csurgó), Major János földműves rk. 66 éves (Rsz-teregnye), Kálmán József kőmüveaaeféd rk. 52 évet, Bróes Mária Poszovecz Oyörgyné rk. 64 éves (Szépeinek). Tóth Ferenc nyug. mozdonyvezető rk. 69 évee, Zalral István rk. 2a éves (Kurd), özv. Tolnai Fereooná Hilter Mária rk. 81 éves, Györe Mihály nyug. városi erdóör rk. 78 évee, Horváth Gizella rk. 3 hónapos (Szombathely). — Házasságot kötött S pár: Wnhner Oszkár (elv.) magántisztviselő és Virág Anna rk., Plán-ttoc György KMaUves éa Muczer Márta Ifc. Ketltwaa* Károly órássegéd és Wfelo Ilona tzr., Horváth György napszámos és Vajda Vilma rk., Korplcs Kálmán kocsis ée Korplcs Mária rk, Skoda Oyönzy földművé, éa 8zabó Erisébet rk., Vadlya Attila pincér és Somogyi Katalin rk„ Horváth Gyula napszámos é. Fekete Anna rk. — Jó áru a legjobb reklám. Nagyon Jól tudja ezt Slnger Dlvatáruház. — Vasutasok figyelmébe. Az igényjogotullak által tolyó fűtési évre kérelmezett tüzelőanyag kiosztása folyó hó 20 lka körűt befejezést nyer. Akik még a kérelmezett szénjárandó ságukat nem vették ál, gondoskodjanak anaak sürgőt átvétele iránt, mart a .kiosztás befejtzése ulán már nem lesz módunkban semmiféle tüzelőanyagot kiszolgáltatni. Az állomásfőnök. FONTOS BUDAPESTRE UTAZÓK RÉSZÉRE! Szálljon meg a HÉRÁN SZÁLLODÁBAN BERLINI-TÉR 7. Budapeatnek ieg|obb helyén lekvó modern szállója. Lllt. Köiponlt intés. Hideg meleg Wyórfz Ftlrdók. Telstonoe szobák. Kávéház étterem. Szobák P 4-BO. Ponaiú 8-— P-»8I. Egyágyas szobáknál ICO/o, kétágyas szobáknál 2C0 t> .ng.rfmánv a „Zalai aSalSay" lelmutstólnak A DV. állomástól direkt vllamoi (M-es) a szállodáig BIZTOS eredményt csak ugy ét el, ha hirdetéseit a napoata többezer példányban megjelenő, messze vidéken Ja elterjedt ZALAI KÖZLÖNY-ben adja teL Kiadóhivatal Fó-ut 5. (ss udvarban.) TeL 78. Nam vette észre, hogy haabaszurták Zalaegerszeg, február tl Rejtélyes szurkálás ügyében Indított nyomozást a németfalui ctend-őrség. Szerdára virradóra dugott bálon búcsúztatták a farsangol az e^ylk némella ul gazdálkodónál A vendégek közOtt folt Blcsák Lajos 27 éves gazdálkodó ls, aki a többiekkel együtt vidáman borozgatott az asztalnál. Éjféltájban Bicsák Lsjos váratlanul elver-.lette az eszméletét és szó nélkül lefordult a székről. Nyomban ágyba fektették és akkor vélték csák észre, hogy valaki hatbatrurta a szerencsétlen embert Blcsák Ltjost másnap reggel eszméletlen állapotban szállították be a zalaegerszegi közkórházba, a németfalui csendórség pedig megindította a nyomozást a szurkálás előzményeinek tisztázására. Az eddig kihallgatott tanuk egyOntettWn azt vallják, hogy Blcsáknak senkivel sem volt szóváltása, hanem egyszer csak lefordult a székről. — MegszOkOtt a pénzzel a pereces. Cseh Lajos nagykanizsai pékmester feljelentést tett a rendőriégen M egyik lüteményáruta ellen, aki 5 nappal ezelőtt 20 pengő pénzzel és a süteményes kosárral együtt megszokott Kanizsáról. — Blokmalt meghódította a világot. Köhögés és rekedtség ellen milliók használják ezen kitűnő Ízű cukorkát. A Blokmaltot már utánozzák, azért kérjen valódi Blokmaltot 30 fillérért Nagykanizsán kapható: a Vágó iflalszertárbaa RÁDIÓ-MŰSOR Február 12 (péntek) Budapest 9.15 Oro s bilslajkszeaekit hangversenye. 9.30 Hírek. 11.10 Nemzetközi viziclxAsaolgátat 12.00 DéU bNWr szó. I206 A rádió házlkvInWtJéaek hangversenye. 17.25 H. 13.00 Időjelzés. 1145 Hitek. 1600 Az államrendőrség zenekarának hangversenye. 16.49 Időjelzés 1715 Novella. IS 00 Uray Margit magyar nótákat zongorázik 18.40 F. 19.10 A rádió ktlltlgyi negyedórája. 19.30 As Operaház előadásának közvautése. „Rajna kjooas\'. .A ttlbalung gyűrűje" zenedráma trlotógU előjátéka négy képbn. Utána : Idófelzéj, időjárás Jelentés. Majd dgányiwte. 1932. február 12 ZALAI KÖZLÖNY ,> SPORTÉLET \\ vitorlázó repülésről... Nagy örömmel fogadluk a .Zalai Közlöny" akcióját, mely ulat mutatott, hogy miként szervezhetjük meg Nagykanizsán a vitorlázó repülési. A középiskolai tanulók közül sokan hatalmas lelkesedéssel várják a terv megvalósulását, hogy csatlakozhassanak ezen, itt uj sportág meghonosításához. A repülés népszerűségének és gazdaságosabbá tételének még nagy akadálya a repülőgépek magas beszerzési ára. Ezt egyrészt a motor erősségének csökkentésével, másrészt az üzemanyag olcsóbbodásával lehelne kiküszöbölni. Ezen a téren a legideálisabb megoldás a vitorlázó repülőgép. Üzemanyagot nem fogyaszt és tisztán a levegő mozgási energiájának kihasználásával végzi repülését. A vitorlázó repülés nagyon elterjedi külföldön, de Itthon csak a Move vitorlázó egyesülete Budaörsön végzi felszállásait. De ez csak egy. Hát hol a többi ? Ezen a téren li a külföld mögött maradunk, melynek százszámra vannak vitorlázó egyesületen A trianoni béke hazánkban még a röpülést Is korlátozta. Kalonai aviatikánk nincs és polgári repülőgépeink építése Is súlyos feltételekhez van kOtve. Még a felettünk lévő levegő sem szabad, ökölbeszorított kézzel nézzük, mini zörögnek el felettünk t kék-fehér-plros- hasu, avull szerkezeit! gépek, hirdetve a magyar aviatika guzsbakölöllségét. Pedig a magyar aviatikának fel kell lámadnia. Támogatnia kell mindenkinek e mozgolmat a magasztos cél érdekében. Ismerjük fel a repülés fontosságát. Létesítsünk városunkban egy vitorlázó egyesületei, meri a vitorlázó repülés a molorosrepülés elölskolája. Környékünk terepe Igenis alkalmas vilorlázó-repülőgéppel való felszállásra Talán a .Zalai Közlöny* felhívása nem lesz eredménytelen és lesznek olyanok, kiknek munkájával, bajlárslas együttérzésével — saját építésű gépeikkel — meg tudják majd mutatni a magyar faj tettrekészségéi és élnlakarását. Középiskolai tanuló Közgazdaság Kamatmentes hitellel, vagy Állami hozzájárulásáéi vásárolhatnak tenyészállatot ■ gazdák az országos mezőgazdasági klállltáaon A nehéz gazdasági viszonyok ellenére is szép kilátásokkal biztat a március 17— 21-én tartandó országos mezőgazdasági kiállítás. A tenyésztő gazdák a súlyos pénzügyi helyzelhez alkalmazkodva, a mult évhez viszonyítva számottevően alacsonyabbra szabták tenyészállataik árát. A várhaló vásári forgalom pénzügyi.lebonyolításinak megköny-nyllése céljából a földművelésügyi miniszter elő kívánja segíteni a tenyészállatok beszerzését és ebből A ha|at hHllémaaá, csillogd téntlvé, sz ondolácMt tartósabb* varázsolja a „MMBWINU" LOCKEN SHAIPOOH Kapható minden jobb üzletben a célból az OMQE előterjesztésére kamatmentes, úgynevezett jutalékos tenyészállatbeszerzési hitelt engedélyezett. A hitelt igénybe vevő magántenyésztők a kölcsönösszeget 18 hónapra kapják, amelyet két egyenlő részletben, 1932 november 30-áig és 1933 szeptember 1-lg kell visszafizetniük. Az igénybevett hitel kamatmentes, csupán a folyósításért és kezeléséri kell évi 1 százalék jutalékot fizetni. Azok a magánlenyész-lök, akik ezl a hitelt Igénybe óhajtják venni, Igénylésüket az országos mezőgazdasági kiállítás rendezőblzott-ságánál mielőbb jelentsék be. A földművelésügyi minisztérium a kamatmentes hitel engedélyezésén kívül *z OMQE előterjesztésére még azt a további támogatást nyújtja, hogy az általános szlnvonalt meghaladó minőségű és érlékű tenyészállatoknak készpénzzel történő vásárlásánál bizonyos árhatárok kőzött a vételár 10 százalékát megtéríti. — Ugy a kamatmentes hitel, mini az állami hozzájárulás megszerzésére vonatkozóan az országos mezőgazdasági kiállítás rendezöblzoltságs (Budapest, IX., KOztelek-utca 8.) készséggel szolgál bővebb felvilágosítással. Pária 20I7V4, London 1754 Newyotk 512-50, Brflaael 7ltó, Milano 2fr57\'/a, Madrid 40-25, Amsterdam 20685, Berlin 121-78, Wl«n ->-, Szófia 3-71 Prága 15-17\'/!, Varsó 5745, Budapest -■• , Belgrád 9-05, Bukarest 3-02\'/i. Buza tissav. T7-es 12-20—13-00, 78-aa 12-35—13-15, 79* 12-80-13-30, 80-as 12-60—13"40, dnnánt. 77-es 1160—11-88, 78-as 1175-12-00. 78-es 11-90—12-15, 80-aa 12-00—12-28, rozs I2-Ö3—13-06, lak. árpa 16-28—16-80, zab 21-00—21\'*) tengeri 14-40—14-60, korpa 12-00-12-2Í). i l«mll tat iwla-árti VALUTÁK Angolt. 19-30-19-70 Belga fr. 79-854018 Csekk. 1094-17-04 Dánk. 107-10-108-10 Dinár 1010-1018 Dollár 57080-873 80 Frmda 12J-40-22-60 Holl. 23035-231-78 Zloty S3-96-84-45 Lei 348-3-34 Léva 4-08-418 Ura 29-40-2970 Márka 138-48-13*28 Nortrtg WM0406-® Peseta —•--■— Schlll. —•-■— Srájdf. 11070-111-40 Svéd k. 10940-11040 [ItM. VIZÁK DEV Am«l. 230-88-23178 Belgrád 1013-ljÍJ BarHn 135-55-136-25 Brtlssel 79-6500-15 Bukarest 3-43-3-47 KopaahJ07\'30-M6\'10 London 1980-1974 Madrid -•- Milano 2980-2970 Nawy. 571-00-87 4-00 Oszló 105-80-106-60 Pária 2W7-2239 Prága 16-94-17-02 Szófia 4-09-4-17 Stockh. 109-60410*48 Vonó 64-00-64-40 Wien —•- ZOrlch 11080-111-40 Wien dearlng árfolyama : 80.484. Felhajtás 2780, stadatlan 183. — Elsőrendű 088-090, szedett 084-0-88, szedett közép 0-80—082, könnyű 074-078. l-ső rendű öreg 076 -078, ll-od rendd Breg 048-074, angol sttldő 080-090, szafonna nagyban l-OO-OOO, zsír 1-20— 128, has OW—!•*, Msertés P06-W6. --——-: Itatja: MhaUtTMtaéi . Tállálat, lllltulllil Felelős Idadó: Zalái Károly. «i Nagykaateaa m~ Raktárleépités miatt nagy tétel férfiszövetet árusítok ki rendkívül olcsó áron. Egy teljes öltönyre való 3 méter, már 20 pengőért kapható. Nói és férfi ruha- és kabátszövetek a legolcsóbbtól a legfinomabbig, á legutolsó divat szerinti színekben vétel kényszer nélkül megtekinthetők. KIRSCHNER MÓR divatáruházában. Tekintse meg a kirakataimban feltüntetett olcsó árakat 1932. február 12 ZALAI KÖZLÖNY APRÓHIRDETÉSEK 80 fillérért Mfttoiflttl Irttai Hllilit MENETRENDJE érvényes 1831. október 4-tól az Erzsébet-tér J. szám ilalll Vluza Pogány vári fajboraim árusítását megkezdtem, Utérenldnt . 30 és 90 fdíSSt Legkisebb tétel 9 23 It Megrendelésre házhoz ksidőra. villatelkek 60 havi részletre Balatonfenyvesen (Máriatelep) Közvetlen a pályaudvar elölt. Klimatikus fenyves levegő 1 Bársonyos homokstrand I Érdeklődni: SzabÓ Antal sporlüzletében ■aroHtniastyásaal. Mintaszerűen kezelt és felszerelt Legborn-telep eladó. Kélsur aalcjteielt ISiaa: 60 dib. kát éves toló, I drb. k alföldi ka kis aal, 100 drb. eUnadO laasáimasáau, |avá-ban toló Idd tárca. Aa állatok garantáltan egészaegead^ vési nem volt Modern calbe. ncveló, kdtetóhelylaéa 4a ólak, 300 aa kd te tógép, mOanya fai, Ul, v|lá»tt antomaU eletM, Itatók, csspóféazkek, 180 mt. drótke-rltéa, magtár éa egyéb tdaierdéaekkd Elő-aeles bejelentéa melleit komoly vevők bár-ntkor megtekinthetik Aa átvételhez 1500 P aattfcvégdttttk. Clm a kiadóban. 690 VOnla kJ, tegye el. Asztali- és fajborok 50 llterenklnt 10 flll kapható k. U01T80IIII korkereskeáás, tís Csengery-ot 31. KESZTHELYEM, exponált forgalmaa útvonalon levő : három utcára nyitó aarokllzlet modernül berendezett jól fdazerelt, adóaaágmentea füaier- éa vegyes-kereakedéa 5-fl ezer pengőért d-kőttőzéa miatt átadd, felvilágosítást ad: Bíró Sándor Kesxthdy, Fehér OyOrgy-utca 3. ais ét azonnal elfoglalható a várót belterületén cirka 40 méter hossza, világot, műhelynek vagy raktárnak használható tzép helyiség. Esetleg két rétiben it. Clm a kiadóban. Budapest, VI. Podmanlozky-utoa 8. Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202-43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar KBzgazdaaági Részvénytársaság Nagykanizsa Könyvnyomda, könyvkötészet, vonatozó Intézet, üzleti könyvek éa dobozok gyára a ,,Zalai KBzIBny" politikai napilap azarkaaztBséga és kiadóhivatala 160/932. Hirdetmény. Pola község a vadászati Jogát február 19-én d. e. 9 órakor a blróháznál bérbeadja. Feltételek a becsehelyi körjegyzői Irodában. Becsehely, 1932. febr. 9. Horváth László s. k. m . kör Jegyző. TELEFON : 78, Gyártunki üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naptárlömböket, falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelenléseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállitásu nyomtatványokat. Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt, Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Pelclös üzletvezető: Zalai Károly). Rendkívüli kiadás. Nagykanizsa, 1932. február 11. UJ HÍREK SzorkoxtSsás ás kiadóhivatal : Nagykanizsa, Sugár-út 5 Sxarkaaztl: MAGYAR JÁNOS Kiadja: Városi Színház. Visszatér a régi élsft... Gyerm bájában, "öld yermekkorunk fehérjátsrósau öldpázsitos tétjép fan-Usztáumokról álmodoztunk. Hó- dító Robur repülőgépjéről, tengeralattjáróról, uszó városról, drót-talon beszélgetésről és mit tudjuk még miről. A gyermekélmok mind megvalósultak, sőt a fejlődés és haladás tul is ssárnyalta a mi gyermeki fantáziánkat, de mig as álmok megvalósultak, álomvilág kődébe merült as akkori boldogság, as akkori nyugalom, elmultak as egykori arany]uesi ssép napok, a ringlispiel, a krumplicukor, a ponny ló kora. Ma repülőgép, fagylalt és autómárka as uralkodó planéták. A harminc év előtti gyermek ssámára róssassin és égszínkék volt minden, amit maga körül látott, de a harminc év előtti felnőtt kevesebb keserűséggel ébredt reggel és feküdt le este, mint a mai gyermek, kevesebbet tudott aranyvalutáról, vámterületről, fontkursusról, mint a mai elemista... Ebbe * régi boldog életbe kell visszamerülnünk, ha a mai idők viharával ssemben meg akarunk állni, ebből a régi múltból kell a szépségeket átmentenie a \'művészetnek, ha szórakoztatni és fldi-teni akar. Ebből a régi szép életből hoz melódiákat Lubitscn Ernő is Maurice Ch\'evaiier uj operett-filmje, A mosolygó hadnagy, amely Straus Oszkár világszép operettjéből, a VarásskeringŐbfíl készült. Lubitsch Ernő és Maurice Che-v*lier Európából valók, a mi vérünkből és lelkünkből, ők is végigverekedték a világháborút, MRit ml, ssenvedtek, küzdöttek, nem éltek oly távoli, békés életet, mint as amerikaiak, akik a háború vérviharából csak enyhe szellőt éreztek. Lubitsch és Che-valier lelkében él a szentimenta-lizcnus és a nosztalgia a békeévek Szépségei iránt és a művészet francia-német antantját gyönyörűen megvalósították, mikor a múlt mosolyát rögzítették vászonra. A régi élet int nekünk a jelene-•"bői, a díszletekből, a melódiák-ból, Clievalier mosolyából, a régi boldog élet tér vissza egy órára, mint egy rózsoszinü ifjúkori ilom f> halkan fogjuk dúdolni magunkban, hogy . csak párosan «ep az elet,,ma, amikor már talán egyáltalán nem is olyan ssép «" élet... Pásztor Béla ni botrány GQy főrangú családban Hercegnő és kaíonatlsxi — PolltlHai bonyodalom egy Kacsintós mlaíi (Az Uj Hirek tudósittUa) Bármilyen ismerősen hangzik is a cim, a történet piaga mégis kiemelkedik a mindennapi keretből, nemcsak a szereplők ssemélye, előkelő társadalmi állása miatt, de azért is, mert ez a szerelmi história két ország diplomatáinak okezott fej tdráat és égést Európa kiváncsiságu ki- sjrte figyelemmel váltosatos és érdekes fejleményeit. Most, hogy a kalandos, pikáns szerelmi affér fejleményei eljutottak a végső nyugvóponthoz, ugy hisszük, közönségünk ki nem elégített kívánságának parancsát teljesítjük, amikor feltárjuk a hercegkisasz-szony és főhadnagy birarr szerelmi történetét minden, eddig eltitkolt és ismeretlen részletével együtt. /Viki főhadnagy ur, mini Cupldó A srieni garnizon sok fess tisztji kélött egyike volt a leg-fessebbeknek as örökké vidám, mulat<l kicsit\' könnyelmű, de sosem léha, «fanyoskedvü Niki von Preyn főhadnagy, akinek gáláns kalandjairól sokat beszéltek a megíjtő izerelroez valcerek császári oárosában, A baj akkor indult el dipJiWSáoíaí bonyodalmakat okozó útjára, mikor Niki főhadnagy megígérte egyik tiszttársának, aki szerelmi ügyekben nemcsak járatlan, de gyáva is volt, hogy meghóditja számára as egyik grinzingi sörk játszó női zenekar pi fiatal, Ssép, aranyos litás teljes mérti Iben ús í/ancit. A hódítás teljes mértékben sikerült, csak éppen egy kis hiba esett, Niki ugyanis nem a barátja, Kkntm a magf szamára hódította mteg Francit. Eddig sza-feíílyos és zökkenésmentes a tőr-komobkáctó akkor állt •m, .......or HausenBnirm uralkodó WBeíe « leJKya, a rendkívül bájos és mindenkit meghódító Anna hercegnő látogattak el a császárvárosba. ténet, a kei be, amikor Fejedelmi vendégele Wtenbep A wieni Burg diszőrségének parancsnoka Niki főhadnagy volt. A fejedelmi vendégeket váró tömegben ott állt Franci is. Szőkén, fiatalon, mosolygón, szerelmesen. Szemben vele az őrség élén díszben, feszes hapták ban Niki főhadnagy. De hiába parancsol szigorú fegyelmet a katonai reglama, a szerelem még a regla-mánál is nagyobb ur, nem csoda hát, ha Niki hadnagy megfeledkezve a reglámáról, főhercegi vendégekről, Burgwacheról, rákacsintott szerelmes Francijára. Egy-két kacsintás még nem a világ ! A baj, az országos botrány, a diplomáciai affér abból kerekedett, hogy Niki hadnagy épp akkor kacsintott Francira, amikor a főherceg és leánya elhajtattak az őrség előtt és Anna főhercegnő magára vonatkoztatta a kacsin-tá>t. A főherceg és Anna főhercegnő felháborodása nem ismert ba- tárt. Elégtételt követeltek, a bőst apa haditörvényszékkel fenyege-tődzőtt, de Anna főhercegnő kérésére beleegyezett abba, hogy kihallgatásra rendeli a kacsintgató főhadnagyot és tőié tudja meg, mit jelentett a kacsintás. Niki von Preyn főhadnagy nem azért volt Bécs legvidámabb tisztje, hogy egy ilyen kihallgatás nagyon elvegye a kedvét. Mosolyogva állt a morózus főherceg elé és egy ügyesen elhelyezett hazugsággal nemcsak a baiból mászott ki, de karriért jelentő vezényléshez is jutott. Niki azt füllentette, hogy a Hatat Anna főhercegnő szépsége, bája annyira elragadta, hogy nem bírt uralkodni magán és jó bécsi szokás szerint egy mosollyal kisért kacsintással adott tetszésének kifejezést. Az csak nem bűn, hogy szépnek tartja Anna főhercegnőt ? A főherceg ls csak apa és mint minden apa: híd lányára. És mert a kihallaa-táson Anna főhercegnő is jeiea voh, büntetés he Ivett Niki főhadnagynak melléjük való ssérny-segédi beosztását kérte. FUuson-thurm uralkodója kedvetlenül bér, de teljesítette Anna főbereg*6 kérését, nem is sejtve, hogy ezaei egy olyan szerelmi regényt indít ef útjára, melynek vége mc»»atlaacc aanralkotMl caalMbaii Niki főhadnagy adjutánsi teendőit nem annyira rlausenthurai uralkodója, mint inkább Anna főhercegnő mellett aszal a közvetlen, igazi wieni kedvességgel, vidámsággal látta el, amely előtt eddig mindig kapituláltak a bécsi nők. A szigorúan nevelt és férfitársaságban csak az udvari etike feszes formái között megfordu Anna hercegnő egy-kettőre szerelmes lett a fess, közvetl modorú Niki főhadnagyba. Itl " McJit elkanyarodik a történet szokásos szerelmi szenzációktól, inert a hercegkisasszonyt nem szöktette meg Niki főhadnagy, — egyszerűen azért, mert nem is tudott róla, hogy Anna főhercegnő szerelmes bele. Sokkal hamarább imást szerzett erről FlausctV-tiralkodója, akitől Anna főhercegnő, bevallva szerelmét, alít kérte, adja feleségű) Niki von Preyn főhadnagyhoz. Az uralkodó herceg hallani sem akart a messaltanceról, de amikor a szerelmes kis főhercegnő botránnyal fenyegetődzik, kénytelen-kelletlen beleegyezését adja a házassághoz. A beleegyezés azonban még nem Rlent végleges megoldást, mert iki hallani sem akar a házasságról, nem tud, nem akar lemondani a víg bécsi életről, az arany-szabadságról, szép asszonyokról — lányokról és ások között is a legszebbről : Franciról. Hiába fenyegetik meg Nikit haditörvényszékkel, ha nem ad a kacsintással elkövetett nyilvános sértésért házassággal elégtételt Anna főhercegnőnek, mégsem {Mosolygó hadnagy premierje febr.12.péntek 2 UJ HÍREK hajlandó kötélnek állni. De amikor megjelenik ősz császára és kegyesen gratulál neki eljegyzéséire!, Niki von Preyn főhadnagy hódolattal fogadja a gratulációt és e/zel beleegyezését nyilvánítja a házassághoz. Az esküvőt fényes keretek között tartották meg. Az esküvő után azonban új Fordulat történt a bonyolult ügyben. /itíl megszökik ndszé/ixakd/a elől Ez a furcsa jsökevény nem volt más, mint Niki, az újdonsült férj. Amikor ai ifjú párt nagy ceremóniával bevetették a nász-szobába és Niki egyedül maradt ai újdonsült menyecskével, a várt forró ölelés, szerelmes csókok helyett egysserűen jóéjt kívánt és távozott, — elment mulatni. Az eset nem maradt titokban Flausen-thurrn uralkodója előtt, aki dühösen felelősségre vonta Nikit az újabb botrányért. Niki fölényesen jelentette ki: eleget tett a parancsnak, felstégül vette Anna ffthsrcefinflt, de parancsra szeretni nem tud it nem akar 1 A Niki makacssága által okozott újabb bonyodalmakat Franci, a kis muzsikuslány közbelépése simította el. Anna főhercegnő megtudta, hogy férjét gyöngéd kötelékek fűzték Francihoz, kíváncsi volt a leányra, magához rendelte és a négyszemközt lefolyt beszélgetés során a kis me-nvecske ámulva hallgatta Francit, aki pontosan elmondta, milyenné kell változnia, ha tetszeni akar férjének. És amikor este Niki belép felesége szobájába, ott egy más, új asszonyt talál. A feszes, udvari etiketthes szabott főhercegnői modor helyett huncut wíeni kacsintással fogadja Anna, unalmas senedarabok helyett vidám wieni nótát játszik neki és stemforgató álszemérem helyett boldog sterelmes csókkal köszönti. A prűd kis főhercegnőből igy lett belyre ffihadnagyné, a Mosolygó hadnagy felesége. Mert hissen Niki von Prcyn, a délceg ifiu katonatiszt nem más, mint a Mosolygó hadnagy, a Va-rásskeringő örökké élő, mosolygó, jókedvű főhőse. M. f Mist ingű ette fedezte fel Chevaliert Maurlc* Chtvallar pályafutása (Az UjHirek tudósítása) Qav-roche — ez a név eny pártisi utcagyerek neve Viktor Hugó halhatatlan remekművében, a Nyomorultakban és ezsel a névvel keresztelték el Chevaliert. karrierjének kezdetén. A nyiltkezü és nviltsiáju Gavroche volt a neve akkor és a névhez hű maradt égési élete pályáján. Ifjúságát a nyomor és a legke- serűbb nélkülőiés árnyékolta be. Szegény emberek gyerekeként született Menilmontantban, Párizs mellett. Tizenegy éves korában meghalt az apja és anyjával együtt a legnagyobb nyomorban marad. Neki is kenyeret kellett keresnie, hogy testvéreinek csapatját eltarthassa, Tisenkét éves korában ácstanonc, majd babákat fest és kj-segitőmunkás egy nyomdában. És CHEVAIIEC álmodik énekről és táncról, mint aliogy Plató az Ember tragédiájában a borsón is szépet álmodik. Napi munkájának befejezte után Paul fivérével együtt a sporttelepet látogatják és birkózást és trapézatlétikát tanul. Csonttörést stenved. Majd egy második komolyabb baleset éri és ekkor kénytelen anyjának megígérni, hogy az akrobatiku\\ mflvésacttel felhagy. Szenvedélye most mér « dal. Fel akar lépni és eléri • célját. A tizenkét éves gyerek egy hangversenyteremben jelenik meg a kötöttség előtt, 4tnely kineveti. Nem vetíti el bátorságát. KeresztQl-visii, hogy a Casino des Tourelfes szerződteti. Három frank napi gá-zsija van, négyszeri fellépés hetenként. Leírhatatlanul boldog. Fivére nem akarja engedni, zokogni kezd. Tisenkét éves mindössze. Anyja megvigasztalja: Nem bánom, fiam, légy szinész! Mauricenak egészen szép sikerei vannak. Népszerű slágereket ad elő és népszerű starokat utánoz. Sikere van. A Folies Bergéreben egy táncszáma van Mistlnnuette-veí. Igen nagy tetsrés. Mitlin-guette ast az ajánlatot teszi neki; nogy\'legyen a partnere. Mindig népszerűbb és közkedveltebb. Azután jön a háború. Maurice megsebesül és fogságba esik. Berlinben él. A háborn végül is véget ér. Ismét partnere Mistinguette-nek a Folies Bergéreben és a Casino de Parisban. Népszerűsége növekszik, hirneve terjed, ő a férfi revűstar, a párizsi szinházak szemefénye. Minden idegennek, aki Párizsba érkezik, meg kell néinie Chevaliert, mindenki cl van ragadtatva egyéniségének bájától. Filmajánlatokat kap, amelyeket vissiautasit. — Én csak akkor vagyok én, ha iialldnaki — mondja. Azután megvalósul a hangosfilm és Jessy L. Lasky meglátja őt Páriisban és leszerződteti. Most már vállalja a szerződést, most már hallani is lehet őt. A világhírű szalmakalap a szmokinggal együtt bevonult a moziba és a világ minden legkisebb iugá-ban ismerik Gavrocbet, akiből Chevalier lett, at utcagyerekből a világ kedvence. Chevalier mulat... Két Palm-Beach van I Egyik Amerikában, amelyet többé-kevésbé ismerünk filmről. A másik Cannesban van és a legelőkelőbb szórakozóhely. Rózsaszínű palota, amely részben olyan, mint a ssudánnégerek várai, másrészt mint as ispaháni hét síultán háreme, vagy a Kreml. A palota belsejében van síinhái, társalgó, vendéglő, amelynek árai megfizethetetlenek, játéktermek, amelyekben percek alatt százezernyi frankot lehet elveszteni, sőt vannak, akik már több milliót itthagytak. Ej köröskörül strandok, uszodák, motorcsónak-kikötők, mólók amelyek Nápolyra, a Zuiderseere emlékeztetnek. A belépti dij mindössze ó frank. A többi később derül ki. Minden siombaton disz-estély van Palm-Beachban. Ennek mindig van valami jelszava : Paris 1830. vagy kinai teaház. Ma: Kikötőkocsma. Csodálatos, milyen meggyőzően valódiaknak látszanak a Riviéra-nagyhercegek és a Bois de Bou- logne arisztokratanői apacskosz-tűmben. Mintha sohase foglalkoztak volna más pályával I Alig lehet megkülönböztetni őket a valódi 20 apacstól, akiket Toulonból a hangulat emelésére hozattak, miután főnökük kezeskedett a nyugalomért. — Egy feltétel alatt, — mondta a rendezőknek. — Nem szabad sok innivalót adni a fickóknak és meg kell engedni, hogy a finom hölgyekkel táncoljanak. A feltételeket elfogadták és a finom hölgyek nagyon örültek. Mikor az estély megérkezett, a húsz touloni „valódi" különös udvariassággal viselkedett. Ugy nézett ki, mintha ők lettek volna maszkírozva és a többiek valódiak. Nem lehetett azonban kételkedni, amikor a conferanscié egy orosz balletszám után a valódiak disz-felvonulását jelentette be. Végül az egyik apacs, aki beutazta 16-szor a világot és összesen 12 évet alt, elénekelte franciául az leh küsse Ihre Hand, Madame ciinü chansont. Az áltdlános figyelem azonban egy tengerészkatonának öltözött legény felé fordult, aki állandóan lesütött ssemekkel ült as egyik sarokban az asztalánál. Egyszerre valaki elkiáltotta magát: Chevalier! Amit Maurice Chevalier erre válaszolt, az még a sok mindenhez hozzászokott touloni fiukat is pi-rulásra késztette. Chevalier lényegében kijelentette, hogy egyszer nyugodtan akar vacsorásni és nem hajlandó énekelni, vagy ünnepeltetni magát. Erre egy hosszunevű ur lépett Chevalierhez, mint az ünnepély főrendezője és valamit súgott a fülébe. Amire Chevalier felállt, a parkett közepére lépett és kezével csendet kért. — Hálásan köszönöm .. . urnák, hogy a tüdőbeteg gyermekek számára általam alapitolt otthonnak . . . frankot (itt egy ötjegyű szám szerepelt) adományozott és hálából egy dalt elénekelek önöknek. És kedvesen és naivan elénekelt egy dalt világhíres módján. Hogy a lelkesedés nem ismert határt, azt talán nem is kell mondanom I — Chevalier I Chevalier!.— ordították mindenfelől. Most már Chevalier látta, hogy baj van. Ennek nem lesi vége reggeligi De jó ötlete támadt) — Nos, — mondta/ — miután jótékony honfitársaimnak háMt adtam, a jelenlévő amerikai barátaimnak is meg akarom köszönni a szives fogadtatást, amelyben részesítettek. Ma is emlékszem rá és sohasem fogom elfelejteni. Hálám jeléül egy angol dalt fogok elénekelni, zenekari kiséret nélkül. És újra énekelt, olyan pompásan, olyan tökéletesen, hogy amerikai barátai szólni sem tudtak a csodálkozástól. Most már vége volt a rendnek. Hiába lépett elő a touloniak vezetője, akinek nyakára finom vonal volt tetoválva, estei a feliráj-sal: a vonal mentén levágandó, hiába táncoltak a finom hölgyek a finom apacsokkal, Chevaliernak énekelnie kellett egész reggelig ■ • ■ Chevalier másnap reggel elutazott Cannesből . . . Henry Jordagne 2 UJ HÍREK Meginteriuvoltam Straus Oszkárt Irta: KARL BURQIR 1 51 Nein lehet mondani, hogy Straus Osikár\' nagyon szeret interjút adni. A riporterek ceruiá-jával nem lehet tréfáni. Virtont itraus Osikár már megégette mayát. Elhatárolta éppen érért, hogy esentiíl minden interjuvoló-nak lisita tényeket mond csak el, hogy félre n^ értsék. Dr a tények nagyon unalmasak egy élénk síeljem réssére, akiből csak úgy ssi-porkázik 4 humor. Ilyképpen ai intervju, amelyet Straus Osikárral, a newyorki St. Regis szálló halljában folytatott, a következőkép-pen keidödőtt : — Nem. Sajnos, semmit sem tudok Önnel mondani Viny, fogok rá, liogy ne mondjak neu-tul sémit, ha egy újságíróval állok sieinben. Tudja mi történi legutóbb, amikor Európ iból Amerikába jöttem át ? Órákon keresi-ttll a fáradhatatlanul kérdezősködő riporterek kíváncsiságának keresittűiében állottam. Mikor már égésien letörtem, egy riporter még egy utolsó kérdést lőtt rám : — Mi at álláspontja a jan-iel szemben ? — Na, gondoltain magamban, itt már nem segít egyél), mint hogy egy viccet kell CMnálni, mielőtt lemondok a földi létről, hadd legyen öröme a riporternek. E« igy szóltam : A jant bizonyára ae óceánon való átutalás kőiben találta ki valaki, aeonban a tenger nagyon viharos volt ■ ■ ■ és... és n ... igen ... — Nem telt bele egy óra és nemzetközi táviróirodákban kopogott a gép: Straus Osikár ait mondja, hogy a jaizt egy tengeri beteg találta les I Ugy-e, ei nagyon kellemetlen? A valóságban sohasem vitattam a jan jogosultságát. Csak jó jassnak kell lennie, jó jaut pedig Európában éppen oly kevéssé lehet hallani, mint ahogy itt jó bécsi muiiikát nem kaphatunk. Odaát rendsierint csak jaismásolatokat hallunk, itt pedig csak felmelegített bécsi muzsikát gőtt íerini ygó című Paramoi jnt-filmbe. Való-ssinOleg tudja ön íj, hogy e mö-eim mögött a Varáis-ringő rejtőzik. Boldogan ragadtam meg az alkalmat, hogy bécsi keringfiálmaimat a hangosfilm révén belecsenditsem minden idők népeinek síivébe. Nem volt könnyű dolog. Valami egészen u|at alkottunk. Valami még soha nem látottat. Nem ait, amit a hangosfilm és a bessélőfilm eddig csinált: kompromissiumot kötni «« uj művészeti ág és ai operett kőzött. Nem. Én azt hiuem, hogy itt tényleg elértük ast, amire tudatosan törekedtünk, a hangosam-operett tiszta kulturáját. Egy u|, önálló műfajt. QitUm A MOSOLYGO HADNAGY — Alt mondtam, hogy nehés dolog volt? Nos, olyan nagyon nehés nem volt. Hollywoodban ugyanis minden lehetséges és minden könnyű. Képielje, ai ember minden reggel ragyogó kék ég alatt ébred fel. A nap mindig »----- —•-•-W-M IVM f» IIU|J llllllUiy süt és ai éjsiaka mindig felűdi-tően hflvős. Mindig olyan embereket látunk, akiknek jól megy és akik mosolyognak. A különbség Bécs, Berlin és Hollywood köiött főieg abban áll, liogy as emberek arra a kérdésre: Hogy van — Bécsben, ugy felelnek: Na, na, csak élünk! — és melankólikusan íebiggyesstik ae ajkukat. Ha Berlinben hanoiik el a kérdés, ait felelik: Meg keli pukkadni! Ha azonban Hollywoodban kérdei-lük, ait felelik: Just fine! Láttam egy gangsterfilmet Hollywoodban. A börtönben ül egy halálraítélt, akit rablógyilkossággal vádoltak és akit a felesége egy barátjával megcsalt, röviden a szegénnyel minden kellemetlenség megtörtént, ami egy emberre rásiakad-hat. Mikor aionhan barátia meglátogatja a siralomhátban és ast kérdi: How are you? — természetesen ait feleli: Just fine. El Hollywood! A legújabb dolog Hollywoodban ai, hogy mindenki szorgalmasan tanul németül, mert mindenki német besrélőfilmen akar játszani. Adolphe Menjou már kitűnően beszél németül és Wallace Berry és Oarry Cooper is németül tanulnak. — Egyébként nem vagyok Jo-hann Strauss fia, nem vagyok rokonságban Richárd Strauss-ssal, egy s-sel írom a nevemet, ae iró-asetalnál komponálok, nem a zongoránál, egyébként jól me^y ne-; kem, ugy-e ei minden, amit tudni akart rólam, nemde? Nagyon örvendtem I — Én isi — feleltem, de már nem is láttam Straus Osikárt. Eredeti régi árban francia és német parfümök és kölnik kaphatók: Höhn-drogéria Nincs rádiója? Fáradjon be uj üzletünkbe, ahol a legmodernebb készülékeket kipróbálhatja és a legelőnyösebb fizetési feltételek mellett megvásárolhatja, Van rádiója? Nálunk szakszerűen olcsón és gyorsan meg lesz javítva. Hints gramafonja? A legmodernebb táskagramofonokat a legnagyobb választékban kedvező részletfizetésre vásárolhat. Táskagramofon már 40 pengőtől. Van oramafanja? A megjelenéskor azonnal megkaphatja a legújabb slágereket. Nagy választék lemezekben és gramo-fontükben. Rádiótechnikai ós Villamossági Vállalat (Vároahézpalota-aarok) Telefoni 452. Halló, hova sietnek? MtsyOnk a áruházba, hol egy férfiöltönyre való 3 méter jóminő-ségtt szövetet kellékekkel együtt 28 pengőért kaphatunk. Mennyit tud bevenni egy nowyorki mozi? Newyorkból jelentik: Ae amerikai moii- és filmiparról szóló mérhetetlen nagy siámok véghetetlen sora ismét növekedett egy érdekes száminál. A Motion Picture Herald, Amerika legnagyobb mozilapja, hetenként statisztikát közöl a mosik heti bevételeiről. E statisitikában a legutóbbi számban a newyorki Paramount-Criterion síinlia\'e bevétele keltett szenzációt. A síinhái ugyanis bemutatta M^urice Chevalier és.Lubits Ernő legújabb filmjét, A mosolygó hadnagyot és ai első héten 107.000 dollárt vett be. Ez az összeg az idei esitendő rekordját jelenti. Mielőtt atándékorik venni, tekintse meg dúsan felszerelt raktárunkat. Minden igényeknek megfelelő Hálók, ebédifik, uriszobák, szálonberendezések Konyhák, előszoba-berendezések fa mindenféle kárpitos-frirkban Nagy választék. Olcsó árak. Kedvező fizetési feltételek. BÚTORÁRUHÁZAK ■agykanizsa, Horthy Miklós-ut 4. Sopron SzotttbtotlWly | uj hírek Raktérleépltés miatt nagy tétel férfiszövetet árusitok ki rendkívül olcsó áron. Egy teljes öltönyre való 3 méter, mér 20 pengőért kapható. ■ I Ii flf llllV I I Telefon 372 **ám\' Taasék a címre ügyelni! Férfiszövetek a IcfloJuóhbtól a legfinomabblg, vfetfelkény-szer nélkül megtekinthetők KIRSCHNER MÓR divatáruházában. tekintse meg a kirakataimban TeKQntetatt olcsó árakat. KAUfMANN KÁROLY a legnagyobb 6s legolcsóbb az uriésinői divatszakmában. Nyomatott a Wlialai Nyomda tt Lapkiadó Vállalalnál Nagykankoáa. (Felelős Üzletvezető: Zalai Károly.) 72. evlolyam 35. szarn Nagykanizsa 1H32. február 13. szombat Ara 14 fillér ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Szeikeiziíeég t> kiadóhivatal: Pöul 5. síim. Keszthelyi flókkladdhlvatal: Kossuth-utca 32. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Előfizetési áfa: egy IhSis * pengd 80 llll Szerkesztőségi is kiadóhivatal! telelőn: 78. I XI. Pius jubileuma (bl) TIz esztendővel ezelőtt, pon-108811:192Z február 12-én a konklave Krisztus földi helytartójává koronázta Milánó érsekét. Ratli bíborost, aki szóia viseli a hármas tlarát és Szent Péter örökében az egész világ ka-lollkusságának a gondját. XI. Pius felé a pápai trónuson eltöltött tíz esztendő után az egész világ minden részéből a hódolat és bála tlnneplö örömlözei ragyognak. Tlz esztendő a kalollkus egyházfejedelmi székben nagy idő. A pápaság kétereréves históriájának lapjain nem sokszor jegyezhetlek fel ilyen decennlumokat. Isten különös kegyelme folytán éppen az Idők mai zajiásában, írónők porbaomlásának, dinasztiák el-sodródásának idején, amikor az egéaz világ állami éa gazdasági berendez kedése recseg- ropog eresztékeiben, amikor minden erő és minden érték valami átformálódás! folyamat nyugtalan, ideges periódusain vonaglik ál, amikor világok anyagi pusztulása és talán uj világok feliárulása vajúdik a történelmi idők méhében, — éppen ebben a kaotikus évtizednek a bizonytalanságában van egy Ilyen jubileum, mint egy szimbólum, fix pont, amit nem rendített meg kétezer esztendő semmi zajlása, mert ez a fix pont: a kereszténységnek a világot átfogó ereje. Talán nem Is véletlen, talán Isten ujja ez a ritka évforduló a pápai székben, lllmutatás egy felfordulásban vergődő világnak, hogy merre van a kivezető ut, ahol még ebben a rettentő pusztulásban ls szilárdan áll embernek az emberhez és embernek a közösséghez való viszonya és renditheteilen biztonsággal állanak a közösséget összekapcsoló és együtt tartó erők és elvek ugy, ahogyan azokat az evangéliumi böl-cseség adla az emberiség örökkévaló törvényéül. A világnak ebben a keserves bét-szükesztendejében jólesik a biztonság egy pontján megtámasztani a fáradt lelkeket, a kábult sziveket, Ijedt szemeket. Jólesik az öröm meggyújtott mécsesével, hitünk égnek szökő pillérei tövében, egy jobb élet reményének boltozata alatt érezni, hogy ha minden rombadöl la körülöttünk, ha kontinensek borulnak Is lángba, ha uj törvényeket ls imak, u| formákat is szabnak uj földi hatalmasok: arany és fegyver, önzés és nyomorúság, — akkor is, mindig e«yek vagyunk hitben és van egy akol, ahol szeretet és elpihentelö simogatás vár bennünket, ahol kétezeréves demokrácia fér meg isteni rendelés szerint a legnagyobb és legegyetemesebb érvényű tekintély elvével, ahol elülnek a viharok, el-csliul az országok fundamentumát döngető hullámverés. És jól esik tudni, jól esik lépten-nyomon érezni a szörnyű romok felett járva, hogy van egy földi pásztor is, aki ébren őrködik a nyáj feleit és Isten akarata szerint való halalmát hercegért és rongyos koldusért egyformán veli Az érettségigyáros Rőser igazgatót háromévi fegyházra Ítélték Báder tanár 3 és félévet, Szemző 16 hónapi börtönt kapott Budapest, február 12 (Éjszakai rddlójelentis) Hetekig tartó tárgyalás után most hirdetett Ítéletet a budapesti törvényszék a hamis érettségi bizonyítványokkal manipuláló Rőser igazgató és társai bűnügyében. A törvényszék Rőser Alfréd Edvint 225 rendbeli köiokirat-hamisilás büntette miatt 3 évi fegyházra, Báder Miksa tanárt 203 rendbeli hamisítás büntette miatt 3 és fél évi fegyházra, Szemző Miklós tanárt 2 rendbeli hamisítás büntetle miatt egy évi és 4 hónapi börtönre Ítélte. A 34 tettestárs közül kettőt 1—1 hónapi fogházra, keltőt pedig 5—5 napi fogházra ítélt a budapesti törvényszék. ........................•■•----------------■-■-............n—n|—|1-llr(ririrLriarLlrL^|-LrLnJU A jobboldal vihara közben „tehetetlen aggastyánnak" nevezte Esztergályos a miniszterelnököt Budapeat, február 12 ; Napirend előtti felszólalással kezdődött a képviselőház mai ülése. Dinnyés Lsjos a tavaszi vetőmag blzlositása ügyében szólalt fel. Kun Béla napirend elölt a tűzifa-ellátásról beszélt és a fakartell árdrágító működését bírálta. Áttérve a napirendre mentelmi ügyekkel foglalkozott a Ház. Farkas István mentelmi )ogát több esetben felfüggesztették. Több más mentelmi Ugy letárgyalása ulán állértek az egyes vármegyék területi változásairól szóló belügyminiszteri törvény- javaslatra. A napirendhez Farkas Tibor szólt hozzá, aki |avasolta, hogy holnap tartson ülést a Ház és annak napirendjére Qömbös Oyula honvédelmi miniszternek Saueiweln francia hírlapíró előtt tett nyilatkozatát és a pénzügyminiszternek a pénzügyi bizottság tegnapi üléaén mondott beszédét tűzzék napirendre. A többség azonban az elnöki napirendi Indítványt fogadta el. Esztergályos János személyes kérdésben szólalt fel és tiltakozott az ellen, hogy a miniszterelnök rosszhi- szeműséget és ostobaságot emlegessen azért, hogy a miniszterelnök ellen összeférhetetlenségi bejelentést tett. Beszédében több olyan kijelentést használt a miniszterelnökkel szemben, amelyek viharos tiltakozást keltetlek a jobboldalon és amlérl az elnök több ízben Is rendre utasította a felszólalót, aki többek közölt .magával tehetetlen aggastyán"-nak nevezte a miniszterelnököt, amit a jobboldal .ízléstelenség 1 Rendre, rendre I\' felkiállásokkal fogadolt. Az ülés háromnegyed 3 órakor ért véget. Az erdélyi vonatokat nyílt pályán betemeti a hóvihar Bukaroat, február 12 (Éjszakai rddlójelentés) Erdély délkeleti részében tovább tombol a hóvihar. Brassó, Fogaras, Sepsiszentgyörgy, Lupény, Bereck és Mátéfalva teljesen el vannak zárva a külvlláglól. Bila és Nagyboros közt a nyilt pályán egy lehervonatot hóval fútt be a vihar. Alig tudták megmenteni a személyzetet. A vasúti síneken 4—5 méteres hótorlaszok állnak. A dermesztő hidegben csak nagyon lassan haladnak az eltakarítási munkálatok. Sepsiszentgyörgyön 28 fok hideg van. Bukovinából és Besszarábiáoól is nagy hóviharokat jelentenek. A japánok nem adtak hatórai fegyverszünetet Sapeyből a nők és gyermekek elvonulására Kína cáfolja a hírt, mely ezerlni német Hitek vezetik Wutzang alatt a Unal csapatokat Sanghal, február 12 A Vuszung erődnél ma reggel megindullak a heves hsrcok a japán és kínai csspatok közt. A Matln szerint a klnal csapatokat német tisztek vezetik. A kínaiak a sapey-i fegyver szünetnek 6 órával való meghosszabbítását kérték, hogy a nők és gyermekek mind eltávozhassanak. A Wolff Iroda tudósítója látogatási telt a Vuszungot védő dandár törzsénél és beszélgetést folytatott a dandár parancsnokló tábornokával, Wonggal, akit Európában képeztek ki és a deasaui Junkers-müveknél pilótavizsgát tett. A tábornok és törzskara kijelentette, hogy Vuszungot a legvégsőkig akarják védeni. Wong a leghatározottabban megcáfolta azt a /apán forrásból terjesztett hírt, hogy a klnal csapatok mellett német tanácsadók működnek. Genf, február 12 Kina isméi nagyjelentőségű lépést lelt a Népszövetségnél a japán-kinai viszály ügyében. Jen klnal delegátus ma átnyújtotta a Népszövetség főtitkárának Kína uj Jegyzékét, melyben felszólítja a tanácsot arra, hogy hathatós rendszabályokat alkalmazzon Japán ellen. A jegyzék hlr szerint a Nemzetek Szövetség*, tagállamainak összehívását kívánja. London, február 12 (Éjszakai rádiójelentés) Sanghail Jelentés szerint Japán elutasította latba, mikor a világ sorának intézői egymarokra fognak embermilllókal, hogy döntsenek felőlük. Krisztusnak most ünnepelt felkentje hősi áldozalként tette életét a pápai trón oltárára, ahol ma a sok millió kalollkus élén apostoli küldetéssel ülni, mint Csernoch hercegpiimás mondta ma liz esztendeje, — egy-éitelmü a kereazlrefesziltetéssel. Máiliroknak való Időben szolgálta ezt a liz évet Ktiszius nagy országának földi helytartója és a lelki vértanúság mindennap Isméllödő áldozatával kell ülnie trónusán különösen ma. XI. Pius ezekben az időkben is, minden lépése elé gördülő ezer gáton át is, a világ meghasadt szi- véből most kibuggyant keserű lávatenger bősz ostroma közben is, a keresztény hit rendilhetetlen tekintélyével áll a helyén éa az egyetemes katolikusságért vivőit nagy harcok és nagy tellek jelzik pápaságának tízéves nyomdokait. A ma apokalipllkus lergetegében, amikor ágyúdörgés és hatollak heka-tombái keretezik a népek békéjének érdekében összeüli hatalmatok sza-való-kórusát, — a pápaság az egyetlen hatalom (de ez egész világot ölel mugába), amely a béke gondolatának nem csak hangos hirdetője, hanem őszinte hoidozója is. A tízéves évforduló tegnapi ünnepségeinek is a pápa béke-szózata voll a legkiemelkedőbb programja azzal a szenl céllal és hittel, hogy a vatikáni trónus vészkiáltása felrázza az emberiséget bódult őrületéből, amivel napról-napra fejvesztettebben rohan a saját sírja felé. A hitben való nagy egység megtartó erejének, a lelkek biztonságinak és a béke imádságos reménységének hármas szimbóluma ez az ünnep. Zugó harangjaink, zengő zsolozsmáink, széles öröm szárnyán hömpölygő ledeumunk szava mind, mind imádságként szálljon az Egek Urához érié, akinek megadatott, hogy a legostorosabb évtized kérészijén vérző lélekkel járja Kri«zlus helytartóságának kálvária-ulját. Keservea ut, de minden göröngye megváltó erők isteni csodáját fakasztja. ZALAI KOZLO^Y 1932. február 13. Kína kérelmit, hogy hosszabbítsák meg a fegyverszünetet a polgári lakosságnak Sapeyből faló eltávolítása céljából. Az elutasítás azért történi. mert a klnal csapatok megszegték a fegyverszünetet és lőttek a japánokra. Tegnap esle heves tüzérségi harc voll a nemzetközi telep közvetlen közelében. A klnal kormány kijelentette, hogy az Idegenek életéért nem vállat felelősséget akkor, ha a japánok a nemzetközi telepet használják fel működésűk bázisául. BéUf kért tí pipa a világra, koronázási évfordulójának Oanepségsln Vatikán város, február 12 , XI. Pius pápa koronázásának II évfordulóját a Szent Péter templomban 22 bíboros, á diplomáciai kár, az olasz főnemesség tagjai és a hívók nagy részvéteiével ünnepélyesen fittek meg. Az fláttcpi szentmise után,, amelyet Locatetlt bíboros pontifikált. XI. Plus pápa beszédet mondott, amelyben az áttaláno* nyomorúság korszakában Isten békéjét kérte és a béke fenntartásának eszkOtelirt könyörgött, amelyek ugy-látszlk veszélyben vannak. Beszédé-lléz csatlakozóan a pápa alkalmi Mkdmát olvasott, majd áldást osztott Ezután a hivők bódolatnyilvá-nllása közben távozott a székesegyházból. A Szent Péter templomban (irtott ünnepéi,t rádió utján az egész világon fovábbiiották. SUtyoa ítélet a Mo&acal-Clngauer sajtóperben Szombathely, február 12 (Éjszakai rádlójelentés) A Mo-hácsl-Lüigauer sajtóperben a szombathelyi törvényszék sajló utján elkövetett rágalmazás elmén 800 pengő pénzbüntetésre és 200 pengő ügyvédi költség megfizetésére StUeUn-gauer Albin országgyűlési képviselőt, a Vasvármegye cl mű lap tulajdonoé-főázerkesztöjét. Magyar profi válogatott-Kairó válogatott 4:0 Kairó. lebruár 12 (Éjszakai rádlójelentés) Az Egy lomban lurázó hármas kombinált magyar proficsapat 4 :0-ra (3:0) verte Kairó válogatottját Szélhámos Járja i salai szállodákat Az elegáns .Intéző ur" fizetés nélkBl távozott a Pannóniából Varga Ferenc, a nagykanizsai Pan-nonla-szálló szobapincére feljelentést mrendőrségen állítólagos Torna or békéscsabai Illetőségű uradalmi intéző ellen. Január 26-án szállt meg az elegáns ÖiftiÖ a Pannóniában, ahol két napig íákott és étkezett. A második napon, január 28-án Torna J. Gábor eltávozott a szállodából és a kis kofferjét Is észrevétlenül magával vitte. A szállodában két hétig vártak visszatértére, de Torna J. Gábor se nem jelentkezett, se nem küldte meg a számlája ellenértékét. A kanizsai rendőrség átiratban fordul a békéscsabai rendőrkapitánysághoz, amelyben közelebbi adatokat kér az állítólagos intéző személyét illetőleg. Toma J. Qábor ugyanígy mutatkozott be és szórói-szóra ugyanígy távozott az egyik zalaegerszegi szállodából Is. Egerszegre azzal az ürüggyel érkezett, hogy mezögazda-ságimunkásokat akar szerződtetni a békési birtokra. A polgármestert a kórházba vitték Betegsége klnjnlt, de nincs ok aggodalomra Nagykanizsa, lebruár 12 Megírtuk, hogy dr. Krátky István polgármester már annyira jobban érezte magái, hogy hétfőn elfoglalta hivatalát és azóta mindennap rendesen bejárt. Mivel orbáncos lábát még kímélni keltett, autón járt be a városházára. Ugylátszik azonban, hogy a polgármester korábban hagyta el az ágyat, semmint kellett volna, mert az éjszaka folyamán rosszul érette magái, ugy, hogy ma reggel orvosai lantsára autón a közkórházba vitette magát Megállapítás szerint valószínűleg visszaesésről van szó. Dr. Krelner Zsigmond kórházi oszlályfőorvos kijelentése szerint á polgármester egészségi tyiapota néhány napon belül Ismét teljesen helyreáll, aggodalomra lehál ok nincsen. A polgármester rosszullétének híre villámként futotta be a várost és mindenütt a legnagyobb együttérzést és sajnálkozást váltotta kL A városházán és a kórházban már a délelőtt folyamán rengetegen érdeklődtek a hír hallalára a polgármester állapota hánt. Orvosai tanácsára azonban látogatókat egyelőre nem jogadhat. P. Deák Szulplo plébános lemondott állásáról és szombaton reggel elhagyja Nagykanizsát Utódjául P. Molnár Arkangyal rendi kormánytanácsos van kiszemelve P. Bajor a távozó P. Deáknak nagykanizsai működése alatt kifejtett munkásságáért és buzgó fáradozásáért legmelegebb köszönetéi és elismerését felezte kl. . D. Deák Szulpicot a tartományfőnök mint hitszónokot Veszprémbe helyezte át az ottani ferences-rend-hátba. A távozó plébános holnap, szombaton reggel már el Is hányja Nagykanizsát P. Deák Szulpicot 1929 juljus 17-én nevezték ki Nagykanizsa plébánosává és az itteni rendház főnökévé Nagykanizsai működése alatt a legjobb tudásával és Isten iránti szeretettel szolgálta a katolicizmus és a hívek ügyét. Távozását a nagykanizsai katollkusság őszintén fájlalja. A legjobb kívánságok kisérik Uj állomáshelyére, a püspöki székhelyre, ahol a püspökvár közelében lévén, sokai lehet a kanizsai katollkusság érdekében. Nagykanizsa, február 12 Meglepetés hatott a hlr a váróéban, hogy P. Deák Stulplc, Nagykanizsa plébánosa, szentferencrendi házfőnök lemondott állásáról. Illetékes helyről vett értesüléseink ezt a hírt megerősítik. P. Deák Síulpic a mull napokban váratlanul beadta lemondását a rend-tartományi főnöknek P. Vlnkovlcs Viktornak A főnök képviseletében lejött Nagykanizsára P. Bajor Asztrik, a rendi kormány titkára, akinek előadta azokat az okokat, amelyek őt a plébánost és házfőnök! állásról való lemondásra készletlék és amelyek arra késztetik, hogy elhatározásához ragaszkodjék. P. Bajor Jelentésének tudomásul vétele után a rendtartomány főnőkének képviseletében elfogadta P. Diák lemondását, aki nyomban ál Is adta jegyzőkönyv melleit a plébániát és házfőnök-séget A Sopron-kőhldal (egyházban találták meg az ötév előtti petőhenyel rablógyilkossá^ tettesót Asszonyt Olt, hogy pénzt szerezzen a saját esküvőjére Zalaegerszeg, február 12 Rejtélyes rablógyilkosságnak esett 01 évvel ezelőtt, 1927 február 3 án áldozatul egy csinos petőhenyel özvegyasszony, a 35 éves özv. Nagy Antalné. Az asszonyt hurokkal megfojtották és a lakásából pénz), valamint ékszereket és rengeteg ruhaneműt vitt el a gyilkos. \\ gyilkosságot csak 3 nap múlva ették fel, mert a tettes rázárta halolt áldozatára a lakást. Hosszas nyomozás után a kemendollárl csend-ég gyanúba fogta Olasz Imréi, akiről tudlák, hogy esküvőre készül, bár olyan szegény, mini a templom egere. Őrizetbe is vették a legényt, de mivel semmiféle bizonyítékot nem tudtak ellene produkálni, megszüntették ellene az eljárást. Olasz Imre február 16-án megtartotta esküvőjét és a fiatal pár Vasboldogasszony községbe költözött. Boldogan éltek 1930. tavaszáig Olasz Imre ekkor, hogy könnyítsen anyagi gondjain, oklratol, váltót hamisított. Rövideden leleplezték és kétévi fegyházra ítélte a törvényszés. Olasz a Sopron-kőhldal fegyházban tölli Jelenleg a büntetését. Néhány nappal ezelőtt a kenten dollár! csendőrség levelet kapott. A levélíró pozitív formában állította, hogy Nagy Antalnét Olasz Imre tette el láb aUL A csendőrség átiratbán kérte a sopronkőhidai fegyház igazgatóját, hogy Olaszt kísérjék sürgősen Ke-mendollárra. Ei a bét et^éd meg Is történt. Olaszt bilincsbe verve hozták Kemendollárra. Lehorgasz-tott fővel állt a csendőrök alá ás ennyit mondott: .tudom, miért keresnek, én vagyok Nagy Antalné gyilkosa". A rablógyilkost a csendőrök Zalaegerszegre hozták. Itt az ügyészség kihallgatta. Olasz Imre szemrebbe- Fontos figyelmeztetés! Télikabátot és szőrmét saison után most rendkívül olcsón vásárolhat Singer Divatáruházban. Használja fel a jó alkalmat, saját érdekében győződ- jék meg vételkényszer nélkül. Ingzefirek, oxfordok, selymek, férfiszövetek, ágy- és sezlon-takarók, szőnyegek nagy választékban. nés nélkül mondta el a szörnyű bűncselekményt A gyilkost kihallgatása után a cseAdörök visszakísérték Sopron-Kőhldára, ahol júliusban telik le 3 éves büntetése. Ezt azonban nem várják meg, hanem Olaszt rövidesen Zalaegerszegre szállítják. Btgótemetésen a oigénybálon Csonkacsü törtökön este zajlott le a hagyományos uagykanlzsal cigánybál. Akik egész farsangon át másoknak húzták a talpalávalót, csütörtökön asla a magok szórakoztatására asblaltárták meg a húros szerszámot A Wollák-féte vendéglőben Sárközy János ügyes bandája rendezte még a maga bálját A lói átkerült olgánybált a vároa társadalmának minden rétegéből megnyilvánult érdeklődés kisérte. Úriasszonytil kesdve klmenős szobacfcálg, társaságbeli uraktól, ax aranyifjúság krémjétől kezdve foltozd vargáig, a kanlzaal társadalmi osztályok minden képviselné megjelent a cigánybálon, hogy ott a maga módja szerint -szórakozzék. Kl Így, kl ugy. Leveles Komim például, a magy. klr. posta legflulalabb kézbesítőié egy eldugott sarokban tartóit Tányér Ioa kisasszonynak előadást a postai szakirodalomról, nem hagyva kl természetesen ast a megnyugtató kijelentést sem, hogy .neküok, köztisztviselőknek nem lógják már léjebb szállítani a fizetésünket". A hatás nem Is maradi el. Tányér Ica olyan ábrándos pillantások között osuaztatta kacsólt a Jó perU kezébe. hogy aa szinte a mennyel távIM- blvatat főnökének képzelte magát. Az egyenruha áltatában hódított a cigánybálon. Westtng Jánoa például olyan feneketlen Jókedvvel rúgta a port hogy még egy karambol kilátása sem tudta benne megtorpantán! a hangulatot Nem Is csoda, hiszen a DSzAV berket felett eloszlottak n.,:r a Mávosltás fenyegető fellegel. A konnyü és nehéz katonaság la azép azám mai forvolódott a azép roma-lányok körül, akikkel terméoseteann nem tudtak hódítási versenyre kelni a többi fehérnépek. Csoda? Hiszen ha valakire rátorgaiták azokat a nagy szemeiket hát az nyomban beleszédült a felék kavargó fekete örvényM. Piros fezeikben ugy néztek kl a barnabőrü olgány-szépségek, mintha valamennylöjíet Kairóból. vagy Konstantinápolyból szalajtottak volna erre a bálra. A vendéglő szimpatikus tulajdonosa pontban éjfélkor bekonferálta a nagybőgő halálát A derék, kiszolgált lószág némaságba merevült burokkal feküdt két széken. A ráterltett fehér lepedő alól kísértetiesen domborodtak kl Ismert Idomai. Es mégis. Ennek daoára Is. a legnagyobb vígság közepette a halál azele egy pUlanatra átsuhant á vidám körülállókon. Az elmúlás félelme egy pillanatig ott remegett a vértelen ajkakon. Ez a fagyos félelmes hangulat azonban leiengedett amikor a szemüveges Laskv János eredeti lenge-ghaa-dlban, Mandlbaum Oszkár pedig vállain egy színes teritővel megjelenlek, hogy elbúcsúztassák Illő formában a kimúlt kenyérkereső pajtást A meghaló búcsúbeszédet, kissé gyanús származású caak-lások kíséretében Lasky János rebegte el, mlg Mandlbaum Oszkár mástél te hámozott vereahagyraa segítségével Igyekezett minden őszinte tájdalmát kl- záporozol magából. A hagyományoé szertartás után a „Lehullott a rezgő nyárfa...- melódiáival elparentált nagybőgői a Rákóczi Induló halottakat ls feltámasztó hangjai mellett keltették életre, hogy kétszáz embernek roggellg szolgáltassa tovább a zenéklséreiet Csárdás, keringő, fox, tangó éa rumba váltakoztak a zenészek repertoárján. Fűszeres Pista, Nyomdász FeH, Lovász Gyuri és a többlek ugy tangtak és rura-báltak Dézsa Katicával, Cérna Irénké-vel, Kalapos Mariskával és a női Igen többi Illusztris képviselőjével, hogy még Boros Lala ls elfeleltette minden aggodalmát az Idei termés értékesítését illetőleg. Az ÖUetes rendezőség még megfelelő hangulatvilág!táaről Is gondoskodott A táncteremben ugyanis Ilyenkor a két villanykörtéből csak egyet hagytak égve Arra aem volna különösebb szükség, mert a lángoló arcok és a gyújtó szikrázó azemek úgyis bevilágították az egész termet. Vas Jósai acélos, magnetikus szemei viszont még a legrátartibb roma-lány szivét Is puhára főzték. Hajnaltalt már a viccek és szójátékok ls kezdtek szülelnL (Borzasztó, hogy a gyanútlan földi halandó még az Ilyen 1932. február 13. ZALAI KÖZLÖNY k.lvon Blncs biztonságban özektől az trtMr-merény löktől.) Két bemondást, u derültebbek közül Itt bocsájlunk köz-niddra: Rumbát Igyekeznek a olgá-nvok (Halnall 6 óra. Ilyenkor már oaak • szándék Tan me(r a zenéazekben.) Talán n égy-őt pár táncolt, a többi bámuló gyűrűjében. Egy hölgy, aki nem Slllagkereaztea és egy ur, akt oaak véletlenül nem tagja a Nemzeti Kaszinónak, bánatosan nézik a lábaiknak Idegen rltmuau táncot Végre a llatal-ember lemondó kézlegyintéssel rneg-ImVzI Szép szép ez a rumba, de az Jílibom hozzá kiaeé otrumba. A másik aktuális bemondás egy bor-butából leverten kikerült fiatalember ós annak egyik Ismerőse között hangzott el. Miért nem mész már haza, hiszen reggel van már, mondja az ^ylk. aki még elég biztosan áll a — Nem megyek barátom, válaszolja s másik, akinek arca vlaazsárga a Bok Italtól és éjszakázástól. Nem megyek ón többet haza. kimegyek az Idegenlégióba. - Menj Inkább Keletázalába, most ugy Is olyan kínai színed van, ott axon-ial kineveznének Dlaz-Hé-Szeg tábornoknak. lieggol 7 óra. Fáradtan, gyűrötten lópllnk kl a havas utoára. A havat ajvitve vágja arounkba a kijózanító északi bzóI. Tejesasszonyok szaporázzák lépteiket, kinyílt ablakokból álomittas borzas tejek rázzák kl a türiőrongyot Fiatal pár megy előttem. Összebújnak ét egymásra nevetnek. Töltik ugyan megpukkadhat az északi szél. Azertse (áznak. Klctlt tát a boldogságuk. A szél tflvltéséhez gyászlndulót tercel bennem az egyedüllét Dá—ma a F o a z á k Feri bandája a R ó z t á-ban ugyancsak zsúfolt ház előtt rendezte a cigány-murit A bőgőtemetéa izertar-tását maga a közkedvelt Foszák Feri végezte. Szépségverseny lt volt a díj: két női ruhára való aelyem. Az első dijat Bognár Manci, a másodikat Pol- gár Anna nyorte el. A tánc éa vidám hangulat Itt Is reggelig tartott. Burbuoa Jóska bandája ót aok közönsége az Utolsó garas-ban mulatott Szenté János, a vak zenész segített a hangulatot Jó reggelig óhren-tartanl, ami teljes mértékben elkerült Is. Igen jól mulattak a Klaeörház ogánybálján. Sokan voltak, eleven, vlg élet pezsgett minden szobában. Nem értem, hírem, abszolúte nem irtem, hogyan képzelik azt a bécsi nők... Nem kevesebbet akarnak ők, mint megfosztani a házasságot az egyetlen fi oldalától: a válás lehetőségétől Ugy ltondoljdk a bécsi hölgyek, hogy minden leányt, amikor férjhez megy, biztosítani kellene a válás esetére. A kérdést persze törvényesen szeret nék rendezni, olyanféleképpen, mint mondjuk a társadalombiztosító. Minthogy anut az asszonynépek a fejűkbe vesznek, az rendszerint meg is szokott lenni, nem ártana, ha a férfiak Is a sarkukra állnának. Mór t. I azok, akiknek még érdemes. És akik még meglehetik. Mert aki már egyszer megnősült, annak nem nagyon érdemes. De meg különben ls: próbálja meg I Szóval álljanak a sarkukra a még házasság előtt lévő férfiak, szövetkezzenek és csináljanak valamit a nőknek ez ellen a moigalma ellen, mielőtt még a válás elleni biztosítási törvénybe iktatják Szerény véttményetft szerint tet okosabb és talán leghathatósabb volna, ha a férfiakat Is bl tosltanák — a nősülés ellen. (?) A kanizsai járásban teljesen megbénult az országúti forgalom A zalavOlgyl vonalon Nagykanizsa, február 12 A csülörtöké||eil havazás és erős hófúvás az egtti járás tertlietén járhatatlanná telte az utakat. Péntek reggelre az országutak egves helyein méteres hótorlaszokat fúlt össze a szél. Péntekre teljesen megbénult az országúti forgalom. A körjegyzők egymásután jelentették telefonon Laubhalmer Alán dr. járási főszolgabírónak, hogy nem Ithet kimozdulni sehonnan sem, t«(l a hófúvás a községeket leijeién elszigetelte a külvilágtól. A fő szolgabíró minden kör- és vezető-jvyzönek kl dia az utasítást, hogy jídlg, sin lg el ném dl a szél, (ne kezdjenek hozzá az országúti hóta- megálltak a vonatok karltáshöl, mert a munka úgysem járna eredménnyel, hiszen 1—2 óra alatt a uzél Ismét betemeti hóval az utakaL DSzA vasul magyar vonalain nem volt különösebb forgalmi akadály, eltekintve néhány vonat késedelmes megérkezésétől. K Nagykanizsa-Barcs-i vonalon a mozdonyok hó-kotrókkal vannak fet^eiejvi,Jugoszláv (érdiéiről Sem felenlenek még közlekedési zavarokat. Zalaegerszegi jelerttéa szarint a zalavőlgyl vasútvonalon a közlekedést teljesen be kellett szflntetnl. A Keszthelyről Zalaegerszegre induló postaautódul! utasaival egy (Itt \'elakadt a hóban. .„ . Borzalmán Utódon vetett vígét életének egy hUkomáröitii gazda Klskomárom, február 12 (Saját tudósítónktól) Borzalmas "lódon vetett véget életének a Kla-komáromhoz tartozó Öreghegy hegyközségben Nóvák József, elég jó-™<!u és köztiszteletnek örvendő gazdaember. Este, amikor a hozzátartozói is otthon tartózkodtak, Nóvák kiment a pincébe, magával régi vadászpuakájál, amit nehézára való seréttel töltött meg, £u\'án wiit egy székre ét vadász-a ásónak Irányozva, elfőtte azt. A hatalmak dörrenésre a. családtagok besietlek a pincébe, anol a családfői hatalmas vértócrá- han, a padlón elterülve találták, mellette a fegyver. Még annyi Ideje volt, hogy a hozzátartozók kérdéseire elhalkuló hangon azt mondotta, hogy nem bírja kl az Idegbetegségéi és ezért követte el tettét, azutan elvesztette eszméletéi és pillanatok alatt kiszenvedett. A nagyserétek borzalmas roncsolást vittek véghez a szerencsétlen emtfcr altestében, amit valósággal széJroHCSpUjk. A gyorsan tUUlimU QÍKps .máí.Jlsak a halált konstatálhatta. Megérkezett a csendőrség is, de mlulán kélségkizárólag bebizonyosodott, hogy öngyilkosság forog fenn, jelentették a nagykanizsai föszolgabiróságnak, ahonnan rendőri bizottság szállt ki a községbe. A Mosolygó hadnagy CNEVAUER Mozgószinház A mosolygó hadnagy Bécs régi, vidám, kedves hangulatát látjuk felénk nevetni a Varázs-kerlngö erősen szatirikus filmváltozatában. Vajda Ernő Irta át filmre a darabot, amely Lubltsch Ernő rendezésében annyi uj szint, humort és melegséget kapott, bogy még a nem eredeti felvételeket ls meg tudja bocsátani a néző. Sirauss muzsikája is pompásan érvényesüli a hangosfilmen. Maurlce Chevaller közvetlen Játéka most is szoros kapcsolatot teremt a nézőtér és a szereplők között. Etóött érzünk a temperamentumos prímás? kisasszony Heréimével, de épp ugy sajnáljuk a kit hercegnőt is, akit a kiszámíthatatlan véletlen szentesit boldo&aláh hitvesévé a primás-kisasszonv Iránt hevülő fess katonatisztnek. Szinte lélegzetfojtva várja az ember, hogy milyen megoldásba olvad fel az a szerelmi feszültség, amely a kél nő és a férfi között áll fenn és amely mind a háromnak a sorsát Igen könnyen a tragikumban egyesilhell. Az operett évszázados szabályai azonban nem engedik meg ezt a brutális megoldási. Az eseményeket két egészséges nyakleves tereli a happy-end felé. A két vetéiytársnő összepofoz-kodlk, közösen kisírják magukat és a prímás-kisasszony végül Is nagylelkűen lemond a szerelméről. Tá- vozása előtt még kitanítja a tapasztalatlan Ida hercegnőt azokra a fortélyokra, amelyekkel meghódíthatja az urát, aki végül Is ráeszmél arra, hogy neki tulajdonképen egy elragadóan bájos kis felesége van. A női főszerepeket két ismeretien színésznő, Claudette Colbert és Marle Hopklns alakítják, akiknek egyénisége pompásan illeszkedik bele a darab légkörébe. A mosolygó hadnagyban caak egyet nem értünk. A plakátokon mint hadnagy szerepel Maurlce Chevaller, a vásznon azonban már mint főhadnagyot látjuk viszont. Jó lesz tehát sietni a film megnézésével, mert ha ez Igv halad, akkor vasárnapra már, mint rokkant tábornokot fogjuk viszontlátni A mosolygó hsd-nagy-ol. o: rí. j. EmléKexteiö Pebr. 14, Ipartestület évi köagyOléu, « városházán i órakor. Ztlnyl emlék-ünnepély 6 órakor a vUthiU* (ünnepi IkeálU-ipOsor). Sportmatlné d. e. >l-kor a sxlnháxban (dr. Bárány litván éa Kóaxegl Inra). A Ssent Ilona Uányklub böjti estje a Mlsazlóa-háxbao 6 órakor. Pebr. 16. N. Sxabó öyula vetítettképp elóadáaa a Balatonról a Vároai Szlnbáxban. Urleányok Mária Kongregációjának böjti eatje a fehérteremben fl órakor. Pebr. 20. NTE táncestélye a Polgárt ügyletben fél » órakor. Pebr. 23. Urleányok Mária Kongregációjának böjti eatje a fehérteremben 6 órakor. Márc. t. Urleányok Mária Kongregációjának böjti estje a f ehéf terem ben 8 órakor. Márc. ö. Ur. hitkóstég köigyűléae Márc. 7. vagy 8. Hegyi Emánuel hangversenye a Kaszinóban fél v órakor. Márc. 8. Urleányok Mária Kongregációjának böJU eatje a fehérteremben 6 órakor. Márc. 15. Urleányok Mária kongregációjának böjti pstje a fehérteremben 6 órakor. hócipőt, posztócip át. Most vegyen mert a tél még hosszú lesz és most adjuk B—8 havi részletre, vagy leszállított áron készpénzért Miltényi Sándor és Fia cípÖÜxicÉc, Főúton, Városház-palota. ZALAI KÖZLÖNY 1932 február 13. NAPI HÍREK NAPIREND Február 13, szombat Róm. katolikus: R. Katalin. Proleatáns: Ella. Izraelit!: Adar hó 6 • Városi Mozeum 4a Könyvtár nyílva csütörtökön és vaaáraap délelőtt 10-től 1] óráig. Gyógyszertári éjjelt szolgálatt I. hó végéig a Merkly-Betus gyógysserlár Fó-ut 12. Városi Mozgó. .A mosolygó had-nagy\', hangos ülmoperelt — Remek kiegészítő mltsof. Oózfütdó nyitva reggel 0 órától este 6 óráig (bétro, sutda, péntek délután, kedden egéaz nap nőknek). Tel. 2—13. — Kormányzöl kitüntetés. A kormányió elrendelte, hogy vlléz dr. Barnabás István v. tart. m. klr. főhadnagynak, Zalavármegye klr. tanfelügyelőjének a világháborút követő események következtében elintézetlent!! maradt kiltlnletési javaslat alapján dicsérő elismerése tudtul adassék és egyben megengedte, hogy e dicsérő elismerés látható jelét, a hadidiszltményes és kardos 3. osztályú vaskoronarend kisebbített alakjával viselhesse. — Kain államtitkár adománya Nagykanizsának. Kain Károly nyugalmazott államtitkár, mint ismeretes, nemcsak nagykanizsai születésű, hanem államtitkársága alatt ls mindenkor melegen karolta fel a város érdekeit és ahol csak valamit tenni tudott szülővárosa érdekében, mindig készséggel megtette. Most „A természetvédelem és a lermészeli emlékek* clmO nagyszabású szakmüvét, amely löbb kötetből áll és amit a Tudományos Akadémia is kitüntetett, a nagykanizsai Városi Könyvtár ré szére sdományozta. Dr. Krátky Ut-ván polgármester meleghangú levélben köszönte meg Kaán államtitkárnak a városa Iránti figyelmét. — Kitüntetés a lengyeltótit nyomozásért. Azt olvassuk kaposi laptársunkban, hogy a pécsi csendőr-parancsnokság a nemrégen történt lengyeltólll kegyetlen rablógyllkos-ság nyomozásival kapcsolatban a lengyeltólll derék csendőröket kitüntetésre terjeszd fel. Szeretnők ugyanezt hallani a kanizsai rendőrökről és detekttvekről Is, akik Igazán csodálatot érdemlő ügyességgel a gyilkost elfogták. Ha van teljesítmény, ami kitüntetésre méltó, ugy a kanizsai eredmény valóban az volt. — A kórházi kápolnára N. N. 10 pengőt adományozott. — Missziós hlr. Mint eddig minden évben, ugy az idén ls a Szent Ilona Leányklub böjU-estéket rendez intelligens nők és férfiak számára a Missziósház nagytermében. Első böjtl-est, melynek szónoka P. Mátés Hllár bucsuszentlászlói ferences házfőnök lesz, folyó hó 14-én, vasárnap délután 6 órakor lesz. Szavalat és a Szent Ilona Leányklub énekkarának közreműködése egészítik ki a programot. Belépődíj nincs. Ezúton hlv meg mindenkit szeretettet a Missziósház tönöknője. (Éluakal rddtytknHM) a ■•S~.ra.l4-„l.l Máaat lalaatl aata 10 óra-kar i Darflttabb, tovékbra la hl-Ml vérható. Ba éa kalnap disznótoros vacsora Síivés pártfogást két Kanizsai László Klnlrf l-utca 22. síim. — A vasárnapi sportmatlné, amelyet az NTE és Zrínyi TE együttesen rendez sz inségakció javára s amelyen személyesen közre fog működni dr. Bárány István, sokszoros uszóbajnokunk, a világ leggyorsabb úszója Is, érdekes tárgyánál és nemes céljánál fogva az egész város közönségének érdeklődését felkeltelte s előreláthatólag jelentős eredménnyel fogja gyarapítani az inségakclót. A matinénak a tavalyi párisi Európa-uszóbajnokság a tárgya, amely verseny világraszóló magyar sikereket hozott. Bemutatják e verseny filmjét, dr. Bárány pedig .Hogyan vertük meg Taiist" ciramel tart előadást. Kőszegi Imre előadásának is a párisi diadal a tárgya. Egy magyar sport riportfilm egéazili ki az előadást. Dr. Bárány és Kőszegi a ma esti gyorsvonatfal érkezik Nagykanizsára. A helyárakat a legminimálisabb öaz-szegben állapította meg a rendezőség. A jegyeket elővételben is lehet kapni a Városi Színház pénzláránál. A mail né a Városi Színházban lesz vasárnap délelőtt 11 órakor. — Frontharcosok figyelmébe I Az Országos Magyar Frontharcos Szövetség nagykanizsai főcsoportja e hó I3-án, szombaton este 5—8 lg a Horthy Miklós- utl Wollák-féle vendéglő hátsó termében a bajlátsak részére inspekclós szolgálatot tart. — Zala- és Somogy vármegyében mindenki Slnger Dtvatáruház mesés olcsó árairól regél. - Kézrekerfllt a Feketesas házlszarkája. Somogyi Samuné, a Feketesas-vendéglő tulajdonosnője feljelentést tett a kanizsai rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aki a bezárt szekrényéből 25 pengő készpénzt és mrg nem állapítható mennyiségű fehérneműt kilopott. A Fekete-sas-vendéglőben van alkalmazásban Mátés István pincér is, akit szintén megkárosított a háziszarka. A pincér ugyanis egy kis vaskazettában tartja pénzét, amelyei, különösen forgalmaa napokon, nem zár le kulccsal minden pillanatban. Így történt, hogy nemiég kétszer egymásután mintegy 35 pengőt loptsk kl a vaskazettából. A rendőrségről nyomban egy detektív ment ki a helyszínre, aki rövid nyomozás után megállapította, hogy a tettes S. Jánosné 28 éves bejárónő volt, aki be Is Ismerte a lopásokat. A rendőiség a bűnügy aktáit áttette a járásbírósághoz. — Jó áru a legjobb reklám. Nagyon jól tudja ezt Slnger Divat-áruház. — Szép nók titka: A .Honlgwaben"\' Locken-Shsmpoon, mely a mai kor Jellegzetes hajviseletének shampoonji. Rendszeres használata a hajat hullámossá, csillogó fényűvé, selymesen puhává, az ondoládót pétiig tartósabbá varázsolja. Azáltal, hogy 1 csomag három bőséges fejmosásra ele- f endö, ezen shampoon egyúttal igen ár-utánj tos is. Minden jobb szaküzletben (röviden Locken-Shampoon név alatt) kapható. Nem kevésbbé hatásos a .Honlgwaben" sxépségszappan, mely az arcnak frlaa hamvasságot kölcsönöz, a bőr üde-ségét pedig konzerválja. VALUTÁK Angolt. 1940-1980 Belga Iri 79-55-80I5 Csehk. 1694-1704 Dánk. 107*60-108*60 Dinár 10-10-1018 Dollár 570-50-573 50 F^ndat. 22-45-22 65 Moll. 23000-23140 Zloty 63 95-64-45 Lel 348-3-54 Léva 408-4 18 Ura 2945-2975 Márka 135-45-136-25 Norvég 106-30-107 30 Peseta —■--•— Schtll. -•-•— Svájdt. 11070-111-40 Svéd k. 109*50-11050 DEVIZÁK Amat. 230-20-231-40 Belgrád 10 14-10-20 Berlin 13555-136-25 Bilissel 79-65-80-15 Bukarest 3-43-3-47 Kopenh.107-80-10860 London 19-60-1980 Madrid —\'-•— Milano 29-55-29-75 Newy. 571-00-574-00 Oszló 106*50-107-30 Pária 22-49-22*61 Prága 16*94-17*02 Szófia 4-094-17 Stockh. 109-70-110-50 Varsó 64-05-64-45 Wien —■- Zürich 110-80.111-40 Wien dearlng árfolyama : 80.454. Xtrlckl zárlat Páris 2018\'Zz, London 17 66, Newyork 512-37, Brüssel 71-45, Milano 26-60, Madrid 40-25, Amsterdam 20660, Berlin 121-80, Wien —•-, Szófia 371, Prága 1517, Varsó 5745, Budapest -•• , Belgrád 9-05, Bukarest 3*02\'/i- TeméayWzstfs Buza ttszav. 77-es 12-20—13-00, 78-as 12-35-13-15, 79-es 12-50-13-30, 80-aa 12-60—13-40, dunánt. 77-es 11-60—11-85, 78-as lr-ní-12-Oa 79-es 11-90-12-15, 80-as 12-00-12-28, rozs 13-45—13-601 tak. árpa 16*25—16*50, zab 21*00-21*50, tenged 14*40—14*60, korpa 12*00-12*20. Felhajtás 499, eladaUan 145. - Elsőrendű 0*88—090, szedett 0*84-0*88, szedett közép 080-0*82, kőnnyU 074-078, l-aő rendit öreg 076-078. Il-od rendű öreg 066—074; angol süldő 0*80—0*90, szalonna nagyban 1*00—000, zsír 1-20— 128, hus 1*06-1*2(1, félsertés 1-10—1-20. APBÓHTPURTÉSEK Egy |4MaMI való latelllgene 71 éves leány, Idősebb nő, eacUex gyermekek " \' ■" ts. Cini a kiadó- méi íé elmenne, vidékre ban. - 738 ftrtaaltaaaa a nagyérdemű kOaóaségel, hogy bármely roaaz cserépkályha átrakásit, tisztításit jótállás melleH elvállalom Kérem a nagyérdemű közönség azlves pártfogását Ziskó Adám kályháamester, Eötvös-tér 33. szám. 729 Egy, vagy két I kiadó május 1-ére Sogir-ul 29 szoba 698 Pogányvár! fajboraim ánisttását megkezdtem, Uterenldnt a SÓ és 30 fillérért. Legkisebb tétel 5 25 It Megrendelésre házhoz küldöm, iraaa Urat), Batthyéay-a. IS. BarsinfituiyáuaL MtntaazeiUen kezelt éa fetazerelt Legborn* telep eladó. Kétszer aelejtezett löiza: 50 drb. két éves tojó, 3 dtb. külföldi kakassal, 100 drb. elsőrendű kazármazáau, Javában toló Idei jérce. Az állatok garantáltan egéazaegeaek, vész nem volt. Modern estbe-nevető, kelletóhetitaég és ólak, 300-aa kel-tetőcép, müanya fül, tóz, vllávlt, automata ektik, itslók, csapóléazkek, 180 ml drótkerítés, magtár és egyéb felszerelésekkel Előle tea bejelentés melleit komoly Vevők bármikor megtekinthetik. Az átvéMhez 1500 P azBkaéfeltetlk Cím a kiadóban. 600 Hólapót Légelzáró lábtörlő legolcsóbban Hirsch és Szegő Jobb háztartásbeli alkalaaaiott.t közvetítek, özv. Poszovecz F.-né, Ktilcaty. utca 9. sa. 687 VSrSa fcaraaaagra 650 kilogrammra kér ajánlatot gazdaaágoktót RlgyácT Gazdaság, u. p. Sormia (Zalamegye). 72J Modern, kéayelmea aéavaaobéa la-kéa fürdőszobával Oaa»fwry-ul 4. sita alatt május elsejére kiadó. Tadakozidoi lehet emeleten. 721 3, 4 szobás komfortos, azonkívül 1, 2 szobás Iskáuk májusra, vagy azontulra kiadók. Erzsébet-tér 2. 637 Alulírottak mély fájdalommal tudatják, hogy szeretett és felejthetetlen édesanya, anyós, nagyanya és rokon özv. Perlaky Lajosné ull. Alexy ássa D. Sa. A. áltoaiakaaalS Sitid, életének 75-lk évében bosszas zzen-vedéz után f. hó 12-én d. e. 11 órakor vlzasaadia lelkét Teremtőjének. A megboldogult drága tetemeit a róm kain. atrkert kipolniIából I hó I4én d u. >/a4 órakor klaérfűk örök nyugvóhelyére. Az engesztelő szentmlaeáldozat I. hó 16-én d. e. 9 órakor fog a azentlcrenc-rendl plébánU-templombsn sz Egek Urának bemutattalal. NagykanUaa, 1833. február 12-én. aayéak, Sri Jak aialákaáatl ■rési éMJ Parlafcy Ö<Ula Ki, Partakj Maaatai ull. Wtaklár Taré,. Partakr ódSaai uai. Wlaktar Aaaa aatil, Partakr OlaalU, Perese, Oabrtalta, Kiirt naottl ti a Qrimti rokoaeig. Asztali- és fajborok 50 Uterenklnt ao üli. kapható Dr. U0BT8CHEH korkereskeáéi 438 Czengery-nt 81. vigyázzon egészségére és igyék Resedei vizet, mely hólyag, vese és gyomorbántalmaknál kitűnő hatású. Ia»katá Misáss ttizertzlatkea. Flraklár: WEISZ MÓD, Nagykaslisa Klrály-atoa M. Telafaa 310. Központi VILLATELKEK 60 havi részletre Balatonfenyvesen (Máriatelep) Közvetlen a pályaudvar előtt. Klimatikus fenyves levegő 1 Bársonyos homokatrand 1 Érdeklődni: SzabÓ Antal sportüzletében Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly). 72. évfolyam 36. szám Nagykanizsa 1982. februir 14, vasárnap Ara 16 HU* ZALAI KÖZLÖNY Sieikcutóség (I kUdóhlVáUl; Póut S. nim. KMithclyl flókkladóhivatal: KoMuth-uto 33. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos Hóftzelésl ára: eiv bóra * ptngó SO fillér. Szerkesztőségi éi UadóhivaUül tcleioo: 78. ml Kisiparunk problémái írta: ér. Kméx Béla m. klr. kereskedelemügyi miniszter Súlyos gazdasági helyzetünk talán egyik társadalmi osztályra sem nehezedik akkora teherrel, mint éppen kisiparosainkra. Az élet anyagi küzdelmei, a máról-holnapra való puszta megélhetés gondjai, érthető, ideges nyugtalanságba és bizonytalanságba ejtik kisiparos társadalmunkat. És kisiparosságunknak ebben az Ideges állapotában könnyű dolguk lehet azoknak — a legtöbbször, nem a tisztes Iparosok törzsihez tartozó embereknek —, akik a felajzott Idegzetű sokaságot, szélsőséges Jelszavakkal, olyan Upitekre törekszenek vezetni, melyeknek végeredményben, a kisiparosság vallhatja legnagyobb kárál. Helyes cél tehát a hazafiasan gondolkozó tisztes magyar iparosságot egy táborba tömöríteni és irányt mutálni a nehéz helyzetből kivezető ut felé. A gyáripar térhódításával már a háború elölt sokan Jósolták a kisipar pusztulását. Ugy látszott, hogy a háború utáni években a technika gyorsiramu fejlődésével, a gyáripar rtrlnnsllrálásáviilj a folyamatos gyártás bevezetésével a kisipar a termelésben ismét nagy tért yeszit. Németország példája világosan miitalja, hogy a kézművesség létjogosultsága megvan. A folyamatos gyártásra felszerelt gyárak csak bizonyos Iparcikkekre vannak berendezve ás aránytalanul nagy tökét emésztenek fel. Természetes, hogy ilyen gyárnak más cikk gyártására való berendez-kédése akkora ujabb töke befektetésével járna, amely már a legritkább esetben racionális. A kisipar számára a technika olyan kis, könnyen kezelhető gépekel kezd gyártani, melyek a kisipart, aránylag, nem nagy tőkebefektetéssel versenyképessé teszik. E mellett, a kisipar a változó követelményekhez is sokkal könyeb-ben simul és mozgékonyabb. Ugy sejlem, hogy a kisipar rövid Időn belül éppen olyan konkurrense lesz a gyáriparnak, mint az automobil a nagyvasutnak. A nagyvasul, annakidején, úgyszólván teljesen eltüntelte a szekérfuvarozást és ma az elmés géppel hajtott szekér, az automobil, veszedelmes versenytársa a nagyvasutnak. Addig azonban, mig ez bekövet-kezhetik, a máról kell gondoskodni. Kellő munkaalkalom minden égető bajt orvosolna. A ma nyomasztó gazdasági válságában ez szinte megoldhatatlan probléma. Mégis, azokat a munkaalkalmakat, amelyek megvannak és amelyek jog szerint a kisipart illetik, oda is kell juttatni. A háború, szükségszerflleg, megduz-zasztotta a legkülönbözőbb közüze-mek számát. Azokat, amelyek a kls->P« munkaalkalmait csökkentik, törvényadta jogomnál fogva mielőbb beszüntetem. A közszállltásokban mindenekelőtt a kisiparosságot aka-\'om részesíteni. A kontár-kérdést intézményesen igyekszem megoldani. A gazdasági helyzet legkisebb enyhülése mellett a családi házak építését hathatósan elő akarom mozdítani. A kisipari hitelkérdést, az iparosság óhajának megfelelően rendezni óhajtom. Meg kell azonban állapítanom, hogy a kisiparosság problémáinak ezek az orvoslásai inkább csak felületlek. A jövő boldogulása szempontjából méiyrchaióbb és maradandóbb hatású eszközökhöz Is kell fordulnunk. Mindenekelőtt az Ipartestületek reformja és az Ipartestületi központ által egy olyan szervezettséget és összhangu munkálkodást kell megteremteni, amelynek segélyével a gazdasági kérdések Is rendszeresebben nyerhetnek megoldást. Kisiparosainkban a testületi szellemet éleire kell ébreszteni, az egymásért való közös munkálkodás gondolatában ma még hiányos szövetkezeti szellemet kialakítani. A technika rohamos fejlődése, a megrendelők Igényeinek növekedése megkívánja az Iparos továbbképzés, a tanoncnevelés korszerű reformját. Ma, amikor, sajnosan, meg kell állapitanom, hogy olyan iparosok Is vannak, akik saját mesterségüket se tudják teljes szakszerűséggel, az Iparos-képzés a kisiparnak egyik legfőbb problémája. Magam egy kisiparos család nyugodt polgári otthonában nevelkedtem. E tiszta érzésű, független, hazafias gondolkodású otthonnak lelkét őrzöm magamban. Legfőbb óhajom és törekvésem, hogy kisiparosainknak ma még zaklatott otthonukat mielőbb egy nyugodt, kiegyensúlyozott élet melege hassa áL Törvények, kormányrendeletek, ezt nem hozzák meg, gyökerében soha sem segitepek az Iparosságon. A törvények, rendeletek betűi merevek. Életet csak az iparosság adhat belé, egyetirtissel, fegyelemmel, tanultság- gal és becsületes munkával. ..............rnr-rl-|nn-n-J^L.-AalammmanJUV1J Oroszország feladta Mandzsuiét és szövetséget kötött Japánnal? Az előrehaladó Japán gyalogság benyomta az első klnal védelmi vonalat Sanghat, február 13 Ma reggel fél 9 órakor japán repülők bombázták Sapeyt. A hatás borzalmas volt, London, február 13 Japán titkos megállapodást kötött a Szovjettel, amely japán kizre Juttatja az égisz Mandzsúriái is mottgoua nagyooo rntfí, összesen 1,730.000 négyzetmértföldet. Oroszország Japánnak adja el réateaedését a klnal keleti vasulakban. A megegyezést haditanács előzte meg Moszkvában. Mivel a szovjet képtelen Japán cróa hadseregével szembeszállni, feladta Mandzsúriái és szö-vétségét kötött japánnal. A klnal kormány elhatározta, hogy szilárdan kitart az ellenállás mellett és semmi körülmények között sem fogadja el azt a japán követelést, hogy a klnal kikötővárosok körűi semleges zónát állítsanak fel. Pária, február 18 Az Indopaclfique-lroda sanghai-i Jelenlése szerint a japán gyalogság ma gyors iramban vonult előie. A klnal temető Irányában benyomták az -»-m. yn|i nlrtatsMl namlil , .. , A japán repülők .zétromfmlták a Sanghat—nanhtngl vamt-vonalat London, február IS (É/szakat rádiójelentés) A japán repUlik egész nap bombázták a Sanghai—nanklngl vasútvonalat, a melyet sikerüli Is szitrombolnlok. Ezzel lehetetlenné tették Sanghat és Nanklng között a közlekedést. A két város között ugyants nincs kiépített országút. Délelőtt több bomba a franda koncessziós területre zuhant és 18 személyt megsebesített. A klnal katonaságot nagyon lelkesíti a Japánokkal szemben tanúsított hossza és sikeres ellenállás. Sanghai környékén heves hóvihar dühöng, amely & japán repülőket a légibombázás abbahagyására kényszerítene Délután 4 cirkáló védelme alatt megérkezett Sanghalba a kilencedik Japán hadosztály. Moszkva, február IS (Lapzártakor érkezett) A Szovjet Távirati Hivatal megállapítja, hogy azok a hírek, amelyek szerint Japán és a Szovjet kőzött titkos megállapodás lenne Mandzauriát Illetőleg, nem felel meg a tényeknek. Zngó tapsorkán között fejtette kl gróf Apponyl Albert Genfben Magyarország álláspontját a leszerelés kérdésében „Magyafország teljesen meg van fosztva a biztonságnak garanciájától..." Oenf, február 13 Apponyl Albert gróf beszéde volt a leszerelési értekezlet mai kiemelkedő eseménye. Apponyl a magyar delegáció felfogását Ismertetve bevezető szavaiban hangi ulyozla, hogy Magyarország klsország, de földrajzi fekvése olyan, hogy nem maradhat kívül a világpolitika nagy bonyodalmain. A leszerelési értekezlet eredménye óriási fontosságú, de különösen fontos reánk és általában a kis nemzetekre. Épprn ilyen bizonyos azonban az ls, hogy egyetlen nemzet sem kereahell boldogulásának gyarapítását és virágzásának feltéleleit mások megaláztatásával. A delegációk részéről hangzotiak el kijelentések, hogy egyes nemzetek hajlandók abbahagyni már most a fegyveikezést. Mi magyarok semmit sem ajánlhatunk fel Ilyen értelemben. A ml részvételűnk a közös munkában nem lehet mái, inlnlhogy nyomatékkal kiemeljük azokat az elveket, amelyeknek valamennyi nemzetre való egyenli alkalmazása feltétele a sikernek, amelyek valóban azolgálják a fegyverkezés csökkentését: a legfőbb célt a béke érdekében Bizonyos, hogy olyan jellegű eredményt kell elérni, valódi eredményt, nem pedig egyezményt, amely csak a sikertelenséget leplezné és amelv rosszabb lenne a bevallott kudarcnál. Apponyl Albert gióf a továbbiakban a kiindulási alapelveket fejtegette. Álláspontja: — A fegyverkezés csökkentéséről szó ó egyezményt arra a jogra kell alapozni, amely minden nemzetet megillet a biztonság tekintetében. Igy végei lehet vélni annak az örökös vitának, hogy mi való előbbre a biztonság-e, vagy a leszerelés. Magyarország teljesen meg van fosztva a biztonságnak a garanciájától, amelyet pedig mindenkire nézve szükségesnek ítélnek. Határozott tilalom van, amely ellentétben van a támadás elleni védelem természetes Jogával, Az ilyen tilalom csak azzal magyarázhaló, hogy abban a pillanatban, amikor megállapították, még szenvedélyek uralkodtak a lelkeken, de mé|j[ akkor is csupán tdileges rendszabálynak szánták. Örömmel állapította meg ezután, hogy nyitva az ajtó, amely az egyenlőség alapelvének elismeréséhez vezet. A közös munkában a magyar delegáció odaadással és békülékeny szellemmel vesz részt, amely a nemzet létjoga és létbevágó érdekei által megengedett legvégső határig elmegy. Befejezésül négy pontban foglalta össze Apponyi Albert gróf a magyar delegáció álláspontját: 1. azt kéri Magyarország, hogy alkalmazzák általánosan az alapok-Irat 8. cikkét, amely minden Irányban egyenli jogot állapit meg, 2. megállapítják, hogy a minimum kifejezés az elérheiö legnagyobb csökkentést jelenti a fegyverkezéseket illetőleg és hogy 3. mind ez magában foglalja nemcsak a létszámot, hanem a hadianyag csökkentést, a ZALAI KÖZLÖNY 1932.\' február 14 lámadó fegyvereket, különösen a bombaveid repülőgépek teljes etttr-lését. Végül 4. ut kíván)*, hogy ha a cél csak szakaszonkint lenne elérhető, etek a szakaszok a leheti legrövidebb Időre elosztva kövessék egymást Apponyi Albert gróf bearédenagy sikert aratott. Elhangzása után percekig zúgott a taps éa amikor vlsz-szalért helvére, a delegátusok nagy számban keresték fel, hogy üdvözölték. Elsőnek Orandt olasz külügy-mlnlszter sietett Apponyi grófhoz. ■•ot Ftohl Hlla mag ■talnhancat T A Slalnherz-caalád ttjyvídjánek fetttiS beadványa a tSrványazákcn Kecskemét február 13 Szőke Jenő dr., a Stetnherz-caa-lád jogi képviselője a törvényszékhez kát hatalmas beadványt nyújtott be, amelyben azt állilja egész sereg tanura ás írásos bizonyítékra kivat-knzva. hogy SMnherz Rudolfot nem Ftscht Frigyes, hanem egy szike fiatalember ölte meg, akiről Slein-herz és Ádám kalauz a nyömozáa során teljesen egyező személyie-Irást adott A beadvány szerint FlsthU az ügyben anyagilag érdekeltek bérelték fel arra, hogy vállalja a bűntettet. A beadvány igyeksslk megcáfolni a vádirat megáJiapllásall Fantasztikusnak mondja Flscbl vallomását é* azt állítja, hogy a rejtelmes bünűgy még mindig klnyomozatlan. A bíróság még nem döntött a beadvány sorsa felelt Birodalmi elnSkóf március 13-án válammtja meg \\émetoraaág < Berlin, február 1 (Éjszakai rádiójelenlés) A birodalmi beiügyminiazter felkérte a birodalmi gyűlés elnökét, hogy állapíttassa meg a birodalmi gyűléssel a birodalmi elnökválasztás napját. A belügyminiszter március 13-ra, vasárnapra |avasolta a választás, április 10-re pedig az esetleget pót-válaaztás időpontját. QenJ, február 18 (Éjszakai rddtójekntés) A Nép-atövetség tanácsa szombaton délután ölést tartott, hogy azon a németek kívánságára állást foglaljon a meraell sfatutumok megsértése ügyében. A német delegátus arra kérte a tanácsot, bogy legyen meg minden Intézkedést a memell önkormányzat blztoaitására. A tanács megbízta Colbau, norvég delegátust, bogy rövid Idő alatt tegyen jelentést arról, kogy a litván kormány eljárásával megsértette-e a memeli alkotmányt? Statárlális bíróság ítélkezik a Tamás-utcai rabló (.tett Budapest február 18 A Tamás utcai rablótámadás színhelyén ma helyszíni szemle voll Boda Oyula lovásszal. A lovász bevallotta, hogy háromszor rásütötte pisztolyát az asszonyra. Ezek után az ügyet átadják a statárlális bíróságnak, amely valószínűleg már kedden megtartja a tárgyalást. Aláírások ezrei kérik, hogy Deák plébános maradjon Nagykanizsán Zokogő tömeg vett bncsut P. Dáek Szufplctól az esti lltánlán Nagykautsaa, február 13 Váratlanul átte Nagykanizsát P. Deák Síulplc távoz tának híre. A pltbános a tegnap esti lilánián már be Is ielen-tette híveinek elhatározását és bucaul vett töldk. Szárak és szálak zokoglak a templomban és litánia után elhalmozták P. Deákot szeretetük és ra-gasakodáauk minden leiével. Nyomban az esle megindult az altlrátl Ivek körözése egész Nagykanizsán és ma délig már többezer aláírás kérte a plébánost, hogy változtassa meg elhatározását és maradjon meg Nagykanizsán. Deák Szulplc azonban hajthatatlan maradt és ma dél- ben egy-két gvors bucsu látogatás után elutazott Nagykanizsáról. Utóda, P. Molnár Arkangyal, két évig volt Nagykanizsán a fererces theologla igazgatója, jelenleg székesfehérvári háifönök, aki hétfőn a délelőtt fél 12 órai gyorsvonattal érkezik Kanizsára, az idehelyezett P. Tömök Ign\'ccil együtt, aki helyett P. Horváth Adorjánt helyezték át Nagy kanizsáról S\'.