* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
27.9 MB | |
2010-03-05 17:18:23 | |
Nyilvános 3260 | 7021 | Zalai Közlöny 1932. 197-221. szám szeptember | Zalai Közlöny Politikai napilap 72. évfolyam A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: 72, ívloíywn 197 tiAm WsgykMliw, 1982. szeptember 1, csütörtfik Ara 14 fillér ZALAI KÖZLÖNY iiakeHUMx éi kiadóhivatal: fónl 6. ulm. Kcutbdyl Hókkladóhlvátil: Kouatfa olca 31 Politikai mnup Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Elfiflzelfal in: egy hó ín S ptngó tO hllto SíukculMgl és kiadóhivatal! .elelon: 78. ai Eltflnt a Drávavölgyl ajánlata részére a városi szakértő jelentésében kimutatott 77.500 pengős előny A fr*M»<lanifbia módosított ajánlata és a városi kritikája m Városi képviselflk informatív Nagyktutlzas, augusztus 31 Váromzerte kellemet meglepetés ként halott az a módosilult ajánlat, imlt a Tramdanubla ryujlolt be tagndp a vlllanykoncetsiló ügyében, itilután a koHkimená pályázó már korábban megváltozatta ajánlata fel lételelt. Egyöntetű a megállapítás, hogy ai u| leltételek mellett, figyelműbe véve a várni anyagi érdekeli és az egyéb el nem hanyagolható szempontokat, - mo«t már a mérleg erősen a Transdanubla javára billeni olyan körökben Is, ahol eddig a bidvüWllgyt melleit törtek lándzsát. A képvisdőtetlülelnek, töt at ajánlatokat tárgyalt bizottságoknak is aok tagja az iij hitélelek láttán, józan és komoly mérlegeléatel a Traiudanubla ajánlatának pártjára állott. Ebben az ügyben legnap este Informatív jellegű értekezlet volt az ipartestületben, dr. Gárlner Antal elnOklele alall. Az értekezleten tnbb mint 40 városi képviselő voll |elen, hogy tájékozást nyerjenek a Transdanubia uj ajánlatában rejlő előnyökről és a szakértői összehasonlítás következtetéseiről. Kakujay Károly BESzKART Igazoló, a Transdanubla szakérlöje, 7 évtized gyakorlati tapasztalataival és abszolút hozzáértésével, két órás előadásban Ismertette a kérdési, szélbon va az ajánlatok és a szerződés szempontjait a város, a közönség és a vállalkozó szemszögéül. Kilejtelte azulán, hogy a Trans-danubia eredeti ajánlatát arra épi-\'elte, hogy a 40 éves használat következtében tetemes beruházással ke" kezdeni az uj szerződési időt. A hálózat rekonstruálása a leg-\'prólékosabb számítás és tervek s«rlnt 500.000 pengőbe került volna. Centrálét is kellelt volna az eredeti tervek szerint létesileni, bár « a visszaetelt fogyasztás miatt nem látszott sürgősnek, hiszen a mai lelép kifogástalanul bírja az áramellátást. A Transdanubla eredeli ajánlatának a bei uh ázásokra vonatkozó eme résziit félreértették. A város szakértőié a gondos és alapos, "z egész világ minden villamossági "állalala számára az utolsó szál drótig világos h\'álózat-rekonstruálásl ■zakértfii vélemény jellegű értekezletén terveket egy elegáns gesztussal „költe-mény" nek nevezle. Mi az uj centrálé létesítését I >/a millió kw óra fogyasztáshoz kötöttük ugy, hogy annak 20 év múlva kellett volna teljesen elkészülnie. A város szakérlője ugy tűntette fel, hogy mi 20 év muiva akarunk építeni. Ezért a most módosított ajánlatunk fogyasztás helyett ponlos Időhöz köll a centrálé létesítését: — 10 éven betUl megépítjük a modern központot. A centrálé a szerződés lejáriával a városé lesz. Ez 2 millió pengő ériékel jelent. A havi 10 filléres óra-karbanlarlási dlj-különbséget észre-velltf a város szakértője, — inig ezt a 2 millió pengő értéket egyáltalán nem vette tekintetbe szakértői véleményében. Ha a városnak jó a vezelék a Drávavölgyi-ajáulat elgondolása szerint, akkor (bár a Tiansdanubta a koncensszló elnyerése esetén tgy is töb bel fog a rekonstruálásba befektetni annál, mint amit a Drávavölgyl Igér, rnár csak saját üzembiztonságáért is!) olyan megtakarítások érhetők el az elgondolt beruházások terén, hogy módunkban van nekdnk is módosítani ajánlatunkat. Igy felemelhettük 60.000 pengőre a város évi részesedését. De a Tiansdanubla nem csak a városnak akar nyújtani, hanem a közönségnek Is, ezérl nz áram árakal még luvább csökkentjük uj ajánla tutikban 64 fillérre, a város pedig féláron kapja az áramot. Ez első évben 9080, a 12 Ikben mái 27.000 P különbség a mai fogyasztás melleit is. A részesedés évenkénti összeadása, mini összehasonlítási alap, naiv dolog. Minden kirefkedő ludja, hogy egy járadék nem annyit ér, mint amennyil az ilyen összeadás fdlün-lel. Egy járadéknak csak a jelenlegi értéke lehet mérvadó. A közvilágításban 114.000 hw-óra helyeit 125.000 hw-órál ad a Transdanubla és 30.000-en felül minden lakos után fejenként 4 Hv órát. Így a magyarországi 3 kw óra átlag helyett Nagykanizsán 4 és fél kw-óra a közvilágítás lakónkénli állaga. A jótékony egyesületek, templomok slb. 50 százalékos kedvezmé- nyét a Transdanubia lo fclajánlotla. Be izélt ezután Kakujay a tarifapolitikáról a motorikus árammal kapcsolatban. A helyes ipar pút tolás — — mondta — azt követeli, hogy a motorok sokat járhassanak, tehát az ludjon megfelelő engedményt kapni, akiuek nagy a motor-fogyasztása. Akinek naponla >/a— 1 órát jár a motorja, az a pár fillér differenciál meg sem érzi, — az érzi a különbséget, akinek löbbezer órás az évi fogyasztása. Ez ulóbbil kell minden műhely számáia elömozdilani megfelelő engedményekkel. Rámutatott Kakujay arra, hogy a város szakértőjének a motorikus fogyasztásra vonatkozó számai önkényesek. Szerinte a vizmü motorja 1500 órát jár, ezzel szemben lény, hogy 3038 órái jár, a kél motor felváltva összesen 5000 órái. Nem áll az az ellenvetés sem, hogy Kanizsán 1500 órái nem lehet elérni. Felolvas több céget, ahol 3000-en, 2000-en felül van az óraszám. Ezzel szemben sok a pl 7 órás fogyasztású molor, ahol fillérek (7 óránál pl. 14 fillér) volna az évi differencia. A város szakértői véleményének kritikája kapcsán Kakujay rámulatott arra, hogy könnyen igér a Drávavölgyi az első három évben 90— 100.000 F részesedési a városnak 460.000 P évi bevételen felül. Ma 420 000 P az évi bevétel, közvilágítás nélkül csak 410.000, de az u| Bzerződés áramár-mértéklése folytán ez még csökkenni fog, a logyasztás pedig egyelőre nem emelkedik, sőt apad. ö lehál évi 460000 P bevé telen felül gond nélkül igér akar évi 2CO.OOO P részesedést is. Az Ilyen ajánlat caak Iréfa-számb.t -mehet. Különben a Drávavölgyi ajánlatában Is 20 olyan év van, amikor a részesedés 60-70 000 P. Végelemzésben kimu all<i Kakujay, hogy a városI szakértő /. sz. összefoglalásában feltüntetett differencia 77.500 P helyett csupán 740 P évenként. Rámutatott a városi t;z kéitő jelentésének következellcnségére, amikor cgvfelöl a város lélekszámát 40 év alalt csak 7000-rel veszi fel többre, ugyanakkor, mivel a Dráva | völgyi a vízműnek nagy kedvezményt adott, nagy előnyt mulat kl annak javára ugy, hogy a vizmü fogyasz-lását ugyanezen 40 év alatt 150.000 kw óláról 750.000 kw-órára emeli,— másfelöl a vizmü motorainak 5000 órás mai fogyasztását meg lecsökkenti 2000 órára. — Itt valakinek — mondja Kakujay — igen erősen tévedni kelleti. Ha végelemzé8ben minden léteit a módosítás után behelyettesítünk, akkor nem hogy 115.000 pengővel kedvezőbb, hanem 15 000 pengővel kedvezőtlenebb a Drávavölgyl ajánlata. A számok beszélnek, de a nyelvükön érteni kell. Mi sem könnyebb annál, mint a számokkal zsonglő-rösködnl. A feszültség kérdéséről beszélt ezután. A mai feszültség eddig it jó volt, inásutl is jó. De ha nem |ó, akkor miért nem mondta meg ezt a város szakértője líll8-ban, mikor az áramátalakltás történt s amikor egy fillérbe sem kerüli volna a mai feszültség helyeit a magasabb alkalmazása ? Ha most lérnénk át uj feszültségre, az fokozitoaan történne, világilási, motorikus, régi és uj, léhát 4 féle áram lenne. Egyik ulcában még a régi, másikbaD már az uj. Mindegyikhez más villany-berende-zés, motor, rádió slb. kell. Tessék csak elképzelni pl. egy hurcolkodás! I Hihetetlen khaosz támadna ebből és tartana a fokozatos átalakítás 15 évig. A Drávavölgyi 33 év múlva egy hálózatot adna át a városnak, a benne maradt összes hadi anyagokkal, egy használhatatlan letranszformáló állomással, — a Transdanubia 40 év mulva egy 2 millió P értékű teljes centrálét. Közbeszólás: Per utján megint? Kakujay: Hd a vállalkozó most is olyan szerződísl kénytelen kötni, mint annak idején, amiről szakértők már akkor megállapították, hogy teljesíthetetlen, akkor Igen. Azért kell most jó szerződést kölni. Akkor Is megmondlam a város szakértőiének : 10 év alall nem lehet egy 100.000 pengős beruházási amortizálni. Az akkori Transdattubiál beugraszlotia a külföldi szakértőié. A mai Transdanubla nem akar olyan szerződést kötni, amit becsüleltel teljesíteni nem lehel. Mert 1916 ban ez történi A módositott Ajánlattal a város a 643.0C0 pengős kölcsöne gondját teljesen elvetette. Az országban ma nem található kedvező feltétellel: a bankrála felett 1 százalékkal, léhát 6 százalékért a 3 hónapos függő-kölcsön Damokles-kaid|ából (amiért ZALAI KÖZLÖNY ma 7°/o-ot fizet) hosszúlejáratú kölcsön lett, amit a részesedésből törleszthet Erdélyt Zsigmond vezérigazgató kifejtette végül, hogy a 36 éve becsülettel dolgozd malom-Hűmen kérésztől I millió pengő folyik évente a kanizsai gazdasági élet ereibe. A koncesszió elveszítése a malom feltétlen megszüntetését vonná maga után, mert az a villanytelep nélkül fenn nem tartható. Utalt még arra és tanuként Idézte egész Nagykanizsa közönségét, hogy a világításban soha zavar nem volt, mlg távvezeték esetén (mint arra a szerződés is felkészül) 3—8 napos zavarokkal kell számolni. Ezzel az értekezlet este II órakor végetért. * A Transdanubia által tett ujabb ajánlat uj helyzetet teremlett a villany-koncesszió kérdésében. Dr. Krdtky István polgármester telefonon lekérte Hollós József ny. államtitkár, villany-szakértőt, aki szerda délben meg is érkezett és azonnal felkereste a pol-< gázmestert. Hollósnak a Transdanubia ujabb ajánlata folytán egészen uj mérleget kell készítenie az alánlatról é( azt a városnak beterjesztenie, amelynek alapján a polgármester majd megteszi javaslatát a város képviselőtestületének. Baghy Károlynét felmentették K szándékol emberölés vádja alól Budapest, augusztus 31 Baghy Kirolyné bűnügyében ma délután hirdetett Ítéletet nyilvános tárgyaláson a törvényszék. A bíróság felmentette a szándékos emberölés Vádja alól jogos önvédelem cimén. Baghyné némán hajtotta meg fejét az Ítélet kihirdetésekor, arca hol bíborvörös, hol sápadt volt és láthatóan nagy eröleszitéssel uralkodott felindulásán. — Az ügyész fellebbezett. A kormány visszavonja a látaxat* adó rendeletet A látszatadó rendelkezések egy régebbi előadói tervezet elgondolásul voltak és technikai tévedésből kerültek be a rendeletbe Budapest, augusztus 31 Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszternél ma délelőtt a budapesti kereskedelmi és Iparkamara megbízásából megjelent Székács Antal, a kamara alelnöke és felvilágosítást kért a kereskedelemügyi minisztertől az úgynevezett látszatadó rendeletről és a kormánynak ezzel kapcsolatos szándékairól. Kenéz Béla miniszter a kormány nevében közölte Székács Antallal, hogy a kamara által sérelmesnek talált rendelkezések egy régebbi előadói tervezet elgondolásai voltak, amelyeket a kormány nem tett magáévá. Ezek a rendelkezések a most nyilvánosságra jutott rendeletbe Korányi pénzügyminiszter és Varga államtitkár távollétében technikai tévedésből kerültek bele és igy ezek az Intézkedések a legrövidebb időn belül hatálytalaníttatni fognak, vagyis visszavonják őket. A szegénység és munkanélküliség megsegítéséről szól a püspök n] pásztorlevele Nagykanizsa, augusztus 31 Dr. Rott Nándor veszprémi megyé6 pUspök most megjelent legújabb pásztorlevelében különös melegséggel foglalkozik a munkanélküliség és szegénység gyámolitásának problémájával. Utal mindenekelőtt trra, hogy a lelkipásztor tevékenységének egyik legfontosabb eleme a szegények, ínségesek, be.egek, özvegyek és árvák felkarolása. Erre a téli rrtunkára már most kell felkészülnünk, a ségltő-akclót megszerveznünk. Ha valamilyen munkáról, közmunkáról és 8zükségmunkáról van szó — Írja a pásztorlevél — nemcsak a szorosan vett napszámod-emberek jelentkeznek ma már munkára, hahem mindenfajta Iparosember a borbél) tói a szabóig, a hentestől a kőfaragóig vállal munkát, Ebből látható, hogy a munkakészség nem hiányzik és liogy a szegénység valóban ledönt minden korlátot ezen a téren. És nincs többé a kifogás : „Csak szakmámbell munkál vállalok" Ezt a munkakészséget honorálni kell és az ilyen embereknek mindenképen segítségére kell lenni, hogy munkához jussanak. Ezután felhívja papságát arra, hogy a karitatív munkát már most meg kell szervezni és a családi látogatások alkalmával a lelkipásztornak meg kell szereznie az adatokat a szegénység méreteit Illetőleg, hogy megfelelőleg intézkedni tudjon. Eien látogatásoknál a pap megindító jelenetek központjába ketül, itt nyer mindég uj erőt s erős sílVet S szegényekért való munkához. Ennek n karitatív munkának nem szabad szünetelnie, hanem évről-évre bfrvülnle. Bármibe fog az Egyház, a hitetlenség szereti meggyanúsítani, iskoláink szervezése és gondos Őrzése mm hotel ni n> agyadén konforttal berendeielt Müsytr V«lant4-1 ben. folyó Hideg- él melegvli a uobákban. KlIOnó magyar konyha. I Magyarul bénító uillojel alkslmaiott minden vonal- *a hajó-1 *rkal«>anil. Állandóan kellemel url magyar tártaiig. Magyar elkalmeioUek, magyar leveleiéi. Í.1S I _______ 1932 szeptember 1. miatt a szellem lenyügözésének vádjával illetnek, — mondja a pásztor-levél — szociális tevékenységünkéi is gyanúsítják és politikai hatalomra való asp ráclónak mondják és lgnn sok megtévedt ember hitelt is ad ezén rágalmazásnak. Egyedül a karitatív munkának nem tud ellenállni a hitetlenség és a rosszakarat sem. Az emberszeretet gyakorlása előtt meg kell hajolnia mindenkinek. Berlinben feltűnt a békéit parlamentáris megoldás lehetősége Berlin, auguaztim 31 A német birodalmi gyölés tegnap a nemzeti szocialista párt egyik alvezérét, Ooertng repfllöszizadost választotta meg elnökévé. Ooering táviratot Intézett Hindenburg birodalmi elnökhöz és az elnökség nevében kihallgatást kért. A berlini lapok közlése szerint az elnökség közölni akarja, hogy a birodalmi gyűlés tagjainak többsége tiltakozik a birodalmi gyűlés ujabb feloszlatása ellen és ellenzi a Papen-kormánynak tervbe vett parlament nélküli kormányzását. Hindenburg elnök válasza ma a déli órákban érkezeit meg a birodalmi gyfllés elnökségéhez. A távirat közli, hogy Hindenburg nlnök a JOvöhét folyamán Berlinbe érkezik és Berlinben kívánja fogadni áz elnökséget. Berlin, augusztus 31 A birodalmi gyűlés elnökségének ülése rövid ideig tartott. Tudomásul vették Hindenburg sürgönyben válaszát, amelyet ai elnökség előterjesztés* Ügyében küldött Mint a nétnet lapkiadók egyesületének hírszolgálata Jelenti, ax elnökség ugy látja, hogy az elnök sürgönye minden lehetőség számára A ferde lovag (Korrajz Mária Terézia Idejéből) 10 Irta : Balázs József — Ez boszorkányság I Hiszen amikor lőtt már nem láthatta?! — De tudtam, hogy hol tűnt el s azt is, hogy a sűrűben röglön lekuporodik. Tapasztalt, esztendős nyul igy szokott. — Magyarázta Bartenstein. — Remek lövés volt. — Lelkesedett Terézia. — Még itt is milyen biztosan következtetett. Már ezért is bíznom kéli magában... Nehezen fogom nélkülözni Perencet, de ön majd kisér néha vadászaton és reggel is kilovagolhat velünk, ha nem fárasztja. Bartenstein mélyen meghajolt, de akkor Terézia már kapásból lőtt egy nyúlra és tapsolt örömében, mert talált Mig a nyulat felszedték s újra töltötték fegyverüket, Bartenstein erősen gondolkozott. Fuchs giófnőt szerette volna eltávolíttatni. Ugy vélte a saját személyének fontossága már eléggé alá van támasztva, hogy ezt megkísérelje. — Fel kell hivnom fenséged figyelmét arra, hogy a grófnő összeköttetésben áll a tanács valamely tagjával. Legutóbb elárulta, hogy tudomása van őfensége küszöbön levő utazásáról. Azonkívül nem vagyok a grófnőnek rokonszenves. — Ugy ? — Kérdezte Terézi i fojlo\'.t hangon és ajkába harapott, azuián vontatottan mondta. — Ezt én mondtam el a grófnőnek, akiben tökéletesen megbízom. Ha azonban valami okból kerülni óhajtja, vadászira mást rendelhetek ki, mert Sophie ugy sem lelkesedik a korai felkelésért és a gyilkolásért. Miből következtet arra, hogy a grófnőnek On ellenszenves ? — Fenség, ne higyje rólam, hogy én bárkinek is ártani akarnék, de a grófnő tanújelét adta annak, hogy fenségteknek irányomban tanusitott bizalma fájdalmasan érinti és egy megjegyzéséből arra következtetek, hogy azok közé tartozik, akik az őfenségével való összeköttetésének nem feliétien hívei. Terézia szeme megvillant, hűvösen nézett végig Bartensteinen, azután szárazon mondia: — Ezt a grófnő sohasem titkolta előttem. Ö hosszú idő óta bizalmasom, akit nem igen tudnék mással helyettesíteni. Meg vagyok róla győződve, hogy fel étlenül és minden körülmények közölt bízhatom hűségében. — Fenség, én ajánlanám, hogy a cselekedelcikből ítélje meg az embereket és ne a szavaik után. — Milyen egyszerű I — kiáltott megenyhülten a főhercegnő s felde- rült. — De az a baj, hogy csak a szavaikat hallom, a cselekedeteiket nem ismerem. — Tette hozzá elkomolyodva. — Kegyes engedelmével én majd beszámolok a cselekedeteikről. — Ajánlotta Bartenstein. — Maga nélkülözhetetlenné akarja magát lenni számunkra? ... Ám legyen I . . . De figyelmeitetem, hogy ezzel súlyos és hálátlan feladatot vállal. Nem is tudom, mi okból teszi? — Tür.ödött Terézia. — Fenséged segítségével akarom boldoggá tenni fajtestvéreimel. — Sajátmagára nem gondo!? — Én ? I Mit kívánhatok én, a torz nyomorék? Hái adhat nekem valami olyat az élet, amit az Ízlésemmel megkívánok ? — És szemeinek fellángoló sugarai foglyul ejtették a főhercegnő csodálkozó tekintetét. Teréziának minden akaraterejél össze kel\'etí szednie, hogy az izzó tekinteltől megszabaduljon s lehunyva szemhéjait, maga e é nézve, siótlanul indult meg a tisztás felé. egész uton azon gondolkodva, hogy mi is történt vele? A herceg és Fuchs grófnő máivárták őket. Két nyul s néhány fogoly volt a zsákmányuk. A herceg gratulált Teréziának a zsákmányhoz, azután nevetve jegyezte meg: — Egy őzet ia lőhettem volna, vélte a. egyszer egyenes de a grófnő kegyelmi kérvénye megakadályozott. — Sajnos, mi csak apró vadakra akadtunk. — Felelte Terézia. — Azt hiszem, ha a grófnő Bar-tensteinnel marad, akkor egyikük sem süti el a puskáját, herceg. — Minthogy Igy is csak cselekedtem azt őfensége _ | felszólítására, miveí érdekelte, meg \' tudok-e löni tlz lépésről egy nyulat. — Sietett telelni 3er!en»>díii. — EJ, ej I — Fenyegette meg a herceg. — Nekem a* az érzésem, hogy ön már nemesebb vadra is vadászott s talán hadsereget Is vezérelt valaha. — Bizony, aki daliás termetemre pillant, annak nehéz elgondolni, hogy nem győzelmes hadvezér áll előtte. — Évődött Bartenstein. Valamennyien kacagtak. Azulán kocsira kapaszkodtak. A palotába érve, Bartenstein gyorsan átöltözött és sietett a tanácsterembe. E napra a császár is jelezte megjelenését, A tanács tagjai is teljes diszben jelentek meg s magas koruk dacára székeik mögött álltak, amikor a császár bevonult s amíg a tanácsban tartózkodott, nem is ülhettek le. A császár elfoglalta diszes karosszékét. (Folyt, ^c öv.) 1932. szeptember 1. i//ívű hagyja az ajtót. A válasz Mrálságos hangjából az elnökség uerlnt az la kiolvasható, hogy a birodalmi elnök további döntések előtt Ithtlóségel nyújt a birodalmi gyűlés tlnikségínek arra, hogy jelentést ttgyenek a helyzetről. Hangsúlyozzák, hogy ha a birodalmi gyűlés 2. plenáris ülésére jövő hét csütörtökje elölt kerül sor, akkor majd sikerül a birodalom elnökét meggyőzni, hogy a birodalmi gyűlés alkotóképes. A 600 éves bécsi bőripar Ausztria fővárosiban, Bécsben, a hires bécsi bőripar jubileumát íog|a megülni abból az alkalomból, hogy a az Iparág egy 600 év elöltl okmányban van először megemlítve. Az ünnepély szeptember 4—10. közt fog az idei bécsi őszi vásárral kipcso\'alban megtartatni. Programba van véve egy rendkívül terjedelmit mlnlavásár, mely a bőrárukat előállító Ipart és a hozzátartozó mellék-Iparágakat teljesen felöleli. Ez a mintavásár ünnepi gyűlés kerelében ie*z megnyitva. A jelenkori gyártás cikkeinek kiállítása mellé történelmi bőráruklállllás is log sorakozni, amely elsőrangú látványosságnak ígérkezik, Eme történelmi kiállítás keretében i< ositrák nemzeti könyvtár csoportja ttlnik fel, amelyben eddig még nem látott ritka könyvköiések fogják a bécsi könyvkötészeti művészet fejlődését Illusztrálni. Több bejelentett kiállítási tárgy közül megemlítjük a következőket: egy különleges bőrtáska vésve és szentképekkel befestve a XV. századból, nöi kézitáskák elmés szerkezetű fogantyúkkal, amelyek ebből a fajtából leg-régiebbek (XVI. század), bőrből készült mlserifhák ugyancsak XVI. századból, bőrlapéták, közöttük fié-hány nagy felületű tapéta történelmi rajzokkal, a szent kereszt reliqulál-nak megőrzésére szolgáló ember-"sgysáfju híres bőrtok: Látható lesz továbbá számos bécsi különlegesség, az u. n. .Vlennsiák", nevezetesen albumok, látócsövek, táskák és mappák, amelyek egyes Wcsi hírességekre és kedvencekre emlékeztetnek. Mint unikumot fogják megcsodálni a Bécs város által berniéit XVII. századbeli zsebtükröt naptárral, valamint 8 legrégibb bécsi \'Hívedre!, amely bőrből készült és kálrányozva van. > A kiállítás tökéletesítésén még Wrgalmaun dolgoznak a rendezők, de. már mostan megállapilható, hogy « történelmi bőripari kiállítás, amely a,bécsl őszi vásárral van kapcsolaf- amelyet a kereskedelmi és !par-ksmara Iparfejlesztési Intézete rendez, « háború utáni idők legérdekesebb kiállítása lesz. ZALAI KÖZLÖNY Három tana. & báttokszentgyöirgyl cigánypogrom gyanusiíoUjainafe alibije mellett Megkezdődtek st/. u|abb helyszíni kihallgatások Bánnkízonlgyörgy, augusztus 31 (A „Zulai Közlöny- tudósítójától) A nagykanizsai törvényszék vizsgáló-bírája, dr. Almássy Gyula Várföldén és Bánokszentgyörgyön megkezdte kihallgatásait a bizonyítási eljárásnak a tábla állal elrendelt kiegészítése kapcsán. A vizsgálóbíróval kiszálltak dr. Hajdú űyula és dr. Begtdsdn Emii védőügyvédek is. A kél gyanúsított legényt, Szóké Józsefet és Kele Gézát nem vezették kl a helyszínre. A vizsgálóbíró sok tanul hallga- tott kj, főleg azokat, akiknek kihallgatását dr. Begldsán védőügyvéd kérte. Meglepő eredménye volt a kihallgatásnak, amennyiben három lanu alibit Igazolt a gyanúsítottak melleit,, kijelentvén, hogy a sortűz idejében a két gyanúsítottal a faluban találkoztak és velük beszélgettek. A vizsgálóbíró a kihallgatás eredményét még ezen a héten felterjeszti a pécsi táblához, amely rövidesen lefolytalja a fellebbviteli főtárgyalás). téli bevásárlása előtt saját érdekében keresse íel a 72 év óta fennálló kabát- és szőnyegosztállyal kibővített SIHGER MuMzot NAGYKANIZSÁM. Nagy választékban érkeztek és vételkényszer nélkül megtekinthetők: Elsőrendű szabású és minőségű női- és gyermekkabátok, mindenfajta szőrmék, női-ruha és köpenyszövetek, férfi-öltöny és kabátszővetek. Jómlnőségü és színtartó áruk. Figyelmes és gontíos Maxolgálás. Olcsó, sseahoit áraK*. Titkos borkimérést lepleztek ie a vágóhídi dinnyetelep egyik kunyhójában Tíztagú társaságot ugrasztott szét a rendőri karhatalommal megjelent jövedéki ellenőr Nagykanizsa, augusztus 31 A pénzszerzésnek egyik uj fajtája az engedélynélkuli borkimérés. Ez a tiltott művelet természetesen nemcsak a kocsmárosoknak okoz nagy kárt, akikre súlyos terheket ró az adójuk, hanem az állam is kárát látja, meri nem folynak be azok az illetékek, amelyekre pedig számítanak. A hatóságok állandóan harcban állanak ezekkel az Illegitim bormérőkkel, akik a legraffináltabb fogásokat és felhasználják üzleteik lebonyolítására. A hatósági közegeknek igen nehéz a helyzetük, mert sokszor még az erőszaktól sem riadnak vissza a leleplezettek. Kopár József városi jövedéki ellen- Fontos értesítés/ Tisztelettel értesítem a nagyra-becsUlt hölgyközönséget és kedves vevőimet, hogy a közeli napokban megnyíló bécsi árumintavásárnak, valamint a most kialakuló divatnak tanulmányozására Bécsbe utazom. Felkérem azon tiszteli hölgyeket, kiknek ez ulammal kapcsolatban valami óhajuk van, hogy azt velem legkésőbb kedd estig Uzlet\'m-ben közölni szíveskedjenek. Kiváló tisztelettel Bró nyal Lajosai 3MO dlvitiralmt őr néhány nappal ezelőtt arról értesülj hogy a vágóhidi dinnyetelep egyik kunyhójában, amelyet Holl János kanizsai földműves bérel, szintén illegitim borkimérés folyik. Vasára nap délelőtt 11 óra tájban a Jövedéki ellenőr egy rendőr kíséretében megjelent a dinnyetelepen, ahol nagy riadalmat keltett a hatósági közegek fel (lnése. Holl János kunyhójában minegy 10 főnyi kedélyesen borozgató társaságot találtak egy 25 literes hordó és 3 drb. 10 literes, borral telt kőkorsó körül.! Mint derüli égből jövő villámcsapás, ugy halott a rendőr és az ellenőr megjelenése. A társaság tagjai ijedten ugráltak fel és mlg a hatósági közegek a házigazdával voltak elfoglalva, sietve tűntek el a közeli kukoricásban. A rajtaütés első pillanatában Holl János ellenállást akart kifejteni és csak akkor nyugodott meg, amikor a rendőr kilátásba helyezte a kardhasználatot. Az ellenőr ezután lefoglalta az olt talált bort, a házigazda ellen pedig jövedéki kihágás elmén megindult az eljárás. Kedden kerül nyilvánosságra Papenék leg-ujabbszQkségrendelete Berlin, augusztus 81 (Éjszakai telefonjelenlés) A Wolff Iroda szerint a szerdai minisztertanácson letárgyalták a legközelebb kiadandó szükségrendelelet, amelyet a napokban terjesztenek jóváhagyás végett a birodalmi elnök elé és csak a jövő hét keddjén hozzák nyilvánosságra a tartalmát. önvédelemmel védekezik a vőgyilkos asszony Budapest, augusztus 31 Özv. Fekete Sándorné, aki baltával agyonütötte vejét, Csavajda sof-főrt, a rendőrségen azt vallotta, hogy Onvtíelembdl ölte meg, mert az megtámadta és megfojtíssal fenyegette. /Íz asszony védekezését a tanuk ts megerősítik. A rendőrség folytatja a nyomozást. Oszi cipöujdonságok Hagy választék - hícténvi $ Andor és fia uri-, nöi- ós gyermekcipők legolcsóbb árak cipőáruháza, FÖ-uton, érkeztek a Városházban. ZALAI KÖZLÖNY ÍU&. sicptembw I. Az adénorál leromlásáról, u inségakctóról, a mezé-gazdasági helyzetről, az állattenyésztés válságáról számol be az alispán negyedévi jelentése egyeden egy járásban Zalaegerszeg, augusztus 31 Bődy Z illán alisp.\'n elkészítette a szeptemberi megyegyüléi elé kerülő negyedéves jelentését, amely szerint a helyzet lényegében nem Javult, sót a mezőgazdasági termelés és értékesítés terén csak nagyobbodtak a nehézségek. A hitelviszonyok |avul-lak ugyan a kamatláb leszállításával, bár Igy is nagy gor.dot okoz a kamat — és részlet Fizetés. A jelentés rámutat arra, hog/ a mutt évihez hasonló inségakcióta Ismét szükség lesz, mert a mezőgazdasági munkanélküliek mellett az ipari munkásság munkanélkülisége majdnem általános, de egyre nő az Inteltektuel-szegények száma ts. A váripegye és a községek háztartási helyzetéről 8 jelentés elmondji, hogy az adófizetés a legminimálisabb mérvben teljesíttetett a nyári honapokban s emialt a vármegye, dologi szükségleteit Is alig lehet fedezni. A személyi kiadások, nyugdijak csak a belügyminiszter előlegeiből voltak fedezhetők. Ezek teljes Összege 879.121 pengői lesz ki. A folyó évi tuguszlus 15-ikl hátralék : vármegyei pótadóban 1.549 273 pengő, útadó és közniunkaváltság-ban 1,902.736 pengő, utátkelési szakasz 32.427 pengő, Bsszes hátralék tehát 3,484.436 pengő. Fontos feladata a közigazgatási hatóságoknak, — mondja a jelenté*\' hogy minden olyan nyltl vagy titkos megnyilvánulással szemben, mely az adómorál gyengítésére Irányul, erélyes Intézkedésekkel lépjenek fel. A közbiztonsági viszonyok kielégítők. A testnevelés ügye a lakosság kOréberi oly mély gyökereket vert, hogy ma már teljesen köztudatba ment a lestnevelés hasznos volta és jelentősége. A közegészségügy ked vezőnek mondható, a tract-omagyó-gyitás nagy eredménnyel folyik. A vármegyei népesedési statisztika szerint 1932. április 1-tól jtilius 31-ig Zalamegyében 2Cl6 lélek született s 1977 balt el. A szaporodás 939 lé- lek. Apadás Bem volt. A vdsdrforgalom elég jó volt, az állatkivilei azonban Igen csekély. Ami a mezőgazdaságot Illeti, Jégtől nem sokat szenvedett Zalamegye, a rétek hozama azonban nem kielégítő és Így tukarmánybari Igen nagy hl-dny fog mutatkozni. Az állatállomány igen leromlott és ráadásul még egyes gazdák a jó tenyészállatoktól származó borjukat tömegesen vágják le. Nehéz helyzetük van a szőlősgazdáknak, mert készleteik Iránt minimális az érdeklődés. Végül az utak, hidak építéséről és lavllásáről számol be az alispáni jelenlés. Három hónapi fogházra Ítéltek egy klskanlzsal kereskedőt, aki megverte 90 éves nagyanyját Unoka és nagyanya szomorú találkozása a bíróság előtt Nagykanizsa, augusztus 31 Érdekes eset foglalkozlatta a nagykanizsai törvényszéket. Csanády József kiskanizsai kereskedői azzal vádolták, hogy nagyanyját, a mintegy 90 éves Özvegy Mózsl Imrénél egy alkalommal ugy vágta földhöz a fáskamrában, hogy súlyosan megsérült. Csanády azzal védekezett, hogy az öreg asszony gyalázta őt és fejszét fogolt rá. Az öreg asszony, aki alig mozog és alig motyog, tagadja, hogy fejsze letl volna a kezében, ami valószínű is koránál és testi töródOttségénél fogva és panaszkodik unokájára, aki odavágta az égő lakaréklüzhelybez, majd az ágyra dobta ét szemébe is mondja mindezeket a bíróság elölt unokájának. A bíróság Csanády Józsefet 3 havi fogházzal aujlotla, de az ítélet végrehajtását a novella értelmében felfüggesztette. Az ítélet jogerői. Vallásgyalázással gyanúsítanak egy fiatal kanizsai erdőszolgát A városi erdőben baltával a lét vagdalt, majd felakasztott hét Síüz Mária képei Nngykanlzaa, augusztus 31 Felháborító vallásgyalázás történt néhány héltel ezelőtt a kisfákon hegyről a városi erdó felé vezető kocsiúton. Ezen az útvonalon ugyanis nem mesízire egymástól kél Szűz Mária kép van az útszélen. Ezeket a szentképekel vandál kezek kitépték a rámáikból, azokat baltával összevissza hasogatták és a darabokat szétszórták az erdőben. Az egyik Szűz Mária képet még ráadásul egy fára fel Is akasztotta a szentségtörő. A felháborító merénylet ügyében erélyes nyomozási irtdiloll a somogy-szenlmlklósi csendőrség. A nyomozás során kihallgatott löbb tanul, akik állítólag szemtanul voltak az esetnek, azonban nem merték megakadályozni, mert a tetteinél fejsze volt és féltek, hogy beléjük köl. vAroii mozgó Figyelem! a Figyelem! STROGOFF MIHÁLY ma és holnap, csütörtök és pénteken kerül bemutatásra este 7 és 9 órakor A lanuk szerint állllólag egy fiatal kanizsai erdöszoiga volt a tetles, aki ellen vallásgyalázás mialt már meg is Indult a bűnvádi eljárás. Értesülésünk szerint az etdöszolga felettes halóságát hivatalos utón fogják értesíteni £ felháborító cselről, amely azulán a saját hatáskörében külön megteszi a megfelelő megtorló Intézkedéseket. áratyénél és az evvel járó béldugulás, repedés, kelés, gyakori vize-léj Inger, derékfájás, mellszorulás, szívdobogás és szédülési rohamoknál a természetes „Fareao liuei" keserűvíz használata kellemes] megköny-nyebbülést eredményez. — A belső bajok orvosai az igen enyhe hatású Fereno Jólief vizet sokszor mindennapi használatra reggel és este 1—1 félpobárnyi mennyiségben rendelik. A Terese lóuel keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüz-lelekben kapható. NAPI HÍREK NAPIREND Sitptambor I, eiMrttk Római katolikus: Egyed «p. P rőttel.: ügyed. In.: Ab. hó * Városi Mnnum ás Könyvtár nyitva csütörtökön 6s vasárnap délelőtt 1ÍM&I II óráig. Qyógysiortárl éjjeli aiolgál.t a „Salvator" gyógyszertár Krasóbet-tér 21. é< a klskanlaaal gyógyaicrtát^, Oöattlrdó nyitva reggel 0 SFától esfe 6 óráig (hétífl, szerda, pintek délután, kedden egész nsp nókiwk). Tel. 2—13 Délután 8 órától 50 fülfces whanyttrtó Az or&zágzAszlóra, ami a kanizsai felsőtemplom előtti kis irredenta-kertben fogja hirdetni, hogy nem mondtunk le az elrabolt Muraközről, együtt van már ai előirányzott költségeknek körülbelül a fele. Nem az első, félénk elgondolások szerinti primitív valami lesz a csüggedellen magyarságunknak ez a Trianon ellen tiltakozó szimbóluma, hanem a gondolathoz és Nagykani zsához méltó felkiáltójele lesz itt, a határszéli város legszebb terén. Ha az anyagiak engedni fogják, bronz turulmadár űl a zászlórúd kőtömbjén, ami Jelképezni fogja felröppenő mozdulatával is a Mura felé kívánkozó magyar Igazság-keresést. • UJbót kérünk mindenkit, akt még nem küldte el akár a legcsekélyebb adományt is erre a célra, keresse elő a megküldött csekklapot és Juttasson tehetsége és hazafias érzése szerint pár fillért a kanizsai ország-zászlóra, aminek mintájára ma mát az országban szerte folynak a gyűjtések pengőnként, fillérenként a hasonló akcióra. * Mai adományok: dt. Malek László 2, Marosi Géza 1, Pkhjer József r, Vértes Anlal 1 pengő. — A 8-lkl népünnepély. A Zrínyi TE szeptember 8-lki népünnepélyén számos kellemes szórakozásban lesz része a közönségnek. Lesz szépség-, céllövő-, teke- és táncverseny. A győztesek értékes dijakat nyernek. A népünnepély délután 2 órakor kezdődik és tart éjfélutánlg. SALAMON BÉLA A L A a humor királyának első Berlinben készült vlgjátékattrakclója OFELSEGE A VIGEC énekes, zenés vígjáték 10 felvonásban. É L A Tucher ... A felesége A maneqin Egyik utazó Másik Szereposztás: SALAMON BÉLA HANSIE NIESSE MARIA PAUDLER FRITZ SCHIJLTZ PAUL MOROAN ásik utazó ... 2 órán át tartó nevető orjtán t Szombaton és vasárnap a Városi Mozgóba^ rendes helyárakkal. ZALAI KÖZLÖNY Szezonnyitó árak! Duplaszéles iskolaszövet leányka ruhákra kiválóan alkalmas, 1*CA szép mintákban és színekben . . . P | OU 140 cm. gyapjúszövet férfi kabátokra, tartós minőség . . . P 41 SÍI Szép sötétkék matróz intézeti ruhák és kabátok minden nagyságban. ,i932. szeptember i. női kalap őrletét Fő~ui 6. szám alatt ma megnyitotta. JSfi-----— Nagy riadalom a piacon két megvadult ló miatt Szerdán délelőtt 10 óra tájban nagy riadalmai kelleti az Erzsébet-téri piacon két megvadul! ló. Horváth János 27 évei beleznai lakos búzával megrakott kétfogatú szekerén a feliőlemplom felöl Igyekezett a Magyar-utcába. A fő úton megvadultak i lovak, elszakl\'stták az egyik gyeplő-tzáral ét vad vágtalás&al rohantak a Király-utca felé. A SciiUlz-áruház előtt összeütköztek egy szembejövő szekérrel. Horváth János szekere felborult és összetörött. Egy rajtailló uszony kizuhant a kövezetre, Horváth Jánost pedig, aki görcsösen fogta a gyeplőszárat, a lovak bevon-szólták o, piacra, miközben /eldöntötték egy sátrat Is. A piacon végre nsgynehezec megfékezték a megvadult állatokat. Komolyabb sérülés nem történt. - A Balatoal Társaság ülése, A Balatoni Társaság felolvasó alétf tartott Balatonfüreden. Az ölést dr. Sebestyén Qyala alelnök nyitotta meg, aki ismertette a beteg József Ferenc dr. kir. herceg, elnök balatoni programját. CtuAiiokv jenő és dr. Nigyessy László előadásai után Sajó Sándor olvasta lel versét, ma|d dr. Lóczy Lajos tartott felolvasást .Balatonunk bányászati kincsei\' címmel. Lampérth Oéza verse után dr. Lengyel Zoltán és Schmtdt Ferenc tartottak előadást, majd Bánó Dezső Indítványára elhatározták egy balatonfüredi kullurház létesítését. «■ Mielőtt szőnyeget vásárol, tekintse meg Slnger Divatáruhoz dus szőnyegraktárát. — Mlssztöshlr. Szeptember 2-án, pénteken este 6 órakor elsőpénteki litánia és szentbeszéd lesz a Missziós-ház kápolnájában, amit most már minden első pénteken megtartunk, miként az elmúlt évben is. Ma és minden elsőpénteket megelőző csfl-törtökön délután 5 órától gyóntatás ugyancsak a Missziósház kápolnájában, Kérem a kedves híveket, s»i-veskedjenek tudomásul venni a fentieket, mivel nem lesz kttlön minden hónapban Hirdetve. Főnöknő. InnkünyueK mindais Iskolához kaphatók és előjegyezhelők l«J. Wajdtts Jóxsaf Utóda OFEHBEOK VILMOS köny vkereskedésében — Az ovodal belratások szeptember 1., 2. és 3-án történnek az összes nagykanizsai óvodákban. =» Közeledik az Iskolai Idény I Gyermekeinek iskolai kelengyét legolcsóbban Schütznil vásárolhat. — Textil-Üzletek zárórája. A Kereskedelmi Alkalmazottak Egyesülete a következik közlésit kéri: A in. klr. kereskedelmi miniszter .94.306/1923. sz. rendelete a következőket mondja: „A textiláru kereskedéseket az egész éven át este 6 (hal) órától az évnek május hó 1-töl augusztus hó 31-ig tartó szakában reggel 7 (hét) óráig, a szeptember hó 1-töl április hó 30-lg tartó évszakban pedig reggel -/iS (félnyolc) óráig zárva kell tartani, mely idő alatt az ttzletl alkalmazottakat foglalkoztatni tilos." = Rendkívül nagy választék, jutányos árak, garantáltan jó minőségi! siffon, angin, lenvászon, damaszt, nyomott és tennlszflanellekböl Slnger Divatiruhizban. — Belratáaok a fémipari szakiskolában. A vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak a nyári szünidői meghosszabbító rendelete a fémipari szakiskolára nem vonatkozik. A \' tanév tartama változatlanul 10 és fél hónap, a mult tanévei 1932. jullus 15-én zártuk s az uj tanévet 1932. szeptember hó 1-én kezdjtlk. A beírások szeptember hó 1—3-án délelőtt 8— 12-ig történnek, a rendes tanítás 5-én, hétfőn kezdődik. a Az összes nyári cipőket beszerzési áron alul is kiárusítjuk. Mlltényl cipőáruház. Főút, Városház. — Részeg leány a kocsiút közepén. A Teieki-uton szolgálatot tel|esilö rendőrőrszem kedden éjjel 11 óra tájban egy földönfekvő fiatal nőre bukkant a kocsiút közepén. Ai illetőt, aki meglehetősen ittas állapotban volt, előállította a rendőrségre, ahol elmondotta, bogy F. Teréz, kaposvári lakos. Kedden megismerkedett Kaposvárott egy kanizsai autótulajdonossal, akivel kisebb mulatozást csapott. Mulatozás közben megkérte az autótulajdonost, hogy hozza el magával Nagykanizsára, legalább kijózanodik majd útközben, Igy Is történt, azonban amint beérlek a városba, az illető ur letette ót a Teleki-uton, ahol később a lendőr megtalálta. A rendőrség szerdán délelőtt F. Terézt visszatoloncolta Kaposvárra. A Az Erzsébet-térre helyezték a „munkái-börzét" INagykanlias, augusztus 31 Az alkalmi napszámosok Nagykanizsán rendesen a Fő-uton a Wel-ser-ház előtt szoktak álldogálni (munkás-böíze), ahol várják, amig valaki felfogadja őket napszámba, munkába. A város vezetősége — sok szempontot figyelembe véve — akként intézkedett hogy ez a ,munkás-börze" ezentúl az Erzsébet-térnek azon a részén legyen, ahol eddig a köztisztviselői bődé volt. Máshol nem nzabad íelállaniuk. A város ezt a rendelkezését szigorúan ellenőrzi és akit máshol talál, azt a téli inségakcióból végleg kizárja. — Tánciskola. Blagusz Elek ma kezdi meg ui tánctanfolyamát a Polgári Egyletben. — Értesítés. Értesítjük a mélyen tisztelt Hölgyközönségei, hogy az őszi salsonl a mai nappal megkezdtük. Tisztelettel Varga Rotítr. — AayskSayrt htr.li. Nagykántssán augusztus 21-töl 26-lg II gvermtk uUt-tetf, 7 tlu t» 4 leány: Kosait Ferenc BzohatestÓAURéd ás Nagy Mártának rk. fia, Téth János olpésimestei- és Dáridó vlos Katalinnak rk fia. Geróos Ferenc töldrn. és Berke Juliannának rk. leánya, J&a Latos földm. Gereuosér Annának rk. fia, Tlslér József banktisztviselő áa Oro-ny Erzsébetnek rk. fia, Imrei Láaxló midin, és Kuhár Máriának rk. Hl. Igrl Fereno vasúti kooslrendezd és Koosls Katalinnak rk. leánya, Kováoa György vasul! munkás és nudlin Mártának rk. fia, Horváth György tBÍdo. és Gyurioi Juliannának rk. leánya, Kovács Latos kertész és 8zab« Máriának rk. tta. Pap Lajos maasz4r és Németh Teréziának rk. leánya. — Haláloxát 6 lőrltnt: Potat Sándor rk. 10 hónapos. Welhotter Károly város! szegény rk 28 éves. Proszonyák Fereno csei epesmester rk. 68 éves, Benkd Gáborné Cxtgótli Rónál la ág. h. ev. 29 éves, Csizmadia István napsiá-mos rk. 71 éves, Btocker Lássló koosls rk IÍD éves. — Hizatsdfot kötött 3 pár. GUnsberger József sottdr lsr. és Smolcz Krzuébet rk., 8aí Mátyás eementmunkás és Horváth Márta rk.. H«hn Jeni dro-gulsta ág. h. ev. és Anhalt Margit rk. = Kevés \' .pénzért elegánsan öltözködhet Asszonyom t Megérkeztek a legfrisebb sima fa mintás kordbársonyok, gyapjugeorgelte és szövetujdonságok Slnger Divatáru-házba. \' — Meghalt a füleibe dogon kavicsoktól. Bedő István 6 évei zalaegerszegi kisfiú két héttel ezelőtt játék közben mind a két fülébe egy-egy kavicsot dugott. Az egyik kavicsot sikerfllt ugyan később eltávolítani, a másik azonban középfülgyulladást okozott, ugy bogy a szerencsétlen gyermek kétheti borzalmas szenvedés után meghalt. — Közeledik a nyár vége, az esték már érezhetően hűvösek s Igv kívánatos, hogy a könnyű nyárt ruhák helyett, melegebb őszi öltözéket viseljünk. Nagy választékáról, kitűnő minőségeiről és olcsó szabott árairól közismert SchUtz Áruház őszi női és férfi szövet újdonságai teljes egészében raktárra érkeztek. Az újdonságok már a kiiakatban is láthatók s mindenkinek elsőrendű érdeke, hogy bevásárlás elöjt azokat megtekintse. — Köztisztviselők részére rendkívül előnyös bútorvásárlást alkalom. Modern berendezések, tökéletes jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen Is kaphatók — Kopsteln bútoráruházban, Horthy Miklós-ut 4. IIRR1ZI1 HOTEL COITINEIT*L| D ** ■ ** t, dcpandancal ax adriai Rtvlara lagraodernabb, laxkonforlabllUabb laállodija, Abbaila kffartbb belliin. a KHOnő ■ konyha a Appailítnanlok (ordiizoblval. ct T.nnln K*rax«. in TíiikmI Itlfdft a liiiban. ZALAI KÖZLÖNY __ 1932 szeptember 1. Kanttsára hozták a gyermekgyilkos leányt Nagyknntesa, auguaztun 31 Tegnspt Hámunkban jelentettük, hogy egy keszthelyi épület renoválása kőiben a pöcegödOrben csecse-möholttestet találtak. Az anyát a esendőtök elfogták, aki bellmerte, hogy megfojtotta a gyermeket. A csendőrség szerdán délután ai anyát, Kiss Teréz 21 ívei keszthelyi leányi Nagykanizsára szállította. — Ma kerül a vizsgálóbíró elé. sportélet Szigetvár-ZTE Nagykanizsa, Migusstus 31 A Zrínyi Torna Egylet szeplember 4-én, vasárnap jálaza első bajnoki hitbalimérkózéaét n jóképeiségu Szl-gttvárl Atlétikai Clubbal a nagy-kanizsai Zrínyi sportpályán. A ZTE vezetősége nagy sikerűnek Ígérkező újítást vezetett be a futöall-mérközések közönsége részére. Az o\'xsó helyárak mellett ugyanis cso-/nrt/egyektt rendszeresített olyanformán, hogy kalohák, diákok, leventék, ha Összeállnak 10—10 tagu csoportokba, 10 fUUrirt, tl2en tehát egy pengőért nézhetik végig a ZTE futballszakosztálya által rendezett mérkőzéseket. RÁDIÓ-MŰSOR Szeptember 1 (csütörtök) Hldlllil 9.15 As 1. honvédgyaloRf.-.rea aeaekaraiiak hangversenye. Közben 9.30 11.10 NtmMtUd ffiJelxŐMottálít 11.15 A rádió Ifjúsági Wlórája. 12.00 Dili tanúmul. Idfljuás jelentés. 12 05 Sziklakvartett hangversenye Közben 12.23 Hírek. 1100 Idólelala. Idöiáiáa|elentés. 14.46 Htrtlc. 16.10 P. 16.45 kkljelzáa, ldójárás|elenléj, 17.00 Slmoay! óbester halálának lOO-ik ér-forduM>. 17.15 Hangverseny. 1145 E. 1*15 Cigányzene. 20ltl Idófelz4a. 20.45 Az Optraház !ag|alból alakult zenekar hangversenye 22 15Idö|áráa Jelentés, hírek. Majd gramolonhangverseny. Közgazdaság Propaganda próbaoltásokat végeznek 53 zalai községben a sertéspestis leküzdésére A f>uUk m.II.I1I.í.I|II U todalUn-aágát feMUgaaltó .UaááaakWl prédálják nllnaaulyunl Zalaegerszeg, aug, 31 A gazdák nemtörődömsége és tájékozatlansága következtében a nyári hónapokban oly súlyos mértékben lépett fel a sertéspestis országszerte, hogy a földművelésügyi miniszter legerélyesebb közbelépése vált szükségessé. A veszedelem meggátlása agyében a miniszter rendeletei adott ki. A rendelet alapján Zalaegerszegen ösz-szegy ültek a vármegye összes halósági és magánállalorvosai a teendők megbeszélésére. Zalavármegyében eddig 53 a meg-fertőzött községek száma (májusban még ellik 35 volt). Az állalorvosok a községekben felvilágosító előadásokat fognak tartani, ezenkívül a megfertőzött községekben a II. számú, úgynevezett szimultán módszerrel •gV-egy gazdánál vrőbooltásokat fognak végezni. Sttrn I, Mór é« fia nagykanizsai téglagyári cég ugy a saját, mint dsszes alkalmazottal nevében mély megilletődéssel jelenti, hogy szeretett tisztviselője és kartársuk Breyer Adolf ur a fennti cég szolgálatában eltöltött 49 évi hűséges és odaadó munkálkodása után augusztus hó 31-én 82 éves korában elhunyt. Temetése szeptember hó 1-én délután 5 órakor a helybeli izr. sírkert halottasházából fog végbemenni. Nagykanizsa, 1932. augusztus hó 3!. Emlékét hagyslattal fonjuk megőrizni I A próbáoltásokhoz az anyagot az állategészségi ebadó alap terhére a vármegye Ingyen adja, csak az állatorvos diját kell megfizetni. A további oltások természetesen pénzbe kerülnek, de olyan mérsékeli, elviselhető áron, hogy a legkisebb gazdának ls módja lesz állatállománya megvédelmezésére. Megindul a bányászat Bör zöncén Megírta a Zalai Közlöny, hogy Macsek Ferenc börzöncel vállalkozó bányanyitási kérelmei nyújtott be az Illetékes halóságokhoz. A börzöncel bányanyitás ügyében már meg Is kötötték a szerződést, amelyet Pdlffy László, Tihanyi Dezső körjegyző és Macsek Perenc bányavállalkozó írtak alá. A hét folyamán már megérkeznek a mérnökök Is a fúrógépekkel együtt és megkezdik a munkálatokat. (-) Friss gyümölcsöt tartalmazó u. n. filléres csomagok. A magyar gyümölcs belföldi értéke-illésének előmozdítása érdekében egyelőre kísérletképpen a postahivatalok kizárólag friss gyümölcsöt tartalmazó csomagokat 1932. szeptember hó 1-tól oklóber hó 31-éig bezárólag bárkitől bármely belföldi címre, 50%-os díjmérsékléssel postai szállításra elfogadnak. Filléres csomagként csak friss gyümölcsöt tartalmazó csomagok adhatók fel; ve-gyestartalmu (gyümölcs és más árut is tartalmazó) csomagokat Ily díjkedvezmény nem Illeti meg. Az 50%-os díjmérséklés csak a suly-dljra vonatkozik. Egyéb dijakat u. m. express és biztosítási dijat, utánvétel! jutalékot stb. valamint bérmentetlen feladás eselén 12 filléres pótdijat a díjszabásban megállapított teljes összegben kell számítani. (—) A szerdal hetivásár. A zárlat óla tegnap volt az első állat felhajtás a nagykanizsai hetivásárra. A felhajtás azonban elég gyenge volt Sertéseket is hajlottak fel, főleg hízott sertésekei, amelyeknek ára kg-ként 1.10 P volt. A hetivásár Igen mozgalmas volt ugyan, de a felhozatal ezzel szemben általánosságban gyenge. Pirii 20-22, London 17-90, Newyork 515-ift, Brüssel 71-52Vi, Milano 2644, Madrid 41-55, Amsterdam 407-671/s, Berlin 12260, Wien----. Szólta 3 72, Prága 15-27, Varsó 57 58, Budapest Belgrád —•--, Bukarest 305. TvraéaytAssás Buta tv. 30 flli,\\ dt. 30 flll., rozs — flll. esett. Búza Msrav. 77-es 13 00—13-85, 78-aa 1375-14-00, 79-ss 13*95-14*15, 8ö-u 1400—14-30, dunánl. T7-ea 1280-12-95, 78-as 12 95-13-10, 79-e» 1310-13-20, 90-as 13-20—13*35, roia 7-10-7-30, lak. árpa 8-45—8-60, zab 9-50 -970, tengeri tt. 1350-1380, korpa 0 80-700. á Remzetl luk ieTlia-áriolTiaal VALUTÁK I. 19-80-2000 itr. 79-15-7974 k. 18 96-17-06 Dán k. 100-20-101-80 Dinár 9-8&-I002 Dollár 570-80-573-50 Pranda 1.22-30-22-50 Holt. 22955-230 95 Zloty 6395-64-45 Lel 3 44-3-56 Léva 4-06-419 Líra 29-90-30-20 Márka 135-70-13660 Norvég 96 80-99-80 Peseta —•--•— Schlll. —•—•--Svájci». 110-70-111-40 Svéd k. 101 30-102 30 devizAk Amst. 22675-23095 Belgrád »92-ltM>2 BÍffln 135-80-13660 Brllsael 79-26-7974 Bukarest 3-40-3-5! Kopenh.l0ö60-K)l 00 London 1980-1994 Madrid -•--•- Milano 3000-30-18 Newy. 571-00-574-00 Oszló ?9-00-99 80 Pária 22-30-22-47 Prága 16-93-17-01 Szófia 4-06-4 19 Stockh. 101-50-102-30 Varsó 64-05-64-45 Wien _•_._ Zürich 110-80-111-40 Wien clearlng árfolyama i 80.454. Felhajtás 2289, eladatlan 1159. - Elsőrendű 1-25—1-27, szedeti 116-120, szedett közép 1-04-110, könnyű 086-094, l-só rendű öreg 112-116. Il-od rendit öreg 0*92—1 -04, angol süldó I. 100-100, szalonna nagyban 1-70—0-00, zalr 1-90-1-95, hus 1*10—1-46. félsertés 136—^> 62 Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági KI. Űutenberg Nyomda éa Délzalal Lap&adó Vállalata könyvnyomdája Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám 1PBÓÜBDETÉSEK mm«MMk a r*0 »««■»« »«■■■«— mtmt a /fllMlapM fetoyw,!^ MdltlAMU Blkeritl«»e v*»ttH «larm ■lérualtjuh az összes bútorszövetekéi, izónyegekel, sezlontakarókat, Isen olraó kéup«uároit. Kisfalud! Dlval-i\'Uház. 28 Kóser liha^alr UophatjJ — OrUnlelif Magyar-utca 25. 3899 Lagujabb gyerniekko^elW métynn laa>Allltait árban raktárra érkeztek Armwth bazár áruházába 2759 N0I ái fArfl dlvatszöveleket meglepő olcsó árakon árusltjuk. KIsfaludI Divatáru-ház. Soha vísut síri téréi alkalom I 29 Mianobé* 10.. -Harttii m san kiadók. utcai lakás Magyar-utca MiaxWi, konyhás lakás »(.- alatt luUttvo ■ ügy azép anssaMai szárai, vlnt/c lékea lakás minden mellUbelylsággel ki-sdó Józsel lóberceg-ut 6«\'a. 338U Kálszobáa utcai lakála meliakhelylii. gekkel novembti >-re kiadó Száchenyl-"ér 4. ____Mao Dunntba való príma IHirta kaphsió kilogrammja 2S Htlár Caeogery-ut 31. 3932 ■ag| karaaati lehelóságget uoreal-naa, Jó megjelentea urak (elvitelnek- Cini a kiadóban. 3KH -4- Flu gímndMíumt sopkdk Fiu polgári laUoHal aaph.au leány ficeaml iMplcdk Ced ny polgárt Iskolai sapkdlc nagy választikban beérkeztek Kaufmann Karoly S834 «l»S<-« Vennik keveaet használl 3X4 m *bá4 lttaa6Myaaat| magyar perzsái, víg, Argamánt Clm a kladóliaii. M4m««, fraaeia *> anc»« nytiv-órákat ad keadóknek (t haladókon* Bili, Klári, Csengery-u fl. S9S6 ■naaaMa lakás .ncllékhelytaégjktel is egy hutorozotl szoba azonnal kiadó Roigonyl\'U 9. S058 Bgy atátssedbelÁ t*r4arob-**«k- réaitf tükörrel, márvány mosdó, konyhabútor, aulalok, spelzsteUul, vauló kályha eladó CienRti y-u! IJ, SJáptsóháa. 9961 rfcul tudó mlnáenesleány uonnalra felvitetik Széchenyi-tár 4 , 596.1 DIAk vagy diáitleány uri elláláat kaphat. Clm a kiadóban. 3964 HelyMkégvlselóUwgs ló hírnévnek Brvendff paprlkasxpnrt cég. Ajánlatok: Szeged, Postatlók 175. A legsúlyosabb megbelegedeack rendsre-rlnt a megjelölt helyeken fordulnak eló Vityáuon az amáaitásárel Közludomásu, hogy az emésztő szervek megbetegedése legyönglli a többi szerveke! : Miiiataa aiaáazfáat btztoatUiat, ka regtdol viza! Iázik. Gabona csávázószerek Porpácok: ArzőpAt Porzol Tlllanlln Blgrlol Hlgoaan Tlllanlln Műtrágyák eredeti gyári árban és csomagolásban. Kaphatók: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, íera.iny ét növény-vidóuerek kereskedésiben Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellel!. Teleion 130. Nyomatott a laptulajdonos Közgazdasági R.-T. Gutenberg Nyomda is Dílzalai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsán, (felelóa üzletvezető: ZaJal Károly.) 72. évfolyam H98 txáw. Nagyka-liia IM2. szeptember 2, péntek Ara 14 Mér ZALAI KÖZLÖNY faclAilótég éi kUdófalviUI: KwIIkIjI ftókkládóhJviUl: K Póni 5. uáu. Kouuth-utc* 31. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos ElUlielM áí<: Sicrke»itó»4gl él egy hóra I pengi SO lillíi kiadóhivatalt telelőn: 78. u Quo vadis, Nagykanizsa margójára íródik Szomorú hírek ide ma e pár sor Sorsdöntő napokai él Nagykanizsa. Egyfelől nagy, évlizedekre kihaló fontosságú kérdés megoldásának küszöbén áll, másfelól — halomra dói mindene, amit egy évszázadon át épileli, hogy a végén ne maradion Itt semmi, csak a puszta házak, 31.000 ember feje felelt a sótét árnyéku fedél, — virágzó, felfelé lendülő, pezsgő élet helyén az apokalipszis tóval hintett, pusztulásra Ítélt sivataga. Maholnap már pusztulni sincs ml Nagykanizsán. Az ulolsó Mohikánok éppen ezekben a napokban dőlnek kl a sorból. Dőltükben megrccseg-ropog Ijedten az egész kanizsai élet. A híres, neves kanizsai sörgyár tegnaptól fogva a múlté. Az Igazgatótól az ulolsó munkásig mindenki megkapta a felmondást. Leáll a hatalmas Üzem Kiesik száz meg száz ember kezéből a szerszám, szájából a falat. Marad belőle egy kis töltőállomás, egy vezetővel, egy könyvelővel és 2—3 munkással. Megrendülve áll az egész város gazdasági rombadőlésének eme ujabb hekalombája felelt. ElizörnyQködve kérdik egymástól ai emberek! — Hogyan? Hát minden... minden tlmullk ebből a városból, ami benne életet, lüktetést, munkát, forgalmat, kenyeret jelentett? Hát csakugyan temetőnek szánta a sors ezt a határszélre veteti, szerencséilen Nagykanizsát? És ml lesz holnap? Miből élünk holnap ? Miből kerül a kereskedőnek, az Iparosnak, a munkásnak ? Miből lesz kenyér ? Miből lesz ruha, cipő, tüzelő? Es miből lesz adó? Mert a romokból csak uj és egyre több és egyre kínzóbb nyomorúság lesz. És egyre több keserű szájízű ember a kihull családi tűzhelyek, elnémult üzletek és műhelyek körül... Dj ez csak a sörgyár. Halljuk, hogy a pólkávégyár is leszerel és csak egy száritótelep marad belőle Nagykanizsán. Mert másutt jobban megtalálja a számi lásál. \' Ezzel aztán a virágzó nagykanl-«ai gyárak közül egyetlen egy Bem maradt. Milyen könnyű ezt Így leírni. És milyen borzalmas utal jeleni a sok vigan füstölő kanizsai gyárkéménylől, csak Hz esztendővel Is ezelöllői — máig. És milyen ijesztő a holnap perspektívája azok számára, akik Hl maradnak, akiknek tovább kell megéini ezeknek a romoknuk a tete|én. De ha már ast utolsó gyárunk is becsukja a kaput, — ha Nagykanizsa gazdasági jelentősége lel|esen elveszelt az évek romboló zajlásá-ban, _ minek itt akkor a nagy hivatali apparátusok ? Vagyis a gazdasági élet nagy objektumainak sorozatos kikapcsolódását nyomon kö- veti a hivatalok leépitése, áthelyezése. A vesztes, — megint csak az III maradó, kevés kis kanizsai élet, a kanizsai kereskedő bollja, a kanizsai iparos műhelye, a kanizsai munkás dolgos két keze. Már hetek óla sugdossák, hogy a nagykanizsai vámhivatali áthelyezik Mutakeresziurra. Ha ez megtörténik, ugyanakkor állítólag az utlevélellen-őrzés is kikapcsolódik a kanizsai hivatali életből, vagyis ujabb emberek váluak feleslegessé, ujabb fogyasztó családok kerülnek kl a Kanizsai gazdasági közösségből. A vasúton Is történlek leépítések. Minap olvastuk: 60 munkás-család veszitelle el a kenyerét. Most meg azt halljuk, hogy a fűtőházat is beszüntetik. Ez a gondolat már a Dilivasul átvétele elótl kisérlelt az átvétel esetére, de akkor elaludt a dolog. Most ugy látszik, újra aktuális lelt a kérdés, amihez minden bizonnyal hozzájárul az a várakozás, hogy ml lesz a gőzmalommal, ami egymaga évi cca 2000 vagon forgalmat jelentelt a kanizsai állomásnak s ami ha megszűnnék, akkor az u|abb vasúti leépítés csak logikus következmény volna. A gazdasági összeomlás következtében tehát Nagykanizsa elveszilette összes gyárait, az utolsóig. Részint áldozatául estek a hosszú krízisnek, részint kedvezőbb talajra építik át üzemeiket. Egyetlen egy maradt még: — a gőzmalom. Ennek a sorsától ma Ítél Nagykanizsa. Maga Nagykanizsa ítél. Maga Nagykanizsa fogja ma megszabni a következő évtizedekre, hogy szüksége van-e arra az évi cca 1 milló pengőre, amit ez a malom jullal közvetlenül és közvetve a város gazdasági ereibe ? Maga Nagykanizsa fogja ma eldönteni, hogy éljen-e tovább ez az egyetlen, ulolsó ipari nagyüzeme, vagy jusson-e az Is a többi sorsára. Mert a villany-koncesszióval áll vagy tűnik el ez az ulolsó gyártelep is Nagykanizsáról. Ha aztán ez is ellünne, akkor többé nem Jesznek hasonló gondjai Nagykanizsának, meri akkor már nem lesz több semmije, amit még elveszlthelne. Akkor már csak a hitéi veszítheti el abban, hogy ebben a városban érdemes még küzdeni, dolgozni. Akkor már csak a hitét veszítheti el a város jövőjében... ♦ Hetven-nyolcvan év előtt nem volt semmije Nagykanizsának, csak a vasútja. Most olt állunk, hogy következetesen fejlődünk vissza a közel évszázad előtti primitív közület gazdasági formáihoz. Ma dől el, hogy ebben a visszafejlődésben az utolsó határkövet meg tudjuk-e ragadni ugy, hogy a puszlulás vihara lovább ne sodor|on bennünket. Quo vadis Nagykanizsa ? 750.000 pengőre emelte fel a Transdanubia a városnak nyújtandó hosszúlejáratú kölcsön összegét Mindkét ajánlatlevő u,abb módosításokat nyújtott be — Az egyesitett bizottságok 4:8 szavazat-arányban a Drávavölgyi ajánlatát találták kedvezőbbnek, de a tagok nagy része nem szavazott Ma délután lesz m villanyűgyben düntfi wirosi kőzgydléa Nagykanizsa, szeptember 1 Csütörtökön délelólt megindult az ulolsó versenylulás a nagykanizsai villanykoncesszió kél pályázója közölt. Mindegyik igyekezett az utolsó órákat kihasználni, hogy ajánlatán az utolsó módosításokat megtegye.\' A Drávavölgyl, a Transdanubia keddi ajánlatmódosítása után, csütörtökön délelölt —■ bár c»ak szóbelileg — ugyancsak bejelentett u|abb módosításokat. Az áram árakat 63 fillérre redukálta (a e eredeti ajánlatban még 7 fillér volt) ugy, hogy azok 6 év rnulva 6 0 fillérre szállnak le. A városnak nyújtandó kölcsönnél a Dráva-völgyi hátrányban maradt. A kamatot ugyan szintén 6 százalékban maximálta, de egyelőre csak 500.000 pengőt nyújt a városi részesedés 26 félévi részletéből 60- 60 000 pengő leszámítolása utján, a további í 40 000 pengőt egy év múlva adja 3 évI lejáratra. Viszont a Transdanubia csütörtökön délelőtt a várossal folytatott tárgyalások eredményeként olyértelmil nyilatkozatot tett, hogy a városnak a keddi ajánlat érleimében blzlositotl 643 000 pengős hosszúlejáratú kölcsön ulán 1933-ban és 1934-ben nem kell kamatot fizetnie, ezl is a lökéhez csatolják, vagyis Igy a területhasználati díjjal törleszthető hosszúlejáratú kölcsön összege 750 000 pengőre emelkedik és két évig kamatra sincs gondja a városnak. A Transdanubia a garancia kér- | telienné lenné désében Is lényegesen javította az ulolsó órákban ajánlatát. A 100000 pengő ivadékot önként felemelte 250000 pengőre. A malom-üzem fenntartására vonatkozólag is olyan nyilatkozatot adott a Transdanubia a polgármester kívánságára, amely a város közönségének megnyugtatására mindenképpen alkalmas. Kijelentette ugyanis a Transdanubia, hogy ha a gazdasági helyzet bármikor Is elkerülhe- a vidéki malmainak akkor !• a kanizsai a legutolsó, amit le- beszüntetését, malom lenne építenének. A kölcsön felemelése és a garanciák fokozása a Transdanubia ajánlata oldalának ujabb híveket nyert meg a közvéleményben, aminek hatása bizonyára nem marad el a ma, pénteken délután 3 órakor összeülő városi képviselőtestületi Illésen sem, ahol az ajánlalok ügye első lókon döntésre kerül. Kráiky polgármester: „Rideg üzleti alapon nem volna kétség, de ha a yáros gazdasági, szociális és más szempont/alt is mérlegeljük, akkor csak haj szálon fordul meg a döntés" polgármester előadása végén Az egyesilelt bizottságok csü-lörlökön délután dr. Hajdú Oyula elnöklésével, élénk érdeklődés melleit ulolsó ülésüket tartották a villany-ügyben. Dr. Krátky István polgármester bejelentelte, hogy uj ajánlatok érkeztek. Dr. Prack István tanácsnok ismer-letle a Zalai Közlöny keddi számában már közöli módosításokat, amiket a Transdanubia írásban benyújtott, majd a Drávavölgyinek csütörtökön délelőtt szóbelileg tett és fentebb ismertetett ujabb módosításait. A bizottság egyöntetű megállapi-lása szerint a Transdanubia kölcsön-ajánlata sokkal kedvezőbb a város számára. bejelenlelte, hogy e pillanatban maga sem tudja, milyen javaslatol tesz. Ha csak a rideg üzleti számokat tekintenénk, mondta, akkor nem volna kétséges az állásfoglalás, ha azonban egyéb gazdasági, szociális és más szempontokat, melyek mellett ugyancsak sok fontos érvet tehet felhozni, — figyelembe veszünk, akkor a döntés csak ha/szálon mulhattk a kél ajánlat között. Dr. Prack Islván ismertelte Hollós József városi szakértő ujabb összehasonlító táblázatát a két ajánlatról. Eszerint a városi szakértő évi 31.567 pengővel talál|a kedvezőbbnek a DrAvi,völgyi ajánlatát. Hollós József szakértő reflektált ______ ZALAI KÖZLÖNY __ Meghosszabbítják a gazdamoratóiinmot A forgalmiadéból alapot létesítenek a városok segélyezésére » ___ . Kakujay Károlynak, a Transdanubia szakértőjének szerdán este elhangzott kritikájára. A hálózatba 500.000 P befektetését nem tartja szükségesnek. Az alumínium is szabványos anyag. Nem kicserélni kell a vezetékeket, hanem rendbehozni, ehhez 50—60 000 pengő is elég szerinte Eddig a Transdanubia vagy joge!öd|e egyik szerződést sem tartotta be, megvan tehát a jogcim — kicsit erősebbnek lenni vele szemben és érthető, hogy bennem — mondotta — a bizalom hiánya igen erős. Timeo Danaos et dona ferentes... A kalOn lelep csak jelsző. Ilyen néples jelszó a feszültség körül felhozott zavarok la. Véleménye szerint e pillanatban a Drávavölgyi ajánlata előnyősebb. A Drávavölgyinek presrtizs-kérdéi, hogy megszerezze Kanizsit, ahonnét további területekre terjeszkedhetlk. Malom annyi van Magyarországon, hogy egyharmad része li elég volna. A villamos-Ipar viszont fiatal, fejlődő ipar é» ennek bázisa lehet a Dráva volgai Kanizsán. A malommal való hadakozást — mondta a szakértő — nem tudom olyan Iraglkusan felfogni. Hiszen ma 119 alkalmazott van a villanyteleppel együtt, ebből 60 esik a villanytelepre. (A malom állandóan 63—70 munkással, a villanytelep és a malom egytlttesen 35 tisztviselővel és havidíjassal, i\' villanytelep külön 29 munkással dolgozik, i34 ember kenyeréió! van tehát stó, kiknek zöme a malomra esik. A szerk.) A szavazd} során 12 bizottsági tag szavazott tt; 4 a Transdanubia, ti a DrdvavOlgyl mellett. A polgAr-mester nem tett javaslatot, A tBbbl 10—12 tag nem szavazott. Az ülés este 9 órakor ért Véget. Tilos pénzt szedni ffltésre az eleri iskolákban Budapest, szeptember 1 A közoktatásügyi miniszter rendeletileg közölte a királyi tanfelügyelőkkel, hogy az elemi Iskolákban tüzelő anyagra a diákoktól pénzt kérni és szedni nem szabad, mert ez az ingyenes népoktatásról szóló törvénnyel ellentétben áll. A ferde iovag (Korrajz Márta Terézin lde|éMI| 11 Irta: Btlizs MmI Bartensteir, a csiszár melleit állt, sorban rakva eléje az aláírandó okmányokat, mindenkor megmártva s kezébe adva az aranylókba szorított lúdtollal. A tanácsosok kivonatosan mondották el a sorra kerülő okmány tartalmát s a császár egy-egy eré lyes mozdulattal tette oda kézjegyét, nem támasztva meg könyökét az asztalon. — őfensége Lotharingiai Ferenc herceg átveszi Lotharingia kormányát, bemutatkozik őfelsége XV. Lajosnak, intézkedik a pénzügyek rendezése ügyében és látogatásokat tesz barátságos szomszéd uralkodók és őfelsége az angol királynál. — Jelentette véglíl Slnzendorff. A császár hátradőlt székében, megmarkolta a karfáit, keményen nézett Sinzendorffra, nujd haragosan kérdezte i — Elkerülhetetlen ez? — Nem tehetünk másként felség. — Felelt Sinzendorff sápadtan, lesütött szemekkel. — önnek tudnia kell, hogy Ferencet nagyon kedveljük s távoliéle fájdalmasan érint bennünket. Békétlenkedett a császár. — Tudom Felséges Urain, de a Budapest, szeptember 1 A pénzügyminisztériumban behaló tanácskozás folyik a gazdamoratórium meghosszabbítása, illetve a mezőgazdaság terheinek végleges rendezéséről. Nagykanizsa, szeptember 1 Ismeretes, hogy Nagykanizsa város 38 választott képviselőjének fele része mandátumuk lej Írása folytán kiesik az idén. UJ képviselőválasztásra kerül tehát sor. Értesülésünk szerint a 18 uj városatya megválasztása novemberben fog történni. — régenshercegnö őfensége kívánsága ugy éri bennünket, mintha megrendeltük volna. A spanyol udvar nyugtalankodik, a szász választófejedelem követe is különös hangsúlyt használt. Ezidószerint teljesen készületlenek vagyunk, tehát minden áron időt kell nyernünk. Őfensége távozása egy időre csillapitólag fog hatni a kedélyekre. — Tessék előkészíteni mindent 1 Nem lehetünk olyan gyávák, hogy családi ügyeinkbe beleszólást engedjünk I Amint az előkészületeket befejeztük, visszahívjuk Ferencet. Nélküle olyan az udvar, mint a családi sírbolt. A császár szinle gyengéden irta teljes kézjegyét az okmányra, azután odadobta a tollat a hosszú asztal közepéig. -- Meg kelleti volna a tanácsnak előzni ezt az eseményt és ugy intézni a dolgokat, hogy mi meg legyünk elégedve. Ettől a pillanattól az az érzésünk, hogy az urak nem állanak feladatuk magaslatán. A jövőben nem türjük az ilyent. Önöknek kötelessége ugy megoldani a kül- és belpolitikai kérdéseket, hogy a mi akaratunk ne szenvedjen csorbái s a mi életünk rendjében, kedvelt környezetünkben kényszerű változás ne állhasson be. — Azzal megfordult és kemény léptekkel hagyta el a termet. A pénzügyminiszter leiratban érte-silelte az összes vidéki városokat, hogy a forgalmi adó felemelése után a városok által kért részesedésből alapot létesít, amelyből az arra rászoruló városokat segélyezni kívánja. AzonBan már most folynak bizonyos megmo (dúlások, ugy, hogy a november havi egyik oldalt sem találja készületlenül. A 18 u| városi képviselő megválasztása rövidesen ismét mozgalmassá fogja tenni a város politikai frontját. A tanács tagjái ijedten, helyükre merevedve pisloglak egymásra. Bar-tenstein nyugodtan rendezte el az iratokat, mintha egyedül lenne, azután leült és várt, alig bírva elfojtani kitörni készülő kacagását. Olyanok voltak a hatalmas urak, mint a megvert iskolásfiuk. — Bartenstein I — Szólalt meg Sinzendorff. —- Ha jól meggondolom, mégis csak illene, hogy valamely megoldáson törje a fejét I — Egyszerű. — Felelt Bartenstein. — Ki fogunk vezényeltetni őfelsége mellé egy szárnysegédet, aki kitűnő vadász, jó sakkozó es ügyes társalgó és őfelsége ép ugy fog hozzá ragaszkodni, mint Ferenc herceghez. — Igen... az eszme nem rossz, de honnan veszünk egy ilyen tisztel ? — Aggódott Neipperg. •— Majd én keresek egy megfelelőt. — Nyugtatta meg Bartenstein. — Igen... Majd Ön elintézi I — Egyezett bele örömmel Sinzendorff arra gondolva, hogy így a felelősség is Bartensteinél, ha a császár nem lesz megelégedve. A titkár arcán kicsinylő mosoly suhant át s mig a tanács széloszlott, megirta a rendeletet, amelyben lovag Duinenfels vérleskapitányt, egy szőke, széparcú szász óriást rendelt a császár mellé. A vértes barátja és földije volt. Megvesztegető modorú rettenhetetlen katona, mesteri sak- _1932 szeptember 2 2 százalék az angol bank-kamatláb London, ozeptember 1 Az angol bank a bankkamatlábat 2%-ban állapította meg. Rendes bíróság elé kerOl a gyilkos dohánygyári fűtő Budapest, szeptember 1 A pestvidéki ügyészségen ugy döntöttek Llptdk Pál doMnygyári fűtő ügyében, aki mint Ismeretes a vasútállomáson féltékenységből agyonlőtte Szegedi Jenő nagykátal borkereskedőt, hogy azt rendes bltóság elé utalják. Megállapítást nyert ugyanis, hogy a bűncselekményt megelőzően dulakodls folyt és a cselekmény indító oka szerelemféltés. Pesterzsébet 160.000 pengős inségakciója Budapest, szeptember 1 (Éjszakai telefonjelentés) Pesterzsébet képviselőtestülete csütörtöki ülésén 50.000 pengőt Irányzott elő az Inségakcíóra, i téli inségmunkára pedig 110.000 pengőt állított be a költségvetésbe. Az OMKE és Füszsrkeresksdék fúziós közgyűlése Több Ízben foglalkoztunk* nagykanizsai OMKE és a Faszerkorea-kedők Egyesületének fúziójával, amely\' ai erők egységesítése és kOipooto-sitása szempontjából mindenképen kívánatos, Az OMKE és Püszerkereskedö* fúziójának közgyűlése vasárnap (Mielőtt 11 órakor zajlik le a Kaszinó\' alsó helyiségében a város kOzönaá-géntk általános érdeklődése közepette, amikor a tisztújításra Is tor kerül. A vasárnapi közgyűlés a város közgazdasági életében fontos határkő, mert az összes gazdasági erőknek a centralizálását és eggyékovácsoll-sát jelenll egy hatalmas szervezetbe, amely minden gazdasági kérdésben meg tudja alkotni a maga hatalmas,, erőteljes frontját. kozó és kiváló vadász. Bartenstein rágyújtott hosszúszárú kis spanyol pipájára. Epészen kedvére alakultak a dolgok. Teréziának ő volt a bizalmasa és biztosra vette, hogy a vértes rövidesen a császár ktdvelt embere lesz. Elzárta az iratokat és kocsiba ült, hogy felkeresse Duinen-felset. A kapitány épen a fegnapi ratf-mori igyekezett kidörgölni szemeiből, amikor Bartenstein belépett. — Hó I Szervusz görbe pajtás I Hát téged mi szél hozott ? I — Üdvözölte vendégét s felállt a medvebőrről. — Te leszel őfelsége szárnysegéde. Nem lesz más dolgod, mint vadászatain kisérni, sakkozni és szórakoztatni. Az udvarnál kapsz szállást és el \'eszel látva mindennel. írd össze a hitelezőid névsorát, mert iyenkor az a szokás, hogy azokat kifizetjük. Duinenfels káromkodott egyet, azután akkorát csapott Bartenstein vállára, hogy más normális csontú halandó összerogyott volna alatta. A titkárnak a szempillája se rebbentmeg. — No testvér, most már magam is azt hiszem, hogy nem jársz igaz utón s az ördöggel cimborálsz I Vagy csak a bolondját járatod velem ? De ugy tedd, hogy akkor leváglak, mint a rézkígyót F— Fenyegetőzött a vértes és magához ölelte a titkárt. (Folyt kőv.) Nc uemberben lesznek az uj városi képviselőtestületi választások Károlyi és Bethlen beszéltek az egységespárt tegnap esti értekezletén Budapost, szeptember 1, (Éjszakai telefonjelentés) Az egy-ségespárt csütörtöki értekezletén Károlyi Qyuls gróf miniszterelnök hosszabb beszédnen foglalkozott a politikai helyzettel é* a közeljövő feladatain ls kitért. Hangoztatta, hogy a kormány mig az őszt ülésen törvényjavaslatot terjeszt be a föld teherrendezés végleges megolddsdról, beleértve a kamatrendezés kérdését Is, amelyet feltétlenül megoldandó-nak t rt. A kormány legfőbb feladata a gazdasági élet fellendítése. Errtvonatkotólag kedvező előjelként szolgál, hogy egymásután következnek a nemzetközi konferenciák. Míg fennáll a devizakorlátozás, addig sehol-sem képzelhető el normális gazdasági élei. Szerencsére ezt felismerték a nemzetek és ezért rendezik a közeljövőben sorra a konferenciákat. Pénz elegendő van a világon, de mig dl/alános a tőke bizalmatlansága, addig szó sem lehet komoly segítésről. A gazdasági elzárkózást nem mi kezdtük, mi csak védekezéskép nyullunk ehhez az eszközhöz. Hangoztatta a miniszterelnök, hogy a kormdny nem adhat munkanélküli segélyt, ellenben minden erövsl aion van, hogy munkaalkalmat teremtsen. Sok gondot okoz a városi Ínségesek ellátása, de a kormány módot talál arra, hogy ennek is megfeleljen. Bethlen István gróf állott fel szólásra a miniszterelnök után. Beismerte, hogy egy évvel ezelőtt Igen háládatlan feladatra vállalkozott a kormány, amely tudatában Is volt ennek. Kérte a pártot, hogy ne engedje magát semmiféle hangulattól befolyásoltatni, hanem haladjon továbbra Is a becsületes kötelességteljesítés utján. örOmmel látja, hogy a kormány nemrégen lépési tett abban u Irányban, amelyet 0 javasolt. Kéri a kormányt, hogy tartson ki • program mellett és a nemzet csák hálás lesz majd a kötelességteljesitéséit Háromszoros öngyilkosság után — életben maradt Ifjabb Balázs József szombathelyi dalköltO ma Székesfehérvárott vero-nállal megmérgezte magát, majd felvágta ereit ás végül nadrágszíjával felakasztotta magát. Még Idejekorán levágták és beszállították a kórházba. szeptember 2. ZALAI KÖZLOWT Egy kanizsai világcég letűnése Elvitték a Guttmnnn cég Irattárit Nagykanizsa, szeptember 1 Augusitus hó ulolsó hetében rtg-jelent Nagykanizsán a Gullmann S, H. európai hlíli fatermelő és fajpari cég intézője, hogy a cég telepén egy évszázad óla felhalmozott irattárt részben Bécsbe és Budapestre szállítsa, részben pedig a nagykanizsai Szeszfinomiló r.-l.-nak megsemmisítés céljából adja át. A OuUmann S. H. cég törzsházát és dongafeldolgozó műhelyét Strém Károly fanagykereskedő és erdö-kilermelő ve te meg és evvel a két aktussal egy olyan kereskedelmi cég szűnt meg végleg Nagykanizsán, amely ennek a városnak kereskedelmi életében a legelső helyen állt, majdnem egy évszázadig. A cé^el OuUmann Simon Henrik alapitolla, aki 1832-ben Oelséröl Kanizsára mint 26 éves fiatalember jött be lakni és szerény állást vállalt mint raktárnok Slrasser D. Lázár nyerstermény, gubacs és < laj-inagvakkal kereskedő cégnél. A fiatal alkalmazott oly kilUnó sáfárja volt főnöke üzleti érdekelnek, hogy ez nemcsak külön Üzleti haszonban részesítette, hanem mikor Qullmann a főnök leányának kezét megkérte, kedvező fogadtatásra talált. Sorsa el volt döntve. Oultmann üzlettárs lett és mikor Stiasszer Lizát és fiai a szabadságharc után Bécsbe mentek lakni, Guttmann Henrik átvelte az üzletet és fóleg gubacskereskedéssel és repceolaj-gyártással fóglalkozotl. Mikor 1856 ban annak híre járt, hogy egy társaság francia lökével meg akarja építeni a Nagykanizsa—budapesti és Nagykanizsa—prágerltofi vasulvonalat, OuUmann Henrik felfigyelt. Gyakorlati ésijárással é6 gyors (elfogással meggyőzödölt arról, hogy a fakereskedelem és a fatermelés nagyon sok lehetőséget nyújt, tekintettel az épifendO vasulvonalra, egy Kanizsán és vidékén Űzendő kereskedelem fellendítésére. Csökkentette tehát gubac8kere8kedclmének és olajgyirának terjedelmét és nagy lendületlel felkarolta a szlavóniai erdörenge\'egekből kitermelt tölgyfák feldolgozását. Terjedelmes famegmunkáló telepet rendezett be a sóház közelében, szemben a Wlasstcs Gyula utcában, ahol főleg l-ordó-dongát gyártottak. A szlavóniai erdőkbe pedig a krajnai munkások ezreit telepítette, hoíy oll a helyszínén vasúti küszöb-fdkat. hidkarfákat és padlókat valamin! hajóbordákat ácsoljanak a lölgyóriásokból. Mikor 1857.-ben a Dili vaspálya társaság megkízdlc az említett vonalak építését a Guttmann S. H. cég volt a vasul kü-szöbfa szállítója és 1860-ban az első vonat a Q, cég által szállított kű-szöbíákon és a küszöbökre erösilelt síneken gördült tovább. Dongát és Nógerendákat pedig a franciák vásárollak. A cég szállítmányai oly széleskörű elismerésben részesüllek, hogy a kanizsai anyaház és telepnek keretei szűknek bizonyultak. G. legidösb liát bízta meg, hogy Triest ■ ben, a fellendült kikötővárosban fiókot nyisson. — A párizsi kiállításon 1879-ben a cég szlavóniai dongákból készített óriási hordói állitolt ki. A faipar eiömozditá\'a körül szerzett érdemeiért Gullmann Ödön, a legidösb Guttmann flu, megkapja a becsületrend lovagkeresztjét. A ház alapilójának Gutimann Henriknek 1869-ben a magyar nemességet adó-mán y ózza a király. Fiai Ödön, Vilmos, Lázár és Alfréd az apjuk vál-lala aiban tevékenykednek. Belisce és Vucin hirdetik még ma is a szlavóniai faipar úttörőinek merész vállalkozási szellemét. Méltán lehet a Outlmann ház tagjait Ipurkupllá-nyoknak nevezni. Az öreg Guttmann, a ház alapilója, 1890. március havában hall meg. A család férfiágál 1904-ben a király beliscei előnévvel bárói rangra e nelle. Fial közül csak László él, alti zalabéri földbirtokos és érdekelve van a beliscei és scucini vállalatoknál is. Az öreg Guttmann S. Henrik 1863—1890-ig, tehát haláláig elnöke volt a kanizsai zsidó hitközségnek, amelynek adminisztrációját szerencsés kézzel és kiváló sikerrel vezet le. A kanizsai családi sírboltban alusz-sza örök álmát. Sírfeliratát Dóczy Lajos, a költő és id. Andrássy Gyula külügyminiszler volt titkára irta. Ennek a Gutlmann-háznak irattárát hordták most széjjel László báró parancsára. Gyorsan homályosodik a hirnév fénye. De az egyszer oly világhíres Guttmann-cég megérdemelné, hogy tovább éljen a mondában és történelemben. Dr. Villányi Henrik □szí és téli bevásárlása előtt saját érdekében keresse fel a 72 év óta fennálló kabát- és szőnyegosztállyal kibővíteti SINGER divatúruhúzat NAGYKANIZSÁN. Nagy választékban érkeztek és vételkényszer nélkül megtekinthetők: Elsőrendű szabású és minőségű női- és gyermekkabátok, mindenfajta szőrmék, női-ruha és kőpenyszővetek, férfi-öltöny és kabátftzövetek. Jóminőségü és színtartó áruk. Figyelmes és gondos kisxolgálús. Olcsó, sscaboit árak. Ifja Hofíer Viktor: a „Korona" aj bérlője A legközelebbi napokban kötik meg ■ hatéves szerződést Nagykanizsa, szeptember 1 A válságba jutott 150 éves nagykanizsai Arany Korona szálloda és vendéglő a legközelebbi napokban uj bérlőt kap. Mint feltétlenül megbízható helyről értesülünk, Ifjú Hojfer Viktor, a vasuli vendéglő bérlőjének fia, ko noly tárgyalásokat folytatott a Korona megszerzéséért. Sikerült is oly előnyös ajánlatot be-ter|eszleni a hercegi uradalomhoz, amely az összes reflektánsol( közül a legkedvezőbb voll. Ifjú Hoffer Viktor hat évre kívánja a Korona bérletét megszerezni. A szerződést már a legközelebbi napokban megkötik. Ami a Korona megnyitását illeti, előbb el kell árverezni az üzletbérkövetelés fejében lefoglalt üzletberendezést, majd pedig újjáalakítják ugy a kávéházal, mint a szállodát és csak akkor nyílik meg teljesen uj vezetés és uj alapon a még nemrégen az egész Dunánlulon legjobb hírnévnek örvendő, patinás Arany Korona. Fontos értesítési Tisztelettel értesítem a nagyra-becsült hölgyközönséget és kedves vevőimet, hogy a közeli napokban megnyitó bécsi dru-mlntavásdrnak. valamint a most kialakuló divatnak tanulmányú tásdra Bécsbe utazom. Felkérem azon tisztelt hölgyeket, kiknek ez utammal kapcsolatban valami óhajuk van, hogy azt velem legkésőbb kedd estig üzletemben közölni szíveskedjenek. Kiváló tisztelettel Brónynl Lajosáé BO cllvutármtnli Zalamegye lakosainak és községeinek száma Zalaegerneeg, szeptemberi Most jeleni meg az első hivatalos kimutatás az 1930. évi népszámlá-lás előzetes eredményeiről. A kimutatás közli az egyes járások lakosainak <t községeinek számát. A statisztika vármegyénket illetően a következőket tartalmazza: (A zárójelben a községek száma szerepel.) Alsólendval járás; 19.705 (38). balatonfüredi: 13.770 (26), keszthelyi 33 259 (24), letenyel: 32565 (43), nagykanizsai: 34.193 (36), novai: 21.157 (37), pacsai: 32.090 (33), sümegi: 28.454 (32), lapolcal: 39 888 (35), zalaegerszegi; 41078 (63), zolaszentgrótl; 25.425 (27), Nagykanizsa megyei város: 30 936, Zalaegerszeg megyei város: 13.100. Az összlakosság száma tehát 365.12Q, a községek száma pedig a két várossal együtt 396. A klskomároml revízió* gyűlés A Magyar Revíziós Liga ezúton Is értesíti a vármegye közönségét, hogy szeptember 4-én délelőtt fél 12 órakor Kiskomáromban revíziós nagygyűlést tart. melyen a központ részéről részi vesznek: Herczeg Ferenc, a Liga elnöke, Nagy Emil, a Liga társelnöke, dr. Fali Endre, a Liga Igazgatója és Drizdy Oyőző, az Amerikai Revíziós Liga elnöke. A vezetőségi tagokat a központ 15 lagu küldöttsége kiséri le Kis-komáromba. = Közeledik az iskolai Idényt Gyermekeinek iskolai kelengyét legolcsóbban Schütznél vásárolhat. Értesítési Tisztelettel értesítjük az Igen tisztelt vevöközönséget, hogy az észloigdoldonsigok megérkeztek. Raktáron vannak a leg egyszerűbb kiviteltől a legfinomabb kivitelig nftl-, férfi- és gyár-makoipftk. Árakat nem hirdetünk, győződjön meg személyesen. Elvünk i Szépet, jót, olosön I »IDEÁC« cipőáruház Fő-ut 12. szóm. ZALAI KÖZLÖNY 15 százalékkal olcsóbbak a tankönyvek Alig van változta a tankönyvek-ben — A tankönyvek előjegyzése Nagykanizsa, szeptember 1 A polgári családok háztartásában a közeli u| Iskolaév uj gondokat is jelent. Jelenti e belratást, a tandijai, a ruhát, cipőt, az iskolakönyveket és laneszközöket. Alkalmunk volt a nagykanizsai könyvkereskedőkkel beszélni, akik erre vonatkozólag többek közölt kijelentették, hogy az uj Iskolaév mindeneseire kedvezőbb lesz, mint az előzi, mert az összes iskola és tan könyvek Magban 15 százalékban olcsóbbak lesznek a vásárló közönség számára, nem ugy a tankönyvkeres-kedöknek, akiknek a kiadók ugy értelmezték az olcsóbb tankönyv kiadást, hogy az eddigi 25 százalék részesedés helyett ez idén csak 10— 15 százalékot kapnak. Vagyis a könyvkiadóknál\' megvan a mult évi hasznuk, de a könyvkereskedőknek kb. 15 százalékkal kell olcsóbban adniuk a könyveket. A« uj iskolaévben nagyon kevés változás\' van a tankönyvek terén (az ui tanterv szerinti fokozatos változás). .A piarista reálgimnáziumban csupán a III. osztályban a latin könyvek és a német nyelvtan változik. A leénylkeurnban semmi váltójáé nincsen. A polgári fiúiskolában a Ili. osztályban a stilisztika és számtan etifc a fokozatos változás alá. A polgári leányiskola III. osztályában ásvány és vegytan helyett a fizika könyve kerül, mig a II. osztályban a magyar olvasó és számtan változik. A felsőkereskedelmi iskolában ninesfcn változás, úgyszintén az elemi Iskolákban sem. A nagyközönség jól teszi, ha a stűkíéges tankönyveket már most elé/Jegyezteti a kereskedőknél, hogy azok az egyes megrendelendő könyvek\' példányszámát illetőleg kellően tájékozódva legyenek. A kereskedőnek Ugyanit) készpénz ellenéin kell a könyvkiadóktól a tankönyveket beszerezniük. A mult napokban a nagykanizsai könyvkereskedik értekezletet tartottak, amelyen megállapították a kezdődő iskolaévre való tekintettel szükséges teendőket. Megállapították, hogy a gazdasági helyzet nem javult és Igy at elöW évben folytaiolt gyakorlatot most is fenn kell tartaniuk, vagyis csak készpénz ellenében szolgáltathatják kl a tankönyveket. A Közeledd iskolai belratások elüti Intézeti ruhaanyagok és kelengyék dus választékban, mélyen leszállított áron kaphatók. Elöirásszerli kék seviot-szövetek, csikós bluz-és gallérvásznak, fehérnemíianyagok, paplanok vételkényszer nélkül tekinthetők meg Kirschner Mór divatáruházában. Visszamaradt férfiszövetek — mig a csekély készlet tart — maradék-árban kaphatók. áz őszi újdonságok egy része már raktárra érkezett. Felelős e a színházat sznbyencláló város a primadonna adósságaiért? Érdekes pereskedés Székelyhtdy Adrienn pécsi tartozása miatt Szegeden, ahol az Igazgató nem llzette b« a törlesztéseket Welsz Jenőtté pécsi lakosunk 404 pengővel. Weisz Jenőné pert indítóit követeléseért. A színésznő a gázsijából levont részletek ulján törlesztene ezután a megítélt követelést. Mikor az alperesek azt hllték, hogy az Igazgató már az égés; Iá randórágot levonta, felszólították Ut> rög Sándort, a szegedi színház ignz-gatójál, hogy flzesoe meg a 404 pengőt. Az Igazgoti azonban nem fizetett, bírói letétbe nem helyezte az összeget, mire GOrög Sándor e!- Szugetl, szeptember 1 Ezelőtt kit évvel még a pécsi színtársulat kedvelt lag|a volt a szépséges Székelyhldy Adrienné fiatal drámai szinésznő, aki Pécsről S legedre szerződött. Minap a szegedi járásbíróságon érdekes színházi per tárgyalását tartották meg. A keresetet dr. Kormányos Benő szegedi ügyvéd, mint bíróilag kirendelt ügygondnok adta be Szeged város ellen. A per előzményei a- következők : Székelyhldy Adrienne lartozott VAKOff MOZGÓ Figyelem! a Figyelem! hatalmas és szenzációs sikerű STROGOFF MIHÁLY még ma, pénteken kerül bemutatásra Délután 5 órakor filléres helyárak Este &és 9 órakor rendes helyárak Óriási siker! Ma utoljára ! Óriási siker! JíKö^ttgtttrrtber 2, let\' indítottak pert és azt kérték i bíróságtól, hogy kötelezte. Oörögil a művésznőtől levont összeg ktfkelésére. A tárgyaláson Oörög Sándor azt sdta elő, hogy a város kisgyit-lése lövőre is neki Ígérte határozott formában a színházai, tehát ö jövőre, mint a szegedi sziuház Igazgatója,\' abba a helyzelbe jut, hogy flzeltii lud. De ez csak ugy történhet meg ha ő kiegyezik hitelezőivel. Azt ajánlotta, hogy szeptember elsejétől kez-dődöleg három bárom részletben kifizeti a tökét a kamatokkal és a felmerült költségekkel egylltt. A felperesek ebbe beleegyeztek. Az utóbbi hetek eseményei után az ügyvéd kdrtérltésl pert Indított a város ellen és arra kérte a bíróságot, hogy a várost kötelezze a 404 pengő megfizetésére. Kotmányos Bt-nő dr. keresetében előndla, hogy tudomásáta Jutott az a körülmény, hogy a város nem akarja Görögnek adni a színházat, de tudomására jutott az Is, hogy s város azi a 15 ezer pengőt, amelyet a színészek követelésére víssui kellett volna tartani, már régebben, kifizette Görögnek. A kereset két alapon kéri a város kártérítési kötelezettségeinek megállapítását : A város azzal, hogy a kisgyűlés Görögnek Ígérte a színházat jövőre és most mégsem akarják neki adni, megtévesztette a felperest, aki annak a reményében, hogy Qörögí lesz a színház, kiegyezett az igazgatóval. De megáll a város kártérítési köte ezetlsége azon az alapon is — mondja tovább a keresel, —- hogy a városnak csak augusztus 29 én lett volna joga kifizetni dörögnek a 15 ezer pengőt, de mégis jóval előbb kiadta. Ezzel a ténykedésével a város elvonta a hitelező etil a kielégítési alapot, tehát a városnak viselnie kell a következményeket. A tárgyaláson a város jogi képviselője pertálló kifogást emelt azon az alapon, hogy kártérítési perről lévén szó, a keresetet a törvényszékhez kellett volna beadni. Vlskovic) biró a tárgyalást azzal tárta be, hogy szeptembe 3-án hirde! határozatot. Ssátaod mii "Mjiá! a természetes „Ferenu lóuef" keserűvíz használata végtelen nagy megkönnyebbülést szerez. A nőotvosi klinikák blzonyil-ványai tanúsítják, hogy a rendkívül enyhe hatású FeretO lálie! vizet különösen a szülésteli osztályon a legjobb sikerrel alkalmazzák. -- A Feresc fóMeí keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füsrerüz-letekben kapható. SALAMON BÉLA őtelsége a vtgéc SALAMON BÉLA őfelsége a vtgéc SALAMON BÉLA őfelsége a vlgéc SALAMON BÉLA őfelsége a vlgéc SALAMON BÉLA Őfelsége a vtgéc SALAMON BÉLA őfelsége a vlfféc SALAMON BÉLA őfelsége a vlgéc SALAMON BÉLA őfelsége a vlgéc SALAMON BÉLA őfelsége u vlgéc SALAMON BÉLA őfelsége n vlgéc SALAMON BÉLA Őíelsége k vlgéc 1932. szeptember 2 NAPI HÍREK ZALAI KÖZLÖNY Szezonnyitó árak! Duplaszéles iskolaszövet leányka ruhákra kiválóan alkalmas, szép mintákban és színekben . , . 160 no». i* gyapjúszövet férfi kabátokra, tartós minőség . . . P 3(J Szép sötétkék matróz intézeti ruhák és kabátok minden nagyságban. Ha érvényeetllnl akar, tanuljon világnyelveket MiHényi tfirgil oklmln gyilmMA alapos nőmet és francia tudást szerezhet. — Tanít gyorsírást ts. ■Jelentkezni lebot szeptember 10-tól Horthy Mlklóa-ut 3U. szám alatt NAPIREND Szapltmbar 8, péntek . Római kstollkas: litván Hr. Protest.: Kebeks. Izr.: Elul hó I. • Városi Muzeum és Könyvtár nyílva csütörtökön és vasárnap délelölt ló-től 11 éráig. Oyó»y»lert*rl ájjell szolgálat i a „dívatof" gyógvsitrtár Erasébet-tér 21. tlT klskinliaal gyógyszertár. OSatOrdí nyitva reggel 6 órától este 3 óráig (MIM, szerda, péntek délután, kedden egész nap nólutek). Tel. 2—13. Délután (Tórától 50 filléres zutunytOrdó — Személyi hlr. Longauer Imre okleveles hittanár, kórházi lelkész, nyári szabadságáról visszaérkezett. — Ülések a vármegyén. Zalamegye törvényhalósági kisgytllése szeptember 12-én tartja ülését, 13-án törvényhatósági bizottsági közgyűlés, 14-én pedig közigazgatási bizottsági ülés lesz. — Nagykanizsaiak az országos lüázerkereskedő kongresszuson. A magyar fűszerkereskedők szeptember 18-án a budapesti Vigadóban országos kongresszust tartanait, Nagykanizsáról hivatalosan az itteni Fűszerkereskedők képviseletében részt vesznek Szeréét Pál, aki a boletta-reformról, Szántó Vilmos, aki a fázisadóra való általános áttérésről nyújt be határozati javaslatot és Neu Pál lilkár. Kérni fogja a kanizsai delegáció, hogy a JBvó évi országos kongresszust Nagykanizsán tartsák meg. — A Balatoni Szövetség szeptember 4-én délután 4 órakor Balatonalmádiban, a Pannoniában tartja közgyűlését. A tárgysorozaton szerepel egyebek köil: Jelentés a szövetség ezévi működéséről, az alapszabályok módosítása, az alapszabályok módosítása kapcsán három társelnök, hat alelnök, pénztáros és ellenőr öt évre való megválasztása, tiszteletbeli tagok választása, az Igazgató-választmány kiegészítése. — Halálozás. Hadrovtcs Ferenc nyug. posta-altiszt életének 75. évében rövid szenvedés után elhall. Temetése szeptember 3-án délután 5 órakor lesz a róm. kath. temetőben. Gyászolja a Herczeg-család. — Iskola cipókét minden kivitelben legolcsóbban az .Ideál\' cipó-áruházban vehet. F6-nt 12. szám. — Rádióelőadás a missziós UJuság részére. Szeptember 3-án, szombaton délután 5 órakor Kende Mercedes S. M. nővér .Üzenet a missziós Ifjúságnak"- címen rádióelőadást tart. Az előadás meghallgatására szerelettel meghívja a Szent Ilona Leányklub tagjait az ifjúsági elnök. Gyülekezés szombaton délután pontosan háromnegyed 5 órakor Cseugery-ut 3. nzám, II. emelet 8. ajló alalt. — Kevés pénzért elegánsan öltözködhet Asszonyom I Megérjetek a legtrlsebb sima és mintás kordbársoriyok, gyapjugeorgette és szövetűjdonságok Slnger Divatáru-házba. i Olcsó watta trásár. taa» Siaptambai\' 10-lg. ..Verabél" pllaeé watta, Dr. Brans szerint dobozban, príma mlnóségU 250 gr. S» 1-40, 100 gr. 08 till. VÁGÓ ENDRE IllalszerUrában. — Kitűnően szórakozhat a Zrtnyl Torna Egylet szeptember 8 ikl népünnepélyén. Ha megjelenik, a hasznost köll össze a kellemessel, mert a különféle olcsó szórakozások mellett még a sportért i> áldoz. =■ Mielőtt szőnyeget vásárol, tekintse meg Slnger Dlvatáraház dus szőnyegraktárát. — A bucsuszentlászlól zarándoklat. A nagykanizsai hívek bacsu-szentlászlói zarándoklata szeptember 11-én lesz. Indulás reggel 7 óra 50 perckor, visszaérkezés 6 óra 40 perckor lesz. A menetjegy ára oda és vissza 2 pengő 40 fillér. A vasutasok és a szabadjeggyel bírók 20 fillér részvételi dijat fizetnek be a jelentkezéskor. Mivel a zarándoklat külön vonaton fog menni, azért minden utasnak jelentkezni kell a zarándoklat rendezőségénél. Jelentkezni már is lehet a plébánia sekrestyéjében a délelőtti órákban és az egyházközségi irodában az egész nap folyamán. — A Nyugat Bznptombcr t-t nzámií-nak élén Babits Mihály „Amor Sanctu*" elmen Ir tanulmányt a középkor latin himnuszairól, melyekből ötvenet magyarra torditott. Novellát Mórlcz.~Zslg-niond, Kassák Lalos, Gollub Márta és Nyíri Tibor, verseket Erdélyi József, Bányai Kornél, Itónal Mihály András, Vas Tamás és Varró Dozső tollából közöl a folyóirat A Klgyolő-rovatokban Gombosi György Ir cikket Ligeti Pál hullámelméletéről, Schöpflln Aladár, Török Sophlo, Itolchard l\'lroska uj könyvekről, l\'arkas Zoltán képzőművészeti aktualitásokról ntb., Ady Ulos rióvész Béla Adv-clkkévol polemizál. Negyedévi előfizetés lü pengő. Kiadóhivatal: V. Vilmos caáazár-ut 3é. — A nagykanizsai KathoUkns Legényegylet október hó 2-án tartandó szüreti mulatságának összes táncos szereplőit felkérem, ho^y ma, pénteken este 8 órakor tirtandó táncpróbán pontosan megjelenni szíveskedjenek. Horváth Géza rendező bizottsági elnök. — Felhívás. Felkérem mindazokat a bajtársakat, akik a volt cs. és klr. 44 lk gyalogezredben szolgáltak tiszti vagy legénységi állományban, de bárki mást, aki az ezred emlékművének felavató ünnepségén Kaposvárott szeptember hó 4-én részt akar venni, szíveskedjenek kedvezményes vasúti jegy elnyerése ügyében jelentkezni dr. Strém Sándor fogorvosnál, az ezred volt tart. e. 0. hadnagyánál Nagykanizsán, Horthy Míklós-ul 6. szám I. emeletén. Már 15 jelentkező eselén a vasút 33 százalékos kedvezményt ad. Indulás vasárnap reggel 4 óra 40 perckor, vlsazaérkezés esle 11 óra körűi. Rendkívül nagy választék, jutányos árak, garantáltan jó minő-Bégű siffon, angin, lenvászon, damaszt, nyomott és tenniszflanellekből Slnger Ólvatáruházban. Megadóztatják az agglegényeket Zalaegerszeg, szeptember 1 Kecskemét város feliratára a belügyminisztériumban törvényjavaslatot dolgoztak kl a 30 éven felüli agglegények megadóztatásáról. Amint összeül a Ház, azonnal letárgyalják a törvényjavaslatot. A Drávába fulladt egy zákányi vámőr-őrvezető Barcs, szeptember 1 A drávaparii Zákány község határában vasárnap délután fürdés közben a folyóba fulladt Beck József 24 éves vámőr-őrvezeló. Felhevüli állapotban ugrott a folyóba, görcsöt kapott éa\'elnierült. Mivel egész éjjelre szóló kimaradása volt, távollétét csak másnap vették éizre. A keresésére Indult járőr ruháját, óráját és pénztárcáját a parlon találta meg. Á szerencsétlenül járt őrvezető holttestéi mindezidelg még nem sikerüli kifogni. — Beiratások. A nagykanizsai izraelita elemi népiskolában az 1932-1933. tanévre a pótbeiratások szeptember 6-án és 7-én délelőtt 9-12, délután 2—4 óráig lesznek megtartva. A tanulók szüleikkel vagy felnőlt hozzátartozójuk Uséretébén kötelesek a belralásnál megjelenni, magukkal hozva az értesítő könyvecskéjüket. Az első osztályba Iratkozó kezdők születési Idejűket igazoló .tanúsítványt" hozzanak magukkal, amelyet az anyakönyvi hivatal iskolai beiratás céljából ingyen állit ki. — Filléres gyorsvonat Rómába. F. é. szeptember hó 18-án filléres gyorsvonat indul Budapestről Nagykanizsán át Rómába, egy-egy uapl tartózkodással odafelé Firenzében, visszafelé pedig Venezlában. Részvételi dlj II. osztályon 197, III. osztályon 165 pengő. Az ellátás mindkét esetben azonos, elsőrendű szállodákban, két ágyas szobákban. Jelentkezés alkalmával a Menetjegylrodá ban 50 P előleg lefizetendő, a bátraiékos összeget pedig szeptember 10-ig ki kell egyenlíteni. Részletes pio grammal és bővebb felvilágosítással készséggel szolgál a nagykanizsai Menetjegylrodá. — Gyorsított eljárás alá kerültek a keszihely-vtdék! tolvajok. A keszthelyi csendőrség Nagykanizsára szállította Szép János gyenes-dlási és Tafota Ferenc balalon-ederlcsl lakosokai, mert vagy 20 helyen a legkülönbözőbb lopásokat követték el. Így a baromfitól, tyúk. kakas, réce, kacsa, a krumplitól a káposztáig a földeken — mindent loplak, ami enni való és élelmiszer volt. Kihallgatásuk alkalmával nagy nyomorukkal védekeztek. Mindkettőt a gyorsított eljárás alapján a nagykanizsai törvényszék elé állították. A beismerésben lévő kél tolvajt, a törvényszék, figyelemmel a nyomatékos enyhítő körülményekre fejenkint 2—2 hónapi fogházra ítélte. Az itélel jogerős. _ [nnhönvueh minden Iskolához kaphatók és elöjegyezhetök ltj. BÚJ\'"* Jással UtMaa OFENBEOK VILMOS könyvkereskedésében t ZALAI KÖZLÖNY 1932 szeptember 2. Viiveietékef, csatornázási, központi (ölést és e szakmába vágó javításokat jutányos árban vállal MENDLOVITS JÓZSEF ÉS MÍRTON rézmii és vIxvezeMk azereléil vállalata T.taf.a 2-71 HA8TKA1IZ3Á, KMÁLY-OTCA 45. 8Z. Tsiefon 2-71. mmr KarivuA fixatésl teltétalaki "M | Állandó raktár tardőszoba berendezésekben ás mosóaetSkben. „Kühnn" muigudasáyi gipik gyári Itrakita. — Közalkalmazottak ügyeimébe t Butoráruinkat lényegesen leszállított árakon árusltjuk. Hosszú lejáratú hitelre Is, kamatmentesen. Kopsieln butoráruház, Horthy Miklósul 4. szám. — Kigyulladt az autó. Keszthelyről Jelentik: Oyulovlts Níndor keszthelyi bérautó* Hévízről Keszthelyre Igyekezett, amikor útközben kigyulladt az autója. A közelben tartózkodó munkások homokkal oltották el a tüzet, Oyulovltsot pedig, aki súlyos égési sérüléseket szenvedett, beszállították a keszthelyi Jobbs- szanatór i u m ba. — Közeledik a nyár vége, az esték már érezhetően hűvösek s Igy kívánatos, hogy a könnyű nyári ruhák helyeit, melegebb őszi öllözéket viseljünk. Nagy választékáról, kitűnő minőségeiről és olcsó szabott árairól közismert Schütz Áruház őszi női és férfi szövet újdonságai teljes egészében raktárra érkeztek. Az újdonságok már a khakatban is láthatók s mindenkinek elsőrendű érdeke, hogy bevásárlás előtt azokat megtekintse. — Rálőttek a kiatolmácsi erdősre. Veszedelmes vidék Kistolmács az erdösökre. A vadorzók csak nemrég lőttek nyomorékká egy fiatal erdőst, aki mindkét szemére meg-vskutt. Most az Eszterházy-urada-lom 42 éves Horváth nevű, családos erdőse hagyta ott ma|dnem a fogát a kistolmácai erdőszélen. Az erdős ette 11 óra tájban hazafelé tartott. Már közel az erdőslakhoz, a sötétben kiáltást hallod: „Állj, ki vagy?* A kOvelkező pillanatban egy sötét alak neblámpávai a szemébe világított, egy másik pedig rálőtt Az erdős hasravágódotf, így a golyó célt tévesztett Horváth másnap reggel a lövés helyén egy Manllcber-Tegy-verbe való hüvelyt talált Az Ismeretlen tettesek után nyomoznak. NeMz aitttUakaa szenvedik, akiknek az agyvértódulás. h fejfájás és szívdobogás, az emésztési zavarok és különösen a végbélbajnk teázik az életet nehézzé, igyanak reggel én este egy negyed pohár természetes .Faraaa Jénif* kescrUvIzet. Az összes nyárlctpőket rendkívül olcsó árban kiárusítjuk. .Ideái" cipőáruház, Fő-ut 12. szám. vigyázzon egészségére éa igyék Resedei vizet, mely hólyag, vese éa gyomorbántalmaknál kitűnő hatású. falható «l»4«i ftmrtiletkw. Ftraktár: WEI82 MÓR, Nigykaalzsa Klrály-etee S4 Teletee 310. ta RÁDIÓ-MŰSOR Szeptember 2 (péntek) (laput 9.18 Hangverseny. Kőiben 9.30 L /II.10 NemsetkOal vlzjelzősaolgálat. jeiiea loojarsitciciuci. nircK. m. A Budapesti Hangversenyzenekar hangvi senye. 16.45 Időjelzés, ldő|áráajelenté«, lilr. 17.00 F. 1730 Oramotonhangverseny. 19.\' Baás Hírek. 12.00 D41I harangszó. Idójárásjelenlés. 12.09 Cigányzene; Kőiben li» Hírek. 13.00 Idd-Jeliéi, fdőjáréslelcntés. 14.45 Hírek. 15.45 \' vet Írek. ngwreeny. 19.00 F. 19.30 Netttnann László hegedOhangver-senyt. 20.10 Vlgiálékelóadáa a Stúdióból. -Vén\'leányok" vlfHáték 4 felv. Utána kb. 2150 Időjelzés, Idojiráijelenlé*. hírek. Majd sasion-, jazz- és cigányzenekar hangver-senye. Báea 11.30 Dalok éa táncok. 12.40 (a 11.10 Uramolon 1620 Zenekari hangvei aeny. 20.15 Sziml. Hangv. 22.40 Saljaplu-haugverseny. 23.90 Zenekart hangverseny. Oavenlry (Brit országos műsor) 18.33 Bach flójáiékok. 19.20 Zenekart hangverseny. 20.40 Színmű. 22.15 Ötöe 73.00 Zenekari hangverseny. München 15 35 Oyermekóra. 17.00 Oramolon. 19.25 Paraaztzeuekar. 20.45 Opera. Prága 6.15 Zenés ébresztő. 11.00. 12.15\' 13.40 és 18.15 Oramolon. 20.00 Sslnmü E 22.20—Ö.OO Oramolon Róma 17.30 Hangveraeny. 19.15 Oia-motoit 20.45 Hangverseny. Ma|d 24.00-lg Zenekart hangverseny. Varsó 17.00 éa 18.20 Zenekari hangveraeny. 20.00 Hangverseny. 21.10 Szimfónia. 22.00 ét 2150 Zenekari hangverseny. Ruhafestés, tisztitás legszebben, legolcsóbban Varga HÁMI Gallértisztité*b«n waxetl MlflM-ltt. Ml 1! Közgazdaság Le kell szállítani a helypénzt a kanizsai vásárokon Nagykanizsa, szeptember 1 Nagy érdeklődés mutatkozik a keddi kanizsai országos vásár iráni, amelyre erős felhajtást remélnek. Külföldi kereskedők, főleg osztrák és német birodalmi állatexportör, máris érdeklődtek lovak Iránt, amiket (ar lásra ki akarnak szállítani. Ezenfelül olasz exportőrök is várhatók, akik máris Jelentkeztek. A gazdaközönség nagyon sokat vár az aratás ulánl első országos vásártól. Kár azonban, hogy a vásári helypénz lulma^as, viszonyítva az állat-árahhoz. Zalaegerszeg városa már régen leszállította a helypénzt, 1.20 pengőről 80 fillérre. Ennek következtében kétszeres látogatottságnak is örvend azőta a zalaegerszegi vásár. Zalaegerszeg példáját kellene követnie Nagykanizsának Is. Például egy gazda eladott egy szekér fát, amiéri 6 pengői kapóit, ö ebből a 6 pengőből 1 20 pengő helypénzt fizetett. Ilyen körülmények között nem lehet remélni élénk forgalmú vásárokal. Pária 20 21!7i, London 17 88Vj, Ntwyork 5155 Hrésed 7WW*, Milano 26-46, Madrid 41\'% Amsterdam 20750. Berlin 12260. Wien ---—, Szófia 3-72, Prága 15-24 Vareó 57 60, Budapest —•-, BelgiJd —\'■—, Bukarest 305. Buta tv. — flll., <U- 20 /Ili., rozs 20 flll. esett. Búza tlszav. 77-es I3-60-I3-85, 78-as 13-75-14(10, 79-es 13-95—1415, flO-as 14\'00—14\'30, dunánt. Tí-ta 1260—12-75. 78-aa 12-75-12-90. 79-es 12-90 13-00. 80-as !3 00 -13-15, rozs 700- -7 10, Uk. árpa 840 -8-50. zab 9-50-9-70, tengeri tt 13-50-1380, korpa 6-80-700 1 iMuetl Buk derlu-árfolyamti valutAk Angolt. 1980-2000 Belga tr. 79-16-7914 Csen k. I6 94-17 Ö4 Dán lí. 101-70-102 90 Dinár 988-1004 Dollár 570-50-573-50 Frandsl. 22-30-22-50 lloll. 220 56-23005 Zloly 6395-94-45 Lei 344-3-56 Léva 4-06-419 Líra 29H0-30-2U Málta 13MO-13860 Norvég 98-80-99-80 Peseta —■——•— Schlll. —•-—•-Svájcit. 110-70-111-40 Svéd 1101-20-I02-20 DEVIZÁK Amst. 229-75-230-95 Belgrád 994-10-04 Berlin 135-80-136-60 Rrüsael 79-28-7974 Buksrest 3-40-3-51 Kopenh.101-90-102 90 London 19-79-1993 Madrid -•-- Milano 3000-3018 Newy. 57IW-574-00 Oszló í-9*00-9980 Pária 22-30-22-47 Prága 1093-17-01 Szófia 4-06-4-19 Slockh. 101 \'40-102-20 Varsó 6405-6V45 Wien ------- Zürich 110-80-111-40 Wien ctearlng árfolyama : 80.454. Felhajtás 2633, eladaüan 770. - Etafl-rendü 1-26—1-28, szedeti t\'18-1\'20, szedett Wzép 1-04—1-10. könnyű 0*86 094, 1-ső rendű öreg 1-12—1-16, ll-od tendil öreg 0-92—1-04, angol süldői. 1-00-1-06, szalonna nagyban 1\'70—000, talr t 92— 1-96, hua |-Í0-1\'40. félsertés 1-36—1-84. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt, Gutenberg Nyomda «s Délzatal Lapkiadó Vállalata könyvnyomdája Nagykanizsán. Felelte kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szárr.. APBÓHIRÜKTÉSEI luiiSiS ansr, a s«taeMi im» ua ut MIirf fciiwSfcasa so* nirtaMMk a isuaa^a aiaiiasa a ldfayMls«, MialA ■l« golyóé csapágyak antóboa, speciálisan olcsón Ford- 5 Fordaonboz Unger Ullmann éa Tóth vaskercskedésáben 3636 Máraslt|iak ax öaazea butorazovete-ket, szőnyegeket, aezlontakarókat, Igen olcsó Usaaéaaáraa. Klslaludl Divat-áruház. 28 OI|s«k m*lrmm l«u4lllt«M árban kaphatók Arnmtk Bazár-udvar. 3565 ■áll és férfi divalstöveleket meglepi olcsó árskon árusltjuk. Klafaludl Divatáru-ház. Soha vlssia nem l*iö alkalom I 29 Lagajakk ragaccsal Hitelem ablakalt 5 évi jutátlásaat, Stern flvegea szaküzlete. Telelőn IS6. 3757 Egy azép agyaaakás, szárai, vízvezetékei lakás minden mellékhelyiséggel kiadó Józsel lóherceg-ut 58 a. 3386 Szombathelyi gyártmányú axglSpr*-aak, ■xólAxuaók, práaDeanrek a legolcsóbb gyári árban Nagykanlzaán kizácolsg Vajda Oéza vaskereikedéaében kaphatók. 3745 Egy szétszedhető gsira9«rob-u«k-réiif tükörrel, márvány mosdó, konyhabútor, asztalok, spelzstelázsl, vaialó kályha eladó Csengery-ut I. II., 3. lépcsőház. 3961 Amer Ihallréavstali Werthelmkasiza, különféle bútorok, egyéb háztartási felszerelések eladatnak Magyar-ulca 19. 3U80 Két fiatalember teljrs ellátást nyerhet. Ugyanott kálikon*! kipható Királyt Pál utca. 8 3982 SzőIőc8omagolá8hoz M a n 111 a (gyökérspárga) Gabona csávázészerek (por és nedves picok) A/Tű trágyák (Szuperfoszfát) (Méstiiltrogén) (Kállsó) atb. slb. Kapható: ORSZÁG JÓZSEF Mg, mttrigyü, termény ét nttvény-vMAsursk kWMkedáaáben Nagykanizsán, hrzsébet tér 10. A bíróság mellett Telefon 130. Birtok-árverési hirdetmény. Valkó Ágoston nagyrécsei 2100 kai. hold birtoka, mely áll: 1200 hold szántó, 60 hold szőlő, 70 hoiu rét, 76 hold legelő, 640 hold erdő és 54 hold utak és majorépulelek, az elrendelt likvidáció folytán 1932. ueiteaktr 12-éa Ml 12 érakor az Országos Hitelvédő Egylet helyiségében (Budapest, V., Aikolmány-ulca 8.) szabadkézből, nyilvános ár-v.résen eladásr.i keiül. Az eladisra kerülő birtok a helyszínen bármikoi megtekinthető, részletes felvilágosítás és az árverési feltételek a helyszínen Ftullch főintézőnél, a birtok részletes leirása és az árverési feltételek az OHE nél a hivatalos órák a\'ait mejj-tekinthetők. Ajá \'latok 50.000. - P bánatpénzzel az OHE-hez nyújtandók be. ws lallíl unuinttall Elsőrendű prima, zsíros növendék marhahús kilónk!nt 60—80 fillérért kapható. Szives pártfogást kér TAMÁS JÓZSEF hentes és méfliáios T>Ukl-ssl 10. saám xor éa fióküzlet: Petgfl-sst SS. ÉRTESÍTÉS. Van azerencaéin a n. é. közönség b 11-gyelmét a 36 év óla fennálló, közisme.I hirdető vállalatomra felhivni. Irodám keretéből a sablónos működés kl van zárvr, mert Individuálisan, — 3 évtized alatt egész Európában szerzett tapasztalatok és tanul aágok célszerű felhasználásával, — lelje* sitetn üzletfeleim megbízásait. At összes rendeléseket nemcsak szakszerűen és páratlan pontossággal, hanem odaadó lelkiismeretességgel és kiváló li-gyelemmel eszközlöm, magamévá teszem hirdető feleim érdekeli és azokkal karöltve munkálkodom, hogy a reklámozás mincl jobban, biztosabban kifizesse magát. Saját érdekében cselekszik tehát, ha újsághirdetésről, vagy reklámról van szó, költségvetésemet bekéri, mert — nlég abban az esetben is, ha nincs szándékában reklámozását általam intéztetni, ajánlatom bizonyára tájékozásul log szolgálni és intencióira is kedvező hatással les/. LHOPOLO OYULA Trkloa; Jóuel VZI4S. hlr4*l6 villatat Burfapcil, VII.. IvrtXbcI kJrul Nyomalott a laptulajdonos Közgazdasági R.-T. Oult-nberg Nyomda és Détzalai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykaniztáu. (felelős üzlclvczclő: Zalai Károly.) 