ékesfehérvárra. P. Molnár azonnal álveszi a plébánia vezetését. Mlg Kanizsán voll, miol hitszónokot és missziós papol rajongva szerették a városban. A régi szeretel várja most Is hétfői érkszését. Havi vita-összejöveteleket rendez az Irodalmi Kör Haydn ■-ianfMnoiy, 48 a* hangoerm Washlngttm-jbtnepély a Kőr aj Kottttlh-oactora, programpontfml Nagykanizsa, február IS A Zrínyi Irodalmi ét Művészeti Kör szombaton ette rendkívül népes választmányi fllétl tartolt. Dr. Thotway Zsigmond elnök ismertette a Kor évi munkáttágál ét a következő programot, melynek kiemelkedő pon\'|i Issz egy nagyszabású Haydn-hangverseny. Bremser Gusztáv Indítványára az ősszel Wlrnltzer Károly, á volt 48-38 karmester, lelenleg a gobicnil zeneiskola karmesterének közr.mü<öd»-«ével hangversenyt rendez a Kör a 4S as szoboralapra. Kelemen Ferenc társelnök indítványozta, hogy a Kör sűrűbben tartson választmányi Bléseket és a II-ceális program lebonyolításának ne- héz és gondterbes munkájában egy bizottság álljon az elnök rendelke-zétére. A válaaztmany mindkét indítványt elfogadta. Barbartts L^jos főtitkár fiMlltvá-nyozta, hogy a választmány havonta öltön »stze ét azokon az összejöveteleken ne ctak egyesületi ügyeket Urgyal|anak, hanem legyenek azok (a választmányi ülések külső kerelel között, tehát minden költség és különös fáradságmentesen) mintegy kis kulturális vita-összejövetelek, anolaz Irodalom, művészetek, általános műveltség-körébe tartozó egyéb kérdé-aeket meg lehessen beszélni, ahol helyi tollforgatók a müveikel bemutathatnák, azavalók a tehetségűket a legjobb minőséget a legolcsóbb árakon vásárolhatja nálunk. Fővárosi választék férfi és n6! dlvatszdvetekben, selymekben. Külön szőnyeg, kabát és ruhaosztály. Saját kikészitésű »Sc|>iftovásznak. hatalmas raktára Aru&itx Duisántaal hgiiag|übb éa lagalotókb áruháza. fejleszthetnék éa Igy tovább. Hotszibb vita után az indítványt elfogadták. Dr. mányi Henrik indítványára a választmány felkérte Kelemen társelnököt, hogy mint városi képviselő, a közgyűlésen sürgesse egy ulcáruk Kaztnczyról való elnevezését. Nagy vila voll a Kossuth-vacsora körül Is. Végűi it elhatározták, hogy azt a Kör l\'20 pengőt alapon a Polgári Egyletben az Mén It megrendezi. Dr. Hegyi Lajot indítványára a Kör Washlngton-btcentennárls ünnepélyt is rendet. KrlMíns a címlapon . - -— zimietuven megsértődött a minap egy kanlisat ur, mert az .Alt mondják" rovatot vezeti kollégám tollhegyre tűzte a névéi. Pedig etek a helyt aktualitásokhoz fűzött röpke mondatok a csendes derű egy ftfl-lanaldn ktvttt nem akarnak mást és Másak messzebb nem is terjed. Viszont ha ennyit elértek, ha csak egyetlen mosolyt fakasztottak. — aminthogy sokat fakasztanak — akkor már nagy, Igen nagy szolgálatot tettek ma, amikor olyan nehéz az embernek nevetni. Nhtct igazuk azoknak, akik Ilyen ártatlan humor jeltti megsértődnek. Tessék megnézni akármelyik vicclap akármelyik számát I Ha az mind felnyársalná a humoristát, aki azokban ,kl van szerkesztve" Írásban és képben ? I f ierencsért mindenki nem eszi olyan forrón a levest... Igy aztán mégis ctak van egy-két humoristánk, Sőt például kelen Imrének a genfi konferenciáról kiszáll karrikaiurál nHm egész Európát felderítik rum meg-vetendóképpen öregbítvén tzzel a magyar név bfc>Oletét Pedig Kelen Imre soks:or gyilkos Igazmondással és kíméletlen Iróniával nem kisebb emberekel kap ceruzavégte, mini akik a világ sorának intézést közbea egy-egy országot képviseltük Ellenben jogos volna a felháborodás és indokon volna a ttttakozás akkor, amikor az egyik nagymuttu magyar étclap Krisztus alakját rajzolta minap a címlapjára, egy vlUg-poltttkal karrlkatura közepébe. Ezt, ugylátszlk nem vette észre senki, ez nem sértette senki érzékenységét Pedig bármennyire elevenbe vágó igazságra céloz és bármennyire Igyekezett a rajzoli Krisztus alakját tiszteletben tartani, mégis minden vallású ember Jóltlésének tiltakoznia kell az ellen. Hogy Krimim! vicclapok címlapján, paratttikus arisztokrata-anekdoták, a bBtcsrabbi aranyköpései, szőrös Dréhr meg Oaál Jenő karrtkaturák, kávéházi szellemességek és félreérthetnie* kétértelműségek között szerepütmék. A papírlap egyik felén KrisoUsi a másik oldalán pnjzán vkc a terézvárosi kereskedő feleségéről, aki a cselédszoba kulcslyukán át Jön rá arra, hogy az ura ,atm passzív a szerelemben" . . Ha sehol se tették észre, ha sehol se tiltakoztak e lene, legalább e szerény hasábokon jegyezzük fel felháborodásunkat a vakmerő ízléstelenség felett. ítéletünknek erit és sulyi ad az a httünk, hogy megdöbbenésünkben Nagykanizsa minden felekezetű polgára osztozik velünk. (bt) = össztánc. Ma a Polgári Egyletben 50 filléres beléptidíj mellett 0«ztán9ol tart Blagusz Elek. 1932. február 14. ZALAI KÖZLÖNY Bolond farsang cimborák 1 len sarokban, llolond fareang ez, cl Néma árnyék ül mind magaara tartja mind a poharát «a rám koccintanak... ócaka, borlzü nótaazóra lépünk, leiragyog végig as utoa. Almos a olgany, a kapunak dűl, de asért huzsa... húzza... húzza. Szakad a hur, törik a vonó. Valaki sir... Senki ae tudja : kl mulat éa kisek huzatja. Ai utca végén álmodé sötét egy árva embert laaaan betakar. Afnrosa árwátak hamar még egy utolsót rá koccintanak. Keaerveraagyot karlant valaki ■ ahol as á* a oaenudel öeaseér, álmában hajt Inalt mosolyog a nap Barbarítt LmJom * —áin ások Nagykanizsa, február 18 A zalamegyei Morgánypusztán, Odron István birtokán orwadászaton írték Sós János (Piroska) 23 éves gaiabonci gazdalegényt. Röviddel (rután a csendörök házkutatást iksrtak tartani Sdtéknál. Sós OyOrgy útónban bezárta az ajtót, s csendőröket piszkos csirkefogóknak nevezve, megfenyegette, fis, János pedig az egyik csendőrt mellbevágta, ugy, . hogy a végén a csendőr kényfelen volt fegyverét használni: a wtrony Sós János gyomrába fúródott. A nagykanizsai törvényszék Sós Oyörgyöt hatóság elleni erőszak miatt egyévi börtönre, fiát pedig 2 havi fogházra ítélte. Most volt ebben az ügyben a tylebbezásl tárgyalás, smelyeo a két vádlott védője, dr. Matek László Ogyvéd is részt vett a pécsi táblai tárgyaláson. A pécsi Ubla dr. Malek László védelme utáa Sós OyOrgy büntetését béthónapl börtönre szállT-lotts le, Sós János büntetését pedig i, ■ l,t.\'— -- . * neiyDea nagyu. N. Szabó Oyula keddi vetüett-képes előadásának műsora Kedden, február 16-án este fél 7 órai ktsdettel mondja el N. Ssabé Oyula irt tartalmas éa rendkívül tanulságos mondanivalóit a Balatonról. As előadáa tartalma: A. Balaton kösmsdaaágt éa baloeotáflal JelenMaáge.ABaiatcui nőikarnál és műktnewl. A Balaton várai, és tvstplomrornjal. A Balaton «l, tengerszemei és csudás le-Balatoni fürdőzés, vitorlázás, láaáaMII sportok A Balaton «•-iolomlUal, vulkánjai, őamocaaraí. Hévíz A Balaton lélekemelő azlnzuhatagalt W, a várromokat 40, a templom- és wwoatorroiaokM á2, a faatői vulkánokat barlangokat és lebiUnoaelő azlkla-ít hegyalakulatokat bt, az ősmocaara-Hévizet 10, a fürdőket 100, a «M««éet, a vitorlázást, a téli sportokat 90 képben mutatja be. Az előadáa tartama 10 pere u&Mttaf 1 és báromne- jtyeá óra. Belépődíjak 90, 00, 40 ét 30 JUir, Délután 8 órakor t/Jutdgl tlfodát. Eaen előadáara la Jöhetnek felnőttek. . gl tff 30 ftllir. A rendkívül nlvőa és gondom elő-káarileU veUtettképea előadásra nem-«k a balatoni fürdőzők, balatoni villa-talaWonosok, balatoni barátok, a tor-OMMUmádők, a vadáaaok, a Unteetü-™k figyelmét hívjuk fal, hanam aa ogeaa közösaégét uy.,atl. caluott IQUtVt. P Racamlar Majraratl ka-mínyl« állvány, ágyoatnO-\'■rtóá, U huulbl . . . P ISO. I barnai HoynHt >• »*iK< áOrádj, U buraiul káiplloiva......p «o._ Aa»talUara«U2lappalP «.-Haagalaflinp* táoyaiatlP 3Q.— P JOO-ezy*a darabok kotón U kapnuik SwTÍLÍÍi^1*""1 - ónunn •^^sasasftrmm P 400-ért Nagykanizsa kapja a paosal és lelenyel forgalmladóhlvatalók körzeteit takarékossági terv szeHnt csak három forgalmladóhlvatal marad Zalamegyében Zalaegerszeg, február 13 A Zalai KOzlOny is beszámolt ar-. ról, hogy tervbe van véve a keszthelyi, sümegi, zalassentgróti és balatonfüredi forgalmiadóhlvatalok megszüntetése és ezeknek Tapolcára való centralizálása. Ezekkel a hírekkel kapcsolatban Brazsa Qzula dr. min. tanácsos, a zalaegerszegi pénzügyigazgatóság vezetője s következő kijelentést tette : — A balalonfüred, keszthelyi, sümegi és zalaszentgróti hivatalok megszüntetését, illetve Összevonását nem rendelte el a pénzügyminiszter s bár e hivataloknál Is terveznek bizonyos változásokat, azokról egyelőre szó sincs. — Május hó elsejével megszűnik a lenül forgalmi adóhivatal is kOr-zetát néhány község kivételével Zila-egersseghez csatolják. Megszűnnek még,: a pacsai hivatal, melynek körzetét Nagykanizsa kapja, a zalaszentgróti, melynek körzetét Sümeg és a letenyei, melvnek körzetét Nagykanizsa kapja. Ezek a változások befejezett tények. — KésÓbbl terv, mely megvalósulásáig változásokat szenvedhet, hogy a megyében összesen csak 3 forgalmladóhlvatal maradjon: a tapolcai. zalaegerszegi és nagykanizsai. Ezek a tervek mind a kormány la-ksrékossági programjához tartoznak. Fontos figyelmeztetés! Télikabátot és szőrmét saison után most rendkívül olcsón vásárolhat Singer Divatáruházban. Használja fel a jó alkalmat, saját érdekében győződ- jék meg vételkényszer nélkül. Ingzefirek, oxfordok, selymek, férfiszövetek, ágy- és sezlon-takarók, szőnyegek nagy választékban. U] bajókal épll a Balatoni Hajózási B.-T. Részvénytőkévé alakítják át a MÁV és DV kSzel félmilliós kölcsönét A balatoni hajózás kérdése állandó problémája nem csak a magyar tenger fürdőéletének, hanem a környező vidék általános közlekedésének Is. A Balatoni Hajózási R. T. Is súlyosan érzi azonban a gazdasági viszonyok változását, ami főként a megcsappant utasforgalombsn nyilvánul meg. A Balatoni Hajózási R. T. most más módon készül fel az uj szezonra. Ax eddigi nagy, költséges járatú hajók helyett áttér a motoroshajókra. Most ts tervbe van véve, hogy a Társaság balatonfüredi telepén két kieebb motorhajót éptttet. A Balatoni Hajózási R. T., melynek részvényei majdnem egyenlő arányban a MAV és a DSzA Vasút tulajdonában vannak, további beruházások céljaira jelentékenyen fel készül emelni s 78.000 pengő alaptőkét. A tranzakciót s DV államosításának komplikációi hátráltatták, de mintán ez lekerült a napirendről, a tőkeemelés a közgyűlésig megtörténik. A MAV és s DV együttesen 1,348.000 P kölcsönt nyújtottak a Társaságnak, még 1627-ben, amikor a régi gőzhajók helyébe uj motorosokat állítottak. Ezt a kölcsönt fogják most részvénytőkévé átalakítani. A Társaság a foktól évi 26.000 az utolsó években zárta mérlegét. iwmiu uMtaaiiaim a megyékig) é» SIÓ- ........ iai. i i iiani arw-^yQ^fyfypj^fi^i A tOrvényatxéK Kártérítési ítélt mp» nudaOösey Miklós árváinak Budapest, február 18 As 1930. szeptember 6-Ud borzalmas balatonmáriai vasúti katasztrófánál elhunyt Budaházy Miklós három árvájának gyámja — mint ismerates — 870.000 pengő erejéig kártérítési pert indított s Duna— Sráva—Adria Vasúttársaság ellen. Hankovszky Dezső dr. törvényszéki biró ma hirdette ki ítéletét, amelyben 49.133 pengő kártérítésre kötelezte s DSzA Vasúttársaságot, azonkívül a három gyermek élete végéig. Illetve a kát lány fárjhez-menésélg fejenként és havonta 238-33 pengőt tartozik fizetni a vasút. Hogyan járt Kovács Láazló nagykanizsai hentesmester Varga István amerikai nagybácsijával P Tcagtkómikus kivándorlási eset, amelynek togháy lett a vége Nemrégen történt, hogy Kovács László nagykanizsai hentes mester feljelentést tett a nagykanizsai rendőrkapitányságon Varga István 31 éves kanizsai röfdskereskedO ellen csalás alatt. Ugyanis Kovács, akinek rosz-aaul megy az üzlete, szentelt volna kMndorolni Amerikába, amiből nem is csinált titkot és szándékát elmondta iaaisisánrk, Varga Istvánnak, aki látván Kovácsban az egyszerit ember jóhiszeműségét, mindjárt ajánlkozott Is, hogy majd kisegíti, snnál inkább, mert .van neki künn egy nagybácsija." Kovács örömmel kapott az alkalmon. Es Varga akcióba Is lépett. Nemsokára feladatott Kovács előtt egy levelet, amelyben .amerikai nagybács!|a" Írja, hogy ö hajlandó 5 évre Kovácsot állásba venni és neki napi 2, esetleg 4 dollárt biztosítani. Kovács hálás teldn- bármilyen rossz, 1*9A használt hócipőért J LU-at, ha nálunk egy pár uj hÓCipőt vásárol leszállított kirakati árban. Ne mulassza el ezen rendkívüli alkalmat I Siessen! mert csak e hó 20-ig tart. „IDEÁL" cipőáruház Fő-ut 12. szám. alfl be- 1«.\' tettel mérte végig Vargát, szélgetésük végén előállott hogy bizony .most a konzulátusnál kell eljárnia," tehát pénzre van szüksége erre a célra. Kovács persze adott. Varga vérszemel kspva, nemsokára ismét levelet mutatott Amerikából, mely szerint, ha ki akar menni, akkor magát biztosítani is kelt, persze itt mepint egy kii pánikérés tolt a vége. fii így gyakran jöttek a levelek .azamerikslnagybácsitól,* amelyeknek a refrénje vsrga részérői mindig sz voa: bizony erre kell ismét pénz, pénz... Legvégén már hajójegyekre kellett pénz, csekély 500 pengő. Ezt b leszurkolta a léid szüleMi sdh5í!kezektez0na dolgokhoz anyagiakat. Egy napon azután Kovács látta, hogy Varga amúgy Igazában mulat a vendéglőkben és a cechet százpengősökkel fizeti Akkor tudta csak meg, hogy Varga űz ő hajójegyét mulatja el. Aminthogy tudatára ébredt annak Is, hogy a Varga által felmutatott sok amerikai levél nem egyéb, mint a Vsrga által készített saját gyártmányok trtlkkklhéí, amelyben ő ama bizonyos áldozat. Persze Amerikából nem lett semmi, de a pénze is oda volt. UHa a kapitánysághoz vezetett és most volt ebben az flgyben a főtárgyalás a nagykanizsai törvényszék előtt. Varga tagadta, hogy 6 megcsalta Kovács hentesmestert, azt mondta, hogy 0 a pénzt csak kölcsön kapta föle, de Kovács a szemébe mondott mindent és a kihallgatott tanuk is terhelöen vallottak Varga ellen. A bíróság Varga Istvánt csalásét! hatheti fogházra ítélte. Az ügyész a büntetés súlyosbítása végett fellebbezett, de fellebbezett a vádlott Is a büntetés kimondása miatt. egyaránt alkalmazható Orion dinamikus hangszóró anélkül, hogy a készüléken bármily átalakításra Unna szükség. Ax addigi hangszórója átadása asatán agy Orion dinamikus hangszórót bármely rádlókarffka-dónál 30-40 P árengedménnyel tzsrazM bt: qyártta: Orion | ZALAI KÖZLÖNY 1932. február 18. i NAPI HIRiK NAPIREND Fabruár 14, tatárnap Kótn. katolikus: Invocablt Pro\'MÜnl: Bálint. Izraelita : Adar hó 7 Városi Muuuo és Könyvtár nyitva cvfl tőr tőkön és vaaáinap délelőtt 10-161 13 óráig. Qyóry szertári é||all szolgálat i I. bó végett a MerklyBtlus gyógyszertár Pö-ntlJ. Vároat Mozgó. .A mosolygó híd-nagy\', bangoa tllmoperett. — Remek klegésaltó műsor. Oöifflrdó nyitva reggel « órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek). Tal. 2—13. Fabruár IB, hétfő Kóma] katolikus; Fauizttn vt Pro!.: Paosztlo. Izraelita: Adar hó S. P«br. 14. Ipart.atlllat évi Mifjauu • táruaká.án i árakor. Zrínyi atolík-Oon.pály S órakor a vároabáaáa (Qon.pl ilc(álli-mOtoi). Sportmatlná d. «. ll-kor ■ >>inhitb>n {dr. B4- r.br ff. N. Saabd Oyula valllaUkápaa alóadáaa a Balaloaról a Vároal Ssloháaban 141 f diakor. UrUZayok Mária Koa|rag4<lóiájiak bdjil aal|a a laháriaramban S órakor. Pabr. H. MTE láncaatólja a Poljá/I E«Mbaa 141 S órakor. Pabr. SS. Urlaányok Mária Konfrtzácldjáruk bíjll •alja a ftháft.ratnbao S órakor. Sáli. I. Urlaányok Mária Koo(ra|átló|4ruk bo|ll aolla a l.hárl.ramban S órakor. Mire. 4. Ur. klIkOiaáf kötiyöU.a MArc. 7. vagy a Hafyl Emánual hanjyeci.nj. a Mire. S Urlaányok Mária Kon(iaiá<ló|áuk böjti aatja a lahárlarambao • órakor. Mire. IS. Urlaáarok Mária kon,rajá<lí|á.ak b»|tl •alja « fafcáatorMNbM 6 órakor. — A polgármester állapota. Dr. Králky István polgármester a pénteki éjszakát nyugtalanul töltötte i kórházban. Láza 38 1 fokot mutatott. Reggel felé i Iái enyhül! és délelőtt már teljesen lázmentes volt, állapotában általános javulás állott be. Néhány napi gyógykezelés után előreláthatólag elhagyhatja a kórházat. hsi Az emlékbeszédet dr. Csaba Jenő veszprémi kegyesrendi tanár tartja, szávai Barlay Edtlb, énekel az Ipartestületi Dalárda és a Kör Vegyes-kara. Belépödij nincs. — A kongregációk böjti programja. Az Urleánvok és az Úrasszonyok Mária Kongregációjának böjti estjei a plébánia fcbérlermében lesznek a köyetkező sorrendben: 1. Február 16. előadást tart dr. Kerkal József tanár (.Isten létezése"), szaval Barbarlts Lajos. 2. Febra4r 23. .A megszentelt családi életről" ad elő Szeghy Ernő keszthelyi karmelita, szaval Ddvld Magyar József. 3 Március 1. előad Molnár P. Arkangyal („A modernizmus, mint i vallási étet veszedelme"), szaval Barlay Edilh. 4. Előad Lukács József hit oktató (.Egyház és haza"), szaval Oszkó Endre. 6 Előad P. Burka Kelemen (.A sajtóról"), szaval Barbarlts Lsjos. A bo|ti estekre belépi dl] nincs. — Az Úrasszonyok Mária Kongregációjának tagjai Jelkéretnek, hogy a kongregációk állai rendezett keddi böjti estéken teljes számban jelenjenek meg és vendégeket ls hozzanak magukkal. Prejekta. A hajat haalláaaaosaaé, olllogó ftnytlvé, ondotádót tartósabb! varáisolja a „HOHIQVABEH" LOCKEN SHAHPOON Kapható minden Jobb tlxictbcn Blokmalt meghódította a világot! ŰSk Milliók használják azen kltüní IzO cukorkát. A Blokmaltot már utánozzák, »iárt vaslOdl Blokmaltot kérjan áa osak zacskóban fogadja al I köhögés és rekedtség ellen ! Nagykanlasán kaphatói Vágó lllatazartárban. Blokmalt — Hegyi Emánuel hangver-nye Nagykanizsán. Hegyi Emánuel, a zeneművészeti főiskola or- szágos nevd zongoratanára országszerte hangversenyeket ad, melyeknek teljes Jövedelmit az inségakcló céljaira engedi át. Tavaly llymódon Hbb mint 10.000 pengőt muzsikál! össze a nyomorgóknak. Ezldén Kanizsára is ellátogat. Hangversenye előreláthatólag március 7-én vagy 8 án lesz. — Orvosi hlr. Dr. Halszer János fogorvos sürgősen síükségessé váll s kitűnően sikerült vakbélmülélen eselt át a nagykanizsai kórházban, melyet a mai napon teljesen felépülve el is hagyott. Rendelését f. hó 22-én, hélfón kezdi meg. (he#ier A MOSOLYGO HADNAGY — A Keresztény Jótékony Nőegylet ezúton mond hálás köszönetet a Diplomás Dilettánsok Zenekarának, kik estélyén szebbnél szebb nótákkal szórakoztatták a közönséget. Köszönetet mond mindenkinek, aki bármi csekérységgel hozzájárult u est sikeréhez. Köszönetet mond végdrá kővetkező fdSlHzetésekW: ujnépi Elek Ernő 20, Birczay Pe-rencné 8. dr. ö.-ley Oyörgy 5, Schöffl ezredes 6. dr. Hoffmann fános 3, Mlllényi Oyula 3,Oizdag Ferenc 2, özv. csapi Sommer Ignácné 1.50, Bruncslcsné 1 pengő. . A közkedvelt, köhö-;és, rekedlség és urut ellen Igen hatásos bonbonok minden Ryógyszer-táiban és drogériában újra kaphatók I ll»oahóiaO|flll«r, I Satu P l-IO = Oyapju georgette ruhák a legújabb fazonokban már-45\'— P-lől Schű íznél. — A szerdal plébániai bOJII szentbeszédeket ezentúl minden szerdán délulán 6 órakor P. Schmldt Frllix ferences atya fogja tartani lltá-niával egybekötve. Minden pénteken szentkereszlutl ájtatosság lesz. Agy- él idvénlaMtiaietéflMB •isaveM egyéaskiek a természetes „Pereao Jiuel" keserűvíz megbecsülhetetlen szolgálatot tesz azáltal, hogy a béltartalmat kíméletesen távolítja el. — Tudományos lapasztalatok kétségtelenné lelték, hogy a valódi Feraae lóssal víz számos féloldali hüdésben fekvő betegeknél Is megtette a kellő hatást s igy nagy megkönnyebbülést okozott. A Feresc József keserűvíz gyógyszertirakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. Kiváló n>mfl»«|«lt •anr TáliaaMktaa kaphatók l«(ol«dbbaa ZSOLDOS GYULA ÓRÁS, ÉKSZERÉSZ ÉS UtTSZERÉSZNÉL rÖ-UT 14. BIZTOSÍTÓ PALOTA Orvosi racaptak elkészítése. 4\'4l Szakszerű Javítások. Oyömörey lnt-Oke. 2. Dr. — A mai sportmatlné, amelyet délelőtt 11 órakor az NTE és Zrinyl TE együttesen rendez a Városi Színházban az inségakcló javára, élénk érdeklődés középpontjában áll. Az előadók, dr. Bárány István sokszoros uszóbajnokunk, olimpiai reményeink letéteményese és Kiszegi Imre sporl-Iró a tegnap esti gyorsvonattal megérkeztek. A matiné műsora: I. 01-vöilö beszédet mond Oj ván, a Zrínyi TE elnöl Bárány: Hogyan vertük meg Tarlsl ? 3. Magyar diciöség Pártiban, taz Európa-úszóbajnokság filmje/1 4. Kőszegi Imre: A párisi diadal, Bárány és Magyarország. 6. Magyar dicsőség itthon. (Sport riportfilm.) Negyven rend gyermekruhát utalt kl az alispán a nagykanizsai Járás szegénysorán gyermekei részére Nagykanizsa, tebruár 13 Zalavármegye alispln|a az Ínség-akció kertiében ujibb 40 rénd gyer-mekiuhát küldőit a nagykanizsai főszolgabírónak, hogy fö\'énl a muraparti igen szegény horvát nép gyermekei közölt ossza szél, akik ruba-hlány miatt eddig nem tudlak iskolába járni. A szétküldés már a közeli napokban megtörténik. — össztánc ma este 8 órakor a Kaszinóban. Haladók részére fél idő megkezdődött. — Zala- és Somogyvármegyé- ben mindenki Slnger Divatáruház mesés olcsó árairól regél. „NIKOTEX-FAINTOS" Elegáns, kőnnyD, olcsó gyürüs szivar Darabonként la kapbató minden trafikban Többet ér az áránál | Ara S fillér I 80 fillérért az Erzsébet-tél 3. szim alatti 4 fogást ebédelhet Molnár-Étkezdében. 1 ITT?1 t\'á M n Az ön hashajtója Időjárás A najjkaatzsat meteorológiai megfigyelő Jelentések i Szombaton a htmtr-stktet: Reggel 7 órakor —166, délután ] órakor —6, eate B órakor -9-J. PeiMset: Reggel tiszta, délben leihót, eate. Úszta égboltozat StiUtánf. Egész nap délnyugati szél. (É/aakol rimiJeknUt) A ■ataar.lá. gial laMaat l*l«>tl aata 10 éra. kart a htéaf aayhBláa* *a fol. hlsHéa várhat*. — Újra fellendült a korcsolyázás. A hideg időjárás következtében a jégpályln néhány nap óta újra élénk éet van. Az idei szezonban még sohasem volt olyan jó a lég, mint ezekben a napokban. Az NTE szakosztály vezetőségének sikerült sz idén olyan korcsolya-szezont produkálni amilyen ritkaság Nagykanizsán. A 30 jégnapon már lul van a helybeli |égpálya. Ma vasárnap a délelőtt fii ll-til fél f-i Hután 4—8-lg van nyitva. Ditelitt is diluldn zenit ls ad az NTE Az NTE táncestélye. Az idei farsang rövidsége miatt a tervbevett 4-ik tánceslélyét az NTE folyő hó 20-án tartja meg a Polgári Egylet földszinti termében. A három hangulatos estély, valamint a megnyilvánult érdeklődés után Ítélve ez • táncestély is bizlos sikerűnek ígérkezik. Ma Wolldknát reggelit nyitva. — Cloth és selyem brokát paplanokban a legszebb választékot Utálhatja nálunk Schfltz áruház. cLr u újlaki*\' pala i minösÉGE.cfliwwAOQisAcifl FEiöimöiHnnmfln Képviseleti Sartory Oszkár Utóda Nagykanizsa. Klrátv-utca 88. — A színház bérlet ügyében szombatra összehívott pénzügyi és . jogügyi biroltsági ülés a polgármester betegsége miatt elmaradt. — Csökkentették a lakbéreket a városi házakban. A városi bérházak lakóinak kérésére a polgármester elrendelte a lakbéreknek 15 százalékig terjedő csökkentését, ami május 1-én lép életbe. Így jár elöl jó példával a város — Szegeden. — Mégis csak legjobb köhögés, rekedt lég, hurut el en az évtizedek óta közkedvelt Egger mellpasztlllálI Kapható minden gyógysiertárban és drogériában. rifiVÁGAir f\'«gy4tlblnUlm«kgyors laaiASUA eltüntetésére szolgál 3 Hter meleg vízben lelol-ilolt |ó evöksnAlnyl S2EMT RÓKUS LÁB8Ó, melyben a lagyolt teauéazt letek-vél elótt Utaljuk. Igen előnyős a fagyott Ubat lábtUidö után könnyen megmaazltoznl egy kis vazelinnal, asntán ló meleg ruhával betakarjuk. 1932, ftbruár U ZALAI KÖZLÖNY AjmriiL// BLLBN ■tniaMM; , 5a süti fáz) ^Mjt^MSi álíoMÁmgitf l&JiUZi.----ugSZeZ^taijjki c A nagykanizsai Izr. hitközség elöljárósága felhívja a hitközség taglal1, hogy laskaszüksfgletűket f. hó 29-ig bezárólag felléllenül eiö-lejiyezlessék, mert későbbi Igénylések nem lógnak figyelembe vétetni, = Uj tánctanfolyam Február 15-én a Polgári Egyletben uj tanfolyam kezdődik. — Sakk-hírek. Nagykanizsa sakkbajnokságáért folyó verseny eredményei az elmull héten a következők voltak : dr Lichtensteln dr. Kö-nlg ellen, dr. Makó Pintér ellen, Ar-gent Pollák ellen, Böhm Oumllár ellen, Bory Oumllár ellen nyert, Hrili—Böhm játszma remis led, Welszfeld—Síkul ja játszma elmaradt. A verseny állása aj hetedik forduló után: Bnhm 5, dr. Llchlen-ste-n, Pintér, Sekul|» (1) 4 és fél, Bory, dr Makó (!) 3 és fél, Ar gént, Oumllár (1) 3, dr. Könlg, Hrllz, Wiiszleld (2) 2 és fii, Pollák (1) 0 ponllal. Ma vasárnap a következő játszmák kérőinek lejátszásra: dr. Könlg—B5hm, Pollák— Hrllz, Bory—Argent, dr. Mikó— Oumllár, Stkulja—Pintér. Sekulja— Pintér, dr. Lichtensteln—Weiszfeld (?) — Jó áru a legjobb reklám. Nagyon Jól tudja ezf Singer ülvat-átuház. — Meghívó, a „Dilivasutasok Temetkezési Egyesülete" 1932. évi február hó 21-en 14 órakor tartja XII. évi rendes közgyűlését a Rozgonyi utcai elemi iskola tornatermében, melyre az egyesület tagjait ezennel meghívja az elnBk. Olvassa el mai hirdetésünket. Fizetünk P 1\'20-at. .ideál\' cipőáruház ~ Ma Wolldkndl reggelig nyitva. — Dalok, nóták, slágerek szövege a Magyarország sárga radló-tnellékleló-ben. A „Magyarország- méltán népszerű Ingyenes sárga rádió-melléklete volt az első magyar rádiólap, amely esetrőlesetre közölte a rádióban közvetítésre kerülő operák, színdarabok szövegmagyarázatát, hogy ezzel megkönnyítse a hallgatást. Most ujabb lépéssel halad előro ezen az ulon a .Magyarország Rádiója": az operák éa darabok azöveg-Ismertetéso mellett közit a rádióban elhangzó mHgyar dalok, népszerű nóták, friss slágereit toljes szövegét ls, amivel lényegesen fokozza a nótnesték, daloe haogveraenyek élvezetét Valóságos kis daloskönyv a „Magyarország Rádlólá"-nak minden ogyee száma, amelyben minden magyar rádiós hétről-hétre érdeken olvaamányt, sok hasznon tudnivalót Is talál. Külön felhívjuk a figyelmét az „[. K. ö"-ra. Az Oroez Oteka két legborzalmasabb esztendejéről szól oz a bizalmas részletekben bővelkedő regény. = Egoform — a száj és torok fertőtlenítésére I közgazdaság Vasgyár és bőrgyár tervei Nagykanizsán Kapoavárl éa peatt tőkésekkel folynak az előkészítő tárgyalások dotgoiá-telep építését illetőleg is. A tervek természetesen még kezdeti stádiumban vannak, de tárgyalások komoly formában folynak potvárl és budapesti tőke-érdekeltsé- ek bevonása és kanizsai pitit be-pcsolása tekintetében. Ha a tervek kiviteléhez szüksége* garanciák megvannak, ugy a vállal-" kozáat ölömmel üdvözli és minden fórum figyelmébe ajánlja a város közvéleménye. Ebben a gazdasági senyvedésben, ami különös súllyal üli meg Nagykanizsa kereskedelmi és ipsrl életét, lólesik egyszer egy alkoló tervről megemlékezni. Egy nagykanizsai cég tárgyalásokat lelt folyamaiba, melyeknek az a céljuk, hogy lehetővé tegyék a Klrály-ulca végén egy vasgyár és gépjavító üzem létesítését. Ugyanez az érdekeltség kidolgozta a terveket a Principális-parton egy birfel- A zalai gazdák február 20-lg kérhetnek bab-vetömagot a Növénytermelési Hivataltól Nagykanizsa, február 13 A Növénytermelési Hivatal ezévben a babtermelés irányításával is az eddiginél nagyobb mértékben kíván foglalkozni. A magyar bab kiváló minőségénél fova különösen Franciaországban, de Angliában Is nagyon keresett. De a kereskedők állal összevásárolt babok színre, nagyságra és fajtára nagyon különbözők lévén, azokat kézzel, nagy költséggel kellett szortírozni ét így a termelőknek aránylag mindig kevés jutott az értékesítési árból. A Növénytermelési Hivslsl az egész orsiág területén a bokor-babfajták szaporításával as egyöntetű és a külföld áltrtl keresett bablajták termelését Igyekszik meghonosítani 1931-ben ezen fajták kipróbálására az otszág minden vidéken kísérletezlek. Ez az esztendő utmulató volt arra ls, hogy az egymagában veteti bab nagy termést csak normális Időjárás mellett ad és ezért vidékünkön ls tanácsosabb a babot köztes véleményként termelni. A Növénytermelést\'Hivatal mindazoknak a gazdáknak, akik tőle legalább 5 q bab-vetömagot kérnek, az előirt adatoknak a gazdasági felügyelő, vagy a Mezőgazdasági Kamara Igazolása után (legkésőbb február 20-lg kell kérni) kiutalja a kért vetőma(ot. Vármegyénk területére fehér, lapos babot adnak kölcsön azon feltétellel, hogy a termésből a kiutalt velő mag mennyiségén kívül még 25 százalék többletei tartótnak visszaadni. Ezenkívül tartoznak a termésüket megvételre Is felajánlani a Növénytermelési Hivstalnak, amely vétel esetén a budapesti törsdel középáron felül 15-20 százalék felirat fizet Ez ax ár nem lehet kevesebb ab feladó-állomás, mázsánkinl 28 pengönéL A vasúti szállítási költséget a vetőmag odaszállitásánál a termelő gazda fizeti ki, azt azonban a hivatal a babnak a termétbői való visszaadása után visszatéríti. A Növénytermelési Hivatal a|lnl|a, Raktárleépités miatt nagy tétel férfiszövetet árusítok ki rendkívül olcsó áron. Egy teljes öltönyre való 3 méter, már 20 pengőért kapható. Női és férfi ruha- és kabátszövetek a legolcsóbbtól a legfinomabbig, a legutolsó divat szerinti színekben vételkényszer nélkül megtekinthetők. KIRSCHNER MÓR divaUruházában. Tekintse meg a kirakataimban feltüntetett olcsó árakat. ZALAI KÖZLÖNY 1932. február 18. i Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet Csengery-ut 7._Alapíttatott 1862. Telefon 597. A IMTKMIIMl SEfiÉLYEdVLET SZÖVETKEZET 1932. Január hó 1-éo nyitja meg 71. évtérsulatát. Egy heti dxleliótz után hetenkint I pengő. Egy havi Qzktréiz után havonklnt 10 pengó fizetendő. A heti könyvek 4 évre, a havi könyvek SO hónapra, szólnak, de kívánatra minden ív vígén felszámolhatók, mely eaefben a befizetett töke kamattal együtt folyóalttatik. UJ könyvacafcék a szövetkezel helyiségében (Csengery-ut 7., dr. Rapoch ház) mindenkor kaphatók. fa Igaqatt^g, hogy a 35—40 cm. sortávolságra vethető bab minden kél sora után tgy sor tengerit vessenek, mert a tengeri a babot a nyári nap hevétől nénikép megvédi Wsértekk beállítására ö—6 fajta bab vetflmagot ad U i Növénytermelési Hivatal. Azon gazdák, akik ezen babtermeléaael foglalkozni kívánnak ét vetőmagot kérnek, sürgősen forduljanak a M. Ur, Növénytermelési Hivatalhoz (Budapest, Földmű veiét Ogyi Minisztérium). (-) Féláru műtrágya akció burgonya alá. A m. klr. Növénytermelést hivatal az elmúlt évekhez hasonlóan 1932-ben is ad| ki műtrágyát burgonya alá. A műtrágya lek árát az Igénylő gazda előre kótciea s Növénytermeiéti Hivatal pénztárába legkésőbb folyó év február hó 20 ig befizetni A műtrágya árának másik leiét ét a szállítási költséget a hivatal vltell, ezzel tzem------ ------------------ koto- bdlit.nl ét a műtrágyázás eredmé witíi tyoka ffémeth végén beje-Bóvebb felvilágosítást ad és KHűkaéges nyomtatványokat meg MMI az Alsódn........ I a termelési évai világosii atvanyo dunántúli Mezőgazda itgii Kamara (Kaposvár, ÍRn-ulca 23). Mrts JOilW, London 17* Ntwyork mg?, tírüsset 71-88, Milano 26-55, 1 40*50, Amsterdam 207*20, Berlin Wl« —, Szítta 3-71, Prága ______ Varsó 97*0, Budapest , Bttgrád MMI soe. hRa ttszav. 77-es 12*20—12"90, 78-as SS—1»06. 79-es 12-80-13-20, SO-ss 10—13-30, dunánL 77-es 11*60-11*75, at IITS-ma 79-e. li-tO-UW, as 12-00—12*15, ma 13*40-135(1 ttk. Bi l&K—16*50, zab 2085—21*35, ten-I 14*30—14*50, korpa I2<I0-12-20. k áerlza-áritlyual tif. 11070-111-40 |k K» 50-11050 DB VIZÁK Amst. 231*00-232*28 Ui Brdsset 79-85-SfrIí Bukarest 3-43-3-4R Kopenh.t07*80-I08t» London 19*60-1^80 Madrid Milano 3MB4075 Newy. 871*00-87400 Oszló 108-30-W730 Pári. 22-40-mi Prága t»4-IT«2 Szófia 4*09-4-17 Stockh. 109*70-110*80 Varsó 64-05-64-45 Wien —*-•— Zürich 110-80-111-40 Wleo detrtng árfolyama : 80.464. OM« :_Mlzajal jlyotiáa és Layklaiá HÉL Vállalat, Sagrkaaizsáa. \' Fdelóa kiadó: Zalai Kára APHÓHIRDETÍSU uvttw u4 «■• • 01t*r. a U|M MSkM m -4 kál fiSt k min* m Hlr..MMk s 1*0 jl»*l\' wwgm a,Mj a fdHlaga Uaynlta, Mdnlcuo* Mimt-ii Bővebbet a; itca 92. asámu | : eladó. -613 CMftgery-nt 33. aximu modern 3 szobás, Mrdteohás lakát, Osasea melltkiulyMftk-1-n kiadó. - Bóvebbet Schülz 714 kel május Áruházban. Tobb bMMilOf Mgy utóképeiéi ptact ssakaaxán részben április hó (i-re, részbe* sugusxtua hó l-ra bérbeadó. Ctm Egy JéhAahél való l.lelllgens 21 évet leány, Idówbb nő, tulka gyermekek mellé elmenne, vidékre is. Ctm a kiadóba* 738 áili.lUm ■ nagyér de nt kőzSnaéget, hofj bármely rowz cserépkályha álra kasát, UsxUtását Jótállás melleit elvállalom. Kérem a nagyérdem! kSzOuég azlves pán fogását Zlsko Ádán WyfeáMealer, fWtvóílit 33. Mám. 729 Láasló herceg utca II. ax. hás ét BagoU*-aor 51. at házhely. 32 StMt ttrmátt homoki éde. rizling kirak. meienktnt 4S flllér, 10 itkml 44 lllléj. Oreaz. Sugár-nt 4 Vb. 513 3, 4 szobás komlortoa, azonkívül 1, 3 szobás lakáMk májusra, vagy azonnali, kiadók. Brssébst-tét 3 623 NMaaiH lábbelit veszek éa elMlok. Kívánatra háshoa megyek. Ptachar, Királyutca 49. 614 Pogányvár) faijberaini Arusttáwát MMtenkcn, HterenWat . 30 át 30 mi^árt Lefkisebb tátel " 39 h. Megrendelésre házhoz küldőm, tnu Unt,, tattk^^-a. 18. l-td emeleti utett » saobás lakás ns«|M l-re kiadó Botvea-tár 30. 607 5 drb tlatai mangattra aalrawrtéa eladó Koasoru, KMaaina. Telefon 338. 703 utcai laka. májua l én kiadó. Lénán bőrkereakedés. 773 lánaa^áa, tardóSEObáa lakás május I áM átadó Józwf főherceg-nt 61. szám. fodektód.l lehet Sugár ul 33. 695 tagra 650 kilogrammra kár a|ánlatot gazdaságoktól Rtgyád Oazda-ság, u. p. Sormáa (Zalamegye). 735 Modern, kényelmes w h*a ttlrdószobával Oaangairy ul 4. szám alatt májua elsejére kiadó. Tudakozódni lebet emeleten. 721 Etádé EfllvDs-tét 18. számú hás, tóbb mint egy held gjümólaos éa konyhakerttel, Igen nagi sünkeies udvarral, nagy raktár, vagy oShtlyhelylaéggtl és egy 3 szobás, kit 3 szobás és négy I sübáa ■1. Mintám az Ingatlanon több ház minden kIllón költség nélkül kétlelé outható ét In ketten Is megvehetik. Tóke befektetésnek t legtöbb alkalom, mert tlsz-tóbb, tüat lSflsot Jövedelmez. Bóvebbet: Untéi laaéc Ingatlanforgalmi Iája, Nagykamztán, Horthy Miklós-ut Irodája, I 3. szám. Csengery-ut 77M. azámn kétemeletes házban 51-, négy- és háromszobás parkettás lakás, Iflrdőtzoba, cselédszoba ét eló-aaobával ■Élil. khté. Bővebbet t káwtttüafc 773 Só-utca 6. számú 3 szobás sa.(áafcéa májú l-ra kkdó. O. s kiadóban. 781 Horthy ttklót-nl 15. egy comfartaa, \'" parkettás emelett Ukás, etedet KEI2THCLYEI, exponált forgalmat útvonalon levő három utcára nyíló sarokűzlet mo-deműl berendezett, |ól felszerelt, sdósaágmente. fűszer- és vegyet-kereskedés 5—« ezer pengóért et-kóHOzéa miatt átadó. Pelvilágoeltást ad: Btró Sándor Keszthely, Fehér Qyörgy-alc* S.__Itt nagy tzobt. konyhás la kis aaoa-r májusra Király utca 33 774 atbt, vsgy ______ 3 szép belomtolt szobt kólón aa.fcé.aá, vagy anélkűq kUdó MMMt-at 15. mflttisyátatt, MIntaazataen kezelt és tetazirelt Leghotn telep eladd. Kélsttr sete|teseit lOtza: 50 drb. kát ívm toló, 3 drb. külföldi kakat-aal, 100 drb. elsőrendű kszármazású, Javában toló Idei jérce. Az állatok garantáltan egészségesek, véts twm volt. Modem csibe-ncveló, keltetóheivlség éa ÓUk, 300 u kel tetőfép. müaaya Wt, lós, vllt.lt, automata .Utók; Italók, csapótéazkek, 180 mt. drótkerítés, maflát ét egyéb felszerelésekkel Előzetes bejtlentit mellett komoly vevők bármikor megtekinthetik. Az átvételhez 1500 P ntMcaHÜtlk. Cin t kiadóban. \'980 Szentgyörgyvári villában taW..ttn»& Cíj-á-a. tát árusítom t Fehér asztali bor ... 30 flllér Burgundi vörös ... 38 fillér Rizling ............ 40 flllér Ugyanezek a tájborok Horthy Miklósul 37. az. alatt legkevesebb 33 literes tételben olcti árban kapható. Orosz. Két ti három szobás advarl laká. május I-n klsdó, Klnlzal-ulca 21. Bővebbel Batlkgány-ntca 10. 776 Ontéltlk 10—18 másM azáp baaát Ukaraiay árpával, napi áron. — KSvot Jenő, Uagjsk«bta. 746 karfása felvétetik Horthy Egy feles Mlklóa-ut 15. _________ butoroaotl------------ utcai szoba azonnal kiadó. Széchenyi tért inHk. 183 Négy szobás, utcát laké. májua l^re kiadó Batthyány-utca 10. 777 Üzleti és kis beiró könyvek. Imakönyvek, ifjúsági és szépirodalmi müvek. Hurok és hangszer alkatrészek. Mindennemű papiráru kapható: IPJ. WAJDITS JÓZSEF UTÓDA OFENBECK VILIOS kliyVf p«|Mr és kniiiwkMMkiMllkifl NAO YKANIZSA. D.tk-táp L Hirdetmény. Vb. Dervarlcs Ákos csődtömegéhez tartozó éa az orosztonyi u. n. Vatfurkó hegyen lévő 8 kat. hold és 296 négyszögöl nagyságú szóllő-blrtokot f. évi lebruár hó 22-én délalOtt 11 órakor Irodámban nyilvános árverésen 1932. évre a legtöbbet ígérőnek haszonbér beadom. Részletes feltételek irodámban a hivatalos órák alalt megtudhatók. Nagykanizsán, 1932. február 10. Dr. Petrlcs Józsel 7 SS csódtómeggostdnok. Asztali- és fajborok 60 Uterenktnt »0 ttU kapható Dr. UOHTBOHEII korksrasMés, «í Cseugery ot 31. Az Idólárás gyors változása magával hotza a légzőszervek megbetegedését* ktrtM, klklyást.- Ne hanyagolja d ezeket a. 1*1-scólag jelenlélitden Dalokat, mert btta-sége makaccsá lesz. Ne habozzék lA ha s legkisebb rendellenességet lapaax-lalja, Ifyák aapaata tlkk.zir nf.éd <M f.rr. IsJJ.I. a csodálatos eredmény cttk-hamar mutatkozik. » Teljesen Jókaiban Itwó Dirko. kerékpár, .,lg használl, betegaég miatt elutó. Deutsch Simon, Klnlzat-u. 8. 759 utcai takáa niellákheJytaé. .......ctalSotak. kiadd ktt t 62. 75S Központi VILLATELKEK 60 havi részletei Balatonffenyvesen (Máriatelep) Közvetlen a pályaudvar elótt. I Klimatikus fenyves levegő I Bársonyos homokstrand f| Érdeklődni: Antal sportűzletében 1932 kbiuáfU ZALAI KÖZLÖNY T Csak Kanizsán vásároljunk! Dunániull Gazdasági Szeszgyárosok Szeszflnomltó Részvénytársasága ImtM klrAlyaé-tér I*. Szesiflnomltő, rom-, likőr-, konyak- ét sósborazaazgyár. Syárhaáiyal i ltfjokkak ét legoictókkak. Dalát Hgykai ét Uetlaykei. Könyvek, zenaművak, folyóiratok, naptárak, paplráruk«, Iró- áa rajzazerek, üzleti könyvek, hangszerkellekok wgiobban kaphatók Flscfiel hífnynkereskedéshcn HarlDy MlkMH| >. Ooaán" hírneve* éi közkedvelt sa-vinyltott káposzta 1 kg; 44 (IU. ii • "n- - - i;,k> gróf Andréty-léle taava) »0 IMI t/rkg. Iiletes tr»plaa»««JI llll. __üt*. Mk no Síampf Zsigmond AiagyltáaUw KULCSÁR ÉS HÜPPERT vegytisztrtó, ruhafestá éa flftzmoeAgyár gylijtötritpe JVagykanludn, Horthy mitlóa-uí 1. ss. 3. a fi6 Képviseli: Flac0el Térte. ■oxalk >ánon Linóleum Copaat atlnyaf leátállltolt árakon kapható Hlrsoh és oégnél arról la, hogy Blasdel, kör ovii és szegletes keretezésekben legolcsóbb Stcrn flvegei Erzsébet-tér 14. Tslefoa 196. Csttdíömeg UMru*iíás! még tart Köhler Testvérek vaskereskedó cég volt tulajdonosa, néhai Kutassy Kálmán vaskereskedésében Eötvös-tér 30. ula alatt. STEBNBER6ER GYULA laaUk-auküzfcte, kete, ecset és ház tartáti cikkek legolcsóbb beszerzési helye InaélMMér 17. (volt Saarvaa Szálloda melleit) TiMoa 387 Ttfclon 397 Gallér asxtltáa Pálcslcsnúl Kuíncr Kutncr Kuíncr kalapok slkeack, Jutányos áron kaphatók Nodalfds Dedk-íér 10. Uj saabéuati és «rró- tanfalyamra tanulókai felvesz Fekete Margit angol és francia dlvaimmalon/a Ftí-uí 22. - Kifutóleány felvétetik. Üzletház, nagy vevőkőrrel, 30 százalék bérhaszonnal sOrgOaen eladó. Clm a kiadóhivatalban. KÖTÉLÁRU kicsinyben ét nagyban legolcsóbb TI boltnál, EBtvBs-tér SS A tó sohase drága I á..Cnkorka Királynál" minden a legolcsóbb, mert mindig fót ad Hetter Gyula léllgyttmölos n BB nagyban legolcsóbb Ré«h Ignatlé Oégnél Síréin éa Klein• udvarban. Nagy vdlaaafék url éa női divat-, kamtt- éa rdslddrokban Perisz és Beck a i,Hall|a" dlvatáruházban Magyar József uri és női cipész Erzsébet-tér 15. alatt . -„^l •, -, ...».....- W- —- Eladó Tendéglóbáz a város belterflletén, alkalmas hentes üzletnek is. Clm a kiadóban. Esrierháiy kivágottak Legjobb I Magbbhatél Olosó I Slaufor-aaftole, __Jkdzj^JrniOnIegeaa«gBlc Öltönyöket és Hlda Lajos cégeknél. cssk Szente Jánoa angol url szabónál Modellé meg. IlalaayHlt t. Főút korzóoldalán olcsó llseletffelylaéo május, esetleg augusztus elsején Clm a kiadóban. átadó. 4 polgárit végzett Intelligens nrlleány elmenne Irodába vagy gyermek Clm a kiadóban. Frlesz Jenő, Erzsébet-tér 2 mellé. Tervez és készít: Központi tütést, vízvezetéki éa egészségügyi berendezéseket, csatornázást ét szivattyúkat, valamint vasszerkezeti araahákat szakszerű kivitelben áa jutányos áron. FBsslék magvak Basdaséglmagvak GyOmBlosfa parmalazt snrtk ■B trágyák Baromfi srltakarmányok Madéra laség kapható OrsxöQ Jóxseí agnti Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bírósági palota mellett). Ingyen őiraeiési nem adhat a „Zalai Kttzlöny", de ezen az oldalon mindenki pör fillérért hirdethet. Kereskedőnek, Iparosnak érdeke, hogy mindenki tudja: mindent meg le&et lcapnl a Kualxsal UszleieKben. Ha omappaní udadnl, e képre gondolton : Mosdsndl gasdfaadgoal Jirtoan slcadl Szerény Igényli llaUI «-aseres mögéd 8 éves bizonyítvánnyal helyben vsgy vidékre, esetleg óvadékkal nénzbeazedót illést i. Clm a k Háromszobás utcai Iskás Itlrdószobával H la dó. Józsel fóherceg-ut 87. 760. kerea. a kiadóban. 757 » Xé/asobda utcai éa vei indás udvari éa egyszobás udvart - lakás klsdó Klnlzay-utca 11. 754 Vöröamarthy utcában egy CMlHMI0<ta eladó. Értekezni Rákóczy-ulca 42. szám alatt lehet 3000-rel átvehető. 737 Egy szoba-konyhás lakda Horthy Mlklóa-ut 21. azám alatt málus l-re kUdó. Bővebbet Magyar-utca 10. 765. Ké/MOlxl* lakás május I-re kiadó Széchenyi-lét 3. Megbeszélések Szaíay kalap-üzlet. 766 utcai 3 azobás és udvarit szobás lákás málus l-re lclOdd. 756 Elcnfé dívány, takaró, aző-nyeg, női bunda, 2 lérü sötétkék öltöny Deák-tér 10. az udvarban 5. ajtó Ugyanott 6 személyes alpaeca-ezUat evőeszköz eladó. 763 m ZALAI KÖZLÖNY 1982. február 17. Hálók, ebédifik, uriszobák, szalonberendezések Konyhák, előszoba-berendezések és mindenféle kárpitos-árukban Nagy választék. Olcsó árak. Kedvező fizetési feltételek. KOPSTEIN BÚTORÁRUHÁZAK / Nagykanizsa, Horthy Miklós-ut 4. Sopron Szombathely szándékozik venni, tekintse meg dúsan felszerelt raktárunkat. Minden igényeknek megtelelő 1679/1932. Hirdetmény. A Nagykanizsai Zálogkölcsön Intézetnél zálogba helyezett és lejáratig ki nem váltott zálogtárgyak 1932. évi február hó 18-án d. u. Vi4 órai kezdettel az intézet Erzsébet-tér 16. sz. alatti helyiségében elárvereztetnek. Nagykanizsa, 1932. január hó 26-án, !it Polgármester. i Nagykanizsán, Eötvös-tér 2. szám alatti még 23 évig adómentes házamat eladnám, vagy elcserélilém üres telekkel, vagy olyan (Király-, vagy Csen-gery-utcai) házzal, melyhez legalább 1 kat. hold telek is van, esetleg az egész házat augusztustól bérbe adom. A ház JOVedelme mérsékelt lakbérek mellett legalább évi 5000 pengő. SZEGŐ MÓR Nagykanizsa, Eötvös tér 2. Bitói i Zalai KiÉi. Haalaafaqlhánttáa. Mindazoknak, különösen volt osztálytársainak, Jóbarátoknak és ismerősöknek, kik felejthetetlen drága Jó tlunk, Illetve testvérünk temetésén megjelentek és fájdalmunkat bármUy módon enyhíteni szívesek voltak, ezúton mondunk hálás köszönetet. O.UrM1 Malátli 2095/1932. Árverési hirdetmény. A Fö-ut 2. számú házban Hirschler Testvérek által bérelt üzlethelyiséget f. évi február hó 18-án d. e. 10 órakor a v. gazdasági hivatalban tartandó nyilvános árverésen bérbeadom. Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1932. február hó 5-én. hí Polgármester. Hólapát Légelzáró Lábtörlő 7* legolcsóbban Hirsch és Szegő Eladó birtokok i 6á0 holdas .omogymegyei, srép lutiéllyal 300 holdas xaiamcgycC viut ft. országul men én 250 hold.. zalamegyel, gazdasági épületekkel. SO hold., közti Nigykanluihoz oruágut mentén. 30 holdas Nagykanizsa határában, tégla épülettel 15 holdsa .omogymegyei, szép lakóházzal 4 holdas szőlőbirtok, Igen uép épülettel és gyltmOlctóitel a uentgvörgyvári hegyen 2 hold»» é> egy l\'/> holdsa szántó a klakutl dUlóben. Kl.ebb.zerU villa Balatonlenyvewn telje* berendezéMcl. Mindezek . birtokok — valamint . várói belterületén több emelete, é. löldtün-te. bér- é. m.gánháuk, köröttük üzletházak — m« még nagyon olcsó árban kaphatók. Bóvebbet : a0s«l Ignác Ing.ttintor-gütnl Irodája, Nagykanizsán, Horthy Mlkló. ut 2. szám. 761 GaAdtfimeg kiáruoHáal «nl.llHill.ly.klkailnlál. kélj-h»k, tüzhelyal karrészek, háztartási lei-szerelések, vas- és lémlpsri szerszámok, vízvezeték alkatrészek, mezőgazdasági cikkek, épülel-és butorvasalások. romín éa »a*l«lakk*k, porfestékek, mészaki anyagok, köszörű és fenókövek slb. stb. vasáruk a Köhlcr Testvérek utóda Kutasay-féle vaskereskedésben Nagykanizsa, Eötvó.-tér 30. szám alatt olcsó áron kiáru-slttatnak. IB 0»Mian>*a|ondnok. 646 □-öl telek, jelenleg szántóf6ld, nyílandó utca mentén eladó. Clm a kiadóhivatalban. __tu Nem tudja, milyen rádiót vegyen? Forduljon bizalommal Quittner villamoséi rádiószaküzletéhez I A legönzetleneb-bül azt a készüléket fogja kiszolgálni, mely az Ön igényeinek és erszényének legjobban megfeleli Quittner minden jó gyártmányt tart, nem lerakata, vagy képviselete egyik gyárnak sem. Gondosan szereli antennáját és villamos vezetékét. Qulttner-nél igénybeveheti az összes gyári csere- és részlet-kedvezményeket. Nemcsak rádiókban talál nagy választékot Qatttner-néi, de minden más- villamossági cikkekben is. Quittner a legrégibb villamos magánvállalkozó Nagykanizsán. Gondos, szolid és olcsói Quittner villamos- és rádiószaküzlete _Csengery-ut 1. Telefon 3-94- | Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly). 72. evtolyam 37 szám Nagykanizsa 1932. február 16, kedd Ara 14 fülér __ _ _ ^ _ • • __Vt ZALAI KÖZLÖNY Sserkerstőstg és kiadóhivatal: Főút 5. uám. KottthtiyirtókkladőhlviUl; Kosautb-uica 31. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos lilőflzelíal áfa: egy hófa I Szerkesztőségi és ao mvb. 78. sa. Sorozatos viharok izgalmai közben győzött a konzervatív többség a nagykanizsai ipartestület közgyűlésén Samu Lajos egyhangúlag lett az Ipartestület uj elnöke — Az elöljáróság jelöltjei fölényes győzelemmel kerültek be a választáson — Zajos jelenetek folytonos ismétlődése közben csapott össze vasárnap az iparosság két pártja — Sok-e a Jegyző és pénztáros fizetése? Az uj rezsim programja Hawes küzdelem után ftélt a kanizsai iparosság Nagykanizsa, február lő Az utóbbi tizesztendö alatt ennyi Iparosi még nem láttunk együtt, mint vasárnap délután a várostláza dísztermében. Két párt mérte össze erejét. Azok, akik kitartottak a konzervatív vágányokon baladó, az egyetemes Iparosság érdekeiben a legnagyobb önzetlenséggel, szinte emberfeletti munkál végző eddigi rezsimmel és azok, akik éles bírálat tárgyává tették ennek a vezetőségnek munkásságát és kiadták a jelszól: „Ezentúl mi is részt akarunk venni a vezetőségben". A kél pári heteken ál készülődött a vasárnapi közgyűlésre, hogy összemérje erejét És a nagykanizsai iparosság ítélt, amelyet mindenki előrelátott, aki a dolgokkal tisztában volt. Ez az ité- Miután délután 2 órakor még határozatképtelen volt a közgyűlés, azl Samu Lajos alelnök 3 óra után nyitotta meg. De akkorra már hatalmas tömeg szorongott a nagyteremben, a folyosón és a lépcsőházban, sőt a karzat ls zsúfolva voll. A hivatalos városi dr. Hegyi Lajos pol-gármesterhelyettes képviselte, részt vett Király Sándor műszaki tanácsnok és dr. Hajdú Oyula ügyész is. A Magyar Hiszekegy elmondása ulán Samu Lajos megnyílójában klasszikus szépségű szavakkal vázolta az iparoshelyzetet — Abban a kbáoszban, — mondta — amely 1914. óta sulija ezt az orazágot, az Iparostársadalom az. amely legjobban érzi a gazdaság! kataklizmát. Az év eleién azt hitlük, hogy elérkeztünk a krízis mély pontjához, de ahogy fogytak a napok, ugy sötétebb és vigasztalanabb lelt a magyar helyzet. És az év végén): a magyar iparosság soraiban súlyos rendeket láttunk vágnL összeroppannak iparosaink. OTI-terbek, végrehajtások, túlfokozott közterhek, munkaalkalmak csökkentése: ami a húsúnkba vág. Takarékosságot hangoztatnak. De takarékoskodni csak ott lehet, ahol van miből. Nagykanizsán az iparosság helyzete Nyan, m|nt a temetőben a sírdomb, pobra kerül még a szerszáma is az iparosnak és azt, amit egy egész éleién összegyűltön véres munkával: végrehajtják. Nem látjuk azt, hogy az Illetékes tényezők a beteg iparostársadalmat operálni akarnák. Orvosság helyett csak kuruzslással "Olgáinak. Az élet emberei helyett <a elmélet embereivel végzik kisér-tlmélttl alapon. Nagyszerű let gyönyörűen igazolta az eddigi vezetőséget A nagykanizsai iparosság óriási többségének eme nagyon szép megnyilvánulása azonban egyben tanúságtétel ls és hangsúlyozása annak, hogy a vezetőségtől Is azt kívánja, hogy a múllak tlszte-letremélló tradícióin és fundamentumán épitse kl a nagykanizsai Iparosság )övő|ét és hogy a vasárnapi közgyűlés ulán szűnjenek meg a további pártharcok és most már csak egy legyen a jeligéje: Az utolsó emberig összefogva küzdeni a boldogulásért, munkslehetőségekérl, kenyérért, családért és városért. A szenvedélyektől fűtött, Itt-ott izzó hangulatu évi közgyűlés lefolyásáról a következőkben számolunk be: léteiket teorétikus vitákat rendeznek, de nem látják meg azt, nem veszik észre, hogy idelenn már romokban bever a gazdasági élei és romjai alatt a magyar Iparosság. A legfontosabb az lenne, hogy nyíltan tárjuk fel a bajokat. Az a gazdasápolitlka, amelyet minden jótanáca ellenére végrehajtanak, szülte az 1931. év gazdasági „eredményét". A kisgazdák rovására nem favorizálhatjuk az „üvegház" gyáripart. A kisgazdák helyzetével szorosan összefügg a kisiparosok helyzete. A kormány értse meg, hogy a kartellek dédelgetése helyett segítse meg a falvak népét, segítse meg a kisiparosságot És ne beszéljünk addig takarékosságról, amíg a másik oldalon olt van a könnyelmű költekezés. Hangok: népjólétiI Majd kitér arra, hogy ha az Iparosság nem tudja céljait elérni, annak nagy oka az Is, hogy a benne rejlő hatalmas erőket testvérháborúra használja fel. Teremtsük meg az iparosegységet 1 Egy boldogabb jövőbe vetett szent hit kapcsolja ösz-sze a magyar iparosságot I A beszédei szűnni nem akaró éljenzés fogadta. Balog Jenő feltűnést kellő beszédben adózott a magyar Iparosságnak. Kérte a jövő vezetőségei, hogy ne nézzen Zalaegerszegre, ne kacsintgasson Sopronba, ne tápláljon vérmea reményeket, hogy az Iparosság mankóján besántikál a törvényhatóságba. (Éljenzés és hosszabb taps,) Ismertette az iparosság kívánságait Kí- vánja a Jövő vezetőségtől, hogy teremtse meg azt a légkört, hogy az Iparosság megtanulja egymást becsülni. Kötelességévé kívánja tenni az u| vezetőségnek, hogy az iparosság meglevő készpénzét Igyekezzék ugy átmenteni, hogy a vagyona meg ne rendüllön. Bazsó József vezetőjegyző olvasta fel ezután az elnökség hosszú jelenlétét a testület mull évi működéséről. Megrázó erővel vázolja a mai gazdasági helyzet okait, kitér a nagykanizsai iparosság helyzetére és az elöljáróság munkásságárs. Foglalkozott a jelentéa, érdemes elnökének, Kiss Ernőnek lemondásával és meleg szavakban emléke-zrk meg annak fáradhatatlan, buzgói lelkes és odaadó munkásságáról. (Éljen Kiss Emil) Elnöksége alatt a nagykanizsai Iparosság meleg báláját köszönetét és nagyrabecsülését érdemelte kl. Munkássága alatt alapították meg az önsegélyző Szövetkezetet, amely Szepessy Imre és Schnltzer Oéza javaalala volt, miért nekik és Kiss Ernőnek Jegyzőkönyvi köszönetet szavazlak. Megkapó szavakban emlékezik meg a jelentés a testület elhunytjairól, Schless Ferenc és Ofenbeck Vilmos elöljárósági tsgokról, akik mindenkor büszkeségei voltak a nagykanizsai iparosságnak. A nagykanizsai ipartestület tagjainak jelenlegi léi-száma 1024. Megszűnt 53 iparos-műhely. Uj engedélyi kaptak 79-en. Szabadulas volt 183, mlg tanonc-szerződés 194. A több oldali kitevő jelentés dokumentuma annak a becsületes és fáradságot nem ismerő, lelkes munkának, amit az Ipartestület vezetősége az elmúlt esztendőben kifejtett. KltSr ■ vihar at altliáráaág baoaülatazava UrW A Jelentéshez Várossy Sándor fel olvasta a lábbeli készítők szakosztályt taggyűlésének tnlánnaiál, mely szerint a szakosztály nem azonosltja magát azokkal a vádakkal, melyek a taggyűlésen az elöljárósággal szemben elhangzottak, és az elöljáróságnak érdemes munkásságáért köszönetét tolmácsolja. (Lelkes éljenzés). Tlbola József azt mondja, noha elhatározta, hogy nem vesz töboé részt az iparosmozgalomban, de Samu és Balog beszédei után megmásítja határozatát. Nagy zaj támad, amikor Tibola kitér arra, bogy ne csak dicsérelet viseljenek el az elil-járósági tagok, hanem kritikái ls. A lábbellkészliók Határozatát ^csóvának" minősili. Beszéde alatt szűnni nem akaró nagy zaj közbeszólások, kiabálás ugy, hogy dr. Hegyi Lajos polgát-mesterhelyetles kénytelen felállani és kijelenteni: — Ez a hang nem méltó az Ipartestülethez, nem méltó az Iparossághoz is amennyiben ez tovább folytatódna, ugy kénytelen leszek a kózgyülisl feloszlatni I Tlbola folytatja : Bűnt kövelünk el ml az állal, hogy be akarunk menni az elöljáróságba ? Mindenkinek kötelessége dolgozni, ha megválasztják. Köszönetet mond az elöljáróságnak t de megszegtik becsületszavukat\' mondja, amikor más listái Is adtak kl a választásra. (Ismit nagy zaj és szenvedélyes közbekiáltások). Samu Lajos elnök : Kortesbeszédet és propagandát nem lehel itt csinálni I (Élénk helyeslés a többség részéről). — Etég voH - márf kiáltják Tlbola felé. Ne korteskedjék I Bazsó Józaef ezután az 1931. évi zárszámadást, a vagyonmérlegei terjesztette be. A tagdíjhátralék 5000 pengőn felül van és ebből 50% a behajthatatlan. A testület összes bruttóvagyona 76.415 pengő. Báron Igntc kifogásolja, bogy az ingatlanalapból kölcsönt adtak az alkalmazottaknak. Bárány József utalt Hoffmann Henrik legutóbbi rendkívüli közgyűlési megállapítására, mely szerint az Ipartestületnek nem 40.000, hanem kb 43.000 pengő pénzvagyona van. Hoffmann Henrik ki Is jelenti, hogy hosszú iveken keresztül nem vezették jól a könyveket. Január elsejétől kezdve azonban külön lesz a vagyonigazgatás és külön az adminisztráció kezelve Illetve könyvelve. Most majd látni lehet — módja, hogy mit jövedelmez az adminisztráció, mit az ingatlan. A közgyűlés elfogadta a zárszámadást, a vagyonmérleget és a fel-menlvényt megadta. Az Ipartestület 1932. évi kölliég-vetése 7.500 pengő. Hoffmann Henrik szólt hozzá elsőnek. Kérte kimondani, hogy a bemutatott hitelkeretet a vezetőség csak közgyűlési határozattal léphesse tul. Samu elnök: A hitelkeretet eddig nem lépték lul I Kisebb, de parázs vita után * közgyűlés elfogadja a költségvetést. Szenvedélyea vita a ftaetéaek felett Majd az Indítványokra került a sor. Hoffmann Henrik állandó zajon-gásban többek között kérte kimondani, hogy az elöljáróság tagjai anyagi előnyöket nem élvezhetnek és hogy adminisztrációra csak az adminisztrációs be- ZALAI KÖZLÖNY 1932 február 16. vitelek használhatók (el, a vagyonnak a jövedelméből semmi, stb Bárány azt hangoztatta, hogy a testület egész adminisztrációlát revízió alá kell venni. (Zaj), elöljáróság fizetést nem élvezhet... Közbekiállások: AdatokatI Adatokat mondjon I Neveket kérünk I Dr. Hegyi polgármestcinelyettes Itt felszólal: — Ez teljesen felesleges Indítvány. Megnyugtatom a közgyűlési, hogy addig, amíg az iparblztosl teendőket én látom el, minden a legnagyobb pontossággal fog működni. A közgyűlés nagy Ovációval fogadta dr. Hegyi szavait. Bazsó József folytatja:... Megmondom őszintén, hogy ez Indítvány én ellenem szót... A teremben mint vihar harsogják: Éljen Bazsá József! Bazsó: A sorsom ugy hozta magával, hogy meghívtak a jegyzői allásrs. Nem akartam elfogadni, napokig küzdöttem magamban, mit csináljak, mlg belementem a dologba. Ez a javaslat valószínűleg oda tendál, hogy vagy sok az a fizetés, vagy... oda, hogy a Jegyzői fizetéstől, vagy az eiőtjiróságl tagságtői fosszanak meg... A teremben a szenvedélyek izzása a tetőfokra hágott. A közgyűlés óriási többsége nagy melegséggel tűntetett Bazsó József mellett. Bárány erre kijelentette, hogy ő a pénztárnok fizetésére célzott, nem a jegyzőére. Oerő Soma: Nem Uszteletdl| az, amit Pilczer pénztáros megérdemel, aki Idejének legnagyobb részét a testületben tölti, havi 24 pengő. Naponta 20-szor is fel kell jönnie. Ne fogadják el az Indítványt, adjuk meg neki a jövőre ia ezt a tiszteletdíjat. Viharként barsogják a teremben: Megadjuk I Megadjuk I Bárány ismét felszólal, de óriási zaj, kiabálások fogadják, ugy hogy nem tud szóhoz jutni, kénytelen leölni. A közgyűlés Oerő indítványát fogadta el. Papp Oszkár és társainak indítványa: mondja kl a közgyűlés az Ipartestület kebelében működő aggságlés rokkantsági egylet megalakítását éa erre bizottságot küldjön ki. A javaslatot az elnökség magáévá teszi és a közgyűlés elfogadja. Vékássy Károly és társainak indítványa : mondja ki a közgyűlés, hogy a vezetőség az alkalmazottak fizetését a gazdasági viszonyok és a testület teherbírását figyelembe véve állapítsa meg. A közgyűlés ezt is minden vita nélkül elfogadta. ál választás srsámáaysi Samu Lajos ezután az elnökség és elöljáróság nevében visszaadta a közgyűlésnek megbízatását. Pilczer Albert korelnök vette át az elnöki széket, megindult a szavazáa. Este volt már, amikor az eredmény nyilvánvalóvá vált ítélt a nagykanizsai iparosság. Elnök lett egyhangúlag Samu Lajos, eddigi alelnök, ügyvezető alelnökök : Kertész Béla építészmérnök (206 szavazattal) és Papp Oszkár cipész (226 szavazattal). (Szavazatokat kaptak, mint alelnökök: Wolldk Jenő 141, Szuknay Lajos 142, Hoffmann Henrik 4 és Varga Nándor 3.) Elöljárósági rendes tagok leltek a közetkezök: Adter Miksa, Babits Imre hentes, Bagtadl Béla szabó, Balon Boldizsár csizmadia. Báron Fereno géplakatos, Batlcza Józsel kádár, Bazsó József kocalgyártó, Budai János asztalos, Belső János olpéaz, Bród Ignác borbély, Boltor József kovács, Dukász Ferono asztalos. Gyarmati György nyomdász, Balogh Jenő, Oozdán József áes.Oerócs Oyörgy kőműves, Geró Soma kárpitos, Hajas József vendéglős, Halász Imre cipész, Hottmann Henrik kádár, Hahn Károly lakatos, Ivíayl József olpéaz, Kovács Fe.eno csizmadia, Kalmár Zoltán építész, Kollárt ts Géza borbély. Máglos János szabó. Megylmoreoz Tamás szabó. Molnár Oyula cipész, Motz János szobafestő, Muztkár Vince asztalos, Péozell Jósser szabó. Pilczer Albert kárpitos, Vároey Sándor, Qulttner Arthur villanyszerelő. Rátkal Lássló kéményseprő, dr. Sehtobtanz István fogműves, dr. Karmaimé Szabados Rózsi nőistabó. Stmonkovlcs Bálint szíjgyártó, 8zabó István borbély, Sohnitxer Géza arany-müvéé. Szepesi Imre vlxvezetékszerelö, Ttbolt Lajos kötélgyártó, Varga Lajos nőtszabó, Woliák Jené vendéglős, Vanta Nándor vegyttszUtó, Zollner János re-szelővágó. Elöljáróság! póttagok : Zwolg Imre szabó, Papp István, Bedenek József kőműves. Pásztor Zsigmond olpéaz, Plohler József rézműves. Számvizsgáló-bizottsági rendes tagok: Frank Jenő kelegyaros, Szállnger Józsel szitás, Perényl Andor szappanos. Számvizsgáló-bizottsági póttag: Ftala Antal nőiszabó. A választás eredményét nagy lelkesedés fogadta. tat saj razslm munka- A választás után rregkérdeztak Samu Lajost, az uj elnököt, mi az uj vezetőségnek a programja. Samu Lajos kijelentette a Zalai Közlöny képviselője előtt, hogy az uj vezetőségnek programja, hogy az iparosság hatványozottabb mértékben odatöreked|ék, hogy ez a súlyos gazdasági válság a lehetőségig eny-hlttessék és az Iparosság telki egyensúlya helyreálllttassék. Mindenekelőtt azonban legfontosabbnak tartom — mondja — az Iparosbéke és Iparosegység megteremtését, amely elöjeltéiele annak, hogy az iparosság eredményes munkát fejthessen kl. Minden erővel odaipatkodunk, hogy munkaalkalmak teremtésével kenyérhez juttassuk a súlyos válságban szenvedő iparosságot és munkásságot. Fontosnak tartom a szakosztályi élei kiépítésit, hogy az ipartestület vezetősége a közmunkák ügyét ls kellő súllyal képviselhesse és éber figyelemmel kísérhesse. Nyugvó pontra kívánjuk juttatni a hónapok óta húzódó iparosszikhdz kérdését. Mint hatósági teendőket végző testület, fontosnak tartom a hatóságokkal való legteljesebb harmónikus együttműködést. Az adózás terén emberséges bánásmódot kívánunk. Lelkes, pezsgő Ipartestületi életet kívánunk teremteni az ipartestületi légkörben, hogy az ipartestület tagjai a napi munkájuk után az ipartestületbe, mint saját otthonukba jöhessenek megpihenni. Ahol nemcsak az iparos-érdekekért szállnak, síkra, hanem békét és pihenést, lelki felüdülést találnak. Néhány szó, néhány mondat, de ebben benne van mlndsz, amit a nagykanizsai Iparosság kíván, akar és epedve vár. Hétfőn délben egyébként küldöttség tisztelgett Samu Lajos, a nagykanizsai ipartestület uj elnökénél, amely a nagykanizsai Iparosság üdvözletét és meleg szeretetét tolmácsolta. És ezzel kezdetét veszi Ismét egy hároméves ciklus, telve munkaszeretettel, ügybuzgalomma1, kűidelem-mel, nagy odaadással az egyetemes nagy iparosérdekekért, a nagykanizsai Iparosság összességéért. Egy cseh leány a feldarabolt bécsi holttest Nagyobb takarékbetéttel és egy tértivel Magyarországra akart utazni Bécs, február 15 (Éjszakai rddiójeienUs) As egyik bécsi pályaudvaron kartondobozba oso-magoll feldarabolt női holttestet találtak. Megállapították, hogy Hubert Anna csehszlovákiai leánnyal azonos, akt a mult hét csütörtökjén egy állítólagos I,ottner Forenc nevü férfi társaságában, oagyobböeszegű takarékbetét telvotcto után Magyarországra utazott. összeomlott a keszthelyi Hosenberg Ignác milánói bankja A tragikus véget ért, világhíres spekulánsnak Kanizsán la élt egy testvére Nagykanizsa, február 15- Amttanotllosenborg-Colorn! bank ház szombaton beszüntette fizetéseit Ok: Immobillá vált befektetések. Mérleg : 30 mUlló tlra passzíva éa 7 millió Ura akUva, A oég Hosenberg Ignácé volt,akt Keszthelyen született, ahol még ma Is fennáll atyjának, a Ró éves Hosenberg Manónak bőrkereakedése. A világhíres pénzintézet élén Hosenberg Ignác a konjunkturás Idők történelmének egyik tegszödltőbb karrierjét futotta be. Afrikában 100.000 hold földié volt a banknak, Mtlnoheuben 92 háza, Párlsban étterme ós 12 bérpalotája stb. Magyarországon ls egész sor Kisebb-nagyobb vállalata volt. Hosenberg Ignác 1930. őszén UzIeU balslkoru! miatt 2 és fél millió Urára biztosított életét eldobta, a vonat elé feküdt. A céget Itat vették át. A világszerte ismert, vakmerő spekulánsnak egy toetvére Nagykanizsán élt: Hosenberg Henrik bőrkeres-kedő, aki mint a 20. ezred népfölkelő századosa vett részt a világháborúban és 1914-ben költözött tel Budapestre. Üzlete, a későbbi Berényi-bőrösbolt. azóta már megszűnt VÁROSI MOZGÓ Szerda-csiUSnfük, február 17-M-dn Ursula Parrotft világhírt! regénye Norma Shearer elbűvölő játékával EX FELESÉG Előadások kezdetei 7j ás 9 órakor. Hindenburg felveszt a Qarcot Hitlerrel Berlin, február 15 (Éjszakai rddiójelentás) Hindenburg birodalmi elnök a legutóbbi napokban hozzáintézett felszólításokra és kérésekre a következő választ hozza nyilvánosságra: — Komoly megfontolás után tudatában annak a felelősségnek, amellyel hazám sorsáért tartozom, arra határoztam el magam, hogy esetleges ujabb megválasztásra rendelkezésre állok. Ha megválasztanak, továbbra Is teljes erő vet kívánom és lelkiismeretesen fogom Bzolgálnt hazámat. Ha nem választanak meg, akkor nem érhet az a szemrehányás, hogy súlyos időkben önszántamból hagytam el helyemet. Uj határi dtit tűztek ki a Goda-trdi sajtóperben a ZeiMs-aérntlk orvosi bizonyítványt klIIMtt maga helyeit a tárgyalásra Zalaegerszeg, február 15 (Saját tudósítónk tetefonjrlentésc) Mára tűzte kl a zalaegerszegi törvényszék azt a sajtóport, amit dr. Ooda Lipót nagykanizsai L orvos Indított Érdi I.Í8Z1Ó mérnök, Zellels-lmpresszártó ellen egy, a 7Ailameffi/et Ujsdg-han megjelent cikk miatt A megyeszerto nagy érdeklődéssel várt pörben azonban órdomt végzés nem történhetett, mert Erdl László orvosi bizonyítványt küldött, amely Bze-rint ágyban fekvő beteg. A bíróság 30 napon bolUI uj főtárgyalást tűz kl. Ma van N. Szabó Qyula balatoni előadása Nagy érdeklődéssel várják széles körökben N. Szabó Oyula hírlapírónak, a Balaton avatoit tollú és rajongó lelkű írójának kanizsai nagy előadását, ami vetitell képekkel ma, kedden este fél 7 órakor lesz a Városi Színházban. A Balaton összes vár-, templom-, Kronoslor-romjalról és emberkéz, valamint a természet készítette kincseiről készült diapozi-tlvek Kanizsán kerülnek először bemutatásra. Belépődíj 80 fillértől lefelé. Az Ifjúsági előadásra (ma délután 3 órakor) 20 fillér a belépődíj. MegérkezottNagykanizsa uj plébánosa Hélfón délben érkezett meg Nagykanizsára a budapesti gyorsvonattal P. Molnár Arkangyal, volt székesfehérvári zárdafönök, Nagykanizsa uj plébánosa, P. Törzsök Ignác kíséretében. A uj plébánost csak P. Király Lőrinc ferences-lelkész, vikárius éa P. Kocsis Ödön, klskanlzsai lelkész fogadták, miután P Molnár előre kikötötte, hpgy megérkezésekor se hivatalosan, te ünnepélyesen ne fogadják. P. Molnárt nagyon sokan ismerik és szeretik még theológlal igazgató korából, amikor hosszabb Időt töltött tygykanizsán és munkásságával közbecsülést szerzett magának és rendjének. Útban a városba megkérdeztük az egy szerény kofferrel, ferences módjára, szegénységgel de annál több szeretettel érkező plébánost, ml a programja, mint uj plébánosnak — Program? — mondotta. Nem ér semmit a sok progtam, beszid és tervezés. Én nem programot akarok adni vagy mondani, hanem dolgozni akarok. A dolog, a munka, az a legjobb program. És aki Ismeri P. Molnárt, ezt az örökké mosolygó, páratlan szlvjóságu egyszerű ferences szerzelest, akinek egész lényéből kisugárzik Assiszl fiának minden alázatossága és papi lelkülete, tudja, hogy ez a .program\' nagyon komoly nála. (Étszakai ródíójetentis) A I Blal tr.té«at lalaatl aata 10 éra-kan tléak aatalak éa aaayhaléa •érháté. 1932. február 16. ZALAI KÖZLÖNY Keszthely szobrot állit Vaszary Kolosnak Országos jelentőségű ünnep volt Keszthely centennárls megemlékezése nagy fiáról Keszthely, február 16 (Saját tudósítónktól) Száz éve mull február 12-én, hogy néhai Vaszary Kolos bíboros hercegprímás Keszthelyen születeti. A szülőváros hálás kegyelettel ünnepelte meg nagy szülötte emlékét. A születési évforduló napján gyászmise volt Vaszary Kolos leildüdvéért A tulajdonképenl centennárls ünnepet február 14-én tartotta a lobogódiazbe öltözött város. A centennárls ünnep képvlselites tületl díszközgyűlés keretében zajlott le. A városháza pompásan feldíszített közgyűlési termét teljesen megtöltötték a vidéki és helyi előkelőségek, élükön dr. Breyer István felszenteli püspökkel, aki a hercegprímás és az esztergomi főkáptalan képviseletében jeleni meg s aki a díszközgyűlést megelőző főpapi misét is pontifikálta. A bencésrend részéről jKelemen Krízosztom fóapáti koadjutor, dr. SárkOzy Pál fömo-nostori prrjel, Krolier Miksa zalavári és dr. Mjlzy Engelbert tihanyi apátok vettek részt at ünnepségen; utóbbi kettő tagjá volt Zalavármegye törvényhatóságának tiztagu küldöttségének Is. A M Tudományos Akadémiát, A Szent István Akadémiát és a Szent István Társulatot dr. Vargha Dómján pécsi egyetemi tanár képviselte. Mnlatlnszky Ferenc felső házi tag a törvényhatóság és a Balatoni Szövetség képviseletében volt jelen. Az igazságügyininiszter dr. Haim Ernő járásbirósági elnököl bizta meg képviseletével. Vaszary Ernő ny. fürdőigazgató vezetésével a Vaszary-család több tagja részt vett az ünnepségen. Levélben vagy táviratban számos közéleti előkelőség, egyházi és világi intézmény üdvözölte az ünneplő városi. Az üdvözlök sorában van a veszprémi megyéspüspök, a székesfehérvári püspök, a tábori püspök, dr. Antal Géza ref. püspök, a belügyminiszter, a hadügyminiszter, a földművelésügyi miniszter, Budapest főpolgármestere, volt miniszterek, aktív államtitkárok, szerzetesrendfőnökök, felsőházi tagok stb. stb. Nagykanizsa város, dr. Pllhdl Viktor és dr. Fábián Zsigmond is az üdvözlők sorában vannak. A díszközgyűlés, melyen a helyi előkelőségek és intézmények is igen nagy számban jelentek meg, a hálás szülőváros hitvallása volt nagy fia, a béke-primás emléke és nagysága mellett. Ez a gondolat vonult végig Relschl Imre városbiró ünnepi beszédén, mely emelkedett szempontból és a melag szivérzelem hangján rajzolta meg Vaszary Kolos életét és működését, a tanár, tudós és főpap képét, aki az ország viharos évtizedeiben a „Pax" jelszóval vezette egyháza hajólát. A tetBzés által sokszor félbeszakítod beszéd végén a városbiró indilványt tett egy Vaszary-szebor felállítására; az indítvány nagy lelkesedésre és tetszésre talált. Az ünnepély második része a temetőben folyt le. A város vezetősége és a díszközgyűlés előkelő vendégei felkeresték Vaszary Kolos szüleinek egyszerű sírját, azután pedig a keszthelyi temető bíboros lakójának a kápolnával egybeépített nyugvó helyéhez zarándokollak el. A város hatalmas és feltűnő szépségű római koszorúját Relschl Imre városbiró helyezte el kegyeletes szavak kíséretében. A hála nem alszik, Keszthely emlékezik, a bíboros halott pedig tovább álmodja békés álmait. NAPI HÍREK A kanizsai vasutasság állást foglalt minden illetmény-redukcióval szemben A Magyar Vasutasok Országos Szövetségének főtitkára és a propaganda bizottság elnöke, a D. Sz. A. vasutak tisztviselői és segédtiszti állomáskezelői jelenlétében Bartal Béla állomásfőnök részvételével értekezletet tartolt. A Szövetség kiküldődéi beszámollak mindazokról» törekvésekről és mozgalmakról, amelyek a Szövetség legutóbbi működése során felmerültek. Rámutattak arra, hogy a költségvetés összeállítása kapcsán felmerülhető olyan tendenciák ellen, mélyek esetleg ismét a vasutasság anyagi helyzetét érinthetnék kedvezőtlenül, a Szövetség felkészült és ezen védekezés minél szélesebb körben való kifejtésére a nagykanizsai vasutasság támogatását is igénybe kívánja venni. Érdeke ugyanis a D. Sz. A. vasutasságnak, hogy részt vegyen minden olyan mozgalomban, amely gazdasági helyzetének megvédésére Irányul. A Szövetség kiküldöttei ismertettek mindazokat a tárgyalásokat, amelyeket ebben az irányban az "leiékes kormánytényezőkkel és politikusokkal folytatott insr a múltban is és egységes felfogás alakult ki az értekezleten az irányban, hogy a kanizsai tényleges és nyugdíjas vasulasság ezen akciók során a Szövetségben egyesült vasutasságot minden erejével támogatja. "égből az értekezlet elhatározta, "Ogy a helyicsoportot mielőbb meg-*! \'la és a nyugdíjasok bevoná-az előkészületeket megteszi, «nn*l is inkább, mert a készüli ny«g<liJtOrvény-tcrvezcttel szemben a nyugdíjas vasutastábor egységes és nagy tömegű fellépésére saját érdekűkben elkerülhetetlen szűkség van. Az értekezleten jelenlevők egyhangúlag állást foglaltak minden olyan kormányzati szándékkal szemben, amely a vasutasság illetményeinek csökkentésére Irányul és különösen elitélöleg nyilatkoztak olyan antiszociális tervekkel szemben, amelyek állítólag a családipótlék részleges elvonására vonatkoznának. Leghatározottabban tiltakoznak a legminimálisabb életszükségletek fedezéséhez is alig elégséges Illetményeknek ilyen uton való ujabb meg-röviditési szándéka ellen és elkeseredésüknek adnak kifejezést, hogy at amúgy Is felzaklatott életűket Ilyen hírekkel állandóan nyugtalanítják. E tárgyban egyébként Nagykanizsa képviselőjének Káltay Tibor nyug. pénzügyminiszternek a támogatását küldöttségileg Is kikérni szándékoznak. Az értekezlet a Szövetség nagykanizsai érdekképviseletével Nagy Rezső vezénylőtisztet bizta meg, aki a Szövetséggel az összeköttetést minden kérdésben állandóan fenntartja. Ezért felhívja Nagykanizsához és körletéhez tartozó D. Sz. A. vasutasságot, hogy a vasutas érdekek megvédése céljából szükséges együtt-müködéshöz való csatlakozás végett Nagy Rezső szövetségi megbízottnál ugy a ténylegesek mint a nyugdíjasok saját érdekükben minél számosabban jelentkezzenek. A közeljövőben a további teendők megbeszélésére együttes vasutas tagértekezletet tartanak Nagykanizsán. NAPIREND Fabrssár 18, kedd Róm. katolikus: Juliánná at. Protestáns: Juliánná. Izraelita : Adar hó 9. >i\'l \' v.\\ < « 7 - jj] m Várost Mozeun it Könyvtár nyitva csütörtökön 6a vaaárnap délelőtt 10-től 12 óráig. Gyógyszertári éjjelt szolgálat i t. hó végéig a Merkly-Bclua gyógyszertár FS-ut 12. Oösfttrdő nyitva reggel 6 órától ette 8 óráig (héttő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek). Tel. 2—13. — Budapestre utazott a megyéspüspök. Dr. Rott Nándor megyéspüspök szombaton visszaérkezett közel két heti sümegi lartóikodás ulán székvárosába, ahol vasárnap áldozópapokká szentelte a szeminárium most végzett három növendékét. — Hétfőn pedig hivatalos ügyeinek elintézése végett Budapestre utazott, ahonnan csak több napi távollét után tér vissza. — A kir. ügyészségről. Vitéz Csttlaghy Oyörgy klr. vezetöűgyétz hélfőn átvette hivatala vezetétél — Kitüntetés. A kormányzó dr. Kukutjevlc József keszthelyi gazd. akadémiai rendes tanárnak a világháborút követő események következtében elintézetlenül maradt kitüntetési |avaslat alapján a !l. osztályú Vöröskereszt díszjelvényt a hadlékit-ménnyel adományozta és megengedte, hogy azt viselhesse. — Missziós hírek. A Missziós-házban évenklnt szokásos 3 napos nagyböjti lelkigyakorlat urlnök és urleányok számára az idén március hó 5-én (szombat) esle 7 órakor egy bevezető elmélkedéssel veszi kezdetét; tart 6, 7. és 8 án. 9-én reggel - közös szenláldozással nyer befejezési. A részletes napirendet annakidején szintén ehelyütt fogjuk közölni. Egyébként érdeklődni lehet bármikor a Missziósházban. — Március hó 6-án esle 9 órakor a Misz-szlósbáz nagytermében dr. Vértesy Frigyes pécsT technológiai tanár, Intelligens férfiak részér? böjti kcmfe-rencla-beszédet tart. — A Szent Ilona Leányklub első böjti estje vasárnap este 6 órakor volt, mely alkalommal a nagyterem egészen megtelt vendégekkel. Második böjti est, melynek szónoka Varga Béla bala-tonboglári plébános, kiváló hitszónok lesz, folyó hó 21-én, vasárnap esle 6 órakor lesz szintén a Missziósház nagytermében. — Ma, kedden este negyed 7 órakor keresztüli á|latoa-ság a Miaazlósház kápolnájában. Főnöknő. — Orvosi hlr. Dr. Halszer János fogorvos sürgősen szükségessé vált s kitűnően sikerűit vakbélműtéten esed át a nagykanizsai kórházban, melyet a mai napon teljesen felépülve el is hagyott. Rendelését f. hó 22-én, hétfőn kezdi meg. — Tisztviselőnők Jelmezes estólyén valaki a kendőlét ott felejtette. Igazolt tulajdonosa Átveheti Zala Nelll titkárnőnél a Nagykanizsai Takarékpénztárban. Parrott világhírű regénye az Ex felelég ma és holnap a Színházban. Zrlnyl-Bonepély volt vaaárnap a Zrínyi Irodalmi is Művészit! Kör rendezésében. Díszes és hatalmas közönség töltötte zsúfolásig a városháza dísztermét. A rendezés fényes sikere dr. Tholway Zsigmond elnök fára-dattan munkásságának és lelkes Uay-szeretetének érdeme. Az ünnepi előadást dr. Csata Jenő. a kanizsai származású veszprémi kegyesrendi tanár tartotta. A Zrínyi politikájáról szóló előadás lendületes stílusban,széles tárgy Ismerettel, élvezetes modorban analizálta a Zrínyiek lángoló hautlaága és tettel mögött rejlő eszmék és lelki rugók ös»-szeaségét Hartay Edlth Slk Sándor „Kiáltás Zrínyihez" o. költeményének elaz&valásával Ismét fölényes Intelligenciájú, szuggesztív erejű előadóművésznek bizonyult Hatalmas sikere volt A Kör Vegyakara Kettlng Ferenc karnagy vezetésével, az lpartnttUetl Dalárda pedig Parti Lajos karnagy vezetésével járult hozzá a mttsor értékének emeléséhez. Mindkét dalárda szép teljesítményét zugó taps Jutalmazta. — Kórházbaazállltás közben meghalt egy Öregasszony. Ozv. Pap Józselné 81 éves, Rákóczi-utcai lakos vasárnap délelőtt hirtelen rotz-szul lett, mire a házbellek kihívták a mentőket, hogy beszállítsák a közkórházba. A halál azonban gyorsabb volt a mentőautónál, mert mire beértek az öregasszonnyal a kórházba, addigra megbalt özv. Pap Józtefné. — Perselyt loptak a keszthelyi templomból. Péntekre virradóra ismeretlen teltet bezáratta magát éj* szakára a keszthelyi templomba, ahonnan ellopott egy perselyt. A csendőrség nyomoz. — Parrott világhírű regénye az Ex feletég ma ét holnap a Színházban. — Romantikus háttertl eltűnés. Érdekes hátterű eltűnési ügyben indított nyomozást a nagykanizsai rendőrség. Hétfőn délelőtt egy Natal leány jelent meg a rendőrség bűnűgyl osztályán, ahol bejelentede, hogy öccae, Domlnkó Károlv 16 éves klfulóflu, Rákóczi-utca 13. szám alatti lakos szombaton esle eltávozod a szülei lakásáról ét azóla nem adott életjelt magáról. Domlnkó Károly az Országos Magyar Tejszövetkezet! Központ kanizsai tejüzemében voll alkalmazásban. Állását nemrégiben felmondták éa most szombaton dolgozott benn utoljára. Dominkó Károly, aki egyébként igen használható munkaerő volt, szombaton délután többek elölt kijelentede; hogy egy vándorcirkusz társasággal együtt el akar menni országot IrOrutra. Állítólag a cirkusz egyik hölgy-tagjának it jelentőt szerepe van abban, hogy a fiatalember erre a körulra határozta el magát. Dominkó Károly erőt, fejled testalkatú, feketehajú, barna-szemü fiatalember, aki utoljára hosszú zöldet télikabátot viselL Vasárnap állítólag Nagyrécsén látták az eltűntei, aki a cirkusszal együtt haladt keresztül a községen. Hja, a szerelem... És még mond|a valaki, hogy végleg kihalt a romantika. — A Borsszem Jankó frlas száma kifogyhatatlan pompás humorával és remek aktualitásával vidítja fel az olvasót Poltűksl, társadalmi é« színházi rovatai feltűnést keltenek „Mlndenről-nrlndenklnok" clrnU rovatában felnora-koznak a legérdekesebb újdonságok, amelyekben mindenki megtalálja a magú csomegéjét. Számos anokdóta. tréfa ós rajz gazdagítja Molnár Jenő népszerű lapját, a „Boraszem Jankói t Kérlen ingyen mutatványszámot. (Budapest, Mozsár-u. 9) Egyes száma 50 fillér. de aki egy jó rádiót beszerez otthonában, továbbra Is megtalálja a megfelelő szórakozást. A legközelebbi rádiókereskedőtői kérje a 3 lámpái 7033-at Orion rádió bemutatását Qyártja: Orion Izzólámpaorár ZALAI KÖZLÖNY 1932, február 16, Erekó-, vesek 6- ás Ulyagkitoteiek, valamint azok, akik hugysavas sók tul-szaporodásában és köazvényben szenvednek, a természetes „FtreM kuíf" keserűvíz állandó használata melleit állapotuk enyhülését érhetik el. Az orvosi gyakorlat számos kiváló férfia hosszú megfigyelés alapján megállapította, hogy a Fereie léxsN viz biztos és rendkívül kellemesen ható hashajtó s ezért prostatabetegségeknél is ajánlják. A Fersnc KuafTteserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és mszerüzletekben kapható. Nyomdászok összejövetele Nagykanizsa, tebruár 19 A nagykanizsai nyomdáez-caalád egyuvétartozáaának érzését van hivatva azolgálnl az a barátságos összejövetel, amit minden farsangon megrendeznek a fehér aaztalok felett Az Idei összejövetel vasárnap eate volt a Wollák-vendégló barátaágoa különtermében. — Nagy azámban voltak ott a helyt nyomdászok családtagokkal és a Zalai Kte-löny azerkesztőségének taglal, valamint a MTI helyi kirendeltségének vezetnie. Az Igen kedélyes éa meleg bajtárai hangulattél fűtött estének szokás szerint rögtönzött műsora Is volt Ktrchknopf bácsi, a kanizsai nyomdászok nesztora előadta visszaemlékezéseit a régi nyomdász-találkozókra, 1894-től, a Klnlzsl-utcal SpeckhansltAI és a 8 forintos heti-bérek Ideién tartott aztlveszterl összejövetelektől a nagyszerű nyomdász-bálokig, ahol 110 pár Járta a francianégyest, a pallnl félezredes Gutenberg-ünneptől O/ratmk Károly 21 aprlooerélg éa Így tovább a ezerényebb. de a nyom-dáaz-barátaág ugyanolyan ápotáaára hivatott mai összejövetelekig. Banekovlcli György betűszedő a megjelent újságírókat köszöntötte tol. amire Barbarlts Lajos tőazerkeaztő válaazolt a beoaűle-te» munka teatvérlségére Oritve poharát Viharos derültséget keltenek WtH-ner Sala betűszedő prőzat, vetwa és nótás tréfál, humoros elősdása és sikerült kupiéi. A pompáa hangulat zárórág tartott — Cloth és selyem brokát paplanokban a legszebb választékot találhatja nálunk SchBtz áruház. — Baleset a borsfai szőlőhe- Az elmúlt hét szerdáján Flczkó 1 36 éves vencepusztal lakos a sfai szőlőhegyen oly szerencsétlenül csúszott el, hogy eltőrle a ebblábál. A járhatatlan ut miatt cuk ütőn mehettek ki a sérülthöz a mentők, hogy beszállítsák a kanizsai közkórházbv — Parrott világhírű regény* az Ex feUeég ma éa holnap a Színházban. — Oyapju georgette ruhák a legújabb lazonokban már 45\'— P-től Schillznél._ RÁDIÓMŰSOR Február 16 (kedd) Budapest 9.15 Szalonzenekar hangversenye. 9.30 Hírek. 11.10 Nemzetközi vtz-klzőssolgátaL 12.00 Déli harangszó. 13.06 OllMTttrek. 13.00 Uójelaés. 14.46 Hírek. 16.00 Gyermekmesék. 16.46 Időjelzés. 17 Cigányseae. 17X0 E. 1&80 Az Operaház előadásának közvetítése. .SlegtrtedV Zenedráma 3 ftlv. Az l tetv. után WŐJeUís. A U. felv. után H. Az előadás után időjárás-jelentés. Majd cigányzene. Báca 11.30 Négyes. 12.40 és 13.10 Q. 15.20 Zenekari hangverseny. 17.00 Kamara Z 20.05 Operett E. 22.50 Zenekart hangverseny. UrUkl zártat Párta 20-19VJ, Lorúton l7\'71Ut, Newyork S12-00, BrUssel 71-50, Milano 26 60, Madrid <0-40, Amsterdam 207\'18, Berlin 121-70, Wien---, Szófia 371, Prága 1517\'/i, Varsó 57 45, Budapest Belgrád 9-05, Bukarest 206. TtnéayUzsáe Buza Hszav. 77-es 12-30-12-90, 78-as 1245-13-06, 79-« l£60—13\'20, 80-as 12-70—13-30, dunánt. 77-es 11-60—11-75, 78-aa 11-75-11-90. 79-en 11-90—12-05, 80-aa 12-00-12-15, roza 13-30—13-44 tak. árpa 16-25—16-50, zab 20-85-2!-25, ten-«efl 1430-1450, korpa 12-10-12-20. A ha|at lualMmaa*, csillogó fényűvé, az ondotádót tartósabbá varázsolja a >» „NMtauin" LOCKEN SHAIPOON Kapható minden Jobb üzletben SPORTÉLET Dr. Bárány és dr. Kőszeg) előadása a magyar uszósportról Nagykanizsa, február 16 Az NTE és a Zrinyi TE által vasárnap délelőtt a Városi Színházban rendezel! sportmatlné valósággal társadalmi esemény számba ment. Az érdeklődésre jellemző, hogy oly nagy tömeg kívánta a két illusztris előadót: dr. Bárány Istvánt és dr. Kászegl Imrét meghallgatni, hogy a szinház befogadó képessége ezúttal kicsinek bizonyult. Oyömörcy István, a Zrinyi TE elnöke lelkes szavakkal üdvözölte hazánk egyik legragyogóbb és legnépszerűbb sportcsillagát, dr. Bárányt és a kíséretében érkezett dr. Kőszegi ismert fővárosi sportújságírót. Az üdvözlés után mindkét előadó megtartotta stösdáUt. Az előadások felölelték az egész magyar úszósport multj it, a kezdő próbálkozásoktól az egész világot csodálatba ejtő párisi győzelemig. Tudvalevő, hogy s maroknyi magyar uszógárda végigverte Európa valamennyi uszónem-zelét. E verseny szenzációja voli dr. Bárány győzelme Taríss felett, akit addig veretlen francia uszócsodának tartoltak. Az előadásokat filmfelvételek Illusztrálták. Ezek közül különösen s párisi diadal felvételei f eleji hetetlen élmény marad azok számára, akik szeretettel csüngnek a magyar sport eredményein. Mindkét előadó szabadelöadását a közönség frenetikus tapssal honorálta. Városunk közönségének sportszeretete szemlélhetően nyilatkozott meg a vasárnapi matinén, bizonyítva azt, hogy élénk figyelemmel kiséri hazánk sporteseményeit. A gazdasági válság dacára, mindig altad pár fillér akkor, ha értékes magyar sportdicsőségekről hallgathat. Az előadáson megjelentek ugv a polgári, mint a katonai előkelőségek teljes számban. Munkatársunknak alkalma volt dr. Bárány Istvánnal beszélgetést folytatni. A beszélgetés folyamán munkatársunk meggyőződött arról, hogy dr. Bárány tökéletesen ismeri városunk uszósporttal kapcsolatos helyzetét. Megtekintette a helyszínen mindazokat a helyeket, amelyek a létesítendő stranduszoda felépítésénél számításba jöhetnek. A Herkules-téglagyárnál már meglevő medencét — amtg a végleges megoldás lehetséges lesz — Igen alkalmasnak találta a kanizsai úszósport megalapozásira. Csekély költséggel e medence tréningeire kiválóan alkalmas, sőt kisebb versenyek és vizi-polömérközé8ek is rendezhetők ott. Elmondotta, hogy eddig 25 vidéki városban tartott hasonló előadást, mindenütt nagy szeretettel és lelkesedéssel fogadiák. Annak a reményének adott kifejezést, hogy ezeknek az előadásoknak meg lesz a magyar úszósport további fellendítését célzó propagatlv eredménye. A Los Angeles-i ollmplászról kijelentette, hogy legveszedelmesebb ellenfelelnek a 100 m gyorsúszásban Takalshi (japán) és Kojac (USA) úszókat tartja. A matiné amellelf, hogy jövedelme a kanizsai ínségeseknek juiott, hatalmas és értékes sportpropaganda volt s lendületei adott a kanizsai stranduszoda régóla vajúdó kérdésének megoldásához. (Sptrá) A ■aauM luk i»riia-áriolysaal VALUTÁK Angolt. 1950-1990 Belga fr. 79-60-80-20 Csehk. 16-94-17 04 Dánk. 107-90-10^90 Dinár 10-10-10-18 Holl. 23096-232-38 Zloty 6396-64-46 Lel 3-48-3-64 Léva 4-08-418 Ura 29-50-2980 Márka 136-45-136-29 Norvég 10^70-107-70 Peseta —■--•— Sebül. —■—-•_ Svájcll. 11070-111-40 Svéd k. 11000-111-00 DEVIZÁK Araat. 231 15-232-35 Belgrád 1014-1020 Bénin 136-55-136-26 Brüaaet 79-70-8020 Bukarest 3-43-3-47 Kopenh.108\'10-106 90 London 19-70-1990 Madrid _•—-•-Milano 2060-29*1 Newy. 571-00-574-00 Oszló 106-90-107-70 Párls 22-26-22-64 Prága 16S4-I7U2 Szófia 4*09-4-17 Stockh. 110-20-111-00 Varsó 64-05-64-46 Wien -•-•- Zflrich 11076-111-35 Wien dearlng árfolyama: 80454. Pelhajtás 477S, eladatlan 476. - Első-randi 090-092, szedeti 090-0-92, izedet! közép 082-086. kőnnytt 076-08ÜI I-ső rendű öreg 082-084, Il-od rendű KMja: Nbaial lyoatia éa Lapklatt Vállalat, lankaaixiáa. Felelős Uadó: Zalai Károly. nwmi Nagykanizsa 7Í. as. möiramfisEK Oaarálaék 16—15 mázsa azép búzát takarmány árpával, napi áron. - Kövess Jenő, Ungjakabás. _746 Teljesen lókarben levő Mrkap kerékpár, alig használt, betegség miatt eladó. Dentach Simon, Klnlxal-u. 8. 7S9 Herczegné rahatiaitltá. Férfiruha ttaztltva, vasalva 3 P. Fehérnemű mosást la vállalok Erzaébet-tár 16 806 Horthy Mlklős-ut IS. egy 7 szobás parkettás emeleti 2 iészben kiadó. oaafartsa, lakás, eastlec 775 házaspár szonnall belépésre (elvétetik. Széchenyi-tér 4. 23 Pogányvár) fa\'boraim árusítását B araaaUNtr, lítcrenkint tétel küldöm. Caeogery-ut 27/a. azámn kétemeletes házban öt-, aéxy- éa háromszobás parkettás lakás, fflrdőszoba, cselédszobi és előszobával aaéjaa l-ra kla*é. Bővebbet a házmesternél. 772 Só-utca 6. számú 2 szobás magáahái májul 1 re kiadó. Ctm a kiadóban. 761 Egy teles MUuos-ut 16. felvétetik Horth] Utcai saép 3 azobáa lakás kiadó -Csengery-ut 67. aha 803 Egy jól lőzó awtwaawa kerestetik saonaall belépésre Caeogery-ut 25. 804 Egy Jobb fiatalember, nős, ajánlkozik kaoalaaak uradalomba Is, vagy mindenes munkára. Bajza-utca 20. 802 KMaaab*a~utcal lakás melI4khely£j: gekkel májas elsejére kUdó kis caaudnak Érdeklődni Zrinyi utca 61 753 2 szép bútorozott szoba ktllön 1 aaáká.al, vagy anélkül kiadó Horthy Mltüós-ut 16. 77;, Értesítem a t. vevőközönségei, hogy ezután minden kedden házilag készült . friss hurka kapható. Adler keatesiraejfe. 101/vizv. 1932. Felhívás. A beállolt hideg időjárás folytán a házi vízvezetékek befagyás veszélyének vannak kitéve. Ennek elkerülésére a házi főcsapot, amely a házon belül van, el kell zárni, elzárás után a klozctck, fürdőkályhák vizét le kell ereszteni és a legmagasabb helyen levő kifolyócsapot (falikút, mosdó) kl kell nyitanl. A főcsapot este 8 órától reggel 7 óráig kell zárva tartani. Nagy hideg esetén a nap folyamán is célszeiS a főcsapot Időnkint elzárni. Önműködő udvari kutak víztelenítését Özemben kell tartani. Ezen Intézkedések a vízvezetéki szabályrendeleten alapulnak és a közönség saját érdekét védi, ha azokat foganalositja. sos Táros! TIzbI Üzemvezetéséi. 778/1932, Felhívás. Alulírott városi Adóhivatal felhívja mindazon helybeli lakos adóhátralékosokat, kik az adó-fökönyvekben előirt s a folyó évi i-ső negyedére járó adójukat még nem fizették be, hogy azt jelen felhívás közzétételétől számított 8 nap alatt okvetlenül fizessék be, mert e határidő letelte után a hátralékosok ellen a végrehajtás haladéktalanul folyamatba lesz téve. Nagykanizsa, 1932. évi február hő 15-én. »7 Városi Adóhivatal. Központi VILLATELKEK 60 havi részletre Balatonfenyvesen (Máriatelep) Közvetlen a pályaudvar előtt. Klimatikus fenyves levegő 1 Bársonyos homokstrand I Érdeklődni: 8z«bÓ Antal sport üzletében Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly). 72. évfolyam 38 utám Nagykanizsa 1982. február 17, azerda Ara 14 mi«r ZALAI KÖZLÖNY Iiokeutóaég (t kUdóhlvitil: Főút 5. tiim. Jeulhtlyi fiókkiadóblvatal: Kouutb-ntca 32. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos EWUcKfl ím: egy hón a pengó SO IlUéf. Sscrkeaxtóségt és Eladóhivstall telefon: 78. M. kormány Megbukott a francia Caval miniszterelnök benyújtotta a kormány egyllttea lemondását palotába ment, hogy a köztársasági Párta, lebruár 16 A Laval-kormányt megbuktatták. Amikor a szenátusban arról szavaztak, hogy milyen Időpontra tűzzék kl Peyronnet szenátor Interpellációját, a kormány 23 szavazattal kisebbségben maradt. Párta, február 18 (É/szakal rádiójelentés) A szenátus a léséről Lavat azonnal ax Eiysée elnöknek benyújtsa a kormány együttes lemondását. Oenf, február 16 (Éjszakai rádiójelentés) A Laval-kormány bukása hírére az a hlr terjedt el, hogy a francia kormány több tagja azonnal elutazik Qenfből és ezért tli napra felfüggesztenék a leszerelési értekezletet. Ezzel szem- ben Tardleu kijelentette, hogy ez a hlr nem felel meg a valóságnak, mert á addig marad Genfben, amíg a helyetlese meg nem érkezik. Pária, február 16 Laval délután 17 óra 27 perckor nyújtotta át a kormány lemondását, amelyet Doumer elnök elfogadott. Ai elnök még az éjszaka folyamán tanácskozásokat folytatott Lebrunt szenátusi éa Boulssont kamarai elnökkel. H nagy offenzíva előtt m Japán föperanoenok ultimátumot intés » kinai fővezérhez a klnal csapatoknak egy nap alatt 20 kllóméterre való viaszavonására London, február 18 Hlr szerint Japán nem hivatalos ulon kijelentette, hogy ha a Népszövetség gazdasági bojkottot rendelne el ellene, hadihajóival megszállná a fontosabb klnal kWőket. Kínában a közvélemény nyomást gyakorol a. oanldngi kormányra, hogy fejtsen kl aktot ellenállási Japánnal szemben. Sangbal körül látás feszültség uralkodik. Az általános offenzívát csütörtökre várják. A Sanghal-nan-klngl vonalon 100.000 fönyl klnal sereg áll készenlétben. Oenf, február 18 Az általános várakozás ellenére mára nem hívták össze a Népszövetség közgyűléséi, ahogy Kína kövelelte. A tanács, amelynek ülésén Kina és Japán képviselője nem ven részt, elhatározta, hogy a legújabb sanghal-i hirek hatása alatt felszó- utist ttíte JwWwtf., .tegye meg a szükséges rendszabályokat arra, hogy a sanghal-l veszélyes helyzet tovább ne éleződjék kl. Ez a határozat azt jelenti, hogy a Népszövetség tanácsa mellőzte a kétoldalú felelősaég elvit és elsölzben fordult egyedül Japánhoz. A tanács elnöke az eddigi szokástól eltérően, a jegyzéket Japán képviselőjével való előzetes érintkezés nélkül küldi el. Ugy tudják, hogy a jegyzék gondolata az amerikai és angol felfogási jelenti. Pária február 16 (Lapzártakor érkezett) A japán sasivá ./folfflflfWrMw. hogy ultimátumot Intéz a klnal had-erik fővezéréhez, amelyben követeli, hogy 24 órán belül 20 kilométerre vonja vissza csapatait. Ha nem hajlandó erre, ugy a Japánok azonnal megkezdik hadműveleteiket. Tokióban rendkívül Idegességgel várják a klnal fővezér válaszát. Bég nincs döntés a népjóléti minisztérium megszüntetésére A statisztikai munkaterv Budapest, február 16 A képviselőház mai fiiétén harmadszori olvasásban is elfogadta az egyes vármegyék területi változásairól szóló törvényjavaslatot, majd folytatta a miniszterelnöknek az 1931—32. évi statisztikai munkatervről szóló Jelentését. Frühwlrlh Mátyás hangoztatta, hogy a mezőgazdaság szempontjából is miiyen jelentőséggel bírnak a pontos adatok. Malaslcs Qéza kifogásolta, hogy a mezőgazdasági munkásságot kihagyták a munkanélküliségi statisztikából. Kócsán Károly rámulatoit arra, bopy a katolikus egyház a kul-lurálls és szociáls Intézményeknek egész sorát tartja fenn és még nagyobb áldozatokat hoz azóta, mióta a pénz elértéktelenedése következtében az alapítványok megsemmisüllek. Darányi Kálmán miniszterelnökségi államtitkár visszautasította azt a vádat, mintha a miniszterelnökség politikai szempontokat keverne bele a statisztikai adalgyüj- éa napirendi vita az Ozletbérek tésbe. A Ház elfogadta a miniszterelnöki jelentést Az elnök indítványozta, bogy a legközelebbi ülést holnap tartsák a mai napirenddel. Weltner Jakab azt |avasolta, hogy tűzzék napirendre a lak- és üzlelbérek leszállításáról szók) Indítványt, Váry Albert szintén megokolta a lakbérek leszállítását, de szerinte ez nem történhetik meg eriszakos Intézkedésekkel. Kormányintézkedésre van szükség. A háziurak terhelnek csökkentésével együtt. Andaházy-Kasnya Béla arról szólt, hogy a fővárosban különböző eseteket emlegetnek, amelyekben a képviselők meg nem engedhető módon tesznek szert jövedelmekre. A Jobboldal tiltakozott a gyanúsítások ellen és neveket kért. Legközelebbi ülés holnap lesz. Megszüntetik a népjóléti minisztériumot A miniszteri tárcaközi bizottság tegnapi ülésén elhatározták a népjóléti minisztérium végleges megszün- leszáliltáaáról a Házban tetését. A népjóléti minisztérium eddigi munkakörét a következőkép felosztják: a hadirokkant ügyeket a honvédelmi minisztériumba, a közegészségügyi és közjótékonysági ügyeket a belügyminisztériumba, az OTI-t pedig a pénzügyminisztériumba osztják be. Folyósítják a községi tisztviselők esedékes fizetését Vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter ma táviratban közölte az érdekelt vármegyék alispánjaival, hogy a községi tisztviselők esedékes, de még kl nem fizetett illetményeit néhány nap múlva folyósíthatják. Hivatalaim cáfolják a népjóléti feloszlatását (Lapzártakor érkezeti) Illetékes helyen cáfol|ák a népjóléti feloszlatásáról szóló hírt. Kijelentették, bogy bár a kormány valóban foglalkozik a minisztériumok racionalizálási terveivel, azonban eddig egyetlen minisztérium megszűntetése tárgyában nem döntitl. A kalapácsos bünOgy koronatanújának izgalmas vallomása Stslnhsrz régebben Fábián Józseffel Is fajbs akarta magát veretni Kecskemét, február 16 Tegnap, a kalapácsos-gyiUcos bon-perének első napján, Flschl Frigyes vádlott részletesen elmondotta az eset lefolyását. Ma, a tárgyalás második napján, Schtck Margit éa Lőrlncz Józ telné kórházi ápolónők tettek tanúvallomást. Kiss Jáaoa detektlvfelügyelő elmondotta, bogy Sldnherxné azt közölte vele, bogy Flschl nem lehet a lettes, mert Ismerte, már pedig a táraadó az ismeretlen fiatalember volt. Szekeres István lanu azt vallotta, hogy Stelnherz egy kislányt akart magával vinni Budapestről Kecskemétre, de a kislányt nem engedték el, mert beteg volt. Az elnök erre Flschlhez fordult, hogy miként tartja lehetségesnek, hogy Stelnherz egy kislány Jelenlétében akarta magát az ulon agyoHveretnt. Flschl erre ,**t. mondotta, hogy a kislánnyal Stelnherz alibit akart igazolni ét tudla, hogy a kislányt nem engedik el vele. Fábián József nyug. hajótkapitány, a koronatanú elmondotta, hogy évekkel ezelőtt, mint a PhőnJx biztosító dxlet-szerzője Kecskeméten találkozott Slelnherzzel, aki tréfás hangon — mondotta a tanú — de ugy, hogy én komolyan is érthettem- belőle, az iránt kezdett érdeklődni, vájjon kl-flzelné-e az Intézet a balesetbiztosítási összeget, ha például rablótámadás következtében érné a biztosítottat súlyos baleset. Először nem értettem, bogy mit akar, később aztán kerülgetve a témát, odalyukadt kl, hogy kötne velem 10.000 dolláros Mztoaltáat, ha én később fejbekóllnuutám, vagy mát módon olyan helyzetbe hoznám, hogy ő a balesetbiztosítási összeget megkapná. Hozzátette azt is, hogy engem ebben az esetben gazdagon megjutalmazna. Én azonban Ilyen üzletet nem voltam hajlandó kölni és igy tárgyalásunk félbeszakadt. Szike Sándor dr, a Stelnberz-család Jogi képviselője intézett azután kérdést a tanúhoz: — Igaz-e, hogy ön ma reggel felkereste lakásán özvegy Stelnherz Rudolfnál? — Igen — válaszolta Fábián. — Igaz-e, hogy ön kijelentette az özvegynek, hogy a mai tárgyaláson hajlandó volna vallomásának hangját tompítani? , Fábián József Béla általános meg- ZALAI KOZLONV 1932. február 17. Iepetélre Igennel válaszol é« kissé megzavarodva, magyarázólag Így folytatja: — T. L én azért mantem, hogy az özvegytől bocsánatot Jelrjtk. Virányi dr., a csalid másik vé-döje közbeszól: Azért, ugy e, mert utólag irtani fog neki. — Kérem szépen, ugy áll az eset, — mondotta a tanú — hogy aiaÍÉsa-aéamátaai az özvegyé és ne-ken|az esnék Jól, ha 0 a biztosítási Összeget megkaphatná. — Na és végeredményben tom-pHaéta vallomásán ? — kérdezte Virányi ügyvéd — Nsnt tompítottam, késsav mert ugy gondoltam, la^obb leás, ha mindent a valóságnak megfelelöleg mondok el BaUa Qiza azt mondotta, hogy Stainberz nagyon szerette a biztosl-Usokat. A tanukat megesketik. Fábián meg-etketése miatt Szőke dr. semmiségl panaszt Jelent be. Fényi Sándor kecskeméti mozi-tulajdonos elmondotta, hogy Stdn-hsrzzel véletlenül UláOtozott a gyilkosság előestéjén Budapesten sí Abbázia kávéházban. Üzleti ügyekről beszélgettek és egyáltalán Stdnhen nem viselkedett ugy, hogy a hajnali vonaton agyonkalapáltatja magát. Nagy figyelem közepette Szőke dr. ezt kérdezi a tanulói: A gyilkosság előestéjén kereste-e valaki Stelnherzet az Abbázia kávéházban ? Tudom, hogy keresték —.mondja a tanú, — de Slelnhtrz nem tudott trrfH. Kecskemét, február IS (Éjszakai rddiójelentés) A délutáni tárgyaláson befejezték a tanúkihallgatásokat. A bíróság elrendelte beszerezni Flschl elmeállapotára vonatkozólag az Igazságügyi Orvosi Tanács szakvéleményét, valamint annak tisztázását, hogy Flschl ellen meg-ált-e a homoszexualitás vádja. A tárgyalást ezután elnapolta az elnök. Ausztria gazdasági közeledése a szomszéd államokhoz Béna, február la Bmmth ií. szövetségi kancellár ma magához kérette Németország, Anglia, Franciaország ás Olaszország követét, akik előtt rámutatott arra, bogy Ausztriának Mtéilesal renek stszttesl lesere. ezért Ismételten kifejezésre juttatja azoa szándékát, bogy valamennyi szomszéd állammal és mindazokkal az országokkal, amelyek erre hajlandók, tárgyalásokba kíván bocsátkozni a gazdasági közeledés érdekében. Az eddig megtelt kísérletek mindig politikai nehézségeken hlusultak meg, most azonban Ausztriának létszükséglete, hogy ilyen tárgyalások megtörténjenek és pozitív eredményre vezessenek A szövetségi kancellár felkérte a követeket, hogy közlései! hozzák kormányaik tudomására és kérjék fel őket, hogy az osztrák kormány törekvéseit támogassák a legmesszebbmenő módon. Az ezután tartott diplomáciai fogadtatás alkalmával a szövetségi kancellár hasonló értelmű közléseket tett a többi állam megjelent képviselői előtt Is. Három ületék-kluabisl hivatal less Zalában t racionalizálás kormánybiztosának tervel szerint három zalai adtttvatal már Jullus Lén megszűnik Badapeat, február 17 Magyart Zoltán, a racionalizálás kof-iánybtztosa nagyszabása tervet dolgozott Id a kir. adóhivatalok ösz-szevonása, a kezelés egyszerüsllé-sére vonatkozólag. A terveket fokozatosan, évrOI-évre fogja a m. kir. pénzügyminisztérium keresztülvinni a gazdasági helyzetnek megfelelően. Ez év jullus 1-vel megszűnik o balatonfüredi, novai és zalatzenlgtótt kir. adóhivatal és beolvad a tapolcai, keszthelyi és zalaegerszegi adóhivatalokba. A további években megszűnik a keszthelyi, sümegi ét leitnyel adóhivatal ét ettkbeolvadnának a tapolcai, nagykanizsai és zalaegerszegi kir. adóhivatalokba. Ezek az adóhivatalok pedig kerületi kir. adófel-OgyeMeégekká alakulnának át és ugyanekkor megszűnne a zalaeger- szegi kir. pénzűgylgazgatásdg lt ét ennek fogalmazói tisztviselő karát beosztanák a kerületi adófelügyelőségekhez. A kerületi kir. adófelügyelötégek ügybeotziáta is teljesen megváltozna, amennyiben csat adókivetéssel és ezzel kapcsolatos dolgokkal foglalkoznának, mig az illeték kiszabását és kezelését kivennék az újonnan felállítandó kstfllsíl adófelügyelőségek hatásköréből ás a megyében Tapolca, Nagykanizsa és Zalaegerszeg tzéh-heilytl felállítandó Illetékkiszabási hivatalok hatáskörébe utalnák. Így Zalamegyében 3 kerületi adólel Ugy eiöaégát 3 Illetékkiszabási hivatal működne, mig a többi megyékben csak egy, esetleg kettő. Kl(. pénzügyjgazgatóság, mint elsőfokú fellebbviteli hatóság cssk egy lenne az orsiágban. A fbMón fttw nffi ostfoHbttyút tragiho nt diája rtmdőri tegédletiel Gyortan It—apoM a nemezét: 2a nap ét 40 pengi Nagykaslsaa, február is Tegnap este botrányos jelenet Játszódott le a Deák-téren, melynek később a rendőrség központi ügyeletén volt folytatása. Minden bajnak az volt az okozója, hogy Peti János 24 éves napszámos összetalálkozott a Széchenyi-téren a barátnőjével aétátt & Hónával. MM ahogy mondani szokták: meglátni és megszeretni, pillanat mflve volt. Peti Jánossal ls hasonlókép történt Menten nyomába szegődött az előtte haladé két leánynak, akik azonban tudomást sem vetlek róla. Peti János erre más fortélyhoz folyamodott. Egyenesen odalépett S. Ilona mellé éa kl akarta provokálni sz ismetetaáesL Peti János azonban, skit egy kit bor is hevített, nem riadt vissza ettől a tiltakozástól éa továbbra ls olt lábatlankodott aszfelbetyár módjára a lányok körűL Azok végre is azzal fenyegetödztek, hogy rendőrt hívnak Ez annyira felháborította a fiatalem- bert, bog* S. Ilonát el akarta gáncsolni. Mivel a leányt igy tem il-került elbuktatnia, durván, tettleg Inzultálta. A két leány kétségbeesetlen kérte a Deák-téren posztoló rendőr seglt-tégét, skl üldözőbe lt vette a Sugár-ulra menekült ,lovagot". A Fémipari Szakiskola előtt sikerűit is utolérni Peti Jinost, akinek minden haragja ekkor a rendőr ellen fordult A rendőr elő akarta állítani, de Peti kijelentette, hogy rum megy a rendőrségre. Amikor a rendőr galléron akarta ragadni, a fiatalember levetette magit a földre és kijelentette, hogy ót csak eriszakkal vihetik be. Végre elékerült egy másik rendőr ls, ■htfvft segítségévei azután sikerült Petit előállítani a rendörségre. Az essfeltbetyárt másnap reggelig őrizetben tartották, reggel pedig a kihágást rendőrbíró toronklvül fde-löjtégre vonta az utcai botrányért A rendőri büntetőbíróság 20 napi elzárásra 40 pengő pénzbüntetésre ítélte Peti Jánost Elfogató parancsot adtak ki a muravidi erdei dráma főszereplője ellen, akit nemrégen szabadlábra helyeztek Nagykanizsa, február 16 Csak nemrégen emlékeztünk meg arról a bünügyl drámáról, ami ai egétz országban nagy port vert tel. Megszállott területről feljelentért lettek ugy a jugoszláv, mint a magyar bOadgyi hatóságoknál aziránt, hogy a 13 év előtt a muravidi erdőben agyonlőtt Pongrácz Ferenc uradalmi erdőőrt valószínűleg Musztács Iván szerb gazdának a golyója küldte a másvilágra. Muaztács Időközben Muraritkára költözködött és Itt él 10 gyermekével együtt A jugoszláv halóságok 13 év multán Ismételten felvették a nyomozást ebben ai ügyben, amelynek eredményéül három gyanúsítottat, návszerlnt Buján, Wolff és Erdélyi gazdákat, akik megszállolt területen élnek, öriietbe vettek. A magyar hatóságok őrizetbe vették Musztács Ivánt is, skit azonban kétnapi őrizetbevétel után szabadlábrahelyeztek. Most Jött meg a nagykanizsai kir. törvényszékre az Igazságügyml-nlszter értesítése, mely szerint a jugoszláv bünűgyl hatóságok megkeresésére kiadják a jugoszlávoknak a gyanúsított Muszlács Ivánt és Így | Orizetbevétele azonnal foganatosítandó. A nagykanizsai törvényszék erre elfogatő parancsot sdott ki Muntács Iván eltsn, amelynek végrehajtásával egyik zalsi csendőrőrsöt bízták meg. Órák kérdése, hogy Musztács Ivánt behozzák a nagykanizsii törvényszékre és innen átkísérik Murake-reszturra, ahol átadják öt a Jugoszláv csendőröknek, Ezzel az aktussal a magyar bünügyl hatóságok tevékenysége ebben az ügyben befejeződött. A többi a Jugoszláv igazságszolgáltatás dolga. Nem lesz könnyű kibogozni, hogy ml történt 18 év előtt a Hlrsíhler-uratág muravidi erdejében, mert eddig már négyen vannak őrizetben azzal a tulyos gyanúval, hogy szereplői a titokzatos erdei drámának. Musztácsot a jugoszlávok Perlakra viszik, ahol a zomborl Jugoszláv ügyészség kirendeltiég* elé állítják. ............ Kiaztlwly, február 16 (Sajál tudósítónktól) A Keszthelyi Társaskör, a balatoni metropolis repMSSStáu társadalmi egyesülete, vasárnap este taitotta 47. évi rendes Itőzgyü\'ését. Ez a közgyűlés nagy szaskélyi változásokat hozott a társaskor elnökségében. UJ elnök és uj alelnökök" kerültek a Társaskör élére. Berket Ottó premontrei Miga*. gató, eddigi elnök, aki tobb mint kát ávthedea át oly kiválóan vesato a Társaskört, másirányu elfoglaltsága miatt lemondott az elnökségről. — Keszthely urt társadalma azonban sehogyan se akart belenyugodni Berke* Ottó lemondásába t a Társaskör választmánya heteken át mindent elkövetett, bogy Berket Oltót megmsradátra hívja. S az egétz Társaskor csak ugy hajolt meg s kényszer eHtt, mert s távozó elnök továbbra Is mindenben a Társaskor rendeltetésére áll s mert sikerült sz elnöki tiszt vállalásárs Relschl Imre városbírói megnyerni. A közgyeiét nagy-nagy szeretettel ünnepelte Berket Ottót és irányt JshtO és felepetetlen működése elismerésed! a Tártatkör dlszelnökévé választotta. Az ünneplésből bőven kijutott sz uj elnöknek ls. Relschl Imre nagy tetszés mellett Jelölte meg elnöki programja ulját. A kél alelnöki tisztségre Haám Ernő járásbíróság! elnököt és Neogrády Oilbcrt premontrei kanonokot választotta, meg a közgyűlés. A lemondás folytán megüresedett háznagyi tisztségei Volák Oyula ny. Máv. felügyelővel töltötték be. A tisztikar többi tagjai, a páratlan agUilátu iwslts Oyula titkárral az élén, megmaradt A 26 tagu választmányban Keszthely társadalmának vezetői foglalnak helyet A közgyűlést társasvacsora követte, melyen dr. Szekeres Vince tartotta a szokásos Széchenyi emlékbeszédet. — 1838. február 17. Asct mond/áh, hogy as Ipartestület vasárnspl közgytJ-Iteének eredménye előre voll létható, mert a konzervatívok oldalán Schtch-tani litván dr. Iá harcolt, akt már olö-re kihúzta a taggyűlés-pártiak (méreg) logát - Azt mondták, hogy a városi erdőből kitermelt Iának máglyáján a lakoaaág a reménység részvényeit »1-ránja elhamvasztani. — Azt mondják, hogy az OHKE elnöke Igézetet tett az cdetbérlőlnek, hogy ai üzletbéreket a legnagyobb készséggel hallandó leszállítási: a legközelebbi földrengéskor. Ast mondják, hogy Mtss Európa mintájára, Nagykanlxaán Mlatar Nagykanizsát kívánnak választani és erre dr. Hoch Oszkárt Jelölték. — Azt mondják, hogy a nagykanizsai léggyár melegedő-atobát nyit a farsang alatt meg nem hálásodon nagykanizsai agglegények számára — Ast mondják, hogy a nagykanizsaiak kívánságára a polgármester a várost végrehajtókat Mandzsúriába küldte nyaralni. — Alt mondják, hogy a Kéményseprők Szövetsége nat^kanl-ssal dtsztagjalnak díszoklevele mellé kéményseprőjelmest ls log átadni. — Ast mondják, hogy Kiss István szabómester megcáfolta azt a hírt mintha ő aa elöljáróság! tagsásáról lemondott volna. — Asi. mondták, hogy Tibola József a vasárnapi debaolé után mérgében Manrsr Miklós nagykanizsai Ügyvédi Irodájába társult. - Ast mond Ják, hogy a nagykanizsai pénzintézeti tisztviselők bálján a táncot axsal a tangóval kezdték: Nincsen pénzünk, de majd less... -<- Ast mondják, hogy a nagykanizsai QTI vezetője éa ellenőrző orvosa szsnatórlumot nyit az OT1 tagjai részére. — Att mondják, hogy az ipartestület ut vesetőaége vigaszdíjat alapit lemaradt versenyzők és a testületen kfvtll álló atléták számára. — Ast mondják, hogy Vanoay János Igazgató éa dr. Korkay József tanár közös szeraőt estét rendeznek a Városi Zeneiskolában. — Alt mondják, hogy Armuth Náthán bátyánk Magyar Jánoa Igazgatónak alánlatot tett, hogy élethossziglan bérbe akarta venni tőle a mozibérletet — Azt mondják, hogy azok, akik derülni nem tudnak, zöld selyem zsinórt kértek Musztafa Kernéitől e sorok leereastettslsakrostélyu tollforgatójs számára. — Ast mondják... (•) Beszélő azámok Az embert közöny végtelen. A legmegrázóbb, legdrámaibb epizódjai az életnek sem érnek fel a szivünkig, ha az epizód körülményei, szereplőt nincsenek valamilyen kontaktusban velünk. Talán a világraszóló nagy dolgok, egy múttent felfordító szenzáció felráz bennünket rövid Időre, de csak jöjjön közbe a legcsekélyebb, legkisebb olyan esemény, ami énünkkel összefüggő, semmivé zsugorodik, eltörpül egyszeriben az érdeklődésünk. Nem mondom, olvassuk, talán érdeklődéssel ls olvassak a klnal-japán háborúskodás egyre bogozódó szálairól szóló híreket, de ha hírt kapunk arról, hogy távoli hozzátartozóink közül egyiknek hirtelen 39 fokos láza lett és az orvosok még nem tudják ml az oka ennek, milyen semmivé foszlik fgysze-rlben a sok millió ember sorsáról szóló tudósítás. Milyen mindegy lesz, hogy van-e egyáltalán harc még ott messze Idegenbe vagy nincs, mennyivel Izgatottabban várjuk a másnapi levelet, nyilatkoztak-e már a dokto-\'ok, mint az újságot, amibe bizonyára megtaláljuk a háború egy ujabb részletét. Ilyen az ember, hiábaI önző? Ez nem is önzés, nlsz nem a saját személye érdekli e percben, egy másik élet titka tartja Izgalomban, de ez az élet rokonélet az övével, Ismert, tudja kiről van Md, szinte látja maga előtt az ismerős arcot láztól kipirulni, szuny-nyadnl az Ismerős ágyban, látja a környezetet, akik aggódva ha/olnak Jölé, szóval fontosabb ezerszer, mint oz a halom sárga ember, akik bizonyára borzalmasabban vergődnek, szenvednek, de akiket csak képről és leírásról Ismerünk és akik, hiába minden részvét, idegenek, Idegenek. ZALAI KÖZLÖNY — Ez arról jutott eszembe, hogy olvastam egy statisztikát, szárazai és hűvöset, mint minden statisztika arról, hogy ebben a ml hazánkban hányan lettek öngyilkosok a mult évben. Rövid kis hlr volt, alig lehetett észrevenni a nagy lap egyik oldalán, apró betűs kis hlr, olyan nem fontos valami, hogy szinte fáit elolvasni ezt a kis semmi hírt arról, hogy ebben a mult évben hány ezer ember mondott le nemes gesztussal az életről. Mondhatom sokkal többen, mint a dupla Jövedelemmel bírók közül bármelyik dupla Jövedelméről. Sok ezer ember irt bucsu levelet, sok ezer ember vergődött, kínlódott, amíg rászánta magát . . . Egész biztosan van egy nagy csomó olyan Is, aki utolsó percben mégsem — eltépte a gondosan leirt sorokai és — él. Ezek nincsenek benne a statisztikában, nem emelték a Útszámot — Itt maradlak. Akik mégis megtelték — sok ezren — Istenem — Jutott egyiknek, másiknak egy pár Jó Jó a lapokban, a koporsónál és most szám lett belőle, lényegtelen szám a statisztikában, mert nem hiszem, hogy valakinek ls fontos lenne, hogy K. J 1916 Ik halott, öngyilkos lett a mult évben. Ha a felesége, gyerekel, anyja, szerelme tudná, hogv az 1916 os szám annyi, mint X. Y. ur — megsiratná ott olvasás közben. De ki tudja ezt? A statisztika gondoskodik róla, hogy minél rlaegebben, szárazabban dobja be ezeket a számokat a köztudatba kíméletből. 4616 öngyilkos a mult évi 4101-el szemben, emelkedés 515, tulajdonképen csak egy érdekes még valamit, ez a plussz, a többi — mit akarnak, tavaly Is volt annyi I? — Mit tudják azt mit Jelent egyetlen emelkedés egy Ilyen listán ? MII Jelent valaminek vagy valakiknek, akik mindent sírba tettek ezzel a közömbösnek látszó számemelkedéssel? Hát érdekel engem, érdekel téged, hogy 515 vagy 5515 az emelkedés, ha nincs közötte —• hála Istennek — közelállód ? Nem érdekel Nem érdekelhet, mert ml lenne velünk, ha minden megmozdulás bennünk szántana végig ? Ml lenne, ha fá/na a statisztikai kimutatás többi része, ami azt mondja: „a házasságkötések-száma a mult évihez viszonyítva 1347-el apadt," kevesebben mentek férjhez, gondolom derűsen és nem látom a sok-tok otthon felejtett leányt, akik mind Messiásra várnak, a — felszabadítóra! Mert tudjuk, hogy minden ledny rabszolgának tart/a magát a szülői felügyelet alatt és a bizonytalan, Ismeretlen férfitől vár minden jót Vagy az, hogy nagyon kevés gyermek születik az országban ? Van elég éhes száj, —- gondoljuk ridegen, de nem gondolunk arra, ml lesz, ha megint értéke lesz az emberanyagnak? És hogy a mentőket hány esetben vették Igénybe ? Mit érint ez engem ? De fontossá válik egyszeriben, ha ml Is szerepelünk a számok kőzött és eszünkbe jut az a ködös, csúszós éjszaka, amikor ott a kávéház előtt megtántorodtunk és nem tudtunk lábra állni többé. Milyen fontos esemény ez, egyedül érdekes, ahogy elképzeljük a nagy embercsoportot körülöttünk, a sok sajnálkozást, aztán felbúg a mentő szíré nijinak hangja, az orvos, a hordágy, a kórház, a négy heti fekvés. Milyen érdekes hírek Is vannak ebben az újságban, — gondoljuk és átlapozunk két oldalt, megint vissza a napi hírekhez, ahol ez ált: .a mentők 2496 esetben vonultak kl balesethez." Balesel, persze baleset volt az enyém Is, milyen érdekes, Jó lap ezi... Ilyenek vagyunk, emberek I Közönyösek, messzire nézők, érdektelenek. Fogadjunk, senki nem gondolt még arra, hogy 6 is lesz még egyszer egy Ilyen ,adaf a statisztikai rovatban ? Ha előbb nem, amikor a.hahUozások arányának érdekes hullámzásáról számol be, ez a tényleg legérdekesebb élet-rovat. M. ötvOi Mtgde NAPI HÍREK NAPIREND Február 17, snrda Hóm. katolikus: Donát pk. Protestáns: Donát IzrsellU: Adar bő 10 • Városi Mtusunt ás Könyvtár nyitva csütörtökön és vasárosp délelőtt 10-tól 13 óráig. O végy szertári <11*11 szolgálat. I. hő végéig a Merkly-Belus gyógyszertár Városi Szlnbáz. .Ex leleség", világhírű regény Ilimen. - Fényes kiegészítő mflsor. Oöalttrdő nyitva reggal 8 érától asts 6 óráig (béttí, szerda, péntek délután, kedden egéas nap nőknek). Tel. 1-IS. IQAZ UTÓN Kár, ha azánva-sxán a lélek, ha nincs hegye a környéknek, ha a szív csak oda hajlik, ahol alrva-rtva élnek. Ételt adni éheidnek. Italt szomjan epedőnek, az utolsó darab vásznat kár odaadni BZemledőnek. Mindegy a sir merre töd be: kár a könny e csonka földre. Miért a nagy tejlógatáa? Egy barázdád sincs belőle. Mégla Ilyennek kell lenni, lgas uton Igy kell menni: Se klsebbetTse nagyobbat Így tohet üsalt Msk-lsnotnl- Zímbory Leje* — Wlasslcs Tibor emlékezete, A Balatoni Társaság országos Irodalmi és tudományos egyesület néhai elnökének, báró Wlassks Tibornak emlékezetére február 19 én nagyszabású Balalonl-est-tt rendes Budapesten. A gazdag, művészi értékfl műsoron csupa balatoni Irodalom és zene szerepel, részint a szerzők előadásában, részint az Operaház több tagjának és neves előadóművészek interpretálásában. A zalai Balaton-vidéket Barbarlts Lajos, a .Zalai Közlöny\' felelős szerkesztője fogja képviselni. — A kongregációk I. böjti estje szorongásig megtöltötte közönséggel a plébánia fehértermét. Ott voltak igen nagy számban az Úrasszonyok Mária Kongregációjának tagjai és a rendező Urteányok Mária Kongregációjának gárdája, azonkivfll sok vendég. A programot lelkes ováció közben P. Molnár Arkangyal, az uj plébános nyitotta meg, rámulatva lendületes szavakban a böjti eslék értelmére és céljára. Dr. Kerkal József kegyesrendi tanár magával ragadó szónoki hévvel, a meggyőződés szárnyaló lelkesedésével tartotta meg előadását Isten létezéséről. Barbarlts Lajos, a Zalai Közlöny felelős szerkesztője saját költeményeiből adott elő néhányai. - A megüresedett kórházi alorvosl állás. Megírtuk, hogy dr. Gébtr Ödön kórházi alorvos lemon- dott állásáról. A város polgármesteri hivatala a lemondást felterjesztette a vármegye alispánjához, egyben felhatalmazást kért arra, hogy az alorvosl állásra a pályázatot kiirhuaa. — Egyházmegyei zarándoklat Tihanyba. Magyarász Ferenc dr. bakonykoppányi plébános mozgalmat indított, hogy az Idén a veszprémi egyházmegyéből nagy zarándoklatot vezessenek Tihanyba. A zarándoklatot augusztusban tartanák meg és azon az egyházmegye minden vidéke résztvenne. • - Dr. Radványl László elő adása. A Nagykanizsai Füszetrkeies-kedök Egyesülete rendelésében március elsején dr. Radványl LUM szerkesztő, kir. kormánytanácsos a városház* nagytermében rendkívül érdekes felolvasást tart .MUtép szerezhetünk hitelt?" dmen. Az előadásra előre is felhívjuk a közönség különös figyelmét. Zalaegerszeg szerencsé* megegyezése Áramellátása dolgában Szombathely, február 1« A Vasvármegyei Villamossági Rt. megállapodást kötött Zalaegerszeg városával, amely szerint a város 1,450.000 pengős tartozását 18 év helyett 37 év alatt fizetheti vissza. A városnak erre megvan a fedezete. A Vasvármegyei Villamossági Rt. ezzel kapcsolatban az áram egységárát Is leszállította és ennek folytán a városnak évi 10 ezer pengővel több jövedelme lesz. A város kikötötte, hogy a Vasvármegyei záros határidőn belül köteles saját költségén Zalaegerszeg, Sümeg, Aszóló vonalon távolsági vezetéket építeni, amelynek segítségével a város energiaellátását két oldalról ls biztosítják. Clllan Harvey elbűvölő bája Wllly FrliacQ sugárzó ifjúsága £11 Dagover csábos szépsége és Conraői Velőit diplomata eleganciája viszik diadalra a Ilii a kom Jegyek már válthatók I EmléResetetö Pebr, IS. KTE UkmUI^. , p0|tiH Iratai Hl I Fabr. ti. UcSttl Mk (Sutinyi OffU) ■ vlra-kásátt S Jetkor. rinAmMtt klnbnatba a PnualOaa r*br."tiífUrlti nyok MWt Kotimfátttláaak Mjtt aatj. > MWsmatxa I ónkor. Kire. I. Urttáajrok Mlrta Ko«r*«<eUjáaak b«)U ott], t fthfefennbaa t útikor. Mán. S-S. LatktfyllMrtlt hStfzck uáaán , MU,-ulétbiibtn Márc. 7. vtZJ 8. Htijrt B Kittloöbtn Ml a óriW Márc. S UrtUnyok MArU Ko°aT«ficl4|áaik H|U Mtj* a ltb*rttr»tnb.a S ó/tkot. Márc. 15. UrtolDyok Márta koDgr.zfctfi|áMk kaf* Mtj. a íikíiUrtmtun S ónkor. A hajat kallásaaMaá, csillogó ttnytvá, SS oadoláctdt tautóssbbá varáasolja a f „HOalBWABU" LOCKElf SHAIP00N Kapható minden lobb Bzlelbta iAJLM KÖZLÖNY 1982. február 17. NGYEN " I . kapja a Zalai Közlönyt jövő hó elsejéig, •.most előflzfet. Tüzesetek Zalában Zalaegerszeg, február IS Héttőre virradóra kigyulladt Száraz Jinos Tilnpatakl gazdálkodó istállója. A tflz rövidesen átcsapott a pajtára ts, amelyben takarmány és gazdasági eszközök voltak, öt község tűzoltósága vetett gátat a tüz továbbterjedésének. A kár 5000 pengő, amely biztosítás révén részben megtérül. A zalaióvói csendőrség gysnuja szerint gondatlanság esete forog lenn. Ugyancsak tüz pusztított Zala-balápon is, ahol a szőlőhegyen kigyulladt és porig leégett özv. Szab* Imréné igkóháza. A nyomozás adatai szerint\' gondatlanságból keletkezeti a tüz. _ — N. Saabó Oyula előadása a Balatonról. N, Szabó Oyulát már nem kell bemutatni Nagykanizsán. Évek sora óta Ismerik Itt az ő nagy Balaton* imádatát, széleskörű balne-ologiak «sotogtai, etnográfiai tudását és tudja mtedeaU aat is, bogy müyen iázaáhatatlanul apostolkodik a magyar leager ügyében egész Dunántulon. Tegnapi kanizssi előadása a Városi Színházban volt, kiterjedt a< Balaton sok, egy előadás keretében alig elférő vonatkozására, tiJWdrsJzi, fBIdtanl, történelmi ne-vezeteaeágetre, emlékeire, szépségeire. Az előadás után vettet* képekben mutstts be a Balatont és vidékének MiKHését másfél évszázaddal ezelöttől — A letenyel autóbusz három napi szünetelés Után, ami alatt sikerült a befujt utakat szabaddá lenni, járatait a szokott menetsendszerinti pontossággal újból megindította. — Vödör zuhant a kútásó lejére. Súlyos szerencsétlenség történt Vörös János tapolcai lakos raposksi szőlőjében. A tulajdonos fia, VBrös Lajos többed magával kutat ásott A fiatalember lenn dolgozott a már 12 méternyi mélységben, amikor a kővel megrakott vödör kötele elszakadt és a vödör Vörösre zuhant. A szerencsétlen embert sutyos állapotban beszállították a tapolcai kórházba iltgSjabb Schütznél. Gyapjú georgette ruhák a bb fazonokban már 45\'- P-től Japán kereskedő nyilatkozik • kanizsai állomáson az otthoni forró helyzetről Nagykanizsa, február 16 Tegnap este a Budapestről érkező gyorsvonatul egy japán kereskedő Is Kanizsára érkezeti, hogy nyomban tovfbbutazzék\'Olaazorazágba. A japán kereskedő, aki Berlinből jőlt, elmondotta aámstfll, hogy Tokióban van flzieáeés most eufőpel tanulmányúton van Érdekes, jellegzetes Us japán figura: sovány, Izmos test, oly. n kicsi lábak, hogy a leghlubb nő is megirigyelhetné, vöröses szem-golyók és állsndóan mosolygó arc. Megkérdezték tőle, bogy miért nem utazik visszs a hazájába, mire ravasz mosollyal megjegyezte: olt moit nagyon forró a talaj, sokkal jobban érzi magát a biztonságos Európában. — Az NTE táncestélye. Folyó hó 30-án este fél 9 ótai kezdettel tartja az NTE a Polgári Egyletben a szezon ulolsó táncestélyét. A rendezőgárda serényen munkálkodik az est sikere érdekében, mely az előjelekből Ítélve hangulat tekintetében felülmúlja az eddig rendezett jól ^lkerült NTE táncestélyeket. — A Fűszer-kereskedők Klubavatása a Pannóniában. A Nagykanizsai Füszerkereskedők agilis elnökségének munkája, mint nyitott könyv lekszik a város kösönsége előtt Főleg Frtedentha! Lázító elnök végez megbecsülhetetlen munkásságot Nea Pál titkárral egyetemben. Az sgytsairtnsk eddig nem volt ■agleidAis alkalmas helyisége. Most sikerült a Pannónia-szállodában erre tettért tenni. Ezentúl a Pannoniában jönnek össze komoly munkára a nagykanizsai füszerkereskedők. Vasárnap délután 5 órakor lesz a klubavatás megfelelő keretben. Az elnökség felkéri ezúton az egyesület tagjait, hogy erre az ünnepélyes aMlomra kedves családtagjaikkal együtt minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. « Ctoth és selyem brokát pap lanokban a legszebb választékot találhatja nálunk SchStz áruház. — A kórházi kápolnára .Egy névnapi társaság\' 32 P 50 f.-t adományozott. A nemes adomány minden dicséretnél szebben beszél. Bár ebben a mai hétszükesztendőben is mulatozók minél számosabban éreznék meg ennek a példának Intését és követnék azt magasztosabb célok érdekében. — Ajándék-szőnyeget ad étidén előfizetőinek a TündiruJJak Magyar Kézimunka Újság. Mindenki, aki a folyóirat 1932. évfolyamára P 14.W-el előfizet (Budapest, IV., Szervitatér 3.) a gazdag tartalmú havi folyóiraton kívül már most megkapja a kelim-szőnyeg sjándékot. A 70X100 cm. alapmérettt Szudán szőnyeghez (kontúrozva és megkezdve) ingyen kapja a .Futár" védjegyű Szudán gyapjút ls, mely a teljes minta U-hlmzéséhez elegendő. — A vidéki kereskedők részére megkönnyítették a textiláruk beszerzését Ooldbeiger Sám. F. és Fia R. T. Magyarország legjelentó sebb textilárugyára, melynek gyártmányai elismerten a legiobb minőségűek és mindenütt közkedveltségnek örvendenek, eredeti gyári lerakató! adott SchOtz Áruháznak, a Dunántul legnagyobb éa legjobban bevezetett céjgének. Schütz áruház működési köre Zala, Vas és Somogy megyékre terjed ki, Zalaegerszeg es Nagykanizsa székhellyel. A vidéki kereskedők részére ez óriási előnyt Jelent, mert nem kénytelenek költséges és fáradságos utazást vállalni a fővárosba és Schűtzéknél a Oold-berger gyár összes cikkeit, eredeti gyári árakon beszerezhetik. — Kinek kell kutya ? ölhóna-pos magyar juhászkutya és négyéves patkányfogó csak az ápolási költségek megtérítése ellenében az állatvédő egyesület ápolónőjétől átvehető. Cim: Magyar-utca 8., Városi Jolánnál. — A nlsul MISI Európa választás minden pompájával, érdekességével éa jzftaligaaságával elevenedik mai|a&dn- báxl Bet most _ .___.. , A Színházt Bet Nizzába küldött munkatársai Angelo mesterrel as élükön bravúros munkát végestek. Természetesen a megválasztott u] Kiss Európa - Misa Dánia első Interjúját a Színházi Életnek adta. A magyar klkSIdOtt Lampel loa sikereiről külön cikk és sok kép számol be. Inoze Sándor heUlapláBak es az uj száma ujabb részletes tájékoztatást ad as országos brldge versenyről. WelngartnerFétlx, a világhírt68 éves dirigensnek 28 éves (elesége arról nyllstkosfk: szerethet-e egy fiatal nő egy öreg embert? Lengye^jáenyhért a klnal válságról Irt Rengeteg érdekes elkk száz ís száz mélynyomása kép teszt a szokottnál is változatosabbá a Színházi Elet Mlss Európa albumát — A kenyérárak elleaöezése. Ismeretes, hogy a kereskedelmi miniszter utasította az alispánokat a kenyérárak alakulásának ellenőrzésére és a szükséges Intézkedések megtételére. Mint értesülünk, BSdy Zoltán alispán s rendelet alapján állandóan figyelemmel kíséri az árak alakulását, de Zalamegyében eddig nem Volt szükség hatósági beavatkozásra. . RÁDIÓ-MŰSOR Február 17 (szerda) Budapest 9.18 Az I. hoovWgystogezred twwiksráink hangversenye. 9.K Hite*. 11.10 NemsstkOsl vUjelzósaolfálat. 12.00 Déli harangszó. 1109 Cigányzene. 12.25 Hírek. 1SÖ0 Időjelzés, 1445 Hitek. 1530 Mone tantolyam. IOjOO .Dtvatesevegéa\'. E. 18.45 Időjelzés. 17.00 E 17.35 Hangv. 19X0 Olasz nyelvoktatás. 19.30 E. 30.00 Ggjrelvonáaoaok a Stúdióból Utána kb. írao Időjelzés, tdójárásjelentés. Majd d-gánysene. Bées 11.30 Négyes. 1140 Is 13.10 Q. IS 30 Camtlo : C-dur azooáts. 17.00 Zeae-ksrl hangverseny. 19 40 Dal- és ártsest 20.15 Ooethe: Pandora dmü müve. 51.50 Zenekart hangverseny. 23.00 Parasztbál a Wlmbcrg erőéi. Brit orazágos másnr 16.30 Zeas-kari bangveraeny. 17.45 Orgooajáték. 18.15 Zenés gyermekén. 1900 Hangv. 19.30 Vosósaénts. 21.15 Salait, hangv 23.45 Zeaekarl hangveracny. Prága 11.00 O. 12.00 áa 1230 Hangv. 15.30 Ualeat. 18.00 O. 15.25 és 1930 Hangv. 2000 A caeh filharmónlkusok hang- versenye. ZJ 00 éa 23.80 Hangv. 17.30 Ének 17.45 ZtMkari han«- Rón vetsenv. 18 15 és 19.10 Hangv. 20.00 O. 20.30 Hangv. 21 00 Opera a Varsó 1SJ0 Gramofon. 17.35 Zenekari hangverseny. 18.ÍO Hangv. 19.8S O 3000 Zenekari hangverseny. 30.19 Ukrán nép-dalok(kar) 2115 Hcgedtljáték. 22.30Hangv. 23.00 Zenekari hangverseny. 80 fillérért az Erzsébet-tét 3. oáai alatti * fagáat ebédelhet Moínár-Étkezdáben. SPORTÉLET - Néhány azó a vitorlázó repülésről A szégyenletes trianoni béke megakadályozta a magyar motoros repülés fejlődéséi Magyarországnak még a levegője sem szabad. A trianoni béke megakadályozhatta a motoros repülésünket, de ne dl Szabott korlátokat a vitorlázó repülésnek. Hs a még gyermekcipőben járó vitorlázó repülést összehssoaHtjuk s motoros repülők megfelelő eredményeivel, azt látjuk, hogy a vitorlázó repülés összehasonlíthatatlanul nagyobb eredményeket árt el, mint a motoros., Lehetséges-e, hogy az Idők folyamán a vitorlázó gépek elérjék a motoros gépek teljesítményét? Igen, mert hisz már most is kőzd jár némely vitorlázó gép a motoros gégék átlagos tetjesitményéhez. Persze, most nem szabad mindjárt rekordokat nézni, mert az bizony még nem sikerült, hogy vitorlázóval repülték volna át as Óceánt, de még a Mont Everestet sem. A vitorlázó repülők esetleges gazdasági, keteskedelml jelentőségét sem lehet elhanyagolni. Valamikor a repülőgépek hordereje is igen csekély volt s magát a motort és a vezetőt is alig bírták a levegőbe emelni. Most már sok személyre és nagy súlyra berendezett repülőgépek vannak forgalomban. Ugyanígy vagynnk a vitorlázó repülőgépekkel. Ma még csak egy személy ülhet bele, de tiz év múlva talán a forgalom leg-hanmáttabb eszköze fesz. Ebhez minden feltétel megvan. Előállítása olcsó, üzemanyagot nem kíván s gyorsabb, mint a vonat vagy autó. Sajnos, amig Nagykanizsa keresztül tudja vinni, de csak amig elhatározza a repülőtér felállítását, sok Idő telik el. Én azonban azt mondom, hogy ne vesztegessük az időt addig is, hanem ismerjük meg a vitorlázó repülés elméletét, miként ke* gépeket szerkeszteni s egy vezető útmutatásai szerint épttsük grteg gépeinket, bogy akkorra, mikor s telep készen áll, az első felszállásokat is megkezdhessük. Nagykanizsának erre a célra igen megfelelő helyei vannak. Vidéken vitorlázó telepünk, sz eddigi egyetlenen kivül, nincsen. S most azt kérdem, miért ne lenne Kanizsa az nttürő? Nagyon kérem tisztelt olvasóimat, támogassák a .Splró\' által felvetett tervet. Indítsuk meg a mozgalmat a nagykanizsai vitorlázó-telep létesítése érdekében. r. n ldö|árás A nagykaatssal ontsafolátUt maa figyelő Jelentássk t Kedden a Mmtntk-W: Reggel 7 órakor —7-2, délután 1 énkor -fl-S, este 9 órakor -1-5. PtlMtH ■ Reggel borult, délben és este telbós ágboltoaaf. StíUrény: Reggel dálnjngat, délbea h este északnyugati aséL (Étuakai rddMManááaJ a Matsaralé tlal Intáaat lalaaali aata 10 ára-^ar i Qlvadéapaiet fötá aaalkaSt ktaat* atékaswássk várkaták ZMoM zárlat Pária 30-19, London 17Í7L1, Ncwvork 5llH7\'/j, Krűsael 71-50, Milano 26 571/" Madrid 40\'25, Amaterdam 207 15, Berlin 121-tiO, Wien---, Szófia 3-71, Práva 19-16, Varsó 5745, Bud«pe,i _K Belgrád 905, Bukarest 3-06. Temézytőzzile Boa tlezav. 77-«s 12 30-12 90, 78-aa 12« 13-06, 79-es 1260—13-20, 80-as 12-70-1330, dunánt. 77-ea 1160-11-75, 7S-aa 11\'75—I1*90l 79-ea 11-90—12-05 80-as 12-00-1*15, rozs 13-30-I3-4Ü. lak.\' árpa 16-as-IWOi zab 20-85-21-10? ten-(art 14-40—14-00, korpa 1210—(2-20. A HemzeH luk áérizz-árfolyaaial VALUTÁK ol f. 19 50-19 90 afr. 7960-80 20 16-94-1704 Dánk. 108-30-109*30 Dinár 10-10-10-18 Dollár 570-50-573-50 Pnncl.f. 22-45-22-65 Hoil- »100-232-40 Zloty 53 95-6445 Lei 3-48-3 54 Lsva 4-OM18 Un 295®a80 Márka 135 45*13(129 Norvég 106-70-107-70 Pssela —•--•— Schlll ---\'— Svájcif. IKm-lll-40 Svéd k. 11000-111*00 DEVIZÁK Amat. 231-20-232-40 Belgrád 1014-10-20 Berlin 135\'55-I36\'25 Brllaael 79-70-80-20 Bukarest 3-43-3-47 Kopenh.108-50-109 30 London 1970-1990 Madrid — --*- Milano 29*60-29-80 Newy. 571-00-574-00 Oszló 106-90-107-70 PáSs 23 25-22-04 Prága 16-94-17-02 Szólta 4*09-4*17 Stockh.110-20-111-00 Varsó 64-06-64*48 Wien -*-- Zürich 110-80-111-40 Wien desring árfolyama: 80 454. Pelbajtáa 134. eladatlan 342 - Elsőrendű 0-90-082, szedett 090-092, szedett közép 0*82-086. könnyű 0-78-0*80, 1-aO rendű öreg 0*82 0*84, lt od rendű öreg 0-74-0-78; angol süldő 0*82-OÍ90, szalonna nagyban 1-09—110, zalr 1-25-130, hus 100-1*30, tílseriéa 110—1-24. Klaája: DálxaUl Hyaaáa át Ufklaéá Tállalit, lúvkaalztáa. Felelős kiadó: Zalai Károly, khmhi t.l.fon ■ Nagykaatzaa 78. n. Ha ssappanf ndsdral, e képre gonHolfon : Mosdanál Árban olcsói APRÓHIRDETÉSEK > 10 „Ml H srisr. IWa MáMt ut m, S *ll*r. Vmto- k Smi)—sW >>Mf a* pIMr, »k4a« MU1 at dl|« a «ZL SunUo ti pWÉkM 10 uMt tt fltar. ataáaa tovibU tii 4Ha t fntér. Clmii I Mlft*M «M-i.,iM> HiOkkil U4 ut Ul »lul "í-KUt*. AlttH »M»m W+ 1 (Bt) pmmga Bua^u mtmt <t r«loal«ffu kfayvalU udald«d, ntOrm flflmM***. Caengery-ut 27/a. számú kétemeletes házban öt-, néoy- és háromszobás parket-lát lakás, IQrdoszoba, cselédszoba és elő-siobival zssájaa l-ra klstl, Bővebbet s házmesternél. 772 Jobb háztartásbeli alkalsssuattat közvetítek. Oxv. Poazovecz F.-ní, Kölcsey-atra 9. sa. 742 Láziló herceg utca 11. sz. ház te Bsgotsl-sor 51. sz házhely. 22 UlsisUa ulcsl lakáa májas 1-éfe klsdó. Línárl börkereskedés. 773 Csinosan bútorozott kálSabaJárata utcai szobi azonnal kiadó. Széchenyi tért trafik. 763 Jól jövedelmeié ház, aloaáa eladó. Bővebbel: Telekl-ut 61. 813 Szelektált príma ••Márpa, klSíbb-nsgyobb mennyiségben kapható, ugyanott ■stlzab és taisqarl Is Lauttg Nla, Magyar utcs 126. Teleion 223. M8 Elaáá Eötvös-tér IS azámu bál, több mlat egy hold gyümölcsös és konyhakert-nsjty kltnkeres udvarral. lel, igen raktár, va|y műhelyhelylaéggel éa nagy egy 3 1 szobás szobás, kii 2 szobás és négy lakással. MluUa as laoilano* Itt* ház vsn, minden klllöu kölfcá* nílrtt kétfelé ossIható éa Igy katlen Is megvehet*.*, Tőke befektelésnek a Uajobb alkalom, mazttlsz-táa több, mint l2Mot )6vedclmes.;Mreb; Irodája, 2. szán ood, auni. s«sv oi lorcacinkwnno-Aosét loaaáo InvatlartComlml Ijs. NagykaoSsán. Horthy MMEjaMU PogánywáH f«Jbor*lm árusítását megkezdtem, llterenldnt « 20 éa 30 filttrért. Legkisebb tétel 3 25 It Megrendeléare házhoz küldöm. Taqeaea Jókarban lavő Nstaf Utsák Bár, a lg hsainál!, betegség miatt elsdé. eulach Simon, Klnlzsl-u. 8. 749 retéf\'menet! oÍ5ó árban •lzMlií\'%\'*- llzeti bízottunk Sazaez»utca 3. ■Ikaa Nagykanizsa, 86 Háromszobás utcai lakáa Oaasta inal-olcsóa kiadó. lékhelylaégekkel május 1 re Bővebbet Magyar-utca 39. KlwAlé hwIwkA ZSOLDOS QVULA ótAs, turrntiz ás UnznászMtL rö-UT 14. BIZTOSÍTÓ PALOTA Orvosi receptek elkáasftés*. 4-41 Szakszerű Javítások. Utcai aaáp 3- Csengery-at 57. alatt kiadó S"J Oyár-utca 28. szám l lakás május l-m Vadé. 3, 4 szobás komfort**, aioaktrOl I, 2 szobás lakások májusra, vagy azonsaira kiadók. Erzsébet-tér 2. 820 Mindazon Jóbarátainknzk é# Ismerőseinknek, kik felejthetett len Jó édesanyánk Bzv. Parlaky Lajosaá ssSL Alázz Amaa emetésén megjelenni \' "-és unkát enybitenl ___ fogadják ezúton ^hOMnetünket. ^ \' A gyáazo Nagykanizsán Eötvöfttér 2 szám •lattt míg 23 évig adómén** vagy etajer^ém^cSíMe 1 ékkel, a\'á^TtaMn^d teleit^? vaoj esetleg az egész házat aügust- tustól bérbe adom. A ház jflvcdelme mérsékelt lakbérek mellett legalább évi S600 pengd. SZEGŐ MÓR NagykaatMl, Efltvöa-tér % Asztali- és fajborol i 60 lltesoaklot •• B1I. kapható Dr. UCBTSCmT kerkemksáát, Caengsry-srt II. Raktárleépités miatt nagy tétel férfiszövetet árusítok li rendkívül olcsó áron. Egy teljes öltönyre valö 3 méter, már 20 pengőért kapható. Női és férfi ruha- és kabátszévetofar a legolcsóbbtól a legfinomabbig, a legutolsó divat szerinti színekben vételkényszer nélkül megtekinthetők. KIRSCHNER MÓR dívaUpuhéxában. Tekintse meg a kirakataimban feltüntétett olcsó árakat 1932. februAr 17._____ZALAI K0ZL0NY ZALAI KÖZLÖNY 1982. február 17. Mielőtt siándákosik venni, tekintse mag dúsan (elszerelt raktárunkat. Minden igényeknek megtelelő Hálók, ebédlők, uriszobák, szalonberendezések Konyhák, előszoba-berendezések és mindenféle kárpitos-árukban Nagy választék. Olcsó árak. Kedvező fizetési feltételek. KOPSTEIN BÚTORÁRUHÁZAK Nagykanizsa, Horthy Miklós-ut 4. Sopron Szombathely vigyázzon egészségére és igyék mely hólyag, vese és gyomorbán talmaknál kitűnő hatású. Isskaté aiaisa Itasarlslalkfs. ffraktár: wuaz HÓR, NafykuliM iurür-XM M T.i.r.. sia. Üzleti és kis beiró könyvek. Imakönyvek, ifjúsági és szépirodalmi müvek. Hurok és hangszer alkatrészek. Mindennemű papíráru kapható: ITJ. WAJDtTS jOZSEF UTÓDA OFEHBECK VILIOS kl.yv, |Mptr 4. tniiUHtauMMIli O.ák-lór I. SalnOdMl tlel legújabb lUzetai kaphatók. Nem tudja, milyen rádiói vegyen? Forduljon bizalommal Quittner villamoa-és rádiószaküzletéhez / A legönzetleneb-bül azt a készülékel fogja kiszolgálni, mely az ön igényeinek és erszényének legjobban megfelel I Quittner minden jó gyártmányt tart, nem terakata, vagy képviselete egyik gyárnak sem. Gondosan szereli antennáját is villamos vezetékét. Quittner nél igénybeveheti az összes gyári cwrt- és rtexUt-kedvezményeket. nemcsak rádiókban talál nagy választékot Qoittner-né/, de minden más villamossági cikkekben is. Qntttner a legrégibb villamos magánvállalkozó Nagykanizsán. Gondos, szolid és olcsó ( Quittner villamos- és rádiószaküzlete Csengery-ut 1. Telefon 3-94. Központi VILLATELKEK 60 havi rés/leire Balatonfenyvesen (Máriatelep) Közvetlen a pályaudvar előtt. Klimatikus fenyves levegő I Bársonyos homokslrand 1 Érdeklődni: Szabó Antal sport üzletében SagykaniiMlak találkozóhely* az István király Szálloda Budapeat, VI. Podmanloxky-utoa 8. Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202—48, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg víz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly). 72. évfolyam 39 izém Nagykanizsa 1982. február 18, csütörtök Ara 14 Mtér ZALAI KÖZLÖNY i„rte«itSrfí és kiadóhivatal: Póut 5. Mám. Keszthelyi nókkiidóhlvatal: Kosauth-utta 37. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: BarbarlU Lajos Hóllzetésl ára: egy bóra a pengd SO Iliiéi. Sierkeaitóeégl és kiadóhivatal! teletöm 78: si A japánok sangball offenzívája a világháború légitámadásainak borzalmait Is felfll fogja mulnl A japánok ujabb gráqátesőt zúdítottak a sangbal-l nemzetközi telepre Sanghai, tebruár 17 Az Indopidfique Jelenti Tokióból : A japán hadügyminiszter a sajtó képviselői előtt kijelentette, hogy szükség esetén Japán ujabb csapat-megerőstléseket küld Sanghalba. (lent, február 17 Az a jegyzék, amelyet a Népszövetség 12-es bizottsága tegnap nyújtott át Japánnak,, többek között kijelenti, hogy a bizottság mélyen fájlalja, hogy Japán kormánya nem talál olyan módszert, amelynek segít-, légével békésen rendezhetné az ügyet a Népszövetség alapokmányának keretén belül. A jegyzék reméli, hogy Japán Igazolja azt a bizalmat, amelyét a hatalmak iránta mutatnak. - -— . . . - i. a ■ 11 ■\' * n iniuuiseg sozit, nogy -H£nsfj 45 gránát esett a nemzetközt területre. 4 ember meghalt, 14 megsebesült. Híre jár. hogy a japánok katonai hadműveleteiket a hit vígéig felfüggesztik. London, február 17 (Éjszakai rádiójelenlés) Az Ássa-claled Press szerint a japánok Sang-halnál száznál több repülőgépei vontak Össze és igy, az esetleges légi offenzíva felülmúlná a világháborúban lezajlód légitámadások borzalmait is. Azt hiszik, hogy Japán egy hétre felfüggesztette a hadműveleteket. A japán kormány ultimátumát 24 órán belül átnyújtják i sangball kinal etőd parancsnokának. A japán aUtmátam a kinal erődüh lebontáoát követeli ........ Genf, február 17 lÉluakal flmB la. pán kOrökból származó hírek szerint a kinai japán kövei Sanghaiban tárgyalásokat folytatott Anglia, Franciaország, Amerika és Olaszország követeivel. A kövelek kijelentették, hogy nem a japán—klnal egyezkedés érdekében jöttek Sanghalba. Ezen. magatartásról a japán kOvet nyomban jelentést telt Uyeda tábornoknak és Nomara tengernagynak. Uyeda tábornok a>Ovetkezó tartalmú ultlnpáluinot Intézte a kinai ciapalok főparancsnokához: A kinal sereg vonuljon azonnal vissza Sangbaltól 20 kilométerre, ezenkívül azonnal kezdjék meg a Sanghal körüli kinal erfidök lebontását. Ezen feltételek teljesítése esetén a japán csspatok azonnal visszavonulnak régi állásaikba. A francia kölcsön, kisipari hitelek, benzlndrágltás, jegyzői illetmények: sorozatos hterpefláolók pergőtüzében Varga államtitkár: Ha a városok több jövedelmet kívánnak, ugy pótadóhoz kell folyamodniuk — A községi alkalmazottak rövidesen megkapják esedékes fizetésüket Andaháxy ■ulyota BgwxefArhstotlairaégi w*dja Budapest, február 17 A képviselőházban napirend előtt Járvfssl QAbor a széndrágfilás enyhítésére kéri Intézkedéseket. A napirenden megkezdték a társadalombiztosítási bíráskodás reformjáról szóló törvényjavaslat tárgyalását. — Propper Sándor a javaslat ellen foglalt áll st és megindokolta kisebbségi véleményét. Andaházt Kasnya Béli visszautasította azt a felfogást tegnapi beszédére, hogy amikor aköz-erkOlcsrOl tett említést, olyan dolgokat állított, amelyekel bizonyítani nem lud és igy csak gyanusiloft Ma konkrét dolgot hoz a Ház elé: — A Magyar Bankegyesület nevü részvénytársaság sorsjegyetárusltás-sal,foglalkozott, de azabá|ytalan>á-gokat követett et és ezért a sorsjegykontingensét a Pénzintézeti Központ megvonta a banktól. A bank Rublnek Istvánt kérle fel ügyének védelmére és norsjcgykqntlngensél másodszori megvonása ulán is visszakapta 15000 pengó ügyvédi honorárium kikötésivei. Rublnek Istvánnak a céghez Irotl kézírásos levelét leleszi a Ház asztalára, Rublnek István kijelenti, hogy semmi titokzatosságra nincs szükség. Az ügyet, mint ügyvéd azért vállalta, mert Információja szerint nagy méltánytalanság történt. Itt nem jog-adományozásról, hanem meglévő jog védelméről, szigorúan ügyvédi ténykedésről volt szó. A baloldal nagy zaja közben fejezte be beszédét Rublnek István. Hegymegl-Kiss Pál az előadott eset aiapjan Oaszeférhelellenaégi bejelentést tett Rubinek István ellen. Az interpellációknál Téglássy Béla megnyugtató nyilatkozatot kért, hogy a népjóléll minisztériumot nincs szándékában a kormánynak megszüntetni. Rakovszky Tibor a közigazgatási gyakorlati vizsga ügyében kiadóit intézkedés visszavonását kérte. Kertész Miklós a mull\' nyári bankzárlatlal és a Hitelbank akkori fizetési nehézségeivel összefürgö ügyekben intézett Interpellációt a kormányhoz. Mint mondotlp, a Hitelbank nehézségei miatt volt kénytelen a magyar kormány kőlcsOnért fordulni Franciaországhoz. RufebMk István •lton Flandirf francia pénzügyminiszter beszédéből derült kl, hogy. a magyar kormány ugy vetette fel a kérdési a francia kormány előtt, hogy ha Franciaország nem dönt kedvezően a kölcsön ügyében, be kell zárni a Magyar Általános Hitelbank pénztárait. Kérdi, kik felelősek személy szerint, hogy az ország legnagyobb bankjának llquidálását veszélyeztették és hogy olyan állapotok állottak elő, hogy a magyar kormánynak a francia kormányhoz kellett fordulnia kölcsönért ? Temesvárt Imre beterjesztette ezután az ipartestületekről és az ipartestületek országos központjáról szóló tőrvény javaslatot, amelynek tárgyalására kimondották a sürgősséget. Mülter Antalnak a kisipari hitelek folyósítása tárgyában intézett interpellációjára Varga Imié államtitkár válaszolva rámutatott arra, hogy az állam nagyobb összeggel, 12 millió pengővel sietett a kisiparosok segítségére, A más helyekről is folyós! tott hitelekkel együtt 16 és fél millió pengó állott kisipar) hitelek rendelkezésére. A pénzügyminiszter tárgyalásokat Indított, hogy a még hátralevő összegeket ls folyósítsák. Szeder Ferenc szerint s földreform végrehajtási során sokan eljárási költség elóleget fizettek, földet azonban nem kaptak és pénzüket sem tudják visszakapni. Purgtyy Emil! földművelésügyi miniszter kijelentette, hogy ezeket <u előlegeket az Igényjogosultak visszakapják Szeder Ferenc ezután azzal vádolta a postát, hogy politikai szolgálatokat teljesít. Szilágyi Lajos a motorszesz, a benzin és olajok drágítását tette szóvt. Varga államtitkár kijelentette, hogy ahhoz, hogy a kormány hathatósan léphessen fel, szükséges s járómtt tulajdonosok tömörülése. BrógU József interpellációjára válaszolva Varga Imre államtitkár kijelentette, hogy a kormány ismeri a jegyzők nehéz helyzetét és a > belügyminiszterrel egyetértésben keresi a pénzügyminiszter a módot arra, hogy mikép segítsen. A mMcriéftahácü ■lírfM-hatalmazátst adott arra, hogy átmenetileg az állami adók terhére kifizethessék a Jegy zók Illetményeit Petro Kálmán a városok háztartásának nehéz helyzetéről beszélt Vargi Imre államtitkár rámutatott arra, hogy az állam mai helyzetében bevételeiből nem juttathat a városoknak, ha a városok tobb JOve^ delmet kívánnak, ugy pótadóhoz kell fordulatok. A belügyminiszter utalt arra, hogy az államrendőrségl hozzájárulásról nem mondhat le. Szilágyi [Lajos Interpellációjára válaszolva Károlyi kijelentette, hogy a legjobb akarat mellett sem lehel eltekinteni áltól, hogy ■ községek is terheket vállaljanak a betegápolás terén. Dlnnlch Ödön interpellációjára a községi alkalmazottak fizetést! ügyében a belügyminiszter kijelentette, hogy akik még nem kaptak fizetést, azok rövidesen megkapják Illetményeiket. Az elnök fél 8 órakor berekesztette az ülést. A Ház legközelebbi ülése holnap, csütörtökön délelőtt 10 órakor lesz. Nem iftax a közalkalmazottak 11 Hzetétet hónapjáról ezóló rémhír Budapest, február 17 Egyes sajtóközlemények szerint a kormány azzal a tervvel foglalkozik, hogy a közalkalmazottak fizetését egy év alatt csak 11 Ízben .íolyt^-sltja. Jól informált\' hetyen éfdeklM\' lünk ebben a kérdésben éí azt a \' ZALAI KÖZLÖNY 1932. február 18. felvilágosítást kaptuk, hogy Ilyen gondolat nem merült fel és semmi szükség nincs arra, hogy Ilyen értheteilen kombinációkkal zaklassák a közvéleményt. Elfogták a kofferes gyilkost, aki bevallotta tettét Bécs, február 17 Laudenbach Ferenc nyugalmazott osztrák fogházőrt Bécsben letartóztatták, mert alapos a gyanú, hogyö gyilkolta meg és darabolta fel Puberl Anna szakácsnSt. Laudenbach ma délben hosszas tagadás után beismerte, hogy 6 ölte meg a leányt. Fejét a Dunába dobta. 10.000 pengét sikkasztott a takarékegyesDIet pénztárosa Budapest, február 17 A Társadalombiztosító Intézet tisztviselői feljelentést tettek tltztvlselö-társuk, Valentin István díjnok ellen, hogy mint a Tisztviselők Takarék-egyetűletének pénztárosa 10 000 pengőt sikkasztott. Valentin beismerő vallomást tett. Letartóztatták. A francia kormányválság Pária, február 17 A francia kormányválság ügyében Doumer köztársasági elnök ma délelőtt folytatta a tanácskozásokat. A koncentrációs kormányban való részvétel tekintetében a radikális pártban megoszlanak a vélemények. Csak a baloldali Irányút hajlandó résztvenni. Az Ilyen kormány azonban nem számithatna a jelenlegi többségre. Cemond a román Kormány ? Bukarest, február 17 (Éjszakai rádiójelentés) Károly király szerdán esle fogadta Orgetolanul, akinek látogatásától fontos belpolitikai változásokat várnak. A kormány tagjai este minisztertanácsot tartottak, amelyen állítólag arról döntöttek, hogy lemondjon-e a Jorga-kormány. Illetékes román politikai körökben a leghatározottabban cáfolják a Jorga-kormány lemondásáról elter-jedt híreket. Jogerős Koncz alhadnagy felesége gyilkosának a 19 esztendős fegyházbüntetése Budapest, lebruár 17 A Kúria helybenhagyta a győri tábla Ítéletéi, amely Molnár Erzsébet varrónőt, Koncz Vilmos alhadnagy feleségének gyilkosát, 15 évi fegyházra Ítélte. MAJárás A nszyksnlzMl meteorológiai megfigyelő Jelentések t Szerdán a hömirstk-Irf: Reggel 7 érakor -2 6, délután 2 órakor +1, e«te V órakor —1. PtlMut: Kgeaa nap borult égboltozat. SxiUrány: Egész nap északkeleti azél. (Élaakal ródlóJtknUt) a Natsaralá-alal látásét lalentl aata 10 Ara-kan Usyaiaa aáHsaáa saa Uj mozgatom a házbérek leszállítására A Filszerkereskedők Egyesülete és az Ipartestület együttes akciója Nagykanizsa, február 17 Megemlékeztünk a Nagykanizsai Füszerkereskedők Egyesületének akciójáról, az üzlet és lakbérek leszállítására vonatkozóiig. Az akciónak meg volt az a foganatja, hogy számos háztulajdonos február elsejétől leszállította bérlőjének üzlet, illetve lakbérét. Igy meg kell emlékeznünk dr. Halphtn Jenő ügyvédről, aki valóban nagy megértéssel leszállította ugy a kereskedő, mint a magán bérlők bérét. Utána mindjárt ott van az Etsö Magyar Általános, amely szintén megértéssel viseltetett a kereskedők kérelme Iránt és igy még sok háztulajdonos. Vannak azonban még mindég kereske- dők és lakók, akik nem értek célt. Azért mosf a Füszerkereskedők Egyesülete közös akciót határozott el a nagykanizsai Ipartestülettel e tekintetben. Együttesen keresik meg a háztulajdonosokat, hogy legyenek tekintettel a nagykanizsai kereskedelem teljes halódására és szállítsák le ugy az üzlet, mint a lakásbéreket. Az együttes akció még ezen a héten erőteljesen megindul és az érdekeltségek hiszik, hogy lesz is foganatja. Sőt hiszik azt is, hogy a várost bérházak bérlői Js megértéssel fognak találkozni a városházán. Ami nemcsak az üzlet és lakásbérlőknek, de a háztulajdonosoknak is jól felfogott érdeke. Válságban van a nagykanizsai Izraelita aggok báza Az Izraelita Szentegylet az áp«lt aggok részére a városi szegények után járó ellátási dl jat kéri a várostól Nagykanizsa, lebruár 17 Több alkalommal foglalkoztunk a nagykanizsai Izraelita Aggokházával és méltattuk azt a humánus tevékenységet, amit a fenntartó Szentegylet és annak érdemes elnöke; Weisz Lajos dr. az évek folyamán kifejtett azokkal a megöregedett és megrokkant Izraelita vallású polgártársainkkal szemben, akik enélkül a legnagyobb nélkülözéseknek lennének kitéve. Sajnos, a nagykanizsai Izraelita Aggokháza a fenntartó Szentegylet-nak mind súlyosabb gondokat okoz. Azok a társadalmi rétegek, amelyekre a vezetőség mindenkor számithatott, amelyeknek áldozatkészsége biztosította nemcsak fennmaradását, de további kiépítését és ujabb szegény öregek felvételét it, teljesen elszegényedtek és ma az a helyzet, hogy a vezetőségnek a legkomo- lyabb gondolt okoz az aggok házának további fenntart isa. Ma már arról Is kaptunk hírt, hogy az aggok háza válságban van és végső szükségükben ami akarják kérni a polgármestert, hogy a súlyos helyzetre való tekintettel, adjt meg a Szentegyletnek ugyanazt a fejenkénti ellátási dijat az Izr. aggok házában ápoltak után, ml.it amit a városi szegényházban ápolták után fizet a város a szegényháznak. Ily módon az izr. aggok házának további fennmaradása biztosítva volna és a 22 ápolt nem kerülne a legnagyobb ínségbe és bizonytalanságba. Dr. Weisz Lajos elnök kljekíntette, hogy a kérelmet a városi \'lépviselö-testület elé is szándékoznak terjeszteni, bizva abban, hogy ugy a humánusan gondolkodó polgármesternél, mint a képviselőtestületnél megértésre találnak. Piromániás fantom tartja rémületben Pogány szentpéter lakóit Minden második Ikeddre tűz Bt ki a községben - A csurgói csendőrség hetek óta eredménytelenül nyomoz a gyújtogató után Nagykanizsa, lebruár 17 Pánikszerű félelem uralkodik már belek óta a közeli Pogányszentpéter község lakói közölt. Az uj esztendő beköszöntése óta ugyanis pontosan minden második héten, minden második keddre virradóra tüz üt ki a községben. Már az első tüzesetek alkalmával ia azonnal gyujtogatásra gyanakodtak, azonban mióta pontosan minden második keddre virradóra kigyullad valami a községben, az a határozott meggyőződés, hogy bűnös kezek, sót több, mint bizonyos, hogy valami bomlottagyu piromániás idézi elő ezeket a tüzeket. A köz-ségbeli tűzoltóság már annyira hozzászokott akélhelenklnt megismétlődő éjszakai alarmlrozáshoz, hogy a kritikus éjszakán már állandó perma-nenclában van. Keddre virradóra Ismét megjelent a vöröskakas Pogányszentpéteren. Ezalkalommal Bajáni jánoa gazdálkodó volt a kiszemelt áldozat, akinek pajtája kigyulladt. A tüzet, sajnos, csak későn vették már észre, ugy, hogy mire kiérkezett a tűzoltóság, már nem sok menttnlvaló akadt. A tűzoltók munkája kizárólag arra szorítkozott, kogy megakadályozzák a tűz továbbterjedését A leégett pajtában takarmánynemű és gazdasági eazközök váltak a tüz martalékává. A csurgói csendőrség már hetek óta nyomoz a rejtélyes gyújtogató után, akit azonban mlndezldeig nem sikerült elfogni. A lakosságon már olyan páni félelem vett erőt, hogy amikor elérkezik a krillkui éjszaka, íem mernek lefeküdni, meri nem tudják, hogy melyik percben gyullad ki a tető a fejük felett. Somogyszentmlklós községben is már hosszabb idő óta működik egy piromániáa gyújtogató, akit mindezldeig nem sikerült kézrekerltenl. Ugy a somogyizenlmíklósl, mint a csurgói csendőrség erélyesen nyomoz a piromániás gyújtogató után. Oyarmekholttastet ta-láltak ■ jinkahoBfi ho-■ mokbányában Zalaegerszeg, február 17 Borzalmat gyermekgyilkottágnak jöttek nyomára a Zil„egerszeg közelében levő jánkahegyl homokbányában A bánya Kaczor Jtnoi tulajdona, akinek munkásai fedezték fel az elásott gyermekholttestet. A kisfiút születése . u\'án 10-12 napra fojthatták meg egy rongyból készített hurok segítségével, előzőleg azonban rongyokkal tömték tele a száját, ami rövidesen tzinlén fulladást Idézett volna eló. A zalaegerszegi rendőrség vándor-clpányokat gyanúsít a bűntény elkövetésivel, akik néhány napig tanyáztak a homokbánya közelében és hétfőn hagyták el táborhelyüket A cigányokat körözik Mozgószlnház Ex-feleség Igen nehéz és Igen kényea problémát vett a tollára Uraula Parrott amikor megírta az Ex-feleség cünU regényét. A regény: Péter, aki újságíró és fiatal hátas, egy meggondolatlan, alkoholmá-moros pillanatban megcsalja a feleségát. At asszony lekvfltell ezt a lelki adósságot ét amikor ezt őszintén be It vallja a férjének, az elválik tőle. Ea ekkor vasal kezdetét az ex-feleségek asblónos hányódáse, boldogságkenre-tése, fájdtlom-narkottzátása egyik férfitől a másikig Kert Patrícia mindenek dacára szereD elvált férjét Péter azonban hallani aeo akar többet a feleségéről, mire as hosszas hányattatás ét viharos műit után Ismét egy kevéabbé boldogabb, de legalább nyugalmat Ígérő Miaaaág révébe menekül. Sok Indokolatlanság hökkenti meg a regény olvasót de még több azt, aki megnézi a filmváltozatot la. Mert a Hímen a azoenárlum Írója ét az Őrleti szellem olyan változtatásokat végzett, amelyek morális szempontból Igen sok vittra adnak alkalmat A fOm meséje annyiban tér el az eredttl regénytől, hogy at elvált ét tok kalandon átment házaspár Ismét összekerül a kölcsönös megbocsájtás Jegyében. Amikor ezt látja u ember, valami különös erkölosl ksixenjammer Ize fat fesse a szájában Mert etek szerint ugy Patrióta, mint Péter nemcsak hogy minden logikát, de minden erköloti, sót emberi Jőérzéei is nélkülöznek. Mert — boosánst — nagy erkölcsi ét lelki defektut keU ahhoz, hogy egy férj, aki az első éa bevallott szerető után e válik a teleségétől, mert nem tudja neki megbocsájtani a krit-telést és később, amikor ugyanez at asszony kitárad az idegen hálószobák zaltnd-kergetéselbe, rájön arra, hogy mégsem tud nélküle élni, egy kézlegyintéssel eUntézi a multat &... ét Ismét kezdődik élőiről minden. Az egy kslandot nem tudta megbocsájtani, de a kalandsorozatot kl reméli törölni at emlékeiből... \' Mindezektől eltekintve az Ex-feleség clmü film ugy a meséjében, mint a rendezésben, zenében éa technikai kivitelben számottevő érdeklődésre tarthat számot Norma Shearer valóban élvezetes, elmélyülő alakítást nyújt a szerepében és ő Igazán nem tehet szegény arról, hogy kiváló képességeivel a szce-nárlum-lro álarcába bujt lrodalml sar-latánok Jóvoltából egy Ilyen erkölosl mocsárban kell fuldokolnia. D. ti. ]■ = A Nagykanizsai Vendéglősök, Kávésok, Mészárosok, Pincérek Segélyegylete ma délután 4 órakor tartja tisztújító évi rendet közgyűlését az ipartestület emeleti gy üléstermében. 1932. február 18. ZALAI KÖZLÖNY Remölömmegakntyámat Irta: VILLANYI HENRIK Van egy elöregedett, 15 éves asztmás kutyám, olasz foxterrier. Fiam holta haza az olasz harctérről gyorsvonaton. A Llvenza partján kóborolt gazdátlanul Kotka városkában. Alig lehetett még egy éves és már rétit vett a Piave melletti harcokban tőt a Piave átkelésében is, 1918 junlus 22-lkén és következő napjain. A harctéren fejcsóválással nézte a harci készülődéseket, de ha megeredt a puskafüz, ha kattogott a gépfegyver, ha dörgött az ágyú, ösztönszerűen a kavernákban keresett menedéket. Csendes napokoi\\ a tábori konyhák környékén csatangolt, ahol a szakácsok becézték, édesgették és vele enyelegtek. A 48-ik gyalogezred tisttjei Jól ismerték a kis állatot. De benne is volt testületi szellem. Előtte csak katonának volt becsülete és itthon csak lattan, vontatottan szokta meg a civiléletet. Itthon három napig nem találta a helyét Lapított, alázatoskodolt, de harmadik napon meghajolt a változott viszonyok kényszerűsége előtt éa kutyához illően, rekedt hangon kezdett ugatni. Megvigasztalódott, hogy nincs többé része a tábori életben és hogy volt gazdája ott harcol valahol a Piave mentén Donna dl Piave és Orlsoieva közt Szerencsét volt,hogy állatkedvelő gazdához került Elfelejtette, a puska-ropogás és ágyúdörgés pokoli zaját és ő már 1918. nyár derekán kötötte meg a békét, amely reá nézve uj. Jobb életet, nekünk azonban végnélküli szomoruíígol ü szenvedést jelent. De erről 0 nem vett tudomást. Az utolsó 14 év eseményei, összeomlás, kommün, az ország megcsonkítása, a helyzet végzetszerű alakulása, mindez nem hagyott mély nyomokat vissza az ő .lelkében* t mint kutyához illó, mát tekintélyt el nem Itmert, mint gazdája és a családtagok tekintélyét. Az országos csapásról, a^ g&zdasági élet kimúlásáról nem tud semmit. Ez ls bizonyítéka annak, hogy a népek és az egyet emberek minden bonyodalom okozói, az állat azonban ártatlan. Nem volt éppen okos kufya, csak nagyon bájos és alakra nézve tetszetős. Modora szalonképes. Szerette otthonát, nem kóborolt, de a sétateret, miként gazdija, szerette. Alig várta a pillanatot!, hogy a májusi levegőt azlvhatta. Nógató tekintetét rám szegezve, kérdezni látszott: hát mikor indulunk már? Idomítva nem volt Sohse tanítottam cirkuszmutatványokra. Nem tartozik ez az állat természetéhez. Az idomítás hóbort, amely illik emberhez, de nem állathoz. Idegen macskát elüldözni, patkányt fogni, ez már az ő kunsztja volt, de cukrot pittizni, vagy magasra ugrani, az 6 véleménye szerint csak megvetendő állatkínzás volt, nem pedig mulatság. Hatósági engedéllyel és 25 pengő kutyaadóért háborítatlanul töltött el nálam 14 évet. Ekkor alattomos betegség támadta meg. Szívgyengeség és asztma. Abbahagyta az Inger-kedést és mókázást és köhögött, oly állhatatosan, ahogyan tüdőtágulásban szenvedő emberek Is köhögni szoktak. Hiábavaló volt minden gyógykezelés. Sem magaslati gyógyhely, se tengeri levegő nem használt volna neki, csak morfiumbódulatban talált némi nyugalmat, amelynek elmultával elölről kezdte a köhögést. Jó barátaim mind azt tanácsolták: Add oda a slntérnek. Mérgezd meg. Pusztítsd\' el. Agyon kell lövetni. Az állat azonban még nyomorullan Is szeretett élni. Türelemmel viselte a gyászos betegséget és erre csak a hűség és ragaszkodás ösztökél é, amely nagyobb volt, mint élni vágyása. Azért nem fogadtam meg barátaim tzavál. Az öreg kulya még mott it él. És csak azért él, mivel tudja, hogy nem veaztetle el gazdája kegyét. Ö benne it csak a hűség él. Nem bontom fel erőszakkal ezt a viszonyt Ax emberek nem kárpótolnának érte. Az ilyen érzelgős ömlengésnek mosolyognak az embfrek. Azt mondják: „etzelőt állatszeret el ét félre-beszélés", mikor annyi ember szenved a nyomortól. Ax állatokkal való rokonszenveiét az ember őstermé-szete. Példa rá a gyermek, aki ösztönszerűen érzi az állathoz való kapcsolatát, példa rá, hogy az emberi-tág, mikor gyermekkorát, őskorát élte, évszázadokig tartó türelemmel tzelid itelte meg ax egykor vadonban, de ma már házunktájékán élőállatokat. Nem kínzásul lehetett azokat megszelídíteni. Kár durva ököllel az állaUzerctet tündérpalotájál lerombolni. Aki ax állatot szereti, a védtelen embert még jobban szereli. Andalító Ifjúságom Mult/dba, ha tekintek, Szüleimnek Ma letett Kutydmirt U kesergek. Így vertei t német költő, Hebbel Frigyet, akiből zord, nyomorgó ifju-tága sem tudta kiölni az állatok iránt való szeretetét. Talán épen azért szerette kutyáját, mivel a tártadalom oly mottohán bánt vele. Benne észlelte a hála ét hűség szimbólumát. Ha mind elhagyna engem, Te ma/adu hozzám ML Az életből a hatig Ne vesszen végleg kl. ífi^JtíllJiaíriG\' Pebr. M. NTE táncestélye ■ Polgári Egyletbe* Mi • órakor. Pebr. II. Llceilla elöadit (Suiányi OjruU) • vároa-hizin • órakor. fUsierfcerttkedók klubavaUw a Pannoniéban 5 órakor. Pebr. 23. UrlsányOk Mária KonyrsgácIÓJáiuk böjti eatje a íehérteremban • órákor. Márc. 1. Urisányok Mirla Kongregációjának böjti estje a fali érte remban • órakor. HUre. Lelkigyakorlat hölgy ak txámára a Mis*-utóahixban Márc. I Ixr. httktofg k«sfy«UM. Márc. 7. vagy 8. Hagvt Emánuel hangversenye a Kaszinóban (él I órákor. Márc. S. Urleányok Mária Koafr*f**W*«k böjti estje a fehérterembsn 8 órakor. Márc. 15. Urleányok Mária kongregációjának böjti estje a fehérteremben 6 órakor. Vúmdrolfun le líiQon. i fc- \'i\' 1 A filmek filmje: Táncol a kongresszus A császári Bécs, mikor Metternich révén a világ fővárosának szerepében pompázik, hőse e hatalmas látványos filmnek. A lenyűgöző képek szakadatlan sorát melegséggel, kedéllyel hatja át a keringő és szerelmeskedés humora és lírája. Szereplők i Cilían Harvey. Wllly FrliacQ, Ctl Daaovcr és Coarad Veiai Bemutatásra kerüli Péntek, szombat, vasárnap,".febr. 19., 20., 21. Előadások péntek, szombat 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor > A mnrakeresztnrl állomásfőnök kártérítési pere egy nagykanizsai autótulajdonos ellen, •kinek autójáról egy lepattant vmtaxllánk arcán véresre sebesítette a főnök fiatal leányát tulajdonota Szegd Jenő nagykanizsai lakot ellen, amely polgári pert ma délelőtt tárgyalta dr. Szabady Lőrinc törvényszéki tanácselnök a nagykanizsai törvényszéken. A panaszos Pető állomásfőnök Jogi képviselője dr. Makk László nagykanizsai ügyvéd volt, aki a tényállást előadta éa leie nevében 6000 P kártérítési követel a gépkocsi tulajdonostól. Majd a tanuk Ubaügatá-aára került sor, Zlnnemann Rexaö oki. gépészmérnök, szakértő szerint gyári hiba folytán pattant le a szilánk. Hasonló véleményt terjesztett elő Bojtor József törvényszéki hites szakértő, aki kijelentette, bogy a tzüktéges védőburkolat hiányzott ax autóról, amit pedig a gyárnak kellett volna felszerelni. Ezután dr. Nagykanizsa, február 17 Még a mull év szeptemberében történt, hogy a murakereszturl állomásfőnök 17 éves nagyon csinot leánykája Peti Eiztike bejött Nagy-kanizsára egyik hölgy rokonával bevásárolni. Dolguk végeztével viaaxa-indult az állomás leié, amikor a Horthy Miklót uton hirtelen egy au\'ó befordult a Pléh-féle autószerelő műhelybe. A különös véletlen folytán a gépkocsiról egy vat-sxllánk pattant le ét a fiatal uri-leány arcába vágódott oly szerencsétlenül, hogy véretre sebezte. A fiatal leány az orvosi segély után hazautazott Murakeretzfurra, azonban a teb helyén még ma la forradás látszik. Peti Erzsike édesapja ezért kártérítési igényi támasztott az autó hangszóróját Igényelnek megfelelőbb Orion dlnamlkua hangszóróra. — Bármely rádió-kereskedőnél az eddigi hangszórója átadása •setén 30- 40 pengő árengedményt kap. Qfártja: Orion lattttmfmír ZALAI KÖZLÖNY 1932. február 18. i Nlsponszky Béla klr. törvényszéki, orvosszakértő szakvéleményének be-\' terjetzlétéra került volna tor, amely perdöntö tulyu, azonban dr. Nlt-pontzky ágyban fekvő beteg ét igy-> a bíróság a tárgyalást elnapolta. Az érdeket kártérítési per kimenetele Iránt nemcsak a jogászok, hanem a nagyközönség köréből is élénk érdeklődét nyilvánul. ^UVxafVVVV"*\'*!*\'\'\'*\'* * * mmmtt Nincs munkanélküli és nincs Ínséges a falvakban, ahol a 3 filléres bor sorsa jobban érdekli az embereket, mint a politika Gyorsfénykép a határszéli községek küzdelmes életéből munkást lud foglalkoztatni. Az itteni gazdák átlagban 10-15 hold kat. földdel bírnak. A termés i igen Nagykanizsa, február 17 Zalavármegye klsgyűlésén a számvevőség rámutatott azokra az állapotokra. melyek.JUliOtt a zalai falvak népe leledzik. A. JHenátabői a nyitóit szemmel nézők kiolvashatták azt a tusát, amit a községek népe viv. Azért érdemesnek találtuk egyik-másik község vetttöjét megszólaltatni ét igy mintegy n inlatürképét bemutatni, hogyan él, dolgozik ét kflzd a kanizsavidéki falvak derék magyar lakottága. Kezdjük a Nagykanizsa szomszédságában levő Hosszúvölgy körjtgy-zőtéggel, amelynek érdemet vezetője Cztgdny Ferenc körjegyző ét hozzátartoznak Homokkomdrom ét Fűzvölgy községek is. Becsülete, józan, dolgot nép lakja ezeket A kisgazdák átlagbfrtoka 8-9 kataaztrálli hold között mozog. Nehezen, izzadságot munkával élnek Itt az emberek. — Munkanélküliséget Itt nem Igen ismernek; mert munkaalkalom van bőven — mondja Ciigány körjegyző. — Egyrészflk a homokkomáromi Lázár-imaág uradalmában talál meg-Meló ét állaadé/\'aiunkéfc- -mig a többi -rétze^ t IsKattágnak ujnépi Elek Ernő kámáncsposztal nagybirtokoméi nyer fogladmiátt. A megélhetés persze a mai körülmények között nagyon nehéz aépMknek, de azért Ínségről árig otm lehet beszélni. — Hogy hogyan viselik el a trianoni keresztet? Megértik, hogy elvetztet-tük a háborút ét nekünk most Bzetnl kell. Mindannyiunknak fizetni. Beletörődnek a megváltóztalhatallanba. — Az ellátatlanok percenluállt száma Un 20%. — Ami az adófizetést illtli, a ml népűnk mindig elsőrendű adófizető volt, dt a mostani élet-halál tusában 30 százalékkal csikként az adófizetés. — Fűzvölgy? Itt annyira jómódú a nép, hogy nagyon kévét megy munkába, legtöbb a sajti földje után megél. A gazdáknak átlag 8—9 hold földjük van, de van 15 holdas kisgazda it. Itt az ellátatlanok száma S\'/a-ra tehető. — Homokkomárom helyzete nagyjában egyezik a Hosszúvölgyről elmondottakkal A nagyrécsel körjegyzőségben az igen agilis Scheller Zoltán körjegyző tárja fel községei népének helyzetét. — Jómódú nép mondja — az itteni, leszámítva * hegyi lakókat. Munkaalkalom van bőven a Valkó- uradalomban, amely állandóan kt>, 200 főnyi gyenge volt, de a lakosság vasszorgalma ezt la Igyekezett behozni. Olyan nép ez szorgalom tekintetében, mint a ktskonlzsal, amely pedig országot példára való. Földművelése mellett állattenyésztésül Is foglalkozik intenziven. Itt mindenki dolgozik ét Ínségről még beszélni sem — Sajnos, adózás tekintetében a helyzet Igen kedvezőtlen, de nem azért, mert nem tudnak fizetni, hanem azért, mert nincs meg az adózó-készség. Itt hoatzu évek óta az a szokás, hogy csak az év végén fizetnek az emberek, nem lehet őket arra szoktatni, hogy rendesen negyed évenktnt fizessenek. — A nép maga nagyon közömbös minden iráni, a uját portálán Uvűl semmivel nem törődik, .fis noha Nagykanizsa tőszomszédságában van, kultura tekintetében nagyoo nehezen mozog. Nagyoo kooservati*. — Az ellátatlanok percentuálit száma kb. 8—lOVt-ra rug. — Hogy mi a nép kívánsága? Egy jó termét, ez minden. A politika nem érdekű, ez uraknak való — mondják. — Kitréete községben valamivel kedvezőtlenebb a helyzet. De lássuk a somogyi szélen levő falvakat. Mtháld körjegyzőség. Náray Kálmán a körjegyző. Oondviselője a falvak népének. — Itt az állag-birtok — mondja 8—10 katasztrális hold. A lakotság kizárólaglöldmüveléssel, állattenyész- téssel ét szőlőtermeléssel foglalkozik. A termés az idén közepes volt. Minden gondolatköre a borértékesítés körül forog. A mai viszonyok folytán, érthetően csak 50 százalék ereiéig fizették meg eddig adójukat. A lakottágnak mintegy 70-80 fője megy ki máthova dolgozni mező-gazdasági munkákra, a többi községében él. a táját földje ulán, de nagyrétzük a jobbmódu gazdáknak it dolgozik mezőgaidatági munkát. Az Itteni falvak mind Nagykanizsa felé orientálódnak. Nagykanizsára viszik be terményeiket, ott adják el mindazt, amit termelnek ét onnan hozzák falujukba mindazt, amire tzflktégűk van. O.t is vásárolnak. Csurgóra csak közigazgatási, igazságszolgáltatási ügyekben járnak, de minden más tekintetben Nagykanizsa a centrumuk. — A lakotságot két dolog érdekli ctak: a borértékesítés ét az állat-tenyésztéi. — Néhány hét múlva nagyobb-tzabátu községháza épül, körjegyzőt Irodával ét lakkal, Kertész Béla nagykaniztai építészmérnök épiti, az anyag is mind Nagykanizsáról való, tok jut ebből it Nagykanizsának. PaUn—Korpavár. Itt a körjegyző vitéz Horváth Sándor. Minden szavából a falu szeretete csendül ki. — Nagyon dolgos, becsületes nép ez — mondja. Itt nagyon kévét a bűnöző. Nagyrésze jómódú kisgazda. De az utóbbi Időben a korpavárlak nagyon belemásztak az adósságba birtokvásárlásaik miatt. A lakosságnak állaga 6 kat. holdas földműves. Nagyon tok a mezőgazdasági munkát, de kenyerét itthon talál|a meg t községben, nem kell Idegenbe mennie. A földhOzjuloltak egy jelentékeny része, mint mezőgazdasági munkát tartja fenn magát. Csendes, munkaszerető ét példásan tiszta nép ez a mi népünk. — Az adófizetés kb. 27 százslékra tehető. — FOrMnc hegyközség lakossága rendktvűl súlyos helyzetben van a borértékesítés nehézségei miatt, mert hektónként 3 pengőért voltak kénytelenek eladni szüretkor. Az egéaz VÁROSI MOZGÓ CsUíUríUK február 18-dn Ursula Parroftt világhírű regénye Norma Shearer elbűvölő játékával EX FELESÉG Eltadáaok kezdetei 7 éa 9 órakor. NGYEN kapja a Zalai Közlönyt jövő hó, elsejéig, ha most előfizet. vidék Trianon átkát nyögi. Mig azelőtt ugyanit Bécs kereskedői it felkeresték a mi borvidékünket, ma a borexport teljesen megszűnt. — Ellátatlan mindössze 3 van a köztégben. — Hogy mi a lakosság kívánsága ? Semmi mát, mint hogy a kereskedelmi egyezmények kiépületlenek ét a bor ét mezőgazdasági termények kivitele mielőbb lehelövé váljék. Politikai kívánság? Lehetőleg arányosítani az ipari cikkeknek ét mezőgazdasági terményeknek as áraiL • Ime, a falu szava... Egy pillanatfelvétel a végekről, amit Trianon legjobban sújtott, mert elrabolta piacát, gúzsba kötötte ke-zelt-lábalt ét lassú sorvadásra, pusztulásra Ítélte. De a magyar falvak népe btzzó tekintettel néz a holnap felé, minden löviten, Golgotán ét Hakkeklanián keresztül ét acélos magyar életerővel, élnlakarátával hordozza Trianon keretzljét, Trianon nagyböjtjét, mig a iriaaoni pusztának végére ér és számára it kitül a béke, a nyugalom ét a megelégedettség szivárvány!). (8. R.) Ámor Is Inzolvetu leaz? Nagyon csökkent az láel farsangon a nagykanizsaiak házasaié ksdVe Ugyláttzik, hogy a váltig nemcsak a gazdasági életre, hanem az élet minden vonaikozátára kiterjedt. Sőt f megtámadja már a házasulandók kedvét ls. A farsang btn Nagy-kanlztán mindig nagyszámban kötöttek házasságot a párok ét Kls-kanlzsa járt elöl mindig jó példával. Az idén már ott it megcsípte a dér a legények, leányok házasuláti kedvét. Érdekes, hogy mig tavaly a fartangi házattág kötések száma még 53 volt, az idén mindössze 26 pár kölölt frigyet Ét ha ez Igy megy tovább, Ámor is kénytelen lesz fizetésképtelenséget jelenteni. Neki is rosszul, nagyon rosszul megy már az üzlete. Elroza-dásodik tegezében a sok arany-nyil, amely mosolygó, bohó leányszlvre vár.-.--. 1932. február 18 NAPI HIRiK NAPIREND Február 18, oaDtBrtftk Róro. kalollkus: Simon pk. l\'roleilána: Konrád. Izraelita: Adir hó II • Városi Muzeum és Könyvtár nyitva csűtörlőkön is vasárnap déltlölt 10-töl 12 óráig. Oyóryazartárl éjjeli aiolgálat r I. hévégiig « Metkly-Behla gyógjamtár Fé-ul 12 Városi S Inház. .Ex feletég", világ hírű regény lilalen —\'\'Fényes kiegészítő mtlior. IQÖzIürdő nyílva reggel 8 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek). Tel. 2—13. — A polgármester állapota. D,\'. Krdlky István polgármester állapota, fihogy Illetékes helyen értesülünk, határozoltan javulást mulal, már teljesen lázmentet, azonban legalább két vagy három bit előtt aligha hagyhatja el a kórházat Állapota Iránt naponta nügyön soksn érdeklődnek a városházán. — Vasárnap llceálls előadás grót Széchenyi Istvánról. A nagykanizsai Zrínyi Miklós Irodalmi és Müvét \'.etl Kör előadás sorozatában Is kimagaslik a vasárnapi előadás, amely a legnagyobb magyar emlékének van szentelve. Surányl Qyula, a Kór társelnöke előadást tart Széchen) i Istvánról és müveiről. A Kör vegyes kara Kelling Ferenc karnagy vezénylete alatt énekeket ad elő. A Széchenyi előadásra már előre felhívjuk a nagyközönség különös figyelmét. — A mozibérlet Ogye. A mozibérlet ügye, illetve a pénzügyi és jogügyi együttes bizottság összehívása egyelőre tzünelel, mindaddig, amíg s polgármester állapota jobbra fordul és az ülésen tzeméiyeien rétit lud venni. — Halálozás. Sulyot csapát érte az egyik köztiszteletnek örvendő nagykanizsai családot. Mllho/fer Klímán, a legjobb névnek örvendő sors-jegyfőelárusitó, s Segélyegylet, Forgalmi Bank, majd Angoi-Mtgytr Bank pénztárnoka, akit kitűnő kvalitásai, előzékeny, modora, páratlan szlvjóságs miatt mindenki szeretett és becsüli, életének 68. évében elhunyt. Halálát kiterjedt rokonság gyászolja. Ai elhunytat ma délulán 3 órakor kísérik utolsó nyugvóhelyére az Izraelita temetőben. — Kényszeregyezség. Fiiszár József keszthelyi búsulós a mai napon ctődönklvüll kényszeregyezség megindítását kérte a nagykanizsai törvényszéktől. — Az NTE táncestélye. A Nagykanizsai Torna Egylet futballszakosztályának fenntartása javára rendezi folyó hó 20 án este fél 9 órai kezdettel az NTE az Idei negyedik tánc-estélyét. A súlyos gazdasági viszonyok következtébe,í a 67 esztendős, dicső mullu egyjsület futballszakosztályának fenntartását csak ezen lánceslélyek anyagi sikere tudta biztosítani, igy ezen estély is ugyanezen célt szolgálja. Belépőjegy 80 fillér. — A"! Úrasszonyok Márta Kongregációjának vezet&ége felkéri tanjalt, bogy a februári gyül&en, 29-én hétfőn a magisztrátus fél 5-kor, a tagok S-kor megjolenni szíveskedjenek. ZALAI KÖZLÖNY MAítegekiak és érelmeueie-délbes iMDTeiiknek a természetes „Fereso Jóisel" keserűvíz használata könnytl és pontos bélmüködést biztosit. Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy a Ferese lóziel viz különösen agyvérzisro és gutaütésre hajlamos Idősebb embereknek kitűnő szolgála ot tesz. A Ferenc léssel keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzlelekben kapható. — A Városi Nőiénekkar összes tagjait felkéri a vezetőség, hogy ma esle pont 9 órakor a Zeneiskolában meg|elenni srlvesked|enek. Az uj tagokat ls szívesen látják. — Jegyzőválasztás. Az elhalálozás folytán megüresedett zalasienl-iváni körjegyzői állásra a pályázatok folyó hó 24-ig adhalók be. A választás napja: február 27. = Gyapjú georgette ruhák a legújabb fazonokban már 45\'— P-től Schutznél. — Halálra égett egy kislány. Halálos kimenetelű szerencsétlenség történt Rdcz Pál péterhidal gazdái kodó portáján. A gazdálkodó 6 éves R4za nevű unokája a konyhában játszadozott a tűzhely körül, amikor egy kipattanó stlkra lángrsgyujtotta a ruháját. A szerencsétlen gyermek oly súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy be\'ehalt. — Az NTE ma délután trénin get tart. Az NTE ma délután i Ztinyi-pályán nagy tréninget tart. A közeledd bajnoki szezonra való tekintettel az összes játékosok\'\'"tartóznak megjelenni. — A kék szobi titka. A nem zelközi politikai élet áll ezen újszerű kalandorregény cselekményének kö zépponljában. A megtiokott, sablonos kémtöriénetektöl eltérően eddig ismeretlen és szokatlan oldalról látjuk megvilágítva a láthatatlan diplomáciai életét. A regény szálai miniszteri dolgozószobákoff, külvárosi korcsmákon, titkos rádióállomások helyiségein és száguldó repülőgépek fülkéin vezetnek keresztül. Almásy Pál írása uj utal Jelez a kalandor-regények Irodalmában. A Nyil jövő-heti száma összes olvasóinak lebilincselő olvasmányt ad. —> Cloth és selyem brokát paplanokban a legszebb választékot találhatja nálunk SchOtz áruház. BIZTOS eredményt csak ugy ér el, ha hirdetéseit n naponta többezer példányban megjelenő, messze vidéken Is elterjedt ZALAI KÖZLÖNY-ben adja fel. Kiadóhivatal Pó-ut 5. (a* udvarban.) Tel. 78. Blokmalt meghódította a világot! Milliók használják azsn kitűnő IzO oukor-kát A Blokmaltot már utánoasák, azért waMatl Blokmaltot kárjen Sa csak SMttW ásóikéban fogadja al I Blokmalt kóhöger. es rckedtség cller. Nagykanlzaán kaphat* l Vágó illataaartérbaa. — A Fdszerkereskedők Egyesülete közleménye. Az inségakció kiszolgálások ellenértéke folyó hó 20-án, szombaton vehető fel Neu Pál titkárnál. Kérjük karlársainkal, hogy a lövőben az utalványokat a lebonyolítást követő 3 napon belül leadják, mert különben a pénz kiutalása egyesek mlalt késedelmet szenved. Az elnökség. — Hármas ikrei születtek egy barcsi asszonynak. Zádory István barcsi borbély feleség? az elmúlt napokban hármas ikreket szült. Az eset egész Barcson érthető feltűnést keltett. Az újszülöttek, helyesebben koraszülöttek, meghaltak. Az anya, a körülményekhez képeit, Jól érzi magái. — A nagy szenvedély. A szerelmesek útja a házasságtól a házasságig, ez a témája H. Wagner: „A nagy szenvedély* című tzlg-váili modern regényének. Hőse egy fiatal iró, aki vidám és érdekei fordulatok u>án feletégül veszi a salát feleség A kitűnő regény a Mindenki Könyve sorozatban Jeleni meg. Ara 30 fillér és mindenütt kapható. — Megnémult egy asszony. A szombathelyi pályaudvaron várakozás kőiben szélhűdés érte Relch Józsefné tapolcai asszonyt, akit nyomban beszállítottak a kórházba. Az orvosok megállapították, hogy a szerencsétlen asszony megnémult, RÁDIÓMŰSOR Február 18 (csütörtök) Brrdapaat 9.15 Szalonzenekari bangver-teny. 8.30 Hírek. 11.10 Ntmiatküzi vtz leizősaoigálat 17,00 Déli harangszó. 1208 O osz balalalktienekar hangversenyt Kos ben 11.25 Hitek, 13.00 Időjelzés. Utó Hírek. 1800 A .Rídéélrf félóráit. 16.45 Idójelzát 17.00 E 17.30 Cigányzene. 18.20 Angol nyelvoktatás. 1840 Az .Acélhsng* dslegyesület \' előad*\' lyból\', ulán Idójelzéz, a U. tetv. után H. Az elő-adás után ldő|árásjelentés. Mijd a. \' hangversenye. 19.3 \' Az Operaház e\'lőadtaának közvetítése. „Szöktetés a ház előadásának közvetítése. .Szöktetés a szerályból\'. énekes Játék 3 felv Az I. telv A kanizsai piac árai (Hivatalos dr-Usta a szerdal hetivásárról) Zöldségfélék (kllogrammonklnt) : bab —•—, mák 1-20, fokhagyma —-30, vöröa-hagyma 90 zöldség 20, burgonya 7-14, saláta (drb) 00, leletkáposzta 14, ugorka 00, kolkáponta 12, paradicsom 00—00 f. Baromfi (darabonklnt) tyúk 1-80—300, csirke 1 -2-00, pulyka 600—10-00, aovány kaosa 1-80-200, hízott 4-00-6-00,sovány liba 4-00-6-00, hízott 6 00-12-00, tzopót maiao 200—8 pengő. .) Termények (mltermúzsdnklnt): busa 1860—, rozs 18.00, árpa P0, zab 00-00, osövea tengeri 00, szemes tengeri 16—17, széna 6-00 -7-50, lóher 7DO-800, luoer-na 000 0 00, alomszalma 4-00, zaupp-szalma 6—6-60 pengő. Tejtermékek: tej lt 18—20, tejfel lt 60-70, turf kg. 40-00 tülér, vaj kg. 2*40—2*60 pengő, tojás drbla 08—08 BUI. Gyümölcs (kllogrammonklnt) t dté 0*70 pengő, alma 30 -70, körte 00-00, tzilva 00, szőlő 00-00, barack 00, oaeretmye — fillér. Haaárak (kllogrammonklnt): marhahús i, hátulja 120, borji borjúhús eleje sertéshús 100—1-40, eleje 1-00, 1-40, hátulja l\'t . „ . zsír 1-80, háj 1-80, itlrszalonna 1-80, birkahús 000, kalbászfélék 200-400 P. Előállat (kllogrammonklnt): I-a marha 45 -60, M-a marha 38—40, vlrtUls marha 26—30, zalrsertét 0*70—0*80, huatartés 006-0*80, borin 65-000, birka 000 P. Pária 20-19, London 17*70 Newyork 511-87, UrUttel 71-43, Milano tM5, Madrid 39-90, Amsterdam 207 50, Bartia 121*48, Wien -•-, Szófia 3-71, Prága 18-17, Varsó 57-45, Budapest -■—, Belgrád 905, Bukarest 3-06. Búza tlszav. 77-es 12-60—13-20, 78-aa 12-75 -13-35, 79-ea 1*90-13 50, 80-at 13-00—13-60, dunánt 77-es 11*90-1205, 78-u 1M8-12-M. 79-es 1MŐ-12-35, 80-as 12-30-12-45, roza 13*50-13*8a tak. árpa 16^5-16-50, zab 2065-81*10. tengert 14-50-14-70, korpa 1*10-12*20. VALUTÁK L 19"45-19 85 fr. 7900-80*20 k. 16-94-1704 Dánk. 10800-109 00 Dinár 10-10-1018 Dollár 570-50-87350 Francia 122*45-22-85 HolL 231-00-232-40 Zloty 63*95-64-45 \\M 348-354 Léva 4-08-418 Líra 29-55-2985 Márka 135-45-13828 Norvég 106" 70-107-70 Schül. --•- Svájdt. 11070-111-40 Svéd k 100 80-11080 Wien clearlng Fel haltát 3162, rtndO 090—092, szedett OSQ dett közép 082-086, könnyé liö rendű öreg (HŐ-O-Séj, öreg 0-74-078, tagol tüldő szalonna nagyban 1<JB— HOL 180. hus Wfe-I-26. féltedét devizAk Amit 231-20-232-40 . " id 1014-10*20 issw-isra BrOttel 78-70-80-20 Bukarest 3-43-3-47 KopeohJOe-2040900 London IMÖ-1D-8S Madrid ---•— Milano 2M6-29-85 Ntwy, 57HXW7400 ~ \' -"-90-107 70 Oszló 106-90-11 Párls 22*25-2204 Prága 18-94-1702 Széna 4*09-4*17 Stockh. 11000410*80 Várté 64-05-64-45 Wien —*_•— Zürich 11080-111*40 árfolyamai 80454. 76S. - Biti- 076-ll-od i 0*82—090, ____zsír 1-26— 180, hus OÍfe-l-26, tál seriét 1*05-1-20. Kiadja: Dálsslsi át Ufkiaáá Felelőt kiadó: Zalai Károly, hatarmbaa telefon i Nagykaalasa A SS. APRÓHIRDETÍ4EK .1 KmUrn — M < piMr. «Hár- a taari il » as aiitr. aa avttu a lt atás aa atMr. atata ut éta a tai*r.----- - — Mázsár att sat u t«4kMk aov. . Nagyközségben egy |é forgalmú kast, azonnal bekéllOzhetö, oícad Cint a kiadóban. Bal.l- olcséa eladó. 834 OaarSlaék 10—:5 mázta szép busát ...... - K«ve tskarmány árpával, napi áron Jené. Ungjskabta. 746 Pogányvár! fajboraim árusítását megkezdtem, üterenkint . 20 ét 90 Hil&ért Legkisebb tétet 9 25 lt Megrendelésre házhoz küldöm. Shms Uraty, Sallk|ta|Hl. tS. Utcai szép 3 szobát lakAa kiadó — Cteagery-at 87. tlatt_80J Oyár lakaa 26 május 1 re kiadó. S szobát SIS Raoalat keresek szantgyörgynapí belépésre. — Jelentkezés Csengay-ut 38. Kótalnál. 817 Szentgyörgy vári villában rmétü aaralasr sajti termésű íáralasat lllerenkint srs árusltom: Fehér asztali bor ... 30 fillér Burgundi vörös ... 38 HUér Rizling ............ 40 tülér Ugyanezek a fajborok Horthy Mlktés-nt S7. tz. aUtt legkevesebb 25 literet tételben olcté árban kapható. Qroaz. ZALAI KÖZLÖNY 1983. február la özv. Mllhoffer Kálmánná/ valamint leánval: Kata, özv. Szántó Jenöné\' és- Böske, Ledobky Tódorné fájdalmas szívvel tudatják, hogy Imádott férje, iilMve MiHmffer KÜmán f. hó 17-én hajnali 1 órakor 67 éves korában, hosszú, kinos szenvedés után* kilehelte nemes lelfcát Drága\'teteméi a zsidó temeló halottasházából folyó hó 18-án d. u. 3 órakor helyezzük örök nyugalomra. Nagykanizsa, 1932. február 17. OSaórt Áraslnnéu.Mllhotfsr Róza écWÉw- Ssáató Udofsky TWor veje. > Károly ás István, Lsdo Tort M OaM unokái. >11 iiiiMHaaiyast ^.m-i.ü. kér lik fimr»W|iiii»a miiáiiii Az W|ri-tfagyai> Bank Részvénytársaság nagy-kanizsai fiókja mély megillető ■déssel Jelenti, hogy volt tisztviselője liltifler Siiiái hosszas szenvedés után folyó hó 17-én elhunyt. A megboldogul! kimagasló példaképe voll az Igazi becsületességnek és a fellétlen köle-lesség teljesítésnek. Emlékét megbecsüléssel őrizzük megl Nagykanizsa, 1932.február 17. A NagykanUsal Segélyegylet Szövetkezet Igazgati felügyelő-bizottsága és tisztviselői kara mílv fájdal Jelenő, hogy az lolézetnek 23 éven át volt pénztárnoka, I Itt Szövetkezet Igazgatósága, "Idalommal később IgazgatóságT tagja MILHOFFER KAL.NAN ur elhunyt A megboldogult mindenkor buzgó, önzetlen és tevékeny támogatója volt Intézetünknek és emlékét hálás kegyelettel fogjuk ^megőrizni. \' Nagykanizsa, 1932. február 17. Üzleti és kis beíró httnyvk. Imakönyvek, ifjúsági és szépirodalmi müvek. Hurok és hangszer alkatrészek. Mindennemű papíráru ITJ. WAJDtTS JÓZSEF UTÓDA 0IMRE.C* VILMOS MajMk.awlr\'éeihesssss^sfssfceáásáasi SMtmOOml tini legújabb füzetei i .. kaphatók. Árverési hirdetmény. Dr. Láng Lajos tlgy véd által képviselt Ferró Vai, Műszaki lei ezer. cég Javára 260 pengd lőlrt éa Ifibb követelés és Járulékai erejéig a nagykanizsai kir. Járásbíróság 1931. évi 69»ííil. az. végzésével elrendelt kielégítési végreha|táa folytán végreha|táat azenveSőtől Iflfe évi Jaaoár *Váa lelógtaII 1520 pen-göro becsalt Ingóságokra a nagykanizaal kin Járásbíróság Ml száma végzésével sz I átvscés elrendeltetvén, annak az 1906. évi XLL t c. 20. §-a alapján az alább megacvssstt a * fogUláal JegyeókOnyvből kl nem tunó más logUHalókJavára la az árveréa megtartását elrendelem, de cssk arra az esetre. Ka ktelégttéal Joguk ma la fennáll éslsaellenak h.lssstő hatályú Igénykereaet lolyamstban nincs, végrehajtást szenvedő Iskásán. Nagykanizsán, Rezgonyl-utca 21 azám alatt,- a netán fizetett (leszeg levoná-latártdM! - 25. napjának d e. 9 órája \'.üntMc kl, anlhtxa tXsóUaj letog-lalt batoeok 11 atb.< a-egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek Uespérollzetés melleit, csetteg betsánSa-alul ásoel\'lógomsdnl (Isgykaaksap 1832. évt lebruár 6 éa. H»ia Oyula, s. k. Hri, |bk végreksltá inkil blséaágiklkWdöHj Osspp vájja a kBvstl A vese, hugy és epehólysgbsn történd kezdetleges lerakódásokat senkisem veszi ászra: smldón a fájdalmak már mutatkoznak, akkor már a kóképzödéa nagyon előrehaladott. Ettől a veszélytől megóv-hatja magát mindenki, ks aapeata agy-két pokár rsgidal vlzst Iázik. is A Kirély-SBrffizde Részvénytársaság igazgatósága, felügyelőbizottsága és tisztviselő kara \' mély megilletődéssel jelenti, hogy a vállalat igazgatóságának érdemes tagja raáltásáflos Dr. HALÁSZ FRIGYES ur ah hlr. korményfAtanéosos, ügyvád, a blrél és ügyvédvlzsgézé bizottság alnSkhslysttsss, február hó 15-én váratlanul elhunyt. flz elhunytra mindenkor igaz megbecsüléssel és hálával fogunk emlékezni. Nagykanizsa, 1932, február hó 17-én. Ki* z pjo n t I VILLATELKEK 60 havi részletre Balatonfenyv««m (Máriatelep) K\'/Zvetlen a pályaudvar elölt. Klimatikus fenyves levegő I Bársonyos homokstrand I Érdeklődni: SzibÓ Antal sportüzlelében Hirdessen a Zalai Közlönyben aával leendő otgUiláaáia határtd&l 1932. r T3 * 2- KBzgazdaségi Részvénytársaság dutenbers nyomda és Hol LopHIadó Odlloloto Nagykanizsa Könyvnyomda, könyvkötészet, vonatozó Intézet, üzleti könyvek és dobozok gyára .m „Zalai KSzIBny" politikai napilap szsrkesztAsége és kiadóhivatala Készítünk i TELEFOK: 78; mindenféle kereskedelmi, Ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és Iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, műveket, meghívókat, eljegyzési és esketésl értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat. Gyártunk i üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlájl könyveket, rajzfüzeteket és tömböket,, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt Nyomatott a Délzalal Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly), 73. évfolyam 40 szám Nagykanizsa 1932. február 19, péntek Ara 14 Bllér ZALAI KÖZLÖNY Sxikeastóaég és kiadóhivatal: Fóut 5. szám. Keuthelyl tiókkladóhlvstal: Koaaulh-utca 32. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos BlóHzetést in: egy hóta a pengd a* Iliiét. Sxerkeastóségl éa kfadóhlvatalr telelőn: 78. az. Két halottja és több súlyos sebesültje van a véres pacsai végrehajtásnak A felizgatott vásári tömeg megtámadta a hivatalos közegeket és a csendőröket — A csendőrség a tömegbe lőtt — Három gazda adótartozásban lefoglalt tehenei okozták a felzudulást - A szomszéd faluban ismeretlen tettesek reggelre elhajtották a lefoglalt állatokat a lezárt istállóból — Öt izgatót őrizetbe vettek A belügyminiszter az adónemfizetés gondolatával való bnjtogatást okozza a történtekért Pacsa, lebruár 18 (Saját tudósitink telefonjelentése) Borúimat esemény verte lel az elemi csapásoktól is nagy kárt szenvedett és ezért is deprimált hangulatu Pacsa-Szentmlhdly nagyközség lakosságának csendes éleiét. A kirobbant népszenvedély halálos emberáldozatot követelt. Az esetról a következőkben van módunkban beszámolni: Pacsáu ma országos nagyvásár volt. ,A februári vásár rendesen a legnagyobb -és leglátogatottabb vására szokott lenni Pacsának. Így történt ipa la. A környék falvalból csak ugy özönlött a nép. Nagykanizsáról ls tObb állatkereskedő, textiles és egyéb kereskedő ment le Pacsára, biztos Üzletkötés reményében. Több ezerre tehető a megjelent nép. A felhajtás Is feltűnően nagy volt. TObb, mint 2000 szarvasmarhát hajtottak < lat a mai picsát állatvásárra. Az állatvásártér a községen kivOl van, ahol nagy tömeg nyüzsgött, mozdulni Is alig lehetett. Nézték és érdeklődtek az állatok iránt. Egyszerre esak azegyl egybegyűlt tömegen t morajlás futott végi idühös végig. Többen-szitkozódni kezdtek. — Jönnek az adómarhákl — kiáltották fenyegetően. A szemlélő látta, hogy egy csoport hivatalos í ember jön és mellelluk marhákat.hajtanak. Valóban hivatalos közegek voltak Vtala zalaegerszegi : adófőUszt vezetésével. Zala-azentmlhály községből hét darab marhát hajtottak, amiket adótartozás fejében foglaltak le tegnap Szent-mlhály három tekintélyes kőzépbirtokosánál, névszerirtl Sternthal Bernát, Umszonst Lajos és Brlglevlcs Béla portáján, hogy azokat most a vásáron értékesítsék. Amikor a nép az időköiben egészen\'HOíel érkttett csoportot meg- látta, éktelen szltkozódisban tört kl és nem akarták őket beengedni a vásártérre. Látván a veszélyes helyzetet, Vlala fOtlszt kiadta a jelszót, hogy hajtsanak tovább. De a nép tovább sem engedte őket. Mikor lá\'ták, hogy a többezer főnyi tömeggel szemben csak defe-rálnl lehet, Vlala odaszólt a marhahajcsároknak, hogy engedjék szabadon a marhákat. A hajcsárok Bilid a bét marhát subádon engedték. Ez azonban nem vott elég a feldühödi népnek, hanem egyre vésztjóslóbban kiáltották: — Agyon . kell őket verni I Verjék agyon a végrehajtókat, verjék agyon a csendőröket I Izzó lett a hangulat. A mintegy hét főnyi csendOrség parancsnoka, Borsó La|os klskomáromi liszthelyettes erre nyugalomra és oszlásra intette a lakosságot, de az nem ls reagált a felszólításra. Az adófőtiszt, a végrehajló és segédje és a hajcsárok erre a a tiszthelyettes A csendőrtüznek megvolt a maga hatása. Kámán Jázsef 18 évesgazdalegénynek, aki éppen egy sátor mellett állt, egy golyó az állába hatolt és száját szétroncsolta, ott a helyszínen kiszenvedett. A másik áldozat Ktss József pöt-rétei 25 éves gazda, aki özvegy édesanyjának egyetlen kenyérkeresője volt, öt a golyó a szivén érte, épen akkor, amikor egy gyolcsos sátorban alkudott. Nyomban meghalt. Szűcs István 8zentmlhSIyl 22 éves gazdalegény tűdőlövést kopott. Gátiig József 22 éves botfai legény vállövést, Kiss Oyula 15 éves nemesrádól flu is megsebesüli. Schwartz Mór 48 éves budapesti községbe Igyekeztek és a csendőrség fedezte ts ebbeli szándékukban. Ám a tömeg fenyegetőleg utánuk iramodott, de mégis sikerült őket az Iskoláig kisérni, ahová bemenekültek. A templom előtt azonban az óriási néptömeg három oldalról körülkerítette a csendőröket. Csakhogy a csendörök sem voltak restek, hanem felálltak az Iskola és a templom között szabályszerűen, mtnr egy svarmieniarxm. A tömeg nem tudott ekkor már uralkodni magán, botokkal, téglákkal, kövekkel dobálták « csendőrséget. Borsó tiszthelyettest még most sem hagyta- el a nyugalma, hanem Ismételten nyugalomra Intette a többszáz főnyi tömeget. Ebben a pillanatban megszólalt afélrevert harang, mint ttízeseikor szokták a faluban a harangot meghúzni, hogy a nép segítségét hívják. A tömeg neki akart menni a csendötöknek, erre tüzet vezényelt. cukorkakereskedőnek a tumultusban a lába eltörött. A sebesülteket a zalaegerszegi mentőautó beszállította a zalaegerszegi kórházba, ahol Szűcs Iatvánon azonnal műtétet hajtottak végre. Állapota válságos. Egy másik fiatalember karlövéssel dr. Tvarosek orvoshoz ment magát bekottctnl, nem Is tudják ennek a nevét. Több golyó a vendéglő falába fúródott Két golyó az egyik kefés-sátorban végzett rongálást. A tömeg a csendőrségi tüz után nyomban megjuhászodott. A hatóság azonnal lefúvatta a vásárt, ugy, hogy a vásározó kereskedők érezhető kárt szenvedtek. És talán ugyanakkor, mikor ez a véres dráma törlént, megjött Zalaegerszegre a pénzügyminiszter sflrgönye, amely felfüggeszti a végrehajtásokat és halasztást ad a tartozások megfizetésére. Ugyanis néhány nap elölt történt, hogy a községi elöljáróság küldöttségben járt Oyömörey Oyörgy főispánnál, és tőle-a végrehajtások felfüggesztését kérték. Mlulán ez már a második Ilynemű kérelem volf, a halasztást a péruügyigazgatóaág nem adhatta meg, hanem a főispán Korányt pénzügyminisztert kérle fel a-végrehajtások felfüggesztésének elrendelésére. Ma déli 11 órakor meg ls érkezett Korányi távirata, melyben felfüggeszti a végrehajtásokai és halasztást ad a fizetésre. Az e8et után a tOmeg sietve oszlott széjjel. Kl-kl falujába. A c end-örük őrt álllak a két halott mellett, mlg odaérkezett dr. Horváth Vilmos járási főszolgabíró, aki az esetről nyomban jelentést tett a vármegye fő- és alispánjának. Értesülésülésünk szerint a csendőr ügyész Szombathelyről, valamint Nagykanizsáról egy azázados még a délután kimentek a helyszínre. Nagy-kanlzaáról holnap, pénteken mennek ki a vizsgálóbíró és a torvényszéki orvosok, hogy a két hullának a boncolását foganatosítsák és a viisgáló-blró a helyszínen megkezdje a kihallgatásokat. Oyömörey Oyörgy főispán holnap Budapestre utazik, hogy az esetról részletes je- , lentéat tegyen a kormánynak. FeUOríéK a pacsaiWUöal matomlstrtllót éra eslOatíottáU a leloglalt állatolkat Paosa, február 18 (Tudósítónk telefonjelentése) Érdekes lopási eset tartja Izgatémban Pacsatüttős község lakólt. TOrtéfit, hogy szerdán déltitán meg|elent a községben Rátkay József nagykanizsai állampénzlari tiszt éa több gazdánál adótartozás fejében lefoglalta ZALAI KOZLONV_1932. február 19. a szarvasmarhákat. A lefoglalt állatokat a tegnapi, csütörtöki országos vásáron akarta értékesíteni éa ezért a jószágokat beterelték a pacsatut-tósi malom istállójába, hogy onnan reggel a pacsai vásárra felhajtsák Csütörtökön reggel nagy volt a hatóságok meglepetése, amikor feltörve, üresen találták az Istállói, amelyből éjjel ismeretlen tettesek elhajtották a A pacsai események A belügyminiszter válaya F Budapest, tebruár Itt A képviselőház mai ülésének végén Farkas Tibor sürgős Interpellációt terjesztett elő, amelyben szóvátette az ország nehéz pénzügyi helyzetét, majd ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy hírek szerint délelölt Pa-csa községben adóvégrehajtás miatt csendórsortűz volt, amely két halottal és tobb sebesülttel járt. — Hallatlan 1 — kiáltozzák a baloldalon a kormánypárt felé. — Nyilatkozzék a belügyminiszteri Farkas Tibor ezután röviden befejezte beszédét és elítélő szavakkal emlékezett meg az esetről. A belügyminiszter nyomban válaszolt az Interpellációra. — Vásár volt ma Pacsán, — mondotta — amelyen nagy tömeg vett részt. A pénzügyi hatóság tobb marhát hajtatott fel a vásárra, amelyeket adóvégrehajtás során foglallak le és csak Igy tudták volni értékesíteni. Mikor ezt a vásár közönsége látta, zúgolódni kezdett. Az adótiszt látta a hangulatot, megijedt és a marhákat visszaadta tulajdonosaiknak. A közönség azonban ennek ellenére la, nyilván izgatás következtében, fenyegetőleg lépett fel a hatósági közegekkel szemben, ugy, hogy ezek kénytelenek voltak a csendőrség fedezete mOgé menekülni. A csendőrség a legtaplntatosabb magatartást tanúsította. A lefoglalt jószágokat. A csendőrség megindította a nyomozást. öl őrlxeibtsvéiel (Lapzártakor érkezett\') A csendőrség erélyes nyomozást indított annak megállapítására, hogy kik Izgatták fel a tömeget, amely végül Is támadólag lépett fel a hatósági személyekkel szemben. A délután folyamán 5 embert vettek őrizetbe akiket Izgatással gyanúsítanak. a képvlaelö&á* előtt árkos Tibor Interpellációjára mintegy ezer főnyi tömeg • csendőröket éa a hivatalos személyeket üvegekkel és kövekkel dobálva kiszorította az Iskola épületéig, ott azonban a helyzet olyan fenyegetővé váll, hogy a csendőrség kénytelen volt fegyverét használni ét belelőtt a tömegbe. Ketten meghaltak és hárman súlyosan megsebesültek. A vizsgálat folyik annsk megállapítására, hogy á hatósági kOzegek szabályszertlen ás Jogszeiűen használták-e a fegyvert, de abban az Iránybin Is, hogy megállapítsák, vájjon a tömeg magatartásit nem lelketlen bujtogatók okozták-e? — A kormány — folytatja szavalt nagy zajban a belügyminiszter — érzi a felelősség súlyát és mindent elkövet, hogy hasonló esetek be ne következzenek, de kotelezzége ■ kormánynak, hogy a lehetőség haláráig előteremtse azokat iz eszközöket, amelyek sz állam fenntartásához szükségesek. A kormány mindkét irányban teljes mértékben megteszi kötelességét. — Komoly, figyelmeztető szóval kell az ország közönsége elé Járulnom — fejezte be beszédét a bel-űgymlnlzzter —- és rá kell mutatnom arra, hogy milyen súlyos következményekkel Jár, ha az ország közönségébe Iparkodnak az adónemfizetés gondolatát belevinni. A földművelésügyi mii lát bozzá az agrár Budapest, február 18 (Éjszakai rádiójelentis) Csütörtökön este az egységespárt ülést tartott Ptsthy Pál elnöklete alatt. Erdélyt Aladár az agrártársadalom létét fenyegető bajokat ismertelte. Bethlen István gróf javasolta, hogy tekintettel a többi gazdasági kérdések bonyolult voltára, a tagok foglalják Írásba indítványaikat és Így terjesszék azt a párt elnöke elé, aki • közgazdasági bizottság elé viszi letárgyalás végett. Farkas Elemér a buza-ár stabilizálásának fontosságára ilszter erélyes kézzel balok orvoslásihoz hívta fel a párt figyelmét. Purgty Emil földmüvelésügyi miniszter bsngoztatts, hogy a lehetőségek szerint igyekszik segíteni az agrártársadalom bajain. Az állat és tengeri jelzáloghitel, valamint a termelési hitel ügyében előrehaladott tárgyalásokat folytat. További szesz-főzéseket Íz tervbe vett. Reméli, hogy a buza kérdésében Is rövidesen konkrét javaslatul állhat s párt elé. A párt tudomásul vette a miniszter bejelenléseit és ezzel az Ölés véget ért. Tflntetók beverték a sz Palnleve a design. Párls, tebruár 18 A köztárzaság elnöke Palnlevét bízta meg a kormány megalakításával. Párta, február 18 (Éjszakai rádiójelentis) A politikai pártok délután tanácskozásra gyűltek Össze, hogy állást foglaljanak Palnleve jelölése ügyében. A nap krónikájához tartozik, hogy a na BDátos ablakalt Párlsban ált miniszterelnök clonsllsta diákok, akik a legnagyobb felháborodással vették tudomásul a szenátus megbuktató határozatát, nagy tüntetést rendezlek csOtOrtOkön a szenátus épülete előtt, smelynek kövekkel verték be az abiskait. A rendőrség heves attakkal vette szít s tüntető diákokat. Hja koBBonlsták az Igazságügyi i Budapest, tebruár 18 (Éjszakai rádlóje eniés) Csütörtökön este 7 óra lá|ban mintegy 100 főnyi zuhancokból álló kommunista csoport 1 Öntetni akart sz igazságügy-minisztérium épülete előtt. A tüntetők több ablakot bevertek kövekkel. tüntetni próbáltak nlnlszterlnm előtt Amint a tflntetök észrevették s közeledő rendőröket, futásnak eredtek, azonban negyvenet sikertllt őrizetbe venni. Az őrizetbe vett zuhancok zsebeiben köveket talált a rendőrség. Valamennyiak ellen megindult az eljárás. Megfeneklett a hat Kína és Ja Uj ultimátumot kapott Toklo, tebruár 18 A Japán csapatok főparancsnoka ma reggel 9 órakor átadta a kinai csapatok főparancsnokának az ultimátumot, amelyben követeli, hogy a klnal csapatokat haladéktalanul vonják vissza Sanghal környékéről. Amennyiben ez nem történik meg, a leghevesebb csatározásokra van kilátás és Japán újra több hadosztályt küld Sanghalba. Toklo, tebruár 18 Mukdenben a klnal veietök különböző megbeszélései alapján független állammá kiáltották kl Mandzsúriát Az uj kormány élethossziglan választott kormányfővel az élén a köztársasági és monarhisztikus államforma közölt áli. A japán külügyi hivatal a hírhez fűzött nyilatkozatában megjegyzi, hogy Japán nem hajlandó elismerni az uj államot, ha nem nyújt teljes biztonságot állami függetlensége kérdésében. London, tebruár 18 Mint a lapok Sanghalból jelentik, a klnal és japán katonai vezetők között ma délelőtt folytatott lárgya- almak intervenciója pán között a klnal főparancsnok lások, amelyek a külföldi hatalmak fáradozásának eredményeképp Jöttek létre; megfeneklettek. Sanghal, február 18 (Éjszakai rádiójelentés) A Sznghal-környéki vasútvonalak mentén elhúzódó lövészárkok hossza meghaladja az 1600 kilométert. Az uj Mandtsu államnak a hírek szerint Pu-Yt, az ifjú kinai excsászár lesz a feje. A japánok megkflldött ultimátuma szombatig ad határidőt a 19-ik kinai hadosztálynak arra, hogy 20 kilométerre visizahuzódjék Sanghal mOgé. Ultimátum helyett élőszó — eredménytelenül Sanghal, február 18 (Éjszakai rádiójelentis) A sanghal! japán fökonzul felkereste csütörtökön Tzal tábornokot, a 19-ik kinai hadsereg parancsnokát és abban a reményben, hogy még fennáll a békés elintézés lehetősége, nem nyújtotta át fa ultimátumot, hanem szóval kérte, hogy az összetűzés elkerülése érdekében a súrlódó felületekről vonja vissza a csapatalt. A tábornok válasza- az volt, hogy a klnal katonák inkább meghalnak. Hogyan kívánja Némel Genfben átadták a német Oenl, február 18 A német kormány delegációja ma délelőtt átadta a leszerelési konferencia delegátusainak a német kormány leszerelési javaslatait. A német memorandum 6 pontban foglalja össze Németország követeléseit: 1. A nehéz tüzérséget meg kell szűn-tetnl. 2. A tankokat ki kell küszöbölni. 3. A katonai aviatika mindenféle fajtája tilos. 4. Nem szabad olyan erődöket építeni, amelyek fenyegetést jelentenek más nemzettel szemben. 5. Qáz és bakleorologial anyagokat nem szabad alkalmazni és Ilyen harci eszközöket gyártani sem. 6. Légi jármüvekből harci anyagokat ledobni nem szabad. Ezenkívül követeli még Németország, hogy az általános véderő kötelezettséget elvben meg kell szüntetni. Korlátozni kell a rendőri, csendőri és hasonló szervezeteket és korlátozni azoknak ország a leszerelést ? kormány memorandumát a fegyvernemeknek mennyiségét is, amelyek nemzetközi egyezmények értelmében továbbra is megengedett fegyvernemek maradnának. Ai Angol Bank lauál-IHotta ■ kamatlábat London, február 18 (Reuter) Az Angol Bank mai ülésén a bankkamatlábat 6"/o-ról 5°/o-ra szállította le. Meghalt Frigyes Ágost volt szász király Boroszló, február 18 Frigyes Ágost volt szász királyt csütörtökre virradó éjszaka szélütés érte és csütörtökön esle meghalt. Idólárás (Étnakat rádli/tknHtl « Mataaralá-alal tatáiét jalaatl aata 10 Sra. Kari LáHf«e*a váHaaáara Hidas kilátás. 1933. február 19. ZALAI KÖZLÖNY A Ház ülése A képviselőház mai ülésének napirend elöli elsőnek Hegymegi Kit Pál a valutavisszaélések tárgyában szólalt fel. Hangoztatta, hogy i bankok megokolatlan védelmet élveznek is a valuták szempontjából a protekcionizmus szelleme uralkodik. Egy banktisztviselő felhívta az IHelikes |körök figyelmét, hogy valutacsempészés folyik és adatokat Is szolgáltatott erről. Kérdezi, bogy mit állapított meg a vizsgálat is ha történtek visszaélések, miért maradtak el az intézkedések. A városok kolcsOnkötvinyelt vissza lehetett volna vásárolni, azonban ezt megakadályozták is most a fankok titkos uton az eredeti árfolyammal szemben 30*/s-os árfolyamon vásárolják meg a kötvényeket is 70—80 tzázalikos árfolyamán adják el. Altérve a napirendié a társadalombiztosítási bíráskodási javaslathoz Frahwlrth Mátyás, Kétty Anna, Kicsin Károly, Farkas Oyula is Koródy Katona János szólalt hozzá, majd Zsltvay Tibor Igazságögymi-niszler válsszolt a felszólalásokra. Hangoztatta, bogy szakiig volt a társadalombiztosítási bíráskodás átszervezésére részben takarékossági szempontból, részben pedig azért, hogy az eljárást gyorsítsák. A mun-káslömegek ezután gyorsan fognak hozzájutni jogaikhoz, a javaslat a szociális biztosításban irdekeltek javát szolgálja. A bíráskodás színvonala magas maradt, sőt emelkedni fog. Erután a javaslatot általánosságban elfogadták is megkezdték s részletes tárgyaiáit, ma|d napirendi vita után elhatározták, hogy a legközelebbi Qüst holnap tartják a mai napirenddel. Malasich Qéza, aki szemilyeskir-désben kért szót, nem élt szólás-** jogával és Így az ülés 3 óra előtt veget ért. Farkas Tibor interpellációját a pacsal eseményekről lapunk mái belyin közöljük. Rubinok ■•mondott as tgjságMpirt alalnBk-•égérAI A képviselőház folyosóján az érdeklődés középpontjában a tegnapi ülésen Rublnek István is Andahdzl-Kasnya Béla között lejátszódott események voltak Az egységespárt csoportjában az a nézet alakult ki, bogy az összeférhetetlenségi bíróság döntése előtt nem lehet végleges következtetéseket levonni Rublnek István eljárásáról. Ebben a kérdésben Pesthy Pál az egyiégeipárt Párt elnöke Károlyt Oyula gróf miniszterelnökkel tanácikozotf. A tanácskozás után Pesthy Pál elmondotta, hogy Rublnek litván már tegnap este kérte ügyének megvtzlgálását ^s a párt Összeférhetetlenségi bízottig elé is akarja az ügyet terjeszteni. Amíg a döntés nem történik meg, Rublnek István lemond a pdrt-ban elfoglalt Ugyvezeti alelnöki tisztségéről. Tandíjfizetés ellen izgattak röpcédulákkal a budapesti egyetemen Postán küldött levelekkel történik a kommnniela propaganda Budapest, február 1B Tegnap az egyelem! épületben egyetemi hallgatók részire poitán pontosan megcímzett levelet kizbe-sitetlek, amelyben kommunista bujtogató röpiratok voltak. Ezekben felhívták az egyetemi hallgatókat, hogy a questura elölt gyülekezzenek is erélyesen tüntessenek a tandíjfizetés ellen. A diákság köriben felháborodással tárgyalták az ügyet, amely most már foglalkoztatja a rendörsig politikai csoportját is, hogy kikutassa, kiknek áll érdekükben megbontani a diákság fegyelmit is az egyetem rendjit Amióta két pengfi agy faljalantéa... Az Ifuaágflgymlnlazter leszoktatta az embereket a rendóraégi feljelentásekröt Nagykanizsa, február 18 Újév óta váratlanul megcsappant a nagykanizsai rendőrségen a ma-gáninditványos feljelentések száma. Azelőtt minden csekélységért rohantak a panaszosok a rendőrségre, ahol okkal, vagy oknélkül fe jelentést tettek valamelyik szomizédjuk ellen, aki aznap kissé görbébb szemmel mert reájuk nézni. A rendőrségi nyomozásoknak majdnem 40 százalékát tették kl ezek az apró-cseprő ügyek, amelyek jelentékte-lenségük miatt inkább bosszantásra, mini bűnvádi eljárás megindítására voltak alkalmasak. Uj esztendő óta azonban váratlanul megszűntek ezek a feljelenlések. Ennek oka az igazságügyi miniszternek abban a rendeletében keresendő, amely január 1-én lépett életbe és amely előírja, hogy a kisebb, magdnlndltvdnyos bűncselekményeknél 2 pengős törvénykezési bélyeget kell leróni a feljelentéskor. Egy-két példa arra, hogy milyen jelen\'éktelensigekre kell elpazarolni a rendőrségnek az idejét. Tegnap például egy sletéstől kipirult piaci áruinő rontott be a panaszokat felvevő rendőrtiszt szobájába, ahol elképzelhetetlen svádá-val adta elő, hogy milyen sérelem érte öt az iménl: Valami mlati összekülönbözött a mellette áruló kofával és az a szóváltás hevében odakapott az ellenfele fejéhez és megrántotta a kontyát. Csak egyszer rángatta meg. De ha ugyanannyi ideig tartotta volna a feljelentő tincseit a kezében, mint amennyi ideig a sértett ezt előadta a rendőrségen, akkor a panaszos asszony ma már nem rendelkezne egyetlen ép hajszállal sem. Természetesen az ügyeletes rendőrtiszt, amikor végre nagynehezen szintén szóhoz tudott jutni, megmagyarázta a megkontyolt feljelentőnek, hogy csak két pengős törvénykezési bélyeg lerovása után veszi fel a panaszt És ekkor csoda történt. — Hát hiszen nem Is voll az olyan veszödelmes dolog, mondotta egy megfagyott angol hidegvérével és én nem is kivánom a megbüntetését, csak éppen meg akartam mondani a nagyságos főkapitány urnák, hogy milyen rosszak az emberek. Egy kis semmiségért mindjárt elvesztik a türelmüket, oszt nekiesnek az ember hajának. Azzal ugy kiperdüli az ajtón, mintha ott sem lett volna. Egy másik esel. Foltosruháju napszámos áll a rendőrtiszt előtt. Apró szemei ravaszul villognak, amint előadja a panaszát. Egy házban lakik egy máiik napszámossal, akivel összeszólalkozott. Tettlegesség nem történt, de a másik legazemberezte. Miután pedig a derék szereplök nem a Clalr-kodex szerint izokták elintézni a felmerült ügyeiket, eljött i rendőrségre. Az ellenfelének még a múltját is ismertette, nem ls szólva arról, hogy a naponkint elfogyasztott bormennylségrfll ii pontos tu domásl kellett szereznie a rendőrség angyali türelmű tisztviselőjének. De aztán itt is megtörtént a csoda. Amint megtudta önérzetes barátunk, hogy ket pengőjébe kerül az igazság keresése, nyomban elpárolgott minden haragja is kijelentette, hogy akkor ö nem tesz feljelentést. Eddig még egyetlen esetben sem fordult elő, hogy a két pengős törvénykezési bélyegnek nem lett volna meg a kívánt hatása. Amint tudomást szereztek róla a sértettek, nyomban elálltak a feljelentéstől. Az igazságügyi miniszter uj rendelete igen sok felesleges munkát vett le a rendőrség válláról, amelynek ily módon több ideje jut a valóban nagy ügyekkel való foglalkozásra. Felrobbantják a dartmoori fegyházat Csak a börtöntemető marad meg a véres fegyenclázadások helyén London, február 18 Az ügyésziig elkezdte a dartmoori fegyenclázadás iratainak tanulmányozását. A bűnügyi tárgyalás kitűzése kit hiten belül várható. A fegyintézetet még az iv folyamán fokozatosan klűritlk ii lerombolják, valószínűleg dinamittal fogják levegőbe röpilenl. Azután a börtöntemető lesz az egykori fegyház egyetlen emlike a helyszínen. ■ # í Táncol a kongresszus A császári Bécs, mikor Metternich révén a világ fővárosának szerepében pompázik, hőse e hatalmas látványos filmnek. A lenyűgöző képek szakadatlan sorát melegséggel, kedéllyel hatja át a keringő és szerelmeskedés humora és Tirája. Szerepifik ■ Etllan Harvey. WUIy FrliacQ. £11 nagover és Conrad Vetül Bemutatásra kerül i Péntek, szombat, vasárnap, febr. 19., 20., 21. Előadások péntek, szombat 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Aj ZALAI KÖZLÖNY 1932. február 19. Nagykanizsa 1932. telén... Nagykanizsa, február 18 Egy kis dolog volt a ház körül, szerettem volna megcsináltatni. Elmentem tehát egyik kanizsai asztalosmesterhez. Régi, jónevü iparos, aki nemrégen még több segéddel dolgozott. Legnagyobb meglepetésemre a műhely ajtaja zárva, az ablakokon a függöny leereszlve és belül minden sötét, Mintha koporsót vittek volna ki csak az előbb. Mélységes csend mindenütt. Egyik lakó érdeklődik, hogy kit keresek. — Az asztalosmestert keresem, mondom. — N. N. asztalosmestert? — kérdezi tőlem csodálkozva. — Hál nem tetszik tudni ? . . . — Nem én, mit? — kérdem most én csodálkozva. — Hát kérem azt, hogy N. N. már hónapokkal azelőtt bezárta műhelyét és ő maga nem is tudom, hol van, mit csinál. — És miért zárta be? — kérdezem. — Bezárta. Mert nem volt munkája, nem volt keresete, — ismétli a házbeli. Lehorgasztott fejjel megyek tova. Valami nagyon fáj bennem. Tehát ö Is . .. De sietős a munka, megyek más asztaloshoz. A legköze-lebbihez. Amint belépek, egy tanoncfiu áll a gyalupad felött és valami deszka-félén babrál. — Hol a mester? kérdem tőle? — A mester? — ismétli lassan. — Elment kérem a falvakba munka ulán nézni, hátha akad egy ihis munka élelmiszer vagy Hszt, krumpli ellenében, mert itt a városban már hetek óta egy darab munka sincs. EfSadom, hogy ezt meg ezt kellene.megcsinálni, meg tudja-e csinálni? — jaj, ehhez deszka kell, nekünk meg nincs pénzünk rá. Tessék talán személyesen venni deszkát és akkor mindjárt megcsinálom. Szóval néhány szál deszkára, anyagra sincsen pénze a mesternek. Elmének hát, hogy megvegyem a deszkát. Léptemet egy fakereskedóhöz Irányítom. Már messziről a telep fetól hangos szóváltás üti meg fülemet. — Hát jiem látja kérem, hogy nincs üzlat ránts pénz, nincs kereset? Hetek óta -égy pengő sem folyt be a kasszába, hat miből, honnan fizessek? ..t mondja egy izgatott hang elkeseredetten. NGYEN kapja a Zaílai Közlönyt Jövő Í1Ó elsejéig, ha IVIOSt előfizet. Belépek a telep kis irodájába és látom, amint a fakereskedö vívja szóharcát a végrehajlóval, aki segédjével és egy csomó irattal a hóna alatt kötelességszerűen Igyekszik valamit felírni. Mellette a fakereskedö, olyan arccal, minlha a siralomházba vinnék. Aztán visszamenet bementem még a kárpitoshoz, ahol ugyancsak valami kis csináltatni való lett volna. A kárpitos üzletének redőnye ie volt húzva. A mester maga fühőz-fához szalad, hogy valahová egy állásba jusson, elmegy boltiszolgának, hóhányónak, pályázik Ítéletvégrehajtónak, elmenne a kinai hadseregbe, — de munka, az nincsen sehol. Utamat folytatva, a kő ell divatcsarnokban akarok még valamit beszerezni, amit tegnap este elfelej- tettem, de csak nem tudofli megtalálni az üzletet Kétszer-háromszor keresem, felmegyek, lemegyek, nézem a táblákat... Igen.ezaz... De hisz\'n ez le van zárva. — Talán csak nem haláleset? — Nem, — mond|a a szomszéd üzletes. — Adó fejében hatóságilag lezárták az üzletet. Nem tudtam szóhoz jutni, nem bírtam egy mondatot kiejteni. Valaki meglökött a korzón és én utána néztem. Ki az aki még annyira sem tud vigyázni, hogy a korzón kitérjen az ember elöl? Egy nagykanizsai iparos volt, aki meg a mult évben otl ült a műhelyben és ma kezében hólapál, hogy hóhányással verekedje ki magának a városi inségakciólói azt a néhány kiló lisztet és zsírt, amit a dolgozó ellátatlanok kapnak... Egy asszony élethalál-harca a 21 méteres kut fenekén Egy volt kanizsai pék Mttégt a kaiba zuhant Barcton Nagykanizsa, tebruár 18 Wetsz Lajos törekvő tűlömeateri mindenki ismerte Nagykanizsán. A mai gazdasági helyzet két hónap sióit arra kényazeritette, hogy feladja üzletéi és Csurgóra költözzék, ahol Ötletet nyitott. Weitzéknél tegnap kőművesek dolgozlak és Wciszné a nagy feifordulásbin vizet akirt meríteni a kereket kutbóL A kut 21 méter mély. Mikor az asszony a vödröt felhúzta, valahogyan egyensúlyát vesztette és belebukott a kútba. Esés közben arcát és fejéi «ttzeTvlttza verte a kut köveiben és véresen zuhant a vízbe. Felesége velőt-rázóaegélykiáltásait meghallotta Weist Lajos, aki csakhamar létrát kerített ét lement a kútba, melynek kövein az asszony Irtózatos eróvel tartotta fenn magát, mlg férje leereszkedett. Mire Weisz leért, az asszony teljesen meggémberedett a nagy hidegben. Végre nagy erőfeszítések köze-pelte sikerült öt az urának magához emelni és a létrán felhozni. A legérdekesebb, hogy Welszné még csak náthát sem kapott a hideg fürdőben. lAsfélezernéT több tüdőbeteget gyógyított tavaly a nagykanizsai tfldóbeteggondozó Intézet Néhány szám a Szanatórium Egyesület működéséről Nagykanizsa, február 18 Az áldásos működést kifejtő és állandó aktivitással dolgozó kanizsai egyesületek kőzt egész éven át nagyon keveset hallat magáról, de annál löbb eredményt mulat fel a József kir. herceg Szanatórium Egyesület itteni fiókja és annak tüdö-bateggondozó Intézete. A város közegészségügyében nélkülözhetetlen ez az intézmény, melynek lelke és legfőbb gondviselője a Szanatóriumnak élő Kövesd! Boér Úusztávné, orvosi vezetője pedig dr. Fodor Aladár, aki dr. Neumann Henrik kezelőorvossal heti két ren-delődélulán óriási munkát végeznek az intézet rendelőjében. Az elmúlt 1931. évben nem kevesebb, mint 1524 beteg fordult meg az orvosok kezén a dispensaíre-ban. Volt olyan hónap, amikor 250—300 volt a betegforgalom, ugy hogy az intézet váró-helyiségei nem egyszer szűknek bizonyullak. A beteglétszám — sajnos — évről-évre fokozottabb igénybevételt jeleni az egyesületre nézve, részint azért, mert az intézmény népszerüsödik, részint pedig azért, mert egyre nagyobb a nyomorúság, több a beteg és egyre kevesebb, aki a társadalmi karilász igénybevétele nélkül tudná gyógykezeltetni magát és gyermekeit. Az egyesület az intézetébeirkeselt és arra legjobban rászoruló belegek közle évent 4—5-ször természetbeni élelmiszer és tüzelő kiosztást rendez. Azonkívül több-kevesebb beteg naponta tejet kap, ami havonként 1200 liter körül szokott mozogni Amíg az igénybevétel etéren Is egyre több, addig a Szanatórium Egyesület anyagi forrásai la&aiiként sorra bedugulnak. Emberfeletti küzdelem és az elhöka88zony lelkiismeretes, takarékos vezetésének köszönhető, hogy az egyesület mindezek ellenére is az adott viszonyok közt hivatása magaslatán áll s mint azt a legutóbbi központi vizsgálat is elismerte: mintaszerű a működése az ország összes hasonló intézményei sorában. Megint fel akarták robbantani a nizzai expreut Párta, február 18 Egészen közel Nizzához, a Marseille felé vezető vasulvonalon a pályaőr ma hajnalban nagy csomagot vett észre a sínek között a mikor felemelle, hogy kibontsa, a töltés mögül kél ember ugrott rá, leütötték, elvették tile a csomagot és elrohantak. Alig kél perc múlva kérésziül robogott a venlimiglla—párisi expressz, amely ellen méhány nap elölt bombamerényletet követtek el. NAPI HIRIK NAPIREND Február 18, péntnk Kórn katolikus: Konrád. Protestáns: Ziuztánna. izraelita: Adat bó 13 ■ Városi Muzeum ét Könyvtár nyitva csütörtökön és vatáraap délelőtt 10-161 13 óráig. Gyógyszertári ájlell szolgálat i I. hó végéig a Merkly-Belus gyógyszertár Póut 12 Várotl S Inház. .Táncot a kotigreaz-aaus\', az idei évad legnagyobb, legked vesebb tUmJe. Pényes kiegészítő mSsor. Oőztűrdó nyitva reggel 8 órától este 8 óráig (héttő, szerds, péntek délatán, kedden egész nap nőknek). Tel. 3—13. Fabr. M. KTE táacaatátya a Polgárt BgylatbM Mt • órakor. - Pabr. tt. Lktjlla rlóadáa (Surányl Oyula) a vlrot-h 11 á u f árakor. Bójll nl a Mlaaálótháaban á órakor (Varga Báli ptáMaoa). PStaarkaraaludlk klnbavatáaa a Pannóniában S árakor. Pabr. ZJ. Urlalayok Mária Kon«rttá<<ÓJának M|tl .il|« • Ithárl.rrubto á Arakor. Fabr, M. Bó|ll tat a Mltulóaháaban I árakor (Kotla Jáno, plirlita tanáá). Márc. I. Útirányok Márta Ko»gr.fi<Uján.k bó|U •»tjr a íthérttrttnban a órakor. Márc. l-t lelkigyakorlat kílgyak i.ámár. a MUi. ; .\'.lóahárbaa I 4árc. t. tar. htlkSiaág kóagyáláta. Koalartarla llrllakaak a MlaailóaliáaDaa «•>. k - árakor (dr. Vártaay F<lgya»). Márc. 7. vagy 8. H.gyl Emánutl hangvtrrtnyt ■ Kaiilnóban 141 • órakor. Márc. S Urltányok Márl. Kongragácló|ának bó|ll «•!}• a Irliértirtmbtn á órakor. Márc. 13. BÓJtl tat a Mlatalóaháiban ■ órakor. Márc. 15. Útirányok Mlrta kongregációdnak W|tl tatja a Ithárltrtmban 8 órakor. — A főispán Budapesten. Oyö-mörey György főispán több napi tartózkodásra Budipestre utazott. — Rakovszky Iván Keszthelyen. Rakovszky Iván, a keszthelyi kerület országgyűlési képviselője, szombaton néhány nspi tartózkodásra Keszthelyre érkezik. — Halálozás. Szentkirályi Károly nyug. tormaföldei róm. kalh. igazgató-tanító, a lelenyd lanitól Kör 25 évig volt elnöke, majd pedig diszelnöke, 73 éves korában meghalt. Az elhunytat szerdán délelőtt helyezték örök nyugalomra s tormaföldei temetőben. —Zalában U áldoznak Washington OyOrgy emlékének. Február 21-én és 22-én ünnepli az egész müveit világ az amerikai szabadállam megalapítójának, Washington OyOrgy születésének 200-ik évfordulóját. BMy Zoltán alispán már megtette a szükséges Intézkedéseket arra vonatkozólag, hogy ezeken a napokon a zalai községek lakói és az Iskolák ifjúsága is méltó kegyeieltel és ünnepség keretében áldozzanak az amerikai szabadsághős emlékének. — Századik születésnapját ünnepelte egy zalai kisgazda. A Mindenhaló szép Idői engedett megélni Varga István porrogszentklrályl kisgazdának, ald rokonai, hozzátartozói és jóbarátal körében most ünnepelte meg századik születésnapját. Varga Istvánnak II unokája és 9 dédunokája van. =» Cloth és selyem brokát paplanokban a legszebb választékot találhatja nálunk SchOtz áruház. 1932 február 19 ZALAI KÖZLÖNY A hajat fcnlt«m*»*«, cilllogó lényllvé, li ondoticlót taitóaabná varánolja a 71 „HONIG VABEN" LOCKEN SHAIPOON Kapható minden |obh Ilidben — A Stefánia kérelme gyermekkocsikért Ismeretet, hogy a nagykanizsai Stefánia-intézet bölcsődéiében 25 csecsemő van gondozásban. A jobb időjárás bekövetkeztével szükséges a csecsemőket a napra vinni, sétáltatni. Sajnos, a Stefánia nem rendelkezik a szükséges számú gyermekkocsikkal. Azért bizalommal fordul a város közönségéhez, hogy azokban a családokban, ahol még meglenne a gyermekkocsi és azt nélkülözni tudják, engedjék át a nemes célra a Stefánia-intézetnek, esetleg kölcsönképpen. Felajánlást a Stefánia irodájában akár szóban, akár telefon utján vagy trásbsn kérik jelenteni. Hullsmérgezésben meghalt egy fiatal egerszegi orvos Zalaegerszeg, február 18 Tragikus haláleset történt rzerdán délután a zalaegerszegi közkórhái-ban, melynek fialal alorvosa, Andrássy László dr. hullamérgezésben meghalt. Andrátay László dr. két béltel ezelőtt könnyebben megtérült a kezén. A seb gyógyulása már befejezettnek volt leklnthetö, mikor a mull hét tzerdáján az alorvos tanulmányi célból egy hullát boncolt fel. A boncoláshoz megtette s szükséget óvólnlézkedéteket t az előírásnak megfelelően gummikesztyüt\' húzott Két nappal , a boncolás ulán hirtelen rosszul lett t a belegtég a legsúlyosabb hullamérgezésnek bizonyult. A fiatal orvot traglkui halála, aki Hivatásának lett az áldozata, mély részvétet keltett egész Zilaegerszegen. — Ax NTE tánceatélye. [Folyó hó 20-án este fél 9 órai keidettel tártja az NTE táncestélyét a Polgári Egylet földszinti termében. A lánckedvelő iljuság körében olyan nagy érdeklődés nyilvánul meg ax estély Iránt, hogy a biztos siker nem maradhat el. = Oyapju georgette ruhák a legújabb fazonokban már 45\'— P-től SchUtznél. — Felülfizetések. A Szanatórium Egyesület műsoros estélyén felűl-Hzetni szívesek voltak: dr. Kállay Tibor 20, ujnépl Elek Ernő 20, Qyömörey Oyörgy föispin 10, Lukács Imre gyógyszerész 4, Ksán Irma 3, Qazdag Ferenc 2, Schölfl ezredes 2, dr. Rapoch Aladámé 2, Bttder Jó-zsefoé 2, Bartal Béláné 2 pengő. — A Muakátll magyar kézimunka I "Mg uj száma is valósággal ese-1 ménye a magyar hölgy-világnak. A [pompás kiállítású, színes és foto 1 grafikus mintákkal, a magyar kézl-I munka-művészet szebbnél-szebb ter-1 misével gazdagon tele újság még a I laikusnak ls élvezetet nyújt. A sáriközi népművészei, a esetnek! csipke, l«b. az uj szám kimagaaló értékei. Szerkesztősége : Budapest, VIII., Rá-[kóczi-tér 4. Jönnek a kínaiak... Furcsa esel, de megesett. A minap történt az egyik Kanizsa környéki vásáron. Hőse egy nagykanizsai állat-exportőr, aki mintegy 30 darab marháján szereteti volna túladni. Erre legjobb klldtdsal voltak, mert néhány olasz kereskedő Is megjelent a vásáron Kanizsai exportőrünk többedmagával volt és hogy egy kicsit Jobb árat érjen el, a következő huncutságot eszelte kl. Két marhával elküldte az egyik társát egy külön állásba. Egy másik bennfentes ugyanekkor elkiáltotta magát: — Jönnek a kínaiak I Veszik a marhákat I Mondani sem kell, hogy a.kínaiak" Is a társasághoz tartózlak. Nagy tömeg vette egyszerre körül a marhákat és ,a kínaiakat", akik nagy hadarva Igy kezdték a tárgyalási : — Csat na lest kóslta lati szán sár yacs ere pes csen gö csenga hal nalcs Ikos esik afany akán... Legalább husz fillérrel magasabban vették meg barátaink a saját marhájukat. A .klnal vásárlások" híre pillanatok alall szétfutott a vásárban, ugy. hogy az árak hirtelen megszilárdullak. Erre az olaszok is belemelegedlek a vásárlásba, aminek eredményeként a leleményes kanizsai exportőr Hz percen belül jó áron adott lul a portékáján. Így Itták meg a titánok a klnal háború levét... __H. J. — Könyörületes emberekhez I Négy apró menhelyl gyermeket nevel, közlük egy vakot it, Városi Jolán, a Nagykanizsai Állatvédő Egyesület gondozónője. A szerencsétlen aaszony, akinek nyomoránál csak a jóazive nagyobb, utcára dobolt állatok egész kis farm|ával osztotta meg tiegényes otthonát. Most a szülötten gyermekek és gazdátlan állatok gondviselője It ledéi nélkül marad. Február 23-án klteazik az utcára a lakásából, mert nem tudóit lakbért fizetni. Nemet szivekhez lordulunk az érdekében. Akinek van, juttassa el hozzá (Magyar-u. 3.) pénz vagy élelmiszer-adományát. — Szabálytalan hajtáa miatt 3 hónapig eltiltottak egy aoffőrt a vezetéstől. A nagykanizsai rendőrség bünletöblrájí most vonla lele-lőségre Ágoston Ferenc 29 éves kanizsai gépkocsivezetőt, ikl ellen szabálytalan ét engedély nélküli hajtás miatt Indult meg a kihágást el |árás. Ágoston Ferenc ugyanis február 2-án, anélkül, hogy motorkerékplr-vezetöl képesítése lelt volna, kölcsön kérte Franck Manó Csengery utca 1. szám alaltl kereskedő motorkerékpárját, hogy azzal az Eötvöt-téne men|en. Amint a géppel be akart fordulni a Deák-térre, oly tzabály-talanul hajlóit, hogy majdnem elgá zolla az uttestén áthaladó Splrk Rókus 59 éves napszámost. A kihágást rendőrbiró ezért 20 pengő pénz büntetésre Ítélte és 3 hónapi időtartamra eltiltotta Ágoston Ferencet a gépkocsi vei eléslöl. Az ítélet jogerős. — A Nyugat február 16-1 száma meg-elent. Gazdag tartalmából kiemeljük lablta Mihály, Erdélyi Józaef. Illyés Qyula, Komjáthy Aladár é« TBrök So-phle veraolt. Szabó Pál éa Harsány! Irete novelláit, Debreozenl István olk- két (Hogy lett gazdag ember Arany János), Toraánazky J. Jonö cikkét Irodalmi destrukció). A Flgyeló-rova-okban értéke* kritikákat találunk Irodalmi, színházi éa képzőművészeti aktualitásokról. A szám ára 2 pengó. Negyed évi előfizetés 1U pengó. KladóhlvalT V. Vilmos oaáazár-ut 34. — Lopás a keszthelyi pályaudvaron. A keszthelyi pályaudvaron ismeretlen tettes éjszaka egy üres elsőosztályu kocsiból ellopott 3 ülés-párnát 200 pengő értékben. A nyomozás megindult. - Horoggal fogdosták a tyúkokat A cigányfurfangnak és leleményességnek érdekes példája az alábbi eset, melynek Kolompár Mihály tüskevári és Kolompár Oyörgy badacsonytomaji cigánylegények a főszereplői. A két cigány ugyanis kéregetve házról-háira járt a falvakban. Közben tyukhusra éheztek, mire vékony zsinegre horgot kötöttek, arra kukoricát erősítettek és csakhamar négy falánk jószág keralt a horgukra. A károsult gazda gyermekei azonban észrevették a horgászó cigányokat, mire értesítenék a ctend-ö.öket, akiklmind a két horgátzt őrizetbe vetlék. — Ax OJaAg uj száma a smarn otmű tészta pompás receptjét ktell Eazter-házy Móric néni azakáotkönyvébóL Japán kegyeüenkedétek a klnal harctéren. Ml baja van Qaál Francinak? Sohleberek kerestetnek a maoeaz-aűtá*-hez. Miért kell sflrrfaen felállítani a debreceni krematorfumot ? A hét leg-kóaerebb vlocel ét rengeteg tréfa, aktualitás éa Intimitás Nagy Imre kitflnó vicclapjában. Mutatványszámot Ingyen küld a kiadóhivatal, Budapest VTker. O-utoa 12. Február 19 (péntek) Badapeat 9.15 Ax államreadónig zenekarának hangversenye. SJO Hírek. 11.10 Nemntkdal vlztalzósaolgálat 12.00 Déli harangszó. 12.06 A Váróit Színház énekkarából alakult fétflkvarteli hangversenye. Kőiben 19 29 Hírek. 11.00 IdóRUto. IMS Hírek. 18.00 A Magyar Caerkéaiazóvetatg rnthorof elóadáaa 1845 ldó|elzáa 17.00 As Az I. bonvidgyalogezred favó«< hangveraeuye. 18.00 Q. hangv. 20 Hangv. 21,00 A rldló kiitta favóesenekuáiiak I9.&J E. órája. ai.io Magyar Izabella éa CaelfSyt Józael cigány, réttel. 22 15 IdójeUéa. Idó|ártajeientóa. 1190 A Budapesti Koncert Szalonzenekar hangv. Bécs 11.30 Négyes. 1X40 ás 11.10 O. aomkaveneny. 17.00 Zcne-Hsagv. Brit országos tnftaor 17.30 Zeae- 15 30 Szájharmontkaverteny. 1 kari Hangveraeny. 19.35 4* 22.0 kari hangverseny. 18.15 Zenés gyermekóra. 19.30 Vonósntayea. 21-00 [verseny. 22.0 > Hangv 33 SS ingversen\' 1900 Hangv. 19.30 Vonói Zenekari hangv Rád.ójáték. 24.25 Zenekart hangverseny. Prága 10.20 Z. 11.00 O. 11.06 Hangv. 11.56 O. 12.00 Hangv 12.15 O. 12J0 Hangv. 15.26 0. 18.20 Hangv. 19.00 Oi E 22 00 és 22.15 Hangveraeny. 2220 23 00 Oratttés. Róma 17.30 Baritondalok. 17 46 Zenekari hangveraeny. 18 15 4a 19.10 Hangv. 19 60 O. 20.45 Hangv. 21 00 Operett E. Utáni hangv. Varsó 16 40 Qramofon. 17.35 éa 18.Í0 Hangv. 19.30 O. 20.00 Zenekari hangverseny. 20.15 Fllbarmóelkoaok hangversenye. 22.40 (a 22 45 Hangv. 22.50 Zenekari hangveraeny. Í8C 80 fillérért az Eriaébet-téi 2. szám alatti ! fogást ebédelhet Molnár-ÉtkazdébMi. Ha smppanl wtadrol, e Jrépre go n «fo Ifrm: Moadandl gnifn srlgoa I jtrban olcmól Közgazdaság (-) Téli gazdasági tanfolyam záróvizsgája. Február 29-én, délelőtt 9 órakor leu a kltkomároml téli gazdaaágl tanfolyam záióvtas-gája Ez alkalommal a kanizsai |árátí mezőgazdasági bizottság It megtartja szokásos évnegyedes közgyűlését ujnépl EUk Ernő elnöklete alatt. A köxaégl elöljáróság kívánságára s gyűlés ulán közebéd leti, amelyen a tanfolyam hallgatóin éa a bizott-tágl tagokon kívül vendégeket U szívesen Iái a rendezőség, (—) A gyümölcsöt- éa zöldségeikért aktuális leendőiről Ir a Növényvédelem ét Kertétxet legújabb száma. Kitanítja az uj keritulajdo-notf, hogy ml a leendője, lamertetl a gyümölcsfák ültetésének egy uj módját, a gyümölcsfák trágyázását, a korai konyhakerti termények nevelétét, a gyümölcsfák sebeinek kezelését tfb. A két lapból a Növényvédelem kiadóhivatala (Bodapatt, V., Földművelésügyi minisztérium) a lapra való hivatkozással égj alkalommal Ingyen küld mutatványszámot. (-) Meg tz öntetett ctód. László Imre volt kanizsai ékszerész éa rádiókereskedó ellen a csődöt megszüntették. László, aki Délamerikában It hiába keresett elhelyezkedés, moat uj exlateodát kétxül alapítani magának. (—) Fizetésképtelenség. Az egerszegi klr. törvényszék Boszkovttz Pál zalaegerszegi ruhakereskedő ellen február 15-1U Joghatállyal elrendelte a kényszer egyezségi eljárást. Vagyonfelügyelő Jámbor Sándor dr. eger-tzegi ügyvédjelölt Pária 20-19, London 17«\'/t Newyork 51l-87\'/i. Brűsael 7148, Milano »«; Madrid »55, Amsterdam 207 25, Berlin 121-85, Wien Siófia 3-70, Prága 15-17, Varsó 57-48, Budapeat -•—, Belgrád M6, Bukarest 306. Buta ttsiav. 77-es 12*0—13-20, 78-as 12-75-13-35, 79-es IMO-13-50, 80-as 13-00—13-60, dunánt. 77-«s II-90-1W8, 78-«s 1209-12-20, 79-es 12^^0—12-38, 80-as 12*30—12-45, roia lMO-13^ lak. árpa 1B-2S—19-50, zab 20S5-2110, tengeri 14-50-14-70, korpa 12-10-12-20. Fel hajtáa 3506, eladatlan 99S. - Eleó-rendO 0-86—0-8S, azede« 0-86—0-88, SM-dett közép 0-80—0-84, könnye 0-74-078, I-ső rendfl öreg 0-78-0-80. U-od rendi Oreg 0-70-075; angol satdS 0-S0-Ö88, szalonna iwtn 105-110, csir 1-29- í-ao, l*2b, 1-0S-II& M ZALAI KÖZLÖNY 1932. február 90. á Mütm-iat 4nta4rfolTUMl valiÜtAk Dinár JÉHVKM8 Dollár 57WBST350 Pnncial22f»»65 HoM. 23IHWSM0 Zloly " " Si l.eva Ura Márta Ul WWW 63fWWS HHH ■Bk iss-fMaro Norvég W6HW0T-70 SchllL Svájcif. l»70-lll*40 Svédk. KJ96Ö-11060 Wien ciearing DEVIZÁK Amsi 231-30-232-50 Marád 10-14-10-20 Butin 13M6-I36-25 Brűasei 79-70-80-20 Bakuért 3-43-3-47 KopenhJ06-20-10900 ------- 1065-1085 29-70-2090 Nsny. 571-00-574-00 Oszló 106-90-107-70 Ptrtt 22-49-2*61 Prága 16-94-17-02 SldEl 4-09-4-17 Stockh. 10080-11060 Varsó 64-06-64-45 Wien —•-•- Zürich 11080-111-40 árfolyama: 80464.«a Halta: MhaU IfMfc ta Layklaáé Vállalat, ■snkaaissáa. PeleM* kiadó: Zalai Károly. Wwba MdM< Nagykaalaaa M, sa. Msdrslfsak Ifim.—ktUd- APBÓHIBDETÉSEK ______^ lüMatf sa *zi m*M -a as> a juiar. Vasár. a na*" Máig M sra£>, alMia MM -4 íl|. S 11féi a Iiaiaa w wag aa rm*t. ■<■«»■ ua aa> • »rr«r. m ■ m» uaM - — hm ÍM MMvHaaft S IH »«»«s limlll atal ■l\'asiilisii kaaQililaaw n*aláaál artariUM iMa«1 Mn SvlMaailt Szelektált príma ktaebb- aaffyobb mennyiségben kapható, ugyanott vatáaab éa tiaaarl la. Laaatla tála, Magyar-utca líSTeWoo 223. SIS _____utcai Ukáa május l ére kiadó. Léaárt borkereskedés._773 Utcai siáp 3 szobás laUa kiadó -Céangay-nt 67. alatt 803 S, 4 szobás kaaafarSaa, azonklvöl I, 3 szobás laliáaok aátaara, vagy azonsaira á-tér 1 820 Pagáapiri tejboraim áru si (isit megkezdtem, llterenkint a 20és 90 fiflWrtl LagWaebb tétel " 2611. Megrendelést* házhoz kiildöm. Jól jövedelmező ház. aleaáa eladó. Bővebbet: Teleki-ut 61. SIS t-sö emeleti ateal S •lobás lakáa május l-re kiadó Eötvös-tér 30. 836 Blsdó egy sávza k ilfá», S ina. Igazolvánnyal PflUa, Praacslcx Istvánnál. S29 Jól tözö kalártaát keresek elsejére. Dr. Oynlat BétJné, Rozganyt-ntea. 841 Nagyobb I szobás, esetleg kisebb 2 szobás vlzvexctékea lakéat keresek májusra.^ Ajánlatokat .Oar«on* Jeligére^ a larUss felvétetik a 6/1. zl|. gardasági hivatalában (Jözsef laktanya). 846 Kttttní hangú rövid SUngt aaagara bérbeadó azoaoaira. Clm a kiadóban |843 6—S darab prtma Clm a kiadóban. eladó 8t4 Klárié egy kltcbb (a egy nagyobb Uz-..... ..... alkalmas. Király- lethclytség Irodának) Is utca 32. sis Kiaebb, nagyobb iMrsuaaSaiiav, dlváay, takaró és\' több tárgyik eladók Deák-tér 10., ajtó 6. 817 vigyázzon egészségére és igyék R^edei vizet, mely hólyag, vese és gyomorbántaimaknál kitűnő hatású. Iatkaté ■iaáet HsserUleft\'a Firaktár: WEtSZ MÓR, Nagykaatzaa Klrály-atoa 34. TatafSa 310. Asztali- és fajborok 60 llterenkint 20 HU kapható Br. UCHT8OTII borkereskedés, Cacngary-ut 31. Üzleti és kis beiró könyvek. Imakönyvak, ifjúsági < szépirodalmi müvek. Hurok és hangszer alkatrészek. Mindennemű papíráru kapható: IPJ. WAJDITS JÓZSEF UTÓDA OFEHBECK TILIOS klsyv, papír ás k\'aaiszsrkarsakadésébaa Daék-tér I. Saladdal £l«uf legújabb lUzelel kaphatók. és Központi VILLATELKEK 60 havi részletre Balatonfenyvesen (Máriatelep) j;".-\', Közvetlen a pályaudvar előtt. HlMtktlItns fenyves levegői Bársonyos homokstrand I Érdeklődni: SzabÓ Antii sportttzletébcn ■■v[ Dana-Száva-Adria Vasúttársaság (izrifttHÖ tafMuig) MENETRENDJE Bagykaaisu áiioBáira érkézé él az oaaaa Mali voaatokréi. Érvényea ■ 1881. évi oktéber hó 4-tíl. Budapest—Nagykanizsa Vosat ■fi ma A vonat neme Budapestről Indul 1 Nagykanl-jzaára érkezik Vosat MáSU A vonat neme 216a 202 212 214b 204 Szem. v. Szem. v. Oyv. 21-20 7*50 6-40 14*30 18-15 j 4*25 I 11-35 13-30 21-as 22-14 211a 301 313b 316 303 Szem. v Oyv. Szem, v. Szem. v. Oyv. Indul || BfekSktr" 016 7-20 6-25 1016 020 17*06 1426 21-00 17-45 21*40 Budapest—Trteste között I. U. m. o. kocáik, . - Venezla . hálókocsi. A 214/b. számú vonat Bndapeattól Székesfehérvárig mint 226. az vonat közlekedik Közvetlen kocsik: A 201-204. számú vo&alokkal: Badapeat—Nagykanizsa közölt, étkezőkocsi, , —Róma . LII. o. koc<l, A 201—203. számú vonatokkal: Budapest—Veazprém közölt, I. II. III. a kocsi, Székesfehérváron át, , — Pragersko . élkezókocsl és egy III. o kocsi, . -Nlce—Cannes . hálókocsi, XII/15-IÖI-1932. V/I4-lg. . -Vutimlglls . I. II. o. kocsi, 1932 V\'21-lg, • —Nagykanizsa , II. IH. o. kocát, de cssk vasár- és ünnepnapokon. A 216/a-21I/a. azámu vonatokkal: Bndapeat—Zalaegerazeg között a 111. o. kocsla, Budapest—Barca közöli, 1. U. Ul. o. kocsik Nagykanizsa—Balatonszentgyörgy (Balatonszent- II Nagykanl-yröl lnd.jjzsára érkezik 236 j Vegyes Nagytant- IBalatonszent-l I IBalatooaze zsárol lódul IgyOrgyre érk J jgyörgyróll Ifrlft r 1 «8s| Vegyes || l-ig Nagykanizsa■ Ikagykialiiá láttakat-l Bécab* rál I Szombathely—Ágfalva O. H.—WIen S. B. |BéCab6l|| EthCS Iraatol. IISigykajil- 1 érkezik 318 (Szem. v. 5 00 7\'30 14-44 320 flSzem. v| 13 60 I 16-25 - 302 Oyv. 1 16-20 I8 20 2U0 306,]Slnauló 18-00 1 20 25 I - 135o 305 301 1311 313 Indul Vegyes SlaauM Oyv. Szem. v. Szem. v. 8*10 10-65 16-40 5 25 nlr. Irt — I 7-W 7-31 I d-85 1130 I 13 25 14-49 | 17-25 21-33 | 24-00 Közvetlen kocsik: A 301—302. azámu vonatokkal: Wien- Suták között. U IlL o. kocsik, Wlea-Pécs kOiött, I. n. Ul. o. kocsik. A aiS-3ia azámu vonatokkal: Budapest—Zalaegerszeg kösött, II. Hl. oszt. kocsik. Nagykanizsa—Barcs—Pécs 6-43 16*05 22-50 Közvetlen kocsik: A 912—915. számú vonatokkal: Budapeat—Barcs közö l, I. II. Dl. oazt kocsik. A 901—902. as. vonalokkal ugyanolyan vlazonytato kocsik tatnak, mint a Nagykanizsa Szombathely-A (falva oh—Wien S. B. vonalon közlekedó 301—302. azámu vonatokkal. Nagykanizsa—Csáktornya (takovec)—Maribor gl. k. 1 Csáktor \'Marib w 202 224 204 SztmT Qyv. [Nagykam \'> Cs Hzaáról Indlnyára érk I é>k. m 11 í5 Izem. v. [| 13-30 v. II 23 44 ■w 13 15 14-65 014 15-10 17-49 3-25 Fnm 094 17-24 20*55 Közvetlen kocsik: A közvetlen kocsik a\'201, 202 , 203 , 204. számú vonatoknál ugyanazok, mint a Budapeat-Nsgykanlzaa viszonylat alattlak. A 271, 222., 223., 224. számú vonatok köavatkn vonatok Nagykanizsa— Mazburz (Maribor glk.) között KIADÓ é« azonnal elfoglalható a város bel-területén cirka 40 méter hossza, világos, műhelynek vagy raktárnak használható szép helyiség. Esetleg hét rétiben is. Clm a kiadóban. Nyomatott a Délzalal Nyomda és\' Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető: Zalai Károly), 72. évfolyam 41. szám Nagykanizsa 1932. február 20, szombat Ara 14 Altér ZALAI KÖZLÖNY vitil: Pőut 5. szám. tat: Kossyt»i-«tc» 32. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos Előfizetési 111: egy hón a pengő ao Iliiét. Szerkesztőségi éi kiadóhivatalt telelőn: 78. as. Vér folyt Pacsáti... Szomorú szenzációval döbbenleltc meg egész Magyarországot a pacsal országos vásár. A tömep szenvedély elfajulása véres eseményeket rob-bantolt ki és emberéleteket követelt áldozatul. KI felelós ezekért az emberéletekért? Ki felelős azokért a halálba merevült kezekért, amelyek tegnap még kenyéradó munkába feszülve családnak, gyermeknek életet, meleg hajlékot, biztos falatot jelentettek? Ki felelős azokért a szörnyű sebekért, amfk mögött a kórházi igyon még további áldozatokra les a halál ? Kl felelős azéit a pusztításért, ami emberek Istenadta életében történt? Mert valaki felelős. Es felelős valaki azért is, hogy a pacsal vásáron fellobbant tűznek a fojtó fűsllc a magyar vidék politikai levegője lelt. Nem tegnapi keleta Zalában sem az a csóvahajigáló feszültség, ami 4 csendőrsort tizet kiprovokálta. Már hónapok óta érlelődik országszerte a nép körében a parázs, szítják, fújják a lappangó szikrát a parlamentből, a megyeháziról, újságok hasábjairól, mindenfelől. Azt hirdetik a mindennél eiőbbrevaló Mazdasá^"atárjáriTfeltÖs közep?n radikálisan kell segíteni a helyzeten, radikálisan kell belenyúlni a terhek roskaaztó tömkelegébe és radikálisan enyhíteni azokat. Azt hirdetik, hogy s vidék agyongyötöri népének szervezkednie kell és radikális intézkedéseket követelnie minden gazdasági alany érdekeinek megvédésére. Az üyenfajta felelőtlen radikalizmus persze hivő seregre mindig könnyen talál. De hogy ez a radikális megoldás hova vezetne a gyakorlatban, azt megmulatta a pacsal tragédia. Könnyű azt hirdetni és tapsot is könnytl vele aratni, hogy .az állami költségvetést pedig le kell szállítani 500 millióra.\' Aki ezt — éppen Kanizsán — fennen hirdette, puskán csak aszal maradt adós, bogy hogyan tudná ezt végrehajtani. Ezzel a kérdéssel, azt hisszük, adós maradna mág akkor is, ha netalán Ián valamikor csakugyan bekerülne a parlamentbe. Egyelőre legalább elvbarátai Is mosolyogtak a túlbuzgóságán. Hiszen ma még csak s 830 milliónál tartunji és máris racseg-rppog az egész magyar gazdasági élét, fogy a kereskedő kuncsaftja, az Iparos rendelője és ma már a takarékosság legfőbb sürgetői hirdetik, bogy mértéket kell tartani a leépítésben. Igy vagyunk a takarékossággal. De Igy vagyunk, sőt még rossrab-bul az adófizetés dolgával is. Mindenki tudja, hogy az állami bevételek fokozása és a kiadások csökkentése nélkül a teljes összeroppanás elkerülhetetlen. A kiadások leépítése folyik. Csak ugy nyOg bele mindenki, mióta egyre kevesebb a tisztviselők fizetése. És folyik az adóprés szorítása is. Abbá ls nyOg mindenki. Mi sem könnyebb, mint az 500 nUliós költségvetés analógiájára azt Gaél Gaszton * Ház izgalmas ülésén éles bírálattal tette ftiéwé a pacsal eseményeket GyömUrey töispdn uínfekeii délelőtt ré*xlete» Jelentési itta a* esetről a bcWgymlnlnrícraek: Budapest, február 19 Gaál Qaszton a képviselőház mai ülésén szóválette a pacsal eseményt ét azt hangoztatta, hogy a pacsal ügyben a vizsgálat csak akkor lesz kielégítő, ha az nem csupán a csendőrök vallomásaira támaszkodik, mert a csendőri jelenlések nem minden esetben megbízhatóak, igy különösen a választások körűlj esetekben nem. Zsilinszky Endre: Nem szabad a csendőröket a kortézlába belevinni, ez tönkreteazi a csendőrségel. Oaál Osszton állandó fajban fejtegeti ezután, hogy a belügymlntsz-ttri a pacsaI ügyben félrevezették és ezért a belügyminiszter tegnapi felszólalása nem egyezeti meg a hivatalos kommüniké adataival. Nincs szűkség arra, hogy azt modják, hogy lelkptlen izgatás VPM Pac«án az íjdóllzsiések ellen. Hagyják abba as adóvégrehajtásokat, különben nem mÍ)°!fllen\' ah0\' Temple Reztö hangsúlyozza, hogy a jobboldalt ls megdőbbénlelte az a sajnálatos cnfmény, jmely Pacsán történi. A vizsgálat tesz hivatva megállapítani, hogy mi történt. Egyes esetekből Mfn Ifhet a csendőrökre általánosító következtetést vonni, ezért visszautasítja, amit Oaál Gaszton mondott és a csendőrséget, mlg a vizsgálat ellene nem bizonyít, védelmébe veszt. Erre a kijelentésre nagy za|ban törnek kl a szocialisták és Gaál Qaszton és Hanyady Ferenc gtéf ls heves kiáltásokkal fordulnak a Jobboldal felé, ahonnan szintén ingerülten kiáltoznak vissza, különösen Fráter Jenő és Keresztes-Fischer Miklós. Percekig tombol az óriási zaj, majd Oaál Otszton hangja süvit kl a hang káoszból: — Én a csendórséget nem bántót tsm, hazudik, aki az ellenkezőjét mondja I Az elnök a tomboló zajban felfüggeszti az ülést. Az tilés újból való megnyitása után Temple Rezső hangoztatja, hogy bármennyire ls fájlalj|i|t az egyes sajnálatos eseményeket, nem szabad azokat túlozni, meri a külföldön a klsdolgokat Magyarország ellen élezik ki A pacsal esetről a vizsgálat befejezése előtt nem mondunk ítéletet. Beszédének befe|ezésávet temple Rezső odalépett Oaál QasztonhoZ és kezet nyújtott neki. Ez az Izgalmas hangulatot ai egész Házban lecsillapította és a képviselők éljenezve tapsollak a Jelenetnek. A belUgyminlaí/er nyilatkozata a pacsal véres eseményekről Budapest, február 19 OyBmBfty QyOrgy Zilavármegyc fölspinla, ma délelőtt jelentést tett vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszternek a pacsal vásáron történtekről, A lőlspjn Jelentéi tétele után ) belügyminiszter a következőkép nyilatkozott: — A tényállás teljesen tiszta. A csendőrség kénytelen volt fegyverét használni, hogy személyi biztonságát a felbujtott felizgatott tömeggel szemben megvédelmezze. A pénzügyi halóságok allltólagos vexalurája ennél az esetnél szóba sem jöhet. A pénzügyi hatóságok a legnagyobb körültekintéssel vették figyelembe az adólók helyzetét és csak olyanoknak az állatait hajtották el, ak|knél beigazolódott, hogy régi obskurus adófizetők. Két gazdától, akik bár űzethetlek vólna, de mindenkép ki akartak bujnl az adózás alól, hajtottak al hét állatot. 40 holdon ftjüU gazdák ezek, marad még otthon elegeudó állatjuk, tehát semmiképpen sem voltak egzisztenciájukban megtámadva a pénzügyi hatóságok által. Amikor pedig az állatokat visszaadlák és ez a tömeget izga- hirdeinl, hogy .le az adókkal I" Hálásabb jelszóval ma nem is Mphet nyilvánosság elé, aki a népszerűség utján politikai babérokat akar kitaposni magának. Mert legyünk tisztában a dolgokkal. Igaz, hogy az állami takarékosság még nem nyilvánul meg mindenütt olyan eréllyel, mint a liszt-viselöflzetéseknél, hololt még sok más tár ls volna a leépítésre, igaz, hogy vannak állás- és jOvedelem-halmozók. Igaz, hogy vannak ti|l-dlmmenzlonált és felesleges Intézmények ás állami érdekeltségek. Igaz, hogy vannak partikuláris befolyások gazdaságpolitikánk Intézésében. Másfelől Igaz, hogy roskadozunk az adók alatt és véres veríték gyöngyözik főként a magyar gazda homlokán. Igaz, hogy adóprés kegyetlen kényszerűséggel csavarodik a magyar gazdasági élet minden tagjára. Igaz, hogy enyhülésért eped az egész vonalon a magángazdaság. Igaz, hogy segíteni kell rajtunk, mert különben eivérzünk a rettentő nyomorúságunk útvesztőiben. De... De adót fizetni, sokat fizetni, minden erőt megfeszíteni, minden Igényről lemondani, ma egyszerűen és kategorikusan: — muszáj. Muszáj az egész világon. Mu?z<IJ, hq akárki is ült vagy ül il a kormányon. Bármilyen hibákat is látunk vagy vélünk, bármennyire nehéz is a kri- tikusnak mindig könnyebb szeinszO- §éből magunkalés érdekeinket min-en intézkedéssel azonosítani, bármennyire tele Is v»n a lelkűnk az életünk sanyaruságának keserű izeivel, — a pacsal eseményeknek kirobbanásához eljutnunk mégsem lett volna szabad. A kormányra Is hárul érte felelősség. Amint a belügyminiszter kl Is Jelentette a parlamentben, hogy érzi annak a sulyál. A kormány eme felelősség arányában hihetőleg pieg is lesz mindent, amit lehel. A felelősség azokban azoké is, t- sajnot, hogy itt a megyei politikai keséiéi vezető uraira is kftj gondolnunk — akik a földluró szegényember elkeseredettségébe?, bár legtöbb esetben jóhiszemű akarásokkal, de nem szerencsés eredménnyel nyúlnak. Hónapok óla jelennek meg Itt-qtt erós hangok a zalai nyilvánosság fórumain, zalai földesurak ajkáról szervezkedésről, radikális Intézkedések ^zltktágesaégéiöl, a gajda-nyo mopiságnak politikai frontoaállitáaá-ról. Hónapok óla látunk politikát és népszerűséget alapítani Igy a vidék elkeseredettségére. A pacsai mementó megmutatta, hogy a magyar társadalom önmegft ellen dolgozik, a magyar földequr a magq kastélya, a maga birtok? alatt gyújtogatja a .minden a miénk" tüzét, amikor ősi nevét és lisztes elveit olyan politikai célok szolgálatára engedi át, amelyek mOgötl a tagadás szelleme készíti elő a pacsalhoz hasonló eseményeket Igaza van annak a pacsal gazdának, ha feljajdul a magas adójáért, Igaza van. ha könnyítést kér a sorsán, tje nincs Igaza, ha semmit se fizet (Bocaka, a legszegényebb kanlzsá-játásl község (00 százalékig megfizette az adóját I) és főként nincs Igaza, ha mindezt ugy vélt elintézni, hogy vért tajtékzó dühhel szembeszáll a caendőrszuronyokkal. Ez az ut nagyon veszedelmes s a megyei .Intelligenciának éppen ezekben az ifjőkbjíp, éppen ezen a sikamlós talajon, fokozott kötelessége volna, hogy kézenfogja a titokban, sötétből úgyis folyton bujtogatott, az mai világrend ellen uszított föld népét és a \'józanság, a belátás útmutatásával vezesse át a krízis tátongó szakadékain. A pacsai mementó hangos vészkiáltás legyen felfelé, de légyen az a vidék minden vezetője fefé is, |tkjk-nek magatartásától nagyon sok függ az elkövetkező hónapókban. Ne engedjenek teret sehol az izgatásnak* bármilyen köntösben, bármilyen néven és bármilyen tetszetős Jelszavakkal jelentkezik is. Ne fogadják be sehol a politikai és üzleti pecsenyét sütögető ftlelőlleneket, akár a politika, akár a közélet, akár a Sajtó berkeiből kopogtatnak a vidék nyugalmának, a nemzeti lét féltve irtott alapjának kapuoszlopán. 4 ZALAI KŐZLONV 1932. február 20. lomba hozható állítólagos ok la megszűnt, a tómeg olyan életveszéllyel fenyegető agresszív magatartást tanúsított a csendőrökkel szemben, lécekkel, kövekkel, üvegekkel dobálták őket, hogy ezek kénytelenek voltak az Iskola udvarira hátrálni. A tömeg betörte az Iskolaajtót és azt kiabálta, hogy agyon kell ütni a csendőröket. A csendőrség magatartása a fenyegető életveszély folytán teljesen Jogszerű volt. A vizsgálat egyébként még folyamatban van. Több ember van letartóztatásban. Erős gyanuokok merültek fel arra, hogy tervszerű felhajtásra történtek a sajnálatos események. Mit moná Korányi Frigy ea pénxUgymlnlaacter a pacsal esetről Budapest, február 19 Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter ma délben a Ház folyosóján a pacsal esettel kapcsolatban az újságírók elölt a következő kijelentést tette: — A mai nehéz helyzetben mindenkinek áldozatot kell hozni és az adózókai sem lehet leimenteni kötelességeik teljesítése alól. Az államháztartást tovább kell vinni, az államszervezet működését lenn kell tartani, tehát az adókat Is be kell hajtani, mennyire nem volt méltánytalan a minisztérium a pacsal esetben, mulatja az, hogy Jel Is függesztette az árverést. Sajnos, a távirat később érkezett meg. Az adózó polgárok kötelesek adóikat megfi zetnl és senkinek sincs Jogában megakadályozni a hatóságokat a törvényes eljárásban. Ha ez nem következett volna be Pacsán, akkor nem történtek volna meg az ismert saj nátatos események sem. Folyik a nyomoscáa a véres pacsal végre-Oaftás Ügyében Nagykanizsa, február 19 Pacsán helyreállt a nyugalom és a rend. A gazdaközönség folytatja munkáját. Nagykanizsáról délelőlt 10 óra után dr. Almássy Oyula törvényszéki vizsgálóbíró, dr. Nls-ponszky Béla és dr. Ország Lajos törvényszéki orvosok autón kiszálllak Pacsára. A boncolás több órán át taríotL A vizsgálóbíró szombaton átteszi a boncjegyzökönyvet a nagykanizsai ügyészségre. A bűnügyi hatóságok állandó permanendaban és érintkezésben vannak Budapestlel, ahonnan több Ízben is felhivták ma, ugy Nagykanizsáról, mint Zalaegerszegről a hatóságokat Jelentéstétel végett. Szűcs Istvánon a zalaegerszegi kórházban műtétet végezlek és utána állapota javulást mutatott Orvosai bíznak abban, hogy dacára a aulyos lUdölövésnek, sikerült őt az életnek megmenteni. Oyömörey Oyörgy főispán pénteken reggel Budapestre utazott és részletes Jelentést tett a kormánynak. Almássy vizsgálóbíró a helyszínen sok szemtanút hallgatott ki. A nyomozás még több napon át folyik A tegnap őrizetbe vett gyanúsítottakat ma ismét kihallgatták, de azok ártatlan ságukat hangoztatják. Nem valószínű, hogy behozzák őket Nagykanizsára. Ma indul meg a japánok nagy offenzívája Sanghai körül London, február 19 Genfi jelentés szerint Yen, Kína népszövetségi delegátusa a sanghai-l helyzet ujabb kiéleződésére való teUnleitel Javasolta, hogy azonnal hivják össze a népszövetségi tanácsot. A Sanghai körüli nagyarányú támadást holnapra várják. A Japán ultimátumot a nankingi kormány külügyminisztere elfogadhatatlannak mondotta. Toklo, február 19 A hadügyminiszter a miniszter- tanácsnak Jelentést tett a kínai hely zetről. A helyzet Sanghainái — mondotta a miniszter — komoly bonyodalmakkal fenyeget, mert Slang-Kal-Sek vezetése alatt erős klnal csapattestek menetelnek Sanghai irányába, hogy egyesüljenek a 19 kinai hadsereggel. Sanghai, lebruár 19 Japán forrásból származó jelentés szerint a japánok nagy offenzívája holnap reggel indul meg. A blrtokeladások állami ellenőrlése a Ház mai ülésén Budapest, február 19 A képviselőház folytatta a társadalombiztosítási bíráskodásról szóló törvénzjavaslat tárgyalását Amikor Almássy László einöl» bejelentett^ bogy megkezdik a napirendet, a szélsőbajoldali képviselők zajongani kezdtek és ezt kiáltozták: Ml lesz Oaál Oaszton napirend előtti felazó-lalásával? Oaál Oaszton ugyanis újból a pacsal esetet akarta napirend előtt a Ház elé hozni. Az elnök azonban nem adta meg a felszólalásra az engedélyt. A társadalombiztosítási bíráskodásról szóló törvényjavaslat egyes szakaszalt gyors egymásutánban fogadiák el, majd fiiértek a földblr-tokeladások állami ellenőrzéséről szó\'ó törvényjavaslat tárgyalására. Marschall Ferenc előadó rámutatott arra, bogy nemzetvédelmi szempontból szükségesnek mutatkozott az, hogy a blrtokeladások érvényességét továbbra Is állami engedélyezésektől tegyék függővé. Éber Antal hosszabb beszédben foglalt állást a javaslattal szemben hangoztatva, hogy az állami ellenőrzés a gyakorlatban nagyon vontatottá teszt a blrtokeladá-sokat. Az elnök ezután napirendi indítványt tesz azon értelemben, hogy a Ház legközelebbi ülését kedden tarfsa a mai napirenddel. Turcsdnyl Egon kifogásolta, hogy a népjóléti mlnlaz-tériumban folyó fegyelmi vizsgálatot fontos ügyre nem terjesztették ki. Parlamenti bizottság kiküldését kéri, amely a népjóléti minisztérium Ogyvitelét fennáldsától kezdve vizsgálja meg. Oáspárdi Elemér kifejtett^ hogy a szóbanforgó vizsgálat tárgyilagos és alapos volt. Az elnök napirendi indítványát fogadja el. Halálra égett egy huszhónapos gyermek a Kölcaey-utcában A tűshelyből kipattanó szikra okozta a nagy szerencsétlenséget ■ Nagykanizsa, lebruár 19 Borzalmas gyermekszerencséllen-ség történt pénteken délelölt Tompek Lajoa nagykanizsai pincér Kölcsey-ulca 17 szám alatti lakásában. Tompek Lajos, aki a Centrál-kávéházban van alkalmazásban, hajnalban zárás után hazament és lefeküdt Mint éjszaka dolgozó ember, csak délben szokott felkelni. Tompek Lajotné reggel kiment a piacra és ezalatt őrizetlenül hagyta otthon a 3 éves kisfiát éa 20 hónapos Annuska nevü kislányát, akik kinn játszadoztak a konyhában. — Édesanyjuk távozása ulán a gyermekek odamentek a tűzhelyhez és kinyitva annak ajtaját, gyönyörködtek az izzó parázsban. Egyszer csak kipattant egy szikra és az ott álló kislány ruhájára esett, amely nyomban lángralobbant. A lángok pillanatok alatt belekaptak a szerencsétlen gyermek hajába. A csöppség, mint eleven fáklya, sikoltozva rohant le és föl a konyhában. A kisfiú, amikor látta, hogy ég * hugocskája, sírva szaladt be a szo- I bába, ahol felkeltette az édesapját. I Tompek Latos kétségbeesve rohant ki a konyhába, ahol borzalmas látvány fogadta. A klsleányka már eszméletlenül feküdt a konyha közepén. A szerencsétlen gyermek arcán és fején szörnyű égési sérülések éktelenkedtek. A még mindig lánggal égő ruhát a kétségbeesett apa letépte a gyermek testéről, majd azonnal értesítette a mentőket, akik a kislányt beszállították a közkórházba. Az orvosok megállapították, hogy Tompek Annuska aulyos, harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. A kislányt még a délelőtt folyamán ki akarta hallgatni a rendőrség, hogy teljesen tisztázza a szerencsétlenség minden részletét, azonban oly súlyos volt az állapota, hogy ezi nem lehetett foganatosítani. A beszállítás után másfél órával Tompek Anu8ka agonizálni kezdett és déli 1 órakor, annélkül, hogy eszméletét egy percre la visszanyerte volna, meghalt A szerencsétlenség ügyében nyomozást indított a rendőrség annpk tisztázására, hogy a gyermek haláláért Ut terhel a felelősség ? Gyilkosságnak esett áldozatául egy volt barcsi vasutas-házaspár Az elvetemült gyilkos hurokkal fojtotta meg a pályaőrt, annak feleségét pedig agyonlőtte Baros, február 19 Brlczeczki Ferenc pályaőr még a szerb megszállás előtt Barcsról a jelenleg megszállás alatt levő Szlatl-nára költözött, ahol később a jugoszláv vasul is szolgálatába fogadta. Néhány nappal ezelőtt a Barcsról elszármazott vasutas és felesége borzalmas gyilkosságnak estek áldozatául. Brlczeczki Ferenc pályaőrnek ugyanis nagyobb összegű megtakarított pénze volt az egyik szlatinai bankban. A pályaőr aronban a bizonytalan pénzügyi helyzetre való tekintettel kivette betétjét a bankból, amiiftl barátja, Wanzsura Jánoa is tudomást szerzett. Wanzsura elhatározta, ha másként nem, hát gyilkosság árán is megszerzi a pénzt. Néhány nappal ezelőtt egy este Wanzsura kihívta Brlczeczki Ferencet az őrházból azzal az ürüggyel, hogy valami gyanúsat akar mutatni neki a síneken. Alig baladtak el 100 lépésnyire, Wanazsura egy dróthurkot dobott az előtte haladó ember nyakába és addig szorította, mtg az megfulladt. A gyilkos ezután visszament és azzal, hogy szerencsétlenség érié a pályaőrt, magával csalta áldozata feleségét ia. Néhány lépés ulán az asszony nyakába ia hurkot akart vetni, de az sikoltozni kezdett, mire előkapta revolverét és háromszor rálőtt. Az asszony holtan eseti össze. Wandzsura ezután visszament a lakásba, bogy magához vegye a pénzt. A meggyilkolt házaspár leánya azonban időközben hazaérkezett és magára zárta az ajlól. A gyilkosnak nem volt bátorsága, hogy a leányt Is megölje, mire megszökött Szlati-náról. A jugoszláv rendőrség csütörtökön Bród közelében fogta el a kétszeres gyilkost. MAfáris (í/ttakal rddlóJeknUt) * I ■lat latáaat MeeaM aata IO *ea-kara lappal valaaahraf ssfMM Irt, éjjal i •érháté. VÁROSI MOZGÓ Sxombal—vasárnap, lebruár 20—21. TÁNCOL A KONGRESSZUS ^ A császári Bécs, mikor Metternich révén a világ fővárosának szerepében pompázik, hőse e hatalmas látványos filmnek. A lenyűgöző képek szakadatlan sorát melegséggel, kedéllyel hatja ál a keringő és szerelmeskedés humora és lírája. Szereplők: Lillán Harway, WUIy Frltaeh, Ul DagowM-, Conrad Veldt. Előadások: Szombaton 8, 7 és • órakor, vasárnap 8, 5, 7 és B órakor. 1932. februác 20. Cirkuszos-sors, 1932... Paul Fratlnelll, a híres bohóc, a napokban cikket Irt az egyik nagy /óvárost lapba. Cikke befejezésiül szószertnt a kővetkezőket irja: ,A cirkusz sohasem fog elmujnl. Vannak válság-periódusai, de mindig megjön a cirkusz reneszánsza az alyan korokban, amikor az emberiség nagyon szenved, elsősorban a nagy gazdasági válságok idején\'. KI merné ma állítani az ellenkezőjét pl. annak, hogy az emberiség nem szenved, kt merné azt mondani, nincs gazdasági válság ? Csak a vidéki emberek tudják, mit jelenteti a jó békevilágban a a cirkusz megérkezése, amidőn a .sa/dt zenekar" kűlOnböző színes kosztümökbe Öltözve, hangos Játékával hívta fel a város .nagyérdemű közönségéi" a nagy megnyitó ünnepi előadásra. A város apraja-nagyja felfigyelt a hangos reklámok eme hatásos formájára. A gyerekek egész raja kö vette egész városon keresztül a zenekart. Boldoggá lehetett tenni a gyerekekel egy kis munka ellenében adott potyajeggyel I A .saját villanyvilágítással" árasztott fényben este százak és százak Jöttek össze s a cirkusz előtt tartották meg a máskor főúton rendezett korzót. Igaz, hogy főképen a fegyveres haderő és a háztartásbeli alkalmazottak Voltak Itt túlsúlyban, de nem hiányzott onnan senki, aki valakinek számítolt I Az előadásokat rendszerint telt .ház" előtt tartották. Igaz, hogy akkor nem volt gazdasági válság I Miután most, midőn e sorokat irom, az Időjárás egyáltalán nem alkalmas sátorban tartandó előadásra, Igy azok »sIkeréről\' nem Irhatok beszámolót. Soraimnak aktualitást ad Paul Fratlnelll fent Idézett nyilatkozata, valamint egy váratlan körülmény. Szándékosan írtam váratlan körülmény I 1932. februárt írunk I Még vastag jégpáncél borttja a befagyott vizek felületét, még fehér, szűzi hólepel borítja a környező hegyek messziről Idelátszó ormait s mint derült égből villámcsapás, oly gyorsan terjedt el városunkban a meglepő hlr: cirkusz érkezeti Nagykanizsára I Februárban cirkusz ? Tették fel önmaguknak a kérdést az emberek I Itt valami furcsa dolog lehet a háttérben. 5 amint később megtudtam, tény-Izg nem Játszani Jöttek el — egyébként elszegényedett — határszéli *árosba. \' 6 kocsival, 18 artistával, 11 Idomított lóval jött, a Clrcus La Forte, Bravmann László Igazgató vezetésével Azt hitték szegények, vidéken olcsóbb a megélhetés, esetleg a Nagyvendéglőben alkalmielőadást Is rendezhetnek. Tévedtek I Nem tudták előterem-lent a mindennapi betevőfalatot sem. Kénytelenek voltak az artisták jeget vágni, a szép Idomított lovakkal Míg fuvarba Járni I Paul Fratlnelll magyar kollégája kénytelen Jeget vágni, hogy éhen ne *ssten I Ezt nevezi 6 a cirkusz reneszánszának ? Vagy talán nem elég nagy még ahhoz a gazdasági válság ? Szegény büszke, tarka paripák, ók Wm ntték valaha, hogy a fűrészporos körönd helyett befagyott mocsárokból kell Jeget fuZTzZok 1 Artista-sors... 1932... Kalapot előttük I Htrecht Jent ZALAI KÖZLÖNY Hamis StpéngősOk vannak forgalomban Kanizsán Nügykanisa, tebruár 19 Az utóbbi napokban nemcsak egyes kereskedőknél, banem a nagykanizsai 1. számú postahivatal felvételi osztályánál is arra lettek figyelmesek, hogy a pénz között bámulatosan sikerült bamis ölpengösök vannak. Dacára a nagy óvatosságnak, amit a postai közegek a pénz felvételénél tanúsítanak, több alkalommal kerültek Ilyen hamis ölpengösök a pénztárba és csak este az összegezésnél derült ki. hogy az öt-pengősök hamisak. A hamis pénzek valóságos mesterművek, az elsó pillanatra alig lehet őket a valódiaktól megkülOn bözletni, csak a fém valamivel lá- gyabb, érts kéz alatt hajlítható; a a csengése sem olyan tiszta, mint a valódi Otpengósé és valamivel könnyebb Is. Tebát nagyfokú óvatosságra van szükség. Mintán feltételezik, hogy egy pénzhamlzitó banda munkatársai segítik elhelyezni a bamis pénzt, a postafönökség ezúton is óva figyelmezteti a közönséget, hogy fémpénz átvételnél s legnagyobbfoku gondosságot és óvatosságot tanúsítson és azonnal szolgáltassa be a rendörségre. Dr. Thotway Zsigmond fónok a postánál befizetett hamis ötpengósöket az ügyészségnek fogja beszolgáltatni, bogy az megfelelően intézkedhessél Dlák-oslny a bíróság elótt Dzslu-dzslcu a ttzpercben — Tárgyalás a fiatalkorúak bírósága elfitt Hittanórának.kellett kezdődnie a nagykanizsai felsőkereskedelmi Iskolában. Előtte, a 10 perces szünetben S. J. II. osztályú növendék odament a leckéié ismétlésében elmerült M. L. tanulótársához és évődni kezdett vele. — Ne hülyéskedj I — mondotts neki a tanulásában megzavart társa. — Mit, én hülye vagyok? felelte amaz vissza, odaugrott, megfogta társának a lábát, ugy, hogy az hátra esett és esés közben a keze kificamodott. A diák-csiny tettese feljelentés folytán a fiatalkortlak bírósága elé került, amely most foglalkozott az üggyel. A csinytevő diák maga ia megszeppent, amikor meggondolat- lansága miatt a törvényszék dé került. Dicséretükre legyen mondva, sem a megtérült diák, sem édesapja, aki megjelent a tárgyaláson, nem kivánta a vádolt diák megbüntetését, ugy hogy dr. Mutschenbaeher Edvin tanácselnök, a fiatalkorúak bírája, dacára hogy a vádhatóság képviselője, vitéz Sztty Dezső kir. ügyész fogházbüntetés kiszabását kérte, próbára bocsájtotta, előbb erélyesen figyelmeztetve a diákot, hogy ilyen durvaságot nem szabad többé elkövetnie, amit a szepegő diák meg iz Ígért. A két diák ezután — mint a világ két legjobb pajtása — hagyta el a tárgyalási termet. Mozgószinház Ténool ■ kongresszus Mióta a kanizsai mozinak majdnem minden műsorán szebbnélszebb és csupa nagy film büszkélkedik, azóta már alig-alig lepődünk meg egy-egy nagyobb fllmteljeslt-ményen. A .Táncol a kongresszus" a szezon gazdagsága ellenére is magasan kiemelkedő élmény, ragyogó, őszinte, forró filmsiker. A Metternich-korabeli császárváros nagypolitikai élete elevenedik vidám karikatúrává és benne egy bájos, romantikus bécsi szerelem. A minden oroszok cárja (Willy Frltsch) sok bohókás, kedves, derűs bonyodalmon át beleszédül a kis kesztyü-árusnóbe (Lillán Harvey). A cár alteregója sok kacagásra ingerlőén komplikálja a helyzetet, mig fennakad a szép grófnő (Lil Dagover) megértő szemeinek tüzén. Metternich (Conrad Vddt pompás figurája) pedig a ka marilla minden misztikus hatalmával és a maga ravasz diplomata-talentumával sakkfigura-ként rendezi a kapcsolatokat, miközben zajlik az udvar fejedelmi pompája, táncol a kongresszus, megszakad egy-két sziv és — Metternich győz. A bldermeyer Bécs muzsikás levegője, vérpezsdítő, napsugaras ritmusa lüktet ebben a filmben. Legbámulatossbb ennek a filmnek a rendezése. Kosztümös, hatalmas rendezés, a hasonlók minden nehéz- kessége nélkül. Könnyed, eleven, levegős, nincs benn egy felesleges mSer, de van minden méterében mflvéytt biztonság, csodálatosan szép, eredeti fotografálás, tele arUsztikus hatásokkal, gyönyört hangulatokkal. Külön kell megemlíteni s tömegjelenetek nagyszert scenlrozását. (bt) Nem ériem, kérem, abszolúte nem értem, hova fogunk jutni, ha mindenki követi annak a newyorkl festőművésznek a példáját, aki Depresszió névre kereszteltette az újszülött kisleányát, Igy akarván számára megörökíteni születése idejének áldatlan sanyaruságát. Depresszlócska... Deptke. Nem rossz ötlet. Most féldául sokan drukkolnak a kínai háborúért, mert hogy minél Jobban pusztítják egymást a sárgák keleten, annál több tehén, ló, zsír, meg miegyéb kell nekik mitőlünk. Etutek az örömére máris több kanizsai exportőr megígérte, hon születendő leányát .Konjunktúra* névre fogja kereszteltetni. A szerelmi vallomás majd Igy kezdődik valahogyan: — Drága Valuta kisasszony I... Édes, egyetlen Vallkám... Aztán majd nem lesz meglepetés az Ilyen eljegyzési hlr: .Welszengrün Inzotvencla urleányt oltárhoz vezette Hellermann Infláció ur a nagykanizsai Dalesz R. T. cégvezetője (Minden külön gyászjelentés helyett)" (1) 1 sem hiányozhat a rádió, mely kulturát és szórakozást nyújt mindenkinek. A 3 lámpás 7033-as hangszóróé Orion rádió ^ármaly szaküzletben beszerezhető. Qy ártja: Orion laaóláeayagár NAPIREND Febraár 80 szeaM Ma. katolikus: Aladár pk. Protett.: Almos. Izraelita: Adar bá IS • Városi Mazeom és KOnyvtár nyitva csütörtökön és vasárnap délelölt 10-től 11 éráig. Gyón szertári állati szolgálat, f. hó végttg a Merkly-Belua gyógyszertár P6-ntl». Várast Színház. .Táncot a koagreaa-atua\', as Idei évad legnagyobb, legkedvesebb 81aJc. Féayea kleféezKS mSaor. Oőztllrdó nyitva reggel 8 árától este S óráig (bétfó, szerda, péntek délután, kedden egéaz nap nőknek). Tel. 1— IS. — A vasárnapi Ilceális előadáa különös érdeklődést kelt a ilceális-sorozat közönségében. Az előadó ugyanis Surányl Oyula felsőkereskedelmi Iskolai tanAr, kinek előadásai mindig zsúfolt házat vonzanak a városházára. Énekel az Irodalmi és Művészeti Kör Vegyeskara, vezényli Kettlng Ferenc -— UJ közjegyző. Az igazságügy-miniszter Magyary Ferenc dr. balatonfüredi ügyvédet Balatonfüredre közjegyzővé nevezte ki. — A központi választmány ülése. Nagykanizsa központi válazzt-mánys pénteken délután 6 órakor a városháza kis tanácstermében ülést tartott dr. Hegyi Lsjos polgármester-helyettes elnöklete alatt, amikor Is lezárták az 1932. évi országgyűlési képviselői választói névjegyzéket. — Kanizsai művésznő a rádióban. A budspesli stúdió ma déli műsorán Flittner Rózsi, s nagykanizsai zeneiskola kiváló éneklanAra — Előadás Kiskanlzsán. A Kis-kanlzsai Polgári Olvasókörben Kelemen Ferenc bankigazgató vasárnap délu>án fél 4 órakor előadást tart aktuális pénzügyi ét gazdasági kérdésekről. Belépődil nincs. Az előadás mindenkit érdeklő témájánál fogva nagy érdeklődésre tarthat számot. — A nagykanizsai ipartestület elöljárósága ma, szombston délután 8 órakor rendkívüli ütést tart, amely voltaképen az uj elöljáróság alakuló ülése lesz. Az Ölés ügyészt, pénztárosi, ellenőrt és háznsgyot választ Majd következik a különböző bizottságok megalakítása. Ugyancsak ezen az ülésen állapítják meg a szakosztályok ügyrendjét. — A nagykanizsai Klsdalárda szombat esti énekpróbája több megbetegedés folytén elmarad. BOchkr. — Ma: NTE táncestélye. A Polgári Egylet földszinti termében tarifa ma este fél 9 órai kezdettel az NTE negyedik táncestélyét. A nagy hírnevű sportegyesület futball-zzakosztAlyAnak fenntartása javára rendezi az NTE a mai táncestélyét, mely a megnyilvánult nagy érdeklődés után Ítélve felülmúlja az eddig rendezett jól sikerűit táncestélyeket Belépőjegy 80 fillér. — Frontharcosok figyelmébe. Az Országos Magyar Frontharcos Szövetség nagykanizsai főcsoportja e hó aB-An, szombaton esta 5—8-ig a bajtársak részére inspekclós szolgálatot tart a Horthy Mlklós-uti WolIák-féle vendéglő hátsó termében. _ Dsialáz áa araaysrsa kiatáluk, gyomor- ea bélzavarok, máj- éa lápdasza-dás, hát- ( ............. és derékfájás ellen a I adta .Fenae Mzaaf keserűvíz, na|iliá*á« tőbbazör bérére, hathatós segítséget nytfL \'I r. : •>"\'■ iALAI KOZLONV 1932. lebruir 20. Organizádóképea, szorgalmas urak részét e, kik építési kölcsönt Igényié tagok szerzésével foglalkoinl kívánnak, nagy kereseti lehetőséget nyujtunk, Twrtiumlit Uraiit Zalavár«egy e részére. Ajánlatok) .Saját Otthon" Épllö-Takarék-Saövelkszet, Budspsst, VI., Vilmos császár-ut 45. I. 2. dmre küldendők. aai - A Keresztény Tisztviselőnők Egyesülete minden esztendőben nemes lelkesedéssel osztja nwg szerény anyagi erőit az Ínséget szenvedőkkel. Ezidén farsangi estélye jövedelméből 20 pengöT (tehát majdnem az egésr tiszta bevételt) a .Zalai Közlöny- sterkesilöségén«k rendelkezésére bocsátották jótékony-célú kiosztás végett, Az ősszegből 10 pengőt a Ulakoltatás eiötl álló Városi Jolánnak jnttattunk. — Clotb éa selyem brokát paplanokban a legszebb választékot találhatja nálunk SchPtx áruház Megfagyott a pajtiban agy Utas ember lebruár 19 A Bazita községhez tartozó Keieia községrészben csütörtökön délelőtt egy pajtában holtan találták Laki István gajfJálkodjSt. elő,ö este Laki alapown beborozott és jltp* állapotban lefeküdt a hideg pajtában, ahol reggelre megfagyott. — Továbbra Is tilos a dohányzás a színház előcsarpokábaa. A Nagykaniisai Közművelődési Egyesük! vezetősége sokak kívánságára azzal a kérelemmel fordult a rendőrkapitányság vezetőjéhez, hogy engedje meg a színház előcsarnokában a dohányzási. A kérelemre helyszíni szemlét foganatosítottak. Dr. Prack István tüzoKóföparancsnok Szakvéleménye szerint á dohányzás a színház előcsarnokában nem tűzveszélyes. A kapitányság vezetője, Sotymosy László rendőr tanácsos most értesítene a Közművelődési Egyesület vezetőségét, hogy a kérelmet elutasítja. Határozatát fontos rendészeti és közbiztonsági fzewponlpkkal Indokolja és a dohányzási ÚMnM továbbia is fenntartja. — A 4 apró gyerekkel kilakoi-tatáa előtt álló Városi Jolánnak, menhelyl gyermekek éa gazdátlan állatok pártfogójának a Nagykanizsai Állatvédő Egyesület 5 pengőt, a Keresztény Tisztviselőnők Egyesülete 10 pengő! adományozott. - - .....yy.Qy . —w. 1,715 Uu<4M4*r * Pol,ér! w • r«br M. Lk.áUa alóadá. (Swiayl Oyula) a yáios háián t órakor. KthMR P«mc tlóadáta . Polfárt OtvaaóWr-b*a KUkaalssin lét i ónkor. a Missálóibáxbaii s órakor (Varga Béla FQsiarkáresketlto klub.váU.n a Pannóniában 5 órakor. Febr. O. UrUáoyok Márta Kongregációjának bójtl eatja a tehérteramben 0 órakor. "ÍSS.1.- i\'hm\'a^U^"""41"" M|" Mler.k ulmln . «l„. "árc. S. Isi. bllkau4( keiijeu... Ml]. . (.htll.I.mb.D S ittkOt. «4re. U. SiJH «t a Mlif.ló.bl,t*„ . "ít »» Nagy- Egy korcsmából két bszárdjátéksat előállítottak Nagykanizsa, február 18 Az ulóbbi időben egyre több feljelentés érkezik a nagykanizsai rendőrségre azok ellen, akik kihasználva a Kanizsára jOvO falusiak tapasz-talallanságát, hazárdjátékra csábítják és kifosztják őket pínzükoől. Tegnap bizalmas uton a rendőrség tudomására hoztak, hogy az egyik Erzsébet-téri vendéglőben hazárdjátékot Játszana", melynek során egy kanizsai fiatalember mintegy 27 pengőt nyert már pártnerélöl, egy orosztonyl sertéskareskedölöl. Nyomban detektívek mantek kl a megjelölt vendéglőbe, ahol követésre szólították M a Játékosokat A Kanizsai fiatalember távozáskor egy tizpengós bankjegyet a söntés melleit ledobott a fpút\'f, hogy minél kevesebb pépzl tálaljának má|d nála megmúiozáta alkalmával. A detektívek eizrevették az eldobott pénzt és ezt ls lefoglalták bűnjelként. A rtndátségen elmondta a sertés-kereskedő, hogy a partnere szerencséjét illetőleg erős kételyéi vannak, amennyiben az a meggyőztdése, hogy az Hasé elő is segiiette ezt a sierencsét. A rendőrségen jegyzőkönyvet vettek fd az esetről és mind s k« Játékos ellen hazárdjáték cimén megindult az eljárás. A rendőrség ezúton is óva inti a Kanizsára |0vó falusi lakosságot, hogy ne üljön le idegenekkel kártyázni, mert ezek legnagyobb része abból él, hogy hazárdjátékban kifosztják az áldozataikat. A munkanélküliség következtében különösen most ig^n elterjedi Kanjzsin a kártyajáték % ha a rendőrség telten ér valakit, akkor minden játékos ellen cgyfo-mán, megindítja tiltott sieren-csejáték cimén a bűnvádi elírást. = Oyapju georgette ruhák » legújabb fazonokban már 45\'— P-től SchBtznél. — Magára rántotta a forró-vizet A kanizsai mentők pénteken este 8 óra Újban életveszélyes állapotban izálütották be Krániti Márton 3 éves petríventei kisfiút a közkórházija. A kisfiú édesanyja vacsorát fózölt otthon, majd vizet melegített, hogy megfürdesse a gyermekei. Az anya néhány pillanatra elfordult, mlslMt s tűzhelynél álló kisfiú magára rántotta a fotróvlzzel lelt fazekat. A szerencsétlen gyermek az arcán és a kezein szenvedeti súlyos, haraisdfeku égési sérüléseket. A sérültet a kanizsai mentők részesítették első segélyben. i a%6- Február 20 (szombat) b közi vlljelző szolgálat. ta.OO Déli harang-azó. 12 üó Hangv. Kőiben 1128 Hitek. Tű Időktaés 1445 Hírek. 1600 A .Rádtóílet" gyermekjátszóórája. 16.45 Időjelzés 17.00 Irodalmi délután. 18 00 Az Operaház tag-laiből alakult zenekar hangversenye. 18.15 Kldióamatörpoeta. 19.45 A Mádlú szaloo-l\';"\'}!!,2016 EWadás . Stúdióból ,A templom egere*. Vlgtálék 3 teiv. Utána kb. 22 2o Időjelzés, fdőlárás-lelenlés. Msjd dgányzene. Bécs ll.80 és 13 10 Zenekari bangvei-seay. U.16 O. 15.26 Hangjáték gyerme-K.ekhtk. 16.15 Szinif. bangv. 19.30 Ének no Néplea rádiójáték. Közgazdaság zárlat Párls 2019V4, London 1766, Newyork 512-12\'/t, HrUssel 71-40, Milano 26-Ő7VI, Madrid 39-70, Amsterdam 207 4Q, Berlin 13I4IM, WTsn —--, Szólla 371, Prága lS-nl* Varsó 57-45, Budapest -*-, Belgrád 905, Bukarest 3-06. Tetnaéaylóssás Busa tiszsv. 77-es 1260-13*20, 78-as 12-75-13-35, 79-es IfcflO-lJflO, 80-M 1300—13-60, dunánL 77-es I1-90-1WS, 78-aa 1206-12-20, 79-«s 12*20-12*3^ 8041 12-30-12-45, rozs IW-im tak. árpa 16-25—18*50, zab 21-00-2 m tengeri 14 60-14-80, korpa 12-10-12-30 t Igazét) laak ierUa-árfotyáwl DEVIZÁK 135*55-138-25 ú 79*75-80-25 iKua&s London 1965-1985 Madrid -•- Milano 2OT0-2M0 Newy. 57I-0&-574-00 PárU l022-5o\'-2282 Prága 1804-17-02 Szófia 4004I7 Stockh. 109-70-110-50 Varsó 84-0^64-45 Zttrich 11080-111-40 Wien deartng árfolyama: 80.454. VALUTÁK 4L l»4ó-l»85 bV IWt-1704 nk. ÍOMÖ-IOWO Holl. él 10-^50 Zloty ÍMM4-45 Lel S-48^44 SchUL -• IOOSO-IIOSO Sr^f. 11070-111*40 Fel haltáé 1212, eladatlan 510. - Elsőrendű 086-088, szedett 088-088, szedett közép 080-0*84. könnyű 0*74-0*78, 1-ső rendű öreg 078 060, ll-od rendű öreg 070—075, sngol sBIdő 080-088, azalonna nagyban 1*05—1*10^ zalr 1-25— 130, bua 098-1-26, tálaertéa 1*06—1-16. Klaája: MsaW HMrta ás lapklaáá Vállalat, Iscrkul \' Felelős klsdó: Zalai Károly, alssa 78. i IPlÓimWÉSEK OssMIm. teste, csinosan bútorozott szoba azonsaira kiadó Sugár-ut 45. felvétetik a 6/1. zlj. sági hivatalában (Jázael laktanya). gazda-Mő Eladő egy sárga b*lgases4ie, S éves, Igazolvánnyal Poláa, Frsncsks Istvánnál. 8» 3, 4 szobás kemtaHea, azonkívül 1, 7 azobás lakások málrrara, vagy azonsaira kladdk- Erzsébet-tér 3. 820 Itaeslsl keresek szentgyörgynapi bejelentkezés Caengery-ut 16. 817 lépéssé. -Kóláinál. Poflány wári fajboraim árusítását megkezdtem, Itterenldnt , ao és 30 fillérért l^glds^bb tétel " 25 It Megrendelésre házhoz küldöm. Ur—» Mr»»y» aatttifáesy-K. ga. Háromazobáa utcai lakáa Ossate mel-lékbetyiségek kel május l-re ölesén Hadé. Bővebbet Magyar-utca 89. 814 Nagyobb asobis Jusra. kiadóba. azobáa, esetleg k\'stbb 2 vízvezetéké* laktat keresek má-A Jánla tokát ,Oar90o" Jeligére a 842 Dr. Oyulal 841 ^u^Idő\'KÍf^ÍMlfí. vigyázzon egészségére és igyék Reiedeloizet, mely hólyag, vese és gyomorbántalmaknál kitűnő hatású. Ks^kstó sűaáea flnartalatlm. F árak tár: WftSZ MÓR, Klrály-stoa M- T.l 2)19, vb. SS. 1932. Árverési hirdetmény. Dr. Wetsz La|os agy véd által képviseli Export Malomipar R-T. Javára 2800 pengő lóké és több követel éa és járulékai erejéig a nagykanizsai klr. |árásblr«ság 1930. éti 3018/930, sz. végaésével alrendelfkteiégliésl végrehaitás Mytán végrebaltást szesvédőtől IMI évi márdus l»4n kloglalt 8060 paa-gőre becsalt ingóságokra a nagykanizsai klr. Járásbíróság lenti számú Kgzés*vel aa árverés elrendeltetvén, aaoak aa 1U8. évi ÁLL t.