72. évfolyam i9ft tsxám N»gykáBlm SW2. szeptember 3, izombal Ara 14 HH*r ZALAI KÖZLÖNY r « L I T 1 K A I NAML.AP tocrkewtMg tt kUdóhlvsUI; Pflot 5. nám. Kwttbelrl (tókkhdólii»«UI. KoMuth-uto 31. Felelős szerkesztő: Barbarits Lajost Flűflictésl ái« : egy hói. Smkeulőiígi éi UidóhIvaUJ teüfon * pengő (O HUii 78. u Az éjjel fél I2*»ig tartott városi közgyűlés végén a Lapp-ktilcsÖn és a malom-garancia Ügyében is megtörtént a Transdanubia ajánlaténak médositésa A polgármester három utolsó feltétele ügyében Is megtörtént a kielégítő közeledés — A közgyűlést ma délután 3 órakor folytatják — A villany-szerződés általános vitája városi képviselőtestületben Nagykanizsa, szeptember 2 A péntek délulin 3 órára össze-hlvott várost közgyűlésen kulminált az a lázas izgalom, amiben hónapok óta él Nagykanizsa, amióta a villany-dgy a napi aktualitások frontján az élre Jutott. A közgyűlési terem mindkét oldala már a gyűlés elejére megtelt a városatyákkal, kik között még az utolsó pillanatokban is élénken folyt a vita, a persvadeálás kevés reményével, mert hiszen az egész tlgy a ság elölt zajlott le és annyi alapos vita, valamint oly gondos előkészítés tárgya volt, hogy körülbelül mindenki kialakult véleménnyel érkezett meg a közgyűlésre. Dr. Krátky István polgármester a Hiszekegy elmondása ulán megnyitotta a kölgyUlést, melegen elparentálta Pllchla Béla ny. körjegyzőt, a képviselőtestület elhunyt tagját, a Muraköz gondolatának tUzeslelkü apostolát, kinek emlékét és érdemelt a közgyűlés jegyzökönyvében meg-örökl\'i minden fázisa annyira a nyllvános- A Drávavölgyi pénteken délután fél 1-kor ujabb pótajáníatot adott be Következett a villany-ügy. Dr. Prack István, az ügy referense felolvasta hatalmas elaborálumái, kezdve a jelenlegi szerződét histo-rlkumán, 1892-től, egészen a mostani versenytárgyalásig. Ismertette párhuzamosan az eldöntésre kerülő kél ajánlatot. UJilás tegnap óta csak annyi törlént, hogy ma déli fél 1 órakor a Drávavölgyl még egy ujabb módosítást adóit be, amely szerint a város a harmadik évtől a 13 Iklg éveatt még mlnttgy 5000 pengővel több területhasználati dijat kapna, ugy, hogy végeredményben a Drávavölgyl ajánlata cca 33.000 pengővel volna a számok alapján kedvezőbb évente. A referátum mint fel nem értékeli előnyt sorolta még fel a magasabb feszültségre való áttérést, az azonnali tulajdonjogot a város részére, a 7 évvel rövidebb koncesz-sziól, — viszont a Transdauubia előnyére hozta fel a malom ismeretes kapcsolatát. a bizottsági tárgyalások alkalmával már ismertetett pontokban néhány főbb vonásban előadta véleményét, kifejtette a távvezeték előnyeit, a külön telep és a nagyobb hálózati befektetések szükségtelenségét, a Drávavölgyi előnyeit a közvilágítás, az árammérődíj, a motor-áram, az időtartam, a feszültség kérdéseiben. Annak, hogy a Transdanubla az áram egységárakat 6 4 fillére, illetve ezt követöleg a Drávavölgyi 7 fillérről 6 3 fillérre redukálla, nem tulajdonit nagy Jelentőséget, — mondta — mert Kanizsán ugyls nagyon olcsó az áram más városokhoz képest. Itt is azonban jobbnak tartja a Drávavölgyl ajánlatát, mert az többit ad a városnak részesedés stb. elmeken. A Drávavölgyinek presztízskérdés a kanizsai koncesszió, Ismételte a szakértő és mert a mai viszonyok közt nem hozhat be külföldi tőkét Magyarországba, holland, osztrák és amerikai érdekeltségeitől, 2—3 évig a meglevő telepekről akar áramot előállítani. Hollós József, a város szakértője A polgármester a koncesszió, a kölcsönök és a malom-ügy összefüggéseiről Feszült figyelem közben kezdte meg dr. Krátky István polgármester nagy éideklődéssel várt, mert mindeddig ismeretlen javaslatának Indokolását. Hangsúlyozta, hogy soha nehezebb helyzetben nem volt, mini amikor most |avaslalot kell lennie. Csak a város érdeke lehet a döntő, sok olyan szempontot kell azonban mérlegelni, melyeknek a jövőre való kihatása kívül esik mai meglátásainkon. Ismerteik eredeti elgoudolásál, mely szerint a város a koncesszió értékesítésével függő kölcsönei fenyegető terhétől szeretett volna megszabadulni. A gazdasági válság ki-mélyülése azonban ezeket a számításokat keresztülhúzta. Igy is az volt minden törekvése, hogy a lehetőség halárain belül enyhítsen a város nehéz helyzetén. A város ma bruttó bevételeinek 36 százalékát kötcsön-szolgáltalások terheire fizeti kl. Ezen a téren szomorúan vezet Nagykani- \\ isa a magyar városok között Hivatkozott a vállalat jelen vezetősége legnagyobb készségének és előzékenységének leszögezése melleit a Transdanubla ellen korábban kialakult bizalmatlanságra, kísérleteire, amikkel megpróbált mindent, hogy a Tranídanublával versenytárgyaláson kívül létesítsen megtelelő egyezséget, ami azonban nem sikerűit, ki kelleti tini a versenytárgyalást. Azóta a viszonyok megint rosszabbodtak, az ajánlatok rosszabbak, mint remélte, tehát most már nem szorilkozott másra a város kívánsága, csak hogy függő kölcsöneinek legalább egy része, a legjenyegetőbbek, rendeztessenek. Ezek a Földhitelnél levő 643 000 pengős és a Lapp-féle 221.000 pengős kölcsönök. A Transdanubla ajánlata kétségkívül kedvezőbb az előbbinél, legfontosabb, hogy a városnak most két évig nem kellene kamatot fizetnie, igy a nyújtott kölcsön összege 736.000 P lenne, 48 félévi törlesztéssel. Évi 50.000 P ve! lenne rögtön könnyebb a városi háztartás helyzete. A l.app-kölcsön ügyének megnyugtató megoldására a Transdanubla vezérigazgatója ma szóbeit ígéretet tett, de erre nem hagyhatja nyitva a kérdést Nem csinál titkol abból — folytatta a polgármester — hogy ha ezt sl-!"rült volna elintézni, akkor nyíltan a Transdanubla mellé állott volna Megkísérelte elintézni, hogy a Földhitel közvetlenül legyen a város hitelezője, ez sem sikerüli. A Dráva-völgyi leteti a Leszámítoló Banknál 500 000 P-t... Közbeszólás: Biztosan leiette? Dr. Prack: A Leszámítoló Igazgatójától telefonon megkérdeztem. Letelte. Dr. Krátky: Egyéves lüggökölcsön-ként ad 60 000 P-l, amit egy év múlva 140 000 Pre kiegészít. Ha a Ml fontosabb : Földhitel 600.000 P törlesztéssel nem elégszik meg, akkor a Drávavölgyl ajánlaia elfogadása esetén I43.00C P-t a helyi Intézetektől, vagy máshonnét kell előteremteni. A Drávavölgyl a Lapp kölcsönre olyan ajánlatot tett, hogy 3 évenként 70.000 pengővel törlesztendő váltóval, amit a városnak Is alá kell Irnla, volna törteszthető, az első részletet részesedés-előlegül biztosítaná. Rátért ezután a malom ügyre, ami élénk közbeszólásokat váltott kl. — Ha tudnám, hogy a megszüntetés nem csak fenyegetés, akkor a két ajánlat közötti különbség megérné a városnak, hogy biztosítsa a malom fennmaradását. De hol a garancia, hogy a malom valóban fennmarad ? Ha az urak felelősségérzete ugy gondol|a, hogy ezzel meg lehet menteni Kanizsa számára a malmot, akkor mérlegelés tárgyává kell tenni, hogy meghozzuk-e ezt az áldozatot, ami különben vlsszatérlllne a malom-üzem gazdasági előnyeiből. Biztosra veszem a malom beszüntetését a koncesszió elvesztése esetén. S ha valóban ettől függ a végleges megmaradása s ha erre garancia van és ha a Lapp-kölcsön áthidalható lenne, a Földhitel Ugy hasonlóképpen, akkor állítom, megérné a különbséget és akkor nyíltan a Transdanubla melleit volnék. Más megoldásokat is próbáltunk, mindent gondosan mérlegre tettünk, de a másik serpenyőbe a másik félnek kell egyensúlyt tennie. fílnnpotdri ét a fzabértót jelentéi jegyzőkönyvbe vétele Kelemen Ferenc Indítványozta, hogy a polgármester állr.l jelzett garanciák, Lapp kölcsön és Földhitel- átvállnlás kieszközlése végeti a közgyűlés hétfőig napolja el magát A polgármester a közgyűlést 10 percre felfüggesztette. Utána bejelenlelte, hogy a Transdanubla ügyésze szünet közben ugy nyilatkozott, hogy a kívánságokat teljesíteni nem tudják, tehát nem kívánja a közgyűlés elhalasztását. Ootenszky János javasolta, hogy a város szakértőjének Jelentését szó-szerlnt vegyék jegyzőkönyvbe. A polgármealer kijelentette, hogy a szakértőt utasítani fogják elmondott jelentésének írásba foglalására. a fogyasztó érdeke vagy a város pénzügyel? Kelemen Ferenc bankigazgató volt az általános vita első szónoka. — Hangsúlyozta, hogy a legelső szempont a fogyasztó érdeke, tehát az állandó, biztos és minél olcsóbb áramszolgáltatás. A Transdanubla ajánlata ennek a szempontnak teljesen megfelelő. Milsem változtat ezen, hogy a Drávavölgyi az utolsó pillanatban egy tizedfillérrel túllicitálta. A TranBdanubiánál 40 éve nem voltak soha zavarok, megvan a ga- ZALAI KÖZLÖNY 1932. syplember 3 rancia ezután is, hogy mint eddig, becsületlel látja el az áramszolgáltatást. A Drávavölgyinél, távvezeték\' né! nincsenek meg ezek a garanciák. Az egytized fillér különbséget a Trausdanubia még áthidalná, de már megsokatta az örökös rálicitálást. Helyesli, hogy a város vezetősége a bérbeadás kapcsán háztartását jobb helyzetbe igyekszik juttatni, de aki objektíven figyeli a dolgokat, annak az az impressziója, hogy az tgész tárgyalások során tulajdonképpen nem Is az áramszolgáltatás a fontos, amiről tulajdonképpen szó van, hanem a város pénzügyi lalpraállltása. — Pedig a város nem ez utóbbira hirdetett versenytárgyalást, hanem az áramellátásra. Igen, a kettőt helyes volt összefüggésbe hozni, de a legeisi szempont a fogyasztóé. — A város túllőtt a célon ebben a kérdésben. Etikailag helytelen, hogy a város az utolsó órákban kijátszotta egymással szemben az ajánlattevő feleket Amikor egymás után buknak el vállalataink, oda kell állni egy , nagymultu, még meglevő vállalatunk mellé. Ha az is eltűnik, ki fog ke- nyeret adni annyi embernek? A számokból kihozott előnynél többre kell becsülni egy élő vállalatnak, a város gazdasági organizmusában egy étö testnek a megmentéséi. Intézményes garanciát egy tizem fennmaradását illetőleg ma nem lehet elképzelni sem. Oazdasági szükségszerűség, hogy a koncesszió elnyerése esetén a Transdsnubla Ide koncentrálja 3 malma Özemét A 33 000 P előny abból a téves premisszából származik, hogy a Dráva-völgyi megkapja a Transdanubla leiepét. Ez azonban per alatt áll, bizonytalanságot és költségei jelent a városnak. Közgazdasági, pénzügyi és szociális szempontok Is csak amellett szólnak, hogy a koncesszió a Transdanubiáé legyen. Ansorge Anlal annak megállapítását kéri, hogy kl felelős a Trans-danubiával fennálló per tárgyit képező differenciák keletkezéséért. Majd hosszabban bírálta a szakéitól vile-ményt. Hangsúlyozta, hogy nem pénzbeli, hanem ingatlan-biztosítékot kellene kölni. A Tranidanubla mellett foglalt állást. A villany-ügy a vasút, az adózás szempontjából és a gazda Dr. OMner Antal a fogyasztó szempontjából bírálja el a kérdést Utal a polgármester azon kijelentésére, hogy ő Is a Transdanubla mellé áll, hogyha az vállalja a Lapp-féle kölcsön rendezését. Azt mondja vagy a háztartásból, vagy a helybeli pénzintézetektől tudjuk azt megszerezni. Rámutatott arra, hogy a Transdanubla több biztositékot ad 250.000 pengős garanciájával, mint a Drávavölgyi. A továbblak folyamán indítványozni is fogja, hogy a Dráva-völgyi emelje fel 100.000 pengős óvadékát. Arra van szűkség, hogy lassanként fizessük ki adósságainkat, ne egyszerre, Ula! arra, mennyi tlsxtviselőt és munkást foglalkoztat a Transdanubla, mily közgazdasági tényező a város életében. Igy felsorolja, hogy többek között tisztviselői fizetésekre évi 97.000, a malom munkásainak 74.000 pengőt fizet, A malom adója 17.000 pengó, biztosítási dij az OTI-nak 24.000, szénfuvarért 84.000, gabona és termény vasúti szállításéit 443.000 pengőt fizet a vasútnak évente. A vasútnak nem lehet közömbös egy Ilyen hatalmas bevételnek az elvesztése. A malom a város és környékén mintegy 660 vagon búzát vásárol. Takar- mánycikkekből eladott 120 vagont Dr. Ottrtner ezután további szám-szert! adatokkal igyekszik alátámasztani a Transdanubia nagy szerepét a város közgazdasági életében, amit nem srabad figyelmen ktvül hagyni. Hogy a városnak mindezekből nem lelt volna haszna — jelenti ki dr. Qartner — ezt lehet egy népgyűlésen előadni. Ha a leépilendő telepeken nem tudunk segíteni, akkor nt engedjünk elveszni egy ilyen leiepet. Dr. Sartory Zsigmond gazda szempontból bírálja a kérdést és rámutat azokra a következményekre, ha a Transdanubla a gabonavásárlását beszüntetné. A Transdanublának Jelentékenyszerepe van, a takarmánnyal való ellátásban. Még Csurgóról is Jönnek ide gazdák takarmányszükségleteiket beszerezni. A város határozott érdeke, hogy ez az üzem fennmaradjon. Olyan intézménnyel állunk szembén, amely 100 százalék erejéig teljesítette kötelességét, amikor nagyszerűen világított Kérdezzük meg Kaposvárt — mit jelent a távvezeték, hallgassuk meg panaszaikat a mizériákról. Dr. Fülöp Qyörgy a Drávavölgyi mellett foglalt állást. Nem járunk-e majd most is ugy, — mondja — mint 1916-ban? Ez egy olyan sser-ződés volt, amelyet olyan vélemény alapján kötöttek, amit erkölcstelennek lehet mondani. A város közönsége Igya meg a levét annak, hogyha nem Jó szerződést kötnek ? Ha a Transdanubla csak részben is tett volna eleget a szerződésnek és ha azt mondotta volna, hogy: hogyan lehetséges ezt az én és önök sérelme nélkül rendezni. De ö huzta-halasztotla a dolgol és végül revolvert szegzett: én már annyira iönkre tettem a ielepemetl Beszél a garancia kérdésétől. Ha a Földhitel nem vállal garanciát érte, ükkor nekünk sem lehet garancia, - mondja. Kitér a koncesszióra. A koncesszió ki tudná huznl a Transdanublát\' a viaből ? Hátha a fogyasztás nem lesz olyan ffcgy, hiszen a villanyvilágítást mind többnél kl kell kapcsolni, a jövetfelem nem lesz elég, mit csinálunk ? Ha a malom tönkre megy — ezl nem lehet megakadályozni, Altruista intézmény vagyunk-e ? Milyen koncesz-sziót adnak a tönkremenő gazdának? Ha a Transdanubla jó üzlet, akkor koncesszió nélkül ls az, de ha Önmagától nem áll meg, akkor a koncesszió sem segít ra|ta. Ma|d szóvátcszi » Mskanlzsai villany-világítási mizériát. Nem lehet szó, hogy a Transdanubla olyan fényesen oldotta meg feladatát. A Transdanublának érdemel vannak, de ahogyan egy pusztuló Í00 éves nagykanizsai cégnett uem tudunk segítségére lenni, ugy nem tudunk > Transdanubíán segíteni. A további szamaritánus szerepét nern vállalhatjuk. Dr. Welsz Lajos beszédében azt mondja, hogy a szakértői jelentés után nem kell már sokat vitatkozni. Ha a gőzmalom üzeme rossz, akkor az áiamüzeme is rossz. Az nem lehet, hogy a jó üzeme ráfizessen a rossz üzemre. Hogyha a gőzmalom megszűnik — ez megtörténhetik I — ez megtörténik akár megkapja i Transdanubla a koncessziót, akár nem, mert ez világjelenség. A gőzmalom sokkalta olcsóbban kapja majd az áramot a Drávavölgyitől, mint a saját termelésében és igy sokkalta könnyebben prosperál. Ds a malom és a villanygyár nincs is Összefüggésben egymással. Az emberek nem veszítik el kenyereket. Erről « szerződésben intézkedés történt. Elsfisorban a nagykanizsai llsxtviselöket és alkalmazottakat keli alkalmaznia. A ferde lovag , (Korrajz Márta Terézia Idejéből) 12 Irta: Balázs József — Hahó komám, csak lépésben, mert összetöröd a csontjaimat s akkor téged is megesznek a hitelezőid. Hozzad rendbe a díszruhádat s reggel jelentkezz Neipperg gróf tábornoknál. Ott már várni fognak. Kapsz egy jólajta vadászfelszerelést és délelőtt tiz ó\'akor kikocsiztok a Práterbe őfelségével. Lőnöd csak akkor szabad, ha őfelsége erre felszólít. Bizonyára megteszi holnap, mert kíváncsi lesz, hogy kezeled a puskát. És most figyelj: Mindent el kell nekem mondanod, amiről őfelségétől és körülötte hallasz. A\'ért választottalak téged, mert tudom milyen nagyszerű az emlékezőtehetséged. Ha ügyes leszel könnyen tábornok lehet belőled néhány hónap alatt, esetleg többre Is viheted. Talán még gróf is leszel. —Te I — Mondta aggódva a vértes. — Nem akarsz te engem megháza-sitani ? Pedig én... — Ne bomolj I Hiszen magam sem tettem meg I — Te?! -— És a kapitány nagyot nevetett. — Hiszen te hétszer görbe vagy I Csak láttak volna azelőtt? Helyre legény voltál I Nem is tudom, hogy tudtad magad igy összetörtni? — Hiszen elmondlam már I — Vetette oda kedvetlenül Bartenstein. — Igen. Bár én... Na, azt hiszem most nem veszekszenek érted ugy a lányok? —.Fordított egyet a szón a vértes és arra gondolt, hogy egyszer, amikor Bartenstein nála töltötte az éjszakát s azt hitte, hogy alszik, ugy klnyujtózott a medvebőrön, hogy az izületek pattogását is meghallotta. De ugy vélte erről jobb lesz hallgatni. — Vagy ki tudja I — Vetette oda Bartenstein ti okzatos mosolyai. — Valami okának kell lennie, hogy amikor ez a szerencsétlenség éri, nem vitt el az ördög. — H.gyd ell Félt, hogy kilurod a birodalmából. Veszedelmes fickó vagy te komán I Talán jobb lenne nekem, ha lóra kapnék s elvágtatnék valamerre, mielőtt kötélre juttatsz a tábornoki ranggal s a grófi címmel együtt, amit valószínűleg megszerezhetek előbb. — Elfelejted, hogy a főnököd vagyok I — Figyelmeztette Bartenstein. — Szövetkeztünk, tehát szolgálunk. Félsz talán? — Én ? I — A vértes szeme megvillant és elkomolyodva mondta. — Parancsolj velem. — Asszonyok bolondja vagy Duinenfels. Jegyezd meg Jól, hogy ami lilkot asszonyra bízol, az nem titok többé. Az én kezemen biztos az életed, de - asszonyra ne bízd a lelked, mert at udvar levegője telve van árulással a akinek nyelvét meg akarják oldani, azon végigpróbálják az édességeket az aszú ól a csókig. Se mosoly, se penasz, se könny meg ne indítson, mert az elröppent szó nyakadra burkolódik. — Éltem. — Levelet ne irj. A déli órákban mindig megtalálsz szállásomon, vagy a parkban és alkonyatkor is szoktam egyet járni a jegenyefasorban. Szervusz I Az estét töitsd iithon, lehet, hogy még akarok veled ma beszélni. — Isién áldjon testvér, itthon leszek egész nap. Pihenten akarok reggel JelemkeznL — És hosszan nézi tt Bartenstein után, aki egyforma léptekkel ment kocsijához és ferde tartása soha nem változott. A vértes nem tudta elgondolni, iniért játsza a nyomorékot, de ugy vélte, nagy oka lehet rá. Elfordult az ablaktól és nagy léptekkel mérte végig szobáját. ^Bartenstein visszasietett s átment a herceg lakosztályába. — Őfensége a császárhoz ment és azt üzeni méltóságodnak, menjen utána, a felséges úrhoz, ak! ő császári fenségénél Terézia főhercegnőnél időzik Fuchs grófnő és Cob-Icr.i gróf ur társaságában. Bartenstein bólintott, azuián sietett átöltözködni és bejelentette ma- gát a főhercegnőnél. A császár Ferenccel sakkozott és mf-kor Barienstein belépett, hátrafordult; — Jöjjön Bartenstein segítsen nekem győzni 1 — Kiáltott vídiman. Bartenstein a sakkasztalhoz sietett, néhány percig figyelmesen nézte a figurák helyzetét, az után nyugodtan szólt: — E percben ugy áll a játszma, hogy világos is, sötéí íj megnyerheti néhány lépéssé.). — És diktálta a császár lépéseit & 8 herceg a negyedik lépésnél mattot kapott. — Álll\'suk vissza az előbbi helyzetet. Szeretném látni, hogy nyerheti meg őfensége a játszmát ? — Parancsára felség. — Válaszolt Bartenstein és elkezdte a hercegnek diktálni a lépéseket s a császár őt lépésre mattot kapott. — Remek I De tegyük fel, hogy más lépéseket csináltam volna? — Érdeklődött a császár. — Felséges uram, a sakkjátéknak épen az a titka, hogy a játék egy bizonyos állapotában olyan lépésekre kell kényszeríteni az ellenfelet még áldozatok árán Is, amelyek a kombináció útjából elhárítják az akadályokat. — Magyarázta Bartenstein. — De hiszen akkor az is politika ! — Kiáltott fel a császár kedvetlenül és odébb tolta a sakktáblát. — Szeretném egyszer önt egyenrangú ellenféllel játszani látni. (Folyt. köv.J Miért nem vasit át a város « műort ? Dr. Bartha István mondja ti ez-után hatalmas beszédét, amely objektivitásánál fogva még a tulolda Ion is visszhangra talál. Hosszas tépelődés ulán jött arra az elhatározásra, hogy a Transda-nubia mellett foglaljon állási, mondja. Vérmes reményekkel várták a pályázatot annak idején. Az egyik ajánlat a Speyer-kölcsön megváltását ígérte. Ha arról van szó, hogy a vároa a Speyer-kölcsönlöl megszabaduljon, akkor vita sem lehet arról, hogy ezt az a|ánlatot fogadjuk el. De később olyan momentumok {öllek közbe (kormányintézkedés a Speyert Illetőleg), hogy erről nem lehetett szó. A Drávavölgyl előnye mindössze 30.000 pengőre zsugorodott Össze. Súlyos hiba történt a bizottsági Üléseken akkor, amikor a bizottság előtt ugy lett feltéve a kérdés, hogy melyik ajánlat előnyösebb ? Meri nem e felett kell dönteni, hanem melyikkel kössük meg a szerződési ? Sok számtalan mellék körülményt Is kell e kérdésnél figyelembe venni. Hogy ml a koncessziót saját kezelésünkbe VehessUk, nem vagyunk abbau a helyzetben? Annak Idején u város biztosítani akarta ezt a jogál, hogy a város bizonyos idő múlva leimondhat és Igy - visszakaphassa jogál. Letelt a 40 év és nem vagyunk abban a helyzetben, hogy átvehettük. Majd rámutat arra, hogy mindkét rellekláns ezt a telepet fogja használni. A vezetékek egészen jók, csak ki kell cserélni őket. Ha tehát még 10 évig lehet ezt a telepet világítási célra felhasználni, akkor miért nem veszi át a város ? De mlböi űzetjük majd meg a Földhitelintézetnek a kölcsönt? — mondották erre neki a bizottságban. Tehát nem azért, mert nincs meg a megfelelő telep, hanem mert kölcsönt vettünk Jel a földhiteltől! Ha valak^ egy vállalatot alapit, folytatja beszédét dr. Bartha, az évről évre félretesz egy bizonyos összeget. A Transdanubla négy millió ZALAI KÖZLÖNY éa ma nem a legkedvezőbben alakult vlsionyok közé került. Egy Ilyen vállalat lehdt épp olyan áldozata a gazdasági viszonyoknak, mint a milyenek ml vagyunk. Nagy tetszést arat dr. Bartha, amikor kijelenti, hogy amit megtakarítunk a Dráva völgyinél a mérleg szerint — azt majd kiadjuk az In-ségakclóra I A Transdanubla tisztviselői és munkásai szívszorongva várják a döntést. Kenyerüket féltik. Maga a malom annyi áramot fogyaszt, mint m-ga az egész város. Képzeljük el, hogyha ez a malom leáll. A villanyüiem érdekében áll, hogy ez a malom lennlarlassék. Szankciókat a szerződés be nem tartása esetén I Ma|d azt mondja, hogy ebben a szerződésben semmiféle szankció nincsen. Ml töiténik akkor, hogyha a Drávavölgyl nem tartja be a szerződést? Ki kell kötni, hogy ha a Drávavölgyi szerződését nem teljesíti, akkor a koncesszió visszaszáll a városra. Nem lehet Ilyen esetekben Ismét perekbe belemenni. Mijd a nagykanizsai kereskedők kívánságát tolmécsolja : a kirakat és reklám-vllágitás olcsóbblttassék. A szerződés ily értelmű módosítását kéri. — Ne ad/dk meg azt a kegyelemdöfést ennek a nagy Iparvállalatnak — fejezi be nagyhatású beszédét dr. Birth) István. Egynegyed 9 óra. Egyes képviselők a közgyűlésnek holnapra való halasztását kérik. A polgármeslei a kérdés fontosságára és sürgősegére való tekintettel a közgyűlés folytatása mellett van. Azért egynegyed 10 óráig vacsora szünetre felfüggeszti az ülést A képviselők mindegyike bazaslel, hogy hamar megvacsorázzék és tovább folytassák az ülést. Időközben azonban a Transdanubla Igazgatósága a polgármesternek ujabb bejelentést telt. Ami pillanatok alalt szétterjedt a városháza folyosóján és elmúlik fél 10 óra Is, a képviselők ismét Itl vannak inlnd, de a közgyűlés még nem nyílik meg. Pél 10 óra mát elmúlt, amikor a polgármester (smét bevonul és kezdetét veszi a folytatólagos tárgyalás. A terem elölt Is nagyszámban szp-aranykoronával alakult rangnak az érdeklődök. A Transdanubla ujabb módosításai a polgármester három utolsó feltételére A polgármester bejelentette, hogy Este háromnegyed 10-kor a közgyűlés folytatódott. Blankenberg Imre kérdést lett fel, trdeklődött-e a város a Drávavöl-gyilől ellátott más községekben a világítás kielégitö volta felől, meit tudomása szerint az nem felel meg a Nagykanizsán eddig megszokott kivánslmaknak. Szigetvárt megkérdezték. Dr. Rotschild Béla hatalmas és a legapróbb részletekig kidolgozott llöltségvelés-malematikai fejlegelésében konkrét számadalokkal mulatta ki, hogyan alakul a város költségvetése, illetve uz adózó helyzete a szerződések egyikének vagy másiká- nak elfogadása esetén. Kimutatta, hogy a város eddig semmi haszonhoz nem Jutott a villanykoncessziója értékesítése révén, sőt a város állal fogyasztott áramnál fogva a városra nézve 19 441 P mínusszal zárult. Pontos számítás utján kimutatta, hogy a városi részesedés hogyan alakul a két vállalatnál, azzal, hogy az egyenletesen évi 60.000 pengőt budgetárls és az adózó szempontjából helyesebbnek tartja és hogy ha a Trantdtnubla fennmaradásának közvetett hasznát számításba vesszük, akkor ejéren különbségek nem mutatkoznak. A hitelműveleted szempontjából tett számvetése végén kl-mulalja, hogy a Drávavölgyl kölcsön-ajánlalánál olyan hiba csuszoll be, ami olyan fontos a város költség- vetése szempontjából, hogy nyugodtan el nem fogadható. Egyébként nem foglal egyelőre állást egyik ajánlat mellett sem. Qolenszky János éles személyi vitába keveredett dr. Welsz Lajossal, majd kifejtette, hogy nem tartja reálisnak a Drávavölgyl ajánlatát, bizalmatlan iránta. Dr. Welsz Lajos személyes megtámadtass elmén válaszolt Qo-lenszkynek. Dr. Dómján Lajos a Drávavölgyl mellett tör lándzsát, de kijelenti, hogy ha a Transdanubla elfogadja a polgármester kikötéseit, ugy 0 is a Transdanubla mellé áll, mert ö nem az ajánlókat nézi, hanem a város érdekét és nem hagyja magát i És téli bevásárlása előtt saját érdekében keresse (el m 72 év éta fennálló kabát- és szőnyegosztállyal kibővített SIHGER divoMázot NAGYKANIZSÁN. Nagy választékban érkeztek és vételkényszer nélkül megtekinthetők: Elsőrendű szabásu és.minőségű női- és gyermelfkabátok, mindenfajta szőrmék, női-ruha és köpenyszövetek, férfi-öltöny és kabátszövetek. Jőmlnőséfö ős színtartó áruk. Figyelmes és gontí<ps klauxolgálúa. Olcsó, sxabott áraU. Gróf Bethlen István is ott lesz a kis-komáromi revíziós gyűlésen Nagykanizsa, szeptember 2 Mint jelentettük, vasárnap délelőtt fél 12 órakor a Revíziós Liga nagygyűlést rendez Klskomáromban, amelyen az eddigiek szerint Herczeg Ferenc, Nagy Emil, dr. Fali Endre Lukács György, Désy Oéza, Eckhardt Tibor, dr. BlBztranczky József és Drózdy Qyőzö ls részt vesznek. Ma érdekes hlrl kaptunk Zalaegerszegről. Tudósítónk értesülése szerint a klskomáromi revíziós gyűlésen részt vesz gróf Bethlen István volt miniszterelnök is. Varsány Zoltán dr. a Revíziós Liga ügyvezető tölntézöje pénteken este Nagykanizsára érkezett, bogy előkészítse a klskomáromi gyűlést. Oszi cipöujdonságok uri-, női- és gyermekcipők Hagy választék — legolosóbb árak MICTÉNVI SANliOU ÉS FIA cipőáruháza, FÖ-uton, érkeztek a Városházban, ____ZALA5 KÖZLÖNV____________ Négy gyermeket megölt a beszakadt homokbánya Borzalmas szerencsétlenség egy keszthelyvidéki kis faluban *_______ elkápráztatni hatnia beállításokkal. Hoffnatui Henrik a változott feltételek mellett a Transdanubia ajánlatát pártolja. Lelkiismereti kötelességnek tartja a város utolsó nagy Iparvállalatának ai utolsó percben való megmentését. Ujnépl Elek Ernő kijelenti, hogy ha a Transdant\'bia a Lapp-kölcsönre vonatkozó kívánságokat teljesíti, akkor a koncessziót neki kell adni. Egy plusz a Transdanubia oldalán a 140.000 P és a 2 évi kamat 100.000 P Összege, ami nem volt eddig eléggé kidomborítva. A szakértő számításainak üzleti értékelésre vonatkozó adatait nem Írja alá. A Dráva-völgyi lészesedés-ajánlata kőiül perekre nyílik alkalom. Végül a pusztuló kanizsai gazdasági objektumok védelmére hivta fel a figyelmet. Dr. Ktútky István polgármester válaszolt a vita torán elhangzott felszólalásokra. Ismételten leszögezte, hogy álláspontja : a jelenlegi generáció terhelnek akár áldozatok árán Is való csökkentése. Végül bejelentette a polgármester, hogy tartja ígéretét, hogy a már közölt három feltétel teljesítése esetén a Transdanubia mellett foglal álüst s most két kérdésben már közeledés történt. A Lapp-kölcsön ügyében 100 százalékos a megoldás: a Transdanubia vállalja 3 évre annak elintézését ugyanugy, mint a Dráva-völgy). A malom-fenntartás garanciáját Illetőleg írásbeli nyilatkozatot ad a Transdanubia, hogy ha el• kerülhekttenné válna malmainak leépítése, ugy az utolsó a nagykanizsai lenne. Ezzel a közgyűlés éjjel fél 12 óra után szombat délután 3 órára elnapolta magát. Így ét rirtnlawimtéitn ueinii «g;Mekiek a természetes ,r«r«m Immí" kesertlviz megbecsülhetetlen szolgálatot tesz azáltal, hogy a béltartalmat kíméletesen távolltja el. Tudományos tapasztalatok kétségtelenné tették, hogy a Ferenc lóiul viz számos féloldali hüdésben fekvő betegeknél is megtette a kellő hatást a így megkönnyebbülést okozott. A fereic lóxse! keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerOzktekben kapható. A gazdatartozások behajtását és u Arveré-Mktt október l-ig fel-függesztették Budapest, szeptember 2 tÉjszakai telefon/elenlés) A kor mány pénteken rendeletet adott ki a gazdatartozások behajtásának módosításáról. A rendelet értelmében szept. 1-től október l-ig felfüggesztik mindazokat a perbeli és végrehajtási jogcselekményeket, amelyek felfüggesztését az adó* gazdák legkésőbb szept. 12-ig kérelmezik. A bíróság azonnal dönt a kérelmek felett és hatálytalanítja, Illetve egy hónapi haladékot ad a folyamatban levő jogcselekmények foganatosítására. ■-= Az összes nvirl cipőket beszerzési áron alul is kiárusítjuk Mlltényl clpiáruház, Főnt, Városház. Keszthely, szeptember 2 Borzalmas katasztrófa történt tegnap a keszthelyi járáshoz lartozó Boldogasszonyba községben. A kis faluban egy homokbánya van, amely kedvenc szórakozóhelye a község gyermekseregének. Tegnap Is egy kisebb gyermekcsoport játszott a homokbányában, amikor egy hatalmas földréteg meglazult, levált és a játszó gyermekeket maga alá temette. Ótiási pánik látnadl a kis gyermekseregben. A megmeneküllek futva siettek segítségért, mig a löld állal betemetett szerencsétlenektől hang sem jött ki. Mikor pár percnyire megérkeztek a falubeliek, csakhamar megkezdődtek a mentési munkálatok. Hossiu ideig tartott, mig sikerült a gyermekeket a hatalmas földtömeg alól kiszabadítani, de akkorra már egyikben sem volt élet. Négy halálos áldozatot követelt a beomlott homokbánya. A kis áldozatok csontjai téliesen Össze voltak törve, legtöbbjüknek gerincük, bordájuk többszörös törést szenvedeti. Csakhamar kiszállt a sármelléki csendőrség a kis áldozatok kilétének megállapítására. Ezek Kelemen Teréz 9 éves, Kelemen Ferenc 8 éves (testvérek), Nemes Matla 8 és Pálfy János 10 éves gyermekek. Megrázó volt nézni a szerencsétlen szülők fájdalmát, amikor megpillantották halolt gyermekeikel. *t egyik asszony eszméletlenül vágódott el gyermekének holtteste láttán. A csendőrség jelenlésére ugy Sármellékről, mint Keszthelyről, kiszálllak a hatósági közegek, Keszthelyről a járásbíróság megbízott vlzs-gálóbirájs, akik nyomban lefolytatták a vizsgálatot. Megállapítást nyert, hogy a négy gyermek halálos szerencsétlenségc-ért senkit sem terhei felelősség. Autóbusz Kittkomároiub* A vasárnapi revizló. nagygyűlésre délelőtt 11 órakor autóbusz indul Nagykanizsáról. A gyűlés fél 12-kor kezdődik. Visszautazás 2 óra körüL Menetjegy oda-vissra 2 pengő. Aki ki szándékozik utazni, sriveskedjék a Teutsch-drogérlában jelentkezni. u* Rendkívül nagy választék, jutányos árak, garantáltan jó minőségű slffon, angln, lenvászon, da-maszl, nyomott és tenniszflanellekböl Slnger Divatáruházban. 1932. meptember 3 Tankönyvek sliési liksla rémre kaphatók és etfi|eg>ezhetök Ftschel könyvkereskedésben Horthy Mlklós-ut I. NAPI HÍREK NAPIREND keptembap I, uaaihat Római kitottku: Mlnaivtt. Proteat. Hilda. Izj.: Elül hó 2. • Városi iTittzedra in KónyvUr nyitva atlUrWktta 4i vaoáinap dákJölt 10-161 13 órái*. <lyÓKrn«rUrt *U*H MOlfáUt • < „Sabatoc* (yocTMtrtár Bru«xt-téf 21. M a kUkantwal gyócjsatrtár. OOimat nyitva refi«l e órától ette 6 őriig (hétlí. aaerda, pfetek (MtaUc, kedden egész nap nóluiek). Tel. j- 13. Mfutfci (fótitól 50 filléres sutianyftlrtfl — Megyei áthelyezések. Tudósítónk jelenti: A főispán Székely Emil zalaszenlgrótl szolgabírót Nagy kanizsára, Hódos* Dezső tb. főszolgabírót Balatonfüredről Zalaegerszegre, dr. Forintos László vármegyei aljegyzőt siolgsblról minőségben Zalaegerszegről Balatonfüredre helyezte át. — Szabadságról. Dr Búzás Béla szolgabíró pénteken délelőtt visszatért szabadságától és tlfoglaila hivat.. It. — A Kathollkus Férfi Liga rendes havi gyűlését ma este 7 órakor tartja. — Fellebbezés a tanonciskolái felvétel ügyében. Megírtuk, hogy a nagykanizsai Ipartestület elöljárósága egyik mult ülésén többek között azt a határozatot hozta, hogy: „a tanonciskolába csakis olyan tanoncok vehetők fel, akik mini tanoncok le Is szerződlek és az erről szóló szerződés másolatát bemutatják az Iskola igazgatójának." Ma beadvány érkezett a polgármesteri hivatalhoz, amelyben az^ elöljáróság egy tagja megfellebbezi est a határozatot és kéri a polgármestert, mini 1. fokú iparhatóságot, hogy ezt az ipartestületi elöljárósági határozatot változtassa meg. A váró* iparos köreiben nagy érdeklőnéssel tekintenek a polgármester határozata elé. = Pallos Erzsébet angol-német nyelvmeslernő (Erzsébet-tér 18 ) a tanítást szeptember 1-én Ismét megkezdte. — Garancia bankot létesítenek a városok. A magyar városok együttes határozata alapján komoly tormákat öltött az a terv, mely szerint úgynevezett garancia bankot létesítenének. A terv célja, hogy a bank a magyar városok forgótőkéjét biztosítsa. =» Kevés pénzért elegánsan OltOzködhet Asszonyom! Megérkeztek a legfrisebb sima és mintás kordbársonyok, gyapjugeorgette és szövetujdonságok Slnger Divatáru-házba. VÁROSI MOZGÓ ■a, szombaton 7 éa 9 órakor mindenki kacagni foggl Bemutatjuk Salamon Béla első Berlinben készült hangos vígjáték slágerét Éli 6 a m Énekes, táncos, zenés vígjáték 10 felvonásban. Szereposzlás : Tucher divatkereskedő ...... SALAMON BÉLA " A felesége............... HANSIE NIESSE A próbakisasszony ......... MARIA PAUDLER Frltz Mayer 1............. FR1TZ SCHULTZ Fritz Mayer II............. PAUL MOROAN Rendezte: Thiale. Zenéjét szerzette: R. Heimann. Az állatkert csodái hangosfilm a fenevadak éfetéből. 1932. szeptember .1 ZALAI KÖZLÖNY Conkinguek minden lekeláhos kaphatók és elöjegyezhelök 15}. Wajrflla Jöxaa< Utóda 0FEHBEOK VILMOS könyvkereskedőben Megint hurokra került egy zsaroló „szerkesitő" — Pótbeirások a kereskedelmi Iskolában. Az 1932/33. Iskolai évre a pótbeirásokal folyó évi szeptember hó 8. és 7-én délelőtt 9 órakor tartjuk meg. Az I. évfolyamban való (elvételhez szükségek okmányok: 1. A gimnázium, reál- vagy polgári iskola IV. osztályának sikerrel való elvégzését Igazoló bizonyítvány, 2. •zUletési anyakönyvi kivonat és annak, aki az 1931/32-lkl tanévben nem járt nyilvános Iskolába erkölcsi bizonyítvány is. A felvételi dlj 2760 pengő. Ebben az Összegben a bdráti dl|on és a szokásos mellékdíjakon kivfll a nm. Vallás- és Közokialás-agyl Miniszter Úrtól elölrl egyéb dijak Is bentloglaltalník. A felvételi dij a beíráskor fizetendő és ennek fizetése alól senki sem menthető tel. Az évi tandíj 200 pengő. Az első negyedévi tandíjat, azaz 50 pengőt szintén a beírás alkalmával keli megtizetnL — A női kereskedelmi izaktanfolyamban is a pólbelrásokal szeptember 6. és 7 én eszközöljük. A felvételnél Igazolni kell, hogy jelentkező a polgári vagy középiskola IV, osztályát sikerrel elvégezte. A beíráskor a behatási di|, értesítő di|, stb. elmén 11 80 pengő és a 160 pengő évi tandíjnak a negyedrésze, azaz 40 pengő, Összesen 51.80 pengi fizetendő. Az Igazgatóság. — Több tiszteletet a templom Iránti Kaptuk a következő panaszos levelet: Igen tisztelt Szerkeszti Url Már régebben készülök ana, hogy megkérjem, szíveskedjék b. lapja révén a hatóságok ügyeiméi arra a tűrhetetlen állapotra felhívni ami reggelente a felsőtemplom mögött tapasztalható. Míg a templom ban a pap a szentmisét szolgáltalja és a hívek á|tato« imáikba merülnek el olyan szitkozódásokat, káromkodásokat kénytelenek végighallgatni a mázsa ház körül megforduló ide gének sorából, amelyekre érett férfi is elpirul, nem Is emlitve, hogy a folytonos kiabálással az istentiszteletet ls a legnagyobb mérvben meg zavarják. Ilyesmit egyetlen templom környékén sem lehet és nem szabad eltűrni. Az Illetékes halóság szíves intézkedését kérjak, hogy ez többé elő ne forduljon, a dolgokat csende-íebben Intézzék el, vagy pedig helyez iák el máshova a mázsaházat. Bízunk »bban, hogy a városházán és a rendőrségen ezultal is, mint annyi más közérdekű panasz esetén, kéré-«Unk meghallgatásra talál és a vallá-«os érzést mélyen sértő állapotok rövidesen megszüntelhelők lesznek. Szerkesztő Urnák a közlésért köszö-Mlet mondok. Dr. K. Budapest, szeptember 2 Nemrégiben a szódavizkartull ügyével kapcsolatban Varga Tihamér, aki egyik budapesti heti lap munkatársának mondja magát, megismerkedett Frled Artúr fővárosi lejválla-lali igazgatóval, akiről tudta, hogy jó Ismeretségben van a VIII. kerületi elöljáróság vezető tisztviselőivel és elmondotta neki, hogy olyan adatok birtokában van, amelyek arról tanúskodnak, hogy az elöljáróság egyes tisztviselőit a szódavli kartell ügyével kapcsolatban megvesztegetik. Frled Arlur nyomban felkereste Márkus helyettes elöljárói és elmondotta neki, , miket hallott Varga Tlhamérlől. Az elöljáróság feljelen- tést tett a főkapitányságon ét « rendőrség tanácsára az elöljáróság színleg tárgyalásba boaálkűzatt Vargával, aki kijelentette, hogy bizonyos anyagi áldozatok ellenében hajlandó lemondani arról, hogy az adatait felhasználja és cikkben megírja. 1300 pengői kért a hallgatásáért a helyettes elöljárótól. Másnapra berendelték Vargát a hivatalba azzal, hogy előlegként 200 pengőt folyósítanak az 1300 pengőből. A zsaroló gyanutlanul átvette az összeget. Amikor azulán kilépett az ajtón, két detektív állta az ullát és megtalálták nála a megjelöli kél százast. A tettenért zsaroló ellen megindul! a bűnvádi eljárás. Egy szerb katonaszökevény kalandjai a jugoszláv börtöntől a kanizsai fogházig Nagykaulzau, n2«pta[nt>oi- 2 Nem régen történi, hogy a magyar hatóságok a határon ellogtáft Kladnlk Milán jugoszláv katonaszökevényt, aki kijelentene, hogy a durva bánásmód miatt szökött meg a szerb hadseregből. Kladnlk csakhamar elhelyezkedett mint kertész egy nemesizlvfl magyar földbirtokosnál, később pedig Nagykanizsán ls dolgozott Egy napon azután meglopta a gazdáját és megszökött. A büntetéstől való félelmében visszaszökött jugoszláv területre, ahol azonban leiismerték és elfogták. A szerb hadbíróság 5 évi katonai börtönre ítélte. Kladnlk azonban ugylátszik szereti a változatosságot, mert néhány hónap múlva megszökött a szerb katonai börtönből ls és Ismét magyar területre, jött át. De mivel Itteni lopása miatt a nagykanizsai törvényszék körözést adott kl ellene, most sem volt szerencséje. A határon Is mét ciendörkézre kerüli Beszállították a nagykanizsai klr. ügyészségre itteni büntetésének kitöltése után kiadják a szerb hatóságoknak, mint nem kívánatos elemet. A közeledi Iskolai helrntűsoh előtt Intézeti ruhaanyagok ét kelengyék dus választékban, mélyen leszállított áron kaphatók. Előírásszerű kék seviot-szövetek, csíkos bluz-és gallérvásznak, tehérnemüanyagok, paplanok vételkényszer nélkül tekinthetők meg Kirschner Mór divatáruházában. issSSssi Visszamaradt fórfiszövetek — mig a csekély készlet tart — maradék-árban kaphatók. Az őszi újdonságok egy része már raktárra érkezett. Uaauált éa vl leénylioeami, polgári fin «s leány, elemi, gimnáziumi, kereekedelmi Iskolai tankönyvek t* tűzetek kaphatók Schless Testvéreknél •eák-tér II. Bsrtky UkMa-it 8 — Felhívás. Felkérem mindazokat a bajtársakat, akik a volt cs. és Ur. 44 ik gyalogezredben szolgáltak tiszti vagy legénységi állományban, de bárki mást, aki az ezred emlékma-vének felavató Onneptégén Kaposvárott szeptember hó 4-én részt akar venni, szíveskedjenek kedvezményes vasuU jegy elnyerése ügyében jelentkezni dr. Strém Sándor fogorvosnál, az ezrtd volt tort. e. ti. hadnagyánál Nagykanizsán, Horthy Miklós-ut 6. szám I. emeletén. Mát 15 jelentkező esetén a vasul 33 százalékos kedvezményt ad. Indulás vasárnap reggel 4 óra 40 perekor, visszaérkezés este 11 óra körOL Mtelótt szőnyeget vásárol, tekintse meg Slnger Dhatdruhdz dus szónyegraktáráL — Elzárták * kolduló cigányt Horvát Kolompár Qyula nagybakó-nakl cigánylegényt a rendőrségen engedélynélküll koldulás miatt 3 napi elzárásra Ítélték. Horvát Kolompár Qyulánál egy kerékpárt is találtak, melynek eredete Iránt nyomozás Indult. — Bútort a leghosszabb rész* leire és a legolcsóbban csakis Kopsteln bútoráruházban vásárolhat! Horthy Mlklós-ut 4. — A mulatság vége Klskanl-zsán Nagy Józselné klskaoizsai ftttC felesége és fia egy este udvarukon mulattak egy kisebb társasággal. Eközben lépett be az udvarra Bán rendörfelügyelöhélyettes, aki keresett valakit, akit őrizetbe akart venni. Bán körülnézve, nem találta meg, akit keresel). Mikor kifelé ment, felszólította a mulatozó társaságot, hogy késő este van már, menjenek haza. A kis társaság a felszólításra el is meni, de egy másik helyre, ahol folytatták a mulatozást. Nagyné fia is elment a társasággal Később Nagyné fia keresésére ment és a sötétben összeütközött egy rendőrrel. A rendőr állítása szerint az asszony mellbevágta öt, amire a rendőr visszaütötte. Miközben a rendőr és Nagyné között szóváltás folyt, valaki értesítette Nagyné fiát, ald karóval felfegyverkezve sietett a helyszínre. Mikor Nagy a karóval odaért, éppen akkor érkezeti oda az éjjeli rendőrőrjárat, amely látva a karót Nagy kezében, hátulról lefogta és kicsavarta a kezéből. Hatósági közeg elleni erősük-kai terhelten kerüli Nagyné és fia a törvényszék elé. Nagynét 40 pengőn ítélték, fiát kit heti fogházra. Pirii 20-24, London 17K1, fUjntM 316-25, BrOssel 71-60, Milano 26-49, M»drkt 41\'55, Amsterdam 207-7U, Beitin 122 70, Wien -—, Szófii 3"73, Prá«B 10-26, Varsó 5780, Bndnpeti Belgrád Bokarwt J05. ZALAI KÖZLÖNY __ 1932 szeptember 1. RÁDIÓ-MŰSOR Szeptember 3 (szombat) BkUim* ».IS Az áflarweadóraég iuk-kirlnlk hingveri\'-cnyc. Közben 9.30 Hírek. fi.10 NÍrmSlkBtl tfaMtfiuolfiUt. II.IS tólórfja. \\?.K IMii In-tlenlía. 12 05 A rádió háil-Kőiben 12.25 ilentés. Ilii 16.45 Idő--_ek. 17 00 E- 17.30 __________Póvároel Zenakar Sanevtisenw. 20.00 MII üzen • rádió. 20.45 Ai Operaház tagfalbóí alakult zenekar JiangreTsenye. 22.30 tdőjelzis, Id8|áíái(elen-*s, htok. Majd dgányíene. T*e« II 30 és 11.10 Zenekari hingver-atoy. 13.43 é> 15.15 Qrtmoton. 16.50 Zenekari hunmay. 1150 Szlml. hang*. K.20 ItoUlin 22.30 Zenekari hingret-Kay. Davenlry (Brit orazágoa müaor) 1820 Oramoloa. 10 00 Zenekari hangverseny. 22.15 Qramofoa. 2130 zenekari hangtér- Tál. 6.16 ZtaMMIxttttó. 11.00. 12.10, 13^0 Oramoloa. 19.00 Operett 19.40 Benei VartO ITJOO Zenekari hingveratnf. 19.00 qtapMfon. 20.U0 ét 22.50 Zenekari hang Közgazdaság Az olut vámemelés katasz-trófális hatása Murakermztur, szeptember 1 (A Zalai Közlöny tudósítójától) A murakereszturt hstárforgalom szeptember elaeMvrl úgyszólván katasztrófáit* fordulóhoz éri. Az olaszok duplájára emelt vám|a folytán még « megmaradt kis export la teljesen leh^lelleoné váll. A magyar állat-exportőrök Ismervén a szeptember elsejével beálló helyzetet, Igyekeztek az utolsó napokat kihasználni. Már s mennyire lehetett, igy történt, hogy augusztus utolsó hetiben 60 vagon élő állat hagyta el az országhatárt, amit mind az olasz vásárokra dirigáltak. Ezzel azután be is fejeződött a magvar élő állalexport, mert a mai vamtartja mellett nem lehet magyar állatot exportálni. Az utolsó napokban egyetlen egy vagon gabona sem ment kl. De élö állat sem. Minden csendes a határállomáson. Befelé ugyanez a helyzet. Lécfeljebb egy-egy vagon copra ba bejön a tengerentúlról Trieszten át budapesti rendeltetéssel. Buza árak változatlanok. A rozs 10 fillérrel emelkedett. Buza ttizav. 77-ea IMO-1385, 78-u I37B 14-00, 78-al !393—14*15, 80-aa 14-00-14-30, dnnirrt. 77-e« 12-60-12-73, 78-as I2-7J--I2-90. 79-m 12-90-1300, 80-aa 13-00—13-ia, rozs 7-10-7-24 lak. árpa WO- 8-73, zab 950-9-70, ten-S<sri tt. 13-30—1380, korpa 680-700. Felhajtás 922, atadatlan 636. — Elsőrendű t-26—1-28, swdett 1-18—1-20, szedett közép 1-04—1-10, könnyű 0-86-tm, l-ső rendű Oreg I-I2-1I6, ll-od rendll SO-IB—HH, angol süldői. 1-00-1-08, nna nagyban 1-70—000, islr 192-. hu» H0-1-40. tél sertés 130-1-64. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Ootenber* Nyomda él Détzalat Lapkiadó Vállalata Irónyvayomdája Nagykanizsán. ; \' FeleJQs Idadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szirn. á lesieti luk deTlxs-ártolyimal valutAk t. 19-80-2000 tr. 79-16-79*74 ____k. 16-94-17 04 Dénk. 101-50-102-70 Utoár 9-87-10-03 Dollár 370-50-373-30 Frandat. 22-30-22-50 Holl. 22&35-2301Í5 Zloty 6396-64-45 Let 344-336 Lava 4-06-4-19 Ura 29-90-302U Málta 135-70-136 60 Norrég 98-80-99-80 Peseta —--•- Scbttl. -•--•- Svájcit. 110-70-111-40 SvMk. 101 20-102 20 DEVIZÁK Árast 229*75-23095 Belgrád 993-1003 Berlin 133-80-136-60 BrQasel 79-26-7974 Hukiresl 3-40-3-31 Kopenh.101-70-102-71) London 19-79-1993 Madrid -■---•— Milano 3000-30*18 Newy. 571-00-574-00 Oazlo S9-00-99-80 Párti 22-30-22-47 Prága 16-93-17-01 SzSla 4-08-4-19 Stockh. 101-40-102-20 Varsó 34-05-64-45 Wien -■-—■-Zürich 110*80-111-40 Wien dearing árfolyama: 80.454. APBÓH1RDETÉSEI a*. mm. MtW art a*. t 0O*r. faaár a. I.....|HsW ««( M rnür. 0". * ilnl I 10 ------------ MlkW uéflbl *Zl*r. ti(*M IJMMI US mi U (lárailljak a> Snzes butorazövete-kat, szőnyegeket, seltontakaróklt, Igen olcsó káaasáaaárm Klilatndl Dlrat-áinház. 28 ■Uakaratuial Jutányos áron vállalunk. Arnvwlh Bazár-udvar. 3143 Ml én férfi dlvatszövetqket meglepő olcsó árakon áhraltjuk. Klataludl Ulvatáru-hát. Boha vlana aam térft alkalom II 29 Kit fiatalember teljes ellátást nyerhet; Ugyanott báxlkaaxt kapható Királyt Pál utca 8 3982 Amrlkallritaulal, Werlhelmkasiza, IrSISnléte bútorok, egyéb háztartási telsze-rcliiek eládáinak Magyar utca 19. .3980 Iroda nagyobbitás. Az országszerte előnyösen ismert ERDŐS JÓZSEF budapesti hirdető iroda irodahelyiségeit Teréz-körut 35. szám alatt tetemesen kibővítette és szívesen ál! a hirdető közönség rendelkezésére szakavatott felkésztlltséggeL Telefonja: 125-58. EgyBenrtMvaitlMtto kiadó Szeme re utca z/c. 3991 ^Zai^fra és plavlno eladó Su^r Ua«>éliliaH husirak ! Elsőrendű sertéshús P I 12, P 1-32-ért. Elsőrendű borjúhús P —-80, P 1*—, P 1-20-írt kapható Deulsch Dániel hentes-méttáruanál, a piactéren. 4001 2 szobis, 1 szobát lakáaxk Idadók Király utca 13. 3993 ■aBfar-aimal lalrolilott leányt keresek s délutaw órákra 8 éves Icinsom 3994 mellé. Clm i kiadóban.\'. 3 izobil, ksmtorias lakáal keresek október, esetleg novemberre Készletei ajánlatokat a kiadóba kérek. 399S 3 szobái lak Aa, tttrdónobávol, |ntá-nyoian \'lladó Horihy Mlklóa-ut SÍ*. 3S9S Nagyon azép háromsaob«s iakéa, fürdőszobával november l-re kiadó. Feltételek dr. Kovács Ügyvédnél, Sugár-ut 12. 3604 felvesz budapesti és vidéki lapokba Magyar Hirdető Iroda R. T. nagykanizsai kirendeltsége, Fő-ut 24. I. em. Stoppf opfrl Szíves tudomására hozom igen tisztelt vendégeimnek, hogy a mai naptól bevezettem a vaoaoramenQt, ára !■-- P. A menti áll: sQlt körettel, saláta és tészta, vagy sajt, vagy gyOmölcs, vagy feketéből. Az ételek a dus választékú étlap szerint választhatók. Na, szombaton este disznótoros vacsora. Elsőrendű zene, Tótfalusi Horváth Jancsi, a rádióból jól ismert, cigányprímás vezetésével. Kittlnő fajborok. Elsőrendű magyar, francia és dietikus konyha. Király-sörök és a legelőzékenyebb kiszolgálás. Szives pártfogást kér Baké Lajo* vendéglős a Polgári Egylet éttermei bérlője. POQÁNVVARI uradalmi tájboraim kaphatók lltercnklnt már ÍC ,illíré/l. Legkisebb tétel 35 liter. BR9I9 kAuOLT földbirtokos W4_Batthyány-utca 26. alám. vigyázzon egészségére és igyék Resedei íizet, mely hólyag, vese és gyomorbántalmaknái kitűnő hatású. Kaptató sűaéts Hiierttsisflws. FirakUu : WEISZ MÓR, Nasykaatzaa Klrily ItM 34 Tslsfai 310 Őszi vetésre: Gazdasági magvak továbbá: Kerti magvak Káyoiituug fskérk*mr«aiM< Kelká^isbuoag Árráeskaasg Spesotmag Ielelejtiai< Salátaaag aisgftlmag Sárgarépaioag Sárga riolsaag Potre»8eljommag stb. stb. Műtrágyák. Gabona-csávázó szerek kaphatók: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, termény és növény védőszerek kereskedésiben | Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A blróaág rnelktt. Telefon 13a legelőnyösebben kamatoztatja, értékeit, okmányait legolcsóbban megőrzi a Magyar Távirati Iroda R.-1 és a Stúdió érdekkörébe tartozó Magyar Nemzeti gazdasági Bank R.-T. Budapest, VI. Sároly király-n. 10. a Magyar lávirati Iroda R. 1, Nyugdíjpénztára a palotában. 3o?e Nyomatott a laptulajdofos Közgazdasági R.-T, ÜVlenberg Nyomda, és DétzaUi Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsán, (felelős üzletvezető: Zalai Károly.) 72, évfolyam 200. «sim iVagykenIm !«I2. azeptember 4, vasárnap Ara 16 Mér ZALAI KÖZLÖNY gserkesstáség és kiadóhivatal: F6ut S. tiim KíMtbclyi (íóhkUdóhlvatal: KoMotb-ulct 31 P«llTtaAt NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos BIlMiuttel Ari: egy txk« I f^ngi •• tll% S.e.keutó^ül él kudóhlvatalt telelőn: 78. u A Balatoni Iróhét elé Ma megkezdődnek a Balatoni Iróhét ünnepség-sorozatai. Ha a mai magyar Irodalomról be-izélünk, rendesen nem gondolunk arra az Irógeneráclóra, amely már a háború elöli nyilvánossághoz jutott. Pedig az ugy nevezett „nagy generáció\'\' taglal közölt sokan vannak, alilk szorosan kapcsolódnak a háború utáni Idők szellemébe és áramlataiba. Főképen a prózaírók között. Mert a költök túlnyomórészt megtorpantak annál a vonalnál, ahol Ady Endre kidőlt s nem tudták átugrani a mélységes szakadékot, amelyei a világháború vont a generációk közé. A háború tünete voli egy régi világ összeomlásának, — vagy még-inltább az összeomlás, felbomlás gigantikus kezdetének — t egy uj, meg csak körvonalaiban sejthető világ keletkezésének. Milyen lesz az u{ társadalom, az uj erkölcs, az uj kuliura és civilizáció arculata? Milyen lesz a végső kiformálódás ulja és eredménye? Ma még csak sejthetjük. Semmiféle történelmi alakulás nem ítélhető meg a kortársak szemlélete alapján. Az Irók, művészek, akik öszlönösen átérzik a tömegek mélyén szunnyadó s kitörésre váró indulatokat, mindig megmulatják az utal, amely felé a fejlődés tait De természetesen a felbomlás és újjáalakulás\' zavaros, anarchikus állapotában maga az Irodalom sem egységes. Háború utáni irodalmunk, a ma 28-35 éves irók és költők müvé-siete ponlosan visszatükrözi társadalmunk titkos mozgásait és Irányait. Soha irók és irók közölt olyan mélyreható ellenlétek és különbözések nem voltak talán, mint a maiak közöli I S hol van a kritika, amely egységes szempontokai és mérőesz köröket tudna alkalmazni ? Hiszen « kritikai szempontok is összekeveredlek, ellentétbe kerüllek egymással » nincs az az örökkévalónak hitt esztétikai szemlélet, amely csorbát ne szenvedett volna a rohamosan Villózó ember változásával I A művészi formák, stílusok sokfélesége, a hitek s meggyőződések sokfélesége szédülten kering egymás körül 8 nincs kemény s megingathatatlan kiiiikal tengely, amely egyirányba terelné őket. A mult hatalma még gyakran roppant erös és a jelen, v>üy a jövő hatalma még néha nem c|égRé hatalom, legfeljebb a leendő Ij\'lalomnak a csirája csak. Eklektikus kor ez, amidőn egymás melleit 8 egymással szemben ellentéles irályok, emberek és müvek lámadnak "I s kívánnak kifejlődni a müvéében, a politikai fékentartások és demokráciák kora ez a társadalom, amidőn mindenek tartózkodnak a J*gsS ítélettől és állásfoglalástól, joha annyi halk szó, félig kimondott mondat, félig hirdetett hit éB \'Karság, mint ma. És soha annyi erőszakos állásfoglalás és hitvallás, mmt ma! Soha annyi esztétikai bS- gyadtság és langyosság és soha annyi dogmallzmus és vadság, mini ma. Egymás mellett a konszervatlv-vallásos Igehirdetés és a kíméletlen hagyományrombolás és forradalmiság. Egy irodalmi asztalnál ülnek a mullnak néha fanalikus és nyakas ifjú-képviselői a mindent-feldöntés és lerombolás fanatikusaival s a feketekávé melleit méglB összetartja s összeköti őket valami közösség, az, hogy sokat szenvedtek, sokminden dőlt össze bennük s az élettől nem a göiög vidámság pogány örömeit és harmóniáját, hanem az aszkéta szerzetesek harcos munkáját és szé-d(Hetét várják. Szép és megdöbbentő látvány végigtekinteni a kavargó csoportokon, amelyek a háború éhségéből, halálából, puskaporából, szennyéből és durvaságából sereglettek elő. Szép és nagyszerű látvány látni az arcokon ugyanazt a komoly elszántságot, lemondást, keménységet és tépelődés!. A Balatoni Iróhét irodalmi be-mulatóján Szegi Pál rövid vázlatot rajzol erről a sokféle s mégis egyforma uj irócsapalról. S a közönség önmagára ismer ma|d Íróiban, akli akkor is Irói, ha még nem Ismeri őket eiéggé s akkor Is a népmilliók szivében megbújó vágyakat fejezik kl, ha maguk a népmilliók esetleg nem is vesznek róluk tudomát. KodolAnyl Jinok Alfonz spanyol király Nagykanizsán Nagymagyaroraxégról nyilatkozott a „Zalai KSzIfiny" munkatársának Nagykanizsa, szoptember 3 Szombaton délben 16 hengeres 1087. RF1 rendszámú Büsslng-auió kanyarodik a Cenlrál elé és két ur száll kl belőle, kiknek egyike röviddel ezelőtt még milliók ura volt és érkezésekor díszes testőrség vonult fel zeneszóval: — XIII. Alfonz volt spanyol király. Mosl egy teslóre maradi, a délceg Mlranda ezredes. A közönség érdekes arcáról felismeri és megéljentl az egyszerű ulcai ruhába öllözött királyt, aki erre rá is szolgált, mert a háború al«U, mint semleges hatalom, nagyon sok Jól tett hadifoglyainkkal. Alfonz ex-klraly, mint ismeretei, abból az alkalomból tartózkpdlk Magyarországon, hosy lepnap.ő voll a keresztapja Budapesten unoka-huga, grói Zamoysklné, Izabella Bourbon hercegnő pénteken született leánykájának. A király mosl Zágrábon keresztül aulóján Olaszországba utazik és eközben eselt uljába Nagykanizsa. A Cenlrál előcsarnokában be-mulalkozik a királynak munkatársunk és megkérdezi, hogy érezte magát Magyarországon? A voll király jellegzetes, lágy németséggel válaszol: — Mióta magánember vagyok, gyakran is szívesen Jövök az önök szép országába. Majd elrévedő tekintettel folytalja : — Felejthetetlen eqilék élményeim közölt az a nap, amikor Ferenc József császár és király oldalán, magyar ezredem parancsnoki díszében kocsiztam végig Nagymagya/-ország lelkes fővárosának lűndérl utcáin — Reméljük, ezt még megismétli, felséged a magyar király lársaságá banl — Jegyzi meg munkaláisunk. A szürke szemek megvillannak, a karakterisztikus arcra mosoly derül, nem válaszol, csak az ujainak szorítása keményebb, amint kezet nyújt, majd bemegy a kerthelyiségbe, ahol színién hamar felismerik. Az egyszerű ebéd omleile, marhasült, vegyessalála. A király eljiárilja a felajánlói! üveg malagát és kél deci asztali bort kér, kísérője egy pohár sört fogyaszt, majd feketekávét Isznak és a kisíró fizet. A négy pincér 10—10 pengő valóban fejedelmi borravalót kapóit. Az ebéd sokkal kavesebbe került: 9 pengő 80 fillér volt a kettejük számlája, A soffór ebédje drágább voll, mint a királyé Távozásakor a vendégek a királyt felállással üdvözlik, aki odalép egy véletlenül jelenlevő kanizsai alezredeshez, megkérdi, melyik ezredben szolgál, majd megjegyzi: — Én Is tulajdonosa voltam egy magyar ezrednek... Nagyon szeretem a magyarokat. Kedvesen, mosolyogva szőrit újra kezei az alezredessel és láibatóan elégedetlen távozik. Már az autó felhágóján az egyik lába, amikor a verőfény glóriás sugárzásával körülvett bősök emlékére esik tekintete. Pillanatra oda-felejtkezlk, azután lehajtott tejjel száll be a kocsiba. Ugyan mii gondolhatott az, aki minden áldozotatot meghozott, hogy megkímélje népé! a háború bordal maitól — s mégis hontalanná vált. - Alt .^nwwv>-»vii*n*i*rim-i->*<i*i*i\'i\' *r *m*i**i*.........1.............. ............... á képviselőtestület 41:25 szavazataránnyal a Drávavölgyinek ítélte a város villany-koncesszióját A Lapp-kölcsön ögyben a Drávavölgyi igazgatójához érkezett távirat volt a szombati közgyűlés meglepetése — Kiskanlzsa és a városi tisztviselők szavazalai döntötték el a többséget Nagykanizsa, szeptember 3 Szombaton délután 3 órakor összeült a pénteken éjféltájban félbeszakított városi közgyűlés, hogy döntsön az általftnusságbari már letárgyal! két villany-ajánlat felelt. Többen azok közül, akik előző nap hűségesen kilartotlak, ma nem jelenlek meg a közgyűlésen. Dr. Krátky Islván polgármester azzal kezdte meg a közgyűlést, hogy tegnapi javaslala a bizottságok álláa-foglalása és a szakértő jelenlése után logikusan nem lehetett más, mint hogy a Drávavölgyivel kösse meg a varos a szerződési. Isméiellen leszögezte, hogy ha I. a malom-üzem fennmaradásira 100 százalékos garanciái kapott volna (azzal, hogy ha a malom mégis megszűnne, akkor attól kezdve a Transdanubia a Drávavölgyi feltételeivel viszi tovább a villany-üzemei, vagy eselleg kárpótlási nyujl a városnak) — ha l. a Lapp-kölcsön rendezése sikerüli volna és ha 3. a 643.000 pengős kölcsönnel a város nem a Föd-hitelnek közvetlenül, hanem a Trans-danubiának lenne adósa, — ugy a polgármesteri Javaslat a Transdanubia melleit azóll volna. Közeledés történt is. Nyilatkozatot adott a Transdanubia, hogy a malmot minden körülmények közt fenntartja, de ha az előre nem látható gazdasági viszonyok mégis leépítést tennének szükségessé, ugy három malma közül a kanizsai lesz az uIoIbó, amll megszüntet. Ez nem 100 6zázalékos garancia, de a semminél löbb. A 643.000 P kölcsönre vonatkozó kívánságot nem sikerült kivinni. A Lapp-kölcsön rendezéséi viszont írásban is vállalta a Transdanubia. Bizonyos Javulás tehát történt a Transdanubia |avára. A Lapp cég azonban, melynél a városnak 221.000 P kölcsöne bármely pillanatban pe- resíthető, ma táviratot Intézett a Drdvavölgyl Igazgatójához. A polgármester olvassa a táviratot: .A város tartozását csak akkor prolongáljuk, ha a Dráva-völgyi Jótállását megkapjuk." Dr. Bartha: Miért a Drávavölgyl igazgatója kapta ezl a táviratot? Dr. Gttrtner: Miért nem kérdezik meg a Földhitelt is táviratilag? UJntpl Elek Ernő: Nincs Is szükség tulajdonképpen a Lappék nyilatkozatira I Mint a méhkas, zugnak a széksorok a távirat okozta meglepelés nyomában. Dr. Krátky islván polgármester bejelentette, hogy bár a Transdanubia oldalán javulás mutalkozoli, a fen-lebbiek alapján Javaslalát nem tudja megváltoztatni, a polgármesteri javaslat a Drávavölgyi marad. Felhívja mégis a figyelmet a Trans- ZALAI KÖZLÖNY __ 1932 szeptember 1. danubla mellett mutatkozó momentumokra, végül kijelenti, bogy subád mérlegeiéire bízza ai elhatározást nem veszi bizalmatlanságnak, bs javaslata ellen szavaznak. Következett a névszerinti szavazás. 66 szavazatot adtak le, abból 41 eseti a Drávavölgylre. 25 a Trans-danubidra. Többen tartózkodtak a szavazástól, néhányan el is mentek a szavazás elölt. Klskanizss egyhangúlag a Drávavölgyire szavazott, úgyszintén a /árosl tisztviselők Is. ffi* HeztvisetO szavazott.) Exzel elsólokon a villany-koncesz-szM kérdése eldőlt. A szavazás után a polgármester a közgyűlést 10 percre felfüggesztette, majd a Drávavölgyivel kötendő szerződés egyes pontjainak részletes tárgyalása következett, apró stiláris vódositásokkal, kisebb közbeszurá-sokkal. Egyhangúlag ment át a villany-OjByf szabályrendelet is, majd el fogadtA a Drávavölgyi már Ismert kOIcsOn-ajánlatát A közben felmerült kérdéseknél Madarász főmérnök, a Drávavölgyi Igazgatója adott szóbeli felvilágosításokat. Nyolc óra volt, mire a kétnipos közgyűlés befejezte s várost hónapokig izgalomban tartó villany-ttgy tárgyalását Szeptember 28-ra tűzték kl a főtárgyaiéit a fiatal nagykanizsai betörők bűnügyében Nagykanizsa, szeptember 3 A nagykanizsai sorozatos betöréses lopások három fiatal gyanúsítottja bűnügyében, mint ismeretes, már M volt tűzve a főtárgyalás, amikor az egyik védője védence elmebeli állapotának megfigyelését kérte, amit a vizsgálóbíró el Is rendelt. IdőkOzben a törvényszéki orvosok befejezték megfigyelésüket és belerjesztették jelentésűket a klr. törvényszékhez. Dr. Malschenbacher Edvln főtár- Salási elnök moit ebben az ügy-n a főtárgyalás! szeptember 28-ra tűzte H, amikor is 18-rendbeli betöréses lopás miatt kel! felelnie a három fiatalembernek. — Közeledik az~TskoÍaFldéI^1 Gyermekeinek iskolai kelengyét legolcsóbban Schűtznét vásárolhat. A ferde lovag (Korrajz Mária Toréit a idejéből) 13 Irta: Batizi JózhI — Felségednek ez a kívánsága azonnal teljesülhet Holnaptól egy honfilársam, lovag Duinennfels vérteskapitányt vfzeuyellék a felséged személye körüli szolgálatra. A lovag olyan sakkozó, hogy játszmánk kimenetele mindig bizonytalan. Ha felséged p raucsolja a kapitány minden pillanatban rendelkezésére áll. Egyébként biztos kezű vadász, aki már a kezével is megfojlotta a medvét, amikor a golyó nem bizonyult elégnek. — Milyen magas a kapitány? — Kérdezte a császár. — Százkilencvennyolc centiméter. — Felelt Bartenstein, aki jól ismerte a császár különös előszeretetét a nagytermetű katonákkal szemben — Erdekei ez az ember! Mit gondol Terézia, hivassuk ide? Barlensleln jeleniős pillantást vetett a főhercegnőre, mire. az lelkesedve kiáltott fel: — Sürgősen! Szeretném látni, hogyan tologatják a sakkfigurákat azok a medveölö mancsok! . — Hát csak siessen!... Ugyan \\hol tanul! meg ennyi minden! ez a Szerb határőrök Gyékényesnél feltartóztatták és Belgrádba vitték Gyertyánffy Aladár lótenyésztési felügyelőt Diplomáciai távirat-váltások az ujabb határszéli szerb Önkényeskedés miatt Nagykanizsa, szeptember 4 Két nap óta nagy az Izgalom a gyékényesi határrendörségnél, amely tel|es apparátusával dolgozik abban a kínos Incidensbtn, amit a szerb határőrök köveitek el egy magyar állampolgár ellen, annak ellenére, hogy a magyar külügyminisztériumból ismételten erélyes sürgönyök mentek Belgrádba, hogy megakadályozzák az alárendelt szerb határközegek mlndgyakoribb önkényes eljárását Az ujabb esrlről a következőkben számolhatunk be: Szeptember elsején történt, hogy Oyerlyánffy Aladár nagykanizsai lótenyésztési felügyelő, a nagykanizsai urllársadalomnak közszeretetben álló tsgjs, Kaposvárra akart utazni, hogy ottani Ismerősei! meglátogassa. Mindössze egy kis kézitáskát vitt magával az útra szükséges apróságokkal, sőt még Igazoló írásokat sem vitt magával, mert a legközelebbi vonattal vissza akart utazni. Mikor Gyékényesen kiszállt, hogy bevár|a a Kaposvárra induló vonatot, hogy a várakozás Idejét kitöltse, egy kis sétát akart tenni. Nehogy kellemetlensége legyen, elővigyázatosságból, megkérdezte a pályaudvari vendéglő egyik pincérét, hogy hol van a magyar határ és meddig lehet sétálni. A pincér magyarázta és mutatls, hogy egészen a semleges zónáig nyugodtan sétálhat. Oyer-tyánlfy fogta magát és lassú lépésben sétálni kezdett. Ugylálszlk azonban, hogy a pincér maga sem tudhatta pontosan, meddig tart a semleges zóna és hogy a szerb terület már a hídtól kezdődik. Oyerlvánffy gondolataiba mélyedve sétált és észre sem vette, hogy már szerb területen haladt néhány lépést Az útszéli bokrokban ezalatt már figyelemmel kísérte egy szerb határőr, aki megvárta, mlg közel ér hozzája és abban a pillanatban, amikor odaért, kiugrott rejtekhelyéből és fegyvert szegezett óyertyánjfynak. Oycr-tyánffy egy pillanatra inegdöboent, ae a másik pillanatban tiltakozott a szerb hataiór eljárása ellen és lekezelt magát horvát nyelven megértetni, hogy ö itt sétálni indult, engedje lehat visszamennt A határőr azonban sipjába fujt és egy pillanat alatt öl határőr ugrott kl a többi bokrok mögül, ahol eddig elrejtöz-tes, körüljogták a tiltakozó Óyer-lyánf/yt és a szerb őrházba, a hs-larórseg parancsnoka elé mentek vele, ahol azt jelentették, hogy „a magyar embert kemkedesen ériék" a határon, mire kézitáskáját megmotozták, de persze nem talállak benne semmit. Kefe, féaü, hálóing és egyebeken kívül. H, <jj próbálta Gyertyánffy megmagyarázni, hogy Kaposvárra akar utazni é« lekésik a legaözelebbi vonatról. Az Őrmester egy járőrrel tovaküldte, belső területre. Míg ezek történtek a gyékényesi túlsó parton, aduig ideát az egész esetet megfigyelte a gyékényed víztorony Ore, aai a magasból mindent látott. Nyomban lesietett őrhelyéről és a gyékényesi magyar batárrendörségre ment, ahol elbadia a látottakat. A rendőrség nyomozása alapján sikerült rövidesen megállapítani, hogy a nagykanizsai Gyertyánffy Aladár lótenyésztési felügyelőről van szo. A gyékényeai kapitányság azonnal Jelentette az autel a nagykanizsai méntelepnek és egyben telefonon értesítette a magyar külügyminisztériumot, kérve sürgős beavatkozását. Időközben sikerült megállapítani, hogy a szerbek Oyertydnffy Aladárt .kémkedés gyanú/amiatt" Belgrádba szállították. I ABBAZIA hotel contimemtal (, dtp.Qd.ncil ■ f •drill Ktvl.t. l*gmodtrn«bb, bgkonlofUSUUibb iilllodlj.. Abb.il. Itguibb helyin a KIlflnA konyhi. a App.ilcmtnlok fördforoblv.l. a T.uuUi, uniti, a Tmutrl fflrdS . háib»u. A magyar külügyminisztérium a legeré.\'yesebben utasította belgrádi kövelét, bogy sflrgfiaen lépjen érintkezésbe a belgrádi illetékes körökkel és követelje Gyertyánffy Aladár azonnali szabadlábrahelyezésél. Ebben az ügyben egyébként is állandó táviratváltások vannak a budapesti külügyminisztérium, illetve a szerb követség és a belgrádi követség kö-zött. Minden remény megvan tehát arra, hogy Nagykanizsa urltársadal-mának ez a közkedvelt tagja, már a legközelebbi, órákban Isméi családja körében lehet. * Munkatársunk felkereste otthonában Oyertydnffy Aladárnét, akinek arcán ott ül a férje iránti aggódás. Velük van Gyertyánffy Aladár édesanyja, akinek kisirt szeme minden! megmond. — Délután a gyékényisi vonattal indult el az uram, — mondja Gyer-gyánffyné — hogy Kaposvárra utaz-lék látogatásra. Egyszerű polgári ruha volt rajta, kis kézitáskával Indult el, hogy s legközelebbi vonattal visszajöjjön De hiába vártuk a megállapított vonattal, helyette értesítés érkezett arról, hogy ml történt vele... — Szerbek .. mondja nagy-nagy aggódással és ebben sok minden benne van, amit nem akar kifejteni, amit nem mer maga előtt bevallani. Szerbek... Majd elmondja is megerősíti mindazt amit sikerült az egész felhábo-riló esetről kinyomoznunk és megtudnunk és amiről fentiekben beszámolunk. Nagykanizsán a méntelep egy meleg otthonában egy aggódó kis család várja vissia családfőjét, lelkét, az édesanya dé\'ceg, hősi fiát. És minden ajtónyílásra, minden neszre felriadnak, vsj|on nem érkezett-e már vissza Belgrádból az édesapa ?... (B. R.) Autóbusz Klskoraíromba A vasárnapi revíziós nagygyűlésre délelőtt 11 órakor autóbusz Indu! Nagykanizsáról. A gyűlés fél 12-kor kezdődik. Visszautazás 2 óra körűi. Menetjegy oda-vissia 2 pengő. Aki ki szándékozik utazni, szíveskedjék a Teutsch-drogériában jelentkezni. görbe ember? - Tűnődött félhangon a császár, amikor Bartenstein kiment. — Az ilyenek, akiknek testi hibájuk van, fogékonyabbak a szellemi dolgok iráit. Talán ezzel k^póto\'Ja őket a természet — Magyarázta a herceg. — Lehet. Az udvarnái ritkán fordulnak meg torzalakok, de akiket eddig láttam, mind kiváló szellemek vohak, az Úristen kegyelméből. — Ismerte el a császár, aki nem szerelte, ha a természetnek tulajdonítottak olyan dolgokat, amelyeket, a természettel egyült az Isten müvének hitt. — Ennek talán az is oka, hogy torz alak igazán csak akkor juthat a mi közelünkbe, ha kiváló szellem. — Vélte a főhercegnő. — Vigyázzon! — Tréfált a császár. — Maga olyan szellemes, hogy igazolásul, végül pup nő a hátán. Terézia pirulva hajolt meg: — Akkor ennek már meg kellett volna történnie felséges atyámmal s mivel nem ugy van, magam sem ludok megijedni. A császár ragyogó arccal nézte kedvencét, azután kérőn szólott: — Ha örömet akarsz nekünk okozni, hozasd be a hárfádal és énekelj valamit. A főhercegnő intett Batthyány grófnak, aki intézkedett és behozták az ezüstveretekkel és gyöngyházzal gazdagon díszített hárfát, melynek zengő, meleg hangja csodaszámba ment Terézia kövérkés ujjai végigsiklottak a húrokon és ajkán felcsendült egy édes melódiáju olasz dal. A császár gyönyörködve hallgatta s amikor a dal véget ért, halkan szólt: — Még. hs Terézia nem kérette magát. Szívesen énekelt, hiszen Ferenc is ott volt s tulajdo-képen neki énekelt. Végül egy francia chansonba kez-dett, amit Ferenc is kisért gordonka-szerüen zengő, lágy hangján. Még énekeltek, amikor Ba\'tenslein az óriás vértessel belépett. Megálbak az ajtónál s vártak, mig szólítják őket Végre Terézia letette a hárfát, a császár elé perdült, odadörzsölte kipirult, hamvas arcát a császár borostás képéhez és a fülébe sug a : — Itt vannak a sakkozók. — Na, lássuk I — Kiáltott a császár megfordulva, azután gyönyörködve nézte az óriás katonát. — Üljenek le és játszanak. H» szoktak ilyenkor csevegni, jelenlétünk ne zavarja önöket. Szórakozni akarunk. Duinennfels kjssé elfogultan ült az asztalhoz és újheggyel fogta meg a mflvészi faragású elefántcsont figurákat. A császár a kapitány mellé üli, Terézia a császár mellé egy kis pulfra. Az első liz lépés gyorsan és szótlanul történt. Duinennfels részéről már megindult a komoly lámadás s a lépések tempója csökkent Egyik húzásnál Bartenstein megjegyezte: — Köszönöm kapi ány ur, de nem vagyok hajlandó önt a pórtól megszabadítani. Elismerem, hogy útban van önnek, de nekem igy jó Viszont a saját póromra még szükségem van egy kis ideig. Remélem, nem minősíti udvariatlanságnak? — Nincs jogom hozzá, miután a királynőjével szemben kell udvariatlanságot elköve\'nem: sekk I — Felelt a kapitány. — Fogadja hálás höszönetem, lovag. Mindég örömet okoz nekem, ha hölgyemmel foglalkozik valaki, amig én kénytelen vagyok őt el hanyagolni. Mint aféle gyermektelen ember, aki megbízik hűségében, egyik huszáromat küldöm kissé előre. Uram, ön megfeledkezik a Királynőjéről 1 — Figyelmeztette a kapitány. — Soha, mert a győzteshez visz-szatér a hölgye, hiszen a legyőzött-nek mindene zsákmányául esik. (Folyt köv.) 1932. szeptember 4_ fontos értesítési Tisztelettel értesítem n nagyru-becsült hölgyközönségei és kedves vevőimet, hogy a közeit napokban megnyíló bécsi dru-mintavr\'sdi.iak, valamint a most kialakuló divatnak tanuimdnyo-2dsdra Bécsbe utazom, Felkérem azon tiszteli hölgyekel, kiknek ez utammal kapcsolatban varrni óhajuk van, hogy azt vetem legkésőbb kedd estig Üzletemben közölni szíveskedjenek. kiváló tisztelettel Brónyai Lujonné wtu dtvtáruMae. Impozáns mémiOmk igárfcwzik m mai kit- komáromi revíziós ■taggyűlés Impozáns méretűnek ígérkezik a Revíziói l iga Altat ma, vasárnap Kiskomáromban rendezendő nagygyűlés, amelyre legújabban Szudl Elemér volt sajtófőnök is beleién tette részvételét. Eckhardt Tibor szombaton délelőtt más eltoglaltsága miatt lemondta a megjelenését. — Eddig 80 község jelenlelte be, hogy képviseltetni fog|a magái a gyűlésen, amely a magy..r kisgazdatársadalom nak tulajdonkép első nagy megmozdulása a revíziós eszméli mellett. Ma, vuátaap délelőtt 11 órakor érkeznek a budapesti részvevők Kls-komáromba, ahol bandérium fogadja az illusztris vendégeket. Délelőtt szentmise lesz, majd pontban 12 órakor kezdődik a naggyülés a Szent Vendel-téren. A gyűlést Hercze g Ferenc országos elnök nyitja meg, ms|d a magyar Hiszekegy elmondása után Désy Qéza orszgy. képviselő, Drózdy Győző, Nagy Emil volt miniszter szólalnak fel. Utánuk Koma József, garabóncl gazdálkodó bejelenti a gazdák csatlakozását a revíziós mozgalomhoz. Szabó Zsigmond dr. felszólalása után Kiss Mihály pOIOskefőI levente irredenta szavalata következik. Fali Endre dr. • Reviziós Liga ügyvezető igazgatója záróbeszédet mond és a nagygyűlés a Himnusz eléneklésével ér véget_ Bmkb-, vesekő- és hólyagkflkete gek, valamint azok, akik hugysa vas sók tulszaporodásábsn és kösz vényben szenvednek, a természetes „Perese lóllal" keserűvíz állandó használata mellett állapotuk enyhülését érhetik el. Az orvosi gyakorlat számos kiváló férfla hosszú megfigyelés alapján megállapította, hogy > Pere no Iónét viz biztos és rendkívül kellemesen ható hashajtó ezért prostatabetegségeknél is ajánlják. — |A Foreao ftuel keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzlelekben kapható. Israeütischer Kostplatz In (iraz, erstklasslge Verpflegung, Bad und Klavier, Bader, Brückenkopfgasse 9. «0II ZALAI KÖZLÖNY A kanizsai sörgyár ezután Is teljes mértékben ellátta a város és vidék sör-forgalmát A nagykanizsai sörgyárnál történt leépitts Ugye az egész város közönségét foglalkoztatja. A hírek a legkülönfélébb variációkban terjednek, ami érthető Is annál az aggódó figyelemnél fogva, amivel ennek a nehéz sorsú varosnak a közönsége kíséri a gazdasági krízissel küzdő kevés megmaradt vállalata sorsál. Ma, amikor a régi, messze Idegenben is jólismert kefegyáron kívül már nincs teljes üzemben maradi nagy Ipartelepünk és a gőzmalom sorsa Is e pillanatban problematikus, — szomorúan veszi tudomásul a kanl-zs 1 közvélemény a sörgyárnál történt redukciót. Csak az a remény nyújt némi vigasztalást, hogy a viszonyok javultával ez a gyár, amely messze földön kölcsönzött jó nevet Kanizsának, újra (elveheti teljes üztmét Ma ugyanis a sörgyár, amelynek cége és telepe természetesen továbbra Is változatlan, u sörfőzést egyelőre teljesen szünetelteti. Ez tette szükségessé a nagymérvű elboc\'átásokat a tisztviselő és a munkás létszámban Is. A gépi berendezés Itt marad, számilva az idők jobbrafordulására Itt maradnak az autók, fogatok Is, mert a város és a vidék sör-szűk ségletét a redukált üzem Is éppen agy fogja szállítani és ellátni továbbra Is, mint amtg helyben főzték a sört. Eteklntetben tehát semmi változás nem lesz. Reméljük, hogy mihamarabb elkövetkezik az az Idő, amikor a gondtalanabb napok a sörfogyasztásban Is kifejezésre jutnak és a híres kanizsai sörgyár szamára újra rentábilis lesz a körzete szükségletének helyben való előállítása. ir □szi és téli bevásárlása.előtt saját érdekében keresse (el a 72 év óta fennálló kabát- és szőnyegosztállyal kibővített SItIGER Mórullázat NAGYKANIZSÁN. Nagy választékban érkeztek és vételkényszer nélkül megtekinthetők : Elsőrendű szabású és minőségi! női- és gyerrnekkabátok, mindenfajta szőrmék, női-ruha és kőpenyszővetek, férfi-öltöny és kabátszövetek. JómlnóséKŰ és színtartó áruk. Figyelmes és gondos klsxolgálds. * Olcsó, sxabott árait. Egy vésztői magyar fiu hét esztendő után hazaérkezett Ázsiából Itthon leépítés, Törökországban réme, gyár-alapítások Ázsiában, Nagykanizsa, szeptember 3 Fáradtan, kimerülten, cipőjén az országút porával álliloit be a szerkesztőségbe. Nyill szemeiben az egyszerű emberek naiv bizalma ül. Keresellen szavakkal mutatkozik bc és indokolja meg látogatását, amit egészen természetesnek talál. — Relder Péler Tamás vagyok. munkanélküliség, az Idegenlégió horvát vendéglátás Jugoszláviában Két évi távollét után most érkeztem vissza Ázsiából Magyarországba. Az itthoni leépítés elől a törökországi munkanélküliségbe Reider Péter Tamás, aki Jelenleg 29 éves, elmondja, hogy a békésmegyei Vésztőről származik. Ar édesapja ott börkereskedö. Ó is meg- Tankönyvek sülte Iskola rétiére kaphatók is elAJegytihelök Fisobel köoyykereskedésbni Horthy Miklós-ut 1. tanulta a bőr kikészítései. Mielőtt kiment volna külföldit-, a székesfehérvári Kovács-féle bőrgyárban dolgozott. Hét évvel ezelőtt ott is megkezdték a leépítéseket. Amikor látta, hogy előbb-utóbb őt Is el-bocsájtják, elhatározta, hogy kimegy külföldre. Megtakarított néhány pen-KŐt és nekivágott Törökországnak. A románul Kunstanzában szállt hajóra és Kon8iantlnápolyba ment, ahol 6 hónapig dolgozott egy bőrgyárban. Kiinstuntlnápolyban mint egy 300 magyai munkás él. Valóságos kis magyar kolónia. Fél év után Ismét munkanélküli lelt és három társával együtt a szíriai Beyrutba hajózott. Itt sem kapott azonban munkát, mire egyetlen fillér nélkül állva, elhatározta, hogy Aleppóba gyalogol, ahol felvételi magát a francia Idegenlégtóba. Az egyik aleppói kávéházban ö.-sze is találkozott három légió-nUtával, akik elmondották, hogy igen sok magyar ftu van a légióban. Amikor megtudták, hogy esetleg ő is hajlandó lenne felcsapni légiónis-tanak, minden erejükkel igyekeztek rábeszélni, hogy ne habozzék, hanem jelentkezzek minél gyorsabban, mert soha éleiében nem lesz olyan jó dolga, mint a légióban Az idegenlégió magyar főhadnagya Ebben a pillanatban haladt el a kávéház előtt egy légiónista főhadnagy, akire kimutatott az egyik léglónáris. — Látod, mondotta, ez Is egy honfitársad. — Egészen alacsonyan kezdte és ma már főhadnagy, mert megbecsülte magát. Reider Péter Tamás a következő pillanatban felugrott, szó nélkül otthagyta a csodálkozó légiónistákat és az állítólagos magyar főhadnagy után Iramodott. Sikerült Is utolérnie, akinek elmondotta őszintén, hogy tanácsot szeretne kéml, mert egy fillér nélkül áll és szeretne belépni az idegenlégióba. — A légiónista főhadnagy, aki valóban magyar volt, nevét érthető okokból mellőzzük, bevitte Reldert egy étkezdébe, ahol megvacsoráztatta, majd elbeszélgettek. — Ne lépj be, fiam, a légióba, mondotta. Pokol ott az élet, nem bírnád kl sokáig, hiszen a léglónis-táknak majdnem a fele hagyja itt a Olcsó watta vásár. Ouh uaptiailMr „Verából" pllmé watta, Dr. Bruna szerint dotoozban, príma mlnfoégU 250 gr. PI-40, lOOgr. Mfill. VÁGÓ ENDRE ilUtszertárában. JS Oszi cipöujdonságok érkeztek uri-, nöi- ós gyermekcipők Hagy választék — legolcsóbb árak MlCTÉNYI SÁNDOJl ÉS FIA cipőáruháza, FÖ-uton, a Városházban, ZALAI KÖZLÖNY Mi laMliaitlteli. ém, ítoia. MII beszerezhetők \'-11 Hfj.KaftfKc Jénai ui*dai OFEHBEOR VILMOS könyvkereskedésében fogá!. Inkább koldulj és igyekezz visszajutni Magyarországba Gyárat gyár után alapit a magyar Ha ázsiai Törökországban Hosszú, küzdelmes hónapok után Isméi Torokországban találtuk Reider Péter Tamást. Trapezuntban sikerült összejönnie egy pénzes emberrel, akinek résrére egy bőrgyárat ren dezett be. Rájött, hogy ilyen bőrgyár alapításokkal egész jól lehel keres\'ii. Végigjárta ezután az összes n3gyobb török városokat és mindenhol sikerült találnia olyan cmtiereket, akik hajlandók voltak bőrgyárat alapltini. Reider tanította be mindenhol a munkásokat. Töle sajátították el a bőr-készítést és a bőrkrómozást. Amikor már minden jól ment, tovább állt a kővetkező varosba. Igy keresett munkaalkalmat a saját maga részére. Amikor már elfogytak az alapítási lerülelek, elhalározta, hogy meg-látogalja Cyprus szigetét. Mintegy 500 pengönyí megtakarítóit pénze volt ekkor. Megváltotta a hajój gyet, a sziget halósága azonban nem engedte portra szállni, meri nem tudóit Wimuatní 25 angol fontol, smít minden partraszállótól megkövetelnek. Nagynehezen sikerüli .vísz-azájuinla a hajóra, amely Triesztbe Igyekezett. Ez az ul minden pénzét felemésztette. Aguszlus 18-án megint táak egyetlen fillér nélkül szállt partra Triesztben, ahonnan Fiúméba gyalogolt, hogy útiköltséget kérjen az otianl Magvar Segélyegyletlől. Kapott Is 44 Urát, amivel megszerezhette az utazási vlzumol és nekivágott Jugoszláviának, hogy haza-gyslogoljon Magyarországba. Ahol tilos magyarnak szállást adni Reider Péler Tamás, aki idáig még az aleppól légionistákról is \'majdnem tisztelettel beszéli, egy-szerTc íónust változtatolt, amint a szerb hatóságokra kerül a szó. Enyhíti szólva szidja őket, inlnl a bokrot. — Hatóságok részéről annyi go- __ 1932 szeptember 1. rombasággal seholsem találkoilam, mint Jugoszláviában. Nagyon r,ok szenvedésen megy keresztül a horvát lakosság. Elkeseríti őkel az a szer-besilő folyamat, ami minden vonalon érezhető A szerbek nagyon |ól lud-|ák, hogy a horvátok mennyire szeretik a magyarokai, épp ezért még azt Is tiltják, hogy valaki szállást ad/on egy magyarnak. Talán épp ezérl, ahány horvát hizba bekopogtattam útközben, mindenhol a legnagyobb szeretettel láttak vendégül. Mondhatom, a legjobb falatokat tették elém és a legjobb ágyukat adták át, hogy minél kellemesebben érezzem magam. Nekem, a gyalogos vándornak, csak azért, mert magyar vagyok, külön fehér kenyeret hozatlak, pedig ők barnát ettek. Vizel sem ihattam, mert mindig borral traktáltak. Ha arrajött egy szerb katona, vagy őrjárat, elbujtattak és amikor elbúcsúztam, mindenhol azl mondották, hogy jöjjenek már mielőbb a magyarok vissza, mert nagyon várják őkel, Reider Péler Tamás augusztus 28-ra vitradóra lépte ál l.etenyénil a magyar határt. — Most hazamegyek az apámhoz, mondotta búcsúzáskor. Hogy mii cinálók? Nem tudom még. Ciak az a toipos, hogy lemét it\'hoii vagyok. Sok nélkülözésen mentem keresztül, de mindent elfelejtettem, amikor ismét magyar földel éreztem a lábam alatl. Remélem, kél hét múlva már olthon lehelek a szüleimnél. Távozó léptei fáradtan konganak a hercegi ház ódon, bollives folyo sóinak kőkockáin. Sokezer kilóméiért hagytak maguk mögöll ezek a fiatal lábak, amelyek hét év előtt fialaloa ruganyossággal indultak útnak, hogy a csalódások és küzdelmek ólomsulyával téijenck vissza a vésztől szülőházba. oim* Elismeri fómlnöség/U saját UésxliésU gycrmcKclpölc ismét kaphalók PAPP OSZKÁR cipészmesternéi Erzsébet tél 1. szánt. Koszorút lopott egy öregasszony, aki félt, hogy halála esetén senki sem visz koszorút a sírjára Nagykanizsa, szeptember 8 Merencslcs Oyörgyné 66 éves nagykanizsai öregasszony még két évvel ezelőtt, 1930. novemberében egy díszes kivitelű, fekete-fehér gyöngyökből készüli koszorúi lopott a katolikus (emelő egyik sírjáról. A koszorút hazavitte és a lakásán őrizte a szobádban, az ágya teleli. A lopás mindezldeig Illókban maradt. Néhány nappal ezelőtt azonban az öregisz-szony egyik haragosa i bizalmasan elmondta a rendőrségen, hogy Me-rencsicsné egy lopott koszorút rej-leget odahaza. Detektívek mentek ki Merencslcsné lakására, ahol valóban megtalálták a gyöngykoszorul. Kihallgatása alkalmával elmondotta az öregasszony, hogy a (étje szegény napszámosem ber. Mindketten olyan öregek már, hogy téllábukkal a sírban vannak. Oondolta, hogy ha valamelyik meghal, senki sem fog vinni még egy koszorúi sem a sírjukra, igy előre gondoskodott róla és ellopta a gyöngy-koszorúi az egyik sírról. A rendőrség lopás büntette elmén indilolia meg a bűnvádi eljárási az előrelátó asszony ellen, egyutlal nyomozást inditoll annak megállapításira, hogy melyik sírról lepta le annakidején a koszorút ? A kanizsai kereskedők délelőtti közgyűlése M« délelőtt II Arakor összeül a Kaszinó alsó helyiségében az OMKE és a Fűszerbe uskedöh Egyesülete, bogy rendes kölgytllés. keretében alakítsák meg az nj kereskedelmi gazdasági szervet a két erős érdekeltség fúziójával. A nagykanizsai kereskedelmi szervezkedés életében a mai nap határkövet jelent: jelenti az összes erőknek crós egységes tömörítését egy hatalmas érdekképviseleti szervbe, amely mindenkor e kellő súllyal és erkölcsi tekintélyei tudja majd a kereskedelmi érdekeket megvédeni, értük síkra pállania.__ =* Mielőtt szőnyeget vásárol, tekintse meg Slnger Divatátuház dus szőnyegraktárát. Mm HOTEL ASTORIA I*rkei6iínel. Állandóan kallamai ui igyetlen kcmlontal berendcielt magyar- sválle4si Velenr*-rolyó hiOífl- 43 meleqvli a iiobftkban. KttOnö ma^yur konyha. Magyarul bitiCld llilloiltl cl\'.\'.almaioU mindendEMal- ti haJA---------------- ..................... —— -Hptlcié.. S: IS úri magyar tAiMSSfl. Magyar atkáin,(írottak Használt 6e uj ^ (aányliuaujmi, polgári fisa ix leáViy, eleiu\'i, gimnáxiumí, kereskedelmi Iskolai tankönyvek 6« Mentek kaphatók Scbless Testvéreknél Horthy Ilklús-nt 8. Beák-tár 10. 3 "l ■ NAPI HÍREK NAPIREND Suptamber 4, waisArnan Római .katolikus: Vlt. Róza. Proteat" Rozllla. Izr.: Elül hó 3. • Városi Muzaum 4a Könyvtár nyltvi csütörtökön és 7a»árnsp délelőtt 10 ló\' 13 drálf.. OyóKyaxwtárl éjjeli «<ol«ilat , a „Saívatof* gyógyszertár Erzsébet-tér 21. éa a klsksntssal gyógyszertár. Oöslllrdö nvltva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfó, azerda, pintek délután, kedden egész nap nóknek). Tel. 2—13. Délután 6 órától 50 filléres zuhanyiUrdó Szeptember 8, héttfü Róm. katolikus: J. sa. l.órinc. Protest.: Viktor. Izraelita: Elul hó i. VÁROSI MOZGÓ Ma, taauArnep 3, B, 7 és 9 órakor Salamon Béla nagysikerű vígjátéka ,i „ . ■ v* Őfelsége a ifigéc Énekes, zenés vígjáték 10 felv. ii. Bilincsbeveri fenevadak Izgalmas hangosfilm a vadiratok éleiéből. Hangos Fox Híradó A kanizsai országzászló létesítésére indult társadalmi mozgalom mindenkitől kér pár fillér áldozatot. Kérünk mindenkit, aki még nem küldte volna el adományát, jusson eszébe a Muraköz elrabolt földje, Kanizsa boldogabb napjai, jusson eszébe a trianoni ílélet és az örökégő magyar tiltakozás és a legkisebb hozzájárulással la tegye lehelövé, hogy mielőbb ott loboghasson a kanizsai felsőtcmplom elölt ennek a tiltakozásnak és reménységünknek szimbóluma: — a Muraköz lobogója, * U|abb adományok: a nagykanizsai piarista tanárok 10, Hecht Lajos 1, özv. Kulor Jánosné, Turek Qéza 1 pengő. — Áthelyezés, Dr. Molnár Ferenc rendőr fogalmazót a belügyminiszter szolgálati érdekből Nagykanizsáról a szolnoki rendőrkapitánysághoz helyezte át. Dr. Molnár Ferenc, aki eddigi szolgálatai során az ország számos srugy vidéki rendőr- VÁROSI MOZGÓ CaaH &éttön, 7 és 9 árai elöaűdaon Minden jegyhez ad a mozi pénzjára egy lezárt borítékot. Mindért ötvenedik borítékban lesz agy (tpmgts ntalsány, anrit a pénztár nyomban kifizet. B árakcy félhalfáraa alőadáa 1 KSougSas Fairbanks r.agy filmje: A vasaiarcos 2 rész, 15 felvonás. 1932 Bifplembei 4 Iskola cipőket minden kivitelben lagoloaób. ben nálunk vehet. Elvünk: szépet, Jót olcsón. Amit nem talál a kirakatban, kérje az üzletben. cipóiruház Fő-ut 12. kapitányságánál teljesiteli szolgálatot, mintegy két évvel ezelőtt került a nagykanizsai kapitánysághoz. Megnyerő modora és szolgálatkészsége nemcsak a feletteseinek teljes megelégedéséi vívta kl számára, hanem nagyszámú barátot is vonzott személye köré és Igy távozását őszlnle sajnálkozással veszi tudomásul Nagykanizsa közönsége. A távozó Molnár Ferenc dr. rendőrtogalmazó helyére dr. Hajdú Qéza szolnoki rendőr-fogalmazó kerül, aki szombaton délelőtt már |elenlkezelt Is Solymosy László rendőrlanácsosnál, a rendőrkapitányság vezetőiénél. — Eljegyzés. Kertész Béla oki. építészmérnök és Vajda Jolán jegyesek. — Belratások a nagykanizsai polgári Iskolákban. A pólbelráso-kat szeptember 6 án és 7 én délelőtt eszközöljük. A belrásl dijak összege kivétel nélkül minden tanulónál 17 pengő. Ugyanekkor fizetendő a lindij első negyedévi résziele Is. A lunlusban beiratkozol! tanulók Is kötelesek díjhátralékaikat most lell-zelnl. Tandíjmentességért csakis jeles bizonyítvánnyal lehet folyamodni. Sieplember 9-én reggel 8 órakor évmegnyllő Istentisztelet, 10-én rendes tanítás. Igazgatóságok. — Pallos Erzsébet angol-német nyelvmeslernő (Erzsébet-tér 18) a tanítást szeptember 1-én isméi megkezdte. — Tanltógytllés. A keszthelyi és zalaszenlgrótl kerületbe tartozó róm. kalh. tanítóegyesület szeptember hó 15-én Keszthelyen a községi leány-iikolában tartja évi közgyűlését. — Halálozás, üyásza vau n kanizsai tanítói kamak. Hajnal János tanító szombaton délután 6 órakor hirtelen meghalt. Kedden a gyomrá val ágynak eseti, csütörtökön azonban már felkelt, szombaton délelőtt még a városban járt, délután rosszul lelt a lakásán, orvost hívtak, de már nem volt segítség. Hsjnsl János két évtizednél tovább Muraközben volt a magyar ügy lelkes Istápolója, 1919. óta pedig Nagykanizsán tanítóit. Példás odaadása, szorgalmas munkása volt a rábízott generációknak, pályatársai nagyon szerelték és közbecsülés vette körfll városszerte. Temetése hétfőn délután fél 5 órakor \'"I a róm. kalh. lemeiö halottasházából. = Rendkívül nagy választék, Wtányos árak, garantáltan jó minőid sifforr, angln, lenvászon, da-5>»zt, nyomott és tennlszflanellekböl liyier Divaláiuhdzban._ A kirpáU színpompás enyhe, napos nyárutó Icgldeillubb iiíö gyógyiartózkodisra. 21 napoi teljes yantálkarák árt kíazvény, laohl.i, nturalglák •»•« trencsénteplic ftyógyldrdőn mindössze KC 1280 — (u faUk: IUU, telje, tlliUi, Uumilla ir4*r-<*"»l ktaaMi, kurlm. kluoliilái 1 logl.llatuik.) »O0.o uU.é.l had»«»mói>v. Pé^ijáftsilások: FQrdölgazgatósáf, Trenfíantke-Tepllce, CSK. ZALAI KÖZLÖNY A Zrínyi TE népünnepélye. A Zrínyi TE folyó hó 8-ikl népünnepélye a Zilnyl sportpályán délután 2 órakor kezdődik, 4 óráig szórakoztató zenék, a szerencsc-sitor, a céllövészet, all-e* rúgás. a jóslás, a pliig-pongozás, a körhlntázás, slb. slb. lebonyolítása. Négy órakor a kanizsai Sliohschnelder: Dene Béla fellépése, ulána lepényrágáfl, zsákba lulás, gólyalábas versenyfutás, slb. szórakozás. Esle 8 órakor kezdődik a lánc. 9 órakor Sirohschnelder ujabb fellépése, utána szépségverseny, legszebben láncoló párok versenye, amerikai árverés, ériékes dijakkal. Belépldil mindössze 30 fillér. = Itt az ósz! A legújabb nói-és félcipő különlegességek megérkeztek , Ideál" clpiáruhdzba, Fő-ut 12. -- A gimnáziumi pótbeiratások szeptember 6-án és 7-én 9—12 óráig, a magán és pótló vizsgálatok szeptember 5-én 8 órakor lesznek, 8-án fél 9 kor Venl Sancle. — A kórházi kápolnának H. K. 10, Frelschmldt Ferenc, Pál Clyuláné, Vojkovlls Anlalné, Gerócs István, Kiss Qyula, N. N. 5—5, Szakonyi Oyörgyné, özv. Szívós Imréné 3—3 pengői adományozotL = össztánc. Ma esle a Polgári Egyletben össztánc. — Polgári flu- és lányiskola! belratásoknál szükséges tandtjmen-tességl folyamodványok, valamint értesllőkönyvecskék kaphatók Flschel könyvkereskedésben, Horthy Miktós-ul 1. Tankönyvböröndök nagy választékban. Szórwálall, izemBI- oaeit véglegesen eltávolítja, azeplfíit, nyaraláson szerzett foltjait el-tünteli, valamint ráncosodását özv. Hatan Baroabásué kozmetikai intézete. Ugyanitt tartás hullámoaltáa. CT7___ — BolratAiok a tSűMBclakoUbui. A nagykanizsai Iparos tlu- és leánytanonn-tskolában a belratások szeptember 5, 6. és 7-lk napjain lesznek a llozgonyl-utcol u] Iskolához csatolt rési gimnázium épületének földszinti 7. szamu tantermében, délután 4—7-lí. Felhívatnak a t&nonc-tartó mesterek, nemkülönben a kereskedik, hogy tanoncaikat (akár egéaz évi, akár téli tanfolyambellok U\'gyenok Is azok) korukra való tekintet nélkül a kltUzött Idóbcn okvetlenül beírassák, nehogy a törvény szigorát kelljen velük szemben alkalmazni. A belratasnál minden tanonc személyesen tartozik megjelenni. Akik már a mull tanévben tártak a tanonciskolába, azok citnk a nyomtatott értesítő könyvecskéjükkel jelentkeznek a bolráarn, az uj tahoncok azonban munkaadójuk, vagy megbízottjuk kíséretében Jelennek meg én születési anyakönyvi kivonatukat, utolsó Iskolai éa hlmlőulraoitást bizonyítványukat ta-noncszerződésük másolatát kötetesek bemutatni. B^lratásl dl) 3.50 pengd (ez minden tanoncra kötelezd), tanszurdlj 10 pengő. Szegénysorsu, de Jó magaviseletű éa szorgalmas tanoncok a város vezetősége részéről tanszerdij elengedésben részesülhetnek; ozUgyben kérvényüket (kérvény-űrlap n Flschol-könyvkereskedésben kapható) szegénységi bizonyítvánnyal a beiratkozáskor .. _«_ az Igazgatónak átadni tartoznak. Tanoncnak csak az vehető lel, oki legalább az elemi Iskotu negyedik oaz-tályát sikerrel elvégezte. Felhívatnak n több tanoncot tarló iparosmesterek, hogy öaazee tanoncaikat lehetőleg egyszerre Irasaák be, mert csak ozesetbon lesznek azok ugy beoazthatók. hogy valamennyi tanoncuk ne egy napon tegyen a műhelyből elvonva. A Venl Sancte szeptember 8-án reggel tí órakor le«z az oleotemplomban. Az előadások »z egész évi tantolyambetleknél szeptember 9-én. a téli lanfolyambelleknól november 1-én kezdődnek; ettől kezdve tehát a pontoa Iskolába, vasár- és ünnepnapokon a templomba való tárás minden flu- és leánytanoncra kötelező. Az Iparostanonzlskotal Igaiuatósdg. =-» Az ósszes nyári cipókét minden ellogadható áron kiárusítjuk. Jdeál" dpSáruház, FO-ul 12. sz. A BSNAISÍAMCS riNSIO, Huda pest, Irinyi-utca 21. ezúton érteti ti s lluda-pestre utazó közönséget, hogy árait ismételten leszállította és Igy a Budapestre érkező közönségnek módot nyújt nagyon olcsó iron elsőrendű ellátáshoz és lakás-Hoz Jutni. — Főiskolai és iskolai hallgatók tanulmányi Idejükre lényeges kedvezményben részesülnek. 4012 — Beiratás és vizsgálatok a Városi Zeneiskolában. Az uj tanévre e hó 7-én, szerdán délelőtt 10—12 és délután 4-6 óra között tartják meg a pótbeiratásl a zeneiskolában. A pót- és Javítóvizsgák ugyancsak 7-én délután 4—5 óra között lesznek. Tanóra beosztás 9-én délután 5 órakor lesz, melyen minden növendék megjelenik. E hó 10-én rendes, beosztás szerinti tanítás folyik. Egyéb tudnivalókat az Iskolai hirdetőtábla tartalmaz. NŐI a közeledő őszi és téli szezonra való tekintettel, teljes felkészültséggel várja az igen tiszteit vevőközönséget. Különös tekintettel voltunk a folyton rosszabbodó gazdasági helyzetre, a fogyasztó közönség csökkent vásárló erejére, sikerült elérnünk, hogy minden egyes kabátunk meglepő olcsó. Több száz darabbői áll választékunk, melyben a legegyszerűbb ízléssel kiállított kabátok mellett, a legújabb angol és francia divat szerint készített modell darabok is megtalálhatók. Leányka intézeti ruhák, boy-kabátok, barna és fehér bébi bundák minden nagyságban. Tekintse meg minden vételkényszer nélkül raktárunkat, a legnagyobb készséggel állunk rendelkezésére. ZALAI KÖZLÖNY =» Orvosi hir. Dr. Neumann Henrik rendelései! újra megkezdte, Horthy Mlklós-ut 11. sz. a. délelőtt 11—12 éis délulán 3—5-ig. — Elveszett a König-háztól az őrangyal gyógyszertárig egy fekeie-lehér sál. "Megtaláló Illó jutalom ellenében adja Te: dr. Kesztler, Köl-csey-ulca 8. — Pótbelrntások az elemiben, A helybeli áll. el. Iskolák mindhárom kórzelében a pólbeiratások szeptember 6-án és 7-én délelőtt 8-12 óráig és délután 2—4 óráig lesznek megtartva. A mindennapi és a továbbképző (ált. lsmétló)|iskola( tankötelesek szüleikkel vagy felnőtt hozzátartozójuk kíséretében kötelesek megjelenni a beiratásnál és magukkal hozván értesítő könyvecskéjüket. Az I. osztályba iratkozó kezdők pedig születési Idejükről kiállitott .Tanúsítvány "-I hozzák el, amit az anyakönyvi hivatal iskolai beiratás céljaira Ingyen állit ki. r- A pőstyénl pausálkurák bevezetése nem várt mértékben növelte ezen világhirü reumafürdőben a magyar vendégek számát. A nyújtott kedvezmények lehetővé telték, hogy azok a kúrára szorulók is elutazhassanak Pöstyénbe, akiknek különben nem állolt volna módjukban Igénybe venni ennek az emberemlékezet óta világhírnévnek örvendő fürdőnek csodálatos forrásait. Az a megoldás, hogy a magyar fürdővendégek az olyan alacsonyan megszabott pausálárakat (21 napos ellátás, fürdőkkel, borravalóval, autóbuszhasználattal, kurtaxával, féláru vasul! jeggyel már 367 pengőtől) pengőben Pöslyén-lűrdő magyoror-szági irodájában Budapesten, IV., Károly-körul 3/a. is lefizethetik, nagyon megkönnyíti az elutazást. A pőstyénl kura most ősszel különösen alkalmas, hiszen a vendégek fűlött folyosókon jutnak el a fürdőkbe. A nyár rekkenő melege már megszánt ugyan, de azért a vágpartl strandok még mindig telve vannak, esténkint megtelnek azok a helyek, ahol olyan szívesen táncol és szórakozik az elömlő közönség. — Értesítés. Értesítjük a mélyen tisztelt Hölgyközönséget, hogy az őszi saisont a mai nappal megkezdtük. Tisztelettel Varga-Roller. — Kevés pénzért elegánsan Öltözködhet Asszonyom 1 Megérkeztek a legfrlsebi) sima és mintás kordbársoryok, gyapjugeorgeite és szövetujdonságok Slnger Divatáru-házba. i Gabona csávázószerek Porpácok: Arzópác Porzol Tillantln Medrei pácok: Blgriol Hlgosan Tillantln Műtrágyák eredeti gyári árban és csomagolásban. Kaphatók: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, termény é« nővény-védőszerek kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bitóiig mellett. Teleion 130. ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel értesítem Nagykanizsa és vidéke közönségét, hogy a gaflértlsztltás árát 8 és 10 fillérré leszállítottam. Festési, tisztítást legszebben, legolcsóbban vállalom. Tisztelettel Varga Nándor ruhafestő, gőxmosó és vegytlsilitó Horthy Mlklós-ut 8. __ 1932 szeptember 1. SPORTÉLET Mai sportprogramm A déinyngutt kardiét k.pooárl alosatá-tyának tníudeo csapata játtaajk ma a bajnoki pontokért Nagykanizsán Zrínyi -SzAK Nagykanizsa, szeptember 3 Ma délután negyed 5 órakor mutatkozik be a kanizsai közönség előtt a Zrínyi fiatal futballcsapata. Első mérkőzésén a kerület egyik jó-képe8iégü csapata lesz az ellenfele. A mérkőzést Böhm vezell. Előreláthatólag heves iramú, szép mérkőzési fog vivnl a két csapat. A S<AK a hírnevéért, a Zrínyi a közönség bizalmáért fog harcolni. A Zrínyi vezetősége méltányolja a nehéz viszonyokat, a helyárakal ehez arányilva szabta meg: páholy 80 fill., Iribün 60 flli., állóhely 40 flll. Katonák, diákok, levenlék tízes csoportokban 10 drb. jegyet 1 pengőéri kapnak, személyenként 20 fill. 0 A Zrínyi-Intéző felhívja a következő Játékosokat, hogy tél 4 órakor a pályán megjelenjenek. Pápai, Szakácsiéi. Varga, Karpáu, Szabó, y,lmmerrannn, Oyflre. Poór. Patvar, Vellák, Munkáwl, Antal. FI UH) bort Intéző. * Kaposvárott játázik az NTE a KRSC-vel. A legjobb formában levő NTE-nek is neMz dió voll a cukor-gyári pályán Játszó Rákóczi. Az NTE tartalékos halfsorral kényleien kiállni, mert Rltter és Radics a sérültek listáján vannak és egyenlőre kénytelen az NTE nélkülözni őkel. A csapat a köv. felállításban játszik: Csondor — Czigler, Engel-íeller — Csáki, Wllhelm, Kudlch — Farkas, Benkő, Szollár, Jakubecz, Csáiz. A mérkőzési Fenyő kaposvári bíró vezeti. Kaposvárott a KPAC-nak Nagyatád len az ellenfele. A kaposvári csapat több gólarányu győzelme várható. Simontornyán a VOQE-nak lesz nehéz dolga. Döntetlen eredmény várható. Barcson a kaposvári Turul játszik Wolff kanizsai bíró bíráskodása mellett. Az összes nyári cipókét beszerzési áron alul is kiárusítjuk, Mlltényl cipőáruház, Főút, Városház. ÉRTESÍTEM a mélyen tisztelt vcvőközönségel, hogy a Zsolnay-féle hires pécsi porcellán-gyár összes készítményeit megtalálja gyári árak mellett 8 T E R N ÍSSABS&1*"- HagikaiilcaAn, Erjoébet-tér 14. é t&rványilák átellenében. Telelőn ÍM. A olmra Osyolnl l...ák I 3SS7 közgazdaság A nemesített 1201-es Bánkntt bnza állott legjobban ellent a pusztító gabonarozsdának A földművelésügyi minisztérium propagandát indít a Bánkutl termesztésére — A nemesitett vetőmagvak a gazdasági felfigyelő, ségnél igényelhetők pedig 81—82 kg. közötl váltakozik. Ezek a figyelemreméltó eredmények azl a meggyőzHést keltették földművelésügyi minisztériumban, hogy még erőteljesebben! propagál|a most már a\' kisgazdák körében is ezt a minden tekintetben megfelelő buzafajtát. Ebből a célból a homok-komáromi. becsehelyi r.a annamajori uradalmakból összesen 1500 q nemesített 1201-es Bárikuti áll az Igénylők rendelkezésére. A sikeresebb propaganda céljából az állam magára vállalja a nemesítő felárat, ugy, hogy az esetleges Igénylők csak a\'buds-pesli tőzsdei középárai, hozzáadva 4 pengő bolellaérlékel, fizetnek mázsánkint a Bánkul! 1201 es buráért. A vasull szállítás: is az állam vállalja, akik azonban tengelyen szállítják el a fenti három gazdaságból a szaporllásta szánt magvakat, azok q kitil 1 pengő fuvarmeglérltés! kapnak. így a nemesített Bánkuli buza q ja körülbelül 17 pengőbe kerül. Az igényléseknél 4 pengőt q-kint előre kell megfizetni, a hátralevő rész pedig az átvételkor egyenlítendő kl. Igényléseket a nagykan! zsal föszolgablróságon, Hering Dezső gazdasági segédfelűgyelőnél lehd bejelenteni. Nagykanizsa, szeptember 3 A földművelésügyi minisztérium ujabban nagyjelentőségű kísérletekei folylat az 1201-es, úgynevezett Bán-kuli nemesített buzafajtával. A kísérletezések folytán számos gazdaságban termellek 1201-es Bánkul!!. Az elmúlt esztendő őszén Lázár László homokkomáromi, Kovács Sebestyén Miklós becsehelvi, valamin! Schmldt Olló és Kornél (Pola) anna-majorbeli birtokán vetettek el nagyobb mennyiségei az 1201-es Bán-kuli búzából. A három uradalom utánlermése ebben az esztendőben 1500 q bura volt. A kísértelek szlnle várakozáson-felűll eredménnyel járlak. Ellekinlve ugyanis attól, hogy ez a buzafajla lényegesen korábban érik a többi búzánál, ugy quantum, mini qualllás tekintetében a leg|obb gabonafajtához tartozik. Mosl, amikor épp aratás elölt országszerte nagy pusztítást vilt végbe a buzáhan a gabona-rozsda, a Bánkuli 1201 es volt az egyedüli, amely a legnagyobb ellene-állóképességet tanúsította a beleg-séggel szemben. Igy löbbek között Becsehelyen 16 q as termést adott katasztrális holdanklnt. A termelt buza minősége elsőrangú, fjjtulya ■áriát Pirii 202-1, London 1794, Newyork 516-25, Brllssel 71-57, Milano 26-48, Madrid 41\'55i Amsterdam 2077U, Berlin 122 70, Wien ——, Szófia 3 73, Prága 15-26, Varsó 57 80, Badapest Belgrád —•-, Bukarest 3<B. Buza tv. 25 flll., dt. 15 fill, rozs 20 flll. emelkedett Bura tlszav. 77-es 13 00-1410, 78-ss 13 95 14-25, 79-es 14-15—14 40. 80-a» 14-20--14-55, dunánt 77-es 12 75-12 90, 78-ss 1290-13 05. 79-es 1300- 13 15, 80-as 1315-13-30, rozs 715 - 7 40, uk. árpa 8-60 - 8-75, zab 9"50 970, tenger! tt. 13-50-13 80, korpa 6-80--T06. •=■ Közeledik a nyár vége, az esték már érezhetően hűvösek s igy kívánatos, hogy a könnyű nyári ruhák helyeit, melegebb őszi öltözéket viseljünk. Nagy választékáról, kitűnő minőségeiről és olcsó szabott árairól közismert Schütz Áruház őszi női és férfi szövet újdonságai teljes egészében raktárra érkeztek. Az újdonságok már a ki akatban is láthatók s mindenkinek elsőrendű érdeke, hogy bevásárlás előtt azokat megtfkiniae. —t Bútort a leghosszabb rész-leire és a legolcsóbban csakis Kopstetn bútoráruházban vásárolhat I Horthy Mikiós-ut 4 Caaládl ház ápltáare Építkezés bsfsjszésérc Kaaalos kölcsönök kicserélésére Házhely vételáré 10—IS áve, löiieuláucl hamatmaNtaa I, B. ktloaflet adunk. Díjtalan t.lvlltgoiitáit ad : Haajdu 0... 8 fSkip.laolSnk iHlkaalssa, Klalnsl-ntca II. Váoy köipontunk Bsílpeitl Ingatlanbank E. T. Badaptat, VII. Rákéeil-ut 10. nl.pllvi: in. Kiadja a laptulajdonos Ktzglzdasigl Rt. Qutenberg Nyomda éa Dél zalai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdája Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám. Két és három szobás udvari lakás november l-re, négy szobás szép utcai lakás, továbbá utcai műhely lakással, Üzlethelyiségnek és vendéglőnek is alkalmas, azonnalra is, valamint november l-re oloaáápt kiadók. Bővebbet: Batthyány-ulca 10. sz. Vízvezetéket. csatornázást, központi fűtést és e szakmába vágó Javításokat jutányos árban vállal MENDLOVITS JÓZSEF ÉS MÍRT0N rézmü és vízvezeték szerelési vállalata Talefon 2-71. HABYKABIZ8A, KIHÁIiY-UTCA 45. SZ. Telsfos 2-71. HT Kedvező fizetéal feltátelek I ~M g Állandó raktár fürdőszoba berendezésekben és mosóflstőkben. „Kühne" mezőgazdasági gépek gyári lepakata. Beretvál pasztilla a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja. 1932. szeptember 4. -__ ■—■— üli golyós csapágyak autóhoz, ■peciaK-,,„ otcaón Pord- és Potdsonhoz Uneer |"1|mann és Tóth vaskereakedéaében 3636 Kés.- fcon»hab»a«ar állandóan kapható ■ikása Ferenc aaztalosáruOzemében. 3565 Szerény Igényli, leltétlen ineebiztiatd fflteliigens fiatal asszony a|ánlkoz(k hé>-vaaalHall>t*l< mjgányoa úrhoz, vagy plébániára. Migyat Hirdeti Iroda, Nagy-ksnlzaa, Főnt 24. 38»5 IMIaaabéa utcai Ukáa Magyar-utca 10- — agyaaobéa, konyháa lakás Marthy Mlktóa-ut ít. alatt Jutányosán kiadók. 3881 "ÜHnlorm befóltea Üveg hliiérélaa AriHuth baaérban kapható laaal-„aébban. 356;, Mérsaaitjaik u ttaaua bulorazövete-kcl. szőnyegeket, Mzlontakaiúkat, Igen olcsó Maapinám. Klslaludl Olvat-árultái. _ _ 28 Egy Bösendoríer-Schlller aangera eladó Óyár-u. 37. <021 PSaámlndanats bejárónőnek ajánl-lioiik azonnslra, vagy szeptember 15-lki belépésre Clm a kiadóban. 4030 Dlék vagy dláklcény url eitátfct kaphat Ctm a kiadóban. 3ytK POÍiAM YVAHI uiadalml lalboralm kaphatók lltercitklat már hűéiért. Legkisebb tétel 25 -Uler. BROSS KáKOLT loldolrlokea savi__Batthyány-utca 26 aiám. Kétszobás Utcát Isskéa meltékhelylsé-gckket november l re kiadó Szécltenyl-tet 4. m0 MAI éi férfi dlvatszOvetekel meglepő olcsó Irakon áluatt|uk. Klslaludl Divatáru-hü. 8aba vlaaaa taasn férfi alkalom I 29 Laguiobb ragaccsal klttelem ablakait 5 évi JuUlláasai. Slcrn llvegct aukiUletc. Telelőn 181).____ 3747 Szombathelyi gyá iményu aailtpré-•ak, aalltaaaik, préMaaMrak legolcsóbb gyári árban Nagykanizsán kilátóiig Va|da Oéza vaskereskedésében 3745 kilátóiig ksphstók. Háaak, 5, 4 éa 3 azobáa magén háaak, több nagyobb éa kisebb (Övedet rnezó kárháaak, amalataa- és Qalat-kéaak, •andeglfik. (ataaarélaa éa Klakaaslataésa több kisebb héar. ■ Irtok Zalában 300, 146, 130 hold épületekkel, Somogyban 10C0, 710, SM, 300 éa 2C0 hold épületekkel. Siabad-hagyan 10, A. 5 éa 2 hold, Kanlaaa határában 26 hold rét éa szántó. Ré-oa.l utmanfi dBiaban 450 i >01, Katonaiamat* dűlőben 600 Q 01, alaó-»ésérl dMSban 450 Q-01 (Old. Qáa-pérhagyan 4 hold uáatá épülettel, usatiilrgjairl és bagolal hegyen ti, 9, 4, 2 éa 1 hold szólóblrtok pincék kel. Héatalkak a belvároaban. olcsó áthan eladók. Bővebbet Diakáaa Mlkaa ing. közvetítő, Nagykanizsán, Szemere-utca 3. szám 4029 IIli glmnöcluml sapkák Flu polgári iskolai sapkák Ceáay flccuiul aapkdk tedny polgári iskolai aapkdk nagy választékban beérkeztek Kaufmann Károly 3SM céf/Ocx | llkalatáaktk nagy választékban. Waiat, Vranola éa angol nyelvórákat ad kezdőknek és haladóknak Ballá Kiírt. Csengery-ul 8. 39S6 ■""avar-német iskolázott leányt ke-Klek a délutáni órákra 8 éves leányom Mt Clm a kiadóban. 3994 Kél liatalember teljes ellátást nyerhet Ugyanott háalkiaat kapható Királyi Pál-ulca 8. 3982 Kétaxobéa utcai és kétszobás udvari la»l« kiadó november l éte — Hunyadl- u,ca 20- 3856 , L\'gy, vagy két tanuló teljes alléikat kiphat Batthyány-utca 10. szint alatt. 4C07 KaiSnbajáratu tágas utcai buloro "II szoba kiadó Báthory-utca 3. \'szám, emelet, Jobbra. -4008 1 nagy szoba, konyha összes mellékhelyiségekkel október 1-ére kiadó -Kossuth-lér 5. -4009 ZALAI KÖZLÖNY Alti\'irollak fájdalomtól megtöri szívvel, de a Mindenható Isten szent akaratában megnyugodva jelenlik, hogy a torrón szeretett \'erj, apa, testvér és sógor Hajnal János áll. »l. lak. tanító életének 55-ik, boldog házasságának 30-ik évében rövid szenvedés után folyó hó 3-án d. u. 5 órakor váratlanul az Úrban csendesen elhunyt Drága halottunk liült tetemét f. hó 5-én délután Vt5 órakor fogjuk a temelő halottasházából a róm. kath. sírkertben örök nyugalomra helyezni. Az engesztelő szentmise-áldozat a megboldogult lelkiüdvéért augusztus hó 8-án (kedden) reggel 8 órakor fog a felső városi lemploniban a Mindenhalónak bemutattatni. Nagykanizsa, 1932. szeptember hó 3-án. Emléked velünk maradi Nyugodjál békében I Hajnal Jánosné sz. Vlnczek Karolln lelesége Jenő, Mária, Margit, Ilona, Erzaébct gyermekei Fllszár Mlklóiué íz. lirzlf Éva testvére. FI la/ár Miklós, Vlnczek l.aszló súgotal éa az egész rokonaág. SaBIftk tlgyalméba I Killtnó mód azetrel és sikerreI tanliok németül kezdő, ket Imi. olvasni, baaztlni Elemi éa polgárt Iskola öfszes lárgyslt iicilln Gizella áll tanítónő, Caengery ut 42. 4038 Aau>.kballr4aaatal, Wertbelmkassza, kulöntéle butoiok, egyéb házfaltáét telaze-relósek eladatnak Magyar-utca 19. 3Ü80 Nagyon szép hiromaiobáa lakén, fürdőszobával november l-re kiadó. Fellételek df Kovács ügyvédnél, Sugár ul 12. 3999 3 szobás laké*, Itlrdőszobával, |uU-nyotan kiadó Hotihy Mlklós-ut 51. 3998 Egyszobás udvari lakéa kiadó Saemere utca 2/c. 3991 Zongora és planlno eladó Suaár-ut 22. 3989 Kiadó Batthyány-utca 10. alatt utcai bútorozott szoba 4106 Qaepp vájja a követi A vese, hugy és epcliólyagban történő kezdetleges lerakódásokat senklsem veszi észre; amidőn a fájdalmak már mutatkoznak, akkor már a kőképződés nagyon előrehaladott. Ettől a veszélytől megóvhatja magái mindenki, ha napaata egy-két pallér rsgadal vizei Iszik. i» Magyar-utca 19. szám alatt egy őtszobás urilakéa, egy nagy raktér éa egyeb half laégak elköltözés miatt kiadók, esetleg az egéaz hé* aladé. — Bővebbet dr Rothaohild Béla Ügyvédnél. 4020 Egy vagy kél dlék teljes ellálásl nyerhet Bővebbet Hlrsch és Szegő cégnél. 4018 Inadé elegánsan bútorozott szobit, egy vagy két ur részére, Itlrdóazoba használattal Rozgonyl-u. 6. ___4017 VlllTgimn. Inatrsiéléat vállal laklaért. Cim a klsdóban. 4010 Hag«dak, valamint az összes hangszerek éa alkabéazeik, saagapa, pia-nlno, zongoraszékek, aongarahango- léa, Javítás a legolcsóbban a leghosszabb garancia mellett Ladaoaky hangszerkészítőnél. 4033 Kladé kétszobás utcai lakás mellékhelyiségekkel aionnatra van november l-re Bővebbet Erzsébet-tér 16. Fuaaertlzlet. 4025 Héaltarv 1 ótakor kirándulás. Ravlzlóe gyűlésre Klskomárotnba 11 órakor. Eló|«gy-zea Kaufmann Manónál. Telelon57l. 4077 Gyakorlott kandSkatfinfik Jelentkezzenek Polgár textlll nagykereskedésben, Bazár-udvar, emelet 4026 Kereskedelmistát taljaa lallétéaanl és inaltálással eltogadok. Fiacher, Király utca 47 . 4031 Két dlék tel|ea ellátált kaphat. Kta-laludy utca 37 Répáalné. 4022 Polgár Ilonka nól divattermében (Vátosl bérpalota) tanulélaényak (elvétetnek. Perfekt azsbás tanítása. 4023 Egy udvari nagyszobás lakéa minden mellékhelyiséggel éa kerttel kiadó november l-re Szemere-utca 6. 4024 Rózsa-Gyár vegyészeti ruhatisztító és műfestögyár Kaposvár. Bársonyok vegyi tisztítását, festését és felgőzölését gondosan és szakszertlen végzi a „Rózsa-Gyár" Oyüjtötelep: Nagykanizsa, Erzsébet-tér 8, Régi posta-óptllet. Halai- és lapliiÉtMeí jjuni.nnvi*i*i************ * **»*«««\'\'»»»""«»«"»*««» felvesz budapesti és vidéki lapokba Magyar Hirdető Iroda nagykanizsai kirendeltsége, Fő-ut 24. 1. cm. R. T. 673/1932. fmeijfíMsi íMíq. Eszleregnye nagyközség közönsége az építendő, Illetve álalakilandó róm. kath. plébánia iaká.s és gazdasági épületek munkálataira versenytárgyalást hirdet. Ajánlatok tehetők az ösz-szes munkákra vagy az egyes munka csoportokra kUlön is. Az ajánlatok Eszteregnye község elöljáróságához cimezve 1932. évi szeptember Hó 16. napjának d. e. 10 órájáig nyu|tandó be, pecséttel lezárt sértetlen bóritékba helyezve s azok felbontása ugyanezen a napon d. e. 11 órakor történik az épitőbizottság által, melyen ajánlattevők vagy igazolt megbízottai jelen lehelnek. Az ajánlal az előirt ajánlati minta és ajánlati költségvetés felhasználásával leendő. Az ajánlati költségvetésbe az egységárakat és az ajánlati végösszegeket nemcsak számokkal, hanem bellikkel is be kell írni. Az ajánlatokhoz az ajánlati összegnek kettöszázalékát kitevő bánatpénznek Eszteregnye nagyközség 31.863. számú poslatakarékpénziári csekkszámlájára történt befizetésről szóló elismervény csatolandó. Amennyiben kisiparosok, illetve szakmabeli iparosmesterek munkanemenkint külön tesznek ajánlatot, ez esetben a köz-szállitásl szadályzat 16. §-a 6. pontjának 4. bekezdése értelmében bánatpénz letétele nem kötelező. Az összmunkákra ajánlatot tevő vállalkozó bánatpénzt letenni lartozlk. Azok az ajánlattevők, akik a munkálatok, vagy a munkálatok valamelyik munkanemének teljesítésére törvényes képesítéssel nem birfiak, kötelesek már ajánlatukban azt a képesítessél biró, illetőleg ipari jogosítvánnyal bíró önálló megbízottat megnevezni, aki az illető munkát, munkanemet tényleg végrefogja hajtani. Az ajánlatokhoz csatolni kell az illető iparos iparjogositványát eredetben, vagy hiteles másolatban és az illető munka elvállalására vonatkozó sajálkezOleg aláirt nyilatkozatát. Az ajánlatokhoz csatolni kell az Országos Társadalombiztosító Intézettel szemben fcnálló tartozásokról megfelelő kimutatást A kimutatásból ki kell tűnni, hogy ti hónapnál régebbi tartozás fennáll-e. A kimutatás csatolása mellőzhető, ha ajánlattevő a 9090/1931. M. E. sz. rendelet 31. §-áhan előirt. olyan joghatályos engedményt csatolt ajánlatához, mellyel odaítélés esetére az Országos Társadalombiztosító Intézet javára a vállalati összeg id-fize éséig fennálló tartozása erejéig a vállalati összegnek legalább egynegyed részét az illetékes Intézetnek engedményezi és feljogosítja építtetőt, hogy a vállalati összeg egynegyed részét minden esedékes részletből közvetlenül az illetékes biztosító intézetnek utalja át. A művelet és fellételek a hivatalos órák alatt Eszteregnye nagyközség jegyzői hivatalában megtekinthetők és ott azokra vonatkozó felvilágosítások Is megada nak. Ugyanott az ajánlati feltételek, ajánlati minta és szerződés tervezet, valamint költségvetés 8 pengő térítési dij ellenében beszerezhetők, s ugyanezek részmunka ajánlat esetéit kőműves stb. munkára 4 P 50 fiit., ácsmunkára I P 50 fill., bádogos munka 1 P, tetőfedőmunka 50 fill., asztalos, lakatos, mázoló és üveges munka 2 P, kályhás munka I P térítési ár ellenében kaphatók meg. Eszleregnye, 1932. évi szeptember hó 2-án. un Eszteregnyel Elöljáróság. ZALAI KOZLOKV ■ __1882. azcpfratter 4. PÉLDÁTLAN OLCSÓ! RRodepn berendexének egy- " egy •zepQ és művészi kivitelben, óriási választékban. Kedvezft fizetési feltételek. Díjmentes szélütés. kopstein butoráruhazak NAGYKANIZSA, HORTHY MIKLÓS-UT 4. SOPRON és SZOMBATHELY. ílMoimtt b apritt tilJllltlK I Oy flmőlcsszállltó rekeszek bármily mcny-nyiségben állandóan kaphatók 3tro Dukált Ferenc fakeres- kedó asztalosán; tizemében Nagykanizsa, Magyar-utca 108. Árverési hirdetmény. Az iharosi községi nagykorcsmát és a hozzátartozó földeket 1933. évi január 1-töl kezdődő 3 évre nyilvános szóbeli árverésen 1932. évi szeptember hó 22 én délelőtt 9 órakor a községházán haszonbérbe kiadjuk. Az árverési fellételek a községi bírónál vannak. 4014 Elöljáróság. legelőnyösebben kamatoztatja, értékeit, okmányait legolcsóbban megőrzi a Magyar \'lávirati iroda R.-l. és a Stúdió érdekkörébe tartozó Magyar Nemzeti Gazdasági Bank R.-T. Bndapest, IV. Károly Mrály-n. 10. a Magyar lávirati Iroda R. 1 Nyugdíjpénztára a palotában. xn iillKJI Mm LÉGGÖMBÖK minden nagyságban é« kivitelben, reklám feliratul azonnali uálllláira kaphatók A. YIDOI. Badaréit, TI., SiIt-il 34. Teleion: 125-42. Ogvnökftk felvételnek. Birtok-árverési hirdetmény. Valkó Ágoston nagyrécsei 2100 kat hold birtoka, inely áll: 120C hold szántó, 60 hold szőlő, 70 hold rét, 76 hold legelő, 640 hold erdő és 54 hold utak és majoréptllctck, az elrendelt likvldáció folytán 1932. ueptenber 12-én déli 12 írajtor az Országos Hiteivédö Egylet helyiségében (Budapest, V., Alkolntány-utca 8.) szabadkézből, nyilvános árverésen eladásra kerül. Az eladásra kerülő birtok a helyszínen bármikor megtekinthető, részletes felvilágosítás és az árverési feltételek a helyszínen Rulich főintéiőnél, a birtok részletes leírása és az árverési felléteiek az OHE-nél a hivatalos óiák alalt megtekinthetők. Ajánlatok 50.000. - P bánatpénzzel az OHE-hez nyújtandók be. ws Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 16.559/1932. Árverési hirdetmény. A besenyei dűlőben levfi szántóföldeket f. évi szeptember hó 9-én d. e. 10 órakor a helyszínen bérbeadom. Nagykanizsa, 1932. augusztus ho 2! én. «,„ Polgármester, Száraz, aprított bükkfát házhoz szállít, legolcsóbb napi áton Steinep Adolf •> tQalfa- is c*enk«rMk«46 KirAlu-utoa 32. u. alatt. ao-j _M! lagykanliaalak találkoxihaly* ex István király Szálloda Hudapeat, VI. Pcxf manioxkjruton 8. Nyugati pályaudvar mellett. Telefon : (Interurbán) 202—43, 294--34. — Sürgönyeim. HOTEÜST. Szobáink árát mérsékeltük, E lapra hivatkozók 20»/o engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg víz, lifí, teleionos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar Nyomatott a laptula|donoí Közgazdasági R.-T. Gutenberg Nyomda, és Délzalai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsán, (felelős Üzletvezető: Zalíi Károly.) 72. ívfolyaut; 20 J *xám Nagyk«al*M <082. szeptember 6, kedd Ara 14 MKr ZALAI KÖZLÖNY SieiluutMi ét kiadóhivatal. Piai 5. Uim. Keaxthetyt BókkUdóhlvttnl: Kouoth-nta 31 Felelős szerkesztő: Barbcrits Lajos USflMlétl iii: egy bóra a pengi M Ilik Siakaailóaégl ím kJadóhlvalaU itltlou: 7K. , Jóhirekanagyvilágból (bl) Soha olyan kiszikkad! ajakkal, soha olyan táguló szemmel, soha olyan lázas reszkeléssel nem bujlák az emberek az újságok stlrtl sorait, hogy onnét valami biziatól, valami holnapig elegendő reménységet böngésszenek kl, mint a mai napokban, amikor köröskörül jó jelek mutatkoznak, csak éppen Ide, ebbe a csonka kis országba érnek el nehezen és lasBan a jobb idók ébredésének első hullámverései. Hogy könnyebbé tegyük a reménykedés útjait, hogy mindenkinek, aki hinni szeretne a jobb holnapokban, hinni segiistlnk, ezentúl nssietallózunk néha a lapokból, a világ minden tájáról érkező jelentésekből. egy egy olyan csokrot, amiben csupa javulást Jelző hirek mosolyognak erre a kétségbeesett, szo-moru magyar glóbusra. Néhány vasárnapi és hétfői lapból Itt adjuk az első gyűjteményt. • A Magyar Nemzeti Bank aug. 31-iki kimutatása tele van bizalmat kellően kedvező adatokkal. A váltótárca biztosan várt bővülése nem következett be. Az augusztusi ultimó a szokottnál jóval kisebb összeggel növelte a bankjegyforgalmat. A zsíró-számlák különösen kellemes meglepetést hoztak augusztusvégi eredményükkel. Bizton azért, mert az augusztusi adóbevételek aránylag jók voltak és a szeptemberi illetmények kifizetése könnyen ment. Minden remény megvan, hogy legalább karácsonyig nem Is lesz most már feunakadás az állam pénzügyeiben. A székesfővárosnál 150 uj gyakornoki állást töltenek be. Olcsóbb lett a szén 30 fillérrel. A newyorkt tőzsdén a kedvező fordulat következtéhen 82 millió darab volt az augusztusi részvényforgalom (lullusban 2.1 millió). Ez a szám 1930. április óta rekoidot jelent. A .Pesti Napló"-ban olvassuk: „Az őszi szezon felélénkítette kissé a budapesti kereskedők Üzleti for-Ralmát. Boltokban, Irodákban dertl-»ebb hangulatban rég nem hallott szavakat hallani: Javul az Inkasszó... Élénkebb a forgalom... Optimizmus... 3tbr. Ezt is a „Pesti Napló" közgazdasági rovatában olvassuk: „A tömegesen megszűnt belvárosi cégek lehúzott poros redőnyeiül utóbbi hetekben sokhelyütt el-lOnt a szomorú felírás : „Ez a hévség kiadó". A megszűnt üzletek helyén uj cégek ütnek tanyát. U| áruházak, dlvattlzletek portáljai és l\'anszpartnsel dis«ltik a Belváros ulcáli". A pesti tőzsdén a részvények magán-""galmábau emelkednek a kurzusok. A munkanélküliségről szóló világstatisztika szeilnt Magyarországon a lakosság 2 százaléka (200.000 lő) a munkanélküli. Németországban 9 2, USA 8\'6, Ausztria 7\'2 százalék a munkanélküli. A budapesti áll. munkaközvetítő-nd a mull héten 100 munkahelyre 4927 munkakereső esett. Az előző héten még 5296 munkanélküli eselt 100 munkahelyre. A berlini tőzsdén viharos hossz van. S piac minden lerűlelén szaporodnak a külföldi készpénz-vásárlások is, ami az általános helyzet javulására enged következtetni. A „Reggel\'-ben olvassuk: ,A nemzetközi árupiacokon... ma már világosan kitűnik, hogy mindazokban az elsőrendű fontosságú tömegcikkekben, amelyekben túlságosan nagy készletek nincsenek felhalmozva, a hossz-mozgalom megszakítatlanul tart tovább". Az .Amerikai Magyar Népszava" egész lepedőnyi szélességében első oldalán azt a elmei viseli: „Hoover szerint véget ért a pénzügyi válság". A továbbiakban Írja: „A washingtoni gazdasági konferencia szakértőnek véleménye szerint az egész országban mindenfelé olyan jelek mutatkoznak, amelyek a depresszió lassú enyhülésére engednek következtetni"... .A beszélgetés során olyan optlmlsztikusan nyilatkoztak a helyűiről, mint a depresszió megindulása óta még soha". József klr. herceg mondta vasárnap a kaposvári 44-es emlékmű leleplezése alkalmából: „Ugy érzem, az átkos Trianon sölét éveiből kifelé megyünk, pirkad már a hajnal hazánk gyászos egén " Már látom a kelő nap első éltető sugarát..." A .Keszthelyi Hírlap" írja: „Az Idei balatoni fürdőszezon erkölcsi és anyagi szempontból elég jó volt... Keszthelyen százával utaznak át még most ts a külföldiek". A .Reggeli Újság" hétfőn arról tudósít, hogy Ausztria u|abb 100.000 q magyar búzát kért jövő hell szál-oltásra, ugyancsak még 100.000 q magyar bura kompenzációs kiviteléről folyik a tárgyalás Németországgal, az eddigi 400.000 q-n felül. * IJtjára eresztjük egynapi lapszemlénknek ezt az uj, jobb napok közeledtét prófétáló gyűjteményét és azzal a hittel tálunk hozzá mindennap ezutáif Is a jó hírek böngészéséhez, hogy az Így ébresztgetett optimizmus nem csalóka fala mor-gana lesz a magyar élet számára, hsnem uj erök forrása a Hnlsh nehéz küidelmeiben. Nagy Emil: „Ha a kormány nem akarja, kényelmes vagy gyáva, nekünk kell megmutatni a magyarság ntját" Herczeg Ferenc, Nagy Emil, Drózdy Győző, gróf Somssich Antal beszéltek a kiskomáromi revíziós nagygyűlésen levenle (Pőlöskefő) lelkes irredenla verse voltak pihenő-állomásai a szónoklatok sorának. Elsőnek Klskomárom, szeptember 5 (Kiküldölt munkatársunktól) Nagy eseménye volt Klskomáromnak és vidékének a vasárppi revíziós nagygyűlés. A környező községek népe Is megmozdult, hogy jelen legyen a Revíziós Liga első falusi zászlóbontásán, aminek különös érdeklődést kölcsönzőit a magyar írófejedelemnek, Herczeg Ferencnek megjelenése és Drózdy Oyőzőnek, a kerület volt képviselőjének Amerikából való hazatérése óla első látogatása volt kerületében. A komárvárosi állomáson lovas bandérium, vlráp, hosszan kígyózó szekér-lábor és a járás notabllltásai várták a Revíziós Liga elnökségét és kísérőiket hozó vonatot. Megérkezett Herczeg Ferenc, a Liga elnöke, Nagy Emil, volt miniszter, Szudy Elemér, a miniszterelnökség sajlóosztályíuak vezetője, dr. Fali Endre, a i.iga igazgatója, dr. Varsányi Zoltán, a Liga titkára, gról Somssich Antal, a\' kerület képviselője Drózdy Qyőrö, az Amerikai Revitiós Liga elnöke és a lőváros és a vidék sajtójának képviselői. Kiskomárom főterén többezei főnyi ünneplő tömeg feketéllett. A Iri-kolóros, virágdíszei emelvényhez a kiskomáromi tűzoltók és leventék sorfala közt, a tűzoltó-zenekar muzsikája mellett vonullak a magyar revíziós eszme vezérei. Nagykanizsáról dr Laubhalmer Alán főszolgabíró és dr. Szabó Zsigmond, dr. Hajdú Oyula, dr. Tholwoy Zsigmond, mini a kanizsai revíziós és hazafias egyesülelek elnökei vo\'tak ielen- ,, ,, A tömeg percekig ünnepelte Herczeg Ferencet és kijutott az éljen-zésből Drózdy Győzőnek is, aki, mig a tömegen álhaladt, hol itt, hol ott csókolózott össze meghalottan egy-egy \'égi. kedves hívével. A komárvárosi és a kiskomáromi dalárdák énekszámai, Kiss Ilonka (Komárváros) szavalata, Kiss Mihály Herczeg Ferenc lépett j hatalmas tömeg elé, lelkes, hossz\'u ováció közepette. — Csak ugy vlheljük győzelemre a revízió lobogóját, — mondta — hs mindnyájan összefogunk. Azt kell keresni, ami összehoz bennünket, nem ami szélválasztja sorainkat. Eiért nem keverünk ml semmiféle politikái a revíziós mozgalomba. Nem mint a kormány hívei, nem mint annak ellenzői jöttünk Ide, hanem mint magyar emberek. Nem látunk ml grófot, sem zsellért, csak magyar embereket. — Kbben a csonka országban ombert életet folytatni lehetetlen. A ruvlzló érdekében azonban nem nlég akarni, hanem cselekedni Is koll. Aki magában akarja a rovizfót ós iizt hiszi, ezzel elvégezte kötelességét, nz olyan, mint n bolond gazda, aki várja az árulást, mikor elfelejtett Bzántanl és vetni. A revíziós munka ekerzarvát akarjuk tt magyar nép kezébe adni. KUlfAldon csak azóta van megint becsülete a magyarságnak, amióta bátran a rovlxló mellé óllt. Hogy ma megint n.vllt szemmel tekinthet a magvat nemzőt Európa szemölje, ezt nagyreszt a revíziós mozgalomnak köszont. Ismertette a Uga külföldi munkásságát. 