-c. 20. S-a alapján sz alább megnevezeti a s foglalási JégyzőUayvből ki nem iOnő máa logUHalók Javára la az árverés megtartását elrendelem, ds csak arra aa eeetre, ha kielégítési Joguk raá ls fennáll és ba ellenBk halasztó baUlyu Igénykertset Myamatban nincs, végrebaltást szenvedő lakásán Nagykanizsán, (flrily-utca 30. azatn alatt, a fizetett őssteg tevonásá-vel leendő megtartására hsiáfldőel 1932. évi márdus hó I. napjának d u. 2 órája tűzetik kl, amikor a btréllag lefoglalt bútorok, 4 hordd borral éa különböző hordók * egyéb Ingóságokat , legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, easlleg becsáros alul Is cl loaom adni. Nsgyksnlzss, 1932. évi Jannár 29 én. Haán Oyula s. k. klr. Jblr. végreheltó su mint bírósági, WktlIdOII. ^______v IIUlVJglCR, Nyenatod a Détzalal Nyomda \'éa\'LaJl&dó VáUalataÜ Központi VILLATELKCK 60 havi részletre Balatonfenyvesen (Máriatelep) Közvetlen a pályaudvar előtl. KlUjltflIW fenyves levegő I Bársonyos homokstrand I Érdeklődni: Subó Antal sportűzl etében Nagykanizsán. (FeJeíös üzletvezető: Zalai Károly). 72. évfolyam 42. szim Nagykanizsa 1982. február 21, vasárnap Ara 16 fillér ZALAI KÖZLÖNY gsaktattete és kiadóhivatal: Pfcrt 5. uim. Keszthelyi fldkkladóhlvaUl: Kossutb-alca 3X POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos EWHzetéai Ara: így hóia a pengd BO II Sseikesitfeégi éi kladdhlvaUir tcleion: 78. Iliiéi. <s. Nagykanizsa vezet... (bl) Élenjáró szerepre Indult valamikor ez a város. Nagy, btlszke Indulás volt az, tele a történelmi mult televényéből lakadó őserökkel, a tisztes polgári munkába horgonyozott, bátor lendülettel és bizakodással. Azóta sok minden megtépázta ennek az életOsztőnnek viiulenciáját, sok termő energiát lefaragott a hanyatló Idő, Nagykanizsa visszaesett az élre Induló lendületéből s ma már mindegyre szerényebb helyezéssel kénytelen beérni a magyar városok fejlettségi, gazdasági és kulturális ranglétráján. Most aztán mégis találtunk valamit, amiben Nagykanizsa vezet. Van egy terrénum, ahol Nagykanizsa 87 magyar város közül a halódik helyet foglalja el. Előttünk fekszik dr. Qortvay György miniszteri tanácsos, egyetemi magántanár értekezése a venereás betegségek magyarországi elterjedtségéről. Komoly tudományos munka, szigora, kategorikus szántoszlopokkal, Oles statisztikákkal. Az ember, legalább ii a laikus, először fázik beletekinteni a szátnrengelegbe, csak akkor szalad neki az érdeklődés, mikor a temérdek rubrika közt ráakadunk Zalára, meg Kanizsára. Ezek « számok Ijedt döbbenettel dübörögnek át az ember agyán és meg kell állni feleftük égy pillanatra és el kell meditálni felettük és — talán tenni ls kell valamit, mert Kanizsának ez t szomorú elsősége igy nem maradhat. De beszéljenek előbb a számoki Qortvay 87 magyar város számadatait dolgozta fel a tudós alaposságával az Atheuaeum kiadásiban megjelent értekezésében. A statisztika tanúsága szerint a venereás betegségek morbiditása országos állagban 7 ezrelék. Vagyis Msgyar-országon minden ezer ember közül átlag hét a nemibeteg. A városokban \' gyógykezelés lehetősége miatt ez az arány 2—3. ezrelékre javul. Nagykanizsán ugyanekkor 22 ezrelék ez a morbiditási arány, vagyis minden ezer kanizsai lakos kOzül 22 nemibajos. Ezzel Kanizsáé a szomorú dicsőség, hogy 87 magyar város közöli a hatodik helyen áll a venereás betegségek gyakoriságának statisztikájában. Ijesztő számok ezek. Nem lehet felettük a számok közt bogarászó, százalékokkal zsonglőrködő statisztikus lemosolygásával átsuhanni. Ezek a számok, ezek az ezrelékek tervszerűen puszIHják a kanizsai életerőt, plántálódnak és hatványo-zódnak kérlelhetetlen törvények Imperatívuszával a következő generációkban és rombolják hetedizigien még a messze Jövő Kanizsáját ls. A fertőzötten világra hozott gyermekek, unokák ártatlanul tönkretett élete messze lövőből visszakiáltó, mérhetetlen felelősség, aminek gondja elől nem zárkózhatnak el a Nagykanizsa közegészségügyét Intéző hatóságok. December végéig megszűnik minden forgalmladóhlvatal A pénzügyigazgatóság külön osztálya foglalkozik a forgalmiadóval Budapest, tebruár 20 Mint Illetékes helyről értesülünk, a pénzügyminiszter rövidesen elrendeli a vidéki forgalmladóhivatalok-nak fokozatos megyénklntl megszüntetését. A pénzügyminiszter a szanálás terén messzemenő Intézkedéseket kíván tenni, mert december végéig minden forgalmladóhlvatalt meg akarnak szüntetni. Azokat a forgalmiadó tisztviselőket, akik egyéb állami elbánásban nem Részesülnek, a pénzügylgazgatósdgok székhelyére rendelik be, ahol a forgalmladőhi-vatalokat összpontosítani fogják. A pénzügyminisztérium a forgalmladó- zás átslányositását az Összes társadalmi rétegekre kl akarja terjeszteni és ezért a forgalmi adóhivatal nagy berendezkedésére nem is lesz szükség. A pénzügyminisztériumnak sz a terve, hogy jOvóben a forgalmi adót Is a pénzügyigszgatósigok kebelében külön osztály fogja kezelni. Ember ember ellen való, elkeseredett harc tombol Sangtial körül Éjfélkor véget ért az offenzíva első fejezete Sanghat, február 20 Sanghai körül a legnagyobb hevességgel folyik a huc. Eddig a japánok minden erőfeszilése hiábavaló volt. A kínaiak kétségbeesett hősiességgel harcolnak. Kiang-Van falut kétszer foglalták el a Japánok, de a kínaiak mindig kiűzték őket. A; szük utcákban ember-ember ellen harcol szuronnyal. Palnlevé visszalépett, Tardieu az u] dezignált miniszterelnök Tardieu megkezdte Htrgyalöaalt a polMncnsokkol éa ax eredménytől ÍUgg elQatúroxdsa véget ért az offenzíva első London, február 20 (Éjszakai rádiójelentés) Klang Van kOrül elkeseredett küzdelem folyik. A klnal bombák 4 Japán tankot "ellobbantottak. Klang Van melleit a kínaiak körülzártak egy |spán dandárt. A nemzetközi telepet ujabb 5 Kivés érte. A menekülők óriást tömege szakadatlanul özönlik a nemzetközi telep felé. Egy nagy bank palotájában 3000 menekült húzta meg magát. A japánok egész este lőtték a kinal állásokat. Éjféltájban végetért a japán offenzíva első fejezete. A japánok 5 mérfölddel tolták előre csapataikat a Ssnghal—vusztjngi vasútvonalon. Elfoglalták a kingvanl 1A-versenyteret Is. Pária, tebruár 20 Palnlevé visszaadta a megbízását. A köztársasági elnök ma délelőtt 9 órakor újra megkezdte a tanácskozásait. A szenátus és képviselőház elnökei ulán 10 órakor Tardieu, majd fél 11 órakor Herrlot jelent meg sz Elysée-palolában. Párta, tebruár 20 (Éjszakai rádiójelentés) Doumer elnOk hívására Tardieu szombaton délután huszperces kihallgatáson volt azElysée-pslotában.Távozásakor Tardieu kijelentette az újságíróknak, hogy az elnöklői megbízási kapott kormányalakításra, végleges válaszát azonban a politikusokkal folytatandó tanácskozások kimenetelétől tette függővé. ilt tenni kell valamit. Halogatás nélkül és elhatározott akarattal. Ez a hatodik hely olyan pusztító rákfenéje és olyan szégyenletes sárgafoltja Nagykanizsának, amilő minél előbb meg kell szabadulnia. Kell. Követeli ezt a város legelemibb érdeke. Követeli ezl a város presztízse. És követelik a gyermekeink, az utódaink, akiket meg kell mentenünk évtizedes hanyagságunk irtóztató kö-vetkezményeilől. Nagykanizsán a közegészségügyi gondoskodás a háború utáni városfejlődési periódusban örömteljes konjunktúrához érkezett. A kórház-bővítés hatalmas program|át, a tervek kivitelének egészen a pénztlgyi krizia Idejéig tapasztalt expanzlvl-tásál, a tűdővészvédelemnek társa dalmi ulon, az anya- és csecsemővédelemnek városi segítséggel való mintaszerű kiépítését a háború utáni másfél évtizednek köszöni Nagykanizsa. A kórházunk messze földön híres, a csecsemőhalandóságunk 25-ről 12 8 százalékra esett le, tüdő-beleggondozásunk egyre szélesebb Ironlon üzen hadai a pusztító kórnak, — mindenre gondoltunk s amig mindezeket az állásokat kiépítettük, addig a venereás betegségek elhanyagolt frontján döbbenetes meglepetés ért bennünket: a hatodik hely szégyenletes elsősége. Amikor Nagykanizsa város a minisztériummal karöltve féléve megcsinálta a kanizsai Egészségvédő Intézetet és annak élére egy kiváló specialistát állított, nem la tudtuk, hogy ilyen ijesztően a körmünkre égelt veszedelem ellen vettük fel a harcoL A tizenkettedik órában történt meg ennek az intézetnek az alapilása. Nem lehel azonban itt megállni és most már Olbetett kezekkel várni, hogy a hatodik hely szégyenfoltja eltűnjék városunk életéből. Itt további tettekre van szükség. Még pedig lüzzel-vassal és minden eszközzel Azt az intézetet népszerűsíteni kell, hogy az emberek tudjanak róla. Mert szomorú tény, hogy Igen sokan vannak félév ulán is Kanizsán, akiknek szükségük lenne az Egészség- védelmi Inlézetre, de azt sem tudják, hogy van s ha van, mivégre van. ilt félre kell tenni minden mellék-tekintetet és egyesegyedül a város közérdekéi, a hatodik hely szörnyű tanulságát szem előtt tartva, minden módon, a propaganda minden eszközével (köztük felvilágosító előadásokkal Is) odahatni, hogy az a minden ezer közül 22 kanizsai nemlbeleg lörik-szakad orvoskézre kerüljön. Kl kell szélesíteni az Egészségvédelmi Inlézet munkaporondját minden irányban, főként arrafelé, ahol arra legnagyobb a azükség: a szegény tömegek felé. Be kell léhát kapcsolni a kórház és a Társadalombiztosító és minden más közegészségügyi intézmény működésébe. Ne tessék (ázni éltől hlvalaloa fórumainknak, mert ilyen kooperáció nélkül a halódik hely veszedelmével soha eredményesen megküzdeni nem lehet A kérdés Ilyen megdöbbentő állása mellett nem hal-e groteszkül, hogy a kórházban napi 4—5 pengő költséggel hónapokig kezelnek bőr- IALAIKOIIONV !.\'1832. lebwár 21. és nemibetegeket, kiket az Intézet 5—10 pengő költséggel meggyógyíthatna ? De nem csaY Itt éri károsodás a város pénztárát, hanem olt Is, hogy súlyosabb bór és bujakóros eseteket tetemes költséggel Pestre meg Pécsre kell kflldeni klinikára, Igen sokszor szegénységi bizonyítvánnyal, holott ezek befekhetnének a helybeli kórházba, ba nem foglalnák el olt a helyet azok, kiknek hónapokon át való kezelése, mint említettük, feleslegesen terheli a város kasszáját. Persze ehhez az Is kellene, bogy a kór házfejlesztés programjára vett bór és bujakóros osztály mielőbb megvalósuljon, ha máskéit nem, ugy az Egészségvédő Intézetnek s kórházba való beolvasztásával. Problémák ezek, amiket nem lehet a gazdasági helyzet mlndente jó takarójával elintézni, mert hitzen ezek egyike sem pénz-kérdésen for dul meg, sót egynémely vonatkozásban megtakarítást Jelentene. A na hatodik helyének mardosó szégyene és s holnap lelkiismeretének vész-szirénája kényszerítse meg állásra Oortvay professzor szám-adataiaak botaaatió lükre lelett a város vezetőségéi és a közegéizség-Ogyi Intézőket.\' A szántok beszélnek, a \' MWMsétffck \'Mtgvarmak. \'Nem hihetjük, hogy bárki a lelkére venné a további létlenkedésböl eredő, erőt gátak nélkül évről-évre hatványo-zódó pusztítást Nagykanizsa Jelen és távoljő .ó életerőiben. IdOJárás A naaykaalztal meteorológia! megfigyelő Jelentétek i Szombaton a himtr-Mkt: Reggel 1 értkor -98, délután 2 éltkér -HM, ette » ónkor —8. MM; Reggel lelbóe, délben ts ette boralt égbolton L Stitírdny: Reggel ét délben délnyugtt, (ÉJuakai rádUjtkntto) A Mtdrtl^aklttOM,as klld Két asszony levelei Irta: vltés BÉKEY BÉLÁNÉ Édes Jucim 1 Amióta eljöttünk Tőletek a pusztáról, méltán hálátlannak gondolhatsz, hogy se szó, se köszönet: elhallgattam. A pesti élet Idegölő munkájában kimerülve — elfásulva — olyan energiátlan lettem, hogy képtelen voltam mindazt leírni, amit Neked elmondani szerettem volna. Ma azonban úrrá lett rajtam a kipanasz-kodásl vágy és ezt a pár sort belső kényszer alatt velem végre papirra. Mindenekelőtt az uram előléptetése befagyott, amire tekintettel, hogy soron lett volna, biztosan számítottunk. Az uramnak 650 pengő fizetése van! Már most gondold el Édesem, helyzetünket I A két kislány, nő — fejlődik, uj \'télikabát kellett volna nekik, no meg nekem is. Ütött-kopott minden, denát most szó sem lehet róla. Itt van részletfizetésre még az uram szabószámlája, mert ő csak nem mehet hivatalba rongyos télikabátban, mint miniszteri tanácsos! Ezt nyögjük tavaly óla, no meg a fogorvost, mert hát fájós foggal nem lud dolgozni, ugye? Az őszi szén és fa-beszerzés kis készpénzkészletünket felemésztette, a fizetésünkből is töb- A legpontosabb adófizető gazda fia a véres pacsal vásár egyik halottja Kilenc 10-20 holdas gazdát Ugatás vádjával őrizetbe vettek bari VáttHé MMbit, l.»f.lJ»Mi Nagykanizsa, lebruár 20 A ctütörtöki véres pácssl országos vásár flgye nagyjában már teljesen tisztán áll a hatóságok elölt. Pacsán nagyon sok a régi hátralékos adózó, ugy, hogy ennek a rendezése végeit leküldlek Nagykanizsáról egy adó-főtisztet, aki már szerdán lenn Járt Szenlmihályon és több gazdánál lefoglalta a teheneket, amiket atrtán a másnapi országos vásáron való értékesítés végett beterelt a lültösi malomba, abonnél azonban aiokat éjjel Ismeretlen tettesek kihajtották A p:ciai gazdák már ekkor fenye-getöteg viselkedtek az adótiizlvise-lókkel szentben. A községi bíró maga figyelmeztette a két nagykanizsai adóHsztet, bogy nagyon vigyázzanak, mert a nép Igen el vah /ceteredve. Az adótisztek lt látták a zugolódást, az emberek fenyegető magatattásál. A helyzet oly veszélyes volt, hogy csak néhdny gazdához mentek végrehajtani, de aztán az eljárást nem folytatták, mert féli volt, hogy megtámadják * agyonverik őket. Az adótiszt kérdésünkre abbeli véleményének adott kifejezést, hogy szinte látni lehetett, hogy Idegen elemek tüzelik a felzaklatott Idegzetű polgárságot. Az egyik gyanús embert névszerlnt is Ismeri, meg ls tétté róla a Jelenlését felettes hatóságának. Legújabb divatú, legszebb szabású nagy választékban megérkeztek. Gyermek és leányka kabátok, továbbá ...... .....® "fi * Hubertusok minden kivitelben éa Olcsó árak! mér*kb*° Olcsódra*! Singer divatáruház. Megrázó volt, mondja, amikor a sortűz után a két ember vérében elesett, kámán József paossl gazd i mindig a legpontosabb adófizető volt és éppen az 0 legényfiát, ski az egyik vásári sátorban állott, találta halálosan s csendörgolyő. A csendőrök első lövései emberben nem lettek kárt, a golyók nyomai olt vannak az egyik épület lettjén, ahol a cserepeket szétlitték. Csak akkor került emberéletbe a fegyverhasználat, mikor többen kiabálva uszttsnl kezdték a tömeget: — Ne féljetek, a csendítik ugy tem lőnek bek a tömegbei Erre mintegy adott Jelre, szinte megvadítva támadt a hatalmas túlerő s csendőrökre. Mikor egy üvegdarab a csendőrtlszihelyettesl érié, skkor dördült el az első lövét. A tömeg elején dUik a főidre vetették magukat. így történt, bogy s golyók a hátrább állókai érték. A szombathelyi bonvéd ügyész-őrnagy ma délután befejezte vizsgálatát, Jelenlétét közölte teleionon s belügyminiszterrel és visszsutazott Szombathelyre. A két áldozat temetétén a lakot tág tegnap délután fegyelmezettséget éa nyugalmat tanúsított. Az a hlr, bogy Nagykanizsáról katonaságot vezényeltek volna kl Pacsára és Zslsszenttalhályrs, nem felel meg s valótágnak. Tény, hogy Szenlmihályon ideiglenes csendőrőrs működik. Ma délig 9 gazdát vettek irtzetbe a csendőrök. A* «etők:\'Jobbára 10—20 holdas gazdák, akikel azzal vádolnak, hogy szították a \'végte-bajtók és s csendőrök ellen a bsn-gUlatot. Az ügyéfeség hétfőn délben dönt, hogy lázadás ét hatósági közeg elleni erőszak elmén rögtönttéli bíróság eU dlüifa e őket. .<; Fia la Jenő állampénztári Házi, akit súlyoson bántslmaztak, Idegbetegen felezik zalaegerszegi lakásán. bet vonnak le adóban, mint mult évben, s igy a blllanszunk erősen rosszabbodott. Este rosszkedvűen űlűnk együtt: a gyerekek szomorúak, mert mindegyiknek klelégittetlen vágyai vannak — az uram pedig jön a hivatalból kifáradtan, bent körmöl késő estig, zsémbes, alig beszél — a szemel le-leragadnak — alig eszik — napról-napra soványabb a sok gondtól! A hivatalban elszokik a mosolygós arctól, meri ott is mindenki irritált, Ideges, féltékeny, gondterhes. Most látom, hogy levelem csupa keserűség, de végre valaki, akinek őszintén beszélhetek I Nem ugy, mint itt a pesti sok „jóbarátnőnek", akik elölt nem győzöm azt mutatni, hogy semmi bajunk! Sopánkodá-sommal nem akarnék örömöt szerezni nekik, meri úgyis csak azt lesik, hol kapnak rést családi életemben, hogy azután jóindulattal leteperjenek! Mert fiam, csak gyengének, legyőzöttnek ne mutasd magad, mert akkor véged van — akkor ők lépnek rád és letipornak I Hát tudod, itt állig fegyverben kell lenni a sok kis és nagy tűszurássai szemben. Még csak Ki sem kaparhatod a szemüket a hántásokkal szemben — csak mosolyognod szabad. Azt mondják : .Ideges szegény I persze biztosan megcsalja az ura — gyanús az, hogy folyton a hivatalában ül!" Legközelebb már pon osan beadja neked, hogy az a rosszmájú X Y.-né milyen szemtelen, ezt meg ezt mondja ró ad, pedig .0 én mina|árt mondtam, hogy az nem lehel igaz. ahogy "én Ismerem Okét:" Szóval kíftsraén hallgatva eszem, az assronyzsurok tejszínhabos tortáit és azután szaladok haza gyalog a X. kerületbe, mert villamosra nem telik és sietek, hogy kapurárás előtt érjek haza, mert a kapupénz luxus-számba megy és akkor már ráfizetek a potyauzsonnára, mely ugyan csak látszólag potya, mert az impertineticiákat gralis veszem, melyektől pedig gyomorsavat kapok I Node ennyi keserűség éppen elég egy levélbe, nem rontom vele gondtalan falusi életedet. Hálás szeretettel csókol latd. n. levél. (Válasz az előbbire) D. Puastán, 1981. Édes Icám I Rögtön sietek leveledre válaszolni, nehogy azt hidd, hogy haragszom hosszú hallgatásodért Amióta elutaztatok, itt sem lett könnyebb az életi Egész ősszel esett az eső, — a szőlő nagy része elrothadt, — a ml bor van, az igazán elsőrangú jó, de eladni nem tudjuk olyan árérl — hogy behozzuk a nagy meg- munkáltatás költségeit! A bor adó eltörléséről és ló export lehetőségekről sok sző esik — és mi még mint Javíthatatlan naiv, * falusi optimisták, bízunk benne. A bolettát és az egyéb gazdasági nyomorú Ságokat még az ősszel letárgyaltuk, arról nem keédek újra beszélni I Elég az hozzá, hogy nagy sárban Járunk kint a gazdaságban s bármilyen könnyű is a járásom, — to-pánkáim elszakadnak 8 meggondoljuk a talpaltatást, hisz minden pénz kell majd a tavaszi megmunkáltaiéihoz — s miből fedettzűk ezt? Egyre rágjuk a ceruza végét: hol csípjünk, faragjunk le valamit a legszükségesebből Is — és emellett ellássuk a házat és gyerekeket! No de mindegy, édesem — belenyugodtam én már abba, hogy az uram beleöl mindent ebbe a kis földünkbe. — De hát igaza van: ez mégis csak Jobb mint a hadi kölcsön, amit annakidején olyan lelkesen Jegyeztünk — és ma amiatt vagyunk: leromlott középosztály I Nem busutok én már, édes fiam — csak azon, hogy — mint a leveledből is látom — ti ott fent a fővárosban asszonyok-férfiak egyaránt szúrjátok, bán\'Jétok egymást I A férfiak vicsorítanak egymásra, ti asszonyok életcélnak tekintitek, hogy egymást minden téren legyalogol- 1932. február 21. Washington György Irta: dr. Walaz Lajoi ügyvéd ZALAI KÖZLÖNY Kétszáz évvel ezelőtt, 1732. február 22-én született, az akkor még angol uralom alatt állá étzakamerlkal Virginia államban, Weilmoreland county egy farmján, ősrégi angol-normann földblrlokoa családból az Étzakamerlkal Egyesült Államok (U. S. A.) függetlenségének megteremtője, győzedelmes szabadságharcának fővezére, az Unió történelmének legkimagaslóbb alakja, a szövetségi köztártatág első elnöke: WatWflgton Oyörgy. Ma — két évszázaddal születése és 133 évvel elhalálozása után — még leijet fényben ragyog ennek a nagy bőtnak, az emberi azabadtág rajongójának, a polgári erények mintaképének, a közszabadságok bátor védelmezőiének, a demokratikus államforma megalkotójának a polgári éa politikai jogok lelket oltalmazójának dicső emléke mindenütt e világon, minden nemzet fiai előtt, akik ezeket az erényeket megbecsülni ét értékelni tudják. Amikor Washington gyermekévelt élte — ax étzakamerlkal angol gyarmatok szabadságszerető népe kemény küzdelmeket vívott a ránehezedő angol uralom elnyomása ellen, Akkor már megkezdődött az a pro-cessus, mely eleinte csak az autonómia megvédését éa kiszélesítését tűzte U céljául, pár évtizeddel utóbb azonban véres küzdelmek, válságok éa szenvedések után a gyarmati államnak az anyaországtól való teljes állami függetlenség kivívását ered-fpfoywte, C harcokban — ét pedig épugy a fegyverekkel vi?ott kflnfcb ni tfcf i ti mint LialtLL _ »- - - —a menően, mini sesooo a legyveres diadala után, az államalapítás nehéz folyamatában Washington vezérne-repet játszott; bár fiatal korában 6 játok I Holott mindannyiatoknak! egy nagy közös gondja van: a nehéz éMviazonyoktMlndógyiköiöknekösz-szébb kell szorítani a derekán a szíjat — de ahelyett, hogy ezt nyíltan elismernétek és segítene egyik a másikon, még keserítitek ls egymást ráaiMSall — Hát édes fiam — ez Így nem jól vanl TI otHeata zakatoló városi életben, a nagy tülekedésben elfelejtitek, hogy volt Idő, Síikor az üres töktől főzelék és gersliitől majd kifordult a gyomrotok, s titok» ban ősi ellenségek ls megálltak nagy óvatosan egymással az utca sarkon, hogy egy Tris Jó álhirrel biztassák egymást. Akkor bezzeg megesküdtek egymásnak férfiak, asszonysk egy aránt, hogy csak még egyszer vége legyen ennek — akkor Tudni lógjuk már, hogy kell összetartanunk, egymáson «*ogit«tlnk, megszervezni a szép: — nagy egységet magyar koapoaztáfr nagwt&rátés nem lestí bántás; eWl^egyjnáara fu|át, családfák kapltgátása, hanem egy egységes front. Akkoriban mi* én is pesti lakos voltam — és emt-lékaaonr m kedves közja barát-nöalwei —-akinoa caak asWti azokon Járni — amint ételhordóval kezében szaladt végig a váci utcán • diadallal vitte azt: mert sikerült valami kifőzdében jeggyel hosz-•zas .sortállás" után valami kit tem volt híve az Angliától való telje* eltzakadát gondolaUntk. Utóbb azonban, amidőn látta, hogy az angol politika rövidlátó vezetői — élükön III, Oyörgy angol királlyal —a gyarmatok Jogos és igazságos — de mérsékelt kívánalmait teljesíteni nem hajlandók, sőt Inkább önállóságukat, azabad rendelkezési Jogukat mindjobban elnyomni éa i gyarmatok anyagi ét fizikai erejét a végtökig kihasználni akarják, — habozás né! kül élére állt azoknak, akik az angol fennhatóság alól való leljea politikai és anyagi felszabaduláa elvét itták zászlójukra. 1776. Julius 4-én •— amely napot ezidö óta az Unió népe .Indepen-dence Day* elnevezés alatt legazebb nemzeti ünnepévé avatta — a Philadelphiában őtfzagyfllt 13 gyarmati állam conventje kimondotta az anyaországtól való teljes elszakadást, proklamálta az Eftetült Államok függetlenségét, kibocsátotta az úgynevezett .függetlenségi nyilatkozatot" (Declaration az independence) éa elkészítette az U. S A. (United states ol Amerika) alkotmányát, amely i még ma ls — 186 év után — minden gondolkodó ember csodálatát kelti fel. Oiadstone, a nagy angol államférfi, egyik beszédében a következőket mondotta : .Valamikánt Nagy-Brittan la alkotmánya a legfinomabb szervezet, amelyet a történeti conünuitáa megteremtett, bámulatotthh mfl, amelyei emberi én éa akarat valaha élő formába öntött". WaaUngton, - miként korábban a ;csatamezőn, mint az amerikai csapatok szervezője éa fővezére — az élen állott, ugy kiváló rétit vett meleg kotyvalékot zsákmányolnia — az ura pedig ült a Marko-utcában. És egy másik nagy bank vezére egy ette tzakállt növesztve bujdosát közben félve kopogtatott be hozzánk éa Irigykedve állapította meg: ml milyen Jólétünk, mert a vacsoránk egy kit babfőzelékből állott, melyen egy kit zsír Is úszkált és kenyér S volt hozzá — valami Jófajta ruhaneműért cserébe I Hát persze, édes Ham — én azóta békét, kontyot faluti asz-szony lettem s mialatt csöndben kötögetem a falu-gverekeinek a meleg holmit, ráérek ilyesmire visszagondolni — mlg ti nem értek rá .emlékezni." No meg aztán a mérges szúrások és visszaszurások technikájához sem értek már — nálam nem szól a telefon: hogy édes drágám — hogy adlak be neked egy kis mézbe mártott keserű pliulát ? Itt a pusztán, ha van is sár — néha mégis csak .süt a nap" — s a napfényben előbb megtalálja a jóságot és szeretetet is, amit ti ott a nagy kőtengerben nem tudtok meglátni! Pedig hidd el fiam — ideje lenne, hogy elővennétek a Jobbik eszeteket a régi tapasztalatok és fogadalmak alapján I De hát lehet az, is hogy nincs igazam, — mert én már csak olyan maradi vidéki asszony lettemi Szerelettel ölel: Jucid. Válogathat Európa rádióaűsorában! A külföldet már meghódította a most megjelent magyar gyártmányú autóskálás TELEFUNKEN 340 ■ ■yastAraiaiai Aa váltóáramú tökéletes Európavevő készülék. A városok, illetve adóállomások nevel világszabadalmazott autóskáláján rögzíthetők. Egy kézmozdulattal szabályozható. flxatéal faHitalaki Közelekbl ismertetést, vagy vételkénytzer nélküli bemutatást kérjen. Szabó Antal Nagykanizsa. Telefon: 9L más kiválóságokkal (Franklin Benjámin, John Adatna, Tboraas Peffer. ion tlb.) együtt az alkotmány elké-tzllétének nehéz munkájában ll. Nem tzeoved kétséget, hogy ezen, korál századokkal megelőződ, — a polgári ét politikai szabadságot a legteljesebb s legbámulalotabb mérvben biztosító, demokratikus alkotmány megteremtésére Jelentékeny mértékben befolyással voltak a megalkotás időpontjának politikai, társadalmi ét gazdagsági körülményei. Hltz igy van ez minden történeiI műnél. De ha egy ilyen nagy világtörténelmi műnél egyáltalán lehet, vagy szabad azt mondani, — ugy kétségtelen az is, bogy ez a csodálatos, mű egy elmének bélyegét viseli magán és Washington bölcsessége higgadtsága, éleslátása, akaraterejr, éa lángoló szabad ságszeretete mílkül aligha jött volna léire abbati a tartalomban éa formában, ahogy az tényleg megvalóeult. A 13 államból álló u| államszövetség, amelybOl később ~ éppen ezen alkotmány átütő, lendülefea ereje megteremtette a világnak gazdaságilag ét politikailag leghatalmasabb államát — első elnökévé Washingtoni választotta meg — elismeréséül érdemeinek ét működésének. A határtalan tisztelel, megbecsülés és rajongó szeretet, amellyel öt népe körülvette, azt eredményezte, hogy kétszer egymásután ruháxták rá ax államföl méltóságot, sőt a két ciklus letelte után, harmadízben la meg akarták öt választani, de — mint szigorúan alkotmányos érzésű cm-ber — ezt a kitüntetést és dicsőséget elhárította magától, mert miként kijelentette: .bár az alkotmány szaval nem tiltják, de szelleme ellenmond annak, hogy az elnöki hatalom hosszabb Időre egy ember kezébe legyen letéve I" 1797-ben visszavonult tehát az tlgyek vezetésétől ét a Newyork közvetlen szomszédságában levő — a Newyork-Bostonl ut mentén Itkvő Mount-Veiaon-I faluti kastélyában (Mount-Verson ma egy 40X100 lakosú, szép, nagy város) könyveinek ét emlékeinek élt egész 1799. évi december 14-én bekövetkezett haláláig. Népe - amint életében elhalmozta a szabad polgárság legszebb kitüntetésével: — szeretetével, tiszteletének ét megbecsülésének számtalan spontán megnyilatkozásaival, épugy megörökítette emlékét halála után nemcsak azzal, hogy aa államszövetség későbbi fővárosát, a parkokkal és kertekkel ékesített gyö-györű Washingtont as ö nevéről nevezte el, a Szövetség egyik étzaknyugatl állama, számot kert-let és Járás az ö nevét vette fel ét nemcsak azáltal, bogy az Unió mln-den városában pompás szobrokat emeli neki, legszebb utcáit, tereit, patkjai! róla nevezte el, hanem még inkább azzal, hogy minden amerikai polgár lelkében kitörölhetetlenül olt él — követendő példa gyanánt -a legnagyobb amerikai hazafinak dicső ét nemes alakja. A világnak úgyszólván minden szabadon gondolkodó nemzete szintén bálával éa kegyeletlel gondol erre a világtörténeti alakra, A magyar nép It, vagy 29 évvel ezelőtt fővárosában, Budapesten, a Városliget fegtzsbb pontján szobrot emelt az amerikai sxabadtághötnek ét most, születésének kétévszázadot fordulóján — lelkes ünnepet ol aa ö tiszteletére. Mert Washington György, ha első torban az Egyesült Államoké ugyan, da végeredményében mindama nemzeteké, amelyek az általa ét benne megtestetitett tiszta demokratikus államberwdeaés-nek, a legteljesebb politikai és polgári szabadságjogoknak elveit igyekeznek megvalósítani. Hirdetni fog- maly a mágnásét át a dinamikus hangsxóró között van, Ón egyszeri összehasonlításnál la felismeri. Az eddigi htngtzórója átadása csatén •gy Orion dlnamlkut hangszórót bármely szaküzletben 30 40 P árengedménnyel vásárolhat. Qyárija: Orion IvaéHmaa^ár 4 ZALAI KÖZLÖNY 1932. február 21. jik nálunk is ezeket, el fognak hangzani szép, lelkes beszédtk, olvasni fogunk ragyogó cikkeket, amelyek ezen gondolatokat dicsőítik. 0: ez nem elég, ezeket az elveket nemcsak hirdetni kell, hanem az állami élet minden megnyilvánulásában, egész berendezésében — és minden vonalán meg is kell valósítani. Mindnyájan, magyarok, szerte az egész vlT lágon, egy akarattal, azt óhajtjuk, hogy Csonkamagyarországból ismét Nagymagyarország legyen I Wa-ihlngton ünnepén tekintsünk át az Óceán másik partjára, ahol az angol uralom alatt sínylődő 13 jelentéktelen amerikai gyarmatból épen ezeknek az elveknek következetes keresztülvitele és gyakorlati megvalósítása teremtette meg a világ leghataimaaabb, leggazdagabb, legszabadabb és leglrlgyeltebb államát, az északamerikai Egyesült Államokat. Nem ériem, kérem, abszolúte nem értem, minek Ijesztgetik ezek az újságírók a világot Ilyen rémttó hírekkel ? Azt olvastam tegnap, hogy Berlinben a birodalmi gyűlés leszállította az Összes volt uralkodók és fejedelmek tiszteletdíjait. Hát ez rettenetes, kérem I Ml lesz most azokkal a szegény fejedelmekkel ? Hogyan fognak megélni ezután ? HJaJaj . . . nehéz tdíket élünk... nagyon nehéz tdóket I Már a fejedelmeknek sem fenékig pgptujt • ■• Ahol még nem lélszám-csOkkentették őket, ott redukálják a fizetésüket Rossz elsejéjük lesz sze gényeknek I Egy másik újságolvasó ur azonban már megoldást Is ajánlott a fenyegeti fejedelem-nyomorra Azt " i, hogy nemzetközt népkony-ketlene szervezni a fejedelmek számára. Gondolom, az Ottet nem Is rossz. Oenfben mindjár. meg Is lehetne csinálni. Egyrészt ott ráérnek Hiszen semmi egyéb dolguk ugy sincs hónapok óta, mint az a kis ktnai há ború, meg valami leszerelés, vagy ml. Másreszt a genfi konferenciák asztalai körül és folyosóin úgyis annyi tervei fiznék és annyian sütik mellettük a maguk pecsen) Jjét, végül pedig annyi tésztát adnak be a világnak, hogy talán a szegény fejedelmek Sem fognak ott éhen hatni. m Pebr. ti. Ureális előadás (Surinyi Oyula) ■ viros-hásán • őrskor. Kelemen Pertnc előadás* a Polgári Olvasík&r-ben Klskanlisán Ul 4 órakor. Bői ti ml pUhiftoe). BŐJUj*t a Mlisáiósházban • órakor (Varga Béla Pebr. 29. Urleányok Mátla Kongregációjának böjll eátje a fehérletetnbea 0 órakor. Pebr. it. Eójll est a MUszlósbázban (J órakor (Kotla János piarista tanáá). Mérc. 1. Urleánjrok Mátla Kongregációjának bójtl «>!)« a fehértejemben 8 órakor. A zcncjákoln növendék-hangversenye (olasr-koncert) a Kaaxlnóbau il órakor. MArc. 8. Iir. lillkönég köigyQWie. Konferencia férfiaknak a MUszlósltáaban este V órakor (dr. Vértrsy Frigyes). M4rc. 8. Utleányok Márl. Kongregációjának böjll •síje a fehértejemben 6 órakor. MArc. 13. BÓJll «tt a MlMilóabátban « órakor. MArc. 19. Uileáuyok Mária kongregációjának bö)U ettj« a fehérteramben 6 órakor. VÁROSI MOZGÓ Vasárnap, február 21. TÁNCOL A KONGRESSZUS A császári Bécs, mikor Metternich révén a világ fővárosának szerepében pompliik, hőse e hatalmas látványos filmnek. A lenyűgöző képek azakadatlan sorát melegséggel, kedéllyel hatja át a keringő éa szerelmeskedés humora és lirája. Szereplők: Lilian Harvay, Wllly Frltaoh, Ul Dagovw, Conpad Valdt. o> Előadások: 3, 5, 7 és • órakor. Háromórás zárt tárgyalás vényszék dr. Lóké Lajos Nagykanizsa, február 20 Keszthelyen megbetegedett Balog Imréné szül. Puskovlcs Róza, egy keszthelyi sollőr fiatal !elea5ge, akli dr. Lóké Lajos oltani nőgyógyász kezeli. A betegség komplikálódott ugy, hogy végül hármas orvosi konzílium az asszonynak kórházban való kezelését tartotta szükségesnek. Balogné azon hiszemben, hogy dr. Lőke művi beavatkozásától fordult súlyosra az állapot*, feljelentést telt az orvos ellen. Orvosi körök nagy várakozással néztek a per kimenetele elé. Most volt ebben az Ügyben a főtárgyalás dr. Mutschenbacher Edvin otán leimentette a tőr-keszthelyi nőgyógyászt tanácsa előtt, amelyen a vádlott nőgyógyászt fivére: dr. Like Imre zalaegerszegi ügyvéd védte. Mint ellenőrző orvosszakértö dr. Haba Ahtal, a nagykanizsai közkórház nőgyógyászaiának vezetöorvosa szerepelt, mlg a törvényszék orvosszakértöle dr. Ország Lijos volt. Ügyész viléz Szlty D.-zső. A szokásos formalitások után a védőügyvéd zárt tárgyafás elrendelését kérte, amit a bíróság el la rendelf. Három órai zárt tárgyalás után a bíróság nyilvános tárgyaláson kihirdette Ítéletét, Inely szerint felmentette df. Like Lajost az ellene emelt vád és következményei aW. El akarják vlnrtl Nagykanizsáról a folyammérnökséget A földművelésügyi minisztérium főosztálya kivihetetlennek tarifa a tervbevett összevonásokat Nagykanizsa, február 20 Csak a múlt napokban vezércikkben foglalkoztunk a szinte már rendszerré vált Intézkedésekkel, amelyek mindent el akarnak vinni Nagykanizsáról és ezt a haláltusáját vívó városi még jobban vllszá akarják fejleszteni. A fővárosi sajtó most Ismét azt hozza hirül és pedig fellétlenül megbízható helyről vett értesülés alapján, hogy a folyammérnöki és kultúrmérnöki hivata\'okat összevonják, igy persze a nagykanizsai m. klr. folyam-mémökséget is. A lerv szerint a nagykanizsai folyammémökség muraszabályozási ügyeit a szombathelyi kulturmérnökség, míg a Dráva szabályozását a pécsi folyammérnökséghez osztanák be. Felesleges bővebben magyaráznunk, hogy mit jelentene ez ismét Nagykanizsának. I\'t nemcsak arról lenne szó, hogy néhány tisztviselő! család, vagyis logyaaztó elvonása érintené a város gazdasági életét, hanem arról is, hogy á partbiztosl-tásl munkálatoknál vagonszám használt anyagot is, »mll a hivatal Nagykanizsán szerzett be, elveszítené a város kereskedelme. A mull napokban a magyar folyam-mérnökségek és kultúrmérnöki hivatalok vezetői értekezletet tartottak. Szó voll a hivatalok összevonásáról ls. A hivalalfőnökök megállapították, hogy a hivataloknak tervezett és a sajtóban is napvilágot látott összevonása illetve leépítése ugy műszaki, mint gazdasági szempontból Is ki- i Blokmalt meghódította a világot! Milliók használják ezen kitűnő IzQ oukor-kát. A Blokmaltot már utánosxák, síért ■IMI Blokmaltot kérjen és csak araaatl zaeskóban fogadja sl I Blokmalt köhögés és rckedkég eilen ! Rsgiksitlzsán kaphatói Vágó fllatuertárban. vlhetetlen. Ugyanez az álláspontja a minisztérium Illetékes fiosztátydnak ls. Igaz, bogy a dolog még csak tervezel stádiumában van, de mi, nagykanizsaiak, már nagyon sok tandíjat fizettünk e tekintetben. Minden nagykanizsai tényezőnek csatasorba kell állnia, hogy már eleve is minden visszafejlesztés! kísérletet visszautasítson és csirájában megakadályozzon. Két legény éjszakai léto Batésa a ■ojrmarlag-utoéban egy magányos leánynál, akire rátörték sz ajtói ás ösaze-vlssza verték Kiskanizaán, a Rozmaring-uica Slk házában lakik Kiss Anna ma-yos leány. Egyszer, amikor a leány már ágyban feküdt, két fiatal legény, névszerint Varga Károly és Oerócs László bezörgettek az ablakán és bekiabáltak, min^ia legalább is hatósági emberek ferdének: - Nyisd ki u ajtót 1 Kiss Anna természetesen nem nyitotta ki az ajtót. Erre a két legény nyomdafestéket nem tűrő kifejezéseket kiabált, majd megfenyegették, hogy rája törik az íjtól. A szorongatott teremtés erre kiugrott az ágyból és lámpát gyújtott. Ebben a percben a legények benyomták az ajtót, III \' \' \' tiltakozó nöhöz sek kíséretében i rúgta, verte, hogy elboiitotta s vér. Nem tudni, hogy mivé fajul a dolog, ha a szerencsétlen teremtésnek, aki körömszakadtáig védekezett, nem sikerül magát kiszabadítania és a szomszédba ihenekülnie. Most volt ebben az ügyben a főtárgyalás; #. nagyka nljsal törvényszéken, ahol Izgalmas szembesítés és fanukihil gilát ulán mindkét vádlottat, Varga Károlyi és Oerócs Lászlót a törvényszék két két havi fogházra ítélte. i A klr, ügyész a büntetés súlyosbítása végett megf4lk bbezte az Ítéletet. Miilt lureiiufe? P400 Eirt darabok MIM la kjph.rU Klvia.Ua f.Jior dl|UUa*l kaidaak. -Eíjtb bútorok laalt ok>d iroo Badapaat a a I VIII, Karpf.aatato-.lca aa. I|«M. ctkM\'t takarni P 13®.— Rtualír ti.jr.i.tt k«-idatfaáltvlaf, áfraanS. tartó., la biuatlal . . . P ISO.— karnak Maru.it tu-»4ayr« aitvSay, U kaur- ui kirpaoav.......p aa.- Aaatal Majmait 2 Uppal p 19.-| ^ HanzalatUnpa lény.i.n P10.- NGYEN kapja a Zalai Közlönyt jövő hó elsejéig, ha most előfizet 1932 február 21. ZAUU KÖZLÖNY NAPI HÍREK NAPIREND Fabrsaár 31 vasárnap RÓ»" Utollkus: Reminiscere. Protest: Bitorlóra, Izraelita: Adar hó 14 * Városi Muzma él Könyvtár oyltv. csütörtökön és vasárnap délelőtt 10-161 12 óráig. ayónanrMrl általi aiolgálat t I. hó végéig a Merkly-Belua zyógj szertár F4-«tl3. OóatUrdó nyitva reggel 8 órától eate 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden égési nap nőknek). Tel. 2—13. Fabrssár 88, hétfA Hómat katolikus: Péter sít. Pto-est.: Oenton. UtaellU: Adar hó 15. CIRCUMDEDERUNT... Furcsa érzéa ez nagyon: halottnak lenni hűvös hajnalon a mikor aa élet vadul dudál, elterülni részegen egy ütött-kopott, rongyos ravatalon. KOrttl az élet ezer lángja ég, - ablakból ragyog a holr közöttük egy sötét: De van már ju enyém. Alatta néma, " dt arcú Hrató-néi (egy asszony, meg inég egy... éa kl még?) vár • torra, yöngyöző borra, Ijedt arou sirató nép (egy asszony, meg Ínég e váí • to Eejeíujára. halk kis imára... De én már tudom, hogy hiába: bebámul as ablakon a végtelen sötét. Messze rozzant versit nyöszörög, kitörött alpjai között szakadozott, vén melódia. Ba csak szol. . mindegyre szól.. Elnyúlok mozdulatlan a hallgatom ezen a tarosa, réoeg hajnalon, ahogyan odkorog egyre a nóta. Fsknem csendben a ravatalon... Egy ásd perceg a koporsómba" . _ Btrbmritt LmJo* — A mai lkeálls előadást délután 6 órakor Surányt Oyula felsőkereskedelmi Iskolai tanár tart|a, aki Széchenyi István emlékezetének adózik, halhatatlan müveinek centenná-riuma alkalmából. A kiegészítő műsort az Irodalmi is Művészeti Kör Vegyeskara adja. — Gazdasági előadás Klska nlzaán. A Idskanizsai Polgári Olvasókörben ma délután fél 4 órakor Kelemen Ferenc bankigazgató előadást tart aktuális gazdasági és pénzügyi kérdésekről. Belépés díjtalan. — A Hegyi Emánuel koncert, amit a kiváló magyar zongoraművész nárdus első hetében szándékozott turnéja során a kanizsai Ínségesek céljaira tartani, április U-re marad. — Szülői értekezlet. A II. körzeti áll. elemi Iskola tanítótestülete ma, február 21-én délután 4 órai kezdettel a Rozgonyi-utcai Iskola tornatermében szülői értekezletet tart, melyen Lukács József bitoktató a gyermekek vallásos neveléséről fog előadást tartani. A szülőket és tanügy-barátokat tisztelettel meghívja a Tanítótestület — Vendéglősek gyásza, özv. Vtdákovlts islvánné folyó hó 19-én délután 3 órakor elhunyt. Temetése ma délután 4 órakor lesz a kiska-nlzsal Varazsdi-utcai gyászházból. — A kartársak kéretnek, hogy a (emelésen minél nagyobb számban vegyenek részt. Elnökség. Minden cikkben a legjobb minőséget a legolcsóbb árakon vásárolhatja nálunk. F6városi választék férfi és n6l divatszövetekben, selymekben. Külön szőnyeg,kabát és ruhaosztály, Saját kikészítésű »Sc|»iftovásznak. hatalmas raktára járufatsc Duisántul legnagyobb én Isgoloaébb áruháza. , — A kongregációk keddi böjti estjén a családi itetróC ad elő Szeghy Ernő keszthelyi ksrmellla atya. Költeményeiből szaval Dávid Magyar József hírlapíró. Az esf 6 órakor kezdődik a plébánia fehér-termében. Belépés díjtalan. — A Leányklub bOJtl estje. Ms, vasárnap esle 6 órakor lesz a Mlsz-szlósház nagytermében a Szent Ilona Leányklub második böjti-estje, mely alkalommal Varga Béla balatonboglárt plébános, kiváló hitszónok mond beszédet ,a sajtó üdvös vagy romboló hatásá\'M. A böjti estre ezúton hiv meg mindenkit szeretettel a Missziósház főnöknője. Lestrapált lábaknak jótétemény meleg lábfürdő, melyben előzőleg egy evőkanálnyi SZENT RÓKUS LÁBSÓT felold. su» — Az NTE táncestélye szombaton este Is a már msjdnem hagyományosnak nevezhető siker jegyében zajlott le. Az agilis rendezőgárda most ls lalba vetette minden energiáját, hogy a megjelent hölgyeknek minél kellemesebb estével szolgáljon. Ez alkalommal is elegáns estélyi-ruhás hölgyek hullámozlak a Polgári Egylet katakombájának parkettjén, ahonnan a késő hajnali órakban egy kellemes éjszaka emlékével távozlak. A jó hangulat emeléséhez nagyban hozzájáru t Bakó Lajos vendéglős kliflnő kony hája, no és nem uiolsósoiban nemes borai Is, amelyek egyre több vendéget vonzanak a Polgári Egyletbe. — Olasz hangversenyt rendez a zeneiskola. A nagykanizsai zene-Iskola március 1-én rendezi következő növendék- hangversenyét, melynek érdekessége lesz csupa olasz műsora. Az olasz-magyar kulturális kapciolaloknak ez az elmélyítése Ilt a határszél zenei életében csak Örvendetes és érdekes lehet. mtl váUuááátea kapkkták IqakatUaa ZSOLDOS QYULA ÓRÁS EKSZBRáSZ és IjtTSZRRéSZNtL ró-ut iá. biztosító palota Orvosi receptek elkészítés*. II. Szakszerű Javítások. — A vidéki kereskedők részére megkönnyítették a textiláruk beszerzését Qoldberger Sám. F. és Fia R. T. Magyarország legjelentősebb textllárugyára, melynek gyártmányai elismerten a legiobb minőségűek és mindenütt közkedveltségnek örvendenek, eredeti gvárl lerakató) adott Schütz Áruháznak, a Dunántul legnagyobb és legjobban bevezetett cégének. Schütz Áruház működési köre Zala, Vas és Somogy megyékre terjed ki, Zalaegerszeg és Nagykanizsa székhellyel. A vidéki kereskedők részére ez óriási előnyt jelent, mert nem kénytelenek költséges és fáradságos utazási vállalni a fővárosba és Schűtzéknél a Oold-berger gyár összes cikkeit, eredeti gyári árakon beszerezhetik. Aközkedvelt,köhögés, rekedtség és hurut ellen igen hatásos bonbonok minden gyógyszertárban és drogériában újra kaphatók | aa fillér, i doboz >• i-ao ágrrértóáalás. szivszorongás, nehéz gzés, félelemérzés, idegesség, fej-ngoltság, „rsreao által ige lehangoltság, álmatlanság á »JéZtsT keserűvíz en sokszor meg- fáj; természetes, használata szüntethetők. Tudományos megállapítások megerősitik, hogy a valódi rereae lézssf vlz a makacs székszorulás mindenféle jelenségeinél a legjobb szolgálatot teszi. — A Feraac léssel keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűtzarüz-letekben kapható. — Rumba-tanítással ma este 8 ónkor i Kaszinóban A félidő megkezdődött. -- A százszázalékos adófizető kOzaég, amiről tegnapi vezércikkünk megemlékezik, nem Bocska, hanem — Füszerkereskedők klubavató ünnepsége. A kanizsai fOtzerkerts-kedők régi óhaja válik ma, vasárnap délután valóra, amikor 5 órakor fel fogják avainl az egyesület klubhelyiségét a Pannónia-szálló halljában. Az összetartás és a baráti szal-lem* ápolására - van hivatva « a klubhelyiség, akol ezentúl vasárnap délutánonklnt a kanizsai kereskedőtársadalom tagja gyűlnek Össze, hogy barátságos eszmecsere keretében megbeszéljék a napi aktuális kérdéseket A mai klubavatás ünnepélyes keretek között fog lezajlani és arra ugy a kanizsai kereskedőket, mint azok hozzátartozóit ezúton Is meghívja az Elnökség. — Koszorúcska. Ma a Polgári Egyletben ngy tánckosz orucskát — Sakk-hírek. Nagykanizsa 1932. évi sakkbajnokságáért folyó verseny eredményei a mull héten a kővetkezők voltak: dr. Makó Oumilár ellen, Bobm dr. KOnig ellen, Hritz Pollik ellen, Sekulja Pintér ellen, Argent Bory ellen nyert. A verseny állása a nyolcadik forduló után: BOhm 6, Sekulja 5 és fél, dr. Ucb-tenstein, dr. Makó és Pintér 4 és fél, Argent 4, Bory, Hritz 3 és fél, Oumilár 3, dr. KOnig 2 és ML Ma vasárnap a kővetkező Játszmák kerülnek lebonyolításra: Pintér—dr. Llcblenstein, Oumilár—Sekulja. Argent—dr. Makó, Hritz—Bory, BOhm —Pollák, dr. KOnig szabad. — Szőnyeggel kedveskedtünk családunknak, de ezt szerezz Ok be Ingyen. A módja nagyon egyszerű. Tanaik beküldeni 14 pangd lá fillér előfizetést <U- a „Tündéi Jat a „Tűndénüjak Magyar Kézimunka lljság" elmére (Budapest, IV„ Szervitatér 80 s a kitűnő havi folyóirat egáaa 1932. évfolyamán ktvűl már raoet kap ajándékba egy 70 x 100 cm. alatpmáreti Szudán szőnyeget (megkezdve te kontúrozva) a ugyancsak ajándékba kap a „Futár" védjegyű gyapjúból annyit, amennyi az egén mintához elegendő. — Jó slffont, vásznat és damasztot kaphat Slnger dlvatáruházban. Jxuj újlaki J pala i mtntMÉGE.raOPMGOMflGfl FElÖimÖlHI iiHHTrmnn Képviselet r Strtowy Oszkár UUtfa Nagytan Ixm, Klrálv-atca SS. ZALAI KÖZLÖNY 1932. február 19. StSWítiCGu) i i - KMvütt-aty kaaizeaHlaáet. JáfeiAttMtattma Urt kallaai egy régi, jónevü kanizsai cég bővülésiről. — Kmfimm Károly ErasébeMérl divatáru adatét tn gross osztállyal bflvi-latte U ás rövid, kötött, norinbergi és diszmü áruban viszonteladók fl-gjttíratóe jJánlia ezt. Sikerült megszel éznlí az Első Rákospalotai Kötő-BtOVőgyár lerakatát, Igv módjában van gyári áron árusítani, ami magában inagy. forgalmat biztosit ennek as .amvgy ls kedvelt is forgalmas, kitűnően felszerelt és minden Időben megbízhatóságáról közismert intetnek — Találtatott egy fehér kendő a Tisztviselőnők jelfnezes estélyén. Zala Nagykanissai Takarékpénztárban. Igazak tulajdonosa átveheti Mii titkárnőnél a " \' A legsúlyosabb megbetegedések rendsze-rintTt megjelölt helyeken fordulnak elő. Wnáaaoai Köttsdoioáau, hogy az emésztő szenek megbetegedése legyöngül a többi szent*-kwi\'ttBlatsa emésztést tlztoslUisl, ka Wzst Iszik. Megladiil az Izr. aggok háza Jel segélyezése Nagykanizsa, február 10 A awlt napokban beszámolt a Zalái Közlöny a nagykanizsai Izraelita aggok házának súlyos válságért!\'és Wrgette, \'hogy a városnak is árd«h*,arhumánus Intézmény meg-menfésén fáradozni. A vezetőség aem^Uván imást, minthogy a város az "ta. aggok házában ápolt 22 asegény Öreg ember után ugyanazt az kilátási diját adja, mint amit a városi szegényház ápoltjai kapnak. Cikkünk általános visszhangra talált és annak hatása alatt egy névtelen jótevő 400 pengőt küldött be dr. IWB fajoshoz, a Szentegylet elnö-Htbez azzal as I Ígérettel, hogy nagyobb mennyiségű ruhát is küld. Sssntnök, ha ezt a nemes leikel Ntan követnék, hogy sok segítséget, enyhülés), vigaszt adhassanak az agxok háza csendes, halk szavú ápoltjainak. Adományokat készpénzben vagy természetben szíveskedjenek a Szentcgylet elnökéhez, dr. Weiee Lajos ügyvédhez juttatni. — Minden adományt készséggel nyugtáz a Zalai Közlöny — Adományok Városi Jolánnak. Oyüjlésl indítottunk a kilakollalás előtt álló Városi Jolánnak. Ezzel kapcsolatban kaptuk ma a következő soiokat 4 pengő kíséretében: .Kedves Főszerkesztő Bácsi I Az elhagyott gyermekeknek gondját viselő, bajba jutott Városi Jolán részére mi is elküldjük születésnapi ajándékunkat, 2-2 pengőt. Benlzlk Lalika és Lacika." - Oózony Sáddor py. táblabíró S, fi. N. 1 pengőt adományoztak. — Egoform pasztilla megvéd a fertőzéstől 1 — Hamis pénz Nagykanizsán cimfl híradásunkkal kapcsolatban a posta annak megállapítását kéri, hogy a csekkbeváltási osztályon hamis egyptngisöket találtak, amiket felküldtek a pénzverdének. — Butorhitel. Mindenki mindenkor meggyőződhet anöl, hogy bútort a leghosszabb részletre is a legolcsóbban csakis Kopsteln -bútoráruházakban vásárolhat. Nagykanl-" 18a, Horthy Miklós-ut 4. — Eltűnt földműves. Ft József 39 éves kövágóőisi földműves néhány héttel ezelőtt eltűnt hoizátartozói lakásáról és azóta nem adott magáról életjelt. A hatóságok keresik. «m Flanellek, pargetok, kordbársonyok, téliszövetek salson után leszállított árban beszerezhetők Slnger dlvstámházban. — Fejlődik • magyar rádióipari Az egyenáramú hálózattal ellátott közönség mindeddig nem tudott megfelelő rádiókészülék Dirtokába Jutni. Vagy a telepek komplikált ás költséges kezelése, pedig az eddi, \' ------ teljesltÖképesséi Vissza a közt Telelui] ken tette a közöm Telefunken 340£ Jelzésű legújabb típusaival, hogy teljesen biztos, nsjyteljeattményü egyenáramú készülék birtokába Juthasson. A készülékek Jóságáról és megbWtatósá-gánSI bővebb tájékoztatót a Tdefunketi gyártmányokkal foglalkozó kereskedők nyújtanak. elése, vagy készülékek i magyarországi gyára 1 lehetővé Aiaégnek a Telefunketi 121E és i 340E JelzésU legújabb típusai- SPORTÉLET A nagykanizsai vitorlázórepülés megszervezése Iránt nagy az érdeklődé* A Zalai Közlöny akciója, a vitorlázórepülés Nagykanizsán való megszervezése tárgyában, nem vári eredménnyel járt. A társadalom minden rétegéből jelentkeztek lelkes egyének, kik kedvet és tehetségei éreznek ennek a vidéken még uj sportágnak a meghonosításához, illetve üzé-séhez. Nekünk, elnyomottaknak, kétszeresen fontos a vitorlázórepülés, mert aviatikailag kevés a képzelt egyénünk. Minden módot meg kell ragadnunk, hogy az erre hivatott tehelségek érvényesülni tudjanak. Ebből a.szem-szögből. vitodázórepülásisl érttetjük el leghamarább a legnagyobb eredményeket. Sajnos, a magyarság zöme az aviatika fontosságát máig sem lemerte fel. Ezen kell tehát változtatnunk. Az aviatika fontosságának tudatát be kell vinni a legszélesebb körökbe, Az aviatika a háborúban sorsdöntő fegyverré lelt, ma pedig \'gazdasági szempontból nagyszerű ^közlekedési eszközzé váll. KsmerjUk a súlyos gazdasági vl-•sionyok következtében elénk tornyosuló nehézségeket, de ennek dacára hiszem, hogy akciónknak, ha lassú tempóban is, de eredménye lesr. Meg kell mulatnunk, főleg . sajái építésű gépeinkkel, hogy felismertük a .Zalai Közlöny" akciójának fontosságát és a vitorlázórepülés terén a vidéken úttörőként fogunk elöl-járnl. E sorokkal felhívást intézünk mindazokhoz, akik bitnl ludntk e magasztos eszmében, hogy álljanak mellénk munkájukkal, szivükkel, tudásukkal és nevükkel, hogy tervünket valóra válthassuk. A jövő hét tgyik napján (a pontos terminust lapunk későbbi számában közöljük) értekei leire hívjuk össze az érdeklődőkéi, melyen megbeszéljük a további teendőket. (Spiri) BÉCSI VÁSÁR 1932. március 13-tól 19-lg. (Rotundeban március 20-ig.) KOIBss klélll«*s«fct Bútorvásár. « Reklámkiállítás. * A legújabb gázberendezések kiállítása. „A villamosság .a .háztartásban". • Szörmedlvalszalon. s Bécsi kötölt-árudlvat kiállítás. Ihmzatkfai auU és motorkerékpár kMtlitéa. ■Építészeti és útépítési kiállítás. • Élelmiszerek és élvezeti cikkek kiállítása, s Burgenlandi különkiállitáe. „Műszaki újdonságok és találmányok". Mezőgatdaságí és erdészeti mintakiállltás. Vízum nélkül, vásárigazolvánnyal és útlevéllel bárki szabadon átlépheti az osztrák határi. Cselt átutazóvízum nem szükséges. Jelentós mcnetdljkedvezmények a magyar, a cselt és osztrák vasutakat, iaWmHln, valamint a légiforgalomban. Vásártgazolványl (A P 5 ~)ás mindemen ti felvilágosítást készségesen ad a Wlmmer fnasr a. G. Wien VII., valamint — n IcípzM tavassl vásár, tartama alatt — a Wiener Messe tudakozó-irodája (Auskunftsstdle, Osterr. Messhaus, Letpzig), lovábbá az alant felsorolt M* tiszteletbeli megbízottak: Schenkcr ár fin, Nagykanizsa, Erzsébet-tér 1. Máv. HIv. Menetjegy Iroda fiókja, Nagykanizsa, Csengery-ut 1. Biztos, enyhe, ártalmatlan* ZtrlcW tárlat Pária 30-WVa, London 17-86, Newyork 512-37, BrUssel 71471/1, Milano 2660, Madrid 39*6Q Amsterdam 207 25, Berlin 121-55, Wien---, Szófia 371, Prága 16171/1, Varsó 5745, Budapest Belgrád 906, Bukarest 305. Tsnaáaytózsáa Buza tlszav. 7T-CS 12-85—13-35, 78-aa 13 00-13-50, 79-es 13-15—13Ü8, 80-s* 1S-25-IÍ75, dunánt. 77-es 13-00-1J-15, W-as 12-15—12*30, 79-es 12-30—12-46, 80-as 12-40—12-55, rozs 13-80—14-10, tik árpa 19-50-16-75, sab 21*29—21*50, tengeri 14*75—14*1)6, korpa 12 30-12*40. A lesieti Baak twiza-árfolyaaal VALUtÁk\' Angolt. 19-45-19-85 Belga fr. 79-55-80-15 Csehk. 16*94-17 04 Dán k. lOtílXH W00 Dinár tO-lO-1018 Dollár 570-50-573 50 Francia 1.22-45-22-65 Holl. 230-80-232-20 Zloty 63\'95-64*45 Lel 3-48-3-54 Léva 4-08-418 Líra 29*50-2980 Márka 135*45-13625 Norvég 106 50-107*50 Peseta —*--•— Schllt. —*-*— Svájci f. 11070-111*40 Svéd k. I0960-I1M0 DEVIZÁK Amst. 231*00-232-20 Id 10-14-10*20 (In 135-55-136*25 BrUssel 79-05-80-15 Bakarest 3*43-3*47 Kopenh.t08\'20-l09(Xl \' >ndon 10*65-1985 Milano 29UO-2980 Newy. 571-00-574-00 Oszló 106*70-107*90 Párls 22*50-2262 Prága 16*94-17*02 Szófia 40SM17 Stockb. 109*80-110-60 Varsó 64*05-64*45 Wien -*--■- Zürich I1M0-111*40 Wien clearing árfolyama : 80.454. Kiadja: Délzalal Hjoaii ét Lapklaáá Vállalat, lagykaalMáa. Felelős kiadó: Zalai Kárt Interurbán telető. i Nngykairtxa* t Nagykanizsán, Eötvös-tér 2 szám alatti még 23 évig\'adómentes házamat eladnám, vagy elcserélném flres telekkel, vagy olyan (KIKHy-, vajgy Csetl-gery-titcal)\'házzal;\'melyhez legalább l kat: hold telek is van, esetleg az egész házat augfisz- »tustöl bérbe adom. A ház jövedelme mérsékelt lakbérek m«llett legalább évi 5000 pengő. SZEGŐ MÓR Nagykanizsa, Eötvös tér 2. Árverési hirdetmény. féle apróbb dísztárgyak, szemüvegek, hőmérők, ebédífazekrény, aza-longarnitura stb. 1932. évi március hó 2rán d. u. 2 órakor Nagykanizsán, a Sugár-ut 12. szám alatti irodámban tartandó nyilvános árverésen a legfőbbet íph-önek készpénzfizetés mellett eladatnak. Alulírott tömeggondnok meg nem fdelő árverési igéiét esetén fenntartja a szabadkézből való éitéke-sltéa jogát. Érdeklődőknek felvilágosítást sz irodai órák alatt nyújtok, Nagykanizía, 1932. évi február M 2<Fán. Dr. Kovács László \'Ml \' ügyvéd; 8M Ctődtőmeggosdaok. Pehely éa vatta |M|ilaaakat izlétea kivitelben Julányottn kéezll Frsundllchné Deutsch iitüna. Főnt 18._ 866 TáolaaaMtap álllit keret. Megkere-séal „Téglameater-Jeligére a kiadóba. 867 Egyszobás- ulcal laUa meltékbelytaé-vekkel, márdua 1-ére kiadó — Szekeret Józael-ulct 29. 866 ■iMié egy udvart ét utcai háromuo-bát lakát Deák-tér 6. 888 Asztali- és fajborok 80 lttwMkbt N Ml kapható Br. UCKTSCBta korksraksJé*. m Caaagsryat 81. ZALAI KÖZLÖNY Mí*\'»«n « .Mtjer Villá-btu" levi |ól bevezetett csemegeüzlet ét egy bazáráru éa emléklitgysk Üzlete, mlndkél llzlet mát cikkekkel li klbóvlt helő. Levélcím : Mtyer Ittván, Msyer Villa tulajdonosa, CelldflniOlk. 859 „StéP kátaaakáa, elótzobás, vlzveae-téket lakáa kiadó. Clm a kiadóban. Jól Jövedetmesó \'ház, Bővebbet: Telekl-ut\'51. el tdé. 8:3 Eladó egy tárva Mgaaiáa. 8 éret,* Igazolvánnyal Polán, Franctlcs litvánnál. ___829 ■oá.raa i-tő emeleti ulcal 3 tzobát lakát málna l-re kiadó Eötvös-tér 30. 826 Hátak, 5, 4 ét 3 azobát ■ssa.áat-Háaak, főbb nagyobb ét Idtebb Jövedel-mező bérházak, aaialataa- éa lt-l.ttiái.k, Maáá.lSk. Kaalxaal )á- ráabtn 20, 40, 70, 100 ét 200 hold prtma bírlak épületekkel ■xabaáhagyaa 12, 8, 9 éa 2 hold birtok épületekkel, F«r-hánoaas 10 éa 2 hold, Ca.rfSaa 2 éa I hold szőlő, pincével, ax»aat.ySrsrvárl éa bagalai hegyen 6, 5, 4, 8 éa 1 hold plaoákkal, Bá.párk.gy.n 4 hold szántó, takáháuat. - Vlalmaloata tomoeyl nagyközségben, u| háaaal ét 10 hold főiddel Háatalkak a belvároibsn. ■a.áaháa 3 szobát, még 20 évig aáá-aasaastaa, tzép udvarral, olcsó árban el adók. Bővebbet Dakáaa Mlkaa " kanlztán. Szemere-utca 8. sz. . Herczegné ruh.tl.atltá. Férfiruha tisztítva, vasalva 3— P Fehérnemű és figgőay mosást It vállalok — Erzsébet -h 1«\' tér 16 ( A93 Pogányvár) fajboraim áruiltását megkezdtem, literenldnt , 20 éa 30 filterért. Legkisebb tétel fi 29 It. Megrendelésre házboz küldőm. Qraaa Kár.lj, ■atthyáaf.a. II. Jól főző k.Járáait keresek elsejére. Dr. Oyultl Béláné, Rozgouyl-utct. 841 ■átaasbáa tlnófoe utcai tzép Ukát májusra kiadó Klnlrtt utca 31. 858 Oki. ápaláaS beteg mellé elmenne, mással ozást it elfogad, akár vidékre It. Clm a kiadóban. 842 80 fillérért az Erzsébet-tér 2. szám alatti egy vadászkutya, barna-izflttt, ki hsd róla; értcsttaa Pabkk k*r- lésit__892 Jókaiban levő modern Byarasahkaoal kerettellk. Cím a kiadóban. 896 Kladá egyszobás utcai Ukát mellék-beljlségekkeláprills 1-ére Arpád-u. 40. 871 Eladó, birtokok i 680 holdas tumogyiMgyel, szép kastéllyal 300 holdat talamcgyeCvasat is ortzágut mentén 250 holdat zalamegyci, gazdasági éo«-lelekkel. 60 holdat közel Nagyktalatához országút mentén. 80 holdas Nagykanizsa határában, tégla épülettel 16 holdsa Somogy megyal, tzép lakó* 4 holdas szőlőbirtok, Igta és gySnölcsösacI a saeatiyői 2 holdas éa egy IViholi Uakutl dűlőben Klsebbszertl villa Btlstonfenyvtaen tel-|et berendezéstel. Mindezek a birtokok — valamint a vártja belterületén több emeletet ét lőldtzln-tea bér- ét mtgátűtáiak. közöttük üzletházak — ma még nagyon olcsó árbaa kaphatók. Bővebbet: aoxál l.aaáo IngsUanfor-galml irodája, Nsgykaalzaáa, Horthy Mlkléa- ebédelhetl Molnár-Étkasdábon. Ij 2646/1932. Árverés! hirdetmény. Folyó évi február hó 25-«a d. e. 10 órakor a v. gazdasági hivatalban tartandó nyilvános árverés utján a Kossuthtér 14. sz. házban megörüli 3 szoba, konyha és mellékhelyiségekből álló lakást bérbeadom. A lakás azonnal elfoglalható. Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1932. február hó liPén. H, Polgármester. Raktárleépités miatt nagy tétel férfiszövetet árusítok ki rendkívül olcsó áron. Egy teljes öltönyre való 3 méter, már 20 pengőért kapható. Nói és férfi ruha- és kabátszövetek a legolcsóbbtól a legfinomabblg, a legutolsó divat szerinti színekben vételkényszer nélkül megtekinthetők. KIRSCHNER MÓR divatAruházában. Tekintse meg a kirakataimban feltüntetett olcsó árakat. 1962 február 21. apróhirdetések Aj wllWM Alja 10 9* Wl*r. M. máVM u* á*a a fillér. Vaaár- «. ......a, 10 ZuTto Oltár. mm US dl|a a OZL STála h jj.irl.. 10 ao lUlir, mmm unttM SSa á 01*r. uaatt a M, ym-MlkvT .4 Ili Ul aaáauk ulaataa XuM ka HintalMk J (10 Mawat 3 (90 Saaaaaa atal _ /flr«.r«0M kSaj-i-alá^ wdmltaáa alk«H)ISaa váffarr etsra SnalMta. 6-8 daiab príma fajaatohást eladó. Clm a kiadóban. 844 Magyar-utca 92. atámu báa eladó. — Bővebbet ugyanott. 623 Oaaaal.a, Haata, calnotan bútorozott ttoba tzonntlrs kiadó Sugár-ut 43. Saját lermétü homoki édes rizling karaim litercnklnt 48 lillér, 10 liternél 44 fillér. Orotz, Sugár-ut 41/b. 813 llartáaa felvétetik a 6/1. tlj. gatda-tágl hivatalában (József laktanya). 846 ~Dtáá Látaló bercea-atca llTaz. ház ás Bagolal-tor Sl. tz házhely. 22 HaaaaáH lábbelit veszek és eladok. Kívánatra házhoz megyek. Fitdler, Királyutca 49. 614 Szelektált prtma *.«Mrpa, kisebb-nagyobb mennyiségben kapbaló, ugyanott ntisak ét taHtri is. Laautla OSSaa, Magyar-utca 126. Telefon 223 818 Elaáá Eötvös tér la számú ház, több adat egy hold nSmőlaOa éa konyhakertiéi, Igen nagy sllnkerea udvarral, nagy raktár, vagy mOhelyhelyttégitl és egy 3 saobát, kii 2 tzobát <7Tégy 1 szobás lakással Mlatán az ingatlanon több hát vu, minden külön költség nélkül kétfelé osztható ét. Igy ketten It megvehetik. Töke befektetésnek t legjobb tikalom, mert tisztán több, mint 12<?o ot Jövedelmez. Bővebbet: Aoaél laasáe Ingatlanforgalmi Irodája, Nagykanizsán, Horthy Mlklós-ut 1 taám. 119 Claáá egy klKbb ét egy nagyobb uz-leOeljMg Irodának, Is alkalmsa. Király ZALAI KÖZLÖNY 1932. fafariiár 21. ( i szándékozik venni, tekintse meg dúsan felszerelt raktárunkat. Minden igényeknek megtelelő Hálók, ebédifik, uriszobák, szalonberendezések Konyhák, előszoba-berendezések és mindenféle kárpitos-árukban Nagy választék. Olcsó árak. Kedvező fizetési feltételek. KOPSTEIN BÚTORÁRUHÁZAK Nagykanizsa, Horthy Miklós-ut 4 Sopron Szombatholy Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 2J97/1932. Hirdetmény. Közhírré lessem, hogy a helybeli tüzérosztály folyó év" február hó 9fcán Klsksnkss, Sormá*,Sztpetnek, FHyeháza és Bajcsa községek által UMUzilrt terűiden, a Hidegkúti, köz-itattrten az Alsónyiresl erdőben és SSitrdővel határos a fent felsorolt tttüégekkel körülzárt lertlleten tüzérségi éles lövészetei tart, miért Is a Ittasságot a következőkre figyel- 1. A lögyakorlat feitt napon 9 őrskor kezdődik és kb. 13 óráig tartl Ezen Időpontban a lőtérre lépni tilos és életveszélyes, amiből származó esetleges balesetekért a honvád kincstárral szemben semminemű igény nem támasztható. 2i A fenti leirt\' területen ugy az od*í mint Sz onnan elvezető összes közlekedési utakat a fenti időpont-tői időpontig használni tilos. . 3. A fenti napon Kiskanizsa, Sormás, Szepetnek templomtornyaira a. községi elöljáróságok állal zászlók tttetndÖK ki, melyek azt Jelentik, hogy még ezek kitűzve vannak^ a* lőtér területére belépni tilos. Ugyancsak minden egyes biztonsági\' őr felállítási helyén egy-egy. zászló less kitűzve ugyanolyan rendelte-téssei. 4. Tilos minden esetleg a földön fekve maradt lövedékeket vagy lövedék részeket érinteni, avagy elvinni, miulán az ebből származó balesetekért sem szavatol a honvéd kincstár. Esetleg a földön elfekvő fti«MT robbant lövedékeket a meg- helv találó a köteles a községi íse mellett Ignak bejelenteni, mely Kötelezettségen felül még pénzbeli jutalomban Is részesül. 5. A lövészet által netán előállott károk egy meghatározott napon a tulajdonos bevonásává! bizottságilag állapittatnak meg és lesznek megtérítve, 6. A Vöröshegyl szőlőkben a fenti napon embereknek tar ózkodnl tilos. Allatok elszállítása felesleges. Nagykanizsa, 1932. évi február hó 12-én. ■u Polgármester. ■atykaalzsalak találkozikaly* ax István király Szálloda ■sast, VI. PoSImaislMkyirtMi (. Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202-43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt .kapsak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes kondort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bari KSigsidaségl Résxvénytársaság Gutenberg nyomda és Dtlzolal Lapkiadó Uúllalata ") Nagykanizsa Könyvnyomda, könyvkötészet, vonatozó intézet, üzleti könyvek és dobozok gyára ■ „Zalai KSzIBny" politikai napilap szarkaaatöeéa* é» kiadóhivatala Készítünk 8 TELEFON: 78. Gyártunk i mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékekel, müveket, meghívókat, eljegyzési és eskelési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körlevelekel, röplapokat és mindenféle ízléses kiállítású nyomtatványokat. üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, Jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt 1932. feb uár 21. ZALAI KOZtQWY . Csak Kanizsán vásároljunk! Dunántuli Gaidaságl Szeszgyárosok Síftszflnomltó Részvénytársasága Erasábst királyaié-tér la. Szeszftnomltó, rum-, likőr-, konyak- éa sósborszeszgyár. Syárlaáayal a legjobbak ii legolosóbbsk. EUáái sánta él klMtaybea. Zenemű szépirodalmi újdonságok FIscfiel kffnyvkereskedésben Har/Oy MlkMaal Z. STERNBERBER GYULA festék-szskllzlete, keh, ecset és háztartást cikkek legolcsóbb beszerzési helye talrfoa t.t.fon 397 3*7 Crxaábst-tár IT. (volt Sxsrvas Szálloda mellett) etkaita>«s mutt •ICsdn eladók .- tn I\'(y vtUzos k.-Suyf. Káláasoba, aukrt-arik, iarsk. sutalak. ssSksk, díván, anion. noMóaistil, fOrdíkíd, kllyha. rlllan;limpik. tllUs;S»i>.a>fcUfa. .I.lái.ik, !«,«. ás «k..S •atyák, aa«y sslrosbMSa, m«Hgrt, sulyok slb. MeftekkatkMSk aaaeata a. 1.1 li ! óra ka. aSH Tacfc Miksánál, Klalssl-uus IS ss. >1811. kulcsAr és huppert vegytisztitó gyárat, lagfkanizsa. Oylljtólelep : Hor/«y Mlklóa-uf 1. me- Mk ofM Cuxum goll«r«ssllftla. Kelenffyo-dssdídaalnk azena^lfjdsnk. Forradalmi n/Kdsuk a mai gépkorszakban, hogy az Összes finom (ehér-...... " nemllekel kézzel mossuk és vasaljuk, miáltal rongálás tettesen kl van zárva. Szavatounk, hogy ezen lehérncmUek minden fehérllő azer nélkül tisztíttatnak. Fér/l és aöl ralMlc tisztítása éa leatéae, férfi éa női kalapok tisztítása éa festése. Salymsk, azSvsIsk, posztók, bársony, granadl.n, tüll mlnla után színesre festése a legpontosabb éa legaxebb kivitelben. ejMMMMMMMHOMMaBriM*^ antatági-, — kerti- és A vMgnagwak ^ legolcsóbban Hlraoh Aa liaal «é|KM\' kaphatók. Gallér tlasctltö* Válc&lcsnál Kutner Kutner Rekldm drt kstapok alkesek, Jutányos áron kaphatók Kutner cca l/a kgr. csokoládé 3 doboz kisebb vagy 2 doboz nagyobb aardlnla •a fillér aa fillér Modelfidx Dedk-fér IO. Míg n kéaslef/ortl Még számos 98 filléres áruk. KAUFMANN ÉS BIEN cégnél (cégtulajdon Blen Gábor) Tslsfose III. voll Szarvaz-szálló épületében T.t.fon III, KÖTÉLÁRU kicsinyben és nagyban legolcsóbb TI boltitAl, EBtvfle-tAr SS A ló aoQaac űr ága ! A„Cakorta Királynál" minden a legolcsóbb, mert mindig lót ad ffe/fer Gyula léligyflmfllos n ■ ■ nagyban legolcsóbb Itáth IgnatlA oégnil Strém éa Kiéin udvarban. Uj uabéuatl A* t tanfolyamira tanulókat felvesz Fekete Margit angol óm francia dlvo/MOIOB/a Fő-u/ a32. - Kifutóleány felvétetik. Magyar József uri és női cipész Erzsébet-tér IS. alatt Staufer-aattolc, itdvé MWalegaaségek Qyenaa Lajoa éa Vlda Lajoa cégeknél. Csfidtflmeg kiáruaitái! ■álykás, tlakslyak, Iaahalfalkatraaaak, fsa- és vasipari, valamint a)aal|asSaaá|i asaraaáaiat, por-, alaj-, aaasáaufaallfcak Irtára-altáaa még tart Ubkr Teabárak vaskereskedő cég volt tulajdonosa néhai (■laaay Mlaeaás léls vseksrsaksdésben, Nagykanizsa, Eolvőt-lér 30. sz. Szentháromság méllelt. CaMtőmeggondnok Öltönyöket csak Szents János angol url szabónál rendsHa meg. UaateajMi* a. Háromévi gyakorlaltal bíró, kereske- Imlt vég. ..... lekl leány I delmlt végzett, gyora- és gépírásban perlaki leány állásba manna csakély tlze-téséft esetleg Irodsl munkát otihon Is vállalná Qarenosér Margit Ktnlsal-utcs 43. Amerikai találmány „FLIBTKOTE" legjobb fatzzlgelelő anyag egyedárusltáaa Eppingar I. Aa Fia deszka, épttlelfa, mész, cement és mlu-d\'nnemü építkezési anyagok kereskedésében, s világhírű Hstschek-féle Eternit-pala képviselőjénél. Tel. 337. Frlesz Jenő, Erzsébet-tér 2 Tervez és készít: Központi tütést, vízvezetéki és Cgéstséf-Ogyl berendezéseket, csatornázást és szivattyúkat, valamint vasszerkezeti munkákat szakszerfl kivitelben és jutányoi áron. FSzalák magvak fiaiáaaáglmagvak SySlnSIoafa parmataxft azarak MOtrAgyAk Baromfi arStakarmAnyok Üzletház, nagy vevőkőrrel, 20 százalék bérhaazonnal sürgősen eladó. Clm a kiadóhivatalban. Kettőazobás | udvari tekás ■ május elsejére kiadó Fó-ut 21. szám alatt Dr. RláUlZ OgyvédnAI kapható Orascág Jóxaeí cégnti Nagykanizsa, Erzaébet tér 10. (A bírósági pslots mellett). Karákpárok, alkatréuak Aa fliammlk a legjobb mlnóaégben éa legolcsóbban Brandl Sándor és Fia cégnél Deák-tér 2. ÜZLETBERENDEZÉS és 2-es pénzszekrény eladó Clm a kiadóhivatalban. PVIIsa Rdjzan KJiCAVJ/11 •Ikktea, aslnOa«sSaa> «s drftan veaeüiek. rrímyl wuaa-iirco 5a. Belepaeffályaa nellerr Keresek a belvárosban 3 szobás földszinti labda/ lőrdőszobával. Címet: Hlrschl Janó részére, Angol-Hagyar Bank Ilók (telefon 154.) kérem leadni. Ingyen őirdetésí nem adhat a „Zalai Közlöny", de ezen az oldalon mindenki pör fillérért hirdethet. Kereskedőnek, iparosnak érdeke, hogy mindenki tudja: mindent meg lef)ei Kapni a kanlxsal UxleteKben. Ha auappant wtsdrat, e képre gondolton z \'ijt\'1 I Mosdandl gandamdgom I Árban olcsó / J3L Vőrősmarlhy utcában egy csaeMIMséládó. Értekezni Rákóczy-utca 42. azám alatt lehet. 8000-rel átvehető. 737 KUlOnbéfdrata bútorozott szoba, főrdőszobs használattal hfvl 20 í pangóért azonnal kiadó. Clm a kiadóban. M ZALAI KÖZLÖNY 1932. február 21. A NAGYKANIZSAI BANKEGYESUIET ES DELZALAITAKAREKPENZTAR R T. 1932. március 5--6nf szombaton délután 3 órakor aaját helyiségében tartja 61. ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉT, melyre a t c. részvényeseket tisztelettel megbivja Nagykanizsa, 1932. február 20. A közgyűlés tárgyal: 1. Az igazgatóság és felttgyelőblzottság Jelentése az 1931. tlz-letévről. 2. Az 1931. évi mérleg feletti határozat. Azok • L c. részvényesek, akik a koigyuléten ayekkel alUtott részvényeiket a köigyuléat legalább 5 nappal Az Igugatéség. VAQYON 3. A feltlgyelóbizottaág dijának megállapítása. 4. Igazgatósági tagok és felUgyelöblzoltság választása. 5. Egyéb, alapszabályszerüleg bejelentett Indítványok tárgyalási. szavazati jogukat éívényealtenl óhaJtUk, felhívatnak, hogy az alapszabályok 12. §-álioz képeat még le nem JSrt sitivé-megelőzőleg ai Intézet pénztáránál leiétbe helyezzék. MÉRLEG-SZÁMLA 1931. DECEMBER 31.-ÉN TBHKR Készpénz és Idegen pénznemek ............ Követelések a Magyar Nemzeti Banknál és a a Magy. Kár. Postatakarékpénztárnál Pénzintézeteinél lennátló követelések értékpapírok........ Váltótárca ........ Beszedésre érkezett váltók Intézett azékháa ...... Irodai bereadeaéa...... Óvadék éa saavatoeaágt adósok. Pengő Penaó \' §8,870 2,878 19,262 49,818 Ham 874,010 140,000 1 488,818 I.0ÍT, 108 48 Alaptóke : 10.000 drb. réaavény 4 P 50 -TókelsrUlék ..................P 214,000-- ... P 101,000 — P 20,000*— Tartalékalap*........... Ingatlan értékcsökkenést tartalékalap** Nyugdíjalap*** ..............P 40.000\'— Tisztviselői segélyalap..... lllrschler Sándor-Jubileum! ilup... ...... Betétek: könyvecskékre .... ............... lolyószámlán éa csekkszámlán ...... Letétek ........................ Lerovandó kincstári Illetékek ......... Beszedésre érkeaett váltók......\'...... Vlsszleszámttolt váltók ............ Fel nem vell osztalék...... ......... Átmeneti kamatok ... ............ Ovadékhllel és szavatossági kötelezettségek Nyereség.áttiozat 1930. évről ......... Idei nyereség .................. •A* Wll düliclúv.l IMIXU l»"««r. Ia( «aa«IMaL ••*. M.l deUcUial UJOO nvtn lof .mslk.dol. •••A. Í4«l aolácMval 50,000 |»ai«ii log .iMlk.íot. Penjjó^ I t_ 840,000 115,000 14,400 00,000 1.702,889 407,218 20,418 18I.SS0 Pengő Ml, 400 10,000 2.100,177 108,228 4,040 82,888 87,488 488,818 187,177 I 8.0«,t0l 41 Nagykanizsa, 1931. december 31. b Igazgatóság. Jelen mérleg számlál mindenben megegyezőnek és helyeének találtuk. A FalOn,alftbUottaá*. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 3870/1932. Tárgy: A 18 éves magyar állampolgárok bejelentési kötelezettsége. Hirdetmény. Mindazok az 1914. évben született magyar állampolgárok (férfiak és nők), akik a 19. életévükbe való belépésüket az előirt mintájú és erre a célra rendszeresített bejelentő lapok kitöltésével és beszolgáltatásával eddig még be nem Jelentették, ennek a kötelezettségüknek folyó évi március hó 15. napjáig bezárólag még kivételesen eleget tehetnek anélkül, hogy mulasztásukért kihágási eljárás során felelősségre vonatnának. Intézkedés fog történni azonban aziránt, hogy mindazok ellen, akik a 19. életévükbe való belépésüket a jelzett határidőn belül be nem jelentik, a kihágási eljárás hivatalból megindítást nyerjen. Nagykanizsán, 1932. évi február 9-én. a79 Polgármester. K ö z pjo n t 1 VILLATELKEK 60 havi részletre | Balatonfenyvesen (Máriatelep) Közvetlen a pályaudvar elölt. Klimatikus fenyves levegő I Bársonyos homokstrand I Érdeklődni: Szabó Antal sportüzlelében FONTOS BUDAPESTRE UTAZÓK RÉSZÉRE! Szálljon meg a MERÁN SZÁLLODÁBAN BERLINI-TÉR 7. Budapestnek legjobb helyén lekvő modern szállója. Lili. KöaponU tutéa. Hideg-meleg lolyóvlz Fürdők. Teletonoa szobák. Kávéház étterem. Szobák P 4*50. PensIA 8-— P-töl. Egyágyas szobáknál lOYo, kétágyas szobáknál 20° o •ugaSat., a „Zalai KSaíáay" felmutatóinak. A DV állomástól direkt vllamoa (/l-es) a szállodáig Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 3433/1932. Hirdetmény. A vagyonváltsági földeken termett és a v. közlegelőn (Práter) 7 kazalban tárolt széna folyó hó 29-én délelőtt 10 órakor a városháza kistermében (I. em. 12. ajtó) tartandó nyilvános szóbeli árverésen el-adatik. Nagykanizsa. 1932. február hó 17-én. M3 Polgármester. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 3748/1932. Mrnrfai liriitiíiy. A volt Pick erdőn kitermelt 189 halom ágfát folyó évi február hó 23-án és 25-én, tehát kedden és csütörtökön a kis-förhénci hegykapunál mindkét napon délelőtt 9 órakor megkezdődő árverésen eladom. Nagykanizsa, 1932. évi február hó 20-án. Polgármester- Nyomatott a Délzalal Nyomda és\' Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető: Zalai Károly), 72. évfolyam 43 szam Nagykanizsa 1H32. február 23. kedd Ara 14 fillér POLITIKAI NAPILAP SiCfkuiUMg és kiadóhivatal; Főút 5. uim. Keszthelyt ÜókklídihtVanl: Kouutb-ntca 32. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos UAIlKltai tra: egy hóra a pengó 80 Miér. Sxcrkesitóségi éa kiadóhivatalt telelőn: 78. h. Hivatalvesztésre, nyugdijf osztásra és 82.752 péingA kártérítésre ítélték Oréhr Imrét Az ítéleten csak a kormányzó változtathat — Dréhr felvette, de nem fizette kl a néhai minisztere édesanyjának járó 18.000 pengőt Budapest, február 22 (Éjszakai rddlójelenlés) Károlyi Oyula gráf miniszterelnök jóváhagyta a fegyelmi bizottság Ítéletét, amely Dréhr Imre dr. volt népjóléti és munkaügyi államtitkárt egyrendbell szolgálati vétségben, egyrendbell súlyos szolgálati vétségben, a köteles hűség megszegésében, hivatalos hatalommal való visszaélésben és 14 rendbeli legsúlyosabb szolgálati vétségben mondja kl bűnösnek és ezért öt hivatalvesztésre, nyugdljveszlésre, valamint 82.792 pengő kárnak 60 nap alatt való megfizetésére Ítélte. Ezen Ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Az Ítéleten csupán a kormányzó akarata változtathat. Az ügy Iratait az ügyészséghez teszik dl. Az Ítélet 36 oldalas Indokolása részletesen ismerteti a szabálytalanságokat és megállapítja, hogy Dréhr Imrének egyes Intézkedése néhai miniszterének hozzájárulásával tör- tént. Több naplót azonban a miniszter halála ulán semmisítettek meg. A miniszter halála után Dréhr 18.000 pengői vett fel a házipénztárból azzal, hogy azl kifizeti özv. Vas Ferencijének. A pénzt nem adta dl. A le-gyelml során azzal védekezett, hogy a miniszter asztalos-számláját egyeH-lltelte ki, majd amikor kiderült, hogy ez nem Igaz, különféle váltótartozásokat emlegetett, melyeket a néhai miniszter nevében kelleti rendeznie. A kispesti vendéglős gyilkosai egymásra hárították a bűncselekmény felelősségét A gyilkos trió a budapesti katonai törvényszék előtt Budapest, február 22 A katonai törvénzszéken ma kezdték meg Lukács Béla kispesti vendéglős gyilkosainak, Sztanlszlavszky József, Kava Ousztáv és Nlkodém József bűnügyének tárgyalását. Az (Ügyészség Sttanlsilavszkl és Káva elféri gyilkosság é* rablás bűntette, Nlkodém ellen gyilkosság és rablás bűntettében való felbujtás elmén emelt vádat. Nlkodém József kijelentette, hogy annyiban érzi magái bűnösnek, hogy Szlanlszlavszki hívta öl, hogy menjen Lukács vendéglőjébe a vendéglőst kirabolni. Előzetesen egyébként már többen beszéltek arról, hogy a vendéglőst kifosztják. Sztaniszlovszkl vonla be Kávát is a tervbe. Ötször mentek el, de mindig visszariadlak. Arról nem beszéltek, hogy gyilkol- nak Is. Az egész ügyben a főszerepet Sztaiitszlavszkt játszotta. A gyilkosság lefolyásáról semmit nem tud. A zsákmányból 200 pengő esett rá. Szlanlszlavszki József kijelentelte, hogy bűnösnek érzi magái, de az előre megfontoltság tekintetében visz-sítnoitfa koi\'dbbl btt&étrB vallomását. Azzal védekezik, hogy csak el akarták szédíteni, le akarták űlnl Lukácsot, de nem akarták megölni. A gyilkosság előzményeit nagyjában ugy adta elő, mint Nlkodém, csupán abban mutatkozott eltérés, hogv a vezető szerepet Igyekezett elhárítani magáról és a kezdeményezés terhét Nlkodémra, a gyilkosságért való felelősséget Kávára hárította. Beismerte, hogy Kavával együtt ütölte Lukácsot. Kava távozóban fel ls akarta gyújtani a lakást, de ö nem engedte, visszavonja azt az előző vallomást, hogy mindnyájan előre készültek a gyilkosságra. A szembesítésnél Nlkodém határozottan tagadta, hogy 6 gyilkosságra bujlotla volna fel vddlottdrsalt. Kava Qusztáv klhallgatásakorszln-té\'n azt tnotldótta, hogy bűnösnek érzi magái, de mim előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságban. Hasonlóképpen visszavonta abbéd vallomását, Bögy előre készültek volna a gyilkosságra. Nem gondolt arra, hogy a súlyos ólom végű vasbottal halálos sebet fognak ejteni. Szerinte Szlanlszlavszki vitte a főszerepet. Ö biztatta fel őket a bűncselekményre. Tagadta, hogy Ütötte volna Lukácsot. A Sztanisz-lavszkival történt szembesítés eredménytelen voll. A tárgyalást folytatják. A német nemzeti szocialisták Hindenburggal szemben Hitlert állítják elnökjelöltül A birodalmi elnök szükségrendelete a bankvállalatok szanálására delelet bocsátott kl, amely a gazda-Sági válságra való tekintettel felhatalmazza a birodalmi kormányt, Hogy a bankvállalatok szanálása érdekében megtehesse a szükséges Intézkedéseket. Á birodalmi kormánynak, a rendelet értelmében, jogában áll az dltam részéről érdekeltséget vállalni a pénzintézeteknél, a meg- líerlin, február 22 A nemzeti szoclallslapárt vezetősége ma elhatározta, hogy Hindenburggal szemben Hlttler Adolfot állítja elnökjelöltül. A német nemzell-párt az acélslsakosok szövetségével együtt külön jelöltet akar HUtanl Bérlin, február 22 A birodalom elnöke szükségren- A nankingi kormány egyéves bábornra készfii Háromnapos harc után megállt a japán offenzíva felelő betéteket lefizetni, vagy pedig a megszerzett részesedéseket eladni. A kormány megengedheti, hogy egyes esetekben a kereskedelmi jog szabályaitól eltérjenek. A rendelet értelmében a kormány felhatalmazást kap arra, hogy 2&0 millió márkát folyósíthasson, 400 millió márkát pedig hitei ulján teremlhessen elő.. London, február 22 Sanghail jelentés szerint az éjszaka folyamán n Klang-Van-Sapey fronton csak rendszertelen tüzelés folyt. Virradatkor a japán tüzérek ismét löni kezdtek, de munkájukat a sürü köd és eső nagyon hálrállatla. Egy másik jelentés szerint egy japán vegyesdandár 2 órai tüzérségi előkészítés után támadásra Indult a front jobb szakaszán Kiang-Van-tól északra és a japán gyalogsági hut ám egymásután tódult a klnal lövészárkok felé. 50 japán repülőgép bombázza a két klnal vonalat. A Sapey-i front is megélénkült. Nanklnff, február 22 Wang Sing- Vei a tartományi kormányzókhoz intézett k0r|egyzékében a japán ultimátum elfogadhatatíón-ságdnak és az önvédelem szükségességének hangoztatása mellett kije- lentette, hogy ha a japán hatóságok az ellenségeskedések haladéktalan beszüntetésével békekészségröl tesznek tanúságot, abban az eselben a nankingi kormány hajlandó figyelembe venni a viszály rendezésére vonatkozó minden észszerű javaslatot. A mandzsúriai eseményekre vonatkozólag a külügyminiszter kijelentette, hogy a nankWgl kormány nem ismeri el a három tartomány külön- válását és tiltakozik az ellen, ezeken a területeken az ő hoz: Járulása nélkül szervezzék meg it állami igazgatást. Tokió, február 22 Japán a tanácsban képviselt hatalmakhoz ma délután elkűndendő válaszában felveti egyebek közt azt a kétdésf, hogy a tanács felhívását miért intézte csak Japánhoz. A kínaiak ugyan barátságos szavakat hordósnak ajkukon, azonbán olyan cselekedeteket visznek véghez, amelyek sértik Japán érdekeli és amelyek nem tűrhetők el. Válászában vitatja tovább Japán, bogy az alapokmány 10. Cikkelyét egyáltalán alkalmazni lehetne a Mandzsúriába és Sanghalba küldött csapatok ellen. Végűi kiemeli, kogy a háború elleni paktuth nem része a népszövetségi paktumnak. London, február 22 (Éjszakai rádiójelentés) Háromnapos borzalmas harcok után hétfőn megállt a japán előnyomulás. A Japánok vesztesége 300, a kínaiaké 500 halott. A nankingi kormány legalább egyéves háborúra készül A kormány nagymennyiségű lőszert és repülőgépel rendelt. Japán genfi delegátusa hétfőn délután 9 pontból álló jegyzéket nyújtott át a leszerelési bizottságnak. Elfoglalta hivatalát Tardieu kormánya Párls, február 22 (Éjszakai rádUjetentés) André Tardieu vasárnap megalakította a jobboldali és középpártokból álló kabi-neljél. A miniszterek névsora a következő: Miniszterelnök és külügy Tardieu, igazságügy és a közigazgatás ellenőrzése Reynaud, belügy Mahleu, pénzügy Flandln, nemzetvédelem Pielri, közoktatásügyi Rous-tand, nyugdíjügy Champeller de, Rlbes, munkait^ Laval, közegést-ségügy Blalsol, közlekedés Guernler, földmüvelésügy Chauveau, posia és távírda Rollln, gyarmatok de Chappe-delalne. Halálos sjcoronosát-lensóo Szigligeten Tapoloa, február 22 (Éjszakai rádiójelentés) Bogdán Oyörgy 63 éves borügynök bort szállított hétfőn délután a szigligeti herceg Eszterházy-pincéb6\\. Bogdán a leherauló pótkocsiján egy hordó tetején foglalt helyet. Útközben a pótkocsi ajtaja kinyilt, Bogdán Oyörgy kiesett és a teli hordó teljes súlyával rázuhant a szerencsétlen emberre, aki azonnal szörnyethalt. Frigyes Ákos szász király a ravatalon Drezda, február 22 Frigyes Ákos volt szász király hamvall ma szállították el. A pályaudvar körül óriási embertömeg gyűlt össze. A királyi pavillon előtt felsorakozott a régi szász hadsereg egész tábornoki kara. A király holttestét a katolikus udvari templomban dyllváno8an felravalalozták. ZALAI KÖZLÖNY 1932 február 23. A kiskofflároml körorvos ügyéi zárt ajtók mögött tárgyalta a nagykanizsai bflntetőtanáos A hétfői tárgyaláson még nem hoztak ítéletet Nagykanizsa, február 22 H. J.-né klskomároml asszony fogkezelésre járt dr. Láng Sándor oltani kOrorvoshoz. Egy vasárnap délután a 35 éves, csinos asszony ismét kezelésen volt az orvosnál. Hogy mi történt, mi sem, arra csak az asszony panasza derít világol. Tény, hogy az asszony magából kikelve és felháborodva tért haza éa elpanaszolta férjének, hogy a kör-orvos nem ugy viselkedett vele, ahogyan egy orvosnak kell viselkednie női betegével szemben és kijelentette, hogy ezentúl csak az urával egytltt hajlandó orvosi kezelésre járni. Időközben hónapok multak el és egy másik, hasonló ügyből kifolyólag fegyelmi Indult dr. Láng Sándor A fel is nagykanizsai fószolgablróság függesztette állásától. H. J.-né. mikor megtudta, hogy az orvos más asszonnyal azemben Is hasonló magatartást tanusitolt, feljelentette dr. Lángol és a klr. ügyészség szemérem elleni erőszak büntette miatt vádiratot adott ki az orvos ellen. A nagykanizsai törvényszék ebben az ügyben ma, bétfóre tűzte ki a főtárgyalás!. Dr. Láng Sándor dr. Darás László ügyvéddel jeleni meg, mig a nagykanizsai föszolgabiróság képviseletében, ahol a fegyelmi eljárás még mindig folyik egy másik, hasonló ügyből kifolyólag dr. Láng ellen, Búzás Béla szolgabíró volt jelen, a vádat viléz Csltlaghy György klr. vezetöflgyész képviselte. A nacionálé felvétele ulán a védő zárt tárgyalás elrendelését kérte, mely kérelemnek a bíróság helyt is adott. A mai tárgyaláson ítéletre még nem kerüli sor. Hétfőn este tfiz pusztított Kollátszegen .\'\' Elégett egy gazdának háza, mindene llurmkereestur, február 22 (Saját tudósítónk telefonjelentése) Hétfőn este egynegyed 8 óm tájban hirtelen nagy tüz ütött ki a Mura-kereazt úrtól mintegy 2 kilóméternyire fekvő Koliátszeg községben. A Principális mentén Andrasek András igen szegénysorsu kisgazda háza eddig ismeretlen módon kigyulladt és a zsúpos ház percek alatt óriási lángokkal égett. Csakhamar segítségre síeltek a szomszédok Is, valamint Muralcereszturról a tűzoltóság és a vámőrség, akik való- ban önfeláldozó munkál végeztek Azonban a zsuppol házal és melléképületeit nem lehetett már megmenteni, azok a lüz martalékaivá lettek. Egy növendék szarvasmarha és egy tehén Is bennégett. A lovakat kimentették. A tűzoltók egy óra alatt eloltották a tüzet. A szerencsétlen ember helyzetét súlyosbítja az a körülmény, hogy nem volt biztosítva a háza és Igy mindene elpusztult. A tüz keletkezésének okát most nyomozza a csendőrség. Egy ferencrendi barát bennégett a kigyulladt templomban Az amerikai magyar templom plébánosának tragédiája leiben tüzhaláll ball. P. Bende a nyáron ment ki Amerikába, ahol a 20.000 magyar lakósu Newsbrunswlck plébániát vette át. P. Bendét az utolsó fővárosi választáson Budán városatyává választották. Budapest, február 22 A budai Ferenceseket Amerikából értesítették hogy Páter Bende Sza-niszló a budai rendház volt tagja a News-brunswickl magyar templom plébánosa a kigyulladt plébánia épü- Szerelem mind a sósavig... Egy külOnváltan élő fiatal házaspár szomorú esete a bíróság előtt Nagykanizsa, február 22 Nemrégen történt, bogy egy 20 évei fiatalasszony, Sió Károlyné izületeit Blumenscheln Vilma, az esti órákban Izgatottan Jelentkezett a nagykanizsai rendőrség ügyeletes tisztviselőjénél. Elpanaszolta, hogy amikor a Csengery- és Qyár-utca sarkán ment, férje, akitől külOnváltan 0, elébe állt és felszólította őt. bogy térjen vissza hozzá. Nemleges válaszára férje, aki kereskedősegéd, pofonfltötte, majd elővett egy üveget, amiben sósav volt és azzal arcú löntötte. Szerencsére Idejekorán félrekapta a fejét s igy csak néhány csepp jutott az arcára és a kezeire, de a ruhája egészen nedves lett a maró folyadéktól. A nyomozás során a fiatal férj tagadta, hogy 0 merényletet követeti volna el a felesége ellen. Az ügy a elé került, Edvin ta- nagykanizsai törvényszék ahol dr. Mutschenbacher nácselnök tárgyalta. Az asszony a tárgyaláson 1b megmaradt vádja, a fiatal férj tagadása mellett. A szembesítés Is eredménytelen maradt Dr. Begldsán Emil, a férj védője megkérdezte a panaszos asszonykát: — Igaz e, hogy maga mindig feljelentéseket telt férje ellen ? Dr. Mutschenbacher: — Erre ne lessék válaszolni, nem tartozik a tárgyhoz. Most ilt csak a sósavas ügyről van szó. Dr. Ooda Lipót városi lisztifőor-vos mint tanú elmondta, hogy egy decemberi este feljött hozzá a fiatal Sióné azzal, hogy a férje öt leöntötte sósavval. Megnézte, de nem látott külsérelml nyomokat rajta, csupán a ruhája volt nedves. Máskor, más alkalommal fi jtftt hozzá Sió Károlyné és látlelet felvételét kérte, mert a férje ütötte, verte őt. Több Ízben ki is állított látleletet erről. De a sósavas esetben nem állapíthatta meg a merényletet Dr. Darás László, az asszony védője, kérle ujabb tanú kihallgatását, amit az ügyész ellenzett, i bíróság azonban elrendelte. Dr. Begldsán utalt arra, bogy semmi bizonyíték nincsen a vád mellett A históriának egy fajával állunk szemben — mondta — amit nem lehet komolyan vennt A bíróság felmentette Sió Károlyi a vád és következménye alóL Vitéz Szily Dezső ügyész és a panaszos megfellebbezték a felmentő ítéletet. A letenyei Andrássy-uradalom ácsmestere vasárnap beretvával elvágta a nyakát, mert 30 évi szolgálat után elbocsátották Nagykanizsa, február 22 Vasárnap reggel egy láppadt, vérei öregembert szállítottak be Lete-nyéről a nagykanizsai közkórbázba, az Öngyilkosok pavillonjába. A halál legújabb önkéntele, aki vaaárnap reggel el akarta dobni megunt, ciatódáilell életet, Kerovecz Mihály 64 éves ácsmester, aki a letenyei Andrássy-féle uradalom izolgálatában állott a legutóbbi 30 év alatt. A hűséges szolgálatban eltöltött 30 eiztendö ellenére ii az öreg ácsmestert nemrégen elbocsátották az állásából. Ez annyira el- keserítette a szerencsétlen embert, hogy vasárnap reggel, mialatt felesége kinn a konyhában foglalatoskodott, öngyilkossági szándékból beretvával elvágta a nyakát Kerovecz Míhályné csak jó idő múlva lépett be a szobába, ahol átvágott nyakkal, hatalmas vértócsa közepén találta meg a férjét A községi orvos részesítette első segélyben s szerencsétlen embert aút ezután beszállítottsk a kanizsai közkórházba. Bár Kerovecc Mihály állapota aulyos, az orvosok mégíi bíznak a felépülésében. Elhagyta a családját, aztán betört hozzálnk Két hónapi fogházra és 30 pengőre ítélt a bíróság egy kanizsai mészárosmestert Nagykanizsa, február 22 Kocsis József nagykanizsai mé-szárosmester már honzabb jdő óla külOnváltan él feleségétől és gyermekeitől. Olyan romul ment sz üzlete, hogy nem tudla eltartani családját, felhagyott üzletével és sokáig minden munka éa kereiet nélkül volt Egy alkalommal izerette volna meglátni gyermekeit, de felesége és anyósa nem engedte be. Ekkor Kocsis József, akiben úrrá lett sz elkeseredés, benyomta az anyósa lakásának konyhs majd szoba ajtaját és ekOzben betörve az ablaküvegeket Is, behatolt az anyósa. Illetve felesége lakáiába. Kocsis Józsefet ezért magánlak-■értésért feljelentették és most vonta felelősiégre a nagykanizsai törvény- Kocsis a bíró kérdésére előadta, hogy otthon folyton üldözték őt, azért elment De szerette volna látni két gyermekét és mivel nem enged- Csupán 80 darab ingyen ingyen üvegek kiosztását megkezdem. Saját érdekében cselekszik, ha azonnal jelentkezik az Autó Syphon nagykanizsai körzetképviseletnél: Szabó Antal sportUzfetében. ték be, zörgetett az ajtón, ma|d befeszítette azt. Kocsis Józsefné, a vádlott felesége, viszont azt vallotta, bogy édesanyja, akinél most gyermekelvei együtt lakik és aki eltartja őket, nem tűrte férjét durva magatartása míatf. Mindig olyan botrányt rögtönzött, hogy a gyermekek ls féllek lile. Egy alkalommal azt Is hangoztatta a férje, hogy megölt őket... A tanúkihallgatás után a bíróság Kocsli Jó;séfet kéthónapl fogházra és 30 pengő pénzbüntetésre ítélte. Vasárnap otthont avatott a Füszerkereskedők Egyesülete Vasárnap esle avatták fel a nagykanizsai Füszerkereskedők Egyesületének a Pannónia végtelenül kellemes ét szép helyiségében. Az ünnepélyes megnyitásra nagyszámban jelenlek meg a kanizsai füizereiek, családtagjaikkal együtt. A lelket és kiválóan agilis elnök, Prledenlhal László, a klub-gondolat megvalósítója, megnyitóbeszédében üdvözölte a megjelenteket és rámulatva a szakmabeli társasélet jelentőségére és hasznára, kérte a tagokat, hogy vasárnaponként minél nagyobb számban keressék fel s helyiségei. Bar-barlts Lajos a Zalai Közlöny felelői szerkesztője az elnök szavaira reflektálva az egyesület közérdekű munkásságának további Intenziv támogatását Ígérte, kifejtve az egyazon szakmába tartozók tömörülésének nem csak gazdasági, hanem lélektani és táraadalmi előnyeit is. A beszédek után vidám zene melleit sokáig maradtak együtt a tagok, sok aktuális, közös dolgotl beszéltek meg, amellett a kari összetartás és társas összemeleged és erejével egy uj és hihetőleg folytonos öiztönzést jelentő munkaterülettel bővítették a szimpatikus és eredményei munkásságot kifejtő egyesület működési terét. I«Ö2. február 23. ZALAI KÖZLÖNY Fejtetőre esett a Szerencsétlenséget okozolt a Nagykanizsa, február 22 Halálos kimeneteld szerencsétlen\' tég történt hétfőn délután 5 óra tájban a Károly-laklanyában Oábor József 59 éves napszámos, Bajza-utca 16 »zam alatti lakos, aki már 19 év óta végez napszámos munkákat a laktanyában, hétfőn délután bement az egészségügyi pavil-lon illemhelyére, hogy ott a befagyott vízvezetéki csöveket rcndbe-Boiza. Az öregember egy vödörben Izzó szenet hozott és azt felakasztotta a mintegy kéiméternyl magaságban levő befagyolt csőre. Létrán vilte fel a vödröt, azonban ugylátszik közben véletlenül az izzó szén fölé létráról, meghalt széngáz a Károly-laktanyában hajolhatott, ugy, bfcgy megszédült a széngdztól és eszméletét veszítve oly szerencsétlenül zuhant le a létráról, hogy a fejére esett. A szerencséden ember azonnal szömyethalL A szerencsétlenségnek nem volt szemtanúja. Gábor József holttestét csak később találták meg. A laktanyából azonnal értesítenék a rend őrséget, ahonnan Turl Endre rendőrfelügyelő és Fodor Aladár dr. tisztiorvos szálltak ki a szerencsétlenség színhelyére. A helyszíni vizsgálat lefolytatása után Oábor József holtlestét beszállították a katolikus temető halottasházába. Az öreg napszámost felesége és egy fia siratja. Megalakult az uj Ipartestületi elöljáróság és bizottságai Nagykanizsa, lebruár 22 Szombaton este (llt össze először a nagykanizsai ipartestület u| elöljárósága él elnöksége. A rendkívüli ülés legfőbb tárgypontja volt az egyes bizottságok megalakulása. Samu Lajos elnököt meleg ovációval fogadia a majdnem teljes számban megjelent elöljáróság. Samu meleg szavakban köszöntödé az egybegyűlteket és hosszabban kifejtette azt a programot, amit az uj vezetőségnek követnie kell az egyetemes iparos-érdekek szolgálatában. Szerelettel emlékezett meg azokról az elöljárósági tagokról, akik a mult ciklusban ott voltak a vezetőségben és most a választáson kieslek. Munkásságukat jegyzőkönyvben kéri megörökíteni. E\'után iz Ipartestületi Dilárda Parti Lajos karnagy vezénylete alatt magyar dalokkal kedveskedett az u| elnökségnek és elöljáróságnak. Parti karnagy pedig költői lendületű beszédben köszöntölte az uj Ipartestületi elnököt és elöljáróságot. Samu Lajos meghatva köszönte meg a figyelmet. Ezután az ügyész, háznagy, pénztáros és ellenőr megválasztására ke-rtll sor. Ogyész lett ismét dr. Hajdú Oyula ügyvéd, (most 22 edszer), pénztárnok Pilczer Albert (22-edszer). ellenőr Zoltner János (22 edszer) és háznagy Oert Soma (másodízben). A bizottságok megalakulása következett ezután. Oazdasdgl bizottság: Balog Jenő, Hajas lózsef, Halász Imre, Perényi Andor, Slmon-kovits Bálint, Schnltzer Oéza, Tlbolt Lajos, Varga Nándor, Várossy Sándor, Francit Jenő. IskolaOgyl bizottság: Babits Imre, Bagladi Béla, Balogh Boldizsár, Btod Ignác, Mágics János, Megyl-mórecz Tamás, Molnár Oyula. Tanonciskolal felügyelő bizottságba delegáltak: Papp Oizkár és Kertész Béla alelnökök. Székházblzottsdg: Kalmár Zoltán, Szepessy Imre, Báron Ferenc, Qoz-<Wn József, Oerócs György, Dukász Ferenc, Varga Lajos, Budai János, dr- Schlchtanz István, Hoffmann Henrik, Melz János, Háhn Károly, P\'snck Jenő, Balog Jenő, Quiltner Artúr, Siállinger József. A szekház-Wzottságnak Hivatalból tagja Gerő Soma háznagy. Jóléti bizottság: Belső János, Ko-v*cs Ferenc. Píczely József, Rátkay László, dr. Karcagné Stabados Rózsi, wollák Jenő, Muzlkár Vince, Kol-larlts Oéza, Schnltzer Oéza. Rokkant és nyugdljegyesület: Papp Oszkár. Békélteti bizottság: Kalmár Zol- tán, Iványi József, Dukász Ferenc, dr. Schichtanz István, Oerö Soma, Szepessy Imre és Kováls Ferenc. Ezulán segélyezési ügyekre került sor. A rendkívüli elöljárósági ülés éjfélkor ért véget TraderHorn — a slágerek slágere. Egyet ne felejtsen! A vezető világmárka TELEFUNKEN Minden igényt kielégítő nagy Talafunkan választékunkról kérjen azonnal díjmentes ismertetést. Legújabb magyar gyártmányú typuaoks Telefunken 121 váltóáramú 1 o4™"1\' "vevők «oivojt T . B , ,», _ , > Egyenáramnál számos külföldi Telefunken 121 egyenáramú J áilómást hangszóróval vehet. íe!eIílnl!en?