70 angol, 211 olasz, t) német, sót 15 francia könyv Jolcnl meg ttother niere cikke óta a békerevlztóról. Kurópa Államai kezdenek éazbckapnl, hogy a nagy betegség gennyes fészke Itt van a trianoni béliében és hogy emberséges viszonyokat csak ugy lobét teremteni Európában, ha Trianont Jóváteazlk. — Csak tdö kérdése, amire vágyunk, addig Is rendületlen egyetértés és plhe-néstelen munka kell és sem egy tál lencsóért, sem aranyhegyekért nem szabad eladni ósi örökségünket. Drózdy Győző hatalmas él|enzés közben kezdte meg beszédéi. Ecsetelte örömét visz-szatérte felett és szoflioiuságát, amivel átlépte a trianoni határt. — A politika, azt mond|ák, uri huncutság (igaz! ugy van!), de akkor a revízió meg paraszt huncutság. (Zajos helyeslés.) A revízió elsősorban a földműves-nép érdeke. De miért nincs itt egy hatalmas kossuthi szellem, amely elébe ál na ennek a népnek ? A jó szó elhangzik a pusztában, a világ becsukott, vak szeme nem akar kinyílni. Elmondta öt esztendős amerikai revíziós munkáját. Amerika volt az egyetlen állam, amely nem Iktatta törvénybe a cudar trianoni békét. Nem volt tehát nehéz feladatom Amerika leghatalmasabb-jall, egész Borah szenátorig, meg győzni a minket ért Igazságtalanságról. Hoover elve az, hogy Amerika sohasem fog belenyugodni olyan békeszerződésbe, amely erőszakkal terűleteket vesz el egyes nemzetek IŐI. Hiszem: Amerika lesz az elsi világhatalom, amely tiltakozó szavával porondra lép és követelni fogja, hogy ezt a kérdést Illetékes helyen tűzzék napirendre. — Magyarország földműves-népe ma már látja, hogy ezen az országon nem segít képviselő urak jobbra, balra szónokolgalása, sem politika, sem pártpolitika, hanem csakis a revízió. Gróf Somssich Antal beszéde következett. A családfő, a szülő tiszteletére, annak a gyermekbe való belenevelésére buzdította hallgatóságát a nagy család, a haza érdekében. Majd az Istenben való bizalomra, a nehéz időknek türelemmel és békességgel való viselésére intette kerülete népét. Drózdy ameri kai munkásságárólelismeréssel szólva, igy fejezte be beszédét: —■ Remélem, nem csak a köniös uj, amiben visszaérkezett, hanem az elvei ís. A hallgatóság beszéde ulán lelkesen éljenezte képviselőjét. Nagy Emil állt lel ezután szólásra. — Nem gyözhot adittg a revízió ZALAI KÖZLÖNY __ 1932 szeptember 1. uazme, — mondta mlg u falu, u nemzet gerince meg uem 6rtl unnak szükségességét. — Nem „köitéazer a revízió gondolata, hanem az egyeden reá II* politika, tíz nom háborús politika, ml nem appeilátunk fogyvorokre, u ini küzdelmünk az igazság harca — tizen a kin csonku föltlön ez a magyar nép nem élhet meg. Hiúim Itt minden törekvés, mig határainkat nem tágítják, addig Itt minden pulltlku caak melyebb süllyedésre vezet Akárhagy hívják a miniszterelnököt, mlg rovlzló nom lesz, nem tud eredményes politikát csinálni. Az osztályokat egymás ellon heecelnl könnyű, a másét euKérol könnyű, de ezek csak kis Ideig i\'iátáso-sak. tia a Jáazol üres, hamar összerug-nuk a szamarak. Ml nem Ismerünk pártokat, csak a magyar Igazságot. — Azt mondják a cinikusok: a revíziós mozgalom csak paradé. Állítom : az egyeduU reális pulltlku a ml politikánk Magyarországén. üyáva, rongy ország volna Magyarország, ba nehézségektől visszahőkölve meghúzódna 6s azt mondaná: „Ja, nekem kölcsön kell I" és- kedveskedne, kurizálna mindenfelé, de „revízióról ne beszéljünk, mert abból baj l«jz I- Pedig hány Ilyen clőkwlö politikust Ismerek I Mikor künn voltam Angliában, pedig a magam költségén, . mennyi nehézségben volt részem éppen a magyar külügyminisztérium részéről I Valósággal hátráltatták a munkámat Kértek: „jöjj haza, tio Hirdess revíziót, mert baj leszi" — A revízió gondolatának át kell hatot az egész országot óa ha a kormány nem akarja, kényelmes vagy gyáva, akkor nekünk kell megmulatni, ml a magyarság ulju. — Lloyu Ueorgo annak Idején nekem megmondta, hogy togalmuk sem volt Magyarországról, mikor döntöttek felettünk. Azt hitték, hogy Habsburg tartomány vagyunk. (Közbekiáltások: .Le a Habsburgokkal I") Elitéltek bennünket mint taknyos gyerekeket anél-ktll, hogy tudták volna, kl lelett Ítélnek ée inlt calnálnak A trianoni szerződés törvénytelen gyerek, apja az ördög, anyja a vaaaorru bába. (Derültség,j — Ebben a feneketlen gazaágban saját bűneinknek la volt szerepe. Az 1«1B évi forradalom, amikor egy marha hadügyminiszter nem akart katonát látni. Vlaazavonásunk, gyűlölködésünk miatt foglalta el ül cseh nádpálcával Felső rnagyarorsKágot Ile ha újra összetartó, lelkes magyarság él e földön, akkor le fog omlanla hazugság vára. (Hosazu, lelkes éljenzés.) Dr. Szabó Zsigmond felolvasta gtól Bethlen István Üdvözlő táviratát, majd indítványára a népgyűlés kimondta, hogy táviratban Üdvözli Bethlent, Mussolinii, Kolhermere lordot, Borah senatort. Ismsrtette végül a muraközi megszáUár vérforraló gazságait, az akkori kormány mulasztásait es az elcsatolás gazdasági következményei!. KM János gazdakör! elnök hetá-tozail Javaslatára a népgyűlés kimondta, hogy Klskomárom és vidéke hazafias lelkesedéssel csatlakozik a Revíziós Liga országmentő munkás sdgához és megalapítja a Liga Kls-komárom és vidéke csoportját, ami belekapcsolódik a nagykanizsai Liga szervezetébe. Dr. Hajdú Qyula záróbeszédében a történelemből idézle a magyar nemzet nagy harcait. A magyarnak mindig nagyobb volt az\'önbizalma, mint a sorstól való félelme. D; a harc csak akkor |ogoi, ha eszményekért folyik. A mai nagy harcunk eszménye: a revízió. A nagygyűlés a Himnusz hangjaival ért véget. Mikor a zenekar befejezte, a pódiumról a tömeg közé lépett Nagy Emil újra rágyújtott az .Isten áldd meg a magyar"-ra, lelkes énekszavát átvette a körülötte állók tömege, a spontán lelkesedés Nagy Emil ragyogó arcáról átragadt a föld nehezen felgyulladó népére és tomboló taps kísérte az. utolsó akkordokat: .Balsors, akit régen tép, hozz reá vlg esztendőt..." (ti) Estétfii hajnali 3 éráig félkilométeres fronton pueaetitott a tüx Sármelléken A községi biró szalmakazla gyulladt kl először — Mikor már eloltották a tüzet, négy hizzal odébb uj tűz ütött kl és végigpusztított a fél községen — Nyolc Istálló és pajta, 60 gazda szérOskertje pusztult el — A nagykanizsai tűzoltóit is kivonultak a hatalmas tűzvészhez Sármellék kBiaég borzalmam vasárnap -éjszaki ja Sármellék, szeptember 6 (A Zalai Közlöny tudósítójától) Hetfóre virradöra borzalmas éjszakája volt a keszthelyi járásban levő Sármellék községnek. Ismeretlen gyuj-logalók gálád munkája következiében majdnem az egész községet az elham-vadus veszedelme fenyege.te. Így is érzékeny kár érte a lakosságot, melynek majdnem az egész takarmánykészlete elégett. a templom közelében áll Szabó Károly községi biró poriája. Vasár-nap este 8 óra tájban arra lelt figyelmes a ház nepe, hogy az udvar végében levő szérűskert, amelyben rengeteg szalma és takarmány volt, kigyulladt. Az egyik szénakazal gyulladt kl. Nemcsak a tűzoltóság és a szomszédok sictiek a lüz eloltására, hanem az egész község lakossága Is, meri áltól lehetett tartani, hogy a keletkezőben levő vihar elhamvadás-sal fenyegeti az egész községet. Sármellék, ez a négy kllóméter hosszúságú fala az országút mindkél o.daián terűi el. A hazak, bár sllrUn állanak egymás mellett, valamennyien cseréppel fedettek. Annál veszedelmesebb a helyzet a szérűskertek tekintetében. A házak mögött levő szérűskertek szintén négy kiló-méternyi hosszúságban húzódnak el és veszedelmes közelségben állanak egymáshoz. A község lakóinak nagy-resze ugyanis takarmánykereskedés-böl iL Egész nyáron át harmadában dolgoznak, gyűjtenek és vásárolnak takarmányt, hogy aztau később, a tél folyamán jó áron értékesítsék. Igy azután a szérűikertekben tengeteg takarmány volt felhalmozva a luz kitörése pillanatában is. Ez a takarmány képezi egyetlen vagyonkilát a községI lakosságnak és ezérl sietett, mini egy ember, az egész falu a biró házához, hogy megakadályozza a tűz továbbterjedését. Közel egy órahasszat tartott az oltás. Szerencsésen sikerűit elnyomni a tűzet és mar megkönnyebbült sóhajjal akarlak szétszéledni, amikor tomp], lobbanásszerű hangra lett figyelmes mindenki. Néhány pillanatig kutatták a hang okát, majd egyszer csak valaki felkiáltott: — Kigyulladt a Németh szomszéd szérűskertje. Németh János portája a negyedik a községi oiró portálától, ahonnan jól oda lehel látni a szérűskertbe. Az emberek néhány pillanatig szinte földbegyökerczett lábakkal nézték, amint egyre nagyobb lánggal kezd égni odaát az egyik szalmaboglya. Ebben a pillanatban, bár senki sem adott kifejezést a gyanújának, mégis mindenki tudta, érezte, hogy Németh János boglyája nem véletlenül gyúlt meg, ille.ve, hogy nem a tőle negyedik szomszédságban eloltott szena-kazalról röppent át a szikra, meit hiszen akkor a közbeeső három másik szérűskert is kigyulladt volna. Ekkor már teljes erővel kitört a szélvihar. A következő percben már a templom félrevert harangja adta az egész község tudomására az ujabb vészhírt. Mire Martlska Pál főparancsnok vezetésével a sármelléki tűzoltók a második tUz színhelyére értek, addigra már Németh János szérűskertjében minden boglya lángokban állolt. A község lakói vlzesvödrökkel rohintak a tUz színhelyére. A meglévő erök azonban kevésnek bizonyultak az egyre ter|edő lángokkal szemben Az egymásmelleit álló szérűskertek sorra gyulladlak kl, ugy hogy Idegen segítség vált szükségessé. Sorra értesítették a környékbeli községek tűzoltóit, ugy hogy azok egymásután érkeztek Sir mellékre. A tOz oltásában Alsópáhok, Pelsőpáhok, Sient-györgyvái, Zilaapátl, Keszthely, Kls-komarom, 0 osztony, Zalavár, Zala-szabar, Klsrada, Ntgyrada, Alsó-tnánd, Felsömánd, Vörösmezó, Zala-csány és Hivlzszentaadrái tűzoltói vetlek részt. É||el fél 12 órakor a dühöngő szélben még egyre terfedt a IBz, mire Kiber János, Sármellék körjegyzője segítségül hívta a nagykanizsai tűzoltóságot Is. A sármelléki vasútállomás távirdán értesítette a nagykanizsai vasútállomást a segélykérésről, ami egyébként nem érte váratlanul a nagykanizsai tűzoltókat. Nagykanizsán ugyanis már éjjel léi U óra tájban elterjedt a hlr, hogy Sármellék lángokban áll. A hatalmas tűz olyan vérvörösre festette az égboltot, hogy még Nagykanizsáról Is leheteti látni. Azt pedig, hogy Sármelléken pusziit a tűz, először Melczer Jenő nagykanizsai Uvegnagy-kereskedó hozta hirOl, aki keresztüllőtt autón s községen. Dr. Prack Islván főparancsnok és A ferde lovag (Korrajz Mária l\'erézla Idejéből) 14 Irta: Balázs Józsit — Bár a hölgy minden áldozatra érdemes, türtőztetnem kell magam, mert elrablása nagy veszélybe döntene. — Jegyezte meg nevetve a kapitány és ujabb támadási intézett a királynő ellen, hogy teljesen elzárja visszavonulása útját. — Lovag, önnek nagyon megvette szivét hölgyem, mert másként beszél és másként cselekszik. — Intette Bartenstein és előretolt egy semlegesnek látszó pórt — Nagylelkűségét nem mellőzhetem. ön átengedte nekem hölgyét. Ismerve azonban boszuálló természetét és ravaszságát, még nem nyúlok őfelsége utáa Tudom, hogy ön csak csaléteknek szánta. Inkább a huszárját nyugdíjazom, — Lovag, ön a vesékbe látl Korát tekintve ez meglepő, de ezt sem hagytam teljesen számításon kivül. Hölgyem mellőzése különben is sértő. On sokalta az érte hozandó áldozatot, ez nem az igazi szerelem jele. Boszum nem késik I Sakk I — A veszedelem óriási, de máris mintha enyhült volnál — S közben előretolt egy figurát. — Sajnos, ismételnem kell a fenyegetést. Sakkl — A baj csak ideiglenes. Tudom, hogy mégegyszer ismétlődik... Köszönöm. És most I Dulnenfels előretolta második bástyáját. — Most látom, hogy önt mégis csak megszédítette hölgyem s hogy biitokába vehesse, elvonla a király testőrségének egy részét s most sakk, azután két lépésre matt, amiért szives elnézését kérem. — Gúnyolódott Bartenstein. — Nincs mit megbocsátanom, mert szándékait kénytelen leszek keresztezni s a következő lépésem után egyel szaporodott az ön vereségeinek száma. — Vágott vissza Duinenfels. — Ez a következménye a túlzott erővel keresztülvilt ellentámadásnak. — Még egyet I — Szólt a császár. A második játszmát Bartenstein nyerte, s a harmadik legizgalmasabb eldöiitetlenUI végződött. Terézia elgondolkodva idézle vissza emlékezetébe a játszma fordulatait és megállapította hogy Bartenstein mind a három játszmát megnyerhette volna. Ez ujabb adatként szolgált a titkár jeliemének megismeréséhez. Á császár a katona szellemi képességeit bámulta és örUlt, hogy mellette lesz. — Köszönöm, nagyon szép voll, nagyon meg vagyok elégedve. — Mondta kegyesen. — Holnap reggel 7 órakor cserkészni megyünk kettesben a kapitánnyal. Mélyen meghajoltak éi távoztak. — Tetszel őfelségének. — Jegyezte meg örömmel Bartenstein. — Csak arra vigyázz, hogy Játszmát soha ne nyerjen tőled, mert az a legnagyobb ambitlója, hogy legyőzzöi mindenkit. De akivel egyszer elbánt, azzal nem jálszik többé, hogy övé maradjon a végleges győzelem. — Magyarázta Bartenstein. — Jól játszik? — Érdeklődött a vértes. — Néha meglepően nehéz feladat vele megbirkózni, ilyenkor eldöntetlenre kell törekedni, mert azt sem tekinti győzelemnek. A vadászaton csak akkor lő|j, ha felszólít rá, de hibáznod nem szabad, mert azért hetekig ugrat és nagyokat nevet. Mindég váratlanul és nehéz helyzet elé állit vadászaion. Egyébként kitűnő vadászcimbora és gyakran fogod észrevenni, hogy terhére van magas méltósága. Öltözz a legegyszerűbb ruhádba, mert úgyis megszaggatja a bozót s ilyenkor nem szereti a császár sem a parádét Felszerelést készen kapsz, teli tarisznyával. Néha szalonnát pirit hagymával és kivallatja a kulacsot utolsó csOppig. Este találkozunk. Szervusz, engem még alighanem hivat a herceg, Bartenstein nem tévedett, vacsora üán felkereste őt a herceg. — Jöjjön velem, szeretnék valami csapszékben bort inni, dalolni, ku, jongatni. Elvagyok keseredve. /"— Mondta a herceg. — Fenség, a csapszékek veszedelmesek. Kössön kardot, magam is ugy teszek, sőt egy rövid tört is dugok a csizmaszárba, azonkívül előkészítem magam arra Is, hogy bírjam az italt, mert az néha nagyon fontos. — Ugyani Olyan nagyon becses magának az élete? — Vetette oda a herceg kicsinylőn. — Az talán nem, de a küzdelem mindig szórakoztat I — És maga akarja velem elhitetni, hogy nem volt katona ? — A herceg nevetett, azután legyintett. — Ne beszéljünk róla, (Folyt kövj 193% szeptember 6 Vtcsera Anlal liszt vezelésévei ot „jjjyksnizsal Iűzoltó kell ulra a motoros fecskendővel. Atnlkor a kanizsai lűzoltók kiérkeztek Sármellékié, akkor már mintegy 4—500 méter hosszúságban égtek a szérűskertek A lűzollóparancsnokok rövid megbeszélés után arra a megállapodásra jutottak, hogy a nagy szélvihar és tlzhlány következtében kizárólag a továbbterjedés megakadályozására vehetik fel a harcot a lángokkal. A tűzoltóit minden erejükéi megfeszítve mosi már caak azon igyekeztek, hogy a házakat és a lUz útjába csö lObbi szérűskertet Is biztosítsák a lángok ellen. Hujnall 3 óra volt, omlkot megállapították, hogy sikerüli alját állani a tűznek A kanizsai tozoltók erre azonnal visszajöttek Nagykanizsára A halalmai tűzben csodálatoskép sem emberi, sem állati életben mm esett kár. Ezzel szemben 8 istálló és pajta, valamint 50 gazda takarmánya vált a tUz martalékává. A ZAUU KÖZLÖNY ba|t tetézi az o körülmény, hogy Jelenleg annyi takurmány sincs a községben, arAennyi u meglévő állatállomány kitelelteléséhez elég lenne. A lakosság most kényfelen lesz potom áron elkótyavetyélni az állatait. hecaak az állam nem segit rajtuk valamikép. Még az a szerencse hogy a legtöbb gazda biztosította tüz ellen a takarmányát és igy a kár részben megtérül. Hasonló, bár pusztításában sokkal borzalmasabb é|szaká|a 39 évvel ezelőtt, 1893 ban volt Sármelléknek. Akkor egy éjszakán porrrá égett az eqész község. A sármelléki csendőrség a lakos ság segítségével karöltve megleszitelt erővel nyomoz a gyújtogatás ügyében. Az eddigi jelek szerint\' a gaz tettes valószínűleg puskaporral hintette be Németh János szalmakazaliát éa az volt a/, a tompa, lobbanas-szerü hang, amit többen Is hallotlak. A kárösszeg nagyságái még nem tudlák számszer(lleg megállapilani. #ar Vasárnap megtörtént a fnzló az OHKE nagykanizsai HAkja és a Fftszerkereskedők Egyesülete között Welaz Tivadar nem fogadta el az elnökséget, az ötlagu alelnöki tanács vezeti az ügyeket tisztikara nevében köszöni az eddigi bizalmat. Melczer Jenő indítványozta, hogy a közgyűlés mondjon köszönetet a lelépő és nyolc év óta dolgozó tisztikarnak. Bartha István dr. beszélt ezután. A mai nap hafárkövet jeleni a nagykanizsai kereskedelem éleiében — mond|a. Rámutat Blankenberg Imre OMKE elnök 8 éves, fáradságot nem ismerő, lelkeB munkásságára, aki lelkesedéssel karolt fel minden eszmél, ami a kereskedők érdekeli célozta. Vérbeli, igazi kereskedelmi érzékkel mindig megtalálta a helyes utat a kereskedelem és az állam érdekel közöli. Indítványozza, hogy Blankenberg Imre elnöki működése a hála és elismerés szavaival örö-klttessék meg a jegyzőkönyvben. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta dr. Bartha István javaslatát. Msjd a tisztikar megválasztására került sor. A választás 3 évre szól. Sárkány Mór, mini a jelölőbizottság elnöke előterjesztette a következő névsort: Elnök: Wcisz Tivadar kereskedelmi tanácsos, alelnökök: Rajkl István Ügyvezető, Frledenthal László, Teutsch Gusztáv, Unger-IJllman Elek. Melczer Jenő, ügyészek: dr. Bartha Islván és Mezi Ignác, titkár: Neu Pál, pénztárnok: Wetsz Dezső, ellenőrök : Oold Ignác, Sípos Andor, háznagyok: Szántó Vllmr». Sáfrán Ferenc, legyzők: dr. Hirsch László, Blankenberg Vilmos, fíader Sándos, számvizsgálók: Halász Manó, Krausz Nándor. Sáfrán József, könyvtáros : Frank Pál és ezenkívül egy 112 lagu választmány. A közgyűlés lelkesen megéljenezle az u| tisztikart. Frledenthal László alelnök a megválasztott tisztikar nevében mondott köszönetet a beléje vetett bizalomért, maid részletesen Ismerte az egve-sület programjai. A Jövő programja: a forgalmi adónak fázis rendszerként való bevezetése, Igazságos adórendszerért való küzdelem. Az Illegitim kereskedelem megszüntetése érdekében küldöttség megy a polgármesterhez. A házalás ma már oly nagymérvű, hogy nem kell üzletet nyílni annak minden lerhével, hanem a kereskedők maguk is balyuzni fonnak menni. A vásár rendezés ügyében Is kérik a polgármester Intézkedéséi. A szeptember 12 1 országos kongresszuson Szerecz Pál fog elő- Nagykanlzaa, szeptember 5 Vasárnap délelöll 11 órakor összejöttek a nagykanizsai kereskedők a kaszinó alsó lermébtn, hogv megtartsák az annyira óhajtott és a város kereskedelmi éleiében nasy eseményt |elenlö fúziót az OMKE és a Füszerkereskedök Egyesülete közöli. A lerem zsulolva megteli kereskedőinkkel Az együjtérzés leltül Samu Lajos elnök vezetésével megjeleni az Ipartestület elöljáróságának küldöllsége is. A közgyűlésen Teutsch Gusztáv nagykereskedő elnökölt. Tiulsch O-jB\'láv íömör elnöki megnyltó|a és a Hiszekegy elmondása ulán Ra/kl István lllkár terjesztene elő Irodalmi színvonalon megszer-kesztelt jelentését, amely mindenek-előli foglalkozik az általános hely-tellel, a kereskedők sérelmeivel, hangsúlyozza, hogy a kereskedők jajszaval mindig süket fülekre talállak. Ural a legutóbbi napok eseményeire, amikor a látszatadó rendeletet vissza kelleti vonni. Idézi az egyik pollllkiiB mondását, hogy .az emberevök elö-uör felhizlalják a foglyaikat és azulán falják fel ökel, de a mai gazdasági rendszer éppen az ellenkezőjét cselekszi, először lesoványllji az adózókat és ugy falja fel ökel". Komoly szavakkal ecse ell az összetartás szükségességét, hogy végre észrevegyék a kereskedőket és meghallgassák panaszalkai. A kereskedők nem akarnak másl, mint dolgozni és boldogulni — mondja. A nagykanizsai kereskedők már régóla azon votlak, hogy egy egységes táborba tömörüljenek, amely súlyánál fogva a kellőképen meg tudja védeni érdekelkel. Ezen a téren nagy érdemel vannak dr. Krdtky Islván polgármesternek, aki a nagykanizsai kereskedőket egy táborba hozta és fáradozása lehelövé lette a mai fúziós köz-Ifyuiést. Az OMKE tisztikara lemon-<vtt azért, hogy a vele fúzióra lépi Füszerkereskedök számarányának meg fcleló képviseletet nyerjen az uj ala vitásban. A mull napokban választmányi ülést tartottak, amelyen löb Mk között elhatározták, hogy szük-\'ég van egy olyan barátságos berendezésű helyiségre, amely állandóan a lagok rendelkezésére áll és erre a célra egy helyiség bérellessék. Ennek ? fenntartására azonban szükséges, hogy a tagsági dlj havi 1 pengőben "llaplltassék meg. Majd az OMKE □szí és téli bevásárlása előtt saját érdekében keresse fel a 72 év éta fennálló kabát- és szőnyegosztállyal kibővített sltlger divaMtizat NAGYKANIZSÁN. Nagy választékban érkeztek és vételkényszer nélklll megtekinthetők: Elsőrendű szabású és minőségű női- és gyarmakkabátok, mindenfajta axörmék, nöl-ruha és köpenyszövatak, férfi-öltöny és kabátszövatak. JómlnöségQ és színtartó áruk. Figyelmes éa gontloa Klascolgúlúa. Olcsó, sscaboti árait. adni. Végül kijelenti, hogy a jövőben n igy súlyt helyeznek az Iparossággal való együttműködésre, meri mindkét érdekellsíg egymásra van utalva és csak az összefogásban remélhetnek kellő sulyl ügyeik Intézésében. Az egyesületbe való belépés, laggyüjlés és propaganda munkásságra egy bizottságot választoltak. Bartha Islván dr. ezután tájékoztatta a kereskedőket a kirakat és reklámvliágltás ügyéről, ami az uj koncessziónak egyik szerződési pontját képezi. Neu Pál indítványára kimondták, hogy egy ötlagu küldöttség hozza tudomására Welsz Tivadar kereskedelmi tanácsosnak elnökké való választását. Szántó Vilmos a klubéletről és annak szükségességéről tartolt ez-ulán tartalmas és tömör előadást. Majd bejelentette, hogy rövidesen Hantos Elemér, táblán Béla dr., Felekl Oéza, Forró Pál és Zsolt Béla fognak előadásokat tartani Nagykanizsán. Majd az uj klub programiéi Ismertette a közgyűlés általános letszése közepette. Samu Lajos ipartestületi elnök a nagykanizsai ipirosság nevében a szerelet meleg szavaival köszöntötte az uj alakulási és az uj tisztikart. A kereskedelem érdekel sokszor azonosak az Iparosság érdekeivel — mondotta — majd utall arra a kellemes harmóniára, ami a nagykanizsai kereskedők és iparosok közöli fennáll. • . 12 óra elmúlt, amikor a küldöttség Teutsch Ousztáv alelnök vezetésével elindult és felkereste WtUz Tivadar kereskedelmi tanácsost, hogy a közgyűlés egyhangú határozatiból elnökké való megválasztását tudomására hozza. Welsz Tivadar köszönettel vette tudomásul a beléje vetelt bizalmat és ragaszkodást, azonban idős korára és egészségi állapotára való tekintettel, bármily megtisztelő la részére ez az egyhangú megválasztás, mégsem tudja azt elfogadni — |elenlelte ki. Természetesen, ameny-nyire egészségi állapota megengedi, azért, mint eddig, ezenlul Is mindig a legnagyobb örömmel fog|a támogatni szándékaikat a kereskedelem védelmében és érdekében. A küldöttség sajnálattal vette tudomásul Welsz Tivadar kijelentéséi és elhatározásáról azonnal értesítette a vezetőséget. Az egyesületet az öttagú alelnök-ség, Rajkl Islván ügyvezető alelnökkel az élén vezeli és már is Inléz-kedelt, hogy a válaazlmány még ezen a héten összeüljön. OzzolÁnyux w&M^Imnái nem az ár a legfontosabb, hanam, hogy azonos áramfogyasztás mellett mennyi fényt nyújt. Ha pl. egy műhely, vagy üzlethelyiség világításához 6 helyett 6 darab OO wattos Izzólámpa szükséges, akkor 20%-kal többe kerül az Izzólámpa, de 2O°/0-kal többe kerül az áramfogyasztás Is. Azt mindenki tudja, hogy mit jelent 2Ö°/o-os tóbblet az áramszámlánál. Kérjen tehát mindenütt Orion Izzólámpát, melynek mlnóségét és megbízhatóságát garantálja az , tos2 ORION IZZÓLAMPAaYAR zalai közlöny 1932. szeptember 6. Megkezdődött a Balatoni Iróhét Vasárnap volt az író kongresszus első állomás* Veszprémben széde után •Pakots elnöke ismerteit Vcesprém, szeptember & Vasárnap dé\'előlt 500 magyar iró érkezett Veszprémbe, az Irók Gazdasági Egyesülete balatoni kongresszusának első állomására, ahol Horváth alispán és Berky polgármester Ünnepélyesen logadták őket Katonazen\'-kar kíséretében vonultak az irók a várbeli székesegyházba, ahol Rott megyéspttspök pontifikált sienlmlséi. A déli bankét en Wéber Pál kanonok és Pakots József mondottak pohár köszöntőt. Est.: a Petöfi-Szinházban díszelőadás voll, amelyen Knrafflólh miniszter beazélt: — Kei\'ős célji van az irók balatoni kongresszusának — mondotta. — Az első: segíteni az írókon; a második, hogy a legnatyobb nemzeti kincsünknek, a Balatonnak propagandát csináljon Nagy szeretettel és megéléssel óhajtok résztvenni az irók megsegítésében. Némelyek helyesnek találják az irók állami támogatását, mások szerint az Írókat a közönségnek kell eltartani Ez a tétel csak a régi, boldogabb világban állhalott meg. Ha mai nyomorúságos helyzetünkben az állam nem nyújthat megfelelő támaszt íróinak, ezt a támogatást szeretettel kell pótolni. A miniszter tapssal fogadott be- József, az IGE balatoni irOhét munkatervét, majd Szlklay János egyik költeményét szavalta el. Nagy érdeklődés togadla az ufódállamok kiküldötteinek felszólalását. Mécs László halalmas ünneplés közben lépett az előadói emelvényre: — Tele van a szivem örömmel — kezdte előadását — hogy együtt látom a magtar írótársadalmat és hogy ií lálom közöltük a magyar kulluszminlszlerl. Sok gyöngéje van az irónépségnek, de sokban hasonlatosak az Istenhez. Megszokott lát vány, hogy a tömeg összeszalad az utcán, ha valamilyen lesti kiválóságot lát, de érzéketlenül mrgy cl a lelki nagyság előtt. Mi a nép szivét kérjük, amely befogad minket. Én csehszlovák állampolgár vagyok és ma is mint ilyen beszélek, de a ma gyar szellem egységéhez tartozónak vallom magam. Ezt az egységet megbontani nem szabad I A lelkes tapssal fogadott előadás u án Ligeti- Ernő, a «klváló kolozsvári iró az erdélyiek üdvözletét tolmácsolta. A kongresszust Pakots József beszéde zárta he. Este Plln-kősli Andor, Kosztolányi Dezső és Terstyánszky J. Jenő tariotak előadást. 100°/. palcsics első nagykanizsai selyem-, kelme-, tonalíesiö és vegy-tlsxtltó Ustem. Szombaton m kMiihalyl országúton elfogták,. wiirmp a kanizsai törvényszéken gyonaitott eljárás alapján hathavi börtönre Ítélték a Marta-pusztáról megszökött fegyenoet Htncslcs Flórián Jánost valamilyen btlncselekményért Két évi és két havi fegyházra Ítélték, majd büntetésének kitöltésére a harlapuszlal büntető-intézetbe szállítónak. Híncsics nem volt sokáig a bontetőlntézetben, mert egy óvatlan pillanatban megszökött őrei mellől és az országban bujdosott. Az elmenekült fegyencet rádlö utján körözték. Ugylátszik Hincsícs át akart szökni megszállott területre, mert lejött Zalába, Itt Balatongyörökön behatolt egy házba és kisebb lopásokat kövelett el. A csendőrök csakhamar megállapították, hogy a tolvaj nem lehet más, mint Híncsics, aki akkortájt a községben tartózkodott. Az összes zalai őreök fokozottabban kisélték figyelemmel az országul vándoralt és a keszthelyi Örsnek sikerült is Hlncsicsel az országúton eltogni és bekísérni. Beszállították szombaton este Nagykanizsára. A gyorsított eljárás alapján a szökött fegyenc még vasárnap délelölt a ML ralzfcMM. beszerezhetők ■q. ••jatt. JtaMl uuo OFENBECK VILMOS kön) vke reake déaében nagykanizsai törvényszák elé került, amelyen dr. Mulschenbacher Edvln tanácselnök elnökölt. A bíróság Híncsics i-t a györökl lopásért hat havi böriOnnel sújtotta. Híncsics Flórián Jánost még ma visszaszállítják Harlapuszlára, ahol tovább folytatja büntetését, kiegészítve az oltani feKyelmibünteléssel és a Kanizsán kapott hat havi börtönnel. Agyyértódolás, Bzivszorongás, nehéz légzés, félelemérzés, Idegesség, fc|fá|ás, lehangoltság, álmatlanság a természetes „Ferenc íóisef" keseiü viz használata ál<al igen sokszor megszünlelhelök. Tudományos megállapítások megerősítik, hogy a Ferenc József viz a makacs azík-szoiulás mindenféle jelenségeinél a legjobb szolgálatot teszi. —■ A Ferenc lóxief keserdvlz gyóavszei-tárakban, drogériákban és fűszer-üzletekben kapható. = Bútorvásárlás — nem gond I Teljes berendezéseket rendldvUl előnyös részletfizetésre, sőt kamatmentesen is szállítunk. Kopsleln bulor-áruház, Horlhy Miklós-ut 4. /-\'la gimnáziumi atipJkrtfc Hu polgári lakolni aopHÓK Ccúny líceumi aapleáh fedny polgári taK&lal aapköH nagy választékban beérkeztek Kaufmann Kúroly 3c^pflez Iskolatáskák nagy válMitíkkan. NAPI HIRIK NAPIRENO Sxeptembee 6, kedd Római katolikus: Ida ProtenUns 7<karlás. Izr.: alul hó 5. t Vltrosl Muzeum és Könyvtár nyitva csütörtökön és vasárnap délelőtt 10-tSI 1] Mit. avögyuertir! éjjelt otoIrAIoI - > „Salvatof eyóf)ys»rtár Briaébet-lér H. éa a klakanlssal gyógyssertár. QöafDrdő nvltva reggel 8 órától eale 6 óráig (héti,5. szerda, péntek délután, kedden egéaz nap nőknek). Tel. J—>3 Délután 6 órától 50 lllléiei zutunytUrdö — A polgármester Zalaegerszegen. Dr. Krátky István polgármester hétfőn hlvitalos ügyben Zalaegerszegen tartózkodott. — Ipartestületi elöljáróság! ülés. A nagykanizsai Ipartestület elöljárósága szerdán este tartja szeptember havi elöiláróságl ülését. — A Szent Ilona Leányklub tagjait kérem, hogy mi, kedden este léi 6 órakor fontos megbeszélés végeit teljes srámban szíveskedjenek megjelenni a Missziósházban, /l Missziósház fónöknöje. — Juc! Tante (Dieweck Julla) a helybeli kórház sebészeti osztályán súlyos vakbél-opr ráción eietl kérésziül, ennek következtében a német-ovodal oktatás október 1-én kezdődik = Rendkívül nagy választék, jutányos árak, garantáltan jó minőségi! sifton, angin, lenvászon, damaszt, nyomott és tenniszflanellekböl Slnger Divatáruházban. — Szüreti mulatság Klskanl-zsán. A kiskanizsal Polgári Olvasókör szeptember II én nagy szüreli vigasságot rendez. A diszes felvonulás már délután 2 órakor kezdődik s attól fogva az esti kabaréelöadásig folyton lesz programja az .gen vidámnak ígérkező mulatságnak. = SchQtz anyagból készült intézeti kelengye árban a legolcsóbb, minőségben felülmu\'hatatlan I — Az ebadó a megyei városoké lesz. Mint értesülünk, a: eb-adót a pénzügyminisztérium teljes egészében a megyei városok rendelkezésére bocsál|a, ez az összeg azonban csak a mezőgazdaság, liléivé az állategészségügy javára használható fel A köKtégekfcen beuedelt ebadó továbbra is a vármegyékhez szolgáltatandó be. — itt ttx Oszt A legújabb női-és félcipő különlegességek megérkeztek .Ideál" cipóáruházba, Fő út 12. Iskola cipőket minden kivitelben lagoloaáb-ban nálunk vchct.N. Elvünk: szépet, jót olcsón. Amit nem talál a kirakatban, ,kérje az Üzletben. Ideál" cipőáruház ff Fő-ut 12. Megfellebbezik a villany-ügyben hozott városi határozatot NagykasUw. vzeptember 0 Megbizhaló értesülésünk szerint a városképviselőtestületének több tagja a legközelebb! napokban benyújtja feliebbe,ését a váiosi képviselöiestü-Ict szombali ülésének a vlllanykori-cesszió ügyében hozott határozata ellen A fellebbezés egyik legérdekesebb része ieaz a i-app-kölcsön ügyében közvetlenül a szavazás előtt felolvasott távirat, amit a Lapp-cég Intézett a Drávavölgyl igazgatójához. (Itt említjük meg, hogy a „Miért a Dráva-völgyi igazgatója kópia ezt a táviratot?" köibeazólásl nem dr. Bartha István, hanem a képviselőtestület egy mistk tagja tette.) » Német, francia éa angol nyelvórákat ad kezdőknek és haladóknak Balla Klári, Csengcry-ut 8. =« Az összes nyári cipőket minden elfogadható áion kiárusítjuk. ,Ideál" cipóáruház, 1-ö-ul 12 szám. — Letartóztatták a keszthelyi gyermekgyilkos anyát. A nagykanizsai törvényszék vizsgálóbírója vasárnap kihallgatta Kiss Gizella keszthelyi leányi, aki csecsemőiét megfojtotta. A leány beismerte lettél. A vizsgálóbíró letartóztatásba helyezte. — Értesítés. Értesítjük a mélyen tisztelt Hőlgyközönséget, hogy az őszi saisont a mai nappal megkezdtük. Tisztelettel Varga-Roller. = Mielőtt szőnyeget vásárol, tekintse tneg Singer Dlvatdruház dus szőnyegraktárát. — Egy liter bor: 14 napi tog-ház. Kustor István bccschelyi gazda egy napon a szomszédjának pincéjéből egy liter bort vllt el. Feljelentenék. 14 ncpi fogházra ítélték lopásért. = Minden gGndos szülő gyermekének Schütz vászonból késziltcli intézeti kelengyéjét! VÁROS8 MOZQQ Ma, kedden 5 órakor Ulléres, 7 és 9 órakor rendes helyárak Óriási azenzáoié 3 A világ öarce» nagyvArcmtUval egyszerre mutatjuk be a X. NEMZETKÖZI OLINIPIÁSZT Szenzáción hangos Ilim az öaraai érdekes éa Izgalmas réazlotek bemutatása Ezenkívül: DOUGi.AS IFAIRBAHK8 nagy Olmje: A VASÁLARCOS 12 folvonásban. 1932 szeplemix? 6__ s porIFélet" 2:0-á& vezetés atáB kikapott m HTE Kaposvárott KRSC—NTE 4:2 (1:2) Első őszi bajnoki mérkőzésén vereséget szenvedelt az NTE a nagy .mumus" Rákóczitól. Az NTE Riller, Kelemen és Radlcs helyén tartalékkal volt kénytelen kiállni és mégis többgólarányu győzelmet kelleti volna Vralnla, ha a csatársor oly végtelen %Slképtclenségben nem szenved. A mérkőzés ugy Indul, hogy az NTE gólzáporral nyeri meg. Sikerűi Is inár a 7. percben 2:0 ra vezetnie, de a hamar eléri 2 gól elbizakodottá leszi a csapatot, a csatársor teljesen leiékez és a végén ki kelleti engednie egy biztos győzelmet a kezéből. Az NTE a kővetkező felállításban játszott: Csondor — Czlgler, Engel-lelter — Csáki, Wllhelm, Kudlch — Farkas, Benkő, Siollár, Jakubecz, Csász. Mlnlegy negyedóráig győnyörtlen {Alszik az NTE, a Rákóczi szóhoz sem jul. A 4 percben Farkas—Jakubecz összjátékból Jakubecz a kiugró kspus mellett a hálóba váiíja a vezető góll, majd a 7 percben Benkő kiugrik és helyezel! gólt lő. A csatársor még néhány szép támadást vezet, Császnak kétszer Is lett volna alkalma gólszerzésre, de llszta helyzetben hibáz. Mintha meg volna elégedve a csapat az eredménnyel, a csatársor teljesen lefékez és a Rákóczi kezd támadásba jönni. A 24. percben Engellelter mellett a jobbszélső leszalad, gyenge lövését Csondor Lédermeyer elé üti, aki bevágja az első góll (1\'.: 2). A kővetkező percben Jambruslts az NTE kapufáját döngeti meg. A 38. percben Csondor biztos gólhelyzetben a csatár lábáról szedi Te a labdái. A II. félidő elején ismét az NTE támad, de 4 eredménytelen korneren kívül góll elérni nem tud. A 10. percben Qyőrll 3 méterről hatalmas bombát enged meg kapura, de Csondor a levegőben úszva kornerre védi. Kiss kornerét a Rákóczi-csatár állal zavart Csondor a saját hálójába vág|a (2:2). A 32. percben Czlgler a kifutó Csondornak enged ál egy guruló labdát és a kél tétovázó NTE játékos mellett Qyőrtl bevág|a a harmadik góll. As NTE .iröten küzd a kiegyenlítésért, de most már a bíró Is akcióba lép és egy Czlgler karjának 161! labdáért érthetetlenül 11-esi ad és Oyőrfl beállítja a végeredményt. Az NTE csapatában Csondor bravúrokra képes, ugyanakkor köny-nyen védhető labdákat beenged. Kél gólban benne volt. Czlgler nagyszerűen jálszolla végig a mérkőzést Engellelternek a könnyelmű élői-kalandozásairól le kell szokni. A hallsor, valamlnl a mezőny leg|obb embere Kudlch volt, méltó tátsa volt Csáki. Wilhelm agilitása érdemel dicséretel. A csatársor minden tagja léleknélkül játszott, aminek ZALAI KÖZLONV Használt és uj leAnylioeumi, polgAri Siu 6« taány, Miami, gimnáziumi, kacackedtlmi Iskolai tankönyvek é* llkotok kaphatók Schless Testvéreknél Deák-tér 10. Horthy liUóí-nt 8. eredménye & biztos mérkőzés elvesztése. A Rákóczi csapatának lelkesedése minden dicséretet megérdemel. Fenyő gyengén bíráskodott. Zrínyi I.—Zrínyi H, 6:1 Zrínyi IfJ.—Teleki 5:1 Szigetvár csapata autódefekt miatt nem érkezeti meg. Az elmaradt bajnoki mérkőzés helyett trénlngmérkő-zések voltak, ahol a |ítékosok meglehetős |ó lormát árullak el. Különösen a Zrínyi I. csatársora voll elemében, mert megerőltetés nélkül góllal ludla megterhelni a II. csapat hálóját. A Zrínyi ifjúságinál minden |álékos dicséretel érdemel, de az 5 gólos győzelmük túlzott, mert a Teleki nem rossz csapat és még jobb lesz, ha a keménységüket technikai ludással pótolják. __(-W-) (Letenye — Nagykanizsa 4:3.) A Lelenyel Polgári Lövészegyesület fulbal csapata és a Transdanubla nagykanizsai csapat vasárnap délután megtartott mérkőzésének eredménye 4:3 (1:2) Lelenye javára. Qólokal rúgták Letenye részéről: Soós II, Boros, Artner, Vasvári. Kanizsa részéről kél góll Savanyu, harmadikat Tólh. = Kevés pénzért elegánsan öltözködhet Asszonyom 1 Mégérkeztek a legfrisebb sima és mintás kordbársonyok, gyapjugeorge\'te és szövelujdonságok Slnger Dlvatdru-hdzba. — A rövidhullámú rádiózásnak a gyakorlati életbe való belépése uj és érdekes birodalmát tárja fel a rádiótechnikának Meglepően kis energiával kllométcrezrek, világrészek áthidalása zavarmentesen a nap bármely szakában már nem utópisztikus fantázia szüleménye. Magyar rövidhullámú rádiózás felé jon is a „avilálódlak az amalórók. Az Orion rádiógyár a most elkövetkezendő rádióévad elón tehát feladatául tUzte kl a rövidhullámú rádiózás népszerűsítését, mert a gyár ósszel piacra kerülő újdonságai között szerepel a rövidhullámú „Adapteur" is. (Etőtél). Ez az élőiét készülék lehetővé leszi, bármilyen rendszeri! vevőkészülékek elé kapcsolva a tengerentúli és exolikus adóállomások vételét, szédületes perspektívát nyujlva a további fejlődés elé. KülölT meg kell említeni, hogy az előtét készülék beszerzése nem jelent nagyobb megterhelést, mint egy kétcsöves készüléké. Most már Magyarország Is belépett az egész világon működő rövidhullámú amatőrök táborába és hirdetni fogja n magyar élni akarás diadalát. _ Etökelö nagy magyar teitllgyir elsőrendű, feltétlenül konkurrenda-képes cikkeinek eladására vártnegyei, esetleg több vármegyére kiterjedő körzetképviselőt vm karai. Csak minden Információt klblrók írjanak kimerítő a|ánlatot: „T.«t ls>ir k*p.l..l€t" Jeligére Blockner J. hirdető Irodába, Budapest, IV., Vá\'osház utca 10. Közgazdaság A törvényszék jóváhagyta Ifjabb gróf Bethlen István egyességét A hivatalos lap közli, hogy a tör vényszék jóváhagyta Ujabb gróf Bethlen István gazdálkodó, tnkel föld bérlő csődönki vtl II kényszetegyes-ségl ügyében az adó« és hitelezőinek többsége között létrejött egyességet, amelynek értelmében Ifjsbb gróf Bethlen István tartozásainak 50 százalékát 8 hónap alatt kifizeti. Newyork 10 2o-53, Pária 20-271/a, London 1800, 517 25, Brüsael 7 W/l, Milano Madrid <157l/J, Amsterdam 208U7, Berlin 122 82, Wien---, Szófia 3 73, Prága 15-29J Varsó 57 90, Budapest -■-, Belgrád —•—, Bukarest 306. Vsraéayttstá* Buza tv. — flll., dt. 10 fiU, rozs — flll emelkedett Buza llszav. 77-es 1380-1410, 78-«s 1395 1425, 79-w I41S-H40, 80-as M\'20-14 55, dunánt. 77-«a 1285-1300, 78-as 13 00-1315. 79-e« 1315-13-28, 80-ae 13-25 13 40, roza 715—740, tak. árpa 8 60-8-75. zab 9-50 - 9-70, lángért It. 13-50-1380, korpa 080 -7-00. Felhaltál 30311, eladatlan 1415. - Elsőrendű 1*23—1*25, azMett 116- 120, szedett közép 1-02-108, kdnnyd 0-82-Ö-92, l-ső rendű öreg 108-1-12, ll-od rendű öreg 090-1-00, angol sllldól. 1-00-1-06, szalonna nagyban 1 "70 -Ö00, zab- 1-85 — 000, hua 1-20-1-36, télserlés l-32-l«2. NŐI KflBÁTOSZTÁLYUNK a közeledő őszi és téli szezonra való tekintettel, teljes felkészültséggel várja az igen tisztelt vevőközönséget. Különös tekintettel voltunk a folyton rosszabbodó gazdasági helyzetre, a fogyasztó közönség csökkent vásárló erejére, sikerült elérnünk, hogy minden egyes kabátunk meglepő olcsó. Több száz darabból áll választékunk, melyben a legegyszerűbb ízléssel kiállított kabátok mellett, a legújabb angol és francia divai szerint készített modell darabok is megtalálhatók. bay-kabátok, barna és fehér Leányka intézeti ruhák, bébi bundák minden nagyságban. Tekintse meg minden vételkényszer nélkülj raktárunkat, a nagyobb készséggel állunk rendelkezésére. leg- Árufiáx- ZALAI KÖZLÖNY __ 1932 szeptember 1. PÉLDATLAN OLCSO! I butoq Modern berendezések egyszerű és művészi kivitelben, ériási választékban. Kedvezft fizetési feltételek. kopstein butoraruhazak NAGYKANIZSA, HORTHY MlltLÓS-UT 4. SOPRON és SZOMBATHELY. Díjmentes szállités. VALUTÁK Angol f. 19-80-20 20 Betlfr. 70-16-7974 CM k. 16-94-17 04 Dánk. 1111-50-102-70 Dinár 987-10-03 Dollár 570-50-573 50 Frandat. 2230-22-50 Holl. 229-45-230 85 Zloty .63 95-64-45 Lei 3 44-366 Léva 4-06-419 Ur« 2990-30 20 Márka 135-70-130 60 Norvég 96 80-H98I) Peaeta —-•— Schlll. ------■_ STáJclI. ll0-<0-i1t-40 Svéd k. 101 20-102-20 DBVIZAK Amit. 229 65-23085 Belgrád 993-1003 Bénin 135*80-136-60 Brüsael 7926-7974 Bukarest 340-3-51 Kopenh.101 -70-102-70 London 1979-1993 Madrid -•- Milano 3000-30-Itt Ncwy. 571 \'00-574 00 Osilo S900-99 80 Pária 22-30-22-47 Prága 16-93-1701 SzóTta 4-08-419 Mockh. 101-40-102-20 Varsó 64-06-6445 Wien -•-•- Zürich 11080-111-40 Wien clearlng árlolyama : 80.454. I i Oszi vetésre: Gazdasági magvak továbbá: Kerti magvak Kápout&mag Fehérhagymamag Kelkápositamag Árrácikanag Bpenotmag lefeiejUaag Salátamag 8segl&mí.g Sárgarépamag Sárga trlolasaag Felt esselyenuasg etb. slb. Míttrágyák. Gabona-csávázó szerek kaphatók: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, termény és nftvény-védfazerck kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bliósifc mellett. Telefon 130. M60 APHÓHIHDETÉSEI la I tál mim «M luuaia M «*■ MM atk > ma*\'- rmé* a....... 10 m44| M IDMr, .........mS a JUL U«4im U flrtihis 10 — jUl«r. "*■ \' ■ ta.lV* "> a 0U*r. Q-..Ó , li|M MUkil W nl U aá»lna» Alllit k«M4ka«a SOf. u(Um4«,. aiMiaMMll 3 fWJ pmmgO .as.ay.. MjWJ a foiMlepfla h.ayt>olA«, mmitmt.«d» aiueruitxr eftfm nIDluudnk ■társi.ltjuk az ősuea bútorszöveteket, szőnyegeket, sezlontskarókát, Igen olcsó kéaapéoxáron. Klltaludl Ulvtl-áruház, 28 Legújabb gyermekkocsik méty.n I...Állított árban rakláfia érkeztek Armulh taiár áruháiába 2759 Hőt é> férfi divalszöveteket meglepő olt-i -. árakon árutltjuk. Ktslaludl Divatáru-ház. Soh. viaaxa M.na térfl alti.lom I 29 Amarlfcallróaaztal, Werthelmkasizs, kplönféle butoiok, egyéb háztartási felszerelések rladnlnak Msgyar-ulca 19. 3980 Nagyon szép háromszobts lakóa, Itlr-dőszobá«al november l-re Kiadó. Peltételek dr Kováci Ügyvédnél, Sugár ul 12. 3"Q9 3 szobit laké*, fürdőszobával, |utá-nyossn kiadó Horthy Miklós ul 51 39Y8 Olókftu, vagy dlókleónyt keresztény csalid teljes ellátásra mérsékelt áron elvállal. Clm megtudható Muisel éi Frledenlbal csemegekeieskedésében, Fó ut 14. 4057 Kiadó hentes és mészáros üzlet november t-re, egyszobás konyhás lakás október l-re. Clm a kiadóban. 4 5) Angol kioK.Hos4a.at, használtai, de sértetlent, megvételre keresek. Csen-gery ut 23. 4056 Hatthyány-utoa 10. szám alatt egv bútorozott szoba kiadó. 4058 Batth ányutoa 10 szám alatt 1-2 tanuló teljes elláláat nyerhet. 4058 Egy diákleány, vagy llu teljes allátóat kaphat Telekl-ut 26. 4061 ■S.ápfcana, jobb család özvegye azonosba háaniatlall állási keres. ™ Budapest, Rátti Cím: Kereskedelmlitát tat|aa •llétá.tal éa Inslrálással ellogsdok. Flsclier, Király Bessteryaé, u\'ci Í6 4 szobás laké* novemberre kiadó — Csengery-ut IS. 4066 Rawdklvttll olonó érán eladók szóló morzsoló:*, prések, prés csavarok Szegó Mór, Eölvöl-tér 2. 4067 Hirdetmény, Komárváros községben, közvetlen a főtérnél levő korcsmámat október elsejére bérneadooi. A korcsma sarokhíz, áll: 1 vendégszoba, 2 nagyobb lakószoba és egy kisebb szobából, udvar és házikert hozzá. Boltot nyitani is alkalmas hely. Kiss István vendéglős Komárváros, a vasútnál. «« 15.415/932. Versenytárgyalási hirdetés. A József laktanya talarozási munkálataira nyilvános Írásbeli versenytárgyalást: hirdetek. Az ajánlatokat 1932. évi szeptember hó 16-án déli 12 óráig a polgármesteri hivatal iktatójába kell benyujtani. A kiírási műveletet a v. mérnöki hivatalban hétköznapokon d. e. 10—12 óra között megtekinteni és beszerezni lehet. Nagykanizsa, 1932. augusztus 22-én. Polgármester. Hófehér fayencelapokat lüshely é> Útburkolásra s gyári ár-b i legnagyobb árengedménnyel árusítom. Márvány mozaik-lapokat konyhák, előszobák és fürdő-szobák padozat burkolására, valamint díszes cementlapokat és karmantyúi beloncsóveket a legolcsóbb áron megszámltja cemsntánityá Klrály-uteal Pk. 329/932. u. 1932. vghtól 329. »z. Árverési hirdetmény. Dr. Knausz László nagykanizsai ügyvéd által képvlaelt Májon Viktor és isa javára 100 P toké és tóbb követelés és |árulékai erejéig a nagykanizsai klr. járásbíróság 1931 évt 7615. az. végzésével elrendeli kielégítést végrehajtás folytán végrehajtást ssen védőtől 1932. évi április hó 20 án lefoglill 3680 pengó — lill becsüli Ingóságokra a nagykanizsai klr. járásbíróság lenti számú végzésével aa árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t-c 20 §-a alapján a lent megnevezett s a toglalásl jegyzőkönyvből kl nem tűnő más loglalial<>k lávára Is » árverés megtsrlásál elrende lem. de csak arra as esetre, ka kielégít** loguk ma la fennáll és ha eUenük haluztó hatályú igénykereset folyamaiba nincs, végrehajtást szenvedett lakásán, üllelében Frltórajk. ma|d folytatva Pölréte községben leendó megtartására határidőül 1932. szeptember hó 17. napjának délután 4 órája tűzetik kl, amikor a bíróilag lefoglalt gazdasági é!« és holt Jelszereiéi I egyéb Ingóságokat a legtöbbet igelőnek készpénzfizetés niellctt, esetleg becaáron alul Is — de a klklállásl ti kétharmadánál alacsonyabban nem — el lógom adni. Azon Ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn alul var. az 5.610/931. M. E számú rendelet érlel mében csak azok áiverezhtlnek, akik a kikiáltási ár egyllzedrészét bánatpénzül leteszik. Nagykanizsa, 1932. szeptember hó 1 én-Elek László s. k. klr. jhii. végrehalló tói, mint bírósági kiküldőn. Nyomatott a laptulajdonos Közgazdasági R T. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsán, (felelős üzletvezető: Zalai Károly.) 72. évfolywa 202, Mána NagyhastwK mz. szeptember 7. szerda Ara 14 ffllér ZALAI KÖZLÖNY toerkesitóaág ti kiadóhivatal; Póot S. uám. Kesxthelyt Hókktadólilvátal: Kossuth nlcn 83. Peleifis szerkesztő: Barbarlts Lajos Elóftíetfal Áte : egy hóra t pengi I Saerkeaalóaégl és Vladóhlvalali títetor a Miéi 78. aa Neurath külügyminiszter: a leszerelési konferencia egyetlen problémájának tárgyalása sem olyan időszerű, mint a német egyenjogúság kérdése Berlin, szeptember 6 (Éjszakai telefonjelentés) Neurath báró birodalmi külügyminiszter a Wolff Iroda munkatársának átadta azt az iratot, amelyet a leszerelési kérdésben augusztus 29-én a berlini francia nagyköveinek nyújtott át Ezzel kapcsolatban Neurath külügyminiszter a kővetkezőkéi mondotta : ■— A francia nagyköveinél teli német lépés a genfi leszerelési kon- fereneia keretein belül történt. Németország ciupán azt akarta, hogy a leszerelési konferencia munkájának pozitív eredményét lehetővé legye. A leszerelési konferencia egyik problémájának tárgyalása sem olyan időszerű, mint a némel egyenjogúság kérdése. Nincs mll titkolni azon, hogy Oenfben a német és francia delegátus megállapodtak abban, hogy az egyenjogúság kérdésében mielőbb megkezdik a tárgyalásokat. Annyi bizonyos, hogy Németország nem vehet részt addig a leszerelési konferencia további tanácskozásain, amig egyenjogúsága kérdését elvben nem tisztázták. Senki sem kivánhal|a tőlünk, hogy továbbra is belenyugodjunk olyan megkülönböztetésbe, amely nem egyezik össze a német nép becsületével és biztonságával. Az Dzlet éc mdhelybérek rendezésével kormány védelmet akar nyújtani a bérifiknek Az uj miniszteri rendelet még ebben a hónapban megjelenik Budapest, saeptember ti Zsllvay Tibor igaztág ügymlniszler ma délben felkereste Károlyi Gyula gróf miniszterelnököt. Távozása után a sajtó részére a következő nyilatkozatot tette: — Az igazságügy minisztérium tervezetet készített az üzlet és mOhelybérek rendezéséről. Ezl a lervezelet már egy héttel ezelőtt elküldölte az Illetékes minlszle\'inmhoz, elsősorban a belügyminisztériumhoz hozzászólás végeit, mivel a népjóléti minisztérium megszűnése folytán a lakásügyek /ogi szabályozása a belügyminisztérium hatáskörébe kerüli. A kormány arra törekszik, hogy az üzlethelyiségek bérének terén teljes védelmet nyújtson a nehéz helyzetben levő bérlőnek. A tervezet utal a helyhez-kölöltségben rejlő figyelemre méltó értékre, továbbá flgyelembeveszl a gazdasági lehetetlenülés Indokait is. Az eddigi nehézkes el|árással szemben a tervezel egyszerűbb eljárási kiván életbe léptetni. Mivel a kérdést a kormány sürgősnek tartja, valószínű, hogy a lervbevelt rendelkezések még november 1. előli éleibe léphetnek és a sérelmes esetekben megad|ák az iparosoknak és kereskedőknek az orvoslás módját. Nóvák görögkatollkus püspök rejtélyes halála Holttestét a főkapitányság intézkedésére felfogják boncolni Budapest, szeptember a Nóvák Islván volt eperlesl görögkatolikus pürpök az Uj Szent János kórházban hirtelen meghalt. Az 53 éves püspököt gyengélkedő állapot- ban szállították kórházba. Mivel előzőleg gombái evett, gombamér-gezétre gondolnak. A főkapitányság Intézkedett, hogy az Uj Sient János kórházban elhunyt Nóvák Islván püspök holttestét a törvényszéki orvoslaqi intézetbe szállllsák, ahol a halál okának megállapítása céljából fel fogják boncolni. A mlkepércsl gyilkos borzalmas vallomása a dráma helyszínén Először téglával nyolcszor fejbeverte áldozatát, majd késével elvágta nyakát Debrecen, szeptember 0 A csendőrség Nagylétán elfogta Cseh Ferencet, aki beismerte, hogy ö gyilkolta meg Szatmári Zsófiát. A gyilkosságot azért követte el, mert a leány szerelmével üldözte, barátnőjét, Bakó Katalint pedig löbbször bántalmazta. Áldozatát kövei verte agyon és nyakát is elvágta. Debreoeo, szopteiuber 6 (Éjszakai tetefonjelentés) Kedden délután vitték Mlkepércsre Cseh Ferencet A gyilkost kivitték a helyszínre, ahol elmondotta, liogv pén-leken találkozóit Szatmári Zsófiával. Éjszakára, Mlkepércs közelében egy szénabof;lyában aludtak, ö azonban hajnalban meg akart szökni az asz-szonytól. Szatmári Zsólia felébredi, ulána meni, amin ő annyira feldühödött, hogy felkapott egy téglát és nvolcszor fejbeverie vele a nőt. Amisor Szalmári Zsófia elveszítette az eszméletét, elővette a kését és azzal flvágta nyakát. A véres kést behajította a közeli kukoricásba. Amikor a csendőrök szembesíteni akarták a gyilkost Bakó Katalinnal, az Idegrohamot kapotl. -■ I \'Hl I ~ ,„1 I........ , \' I i I I II |l, l>~ ■ I " Mi okozta Kaszala Károly és kísérőjének katasztrófáját? Csütörtökön délután temetik Budapost, szeptember H Vitéz Kaszala Károly és kísérője, Urba^chek Károly pilóta holttestét csülörlökön délelőtt 11 órakor helyezik örök nyugalomra a Kerepesi-uil (emelőben. A főváros a két szerencsétlenül járt repülőnek díszsírhelyei adományoíolt. A sírnál a Légügyi Hivatal, a Magyar Aero Szövetség és a voll Frontharcosok szónokai mondanak búcsúbeszédet. A Magyar Légügyi Hivatal bizolt- az egész ország részvéte legújabb áldozatait ságol küldött kl, amely alapos vizsgálattal Igyekezett kiderileni a halálos katasztrófa okát A bizottság megállapította, hogy a szemlanuk egybehangzó előadása szerint a „Dimgó" repülőgép a Két-uiközpusrta felelt egy kört irt le és annak befejeztével mintegy 100 m. magasságban sebességvesztés jellegzetes tünetet közt lezuhant. A sebeoségvesztést nem gépszer-kezeli hiba okozla, meri a kormány- mellett a magyar aviatika huzalok a lezuhanás után íb épek voltak. A gépronci közelében talált röpcédulamennyiség sem okozhatta a gép lezuhanását, meri az meg sem közelítette a gép számára engedélyezett sulymennyiséget. A motor rendsierlelen működésére sem merüli fel támpont. A baleset valószínű oka a sebességvesztés, amely — tekintettel arra, hogy a gép kis magasságban voll a föld felelt — valamely pillanatnyi vezetési hibából vagy t más Ismeretlen okból, pld. a déli hőségben a talaj közelében fellépő légáramlás folytán következett bt, amelyre a pilóta adott helyzetben elkeszülve nem leheteti. Vitéz Kaszala Károly és Urbaschek Károjy pilóták temetési gyászszertartását Hász Islván tábori püspök végzi._ Meggyilkolt újságíró Hivatásának áldozata Szólta, szeptember ti Poundojj Mihály újságírót, a Vreme c. lap segédszerkesztőiét meggyilkolták. A gyilkosságra valószínűleg az újságírónak a macedón-ügyben kifejteit tevékenysége adott okot. Teleszky ■ magyar Álláspontot fejtette ki a stresai konferencián A délkeleteurópai gazdasági újjáépítés tárgyában kiküldött bizottság ma délelőtt ülésre űll össze. Németország képviselője kijelentette, hogy a jóprobléma a németek szerint a mezőgazdasági nehézségek megoldása, amelytől azután önként adódnék a pénzügyi kérdések rendezése. Németország képviselője javasolta, hogy küldjenek kl gazdasági albizottságot, hogy minél hamarabb érjék el az értekezlet célját. A lengyel delegátus a következő |avaslatol terjesztette elő: — A hitelező államok alapítsák meg a kiviteli feleslegek kontingenseit és változtassák it a rövid lejá-rotu adósságokat kötvénykölcsönökké. Ezl a kölcsönt a főbb pénzpiacokon mindenállam ktlIön-kűIOu vehetné fel. Addlson angol követ éles szavakkai azt fejtegette, hogy leg|obb módszer annak a nevetséges állapotnak megszüntetésére, hogy most minden állam kereskedelmi mérlegének 100 százalékos kiegyensúlyozására lörek-szlk, a behozatali nehézségek megszüntetése és mlndenekeirttt a vámok leszállítása lenne. A mostani gazdasági politikával azonban egy-szertlen megfojtják a gazdasági életet. Az angol szónok útin Teleszky János beszélt, aki részletesen Ismertette a magyar álláspontot, amelyet abban foglalt össze, hogy mentesíteni kell a nemzetközi kereskedelmi forgalmat billncseilől és lehelövé kell lenni a keleteurópai agrárállamok számára gabonafeleslegeik elhelyezését. A dunai gabona kiviteli piacait feltétlenül ki kell terjeszteni. A keleti agrárállamok helyzetén csak ugy lehet könnyíteni, ha az európai ipari államok preferenclálls kedvezményekel nyújtanak a dunai gabonának. Időlárás A nagykanlzaal mat«,orológla\' -n.a-flgyeló lelentósek: Kedden a hAmértík-tel; Heggel 7 órakor +13 8, délután 2 órakor +23«, eate 9 órakor +16-8. (Éhzakal ródlójeltnUH A aUlaara!*-oial Intézet Jatentl «ata 10 ára-kari Slaiagadő, oaanriaa, darttli id6 wérható. ZALAI KÖZLÖNY __ 1932 szeptember 1. 1914—1932. Antal Jonő emlékére*) Xamoazcénél, büs őszi este, Felhők közt |ár a holdvilág, Kamoszcónél hősök holtteeto Jelzi, hogy egy tél világ Küzdött s a küzdelemnek ára, (Óh, mily fájó az áldozat I) Hazám sok IIJu szép virága Az anya csóklát hiába várja, A lengyel földön ott maradt. Nóma éj van. a csönd takarja A hősök htls ravatalát. Kimúlott a harc viharja, A béke vette át Jogát. A béke, mit százezrek szive Oly hiába szomjúhoz . .. Nagyvilág, ob tekints Ide, A dóul kozák mellett, Íme: l\'ihen a honvéd gyalogos. Aratása volt u halálnak Egy nem várt gazdag aratás. Az ajkai mosolyra válnak, lígy nézi, nézi a vén kaszás. .Szép munka volt, (luk. dicséret, Ilyet nem vártam, az angyalát! Miként a büszke harci mének, A roham tüzébe ügy menének A buszos honvéd daliák." „Ilyen rohamnak ellentállnl Istenkísértés, semmi más, Ilyet szeretnék többet látni Eu, a halál, a vén kaszás Hatását, óh, még most Is érzem, A szivem is megremegett. Midőn a vad roham tüzében A vitéz húszasok kezében Villant a harci bajonett" ,.É» mentek, jnentek csak olőre, Bál megritkultak a sorok, Ez porba hullt, az véres fűre. Amaz sebével tántorog"...... ......0 ls ott volt, lelkem hü méaa, Kit feledni soha nem lehet, A golyó a szivét találta Éa utoljára felklálta, „Hazám, Anyám, Isten veled I" Zamoezcénél vagy eltemetve, Ott borul a lengyel löld reád. De a sírod nem leaz elloledve, Hloz a lengyel régi, Jó barát Leez majd ott la Hát veaztett anya 8 gondozatlan nem marad sírod, Eljön ő és a mlg Igazltja, Ismeretlenül megsiratja, A vitéz húszas honvéd hadnagyot. Zamoazeénél, bits őszi este, Felhők közt |ár u holdvilág. Zamoezoénél hősök holtteste Jelzi, hogy Itt egy tét világ Küzdött s a küzdelemnek ára, (Óh, mily fájó az áldozat I) Hazám sok IIJu, szép virága Az anya csóklát hiába várja, A lengyel földön ott maradt. __Neusledler Jenő •) A Zamek-Zamoszce mellett vivotl harcokban 1914. szeptember 6-án, egyik a legelsők közt hősi halált halt húszas honvéd hadnagy halálának évfordulójára. Gyertyánffy Aladárt még e héten szabadon engedik a jugoszlávok A magyar külügyminisztérium Intervenciójának meglett a foganatja Nagykanizsa, szeptember 6 Vasárnapi számunkban részletesen foglalkoztunk Gyertyánffy Aladár nagykanizsai lótenyésztési felügyelő Izgalmas kalandjával a gyékényesl demarkációs vonalon, ahol szerb batárőrők elfogták és Belgrádba szállították. Családja a legnagyobb izgalomban várla a magyar külügyminisztérium közbelépésének ered- ményét. Ugy látszik a külügyminisztérium gyors és\' erélyes fellépésének Belgrádban meglett az eredménye, amennyiben az elhurcolt Qyertyánlly Aladár egy cenzúrázott levelezőlapot Irt, amely ma érkezett (eleségéhez és amelyben vele közli, hogy ne aggódjék, nincs semmi haja és rövidesen itthon lesz. Agyonlőtte a szerelmesét, mert az nem akart megszökni vele sohsem egyeznének bele a szülei. Kaposvár, szeptember 6 Halálos kimenetelű szerelmi dráma játszódott le hétfőn délelőtt Juta községben. Varga Imre cipészsegéd, akinek sógora a julai Hangya üzletvezetője volt, hónapokkal ezelőtt a sógorához költözött, akinek segített az üzletben. Közben megismerkedett egy oltani gazdálkodó leányával, a 19 éves l.tngytl Magdával, akinek udvarolni kezdett. Néhány hétlel ezelőtt más vette át a jutási Hangya vezetését és igy Varga Imre a sógorával együtt elköltözött a községből. Búcsúzáskor Varga megígérte Lengyel Magdának, hogy rövidesen visz-szajön érte és akkor feleségül veszi. Varga Imre hélfön délelölt váratlanul megjelent Lengvelék portáján, ahol a konyhában találta szerelmesél. Elmondotta, hogy érte jött vissza, mert magával akarja vinni a sógorához, ahol majd megesküsznek. A leány kijelentette, hogy ebbe Akkor szokjunk meg, proponálta Varga. — Erről szó sem lehet, — Akkor meghalunk mind a kelten. Varga ezután előrántotta lorgó- pisztolyát és szlvenlőlte Lengyel Magdát, aki holtan esett össze. A gyilkos magával ls végezni akart, de a lövés nem volt halálos. A súlyosan sérült fiatalembert beszállították a kaposvári kórházba, egyúttal szándékos emberölés miatt megindult ellene az eljárás. cilikém I Esle S-kor a mozi bal utolsó páholyában találkozunk. Mucid. ■*» Köztisztviselők részére rendkívül előnyös bútorvásárlás! alkalom. Modern berendezések, tökéletes jó kivitelben, hosszú lejáralu részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók — Kopstetn bútoráruházban, Horthy Miklós-ut 4. 100% palcsics első nagylcanlxsai selyem-, Kelme-, fonalíe»ttí és vegy-tlsxllíó llzem. / ^ aődötí egy farosa sáncl „rámástul" Nagykanizsa, szeptember 5 Április 13-án történt, hogy Sánc táján a Orosz-féle gazdaság szomszédságában támadás történt kél nagykanizsai kerékpáros ellen Dene János városi főkertész 18 éves fia egyik barátjával Purger kertésszel kerékpáron ment a kertésztelep felé. Ugyanakkor jöttek a hegyről, munkájukból hazafelé Gozdán György, Gábor György (Frincsics), Seláf János és Vto József kanizsai gazdák. Hogy hogyan, hogyan nem, Purger lerepült a kerékpárjáról és állítólag Denét is megtámadták a hazafelé tarló gazdák. Tény, hogy Purger megsebesült a kezén és Dene is sérülést szenvedett. Hogy mi történt akkor, pontosan nem tehetett megállapítani. A feljelentő Dene szerint a gazdák megverték őket. A gazdák viszont azt mondották, hogy Denéék .gázolj bele a büdös parasztokba I\' kiáltással akarlak beléjük kerékpározni és Qozdán megragadla Purgert, ugy, hogy az leesett a kerékpárjáról, de bántani, senkit sem bántottak. Szemtanú nem voll. Az állítólagos lámád ist a tövény-szék most tárgyalta. A vádloltak ls, a tanuk is, mind másképpen mondották a letolyt „támadási". Derültséget kelteti, amikor a feljelentök több fiatalkorú tanúja azt mondotta, hogy Denééket fejszével verték össze-vissza, amit maguk a sértettek sem vallottak. Vlléz Cslllaghy Oyörgy vezilöügyész maga is megállapította S tanúvallomások Ingadozó és tarthatatlan voltát és Gábor Oyörgy Seláf János és Vass József gazdák ellen elejtette a vádat, Gozdár, bűnösségének megállapítását a törvényszékre bízta. A törvényszék rövid tanácskozás után felmentette mind a négy gyanúsított gazdát. A ferde lovag (Korrajz Mária Terézia Idejéből) XD Irta: Balázs József Barlenslein besietett az öltözöfül-kéjébe, hamarosan elkészült, azután egy kis rejtett vaskapun át, amelyhez mindkettőjüknek volt kulcsa, elindullak. Már a külvárosban jártak, amikor a herceg megszólalt: — Ili azulán kenyeres pajlások leszünk. Te a Tóni, én a Franc. — Fenséged talán először jár erre ? — Nem kell félni ismernek ezen a tájon. — Nyugtatta meg a herceg. Urasági vadász vagyok és hébe-hóba fizetek néhány kuj>a bort szomjas embereknek és sok kedves, bolondos órát kapok érle cserébe. Mondhatom, én csinálok jó vásárt, mert ilyenkor kissé kiheverem a spanyol szertartás keserveit. — Bizony, itt ritkább a pénz, mint a jókedv, őfelsége kacsalábon járó palotája elvarázsolt kastély ehhez képest, amelyikben mindenkinek minlha az orravére folyna. — Tódilolta Barlenslein. — Ha elgondolom, hogy belőlem Is olyan dróton rángatott bábut csinálnak egykor, aki mögött az udvarmester súgja, hogy melyik lábál hova rakja, hát égnek mered minden szál hn|am. De nem hiszem. Szerelném nyugdíjba zavarni a tanácsol és a szerlarlásmestert s akkor talán elviselhető lesz az élelem. — Hohó! — Kiállóit fel Barlenslein őszinte rémülettel s nagyot kurjantott. — Sokkal könnyebb; azt mondani, mint meglenni. — Miért? -- Ő császári fensége mialt, aki ebbe nem fog beleegyezni. — Ha én akarom, akkor ugy lesz. — Erösködött Ferenc. — Fenséged az. egyszer téved. A főhercegnő nagyon vallásos és a titkos tanács kedvence a jezsuita páternek, aki mindannyiunk gyóntatója, azonkívül a hagyományok legszigorúbb őre. — Az ördög vigye el, magának van igaza. Hadseregekel eseileg legyőzhetek, de a papokkal nem szeretek kikezdeni I Szóval bábuvá kell lennem I — Nem ir.uszlj fenség, én a jezsuiták kulcsát is ismerem. Majd aniyk idején a kezébe adom. — Ráérek törni a fejemet I... No, de itt is vagyunk I — Lement a három homorúra koptatott lépcsőn és belökte az ajtót. A zenészek tust húztak, a sok gyanús alak örömteljes Üdvözlő s«i vakal kiáltozott és egy párducsze rüen karcsú, hajlékony cigánylány perdüli eléje: — Az én édes vad\'íszom I — A barátomat szeresd, annak még nincs felesége I — Évődöt\' a herceg és Bartensleint tolla maga elé. A cigánylány félrehúzta a száját, vállal vont, majd elmosolyodott és kedvesen szólt Bartensieinhez: — Ne haragudjon éíieB uram, de nekem jobban telszik az én vadászom- Igaz, hogy nem érdemli meg I Nézzen körül I Olyan szép szál legények vannak itt hogy no! És akármelyik szívesen venne feleségül. Szabad emberek, akik mindennap elhoznák az asszonyuknak az aranypénzt. Mihaszna, ha én ez után a vékonypénzü vadász után bomlok, akinek nem kellek, s akiről azt se tudom, kitia-borj i ? I — Ne pötyögj I Inkább láncoljunk egyel, hogy -megszomjazzam, mert nagyon ihatnám. — Szólt rá a herceg. — Azt hiszem édesem, ma jobb lenne, ha nem táncolnánk. — Kérte a lány. — Gyászolsz? — Kérdezte a herceg. — Nem szeretném tenni. Olt ül a Hansi magában s dél óta Iszik. Tudod, hogy Jtét ujja között tördeli el a tallért? Tegnap megkérte a kezemet. Kosarai kapotí. Mondta, hogy ez miattad történt. Megfogadta, ha eljössz, ugy összehajtogat, mint egy selyemkendői s átnyújt, hogy dugjalak a kötőm zsebébe, Félek, hogy valami bolondot csinál. Barlenslein szeme megvillant, végignézett az asztalokon s felismerte az öles termetű, széles válu, vöröti-képü legényt, aki vasvilla szemekkei nézett leléjűk. — Ne félts engein lány, majd segítek magamon valahogy I — Az-zaf elkapta a herceg a lány derekát és láncra pördllelle. Bartenstein elkiáltotta magát: — Három iccéi minden asztalra I — Azután nyugodtan Hansi asztalához lépett. —- Megengedi szomszéd? - — Miért éppen ide? — Kérdezte a legény mogorván. — Tudja, testvér, gyenge legény vagyok és szívesen húzódom oda, ahol védelemre ialállialok. — Felelt szelíden Bartenslein. — Bizony ide rossz helyre jött az ur, inert a cimboráját alighanem szélgázolom I (Folyt kör.) 1932. szeptember 7. ______ Leíenyei Sport-Hiradó Végre egy sportsxakértö tudósítása A letenyel kaszinó kertjében a szokásos vasárnap délelőtti sörözésen kellemes megbízatásban részesültem-■■ Aszongydk ugyanis nekem az urak, hogy adjak ötven fillért és menjek Id délután a sportpályára, ahol öt órakor a kanizsai Transdanubla és a leter$el Lövész Egylet futballcsapata fogják erőiket összemérni és írjak erről a ,Zalai Közlöny"-nek tudósítást. — Végre egy szakértő fog tudósítást küldeni I — ujjongtak az urak, mikor remegő kézzel átnyújtottam az ötvenet. , Kétszeri utánam küldés után pontosan negyed hatkor berobogtam a pályára, ahol első üdvözlésként Bak Laci, e hónaptól kezdve nagykanizsai első osztályos gimnazista és lelkes lelenyel drukker, azzal rántotta meg a kabátomat: — Aztán bácsi, ne lessék a tudósításban csalnll — Ne félj Laci, csak a színtiszta Igazságot írom — nyugtattam meg kis barátomat. Tehát van szerencsém átnyújtani a színigazság tündöklő arany tányérján szerény tudósításom!. * Tizenegy fizető és kétszdzharmlnc-hat potya néző elölt folyik a Nk. Trd és LLE futballcsapata közötti Izgalmasan szép mérkőzés. Az Idő és a jegyárusító pénztáros borongós. Leltnér Gyurka, a btrő, egészen jól sípot. A cigányzenekar a szemüveges bandavezér egy Intésére az alig nyolc éves slágerbe, a „Pardon szenyórába" kezd. A cimbalmos nem clmbalmozlk, hanem tányéroz. Csatárnak képzelheti magát, mert villámgyorsan változtatja a helyét. A cirkáló csendőrök nehéz fegyverzetükhöz képest elég jól fedeznek. Ugy gondolom, bekkel játszanak. Valami 20—22 fiatalember Ide oda szaladgál és egy körülbelül 25 cm. átmérőjű, levegővel töltött bőrgolyót hajkurásznak. Az Ingyen publikum pedig ugy ordít, mint a Behemót: — Tempó Letenye. tempó Lelenye I A biró sípol. Félidő. Eredmény 2:1a Trd. javára és egy hatalmas rúgás az egyik lelenyel Játékos lábára. Muzik: .Pardon szenyóral" Tányérozás. Második félidő: 3:1 a LLE javára. Végeredmény: 4:3 a LLE és pengő 106 a szemüveges Náci és bandája javára. .Pardon szenyóral" Játékukkal kitűntek még: Schramm Ferike, mint lündérklrdly, Kiss Palkó, mini törpekirály, az értelmesen selypítő Kiss Márluska, a Nemes gyerekek... négy filléres vízi alapon jól játszottak még... Oppardon szenyóra, Schramm Ferikétől vissza az egész I Persze, persze most mükedvelőztek az ovodások Isi A ferbllsták Is ma mérkőztek, nem csoda, ha összezavarja a riporter ezt a mind egy napra cső látványosságot. Hát csak tempó Letenye, tempó ó ól * Hja, Igaz, kedves szerkesztőm, ha valami sportszerűtlen kifejezés csúszol! volna ebbe a sietve Irt riportomba, szíveskedjék kijavítani, mert magának elárulhatom, hogy most voltam élelemben először futballmeccsen. Zimbory LbJos ZAUU KÖZLÖNY Emberhalál a zalai boros szekér körül Dolgozik a zalai bor meg a vasi bicska Zalai szöllősgazdák az Idén Is szinle naponla szekereznek ál a borukkal vasi (erülelre. Igy történt a minap Is. Gálos Béla püspöktamisl gazda udvarán kötött ki egy zalai Dorszállitmány. A szekér köré odasereglett a falu legény-népe egy kis borozgatásra. Olcsón mérik a zalai szekeresek a portékájukat, volt hát keletje. Ott Iddogált Kovács Béla és Szabó Qyula is, mindketten 25—26 éves falusi legények. Mikor már jócskán a plntes fenekéie nézlek, eszükbe jutott, hogy a télen egyszer egyik fellökte a másikat. Erre aztán előkerültek a bicskák és Kovács meg szurkálta Szabói. Szabó menekült, de a másik utána szaladt és hátulról u|ra beledöfködötl. Erre Szabó visszafordult és egyetlen szúrással leterítette Kovácsot, aki azon-helyt meg Is halt. Szabót kórházba szállították. A .Vasvármegye" ezt a megjegy zést fuzi a gyilkosságról szóló tudósításához : .Az emberölésnek közvetve a zalai boroskocsi lelt az okozója. Sok falusi civakodásnak és verekedésnek a keletkezését segítik elő ezek a Zalából feljövő borosszekerek a falvakban. A vasvárkörnyéki falvakat naponta 1—2, de néha négy ilyen szekér is meglátogatja és akkor folyik a bor, utána pedig a verekedés és működik a bicska" ir téli bevásárlása előtt saját érdekében keresse (el a 72 év éta fennállé kabát- és szonyegosztállyal kibővített SIHGER divotfiruhúzot NAGYKANIZSÁN. Nagy választókban érkeztek és vételkényszer nélkül megtekinthetők: Elsőrendű szabású és minőségű • női- és gyermekkabátok, mindenfajta szőrmék, női-ruha és kőpenyszövetek, férfi-öltöny és kabátszövetek. JómlnőségQ és színtartó áruk. Figyelmes és gondos Tklsxolgdlás. Olcsó, sscabott árak. Az ágyról a lepedőt is lelopta, az ablakon mászott be a szomszédjaihoz a korcsmáros gazdag felesége, akit ujabb két és fél évi fegyházra ítéltek — Az alól felmentett térj csak most tudta meg, hogy a felesége orgazdaság vádja hányszor Olt már Nagykanizsa, szeptember 6 Nagy feltűnést kellett Nagyrécsén, amikor Kovács József korcsmáros házában megjelentek a csendőrök és házkutatást tartottak. Ugyanis feljelentették a korcsmáros gazdag feleségél, hogy ágyneműi lopott. Ko-Vácsné tagadott, azonban a csendőrök gyanús ruhanemüeket és ágy- nemüeket találtak nála, amelyekről löbb károsult azt vallotta, hogy ez az, amit tőlük elloptak. Kovácsnét őrizetbe vették és beszállították a nagykanizsai ügyészségre. Hónapokon át űlt vizsgálati fogságban. A tér|ét Is gyanúba keverték, sőt állítólag a csendőrök ellen Is lámadó-lag lépett fel, amiért azután szintén Használt és u) leánylioeumi, polgári tiar é» leány, elemi, gimnáziumi, kereskedelmi Iskolai tankönyvek és tUzetek kaphatók Sohless Testvéreknél Deák-tér 10. Horthy liktól-sl 8. eljárás indult meg ellene. Mo t volt Rebben az ügyben a főtárgyalás a nagykanizsai törvényszék elölt A vádlottakat dr. Kuhár Oltó ügyvéd védte. A lopott holmikból kél hatalmas bála tellett. Az asszony a csendőrség előtt lett egyik beismerő vallomásával szemben lagadla cselekményéi. Azt mondla, hogy nincsen rászorulva arra, hogy a másét lopja, elég jómódban van ahhoz, hogy megszerezze, ainl kell neki. Dr. Mulschenbacher tanácselnök erre felolvasta a bünUgyt nyilvántartó jelentését, mely szerint Ko■ vácsné már több esetben volt lopásért büntetve Két év, két ét fél év, egy év, két év és kél hónap, mástél év, Márlanosztra... Az emberek csak néznek egymásra ekkora la|strom hallatára. Kovácsné Is slrnl kezd, amikor látja, hogy lehullott a lepel és hiába minden tagadás. Moat már csak az a védekezése : — Azért, hogy én romlott előéletű vagyok, még nem követtem el ezeket a lopásokat. De jönnek egyre másra a sértetlek, a tanuk, akik felismerik a nála talált holmikban a sajátjukat. Hiába minden tagadás. Csínját Oáborék ágyáról lehúzta a lepedőt és a takarót. Hompó Jánoséknál hamlikulcs-csal behatolt a kamrába és onnét egy bödön zsírt lopott el, Horváth Rózáékhoz az ablakon át mászott be a zárt szobába és s szekrényből rengeteg ruhát és ágynemat lopott el. A férj pedig tudott ezekről és Igy orgazdaság vádja Illett — mondja a vádirat. A férjről azonban csakhamar kiderül, hogy neki semmi tudomása nem volt felesége dolgairól, ő maga Mntetlen előéletű, az asszony a második felesége. Maga Is elképpeftl, amikor az asszony bUnlajstromát a tárgyaláson felolvasták. Dr. Kuhár Ottó védőbeszéde után a bíróság Kovács Jánosnét két és félévi fegyházzal sújtotta, mig férjét felmentette a vád és következményei alól. — Az ügyész súlyosbításért fellebbezett. ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel értesítem Nagykanizsa és vidéke közönségét, hogy a gallértlsztltás árát 8 és 10 fillérre leszállítottam. Festést, tisztítást legszebben, legolcsóbban vállalom. Tisztelettel Varga Nándor ruhafestő, gőzmosó éa vegytiutitó Horthy Mlklós-ut 8. ISKOLACIPOKET WtCTÉNlSI SÁNDOR ÉS FIM cipőáruházában, FÖ-Hton, a Városházban, egolosóhban és a legnagyobb választékban ZALAI KÖZLÖNY __ 1932 szeptember 1. NAPI HÍREK NAPIREND SitplMriwp 7, Her4» Római katoltkna: Kassal vt. Protest.. Regina, Izí.: El ni hó 6. • Várod Muzerrtu él Könyvtár nyílva esti tartókon éa vaaámap dále»tl 1D-IÓI Qy««yex*rlárl <11*11 a»t<[»l.> a .Sahpator" tyótymierUi Ersaábet-lér 21. as n ktakaatasal gyógyszertár. OósfSrdó nyitva reggel 8 órától eate « áriig (héltó, aaerda, pintek délután, kedden égési nap nőknek). Tat. J—13 Délután 6 órától SO filléres zuhanyfírdó Az orezágzáizlóra helyből ét vidékről érkező adományok bizonyítják, hogy a mozgalom tartalmát jelentő eszme mélyen él a zalai magyar lélekben. A legcsekélyebb adomány Is áldozat a megtiport magyarságunk oltárán. U|abb adományok: Osterer Károly 5, Ho/rlchter Emma 5, Szltár Árpád 2, Székács Pálné éa dr. Székács Sándor 2, Blnder Géza 2, Tóth Józtef (Oroaztony) 1.90, Schelkr Zoltán (Nagyrécie) 1, Do-mány Armln 1, Parti Lajos I, Cseh Joakim I, BOhm Ignác 1, Bellont János 1, Kajál Oyula I, Klein Vilmos sütőmester 1 pengő, Horváth Béli 60 fillér. _ — A polgármester a pécsi ínség ankéten. Dr. Krátky István pol-gármester tegnap Pécsre utazott, ahol Nagykanizsa képviseletében részt vesz a magyar városoknak a Srlügy-minlsztérlum által rendezett ínség-ankétjén. Az inségankét tőbb napos lesz és a téli Inségakcló lebonyolításának mikéntjéről log határozni. — Spanyolok Nagykanizsán. A spanyol király unokabugának budapesti kere*ztelfl)éröl érkeztek tegnap gépkocsijukon Nagykanizsára Q. d\' Suez Emília, Cristobal Dtaz, Arbetto Maria Durtzo, Silas Sarsh Frlgo és D\' Such Maria, akik mind a spanyol királyi család tagjai, azonban inkog-nitő útlevéllel utaznak. A Centrál-•zállodában megebédellek, majd rövid Itt tartózkodás uUn lolytatták útjukat Horvátország felé. Érdekes, hogy a gépkocsit vezető néger soffőr a nrwyorkl rendőrség (önökének a soffőr je. — Értekezlet a vármegyeházán. Héttőn délelőtt értekezlet volt a vármegyeházán Bődy Zoltán alispán elnöklete alatt. Az értekezleten a járási főszolgabírók és a két megyei város polgármesterei veitek részt, — A kanizsai leányl\'ceumban a behatások szeptember 6-án ót 7-én délután 3 órakor vannak, a reálgimnázium Igazgatójának Irodájában. Belratásl dlj félévre 20 pengő. Veni Sancte csütörtökön 8 órakor. A tanítás pénteken kezdődik. = Kevéa pénzért elegánsan öltözködhet Asszonyom 1 Megérkeztek a legfrisebb sima és mintás kordbársonyok, gyapjugeorgeite és szöveinjdoRságok Slnger Divatáru-házba. Vízvezetéket, csatornázást, központi ffltést és e szakmába vágó Javításokat jutányos árban vállal MENDLOVITS JÓZSEF ÉS MARTOK rézmü éa vízvezeték szereiét! vállalata Titaraa 2-7i. HátTKálIZSá, KiaAU-ÜTCA 45. 8Z. T.t.r.i. 2.71. Hr (nlmt fizetési taltétalakl ~M | Állandó raktár fOrdöazobá berendezésekben 4a mosóOslökben. „KDkna" msitgaadaaágl gépak gyári laraklta. — A bucsuszentlászlól zarándoklat. A plébánis felhívja a Bucsu-szentlászlóra zarándokolni óhajtó híveket, hogy csülörtök estig okvetlenül jelentkezzenek, mert a különvonatot csak akkor kap|uk meg, ha legalább 400 utas lesz. Ezt legkésőbb csütörtökön jeleznünk kell a MÁV. Igazgatóságának. Jegyek a reggeli órákban a sekrestyében és egész napon ál az egyházközségi Irodában kaphatók. A zarándokok vatárnap reggel 6 órára legyenek a plébánia templomban, ahol számukra szentmise lesz. Akik áldozni akarnak, ekkor áldozhatnak. Mise ulán körmenetben Indulás aa állomásra. = Felárral megveszem a mai Buster—Harold Lloyd—Stan és Pan előadásra a zsöllye III. sor 1—2. számú jegyekel. Dr. Nevető Orkán. — Német, trancla és angol nyelvórákat ad kezdőknek és haladóknak Balta Klári, Csengery-ut 8. — Megszűnik a DV állomás Sopronban. A Máv. azzal a gondolattal foglalkozik, hogy a soproni DV pályaudvart megszünteti. A Nagykanizsa—Bécs 1 vonal vonalai Is a Oyör—Sopron—Ebenfurt-I vonal állomására tulnának be, a DV pályaudvaron pedig a teheráru-forgalmat bonyolítanák le. = SchOtz anyagból készüli intézel! kelengye árban a legolcsóbb, minőségben felülmúlhatatlan 1 SilTkatecekitk át érelaeusa®-délkei suiveiökuk a természetes „Fereio lózief" keserűvíz hasznalata könnyű és pontos bélmüködésl biztosit. Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy a Ferenc ióiset víz különösen agyvérzésre és gutaütésre hajlamos Idősebb embereknek kitűnő szolgálatot tesz. A Ferenc linal keserűvíz gyógyszerárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. — Belratás a zeneiskolába ma, szerdán délelölt 10—12 óráig ét délután 4-6-lg. A közeledd iskolai bclratásoK elölt Intézeti ruhaanyagok és kelengyék dus választékban, mélyen leszállított áron kaphatók. Előírásszerű kék seviot-szövetek, csikós bluz és gallérvásznak, fehérnemUanyagok, paplanok vételkényszer nélkül tekinthetők meg Kirschner Mór divatáruházéban. Visszamaradt férfiszövetek — mig a csekély készlet tart — maradék-árban kaphatók. Az őszi njdonságok egy része már raktárra érkezett. Mozgószinház Az olimpia filmje a kanizsai moziban Az uj köntöit kapott, barátságosabbá, Intimebbé varázsolt kanizsai szinházban (kedvező időben a kert motlban) még ma műsoron leszaz Idei olimplátzról felvett nagyszerű hangosfilm. A néző a tiszta, szép felvételek során Izgalrtp, érdekes képet kap a nagy mérkőzésekről. A lasslloit rud- és műugró képek külön élmény Ez a film egyidőben fut Kanizsán Budapettlel. A kópiát express kell éppsn azért visszaküldeni Budapestre. Ez 1. frisseség dicséretére válik a mozi direkciónak, amely az idei nyári szezonban különösen kilett msgáért a nagy filmek lehozatalában. Nagy közönségsikere volt bélfön a minden ötvenedik jegyre kisorsolt 5 pengőseknek. Érdekes ét változatos reklám-Ötletekért nem megy a szomszédba a kanizsai mozi vezetősége. Elismert fómlnöségU sajtit Hésxlté»U Qyerm ekclptík ismét kaphatók PJIPP OSZKÁR ci (részmesternél Erzsébet tér I. szám. — Két olya* rejáay folyik moll Her czeg Ferenc képes beülapjában, a*. „Uj Idők\'beo, amely ugy a* Írók, mint a közönség körében szokatlanul nagy tet-ttlnéat keltett máris; az egyiket ko*á- 2 né Kéz Lola Irta, n másIkal-Haraányl olt Müvóazt alakítás és érdekesség szövődik öan/0 n két pompás műben tökéletea egésszé. Szép oluetzóléat Irt ebbe a szamba Komáromi János és Székely Tibor, azokatlauul romantikus világba voziul az olvasót Klbódy Albert, aki n brazillal őaerdőkből küldött aa „Uj Idők" számára érdekes élményeiből finom feljegyzéseket A magyar mult egyik nagy alakjának, Madáoh Imrének végső akaratáról, saját uj kutatásai alapián Irt érdokea clkkot Harsányt Zaoll, Madách végrendeletéről, amelyet ő kutatott fel. =» Harold Lloyd elvesztette a pápaszemét, a becsületes megtaláló este a moziban jutalom ellenében átadhatja. — Osztrákok weekendje a Balatonon. Különböző csoportokban érkeztek . Budapestre az osztrák weekendezők különösen az elmúlt szombaton. Az egyik 90 főnyi csoport Bécsből egyenest Sió/okra és onnan Balatonfüredre rándult kl az IBUSz bécsi képviselőjének, Ha-monnay Károly Vezetése alalt. Balatonfüreden elmondták, hogy várakozáson felül jól érezték magukat, nagyon megszerették a Balatont ét hosszabb Időre Is el fognak jönni. (Idegenforgalmi Tudósító) = Rendkívül nagy választék, jutányos árak, garantáltan jó minőségű slffon, angin, lenvászon, da-maszl, nyomott és tenniszflanellekböl Slnger Dlvatáruházban. — Belehalt a légycsípés be. Púpos István lesencelslvándi levente légycslpéslöl származó vérmérgezésben meghall. = Minden gondos szülő gyermekének SchOtz vászonból készítteti intézeti kelengyéjét I BereftváflpafstillaXa legmakacsabb fejfójáit is elmulasztja, 1932 szepiember 7. ZALAI KÖZLÖNY Olcsó watta fásár. Out aMptamtear 10-lg. „Vorabel" pllasó walta, Dr. Rruns szerint dobozban, prima mlnóa^yi\'. 250 gr. P 1*40, 100 gr. 68 flll. VÁGÓ ENDRE illaiszertárában. — Filléres népünnepély m ZTE pályán. A Zrínyi Torna Egylet csütörtökön, folyó hó B-án tartja nagy filléres népünnepélyéi * Zrir.yl-sporlpályán. Kezdete délután 2 Arakor, tart éjjel 2 óráig. Szórakozások : 2—4 óráig cigányzene és sláger gramofon lemezek. Szerencse-sátor, ahol minden szám nyer. Céllövészet. Mackó dobás. Karika dobás. 11 -es rúgás. Plng-pong szenzáció. Jósoltaié*. Tekeverseny, stb. 4 órakor a kanizsai Strohschrulder, ütne Héla fellépte. Ulána zsákbafulás. Lepényrágás. Gólyalábas versenyfutás, stb. 8 órakor a tánc kezdete. 9 órakor Dene Béla, a fiatal Strohschnelder ujabb fellépte. Ulána szépségverseny. Táncverseny. Amerikai árverés, öl-tözöiU kivilágított helyiségek állnak rendelkezésre. Belépőjegy 30 fillér, éi vényes egész nap a tánchoz Is. Bflffék. Cukrász. Értékei nyeremények. Mindenki, aki jól akarja magát érezni, olt legyen. — Hirtelen halál a Csengery-utl sorompónál. Pelrekovlcs János pályaőr, aki a Csengeiy-uli.sorompó őrházában teljesít szolgálatot, kedden a déli gyors után egy öregemberre lelt figyelmes, aki blzorfy-talan léptekkel botorkál! keresztül a gineken, majd hirtelen megbotlott és hanyatvágódolt. A pályaőr odarohant, magához léritette az öregembert és elvezette a sínekről. De alig lettek néhány lépést, Ismét megcsuklottak a rogyadozó térdek és az öregember holtan zuhant a pályaőr karjaiból a földre. Rendőri bizottság szállt ki a helyszínre, amely megállapította, hogy az elhalt Pecsentcz János 75 éves flgyeháza! menhely! lakossal azonos, aki a keddi országos vásárra akart bejönni. A rendőr-orvos megállapítása szerint szívszélhűdés okozta e szerencsétlen ember halálát. A holttestet beszállították a temető halottalházába. — Halott koldus a Balaton mellett. Kalmár Imre 60 éves várpalotai koldust Balatouallgán, a hegyoldal mellett, 25 méteres mélységben összetört tagokkal, holtan találták. Az öregember éjszaka gyalog vándorolt, egy házból kiszivárgó világosság felé velte útját, eközben a sötétségben a szakadékba zuhant. = Mielőtt szőnyeget vásárol, tekintse meg Singet Dlvatdruhdz dus szőnyegraktárát Plu Hlrandstuini aopkdk Flu polgári Iskolai aapkúk £e<Uly líceumi aapkdk Cedny polgárt Iskolai sapkdk nagy választékban beérkeztek Kaufmatnn Károly ctiaficM lakalatáakák nagy válaiztékban. — N6I kereskedelmi szaktan- | folyam nyílik meg Keszlhelyen. Előképzettség : négy középiskola, ennek hiányában felvételi vizsgát kell tenni, landij évi 200 pengő, ami havi részletekben fizethető. Vidéki leányok az apáca-zárdában igen |utányos áron kaphatnak teljes ellátást és megfelelő felügyeletet. — Ritka vadászzsákmány. Az elmúlt napokban ritka vadászzsákmánya volt Durgó Józsefnek, aki a klskomáromi káptalan-birtok löerdö-őre. Durgó József hatalmas, szürke dögkeselyűt kapott puskavégre, amelyei könnyebben sikerüli megsebesítenie. A sémit állatot hosszú rudak segítségével fogiák lc, majd beszállították Bogyay Gyula főerdészhez, aki most állatorvosi segítséggel igyekszik kigyógyítani sérüléseiből. A remek példánrt, ainelynék szárny lerpesze 264 cm., lelgyrtgyulása ulán Bogyay főerdész a budapesti állatkertnek ajándékozza. — A Utkalatlaa k.adS (t otulU Ué UBB Zaófla kis regényének, melyei a Nyit legújabb uárna közöl. A Ilalnt u)»ág-trönő tehetséges tollal és linóm, asszonyos ösztönével rajzolja meg egy zalai klalAuy ragyogó karrierjét, amely a hllnzko szépségkirálynői elmtöl előbb KÖZGAZDASÁG Az óriási {elhajlás ellenére be kellett tiltani a tegnapi nagykanizsai állatvásárt Két becsehelyl gazda ragadós száj- és körömfájásban szenvedő állatokat hajtott fel — A polgármester 8 napos zárlatot rendelt el A szeptemberi országos vásár ogy boldogtalan, msjd ugy boldog liá zasság rövébfi hajlik. Modern léma. melyben a mai, kilátástalan Jövőre Ítélt fiatalság kétségbeesett lázadását látjuk a szürkeség ellen. A Nyíl ára lü fillér. szeptemberi országos rendszerint egyik legélénkebb vására Nagykanizsának. Akkor szokták a gazdák felhajtani a legtöbb állatol, hogy pénzeljenek belőlük. Es a pénz azulán jobbára a városban Is szokott maradni. A gazdák, valamint a kereskedők és iparosok ii erősen felkészüllek tehát a keddi országos vásárra .Tudták ezt az olasz és más külföldi kereskedők és illatexpor-lörök Is, akik szép számban keresték lel a vásárt. Mindenki a legnagyobb reménnyel nézell a meginduló vásár elé, amikor reggel tél 7-kor az egyik városi állatorvos észrevette, hogy Becsehely község-böl kél gazda beteg állatokat haji fel. Két szarvasmarháról a tüzetesebb orvosi vizsgálatnál kllünl, hogy mindkettő ragadós száj. és körömfájásban szenved Nyomban |elenlést lett a nagykanizsai állatorvosi hivatal vezetőjének, dr. Wolff Sándor magy. klr. főállalorvoanak, aki ugyancsak megállapította a betegléget es nyomban betiltotta az egész áUatvdsári. Az állalfőorvos Intézkedése érthető elkeseredést válloll kl a meg|elen( gazda- és vásárló közönség körében és a legkülönbözőbb kifejezésekkel ilielék a két gazdái, akiknek lelkiismeretiemén kimondhatatlan kárt okozott gazdának, kereskedelemnek és a város adóhivatalának egyaránt. Kendörök jöttek csakhamar, akik szétoszt tatiák a rengeteg közönséget, amely a vásárra összejött. Az esetről jelentési tettek dr. Hegyi La|os polgármesterhelyettesnett, aki nyomban Intézkedett, hogy nyolc napoa zárlat rendeltessék 3. Dr. Wolff Sándor magy. klr. fö-állatorvos kijelentése szerint, i jövő heti állatvásár azonban már megtartható lesz. , Az a felbecsülhetetlen kár, amit az állatvásár betiltása kereskedőnek. Iparosnak, a városnak magának Is okozott, Indokolttá lenné, hogy a jövőre nézve a zárlatot követő vásárok alkalmival a bejövő utakon ellsék meg valamiként az állatotvosl vizsgálatot. Momentán nem ludjuk, hogyan és mennyiben volna ez kivihető, de illetékesek figyelmébe a|ánl|uk e kérdést, akik bizonyára megtalálják a módját, hogy ne kelljen egy lelkiismeretlen gazda súlyos mulasztásiért egy egész vásárnak éa egész városnak Igen nagy kárt szenvednie. NOI KABÁTOSZTÁLYUNK a közeledő őszi és téli szezonra való tekintettel, teljes felkészültséggel várja az igen tisztelt vevőközönséget. Különös tekintettel voltunk a folyton rosszabbodó gazdasági helyzetre, a fogyasztó közönség csökkent vásárló erejére, sikerült elérnünk, hogy minden egyes kabátunk meglepő olcsó. Több száz darabból áll választékunk, melyben a legegyszerűbb ízléssel kiállított kabátok mellett, a legújabb angol és francia divat szerint készített modell darabok is megtalálhatók. Leányka intézeti ruhák, boy-kabátok, barna és fehér bébi bundák minden nagyságban. Tekintse meg minden vételkényszer nélkül raktárunkat, a legnagyobb készséggel állunk rendelkezésére. Áru&áx. ZALAI KÖZLÖNY A Zalavármegytl Oaidaiágl Egyesület nagyfontosságú javadatokat terjeszt a kormány elé a válság lekflzdésére (A Zalát Közlöny tudósítójától) A Zalavármegyci Gazdasági Egyesület most tartotta Tarányl Ferenc dr. vaal főispán elnöklete alatt őszi közgyűléséi a keszthelyi városházán. Tarányl Ismertette a gazdasági válság leküzdése érdekében a kormány elé terjesztendő Javaslatokat, így kívánja az egyesület t mezőgazdasági értékesítési lehetőségek fokozottabb kiaknázását, ugy bel-, mint külföldön, a vasúti szállítási kedv tokozását kedvezmények nyújtása által, a moratórium-rendelet hatályának meghosszabbítását az ösz-íztt termelési ágakra kiterjedően, aföldteher sürgős rendezését, a hátra-lAós tartozások kamatmentes fizetését több évre felosztva, a termelésre kártékony kartetek feloszlatását, i nem káros hiteleknek pedig szigorú korlátozását, végül kívánja az egyesület, hogy a kisgazdák közős szeszfőzdéi holdanklm 15 I. Illetékmentes szesz klfözésére kapjanak A taaxetl luk áerUi-árlolyaiaal javaslatokat a közgyűlés elfogadta és azokat felierjeszti a kormányhoz.\' Több Indítványt fogadtak el, melyek * bor értékesítésre és a vetőmagakcióra vonatkoznak. Malatümky Ferenc felsőházi tag szóvá lette, hogy Zalamegyében az Idén rossz volt a burgonyatermés, ugy, hogy komoly burgonyalnség lényégét. Kélte, hogy a megyében készítsék el a burgonyaszükségletekre vonatkozó kataszteri. A közgyűlésen jelen volt Bődy Zoltán alispán kijelentette, hogy az OmkMs már megtörtént és részben az inségpuakávsl kapcsolatban, padig államsegély ulján a burgonyalnségesek segtMgére lenni. fts&y Béla akadémiai igargató indítványozta, hogy a Oazdatági Egyesület közgyűléseit ezentúl az akadémia dísztermében tartsa. A közgyűlés örömmel fogadta az indítványt. _ (—) A dlszeii bazaltbánva Ugye. Dlszeli küldöttség lelem meg hétfőn délelőtt az alispánnál, akit arra kérlek, ne engedje beszüntetni a dlszeli bazallbányit, mely ezer családnak nyújt megélhetést. Az alispán megígérte, hogy mindent elkövet abban az Irányban, hogy a Máv. a szerződési a közbirtokossággal megkösse ét Így a munka folytatható legyen. Párts 30-26\'hL London 17»7V|, Newyork 317-00, Brflsael 71-66, Milano 2653, Madrid <1-60, Amsterdam 207-921*. Berlin 122821/s. Wien -■--, SuSfla 3-73, : Prága 16-30, Varad 57 90, Budapest -••-, Belgrád —•-, Bukarest 3-05. Bum tv. 10 \'fllL, dt 25 fill., rozs 10 fill. emelkedett. Buta ttsaav. 77-ea 13-90—14-10. 78-as 14 09-14-25, n-a 14-25-14-40, 80-as 14*30—>14*55, dunár.t. 77-ea 13-10—13-29, 78-aa 1325-13-40. 79-ea 13-40-13*50, 80-aa 13-50—I3i», rozs 7*25—7-45. tak. árpa 8-65-8D5, zab 9-75-9*90, tengeri tt. 13*50-13*80, korpa 6*80-6-90. Felhajtás 1729, eladatlan 1011. - Klaő-rendtl 1-23—1-25, szedett 116-1-20, aze-dett közép 1-02-1*08, könnytl 0*82-092, l-»ő rendfl 6reg 1*08-1*12, ll-od rendit öreg 0-90—1-00, angol allldS I. 1 00-1-06, szalonna nagyban 1-66—090. zalr 1-80— 000, hua 1*09-1-36. félsertés 1*32-1*60. kiadja ■ laptulajdonos Közgazdasági Rt. Outeober* Nyomda éa Délzalal Lapkiadó Vállalata könyvnyomdája Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. VALUTÁK II. 19*60-2020 «1r. 79-16-79*74 ik. 16-94-17 04 Dánk. 102*10-103*30 Dinár 9*85-1001 Dollár 570-60-573-Ű0 Fraada 122-30-22-50 Holt. 229*40 -230*80 Zloty 63 95-6445 Lei 3 44-366 Ltva 4*06-4*19 Ura 2990-3020 Márka 135-70-13860 Norvég 99-20-100^0 Sdtill. —*——\'— Svájdl. 110-70-111-40 Svidk.10150-102 50 DEVIZÁK Amál. 229 60-23080 Belgrád 991-1001 Ben In 135-80-136-60 Brdaaet 79-26-79 74 Bukarest 3*40-3-51 Kopeníi.102*30-103-30 Loodon 19*83-1997 Madrid —•--•— Milano 3000-30*18 Newy. 571-00-674-00 Oszló 9940-10020 Párta 22 30-22*47 Prága 16-93-17*01 Szófia 4*08-4*19 Stockh.10170-102-50 Varsó 64*06-64*45 Wien —■-•— Zürich 11080-111-40 Wien dearing árfolyama : 80.454. 1932 szepiembCT RÁDIÓ-MŰSOR Szeptember 7 (szerda) Badapalt 9.16 Az áilamtendóraég tent-karánik hangversenye. Közben 9.\'t0 Hírek. II I N, msetközl vlzjelzóaaolgálat. 12.00 Déli harangszó. .\'dójáráajelentés. 12 05 Cl* gánv.ene Közben\' 12 25 Hitek. 13.00 Idö-tetaéa, ldójárái|e)entéi. 14.45 Hírek. 16.00 E. 16.45 tdójelzéa. Idöjárásjelentés, hírek. 17 00 „Dlvatludósltís. 17.30 Sralonzene-karl hangverseny. 1845 F. 13.15 A Magyarországi MunkAadalegyletek Szövetsége képviseletében a Budapesti MÉMOSZ Dalkar hangveraenye. 20 00 A rádió ktlltlgyl negyed-órája. 20.15 Ai (Operaház taglalból alakult zenekar hangveisenye. 21.45 időjelzés, Idö-[ArásJelentés, hírek. Majd cigányzene. 12.00 jau-ienekar hangversenye Bécs II 30 Négyes. 12.30 éa 1110 Ora-motori 17.(0 Hangeraeny. 22.35 Zenekari hangverseny. IPlóffTtWÍTÉSEK Rl« golyót csapágyak autóhoz, apedáll- aan olcsón Pord- ea Fo\'dtonhoz Unitér Ullmann éa Tóth vaakereskedés4ben 3636 Értsaltáa. Az őazl azezon megkezdésével értesítem a tiszteli hölgyközönséget, Itmél lutánvoa árért megyek házhoz la varrni Ráta Martaira, Bátbory-utca 3. 4076 Rlérwaltjnk al összes bútorszöveteket, szőnyegeket, aezlontakarókat, Igen olcaó kénarpénséron. Klslaludl Divat-áruház. 28 r laaaéllHatt árban Bazár-udvar. 3565 ClpSb saél,. kaphatók Atpatssrtl ■Sf ét lárll dlvatazöveteket meglepő olcsó árakon árusítjuk. KIsfaludI Divatáru ház. Soha w\'aaxa nem térS at-kalaml_ ____2=1 Nagyon szép háromszobás lakáa, ftlr-döazobával november l-re kiadó. Feltételek dr Kovács Bgyvédnél, Sugár-ut 12. 3999 Laga)abb ragaccsal klttetem «bl«%»tí 5 évi Julállásaal. Stern Üveges szaküzlete Teleion 1S6. 3757 4 siobáa lakáa novemberre kiadó — Csengery-ut 15 4066 Egyszobás udvari lakáa kiadó Szemere utca 2/c. 3991 Orvont rendelőnek, vagy tlgvvédi Irodának a Főút legszebb helyén 1 utcai, 1 udvari szoba, előszoba, fürdőszobával azonnslra kiadó Bővebbet Muozel és Priedenthsl cscmcgekereskedésében. 4077 Magyar-utca 19. izám alatt egy 4 szobás, fürdőszobás űrünkén, egy nagy rak. ér és egyéb halylaégak elköltözés miatt kiadók. Bővebbet dr. Rothschild Béla ügyvédnél. 4070 Keretkedelmlilát taljaa allétáaaal éa Inatráláasal ellogsdok. Fiacher, Királyutca 47. 4034 Angol klnxuttoaéasétp használtat, de sértetlent, megvételre keresek. Csen-gery ut 23 4056 f vigyázzon egészségére és igyék Resedel vizet, mely hólyag, vese és gyomorbántalniaknál kitűnő hatású. Kapható lalaása Hizerttzletki. Féraktár: WÍI8Z MÓR, Kaiykaalzta tlrály-alM 34. Talaftn 310. t« _ Pk. 3073. az. 1930. 1932; vghtól 67. sz. Árverési hirdetmény. Dr. Betényl Zoltán esztergomi Ügyvéd által képviselt Plelachtnann Mór cég ét csatlakozó társai |avá» 104 P tőke éa több követ lés Járulékai erejéig á letenyei kii. Járásbíróság 1930. évi 3373 az. végzétéve) elrendelt kielégítési végrehajtás folytán veg-retiajtást szenvedőtől 193? évi március hó 29-én tetof lalt 1600 P-ie bccaOll ingóságokra a lelenyel kit, Járátblróaág ieqtt izámu végzésével az átverést elrendeltetvén, annak aa 1908. évi XLI. t.-r. 20. (-a alapján az alább megnevezett a a toglaláal Jegyzőkönyvből ki nem Kinő mát (oglaliatók javára is aa árveréa megtartását elrendelem. de csak arra aa esetre, ha kielégítési joguk ma le lennill és ha ellenük halasztó hatályú Igénykeretet folyamatba nincs, végr. szenvedő lakásán Szécslsslge-ten leendő megtartáséit határidőül 1932. évi szeptember hó 17-lk napjának d. u. ifiS órája ttUeUk IJ. amikor í bíróilag lefoglalt bútorok, rádió, kerékpár slb. a egyéb Ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, eseUeg btcaáron alul Is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacaoayabbsn nem — el fogom adni. Azon Ingóságokra, amelyeknek a kikiáltást ára egyezer pengőn télül van, u 5610— 1931. M. E. számú rendelet éltelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási xr egytlzedréazét bánatpénzül leteszik Letegye, 1932, évt augusztus hi ll-én. Radlch-Ollé István sk. ktr. blr. végrehalló, Ml!, mint bírósági kiküldött. " 5T Száraz, aprított bükkfát házhoz szállít, legolcsóbb napi áron Steinei* Adoif ttlitfa- 4a a>4nkaraal<«<( Királyiutoai 32. msc. alatt. rckj * _£13, Gabona csávázószerek Porpácok: Soívw pácok: Arzópác Blgrlol Porzol Hlgosan Tlllantln Tlllantln Műtrágyák etedeti gyári árban és csomagolásban. Kaphatók: ORSZÁG JÓZSEF inag. műtrágya, termény ét növény-védőszerek kereakedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Telefon 130. Nyomaiolt a Iaplulajdonos Közgazdasági R.-T. Outenberg Nyomda ís Délzalal Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsán, (felelős Üzletvezető: Zalai Károly.) 72. évfolfnüs 203 wzám N«gjk«ialiu»s 1982. szeptember 8, csütörtök Am 14 flllér ZALAI KÖZLÖNY 1 iterkeiitóití «• ktadóbtvatal; Muí 5. nám. KMStiKlj) tKkkUd<Uitv«t«l: Kottulh-olct 31 HLIIIIil NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos ElóftielM áll: egy h<Sr« t pengó fltO HU SierkeartAtégt ét kUdóhlvít.Il telefon: 78. i Viszont Amerikában... Akárhogyan haragusznak Is ránk némelyek, amiért nyíltan és bátran belekiáltjuk a kanizsai gazdasági élet halódásának vészjeleit a lassú pusztulás lelharglájába, — ml mégse némulunk el a amig a toll betűt tud izántani a kezűnkben, addig hirdetjük, hogy ez a határszélre dobolt, szerencsétlen város nem nézheti belenyugvással a felülről minden idők-ISI fogva rámért Hamupipőke-sorsot, a következetes leépítést, kifosztást és tóként nem tetézheti mindezt azzal, hogy maga is közreműködő a még meglévő gazdasági vérkeringés utolsó nyomainak eltüntetésében. Bennünket megróltak azért, meri belekiáltottuk a köztudatba, hogy eddig és ne tovább. Nem szégyeljük ízt a megrovást. Aki mert és tudott szembenézni a „quo vadis" keserű kérdésével, az ludji, hogy ez a kérdés sokkal több, mint a vfllany-ttgy, sokkal több, mint pártokra oszlott tömeghangulat, sokkal több, mint Ijedi pszichózis. Ez a kérdés lenyegelő valóság, nem csak a malom-fronton, hanem minden szegletében annak az éleinek, ami e város falai közt senyved. Vagy talán hallgatnunk kellett volna a legnagyobb vállalataink felöl érkezett izomoru hírekről és még feljajdulnunk sem lett volna szabad csak azért, mert ez pillanatnyilag egy helyi vállalat ugyanekkor aktuális ügyére kedvező lehetett yolna ? Nem, ennyire egyetlen pontra beállltollan nem lehet elbírálni azt a földrengést, ami Nagykanizsa gazdasági élete alatt döngeti a holnap fundamentumát. Azok a jajok, amiknek hangot adtunk, olyan mélyen Izzanak, fájnak e város legelevenében, hogy ellenük hiába dugnánk u homokba a fejünket. A közgyűlési teremnek egyetlen pont körűi Izzó hangulata nem volt alkalmas !aía| a nyugodt mérlegelésre, objektív válaszadásra. Bizonyságul elég csak emlékeztetni, hogy a megrovás ellenére Is, mégis csak a malom-kérdés, a „quo vadis" lett a villany ügy tengelyének egyik vége a képviselőtestület elé terjesztett Javaslatban csak ugy, mint majdnem az összes felszólalók beszédeiben. Ezért nem szégyeljük a megróvást. Meg azért sem. mert ml nem akkor álltunk a helyi vállalat mellé, mikor zajlani kezdett a koncesszió kérdése, hanem hosszú évek\' óla mindig azt diktálta a lelkiismeretünk, ""gy a helyi kereskedelem, ipar és gazdasági élet minden frontját, tehát 8 híjainkban, gondjainkban, munka-je\'Onkben velünk testvér helyi vállalatokat is, szerény erőinktől lelhe wlcg támogassuk. Az a sok ösztönzés 6s a sok elismerés, amit esztendőkön át ezért a „lokálpatriotizmusunkért" minden oldalról kaptunk, Mven Igazol bennünket a megróvással szemben. Aztán csak ugy véletlenül éppen most került kezünkbe egy ncwyorki napilap vezércikke, amely az ipari válság kapcsán arról értekezik, hogy hogyan viszonylik egymáshoz a vá- rosi Iparpártolás és a politika. A vezércikk egyebek közt a következőket mondja: .Az Igazi amerikai mentalitása olyan, hogy mindennél többre becsüli a cselekvést. A sok beszédnek nincs sok értelme előtte. Ilyenféle amerikai Harry Freedman new brunswlckl szállító vállalkozó. New Brunswickon ugyanis az utóbbi Időkben nagy az Ipari pangás és az ezzel kapcsolatos munkanélküliség. Az emberek egyik napról a másikra egy lyukkal beljebb húzzák a nadrágszíjat, amelyen egyébként már nem Is sok lyuk maradi. Ezért azután a város vezetői minden erővel azon dolgoznak, hogy egyes gyáraknak a városba való telepi! esét megkönnyítsék. Erről a törekvésről Freedman szállító Is tud és maga is hozzá akar járulni valamivel a jó-szándék megvalósításához. Persze, nem szóval, hanem cselekedettel. Igy azután bejelentelte, hogy minden uj lelepülő gyárnak Ingyen bocsájt|a rendelkezésére 45 nagy Iruckját a hurcolkodáshoz. A napokban már New 8runswickra Is szállította egy bőrfeldolgozó gyár összes cókmókjál, gépeli. Egy-egy Ilyen Freedmann többet ér száz politikai vezérnél." Hál Igy csinálják ezt Amerikában... Streaában bizakodó a hangulat „A gazdasági fellendülés Jelel mutatkoznak" Stresa, szeptember 7 A delegációk vezetőinek ma délelőtti értekezletén két tanulmányi bizottságot alakítottak. Az első gazdasági, a második pénzügyi kérdésekkel foglalkozik. Az első bizottság külön agrára Iblzottságot küld ki. amely a gabona árak magasabbra értékelésének kérdését vltat|a meg A nyilvános ülésen Schüller osztrák delegátus megállapította, hogy az utóbbi tdóben bizonyos gazdasági fellendülés jelei mutatkoznak. Ez a jelenség nem következhetett volna be, ha a lausannel értekezlet kudarcot vall. Schüller hangoztatta ezután, hogy milyen rendkívüli nagy fontossági van a valutárls állapotok szabályozásának. Az értekezletnek különös gondot kell fordítania erre a kérdésre. Brulnsch, holland delegátus közölte, hogy kormánya elvben a szabadkereskedelem híve, de nem kifogásolja, h\')gy Közép és Keleteurópa esetleg kölcsönös preferenciákat engedélyezzenek. Brulnsch felszólalása után az ülést délután 4 órára halasztották. A francia álláspont Htreaa, szeptember 7 (Éjszakai telefonjelentés) A délutáni konferencián a német dejpgátus hangoztatta, hogy Németország minden egyezményhez hozzá|árul, amely csökkenti az ínséget és közreműködik a megoldásra Irányuló minden kísérletben, akár kétoldalú, akár többoldalú jellegűek legyenek azok. A svájci delegátus bizakodva nyilatkozott a konferencián eddig felmerüli kívánságokról és javaslatokról. Bonnet francia fődelegátus volt a vita utolsó szónoka. Hangoztatta, hogy, meg kell szüntetni a mezőgazdasági válságot. Az imporlálla-mok létesítsenek egymással megegyezést az exportállamok gabonafeleslegének átvétele és elosztása céljából. Biztosítsanak preferendálls vámkedvezményt a gabonafeleslegek számára. Végül törekedjenek aktívvá lenni az uj államok kereskedelmi mérlegéi. Az Idén is folyósítják & hadlkfilcsfin-segélyeket Kidolgozták a minisztériumban a segélyezés programját jBudapeat, azoptember 7 Főleg a vidéki sa|léb5ri jelennek meg gyakran hírek arról, hogy az idén- a hadlkölcsönkárosultak nem kapnak Begélyt. A hadikölcsön-segélyek elintézésének miniszteri bizottsága tegnap tartotta a belügyminisztériumban első ülését, amelyen az évi programot állapították meg minisztériumban A bizottság megállapította, hogy Keresztes Fischer Ferenc belügyminiszter intenciója szerint az Idén is folyósítani kell az arra rászorulóknak a hadikölcsön ulán Járó segélyekel. A rászorulók tehát némi százalek levonása után az idén is megkapj ík segélyüket, amelyek elmaradásáról szóló hírek minden alapot nélkülöznek. Nem kerül statárium alá a mlkepércsl gyilkos A koronatanú állandó Idegrohamok közt fetreng Debrecen, szoplember 7 A mlkepércsl csendőrség szerdin délelőtt Is folytatta a nyomozási Cseh Ferenc bűnügyében. A gyilkost még mindig nem sikerűit szembesíteni Bakó Kal ilínnal, aki állandóan idegiohamok közöli felreng. Attól fél hogy Cseh Ferenc öt hiszi áruló-Iának és öt Is meggyilkolja. A csendőrség eddig 14 tanút hallgatott ki, akik közül csak kellő szolgállalott adatot arra, hogy Cseh Ferenc előre megfontoltan ölte volna meg Szatmári Zsófiát. A csendőrség szerdán délben a klr. ügyészségtől 48 óra nyomozási halad/kot kért, mert a gyilkossággal kapcsolatban bizonyos momentumokat még tisztázni kell. Azokra a híresztelésekre, melyek szerint a gyilkos statárláUs eljárás alá kerül, az ügyészségen kijelentették, hogy ezeknek a feltevéseknek semmi alapjuk nincs. Jó hirak a nagyvilágból Egy csokorra vulót megint összeszedik a T............ ünk a kedd-szerdai újságokból. Csupa ó hfcr. Csupa reménység és bizakodás. Pöbb Is ennél: — csupa optimizmus. í^egtöbb az optimizmus abban a hírben, ami a detroiti Ford-gyárak üzem behelyezéséről szól. Henry Ford, aki a gazdasági válság miatt leállította hatalmas üzemét „az általános gazdasági fellendülés különböző Jelelnek hatása alatt" (Így Indokolja a newyorkj Jelentési) újra felveszi a munkát. Moet toboroznak 60.000 munkást. A lakosság körében mérhetetlen a lelkesedés. Ciliében 400.000 munkanélkülit juttatott az állam foglalkozáshoz bányákban, a fa- és malomiparban, állami üzemekben. Ezzel ott a munkanélküliség megszűnt. Párisi hir: A Kreuger-tröezl vállalatai nem kerülnek felszámolásra. Francia bankárok a legnagyobb optimizmussal néznek a reorganizáció elé. Biztosra veszik, hogy sikerül biztosítani az üzemek tovább-müködését Anglia felmondja az angol-orosz kereskedelmi szerződést és helyette a német és amerikai Ipart fogju foglalkoztatni. Néhány cim a „Magyarság" szerdal számának elsó oldaláról: „ Az Egyesült Államokban, Angliában, Franciaországban a gazdasági válság enyhülését várják\'" „Az ottaval konferencia döntése kedvező Európára" — London nem ellenzi a dunai államok preferenciái!® megál tapodását" — Franciaország bizalommal várja a frank erőpróbáját". „Magyar Hírlap" szerdal talmas betűkkel az alábbi Viszont első oldala hatalmas t elmeket hozza: „Nagy áremelkedések a budapesti, bécsi, prágai és párisi értéktőzsdéken" — „A külföldön fokozódik a hossz, élénkül a gazdasági élet". Németország átveszi az 5-lk ezer-waRgon gabonát Is Magyarországtól. Olaszországban a vágási arányszámot megszüntették, Igy a magyar marha az olasz piacokon ennyivel könnyebben értékesíthető. Az USA első szanálási kölcsönét tgy nan alatt tízszeresen tul/egyez\'ék. Most második kölcsönt Is bocsátanak ki. A régi, viharos hossz-napokra emlé keztető forgalma volt kedden a pesti tőzsdének. „A spekuláció lehetetlennek tartja, hogy a külföldi javulás csirái, amelyek a nemzetközi tőzsdéken sorozatos hosszt teremtenek, ne érkezzenek el hozzánk." („Magyarország", szept. 7.) Novembor 1. előtt mogjelenlk az üzletek és műhelyek bérelt szabályozó rendelet, melyben védelmet kap a házbérek terén az Ipar és kereskedelem. A „Tapolcai l,apok" Írja: Tapolca vidékén 16-18 fillért fizetnek a száláért, ami 25 filléres mustáraknak felel meg. Tavaly még csak 15-18 filléres mustárak voltak. Azon a vidéken minden s/őlő-mennylség elkel az export-forgalomban. IdőtArfci A n»njrk»n»*a«5 m»t«orolAyl«\' m*r-flgyelő jelentősek: Szerdán a\'.hőmérséklet: Reggel 7 órakor +13.2, délután 2 órakor -f23\'5, e*te 9 órakor +180. (Élszakct rddlójekntés) • ■»i««r*lé-0lal Intését i*l»ntl 10 éf»- kor I Matsg idfi várhaté nAvtkell falhSsatUf.\' 1 \' ZALAI KOZLONV <932. szeptember 8 A francia pénzügyminiszter fia Nagykanizsán „A rsvtalé sx&kságsst" Szép, piroskaroeszőrlátu túrakocsi Alit meg tegnap az egyik Pö-utl üzlet előtt. Benzint akart vonni. .16 vidéki szokás szerint, ha egy étóukebb azlntl autót látnak, mindjárt körülállják Pirospozsgás arcú, Izmon fiatalember ugrik kl a kocáiból. Franciául beszól. Kla zavar a körülállók között, mígnem előkerítenek egy franciául tudó fiatalembert a korzózók közül. A nagy tömeg láttára kerültem jn la közelebb az autóhoz, majd dr. Schwel ner latrán tolmácsolása utján megtudjuk, hogy másodéves párisi orvoanoven-dék és gyógyszerén barátja, akfk együtt Európa turnén vannak. Az autó zsúfolásig telve börtindökkel, a bőröndök tele külföldi hotelek s/.ln- Simpázó címkéivel :Cannea,Cote d\'Azur, onte Carlo, Genova, Trieszt, Ijiibach. Zágráb ... Kérdésemre szívesen válaszolnak. — Utazásunk célja, Európa különböző államainak egészségügyi helyzetét tanulmányozni. (Obi boldog francia, aki 20 éves korában már Itt tarthat. Szegény magyar kollégája, ha már végzett ts, legjobb esetben csak malomellenőr lehet 1) — A jugoszláv utak nagyon rosszak - mondjak. — A magyar utak kltUnők, csak keskenyek. — Milyen Impressziói voltak eddig Magyarországon ? — kérdezi tolmácsom. — Csak a legjobbak ! Egyezer már voltam Budapesten. Budapest valóság gal elragadó. A parlament csodálatosan szép. Majd a magyar hatóságok előzékenységéről beszél, közben megkínál bennünket cigarettával, torjában nyújtja a körülállóknak csillogó aranvtárcáját. Most néhány csinos lány tolakszik az előtérbe. Meg szeretnék Ismerni az Ifjút Nem sikerült I Kíváncsi voltam a francia egyetemi Ifjúság véleményére a revízióval kapcsolatban — Versailles ? - kérdi s komolyabb len. — Nemi — válaszolok — a trianoni! gondoltam. — Ah I az más, mondja mosolyogva, „il faut revlser I" (A revízió uOMaul) Eaután gyors búcsúzás. Kölcsönös névjegyosere s a két franola már robog Kaastaely felé. 8 hogy a két kla lánynak rossz álma legyen: a fiatalember a franola pénzügyminiszter Ha volt I A elme: 197. Rue Koyal, Paris. H. J. •=• Rendkívül nagy választék, (utányos árak, garantáltan jó minő-Bégü siffon, angin, lenvászon, damaszt, nyomott és tenniszflauellekból Slnger Dtvatáruházban. Bosszú okozta a Őrizetbe vették a községi Sármellék, szeptember 7 A Zalai Közlöny tudósltó|a ínég az alábbiakat jelenti Sármellék borzalmas vasárnap éjszakájáról: A tüzei cBak a reggeli órákban sikerüli végleg eloltani. A tűzoltók derekas munkát végeztek. A pontos megállapítás szerint 57 gazdának minden takarmánya, valamint 11 istálló és pajla hamvadt el. A reggeli órákban az elolfolt bur- sármelléki tűzvészt bitónak egy régi haragosát gonyavermekben sült krumplit reggelizett a \'falu gyerekserege. Szomorú látvány volt a félig leégett, csonkán égnek meredő, füstölgő akác-sor. A lüzet minden valószínűség szerint bosszúból eredő gyújtogatás okozta. Már gyanúba Is fogtak egy öregembert, aki Szabó Károly községi bírónak rigt haragosa. A csendőrség erélyesen nyomoz a tüzeset ügyében. Életveszélyes fenyegetés miatt őrizetbe vették a kórházból távozó Tlbenszky Ferencet A rendőrség megállapítása szerint nem Tlbenszkyt támadták meg, hanem épp o volt az, aki támadott, amiért össze Is verték Nagykanizsa, szeptember 7 Megirla a Zalai Közlöny, hogy Tlbenszky Ferenc ny. torzsőrmester az elmúlt héten felkereste a tőle kü-lőnvállan élő feleségét a Teleky-uion. Abban a házban azonban, ahol a felesége lakik, ismeretlen tettesek megtámadták Tlbenszky Ferencet, akit ugy összever\'ek, hogy kórházba kellett szálllta.ii. Munkatársunk an nakldején a kórházban fekvő sérülttel beszélt, akinek előadása alapján Irta meg beszámolóját erről az esetről. A verekedés ügyében a rendőrség is erélyes nyomozási Indított, hogy megállapítsa a rejtélyei támadók személyazonosságát. A rendőri nyomozás igen érdekes megállapításokat telt, ugy, hogy jelenleg az eset egészen más megvilágítási kapott. Megállapította a rendőrség, hogy a verekedés Tlbenszky előadásával merőben ellenkező módon zajlott le. Tlbenszky volt ugyanis az, aki baltával felfegyverkezve jelent meg a felesége lakásán, akit életveszélyesen Raktáramat a legszebb uj áruval frissítettem (el. Mindenfajta FŰZŐK mérték után a legújabb modellek alapján kerülnek kivitelre BENCZE MAGDA füzőszalonja, Erzsébet-tér 4. Régi postával szemben ÉRTESÍTÉS. Tis/telettel értesítem Nagykanizsa és vidéke közönségét, hogy a gallértlsztltás árát 8 és 10 flllírre leszállítottam. Festést, tisztítást legszebben, legolcsóbban vállalom. Tisztelettel Varga Nándor ruhstcstő, gőamosó és v egy tisztító Horthy Mlklós-ut 8. megfenyegetett. A lakók csillapítani akarták a felindult embert, Tlbenszky azonban továbbra is támadó magatartást tanúsított, mire el akarták tőle venni a baltát, mert egy más alkalommal yalóban megtámadta a feleségéi és emiatt .\'olyik is ellene a bűnvádi eljárás. Igy keletkezett azután az a verekedés, melynek hevében összeverték Tlbenszkyt. A városi kóikórbáz héttőn arról értesítette a nagykanizsai rendőrkapitányságot, hogy a felgyógyult Tlbenszkyt délben elbocsátják. Ez az értesítés a kapitányság felkérésére történt, mert tudomására jutóit a rendőrségnek, hogy Tlbenszky már a kórházbál azt üzengette a feleségének, hogy vigyázzon magára, meri amint felgyógyul, kegyetlen bosszút jog állani rajta. A rendőrség, ismerve Tlbenszky természetét, lehetségesnek tartja, hogy be ú váltjs a fenyegetését és ezért ugy dönlötl, hogy preventív intézkedést foganatosít. Amint hélfön délben Tlbenszky el akarl* hagyni a kórházat, már egy rendőr várta a kapuban, aki felszólította, bogy kövesse a kapitányságra. A rendörségen közölték Tlbenszkyvel, hogy kénytelenek őrizetbe venni és s délutáni órákban már át is kisérték a kir. ügyészségre, ahol a vizsgálóbíró dönt a további sorsa felett. — Az OMKE választmányi ülésről, ami szerdán est« 9 órakor ült Össze, minthogy az éjszakai órákba nyulott, lapunk legközelebbi számában tudósítunk. A ferde lovag (Korrajz Mária Terézia Idejéből) 16 Irta: Balázs Jőzssf — Talán megígérte valakinek ? — kérdezte Bartenslein ária lan arccal. — Ugy össze fogom hajtogatni, mint a selyemkendöl I — Dörmögte Összeszorított fogakkal a legény. — Kár lenne vele erőlködni. Látja, én félig-meddig úgyis össze vagyok iiajtva, velem kevesebb dolga lenne. — Vetette oda nevetve. — Magán majd csak keresztüllépek, ha megelégeltem a barátja cicázását. — No, az jó lesz. Addig is Igyunk, mert ez a wösslaui nagyon jó dolog olyankor, amikor az ember ilyen tréfás dolgokra készül. Isten éltesse I — Azzal fölkapott egy iccét és odakoccintotta a másikhoz. — Csak nem akar iccéből inni? — Csodálkozott Hansi. — De bizony I — Erősködött Bartenslein. — Ilyen jól meglermeti legényhez, mint maga, nem is illik kisebb pohár I Én ilyenkor, amikor egy kicsit szomjas vagyok, egyszerre hajtok föl egy iccéi I — Maga ? — És Hansi hangosan kacagott. — Hát ha maga megissza, akkor én is 1 — Vetette oda kl-C6inylően. — Az ám, de én még egy déd pálinkát is szeretek bele tölteni. Persze, maga azt nem birja ? — ugratta Bartenslein a legényt. — Ugyani Hát azt hiszi, hogy amit maga bele mer önteni a nyápic bendőjébe, attól én megijedek? — A korcsmárosra kiáltott: — Két deci törkölyt a legerősebből I — A saját Iccéjébe töltölt többet. — Magának ennyi is elég lesz ahhoz, hogy az asztal alá kerüljön I Prosit I Utak, aztán belenéztek egymás iccéjébe. Mind a keltő üres voll. Hánsi bólintott. Kezdte többre becsülni a nyomorékot. — No, ez nem eseti rosszul, csak kevé3 volt. Mégegyszer I — kiáltott Bartenslein. — No, ha maga azt hiszi, hogy leilat, azután elfelejtem a cimboráját összehajtogatni, akkor léved I Magát az asztal alá iszom s akkor is ráérek ínég a fiatalurat elintézni I Prosit! — S újra kiürültek a kupák. — Hideg ez a bor, innék egy kis meleg mézespálinkát, ha a komám nem fél tőle? — Szólt Bartenstein a korcsmárnak. — Hozhatod kócos I — kiáltott hetykén Hansi. — De ha ki meri mondani még- egyszer azt, hogy én félek, akkor előszedem az asztal alól és egyenesre huzotn a derekát. — Fenyegetőzött Hansi. — Hej, akkor tudnék csak igazán Inni, testvéri \'gy egy kicsit nyomja a gyomromat a gerincem. — Nono, máma itt nem lesz ve rekedésf — Szólt át a másik asztaltól egy gorillaképü zömök alak. --Akinek a borát isszuk, azt nem engedjük bántani. —■ Nem kell engem félleni. Ha iszom egy kis bori, ugy megnő az erőm, hogyha megfogom a szomszédomat, bizony el nem mozdul mellőlem. Itt az édes pálinka, csak a pohár kicsi hozzá. Nem baj no, hármat iszom egymás után I Csak le ne maradjon a cimbora, mert ugy illik, hogy egyformán igyunk I Hansi arca már lila volt, de lenyomta a három pohár pálinkát. — Pfü de melegem lett 1 Hej korcsmáros, ide egy icce hűs bort, de a komámnak is, mert egyformán szerefjük az italt I Hansi sötét tekintettel emelte fel az iccéi, felhajtotta a tartalmát, azu- tán elsápadt, kiverte a verejték, felugrott és kifelé tántorgott. — Hohó cimbora I Oda is együtt megyünk I — Kiáltott Bartenstein és karonkapva az óriást, kitámogatta. Az udvarra érve eleresztene, azután kihúzva a tömlőt a hasa tájékáról a szemétdombra öntötte tarlalmát s gondosan visszahelyezte. A tömlő vége az ujjasa fodrába volt rejtve, amely a kupa, vagy pohár emelésekor a szájába került sazon át minden folyadék a tömlőbe jutott Hansi eltántorgott az eresz alá, ahol fel volt hányva a kukoricaszár 8 olt ugy dőlt le, mint a taglóiéi\' sújtott állat. Bartenstein nyugodtan ment vissza az ivóba. — Hej korcsmáros! Takarja le a cimborámat, mert megfázik odakint I Mégis csak neki led igaza, nem luotam az asztal alá inni. — Körülnézett, s megkérdezle. — Talán óhajt valaki az urak közül mérkőzni velem?... Ej, ejI... Senki? No, akkor kérek egy pohár tejet, meg egy féldeci rumot, mert azt szoktam inni, ha már nem birok a szomjuságom-mail — S az utóbbi valóban igaz volt, mert Bartenstein csakugyan megszomjazott. (Folyt köv.) Rajztábla, körző, vonalzók és az összes iskolaszerek a legolcsóbban szerezhetők Ix: WAIDITS ntóda OFENBECK VILMOS könyvkereskedésében Használt ós uj tankönyvök az összes Iskolák részére kaphatók 1932 szeptember 8 Ex se rossz... A Himnuszban a balsori, meg ami-tol a tót baka thenhal « Akkoriban az fK Esztergom köze- Jj. lében lévő ke- JUj H® nyérmezel Jo ^^f ^Jf golytáborban ^^H rágtuk a port. m ^Wl Ott volt az ón-« ym \\ kénles kiképző % V \\ Iskola. Csupa tót ■ ■ ■ kiképzi altiszt nyúzott bennünket Csupa krumpli-fejű, dongalábu, melencehasu tutajos-Ivadék. Kevés generális volt olyan ur a K u. K. hadseregben, mint, teszem fel, a zugsftrer ur Svtcha, akt egyszer í sorok trójdt, akt pedig a /angelsőség biztosra tippeli várományosa volt, azért stimmelte rapporlra, mert a strohzsákot takaró pokrócának a szőrei nem hosszában, hanem keresztben voltak elsimítva. A német kommandóval sok baj volt. Még több a magvar szóval. Vezénylés közben ugyanis pl menetelésnél az Irányt magyarul kellelt megadni. Még szerencse, hogy olt volt a láthatáron az esztergomi bazilika. Akárhol állt a század, azt mindig leheletI látni. Így hát nem kellett különös lelemény, hogy mit adjon Iránynak az altiszt ur: — Direktion: olt dz á dómndk á kupi/ De hallottuk ugy ls, hogy a dómnak a kukoldja, vagy kupela, ku polka és Isten tudja, hogyan nem. Csak agy nem soha, hogy: kupola. Ember elképzelni Is alig tudja ma már azt az örömet, mikor végre egyszer egy B-befundos magyar őrmester került oda oktatónak. Hogy ragyogott a ml szemünk, mikor ránk ordított: — Hogyan áll ott maga, Frel-wllUget ?... Mint a Himnuszban a balsors... Egy délután éles kézigránátokat hajigáltunk a gyakorló- lövészárkokból. Melleltem egy öreg tót közbaka az ég minden kincséért nem merte elrántani a gyújtózsinór!. Kövér izzadságcseppek gurogtak az ősz halántékán, az ajkából minden vér kiszaladt, amíg csak beleakasztotta az ujját a zsinór karikájába. A végén kopott egy jóllrányzott nyaklevest az őrmester úrtól s akkor Ijedtében elrántotta a zsinórt. Mikor aztán elkezdett az ördöngös szerszám sisteregni a kezében és neki el kellett volna hangosan mondani az elnund-zwanzlg—zwelundzwanzlg—drelund-zwanzlgot (azt se tudta szegény feje, ml az az elnundzwanztg, Bizton azt hitte valami cslrlbu-cslrlbd boszorkány-Ige), — akkor csak hangtalanul mozgott a szája és volt az már elnunddrelsslg Is, amikor a felemell kezéből hátrafelé kiejtette a sistergő nyavalyát, bele egyenest a háta mögött nyitva álló kézigránát-ládába. Nosza, volt ott kurucfutds. Szempillantás alatt a traverz mögött volt mindenki. Az öreg tótot az ői mester a lábánál fogva félájultan vonszolta az utolsó pillanatban a fedezék mögé. >gy Is volt két sebesültje az esetnek. Utána Vergaterung. Az őrmester ur szétvetett lábakkal megállt a halottfehér öreg lót előtt, akit maga elé léptetelt a sorból. Nem maradt azon keresztvíz egy makula sem. A végén ráordított: — Most pedig kerdejk, aztán mars. mer\' ugymegruglak, hogy éhenhalsz... Mikor aztán a nagy Ijedtségre egy clgarettányl abtretent kaptunk, megkérdeztük az őrmestert: — Csakugyan éhen lehet attól halni, ha őrmester ur megrúg valakit ? Az őrmester ur nem Jött zavarba : — Bizony, hogy lehet, mire visszaesik az Illető... 00 ZALAI KÖZLÖNY & Balatoni Iréhét balatonfüredi ünnepségei Balatonfüred, szeptember 7 A Balaloni l ró hét balatonfüredi ünnepségére különvonat hozla az Írókat Veszprémiről. A füredi daloskör Üdvözlő éneke ulán Cs. Darab József községi biró és Bánó Dezső vezérigazgató köszöntötte az érkezőket, akiknek nevében Pakots Józsel, az IQE elnöke válaszolt. A füredi parkban szabad, nyilt színpadi előadás folyl le Pakots József be|elen-teile, hogy Karaftálh Jenő kultuszminiszter Tihany területén egy hold földet ajándékozott az írók üdülőháza tavára. Ezután a Balalonfünd n éli Irók és művészek emlékének hódollak, fíarlos üyula Lampérlh Oéza Jókai-költeményeit szavalta. Emlékbeszédet Pakots József mondoll Jókairól. Azután küldöttség koszorúzta meg Jókai Mór Iflredl emlékművét. Dr. Szlklay János „Balatonfüred" clmtl költeményéi adta elő. KdriMl Aurél irodalmi előadási tartott Jókai fegényhőselröl, Majthényl Oyörgy és Liget! Ernő, az erdélyi Írók egyik képviselője vitt koszorúi Kisfaludy szobrára. Blaha Lu|záról Tábori Kornél adolt elő rövid megemlékezést. Majthényl Oyörgy balaloni költeményeit szavalta el. Nagy hatása volt a Kassáról érkezett Mécs Lászlónak, aki két közieményél mondta el fehér papi öltönyében. Bánó Dezső bejelentene, hogy mint első adakozó, az Irók balatoni házára 1000 pengői adományoz. Pakots Józsel zárta be beszéddel az ünnepséget. rr téli bevásárlása előtt saját érdekében keresse fel a 72 év óta fennálló kabát- és szőnyegosztállyal kibővített SltlGER dívatáruhúzat NAGYKANIZSÁN. Nagy választékban érkeztek és vétclkényszer nélkül megtekinthetők: Elsőrendű szabású és minőségű női" és gyermekkabátok, mindenfajta szőrmék, női-ruha és köpenyszővetek, férfi-öltöny és kabátszövetek. JómlnősógQ ós szintartő áruk. Figyelmes és gondos Msxolgtílás. Olcsó, sxabotí dfah. Lépfenét kapott két polal gazda az ajándékba kapott birkák basától Mindkét ember súlyos állapotban a nagykanizsai kórházban fekszik A vizsgálóbíró szerdán délelótt kiszállt a kórházba Nagykanizsa, azeptembor 7 Nemrégen történt, hogy Tamás Ferenc és Tamás József polai lako-B0k állatokat hajlottak be a lelenyei állalvásárra, hogy azokon túladja- nak. Lelenyén megismerkedtek egy Frltc* József nevü gazdával, akivel csakhamar összemelegedlek éB aki két birkát adolt nekik ajándékba Tamásék ettek otlhon az állatok húsából és csakhamar mindkellen különös módon megbetegedtek. Álla-poluk mind rosszabbra fordult A szomszédaik különböző otlhonigyógy-szereket ajánlottak nekik, mert azt hitték, hogy talán mégis csak gyomorrontásról van szó. Az utóbbi napokban azonban betegségük oly fájdalmassá váll és olyan különös jelenségei voltak, hogy végre is orvoshoz fordullak. Nagy voll a meglepetésük, amikor megkérdezte lőlük az orvos, hogy nem ettek-e valami beteg állal húsából ? Persze ők nem tudták, hogy a birka, amit kaptak, beteg volt. Az orvosi vizsgálat kétségkívül megállapította, hogy a szerencsétlen emberek lépfene beleg-ségben szenvedő birkák húsából ettek. Az orvos nyomban Inlézkedetl, hogy beszállítsák őket a nagykanizsai kórházba, ahol nyomban izolálták mindkettőt a többi betegektől. Az orvos jelentést telt a járási főszolgabírónak, aki a maga hatáskörében szintén megtelte a legnagyobb eréllyel az óvintézkedéseket, hogy a betegség ne kaphasson ujabb ál- EUmmert fómlnöségU saját KésxlíésU gyermekcipőic ismét kaphatók PAPP OSZKáR cipészmeslernél Erzsébet tér I. szám. dozatokat. A szerencsétlen két Tamás testén szinle lepraszetü megbetegedés tapasztalható, ami a lépfene karakte-rlsztikuma, ha ember esik bele. Állapotuk rendkívül súlyos. Az orvosok mindent megtesznek, hogy megmentsék őket. Állapotuk súlyosságára való tekintettel a kórház igazgatósága értesítette a rendőrséget, amely azonnal átirt a vizsgálóbíróhoz, ugy, hogy dr. Almdssy Oyula törvényszéki vizsgálóbíró még délelőtt kiment a kórházba és kihallgatta mindkettőjüket. Polán az esel óriási Izgalmai váltó. i ki, mert mindenki tisztában van a bcligség súlyosságával és fertőző voltával. A vizsgálat megállapítása szerint Frltcz József gazda sem tudott arról, hogy az állalok betegek és Igy gondatlanság aligha terhelheti öt. Az országzászlóra érkezeit adományok eddigi összege 1200 pengő körűi jár. Az akció B-lerebélyesedése mosl már bizton remélni engedi, hogy olyan országzászló repül fel a kanizsai felsö-templom elöli, amely méltóképpen fog|a hirdetni ennek a szebb időket sirató éa boldogabb magyar sorsot váró városnak tiltakozását a trianoni országcsonkilás ellen. Ujabb adományok: M. klr. Sóht-vatal 3, Kalamár Mátyás 1, Szalltr Béla I pengő, Wlttmann Mátyás 50 f„ Sdiwelizer Jolán 50 !., Varga István 50 fillér._ Baltával félholtra verte az édesanyját Nagykanizsa, szeptember 7 A nagykanizsai rendőrség néhány nappal ezelőtt koldulás miatt Őrizetbe vette Kolompár (Horvát) Oyula 22 éves olgány-logényi, akinél egy gyanús kerékpár! ls talállak. A klbágásl rondőrblró 4 napI elzárásra ítélte A keddi országos vásár előtti napon Kolompár Oyula. büntetését. kl töltvén, szabadlábra került. Nagy volt a moglopelés, amikor másnap délben megérkezett a kávást csendőrség tudósítása, mely szerint a zalaeger sztg! törvényszék már 3 hónapja körözi Kolompár Gyulát. Kolompár ugyanis ju-nlus 18-án Kávás községben/e^sz^ tjsztvel ugy jejbevtrte a szülőanyja, hogy az csak hosszas orvosi kezetés utan épdtt fel súlyos sérüléseiből. Kolompár azóta hurkáit a kisebb közsígeliben A csendőri értesítés után azonnal detektívek széledtek szét a városban és a vásárban rövldeeon megtalálták és ulra őrizetbe vették Kolompár Gyulát, akit további Intézkedés végott átadnak a kanizsai ügyészségnek. pogányvAri uradalmi tsjboralm kaphatók llterenklnt már SO fillérért. Legkliebb tétel 25 liter. QROSS KAROLY földbirtokot ]W Batlhyány-ujcs 26. uim. = Mielőtt szónyeget vásárol, tekintse meg Stnger Dlvatáruhdz dus szőnyegraktárát. JCtodtMJstau&tfoji^^ legyan otthonában, mart az egész családot szórakoztatja és azonfelül sportaredmények-ről leggyorsabban tudósítja s sport barátait Oyártja: Orion Iziólámpagyir riTP«oioT: m ZALAI KÖZLÖNY 1932. Meplenfiber 8. NAPI HÍREK NAPIREND Ssaptembeca, osOtSrtBk Kómái katolikus: KU B.-A. Protest. Márts. in.: Hol hó 7. O Városi Hunig él XCnyvtár nyílva csfltflítökOi: is vasárnap d/leWII 10-161 II óráig. OyégyasarUrl általi szolgálat r a „Satvator" gyógyssertir Er«aébet-tér 31. és a UákaaMMl gyégyaiertár. Oöitflrdó nyílva reggel 9 órától este < óráig íhéiló, szerda, pintek délután, kedden tgési nap nólmek). Tel. 2—(3 Dilutár 8 órától 50 HIKres luhanytlirdó Izapiemlner I, pintek Kómát katolikus; Kláv. PéL Pro est.: Adám. Izraelita: Elül hó 8. — Szentmisék sorrendje ■ telsótemplombac. Az Iskolai tanévben s szentmisék sorrendje vasáréi ünnepnapokon a mai naptól kezdve s következő lesz: 8 órakor polgári fiúiskola, fél 9-kor gimnázium, 6 órakor elemi iskola, háromnegyed 10 órakor kslonák, fél 11 órakor nagymise szentbeszéddel, háromnegyed 12 órakor csendes mise. — UJ OTI ellenőrző-orvos. Dr. Ats Nagy Istvánt, az OTI ellenőrző orvosát Kaposvárról Nagykanizsára helyezték át. Tegnap lelenlkezett szolgálattételre. — Orvosi hlr. Dr. Kesztler István bőrgyógyász és urológus betegségéből felépült é* rendeléseit Kölcsey utca 8. sz. s. újból megkezdte. — Néhai Mlkula ezredest vitézzé nyilvánították. A kormányzó a hősi halált halt Mlkula Antal volt cs. és kir. ezredest, a 48 ik gyalogezred hős ezredesét vitézzé nyilvánította. Mlkula ezredes sok éven át Nagykanizsán szolgált, mint a 48-lk gyalogezred állomásparancsnoka és innét kerdlt s harctérre, ahol 1915. májusában, amint rohanva vezette katonáit, egy ellenséges golyó tején találta és hősi halált halt. A vitéz ezredest Nagykanizsán mindenki ismerte és szerelte, katonái pedig valósággal rajongással vették körül! A magyar nemzet hálája nyilvánul meg Iránta a mostani kitüntetéssel. A hős katona, dr. Mlkula Szigfrid zalaegerszegi városi főjegyző édesapja volt. «= össztánc. Ma este a Polgári Egyletben össztánc. = Minden gondos szülő gyermekének Schtllz vászonból készitteli Intézeti kelengyéjét! Elegáns uri Slt8ny8ket, felSKftket, télikabátokat, iakolanihékat stb. fazont me^lepíi olcsón JOÓS ISTVÁN Sugár-ut 2. szám 4067 az udvarban. Virágos paplanok és sima clofth paplanok 9*80—13-50 pengőig, Női- * férfiszövetek Sima és mintás bársonyok, selymek dus választékban kaphatók Kirschner Mór divatáruházában. Visszamaradt férfiszüvötek- mig a csekély készlet tart - maradék árban lesznek kiárusítva. Az őszi újdonságok nagy része már raktárra érkezett, amely vételkényszer nélkül tekinthető meg. — A nagykanizsai tfldőbeteg-gondozó Intézet rövid nyári szünet után újból a szorgos munka meze|én áll harcban az emberélet legádázabb ellenségével: a lüdóvésszel és a nyomorúsággal. A juHus—augusztusi statisztikai számai szerint 9 rendelési napon 43 uj beteg jelentkezeti, összesen ebben az időben 104 beteget kezellek. Az év ele|étöi fogva a beteglétszám 1094. A kél nyári hónapban 6 röntgen vizsgálat volt, 11 laboratóriumi vizsgálat, segélyben részesült 37 beteg, akik 1157 liter tejel kaptak. = Német, francia és angol nyelvórákat ad kezdődtek és haladóknak Balla Klári, Csengery-ul 8. — Ütő Bandi Pozsonyba szerződött. Ütö Bandi színművész, városunk szülötte, aki a pécsi társulatnál sok kedves élményt szerzet! a kanizsai szinházlátogaló közönségnek, a pozsonyi magyar színházhoz Bzerzödölt két évre. Szeptember 15-én lép fel elsölzben Mária Terézia városában. — Bútort a leghosszabb részletre és a legolcsóbban csakis Kopsleln bútoráruházban vásárolhat I Horthy Miklós-ut 4. — Vasárnap lesz a klstsrilzsal szttretl mulatság, amely gazdag felvonulással kezdődik és rendkívül változaton műsorral folytatódik a Polgári Olvasókör helyiségében. Dr. Krátky István polgármester és számos előkelő vendég Is részt vesz Nagykanizsáról a klskanizsalik vasárnapi sznreti mulatságán, amely este pont 7 órakor veszi kezdetéi. Gyomul és béliaTaroksál, étvágytalanságnál, szorulásnál, fölfuvódás-nál, gyomorégésnél, felböfögésnél, szédülésnél, homlokfájáinál, hányingernél 1—2 pohár természetes .r«reir, lósief keserűvíz alaposan kitisztítja a>: emésztőutakat. Közkórházi jelentésekben olvassuk, hotfy a Ferenc József vizet még a fekvő be-legek is nagyon szívesen isszák és általánosan dicsérik. A Fereao l(iunl keserűvíz gyógyszerárakból, drogériákban és füszerüzietekben kapható. — Filléres népünnepély a ZTE-pályán. A Zrínyi Torna Egylet csütörtökön, ma, csütörtökön tartja nagy filléres népünnepélyét a Zrinyi-aportpályán. Kezdete délután 2 óra- I kor, tart éjjel 2 órái?. Szórakozások : j 2—4 óráig cigányzene és sláger | gramofon lemezek. Szerencse-sátor, ÍVD HOTEL Jm I érkezésénél. Állandóan kellemes utl magyar tára konlorttal berendezett magyar osálloda Velaticé-hldeq- és mcleoviz a szobákban. K\'tQnŐ magyar konyha, beszélő szállodai alkalmazott mindéit vonat- és hajó térMSég Magyar alkalmazottak, magyar levelezés. Sl IS 100% palcsics első nagykanizsai selyem-, kelme-, ionaltesiö és vegy-ilsxtltó Uxem. Caaládi hé* épltéere É.pltkaxts batfajaxéavra Kamatos ktiluősfik kicserélésére Hárhaly vétaléra 10- IS 4ve, ISflautéaaat katasliaaalss B. I. B. k«lo*«»« B**ak. DI|Ul.n Iclvll.gotltátl .d: HajBaa Ummmé t«k*p.l..\'6„k •airlualssa, KlnUal-atoa 11. vagy köipontuitk Uadapestl hgallsakuik I. T. Badaptat, VII. RákAcil-ut IS. Alapítva: ttoá. ahol minden szám nyer. Céllövészet. Mackó dobás. Karlka dobás, ll-es rúgás. Plng-pong szenzáció, lósol-totás. Tekeverseny, stb. 4 órakor o kanizsai Strohschnelder Dene Béla fellépte. Utáne zsákbafulás. Lepény-rágás Gólyalábait versenyfutás, stb. 8 órakor 8 lánc kezdete. 9 órakor Dene Béla, a fiatal Strohscltneider ujabb fellépte. Ulána szépségverseny. Táncverseov. Amerikai árverés. Öl-lözöül kivilágított helyiségek állnak rendelkezésre. Belépőjegy 30 fillér, érvényes egész nap a lánchoz Is. Bülfék Cukrász. Értéken nyeremények. Mindenki, aki jól akarja magát érezni, ott legyen, — A bucsuszentlászlól zarándoklat. A plébánia felhívja a Bucsu-szentlászlőra zarándokolni óhajtó híveket, hogy csütörtök estig okvetlenül Jelentkezzenek, mert a különvonatot csak akkor kapjuk meg, ha legalább 400 utas lesz. Ezt legkésőbb csütörtökön Jsleznüuk kell a MAV. Igazgatóságának. Jegyek a reggeli órákban a sekrestyében és egész napon át az egyházközségi Irodában kaphatók. A zarándokok vasárnap reggel 6 órára legyenek a plébánia templomban, ahol számukra szentmise lesz. Akik áldozni akarnak, ekkor áldozhatnak. Mise ulán körmenetben Indulás az állomásra. = SchDtz anyagból készüli Intézeti Mengye árban a legolcsóbb, minőségben felülmúlhatatlan I — Hroai királyik áo Sroas királyaik. A Színházt Élet o heti sr.árna képekben közli az ország strandjainak legszebben loaillt hölgyolt és uralt, akik Bronz király éa Bronz királynő címmel oklevelet nyortok. Petachauor Attila, a Hollywoodból hazaérkezett vlvóollmplkon folytatta képes beszámolóját az ollm-pláazrol. Látogatás egy pesti szlnéoznő hatvan szobás kastélyában. Karinthy Frigyen cikke az Klet Iskolájáról. Társaság, Sport, Srldge, Divat rovatok, 18 oldalas rejtvényrovat, 3zlndarab. kotta, kézimunka-melléklet és Gyermekújság teszik érdekessé a Sziuházl Elet a szamát (A klskanlzsai Polgári LOvész- egyesBlet) lolyó hó 18 ír, délután 4 órakor tartja rendkívüli közgyűlését (határozatképtelenség ctíalén folyó hó 25 ér. délután 4 órakor). Kérjük a lövész bajtársakat, hogy minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. Az elnökség. — „Bajaali látoaaát" a elme a gyorsan közkedveltté vált Világvárost Regények legújabb számának. Itt. Lovászy Márton, en a rakétaszerűén hlreesé vált magyai Iró Irta egy budapesti festőművész rendkívüli kalandjairól, olyan Irgalmasan, hogy ez az eseményekkel túlfűtött történőt Bzlnte megelevenedik az otvaaó szeme előtt. Vízvezetéket g csatornázást, központi fűtést és e szakmába vágó Javításokat jutányos árban vállal MENDLOVITS JÓZSEF ÉS M/ÍRTON rézmü is vlzvozetik szeretisl vállalata Tsisfo. 2-7i. ÍA8TKAMZ8A, HKÁtT-tfTCA 45. 8Z. Tsisfos z-7t. HT Ked«ax6 flzatéaS faltétalaki § Állandó raktár fürdőszoba berendezésekben is mosóttslökben. „Kühne" msitgaadasági flépak gyári larakata. 1932. szeptember 8 ZALAI KÖZLÖNY Őszi vetésre: Gazdasági magvak továbbá : Kerti magvak Kápoiiiamag Fehérhagymamag KelképoBKtamag Arváoikamag Spenotmag ffefelejtimag Saláta® Sugfiagg Sírgarápamag Sárga violamag Fetraííelyemmag stb. stb. Műtrágyák. Gabona-csávázó szerek kaphatók: ország József mag, műtrágya, termény és növény-vtidöszerek kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. A bíróság mellett Telefon 130. SPORTÉLET Ma Csurgón vendégszerepel az NTE futballcsapata Nagykanizsa, szeptember 7 A Csurgói Torna Club meghívására ma barátságos mérkőzést látszik az NTE Csurgón. Lázas Izgalommal várja Csurgó sporttársadalma az NTE bemutatkozását A fiatal sportegyesület nagy ünnepséggel fogadja az NTE-I és esle pedig bankettel rendex tiszteletére. A csurgói csapat a nagykanizsai Ékszerész levente csaptot 3:2 arányban verte meg saját otthonában, mlg Nagykanizsán a reváns alkalmával 2 : l-re kikapott. Az NTE komplett csapatával játszik Csurgón, hogy felkészülten állhasson ki vasárnapi Simontornya elleni ba|nokl mérkőzésére. =■= Kevéa pénzért elegánsan öltözködhet Asszonyom I Megérkeztek a legfrisebb sima és mintás kordbársonyok, gyapjugeorge te és szövelujdonságok Slnger Divatáru-házba. Olcsó watta vásár. Outi tuiptiMMr IO-l|. „Versből" pltsné watür, Dr. Bruna szyrint dobozban, príma minőségi! 250 gr. P1-40, 1UU gr. SS flll. VÁGÓ ENDRE illal&zerUrában. Pária 20-27V*, London 18-03, Newyork 517-29, Brüssel 71\'72Vi, Milano 26-54, Madrkl 41(30. Amsterdam 206 00, Berlin 122 871/1 Wien Szólla 373, Prága 15 30, Varsó 57 90, Budapeil -•-, Belgrád --•--, Bukarest 305. Inwáarttafc Búza tv. 15 flIL, dt. 20 flll, tozs 10 flll. esett. Buza tlsaav 77-es 13-75—14-00, 78-as 13 90 14-15, 79-es 14\'10—14*30, 80-as 14-15-14-45, dunánt. 77-e« 12-90-1305, 78-as 1305-13-20, TO-M 1320-13-30, 80-aa 13-30—13*45, roza 715-7-35, tak. árpa 8-65--0-85, zab 9-73—9*90, ten-K«l tt. 13*50—13*80, korpa 6*80 - 6*90. PalhaJUs 2025, eladatlan 257. - Első* rtiKi.d 1*23-1-25, szedett 116—1-20, szc \'leli közén 1-02-1-08. könnyil 0-82 -0-92, l-ső rcndil Öreg 1-08 -1\'I2, ll-od rendtl "reg 090—1-00, angol süldői. 1-00-1-05, "talonná nagvban 1-66- 000, zalr 180-U00, hua lTO-l-40, lélsertás 1-36—1-62 közgazdaság Ilt mond a városi íőállatorvos a vásárra íelhaj-tett ragadós száj és körömlájós állatok ügyében? ttagykanlzaa, szeptember 7 Tegnapi számunkban részletesen foglalkoztunk azzal a felháborító esette!, ami a keddi nagykanizsai országos vásáron lörlént, amikor két becsehelyi gazda kél ragadós száj-és körömfájásban szenvedő állatol hajlott fel az állalvásárra. Az eset nagy konslernációl kellell nemcsak a messzi földről gyalog idejött gazdák és állattenyésztők között, de magái a város kereskedelmét Is nagyon súlyosan érintette. Kérdést Intéztünk ma Wolff Sándor magy. klr. főállalorvoshoz, a városi állatorvosi hivatal vezetőjéhez, aki többek között kijelentette, hogy az esetei nyomban jelentette a polgár-meslerhelyetles cfr. Hegyi Lajos főjegyzőnek, aki, javaslala alapján nyolc napra betiltott minden vdsdr-tartdst Nagykanizsán. Ez nem zárlatot jelent, csak óvatosságot, nehogy a betegségei behurcolják avagy lovaierjesszék Nagykanizsán vagy Nagykanizsáról. A kél állatot nyomban kivitték a vágóhídra. A kél becsehelyl gazda maga la nagyon megijedi, amikor látta, hogy milyen kővetkeiményekkel jár a beteg állaloknak a vásárra való felhajtása. Az egyik la, Király Oyörgy, a másik Is, Hermann Oyörgy, földhözragadt szegény ember, akik azzal véde- keztek a főálialorvos előtt, hogy egész nyáron Idegenben voltak dolgozni és Igy nem Is tudták, hogy állatuk megbetegedet. Ha tudlák volna, nem hajtották volna be. Nem volt egyetlen fillérük sem és azérl szerettek volna a marhákon túladni. Ismerve szellemi színvonalukat, ez a védekezésük valószínű Is. Mindkettői a járási főszolgabíró fogja most az 1888. VII. Ic. alapján felelősségre vonni, amely 600 pengőig terjedő büntetést Ír elő. — MII szándékozik a város tenni, hasonló esetek meggátldsára ? — kérdeztük dr. Wolff föáilalorvost. — Sajnos, mondotta dr. Wolff, alig lehel valamit tenni, hogy Ilyent megakadályozhassunk, mert akkor végig az utakon kellene állatorvosokat felállítani. De igy is nehéz ilyesmi! megakadályozni. Megtesszük azonban azl, hogy megkérjük az alispán urat a jelen esetből kifolyólag és a szomszéd járási főszolga-blróságokal, hogy az elöljáróságok az egyes községekben fokozottabb mértékben kísérjék figyelemmel a a Meg vagy gyanús allatokat. — De ez egy nagyon komoly és Intő példa arra, jelentette ki dr. Wolff, nemcsak a hatósági közegeknek, hanem a polgároknak és állattenyésztő gazdáknak is, hogy álla- talkat nagyon nézzék meg, mielőtt felhajtják őket vásárra és ba csak a legcsekélyebb gyanús dolgot vesznek rajtuk észre, vizsgáltassák meg őket és csak akkor hajtsák fel, hogyha lelkiismeretesen meggyőződlek arról, hogy semmi bajuk nincsen. Kijelentette még dr. Wolff, hogy Nagykanizsán nincsen ferlízés ét igy a jövi heti állatvásár feltétlenül megtartható lesz és arra hasított körmű állatok felbajihatók. Az ohm kereskedik márts meg/elenitk Kanizsán, hogy elmaradt keddi vásárlásaikat a legközelebbi állalvásáron pótolják. ____(B. H) í lesieti luk VALUTÁK Angol f. 19*80-20 20 Babafr. 79-16-79-74 Caao k. 16-94-17 04 Dánk. 102-10-10330 Dinár 9-85-1001 Dollár 570-50-57^80 Franciái 22-30-22-50 Holl. 22940-23080 Zloty 6395-84 45 Léi 344-3-66 Úrra 406-419 Ura 2MO-3020 Márka I35-7O-136-60 Norvég 99-20 10G-20 PMU ---- SchilL _■-•_ SváJdI. 110-70-111-40 Svádk. 101 50402-50 iwrffctolyMMt DfiVlZÁK Amst 2Í9-60-23Ű1M w*rá<T Ml-iooi Bénin 196-80-136-60 BrtaMl 79-26-79*74 Bukarest 3-40-SM KopeahJ02*30-l03-30 London 1^83-1997 MaárM • Milano 3000-30*18 Newy. 571 -00-674*00 Osxlo 99-40-10020 Pirii 22-90-22-47 Prága IfrlW 17-01 Szöría 4*06-4*19 Stockb. 101*70-102-50 Varsó 64*05-64*45 Wien —•-V- Zflrich 110-80-111 áO Wien cleartng árfolyama i 80.454. a4|a • laptulajdoDoa Közgazdasági Rt. itMbera Nyomda és Délulal Lapkiadó illalata könyvnyomdája Nagykanizsán. Kiadja i QuimIM _____ ._ ____ . Vállalata Könyvnyomdája Nagykanizsán. Felelős Idadó: Zalai Károly. Interurbán telelőn: Nagykanizsa 78. asátn. NŐI KABÁTOSZTÁLYUNK a közeledő őszi és téli szezonra való tekintettel, teljes felkészültséggel várja az igen tisztelt vevőközönséget. Különös tekintettel voltunk a folyton rosszabbodó gazdasági helyzetre, a fogyasztó közönség csökkent vásárló erejére, sikerült elérnünk, hogy minden egyes kabátunk meglepő olcsó. Több száz darabbői áll választékunk, melyben a legegyszerűbb Ízléssel kiállított kabátok mellett, a legújabb angol és francia divat szerint készített modell darabok is megtalálhatók. Leányka intézeti ruhák, boy-kabátak, barna és fehér bébi bundák minden nagyságban. Tekintse meg minden vételkényszer nélkül raktárunkat, a legnagyobb készséggel állunk rendelkezésére. ArvL&áx. ZALAI KÖZLÖNY __ 1932 szeptember 1. Pk. mKít ». 1833. vgbtót 329 sz. Árverési hirdetmény, Dr. Nórák Bél» keszllielyl ügyvéd által kép-viselt Németh György ssentpWerurt fekte le-ván 100 P tőke és több követelés járulékai erejéig a nagykanizsai Hr. JárásMróág 1031 évi 7815. sz. végzésével elrendelt klelégt-téat végrehajtás folytán végrehajtáit ssen védőtől 1932. ért április hó 20-áu lefoglalt 8680 pengő — HU becsült Ingóságokra a nagykanizsai kit. járásbíróság lenti ssámu végzésével oa árverés elrendeltetvén, annak az 190a ért XU. t.-c 20 §-a alapján a leni megnevezett a a togiatáal Jegyzőkönyvből kl uem ttlnA más fogUliatAk tavára is az átveri* megtartását elrendc lem, de csak arra aa eaeue, ha kielégítést joguk ma b fennáll ás ha elleni!. Utlasitó balályk igénykereset lotnmatba nincs, végrehajtást szenvedett lakásán, üzletében PeStajlc, majd MrUtva Pöiréte községben letudó megtartására halérfdóttl IWJ. szeptember hó 17. napjának délután « órája töretik kl, áruikor a bíróilag tefogUrt gaadaaágl été ás holt lelszeretás • egyéb ütgóngokat a legtöbbel ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg beaáron aűü Is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem - el lógón adat. Azon Ingóságokra, amelyeknek • kikiáltási ára egyezer pengén alul van. az 5.Í10K931. M-E száron rendelet értelmébe! csak ások ámreaheteek, akik a kt\'táMaá át egytlxedrésaét bánatpénzül leteszik. Nsgjrkantasa, 1912. augusztus bó 20-án. Elek László s. k. klr. Jbtr. vágrehaitó. «*>_utlnt bírósági kiküldött önkéntes árverési hirdetmény. Nagykanizsán, Főút 24. sz. emeletes bérház, közvetlen a gabonapiacon levő 30 méteres raktárral 1932. évi szeptember hó 12-én délelőtt 10 órakor a nagykanizsai klr. járásbíróság földszint 11. sz. hivatalos helyiségébe^ eladatni fog. „, Hirdetmény. Vb. Altytdter Sándor vegyeskereskedő csődtömege Lentiben, 1932. évi szeptember hó 15-«n délelőtt 10 órakor szabadkézből, lehetőleg egy tételben eladstlk. — Érdeklődni lehet dr. Keglovlch Béla csődtO-me^uitdnoknll, Lentiben. «n Az Első Magyar Biztosító Csengery-ut 2. sz. a. pilótájában egy & szobás és két 4 szobás V komfortos lakás Bazonnalri, vagy november 1-ére kiadó. . Ugyanott Üzlethelyiségek aznaaalpa kiadók. A legsúlyosabb megbetegedések rendszerint a megjelölt helyeken fordulnak elő. VlgyAx^pn az emésztésére! Köztudomású, hogy az emésztő szervek megbetegedése teDtWti .i többi szerveket: ttkálstss emésztést biztosíthat, ha raiedtl vizet Iszik. városi mozgó Ma. calltöriölcOit 3. 5, 7 és 9 órakor i mr REKORD MŰSOR I m Kacagó versenyt Buster a Casanova vígjáték lOfelv. 2 Harold, mint tengeri medve OKOST Stan és Pan a rádiósok «rk\' Buater Kaaton Harold Uoyd—Stan éa Pan iiysztml 4. Hangos Világhíradó A Conay lalandi tüzváaz órláai pasztlUsa „Mlaa Unlwara" a török szépségkirálynő választása vArosi mozgó Péntek, szombat és vasárnap A legjobb katonai bohózat! Az öszi manőver vagy az önkéntes ur bevonul I A legkiválóbb zenés, énekes K. u K. vígjáték. Honvédbanda I BAcsimuzsika I JazzbaadI Ezenkívül: SIEGFRIED ARNO a legcsunyább nagyorrú filmkomlkus Idei egyetlen filmje: Milliók s holdban vigjálékattrakció 8 fejezetben. 4F1ÖHTODCTÉSEI NI* golyói csapágyak autóhoz, spectált-asn olcsón Ford- és Fordsonhoz Unger Ultmann éa Tóth vaskereskedés*ben 3636 Értssllás. Az őszi azezon megkezdésével értesítem s tUztelt hölgyközönséget. Ismét iutányoa árért megyek házhoz is varrni Rátz Mariska, Báthory-utca 3. 4076 Szombathelyi gyártmányú aaftlSprá-sak, aslloiHaák, peáseassarsk a legolcsóbb gyári árban Nsgyksnizsán kizárólag Vajda Oéza vaskereskedésében kaphatók. 3745 lápkaralsKáat jutányos áron válls-luqté Arstsiatti Bazár-udvar. 3923 Kléppnltjak az összes bútorszöveteket, szőnyegeket, sezlontakarókst, Igen olcsó káa*»ássa4roa. Ktslaludl Divat-áruház. 28 Kétszobás utcai lakán melrékhelyisé- flekkel november t-re klsdó Széchenyiéi 4. 3030 PISI ét lái-tl divalszöveteket meglepő nlcüó árakon árusttjuk. Klsfaludl Divatáru-ház. Soha v\'aaaa asm térfi alkalom! f\' \'29 Nagyon szép háromszobás lakán, fürdőszobává] november t-re kiadó. Feltételek dr Kovács Ügyvédnél, Sugár-ut 12. 3999 Angol kloxattoaáaxét, hssználtst, de sértetlent, megvételre keresek. Csen-gery ut 23. 4056 Srarmskknosl jóksrbsn, eladó Nádor-utca 4 alatt. 4104 Telekl-u. 25. alatt több 2 szobás, I szobás, 3 szobás utcsl és udvart lakások novemberre az eddigi bérnél 800\'o-al olcsóbban kiadók. -1094 4 szobás lakéa novemberre kiadó — Csengery-ut 15 4066 Orvaat rendelőnek, vagy ügyvédi Irodának a Főút legszebb hetvén I utcai, 1 udvari sióba, előszoba. lUrdószobával azon-nalra kiadó Bővebnet Mutzel és Frledenthál csemegekereskedésében. 4377 Msgyar utca 19. szám alatt egy 4 szobás, fUidőszobás urttakáa, egy nagy rak-ár és egyéb halilaágak elköltözés miatt kiadók. Bővebbet dr. Rothschild Béla Ügyvédnél. 4020 3 szobát lakán, lUrdószobával. jutányosán klsdó Horthy Miklós ul 51. 4088 P<-I>átpéna diszkréten kiadó, csak biztos helyre. Cin a kiadóban. 4093 Egyszobás udvari lakán kiadó Szemere ulca 2/\'c 3991 Tanulólányokat, kilulólányt felveszek. Fekete Margit női divatszalon Nagy--4100 kanlzss, Fó at 22. ssárn. Oaral-utca 16. azámu hás szabadkézből aladó. KUtsönné. 4086 Jó állapotban lévő vadáaafaayvart keresek megvételre. Cimct kérem leadni s kiadóhivatalban. -4092 Kossuth-tér 3. szám alatt |ót bevezetett haataaOalat átadó, esetleg eladó. -4095 Batthyány-utca I. Bzátn alatt egy 3 szobából álló Iskás azonnalrs vsgy november l-re kiadó. Bővebbet Berger, Arany János-u. 12. az. atatt. 4096 Mámat és angol nyelv tanítását (magyarul él németül), lovábbá középiskolai Unulók korrepetálását vállalja Domány fa-nár, Klrály-u. 34. 4102 Horthy l>lklóa-ut 21. alatt egy szobakonvhás lakás kiadó. 4103 A nagykanizsai klr. járásbíróság, mfnt telekkönyvi hatóságtól. 5815 Ikv 1982. szánt. Árverési hirdetmény és árverési teltételek. Nagykanizsai Bankegyeaület és Délzaisl Takarékpénztár l< T. végrebajUtónak Kiss Tetéz, Kiss János és Török István (bslog) végrehajtást ssenvedők ellen Indított végre* hajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 18*1 t LX. t-e. l<4 , 146. és 147. § at értelmében elrendeli s végrehatási árverést 3500 ar. P tőkekövetelés, ennek 1931. évi sseptembei4*2. napjától járó, btróiUg érvényesíthető legmagasabb Kamata, i,*)/0 yál-lódll, 20 P 50 fiit. óvási, 30 UH. közlést díj. 224 P 60 Ilit eddig megállapított per és végrehajtási és sz árverési kérvényért ezúttal megállapított 113 P 60 tilt. költiég tőkekövetelése es |árulékal beha|táu végen, a nsgykjnlzsal klr. lárálblróság területén levő, Nagybakónak éa Nagykanizsa községben fekvő, I a nagybakónaki 213/. sztjkvben A f I sor, S27/5. hrsz alatt Ing. Isit szántó és sürü s Farksa oldal dUlónen Tőrök (balog) Islváu és ne|e Klas Teréz nevén álló Ingatlanra 216 P. A nsgykanlisal 7781 sz jkvbeu Af2. sor, 3042/b. hrsz. alatt foglalt azólö és pince a csertől piuzián Ktsá Teréz Tórök (balog) I -Ivánné nevén átló Ingatlanra 1137 P 50IIII , a nagykanizsai 103 a»t|kv-ben Af8--9. sor, 4.136/a hrsz a. foglalt rét a Magyar utcsl léteken Kin János nevén álló Ingatlanra 4C0 P, 113T>. hrsz. a. loglalt ház, 661. sz udvar és kerttel ugyanannak nevén álló ingatlanra HM) P kikiáltási á|. ban, még pedig a 4336/a és lli/b. hrsz alatt Ingatlanokra 1143/ikv. 1870 sz végzéssel őz* Molnár Jánoané Horváth Rozália javára bekebelezett klkölményt jognak fenntartásával A telekkönyvi halóság sz árverésnek i klr. járásbíróság hivatalos helyiségében (Igazságügyi palota, földszint U.sltó) meg. Urlására 1932 évi október hó 5. napjának d. e. 10 óráját és Nagybskónak községházánál ugyanaznap d. u i óráját tUzi kl éa sz árverési teltételeket az 1881 LX. t.-c. 150. § a alapián a következők ben állapítja meg: 1. Az árverés sU eső IngsUanokst és pedig a 113/b hrsz IngaiUnt a kikiáltási ál leiénél, s többit a kétharmadánál alacsonyabb áron eUdnl nem lehel. (1908 XU. L-e. 26. i) Az átveretni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár lCVo-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadék-képes értékpapi roaban a kiküldöttnél letenni. vagy a bánatpénznek előlegesen bírót letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az ár verésl feltételeket aláírni. (1881: LX. t.-c. 147., 150, I70.§§.; l90etXL.t.-c. 21. § ) Az, skl az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet telt, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908: XLI. 25. §.) Nagykanizsa, 1932. évi junlua hó 1<. napján. Dr. Bentzlk s. k. klr. |blró. A kiadmány hiteléül: Mlkó s. k. «M láttáit. &S&&* HÉZMOZDULOTíal LflMPflRP UfJTALAH UHtRTKrisT, KelcEer aveg éi porcelláo gyári leraltst Nagykanizsa, Horthy Miklós ut 1. Nyomatott a laptuU|donos Közgazdasági R.-T. Oulenberg Nyomda és DOlzalai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsán, (felelős üzletvezető: Zalai Károly.) TI évfolyam 204. $xim Nagykaaliaa 1982. szeptember ÍO, szombat Ara 14 fillér ZALAI KÖZLÖNY r«i InktulMi <6 ktsdóblvatal Póut 5. u Keszthelyi flókkJadóhlvaUI: Kouatb-atci 81 Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos ÍKKUtlétl áll: egy hón a pengó (0 fülét I Sladóblvstalt telelőn: 78. n Szerkesatóségl éa i Magyar irók beköszöntője ML Magyar Irók, a néhai való F.nekmondók, históriás rigmust költő Igricek, vándorló Lantos Diákok és pennaforgató Litterátus Iródlákok nyelvén szólunk hozzátok, ősi Dunántul magyar Népe! Idejöttünk a Bakony aljára, a szelíden dalma-liodó dombok lankáira — a Magyar Tenger partjaira, Sll-megvára, Szalavára és Veszprém Vára Megyélnek magyar Gyö-püjére I Ide jöttünk, ahol Karai László Ur, Somogyvára szülöfte, a budai Prépost Ur magyar lelke eltervezte az 1473-ban Budán nyomott első magyar könyvet, a Budai Krónikát! Itt dörgött, zengett, csengett és énekelt Melius Horhl Juhász Péter, Zerinvári Zrínyi Miklós, Berzsenyi Dánlel, Kisfaludy Sándor és Károly és Faiszi Ányos Pál magyar Tanítása, Dala és Álmodása... Ittszólunk Hozzátok, tuladunai Magyarok! Ne legyen pusztába kiáltó szó a mi szavunk: termő mag légyen, mely a magyar Lelkek Televényében magyar Életfává lombosodik I A ti Földelek a leggyönyörűbb Magyar Föld, ahol az Ázsiából jött Koppány Ur keleti magyar Lelke Árpádházi Szent István Király Ur Európában művelődött Lelkével harcolva Kelet és Nyugat művelődésében békült meg a Hadas Idők végén! Magyar ősök keleti lelke és a Nyugat műveltsége itt, a Dunántúlon lett a Magyar Felvilágo-sodottság korszakának ama Lámpásaivá, melyeket a keszthelyi Festetics, a Czindery, a kéthelyi Hunyady és a kapós-mérői Mérey család lartott adakozó, magyar irodalmat pártoló kezében. Dunántul magyar Népe: a Magyar Irók az egész Magyar Hazából jött Testvérek kéz-nyujtását hozzák felétek. A tollat forgató kéz fogjon kezet a kapát, kaszát és pörölyt forgató kézzel! Ime elhoztuk a magyar írást s nektek adjuk! írásainkban magyar Szin, magyar Sziv és Magyar Hitvallás: zálogtartói ezek egy szebb magyar jövendőnek ! Korányi pénzügyminiszter súlyos autókarambolja KöniggrStznét A pénzügyminiszter sértetlen maradt, a másik autó tulajdonosa szörnyethalt l\'rága, szeptember 0 (É/szakai telefonjelentés) Korányi Frigyea báró pénzügyminiszter és leánya pénteken egy súlyos gépko-cslszerencséllenség részesévé vált. A pénzügyminiszter és leánya KŐ-ntggrátz leié tarlóit, amikorra város közelében egy útkereszteződésnél összeütközött autó|a egy másik személyautóval. A másik auló tulajdonosa kór-bázbeszállltás közben meghalt, bátyja pedig szinlén megsebesüli. A pénzügyminiszter sojfdrjét letartóztatták és tolmács utján lógják kihallgatni. A német birodalmi gyűlés elnöksége Hindenburg elnöknél Hindenburg a végső döntést lenntartotta magának Berlin, szeptember 0 A birodalmi gyűlés elnökségének logadlalásán hír szerint Melssner államtitkár ls résztveit. Az elnökség bemutatkozása ulán mintegy 20 percig tartó megbeszélés voll, amelynek so/án az elnökség valamennyi tagja szóhoz julotl. Ooerlng, a birodalmi gyűlés elnöke klfe|telte, hogy a birodalmi gyűlésnek munkaképes többsége van. Graef alelnök elvi alapon szembeszállt ezekkel a fejtegetésekkel, utalással arra, hogy a birodalmi gyűlés elnökségének nem feladata, hogy a birodalmi elnökkel politikai tár gyalásokba bocsátkozzék. A birodalmi elnök hasonló álláspontra helyezkedett. Hozzátette azonban, hogy nincs kifogása az ellen, ha az utak véleményüknek kifejezési akarnak adni. Ooerlng és Esser azulán oly értelemben fejtetlék kl a birodalmi elnök elölt álláspontjukat, amint ez párljuk vezető köreinek legutóbbi napokban lelt nyilatkozataiból Ismeretes, Ooerlng elnök lejlegelétét azzal a kérelemmel fejezte be, hogy a birodalmi elnök ne hozzon végső döntést addig, amíg nem fogadta a nagy pártok vezetőit és meg nem Ismerte felfogásukat, hogy ezzel legalább is kísérlet történjék a birodalmi gyűlés együttműködésének megteremtésére. A birodalmi elnök a végső döntési fenntartotta magának. A kihallgatás ezzel véget ért A birodalmi gyűlés elnökségének tagjai 10 perccel fél 12 ulán már elhagyták az elnöki palotát. Felosztatják a birodalmi gyüUst? Boriin, szeptember Ű A centrum és a nemzeti szocialisták közöli folyó tárgyalások még nem szakadtak meg, de hir szerint ez nem változtat azon, hogy Papén kanwllár a jövő héten feloszlatja az uj birodalmi gyűlést. Az uj választások előreláthatólag november 13-án fognak lezajlani. Berlin, szeptombor ü (Éjszakai telefonjelenlés) A birodalmi elnök kedden délben 12 órakor fogadja a nemzeti szocialista, centrum és bajor néppárti frakció képviselőit, hogy meghallgassa felfogásukat a politikai helyzetről. Teleszky a magyar devizakorlátozás és transzfermoratórium okait ismertette Strezában Nagy Izgalom az olaszok uj Indítványa körül Streaa, szoptombor 9 A konferencia pénzügyi bizottságában Teleszky János magyar delegátus részletes exposéban íejtelte kl azokat az okokat, amelyek Magyarországon deviza éi importkorlátozásokra és a transzfermoratórium el- rendelésére vezetlek. Beszéde lovábbl során Ismertette azokat a feltélele-kel, amelyeknek teljesítése szükséges ahhoz, hogy Magyarországon a korlátozó Intézkedéseket fokozatosan megszüntethessék. A franciák terve Stresa, szeptember 9 A francia delegáció a mezőgazdasági blzollságban ismerletle lervél, amely a dunai gabonatermelés felértékeléséi többoldalú kollektív megállapodás utján akarja megoldani. A tervezet mezőgazdasági vámkedvezményekel állapit meg az érdekelt országok kivitelre kerülő egész termésfeleslegére. Cserében a mezőgazdasági országok könnyítéseket nyújtanak a külföldi ipari termékek számára. Franciaország kötelezi magát arra, hogy megvásárolja a közép és keleteurópai agrárállamok gabonafeleslegének 25 százalékát azzal a leltétellel, hogy Belgium, Olaszország, Svájc, Csehszlovákia és Németország szintén meghatározott gabonamennyiségek vásárlására kötelezi magái és llymódon biztosítják, hogy teljes mértékben átveszik az illető államok évenként 10 millió métermázsára becsülhető gabonafeleslegét. Az olaszok a/ Indítványa Slreaa, szeptember II A gazdasági konferencia kereskedelempolitikai bizottságának tegnapi első ülésén nagy Izgalmat kellett az olasz delegáció Indítványa, hogy a preferenciái is rendszer helyett úgynevezett kontribuclós rendszert kellene behozni, amelyet a gabonabehozatalokra szoruló euiópal államok fizetnének bárom éven ál a gabonalelesleggel rendelkező államoknak. A legfontosabb a pénzügyi nehézségek orvoslása. Pária, szeptember u Mint az Excelslor-stresai tudósítója jelenti, a közép és keleteurópai államok gazdasági kérdések rendezésénél fonlosabbnak tartják a pénzügyi nehézségek orvoslását. Elsősorban azt kivánják, hogy könnyítsenek küladóssdgalkból származó terheiken. Nyilvánvaló azonban, hogy a kölcsönadók nem halalmazlák fel az értekezletet a kölcsönkamal szolgálatnak és a tőketörlesztésnek elhalasztására, vagy csökkentésére és a nagyhatalmak delegátusai Idegenkednek attól, hogy ilyen súlyos felelősséggel járó döntést hozzanak. A francia és olasz tervezel a gazdasági bizottságban Streaa, szeptember 11 A gazdasági bizottság ma délelőtti ülésén Madgeanu román delegátus az agrárblokk nevében bejelenlelte, hogy a blokk megvizsgálta a francia és olasz javaslatot, de nem részesili előnyben egyikei sern a másik felett és reméli, hogy sikerül olyan megoldást találni, amely biztosítja a dunai gabona árának revalorizácló/át. Posse némel delegátus a német delegáció nevében kifejezetleiyiozzá-járult a francia javaslathoz és kijelentette, hogy a tegnap előterjesztett némel javaslalot áthidaló indítványnak tekinti, amelyei csupán arra az esetre lailanak fenn, ha a francia javaslatot nem fogadnák el, Coulondre francia és Michelis olasz delegátus bangozlatták, hogy a francia és olasz javaslat közös célt képviselnek ZA1AÍ KÖZLÖNY <932. szeptember 10, Megkezdődtek Keszthelyen a Balatoni Iróh6t ünnepségei Kenthely, szeptember 11 (A Zalai Közlöny tudósítójától.) A Balatoni Iróhét ünnepségei csütörtökön Sióiokon folytatódlak. A gyógyteremben rendezett magas irodalmi nivóju előadás hatalmas sikerében Latzkó Qéza, Lengyel Menyhért, SchSpfUn Aladár, Pakots Jótsef, Erdélyi József és Mécs László osztoztak. Este a levente-tábor többezer főnyi lelkes közönség Jelenlétében tábortüzet és vidám játékokat mutatott be. Pénteken délelőtt érkezett az irók tábora Keszthelyre. Itt olyan szeretettel és ünnepi külsővel fogadiák őket, ahogyan csak Keszthelyen tudnak vendéget fogadni. A fellobogózott állomáson Relschl Imre, a magas litterátus műveltségű városbíró szárnyaló szépségű beszéddel köszöntötte a vendégeket, az üdvözlési Pakots József köszönte meg. A fogadtatáson jelen vollak a város notabllitásal. Ismét az egész vendégsereget autókon Hévízre vitték. Délben bankett volt az irók tiszteletére, amilyen a nagyszabású, emelkedett első leiköszöntöt klasszikus ékesszólással Relschl Imre városbíró mondta. Pakots József, Relschl Richárd, Kodoldnyl János felköszönlöl következtek, majd Szegedi István a magyar Irók sokai szenvedő feleségeire emelte poharát. A Keszthelyre érkezett iiók mind, az üantpségek egész tartamára a nemes áldozatkészségükről és fenkölt gondolkodású, magyar uri vezetőségikről immár országszerte ismert Keszthely város és Héviz fürdő vendégel. Pénteken este volt a kongresszus V-lfc ülése, amelyen Rédey Tivadar egyetemi tanár, Surányl Miklós, Lovászy Károly és Kodoldnyl János tartoltak az irók szak-kérdéseiről előadásokat. Hárotn olasz cserevonat Nagykanizsán át érkezik Magyarországra Ünnepélyesen fogadja Nagykanizsa az olasz vonatokat Nagykanizsa, szeptember 9 Röviden foglalkoztunk már a Magyar Idegenlorgalmi Hivatal legújabb akciója kapcsán az olasz csere-vonatok ügyével. Kedden délben érkezett Nagykanizsára az idegenlorgalmi Hivatal igazgatója, dr. Olósz Ödön, aki a polgármester távollétében dr. Hegyi Lajos polgármesterhelyettessel tárgyalt az olasz cserevonatoknak a nagykanizsai határállomáson való ünnepélyes fogadtatásának módozatairól. A csere-vonatok érkeznek szepl. 14., szept. 25. és okt. 5-én, mind- egyik délután 19-56 órakor a nagy- kanizsai vasúti állomásra, ahol a város közönsége ünnepélyesen fogadja, majd 20*24 órakor tovább indulnak Budapestre. Olósz Ödön a polgármesterhelyettessel megbeszélté a fogadtatás programját, hogy az minél melegebb és Impozánsabb legyen és még jobban kimélyítse azt a meleg viszonyt, ami a magyar és olasz nemzet között fennáll. A csere-vonatok érkezésekor Qlósz igazgató is minden alkalomkor lejön Nagykanizsára és a csere-vonalot a magyar határtól felkíséri Budapestre. A fogadtatás rendjéről legközelebb. A kanizsai kereskedők aktuális kérdései ax aj OMKE-vdlaeztmány alakali OU— előtt Nagykanizsa, szeptember 9 Hatalmas és igérelleljes lendülettel indult meg a nagykanizsai ke-reskedö-világ egy táborba tömörülésével az érdekképviseleti kereteknek élő tartalommal való megtöltése. A rokon-érdekeltségek, a hivatalos körök és az egész város közvéleménye meleg érdeklődéssel kisérik az Induló munkát, aminek sikere nem csak kereskedőnek, hanem a város egész lakosságának, egész életének érdeke. A vasárnap megalakult kanizsai OMKE szerdán esle 9 órakor a Ca-sinoban tartotta uj választmányának alakuló üléséi Az ülés lefolyása, a tárgyalás anyaga és menete imponálóan komoly és érdekes volt formai és tartalmi szempontból egyaránt. Rajkl István ügyvezető alelnök elnöki megnyitóját azzal kezdte, hogy a konjunktura-kutató Intézet jelentése szerint a világ-krizls mélypontjára érkezeit és ezután már Javulás kivetkezik, a Javulás reménye azonban nem jelenti azt, hogy az érdekképviseletnek nem lesz sok feladata, dolga ezulán. Az eredményes munkához kifelé homogén összetartás, belülről egyöntetű állásfoglalások kellenek, hogy a kereskedő-érdekek szava kellő súllyal bírjon. Az elnökség sarkalatos programpontjai: 1) segíteni a kartársakat a nehéz helyzetből kivtzetó uton, 2) kivívni a kereskedő-társadalom részére az őt munkásságánál és számarányánál fogva megillető pozíciót Melczer Jenő alelnök részletesen Ismertette a gondos munkára valló ügyrendi tervezetet, amely felosztja a teendőket és ügyköröket az elnökség tagjai között. Az egyes szakmák Dl szakosztályban fognak csoportosulni. A fűszeresek meglévő egyesülete eddigi formájában önálló szakosztály ma- rad. Az állatkereskedők kívánságára, kellő számú belépések esetén, belőlük alakul a hatodik szakosztály. frledenthal László alelnök lelkesedéssel és lelkesedést keltve adta elő a klubhelyiség tlgyét, ami a nt? pókban dűlőre jut. Több helyiség van kilátásban, igy a Koronában, a Weiser-házban, az Ipartestületben. Szeretnék már október l én ünnepélyesen megnyitanl. A tervet és számítást a választmány zajos helyesléssel fogadta. Melczer alelnök részletes számításai szerint 300 tagra számítva egy 4500 pengős évi költségvetés reálisnak látszik és biztosítja a klub fenntartását. Hosszú vita volt a piac! vásári rend és a házalás Ugye körül. Ezt a kérdést a Zalai Közlöny már többször ismertette és hétfőn depu-táció viszi fel a polgármesterhez a kereskedők erre vonatkozó kívánságait Dr. Hartha István, az OMKE ügyésze ismertette a kérdések jogi részét. Az idegenek házalása (szövet stb.) Nagykanizsa területin jogerős szabályrendelet értelmében tilos. Itt tehát csak arra van szükség, hogy a hatóságokat újra felkérjék e tekintetben a legerélyesebb eljárásra, az összes hivatalokat pedig, hogy ilyen idegen ügynököktől ne vásároljanak, élelmiszert, gyümölcsöt nagyban csakis 3 piacon szabad árulni, de maga a termelő, kicsiben ősi szokás alapján házhoz hordhatja a tejét, zöldségét, egyebét. Nem is volna célszerű a termelőt ebben korlátozni és a fogyasztó érdekében sem állna. E téren Is tehát csak a meglevő szabályrendeletet kell pontosan betartatni. A rég! vásár! rend visszaállításáért beadott kérvény elintézés alatt áll s ahhoz az Ipartestület ls csatlakozott. Qold Ignác szerint nem a fejen, kézben házhoz hordott piaci holmi- A ferde lovag (Korrajz Mária Terézia Idejéből) 17 Irta: Balázs Józsct A borivók keresztet vetettek. Még a háiuk is borsódzott, amikor látták, milyen élvezettel issza a tejet az után a rengeteg ital után. Annyira elfoglalta a vendégeket a csodálatos ver-senyivás izgalma, hogy csak akkor eszméltek a lány és a herceg távolléiére, amikor már vissza is térlek. — Jól esett egy séta a hüs levegőn, a sok tánc után. — Szóll oda Bartensteinnek a herceg. — De hol van az ivópajtásod? — ö is megkívánta a friss levegőt, de elálmosodott egy kicsit s mivel reggel úgyis korán kell kelnie, hát alszik egyet a frissen tört kukoricaszáron. — No, azt kikészítette az ur, azután még tejet is ivott a tetejébe.— Jegyezte meg egy sunyiképű obsitos katona. -- Én már láttam élelemben inni, de így talán a sálán maga sem tud 1 Ha én igy érteném, hát drága pénzéri mutogatnám magamat. — Gyerünk komám I — Szólt a herceg. — Reggel nekünk is dolgunk lesz 1 Végig kezeltek mindenkivel, kifizették a számlát és elmenlek. -- Másfél ember a kettő. — Súgta a sunyiképű obsitos egy tagbaszakadt vészes tekintetű zsoldosnak, aki széles pallosára támaszkodva ült mellette. — És tele vannak pénzzel. — Tette hozzá, azután észrevétlenül surrantak ki egymásután. — Ferenc es Bartenslein egy szűk sikátorba fordultak, melynek végén a zsoldos állta utjokat, harcra készen tartva maga elé széles pallosát : — Álljanak meg egy szóra ifjú uraim 1 — Szólt rájuk. — Egy kis aprópénzre lenne szűkségünk I Ami a zsebükben van az éppen elég nekünk I Ferenc szó nélkül vetette oda az erszényét. — A másik urat is megkérném szépen. — Hohó cimbora, az az enyém I — Kiáltotta a hátuk mögött az obsitos. — Bizd rám koma I Szólt Barten-stein és az obsitos felé fordult. — Ne I — És ő is odahajitolta az erszényét. — Jó kardjaitok vannak urakl Tegyétek le, nekünk nagy szükségünk van a jó fegyverre I Nagy az ára s ti úgyis csak parádéztok vele I — Szólt gúnyosan a zsoldos. — Oyerlek és vegyétek el I — Kiáltott Bartenslein felkacagva s ki- rántva karját, meg\' is támadta az obsitost, aki ügyesen forgatta bronzkosaras, sulvos fegyverét, de azért nem bírt volna Bariensteinnel, ha annak könnyű pengéje a nehéz csapások alatt nem pattan a markolat felett Az obsitos már győzelmesen röhögött, amikor Bartenslein hálraugrott, villámgyors mozdulattal kapott a csizmaszárához s balkézzel olasz módra elhajította a tőrt, amely az obsitos torkában állt tneg, aki ingadozva állt meg, majd hörögve bukott arcra. Bartenslein kihúzta a sebből a tört, beletörölte az áldozat ruhá|ába, felvette az erszényt és az obsitos elejtett kardját, azután a herceg segítségére sietett, de az rászólt: •— Ne zavarj bennünket pajiás, a fickó nagyszerűen vív. Majd ha megunom, lefektetem. — Azután a zsoldoshoz intézte szavait, melyek telve vollak jóakarattal. — Vigyázz fiam, fedetlen a melled... most meg a nyakad I... Ejnye, ejnye, ugylátszlk, meg vagy ijedve? Hibákat csinálsz I. . Szedd össze magad, mert leváglak! Javulsz, ez a párád egész jó voltl... Ugy vívsz, mintha tiszt lettél volna I No, vissza egy kicsit I — S hátra szorította. — Igy ni, hogy a cimborám felvehesse az erszényt, mert azt nem érdemled meg. De olyan jól viseled magad, hogy nem bánom hai elfutsz I Nos?... Ha hátralépsz, le-ereszlem a kardomat. A zsoldos fogalt csikorgatta és egy lazonyu csapással próbálta eltörni a herceg kardját, aki nem védte a vágást, hanem hátraugrott. — Jó I — Mondta a zsoldos és hüvelyébe lökte pallosát, alattomos pillantást vetett Bartensteinre, övéhez kapott és kirántotta tzüstverelee pisztolyát. De mielőtt elsütötte volna, Bar;ensteir. tőre megperdült és nyele remegve állt ki a zsoldos melléből, aki szétcsapta karjait, megfordult maga körül és arcrabukott. Bartenslein lába egy mozdulatával arcra fordította, kivetle tőrét a sebből, megtörölte és visszadugta a csizmaszárába. — Biztosabb fegyver ez a pisztolynál és nem csinál lármát. — Jegyezte meg halkan, amikor utjokat folytatták. — Sajnálom őket. — Mondta a herceg. — Én inkább azokat, akiket eddig, vagy ezután készüllek eltenni láb alól. Ha én Is otthon hagytam volna a iört, most ml hevernénk a sikátorban. De előbb le akartak bennünket vetkőztetni. — Szerelném ezt a törvelést megtanulni. (Folyt köv.) 1832. szeptember 10.______________ ról van szó, hanem a nagyobb vajas, szappanos, mézes, dinnyés slb. házalók illegitim konlturrcnciájál kell megszüntetni. Dr. Bartha István: Ezekel fel kell jelenteni: Frledenihal László szerint a szabályrendelet elekinlelben nem egé-zen világos, egyes pontjait ki kell észilenl ugy, hogy házaknál kicsinyben más, mint termelő nem árusíthat. Ktsfaludl Aladár kérdést lett tel, hogy akinek iparengedélye van, annak szabad-e házalnia ? Dr. Bartha: Nem szabad. Csak ha házalási engedélye van. Helybeli iparengedélyesnek szabad csupán megrendeléseket gyűjtenie. Slnger József javasolta, hogy nem csak a városban, hanem a környék községeiben, somogyi terű léten is érintkezést kell keresni a hatóságokkal, hogy a házaló utazókkal kapcsolatos anomáliák megszűnjenek. Welsz László, Orünfeld, Luszllg, Frledenthai, dr. Bartha stb. hozzá szólásai után a választmány ugy határozol!, hogy az idegen házalók ellen való védekezés gyakorlati kérdéseiben az egyes szakosztályok fognak állást foglalni, az egyetemes kívánságokat a memorandumban juttatják a polgármester elé, akit kérni fognak a vonatkozó szabályrendeleieknek hírlapi közzéléteiére. A határozat nem Irányul azok ellen a helybeli tönkrement kereskedők ellen, akik házalva tartják fenn magukat és családjukat. Frledenlhal László szóváletle, hogy a kereskedő zárórája meg van szabva, a piaci árus meg már reggel 6-kor kirakodik, gyümölcsöt, cukrot slb. éjfélig is árusítanak az utcán. Mi/*/István köszönettel emlékezett meg Szántó Vilmos példás buzgósá-gáról a laggyűjlés terén. Melczer és Szántó a szervezés fáradságos munkáját önzetlen odaadással ét lelkesedéssel végzik. A klub-berendezésre való gyűjtés megindult s már ezen az estén a körözött iven közei 500 P gyűlt össze. A klub meg fogja kapni a volt Társaskör könyvtárát, ezen kivfll is mindet\', tagot kér az elnökség könyv-adakozásra. Papp József 100 kötelet ajánlóit fel a klub könyvtárának. Neu Pál titkár ismertelte az olasz-jugoszidv és Jugoszláv-magyar kereskedelmi kamarák kanizsai fiókjainak létesítésére vonatkozólag az OMKE utolsó közgyűlésén már elfogadott pártoló javaslatot, amit az uj OMKE-fiók is magáévá tett. ZALAI KÖZLÖNY Szombaton és vasárnap taton un flt|*NyxHévct »Markó-féle vendéglőben Mbonnensek felvétetnek. Tizenegy ház és sok gazdasági épület lett a tüz martaléka Csendőrkézen u gyujtogatással gyanúsított gazda Zalaegerszeg, szeptember, U (A Zalai Közlöny tudósítójától) Csütörtökön déiulán borzalmas tűzvész pusztított a Zalaegerszegiül mintegy II kilométernyire fekvő Zataistvánd községben. Eddig még meg nem állapithaló, melyik gazda udvarán ülölt ki a tüz, amely oly rohamosan terjedt, hogy pillanatok alatl több gazda háta égelt. A lakosság lejveszetten menekült és szaladt az utcára segítségért kiabálva. Csakhamar olt termett a községi tűzoltóság, amely a lakossággal karöltve igyekezett gálát vélni a tűz tovaterjedésének. A tűzvésszel szemben minden kísérlet meddő maradt, ugy, hogy csakhamar a szomszéd községek segilségét kellett kérni. Zalaegerszeg tűzoltói nagy fecskendővel vonullak kl. Több mini 15 község tűzoltósága termelt csakhamar a vész színhelyén. Éjiéi után sikerüli a tüzel lokalizálni. Addig 11 gazda háza a gazdasági épületekkel együtt a tüz martaléka lett és vele rengeteg gazdasági felszerelés, takarmány, gabona és állat pusztult el a tűzben. A tűzoltása alatl három tűzoltó súlyosan megsebesült. Az egyik asszonynak karja löröll el, több más sérülés is lörlént. A lakosság kihallgatása nyomán a csendőrség őrizetbe vélte Varga Islván ottani gazdát, mini akii a nyomozás a gyujtogatással gyanusil. Amennyiben sikerül rábizonyítani, slaláriális biróság elé kerül. Vargát még az éjszaka beszállították a zala egerszegi ügyészség fogházába. _ \\ FW □ i és téli bevásárlása előtt saját érdekében keresse (el a 72 év óta fennálló kabát- és szőnyegosztállyal kibővített SltlGER diuatáruhúzat NAGYKANIZSÁN. Nagy választékban érkeztek és vételkényszer nélkül megtekinthetők: Elsőrendű szabású és minőségű női- és gyermekkabátok, mindenfajta szőrmők, női-ruha és köpenyszóvetek, férfi-öltöny és kabátszövetek. JómlnóségQ és színtartó áruk. Figyelmes és gondios Kiszolgálás. Olcsó, sxabott árak. Mindkét csuklóján felvágta az ereit egy fiatalasszony, mert félt, hogy nem lesz, aki eltartsa a válás után Blaanótoros vacnora *r« SO tlllér. Nagykanizsa, szeptember 9 B L. nagykanizsai Iparossegéd 27 éves Halai felesége pénteken reggel, fél 8 óra lá|ban lakásán öngyilkossági szándékból beretvával mlndkéi karján felvágta az ereit. Teliét szerencsére ide|ekorán felfedezték és beszállllollák a közkór- háiba. ,„ .... A fiatalasszony öngyilkossági ki- aériele mögMI sajnálatos családi tra- gédia húzódik meg. Még az elmull héten történi, hogy a fiatal férj arra az elhatározásra jutott, hogy elválik a feleségétől. Ezt Legjobbat és legolcsóbban _ rr FUZOT, angol és francia ruhát, kabátot és kosztümöt , mérték után Welsz Nővéreknél rendeljünk Zrínyi Miklós-utca 34. közölte Is az asszonnyal, akivel ugy egyezett meg, hogy szombaton szétosszák a bútorokat, külön költöznek egymástól, egyúttal megindítják a válópert. Az asszony közben ugylátszlk rájött arra, hogy mint elvált asszony semmikép sem ludná biztosítani a megélhetését és Igy elhatározta, hogy eldobja magától az éleiét. B.-ékka! igen jó ismeretségben van M. Béláné, aki néhány nappal ezelőtt, amikor B.-éknál volt látogatóban, magához vette B. beretváját, mert már akkor tartolt tőle hogy a fiatalasszony végezni akar magával. Pénteken reggel 7 óra tájban B.-né átment M.-néhoz, akitől el akarta kérni á férje beretváját Az asszony azonban nem adla oda, mire a fiatalasszony bement az ugyanebben az udvarban lakó öccsének a lakására és oll a szekrényből magához vette öccse beretváját. Ezulán visszasieted a lakására, ahol leült a díványra és mindkét csuklóját felvágta az ütőereit. M.-né, akinek gyanús volt a fiatalasszony viselkedése, fél 8 óra tájban átment B.-ék lakására, ahol a szoba közepén, hatalmas vértócsában, eszméletlenül találta az életunt teremtést. A kitelefonált mentők részesítették első segélyben, majd beszállítói ■ Iák a közkórházba. = Német, francia- és angol nyelvórákat ad kezdőknek és haladóknak Balla Klári, Csengery-ut 8. Időjárás A nagykanizsai meteorológiai rasf-(Igyetó lelentések; Pénteken a hőmérséklet: Reggel 7 órakor +19 2, délutin 3 órakor +216, este 9 órakor +11, Peí/Hferf - Reggel tiszta, délben él elte telhós égboltozat. Szélirány: Reggel északkelet, délben kelet, este délkeleti szél. (ÉJuakal rádUleknUs) A ■ataaraté-glail taMiat lelwti •■<• ll> árakari tgaamalag Ml liHiaM iaat* ligsa aliatsrrsl. legyen otthonéban, mert az egész osa-ládot szórakoztatja és azonfelül megismerteti a klasszikus zenemüveket. Qyártju: Orion Izzólámpagyir ZALAI KOZI.ÖNV 1932. szeptember 10. Őrizetbe vettek egy amerikás házaspárt a sármelléki tűzvész miatt A gyanúsított haragosa a bírónak, mert az nem szerzett neki állást A házaspár alibit akar Igazolni Járási adóvégrehajtói állások szervezését kiváltja a jegyzői kar Tlaatl órtekaalat <■ nagykanizsai MWgublróiuljoij Nagykanizsa, azeptembor 9 Dr Imbhatmer AMttfMiolpM* elnöklete alatt pinteken délelőtt járási- Hszll értekezlet volt » Hagyka-nlzaal fószolgabiróságon. Láubhalmer főszolgabíró az idei InitgakeM megszervezés! és iebo-nyolilási tervezetét Ismertelte, ma|d Hettng D;zső gazdasági segéd-feMgyeló a gabona- és burgonya« veKmag beszerzéséről, valamint a gytmSlcs/acsimeték megrendelésiről adoft utmutafást, felkérve a jegyzőkéi, hogy minden ere|Ukkel propagálják a nemes gyűmö!csla|ták termeléséi Dr. Wolff Sándor |árásl állatorvos a ragadós száj- is körömfájás jelenlegi állását Ismertelte és nyomatékosan felhivta a legyzók figyelmét az Istállók kötelező fertőtlenítésének ellenőrzésére. Dines Jenő állampénztári főnök az adóbehajtás módozatairól beszélt. Ezzel kapcsolatban a jegyzők előterjesztést lettek Liubhalmer főszolgabírónak a jdrdst adóvégrehajtói állások beszervezése tárgyában A tiszti értekezleten jelen volt dr. Vas) Zoltán gazdasági felügyelő Is, akit. mint ismeretes, hónapokkal ezelőtt a földművelésügyi minisztériumba helyeztek fel Nagykanizsáról. Dr. Vass Zoltán hivatalos Agyben tartózkodott a kanizsai. Járásban, amikor megtudta, hogy pénleken tiszti értekezlet lesz Kinizsin. Elhalározta, hogy megragadja az alkalmat és a megjelenő Jegyzőktől együttesen vesz bucsut. Dr. Vass Zoltán meleg szavakkal mondott köszönetet a jegyzőknek eddigi támogatásukéri és amidőn bucsut vett tőlük, azt kérte csupán, hogy az utódát Is részesítsék ugyan abban a timogatásban, amiben öl részesítették. A jegyzők meghalottsn vettek bufcsut a közszeretetben álló dr. Vass Zoltántól. A tiszti értekezlet apróbb ügyek letárgyalása után 1 órakor ért végei. -ak«HhW]a a Öyermekvlláglil, ha egy évrb * pengéért előtlret az 62744. rraámu csekkszámlán. A „Oyermekviujf-ot, ezt a népszerű gyermekujságot tna már mindenki jól lamert. A „OwmtkvIMg" képes gyermekrevll legújabb számában regényt, meséket, tanulsáiroa cikkeket é« értékes pályázatokat találunk Azon-klTrtll a most meginduló nnfty rejtvény bajnokság 1800 díjjal (1. dlj: film felvevő éa leadó kéralllék. 1!, dlj háromszobás babalakásberondezés, III dlj kétszemélyes vlllanyautó, stb.) ób Magyarország legszebb gyormekének rnog-vAlaaztáaa teázik változatossá a Gyermekvilág" legújabb számát. Mutatványszámot 20 filléres bélyeg ellenében küld a kiadóhivatal: Budapest, VI. Lovag-utca 14. Az elöflzetéal dl] beérkozéae után azonnal átvohotő « kitűnő Stühmer csokoládé. — Köztisztviselők részére rendkívül előnyös buiorvásárlási alkalom. Modern berendezések, tökéletes Jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók — Kopstetn bútoráruházban, Horthy Mlkt<5s-ut 4. Sármellék, eieptember 9 (A Zalai Közlöny tudósítójától) Sármellék község lakossága még mindig a vasárnap éjszakai borzai-saas tűzvész hatása alatt áll, A csend őrség szüntelenül folytatta a nyomozást annsk kikutatására, hogy kittek állolt érdekében a községi bíró házának felgyu|lása? Sikerült megállapítani, hogy él a községben egy Amerikát járt ember, aki nős, családos és a községi bíróra nagyon haragszik. Az Illető ugyanis egyszer megkérte a bírót, hogy szerezzen neki valamilyen állást, vagy segítse valami keresethez. A község lakossága azonban az illetőt nem igen szívlelte, mert kötekedő, izgága embernek tartották és azért is nem tudott sehol munkát kapni. Szabó Károly biró tudta ezt és Ismerte s lakosság hangulatát az amerikás ellen, azért ő is, valahányszor állás után nézett nála, sietett öl lerázni. Egyszer a bíró áliitólag azt Is kijelentene volna, hogy Ilyen ember számára nincs munka. Erről csakhamar tudomást szerzett Kls-varga Sándor, az amerikás sármelléki ember és ezért még Jobban meghasonlott a község lakosságával, elsősorban a községi hiróval szemben. A tűzvész alatl li kihallgatták a csendőrök a bírót és szomszédait, úgyszintén sok falubeli gazdái, akiknek bemondása és az ebből adódó további nyomok alapján a csendörök olysn alapos gyanút találtak Kls-varga Sándor és felesége, Szalal Franciska ellen, hogy őrizetbe vették és mindkettőjüket bekísérték az Örsre, ahol kihallgatlék őket. Mindegyikük lagadla a terhükre rólt súlyos bűncselekményt, amely őket a statárium elé juttatta volna. Körömszakadiáig tagadlak és igyekeztek alibit igazolni. Hogy ez sike rül-e és mennyiben ? azt ebben a pillanatban még nem tudni. Tény, hogy a csen tőtség mindkettőt bekísérte a keszl\'ielyl klr. járásbíróságra, ahol a megbízott vizsgálóbíró kihallgatta őket, azonban Itt is megmaradlak tagadásuk mellett, majd pénleken reggel a keszthelyi járásbíróságról mindkét gyanúsítottat fogházör kíséretében beszállították a nagykanizsai törvényszék fogházába. Mlulán jelen esetben sem teltenérés esete nem forog fenn, sem pedig olyan lárgyl bizonyíték nincs, amely kétségtelenül bizonyossá tenné bűnösségüket, a perrendtartás értelmében nem lehet őket a rOgtön itélöbiróság elé állítani, Így a vizs- gálóbíró elé kerülnek. Mindeneseire tt legközelebbi órák tiszta helyzetei teremtenek a kérdés körül, hogy ki volt a sármelléki borzalmas tűzvész gyujtogatója, mién tette ki az egész községet és lakos-Hágái h teljes pusztulás veszélyének ? Az eddigiek szerint több, mint 35 000 pengő a kár, amit a tűzvész okozott a 41 károsult gazdának, akiknek mltHIen téli takarmányuk odaveszett, ugy, hogy kénytelenek most marháikat potom áron piacra dobni takarmány hiányában. Kétségtelen, hogy s vizsgálat a legközelebbi órákban döntő fordulathoz jut. Féláru utazás Keszthelyre, SI<V-fokra, Füredre, Veszprémbe Sokan vették igénybe Nagykanizsáról ii a Balatoni Iróhét alkalmából Keszthelyre, Siófokra, Balatonfüredre, Veszprémbe érvényes 60%-os vasúti kedvezményt, amely még szept, 15-ig bezárólag érvénye*. Az Igazolványok, melyekkel a kedvezményes jegyet s vasúti Jegypénztárnál meg lehet váltani, 50 fillér lefizetése ellenében a Zalai KözIDny szerkesztőségében azonnal átvehetők. Mozgószlnház Az őszi manőver Két vtttaa tligar a MtiWa Ritka bőkezűséggel méri a jót a kanizsai mozi A német filmrendezésnek, a ném.-t vidámságnak ez a nagyszerű terméke, ,Az őut manóver\' Pesten p\'r híradóval szaladt, llt meg Slegfried Arao-nak, énnek a bűbájosán csúnya komikusnak egyik legkacagtatóbb fümje, a „Milliók a holdban" a kísérő műsor. Vagyis amit a (óvárosi mo/ik kél műsorban adnak, azl a kanizsai mozi egy estén ad|a. Nem csak mennyisteben nagy teljesítmény, hanem minőségben Is. A vígjátéki filmirodalom két legjava darabja. A mai gondlerhes, elsavanyodott világban már maga az a vidám hangulat, az a pár órai derűs elfe-ledkezés, amit ez a két film jeleni, elegendő volna a legjobb kritikának. Ma aranyat é minden mosoly a keserű szájízű ember ajkán és minden felcsattanó kacagás valósággal Istenáldás. Ezt adja bőven, egész estén át ez a két film. És ahogyan mindezt adja I ötletesen, fordulatosán, pompás ember-tlpusokkal, a belülről fakadó és külső helyzetekből adódó humor együttes elevenségével, játékban, kiállításban, zenében, rendezésben művészi alapossággal. „Az őszi manőverében a német kaszárnya-élet egy aranyosan félszeg csillagász, mint rezervlsta önkéntes, élményein keresztül tárul a néző elé a maga kacagtatóan groteszk helyzeteivel Paul Hörblger nagyszerű alakításával. Aki igazán jól akar mulatni pár órán át, ne mulassza el megnézni a kanizsai mozinak ezt a valóban bőkezűen adott, vidám műsorát. (—s) — Rendkívül nagy választék, Jutányos árak, garantáltan jó minőségű siffon, angin, lenvászon, da-maszt, nyomott és tennlszflanellekből Slhger Dháldrúhátban. Virágos paplanok és sima doth paplanok 9-80—13-50 pengőig. Női- ís férfiszövetek Sima ós mintás bársonyok, selymek dus választékban kaphatók KirscHner Mór divatárirfiáEé ban. Visszamaradt férfiszövetek- mig a csekély kész let tart - maradék árban lesznek kiárusítva. Az őszi újdonságok nagy része már raktárra érkezett, amely vételkényszer nélkül tekinthető meg. - Egy tanonc felvétetik, "mm 1932. szeptembeMO_________ZALAI KÖZLÖNY napihírek NAPIREND Inplunbn* 10, •gombát Római katolikus: T. Miklós IVolcsl. Erik. Izr.; Elül hó 9. • Várod Muzeum és Könyvtár nyílva ctütörtőköu éa vasárnap délelőtt IO-töi 19 óráig. Gyógyszertárt éjjeli azolfátat a „Salvatoc" gyógyszertár Erasébet-tér 21. (i i ktikanUial gyógysseitái. OóalUidő nyílva reggel 6 órától etle 6 óráig (hétfő, ssorda, péntek délután, kedden egész n«p nőknek). Tel. 2-13. Délután 0 órától 50 Ittlétei zubanylOnJŐ — Személyi hitek. Dr. Henriig Alfréd, a nagykanizsai kir. törvényszék elnöke, Makdry Vilmos és imrtfl László lörvényszéki birók nyári szabadságukról hazaérkezvén ismét elfoglalták hivatalukat. — Dr. Novai Imre városi tanácsnok szabadságáról hazaérkezeit és átvette hivatalát. — A közegészségügyi és kór-házblzottság ülése. Pénteken délben tartolta üléséi a nagykanizsai városházán a képviselőtestület közegészségügyi bizottsága a felállítandó szMésznőképző tárgyában. Ugyanakkor ülésezett ebben a tárgyban a kórházi bizottság is. Ugy a közegészségügyi, mint a kórházblzott-ság egyhangúlag hozzájárult a nagykanizsai szülésznóképzó intézet lel-állllásához és a szükséges átalakítások és berendezési munkálatok elvégzéséhez. — Felhívás a tanonctartó Iparosmesterekhez és kereskedőkhöz. A helybeli szakirányú iparos-tanonciskolában a rendes tanítások felyó hó 12-én kezdődnek el. A fiuk a polgári fiúiskolánál, a leányok a Rozgonyi-utcai elemi iskolánál a jelzett napon 4 órakor pontosan jelenjenek meg. Aki még nem Íratta be a tanoncát, az ma, szeptember 10-én feltétlen Írassa be, nehogy bírságolás alá kerüljön. — HOII Cili kéri német tanítványait, hogy ma délután 3 órakor órabeosztás céljából Jelentkezni szíveskedjenek. Rendes oktatás 14-én kezdődik. — Levente-céllövöverseny. Kanizsa város testnevelési vezetősége holnap, vasárnap reggel 8 órai kezdettel levente-céllövőversenyt rendez a Józsel löherceg-ull uj Idspuska-lötéren. Belépődíj nincs, érdeklődőket ez uton hiv meg és szívesen lát « lestnevelési vezetőség. — Halálozás. Prucker Oyula nagykanizsai pincér, aki hosszú éveken át a különböző nagykanizsai szállodákban dolgozott és becsületességéről és előzékenységéről a városban nagyon sokan ismerik, 59 éves korában elhunyt. Szeptember 10-én délulán fél 5 órakor temetik. — Kanizsai színészek Debrecenben. Károlyi Vilit, a Pécs-kanizsai szinház kedvelt táncoskomtku-«át a debreceni színház szerződtette. Ugyanitt van szerződésben Kormos Ferenc is a kanizsaiak közül = Kevés pénzért elegánsan Öltözködhet Asszonyom! Megérkeztek a legfrisebb sima és mintás kordbársonyok, gyapjugeorgelte és •zövetujdonságok Slnger Dlvaláru-lutzba. — Rltke sikerű népünnepély volt csütörtökön a ZTE rendezésében a Zrínyi sportpályán. Hatalmas közönség leple el a százféle mulatságos bohóságtól, sátraktól iarka aporlteret. Igen nagy sikere volt ezúttal ls az ifjú kanizsai Srohschneí dernek, Dene Bélának, aki vakmerő produkcióival nagyban hozzájáiuil sz egyébként is szép anyagi és erkölcsi sikerhez. A vidám, szines, jólsikerűlt és |ólrendezett népmulatság keretében történt meg a levente bajnokságok érmeinek kiosztása Is. — Felavatták az alsóörsl kultúrházat. Meleg és bensőséges ünnepség keretében avalták fel Alsóörsön, a Balalonparton épült első kullurházal, amely a falu kultúrájának emelése mellett a városi fürdő közönség és a falu polgársága közti harmonikus együttműködést van hivatva elősegíteni. A felavatást dr. Rott Nándor megbízásából Molnár Lajos felsöörsl prépost végezle. Emésztési gyengeség, vérszegénység, lesoványodás, sápadtság, mirigy-betegségek, bőrkiütések, kelések, fu-runkulusok eseteiben a lermészetes „Ferrae fóisel" keserűvíz szabályozza a belek annyira lontos működését. Az orvosi tudomány számos vezérférfla meggyőződött arról, hogy a valódi Ferenc lóuef víz hatása mindig kitűnően beválik. — A Ferenc lóuel keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüz-lelekben kapható. — Szabadlábrakerültek az országút merénylól. Megírtuk, hogy a csendőrség őrizetbe velle és Kanizsára szállította Orsós Oyörgy, Orsós István és egy fiatalkorú kls-kanizsal cigányt, akik az országúton állítólag rablási merényletet követtek el társaik ellen. Dr. Domjdn litván és dr. Domjdn Oyula ügyvédek izabadlábrahelyezésűket kérték. A törvényszék mindhármukat szabad-lábrahelyezle. Az el|árás azonban tovább folyik ellenük — Boxbajnok át a gazdag gyáros bflaxka leáayáaak .aar.lmíl tárgyalja Kelemen Viktor Sárit elrabolják elmü vidám regénye, amoly a N y 11 most megjelent számában látott napvilágot A kis regény minden fejezete ötletes és vidám, ugy hogy kellemes órákat blzloalt az olvasónak A Nyű ára ltl fillér. A bucsuszentliszlól zarándoklat programja Örömmel tudatom híveimmel, hogy & vasúttal történt megegyezésünk folytán a különvonatot megkaptuk. így Nagy knnlzsáról 7 óra és ÜO porckor Indulunk, vissza pedig 8 óra <11 porckor érkezllnk. Vasárnap reggel a 6 órai mise után a zarándoklatot vezetó plébános rövid beszédet Intéz a zarándokokhoz. Megérkezéskor Ittbon a templomban Illanta szentségi áldás és rövid szentbeszéd lesz Ezért a vasárnap esU 6 órai szokott litánia és szentbeszéd ez alkalommal elmarad. Bucsuszentlászlón kint a szabadban délelőtt 10 órakor lesz sz Ünnepélyes szentmise, utána szentbeszed. Délután fél 3 Örskor ugyancsak kint s szabadban <1 kath. Férfi IJga gytllést tart. Gyűlés után a Kálváriára vonulunk, olt elvégezzük a ketesztuü áltatosságot p meghallgatjuk u fájdalmas Szllzről szóló szentbeszédet. Szentségi áldás után körmenetlleg kivonulunk s hat óra előtt visszainduld vonathoz. Plébános. — Családi csendélet a Szépet nekl-utcában. Pénteken délután hangos családi botrány játszódolt le Kiskanizsán a Szepetnekl-utcában. Szmodls Oyörgy gazdálkodó felelősségre vonta a fiát, lfj. Szmodls Oyörgyöt, amién az későn jött haza a mezőről. A szóváltásból tettlegesség lett, melynek hevében apa és flu az utca közönségének asszisztá-lása mellett kölcsönösen megverték egymást. A véletlenül arra haladó dr. Deli Károly részesítette első segélyben a sérülteket, akik ellen botrányos utcai verekedés cimén Indul meg a bűnvádi eljárás. =< Mielőtt szónyeget vásárol, tekintse meg Slnger Divatdruház dus szönyegraktárát. — Harmincöt napot kapott, mert tilos Időben nyúlra éhezett A kiskomáromi csendőrség egyik járőre julius 24-én hajnalban tetten érte Sabjdn János kiskomáromi csikóst, amint a Nyiresi-dülöben engedélynélküli vadászfegyverrel, lilaimi időben nyulat lött. Házkutatás alkalmával még egy vadászlegyvert és egy hslashálót találtak Sab|án lakásán. Tlllott fegyvertartás és tilalmi Időben való vadászás elmén most vonta felelősségre dr. Búzás Béla szolgabíró Sabján Jánost, aki azzal védekezett a tárgyaláson, hogy nagyon megéhezett a nyulhusra és ezért ment vadászni a tilalmi időben. A kihágás! bíró 35 napi elzárásra ítélte Sabjánt. _ ___* ~ KOZMETIKA A nfii uépaég irla dr. Mezei Károly, koxmetlkus-Mrorvos Kevés kérdés van, amely annyira iigatná a nőket, mint a szépségük kérdése. A női lélek űrök és örökké változó problémája: a divat is tulajdonképpen szépségük kérdését szolgálja A ruha van hivatva arra, hogy a lest szépségének hatásos keretét alkossa, hogy szépségeit kiemelje, de netn ulolsó sorban, hogy a test tökéletlenségeit leplezze. A régebbi korok divatja, amely a nyaktól a elpfi orráig gondosan elrejtette a testet, alkalmas lehetett ez utóbbi cél eléié sére. A mai divat azonban má: nem leplez, hanem Inkább ellenkezőleg: leleplez. Ltleplezl a formák szépségeit vagy tökéletlenségen. De nemcsak a ruházatot értjük a divat alatt. A divat szó alatt könyvelhetjük et társadalmi életünk egyes megnyilvánulásait Is. Divat például napjainkban a sportok és a strandolás Iránti nagy rajongás is. Ez utóbbi pedig nem egyéb, mint a női test nyilvános, mindennapi szépségversenye. A mai trikó-divat, amely a test legnagyobb részét meztelenül leszi láthatóvá, Igen nagy követelményeket támaszt a test és különösen a bór szépségét illetőleg. Nem lehel közömbös egy nö számára sem, hogy a testét kritizálták. A nö minden korszakban, minden népnél tudatában volt annak, hogy milyen nagy kincs a szépsége. Apolta is ezért a testét és különösen bőrének szépségét Igyekezett minden módon elérni. Egyes nőknek az Isten különös kegyképpen adta a szépséget, ezek azonban a kiváltságosak. A legtöbb nő a szépségéi, megjelenésének vonzó külsőségeit a kozmetika tudományának köszönheti. A mai nó szépsége nem véletlenség, hanem a tudalos kozmetikai kuliurának eredménye. A modem nó megszerezheti magának a kellemes, vonzó külső jelelt, csak akarnia kell. A kozmetika azelőtt titokzatoskodó sarlalánok kezében volt, akik a nők hlszékenységére építve, drága pénzen értéktelen, sokszor a bőrre és az egészségre egyenesen káros kotyvalékokat adtak el. Az utóbbi néhány évtizedben a kozmetika az egyedül hivatott egyén: az orvos kezébe került és ő a tanácsadó és a vezető a szépségápolás berkeiben. Ki tudná nála jobban megmondani, hogy mi használ és mi árt a bőrnek? Az egészség és a szépség szorosan összefüggő fogalmak. E rovat keretében hétről-hétre tárgyalni fogom a bór- és a szépségápolás kérdésell és kedves olvasóimnak hasznos tanácsokat fogok adni. Ismertetni fogom a bőrre káró* hatású tényezőket és általában, hogy mit kell tenni a bór szépségének érdekében. • Lapunk kozmetikaI rovatának vezetője : dr. Mezei Kdroty kozmetikus-birorvos szívesen válaszol olvasóinknak a test- és bőrápolás ktrébe tartozó kérdéseire, ha vdlaszbétyeggel ellátott borítékot küldenek alábbi elmére: Dr. Mezei Kdtoly Budapest, VI., Nogymezó-iáca 30. VÁROSI MOZGÓ Sscombaioa és vasárnap A legjobb katonai bohózat! Az öszi manőver vagy az önkéntes ur bevonull A legkiválóbb zenés, énekes K. u. K. vígjáték. Honvéd banda I Jazxband I Béoalmujmlka I Ezenkívül: SIEQFRIED ARNO a legcsunyább nagyorrú filmkomikus Idei egyetlen Hímjei Milliók a holdban vigjátékatlrakció 8 fejezetben. ZALAI KÖZLÖNY SPORTÉLET Az NTE szép játékkal győzött Csurgón NTE—CsTK 3 s 1 (1:0) Nagykanizsa, szeptembor 9 Klsboldogasszony napján barátságot mérkőzési játszott az NTE Csurgón és szép játék után győzött A csapat Inkább szép játékra törekedett, mint gólszerzésre. Az első télidőben Szollár tejes góljával az NTE megszerzi a vezetést és a második télidőben kiegyenlít l boni csapat i l-esből. Az NTE ezután gyönyörűen játszik és Ctász, majd Benkő góljával beállítja s végeredményt. Vasárnap Nagykanizsán játszik az NTE a bajnoki pontokért Nagykanizsa, szeptember 9 Nehéz mérkőzése lesz vasárnap az NTE futballcsapatának. A simontornyai Bőrgyár Torna Clubbal látsza első őszi korai bajnoki mérkőzését az NTE. A simonlornyal csapat nem Ismeretlen a kanizsai közönség előtt. Az egységep délnyugati kerület Idejében, amikor a bajai alosztály egyesítve volt a pécsi alosztállyal több alkalommal látszott a két csapat egymással a bajnoki pontokért. A szétválasztás után Slmonlomya a bajai alosztályba került és a bajai Turul ulán a bajnoki tabella 2. helyére kdzdötte lel magát hosszú Időn át fenyegetve a Turul bajnoki pozícióját A délnyugati kerület bárom alosztályra való átszervezésével Slmonlomya csspila a kaposvári alosztályba kerüli és Igy alkalma lesz a nagykanizsai sporlközönségnek e ióképetségü együttest bajnoki mérkőzés keretében látni. A mérkőzés délután 4 órakor lesz a Zrínyi pályán. _ Átúszta a Balatont egy bécsi tanár felesége Ftkhintr János dr. bécsi tanár felesége hosszabb Ideig nyaralt Balatonmárián Vetkr-főmérnök előkelő panziójában A bécsi úriasszony néhány nappal ezelőtt Oyörök és Balalonmárla között átuszla a Balatont A mintegy 5 km-nyi távolságot 2 óra 35 perc alatt abszolválta. (A Zrínyi TE Dombóváron.) F. hó 11-én a Zrínyi futballcsapata Dombováron a jónevfl Voge (vasutas) csapatul látszik bsjnoki mérkőzést. Indulás fél 9 órakor a Szentháromság szobra elöl. A következő játékosokat kérem, bogy készenlétben legyenek: Pápai, Varga, Kárpáti, Vellák, Antal, Poór, Patvar, Oyöre, Munkácsi, Czlmmermann, Rudics, Kenyeres, Oozdin, Szabó, Flumbort, Légrádl, Kurcsics. Csapatösszeállítás szombaton ki lesz téve a Horváth-ujságüzlel kirakatában. Pontosan jelenjen meg minden Játékos. Intéző. (A Zrínyi TE futballszakosztálya) fontos ügyekben hétfőn, 12-én este tél 9 órakor választmányi ülést tart a Polgári Egyletben. Ponlos megjelenést kér az Intéző. (A Letenye! Lövészegylet) csütörtökön délután mérkőzöl! Ctörnye-földön a Csörnyelöldi Levente Egyesület futballcsapatával. Eredmény: 3:1 (1:1) Letenye javára. Oólt lőttek Ciörnyeföldnek Sós II., Vasvári és Artner. RÁDIÓ-MŰSOR Szeptember 10 (szombat) Budapest 9.18 Hangverseny. Kőiben 9.30 Hírek. 11.10 NejnaetWsl nzjelzősao\'-gálal 11.15 A rádió llhuágl félórája. 12.00 Déli harangszó. Idójárásjelentéa. 1205 Oross balilajkazenekar hangversenye. Közben 12.39 Hírek. 13.00 Idjjéltáa. lóójártajelen-tta. 14.44 Hírek 16.00 Qyeraekjátszóóra. 16.45 Időjelzőt, Idójárá*Jelenté*, hírek. 17.00 Az Országos PoeUazenekar hangversenye. 18.30 Rádió amatőrposta. 19.15 Venczell EMU dalestje. 19.45 Qramofonhangveracny. 20.30 Kabarééit 22.30 lóőjelzís, Időjárás-jelentés, hírek. Majd dgányiene. Bécs 11 30 éa 11.10 Zenekari hangvei-teny. 13.49 éa 15.15 Qramolon. 16.55 Zenekari hangverseny. 19.10 Vidám dalok. 20.C0 Közgazdaság Bor és gyümölcs kiállítás a balatonfüredi szüreti héten A balatoni egyesületek, a Balalonl Szövetség vezetése mellett szeptember 18—25 napjain Balatonfüreden szüreti hetei rendeznek felvonulásokkal, ünnepélyekkel, néples játékokkal egybe kölve. Az államvasutak a szüreti bélre az ország kfllönböző vidékeiről és alkalmasint Bécsből is külön vonalokat indítanak, hog/ a balatonvidéki bor és gyümölcs iránt az érdeklődést felkeltsék. A szüreti hét alkalmából Balatonfüreden a gyógyteremben bor és gyümölcs kiállítást rendeznek, melyre a Bala-tonpartjának minden részéről küldhető minta bor ét gyümölcs. Egy-egy fajta gyümölcsből legalább három darab, egy egy fajta borból három palack küldendő a mennyiség és az ár megjelzésével. Minden értesítést Mesterhdzy Ferenc balatonfüredi főszolgabíró, rendező bizottsági elnök elmére kémek beküldeni. Hisszük, hogy a balatonvidéki lakósság minden igyekezetével rajta lesz azon, hogy balalonl termés-kincsünket a kiállítás keretében méltó módon bemutassa. Tervbe van véve október hónapban, hogy 9 badacsonyi szüretet it a filléres vonalok közönségének bemutassák. Pirit 2029\'/i, London 18-051/1, Newyork 517-25, Brltisel 71-80, Milano 2659, Madrid 41-74 Amsterdam 20605, Berlin I23t>0, Wlon Szófia {3-73, Prága 15-32\'*, Varsó 5810, Budapest Belgrád —•—, Bukarest 3-07. Buza tv. 20 filL, dl. 20 flll., rozs — flll. esett. Ruza tlazav. 76-oa 13-35 -1355, T7-es 13-55-13-80. 78-aa 1370 18 95, 79-es 13-90-14-10. 8Ö-as 13 95—14 25, dunántúli 76-oa 12-50-12-70, 77-es 12-70-12-85, 7B-aa 12-85-1300. 79-es 13-00- 1310, 80-aa 13-10—13-25, roza 7-15—7-35, lak. árpa 8-80-9-00, zab 985—1000, ten. gerl It 13-50—13-80, korpa 680-700. VALUTÁK Angolt. 19-80-20-20 Belga fr. 79\'16-79-74 Csen k. 16 94-17 04 Dánk. 102-50-103-70 Plnár 9-83-999 Dollár 570-50-573-50 Prandaf. 22-30-22-50 Holl. 22905-230 45 Zloty 63 95-64-45 Lel 3-44-3-56 Léva 406-4-19 Ura 29-90-3020 Márka 135-70-13660 Norvég 99-40-100*40 Peseta —•--•— Schltl. -•-•- Svájci I. 110-70-111-40 DEVlZáK Amal. 229-25-230-45 Belgrád 989-9-99 Berlin 135-80-136-60 Brüasel 79-26-79-74 Bukareat 3-40-3-51 Kopenh.102 \'/Ü-103-70 London 19-86-2000 Madrid Milano 3000-3018 Newy. 571-00-574-00 Oazlo 99-60-100-40 Párls 22 30-22-47 Prága 16-93-17-01 Szófia 4-08-4-19 Stockh. 101-70-102-50 Varsó 64 05-64-45 —--------------- Wien _-__•_ Svéd k. 101-50-102 50 | Zürich 110-80-111-40 Wien clearlng árfolyama : 80.454 PethaJLáa 863, eladatlan 13. — Elaő-renda 1-24-IX, szedett 1-18—1-22, szedett közép 1-04—1-10, könnyű 0-84-094, l-s» rendű Öreg 106-1-10, ll-od rendti 0-86 -Ö96; angol süldői. 1-00 -108, lonna nagyban t-66—000, zalr I-80--1-50-1-50, félsertés 1-40-1-64. öreg szaior 1-85, hus Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata könyvnyomdája Nagykanizsán Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizaa 7a szám NyilMér.*) Ezúton figyelmeztetek mindenkit, hogy feleségem, Körösi dizella részére semmiféle hitelt, vagy kölcsönt ne adjanak, mert azokért felelősséget nem vállalok. Nagykanizsa, 1932. szept. 9. Blrő János. •) E rovst alatt költöttekén sem a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal nem vállal felelősséget. APRÓHIRDETÉSEI Aa - III I...... «)a ICaaSlf ** »í MM Mail pw. Vasa, <a •a** M SIMl, torftw KtSlI - " i «i fldiáia u4 aa* • t briK Sa jl.l >ia KI M ftl*r. uwabW ui aa* C paíér. Ct-MS « aafataa vaa-laiaM MSaMI U« ut IS aateaa Mát \' AlUar kafwaaaafc VT* ntrMr. aiárusltjiafc aa összea bútorszöveteket, szőnyegeket, sexiontakarókat, Igen olcsó kéaa|iéuérM. Klslaludl Divat-áruház. 28 Ultrafarm befóttea Üveg hlaárélag Armuttl bssárban kapható tsasl-o.étaban. 3565 IMI és férfi dlvatszöveteket meglepő olcsó árakon árusltjuk. Klslaludl Divatáru-ház. Soha Itaaaa asaas tér* alkalom I 29 Egyszobás udvari I utca 2/c. t kiadó Ssemere- 3991 Nagyon szép háromszobás lakáa, fürdőszobával november l-re kiadó. Feltételek dr. Kovács Ügyvédnél, Sugár-ul 12. 3999 pogAnyvAri uradalmi la|boralm kaphatók llterenldnt már 80 fillérért. Legkisebb tétel 25 liter. enoas kArolt földbirtokos uu Batthyány-ntca 28. siám. Orvaal rendelőnek, vagy Ügyvédi Irodának a Főút legszebb helyén 1 utcai, > udvari axoba, előszoba, (UrdöszoL-áva! azon-natra kiadó. Bővebbet Muszel és Fricdenthal caemegekercskedésében. 4077 áladé hentes és mészáros üzlet november l-re, egyszobás, konyhád lakás október l-re. Clm a kiadóban. 4053 Mámat éa angol nyelv tanítását (magyarul és németlli), további középiskolai tsnulók korrepetálását vállalja Domány tanár, KUály-u. 34. 4102 Jókaiban levő maaaslv elsdó. Clm a kiadóban. aaalaaaajsta* 4113 Saabásastl varró-tantolyamrs tant-vá yok felvétetnek — Welsz Nővéreknél. Zrínyi Mltrlóü-utca 34. 4117 Némát nyelvoktatás kezdőknek. Haladóknak irodalom, művészettörténet német nyelven. Cljoportórák heti két órs, havonta pengő Oav. Knuftmann Adotlné, Caen-ryuf 12. 4119 1832 szeptember 10. vigyázzon egészségére és igyék Resedei oizet. mely hólyag, vese és gyomorbántalmaknál kitűnő hatású. Kaphatá Mjaája jtoertgletkea. Fáraktir: WEISZ HÓB, I4s|ykaalzaa Rlrály-atoa S4. Tslsfas 310. Gabona csávázószerek Porpácok: Arzópát: Porzol Tlllanlln Hsával pácok: Blgrlol Hlgosari Tlllanlln Műtrágyák eredeli gyári árban és csomagolásban. Kaphatók: ORSZÁG JÓZSEF inog, műtrágya, termény és növény-védószerek kereskedésében Nagykanizsa. Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Telefon 130. HIRDESSEN ■ „Zalai UUftayU-kMi. 28M. vb. i 1932. Árverési hirdetmény. Dr. Kerpei Jenő ügyvéd áltat képviselt Kolui lkrraann |avára 527 pengő sX llll. tőke és több követelés és Járulékai erejéig a nagykanizsai klr. Járásbíróság 1932. évi JV93. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás lolytán végrehajtást szenvedőtől 1032. évi augusztus hó 2-án lefoglalt 2740 pengőre becaUtt Ingóságokra r nagykanizsai kir. Járásbíróság ténll az. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak végreltrl-l.ist szenvedeti lakáaán, Ualetében Nagykanizsán, Erzsébet-tér 72. sz , ezután folytatva Kinizsi-utca 9. Mám alstt, » ae\'án lizetett őasííg levonásával leendő mtgm-tápára határidőül 1932. évi r.zeptenlber hó zy. napjának! délután 2 óríji HlíctH kl, amikot a bíróilag lefoglalt bulorok, üzleti án.k ilb s egyéb Ingóságokat a legtöbb*! tpérónck készpénzfizetés rneUelt, esetlen becsáron alul Is - de a Mkláltan ár kétharmadánál stacsonysbban nem cl fogom adnt. Nagykanizsa, 1932. évi augusztus 26 én. Haán Oyula s. k. kir. bir. végreha|ló, <lil mint bírósági kiküldőit. felvesz budapesti és vidéki lapokba Magyar Hirdető Iroda nagykanizsai kirendeltsége, Fő-ut 24. I. em. R. T. Nyomatott a laptulajdonos Közgazdasági R-T. Outenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykkiilzaán. (felelős üzletvezető.- Zalai Károly.) 27. évfolyam 205. szánt Nagykaatua 11(82. szeptember 11, vasárnap Ara 16 Mér ZALAI KÖZLÖNY ^okeulMf éi kiadóhivatal: fóut ». aim. Teatbelyt Bókkladóblvstsl: Ktawtb-ata 83. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos ElófUetésl ára: egy bóra a pengó Sierkesxtóségl és kiadóhivatalt telető Hlltl lelefon: 78. n Felfelé?! Irta: KF.1.EMEN FERENC Hetek óla a gazdasági depressió, a fojlogaló világkrizls, a döbbenetes Eauperlzálódás poláris levegőjét trans-ontlnentálls optimizmus lágy szellője lengi körtll. Bátortalanul, bizonytalanul szakad tel a lelkekből ez a reménykedő fuvalom, mely magával hozhatja a nagy felszabadulást. Éveken keresztül Haladtunk lefelé a nagy lejtön, melynek alján az emberi kuttura, a gazdasági boldogulás, az általános jólét feneketlen örvénye tátongott felénk. Milliók pusztullak cl ezen a lefelé vezető kálvárián, ahol az egyes stációk körül felbecsülhetetlen anyagi ést erkölcsi trők mentek veszendőbe. És most egyszerre a földgömb különböző pont-, |ain, a vezeiö államok nagy metropolisaiban kigyúlnak a bizakodás mécsei. Newyork, London, Berlin Etlmlsla hangokat hallat, Stresából hirek jönnek s a világ most már td ezekre az optimista radiogram-mokra felfigyelni. Pár hónappal ezelőtt még senki sem vette volna komolyan a kapitalista nagyhatalmak sziszifuszi Erőlködéseit, senki sem akart hinni a Javulás lehetőségeiben, a világ a lelhargia jegyében állóit. S ime elég egy mühossz Newyork-ban, amelyről különben is közlu-domásu, hogy a küszöbön álló elnökválasztás kortes eszközeihez tartozik, elég egy ujabb konferencia, mely pedig csak egy rövid megálló lesz az ujabb konferenciák hosszú ulján s mégis, minlha megmozdult volna a föld, miniha magához térne az elalélt világ. Rejtelmes élelerók törnek maguknak utat felfelé. A munka, az alkotás isi ösztöne kopog a tétlenség, a tehetetlenség dermesztő Jégpdncéla alatt. Milliók földre szegzett tekintete lassan-lassan felfelé fordul. A görnyedő hátak kiegyenesednek, az elernyedt karok megizmosodnak. Mint amikor a megfagyott rögben a tavasz misztikus szavára, az első napsugár fénylő mosolyára ébredezni kezd az Uj Élet, A világ kezd önmagához térni hosszú dermesztő aléllságábói. Az emberek reménykedni kezdenek. S ezzel a psichológiai változással megindulunk lassan... falfélé. Nehéz, fárasztó ut előtt állunk. Ahogy éveken keresztül lépésről lépésre haladtunk lefelé a lejtőn, ugy most is csak fokról-fokra emelkedhetünk felfelé. De végre megváltozott az Irdny. A tempó egyelőre marad a régi, de az ul remélhetőleg most már csak felfelé vezethet. Egyetlen garanciánk erre nézve a bizakodó vpághangulal. De ez többet ér, minden világmegváltó tervnél, minden konkrét javaslatnál, mert az ember cselekedeteit, elhatározásait, egész aktivitását lelki tényezők irányítják. S ezek között döntő fontosságú a hangulat. „Minden csak hangulat" állapította meg egy mély-érzécü poéta lélek. S a gyakoriali ilet mint egy hatalmas visszhang zengi vissza a költő örök igazságát. Egyes ember éleiében épugy, mint nemzetek sorsában domináló tényező a hangulat lelki ereje, mely épugy elsodorhatja, mint felrázhatja bennünk a munka, az alkotás, a tett ősi erejét. S ez a psichológiai faktor most mellénk állt, hogy mindent megváltó erejével uj ébredésre rázza fel a világol. Ép ezért nem lehet és nem szabad lekicsinyelni azokat a biztató hangokat, melyek a földgömb különböző pontjairól törnek felénk, mert ha nyomukban nem is jár az azonnali gazdasági boldogulás kézzel fogható eredménye, az utat ehhez igenis előkészl\'ik. Fogadjunk örömmel tnlnden uj hírt, mely a terjedő optimizmus levegőjét leheli ki magából s adjuk tovább-lovább a bizakodásnak, a reménykedésnek ezt az éteri rezgését, mely előbb-utóbb szét fog terjedni az egész földön, hogy a boldogulás uj utjai felé vezesse a világot. Nem vak optimizmust hirdetünk, a tőzsdék vad fellángolása még nem jelenti a világ-krizis végét. Sokkal mélyebbre zuhantunk, semhogy máról holnapra elérjük az uj élet alpesi csúcsait, de most már bízhatunk abban, hogy a front megváltozott: nem lefelé, hanem Igenis felfelé vezethet utunk. Kemény feladat előtt állunk. Nagyon mélyre zuhantunk, hatalmas lejtőket kell megmásznunk. De már haladunk felfelé a hegyen. A" világkapitalizmus erői megmozdultak, a nemzetközi lőzsdéken élénkül az élet, itt-ott fellángol a hossz, Anglia átvette Amerika bizakodását, a köl-csönkonversió várakozáson felül sikerül, a német legújabb szükségrendelet hatalmas perspekiivát nyit hetvenmillió ember számára, még a teljesen letiport magyar gazdasági élet is kezd magához térni aléllságából. Igen, a hangulat. Mindenfelé ebredez a nagy változás reménysége. Elég volt a letharglából. Fel kell rázni végre a világot gyilkos tétlenségéből I Uj nagy cselekedetre kell serkenteni az emberi akaratot. Mozgásba kell hozni az Életet, hogy munkát-kenyeret kapjon a munkanélküliek milliós hadserege s mihelyst újból felzeng e földön a munka himnu>za, azonnal egyensúlyba lendül a termelés és fogyasztás ősi törvénye s a világ megindulhat bátran, bizakodóan a nagy áhitott uton telteié, mindig csak felfelé... Szeptember végére várják Jugoszlávia államcsődjét A kormány csak nagy erőfeszítésekkel tudja késleltetni a forradalom kitörését London, szeptember 10 (Éjszakai telefonjelentés) A Reuter Iroda bécsi tudósítója hosszabb beszélgetést folytatolt egy Bécsbe érkezett pénzszakértövei, aki elmondotta, hogy szeptember végén, amikor a külföldi kötelezettségek egyik részlete esedékessé válik, Jugoszlávia kénytelen lesz kimondani az államcsődöt. A lorradalmi szellem nemcsak a lakosság, de a hadsereg és a Holla körében is veszedelmesen terjed és a kormány ezldőszerlnl csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudja a forradalom kitörését megakadályoml. rendőrőrszem izgalmas harca vörös zászlós tüntetőkkel a Golyókkal fogadták a kötelességét teljesítő rendörörszemet - Riadó készültség verte azét az angyalföldi vörösöket előkapta revolverét és egy golyóval sulyosan megsebesítette Bauert. A tömeg közül erre többen a rendőrre lőttek, a golyók azonban nem talállak. A tüntetőket a főkapitányságról kivonult riadókészültség oszlatta szét. 48 embert előállítottak. A tanuk Budapest, szeptember 10 (Éjszakai telefonjelentés) Szombaton este tél 9 óra tájban Angyalföldön a Szent László-ut és Reller Ferenc-ulca környékén mintegy 200 tönyl csoport vörös zászlók alatt, a Marselllalsél énekelve, tüntetett. A tüntetők közrefogták Horváth XX, rendőrt, aki a vörös zászló! ki akarta csavarni Bauer Oízkár 29 éves péksegéd kezéből. Dulakodás támadt Bauer és a rendőr közölt. A rendőr szorongatott helyzetében szerint Tarsoly Sándor, aki szintén vitt egy vörös zászlót, szintén egyike volt azoknak, akik a rendőrre lőttek Tarsoly Sándor ügyét elkülönítik a többi előállított ügyétől. ValÓBzi-nüleg stntárlális bíróság elé állítják. Stresában kompromisszumos megoldás van kialakulóban Az agrárállamok ragaszkodnak ahhoz, hogy segítségben részesüljenek Stroaa, szeptember U) termelés belBŐ kontlngentálása. A A lelek szerint kompromisszumos pénzügyi kérdések megoldásáról ujabb megoldás van kialakulóban az agrár- nemzetközi konferencia fog dönteni, kivitel átszervezésére, amelynek nyii- Streea, szeptomber 10 ván kellős előfeltétele lesz. Az egyik A létesítendő egyezmény hatása a dunai államok ipari vámjának le- csak a következő évben érvényesülne szállítása a másik a dunai agrár- kellőkép, minthogy az Idén rossz termés volt és kevés az exportálható gabona. Éppen ezért az agrárállamok ragaszkodnak ahhoz, hogy valutájuk támogatása céljából sürgős segítségben részesüljenek. A segélyalap megteremtésének kérdése ilyen körülmények között mind nagyobb erővel nyomul előtérbe. Stresa, szeptember 10 A gabonavásárló államok albizottsága ma délelölt tudomásul vette azt a két kimutatást, amelyet az eladó államok dolgoztak kl. Az előterjesztett számadatok megvizsgálása után kitűnt, hogy az 1932. évilmza-felesleg nem nagy mennyiségű és Igy elhelyezése nem ütközik akadályba, ellenben nehézségekkel Jár a kukorica és árpalermés feleslegeinek elhelyezése. Kétéves kamatmentes részletfizetés az adóhátralékosoknak Budapest, szeptember 10 A 33-as bizottság szerdai ülésén tárgyalni iogja az adóhátralékok fizetése ügyében nyultandó kedvezményeket is. A terv ugy alakult kl, hogy 2 éves kamatmentes részletfizetési lehetőséget fognak adni a hátralékok befizetésére. Tárgyalják azt a rendeletet is, amely ugy intézkedik, hogy ha a vlzlmunkálatokat, az ut és Vasútépítéseket az állam, a törvényhatóságok vagy vizitársulat végezteti, akkor a munkásoknak járó bért 50°/o-lg terményben, vagy olyan utalvánnyal ls lehet fizetni, amely 4 hónapon belül váltható be terményre. francia kormány válaszát külön futárral küldötte Berlinbe Párta, szeptember 10 Ma délelőtt minisztertanács volt, amelyen Hirrlot miniszterelnök előterjesztette annak a válasznak szövegét, amelyet még ma továbbítanak a német kormányhoz. A francia válasz Igen éles és határozott. A minisztertanács a választ egyhangúlag jóváhagyta. Párta, szeptember 10 (Éjszakai telefonjelentés) A francia kormány külön futára szombaton este Indult Berlinbe, hogy átad|a a német kormánynak az aug. 29-lkl jegyzékére adott francia választ. A francia kormány Párisban hétfőn este hozza nyilvánosságra a válaszát. Erzsébet királyné emlékezete Budapest, szeptember 111 Erzsébet királyné lelklüdvéérf halálának 34. évfordulóján ma délelőtt Hász István tábori püspök gyászmisét mondott a koronázó főtemplomban. A kormányzót Zsltvay Tibor Igazságügymlnlszter képviselte. (Élsxnkal rddl.i/tlrnHtl * «•«•»»• »lé- Slal InU.at laUatl aata 10 éraari Mal*0 ItfS várható al.atar-hajlama^l. ZALAI KÖZLÖNY JA » nagyvilágból m. Schüller osztrák tlolegátun mondta csütörtökön StreaS-ban: „A vllággaz dóságban a (ellendalét Jelel mutat koznak". . A „Oalty TeUgraph" írja: „A vüág valamennyi országából tegnap a kereskedelem torén növekvő optimizmus-rót érkeztek Jelentéseit. A némot kereskedő-világban úgyszólván egyik napról a másikra határtalan bizalom lett úrrá. Ez a hangulatváltozás a közön- Bég nagy részére Is átterjedt\'. » A rima Irta: „A nagy vásárlók véleménye szerint a depresszió elérte mély-pontját éa a Jó fordulat már beállt" A Dresdner Bank Jelentéséből: „Az lsat. esztendő a hitelélet terén világviszonylatban Javulást mutat. ...A pénzpiacokon uralkodó bőség a teljesen megmerevedett tőkepiac megenynülé- •ére adott lehetőséget ". * Az Esti Kurír Írja. „A nemzetközi pénzpiac helyzete egyre kedvezőbb, l/ondonban a pénzügyi körök erősen sünre tik a pénzpiacnak kllltöldl emlsz-szlók számára való felszabadítását. Páriában szintén állandóan foglalkoznak az emissziók engedélyezésének kér-kesével". Londoni jelentés: A,, gazdasági optt -mtzmus napról-napra növekszik. A szer dal angol lapok megállapítják, hogy a világgazdasági válság vege fejé közeledik és minden Jel arra mutat, hogy a világ ui gazdasági fellendülés korszakába lep . Bonnet, a utrosai konferencia francia elnöke nyilatkozatából (Nemzeti UJ -•ág"): — Nem várunk csodákat, mert tudjuk, hogy csodák nem történnek. Ml egy kitűzött cél felé haladunk és azt biztosan el la fogjuk érni. mert akaratunk és erőa elhatározásunk le fog dönteni minden akadályt. A Pest! Napló Irjs: „Az a bizalmi hullám, amely most Járja át az egész világ gazdaságát, kezdi éreztetni befolyásit a magyar hiteléletben Is. Azok a gyárak, amelyek hosszú Időn át kizárólag készpénzért adtak el, kénytelenek visszatérni a klhltetezések rendszerére. Legtöbb esetben persze csak 30—60 napra hiteleznék, egyes s«k-raákban azonban előfordulnak már 00 napos hitelek Is. Valamennyire ez la htssálárul a kereskedelmi forgalom felélénkltéeéhoz." * A szerda-esti kanizsai OMKE-gyUtés elnöki megnyitójából: — A koniunktura-kutató inteiet Jolen-tése szerint a vllágkrlzls a mélypontjára érkezett és ezután már Javulás kö-v étkezik. A Financial News Irla: „Középeurópa valutáit* helyzetét Illetőleg blzalom-koltő felfogás kerekedett felül. Magyarország éa Ausztria kivitelt lehetőséget megjavultak, mert a kllrlngegyezmé nyek zavartalanabbul működnek, mint kezdetben é« mert az export-árak alacsonyak, ugy bogy koreelet mutatkozik." • Newyorki lelent/s: „A tőzsdei részvények értéke 10 hét ulatt 80 százalék- kal emelkedett Hímek egyik oka, hogy u bizalom áltatában megerősödött u kapttollaiUkus gazdálkodás éa n dollár Iránt, ügyes iparágakban hatalmas hoaazmotgalom van. A közfinaóg körében, főleg textíliákban, valóságos vft aárlásl düh áüt be." * A Manchester Quardlan szerint „a Btresal konferencia kedvezőbb előjelek közt lódul, mint annak Idején a londoni." Albrecht Mheroeg ma délelőtt Keszthelyre érkezik a Balatoni Iróhét záró ünnepségeire „M! magyar Irók vagyunk Csaba királyfi hadai.. .* Keszthely, szeptember 10 (A Zalai Közlöny tudósítójától) A Balatoni Íróhét záró-Ünnepségei vasárnap za|lanak le Keszthelyen. Ez alkalomból délelölt fél 10 órakor Keszthelyre érkezik Albrecht főherceg, akit ünnepélyesen fogadnak. Délelőtt fél II-kor lesz a sziliházban a HeUkonl-ünnep, amelyen Relschl városbíró megnyitó beszéde, Barba-rlls Lajos szerkesztő balatoni költeménye, dr. Oárdonyl Lajos szerkesztő ünnepi beszéde, Mécs László versei, a dalárda számai és a helikoni pályázat eredményhirdetése szerrpel. Vasárnap délután népünnepély Pau-llnl Béla rendezésében, zalai népviselet bemutatóval, este Terstyánszky J. Jenő Magyar képeskönyvének bemutatója a színházban. Este a Balatonon kivilágítás. Pénteken esle a megszállt területekéről mutatkoztak be ztufoll nézőtér és előkelő közönség elölt a keszthelyi színházban. A megjelent 0 szei irók három sorban az előadó emelvényen foglaltak helyei. Pakots József megnyitója ulán dr. Ligeti Etnö ismertette az erdélyi irók helyzetét és az erdélyi magyar irodalom szellemét Andersen Felleli szavalta Berda Mária és Bartallcs János e délyl költök verseli. Szántó Oy"rgir, a val iró novelláiét felesége olvasla fel. Mécs László frenetikus sikert aratott verseivel. Szántó Oyörgy záróbeszédével éri véget az erdélyi irók elö-adó-e8lje. — Ml, magyar Irók vagyunk — mondta Szántó Oyörgy — Csaba királyfi hadat, akik nem fegyverrel, hanem a szellem mindenek felett való Raktáramat a legszebb uj áruval frissítettem fel. Mindenfajta ■ ■ FŰZŐK mérték után a legújabb modellek alapján kerülnek kivitelre BENCZE MAGDA fOzöszalonja, Erzsébet-tér 4. Régi postával szemben 1932. szeptember 11. erejével szerezzük vissza a magyar Integritási. Megalakult az Írók Gazdasági Egyesületének Zalai Csoportja Keszthely, szeptember 10 (Saját tudósítónk telefonjelentése) A Balatoni Iról\'Hét keszthelyi szereplése során a mai program főeseménye volt az Irók Oazdaságl Egyesülete Zalai Csoportjának megalakulása. Az alakulás Pakots József elnöklésével Hévízen történt. Pakots kifejtette, hogy azWstág vidéki kulturális centrumaiban fel kell karolni az irók társadalmát és felvenni a küzdelmet az Irók nyomora ellen. A megalakulás lelkes hangulatban megtörtént. Az IOE tagjai csakis hivatásos irók lehelnek. A zalai Hók diszelnökéttl herceg Festetics Taszilót kérik fel. Elnökké Relschl Imre városbírói választották. 0<yvezetö elnök tlr. Odrdonyl Lajos, alelnök Barbarits Lajos, titkár Balázs József, jegyző Ötvös Magda, pénztáros Kelemen Ferenc, ellenőr Zám-bory i.sjos. Választmány: dr. Fára József, dr. Sterecz ímre; Szilveszter Péter János, Herboty Ferenc, Váth János, Tarnay Károly, Dávid Magyar József Vajda Marietta, Bothár Árpád. (Ez h választmány még kiegészül.) Ma este Keszthely városa vacsorára látja vendégül az irók társaságát. Este 9 órakot Terstyánszky I. Jenő „Magyar Képeskönyv\' előadása, a melyre minden jegy már elkeli. Holnap érkezik Keszthelyre/ltóree/tt főherceg és az Ö jelenlétében zajlik le a Helikoni-ünnepély, amely záróünnepélye lesz a Balatoni Irói Hétnek. ElkéazOlt a Jelentós a vároa 1931. óvl ház tartásának zárszámadásáról Nagykanizsa, szeptember 10 A vároa 1931. évi zárszámadását a bizottság nemrégen behatóan felülvizsgálta és az erről szóló jelentés most került a polgármesteri hivatalhoz. A jelentési dr. Welsz Lajos, a zárszámadási felülvizsgáló bizottság elnöke és dr. Dómján Lajos bizottsági lag szerkesztették. Utat a jelentés többek között az adóhivatal munkájára, amelynek kö- A ferde lovag (Korrajz Mária Terézia idejéből) 18 Irta: Balázj József — Majd a lovardában felálltunk egy deszkalapot. Ha fenséged rászán naponta egy órát, fél év alatt rábízhatja magát a tőrére. A herceg bólintott, azután szótlanul folytatták utlukat. Arra kellett gondotnia, hogy Barenslein mögött katonai mult van. Jó lovas, jó vadász, remek vívó és tüneményes borivó. Ez az utóbbi volt a legért-hetétlenebb előtte. — Szeretném tudni, miért ivott a rengeteg ital ulán még tejel is? — Szomjas voltam. Mert be kell vallanom fenségednek, hogy mindössze azt az egy pohár tejet ittam. — És kigombolva ujjasát, megmutatta az üres tömlőt s megmagyarázta, mikép tüntette él az i alt. A hercegnek igy még jobban tetszett a dolog. Elhatározta, hogy ezt is megtanulja. — De mikor? Fenséged holnap ünnepélyes keretek között búcsúzik és indul. — Igen... Indulok... — Ismételte lehangoitan. — Ezért valaha meg- őrjítem szeszélyeimmel a titkos ta nácsot s minden javaslalukat visszautasítom. — Minek? Amíg én ott leszek, az fog történni, amit fenséged akar, engem prdig nehéz le\'z obnan elmozdítani, ha fenséged nem egyezik bele. — Meglátjuk. Reggel a császár vadászni megy, a holnapi napot ő fenségével töltöm és nem holnap, hanem holnapután indulok útnak. Bartenstein 1 Ha engem itt eleitenek, akkor az ördöggel Is szövetkezem és ha romba kell dőlnie a birodalomnak, Terézia akkor is az enyém leszi — Tört ki a hercegből az indulat. — Fenuég, a császár ezirányu elhatározása szilárd és megmásíthatatlan I — Nyuglalta meg Bartenstein. — Akarom hinni I. . . Mondja, titkár ur, nincs valami kívánsága? Szívesen lennék a segítségére bármiben. — A szászokat szerelném letelepíteni a Duna jobbparlján. — Tudom. De én valami személyi dolgára gondolok. — Fenség, nekem ez elég. — No, ne mókázzon velem. Végre is maga olyan rendkívüli képességekkel bír, amelyeket el kell ismerni valanfiképen. — Amig fenséged mellett maradhatok nem kívánok semmit. A rang és kitüntetés olyan kötelezettségeket rónának rám amelyek torz alakomhoz sehogy sem illenek. Nevetséges lennék. Így alárendeltnek látszó állásomban sem irigyeim, sem ellenségeim nincsenek és legjobban hasznára lehetek azoknak, akikel szolgálok. Legyen kegyes engem fenséged cim, rang és állások kiosztása alkalmával mellőzésével kitüntetni. Amikor bizalmára méltatott, olyan kitüntetésben részesiteti, amelynél magasabbhoz már nem juthatok. — Császárnak született s maga az egyetlen barátom 1 — Kiáltott fel lelkesüllen a herceg és a park platánjainak árnyékában magához ölelte Bartensteint. A titkár elmosolyodott a sötétség jótékony leple alatt. Kedvesnek, jelentéktelennek és veszélytelennek i élte a herceget s ugy vélte, eige-delmes bábként kezelheti majd uralkodó korában, a művészi hajlandóságú, szellemes és felületednek látszó Teréziával együtt. Éppen az elmúlt éjszaka ismerte meg Ferencnek egy olyan uj oldalát, amely meglepte és örömmel töltötte el. A hercegben, dacára a főhercegnő Iráni érzett imádatának, lultengö erotikus hajlandóságok mutatkoztak és Bartenstein tudta, hogy ezek a tulajdonságok az idők múlásával éa a herceg élelkörülményei között csak fokozódhatnak. Ő inaga szerzetesi aszkézisben élt s hálószobája ajtaját mindig magára zárta, hogy arra az egy asszonyra gondolhasson, akit a magáénak képzelni őrültség volt, dc lemondani nem tudóit róla mégsem. Ez voll az egyetlen lehetetlenség életében, de annyira hitt a saját fölényes szellemében és törhetetlen akaratában, hogy mert remélni. A hercegtől lakosztálya ajtajánál vált el s mikor belülről megfordította a kulcsot, kinyitotta a szekrényt és hosszan elnézte a feléje mosolygó édes kék szemeket. Ilyenkor elfeledkezett mindenről s a hivő áhítatos rajongása ömlölt el rajta. Kinyúlt, mint a szálfj, térdreereszkedett és imádságszerüen peregtek ajkáról a forró, heroikusan poelikus vallomások . . . * (Folyt, köv.) Bereftvás pasztilla a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja. 1632. Szeptember il. __ szűnhető, hogy az adózás még a mai kOrfllmények közöli Is ugy folyl be, hogy a költségvetés lételel tedezhelők voltak. RAmulal arra, hogy az adóhivatal Jelenlegi nelyl-ségel alkalmatlanok. Ürömmel állapítja meg, hogy a nagykanizsai Iparosiig és a szélHtók számléi mosl már hamarább kerülnek kifizetésre. A számadási tételek mind okmányokkal vannak alátámasztva és mindent a legnagyobb rendben találtak. Budget szempontból a zárszámadás mindenben a legnagyobb rendben találta tolt. A hitelkeretek be lettek tartva és ahol viszont egyes esetekben át kellett lépni, ez minden egyes alkalommal csak közgyűlési jóvátiagyás-sal történt. Nem mintha a keretek túllépése la Ián a Költségvetés összeállításánál hiányzó gondosság vagy előrelátás hiánya miatt töriént volna, hanem a mai rendkívüli gazdasági viszonyokból adódóit. Majd a bizottság legteljesebb elismerését fejezte ki a város vezetőségének, tiszt viselőinek, adóhivatalnak. Mindegyik be-csfllettel teljesítette kötelességét. A nagykanizsai mozgóposta a helybeli kereskedők érdekében A MgykAaixMÜ Mu«rfc*rwk>4Sk k»»b.-Járásáuk Nagykanizsa, szeptember 10 A nagykanizsai füszerkereskedők nevében nemrégen Frledenthal Líszló interveniált a nagykanizsai mozgóposta (önökénél a leveleknek Buda pesten való gyorsabb kézbesítése érdekében. Miklós János postafönOk a legnagyobb előzékenységgel járt közbe a nagykanizsai kereskedők érdekében, amelynél togva október 2-tól Nagykanizsán a következő rendelkeznek léptetlek éleibe: Ha a levelek este 6 óráig bedobatnak a gyfljtöszekrénybe, akkor azok mág a fél 7 órakor Induló gyorsvonattal mennek tovább Budapest felé. Ha fél 9 óráig, ugy ezxk a 8-06 órakor este induló vonallal mennek tovább, ez a vonal Oyéké-nyesen át magy és reggel 7 10 órakor a keleti pályaudvarra érkezik. Ugyancsak a csomagok a városi postahivatalban (1, számú postahivatal) este 7 óráig feladhatók, a vasúti (2. számú) postahivatalnál pedig este 9 óráig minden pótdíj nélkül. Ezek a csomagok az este 2105 órakor indaló vonallal mennek Budapestre, ahol még a délelőtt folyamán kézbesítve lesznek. Az este 9 óra után bedobod levelek az éjfélkor, 0-30 órakor Induló személyvonattal Indillatnak, azonban ez a vonat a délipályaudvarra megy a levelekkel és mire a keletire ér a posta, már 9 óra van és Így ezek csak a. második kézbesítésnél (11 órától l-ig) kerülnek sorra. Nagykanizsa kereskedői, Iparosai éa vállalkozói ugy, mini a nagyközönség, mindeneseire örömmel veszik a fOazerkereskedök intervenciója folytán jörtént és a közönség érdekeit szemelölt lartó előzékeny postai intézkedéseket. Hölgyek jelszavai Legjobbat és legolcsóbban FŰZŐT, angol éa trancla ruhát, kabátot (a kosztümöt mérték után Welsx Növérelcnél rendeljünk Zrínyi Miklós utca 34. SALAI KÖZLÖNY 500 pengős adomány a kanizsai országxászlóra A Muraköz emlékéi a szebb magyar jövö elérkezlélg akar|a élő jel-kénl őrizni 8 nagykanizsai országzászló. Erre a célra a vármegye minden részéből naponta érkező adományok között ma egy messze kimagasló hazafias áldozatkészség megnyilvánulását kell nyugtáznunk. Az egyik előkelő ulal föur, aki nevét szerénységből nem kívánja hogy közöljük — 500 (ölszáz) pengőt utalt ál az országzászló akciónak a Nagykanizsai Takarékpénztárban kezeli folyószámlájára. — Ez a nemes magyar főúri gesztus hatalmas lépéssel vitle előre az akció sikeréi. Ahol a ma gyar töld történelmi birtokosainak lelkében ilyen szent IQzzel lobog a Széchenyiek áldozatos lelke, otl biztatón él a reménység, hogy Mura köz zászlaja nem marad sokáig tél-árbócra eresztve... Mai adományok: N. N. 500 pengő, Szatucsek János (Komárvárös) 5 pengő, dr. Bakos Oéza 2, Vannay János 2, Demeter László 2, özv. Orbán Józsefné 2, vlléz Nadray Mihály 1, Frank József mérlegkészltő 1, Schweitzer Kálmán 1 pengő, LObl Jenő 50 fillért. rw i és téli bevásárlása előtt saját érdekében keresse fel m 72 év óta fennálló kabát- és szőnyegosztállyal kibővített SIHGER MMízat NAGYKANIZSÁN. Nagy választékban érkeztek és vételkényszer nélkül megtekinthetők: Elsőrendű szabása és minőségű nól- és gyermekkabátok, mindenfajta szőrmék, női-ruha és kőpenywAvotok, férfi-öltöny és kabátszövetek. Jómlnöségü és színtartó áruk. Figyelmem és gondos \'Msxolgé/lás. Olcsó, sxaboit árak. Konyhakéssel vágta el a nyakát egy Magyarutcai kereskedő, aki tizenöt évig éhezett Ooldschmledt Pált 15 év után terítette le a világháború Nagykanizsa, szeptember 10 Borzalmas módon elkövetett öngyilkosság történt szombaton reggel fél 9 óra tájban a Magyar-utca 79. szám alall, ahol Ooldschmledt Hál 37 éves füszerkereskedö egy éles konyhakéssel átvágls a nyakát. Egy világháborúból hazakerüli szerencséilen beteg ember tragédiájának utolsó felvonása volt ez az öngyilkosság. Ooldschmledt Pál, mint egészen fiatal, 24—25 éves ember kerUII kl annakidején a harciérre, ahonnan gyógyíthatatlan gyomor-Idegességgel tért haza. Betegsége állandó csuklásokban nyilvánult meg, ugy, hogy az élei egy pillanatig sem maradi a gyomrában. Tizenöt keserves évet -Menti kérésziül, egyik szanatóriumból a másikba meni, egyik orvosi a másik után kereste fel, de mindhiába, gyógyulási se-holsem talált. Ezelőtt kél hónappal jöll haza az egyik (óvárosi szanatóriumból, ahol szintén eredménytelenül kísérleteztek vele. Az éveken át Urló koplalás Uvetketféfcm már caak csont és bőr volt a szerencsétlen emberen. Az utóbbi hetekben egyre lobban hangoztatta a hozzátartozói és ismerősei elöli, hogy végez magával, mert nem bírja tovább a scenvedé-■ seket, de testvérei, Ooldschmledt \' József és Teréz mindent elkövetlek, hogy vigasztalják és életerőt önlae-nek belé. Szombaton reggel Ooldschmledt József kinn tartózkodott az üzletben, nővére a konyhában foglalatoskodott, öccsük pedig benn üli a szobában. Ooldschmledt Teréz néhány pillanatra klmenl az udvarba. Ezt a rövid időt felhasználta az öccse, aki kisurrant a konyhába és onnan egy tUlér dekája eredeti Troncla l)OR8AY kólnlvlsekuk VÁGÓ ENDRE illataurtáráhtn éles konyhakéssel tért vissza a szobájába. A konyhába visszatérő Qoldsohmtadt Teréz horgésre lett figyelmes. Baro-hant a szobába, ahol öccsét, Oatd-scmledl Patt az ágy lábánál egy széken ülve találta, hátrahajtott-lejét az ágy széle tartotta, nyaltán pedig egy hosszú, mély, véres vágás éktelenkedett. A véres konyhakés ott heveri mellelte a padlón. A szerencséilen ember akkor hörgött utolsót. Dr. Petrlcs László rendörtogal-mazó, dr. Fodor Aladár tisztiorvos és Frltz Pál detektív szálllak ki az öngyilkosaág színhelyére, ahol kétségtelenül megállapították, hogy Ooldschmledt Pál Önkezével waáett véget szenvedéstell életének. Levelet nem hagyott kálra az életunt, akii llzenil év után terített ie a világháború. Ez se rossz... A vitlany-üüy, ahogyan tokkal tgytterübb volna Sokat vitatkoznak pL Pesten azon, hogy ho-tgyan és mivel lehet a pdtoskát legbiztosabban kiirtaniI Mindenkinek varrnak táját garantál! mód ,rurel és — mOt-potoskál. Meri a legegyszerűbbet l — . Ennél Jobb nincs Jenkinek vonna, elfelejtenék ütni. agyon kell semmi. Htt4gy vegyink valahogyan a villany-üggyel h Itt Kanizsán. Városatyáink hónapokon át vllatkoMak mÜli, a, magunkífijta egpwiü tol-r ürnak,\' dagadtra t< beittmk a fjét, pártokra oszlott a város, a vllkmy-üggytt feküdt és ébredt a kanlisat polgár, az utcán, a kávéházban, az ebédnél, az ujságpao, a hivatalban -nem volt s még /na isnllg van más •téma, min! a villany. És sajátságos, hogy még a vlUmy-üp/ben Is milyen nehéz vllágman Mit. Ha ugyan egyeUre nem tqje-sen lehetetlen I Kéri ipfühmketn is ttok m**t,Jmt eszembe, hogy az egész dolgot mk-Mai .egyszerűbben meg lehetett v0/aa oldani. De azért most már csakt elmondom. Véleményemmel bizonyárét nem Jogok egyedül mármint, lennek heteim a»oF*ózül, ,aklk a kétdés rmgsMátinál-azt tekintették difiinek, hogy ml! lehet vele a városnak megtakarítani A takarékosság Jelszavát 1.1. nem a Községi Párt találta kl. Az Igenben boldogult Franklin Benjámin már 150 esztendővel ézeUli, amikor még az Egyesült Államok kfivete jtolt Franciaországban, erinek erejével rá akarta beszélni a pártstakat, hfigy takarékoskodjanak. Kanizsán sdkan ugy fogják találni, hogy szerftktt JOnelen legyen otthonában, mert az egész családot szórakoztatja és azonfelül tudó alt a napi bal- és külföldi hlrafc-61. Gyártja: Orion lzz«limp|g)ráf ZALAI KÖZLÖNY 1832. szeptember 11, fillér darabja Speik «. Vera-Violetta szappanoknak VÁGÓ ENDRE illatszertárábsn. szimpatikus ember lehetett az öregúr, mert neki is az volt a vesszőparipája, hogy a világításon kell behozni azt, amit máshol kiszalajtottunk a kezünkből. Röviden Franklin BenJaminnak azon alapult a teóriája, hogy a párisi utcák és házak világítása túlságosan fényűző. A fényütés persze akkoriban még gyertyával és hasonló világítási rekvlzltumokkal történt. (Azért volt abban az időben Ilyen primitív a világítás, mert akkor még nem volt a ürávavölgyl). Szóval mister Franklin kidolgozott egy . Takarékossági Javallaf-ot. Ezt most valami Ódondász megtalálta Sajnos, elég későn I Igazán megtalálhatta volna pár nappal ezelőtt Is, azt hiszem, akkor a kanizsai villany cfata Is más fordulatot vett volna. Meri, Imel—van egyszerűbb megoldás Is. hranklin Benjámin ugyanis abból Indult kl, hogy a púrisiak könnyelműek: — ahelyett, hogy korán este ágyba bújnának és reggel felkelnének, mihelyt nem kell gyertyát gyújtani, — este is reggel Is, pazarolják a világltóanyagot. KI Is számította: Párts akkor még 100.000 főnyi lakossága 64,050.000 font gyertyái takaríthatna meg, ha a napvilágot használná éjszaka helyett. Minthogy pedig akkoriban 30 krajcár voll egy font gyertya, a párlsiak kerekesen 96 millió tivrét takaríthattak volna meg, ha elfogadták volna Franklin Benjámin „Takarékossági Javallat"-át. De hál nem fogadiák meg. A fiatalok ugy látszik már akkortájt sem mindig hajoltak a bölcs öregek szavára. De talán ha Franklin Benjámin két héttel ezelőtt feltámadt volna és eljött volna Kanizsára és Itt hirdette volna, hogy hogyan lehet a világítással a legjobban gazdálkodni, — Itt talán nagyobb sikere lelt volnu És ha meggondoljuk, Igaza Is van I A villanytelepet lebontani és sötétnek hagyni, amil az hien sötétnek teiemtett: — sokkai egyszerűbb megoldás lett volna. És ami a Jő, — sokkal jövedelmezőbb is. (Stl) Budapesti flgyvéd egy párbeszéde miatt a vádlottak padján a nagykanizsai törvényszék előtt A keszthelyi választás epilógusa — A zalaapátll ügyvéd esete a nála történt .betöréssel* — Érdekes bflnügyeket tárgyal a Keszthelyre kiszálló nagykanizsai törvényszék bUntetOtanáusa Keszthely, szeptember 10 (Saját tudósítónktól) Holnap Lét-lón száll ki Nagykanizsáról a törvényszék büntető tanácsa dr. Mut-schenbacher Edvln tanácselnök elnöklete alatl A négy napos tárgyalásokon Igen érdekes tlgyek kerülnek letárgyalásra. Igy elsősorban dr. Metzler Károly budapesti ügyvéd esete, aki decemberben egy tárgyaláson, amelyen Fodor Imrét védte, véd beszéde alatt többek közölt olyan kijelentéseket telt, a legutóbbi választásokra célozva, hogy a közigazgatás ártatlan embereket lecsukat, mlg a szociáldemokratáknál a kihágás! Virágos paplanok és sima cloth paplanok 9-80—13-50 pengői*. Női- * férfiszövetek Sima. és mintás bársonyok, selymek dus választékban kaphatók Kirschner Mór divatáruházában. Visszamaradt fórfiszövetek - mig a csekély készlet tart- maradókárban lesznek kiárusítva. Az őszi újdonságok nagy része már raktárra érkezett, amely vételkényszer nélkül tekinthető meg. Egy tanonc felvétetik. Ítéleteket nem hajtják végre, slb. Ami valódiság eseten a közigazgatás fejei! fegyelmi eljarasnak tenne kl. Dr. Huszár Pál járási föuzolgablró és dr. Barcza Béla szolgabíró erre az alispantó! meghatalmazást kértek, hogy megindíthassák a bonvádi eljárást Metzler Károly ellen. Ami meg is történt. Melzler Karoly dr-t iel-halalmazásra üldözendő ragalmazas-érl fogták perbe. A másik erdekes csel dr. OelMn Sándor zalaapáll ügyvéd esele, akt egy napon megjelent a DUNA biztosítónál és bejelentene, hogy nála belöres löilént, amiért kerle a biztosítási kárösszeg kifizetését. Az eset gyanúsnak tűnt tel és a csendőrség! nyomozás állítólag olyan adaiokat produkált, intnlha dr. Óellén betörést színlelt volna, csak hogy a biztosítási összeghez jusson. A bíróság fogja dr. Cielléu szerepéi megállapítani. A sármelléki gyújtogatás gyanúsítottjai letartóztatásban Dr. Atmássy Oyula, a nagykanizsai törvényszék vtzsgálóblrája szombaton délben maga elé vezettette Kisvarga Sándort és-feleségét, Stalay Franciskát, akit a csendórségl nyomozás a sármelléki gyújtogatás elkövetésével gyanusit és több órán ál kihallgatta Őket. Ugy a férfi, mini a: asszony a leghatározottabban tagadták a terhükre rótt bűncselekményt, Dr. Atmássy a nyomozási anyag alapján a házaspárt kihallgatásuk után letartóztatta. Vitéz Cslllaghy Oyörgy, a nagykanizsai kir. ügyészség vezetője szombaton kiszállt Sármellékre, a borzalmas tűzvész színhelyére. A csendórségl nyomozás folyamán a lakosság sok érdekes dolgot mondott __ el a kihallgató halósági közegeknek. Általában a község lakossága rendkívül elkeseredett Kts-vargáék ellen, akiket amúgy sem tud szívlelni es akiket legutóbb a község tartót! el, mert nem kaptak sehol munkát. Senki sem akarta őket felfogadni. Érdekes módon jutóit a csendőrség a kellő beismerő vallomásához, Illetve terhelő bizonyítékaihoz. Beszélik Sármelléken, hogy amikor a csendőrség elsőizberi kihallgatta őket és körömszakadiáig tagadlak, két csendőr elbujt az rgylfc szekrényben és várta, mit beszélnek majd a gyanúsítottak, hogyha a kihallgatási végző csendőrök kivonulnak az irodából. A csciidőrfogán kitűnően bevált. Ugyanis, amikor a kihallgató két csendőr kimen! a szobából, ahol kihallgatták ókéi, Kisvarga SSndor nyomban feleségére támadt, hogy valahogyan el ne árulla ót, hogy ó gyújtotta fel Szabó Károly községi bíró szérűskertjét; mert akkor agyonveri Ebben a pillanatban lépett elő « két csendőr és jegyzőkönyvbe foglalta Kisvarga szavalt, amit feleségéhez intézett. Egy óta múlva mindkettő már uton voll Nagykanizsa felé. A sármelléki borzalmas gyújtogatás bűnügyében a mai nap valószínűleg már meghozza a vári eredményt. fillér 1 tubuB MeotamlD rojMoidó fogkrém garantált, Jómlnősógü VÁGÓ ENDRE lllstszcrtárábari. Képkiállítás Nagykanizsán Szokatlan érdeklődés mellett nyílt meg a napokban hires magyar festőművészek munkáiból rendezett képkiállítás, Fö-ut tizennégy szám alatt az Elsó Magyar Biztosító palotájában. Alkalmunk volt a tárlatot megtekinteni s igazán gyönyörűségünk tellett a sok szép festmény szemlélésében. Megértjük a közönség érdeklődéséi. Nagykanizsa műpártoló publikuma hamar észrevette, hogy a kiállítás anyaga nívós és magasan fölölte áll az utóbbi időben városunkban rendezett kiállításoknak. Iványl Qrűnwald B., Edvi Illés A., Ács Ágoslon, Kézdl Kovács László, Komáromi Katz E„ Viski ]., Oelger R., es. Farkas L., Cserna K. Zsor-kóczy és tóbb jeles, mintegy 30 lealöművész eredeti alkotásai vannak szép blondel keretben ízlésesen elhelyezve. Az árak jóval alacsonyabbak a műkereskedői és ügynöki áraknál Érdekes megemlíteni, hogy már sok kép cserélt gazdát s a vásárlók nagy része réssletre vásárolt, mivel alig van kűiörtbség a részlet-és készpénzár közöli és néhány pengős részletet mindenki spendirozhat, ha lakását egy szép festménnyel diszilheti. A tárlat este 8 óráig van nyitva. Belépődíj nincs. (=») MAPI HÍREK NAPIREND Szsptsmhcr 91, vasárnap Rómsi katolikus: Piotá«,|ic. Proteat.: Teodora. Iir.: Elul hó 10. « Várovi Maianm ás Könyvtár nyílva csfltöi tOkOn és vtsánup délelőtt ló-tél II óláig. Oyógyszertári éjjeli szolgálatr a „Salvator* gyógyszertár Erisábet-tér 21. to a klsksnlssal gyógyssertár. flósfUnM ayltvi reggel 6 éritói este S óráig (bétlö, szerda, pintek délután, kedden egész nap níkaek). Ttl. 2—13. Délután Tórától 50 filléren zuhányfírdí Sxsptasntír 18, hétfft Sóm. katolikus: Márts neve. Proteat.: Ont dó. Izraelita: Elul hó 11. — Az Ipartestületi elöljáróság Ölése. Most tartotta szeptemberi ülését a nagykanizsai iparteslülel elöljárósága Samu Lajos elnökkte alatt, a lagok élénk részvételével. Több min! 20 tanoncol szabadított fel az elöljáróság. Samu elnök előterjesztette ezután az OTI bírósági ülnökeinek névsorát, amelyet a Zalai Közlöny már ismertetett Bejelentette, hogy az elnökség »z utcanviiás ügyében minden egyes városi kípví-seiöleslűlcii tagol megkeresett it támogatását kérte »t Ipsrtestűlet eme akciójában. Hoffmann Her,rík elöllárósági tag lemondás* köveiké zett\'cjután. Hoffmann Henrik több mint 25 évig voll elöljárósági tagja az ipartestületnek és buzgó tevékenységével nagy síolgálatot tett az Iparosságnak Érdemelt jegyzőkönyvileg örökítették meg. Msjd több belső ügy került letárgyalásra. — Segédjegyzőválasztás. A Dlós-kálon szerdán megtartott segédjegyző-választáson szótöbbséggel Brlgievlcs Béla oki. |egyző, eddigi helyettest választották dióskáli segédjegyzővé. — Kifosztották Ludeczky hangszerkészítő kirakatát. Az elmúlt éjszaka Ismeretlen leltetek álkulcs segítségévei kifosztották Ladeczky János ismert kanizsai hangszerkészítő Horthy Mlklós-ut 8. Bzám alatti utcai kirakatát, ahonnan hegedűi, vonót, mandollnt és egy szájharmonikát vittek ei. A tettesek semmi nyomot nem hagylak maguk ulán. A nyomozás megindul!. 