}Sváltóá,ramu Telefunken 340egyenáramú J no voit egyenáramra is. Olcsó árak1 ♦ Kedvező ftzetéet fettételek! Vétalkényazw nélkül bemutatja i Szabó Antal, Nagykanizsa. Telefon: 91. IdftlirAs A nagvkanlvaat tnetsnrológlal tlgystfl latentáaek i Héttón a Mmtnik-kl: Reggel 7 árakor —8-8, délután 1 órakor +0-0, eate v órakor —4*2. (Émakai rddlójtMnHs) * aatasaall ■1*1 Intéast I•lanti ssts M ál» kar ■ Váltsaikaaj, min MS ■Arturté továkbl aa|hSMasal, aaatlai asltsl. Legújabb divatú, legszebb szabású tavaszi kabátok nagy választikban megérkeztek. Gyermek és leányka kabátok, továbbá Hubertusok minden kivitelben és Olcsó árak! méretben. Qlcsó árak! Singer divatáruház. Szélhámosság az OTI nevében Nagykanizsa, lebruár 22 Az Országos Társadalombiztosító intézet értesülése szerint a munkaadók körében .Társadalombiztosítási Évkönyv II. rész 1931—32* elmü kiadmányt árusít az Intézmény eiött ismeretlen egyén, aki .társadalombiztosítási Igazgatónak*, vagy .Társadalombiztosító intézeti igazgatónak" mondja magát. Az illető eljárása és ennek során tanúsított magatartása a munkaadók elöli azt a látszatot keltheti, mintha 6 maga OTI tisztviselő, az általa árusított könyv pedig a munkaadókat közeiebről érdeklő társadalombiztosítási tudnivalókat tartalmazó olyan mü volna, amelynek a munkaadók állal történő beszerzését az Intézet ajánlatosnak tartja ca ezért ügyviteli szervei u\'ján minél szélesebb körben terjeszteni törekszik. — Ezzel szemben a valóság az, hogy az illető nem OTI tisztviselő, az Inté- zet ennek az évkönyvnek a terjesztését semmiképen támogatni nem kívánja, sőt valamennyi ügyviteli szervét kifejezetten eltiltotta az árusításban. illetőleg terjesztésében való közreműködéstől. Éppen ezért az Intézd arra kéri a munkaadókat, hogy a könyv árusítóját abban az esetben, ha OTI tisztviselőként mutatkoznék be, rendőr hatóságilag igazoltassák. Flanellek, pargelok, kordbársonyok, téliszövetek salson után leszállított árban beszerezhetők Singer divatáruházban. Vasárnap tartotta közgyűlését a kanizsai PTOE A kOzpontt főtitkár tartott sWatfást a tárgysorozaton Nagykanizsa, lebruár 22 A Pénk intézeti Tisztviselik Országos Egyesületének nagykanizsai csoportja vasárnap délelőtt tartotta a Kaszinóban rendes évi közgyűlését. A tárgysorozaton többek között ax uj tisztikar megválasztása szerepelt. Elnök továbbra is Bíró Ernő cégvezető, alelnök dr. Elchner Árpád lett. A választások megejtése után Farkas Imre Budapest, a szövetség központi főtitkára tartotla meg általános érdeklődés közepette nagyon érdekes, nagy gyakorlati és elméleti tudásra valló előadását. - Szállító telek ügyeimébe. Értesítjük a szállító közönséget, hogy tolyó évi február 23-tól kezdve kizárólag csak a DSzA vasút állomásaira és megállóhelyeire (hus, tel, tojás, zöldség, atb) darabáru küldemények szállltóvevényes eljárással ls feladhatók. A szállltóvevényes fuvarozásnál a küldeményhez nem kell fuvarlevelet beszolgáltatni. Feladhatók a raktárt hivatalos órák alatt a fyorsáruban, a raktári hivatalos órá- on kívül (éjjel Is) pedig a poggyászpénztárnál. A leiadó köteles as árukat a feladó éa átvevő elmével, valamint a rendeltetést állomás nevével ellátni. A feladó Ilyen árukat utánvéttel la megterhelhet, mely esetben a leiadó köteles az utánvét! összegről saját elmére kiállított m. klr. postautalványt vagy postatakarékpénztári befizetőlapot a feladással egyidejűleg beszolgáltatni. KészpénzelSIeggel a küldemények nem terhelhetők meg. Fuvarozást szerződés módosítás, valamint elveszés sérülés megállapításánál a gyorsárukra fennálló szabályok érvényesek. A fuvardíj ftnók hasonló. Az nagyaága i dUomdi/ónö rebr. a. Urteásyok Márta Koagregációjásak böjt Mt]a a febártanában « érakor. Febr. UL Böjti Mt a Miaastóabásbaa f érakor (Kolla János piarista tanít) Márc. I. Urlaányok Mária Koagregációjásak böjti estit a fehérieremban « órakor. A zeneiskola növendék-hangversenye (olasz -koncari) a Kaasinóhan 0 érakor. Márc. 5-9. Lelkigyakorlat hölgyek ssimára a Mlsx- Márc. ö. Ur. hitközség kösgyOlése Konferencia férfiaknak a Mleaslóeháaban eate V árakor (dr. Vérieay Prlgvés) Márc. 8. Urleányok Mária Kongregációjának böjti aalia a feli ér teremben 8 érakor. Mára. IS. Böjti est a Mlssiiéebiiban • órakor. Márc. 15. Urleányok Mária kongregációjának bö|H estje a fehárieretnben 6 órakor. trWlVft i*ó?ak ElMÍnU®\' >u*tv*m,,J\'* • Katrisé- szivesebben járnak, ha van egy Jó rádió Is. Szelektív 3 lámpás Európavevő a 7033-as Orion rádió minden szaküzletben beszerezhető. QyárIJa: Orion Izzólámpagyér ZALAI KÖZLÖNY 1932, február 23, napi hímek NAPIREND február 23, k«M Írcm.\'lptoílkee: |Dim. Wler. Prctest.: Alfréd, hrwltfe: Adar Hó 16 • Városi Muzeum éa KSnyvtár nvtlvs csütörtökön éa vasárnap délelőlt 10-161 12 óráig. Gyógyszertári éjjeli szolgálat r f. a Merkly-Belus gyógyszertár Oőstflrdő nyitva reggel 6 órától este ériig (bétfo, axerda, péntek délután, kedden egéas nap aőkaek). Tel. 1-13. — Széchenyi Ferenc emlékezetének hódolt a Zrínyi Irodalmi is Művészeti KOr vasárnapi liceális előadásában. A városháza díszterme ezúttal Is kicsinek bizonyult az érdeklődő tömeg befogadáséra. Olt Írottak közéletünk nolsbllilásal is nagy számban. Az előadó Surányl Qyula felsőkereskedelmi Iskolai tanár, a KOr társelnöke volt. Nigy koponya, fegyelmezett\' agy, lelkes sziv, mélyen Irtó Hazafias éntés, ítélés A áfafios tárgyismeret, azonklvdl pedig az ettsdáshsk valami egyéni vonzóereje és s tiszta Irodalmi stílus biztonsága Jellemzik Surányl minden előadását, ezek jellemezték a Széchenyiről szólót is. Nagy érték ez az elfiadás a Kór liceátis programján. De méltó volt a keret Is hozzá, amit Kelling Ferenc kai nagy mesteri keze nyomán iz Irodalmi KBr Vegyeskara nyújtott. Petófl-dalokkal remekelt a dalárda, szinte tomboló tetszés-zaj julal-marta érte. — Gazdasági előadás Klska-nizsán. Vasárnap délután zsúfolásig megtelt a Klskaniztai Polgári Olvasókor nagyterme, hogy meghallgassa Kelemen Ferenc bankdirtktor-nsk elóadását a világválság gazdasági és politikai okairól, a hitelélet megmerevedéséről, infláció, deflációról, az arany szerepéról a mostani vllágkrlzliben, az agrár lakosság érdekelt szem elólt tarló pénzügyi politikáról s a megpróbáltatás súlyos gondjaival dacoló polgári Onbiialom-ról. A rendkívül érdekes elóadás nagy tetszést váltott ki és sok aktuális Ismerettel gazdagította hallgatóságát Az előadót a megjelent tömeg spontán ünneplésben részesítette. Készüljön el élete legnagyobb élményére! « s|l«Ml?i uí|?q 3 BJüfl mi — Szülői értekezlet volt vasárnap délután a Rozgonyi-ulcai iskolában. Hogy az Iskola a vezetésében megnyilvánuló szellem erejével mennyire Osszeforott az élettel, mulatta az az Igazán széleskörű érdeklődés, ami a töméges látogatottság ban nyilvánult meg. Mély tanulságokkal tele, nagyon szépen fölépített volt Lukács József hitoktató előadása. Az Iskola apróságainak kedves produkciói ulán Flló Ferenc, az Iskola fáradhatatlan Igazgatója a kolduló iskolásgyermek dolgában intézett intelmeket a szülőkhöz. — Az Irodalmi Kör Vegyeskarának férfi-tagjai ma este próbát tartanak. Karnagy. — Jó slffont, vásznat és damasztot kaphat Slnger dlvatáruházban Zllahy Lajos diadalmas müve a Tábornok Olga Csehova és Conrad Vtldt főszereplésével szerdán és csütörtökön a Városi Színházban. — Böjti esték. A Mlssiiósház-ban vasárnap délután volt a Leányklub böjti estje. A nagyterem zsulo-lásig meglelt közönséggel. Előadó volt Varga Béla, Balatonboglár plébánosa, aki meggyőző erővel és szónoki készültséggel tartott előadást a sajtó Hatalmáról, üdvOs vagy romboló hatásáról. Kállay Ilus sflé* szavalata és a Leányklub Énekkarának kedves számai voltak még m(F soron. — Ma, kedden este 6 órakor S plébánia febértermében lesz a kongregációk Mjll es ]e. • — Ai ínségesek utalvány-kiosztása naponta folyik a Rozgonyi-utcai iskolában. A batplmas munkát Hónban, mült a jelenségek bizonyítják, egy ember nem győzi. Igy aztáti egész nap azázával ácsorognak ott emberek, a végé pedig az, hogy pt. tegnap is, 100—130 ember, aki ott fagyoskodott egész nap, elmebet otalvány nélkül, mert — fél 5-kor vége a hivatalos órának. Elképzelhető igy az elégedetlenség a sok hiábavaló didergés, ácsorgás miatt, mikor legtöbbnek, ha asszony, otthon apró gyereke, ha férfi, az erdőn Inség-munkája van. A város vezetőségét ezúton kérjük megfelelő intézkedésre. — Vasutasok tflzefőetlátása. Felhívom az állomásom utján ellátott összes Igényjogosultat, hogy sz 1931/32. lülési évadra kérelmezett mindennemű tüzelőanyag kiosztása lolyó hó 29 vei befejezest nyer. A jelzett idő után nem áll módunkban semmiféle tüzelőanyagot kiszolgáltatni, tehát akinek még van kivételezendő jórandósága. gondoskodjon a befejezés előtt annak átvételéről. Az állomásfőnök. 1raderHorn — a slágerek slágere. — Városi Jolánnak, akit ma négy apró gyetekkel és á gondozásába vett sok gazdátlan állalkával kilakoltatnak, gyűjtésünk során Szi-kács Pálné 2 pengőt küldött a szerkesztőségbe. = Értesítés. A Színházi Étet húsvétkor Budapesten országos brldge versenyt rendet. Az eiörtiérkőzéseket Nagykanizsa város és környéke részére március 12-én tartluk meg a Polgári Egylet, vagy a Casli o helyiségeiben. A versenyre minden bridge játékost ezennel tisztelettel meghívunk. Nevezési dlj személyenkint P 3 5Q. Nevezési határidő március 6-ig. Bővebb felvilágositássil készséggel szolgál Králky dohánytőzsde. A Színházi Élet Országos Brldge-verseny Rendező Bizottságának megbízásából : Dornlnger Hugó ny. á. ezredes. — A magyar munka diadala. Alig pár hónapja, hogy a Telefunken magyarorsiági gyárát ttzembehelyezte éa mosl isméi egy olyan szenzációs magyar gyártmányú uj rádlótipust hozott forgalomba, mely mélló a Telefunken márka nagy nevéhez, konstrukciója pedig a magyar munkáskezek dicsősége. A készülék neve Telefunken 340 V váltóáramra és Telefunken 340 E egyenáramra. Mindkét készülék nagyteljesítményű Európavevó és alig, hogy a piacon megjelent, a közönség részéről a készülék iránt az érdeklődés hihetetlen. A Telefunken gyártmányokkal foglalkozó kereskedők községgel nyújtanak a közönségnek közelebbi felvilágosítást. — Leesett a kocsiról. Czethoffer Józsel 46 éves kőművesmester hétfőn este kocsin igyekezel! haza a szőlőhegyről Magy,ir-u\'ca 129 szám alatti lakására. A lakás közelében a lovak megugrottak és Czethoffer elveszítve az egyensúlyát, oly szerencsétlenül esett le a kocsiról, hogy különféle sérüléseket szenvedett. A kihívott mentők beszállították a köz-kórházba. Byomor- is Mlsawoknál, étvágytalanságnál, szorulásnál, felfúvódásnál, gyomorégésnél, felböfögésnél, szédülésnél, homlokfájásnál, hányingernél egy-két V)h4r természetes „Fsmc léssel" keserüviz alaposan kitisztítja az emésztöutakat. Közkórházi jelentésekben olvassuk, hogy a Fereno Tóssel vizet még a fekvő betegek Is nagyon szívesen Isszák. A Feretc József keserűvíz i \' szertárakban, drogériákban és üzletekben kapható. Készüljön el élete legnagyobb élményére! » »(i»qi?l "»)í>M 3 QJOH JP1 Félakasztotta magát egy tapolcai szabómester Tapolca, február 22 A súlyos gazdasági helyzet legújabb áldozata Árval Dezső tapolcai szabómester, aki a mln-p reggel az udvaron levő fáskamrában felakasztotta magát és mire rátaláltak, már halolt volt A jelek szerint nehéz anyagi gondjai kergették halálba a közszeretetnek Örvendő családos iparosmestert. RÁDIÓMŰSOR Február 23 (kedd) Budapest 9.15 Hangv. 9.30 Hírek. 11.10 Nemaettözl vlzjelzőszolgálat 17.00 Oéll harangszó. 1206 A rádió háilkvlnlel lének hangversenye. Kösbeu 1229 Hírek. 13 >0 időjelzés. 14.46 Hírek. 15.30 Meseóra, 16.45 Időjelzéa 17.00 Msgysr nóták. 18.00 E. 1».«0 Az Operaház előadásának közvetítése\' .Trlatan és lsolde*. Zenedráma S felv. A U. (elv. utáa kh. 21.18 ldóklzés, H. Az előadás utáa 0. tdőjriajelentés. Majd O hangv. Értesítem S t. vei itfSkS iséget, Ijogy ezután minden kedden líiag készült friss hurka kapható. Adler ksitssárigyár. Páris 20 19Va, London 17 6a Newyork 512-25, Krüsael 71-45, Milano 26-65, Madrid 39-50, Amsterdsm 207-20, Berlin 121 60, Wien---. Szólta 371, Prága 1517, Varsó 67-43, Budapest -•-, Belgrád 906, Bukarest 3$>. Tsmáayttssá* Buza Hszav. 77-es 13-00—13-60, 78-aa 1315-13-75, 79-ea 1330-13-90, 80-as 13*40—14*00, dunánt. 77-es 12-00—12-35, 78-as 12-15-12-50. 79-ea 12*30-12*65, 80-as 12*40-12*73, rozs I3«0—U lft lak. árpa 16*50-16*75, zab 21*35-21*60, tengeri 14-73—14-96, korpa 12*40—12-50. Felhajtás 4336, eladatlan 48S. - Elsőrendű 0*86-0*88, szedett 0-88—0*90, szedett közép 0-80-0-84, könnytl 0*74-0-78, 1-ső rendil öreg 0-78 0-80, ll-od rendű öreg 0-72-0-7Í angol süldő 0*85—ODO, szalonna nagyban 1Ö5—110, zalr 1-20— 1 25, hus l%- l-28, télsertés 106—1-18. i Nemzeti Bssk derlia-áriolyamal VALUTÁK Angol f. 19-45-19-85 Belga Ír. 79-50-80-10 Csehk. 1694-1704 Dánk. 108*00-109*00 Dinár 10-10-1018 Dollár 570*50473 50 Frandst 22*45-22*65 Holl. 230 90-232*30 Zloly 63*93^4-45 Lel 3*48-3-54 Léva 4-08-4-18 Ura 29-33-2985 Márka 135-43-136 23 Norvég 10650-107-50 Peseta -■—-•— Schlll. -•-■— Svájcit. 110-70-111-40 Svéd k. 109*50-110-50 DEVIZÁK Amst. 231-10-232 :10 Belgrád 1014-10*20 Berlin 135*35-136*25 Brüssel 79«)-80*10 Bukarest 3*43-3*47 Kopetth.108\'20.109 00 London 19*65-1985 Madrid -•_ Milano 2&6S-29Í5 Newy. 571*00-574*00 Oszló 106-70-107-50 Pária 22*51-22*63 Prága 16*94-17*02 Szófia 4-09-4-17 Stockh. 109*70-110-80 Varsó 64*03-64*45 Wien -•- Zürich 11080-111*40 Wien deartng árfolyama: 80.454. Eladja: Délzálái Kyoais ás Layklaiá Vállalat, lanka Felelős kiadó :Zalal Károly, latanrkaa telefon ■ Nagykanizsa 78. as. ■ m i mi .................................. IFBfltliHfcttSEK (artéaa felvétetik a Hl. zl|. gazdasági hivatalában (József laktanp). 846 Oaaaáas, lUata, csinosan bútorozott szoba azonnalrs kiadó Sugár-ut 43. ■•■blalustt szorgalmas fiatal asszony U\'rjrttáat kerea azsréay fizetéssel. Clm • Magában._932 Bayaa, megbízható bsjárókány telv£ tetlk Királyi Pál-u. 19 936 Pogányvár! fajboraim árusítását megkezdtem, llterenldnt _ 30 és 30 fillérért. Legkisebb tétet 9 2SIL Megrendelésre házhoz küldöm, tresa Karoly, Battkyáay-a. SS. Kerasaiatiáa eladó lorgalmas helyen, tekepálya, "külön lakóház, hentesnek, pékségnek elsőrangú hely, kedvező feltételek melleit Clm a kiadóban. 987 Jól főző saakáoaaá Jobb házhoz ajánlkozik március l-re. A háztartás minden ágában jártas. Elvállalná kisebb ház-tartás vezetését Bejárónőnek Is elmenne. Clm a kiadóban. 938 özv. Horváth Imréné szül. Büki Ilona ugy a maga éa gyermekei Ilona, Imre és Jáaos, valamint az alulírottak éa az összes rokonság nevében fájdalomtól megtörve, de s Mindenható akaratában való megnyugvással Jelenti, hogy forrón szeretett térje, édesapa, nagyapa éa rokon HORVáTH IMRE >, aa EaMrDarátTaaut-■ l volt sáaitwsaaMJs I. évi lebrnár hó 21-«n életének 73 lk, boldog házasságának 50-lk évében rövid szervedét és a halotti szentségek ájtatos felvétele után az Úrban csendesen elhunyt. Drága halottunk löldl maradványalt folyó hó 23-án délután Vs5 órakor fogjuk a temetői kápolna előtt a róm. kath. egyház szertartása szerint be-sxenteltetni és a helybeli temetőben örök nyugalomra helyezni. A megboldogult lelklfldvéért az en-geaztelő aaentmlaeáldozatot lolyó bő Í44n d. e. 9 órakor fogtuk a szent-ierencrendlek plébániatemplomában a Mindenhatónak bemutattam!. Nagykanizsa, 1932. lebrnár 22. Aldáa éa káks aoralral Nyagoalják békában I Srrammer . _Horvátti las, Klemantln, alogh Jáxaafná ugy a maga, valamint gyermekei Margit, Jáxaaf és Laoika nevében mélységéé fájdalommalJelenti, hogy szeretett férje, Uletve édesapa, testvér, após és rokon BALOGH JÓZSEF báraató tulajdonú, lolyó hó 21-ón d. u. 5 órakor életének 46-lk, boldog házasságának 20-lk évében hoeezaa szenvedés é« a halotU szenteógek ájtatos felvétele után visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. Tometéee folyó hó 23-án d. u. 4 órakor leaz a róm. kath. temető halottasházából. Kedves halottunk lelklttdvéért az engesztelő szentmise f. hő 28-án reggel U órakor tesz a szentlerenorendl plébániatemplomban. Nagykanfisa, 1932. fobruár 22. Sa.r«t«ta»fc blaár utolsó ataSrat — Hyaagstljál bákábaaal Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly). 72. évfolyam 44 szánt Nagykanizsa 1982. február 24, szerda Ara 14 BUér ZALAI KÖZLÖNY Sierkesztóeég és klsdóhlvstst: Fóot 5. uira. Kcnthclyl flókklsdóiilvtUI: Kossuth-utcs 31 POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Bóflietési ára: egy Un a pengd ao Hiléf. Sserkesstóeégl éi Hadóhtvatell telefon: 78. a Szabadlábra helyazték a pacaai véres vásár összes örlzetbevettjelt Fosztogattak ls a pacsal zendülők a sortüzet követő tumultusban A „riasztó-lövések", Borsó tiszthelyettes szerepe, eltűnt sebesültek a pacsal fronton hamis hírek és Nagykanizsa, február 23 Még mindig országos érdeklődés homlokterében áll a szomorú emlékű pacsal vásár. A holtakat eltemették, a sebesültek állapota Javul, a hatóság nagyrészt befejezte a munkát. Nem a pacsal volt ax eU6 eset, amikor Hbeveriik a harangokat Érdekes, hogy ezen a vidéken nem ez volt sz első véres végre hajtás. Nemessándorházán 1909-ben ugyanilyen recept szerint, félrevert harangok zúgása közben, kőzáporral támadtak a végrehajtóra. Ugyanott ugyanígy megismételték azt 1927-ben Is, ugy hogy a csendőrüknek MOKIT IIKffffKnK.Hl u bZUfUuglUt/lf Helyzetbe került végrehajtói. Maga Zalaszentmlhály különben régóta híres arról, hogy nagyon rossz. adófizető nép lakja. A kommunizmus alatt Is egyike volt a jobban belemelegedett községeknek. Nem éppen meggyőződésből talán, de mert eme vidék ellenzéki vérmérséklete folytán mindig hajlamoa voll szélsőségekre. Tervszerű Izgatást nem, csak alkalmi bajtogatókat talált a hivatalos elfáráx Hivatalos vélemény szerint a jelen esetben rendbontásra való előzetes Izgatás nem történt, az eseményekben tervszerűséget a nyomozás nem talált, a történlek pusztán a tö-meghangulal kirobbanásának eredménye, amit kétségtelenül a pillanatnyi helyzet hatása alatt álló tömegben néhány bujtogató helyszíni uszítása Idézett elő. Bizonyltja ezt az a tény is, hogy amikor az első szentmihályiak reggel megérkeztek a pacsal vásártérre, már terjesztették a hírt, hogy a falujukból adómarhákat hajtanak, jó lesz vigyázni a llcllánál. Szabadlábon vannak ax öxsxes gyanúsítottak A kilenc őrlzelbevett gazdaembert a pacsal őrsön napokon keresztül vallatták. Egyes lapok közléseivel ellentétben azonban közülük egyet sem hoztak be a kanizsai fogházba. Téves tehát az a hlr is, minlha közülük bármelyik beismerésben lenne Izgatást illelőleg. Nem igaz az sem, hogy a kanizsai ügyészség a kilenc gyanúsított ellen vádiratot adott volna kl. Ellenben tény az, hogy a kilenc gyanúsítottat vallomásaik ulán sorban szabadlábra helyezték, ugy, hogy e pillanatban már egy sincs őrizetben. Vsn kőztük egy-kettő, aki ellen az eljárás tovább folyik, de azok ls szabadlábon maradnak, meri lakásuk, foglalkozásuk van, szökésüktől nem kell tartani. Statárium elé senki sem kerül, mert erre törvényes ok nem forog fenn. Fo*talogaiáa éa kálónál vexényaxavak a tömegben A nyomozás során kiderült, hogy a véres vásári tumultusban fosztogatások is történtek. Amikor a harangokat félreverték, tehát még a sortűz előli, kezdtek fosztogatni a vásár sötét alakjai. Az első egy csizmadia sátorból akart valamit elemein!, de a mester nem Ijedt meg, mUmtul a ft*ztagatóaak ét f9Uf-teperte. Ezenközben más sátrakban Is történtek fosztogatást kísérletek, több-kevesebb eredménnyel A sortűz éppen a legkritikusabb pillanatban dördült el, mert különben a fosztogatás általánossá vált volna. A sortűz folyamán 6 fegyverből 9 lövés esett, 8-nak a nyomát meg is találták a nyomozás során. A lázongó tömeget katonaviselt emberek valóságos katonai vezényszavakkal dirigálták. — Hurrá I Rajta I — volt a vezényszó, mikor s csendőrökre támadlak. Mikor pedig azok lövésre kapták a puskát, felharsant a tömegből a vezényszó: — Feküdj I Le is feküdlek a tömeg elején álló sorok. Sokat beszélnek az emberek riasztó lövésekről. Ugy látszik, nem tudják, hogy csendőr és katona karhatalmi szolgálatban riasztó-lövést egyáltalán nem adhat, mert ha adna, a szolgálali szabályzat ellen vétene és ezzel súlyos büntetést vonna maga után. Riasztó-lövés tehát Pacsán sem történt. Ki vezényelte a tűzet ? Egyes fővárosi lapok félre nem érthető tendenciával kiszínezték Borsó tiszthelyettes szerepét a sortüznél. Ezzel szemben tény az, hogy Borsó tiszthelyettes egyáltalán nem vezényelte a sortüzet, annál Inkább sem, mert nem is ö, hanem Markó István törzsőrmester vezényelte a karhatalmat. Borsó szakaszparancsnok s mint ilyen éppen ellenőrizte a szolgálatot, de a tömeg között, ugy, hogy maga is ma|dnem golyói kapott s csak a sortűz után vette át az intézkedést a rend helyreállítása végeit , Jelentkezzék, aki xebexüUeek-rőt, fosztogatásokról tad kfa\'i\',Vfl73ral*~> \\ lllfUiWf1\'* fi nyomozás auioixocn iCmcracK akadályba ütközött. Senki nem akart tudni semmiről, annyira féllek a statáriumtól. Még a sebesüllek pontos listáját sem sikerüli összeállítani, mert a könnyű sebesültek egyszerűen eltűntek és nem jelentkeznek. Ugyanígy nem jelentkeznek azok sem, akiknek a fosztogatások miatt káruk esett. Pedig most már biztos, hogy nem len statárium és saját érdekében is cselekszik, aki akár sebesüléséf, akár fosztogatásból eredő kárát, akár Ilyenekről tudomását a legközelebbi csendőrőrsnek vagy rendőrhatóságnak jelenti. Az Így megnehezüli és különben ls kényes és felelősségteljes nyomozás munkáját a csendőrség páratlan tapintattal és lelkiismeretességgel végezte. Szllvdnyl Károly őrnagy-hadbíró és Fejér Károly csendőr százados, nsgykanlzsal szárnypa rancsnok szombaton elhagyták a ssin helyet. Most már az eljárás a mag megszökött medrében HaiatT fovábt A keddi offenzíva a Japánok fejvesztett menekülésével végződött Sanghal Japán lakossága készen áll • Japánba való elutazásra London, február 28 A japán hadműveletek Sangbainál súlyos kudarccal végződlek. A kínaiak 9 rohamot vertek vissza. A japánok a polgári lakosságot is lövöldözik és a csataterek kornyékén klnal nők és gyermekek holttesteinek ezrei fekszenek temetellenül. A kinai repülőtérre a japán repülök bombákat dobtak, amelyek felgyújtották a hangárokat és tönkretették az ottlevö25 repülőgépet. Tokió, február 28 (Éjszakai rádiójelentés) A japán kormány elhatározta, hogy a sang-hal-l csapatok létszámát megkettőzi. Összesen 30.000 emberből álló két japán hadosztály kapott parancsot arra, hogy induljon azonnal Sanghalba, ahová a hét végén érkeznek meg. London, tebruár 23 (Éjszakai rádiójelentés) Kedden reggel a japánok a legmodernebb hadigépeikkel indultak támadásba Klang Van körül. Páncélos autók és tankok rohamozták meg füstfelhő fedezete alatt a kinal lövészárkokat, amelyeket kétségbeesett elszántsággal védtek a kínaiak. A védekezők gépfegyvertflze valósággal megtizedelte a támadó japánok soralt, mire azok hanyathomlok vlsaza-menekflltek. A kínaiak keddi vesztesége 2000 halott és sebesüli. A japánok is tekintélyes veszteséget szenvedlek. Sanghal Japán lakosságát felszólították, hogy álljon készen a Japánba való elutazásra. A mlnlszteptanáos a (fogadta ax őauefértie- tatlanaéfll «órvényjavaala« végleges szBvsgét Budapest, február 28 (Éjszakai rádlójelentés) A kormány tagjai kedden délután 5 órakor minisztertanácsot tartottak, amelyen a gyengélkedő Károlyi Gyula gróf miniszterelnök helyett VaUcó Lsjoe külügyminiszter elnökölt. A folyó ügyek letárgyalása ulán a minisztertanács foglalkozott a képviselőház tagjaira vonatkozó Összeférhetetlenségi javaslattal és- elfogadta annak végleges szövegét. Mintegy 8—10 nap alatt elkészül a javaslat megokolása Is. ZALAI KÖZLÖNY 1932. február 18. i 1>rél>r bejelentette a Húsban, őogy vagy ö pusztul, va&y a vádlói Dréhr Imre a parlament elé viszi „a fegyelmi bizottság által eltussolt és leplezni kívánt* minden hátterét az ügyének - Hamisítványnak minősíti Hankó Elemér feljegyzéseit és parlamenti bizottságot követel A pacaal eaat újra foglalkoztatta a képviselőházat Budapest, február 23 A képviselőház mai ülésén folytatták a birlokeladdsoknak kormány-engedélyhez való kötéséről szóié tör-vényjavaslat vitáját. GÖd/Oaazton nyomatékosan hang-sulyozta, hogy teljes mértékben elutasító álláspontra helyezkedik a Javaslattal szemben, amelynek sze- az a célja, hogy megnehezítsék s zsidóknak a birtok-vásárlást és Így a közbenjárók a zsidókat Jól megzsarolhassák. Berki Oyula helyeselte a Javaslat intézkedéseit, amelyekben szerinte nem nyilatkozik meg antiszemitizmus. Báró Inkey Pál azt fejtegette, hogy a kormány a pengő vásárló erejének blzloalléáára törekszik, a tapasztalat azonban azt mutatja, hogy drágul minden, amihez a kormány hozzányúl. A napirendi vitában Farkas Tibor szólalt hl, aki a pacaal esetet hozta asóba és hangsúlyozta, hogy a hivatalos Jelentés nem fedi mln-daafean • tényeket Kifogásolta a közigazgatás lassúságát, amelynek következtében a miniszteri válasz a fMtpánnak a Mgtehaftisok felfüggesztéséről szóló elterjesztésére meg- Festetics Sándor gtóf azt hang-sulyozta, .hogy nem ,lehet pgy ibe-álHtani a dolgot, mintha az egész országban csupa adóvexatura volna éa a .pénzügyi \'bósagafc tatáasal se foglalkozatnak, arint az adéHxetök zaklatásával. Sajaoa, agy 411 .a do- mértékben megcsappant és azok se étettek, akik tehetnék. Következett Dréhr Imre felaaöta-lása személyes megtámadtatás elmén. Amikor Dréhr saéláara emelkedett a kormánypárt egy része a baloldal állandó zajongáaa kőiben kivonult a teremből. Dréhr Imre azzal kezdte baaaédét, hogy a fegyelmi ítéletet nem ismeri el sem Jogosnak, sem igazaégosnak. Ártatlansága tudatéban kérte annak idején államtitkári queailójának felülvizsgálására parlamenti bizottság kiküldését, mivel polliikai kapcsolatai vannak az ügynek is mint politikai államtitkár egyndül a képviselőháznak tartozik felelősséggel. A fegyelmi bizottság eltusolni éa leleplezni kívánt egyes kérdéaeket, amelyeknek nyllvánoaságra jutása aem kívánatos azokkal szemben, akik vádolni merészelnek, akik azonban nem hallgatták meg tanult, nem fogadták el bizonyítékait és nem hallgatták meg védőjét. A pénzügyminisztériumban azokat a hamis blokkfel-jegyjséaaket, amelyek alapján öt a Házból \'kikérték, amelyek alapján a fegyelmi Ítéletet kimondották .ellene. Ezek a feljegyzések Hankó Elemértől azármaz-nak, akinek régen\'Vizsgálati fogolynak kellene lenni, 4a akinek kulcsa van ehhez a szekrényhez. Nem kételkedik a miniszterelnök jóhiszeműségében, de azt állll|s, hogy félrevezették ebben az ügyben. Három olyan vádpontért Ítélte el a fegyelmi bizottság, amelyben meg sem Indították a fegyelmi elfárást, három olyan vádpont van viszont, amelyben az eljárás megindult, a vádat elejiették. A fegyelmi bizottság minden Irala és jegyzökönyve másolatban birtokában van és legközelebb leteszi a Ház asztalára és majd felelni fognak ezek a levelek. Parlamenti bizottság vizsgál|a meg ax agyat és ka talál olyasmit, amiért köztOrvény etjén felelősségre vonható, ba az Ügyész ialál valamit, amiért vádat emelhet ellene és ha lesz ok marasztald ítéletet mondani, akkor levonja a következményeket it távozik a küzélelből, ha azonban vem tudnak vele szemben bizonyítani, ugy vádlói távozzanak a közéletből. Három vádpontot ejtettek el elleae. Uyen azoknak a zakóknak ügye, amelyeket minisztere még államtitkári mdködése előtt adott más miniszterek titkárainak és azért hallgatnak a dologról. Ezeket a ruhákat az illető titkárok minisztereik tudtával kapták és most ö ifizesse vissza az államkincstárnak. írásos bizonyítékai vannak arra, hogy a hadtkölcsönkötvény vásárlások államtitkári mükBdése előtt történtek. Birtokában van az illető bankárnak miniaztere által adott elszámolása és levele. Ezeket is leteszi a Ház asztalára. A magyar parlamentarizmus \'megcsúfolása az \'ellene kimondott fegyelmi Htéfet. \'Ha bűnös, vizsgálják ki dolgait, de parlamenti bizottság tegye, amely a politikai háltéri is vizsgálja. A közéleti tisztesség Követeli, hogy minden a Ház elé kerüljön és nem nyugszik addig, mlg ezt el mm éri Vállalja a vádat és felelősséget volt miniszteréért, akit négy éven át szolgált odaadással. Elfogultság vezeti azokat, akik ellene eljártak, mert szövetkeztek azzal az emberrel, aki már el volt ítélve hamis adatok gyártásáért, sikkasztásért és oklrat-hamtsttdsért, de ennek ttllenére a fegyelmi bizottság elfogadhatónak találta azt, amit ellene, mint államtitkár ellen összeírt, Ha van egyetlen becsületes ember, aki .állítani és bizonyítani meri, hogy két fillért kapott valakitől éa panamáaott... Dréhr Imre Itt megáll mondat közben és Így szól a jobboldalon dió báró Voy,Miklós felé: ,,. — Min mutat a képviselő ur? Majd folytatja beszédét: — Követelem, hogy vagy azok pusztuljanak a közéletből, akik félrevezették a miniszterelnököt, vagy nekem kell elpusztulnom. — ma legfőbb Ideje I — szól közbe Ismét Vay Miklós báró a Ház általános mozgása közben. Dréhr Imre kijelentette ezután, hogy hazugságnak tartja az ítéletet és ha megkapja az eredeti szöveget, a vád minden pontjával szembe fog szállanL A felszólalás után Cztttler Jenő alelnök bejelentette, hogy Farkas Tibor a pacaal Ogy- Csupán 60 darab ingyen kerül kiosztásra. Az ingyen üvegek kiosztását megkezdem. Saját érdekében cselekszik, ha azonnal jelentkezik az Autó Syphon nagykanizsai körzetképviseletnél: Szabó Antal sportüzletében. \' ben sürgős felszólalásra kért engedélyt, ezt azonban nem adta meg. A Ház *bbsége agy határozott, hogy nass- adja aieg\'Farkas Tibornak az epgedélyt a felszólalásra. Az OMs háromnegyed 3 órakor ért véget; „Nagykanizsa vezet..." Ezen á elmen a Zalai Közlöny február IO-án megjelent számában, mintaszerű pontossággal és emelkedett stílusban beszámol a Nagykanizsán ura\'kodó bőr- és nemibeteg--aégek állapotáról -(és megállapítja a clkkiró, IJogy e betegségek helyben oly gyakoriak, hogy városunk, a megbetegedések szizalékát (2\'2°/o) tekintve, iiatoólk helyen áll. Nem a város közegészség! Intézményeinek terhére kandótaz .az /állapot, mert >ez a mull idők hagyatéka. A cikk nem la állapítja meg, hogy a hivatott tényazAk gondatlansága okozza a sexuáüs betegségek terjedését, hanem rámutat arra, hogy a baj korlátozására eddig mint közintézmény csak az egészségvédelmi intézet áil rendelkezésre és ennek az intézménynek vezetője szakorvos. Ez a körülmény nem zárja ki azt, hogy az .0. T. B. intézet a jelentkező betegeit megfelelő kezelésben részesítse. Az egészségvédelmi Intézet azonban csak néhány hónap óta mint gondozó működik, üdvös ténykedését az érdekelt betegek nem ismerik, s. ha^tofm^a.ixUKÍflp\'. nem zárt helyen működő gondozótól húzódoznak a nem veszik azt kellőképen Igénybe, legalább nem oly mértékben, amily mértékben a betegség el van terjedve Mert a városban a kimutatás szerint legalább Is 682 beteg van, de a gondozóban csak 30—32 beteg részésül egy napon kezelésben. Ha a Társadalombiztosító Intézet a nemibeteggondozóba belekapcsolódnék, a kezelt betegek száma valamivel szaporodnék ; de a Társadalombiztosító Intézet ezt a kapcsolatot nem tartja kívánatosnak, mivel uj kezelőorvos! állást nem létesít, hanem Inkább meglevő orvosaival gyógyíttatja az O. T. 1. kötelékébe tartozó betegeket. Bár ez az álláspont nem megoldás, mégis avval menthető, hogy a mai viszonyok közt az 0. T. I. nem hozhat még annyi áldozatot sem, hogy egy rendelő orvosnak Járó évi 1000 P-t megadhatná. Mikor dr. Basch Imre egészségügyi főfelügyelő a nemibeteggondozó érdekében Nagykanizsán járt is a polgármesterrel tárgyalt, csakis ugy kontemplálta a szervezést, hogy abban az 0. T. I. is részt vesz. Az 0. T. I. egészen visszavonult az ügytől, a város dlceérendő belátással vállalta a terheket Adott megfelelő helyiséget, fizeti a szakorvost és fenntartja az Intézetet A vérest tehát igazán semmi mulasztás nem terheli. Nyitva van még annak a kérdésnek a megoldása, hogy a városi közkórház miképen volna egy bőr- 1832. február 24. ZALAI KÖZLÖNY és nemi osztállyal kibővlthetö? Ez a kérdés is tervszeryen már meg van oldva. Az utmulatást erre megadta dr. Scholtz Kornél népjóléti államtitkár. És ez a terv távol áll minden alapitáskodástól és szeszé-lyeskedéstöl. Csak épen a szemkór-háznak szánt épületet a szemészet és szttlészet céljaira be keHene rendezni és fel kellene- szerelni. Ha ez megtörténnék, a szülészet kihurcolkodik a kórház főépületéből. Oda kOltOzkOdik a belgyógyászat nöi osztálya és ennek helyére kerül a bór- és nemi osztály. Bánatosan meg kell állapítani, hogy ehhez pénz kell, ami nincs; enélkül pedig a legüdvösebb terv megvalósítása a jóvónek van fenntartva. Nem élünk az álapitások és tervvalósitások korszakában. De él az észme, A szemkórháznak szánt épület áll és makacsul bizonykodik amellett, hogy Nagykanizsa kórházfejlesztési programjának kivitele csak félig valóság, hogy a szemkórházat be kell fejezni. Hogy a város, a népjóléti minisztérium, vagy Dávid Rockefeler lesz az, aki végrehajtja, az a jövő titka. Dr. Viliin*! Henrik • A szilveszteri erger-berger ügy hétfón, 29 én kerül fólárgyalásra a nagykanizsai törvényszéken. Mint ismeretes, dr. Ha/du OyOrgy ügyvéd sajtó utján elkövetett rágalmazás elmén Indított pert a Zalai Újság cimt Mtfót lap ellen, Öngyilkossági kísérlet, vagy véletlen balesel? Leteoye, február K (Tudósítónk jelenti) öngyilkossági kísérlet, vagy véletlen baleset: ezt a kérdést Igyekszik most eldönteni a Menyei csendőrség Bella Imre 19 éves polai foldmüveslegény esetében. Bella Imre ugyanis vasárnap este tttnmtndlt állapotban érkezeit haza a hegyfii, ahonnan apja kérésére egy üveg bort is magával hozott. Utktaben a bizonytalan lábakon álló legény megbotlott, elesett és Összetörte az üveget. Ezen vigyázatlansága miatt Bella Imrét otthon megdorgálta az édesapja, mire a fiu dühösen kirohant az udvarra. Belláik egyik szomszédja véletlen*!. klán tartózkodott az udvaron, amikor a szomszédból hangos csob hnirttf, mi^ aegélykiáltásokat bsltott Mri■ nih ,i, "■■1 ■■\' — ..... .....ijiái ■ nywnoBi etroqani ocnaea ponnjara, ahol. a: kut főié hajotnunegdObhenve i,, i i .... ...... .. rrogy varast aetsegoeesetren lgjefcaolk magái fenntartani a jeges vízben. Azonnal kötetet kerített és slkeM is kihúzni a fuldoklót, aki nem\' volt más, mint Bella\' Imre. A fiatal legény, amint küuuták, az étéit Itgpimak következtében azon- örség most azt igyekszik tisztázni, hogy, Öngyilkossági kísérlettel áiU •zembe rr, vagy pedig, az ittas Bella Imre vizet akart nwzni és. skOzken csúszott- meg. ntassal a Pelófi-nloal árokba zuhant dr. Baldn Gyula fogata Emberéletben nem esett kár, a lovak súlyos sebeket szenvedtek Nagykanizsa, február 23 Kevés hljjln súlyos katasztrófa történt ma délután 2 óra tájban Nagykanizsán, a Petöfi-ulon, Dr. Hajdú Oyula nagykanizsai ügyvéd, vármegyei Ib. főügyész házanépe, a házvezetőnője, azobaleánya és egy Sehützenhoffer nevű Iskolás fiúcska Sárszegre indullak az ügyvéd kocai-ján, melynek bakján dr. Hajdú kipróbált, régi kocsisa ült Mikor a kocsi, amelybe Hajdú Oyula két értékes lova volt fogva, a Petöfi-ulon haladt, a Námeth-féle ház közelében szembe jött velük egy terhes szekér, amelynek a szabályok szerint balra ki kellelt volna lémle. Ezt azonban nem cselekedte meg, ugy, hogy az ügyvéd kocsija kénytelen volt egészen az árok szélén haladni, Legújabb divatú, legszebb szabású nagy választékban megérkeztek. Gyermek és leányka kabátok, továbbá Hubertusok minden Olcsó áwfcl kivitelben és Qfcsó árak! Singer divatáruhéz. Eddig hét szövődményes influenza meg-betegedén történt Kanizsán Nagykanizsa, február 23 A matt napokban hírt adtunk a hülései aMgtMtegtdések szaporodásáról Nagykanizsán. Azóta mind több msg^tsgedásröl kapunk Url a városbél.. Hfcdésli Intéztünk azért ebbem at ügybe* dr. Ooda Llpóá városi. Uastifőaneshoz, aki Uitlen-tette, hogy a meghűléses megbetegedések*. nátha, stb. száma az Idént semmivel sem nagyobb, mint másr kor, az év hasonló szakában. Tény azonban, bogy eddig két salvődm4> nyes ndlhaldzas megbetegedés fordult elő, az egyik a kórháaban, a másik magánházát Azoatoan ugy ezek a megbetegedések, mfctt a többiek. U, rendkivül enyhe leWyásuak, ugy, hogy semmi ok aggódásra. Olyannyira nem, hogy mi| a közegészségügyi bizottság összehívását sem tartják szükségesnek, ásnál p inkább, mivel a megbetegedések szár ma most már egyre apad. Téresre verte az édesapját egy galambokl gazdái Három hónspl fogházra ítélte a törvényszék Nagykanizsa, február 23 Németh Boldizsár 72 éves jómódú galawhokl gazdaember együtt él a fiával, aki nős, családos ember. Az Idős embert egyszer a fia arcul ütötte, majd földhöz vágta, ott ütötte, verte, rúgta, mlg a vér elömötte, mígnem egy szomszéd betévedt és kiszabadította brutális fia keze alól. Most tárgyalták ezt az ügyet kanizsai törvényszéken, ahol a éves ember azzal védekezett, h annyira, hogy az. egyik Iá, a, Petffi-utcal mély árokba lépeti, magánál rántotta a másik, lovat és az egész kocsit Is. A kocsiban ülők Idrjtjben kiugrottak, de a kocsJi és a lovak a kocsissal az. árokba zuhanlak, A zuhanás, zaja és a sikoltozás, kiabálás caakhamar nagy tömeget csődítettek a szerencsétlenség színhelyére. Megállapítást nyert, hogy, ember-életben komolyabb baj nem törttel, ellenben, sz ló combjába belefúródott a kocsi rtidjsi mlg a másik ló is i ulyos sérüléseket szenvedett. A borzalmas sebekkel elékieteoltéft állatokat a hely^dnre kihívott állat-orvos vette gondftzáa alá. Értesülésünk szerint dl\\ Hajdú Oyula. az Ismeretlen teherkocsi vezetője ellen feljelentési tesz «. rcíd/Sriégen. ioy édesapja ittasan került haza és ebben az állapotban nem ugy viselkedett az ö fiatal feleségével szemben, ahogyan ez egy spóshoz Illik, hanem holmi legényeSiCsinlalankodó kedve támadt, amit a felesége vitz-szaulasitott. Az öreg ezen annyira feldühödött, hogy betörte azablakokat. — Erre én Má poáont kentem- le az Öregnek, — mondotta a fiu, Dr Fodor Aladár tisztiorvos az elnök intézkedésére megvizsgálta az öreg jijazdál^metf^az^n^^rnlpdj^! gazda elmondja nagy aí^om maM s° mondta, ízben 2 napig nem engedték he a lakásba. A törvények rövidíted, ítéletét: három Itavl \' \' a durva KIM embe\'f, al lanná lette magát arra, hogy, apja fiának szélűn őt Wvet- Nem ériéin, káeem, a görögöket, lőtték, hogy Görögországnak annyi pénzébe kerülnek a marhák, hogy kénytelem m. kormány a húsfogyasztást korlátozta. — Görögországban ugyanis kevés a marha es méo ke-vetebb az importhoz szükségei valata. Mit tett eire a görög kormány ? Elrendelt hetenként három hústalan napol. Majdnem mindenki mii is tartja. (Dacára annak, hogy-kévét- a markai) Azért ha az ember belegondol, furcsa kicsit ez. a dolog. éa legalább Is nem hiszem, hogy sMt< ország meg. merni tenni, arntt Görögország: világgá kiáltani, hogy marhák mm kerültek\' bajba az állam pénzügyi. Különben a hústalan. napok nagyon egészségesek Nálunk, Magyarországon marha van elégi nestktll hattok* napokat\' rentkzM. tfátumk viszont, ha még egtimaUg a ami iramban redukálják a fizetéseket, rövidesen ruhátlan napokat kell rm-, meg fügefákvAsiapokat: 40-cslniaiaa ham a doieg, ét szoknánk, MW> a i amiket tnegapuwtt adóalanyok vigasztalására készül rendszeresíteni kgftbb pénzügyi lm-mánytaiunk. Különben is Görögország UM-ségtekn kezdő. Minek az a sok mindenféle hústalan, ttatUea, a+ egyébteknnap? Tessék KKtoanUzáinl! A sok talont\\ ét ielent egységesíteni. Mini a pénzügyi mamájáról mtn-dlg nevetett* Magyarországon, ahol a világ legegyszerűbb mádjám ab-dották meg a valuta kérdi* m export és a fogyasztás minden problémáját a hetenként hét -páp^elea nappal............... (V esi! könnyebben Ejunlétaexieta r«f. Mk B6|H M • MtauM * nuttob >m*-ui|nwx mn-koot.tl) . Ku.ls»,n • inkor. Mám l-l. i mhuíBiii l u«,4< • Konferáld* I , _ __________________ Márc. IS. UlMijrot Mlri. to.pufcllk^n U|tl alt. ■ r.hfcl«. ntai ( ankörT Aav. lt. tUsrl ■ — MO UU .énkor. a legnagyobb.élmény, H^gpsodá-sabb filmje, csupa izgalom és szenzáció, romantika, tolanúésaaeielea ......i.ti ,i írn i\'........ \' műn ipjyniiiim 4 ZALAI KŐZLONV 1932. február 24. Valami a köztisztaságról fgen tisztelt Szerkeszti Ur I A napokban olvastam a lapokban, hogy a fővárosban ujabb köztisztasági rendeletet hoztak. Ezzel kapcsolatban jutott eszembe, hogy Nagykanizsának is van Ilyen szabályrendelete, sajnos azonban ulon-útfélen kénytelenek vagyunk tapasztalni, hon azt nem Igen tartják be. Néhány kirívóbb esetet — b. lapja nagy nyilvánossága utján — az Illetékesek figyelmébe ajánlok. Az utcai kenyérárusok, miután állandóan szem előtt vannak, kosaraikat letakarják, adnál sajnálatosabb, hogy a péküzletekben sokhelyütt a sütemény még ma ls le-takaratlanul hever a pultokon. Természetesen, a Járás-kelés, valamint seprés folytán keletkező rengeteg por mind rárakódik a „süteményre". Kávéházban, vendéglőben nem egyszer láttam, hogy a pincér a verejtékes homlokát, a kezében levő törlőruhával Itatta fel, majd néhány pillanat múlva már a legközelebbi vendég borospoharát tisztította vele I Nem is olyan régen történt az egyik Fő-ull emeletes házban d u. </z3 órakor már az ablakon díszelegtek az ágyruhák I Ilyesminek egy nagy városban mégsem szabadna előfordulni I Arról jobb nem Is beszélni, hogy hányszor rázzák fényes nappal az ember fejére, a bájos szobacicák a portörlőrongyot. Ezt már megszoktuk, ezen már fenn sem akadunk. Egyik-másik borbélynál ls kaptam már .présből" kiveti de még meg nem száradt törlőruhát: Jó lenne ezeket gyakrabban ellenőrizni. Szappanozó pamacsot használat előtt ki kellene mosni, borotvát, vérelállító .stiftet" pedig fertőtleníteni I Végül egészségtelennek találom, bogy a mozielőadások után, anélkül, bogy az előirt szünetet betsrtanák, mindjárt beengedik a közönséget. Miért kell a már elhasznált és ba-cillusok milliójával telt levegőbe a publikumot beengedni? A hűség kedvéért meg kell legyeznem, hogy általánosítani szándékomban nincs, azonban ajánlatosnak tartanám,- ha az illetékesek az itt felsorolt, szembeötlő furcsaságokat Jobban ellenőriznék. (tlálrie) Hangos film és csendes publikum Óriási\'betűkkel telerajzolt szines plakátok hirdetik a város exponáltabb helyein a mozi attrakcióját. Miután több napos előadást hirdetnek, feltételezem, jó darabról lesz szó. Feltevésemben nem is csalódtam. Egyébként nem célom a mozinak e helyütt reklámot csinálni, sem [ledig a darabról kritikát Írni. 5 óra, nagy tolongás az előcsarnokban. Megkezdődik az előadás. Telt ház. Ki tudná megmagyarázni miért, de valahogy azt hiszem mindenki kellemesebben érzi magát, ha a film nem néhány ember jelenléiében pereg. Nem tévedek, ha megállapítom, hogy e megállapításomat a direktor helyesli legjobban. Bármilyen kellemes hangulatban is kezdődik a kedves Miki filmmel az előadás, meg akarok emlékezni e helyütt egy tipikus kanizsai rossz szokásról, mely alkalmas arra, hogy a legjobb kilátásokkal Induló hangosfilm hatosait, a néző, Illetve hallgató kedélyét csökkentse. Ez a rossz szokás: az előadás alatt való diskurálás. A némafilmek korában érthető volt, ha a publikum saját beszédével akarta érzékelni, hogy él, de ma a hangosfilmek sokszor Igen kellemes melódiái vesznek el a dlskurá-lók számára. Lehet, hogy a beszélőfilmeknél az Idegen nyelv ismeretlensége bizonyos mértékben untatja a nézőt, illetve hallgatót, azonban a közönség másik része mégis csak azért Iár ma a moziba, hogy szórakozzék, nem pedig azért, hogy bosszankodjék mások rossz szokásai miatt. Jó lenne, ha előadás előtt Ilyen szöveget vetítenének: .A jó hangos film csak csendes közönség mellett élvezhetői* h. J. Méltányosságot az ebadóztatás terén A Zalai Közlöny tek. Szerkesztőségének, Helyben. Nagyon szépen megkérem a tek. Szerkesztő Urat, szíveskedjék b. lapjában az arra hivatott urak figyelmét felhívni, hogy akik az ebadót kivetik, gondoljanak az igazságra ls. Ha egy házőrző kutya hűségesen őrködik, vigyázza gazdája házatálát, vagyonát; ezzel nagy szolgálatára van a rendőrség- nek is, a közérdeknek is, az egyes gazdának is. Miért kell ezeket a szeretetre érdemes, hü állatokat kipusztítani a 25 pengős adóval? Hol az igazság, mikor egy szórakozás céljait szolgáló vadászkutya adója 8 pengő, a házőrző ebeink után meg .luxuskutya" elmen 25 pengőt kell fizetni? Ez a nagyfokú méltánytalanság belátást és orvoslást kíván. Tisztelettel Simon Istyin, Klikanlzsi Időjárás A natfvkantual tnetaorulógtal ma*- Hgyslö | el tatásak i Ktdlen a M mérséklet: Reggel 7 ónkor —6. dél " órakor +M. este a órakor +1-5. Felhőzet Reggel Huta, délben lelMt, este borult égboltozat. SUUrány. Reggel délnyugat, délben dél, este délnyugati aaét. (Éjszakai ródtóJtltalM A lalHraM-Btal IsMaat lalaMatl Mte Hl éns-ksrt Kiutak oaapadéfc viHuU. Nagykanizsa, február 23 Tegnapi számunkban az Inség-akcló utalvány-kiosztásánál több munkaerő alkalmazását kértük. Ezzel kapcsolatban ma megtudtuk, hogy a tegnapi zavarok hátterében egy valóságos kis zendülés állt, amit egypár lutbulens ínséges rögtönzött. Hétfőn délután ugyanis, uiliil rendesen, folyt az utalvány-osztás. Összesen mintegy 2000 segélyezett család van, ezek december óta minden hónapban meghatározott sorrendben, meghatározott napokon kapják az utalványaikat. Pottyondy József dr. városi aljegyző hivatalos órákat nem tart, hanem — tegnap pl. hetedmagával — este 7—>/>8 lg is dolgozik. Amig Igénylő van, addig VÁROSI MOZGÓ Szerda—csütörtök Február 24—25-én ZILAHY LAJOS színdarabja nyomán Conrad Veidt és Olga Csehova parádés szerepe: Az amerikai Paramount-filmgyár németül beszélő filmdrámája. A tábornok Mária . . . FENYES KISERO NUSOR Előadások kezdető 7 és 8 órakor. Deputációztak és kerítést döntöttek a munkakerülő Ínségesek Zajos Jelenetek a Rozgonyl-utcal utalvány-osztásnál a munkát abba nem hagyja. Hogy tegnap mégis fél 5-kor be kelleti szüntetni a kiosztást, annak éppen a történtek volt az oka. A rendes kiosztáshoz nagy zajjal odaállított hétfőn lObb olyan ínségéé, akik a segélyezés fejében kirótt tnség-munkdt nem végezték el és azt se nem Igazolták, se nem voltak hajiandik a felszólításra ledolgozni. Előzőleg délelőtt fennjártak ezek egy zajongó csoportban a városházán és dr. Htgyl Lajos polgármeslerhelyet-lesfót .segélyt kértek. A főjegyző természetesen előbb városi erdei munkára utasította őket. Erre fogták magukat éa elmentek délután\' a Rozgonyl-utcal ínség-Irodába és az olt utalványaikra váró szegények közt Izgatni kezdtek. A kiosztást végző aljegyző, mikor a zajt észrevette, többször is csendre Intette a tömeget, de eredménytelenül. Hídba vette Igénybe a rendlr segítségét ts, a befurakodott notórius nemdolgozók teljesen felborították a rendet, veszedelmes tülekedést scenlroztak, a többieket addig bujtogatták, mlg valósággal megrohamozták a kerítést, ugy hogy az recsegve-ropogva kIdiU. Pottyondy aljegyző erre n továbbá kiosztást beszüntette s Így a tömeg kénytelen volt u\'alványok nélkül szétoszolni. Az Ínségesek tehát csak saját rendetlenségüknek és a közibük furakodott rendbontóknak köazön-hellk, kogy hiába kellett ácsorogniuk. Ha rendít tartanak, fegyelmezetten viselkednek és a hatósági Intézkedéseket respektálják, akkor Nagykanizsán, mint eddig sem kellett, eztán sem kell éheznie olyan szegényeknek, akik az ínség-segély ellenében kiszabott munkát nem igyekeznek minden áron elkerülni. — Szállító telek figyelmébe. Értesítjük a szállító közönséget, hogy folyó évi február 23-tól kezdve kizárólag osak a DSzA vasút állomásaira éa megállóhelyeire íhus, tel, tojás, zöldséf, stb.) darabáru küldemények száUttóvevényes eljárással ls feladhatók. A szállttóvevé-nyes fuvarozásnál a küldeményhez nem kell fuvarlevelet beszolgáltatni. Feladhatók a raktári hivatalos órák alatt a gyorsáruban, a raktári hivatalos éri-kon kívül (éjjel Isi pedig a poggyáss-pénstárnál. A feladó köteles az árukat a feladó és átvevő elmével, valamint a rendeltetési állomás nevével ellátni. A feladó üyen árukat utánvéttel la megterhelhet, mely esetben a feladó köteles az utánvét! összegről saját óiméra kiállított m. klr. postautalványt vagy postatakarékpénztárt befizetőlapot a feladással egyidejűleg beszolgáltatni. Készpénzelőleggel a küldemények nem terhelhetők meg. Fuvarozási szerződ éa módosítás, valamint elveszés sérülés megállapításánál a gyorsárukra fennálló szabályok érvényesok. A fuvardíj nagysága a gyorsárukéhoz baaonló. Af állomásfőnök. ~ Conrad Veidt Olga Csehova r n rr 1932 február 24 zalai közlöny NAPI HIRiK NAPIREND Fabruár 84, azarda Köm. katoükus: Szökönap. Proieat: Mályái. Iiraellla! Ad»r hó 17 ■ Vároil Múzeum éa Könyvtár nyitva ciKöttökön éa vasárnap déielötl 10-161 12 óráig. Oyóíy»»rUrl <11*11 szolgálat i I. hó régéig a MerklyBelus gyógy aierUr PóullJ. Városi Mozgó. .Tábornok\', németül bcsitlá filmdráma — Fényes klcgészi 6 nllaor. Qöafttrdö nyílva icgget 6 órától este 9 óráig {hétfő, szerda, péntek délután, kedden egét! nap nőknek). Tel. 2—13. KERESEM... Keresem, keresem Régelmult magamat. At emlékek ködös, őazl erdejében, Minden fa haldoklik, Minden virág hervad, Az utat sem látom, ahol Jártam régen. KercMU, keresem Régelmult magamat. As elhalkult mosolyt, a fölszáradt köny-Néma bús hangszeren (nyet. Kísért a muzsika, De a rógt dalok vlaaza már nem Jönnek. Keresem, keresőm Régelmult magamat Fia ugy érzem, csupa sírokhoz visz lép- Náma koporsókba [tem. — Temetve az álmok, Mltket vártam, de soha nem Jöttek el [értem. Dr. Wlnkltr ErnSni Munkács/ Noémi - A plébániáról. P. Molnár Arkangyal plébános, a lerencrendl zárda házfőnöke és P. Törzsök Ignác 8 napos népmissziót tartanak a somogymegyei Vízvár községben, ahonnan vasárnaíp érkeznek vissza Nagykartttsára...................... - Leikészavatás. Dr. Kapl Béla dunánluli evangélikus püspök folyó hó 19-én Qyörölt lelkésszé avatta Halász Bélát, aki tanulmányait az Erzsébet tudományegyetem hittudományi karán és a franciaországi Straibourg egyetemén sikeresen be-fejezie j Pápára küldte ki hitoktató Kgédlelkésznek. - Egyházmegyei hírek. Roll Nándor dr. veszprémi megyéspüspök Rtlndl Rafael tapolcai ujmlsést Tap-•ooyba, Metzgrr Antal káplánt Ugod-ról Káptalantótiba, Vucsdk József káplánt Zalaszenlgrólról Somogy-ezenlpálra, Kántor Miklós káplánt Somogyszentpálról Zalaszenlgrótra helyezte át. - A Városi Zeneiskola növendékhangversenye. Március lén wte 9 órai kezdetlel a zeneiskola növendékhangversenyt rendez a Kaszinóban. E koncert érdekességét " növeli, hogy az előadandó számok kivétel nélkül olasz komponisik tollalból kerüllek kl. Az eddigi * évenklnti egy magyar est mellett hangverseny lesz tehát az első >\'y koncert, melyen a műsorszámok «y«éges szempont szerint lesznek összeválogatva. Jegyek 50 fillértől Pangóig a Krátky tőzsdében vált-tatók. - Az Urleányok Mária Kon-[regáclójának második böjll estje 1 nagy érdeklődés Jegyében zajlott Ax alsótemplomnak ugy a fehér Minden cikkben a legjobb minőséget a legolcsóbb árakon vásárolhatja nálunk. Févároel választók férfi és női divatazAvetekben, selymekben. Külön szőnyeg, kabát és ruhaosztály. Saját kikészítésű »Sc|)ffto-vásznak* hatalmas raktára Arufiáx Dunéntul legnagyobb é. tagoloaóbb áruháza. termét, mint a Ids kápolnát zsúfolásig megtöltötték az érdeklődök Ezalkalommal Szegi Ernő keszthelyi karmelita atya mondott nagyhatású, mélyen szántő gondolatokban bővelkedő beszédet A megszentelt családi ilel elmen, Bevezetésül a Zalai Közlöny belső munkatársa, Dávid Magyar József saját költeményeinek az Interpretálásával Járult hozzá a böjti est hangulalához. — Orvost hlr. Dr. Halszer jános fogorvos rendelését megkezdte. — A Magántisztviselők Egyesületének vezetősége az egyesületi élet meghittebbé léieléie folyó hó 28-án délután öt órakor a Polgári Egylet földszínű helyiségében teát rendez, amit tánc log követnL A rendezőség mindent elkövel, hogy mindenki Jól érezze magát. — Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán a mult héten 9 gyermek született, 3 flu és 6 leány: Szűcs Lajos borbélymester éa Horváth Etelkának rk. leánya, Szolár László saztaloeaogéd ét Szmodlos Annának rk. leánya. Sztankovtos János szeszgyári kapus éa Koodlca Erzsébetnek rk. fia, Kovács József postaszolga éa Németh Erzsébetnek rk. fia, Kunlcs Sándor földműves éa Horvá/h Juliannának rk. fia, Krámor Zoltán keroakedö 6s Jakubovics Jolánnak lzr. leánya, Plander Oyula cemontöntőeegéd és Pá-vlts Máriának rk. leánya. Hásaaaágon klvüt született 2 leány. — Halálozás 16 történt: Molnár Róbert kömüveesegéd rk. 51 éve«, Oeterer Károly tanuló rk. 21 éves, Tóth Fereno rk. 3 hónapos, Vlnoe Katalin rk. 3 éves, Kunlos Károly napszámos rk. 68 évea, Horváth János gépész rk. 33 évet Kulcsár Terézia házi cseléd rk. 23 éves, Horváth Ernő gépkocsivezető rk. tt éves, Bzu-kovloa Erzsébet rk. 4 napos, Simon Istvánná Tóber Terézia rk. St érsa, Plander Oyörgy ny. vasúti kalaus rk. 43 éves, Horváth János rk. 3 hónapos (Balomvár), özv. Kohn Adoltné Fried-feld Zaéfia Izr. 82 évet ösv. Pertakr Jánosné Aiexy Anna rk. 74 éves, Zab Olzella rk. 2 napot 8zentes iánoa rk. 0 éves (Nagybakónak). — Házasságot kötött 2 pár: Ag József fcOmttvessegéd és Varga Lujza rk, Horváth Fereno földműves éa Németh Mária rk. — Koszorúcska a Blagusz- tándakolában. Nagyszerűen sikerűit vasárnap este s kilűnö Blagusz-tánciskola koszorúcskája. A Polgári Egylet termei zsulolva voltak közönséggel és mindenki pompásan érezte magát. Szépségverseny is volt, az első dijat, egy ezüst kávés evőeszköz készletet Karlovlls Ilus, a második dijat, egy desszert-készletei, Takács Anna, a harmadlkat, egy kenyérkosarat, Bazslnovlcs Jolán nyerte el. Bakóik magyar konyhája kitett magáért, ugyazintén Btirbtics István zenekara. — Szőnyegkedvelök ne pénzért, hanem ingyen szerezzenek már a mostani takásszűkséglet számára egy 70X100 cm. alapméretű szép Szudán szőnyeget. E célból nem kell egyebet lennlök, mint P 14.40 el előfizetni a TündimJIak Magyar Kézimunka Újság 1932. évfolyamára (Budapest. IV., Szervita-tér 3.) s a gazdag havi folyóiraton kivűl már most megkapják ingyen a megkezdett és kontúrozott Szudán szőnyeget az ajándékul adott s a teljes minta klhlmzé-séhez elegendő „Futát" védjegyű Szudán gyapjúval egyűlt. TRADER HORN - minden ldflk legnagyobb Qlmcaodijtl A klskomároral főjegyző esete az erkölcsi bizonyítvánnyal Nagykanizsa, február 28 A nagykanizsai törvényszék egy Ízben megkereste Szilvay László kis-komáromi községi főjegyzőt, bogy Kafka József klskomároral gazda ellen egy súlyos, testisértés ügyében folyamatba tett bönűgyi eljárásbői kifolyólag az erkölcsi bizonyítványát küldje be. Szilvay megküldte a bíróságnak s kért bizonyítványt sxzs), hogy nevezett eddig büntetlen, de édesanyja ellen elkövetett tettleges bántalmazás miatt eljárás van ellene folyamatban. Néhány napra rá Kafka felkereste irodájában SzUvayt és ingerült hangon támadt rá, hogy róla a bizonyítványban valótlanul olyan adatoluU irt, amilyeneket egy rablógyilkosnál szokás. A Jegyző figyelmeztette a feldobod! gazdát kijelentésének súlyos következményeire. Kafka azonban azt hangoztatta, hogy hajlandó ezeket bizonyítani. Szilvay László jegyző, akinek a hatóság auktoritását is védelembe kellett vennie, noha már egy másik gazdának hasonló esetben megbocsátott, feljelentette Kafka Józsefet ügyvédje, dr. Kovács László utján. Most volt ebben az ügyben s főtárgyalás, amelyen a vádlott gazdát dr. Elek Mór ügyvéd védte. A beidézett tanuk igazolták a vádat. A vádlott gazda bocsánatot kért a megsértett jegyzőtől, aki nemes gesztussal meg ls bocsátott és nem klvánts Kafka megbüntetését A bíróság megszüntette az eljárást, azonban kötelezte Kafkái a költségek megfizetésére. — A szerencsétlen sorsú Városi Jolán részére egy emberbarát 2 pengőt küldött szerkesztőségünkbe. — Jő slffont, vásznat és damasztot kaphat Slnger divatáruházban. — A húsvéti orsságos bridga-var-verseny programja. A Színházi Elet uj száma közli az országos bridgb-ver-seny húsvéti nagy döntőjének pontos és részletes feltételeit Iooze Sándor hetilapjának uj száma érdekes képekkel közli Anday Piroska regényes házasságát Palásthy Irén gyönyörű AB-eelo képekben Ulusstrált cikkben mondta el. hogy milyennek kall lenni a mai tértinek éa a mai nőnek. Lampel loa Hlss Magyarország 1932. negyven érdekes kérdésre vflassol a Színházi filét uj számában. Kézlmunkalv, kotta és gyermeklap van még sx uj Színházt Élethez mellékelve, melynek ára darabonként 1 pengő. — Kanizsai napszámost gyanúsítanak a pOlöskel korcsma-betOréaseL Hétfőre virradóra Ismeretlen tettes betörést kísérelt meg Horváth Imre pOlöskel korcsmájába. A betörő már kl is feszített egy ablakot, amikor azonban be akart hatolni, észrevették a házbeliek és így üres kézzel kellett elmenekülnie. A bucsu szentiászlól csendőrség nyomozást Indított a betörés ügyében. A gyanú egy V. Oy. nevű napszámosra Irányul, aki Kanizsán, részben Zalaegerszegen tartózkodik. — Flanellek, pargetok, kordbársonyok, téliszövetek salson után leszállított árban beszerezhetők Slnger divatáruházban. ZALAI KOZLONV 1932. február 24. Megomrte. az öt pengtft, de lefagytak a lábal Szombathely, tebruár 23 Súlyos következményekkel Járó fogadást kötölt vasárnap Nagy Sándor 22 éve* gödOlbázai (szentgotthárdi Járás) gazdalegény, akinek két lába lett a virtuskodás áldozata. Nagy Sándor ugyanis fogadott a barátaival, hogy 0 a községből mezítláb felfut a határban, levő hegy tetejére, öt pengőbe fogadtf. Nagy Sándor lerúgta a csizmáit és a havas aton, mezítláb nekiiramodott a hegy felé. Sikerült is felérnie a tetőre, amikor azonban visszafordult, összeesett, mert útközben lefagytak a lábal és nem tudott tg} lépést sem tenni. A szerencsétlen legényt, aki őt pengőért mind a két lábát lefagyasztotta, beszállították a szombathelyi kórházba._ — A roaaz gazdasági vlsawayok dacára is jól fogja magát érezni, ba lakását Kopsleln bútorokkal rendet I be. - Nagy választék, olcsó árak, kedvező fizetési teltételek. Horthy Müüóa-ut 4. RÁDIÓMŰSOR Február 24 (szerda) BadaBMt 118 Szafaaswekatl hangvtr-Mi. MO Hírek. 11.10 NanwttM vfa-JelzőasoMiat. 12j30 Déli 12X6 Hangv. KOaben 1Z25 Htrek. ll.OO Idölel-sás. 14^5 Hírek. ISA) Moras-tanlolyana. 16.00 Novellák. 16.4s Uójeizás 17.cm e! 17 30 Kozvttttés Pácáról. Ií.« OImi nyelvoktatás. 19.15 a hangv. 2000 E. 1030 Eltalál a StudWbóTj\'ekete némámok". - . z-ttxi* i Ul». nTS Idéjelza. Regényes színjáték 4 n3o Plstsr Oottbelf E 80 fillérért Eosébst-tár 2. szán alat* 1 fogási ebédel ■glnáifttheidák Közgazdaság ZSESSn hanyatlása Budapest, tebruár 23 A központi statisztikai hivatal közlése szerint Január\' havában a behozatal értéke 288, a kivitel ér-léke 23 8 millió pengőt telt ki. Az előző hónap adataihoz viszonyítva a behozatok is kivitel nagyarányú tk tat isise a jelentősebb Import it és exportáruknál úgyszólván mindenütt jelent/mm A aufc é* Január havi behozatalhoz képest a behozatal értéke 16 3. A kivitel értéke 1.59 millió pengővel kisebbedett A behozatalban elsősorban a szén, nyersásványolaj, nyersfémek, gépek és szövetek importja hanyatlott. A kiviteli dkhtk kftiíd , a szarvasmarha, továbbá a leöli baromfi exportja hanyatlott rendkívüli mértékben. (—) Felhívás napraforgómag termelésre. Az Ateódunáoiull zőgazdasági Kamara (Ksposvéi) ezúton is tudomására hozza a kamarai körzetét képző Baranya-, Somogy-, Tolna- és Za\'svármegyék gazdaközönségének, hogy napraforgómag tooneiésre termelési szejv zödés alapján ajánlattal rendelkezik. A termelésre vonatkozó részletes útbaigazítást, valamint a termelési szerződés feltételeit magába foglaló leírást díjtalanul megküldi az érdeklődőknek a kamara. m (—) összeírják a termelők és borkereskedők összes borkész- i.iti a IntiliMi\' -11-"--1 mlnlaatur ic (Cl* n nnunniTOcotigyr iinniBsrvi rendeletet adott ki, amelybén utasltja a föszolgahlrákat, hogy s községi elöljáróságok ulján a legpontosabban te, a legrövidebb időn belül állapítsák meg az egyes gazdák és borkereskedők birtokában levő borkészletei. Külön-külön kimutatást kell késelleni as 6- és u(borokról A miniszternek ez a rendelete állítólag egy nagyobb borérKkesllési akcióval van kapcsolatban. (—) Kényszeregyezség. A zalaegerszegi klr. törvényszék Kalor Józsei zalaszentgróli vegyeskereskedő ellen a kényazetegyozségi eljárási megindította. ffa tmappani vitádról, a kápre gondolton: Hotdtadl gaxdaadgoa I Arbem aicxoi JL zártai Párta 20-Wí, London I7sa Newyork 5I2-S7I/1, Hrttaael 71-40, Milano 26-68, Madrid 39-501 Amsterdam 207 30, Berlin 121-72, Wien —•-, Szófia 371, Prága 15-17, Varsó 57 45, Budapest -■_, Belgrád 905, Bukarest 3-05. Tsnaéaytőxsáe Buza tiszav. 77-es 13-30—13-90, 78-* 13*55—14*05, 79-ea 13*60-14*20, 80-aa 13-70—14-30, dunánt. Tl-tt 12"20—12-5J, 78-as 12*35—12-70, 79-es 12-50-I2fi», 80-as 1*60-12-95, rozs 14-00—14-2CI lak. árpa 16-50-16-75, zab 21*60-21*88, le»-gert 14-90-15-20, korpa 1250-12-70. Bask éertae-árielyaaal. VALUTÁK f. 1060-20 00 Ir. 79-50-80*10 k. 16-04-1704 Dán le. 106*40-109-40 Dinár 10-l(MÖrl» Dollár 57050-573 50 Fr«ncUf. 22-40-22-60 Holl. 23080-232 20 Zloty 63«-64--4S Lel 3-48-3-54 Léva 4-06-4-18 Ura 29*55-20 SS Márka 135*45-136 25 Norvég 106 80-I07-80 Peseta —-—-■- Svájdf. IW70-111-40 Svédk. 109 60-11060 DEVIZáK Amst. 231-00-232-20 Belgrád 10I4-I0X Bettin 130-35-136-25 Brüssei 79-608010 Bnkarsst 3-43-3*47 Kopenh.108 60-109 40 London l»«e-2000 Mtlwo 2MS-29S5 Newy. 57HXW400 Oaelo 107 00-107-80 Párta 22-46-2M8 Prága 16-94-1702 Szőlía 4*00-4*17 Stockh. 109*80-110 60 Varsó 94-05-Ó4-45 wi»o —•-Zürich llOSO-ll 1-40 Wien deartng árfolyama : 80.454. Pattul tál 671, eladatlan 250. - Elsőrendű 086-0-88, azadett 088- 000, sze-deM közép 080-084, kOrmyfl O^áMpTS, t-só rsndü Oreg 078 - 0-80, ll-od randa öreg 0*72^-0*75, angol aOldó 085-090, szalonna nagyban 1*00—1*10, zsír 1-20— 129, husHH-l-28, létaertéa 1-06-1*18. Baéti: Bélzalaf Irtnaát és UfUaáé Vállalat, lagykaaissás. Felelős Madó: Zalai Károly. Iatarar»a. telelőn i Nacyfcaatsaa A M. Raktárleépités miatt nagy tétet férfiszövetet árusítok ki rendkívül olcsó áron. Egy teljes öltönyre való 3 méter, már 20 pengőért kapható. Nöi és férfi ruha- és kabátszövetek a legolcsóbbtól a legfinomabbig, a legutolsó divat szerinti színekben vételkényszer nélkül megtekinthetők. ■H H>. divatáruháwában. Tekintse meg a kirakataimban: fejtöntetett olcsó árakat. 1982 február 24. ZALAI KÖZLÖNY MEGHIUÚ. á Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár Részvénytársaság Nagykanizsán XXXV. évi rendes közgyűlését IWB. h6 ditaMH II örvlmf saját helyiségében (Fő-ut I.) tartja meg, melyre a t. ffcxrtnyesektt tisztelettel msgMvja A közgyOléa tárgvais 3. Az alapszabályok 19. §-a értelmében 4 Igazgatósági tag megválasztása 3 évre; az alapszabályok 27. §-a értelmében a megállapítandó 1. Igazgatósági és felügyelő-bizottsági jelentések; az 1931. évi zárszámadások elöteijesztése, a mérleg megállapítása, a nyereség feloszlása iránti határozathozatal és a felmentvény megadása. I! létszámban felügyelő-bizottsági \'tagok választása 1 évi időtartamra. 2. A módosított tisztviselői nyugdijszabályzat jóváhagyása. || 4. Alapszabályszerüleg benyújtandó indítványok tárgyalása. Kelt Nagykanizsán, 10B2. tebruár 19.-én. iiliu\', Az ilapiatbályok >12. t> a szerint a közgyűlésen riszt vehetnek és szavazhatnak azok a részvényesek, kik ivgaiább S nappal s kOzgvMés Megtartása alóli részvényt észvényaket le ntm Járt feMnyekkti együtt az Intését pénztáránál vagy a Magyar Általános Httelbsmmál, Budapesten «t«mk. A letelt rOvéayekia MMHott elismervény lJSólás"V«oíiiS\'a\'kfltmyUléaen vaB réuvéteírV. MÉRLEG-SZÁMLA Készpénz ........................... Bankgltó. Postatakarékpénztár éa pénzintézeteknél elhelyezeti pénzek ..................... Értékpapírok........................... Váltók .......- ..................... Adósok .............................. Ingatlanok Felszerelés Kezességi I9.000-- Pengő I a.árt Fengó ss.srr 32.758 2,082.826 226.028 242.800 I I 2,080.187 Pengó Részvénytőke............... Tőketartalék............... Tartalékalap ............... Értékcsökkenési tartalék ...... Nyugdíjalap ............... n.izi.b. könyvecskékre ...... Beletett. |0|yótl4m|íkrt ...... Vluzlesaémitolt váltók ...... Fel nem vett oazUlékok ...... FJÓte felvitt kamatok (1932. évre) Átmeneti lételek............ Vállalt kezeaaégek ......... »,„._.!„ . muM évt áthozat ... Nyereség. , M t)1((ta nye[tJ<g mm 4SITSS 19.000-- I.4M 48.823 Fcnffó 10.000 84.582 t ,VT4.S17 t.t*1 41 .SIS II. TI t,M.tn is fHfD«t«T.M ám* Kifizetett éa tókéáHett betétkamatok Adók és Illetékek............... Tlaalvlselói llzetések a nyugdijak ... Üzleti koltaégek ............ VIsszlaszámllolt váltókamat Behajthatatlan követelések......... w„.,„.„ mult évi áthozat ...... nyetesíg. évi UázU nyereség Pengő 1 Pengő J f Pettf!_ 1 Pengő 1 I.4SS 49.323 28 84.1 OS ntm 48,870 11.141 82.878 8.428 Sí .TSS 21 •4 •7 62 M 28 Nyts\'eség áthoiit........................ Házbérjövedelem........................ Kamatok és egyéb jövedelmek............... 2.488 tuti MtlSS n SS ..t 311.108 81 811.101 Nagykanizsa, 1931. december hó 31-én. Jelen mérleget és eredmény-számlát megvizsgálta és helyesnek találta Ax ■ FsMgyalMIzottság. Nagykanizsán, Eötvös-tér 2 szám alatti még 23 évig adómentes házamat eladnám, vagy elcserélném üres telekkel, vagy olyan (Király-, vagy Csen-gery-utcai) házzal, melyhez legalább 1 kat. hold telek ls van, esetleg az egész házat augusztustól bérbe adom. A ház jóvedelme mérsékelt lakbérek mellett legalább évi 5000 pengő. SZEGŐ MÓR Nagykanizsa, Eötvös-tér 2. KIADÓ és aiormal elfoglalható a váras belterületén cirka 40 méter hossza, világos, műhelynek vagy raktárnak használható lép helyiség. Esetleg két részben is. Ctm a kiadóban. FONTOS BUDAPESTRE UTAZÓK RÉSZÉRE! Szálljon meg a MERÁN SZÁLLODÁBAN BERLINI-TÉR 7. Budapestnek legjobb helyén fekvő modern szállója. Ltlt. Köspontt Wtés. Hideg me\'eg lolyóvlz. Fürdők. Telelonoa szobák. Kávéház élterem. Szobák P 4-BO. Nnaló 8- MM. Bevágvas szobáknál IIXVo, kétágyas szobáknál 20°o saisáaitat a ,.a»l.l juUSa^ felmutatóinak. A DV. állomástól direkt vllamoa (M-se) asaállodálg 3936. vh. sz. 1932. Árverést hirdetmény. Barna Kálmán ügyvéd áltat kép- Dr viselt M HU. lóké és több követelés és Bsoer (a Rica javára .\'BjJ^Pg^Jj erejéig a nagykanizsai klr. lárásblaásáe ISSOevi 21187/930. az. végiéeével ebuddt kielégítési végrehajtás folytán végnMtftást saeandOM ífet. évi *alsi hó 6-Aa le-loglalt MM fNt U<»ult áagáaágokra a a«gy-kanlzaal Mt. jMsMróságleoti széna vágxó-sével az átreiáa elrendeltetvén, annak as 1906. évt XLL L*c 20. fa alapján a fent megnevezett a a foglalási jtgyü*floyvból U nem tOnó más foglaltatok javára U az átverés megtartását elrendelem, de csak ma aa esetre, ha kielégítési joguk m Is leanáll és ha eSenak halasztó hatálya MnykeMut kMMi ntaca, MM tásl sXav. taUS\'n Nsgykaatzsán, Műt 8. Mám alatt, a netán fizetett Oesseg levő-Mkával kendő megtartására hribMMft 1932. évi febrmár hó 26-lk nótának *.«. II órája tttzettk kt. tűdkor aUtó(la| tudorok, stb. s egyéb Ingóságokat a legtöbbet igérónekkészpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul Is el fogom adat Nagykanizsa, 1932. évi juraSrW M. Hsán flyata s, k. klr. tfr. légiamw, •17 mtótíWsl# aaidou. M ZALAI KÖZLÖNY 1932. február 116. Mielőtt sxindékozik venni, tekintse meg dúsan felszerelt raktárunkat. Minden igényeknek megtelelő Hálók, ebédifik, uriszobák, szalonberendezések Konyhák, elfiszoba-berendezések és mindenféle kárpitos-árukban Nagy választék. Olcsó árak. Kedvező fizetési feltételek. KOPSTE1N BÚTORÁRUHÁZAK Nagykanizsa, Horthy Rfliklós-ut 4. Sopron Szombathely APRÓHIRDETÉSBE i IlluHi M jazMr, min mi w. « (olfc. <t M«c M *IMr. mm -4 • MM u4 dtt. « fillér. ClauS . IIMM MUW IH ut U uóuk Alii.1 Mtal 00* DmiíH) ümU, csinosan butoroiolt obi alonn.ua kiadó Sugár-ut tó. Oki. ÉpalS*1 beteg melle elmenne, maasiltozást la elfogad, akár vidékre la. Clm a kiadóban. 862 ■ImM Unió hetoeg ntca 11. ai. ház és Bagolal-aor 61. az házhely. 22 Pehely és vatta paplaaikal Ízléses kivitelben talányosan kéazit Freundllchné Deutaeh Szellna, Fótit 18. 869 Jól (ózó uakioaai jobb báaboz ajánlkozik március l-re. A báltartás min-den Sgában lirtaa. Elvállalni kisebb hál tartás veactését Bejátónónek ts elmenne. Cím a kiadóban. 938 vigyázzon egészségére és igyék Resedel vizet, mely hólyag, vese és gyomorbántal máknál kitűnő hatású. tayhaté alaáea Wwartiletksi. Flraktár: WEI8Z MÓR, Nagykaalzaa Klráty-itoa 34. Talafaa 310. Pogányvéri fajboraim árusítását megkezdtem, ltterenldnt . 20 és 30 fillérén Legkisebb tétel 9 25 IL Megrendelésre házhoz küldöm, ■raaa lár*t|, Battfcyfeaya. t(. Oatatk.t|taá| kiadó lakással együtt Ilus l-re. - Bővebbet I....... május Teíakl-ut 65. háztulajdonosnál, •8 litaiaháa utcai laka májua else|ére kiadó. Lénáit bőtkereakedó. 960 Ttqlamiatar állást keres, Megkere-sést .Téglameater\' |ellgére a kiadóba. 915 BókA.tónál kit hold azántólóld bérbe kiadó. Érdeklődni a kiadóhivatalban. 933 iraa t-aő emeleti utcai 3 uobás lakás május l-re kiadó BótvSs-tér 30. 826 ■anáaa nő mindenei bejárónői alkalmazást k. tes egáss napra. Jól tői, minden munkát vállal. Cint a kiadóban. 943 Fali klratalaaakráa^ keresek megvételre. Flsehel könyvkereskedés. 946 Kom pici t~káUftj(*lsal ebédlő, antik fatnltura, elóizoba-szekrény eladó. Clm a ladóban.) M8 Kiváló «iamll»aa»li aan vátaaattkbaa kaphatók lagoksöbban ZSOLDOS QTULA órAs, ékszerész és lAtszerésznél po-ut u. biztosító palota Orvosi raeeptek elkészítése, sio Szakszerű Javítások. Elad* Eötvös-tér IS ssámu hál, tobb mint egy hold gyüinólciöa é> konyhakeri-lel, Igen nagy kllnkerea udvarral, nagy raktár, vagy mObelyhelytaégge! és egy 3 szobás, hét 2 szobást és négy I szobái lakással. Miután u Ingatlanon tobb ház van, minden külön költség nélkül kétfelé osiIható és Így ketten ts megtehetik. Tóke befektetésnek a legjobb alkatom, mert tisztán több, mint 121% ot Jövedelmez. Bővebbel : Aozél Igaáo Ingatlanforgalmi Irodája, Nagykanizsán, Horthy Mlklós-ut 2. aiáiu. 119 Asztali- és fajborok 60 Utorenklnt *0 tilt kapható Dr. LIOHTSOHEU borkereikodéi, «s Csengery-ut 31. KBzgazdaságl Részvénytársaság " Outenbers tlyomda és Délzolnl LapKIndí Vdllnlato Nagykanizsa KOnyvnyomda, könyvkötészet, vonatozó intézet, üzleti könyvek és dobozok gyára a „Zalai KSzIBny" politikai napilap sxarkssztAsége és kiadóhivatala Készítünk i TELEFON: 78. mindenféle kereskedelmi, Ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomta.ványokat, árjegyzékeket, müvekel, meghívókat, eljegyzési es esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat. Gyártunk s üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt. Nyomatott a Délzalal Nyomda és\' Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető: Zalai Károly), 72. évfolyam 45 szám Nagykanizsa 1»32. február 25. csütörtök Ara 14 llllér ZALAI KÖZLÖNY Sserkesstóség és kiadóhivatal: Főút 5. izám. Keszthelyi flókkladóhlvatal: Koasutb-utca 32. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Előfizetési ára: egy hóra a pangó SO HUér Sxerkeaxlőségl ía kladóhlvatall teleion. 78. u Bestiális kegyetlenséggel gyilkolták meg a ráckevei közjegyzőt, majd rágyújtották a bázat Az utóbbi Idők legszörnyűbb bűncselekménye, melynek gyanúsítottja már csendőrkézen van legalább la lud róla A ráckevei* közjegyző helyettesét, Miklós Zsigmondot tegnap esle a közjegyzői Irodában eddig Ismeretlen tettes vadállati kegyetlenséggel meggyilkolta. A gyilkos fejszével szinte kettészelte a szerencsétlen ember koponyáját és felhasította tobb helyen a koponyacsontot, ezenkívül késsel rengeteg szúrást és vágást ejtett áldozatán, akinek fülét és kezét valósággal cafatokra tépte. A gyilkosságot valószínűleg dulakodás előzte meg. Borzalmas tette után a gyilkos elvágta a villanyvezetéket és az épületei felgyújtotta. A tüzet rövidesen sikerűit eloltani. A megindított nyomozás eddigi adatai valószínűvé leszlk, hogy u gyújtogató gyilkost áldozata holttes lének és az Iratoknak elégetésén ktvüt más szándék nem vezette. Az iroda helyiségben olt állt a páncélszekrény, ehhez nem ls nyúlt és meg sem kísérelte, hogy felfeszítse. Miklós Zsigmond Irodai asztalát sem bán-lotla, pedig ebben kisebb nagyobb összegekel szokgtt tartani a köz-jegyzőhelyettes. Két feltevés van: az egyik szerint bosszúról lehel szó, a másik pedig az, hogy a (ellesnek valamilyen anyagi vonatkozású iratai feküdlek a közjegyzői irodában és érdeke volt, hogy ezeket az Iratokat eltüntesse. Délután 2 órakor a ráckevei csendőrség őrizetbe vett egy férfit, kivel szemben olyan adatok merültek fel, hogy valamilyen köze van a gyilkos- sághoz, vagy valamit. Miklós Zsigmond közjegyzőhelyettes meggyilkolásának gyanúja miatt őrlzelbe veit embernél véres zsebkendőt találtak és ruhája Is csupa vér volt. A csendőrség! nyomozás érdekében az őrizetbe vett nevét egyelőre nem közlik. Az Illető mun-káskülse|tt férfi, tagadta, hogy bármi köze lenne a gyilkossághoz. A körülmények és ujabb adatok mégis azt mutatják, hogy bosszúból vagy eszelős gyűlölködésből történt a gyilkosság és ugytdtszlk, hogy ez a bosszú és gyűlölet nem a köz-Jegyzőhelyettes ellen, hanem az Iroda, vagy általában, az Iroda tisztviselői ellen Irányult. Meggyilkolták a mandzsúriai kínai haderők főparancsnokát A japán csapatok teljesen kimerültek a támadásban Londpn, február 24 A japánok ma délben végleg elfoglalóit Klang Want és átlépve a vasúti vonalat, Tachan ellen vonulnak. A harcok most eléggé eltávo lodtak Sanghaltól, kivéve a sapey I vasúti állomást. 8anghal, február 24 A 19. klnal hadsereg parancsnoka szerint légből kapottak azok a hírek, hogy a 19. hadsereg és a nankingl kormány kőzött ellentétek állanak fenn. Nanking látja el a 19. hadsereget municTóvat és tartalékokkal. A nemzeti gárda 30 000 emberét az ő parancsnoksága alá helyezték és részben beoszlották a frontba. Kína, mint eddig is, határozottan a béke híve, de nem a japán ulllmátum alapján. A klnal csapatok, tekintet nélkül Japán technikai fölényére, az utolsó emberig küzdenek. Kijelenlelte még a tábornok, hogy a Sucsau melleit lelőlt amerikai pilóta gépe fegyverzet nélkül volt, nem is voll megjelölve és a pilóta a hadseregnek akaila a gépel leszállítani. London, február 24 (Éjszakai rádlójelentés) Az est beálltával a japánok Sapey körül bombázták a klnal állásokat. Tzal tábornok, a klnal sereg főparancs- noka, rommálőtt háza kertiben adott interjút a Reuter Iroda munkatársának. Kijelentette, hogy a háború sokáig eltarthat ugyan, de Klnamdr mindenre elktszült. Január 28-óia 2000 klnal kalona éa 6000 civil vesztette éleiét. (Lapzártakor érkezett) A japán csapatok lel|esen kimerüllek és aligha támadnak a megerősítés megérkezése elölt. Charbani jelentés szerint Ma- Csan-San kinal tábornokot, aki Észak-mandzsurlában védőseregével hosszasan ellenállt a japánok támadásainak, meggyilkolták. Magyarfalé lapból vette Peyer információját a nagy vihart előidéző interpellációjához A belügyminiszter a gönci főszolgabíró ellen a legszigorúbb vizsgálat lefolytatását ígérte Budapest, február 24 Amikor Almássy László ma megnyitotta a Ház ülését, a szocialista képviselők csoportja láthatótag előre megállapított taktika szerint zajongani kezdett: Osztassák fel a Házal, panamáznak, lopnak és künn a nép éhezikI Az elnök, amikor helyreállította a rendet, Esztergályos Jánost a mentelmi bizottság elé utasította. Kóródy-Katona János a jugoszláv határon előfordult atrocitások ügyében szólalt fel és elmondotta, hogy a határmenti kettős birtokosoknak mennyi Inzultust kell eltürniök a jugoszlávok részéről. A granlcsárok a magyar határszélen dolgozó magyar munkásokat kényszerítik, hogy átmenjenek jugoszláv területre és ott megverik őket. Felemlíti Jeges Jói sel szerkesztő, Kutas Dezső" és felesége, Horvéth János, Füpök Sándor és vlléz Majoros Antalné eseteit. A földbirlokeladások állami enge- délyhez való kötéséről szólő (örvényjavaslat tárgyalásánál Schandt Károly nyomatékosan hangsúlyozta, hogy szűkség van a földbirtokra kiterjedő nemzetvédelemre. Helyesli Eckhardt vámunió gondolatát. Farkas István nem fogadta el a javaslatot. A napirendi vitában Malaslcs Oéza javasolta, hogy az 5000 pengőn felüli adóhátralékosokról 8 napon belül terjesszen a Ház elé a kormány kimutatást. Az Interpellációknál Büchler József a tejkartell üzelmeit tette szóvá. A földművelésügyi miniszter válaszában utalt arra, hogy a felhozott esetek Igazolják a tej áráról kiadott rendelet szűktegességét. Tobler János kifogásolta, hogy Borsos Andor gönci főszolgabíró a kalhollkus és református papságot megsérlelte, de megsértette a Felvidéken működő keresztényszocialista magyar pártot Is, amelyről azt álli- lotla, bogy a pánszláv eszmék szolgálatában áll. A belügyminiszter hangsúlyozta, hogy a vizsgálatot elrendelte. Éber Antal a tejárak erőszakos szabályozása miatt Interpellált. Purgly Emil földművelésügyi miniszter rámutatott arra, hogy a rendelet kiadása előtt összehívta az érdekeltekel. Reméli, hogy az érdekeltek meg tudnak állapodni olyan árban, amelyei ó is Üdvözölhet és ebben az ese\'ben a rendelet intézkedései érvényüket vesztik. Peyer Károly a nemzetközi fizetések bank|ánal az optáns számlára átutalt 600000 svájci frank ügyében Intézett Interpellációt a miniszterelnökhöz. A magyar kormánynak különösen a transzfermoratórium elrendelése után nem lett vMta kötelessége ezt az összeget átutalni, annál kevésbé mert az intézkedés leszállította kBIfOldOn a magyar pénz- ügyi kormány tekintélyét. Peyer felolvassa a .Berliner Zeitung* cikkét, amely Bethlen István grófot Európa legnagyobb csalójának és svindlerének mondja. (Nagy zaj az egéiz Házban. Tiltakozás a Jobboldalon. Nem Igaz az, amit az újság ir, meg ls cáfolták I) Szeder Ferenc közigazgatási zaklatások ügyében Interpellált. Andahizy-Kasnya Béla a traktor akciónál elkövetett visszaéléseket lette szóvá. Turcsdnyl Egon a magyar középosztály a kishivatalnokok, Iparosok és falusi lakosság elszegényedéséről beszél. Budapest, lebruár 24 (Éjszakai rádlójelentés) Eckhardt Tibor és Farkas Oéza élei bangón foglalkoztak a gönczi főszolgabíró ügyeivel. Keresztes-Fischer Ferenc be.ügymlntszter megígérte, hogy központi közegek által a legszigorúbb vizsgálatot fogja lefolytatni. Dlnnlch Ödön és Pelrovácz Oyula ulán Fekete Lajos, mini a gönczi kerület képviselője, kljelentelle, hogy a katolikus papokat nem vádolták meg pánszláv agltáclóval. Kérte a Ház tagjait, hogy a vizsgálat befejeztélg legyenek óvatosak az Ítéleteikben. Holnap, csütörtökön délelőtt lesz a Ház legközelebbi flléte. Qaetnay cáfolja a neki Impatált Bethlent-becsmérlő kijelentések megléteiét (Éjszaki rádlójelentés) Peyer Károly szociáldemokrata képviselő a Házban szerdal Interjjellációjában lObb külföldi lapra hivatkozva megemlítene, hogy Quesnay, a Nemzetközi Fizetések Bankjának Igazgatója, Bethlen István grófot a század legnagyobb csalójának éa slkkasztójának nevezte. Quesnay, aki Párlsban értesült erről a kijelentésről, a kővetkező nyilatkozatot tette: — Ilyent soha nem mondottam, sőt én voltam az, aki Bethlen grófról és Magyarországról mindig a legnagyobb elismeréssel nyllalkoz-iam. Ez a nekem lmputált nyilatkozat először a mult évben december 6-án egy erősen baloldali német lapban látott napvilágot Dtener-Dénes József párisi magyar emigráns uj-ságitó tollából. Ez a lap az Ullsteln-konszern tulajdonában van, amely társaság minden orgánuma már évek óta támadja Magyarországot. la hirdetnek Ítéletet a kispesti wndéglüs gyilkosai felett Budapest, február 24 Lukács Béla kispesti vendéglős gyilkosai bonperének mai tárgyalásán az orvosszakérlők mindhárom vádlottat egészséges elmeállapotúnak mondották, bár mindegyiküknél vannak degeneráclóa tünetek. Az ügyész vádbeszédében mindhárom vádlottra kötél általi halálbüntetést kért. A védők ls elmondották beszédüket. Az itéletelet holnap délelőtt 10 órakor hirdeti ki a honvédtöivényszék. ZALAI KOZLONV 1932. február 25. Axt mondfált, hogy elviszik ugyan az OTI kirendeltségét Nagykanizsáról, de azután a dijakat ls csak Egerszegen fogják behajtani — Azt mondják, hogy nem lenne jó, ha a nagykanizsai ínségesek szolgálnák kl a városi inségqkcló apparátusát. — Azt mondják, hogy a tűzoltóság a nehéz vízszolgáltatásra való tekintettel a poroltásra fog áttérni. — Azt mondják, hogy a vármegye a városi muzeum-bon őrizteti az uj nagykanizsai kórházi szabályrendeletei — Azt mondják, hogy Kerkal tanár ur a Coolldge-féle 1000 dolláros zenei díjra pályázott — Azt mond/dk, hogy a város tehenészetet állit fel a városi színházi park svájci pavlllonjának fokozott kihasználására. — Azt mondják, hogy a képviselőtestület visszafizetteti a városi alkalmazottakkal a karácsonyi segélyt, — amll kaptak. — Azt mondják, hogy a takarékossági bizottság megtakarította az összes takarékossági terveket. — Azt mondják, hogy dr. Novai Imre az Iskolaegyesűlet agilis titkára Javaslatot telt, a ping-pong-nak mint kötelező tantárgynak a leányliceumba való bevezetésére — Azt mondják, hogy az Ipartestület ezentúl yenben fizeti a tisztviselőit. — Azt mondják..,_ n Egyetlen utas a trieszti gyorson Harmadosztályon utazik a nyug. miniszteri tanácsos, a gyors egyetlen kOltSIdl utasa Nagykanizsa, február 24 A pénztelenség és a valutamizériák miatt az utóbbi idóben aggasztó módon megcsappant a Kanizsán keresztttl utazó külföldi utasok száma. Még két bónappal ezelőtt Is 30 50 volt azoknak az utasoknak a száma, aldk naponta külföldre utaztak, vagy Magyarországra érkeztek. Ez a szám volt a normális forgalom. Máafél hónap alatt hihetetlen módon visszaesett a külföldi utasok forgalma. Már hetek óta naponta alig 2-3 4 utas útlevelét kell csak átvizsgálnak a vonatot klsérö rendőrtiszteknek és defektiveknek. Et a 2—4 utss is csak 8—10 napra hagyja el az ország területét. Legnagyobbrészt idős orvosok, vagy még Idősebb ügyvédek, akik néhány napra Cannes, Riviéra, vagy Monté- Carló enyhe klímája alá menekülnek a nálunk uralkodó hűvös, nedves, szeles Időjárás elöl. Tovább azért nem időzhetnek ezeken a csodás helyeken, mert nem vihetnek ki több pénzt magukkal, hacsak meg nem reszkírozzák a valuta csempészést. Miután minden országban megszigorították a valutaforgalmat, az idegenek ls elmaradtak. Már valóságos csodaszámba megy, ha néhanapján egy olasz, vagy egy francia kereskedő érkezik Magyarországra. A külföldi utasforgalom azonban soha nem volt még olyan jelentéktelen, mint a keddi napon, amikor a gyorsvonattal egyetlen utas utazott Id külföldre. Ez ls az egyik harmadik osztályon húzódott meg szerényen. Beteg tüdejét vitte ki néhány napra pihentetni Cannes csodáskékségű ege alá. Az útlevélből kiderüli, hogy X. nyugalmazott miniszteri tanácsos. Minisztert tanácsos... Méltóságos ur... Harmadik osztály... Ennél jellemzőbbet nehezen találnánk a mai viszonyokra. — Jó alffont, vásznat és damasztot kaphat Singer divatáruházban. Tiltakozik a kanizsai esperes! kerület a halottégetés engedélyezése ellen A kerület dr. Fábián Zalgmondot küldte kl a központi tanácsba Nagykanizsa, február 24 A nagykanizsai esperesi kerület tegnap tanácsülést tartott Nagykanizsán, a plébánia fehértermében. Az ülésen sokan jelenlek meg a vidéki fárák és egyházközségek papi és vidéki képviselői. Az ülést az elnöklö Kreutzer Dezső gelsel esperesplébános nyitotta meg, a más vallásúak összetartását és együttérzését követendő példaként áliilva a katolikusság elé. Az erőknek erre az összefogására, az abban rejlő külső segítségre, a hivek önzetlen munkásságára a mai viszonyok közt különösképpen szüksége van a vidék papságának. Az ülés egyetlen tárgya volt az egyházmegyei központi tanácsba kl-küldendő világi tag megválasztása. A kerületi tanács egyhangú lelkesedéssel dr. Fábián Zsigmond kormány-főtanácsoBi, a nagykanizsai egyházközség világi elnökét választotta meg erre a tisztségre. Kreutzer Dezső indítványára a kerületi tanács egyhangú tiltakozását fejezte Id a törvénybe és vallásos érzésbe ütköző és kriminális téren sok bünt elpalástoló balotthamvasz-tásnak a debreceni kremalórlum felállításával kapcsolatos engedélyezése ellen. A tanács tiltakozását megküldi a törvényhozás összes zalai taglalnak. Egyes községek ügyeinek megbeszélése ulán a tanácsülés végetért. • A nagykanizsai Katolikus Legényegylet ugyancsak tiltakozni fog Oazdag Ferenc püspöki biztos, egyházi elnök Indítványára a halottégetés ellen. Ezügyben pénteken este lesz a választmányi ülés. * A kaposvári Nagyboldogasszony Egyházközség képviselőtestülete tegnap fejezte ki legélesebb tiltakozását a kremalórlum működési engedélyének megadása ellen. Halállal bűnhődött a házsártos cigányasszony A cigányvajda kísérte a községházára a gyilkost, aki mégis megazőkött Marcali, február 24 Bogdán Oyörgy 34 éves kélhelyl teknóvá|ó cigány trgnap reggel a szőlőhegyről ment hazafelé a feleségével, amikor az ulon valami mialt összeszólalkoztak. A házsártos és goromba cigányasszony annyira kihozta férjét a béketűrésből, hogy az a kéthelyl országúton fejszével agyonverte a feleségét. A gyilkosság után Bogdán hazarohant a kunyhójába. A borzalmas telt híre pillanatok alatt szétfutott a kélhelyl cigánysoron, mire a cigány-vajda. aki rögtön tudta, hogy csak Bogdán lehet a gyilkos, maga kisérte be a községházára a fiatal cigányt. Bogdán azonban egy őrizetlen pillanatban megszökött és most a marcali csendőrség keresi. Egy fazék, egy tányér és egy mosdótál a titkos készülék, amivel szeszt pároluak Szepetueken Veazedelmesen szaporodnak a titkos szeszfőzdék Kanizsa vidékén jusson a titkos szeszfőzdéknek. Munkájukat megnehezíti az a körülmény, hogy a gazdák már nem kinn a présházaikban és pincéikben űzik ezt a titkos mesterséget, hanem otthon a lakásukon, ugvszólván mindenki szameláttára. Csík az avaloti szem veszi ugyanis észre, hogy a konyhai tűzhelyen rotyogó fazekak közül nem mindenikben löltötlká-poszta vagy gulyás fő, hanem akad olyan ls közöttük, amelyikben a leg-inomabb borpárlat készül. A kény- Nagykanizsa, február 24 A nehéz borértékesítés következtében a legagyafurlabb trűkkökhöz folyamodnak a szőlősgazdák, hogy valami módon mégis csak értékesíteni tudják háromfilléres boraikat. Ilyen Illegitim pénzforrás a tiltott borpárlás Is, ami különösen az utóbbi Időben erősen lábrakapott Nagykanizsa vidékén. A ksnlzsai pénzügyőrök vidéki szakasza nap-nap után járja a környékbeli községeket, hogy nyomára VÁROSI MOZGÓ CatllörlöH Február 25. Zilahy Lajos színdarabja nyomán Conrad Veidt, Olga Csehova parádés szerepe: TÁBORNOK Az amerikai Paramount-fllmgyár németül beszélő filmdrámája. Fényes kisérő műsor. Előadások kezdete: 7 és B órakor. szeritö körülmény bámulatos primitív és amellett a célnak Igen megfelelő pároltató készüléket konstruáltál ezekkel az egyszerű emberekkel. Kanizaa környékén, mint értesülünk, nincs egyetlen község sem, ahol ne párolnának Illókban szeszt a gazdák. Jönnek ls titokban a jó szomszédok és haragosok bizalmas feljelentései és ki is mennek mindenhová a szemlézzek, ahol csak a leghalványabb gyanú is felmerül, azonban mégis a legnagyobb nehézségek árán sikerűi csak leleplezni egy-egy Ilyen titkos szeszlözdét. Az is inkább a pénzügyőrök ügyességének, mint a bizalmas besúgók jóakaratának köszönhető. Ilyen titkos szeszfőzdét lepleztek le a kanizsai szemlészek Szepetnek községben, ahol már régóta figyelték F. Jánosné portálát. Régen sejtelték már, hogy a férjétől különélő asszony fiával egyült titokban szeszt párol, de egyszer sem sikerült őket tetten érni. Nyíltan viszont nem akartak fellépni a pénzügyőrök, mert nem akarták idő előtt elárulni a gyanujukal. Hétfőn délelőtt két kanizsai szemlész ismét betért egy kis beszélgetésre F. Jánosné házába. Az asszony legényfia kinn foglalatoskodott az udvaron, anyja pedig barátságosan betessékelte a szemlé-szekel a llszlaszobába. Közben borral ls meg akarta őket kínálni. Az egyik szemlész, aki már a belépés pillanatában megérezte a tiszta szesz jellegzetes illatát, véletlenül meglátott egy sötét üveget a sublól mellett. — Nem kérek bori, mondotla tréfálkozva, én Inkább maid ebből Iszom. Azzal felvette az üveget a földről és amint kihúzta a dugó|át, meglepetten konstatálta, hogy abban párolt szesz van. — Honnan van ez a tiszta szesz ? — kérdezte. Az asszony zavarba Jött, hebegni kezdett, mire a pénzügyőrök keresztkérdése tüzében bevallotta végül, hogy saját maguk párolták otthon. Nyomban elő is adla a készüléket, amelynek egyszerű volla még a szem-lészeket Is bámulatba ejtette. Az egész szerkezet egy nagyobb fazékból, egy cseréptányérból és egy mosdó-tálból állott, amely, hűtőként szerepeli. A nyomban megejtett házkutatás alkalmával 6 liter finom és 1 liter alszeszl találtak a pénzügyőrök a lakásban. Kiderült, hogy az elmés szeszpárlót az asszony legényfia konstruálta, aki az egyik kiskanlzsal gazdasági tanfolyamon tanulta meg a vlzpárló készülék összeállítását. A titkos szeszfőzés miatt un F. Jánosné, mint a fia ellen megindult az eljárás. Jövedéki kihágás elmén mind a ketten a biróság elé fognak kerülni. Egy 11 éuea elemista lesxurla pafiáaál Budapeet, február 24 A szegvári csendőrség jelentése szerint az elemi iskola elölt ma délelőtt II órakor, amikor a gyerekek kijöttek az iskolából, egy harmadikos és egy negyedikes elemista fiu között verekedés támadt. Verekedés közben a negyedikea előrántotta bicskáját és combon szúrta a fiatalabb gyereket. Azonnal orvoshoz vilték a megszúrt fluf, de ulközben elvérzett és meghalt, mert a kés az ütőerét vágta át. Az ügyészség elrendelte a holttest felboncolását. A 11 éves gyilkost Szegedre viszik, ahol a fiatalkorúak bírósága dönt majd további sorsáról. 