1032. aatcpleíTibef !i. Egy kis darab Váci-utca a kanizsai Erzsébet-téren Az lirzsébet-léri .vasember-ház" kan, a város leglorgalmasabb Doniján uj üzlet nyitotta meg kapuját. Öröm regisztrálni a sok kanizsai bú- 2ALAI KÖZLÖNY baj közepette mindazt, a mi uj ményl, uj darab kenyeret, uj vá hozás hitét jelenti, őröm ktl önösen akkor, mikor az uj portál mögött a ragyogó Váci-utcai Urletsorba is valóban beillő fővárosi csínnal és Ízléssel berendezett üzlet nyit kaput Nagykanizsán. Az uj üzletet Werlhelmer Ernő gyógyszerész, a „Fekete sas" patika volt bérlője nyitotta. Glegáncia, uri ctiarme, 27 évi gyógyszerészi tapasz-lalat szakértelme mosolyog derűsen az uj üzlet minden szögletéből. Illatszerek, kozmetikai cikkek, kötszerek, betegápolás! cikkek, gummi-áruk slb. sorakoznak az üvegpoíco-kon, a laboratóriumban, a barátságos irodában. Várakozáson felül sikerült indulás jeleiből jószerencse int az uj kanizsai üzlet felé. ÉRTESÍTÉS. Tiszteletlel értesítem Nagykanizsa és vidéke közönségét, hogy a gallértlsztltás árát 8 és 10 fillérre leszállítottam. Festést, tisztítást legszebben, legolcsóbban vállalom. Tisztelettel Varga Nándor ruhafestő, gőzmosó és vegyttaztitó Horthy Miklós ut 8. — Halálozás. Rtcsey Anlal a budapesti központi papnevelde uradalmának jóizágfelügyelöje, Somogy-vármegye törvényhatósági bizottságának tagja, életének 62-lk esztendejében Tapsony községben elhalálozott. Holttestéi besienleléne után Kískomáromba szállítják, ahol nyomban 13-án délelölt helyezik ulolsó pihenő helyére. Halálát hozzátartozóin kívül kiierjedt, előkelő rokonság gyászolja. á has telisege, májtájéki fájdalmak. emésztési nehézségek, gyomorbélhurut és sárgaság a természetes »Ferenc I0ES8Í" keserűvíz használata által megszüntethetők és az agy, a szem, tüdő, vagy sziv felé irányú ó vértólulások ellensulyozhalók. uyo-mor- és bélspeclallsták igazolják, hogy a Fersao József vizzel, különösen az ülő életmód következtében jelentkező bajoknál nagyon kedvező eredményeket érnek el. A Ferenc lóxiel keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és ftlszerüz-lelekben kapható. = Orvosi hit. Dr. Keszller Islván bőrgyógyász é» urologUB bele^ségé-böl leiépült és rendeléseit Kölcsey-ulca 8. sz. a. újból megkezdte. - Déldunántull bridge kerület. A napokban Siófokon tartották meg 111 első országos bridge kongresszusi, melyen három löpont szerepeli: I. Elismeri fómlnöségU sa/ái késxltésU gyermekcipők ismét kaphalók P«PP OSZKÁR cipészmesternél Erzsébet tél 1. szám. • • SZÖVET Duplaszéles iskolaszövet 7 leányka ruhákra kiválóan alkalmas, 1\'Cfl minden szinben kapható, métere csak P | Q|| uo ci. széles gyapjúszövet férfi ruhára, bekecsre alkalmas . . Férfi divat-szövet 450 140 cm. széles, tartós minőség, szép mintákban, sportruhára nagyon alkalmas P Q """" Cheviofte szövet 140 cm. széles, szép sötétkék szinben, közkedvelt fiu iskolaszövet . . . 650 A bridge rolary eszméjének megvalósítása. 2. Az országos bridge kerületeknek beosztása. A határozat szerint a déldunántull kerület székhelye Kaposvár 8 hozzátartozik: Zalaegerszeg, Nagykanhsa, Keszthely, Pécs, Szekszárd, Dombóvár, Mohács, Bonyhád és Baja. 3. A magyar bridge klub megalakulása. =. Rendkívül nagy választék, jutányos árak, garantáltan jó minőségű siffon, angin, lenvászon, damaszt, nyomott és tennlszflanellekből Stnger Dlvatdruhdzban. — Az egész országban elkobozták a Magyarország rádióját A Magyarország clmü fővárosi lap kiadóhivatala legújabban azt a rendszert hozta be, hogy rádióműsor mellékletét ezután külön Is árusítja 6 fillérért. Három nappal ezelőtt már az egész országban árusították a rádiómelléklelet, a főkapitányság intézkedésére azonban pénteken minden városban elkobozta a rendőrség a rikkancsoknál feltalálható példányokat. Az elkobzás oka, hogy a külön árusításra nem volt meg a terjesztési engedély. A nagykanizsai icndőrkapltányság Is lefoglalta az itteni rikkancsoknál feltalálható példányokat. — A cséplés utáni áldomás vége. Mintegy két héttel ezelőtt Markoldn Ferenc 21 éves nagykanizsai napszámos öt társával együtt cséplésből jölt haza és ennek örömére az egyik klskanlzsal társuk lakásán áldomást Illák. Ulána mind a hatan bejöttek Nagykanizsára és éjjel fél 12 óra tájban a Király-utca végén Összeszólalkoztak Markotán Ferenccel, akit alaposan összevertek. Lakatos Ferenc dr. rendörblró most vonta felelősségre a verekedés résztvevőit. Berta Oyörgy, Kulcsár Lajos és Károly, Kránitz György és István terheltek azzai védekeztek, hogy Markotán olyan Utas volt, hogy már Klskanlzsáról jövet belekötött mindenikükbe, végül Is védekezésül kénytelenek voltak megverni. A tanuk kihallgatása után ugy látta a rendörblró, hogy csakugyan Markotán Ferenc kezdte a verekedést és ezért őt 2 napi elzárásra, Kulcsár Lajost 3 napi elzárásra, Berta QyOrgyöt, Kulcsár Károlyt, Kránitz Györgyöt és Kránitz Istvánt pedig felenklnt 5—5 pengő pénzbünleléire Ítélte. — Fővárosi választékú női kabát és bundaosztályunkat vételkényszer léikül szívesen bemutatjuk. SchOtz nélkül sz Áruház. mm HOTEL ASTORIA m I érkezésénél. Állandóan Kellemet urt magyai -étlen konlorttal bercndeielt manynr uxAllod> Velenié- I olyó hideg é» melegvii a szobákban. KlIOnó magyar konyha. I rul beszélő Mállódat alkalma/ott minden vonat- és hajó-1 társaság Magyar alkalmoiottak, magyar leveleit,. IllSl — Hamis 50 fillérest találtak Balatonbogláron. A kaposvári klr. ügyészségre legutóbb a baiatonboglári postahivatal szolgáltatolt be egy hamis és silány utánzatu 50 fillérest, amelynek legjobb Ismertetőjele, hogy csengése nincsen. — Botrányos verekedésért kétnapi elzárás. A kanizsai rendőrkapitányság rendőri bünletóbirája most vonta felelősségre Horváth János és OerAcs György kiskanlzsai fiatalembereket, akik egy alkalommal a Kanizsai-féle korcsmában Ittas állapotban összeverekedtek, Gerócs QyOrgyöt 2 napi elzárásra, Horváth Józsefet pedig 5 pengő pénzbüntetésre ítélte a rendörblró. «= Kevés pénzért elegánsan Öltözködhet Asszonyom I Megérkeztek a legfrlsebb sima és mintás kordbársonyok, gyapjugeorgelte és szövetujdonságok Stnger Divatáru-házba. minden nagyságban és kivitelben, rektlm felirattal azonnali azillllám kaphatók 1. TlDOl. BitUput, VI., Sdv-t. 34. Teleion: I2J-42. Ügynökök felvétetnek. — Elítélték a barcsi betfiróket. Kaposvárról jelentik: A kaposvári törvényszék most vont* felelősségre Fekete. Ferenc és Fekete János barcsi betörőket, valamint egy harmadik bűntársukat, Krlstófer Jánosi A Fekete testvérek éveken át fosztogatlak Délsomogyban. A lopott holmikból több kocslravalót foglalt le q csendőrség a leleplezés alkalmával. A törvényszék bűnösnek mondta kl a vádlottakat és Fekete Ferencet 1 évi, Fekete Jánost 2 és létévi börtönre, ntlg Krlstófer Istvánt 3 hó és 15 napi fogházra Ítélte. Az Ítélet jogerős. => Közalkalmazottak figyelmébe I Butoráruinkat lényegesen leszállított árakon árusítjuk. Hosszú lejáralu hitelre Is, kamatmentesen. Kopsteln bútoráruház, Horthy Miklósul 4. szám. — Inségmunka lesz a falvakban Is. A földművelésügyi mlnisK-lérlumban tervezetet dolgoztak Id a téli Ínségmunka ügyében. A miniszternek at a szándéka, hogy a íökl müvelésügyl kormány az Idei télen semmiféle segélyakciót nem folytat, hanem mindazokon a vidékeken, ahol szükség mutatkozik, nagyobb urányu Inségmunkát kezdeményez. Az Inségmunka progtamja a napokban elkészül és a minisztertanács elé kerül. Rózsa-Gyér vegyészeti ruhatisztító és mflfestőgyár Kaposvár. Kevés pénzért ujjá varázsolhatja otthonát, ha butorkelméjét, függönyeit, teritólt vegyileg tisztittatja, vagy más szinre átfesteti a „Rózsa-Gyárban" Oyüjtötelep: Nagykanizsa, Erzsébet-tér Régi posta-épület ZALAI KÖZLÖNY __ 1932 szeptember 1. Owpp vájja a kBwetl A vese, hugy és epehólyagban történő kezdetleges lerakódásokat senkisem veszi észre; amidón a fájdalmak már mutatkoznak, akkor már s kóképzódés nagyon előrehaladott. Ettól a veszélytől megóvhatta magát mindenki, ha napsnts sgy-kát pshár i-sgtdsi vizái Iszik ig — Kirakatainkban láthatók a legszebb őszi és téli divatujdonsá-gok. Sclifltz Áruház. — l*vél Pöstyénfürdőből. Egy olvasónk Irta POstyén lürdöböl: B. lapjuk híradása nyomán egy hónap, pal ezelótt érdeklődtem a pöstyénl psuSálkurák után és Pöttyén fflrdó budapesti irodájában IV. Károly-kórut 8/a szám alatt lefizettem a három beti kura árál Pengőben. Betegen utaztam el és három hét alatt visszanyertem egészségemet. Engem s páratlanul szép Royal szállóban helyeztek el, Ide kerül s magyar fürdővendégek legnagyobb száma. QyOnyörO, folyó hideg és meleg viszel felszerelt szobái, sblska a hatalmas parkra nyillk. Korán reggel innen vitt el az sutobusz a fürdőbe, ahova fűtött folyosókon keresztül jut el a vendég. Az ellátás a szállóban kitűnő, a konyha nagyszerű. Ugy készítik az ételeket, ahogyan tudós professzorok azt rtumabetegek számára előírják. — Délután megvolt a magam rendea bridgepartlm, délután vagy kirándultam a Vág völgyének romantikus vidékére, vagy beültem a moziba, vagy pedig néztem a parkok, kávéházak mozgalmas életét. Este válogatni lehet a szórakozásokban. Gabona csávázószerek Fnfáfitk i Arzópác Porzol TUlantln leáns pácok Blgrioi Hlgosan TUlantln Műtrágyák eredeti- gyári árhan és csomagolásban. Kaphatók. ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, termény és növéay-fMáwiHk kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. -A bíróság mailéit. Taiefor. 130. A Nagykanizsai Takarékpénztár R.-T. igazgatósága, felügyelőbizottsága és tisztviselői kara mély fájdalommal jelenti, hogy Récsey Antal JószágfelOgyelő az intézet hosszabb időn át volt érdemes feltlgyelőbizott-sági tagja, folyó hó 10-én elhunyt. Nagykanizsa, 1932 szeptember 11. „„ Emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni! SPORTÉLET \'Az NTE ma a S4monlornyal BTC-vel játszik bajnoki mérkőzést A hosszú nyári szünet után megkezdődik az őszi fulballszezon. Az első hazai mérkőzésre a délnyugati kerület egyik legjobb csapatát látja vendégül az NTE. A simontomyal csapat nagyszerű játékerőt képvisel és a délnyugati kerület kaposvári alosztályának egyik lllkos bajnokaspiránsa. Első őszi bajnoki mérkőzésén a Jóaevü dombovárl VOQE-t 1:0 arányban legyőzte, ezzel Is bebizonyítva nagyszerű képességeit. Az NTE csütörtökön Csurgón játszott barátságos mérkOzést és gyönyörű Játék után 3:1 arányban győzött. A csapat nagyszerű formáról tett tanúbizonyságot. Érdekes összehasonlításra ad alkalmai a két csapat találkozása; A slmontornyal csspst a délnyugati kerület bajai alosztályában, az NTE pedig s pécsi alosztályban a második helyen felezte be s multévi bajnokságot. \'A kerület 3 alosztályra való átcsoportosítása folytán Simon-tornya a kaposvári alosztályba került, igy egy nagyszerű csapattal szaporodott a létszám, A két ló-képességű csapat találkozása Izgalmas, szép sportot ígér. A mérkőzés délután 4 órakor kezdődik a Zrínyi pályán Kléman bíráskodása melleit. Előtte a Zrínyi 11.—Ékszerész leventebajnoki mérkőzés kerül lejál szásra. Hölgyek a mérkőzésre Ingyen mehetnek. A Zrínyi TE ma Dombováron játszik bajnoki mérkőzést A Zrínyi TE fiatal (ulbalicsapala ms Dombováron szerepel az oltani |ónevfl vasutas csapsl ellen. Tekintettel arra, hogy u|abb játékosigazolások történtek, bizalommal ereszti nehéz mérkőzésére a csapatát a vezetőség. palcsics első napyktmfxsai selyem-, kelme-, fanalfeslö és veay-Hsxttió Uxcm. A következő Játékosok jelenjenek meg fél 9 órakor a Szentháromság szoora elölt a dombovárl írtra: — Pápai, Varga, Kárpáll, Poór, Vellák, Czlmmermann, Kenyeres, Patvar, Munkácil, Légrádl, Qozdán, Antal, Györe. A második garnitúra ai NTE— Simontornya mérkőzés előtt játszik az Ékszerészek csapatával. Kezdete 2 órakor. A Zrínyi a következő játékosokat szerepelteti: Hetyei. Pícze, Flumborl. Radlcs, Vilcsek, Wlndlscb, Babos, Poór, Kis, Férhezly, Pum, SUsler, Tollár, Beke Intéző. Levente céllövőverseny A nagykanizsai városi és járási testnevelési vezetőség ma délelőtt rendezi s városi és járási levente eéllövóversenyl. A városi versenyen 3 nagykanizsai, 3 klikanlzsal levente és 2 kanizsai csefkész-leventccsapat Indul, a járási versenyen pedig s Járás minden köztéléből egy-egy csapat, Összesen 36 Az alapos tréning alapján Igen nívósnak ígérkező versenyen 220 levente küzd az Ízléses érmekért és a megye, a város és a sportbarátok által adományozott értékes tlszteleldljskért. A verseny reggel 8 órakor kezdődik, verseny alatt s leventezenekar térzenél ad és büffé szolgálta az érdeklődő közönség kényelmét. Eredményhirdetés és a dijak ünnepélyes kloszlása a déli órákban lesz. Belépődl| nincs. A versenyre a város sporlbarát közönségét ezúton hívja meg a Testnevelési Vezetőség. (A klskanlzsal Polgári LBvész-egyesOlet) folyó hó 18 án délután 4 órakor tartja rendkívüli közgvülé sét (határozatképtelenség esetén folyó hó 25-én délután 4 órakor). Kérjük a lövész bajtársakat, hogy minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. Az elnökség. = Mielőtt szőnyeget vásárol, tekintse meg Slnger Dlvatáruhiz dus szönyegraktárát. EQfef\' HÖMOZDUimm DOniAM UMERTETtST, Helczer Síbj k partpiín u»íti leiakai Nagykanizsa, Horthy Miklós ut l. Párti 20i3V», London 1810, Newyort 517 50, Brtlsael 7183, Milano 2fr6n. Msdrld 41-7Q Amltardam 208 10, Rerití 123 15, Wien---, Szótls 373, Prága 15-33. Varsó 5800, Budapest Belgrád —•—, Bukarest 307. Buza tv. 05 flIL, át. 05 ftll., rozs — flll. esett. Buza ilszav. 76-os 13-30 13-50, V-n 13-50-13-75, 78-aa 13 65 18 90, 79-es I3\'85—14-50, 80-as 1390 -1420. dunántúli 76-os 12 45-12 65, 77-es 12 65-12 80, 78-as 12-80-12«1, 78-«s 1295-1305, 80-as 1305—13-20, roza 7-30-7-50, Iák. árpa 8-80 - 900, zab 9-85-1000, tar-gert tt. 13-50--1380, korpa 880-700 VALUTA* SHt. 19-80-20 20 • Ír. 79-16-7974 ik. 16 94-17 04 Dánk. 102 50-103-70 Dinár 9-83-9-99 Dollár 570-50-573-60 Pranda 1.22-30-22-50 Holl, 229 06-230 45 Zloty 63 95-64 45 Lel 3 44-3-56 Léva 406-419 Ura 29-90-302U Márka 135-70-136 60 Norvég 9940-100*40 Peseta —•--•— Schlll. —■--•— Sváfdl. 110-70-111-40 Svéd k. 101 50-102 50 DBVIZAK Amst. 229-25-230 45 Belgrád 989-9-99 Bed In 135-80-13660 Brflsset 79-26-79-74 Bukarest 3-40-3-51 Kopenh.102 70-l03-7tJ London 19-86-20-00 Madrid ---— Milano 3000-30-18 Newy. 671-00-57400 Oszló S960-I0040 Párls 22-30-2247 Prágá 16-93-1701 Szólít 4-06-4-19 Stockh. 101 70-102-50 Vsrső 6405-6445 Wien -•-•- Ztlrich U0-80-III40 Wien cleartng árfolyama i 80 454. dja a laptulajdonos Közgazdasági Rl. enberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó lalata könyvnyomdája Nagykanizsán, Kiadja Outenl Vállalata könyvnyomdája Nagykanizsán, Felelős kiadó;,Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám A kárpáti színpompás enyhe, napos nyárutó legideálisabb Idő gyógytartózkodásra. 21 ispos teljes paasálkarák ára rheuniB, kHarvány, Isotilas, asural|laa•«•• TRENCSÉHTEPLIC gyógyfürdőn mindössze Kí 1280 - (ii árban: lakik. lelje* tlliUt. Iherrallli línytifik, orvoil keacl«*. kiirt.... UaaolflM* 3533 foglaltatnak.) aoo.o utaaáal ksSnimáar. Felvilágosítások : FUrdőIgazgatóság, Trenílanske-Tepllce, CSK. Vízvezetéket. csatornázást, központi tQtést és e szakmába vágó javításokat jutányos árban vállai MENDLOVITS JÓZSEF ÉS MÍRTOH rézmU éa vízvezeték szerelési vállalata Tsisfon 2-7t. NA6YKARIZSA, KIRÁLY-UTCA 45. 8Z. Tsisfos 2-71. tm~ Kadwacft fizetési faltátalaki ~M ? Állandó raktár fürdőszoba berendezésekben és mosóllslökben. „KOhns" mezőgazdasági gépek gyári larafcata. 1932. szeptember I_1 APB#HT1PI*fTÉSEK inaHH<> 1 <»» **mBn n»««a»«a alui fgaulogfli kfmrt\'Blf. MrfMidadt rfür"\'**" \' Au^\'l alOro ateraWM* Hív golyói csapágyak sutóhoz, iprciáll imi olcsó" Ford- Pordsonhox Unger jÜbwui in Tóth vaskereskedésében 3627 Kész koaytiaikiatar állandóan kapható Dnhésa Ferenc atztaloairulizemébeu. 392 \' gáraaiuabái lakáa havi 65 peri gght klidó Erzaébei-tér 10. 4136 14 évea félárva, megblzhaló Halai kiny helyei kerei ayfc>-»tsak<*k matutt, csak ellítéaérl Clm a kiadóban. 4140 Laaoiaikk gyermekkocalk Málfan laaiátlHaH érk» rakláira érteitek ArtaiuMi ba/ár áruháziba 2749 Haltjuk aa Osazea buturaaövete-kel, szőnyegeket, acatonlakarókat, Igen olcaó káaapástaáawa. Klílalult Divat-áruháa. 28 Szombathelyi gyá\'lmányu asrAIAprá-itk, aafiloaHxók, práaoaasarok s legolcsóbb gyári árban Nagykanlzaán klairólaa Vajda Oéza vaskereskedéaében kaphatók 3749 ■ftl is térit dlvalazöveleket meglepó otraó árakon árusítjuk. Klslaludl Divatáru-hál. laha l aaia asm tárt alkalom I 29 ■ápkarataaáaakbaat nagy engedmény, a gyári árak leuállltása végett --Stwn szaküzletében. 412} Ha érvényesülni akar, tanuljon vl-lARoyelveket. BIHévfi Qytrvyl MtoVBiK nyBlvmesterBőnél alapoe német és francia tudást szerezhet — Tanít gyorsírást Is. Horthy Mlklós-ut 3D. száll) alatt KétazoMe ulcat lakáa mellékhelyiségekkel november I re kiadó Saéchenyl-tér 4. 3930 Egyszobás udvari lakáa kiadó Szemere-utca 2le. 3991 Mámat éa angol nyelv tanitiait (magyarul és németül), további középiskolai tanulók korrepetálásit vállalja Dominy tanár, Klrály-u. 34. 4101 PHvátpátazr diszkréten kiadó, csak biztos helyre. Clm a kiadóban. 4093 Billhyány-utca 1. azim alalt egy 3 szobából álló lakás azonnalra vagy november l-re kiadó. Bővebbet Btrger, Arany Jánotu. 12. az. alatt. 4096 poqANYVARI uradsluil lajboraim kaphatók llterenkint mii 10 tlilérért. Ugklaebb tétel 25 liter. HOII KAROLT lOldblrlokoa 3«t Batthyány-utca 26. azim. Sxakáaaatl varró tanfolyamra tanlt-ványok felvétetnek — Welaz Nővéreknél. Zrínyi Miklós-utca 34. 4117 Jókarban levő masszív aaalassaajzlal eladi. Clm a kiadóban. 4113 ín aaltam a mélyen tlaztelt vevóko-lönséget, hogy a Zaoinay-Iéle Irlrea pécsi porcellin-gyár Összes készítményeit megtalálja gyári árak mellett Stern üveg- és Pprcellánkereskedésében, Nagykanizsán, Erzsébet-tér 14. a törvényszék átellenében. Teleion 196. A dmre Ügyelni tessék I 3857 Bárkooal, teljes felszereléssel eladó Uazló heroeg-u. 20. -4112 ZALAI KÖZLÖNY OUnsberger Ignátz mint fér), ugy a s-aját, valamint gyermekei: Vilmos, Zsigmond, Gizella férj Sárdonyl Jenőné, litván, Olga férj. Waldmann Mlksáná éa az összes rokonság nevében, szomorodotl szivvel jelenli, hogy szereteti hitvese Gfinsberger Ignátzné ull. Welsz Berta életének 71-lk évében, folyó hó 9-én rövid szenvedés után elhunyt. Az elhunyt httlt tetemét szeptember 11 én d. u. 5 órakor a nagykanizsai izr. temető halottasházából kísérjük utolsó uljára. Nagykanizsa, 1932. szeptember 10-én. Aidát él béke hamvaira! ■aisrn 3 szobit hkást keresek november I rt Ajánlatokat Klalaludy-ulcs 27. D. L. K kérek 4 78 Balatonmárlafamaa, vízparton, 600 rj-01. á lomá( möeoil 200 U-81, csatorna mellett 1100 CM>I villatelek, utóbbi épaiettel, beültetett izólővtl, nátiien vagy lekiaitva, lutinyoa áron <rt#dó. Felvllágo sttis d\'. Hodt ügyvédnél.) 4115 ■aa»aátt ajtó ablak, léila, épületfa eladó Saéchenyl tér 6. 4126 Keretek fényezett dlóla aaklatat éa aaataat, Jókarban levót Címeket a kiadóba kérek. 4127 Intelligens aámat nőt keretek kisleányom mellé a délutáni órákra. Jetiinek, Caengery-nt 2 4128 Isnaaaák 63. szám bérbeadó. Tálé koaUt Caengery ut 23 lakója. 4129 IMt és három nobá* udvari lak Aa november l-re, négy szobás szép utcai lakás, lovábbá utcai mOhaly lakással, üzlethelyiségnek és vendéglőnek is alkalmas, azonnalra is, valamint november l-re olosóArl kiadók. Bővebbet: Batthyány-utca 10. sz __w Haaznált lábkallt veszek éa eladok. Kívánatra házhoz megyek. Plscher, Király-utca 47. 4124 Zpagara éa plaalaa eladó Suvár- ul 22. 3989 P.gy inívarl klltnnhejira\'u fcistaraaatt azoba, fürdőszoba használattal azonnal kiadó Sugár-ut 34. 4134 Kiad* kétszobás ulcat lakit matlék-helylségekkel azonnalra vavy november l-re Bővebbet Erzsébet-tér 16. PUszertIzlel. 4141 Taaalálaáarok felvétetnek SIÓ Mária nőt dlvsttermében, Sugái-ul 15. alatt. 4143 "Kézimunka Illat »áaár raklásts árakkal as Olga kalap éa kéalmunka szalonban, Horthy Miklós ut 5. 4149 Klrály-u. 49. alalt kátaaokáa lakit mellékhelyiségekkel november l-re kiadó. Bővebbet Zwelgnél, Erzsébet-tér I. 4147 Tisztelettel értesítem a n a volt Németh-féle é. közönséget, hogy a piacon husszéket átvettem és azt újjáalakítva f. hó 13-án, kedden reggel megnyitom. Naponta I. rendll friss (kóser) marha- és borjúhúst árusítok. A n é. közönség szives pártfogását kérve, maradok teljes tisztelettel N EU FÉLD DÁVII 4142 mtazároa VftROfl MOZGÓ Ué0 ma, vasárnap A legjobb katonai bohózat! Az öszi manőver ar 4hnk6aitt»s ur bevonul I A legkiválóbb zenés, énekes K. u K. vígjáték. H«av**ia<i I Jauband I Béoaimtusika I Ezenkívül: SIEGFRIED ARNO a legcsunyább nagyorrú filmkomikus idei egyetlen filmje: Milliók a holdban vigjátékattrakdó 8 fejezetben. vAroii mozgó Hétfőn. 12-én és kedien, 13-*In 5, 7 és 9 óratoor a közönség körében megnyilatkozott sokszoros kívánságra, itt még nem látott Hangos Hiradó-est Kétórás műsorban bemutatjuk a legszenzációsabb világeseményeket Az 5 órai előadások filléres helyárakkal! A nagykanizsai Ur. Jiriablróaig, mint telekkönyvi hatóságtól. 5806 tkv. 1932. szám. Árverési hirdetmény és árverési teltételek. Krauaz Vtlmoa nagykanizsai kereskedő végrehajtalónak Pötcz János oroaxionyi lakáa végiabajláat szenvedő ellen Indított végrehajt!.! Ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 : LX. L-c 144., 146. éa 147. §-ai értelmében elrendeli a végrehajtial árverést 151 P 80 tlll. tőkekövetelés, ennek 1930. évi niirclus hó 6. napjától járó 8o/o kamata, 36 P 60 fill. eddig megállapított y per éa végrehajtást és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 8 P 50 lUl. költség tőkeköveteiéae éa járulékai behajtása végett, a nagykanizsai klr. Járásbíróság területén levő, Oroaztofly községben fekvő a az oroaztonyi 345 utjkvben Át2. toraz. 193/c 7 b hraz. a toglalt azölőföld a nagyréti dtllóben ingallannak Pölcz Jánoat Illeteti, de Pölcz Láaa\'ó (nőa Nagy Rozá-liival), Pölcz Margit Taraoly Ferencné éa kk Pölcz Lajoa nevén álló feferéaaére 144 P kikiáltási árban, a 2497/tkv. 932. aa. végzéssel Kránllz Mária ötv. Pölcz Jánoané Javára bekebelezett ötvegyi haazonélvezetl azolgtltni Jognak lenntartáaával, de ba az astlanért a izolgalmljog fenntartásival aa megelőző Jelzálogos követeUaek fedezetére ezennel megállapított 240 P be nem Igértetnék, az árverés halálytalanni válik a tz Ingatlan a azolgalmijog fenntartása nélkül kertit ugyanazon határnapon árverés alá. A telekkönyvi htlósig tz árverésnek Orosztony községhiiinát megtartiaira 1932 évi szeptember hó 24. napjának d. e. 10 órijit tűzi kl és az árverési leltételekel az 1881 : LX t.-c. 150. §-a alap-Ián a következőkben állapítja meg: Az árverés alá kerBló Ingatlan a kikiáltási ír kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható el. Az árverési feltételek a hivatalos órák alan a lelekkónyvl hatóságnál (Igaaaig-tlgyl palo\'a tOldazint 12. ajtó) él Orosa-tony község elöljáróságánál tekinthetők meg (1881. LX. t.-e. 147. S. g. pont). A tkvl hálósig elrendeli, hogy a tkvl Iroda az árveréa elrendeléséi az orosxtonyt 345 utjkvben Jegyezte lel. A tkvl httóaág e hirdetmény egy példányát kifüggesztés, egy példányát pedig aa arveréal feltételek rnegteklnthetéae vf gett Orosz tony közaég eléljáróaágáaak, to- vábbá I—I példányát azabityazero körözés végett Kerecaeny, Oelaa, Diónk ál közaég eloljáróaágtiuak megküldi. Erről értesítést kapnak as érdekeltek. Nagykanizsa, 1932. évi jualui hó 14. napján. Or. Bentzlk a. k. klr. |biró. A kiadmány MteMOl: Mlkó s. k. 9981/B. 1930. Árverési hirdetmény. Közhírré teszem, hogy köztartozások fejében lefoglalt különféle szobabútorok, ebédlőszekrény, könyvszekrény, szaiontlikör, különféle asztalok és képek 1932. szept. hó 12-én d. e. 9 órakor az Erzsébet-téri barakkban a becsérlék V-t részén alul is elfognak árvereztetni. Nagykanizsa, 1932. évi augusztus hó 13-án. Lehoczky Lajos s. k. :»íi v. végrehajtó. ZALAI KÖZLÖNY 1982 szeptember U. PÉLDÁTLAN OLCSÓ! Modern berendezések egy- m Modern szerU és művészi kivitelben, ériási választékban* KedvezA fizetési feltételek. Dijmentes szélütés. kopstein butoraruhazak NAGYKANIZSA, HORTHY MIKLÓS-UT 4. SOPRON és SZOMBATHELY. önkéntes árverési hirdetmény. Nagykanizsán, Főút 24. sz. emeletes bérház, közvetlen a gabonapiacon levő 30 méteres raktárral 1932. évi szeptember hó 12-én délelőtt 10 órakor a nagykanizsai kir. járásbíróság földszint 11. sz. hivatalos helyiségében eladatni fog. «», Oloaéin vásárolhat Linóleum Mozaik asztalteritöket Kókusz-szőnyeget Futószflnyeget Lábtörlőt Maradék vásár Hirsch és Szegő cégnél Hirdetmény. A Kiskomárom község Úrbéres Birtokossága tulajdonál képező, s mintegy 600 kat. hold legelő területen gyakorolható, s Kiskomárom község halárában fekvő vadászati jog 1932. év szeptember hó lá-án délelőtt 11 órakor Kiskomárom község tanácstermében megtartandó nyilvános árverésen bérbeadatik. Az árverési fellélelek a községi jegyzőnél betekinthetik. Kiskomárom, 1932. szeptember 5. Szllvay Synla Kelemen István legyző. (isi urb. bírt. elnök. ^ Száraz, aprított é. ffiffiszenet házhoz szállít, legolcsóbb napi áron Steiner Adolf taalfa. siénk*rMk«da Klrály-utoa 32. az. alatt. »-4__3813 Családi ház építésre Építkezés befejezésére Kamatos kölcsönök kicseréléséin Házhely vételére 10—IS í-.i torlcirttiicl kamatmmtH B. I. B. kSlo.Bnl adunk. Díjtalan felvilágosítást ad : Hajitu DaaraS fCképolaelSnk Ragikaalaaa, Slnlaal-uloa Rl. vagy kAiponlunk Budapesti Ingatlanbank B. T. Az Első Magyar Biztosító Csengery-ut 2. sz. a. palotájában egy 5 szobás és két 4 szobás komfortos azonnalra, vagy november 1-íre ,„,., ük á m ú á, Ugyanott üzlethelyiségek uzoniialra kiadók. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 18,542/1932. Árverési hirdetmény. Folyó hó 13-án, kedden d. e. 9 órakor a katonai lövöldénél megkezdődő árverésen 31 drb kidőli, vagy száraz legelői fát eladok. Nagykanizsa, 1932. szeptem ber 9-én. Polgármester. Nauykanizaaiak találkozóhelye az István király Szálloda Budapest, VI. Podmaniozkyoutoa S. Nyugati pályaudvar mellctl. Telefon : (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20°/o engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar fylBiluttrBtüli ét exportörűfe H|]flllíktl Oyfimfllcsszállltó rekeszek bármily meny-nyiségben állandóan kaphatók mto DukAaz Fereno fakeies- kedő asztalosáru üzemében Nagykanizsa, Magyar-utca 108. Pk. 1348/1931/93. sz. 1931. vghWI 13(8/93. Árverési hirdetmény. Ol Miiek l.ássló nagykanizsai ügyvéd által képviselt /agyonbukoll néh. Kulaísy Kálmán r-aódtomega |avi\'a töke ét t«Mi követeiéi éa It.xlébi erc|é:g 0 nlg/kani zaal klr. líriiblrdiág 1631 évi lí«. sz. végzésévi! elrendeli élcléijllési véttte-hajtás Mytan végrehajtási szenvedótól 1932. nzepl 3-án lelogiall Ingóságokra a nagy-kanizsai klr |<riibliótig lenti számú víg lésével az írveréa clrendellelvén, annak az 1908. évi XLI. t-c. 20. § a alaolán a lent megnevezeti > a foglalási JegyiókOnyv-ból kJ nem tünó mái foglaltatik lnváta li «\' árverés megtartását elrendelem, de csak arra aa eaelre, ha kleléglléll |oguk ma la fennáll éa ha ellenük halasztó hatályú Igénykereaet folyamaiba nlnca, vígr. szenv. Nsgykanliaán, a kl\'. Járásbíróság hivatalos helyiségében, a külön árveréal leltélelek alulírott kiküldöttnél megtekinthetik leendS megtartására határidőül 1932. évi szeptember hó 21-lk napjának d. e. »\'/> órája tüzelik kl, amikor a bíróilag ielog-lilt, i C3ódtömeg adósairól kéiitttt jegyzékben fuglall tőkekövetelések és megáll* pltoll köllaégek 8<81 P 95 Iliiét érték s egyéb Ingóságokat a leglöbbet IgétóneK kesrpéprflzeléa mellett, eaetieg becairon alul li - de a klkiáltáal ár kélhatmadá-nál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon Ingóságukra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pendön lettll van, az 5btu— 931. M. E. aaáinu rendelet értelmében fs«* azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár ejyllzedréazét bánatpénzül leteszik. Nagykanlaaa, 1932. azeptember hó 4-én. Elek László s. k. kir. bh yégrehalló, ,,a, mint blróaig! kiküldőt\'. Nyomaton a laplulajdonos Közsazdasági K.-T. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Villalala könyvnyomdájában Nagykanizsán, (t\'clclós llzlclvczetó: Zalai Károly.) 27. évfolyam 306 nnara Nagfkulua 1OT2. szeptember 13. kedd Ara 14 fUl«r ZALAI KÖZLÖNY iavkuitttf (a kiadóhivatal: Póni b. uim. Kmttoalyt fókktadóhlvátel: Kouulh-ok. 31 Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Eiaiuciai tia Sjukeutóségt ii egy hói. t pengd ao HU kudéhlvataU teklon: 78. i Albrecht főherceg; „A magyar nyelv művelése fontosabb, mint minden olyan szó, ami csak arra jé, hogy Izgassa a határon tul élőket" A keszthelyi helikoni ünneppel bezárult a nyolcnapos Balatoni Iróhét „Nem Balaton-megyét, nem kormánybiztosokat kell kreálni, — mondta a főispán — hanem meg kell Ismertetni a Balatont az ország lakosságával" Kwthely, azeptembar 12 (A Zalai Közlöny tudósítójától) Vasárnap bezárult a Balatoni Iróhét. A záró-tlnnepségek sorozata szombaton este az Írók vacsorájával kezdődött, amelyet Keszthely város vezetősége adott a Hungáriában az irók tiszteletérc. Nagy lelkesedést kellett ezen a vacsorán a bejelenlés, hogy herceg Festetics Tasziló a keszthelyi Balaton-part legszebb helyén telket adott egy iró-üdütőhdz céljaira. A vacsora keretében leiolvasták azokat a szellemesnél szellemesebb, önmagukban is irói mii értékévet bíró emléklapokat, amiket az iróhét résztvevői írtak Pakots Józsethek, az Irók Gazdasági Egyesülete elnökének. Az iró-tábor őszinte, meleg szerelettel ünnepelte az IQE megteremtő elnökéi, aki hosszabb felköszöntőben válaszolt a sok magyar iró-szivből feléje sugárzó nagy tiszteletre és ragaszkodásra. Relschl Imre városbíró, aki egész lelkével állt az irói napok minden percében a magyar szó Ugye mellé, a város nevében köszöntötte sok méiyenjáró goudolatta! és sok humorral a lalal közé gyűlt írókat. A megye és Zalaegerszeg a helikoni ünnepen Vasárnap délelölt az Iró-lársaság a városháza termében gyülekezett, hogy fogadja a Helikon-Ünnepre aulón érkező Albrecht kir. hercegei. A Helikon-ünnepre már korábban megérkezett a vármegye képviseletében Gyömörey Oyörgy főispán, Bődy Zoltán alispán, Zalaegerszeg város képviseletében Czobor Mátyás polgármester én dr. Mikula Szigfrid főjegyző. Albrecht főherceg érkezése Albrecht főherceg aulója Zamár-dinál defektust kapott, igy a fogad- -4 főispán tatás egy órai késedelemmel a Helikoni ünnepség színhelyén, a parkban álló helikoni emlékműnél történt, ahol hatalmas közönség élén ott voltak a vármegye és a város notabllltásai. Az Ünnepség kezdetéig két zsúfolt filléres gyors ontotta az utasokat, akik Budapestről érkeztek az Iróhét ulolsó napja alkalmából nyu|lott kedvezménnyel. Ekkora forgalmai a főszezon legerősebb vasárnspjaln sem látott a lobogó-díszben ünneplő Keszthely és Héviz, mini a magyar Íróknak ezen a helikoni seregszemléjén. A Balatoni Iróhét záróünnepe 11 órakor kezdődölt. Albrecht főherceg és a notabilitások külön emelvényen foglaltak helyet, körülöttük az Iró-sereg, nagy körben az emlékmű köröndjén a közönség. A Helikon-Ünnepet Pakots József, az IQE elnöke nyitotta meg. Nyolc nap alatt Veszprémlöl Keszthelyig naponla 4—5 beszédet mondott Pakoti. Minden beszéde uj keresztmetszetét adla a magyar Irás és a magyar irók problémáinak. Minden alkalommal lascináló lelkesedéssel, kimeríthetetlen szónoki lendülettel állt porondra a mögéje sorakozott írógárdáért. Helikoni megnyitó beszédében rámutatott arra, hogy az IGE az irók lelkének egybehangolását ill.te célul maga elé, ezt azonban követnie kell a társadalomnak Is, hogy ma, kozmikus Idők küszöbén, végre egy legyen a nemzet. Lelkes ováció közben üdvözölte a főherceget, aki magáévá tette a magyar irók ügyét. Közben felvonult és sorfalat állt. az emlékmű körül a .keszthelyigyöngyös bokrétaa zalai népviselelek szines, festői csoportja, amely zajos tapsot kapott. a Balaton vármegyéről és az Irodalom támogatásáról Gyömörey Oyörgy főispán a vármegye nevében köszöntötte a lőher-«get és az Irótárssdalmat. — Én hálás köszönettel tartozom « Írótársadalomnak — mondta vidékét választották összejövetelük színhelyéül, mert a Balaton kultuszát emelték ezzel. A Balalon kultuszának emelése azonban nem történhetik ugy. ahogyan sokan gondol|ák, külön Balaton vármegye kreálásával, pán, — hogy éppen a Balaton 1 mert a közigazgatási sztratoszférá- ban jár, aki azt gondolja, hogy vármegyéket csinálni lehet. A vármegyék történeti fejlődés szüleményei, azokat máról-holnapra összetákolni nem lehel. Méltóztassanak csak elképzelni, ml történnék akkor, ha a Balalon körül 3 vagy 4 kilométeres sávot kijelölnénk é« Balalon vármegyének neveznénk el? Mögöttes rész nélkül mii csinálna ez a vármegye ? Magából ebből a vízből, bármilyen szép, felemelő, lelkeket gyönyörködtető, megélni nem lehet. Én tehát kérem a magyar Írótársadalmat, hogy vigyék magukkal a Balaton körűi szerzett emlékeket, azokat a meglátásokat, hogy Itt nem arra van szükség, hogy külön vármegyéket, külön intézményeket, kormánybiztosokat kreáljunk. Arra szükség, hogy az egész magyar írógárda a Balaton szolgálatába lépjen, a magyar közönség előtt a Balatont Ismertesse, fel-ledezze, meri, sa|nos, ma is sokan élnek még hazánkban Is, akik egy-általán nem ismerik a Balatont. — Bármilyen szegény ez a vár- nyög, enhek a megyének lakossága, mégis meg fogja keresni és találni azokat a módozatokat, amelyekkel a magyar Íróknak segítségükre Jöhet. Ezzel szemben csak egy kérése van a magyar írókhoz, hogy mindig csak magyarul és magyar érdekekért küzdjenek és harcoljanak. ígérem, hogy mi Zalavármegye részéről meg fogunk tenni mindent, amit tennünk lehet és lesz iá gondunk, hogy a magyar irók társadalmának anyagilag Is segítséget nyujtsunk. (Éljenzés.) Nem csak azért, mert ezt kötelességünknek lsmer|ük, hanem azért is, mert lud|uk. hogy nélkülözések töt elsorvadI agyvelővel és gondoktól megviselt Idegrendszerrel nem teremnek meg azok a gondolatok, nem éled fel az a hit és remény, amely szükséges ahhoz, hogy ebben a szegény magyar népben a hitet és reményt fenntartsák. Relschl Imre \'városbíró Keszthely nevében üdvözölte a Balatonpart vendégeit, a főherceget és az írókat. Idézte a Peslellcsek szellemét, amely Keszthelyen teremtette meg a Oeorgikont, a gazdasági érdekek helikonját és ugyanitt hivta létre az Irói Helikont. Ez a kettős: gazdasági és szellemi Idealizmus a magyar életerő szimbóluma. Ugyanennek a kettösséguek jegyében bontott mosl zászlói Keszthelyen az IOE. Nagyhatású beszéde végén kérte az Írókat, támogassák mindenkor a Balalon ügyelt. megye, bármilyen súlyos terhek alatt A helikoni pályamüvek megkoszorúzása A Keszthelyi Iparos Dalárda elénekelte ezután Endre Oyula karnagy vezetésével a dl|nyerles balatoni himnuszt. Az IOE ugyanis balatoni himnuszra országos zene-pályázatot irl ki 3000 pengő díjazással és az I. és II. dijat Ország Rezső megszállt területi kath. egyházi karnagy nyerte. A kompozícióval nem csak a jelenvolt és ünnepelt muzsikus, hanem a dalárda Is remekelt. BarbarHsl*\\ot, a „Zilai Közlöny" felelős szerkesztője sz IOE felkérésére ezalkalomra irt .Balatoni zsoltár" c. köl teményét szavalta. Következelt a Keszthely város állal kiirt helikoni irodalmi pályázat Lajos (akinek nevéhez lehetetlen hozzá nem fűzni a keszthelyi napok fáradságos, hatalmas rendezési munkájának és lelkes törődésének minden érdemét) kihirdette, hogy a helikoni tárgyú ódára 20 pályázó volt, a nyertes dr. Palasovszky Béla tb szolgabíró (Szentes). A pályanyertes ódát a szerző távolléiében Barbarits La|os olvasta lel. A balatoni tárgya novella pályázatra 7 n ü érkezett, nyertes Szőllősy Ferenc, a kaposvári MTI-fiók vezetője. A nyertesek márványlapon gyönyörű ezüslkoszo-rul kaptak Keszthely-várostól. A bírálók dr. Gárdonyi Lajos szerkesztő és dr. Szerecz Imre premontrei tanár vollak. eredmény-kihirdetése. Dr. Gárdonyi Albrecht főherceg az „irredenta tűzijátékról" és a magyar nyelvről Dr. Gárdonyi Lajos, a .Keszthelyi Hltlap" szerkesztőjének minden mondatában irodalmi értékű, klasszikusan szép ünnepi beszéde a szárnyaló szellem és a költői szó erejével varázsolta hallgalósága eló a keszlhelyi helikoni mezők első, 114 év elötli tavaszát, a helikoni gondolat szárnybontását, hatását a magyar nyelv, a magyar irás, a magyar művelődés lerén é6 az újra ébredő helikoni gondolat kapcsolatait a mai magyar élettel. (A beszéd egy részéi legközelebb eredeti szépségében közöljük.) Az ünnep, amely a Balatoni Író hét méltó záróköve és Helikon földjén a mai magyar irodalom méltó zá87.lóha|lása volt, — a Himnusszal fejeződött be. m Délben a város fényes bankettet adott mintegy 100 terítékkel a Hun- ZALAI KÖZLÖNY arra Jó, hogy izgassák a határon tol élűket, végeredményben azonban csak nem ér el semmit. Abban lálom az Irók Gazdasági Egyesületének (Ó feladatát, hogy visszafordítsa a fegyvert, amellyel bennünket tönkretették. A hatalmas tetszéssel fogadolt beszéd után Bódy Zoltán alispán, Relschl Imre városbíró, Tamás Áron erdélyi iró mondtak felköszöntőket. Az lparosdaiárda nevében néhány énekszám után Bognár Imre elnók tolmácsolta a dalosok üdvözletéi a főhercegnek. A zalai gyöngyös bokréta Délután 4 órakor Paullni Béla, a magyar népi művészet buzgó apostola a Hullám lerraszán megrendezte a .zalai gyöngyös bokrétát." Kis- komároml, galamboki, garaboncl, balatonmagyarodi népviseletes leányok, . legények vonultak lel és dr. üdrdohyl Lajos ötletes bevezetője és a rendező lelkes magyarázó szavai után népi láncokai, szokásokat, pünkösdi éneket, népdalokat stb. mutattak bc. Sikerük hatalmas volt. Tomboló taps újrázta akárhány jelenetüket. Este kivilágítás, népünnepély voll a Balaton-parton. Az irók még héttőn Keszthely város és Héviz fürdő vendégei voltak, hogy sz Iróhét fizikai és szellemi fáradalmait kipihenjék és hétfőn esle mondtak bucsul hálás szívvel Keszthely városának és a gyönyörű Hévíznek. FclosxlauttáK a német birodalmi gyűlést Meglepetésszerűen 550 szavazat közül 513-mal bizalmatlanságot szavaztak a kormánynak Az ülést lé órára fellűggesztették. Háromnegyed 4 órakor nyitották meg u|ból sz alést és a birodalmi gyűlés megkezdte a szavazást a szükségrendeletek feltflggeszlésére irányuló javaslatról. Popén kancellár szólásra jelentkezett Ooerlng elutasította azzal, hogy a Ház már megkezdte a szavazást Erre Papén az irattáskából egy ivet vett elő, amely a birodalmi gyűlés feloszlató rendelete volt és ezt át akarta nyújtani az elnöknek, aki azonban nem vette át az iratot. A kormány tagjai ekkor elhagyták az üléstermet. A birodalmi gyűlést alkotmányjogi szempontból az említett aktussal 15 óra 49 perckor feloszlatták. Az ülés azonban tovább tart és a birodalmi gyűlés folytatta a szavazást. Összesen 550-en szsvazlsk. 5-en tartózkodtak a szavazástól. 32 szavazólapon .nem" szó állolt, 513-an Berlin, szeptember 12 A birodalmi gyűlés mai ülésén zsúfolásig megtellek a karzatok. A nemzeti szocialista képviselők közül csak kevesen voltak a párt egyenruhájában. A napirendhez szólva Torgler kommunista képviselő indítványozta, hogy tűzzék napirendre a szükség-rendeletek felfüggesztéséről és a kormány elleni bizalmatlanságról szóló javaslatokat, Loebe (szociáldemokrata) hasonló indítványa után üoesing elnök kérdezte a Házit, van-e ellenvetés a kommunisták javaslata ellen. Az egyik oldalról sem tettek ellenvetést. Erre a váratlan lordulatra mozgás és derültség támad. Ez ugyanis annyit jelent, hogy a birodalmi gyűlés elhatározta, hogy azonnal szavaz a szűkségrendeletek és bizalmatlansági Indítvány felett. M __ gárfában, ahol az írókon kivűl a vendég-notabllitások is jelen voltak. Az első felköszöntőt Pakots József mondta, ismertette abban a nyolcnapos Balatoni Iróhét végzett munkáját * Következeti Albrecht klr. Iiefteg pohárköszöntője. Bejelentette, hogy kész örömmel ajánlja fel munkásságát a magyar írókért, az IOE céljaiért. — Amikor üdvözlöm az egyesülelet — mondta a főherceg — egy mellékgondolat kiiért: t. T. ezt a szervezetet én igen szívesen láttam volna 13 évvel ezelőtt, 1918-ban megalakulni. (Éljenzés). Akkor a megcsonkítás elölt talán majdnem a Itgelsósorban kelletI volna arra gondolnunk, hogy necsak azokat igyekezzünk összefoglalni minden vonatkozásban. akik a nyelvűnkéi beszélik, hanem főleg azokat, akik a nyelvünket művelik. Oizinlén bevallom, hogy ha mljtdaz a sok szó helyett, amit elpazaroltak az irredentizmusra, a magyarság eszmény I egységét tűzzük magunk elé, ez szebb és célravezetőbb, mint az üres szólamokban el-puffogtatott puskapor (éljenzés) és én őszintén bevallom, akármilyen szép is ez a tűzijáték, de utána nem marad más, csak sötétség és fűst. — Az Irók Gazdasági Egyesületének fő jellegzetes vonlsal közt leginkább azt szeretném megjelölni, hogy a magyar Qéntusznak érvényesülését nem azon a téren kell keresni, amelyen leginkább szokásos, hanem leginkább a nyelven keresztül, mert hiszen az etlkum fő Jellemvonása mégis csak a nyelv, amelyet beszélünk. És itt rámulatok arra, hogy d nyelv voll az az ok, amelyet azoknak szórtak szemébe, akik a trianoni határokat meghozták, mert azt mondották, hogy ezt és ezt a területet azért csatoljuk Ide, mert ilt ugyanazt á nyelvet beszélik, mint olt. Ha ez nincs igy, akkor valószínűleg nem sikerűit volna a szeparálás. Tehát az etikai nyelvi momentum volt az, amelylyel minket tönkre-tetlek. Hs egyáltalán áll az a tétel, amelyet ellenségeink Állítottak fel, akkor a nyelv müvelése fontosabb, mint minden olyan szó, ami csak A ferde lovag (Korrajz Mária Terézia IdeJéMI) 19 Irta: Balázs Józscl A tanács összflúlt. Bartenstein elfoglalta szokott helyét s miután Sinzendorff néhány száraz szóval megnyitotta az ülést, Nelpperg gróf szólal! meg: — A spanyol követ interveniált Don Carlos spanyol Infáns ünnepé lyes fogadtatása tárgyában. Ugy vélem, az elutasitás kiélezné Spanyolországgal amúgy is hűvös viszonyunkat. Ezek szerint csak a fogadtatás időpontját kellene megállapítanunk. — Bartenstein I — szólt Sinzen-dorff. — Ön ismeri az udvar leljes előre megállapított programját. Mikor volna legalkalmasabb a látogatás? — Körülbelül sohi I Elsősorban is az infáns sokkal fiatalabb, mint őfensége s ezt nem hagyhaljuk figyelmen kivül. Másrészt ezidőszerint a császár állapota gyengélkedő s igy ilyen nagyjelentőségű dolgokat bizonytalan időre el kell halaszta-nunk. — Válaszolt Bartenstein monoton hangon. — Őfelsége stíha nem voll egészségesebb. — jelentette ki Stahren-berg. — Akkor nem értem ingerüllsé-gét, amely odafejlődött, hogy tegnap kifakadt s azt mondta, ha a tanács nem tudja megoldani a súlyosabb kérdésekei, hogy neki ne csődüljenek kellemellen vendégek a nyakára, akkor kénytelen lesz az összetételén változtatni és uj erőkkel felfrissíteni. — Mondta Sinzcndorf iftragosan. A tanácstagok riadtan néztek egymásra, majd Königseck gróf szólalt meg: — Ez a megoldás nem alkalmas. A császár vadászni jár s a spanyol követnek vannak bizalmasai a palotában is. Másként kell a kérdést megoldani. — Vélte Harrach gróf es jelentősen nézett Bartensleinre. A titkár hosszan nézett fel a me-nyezetre és élvezte a csendet. A tanács urai visszafojtott lélegzettel, áhítatos csendben lesték szavait. A reggeli ideje elmúlt, Bartenstein a herceghez akart menni, tehát vontatottan szólt: — Az ügy nem tartozik a köny-nyen megoldhatók közé, tehál gondolkodni szeretnék rajta holnapig. Amennyiben főméllóságu uraim még ma óhajtanak ebben az ügyben dönteni, ugy le kellene mondanom arról a meglisztclő kilü.iletésről, hogy szerén/ véleményem meghallgatása befolyásolja méltóságtokat. A tanácstagok elegedetlenül dörmögtek, majd Sinzendorff hördült (el rosszalóan: — Ez a következménye annak, ha ön beborozva tér haza hajnalban. Ennek a megismétlődését nem tartjuk kívánatosnak. — Szolgálatban voltam. — Feleli Bartenstein szárazon és mosolyogva állta Sinzendorff vizenyős tekintetét, míg a vörös szemhéjjak nen. ereszkedtek pislogva alá. — Hiszen ez az utolsó eset lehetett. — Szólt Harrach gróf. — A herceg utazik. — Bocsánatot kérek, de én ilyen igéretel nem teltem és nem Is teszek. — Jelentette ki határozottan Bartenstein. Halálos csend lett. Az urak megdöbbenve néztek egymásra, azután valamennyien Slnsendorffra. aki kényszeredetten, felindulástól remegő, szaggatott hangon mondta: — A gondolkodási időt megadjuk a rendkívüli körülményekre való tekintettel. A többiek megkönnyebbülten bólogatlak és hálásan néztek Sinzen-dorffra, aki egy diplomáciai siker tudatával mosolygott le rájuk. — Hálásan köszönöm föméllósá^-tok kegyeit. — Mondia Bartenstein gúnyos túlzással. Felállt, mélyen meghajolt és elhagyta a termet. Az urak megdöbbenve néztek egymásja, azután újra Slnzehdorffra, aki zavarodottan dadogta: — A gondolkodáshoz magány szükséges. Miután ezzel az üggyel _1*33. szeptember 13. Igennel szavaztak és ezzel a bizalmatlansági indítvány és szükség-rendelet felfüggesztésére vonatkozó indítványt elfogadták. Goering elnök kijelentette, hogy azért nstn adfa meg a birodalmi elnöknek a szót, mert a szavazás már folyt. A feloszlató rendelet egyébként is már tárgytalanná vált, mert olyan birodalmi kancellár és olyan kormány Jegyezte ellen, amelyet a mosl lefolytatott szavazás következtében bukottnak kell tekinteni. Ezt a tényt közölni fogja a birodalmi elnökkel és ajánlani fogja neki, hogy Ilyen körülmények közöli vonja vissza feloszlató rendele-lét. Ooering elnök ezután indítványozta, hogy holnap tartsanak ülést szzal a napirenddel, amelyei a pártelnökök tanácsa állapit meg. A birodalmi gyűlés nem tartotta érdtmasnak meghallgatni Papin programját Berlin, szeptember lí (Éjszakai telefonfetentés) A feloszlatás után Ooerlng elnöknél megbeszélést tartottak a nemzetiszocialisták és centrumpárti képviselők, akik hosszas tanácskozás után elejtették a birodalmi gyűlés összehívásának tervét Goering elnök viszont fenntartotta magának a jogot, hogy a közjogi vitás kérdések tisztázását jogászokra bizza. Ooerlng kijelentene az újságíróknak, hogy levelet Intéz a birodalmi elnökhöz, akivel tudatja, hogy a birodalmi kormány megbukott Este fél 8 órakor Papén kancellár rádión ismertette a kormány programját, amelyet a birodalmi gyűlés nem tartott érdemesnek meghallgatni. Kijelentette, hogy a birodalmi gyO-lés szavazása alkotmányellenes é« jogilag érvénytelen. magunknak is kell foglalkozni, mivel egyáltalán nem bizonyos, hogy a titkár megtalálja a megfelelő megoldást, az ülést Lotharlngial Ferenc herceg elutazására való tekintettel, holnapra halasztóm, amiről Harrach gróf fogja értesíteni a spanyol követ óexellencláját. Bartenslein jelentkezett a hercegnél, akivel rögtön a főhercegnőhöz mentek. — Mi újság Bartenstein? — Kérdezte a főhercegnő kedvesen. — Fenséged őfensége elutazása után visszavonul két hónapi lelkigyakorlatra, hogy Don Carlos spanyol infáns bejelentett látogatását elhárilhassuk. — Két hónap ? Az sok I - Kiáltott fel a főhercegnő. — Nem lehetne kevesebb? Mondjuk két hét. Mert ennyi időre szivesen merülnék imádságba. ~ Ugy gondoltam, hogy fenséged két hét múlva már vadászhat a kolostor erdejében, látogatókat fogadhal, zenélhet a refektóriumban és énekelhet vallásos tárgyú dolgokal, hangversenyeket rendezhet, amelyeken az udvar is megjelenik. A magas fallal körülvett belső parkban lovagolni is lehel, azonkívül az én görbe személyemmel is rendelkezhet fenséged, mint olyannal, akit a legszigorúbb zárdafőnöknő sem tekinthet férfinak. (Folyt köv.J 19.T?. szeptember 13 ZALAI KÖZLÖNY Hétfőn este nyilvánosságra hozták a francia választ a német jegyzékre Pária. szeptembor 12 (Éjszakai telefonjelentés) Hétfőn este hozták nyilvánosságra Párisban a francia kormány válaszát a némel emlékirat tárgyában. Válaszában a írjncla kormány utal arra, hogy a némel kormány elébevág a fejleményeknek, amikor már előre leltéle-lezi a leszerelési értekezlet sikertelenségét. A francia kormány mindent megtetl, sml löle fagyott az értekezlet munkálatainak előmozdítása érdekében. A francia kormány cél|a, hogy ai általános és az ellenótzés alá helyezett leszerelési valósítsák meg. Franciaország a biztonság terén nem kovelel semmiféle elö|ogot, pozitív javaslatokat terjesztett elő ebben az Irányban és elvárja, hogy irravonatkozólag Németország ti más államok it javaslatokat tesznek. Semmi sem lehet hasznosabb a világ békéjének megszilárdítására, minthogy Franciaország és Németország egymással megbékülve keresi a megoldást s világ valamennyi népének érdekében. Németország kívánalmai a békeszerződések módosítását jelentik, ez pedig nem történhet meg egyoldalúan. A problémában egyedül a Népszövetség lehel illetékes. A slresal gabonaíronl Btreaa, szeptember 12 A gabonavásárlók és eladók vegyes albizottságának ma délelőtti ülésén a némel delegátus ujabb Indítványt terjesztett elő. Hozzájárul! a közös alap gondolatához. Azok »z államok, amelyek nem kőinek kétoldalú preferenciába szerződési az eladó államok egyikével sem, a közös alapba való befizetés utján tárulnának hozzá az agrárállamok talpraállilásához. A vegyes albizottság egyébként 40-45 millió mázsában Állapította meg a kivitelre kerülő gabonafelesleg átlagos mennyiségét. Az egész meny-nylségre nyújtandó preferencia körülbelül 90 millió svájci frankói képviselne, vagyis a 45 millió mázsa buza mázsánklnt két svájci Irank lenne. Az agrárállamok delegációi er Mán külön összejövelelt tartottak, hogy megvizsgálják az ellenértékek kérdését. Stroaa, szeptember 12 (Éjszakai telefonjelentés) A pénzügyi bizottság hétfői ülésén a hitelező államok képviselői azt fejtegették, hogy a mesterséges korlátozások fenntartása károsan hátráltatja a gazdasági krízis megoldását. Olaszország képviselője szerint az adósságok csökkentését végre kell ha|-\'«ni, de a hitelezők és adósok meghallgatásával. Teleszky János pénzügyminiszter kijelentette, hogy az adósságterhek leszállításának közös megállapodással kell megtörténnie, épp ezérl a shesai konferencia legfőbb feladata, h°gy erről meggyőzze a hllelezőket. A Balatonba fulladt egy fiatal postatiszt Holttestét még nem vetette hl a víz Balatonboglár, szeptember 12 (A .Zalai Közlöny tudósítójától) Szomorú tragédia |álszódoll le hélfön dél Iáján Balalotibogláron. A nagy hőségben két Halai poslaliszlviselö, Nyakas Árpád 24 éves és Balog Sándor 25 éves postatiszt, mindkettő a balatonboglári I. osztályú postahivatalnál lel|esltenek hosszabb Idő óla szolgálatot, a móló melleit fürödtek Nyakas beljebb uszoll, inig Balog kivülebb maradt. Balog egy-tzer csak látta, hogy Nyakas felemeli kezét és segítségért kiáll. — Balog gyors lempóban feléje uszolt, de mire odaéri, Nyakas ellünt a vízben. Pedig a Balaton ezen a helyen nem mély. Balog keresni kezdte társát, de nem találfa sehol. Erre Balog kiúszott a parira és jelentette az esetet főnökének, Miller Károly postamesternek. Azonnal lel-hlvták a fonyódi halászali társaság telepét, ahonnan hálókkal és csákányokkal mentek a tragédia szín helyére, azonban Nyakas holttestét nem sikerült megtalálni. A vlz estig nem dobta kl áldozatát. A szomorú eset hire percek alatt szétterjedt Bogláron és mindenütt nagy kons-ternációt keltelt, mert mindenki Ismerte a rokonszenves fiatal postatisztet. Édesapja pénzügyi tötaná-csos Pécsett. Miller postamester táviratilag tudatta a szomorú hlrl a szülőkkel és a pécsi postaigazgatósággal. A jelek szerint Nyakai a vízben görcsöt kapott és igy törlénl, hogy nem tudott tovább úszni, hanem mig barátja megmentésére sietett, már elmerült a vízben. #ar □szi és téli bevásárlása előtt saját érdekében keresse (el a 72 év óta fennálló kabát- és szőnyegosztállyal kibővített SIHGER divatúruhúzot NAGYKANIZSÁN. Nagy választékban érkeztek és vételkényszer nélkül megtekinthetők : Elsőrendű szahÓ3u és minőségű női- és gyermekkabátok, mindenfajta szőrmék, női-ruha és köpenyszövetek, férfi-öltöny és kabátszövetek. JómlnőségO és színtartó áruk. Figyelmes és gondos Klsxolgúlús. ■ Olcsó. ssiaboíi áraK. Entz dr. pécsi professzor autója elütött egy kis polgárlsta fiút a Teleky-uton A gyermek egy kocsiról ugrott le és az utána jövő autó elé került Nagykanizsa, szeptembor 12 Súlyos kimenetelű szerencsétlenség történt hélfön délután 3 óra tájban a Teleky-uton. Entz Béla dr. pécti egyetemi tanár neje autón hozla a nővéréi Pécsről a nagykanizsai állomásrs, hogy Itt lelszálljon a bécsi gyorsra Az aulól, amely Enlz prolesszor tulajdona, Joslpovlcs András soffőr vezflle. Sánc felöl jövel. 3 órakor érlek be a Teleky-ulra, amikor a Kózsa-ulca közelében utolérlek egy szekeret. Hátul egy 10—12 éves kisfiú kapaszkodott a szekérre, amely lépésben haladt Josipovics tofför előzni akart 4s msjdnem lépétre lelassítva, szabályszerű tülköléssel kért nelyel az előtte haladó kocsitól. Az autó tülkölésétöl megijedt a saroglyába kapaszkodó kisfiú ét annélkttl, hogy hátranézett volna, leugrott ét pont a kitérni készülő autó elé kerüli, amely fellökte. A soffőr másfél méteren belül leállította az autót és azonnal leugrott, hogy megnézze, lörtént-e baji a kisfiúnak. A gyermek, aki az esés következtében betörte a lejét és súlyos agyrázkódást szenvedett, eszméletlenül leküdt a kocsiúton. A kerekek tzerenciére nem mentek rajta keresztül. Dr. Enlz Bétáné utasítására a soffőr azonnal felvette az Ismeretlen kisfiút, akit beszállított a közkórházba. A gázolás ügyében nyomozást Indított a rendőrség. Az eddigi jelek szerint az Ismeretlen kisfiú saját gondatlanságának az áldozata. A késő é|szakal órákban sikerült megállapítani a kitllu személyazonosságát, aki Bor Lajos 13 éves elsős polgárlttával azonos. A kisfiú tzülel, édesapja megyei utkaparó-mesler, Honvéd-utca 37. tzám alatt laknak. Bor Lajos még az éjiéli órákban sem tért magához. Iparos-deputácló megy a polgármesterhez az utcanyltások ügyében Nagykanizsa, szeptember 12 Nemrégen foglalkozlunk a nagykanizsai ipartestületi elöljáróság ama határozatával, amely a munkanélküliség érdekében utcák rendezését, utcák nyitását és ezek révén az építkezési kedv fellendl\'ését sürgeti, hogy ezáltal enyhülés áll|on be az egyre nagyobb kanizsai munkanélküliségben. Az iparlestülel ebből a határozatából kifolyólag megkereste a városi képviselőtestület minden egyes tagját, kérve, hogy támogassák ebben a törekvésében a városi közgyűlésen. A közületekre hárul a feladat — hangsúlyozza a megkeresés — hogy a súlyos munkanélküliségen enyhit-tessék, olyképpen, hogy céltudatos, a reális élet követelményeivel számoló intézkedésekkel megszüntessék az építkezések terén fennálló mindazon akadályokat, amelyek köztudomás szerint egyenesen hátráltatják az építkezések megindítását. Nagykanizsán megvan a lehetőség olyan utcák nyitására, amely az építkezni akarókat nem kényszeríti a perifériákra, hanem módot ad arra, hogy értékesebb házal a város belterületén építhessen. A nagykanizsai Ipartestület ebben az ügyben küldöttségileg keresi fel a város polgármesterét. dtoruicnJtftnJ* tüUan/uxdur lagyen otthonábsn, mert{sz egész családot szórakoztatja és azonfelül közvetíti a távollevőknek küldött üzeneteket. Gyártja: Orion Ixzólámpagyár 4 ZALAI KÖZLÖNY 1932. szeptember 13. 1 vádtanács ma dönt a sármelléki gynjtogatással gyannsltott házaspár szabadonbocsátása ügyében •zárdán eete két olara owmonat érkezik ■egykanizeára A H(*m»t«r ot«»ul bfcaiati «« «Uu v*d4éfeb.t . Irl.nopi határon Nagykanizsa, szeptember 12 Holnap, szerdán eale 19 óra 56, Illetve 20 óra 15 perckor érkezik Nagykanizsára az első kát olaiz cserevonal. Nagykanizsa közönsége ebból az alkalomból az olasz nemzet flail melegen akarja fogadni a trianoni haláron. Ezért felkéri a város vezetősége a nsgyközönséget, hogy a fogadtatásnál minél nagyobb számban jelenjenek meg. Dr. Krátky István polgármester az olasz vendégeket olasz nyelven fogja UdvOzOlni és rá fog mutatni a határvárossá lett Nagykanizsa szomorú sonára, amire Tiianon kárhoztatta Kivonul a levente zenekar és a különbözft cserkészek és egyesületek Is. Hétfón délután tbben az ügyben a polgármester elnöklete alatt a városháza kis tanácstermében értekezlet volt, amelyen tóbbek között Barlhal Béla állomásfőnök, Dendyuk Antal rendör-fogalmazó és a különbözö hivatalok vezetői jelenlek meg és megállapitol-ták a fogadtatás programját. Az olaszok 20 óra 24 perckor Indulnak tovább Budapest felé. BelBréet kSvetett el egy volt fegyenc a kla-kanizeai cigánytelepen Nagykanizsa, szeptontber ,12 Lakatos józstf 22 éves Üstfoltozó cigány Klakanizsán, a Szepetnekl-utca végén levó cigánytelepen lakik. Itt van egy kunyhó|a. Vasárnap éjjel feleségével együtt kinn aludt a konyhában Ismeretlen betOró kívülről tokkal együtt kiemelte a szoba egyik ablakát, majd vasvilla segítségével minden ruhát leskasztolt az ablak közelében levó fogasról. A betörés hire nagy felháborodást váltolt kl a cigánytelep lakói közül. Az első pillanalbar. még azt hilték, hogy egy közeli község cigányai ejtetlek foltot a clgánybecsOleten, ez a feltevés azonban hamarosan megdőlt, amikor egy ceruzái talállak a betörés közelében. Lakatosék egyik szomszédja, Kalányos József ebben a ceruzában meglepetten ismerle fel egyit ismerőse, egy voll fegyenc tulajdonát, aki az előző napon nála járt. Ei a fegyenc szállást akart kérni Kalányos Józseftől, aki azonban csak ugy volt erre hajlandó, ba a vendég előzőleg szabályszeröen jelentkezik a kiskanlzsai rendörőrszo-bán. A voll fegyenc, mielőtt eltávozoll volna a rendörségre, leült és a ceruzával egy levelezőlapot Irl egyik so-mogymegyei rokonának. Azután elment azzal, hogy amint jelentkezett a rendőrségen, azonnal visszajön. Kalányos József azonban hiába várta vissza. A rendőrség minden intézkedést megtelt a gyanusltolt voll fegyenc lelkulalására. Nagykanizsa, szeptember 12 Mini jelentettük, Khvarga Sándor és felesége, Szalal Franciska sármelléki lakosok Ismételt kihallgatásuk alkalmával állandóan tagadásban vannak. Azt hangsúlyozzák, hogy a tűzvész idején nem is larlózkodlHk a községi biró szérűskertjének közelében. Ezzei szemben áll a csendőrségi nyomozás. Kisvarga és felesége ma délelőtt dr. Mezt Ignác flgy- A tolvaj két évet, a becsapott a közös Nagykanizsa, Bzeptember 12 Pölöskefö községben történt, hogy Szalal István községb-li legény megismerkedett a korcsmában Farkas Imre nevű cigánnyal, akinek elmondotta, hogy milyen könnyen lehet pénzt .keresni", ö ugyanis tud egy asszonyt, aki nem messze lakik tőlük és aki a marháit eladta, igy valószínűleg többszáz pengője van elrejtve az otthonában. Farkas Imre nem azért cigány, hogy bele ne ment volna a dologba. Szalai el is vezette Göncz Lajosné házához, ahol az asszony gyermekével aludt. Farkas macska óvatossággal \'haladt az alvók szobáján keresztül a másik szobába, a szekrényből kivett 145 pengőt és vissza kimászott az ablakon, ahol már társa várta. Farkas azonban Szalait is becsapta, azl mondván neki, hogy csak 60 pengőt talált. Ebből 20 pengőt védet bízták meg ügyük vélelmével, aki védencük nevében felfolyamodott a vizsgálóbíró letartóztató végzése ellen. A nagykanizsai törvényszék vádtanácsa valószínűleg ma, kedden délben ül össze, hogy határozzon a letartóztatott házaspár szabadlábrahelyezési kerelme felett. Az ügyben ettől függetlenül a vizsgálat tovább folyik. üzlettárs egy évet fizetett rá „boltra" adott neki, mint .osztalékot", a löbbit pedig zsebrevágta és csinált magának egy pár jó napot, sőt még az any|ának is veit egy cifra szép szoknyára valót. Farkas fivére gyanította a dolgot, mert hamar köztudomású lelt a lopás és észrevette, hegy bátyjánál pénz van és — neki a zsákmányból nem ad. Erre ehr.ent a csendőrökhöz és feljelentést telt saját fivére elleti. Farkas Imre csakhamar csendőrkézre került. Most volt ebben az ügyben a főtárgyalás a nagykanizsai törvényszéken dr. Mutschen-bacher Edvin törvényszéki tanácselnök előtt A tárgyaláson kiderült, hogy Gönczné a marhák árából az adójára gyűjtögette a pénzt. A bizonyítási eljárás befejezése ulán a törvényszék Farkas Imrét mint tettes! két évi fegyházra, Szalal Lászlót mint bűnsegédet egy évi börtönre ítélte. NftPI HÍREK NAPIREND Sieptembsr 13, kedd Római katolikus: Notburgisz Protest Ludovlka. Iií.: FJul hé 12. • Városi Muzeum és Könyvtár nyitva csütörtökön és vasárnap délelölt 10-töl 12 óráig. Qyógy szertári éjjoll szolgálat ■ ■ .Salvator* gyógvwertár Ensébel-tér 21. éi a klaksnlttaf győgysiertár. Oöiftlritö nvltva reggel « órától este 6 óráig (háttá, szerda, péntek délután kedden rééiz nap nőknek). Tel a—13\' Délután 0 órától 50 fflléiN zutunytUrdó — A szombathelyi polgármester Nagykanizsán. Illusztris vendége voll két napon át Nagykanizsának. Szombaton érkezett Kanizsára UJváry Ede szombathelyi polgármester, hogy egyrészt visszaadja dr. Krátky István polgármester látogatását, másrészt hogy megtekintse a városi és annak köziniézményelt. UJváry polgármester megnézte Nagykanizsa középilmé-nyelt, intézeteit, sportpályáját és mindent behatóan megtekintett. Szombathely polgármestere, aki nagykanizsai tartózkodása alatt Krátky pol-gái mester vendége volt, vasárnap este visszautazott székhelyére. — Személyi hlr. Vécsey Barnabás városi mérnök nyári szabadságáról visszaérkezett és átvette hivatalát. — Ajánlatbontás. Hétfőn délben bontották fel dr. Krátky István polgármester elnöklete alatt a kiskanlzsai róm. kath. templom renoválására beérkezett ajánlatokat, összesen hét ajánlat érkezeit be. A munkálatok ezen a héten rnegtsezdődnek. — Á Néptokarék .ette meg Leitner-házat. Hétfőn délelölt tartották meg a Leltner Ödön terménykereskedő tulajdonát képező Fő ut 24. szám alatti ház önkéntes bírói árverését. A kikiáltási ár 56.000 ,tengő volt. Érdeklődő alig voll, ami a mai pénzügyi viszonyokat jellemzi. Mivel más ígérő nem volt, a főhi-ielező Néptakarékpénztár vette meg 28.000 pengőért. Nem lehetetlen azonban, hogy még ulóajánlat érkezik. => Mielőtt szőnyeget vásárol, tekintse meg Slnger Dlvatáruház dus szónyegraktárát — Leventék szüreti mulatsága a Sétatéren. Nagykanizsa város összes leventealakulatai szeptember 18-átt, vasárnap délután 2 órai kezdetlei nagyszabású szüreti mulatságot rendeznek a Sétatéren. Napok óta már 200 tagu rendezőgárda dolgozik a siker érdekében. A kanizsai leventék igen sokat várnak ettől a szüreti mulatságtól, mert a tiszta bevételnek egy részéi a szegénysorsu leventék láli felruházására akarják fordítani. A műit hét csütörtökjén bemutatkozott kanizsai Slrohscbnei-der, Dene Béla is fel fog lépni. A fiatal kötélmüvész ujabo felléple elé nagy várakozással tekint a közönséq. = Kevés pénzért elegánsan öltözködhet Asszonyom! Megérkeztek a legfrisebb sima és mintás kordbársonyok, gyapjugeorgette és szövetujdonságok Slnger Divatáru-házba. mi pálcsícs első nagykanizsai selyem-, kelme-, fonalíesíö és vegy-ilsxtltó Uxem. VÁROSI MOZGÓ Még ma, kedden, sxepi. 13-án 5, 7 és 9 órakor a kOzOnség körében megnyilatkozott sokszoros kívánságra, Itt még nem látott Hangos Hiradó-est Kétórás mflsorban bemutatjuk a legszenzációsabb világeseményeket Az 5 órai előadások filléres helyárakkal! Furfangos osztozkodás a klraboll pölöskefól asszony adó pénzecskéjén 1932. gieplember 13 \'ZALAI KÖZLÖNY A Leeadfl anyáknak kellő figyelmet kell forditaniok arra, hogy bélmü-ködésük rendben legyen, ez pedig a természetes „Ferenc József keserűvíz használata állal érhető el. Nőorvosi klinikák vezelői egybehangzóan dicsérik a va\'ódi Ferenc József vizet, mert kOnnyen bevehető és rendkívül enyhe hatása gyorsan és minden kellemetlenség nélkül jelentkezik. A Ferenc Jóuef keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüz-lelekben kapható. - Áram-szünetelés lesz oszlopok kicserélése miatt kedden, csütörtökön, pénteken és szombaton reggel tél 8-IÓI délután 5 lg a Csen-gerl-ulcában a tárházi 12. sz. transzformátortól végig. = Rendkívül nagy választék, jutányos árak, garantáltan jó minő\' ségü siffon, angln, lenvászon, damaszt, nyomott és tenniszflanellekből Slngtr Dtvatdruhizban. — Ellopták a postás kerékpárját. Hétfőre virradóra ismeretlen tettes behatolt Koszedndr Jizsef kls-kanlzssi postás Varazsdi-ulcs 2. sz. alatti Iskásának egyik mellékhelyiségébe, ahonnan ellopta a postás Waffenrad-gyártmányu kerékpárját. A nyomozás megindult. — Találtak a postahivatalban egy köteg kulcsot. Átvehető lapunk kiadóhivatalában. - Mellbeszurták a hívatlan békeblrót. Vasárnap este nsgyobb társaság mulatott a pallnl vendéglőben. Pallnl és u|udvari fiatalemberek mulatózlak vidám cigányszó melleit, éjféltájt az egyik pallnl legény bele kötött az ujudvarl fiatalemberekbe, mire a bicskák pillanat alatt előkerültek. Balogh István 21 éves autószerelő, aki a pallnlak társaságában volt, meg akarta akadályozni az esetleges vérengzést és a küzdő felek közé vetette magát. Ebben a pillanatban sújtott le bicskával Varga Géza 20 éves pallnl legény és a kés véletlenül Balogh István jobbmellébe hatolt, megsértve a tüdejét is. A •ulyos állapotban levő fiatalembert a kanizsai mentők szállították be a közkórházba. A szurkálás ügyében nyomozási lndilott a csendőrség. == Bútorvásárlás — nem gond 1 Teljes berendezéseket rendkívül előnyös részletfizetésre, sőt kamatmentesen is szállítunk. KopsteUi bútoráruház, Horthy Miklós-ut 4. Idölárás A nagykaníxaat Meteorológiai mai figyelő leien téseki Hétfőn a Mmir-Mkt. Reggel 7 ótakor +20«, délután órakor +28-8, ette 9 órakor +20.8 Mhóut: Égési nap Iclhóe égboltozat. StíUrány : Egész nap délnyugati szél. t&laakal rádUJtknlit) a ■ataerelt-■>«t t»U«.t leiHrti .»«. 10 «ra-k*ri »«•!•«.. klaa* hOlfla IdtS eártuaM atlvBlarfiaJlamaaal. Szénsavas és műtrágya » olcsón kapható Hirsch ós Szegő cégnél. SPORTÉLET Az NTE Nagykanizsán döntetlenül, a ZTE Dombóváron minimális arányban vereséget szenvedett Vasárnap Nagykanizsa mindkét sportegyesületének futballcsapata bajnoki mérkőzést játszott - Az eredmények és a játéknlvó még nagyon kezdetlegesnek bizonyult NTE- Slmontornyal BTC 2: 2 (2:1) Kánikulai hőségben mérkőzött meg az NTE a Slmontornyal Bőrgyár labdarugócsapatával. A csekélyszámu néző mintha megérezte volna, hogy nem érdemes a nagy melegben kifáradni, mert a mutatott játék nem Is érdemelt meg nagyobb érdeklődési. Valami hibának kell lenni az NTE-nél vagy a futballcsapat vezetésében, vagy az edzési rendszerben, mert a játékot a szokásos 90 perc helyett mindössze csak 15 percig lehetett egy kis jóaksrattal élvezni. A játékosok az első félidő 20. peice után csak lézengtek a pályán, ugy hogy a kis számú közönség megpríbilta a slmontornyal csapatot buzdítani, azonban azoknak sem sikerült egy-két lerohanáson kivül semmi, ami a játékot élvezetesebbé lehelte volna. A melegen kívül mentsége lehet az NTE-nek, hogy Rltter helyén tartalékol szerepeltetett, azonban a Tornaegyletnek a rendelkezésre álló anyag mellett nem volna szsbad egy játékos hiányát ennyire megéreznle. A csapatnak úgyszólván minden tagja edzés nélkül állott kl a mérkőzésre. Rengeteget futkároztak a pályán céltalanul és ha megszerezték a labdát, annyira kifáradlak, hogy nem tudták a legjobb helyzetet sem értékesíteni. A játékosok közül csak Czigler és Csáiz játszottak teljes lélekkel és ludásssl. A többiek közttl Kudlch és Csáky nyújtott még elfogadhatót. A slmonlornyalak, tekintetbe véve a nagy meleget és a hosszú utazás fáradalmait, mindent megleltek és sikerük is volt, mert egy értékes ponttal gyarapították bajnoki pont jalk számát. Egyébként kiemelkedő játékost nem láttunk közöltük. A mulatott játéknál csak egy rosszabb és kellemetlenebb volt a pályán, Ktemann _ bíró személye, akinél rosszabb játékvezetőt nem igen volt alkalmunk Nagykanizsán láthatni. Ugy bíráskodott, mtnlha először lett volna bírói síp a szálában és még nem látott volna labda rugómérkőzést. A Tornsegylel a következő összeállításban szerepelt: Csondor — Engelleller, Czigler — Csáky, Radlcs, Kudich — Patkas, Jakubecz, Szollár, Kelemen, Csász. Az első percekben ugy Indul a mérkőzés, hogy azl az NTE gólokkal nyeri. A 10. percben Jakubecz lábáról száll a labda a simontornyai kapuba, majd 2 perc múlva Csász falios labdája csapja be a kapust és 2:0-ra vezet az NTE. Jön egy simontornyíl roham, egy ártstlan labdát véletlenül Kudich kezének rúgnak és nagy megrökönyödésre a bíró fütyül, a 11-es pontra mutat. A simontornyai Rolh áll a rúgásnak és védhetetlent belövi a penaltyt. Mintha érezné a bitó, hogy előbbi ítélete nevetséges volt, a következő Tornaegylet lerohanásnál hasonló körülmények között rálőlt labdáért 1 l-est ad Slmontornya ellen, melyet Kudich elegánsan kapu mellé rug, pedig kár volt érte, mert meccslabda volt. A végeredmény beállítása a 11. félidő 20. percében történik, amikor az NTE védelmének könnyelműsége miatt Roth berúgja a kiegyenlítő gélt. Ulána annyira unalmassá vált a a mérkőzés, hogy s közönség egy része a befejezés előtt elhagyta a pályát. Holjó Dombovirl Voge—Zrínyi TE hO (0.0) vasutasok vették át, a ZTE csak le-rohanásokkal kísérletezik. Igy is adódik gólhelyzet, amit a csatárok pár lépésről nem tudnak góllá értékesíteni. A 23. percben a VOQE balszélsője Iveit labdát ad be, Kárpáti és Légrádl szaladnak a labdára, a két Játékos egy pillanatra megáll, egymásra vár, ezt a pillanatot használta ki az ellenfél szemfüles balösszekötője és a két játékos között 2 méterről védhetetlen gólt lő. A gól ulán ZTE lámád, Patvar egalizálhatna, Antaltól labdát kap, de 8 méterről tiszta helyzetben kapu fOlé lő. A mérkőzés sötétben ért végei. A ZTE-ből a védelem játéka érdemel említést. Kárpáll a centerhalf poszton a mezőny kimagaslóan legjobbja volt. A csatársor puhán, minden energia nélkül küzdölt. Lovasy a mérkőzést kifogástalanul vezette. A Zrínyi TE ifjú futballcsapals vasárnap Dombováron játszotta első bajnoki mérkőzését, ahol váratlanul jobbnak bizonyult, mint ellenfele. A ZTE ess társora még nem rendelkezik kellő önbizalommal és ez sz oka, hogy ma nem győzelemről számolunk be. A játék a mérkőzés első felében hullámzó volt, mindkét együttesnél a védelmek szilárdak. A 15. percben Antal beadását Vellák 5 méterről fölé lövi. Néhány perccel később Vellák 10 méterről szép lövést küld kapura, az ellenfél kapusa vetődött, a labda a hasa alatt elcsúszott, de a gólvonalon a homokban elakadl. Ezután a Zrínyi fölénye még jobban kidomborodik, de a csatárok akcióit nem kiséri szerencse. A második félidőben mindenki a vasutasok vereségét várta. Azonban kezdés után a játék irányítását a Szilágyi Klári még őrizetben van és slrógörcsel vannak Budapest, szeptember 12 A halálos gázolás miatt letartóztatott Szilágyi Klára színésznő, akinek szabadlábrahelyezését az ügyész-Bég felfolyamodta, éjszakákon át kezelt tördelve hangosan zokogott a fogházban, ugy hogy a fogházorvos injekciókkal tudta csak lecsillapítani. A vádtanács valószínűleg csak holnap délben dönt íz ügyészség felfolyamodása ügyében. A magyar—cseh árucsere-egyezmény Budapest, szeptember 12 A cseh külügyminisztériumban javaslatokat készítenek a Magyarországgal való további árucsere-egyezmény megkötésére. Az informálódó tárgyalásokat alkalmas Időben folytatják a két állam képviselői. Közgazdaság Pária 2030VI, London 1808\'/!, Newvork 318\'Vt, Brdsael 71-88, Milano 28-62, Madrid 41-TO Amsterdam 208-20, Bettin 123-23V1, Wien — -, Szófia 3 73, Prága 15-33, Varsó 56(6, Budapest -•-, Belgrád —*—, Bukarest 3-06. Baza tv. 10 flIL, dt. 05 (itt. esett, rozs 15 fttl. emelk. Buzs ttazav. 76-os IS-20-13-4U, 77-ee 13-40-1386, 78-as I3M-18\'80, 79-es 1375-1395, 80-as 13 80—1410. dunántúli 76-os 12*40—12-00, T7-ee 1240-12-13, 78-as 12-73—12-90. 79-sa 12-90-1*00, 80-as 1300-13-13, roza 7-45 -7-85. tak. árpa 880-900, sah 985-1000, tengert tt. 13-50-1380, korpa 715-7-23. A BwMétl Uai iertis-árislTMMl valutAk .1. 19-83-2023 itr. 79-16-7914 _k. lfrH-17-04 Dánt 102-70-103*90 Dinár 9-83-9«9 Dollár 57030-573-50 Frandat. 22-30-2250 Holt. 22900-23040 Zloty 6393-64-45 Lai 346-3-36 Léva 4-06-419 Ura 2^90-30-20 Márka 135-70- I3<V60 Norvég 9980-100-80 Peseta ---- Scfallt. -•-•- SváJdf. 110-10-111-40 Svédk. 101-9040290 DEVIZÁK Árast. 229-20-23040 Belgrád 989-9*99 Bettin 136*80-136-60 Brttaael TM6-1H4 Bukarest 3-43-3-81 Kopenb.KB9W03-9U London 1992-2008 Madrid -*-•- Milano 3000-30*18 Newy. 571 -00-374*00 Oszló 10MÓ-I0080 Párta 22*3^*22*47 Prága 16*93-17*01 Szófia 4-08-4IÍ Stockh.KHitHtH-üO Varsó 6406-644S Wien —*-*— Zürich 110*80*111*40 Wien cteartag árfolyama. 80.464. Petha|tás 4833, eladatlan 1000. - Elsőrendű 1-24-1*26, szedett 1*18-1*20, szedett közép 1-02-1-08, könnyű 084-094, 1-eö rendű öreg 1-06-1*10, tl-od rendit öreg 086-096, angol eüldti I. 1-00-1-06, szalonna nagyban t-70-000, zsír 1*84— 1*90, hus TJo-1-46, félsertés 1*40-1*64. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda éa Délzalal Lapkiadó Vállalata Ttönyvnyomdája Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 7& szám Oioaóts vásárolhat Linóleum Mozaik asztalteritöket Kókusz-szőnyeget Futószőnyeget Lábtörlőt Maradék tráaár Hirsch és Szegd cégnél ZALAI KÖZLÖNY RÁDIÓMŰSOR Szeptember 13 (kedd) BadapMt t.18 Az 1. hocvédgyalogeirr.d z<nelurának buunmin. Kőzbtri 9.30 Hűek. |11.10 NtmaaUcOsI vizjelzössolgálst 11.13 A rádió Ifjúsági fék)rája. 17.00 Déli harangszó. Idójárásjelentéa. 12.05 Hangverseny. Kősben 12.26 Hírek. I3J0 IdójclMs, Idójárásjelentéa. 14.45 Hírek. 16.00 E. 16.43 Időjelzés, Idóiázáa jelen léa, hírek. 17.00 Cigányzene. 18.00 A Bndapeati 1 .ugver-scnyzenekar hangversenye. 20.00 Szlnmtl-eláadás < Stúdióból. »A lubln nók elrab-láu\' Bohózat 4 lelv. Utána Időjelzis, Idó-Járáa jelentés, hlrtk. Majd dgányiene. 23.00 Ura mof onhanfvcmay. Bécs 11 30 Zenekari hangverseny. |I2.40 éa 18.10 Gramofon 15.20 Opereltekból 15.50 Vidám téióra. 16.45 éa 17 30 Gramo-fon, 19.40 Salnl. hangveraeny. 22.10 Ritkán játazotl Strauaa Jlcos-mflvea. Boriin 16.30 Zenekari hangverseny. 18.30 Zongoraverseny. 20.00 Schubert: Három a klalíny c. daljátékának réatlegea kőzve-Htéar Prága 6.15 Zfnéa ébreaztó. 11.00. 12.15, 13.40 Oraroofem. 19.35 Trió. 20.05 HegedU láték. 20.50 Roda Roda-szkeccs. 21.00 Zenekari hangverseny. 22.20 Oraaoloo. Róma I7J0 Hangveraeny. 20.00 Gramofon. 2048 Hangveraeny. 24.0U Zenekari hangveraeny. Varaó 18.30 Zenekari hangverseny. 2000 Hangverseny. 22.00 Zenekari hangveraeny. IFIÖÍTJDETÉSEI ____ 63. szám bérbeadó. Tájékoztat Cacngcry-ut 23. lakója. 4129 14 érea ((lárva, megbízható Halai leány belyet keres lyarmaak aiallaH, csak clláléaért Cint a kiadóban. 4140 Rlántaltjak az összes bútorszövete-kel, szőnyegeket, aezlontakarókat, Igen otcaó káuHuána. Klalaludl Dlvat-áruház. 28 Olptk jpaélyaa krmmtk IwáIIIW Bazár-udvar. árban 3568 Ml ta férfi dfvstszöveteket meglepő olcaó árakon árusítjuk. Kisfalud! Divatáru-ház. Maa ilaan Maa Ur* al. sl 29 T»hIU»»MmI« vállalná gyermekek tanításéi. Cint a kiadóban. 4160 Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthetetlen drága Jó hitvesem, szereiéit Jó édesanyánk 8lmb«r««p Ignáizné u«l. falaa laHa (emelésén megjelentek és fáldal-munkatbármily módon enyhíteni szivesek voltak, fogadják ezúton js hálás köszönetünket A gyászoló culád. Hófehér fayencelapokat IQxbcly éa Ulburkolátra a gyári árból legnagyobb árengedménnyel árusítom. Márvány mozaik-lapokat apókat konyhák, előszobák és fflrdfl-azobák padozat burkolására, valamint díszes cementlapokat és karmantyus betoncsöveket a legolcsóbb áron megsxámitja cementAruayára Klrály-u«Ml«. Weísz Elsőrendű MrtémhMt 1—1-20, borlu-lrast --80, !•—, I 20 pengőért árusítom Erzsébet téri busraaiuokomban — Deuiach Dávid. 4162 bntorozotí utcai szoba kiadó október i-n Caengery-ot 38. 416! Jó ■iaaaUél keresi kérem a kiadóhivatalba kereaek bérbe. Címeket 4164 Szölócsomagolá8hoi! Manilla (gyökérspárga) Gabona csávázószerek (por és nedves pácok) Műtrágyák (Szuperfoszlát) (Mésznitrogén) (Kállsó) slb. slb. Kapható: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, termény éa ndvány-védóazerek kereskedésében Nagykanizsán, Erzsébet tér 10. A bíróság melkll. Telefon: 110. _ asao legelőnyösebben kamatoztatja, értékeit, okmányait legolcsóbban megőrzi a Magyar lávirati iroda R.-l. és a Stúdió érdekkörébe tartozó Magyar Nemzeti Gazdasági Bank R.-T. Budapest, IV. Károly király-n. 10. a Magyar lávirati Iroda R, 1. Nyugdíjpénztára a palotában. M1S __ 1932 szeptember 1. magyar Királyi Allamuasut MENETRENDJE HigykuliM álloBáira érkezó ál U ouu Induló vonatokió!. ÉnáRTSS i 1938. éwl május hó 22-tftl kszáis. Budapest—Nagykanizsa Vo«ul lilmi A vonal neme Budapestről Indul Nagykanizsára érkezik Voaal tjinl A vonat IN neme | agyltanlzsi- ról Indul Utidapeaire érkezik 316 303 313 314 204 Sum. v. Oyv. Szem. v. Szem. v. Oyv. 30-10 7-40 6*25 14-15 18-25 4-06 11-27 13-15 30-40 23-19 211 201 213 215 303 Szem. v J 1 Szem. v.| Szem. vJ Oyv. | 0-90 6 10 8-25 14-35 18-35 835 10-00 16-15 31-20 23-25 Közvetlen kocsik: 201/204 u. vonalokkal Budapest -Ns*ykanlsaa élkező kocal, . . . — Aurislns - Blvlo—Venezla hálókorai és ugyaneiea Itá nyon át I. II. o. kocal Rómába, 2C4 . „ . —Abbstia—Mattuflle -Plume hálókocsi V/22—IX/U. Indul Bpeatrő: minden szerda, péntek fc« vasárnap 201 . „ Fiume -Mattuflk—Abbszia - Budapestié hálókocsi W33- IX/IS lad Hiúméból minden hétlő, cslitőr.ók éa aiombalon 201/204 , . Budapest Trleslt U. IU. o. kocal IX/15-tőt, 301/204 , . . -Orado II.. Ul. o. kocal V/W-IX". 4-lg. 202/203 . , . -Prsgertko éikesőkocsl V/22— Vt/V4-lg és IX/S-tól 302/203 . . . -Prafusko IIL 0. kocsi 1X/IMÓI. 202/203 . . . —Vlllsch étkeiókocil VI/33-DM lg, 202/203 . . . —Maribor—Klagenfurt—Vlllach II, III. o. kocal Vl/35- lX/4-lf. 302/203 . . „ —Marlbof—Klagenturl Vlllach Splllal Mlllata lersee l, a, III. o. kocal VI/25—IX/4-lg, 302 . . Poslumia Venezla—MUanu—Venümlglia -Cannea minden kedden, cstllörtökön, vasárnap Indul Buds-peslröl hálókocsi. 303 . , Cannes— Venümlglia -Milano-Veneaia-Poatumla - Budapest hálókocsi, Canaesból Indul minden kedden, ralitól-tőkön éa szombaton 303/203 , . Budapeat - Trleate—Venezia—Milano—Genova—Venümlglia 1. II.. Ili. o kocal V/23—IX/14-lg, 302/203 . . Budapeat—Trleste— Veneala-Mllano- Genova- VentlniIgMa I., II, IIL o. kocal V/22—IX/14-lg, I., II. o. kocal DC/15-IŐI. 202/203 . , . Rogaaka Slatlna (Rebltsch-lurdó) I.. II IU. o. kocsi Vl/15—IX/IVIg. 216/211 . . . - Zalaegtraseg 0, Hl. o. kocal, 216/211 . . . Barcs l„ II., Hl. o. kocsi. Nagykanizsa—Siófok koktél , ■ , -.. ■ ■ II___Indul "IWmblőr "IP "lfíd ""tí-íT j l1iB=«ooí5r\'~ f \'2SS8" A 138 és 123 sz. motorvonstok ciak VI/l8-IX/»-ig közlekednek. | Nagy kani Sióiokra I f-u zsárol Indul i érkezik j .lor \'T" lfiO : | llBPTíi Nagy unt-aaára érk. 33-53 \'S5TVegy\'< Nagykanizsáról Indul Nagykanizsa—Balatonszentgyörgy Balatonazenl- Veg^ea" [JBalatonsz itonszent-l] Nagykanl indjjzaára érkezik Nagykanizsa—Szombathely j ta4r«U. Sioaöat Sop/onb. Wlaaba Myraáfkjj irt. || árk. Wlaabíl !\' M. Sopronul iád. áraakat- II Kasyka.1-Wyr<l W|taá>a (rt. arait Sz v. 320 Sz. v. 303: Oyv. 306: Molor 308\' Motor m- 13-45 lfi-20 IÍ130 30-50 16*25 - — 1 — 18-21 I9\'3> 31-33 3i>67 23 00 — 23 13 0-43 - 305 Molor 301 Molor -3011 Oyv. , 8 00 311!\' Sz. v. 10 SS 3181 Sz. v. I| 10* 4 0 550 1010 1315 19-45 fi-ö5 |l k-t4 7-38 | B-flO 11-30 II 13 25 14-49 i 17-25 21-32 1 34 00 310 az. molor Nagykanizsáról Ind 7 31, Zalaazenllvánta érk. 8 36 335 . vegy. ZaUszenllráurdl . 5 00. Nagykanizsára . 7 30 A 305 sz. molorvonst Szombathely-Nsgykanlzaálg VI/19— IX/8-lg csak vaut él ünnepnapokon közlekedik ; a 307 sz. mototvonal Szombathelytől—Zalaazentivánlg VI/19 IX/8-lg vasár- éi Ünnepnapokon nem, egyébként naponta kózlekedtg. A 306 sz. motor--vonat VI/IV—IX/d-lg vaaár- éa Ünnepnap nem, egyébként naponta közlekedik. A 308 or mototvonal VI/>9—IX/8-lg caak vasár- is ünnepnap közlekedik Közvetlen kocsik: 216/312 (313) 211 Hz. vonalokVal Budapeat—Zalaegerszeg között II., Ili. o. kocal, 313/312 as. vonalokkal Wien SB Nagykanizsa között I).. III. o. kocsi, $ 301/302 . . . - Pécs- Oaljek . I, II., III. o. kocsi, 301/302 . . „ -Szombathely—Qyékényea-Zagreb -Susak II., Ili: o. kocal. Nagykanizsa—Barcs |1 Nagytant. ljQyáká*y«iJ| Slrciri II fácara ^Jzaánll l»t.l)| j»k-__J *I á/k. ttií\'Sz. v. " V55 \' 532.....S\'3» \' "á-\'4S 9C6 Motor1- 11-31 12-15 I\' — < — Wi Oyv. 18 46 |l 14 25 15 37 17-31 932 Vegy. 17-50 |. 1854 21-15 — Tnpí . 905" Molor 901 Oyv. 931 Vegy. P»Ci>4l|6iriir4ll«I«V»r.v.i *»(r ind. || ind. j M. -- 4-3ÜI .<52 l-l - 13-40 13 22 :i 14-14 j 1530 18 15 „ 20 3011 21-58 I,l/i art roti 13 23 1610 22 49 Közvetlen kocsik : 301/902 sz. vonalokkal Wien SB-Péca-Osl|ek I. II.. III. o. kocti, 901/302 . . . -Szombslhely -Qy, kényei-Zsgreb-Sussk közöH II. III. o. kocát. - 912 931 . . Nsgyksnlzaa-Pécs közölt I., II, III. o. kocsi__ Nyomaton a lapliila|donon Közgazdasági R.-T. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsán, (felelős üzletvezető: Zalai Károly.) 27. évfoSymm 207. ixám Nagykaatnaa 1982, szeptember 14. szerda Ara 14 fUlér ZALAI KÖZLÖNY lkukuiUtetf ti kiadóhivatal: rtmt 5. u kewlbelji fiókklsdöfalvaUI: KomuUi uica u4m. 32. Felelős szerkesztő: Sarbarlts Lajos UAIlleléil ái« : egy hűi. t pengő SO Miki Sierkeaatóaégi és kiadóhivatalt telelőn: 7». u ló hírek a nagyvilágból IV. Slresdban mégis létrejött a megegyezés. A gabonavásárló államok mintegy 45 milUó i/ gabonái a nyuj tanak preferenciát. » Berlini hír: A megindult nagy üzleti forgalom miatt a bankok kénytelenek visszavenni elbocsátott tiszt■ viselőiket A tőzsdeügynöki Irodák leépített tisztviselőiket egymás után veszik vissza. • Jövő héten a budapesti tőtsdén Is megindul a részvény-forgalom. Az Összes magyar borvidékeken teljesen kifogytak u borkészletek. Minden bor elkeli. Igaz, tőként zugtorgálomban s ez a borkereskedelemre nézve hátrányos, de a termelőnek mégis csak pénzl hozott és — a jnvore jobb borárakai jeleni. A svájci bankár-kongresszus vasárnapi ütésén általában kedvezően ítélték meg a gazdasági helyzet alakulását. Az elnöki megnyitó ezekkel a szavakkal fejeződöli be; - Az utóbbi hetek tünetei általánosságban jogossá teszik azt a reményt, hogy a várvavárt javulás bekövetkezik. • A ,Magyar Közgazdaság* elmfl lap írja: .A magánkőzőnség, amely most már elérkezettnek tátja az időt a részvényvásárlásra, faképnél hagyla az aranypiacot, ahol az utóbbi napokban érzékeny áresés kővefkezell be. A színarany ára, mely néhány hónappal ezelőll 5900 pengőn állott, 8 hét alatt nem kevesebb, mint 1000 pengővel hanyatlóit vissza. A pengő iráni való szilárd bizalom megszün tette lassanként az aranytezaurálást." • A „Pesti Tőzsde" cimü lap írja: .A pesszimizmus felelt az optimizmus lett úrrá. Az amerikai hosszl kOvetöleg beállott nyersanyagdrágulás a külpolitikai életben való megnyugvás és a különféle gazdasági konferenciák előkészítése kellett, bogy megváltoztassa a nagytőke pesszimizmusát Ennek egyik előhírnöke volt Sombart röpirata.\' * Az Uslne c. francia közgazdasági laP, a francia nehézipar orgánuma i« megváltoztatta eddigi pesszimizmusát, amikor ezeket Írja: .Mosl már nem tagadható, hogy szeplern-ber első belében már határozott fellendülés jelei mutatkoztak. A javulás egyelőre még nem nagyméretű, de mindeneseire meglepő és a lap eppen ezéil tel|esen Indokollnak Ma az értékpapírpiacon bekövetkezeti hosszmozgalmat. A lap azzal e|ezl be cikkéi, hogy további javu-l4"\'« van kilátás." na délelőtt kivégzik Párisban az elnökgyllkos Gorgnlovot Pária, axoptembor 13 (Éjszakai telefonjelenlés) l.ebrun elnök kedden délben elutasította azt a kegyelmi kérvényl, amelyet az elnökgyllkos Gorgulov védői terjesztettek elé. A kegyelmi kérvény elulasilása következtében Oorgulovot, Doumer elnök gyilkosát ma, szerdán reggel kivégzik Párlsban Egy orosz lelkész vigasztalja a halálraítéltet. ...................................................---írnn-i^irjwímvirLriruiwi A gabonaárak emelésére közös alapot akarnak létesíteni Stresában A delegációk hozzájárultak a gabona revaiorizálására vonatkozó tervezethez Btreu, szeptember 13 (Éjszakai telefonjelentés) Bonnet elnök, aki tegnap késő éjjelig tárgyal! az angol delegációval, ma reggel lovább folytatta tanácikozásail az eladók és vásárlók vegyes al bizottságának ma délelőtti összejövetelén. Az albizottságban képviseli delegációk valamennyien hozzájárullak a gabona revaiorizálására vonatkozó egyesített francia—olasz-német tervezethez. A tervezel a gabonaárak emelése céljából közös alapot létesít Abból a célból, hogy a rendeleiek végrehallása blztositassék, ellenőrző bizottságot alakítanak. Izgalmas kimagyarázkodó levélváltások a feloszlatott birodalmi gyűlés második huszonnégy órájában Hindenburg visszautasította Goerlng vádját, hogy a kormány megszegte az alkotmányt — .A birodalmi gyűlést a valóságban azért oszlatták fel, mert a Papen-kormány Ismét nem talált bizalomra", írja Qoerlng Hindenburghoz intézett levelében Berlin, szeptember 13 A birodalmi gyűlésnek a népképviseleti jog védelmére alakult bizottsága ma délelőtt összeült Loebe képviselő elnöklete alall. A pártok rendkívüli érdeklődéssel vetlek részi az ülésen, amelyen megjeleni Qoerlng Is, a birodalmi gyűlés elnöke A birodalmi kormány részéről Gotthelmer belügyminisztériumi igazgató a következő nyilatkozatot telte: — A birodalmi kormány kitart amellelt a felfogás mellett, hogy a birodalmi gyűlés elnökének a tegnapi ülésen lanusilolt eljárása nem egyeztethető össze a birodalmi alkotmánnyal és a birodalmi gyűlés ügyrendiével, igy tehát nem érvényesek a birodalmi gyűlésnek a szükségrendelet eltörléséről és a bizalom megvonásáról hozott határozatai. A birodalmi gyűlés elnöke tegnap az esti órákban levelel Intézett a birodalmi kancellárhoz. Ebből a levélből az lűnlk ki, hogy a birodalmi gyűlés elnöke nem Ismeri el a birodalmi gyűlés feloszlatását. A birodalmi kormány mindenkor hallandó a népképviseleti |ogok védelmére a birodalmi alkotmány alap-Ián alakult blzollsággal lárgyalásb* bocsátkozni, vissza kell utasilanl azonban a tárgyalásokat mindaddig, mlg a birodalmi gyűlés elnöke említeti levelét vissza nem von|a. A nyilatkozat előterjesztése után Ootthelmer elhagyta a termel. Goerlng birodalmi gyűlési elnök kl|elenlelle, hogy kénytelen elismerni a birodalmi gyűlés feloszlatásának jogérvényességét, mert bukott birodalmi kancellár Is ellenleevezhet fel-oszlalási okmányt mlndaddie, mlg a birodalmi elnök bizalmát bir|a, vl-szonl a szavazások Is jogérvényesek. Ezulán elfogadták azl a szociáldemokrata indítványt, mely szerint II bizoilság kívánja a kancellár és a belllgymlnlszler megjelenését. A bizottság ezulán elnapolta magái, hogy bevárja a kormány döntését. H.valalos helyen kijelentették, hogy sem a kancellár, sem a belügyml nlszter nem jelenik meg a bizottság ülésein addig, mlg vissza nem vonják Goerlng levelét A birodalmi kormány egyelőre várakozó álláspontra helyezkedik és határozatalt csak a következő napokon hozza meg. Kormánykörökben hangoztatják, hogy szigorúan alkolmánvszerűen fognak eljárni és hogy a birodalmi kormánynak nem áll szándékában, hogy a választások előtt alkotmányváltoztatásokat hajtson végre. Az u| alkotmány tervezetéi, i melyet a kancellár tegnapi beszédében belelentelt, mindezektől függetlenül dolgozzák ki. A kormánynak semmi oka sincs gyors intézkedésekre, sőt a választások határidejének kitűzésére is néhány heti ideje van. Lehetséges, hogy elsősorban október tí-lka jöhet számításba a választás napjául. Berlin, azuptomber 13 (Éjszaka! telefonjelentés) Goerlng kedden levelel Intézeti Hindenburghoz, melyben tiltakozik az ellen, hogy a kormány a jogvédő bizottság előli való megjelenését felléteitől tegye függővé. Hindenburg levelet Intézett Goerlng-hez, melyben visszautasítja a szemre hányást, hogy a birodalmi kormány megszegte az alkotmányt. A rendőrség házkutatást tartott a birodalmi gyűlés épületében Berlin, szeptember 13 A rendőrség házkutatást laitoll a birodalmi gyűlés épűlelébin, mivel bombamerénylet nyomatékos gyanu|a merüli fel. Az ügy sürgőssége mlatl a házkutatásról nem leltek előzetes jelentést az elnöknek. Átutalták a pincékéi és a kommunista frakció munkatermeit Galla tanácsos, a birodalmi gyűlés iutézö-ségének az igazgatója, aki hamarosan odaérkezett, tiltakozott a házku lalás ellen. Ennek ellenére is foly- tatták a házkutatási, bombamerénylet nyomait azonban nem találták. A kormány megjelenésének feltétele Berlin, szeptember 13 (Éjszakai telefonjelentés) Hlvala- . losan jelenlik, hogy amig a birodalmi gyűlés elnöksége es a 2 bizottság azon az állásponton áll, hogy a kormány megbukott, nem követelhetik, hogy a kormány a bizoilság előtt meg jelen|en. Már abból az okból Is ragaszkodik a kormány ebhez, hogy a gyűlés elnöksége és két bizottsága érvénytelennek jelentse kl a szeptember 12 Ikl szavazást. Ez a nélkülözhetetlen feliéiele a kotmány megjelenésének a két bizoilság elölt Goerlng levele Hindenburghox Goerlng kedden esle levelel Intézel! Hlndenburghoz, melyben Ismétellen leszögezi, hogy a Papen-kormányt a német nép megválasztott többsége megbuktatta. Qoerlng ellBmerl, hogy a gyűlés a választási kövelö pillanatban már fel voll oszlatva. — Erre |oga van a kormánynak — írja — de sohsem ismétellen ugyanabból az okból. A birodalmi gyűlési junius 4-én azzal a megokolással OBzIallák fel, hogy az akkori kormány nem kapta meg a népképviselet bizalmát A máíodik birodalmi gyűlési a valóságban színién azért oszlatták fel, mert a Papén kormány ismét nem talált bizalomra. A magyar-osztrák tárgyalások Budapest, szeptember 13 A magyar-osztrák kereskedelmi szerződés megkölésérc Irányuló tárgyalások szeptember 19 én újból megkezdődnek. ZALAI KÖZLÖNY Izgalmas szavazás után a kormányzóhoz Indítandó küldöttség mellett döntött a megyegyfilés Az adómorál aláásása folyik a zalai kézségekben Zalaegerszeg, szeptember IS pótadójs 15 6záralék a községeknél, 2 százalék a városoknál. A tavalyi 29.7 szazaiékor pótadó megterhelés helyett tehft 25.4 százalék Jön kl. Bosnyák Andor a károsult gazdáknak vetőmaggal való ellátását sür-geltc. Bosnyák Javaslata az adóvégrehajtások kérdésére Is kitért. E körül nsgy vils kerekedett. Somogyi Oyula szerint az adótizetésl készség teljesen leromlott, ó — mondotta — az államhatalom minden Intézményét elvonná, a vadászjegyet megtagadná attól, aki nem akar adót fizetni. Pacsa vidékén például leljesen el (Tudósítónk tekfonjelentése) Zsla-vármegye törvényhatósági blzotlsá-gának mai közgyűlésén az alispáni jelentéshez Farkas Tibor szólt hozzá. Megállapította, hogy a jelenlés nagyon sötét és szomorú, de mégsem tünteti fel elég sötéten a zalai állapotokat. A sok felirat helyett javasolja, hogy küldöttség informálja a kormányzót vidékünk súlyos viszonyai felöl. Ez a küldöttség politikamentes legyen és a megye exponált politikusai sbban ne vegyenek részi. Szerecz János adó-kedvezmények helyeit adóleszállltást sürgetett a gazdák részére. Több mát felszólalát után OyB-mOrey Oyörgy főispán kifejtette, hogy nem helyesli a kormányzó moleszlálásál. Az államfő a felelős kormány utján vesz tudomást az állapotokról. Igy ő a küldoitséget nem vezetheti. Farkas Tibor válssza ulán hosszú vita indult meg, hogy szavazásra bocsássák-e a kérdést. Végül is a közgyűlés 66 szavazattal 36 ellenében Farkas Tibor Javaslatát fogadta ti A küldöttség vezetésére ss alispáni kérték lel. Nagykanizsáról dr. Krátky István és Ungtr Utlmann Elek vesznek részt a küldöttségben. Bosnyák Andor és Árval László a földbirtokos osztály tarthatatlan helyzetét telték szóvá. A kisgyűlés hétfőn ülésezed. A vármegye 1932. évi háztartási költségvetése a tsvalyi 641.445 pengő szükséglettel szemben sz idén 538.388 pengő szükségletet mulat fel. A pótadóalap 3,913.457 pengő lesz a háztartási költségvetésnél, mely 10.4 százalékot pótadóklvetést jelent, a községek és a városok terhére. A nyugdíjalap _____1932. szeptember 14. van rontva a nép az adómorál szempontjából. A főispán szerint a szomszéd vármegyékben psnasskodnak.. hogy Zalából Indul kl az adónem-fltetésre való biztatás. Határozat: javaslst megy a köz gyűlés elé, hogy a legmélyebben Uélje el a faivakban az adómorál aláásdsára folyó üzelmeket s a legszigorúbb eljárást kérje a konok nemflzetők ellen, de messzemenő enyhe elbánást kapjon, akt arra érdemes. A nagykanizsai kereskedő és lpa-rosgyűlés leiiratát az Illetékes hatóságokhoz leszlk át. Kecskemét átiratát az agglegényadó beveieléte érdekében nagy derültség kOzben ismertették, végül is a kisgyűlés azt határozta, hogy támogatásra ajánlja. A klskomároml mezőőr agyonlőtt egy knkorloa tolvajnak vélt fiatal kereskedőt A mezőőr azzal védekezik, hogy a kereskedők őt agyonveréssel fenyegették Klskomároin, szeptember 19 Kálóczl Boldizsár amikor látta, hogy elmenekülnek a vélt kukorica-tolvajok, lekapta a fegyverét és háromszor utánuk lőtt. A hátulsó kocsiban 010 Fürst József 22 évei fiatal kereskedő, skt különben 01-hónspos házas, az egyik lOvés után feljajdult, néhány perc múlva pedig elvesztette az eszméletét. A többiek megvizsgálták és megdöbbenve álls-pllották meg, hogy az egyik golyó a szerencsétlen embert hdlba találta is a 9—10 borda kizOtl valóstlnOIef, a szivét érte. A kereskedők vad váglatással értek be KlskomáromDa, ahol nyomban Kerekes János oivoibos vitték sebesült társukat. Az orvot még hozzá sem kezdett s sérült megvizsgálásához, amikor az máz kiszenvedett. Az öreg mezőOr, aki sz egyik lövése ulán hallotta Fürst József fel-kiállását, tudta, hogy valakit meg- f/1 Zalai KOzlöny tudósítójától) Különös haláleset hátterére igyekszik rávilágítani a klskomároml csendőrség. Hélfőn este 9 óra Újban két kocsin négy kereskedő Igyekezett Nagy-bakónakról Klskomárom felé. Kls-komárom közelében, sz egyik kukoricás mellett megálltak a kocsik, a kereskedők Isszálltsk és eltűntek a kukorica közölt. Ebben az IdOben járt arra Kálóczl Boldizsár 60 évet mezőőr Is, akt figyelmes lett sz eltűnő emberekre, akiket kukoricatol-vajoknak tartott. Amikor a kereskedők visszatértek a kukoricásból, az őr elébük állt és kl akarta kutatni Sket, de szok ellenszegültek, sót megfenyegették, ha nem távozik szépszerivel, agyonverik. Az őr meg akarta ragadni az .egyiket, de a többiek kiszabadították, majd felugorva a kit kocsira, elvágtattak. »_ á rendőrség letartóztatta a fuvarosokkal Összejátszó Javadalml őröket Budapest, szeptember 13 Ma letartóztattak 4 fuvarost.és 6 tóvárosi javadalml őri, akik Összejátszottak és az éjszakai órákban fogyasztási adó lefizetése nélkül engedték be a borszállilmányokat. A fővárosi javadalml örök megvesztegetési ügyében a főkapitányság 12 előállítást rendelt el. A bűnügyi osztály ma este dOnt arról, hogy az őrizetbe vett vendéglősök és |ava-dalmi őrOk közül kikel tartóztatnak le. Halálos dráma a sxdllodátoan Budapest, szeptember 13 Az éjszaka egyik Józsefvárosi kls-szállóban szobái béreli egy férfi és egy nő, akik Járvás László hentes és felesége néven Jelentették be magukat. Reggel revolverdörrenét hallatszott a szobából. Amikor behatollak, az asszonyt holtan találták. A férfi elmondotta, hogy közös öngyilkosságot akarlak elkövetni, de amikor feleségére rálőtt, a revolver csütörtököt mondott. Az asszony ekltor magához vetle a revolvert, piszkálgatni kezdte, majd izivenlötte magát. A férfi vallomásában ellentmondások vannak, ezért a rendőr tég az ügyben folytalja a nyomozátl. A gázoló színésznő letartóztatásához a vádtaaása Is kaaaájáralt A vádtanács ma foglalkozott Szilágyi Klára színésznő és Béry Endre msgánltszlvlselö ügyével ét ugy bslározolt, hogy Béry előzetes letartóztatását lenntartja és letartóztatásba helyezi Szilágyi Klárát Is, aki épen olyan módon látszik terheltnek, mint Béry. A végzés ellen még felfolyamodásnak van helye az UéiOtáblához. Mdiárás A nagykaalaaai sateorolAgtal saa-tIgy aló lelantáaaki Kedden a htonb-$ekm: Remei 7 órakor +16 6, délután 1 teakor +ITÍ, nk v órakor +14-5. (Bjuckal rddkVdMM a SsIsbisI* kap i Falba* IM vérhato oássl hasasaik******!. A ferde lovag (Korraja Mária Terézia idejéből) 211 Irta: Balázs József — Maga úgyis távol lesz. — Szólt Terézia a herceghez. — Talán nem Is kívánok szórakozni, de ha igen, ugy értesítem Bartenstein!. » A titkár elégedetten mosolygott. Eljutott odáig, hogy ó lesz az egyetlen férfi, aki Terézia közelébe juthat. — Ha pedig nekem lesz szükségem magára, futárt küldök. — Tette hozzá a herceg. - — A levelet azonban titkos Írással Írja fenséged. Íme a kulcs. — És egy vékony szattyánlapot adott át rövid magyarázat kíséretében. — Mindenre gondol I — Kiáltott fel a főhercegnő és édesen mosolygott rá. — Még féltékeny leszek magára I — Évődött a herceg és kacagtak. — De azért mégsem szabadul meg tőlem olyan könnyen, kedvesem I El fog kisérni. Legalább egy fél napot velem kell töltenie s az első puti reggelit együtt fogyasztjuk el. —■ De fenséges uram I Reggel halaszthatatlanul fontos dolgom van a tanácsban. — Kiállolt fel Bartenstein. — Egy nappal "ovább fogják törni a kobakjukat a tanácstagok, hogy azután maga készen szállítsa nekik a megoldást — Vetette oda a herceg kicsinylőn. -- Nagy zavar lesz fenség, talán a császárnak is bepanaszolnak. — Szabódott Bartenstein, bár magában mulatott, amikor elgondolta az öreg urak megrökönyödését. — Ha tudnám, hogy komolyan aggódik, megígérném, hogy szükség esetén közbelépek őfelségénél. — Ajánlotta a főhercegnő. — Igaz, hogy apa ilyenkor mindég ugy tesz, mintha haragudna, de azért meglesz nekem mindent. — Hálásan köszönöm fenség, majd jelentkezem ha bajban leszek. — Hárította el Bartenstein önérzetesen az ajánlatot. — Nem tudom elképzelni, hogy ne tudna magán segíteni, ha akar. Egyébként van önnek hatalmasabb pártfogója mint én. Duinemfels lovagot ugy megszerette őfelsége, hogy nélküle már semmit sem csinál. Az óriás rohammal velte be a császár szivét s ha ez igy fejlődik tovább, magam is az ő pártfogására szorulok. — Tréfált a főhercegnő. — A lovag mindenre kész lilve fenségedéknek s uz esze ép oly jól fog, mint a katdja. Minden Jóért és szépért lelkesedni kész. Egy rajongó diák szive dobog a vértje mögött. Én nem véletlenül hoztam ide őt. — Hah, a cselszövő I — Szavalta a herceg színpadiasan és nevettek. — Viszontlátásra a hajnali indulásnál. — Parancsára mindenkor szolgálatára állok fenségednek. — Nem parancs ez, csak kérelem. 0, magának még sok baja lesz velem I Gyakran kérek lehetetlen és veszélyes dolgokat. — Sohasem ijeszt meg vele fenséged. — Tudom, bebizonyította. — Ismerte el a herceg. — Isten önnel, Bartenstein I Azután rólam se feledkezzék meg, ha a kolostor magányában kell szenvednem. — Figyelmeztette a főhercegnő szinte kacéran és bucsut intett neki. Bartenstein lesietett a parkba és már messziről meglátta Duinenfels öles alakját. — Szervusz pajtás I — üdvözölte öt. — Van valami érdekes mondanivalód ? — kérdezte Bartenstein. — Stahrenberg Járt a császárnál s jelentése után nagyon óvatosan említette meg, hogy mióta a herce- get szolgálod, kevesebb ügybuzgósággal végzed a dolgodat. A császár azftanácsolta, hogy mentsenek fel a szolgálat alól, de erről hallani sem akart, mert el sem tudnak képzelni más titkárt. — Nagyszerű I Ha módod lesz rá, mondd e! őfelségének, hogy holnap nem jelenek meg a tanácsban, mert elkísérem egy darabon a herceget Határozat tehát nem lesz a spanyol ügyl>en, mig én vissza nem érkezem. A herceg nekem fontosabb, mint a tanácstalan tanács. Jó lenne a császárral megérttetned, hogy a tanáccsal azt csinálhatja, amit ö akar, ha velem is megbeszéli. Elég, ha velük csak javaslatot tétet magának. — Magyarázta Barlenstein. — Ilyesmikről már csevegtünk. Az a baj, hogy a császár unja az államügyeket, de azért már vannak dolgok, amelyek iránt sikerült felkeltenem az érdeklődését. Érzi, hogy a herceget minden oldalról ki akarják emelni a nyeregből és ö ragaszkodik hozzá, mert szereli. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban már a katonai, pénzügyi és belügyi dolgokkal foglalkozik és meglepő érzékkel látja meg a lényeget az én adataim révén, melyeket tőled kaptam. (Folyt kliv.) I93ÍÍ. ____________ sebesített a menekülök közül és uonnal besietett a klskomáromí csendőrörere, abol |elenlelte az ese-1,1. Ugyaiiekkm jelemelle Kerekes dr. Is, hogy Fllisl József meghall a rendelőjében. A csendőrség azonnal megkezdte , kihallgatásokat ebben az Ügyben. Kálóczi Boldizsár elmondolla, hogy aen a környéken szokásban van, hogy az országúton haladó kocsisok az ulmentl kukoricásból szerzik be lovaik takarmányszükségletét és Igy azt hille, hogy Fürsték is kukorica-tolvajok. A fegyveréi csak azért használta, mert Fürst és lársai agyon-veréesel fenyegették. Ezzel szemben a kereskedők az-jal védekeznek, hogy a mezőőr Indokolatlanul lőlt rájuk és ezzel kényszerítene őket a menekülésre. Az ellenkező vallomásokból most Igyekszik kideríteni a csendőrség az igazságot. Dr. Almássy Oyula vizsgálóbíró kedden délután kiszállt Klskomá-romba, ahol jelenlétében ejtették meg az orvosrendőri boncolást. Ma satu érkeznek Nagykanizsára az alaA olasz oserevonatok Nagykanizsa, Bzeptember 13 Ma, szerdán este 19 óm 56 perckor érkezik a nagykanizsai állomásra az első olasz cserevonat, smlkor Is az olasz-magyar barálság dokumentálására a váios közönsége a trianoni határon a legmelegebben fogadja az olasz vendégeket. A vasulasok feldíszítik a pályaudvart. Megjelennek a cserkészek és leventék, akik sorfalat fognak állani. A befutó vonalot a Leventezenekar a Oiovinezzával fogadja, majd dr. Králky Islván polgármester olasz nyelven üdvözli az olasz nemzet fiait. A második vonat kb. 20 perccel az első vonat után fut be a kanizsai állomásra. Ezeknek togadása ugyanúgy löiténlk, mint az első vonaté. A város vezetősége ismételten felkéri a nagyközönséget, hogy a fogadtatásnál minél számosabban jelenjenek meg. «= Rendkívül nagy váitasziék, jutányos árak, garantáltan jó minőségű siffon, angin, lenvászon, damaszt, nyomott & tcnnlszllanellekböl Slnger Dlvaiáruházban. Nagykanizsa, szeptember 18 A polgármesteri hivatalhoz eddig 3 fellebbezés érkezeit be a képviselőtestületnek a nagykanizwi villany-koncesszió ügyében hozott határozata ellen. Mlulán még nem teli le a 15 napos fellebbezési haláridő, még lovábbi fellebbezések is várhatók. Az egyik fellebbezés indokai többek között a következők: „ Mivel a pályázati versenytárgyalási a közgyűlés elölt, legalább 24 órával előbb nem záriák le. Mert Illetéktelen és a tárgyal ferde színben helyező táviratot tártak az utolsó percben a képviselőtestület elé. Mert a 4000 pengővel díjazott szakértő munkája nem Ismertette részletesen az üzemi átalakításokat. Mert pénzügyi szakértő véleménye nem hallatszott Mert a két vlllanyszakértő közötti vélemény közölt nagy az eltérés. Mert a szerződés be nem tartása esetére szóló szankciókról, nern történt Intézkedés. Mert pártatlanság helyei egy megindított ellen- szenv érvényesülését véltük tapasztalni a Transdanubia ellen*. Értesülésünk szerint rövidesen ujabb fellebbezések érkeznek a polgármesteri hivatalhoz. UJ, 32 filléres kenyér-típus Nagykanizsán Nagykanizsa, szeptember 18 A nagykanizsai sülök háborúsága a szakosztály szombatesti megalakulásával, remélhetőleg megszűnt. — Elnökké Márkus Károlyt, alelnökké Nagy Bélát, jegyzővé Kelemen Richárdot, intéző bizottsági tagokká Klein Vilmost, Stelnautr Jánost és Brecska Románt választották. Elhatározták, hogy egy uj barna kenyér-tipusl hoznak csütörtöktől kezdve forgalomba, 7-es buza és l-es rozs keverékből, 32 filléres áron. Viszonteladó ebből a fajta kenyérből nem kaphat, azt csakis a pékek árusítják. Az eddigi 36 filléres félbarna kenyér ! ra éltől fogva 38 fillér lesz, viszonteladóknak 34 tillér. A sütemény változatlanul 4^-5 fillér marad. A házi kenyerek sütési diját az eddigi 5—8 fillér helyeit egységesen kilónként 6 fillérben állapitolták meg. Nem tudták elárverezni a Valkó-birtokot Egy évvel meghosszabbítják a kényszer-llkvldáclót Budapest, szeptember 18 Hétfőn volt Budapesten az OHE helyiségében a Valkó-léle 5065 holdas birtok (2600 hold Nagyrécsén és 2465 hold Balafonmagyarodon) árverése. A 2 év előtt bejelentett fizetésképtelenség Idején 2,910 251 P volt a vagyon, 3,118.753 P volt a tartozás. Az 50"/o-os kvótát az uradalom nem ludta fizetni, ugy, hogy az OHE elrendelte a kényszer-llkvl-dálásl. Azóta a birtokon az Alsódunántuti Mezőgazdasági Körzetszövetkezet, az OKH tagja gazdálkodott, amely az üzem folytatásához ujabb hitelt engedélyezeti. A llkvl-dáclós év mosi leteli, a fizetéiek nem történtek meg, a birtokot árverés alá bocsátották. Az árvetésen azonban egyetlen reflektáns sem jelentkezett, az árverés tehát sikertelen maradt. Az OHE most állítólag a kényszerllkvidációt lovábbi egy évre meghosszabbítja. = Közalkalmazottak ügyel mébe I Butoráruinkat lényegesen leszállított árakon árusítjuk. Hosszú lejáratú hitelre is, kamatmentesen. Kopstein butoráruház, Horthy Miklósul 4. szám. ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel értesítem Nagykanizsa és vidéke közönségét, hogy a gallértlsztllás árát 8 és 10 fillérre leszállítottam. Festést, tisztítást legszebben, legolcsóbban vállalom. Tisztelettel Varga Nándor luhaleatő, gSimosó éa vegytlsiütó Horthy Mlkiös-ut 8. ZALAI KÖZLÖNY vigyázzon egészségére és igyék i Rejedei vizet, mely hólyag, vese és gyomorbántalmaknál kitűnő hatású. feühajó mlsáea Knertzletkstt. FífakUr: WEI8Z MÓR, NajykaalMa a\'raly-Btca 34 Telerop 310. Vakmerő betörés történt fényes nappal a Királyi Pál-utcában A betörő bemászott a nyltvahagyott utcai ablakon éa 500 pengőt vlit el az álkulccsal felnyitott szekrényből Nagykanizsa, szeptember 13 Határtalan vakmerőséggel elkövetett betörés történi keddea délben » Királyi Pál-utcában. A károsult Bremser Gusztáv járási testnevelési vezető, akinek lakásának nyitott ablakán bemászott az Ismeretlen télies és az álkulccsal felnyitott szekrényből 500 jxngót vitt el. A betörést délben fél 12 órakor hajtól Iák végre. Bremterék szobalánya ekkor fejezte be a takarítást és a hálószoba utcai ablakalt nyitva hagyta. A leány ezulán kiment a konyhába, ahol a főzésnél segédkezeti. A betörő a nyitott ablakon keresztül beugrott az utcáról a háló- szobába és álkulccsal felnyitotta a szekrényt. Benn a szekrényben 500 pengő volt egy borítékban. A lettes magához vette a boriiékot és annél-kül, hogy bármihez Is nyúlt volna, kiugrott az ablakon. A házbellek félóra múlva fedezték fel a betörési és nyomban értesítették a rendőrségei, amely megindította a nyomozást. A detektívek sorban kihallgatták az összes szomszédokat az utcában, azonban egyet-\\ len szemtanú sem akadt, aki bármi útbaigazító felvilágosítást is tudott volna adni. Igy a nyomozás egyelőre a legnagyobb sötétségben tapogatózik. rw □ i és téli bevásárlása előtt saját érdekében keresse (el a 72 év óta fennálló kabát- és szőnyegosztállyal kibővített SIIIGER düratáruházat NAGYKANIZSÁN. Nagy választókban érkeztek és vételkényszer nélkül megtekinthetők: Elsőrendű szabású és minőségű női- és gyermekkabátok, mindenfajta szórmék, női-ruha és kópenyszövetek, férfi-öltöny és kabátszövetek. JóminőségO és színtartó áruk. figyelmes és gondos Kisxolgálás. Olcsó, sxaboit úr ah.. Eddig három fellebbezést adtak be a villanykoncesszió ügyében ZALAI KÖZLÖNY NAPI HÍREK NAPIREND Sn*pi«mb«r 14, azardc Római kalollkua: Sz. ker. leli Protest. Szerénke. lz/.: Elul hó 13. • Várolt Manan éa Könyvtár nyílva csfltőrttkön éa vaaáinap délelőlt ItMöl 11 étálg. Oyóíyaxertárl éjjeli azolgál.r a „Salvaloí" KyófTBierUf Erisébet-tér 21 éa a klskanlaaaí Ryógynetlír. Qöaftlidé nyílva reggel h úrAlól eslr 6 úréig (hétté, azerda, péntek délután, kedden egéaz nap nőknek). Tel 1—13 Délután 6 éráiét 50 ttlléra .uiunytUrdó — A keszthelyi gimnázium Ju blleuma. A keszthelyi premontrei reálgimnázium most érkezik el fenn-állásának 160 Ik évéhez. A gimnáziumot 1772-ben Festetics Pál ala-pitotta, aki aty|a voll Festetics György gráfnak. Az Intézet első tanárai ferences szerzetesek voltak, ma|d rövidebb ideig világi tanárok tanítottak benne, végül 1808-ban a premontrei rend vette át az oktatást. A helytartó tanács többször meg akarta szüntetni, illetően más városba akarta áthelyezni az intézetet (1830-ban Zalaegerszegre), de a Festeticsék áldoial-készsége mindig megakadályozta a tervel. — Leszállították a kéményseprési dijakat. A minisztérium rendelete értelmében egy kiküldőit bizottság |avaslata szerint Zalában az eddigi 15 kéményseprő kerület helyett 19 kerület lesz. U| kerületi székhelyek: Badacsonytomaj Tür|e, Zalalövö, Bánokszentgyörgy. Az ujből megállapított és leszállított kéményseprési dijak s következők : földszintes kémény seprése 24 fillérről 20 fillérre, egy emeletes 44 fillérről 34 fillérre, két emeletes 54 fillérről 44 fillérre. A távolsági dijakat eltörölték. — A Városi Női- és Férfikarok próbáL E hétlel Ismét megkezdődnek a Városi Énekkarok próbál, melyek mindenkor este 9 órakor lesznek a Városi Zeneiskola helyiségeiben. A nőikar csütörtökön, vagyis 15 én, a férfikar pedig e héten kivételesen jiem szerdán, hanem pénteken, vagyis 16 án este tart próbát, tekintettel arra, hogyj«en együttes tagjainak java része a szerda esll olasz fogadtatáson el van foglalva. — A rádió Göcsejben. A rádió az utóbbi években felkereste az ország különböző részelt és helyszíni közvetítések utján mutatta be a közönségnek az egyes vidékek népies szokásalt és jellegzetességeit. A rádió vasárnap, 18 ín Pákáról szándékozik helyszinl közvetítést rendezni, hogy bemutassa Göcsej érdekességeit fillér darabja, vagy 4 drb !