1932 február 26. ZALAI KÖZLÖNY NAPI HÍREK NAPIREND FabruAr 35, oaütOrtflk Hón. katolikus: Mályái ap. Proliit: OéM. Izraelita: Adar hó 18 • Vároil Múzeum éa Könyvtár nvllvs cilitö<tökön éa vasárnap délelölt 10-161 II óráig. OyAiyazartárt éjjeli szolgálat: I. h6 végiig a Mcrkly-Belua ryógyíztrtir Fó-ul 12 Városi Mozgó. .Tábornok*, nlmetQI beu\'ló filmdráma — Féayei klegéazi 6 ""oöitoidö nyitva raggal 6 órától tata 6 óráig (héttő, azarda, péntek délután, kedden egész nap nőknek). Tal. 2—13. A szegényasszony cipője Az utolsó Ipartestületi előljáróaági tlléaen történt. Mint minden Ilyen alkalomkor, moat ls aok segítségért esdeklő megkoreséa érkezett az elöljáróság elé. Volt ott sok. Jobb napokat látott, érdemes iparosmeater kérvénye, akik ma bizony kenyeret sem tudnak előteremteni övéiknek. A sok kérvény között kOtfin figyelmet keltett egy fiatal leány kérése, aki édesanyja Iránti aggódó szavakkal ecsetelte nehéz sorsukat. Arra sincs pénzük, hogy 6dősanyjuknak cipót vehessenek, pedig már nem tud stegény kimenni az utcára, leesik lábáról a cipö. És akkor mentiül éa megbetegszik az édesanya... Valami rendkívüli leányos raelogség volt abban a levélben, amit az Iparosgyermek irt édesanyja érdokében. A kérés pedig az volt, hogy az Ipartestületi elöljáróság adjon 20 pengő kölcsönt, hogy cipót veheaaen édesanyjának. — Becsülettel vissza topja fizetni, részletekben. A levél ugy volt megírva, hogy nem lehetett elu Utal tani. A gyermekszeretet csendült kl minden sorából éa nem volt egyetlen elóljárósági tag, akinek ne dobbant volna rá a szive. Hiszen mindegyik nöa, oaaládoa erobor. Ka ma neked. holnap nekem: kl tudja, nem írhat e az ö gvermeke la nemsokára Ilyen levelet az elöljáróságnak? Éa mindenki egy volt abban: teljesíteni kell az Iparosleányka kérelmét, hony veheaaen édesanyjának jó. meleg cipót. Volt olyan Is. aki többel akart megszavazol, mint a mennyit a leányka kért. Valószínűleg kenyerük sem lőhet C\'ajk akörül volt a vita, hogy hogyan. Ka akkor felállt egy nagykanizsai clpéazrneater 6a kijelentette: — Én szivemen megcalnáiom a clpöt teljesen Ingyen, ha a teatület megveszi hozzá az anyagot. Még le sem ült a derék Indítványozó, amikor felállott ogy máalk: — Éa hajlandó vagyok a cipö felsőrészét ajándékozni. Szavába vAgott egy harmadik: — Éo meg a talpbőrt éa a többit adom hozzá... Ka meglett a leány édesanyjának a cipője. Jó, meleg, erős, mérték után elkészített, masszív olpö. Éa a testület tanácstermében meleg lett a szivek körül éa ha még kellett volna valami, blzonyo8, hogy ezt is megszavazták volna, az Iparosleány édesanyjának. De a/, elöljáróság aem akart hátra maradni adakozás dolgában. Hiszen a levél őnekik szólott a hivatalos elöljáróságnak. Megszavaztak a leánynak még külön 10 pengőt la. Hadd legyen a meleg cipő mellé egy pár karéj kenyér. Ea az Ipartestület kis tanácstermébe leszállott a Jóság angyala, látaüanul éa áldölag terjesztette kl kezelt azokra a derék, becsületes, nemes szlvü iparosokra, akik maguk la nagyon vigyáznak, ha kenyeret szelnek, hogy maradion abból estére la, vacsorára Is, de akik az Iparosteatvér nyomorának láttán, elfeledik saját nélkülözésüket Baját halukat és mindjárt ott vannak meleg szivükkel, emberi éraéeükkel, aok-aok emberi Jóságukkal. Itt a nagy nyilvánosság előtt meghajtjuk előttük az ellameréa zászlaját é« megszorítjuk a kezét azoknak a becsületes, derék, csupa szív éa csupa lelek Iparosoknak „Hogy kl volt a három Iparosmeator? Megérdemlik hogy Ideírjuk a nevüket: első Városy Sándor, a máalk Molnár Gyula ós a harmadik Kovács "erenc... Ha a jóságnak szobrot lehetne állítani, önnek a három Iparosnak a nevét ra keltene véanl. Mert amit tettek, a rae eg, éraö, embert aziv oselekménye T°H ■• (B. R.) — Nők nem lehetnek községi Jegyzők. A megélhetés frontján nincs egyetlen hely sem ma már, ahol ne találkoznánk össze a .gyengébb nem" fürge képviselőivel, akik minden vonalon erős konkutrenciát támasztanak a férfi munkaerőnek. Az utóbbi Időben a megyék támogatását is kérve, számos nő kérte felvételéi a Jegyzői tanfolyamokra. A belügyminiszter most adta ki ujabb rendeletét a Jegyzőtanfolyamokról. A rendelet arra vonatkozóan Is tartalmaz Intézkedést, hogy nők nem lehelnek a községi Jegyzői tanfolyamok hallgatói. Végre egy pálya, amely nem nyilik meg a nők elölt I — Cipészipari propaganda-kiállítás. Kanizsán is figyelemre érdemes gondolatot valósítanak meg a szombathelyi cipésziparosok. Március közepén nagyszabású propaganda-kiállítást rendeznek a szombathelyi ipartestületben. A kiállítás keretében, Itthon gyártolt bőranyagot dolgozva fel, be akarják bizonyítani a vásárló közönségnek, hogy a hazai áru semmiben sem marad el a külföldi gyártmányok mögött. — Városi Jolánnak névtelen adakozó 2 pengői küldött szerkesztőségünkbe. Még csak 2 nap s elindul Kanizsán ls hódító útjára Afrika rengetegein keresztül, barbár néptörzsek között, a fehér Istennő birodalmába TRADER HORN a világ legvakmerőbb kalandora. A zsidó aggokháza céljaira az első százpengős adomány után ma természetbeni ruhaadomá-nyokal eredményezett a Zalai Közlöny hasábjain minap indított mentőakciónk. Ma Slern Ignác ÍHusztl-tér) .....ért, 1 nyakken- 1 pár fehérneműt, 4 pár zoknit, 4 dől, 1 sapkái, N. N. pedig 16 pár téli harisnyát küldött az aggokháza ápoltjainak. Minden további adományt ehelyütt nyugiázunk. Legújabb divatú, legszebb szabású tavaszi kabátok nagy választékban megérkeztek. Gyermek és leányka kabátok, továbbá Hubertusok minden Olcsó árak! méretben. kivitelben és Olcsó árak! Singer divatáruház. — Gyermeknyaraltatási akció előkészületei folynak már most a kanizsai mlssziósnövérek otthonában. Az állandó, lüktető, eleven munka áldott levegője jótékonyan érzik a Missziósház körűi és a város keresztény női társadalmában. A nyarai-tatásra már most kell gondolni, az anyagiak biztosítását már most keli kitervelni és minden Illetékes helyen lehetővé lenni, mert az idei tél nyomorúsága után különösen nagy szüksége lesz sok kanizsai gyermeknek párhetes boglári üdülésre. A Missziós-ház rendezésében nagyszabású műkedvelő előadás Is lesz e célra húsvét után, a Városi Szintlázban. — A bátor kis Nelly. H. Baum-garten regényének hősnője egy fiatal leány, aki belesodródik az élet viharaiba, kalandok és megpróbáltatások közölt pereg az élete, de erős akarattal mégis kivívja az Igazságát és boldogságát. A lebilincselően érdekes regény a Mindenki Könyve népszerű sorozalának legújabb kötele. Ára 30 fillér és mindenült kapható. ■= Orvosi hlr. Dr. Halszer János fogorvos rendeléséi megkezdte. — A katolikus magyar kultúra biztos itéletű, tudományos alaposságú, nagy látókörű, eleven és összefoglaló otgánuma, a maga nemében egyedül álló és nélkülözhetetlen bajvívója a Magyar Kuliura. Minden azáma tárháza a katolikus szellemből fakadó gazdagságnak ítéletmondás, világnézetek formálása, vélemények kialakítása, a hitvallás és katolikus morál bátorsága, katolikus szellemű irodalmi és tudományos önművelés szempontjából. Az u| szám most hagyta el a sajót. Ára 80 fillér. Előfizetni lehet a kiadóhivatal utján: Budapest, V., Honvédutca 10. szám. - Tudnivalók a hűséges háztartást alkalmazottak Jutalmazá-sáróL A belügyminiszter minden évben megjulalmszza és díszoklevéllel tűnteti kl azokat a háztartási alkalmazottakat aktk hosszabb időn keresztül egy munkaadónál voltak alkalmazásban. Ez a jutalmazás az idén sem marsd el. Magának a munkaadónak kell ezlrányu kérvényét legkésőbb március l-ig Zalavármegye főispánjához beterjesztenie. Jutalmat igényelhet minden há\'lcseléd, aki egy helyben legalább 25 esztendői eltöltött. A kérvényhez mellékelni kell a szolgálati idö tartamát, a cseléd feddhetetlen előéletét, nemzet-hűségét és kifogástalan szolgálatát Igazoló halósági bizonyítványt. A lutalmazandók díszoklevelet és 100 pengő készpénzt kapnak Tekintettel arra, hogy a pénzbeli jutalmazás csak korlátolt számban lehetséges, a munkaadó maga is felajánlhatja a 100 pengőt, természetesen ezt a szándékát ls be kell jelentenie a főispánnak. IS napi foghátra ítélték a kocsist, aki az öreg Q rósz bácsit elgázolta Nagykanizsa, február 24 Nemrégen történt, hogy Orósz Albert, 86 éves nagykanizsai állatkereskedő, akit az egész város .Orósz bácsi" néven ismer és tisztel, a maga lassú tempójában az Erzsébet-téri piacról a Járda felé igyekezett. Abban a pillanatban érkezett oda egyfogatú hentea kocsi, amelynek bakján Vucslcs Isván 20 éves legény Olt. Pénteken volt, hetivásár, sok ember voll s téren és az öreg Orósz bácsi már csak akkor hallotta a Vigyázz t UálHást, amikor a kocsi már el is ütötte és a lábán a kocsi kerekei keresztül mentek Orósz Albert arccal esett a földre és eközben oly súlyos sérű\'ést szenvedett, hogy orrcsonija és orrsövénye ls betörött. A mentőket kellett hívni, akik az öreg urat a kórházba szállították. Két hónapig kezelték Orósz Albertet a kanizsai kórházban, míg annyira jobbult állapota, hogy hazamehetett, ahol még tovább gyógykezelték. A kocsist a rendőrség feljelentette és ma vonta felelősségre gondatlsnság miatt a nagykanizsai törvényszék. Vucslcs azzal védekezett, bogyökiáltott Orószra, ellenben a tanuk vallomása terhelő volt a fiatal kocsisra, akit a bíróság, figyelembe véve a körülményeket, mindössze 15 napi fogházra Ítélt. Jtorf^esuJf&ÍL hangszóróját bármely szaküzletben Orion dinamikus hangszóróra. Az eddigi hangszórója átadása esetén 30—40 pengő árengedményt kap. QySrtJa: Orion UzölSetf^*\' 4 ZALAI KÖZLÖNY 1932. februAr 25. Eaéutéi! gyengéiig, vérszegény-jég, lesoványodás, sápadtság, mirigy-betegségfk, bőrkiütések, kelések, furunkulusok eseteiben a természetes „Ferenc lónel" keserűvíz szabályozza a belek annyira fonioé működését. Az orvosi tudomány számos vezérférfia meggyőződő t arról, hogy a Ferenc Józief viz hatása mindig ki ünfen beválik. A Ferenc liuei keserűvíz gyógysiertárakban, drogériákban és fUszerUzletekben kapható. Klakaolzsal népművelési mozi felállításét s bcldgyminlszter engedélyezte Nagykanizsa, február 24 Hosszas előkészület után végre a megvalósulás stádiumába Jut a kls-kaniisán tervbevett népművelési mozi Ugye. A belügyminiszter ugyanis a a napokban Járult hozzá a mozi fel állításához, ugy, hogy rövidesen már be is rendezik erre a célra a kis-kánizsai Leventeotthont. A gépet a népművelési bizottság adja. A leventék és felnőttek részére felváltva tartanak filmelőadásokat, melyeket mindig egy ismeretterjesztő előadás kisér. — Szőnyegek lavinája indult el a magyar háztartásokba. A Tündér-ujjaí Kézimunka UJsdg küldi ökei szét ezrével naponts, mindenkinek, aki P 14.40-el előfizet a lapra (Budapest, IV, Szervita-tér 3.). Ezek a 70X100 cm. méretű kellm-szőnyegek rajzukkal (megkezdve és iturozva), valamint az egésznek kihlmzésére mellékelt .Futár" védjegyű gyapjúval, maguk a legjobb toborzó! a népszerű folyóiratnak. Minden u| előfizető megindítja Ismerősei körében a lavinát. - Halállal végzödOtt a petri ventel gyermekszerencsétlenség. Megitta a Zalai KOzlOny, hogy néhány nappal ezelőtt súlyos gyermek, szerencsétlenség történt Pelrlvenle községben, ahol Kranllz Márton 3 éves kisfiú magára rántott a tűzhelyről egy forróvizzel lelt fazekat. A szerencsétlen gyermek, akit harmadfokú égési sebekkel szállítottak be a mentők a kanizsai közkórházba, szerdán délulán belehalt sérüléseibe. -» Flanellek, pargetok, kordbársonyok, téliszövetek saison után leszállított árban beszerezhetők Slnger divatáruházban. Mftiárás A aairvkaalseal meteorológiai llgyelő Jelentések i Szerdán a Mmirsék-M: Reggel 7 érakor +0*S, délután 2 órakor +1-2, este u órakor —I. Prthfact: Egész nap borult égboltozat (Éltzakal rédlójtMnUt) ál ■alaaralá-gUI Mázat latasstl Mto I* ára-kar s Tssábbl IsUtás áa Daaaáaa-tata* tiasaaések lártatá. Az időjárás gyors változása magával hozza a légzőszervek megbetegedését: hurutot, kShtgást. Ne hanyagolja el eieket a látszólag jelentéktelen balokai, mert betegsége makaccsá lesz. Ne habozzék tehát, ha a legkisebb rendellenességei tapasztalja, l|ysk aspeata tdbbaxttr rsgedel vizel farrá tajjsl. a csodálatos eredmény csakhamar mutatkozik. i, 1,000.000 ember állapította meg eddig Magyarországon, hogy a TRADER HORN minden idők legnagyobb filmcsodája. A jegyelővétel megkezdődött. Premier: Pénteken. Meghalt egy elmebeteg öregember, akit Istállókan tartott a leltsége Zalalövő, február 24 Megdöbbentő haláleset ügyében indított vizsgálatot a zalalövői csendőrség. Tambrus Mihály idős zalalövői gazdálkodó ugyanis a napokban hirtelen elhunyt. Megállapította a vizsgálat, hogy Tambrusné kitette a férjét, elhagyta és nem táplálta. Valószínűleg ez la hozzájárult a magatehetetlen öregember halálához, amelynek közvetlen oka egyébként szívszélhűdés. Tambrus gyengeel-méjü volt és felesége mégis elmulasztotta körülötte a köteles gondosságok Kizárta a lakásból, ugy, hogy férje as Istállóban volt kénytelen aludni. A szívtelen asszony ellen megindult az eljárás. A kanizsai piac árai (Hivatalos dr-Usla a szerdal httlviiiiról) Zöldségfélék (kllogrammonktnt) : bab 22-26, máik 110, fokhagyma —-60, vörös-- sőldeég 2Í burgonya 8-14, j fejeskápoazta 14, ugorka 00, kelkápóazta 12, paradloaom 00-00 1 Baromfi (darabonklnl) tyúk 800—400, oalrke 120-200, pulyka 6-00-12-00, aovány kacsa 1-60-200, hízott 400-6-00, sovány liba 400-600, hízott 8 00—12*00, szopós malac 1*50— 4 pengő. Termények (mltcrmdzsdnklnt): buza 18 00—, roza 1800. árpa 00, zab 00*00, csöves tengeri 00, szemee tengeri 16—17, azéna 6*00-7*00, lóher 7*00 7*60, luoer-na 0*00- 0*00, alomszalma 4*00, zaupp-Bzalma 6—6*00 pengő. Tejtermékek: tej It 18-20, tejfel lt 50-60, turó kg. 40-00 fillér, vaj kg. 2*40-2*80 pengő, tojás drbja 07-06 flll. Húsárak (klIagrammoiikM): marhahús eleje 1*00, hátulja 1-10, borjúhús eleje 1-40, hátulja m sertáahiu 105-1*20, zalr 1-80, háj 1-80, zslrazalonna 160, birkahús 0 00, kzűbáazfélék 2*00-4 00 P. Blokmalt meghódította a világot! Milliók használják azan kitűnő l«0 oukor-kát. A Blokmaltot már utánozzák, azért valM Blokmaltot kárjsn áa osak aradat! zacskóban fogadja sl I Blokmalt köhögés es rekedtség ellen ! lagikaaizsán kaphatói Vágó lllatazertárban. Közgazdaság Tizennégyezer zalai mezőgazdasági munkás vár szerződtetésre Zalaegeraeeg, február 24 A legutóbbi megyei gyűléseken szóbakerült az az aggasztó körülmény, hogy az előrehaladott Idő ellenére sem indultak meg Zalamegyében a munkásszerződfetések. Tizennégyezer ember kenyeréről van szó, ennyi szokott évente elszerződni Zalából más megyebeli uradalmakba. Az aggodalomra lehat megvolt minden ok. Szerencsére a szerződtetések most lassan megkezdődnek és remény van rá, hogy ha az eddigi mennyiséget nem is, de a szerződésre váró munkások legnagyobb résrét felveszik az Idegen megyebeli uradalmak. Kedden a zalaegerszegi városházán Frigyes főherceg moson-, magyaróvári uradalmába leszerződtettek Zalaegerszeg vidékéről 40 elsőrendű és 40 másodrendű munkást, báró Bledermann Rezső baranyamegyei birtokára p.-d g 100 munkást. Folyik a szerződtetés a többi járásokban is. RADIO-M USOR Február 25 (csatOrISk) Budapest 9.15 Q. hangv. 9.30 Hírek. 11.10 Nemzetközi viz.elzösaolgálat >2.00 Déli harsngtzó. 12 06 Balalálka zenekar hangversenye. Közben 12.25 Hírek. 18.00 Időjelzés, 14.46 Hírek. 16 00 E. 16.45 kló. Jelzés. 17.00 E. 17 3 > Az 1. honvédgyslog-ezred zenekarának hangversenye. 18.20 E. 18.4i Szilágyi Imre dr magyar hegedíe»t|e. Az Operaház előadásának kozvelliéae. .Hunyadi László", dalmtl 4 ielv. Az I. lelv. után idö|elzés, H. áll lelv. után H Az előadás után Idöiárásjelentés. Ma,d Jb. Kűriek) zárlat Páris 20*19, London 17*85, Newyork 512*75, Brtlssel 71-45, Milano 26*65, Madrid 39*50i Amsterdam 207 25, Berlin 122.08, Wien ——, Szóila 3*71, Prága 15*201/1, Varsó 57*45, Budapest -•-, Belgrád 9*05, Bukarest 3*05. á leássd Bank Isvtsa-árlolrsBal VALUTÁK 1. 1963*2003 fr. 79*45-8005 k. 16*94-17*04 Dánk. 10800-109-90 Dinár 10*10-1018 Dollár 570*50-573*50 Frada i 22*40-22*60 Holl. 23050-231 90 Zloty 63*96-64*45 Lel 3*48-3-54 Léva 4*06-4*18 Ura 29*55-2985 Márka 135*43-13628 Norvég 107-40-108-40 Peseta —•--•— , Schlll. -•--\'— I Svájci f. 110*70-111*40 Svéd k. 109 40-11040 Wien dearing Buza Hazav. 77-es 13-10—13-70, 78-as 1.1-26—13*89, 79-es 13-40-14*00, 80-as 13*50-14*10, dunánt. 77-es 12*00-12*35, 78-as 12*15-12*50. 79-ea 1230-1265, 80-aa 12*40—12-75, roza 13*85-14*001 lak. árpa 16*50-16*75, zab 21*75—22*00. lenged 14*90—15*20, korpa 12-50-12-70. DEVIZÁK Amst 230-70-231-90 Belgrád 10-14-10-20 Beriln 133*53-136*25 Brüsacl 79*53-8006 Bukarest 3-43-3-47 KopenhJC9i0-K>990 London 19-83-2003 Madrid —•-- Milano 2985-29-83 Newy. 571-00-574-00 Oazlo 107*60-106 40 Páris 22-46-22*58 Prága 18-94-17-02 Szófia 4-09-4-17 Stockh. 10980-110-40 Varsó 64-03*64*45 Wien —*-•- Zürich 11080-111*40 árfolyama: 80.454. Felhaltáa 1768, eladatlan 321. - Elsőrendű 088-090, szedett 0*88-0*92, szedett közép 084—0*86, könnytl 0*76 -0*78, l-ső rendű öreg 0*78-0*80, ll-od rendll szaFoi 0-72-07? angol süldő 0*80-090, ima nagyban 106—1*10, zalr 1*20— 126, hua 104—1*28, lélsertéa 1*06-1*16. AFBÓgWETtSEK Caaaáas, tlaato, csinosan bútorozott szoba azonnalra Idadó Sugár-nt 45. Rsaáas nő mindenes bejárónői alkalmazást k rea egész napra. Jól (őz, minden munkát vállal. Clm a kiadóban. 943 Kiválogatott |ól tojó Lsgharsa tyaak 14 darab éa I törza Khaki Cambcl kacsa elköltözés miatt eladó Klslaludy u 10. 957 Pogányvári fajboraim árusítását megkezdtem, llterenkint - ao és 30 fillérért. Legkisebb tétel 5 25 It Megrendelésre házhoz ktlldöm. Urasa Kánaly, Battkráaya. SS. BarasaasUrápa és bargoaya eladó Clm a kiadóban. 956 Költözködés miatt fehér Leghorn faj-barsiaafl állományomat eladom egy, vagy esetleg kisebb tételekben is. — Clm: Batlhyányntca 12. 959 Csupán 60 darab ingyen kerül kiosztásra. Az ingyen üvegek kioszlását megkezdem. Saját érdekében cselekszik, ha azonnal jelentkezik az Autó Syphon nagykanizsai körzetképviseletnél: Szabó Antal sportUzletében. Nyomatott a Délzalai Nyomda éa Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly). 72. évfolyam 46 azám Nagykanizsa 1982. februir 26. péntek Ara 14 fUKf ZALAI KÖZLÖNY gzerkessUMg és ktaióhlvstal: Fóut S. szám. Keszthelyt ttókkiadóbivatal: Koaaoth-utca 30. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Elóflzetéal ára: egy hóra 3 pengő a* III Sjeikeaatóaéfl éj Hadóblvstsil leleloa: 7«. mtér 0] ólak a kanizsai kereskedelem számára*) Egy ország Jótéte, kereskedelmének nagyságán, erősségén és műveltségén alapszik. Ezért kellene az Összes európai államoknak minden eszközzel kereskedelmük segítségére sietniük, ha azt akarják, bogy a gazdasági krízis valamikép enyhüljön. Ennek azonban éppen az ellenkezőjét látjuk. Nálunk is, bár akaratlanul, minden eszközzel, melyekkel az országot pillanatnyilag fel akarják emelni, veszélyes akadályokat gördítenek a belkereskedelmünk elé. A nagy bérek és a sokféle adó mind hatásosan puszlitó mérget Jelentenek a kereskedelem számira Azonkívül nagy ellensége a kereskedelemnek az a bürokratikus gondolkodás, amely a hivatalokban uralkodik, a kereskedelemnek óriási gyakorlatot és szaktudást követelő kérdéseiben la. Nézzük csak Kanizsa kereskedelmét! A ml városunk kimondottan kereskedelmi város volt Trianon elölt é» minden Jel arra mutat, hogy az is akar martdnL Ha akar az lenni, mert más aligha lehet, akkor ketf, hogy bizonyos reformokon menjen keresztül. Példát kell venni Szegedről, melynek szintén elvágták a környékét, amiből éli. De Szeged nem csüggedett el. Vaskezft vezetők álltak az élre, akik megteremtették az U|-Szegedet a ma mir alig érzi Bácska és Bánság szomorú hiányát. A kanizsai kereskedők is lássák be, hogy a mai nehéz Időkben egyedül csak magukra vannak utalva és ■ saját erejükből kett megindítaniuk a reformálódás folyamatát. Kanizsának olyan mezőgazdasági környéke van, hogy aránylag nem nagy tőkével és ésrszerfl kapcsolatok megteremtésével, a kereskedelem előtt sokat ígérő uj területeket lehetne megnyitni. A zalai gyümölcs hires Pesten. Ha a pesti kereskedőknek érdemes lejönniük a zalai falvakba és ilt összeszedni a rengeteg gyümölcsöt, miért nem érdemes ugyanezt lenniük a kanizsaiaknak ? Kanizsának minden lehetősége megvan arra, hogy az Ilyen és hasonló termékeket akadálytalanul szállítsa Pestre és lűrdőszezon idején a Balaton mellé, ahol a kanizsai portéka mindig versenyképes lehetne. Nem a füszerkereskedők fuzionálása volna megoldás, hanem olyan vállalkozásra kell összetömörü\'niük a kereskedőknek, amely mindennemű mezőgazdasági termékre kiter|esike-dlk\' \'8y: gyümölcs, baromfi, tejtermék, méz, stb. És nem csak Kanizsán kell piacot teremteni, mert akkor valóban balul ütne ki a vállalkozás, hanem egész Dunántulon, \') Kgy kanizsai kereskedő küldte be az itt közreadott sorokat, melyekben sok megszívlelésre érdemes tanács vol-p» alkalmas (ha a kivitel lehetősével I" owitoremtódhetnének) a kanizsai kereskedelem helyzetén való enyhítésre. (A surk.) de legfőként Budapesten. Később lehetne tejtermék-feldolgozó üzemekel ls létrehozni, amely téren ml is lehetünk olyan híresek, mint a Mecsek-környéke és Csurgó. Azután Kanizsán olyan olció a hus, hogy a konzerválással ls meg lehetne próbálkozni. Itt természetesen a mészá-losoknak is kezet kellene nyujtaniuk a kereskedők felé. Miért ne lehelne a kanizsai szalonna éppen olyan híres, mint a gyulai, kolozsvári és debreceni? Miért ne lehetne ilt ll olyan hentesárukat előállítani, mini Kapuvárolt és még néhány helyen, mikor a mi vidékünkön sok mindenhez könnyebben és olcsóbban Jut az ember? Mindezek ügyében azonban csak a kereskedők együttes munkája vezethet eredményre. Legelőször is felfolyamodványt kell szerkeszteni minden kereskedő aláírásával és lelterjeszteni azt a kereskedelmi miniszterhez. Kérni keli ebben a tisztviselők és a DSzA árudájának mar-szüntetését és az egész ország figyelmét fel kell hívni a kontárkereskedelem elleni harcra, itt aztán a képviselők segítségét ts Igénybe kell vennünk, mert a kontárkereskedelem tönkreteszi a piacot, önmagát és a szakképzett kereskedelmeL A. K. Egymillió pengő vetőmaghitelt kapnak a gazdák Korányi leszorítja a Budapest, február 26 (Éjszakai rádtijeíentés) Az egységespárt csUtörtökestl ülésén Purgly Emil földművelésügyi miniszter több felszólalásra válaszolva bejelentette, hogy a kormány egymillió pengi hUelt ad a tavaszi vetőmagvak biztosítására. Megokolt eseiben árpa és kamatlábat és adóarányosltási zab vetőmagot is adnak kl. A kormány gondoskodott arról is, hogy a Pénzintézeti Központ termelési hitelt bocsásson a mezőgazdák részére. A párt ezután a miniszter Javaslatára tíztagú bizottságot küldött kl a mezőgazdasági kérdések beható megtárgyalására. tervezeten dolgozik Kenéz Béla kereskedelmi miniszter az árelemző bizottság eddigi munká|áról és Jövő évi programiáról tájékoztatta a pártot. Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter bejelentette, hogy Igyekszik leszorítani az általános kamatszínvonalat éa hogy rövidesen megkezdi eükésziti munkáját az adiardnyosltás kérdésében ls. Három gyanúsítottja van őrizetben a borzalmas ráckevei gyilkosságnak At elsőnek Budapest, február 28 A ráckevei gyilkosság ügyében megindított nyomozás most az alibik Igazolására szorítkozik és mindenkinek alibit kell Igazolnia, akinek valamilyen összeköttetése volt a közjegyzői irodával. Az alibi bizonyítás majdnem kivétel nélkül sikerült, csak két embernél nem tökéletes, akiket Srfítétbt vett Joghallgató títbtt Igazat ma délelőtt őrizetbe vetlek. Délben a csendőrök előállítottak egy foglalkozás nélküli embert, akinek a lakásán a megölt közjegyző tulajdonát képező több tárgyat talállak. Ezzel együtt tehát hárman vannak őrizetben. Az áldozat holttestét ma délután boncolják fel. A tanúkihallgatások előreláthatólag a késő éjszakai órákig tartanak és remény van arra, hogy a Budapestről kiküldőit detektívek és csendőrök rövidesen teljes világosságot derítenek a szörnyű bűntényre. Pdcs Joghallgató, akit tegnap őrizetbe vettek, ugy láiszik, teljes alibit Igazol. Két vádlottat kötélre, a harmadlkat 12 évi (egyházra Kélte a lionvédtőrvényszék a kispesti vendéglős meggyilkolása miatt Budapest, február 2ö A honvédtörvényszék ma hirdetett Ítéletet a klspesli rablógyilkosok ügyében. Sztanlszlavszkl Józsefet és Kava Qusztávot mint tetteseket kölél-általl halálra és a honvédségből való klcsapásra, Nlkodém Józsefet, mint bűnsegéd! részest pedig 12 évi fegyházra Ítélte a törvényszék. Az ítélet értelmében a kivégzést előbb Kava Ousztávon, azulán Szlaniszlavszkin kell végrehajtani. Nikodém felbujtói minősége nem vot bizonyítható. A halálraítéltek védői semmiségi panaszt és fellebbezést jelenteitek be, Nikodém védője 3 napi haladékot kért. A honvédtörvényszék kegyelmi tanáccsá alakult át. „10.000 zalai felkelője" volt Vannay puccs-vezérnek Megkezdődött a puccs-ügy tárgyalása a honvédtőrvényszéken Budapest, február 25 Az úgynevezett puccsűgyból kifolyóan őrizetbe vett Vannay László ügyében ma délelőtt kezdte meg a tárgyalást a honvédtörvényszék. A tárgyalás megnyitása után Vannay kijelentette, hoey nem érzi magát bűnösnek. 1919-ben és 1920 ban részt vett különböző társadalmi egyesületek szervezésében és nagy ismeretségre telt szert. Ralis altábornagy Gyulai Molnárral, Francia Kiss Mihállyal és Tóth Ferenccel 1929 és 1930-ban gyakran találkozott és ezeken a megbeszéléseken az általános gazdasági helyzettel foglalkoztak, de fegyveres puccsról soha nem beszéltek. A beszélgetéseken szóbakerült, hogy Tóth a Duna—Tisza közén megszervezi a Magyar Szabadság Pártol, de ennek semmiféle kormányellenes célja sem volt. Ami a kormánylistát Illett, az egész csak tréfás Összeállítás volt minden ko- moly alap nélkül. Vallomáaa további folyamán elmondotta Vannay, hogy gondoltak a kormány megbuktatására él a halalom átvételére, de alkotmányos utón. Qyulai Molnár Ferenc egészen véletlenül kapcsolódott bele az ügybe. Oyulai állást kátt és igy találkozott Raáddal, aki közölte vele a szervezkedés részleteit. Szervezkedésük csak arra Irányult, hogy a kommunisták esetleges megerősödése esetén jelentékeny jobboldali ZALAI KOZLONV 1932. február 26. erők álljanak rendelkezésre, amelyek szembeszállanak a kommunista fel-forgalókkal. Francia Kiss Mihály és a Piroska testvérek nem vettek résxt közvetlenül a szervezkedésben. Az elnök ezután szünetet rendelt el. Vannay László kihallgatása után megkezdték a tanuk kihallgatását. Parázsé Zoltán huszárfőhadnagy elmondotta, hogy Vannay több alkalommal beszélt neki politikai dolgokról. Emlitdle, hogy 40000 felfegyverzett embere van a Duna—Tisza kDzén és 10.000 felkeláje Zalában. Vannay előadásait senki sem vette komolyan, mert fantasztának ismerték. Még két tanút hallgattak ki zárt tárgyaláson, ma|d a tárgyalás folytatását holnap 9 órára tűzték ki. Vádtanáce ddnt a polgári terheltek Mzabadlábrahelyezétéról Mint ismerstes, a vizsgálóbíró tegnap az úgynevezett puccs-ügy polgári terheltjeit szabadlábra helyezte. A szabadlábrahelyezéshez az ügyészség nem járult hozzá, ugy, hogy az Ügy a vadlanáca elé kerül, ahoi előreláthatólag holnap döntenek. Klnal vereség után njabb klnal győzelem Sanghal, február 28 A japánok erős támadást indítottak a kínaiak ellen és csapataik orkánszerü pergőiül éa géppuskatűz hatása alatt Ismét visszavették Mia-Csang-Csen falul A japánok sajti jelentésük szerint 1000 méterrel nyomultak előre. Ha a japánok átkaroló mozdulata sikerül, a Kiang-Vant makacsul védő klnal haderő kénytelen lesz visszavonulni. Loodon, február 2(> (Éjszakai rádlőjelenlés) Kiang-Van körül megfordult a hadiszerencse. A visszavonuló kínaiak összeszedték minden erejüket és ellentámadásba csapva át, visszaszerezték az elveaz-tett területek tulnyomőrészét. flaál fiaszton önsegéllyel fenyegeti a kormányt, ha nem Intézkedik a pállja szervezkedésével kapcsolatos panaszok ügyében A képviselőház mai ülésén folytatták a fOldblrtokeladások állami engedélyhez kötéséről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Több felszólalás után Oratz Qusz-táv részletesen fejtegette, hogy nem a gazdasági liberalizmus volt az okozója a mai válságos időknek, hanem ellenkezőleg a világválságot az idézte elő legjobban, hogy eltértek a gazdasági liberalizmus rendszerétől. A törvényjavaslatot a mai helyzetben érthetőnek és helyesnek tartja és ugy hiszi, hogy hasonló beavatkozások még szükségesek lesznek, ha tovább ls tart a válság. A vámuniós gondolatot nem tartja ke-resztülvlbetőnek. A preferencláUs vámrendszer az, amelyhez ragaszkodnunk kell. A napirendi vitában Eckhardt Tibor éles hangon lette szóvá, hogy a hatóságok több helyen megakadályozzák a független kisgazdapárt szervezkedését. A kormány nem intézkedik a panaszok tárgyában. Elég volt már ebből az eljárásból. Őadl Qaszton : önsegélyre leszünk utalva. Eckhardt Tibor: Most már nem kérjük, hanem követeljük az azonnali megoldást, mert ha nem kapunk elégtételt, veszünk magunknak. (Nagy zaj.) Több hozzászólás ulán az ülés negyed 3 órakor végetért. Két hónappal meghosszabbították a mozibérlet. próbaidejét A polgármester felgyógyulása után újra tárgyalják az ügyet Nagykanizsa, február 26 Megírtuk, hogy a pénzügyi és Jogügyi együttes birottság legutóbbi ülésén behatóan foglalkoztak a Városi Mozi bérbeadáaának ügyével. A szerződés legtöbb ponlját letárgyalták, mindössze két pont marad nyitva, melyek felett a legközelebbi ülésen kellett volna dOntenl. Időközben azonban a polgármester megbetegedett és Így abba maradt a dolog és elmaradt a városi közgyűlés is. A mozibérlet Ogye Így most néhány hétig szünetel. Kérdést intéztünk ebben az ügyben illetékes helyen, ahol azt az információt kaptuk, hogy Magyar János mozidirek tor kb. kéthavi ujabb provizóriumot kap, addig, mlg a polgármester teljesen lelépül és maga la részt vehet a bizottságok ülésén. Akkor történik végleges döntés afölött, hogyan és mennyi Időre kapja meg Magyar % Városi Színház bérletéL Mivel a bérlőnek nagyobb beruházásokat kell eszközölnie, csak természetes, hogy a bérleti szerződésnek Időtartamban la megfelelőnek kell lennie. Előreláthatólag a javaslat 10 esztendőre fog szólni. Ami a városnak ls érdeke. A kéthavi provizórium alatt Magyar Jlnos Igazgatónak módjában van még bebizonyítania a város közönsége előtt kvalitásait és azt, hogy rátermett arra a feladatra, amire vállalkozol!. A bizottságok legközelebbi ülése, ahogy értesülünk, Igen mozgalmasnak ígérkezik, mert vannak, akik más megoldást javasolnak. öngyilkos fiatalember holláját találták a Zrínyi sporttelep raktár-fülkéiében Félig ülő helyzetben, a nyakaáljára akaaxtotta fel magát egy 23 éves péklnaa Nagykanlzaa, február 29 Csütörtökön délután 3 óra Újban a Zrínyi-sporttelep raktár-fűlké|éb£n a gerendára felakasztva egy fiatalember holtteatét találták. Azonnal érteaitették a rendőrséget, ahonnan Turl Endre rendőrfelügyelő és Fodor Aladár dr. városi tisztiorvos vezetésével rendőri bizottság szállt ki a helyszínre, hogy megejtse az or-vosrendöri vizsgálatot A bizottság megállapította, hogy az őngyllko* VÁROSI MOZGÓ m Szombat Vasárnap li 3 és 4 i\\m Wö! Vasárnap Id 3I»5. 7 és 9 órakor. midiin, barbár. nMi! Főszereplők: Edwina Booth Harry Carrey Duncan Renaldo Mutia Omoolu I m Afrika Míndnki ÉR fiatalember Kluger József 23 éves péktanonccal azonos, aki Molnár János balatonbogiári pékmesternél voll alkalmazásban. A szerencsétlen fiatalembernél egyetlen sor írást sem talált a rendőrség, amelyből következtetni lehetne végzetes lettének indítékaira. A Zalai KOzlOny munkatársa az öngyilkossággal kapcsolatban a kővetkezőket állapította meg: Kluger Józsefnek, akinek már régebben letelt a tanoncideje, egy buga és egy bátyja él Nagykanizsán. A fiatalember többször panaszkodott, hogy különféle nehézségek támadtak a felszabadításával kapcsolatban éa ezek az akadályok annál Is inkább elkeserítették, mert már régebben ott szerette volna hagyni a boglári pékműhely!. Mintegy két héttel ezelőtt Oelsén lakó korcsmáros nagybátyjához utazott, ahonnan ezerdán délelőtt bejött Nagykanizsára éa felke-reste a bátyját, aki a Kaufmann Manó cégnél van alkalmazásban. Neki is panaszkodott Kluger József, hogy nincs kedve visszamenni a régi fenekéhez, de a bátyja kifejtette előtte, hogy mái úgyis rövid Ideig kell csak oltmaradnla, menjen viasza. Erre a fiatalember látszólag megnyugodva kijelentette, hogy visszamegy. El 1a búcsúzott a bátyjától, aki álmodni sem merte volna, bogy másnap már viszont fogja látni az öccsét — holtan. Kluger kiment a Zrínyi-sporttelepre, ahol észrevétlenül bement a raktár-fülkébe és ott a nyaksálfával felakasztotta magát. Hihetetlen lelkierő kellett az öngyilkosság végrehajtására. A tetőzet alacaonysága miatt ugyanis csak ugy lehetett végrehajtani a tettet, hogy az áldozót lábal a földet érték. Majdnem ülőlulyztt-ben találtak rá. A rendőrség Intézkedésére az öngyilkos fiatalember holtteatét beszállították az lzr. temető halottasházába. Ezer márka jutalom annak, aki kázrakarttt az eisenstaiat postahivatal 200.000 márkái ilkkaaztólt A müncheni birodalmi ügyéazaég nemzetközi körözést adott Id Steubl Anna postai tisztviselőnő éa AumUlkr József poslames\'er ellen, aUk Január 28-án 200.000 márkái sikkasztottak az eisensleln! postahivataltól és átszöktek Magyarországra. A budapesti lökapltányság, mint határvár rosl rendőrségnek, a nagykanizsai rendőrkapitányságnak is megktUdötte a körözést és a tettesek pontoa sze-mélyleirását azzal, hogy aki kézre-ketill a szökevényeket, annak 1000 márka pénzjutalmat ad a német rendőrség. Staub! Anna személyiéiráaa a követ-kert: 41 éve*, 162 — 165 om. magsa, zömök termetű, vörOaea kerekarcu, sötétszőke liaju, nagy, barnaazemQ, tttmpe-orru. aranyozott fogai vannak éa arca Jobbtelén egy azemölca van. Aumüller József személylelráaa a következő : Dl évea, 167 om. magaa, karcsú keekenyarcu, barnahajú, szemel világoskékek, bajuaza nyírott, őszes, rövidlátó és ezért szemüveget vagy csíptetőt vtael. 1932. február 26. ZALAI KÖZLÖNY Nem bontiák le egyelőre a Hangya-házat, a Zöldfa helyére tervezik az Ipartestület székházát Nagykanizsa, február 26 Most alakul! meg az ipartestületi elöljáróság székházblzollsága, amelynek elnöke Frank Jenő kefegyárl igazgató lett, mlg az alelnöki tisztségre Varga Lajost választották. Az uj bizottság foglalkozott a megveti Hangya épület kérdésével, amellyel ludvólevörn az volt a terv, hogy belőle bérházzal kapcsolatos székháza\', vagy csak síékbázat építenek. A szlndék az voll, hogy a munkál a tavasszal megkezdik. A bizottság mosl Is Ilyen értelemben foglalkozott a kérdéssel. Frank Jenő elnök azonban ellenezte ezt a megoldási, Indll-ványozla, hogy értékesítsék az épületit ugy, ahogy van és ne bérházal, hanem székházat építsenek, ha megfelelt telek kínálkozik, melyen a székház és az aggokházának problémája ls megoldható lesz. A tárgyhoz több felszólalás lörténl. Végül Is a bizottság ugy határozott, bogy a Hangya-épület tervbeveit lebontását függőben tartják és megkérik Vécsey Barna városi mérnököt, hogy egy négylakásos épületre meglel dió tervezetet készítsen el. Kérdést intéztünk ebben az ügy- Nem értem, kérem, abszolúte nem értem, ml célja volt eddig a Jérfl-nem létezésének, ha még csak most kezdenek ráf Unni, most ls egyelőre még csak Angiidban, hogy a férfi elsőrendű dajka-anyag. Ugy dll a dolog, hogy Londonban valami gyermekvédő egyesület gyer mekgondozdsl tanfolyamot nyitott — apák számára, mondván: sok anya nem ér rá a gyerekkel foglalkozni, tehát. . . és Igy tovább. Az újsághírek szerint már az első napon löbbszáz apa Jelentkezett a tanfolyamra, ahol életnagyságú csecsemő-modelleken tanulják a boldog papák a tisztábatétel, a cslcsllgatás, a gü gyOrészés, a bölcsádalolás és — urambocsá I —- talán még a szoptatás tudományát ls. Ezek után nem fogok csodálkozni, ha legközelebb meghívót kapok majd egy szakácsné-kurzusra vagy egy harlsnyasloppoló tanfolyamra. Aztán már majd az sem tesz meglepetés, ha egy szép napon a szülő anyák Iskolájába kapjuk meg a behívónkat. Sőt, ha a férfi-népség hasznosítására Irányuló mozgáld\'m Ilyen vehemenciával halad előre, akkor az sem lehetetlen, hogy egyszer csak arra ébredünk, hogy hivatalokban Is fogunk férfiakat találni. De addig még sok vlz csörgedezik le a Dunán ... és a dajka-papák ölében. (j) Asztali- és fajborok 00 llterenldnt 20 tilt kapható Dr. LICHT8CHEIR borkereskedés, _Caengery-ut 31. ben Samu Lajos Ipartestületi elnökhöz, aki kijelentene, hogy az lenne a legideálisabb megoldás, ha sikerülne végre a kérdést székházépllke-zés utján megoldani. A terv szerint az Erzsébet-téri Zöldfa-vendéglő lelkét találják erre legalkalmasabbnak és meg ls Indulnak rövidesen az erre vonatkozó tárgyalások a lelek tulajdonát képező kincstárral. Ha az átengedné a telket az Ipartestületnek székházépítési célokra, a városnak módjában lenne a kincstárt a város más területén fekvő alkalmas területtel kárpótolni. Itt említjük meg, hogy egyidejűleg megaakult az ipartestület gazdasági bizottsága is, amelynek elnöke Varga Nándur, alelnöke Hajas József Egyet ss lele|tieil A vsutt világmárka TELEFUNKEN Minden igényt klelégttd nagy Talafankan választékunkról kérjen azonnal dllmentea lamortetést Legújabb magyar gyártmányú typusok : Talaiaakaa 121 váltóáram 1 ou.mait kottaianvtk i tovoit,/ i ! i 5 iái laiioaram i „ilnM MlnM1> ■. Telefunken 121 agyesársM / aHomiit tuaguM»i v ■ h ■ >. Tejelsakea 340 váltóáramú SSM | I 110 Volt •! Telelőiken 340 egrenársas I O/cad iraki Kedvező fizetési feltételek / Vátalkáayaxar aélkOl bamutatjai Telefon Legújabb divatú, legszebb szabású tavaszi kabátok nagy választékban megérkeztek. Gyermek és leányka kabátok, továbbá Hubertusok minden Olcsó árak! méretben. kivitelben és Olcsó árak! Singer divatáruház. Sikkasztás miatt 14 napi fogházra Ítélték a Gallus baromfi-telep üzemvezetőjét A bíróság az ítélet végrehajtását felfüggesztette Nagykanizsa, február 26 Nemrégen történt, hogy a Oallus nagykanizsai baromfi telep feljelentést lelt volt üzemvezetője, Stuhl-müller Anlal ellen, mert a feljelentés szerint 800 pengői elsikkasztott, vagyis azt az összeget, amit egy bécjl cégtől inkasszált, nem szolgáltatta be, hanem megtartotta magának. Most völl ebben az ügyben a főtárgyalás a nagykanizsai törvényszék egyes bírája, dr. Mulschenbacher Edvin törvényszéki tanácselnök elölt. Sluhl-műller hosszasan és körülményesen előadta, hogyan kerüli Nagykanizsára, milyen feltélelekkel szerződtelte öt a Gallus és ml voll az ügyköre. Tagadta azonban, hogy csak egy fillért Is sikkasztod volna. Majd részletesen előadta, hogy ellenkezőleg, neki (árt volna még 786 pengő a vállalattól. A bíróság kihallgatta Rltler Ferenc és Schlőgl Erzsébet tisztviselőket. akiknek vallomásai eldöntötték a pert A törvényszék bűnösnek mondotta kl Sluhlműllert sikkasztás vétségében és ezétt figyelemmel a fennforgó enyhítő körülményekre, mindössze 14 napi fogházra Ítélte és a büntetés végrehajtását felfüggesztette. Stuhlmüllcr és védője a bűnösség kimondása miatt semmiségi panaszt jelentett be, a klr. ügyészség megnyugodott az Ítéletben. RÁDIÓMŰSOR Február 26 (péntek) Budapest 9.15 Postászeneksr hangver aenye 9.30 Hírek. 11.10 NemzetkózT vlz-jelzóazolgilat 12.00 Déli harangszó. 12.05 A Mindül szalonzenekar hengversenye. KOz-ben 1229 Hírek. 13.00 Idójelzéa. 14.45 H. 16.00 Novella. 16.45 Idójelzés. 17 E. 17.30 A Rácvárosi Polgári Daloskör hangv. 18.40 Zongotahangv. 19.20 Hangjáték. 20.30 Vo-nóanégyei. 21.45 Idójelzéa. Majd dgány Z. vM___ •tyeelnmr* fdadrolfunk 1S/0OM. aae> kU la- II teJfSIBs féltékenységi merénylettől ■ szerelmi megfigyelAifl Nagykanizsa, február tS Csütörtökön délelőtt 10 óra tájban hangos csetepaté verte fel az egyik Pö-ull ház békés csendjét. Az udvaron levő műhelyben jttazódott le a hangos botrány, ahol Z. Erzsébet, foglalkozására nézve háztartási alkalmazott, megtámadta a műhelytulajdonos egyik munkásának a feleségé, S. Istvánnét. Az események mögött állítólag szerelmi féltékenység húzódik meg. A szóbanforgó műhely fiatal tulajdonosa ugyanis valamikor udvarolt Z, Erzsébetnek és miután még nem találták fel az őrők hűséget, elmúllak egyszer az aranjuezl szép napok. A leány ezt semmikép sem akarta tudomásul venni és elhatározta, hogy minden Idegen női távol fog tartani a fiatalembertől. Nemrégiben a piacon rendezett egy féltékenységi jelenetet, ahol vélt vetélytársnljét végig-öntötte egy bögre tejföllel A fiatalember szerint még kém-szolgálat megszervezésétől sem riadt vissza a szerelmes leány. Igy állítólag abban a házban, amelyben a fiatalember műhelye van, több fiatal gyermeket cukorkával megvesztegetett, akiknek az volt a kötelességük, hogy amint egy Idegen nő beteszi a lábát a fiatalember műhelyébe, azonnal értesítsék öt. Valószínűleg ezek a kis kémek értesíthették csütörtökön délelőtt is Z. Erzsébetet, amikor S. Istvánné a férje megbízásából megjelent az üzletben. Amint S.-né javában tárgyalt a fiatalemberrel, egyszer csak berontott Z. Erzsébet és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal kezdte szidalmazni az ártatlan asszonyt, akit még tettleg Is bántalmazott. A féltékenységében elvakult leány letépte a kalapot S.-né fejéről és több kisebb sérülést Is eltett az asszony testén. Értesülésünk szerint a féltékenységi jeleneinek a bíróság előtt lesz folytatása. « ZALAI KÖZLÖNY 1932. február 19. NAPI HÍREK NAPIREND FsbrssAa* M, péntek Hóm. katolikus: Oéza. Prolestáaa: Sándor. Izraelita: Adu hó 19. • Városi Mhzmb te Könyvtár nyitva cadtórtókön és vasárnap délelőtt ID-tól II ériig. Oyógyanartárl «jjnll szolgálat: I hó végéig a Mertdy.BíJua gyógyszertár Városi Mozgó. .Tradtr Horn" Ethel-reda Lavls reaéayének filmváltozata 13 kWonáabao. A lllmek koronája. OAaWrdó nyitva reggel 6 órától eate S óráig (héttő, szerda, péntek délután. . —-----Tel. 3—13. A vasárnapi llceálls előadást Pastelner József ny. őrnagy tártja. Témá|a rendkívül érdekes és aktuális. Lothrop Stoddord .Lázadás s civilizáció ellen" c. tanulmánya nyomán a társadalmi forradalmak problémáiról fog előadni. Az előadást a Levente Dalkör énekszámai keretezik Lent Qyula karnagy vezetésével. Az előadás 6 órakor kezdődik a városháza dísztermében. — Halálozás. Mély gyász érte s közszeretetben álló dr. Thotway Zsigmond postatávlrdai főfelügyelő családját. Nejének, szOI. Sterba Jolánnak lestvér bátyja, Sterba Szabolcs, a volt nagyváradi latin szertartású püspökség uradalmi erdőfőtanácsosa, Miklóirtáson, Biharvármegye megszállott területén, folyó hó 23-án, életének 67 éves korában elhunyt. Hozzátartozói a megszállott területtel kapcsolatos nehézségek miatt a végtisztességen nem vehettek részt, Így a lelki Odváért engesztelő szentmisét a helybeli róm. katholikus plébánia templomban szombaton reggel fognak szolgáltatni. — A zeneiskola növendékeinek olasz estje március 1-én, kedden este pontosan 9 órai kezdettel lesz a Kaszinóban. A változatos Összeállítású műsorban csupa olasz komponista müve kerül elóadáara. Jegyek 50 fillértől I pengőig a Krátky tőzsdében válthatók. — Diáktemetés. A felsőkereskedelmi iskolára kitűzték a gyászlobogót. Meghalt Influenzában Németh .János II. éves tanuló, egy nyugdíjas vasutas gyermeke. Tegnap délután temették el. Ott volt a korai sirnál az egész Iskola, tanárok és diákok valamennyien. A szertartási hittanára, Gazdag Ferenc püspöki bizlos végezte. Búcsúztató beszédet Balog János osztálytársa mondott a nyitóit sir felett. Flanellek, pargetok, kordbársonyok, téliszövetek sálion után leszállított árban beszerezhetők Slnger divatáruházban. Szenet találtak Zalában Zalaegerszeg, tebruár 28 A zalamegyei BOrzOnce kisközség határában a gazdasági cselédek ásás közben kőszénre bukkanlak. A fúrás és vizsgálat megállapltolla, hogy első osztályú síén felfedezéséről van szó. Porig leégett két présház a rlgyiol szólóhegyen A csendőrség megállapítása szerint gyújtogatás történt Nagykanizsa, tebruár 26 Néhány nappal ezelőlt nagy tüz pusztított a rlgyéci szőlőhegyen, ahol két borpince tejesen leégetL A tüz Dara Péter eszteregnyel lakos Kisbódl-hegyen levő pincéjében Olőtt kL A szomszédos szőlősgazdák délután 4 óra tájban vették észre a zsupptetös présházból felcsapó lángokat és nyomban a tüz oltására siettek. Csáklyákkal Igyekeztek szétrombolni az égő zsupp-tetőt, de a tűz olyan gyorsan terjedt, hogy minden oltási kísérlet meddő maradt Egyébként viz hilnyában sem lehetett komolyan gondolni az oltásra, viszont a meglehetős távolra eső rigyáci tűzoltókat nem tudták idejében értesíteni a nagy távolság A várföldei büntető-expedició vezére alibit akar igazolni Ujabb fordulat a halálos cigánydráma ügyében miatt. Súlyosbította a helyzetei, hogy i égő présház közvetlen szomszédságában volt Marion István gazdálkodó pincéje is, amely rövidesen ugyancsak lángbaborult. A két szomszédos pince mintegy 3 órán keieszlül égett, Igy még esle 7 óra tájban Is kísérteties vörös világossággal árasztották el a szőlőhegyei. Mind a két pince porig leégett. A sormás! csendőrség nyomban megindította a tüzvizsgálaiot és megállapította, hogy gyújtogatás lOrtént. Valószínűleg Dara Péternek valamelyik haragosa gyújtotta fel a pincéjét. A kár, amely 1000 pengőt tesz kl, biztosítás révén megtérül. A nyomozás folyamaiban van. Nagykanizsa, február 26 Még soha .bttnügy olyan nehéz feladat elé nem állította a nyomozó és .hűnűgyi hatóságokat, mint a várföldei halálos vérbosszú bűnügye. Aa\'egész falu szolidáris volt az elfogott gyanúsítottakkal éa noha a szombathelyi csendőrség legklpróbál-tabb nyomozói jöttek le a színhelyére,* lllkolftaás és két gyanúsított, Kelt Qéza és Szóké József várföldei legények nap-nap után ingadozó vallomása mellett sziszifuszi munkát kellett végezniük. A vizsgálat már befejeződött és minden a legjobb uton haladt a fő- tárgyalás felé, amikor Szike József ügyvédje ulján beadványt adolt a törvényszékhez, amelyben az Összes eddigi beismeri vallomását visszavonja és alibit akar bizonyítani, hogy akkor, amikor a lövések elhangzottak, ő nem ls tartózkodott a cigányputrik elölt. Hogy mint fog dönteni a nagykanizsai törvényszék Szőke beadványára, még nem tudni, de mivel /annyiszor változtatta meg vallomását a nyomozó halóságok és a vizsgálóbíró előtt, valószínt), hogy Szőkének ezt az ujabb bemondását is a kellő értékére szállítják le. A polgármester hétfőn elhagyja a kórházat, de még 2—3 heti pihenésre van szüksége Nagykanizsa, tebruár 26 Dr. Krátky István polgármester állapota annyira javult, hogy elö.-e-látha\'ólag hétfőn elhagyhatja a kórházat Hivatalát azonban egyelőre még nem foglalhatja el, 2—3 hélre tehető még az az idő, mit teljes pihenésben kell ellöltenle. Ennek ellenére s polgármester a kórházban sem löltl idejét tétlenül, amennyiben a referensek mlr.den ügyről jelentést tesznek neki és megleszi a szükséges utasításait. A polgármester teljes felgyógyulásáig függőben marad a pénzügyi bizottság összehívása és a közgyűlés is. — A fodrász-szakosztály rend -kívüli közgyűlése. Az Iparteslűlet szakosztályai az újonnan életbelépett alapszabályok érielmében uj verető séget kötelesek választani. A kanizsai ipartestület uri- és női- fodrász-szakosztálya február 28-án, vasárnap este 8 órakor tartja rendkívüli közgyűlését az ipartestület nagytermében, ahol az uj alapszabályok ismertetése ulán megválasztják a szakosztály uj vezetőségét is. — A bánokszentgyörgyl önk. tűzoltóság annak megállapítását kéri, hogy a bucsulal tűzhöz ők is kivonultak s a menlésl munkálatokban az utolsó sziporka kioltásáig résztveitek. — A derék tűzoltók kérésére szívesen közöljük ezt az erről szóló akkori tudósításunk pótlásaként. FONTOS BUDAPESTRE UTAZÓK RÉSZÉ REÍ| Szálljon meg a U MERÁN SZÁLLODÁBAN BERLINI-TÉR 7. Bodapealnek ledobb helyén fekvó modern szállója. Lift KOzpont! intés. Hideg meleg loTyóvtz. Pürdók. Telefonon szobák. Kávéház étterem. Szobák P 4-BO. Pensló 8-— P-töl. Egyágyaa szobáknál lOVo, kétágyas szobáknál 200/0 angaáa.áa, a „Zalai KMmfémr" felmutatóinak. A DV. átlomáatól direkt vllamoa (71-es) a szállodáig 1 ■ ember tévedhet, 1,000.000... tih mi a legnagyobb fllmcsoda Mai Premier Torzszülött borjú Klskanlzsán Szem nélkSII malacok Szepetneken Nagykanizsa, február 26 Minap megelleti Skernyák István Idskanlzsal gazda tehene. Az újszülött borjú minlegy 40 kilogrammot nyomott, azonban olyan testi rendellenességgel jött a világra, ami 10 ezer ellés közül ha egyszer előfordul. A borjúnak el van ferdülve a gerincoszlopa, a farka felfelé áll, hátsó lábal rövidebbek és — ez leszi ritka torzzá — sem végbele, sem semmiféle ivarszerv! nyílása nlnci. A borjú kü!önb:n kétnemű, belsőleg hímnemű és nőnemű ivarmlrl-gyei is tökéletesen kl vannak fejlődve. Az eset tudományos szempontból rendkívül érdekes. Habár a torzszűiött életképtelen volt, Slnkó Ferenc állatorvos egy próbál tett, műtéti uton, a hiányzó 15—20 cnf. hosszú végbéldarabot azonban pótolni nem lehetelt. Igy aztán az állal már nem él. Érdekes esele voll tavaly Slnkó állatorvosnak Szepetneken. Egy yorks-hlrei kocának 8 malaca született és egyetlenegynek sem volt szeme. - Felűtttzetések ax Ipartestület 1082. február hó 1-én rendezett tánoeetélyén: Magyar Miklós Budapeet 60 P, dr. Hajdú Qyula áO P. Nagykanizsai Takarékpénztár, Vendéglősök éa Mészárosok Egyesülete, Kertész Béla, Mendiovtca József ée Márton, Néptakarékpénztár R. T. 10-10 P, Samu Lajos, Flsoher ée Báder Koplár Alajos, Halmos és Pollák, Ttbolt Lajoe, Frank Jenő, Ptlhál Viktor, Tóth József, Izraelita Nőegylet, Vlda Endre, Slnger József és/Társa, Hotfmann Henrik, Klreohner Mór 5-5 P, Lénárt Imre, Zollner János és Fia, Ftala Antal, N. N„ MOllor Antal Budapest, Dornlnger Hágó, Vécaey Barnabás, Qrünfeld Láasló, Stern Gyula, Metsger István, Ptchler József, Melozer Jenő á—I P, Megyimorecz Tamás, Szabó István, Varsa Nándor, N. N„ Bíró János, Wollák Jenő, N. N., Schütz Áruház 8—3 P, Belsd János, Parlagi György, Gazdag Fereno, Furmen Imre, dr. Strém Imre, Büohler Mór. Koaztolloz Géza, N. N„ Frelaohmldt Fereno, Szabó Károly, VInhofer Vilmos, Jáger József, Révész Lajoe, Pap Oszkár, Krauaz József, Welsz Ignác. Strasazer József, Luazttg Rezsó, N N., dr. Barths István, Viola Lajos, dr. Sohtohtanoz, Szüce Lajos, Pollák István 2-2 P, Tóthné úrasszony, Oparnloza Károly, Markó Fereno 150-1-511 P, N. N., Tüsku József, N.N., N.N., Vértee Antal, Flschel Laloe, Wortmann Juliska, Fehér István, Lakos Jenő, Szllvásl István. Ftllpovics István. Pálosica Ferenc, Cseh Lajos 1—1 P, Gumilár Ferenc, N. N„ Marton János 60-60 flllér. N. N. 20 ttllér, összesen 344 pengd 20/Mér. A felülflzetóknek és mindenkinek, aki az estély sikeréi bármi módon előmozdítani szlvee voll, ezúton mond köszönetet <u Ipartestület elnöksége. — Jó slffont, vásznat és damasztot kaphat Slnger divatáruházban, 1932. február 26. - Felhívás. A városi adóhivatal felhívjü mindazon adózókat, kik a zalaegerszegi m. klr. pénzügy igazgatóság 11.002/11-1932. számú rendelete szerint az 1932. évi jövedelcm-vagyon és általános kereseti adó kivetéséhez szükséges vallomásokat még nem adták be, hogy azt folyó hó végéig okvetlenül beadják, mert ellenkező esetben birsággal lesznek sujlva. Polay József adóhivatali főnök. - Keszthelyen Is szélhámos-kodolt az elegáns Intéző ur. Néhány héttel ezalőlt a Zalai Köz-lóny beszámolt arról, hogy az egyik kanizsai szálloda szobapincére feljelentést lelt a rendőrségen egy állítólagos Torna J. Oábor 39 éves uradalmi Intéző, utoljára békéscsabai lakos ellen, aki több napig lakott a szállodában, majd onnan fizetés nélkül eltávozott. A\' szélhámos, aki Kanizsa előtt Zalaegerszegen is működött, Nagykanizsáról Keszthelyre ment, ahol az egyik szállodából ugyanciak fizetés nélkül távozott. A keszthelyi csendőrség is körözést adott ki Torna J. Oábor ellen. - Ssállltó lelek ügyeimébe. Ér tanítlak a szállító közönséget, hogy folyó évi február 23-tól kezdve kizárólag ceak a DSsA vssut á\'lomáaalra és megállóhelyeire (hua. tel. tojás, zöldség, atb.) darabáru küldemények azállltóvevényes eljárással ls feladhatók. A azállltóvevényes fuvarozásnál a küldeményhez nem kell fuvartevelet beszolgáltatni. Feladhatók a raktári hivatalos órák alatt a gyorsáruban, a raktári hivatalos órákon klvtll (éjjel ls) pedig a poggyász-pénztárnál. A feladó köteles az árukat a feladó és átvevó olmévol, valamint a rendeltetési állomás nevével ellátni. A feladó Ilyen árukat utánvéttel Is megterhelhet, mely esetben a feladó köteles az utánvét! összegről aaját elmére kiállított m. klr. postautalványt vagy postatakarékpénztári befizetőlapot a feladáaeal egyidejűleg beszolgáltatni. Kéazpénzelőleggel a küldemények nem terhelhetők meg. Fuvarozáal szerződés módosítás, v 1 \' ...... megállapítási ... ____________ . álló szabályok érvényesek. A tuvardlj módosítás, valamint elveszés sérülés llapltásáná! a gyorsárukra tenn-zabályok érvényesek. A tuvardlj nagysága a gyoraárukéhoz hasonló. At áUoma^ónök. P<*r. m. BÍJII a.t I MbulMilib.il I ónkor (Kotla Maf fUiMa tanji). Mislotlail.laaMk UncUiJa i Potflrt Salat-öen 5 ottkof, *A«- t. Uri«*n)rolt kUrla Kooii.glcl4|ln.k MJtt aatja • litMmbK • drakor Píaa.rkartakadjlt MiiUu (dr. R.dváay L) a viroahára dUil.,mtb.o A aantlakoU n&yandák-haiifvaia<uyc (olaw koocart) i Uattia « 4<ik« "Art. S-S, UUlfyakortat b»l,r.k aalmira • Mlir-woaAijbaa *Are. a. l.r. hltköia*f kOagyOUaa d a. Ul II,kor. Koatafaocia férllako.k a MtaailOihlabaii *r«k« (ír. vtrt—r Prlayaa). "Ar*. 7. Aa Ur. hlfkSiatK tíailulitd kOigyH* "Art a Urlaányok Mirti KoaaratJtldFl.uk «|a • l.bart aramban t érakor JJ. MJU ait a MlauMabiaban • Órakor. "Ar«. IS, Url.áayok Hírli kon<T<it<IO|iaak bí|U , aatja a l.hírtarwabao 6 irakorT »«■ lil a 55i Zmloual hanf.araany, a Kaaatnö- 0 aila V bö|U zalai kOzlOnv Időlárás A nagyfcaalssat meteorológiai megfigyelő Jelentések i CilttOrtOkOn a himlr-Ukltí.- Reggel 7 óiakor -4 8, délután 2 órakor +1-2, eate 9 órakor —4 7. PtlMut: Reggel éa délben borult, eate «"ta égboltozat. Sttíirdny: Reggel éazakkelet, délben dél, este ésaakkeleU aaél (Éluakal rádlójtknUi) A ■ataaraU-«\'■\' i«rtá*.t lataatl aata 10 ára-kar ■ HMat, aaalaa 1*1 sárhaté. Pogányvár! fajboraim árusítását megkezdtem, llterenkint n 20 éa 30 fillérért. Legkisebb tétel - 25IL Megrendeléare házhoz küldöm. Braaa Káratj, BatthyáaaT-aa. IS. I 80 fillórórt sz Erzaébet-téi 2. szám alatti .......ebédelhet Molnár-Étkezdében BW. [ SPORTÉLET Kezdődik a tavaszi futball- szezon Nagykanizsa, lebruár 25 Még télben vagyunk, a futball-pályákal hólepel takarja és kezdődik a tavaszi fulballszezon. Az NTE-nek 28-án Kaposvárra kisorsolt bajnoki mérkőzése van a KRSC-vel, de a kaposvári csapat kérte ezen mérkőzésnek későbbre való halasztását a pálya használhatatlansága miatt. Amennyiben a délnyugati kerület helyt ad a kaposvári csapat kérelmének, ugy március 6-án lesz az NTE-nek első tavaszi mérkőzése a Kaposvári Turul csapalával. Az NTE őszi közepes szereplése ulán a bajnoki tabella 3. helyén végzett. Előkelő, szép helyezés ez, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy az NTE ősszel minden nagyobb csapattal vidéken, saját otthonában játszotta le bajnoki mérkőzéseit, mig tavasszal PEAC. PVSK, DVAC, DPAC és DVOOE, léhát a kerület legjobb csapataival honi pályán játszik. A KRSC, KTurul, SzAK és PSC mérkőzések vidéken kerülnek lebonyolításra. Az NTE csapata lényegesen Javult Kelemen és Csász vlsszaamatörlzá-lásával, akik a csatársor föerösségei lesznek. Kelemen, az FTC hosszú éveken át volt Jeles centere, majd a Zala-Kanizsa balösszekötője az NTE-ben is a balösszekötő poszton fog szerepelni, mig Csász, a gyors és Jó lövő képességű játékos a bal-szélső posztol tölli be. Center Szol-lár, jobbösszekölö Jakubccz és Jobbszélső Farkas. Ez a csatársor megfelelő előkészület és erős iréning mellett a kerület legjobb csatársora lesz. A halfsor Radlcs, Rltter és Kudich összeállításban nagyszerű Játékerőt képvisel. Rsndelkezésre áll még Vellák, aki az egyik őszi mérkőzésen súlyos lábsérülést szenvedett és egyelőre még pihennie kell. A közvetlen védelem C«ondor — Jámbor, Engelleiter összeállításban fog szerepelni Tartalék Cze/jájt és Klein. Dezső József intéző és Harangozó La|os tréner agilis munkálkodása melleit a csapal már 2 hete rendszeres tréninget tart a Zrinyi pályán és reméljük, hogy e két |eles sport-férflu nagyszerű irányítása meghozza a nagymultu, dicső, 67 éves egyesületnek a régvárt bajnokságot. Mindenesetre ehhez a sporlközön ség támogatása Is szükséges, hogy minél nagyobb számban buzdítsák győzelemre a piros-fehér színeket (Htpric) Közgazdaság (-) A klskomáromi téli gazdasági tanfolyam záróvizsgája nem február 29-én, hanem február 27-én lesz a kiskomáromi Ipartestület székházában. A záróvizsga szombaton reggel 9 órakor ketdödik és azon 32 gazdaifju nyer bizonyítványt. A földművelési minisztérium hivatalos vizsgabiztosul Szabó János földmü-veslskolai igazgatót küldte ki a központból. A vizsgával kapcsolatban a járási mezőgazdasági bizottság is ülést tart ujnépi Elek Ernő elnöklete alalt. Utána bankett lesz a községi vendéglőben. (—) Kényszeregyezségek. A zalaegerszegi klr. törvényszék kényszeregyezségi eljárási Indilott Lányi Ernő zalaszenlgróti rőfös- és divat-\' árukeieskedö ellen. Vagyonfelügyelő dr. Baloghy Elek zalaszenlgróti ügyvéd. — Ugyanciak kényszeregyezségi eljárás indult Barna Emil és társa, Odlos Firenc tapolcai vegyeskereskedő cég ellen. Vagyonlelügyc-löül dr. Berger Sándor tapo\'cai ügyvédet rendelték ki. (—) A Zalavármegyei Gyümölcstermelő és Értékesítő Egyesület február 29-én, hétfőn délelőtt 10 órakor a vármegyeház nagytermében rendes közgyü\'ést tart. — A vidéki kereskedők részére megkönnyítették a textilárak be* szerzéséL Ooldberger Sám. F. és Fia R. T. Magyarország legjelentő sebb textilárugyára, melynek gyártmányai elismerten a Ieg|obb minőségűek és mindenütt közkedveltségnek örvendenek, eredeti gváti lerakató! adott SchOtz Áruháznak, a Dunántúl legnagyobb és legjobban bevezetett céjgének. Schütz Áruház működési köre Zila, Vas és Somogy megyékre terjed ki, Zalaegerszeg és Nagykanizsa székhellyel. A vidéki kereskedők részire ez óriási előnyt jelent, mert nem kénytelenek költséges és fáradságos utazást vállalni a fővárosba és Schützéknél a Ooldberger gyár összes cikkeit, eredeti gyári árakon beszerezhetik. vigyázzon egészségére és igyék Resedel vizet, mely hólyag, vese és gyomorbántal máknál kitűnő hatású. gjykató ahtáes Hisertsleftea. Fáraktár: WEISZ MÓR, Nagykaalzaa Király-utca 34. Talafaa 310. Hirdessena Zalai Közlönyben m BIZTOS eredményt csak agy ér el, ha hlrdetéaelt a naponta többszer példányban megjelenő, meaaze vidéken la sl-terjedt ZALAI KÖZLÖNY-ben adja tel Kiadóhivatal Fő-ut 5. (az udvarban) 7el. 78. Párta 20211/z, London 1780, Nswyork 513% Brtlesel 7I«, Milano 26-70, Madrid 39«5> Amsterdam 207-18, Berlin 12220, Wien ——, Szófia 3-71, Prága 15-20, Varsó 57-45, Budapest -•-, Belgrád 905, Bukarest 305. • Buza ttazav. 77-es 13-10—13-70, 78-as 13-25-1385, 79-ea 13-40-1400, 90-as 13-50-14-10. dunánt 77-es 1200-12-39, 78-as I2-1Í-12-80. 7SUs IM0-IW5, 80-aa 12-40—12-75, rozs 14-00-14*30, lak. árpa 16*50-11*75, zab 22-00-22-25, tsn-• 14*90—15-20, korpa 1250-12-70. ««l á Isauatt Baak levtsa-érMyaaui valuták Angolt. 1965-2005 Belga fr. 79-45-8005 Csihk. 16-94-17 04 Dánk 108*70-109*70 Dinár 1010-1018 Dollár 57050-573 50 Frinda 122-40-2200 Moll. 23050-23190 Zloty 63954445 Lel 348-3-54 L*a 4*08-4*18 Ura 2900-2990 Márka I35-45-I3S2S Norvég 10700-106-00 Peseta ----*- Schűl. -•-- Svájdf. 11070-111*40 Svéd k. 109 60-11060 DBVEGT ArnaL 23070-231 "90 Belgrád 1014-1020 Berlin 138W-I36-2S Brttssel 79*55 8005 Bukarest »43-S^7 KopeflhJC*9(M0»70 London 19*85-2000 Madrid -*——*-Milano 70-2990 Newy, 571*00-57400 Oszló 107*30-10800 Párta 22-48-2240 Prága 1094-17*02 Szófia 400-4*17 Stockh. 109*80-11060 Varsó 640Ö-S4-4S Wien * 1 * \' Zarlcb IIOSO-111*40 dk. 109 60-1 loou iurKniurwn Wien deartng árfolyama: 80484 Fslhajtáa 3226, eladatlan 492. - Elsft-rendtl 088-0ÜU, azeden 088-002, szedett közép 084-086, könnyű 070-0*80, t-s8 rendű Oreg 078-080, ll-od rendi Oreg 068—074, angol aűldő 080-090, szalonna nagyban 1*05—1*10, zalr 1*20— 125, hua 1«)-1*30, I éltért éa 106-1*16. Kiaája: Bélzaiai lyeaéa és LafHalé Vállalat, laaykaaizsáa. Felelős kiadó: Zalai Károly, tatarafbaa tataion t M«jk*atsaa 7S. aa. Üzleti és kis beiró könyvek. Imakönyvek, ifjúsági és szépirodalmi müvek. Hurok és hangszer alkatrészek. Mindennemű papiráru •««•■ kapható: IFJ. WAJD1TS JÓZSEF UTÓDA OFENBECK VILI08 klayv, papír áa haa|azsrkarssks4ésék«a Daák-tár I. Salnődal Érez legújabb lűzetel kaphatók. M ZALAI KÖZLÖNY 1932. február 126. Csupán 60 darab ingyen kerül kiosztásra. Az ingyen avegek kiosztását megkezdem. Saját érdekében cselekszik, ha azonnal jelentkezik az Autó Syphon nagykanizsai körzetképviseletnél: Szabó Antal sportUzletóben. APRÓHIRDETÉSEK SSé. S£Zim a^H SUUr. — unlkM ut «• • (MT. Om-i . I UI.» Miull m mt Ut Saép MhwWa, előszobás, visveaa-téfccs Ws Uadó. cím a Hadéban. ■ ISáalállll- kél hold szántóföld bér bt kiadó. Érdeklődni a kiadóhivatalban. 931 KWMttdáe miatt la bér Leghorn t»h >WfS állományomat eladom egy, vagy cMÜa« kisebb tételekbea la. — Clm: Battbyáay-atar 12.__959 IrlaaUaa a milyen tisztelt vevőimet, km • TekU-ut 15. a. alaltt IlókOzlete-mcTtefaapI napon beazüntettem. — Lénk 975 Sík ot jövedelmező kisebb ét egy na->«Hsá» sargőeea olcsón etedé. 960 azőlólaiokból 2 évea ó Andrássy urtda 968 N« vateaoal Si>|»illlár eladó. — Clm a kiadóban. 961 __________ala bútorozott szoba azon- aal kiadó Horthy MlHóa-ot t. Bővebbet a ..........972 tár l A bátor vőlegény- éi menyasazonyjelöl-tek, legbizalmasabb Ismeretséget keresők, magánnyomozást óhajtók érdekében éa minden szigorúan bizalmas ipari és kereskedelmi közvetítésben eljárunk. Izraelita vőlegényjelöltet keresik, akinek nyugdíjas állása van, egy 60.000 P hozományu, csekély teatl hlbalu szép leány részére módú éa azegény töldmüvea. iparo. kereskedő, munkás kl- éa beházasllás le- hibaiu szép leány szegény töldmüvea, iparos éa I, munkás ki- és beházaalláa lebonyolítását vállaljuk. Hívásra bárhol megjelenőnk a fuvarköltség megtérítési kötelezettsége mellalt. Választ csak egy pengó poataÜSaág mellékeié* esetén adtaik. Közvetítő: Ansorga Halai, Nagykanizsa, László herceg-utca 28. szám. >71 Ha BMappani vdadnl, e képn gondoljon: Moadaodl gasdaadgoa I Árban olcmól Pk.1100/19*1. sa. 1931. vghMl 100. n. Árverési hirdetmény. Dr. RotachOd Bála nagykaslzaal ügyvéd állal képviselt SchottlerTakab nagykanizsai bet. cég javára 87S P 25 llll. lókaía több kö vaidéa 4a járulékai m|éta a nagykanl-saai kir. járáablróeág 1931 évi 3320. azámu végiésárai elrendelt Uclágltésl végrehajtás folytán végrehajtást sienvedólöi 1931. évi november 20-án lefoglalt 3990 P-re becsült Ingóaigokra a nagykanizsai kir. járásbíróság teatl száma véglésével aa árverés elrendtF-tatvén, annak az 1908. évi XLI. l-c 20 g-a alapján a lent megnevezett a a foglalási jegyzőkönyvből kl Mm tllnó más foglaliaiók |avára la tz árverés megtartását elrendelem, de caak arra as esette, ha Idelégitéal joguk ma la lennáll és ha ellenük halasztó hatálya Igénykereset folyamatba alacs, végrehajtást azanv. lakásán Mor-sánypu aztán, a Hutait összeg levonásával leendő megtartására batáridőül 1932. évi február hó 29. napjának d. u. 3 órája tüzelik kl, antikot a bíróilag lefoglalt bútorok, a egyéb Ingótágokst a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg beaáron alul la — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — cl fogom adni. Azon Ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn leiül van, ál 5t)IO<93i. M. e. számú rendelet értelmében caak azok\' árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egyliiedrtuét bánatpénzül le- Nagykanizsa, 1932. évi febniár hó 4-éa. Elek LáazlA s. k. kir. bír. végreha|tó, •J< mint bírósági kiküldött. ■awkaaltsalak taUlkozMMly* az István király Szálloda Badapaat, VI. Podmaasiezky-utota 8. Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202-48, 294—34. — Sürgönyeim: H0TEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20°/o engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komtert. A szállodában élterem. kávéház éa american Mr Dnua-Száva-Adrla Vawttérsaság (aidttt Ml MMo) MENETRENDJE Hsgykaalsis állomásra érkezí Ai sí onnan Induló roiatokról. Érvényes ■ MSI. évi október hó 4-t6l. Budapest—Nagykanizsa Voaat ulsi A vonat neme Budapestről Indul Nagykarnisára érkezik Voutl uáau| 216a Szem. v. 21-20 4-29 21Ial 202 Oyv. 7-50 11-35 201 | 212 Szem. v. 6-40 13-20 213b] 2l4b Szem. v. 14-30 21\'2> 215 204 Oyv. 18-15 22-14 308 II I budaptatre 7-20 I»I6 17-05 21-00 21-40 A 214/b. Bzámn vonat Budapesttől Székesfehérvárig mint 226. sz vonat közlekedik Közvetlen kocsik: A 201—204. számú vonalokkal: Budapest—Nagykanizsa közöli, étkezökoesl, Budapeat—Trleate között I. II. UL o. kocáik, . -Róma . I.1I.O. kocát, . - Venezla , hálókocal. A 207—203. számú vonatokkal: Budapeat—Veszprém között, I. lt. III. o. kocát, Székeafehérváron át, —Pragersko . étkezökoesl és egy III. o kocal, . —Nlce—Cannes . hálókocal, XII/I5IÖ1-1932. V/14-lg, . -Ventlmlglta . L II. 0. kocal, 1932. V\'21-lg, ■ —Nagykanizsa . II. UL o. kocal, dc caak vasár- éa ünnepnapokon. A 216/a—211/a. azámu vonatokkal: Budapest—Zalatgerazeg között a UL o. kocsis, Budapeat—Barca között, I. II. Ul. o. kocáik Nagykanizsa—Balatonszentgyörgy 235 (vegyes zsáról Indul Ifrlfl | Balatonszent-! érk IIBalatonazeat-l Nagy kani--|györgyröllnd.|zaára érkezik r 1— Vegyes f \'f «« Nagykanizsa—Szombathely—Ágfalva O. H.—Wten S. B. iir-.-TT" rr.Tnn 7-30 14-44 16-25 — 1 1820 21-40 20-25 — 33öb 305 301 311 313 Vegyes Slnauti Oyv. Szem. v. Szem. v. 8-10 lfr55 16-40 7-31 11-30 14-49 21-33 PG5EÍ Izaánlrt 7-W 9-35 13-25 •17*25 24 <30 Közvetlen kocsik: á 301-301 számú vonatokkal: Wien- Susák között. II UL o. kocsik, Wlea-Pécs közöli, I A 318-311 számú vonalokkal: Budapeat—Zalaegerszeg közölt, IL Ul. oszt. kocsik. Nagykanizsa—Barcs—Pécs U. UL o. kocsik. ,41 Mri 1 érkezik Pécsre érkezik I Pécsről Indul Barcsról Indul •wM-Eaárs Mm<« 912 902 932 Szem. v. Oyv. Vegy.v. 4-41 13-46 1805 I 6-42 1 15-37 I 2126 8-48 17-43 911 | Szem. v. Oyv. Szem. v. 12 21 18-15 1 4-38 1 14-14 I ^ t 6-43 1605 22-50 Közvetlen kocsik: A 912—915. azámu vonatokkal: Budapest Barca közöli, I. U. Ul. oszt kocáik. A 601-902. sz vonalokkal ugyanolyan viszonylatú kocsik latnak, mint a Nagykanizsa-Szombathely—Aglalva Oh -Wien S. B. vonalon közlekedő 301—302. azámu vonatokkal. 202 224 204 Oyv. Szem. v Oyv. Nagykanizsa—Csáktornya (takovec)—Maribor gl k. \' Tfi , r. l-ICsiktor-Ijzsáról Ind.flnyárs érk "íí5"Szem.v.\'; 4-Í4 I 1155 13-30 22 44 l-nl 8-08 16-10 19-30 9-34 17-24 20-55 Közvetlen kocsik: A közvetlen kocsik a 201, 202, 203 , 204. azámu vonatoknál ugyanazok, mint a Budapeat— iviagykanlzaa viszonylat alsttlak. A 221., 222., 223., 224. azámu vonalok közvetlen vonalok Nagykaalzsa-Marburg (Maribor glk.) közótt. KIADÓ és azonnal elfoglalható a város bei-területin cirka 40 méter hossza, világos, műhelynek vagy raktárnak használható szép helyiség. Esetleg két részben Is. Clm a kiadóban. Nyomatott a Délzalal Nyomda és\' Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős Üzletvezető: Zalai Károly), 72. évtolyam 47 aram Nagykanizsa l»32. február 27. szombat Ara 14 Mtfcr ZALAI KÖZLÖNY SzeikesiWaég él kiadóhivatal: Póut S. síim. KeM\'hclyl Hókkiadóhlvatal: Koaautb-utca M. f t> L I T I K A I NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Előfizetési áta: egy hóra a pengő BO Iliiét. Sierkesstóáégt és kiadóhivatalt teleion: 78. u. Az elbocsájtott sikkasztó díjnok bosszúból gyilkolta meg a ráckevei közjegyzőhelyettest Tlchi Árpád pénteken este beismerő vallomást tett és Pács Lászlót is vádolja mint tettestársat Budapest, február 28 A ráckevei gyilkosság ügyében megállapították, hogy hiányzik a Werlhelm-székrény kulcsa. A szekrényt felnyitották éa benne nagycsont Írást találtak a legnagyobb rendetlenségben. Hiányzik körülbelül 60 pengO pénz ls, aminek á pénztárkönyv Szerint ott kellene lénnle. A boncolás adataiból valószínűnek látszik, bogy a tettesnek ts meg kellett Budapest, február 28 Ma délben váratlan fordulat tórtént a ráckevei nyomozásban. Az egyik gyanús fiatalember lakásán Ores pénztárcát talállak, amely néhány tanú vallomása szerint dr. Mlkl&s Zsigmond közlegyzöhelyettes tulajdona volt. A fiatalembert, aki régeb- ben a közjegyzöi irodában volt alkalmazásban, vallatóra fogták, de állhatatosan tagadja, hogy köze lenne a gyilkossághoz. Budapeet, február 28 (Éjszakai rádiójelentés) Pánleken este eredményre vezetett a ráckevei gyilkosság ügyében Indított nyomozás. A csendOrség csütörtökön őrizetbe vette Tlchi Árpád és Pics László kOzjegyzó-dljnokokat. Hosszas vallatás után, a keresztkérdések tüzében pénteken este Tlchi bevallotta, |}0gy ö gyilkolta meg bosszúból dr. Miklós Zsigmond közjegyzőhelyettest. Amikor ugyanis Miklós dr. átvette a közjegyzői Irodát, 110 pengős sikkasztást fedezett fel, amelyet ö, Tichi követett el. Miklós dr. ezért riemcsak elbocsátotta, de fel Is je- lentette a fiatalembert, eltávozásakor Tlchi kijelentette: viaaza fogok én még Ide lönni I Tlchi Árpád előadta, hogy Pács Lászlóval együtt megállapodlak kedden délután abban, hogy éjjel fél 10-kor kifosztják a közjegyző! Iroda páncélszekrényét. Pács még figyelmeztette öl, hogy hozzon magával valami Utöszerszámot, mire 0 egy baltát vitt Ahitkor be akarták éjjel hatolni az Irodába, váratlanul szembe találták magukat Miklós Zsigmonddal. Pács arca eltorzult és kikapva kezéből a baltát, kétszer fejbeverte Miklósi. Ezzel szemben Pács László tagadja, hogy bármi része ls lenne a gyilkosságban. Japán bombazápor a kínai repülőtérre, nagy légitámadás HartgCsau ellen A repülőgépek és hangárok teljesen megsemmisültek — Kína nagy hadianyag megrendelést tett Franciaországban London, február 26 Sapey körűi folyik a szokásos tüzérségi párbaj. A japánok ázl állítják, hogy az éjjel Tfibb klnal támadást viaszavertek. Ezzel szemben a kínaiak la siketről számoltuk be. A Jelentések ellenőrzése majdnem lebététlen, mert a Japánok kitiltották a főhadiszállásról a kütfOtdl tudósítókat, Péidngi hlr szerint Kosmlne tábornok a karblnl fehér-oroszokból hadosztályt akar szervezni éa ezt az uj álákulást a japánok támogatják. Tokió, február 26 A japánok ma háromszor támadták meg bombavető repülőgépekkel Hang Csali Mint a japán főhad iazál-lás Jelenti, egy Japán repülőgép kényszerleszállást végzett az egyik folyón. A pilóta megmenekült, a gép odaveszett. Pária, február 26 A kínaiak nagymennyiségű tankot, ágyul és aknavetőt rendeltek Franciaországban. A francia hadianyaggyárak lázasan dolgoznak, hogy mielőbb szállíthassák a rendeléseket London, február 26 (Éjszakai rádiójelenlés) Pénteken 26 japán repülőgép megtámadta Hang Csauban a klnal repülőteret, öt klnal gép száUt fel a támadás elhárítására, de ezek közül hármat rostává lőttek pilótáikkal együtt a japánok. A támadók bombazáport zúdítottak a repülőiérre, ahol négy gépet a hangárokkal egfütt megsemmisítettek. A Japán gépek az arzenált ts bombázták. Raits altábornagy Vallomása a puccsisták felkelésszervezéséről és kormánybuktató terveiről A ndtv rajongók Ralis altábornagyot szemelték kl konoédfSparancenokká Budapest, február 26 A puccs ügy mai tárgyalásán Mo-gyoróssy Dénes katonai ügyész elmondotta, hogy Vannay vallomását lel|estn önként, minden befolyástól menten és Összefüggően tette meg. Teljesen önként mondta Jegyzőkönyvbe a listán szereplő neveket is. saját szerepét talán túlozta. Halbtck László csendőrszázados szetlnt a kihallgatáson nem látszott, mintha Vannay tragikusan fogná fel a dolgot. "ven megjegyzést tett: No, belekerültem a slamasztlkába: ftalts Károly nyug. tábornagy elmondotta, hogy Vannayt még a harctérről ismerte. Késóbb Vannay az ö pártfogását kérte, majd Raád Árpád és Gyulai Molnár részére is támogatást kért. Később Vannay emiitette, hogy a Duna—Tisza közén szabadságpártot alakit és felkérte őt tz elnökségre. Ezt egyelőre nem vállalta, de végül valami olyan történt, hogy vállalta a teendő párt elnökségét. Vannáyt különben többszőr figyelmeztette, hogy tényleges tiszt nem politizálhat. Vannay terveit maga is fantasztikusnak itélle és a legjobban akkor atoll meglepődve, amikor egy Ízben késő éjjel keresték lakásán azzal, hogy meg kell szervezni a felkelést. Erre azt mondotta: Ez szamárság, vigyázzanak, mert bajba Juthatnak I Tóth azt mondotta, hogy őt (Rallsot) szemelték ki honvéd-főparancsnokká és cédulát is mutatóit, amelyről azonban C6ak egy-két nevet jegyzett meg. Később Francia Kiss Mihály mondotta, hogy ne le- gyen megijedve, ha éjjel kérik, hogy staladjon fel a miniszterelnökségre. Ekkor levelet Irt Vahnaynak és megkérdezte föle, hogy komolv-e az egész dolog, mert Itá igen, ő feltétlenül ellene van. Rslts altábornagy a továbbiakban elmondotta, hogy kor-mdnybaktatásról szó volt, de arról, hogy ezt fegyveresen viszik keresztül, nem. Lehofer Jenő detektív arról tetl vallomást, hogy a Mária-utca egyik házában tartott egyik gyűlésen Gyulai Molnár fegyveres felkelésről beszélt és a vezetőknek részletes utasításokat adott. Az összejöveteleken mindig Oyulal Molnár ville a szót. A tárgyalást holnap délelőtt folytatják. A Ház pénteki ülésén a nép védelméről, a földvásárlásról, az agyházl vagyon kultar-hlvatáaáról tárgyaltak Budapest, február 26 A képviselőház mai ülésén napirend előtt Somsskh Antal gróf a falusi nép kiuzaorázáaa tárgyában szólalt fel. Hangoztatta, hogy védelmet kell nyújtani a népnek jogi kérdésekben éa a járásbíróságok mellett Ingyenes Jogsegélyt kell megszervezni. Lázár Miklós azt kérte a kormánytól, bogy a tokaji bor Lennelországba való bevitelét tegye lehetővé. Kuna P. András hangoztatta, hogy a magyar bankok nem voltak elég előzékenyek a falu népével szemben és níffi segítették őket á földvásárlásban. Az oláh bankok másképpen Jártak el Erdélyben, azért tudlak azután a békeszerződéseknél arra hivatkozni, hopy milyen sok oláh van Erdély területén. Kifogásolta Oaál Qaszton és Eckhardt Tibor hangáit a parlamentben, hogy .majd ml cselekedni lógunk". Senki magának bírája nem lihel, azért vannak a bíróságok és a hatóságok. Oaál Oasztonnak sincs Joga arra, hogy a tOrvényt kikerülje. Ez a hang csak a szegény földműves emberek ftlusztíására jó. Tauffer Qábor azt hangoztatta, hogy az egyházi vagyont, amely mindig elegei tett kulturális hivatásának, nem szabad bántani. Az egyházi birtokokat magyar földműves szövetkezeteknek kellene bérbe adni, hogy ilymódon minél több ember Juthasson földhöz. Purgly Emil miniszter válaszában hangsúlyozta, hogy az adásvételi szeizödéseket teljesen pártatlan bizottság bírálja leld! éa a birtokcseréhez csak a legritkább esetekben nem adja meg az engedélyt. A Mid-bérlő szövetkezeteket támogatni fogja abban a törekvésben, hogy földhöz jussanak. A magyar földnek olyan kezekben kell Maradnia éa olyan kezekbe kell kerttlnte, amelyekben biztosítva van a magyar rög szerelete. A javaMatot vátfoiálliftul elfogadták, majd Megkezdték a korlátolt felelősségű társaságok adó- és llletft-kedvezményétfll izóló törvényjavás-lat tárgyalását. 200.000 pengő értékű valuta a fáspincében Budapest, február 26 Fónagy István nyug. OTI titkár fáspincéjében a detektívek bizalmas feljelentés alapján 200.000 pengő értékű svájci frankot és dollárt találtak. A valutákat a főkapitányságra vitték. Fónagy a rendőrségen kijelentene, hogy a valutákat már régebben váaárolta megtakarított pénzén és szabályszerűen beleiéntelte a Nemzeti Banknak. A főkapitányság érintkezésbe lépett a Bankkal, hogy megtörtént-e a szabályos bejelentés. ZALAI KOZLONV 1932. február 27. Szerb orvvadászok rablógyilkos merénylete két magyar dohánycsempész ellen Az elszánt orvvadászok előszőr megsebesítették az egyik molnáríl legényt, akit később a társával együtt agyon akartak lőni — A két legény csak a szerencsés véletlennek kőszOnheti életbenmaradását hogy végleg elbúcsúzzék az életétől. Annyit ugyanis sikerült kivennie, hogy támadóik meg akarják őket gyilkolni. A tanácskozás végén a tettesek odamentek foglyaikhoz és miközben az egyik odaszorította a Nagykanizsa, február 26 Csütörtökre virradóra rejtélyes rablógyilkosság! kísérlet történt szerb megszállt területen, a trianoni magyar határ közvetlen közelében. A rablótámadással kapcsolatban a kővetkezőket nyomozta ki a Zalai Közlöny munkatársa: A muramenti községek lakói a mindinkább rájuk nehezülő gazdasági helyzet következtében különféle holmik átcsempészéséveJ igyekeznek biztosítani a megélhetésüket. Különösen a fiatalabb generáció üzl előszeretettel ezt a veszedelmes mesterséget, bár minden egyes alkalommal az élelflket teszik kockára néhány pengőért. Még ez a veszedelmes kilátás sem riasztotta vissza Szalay József és Horváth Oyörgy moluáril legényeket a veszedelmes vállalkozástól. Megbeszélték, hogy csütörtökre virradóra 1600 csomag pipadohányt fognak átcsempészni Jugoszláviába, ahol mindig nagy keTete van a zamatos magyar dohánynak. Utrakelneh a dohánycermpészek Szerdán éjjel a két legény csónakba HU, hogy átevezzen a Murán. Éjféltájban Indulhattak útnak az 1600 csomag dohánnyal és alig tiz perc múlva már át ls értek a másik partra. A csónakot elrejtették a parii bokrok közölt, majd hátukra vették a csempészáruI és nekiindultak a só-tétben, hogy a legközelebbi szerb falut felkeressék Már két kilométer, nyíre hagyhatták magukmögötl a Murát. Épp a kotorl legelőhöz éltek, amikor közvetlen közelükben, gyors egymásutánban két lövés dördült el. A következő pillanatban a 27 éves Szalay József hangoa kiáltással összeesett A lövések után Horváth Oyörgy, amint összeesni látta a barátját, azt hitte, hogy szerb határőrök ütöttek rajtuk. A megrémült legény sorsára hagyta Összeesett barátfát és megfordulva, kétségbeesett rohanással Igyekezett vissza, hogy elérje a Murát. A merénylők azonban hangos szltkozódással a menekülő után vetették magukat, akli rövidesen sikerült Is beérnlök. Közrevették a fegyvertelen legényt, az egyik odaszorította az oldalához a lövésretartott vadászfegyverét és rákiáltottak szerbül, hogy kövesse őket. A rablók, foglyukkal nyűtt visszamentek a vérében fekvő Szalay Józsefhez, akit a vaksötétben csak félóra múlva tudtak megtalálni. Mire odaértek, addigra már a sebesült is magéhoz tért. Gyilkosság készül Amikor odaértek, Horváth Oyör-gyOt arra kényszerltetlék, hogy oda-OlfOn sebesült barátja mellé a földre. A két vállas legény ezután néhány lépésnyire visszavonult és abban a hlszemben, hogy foglyaik nem értenek szerbül, tanácskozni kezdtek. Horváth Oyörgy csak néhány szófoszlányt kapott el a beszédjükből, de ez la épp elegendő volt arra, vadászfegyvere csövét Horváth Oyörgy halántékához, a másik összeszedte a földön szétszórva heverő dohánycsomagokat. Amikor ezzel készen volt, odalépett Szalav Józsefhez és kigombolva a kabátját, átkutatta a zsebeit, hogy minden értéktárgyait magához vegye. Mtnehülés a halál torkából Javában folyt a motozás. A két legény borzalmas pillanatokat élt át és a halálfélelemtől hldlg verejték verte ki testüket. Ebben a kétségbeejtő helyzetben a vak véletlen segítséget küldött a két szerencsétlennek. A halálos csendben csak négy ember lihegése hallatszott: kettőé, aki ölni készüli, keltőé, aki készült a halálra. Ebben a végtelennek lünö helyzetben egyszer csak váratlanul hangok hallatszottak a közelből. Három ember közeledelt feléjük. A rablók, akik valószínűleg elszánt orvvadászok lehettek, színién észrevették a közeledőket, mire felkapták a csempészárut, sorsára hagy- ták a kél legényt és sietve elmeneküllek a sötétben. Alighogy elhalt a lépteik zaja, Horváth György nagy-nehezen a hálára vette sebesült barátját és elvitte néhány lépésnyire a bokrok közé. Épp Ideje volt, mert néhány perc múlva odaérlek a szerb katonák, akik azonban mllsem sejtve, tovább haladlak. Horváth és Stalay mintegy félórát lapulhattak még a sötétben, aztán négykézláb megin dúltak visszafelé a Murához. Hajnali 4 óra leheteti, mire végre minden további baj nélkül elérték csónakjukat. Horváth Oyörgy a sérült bsrátját nagynehezen betette a csónakba, majd átevezett vele Molnáriba. Akkor értek csak rá végre megvizsgálni Szalay József sérülései!, amikor hazaértek. Kiderült, hogy a seréles vadászfegyver a balkarján és ballábán sebesítette meg Szalayl. Mintegy 20—25 apró sebből szivárgott a vér. Csütörtökön a megrémült szülök azonnal Murakereszturra szállították a sérültet, ahol megvizsgáltatták az orvossal. Az orvos tanácsára még a délelőtt folyamán beszállították a kanizsai közkórházba, ahol az orvosok részben eltávolították testéből a seréleket. Ez az aránylag szerencsésen végződöli veszedelmes kaland örökre elvette a két legény kedvét a tovább csempészéstől. Szalay Jóisef remélhetőleg rövidesen elhagyhatta a kórházat, ennek az éjszakának borzalmas emléke azonban egész éle-lében fogja kísérteni. Dávid tiagyú, József Kalandos Katalln-napl szerenád az Attlla-nloában rendőr-karddal és egyéb bonyodalmakkal Három kanlzaal legény éjszakai bravúrja a bíróság előtt Nagykanizsa, február 26 Katalin-napot nemcsak Zalában, hanem mindenleié meg azokták tartani. A nagykanizsaiak sem maradhatnak ki alóla. így Kanizsán történt, hogy egy kedves legénytrió szerenádoi adott az ő Katijának, aki a legkattbb volt az összes Katalin-napi Katik közölt. A szerenád történetesen az Attila-ulcában és éjnek Idején történt. A legények, névszerint Purger Oyörgy, Bakonyi József és Vlnhoffer Vilmos, igazi Katalln-napl hangulatban voltak és ahogyan az ilyenkor virtus, operabeli tagoknak érezték magukat. Persze a nagy éjszakai za|ra odajött a szolgálatot teljesítő Hegedűs József rendörfő-lötzsőt mester, aki azt is észrevette, hogy a Szerdahelyi-ház kerítését ls széthúzták a Katalin-nap rajongól. A rendőr igazoltatni akarta őket, de a legények mindegyike más nevet mondott be. Majd amikor lakásukat kérdezte, mindegyik hamis lakást felezett. De a rendőr sem volt rest, elvitte őket oda, ahová bemondták a lakásukat. Mikor odaértek, a legények dadoglak zavarukban, a rendőr pedig látta, hogy bolonddá akarják tartani, ezért az egész társaságot elő akarta állitanl. Útközben azonban először megugróit Vlnhoffer, majd rövidesen utána Bakonyi ls eltűni az éjszaka sötétségében. Purger pedig a rendőrnek akart menni, ugy, hogy Hegedűs kardot rántott és megvágta a támadó Purger kezefejét. Mikor Purger igy megkapta a magáét, hirtelen eltűnt az egyik kapualjban a sötétség védelme alatt. Hegedűs főtörzsőrmester jelentést tett az esetről és a detektívek másnap hozzáláttak a Katalln-napl lovagok kézrekerltéséhez. Sikerűit is az egyikei, a rendőrkard által megsebesített Purgert a kórházban, a másik kettőt pedig a lakásukon kézre-keritenl. Ilyen előzmények ulán került a Katalln-napl szerenád a nagykanizsai törvényszék bünletöblrá|a, dr. Mutschenbacher Edvln lanícielnök elé. A vád oltak részben beismerték cselekményüket. Purger, aki valamikor szakaszvezető volt a katonaságnál, Indignálódva azt mondotta: — Hogyha, kérem, a rendőr azt mondotta volna: .Urak, lessék csendben hazatérni I" akkor meg is tettük volna. — Akik Így csinálnak, azok nem „urak I" — válaszolta Mutschenbacher elnök. A bíróság végül is Purger Oyör-yöl 3 hónapi fogházra, Bakonyi ózsefet 10 P és Vlnhoffer Vilmost P pengő pénzbüntetésre Ítélte. Ez volt a Katalin-napi szerenád befejezése... =« Flanellek, pargetok, kordbársonyok, téliszövetek salson után leszállított árban beszerezhetők Slnger dlvatáruházban. „Nagykanizsa vezet" Engedtessék meg nekem, hogy fenti cim alatt a Zalai Közlöny hasábjain megindult vitához én ls hozzá szólhassak. Nem akarok mást, mint teljes objectlvitással leszögezni a tényeket, melyeknek nem ismerése esetleg a vitának tovább folytatását vonhatni maga után Pro!. Neuber Ede, a debreceni egyetem bőr és nem! kórtan! klinikájának igazgató-tanára, az anti-venereás küzdelem illusztris elnöke már régóta folytat tárgyalásokat az OTI igazgatóságával egy olyan megállapodás irányában, melynek alap-Ián a népjóléti minisztérium és a barátok által létesített nemibeteg gondozó intézetek és az OTI közötti munkaközösségi viszony megteremtése egy egységes téma szerint történhessék. Közvetlen a központi igazgatóságtól nyert értesülésem szerint a tárgyalások eredményre Is vezetlek és jóváhagyás végeit az ügy jelenleg a m. klr. népjóléti minisztériumban van. Téves tehát az a megállapítás, hogy a Társadalombiztosító Intézet a nemlgondoiókkal való kapcsolatot nem tartja kívánatosnak s teljesen visszavonul az ügytől, valamint téves az a megállapítás is, mely szerint a rendelő orvosnak járó évi 1000 pengő volna akadály a két Intézet munkaközösség! viszonyának megteremtésében, hanem a való tényállás az, hogy az OTI központi Igazgatósága magasabb szempontoktól vezérelve és áthatva teljesen magáévá tette a nemlgon-dozókkal való munkaközösség! viszony megteremtésének gondolatát, ily elhatározásáról ép a napokban értesítette a város polgármesterét E szerint az OTI igazgatósága .a nemlbeleggondozds országos rendezésének kérdését letárgyalta és a törvényhatóságokkal való együttműködést határozta el". Ezen határozat felterjesztetett a népjóléti minisztériumba tudomásulvétel és jóváhagyás végett, mely ne < megtörténte után az OTI nagykanizsai helyi szerve „a tárgyalások megkezdésére az utasítást meg fogja kapni". A cikk a továbbiakban foglalkozik a városi Egészségvédő Intézet működésével, melytől megállapítja, hogy .