■— peugő Speik én Vera-Violetta szappanoknak VÁGÓ ENDRE illatszertárában. VAftOSI MOZGO Sserdiln, sxnptesmlber 14-én. 7 éa 9 óraHor CatlttSrtötiOn, sxcpiember 13-én, 7 és 9 órakor Félix BreuarI és Ralph A. Róbert* szenzációs uj hangoafllm attrakciója I Arnal* éa Bach t>il*Bhirll bohóxata AZ ERÉNYCSŐSZÖK PBLIX B1BSBART legjobb eddigi vígjátéka 1U (elvonásban. Magyar hangos film I Hangulatos magyar film I MAGYAR RÓZSABOKOR ftnekee, zenés, táncos magyar film. Hanoss naavar tilraűó FLYPP usiyw uioBJtii uiihuu Zmtl trUkklllIIli FOK bangas bírált — Megtalálták a tapolcai szabó céh korsóját A létesítendő tapolcai muzeum számára érdekes adomány érkezett. Plantovlfs józsef tapolcai lakos megtalálta a tapolcai szabó céh korsóját. A tulipánokkal díszített cserépkornón ez a felírás olvasható: .A tapulczal szabók bölsületes czéhe korsaja, anno 1796." lakaci székrekedés, vastagbél-katarus, gyomorba), puffadás, vértorlódás, sárgaság, aranyeres csomók, csipófájás eseteiben a természetes „Ferenc Jóxiel" keserűvíz, reggel és esie fgy-egy kis pohárral bevéve, rendkívül becses háziszer. Klinikai megfigyelések tanúsága szerint a Ferenc lózsef víz még ingerlékeny belli betegeknél is fájdalom né kül ha\'. A fereac IóxmI keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszer-üzletekben kapható. — Ab ataé axlaháxl a«t«. „A szakadatlan nagy színjátékban vergődve Jól esik nézni a többi apró szlnjáléknt, a melyek mind a nagy. örök drámából fakadnak, amolyeket TUrge fantáziák ós színes aktorok varázsolnak elénk. Az élet JátékformAJát adják a talentum ká-bulatában, hogy felejtsük az életet Felejteni akarjuk a valóságot. Slrnl ós nevotnl akarunk, de nem a tulajdon örömünktól és a tulajdon bánatunktól. A másétól, a Játék örömélöl éa bánatától. Ezért köszöntluk örömmel a nyíló színházakat" Kzekkel a szavakkal vezeti be olmés én tartalmas cikkét az első színházt estéről Ebeezky György az UJ Idők eheti BZámában. Számos cikk és Ismeretterjesztő közlemény teszik változatossá az UJ Időket. — Halálra gázoltak egy kisleányt Babg Imre alsódörglcsei uradalmi cseléd 3 és fél éves Ilonka nevű leányát a község utcáján egy gyorsan hajló kocsi elgázolla. A kisleányt súlyos állapotban vitték kórházba, ahol másnap meghall. = Kevés pénzért elegánsan öltözködhet Asszonyom I Megérkeztek a Icgfrisebb sima éí mintás kordbársonyok, gyapjugeorge te és szövetujdonságok Slnger Divatáru-házba. — Féláru utazási kedvezmény a frontharcosoknak. Az Országos Frontharcos Szövetség október 2-án Budapesten a Hósők-terén nagyszabású országos ünnepséget rendez. Ezzel kapcsolatosan a szövetség vezetőségének sikerüli a vidékről felutazó frontharcosok részére október hó 1-tői 5 ig terjedő időre filáru utazási kedvezményi biztosítani, A kedvezményi Igénybe vehetik a Frontharcos Szövetség (rendes, pártoló), Vitézi, Rokkant (HONSi) igazolványok birtokosai, akik ebbeli kérésükkel az Országqs Frontharcos Szövetség egyes helyi alakulataihoz, vezetőségeihez, vagy közvetlenül a szövetség országos elnökségéhez for dúlnak. Az Igényléseknél a fenli szervezetek igazolványszámai közlendők és igazolványonként kiállítási és kezelési Illeték elmén levélbélyegben 30 fillér melléklendő. A külföldről és vidékről érkező előre bejelentelt vitézeknek, rokkantaknak, frontharcosoknak a beérkezések sorrendiétől függően Ingyenes, vagy kedvezményes elszállásolásáról, esetleg élelmezéséről a Frontharcos Szövetség országos vezetősége (Budapest, VI., Podmanlczky-\'tlca 45.) gondoskodik. - A« Otaáj uj aaáaaa közti Károlyi miniszterelnök hozzászólását (isál Uasz-ton terveihez. Tényleg vége van-e a világválságnak ? Min nevet Bern^ard Shaw Kohn lepipálta Marconlt. Sterilizáció Budapesten Hogy hívják a alófokt strandfürdőt, a Bölcs Üabl remek anek- » 1932. szeptember 14. 100% PALCSICS első nagykanizsai selyem-. Kelme-, tonalfestö és vegy-ilsxtltó Uxem. ^^ dotál Nagy Imre Izgalmas regénye, a hót legkósercbb viccel, a legújabb arisztokrata viccek és még rengeteg móka. vicc, aktualitás és Intimitás Nagy Imre kitUnő vicclapjában Mutatványszámai Ingyen küld a kiadóhivatal, Budapest VI Ó-utca 12. = Mielőtt szőnyeget vásárol, tekintse meg Slnger Divatáruház dus szönyegraktárát RÁDIÓ-MŰSOR Szeptember 14 (szerda) Hudapeat S IS Hangverseny. Közben 9.30 hlMk. 11.10 Nemsetkösl vizjálzőssol-gilat 12.00 Déli harangszó. tdó|áráslelan tea. 1206 Cigányzene. Kőiben 12 2S Hírek 13.00 IdóJeUéJ, ídójárásjeleaté*. 14 45 Hírek. 15.3) Morse-tanfolyam 16.00 Oratnolon. hangverseny. Ibtó Idójeltás, ldé|áráa|ekn-téa, hírek. 17 45 E. IS 15 A Szikla dupla térflkvarlet\' hangversenye 19 00 Olasz nyelvoktatás. 19.30 B. 20.00 A bécsi hegedű verseny győzteseinek hangversenye a Buda pesti Hangverseny Zenekar kíséretével Utána Időjelzés, ldó|átás|eleotéa, hírek. Majd •zslon- éa Jau-zenekar háagersenye. 23Á0 Clgányaeae. Bécs 11 30 Négyes. 12.40 éa 11.10 Ora maion 1130 Hangverseny. 20.00 Szinté ntkusok. 2220 Zenekari hangverseny. Daventry (Brit országos násor) 18.30 Zongoraművek. 2o00 Hangverseny 21.40 Oratnolon. 22.30 Zenekart hangverseny. Münchaa 17.00 Zenekart hangverseny. 19.05 Rüdlger: H moll szonáta. 20.00 Tarka-est 21 3) éa 22.45 Zenekari hangverseny. Prága >.15 Zenés ébresztő. 11.U0. 1215 és 13.40 0 1mólon. 19 30 Opera E Hdlgyek Jelszavai I cg|obbat és legolcsóbban FŰZŐT. sngol és francia nibái, kabátot és kosztümöt mérték után Welsx NövéreKnél rendeljünk Zrínyi Miklós-utca 34. Páris 20-30, London IBOi\'/l, Newyork StS\'l/l, Brüssel 71-80, Mllsno 2653, Madrid 41-7Q, Amsterdam 208 I2<a, Berlin 123 14 Vi, Wien---, Stólla 3 73. Prága 15-32, Varsó 58(15, Budapesi —•-, Belgrád —-—, Bukarest 3 06. Tsraéryttzsá* Az árak változatlanok. Buza tlszav. 76-os 13 20 -13*), 77-es 1340-13-85, 78-sb 1358 13 80, 79-es 13-75—13-95, 80-as 13-80-1410, dunán-tuli 76-os 12-40-12-60, 77-es 1260—12 75, 78-ss 1275-12-90. 79-es 1290-13-00, 80-as 13-00—13-15, rozs 7-45-7-65, tak. árpa 8-90- 9-10, zab lOflO-lO-15, tengeri tt. 13-50—1380, korpa 7 25-7-50. VALUTÁK Angolt 19*80-2020 Belga fr. 79-16-7914 Csen k. 16-94-17 04 Dánk. 102-40-103-60 Dinár 9-83-M9 Dollár 570-50-573-50 Franclat. 2230-22-50 Holt. 229 10-230 50 Zloty 63 95-64-45 Lel 346-3-56 Léva 4-06-4-19 Ura 29-90-3020 Málta 135-70-13660 Norvég 99 60-100-60 Peseta —•--•- Schlll. -•---•— Svá|clt. 110-70-111-40 Svédk. 101 60-102-60 DEVIZÁK Amst 229-30-230-50 Belgrád 989-9-99 Ben In 135-80-136-60 Brüssel 79-26-79-74 Bukarest 3-43-3-51 Kopenh.102 60-I03-6U London 19-85-1999 Madrid —•——•— Milano 3000-30-18 Newy. 571-00-574-00 Osxlo 9080-K»fi0 Pária 22-33-2247 Prága 16-93-17-01-Szórla 4-06-419 Stockh. 101-80-10260 Varsó 64-05-64-45 Wien -•—-•-Zürich 110-80-111-40 Wien cleartng árfolyamai 80.484. Felhajtás 1209, eladatlan 789. - Elsőrendű 1-24-1-26, szedett 118-1-20, szedett közép 1-02-1-08, könnyű 084-Ü«, l-ső rendű öreg 1-06-1-10, H-ód rendű öreg 0-86 - 0 96, sngol sUldől. 1-00—1"06. szalonna nagyban 1-70 -0-00, zsír 1-85— 1-90, hus 1-16-1-44, félsertés 138—166. Beretvál pasztilla a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja. 183^zeplemhet 14. ZALAI KÖZLÖNY SPORTÉLET A Zrínyi végleg megnyerte a Vágó-serleget Zrínyi—NTE 7i4 A Zrínyi lenniszcsapata s Vágó-serlegéri folytatott versenyek butodik találkozóján Isméi \'-győzte az NTE csapalát és Igy a serleg végleg tulajdonába került. Az alapitól levél szerint ugyanis az nyeri a serleget, aki megszakítással Hz, megszakítás nélkül pedig öt győzelmet arat. I/igó Endre három évvel azelőtt alapitolta a serleget és ezen három (v alatt a két nagykanizsai sportegyesület csapata hatszor mérte össze erejét. A verseny 1930-ban kezdődön s az első fordulót az NTE nyerte 6:5 arányban. A második fordulót szinléo 1930 ban játszották s ezen kezdődőit a Zrínyi győzelmi sorozata 7: 4-es eredménynyel. Az 1931-es fordulók Ismét zrinylgyőzelmeket hozlak, miután tz NTE kétszer 7:4 arányban alul maradt. Az Idei két forduló sem hozott változást, amennyiben a Zrínyi az elsői 9:2, a másodikat pedig 7:4 arányban nyerte. Az utolsó fordulót a mult hét hétköznapjain bonyolították le, mert vasár napon a köíbejö\'t akadályok miatt nem lehetett megtartani. Különösebb meglepetést ez a lorduló sem hozott, nagy általánosságban a papírforma érvényesült. Mindkél csapat tartalékokkal állt fel. A részletes eredmények a következők: Holfmann—Luslgatten 2:6, 8:6, 6:3,- Darás—Aczél 6:2,6:2,— Pollák- Makó dr. 6:4, 6:1, — Darás, Holfmann—Domjtn dr., Lusl-garten 6:0 6:4. — Récsel Rózsi —Ráczné 6:0. 6:1, — Makóné— Récsei Manci 6: 1,6:2, — Hoffmann Makóné—Lustgarten, Récsel Rózsi 6:3, 6:3, - Darás, Ráczné-LIch-tensleln dr., Récsei Manci 3:6, 11:9, 6:1, — Rícsel nővérek-Makóné. Ráczné 6 : t, 6:2. Ezen számok ulán a Zrinyi már győzött és igy a még hátralevő két számot, éspedig a Haiszer dr — I.lchten8teln dr. singllt és a Halszer dr., Makó dr.—Aczél, Llchtenstein dr. férfi párost le sem játszották, hsnem egy számol az NTE, egyet pedig s Zrinyi feladóit. Ezen métkózéssel az idei kanizsai tennisz-szezon véget ért. —6—bor Kettős futballmérkőzés lesz vasárnap Nagykanizsán KPAC -NTE A délnyugati kerület kaposvári alosztályának bajnokaspiránsa, a Kaposvári Petőfi Atlétikai Club lesz vasárnsp az NTE ellenfele. A szezon legnehezebb bajnoki mérkőzése lehá! Nagykanizsán kerül lebonyolításra. Az NTE mindig a nagy csapatok ellen szokta igazi formáját kilátszani, Így reméljük, hogy pechszériája megszűnik és a bajnokielölt nagyszerű játékerőt képviselő KPAC ellen győztesen hagyja el a pályát. A KPAC 11. csapata előmérkőzést játszik az Ékszerész levente csapatával. A két kaposvári csapat bemutatkozását élénk érdeklődés előzi meg. _ Levente lövészverseny Nagykanizsa város és a járás testnevelési vezetősége vasárnap rendezte meg a városi ét |árási levenle lövészverseny!. Reggel 8 órakor kezdődölt a verseny, de már jóval előbb megkezdődött a csapatok felvonulása és gyalog, kerékpáron, kocsin egymásután érkeztek be az egyenruhás, vagy ünneplő ruhába öllözött versenycsapatok a Józsel föherceg-utl uj kispuska-lőtérre. A verseny nagyon népes volt. A városi versenyben 8 csapat Indult: Nagykanizsa 3 ötös csapata, Kiskanizsa 3 ötös csapata és a 77. Szent László ét 374/0. Kisfaludy Károly cserkészcsapatok 1—1 ötös csapata, valamint 4 levenleoktató és 2 csetkész-levenleoklató, összegen 46 versenyző. A járási versenyen a járás 34 levenle egyesületének 1—I ötös csapata és 40 lő-, illetve levenleoktató indult, ötszesen 210 versenyző. A verseny Iráni igen élénk volt az érdeklődés. Ugy Kanizsáról, mint a járásból szépszámú közönség gyűlt Otsze és figyelte a verseny lefolyását. A versenyen megjelent dr. Krdtky István polgármester, dr. U/vdry Ede szombathelyi polgármester, dr. laub-halmer Alán |árásl főszolgabíró, a helybeli 6. h. gy. ezred tisztikara » az Ifjúságnak és a sportnak számos barátja. A délutáni órákig larló verseny hosszú Ideje alalt a levente zenekar szépen szórakoztstla a közönséget fejlődő játékával. A verseny részletes eredménye a következő: 1. Városi verseny. Csspatverseny: 1. Nagykanizsa A. csapata 537. 2. Kiskanizsa A. csapata 468, 3. Nagykanizsa C. ciapala 442, 4. Nagykanizsa B. csapata 416 egységgel. Egyéni verseny a csapatverseny keretében: 1. Gyarmati József 119, 2. Horválh Oyörgy 114, 3. Fenyvesi I.ajos 111, 4. Deutsch László 107, 5. Fekete János 101, 6. Sinkovlts Sándor 100, 7. Horválh József 99, 8 Skobrics Pál 97, 9. Fillpovlts János 97, 10. Pőcze István 97 egységgel. Oktatók versenye: 1. Martlncsevits Ferenc (374/Ö. Kisfaludy csapat) 111, 2. Flumbort József (77. Szent László csapat) 107 egységgel. II. Járási verseny. Csspstverseny: I. Bajcsa 452, 2. U|udvsr 431, 3. Pölöskefó 430, 4 Balalonmagyaród 417, 5 Kotpavár 415 egységgel. Egyéni verseny a csapatversttiy keretében: 1 Kiss Mihály (Pölöske-fó) 111, 2. Szabó Ernő (Oirabonc) 108, 3. Oolecz János (Szepeinek) 107, 4. Tóth Károly (Nagybakónak) 106, 5 Tólh István (Sormás) 105, 6. Szántó Tibor (Palin) 103, 7. Do-lezsár József (Nsgybakónak) 103, 8. Horválh Vince (Komárváros) 103, 9 Dávid Anlal (Eszteregnye) 102, 10 Tóth István (Eszteregnye) 102, II. Rákhely Ferenc (U|udvar) 102, 12. Matotlcs Oyörgy (Ba|csa) 101 egységgel. Oktatók versenye: I. Málly Oéza löoktaló (Fűzvölgy) 109, 2. Szőke István föoktató (Murakeresztur) 106, 3. Szűcs János löoktaló (Komáiváros) 101, 4. Szertlcs István oktató (Hosszúvölgy) 95 egységgel. A helyezést elért csapatok és lövészek ízléses, szép kivitelű érmeket, a lövészek azonfelül értékes tiszteletdíjakat nyertek. A verseny megrendezése, annak zavartalan, pontos lelolyáss és a versenyen eléri szép eredmények Rumpf Károly testnevelési tanácsnok, városi ét Bremser Ousztáv testnevelési altanácsnok, járási lestnevelési vezetők érdeme, akik lelkes oktató-seregük élén fáradságot nem ismerő, odaadó munkával képezik, nevelik, vezellk az ifjúságot, hogy a .Szebb Jövő" talpig férfi, Igazi magyar Ifjúságra támaszkodhasson. dr. n. a. Járási levente-verseny volt Lelenyén Letonye szeptember 13 (A Zalai KDilöny tudósitóJdtH) Ismét mozgalmas élete volt vasárnap Letenyének. A letenyei Járás összes levente egyesületeinek volt a Járási löversenye. A megjelent csapatok tábori misét hallgatlak, melyen a letenyei egyesület díszben, zászlókkal vonult fel és nagyszámú közönség vett részt. Uiána megkezdődön aTöverseny. Eredmény: csapatver- Szőnyegosztályunk nlmlM jó miségiOlCfÓcikkikkil Bnísiitiltik ki. 200X300 nagyságú strapa szőnyeg modern csíkos mintákban, igen tartós . . P 15- 200X300 nagyságú strapa szőnyeg elegáns bouclé mintákban, nagyon jó minőség p 26\'- Ebédlő, szalonszőnyeg, összekötők, ágyelők, futószőnyegek óriási választékban, mélyen leszállított árakon. Sc&iitsz ÁrufyCLSZ- fOszi" vetésre: Gazdasági magvak továbbá: Kerti magvak (iponliui Fehérkagywuug Kelkápontaaag Anácskaasg 8?eiotmag Mslejtiaag Salátaaag Eitttlmtt 8árpri|«aif Sárga violaaig PstreuelyeHBtj itb. stb. Műtrágyák. Gabona-csávázó szerek kaphatók: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, termény és növáoy védöazerek kereskedésébea Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett TtWfc* 130. tenyben I. tett a bázal levenle egyesült! ötös csapata, 11. a suntaaor-Jdnl és III. a leitnyel levente egyesület. Egyéni versenyben 1. Bidl Oyörgy bázal, 2. Tóth Oyörgy egyedutal, 3. Papp Oyörgy ollárcl, 4. Bl-csdk János letenyei éa. 5. Háti István borsfai levente. Impozáns voil, mikor oktatóik vezetésével 29 levtnle egytsükt a szép napsütéses vasárnap Letenyén s versenylázlót kipirult arccal, nótaszóval felvonult. Siázhetven napbsrnilotia arcú, keményvágásu magyar flu. Mind a magyar |övő teménysége. A versenyzési Tág oly nagy mérvei öltött, hogy még a legtávolabbi községekbe Is, 25—30 km. távolságból, teljes létszámmal Jelentek meg, kl gyalog, ki kocsin vsgy kerékpáron, semmi fáradságtól vitsxa nem riadva, igyekeztek a löverseny színterére, hogy nagyszerű eredményeket érhessenek eL (Köszönetnyilvánítás.) A lolyó hó 11.-I levenle céllövő versenyre tiszteletdíjat, illetve tiszteletdíjak beszerzésére készpénzajándékot adlak: Dr. Krátky István, dr. Hegyi Ls|os, dr. Prack István, dr. Tholway Zsigmond, Oarsmvölgyl Iván, Juszt László és 0/ula, Vékásl Karoly, Merkly Belus Ls|os, Vágó Endre, Zsoldos Oyula, Szomolányl Oyula, Neu és Klein, Mayr József, Höhn Lajos, Brand Sándor és Fia, Deutsch Ede, Siabó Antal, Teutsch Ousztáv, Klrschner Mór, Schűlz Sándor és Fia, Schnitzer és Oöndör, Schless Testvérek. A nemeslelkü adományokért hálás köszönetet mond a Testneveiisi Vezetőség. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda éa Délzalai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdája Nagykanlzaán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán teleforr: Nagykanizsa 78. azám Oloaón vásárolhat Linóleum Mozaik asztalteritöket Kókusz-szőnyeget Futószőnyeget Lábtörlőt Maradék vásár Hirsch és Szegő cegnéi PÉLDÁTLAN OLCSÓ! ♦ Modern berendelések euv- * Modern berendezések egyszerű és művészi kivitelben, óriási választékban. Kedvező fizetési feltételek. Díjmentes szállítás. / / KOPSTEIN BUTORARUHAZAK NAGYKANIZSA, HORTHY MIKLÓS-UT 4. SOPRON és SZOMBATHELY. APBÖHIBDETtSEI is -ill lil II I M 011 MM -M f » *!*•». V«4f » ■ - || I I M M«| M OKr, ■ Miki janar. Címátt ■ UHUI ÍM ul....... Rl« golyói csapágyak autóhoa, speciálisan okaón Ford- éa Pnsdsonboz Unger Ullmann éa Tólh vaskereskedés4ixn 3673 14 évea lélárva, megbízható Hatul leány helyet kerea gyarmatiak Maltatt, caak etláiéaért Clm a kiadóban. 4140 lianuát 83 Icára bérbeadó. kosUi Caengr.ry.nl 23. lakója. Tá)*. 4129 HiraaiaaaUa lakás havi 65 pen góért kiadó Erzaé bcl-tér >0. Il3ö —Klaauall egy nöl télcipó Klnlial-ul-cTtót Koaaulh-iéng. Megtaláló azlveiked-Jék kiadóban leadni. poqAnyvAri uradalmi tajboralm kaphatók lltereaktnt már 20 Iliiéiért, Legkisebb létei 25 liter. 9*018 SAROLT löklbl,tokos Wl_3althyány-utca 211. szám. Használt osai\'<)»k*lyh*f vennék, vl-lágoa azlnbctt. Vlds kalaplliiit. 4170 >*pkara<a«éat jutányos áron válla-Innk. Armuth Bazár-udvar. 3923 Mltrw.ltjuk az Összes bútorszövete-kel. azónyegeket, aezlontakarókat, Igen olitó káaapániáron. Klslaludl Dlval-áiulláz. 28 Prltálaára diszkréten kiadó, caak biztos helyre. Clm a kiadóban. 4093 BalatonmárlafttrrlAn, vízparton, 600 (J-01, ájlomás mOgött 200 O-öl, csatorna mellett 1100 n-fll vlllatelek, utóbbi épülettel, beültetett izólóvcl, egéizten vagy lalosztya, |ulányos áron eladó, Pelviláco lilás dr. Hoch ügyvédnél. 4115 Nei és 1*1-41 divalaz öveteket meglepi olcaó árakon árusítjuk. Klslaludl Dlvnláru-hál. Saha wlaaaa nem lér« alkalom I 39 laakáaaatt varró lantolyamra tanítványok (elvétetnek - Welsz Nővéreknél. Zrínyi Miklós utca 34. .4117 Ktrály-u. 49. alatt k*ta«ak*a lakás mellékhelyiségekkel november l-re kiadó. Bóvebbet Zwelgnél, Erzsébet-tér 1. 4147 Hauaált a|tó, ablak, eladó Széchenyi tér 6 tégla, éplllelia 4126 ■*|akarelax*aakban nagy engedmény, a gyáil árak leszállítása végett — Stem aaakUiletében. 4123 TanhéaiftkéaaAa vállalná gyermekek tanítását. Clm a kiadóban. 4160 KallasMa. bvtorozott utcai szoba kiadó október l-re Ctengery-ni 38. 4163 Pgy mlnrtanaata*ny Kliátyi Pálutca 6. felvétetik 4168 Oloa* b*rral kétszobás utcai lakás Magysi-utca 39. azám alatt kiadó Bővebbel dr Báron Pál ügyvéd Irodájában. Erzsébet-tér 15. izim 4169 Szénsavas takarmánymész és műtrágya <tu olcsón kapható Hirsch és Szegő cégnél ÉRTESÍTÉS. Értesitjük a n é. közönségei, hogy folyó hó 15 löl kezdődőit? a félbarna kenyér kgr.-ja 38 flll. •viszonteladóknak ... 34 flll. sü\'cmény változatlanul marad fogyasztóknak 05 fill., vlszonteladásra 04 fill. Uj lypusu barnakenyér kgr.-ja 32 fill., ezazonban kizárólag sülöknél kapható. Házikenyéi sütési dija kg.-kénl 06 fill. „„, Sütök szakosztálya. Száraz, apritoil bükkfát*. füt6szen&£ házhoz sr.állil, legolcsóbb napi áron Steiner Adolf IU.lt.i- ám u.á.il<.r«.k»<lo KírAly-satoa 32. az. alatt. a-\'________3íi3 Vízvezetéket. csatornázást, központi fűtést és e szakmába vágó javításokat jutányos árban vállal MENDLOVITS JÓZSEF ÉS M/ÍRTON rézmü éa vízvezeték azerelésl vállalata Telefon 2-71. nasyk.ARIZ8A, XKiliY-ÜTCA 45. SZ Tulefon 2-71 Ht Kedvazft fixetéai feltételok! jjj Állandó rabtár fUrdőszoht berendezésekben éo muaótlatfikben. „Kflhiie" mkitgaidasági gépek gfárl lerakata. 4616/B. 1932. Árverési hirdetmény. Közhírré teszem, hogy köztario rások fejében Schlésinger Zoltán kereskedő, nagykanizsai lakósnál ic • foglalt különféle üzleti berendezés, állványok, pultok, férfi es női ingek, gyermekcinök, iskolatáskák, norin-bergi cikkek, férfi és női ernyők és egyéb norinbergi cikkek Erzsébet-tér 22. sz. alatt 1932. évi szeptember hó 14-én d. e. 9 órától kez-dődöleg legkisebb lételekben a becsérték s/i részén alul is, elárvereztetni fognak. Nagykanizsa, 1932. évi auguszlus hó 13-án. Lehoczky Lajos s. k. ju» v. végrehajtó _ feKP HÖMOZDUwm rOLOM llflMPBRB r omÁLÁH^sMeKrerksr, Nagykanizsa, Horthy Miklós ul 1. Nyomatott a laptulajdonos Közgazdasági K.-T. Gutenberg Nyomda és Uélzalai Lapkiadó Vállalj ta könyvnyomdájában Nagykanizsán, (felelős üzlclvezctó: Zalai Károly.) 27. évfolyam 208. uám Nagyka«l*»» 11*82. szeptember 15 csütörtök Ara 14 Hllér ZALAI KÖZLÖNY >ietkciilő»4K ái«lail6hivatal: í\'^ul 5. ic4m. KrsxlHelyl Ilókkfíilrthlvnml: Kouulb-ntca 32. roi. ITHil NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos EMliztlé.1 irn : Cfjv hóra a |>tn((ú 80 flllti Sierkcajtótígl íi klatlóhlvalall telelőn: 78. u A stresai megegyezés Stresa, szeptember 14 A francia-olasz- német megegyezésről még a kővetkezőket közlik: A tervezel értelmében Európának valamennyi állama pénzügyi hozzájárulást vállalt magára abból a célból, hogy közép- és keleteurópa gazdasági és pénzügyi helyzetéi megjavítsa és a mezógizdaságt termelést talpraállllsák. A közös alap leioszlásáról gondoskodó bizottságnak jogában áll, hogy bizonyos feltélelek mellett mezőgazdasági előlegeket nyújtson a kedvezményben részesülő államoknak. A bizottság gondoskodik arról, hogy agrátálla-mok állal nyújtott viszontkedvezmé-nyeknek ne lényen preferenciáiig jellegük. Ezeket a vlszonlkedvezmé-nyeket ugy lógják biztosítani, hogy az agrárállamok mérsékelt vámpolitikát gyakorolnának. A megkötendő egyezmény elvben 1935 október 30 ig maradna érvényben. A vásárlók es eladók albizottsága hozzájárult lényegében a három nagyhalalom delegációjának emiilelt tervezetéhez, de fenntartással éli. A mezőgazdasági szubvenciókat nyújtó közös alaptól teljesen különálló lenne a pénzügyi stabilizációra szolgáló közös alap, amelyről az Értekezlet pénzügyi bizottsága tárgval Az értekezlet pénzügyi bizottságának tárgyalásai lassan haladnak előre. Stresu, szeptember 14 (Éjszakai telefonjelenlés) A gazdasági bizottság a bevitelt korlátozó intézkedések megvitatására albizottságot küldött ki, melynek Magyarország is tagja. Báró Prónay Oyörgy magyar delegátus a pén/ügyi természetű korlátozások megszüntetéséről beszélt, majd kifejtette, hogy a gabona revalorlzálására vonatkozó tervnek csak akkor lehet jelentősége, ha összhangba hozzák a gabonabe-hozalalt akadályozó rendelkezéseket. Lefejezték Gorgnlovot Párta, szeptember 14 Ma reggel nyilt utcán a Sanle logház elölt mintegy 20 000 ember jelenlétében lefejezték Doumer elnök gyilkosát, az orosz Gorgulovot. A gyilkos eleinte nyugodtan viselkedett, amikor azonban meglátta a gulletoni borzalmasan Üvölteni kéziéit. Földre vetette magát, ellenállót\', ugy, hogy a pribékek nagynénién ludlák a kivégzés színhelyére vonszolni és lekötözni. Utolsó szava "voll: „az eszméért halok meg I" akkor \'8 Üvöltött, amikor a Mrd lecsapott a nyakára. Egy pillanattal később véres leje a fürész-Poros kosárba hullott. Borzalmas vasúti katasztrófa Oran közelében ,, Pária, szeptember 14 J!S0kat telefonjelentés) Oran m elében egy légionistákat szállító wionavonat kisiklott és a mélységbe ™»«t A katasztrófának 50 halálos "" súlyos sebesült áldozata van. Az ifjúság érdekében feloldották a nyugdíjazási tilalmat Megindulnak a vidéki vízi és útépítési munkálatok \\ Budapeat, szeptember 14 A kormány az ifjúság elhelyezése érdekében feloldotta a két éve tartó nyugdíjazási tilalmat. A minisztertanács halározala azt célozza, hogy a magas állásokat nc töltsék be, hanem minden megüresedett helyet egy gyakornoki, vagy ntás kisebb állással töltsenek be. Mindenütt, ahol a létszám a normál státus háromnegyed részét elérte, hivatalból nyugdíjazzák azokat, akik kilöltölték teljes szolgálali idejüket. Így néhány száz nyugdíjazásra kerül sor. A gyakornoki és inás állások díjazása a törvényben megállapított díjazás lesz Purgly Emil földművelésügyi miniszter kijelentette, hogy a kormány mosl készíti elő a löldteherrendezés végleges megoldását. A tervezet e hó végéig, legkésőbb október első nap|aiban elkészül. A kormány minden rendelkezésére álló eszközzel Regileni kíván a gazdákon. Igen fontosnak tartja a vidéki lakósság foglalkoztatását, ezért nigyarányu vízi és útépítési munkálatokat indít meg. Az adóztatás túlfokozott, de nem lesz több kedvezmény és csak végső esetben lehet adóemelés, mondta a pénzügyminiszter a 33-as bizottság szerdai ülésén Budapest, szeptember 14 A 33-as országos bizollság ma délelőtt üléal tartott. Napirend elölt Gyömörey Sándor a nyugati vármegyék ínséges állapotáról beszélt és a kormány segítségét kérte úgyszintén azt, hogy a kormány figyelmeztesse a pénzintézetekel, hogy enyhébb elbánásban részesítsék a gazdaadósokat. Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter kijelentette, hogy az altruista pénzintézetek kíméletet tanúsítanak, de az adósok egy része nem akar fizetni. A bizottság együttesen tárgyalta az OTI hátralékok kamatkedvezményéről, az egyenesadó hálralékok fizetésére . i.dandó kedvezményről szóló rendeletlervezelekel. Szilágyi Lajos védelmet kért a vidéki adósok részére. Követelte, hogy a transler kasszába többel ne fizessünk. Schandl Károly a kisiparosság OTI terheinek lényeges csökkentését sürgette, Intézményes védelmei kért a vidéki kisiparosság számára. Fel-velelte az eszmél, hogy a nagy földbirtokosok nem fizelhetnék-e földben adóhátralékukat. Wolff Károly az OTI ügykezelés egyszerűsítését sűrgclte. Kállay Tibor foglalkozott a kamatamnesztia rendelettel. Olyan messzemenő kamatkedvezinaoyeket kell adni, hogy azokat megismételni ne kelljen. Foglalkozott a téli ins^gakció kérdétével. Reális programra van szükség, antely egyiészt politikailag megnyugtató, másrészt gazdaságilag és pénzügyileg végreha|lható. Mindezekben a kérdésekben igen tetszetős programot hallunk ugy kormánypárti, mint ellenzéki politikusok részéről a népszetűség megnyerésére irányuló most folyó agilációk során. Feltételezi. hogy a kormánynak külön van egy reális programja. A költségvetés egyensúlyának biztosítására a kiadások ujabb leszállítása is szükséges lesz. Korányi pénzügyminiszter elismerte, hogy adóztatásunk túlfokozol!. Fenntartja, hogy az állami közigazgatás teljes átszervezésére van szükség. Az adózók egy része nem lesz eleget kötelezettségének, mert továhbl kedvezményeket vár. Ilyen további kedvezményeket nem szándékozik adni. Az Inségakcló költségei! elsősorban a városoknak éa a törvényhalóságoknak kell vlselülök. Az ehhez szükséges pénzl már sem hitelből, sem a tisztviselők lizetésének leszállításából nem lehet fedezni, hanem csakis adóemelésekből. Továbbiadóz-latásokra azonban csak végső esetben határozná el magát a kormány. A bizottság elfogadta a rendeletlervezelekel. Határtalan lelkesedéssel fogadta Nagykanizsa az első két olasz cserevonatot „Ma már nem sok beszédre van szükség, hanem tetteknek kell jönniük" — mondta az olaszok vezetője a kanizsai állomáson Nagykanizsa, szeptember 14 Határtalan lelkesedéssel togadta Nagykanizsa halárváros népe az első olasz cserevonatokai, melyek szerdán este érkeztek és 700 olasz kirándulót hozlak, hogy 3 napot löllsenek Budapesten. A cserevonat akció élén lovag Maggiorino Gllardl áll, az olasz Idegenforgalmi tanács igazgatója. Szeptember 25-én ujabb két, majd még egy ötödik olasz csere vonat érkezik Magyarországra. A ma érkezeit vonatok elé leutazott Murakereszlurlg az lBUSz öltagu küldöttsége Majthényl János vezetésével. A vonalok szombaton este Indulnak vissza Olaszországba. Az első vonat 7 óra 56 perckor futott be az olasz és magyar színekkel Impozánsán feldíszített, lényárban és hatalmas tömeg örömében uszó kanizsai állomásra. A cserkészcsapatok és leventék zászlós sorfala mögül a tömeg lelkes éljenzése és a Levente zenekar a Qiovinezza val fogadia a hangos »e||a-ejja"-val és „Evviva Ungheria"-val beszaladó vonatot. Leírhatatlanul lelkes voll a logad-latás minden mozzanata. Dr. Krátky István polgármesler díszes emelvényről olasz nyelvű beszéddel üdvözölte a magyar föld vendégeli. Ma|d minden mondatánál félbeszakította az olaszok kifogyhatatlan, lelkes tclszészaja. A polgármesler hangsúlyozta, hogy nem csak a kél nemzet közt fennálló történelmi és kulturális kapcsolatok alapozták meg a magyar-olasz barátságot, hanem — és éppen ezért érzi ezt a szeretetteljes kapcsolatot erő-sebben a határon álló Nagykanizsa. — főként azok a gazdasági kötelékek, amelyek, reméljük, még inkább el fognak mélyülni a barátságnak eme ujabb megnyilvánulása után. A legelszakilhatatlanabb kapocs pedig a két ország közt az a tény, hogy Mussolini voll az első, ak! a Trianonban megcsúfolt igazság védelmében elsőnek állt a szenvedő Magyarország mellé. A perronon felsorakozott magyarruhás kislányok végigjárták a vagonokat és minden hölgy-utasnak a város figyelméből egy-egy, összesen mintegy 200 csokrot nyujlotiak ál, piros és lehér virágból, zöldlevél dekorációval. Az üdvözlő beszéd ulán a Levente zenekar a Himnusz! játszotta. Láttunk olaszokat, kiknek arcán könny csordull végig a magyar imádság bánatos akkordjai nyomán. Lovag Camlllo Canail, olasz Idegenforgalmi felügyelő köszönte meg a fogadtatást. Beszédében tolmácsolta az örömet, amivel Magyarországba Indullak. — Az ősi kulturális és egyéb kapcsolatok a lelkek mélyén gyökereznek. A Ducc meleg szerelettel és különös figyelemmel kiséri Magyarország életét. Ma már nem sok beszédre van szükség, hanem tetteknek kell jönnlök. A lezuhant hős magyar repülőkkel kiáltjuk mi is: „Igazságot Magyarországnak I\' Valóságos kendő-tenger lobogott, zúgott, zajlott a kirobogó vonat és a meghatottság könnyei, Integető kezek ezrei kisérték a lassan tova-gördülő, hatalmas vonatot. /.ALAI KOZLONV 1932 szeptember 15 Pár perc múlva berobogott a második vonal. Ezzel jött cov uff. Francesco Orlandl, az olasz turisztika adminisztrátora, a kirándulások szervezője. Újra a kölcsönös lelkesedés zajos, falakat reszkettető exlázisa, újra magyarruhás kislányok rohams a háromszintl csokrokkal, u|ra a.Olovi-nezza, a Himnusz könnyfakasztó hangulata. A polgármester ismét olasz beszédet mondott. — Legyen az olasz-magyar barátság — mondta — a kölcsönös szeretelnek olyan megnyilvánulása, amely alapja lesz Középeurópa biztonságának és az egész emberiség fejlődésének. Utalt Nagykanizsa speciális olasz gazdasági kapcsolataira, kérve, hogy akik most eljöttek Magyarországra, legyenek otthon szószólói a két nemzet anyagi javát ii szolgáló testvéri és kulturális kapcsolatoknsk. Az olasz csoport nevében Tacclni dr. mérnök válaszúit. — Mi is sokáig voltunk elnyomatás alall, — mondta — mlg karddal a kezünkben kiharcollak sz olasz haza egységét. Együltérzünk veletek és ugyanezt kívánjuk Magyarországnak is. Kívánjuk, hogy mielőbb visszanyerje Magyarország régi balárait. A Oiovinezzál együtt énekelte az olasz vendég-sereg a Levente Zenekarral, majd elénekelték a fasciita indulót, végül a Himnusz fejezte be a lelkes fogadtatást. Aztán kigördült a második vonat is. Harsogott, zúgott még messziről is a vonalból az „Ejja—ej|a—allata", az „Evviva Horthy" — „evviva Ungheris" és a perron csarnoka alól az .Ewiva Italia", .EvvivaMussolini" és a cserkészek .Huj, huj, hujrá\'-ja. Kém kerül statárium elé az angyalföldi hommunista Budapest, szeptember 14 A királyi ügyészség ugy döntött, hogy az angyalföldi kommunista tüntetés során lövöldöző Tarsoly kőművest nem állllja statárlális biró-ság elé, mivel az ügy nem tisztázható minden részletében a törvényszabta Időben. Véletlen szerencse érte J. H Halán tisztviselői Felesége születésnapjára minden évben vett (Kidig la valami ajándékot, de moal ez egybeesett tízéves házassági Ivlorduló-Jukkal. Mont valami szebb, értékesebb, maradandó ajándékkal akart kedveskedni feleségének. De hogyan \' Hónap közepe van, a gyerekek balratáaa, ruha s egyéb kiadások felemésztették e havi keresetét. Egyik nap callggedten sétált s Pó-uton, közben megállt egy kirakat előtt. Figyelmesen, többször la elolvasott valamit. Egyszer csak felderült az arca s elégedetlen mondja : Meg van ! Mikor este nitt aem sejtő teleségének átadja sz ajándékot, az boldogao kiált fel: Istenem, de gyönyörű művószt festmény ! Hol vetted ? — A Ffl-uton, a képklállltáson — telelt a térj. — De hiszen nincs pénzünk — cau-dátkozott az asszony. — Készletre vettem mondja n fér], — Négy pengőt fizetünk havonként. Október 1-én kezdjük a törlesztési, tehát most egy fittért aem adtam Moat már teljes voliaz őröm. Az asszony hálásan nézett férjére n Igy szólt: Köszönöm. Nagyon boldog vagyok. (=*) IdAlárás A nagykanizsai rsatsorológlal met,-ftgyeló Iclentések: Szerdán a hőmérséklet : Rtaícl 7 órakor 4-14-3, délután 1 órakor +3Í0, este 9 őrskor +17-3. <É/uakal rildliiJiUnUi) a a>tsaral«-alat IsMaat lslantl sata 10 Arss-hurt FsthSs ltf« várható már-aákalt Wiasl«|sSásail. Mende-monda-e a pacsai járásban folyó izgatás az adófizetés ellen ? A közigazgatási bizottság ülése Zalaegerszeg, szeptember 14 (Tudósilónk telefonjelentése) A közigazgatási bizottság mai ülé-én Farkas Tibor tiltakozol! a pscsai járás olyan megvádolása ellen, mintha ott iigatás folyna az adófizetés ellen. Mendemondának minősítette az ilyen állításokat. Az adó-nemfizetésnek szerinte olyan okai vannak, amelyek megfelelő intézkedésekkel megszüntethető* volnának. A kedvezményekkel kapcsolatos terminusok lul lövidek. Szentmihályi Dezső hasonló értelemben szólalt fel. A nemfizetésért nem lehel okolni senkit, a viszonyok az oka. Ranzenberger h pénzügvigazgafó kímul-lása szerint Pacsan 200, Hahó-Ion 174, Oroszlonyban 210, Nemes-hetéBen 2080.\'o az adóhátralék. Bődy Zoltán alispán hangsúlyozta, hogy amikor a megyei nyugdíjasok illetményeiknek csak egyharmad részét kapták meg és a belügyminiszter kijelentelte, hogy a megye sem előlegei, sem kölcsönt nem kaphat, fontos az adók szorgalmazása. A pacsai |árásra vonatkozókai egy pénzügyi lisztviselő referálta neki, azok tehál nem lehetnek mendemondák. A különféle jelenlések közi legérdekesebb a pénzügyigazgalóé, mrlv szerint a zalai adóhátralék 6,249 816 P, vagyis 109%. A gazdasági felügyelő a takar-mányhiány és a mezőgazdasági munkanélküliség kapcsán igen siralmas helyzetről számol be. Csak a szóllőlermés nagyon |ó és megindullak a vásá lások is. Visszaesés mutatkozik a kanizsai középiskolák növendék-létszámában Szemit kapunyitás után a kanizsai Iskolákban Nagykanizsa, szeptember 14 Megkezdődött az iskolai év. Noha egyes intézetekben még várhatók további beiratkozások, mégis mosl már tiszta képet lehet nyerni a felvett tanulók szárnál illetőleg. Gyerünk végig először a nagykanizsai középiskolákon és állapítsuk meg a mai helyzetét a mull évhez viszonyítva. A piarista reálgimnáziumban Magas Mihály igazgató elmondja, hogy a mull esztendő 512 növendékével szemben az Idén 471 et vetlek fel, azonban ez a szám még növekedni fog. Utal az igazgató a nagy szegénységié Sokan még a felvételi dijat sem tudják megfizetni. Msgas igazgató bevallja, hogy bizony nem egy esetben saját zsebéből fizelte ki a szegény növendék felvételi diját. Megállapit|a az igazgató, hogy még mindig nincsenek tul a .háborús anyagon", amit szomorú példákkal illusztrál. A felsőkereskedelmi Iskolában Balog igazgatótól megtudjuk, hogy a mult év 134 növendék-létszámához víszonyitva visszaesés mutatkozott, amennyiben mindössze 94 növendék Iratkozott be A zalaegerszegi kereskedelmi iskolában ugyanez a helyzet. A csökkenés oka a háborús születés csökkenéseknek most mutatkozó hatása, az általános szegénység, a végzett növendékek nehéz elhelyezkedése, nemkülönben a kereskedelmi iskolák szigorított felvételi vizsgái. A kereskedelmi női tanfolyamot jelentkezők hiányában egyáltalán nem nyitották meg Személyi változások az intézetnél: Domány Ármin 33 évi működés ulán nyugalomba vonult. Az állásra hirdetett pályázat folyó hó 15-én jár le. Dr. Rosenberg Mór, aki 39 évig lanilotl, szinten nyugdíjba ment. Helyére Beke Ferenc tanár, az intézet egykori jeles növendéke került. A nagykanizsai leányllceumban Magas Mihály igazgató az idén az I. osztályba 21, a II. osztályba 24. az V. osztályba 14 és a VI osztályba 24 növendéket vett fel, vagyis Összesen 83 növendéke van a nagykanizsai inlézelek Benjáminjának. Tekintve az intézet rövid fennállását, ezt nagy fejlődésnek kell mondanunk. A tanártestület uj tagjai: Bartha István dr., Koila János dr. piarista tanárok a hittant, Kerkay Józset dr. a gyorsírást (óraadó tanárok), míg lendes tanárok llámory Vilma, Frey Qabriella és Szakonyi Sarolta. VÁROSI MOZGÓ Csütörtökön, szep/ember 15-én, 7és 9 órakor Félix Bressart te Ralpti A. Roberts szenzációs uj hangosfilm attrakciója! Arnold és Saoh világhírű boházsts AZ ERÉNYCSŐSZÖK FÉLIX BRESSART legjobb eddigi vígjátéka 1U felvonásban. Magyar hangoa film I Hangulatos magyar film I MAGYAR RÓZSABOKOR Énekes, zenés, táncos magyar ftlm. Hango: magyar biradú FLÍPP Zenés trükkfilm. FOI iaw biraíó A Városi Zeneiskola igazgatója, Vannay János Isméi több ujilásl vezeteti be. Az intézethez stílszerű, virágokkal ékesített váróhelyiség van, aj a kamarazene-terem, ahol ezentúl az intézel növendékei tartják hangversenyeiket. Tanári változás nincs. A növendékek száma ugyanaz, mini tavaly. Az elemi iskolákról legközelebb A polgári leányiskolába az idén 394 növendék Iratkozott be. Polónyi igazgató az fflóbbi években különböző u|itásokat vezetett be, miáltal igyekezett elérni, hogy a polgári leányiskolát végzeit növen dékek, ha tovább tanulnak, nagyobb készültséggel menjenek át a következő iskolába. Német társalgási, francia nyelvoktatást rendszeresített, most pedig a gyorsirási tanfolyamot, ugy hogy a tanulók akár líceumba, akar tanitónőképzőbe mennek: a 4 osztály elvégzése ulán nagyobb előképzettséggel tehetik ezt. A francia nyelvtanlolyam eddigi vezetője, Lthoczky Emília távozásával Mlllényi QyOrgyi nyelvinesternö. A polgári fiúiskolában Somogyi igazgató elmondja, hogy az első osztályba 81 nagykanizsai liu jelentkezett, vidékről 31, a vidékiekr! azonban tanárhiány miatt nem lehetett felvenni. Talán sikerül rövidesen a tanárkérdést megoldani és akkor megfelelő osztályok felállításával minden jelentkezőt felvehetnek. A II. osztálybs 98., a III. osztályba 97, a IV-be 81 növendéket vetlek fel. Persze minden osztály párhuzamos. Az összes növendékek száma 358, vagyis 6 lövet több, mint tavaly. A polgári fiúiskola tanártestületében egy személyi változás van: i^hoctky Emília tanárnő férjhez ment, állása még mindig nincs betöltve. A nyárvégi utasforgalom a kanizsai határállomáson Szásssk a kl- ás •luu.lná.Uiril Nagykanizsa, szeptember 14 Az elmúlt augusztus hónapban jelentős nyárvégi személyforgalmat bonyolított le Nagykanizsa határállomás Augusztus hónapban összesen 779 külföldi jött be és 1119 lépett ki az országból. Magyar állampolgár 3259 lépeti be és 2096 utazott ki az országból. A belépő magyar állampolgárok jelentős számbeli különbségét a kilépőkkel szemben azzal lehet magyarázni, hogy a Szent István ünnepségekre Igen sokan |öttek haza Budapestre a külföldön élő magyarok közül. Ezek legnagyobb-része természetesen csak hosszibb itt tartózkodás után tér vissza ismét külföldre. Az 1932. év második negyedében a kivándorlás lényegesen visszaesel! a visszavándorlássH szemben. Az országból 229 en vándorollak ki és 508-an vándoroltak vissza. Zala-megyéből négyen vándoroltak ki és hatan jöttek vissza. Zalamegyében az év második negyedéber^iüllitolt 165 útlevél közül 7 volt a kivándorlásra jogosító. fiyomor-, bél- él anyageaerebetegsé-geknél a természetes „ferano József" keserűvíz az emésztőr-zervek mükö-désát hathatósan előmozdítja s igy megkönnyíti, hogy a tápláló anyagok a vérbe kerüljenek. Orvosi szakvélemények hangsúlyozzák, hogy a Ferenc lózsef viz különösen ülő életmódnál igen hasznos gyomor- és bélszabályozó szer. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és lUszerüzletekben kapható. 1932. szeptember 15.___ Írók ölelkezése «„>[, volt ez az Irók liete n magytír .pnccí mellett- Jelentőségében nagyobb, miivel)I), mint ahogyan •■hIAii minősé-™e|ben megnyilvánult. Már magában tSve az hogy 11 magyar hivatásos Iro italon- reprezentánsát érdemesnek, do tXként szükségesnek tartották a vidéki Irodalom bekapcsolását, magukhoz, ölelését olvan eredmény, amely régen váraiéit magára és ainli örömmel kell Üdvözölni az egységes irodalom Bzem- ^Aini\'^ mégis turcsit és meglepő, az míüi, csak az, hogy az az Ötven iró, akik most összekapcsolódtak, ugyancsak most és ez alkalommal találtak egymásra. Ha ugyan egymásra találtak Messziről nézve ugy látszott, mlnllin cz a tóvárosi Iró társaság egy család lenne akik bensőséges szeretettel és egymás Iránti megértéssel, de legalább Is a megbecsülésben testvériesen élnének ebben u mindenkire egyformán súlyos és megpróbáltatásokká telitett szomorú magyar Irodalmi életben Azt gondoltuk, hogy mindnyájan egy tű borban élő, egyesített célokért küzdő harcosok ók, akik megfújják a harsonát, hogy felrázzák vele a közönyösség\' letargiáját, ami veszélyes strja az érvényesülésnek és felismerésnek. Nélkülözhetetlen kellékének hihetjük az. összetarto\'zandóságot, a közös eélbun való egyiuasrautalást, ami nélkül nehéz elképzelni az egyesített célokért való küzdelmet. A magyar irodalom e díszes együt tesénél a/onlmn sajnálattal kotlett látnunk es megállapítanunk, hogy hiányzik az egység, Hiányzik az a testvéri kapcsolódás, ami tiszteletben tartja mindenkor a másik s/emélyét és személyén keresztül, vagy annak figyelembevétele nélkül a tehetségét. Mert n tehetség olyan tulajdonság, ami feltétlenül számot tarthnt az elismerésre még akkor Is. ha világnézeti szempontból messzire vau Ih egyik h másiktól. Az írónál legelőször is mindig oz az egy fontos: kl milyen tehetséges ? Csak ezután letiet mérlegre tenni, hogy mint egyénnek, mint embernek, milyen az értéke\'1 Mar most kétségtelen, hogy akik Itt egvlltt voltak, mind lehetségesek Ki nek több. kittek kevesebb Jutott az Isteni adományból, de hogy kaptak belőle, az szent Igaz. fia niégla — oinbe-rek voltak itt együtt ós nem tehetségek. Km berek, akik siettek elmondani a másikról, hogy hol, melyik ponton sebezhető / P&r óra alatt megtudtunk ezer és ezer hibát, emberi bűnt, rosz-szai&At. Volt olyan Is, akt dicsérte a másik Bzeretetreméltóságát. embert erényeit. Csak a tehetségét nem. Kgylk sem a másikét. Tudatalatti féltékenységgel a saját tehetségük Iránt, nem volt szivük, bátorságuk a megérdemelt dicsérethez Világnézeti különbségek voltak és lesznek mindig a/. Írók között. Kell Is. hogy legyen, cz érleli őket a salát igazuk érvényesítéséhez szükséges harcra. Ebből pedig az Irodalomnak van haszna, ez fejleszti, szélesíti a méreteket, atne lyon belül terc és helye van minden elvnek, felfogásnak. De ennek u harcnak Is olyannak kell lunul, amelyet egyenlő fegyverekkel és csakis a szellem fegyvereivel lehet megvívni és amelyhez semmi köze nem lehet az egyénnek, aki a fegvvort Ingja.\' l\'-gy»ég kell az irodalomban, olyan, egység, amely egymás megbecsülésében erősödik naggyá. Az kell, hogy az irók legalább szeressék egymás hibáit, még nkkor Is, lm egyik-másik személy egyéni érdekelnek nem Is felel meg. Szeressék és értsék meg n lángolásokat. ha azok az elv szeretetéből fakadnak. Ne alkossanak apró körökön bellii eZer kasztot, mindegyiket csak azért, hogy harcba állítsák egymással szembo önmagukat. ölelkezzen n magyar Irodalom végre olyan Közösségbe, amelyre ennek a sze-Rény fiemzetnek szüksége van. l-egyen egység, legyen szivH\'/.crinti megbecsülése a tehetségnek és legyen a nemzeti érdekeket szem előtt tartó célkitűzésekhez elvhüség, amit támogatni és nem megakadályozni kell n többieknek. Ügyen békés, nagy összc-tartozóség, mert csak Igv van értelme ii bataloiihetes találkozásuknak és csak \'gy lehet célja és eredményt) azoknak " nagyszerű elgondolásoknak, amelyeket [elvetettek a „Balatoni Iróltét" illusztris résztvevőt. n. Ötvös Magdi = Mielőtt szőnyeget vásárol, tekintse meg Stnger Dlvatdruhdz dus szönyegraktáráL ZALAI KÖZLÖNY 01 tárgyalások a Polgárt Egylet és az Ipartestület között a székház átvétele ügyében Nagykanizsa, szeptember 14 Kfdd.n délután a városháza tanácstermében Összelőttek a Polgári Egylet kiküldöttei, mint az lpat-iestülel elnökségének és elöljáróságának tagjai, hogy a Polgári Egvlet szanálási skcíó|a kapcsán a Polgári Egylet székháza ügyében tárgyaljanak. Az érlekezleien jelen volt dr. Krdtky István polgát mester is. Frank Jenő Igazgató, az Ipartestületi szekházépilőbizotlság elnöke kijelentette, hogy az ipartestület hajlandó átvenni a Polgári Egyletet és azért átvállalnák a Po:gdrl Egylet összes tartozását, amelynek aronban nem szab>id a 45 000 pengőt lul haladnia, vételárkiegészités fejétien pedig 8000 pengőt fizetnének (10 éven át évi 1000 pengőt). Hosszú vita következett ezután. A Polgáii Egylet kiküldöttel nem voltak hajlandók a Frank igazgató által olletált módozatot elfogadni. Di. Krdtky István polgármester kérte, hogy az ipartestület ajánlatát október elsejétől kezdődően még három hónapig tartia fenn. Miután az ipirtestület delegáltjainak nem volt felhatalmazásuk nyilatkozattételre, az Ipartestületi kiküldöttek erre vonatkozólag nem nyílstkoztak, hanem a kérdési a legközelebbi elöljárósági üléi elé viszik. NAPI HÍREK i és téli rw □ bevásárlása előtt saját érdekében keresse (el a 72 év óta fennAlló kabát- és szőnyegosztállyal kibAvitett SltlGER divatáruhúzot NAGYKANIZSÁN. Nagy választékban érkeztek és vételkényszcr nélkül megtekinthetők : Elsőrendű szabású és minőségű női- és gyermekkabátok, mindenfajta szőrmék, női-ruha és köpenyszővetek, férfi-öltöny és kabátszövetek. Jóminőségü és színtartó áruk. rtgyeltnes és (/ondós klszolgdlds. Olcsó, sxaboíí árak. Felmentették dr. Helzler Károlyt a választásokkal kapcsolatos büntetőügyében Keszthely, szeptember 14 (A „Zalai Közlöny" tudósítójától.) Dr. Harcza Béla keszthelyi főszolga-tilró feljelentette már régebben dr. Meizler Károly ügyvédei rágalmazásért, mert róla azt állllotla. hogy törvénytelenül oszlatta fel gyűléseit á képviselőválasztás alkalmával. Akkor a kir. bíróságok dr. Meizler Károlyt jogerősen felmentették, megállapítván, hogy sikerült Állításait bizonyítani. Voll dr. Meizler Károlynak sajtópere Is Fodor Imre szociáldemokrata pártitkár ellen, amelyben a főtárgyaláson vádbeszédet mondolt és eközben azt állította, hogy a közigazgatási hatóságok a válaszlás alatt visszaélési, törvénytelenségei követtek el, ugyanis másképen bírálták el a kormánypárti jelöltre szavazó szociáldemokraták kihágásait, mini a kereszténypálra szavazókét. Ezekért a kitételekért dr. Huszár Pál keszthelyi főszolgabíró és dr. Barcza Béla főszolgabíró fel|elenlésére a kir. ügyészség vádfii emelt dr. Meizler Károly ellen. Azonban a tegnapi napon megtartott tárgyaláson a nagykanizsai kir. törvénysrék a vádlónál felmentette, megállapítván, hogy e kijelentések az ügyre vonatkozólag hangzottak el és igy az ügyvédi mentesség megillette. De megailapi-tolla a bíróság azt is, hogy a közigazgatási hatóság semmiféle visszaélési nem követetI el, a vádlott ügyvéd a védelem hevében, a per anyagával szoros összefüggésben használta a vád tárgyává telt kifejezéseket. NAPIREND Sz«|ilainh«-IS,csAttrMlt Római kstollkus: Hét! Sz. M. Protest.: Nlkodém. Izx.t fiiul hó 14. Városi Muzeum és Könyvtár nyltvs csütörtökön él vasárnap délelőtt 10-től 13 óráig. Gyógyszertár! éjjelt szolgálat- a „Salval.n" gyógyszertál Eriaébet-tér 21 és a kllkanlssal gyógysceilái. OöiKIrdó nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (héttő, szerds, péntek délután, kedden egésr oap Délután U órától nőknek). Tel. 2—13 I Iliiére* zuhanytürdő — Nagykanizsa üdvözölte a kereskedelmi és belügyminisztert Abból az alkalomból, hogy a kor-mányjó dr. Kenéz és Keresztes■ Fischer minisztereket az I. osztályú polgári érdemtenddel kitüntette, dr. Krdtky Islván polgármester Nagykanizsa városa és a maga nevében meleghangú levélben üdvözölte. — Dr. Nlsponszky Béla főorvos balesete. Könnyen végzetessé válható baleset érte dr. Nlsponszky Béla nagykanizsai főorvost. Keszthelyen jártában elesett az utcán olyan szerencsétlenül, hogy lábán többszörös csonttörést szenvedett és több napig a kórházban ápolták. Állapota azonban már annyira jobbra-fordult, hogy már megjelenhetett az utcán. — Halálozás. Keller József nyűg. becsehelyi igazgató-tanító, a magyar tanügy érdemes hircosa, 62 éves korában Nagykanizsán, ihol közbecsülésben élte nyugdíjas napjait, elhunyt. Kelltr igazgaló 35 esztendeig tartolia kezében a kultura fáklyáját Becsehelyen, ahol generációk nőttek fel a keze alatt. Három évvel ezelőlt vonult a megérdemelt nyugalomba. Ekkor Kanizsára köllözött család|ával együtt. Temetése ina, csü-lOriőkön délután 5 órakor lesz a katolikus temető halottasházából. — Szüreti mulatság Kiskanl-zsán. Rendkívül sikerült szüieti mulatság voll Kiskanizsán, emit a Polgáii Olvasókor tendezelt székházéban A nagyierem ízlésesen és stilBzerüen fel volt diszítve és nagyon sokan Nagykanizsáról is kimentek a kedves szüreti mulatságra, amelyen dr. Kiátky István polgármester volt a hegybíró, míg dr. Fülöp Qyörgyné a hegybiróné tiniét töltötte be sok szeretetreméltósággal. A nagyszámú közönség a legjobb hangulatban mulatott a késő órákig — A terde lovag című regényt helyszűke mialt következő számunk-hin folytatluk. Nagytiabáannik Ígérkezik a leventék vsfárnapl axQretl mulatsága. A kanl- /sut levontc alakulatok szeptember is-án, vasárna|) délután :í órai" kezdettel nagyszabású szűreit mulatságot rendeznek a Sétatéren. A rendezőség ötletes szórakozásokról gondoskodott. A szűrei! mulatság fénypontja les/ llcne tléla, a nagy kanizsai Slro b-seit nei tle r szenzációs mutatványa a magasban ki feszített kötélen, valamint a klskanlzsai leventék ökölvívással egybekötött sportbemutatója. A tánc linjnnli 2 óráig tart. BelénlldlJ leventék, diákok és katonák részére III fillér Személy-Jegy L\'il tlllér. oalAdjegy r,tl fillér. Mivel u bevétel egy részét a szegénysorsu leventék léll felruházására szánta a rendezőség, a nemes célra való tekintettel a közönség Jóindulatú figyelmébe ajánljuk a vasárnapi szUrell mulatságot. JÜndunfatodrthm legyen otthonában, mart az egész osalá-dot szórakoztatja éa azonfelül megfelelő szaktanáosokkal látja el az érdeklődőket. 4116 Qyártje: Orion Izzólámpagyár ZALAI KÖZLÖNY 193",;, szeptember 15 Halastóba fojtotta gyermekét egy fegyenc felesége Kapoavár, szeptember 14 Néhány nappal ezelfltt Felsóse-gesden gróf Széchenyi Bertalan föld birtokos egyik halastavában a halak állal már erősen megcsonkitolt gyer-mekhii.ticatet találtak az emberek. A csendőri nyomozás incgálla-pilolta. hogy a talált gyermek Enyingi Béláné újszülött csecsemőiének lioil-teste. Az asszonyt őrizetbe vették. Előadta, hogy a fér|e, akit szándékos emberölés miatt 12 évi fegyházra Ítéltek, 3 év óta tölti büntetését a sopron—köhidai fegyhároan. Ezalatt Envlnginé kikapós életmódot lolyta-lotl és amikor kél héitel ezelőtt megszületett a gyermeke, belet.ijlotta a halastóba, meri úgysem tudta volna eltartani. A cundflrök a gyermekgyilkos asszonyt beszállilolták a kaposvári törvényszék fogházába. Kérelem f-lzilton fordulok u Misszió Szervezet hölgyeihez és többi szíves íó-tevőinkhez, hogy nélkülözhető parnill-eaotnos üvegeikből szíveskedjenek Juttatni n Mlasztóaház napközi otthona szá-inAra. Kő no knó = Rendkívül nagy választék, jutányos árak, garantáltan jó minőségű siffon, angin, lenvászon, da-maszl, nyomoli és tfenniszflanellekből Singer Divatáruházban. - Hamis 50 fillérest találtak Kanizsán. Az egyik nagykanizsai pénzintézet szerdán egy hamis 50 tillérest szolgáltatolt be a rendőrségnek azzal, hogy azt egy ismeretlen fétfi fizette be a bank pénztárába A hamispénz eléggé rosszul sikerült, könnyen felismerhető hamisítvány. Ólomból készült, a széle rendesen recézett, tapintása puha, színe mail, csengése tompa. A rendőrség megindította a nyomozást. - Kát sebesülés tSrténl a pattal saar-kálái alkalmával Mint Jelentettük, hétlőre vlrraitőra történt az egyik ptillnl korcsma udvnrAn, ahol Varga (lóza 20 éves pallnl legény bicskájával véletlenül súlyosan megsebesítette barátját. Balogh István autószerelőt. A nyomozás megállapítottá, hogy a korcsmában mulatozó ujudvnrt legények erővel belekötöttek Varga Gézába, a verekedést azonban még Idejében sikerült elfojtani. — Az ujudvarlak. számszerlnt mintegy tizenketten ezután kinn a korcsma sötét udvarán lesték meg it távozó Varga Gézát, akinek lántuaáL\'nban volt Balogh István Is. Az újudvart legények bicskával rontottak Vargára, aki szintén előkapta a zaebkését és védekezően csapkodott maga körűi. Igy történt, hogy a sötétben véletlenül egy szúrás érte Balogh Istvánt Is. Az egyik ujuilvnrl legény szintén megsérült könnyebben, ezt azonban a többiek magukkal vitték. A verekedés ügyében eljárás Indult. = Kirakatainkban láthatók a legszebb őszi és téli divalujdonsá-gok. Schütz Áruház. Kutyaaiáptágverscuy a Szlohail Életben. Krdekes versenyt rendeztek az elmúlt héten Budapesten. Klőkeló peKtl úrhölgyek és kutyáik együttesen pályáz tak .A kutya 6a n dáma" dijaira A Színházi Klet az. érdekes verseny csaknem valamennyi iláina és kutyaazerep-lőlt lefényképeztette és közli uj számában Inczc Sándor heUlapJának több érdekességei: Zaazaa vonat Indul a tokaji szüretre. Vészi Margit cikke az udvarias angolokról, Nátlossy Imre volt •országos főkapitány filmszínészek között a Balaton pariján Pctsehniler Attila cikke a vívó indiánokról. Az országos tennlszverseny jiestt elődöntője. = Kevés pénzért elegánsan öltözködhet Asszonyom I Megérkeztek a legfrisebb sima és mintás kordbársonyok, gyapjugeorgeile és szövetujdonságok Singéi Divatáru-házba. — Leégett Koppányavántó község. A Dombóvár melletti Koppány-szánió községben kigyulladt egy szalmakazal és a zsarátnokokat a szél álsodorta a község házainak tetejére. Csakhamar lángban állott az egész község. Husz lakóház, lemérdek szarvasmarha, sertés és baromfi pusztult el a tűzvészben. ™ Fővárosi választékú \'lói kabál és bundaosztályunkat vélelkényszer nélkül szivesen bemutatjuk. Schütz Áruház. — A Rádlá ál PotnamatAr aieptflmbflrl ■utmát a szokottnál is több. szebbnél szebb lénykép tarkítja, mert már megkezdték a nagy nyári pályázatra beérkező képek közléséi; a pályázat végső határidejű október lil én Jár le. a szövegrész a kedvelt ..Mit totogriifállunk. Fényképezés ABC-le. Kotoitmalórtogá-sok" rovatokon kívül az Aranymetszésről és a Beállításról szóló cikkek a művészi szépre törekvőknek nyújtanak útbaigazítást. ...Művészet n Ilimben" címmel a Hunnia filmgyár mérnöke, t<obr Ferenc kalauzol el a film világába és tedi tel az operatőrök fáradságos munkájának titkait. A rádiórészben az uj szerkezetek dominálnak, hrdekes a falu rádiósait különösen érdeklő szél-motorral hajlott töltőberendezés. Az uj, gerjesztésnélküll dinamikus hangszóró, me > nek permanens mágneséhez nem kell gerjesztőáram, részletesen le van Írva és rajzokkal, képekkel ugy Illusztrálva, hogy mindenki könnyen elkészítheti magának. Számos kisebb cikk és a rovatok egészítik kl a szépen kiállított számot, mely minden ujságáru-sltónál kapható. Kiadóhivatal Budapest, IV. Szervita-tér a. = Bútort a leghosszabb rész-leire és a legolcsóbban c»akis Kopslein buloraruházban vásárolhat I Horthy Miklós-ut 4. Zárit* wM Párls 20-2<W(, London 18-04\',1, Newyork 51800, lirüssel 71-80, Milano 26-58, Madrid 4P7U Amsterdam 20810, Berlin I23 2.Í, Wien -, Szófia 3 73, Prága , 15-32, Varsó 58115, Budapest —- , I Belgrád —•-, Bukarest 3-07. Tsnsáaytőxsi. lluza árak változatlanok. A rozs 05 fillérrel esett Buza llszav. 76-os 13-20-13-41), 77-es 1340 13-65, 78-as 1355 1380. 79-es 13 75-13-95. 80-ts 1380-14-10, dunántúli 76-os 12-40-12-6H 77-es 12 60-12 75, 78-as 12 75 -12-90. 79-es 12!*) 1300 80-as 1300 -13 15, rozs 7 40 7-60, lak. árpa 8-90 - 91U, zab 1000-1015, ten-Rerl It. 13-50-1380, korpa 725 -750 A geazstj Bank dertza-árfolyamal VALUTÁK Angol I. 19-80-2020 Belga Ir. 7916-79-74 Csellk. 16 94-17 04 Dán k. 102 70-1113 90 Dinár Ü-83-99U Dollár 57050-573-50 Pranclsf. 22-30-22-50 Holl. 229 10-230.10 Zloty 6395-64 45 Lel 3 46-3*56 Léva 406-4-19 Líra 29-90-3020 Márka 135-7IH36 60 Norvég 99 80-100-80 Peseta —— •— Schill. -■---•— Svájci f. 110-70-111-40 Svéd k. 101-60-102-60 DEVIZÁK Amst. 229 30-230 50 Belgrád 989-999 Berlin 135-80-136-60 Brüssel 79-26-7974 Bukareot 3\'43-3\'SI Kopenh.102 90-103-90 London 19-87-20-01 Madrid —•---■- Milano 30-00-30-18 Newy. 571-00-574 00 Oszló 11)000-10080 l\'áris 22-33-22-47 Prága 16-93-1701 Szófia 408-419 Stockh. 101-80-102-60 Varsó 64-05-64-45 Wien —•---■— Zürich 110-80-111-40 Wien clesrlng árfolyama : 80.454. (\'elhajlás 1726, eladatlan 624. - Elsőrendű 1-25-1-27, szedett 118-1-20, szedett közép 1-04— I-10. könnyű 0-86-096, l-ső rendű öreg 1-06 110, ll-od rendit öreg 0-84 0 96, angol süldői. POO—106, szalonna nagyban 1-70-0-00, zsir 1-95— 0«J, hus 1-16 1-40. félsertés P36-1-62. Kiadja u laplulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda éj Délzalal Lapkiadó Vállalata könyvnyomdája Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám JW egyetlen konlurllal be.endeietl mngyar eaállori.. Velencében ( ..Ij.-. li.Jrg ^l mclenvli a wobAkban. KllOnő ni.gyer konyha. ..............llo<fal alkalmafolt minden vonat- él bajéit* Mngy, I r"J,j). •euélft jiailodal alkalmafoll minden vonal- él b\'a| .<i.4<j Mflyyai alkalmaiollak. magyaf leveleié.. özv. Keller Józselné sz. Vadlek Márta ugy a saját, ir.int Jolán, Margit, Aranka gyermekei és az összes rokonság nevében mély fájdalommal tudatja, hogy forrón szeretett férje, a legjobb édesatya, testvér és rukon \' Keller József ny. kSzraégi el. iak. igazgató folyó hó 14-én életének 02-ik, boldog házasságának 38-ik évében az Urbait csendesen elhunyt. Dríga halottunkat folyó Hó 15-én délután 5 órakor fogjuk a róm. kath. temclö halottasházából örök nyugalomra helyezni. Az engesztelő szentmise-áldozat a megboldogult lelkiüdvééri szeptember hó 16-án reggel 9 órakor fog a plébánia templomban az Egek Urának bemulatlalni. Nagykanizsa, 1932. szeptember hó 14-én. Áldáa éa béke poraira 1 APFrt^^r\'tSEK trirűoronoJí 1 (Bt) p«ni?0 lle««fliaa almi a (elt>»ln<jn* UHnyua!6m, ajKtmldmda el.\'vrrílft\'sí it+n^tt r\\lörr pfctvndtil*. Imasiék 63. szám bérbeadó, koztat Csengery-ut 23 lakója. Táj é-4129 Kié malijuk az 0ssr.es bútorszövetekéi, szőnyegeket, sezlontakarókat, Igen olcsó kéaxpénxóron Kisfalu H Divat-áruház. 28 , Ultreform botóUcs üveg kizárólag Ármuth bazárban kapható logol-oaóbban. 3?65 NAI és férfi dlvatszövete^et meglepő olcsó árakon árusltjuk. Kisfalud! Divatáru-ház. Soha viaaxa nem térő alkalom I 29 CelluiH«9M bútorozott utcai szoba kiadó október l-re Csengery-ul 38. 4163 3 szobás luhna, fürdőszobával, jutá nyoian kiadó Horihy MIUlósut 51. 4178 Egy, vagy két tagu család háxiarté-cút szeretetieljes gond(^Kodás>al vezetné 3ri éves, Jól főző. slltő, varrni, kézimunkázni tudó becsületes, intelligens, jó nteg-jelenésü nő. Jó otthont keres. Puszt-d I Varazsdl u 53, 4175 Két egymásba nyíló csinosan bútorozott szoba azonnal kiadó. Eichner, KIsíflIudy-utca 17. 4 79 Gyönyörűen bútorozott szoba, lllrdő-szoba használattal kiadó. Bővebbel a kl-, adóhivatalban. 4182 ÉpittatAknek Igen olcsón eladó 2 darab 8x3 méretű derzkaház, 16 ablakszárnnyal, bőrlemezzel fedve. Bővebbet Batthyány-utca 1 al^tt tt«4 jobb héxtartiisbali alkalmazottiét közvetítek, özv. Poszovecz Ferencné Kölcscy-utca 9. szám. 41*3 Ügyfelem kézizálogra, vagy belvárosi háira köloaönt folyósít. Bővebbet dr. Menő ügyvéd irodájában, Király-utca 34 4iÖ7 A legsúlyosabb megbetegedések rendszerint a megjelölt helyeken fordulnak elő. Vigyázxon az emé«xiéséí>el Köztudomásu, hogy az emésztő szervek megbetegedése legyöngiti a többi szerveket: tökéletes oméaztést blzíooHhnt. ha regedel vizát lezik. (CbivassA eí t Ma Budapestre jön, szálljon a Belváros szivében újonnan átalakított, minden igénynek megfelelően berendezett Febér Hajó szaliodaba IV., KépIrA-utca 8. élre Telatonblvé: SI2-M. filcgánsan berendezell szobák (olyóviz-zcl Figyelmes kiszolgálás. — Szobák P \'í 50-101. Hónapos szobák. Olosó arak : Gabona csávázószerek Porpácok: Arzópác Porzol TUlantln Nedves pácok: Blgrlol Higosan TUlantln Műtrágyák eiedeti gyári álban és csomagolásban. Kaphatók : ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, termény és növény védős/erek kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A blrónág mellett. Telefon 130. Hk. 1566,1557,1556/1931. 1931. vgh.53á-537-538 Árverési hirdetmény, Di. I\'owogár Rezső letenyel Ügyvéd által képviselt Letenyel Járási Hitelszövetkezet Javára 15DÍ-f 7b0-|-l530 P tőke és tobb követ-lés járulekai erejéig a letenvei klr Járá-t-biróaág lS-3<. évi 1566.155/, IS56. »z vegzé-sével elrendelt kielégítési •\'égrehajtás tolvián végrehajtást szenvedőtől 1931 szeptember 18-án lefoglalt 1490 P-re becsUlt Ingósí-gokru a lcienyel klr. járásbirOsá^ lenti t/árnu végzésével ai árverést e.\'rendelletvén, annak ai 1908 évi XL!. t.-c. 20. §-a alapján *z alább megnevezett s a foglalási Jegyző-könyvből ki nern ttln.6 más foxlnltflt^k Javára is ax. árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési Joguk ma lu fennáll ts ha ellenük halasztó hAtályu lgénykere»et folyamatba nincs, végr. szenvedő lakásán Valkonyán leendő megtartására határidóUl 1932. évi szeptember hó 19 Ik naipjá iak d. e. 10 órája tUictlk kl, amikor a otrótla^ lefoglalt bútorok, lovak, szerszám, széna, la, szenér, eke, borona, szecskavágó, deszka s egyéb ingóságodat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharnudáriál alacsonyabban nem •— el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felUl van, nz 56IC— 1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Letenye, 1932. évi auguszius hó 25-én. Radlch-Ollé István sk. k!r. blr. véjíiphalt<\\ mint öh-ÓHápi kiküldfltt Nyomatott a laptulajdonos Közgazdasági R.-T. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsán. Öklelős üzletvezető: AHai Károly.) 13966005 27. tvtolyam \'209 asím NagykaaixM, IIU2. szeptember 16, péntek Ara 14 fillér ZALAI KÖZLÖNY K letkeiitófég kiadóhivatal: Póni 5. iiám. Ktulbtlyl IlókkUdóhlvalal. Kouuth-otcí 32. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos RlótUettil ára : egy hóra t pengd 80 flltál Sicrkejitóaígt íi kiadóhivatalt telelőn: 78. u Uj békekonferenciát! ,rl4 dr. LUKÁCS OYÖRGY v. b. t. t. nyűg. miniszter A világháború győztesei darabokra törték a Nyugat-Európa és a Balkán közöli elterülő kiegyensúlyozó nagyhatalmat, az Osztrák-Magyar Monarchiát. S ime, a darabokra szaggatott Dunavidék Európa legbetegebb részévé lelt, amely már-már a gazda zági összeomlás örvényébe Jutott s ha az utolsó órában meg nem mentik, magával rántja Európát a pusztulásba. A Duna völgyének gazdasági rendezése, nevezetesen a dunamenli államoknak gazdasági szövetségbe vonása, mint sürgősen megoldandó kérdés, szerle a világon Intenzív módon foglalkoztatja az elméket. Az idevágó tervek közül még mindig a Tardieu-féle elgondolás van előtérbe, amely az öt dunamenli államnak — Magyarországnak, Ausztriának, Csehszlovákiának, Romániának és Jugoszláviának — prelercnciális vámsznvelségét Javasolja megoldási mód.gyanánt. Ennek a tervnek vannak előnyel, azonban sem ez, sem más megoldás nem jelentheti azt, hogy a gazdaságilag szövetkező dunai államok olyan termelési és fogyasztási aularchlát alkothatnának, amely c preferenciáiig vámterület egész ler i élésének n vámterületen bellii való elhelyezését biztosíthatná és egyéb gazdasági területekkel való együ\'imüködést nélkülözhelövé tenne. Nevezetesen nem nélkülözheti a prelerenciális vámrendszerbe foglalt dunai államok termelése a német, az olasz és a svájci, bizonyos tekintetekben a lengyel fogyasztóterüle-teket. Egyébként pedig a TarJieu tervnek minden dicséretessé^ mellett van egy nagy hátránya. Kinosan larlózkodik az u. n. politikai kérdéseknek a megoldás keretébe való bevonásától. Ezalatt azt kell érleni, hogy a Duna völgyének gazdasági rendezésével kapcsolatban területi revíziótól nem lehet szó. Nos, ez nagyon súlyos kikötés, meri pusztán gazdasági megoldások kai igazi eredményt nem lehel elérni mindaddig, amíg a lelkek megnyugvása is be nem következik. A lelkek megnyugvása pedig lehelellen mindaddig, amig a békeszerződéseknek legalább legdurvább igazságtalanságai orvosolva nincsenek. Különben is indokolatlan dolog a revíziótól való abszolút elzárkózás! hirdetni, meri a gazdasági rendezés nem egyéb, min! a békeszerződések revíziója. Hiszen a tervbe veti gazdasági iendezé8 nyílt beismerése annak, hogy a Duna völgyének a íjcmzeli elvnek és a népek önrendelkezési jogának félrelételével, önző iialalmi szempontok alapián történt erőszakos azétszaggatása végzetes [évedés voll, amely következményeiben bosszulja meg magát. Ennek a végzetes tévedésnek látszólagos |óvá-élele azáltal, hogy a szétszaggatott területek bizonyos gazdasági együtt- működésre szövetkeznek, nehogy katasztrófa következzék be, pillanatnyilag könnyíthet, de gyökeresen nem javit a helyzeten, mert n megcsonkított országoknak gazdasági erőforrásait nem adja vissza s igy azok gazdaságilag továbbra is életképtelenek maradnak és mert az idegen uralmak alá kényszeritett nemzeti kisebbségek elnyomatása éB szenvedése tovább tart. A lelkek békéje tehát, amely nélkül a gazdasági rendezettség sem következhelik be soha sem, csak akkor állhat helyre, ha a békeszerződések egyoldalú, erőszakos és igazságtalan területi rendelkezései hatálylalantt\'at-nak, elsősorban jóvátélelik a XX. század legnagyobb bűne, Magyarország mértéktelen megcsonkítása. A jóvátétel módja pedig az, hogy a trianoni határ menién elvonuló tiszta magyar elszakilotl területek a nemzeti elv alapján, minden további lépéa nélkül, egyszerűen viaszacsa-tolta8sanak az anyaországhoz, a lobbi elszakított területeken pedig, a népek önrendelkezési |ogának Imperallv követelménye gyanánt, semleges ellenőrzés alatt népszavazás lartassék. Mi, magyarok még most Is, noha az elszakított területek majdnem másfél évtized óta tőlünk mesterségesen el vannak szigetelve, bátran nézünk a népszavazás elé, mert elszakított testvéreinknek bőven volt mód|uk és alkalmuk a maguk sorsa lordulásán megismerni azt, hogy a természettől földrajzi egységnek alkotott és gazdaságilag Is összetartozó terület erőszakos szétszakgalAsa konlár munka, melynek nyomában elégedetlenség jár és pusztulás. Sürgősen egybe kell léhát hívni az ujabb európai békekonferenciát, hogy az erőszakra felépített béke helyébe megegyezésen alapuló Igazi békét teremtsen. A független kisgazdapárt sürgősen összehívta a Házat a határidőhöz kötött problémák megoldására Budapest, szeptember 15 (Éjszakai telefonjelentés) A független kisgazda párt csütörtökön este értekezletet tartott, amelyen elhatározta, hogy a képviselőházat sürgősen összehívja. Ebből a célból érintkezést keres a többi ellenzéki párltal és a pártonkívüli képviselőkkel. A Ház összehívását azzal indokolja, ho;ff határidőhöz kötött súlyos problémák várnak megoldásra. Le kell szállítani a kirótt jövedelmi adót ha az adózó a jövedelem csökkenését igazolja hogy a jövedelemadó kivelés alap-Iául szolgáló jövedelem csökkent. A lecsökkentett |övedelmek az illetékes adófelügyelősfgeknél még e bó végéig bejelentendök. Budapeat, szeptember 15 A kormány most kiadott 2030. sz. rendelete szerint le kell szállítani a már megállapilolt és kirótt jövedelmi adókai, ha az adóalany Igazolja, Goering elnök bűnvádi feljelentése Papén kancellár ellen Berlin, szeptember 15 A német lapkiadók egyesülete hírszolgálati irodájának értesülése sze rini Goering, a birodalmi gyűlés elnöke megbízta Franck ügyvédet, hogy Papén birodalmi kapcellár ellen magánvádat emeljen és büntető feljelentést tegyen azért, meri a bi- rodalmi kancellár több alkalommal nyilvánosan azzal vádolta meg Ooering elnököl, hogy tudatosan megsértette az alkotmányt, amikor a birodalmi gyűlés hélföi ülésén nem adta meg a szót a birodalmi kancellárnak. A Stresában elérhető eredmények egy jobb jövő zálogai Purgly: Az agrárexport kérdésbe bele kell kapcsolni az állat-értékesltés kérdését Is — A kormány a part- és árvédelmi munkálatoknál 10.000 embert foglalkoztat Stresa, szeptember 15 (Éjszakai telefonjelentés) A Magyar Távirati Iroda stresai . tudósítója szerint a bizottsági tárgyalások végük felé járnak. Az eredmények nem elégítik ki azokat a vérmes op- timistákat, akik azt hitték, hogy a konferencia egy, csapásra lényegesen megváltoztatja Közép-és Keleteurópa gazdasági arculatát. Meg lehet állapítani, hogy a helyzet Javult és egészen váratlan for- dulatnak kell bekövetkeznie, hogy a konferencia teljesen eredménytelen legyen. Az elérhető eredmények inkább cfak egy jobb jövő zálogai. Pargly miniszter a stresai konferenciáról Budapest, szeptember 16 Purgly Emil földművelésügyi miniszter a stresai konferenciáról a következőket mondotta: — A tárgyalásokból egyelőre csak azt a pozitívumot lehet levonni, hogy remény van arra, hogy a gabona-behozatalra szoruló államok az agrár-terményeket a különböző módon adott kedvezményekkel magasabb áron is hajlandók átvenni. — Ezzel kapcsolatban az én leifogásom az, - amit a magyar delegátusok változatlan energiával képviselnek a konferencián — hogy be kelt kapcsolni az agrártermények exportjának kérdésébe az állalérté-kesltés kérdéséi is és a gazdasági kérdésekkel kapcsolatosan a pénzügyi kérdések rendezése Is elengedhetetlen fellétele a gazdasági krízis megszűnésének. Magyarország mezőgazdaságának ezenkívül szüksége van a,ra is, hogy megállapodás lé-lesülése esetén a minőségi termelés megfelelő módon kifejezésre jusson az értékesítésben. Itt említjük meg, hogy a földművelésügyi miniszter kijelentése szerint a mezöhegyesl, nyíregyházai, sátoraljaújhelyi főmérnöki hivatalok működése területén megindullak a partvédelmi és árvízelhárilásl munkálatok, amelyek 10000 embert foglalkoztatnak, tehát minlegy 40.000 embert juhainak kenyérhez. 55 halott, 223 sebesült a leszakadt vonat áldozatai Budapest, szeptember 15 Algíri jelenlés szerint egy vonal, amely az Idegenlégió egy osztagát szállította, 80 méteres mélységbe zuhant. A halottak számát 55, a sebesültekét 223-ra becsülik. Revolveres auíósban-d 1/aie vaUmerO rablása Berlinben Berlin, azeptorober 15 A charloltenburgl városháza előtt ma reggel a villamosvasul és autóbuszok napi bevételét a pénztárba való beszállítás elölt autós banditák, miután 4 tisztviselőt revolverlövésekkel megsebesítetlek, elrabolták. A kár több mint 40.000 márka. Az egyik sebesült tisztviselő a délelőtti órákban belehalt sérülésébe. ZALAI KÖZLÖNY A végrehajtó jogszerűen veheti el köztartozások felében az adóstól a zsebében talált pénzt Érdeke* nagykanizsai eset, amelyben a végrehajtó felszólította a kereskedői, hogy adja át a nála levő pénzösszegeket -— „• . .. ------------inai befizette az Uletfl z adóhatóságok? állampénztári főtanácsost a nagykanizsai magy. klr. adóhivatal főnökét, aki felmutatta elöt-Iflnk az erre vonatkozó törvényt, amely ugy intézkedik, hogy a végrehajtó kötetes felszólítani a tartozót és megkérdezni, hogy van-e pénz nála és ha van: a pénz átadására, esetleg a zsebek kiürítésére felszó- A végrehajtó az átadott 800 pengót azoai kereskedő tartozására — Mit mondanak Nagykanizsa, szeptembor 15 | Dénes Jenő Érdekes eselról beszél ma mindenki Nagykanizsán. Tegnap délelőtt történi, hogy az egyik Erzsébet-tért kereskedő üzletében a városi végrehajtó árverést foganatosított és az üzletben lefoglalt árukat folytatólagosan kiárusította. A szomorú és elég gyakori aktusnál több kereskedő is megjelent és nagyobb számú érdeklődő, illetve vásárló közönség, amely az alkalommal élve, olcsó áron akart valamihez jutni ebben a pénztelen világban. Mielőtt azonban a végrehajtás megkezdődön volna, a megjelent városi végrehajtó, a rendeletek értelmében és meri látta, hogy ha még el ii ad mindent, nem log annyi be|önni, amennyi a köztartozásokat és a kereskedő házbértartozását fedezné, a kapott ulasitás és a fennálló rendeleiek szerint felszólította a végrehajtást szenvedő kereskedőt, hogy van-e nála pénz; amennyiben van, ugy szolgáltassa azl neki át. A kereskedő erre elövelte pénztárcáját, amelyben 600 pengö|e volt, egy másik zsebéből 200 pengői, összesen 800 pengői és átadta a jelenlevők előtt a végrehajlónak. A városi végrehajtó a kapott összegei azonnal csekkel befizette az illető tartozására és az egészről Jelentési tett felettesének, aki jóváhagyólag tudomásul vette a végrehajló eljárását. Miután az eset percek alatt szét terjedt s városban és azt különféle-képen kommentálták, megkérdeztük 1*32 szeptember 16 lltanl. És amennyiben ennek csak részben lenne eleget, ugy a végrehajtónak joga van sf.métyt motozást is végezni. (Ez azonban |elen esetben nem történt megl) Megkérdeztük Polal János városi számvevőt a városi adóhivatal főnökét, aki kijelentette, hogy a végrehajtó nemcsak jogszerűen, dt kötelességszerűen Is járt el akkor, amikor a nála levő pénz átadáaára szólította fel a keres ledől. A végrehajtó az átvett pénzt azonnal csekken befizette. Ez az igazság és ez a tény « városban elterjedt ellenkező hirekket szemben. Száz pengős váltó a vásári papírhulladék között Nagykanizsa, szeptember 16 Bonyolult bűnügyre igyekszik néhány nap óla világosságot deríteni a nagykanizsai rendőrség. Hogy az ügy valamennyi részlete érthető legyen, vissza kell mennünk a legutóbbi országos vásárig, amelyet Nagykanizsán tartottak. Horváth Pável József kiskantzaai gazdálkodó a legutóbbi országosvásárkor bejött egy klskanlzaal Ismerősével Kanizsára, dr. Hoch Oszkár ügyvédi Irodájába, akli felkért, hogy ellenőrizzen egy pénzkölcsönzés! műveletet. Az idős gazdálkodó ugyanis 100 pengői adoll kölcsön váltó ellenében az Ismerősének. A váltót szabályszerűen kiállították, azt Horváth Pável József betette egy tárcának kinevezett dohányzacskóba, amit a kabátja külső zsebében helyezett el Az öreg gazda ezután kiment az Erzsébet-térre, ahol azét akart nézni a vásárban. A húsos bódék előtt nagy tolongásba került és mire onnan kiküzdötte magát, megdöbbenve vette észre, hogy közben a kabátja zsebéből eltűnt a zacskója, amiben a váltón kívül még 7 pengője volt. Tegnap délelőtt Horváth Pável József megjelent a rendőrségen, ahol előadta, hogy jelentkezett nák egy kanitsal ember, aki jelmutatta neki az állítólag elvesztett váltót. A megtaláló azt mondta, hogy a váltói a jós-sátor ktzelében a földön találta, ott fu|ta a izél a földön. A zacskóról nem tudott semmit Kijelentette, hogy a váltót hajlandó visszadni abban az esetben, ha Horváth ezért neki egy pengőt ad. Horváth nem tárgyalt tovább a váltó megtalálójával, hanem a rendőriégre sietett, amelynek segítségét kérte, hogy derítsen világosságot erre a különös ügyre, Így elsősorban llszlázza azt, hogy mi módon kerüli a megtaláló birtokába a váltó. A rendórtég megindította a nyomozást. — Rendkívül nagy válaazték, jutányos árak, garantáltan jó minőségű siffon, angln, lenvászon, damaszt, nyomott és tennlszflanellekből Slnger Divatáruházban. » Az Ostenburg-psr Budapest, szeptember tb Ma kezdte tárgyalni a büntető törvényszék Ostenbarg Oyula voll ezredes bűnügyét, akit csalás büntette és csaláa kísérlete elmén vádolt az ügyészség. A vádirat szerint Osienburg Esterházy Jánosné grófné számára 40.000 pengő kölcsönt szerzett túlterhelt ingatlanra és elzálogosított értékpapírokra. Ilyen körülmények közöli a pénzt nem lehetett behajtani és a sértettek megtették a bűnvádi feljelentési. Osienburg tagadta bűnösségéi. A birtok jövedelmező volt. Ugy a csalás, mint a csalás kísérletének vádlát tagadta. Dlenes Kálmán és Oauser Sándor kereskedő szintén tagadiák a bűnösségei. Tagadták, hogy bárkit is félrevezettek volna a grófné vagy Osienburg vagyoni viszonyail illetőleg. Harsányt Miksa ügyvéd a grófné anyagi helyzetéről leli vallomást. A grófné rengeteget áldozott hazafias célokra és senkitől sem tudta a segítséget megtagadni, ha hozzájött. Több tanú kihallgatása ulán a tárgyalást holnapra halasztották. Wlndischgraetz Lajos herceg német állampolgár lett Budapest, szeptember 16 Értesülésünk szerint Wlndischgraetz Lajos herceg azért mondott le nemrégiben tiszti rangjáról, meri némel állampolgár lett. IdAlárás A nagykaatsaal malaorolótrlal PH-figyelő leientések i Csütörtökén a hómér-aéxlel.- Kernel 7 árakor f 14 6, oélulin 3 ónkor +7tt, este « órakor +15. ftWrrlEgész n«p lel hói égbolton!. Szélirány: Reggel észak,-délben éa eate északkeleti azét (Élaakai rdMMknUi) a Rabmlé. ■lat laMaal IriaaH aat. 10 *rm- •árkaH klaaMI talMatttal = Mielőtt szőnyeget váaárol, tekintse meg Slnger Dlvatáruház dus szönyegraktáráL A ferde lovag (Korrajz Ifárla Terézia Idejéből) 21 Irta: Hatáza József — Helyes. Most még add be neki, hogy mar megtaláltam a módját, miként lehet Don Carlost távoltar-lani, egyelőre kél hónapra. Holnap este ííthon lerzek. Nem bánnám, ha a délutáni sakkjátszmátok alatt őfelsége fogadna. — Azl hiszem, nem lesz nehéz kieszközölnöm ezt a kegyet, mert őfelsége még nem unatkozott, ha eléje kerültél és ez a dönlő. — Vélte Duinenfels. — Figyelj csak. A harmadik bokor mögött egy csatos cipőbe bujtatott selyemharisnyás láb villog. Valamelyik udvari lakáj kihallgatott bennünket. Ne vedd észre, gyerünk csak arra. — Mondta halkan Duinenfels és elővéve tüzszer-számát, szivarra gyújtott, majd sebesen forgatva ujjai közöli a szíjra fűzött jókora kovakövei, megindult és elkezdett beszélni: — Régi latin irás, a szerzetesek pirossal cifrázott betűivel, csodálatos hűséggel jelenili meg a szent éleiét. Az embernek kicsordul a könny a szeméből. Ha a végére érek, majd odaadom neked is, ludom, hogy kedveled az ilyen kegye6 olvasmányokat. — Közben a kö forgása a maximumig fokozódod és amikor a bokorhoz értek, stlvilve repült a galyak közé. jajkiáltás harsant fel, Duinenfels a bokorba ugrott, ahol véres homlokát tenyerébe szorítva, a főhercegnő komornyikja sziszegett. — Ejnye, elnyel Micsoda véletlenség, hogy éppen itt csúszott ki a kezemből a kovakő. Kérlek, siess előre, beszél] a doktorral I — Szólt Bartensteinhez. — Rosszul van? — Kérdezte azután részvéttel a lakájt s a hóna alá nyúlva, elkezdte vezetni, miközben könnyedén kihúzott egy összesodort papirlipol a zsebéből, melynek fehér széle egy hajszálnyira kilátszott és kesztyűjének nyílásába rejtette. Az orvos, amint már Bartenstein-nel megállapodott, tulozla a dolog jelentőségét. Kötést lett rá s mivel bekötözött fejjel ugy sem teljesíthetett szolgálatol, Duinenfeisre bizta, hogy helyezze el valami csendes helyre s larlsa orvosi felügyelet alatl. A szolga őszinte kétségbeeséssel sopánkodott, hogy sebe következtében el foeja veszíteni díszes szolgálatát, de Duinenfels megnyugtatta, hogy majd őfelsége cselédségéhez lételi át, meri ott ugy fog festeni, minlha háborúban sebesült volna meg. A szolga arca felragyogott. Arra gondolt, mennyivel nagyobb jelentőségű értesüléseket szerezhet majd a császár közelében. Szinte megfeledkezett fájdalmairól is. Duinenfels saját lakosztályába vezette, azután megparancsolta a szolgálatára rendeli vértes altisztnek, aki honfitársa volt, hogy senkii ne eresz-szen be a lakájhoz, öt se eressze ki, mert az orvos fellétlen nyugalmai rendelt el. Azulán intett, hogy jöjjön utána az előszobába. — Kémei őrzöl. — Mondta a kapitány halkan. — Értem, kapitány ur. — Később el fog jönni a csukott kocsi érte. Vigyázz, hogy senkivel ne vállhasson szót és ne is inthessen, mig a kocsihoz lekíséred. — Parancsára viléz kapitány url Ezalatt Bartenstein referált a hercegnek és a főhercegnőnek, egyúttal előadta azt is, mikép fogják a lövőben elejét veeni hasonló dolgoknak. Azután elhajtott a katonai fogház parancsnokához s átnyújtotta neki a titkos tanács pecsétjével ellátott parancsot, mely szerint az érkező nem vezetendő be a könyvekbe. Amikor Duinenfels a lakájjal megjelent, már készen várták ökel. Az elorozott cédulában a spanyol kövei kérdései voltak, amelyekre a komornyiknak felelnie kellett volna. A foglyot egyenesen a kinzókam-rába vedelték. Sápadtan szorította össze fogait, amikor körülnézett a rettenetes szerszámok között. — Mi a valódi neve? — Kérdezte Duinenfels. — Hiába próbál tagadni, mert ezt a kérdőlapot én magam huzlam ki a zsebéből. — S felmutatta a kisimított papírtekercset. — Azt a bokorban találtam. — Védekezett a szolga. — Nem valószínű, mert akkor rögtön átadhatta volna barátomnak, akiről tudta, hogy a titkos tanács titkára. — Az ütés következtében, melyet a homlokomra kaptam, megszédültem s minden egyébről megfeledkeztem — És miért nem tett említést róla akkor, amikor már a köiéssel fején lakosztályomba került ? — Mert akkor már nem találtam a zsebemben. — Pedig ott voll, mert én csak később vettem ki. — Mondta Duinenfels. — Én csak a kocsiban kerestem. — Elárulta magát, meri előbb vettem ki s maga is előbb vette észre, hogy hiányzik. Aazonkivül egész uton, amerre mentünk, megtaláltak a bokrok mögött a lábnyomait. Kihallgatta beszélgetésünket. Most még segilhet magán azzal, ha elmondja, ki bizta meg és az általam diktált írásbeli jelentést küldi el. — Kapitány ur hasonló helyzettan meglenne ezt? — Kérdezte a fogoly bátran. (Folyt, köv.) ______________________ZALAI KÖZLÖNY___ Betelepítették Nagykanizsára a vértetüt pusztító darazsakat 1932. szeptember 16.____ ló hírek a nagyvilágból V. J. B. Condtlffe, a mlchigani egyelem tanára könyvet irt „A vlláf gazdasági helyzete" címmel. A könyvet a fj.pizővetség titkársága adla ki A szerző a lausannrl konlerencia kedvező eredményére a belga-hol-landi vámleépltő egyezményre és más ors/ágok között varhaló gazdasági tárgyalásokra, a tőzsdéken megnyilvánult bizonyos oplimlsla Irányúira való utalással azt állítja, hogy e vzlság már elérte mélyponljál és moslamól kezdve — a javulás felé haladunk." A forgatmiudő bevétel augusztusban 2 millió pengővel cmelkedeil. Ez a hlr semmi esetre sem jó hlr arra nézve, aki a forgalmiadói fi/e te, — |ó azonban abból a szempontból, hogy -■ mint a Pesti Napló írja — ,ez a többlet art Igazolja, hogy az augusztus elrjén érezhetővé vált ke.lveiöbb almoszféra nyomban kl-iejeiésre ju\'otl az Üzleti forgalom emelkedésében." * .Jobb Idők felé megyünk" — írja /tz Est vezércikke — .A konferenciákon kezdenek már nem hiába beszélni.. A józanság kezd visszatérni a do\'gok rendjébe... A leépítések kora uián mégis csak el|ön az ujjá épités kora ..* A Kolozsvárt Friss Újság irja: ,A romániai textil-piac erős kérésiéire és áremelkedésre számíthat.. . Jelenleg az a helyiet, hogy a romániai textil-gyárak állandó, éjjel-nappali üzemmel dolgoznak. . A texlll-nsgykereskedóket az elmúlt napokban a detaii-kereskedók valósággal megrohamozták, ugy hogy azokat szinte minden árujuktól kitosztották . Ugy a gyírosok, mint a kereskedők fel vannak készülve a kedvező konjunktúrára." ♦ A 33 as bizottságot rendelet fng-lalko\'Mja, mellyel oz adóhátralékosok 30 hónapig ler|edő részletfizetési kedvezményt kapnak. * Az Esti Kurír Írja, hogy a magyar lezlilipirban ls erős konjunktúra mu-laikozik. 4z Iparvállalatok egymás után veszik \'flssza elbocsátott alkalmazottaikat. « Néhány hét múlva — irja a Magyarság — megkezdődik az idős közalkalmazottak nyu^d jatása. Minden igy megüresedő állás helyed több kisfizetésű fialai gyakornokot vesznek fel. » A jövő héten 2 millió pengi értékű csatornázási és utéplti munkát adnak ki, az inségmupkák löbbl résiél u| versenytárgyalás ulján adják vállalatba. * Bécsi hlr: Az oszlrák automobil-iparban rövid idő ót t a mult évit meghaladó foglalkozatás mutatkozik. A molorkerékpár-kereslet is növekedést mulat. • A Pesti Napló irja: Rozsban kissé megélénkült a magyar export-forgalom Olaszország leié. Svájc számára \'ozsoi és árpát vásárolnak. = Kevés pénzért elegánsan öltözködhet Asszonyom I Megérkeztek a legfrisebb sima és mintás kordbársonyok, gyapjugeorge te és szövelujdonságok Slnger Divatáru-házba. Százszázalékos eredmények a Nagykanizsa, szeptember 15 Az almafa legveszedelmesebb ellensége a vérlelü, amely kártékonyság szempontjából szinte a mull szazad végén lellépelt szőlő ellen ségéhez, a lilokszérához hasonló. A vertetü irtása a gyümöcster-melök egyik legfontosabb megoldásra váró problémája. A tudomány mai állása szerint a vértetü elleni küzdelem irányát átlag négy csoporiba lehel sorozni. Ezek a következők: I. Az élettani vagy biologiai ul ;n szelektálással és hy-birdálással, II. A fajlák ellenállásának mesterséges fokozásával, III. A mi glelepedett tetvek mechanikai uton (pirmeiezéssel, gázzal) való elpusz- tításával és végül IV. Legújabban a vérlelü természetes ellenségeinek kitenyésztésével és meghonosításával Biologiai uton a tudomány a vér telü elleni küzdelemben főleg az almafajták természetes ellenállását keresi szeleklálissil és hybridálás utján. A vértetü főleg a szárazabb éghajlatú országokban (hazánkban is) a legkárosabb és főleg llt élős^ ködnek előszereleltcl a gyökérzelen is. A biologiai védekezés kutatói tehát egy oly fajta almának a kitenyésztésére törekszenek, melynek gyökérzete ellenálló (immúnis) lenne a vérfclüre nézve, hasonlóan a sző- kanlzsal kertek vérteta irontján lészelben a filokszcrátwk ellenálló direktiermő szőlőfajtákhoz. A vérteltlnek ezidő szerint leg-ellentáilóbb almalajla az Ausztráliából származó Northern Spy, melynek nedve egy oly különös anyagot lartal naz, amit a vértetü nem szívelhet. A hazai fajlák közül legellenállóbb az Entz rozmaring. Ha sikerül a tudománynak egy oly a doucin vagy paradicsom alma könnyű és gyors gyöki-retedéséhez hasonló, de gyökérben is immúnis lajtát előállítani, amely a régi alany fajtákat fölöslegedé leszi, ugy a vértetü kérdés a gyökérzelre vonatkozóan meg lenne oldva. A vértetü egy jól gondozott gyü- mölcsösben nem maradhat meg sokáig a fa föld felel i részein, ha az alany gyökérzelére az megtelepedni nem tud. Az almafajták vérteta ellenállásának mesterséges uton való fokozását a fák szövetének keményebbé tételével igyekeznek elérni. Kísérleti ulon bebizonyosodotl, hogy a fákat erős kálltrágya tavaszi adagolásával vértéül mentessé lehet tenni. A vértetü mechanikai uton való Irtása főleg különféle permetezésekkel, beccsetelésekkel, a talajba juttatott injektálásokkal, mérges gázok- _____ «_ kai 8lb. történik. Az összes permetezési inódok közül főleg a fa nyugalmi állapotában végrehajtott car-bollneumos permetezésnek van jelentős gyétitó hatása akkor, ha az alaposan, bőven locsolva történt A vérletli elleni harc ujabb és igen jelentós fázishoz érkezett, a mikor a tudománynak sikerült a vértetü természetes ellenségét földeríteni. Ezen természetes rovar ellenségnek * mesterséges elszaporitása kétségtelenül a legmodernebb és a legkényelmesebb irtási mód. A biológiai tudomány ezzel oly fegyvert adott az almatermelök kezébe, mely kiszámíthatatlan előnyöket jelent az ismert védekező eljárásokkal szemben. A vértelü irtásban a magyar gyü -mőlcsterim-lőknek igen nagy segítségükre lesz egy szabadszemmel alig látható darázs faj, az Aphellnus mull Hald, a vértelü pusztító fekete darázs. Ezt a kis darazsat dr. Jeszenszky Árpád növényvédelmi szaktanácsadó telepitette be hdzánkba. Hosszas megfigyelések és kísérletezések után ma már elmondhatjuk, hogy a vértelünek a fa földfeletti részének való pusz itásira ez a kis darázs válik be legjobban A magyar gazda benne egy szorgalmasan dolgozó ingyenes munkáit nyer. A darázs kifejlett példányai 2«/a—3mm.-nyire nőnek. Haszna abban rejlik, hogy petéit a vértetü testébe rakja. Az abból kikeli álca a tetű testéből táplálkozik, azl teljesen leiemészti, majd bebábozódik. A vértetü bőréből csakhamar elóbuvik a kifejlett darázs, hogy a petézést folytassa. Egy évben 10 nemzedéke van s igy sokkal szaporább lévén a vériemnél, annak terjedését annyira meggátolja, hogy a fákra már veszedelmet nem jeleni. A darázs Igen ipró lévén, csak gyakoilott szem láthal|a meg, jelenléte azonban a kővetkező Jelekből szabadszemmel is felismerhető: A darázs petéjével fertőxOtl vértelü teste megduzzad, kissé megnyúlik és gyapját, majd később lábait is lokozatosan elveszíti. A vértetü nyugtslsnul mászkál s nem csak az ágakon, de a leveleken ls megjelenik. Amint elveszíti lábait, a teste palaszürke színűvé válik. A vérlelü teste később kékesfekete lesz. Csak a külső bőre marad meg, belül üres és a bőrén egy szabadszemmel ls látható lyuk van. Ez a vértelü már elpusztult, mert a darázs álcája a testét felemésztette és a kifejlett darázs a lyukon át belőle már el is távozott. Az utolsó nemzedék október elején peléít a vértetü testébe rakva, ebben az évben már nem kel kl, hanem a vértetü testében áttelelve, a következő év május elején jelenik meg. A darazsakai Nagykanizsára Kelting Ferenc polg. isk. tanár telepitette be. Dr. Prack István tanácsnok segítségével f. évi julius 15-én érkezett meg 9 drbalma gsly, melyen mintegy 40—50 drb. fertőzött vérlelü volt látható. A petékből már □ szi és téli bevásárlása előtt saját érdekében keresse (el a 72 év óta fennálló kabát- és szőnyegosztillyal kibővíteti SIIfGER divatúruhúzot NAGYKANIZSÁN. Nagy választékban érkeztek és vételkényszer nélkül megtekinthetők : Elsőrendű szabású és minőségű nöi- és gyermekkabátok, mindenfajta szőrmék, női-ruha és köpenyszövetek, férfi-öltöny és kabátszövetek. Jómlnőségü és színtartó áruk. Figyelmes és gondos ttlsxolgálás. Olcsó, sszaboti árak. ZALAI KÖZLÖNY 1632. szeptember 16. 4____ ax utón 3—4 darázs kikelt, melyek bossza 1—2 mm volt A kis darazsak Igen szorgalmasan dolgoztak, mert augusztus közepére már a vértelvek 50 százalékát elpusztították s az u| generáció már Kettlng tanár Csengerl-ul 46 sz. alatt levő kertjét elhagyva megkezdették áldásos működésűket a vá ros területén levő kertekben Is. Munkatársunk megkérdezte Ket-ting tanári, a kitűnő kanizsai po-mologunt az eddigi eredményekről és a következő választ kapta: — Eddigi megfigyelésem alapján a darazsak a Szemere, Horthy Mik-lós- utcai, továbbá a Csengeryn ál a Kossuth-léri kertek almaiéit tisztitjók meg a vértetvektól. Egyes kertekben 100 százalékos eredményről győződtem meg. — A második nemzedék előreláthatólag egész Kanizsa területét he fogja felépíteni. — Szeptember végén kell az elért eredményről jelentést tenni a minisztériumba s minden jel art mulatja, hogy a legkedvezőbb el szaporodási százalékról számolhatok be, ami egyben a vértetvek nagyfokú elpusztulását eredményezi. A környék ezólőtelepeinek betelepítése folyamaiban van. Bárkinek fertőzőit galyakkal szívesen szolgálok Nagykanizsa város t. közönségéhez! Elmúlt a nyár, az ősz visszaparancsolt bennűnkel abba a hajlékba, ami! e város áldozatkész közönsége a kuliurának emeli. A kul-tura terjesztését nem üzlelnek, de hivatnak tekintem s ha küzdelmes Is a mostani viszonyok között ennek a maradéktalan lelj. >1 ese, lankadatlanul és a nemes cél iránt való hevülettel dolgozom, hogy ennek a hivatásnak meg Is feleljek. Uj köniöiben áll a Városi Mozgó, uj erővel, de a régi bevált elvekkel és ambícióval állok én magam is Nagykanizsa város Igen lisztéit közönsége elé. Szerénytelenség nélkül állithatom, hogy a szerep, amire vállalkoztam, nehéz, de amint a mullban a kul-lurlgények százszázalékos kielégítése volt a főcélom, ugy ezúttal is minden igyekezettel azon leszek, hogy fárad ságot és költséget nem kiméivé a legjobbat és a legtökéletesebbel nyújtsam az én szereteti közönségemnek. Hogy a moat ígéri fogadalmam nem üres frázis, azl bizonyítani kívánom avval, hogy őszi program-mom első száma az évad egyik legragyogóbb lilmje: Hervé örök-szépségű operettje, a .Nebántsvirag", melynek fósierepe a nagytehetségű és világhíres fllmprlmadonna, Anny Ondra és partnere, Qjorg Alexander kezében van. Az u| szezon beköszöntével kérem Nagykanizsa város igen tiszteli közönségét, hogy e nemre colra való törekvésemben engem lámogalni szíveskedjék. Kiváló tisztelettel : Magyar János MAPI HÍREK NAPIREND Szeptember 18, péntek Római katolikus: Kornél p. Protest. Edit. Izr.: Elul hó 15. a Várost Muzeum él. Kőnvvtár nyitva crttflrWHrOn éa vasárnap délelöli I0-1Ö-12 óráig Oyógyszertárl é|Jell aznlrfAlir a „Salvalot* gyógyszertár Erzsébet-tér 21 éa a káakantaaal gyógyszertár. Oöattlrdó nyitva reggel I) órától esl< 6 óráig (héttő, szerds. péntek délután kedden egész nap nőknek). Tel 7-13 Délután 6 órától 50 tlllérei zuhanytllrdó Az országzászló mozgalom, ami Nagykanizsáról indult el, több magyar város és község után Székesfehérvárott is zászlói boniolt. Vasárnap a polgármester nyitotta meg a gyűjtést, amit a „Fejérmegyei Napló" iaplársunk szervez. • Ujabb adományok a kanizsai országzászlóra : dr. Kiss Elemér 5, Kiss Olga 1.50, dr. Mallz József 1, Oyarmatl Oyötgy 1, bzv. Nagy Li-josné I, Ivdnyl József 1. Jetiinek Márk I pengő, Pásztor Ml-aa 50 lillér, Schlestnger 0,ula 50 fillér. — A polgármester Budapesten. Dr. Krátky István polgármester tegnap hivatalos ügyben Budapesten tartózkodott. — A köz- és magánépltkezésl bizottság szeplember 19 én délután 6 órakor a városháza kis tanácstermében ülést tart. — Pót-oltás. Nagykanizsán vasárnap délután 2 órakor a Rozgonyi-utcai Iskolában és a klskanizssi óvodában pót-oltás lesz a májusi oltáskor elmarad! gyermekek részére. - Ki ne ismerné Hervé világhírű operettejét. ■ „Nebéntevlrég" -ot ? — Német cikksorozat a Balatonról. Dr. Theodor Berkes, a kiváló némel Iró és újságíró, aki Németország legnagyobb lapja, a Berliner Tagblatt részére az egész kelet-európai hírszolgálatot vezeti, bala-lonvldéíl lanulmányulra Indult, hogy kimerítő cikkekben ismertesse tapasztalatait. Először Balatonfüredei tekintette meg, kirándult Almádiba, Földvárra, Csopakra, Tihanyba, Keszlhelyre, Hévízre, Siófokra és más helyekre. Veszprémben meglátogatta dr. Rótt Nándor püspököt, majd a veszprémfajsii német lakosságot A balatoni kurázás és üdülés lehetőségei igy igen nagyszámú német olvasóközönségnek julnak tudomására. (Idegenforgalmi Tudőslló.) = II legbéiossbb operettet mutatja be pénteken, szombaton éa vasárnap a Városi Mozgó. — A tánctanltás holnap, szombaton este kezdődik a Kaszinó nagytermében, Outtentag (Oábor) tánctanár tánciskolájában. Külön gyermek, diák és felnőtt kurzusok. A belratás szombaton és vasárnap egész napon át. Vasárnap eBte össztánc. — Versenytárgyalás. A szombathelyi honvéd vegyesdandár versenytárgyalást hirdet november 1 tői egy évig szükséges kenyérnek kincstári lisztbOl való sütésére, tüzelő és egyéb anyagok fuvarozására. Nagykanizsának kell 219.000 drb. 1400 gr-os cipó, 3000 q anyag luvaro-zása. A versenytárgyalás ideje oki. 8. délelőtt-11 óra, helye a nagykanizsai 6/1. zlj. gazdasági hivatala. Zalaegerszeg, Keszthely, Kőszeg, Körmend részére is meghirdették a versenytárgyalást összesen 233.000 darab cipóra és 4200 q fuvarozására. ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel értesítem Nagykanizsa és vidéke közönség,él, hogy a gallértlszíltás árát 8 és 10 fillérre leszállítottam. Festést, tisztítást legszebben, legolcsóbnan vállalom. Tisztelettel Varga Nándor ruhalesló, gőimosó és vegytlutitó Horthy Mlklós-ut 8. Tavaszra maradt a nagykanizsai ref. templom építkezése Nagykanizsa, szeptember 10 Vécsey Bfunabás városi mérnök ujabb tervel készített a nagykanizsai református templomról és gyülekezési teremről. Ha ez a terv leslel ölt, a Dunántui egyik legdíszesebb ref. temploma a nagykanizsai írsz. Az építkezésre, technikai okok miaii, már csak tavasszal keiül sor. —■ A gesztenye utenf sütésére nézve a belügyminiszter elrendeli, hogy ha a meglevő engedélyek elhalálozás, lemondás vagy bármely más oknál fogva nem u|llhalók meg, uj helyfoglalási engedélyek kiadására kerül a sor, az engedélyekel, ha azokra Igazolt hadirokkant vagy hadiözvegy jelentkező van, ezeknek adják ki és másoknak csak akkor, hogyha igazolt hadirokkantak vagy hadiözvegyek ilyen engedélyért egyáltalán nem folyamodlak. Jogukban áll olyan esetekben, midőn valamelyik engedélyesről kétségtelenül megállapították, hogy nincsen feltétlenül reá utalva az utcai árusításra és más uton Is tudja megélhetését biztosítani, a már megadott ilyen engedélyi meg nem újítani és a2t is igazolt hadirokkant vagy hadiözvegynek juttatni. = * „NcbéasUvirA0"-ot mindenkinek ismernie kell. — Súlyos szerencsétlenség pajiabontás kórben. Súlyos kimenetelű szerencsétlenség történi tegnap pa|l«bontás közben Csesztregl Ferenc 54 éves alsószemenyel gazdálkodó portáján. Csesztregl Ferenc le akarla borítani az udvaron álló rozoga pajtáját, hogy ujjat épillezsen helyette. Tegnap délután felmászol! a pajtb tetejére, hogy megkezdje a letőbon-tást. A pajta tetőzete egy iiílyi;. annyira rozoga volt, hogy bejzíitad! és t szerencsétlen ember niinlegy 6 méter magasból lezuhant. Az esés következtében Csesztregl három helyen eltörte a jobblábát és két helyen szenvedelt kartörést. A súlyosan Sérüli gazdálkodói beszállították a mentők a kanizsai közkórházbn. 18 fillér dekája eredeti francia D O R B A Y kölnivizeknek VÁGÓ ENDRE 8903 illatszertárában. Szőnyegosztályunk választékái jó iMsi olcjó cikkekkel egéuíteitík ki. 200X300 nagyságú modern csíkos mintákban, igen tartós . . P 15*- 200X300 nagyságú J^PS SZŐl^g elegáns bouclé mintákban, nagyon jó minőség P 26*-- Ebédlő, szalonszőnyeg, összekötők, ágyelők, futószőnyegek óriási választékban, mélyen leszállított árakon. 1932. aieptenibtf 16 Miniszteri rendelet a kémény klégetésre vonatkozólag t Nsgykanlzaa, szeptember 16 A belügyminiszter uj rendelete többek közölt a kővetkezőket rendeli el a kéményklégetésre vonatkozólag : A kémériyseprőlparos kölcles a kémények tisztítása alkalmival a kémények alsó nyílásánál összegyűlt kormot mindenkor eltávolítani. Aiokal a kéményeket, amelyekből a kormot rendes sepréssel el lehet távolítani, kiégetni nem szabad. Azokat a kéményeket, amelyeknek :lszurkosodása rendszeres seprés uljári meg nem gátolható, szükség esetén klégetéssel yil újból tisztává lenni. A kéményseprólparos, vagy üzletvezetője köteles a kéményt klégelés elólt megvizsgálni, a kiégetés munkájára felügyelni és a kéményt klégelés után újból átvizsgálni A kéményseprő köteles a kémények klégetéséröl a tűzoltóságot megtelelő Időben előre értesíteni. A kéményt csak akkor szabad kiégetni, hogyha szerkezete az égetést veszély előidézése nélkül kibírja, ha lel|esen jókarban van, a padlásürben tlszlilóajiaja nincsen és a kéménybe laszerkezel nincsen beépítve. A kéményeket csak szélcsendes vagy nedves időben, csakis délelölt vagy kora délután szabad kiégelnl. Ha az esetleg szükséges tűzoltás céljaira megfelelő mennyiségű vlz a közelben nem áll rendelkezésre, a kémény klégelésének megkezdése előtt megtelelő mennyiségű vizet kell előkészíteni. A kéményseprő a kémények ki-égetésével kapcsolatban munkadíj fizetésre vagy köllségmeglérllésre Igényt nem larlhat Ezen rendelkezések megszegése kihágást képez, amely 200 pengőig büntetendő. — Fővárosi választékú nöi kabát és bundaosztályunkat vételkényszer nélkül szivesen bemutatjuk. SchOtz Áruház. — Sok volt a tüz Zalában a <nult hónapban. Zslamegye területin a mull hónapban 15 tüzeset fordult elő. A tűz keletkezésének oka 6 cselben gondatlanság, 1 esetben mozdonyszikra, 1 esetben gyermekek lálíka, 7 cselben pedig kideríthető nem voll. Az okozott kár összege 43100 pengő, melyből blzlosilás rtvén csak 18 586 pengő térül meg. = * „Mebántawlráo11 eaoreplöi az utAIArhetet-\'«n ftnny Ondra és Gaocg Aleaanilei*. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthetetlen drága jó férjem, szere-\'ell jó édesatyánk Kellet" JAxaetf köiséKi el. Uk. In.ig.t6 \'emelésén megjelentek és fájdalmunkat bármily módon enyhileni szívesek voltak, fogadják ezúton l!> hálás köszönetünket. A gyászoló család. IZALAl hOZLONY • Háziipari tanlolyamok kérelmezése, A kereskedelmi minisztérium állal az 1932/33. évben rendezendő háziipari tanfolyamok előjegyzése folyamaiba tételei!, miért Is alulírott Bt. klr. háziipari felügyelőség felhlv|a mlndsKop községeket, egyesületeket, erkölcsi testületeket, melyek as 1932/33. év telén hárllparl tanfolyamok rendezéséi óhajtják, ez-irányú kérelmeik folyó évi október 15 lg való beadására. A tanfolyamok munkaanyaga: kosárfonás (füzvesszö-bőIX gyékényfonás és Bzövés, szalmafonás, seprőkötés, lengerl-csuhé fonás, fafaragás (gazdasági szerszám készllés), vászonszövés, fehérnemű és felsőruha szabás-varrás, női kézimunka (csipkeverés, hímzés). Ezen fentebb felsorolt munkakör valamelyikéből, esetleg többől is (külön férfiak, külön nők részére) kérelmezhető tanfolyam, kívánatos azonban, hogy olyan tárgyú tanfolyam kérel-meziessék, melyhez a nyersanyag helyben, vagy a közeli környéken kellő mennyiségben rendelkezésre áll. A tanfolyam engedélyezése Iránti a kereskedelmi minisztériumba címzett bélyegtelen kérvények, az Illetékes háziipari felügyelőséghez sdan-dók be. Az uj kerületi beosztás folytán Zalamegye a győri felügyelőséghez tartozik. = A „■abántawlrág" elft adásaira a jegyek rendsa hely Arak mai lett el & jegy ez-hetftk a Városi ■ózta* pAnztArAnél. — Kirakatainkban láthatók a legszebb őszi és téli dlvalujdonsá-gok. SchOtz Áruház. SPORTÉLET Vasárnap a Kaposvár! PAC ellen játszik az NTE bajnoki mérkőzést Nagykanizsa, szeptember 15 Emlékezetesek a kanizsai közönség előli azok a szép mérkőzések, melyeket n délnyugati kerület állandó bajnokaspiránsa, — a Kaposvári Atlétikai Club — vívott az NTE csapatával. A KAC évek hosszú során a PVSK-val együtt a bajnoki tabella első, Illetve második helyén állt és egymásközötli mérkőzésük eredménye dönlölte el a bajnokság sorsál a PVSK javára. A KAC kél évvel ezelfdl fuzionált a kaposvári Petőfi csapatával és azóta KPAC néven szerepel a bajnokságban. A délnyugati kerület pécsi, bajai és kaposvári alosztályra való szétválasztása folylán a KPAC a kaposvári aloszlály legjogosabb bajnokaspiránsa. Csapata a kerület legszebb stílust játszó együttese. Csatársorának játéka a régi nagy NTE csatátsorának kombinatív játékához hasonló, egyénileg pedig nagvsíerü lövők. Első őszi bajnoki mérkőzésükön Szigetváron a StAK csapatát 4:0 arányban legyőzték, ezzel is bebizonyilotlák nagyszerű formájukat. A KPAC magával hozza II. csapalát is éB előmérkózést jálazik az NTE tartalékjaival megerösilell Ékszerész levente csapatával. A KPAC Nézze meg Nézze meg Nézze meg Nézze meg Nézze meg Nézze meg Nezze meg Nézze meg Nézze- meg Nézze meg Nézze meg-Nezze meg Nézze mei Nézze mei Nézze rr Nezze^i Nézze 1 Nezzqj Néz; Nézi Ne\' Ni Nézze" Nezze meg Anny Anny Anny Anny Anny Annv Ann* Ann filmjét Rímjét Áfrét íjét hjet lmjét filmjét filmjét filmjét filmjét filmjét fi\'mjét filmjét filmjét filmjét filmjét filmjét filmjét filmjét filmjét filmjet II. csapata a szövetségi díjmérkőzések során az első helyen végzell és mini ilyen, a legjobb ll|uságl csapat Kaposváron. A kettős kaposvári mérkőzés iránt sportkörökben nagy érdeklődés nyilvánul meg. Frontharcosok „Hősi Cslllagturája" Október hó 2-án, vasárnap rendezi az Országos Fronlharcos Szövetség Autó- és motorkerékpár osztálya a .Hősök l.-sö Cslllagluráját" aulók és molorkerékpáiok részére. A Csillaglura résztvevői délelőtt fél kilenc éa fél liz óra közöli fúlnak be Budapestre a „Hósök Terén" felállítandó célhoz és azután a Stefánia utón p tkiroznak, végignézik a fronlharcos ünnepségekel, amelyek ugyanod, a Hőtök Emlékkövénél lesznek. A Csillaglura nevezísi határlde|e szeplcmber 28-ika. Nevezési dij 3 50 pengő. A nevezési ivek a Fronlharcos Szövetség Autó- és motorkerékpár osztályánál (Budapest, VI. Podma-nicky u. 45 ) Igényelhetők. Minden résztvevő a Frontharcos Szövetség diszes emlékplaketljét nyeri, külön tiszteletdíjat kap a legtávolabbról slartoll aulós és motoros. Aziünnepélyes díjkiosztás a Pesti Vigadóban megtartandó bíjlársi közebéden lesz. A Kaszala-család részéről Kaszala István, a szerencsétlenül jári vitéz Kaszala Károly testvéröccse — egy értékes ezüil serleget ajánlott fel a Siövelségnek, melyei az Aulóosztály vitéz Kaszsla Károly emlékére rendezendő motorkerékpár versenyre vándordíjnak tüz kl. — Egy Uí lexikonról. Valamikor a magyar napilapok szerkeaztőségelhen Ültők a legUlbboldalu, a legbőségesebb adatokkal felszerelt zsurnallszták Akárhányszor kellett valami, tudományom adat, nem a könyvespolchoz rohantak a (latol ulságlt ó-gyakornokok, hanem az éld lexikonhoz. O volt az. aki minden előfizetőnek rögtön számút udott a legbonyolultabb csillagászati kérdésről ós a legtsmeretlonebb óceáni szigetről ls. Mostanában Ilyen élő Ismerettárak ritkábbak ugyan, do a közönség éppen annyira Hzomjnzy.a n tudási, melyet nyújtani hajlandók. A „Tűzhely", a családi lolyólrat Ilyesféle klvániuigot e égit kl. mikor a magyar családok ösazefl kulturális Igényeit felöleli. Cikkel, képel tömegével póldát ad a Inkás, az otthon, h ház, tt kert, a gyermeknevelés, ft testápolón, h konyha Htb. slb. összes gyakorlati mogoldásalra. De a mellett szórakoztat, mulattat ós gyönyörködtet ls. A levelezés rovatában Igazán Intim kapcsolatot teremtett meg tnárls. szóleakörtl, Intelligens olvnsó-publlkumával. De ezt a kapcsolatot móg Jobban elmólylll ajándékaival. — Mindenkinek, aki a ,Tllzhely"-re (Budapeat, IV. Szervlta-t6r 3) egész évre P 0.60-nal előfizet, azonnal elküldi az ttján dék zsurnsztaltoritőt, mely Indanthren festési! lenvászonból, négy aaztalken-dővel, kézzel hlmezvo,\' teljesen készen van tirrn, hogv a Bzobánttk tlnom dísze lehessen. Kzenklvül mindenki részt veoz abban u WIO díjas rojtvényversenybon, melynek első dljá egy Llngel-Iéle url-szoba. második tllja egy menyasszonyi kelengye (szállítja a Müssmer Józsel Fia cég.) ZALAI KÖZLÖNY PALCSICS első nagyKanlxsal selyem-, kelme-, tonalfestö és vegy-tlaxlltó Uxem. " közgazdaság Több mint 300 adófelszólamlás Nagykanizsán Szeptember 10 én Hl Össze az •dólelszólamlási bizottság Nagykanizsa, szeptember 15 AzadófelszólamláBÍ bizottság Nagy-ksnizsán szeptember 19-én 01 Ossz* a városháza tanácstermében, dr. örley György kurmánylőlanácsos, kir. közjegyzö elnöklete alatt, míg a pénzügyi kincstárt dr. Molnár Szilárd pénzügyi fogalmazó képviseli Zalaegerszegről. A súlyos gazdasági viszonyok ellenére a felszólamlások nem múlják felül a tavalyi számot: az Idén Is csak valamivel több mini 300 felszólamlás érkezeit be az adóhivatalhoz. A felszólamlást bizottság most is a régi módszer sierint, kategóriánként éa abc szerint tárgyalja a felszólamlásokat. A bizottság csak azokat az adózókai idézi meg személyesen, akiknek jövedelmük a 10 ezer pengői felülmúlja. Vannak azonban eselek, amikor a kisebb adóalanyokai is megidézi. A bizottság munkája előreláthatólag október elejéig fog tartani. Alkalmunk volt ma ezzel kapcso- latban beszélgelést folytatni Dénes Jenő állampénztári főtanácsossal, a a magy. kir. adóhivatal főnökével, aki kijelentette, hogy az adók Nagykanizsán és vidékén is nagyon lassan lolynak be. Vannak III is adóalanyok, akiknek módjukban volna megfizetni adójukat és mégsem fizetik be. Sok esetben bizonyos reni-tencia tapasztalható e tekintetben, aminl a közigazgatási bizottság tegnapi ülésén az alispán is kijelentette, hogy igenis adózás elleni izgatás folyik egyes vidékeken. Ez lény, mondotta Dénes főtanácsos, csak ezeket az izgatókat nem lehet elfogni. Olyanra hivalkoznak például, hogy ne fizessenek, meri úgyis elengedik vagy törlik az adójukat. Ilyesminek azonban ne üljön lel a józan polgárság. Mert adót mindenkinek kell llzelnie. Aminthogy az Is lény, hogy az adóhivatal méltánylást érdemlő esetekben humánusan jár cl és megengedi a részletfizetési kedvezményi. RÁDIÓ-MŰSOR Szeptember 16 (péntek) Budapest 9.15 A Budapelti Koncert Szalonzenekar hangversenye Kőiben 9.30 Hírek. II 10 Nemaetközi viz|elzósiolgálsl 12.00 MII harangszó. Id<,járásjelentés. 1205 At Állástalan zenének Szllirlóiilkus Zenekarának hangversenye Kőiben 12 25 Hírek 13.00 ldó|elzéi. Idó|árá>|elenlés. 14.45 Hírek. 16.00 Hiúsági előadás. 1645 ldó|el \'és idö)árásjelenlés, hírek 17 00 E 17.30 Hangverseny. 19 20 Graniofonhsngverseny. 202*1 H. 2050 Időjelzés. 21.00 Az Operaház Isgjsiból alakult zenekar hsngersenye. Utána kb. 22.30 ldő|árái|elenlés, hírek. Majd: Cigányzene. Bécs 11 30, 16.30 Zenekari hangverseny. 16.2.) Opers E. \'2205 Dajos Béla zene. kara Berlin 16 30 Zenekari hangverseny. 18.30 19.30 és 20.15 Balettá\' rándok. Daventry (Brit országos müsnr) 18.30 Zongora|álék. 20 00 Qlös. 20.4U Tarka est. V2.I5 Rádiózenekar. 23.00 Zenekart hangverseny. Milánó 17.10Ötös. 1900 Zenekari hangverseny. 19.30 20.00 és 20.3U üramolon. München 19.25 Zenekari hangverseny. 2050 Dalest. 21.40 Weller-Wolf: Magyar rapszódia. Prága 6.15 Zenés ébresztő. 11.00, 11.55, 12 15 él 13.40 Orsmoton. 21.30 Vonósnégyes 22.20 (jrsmolon. Hómi 17.30 Hongverseny. 20 CO Ura-molon 20 45 Hangverseny. Varsó 17.00 Ölőa. 18.20, 20.00, 22 00 és 22.50 Zenekari hangverseny. ■=■ Köztisztviselők részére rendkívül előnyös bútorvásárlás: alkalom. Modern berendezések, tökéletes jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók — Kopsleln bútoráruházban, Horthy Miklós-ul 4. Hollandok viszik a szőlőt Pacsa vidékéről Pacaa, szeptember 15 (A Zalai Közlöny tudósítójától) A bécsi gyümölcskereskedők már évek óla Pacsa környékéről szerzik be szőlő-szükségleteiket, ahonnan autókon szállilotlak ki a szőlői, a híres pogányvárl hegy gyönyörű termését. Ujabban a holland gyümölcskereskedők keresik fel tömegesen Pacsát, ahonnan naponkln! 80—100 q szőlői visznek ki Hollandiába. A szőlő ára 16-18 fillér közt váltakozik kilónkint. Tekintettel arra, hogy Pacsa vidékén ebben az évben közepesen felüli termés voll, a mai viszonyokhoz mérlen tekintélyes bevételhez jutnak a szőlősgazdák. Pária 2ö293/i, London 18\'01\'A, Newyork 518871.2, Brtlssel 7180, Milano 26\'57\'íl, Madrid 4I-7H Amsterdam 20805, Berlin 123 m/i. Wien -• , Szólta 3 73, Prága 15-32, Varsó 58 (15, Budapest -■-, Belgrád —•—, Bukareal 3-06. Tsraiartfasá* Buza tv. 10 flll- dt. 10 flll., rozs — flll. emelkedett. lluza tlszav. 76-os 13-30~13\'5I), 77-ea 1350-1375, 78-as 13 65-1390, 79-ea 1385-14-05. 80-as 1390—14-20, dunán-tull 76-os 12-50—1210, T7-es 12-70—12-85, 78-as 13-85-1300, 79-es 13-00-13-10, 80-as 1310-13-25, roza 7-40-760, lak. árpa 8-90-9-10, zab 10-00—1015, tengert It. 13*50—13\'80, korpa 7-25—750. 1932 szeplember 16 í 3 satu ti Baak daflM-árlolyamtil VALUTÁK Angolt. 19*75-20*15 Belga Ir. 79-16-7974 Cseh k. 1694-17 04 Dán k. 102-^0-103 70 Dinár 9-84-10*00 Dollár 57050-573-50 Francia 1.22-30-22 50 Holl. 22905-230 45 Zloty 63 95-64-45 Lel 346-3-56 Léva 4t»-4l9 Lira 29-90-30 20 Márka 135-70-136 60 Norvég 9950-I0G-50 Peseta —■--•— Schlll. -■-•— Svájdf. 110*70-111-40 Svédk. 101 40-102*40 DHVIZAK Amsl. 22925-230 45 Belgrád 990-1000 Berlin 135*80-136*60 Brtlaael 7^26-79*74 Bukarest 3*43-3*51 Kopenh 102 70-103*70 London 19*83-1997 Madrid —*--*— Milano .3000-30*18 Newy. 571*00-574*00 Oszló 99*70-10050 Párls 22*33-22 47 Prága 16*93-17*01 Szófia 406 4*19 Stockh. 101*60-102-40 Varsó 64 05-64-45 Wien —•— Zürich 110*80-111 40 Wien clearlng árfolyama : 80.454. Felhajtás 3283, eladatlan 887. - Elsőrendű 1*23-1*26, azzsdett 1*16—1*20, szedett közép 1*02-1-08, könnyű 0*86-096, 1-só rendű öreg 1*06 1*10, ll-od réndll öreg 0*84- 096, angol Bilidé I. 100—1-06, szalonna nagyban 1*70-000, zair 2*00-000, hus 1*10 -1*40, télsertéa 1*38-1*64. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rl. Outenberg Nyomda és Délistül Lapkiadó Vállalata könyvnyomdája Nagykanizsán. Felelős kiadó. Zalai Karoly Interurbán telelőn: Nagykanizsa 78. szám. .. I « ■ —„ I » II „III » AFlófPJDETÉSEI arrssraMh 5 rao si.-sifa «jm a IniMlpfN kSa^MlSi. MdHlaarij rttltfinlMM, i^irefr mlart, lUaTúWas Hl» golyós csapágyak sutéhoz, spectáll san olcsón Ford és Fordsonhoz llnger Ullmsnn és Tóth vaslrereskedésáben 3622 Szerény Igényű] feltétlen megbízható inielllgens Halat asszony ajánlkozik hAa-veialflnának magányos úrhoz, vagy plébániára Magyar Hirdető Iroda. Nagykanizsa, Főul 24 aiárualtjuk az Összes bulorszövele-ket. szőnyegeket, sezlontakarókal, lijen nlcsó Klslaludl Dlvat- áiuház. 28 P.rtttséglzell llalalember luatriaéláara vállalkozik olcsón, (lakáséri, kosziért is). Clm a kiadóban. 4181 Laaujabb gyermekkocsik m*lyan laaaallltaM árban raktárra érkeztek Armath barát áruházába 27S9 aai és férfi dlvaiszőveteket meglepő olrsó áraknn árusítjuk. Klslaludl Divatáru ház. Soha vssza aam térft alkalom 1 39 3 szobái lak*., furdószobávsl, nyossn kiadó Horthy Miklósul 51. |ut* 4178 Haaantlt ruhát veszek és eladok. — Hívásra házhoz megyek Márkus, Király-utca 31. 4191 Különféle hutorok költözködés olcsón eladok Msgyar utca 19. nilall 4192 OIoaAn (ásárolhai Linóleum Mozaik asztalterítőket Kókusz-szőnyeget Futószönyeget Lábtörlőt Maradék >ásáp Hirsch és Szegő cégnél vigyázzon egészségére és igyék Resedei vizet, mely hólyag, vese és gyomorbántalmaknál kitanő hatású. laihaté alséaa lltzertzlelW. Fáraktir: WEI82 MÓtt, Nagykaalzsa Klrály-atoa 34. Tslsfw 310 Szólőosomagoláshoz M a n i 11 a (gyökérspárga) Gabona csávázószerek (por és nedves pácok) Műtrágyák (Szuperfoszlát) (Mésznitrogén) (Kátlsó) stb. stb. K a p h s t ó: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, termény és növény-virtószerek kereskedésében Nagykanizsán, Erzsébet-tér lü. A bíróság mellett Teleion: 130 Pk. 1187/1931. sz. 1931 vghlól 11S7. iz. Árverési hirdetmény. Dr Apor Róbert budspeill Ügyvéd által képviselt Fémkereskedelmi rt. buds-pestl bej. cég |avárs 224 P 04 llll. lóké és löbb követelés és lárulékal erejéig a nagykanizsai kir. járásbíróság IH3Í évi 7lo5. sz. végzésével elrendelt kielégítési végre-hsjtál lolylán végrehajtást szenvedőtől 1931. december 23-án leloglall 1295 P-re becsült Ingóságokra a nagykanizsai kir. Járáablrö-ság lenti számú végzésével az áívciéa elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. I.-C. 20. §-a alapján a lent megnevezel! s a loglalásl jegyzőkönyvből ki nem tunó más logiallatók javára Is sz árverés megtartását elrendelem, de caak arra as esetre, hs kielégítést joguk ms Is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatba nincs, végr. szenv. lakásán Zalasársteg községben, a llzelelt összeg levonásával leendő megtartására haláildöSI 1932. évi szeptember hó 20-lk napjának d. u. 3 órája tűzetik kl, amikor a bíróilag Ic-toglall gaidsságl esz kőtök, tehenek, lovak s egyéb Ingóságokat a legtöbbel ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron slul ti — de a klkisllSil ár kéthariliadt-nál alacsonyabban nem — el fogom adni. Nagykaniisa, 1932. augusztus hó 23 án. Elek László s. k. kir blr. végrehajt. 4117 mini bírósági kiklildötl. Vízvezetéket. csatornázást, központi lütést és e szakmába vágó javításokat jutányos árban vállal MENDLOVITS JÓZSEF ÉS MÍRTON rézmü éa vízvezeték szerelést vállalata Tsiaroa 2-71. HA8YKAHIZSA, K1RÁLT-UTCA 45. SZ. rsiefoa 2-71. mmr KedwazS flzetéal faltétalakl "M | Állandó raktár fürdőszoba berendezésekben és moBóüstőkben. ata. Nyomatott a laplulajdonos Közgazdasági R.-T. Gutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsán, (felelős üzletvezető: Zalai Károly.) 27. fcvíolyum 210,. uám NagjkaftUw HIHIZ szeptember 17. szombat Ara 14 "Mér ZALAI KÖZLÖNY POLITIKA) XAPILAK SjukeiitM kUdóblvatsl; Kcuthctyl IlókküdóhlviiUI Kflal 5. ailm. Kowutk-nlci 3Z Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos ElófUeléil iia : tgy hóia a pengó ao lllki S«iikt«iHttgl <> klr.dóhlvaull telelőn; 78. >i Ha a kormány ... (bl) Feljajdult ayldéki város nyomorúsága és magárahagyalottsága Sopron törvényhatóságának tegnapi kis-gyülésén. A kisgyűlés sürgős segítségei kíván a kormánytól, mert a munkanélküliek száma 500 körül mozog és a város a jövőben nem Sírja már a munkanélküliek segélyezéséi. Beszédét így fejezte be Sopron város polgármestere: — Ha a kormány nem fogja Sopront éppúgy segíteni, mint más városokat, akkui Itt a munkanélküli lég nyomorúsága olyan nagy lesz, imilyen sehol az országban. Eddig becsületesen elvégeztük szociális fel-idelunkal, de most már követeljük, hogy a kormány minket is részesit-len olyan támogatásban, mint más, kevesbbé rászoruló városokat. Igy beszélnek Sopronban, ahol 500 a munkanélküli, akiről gondoskodni kell és ahol az egész nyár lele voll az idegenforgalom legktiiön-félébb lehetőségeivel és kélséglelen eredményeivel, — ahova az egész nyár majdnem minden vasárnapján, tői még most is, sokszor egyszerre t—5 filléres gyorsvonat ontotta az idegeneket, — ahol tehát volt forgalom, volt az életnek egy kis jele, volta gazdasági vérkeringésben némi lüktetés. Mégsem blr|a Sopron Még ifjy sem birja. Mert sopron is egyik legvéresebbre roncsolt áldozata a szörnyű trianoni amputációsak. Sopronnak lehál igaza van, amikor feljajdulásál a kormány leié küldi. És Nagykanizsa? Nagykanizsán, csak hozzávetőleges számítás szerint Is, 3000 körül van a városi segélyre szoruló munkanélküliek száma. Nagykanizsa idegenforgalommal sem segíthet magán, mert nincs mire idegenforgalmat alapítania. Mindössze egyetlenegy filléres eyors jölt Kanizsára, az is csak rokoni látogatások ö/önét bonyolította le. különösebb programlehetőségek hiányában édes-kevés gazdasági jelentőséggel. Mit is tudnánk mi Ígérni, ami idevonzza az idegent ? A sorra megszűnő gyárainkat talán ? A keserves erőfeszítésünket, amivel vonszoljuk a trianoni határszéli sorsunk rellentö igáját? Sopronnak adott az Isten történelmi és természeti kincseket és a „segits magadon" lehetőségét. Ez Is kevés. Ma már ehhez is a kormány segilő keze kellent. Nagykanizsának semmi sem juloll. Ha tudna is segíteni magán, meri hiszen az akarat ehhez nem hiányzik, — kellene, hogy legalább a mankót \'elé|e nyújtsa valaki, amivel tovább "leéghetne. Ipza van Sopronnak 1 Az a valaki C8«k a kormány lehetne. Az a kor-™ny, amelyik sok más magyar "árosnak bőkezű gondoskodással "yuil a hóna alá, mig Nagykanizsa emberemlékezet óla hamupipőkéié "™den felülről jövő törődésnek és BWuloskodásnak. , ^oP\'on polgármestere kimondta a ,I0\' és visszhangja itt verődik a kanizsai élet romhalmazából. Mert ha Sopron felröpíthette a vészjelet, mennyivel fájdalmasabb igazságként kiállhalja azt el Nagykanizsa, amely minden időkben, történelmi múltja ban csak ugy, mint a közelmúlt évtizedeiben és szomorú jelenében is arról nevezetes, hogy a legmagára-hagyatottabb végvára volta magyar- ságnak. Szegény az orazág, szegény a kormány is eszközökben, nincs pénz, nincs hilel, nincs munka, — tudjuk. De ami van, abból lehelne és kellene egyformán és szűkség szerint osztani. Meri mérlegelés még van. És van igazság és méltányos ság is. Megindultak a tanácskozások az egységes párt átszervezéséről Sikerült újból összehivatni a képviselőházat legégetőbb gazdasági problémákat és most éppen ezeknek a problémáknak felülvizsgálása és megoldása céljából alakulnak meg ezek a bizottságok. A bizottságok feladata lesz, hogy megfelelő Javaslatukat dolgozzanak kl és terjesszenek elő. A független kisgazdapárt tagjai ma délelőtt érintkezésbe léptek a többi ellenzéki pártokkal és löbb pártonkívüli képviselővel a képviselőház összehívása érdekében A mozgalom sikere most már biztosítva van és a lüggetlen kisgazdapárt Oaál Ousztont kérte fel az összehívás megindokolására, Mayer János volt földművelésügyi miniszter ma felkereste hivatalában Károlyi Gyula gróf miniszterelnököt és vele hosszabban elbeszélgetett. Távozásakor a következőket mondta : — A kormánypárt belső szervezetével és a pártvezetőség újjáalakításával kapcsolatban folytattunk megbeszélésekel. Ez az átalakulás a közeljövőben megtörténik. A |övő csütörtökön elnöki tanácsülés lesz, amelyen a különböző bizottságok megválasztásáról lesz szó. Megállapit|ák ezeknek a bizottságoknak a feladatkörét is. Marschall Ferenc a párt legutóbbi értekezletén felsorolta a Ipolyvence közelében, magyar területen agyon vertek a cseh határőrök egy magyar embert Ipolyvcnce, szeptember 16 (Éjszakai telefonjelentés) Ipolyvcnce magyar község határában szeptember 10-én é|jel négv ember át akart kelni a Bzemközii Ipolybalogra. Mielőtt átkelhetlek volna, két cseh járőr áljötl magyar területre és üldözőbe vette a négy emberi. Amikor látták, hogy nem ludják elfogni ókel, 10—15 lövést adlak le. Az egyik golyó súlyosan megsebesítette Ká poszta Mihályt, akit utolértek és puskatussal agyonverlek a csehek. Holtleslét másnap találták meg a mezei munkások. A hivatalos vizsgá lal megállapítása szerlnl a cselt járöiök 80 -100 lépésnyire, magyar területin követték el gaztettüket. Felmentették Ostenbnrg ezredest és Toldy bírót Mindkét pör az összes vádlottak felmentésével végződött Budapest, azoptember 16 \' A budapesti bűnletötörvényszék ma déllwn hirdette ki ítéletét, mellyel Toldy Zoltán törvényszéki biról és vádlollársait a megvesztegetés, illetve közokiralhamisilás vád|a alól felmentette. Az ügyész fellebbezett. Ostenburg Gyula nyug. ezredes és társai bűnügyében a bűnletötörvényszék ma délután hirdetett Ítéletet. A lörvényszék Ostenburg Gyula ezredesi és Dlenes Károly ügynököt felmentette az ellenük emelt csalás vádja alól annak megállapításával, hogy a vádlottak senkii nem tévesztettek meg. Gatischer Sándorral szemben az ügyész elejtette a vádat és ennek folytán a lörvényszék megszüntető határozatot hozott. Az ügyész az Ilélet ellen fellebbezési jelentett be. Hétfőn okvetlenül berekesztik a stresai konferenciát A magyar pénzügyi helyzet a Népszövetség őszi programján Streaa, szeptember 16 Honnét elnök ma délben kijelentette, hogy a konferenciát hétfő estig okvellenül be akarja rekeazleni. A konferencia zárójegyzökönyvének tervezetét most dolgozzák ki. Ez a tervezet biztosítja Magyarország ez évi gabonafeleslegének előnyös elhelyezését anélkül, hogy bármilyen súlyos feltételi ima elő Magyarországnak. Budapeat, Bzoptember 16 Walko Lajos külügyminiszter szabadsága alatt Slresába is elmegy, ahol nem hivatalos minőségben figye lemmel kiséri a konferencia eseményeit. Stresában 75 millió aranyfrankot Irányoztak elő a gabona re valorizáció jár a Streaa, szeptember [6 (Éjszakai telefonjelentés) A stresai értekezlet gazdasági és földművelésügyi bizottsága pénteken délelőtt a Közép- és keleteurópai gabona re-valorizációjára fordilandó összeg nagyságát elvben 75 millió arany- koronában állapította meg. Ezt az összeget az egyes államok részben közvetlen hozzájárulással, részben közvetlen szerződésekkei biztosítják. A liszt revalorlzációjának kérdését külön bizottság elé utalták, melynek tanácskozásaiban Magyarország delegátusa Is részt vesz. Budapeat, szeptember 16 A Népszövetség pénzügyi bizottsága őszi ülésszakán foglalkozik Magyarország pénzügyi helyzetével is. Tyler népszövetségi megbízott már Genfbe utazott, Korányi Frigyes báró pedig vasárnap Indul oda, nogv tájékoztatást nyújtson Magyarország államháztartásának és pénzügyi helyzetének állásáról. A miniszter a hó végén tér vissza. Érdekes cáfolatok, a látszatadó, távozó főispánok és főtisztviselők és tt dohány-monopólium ügyében Hudapeat, szeptember 16 Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter hírlapi ludósitásokkal szemben kijelentette, hogy utasítást adott az összes pénzűgyigazgalóságoknak, hogy látszatadó rendeletet ne hajtsák végre. Ezek a rendelkezések tehál nincsenek érvényben. Gondoskodás fog történni arról, hogy a lálszatadó rendeletet megfelelően módosítsák. * Az egyik délelőtti Isp több főispán felmentéséről ad hirl. Illetékes helyen kijelentették, hogy ez a hír nnsnak, mint kombinációnak, nem tekinthető. * Az egyik napilapnévsori közöl állítólag nyugalomba menő állami főttszt-vlselőkrfl A Magyar Távirati irodát lelhalalmazlákannak megállapítására, hogy ez a híradás komoly alapot nélkülöző lalálgalás. » Egy napihirrel kapcsolatban jól informált helyen azt mondották, hugy szó sincs arról, mintha a dohány-monopóliumot bérbe kívánná adni a kormány. Tavaly is csupán a felesleges dohánykészletek értékesítéséről foly\'ak a tárgyalások. A tankönyv-reform ■ jövő óvtöl telloBon ogyiégcalti n Un-liöny vöket Budapest, szeptember tti (MTI) Karafftáth .lenő vallás- és közoktatásügyi miniszter az elemi Iskolai tankönyvellátást teljesen uj alapokra fekteti.* A miniszter ugyanis elrendelte az tl>33—34. tanévtől kezave az elemi is-kolai tankönyvek egységesítéséé. A lövő tanévtől lehál az Alintnl jellegű és állami rendelkezés alatt álló elemi Iskolákban már egységes tankönyvet használnak. Az egységesítésnek nagy gazdasági Jelentősége ubbtui áll, hogy lehetővé válik a kizárása mindazoknak a tényezőknek, amelyek n tankönyvek drágaságának legfőbb okozói, pedagógiai Jelentőségo pétiig az, hogy a rendeletben hirdetett pályázat eredményeként az összes erdekeit Iskolákban ugyanazt az ogyBéges tankönyvet, még pcdlK a legklválóbbnt fogják a tanalók tanulni. A középroku és középiskolák tankönyv kérdéséről külön rendeletbon ZALAI KÖZLÖNY Kifosztották a pákai katolikus templomot Az oltárlszentséget ti elrabolták az Ismeretlen lettesek Páka, szeptember 16 Szerdára virradóra vakmerő betörés tOrtént Páka községben, ahol Ismeretlen teltet, aki aligha lehetett egyedül, álkulci tggllségével be- hatolt a csendőrség szomszédiágában levő katolikus templomba ás onnan az Oltáriszentség*!, egy kelyhet és minden perselyt elvitt. Acsend-örség megindította a nyomozást. Statáriális bíróság elé állítják a Qnittner féle betörés tettesét, aki Soroknjfalnban vlssza-lövöldözött az flldözólre Három vármegyében több mint negyven szerelme volt • revolveres betOrönek, aki alig győzte a ruhákat lopni barátnői számára Nagykanizsa, szeptember 16 Az elmúlt nyáron számos olyan kerékpárlopás történt Nagykanizsán, melynek tettesét hosszú ideig eredménytelenül kereste a kanizsai rendőrség. Legutóbb Qulttner villanyszerelő Csengery uti lakását fosztották ki, ahonnan rengeteg ruhaneműt vittek el. A nyomozás ekkor arra a szenzációs megállapításra vezetett, hogy ugy a kerékpárlopásoka!, mint a helörés! egy rovoltmultu belörö, Mészáros István követte el, akit ekkor már három vármegye bűnügyi hatósága körözött. Mészáros Istvánnak különösen a kerékpárlopás volt a specialitása. Ez év tavaszán ugyanis betört egy szombathelyi kerékpárkereskedőhöi, akitől a zsákmányon kivtll még rengeteg cégjelzéses nyomtatványt ls elvitt. Mészáros ezeknek a nyomtatványoknak a segítségével értékesítette a lopott kerékpárokat. Az volt a trükkje, hogyha ellopott valahol egy kerékpárt, azzal átpedálozoti a legközelebbi helyiségbe, ahol a lopott nyomtatványra sa|átkezüleg ráhami-sltolta, hogy a kerékpár a szombathelyi céglöl származik és Igy az t//rendS2erü fonetikus angol tanfolyam. Folyó hó 20-án ujrendszerli angol nyelvoktatási tanfolyam kezdődik. A kiejtés tökéletes elsajátítását biztosítja az az újítás, hogy minden tanórán a tanított anyag Mr. Walter Ripman, a londoni egyetem fonetika tanárának eredeti gramofonlemezein is közvetítésre kerül Ez a hibátlan irodalmi londoni kiejtést biztosítja. A tanfolyam nyolc hónapig tart, oktatás heti 2 órában. Nem csoporttanitás, mert egy órán legfeljebb 6 tanuló vehet részt. A teljes tanfolyam dija 40 pengő, fizetendő havi 5 pengős részietekben. Bővebb felvilágosítást ad Pallos MZrscsébet Erzsébet-tér 18., II, em. » Intézkedik majd a miniszter. A rendelőtől, amclv már az 19S2. december 31-én lejáró pályázat részleten feltétetett tartalmazza, a hivatalos lap legközelebbi száma közli. á kiskotoáromi mezőőrt szabadlábrahelyezték, a sármelléki házaspár továbbra Is fogva marad Megírtuk, hogy Kálócil Boldizsár klskomároml mezőőri a csendőrség beszállította a nagykanizsai törvényszék fogházába. Dr. Almássy Oyula vizsgálóbíró előtt Kilóczi elmondta, hogy amikor a kereskedők agyonveréssel lenyegették és 6 az első lövést leadta, a fiatal Fürst s tőidre vclelte magát és igy nem érte a golyó, közben azonban tz ujja valahogy másodszor is, szinte reflex-szerűen a fegyver ravaszához ért ét éppen abban a pillanatban, amikor Fűrst szinte villámgyorsan felemelkedett a földről, a fegyver ulra elsüli és ekkor halolt a golyó Fflrtl hátába. Ez a második lövés már akaratán kívül történt. Beismerte, hogy az első lövést önvédelembél adta le, mert a helyzet olyan voll, hogy kénytelen voll a fegyverét hatználnl. A vizsgálóbíró a 62 évet mezőőrt kihallgatása után szabadlábrahelyezte, azonban az ügyészség felfolyamodott a végzés ellen. Ma ült össze ebben az ügyben a kir. törvényszék vád-tanácsa dr. Hennlg Alfréd törvényszéki elnök elnöklete alalt és hozzájárult a vizsgálóbíró végzéséhez, vagyis Kálóczi Boldizsár szabadlábrahelyezéséhez. A gyujtogatással gyanúsított Kis-varga Sándot sármelléki lakot és fetaége ügyében a vádtanács ugyancsak meghozta döntését: elutasította a védő szabadlábrahelyezési kérelmét. Dr. Mezi Ignác a vádtanács határozata ellen leifolyamodott a pécsi táblához, amely ma délelőtt hozta meg végzését és helybenhagyta a házaspár további fogvatartátát Klsvarga Sándor es felesége tehát a főtárgyalásig fogva marad, ami jelen esetben csak jótétemény számukra, mert Sármellék község népe annyira fel van háborodva ellenük, hogyha visszatérnének s községbe, félő, hogy meglincselnék Őket elkeseredésükben. A ferde lovag (Korrajz Hárla Terézia idejéből) 22 Irta: Balázs József — Ezzel végleg elárulta magái s a következményeket tulajdonítsa magának. Nekem tudnom kell azt, amit Kérdeztem a ha nem felel, kényszeríteni fog|uk rá. De, hogy írni, olvasni tud s hogy igy felelt, bizonyltja sokkal magasabb a képzettségei, mint azt mostani minősége sejteti s nekem az a gyanúm, hogy az enyémhez hasonló rangot visel a spanyol hadseregben. Nlnct semmi mondanivalója? — kérdezle Duinenfels. — Nincs I — Kapilány ur. — Sa|nálom. — Duinenfels inted. — Két pribék lépett elő, a kétélű, borotvaéles pallost, hegyével előre a falhoz rögzítették, majd egy keréken mozgó, lalszerü, súlyos tölgyfalapot gördítettek a vádlott háta mögé, hogy arra rászijjazva, egy ujjnyival mindég előbbre tolják s a pallos fokozatosan, de kinzó lassúsággal nyomuljon a mellébe. Amely pillanatban jelzi, hogy kész vallani, rögtön visszahúzzák. A pribékek feléje indullak, hogy megragalják. Amikor melléje kerül- | tek, villámgyors mozdulattal lökte szét őket és hatalmas lendülettel dőlt a pallosba, melynek hegye a háta közepén jött kl. Ajka mosolyra görbült s logal közül vérei hab buggyant fel. Duinenfels levette lövegét s keresztet vetett: — Igy csak katona tud meghalni I Magam sem csinálhattam volna kü-lömben. összeverte sarkantyúit, tisztelgett és elment. Bartenstelnhez sietett, aki figyelmesen hallgatta végig. Azután elgondolkozva mondta : — A cselédséget ki kell vonni a belső termekből, ahonnan nemes Ujakból alakított parancsőrtiszl gárda fogja a parancsokai közvetíteni. Még az éjszaka összeírom a behlvsndók névsorát és holnap délben már helyükön fognak állni a parancsőrtisz-tek. Te majd szétküldöd a behívókat és jelentést teszel a császárnak, mert én reggel utazom a herceggel 8 csak este érkezem vissza A tanácsot majd én tájékoztatom az eseményekről. Ezenkívül mindenkit meg-ligyeitetűnk, aki az udvarnál megfordul, még a tanács taglalt is. Erről csak a császárnak szabad tudnia. Ne (elejtsd el a császárnak megemlíteni, mit terveztem Don Carlos távoltartására ás meni Aludni. Szervusz! Reggel Bartenitein bevitte Dulnen-felsnek az éjszaka készttett tervezetet a névsorral, azután jelentkezett a hercegnél s lementek az udvarra, ahol már utrakészen állt a kísérel. Nyereg bt szálltak és elindultak... a Délelőtt Duinenfels elfoglalta helyét a császár dolgozószobája előtti teremben és várt. Az első reggeli után megcsendült * jel, a csáttzár hívta. — Van valami érdekes újság? — kérdezle a császár. — Parancsára felség, igenis van I — Halljuk I — szólt á császár és keresztbevetve lábait egymáson, kényelmesen dől háira öblös karos székében. Duinenfels elmondta az eseményekel. A csárzár elkomorodva hallgatta, majd felugrott, hátra telte ke-zeii és lel 8 alá járva jegyezte meg: — De hiszen ez retíenetes I Az \'ember nem beszélhet egy szól sem, hogy ki ne hallgassák?! — Ellenintézkedéseink tervét az éjszaka Bartenstein elkészítette. — Nyugtatta meg a vértes és elkezdte a hóna alá szorított iratok tattalmát referálni. _ 1932. szeptember 14. eladás alkalmával minden gyanút sikerült eloszlatnia. Nagykanizsára hat Ilyen lopott kerékpárt hozott b, értékesíteni, viszont amikor eltávozott solnem ment Uras kézzel, mert mindig magával vitt «y-egy itt lopott kerékpárt, amit a legközelebbi községben értékesített Az utóbbi hónapokban mái Zala-, Somogy- és Vasmegye rendőrsége körözte a veszedelmes embert, akj. nek lelkén 12 betörés és 17 kerékpárlopás szárad. Néhány nappal ezelőtt a szombathelyi járásban levő Sorok-ujfaluban is megkísérelt egy éjszakai betörést, de akkor letten érték ét üldözőbe vette a lakosság. Mát ma|dnem elfogták az üldözők, amikor az elvetemült ember revolvert rántott és visszalőtt üldözőire. Ily. módon sikerült is elmenekülnie, de csak két napig élvezte a szabadságot Az elmúlt napokban ugyanit ugyancsak a vasmegyei Jánoshátt közelében összetalálkozott egy csend-őrjárőrrel, amelynek vezetője Igazolásra szólította tel. Mészáros zavarta jött, majd hazudozni próbált, de eredménytelenül. Bekísérték az Örsre, ■hol megmotozása alkalmával több betöriszerszámot találtak nála. Ekkor beismerte, hogy azonos a hónapok óta keresett Mészáros Istvánnal. A csendőrök tegnapelőtt reggel Nagykanizsára hozták Mészarot Istvánt, aki részletesen elmondotta Itteni bflnlajstromát. Elmondotta különben, hogy egyedül Kanizsán tlz olyan nilsmerise van, akikkel a legintimebb Ismeretséget tartotta fenn. Bevallása szerint Somogy-, Vas- és Zalamegyében mintegy 40 szeretője van, akiket rendszeresen ruházott. Ez a magyarázata annak, hogy a betöréseinél előszeretettel vitte magával a női ruhákat, amikkel a szeretőit ajándékozta meg. A csendőrök pénleken délután már vissza ls vitték Mészáros Istvánt Szombathelyre, ahol a sorokujfaltti lövöldözés miatt statáriális bíróság fog ítélkezni felette. láAfárát A aaifkaatasal a»teoroi6(lat m»tt-llcilö lelratáMfct Pénteken a himtr-tíklei: Reggel 7 órakor +11-3, délután 3 öcskor +3H), este » Ariira +14 8. (ttlnakai nUWtknUt) a ■*t»»r*l»- Ílal latáax &aatl «rte 10 éra-mr ■ CmáM, Mla* tfw«H Mt — Helyes. Azonnal aláírom és lehet intézkedni. — Abban a reménybeit, hogy felséged jóváhagyja, az intézkedések már megtörténtek. — Válaszolt Duinenfels. — Nagyon |6i van ! Hivassa Bar-tensteint. -• őfenségét kitérte fél napi járásra, estére megérkezik. Megblzotl, hogy közöljem felségeddel a spanyol udvarnak adandó válaszjegyzék tartalmát, melyei még nem közöli a tanácscsal — Nos? — 0 császári fensége kél hónapra kolostorba vonul lelki gyakorlatokra 8 a látogatás ezért nem Időszerű. — No, nem tudom, beleegyezik-e ófensége ebbe a megoldásba ? — Aggódott a császár. — Felséged kegyes engedelmével Őfensége már hozzájárult ehhez a tervhez. — Boszorkányosan ügyes ez a Bartenstein I — Kiáltott lel a császár a térdére ülve. — Mond|s, mivel szerezhetnék neki örömet ? — Felséges uram, Bartenslein azok közé az emberek közé tartozik, alti felségednek egy mosolyát többre becsüli mindennél. (Folyt ktlv.) 1932. szeptember 17 &ALM KÖZLÖNY Fillére* gyor«jön Bud|s« pestről «ngyli«nixsért| A vár^! közönsége körében mind-lobban megnyilvánul iz az óba), hogy a MÁV folytassa a filléres akciói és In-dllson további filléres gyorsvonatokat Budapestről Nagykanizsára és viszont Kérdési intéztünk ebben az agyben dr. Králky Islván polgármester-kei, aki kijelentette, hogy nemcsak feltétlenül fcagáévá tette á Mndo-lalot, hanem már meg Iá kri|ie a MÁV iMzgalóságot a Buá»|eslröl NagykatHtMra indítandó illéres gyorsvonat érdekében. A polgármester folytalja a tárgyalásokat az illetékes tényezőkkel és biztosra vehető, hogy rövidesen limél befut egy filléres vonat Budapestről Nagykanizsára. Zalai frontharcosok 1 Az október 2-lkl országos frontharcos-napon Zala frontharcosai ii méltóképpen képviseltelik magukat. Nagykanizsáról a főcsoport vezetősége depulációl vezet ezalkalomból Budapestre. A hősök csillagturájá-nak ls lesznek zalai nevezői. Akinek családtagok részére is érvényes 50%-os utazási kedvezményre jogósltó Igazolvány kell, forduljon Németh Zoltán gyógyszerészhez, a kanizsai főcsoport vezető tisztjéhez vagy Hlld Józsefhez, |i főcsoport titkárához, akik postafordultával intézkednek. Nebánts virág Sok változáson esett keresztül Hervé nagysikerű operellle, a Nebánls-virág, amíg a színpadról eljutott a mozivászonig. Ez a változás azonban előnyös, mert az ügyes rendező minden eszközt felhasznált a siker érdekében. Humor és ötlet vonul Végig az egész darabon, amelynek címszerepében Anny Ondra egyik legnagyobb sikeréi araija. Mintha csak rászabták volna a kis Nebánls-Virág hálás, mf vészi alakításokban Sazdag szerepét. A női Chaplin hben a filmjében Is minden pilla Balban ujabb és u|abb kacagást vált kl a nézőkből, akiknek bizonyára tokáig emlékezetes lesz ez a ragyogó alakítása. Oskar Karlweiss, Hans Junkermann és Qeorge Alexander illeszkednek bele derűs játékukkal a kitűnő film gondűző hangulatába. o. n. J. Meghalt, hogy láthassa az unokáját Schnobl Mihály 80 éves bizel lakos meg akarta látogatni Nagyszakácsiban az unokáját. Bár hozzátartozói figyelmeztették a rossz ul veszélyeire, az öregember ha|tbilat-lan maradi és kijelenlelle, hogy nem bánja, ha visszafele meg is hal, de látni szeretné az unokáját. Nagyszakácsi halárában egy kocsi klkríülése közben árokba fordult az ö\'egember szekere. A szerencsétlen emliert, akire rázuhant a kocsi, súlyos Sérülésekkel szállilollák Nagyszakácsiba, ahol mégis megnézte az unokáját, aztán másnap visszavitték Bizébe, ahol meghalt. Az öreg gazdái nagy részvél mellett lemeltéü el. Dugulás él aranyeres bántalmak, gyomor- és bélzavarok, máj- és lép-duzzadá>, hát- és derékfájás ellen a természeladla .Ferenc léssel" keserü-viz, naponként többször bevéve, hathatos segítséget nyújt. Tudományos rtk-gltgyelések beigazollák, hogy a Ferenc lóstel viz alhasi megbetegedések eseteiben gyorsan és mindig enyhén hat. A Ferenc Józief keserű-VII gyógyszertárakban, drogériákban és lüsterUzlelekben kapható. # *«»?«Nktli dr. Hellén ügyvéd bünügyében é> Kaimén Jenft keszthelyi kereskedő kénytszer-—raatá|a Agyéban elrendelték m bizonyítás kiegészítését Keszthely, szeptember 18 Rövldt* jeleztük, hogy a nagykanizsai törvényszéknek Keszthelyre kiszállt bünletőlanácsa foglalkozik dr. Oellén zalaapátil ügyvéd ismeretes ügyével is, aki a yid szerint betörési színlelt és a kutatás folyamán részint a lakásán megtalálták az állítólag ellopott tárgyakat, rbzlnt elajándékozta azokat. Dr. Mutschenbacher Edvín tanácselnök kérdéseire dr Oellén bünlelen-ségél hangoztatta. Elmondotta, hogy észrevette, hogy több lárgy hiányzik a lakásából Egy ízben pedig látta, hogy űz ajtó elölt egy eltört kulcs hever, amiftól kétséget kizáróan meg kellett állapítania, hogy tolvajok Járlak nála, annál is inkább, mert az eset után ismét hiányozlak bizonyos tárgyak a lakásából. Ö tehát nem színleli betörési, hanem ugy Jelentette az esetet a biztosító intézetnél, ahogyan az valóban megtörtént. A tárgyalás folyamán löbb tanul hallgattak kl. ítélethozatalra azonban nem került sor, mert a bíróság a bizonyítás kiegészítését rendelte el és Igy a tárgyalást elnapolta. Ugyancsak nem került sor ítéletre Kálmán Jenő és felesége keszthelyi kereskedők bűnügyében sem, akiket a vádhatóság hitelezők megkárosítására Irányuló cselekménnyel vádolt. A bíróság Kálmán Jenőt és feleségél kihallgatta, de mindketten ártatlanságukat hangoztatták. ítélethozatalra nem kerüli sor, mert a törvényszék a bizonyítás kiegészítéséi rendelte el és a tárgyalási elnapolta. ír □szi és téli bevásárlása előtt saját érdekében keresse fel m 72 év éta fennálló kabáMsj^ kibővített SINGER {Mtiruiifizat NAGYKANIZSÁN. Nagy választékban érkeztek és vételkényszer nélkül megtekinthetők : Elsőrendű szabású és minőségű női- és xyermekkabátok, mindenfajta szőrmék, női-ruha és kőpenyezövetek, férfi-öltöny és kabátszövetek, JómlnőségQ és szlntartö áruk. és Figyelmes Olcsó, gondos Klsxolgálds. sxabotí áralc. Fodor igazgató átszervezte társulatát T konzoiclonális formája megszűnvén, Fodor Oszkár igazgató uj|ászervezle egész társulatát. Jelenleg még Baján látszanak. Az u||áalakult társulatnak ez s l-etanuló állomása. A bajaiak nsgyon meg vannak eiégedve a szezonnal és »z uj erőkkel. Jórészt llat\'lok, frissek és tehetségesek és nagyon szépek a pécsi szinház uj laglai", — Írja Fodor direktor a .Zalai Közlönyének. A régi kedvencekből bizony éppen csak hírmondónak maradi egy-kellő, a többi mind u| tag. Többen önszántukból kerestek másutt szerződési, meri a gázsikat újból redukálni kellelt. Uj tagok az operetl-együltrsben : Sugár Misi Debrecenből, Selmeczy Mihály Kolozsvárról, Ács Rózsi komika, liánky Baba primadonna-le\'öll, a prózai ensemble-ban Várnay Judit nalva, akii a Vígszínház és Szlgelhy Pál, akii a Belvárosi küldőit egy tanuló-évre a pécsi társulathoz Kassáról szerződtelell az uj vígjátéki és drámai hősnőről igen meleg dicsérettel emlékezik meg a bajai kritikus. Keleti Árpád tenor-énekes, a társulathoz visszatért Koltay Oyuia és Szenczy Mária koloratur-énekesnö tartoznak még az uj gárdához. Főrendező és egyben operett-bonvlvan Unger István. III említjük meg, hogy Feleky Klárit a Modern Kabaré szerződtette Budapesten. ^ ____ NAPI HÍREK NAPIREND Ssepteniber 17, szombat Római katolikus: Sj Per. s. Proteat.: Ludmilla. Izr.: Binl bó 16 » Városi Muksi éa Kflayrtar nyitva cafllArtökOo és .vaalrnap délelőtt 10-MI 11 áriig. \' Gy6(yex«rtAri é||»|i .zolgít.t a -Salvatoc* gyógvaaertAt Erasébtt-tér 21. éa a kiakantiaal gyógyaaertir. Oöafflrdá nyitva regfel 6 áritól eata • áriig (hítia, szerda, péntek déluUa. kedden egész nap nftknek). Tel J-13 Délután 6 óritól S0 lltléiea zuhanyfurdő — József klr. herceg Zalában. József klr. herceg szombat óla Zalában tartózkodik és a szentpéterföldei Budnya-erdőben vadászik. A főherceg vadászlakában háztartást rendezeti be, igy valószínűleg hosszabb ideig marad Itt. — Nagykanizsa 11*32. évi költségvetésié. A városi számvevőség heteken ál tartó lázas munkája után a város jövő évi költségvetésének összeállítása befejezéséhez közeledik. A költségvetésben a polgármester szigorú utasítása alapján a legna-gyobbfoku takarékosság érvényesül. A polgármestertől vett értesülésünk szerint a költségvetés még ebben a hónapban a képviselőtestület pénzügyi bizottsága elé kerül. — A nagykanizsai Iparostanonc-iskola felűgyelőblzottsága tegnap délután Hoffmmn Henrik elnöklete alall tartotta , tanévkezdet! (Uését, amelyen Jelen voll dr. Hegyi Lajos városi főjegyző és Samu üif\'H ipartestületi elnök is. Az Ölés az osztályok létszámával, a beosztás mikéntjével és egyéb belső adminisztrációs ügyekkel foglalkozott. — A nagykanizsai izr. hitközség templomi üléseit a következő napokon lehel bérbevenni: Régi bérlők folyó bó 18-áiól 25-Hg bezárólag; uj bérlők folyó hó 26 lói 30-ig bezárólag. Akik eddig Is bérelt üléseiket folyó hó 25-ig bezárólag ki nem váltják, ezen ülésekre fennálló elsőbbségi jogukat elvesztik. — A zalai kéményaeptömeste-rek gyűlése Az ország kéményseprői a legutóbb kiadott miniszteri rendelkezéseket, mint a legutóbb történt kerülel-beosztásokat sérelmeseknek tartják és azért elhatározták, hogy gyűlésre jönnek össze, hogy megvitassák a helyzetei és orvoslást kér|enek, meri a Jelenlegi rendelkezések olyanok, hogy a gyakorlatban nagyban megnehezítik munkásságukat. Zalamegye kéményseprömeslerei vasárnap délelőtt 9 órakor Zalaegerszegen a vasuli vendéglőben tartanak ebben a kérdésben nyilvános gyűlési. — Leventeünnepély és szüreti mulatság a sétakertben. A nagykanizsai leventék már hetek óla nagyban készülnek, hogy szüreti mulatságuk minél pompásabban sikerüljön. A vasárnapi mulatság olyan gondosan van összeállítva, annyi változatosság, öllel és annyi szórakozási lehelőség, hogy valóságos Jótéteményt jelent a mai szomorú világban. Belépési dij 10, 20 és 50 fillér. Jegyen otthonában, mert az egész családot szórakoztatja és azonfelül állandóan beszámol a külpolitikai eseményekről. , 1M Oyirija: Orion Izzólimpagyir ZALAI KÖZLÖNY 1932. szeptember 29, Aayakiarvl kirak. Nagykanizsán a txeptember "4-tól 11) lg terjedő béten . .. . .. 4 ju - - ■ ■ isegi vlea Katalinnak rk. 11a, K amper Ferenc 7 gyermek sültetett, Jftrdős l,«Jno lakatoesegéd éa Dávl ái 3 leáy: asztalosmester én Hendrlk Annának rk, fia, Szíjártó Józael póktanonc é« Vénnél Klárának rk. leánya, llodoal Latos napszámos ős Hanz Rozáliának rk. fia, Benkő István lakatoasegéd és Vtncze Ágotának rk. leánya, (lodlna János toldm es Flumbort Máriának rk. leánya, Krisztián Oyiírgy téglagyárt munkáa és Dávidovtcs Máriának rk. Ha. - llalálo-uls 12 volt: Vas Terézia vároel szegény rk. Ml éves. Árkus Rozália napszámos ág. b. ev. 74 éves, 8zv. Dolmányos Györgyné Otvöe Anna rk. 63 éves. Hajnal János tanító rk. Dft évee, itev. Fll-szir Józsotaé Simon Rozália rk. 117 évee (Oarubonc), Peesenyecz János koldua rk. 76 éves (Fttyeháza), Németh Imre rk. 8 hónapos, Horváth Zelgmondné Plnterlcs Anasztázia rk. 42 éves, Prucker (lyula pincér rk. 69 évee. Oünsberger Ignácné Weisz Borta tzr 70 évee, Schlé-gor Józsefté Tunhardt Viktória rk. 82 évee, Maurer János napszámos rk. 58 éves. - IlűMsságol kötött 2 pár: Buko-vtts Sándor hentee és mészáros ée Vágó Julianna rk., Koezttcti Ernő oki. gazdatiszt és Názer Margit rk. — Vasúti hlr. Folyó hó 18-án, vasárnap Szombathely és Nagykanizsa között a 307. bz. vonat Nagy-kanizsára érkezik 9 óra 39 perckor és Indul Nagykaplzsáról vissza mint 306. sz. vonat 18 óra 30 perckor. Ezen vonatok a 18-án Vasváron tartandó hucsu alkalmával második és harmadik kocsiosztályokkal közlekednek, mint rendes személyvonat. E napon a fenli vonatokon mindazon kedvezmények érvényesek, mint amelyek a menetrendszerinti személyvonatokon vehetők igénybe. Az dllo-mdsfőnőkség. — Rendkívül nagy választék, jutányos árak, garantáltan jó minőségű siffon, angin, lenvászon, damaszt, nyomott es fenniszflanellekböl Slnger Óivatdruhdzöan. — Megkapják a segélyt a zalai kUzségek. A miniszterközl bizottság által a zalai községek részére megállapított segélyösszeg egy része megérkezett A községek a segélyek egy részét igy hamarosan megkapták. — Baleset az latállóban. Német János 63 éves kisksnlzsal pásztort tegnap délután a Rozmarir.g-utcai istállóban egy bika nekiszoritotla a jászolnak. A szerencsétlen embert stilyos belső sérülésekkel beszállították a mentők a városi áözkór-bázba. = Kevés pénzért elegánsan Öltözködhet Asszonyom t Megérkeztek a legfrisebb sima és mintás kordbársonyok, gyapjugeorgeite és szöveiujdonságok Stnger Dtvaldru-hdzba. — A Bor»»x*«u Jankó Irlss számát Móra Ferenc megkapó történelmi visszaemlékezése ékesíti. Molnár Jenő közkedvelt lapja a politikai, társadalmi éa színházi eseményeket pompás szatírákban és képekben perszlílálja. Rengeteg éle, tréfa és adoma. Meglepő ujltaá Molnár Jenő uj rovata: „Sláger-elemző tanfolyam", amelyben n népszerű dalszövegeket analizálja tudományos nagyképűséggel. Szellemes rejtvények jutalommal. Borsszem Jankó egyes száma 50 fillér. = Bútort a leghosszabb részletre és a legolcsóbban csakis Koostein bútoráruházban vásárolhat I Horthy Miklós-ut 4. = Mielőtt szőnyeget vásárol, lekintse meg Singer Divatáru/láz dus szönyegraktárát. tíuza tv. 10 fiII.. dl. 15 ftll, rozs — flll. emelkedett Buza ttszav. 76-os 13-40-13 60, 77-es 13 60—13-85, 78-as 137ÍS-I400, 79-e« 13*95—14-15, »>-as 1400-14-30, dunántúli 76-os 12-65--12-85, 77 es 12-85-13 00 78-as 13-00—1315. 79-es 13-15-13-25\' 80-as 13-25 -13-40, roza 7-40 -760 tak árpa 9 00 - 9*20, zab 1000-10 15,\' tengert tt. 13-90-13-80, korpa 725-7-50 SPORTÉLEI A kaposvári alosztály bajnokaspiránsával játszik az NTE vasárnap a Zrínyi pályán KPAC-NTE Nagykanizsa, szeptember 16 Az őszi szezon legnehezebb és legizgalmasabb mérkőzése Nagykanizsán kerül vasárnap lebonyolításra. A kerület kétségtelenül legszebb futballt játszó csapata, a KPAC ellen látszik az NTE a bajnoki |>ontokért. A bajnok jelölt kaposvári csapat az ószl szezont győzelemmel kezdte és igy jó startol vett, mig sz NTE szezon kezdése nem sikerüli. Figyelembe kell venni azonban, hogy az NTE mindig a nagy cSSpatok ellen szokta kijátszani igazi formáját, reméljük, hogy a bajnokjelölt ellen győzelemmel hagyja el a pályát Az NTE csütörtökön két kapus tréninget tartott, melyen a csalársor Jó lövő-képességről telt tanúságot. A játékosok erősen fogadkoznak, hogy a nagy mumus KPAC ellen biztosan győznek. A mérkőzés délután 4 órakor kezdődik a Zrínyi pályán. Előtte 2 órakor u KPAC II. csapata jálszik az NTE tartalékjaival megerősített Ékszerész levente csapattal barátságos mérkőzést. A kél jó képességű ifjúsági csapat találkozása izgalmas sportol Igér. A nehéz gazdasági viszonyokra való tekintettel az NTE leszállította a helyárakat. TiibünUlés 80 fillér, állóhely 50 fillér, diák- és katona|egy 30 fillér. Hölgyek ingyen mehetnek. Közgazdaság Hétfőn vagy kedden megnyílik az értéktőzsde Budapest, szeptember 16 A tőzsde igazgató bizottsága ma délután tartott ülésén megválasztotta az értéktőzsde megnyitását előkészítő bizottságot. A bizottság délután állapítja meg, hogy milyen értékpapírokat jegyezzenek hivalalosin. Az értéktőzsde valószínűleg hétfőn, vagy legkésőbb kedden nyílik meg. Newyork a 26-59, Berlin Prága Párta 20-301/r, London 17 99, 518-25, Brltsael 71-80. Milano Madrid 41-70, Amsterdam 208 05, I2332IA, Wien---, Szófia 3-75, 15-32, Varsó 58*05, Budapest Belgrád - , Bukarest 3-06. VALUTÁK Angolt. 19-75-20-15 Belga Ir. 79-16-79 74 CseTik. 16 94-17 04 Dánk. í 02 30-103 50 Dinár 9-83-999 Dollár 57050-573 50 Francia 1.22-30-2? 50 Holl. 229 05-230 45 Zloty 63 95-04-45 Lel 3 46-3-56 Léva 406-4-19 Llrs 29-90-3020 Márka 135 70-136 60 Norvég 9940-100*40 Peseta —•----■— Schill. —■——•— Svijctf. 11070-111*40 Svéd k. 101 30-102-30 DEVIZÁK Amst. 229*25-23045 Belgrád 989-999 Berlin 135*80-136*60 Brüseel 79*26-79*74 Bukarest 3-43-3-51 Kopenh.102 50-103-50 London 19-80-1994 Madrid -•-•- Milano 3000-3018 Newy. 57100-574-00 ObzIO 99 60-100-40 Páris 22-33-22-47 Prága 16-93-17-01 Szófia 408-4-19 Stockh. 101 50-102-30 Varsó 64-03-64-45 Wien —•-•— Zürich 11080-111*40 Wien clearlng árfolyama ; 80.454. Felhajlás 971, eladatlan 625. — Elsőrendű 1-23-1-26, szedett 1-16-1-20, szedett közép 1*02-1*08, könnyű 086 -096, I-8Ő rendű öreg 1*06 1-10, ll-od rendű öreg 0»4-0*96, angol süldő I. 1*00-1*06, szalonna nagyban 1*70—000, zsír 2*00-000, hus 1-06-1-38. félsertés 1-38-1*64. Kiadja ^ laptulajdonos Közgazdasági Rl. Outcnbcrg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata könyvnyomdáju Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám. vAroii mozgó Sxomttalon. aarepfeniber 06 17-én, 7 és 9 óra\'itor Vastfraap, «tnpinmber lS-áD, 3, 5, 7 éa 9 óra%»r á legszebb operett fllsua I Herré trftknép operettje I JiNM\\ ONHRA ragyogó szerepe NEBÁNTSVIRÁG Csodaszép tUraoperett 10 fejezetben. Főszereplők: Anny Ondra, Oscar Karlwalsa, Oaorga Alaeiuidar Varázsszőnyegen a világ körül Hangos uttkslandok Spanyol Intermezzo Hangú latkép. Hangos FOX híradó APRÓHIRDETÉSEK »IHIM« «*> 10 aa«a — ■» ______ ft tfl. • |UMr. Vaoá*. ta • mit, mm *114r, ml*im Ha4M » laa*ta (i.iii... io mm *ii«r. " további 1,4 aSa « aiwr. Omu* I alaáaa lazább b«)ShMI U* mú bíl uiut tlli.i u,U^ar. IIArusltjuk az összes butoiszövete-ket, szőnyegeket, sezlonUlkarókst, Igen olcsó kéeapáaaáree. Klalaludl Dlvat-áiuház. 28 CipAk méltmm taa«Alllt«tt kaphatók Araoiath Baaár-udvar. árban 3i65 ■•I és Mrtt dlvatszőveteket meglepő olcsó árakon árusítjuk. Klstaludl Dlvatáru-ház. Soha viaaaa nem térd al-kalaaa I 39 Épltt.tSkaaak Igen olcsóit eladó 2 darao 8X3 méretll deszksház, 18 iblak-számnyal, bőrtcmeziel fedve. Bővebbel Ballhyány-utca 1. alatt 4184 3 szobás lakta, fürdőszobával, nyossn kiadó Horihy Mlklós->il 51. |utá-4178 pogányvAri uradalmi lajboralm kaphatók lllerenklnt mái 20 Iliiéiért Legkisebb tétel 25 liter. BROSS KAROLY földbirtokos 1W_Batthyány-utca 26. álám. KQIAnféla bútorok köllözködéa miatt olcsón eladók Magyar utca 19. 4192 HaaanAlt ruhát veszek és eladok. — Hlvssra házhoz megyek Márkus, Király-utca 31. 4181 fttsiobáa vlzvexctékes modern lakás, kerthasinálallal kisdó. Bővebbel Angol-Magyarbank. 4201 A szenlgyórgyvárl hegyen egy Jókaiban tevő azAIBblrtak présházzal, szabad- kézből eladó, alatt. Bővebbet Rózsa-utca 6. sz. 4209 f vigyázzon egészségére és igyék Resedel vizet, mely hólyag, vese és gyomorbántalmaknál kitűnő hatása gzfkaté ■liáss fiizsrtzlctbez. Firaktár: WEISZ MÓR, Nsgykaalisa Klrály-atea 34. Telefaa 310. Halié t Flgyalam t Haa-áHauáilHás 1 i Ll jótui marhahús csak............ 80 fillér hátulja, bármely lésze csak 80 fillér 5 kgr. vételnél 10 százalék árengedmény I <»\' Tisztelettel ■lmon latvAn hentes és mészáros, s piacon, közel a halas mellett Gabona csávázószerek Porpácok: Arzópác Porzói Tillantln Heives pácok Blgrlol Hlgosan Tillantln Műtrágyák eredeti gyári árban és csomagolásban. Kaphatók: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, termény és növény-védóazerek kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Telefon 130. Pk. 11296/1932. sz, 1932 vghtói 76. az. Árverési hirdetmény. Dr Rácz Miksa budapesti ügyvéd által képviselt Hungária Hirtapnyomda rt budapesti bej. cég javára 36 pengő tőke és több követelés éa járulékai erejéig *eagy-kanlzsal klr. járásbíróság I -31 évi 5. sa. végzésével elrendelt kielégítési végre-hajUl folytán végrehajtást uenvedótől 1932. lanuár 2\'-én lefoglalt IC05 P-re becsült Ingóiágokra n nagykanizsai klr. Járáiblró-ság lenit izámu végzésével az árvetéa elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLL t.-c. 20. §-a alapján a feni megnevezett s a foglalási Jegyzőkönyvből ki nem tűnő más fogíaltatók javára Is nz árveiés megtartását elrendelem, de csak arra as cselre, ha ki-elégttéil Joguk ma ts fennáll és ha ellenük halasztó hatályú tgénykeieset folyamatba nincs, végr szenv. lakásán, üzletében Nagykanizsán, Telekt-ut 6 az a Illetett összeg levonásával leendő megtartására határidőül 1932. évi azeptember hó 30-lk napjának d. e. 12 órája tűzetik kl, amikor a bíróilag lefoglalt Werthelmsiekrény, írógép s egyéb Ingótágokst a legtöbbet igétónck készpénzllzetés mellett, esetleg becsáron alul la — de a kikiáltási ár kéthsrnudé-nál alacsonyabban nem — cl fogom adni. Nagykanizsa, 1932. augusztus hó 21-én. Elek László s. k. klr blr. végrehajtó, mint bírósági kiküldött. Nyomatott a laplulajdonus Közgazdasági K.-T. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsái,, (felelős Üzletvezető:. Zalai Károly.) 72. évfolyam 251 (iám NRgylwntóM «M2. szeptember 18 vasárnap Áru 16 "Bér ZALAI KÖZLÖNY ístrkeajlőség és kiadóhivatal: Ham 5. lum Kesltbetyl Hókklsd-SMvatal: Knsaoth-oUj 31 Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos eiótlzítésl ára: így bóra 1 pengő »l Szerkcsztőeé^i éa kUdóhJvalalt lakion: I fillér 78. aa Magyar Helikon Irta: Dr. GÁRDONYI LAJOS*) .. Amióta a gyűlölet Trianonban szégyenoltárl emelt számunkra és rajta megcsonkított testünket lassú tuzon sütögetik hóhéraink, szívesen és gyakran visszameneküiünk a régi oltárokhoz. Egymásra rakjuk a mohos köveket és lele tüdővel !uj|uk, élesztgetjük a megmaradt hamut, hátha van még alatta parázs. S ha srlkra Izzik fel a fekete pernyéből s láng tűr az ég felé a megelevenedett oltárról, öröm és vigasztalás töl\'l el lelkünket, mert netn vagyunk magunk, hanem velünk van a mult, velünk a régi oltárok Keszthely ősi földjén Is állt egykor egy illndöklö márványoltár, a Magyar Helikon örömoltára. Egy nagy férfiú helyezte rá a szent tüzet, hogy lángja ragyogjon, világítson a szebb jövő fele induló nemzet előtt. A Keszthelyi Helikon értékelésében nagvon eltérő a szakemberek {elfogása. Egyik rész minden értéket és hasznot megtagad tőle, a másik teljességében elfogadja a korabeli túlzott értékelést. Legelfogadhatóbb az a felfogás, mely a középúton jár. Eszerint a Keszthelyi Helikon nem volt világrengető és sorsdöntő esemény a magyar irodalom életében, de nem is annyira haszon- és érték-nélküli, mint a rideg babérlépdesók állítják. Meri hacsak lidércfények voltak Is a helikoni ünnepek, egy-egy pillanatra mégis megvilágították a nemzeti hajnal pirkadó egét. Az a kor, melyben Festetics György gróf élt és közhasznú, felbecsülhetetlen értékű működést fejteit ki, forrongó eszmék és vajúdó évek egymásba kapcsolódó szoros láncolata. A magyar nemzet hajója a napóleoni negyedszázad háborgó tengerén remény és kétség közt hányódott. Sokszor ugy látszott, hogy átcsapnak rajta a hullámok s egész nemzeti létünk elsüllyed a mélységben. Ámde mindig akadlak merész és erős hajósok, akik csendesebb vizekre kormányozták a veszélyezteti bá.nát és vigasztaló szav-kal talállak\'ki a nemzet megnyugtatására. Festetics György gróf kuilurális munkájának jelentőségét a napóleoni kor irodalmi viszonyainak teljes ismerete érlelte meg velünk. Akkor is voll kettészakadt magyar irodalom. A nyelvújítási harcok dunánluli és tiszántúli írókra szektálták a magyar [oll harcosait. Kazinczy, a Széphalmon trónoló irodalomvezér gyanakvó szemmel nézett át Keszthelyre, hot a helikoni oltáron egy gróf élesztgette a szent lűzet. Pedig a rabságot szenvedett Kazinczy s J estetics György gróf, az uralkodó legh(lségesebb főúri alattvalója, egyet ar\': kiművelni a nemzeti nyelvet, "a.g(!yá tenni a magyar irodalmat. Mindenekelőtt léhát egységei a toll m»|yar hadseregében. jzázegynéhány évig rombadölve, li,\'1,\'\'liftek a Balatoni Iróhét záró ""népének emlékbeszódéből. Visszavonták a látszatadó rendeletet Budapest, szeptember 17 Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter a Jövedelmladé alanyi ierhére klveteudó szükségadóról szóló rendelet 4 nzaka- nzának végrehajtását további intézkedésig felfüggesztette. Rz a rendelkezés a látszatadó bevezetésére vonatkozó pénz-Ugyt rendelkezések viaszavonását Jelenti. Tengeri igen jó, burgonya jó közepes A ftildmüutUiügyi minisztérium veUeJalenUse Budapest, szeptember 17 A m klr. földművelésügyi minisztérium vetésjelentéae szerint a tengeri igen tó, a burgonya közepesuél Jobb és a cukorrépa közepes terméshozamot Igér. A bárom héttel szólót! közzétett Jelentés óla a tengert tei méskllátásal mintegy 1.581.000, a burgonyáé 2„m0U0, a cukorrépáé pedig 717.40U q-val kevesebb hozamot Ígérnek. A gytlmölcstélék közül a szilva Jó közepes, az. alma, körte, őszibarack közepes torméat ad, mlg a dió általában gyenge közepes termést Igér. A mult hetek tartós meleg száraz Időjárása a szóllők fejlődésére kedvező volt Olaszország kl akar lépni a Népszövetségből London, szeptember 17 A Keuter-Ugynökség római Jelentése szerint Mussolini mindent meg fog kísérelni a német követelés teljesítésének biztosítása érdekében. Grandi, Olaszország londoni nagykövete igyekezni fog, hogy megnyerje Sir John Simont olyan politika számára, amely Franciaországot liberális magatartásra kényszeríti, Ha a küszöbön álló genfi megbízások alkalmával Olaszország kívánságát nem veszik flgyolembo és ha Olaszország arra a meggyőződésre Jut, hogy tekintélyének csorbítását Jelentené, akkor Róma szakítani Jog a Népszövetséggel. Stresában elkészült Keleteurópa megsegítésének terve ,» Streaa, azeptember 17 A stresal értokezlet gazdasági és mezőgazdasági bizottságának a gabona kérdésében kiküldött albizottsága egyezménytervezetet készített és azt a bizottság elé terjesztette. valamennyi vagy majdnem vala mennyi állam riszt vesz a ktiztp- és kelel-enrópni államok lalpraalhlásában. Kzek az európai államok a közép- és -kolet-eurójmt államok valutáinak és pénzügyeinek helyreállítása éa mezőgazda sagl helyzetének Javítása érdekében /tinzll/iyt hozzájárulást vállainak. Az aláíró államok megállapodást létesítenek, amely szerint a buzat, takarmányárpát és tengerit exportáló államok kiviteli könnyféneket kapnak akkora mennyiségekre, amukkora az 1920., 11*3(1. és 11)31. évi átlag kivite- lük volt Rbből a célból az aláíró államok által befizetett hozzájárulások ősszegéből évente bizonyos összeget a gabonaárak revalorlzálásának céljára fordítanak. A rendelkezések végrehajtásának biztosítására bizottságot küldenek kl, amelynek székhelye a svájci Basel lesz. Óriási devizacsempészés Berlinben Berlin, szeptember t7 A berlini rendőrség óriási arányú deviza-csempészést leplezett le. \'rctbb, mint 5 millió márkáról van szó. Az ügyből kltolyólag 5 iértit és 3 nőt tartóztattak le. szétszórt kövekkel aludt a helikoni oltár és álmodott múltról és jövőről. Kövei közi, nagy áldozatok szürke hamujában csak egy szunnyadó szikra maradi és várta uj idők hajnalhasadását. Tizenegy évvel ezelőll, mikor nagy őse emlékét az áldozatkész utód egy egész ország szine előtt visszaidézte, u|ra lüire gerjedi a Keszthelyi Helikon lappangó szikrája. Festetics Tassijo herceg megértő és a nemzeti törekvésekkel együttérzö áldoza lossága újra építtette az oltárt s ezzel emléket állitolt helikoni ősének, a helikoni gondolatnak, a haza nagyjainak. A mai magyar Írógárda, a keserves mának tűrő és verejtékező kuliur-csapala, áhítattal emeli tekintetét az oltárra és a helikoni grófhoz fordul kérdésével: Mondd nagy Festelics, sokáig ég-e még a tűz a helikoni oltárodon? Dalolnak-e újra helikoni fülemülék a keszthelyi szentelt ligel-ben s zefirek csókja virágba boriija-e még a múzsák kertjét ? Azután a fáktól kérdezik a ma- I gyar irók: Ti emlékfákkal megtisztelt halott nagyok, kik éleimunkálok-kal egy boldogabb kor palotáját építgettétek, feleljetek, van e remény a feltámadásra? Elmúlt c tőlünk a keserű pohár, melyből mindennap egy-egy kortyot iszunk? Lesz-e uj virágzása, nagyobb értéke, löbb becsülete a magyar kuliurának? Mindegyik kérdésben benne van a felelet. Az a mecénás, ki életében kullurhadsereggel vette magát körül, halála után századok élén az emlékével és tanításával tündököl. S azok a nagyok, kik egy-egy sugár voltak a magyar kultura napjában, ma is hirdetik a magyar gondolat nagyságát és diadalát. Lesz tehát feltámadás, mindig leBz tűz és fény a helikoni oltáron, lesz értéke és becsülete a magyar szónak és magyar írásnak. A trianoni o táron kialszik majd a tüz, mert az egész nemzet olioealja. Kivirágzik még a magyar boldogság rózsafája, mert az egész nemzet öntözgetl. S valóra válik minden remény, meri az egész magyar Írógárda élesztgeti. lé hírek a nagyvilágból VI. A .Pesler Loyd\'-ból, Ollbert C Laylon, az Economlst, London, Igazgatója, közleménye: .Minden gondolkodó egyén már rég tisztában van azzal, hogy a gazdasági fellendülés mindenkor az áruk árának emelkedésével kezdődik. Az elmúlt hónapokban ez megtörtént. Ha a lelek nem csalnak, ugy a mélypontot elhagytuk, természetesen még hosszú utal kell megten nttnk, hogy valóságos konjunktúráról beszélhessünk. A gazdasági világkonferencia előestéjén megállapíthatjuk, hogy szerencsére a megmozdulás már észlelhető, mielőtt s konferencia esetleg ártalmára lehetne", a A Kolozsvári h\'riss Újság vezércikkéből : .Javulást jeleznek a világ gazdasági helyzetében a nemzetközi piacokról beérkező jelenlések, javulást és egy uj konjunkturális korszak elkövetkezését... Külföldi szakérlök szerint a világ gazdasági válsága már lul került a legmélyebb pontján és most lassú, de feltétlen erősödő emelkedésnek néz elébe... Az egész világ pénzügyi tevékenységéi hatalmába kerlló bizalom-válság elmulóbsn van. A vállalkozási kedv újból felfrissüli és megélénkült « A városok és községek mosl állítják össze az 1933. évi költségvetéseiket. Ezekbe, mint a Pesti Napló Írja, 1933. jullus 1-töl már a régi, teljes Összegű /árandóságokat állítják be minden tisztviselő részire. • A Magyar Szőlőbirtokosok Országos Társasköre pénteki értekezletén megállapították, hogy az az országos akció, amelynek célja a bor árának megfelelő szintén való tartása voll, az egyes vidéki gócpontokon kitűnő eredménnyel járt. Sót az a minimális ár, amelyei egy-két hét előtt még megfelelőnek tartottak, a legtöbb helyen már túlhaladott. * A Magyar Hírlap itja : .Mialatt egész Európában a gazdasági válsággal kapcsolatosan idegenforgalmi válság 18 van, addig Magyarországon még a szezón végén is rendkívül élénk az idegenforgalom". * .Stresa — a gazdasági Jobb Jövő kezdete" címmel első oldalán ir cikket a konferenciáról a Pesti Napló. .A tárgyalások második hetén észlelt pesszimizmus eltűnt... A slresai konferencia fordulatot jeleothel Magyarország számára is a gazdasági újjászületés felé vezető ulon". * Teleszky János nyilatkozatából: — Sirersa ulán remélhetőleg meg fog indulni Magyarország pénzügyi helyzetének tisztulási folyamala és a lakosság megélhetési viszonyainak bizonyos mérvű javulása. ZALAI KÖZLÖNY Rejtvény _w TARTÓ,S A megfejtét határideje: október ki 2. A helyes megfejtők között a kővetkező nyereményeket osztjuk ki: 12 méler vászon 10 n 8 . 6 , 2X5 . 2X3 . 2X2 . Jellemzi, tréfás, esetleg verses megfejtéseket közölni fogjuk. A Földhitelintézet 1933. lantos 30-lg haladékot adott a városnak a 643.100 pengős vállókölcsftn ügyében Nagykanlan, ssiepiemiw 17 A nagykanizsai villany-koncessziós tárgyalások sürgősségének egyik indoka volt a városnak a Földhitelintézetéi lejáró 643.100 pengős váltója. A Földhitelintézet most, hogy a város helyzelét megkönnyllse és hogy a további fórumokon következő tárgyalások ideje alatt a várost éltől a súlyos gondlól mentesítse, a következő levelet intézte dr. Kxátky István oolgármeslerhez: .A Transdanubia Egyesüli Qőz-malmok Rt. felkérésére van szeren- csénk közölni, hogy a Városnak Intézetünknél fennálló ar. P 643IOO összegű váttóhltele ügyében 1933. évi junlus hó 30-lg a Város ellen nem leszünk behajtási lépésekel folyamaiba, kivéve, ha a m. hó 29 én és folyó hó 1-én kell leveleinkben lett ajánlatunkban klIUzötl, e részvénytársasággal kapcsolatos fellé<e-leink teljesítése nyilvánvalóan lehetetlenült. Budapest, 1932. szeptember 10-én. Tel|e8 tisztelettel: Magyar Földhitelintézet, Koós Zoltán «. k„ olvashatatlan aláírás". lozgalHMB lesz az idén a zenei élet Nagykanizsán Ismeretterjesztő előadások és bérleti hangversenyek lesznek a zeneiskolában Nagykanizsa, szeptember 17 Nagykanizsa sivár zenei élele a most beálló uj szezonban friss vérkeringést és uj szint fog kapni. A zeneiskola ujibb események színhelyévé válik. Ugyanis az Intézet ízléses és a célnak teljesen megfelelő kamaratermében sorozatos llce-alls előadások lesznek, melyeken városunk legjobbjai, esetleg fővárosi előadók\' < ls, tervszerűen felépített előadásokat fognak tartani, Illusztrációkkal kísérve. Ily előadások tárgya lesz pl.: Hogyai-hallgassunk zenél?... Zenetörténei i korok 4a korszakok stb. Az előadások mint denkor vasárnap délelőtt lesznek és kb. 80 percet vesznek Igénybe Ezek mellett mindig hétfő! napra esi esti hangversenyek is lesznek az íz/rendszer II fonetikus, angol tanfolyam* Folyó hó 20-án ujrendszerii angol nyelvoktatási fanfolyam kezdődik. A kiejtés tökéletes elsajátítását biztosítja az az ujitás, hogy minden tanórán a tanított anyag Mr. Walter Ripman, a londoni egyetem fonetika tanárának eredeti gramofonlemezein is közvetítésre kerül. Ez a hibátlan irodalmi londoni kiejtést biztosítja. A tanfolyam nyolc hónapig tarl, oktatás heti 2 órában. Nem csoporttanitás, mert egy órán legfeljebb 6 tanuló vehet részt. A teljes tanfolyam dija 40 pengő, fizetendő havi 5 pengős részletekben. Bővebb felvilágosítást ad Pallos Erxsébet Erzsébet-tér 18., 11. em. Az orszigziszlóra az OMTE nagykanizsai Tejüzeme 5. a Fütiházt Kézművesek önsegélyző Egyesülete 5, Gábor Imre 2, Perszl Dezső I pengői adományoztak. Csak egy ebédet kér az éhező iskolásgyermekek részére a Keresztény Jótékony Nőegylet. Az Idei tél kemény gondok elé állítja a jótékonyság szerveit, az éhező gyermek több lesz, mint tavaly volt, a társadalom szivére, az egyesületek munká|ára fokozottabb szűkség tesz, mint az elmúlt télen. Ezért szervezi a Nőegylet már most áldásosán bevált gyermek ebédezlelési akcióját, abban a reményben, hogy a tavalyi ebédhelyek az adakozók jóságából az idén is megmaradnak. Szűkség van azonban uj ebédhelyekre Is, miért Is kérünk mindenkit, aki egy héten egyszer kétszer tud egy iái ételi ecélra adni, jelentse ezt a Zalai Közlöny szerkes>tö»égében. = Rendkívül nagy választék, jutányos árak, garantáltan jó minőségű siffon, angln, lenvászon, damaszt, nyomott és tenniszflaneliekből Slnger Dlvatdruházban. A ferde lovag (Korrajz Mária Terézia Idejéből) 23 Irta : Balázs Józsel — Én is szerelném öl mosolyogni látni, hál csak tudakolja ki, hogy mire vágvódik, azatán árulja el nekem. — Még arra kell kérrem felsége del, hogy ne árulja el a lanácsn-k a spanyol megoldási, A császár szetnöldei a homloka közepéig emelkedtek, egy pillanatig gondolkozott, azu án elnevelte magát, — No, akkor meglréfilom az urakat I Van valami dolgom ? — Semmi felség I — Szép napsütéses idő van, elfogunk menni vadászni, de szeret ném, ha senki sem tudna róla. Nézze meg. van e valaki künn? Duinenfels kinézelt és jelentette, hogy Sinzendorff gróf kér kihallgatást. — Jöjjön! — Vclelle oda a császár kuncogva és komor arcot csinált. — Felséges uram I Fontos állam-ügyben szokatlan és megbocsáthatatlan hibát követeli el Barlenslein titkár. Felségedhez kell fordulnunk orvosláséri, meri mi lehetellenek vagyunk. — Mond a a gróf felindulástól remegve. — A titkár ? Kérdezte kicsiny- lön a császár. — Ugyan mit csinálhat egy ilyen jelentéktelen ember ? — Ma nagy horderejű dolgol kelleti volna referálnia. Ehelyett bejelentés nélkül őfensége Ferenc herceg kíséretéhez csatlakozol!. — Intézzék el az urak az ügyet nélküle. Ha megérkezik, mini már egyszer javasoltam csapják el. — Vetette oda könnyedén a császár. — Nem lehet. Súlyos államtitkoknak ismerője, megbízható és eddig 3on bevált. — Védekezett Sinzcn-ijedten. — Senki sem pótolhatatlan 1 — Szavalta a császár befelé mulatva. —-Ha veszélyes titkok birtokában van, rendelkezünk olyan eszközök felelt. — De felséges Uram I Barlenslein-ről van szó, akire nagyon nagy szükségünk vanl — Mindegy I Kiáltotta zordan s felugrott az Íróasztal mellől, azután szigorúan kérdezte. — Mi van a spanyol követtel ? Válaszollak már neki ? Ugy tudom, máia várja a választ. Mi a válasz ? I — És dobbantod lábával a reszkelfi, dadogó gróf előli. — Felséges uram, épen ez., ez a kérdés... ezt adluk ál tanulmányozás céljából Bartcnslcinnek, aki megszökött és mosl... —• A titkár tanulmányoz?.! Mi köze hozzá ?l A titkár jegyez, más dolga nincs I Ilyenekkel mer elém jönni ? I Egy óra múlva lálni akarom a válasz szövegét I Nem keveredhetem háborúba a spanyolokkal azért, mert az urak Bartensleinnél tartják az eszüket I Mi lenne a birodalomból, ha Barlenslein meghalna ? Sinzendorff csak hápogott, mint a szárazra vetett hil. — Egy szót sem akarok hallani I A választ akarom látni egy óra mttlval Ha pillanatnyiig .nem lennék itt, várjanak, ami? visszaérkezem I — Távozást intett. Duinenfels egv csodálkozó pillantást vetett a sápadtan kilámólygó Sinzendorffra, majd besleiell a csl-szá\'hoz és ámulva álll meg az ajtóban. Őfelsége a combjait csapkodta és torkaszakadtából hahotázott. Azután sietve mondla: — Kapitány, siessen öltözni I Tűnjünk el minél előbb I Ma nrm szabad ránk lanálnia senkinek I Si\'zendorff nagynehezen összeszedte magát és merev arccal lépett be a tanácsterembe: — A császár fel van háborodva. Egy óra múlva át ketl adnunk a válasziratot. Mindenki szerkesszen egyet külön, a megfelelőt majd elő- _193K. Szeptember 18. Fontos értesítés Értesítem az igen tisztelt hölgy-közönségei, hogy wlenl is budapesti tanulmány-, Illetve bevásárlási utániról megirkezve, módomban áll n legolcsóbb áron a legslkkesebb női kalap-újdonságokkal szolgálni. Egyben tisztelt vevitm szíves tudomására hozom, hogy sógornőm Wlndlschné üzletemből kilépett, s azt a 25 év óta megszokott szolid alapon vezetem tovább. Brónyai Lajosné Horthy Mlkldt-ui 6. Iskolában, melyeken a helyi erőkön kívül néhány fővárosi művész fellépése Is leivbe van véve. A llceália előadásokat, valamint azi esti hangversenyek legtöbbjét bérleti alapon tartják, «onban olyan minimális árral, hogy még a mai vlsaonyok melleit is minden érdeklődd > részt vehessen azokon. De ezaknmellelt less még egy nagy szabású énekkari hangverseny Is, vatanlni egy- Brahms emlékhang-versény, ib mester születésének centenáriuma -alkalmával. A hangversenyeken, minthogy azok elsősorban Ismeretterjesztést céloznak, külön kis előadás fogja Ismertetni az előadandó műveket, melyek főleg Beethoveni Mozart, Schubert, Mendelssohn, Qoldraark stb. szerzemények lesznek A zeneiskolai növendékhangversenyek is az iskola kamaratermében fognak lezajlani, a legtöbbje a délutáni órákban. Ezeknek a hangversenyeknek a száma ls több lesz az Idén, hogy lehetőleg minden növendék, a tanév lolyamán legalább egyszer dobogóra kerüljön. Bízunk abban, hogy ezek az uj vállalkozások, :melyeknek rendezője a zeneiskola igazgatója, olyan megértéssel fognak találkozni, ami lehetővé teszt Nagykanizsán egy intenzivebb zenei élet megteremtéséi. = Mielőtt szőnyeget vásárol, lekinlse meg Singet Divatdruház dus szőnyegraktárát. Bútorvásárlás — nem gond I Teljes berendezéseket rendkívül előnyös részletfizetésre, sőt kamatmentesen ls szállítunk. Kopsteln bútoráruház, Horthy Miklós ul 4. —ipe—— memm wmmm—lw—wmt terjesztjük. Bartenstein után fu árt küldök. — S kiment, hogy az előszobában levő futárt elindítsa. Az Után visszajöt, a helyéte ŰH, lelveiie tollát, n végét a szájába dugta és körülnézett. Mintha megütötték volna ugy rántotta ki szájából a toll végét, melyet az urak valamennyien rágtak... A díszes nagy óra mulatója fel-tartózhatatlanul csúszott előre és Sinzendorfl homlokán kövér verej-lékcseppik gyö.igyöztek. Reszkető fejét az ajtó felé fordította és várta mikor jelenik meg a császár kamarása. A tétlenség és szorongás némaságában évezredeknek tünő órák cammoglak lova. . A fulár elérle Bartensteint és ál-adta .az üzeneiel. A titkár áífutotta és mosolyogva nyn|tolla a hercegnek, azután ulasitotta a fu\'árt, hogy csatlakozzék a kísérethez, reggeli után majd együtt indulnak vissza. — Ugy láiom, a kapitány jól végezte dolgát s a császár megtréfálta az urakat. — Jegyezte meg nevetve a herceg. — Kevest n ismerik ugy, mint énl Boldog, ha megtáncoltathatja fonloskodókat és nagy-képüeket. Sok hasonló tréfát lállain már lőle, amin azután vadászai közben együtt mulat ujik. (Folyt, ktiv.) 193Í szeptember Ift Balatoni zsoltár*) Irla: BARBAR1TS I.AJO.S Mi inegmuradt e csonka népnek, benned ragyog minden öröm és benned háborog minden slrái:. Mluden magyar s/.tv rtd kömön Mórt te viiKy minden, ami nincs le vagy a szikrázó ezüst, lo vagy H7> Izzó, véres, szent arany, te vagy tündöklő, drága kincs: smaragd, rubin éa asázazlnü opál. Vagy minden helyett, ami veszve van Te vagy "z áldott, büszke tegnap, íalló magyar sora néma tükre: sok régi routáa ezt a nópet a partjaidon tiporta, Űzte. Te vagy a hősi mull regőse, ezer év felett te vagy a szivárvány, a hídja alatt él, hisz, szeret, vérzik és álmodik szépeket |mn Is tud még hinni mindben! egy didergő, maroknyi nép, amit mindönki száműzött h rsak egy barátja maradt: — az Isten. Te vagy a megmaradt magyar csoda, te vagy az áldozat örök könnye, te vagy a magyar keroszt alatt s feketemlsénk fájdalmas bora. Te vagy a menedék éa a lóság, te vagy a napsugár, u tiszta lélek, to vagy a fenséges, zord harag és te vagy Őral negyokon az ének. Te vagy a pirosan zengő élet, to vagy az erő,\'lény, ígérőt, te vagy a vágyak orgonája, le vagy a vérünk bolond ritmusa fliol égig liaraogó, vad zene, a ml tüzeket gyújt az éjazakába, hol csüggedt, ar-omoru, halk dalok, amik elférnek eirv kis III t lágba). Te vagy a kuc,.gás. amit felejtünk, te vagy az áldó zsoltár tetettünk Te vagy a csendnek tündér-nyoszolyája, vidám szüretek azlnos nótatája. bűvös szőnyoge tarka meséknek, amikben óriás királyok, rabló urak. szép vdrklsaaazonyok ugy szerettek, ugy haltak, ugy éltek, hegy minden bUnért volt számadás és kicsinyek, nagyok Jóért Jót cseréltek. Vagy örök Idő éa őrök Ifjúság vagy árva fajtánk ölében a bánat, vagy magablzó, nagy öleléaünk és vagy temetője sok béna vágynak. Nyargaló tüz vagy. mint a vérünk és pisla fáklya, mint az ébredésünk. IJr vagy éa kpldua, saent é* pogány, szende szűz vagy és mindenki lánya, táltos vagy és szürke kuckók hőse, akt átmos gőggel Tár csodára. Uralkodó vagy és gigászi rab, érted, neked szép hegy, völgy, föld, zenit, király sinca Un nálad hatalmasabb, — de a lábadnál ott gunnyasztanak alvó vulkánok: — a börtönőreld. Igy vagy te minden, ami magyar, benned e népnek minden erénye, vétke. Alázott évek siratófalánál benned remeg a holnap azlvveréae. To la álmodsz hajnalhosadáaról, mikor majd a sorsunk nagymlsójén vidám a¬usra csendítenek s Jön az Igazság urfelntuUtása, örömre gyúlnak völgyek, mezők, hegyek éa megindul körül százsztnü partodon s nagy feltámadást körmeuot Bilincs törő, boldog hozsanna száll, i■» meghallják Pozsonyban. Kassán, Ara-— újra paradicsom a magyar löld [don: benne zálog: Isten trónusának legszebb gyémántja, — a Balaton. ZALAI KÖZLÖNY ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel értesítem Nagykanizsa és vidéke, közönségét, hogy a gallértIgzlttáa Arát 8 és 10 Hllerre leszállítottam. f estést, tisztítást legszebben, legolcsóbban vállalom. Tisztelettel Varga Nándor ruhalestő, gőzmosó és vegytUzlltó Horthy Mtklós-ut 8. A Hlatky-SchHchter kontra Nagykanizsa per folytatólagos tárgyalása A bíróság további azakértó Nagykanizsa, szeptember 17 Már több Ízben foglalkozlunk azzal a kárlérilési perrel, amit a Hlolky— Schlichter cég Indított Nagykanizsa város ellen és amelyben már tóbb tárgyalás volt a kanizsai törvényszék polgárt tanácsa elölt. Szerdán délelőtt ujabb tárgyalás volt ebben az ügyben, amelyben sok ezer pengőt követel a vállalkozó a várostól. A polgári tanács elnöke dr. Henntg Alfréd törvényszéki elnök volt, a várost dr. Sabjdn Űyula klr. kormánytanácsos, városi llszllügyész képviselte, tnlg a mOjzakl hivatal részéről an- kihallgatását rendelte el nak főnöke, Király Sándor tanácsnok jelent meg. Tudvalevő a törvényszék az eddigi tárgyalások folyamán bizonyítást rendelt el, az ebbeli eljárás a szakértők kihallgatásával befejezést nyert. A mai folytatólagos tárgyaláson sem kerüli még sor ítélethozatalra, amennyiben a biróság a már egyszer kihallgatott Volga József budapesti lakosnak szakértőként újból való kihallgatását.rendelte el. A hosszú hónapok óla húzódó per tehát egyhamar nem nyer még befejezést. 1 •) A Balatoni Iróhét keszthelyi záró-ttnnepén előad In a szerző. Buza tv. 15 fllL, dt. 15 fitt., rozs — fllt. emelkedett. Buza tlasav. 78-os 1S-&5-1375, 77-es 13-75—14 00, 78-as 13-90-1415, 79-e» 1410-1430, 80-as 1415-14-45, dunántúli 76-os 12*80—13-001 77-es 13-00-13-15, 78-as I3-1U—1330. 7B-es 1330-13-40, 80-aa I3-40-13M, rozs 7-40-760, tik. árpa 9-20 -9-50, zab lóűű—1020, tengeri tt, 1350-11-80, korpa 735-7-50. □ I I bevásárlása előtt saját érdekében keresse fel a 72 év éta fennállé kabát- és szőnyegosztállyal kibővített SltlGER díuatűruhűzat NAGYKANIZSÁN. Nagy választékban érkeztek és vételkényszer nélkül megtekinthetők : Elsőrendű szabású és minőségű női- és gyarmekkabátok, mindenfajta szőrmék, női-ruha és köpenyszövatek, férfi-öltöny és kabátasövetek. Jómlnőságü és színtartó áruk. Figyelmes és gondos Kisstolgúlás. Olcsó, sxabott árak. „A súlyos gazdaság hogy hirdetésre és reklámra mint a Jó időkben" helyzet kényszerít arra, tSbbai- ktf Itsünk, „Az újsághirdetés sz eladó-hadjárat nehéz tüzérsége" London, sseptember 17 ( gol nagyipar, hogy reklám- is hir- Most tartotta Liverpoolban évi rendes közgyűlését az Advertlslng As-soclatlon, az angol reklám- és hlr-detőszövetség. Az egész közgyűlés motló|a egyetlen mondat volt: Hirdessünk tObbet a nehéz Időkben I Az angol reklám- és hirdetöszö-vetség utolsó ülését az angol nyomdatulajdonosok szövetségével együttesen tartotta. Ezen az ülésen löbb érdekes felszólalás hangzott el, amelyek nemcsak a gazdasági helyzetre, de a modern kereskedelem szellemére Is jellemzőek. Sir Herbert Austin, az egyik legismertebb angol autókonszern, az Austin Molor Company tulajdonosa felszólalásában többek között a következőket jelentette kl: — Az angol nagyipar ma olyan nehéz-* helyzetben van, hogy mindenképpen Indokolt a legnagyobb méftékü takarékosság. Azt azonban nem engedheti meg magának az an- detés térin takarékoskodjék, sőt éppen a súlyos gazdasági helyzet kényszerít arra, hogy reklámra és hirdetésre tObbet köllsünk, mini a jó Időkben. A reklám terén természetesen a leghatalmasabb eszköz az újság. Jellemző hasonlattal vtlágttotla meg Sir Herbert AuBtln az u|sághlrdetés reklámértékéi. Azt mondotta, hogy az újsághirdetést az eladó-hadjárat nehéz tüzérségének tekinthetjük. Hangsúlyozta, hogy Angliának fel kell használni a sajtó reklámere|ét arra, hogy visszaszerezze Ipari hegemóniáit. Érdekes kijelentést tett Ivor Cooper, BEÉRKEZEWr dtattdard 5UPER33* LORD A LEGTÖKÉLETESEBB HÁLÓZATI RÁDIÓK I aki az ülésen a kiskereskedelmei képviselte: — Figyeljék meg, uraim, — mondotta - feleségük bevásárlását Ttz eset közül kilencben azt az árut vd sdrolják, amit a lapokban hirdetnek Az egész világon, még a legeldugottabb falvakban is, szívesebben vásárolnak az emberek olyan árucikkekel, amelyeknek nevét az újságokban olvassák. Jones szerint a sajtóhirdetésekkel lehet elérni a legnagyobb likért. Ősi dallamok gyfljtése Zalában A Magyar Nemzeti Muzeum kiküldötte megkezdte munkáját Nagykanizsa környékén Nagykanizsa, szeptember 17 A folklore, a néplélek tudománya, annak megnyilatkozásait, szellemi termékelt gyű|tl és tanulmányozza. Jelentősége, tekintélye nOvekvóben van. Amióta tudjuk, hogy a magyar néplélek mennyi évszázados, sőt évezredes emléket, adatot konzervált, azóta a folklore a történeti kutatásnak is fontos segédtudománya lett. Legősibb archívuma ez a magyarságnak, amelyet sem tatár, sem német el nem pusztíthatott. A magyarok zenéje az őshazában semmivel sem különbözött az ural-altdji népek ősi zenéjétől, amelynek t lapja az ötfokú (pentatonikus) hangsor. Amikor később (Kr. u. a VI. sz.-ban) a magyarság érintkezésbe jutott a szasszanlda Perzslával, átvette annak ornamentikáján kívül az arab-perzsa kullurkör isi hétfokú hangsoralt (dór, mlxolyd, eólj ts. Ezeket a hangsorokat tehát nem a gregoriánus egyházi zenéből vette át a magyar nép, amint azt nálunk sokáig hitték és tanították. Még az Árpádok idejében megismerte a magyarság a nyugat-európai népek zenéjét, amely a hétfokú dur és moll hangsorokra támaszkodik. Az url osztály hamarosan be Is hódolt az idegen zenének. Tinódinak, a nemesség \' kedvelt éneklő lantosának dallamai már a nyugati zene hatását mutatják. Nem Igy a nép. öfatáilatlan szlvós-* -- legyen otthonában, mert az egész ,családot szórakoztatja és azonfelül kapcsolatot teremt a vidék és a főváros között. OH Oyártja: Orion Izzólámpa® ér ZALA* KÖZLÖM* sággal ragaszkodóit ősi dallamaihoz. •Ma is élnek még öreg emberek ajkán Úszta pentatonikus dallamok, vegyesen dór és mixolyd dallamokkal. Kullurhlsiórlal ériékük Igen nagy. egyetlen hiteles emlék, örökség az ázsiai őshazából. Kegyelet Illeti meg minden sorukat I Sajnos, ezek az ősi emlékeink napról-napra pusztulnak, fogynak. A falu fiatal nemzedékét a rádió tömi selejtes idegen slilusu könnyű zenével. Nem csoda, ha rna mái a fiataloknak nem kellenek az ősi dallamok. A parasztié , körében is egyre fogy azoknak az öregeknek a száma, akik még tudnak ősi dallamokat. Ezeket Is nehéz énekszóra fogni. Még aránylag leg öbbel tudnak az öreg pásztoremberek, akikhez félreeső tanyáikon nem igen férkőzhetett idegen hatás. Nyilvánvaló, hogy e dallaanok összegyűjtése égetően sürgős. A Magyar Nemzett Muzeuin ennek tudatában minden Irheiői megtesz a mentés érdekében. Kiküldötte Zalamegye területére Seemayer Vilmos geologusl, a Magyar Néprajzi Társaság zene-folklorlsláját, hogy ez\' az értékes dallamanyagol telkut»\'„la és. a Nemzett Muzeum rés* ^ összegyűjtse. Seemayer V\'; Q m|ul4n Borsodmegye lei* tn uf!\'yanel, a m V ÜT \'ikerrel megoldotta, \' , kezdte működését Zaláit agykanizsa vidékén. .agy nehézségek elé álllt|a azonban gyűjtő munkáját az a körülmény, hogy az értékes régi dallamanyagot szolgáltató öregek már kevesen van nak és szótszórtan élnek. Felkutatásuk körfllményes és Idötrabló. Felkérjük ennélfogva vármegyénk közönségéi, az ösl magyar kullur-értékek sorsát szivén viselő minden magyar embert, legyen segítségére a tudomány emberének. Különösen a néppel közvetlenül érintkező része értelmiségünknek: az uradalmak tisztikara, a jegyzők, tanítók és lelkészek lehetnek sokat, ha önzetlen hívei, megértő barátai a nemzeti müvelödéi ügyének. A majorok, tanyák pásztorai és cselédsége, a falvak pásztorai és Öregebb egyénei közül volnának kl-puhatolandók azok, akik sok régi dallamot tudnak, valaha |ó énekesek vollak éa még tisztán intonálva énekelnek Ezeknek a nevét és lakó helyét esetleg egyéb szükséges tudnivalóval együtt kérjük mielőbb Seemayer Vilmos urnák tudomására hozni, akinek postacíme: Murake-resztur, Zalamegye. Felkérjük továbbá azokat, akiknek olyan pászloremberekről vagy más idősebb egyénekről van tudomásuk, akik az úgynevezett „hosszt furug-Ián" (méteres lurulya, nem fuvola) ínég játszanak vagy játszani tudnak, hogy ezeknek nevét és lakóhelyéi szintén közölni szíveskedjenek. Ennek a halálra ítélt ősi magyar hangszernek utolsó példányai már csak Itt használatosak az ország délnyugati sarkában. — A gyűjtés előreláthatólag nagy érdeklődést fog kelleni. Ezért annak menetéről ée eredményeiről időnként beszámolunk. Hfilgyak jnltzavai Legjobbal és legolcsóbban FŰZŐT, angol és francia ruhát, kabátot és kosztümöt mérték után Weisx NövéreKnéi rendeljünk I <IH Zrínyi Miklós-utca 34. 1932, szeptember NAPI HÍREK NAPIREND Szaptamb. 18, nasérnap Római katolikus\' K Józsel, Proteat. TIIiuj. Izt.: Hlni hó 17. VAtoal Mazoürfl és Könyvtár nyitva csütörtökön é» vasárnap délelőtt 10-töl 13 óráig OyAtcyazerMrl <J|>ll azotgálat > „Salvatot" gyógyszertár Erisábet-tér 31. klikanlxaal gyógysaertár. Oöittlrdó nyitva reggel 6 órától este 8 óráig (hátié, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek). Tel. 2—13 Délután 6 órától 50 Ittlétei xuhanyfltrdó Suptambar 18, Hétfd Kóm katolikus: tanult pk Proteat.: Vllhelmtna. Izraelita: F.tul hó IS. — A spanyol követségi titkár Nagykanizsán. Tomus Maycas V\' de Mees, 11 tudapesll spanyol követség titkári, telesége és leánya társaságában, sporlauió|áit Olaszországból Jövel szombaton este átutazott Nagykanizsán. A Cenlrálban szálltak meg, vasárnap reggel folytatják uljukai Budapestre. — Közegészségügyi felfllvlzs gálát. Dr. ftoxer közegészségügyi löfeiugyeló, belügyminisztériumi xi-kűldött, dr. Szabó Zsigmond |árás orvos és dr. Schiller Vilmos, a trachoma elleni védekezés vezetésével megbízott szemorvos közegészség ügyi felülvizsgálatot tartottak Mura-kereszluron és környékén. — Az OMKE választmányi Illése. Az OMKE nagykanizsai kerülete ma, vasárnap délelőtt 11 órakor a Pannoniában levő helyiségében választmányi ülést tart. — Vértea Antal lemondott városi képviselői tagságáról Vértes Antal volt fényképész, városi képviselőtestületi tag levélben bejelentette a polgármesternek, hogy 35 évi III-lakás után elköltözik Nagykanizsáról Budapestre. Vértes Antal jelentékeny szerepet löltölt be az ipartestület elöljáróságában Is és érdemei vannak az iparosság egyetemea érdekeiért vívott küzdelemben. — Halálozás. Várnay Láizlóné szül. Oszeszly Márta éleiének 21. évében, 11 hónapi házasság után, a nagykanizsai kórházban meghall. A szinte gyerekasszonyt pár nappal ezelőtt hozták be Nagykanizsára, de miután súlyos betegségéhez komplikációk járultak, az életnek megmenteni már nem lehetett. Oszeszly M. Viktor nyomdaiu!a|donos, a .Csurgó és Vidéke\' c. hetilap kiadója leányát gyászolja a tragikus váratlansággal elhunyt fiatalasszonyban. — Újjáépítik az eszteregnyei plébániát. Eszteregnye község elöljárósága elhatározta, hogy újjáépítteti a régi, rozoga plébániaépületei. Ebből a célból versenytárgyalási hirdetett. Az ajánlatok közül Tóth Oyula kanizsai építési vállalkozóé volt a legmegfelelőbb, aki hélfön már meg is kezdi az építkezést. — \'felód I angol őszi és téli férfi növelek raktárra érkeztek, SchHiz Áruház. — Ma lesz a leventék szDrell mulatsága a sétatéren délulán 2 órai kezdettel. A rendezőség sem költséget, sem fáradtságot nem ki-mélt, hogy minél változatosabbá tegye a mai mulatságot, melynek két föaltrakclója lesz Dene Béla vakmerő mutatványai a magaskölélen és a klskanlzsal leventék boxmérkő-zéssel OSBzekölölt sportbemutatója. A bevétel egy részét a szegénysorsu leventék téli felruházására fordítja a rendezőség. ittK. aieptember 18 Egy „okleveles tanító" a páKal templomrablás gyanúsítottja Nagykanizsa. szeptember 17 Megirla a Zalai KOtlöny, hogy ismeretlen tette.ik kifosztották a »jl,a| katolikus templomot, ahonnan 4 miséző kelyhet, égy ezüst feszti-lelel egy hlmzelt terllől, az 0 tárl-azentséget és egy áldozlaló kelyhet vittek el. A betörők az egyik persely! is kifosztották. A teltetek áikuiccssl nyitották fel a tekreslyeajlrtt és azon keresztül hatoltak be a templomba. A templomfosztásnál az Összes kár 800 pengő- A bűncselekménnyel egy 40 ét körüli, sötétzöld kalspot, szürke ksbálo\', mellényt és pantallót viselő lérfil gyanutilanak, aki magát minden valószínűség tzerlnl csak meg tévesztésből .okleveles tanítónak" tnondla. _ _ A róm. kath. egyházközségi hivatal szeptember 18-tól szeptember 25 ig szűnelel. Egyházi elnök. A nagykanizsai sütőiparosok küldöttsége jelent meg szombaton délben a városházán dr. Hegyi Lajos polgármeaterheiyeltei főjegyzőnél Márkus Lajos elnök vezetése mellett. Arra kérték a polgármestert, hogy ar liléi: minden sülömeslert vonjanak be az Inségakciós kenyérsütésbe. Dr. Hegyi Lajos megfelelő inlézke-désl ígért._ Bágyad!, levert, dolgául ktytelei tgyéaeklél a természetes .Ferenc lóitel" keserűvíz szabaddá leszi a vérkeringési és emeli a gon dolkodó- és munkaképességet. Be ható kórházi kísérletek folyamán bebizonyult, hogy a Ferenc lóziel víz szellemi munkásoknál, neuraszténiás embereknél ét betpgeskedő asszonyoknál rendkívül jótékony hatású Íyomor- és béltlsztitó szer. — A ersac íósaei kesertlviz gyógyszer-lárakbin, drogériákban és íüszerűz-lelekben kapható. — TQzrladalom volt szombaton délben a kanizsai FO-utcán. A Főút 5. tz. hercegi udvar hátsó részé ben, a nyomda-épület mögött lévő ólomöntő detzkabódéjának .egyik deszkája egy kipattant szikrától át Izzotí ét a tető kátránylemeze már-már tüzet fogott, mikor a házbellek a fflilöt észrevették A házbellek és a nyomdászok pár pillanat alalt eloltották t tüzet, ugy hogy mire s tűzoltóság Vecsera Antal tüzoltótlsz vezetésével pillanatok alatt a helyszínre ért, a tűzveszély már elmúlt. Kár nem történt. — A IBzoitótág és a meutők kérik a közönséget, hogy telefonhívásoknál a elmet pontotan adják meg, mert hiányos bemondá-\'ok csak késleltetik a tűzoltókai vagy mentőket, azonklvtll életeket ét értékeket veszélyeztetnek. — Kevés pénzért elegánsan öltözködhet Asszonyom! Megérkeztek a legfrisebb sima és mintás kordbársonyok, gyapjugeorgeite és szövetujdonságok" Slnger Dlvatáru-házba. fillér 1 tubus Mentamin rogtöoidó fogkrém garantált, Jómtnöségll VÁQÓ ENDRE illatszeriárában. ZALAI KÖZLÖNY — Sakk-hlr. A Nagykanizsai Maróczy Sakk Köt, m:ly a Korona-kávéház bezárásával hontalanná vált, u| helyiséget kapott a Pannónia szálló földszi tl helyiségében s ezzel a szép fejlődésnek indult egyesület további működése ismét biztosítva van. A Kör vezelősége kéri a tagokat, hogy mát ma délután minél számosabban keressék fel az u| helyiséget, hol kényelmes játék biztosítva van. — Hollywoodi humbuf című kis regé uyéhen Váczl Dozaó az amerikai Ilim Babilon kegyetlen, lelketölö. pénz után lihegd arculatát mutat|n be a rnngn rideg vnlóBAgílmn Amerikában minden blöff, minden humbug. ,161 tudjtt ezt a l,iix-tllmg.vár tlatal rendezőin is. skl ■\'Allalata érdekében és « konkurrenela legyűrésére olyan tllmot állit eló, melynek l.nndori mocsarából kllmrgászotl ragyogd «ztár|áról hónapokon keresztül beszél ar. egéaz világ sajtója. Az érdekes regény! a Nyil legn ebb száma közli. Ara 10 Hllér. = Figyelje szönyegklrakatunk rendkívül olcsó árail. Nagy strapa szőnyegek már 15 pengőtől ksphatók SchOtznél. Báuyadt, lev*rl, dal,o,.l káptalan e(ys Raknál a természetes ,,Faraao lázaet" keserűvíz szabaddá teszi a vérkeringést és emeli a gondolkodó- és munkaképességet. — Elegáns fazonú sötétkék gyap|u georgette ruhák mélyen .letzállllolt árakon SchQtznél. (Éluaknl ródlóltlmHl) a RaturaM. ■l-l latéaat Ulaatl 10 éra- kari Továbbra ia JarOlt laS, Igen htala éjaaaba atla aa^al IS lak faié aaa«lka*S fcSaiéraékUt. PÁNCÍ SPORTÉLET Mai sportprogram A< NTE álaurvaiett eaa pattal áll kl • bajnokaaptráaí KPAC állani »Urk«»áa»e A mai kerületi tporlprogram kiemelkedő eteménye az NTE—KPAC mérkőzés, mely iránt sportkörökben élénk érdeklődés nyilvánul meg. A KPAC azelőtt Kipotvárl Atlétikai Club néven szerepeli a bajnoktágban. 2 évvel ezelőtt pedig fuzionált a Kaposvári Petőfivel és Igy megerősödve, KPAC név slatt legjogosabb aspiránsa a kaposvári alosztálynak. A KPAC a kerület legszebb lut- Mm HOTEL ASTORIA cavetlen konMttal berendezett magyar ssálloda Velencéit Folyó hldea- ás melegvíz a uobákben. KllOnó magyar konyha. I Magyarul beszéld xéllodal alkalmazott minden vonal- tt hajó- | érkezésénél. Állandóan kellemes u«l magyar Utsaiig Hagyat alkalmazottak, magyar levelezés. Ill>| Virágos paplanok és sima cloth paplanok 9-80—13-50 pangóig. Női- a. férfiszövetek Sima és mintás bársonyok, selymek dus választékban kaphatók Kirschner Mór divatárisházában. Visszamaradt férfiszövetek - mig a csekély készlet tart- maradék árban lesznek kiárusítva. Az őszi újdonságok nagy része már raktárra érkezett, amely vételkényszer nélkül tekinthető meg. ■T Egy tanonc felvétetik. H ballt játszó csapata. Nagyszerűen összeszokott együttes, mely már évek óta ugyanazon játékosokkal vett részt a Bajnokságban. Csatársora a kombinatív lutballl játsza ét elsőrangú lövök. Nagyszerű góf-képísségüket Szigetváron It bebizonyították. mert s jóformában levő SzAK ellen 4:0-ra győztek első őszt bajnoki mérkőzésükön. Az NTE átszervezett csapatta! kísérletezik a szezon legnehezebb mérkőzésén. A gyengébb posztokon uj embereke! szerepeltet. Különösen a csatársor átszeivezétére voll már égető nagy szükség. A csapat a következő felállításban- veszi fel a küzdelmet: Csondor — Ctigler, Engelleiter — Radks, Wllhelm, Kudlch — Benkő, Dingi, Jtkubecz, Kelemen, Csátz. A mérkőzét délután 4 órakor kezdődik a Zrinyi pályán. Előtte 2 órakor a KPAC II. ctapata látszik az NTE tartalékjaival megerősített Ékszerész levenlecaapattal. A KPAC II. Kaposvár lf|usági bljnok-csapata, mely nehéz dió lesz a derék nagykanizsai leventecsapatnak. Kaposvárott a Tutui—Zrinyi mérkőzét döntetlent Igér, mig a KRSC -Nagyatád mérkőzésen a KRSC győzelme biztotra vehető. Barcson Slmontornyt játszik, s ven-dégcttpa! fogja ponl|sit szaporítani. Dombovdron a S:AK vendég-tzerepel, a honi cuptl győzelme várható. Zrínyi TE—Turul Ma, vatárnap a Zrinyi fulballcta-pata Kaposváron s jóképességü Turul csapatával mérkőzik. Nehéz mérkőzése lesz a fiatal együttesnek. A Turul vasárnap 3 :2 arányban megverte a kaposvári Rákóczii, aki az NTE-t 4:2 arányban verte meg. A csapatol ■ vezetőség bizalommal küldi nehéz mérkőzésére. A Zrinyi 6 évi kényszerpihenése után a Turullal való első találkozásának alkalmát kis zászló átadásával ünnepli. A csapat 12 órakor Indul a Szentháromság szobra elöl a következő játékosokkal: Pápai - Lég-rádl, Varga — Qozdán, Kárpát, Keszel — Poór, Patvar, Vellák, Zlmmermann, Antal, (Munkácsi). —A Mvagal uj számának élén Schópfltn Aladár Raksay Sándorról Ír születéeé-uek százéven fordulóla alkalmából, Péter András Kdouard Manet-ról Ir centennárluml megemlékezést. A szépirodalmi részben Szász Oóza Cseléd-tragédia c. kisregénvét, Kárpáü Aurél novelláját. Erdélyi Józeef, Hlyén Oyula éa Komjáthy Aladár verselt találjuk. Török Sopwenak könyvekről, SohöpMn Aladárnak színházi bemutatókról én Brachfold Óltvérnak a katalán Irodalomról szóló cikkolt kell még kiemelnünk. Negyedévi előfizetés 10 pengd. Kiadóhivatal Budapest, V, Vllmoe császár ul 34. Beretvál pasztilla a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja ZALAI KOZLÖÍ-iY 100% PALCSKS első nagykanisesai selyem-, lceJme-, ionalíesiö és vqgy-ílssettÉA Uscem. " Közgazdaság Amerikából érdeklődnek a badacsonyi borok Iránt Tapolca, szeptember 17 Függetlenül attól, hogy ki lesi ai Unió uj elnóke, a szesztilalom végsó napjait éli a .száraz* Amerl kában. Márcluaban már módosllják a prohlbiciós törvényt s ha nem Is törlik el egészen a szesztilalmai, a bor mindenkép a korlátlanul fogyasztható Italok közölt lesz. A washingtoni törvényhozás hal sunátort küldött kl Európába, n francia, spanyol, olasz, némel és magyar bortermelés tanulmányozására, Uietve a lövendő összeköttetés alapjának lerakására, mert Amerikában állami monopcilum lesz az alkohol. A Magyarországra küldött Wood-gate szenátor már napok óla tanulmányozza a magyar borokat. Klje-lentette, bogy Amerika szempontjából a tokaji és badacsonyi bor Jöhet számításba. Woodgate szenátor a napokban lenn járt Badacsonyban, ahol megtekintette a hatalmas köz- EIncét és tárgyalásokat tolytaiott a Hálásban kvö borexportra vonal-kozóiag. A tapolcakörnyéki szőlősgazdák 18.000 pengőt kerestek idén a koraérő szőlőn Tapolca, szeptember 17 Tapolcán és környékén örvendetesen nagy tételekben vásároltak Idén a szőlőcxportőrök. Nemcsak küllöldl, de a nagykörösi gytlmölcs-cégek is látogatták a tapolcai pl\'cot, ahonnan a koraéró szőlőkből mintegy 1000 q át szálliloilak el 17—18 000 pengő értékben. Ezenkívül 35—40 odavaló csom golólányt alkalmaztak és fiiettek. Továbbá naponta 20 munkás kereselt fejenklnt 3 pengőt ládaizegezéssel. Ezek a: adalok pénzben fejűik kl az export eredményeit. Párta 20-31, London 18-01, Newyork 518 50, Brdsael 7I*82V«, Milano 28-59, Madrid 421Q Amsterdam 206 10, Berlin 12332IA, WÍen --Szófia 372, Prága 15*33, Varsó 58-06, BaSapest Balgrád Bukarest 3*06. VALUTÁK Angol t. 1915-20*15 Belga fr. 79*16-7974 Cuh k, 18*94-17-04 Dánk. 102*30-103-50 Dinár 983-999 Dollár 570*50-57350 Franda 122 30-22 50 Holt. 22900-23040 Zloty 6395-64-45 Lel 346-3-56 Léva 406-4-19 Ura 2990-3020 Márka 135*70-136 60 Norvég 99"40-100*40 Mi —*--*— Sdiül. -•—■-Svájcit. 110*70-111-40 \' Ik. 101*30-102 30 devizAk AmaL 22920-230*40 Belgrád 989-999 Berlin 135*80-13660 Brüssel 79*26-7974 Bukaresl 3*43-3*51 Kopenh.102 50-103*50 London 1981-19 95 Madrid -•-- Milano 3000-3018 Newy. 571*00-574*00 Oszló 9960-10040 Párls 22*33-22*47 Prága 16*93-1701 Szófia 4*08-4*19 Slockh.l01*50-|02-30 Varsó 64*05-64*45 Wien - Ztlrlch 11080-111*40 Wien clearlng árfolyama: 80.454. Kiadja a laolulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda él Délzalal Lapkiadó Vállalata Tiönyvnyomdája Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán\'telefon; Nagykanizsa 78. szám. APRÓHIRDETÉSEI Mtu-aaasa a ás i—« larih h |l l > 10 — !»<*\', MW >il Mi • fll*r. • aM ,(.hb MS.kál UH «á< "tol uiaüttlk. Ini.i anttut Rl« golyós csapágyak sutóhoz, speciálisan olcsón Ford- es Fordsonhoz Unger UUmann éa Tóth vaakereakcdéaében 3e22 Kész koayhakytar állandóan kapható Dukási Ferenc aaztalosáruUzemlben. 392 i Szerény Igényű, leitéllen megbízható intelUgens listai ssazony ajánlkozik k*a-vsaatSaának magányos úrhoz, vagy plébániára. Magyar Hirdető Iroda, Nagykanizsa, Főút 24 Képkai-ataziéat jutányos áron vállalunk. Aranath Bszár-udvsr. 3123 Kétszobás utcai lakáé mellékhelyiségekkel november l-re kiadó Széchenyi-tér 4 . 3930 Hánnsasbás lakás havi 65 pen gőért kiadó Erzaébet-tér >0. Ugyanolt azé pea bútorozott klllón bejáratú szoba IS k|. adó. 4188 PrlvAtpéiasr diszkréten kiadó, csak blz-toa helyre. Clm s kiadóban. 4093 Használt lákkallt veszek és eladok. Kívánatra .báztwa mtcysk Ptscher, Klrálv-ntca it. 4144 áptttaiakaak Igen olcsón eladó 2 darab 8X3 mérelll deszkaház, 16 ablak-szántavai, .bőrlcmazzel fedve. Bővebbel Baltfcyány-ulca 1. alatt. » 4184 Haaara4l< ajtó, ablak, légla, épületfa eladó Széchenyi lér 6. . -.4128 Érettségizel! fiatalember Inali\'Miláara vállalkozik olcsőn, (lakásért, kosztért Is), Clm a kiadóban. .<4181 „Zsolnay" fayenoe lapok minden minőségben és színben igen jutányosán Sartory Oszkár Utóda cégnél Király utca 39. _ ruhát veszek éa eladok. — Hívásra bálhoz megyek. Márkus, Király, utca 31. 41SJ ■ QlflnUU bútorok költözködés mlajt olcsőn eladók Msgysr utca 19. 4102 A szentgyórgyvárl hegyen egy Jókaiban levő axSISblrtok présházzal, szabadkézből eladó. Bővebbet Rózsa-utca 6 sz. alatt. 4209 ölanbáa vlzvezetékes modern lakás, kerthasanálattal kisdó. Bővebbet Angol-Magyarbank. 4201 3 szobás lakáé, Itlrdóazobivsl. jutányosán. enelleg szonnslrs Iá kiadó Horthy MUrlős-ut 51. 4215 Halló I Figyelem ! Has—AeáesmáMUUe I rendű jó\'fiatal HiathahUS usak ........................ 60 fillér hátulja, bármely része csak ... 80 fillér ö kgi. vételnél 10 százalék árengedmény I áio\' Tisztelettel almon látván hentes és mészáros, a piacon, közel a halas mellett. 1932 szeptember 18. ■•"■1 ■ ■ "t « E-Tn FRANCK-kávét végy... a magyar gazdát, a magyar munkást, A a magyar ipart segíted I a agi Keresek kétkerekű jóksrbsn levő ta»a-oaal. Clm s klsdóban. 4241 Jókarban levő használt kar^fcpiái- meg\' vételre kerealetlk. Bővebbel WolláK ven dégló 423H A relormátus egyház Kötcaey-uUa 22 számú \' raktárhalylaána félévre *■ árié. Klagánaaa bútorozott utcai azoSt magányos urlnönek kiadó Ugyanebben; a házban szerényen bútorozott udvart szoba kiadó Csengery ut 9 Rózsa wandéfia és Bzálloda novem berte jklzdó dr. Knsusz ügyvédnél, Fő ul 21. alatt. 4242 HAansaatarl teendókelvégzéaéértszo bit kap msgányos nő. Qm a kiadóban. 4240 Használt karákpárt veszek 12 éi 3 óra között Csengery-at 73. 4239 Báthory utca 10. uáq .alatt egyszobás lakás asoanalra bta«é. 3229 Egy alárualtásst (elvétetik kiadóban. | Clm a 4228 KMly-u. 49 alatt-hMasnsMa lakás malltWKlylségtkkel -éevember l-r« kiadó. Bővebbet Zwelgnél, Erzsébet tér 1 4147 Kályhák samottozáss, helyréflüttáta olcsón és szakszerűen Sartory Oszkár Utódánál Klrály-utc® 39. Kossuth lér 3. szám alatt 1 szobás udvart lakás mellékhelyiségekkel elsejére ki*a«. 1223 Eladó » darab Ktaabloaaaksf kacsa, angol, holland, dán Import törzaek. havi to|ist hoz 28-ar-lg, ári dnabonklnl P 2*50 Ugyanolt egy Oergely-féle 50 ea keltítö-Kép anyós mllanyával olcsón eladó. — lf|. Ocrgály József, Nagykanizsa, Csen-gery-ut 97 -4138 Eladó lllizertlzleti berendelés, pultok éa fiókos állványok Sugár-ut 53. szám Beleznsl Jánosnál 4214 Jól főző mindenes axakáOsfiA ajánlkozik azonnali, vagy október\' l-l belépésre, esetleg bejárónőnek. Bővebbet kl adóhivatalban | 4210 aae«|sfcor>ii kitüntetett, sz erdészet minden ágában szakképzett és teljeaerr jártas egyén, az óul, téli és tavasai erdősítési, vsgy fskttermelést munkálslokuál azerény.dlfáiiaaal alkalrnazást|keres. Vasváii Józrwl Keszthely. Llget-ulca 1. sz 4157 \' Kiadó kétszobás utcai lakás mellék, helyiségekkel szonnalra vagy november t-rc. Bővebbet Erzsébet-tér 16. Faizertlzlet. 4270 Vlaaltk-uhAt veszek és eladok, kívánatra házhoz megyek. Deutsch. Királyutca 21. Ugyanott Bledermayet asatongar-nltura elauó. 4221 Tázbás utca 13. azámu káx szabadkéz- ből eladó. 4222 Betonvas Sartory Oszkár Utódánál Király-utca 39. Még e hónapban ne mulasszuk el gyümölcsfáinkra hflrnyóenyves-gyüriiket (elrakni, meri igy megakadályozhatjuk, hogy az idén mar jelentkezett, s a jövő tavasszal még nagyobb tömegben várható araaxolghórnyók pusztítása. A hernyóenyv-gyUrU összefogja a fára Igyekvő araszolok nőcélt (amelyek repülni nem tudnak) s ezáltal megakadályozzuk, hogy petéiket a gyümölcs-Iákra lerakják. A hernyóenyv éra: I kis dobozzal ..... ..... P -•* Vt kg,-os dobozzal ........ P 140 \'/J . . ......... P 2*70 I . , ......... P 8*20 Gibonaotivizó mxarek. MfilrágyAfa. FUTOM és PEKK. ■unronyaaxállltábaho* használ! aaakok darabonként 60 fillérért kaphatók: Ország József cégnél Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10, \'.A blrósigi palota mellein. Síremlékek műkőből minden nagyságban tiszta -fehér színben gyönyörű kivitelben meglepő olcsón SARTORY OSZKÁR UTÓDÁNÁL Klrály-utCa 39. Saját érdekében tekintse meg telepemen. ^ 1<m.tszeplember 18 ZALAI KÖZLÖNY MEGHIVát. a nagykanizsai közraktárak részvénytársaság I. c. részvényesei az 1932. évi azeptcmb«« hó 2640 délelőtt i;«|2 úrikor > Nagykanizsai Bankegyesltlet é« Délzalal TakarékpénitáMléazvénytársaségllelvIségébea tartandó m r mn dbs évi közgyűlésre- „oá-értesítéssel hivatnak meg, hogy a felügyelő-bizottság által mcgvizsgíll méilegel és ennek, ugy az Igazgatóságnak jelentését a társasig! Irodában az üzleti órák alall szepleMÍÍP\' íí to-ióI ■\'"\'•ve megtekinthetik. A részvények az alapszabályok 18. § a értelmében a Nagykanizsai Bankegyesület és Délzalal Takarékpénztál Részvénylársaaágnál három nappat a vszwllés lt,<tbt l"1)\'*"1"1411- A k»«»<ol*> t»rav«t i I. Az Igazgatóság éa lelugyelóblzottság lelcntése. 2. A lelolyt Qzletévl zárszámadások, ugyszlnU« a vonatkozó igazgalóeágl és IdOtyeló-hliottságl jelentés előterjesztése. »z Igazgatóság, valamint a felügyelő-bizottság (elmentése leleltfhatározathozatal. 3. A lclllgyeló-MaotttiK ttutelcldljának megállapítása az 1931 — 1932-ild ,i letévre. ■!■ Négy naplblztos tlszteleldlllnak megállapítása az elmtilt llzlelévre. 5. A hlvalalos lap kijelölése. 6. Igazgatósági tagok, továbbá a lelígyeló-hlzoftzág mcgválasztfca az ütMuabálvok 21. és 29. §-«l élteimében. 7. Egyéb, alopszabályazerlllcB belelentett Indítványok Urevaláaa^a "*,,U*lly0kN.gyk.nlzsa vmsyom 932. évi ««P.ember üíÍ7.jl,\'P"abál,,K""Cg bC)C\'Cn\'e" ^^ nérleg-izámu Nagykanizsai Közraktárak R.-T. Igazgatósága. tehth\'<- fpltkezésl számla: I épületek éa Iparvágány ................. (Mpbírendezáaek és lelt. tárgyak azámla ......... prlékpaplr-izáml*: 5 drb Magy. Nemz. Bank réazv............ 12.000 korona n. é. ■t\'/z\'Vo Pesll Magy. Kciesk. Bank záloglevél ........................ Tartozók folyószámlában (takarékok és bankok) Levonva követelők........................ Pénztár-számla: pénztárkészlet ........................ Egyenleg: Kolyó évi veszteség........................ Pengó 27907 4614 Pengó< | I 84820 48188 23292 1877 166144 Részvénytőke-számla: 4-100 drb teljesen befizetett részvény Tóke-tarUlékalap-számla........... Tartalékalap-számla............... Értékcsökkenési alap számla........ Nyugdljalat*számla............... folyó évi 40/o kamat ............ Külön nyugdíjalap-számla — ... — Ujnépl r.lek Lipót-alap számla ...... lolyó évi kamat ............... Osztalék-számla: lel nem vett osztalék............ I Nagykanizsa, 1932. június hó 30. Ezen mérlegszámlát megvizsgáltuk éa az Üzleti-könyvekkel megegyezőnek találtuk. Nagykanizsa, 1933. jullus hó IS. Pengó I I 1900* 600 1000 50 Pengó 3*521 8000 13000 15600 1314 1060 16(144 TS Az Igazfatóság. A lelOfyalO-MzotlUg. Családi ház építésre Építkezés befejezésére Inalti kölejönök klcaerélésére Házhely vételére 10-16 eves törlesztéssel kamatiMutaa B. I. I, kilta»iit aiaali. Ol|Ut.n tclvtlágoiltált ad t Hujdu Dszafi fí kép.l.olönk Nagykaalasa, Klnlxst-ytoa 21. • tjy h4jpontunk Budapesti Ingatlanbank B. T. B.d.p.W, VII.Kák»Cil-irt 10. alapítva: ltM. GySstttcstenisICk h txptrtfirtt hnMhi Oyflmölcsszállltó rekeszek bármi iy meny-nylségben állandóan kaphatók 3»o Dukész Ferenc; fakeres-kedő aszlalosáru Üzemében Nagykanizsa, Magyar-utca 108. Samnné Kopár Teréz IÜ8Ö- és kötízerkésüitő KésxJt i /utányot áron legmodernebb dlrmtfOrőkct, mel/-Urtóktt te hurhnytUrióktt. Azonkívül t gyógy-fiaskót őket, lirykítiket, lúdtalpbetéteket, gummlhnr/tayákMt. Állandóan kapható: MIct«y-ntoa 11. Sagykanlzia. Szigete Ifi és \\M\\mm\\ Elsőrendű tíMátiány facement Gyári árait t Ailallmaiiix nagyban és kicsinyben SARTORY OSZKÁR UTÓDÁNÁL Király-utca 3». poűanvvari uradalmi la|boralin kaphatók lllerenklnl már «0 Iliiéiért. Legklaebb tétel Sft liter, nnoss láttOLI töldbirtokoa 3«4_Batthyány-utca 28 szám Két és három sxobáe udvari lekéa november l-re, négy szobás szép ulcai lekés, továbbá utcai műhely lakással, üzlethelyiségnek és vendéglőnek is alkalmas, azonnalra is, valamint november l-re olcsóért kiadók. Bővebbel: Ballhyány-ulca 10. sz. im VlZV6Ifiték6t, csatornázást, központi lOlést és e szakmába vágó Javításokat jutányos árban vállal MENDLOVITS JÓZSEF ÉS MÚRTOH rézmfl és vízvezeték szerelési vállalata Tel.ron a-71. BABYKAHIZ8A, SIEÁLT-UTGá 45. SZ. Toiofoa 2-71. mm~ KedvezB fizetési feltételek! HM | Állandó jaktá: IBrdőszoba berendezéaekbon éa mosóüstökben. j.tnhne" mezftgeadeségl gépek B»éri lerakata. Csepp vájja a kBvetl A vese, hugy és epehólyagban történő\' kezdetleges lerakódásokat senkisem veszi észre; amidón a fájdalmak már mutatkoznak, akkor már a kóképzódés nagyon előrehaladott. Ettől a veszélylót megóvhatja magát mindenki, ka naponta aiy-kát pohár raflodol vizet laztk. lg A nagykanizsai klr. járásbíróság, mint telekkönyvi hatáságtól. 6239/tkv. 1932. szám. Árverési hirdetmény és árverési teltételek. Pátri István vét!reha|tstónak Ozv. Pátrl l.sjoané Szekeres Juli végrebajtáat szenvedő ellen Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 : LX. t.-c. 144.. 146. éa 147. §-al értetmében elrendeli a végrehajtási árverést 675 V tókektt-veteléa, ennek 1931. évi november hó 17. napjától járó 6<Vo kamata, 224 P 46 flll. eddig megállapított per éa végrehajtást éa az árveréal kérvényért ezúttal megállapított 31 P 40 llll. költség tőkekövetelése és járulékai behajlása végett, a nagykanizsai klr. járásbíróság területén levő, Balaton-magyarod községben fekvő ■ a balaton-magyarodl 812. szljkvben I A f 1—9. sor. 1141/67,1141/66.1141/69, 1141/70, 1141/71, 1141/72, 1141/73, 1141/74, 1141/75. hrsz. alatt foglalt házhely az U|-majorl dűlőben a természetben összefüggő egy birtoktestet képező Ingatlannak végrehajtást szenvedő nevén álló 1 6 részére egyUlleaen 600 pengó, II. u. 0. 308. szljkvben A f 1. sor 4t4. tiraa. a. foglalt rét a Kányavár elején dűlőben ingatlannak ugyanannak nevén illó -lit részére 75 pengő. III. u. o. 1170. sitjkvben A f 2—7. aor, 911/b. rét a külső Kotonban Ingatlanra 294 pengő, 242/a. I. a. hrsz. alatt loglalt szántó a Középdülőbcti ingatlanra 160 P, 242/a. 2. a. hraz alatl foglalt száaM- » Középdülőben Ingatlanra 160 P, lO&a. 1. a. tusa. alatt loglalt szánt*\'* Tólept dűlőben Ingatlanra 247 P 50 Hü. 184/b. 2. hraz. alatt loglalt szántó u Oriaágutl dűlőben Ingatlanra 231 P, 1141/96. hraz. alall togUU aaántó az Uj-majori dűlőben Ingadura 610 P kikiáltás! árba*. A telekkönyvi hatóság az árvtréaoak Balatonmagyarod községházánál megtartására 1932. évi október hó 8. napjának d. e. 10 óráját IDzl kl és aa árverési leltételeket az 1881 : IJC L-e 150. §•« alapján 1 következőkben állaplt|a mef !\' I. Az árverés alá eső SZ I. pont alatt lel sorolt Ingatlanokat a kikiáltási ár telénél, a többit a kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1808 tXU. t-e. 26. 5) Az. árverelnl szándékozók kötelesek há. natpénzül a kikiáltási ár KWo-át készpénzben, vagy az 1881; LX. t-c. 42. §-ában meg határozott árfolyammal azimltott évadétképe* érttkpapfrosbm • kiküldöttnél lelenni, vagy a bánatpénznek előlegesen bírót leiétbe helyezéséről kiállított letéti elll-merrényt a kiküldöttnek átaánl ás az árverési feltételeket aláírni. (1681; LX. t-c. 147., 160, 170. §§.; 1908 : XL. t.-c. 21.§.) Az, aki az Ingatlanért a klktáltáal imái magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt aa általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészítene (1908. XLI. »- f) Nagykanizsa, 1932. évi jualua bó 28. napján. Dr. Bentzlk s. k. klr. |béró. A kiadmány hiteléül: Mlkó s. k. 4234 Uod.IOU.it. Modern fehér c^ii^entl^j^c „Üstökös" fehér cementből, mindennemű cementáru, portlandcement\' és építési anyag jutányosán nagyban és kicsinyben SARTORY OSZKÁR UTÓDA cégnél Király-utca 39. ZALA) KÖZLÖNY_______1982 meptember Íj). PÉLDÁTLAN OLCSÓ! Modern berendezések egy- % Modern berendezések egy szerQ ée művészi kivitelben, óriási vélasztékbsn. Kedvező fizetési feltételek. Díjmentes szélütés. KOPSTEIN BUTORARUHAZAK NAGYKANIZSA, HORTHY MIKLÓS-UT 4. SOPRON és SZOMBATHELY. Rózsa-Gyár vegyészeti ruhatisztító és műtestógyár Ksposvér. lefakult bórkönenyekel, bőrárukat kifogástalanul fest, férfiöltönyöket, nöi ruhákat, kézimunkákat vegyileg tisrtil és szinlartóan fest olcsó árak mellett a „Rána-Dyár" I lim QyUjlötelep: Nagykanizsa, Erzsébet-tér 5, Itógi posta-épület. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 18.770/1932. Árverési hirdetmény. Folyó hó 19-én d. e. 9 órakor a város erdőhivatalában eladom a város gyümölcsfáinak cca 1 vagonra becsült almatermését. Nagykanizsa, 1932, szeptember 17-én. 4011 Polgármester. Jl SIKURIT" és egyéb szigetelő anyagok. Samott téglák és samott liszt gyári áron Sartory Oszkár Utódánál Király-utca 39. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 18.027/1932. Árverési hirdetmény. Folyó évi szeptember hó 27-én d. e. 10 órakor a v. gazdasági hivatalban tartandó árverésen a Kossuth-tér 14. sz. házban megürülő 3 szoba, fürdőszoba, konyha és mellékhelyiségekből álló lakást bérbeadóm. Nagykanizsa, 1932. szeptember 6-án. Polgármester. 25Ö3. vh. sz. 1932. Árverési hirdetmény. Dr. Fodor Antal ügyvéd Utal képviselt Danncbcrg I. ét Wziíi javára 2S06 pengd léke (I több követeiéi ét Jáiulékai siejéTg a nagykanizsai klr. látáablróság 1931. évi 2563. számú végzésével elrendelt klelégl-tfcsl végichajtáa tolylán végreha|táat min-vedőiöl 1931. évi Január hó 2l én lefoglalt 330J pangó - Ilii becsalt Ingóságokra a nagyksnixa.1 klr. Járáablróság tenti szAmu végzésével sa árverés elrendeltetvén, annak az 1906. évi XLi. L-c 20 §-a alapján a fent megnevezett a a foglalási Jegyzőkönyvből ki nem ttinó más foglaltatik javára ia az árverés megtartását elrendelem, de csak srrs sa eietre. ha klelégitéai loguk ma ta fennáll éa ha ellenük halasaié hatályú ipénykereaet folyamatba nincs, végrehajiáat szenvedett lakáaán, Frlaóraj-kon, a tna|orban, a Illeteti ősueg levoná-•ával leendó mevlarriiára határidőül 1932. szepte .ibér hó 19. napiának délután 4 órAJa lüzetik kl, amikor a bíróilag lefoglalt llaencgy darab góböly ökör a egyéb Ingóaágokat a legtöbbet Ígérőnek kéupénzllzetéa mellett, esetleg becairon alul ll — de a kikiáltási Ír kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon Ingóságokra, .melyeknek a klklálláal ára egyezer pengőn alul van. az 5.610/931. M. £. azámu rendelet értelmében csak aiok árverezhetnek, akik a kl.lillásl ár egylliedréaaét bánatpénzül leteszik. Nsgyksnliaa, 1932. auguaatua hó 26 án. Haán Oyula s. k. klr. Jbir. vésrehaltó •un mint bírósági ktkoldölt. Nagykanizsaiak taiálkozóhsiy. az István király Szálloda Budapest, VI. Podmaniozky-utoa 8. Nyugati pályaudvar mellett. Telefon : (Interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodábtpiétterem, kávéház és amerlcan bar Száraz, apritolt bükkfát, ffűtőszenet házhoz szállít, legolcsóbb napi áron Steiner Adolf ta.lta- ém •aánkara.k^á Kir-ély-utoa 32. sz. alatt. zs-s ®JL ECVETLEN^f HÉZMOZDUWirat BLODDIN IAMPRRH JSM DÍJTALAN líMeKTKTCfT lelczer iivey éi portellán ayáii taato Nagykanizsa, Horthy Miklós ul L Nyomatott a laplnlajdonos Közgazdasági R.-T. üiilcnbcrg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsán, (felelős üzletvezető: Zalai Károly.) 72. évfolyam 212 axáro Nttljykaalua (JI82. szeptember 20 kedd Ara 14 Kllér ZALAI KÖZLÖNY {Kikuitóság és kiadóhivatal: fótit 5. izém. Kesstbelyl llókklsdóhlvst.1 Koíiath utca 31 Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos Hlőflzeltsl áta : egy bórs 8 pangó «0 ti Ilit SKtknaldirfgl éa kiadóhivatalt tikion: 7* u jó hírek a nagyvilágból VII. A pénzügyminiszter utoloó havi Jelentésében végre deftellmenteaen jelentkeznek az Állami üzentek Bevétel 27\'5, kisdia M !I millió pengd. Hoovtr besiéiliböl: ,A világol sújtó oagy i-sapáanak ez lesz az utolsó rossz tele." Megjelent a rendelet hz OTI hátralékok kamatmentes fizetéséről. C\'horln Fertnc vasárnapi nyilatkozatából: Ha a világ helyzetei nézzük, nem hiszem, hogy optimizmus kell annak megállapításához, hogy biztató Jelenségek vaunak mindenütt. legbiztatóbb jelenségek: az angol konverzió nagy sikere, az ezt kővető francia konverzió, a katnathozam csökkenése, ami n külföldi tőkéi befektetésekre lógja öaztd aözin. Biztató az Amerikában és már Európában la megmozdult árupiacok és értéktőzsde..." * A „La Siiuallon Economlque Mondtak" c. kötél, ami á Népszövetség kludáaá bari Jeleut tneg, grafikonokban mutatja ti h nyersanyagáraknak vllágsierte való fölfelé törekvését. „Ezl a fordulatot a klmélytllt válsághelyzet egészséges reakciójának kell tekintenünk." A Pesti Napló a szamokhoz a következd kommentárt fllzl: J\'. Jelenségek nyomán túlzás nélkül lehat állítani, hogy a nagy nyersanyag rezervoárokkal nemben olyan mertekben kezd növekedni a fogyaaz tás, hogy a Jósslmalu apekulácló ezt vllágazerte ár-Javulással számi tolja el. Hogy ennek a fordulatnak a hullámai elérik Magyarországot la azt Joggal lehet következtetni. Az elad piaci rez dülések már elérkeztek hozzánk s caak azért nem öltenek határozottabb mértéket, meri legyengült pénzügy* éa termelési helyzetünk nem tud eléggé gyorsan reagálni ezekre a benyomásokra. Amennyiben azonban a külföldi gazdasági változás Iránya és ereje megmarad, az egyre határozol tmbban log nálunk Is érvényesülni." Oratz Gusztáv nyilatkozatából: .Benyomásom az, hogy kereskedelmi torgal-uunk Csehszlovákiával eléggé jelenida keretek közt hamarosan megindulhat." Az esküvője után megmérgezte magát Edvy Illés Pál festőművész Budapeat, szeptember 19 Edvy Illés Pál 29 éves festőművész ma délután vádutcai műtermében gázzal megmérgezle magái. Né-wny nappal ezelőtt nősült öngyilkosságának okát most kutatják. Nem állami tanítók fizetésrendezése Budapest, szeptember 19 Karafftdth Jenő kultuszminiszter rendeletében szabályozza a nem állami lanilók illetményeit. A rendelel a nem állami alkalmazásban levő wnllók és tanítónők részére évi 1^42 pengőtől emelkedően a szolgálati év srerlnl 4032 pengőig, ovónók részére 1070 pengőtől 2370 pengőig [»|edfl fizetést állapit meg. Berlin : 4 százalék Berlin, szoptember 111 A magánkamatlábat 1 és fél százalékkal 4 százalékra szállították le. is angol emlékirat célja: minden körülmények között megmenteni a leszerelési értekezletet Jogilag nincs eltérés a francia és angol álláspont közt, de Anglia gyakorlatban hajlandó elismerni a német követelések Jogosságát Az angol emUkiratnak politikai célja az, hogy a leszerelési értekezletei minden körülmények között megmentse és ezért akarja pozlttvvd tenni, hogy Németországot a tárgyalásokban való részvételre Indítsa Az emlékirat első felében a francia álláspontot messzemenően honorálja, mlg második részében elismeri az egyenjogúság szükségességéi. Tekintetlel arra a lényre, hogy a német álláBponlot a Henderson elnökhöz legutóbb Intézett levélben állapilollák meg és ezen az angol emlékirat sem változtathat, a német kormány erre nem Jog választ adni. A német kormány Ismétellen bejelenti, hogy figyelemmel fogja kísérni a leszerelési ériekei lel elnökének tárgyalásait, de határozatát a tárgyalások menetétől teszi függővé. Newyork, szeptember 19 A Chicago Tribüné szerint Herrlot szívélyes hangú levelet tnlézett Borah szenátoiboz, hogy megnyerje Amerikái a német leszerelés kérdésében elfoglalt francia álláspont számára. Herrlot emlékiratában kifejti, hogy Franciaország csatlakozik Hoover leszerelési tervéhez Pária, szeptember 19 A francia sa|ló előre számol azzal, hogy Németország katonai egyenjogúságának kérdésében Genfben fontos tanácskozások Indulnak meg. Az angol jegyzék tekintetében általános a vélemény, hogy jogilag nincs eltérés Angtia és Franciaország álláspontja között, ez azonban nem változtat azon, hogy Anglia gyakorlatilag hajlandó jogosnak elismerni a fegyverkezés egyen/ogusdgdra vonatkozó német követelést. í Berlin, szeptember 19 Itteni Illetékes körök a leszerelés kérdésében átadott angol emlékiratban bizonyos eltérési látnak az angol nyilvánosság előli elhangzott kijelen léstől. A nyilatkozatoktól tulajdonképpen Inkább közvelilő hangol várlak és olyan magalarlást, amely pozltlve hajlik a német álláspont felé. Nehéz volna megmondani, hogy vájjon Angliának ez az irányváltozása Heniot állítólagos tilkos okmányaira vezethető-e vissza. Ezek az állítólagos titkos okmányok régi elavult dolgok, amelyek elé Németország teljes nyugalommal tekinthet. Béke helyett ujabb szakadékok felé vezet á leszerelési konferencia Ixtndon, szeptember 10 (Éjszakai telefonjelentés) (Jenit jelentés szerint népszövetségi körök ben az a vélemény alakult kl, hogy Anglia magatartása el lógja mélyíteni a szakadékot a leszerelési kon-lerendán résztvevő államok közölt, ahelyett, hogy a béke útját egyengetné. Oenl, szeptember 19 (Éjszakai telefonjelentés) Henderson, mint a leszerelési konferencia elnöke levélben válaszolt a német kormány értesítésére, amely szerint nem vesz részt a leszerelési értekezleten. Henderson sajnálkozását fejezi kl a német kormány elhatározása feleli Nem bocsátkozik vitába, de nem hiszi, hogy a leszerelés végleges halárai már .nőst megálla-pllhalók lennének, ezért Is aggályát tejeii ki a német kormány állásfoglalása mlall. Reméli, hogy Németország mégis résztvesz a tanácskozásokon, annál Is inkább, meri távolmaradása súlyosan érintené magái a leszerelési. Rablógyiikosság a pesthidegkuti Malom-csárdában Egy sánta kerékpáros agyonlőtte a korcsmárosnét, aztán elmenekült Tényben levő vaskazettát és ennek tartalmát, mlnlegy 2—300 pengői magához véve, kerékpároh elmeneküli. Jandákné néhány pete múlva meghall. A rabló, a cselédleány előadása szerint, az egyik lábára sánta voll. Motorkerékpáros csendőrök üldözik a gyilkost. Budapeat, szeptember 19 A Pesthldegkut község szélén levő Malom-ciirdába ma reggel betért kerékpáron egy alacsony termetű férfi. Megvárta, mlg a csárda bérlője, Janddk József elment hazulról és akkor többször rálőtt revolveréből Jandáknéra. Ezután feltörte a szek- A gyilkos A csendőrségnek a cselédledny adott személyleírást a tettesről. Az Illető körülbelül 160 centiméter magas férfi, aki feketeszalagos, szürke kalapot, vörösesbarna kabátot és szürke nadrágot viBelt. A kerékpár csomagtartójára egy csomag és egy bot voll felerősítve. A lellesnek, aki Ismerős leheteti a helyszínnel, meri ludla, hogy hol kell keresni a vas-kazellál, különös ismertetőjelei is nyomában... vannak: jobblábára sánlll és jobb-kezén nagy forradás van. Motorkerékpáros csendőrök száguldottak szét minden iránybin az országúton és délig azt ludlák megállapítani, hogy nem sokkal a gyilkosság után Solymár községben elakadt egy biciklista, akire ráillik a személyleírás. A kerékpár gumija megereszkedett s az Illető bekopoglaloll egy házba, ahol Izgatottan biclkllpumpát kért kölcsön, mert nagyon sietős az alja. Fel is fujtatta a megereszkedett tömlői, majd egy balkéz felé vezetó dűlőúton eltűnt. Időközben értesítették felesége haláláról Jandák Józset művezetőt, aki felfogadott egy bérautót s maga Is a gyilkos üldözésére indult. A motorkerékpálos csendőrök őrjáratai cirkálnak minden környékbeli ulon és nagy erővel áll a hajsza a gyilkos ulán, akli éppen emlllelt ismertetö-jelelre való tekintettel előreláthatólag lövidesen sikerűt is letartóztatni. Félaradményakat hozott a strasal konferencia Budapest, szeptember 19 A slresal konferenciáról Jól informált helyen azl mondották, hogy a konferencia eredménye általában nem eléglll kl a várakozást. A gabona-neműeken kívül más mezőgazdasági cikkekkel, főleg az állatokkal kapcsolatban a preferenclálls elbánás elvét nem sikerült keresztülvinni. A mezőgazdasági cikkek rxportját korlátozó rendszabályok terén sincs remény előrehaladásra. Ai a pénzügyi alap, amelyei a gabonanemüek árának emelésére létesíteni kívánnak, még nincs kellőleg biztosítva és kérdéses, hogy az egyes államok milyen összegekkel Járulnak hozzá. Az alaphoz kb. 75 millió ivájd frank volna szükséges. Strem, szeptember 19 Az értekezlet gazdasági és löld-művelésűgyl bizottsága ma délelőtt csaknem lel|esen végzett az előadói jelentésekhez fűzött ajánlások tervezetének megvitatásával. Ez a tervezel, többek közi a következőket ajánlja: Az Illető államok kövessenek cél-síéfű iierzödéses politikái, töröljét el a deviutorgalml korlátozást é* küszöböljék kl fokozatosan az árucserét akadályozó rendszabályokat. Az ajánlások szükségesnek mondják továbbá, hogy a három száraztoldi nagyhatalom egyetértésével kidolgozol I Indítvány mintájára nemzetközi egyezményt léleiilsenek a gabona neműek revalorlzálása tárgyában, úgyszintén kívánatosnak jelzik, hogy szervezzenek meg agrár és jelzáloghitel! nemzetközi intézetet. Gróf Ztcöy tíéxa hoponyarepedésl scen-vedKit egy autó-Karambol kSveíkecfélten Zichy János gróf Ha, a 38 éve* Zichy János Ofcta gróf ma délben auión indult Székesfehérvár félé. Budafok közelében egy leheráutó nekiment a gróf kocsi ának. Zichy Géza gróf súlyos sérüléseket szenvedett és mentők szállltoilák a Payor-szanalórlumba. Itt megállapították, hogy koponyarepedést szenvedett. HÜM HOmér sebészlanár azonfijj koponyalékelésl végzett ra|ta. AZ operáció sikerüli. A beleg állapo a suly06 ugyan, de nem életveszélyes és előreláthatólag két hét múlva elhagyhatja a szanatóriumot. ZALAI KÖZLÖNY Kauoié ellenében kérik a sármelléki házaspár szabadlábrahelyezését Nagykantiaa, azeptomber 19 Megírtuk, hogy Kisvargu Stndort és leleségél, a sármelléki tűzvész gyanúsítottjait a pécsi tábla sem helyezte szabadlábra. Ugyanis a nyomozás folyamin a csendőrök kihsllgalák a község lakosságát és az egyik lanu ugy vallott, hogy látta, amikor a kritikus időben Szalal Franciska földre szegzett szemekkel, nagyon idegesen szaladt a vész színhelyéről. A gyanúsított házaspár védője, dr. Mezi Ignác most beadványban fordult a kir. törvényszékhez, amelyben a nyomozás adataival szemben, (öleg a gyanúsítottaknak a csendörök által kihallgatott beszélgetésével szemben a házaspár bűntelenségét igyekszik bizonyítani és kaució mellett szabadlábraheiyezésűket kéri. Vasárnap vasraverve vitték helysxini szemlére Mészáros Istvánt Mbb nagykanizsai károsulthoz Mészáros Istvánról, a Balatonvidék réméről már mult számunkban részletesen beszámoltunk. Mészárost a szombathelyi csendőrség egy jár őre vasraverve szállította be vasárnap reggel Nagykanizsára a rendőrkapitányságra, ahonnan még egy rendőr kíséretében a megvasalt embert mindenüvé elvitték, ahol kanizsai lopással, Illetve betöréssel gyanúsítják. Nagy feltűnést kellett az erősen megbilincselt Mészárosnak a város fő utcáin valö eskortálása éppen a legforgalmasabb délelőtti Időben. Egyesek már rab\'ógyilkost véltek benne felfedezni, akit statárium elé visznek. Pedig nem történ! mas, mint hogy a balatoni vármegyék rémét helyszíni szemlére és szembesítésre vilték több kanizsai házba, ahol öt gyanusilják betörések elkövetésével. Még a délutáni vonattal visszavitték Szombathelyre, ahol lövöldözései mialt fogják felelősségre vonni. = Mielőtt szőnyeget vásárol, tekintse meg Slnger Dhatáruház dus szőnyegraktárát. A jövő hónapban nyilik meg a Weiser-házban a nagykanizsai kereskedők klubja At OMKE vasárnapi választmányi ŰÚse Nagykanizsa, szeptember 19 Az OMKE nagykanizsai kerülete vasárnap délelőtt élénken látogatott választmányi ülést tartott, amelyen Melczer Jenő elnököli. A tárgyalásra kerülő lárgyponlok körül a legfontosabb a kereskedők klub|ának kérdése volt. Melczer a kiküldőit bizottság jelentését terjesztette elő a klub helyiségre és a költségvetésre vonal-korólag, amit hosszabb vita és számos tárgyilagos hozzászólás követett. A választmány végül kimondotta, hogy felhatalmazza a bizottságot a Fő-utt Wetser-ház kibérUsir\'e klubhelyiség céljaira. Örömmel vették tudomásul, hogv egyre jelentkeznek uj tagok és mindjobban élénkül az cgyesüleii élet. A kereskedők klubja - értesülésünk szerint — a jövő hónapban nyílik meg a Wei«er-ház emeletén és centruma, otthona iesz a helybeli kereskedőknek, ahol a napi munka fáradalmai után nemcsak szórakozást, hanem szellemi felfrissülést Is fognak találni. A vezetőség nagyszabású programot dolgozott ki e tekintetben. Gazdagon felszereli a klubol, könyvtárral, lapokkal, társas játékokkal, kereskedői kiállításokat rendez, kullur előadásokat tart és intenziven belekapcsolódik a város társadalmi életébe. A nagykanizsai kereskedők klubját a város közönsége sok szereieltel üdvözli. Vasárnap elfogták Nagykanizsán a petendpnsztai tolvajlás két gyanúsítottját Az egyik gyanúsított édesapja nemrégen lett Öngyilkos Nagykanizsa, szeptember 19 A Valkó-uradalom Petend-pusztai magtárába ismeretlen tettesek betörtek és azl alaposan megdézsmálták. A nagykanizsai csendőrség rövid nyomozás ulán gyanúba togta Pór Imre nagykanizsai állványozó munkást és egy fiatalkorú kanizsai legényt, aki özvegy édesanyjánál la-itik. Et u\'óbblnak édesapja nemré- lífrendsszertí fonetikus angol tanfolyam. Folyó Hó 20-árt ujrendszerü angol nyelvoktatási tanfolyam kezdődik. A kiejtés tökéletes elsajátítását biztosítja az az újítás, hogy minden tanórán a tanított anyag Mr. Walter Ripman, a londoni egyetem fonetika tanárának eredeti gramofonlemezein is közvetítésre kerül. Ez a hibátlan irodalmi londoni kiejtést biztosítja. A tanfolyam nyolc hónapig tart, oktatás heti 2 órában. Nem csoporttanitásr mert egy órán legfeljebb 6 tanuló vehet részt. A teljes tanfolyam dl/a 40 pengő, fizetendő havi 5 pengős részietekben. Bővebb felvilágosítást ad Pallos Erxsébet Erzsébet-tér 18., II, cm. »___ 1932. szeptember 14. (fen még jónevü iparosmester volL azonban nagy nyomora miall önkezével véget vetett életének. AzóU szerencsétlen családja még nyomorúságosabb körülmények között van A csendőrség egy |árSe mindkettőjüket vasárnap elfogta, kihall-gatta, majd még a délelölt folyamán kivitte Pelendpusztára, hogy a helyszínen végezzék el a szokásos szembesítéseket. A két gyanusilotl további sorsáról vslószinüleg ma vagy holnap dönl a bűnügyi hatóság. Ax Anaívédö Egyesület alkkasxtó pénxbeaxe-aöfei a tárösblróaágoD A nagykanizsai Állatvédő Egye-sülét a tagdíjak beszedésivel megbízta jutalékos alapon Borza Sln-dor Iskolaszolgát. Borza a beszedett tagdijak egy részét nem szállította be az elnökségnek, hanem ezzel — saját b-\'vallása szerint — részletre vett bútorát fizette ki. Mikor az egyesület tisztviselői sürgették »i elszámolási, Borza mindig Ígérte, hogy elszámol. Dr. Villányi Henrik elnök ölhónapi haladékot u adott neki, de mikor minden hiába való voll, feljelentették Borzát sikkasztás miatt. Ma tárgyalta ezl az ügyet a nagy. kanizsai kir. járásbíróságon Szabd Oyözö alelnök. Borza hosszas kertelés ulán, löleg amíkdt Szabó elnök elébe tárta a rendörségen telt beismerő vallomását, beismerte a bűncselekményi Nagy nyomorával védekezett. Ait mondta, hogy a felesége beteg volt. 117 pengő az az összeg, amivel nem számolt e1. Dr. Villányi Henrik elmondta, hogy Borzának biztos keresete van, nyomorral tehát nem védekezhellk. Borza hat hónapi időt kapott tőle az ügy rendezésire. Majd Braunt-r Lsjos igazgatót hallgatták ki, akt az egylet pénztárosa. A bíróság, figyelemmel a fennforgó enyhllö körülményekre, mellőzte a Szabadságvesztés büntetését és Borzát 40 pengi pénzbüntetésre Itéllé, egyben kötelezte a károsult egylet részére a 117 pengő visszafizetésére. \\. — SBtétkék intézeti mabóz ruhák és kabátok, valamint gyermek boy kabátok és baby bundák, minden nagyságban és árban Schűtznél. A ferde lovag (Korrajz Mária Terézia idejéből.) 