üdvös ténykedését az érdekelt betegek nem ismerik s ha iamernék, nyilvános, nemzárt helyen gondozótol húzódoznak s nem veszik azt kellőképen igénybe, legalább is nem oly mértékben, amily mértékben a betegség el van terjedve. Mert a városban a kimutatás szerint 682 beteg van, de a gondozóban csak 30—32 beteg részesül egy napon kezelésben". A cikkírónak jóhiszemű tévedése van összesűrítve e néhány sorban, mert, hogy az Intézet félév alatt mily nagy népszerűségre tett szót s hogy mennyire nem húzódoznak az oltani kezeléstől a betegek, mutatja az Intézet féléves forgalma, mely szerint félesztendő alatt 150 beteg volt az Intézetben gyógyulást keresni. Ebből 120-an nemibetegséggel, ami a nagykanizsai nemibetegeknek 17\'59°/o-át teszi ki. Ha ehhez hozzávesazük, hogy a nemi- TRADER HORN diadalmas sikert aratotí. ^ Még ma és (yolnap műsoron van. 1032. február 27 betegek n»gy százaléka tagja az OTl nak s Igy az Intézetet ezldő-sierinl Igénybe nem vehetik, félté-(élezhetjük, hogy a nemlbetegek lobbi százaléka szegénységi blzonyllványra nem jogosult s ezért nemcsak most ntm járnak az Intézetbe, de épen ezen oknál fogva később sem jöhetnek oda. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a 1759%-kal az Intézel, ha nem is érte el, legalább is nsgyon megközelítette rövid fél esztendő alatt működési terrénumának maximumát, mely százalékos arányban — véleményem szerint — csak a gazdasági viszonyok nem-kívánt romlásával fog emelkedni, amikor ls az ujabb szegénységi bizonyítványra rászorulók fognak az Intézetben kezelésre jelentkezni, Dr. Kesztier István a Városi EgésisigvMi Inttz t vezetóorvosa Mozgószinház Trader Horn (BanataM a Várast BUzrlbaa) Mióta Ilimet csinálnak. Ilyen hallatlanul vakmerői, ilyen Idegfeszilóen érdekesel, ilyen szédítően monumentálisát, Ilyen vadul, véresen és Igazán gyönyörűt, ilyen félelmelesen nyerset, Ilyen hihetetlenül és hátborzongatóan barbárt, ilyen tobződóan cxotikusat nem csináltak még. Afrika sötét és titokzatos mélyeiben, dzsungelek misztikus világában, fehérember szemével még sóba nem látóit sziklaóriások, lenyűgözően fenséges vízesés-gigászok, végtelen pusztákon, alattomos, nagy vizeken játszódik le Trader Horn- nak ez a lélegzetállító kalandja. Belelát ezen keresztül az ember Afrika minden rejtelmébe, a csodálatos tájak állatvilága megelevenedik a lencse elölt és bravúros, sokszor életveszedelmes pillanatok árán mint nyitott könyv tárul fel az Őserdő minden szörnyű és kedves litka. Megdöbbentő realizmussal látjuk, ahogyan az orrszarvú valósággal felkoncol egy szerecsent s ahogyan a krokodllusok felfalják a másikat. (A rendezőt annak idején keményen meg is büntették ezért a kél emberéielért I) Megelevenedik Afrika vad néger törzseinek vérszomjas, gyilkos ünnepe, aminek közepébe a vakmerő Afrika-utazók kerülnek és Idegtépő jelenetek során kérésziül, a négerek Istenként tisztelt fehér leányának, a vadságában ls bájos Edvlna Boolhnak önmagára ébredő öntudata és az ebből kicsirázó szerelme egy Izgalmas menekülésen át megmenti a fehér em-bertársalt. Bámulatot érdemel külön is Mutia Omovlu néger színésznek játéka. A film zenei aláfestése és Afrika éjszakájának és ősrengetegel-nek ijesztő hangvilága külön élménye ennek a filmnek. Szenftció a Trader Horn. Igazán és feledhetetlenűl élmény, amilyen ritkán adódik egy éleiben. (—>) Nem értem, kérem, abszolúte nem értem. miért fenik a fogukat egynémely humoristák olyan különös előszeretettel arra a szegény Népszövetségre? Hiszen csak figyelemmel kell kisérni a mindennapi genfi jelentéseket, valósággal csodálat szállja meg az embert, látva azt az erőfeszítést, amivel a népek tekintélyének \'z a közkereseti társasága hasznossá Igyekszik tenni magát. Azt mondják, hogy gyakorlatilag nem ér semmit a Népszövetség. Nem-e ? Hát a leszerelési konferencia, az kiskutya ? Lám ugye, tegnap Is I Már-már az egész világ beleremegett, olyan izga- ZALAI KÖZLÖNY tottan várta mindenki a tegnap esti híreket, sikerül-e a konferencián támadt nehézségeket áthidalni vagy széloszllk-e a Nemzetek Kupaklanácsa eredménytelenül? Mint a megváltás, jött este a hlr: létrejött a megegyezés. A megegyezés alapja az u határozat, amely kimondja (és Ut a Népszövetség felbecsülhetetlen bölcsessége és leientősége) hogy .minden rés>tvevő állam delegátusai a további tárgyalás alapjául elfogadták ama közös megállapodásukat, hogy a teljes leszerelés csak a fegyverke- zések fokozatos csökkentésével lesz elérhető." Megszületett tehát a határozat. A Határozat. A HATÁROZAT... É-i ha Kínában ezer halottat szednek Is össze naponta a városok utcáin a tankok alól és repülőbombáktól összetépve, — a határozat megvan. Képzelem, mekkorát nézhetnek most mindazok, akik eddig azt hitték, hogy a teljes leszerelés csak a fegyverkezések fokozatos növelésével lesz elérhető. (7) Legújabb divatú, legszebb szabású tavaszi kabátok nagy választikban megérkeztek. Gyermek és leányka kabátok. továbbá Hubertusok minden kivitelben és Olcsó árak! méretben. qIcsó árak! Singer divatáruház. Felbontották az orosztonyl asszony házasságát, aki gyermekét a kotba ölte Nagy izgalmat kelleti annak Idején a csendes Orosztony községben, amikor egy napon Molnár Qáoorné kisgazda felesége meg akarta fojtani gyermekéi. Csak az utolsó pillanatban sikerüli a kis ártatlanságot kimenteni felzaklatott idegzetű anyja gyilkos karj libóL Ezután a hozzátartozók fokozottabban vigyáztak a gyermekre és főleg annak anyjára, azonban hiába volt minden vigyázat. Egyszer, mikor senki sem volt otthon, Molnár Qáborné fogta gyermekét és a kútba ölte, maga pedig a disznóólba meneküU, majd a falvakban bujdosott, mig egy napon önként jelentkezett a nagykanizsai kir. ügyészségen. Mikor megkérdezték tőle, hogy miért kö- vette el borzalmas teliét, azt válaszolta, hogy egy benső hang késztette arra, hogy gyermekét a kútba ölje. A bírósági tárgyaláson a tanuk vallomása után Molnár Qábornét két évi fegyházra Uélték. Az ítélet a napokban lelt jogerős. Molnár Qábor az esel után nemsokára házasságbontó pert indított ügyvédje, dr. Hlrschler Jenő utján a nagykanizsai fogházban letartóz-taíásban levő neje ellen. Tegnap volt ebben az ügyben az ulolsó tárgyalás dr. Almássy Oyula törvényszéki bíró előtt, ahol megállapítást nyert, hogy Molnárné nem elmebsteg ugyan, hanem korlátolt beszámithatóságu. A törvényszék felbontotta a házasságot. Csupán 80 darab ingyen kerül kiosztásra. <> Az ingyen üvegek kiosztását megkezdeni. Saját érdekében cselekszik, tia azonnal jelentkezik az Autó Syphon nagykanizsai körzetképviseletnél: Szabó Antal sportuztetíben. NAPI HÍREK NAPIREND FabrtsAr 87, szamba! , RAiu.katolikus: K. Msrgit Protestáns: Akol, lusellts : Adsr ho 30 • Városi Mamut és KSnyvtár nyílva csütörtökön és vssárnap délelóll ló-tót 12 óráig. Oyógysxsrtári éjjeli szolgálat ■ I. hó végéig s Merkly-Belus gyógyszertár Fó-utlJ Városi Mozgó. .Trader Horn\' Btbsl-reds Levls regényének filmváltozat* 13 (elvoniában. A tllmek koronáié. Oözltlrdö nyitva reggel b órától eate 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután, kedden egéas nap aóknek). Tel. 2— >3 Kertelés nélkül kijelentem mindenekelőtt, hogy magamat a világ legnagyobb optimistájának tartom. Nem hiszek pl. a világ gazdasági válságában, nem hiszek a sárgaveszedelemben s valamit hazai vonatkozásban: nem hiszek Csonka Magyarország krízisében sem. Mondhatják, hogy e felfogás lehet egy furcsa lélek megnyilatkozása, azonban mindjárt megmagyarázom állításomat. Azt mondják: világválság van. Ml az, hogy világválság ? Nem hinném például, hogy a hottentottáknál vagy a pápuáknál ugyanazokat a szimptómákat érezzék, amelyekel nálunk a világgazdasági válság fogalmába soroznak. Nem tévedek, ha feltételezem, hogy az ottani ben-szülöttek a gabonadömping, vagy a vámsorompók felállítása folytán megélhetésükben semmiféle hiányt nem szenvednek I Szerintem e kérdés tárgyalásánál Inkább a világ telktválságíról lehetne beszélni I Igen, az emberiség felfogása az utolsó évtizedben oly hatalmas átalakuláson ment keresztül, mint annakelőtte századokon át E lelki átalakulás tehát a mai helyzet okozója. A betegséget okozó baclllusokat kell előbb megölni, a beteg aztán magától Is meggyógyul. Sok szó esik az utolsó Időben a sárgaveszedelemről Is. Ebben sem hiszek. Amig a sárgák egymást pusztítják, addig nem keU félteni a fehér fajt I Egyébként a japán-klnal hőslhalottak számáról szóló hadt-tudóstldsok erről elég bőven beszámolnak. Most pedig rátérek a hont állapotokra. Akárhova fülel az ember, mindenütt panaszt és sírást hall! Hát tényleg olyan rosszak nálunk az állapotok, — tehetné fel valaki a kérdést? Szerintem nem. Néhány nappal ezelőtt olvastam az egyik színházi lapban, hogy a somogyi főispán színdarabot Irt. Még a nyomdafesték meg sem száradt az újság lapjain, már Jött a másik hlr: a szegedi színházban nagy sikerrel adták elő X. főispán (a nevét — sajnos I — elfelejtettem) színdarabját. Amint látjuk, ezek a máskor elfoglalt urak most unalmukban operetteket írnak. (Notabene: magamnak ls van egy mellékfoglalkozásom I) A legszenzáclósabban azonban az a hlr lepett meg, amelyet az egyik fővárosi lapban ma olvastam. Pénzügyminiszterünk kompozícióját a napokban fogja előadni a szlmfőnlkus zenekar. Es a kegyelmes ur már belekezdett egy oratórium komponálásába. Ime bizonyítva látom a régi közmondást: .Sírva vigad a magyar." Pardon tévedtem I „ Vigadva sir a magyar." n. J. ZALAI KOZ1.DNY 1932 február 27. — A holnapi liceáüs előadás kimagasló lesz tárgyánál fogva is az Irodalmi is Müviszell Kör ezldel llcealls programján. Előadó Pastelner Józsel ny. őrnagy, tárgya a társadalmi forradalmak problimál. — Szobrot emelnek Oárdonyl Cézának. Az Országos Oárdonyl Irodalmi Társaság nemrégiben akciót indított Oárdonyl Oéza szobránalt felállításáért. A szoborbizottság országos gyűjtést indított, amely szépen halad előre és már tekintélyes ősszeg gyOlt egybe. A szobrot Buda* pesten, valószínűleg a Horthy Miklósát és Bercsényi-ulca sarkán levő kis téren áilitják fel október 30-án, a neves író halálának llzedlg évfordulóján. — A Zrínyi Torna Egylet ma délután 6 órakor a városháza tanácstermében rendkívüli választmányi Ölést tart, melyre a tárgy fontosságánál fogva teljesszámu és pontos megjelenést kér az elnöksig. Füszerkereskedők Egyesülete vasárnap délután másodízben jön össze a klubhelyiségül megszerzett Pannonia-bell kedves és szép otthonában, shol pár órára, a napi gondokat feledve, a társasétet ctendes örömei közben ápolják a kari összetartást. Közben a kari érdekek és problémák is szőnyegre kerülnek, igy most vasárnsp a rendes összejövetel keretében, 5 órakor rendkívüli választmányi ülést tartanak. Az Ölés igen mozgalmas és gazdag tárgysorozatot ígér. Egyebek közt a márciusi közgyűlés es azon dr. Szabi Lászlónak, a csillagos cikkírónak előadása letett történik határozat. — Az Ipartestület elnöksége fel-kárt azokat az Iparosokat, akik tagdíjakkal bálraiában vannak, hogy azt 14 napon belül annál is inkább a testületi irodában befizetni szíveskedjenek, mert elleneseiben abba a kényelmetlen helyzetbe kerülnénk, hogy a behajtást közlgaigatáai utón lennénk kénytelenek eszközölni. — Elnöksig. — A magántisztviselők vasárnapi 5 órai teája iránt városszerte nagy érdeklődés mutatkozik. A jelekből Hélve tehát ugy anyagi, mint erkölcsi sikerre számíthat az egyesület vezetősége, amely agilis kuitur működésével az egész város társadalmának rokonszenvét rövid Idő alatt nyerte meg. A tea a Polgári Egylet földszinti tánchefysé«ében lesz. — Hétfőn lesz ■ fodrász-szakosztály Közgyűlése. Az url- és női fodrász-szakosztály vezetősége elhatározta, hogy nem február 28-án, vasárnap, hanem 29-én, hétfőn este 8 órakor tartja rendkívüli tisztújító közgyűlését az ipartestület nagytermében. — A Klsdalárda ma, szombaton eéte a szokott helyen és időbefi énekpróbát taft. Teljes számú pontos megjelenést kér BOchler. — Frontharcosok ügyeimébe! Az Országos Frontharcos Szövetség nagykanizsai főcsoportja ma, szombaton este 5-8 lg a Horthy Miklós-uti Wollák-féle vendéglő hátsó termében a bajtársak részére inspekciót szolgálatot tart. — Klllérklrály cimü regényével uj regényírót mutat be a Nyíl olvasóinak. Babay József nevét a lapok tárcarova-talból mindenki Ismeri, tzmoa, eredeti utukoo Járó tehetsége az ui generációnak. F.nnek a regénynek ib eredeU a témája, különleges zamatu a stílusa, blztoe, hogy az olvasó mint regényírót Is szeretetébe fogadja Bnbay Józsefet, akt ezúttal rendkívül érdekeeen a világváros. koldusvltágát mutatja be. — A Nyíl-útik ez a szórna Is 10 fillér. a^lCJh = Taggyűlés. AJ ker. alk. ma délután 2 órakor tartják rendes évi taggyűlésüket, melyre ezúttal Is meghívta a kartársakat (nem tagokat is) a Vezetésig. — Éjszakai támadás a Sugárúton. Csütörtökön esle fél 16 óra tájban kellemetlen kalandban volt része egy fiatal bejárónőnek, aki néhány nappal ezelőtt kapott alkalmazást az egyik Sugár-uti házban. A bejárónő fél 10 tájban távozott a munkahelyéről. A Sugár-ut 43. azámu ház előtt hozzálépett egy asszony, akiben az őelőtte elboctájlotl másik bejárónőt ismerte fel. Az asszony megkérdezte, hogysn van megelégedve a helyével, ma|d amikor kijelentette, hogy nagyon elégedett, elbúcsúzott. Még szinte caodálkozva nézett á gyorsan távozó Bő után, amikor előtűnt I sötétből egy Málém! töbl kiállásaira megtámadott bejárónő nyomban fel sietett a rendőrségre, ahol ismeretlen támadója ellen nftgtetfé a bűnvádi feljelentést. — Bitlat «r kanizsai szabó-segét Kotengya Oyt>r*y 61 évta kanizsai napszámos pénteken délelőtt megjelent a rendőrség bűnügyi osztályán, ahol bejelentette, hogy fia, Ifjú Kolengya O^örgy 24 éves nábó-segéd még vasárnap reggel 9 óra tájban eltávozott a Levente-utca 12. szám alatti lakásáról és azóta nem adott magáról életjelt. Az eltűnt fiatalember személyleiráss a következő: Magas, szikár termetű, gesz-tenyehaáu, barna, nyírott Mhuzu, barn&szerhfl. Utoljára szürke kabátot, fekete nadrágot és szürke, hosszú felöltőt viselt Felkutatására nyomozást indított a rendőrség. — Katolikus katoita tisztelegni köteles a templomok előtt A honvédelmi miniszter körrendeletet bocsátott ki, amelyben elrendeli, hogv katonai egyenruhában, egyenként eí-hatsdó katolikus vallású honvéd egyének vallási érzelmeiknek és tisz-teletüknek adjanak ezentúl kifejezést, ha katolikus templom vagy feszület mellett haladnak el. A tiszteld kifejezésé abból áll, hogy az egyenruhás egyéb keresztet vet, vagy pedig a gyakorlati szabályzatban előirt módszer Szerinti tiszteletadást tefjesiti a föveg levételének vagy megemelésének mellőzésével — Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán a mUlt héten i zytrmek ualelSl, 1 Hu és i leány: Aur József Mdműves éa MMet Mártának rk. leánya, Qodlnek György földmüvea «e Vajda Máriának rk. leánya, Hoppár Pál Sándor vasuü munkás ós Horváth Annának rk. fia, Kováée József földműves éa Sneff Katalinnak rk. leánya, \'Ilákáca István kertéezaegéd éa Sialal Máriának rk. leánya. — Halálozás 12 tártint: Osöndör Erzsébet rk. 6 hónapos (Rámánca puszta), özv. Bolt Györgyné Xbek Erzsébet rk. 88 éves, JUlcsí István rk. 4 hónapos, Mllhofter KAI mán nyűg. banktisztviselő fzr. 67 évea, özv. Papp Jozaefné Bata Terézia városi szegény rk. 82 évee, Kunlcs Ferenc rk. 4 hónapba. Lakatos Józaefné Szálai Rozália rk. 64 éves, özv. Kálovlca Józsotné Horváth kfajdák Terézia rk. 77 éves, Herceg István rk. 16 éves, tfcsv. Vldákovlea latvánné Horváth Karolina vendéglős rk. 72 éves, Mlhálecz Józaefné Raj Juli rk- »l évea, Tompek Anna rk. 21 hónapon. — HizandgkOtH 3 volt: Farkas István kereekedőeegéd éa Balog Terózla rk., Páternoszter Jenő clpészeegéd ée Csömpöl Mária rk., Erdős Jánoe napszámos ós Leveli Julianna rk. — Jó slffont, vásznat és damasztot kaphat Slnger divatáruházban. Időjárás Ptlhiut: Egész napon át tlsiti égboltodat. (É/smkal rddló/tlent/i) « ■•t.orsle-Igásat Jslsatl aata 10 ára-kár i e«8 vagy havaaáa várható. Emlélteasieiö Pcbr. 28. BÓJII tsl a Mlssilósháibao 6 őrekor (Kolla János piarista tanár). Llceálls előadás (Paslrltitr József ny. órmgy) t városházán 6 órakor. FOsscrkvrtsktdők ómelőveUle és választmányi OUse a Pannoniéban » órakor. Magénllaalvlitlók láncteája a Polgári Egyletben {Tórakor. Márc. t. Ufieányok Máik, Kongregációjának bfljll esll. a fetyrtfítóban « Átmkot. ■ A zautiakola növandék-bangvetaenye (olást-kontárt) a Kaszinóban 9 órakor, Márt. S-t. Lelkigyakorlat bfflgyck számára a Misi-azlósházban Mire. 0. Isr. hitközség kö*gydl*a« d. a. fái tl-kor. Konferencia férflaVak a Mia.slóahásbau aata k órakor (dr. Vértaajr >««§▼••) Mire. 7. A» lír. hlfkfizMtr IWaiuJItó kóigrbUse. Márt. 8. Uiltinyok Mária Kongregációjának böjti •stla a fehérttremben 0 órakor. HUfC. Í3. Böjti «»t a MiMilóáMlrbán • órakor. A rinvl Torna Egykt Jubilária matinéja II órakor ■ színházban Márc, 15. Uilsányok Mlrlg. kongregéciójénak bó|tl Mt|* a fahértenmban « órakor, irodalmi KOr tuaaliaa Ünnepélye a sxlnhéiban . • l órakor. Apr. ti. Hegyi Emiami hang verseny t a Kaszinóban 141 k órakor. RÁDIÓMŰSOR PebrOr SrMMm h.^iMftMk közi vlzlelzoszolgálat. 12.00 Déli baiannzó. 12.06 Cigányzene. Közben 1125 Hlret. 19 lóő«eM<rU.U H. 16.00 Gyermekórs 16.45 Időjelzés 17 F. 17 35 Jb. 18.46 MII üzen a rádió. 19.30 a 20.80 Ktevtlltéa a Roysl Apollóból. Strauas r Deasvár c. opereti|é-nek hang osttlmváltosata. Utána kb.12.i0 Időjelzés. Maid dgányzene. 2146 Az Operaház tagjaiból alakult senekar hangv. ................................... Közgazdaság Elárverezik a Welser-vas-gylrat Budapest, február 27 A -Pesti Tőzsde" cimű közgazdasági lap híradása szerint a Dél-diBrintnl *tM, Wtg Szemben levő vasámgyárát, a nígyksnitsal Welser file vasárugydrat márciusban elárverezik. Két pénzintézetnek 130000 pengő követelése van a gyárral szemben és ezek kérték meg at árverést <—) LóvIzSgátat KIS és Nagykanizsán. A városi állatorvosi hivatal orvokai péntekén délelőtt Kls-kanlzsán tartották meg a szokásos ló vizsgálatot, mig ma szombaton Nagykanizsán a Vásártéren fog lefolyni. A lótartó gardák vezessék erre elő lovaikat. (—) Csődeljárás. A zalaegerszegi törvényszék elrendelte a csődeljárást Lájtg Sándor Sümegi fakereskedö ellen. A felszámolási tárgyalás március 29-én Ittz. Páris 20-22, London 17 88, Newyork 513-25, BrüsSel 71-50, Mllsno 2867W, Madrid 39-6ft Amsterdam 20707Vz, Bettin 122-15, Wien -■-, Szófia 3-71, Prága 15-19, Vaííó 5745, Budapest -•—, Belgrád 906, Bukarest 3-05. feraeaytázsa* Buza tlazav. 77-ea 13-10—13-70, 78-as 13-25-13-85, 79-ea 13-40-P" " 13-50-14-10, dunánt 77-4 7ÜS 12-15-\'2-5a 79-es 90-as 12-40-12-75, roza 1410—i árpa 16-50—16-75, zab 2200-r gerl 14-90-15-20, korpa 12 "" á Isauett Baak árrlza- VALUTÁK ■olt 1965-20 05 Dánk. 10910-110-10 Dinár 10-10-1018 Dollár 57050-573 50 Francia t. 22-40-22 60 Holl. 23050-231 90 Zloty 63 95-64-45 Lel 3-48-3-54 Léva 4-08-4-18 Ura 2960-29 90 Márka 135-45-136 25 Norvég 107-20-108*20 Peaeta -■--•— Schlll. Svájci!. 110-70-111-40 Svédk. 109-70-110 70 Amsl. 2»70-2319(1 BelgráajO-14-f Bukarest 3-43 Kopenh.iC9-30-lll London 1985-2005 Madrid Milano 29-70-29-90 Newy. 571-00-574-00 Oszló 107-40-108-20 Páris 22-49-22-51 Prága 16-94-17-02 Szólta 400-4 17 Stockh. 109-90-110-70 Varsó 6405-64-45 Wien Zürich 110-80-111-40 Wien clearlng árfolyama : 80.454. larüsvásár Felhajtás 600, etadaüan 92. — Elsőrendű 088-090, szedett 0-88-0-92, szedett közép 0-84-0-86, könnyű 0-76-0-80, l-sö rendű öreg 078 - 0-80, 11-od rendű öreg 0-68—074, angol süldő 0-80-0-90, szalonna nagyban 1-05—1-10, zalr 1-20— 125, huaHÍO-1-30, félsertés 1-06-1-16. Kiadja: Délzalai Hyonáa és U|klaU Vállalat, Hagykaalzsáa. Felelős kiadó: zalai Károly, tataratbaa telelőn ■ Nagykaalasa 78. aa. APBÓHTBDETÉSEi a retaaraoaa kSazvatSa, alkemraaa triaalr «ISre rharanask. 25°ft-ot Jövedelmező kisebb éa egy nagyobb kérkáa sürgősen olcsón elsdó. Clm kiadóban. S60 ROI5abs|áralu bútorozott szoba szon-nal kiadó Horthy Mlklós-at 1. Bővebbet a kiadóban. 972 PofláütJtfArl fajboraim árnsltását megkezdtem, literenkint , ao és SÓ űliSért. Legkisebb tétel 9 29 It Megrendelésre házhoz küldöm. Ufstfi BaUbféay1 SS* 2—3—t szobás lakáa kiadó Erzsébet-tár 1 962 Szép MtaaaMa, előszobás, viavese-tékes lakás kiadó. Clm a kiadóban Nagy velencei OM«osllMr eladó. -Clm a kiadóban. 961 Két kiadó Deák-tér 6. i lakás május l-re 980 Köszönetnyilvánítás. Mindazon jóbarátainknak és ismerőseinknek, kik felejthetetlen jó Ham ■émath János temetésén megjelenni szívesek voltak és jóleső részvétükkel fájdalmunkat enyhitenl igyekeztek, fogadják ezúton is bálás köszönetünket. A gyászoló család. Nyomatott a Délzalai Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly). vigyázzon egészségére és igyék Reiedel vizet, mely hólyag, vese és gyomorbántalmaknál kitűnő hatású. lajkaté iWw ilaaarlalaflka. Főraktár: WEI8Z MÓR, Naijrkákltsi Klrilyltoa 84. TstefWi 410. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 4104/1932. Hirdetmény. Folyó évi március hó 1-én d. e. 10 órakor a vásártéren, a mázsaház mellett tartandó szóbeli árverésen két darab, kancát adok el. Bővebb felvilágosítást a v. mérnöki hivatal ad. Nagykanizsa, 1932. február hó 25-én. Polgármester. 72. évfolyam 48 szám Nagykanizsa 1992. február 28, vasárnap Ara 16 HUér ZALAI KÖZLÖNY Srcfceutóitfr éa kiadóhivatal: P«ut &. uim. !\'.Jilbelyl flókkiadóhlviUl: Kouuth-utc. 32. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos HSflMlW In: egy béri « ptngó SO Ul SittkeutMfl é> kUdóblviUll telelőn: 78. UlKr Az egyenlőtlenség törvénye Irta: dr. Lukáca György v. b. t t. nyűg. kultuszminiszter A lefegyverzés lerén követnie kellene a ml példánkat az összes nemzeteknek él államoknak, amelyek tagjai a Nemzetek Szövetségének. A trianoni szerződés, valamint s Versailles! is s többi szerződések azt mondják, hogy avégből, hogy az ősszel nemretek és államok arányosan él egyenlően lefegyvereztessé-nek, elöljáróban, a középeurópai hatalmak fegyverkezzenek le, ugy, ahogy az e szerződésekben meg van határozva. Konstatálva van léhát ezekben a izerződéiekben az, hogv a ml lefegyvereztetéiank csak elöljárója a többi nemzet ét állam lefegyverzésének, hogy léhát a ml lefegyvereztetéiOnknek feltétele az, hogy a lobbi államot ét nemzetet haionló módon lefegyverezik Hogy a békeszerződések ezt a mi lefegyverzésünket ctak ugy érthették, bogy ez átmenet, az nemciak a szerződések navaiból következik, amelyek izerint avégből, hogy a KJÖKSKSfiS aoman mmaet legyverezneH ie, nanem következik abból Is, hogy ex ctak /Umenet, mert a békeszerződéssel egybeföggőleg a Nemzetek Szövetsége paktuma kimondja, hogy a Nemzetek Szövetiépének minden tagja köteles lefegyverkezni addig a mértékig, amelyben Önmagát megvédeni képes. Ki van tehát mondva, az összes nemzetekre és országokra az egyforma lefegyverzéa ét ki van mondva ennek a legalsó mértéke, még pedig az önvédelem lehetősége. Ezzel izemben mii látunk a valóságban? Azt, hogy minket ezen a legalsó mértéken alul lefegyvereztek nekünk csak annyi fegyveres erőt engedélyezlek, amely még a benső biztonság fenntartására is alig elégséget, külső ellenség ellen való védelemre nincs katonánk, nincs puskánk, nincs semminemű védeke-zéil lehetőségünk Körülbelül ez a helyzet a velünk egy sorsra julott más államoknál it Ellenben a többlek szabadon fegyverkeznek tovább I Igaz, hogy évről evre gyönyörű szónoklatokat hallunk a Nemzetek Szövetségében, amelyek csak ugy csepegnek a vágytól, vajha már lefegyverkezhetnének, Igen ám, de mondják, szegények: hogyan fegyverkezzünk le mindaddig, amíg biztonságunkról nincs gondolkodás éa feltalálták. Hogy elötzör Is nemzetközi bíráskodás legyen minden viszálykodás esetére, másodszor legyen hatdrbtz-tosltás, azaz azt, amit nyaktiló alatt, Trianonban, Salnt Oermalnban és Versallleiban aláirtunk, most külön biztosítjuk minden szomszédunknak ás ha mindez megvan, akkor jön majd — a lefegyverkezés. Hát kérdezték-e tőlünk akkor, amidőn lefegyvereztek bennünket, hogy a biztonságunk megvan-e? Ugyebár nem, hanem erőszakkal, akaratunk ellenére, imperative lefegy- Görgey József barcsi mandátumát Ulaln Ferencnek ítélte a közigazgatási bizottság Babócsa és Háromfa 222 szavazóját nem engedték leszavazni, ez döntötte el a pétidét Budapest, február 27 A közigazgatási bíróság már hoiz-szabb Ideje tárgyalta a barcsi választás ellen beadóit panaszt. A közigazgatási bíróság Mojzlk tanácsa ma hirdetett Ítéletet a petíció ügyében. A választás eredményét a közigazgatási bíróság kiiga- zította ét Oörgey Józseffel szemben dr. Ulaln Ferencet Jelentette kl a kerület képviseltjének. A bíróság megállapította, hogy a választás torán Babácsa és Háromfa községek választópolgárait, akik az Ulain-párthoz tartoztak, nem engedték leszavazni A két község 222 szavazatát a közigazgatási bíróság dr. Ulaln Ferenc Javára Irta bt igy, miután dr. Ulaln Ferenc javára többség mutatkozik, őt jelentette ki s kerület megválasztott képviselőjének. Az Ítéletnek 80 oldalas megokolása van. A kínai hadsereg nem biria az iramot a japán hadigépekkel szemben Banghai, február 27 Különböző jelek arra mutatnak, hogy a modern Japán hadigépekkel szemben eddig olyan kiváló ellenállást tanúsító klnal csapatok barcl kedve kezd alábbhagyni. A naponkint megismétlődő légi bombázások lassan éreztetik hatásukat. A kínaiak a japán tüzérség túlerejű tüzében kitűnően fariját maglikai, de mivel sem berendezett fedezékeik, lem acélsisakjaik nincsenek, a tüzelést rettenetesen megiinylették. Londoni hir szerint a szibériai határon 90.000 katona gyülekezik. Ellenük a japánok a fehér oroiz gárdát fegyverzik fel. Tokió, február 27 Itt ugy tudják, hogy a japán külügymlniizterium megbízta sanghall ét genfi megbízottait, hogy Illetékes külföldi hatóságokkal adott esetben kOzOljék Japán békekészségét Japán hqjlaadó axelkntégeskedémk beszüntetésére, ha Kína kétség-i kizáró módon kifejezi azt az akaratát, hogy 20 kilométerre visszavonja csapatait az Indítványozott semleges zónától. Ha a kínaiak valóban végrehajtják a visszavonulást, akkor Japán szintén kötelezi magát arra, bogy haderejét meghatározott lávoliágra rendeli viuza. Sanghai, február 27 (É/szakai rádiójelentés) Katonai izakéitök 27.000 emberre, 200 repülőgépre ét 100 ha|óra bectüllk a japánok haderejét. Ezzel izemben a kínaiak ciupán 60.000 emberrel rendelkeznek. Az eddigi vetztetég japán réHrfU 1S00 katona halott,, a klnal részről pedig 4000 ketonai és 8000 polgári halott. Tokióban attól tartanak, hogy nagyobb hadjárat meglnduláia fenyeget. Népszövetségi körök közeli fegyverszünet lehetőségéről beszélnek. MMMMMMWMMMMMMVMMMWMWr^^ Mindenki visszavonja vallomását a puccs-ügyben A tanuk nem akarnak tudni fegyveres felkelés terveiről Budapeet, lebruár 27 A Vannay-ügy mai tárgyalásin Baky csendőrszázados elmondotta, hogy Vannay minden erőszak nélkül vallott. Marton József a következő tanú azt vallotta, hogy Vannayval színién érintkezett. Egy alkalommal Raáddal és a Temesváry házaspárral találkozol! egy vendéglőben. Temesváry olyan dolgokról beszéli és azl emlegette, hogy polgári karhatalmat kellene szervezni a kommunisták ellen. Az elnök eléje tárta, hogy előző vallomása inrán beismerte bűnösségét a fegyveres felkelés előkészítésében. A tanú most tagad és kijelenti, hogy a jegyzőkönyvek nem fedik az ő vallomását. Szó lem volt a kormány eröszakoa eltávolításáról. Temesváry László a kövelkezö tanú, aki kizárólag csak politika! pártalakulásról beszél. Az elnök elébe tárja, hogy korábbi vallomásaiban beismerte, hogy pucciterveket készí- tetlek elő. Temetváry kijelenti, hogy ez nem felel meg a valóságnak, korábbi vallomásalt visszavonja. Határozottan tagadta, hogy kaszárnyák elfoglalásáról, kormányzói paranci meghamisításáról ét haionló dolgokról lelt volna tzó. Polányl Jenő lakatossegéd előző vallomásával szemben szintén azt vallotta, hogy az összejöveteleken tzó sem volt arról, hogy a kormány ellen felkelésre készülnek. A tárgyalást hétfőn folytatják. vereztek a legalsó mértéken alul is. Végre most mégis annyira jutott a Nemzetek Szövetsége, hogy összeülhetett a leszerelési konferencia. Ennek a lefegyverzési konferenciának előkészítésére kiküldöttek egy tanulmányi bizottságot; ez a bizottság hosszas tanulmányok ulán elkészített egy munkálatot, amely alapjául szolgál a lefegyverzési konferencia ta-nfcskozásának. Van ennek a munkálatnak egy szakasza, amely örökre le akarja fektetni azt az egyenlőtlenséget, amelyet közöltünk és a győztesek közölt a békeszerződés létesített. Azl mondja ei a pont, hogy a lefegyverzési konferencia hatarozmányal nem terjednek kl azokra az államokra, amelyek már más alkalomból fegyverkezésüket redukálták és ezzel kötelezettséget vállaltak más nemzetekkel szemben Ml más ez, mint kimondása annak, hogy a ml helyzetünk változatlanul marad? Ml maradunk lefegyverezve a mértéken alul, ugy, hogy külső védelemre semmi védekezést eszközünk nincs, maradunk szabad prédál szomszédainknak, ők pedig, egymás közölt, tessék-lássék, megállapodásokat köthetnek, amelyek szerint, egy-két, három, vagy tizenöt izáza- lékkal esetleg csökkenthetik a fegyverkezésüket Az egyenlőtlenség tehát, amely kodifikálva van a békeszerződésekben, örök törvénnyé lesz közöttünk és a.győztesek között. — Mintha, bizony, a mi helyzetünkön az bármit is változtatna, ha ők, akik most nyakig vannak felfegyverkezve, ezután nyakon alul, talán a válluk hunjáig lesznek fegyverezve. Nekünk, magyaroknak, etzünkbe sem jut, hogy mi fel akarjunk fegyverkezni, de azt nem fogjuk elviaelhetnl, hogy örökre ilyen védtelen állapotba helyezzenek bennünket akkor, amidőn ők tovább fegyverkeznek. 4 ZALAI KŐZLONV 1932. február 28. Március 6-án évi köz-gyűlést, 7-én tisztújítást tart a nagykanizsai Izr. hitközség Nagykanizsa, február 26 Még két hét van a nagykanizsai izraelita hitközségi közgyűlésig, azonban máris teljes erővel megindult az előkészület a nagy napra, amikor uj elnököt, uj vezetőt kap a nagykanizsai Izr. hitközség. Dr. Rothschild Jakab és Dr. Bród Tivadar örökébe olyan férfiul kíván az izraelita hitközség választani, aki a békesség embere és aki a zsidóságot kellő súllyal tudja képviselni. A megnyilatkozott vélemények szerint két komoly jelölt közölt fog a választás lefolyni: az egyik az Izraelita Szentegylet lelkes és (lgybuzgó elnöke, Dr Welsz Lajos ügyvéd, mig a másik a nem kevésbbé köztiszteletnek örvendő, meleg szivtt Dr. Halphen Jenő ügyvéd. Bármelyik is kerül a hitközség élére, mindegyikükkel nagy értéket nyer, mindegyikben megvan a kvalitás, amely őket erre a diszes állásra predesztinálja. A hitközség évi rendes közgyűlése március 6-ban van megállapítva, délelőtt fél 11 órára. A közgyűlésen előterjesztendő elnöki |e-lentés anyagát a csütörtökön este összeült elöljáróság állapította meg. A jelentés meleg szavakban emlékezik meg a lemondott elnök, dr. BrAd Tiavdar eredményes működéséről, lelkes fáradozásáról, amellyel a hitközség érdekelt mindenkor lelkén viselte. Az 1931. évi zárszámadás beszámol a gazdálkodásról. Mig március 7-én a választásra1 kerül sor. Választás alá kerülnek: az elnök, 15 elöljáróság! tag 4 évre, 2 elöljárósági tag 2 évre, 5 számvizsgáló bizottsági tag 2 évre, 9 községke-rflletl képviselő 4 évre. A hitközség természetesen nem állit fel listát a jelölendökröl, hanem tagjaira, bizza, kiket óhajt megválasztani. Zalai ügyvédi és orvosi honoráriumok ügye a képviselőház élőit nem Is valószínű, hogy kanizsai ügyvédre célozna. A felemlített esetek különben is kirívó kivételek, a melyek csakugyan orvoslást Igényelnek. — Általánosítani természetesen nem lehet, ezt a felszólalás sem teszi, s hogy a jogkereső közönség se tegye, szükséges az Ilyen kivételes túlkapások kivizsgálása. Ezért valószínű, hogy a zalai ügyvédi kamara legközelebbi ülésén ez a dolog szóbakerül. Különben pedig az ügyvédi díjazást minden peres ügyben a bíróság állapltja meg. Ami a felszólalásnak a kanizsai kórházi részét Illeti, felvilágosítást kértünk a Zalavármegyei Orvos Szövetség elnökségének egyik kani-zsai tagjától, aki kijelentene, hogy a Szövetséghez senki orvos ellen Ilyen Irányú panasz nem érkezeit, igy a Szövetség ezzel a kérdéssel nem ls foglalkozik. Ha a panasz jogos, akkor a kórházi orvosok felett illetékes városi vezetőség dolga beleavatkozni. Nagykanizsa, február 27 A képviselőház tegnapi ülésén gróf Somsslch Antal meglepetést kellő felszólalásábsn egyebek közt a következőket mondotta a zalai állapotokról. (A következő sorok szószerinti Idézel a fővárosi lapok mai parlamenti tudósításaiból.) — Nemcsak as adóbehajtások terén, hanem más vonatkozásokban ls súlyos anomáliák vannak, tei lelkiismeretlen ügyvédek tönkreteszik a falusi embereket. Az elnök csenget éa kéri a szónokot, ne használjon Ilyen ktfeiezéseket Somsslch Antal gról: Állóin a szavamat erre vonatkozóan l«: eseteket olvasok fel. Egy hétholdas gazdának az ügyénél az egyik ügyvéd, mert egy aktát megnézett valamelyik hatóságnál, háromszáz pengő honoráriumot számítolt fel. Egy másik ügyvéd blanco-vállót íratott alá egy falusi gazdával. A nagykanizsai korházban történi, hogy ogy szülés alkalmával az Ingyenesbeteg asszonytól a műtétet végző orvos 150 pengó honoráriumot kért és ugyancsak váltót íratott vele alá. Közbelépésemre végül klogyezett 76 pengőben. Általában arra kérem az Igen tisztelt kormányt és a kormánypártot, hssson oda, hogy a falusi lakosságot felvilágosítsa a váltó használatáról éa aláírásáról, mert nagyon tok visszaélés származik ebből a tudatlanságból. Somsslch Autal grófot a kormánypárton is és az ellenzéken ls megtapsolták. Eddig az idézel A felszólalás természetesen a lapok közlései nyomán élénk kommentálásra adott alkalmat Nagykanizsán is. Kérdési intéztünk ebben az ügyben a nagykanizsai ügyvéd-társadalom egyik tekintélyes tagjához, aki kijelentette, hogy az Idézett parlamenti felszólalás a nagykanizsai ügyvédséget egyáltalán nem érinti, A ráckevei gyilkos statárium alé Verfll Budapest. >bruár 27 Tichy László ráckevei rablógyilkos bevallotta, hogy egyedül követte el lettét azért, hogy pénzt szerezzen. Rablással párosul! gyilkosság és gyújtogatás miatt tartóztatták le. Mivel a gyilkosságot baltával követte el, csak a gyújtogatás miatt kerül statárlálls bíróság elé. I 80 fillérért az Erzsébet-tér 2. szám alatti 4 fogást ebédelhet Molnár-Étkezdében. Az lnftaenza-front hírei Minden osztályból hiányzik 8-10 növendék — Nagykanizsán 1 haláleset volt és 3 szövődményes megbetegedés Nagykanizsa, tebruár 27 Budapesten mind erősebben grasz-szál az Inlluenza, amely már több halálos áldozatot szedett. Nagykanizsán Is nap nap után több a megbetegedés, minthogy azonban a legtöbb beteg , nem fordul orvoshoz, hanem maga igyekszik msgát kúrálni, az orvosoknak nincs módjukban a miniszteri rendeletnek eleget tenni, amely kötelezővé teszi az Influenzás megbetegedések bejelentését. Dr. Ooda Lipót városi tisztifőorvos kijelentése szerint Nagykanizsán 3 szövődményes megbetegedés és 1 haláleset történt eddig. Az egyes Iskolákban. Minden osztályból 8—10 növendék hiánzzik, vagyis a megbetegedések száma még nem oly nagz, hogy az iskolákat be kellene ziratnL Mindenesetre s közönség kerülje az influenzás betegek látogatását, úgyszintén az emberekkel zsúfolt helyiségeket. Az orvosokat pedig ezúton is felkéri s vezető tisztiorvos, hogy minden Influenzás megbetegedést szíveskedjenek a népjóléti miniszteri rendelet értelmében a tisztiorvosi hivatalnak bejelenteni IdOláris A nagykanizsai meteorológiai "ég-figyelő jelentések i Szombaton a hőmérséklet: Reggel 7 órakor -10 7, délután i ólakor —8-4, este 9 órakor —I S. Felhőzet: Reggel borult, délben és este felhős égboltozat. Szélirány: Égisz nap északkeleti ssél. (É)aakai rádlúltlaitisi a IslaersU-■lal laléael Utánit Nti 10 kw i HM**, saalae Mi várhat*. lese 52 Billióról Irta: M. 0TVÖ8 MAGDA Én már a reggelinél olvastam, de nem volt kivel megtárgyalni, hát hamar ki is ment az eszemből. Nem ls tudom milyen ijesztő jelenség ez mostanában nálam, hogy kizárólag a reális dolgok érdekelnek. Ami elvont, ami idegen és kézzel meg nem fogható — hidegen hagy. Ugy látszik most tartok az átalakulásnál. Modern ember leszek. Szóval a férjem csak este olvasta az ujtágban, hogy valami miskolci kereskedő egy fantasztikus örökséghez jut hamarosan(?) amit egyik régen kivándorolt ükapjától kapna, aki az ausztráliai Sidneyben többmillió értékű vagyont hagyományozott leszármazóinak, nevezetesen a miskolci kereskedőnek. Az egyik pesti fiskális ki is jelentette, hogy birtokában van az értesítés, amely szerint ügyfele, a miskolci keies-kedő hamarosan hozzájut az örökségéhez, ami nem kisebb összeg lenne, mint magyar pénzre átszámítva ötvenkélmlllló pengő Hát csinos summa mit tagadjuk, de ötvenkét millió pengőt sem ér az a családi muri, ami egyébként békés otthonunkat feldúlta a hir nyomán. A dolog ugy történt, hogy a férjem elolvasta a hírt és sóhajtolt egyet. Érdekes fizikai tünel, hogy ilyen esetekben a meglepetés sóhaj alakjában tör ki az emberből, ö már régen átlapozta az egész ügyet, már valahol a színházi rovat vegén tartott, amikor én beszélni kezdtem a dologról. Azért nem szóltam előbb, mert közben spekulálhattam mennyi pénz is az az ötvenkétmi lló pengő. Hogy nagyon sok azt mindjárt gondoltam, de előbb részeire kellett bontanom, hogy egyáltalán megértsem mennyi is lehet. Ezer pengő — sok pénz, lizezer..., százezer..., ezer ezer..., egy milliói Szent Isten, elfárad az ember már a gondolattól is. És ez még csak egy millió, szyr-zandó ölvenketlövel. Soha nem szerettem a .nagy egyszereggyel" vesződni... Ekkor szóltam — pechemre I Meri ebből lett a baj. Azt mondtam ugyanis, hogy vájjon mit csinálnánk, ha mi kapnánk ezt a pénzt? Ezt a kis ötvenkét mi\'liócskát. Az uram sem szeret elvont témáról csevegni velem, de most végzett az újságolvasással, kényelmesen ült a fotőjben — belement. — Gyerekség ilyenről beszélni — kezdte — de tényleg mii csinálna az ember ennyi pénzzel? — Utaznánk! — mondom felcsillanó szemmel, mert aboan a percben elöltem állt az egész világ, aminek megismeréséi sóvárgom egy életen át. — Jó, jól — mondja — de ha most kapnánk a pénzt és ötven pengőnél több valutához nem lehel jutni... — Ez igazi Milyen rossz lehel azoknak az embereknek, — rémlik át rajtam — akiknek meglenne az anyagi lehetőségük ahhoz, hogy ki-ki ruccangassanak egy kis világot látni, de nem lehet most a korlátozás miatt. — Hát akkor itthon maradnánk és jól élnénk. — Mi az hogy jól élnénk? — és észrevettem egy kis emelkedést a hangon. — Hát most hogy élünk? Van mit enni, fűtött szoba, apró szórakozásra is telik. — De akkor nagy szórakozásra is telne. — Minek egy asszonynak nagy szórakozás? Mit akarna csinálni? Repülőgépen járni, márványpadlón táncolni — mi az a nagy szórakozás? — Na, hagyjuk eztl — mert megijedtem a hang színezésétől — Először is mindenkinek adnék belőle. A szegényeknek sokat, a tönkrementeknek, hogy újra örülni tudjanak az életnek, a szerelmeseknek, hogy összekerülhessenek, a diákoknak, hogy tanulhassanak, az ismerősöknek, rokonoknak, barátoknak, akinek kevesebb van, mint nekünk. — Na hiszen, jól néznénk ki — nevet az uram — szóval mindenkinek. Mert kinek van ma ilyen va- gyona? Jó, azt nem bánom, a szegényeknek, rászorullaknak, ez nagyon terntészeles, de a rokonoknak, akiknek többjük van, mint nekünk... — De akkor nekünk lenne lob-bűnk. — És azlán ? Azért örököljek én, hogy a rokonok, barátok, Ismerősök és Ismeretlenek jómódba kerüljenek?! — Nahát, én már megmondtam, mit csinálnék, ha én örökölnék egy ausztráliai nagybácsitól, — szakítottam félbe a purparlézást. — Most halljuk, mi lenne, ha maga lenne a miskolci boldog váromlnyos? — Először is körülnéznék az or-sjfágban, megnézném hol a bal, hiba, mien hogyan, mennyivel lehetne segíteni. Nem lennék szűkmarkú, ha módom lenne segitenl a hazámon. Fellendíteném a különféle sportágakat, építtetnék kultúrintézményeket, támogatnám a kisembereket, munkanélkülieket foglalkoztatnék, akik ma kenyér nélkül sínylődnek, teremtenék, alkotnék — ember lennék, mini ahogy nem lehetek most olyan, mint szerelnék lenni, mert a mos-lanl lehetőségeim annyira szükre-szabottak, hogy szinte megfullad az ember bele. A hang már valahol a felsőbb dimenziókban járt. — Jól van, — mondtam meggondolatlanul — mindenre gondolt, Csak rám nem. A feleségre nem. 1932. február 28. ZALAI KÓZLÖNV i gyenesdlási mészáros 5 liter borba fogadott a jegyző, meg a segédjegyző tejére A bíróság felmentette a mészárost, mert a kétrjegyző ellen vád alá helyezés van elrendelve Nagykanizsa, tebruár 27 Oyenetdiás községben tOrténl, hogy Herczeg Oyörgy oltani mészá-rosmester 6 liter borba logadotl Mautner Oábor korcsmárossal, hogy majd meglátja : 3 nap múlva sem Puska Sándor Jegyzi, sem Horváth József segidjegyzi nem tesznek már a jegyzi! székben. A kél jegyzőnek tudomására jutott a dolog és Herczeget beperelték. A keszthelyi Járásbíróság 50 pengőre el ls itéltc ás kötelezte a perköltsé- gek megfizetésére. Herczeg azonban nem hagyta annyiban a dolgot, hanem fellebbezett a nagykanizsai torvényszékhez, amely most tárgyalta ezt az Qgyet. A sértett Jegyzőket dr. Mezt Ignác védte, a vádlottat dr. Knausz László ügyvéd, aki kijelentette, hagy védence nem követett el sértést, mert a két Jegyzi ellen vád-aláhetyezés van elrendelve. A törvényszék Herczeg Qyörgyöt felmentette a vád és következményei alól. lélslkerfllt fttpengős hamisítványt szolgáltattak be a kanizsai rendőrségnek A hamispénzeket be kell szolgáltatni, mertaterjeaztésért is büntetés jár Nagykanizsa, tebruár 27 Alig néhány nappal ezelőlt számoltunk csak be arról, hogy a nagykanizsai föpostáról hamis egypengösl szolgáltattak be a rendőrségre és ma már ujabb hamispénz beszolgáltatásról kell hírt adnunk. Szombaton délelölt megjeleni a rendörségen Stotczer Emil, a Kopsteln-butoráruház tisztviselője, aki egy hamis Otpeagös pénzdarabot szolgáltatott be. A beszolgáltatott pénzdarab igen kittlnö hamisítvány, amely szemre hajszálnyira hasonlít a valódi 01 pengősökhöz. Csupán a csengésében van valami ktlIOnös tompaság, ami az ólmos hamisítványok jellegzetes sajátsága. A rendörségen megvizsgálták a beszolgáltatott Otpengöst és az a vélemény alakult ki, hogy annak a pénzhamisító társaságnak a készít- ménye, melynek tagjait alig 4 nappal ezelőtt tartóztatta le a budapesti rendőrség. A hamis ötpengősl egyébként felküldi a rendőrség az állami pénzverdének. A kanizsai rendőrkapitányság ez- FELHÍVJUK a nagyközönség figyelmét az nj \' ^ Palma Okma vízhatlan ctpötalpanyagral Fóltalpalá8ra és uj cipőre egyaránt alkalmas. Kemény, mint a bőr, de rugalmas és nem csúszik. Határtalanul <arté« és olcsé! PALMA KAUCSUK RT Kérjen a cipészétől Palma Okma talpalástl ulon is figyelmezteti a közönségei, hogy amint gyanúsnak talál valamilyen pénzt, azt nyomban szolgáltassa be, mert a törvény nemcsak a pénzhamisítókat bünteti, hanem azokat is, akik a hamisítványt terjesztik. Tavaszi kakitokban, valamint Ezer idegenre Igen... A feleség..., hogy annak Is lehetnek vágyai, álmai..., az nem fontos... És Itt kezdődött a bal. Szó szót követett, szemrehányások, „klpakko-lások", asszonyi könnyezés, férji kitörés..., minden, minden előkerült egészen addig, míg a férjem rá nem csapott az asztalra, mondván: — És mert ilyen vagy, nem Is kell az egész örökség..., vigye el az ördögi Ezen< azután már nevetni kellett és egyszeriben vége szakadt a vitának. A nagy vagyon légvára semmi lett; ábránc [országból vissza pottyantunk a valóságba I A valóságba, ahol nincs ugyan ötvenkétmllllo pengő vagyonunk, de van az ennél sokkal többet érő nyugalmas, békés együttélésünk. Ezt a történetet egy asBzonylsme-rősöm mesélte nékem és olyan jól mulattam rajta, hogy közreadom. Ebből is látható, hogy a nagy vagyon szele is már rontást lop azok közé, akik egyébként békés boldogságban tengetik szerény életüket. És ha Igaz, hogy a miskolci kereskedő rövid időn belül ura lesz ennek a nagy vagyonnak — nem irigylem érte... Vége a szegénységének és vele együtt a csendes, gondtalanénak Is, amit, mintegy kárpótiát, ul a sok lemondásért, vagyontalan emberek számára tartott fenn a sors. kosztüm, kabát é. ruhaszövetekben nagy választék. Férfi szövetek minden minőségben. Singer divatáruház. Olcsó árak! Vetkőzés közben érte a halál A kályha mellett holtan találták a gimnázium Babits bácsiját Lábad! János szombaton reggel, Nagykanizsa, tebruár 27 Szombaton reggel különös halálesetet jelentetlek a rendőrségnek a piarista gimnáziumból. Petrlcs László dr. rendőrfogalmazó és Fodor Aladár dr. városi tisztiorvos szálllak ki a színhelyre, ahol egy szobácskában, ládán, ülőhelyzetben holtan találták Babits (Paragl) Mihály 59 éves napszámost. Az Idős ember, aki már hosszabb Idő óta állott napszámosl minőségben a rendház szolgálatában, egymaga lakolt egy kis szobácskában. Pénteken este 8 óra tá|ban azzal búcsúzott el másik napszámostársától, hogy az szombaton reggel keltse őt fel. szombaton amint belépett Babits Mihály szobájába, megdöbbenve látta, hogy az öregember ott Hl a kályha melletti ládán, holtan. A holttest helyzete Igen szokatlan volt. Mind a két keze olyan helyzetben merevedett meg, mint akit a kabát levetése közben ér utói a halál. És valóban félig le ls volt húzva az öregember Idskabálja. A rendőrorvos megállapítása szerint az öregembert épp akkor érte aziv-bénuláa, amikor le akart vetkőzni. A rendőrség, miután kétségtelenül megállapította a természete* halált, utasítást adott, hogy a holttestet szállítsák ki a temető halottasházába. Nem értem, kérem, abszolúte nem értem, miért nem szentelünk több figyelmet a Gandhi körül zajló dolgoknak. A nagy Mahatma Igazán megtesz mindent, hogy minél több meglepetéssel szolgáljon a világnak. A fürdinadtdg, amiben az angol király udvari ebédén megjelent, rövidke szenzáció volt csupán, Jót mosolygott rajt egész Európa. Aztán a kecske, ami Gandhi karfán bevonult a nemzetközt diplomáciába. (Viszont Gandhinak ekkor Is Igaza volt. Ahol annyi bakot tőnek, ott az i kecskéje miért ne próbálhatna szerencsét?) Most az öreg Mahatma hűvösön van: a New Delhi t börtön lakója. Ugy látszik azonban, hogy a fia egészen tehetséges tanítvány. Mert most meg i kezdl foglalkoztatni a világot. (Nehogy a lapok Gandhi-rovata üresen maradjon.) A legújabb gandhtdda a következő. Az ifjabb Gandhi vőlegény. Az édesapja egyik legjobb barátjának a leányát jegyezte el. Rajagopalacharl kisasszonynak hívták. (Rímes I Szegény Gandhi-gyereknek lesz-e mindig annyi ráérő Ideje, hogy nevén szilUsa a feleségét?) Most aztán Oandhl junior, miután már az esküvőt ts kitűzték, egyszeriben felcsapott nemzett hősnek. Hirtelen rájött arra, hogy hazafias kötelességet kell teljesítenie, amiéri ls haladéktalanul bevonul apja után a börtönbe, önként, a hindu nép szabadságáért. Természetesen azonban még házasságkötés előtt. Azt elhalasztotta Jobb Időkre. Mondván: Jobb ma egy kis börtön, mint holnap a nősülés... Ez a Gandhi-gyerek ugyiálsztk még az apjánál Is előrelátóbb... (7) örömalt egy Jó rádió beszerzésével tegyük teljessé. Hallgassa meg a 3 lámpái 7033-as Orion hangszórós rádiót, mielőtt vásárol. Gtyárlja: Orion laaélámp^grár ZALAI KOZLONV 1932. február 28. NAPI HIRiK NAPIREND Február 28, niánup Róm. katolikus: Ocull Proleatáns: Elem ír. luullta : Ad«r M 21 • Városi Muuram ás Könyvtár nrltva csütörtökön is vasárnap délelőtt 10-181 ta Míg. Oyófty az értért 4IMI nolgálslt f. hó végéig a Merkty.Belnj gyógjBttrtit Fó-ut ÍJ. Városi Mottó. .Trader Horn* Ethel-retla Levii regényének filmváltozata 13 (elvonásban A tűrnek koronája. Oői fürdő nyílva reggel 6 óráiéi este 6 óráig (héllo, axeida, péntak délután, kedden egéia nap nőknek). Tel. 2—13. Fabruár 29, hétfft Hómat katolikus: Román. Proteat,: Román. Izraelita: Adar bó 71. Eltflntek a vízimalmok... Mint széles folyam, hömpölyög megáradt fiatalságunk, de hová tűntek a vízimalmok, melyeket egykor ml ringattunk 1 Krófelealegünk ma létleDlll zudul lankásabb tájak felé. pedig tegnap még ott zúztuk boDyolult szerkezetekben a buboakemencék Illatos, barna álmait. Fellázadtak talán a fekete barázdák, hogy nem kttldlk őrölni terméaelket ? Miért ttlntek el a vízimalmok ? Hisz éhes gyermekek kenyérért sírnak partjainkon. Kihaló kiáltásaikra elhomályosul fénylő homlokunk, vagy feléjük tárjuk karjainkat, melyek sorompókként kláltnak: álljt 1 a szakadékba rohanók elé. Imbolygó árnyak Járnak köröttünk, kiknek lépte caak akkor visszhangzik, mikor a Halál kapula előtt utolaót torpan bennük az EleL Hol váratnak magukra azok a gyermekek, kiknek kacagása régóta kísért álmainkban ? Kl tartja vlaaza a homokvárak nevetőezemü építőit 7 Hiszen tavaly még ml hUsltetldk fiatat anyák lázadó vérét.. aaazonyt a gyermeket Ígért az filét... kt tartja őket vlaaza?... hiaz megáradt fiatalságunk már szennyes árként mindent azétrombol, mindent elragad éa aáppadt leányok Irtózva nézik fehér álmaik eltorzulását Miért maradnak meddők a fiatal ölek miért lázadnak tel az eleven barázdák, melyek terméaét Iaten-akarat érleli saját dicsőségére? Miért «t a lázadás, melyben önmagukat Ítélik halálra • lázadók ? Miért?... Bizonyára azért van ez, mert hullámainkról eltűntek a zugó vízimalmok. Dávid Way/ar Jóittf — Személyi hlr. Dr. Thomka János vármegyei tb. főjegyző szombaton hivatalosan Nagykanizsán tartózkodott és tárgyalást folytatott dr. Hegyi Lajos polgármesterhelyeltessel. — A kongregációk keddi bOjtl estje 6 órakor lesz a fehérteremben. Előadó Molnár P. Arkangyal plébános, szaval Barlay Edlth. Közel 6000 pengős hiány a Keresztény Társas Temetkezési Egyletnél Dr. Hegyi Lajos polgármesterhelyettes vizsgálata alapján feljelen-téat tettek ötévre visszamenő sikkasztás és oklrathamlsltás elmén A vizsgálat adatai szerint Kls-kanizsán van a baj. Az otlani pénztáros vagy pénzbeszedö, aki a kiskanizsa! tagoktól havonta beszedte a tagsági járulékokat, a vizsgálati jegyzőkönyvek szerint nem számolt el hűségesen a kezeihez befolyt összegekkel. Ugy látszik ezek alapján, hogy rendszeresen, évekre visszamenőleg folytatott manipulációkat olyan formában, hogy a beszedett Járulékoknak egy rész/l nem szolgáltatta be, hanem azt Jelentette az egyesület Irodájában, hogy ezek és ezek a tagok lemondtak és nem JIzeinek többé, ő pedig tovább is el-járugatott minden hónap elsején a .kilépett tagokhoz* és beszedte, mint azelőtt, a rendes járulékaikat. Volt olyan hinap, hogy 40 tagol Is „léptetett kl- ily módon Voltak esetek álltlólag, amikor többet is szedett be, mint a mennyi járt. Valószínűleg öt évre visszamenőleg tehető ez a sáfárkodás. A lefolytatott városi vizsgálat eddig körülbelül 5700 pengőt állapított meg, ami Igy elsikkadt. De meglehet, hogy a rendőrségi nyomozás és könyvvizsgálat további hiányokat is log megállapítani. Mikor dr. Hegyi Lijos polgár-mesterhelyettes elkészült vizsgálatával, az egészről több oldalas jegyzőkönyvet vett lel és értesítette a Keresztény Társas Temetkezési Egylet vezetőségét. Az egylet ügyésze azonnal megtette feljelentését Flumbort Oyörgy ellen csalás, sikkasztás és okirat-hamlsilás elmén. Az ügyben most a nagykanizsai kapitányság bflnűgyi osztálya folytatja a vizsgálatot. A Keresztény Társas Temetkezési Egyletnek ezernél több tagja sürgős intézkedési kövelel az űgy minden résztelének teljes felderítésére. Benedek Rezet Nagykanizsa, február 27 ... Évekkel ezelőtt történt, hogy Sluller László államrendörségi főfelügyelő több megértő munkatársával Nagykanizsán megalakította a Keresztény Társas Temetkezési Egyletet. Az volt a nemes cél, hogy a kisegzlszlenciáknak, akiknek se biztosításuk, se semmijük nincsen, legalább becsületes temetésük legyen, ha odajutnak, az élet demarkációs vonalához. Az emberek azázával siettek belépni és csakhamar a Ke resztény Társas Temetkezési Egylet több mint másfélezer taggal rendelkezett A gyakorlatban is bebizonyosodott, hogy áldás volt a kisemberek részére ez az egyesület, amely mind szebben virágzott, fejlődött, terebélyesedett. ... Évek multak. Sluller László már régen elkerült Nagykanizsáról, de emlékéi mindig sok szerelelte! említik. Itt van és áldásos tevékenységet fejt kl az egyesület. Az ő egylete, amit ö és a rendőrség tisztviselőiből alakult szervezöség alapított. De egyszer csak gyanús suttogások hangzottak el a városban. Lassan a suttogás alaposabb formát oltott. Eljutott azokhoz, akiket sok száz ember bizalma állított az egyesület élére. Utána néztek a könyveknek, de nem találtak semmi hibát. Minden a legnagyobb rendben van I — állapították meg. Ét folyt minden tovább, mint azelőtt Ds a város szája csak nem hallgatott el. Volt könyvellenórzés Is, de ez sem állapított meg semmi rendellenességet. .A hajón minden rendben van I" — Jelentették. A suttogások mégis olyan hangosak leltek, hogy elfutottak a városházáig, abol többen panaszt lettek. Dr. Hegyi La|os polgármesterhelyettes személyesen velte kezébe az ügyet és nekilátott heteken keresztül az egyesület üzlethelyiségében megvizsgálni a könyveket. Ez a \' vizsgálat arra az eredményre jutott, hogy a hajón nincs minden rendjén. Ujo^J . Böjti est a Mlaaslóthátban « órakor (Kolla .........-Ili (Paalelner József njr. órnigy) a vároaliázán 6 árakor. Pdaterkereakedók ö»axelövel«l« él válás simányi 014*4 a Pannóniában 4 órakor. Magántisztviselők láncleája a Polgári EfylcU ban 8 órakor. Márc. I. Urleányok Mária Kongragáelójáoak böjti •alja a fehérUrentban • órakor. A zeneiskola üÖvendék-hanfTerseny« (oUax-koncerl) a Kaailnóban 9 órakor. Márc. S-*. Lelkigyakorlat hölgyek Mániára • MU»-•zióaházbau Márc. á Ur. hitköiaác közgyflIéM d *. Iái ll-kor. Konferancia férfiaknak a MUulóaháaban este V órakor (dr. Vértaay Frigy aa). Márc. 7. Aa Ur. bUkflxafg tíaxtujltó közfyBlése. Márc. S. Urleányok Mária Kongregációjának böjti •alja a fehérteremban 6 órakor. Márc. 13. Böjti eat a Mlsszlóshárban • órakor. A / rinyl Torna EgyWt Jubiláris matlnája II órakor i színházban. Márc. IS. Uilainyok Mária kM|rffácU|áaak M|tl Mt|« ■ t.hífl.r.mb.n S órakor. Irodalmi Köt baaallaa Snoapálya a aalntalabaa , II órakor. I Apr. 11. ttafyl Emlnual hangcaraauya a Kaadaó. bao Hl M órakor. — A mai llceálls elöadáa iránt a szokottnál is élénkebb az érdeklődés. Pastelner József ny. őrnagy fog előadni a társadalmi forradalmak problémáiról. — A magántisztviselők mai táncteája igen hangulatosnak ígérkezik. A Polgári Egylet földszintjén lesz ez a sok fiatalságot vonzó ötórai tea, melyhez a muzsikát Dunyl Horváth Jancsi voll pesti cigányprímás szolgáltatja. = össztánc. Ma a Polgári Egyletben 50 filléres beléplldTj melleit össztáncot tart Blagusz Elek. — Az Urasazonyok Mária Kongregációja folyó hó 29-én reggel közös szentáldozást, délután 4 és fél órakor magisztrátus gyűlést és 5 órakor nagygyűlést tart, melyre teljes-számú és pontos megjelenést kér a Praefeda. — 49 q rozs értékét jövedelmezte tisztán 1 kat. hold cseresznyés az Unghváry László faiskola r. L Cegléd gyümölcsösében. Oltesaen cseresznyefát, térjen át gyümölcstermesztésre, mert befektetett tőkéje busásan és hamar visszatérül s nem fogja ismerni a gazdasági válságot Ültetési tanáccsal és árjegyzékkel készséggel szolgál az Unghváry László r. t. faiskolája Cegléd. — Kérjük kirakataink megtekintéséi Igazi Utványosság. Slnger divatáruház. — Egyházközségi közgyűlés. A nagykanizsai református egyházközség ma, vasárnap délelőtt 11 órakor az Istentisztelet végeztével tartja évi rendes közgyűlését a ref. imaházban (Batthyány-utca 16. az.). A közgyűlés tárgyal: beszámoló az egyházközség 1931. évi hitéleti és anyagi viszonyairól, az egyház 1931. évi zárószámadásainak éa vagyonmérlegének bemutatása s az 1932. évi költségvetés megállapítása. A közgyűlésre az egyházközség minden felnőtt tagja hivatalos. Divatos térfl Ingpoupllnok, zefflrek, oxlordok hatalmas választékban Schfltznél. TRADER HORN diadalmas sikert aratóit. ^ Még ma műsoron van. 1932, lebruár 28 ZALAI KÖZLÖNY A kanizsai ügyvédi kar tgnap értekezletet tartott a kamarai tiliszlások é» egyéb kari ügyek le-ürgyalisára. A zalai kamarai válaBZ-Usok március 13 án lesznak, Zalaegerszegen. Nagykanizsa jelöltjei ugyanazok, akik voltak. Vagyis: dr. fibián Zsigmond kormánylötaná-cos, mint kamarai helyettes elnök, dr, Balázs Zsigmond és dr. Dómján Ujos múlt választmányi tagok. Kedden a kanizsai Ogyvédek ujabb megbeszélést tartanak függőben ma-redl kérdések llsilázására. _ a zeneiskola növendékhangversenye kedden esle pontosan 9 óni kezdettel a Kaszinóban. Előadásra csupa olasz zeneszerző müve herfli. Jegyek 50 fillértől I pengőig Kráiky tőzsdében vállhltók. — Országos brldge-verseny. A nevezéseket kérjük március 6-lg a Kritky tőz-dében leadni. Pótneve-zéseket (oszlopnál) március 6-lka után az Országos Bridge Szövetség a technikai lebonyolítás nehézségei miatt, nem fogad el. A rendezőség. — A „Nagykanizsa vezet* c. legna pl cikkünkbe értelemzavaró sajtóhiba csúszott be. A harmadik bekezdés első mondatát Így helyesbítjük: ..a népjóléti minisztérium és a városok állal létesített nemibeleg gondozó Intézetek és az OTI közötti munkaközösségi viszony megteremtése egy egységes séma szerint tör-énhessék." — A legjobb védekezés az In-lluenza ellen a jó zsebkendő. Nagy választék. Slnger dlvatárubáz. Missziós hlr. A Szent Ilona leányklub harmadik böjti estje, melynek szónoka Kolla János kegyes-rendi tanár, ma, vasárnap esle 6 órakor lesz a Missziósházban. A műsoron a Leányklub Énekkara énekel, Magyar Margit klubtag szavaL A bojll estié ezúton hlv meg mindenkit szerelettel a Missziósház főnöknője. — Rumba tanítással ma este a Kaszinóban össztánc. — Az Ipartestület elnöksége felkéli azokat az iparosokat, akik tagjukkal hátralékban vannak, hogy "I 14 napon belQi annál Is Inkább testületi irodában befizetni szíveskedjenek, mert ellenesetben abba a kényelmetlen helyzetbe kerülnénk, h°gy a behajlást közigazgatási uton lennénk kénytelenek eszközölni — Elnökség. Mlképen lehet pénzt megtakarítani Ezen töri mama mln-Isnkl a lejét Többszörösen tartósabb bőrnél és fokkal olcsóbb az ára |1 Palma-Okma dpőlalpalasnak Wnden cipész tudja már, hogy mi-épen lehet Palma-Okma talpalással kO,önség clpőszüksfglelét meg-ílcsóbbl ani. A takarékos emberek fognak járni, ha ezt a cipésszel MRtanScsko-zák. 7 TsMonüvár rt. Is bevezette az rsdldcsereakdót, alkalmazkodva ezzel /ir.™zEa\'Jas4«i h«lyz«thez. Bármilyen e\'baaznált rádlókéazüléket igen sSS,iu1ve,z ál\' " akció kapcsán InnM\'ft Jslsfongyárl készülék pedig TAVASZI KABÁTOK teljes választéka raktárra érkezett. , -V .Vl Uj fazonok! Uj színek! Meglepő olcsó árak! t Leányka kabátok, matróz kabátok minden nagyságban és árban. Gyönyörű kosztümök, ruhák a legújabb faconokban és színekben. Áraink még olcsóbbak, mint tavaly! Árufyáx. Legjobban Jár, hs a Tetstongyárt Caan-akctón cseréli be készSlékéi felvilágosítást minden rádlókereskedó ad. Aki Ottó királyfi is a mostani román király kéziratát analizálta Nagykaolaaa, lebruár 27 Ma Nagykanizsára érkezett Jean Joseph a világhírt! grafo-psycholo-gus. Azok a magyarok közé tartozik, akik külföldön már rég elismert emberek. Tudásával, intuitív megérzéseivel mindenült világsikert aratott. Külföldi világlapok azt a jelzőt adták róla: .Egy ember, aki MH nincsen tilók". Dacára annak, hogy csak átutazóban van, március 2-án már Zágrábban lesz, működését máris igen nagy érdeklődés előzi meg. Mikor érdeklődünk az érdekesebb esetei után, szerénykedve hárítja el kérdésünket Egy csomó lapot vesz elő. Egyik helyen Klein Sándor, a nyíregyházi gyilkosról adott megállapítását látjuk, melyben annak a szökési terveit még a főtárgyalás előtt megmondotts. Utána egy Igen érdekes vélemény következik. Néhai Schlll Ferenc tábornokról szól, kinek Írásából rámutatott szomorú végzetére. Károly mostani román királynak 1929-ben Párisban megmondotta restaurációját. Megemlíti, mint különlegességet, hogy mikor tgy hónappal ezelőtt Bécsben volt, egy ezredes utján Ottó magyar királyfit is analizálta, akinek kézírásában még történelmet lát Soktzáz elismerő levél bizonyltja sikereit, számtalan embert vezetett a helyes útra tanácsaival, meglátásaival. Kérésére Iddrjuk, hogy délután bárkit szívesen Ut Zrínyi Miklós-utca 43. szám alatti lakásán. Ha megcímzett, felülbélyegezett válaszborítékot mellékelnek, ugy levélben is szívesen ad információi. .................................................... Kirakatainkban állandó dlvatklállltás. Jxui újlaki; pala minöSÉGE.oflzonsfkjüssAGfi FEUJlíTIOlHRTWTLfln I.nRGVBAronvy EO€5ŐLT iPflRmű 9uoí*«T*s*rrKBafc«*<Hfw Képviseleti Sartory Oszkár Utóda Nagykanizsa, Kirá!r-«fca SS. ZALAI KÖZLÖNY 1882. lebruár 28 Kiwéló »t«wllwg>li ■o TUUHUMJI uruttk hiuanui ZSOLDOS OVULA Sxszraftsz és lAtszerésznél 14. nrroerró palota Onroel receptek elkészítése, ne Szakáért Javítások. ósAt, tut. KMrr i i kas teltsége, máltáléki fájdalmak, emésztési nehézségek, gyomorbélhurut és sárgaság a természetes „Fsreac lénél" keserüviz használata által megszűnte hetök és az agy, a szem, tlldö vagy síiv felé In\' ámulö Oyo-tzofják, ulások ellensúlyozhatok, mor- és béliéi listák Igazol hagf a Perese Tftxsef vízzel külö nősen az (110 életmód következ tíben jelentkező bajoknál, nagyon kedvező eredményeket érnek eT A Farsae Jéuef keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és rüszerüzle-tekben kapható. A várföldel cigánypogrom kirobbantóinak _bOatetá*ét • tábla MMfSMtMttl < ! Pécs, február 27 Részletesen beszámolt a Zalai Közlöny arról a, hármas halállal végződött drámáról, ami nemrégen Várföldén történt és amelynek voltaké-peni kirobbantói Horváth Györgye és Horváth Sándor cigányok voltak, sMIs véresre verték a hegyen Lukács Gergely gazdát és ennek retorziójaként szervezték ugyanis a büntető expedíciót Szike József és Kelt Oéza a cigányok ellen. A nagykanizsai torvényszék dr. Kováct Ferenc védelme után Horváth Oyorgyét hatévi fegyházra, Horváth Sándort pedig négyévi fegyházra Ítélte. Tegnap voll ebben az ügyben a táblai tárgyalás dr. Simon Rudolf bdntetólanácsa előtt, amely Horváth Oyoegytí 5. évi, Horváth Sándori 3 évi fegyházra Ítélte. k, puplinok, oxfordok minőségben. Slnger divatáruház itt Postai blr. A postahivatal február hó 29-én az utalvány és ciekk-bsUzeMst osztálynál esle 6 óráig meghosszabbított szolgálatot tart. — Téves az a Mt, hogy kevés pénzért nem kapni ló árut I Erről meggyőződhetik, ha kopsteln bútort vásárol. Jelsió: Jó bútort kevés pénzért Kopsteinnél. \' Halálra gázolta a saját Halálos kimeneteld szerentort ént a Somogyturhoz tartozó bagolyai kegyen. Bodrogi János\' gazdálkodó lát fuvarozott, miközben egy zokkeaónál lezuhant a bakkról. Oly ■ szerencsétlenül esett, hogy a fával megrakott kocsi kerekei alá került, amelyek halálra gázolták. A szerencsétlen ember a helyszínen Jankó uj száma fel-Ivalójának ujszerüaágével, 1 ás változatosságává]. A - A tttptk a Móricz. aJTér,___________ ka kívül számos vicc, tréta és ---karikatúra gazdagltla Molnár Jeni közkedvelt lapját, a Borsszem Jankót A „Mlndenról-mlndenklnek" rovat M tükrét mutatja a fault hét politikátjnadastet és kulturális eseraéoyel-ns». Bhnéa rébuszok. - Kérjen Ingyen mutatványszámot (Budapeet, VI. Mozsár-utoa 0). Elegáns angol férfi felöltő-anyagok SchtMznél. ■özqjizdasAq < " A bltelvlszMfok Zalábai • tavas*! merigazda-fltgt monkák meglafalása előtt lOMWIsl Igfnjldiikki l — Mezőgazdasági körökből veit értesülésem szerint — » tavasai munkák meglndltásábte, vMhaajf hoz stb. feltétlenül HM vai; hitelforrás, mert terméskilátások nem a légióssá sab-bak lesznek. Koztudomásu, bogy a mai helyzetnek egyik kútforrása a tavalyi kataszlrófálisan rossz termés, már pedig gazdáink, de az ország sem birna el még egy Ilyen egyiptomi csapáshoz hasonlítható katasztrófát. — Itt gyors és oltos közbelépésre van szükség. £ kérdésbe pártpolitikát belevinni, szerintem hazafiatlan-ság volnál Azon kérdésünkre, milyenek a kilátások a hitelélet egyéb ágazataiban, a következőket sikerült megtudnunk: — A kereskedők és Iparosok szomorú fikfyzete mindenki előtt ismeretes, aUgís a kereskedelmi váltókat Jó kezektől szívesen veszik leszámítolásba. Ennek magyarázata a mobilitásban rejlik. Mert mlg a bekebelezés folytán nyújtott váltóhitel csak évek folytán kerül — esetleg ? — visszafizetésre, addig az Ilyen rendszerint 3 hónapos váltók — lejáratkor fel* tétlenül ki fizetendők I A betétforgalom Örvendetesen javat Kellemesen tapasztaljuk, hogy az emberek kezdik nagyon Is megbecsülni a filléreket ; Az építkezési tevékenység ma, az Időjárás folytán természetesen nulla, a kilátások ezidőszerint nem a legkedvezőbbek, léhet azonban, hogy a szezon megérkezéséig talán mégis lesz valamelyes kedvező fordulat, ehez azonban pillanatnyilag sok kilátás nincsen I As Ingatlanforgalom, mely a bankzárlat után olyan ílénk lendületet veti, Ismét a régi mederbe Url SáMlt. — Jelentékenyebb forgalomról egyáltalán szó sem lehet Tudomásom szerint — mondja informátorunk — csak kisebb családi házakban van némi forgalom. Földbirtokban pedig főképen Kis-kanizsán, itt is azonban néhány száz négyszögöles, u. n. mesgyés-forgalom bonyolódik le, ami természetesen teljesen Jelentéktelen. H.J. Nagykanizsa, február 27 A parlament á» a kUlOaUil yir-tok ülésein ar aMsó aktban mindinkább előtérbe szonáták a tavaszi mezdpkdaságl mtarlatokkal kapcsolaton MefUgyl kérdések. Miksáéiaunk felkereste városunk egyik vezető pénzintézetét, ahol az aktuális pénzUgyi helyzetről a következő érdekes felvilágosítást nyerte: — Érdeklődéssel figyeltük az elmúlt napokban a hitelélet megnyugtatására Irányuló megoldások különböző fajtáját. Abban minden előterjesztés megegyezett, hogy a pénzintézetek nem zárkóznak el a gazdaaágl élet hiteligényei elől, azonban azl a bizatmatUinságot, melybe a hitelerik, a különféle adós védelmi rendelkezések folytán kerültek — meg kell valamilyen formáién szüntetni, — KflttadWnásu, hogy a földte-herrendezési el|árás folytán az adósok részéről oly léves felfogás terjedt el, melynek következtében az adósok, csak a teherrendezésl eljárás mellőzésével való megfenyegetésével hajlandók kötelezettségeiknek eleget tenni. — Érthető tehát, ha ilyen előzmények után minden hitelezi pieg-foMás tárgyán lesel a toMÁM klhltelezést I — Nincs itt más megoldás, mist e bizalmatlansági krízist valamilyen formában, törvényhozás utján nyugvópontra Juttatni. Ezt kívánja sz általános érdkfe, Mit hiszen a pénzintézetek is alig várják a percet, amikor a régi, nyugodt hitelfolyósítást megkezdhetik, lévén ez a bankok hivatása. v Érdeklődésünkre megtudtuk, hogy a mezőgazdasági hiteligények a Nagykanizsára gravitál* vidékekről ezMéfc alig < szórványosan Jelentkeznék Főképen kisebb, néhány száz pengős jelentéktelen ötsz^eftbén.\' — A zöld hitel — Sondja informátorunk — a normális viszonyok közölt, csak március-április hóna pókban került folyósításra. Ennek ellenére is már most nagyobb hiteligénylések Jelentkeztek. Különben, mint korábban emiitettem volt, itt még a legfontosabb rész — a kihelyezés feltétlen biztosítása — nem nyert elintézést, addig pedig üzletről szó sem lehet. Blokmalt meghódította a világot! Milliók használják szán kitartó fid ónkor, kát. A Blokmaltot már utánozzák, szórt valódi Blokmaltot kárjen As csak amiatt zacskóban fogadja el I Blokmalt köhögés és rekedtség ellen ! Isgykanlzsán kaphatói Vágó Illatszer-tárban. palotájikiah Csengcry-uii m \' üresen álló üzlethelyiségei leszállított bér mellett azonnal kiadók. Oaál Oaszton parcelláz Balatonbogláron Balatonboglár, február 21 Oaál Oauton országgyűlési képviselő, nagybirtokos elhatározta, hogy balatonbogiári birtokának egy részét parcellázza és csak azoknak ad el telket, akik építkezni ls szán dekoznak. Ezzel az Intézkedéssel u) fekpttést akar téttsHénl OaálOaszlon már meg Is állapodott a Magyai Tisztviselők Takarékpénztárával parcellázást ilielőleg. A pénziritéze március—áprilisban már megkezd a Balatonhoz közelfekvő komplexum értékesítését. (—\'VMagyár4raneiát heretkedelm kapcsolatok, Budapestről veit érte sütésünk szerint\', Praznowsky Ivái megh. miniszter, v, páriái köve elnöklete alalá egy életerős vállalkozás nlakult, amelynek célja import-tilalmak és a súlyos deviza-korlátozó rendeletek folytán mind jobban megbénuló kereskedelem érdekeit szemelőtt tartva, az árucsereforgalmat kompenzációs slapon lehetővé tenni. E vállalkozás a Magyarfrancia, kereskedelmi Irpda,. (Budapest, V. Zrínyi-ulca 7.) a Magyir-francia kereskedelmi, kamara erkölcsi támogatása melleit az életbelépő magyar-francia dearing mellett étó és Vágott állatok, mezőgazdasági termények exportját él Igazi nyeri anyagok importját tűzte ki céljául. A közkedvelt, köhögés, rekedtség és hurut elten igen hatásos bonbonok minden gyógyszertárban és drogífit-ban újra kaphatók! SO fillér, I dafcaa P l-H M „: . ;..\' , . . •.\' . SPORTÉLET Az NTE trénlngm ér kőzést játszik a Zrínyivel A NTE\'nek a mai napra Msorsoil bajnoki mérkőzése voll a Kaposvá\' Rákóczi csapatával, de a kaposvári pálya használhatatlanságé miatt • kerület ezen mérkőzést elhalasztó Az NTE tehát szabadnapos lévén, ma délután fél 3 órai kezdettel tréningmérkőzést játszik a Zrínyi csapatával. Az NTE-nek különösei fontos a mai mérkőzés, mert márc 6-án a Kaposvári Turullal már bajnoki mérkőzést játszik. Mindké csapat játékosai tartoznak 2 órakoi a Zrínyi pályán megjelenni. KIaé|a: Délzalai Hyoaáa és LapkM Vállalat Hagykaslssáa. Felefős kiadó .- Zalai Károly. totervrtMs telefon r NsgykmUJBS Tt. U 1982. február 28. zalai közlöny NyilMér.*) Alulírott figyelmeztetek mindenkit, hogy tőlem különvállan élö é« Nagykanizsán lakó feleségem született Nimtlh Mdrláirt semmiféle anyagi felelősséget nem vállalok. Németh Imre Budapeat VII., Pitsrffy Sáaáer-a XT. 1/12. *) E rovat aUtt közlőitekén sem a aaei-keazlóaig, Mm a kiadóhivatal nem vállal leklóeaégel. Pária 203l>/a, London 1601, Newyork 31629, Brflasei 71-75, MIUno 26-80, Madrid 3965, Amsterdam 20800, ~ ~ 122-79, Wien ——, Szófia 3-71, 15-26, Varsó 57-50, Budapeat Belgrád 009, Bukarest 303. Berlin Prága Buza ttazav. 77-es 1315-13-80, 78-aa 1Í30—13-05, 79-ea 13-49-14-10, 80-as 13«—14-20. dunánt. 77-ea 12-00-12-35, 78-aa 12-19-12-50. 79-ea 12-30-1269, 80-as 12-40-12-79, rozs 14-25-14-50, lak. árpa 16-50-16-75, zab 2200 22-50. tagért 1500—19-30, korpa 12 30-12-90. A Ktmuti hat ásviu-árlolyaHal VALUTÁK Jf. 19-70-2010 afr. 79-45-8005 lik. 16-94-1704 Dánk, 109-10-110-10 Dinár 1006-1014 Dollár 57090-973-90 Pranda 122-40-2200 Holt. 23019-23159 Zloty 6M04445 Lei 348-354 Léva 4-08-1 L8 Ura 2099-2989 Márka 138-49-136-29 Norvég 107-20-108-20 Peseta —•-- Schtll. -•--•- Svájcit. 110-70-111-40 Svéd fc 10940-11040 ZOrich 11080111-40 Wien dearing árfolyama: 80.494 DEVIZÁK Arntt 23039-231-55 Bdgrád 10 09-10-19 Beflln 139-99-136-28 Brttaacl 79-55-8005 Bukarest 3-43-3-47 KopenhJCOSO-IIOIO London 19S6-2006 Madrid -•-•— Milano 2909-29W Newy. 57100-57400 Oszló 107-40-106-20 Pária 22-48-2260 Prága 16-94-17-02 Szófia 409-4-17 Stockh. 10900-11040 Varaó 6409-64-45 Wien mÓHTBDETÉSEI Elfogadható árért Klnizal-jtca 37. azámu héa aloaáa eladó. 1014 \'ékM^aufktoffqfe a^ktadóbán Haaaáw, tlaata, catnoaan butorozott szoba atonnalra kiadó Sugár ot 45. Oki. épaléaS beteg melle elmenne, maaszl ozlst i> eltogid. akár vidékre Is. Clm s kiadóban. 8(3 28Wp-ot Jövedelmező klaebb éa egy na--*- bérhé* .ürgóaea olcaón eladó. 960 Saját termésű homoki édes rizling —.-»_ - ........t> ,„ -----llterenkint 41 fillér, ♦4 tülér. Orosz, Sugár-ut 41/b. 013 Ctorié László herceg-utca II. az. ház ás Sagotal-sor Sl. az házhely. 22 Nagy velencei a»agoslllér eladó. -Cltn a kiadóban. 961 Pehely is vatta papíaHkat ízléses ktvttelben jutányosán készít Freundlichné Deutach Szállna, Főút 15. 869 tár 2. atobáa Ukás kiadó Erzsébet-962 SárkaaáS Hévlaaa a .Mayer Villában" levő joi bevezeted csemegchziet ás egy bazárárj és emléktiigyali üzlete, mindkét üzlet máa cikkekkel is klbővtt-hetó. Levéldm: Mayer látván, Mayer VUla tutajdoooaa, Ctlldőmőlk. 849 ■ékéaMaél két hold szántófold bálba kiadó. Eidtklódal a kiadóhivatalban. 93J utcai lakta májna elsejére Idadó. Léaart bórkereakedő. 930 Ozlatkalylaéfl kiadó lakással együtt májua I re. — Bővebbet háztulajdonoaoáL Telakt-ut SS. 949 Csinosan bútorozott kBISakajárata utcai azoba fsrdőaxoba haaználatial azonnal kiadó Sagár-ut 64. 1001 »sa«áaHfcás ktttnő forgalmas helyes, más vátlalkoiás miatt, kedvező feltételekkel eladó. Clm a kiadóban. 890 KAISnkeJéf-a\'ei bútorozott szoba s mn- n.l ktsdó Horthy Mlklés-ut 1. Bővebbet a kiadóban. 972 A legprímább azOlŐfalokból 2 éves aaMaiitáar kapha ó Andrásay urada-Ij.nnál, Szécsizzlget. 968 Két MrwasaaaMa lakáa málna t-re Uadó Deák-tér 6. 980 Fiatal leány kaláráagaafc ajánlkozik. Caengery-at IS. -991 Pogány* Ari fajboraim árusítását megkezdtem, llterenkint . 30 ét 90 filterért Legkisebb tátet - 29IL Megrendelésre háznoz küldöm, firssa Uralg, Battkrta>-a. a a. Oltypaaala tulajdonos Brenar Vilmosai Budapest V , Hold utca 23. Telefos IS 63 Elegána üazta szobák, folyóvízzel, alsó. rendű ellátáaaal, olcsó áraiul. 997 Kiadó azoonalra kettő egyszobás lakás spdizal, utcai mübelyhdytaég — Király-utca 16. -MS Taaalélaényak felrétatMk SIÓ Márta női dlvatlermében, Sugár-nt IS. aaám alatt 1000 sraHadkézből Kinizsi-utca 59. azámu ház. Bővebbet ugyanott 1011 gáast, 8, 4 és S azobáa rnaaáa házak, több nagyobb éa Uatbb jövedelmező bérházak, aaaalatea- áa Ba-l.tházak, vendéglők. KWItaM fordő-hetyen asssalataa modern adáasaatsa azélla4a teljea tdaierdéaael, 5000 P-vel átvehető. Kati* azobáa Ma MrM-stobával, 3 azobáa ■átasatai káz azép gyümölcsös udvarral. Sáatalhak a betvároiban, B*apér4sa«ass 4 hold azántó, lakéházul. — VUlsssalasa aomogyl nagyközségben, uj k ázzál és 10 hold lőlddeL Balataal » llék 2, 3 és 4 szobával. Saasts|4rissárl és kagstal hegyen 6. 5, 4. 3 és I hold szőlőbirtok pincékkel, olcsó árban eladók. Bővebbet Dakéaz Miksa Nagykanizsán, Siemere-utca 3. sz. 1006 Eötvös-tér Itt i i ház, Mb egy hold gytlmölaót és konbakert-Id, Igen nagy alfaketes udvarral, nagy raktár, vfy mOhetyhalylaéggel is egy S azobáa, kit í azobáa éa négy I azobáa Mintán az Ingatlanon több ház vsa, minden kltOn költség nélkül kétfelé osztható ás Igy ketten Is uHawkaSt. Tőke befektetésnek a legjobb alkalom, matt tisztán löt*, mint 12ft-ot Jövedelmez. Bővebbet : Kosát laaéo Ingatlanforgalmi Irodája^ Nagykan&aán, Hortty Mlktőa-ld Két atcai aaska mallákhalylalnsl málna l-re kiadó Tárbáz-a ca 4. Ml WlaHánts _________________ les (Uáiással okaóérl azonnal Uadó — khrizai-ntca 21. 1004 Horthy Mtklós-at II. azám egyaaobáa, konyhás lakását klaslé*. Érdeklődni tehet Magyar-atca 10 azáai atattj 1015 Sladé Ktnlzst-n. 11. aUtt kátaaobáa utcai, kétszobás it egyszobás udvari lakások májua t te. 1016 Báthonr-ntca 21. szám alatt három darab prtaaa htzatt aartéa eladó. MIS Eladó birtokok i 6*0 holdas somogymagyst, szép kastéllyal 300 holdas isIsiaigyslTvssal éa onaágnt mea én 80 holdat kOztl Nagykanlzaáboz országul 30 holdsa Nagykanizsa határában, tégla épatatW 15 holdas soawgyaegyai, saép lakóházzal 4 holdsa szőlőbirtok, Igsa saáp épülettel is gyümölcsöm! a szentgyörgyvárt hegyen Tholdaa éa egy ÜnböiSu ezáató s ktakutl dűlőben. Kisebb,zerO villa Balatoalsayveaca Id-btftflduilKl. Mindezek a birtokok - valamint a vá-roa belterületén több amdetes áa lOldszla-tea bér- it magáaháaak, kOafltlOk üzletházak — ma mig nagyoa olcsó árbaa kaphatók. Bővebbet: Bazél Igaéa Ingatlanforgalmi Irodája, Nagykaalzsáa, Horthy Mlklóa-ut 2. azám. 708 Raktárleépités miatt nagy tétel férfiszövetet árusítok ki rendkívül olcsó áron. Egy teljes öltönyre való 3 méter, már 20 pengpért kapható. Nói és férfi ruha- és kabá.tszövetek a legolcsóbbtól a legfinomabbig, a legutolsó divat szerinti színekben vételkényszer nélkül megtekinthetők. KIRSCHNER MÓR dlvatáruházában. Tekintse meg a kirakataimban feltűntetett olcsó árakat ZALAI. KÖZLÖNY 1932. felmii/ 28. Dmt-Siiva-ádrti Vasnttáraaaág (Ml Hl MitlMij} MENETRENDJE liflkuiiu áUemáiri árka* él u oaaas laáiló voagtokról. Érvény** ■ IMI. évi oMóbap hé 4-tM. Budapest—Nagykanizsa 2- A vonat neme Budapestről Indul Jisük xaara crecziH Vonat A vonat netne r& Indul Budapestre érteik 216a 202 212 2141 204 ai«m. v. Szem, v. Ojnr. 21-30 7-50 6*40 14\'30 18-15 4-26 11*35 13-20 21-25 22-14 211a Hl 215 303 Oyv*\'" Szám. v. Sxftm. v. Orr. 0-15 6-25 M0 14-28 17-48 7-20 10-15 iros 21-00 21-40 A 214/b. Bzioiu vonat Budaputtói Székesfehérvárig mint 226 az vonat közlekedik Közvetlen kocsik: A 301—204. számú vonatokkal: Badapest—Nagykanlzaa között, (tkazókoeat, Bndapest—Trleate kócOtt I. II. 111. o. kocáik, . -Róma . LII. a kocát, . - Veaezia . hálókoca). A 303—203. azánu vonalokkal: Bnáapest—Ve*sp(é» kösótt. LD.Lt kocsi, Sséktslebérváron át, , -Prafírako , étteőkocsl ás « IIL o kocsL . —Nl»—Canaaa . bálókocal, Xn/l«8l-1932. WÍ4-lf. . —Venttnl|lla . I. D. o. kocái, 1931 V/21-lg, . -NagyksnUsa . 1L HL o. kocsi, da csak vaaár- ás ünnepnapokon A 310/1—21 l/a. ssánra ronaáakHI i Budapest—Zalaegerszeg köaött IL III. o. kocáik, Budapest—Barca köiótt, I. II. Ili. o. kocsik Nagykanizsa—Balatonszentgyörgy M II Nagyítani- IBalatoossent-l II JBalatonazent II I zsárol tndul gyOrgyre érit | Igyörgyról Ind. TRE^T—rarre—r i |hm Veg^r^ig f Nagykani- zsára élteik -ÍTJ- Nagykanizsa-Szombathely—Ágfalva O. H.—Wien S. B. iát laM TSŐK érkezik BJcST indul MJ Hagykaat-uára irt. 318 S20 302 306. Siem. v. Sttst. v. Hántó 5-00 13 50 16*20 18-00 7-80 16-25 1820 2035 14*44 21-40 336b 305 901 311 318 Vegyes Stnautó Ojnr. Szem. t, 8-10 10*80 16-40 828 7*31 11*80 14-49 21*88 7\'tO 9*86 IÍ25 17*25 2400 Közvetlen kocsik: á S0I—302. számú votaatokksl: Wien- Suaák között, U. Ili. o. kocsik, Wien—Pécs között, I. U. Ili. o. kocsik. A SIS—SIS. aaáma vn.ilikkat: i kasMt n. nt na Nagykanizsa—Barcs—Pécs Iauta4aá-rU Ud Barcsra érteik érkezik PícarJi Indul Barcsról Indul 913 Szem. v. 4*41 6\'42 8*48 911 Szem. v. 4-38 6*43 903 Oyv. 13 46 18*37 17-43 901 ■Oyv. 1221 1414 16-05 993 Vegy.v. 18-05 21*28 ***" 915 Szem. v. 1815 20-45 22-50 Közvetlen kocsik \': A 913—918. szánra vonatokkal: Bodapeat—Barcs közölt, 1. IL m. oazt kocsik. A (01—907. ss. vonatokkal ugyanolyan viszonylatú kocsik lutnak, mint a Nagykanizsa— Szombathely—Ágfalva ok-Wien S.B. vonalon ktta* \' —--- A Budapest A (Martbor i közieké dó 301—302. számú vonatokkal. Nagykanizsa—Csáktornya (Cakovec)—Maribor gl k. tMmSfiii^r Indul ||»éri Minik nr 8-06 II 9-34 16-10 17*24 19-30 ] 20-45 Közvetlen kocsik: köxvatkn kocsik a 301, 202., 203, 204. aiámu vonatoknál ugyanazok, mint a l-NwMatn - vtszonyint alattiak. g?k) l&Btt231\' a4" Kimu v0o,*0,\' kfl»v"1« vonatok Nagykaitlsaa-Marborg FONTOS BUDAPESTBE UIVIZÓK RÉSZÉRE! SzálljojJkeg a HÉRÁN SZftlODÁBAN BeaUNMÉft 7. Budapestnek legjobb helyin iekvó modern szállója. Utt. KöiponH Intés. Hideg meleg folyóvíz. Fürdők. Teietonoe szobák. Kávéház éttersa. Szobák P 4-90. Pamaió «•— P-tftl. || Egvájyaa sióknál JWo, kétágyas szobáknál 200 o aaiaáiaia) a „Zalai I; SiafSay" felmutatóinak. A DV. állomáatól direkt vllamos (íl-ea) a azállodálg Ha ugy tetszette, mulattatlate Ha kívánod tanítgatlak Megmutatom a világot Híved vagyok, és barátod J Y < nirvA\'PEST Elö/lae/fieí minden postahivatalnál vagy levéllcéxbealttínél Qavl 2 pengő 40 fillérért. VILLATELKEK 60 havi részletre Központi (Mirlatelep) Közvetlen] a pályaudvar elölt. Klimatikus fenyves levegő I Bársonyos homokstrand I Érdeklődni: bó Antal sportüzletében MAKULATUR papir nagyban és kicsinyben oloaón kapható a kiadóhivatalban A bátor vőlegény- éa menyasszonytelöltek, legbizalmasabb Ismeretséget keresók, érdekében és minden szigorúan bizalmas Ipari és kereskedelmi közvetítésben eltárunk. Izraelita völegényjel<et keresek, akinek nyugdíjas állása van, egy 90.000 P bozományu, csekély testi hlbáju szép leány részére. Jómódú és szegény löki-mtlves, iparos és kereskedő, munkás kiás beházasllás lebonyolítását vállaljuk. Hívásra bárhol megjelenünk a fuvarköltség megtérítési kötelezettsége melleit Válaail csak egy pengó postaköltség mellékelése esetén adunk. — Közvetítő: Snaorye Antal, Nagykanizsa, Lásiló herceg utca 28. azAm. art ÉRTESÍTÉS Ezúton hozom az i.^t rendelőim azives tudomására, hogy raktáramra jArkutUk már tavaszi öltöny, átmeneti és felöltő nldonságaim Most is, ugy mint a múltban a legkedvezőbb tlzetési »5 feltételek mellett állok a t. rendelőim szolgálatára. Szíves pártfogást kérve, vagyok kiváló tiaztelettel Bagladi Béla, angol uriazabó éllgyflmölcs M M nagyban legolcsóbb Rélh Ignatlé oé0nél SMa éa KMia admkon. Ne küldje pénzét \' \\ Blondel Iceróikért Pestre I Olcsóbban megkapja STERN üvegeinél Erzsébet-tér 14. Tel. ÍM. tan rtlwttt MUoÉtai k. 1932 február 28 A liHl||(rg|>irl h«By*n egy szőlőbirtok ■ilntóval és kaalilóval bérbeadó. — Bóvebbet Ulata-tée M. aa. 6 csom. 3 tojásos n levestészta 98 <m«r 1 kg. tojásos macárónl M . 1 kg. tojásos tarhonya M . Kaafiaana éa Btaa oágnél Fűszer- és csemege Arukban leaotcsább mindig, rétesnek való Uait állán kapható Miskolczy József, Király-utca. Csfldtflmeg kiárusítás 1 kályhák, lu.kalyak, tasksl*alha«rá»*ak, la- ém wsalaarl, valamint awaHasdasdil aaáeeaéaiek. per-, •!•]-, »» iSi a«i ilttat kláru-állása még tart llklar Taataárak vaskercskedó cég volt Majrfoooaa aéhal ■alaaai *«lmá» ltlc vaakereakedéaben, Nagyksnliaa, EOtvóa-tér 30. u. Szent-háromaág mellett. CsdtfWawggendáoll Modern Oltögyök csak •ZEHTE láNS angol arl sisbónál készülnek IISUSi-incA 7. Amerikai találmány „FUBTKOT1" legjobb latizlgeteló anyag egyedárualtáaa Epplngar I. ée Fia deazka, épulclta. mész, cement és min -dtnncmO épllkezéal anyagok kereakedé-aében, a világhírű Hatichck-félc Eterntl-pala képvlsetdjénél. Tel. 837. Friesz Jenő, ErzeébeMér 2 Tervez és készít: KOz ponti Itfitést, vtmxeMkl 4a egészségügyi berendezéseket, csatornázást és azlvattrokat, -valamint vasszerkezeti munkákat szakszerű kivitelben és Jutányos áron. Fftmlék magvak Budaságl magvak QyAmttloafa parmetezt siersk Műtrágyák Baromfi •rttakarmányok Madéra laaég kapható Oraxög Jóscnet ctgMi Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bírósági palota mellett) Egy 2 szobás udvari lakás elóizobával, Oaazea mellékhelyiségekkel májua l-re KfADÓ Klnizsl-u. 43. kHlOndnó egy izobla lakás mellékhelyiségekkel május l-re ktsdó. Caányl l.áízló utca 21. 1012 Üzletház, nagy vevókórrel, 20 azázalék béi haszonnal sürgősen eladó. Clm a kiadóhivatalban. Karék párok, alkatrészek éa pasnmlk a legjobb mloóaégben és tegotcaóbban Brandl Sándor és Fia cégnél Deák-tér 2. ""rt|akás május eiaeján kiadó Pó-ut 21. ssám alatt Dr. KIAUBZ Oaywédnél ÜZLETBERENDEZÉS és 2-es pénzszekrény eladó Clm a kiadóhivatalban. Ingyen &irdeiési nem adhat a „Zalai KÖMltfny", de ezen az oldalon mindenki pdr fillérért hirdethet. Kereskedőnek, iparosnak érdeke, hogy mindenki tudja: mindent meg le&et Kapni a kanizsai Üzletekben. Csak Kanizsán vásároljunk! ElkAHAsá. ml.lt olcsón eladók : ,gy uép vlliito. k.mlnyl. htlfeiolM, n*ki.-ny.k, Ifysk, ...t.lok, ulk.k, dl.ín, Milon, int*dú».«t.l, Iftrdókád, kályha, vllUnyUmpák. ,lll.n,.<.w uiííóáí.. itatásaik, Ifiirt ás áttaiS-■ífUfrt. luljrok ál tgjíb b.„od.,í,l • il.fjrik. M.at.kl.tS.tSfc napoata i. s. 1 é* I ára ko sSlI rKl áUSaáaál, Klnli.luU, IS ss. alatt. a drb. •xegedi háziszappan flll ár Kaafmann éa Blass oégnél Női kalap-ujdonságok! Tavaazl modellek megérkeztek éa hihetetlenül olcsó áron beazerezhetók BRÓM^I C. Marlty Mlklás-ar «. aa. A ló soQaae Őrágai A „Cokorka Királynál" minden a legolcsóbb, meri mindlg /ói o<t Hetter Gyulp Uj axabáaxati éa warré- tanfolyamra tanulókat felvesz Fekete Margit amgoI éa l»acM áliwlaaslaa/a ro-ul 22. - Ktltttóáeány lelvétetik. ntmmnfa « tűni * eiiwfc ^StaufeT-%af1ohi, ^kdvéJ^Utalegeaséjek Syanaa Lajoa és Villa Lajoa cégeknél. Fóuton a voll Hamar Oiwatoaarnek helyisége kiadó. Bóvebbet az Izr. hitközség hivatalában. Ha »«aa»n»t wladrol, o ká|srn goodelfoa : Moadandl gfladaidpoa l Jrtan olcad 1 MdraaswMs utcai emeleti lakás kiadó Eotvos-tér 30. 1005 Namy ártssaUUMs / Jó aezlonok már 45 pengótói kap- I hatók. Javítások, átdolgozások az,| eddigi árból 2S»Mul olcsóbban. 1 Saa korcsma, BdlWaJsW. ESKÓ FERENC•FESTŐ ^^ olcsón és művészi ízléssel véges ^tio bef estist la|.)abb ál.»t. azOvKT lalt wl.lákl ZRÍNYI MIKLÓS-UTCA 31. Divatlap zenemű szépirodalmi ujdonáágok flac0el ktfnyvkereskedésben HoríCy Wkláa-ár Z. Gazdasági-, ksatl\' és fl «M|Mmak ^ legolcsóbban Hlraols éa faegft cégnél kaphatók. <i&Uér tlaxtltöa Mlcslcanöl OLGA kALAr. éS KiZIHUNKASZALON HORTHY SUkLÓS-UT L tSStíSBI aáSCk 85fa»JC8ft Coa Vt kg. csokoládé 9o ««*•■ S dob. sarsrólala 88 „ Kaufmani* éa Blass oégnél Aki a jót szereti, az ESZTERHÁZY felvágottat veszi I ZALAI KÖZLÖNY 1982, tebruár 28. szándékozik venni, tekintse meg dúsan felszerelt raktárunkat. Minden igényeknek megfelelő Hálók, ebédtök, uriszobák, szalonberendezések Konyhák, előszoba-berendezések és mindenféle kárpitos-árukban Nagy választék. Olcsó árak. Kedvező fizetési feltételek. KOPSTEIN BÚTORÁRUHÁZAK Nagykanizsa, Horthy Miklós-ut 4. Sopron Szombathely Gsepp vájja a küvetl A veae, hugy tt epehólyagban történd kezdeti egea lerakódásokat aenldsejn veazl észre; amidőn a fájdalmak már mutatkoznak, akkor már a kőképzödéa nagyon előrehaladott. Ettől a veezétytől megóvhatja magát mindenki, ha aapaata aiy-két " I vlzat tazlk. te A aagrkailssal tjMrt*rttlet haiiyarl siak osztálya folyó évi márciui hó 4-én este 8 órakor az Ipartestülc I székházban kftxayflléat tart a következő tárgysorozattal: 1. Az Ipartesttlleii elöljáróság által megállapított szakosztályi működési szabályzat Ismertetése. 2. A szakosztály megalakulása, vezetőség választása a szabályzat előírásai szerint. 3. Pénztári jelentés. 4. Az 1932. évi jégelláiái. 5. Esetleges indítványok. Felhívjuk mészáros, hentes és szappanos Iparostársainkat, hogy a közgyűlésen teljes számban résztvenni szíveskedjenek. ""» Tisztelettel . » ■ «t i m i» .»-..! ..-i ni I UfTUBna WalMM talpat Qatxztiryi: Fflrst Ödön Babits Lajos Jtgyaö. elnök. ■afykanlzaalak találkozz áWy* as István király Szálloda ■adapHt, VI. Maiaalozkjfutoa 8. Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTELIST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komlorL A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar 4237/1932. Faeladásl hirdetmény. Folyó évi március hó 3-án d. e. 10 órakor 9 práterl legelőn kitermelt 42:416 tm5 tölgy és nyárfa rönköt a helyszínén eladok. Nagykanizsa, 1932/ február hó 27-én. )00, Polgármester. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen jó férjem, illetve édesatyám Bábop József temetésén megjelentek és fájdalmunkat bármily módon enyhíteni szivesek voltak, ezúton mondunk kösiönetet. őiv. lábor lósiefaé ét fia. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 3965/1932. Hirdetmény. Közhirré teszem, hogy az Alsódunántuli Gazdakereske-delml Központ utján kedvezményes takarmány vetőmag, (lóheremag, lucernamag, nyul-szapukamag, baltacinmag, szudáni fűmag, tavaszi bükköny, mustármag, piros köles és öles marhakáposztamag, sárga ligoyó vetőzab és tavaszi vetőárpa) beszerezhető. Igénylések folyó évi március hó l-ig a v. gazdasági hivatalban eszközölhetők és a részletes feltételek ugyanott megtudhatók. Nagykanizsa, 1932. február hó 26-án. «*<> Polgármester. Árverési hirdetmény. Vb. Vékásiy Klroly csődtömegéből visszamaradt tárgyak, u. m. pénzszekrény, üzleti berendezés, különféle apróbb dísztárgyak, szemüvegek, hőmérők, ebédlőszekrény, sza-longarnltura slb. 1932. évi márciui hó 2-án d. u. Z órakor Nagykanizsán, a Sugár-ut 12. szám alatti irodámban tartandó nyllvánot árverésen a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett eladatnak. Aluliról! tömeggondnok meg nem felelő árverési ígéret esetén fenntartja a szabadkézből való értékesítés jogát. Érdek\'ődőknek felvilágosítást »z irodai órák alatt nyúltok. Nagykanlzaa, 1932. évi február hó 20-án. Or. Kovács László ügyvéd, SM caödtömcggondnok. Asztali- és fajborok Ö0 llterenklnt *• fUJ kapható «r. UCHT8CHEII borkereikedü, Caengery-ut 31. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 2498/1932. Árverési hirdetmény. Folyó évi március hó 3-án d. e. 9 órakor a cigányberki fáslegelőn 14.035 tm3 akác szerszámfát árverésen eladok. Nagykanizsa, 1932. évi február hó 7-én. 1010 Polgármester. Nyomatott a Délzalal Nyomda és Lapkiadó Vállalatnál Nagykanizsán. (Felelős üzletvezető: Zalai Károly). |