24 Irta: Balázs Jiml Egy árnyékos tisztáson sátrat vertek és felhordták a párolgó reggelit, amely ugyanolyan változatos volt, mini a palotában. Miután a feketekávét is megitták, mégegyszer megszorították egymás kezét és elváltak. A futár Bartenstein mögött ügetett, emlékeztetve őt a megrémült tanácsra. Elhatározta, hogy nem árulja el a megoldást, hiszen azt éjszaka ugvsem lehet továbbítani. Nyolcat ütött a kápolna mély csen- f[ésü harangja, amikor Bartenstein eszálll a nyeregből. A lakáj odasietett hozzá és jelentelte, hogy a tanács még együtt van és őt várja. Szótlanul sietett fel, csizmaszárba dugott lovaglóvesszővel, megállt az ajtóban és meghajolt. — Titkár ur, az ön eljárása minősíthetetlen I — Rikácsolta Sinzendorff, — Adja elő mentségeit. — Kifogytam a készletből, főtnél-tóságu uraml — Felelt Bartenstein szárazon. -- Szóval beismeri, hogy nincs mentsége ? — Ha ezzel főmélióságodnak örömet okozok. — Erre még visszatérünk I Megtalálta a megoldást ? — Közel Járok hozzá. Azt hiszem, ha jól kipihenem magam, akkor hajnaltájban abban a helyzetben leszek... — Ne kerteljen I Mondja el, amit eddig kisütött — Süvítette Harrach gróf. — Hajnalban. — Felelt Bartenstein rendületlen nyugalommal. — Duinenfels kapitány I — Jelentette az uj parancsőrtlszt. — Őfelsége a császár negyedóra múlva álveszi az elnöklésl! — Jelentette Duinenfels, majd meghajolt és kiment. — Én megyek, mert rosszul érzem magam. — Nyöszörgött Neip-perg gróf. — Maradjon a helyén I Egyikünk sem érzi magát jobban I — Ripakodott rá Sinzendorff. — Köszönöm, én egész jól érzem ntsgan. Konfidenskedett Bartenstein. — Negyedóra múlva mondja ezt I Ha ugyan addig össze nem szedi az eszét I Még megtalálhatja a megoldást. — Próbálkozott a főkancellár. — Ha tudnám, hogy hol veszeti el ? Itt aligha. — Hallatlan I — Dühöngött Stah-retjberg gróf. — Reggel óta leseük önt és most Ironizál. Ezt nem fogjuk elfelejteni I Az urak nem szóllak többé. Az óta mutatóját nézték, azután lassan felemelkedtek s a székük mögé álltak. Kis vártatva belépett a császár poros csizmákban, kopott vadászbekecsben, félrec8spott kalappal s elfoglalva az elnöki széket, maga elé csapta lovaglóvesszöjél és Sinzen-dorffhoz Intézte szavait: — Oróf ur, mondja el a jegyzék szövegéti — Felséges .uram... Én... Mi... — Talán Slahrenberg: — Csattant fel a császár hangja, mint az ostorcsapás. — Harrach grófi . . . Köriigsegg 1 ... — Sorba szólította valamennyi!, azután felugrott, döngő Jéptekkel indult az ajtóhoz, ott megfordult és visszaszólt: — Tud talán valamit maga Bartenstein? — Felség, reggel átadom Duinenfels kapitánynak a választ. — Helyes I Délelőtt nálam jelentkezzék a spanyól követ a válaszért — vetette oda a császár és kltneni. Abban a pillanatban Bartenstein köré tolonglak és kényszeríteni akarták, hogy elmondja a válasz szőve gét. — Fogalmam sincs még róla fő-méltóságu uraim. Majd reggel megcsinálom. De ba addi£ főmélló.-Jig-lok csináiiák meg, én nem ragaszkodom ahhoz, hogy nz enyém kerüljön a császár elé. Bocsánat, nagyon fáradt vagyok. — Várjon, ön reggel köteles a válaszirat másolatát vetünk közölni I — rikácsolta Sinzendorff. Bartenstein válasz nélkül hagyta és kiment. — A görbe sálán, — dühöngött Sinzendorff. — A nyakunkra nőtt s lejárai bennünket. Feldúltan és gondterhelten oszlottak el, halálos gyűlölettel ellelve Bartenstein iránt, aki eddig ötleteivel szakadatlanul szolgálta őket s első ízben mondott csütörtököt. Bartenstein iakosztályába sietett, Duinenfelsért küldte parancsőríiszt-jét, azután ugy, amint volt, Íróasztala elé ült és hozzáfogott a válasz-jegyzék megírásához. Az érkező Duinenfels leült és nyugodtan váit, míg munkájával elkészül. (Folyt kör.) 1932. szeptember 20.____ NAPIHÍREK NAPIREND SiHptsmb. SO, kedd Római katolikus: Euszlák »t. t\'rotesl.: prtderlks. lu.: Elul hó 19. * Városi Muzeuin és Könyvtár nyílva ctlllörtőkön és vasárnap délelőtt tO-lfti 13 óráA. .)yr>\\«szeftarl élJoli siolifAl.. » Salvslor" gyógyszertár Erisébet-lér 51. e, i kliksnfssal gyógysiertár. flóilllicfé nvltvs reggel « órától este 6 ériig (héttő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek). Tel. 2 \'3 Délután 6 órától 5(1 filléres zuhsnyftlrdó ZALAI KÖZLÖNY — Diplomaták a Balaton mellett A Budapesten tartózkodó kai-földi diplomaták ujabban Bokszor ellátogatnak a Balaton mellé. Legutóbb Roosevelt amerikai követ é« a jóvátételi ügyeket intéző Ben Tyler larlókodott dr. Schober Bélának, a Nemzeti Bank vezérigazgatójának társaságában Balatonfüreden. Románia és Anglia kövelei pedig Hévízen kereslek gyógyulást. — A rendőrségről. Dr. Hajdú Oéza államretidőraegi fogalmazó, akii a belügyminiszter Nagykanizsára helyezeti, elfoglalta hivatalát. Soly-mossy tanácsos az uj fogalmazót a közigazgatási osztályba osztotta be. — Megérkezett a szülészeti kerület uj szaksegédje. Dr. Istvdnffy Miklós, a nagyaanizsai szülészeti főorvosi kerület szaksegédje Szekszárdról Nagykanizsára érkezeit és elloglalta hivatalát dr. Haba Antal kerületi lőorvos mellett. — Francia kirándulók Nagykanizsán. Hétfőn délulán 6 órakor Budapestről 15 tagu francia kiránduló-társaság érkezett autóbuszon Nagykanizsára. A kirándulók balatoni körutat teltek és most Jugoszlávián, Olaszországon át térnek vissza Franciaországba. Kedd reggeli indulásukig a Centrálban szálltak meg. = Nagykanizsáról való elköltözésünk alkalmából ezulon mondunk bucsut összes lóbarátainknak és Ismerőseinknek. Vértes Antal és családja — A kórházból. Dr. Radó Antal \'kórházi alorvos, aki Budapesten i tiz hónapos tisztiorvosi tanfolyamot végezte, visszaérkezett és elloglalta helyét a nő és szőlészeti osztályon. =• Kevés pénzért elegánsan Sltózködhet Asszonyom! Megérkeztek a legfrisebb sima és mintás kordbársonyok, gyapjugeorgeite és szövetujdonságok Slnger Divatárutokba. —Megalakult az adólehzólaraló Mzottság. Hétfőn délután 3 órakor a városhaza kis tanácstermében megalakult Nagykanizsa város adófet-szólamlási bizottsága. A mostani évvel uj ciklus kezdődik. — Előléptetés. A pécsi kir. főügyész Nardal Jánost, a nagykanizsai kir. ügyészségi fogháznál szolgálatot teljesítő érdemes fogházőrt őrmesterré léptette elő. Az Irodalmi és Művészeti Kör énekkarának férfi tagjai a polgár! fiúiskola ra|ztermében ma esle tél 9 órára meglclennl szíveskedjenek. Elnökség. — Holczer Rózsi kiállítása. Holczer Rózsit tavalyi kiállításán ™lnt a fiatal kanizsai művész-generáció egyik legbiztatóbb tehetségét ismertük meg. Azóta már pesti sike [w is fűződnek a nevéhez, ugy "ogy október 2-án a CaBinoban Megnyíló kép és grafikai kiállítása « tokozott érdeklődéssel néz Nagy-«nizsa műpártoló közönsége. Templomrablék alán kutattak vasárnap Kanizsán Rövid Idő kérdése a páka! lemplomfosztogató .tanító" elfogatása Nagyitanlzaa, szeptember 19 Jelentette a Zalai Közlöny azt a vakmerő betörési, ami PJkán történi, ahol szenlséglörő kezek behatoltak a templomba és még a tabernákulum ból a szenlséglartót és kelyheket is magukkal vitték Mijdnení egyldijü leg hasonló eset történi a pesterzsébeti templomban is. A nyomozás egy budapesti, magát tanítónak nevező egyént gyanúsít. A további nyomozás olyan adatokat produkált, amelyek szükségessé telték a nyo- mozásnak Nagykanizsán való folytatását. Élénk feltűnést kellett vasárnap délelőtt a pákát őrs egy járőre, amely egy rendőr kíséretében loly-tatnt kutatásokat a városban, végig járta az ékszerész üzleteket é< a zálogházat, nem itt értékesllelték-e n lemplomrablók zsákmányukat. — Nagykanizsán azonban pozitív adatokra nem bukkantak, ugv hogy tovilob mentek nyomozni. Értesülésünk szerint rövid idő kérdése a tettes elfogatása. □szi és téli bevásárlása előtt saját érdekében keresse fel a 72 év óta fennálló i kabát- és szőnyegosztállyal kibővített SltlGER divotdruházot NAGYKANIZSÁN. Nagy választékban érkeztek és vitelkényszer nélkül megtekinthetők : Elsőrendű szabású és minőségű női- és gyarmakkabátok, mindenfajta szőrmék, női-ruha és kőpenyszövetek, férfi-öltőny és kabátszövetek. JőmlnőségO és szintartő áruk. Figyelmes és gondos Msxolgdlás. Olcsó, sszahott árak. Halálos dráma a bakónaki Vajda dűlőben Egy ujudvarl cigányzenész agyonszúrta a bocskai kollégáját Nagybakónak, szeptember 19 (A Zalai Közlöny tudósítójától) Megdöbbentő dráma játszódott le tegnap Bakónak község határában, az úgynevezett Vajda-dűlőben. Baranyai Lajos ujudvarl cigányzenész és Horváth József 27 éves bocskai zenész eddig meg nem állapitható módon összevesztek egymással és ennek hevében a feldflhödt Baranyai dorongol fogott éa azzal fejére su|tolt Horváthnak, maid elővette kését és azt ellenfele szivébe mártotta. A szerencsétlen ember ott a helyszínen kiszenvedett. A községbeliek a községházára siettek, ahol elmondották, hogy Horváth hulláját óriási vértócsában olt találták a dűlőben és körülötte a gyilkos lábnyomai voltak kivehetők. A körjegyző azonnal jelentette az esetet dr. Laubhalmer Alán lárási főszolgabírónak és dr. Almdssy Oyula vizsgálóbírónak, aki intézkedett, hogy a hullát a csendőrök a helyszínen őrizzék mindaddig, amig délután kiszáll és a törvényszéki orvosok megejtik a boncolást. A boncolás hétfőn délután megtörtént. 100% PALCSICS elstí nagykanistsal selyem-, Uelme-. fonal fa siti és vegy-tlsxtlió ilscem. Fontos értesítés Értesítem az Igen lisztéit hölgy-közönséget, hogy wtenl és budapesti tanulmány-, Illetve bevásárlást utamról megérkezve, módomban áll a legolcsóbb áron a legsikkesebb nól kulap-ujdonsdgokkal szolgálni. Egyben tisztult vevőim szíves tudomására hozom, hogy sógornőm Wtndlschné üzletemből kilépeti, s azt a 25 év óta megszokott szolid alapon vezetem tovább. Brónyai Lajosné Horthy M/klól-ut 6. Filléres gyorsvonat Sopronba A nagykanizsai Meneljegylroda közli: Szeptember 25 én reggel 8 óra 27 perckor indul Nagykanizsáról és 11 óra -43 perckor érkezik Sopronba. Visszafelé Sopronból elindul 19 óra 15 perckor és 22 óra 30 perckor érkezik Nagykanizsára. Menetdíj 6 pengő, mely összeg jelentkezéskor a Menetjegylrodáhan lefizetendő. — Miért nem megy filléres gyors Nagykanizsáról Budapestre? (Panaszos levél.) Igen tisztelt Szerkesztő Ur! örömmel olvastam a Zalai Közlöny-ben, hogy rövidesen filléres gyors Indul Budapestről Nagykanizsára. Nem olvastam azonban arról, ho^y a polgármester ur annak ellenvonatál is kérte volna. Pedig a Pestre Induló vonatot is legalább annyian kívánnák a kanizsai lakosság köréből, mint a Pestről érkezőt. A MÁV tudtommal nem zárkózna el, hiszen számára az innét Pestre induló vonal Is jó üzletet jelentene. A MÁV ügyeimét csak arra kellene felhívni, hogy a Pestre induló filléres vasárnap reggel 5-kor induljon el Kanizsáról és este 10 órakor vissza, hogy Így megfelelő Idő állfon a kirándulók rendelkezésére. Sokak nevében lejezem ki köszönetemet a közlésért — Egy rég! előfizető. Kóstolta-e már a Köö csopaki borát? Ffl-ut 17. i Tér felfrissítése céljából ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes TereaC lósisf keserűvlzet inni. Az egész világon rendelik az orvosok a valódi .Ferat lóiseí" viz használatát, mert ez aza-bályozra a bélmüködésl, erősiti a gyomrot, javítja a vért, megnyugtatta az Idegeket és ezáltal uj életerőt teremt. A Fereno lóxtef keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és Hlszerüzletekben kapható. = Nagykanizsai Olasz Fagylalt Szalon ezulon búcsúzik kedves vendégeitől, akikre a messze távolból is szeretettel gondol. A jövő szezonra uj berendezéssel és nagyobb felszereléssel áll az igen tisztelt vendégek rendelkezésére. Viszontlátásra Rlzzardlnl. — Sertéshizlalás a belvárosban. (Panaszos levél). Kedves Szerkesztő Ur I A városnak jogérvényes szabályrendelete a város belterületén korlátozza a disznótartást. Hiába tilos azonban a dlsznótarlás a belső kerületekben, sok helyen, a zsúfoltan összeépített házak között is, vi-gan folyik a dlsztjóhlzlalás, a bűze tűrhetetlenné teszi a szomszédok éleiét, lehetetlenné tesrl, különösen az esti órákban a szellőztetést, az ablakok nyitvalarlásál. Miért hozták akkor a szabályrenddletel, ha annak betartását senki sem ellenőrzi? Illetékesektől szíves és sürgős intéz-kezésl kérünk. Aláírások ZALAI KÖZLÖNY 183Z. szeptember 20. A gyermehparalizte egy paprika-csomagban elkerült Szegedről Mohácsra Pécs, szeptember 19 A Hcsi Napló írja : A mohácsi közkórházban dr. Neumayer József főorvos egy flthónapos Hucskán a gyermekparallzls tüneteit állapította meg. Minthogy Mohács és vidéke mlndetldeig mentes voll e betegség-töl, rejtély számba ment, hogyan fertőződött az apró gyermek, mlg a szülök rá nem Jöttek, hogy néhány nappal gyermekik megbetegedése előtt áruminta csomagot kaptak Szegedtói, ahol a gyermek paralizis járvsnyszerüleg lépeti fel. Nyilvánvaló, hogy ez a csomag szerepelt bacillushordo;óként s fertőzte meg a mohácsi kisfiút. = Feltétlen színtartó, divatos mintájú pongyola flanelt anyagok legszebb választékát találja nálunk, Schatz Áruház. =» Rendkívül nagy választék, jutányos árak, garantáltan jó minőségit slffon, angln, lenvászon, damaszt, nyomott és tenniszflanellekböl Stnger Divatáruházban. — A levente-mulatság zajos siker jegyében folyt le a városi sétakeitben. Az agilis és ügyes rendezőség valóban beváltotta ígéretét: — volt ott annyi szórakozásra alkalom és voll olyan vidám hangulat, hogy a táncos Jókedv hajnalig kitartott. A látogatás tömeges volt. Fő-attrakció volt Dene Béla, a kanizsai Strohscbneider, aki ezúttal is remekeli produkcióival. — A Balaton kivetette áldozatát. Boglárnál a Balatonba fútt Nyakas Árpád poststiszt holttestét két fürdőző kistiu ugyanott a viz színén úszva találta meg, ahol egy hete elmerült. Hétfőn délután volt a temetése Pécsett. SPORTfcLET lagykanlxial TE—Kaposvári PAC 4:1 (1:1) Az NTE fényes győzelmet aratott a bajnokaspiráns ellen Nagykanizsa, neptember 19 Végre megtört a jég. Két mérkőzésen tAtolt gyatra Játék után az NTE magára talált és nagy lendülettel, fölényesen Intézte el a nagynevtl kaposvári ellentelét. Ezen a mérkőzésen rosszul kezdott az NTE, de hamar feljött, majd a 11. télidőben szép Játékkal és 4 góllal örvendeztette meg a közönséget. Karkas és Szollár helyett uj emberekkel kísérletezve, a következő felállításban játszott az\' NTK: Osondor - Czigler, Kngellelter — Hadira, Wlthelm Kudlelt - Benkő, Dlngt, Jakubecz, Kelemen, Caáaz. A csapat ezen összetétele nem volt szeren caéa, mert a csatárok nem értették meg egymást A KPAC szélsőt révén gyönyorU támadásokat vezet az NTC kapujára, de Czigler minden támadást szétrombol. Az NTE Inkább le-rohanásokk&l kísérletezik, de os&k 9 komért ér el. A 25. percben Benkő kornere Caáaz elé kerül, kinek beadását Jakubeex 10 méterről bevágja, (1:0). Iámét az NTE támad, mégis a KPAC rug gólt. Stelner a Jobbszélen luezalad, neadását Scbwarczenberg beleteli, (1:1). KPAC koi-ner-rugasaal végződik u 1. léltdő, de Kngellelter tlactázotl A II. félidőre az NTE megváltoztatja felállítását Dlngt centerhaJTba Benkő JobMmzekötőbe, Wlthelm pedig Jobb-síiéire megy. A csapat ezen felállítása fényeeen elkerült. Dlngt nagyazarü Irányítása mellett a halbor lelépi ellen- telét és szebbnél-szebb labdákkal tömi a csatársort. Okos gondolat volt a két ttatai Játékos csatársorba való állítása, mert úgyszólván minden erőteljes támadás tőlük Indult kl. , Kornersorozatta] kezdődik a II. félidő. Jakubecz komorét, majd Kudich kél kornerét a védelem tisztázás. Utána Kudich Ismét kornert rug, mely a kapus kezel között a hálóba eatk, (2:1). Az NTE moet a közönség buzdítása mellett szebbnél-szebb támadásokat vezet és állandóan a KPAC térfelén látszik A IS. percben megy át a KPAC először az NTE térteiére, kornert ér el, de Czigler felszabadít A 37. percben Wlthelm leszalad, átadását Benkő éles szögből a sarokba vágja, (3:1). Újrakezdés után Ismét Wlthelm vezet támadást, szép beadáaát Jakubecz a hálóba talpalja. Utána még Caáaz kerUl kétszer Is nagyszerű helyzetbe, de hatalmas bombáját védi a kapus. Az NTE minden tagja ezutt&t dicséretet érdemel leiken játékáért Kl ke|l emelnünk azonban Czigler és Dlngt nagv Játékát A oaatArsorban Benkő & Wflhelm nagyszerű Játéka örvendetes esemény. A KPAC az első télidőben gyönyörűen Játszott de a második télidőben visszaesett. Jók Kosaras, Krumpach I. és II, valamint a két szélső, Nakovlcs és Btetner. Németh szombathelyi bíró kifogástalanul vasette a tnérkőaéet. (Ott) Kaposvári Torol SE- Nagykanizsai ZTE 2:1 (2:0) Igazságtalan bírót ítélettel kapott kl a szépen játszó ZTE Kaposvárolt Kaposvár, neptember 19 (Kiküldeti tudósítónktól Klaazámu kö-z#Mé» előtt játszotta le Kaposvárott a ZTE harmadik bajnoki m4rk«sés«t A vereséget nem érdemelte meg, mert indásban lattétlen Jelette áUt eflenteló-nek. Különösen a ZTE lapos Összjátéka tetssett éa váltott kl etiimerést a kö-zönaégML A Zrínyi: Pápai. Légrúdl. Varga, Kenyere*. Kárpáti, Oozdán. Poor, Patvar, Ztmmermann, Antal felállításban kezd blrő sípjelére. Rögtön a Turul térfelén van a labda, de ktpu előtt a belaő csatárok hibáznak. Később a JA ték változatos, a Turul hosszú előrevágott labdákkal operál, de a Zrlnyl-védelem a nehéz Helyzeteket szépen tisztázza v Félidő 30 percében dől el u mérkőzés sorsa, amikor Ixjvag bíró egy helytelen ítélettel Uzenegyest ítél, amit a Turul értékesít Ezután Kanizsa hiába vezet szebbnél-szebb támadást, a csatároknak nincs szerencséjük. Turul az egy gólos ■agbliható ügynökök osztálysorsjegyek eladására Mvit.la.k Anniitok ,Me, BI7IIATÓ. ItlM,, köret u. koijtn.\'üv. előnnyel kezd veszélyeaaé lenni, nagy erővel támad és átkerül egy kavarodásból ujabb gélt szereznie. A U. félidőben a Zrtnyl újra fölénybe kerül, lábról lábra száll a labda, de a Turul tömörült védelme mindent rombol és csak állandó sarokrúgásban merül l|l a Zrtnyl nyomaaztő lölénye. A 40. percben Vellák—Poor ÖMzjáték után Poor szépen kitör és helyezett gólt rug. Az utolsó percek még nagyobb Zrínyi fölényt hoznak, de az eredmény már nem változik. A Zrínyi, egyben a mezőny legjobb embere Poor volt, akit a partnerei még nem értenek meg. Utánna Vellák tetszett. akt ha összeszokik Poorral. Igen hasznos tagja leez a csapatnak, örvendetes Antal Javaió éa agilis játéka. — Kárpáll fáradt v»lt elósJ na; atlétikai versenyen szerepelt tjfj nélkülöztük a megszokott munkabírását. — Kenyeres hasznosan Jálasolt Pápai bravúrosan védett Lovag btrő a délnTWnU kerület egyik legrosszabb bírójának bizonyult. _ <-W-) (Ékazaréa* Levante— KPAC 11. 4.3 (1:1) Az Ékszerész azép Játék után megérde- melt győzelmet aratott a Jóképességű Ifjúsági ctaput ellen. Az ftk- kaposvárl „,.,., „„„„. ní. szeréül góljait Cerján, Jelinek ée Flum-bort (2) rúgták. Holnap kezdődnek az osztrák-magyar tárgyalások Budapest, szeptember 19 Az oszlrák-msgyar kereskedelmi szerződéses tárgyalások valószínűleg szeptember 21-én kezdődnek, de mis bizonytalan, hogy Bécsben-e, vagy Budapesten. Itftárás A nagykantsaal Ugye Jktrt lateorolőgtal awa-elő lelentáaekt Héttőn a hOmir- Reggel 7 Ólakor +1 48, délután 9 óiakor +2v4, este u órakor +18 2. SséUrdny : Reggel, délben délnyugati és eate déli szél. SÍÉ/stokai \'áOióHtuMií a ■aáaar.l*. lal latázat lalaatl aata 10 4i» ari tyaaiáa falMa, l|ea aaalaa M* - - Közgazdaság Ma délben nyitják meg at értéktőzsdét Budapeat, szeptember 19 A budapesti értéktőzsdét ms kedden délben háromnegyed 12 ótakor nyitják meg. Az üzletidó 1 óráig tart. A következő 18 réazvényt jegyzik hivatalosan : Magyar Nemzeti Bank, Bauxit, Beocsmi, Kőszén, Salgó, Urikányi, Fegyver, Osnz, Rima, Na-sici, Nova, Trust, Déli Cukor, "" Cukor, Egyesült Izzó, Felten, gyanta, Vasulforgalml. malmok M. Rug- Leálltak a A veszprémmegyei malmok a ma-lomellenörökröl szóló rendelet miatt hétfőn reggel beszüntetiék üzeműket. Kedden este leállnak az összes baranyai malmok Is. A bácsmegyei malmok ma beszüntették s munkát. Pária 20-33, London 18-02, Newyork 51875. Brösael 71-871/t, Milano 26-61, Madrid 42-14 Amatardam 20820, Bertln 12345, Wien —, Szófia 3-75, Prága 15-33, Varsó 58 20, Budapest —T, Belgrád —-—, Bukarest 306. Baza f». 15 fllL, dt. 15 fiit., rozs 35 flll. esett. Baza ttszav. 78-os IS-45-1S-M, 77-es 13-85—18-90, 78-aa 13-80- 1405. TB-aa 14*00—14-20, so-aa 1408-14 35, dunántúli 76-os 1286—12-83, 77-«« 12^—13-00, 7S-aa 1300—13*15, 78-as 13-15-1325, 80-ai 13*25—13*40, rozs 7-25—7-23, lak. árpa 0-20-M0, zab 1000-102C. ten-gert It IW0-IM0, korpa 7*»-7*40. ásrlu-árfolytul WurrAit Angolt 10*75-2015 Belga fr. 79-18-7074 Ctabk. ttm-1704 Diák. 10240-103-60 Dinár 9*82-998 DoMr 57O50-57W0 Franda 12230-2250 HoU. 22900-23040 Zloty 83-95-84-45 Ul 3-48-3-58 L«va 4*08-419 Ura 2W0-9O2U Márka 135-70-13880 Norvég 90*40-100*40 Peseta —•--•- Schlll. —•--•— Svájdt. 110*70-111*40 Svádk. 10130-103 30 DBVIZAK Árast 22920-230*40 Belgrid 980-908 Bénin 136*80-138*60 Brflaaet 79*28-79*74 Bukarest 3-43-3*51 KopnkKttÜO-IOátlU London IM1-IM5 Madrid ---■— Milano 3000-30IS Newy. 571-00-674*00 Oszló 9000-100*40 Páris 22*33-22-47 Prága 1893-1701 Szófia 4*08-4*19 Stockh. 101*50-10230 Varsó 64*05-84*45 Wien —•-•— Zürich 11080-111-40 Wien clearlng árfolyama : 80.454. Fethaltás 5054. eladatlan 1314. - Elsőrendű 1-23-1-29, szedett 1-14—1-18, szedett közép 1-00-1-06, könnyű 084-0-92, l-ső rendű öreg 1-04-1-08, ll-od rendű öreg 084—096, angol süldő I. — 96—102, szalonna nagyban 1-70—000, zsír 200-000, hus 1-00-1-30. tél sertés 1 40—164. Kiadja a laptulajdonol Közgazdisági Rt. Outenberg Nyomda éa Détzalat Lapkiadó Vállalata könyv nyomdája Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly, lnterarban telefon: Nagykanizsa 78. szám. APBÓHIRDETÍSBK ZSíTSZZi- 14 fliar—ha Kuui »a,aa4toaai • Ultratartat belóttes Üveg klathrAlc, Arsaatk basárbaa kapható laqal. osátkaa. ____3&6S Rózaa fai44|ll II szálloda uovem-bérre klsdó dr. Knáuaa ügyvédnél, Fő-ut 11. alatt. ___4242 Kossuth tár 3. szám alatt I szobás udvari lakás mellékhelyiségekkel elsejére klaM. Tárbáz-utcs 13. tiámo Ms Szabadkáiból eladó. 4222 Eladó füszertuleu berendeaéi, pultok és ftókoa állványok Sugár-ut 53. szám, Beleznal jánounál. 4214 IzmmanjcoulMiÉM ■j n| wsJáWkia v«ajraa ITTHER te tARSAMAL Sud,pí,t. TartiSSíat It 4363 SttTaSayttai ITTNtr.lt imru* ,ar»-.«mrr-,aaainv- ni A református egyház KtMoav-utci 22. sz. Mktárfesl|la4(a félévre kiadó. -4250 CstnoHD butoroaolt ktUönbejáratu utcai aaaka aioaul kiadó Szécbéajrt-tár 4. 4254 ■taata elegánsad bútorozott azoba egy vagy kát ur rfasére tardöazoba haasnltaltal Rosfoayhatca 8 42SS Használt Jókaiban levő sák. Ajánlatokat ár megJelötésMl a kiadóba kárek -4257 elveszett szombaton délntán a malomtót a belváros területén egy aaaaátaylft R. M jetzéasel. BecsUetea megtalálói kérem adja le e tap kiadóhivatalába, hol illó jutalomban részesül. -435$ Hófehér fayencelapokat t&abely éa Ulbutkolásra a gyári ár-bel legnagyobb árragtdaténayel áruaitom. Márvány asoaalk-lapokat konyhák, előszobák 4* fSrdő-azobák padozat barkolására, valamint dlazaa cemeattapokat és karmantyas betoncsöveket a legolcsóbb áron megsiámltja Wsíme Soma ÍKSÍtJ^i" Még e hónapban ne mulasszuk el gyűmölcafáJnkra hernyóenyves-gyDrflket felrakni, mert igy megakadályozhatjuk, hogy az idén mar jelentkezett, s a Jövő tavasszal még nagyobb tömegben várható araaaolóharnyók pusztítása. A bernyóenyv-gyürű összefogja a fára Igyekvő araazolok nöcélt (amelyek re-pBtul nem tudnak) s ezáltal megaka-dályoizuk, hogy petéiket a gyümölcsfákra lerakják. A hernyóonyv Itá: I kis dobozzal ............ P --40 1/4 kg.-oa dobozzal ......... P 1 40 \'/• . . ......... P 270 \'.....* " Qahonaoiávázó tierak. ■ Dtrágyák. FUTOR éa PEKK. ■unronyaa«aillt*ahoi használt aaakok darabonként 60 ftliérért kaphatók: Ország József cégnél Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. (A bírósági palota mellett). Nyomatott a laptulaidonos Közgazdasági R.-T. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsán.^ (felelős Üzletvezető: Zalai Károly.) 72. érfolyiun 213. «ím Nagykwiiw szeptember 21, szerda Ara 14 Hliér ZALAI KÖZLÖNY luriusstfeég (■ kiadóhivatal: Fi*\'. 5. Ilim. fJS^jtftMrkladéhlvatal: Koasuth-atca 32. relelös szerkesztő: Barbarlta Lajos Biflaetíal ára: egy h-Sra * pengő SS Iliiéi Saerkcatóaégl in kiadóhivatal! ielelon: 7t. u Valódi mérleget! Irta: W8188 FÜ1/0P felsőházi tag. a Peali Magyar Kereskedelmi Ránk elnöke A részvénytársasági alapon mil-kodö vállalatokat, nézetem szerint, lemnti máa nem segítheti helyzetük megjavulásához, mint az őszinte mérleg (elé vezető ut. Bármilyen HUönöien hangzik is, sz anyagi és az anyagias alap nem elegendő a gazdaság virágzásához; melsllzikai elemre, a bizalomra Is szükség van. Nagyon hálás téma ez a modern gizdaiágfilozófua számára. A bizalom nélkül való gazdálkodás még ott li elképzelhetetlen, ahoi ugy látszik, mintha matematikailag és a gazdasági elmélet ütempomjából minden pontosan meg lenne állapítva, mint például a nemzetközi jegybankok működésénél. Ha a bank alapsza bálya 33 százalékos aranyfedezetei határoz meg, a többi 67 százalék bizalomból áll. Hl sz aranyfedezel kisebb -• hs csak 20 százalék — akkor a bizalmi tényező növekszik, de csak mennyiségben, meri mlnö-•égében ez a bizalom ugyanaz és épen ezért, gyakorlatilag, az aranyfedezet arányszáma bizonyos halárig kőiömböi. A jegybank aranyalapja voltaképen a bizalom pótléka és fordítva: a bizalom egyenlő érlékü a> arannyal. A jegybankok aranyfedezete a részvénytársaságoknál a mérleg való-diságáuak felel meg Ha egy vállalal régi számadásaiba vetett bizalom ingadozik, akkor ezzel annak egész gazdasága Ingadozik. Ez a helyzet ma nemcsak KOzépeurópában, hanem az egész világon. Hogy találja meg újra a világ a maga ulját a mérleg valódisága felé, afelé a valódiság leié, amely régebben, egészséges időkben a tőke termelési készségének é« termelő képességének alapvető feltétele volt? Hogy szakítsák kelté « a fátyolt, amely a világ legtöbb vállalatának mérlegszámait olyan jótékonyan borilja ? Egy 1931. évből való mérleg löbbé-kevésbbé csak a számokkal való elfátyolozás lánca. Hogy hatolnak ezen keresztül az igazságig? Elméleti Elméleti tudósok és gyakoriali •zakemberek egyelérlenek abban, hogy a kibocsátásoknak az egész világon való luibősége, az álvlrágzás korszakában történi korlátlan elap-IG-v-emelések a közönség bizalmának wegsemmlslléséhez és ezzel a részvénypiac csődjéhez vezettek. A gaz-d«>ági életei meg kell szabadítani « részvényeknek ettől a paplros-hegyélöl. A hegyeket robbanló-•nyagokkal szokták szétbomlaszlanl, dt ez a gazdasági éleiben nem alkalmazható. A részvénytársaságokra közvetlenül még a „töröljük le" «lvet sem lehel alkalmazni, amelyei Mussolini javasolt a hadladósságokra. uiyan módszert kell találni a válla-la,ok \'Készségesebbé tételére, amely ö\'kkel szemben a kapitalista közvélemény bizalmát u|ra fölkelti. Azt * papirhegyel, amely a gazdisági «lr\' elöl a jövőbe vaió lálásl elzárja, miaukéul le kell hordani. Azl az Elfogták a hidegkúti rablógyilkost Egy féllábú pesll koldus volt a gyilkos, akinél a pUztolyt, pénzt és kerékpárt is megtalálták Budapest, meptember 20 (Éjszakai ietefonjelentés) Kedden az eitl órákban egy Ismeretlen lérfl figyelmeztette a budai Déllvaiul-állomásnál posztoló rendőri, hogy az Endresz Oyörgy téri Hazai étkez dében egy ember ül, akinek a külseje egyezik a hidegkúti rablógyilkosnak az újságokban közöli sze- \',", - ~ i\'„ M, " »<—a. —i\'i \' mi n < i■ . ^ mélylelrásával. A rendőr azonnal az étkezdéd sietett és a gyanús vendéget előállította. A rendörségen megállapították, hogy az illető Héber József budapesti koldus, egyik iába műláb, Jobb kezén a középső ujja hiányzik, arca ragyás, személylelrása teljesen megegyezik azzal, amit a meggylikoil peslhldegkull korcsmá- " \'I TI I\' fll l \', II \' f !-.,-,■_ \\f rosné cselédje adott a gyilkosról. Azonnal megmotozták és egy kétcsöves Steyr-piiztoiyt és 80 pengőt találtak nála. Megtalálták a kerékpárját is, amin megszökött. Kiderült, hogy lopás miatt már volt büntetve. A rendőrség szerint Héber József azonos a pesthldegkuti rablógyilkossal. Átadták a csendőrségnek. 1 ........ I ^ III Haller Istvánt felmentették Mindhárom vádlott felmentésével végződött az Apostol-nyomda pöre Budapest, szeptember 20 A Halier-per mai tárgyalásán Lázár litván azt vallotta, hoiíy az Apostol nyomdánál történt alkalmazásakor átadott 1000 pengőt kölcsönnek tekintette Eky amerikai útlevél megszerzésé-vei kapcsolatban Rrn.ul Báudor kereskedő azt vallotta, liogy 800 pengőt vett át Haller, aki ebből 200 pengőt vissza adott, a többi az ullevél megszerzésére ment el. Még három kisebb jelentőségű tanú- vallomás után Rary Zoltán klr. ügyész kezdte meg vádbeszédót. Adatokkal bizonyította, hogy Hallor látván 1020 bon tudott a nyomda bajairól, mert hiszen azért folytatta pénzszerzésre Irányuló manővereit. Sorra vette ezután a vád egyes pontjait, inajd foglalkozott dr. Augner Pál és Lányi Brzsébot ügyével. Olyan ítéletet kér. amely köz-megnyugvást kelt. Utolsó szó Jotfán Haller l«tván hosszú beszédben azt fejtegette, hogy egész élete feddhetetlen, egész éleién dolgozott, vagyont nem szerzett, minden fillérét másokra áldozta.. Ha tovább ment volna, mint ameddig szabad, ezt csak azért tette, hogy kenyeret biztosítson azoknak, akik dolgozlak nála. Fél fi óra ulán hirdette kl n törvényszék ítéletét, amelyben Haller Istvánt, Lányi Erzsébetet és Augner Pált ,u ellenük emelt vád és következményei alól felmenti. .......................■i\'i^yyu^-Ln/in-TATi\'Yuv^ Ünnepélyes keretek közt, de gyenge irányzattal megnyílt az értéktőzsde Hudapost. szeptember 20 A részleges értéktőzsdei forgalom megnyitása kedden délben Ünne pélyes keretek között történt rryig. A megnyitás alkalmából megjelentek a tőzsde képviselői, valamin! a tőzsde tanácsnak piacellenőrzéssel meghí- zott tagjai és a tőzsdetagok is nagyszámban. A teremben rég nem látott élénklég voll tapasztalható. Az első nap Űzted forgalma nem öltött nagyobb méreteket és az érdeklődés csupán a szénpaplrokra és Rima részvényekre szorítkozott. Az Irány- zat általában gyenge és csak az üzletidő végejelé mutatkozott egyik-másik értékben némi Javulás A többi forgatom alá bocsátott részvényekben alig volt üzlet. Ezekben csak névleges árfolyamok kerültek felszínre. Teleszky „tudományos igazságoknak" minősítette a magyar delegáció részérői csak szolidaritásból elfogadott slresal jelentést Streaa, szeptember 20 (Éjszaka! telefonjelenlés) Teleszky János magyar födelegálus kedden délben a siresai konferencia egyesi lelt pénzügyi és gazdasági blzoltsá Rának ülésén a következő beszédei rr.ondta : — A magyar delegáció a nemzetek szolidaritásának szellemétől ve zérettetve, hozzájárul a pénzügyi bizottság előadói jelentéséhez, mert nem akarja gyengíteni azl a pszichológiai hatást, amit az egyhangú határozattól várnak Ezt a magyar delegáció annál is inkább megteheti, mert mindaz, ami! a Jelenlés magában foglal, a klasszikus közgazdaságtanban ts elismert tudományos Igazság és mint Ilyen, megfelel a magyar celegácló felfogásának Védtelenül hagyták a magyar érdekeket Stresa, szeptember 20 A tanács ma délben teljes üléil tartott, amelyen ellogadla a pénzügyi bizottság ajánlásait. Budapest, szeptember 20 (Éjszakai telefonjelentés) Siresában a bliottság ma délutáni teljes ülésén Teleszky János hangsúlyozta, hogy a magyar érdekeket védtelenül és a magyar kívánságokat teljesítetlenül hagyták. Az értekezlet semmit nem tett a pénzügyi rekonstrukció érdekében. Vége a konferenciának Stresa, szeptember 20 (Éjszakai telefonjelentési Az értekezlet kedden délután befejeile munkáját. A pénzügyi, gazdasági és a gabonaárak revalorizálására vonat kozó tervezetet az értekezlet egyhangúan elfogtdla J.IJM.V1 . .1 1T.1.................................................................... utal kell felszabadítani, amely az egészséges leírásokhoz Vizel és amelyet mosl ósdi lörvények torlaszolnak el. A tőkeleszállítás eszközeinek alkalmazását kellene megkönnyíteni és azoknak a saját részvényeknek prob\'émáját megoldani, amelyekéi a társaságok az árlolyam biztosítása céljától halmozlak fel. Ezt gyakorlati módon kellene megítélni. Sokai beszéllek nilunk a részvénytársaságok racionalizálásáról, ezeknek összeolvasztásáról. De ez a mód a gyakorlatban nem vált be. Ha a rosszat a jóval kapcsoljuk össze, abból mindig rossz tárnod. Hogyha életképtelent kötünk életképeshez, az eredmény mindig, egészen biztosan, életképtelenség lesz Az a feladat, hogy azt, ami rossz, megjavítsuk. Az én véleményem szerint ez a helyes ul. Az alaplőkeieszállltás egyszerűsítése céljából olyan bizottságnak, amely mindig a ptnzügyi és az igazságügyi minisztérium egy-egy meghízottjából és a gazdasági élet kél képviselőjéből állana, kellene az Illető vállalal kérésére megvizsgálnia a vállalal állapotát és ac alaptöke-lesráliitAst, minden hozzátartozó dologgal, ennek kellene végrchajlania. Ilyen eljárás a megoldást elsőrendű, gyakorlati gazdasági szakemberek kezébe lenné le. A megfelelő alap-lőkecsökkentés esetén az plromloll követeléseket könnyebben le lehetne írni, mint bármilyen más" módon, mégpedig anélkül, hogy ebből bárkinek kára származnék. A megmaradó részvénytőke és a tartalékok az eddiginél kisebb számú részvény közölt oszlanának meg. A résivények belső értéke ennélfogva emelkednék. A részvénytársaságok gyakorlati szakemberek által végrehajtott alaptőke-leszállítása egyik mód|a lenne annak, hogy a valódi mérlegekhez vezető utal újra felsrabadilsuk. Ez természetesen csak olyan vállalatoknál történhetnék, amelyeknél a saját vagyonnak az adósságokhoz való aránya nem tul szélsőséges. Az én |avaslatom elsősorban az egyes esetek megvizsgálására Irányul és olyan megoldást lelent, amely minden konkrét eselre ráillik. Rendkívüli időkben rendkívüli módszerekre van szükség. Ezzel a gazdasági elméletnek is le kell számolnia. ZALAI KOZLONV „Kereskedőnek és vevőnek hinni kell és ki kell tartani", mondja ■ Schütz-cégnek néfjy évtizedes kereskedői jubileumát ünneplő tönőke Nagykanizsa, szeptember 20 Tele van a magyar vldek kereskedelmi élete szomorú uljelzőkövek •• kel, existenclák, munkában löllöll élelek fejlálval. Sokszoros az örömünk léhát, amikor egy olyan határkőnél Időzhetünk el pár pillanatra, amely uj erőket villanyoz a fásult lelkekbe. Ilyen OrOmleli határkő a legnagyobb zalai kereskedő cég főnökének, Schütz Frigyesnek 40 éves kereskedői jubileuma. Ma, amikor köztisztviselői vagy közéleti pályán eltöltött 10—20 esztendőkért hangos jubileumi ünnepségek |árnak, hadd álljon meg az újságíró tolla a husunkk » vérünk elevenébe Izzó közgazdasági élet porondján Is a négy évtizedes becsületes munka fordulójánál. — Mai életünkben egyforma érték ez az akármilyen köz-pozícióban végzeit munkássággal, adassék hát meg neki is ezúttal a közvélemény nyilvánossága. • A céget Schütz Sándor 1865-ben alapította. Híres, nagy gyár volt. Az alapitó szorgalma tette azzá. Békében nem csak vármegyénket, de Horvátországot, Dalmáciát Is állandó vevőkörébe hódltolta. A Schülz kékfestő márka volt le a tengerig is nagy becsületet szerzett a magyar ipart termelésnek. Schütz Frigyes, Zalaegerszegen járt polgáriba, kereskedelmibe, majd Pesten folytatott gyakorlati tanulmányokat. 1892-ben jött haza apja melle. Az üzlet állandóan fejlődött. A szomorú trianoni szerződés elvette a cégtől Horvátországot, Dalmáciát, itlhon kellett hát megteremtenie a piacot. Két éve áll lenn a kanizsai jlők, 25 alkalmazottal. Dr. Hofjmann János, az egyik vő vezeti. Zalaegerszegen Szász Sándor, a másik vő és 35 munkatárs dolgozik, igy hivja őket Schütz Frigyes: a munkatársaim. Meleg szeretettel beszél róluk. Beszélgetünk Schülz Frigyessel s a mai viszonyokra kerül a szó. Keveset mond, egyénisége nem tűri, hogy magáról beszéljen. — Szűkös idők ezek a maiak, VAROS I MOZGÓ Szerdán, szeptember 21-án 7 éi 9 érakor Csütörtökön, szept. 32-án ltokon, szept. . 7 és 9 órakor A budapesti Hunniában készült nagyszerű filmi Kabus Oyula mint hitelező, Beregi Oszkár mint szállólgargató, Dénes Oyörgy mint autólovag, Dlna Oralla mint autóttlnctér A szszon legjobb vigjátékábani Ahathengeres^zere^ Vidám énekes, zenés történet egy il|uról, aki megüti a tónyereményt 10 fejezetben Szenzációs I Ezenkívül a legújabb I Hangos magyar híradó a magyar világbajnokokkal FOX Varázsszőnyegen a világ körül _»_ A siexon mérlegei oloaóbb lelt a magyar fürdő A Magyar Fürdők és Üdülőhelyek K0zpontrirodá|a (V., Nádor it. 18. IBUSz) Jelenti: Azok a várakozások, amelyeket gyógyfürdőink és üdülőhelyeink sz idei szezónhoz fűzlek beváltak. A Balatonon a rossz ldö|árás következtében az Idény későn kezdődött, de aztán megtellek a fürdötelepek. A szállók, penziók él szobalulajdono-sok megértették a BIB intelmét és az árakst lényegesen redukálták. De városaink Is, főképp azok, amelyek hegységekkel vannak övezve, vagy strandfürdővel rendelkeznek, megérezték a propagált eszmét: ,Nyaraljunk Idehaza". Igen sok tisztviselő, hivatalnok és általában sz értelmi osztályhoz tartozó családok nem mentek külföldre, hanem Sopron, Kőszeg, Pécs, Eger, Qyöngyös stb., shol kedvező fürdési lehetőségek vannak — töltötték el szabadságuk Idejét. Igen élénk érdeklődés nyilvánult meg a Bakony iráni, amelynek feltárása nemcsak turisták, hanem nyarslók részére is folyamatban van. < Már nemcsak az Idei szezónra tehettük alkalmassá a talajt fürdőink és üdülőhelyeink érdekében, hanem a munka Id fog hitnl 0 jövőre is, mert közönségünk jobban megismerve a hazai nyaralási és gyógyulási lehetőségeket s főleg azl, hogy mennyivel olcsóbban él idehaza, mint küllöldön, — a jövöben foko zottabb érdeklődést fog tanúsítani gyógyhelyeink és nyaralóhelyeink Iránt. Meg kell emlékeznünk a Paying Ouest ** Fizető vendég akcióról ls, amelynek célja : 3—4 pengőért teljes ellátási nyújtani s igy nem jelent konkurrenciát a fürdőknek és üdülőhelyeknek. Tényleg Igen sokan vélték igénybe és pedig nemcsak turisták & szerény fizetésű hivatalnokok, hanem ■ tehetősebb közönség Is, ami állal egyrészt belső vándorforgalmunk növekedett, másrészt olyan vidékek Is nyaralóhoz juloilak, amelyek egyébként mint üdülőhelyek ismeretlenek voltak. (Idegenforg. Tud.) A ferde lovag (Korrajz Márta Terézia Idejéből) 26 Irta: Balázs Józief — Tel őfelsége soha még ilyen jól nem mulatott. Egyszerre kedve kerekedett az államügyekhez. Ezt tartja most a legjobb mulatságnak, ha ilyen két fickó segít neki, mint mi vagyunk. Így mondta: „Kél remek fickó." Ma azt kérdezte, mivel tudna téged megörvendeztetni? Azl hiszem itt az ideje, hogy ötven csatádnak egy kis földet kérjünk valahol közel a határhoz. — Ha még egyszer szól, mond meg neki — egyezett bele Bartenstein. — De most rajtad a sor, komám. Látod ezt az iratot? Ez a válasz. Rögtön vidd át őlelségének, azután ugy készülj, hogy valami bóditóan szép hölgyvendéget kapsz, aki ennek a tartalmára kiváncsi. Za varos éjszakád lesz, eszeden járj. Ismerem a tánács eszközeit. Vigyázz I Szervusz I Duinenfels a császárhoz sietett, azután megparancsolta az altisztjének, hogy kétszemélyes pazar vacsorát és régi, nehéz borokai rendeljen a konyhán, mert vendégei vár. Alig távozott a vértes Bartenslein-töl, vendéget jelenteltek neki. Kíván- csian állt fel és üléssel kínálta a csodálatosan szép hölgyet, azután várakozón nézett rá. — Hogy ki vagyok ? Nent fontos. Szellemének ellenállhatatlan ereje késztetett arra, hogy eljöjjek. — Sajnos ma egész nap nyeregben ültem, fáradt vagyok és arra kell kérnem, hogy legyen holnap este szerencsém. — Feleli Bartenstein szomorúságot színlelve. — Csak nem küld el? Hiszen akkor én ide soha löbbé nem jövök I — Sajnálom, de egy nagyon fontos iratot kellett megszerkesztenem, amelyet már át is adtam őfelsége kamarásának. Ez a munka annyira kimerített, hogy még a méltóságod angyali szépsége sem ludna ébren tartani. Boldoggá lenne, ha holnap megismételné látogatását. — Soha I — kiállolt fel a hölgy és egy megveiő pillantással mérve végig Barlensleint, kirohant, hogy haladéktalanul felkeresse a kapitányt, akihez szívesebben ment, mint a „ferde lovag"-hoz. Duinenfels kedveseit fogadta és a teritett asztalhoz ültette. — igérjo lovagi becsületszavára, hogy soha nem kérdezi, ki vagyok és soha nem fog megismerni, fia én nem szólok. — Kívánsága szetinl fog történni, asszonyom I A vértes altiszt (elhordta a vacsorát, töltötte a bort. — Eddig nem tapasztaltam, hogy altisztek hasonló szolgálatokat végeznének. — Jegyezte meg az asszony. — Mihály a háborúban szerezte rangját s az voli egyetlen kivánsága, hogy melleltem maradhasson, mint azelőtt. Igaz-e ? — Mint minden, amit vitéz kapitány uram kimond I — Válaszolt az altiszt. Vacsora után az altiszt elment, ar asszony szégyenkezve kérdezte: — Most mit gondol rólam ? — Azt, hogy valahol nagyon untatták és egyszer hallotta, hogy én nem tartozom a legunalmasabb emberek közé. — Közel jár a valósághoz I De ne kivánja. hogy eláruljam, kitől szereztem ezt az érlesülJSsi. — Kérte az asszony, két rózsás kis kezél össze-téve és ugy nézett (el rá démoni fekete szemeivel, hogy a vértesnek végigfutott a hideg a. hátán. — Amint parancsolja. — Koci.t-totlak. — Különös ember maga I Hős katona, nagyszerű diploma\'a és kiváló vadász. Engem különösen a „ J*32- w*ptemb«t_ 2l. — mondj k — dc már rosszabbat Is éltem. A magyar kereskedőknek hinni kell és kl kell tartant. Ostze kell forrni most ebben sz érzésben a vevóközOnségcel ét egymás iránti megértéssel várni a |o6b napokat. Ma minden áldozat a jobb /övi reményében történik, ami, az az érzésem — nem késhet soká A kereskedelemnek, akár a politikának, megvannak a msga szeizmográfjai. Ezek a világpiac javulásának jeleli mutálják. Megmozdul a pénz, a tőke, akár nagy dimenziókban dolgozik, akár kicsinyben Akinek van pénze, nem ül löbbé rajta, iattan-laisan megnyitja a ládafiái, épít, berendez, ruházkodik. Ennek a tendenciának a megerősödése a jövő nyitja. Boldog vagyok a negyven év határkövénél. öregszem, de nincs megállás. Örömet találok a munkában, örömei, hogy kenyeret adok embereknek, örömet, hogy olyan tzoros, megértő nexusban van cégem i nagyközönséggel.. Szenteld érztk magam körül Ezért érdemes volt dolgozni. Csak arra kérem az Itteni, hogy hamarosan megérjem azt a boldog szép korizakot, amelyből elindultam... „ Schütz Sándor csendes szavát meghallottuk Ideái Nagykanizsán Is, Nem ctak azért, mert c .\'gének kanizsai üzlete az alatt a két év alatt, mióta fennáll, általános becsűlétl szerzeit kereskedői ét vevő körökben egyaránt, — nem ctak azért, mert ez a legkritikusabb etzlendők-ben történt űzletalapllát a komoly vállalkozás uj bizalmát önti a lelkekbe, — nem ctak azért, mert a munka, szorgalom és tisztesség mindenek felett győzelmesen álló erejét mindig jóleső öröm ünnepelni, — hanem azért It, mert a négy évtized tapasztalataiból fakadó tzavtk u| hitel sugároznak, a szebb magyar holnap hitét, valami mgy, fanatikus hitei abban, hogy igenli, ma it van ériéke a tisztes munkának és lesz lt mindig, amig a gazdasági zajlát Idején Is van, akt hirdeste: .Érdemes volt dolgozni". — Közalkalmazottak figyel mébe I Butoráruinkat lényegesen leszállított árakon árusltjuk. Hosszú lejáratú hitelre, is, kamatmentesen. Kopstetn buloráruház, Horthy Miklósul 4. szám. diplomácia érdekel. Az Valami olyan csodálatos, hogy az urak Igazai mondanak és mégis félrevezetik egymást? — Csodálkozott az asszony. — Ehlfez a hölgyek jobban értenek, mint mi. — Vágóit vissza a vértes. — Parancsol még egy kis parfalt? — Nem kérek már semmit. Mennyt is az idő? — Tizenegy óta. — Jézus Mária I Mi lesz velem I Mit mondok az uramnak?!... — Kezeit a homlokára szorította — segítsen rajtam kapitány ur I — Parancsoljon velem I — Tudja, ha valami érdekes hírt vihetnék haza, akkor valahogy meg íudnám indokolni ezt a rendkívüli elmaradást. — Mgndja el asszonyom, hogy a herceg elutazott. — Ó, azt már tudja mindenki 1 — Sajnos, ujabb érdekes hírem nincs . . . azaz I . . . Bartenstein a herceget kiséri. — Már meg Is jött. Én tudok valamil, ami érdekes lennel Azt mondja nteg nekem, mit válaszollak a spanyol köveinek. — Hmm! — Dünnyögött a kapitány, alig bírva visszafojtani nevelését. — Ha tudnám. (Folyt köv.) 1032. szeptember 21.____ Magyar helikon Irta: PALASOVSZKY Bftl.A ■KMilhcly »*ro» hdllfcoi Óda-pályázat4na* 1 nyertese) Támadjon fel hangod a rétf multak b" (|ok Almain, magyar Helikon Sr.l*í » muitík berket virulta, M. la ünnepet láason ott e Honi TAmadiOB lel hangod a ércea azavával Se be Hunniának tAJatt A költészet ée ének vigaszával, Melyek őréül Kesztholy áll ma Itt. Katzthel^L-To boldog magyar Helikonja liéBl küllőinknek, — láad. — lilv a mult S az emlékezés álmodástm fonja Mindazt, mt éveiden ködbo hullt. Kotty ma c»ak hatvány gobellnképwk \\ falaid közt lelolyt ünnepek, [tűnnek n« lesz még. kell mteltt egy boldog Un-A néma magyar Helikon felott [nep Idézztlkőt!.-. Keszthelynek régi grófját. Faatetlca Györgyöt, kf már ré(t halott. Kinek emlékét örökzöldbe fonJAk A babérok a a róla Irt dalok, f.; Helikon, volt az ő birodalma, E muzsák forrásán zengő liget, Itt keltek forrő koltőeztvek dalra, lAzra gyújtva sok álmodé szivet. Idézünk. Ilnnepl... Magyar Helikonnak Multunkba hunyó, régi napjai, Énekeld szivünkbe vUszazsongnak S Aganlppéd szent áldomása hl\'... A fleorglkon aok Jelea tanára Fejtegeti jövendőnk útjait. Hogy ml üdvös e megtépett hazára, Mlg végső tespedésbe hullna Itt Idézünk, költőkI... Kisfaludy Sándor! illmly szóróimén monnyl vágyad élt E helikoni vigasságtól távol, Mely éjnzakákon Rózádnak zenélt Egy örök dalt a hűségről a a hársak Kid borították néma lombjukat, — A hold volt a te szelíd vándortáread, Mlg boldog révbe nem Jutott utad. Horváth Ádám!... Téged ts Itt hallottak E szent berkek veraeket mondani Ea Innen támadt viaazhangja dalodnak S a magyar Irodalom dolgai Itt vltattattak meg ez Ünnep fényes Itagyogásával vonzó napjain. Itt sóhajtoztak dalok a reményhez, Amelynek gyászos hervadáaa kin Itt harsant Berzaenylnek érces hangja Szent megújhodást zengő énekén, — Idézünk, költői... Mult azAzad harangja A magyar Helikonnak azent hegyén ! Idézünk, költői... Mily hatalma kéne A hangodnak, felrázni ttt a mát. Hogy láz&a szived torró énekére Hajnalra válnának az éjtazakik. Kiket Idézzünk még e régi múltból Közülotek, U régi álmodó!. Századok pávaaztnetn lehullt toll ma dalUtlan világ kezén forog... Ki lr ina verset helikont álmok Jövendő Bzazadát megálmodón. A remény csalfa s minden Atom álnok Ei élet üszkén fűatőlgő romon. Éa mégis iilvunk, régi-régi fénye Magyar Helikonodnak, Festetlen I I/égy ujhodásunk, életűnk reménye, Almodaaunkon minket no veszíts, Hanom vlláglta nekünk ünnepeddel E» gyúltad tol régi csillagod nokünk, Hogy régi helikoni Beregeddel Nekünk u legyen egyszer ünnepünk! fongj tel ma Kohói... Helikon Fxhója, Dalold nekünk az élet szent hitét, Az ég mezőtu csillagod ragyogja, Hogy nem szabad Itt elcsüggedni még, He blzóan kell néznt jövendőnkbe, E múzsák berke Evőét ktált. Heget hullott tört szemünknek könnye, gyújtsd,--Helikon, —az életünk örömre, Éltesd a Haot o — ha leaz majd: — |a királyt! zalai közlöny = Kevés pénzért elegánsan öltözködhet Asszonyom I Megérkeztek a legfrisebb sima és mintás kordbársonyok, gyapjugeorgelte és szflvelujdonságok Slnger Dtvatáru-hizba. Kályhák samottozása, helyreállítása olcsón és szakszerűen Sartory Oszkár Utódánál Király-utca 39. A MÁ V-bérletek, a házadómentesség és a kórházi trachoma-osztály Ügyében járt el a polgármester Budapesten Nagykanizsa, nwptember 2(1 Jelentettük, hogy dr. Krátky István polgármester hivatalos ügyekben Budapeaten járt. Kérdéseinkre elmondta, hogy löbbek között a MÁV Igazgatóságánál Is |árt a MÁV bérlelek ügyében, amll a Zalai KöitÖny már korábban ismerteteti. A polgármester most ebben az ügyben Senn Olló igazgatóval tárgyalt, aki előtt rámutatott arra, hogy az olcsó bérletrendszer nemcsak a közönségnek, hanem a vasúinak is fontos érdeke. A polgármester kérte Senn igazgalól, hogy a MÁV is ad|a meg ugyanazt a bérlelet, mint a DV. Miután Székesfehérvárnak is ugyanez a kérelme remélhető, hogy a -közbenjárásnak meglesz az eredménye. A 30 éves házadómentesség tárgyában dr. Krátky eljárt Kólblg miniszteri tanácsosnál, akinél a ház-adómentesség kiterjesztését kérte a már megállapítod utcákon kívül más utcákra Is. A polgármesternek az az Impressziója, hogy minden kilátás megvan arra, hogy Nagykanizsa kérését teljesíteni fogják. Felkereste a polgármester a belügyminisztérium Illetékes ügyosztályát, ahol most a kórházi ügyeket Intézik, a közkórház szemészeti pavlllonjának ügyében. Olyan értelmű megállapodás történi, hogy a szemészeti kórház 16 ággyal kizárólag trachomások számára meg fog nyílni és azért a pavllloni Ilyen keretekre kell átalakítani. A szemészet azonban technikai okoknál fogva csak a tavasszal nyilik meg. Felkereste a polgármester Urmánczy Nándort is, akivel a Muraközi Országzászló ügyében értekezett. Ezenkívül számos más hivatalos városi ügyben Is eljárt a különböző minisztériumokban. kész kabátok női- ós férfi-szövetek, szőrmék NAGY VÁLASZTÉKBAN SINGER divatáruhiz Éjszakánként biciklin hordta a gabonás-zsákokat Kanizsára a petendpnsztal tolvaj-trln^Tlrátns Mindegyik betörő munkanélküliségével védekezik Nagykanizsa, Bzeptember 20 Jelentette a Zalai Közlöny, hogy a Valkó-uradalomhoz tartozó Petend-puszián történt gabonalopások tetteseit elfogták. Két héten át éjszakánként összesen 13—14 métermázsa burát és árpát loptak el. Hasonló tolvajlások történlek uj-népl Elek Ernő kámáncsl uradalmában Is. A .munkából" meg lehetett állapítani, hogy azonos kezek működnek. A két uradalom meglette feljelentését és a nagykanizsai C6endórség megkezdte nyomozását, A jelenségekből csakhamar megállapította, hogy a szálak Nagykanizsára vezetnek és sikerüli is a gyanúsítottakat Pór József Klnizsy-utcai, Relthoffer Qyula Teleki - utcai lakos és egy kiskorú személyében elfogni. (Tegnapi tudósításunkba tévedésből került Pór Imre neve Pór József helyeit.) A gyanúsítottak már az első kérdésre bevallották, hogy ők voltak a magtár tolvajai. Elmondták, hogy kerékpáron jártak ki Petendpusztára, ahol az egyik falazott, mlg a másik kettő bement a magtárba, meglöllölle a zsákot és azt kerékpáron cipelte be Nagykanizsára. Persze ez a manipuláció többször történt. Azonban Kámáncspu8ztán „eltörött a korsó." Már felrakták a zsákmányt, amikor neszt hallottak és kerékpárt, zsákot otthagyva, elmenekültek. Ezen a nyomon elindulva, kerüllek kézre. Kihallgatásuk alkalmával mindhárman munkanélküliségükkel védekeztek. A vizsgálóbíró kedden délután mindhármukat kihallgatta és miután foglalkozásuk és megélhetésük nincsen, előzetes letartóztatásba helyezte őket. Időlárls A ilagykvnlyjwt ract«oroló|tal megfigyelő lelentéfceki Kedden a hőmérséklet . Reggel 7 ójakor +15 6, délután 2 órakor +216, utc 9 órakor +2Ö0. Síiltrúny : Heggel szélcsend, délben délnyugati,eite délkeleti szél. (Éltxakal rádlóJeltnHi) A ■>IhhI«- Staf InMzat (alanti aata 10 «ra- «r i Ny tagat Ial8l UlhSaS4S Idő, oafik m malag axQnéséfcal várhaló Iwlial&tt anáahol veax végy rendal osztálysorsjegyet, keresse fel a HIRSCHLER trafikot osztálysorsjegy főelárusftót (Korona-azálló épület), ahol még azeren- caeszámu sors|egyck kaphatók. Kisorsolásra kerül 8 millió aranypengő. Húzás már október 20-22. Hivatalon árak. •/! = ««.- P, •/» = !«.- P, = P. •/»■=■— P Hölgyek! Bársonykalap 6 — Fllzkalap ... 5.— Átalakítások a legizlésesebb kivitelben, mérsékelt áron BRÖNYAI L. nólkalap-Uzletében HORTHY MIKLÓB-UT ■. Ugyanott velour-. plüaa- és kemény lérli-kalapok mélyen leszállított árakon. Milyen kedvezményt vehet igénybe a* adózó októller végéig t Nagykanizsa, szeptember 20 Megérkezett a városi adóhivatalhoz a miniszter rendelete az együttesen kezelt közadók hátralékainak fizetésire adandó kedvezmény tárgyában. A rendelet szerint mindazok az adózók, akik az együttesen kezelt közadók címén fennálló hátralékalkai, valamint az 1932. évi előírásnak az eUÖ három évnegyedre.eső hányadát legkésőbb 1932. évi oklóber hó végéig teljes egészében kiegyenlítik, a következő kedvezményben részesülnek : 1. tartozásaikat kamatmentesen fizethetik, 2. az 1932. évi julius 1. óta együttesen kezelt közadók fejében teljesi tett befizetéseik során felszámított késedelmi kamatokat tőketartozásuk törlesztésére kell átszámítani. Mindazoknál az adózóknál, akiknek az együttesen kezelt közadók dmén fennálló tartozásuk befizetésére ezldószerlnt hatályos határozott összegű havi vagy negyedévi rész-Iellizelé8l kedvezményűk van, a jelen rendelet életbeléptetése ulán teljesítendő részletfizetések alkalmával a késedelmi kamatok felszámítását mellőzni kell mindaddig, stnig az esetleges szűkségadókon vagy, rendkívüli pótlékon felül az előirt részleteket pontosan fizetik. Ebben a kedvezményben azonban csak akkor részesülhetnek, ha 1932. évi január 1. óla esedékessé vált szükségadókon kívül és rendkívüli pót-adókon felül az 1932. évi szeptember hó végéig teljesített és akár a töketartozásokra, akár pedig a kamatokra elszámolt befizetések ösz-szege meghaladja az 1932. évi január 1-töl 1932. szeptember hó végéig esedékessé vált együttesen kezel közadóknak az összegét Azon adózók, akiknek ezldőszc-rlnt hatályos részletfizetési kedvezményük nincsen, de van határozott Időre, azonban 1932. évi december 31. napjánál nem később lejáró fizetési halasztásuk, hátralékukat a jelen rendelet életbelépte után kamatmentesen kiegyenlíthetik abban az esetben, ha 1. az 1932. évi január l-re esedékessé vált szükség-adókon és rendkívüli pótadókon felül az 1932. évi szeptember hó végéig teljesítendő és akár a köztartozások, akár fwdig a késedelmi kamatokra elszámolt befizetések ösz-szege meghaladja az 1932. január 1-töl 1932. szeptember végéig esedékessé váll együttesen kezeli közadóiknak az összegéi, 2. tartozásukat a részükre engedélyezett fizetési határidőn belül tel|es egészében- kiegyenlítik, ha az adózónak adott fizetési halasztás 1932. december 31. nap|ánál később |árna le. tar-lozását a fent megállapított leltételek fennforgása esetén az 1932. év vígéig kamatmentesen kiegyenlítheti. ZALAI KO/LONV i <)3z szeptember 21. NAPI HÍREK NAPIREND Snplarab. Sl, innia Hómul katolikus: Máté sp. Protcat.-. Miié. Iir.: Elul hó 20. • Városi Múzeum ás Könyvtár nyllvs csütörtökön ás vasárnap délelőtt lö-tól II órálf. Oyógy szartári éjjelt szolgálat • „Salvstor- gyógyszertár Erisibet-tér 21. is a kisksnlssal gyógyszertár. üöifütdó nyílva reggel 9 órától esve 8 óráig (hétfő, szerda, pintek délután, kedden egésr nap nőknek). Tel 1—13 Dilután 6 órától 50 filléres zuhsnyltlrdó — Indiai püspök Veszprémben. Chulaparambll Sándor katlayami (DéMndla) róm. kath. püspök a napokban gról Mikes János szombathelyi megyéspüspök kíséretében Veszprémben voll és látogatást telt dr. Rolt Nándor megyés föpászlornál. — Szabadságra. Dr. Tholway Zsigmond posta távírda főfelügyelő, az 1. számú postahivatal főnöke Jtolnaplól nyári szabadságára megy. Távolléte alatt a hivatali Huller Qéza felügyelő vezeti. — A csendőrség uj nagykanl-zaai szárnyparancsnokának lejö-velele késedelmei stenvedell. Az u| parancsnok oklóber elsején loglalja el hivatalál. — Oomány Ármin tanár utóda. A nagykanizsai tzr. hitközség Iskolaszéke hétlón este ülést tartolt ÖlvOs Emil nyug. állampénztári főigazgató elnöklete alatt, amelyen a Domány Ármin lelsökereakedelml iskolai lanár nyugalomba vonulásával megürese-detl megyar-némel nyelvszakos tanári állást töltötték be. Az állásra 6-an pályáztak. Az iskolaszék Teleld Bernát okleveles nyelvszakos tanárt választolta meg. Teleki 33 éves, nőtlen, budapesti tanár. — Halálozás. Súlyos csapás érte dr. Szabd Zsigmond Ib. vármegyei tiszti főorvost. Nemrégen elhunyt fiának, Szabó Benőnek fiatal özvegye, szfll. Frey Madl legnap délután Budapesten, a Rókus-kórházban, ahol májbajával kezelték, meghalt. Temetése csütörtökön délulán 4 órakor lesz Budapesten. Két kis árva maradt utána. A csapásoktól látogstott Szabó-család iránt városszerte, osztatlan, őszinte részvét nyilvánul meg. =1 Rendkívül nagy választék, Jutányos árak, garantáltan |ó minőségű siffon, angin, lenvászon, damaszt, nyomolt és lennlszflanellekből Slnger Dlvatáruházbun. — Az építkezési bizottságok Ölése. Nagykanizsa képviselőtestületének köz- és magánépltkezésl bizottsága hétlön délután 6 órakor ülést tartott, amelyen részt vell dr. Krdlky István polgármester is. Az elnöki tisztségre egyhangúlag Ba-bochay Qyörgyöl választották meg. Alelnök a magánépltkezésl bizottságban dr. Halphen Jenő, a középll-kezéslben dr. Knausz László. Ezután tárgyalásra került a Husztl-léri köznél és a Rozgonyl-ulcal ref. leieknél levő klsa|átltás ügye. — A Város! Férfikar ma esle 9 órakor a zeneiskolában dalórái larl. — Egry Berta Budapestre szerződött. Egiy Berta, a Pécs—nagy-kanlzsal színtársulat népszerű komi-kája a budapesti Komédia Orfeum-hoz szerződőit. = Mielőtt szőnyeget vásárol, lekinlse meg Slnger Dlvaláruhdz dus szönyegiaktárál. — Megalakult az ovoda-blzott- ság. A nagykanizsai ovoda-blzo\'lsag tegnapi megalakulása után elnökké egyhangúlag Magas Mihály piarista gimnáziumi igazgatói választolta meg. Alelnök leli Neusledler Je ö nyug. körjegyző, gondnok üezsó Aladár. Ma, szerdán esle 7 órakor újból összeül a bizottság a városházán. — A bánokszentgyőrgyl cigány-pogrom ügyében a pécsi lábla tudvalevően elrendelte a bizonyítás kiegészítéséi. Dr. Almdssy Oyula törvényszéki biró kedden délelölt ecél-ból több bejelenten tanul hallgatott kl, akiknek vallomását fellarjesztetle a táblához. A pécsi tábla ezután fogja kitűzni a fellebbviteli tárgyalást. = Feltéllen színtartó, divatos mintájú pongyola flanell anyagok legszebb választékát találja nálunk, SchUtz Áruház. — Nsia sgászsn 24 óra alatt Játszódik le ez a regeny, amelyben egy olőkelö bünlovő élet-halál harcot vlv. A zaongó falak rejtélye csaknem az ulolsó oldalig megoldhatatlannak látszik a akkor komor és megrázó emberi tragédia terlll nz olvasó elé. a szerélem és n szenvedély tragédiája. Jobo Kdward Itanaom könyve n bünUgyl regénynek egészen u]szerű Izgalmait és értékelt adja Megjelent a Milliók Könyve legnjabb száma, ára 20 fillér, kapható mindenütt. Szigeti íi Mimi EIM Mtöm fant Sitién Hiún AMlmaÉ nagyban és kicsinyben « SARTORY OSZKÁR UTÓDÁNÁL Király-utca 39. — Hiába jár a tolva] kerékpáron. Nemrégen történt, hogy Kis-kanlzsán Ismeretlen tettes többrendbeli ruhalopási követelt el, majd biciklire űll és tovább hallott. A kanizsai kapitányság rádió körözést adott ki a gyanúsított Kovács István nagykapornak! születésű ember ellen. Nem Is tudott messzire menn1, meri Keszthelyen elfogták és visszahozták a nagykanizsai rendőrségre. Persze most már nem a lopotl kerékpáron, meri azon az ipse túladott. A kapitányság ma délben áladla öl a klr. ügyészségnek. — A mlnlsxtsr barátnőja elmen Jelent meg a Világvárosi Itegényok e heti Bzá raa. Pesti nagy- éa kisemberek szívderítő, meglepő fordulatokban gazdag, aranyos történetét Irta meg több slkeros színdarab kiváló szerzője. Ternay István. E regény Jellemzésére egyetlen szó alkalmas : nagyszerű. Felejthetetlen sző-mkozást nyult minden olvasónak, pedig csak 10 llllér az ára. Gyári dr akf Közmunkát kapnak a halár -menti városok és községek cipészei A honvédelmi miniszlcr a legközelebb nagyobbmennylségű katonai bakancsot rendel a halármemi városok és községekben lakó cipész kisiparosoknál. A megrendelésekel versenytárgyalás kizárásával kap|ák meg a Jelzett iparosok. A miniszter azért rendelkezett a határmenll vá rosok és községek iparosai |avára, meil az előző évek során ezek az iparosok hátrányos helyzetbe jutottak, meri az elcsatolt terülelek folytán elvesztették a logyaszlóközön-ségűk túlnyomó nagy részét. Reméljük, hogy ebből a közmunkából nem fogják kifelejteni Nagykanizsa cipész-iparát sem. Illetékeseknek mindenesetre ide|ében meg kellene mozdulniuk megfelelő kontingens elnyeréséért. — A szolnoki harminc MztauU. „Csöndes elhagyottságban UH meg harminc éves Jubileumát egy ni gyar művésztelep Hár ii mélyen tisztelt korszellem meccsekkel és rekordokkal van oltog-lalvtt n a potom művészettel foglalkozni nem tartozik a bevett szokások közó, mégis Szolnok leié szállnak most a gondolatai, amely h*lrom évtizeddel ezelőtt Nagybánya példáján felbuzdiitvn. meg csinálta or.t a telepei Még most sem szikkadt kl az életerő az Immár harmincéves alkotmányból s e/.ért tnlál-hatta ott meg a mUvészet mindegyike az Irányt, amely termóezetes lelki alkatának leginkább megfelel: a müvéazl stílus". Krónikás cikkéből idézzük ezeket a sorokat. Hinely az UJ Idók u] számában foglalkozik ezzel az értékes művészeti központtal. Herczeg Fereno szépirodalmi hetilapja Habay József, a Nemzeti Színházban nagy sikert aratott Veronika című magyar -ogendájának egyik legszebb részletét Is közli. Az U| Idők kiadóhivatala Budapest VI kei., Andrássy-ut in. Bárkinek küld díjtalan mutatványszámot. — Sötétkék intézeti matróz ruhák és kabátok, valamint gyermek boy kabátok és baby bundák, minden nagyságban és árban Schűlznél Erós, yérbó, kivár emberek S\'á-máta a természetes .Terese lóxsel" keserűvíz naponként való ivása a legkisebb erőlködés nélkül könnyű és rendes bélmükndést biztosit. Szá mos szakorvosi jelentés bizonyiija, hogy a Ferenc lóxsel viz sziv- és idegbalosoknak, vese és cukorbetegeknek, valaminl köszvényben és csuzban szenvedőknek Is nagyon jól tesz s ezért.méltán megérdemli a legmelegebb ajánlási. A Ferenc Józsel kesetü-viz gyógyszert\'rakbtn, drogériákbin és fü8zerüzlelekben kapható. — As ojsig uj sziata Jelenti, hogy megjeleni Nagy Imre: 5000 vicc clmíl 5 kötetos nagy müvo. A lap Több tartalma: Üzenet Hitlernek, lllblrcsók a tükör olőtt, Haller Istvár nem vallotta be egyik gyermekét. A Bölca Habi re-mok példázatai, a hét legkóserebb viccel, a lovasltott kfizUszlaságl üzem és a pesti vorebek. a legújabb arisztokrata viccek, színházi kritikák és pletykák és móg rengeteg remek tréla, móka, vicc aktualitás ós tnümltás Nagy Imre kitűnő vicclapjában. Mutatványszámot Ingyen küld a kiadóhivatal, Budapeat VI. (V utca 12. 100% PALCSICS e/ső nagykanizsai selyem-, kelme-, íonalíesíö és vegy-tlsxiltó Uxem. A FISCHEL kölcsön- könyvtár MEGNYÍLT a könyvkereskedői helylséghen HORTHY MIKLÓS-MT t, (Városlüz palota) A magyar könyvpiac legújabb könyveli Vasárnap jön a második olasz csere vonat Nagykanizsa ezúttal Is Ünnepélyesen fogadja az olaszokat Nsgykaolzaa, Bseptombur 20 A második olasz csere-vonal szep-temUei 25-én, vasárnap esle 1950 órakor ful be a nagykanizsai állomásra. Mini első alkalommal, Nagykanizsa városa most Is ünnepélyesen fogadja az olasz nemzet Budapestre ránduló tagjait Az üdvözlő beszédet ismét dr. Krdlky István polgármester mondja olasz nyelven, mig a fogadtatás többi része teljesen az előző program szerint fog lefolyni. A város vezetősége felkéri Nagykanizsa közönségét, hogy vssárnap is minél tömegesebben vegyenek részt az olaszok logadlatásán. Rózsa-Gyár vegyészeti ruhatisztító és műfestőgyár Kaposvár. A legnagyobb kincs az egészség! Minden gondos háziasszony legalább 10 évben egyszer liszlillalja (fertőtleníti) ágyneműjét a „Rózsa-Oyárban" ahol elismerten jó, olcsó és szakszerűen elkészített munkát kap. Oyüjtőtelep: Nagykanizsa, Erzsébet-tér Régi poéta-épület = Tánciskola. Értesítem a n. é. közönséget, hogy 24-én (szombaton) délulán 4 órai kezddtel nsgy Babatanfolyamot nyílok a Kaszinóban. Gullenlag tánctanár. — Baleset a vasúton. Vaspóri Oyula 17 éves napszámos az ujnép-pusziai állomáson lakirakásnál dolgozott. Eközben egy vagon (elejéről olyan szerencsétlenül zuhant a sínekre, hogy súlyos belső zuzódáso-kat szenvedeti. A nagykanizsai mentők eszméletlen állapotban szálli-totlák kórházba Beretvál pasztilla a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja. 1932. szeptemiier 21. ZALAI KÖZLÖNY értesítés. Tiszteletid értesítem Nagykanizsa és vidéke közönségéi, hogy a gallértlsztltás árát 8 és. 10 fillérre leBzálllloltam. FestéBt, tisztítást legszebben, legolcsóbban vállalom. Tisztelettel Varga Nándor rullsleltó, gózmosó éa vegytlszlltó Horthy Mlklós-ut 8. Közgazdaság (_) A zalai borpiac. A megye területén a borok iránt Közepes a kereslet és kínálat, helyenként azonban élénkül a vásárlási kedv. Hahó-Ion 20 hl. 12 fokos bor 15 fillérért, Balatonfüreden 51 hl. 14 tokoi bor 40 fillérért, 30 hl. 13 fokos bor 28 lillérérl, Révfülöpön kisebb tétel 12-13 5 fokos bor 20—28 fillérért kelt el. atrtatt tártai Párti 20*31, London 1800, Newyork 51830. Brüssel 7l*87Vl, Milano 2MO, Madrid « 50, Amsterdam 208 JÜ, Berlin 123 47, Wien -•-, Szófia 3 79, l\'rági 1534, Varsó 5820, Budape«l -■-, tldfrrid — Bukarest 306 T*nMaytizii4a Buza tv változatlan, dl. 5—10 jill.-lg eseti, rozs változatlan. Buza Üsiav, 76-0« 1315 1365, 77-es 13*68—13*90, 78-as 13 80 14 OS, 79-es 1400-14-20. 80-as 14 05 -14 35. dunántúli 76-os 12-60 -12-75. 77-es I2*80-12"90, 78-as 12-95-13 05. 79-es 13 05 -13 15, 80-11 13-20-13-35, rozs 7 25-7 25, lak. áips 9\'2O-05O, zab 10-00-1020, ten-<erl II. 13-S0-I380, korpa 7 25 -7-40. i ltuett Bank detlza-árloijajaal valutAk 1979-20 15 . 79-16-79 74 1694-1704 Uánk. 102 30-103-50 Dinár 9-82 9 98 Dollár 570-50-573*50 Franciát. 22-30-22-50 Holl. 229 05-230 45 Zloty 63 95-64 45 Ld 346-3-56 Lsra 4-06-4-19 Ura 2990-30*20 Márlu 135-70-136 60 Norvég 9930-100-30 l\'ssets --•- Schlll. -■-•— Svájcit. 110*70-111-40 Svéd k. 101 30-103 30 DEV1ZAR Amsl. 229*25-230 <5 Belgrád 9 88-9 98 Berlin 135 80-136-60 Urtlssel 79-26-7974 Bukaresl 3-43-3-51 Kopenh.102 50-103-\' U London 1980-1994 Madrid -•----■- Milano 30*00 30*18 Newy. 571-00-574*00 Oszló 9950-10030 Hárls 22*33-22*47 Prága 16-93-17-01 Szófia 4*08-4*19 Stnckh. 101*50-102 30 Varsó 64*05-64*45 Wien -- ZUricb 110-80-111-40 Wien cleartng árfolyama : 80.454. felbi|Us 1518, eladatlan 1121 - Elsőrendű 1-23-1*25, szedett 114-118, szedett közép 1-00-1-06, könnyű 0*84 - 0*92, 1-só rendU öreg 1-04 -108, ll-od rendll öreg 0*84 —0-96, sngol süldő I. - ÍI6-1-02, «"Tonns nagyban 1-74-0-00, islr 2U6-MMrns 1*00 — 1*30, félsertés 1*40-1 64. Ktidja s laptulajdonos Közgazdnágl Rt. Outenberg Nyomda éj Délzalsl Lapkiadó Vállalata könyvnyomdája Nagykanizsán. felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 71 szám Száraz, aprított ffitöszenet házhoz szállít, legolcsóbb napi áron Steiner- Adolf Mlalla. 4> aiánkaraskaSÓ ^ipály.utoa 32. sz. alatt. - 3913 a \\0© Ö f 1 A $ 7\\ A kl4 \\k<nm Samané Kopár Toréi ftuö él MUuffcéuttt Készíti jutányos áron legmodernebb d/vat füzüket, melltartókat ét harisnyát art ókét. Azonkívül t Sü\'ógy-hnskütóket, sérvköt6ket,tu0imtp betéteket, gu m m Ihar Isny ákat. állandóan kapható: Kőlcá«j-utca II. lagykailua. ÁPBÓHTmTÉSBI Hl» golyós csapágyak autóhoz, apertáU san olcsón Ford- és Pordsonhoz Uwef Ultmsnn éa Tóth vaa kereskedésé ben jín LssalaMÍ laaaillltaaM Ai gyermekkocsik •rfcsiü raktárra pnmth határ áruházába 37S8 IVIaétpáaa dtasluáten kiadó, csak biztos helyre. Cin a kiadóban. 4093 Háraaiuikái urnái hsrl 65 pengőén klsdó Erzaébe\'-tér 10. Ugylnolt szépen bútorozott külön bejáratú szoba la klsdó 4196 £»lttotSkaok igen olcsón eladó" J darab 8X3 mérelu deszkaház, 16 ablak- s sáranyal, börlcmeziel fedve Bővebbet Battbyány-utra 1 alatt 4IM Érettsígiiett fiatalember laslnálásra vállalkozik otrsón, (lakásért, koutárt Is). Clm a kiadóba a. rt Irt. 4 tál J\'l főző mindenes aukáosaa* a|ánt-koalk azonnali, vagy október l-l bslá-pésie, eielleg bejárónőnek. Bővebbet ki. adóhivatalban. 4210 Rózm ••aa*éflis éa szálloda no ven berre |kladó dr Kiiauu ügyvédnél, Fő al 21 alatt. 4242 EIMM ftlizertulett twreaóeaéa, pultok és tlókos állványok Sugár-ut &3. siám, Belezni! Jánosnál 4114 ■Má elegánsan bútorozott szoba egy vagy két ur részére fttrdósxobs haaanálaltál Rozgonyinlcs A. 4255 CatnoMn butoiolott különbe|áralu utcai mmohm sionnal kiadó SzécMeyt-lér 4. 4254 CUflásasa batorozott utcai szoba magányos urtnónek kiadó Ugyanebben « házban izeréayea bútorozott udvart aioba kiadó Caengery-ut 9 KtllönbeJárata udvart butoíowtt siska fürdőszoba baunálaltal aionnalri klsdó. Sugár-ut M. -4267 NánaiatáaH álUtt keres kttttnóen lózó 32 éves urlnő. Clm a tladóbsr.. 4260 Batthyány.utca 18. u. négyszobás aaa-aáaháa november 1 re klsdó. Bővebbet Szemere-utca 3. szám . -4269 6, 4 és S szobái i, több nigyobb és kisebb Jövedel- mező kárliáask, malatss- és Balat-háaak, >saáá|m. Isliasrátw és ItslHHiUsáo több Ussbb ■Irtok Zalában 3X), 146, 130 botd épü letekkel, tas»||baa 1000, 7C0, 500, 300 és 200 hold épületekkel. S.akaal-hagyán 10, 8. 4 és 2 hold, Isatna határában 25 hold rét é. azástó. R4- laal atauatl aaiCbon 450 n-öl, Katona tamat II dűlőben 600 Q őt, l váaárl iiaiShaa 450 □-01 föld, Oáa- pArhogyan 4 hold a>áatá épülettel, aiiatnártyvárl és bagolal begyen 6, 5, 4, 2 és I hold szőlőbirtok pincékkel. Hánt alkok s bslviroibaa, olcsó árbsn eladók. Bővebbet DaakAaa Miksa Ing. közvetítő, Nagykantiián, Siamere-ulca 3. szám. 4029 Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthetetlen drága ló férjem, ipánk tett jó édesap Háta Jizaaf lelentek és fájdal-módon enyhíteni temetésén me munkatbármlly moaon enyniteni szívesek voltak, fogadják ezúton is hálás köszönetünket. A gyászoló család. PÉLDÁTLAN OLCSÓ!♦ 8ür or Modern berendezések egyszerű és művészi kivitelben, ériési választékban. Kedvez A fizetési feltételek. Díjmentes szélütés,. KOPSTEIN BUTORARUHAZAK NAGYKANIZSA, HORTHY MIKLÓS-UT 4. SOPRON és SZOMBATHELY. poqAnyvAri uradalmi fajboraim kaphatok llterenklnt már 10 IIMlé/l. Legkisebb létei V> liter. ■ Hass kArolv taidt>irtoko> I4«4 Batthvány-utai 28. Mám. „Zsolnay" fayenoe Ispok minden minőségben és szirtben igen jutányosán Sartory Oszkár Utóda cégnél Király utca 39. Gabona csávázószerek forpácok: Arzópác Porzol Tlllantln Hedm pácok: Blgrlol Hlgocan Tlllanlln Műtrágyák eredeti gyári árbsu 1 éa csomagolásban. SzolúcsomagQlásüoz Ma n i 11 a (gyökérspárga) Kaphatók: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, termény és növény-védőazerek kereskedéséből! Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bitóság mellett. Tcleton 130. Pk. 9469 /1932, a 1931. vghtól ! 100 az. Árverési hirdetmény. Dr Rothschild Béla nagykanlzaal llgvvéd által képviselt Schíttler Jakab nagykanlzssl bej. cég Javára 878 pengó 24 I. töke és több követelés és lárulékst erejéig a nagy kanizsai kir. járásbíróság 1931 évi 2320 sz. végzésével elrendelt kielégítési végre hajtál lolytán végrehajtást szenvedőtől 1§3I. nov 20-án lefoglalt 16840 P re becsült Ingóságokra s nagykanizsai ktr. járáiblró-ság lenti számú végzéséve! az árveré* el-rendelletvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapián a fent megnevezett s a loglalásl Jegyzőkönyvből kl nem tUnő mái loglaltatók javára Is az árverés megtartási t elrendelem, de csak arra sa esetre, ha kielégítési joguk ma Is fennáll és ha ellenük hslasztó hatályú Igénykereset folyamatba nincs, végr szenv. lakásán.l Üzletében Mor gánypusztán. a llzelelt összeg levonáiávsl kendő megtartására határidőül 1932. évi szeptember hó 24-tk napjának délután 3 órája Itlzetik ki. amikor a bíróilag leloglslt gazdasági étö és böll letszeielés s egyéb Ingóságokéi a legtöbbet ígérőnek készpénzllzelés melleit, esetleg beciáron álul Is - de s kikiáltási ár kélharmsdánál slacsonyabban nem — el fogom sdnl. Azon Ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egvezer P ón lelni van, az 5.810/931. M. E számú rendelet értelmében csak szok ár-vérezhetnek, akik a kl\'láltáil ár egvtlzed részét binalpénzUI leteszik. Nagykanizsa, 1932. augusztus hó 12-én. Elek László s. k. kir blr. végrehsjló, 42SS mint bírósági kiküldött. 18 filiór dekája eredeti francia D O R S A V kölnivizeknek VÁGÓ ENDRE i illátazertárában. Síremlékek műkőből minden nagyságban tiszta fehér színben gyönyörű kivitelben meglepő olcsón SARTORY OSZKÁR UTÓDÁNÁL Király-utca 39. Saját érdekében tekintse meg telepemen. Vízvezetéket, csatornázást, központi IHIést és e szakmába vágó javításokat jutányos árban válial MENDLQVITS JÓZSEF ÉS MÁRTON rézmü és vízvezeték szerelési vállalata Tslsfaa 2-71. HA8TKAHIZ8A, KIHÁLY-UTCA 45. 8Z. Teiston 2-7t. MT Kedvazft fizetéai feltételek! \'Wmt | Állandó raktár fürdőszoba berendezósekben és mosótlstőkhen. „KOhne" mezögKdasági gépek gyári lerakató. UUTALAN ISMERTETESI\' lelczer üveg és poklán gyári linU __________Nagykanizsa. Horthy Mlklós-ut_U Nyomatott a laptglajdonos Közgazdasági R.-T. Outenberg Nyomda éa Délzalai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsán, (felelős üzlclvezctő: Zalai Károly.) vigyázzon -gészségére és igyék Resedeí vizet, mely hólyag, vese é» gyomopbántalmaknál kitllnő hatású. Kaffcatt állási HUzéitilettea. Pfc-ftktár: WEI8Z kÓR, NaqyMatzsa KWJy-ato. 34. Totsfav 310. SSrSf" HÖMQZDUlíWTfiL QLODDIN 72. évtolywu 214 WajfySiDiliufe >M2. szeptember 22, csütörtök Ara 14 fillér ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP íicrkeiztőség és kladóhiVlitf KewilKlvI ftókkladóhtratil: főút 5. tUm Koaauth-utca 32. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Előfizetési áu : egy hóra \\ 8 pengő I és kiadóhivatalt telelő Szerkesstóaégl < 80 llllér teleion: 78. u Lemondott a Károlyi-kormány Károlyi módot kkránt -nyújtani az egységespárlttak, hogy aélkOle foglaljon a helyzettel kapcsolatban A helyzet kulcsa a kormányzó kezében állást Bu4apeet, aieptomber II A Magyar Távirati iroda Jelenti: A kormány tagjai folyó évi szeptember 20 in déluian 5 órakor minisztertanácsra Ültek össze. A minisztertanács, amelyen gróf Károlyi \'Gyula miniszterelnök ismertette a jelenlegi belsőpolllikal helyzetet, azon egyhangú elhatározásra jutott, hogy a kormányzónak benyújtja a kormány temondását. A kormanynak ezen egyhanga elhatározása folytán gróf Károlyi Oyula miniszterelnök folyó hó 21-én, szerdán délelőtt 10 óra 30 perckor kihallgatáson jelent meg OfldOllón Horthy Miklós kormányzónál és előterjesztette a kormány lemondását. A kormányzó a kormány lemondását elfogadta és egyben megbízta azt az ügyek ideiglenes vezeiesével. Az ígymigaspárt vezérei Károlyinál (Éjszakai telefonjelenlés) A Budapesti ÉrtesitO jelenti: Oróí Károlyi Oyula miniszterelnök fogadta az egységespárt vezérembereit. Mi készteti* a kormányéInöhöt elhatározására ? Budapest, szoptonibor 21 (Éjszakai lelefonjelentés) A Budapesti Érlesilö jelenli: A kormány lemondásával kapcsolalban rámutatnak a miniszterelnöknek a mu\'t hélen leli kijelentésére, hogy a vak Is látja, hogy vannak ellentétek. Eszerint a miniszterelnök számolt ezekkel az ellentétekkel. A lemondással módot kíván nyújtani az egységespártnak, hogy nélküle foglaljon állást a helyzettel kap-otolalban. Meg akarta kOnyltenl a többségnek azt, hogy szabadon nyilváníthassa véleményét. Ezzel kapcsolatban rámulalnak Qróf Károlyi alakltja Budapest, Azeptecnber 21 (Éjszakai lelejoajelentés) A Buda pesii lÉriesiiö jelenli: Jól informált körökben az a be-ayomás, hogy gróf Károlyi Oyula továbbra is megmarad elnöknek és i alakIIja meg az uj kormáayl arra, hogy meg kell várni a holnapol, hogy a közvéleményben milyen hangulatot kelt a kormány lemondása ? A helyzet az, hogy van egy kormány, amely a kormányzó bizalmát birja és van egy párl, amelynek vezére Bethlen Islván gróf, amely sosem nyilvánítóit elégedetlenséget gróf Károlyi Oyula miniszterelnökkel szemben. Az egységespárt „avant-gárdistái" Az egységespárl úgynevezett avant-gardistái löobnyire azok a képviselők, akik a legutóbbi választás alkalmával kerültek be a parlamentoe, az uj helyzettel bizonyára levonják a konzekvenciái ée kilépnek a pártból. meg az uj kormányt ? Budapest, szeptember 21 (Éjszakai Idt/onjeieutés) A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére holnap kezdi meg a szokásos kihallgatásokat és több Ismeri, neves politikusi fogad. A pestüldegkutl gyilkos tefemrehivása áldozata bolttesténél Az ötszegyüll tömeg meg akarta Itncselpi Budapest, szeptember 21 Éder Józsefet, a peslhidegkuli gyilkossággal gyanúsított pacsai cserepes-segédei ma délelőtt kivitték a helyszínre és Jandák Józsefné holtteste elöli szembesítették a tanukkal. A tanuk mindannyian felismeriék benne a gyilkost, fíder József álha- lalosan tagad. A csendörök csak nehezen tudták megvédeni a gyilkost az összegyűli lömeg dühétől Trra\'iin_~ui"ivi_q~u-"u"-~u~ii> ír ai-iníri*i~i-rrr ■- - - - - -- -- -- -- -- -- -- -- Fegyveres álarcos banditák rablás! kísérlete egy bndapestl orvos lakásán Budapest, szeptember 21 Ma éjszaka a Vilmos császár-ul 50. számú házban Fráter Zoltán munkás és Kovács István kárpitoe-wgéd behatollak Schwarlz József orvos lakásába. Álarccal a fejükön »* orvos feleségének szobájába A ház lakói elfogták a tetteseket menlek, revolvert szegezlek az asz-szonyra és pénzt követellek. Az asszony sikoltozására az egyik rabló öt ököllel fejbevágta. A za|ra a szomszédok figyelmesek lettek, mire a rablók kiugrottak a folyosóra néző ablakon. A ház lakói azonban mind- kettőjüket elfogták. Mini később kiderült, dulakodás közben Schwarlz Józsefné lábát is eltörték. A banditák ellen valószínűleg rablással párosult gyilkosság kísérlete ciinén indul meg az eljárás. A rendőrség Pesterzsébeten leleplezte a „Trockij-gárdát" A kommunisták gumibotokkal voltak felszerelve Budapest, szeptember 21 A főkapitányság politikai nyomozó Moportja leleplezte a Pesterzsébeten székelő szélső baloldali kommunis-»k egyesületét, a TrockIJ gárdát. A gárda vezetőjét, Csépi István nap-Bzámosl és két társát őrizetbe vették. A kommunisták gummlbotokkal voltak felszerelve és lapot is állítottak elö lilkos nyomdájukban. A nyomda Crepelen a Klosler-mayer-ulcában volt, itl állilollák elö az „Otzlályharc" c. lapol. A gárda kifejezeti célja az voll, hogy a szocialista gyűlésekéi megzavarják. Kritikus ponthoz ért a leszerelési értekezlet Genf, szoptembor 21 Henderson elnök a leszerelési érlekezlti elnökségének üléséi lövid «"éddel nyitotta meg, amelyben ■ámulaton arra, hogy a leszerelési Jltkczlet inosl kritikus ponthoz ért. van szó, hogy a fegyverkezé- seket hatékonyan és komolyan le szállítsák, vagy ujabb fegyverkezés! versenyre vállalkoznak e. Az elnökség főfeladata a leszerelési értekezlet második ülésszakának előkészítése. Roméli, hogy a második ülésszakban sok hóikról leszerelési rendszabály jön majd létre. Henderson beszédéi az ülés tag|ai néma csendben liallgallák végig. Az elnök ezulán ismertette a német külügyminiszter levelét és az érlckczlit elnökének arra adott válaszát. Felolvasta mindkét levél szövegét. Ai értekezlet elfogadta Hendersonnak azt a javaslatát, bogy egyelőre ne induljcn vita a német bejelentésről, számítva arra, hogy a német kormány talán válaszolni akar Henderson levelére. A német Birodalmi Bank kamatleszállítása "•Sy.r kö.Sk i. várják . k.m.t-leazAUlláait Berlin, szeptember 21 A Birodalmi Bank szeptember 22-iki hatállyal a leszámítolási kamatlábat 5°/o-ról 4°/o-ra és a lombard kamallabn 6°/o-ról 5%-ra szállítói ta le. Budapest, szeptember 21 A német kamatláb mérsékléssel kapcsolatban magyar pénzügyi körök is ksmatleszallilásl várnak. Azt hiszik, hogy ha a mostani 5°/o-os kamatot 4"k ra mérsékelnék — rmi természetesen kihatna a magánkamal alakulására is — akkur a mezőgazdaság jobban elbírná a csökkentet kamatterheket. Összeült \' a porosz országgyűlés Berlin, szeptember 21 A porosz országgyűlés minlegy három heti szünetelés ulán szerdán újból összeült. Napirend elöli Hlntler képviselő a nemzeti szocialisia frakció nevében a következő nyilatkozalot olvasta fel: — A nemzeli szocialista frakció nem gondol arra, hogy maga részéről a tisztviselőket és állami alkalmazottakat az alkolmányoc hatáskörén beiül eljáró kormány Iránit kötelességük megsértésére szóillsa fel. Papén és dr. Bracht birodalmi biztosok Hindenburg birodalmi elnök nyomása alall, akinek alkolmány-hütégében nem lehel kételkedni, (viharos derültség balról) ennek az alkotmánynak keretében működnek, amelyre a birodalmi elnök is megesküdött, akkor a nemzeli szocialisták frakciója kötelességének\' tartja felszólítani minden lisztviselöt és állami alkalmazottat, hogy az alkotmányi és a porosz törvényeket a maga részéről Is kötelességszerűen tartsa be. (Derültség balról.) Jürgensen szociáldemokrata követelte, hogy a birodalmi gyűlésben lörtént rendőri házkutatási, amely beleülközik a birodalmi alkotmányba, vizsgálják felül. A legélesebben tiltakozik az országgyűlés elnöke és a birodalmi elnök közölt folyl meg- . beszélések tartalma ellen. Az országgyűlésnek helytelenítenie kell az elnök magatartását. Végűi követeli, szólítsák fel a?, állami kormányi, hogy a német különblróságok által hozott ítéleteket vizsgálják felül éa az aránytalanul súlyos büntetéseket szállllüák le. (Éi\'szakal rclíllóJiUnUsI A "iiol.oralé-glal Intéi.t lolantl ssli IO órakar ■ V*ltax«ko»y id6, ilénk ásxaknyuBatt tága. amláuaal, további hdaOlyedÁaaBl éa ujabb aáporaaévot. ZALAI KÖZLÖNY » 1932. szeptember 14. Kereskedők küldöttsége a polgármesternél A régi vásári rend, a házalás, a llsztellenőrzés ügyében kérlek Intervenciót a város vezetőségétől A nagykanizsai OMKE elnöksége liszlelgelt dr. Krdtky István polgármester elölt. A küldöttség szónoka mindenekelőtt köszönelel mondóit a polgármesternek fáradozásáén, amelyei a fúzió létrehozása körül tanúsított éa amely nélkül az erök egyesítése nehezen lelt volna elérhető. A polgármester válaszában hangsúlyozta, hogy igaz örömére szolgál, egy táborban látni Nagykanizsa város kereskedőit, mindem el fog követni, hogy a kereskedő lársada-lom hajain, sérelmein segitsen. A küldöttség ezután a régI vásári rtnf visszaállításéra vonatkozó régebbi kérelmét újította fel, amelyre vonatkozólag dr. Hegyi Lijos főjegyző azl a felvilágosítási adla, hogy a kereskedelmi minisztériumban folyamatban van a kérdés országos rendelése. Kérte továbbá a küldöttség, hogy a házalást tilalom intézkedéseit, melyek szerint Nagykanizsán mindennemű házalás tilos, valamint a piaci szabályrendeletet sajtó utján megfelelő módon publikálji a közönség tájékoztatására. Majd ismertették a füszerkereske-dök panaszát, hogy legu|abban naponkénti tételes feljegyzést kívánnak a liszt-ellenőrök, ami a gyakorlatban úgyszólván lehetetlen és kérték a polgármestert, hogy ez ügyben lépjen érintkezésbe a pénzügyigazgatéval, hogy a régi gyakorlat állíttassák vissza. Több más kérdés előterjesztése ulán a polgármester Ígéretet tett a kérelmek megvizsgálására. Illetve azoknak mielőbbi elintézésére. Az országzászlóra dr. Wlnkler Ernő 2, Marinovics Alajos 2, Schweltztr litván I 50, özv. Rosenfeld Józsefné 1, muraközi Rad-nay-Rózsay Károly (Budapest) I pengőt adakoztak. A gyűjtés eddigi eredménye 1660 pengő. Az összeg a Nagykanizsai Takarékpénztárban nyitott folyószámlára folyik be és ott kezeltetik. A polgármester tisztelgő látogatást tesz Batthiány-Strattmann hercegnél Nagykanizsa, szeptember 21 Dr. Krátky István polgármester régi lerve, hogy tisztelegjen Körmend uj váruránál, ilju Batthyány-Stratt-ma ut László hercegnél, eddig azonban a város sürgős teendőt megakadályozták ebben A legutóbbi napokban kérdést intézel! a herceghez, mikor lehelné tiszteletéi, amire ma sürgöny-válasz érkezeti, hogy a fiatal herceg holnap várja öt. Dr. Krátky István tehát csütörtök délben teszi meg tisztelgő látogatását a fiatal hercegnél, hogy egyrészt elsólzben tisztelegjen nála, másrészt hogy a város ügyeiről beszéljen vele, jóindulatát kérje és egyben meghívja őt Nagykanizsára, hogy azt a kapcsolatot, mely évtizedek lolyamán a hercegi család és Nagykanizsa város között fennállott, melegebbé legye és kimélyítse. Zalamegyében ls leálltak az összes vámmalmok A malomtulajdonosok alkalmazottaik elbocsájtását helyezik kilátásba, ha nem történik sürgős intézkedés Nagykanizsa, szeptember 21 A baranyamegyei, bácsmegyei, vasi malmok leállítása ulán tegnap Zala-megye molnárai is csatlakozlak a passziv rezisztenciához. A Kerka és Letenye-vidék malmait tegnap álli tolták le tulajdonosaik, mig ma az egész Nagykanizsa és Délzala-vidék malmai beszüntették üzemüket. A zalai molnárok közölt nagy az el- keseredés és izgslom és sürgősen követelik a kormánytól a vegzalurák megszüntetését és a malotnelienörök visszahívását. Amennyiben nem találnának meghallgatásra, ugy kénytelenek lennének összes alkalmazottaikat rövid időn belül elbocsájtani és az OTI kötelékéből kiléptetni. Zalavármegye molnársága most izgalommal várja a fejleményeket. Az ujudvari bőgős és a bocshai prímás halálos párbajának részletei Azért ksllttí meghalnia a prímáénak, mart a banda szebben muzsikált a cstrfól bucsun bandának volt a primása. A bucsun a falu népe az egyik bandái lavo-rizáita a másikkai szemben. Az egyikkel jobban meg vollak elégedve, jobban tudta húzni a talp alá valót. Mikor a mulatság utált a két banda hazament, efelett lámadl a vila és a két konkurrens banda összeszólalkozott. Baranyai lebecsülte Horváthé-kat, azok viszont. Ezen azután már közel állott a karblrok. Tény, hogy a veszekedés hevében Baranyai a nagybőgőst pofonülötte Ho váthot, a prímást. Mindakettöben dolgozott a cigányonérzeten kivül természetesen az alkohol is. Horváthot nagyon felbőszítette a kapott pofon, bosszúra gondolt. Néhány perc múlva lelépeti az nlról, egy jókora husángot hasított az útszélen. Biranyai észrevette Baranyai Lajos ujudvari cigány-zenészt ms délelőtt hozták be Nagykanizsára a gelsei csendőrök. Áldozatát Horváth Józsefet, a fialal bocs-kai prímást tegnap temették el, miután a boncolát kiderítette, hogy a szúrás ami érte, halálos volt, semmiféle orvosi tudomány nem tudott volna tegitenl. A nagybakónak melletti Vajda-dűlőben történt halálos drámának minden részletét tisztázta már a nyomozás. Eszerint Baranyai és Horváth muzsikus cigányok vollak. Mindketten más-más bandához tartoztak. Vasárnsp azonban a cserföi-bucsura voll hivatalos Baranyai bandája it, amely ujudvari voll és amelyben Baranyai nagybőgős volt, meg Horváth Jótka ls, aki a bocikai lm HOTEL U1H | IrkaiáUnál Állandóan kallamai ur ni eojrellen konfoittal Sercndoatt magyar aaálloda Velancé ben Folyó hldag-át mcleuvli a iiobákbtn. KllOnó magvat konyha, tul baltáid *■■ ------------ - - Magyarul baltáid uilloJal alkalmaiotl mlndan vonít- *i h\'a)ő. magyal ládáiig Magyar alkalmatosak. magyar lavalatat, ..Il ezt és figyelte a liatal prímást. Nem kellett sokká várakoznia, mert Horváth József a hatalmas karóval nekitámadt, hogy lesújtson a konkur-rencia lejére. De Bfranyal már vártj ezt és zsebében előre kinyitotta a kését, hogy adott ésetben védekezzék. Mikor látta a felbőszült Horváthot feléje lépni, abban a pillanatban, mikor az rá akart sújtani, előkapta késéi és mielőtt a karó még lesújtható!! wílha, nyakába mártotta olyan erővel, hogy Horváth elszédült. A kés az ütőerét vág\'a keresztül. Még kél lépést támolygott előre, amikor Baranyai kikapta kezéből t karót és ázzál két hatalmas ütést mért a tejére, ugy hogy a vér kiserkent a nyomában. Horváthnsk ugy látszik rendkívül erős cigány koponyája lehetett, mer! még ekkor is pár lépést ment tovább. Baranyai azonban ekkor már ugylátszik megsajnálta a rettenetesen vérző embert, mer! ulánna ment, hogy bekötözze. De amikor hozzája éri, Horválh elhalló hangon kérdezte föle: — Mi! akarsz még lölem ? — ét azzal holtan elvágódott a földön. A prímát halála láttán nigy zavar támadt a banda tagjai közOlt, akik kántorként eltűntek a dráma szin-helyéről, mig Baranyai Ltjoa tovább ment falujába, ahol időközben már értesítették a csendőrséget. A nagybőgős igy percek multán már a csendőrség foglya volt. Kihallgatásakor beismerte tettét, azt mondotta, hogy olyan felhevült hangulatban voll, hofty maga sem tudta mit cselekszik. Dr. Ország Lajot ét dr. Nls-ponszky Béla tOrvénytzékl orvotok ma délelőtt terjesztették be a vizsgálóbírónak a boncjegyzökönyvel. Dr. Almássy Oyula a nagykanizsai törvényszék viztgálóbirájt Baranyai Lajotl emberölés miatt letartóztatásba helyezte. Stékrekeéétoél, emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, vértódulásnál, fejfájásnál, álmatlanságnál, általános rosszullétnél igyunk reggel éhgyomorra egy pohár természetes .Fereac lóiteí" keserüvizet A belorvosi klinikán szerzett tapasztalatok szerint a Ferenc lóztel vlz az ideális hashajtó minden jellemző tulajdonságát egyesit! magában. A Fereac léttel keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és faszerüzletekben kapható. A ferde lovag (Korrajz Mária Terézia Idejéből) 28 Irta: Balázs József Az asszony felugrott, a vérteshez simult és pici szája a füléhez ért, ugy duruzsolta: — Tudom, hogy tudja. Legyen jó hozzám, hisZen maga miatt jutottam ilyen bajba. No segítsen rajtam, nem bánja meg. — És bársonyos kezével végigsimította a kapitány arcát. — Hát jó. őfensége kolostorba vonul. — Felelt a vértes suttogva. — Lehetetlen I — kiáltott fel az asszony. — Becsületszavára? Lovagi becsületszavára? — Mindenre, ami szent, esküszöm, hogy Őfensége; Mária Terézia holnap kolostorba vonul. — És a trónöröklés? — Ennyit tudok. Hogy azután mi lesz, arról nincsenek értesüléseim. — Maga drága emberi — kiáltott fel az asszony. — Magához ölelte, hirtelen megcsókolta, azután felkapta köpenyéi s már a tükör előtt igazította kalapját — Még eljövök magához I — Legyen szerencsém, szép asz-szony 1 — felelt Duinenfels udvariasan, majd mélyen meghajolt és ki- nyitotta az ajtót, azután kacagva dőli a medvebőrre, mert arra kellett gondolnia, hogyan megzavarodik a tanács erre a hírre. Reggel korán átsietett Bartenstein-hez, aki maga is jót mosolygott az eseien és dicsérte az ötletért barátját, mert Igy az is ki fog derülni, kinek a kéme volt a hölgy. — Mond el az esetet Őfelségének is, had mulasson. Én megyek, mert nyolcra ültek össze s már negyeddel elmúlt. Álmosan, kivörösödölt szemhéjakkal, gyűrő it arccal, mogorván ültek együtt az urak. Csúnyán néztek Bartensteinre, amikor belépett s pihenten, mosolyogva hajolt meg. Amikor helyét elfoglalta Neipperg gróf állott fel s megszólalt a siri csendben. — Uraim I A helyzet komolyságára való tekintettel arról kell érlesitenünk a spanyol udvart, hogy ő császári fensége vallásos meggyőződését követve, kolostorba vonul, minek folytán a látogatás céltalanná vált. Nagy lárma iett. Dühösen kiáltoztak Neippergre, de ó nyügodtan állt és amikor elcsendesedlek, követelte, hogy javaslatát juitassák a császár elé. A tanács ugy határozott, hogy a javaslatot Neipperg egyéni indítványaként terjesztik elő. — De arra mérget vehet a gróf, hogy nincs a földön olyan hitalom, amely őfenségét kényszeriteni tudja arra, hogy azt meg is tegye I — Kiáltotta Stahrenberg. Bartenstein mosolygott, ő tudta, hogy honnan fuj a szél. De azért csodálkozott, hogy nem kérdeznek semmil. Ez azonban még korai volt. Sinzendorff állt fel: — Kérem a titkár ural, közölje a tanáccsal a válaszirat tartalmát, amelyet őfelségének megküldött. — Sajnos, nem készítettem el, mivel nem tudtam a kérdést megoldani. őfelsége elhatározta, hogy délelölt tizenkét órakor fogadja a spanyol követel és szóbeli választ fog neki adni, valami nagyobb rendjellel enyhilve, hogy a kormányának teendő jelentésében a barátságos jelleget kidomboríthassa. Halálos csend lett. A császár nélkülük cselekszik. Megfagyni érezték ereikben a vért s az elmúlás szellője lengte át a termet. Szótlanul, ma-gukbaroskadtan s mind álmosabban ültek helyükön. Nem merlek elmenni abban a hitben, hogy a császár eléjük terjeszti a választ, amejyet elgondolt. Közben mind lejebb konyult a fejük és kilenc óra ulán már csen- desen szunyókáltak karosszékeikben. Bartenstein felállt s halkan elhagyta a tanácstermet, utasítva a parancs-öriisztet, hogy addig senki ne zavarja a tanácsot, mig belülről utasítást nem kap. Azután Duinenfels-hez ment. — Mit csinál a magas tanács ? — Érdeklődölt a vértes. — Egy kicsit ágaskodtak, de most azt csinálják, amihez legjobban értenek: alszanak. Talán acg akarják álmodni a válasz szövegei. — Jó tréfa lenne őket igy megmutatni őfelségének. — Minek, hiszen már úgyis le vannak leplezve. Csak azt csodálom, hogy Neipperg a cselszövő. Én azt hiltem, Sinzendorff. — Tehát Neipperg ? I — Csodálkozott a kapitány. — Nem is hittem volna, hogy ilyen jó Ízlése van. — Híres volt annak idején az Ízléséről. Most elmondhatnád az esetet végig. Nem i-t jártál rosszul. — Jegyezte meg Bartenstein hunyorgatva. — Nem panaszkodhatom. — Felelt a vértes, azután nyugodtan, fordulatosait és humorosan mondta el az est minden részletét. Gyakran szakította meg elbeszélését Bartenstein jőizű nevetése. (Folyt kóv.) 1032 szeptember 22. ZAJLA1 KÖZLÖNY ]gan olcsó helyári: bérletben lioeAlis elfi-al|é*ok éf hangversenyek lesznek m zeneiskolában öl mailni it négy eati hangverseny bérlete 5—3 pangS Nagykanizsa, szeptember 21 Megírtuk, hogy a nagykanizsai zenei élet uj szezonja igen mozgalmasnak Ígérkezik, amennyiben a zeneiskolában nyilvános hangversenyeket és liceálls jellegű matinékat fognak tartani, melyeken varosunk legjobb) i lépnek dobogóra, hogy ezzel Is u| színi vigyenek e város kullurélelébe, másrészt, hogy mindazok, kik a zeneművészet Iránt érdeklődnek, nivós előadásokat és pompis felkészültségű hangversenyeket kaphassanak. E cél érdekében a zeneiskola Igazgatója, a ki ezen u| vállalkozás irányítója, bérletet hirdet öt matinéra és negy esti hangversenyre, melynek mindegyike a zeneiskola kamaratermében ieBz. Már az a körülmény, ho«y szakember ált e rendezések étén, garancia arra nézve, hogy ugy a matinék, mint a hangversenyek nívóban semmi esetre tem fognak a zeneiskolától megsiokott sztnvonai alatt maradni. Minthogy ez a vállalkozás nem anyagi céll szolgál, a helyárak i; oly alacsonyak, hogy azl minden étdeklfldC meg tudja flzelni, különösen, ha bérletet váll. Az öt maiiné bérleti ára egységesen 3 pengő, mig a négy esti hangverseny bérleti ára ugyanciak 3 pengő. A bitietek a Krátky tőzsdében és a zeneiskolai szolgánál már válthatók. Az egyes előadásokra külön jegyet csak az esetben adnak kl, ha a helyek bér-Ittben nem fogynak el. Áruk ez esetben természetesen többe fog kerülni, mint amennyibe bérletben egy előadás helyára kerül. Igy tehát mindenki sajál érdekében cselekszik, ha bérlelet váll, meri a terem arány-lagosan csekély befogadóképességére való tekintettel kónnyen hely nélkül maradhat. Az őt matiné liceálls |ellegü előadásának tárgya és ideje : Október 9-én: Hogyan hallgassunk zenét? Tartja Vannay János November 13-án: ZenelOrténelml korok és korszskok. Tartja Vannay János. Január 15-én: A zeneművészet ó-kora. Tartja dr. Kerkay József. Február 12-én: A zeneművészet középkora. Tartja Kettlng Ferenc. Március 26-án: A zeneművészet újkora. Tartja Vannay János. A matinék mindenkor vasárnapra esnek, déli fél 12 órakor kezdődnek és egy órát vesznek igénybe. Az előadásokai mindenkor Illusztráció, Illetve műsor kíséri. Ugy véljük, hogy ezek az előadások a város érdeklődő közönségét közelebb fogják vinni a zeneművészet produktumainak teljesebb élvezetéhez. Megjegyezzük, hogy az előadásra, valamint a később közlendő hangversenyekre a rendezőség tlsz-telet|egyet senkinek sem kflld és helyet senkinek sem tart- fenn, de meghívókat sem bocsát kl. A bérleti legyek a mai nappal már az említett helyeken válthatók. •——.......... ,, . _......v.v..,,.......... ■=■ A „Hathengeres szerelem" n*gy sikert aratott a Városi Mozgóban. Ma ugyanezt mutatják be. ■= Köztisztviselők részére rend-fvül előnyös bútorvásárlás! alkatom. Modern berendezések, tökéle->« jó kivitelben, hosszú lejáratú feszletre, 6őt kamatmentesen is kaparok — Kopsleln bútoráruházban, "Orthy Miklós-ul 4 Egy 27 éves pacsai cserepes a pesthideg-kuti rablógyilkos Nagykanizsán lopás miatt egy évi fogházat Olt Nagykanizsán minden más lapol megelőzve, a Zalai Közlöny jelentette szerda reggeli számában, hogy Budapesten elf jglák a pesthidegkuti rablógyilkost egy pesti koldus sre-rnélyében A hurokra került gyilkosról az éjszakai kihallgatások során érdekes zalai vonatkozások d.tűitek ki. Éder József, a gyilkos 1905-ben Zalamegyében, Pacsár. szűleie\'!. — Három éves korában a cséplőgáp körül lábatlankodott, az eleválor-szl| elkapta a kezét és azóla egyik keze középső ujja hiányzik. Kitanulta a cserepes mesterséget, majd megnősült, egy budai leányt veti el. Továbbra is Pacsán éltek, a felesége ma Is olt lakik. Éder aronban nem most először került összeü\'közésbc a törvénnyel, egyébként ii hazudoró, ganosz természetű ember voll, ugy hogy a felesége el is akart már többször válni tőle. — 1929 ben nyáron cséplőgépnél dolgozott Éder, beleesett a dobba és olyan súlyos ron-colásokal szenvedeti, hogy a |obb lábát térdben amputálni kellett. — Azóla azlán a cserepes mesterséget nem tudta folytatni. Mis munkáhoc pedig nem tudott jutni. Volt egy kerékptr|a, aizai járta a vidéket és koldulásból tartotta fenn magát. Ahogv ő mondja, volt nap, hogy 10—-20 pengői is megkereseti. Legutolsó állomása Budapest volt, ahol leleségének a fivére, akinek Budán órásüzlete van, megszánta és inasnak bevette a boltba. Három hónapig tanulta az órás-meslerséget, de ez alatl is igen rendellen életet élt, kerékpáriával együtt napokra eltűnt Kitona Józsel-u\'cal albérleti szobájából. Ilyenkor, állítása szerint, koldulni járt a vidéki városokba. Amikor tegnsp este a Díllvaiut köz-lében lévő étkezdében elfogták, a 8 óra 10 perces kanizsai vonattal éppen haza akart uta;nl. Megmolo-zásakor egy postai feladóvevényt .Is talállak nála: hétfőn délben 15 pengőt küldőit s rablott pénzből Pacsára, a feleségének. Éder József lopás miatt már büntetve is volt Nagykanizsán 1923-ban a törvényszék egy évi fogházra ítélte. Különféle elsőrendű ÉTKEZÉSI "BURGONYÁT sxálllí Herceg Festetics Uradalom Berxencéről. A burgonya-minták megtekinthetők Sípos Andor fűszer és csemegeűztetében és llelcöenfeld Gyula mag■ nagykereskedő cégnél, ahol ü megrendelések m, fel Is vétetnek Trockij Leónak nem akarnak szobát adni Pöstyénben flz egykdTi diktátor, Oroszország megrontója régi nevén, mint .Bronsteln Leo magánzó" száll meg, Pöstyénben senkivel sem érlntkezhetik, nem keresheti fel a nyilvános éttermeket és lezárt vasúti fülkében utazik három országon keresztül határozatát tudomásul kell vennünk, egyébként Is egy gyógyfürdőnek az a kötelessége, ami a Vörös Keresztnek: nom tehet különbséget beteg és Pöetény, szeptember (Copyright) Mire ezek a sorok napvilágot látnak a Konstantinápoly melletti elhagyott BZlgetrdl elindult mér Magyarországon korosztül pőstyénl útjára Oroazorazág egykori rettegett népbiztosa, az oroaz, nép megrontója, sok-sok ezer ember gyilkosa: TrockljLeo... Három országon keresztül visz el az ut]a és olyan külsőségek között utazik, ahogyan ember még netp utazott: detektívek állanak őrséget a vasúti tUlkéJe ajtaja előtt és vigyáznak arra, hogy Trockij Leo még caak az ablaknál se mutasaa magát azokban az országokban, amelyek az emberségesség törvényei alapján engedélyt adtak arra. hogy a beteg omber elutazzék oda, ahol visszanyerheti az cgéazaégét. A háború vége telé Németország leplombált vaautl koealban csempészte kl Svájból I-entnt és Troc-kljt, a németek féltok attól, hogy ennek az embernek a lehelote Is megfertőzheti az országukat TroekfJ l.eo ma Is ugy utazik, mint anno egykoron. Kiderült most, hogy a cseh kormány már hetekkel ezelőtt engedélyt adott az egykori népbiztosnak arra. hogy két hónapig kurádja magát Pöstyénben, azonban ezt az engedélyt pollUkal okokból mindeddig titokban tartották. Most, hogy nyilvánosságra került a cseh kormány engedélye, hihetetlen felháborodás támadt nyomában. A cseh lapok vozérclkkeket Írnak, országos botránynak deklarálják az orosz hóhér csehországi utazását. Pöstyén néne Is megmozdult: nem kívánatos vendégnek deklarálják az orosz nép megrontólát és ennek tudható be, hogy Trockli Leo nem kap szobát pOslyénl szállodában. A lürdólgazgalóság részéről ebben az üpyben arra Illetékes taktortól a következő felvilágosítást kaptam: _ A kormány kifejezetten arra ado t engedélyt, hogy Igen szigorú feltételek mellett, Wzárrfiug Pöstyénben tartózkod-hatlk Trockij ur. Nekünk a kormány között Kanok hangsúlyozása mellett ls azonban tokln-tettel kell lennünk egyrészt a lakosság Izgatott hangulatára, máarészt vendegeink érzékenységére és ezért nem áll módunkban Trockij urnák és titkárának a fürdőlgazgatóaág bármelyik száüójá-bttjr Is szobát rendelkezésre bocsájtanl. — Trockij l.eo. aki régi nevén, mint BRON8TEIN LEO MAGÁNZÓ száll meg Pöstyénben, egy félreeső villában kap két szobát, nem kereal lel a nyilvános éttermeket, haaem azo-bájiban étkezik, minden reggel caukott autón megy el a fürdőbe éa kerülni fogja a nyilvános helyeket. — A cseh kormány tudvalevően feltételekhez kötötte Trockij pőstyénl tartózkodását. E feltételek szerint az egykori népbiztosnak kezelő orvosán es az őt kiszolgáló szállodai személyzeten kívül senkivel sem Bzabad érintkeznie, újságírót nem fogadhat, tnterv-lut nem adhat, politikával nem foglal-kozhatlk és Pöstyént egy percre sem hagyhatja cl. - Ha a feltételek bármelyikét Is megszegné, nyomban elveszíti tartózkodási engedélyét és tartozik az országot huszonnégy órán bolül elhagyni. Eedlg szól a ftlrdőlgazgatóaág érdekes nyilatkozata, azonban információim szerint van még egy érdekes, egyben üzletmeoryitAs Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy oaia-taimftt Isgar-at ». fa fagylalt azalaa ka|yé«) mai napon megnyitottam. Kérem a t közönség szitui ves pártfogását teljes tisztelettel FISCHER FERENC altéaastw, Clavfsry-at 28. pedig megható oka Is annak, amiért Hronsteln len magánzó" ur nem kaphat szobát jMistyéni szállodában. A pőstyénl Koyal-szállónak — eredetileg Itt akart lakni az. egykor! népbiztos az Igazgatója szintén orosz ember. Herceg LubosinszkI Márknak hívják ezt az. Igazgatót, ak! valamikor kapitány voll a cári gárdában. Ez a Lu-boslnszkl horcog leírhatatlan szenvedéseken ment át odahaza és regénybe való az a kálvária, amit megjárt addig, amíg szállodaigazgató lett Pöstyénben. A caaládja valamikor egyik leggazdagabb Muri famíliája volt a cári Ordszorazágnak és nz atyjának hatal mas birtoka! voltak. Az agg tőurnl a bolaeviklek tömlöcbe vetették 6« éppen Trockij volt az, aki elrendelte ar. örég l.ubostnszkl herceg vagyonának elkobzását l.uboslnazkl herceg megvakult a börtönben és csak tízévi ozenvedéa után most szabadulhatott kl a bolaeviklek fogságából. Fiához utazott Pöa-tyénbe, aztán Bécsben megoperáltatta magát. Istennek hála. az operáció sl került és az ngg főúr már kezdi megkülönböztetni az. éjszakát a nappaltól. Még csak elképzelni Is rémes, hogy az egykor! dúsgazdag arisztokrata szemben találta magát népe megrontójával és Isten kegyeiméből visszanyert szemének első sugarai arra az emberre essenek, aki romlásának okozója volt... Trockli leo egyébként dolgozni akar Prtatyénben, Memoárjait szeretné befejezni. Ezeket a memoárokat tudvalevően ötmillió dollárért adta el az „United Preaa" sajtóügynökségének és arra számit, hogy munkájával Pöstyénben elkészül . A terve még az is, hogy kurájH után a híres pőstyénl mankó-muzeumnak ajándékozza két mankóját mert a szentpétervári és moszkvai hóhőr csak mankók segítségévei tudja cipelni testét éa nem mindennapi lát-ványoaaág leaz.\' Trockij \\mo két mankója egykori uralkodók és fejedelmek mankói mellett.. Ptil Jóé A képkiállítás szenzációi A Kő-Utca 14 az. alatt levő képkiállítás két nap zárva volt. A sok eladott képelt pótolni kellett. A legnagyobb magyar piktorok csodálatos remekeivel gazdagodva ma ismét megnyílt a tárlkt. A kiállítási terem zsúfolva van lamét s az eddigi müvéazekeo kívül képviselve vannak még: Beoyovrtzky 1., Boom Rítta, Qelger Richárd, Gergely Imre, Glattei Ármin, ltermann I.tpót, Kaczlán Ödön, Kézdl Kovács László, Komáromi Katz Endre, Lengyel Keinfuaz K .Náray Aurél, Márk Lajos, Olgyat Perese, Pólya Iván, Iványlörünwaíd Béla atb. Azt hisszük, hogy hasonló gazdag, nívós kiállítás Nagykanizsán még nem volt, amit ax eddig elért fényes eredmény la Igazol. Amint értesültünk, a vásárlási kedvet fokozza az Is, hogy a hitelképes egyének pénz nélkül Is vásárolhatnak. — A részletfizetés csak okt. 1-én kezdődik. Ismételten felhívjuk olvasóink figyelmét a képkfállitásra, amely most már csak néhány napig tart. (=) = Feltétlen színtartó, divatos mintájú pongyola flanell anyagok legszebb választékát találja nálunk, Schlltz Áruház. = A .Hathengeres szerelem" nagy sikert aratatt a Városi Moz-góoan Ma ugyanazt mutatják be. JUnJténá^^thianMii^ legyen otthonában, mert az égisz osalá-dot szórakoztatja és azonfelül a fnnto-sabb eseményeket helyszínről közvetíti. 4,IS Gyárija : Orion Ixzólémpsgyár ZALAI KÖZLÖNY 1932. szeptember 29, MAPI HIRiK NAPIREND Sieplamb. It, oadtHrttfik Római katolikus: Móric vt. Proleal. Móric. |rr.: Elul hó 21. • Városi Mmeum ós Könyvtár nyitva Cl 11 tör tökön és vasárnap dólflötl I0-IÖI 12 ófáig. Oyó(yszertárl íjjal1 szolgálat ■ .Salvalof gyógyszertár [írrsébet-léi 21. éi a kltkaiilasal gyógyazertár. OóstUrdó nyltvs reggel & órától este 6 óráig (hétló. szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek). Tel. 7 — 13 Délulán 1 órától 50 lllléres zuhanylUrdó Csiricsáré, kutyavásár Oobtam már kockái hatra vakra. Életre, nőre, tarka habra. Nagy léhán mindent elvetettem fa közben megkopott a lelkem. Szerettem, Játszottam, cicáztam, Kunyhóm virággal [elcifráztam, Kunyhóm eló büszkén kiálltam. S kl bántott, bátrnn visszavágtam, tlej, ratrlcaáró, kn.tyaváaár. Különben éltein ezer roáanál! Megállok moal éa "visszanézek : O furcaa múlt, tünó Igézet! Zámbory Lajos — A főispán Nagykanizsán. Oyömörey Qyörgy főispán tegnap délután hivatalos Ügyben Nagykanizsán tartózkodott. — A Schlltz Frigyes 40 éves jubileumáról szóló tegnapi clkkból tördelésnél két sor kimaradt, Igy a kanizsai cég vezetéséről szóló részből hiányzott Barta Miksa neve, amit ezulon pótlunk. — A zalai kéményseprőmesterek egerszegi értekezletükön kl mondták, hogy megfellebbezik az uj kerületi beosztást és a leszállított díjszabási, — A Városi Nőikar ma eule 9 órakor próbát larl. — Az állami cipőrendelések agyében, aminek kapcsán a honvédelmi miniszter a határmenli városok és községek cipészeit kívánja munkához juttatni, a i.alat Közlöny tegnapi cikke nyomán Nagykanizsán is megtörténlek az első lépések megfelelő kontingens elnyerése érdekében. A város vezetősége illetékes helyen máris Interveniált megtelelő közbenjárás érdekében, ugy hogy az eredmény aligha lehet kétséges. A zsidó ünnepek kegyeleti látogatásai idejére kellene filléres gyorsot hozni Kanizsára Nagykanizsára a közeli hetekre tervbe van véve egy filléres gyors Budapestről. A közönség körében az az óhaj nyilvánult meg, hogy ez a lllléres gyors az oklóber eleji zsidó ünnepek kapcsán olyan Időben |ö||0n, amikor az eme ünnepekkel kapcsolatos kegyeleti temető-látogatásokra alkalmai adhat a Kanizsáról elsza-kadtaknsk, hogy Itl nyugvó haloltaik sirjalt leikereshessék. A vonal terminusának ilyetén beállítása egyben biztosítaná annak tömeges igénybevételéi. Hathengeres szerelem Vidámnál vidámabb helyzeteken 11 bonyolódik önnek a kedves, derűs levegőjű, pompás fíhn-vlglátéknük ti meséje. Egy aranyosan félszeg flatalcm-her megnyeri a Mnyereményt, egy gyönyörű luxus-autót, de nincs egy gitrtui u zaobéhen, hogy csikaró éhségét elűzhetné. A gyomra kaUtazti-otáll-son üres, de annál telibb n szive. A Jó filmeken pedig mindig vun Kogltaég ti nz.erelnietiek szántára. Van tehát Itt la. Kgy bolondos, ártatlan, caupa komikummal fűszerezel! szélhámosság Jön segítségül éa a márkiból lett Rofför éa a kirakatrendezőből lett márki larkán sorjázó, kacagást kacagásra robbantó helyzetein át Jut cl az Igazságot éa kél szerelmes párnak boltlog egy-másratalálást Jelontő kifejletig A filmet különösen kcdvoaaó teazl a peaU mlllö, amiben rendezték éa egy-két magyar epizódszereplő (Beregi, KabosJ. Pompás, gördülékeny rendozea, nagyszorü fölvétetek, gazdag, (joodon kiállítás. A híradó éa ulazáal képek élvezetes kísérő műsort nyújtanak. (bt) Kóstolta e már a KÖŐ csopaki borát? Fő-ut 17. — SOtétkék intézeti matróz ruhák és kabátok, valamint gyermek boy kabálok és baby bundák, minden nagyságban és árban Scttltznél. — Figyelmeztetés a háziasszonyoknak I Néhány nap Ota a várost egv-kél Ismeretlen, Idegen ügynök járja. Házról-házra mennek a háziasszonyokhoz és mélédes szavakkal mutatnak nekik „tlnom" porkflll kávé tnlnlál, amely rendklvUl olcsó. Mikor azulán megmutal|ák a .tlnom kávé" mintáját, a gyanútlan háziasszony természetesen rendel, meri hiszen egy negyed kilója mindössze 1 80 peDgó, ami valóban igen olcsó. De amikor délulán az ismeretlen vigéc elhozza a minden felirásnélküll csomag kávét és a háziasszony tel-bont|a, meglepetve látja, hogy a Unom és legllnomabb pörkölt kávé helyeit voltaképen malátakávét kap pótkávékeverékkel, amelynek maximális értéke talán 30 fillér lehel. A meglepett háziasszony mit csinál? Boszsnkodik, hogy Ismét .Palira vették" Ismeretlen idegen ügynökök. Ha valahol ezek a vlgécek jelentkeznének, a háziasszony adja át őket a legközelebbi rendórörszemnek. Elég volt már az Idegen ügynököktől és egyéb élelmesekből Nagykanizsán. Közgazdaság (— Vásári hirek. A pákai vásári október 10-e helyeit oklóber 13-án tartiák meg. — Pncsán szept. 28-án pólválár lesz (csak állalvásár). ttrilN tárta: Pária 20-33, London l7\'98Vz, Newyork 51862, Brtlsael 71-921/1, Milano 26-62, Madrid <2 t>0, Amsterdam 208\'37\'/z, Berlin 123 55, Wien----, Szófia 3 74, Prága 15-34, Varsó 5820, Budapest -■-, Belgrád —■—, Bukarest 3-06. Felhajtás 2531, eladatlan 1323. - Elsőrendű 1-22—1-24, szedett 112—116, eze-dett közép 1-00-1-06, könnyű 0-84-0-92. 1-ső rendű öreg 1-04 -108, ll-od rendű öreg 0-84-096, angol süldő I. —-96-100, szalonna nagyban 1-74—1)00, zalr 202— 2-10, hus 106 1 20. félsertés 130—1 64. ielött máahol vesz nagy rendel osztálysorsiegyet, keresoe fel a HIRSCHLfcR trafikot osztálysorsjegy fóelárus-lót (Korona-szálló épület), ahol még szeren-caeszántu sors|cgyck kaplialók. Kisoisolásra kerül 8 millió aranypengő. Húzás már október 20 22. Hlvntaloa árak i V, = 24.- |>, 1/2 = Ifi,— P, l,\'i=.e.— P, l:»=J.— A H«ai«U Bank deTiia-áriolyamal VALUTÁK Angol I. 19-75-20-15 Belga fr. 7916-7974 Caehk. 16 92 17 02 Dán k. 102 20-103-40 Dinár 9-82-998 Dollár 57050-573-50 Prandaf. 22-30-22 50 Holt. 229 20-230 60 Zloty 6395-64 45 Ul 3-46-356 Léva 406-4-19 Líra 2990-30-20 Márka 135-70-136 60 Norvég 99-30-10C-3C Peseta —•— •- Schlll. -•--- Svájclf. 110-70-111-40 Svéd k. 101-30-103-30 DEVIZÁK Amst. 229-40-23060\' Belgrád 9 88-998 Boriin 135-80-136 60 Brüssel 79-26-7974 Bukaresl 3\'43-3\'5l Kopenh.102 40-103-40 London 19 79-1993 Madrid —--•- Milano 3000-30-18 Newy. 571-00-574-00 Oszló 99 50-100 3Ü Párti 22-33-22-47 Prága 16-93-17-01 Szófia 4-06-419 Stockh. 101-50-102 30 Varsó 64 05-64-45 Wien —•-•— Zürich 110-80-111-40 Wien clearlng árfolyama : 80.454. Buza tv. változatlan, dt. 10—15 flll.-lg eseti, rozs változatlan. Puza llszav. 76-os 13-45-1365, 77-es 136a—13 90, 78-a» 1380-1405, 79-es 14 00-14-20, 80-as 1405-14-35, dunán-lull 76-oa 12-50-12-65, 77 ea 1270 -1280. 78-as 12 85-1295, 79-es 12 95-1305, 80-aa 13-10-13-25, rozs 7 25-7 25, lak, árpa 920- 9-50, zab 10(10-1040, ten-g-rl tt. 13-50-1380, korpa 730—7-50. Kiadja a laptutajdonos Közgazdasági Rl. Outenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Könyvnyomdája Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizaa 78. szám. Még e hónapban ne mulasszuk el gyümölcsfáinkra hernyóenyves-gyürliket felrakni, mert igy megakadályozhatjuk, hogy az idén már jelentkezett, s a jövő tavasszal még nagyobb tömegben várható araszolóhernyók pusztítása. A hernyóenyv-gyürü összefogja a fára igyekvő araszolok nőcéit (amelyek repülni nem tudnak) s ezáltal megakadályozzuk, hogy poíéiket a gyümölcsfákra lerakják. A hernyóenyv ára: 1 kis dobozzal ............ P --40 t/4 kg.-os dobozzal ......... P l 40 V* . „ ....... P 2-70 I ...........P 6-20 Gabonaotáváxó szerek. Műtrágyák. FUTOR éi PEK It. ■ uraonyaaiállltáuhoa használt aaákok darabonként 60 fillérért kaphatók: Ország József eégnél Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. (A bírósági palota mellett). APRÓHIRDETÉSEI JU ^isai Hi•**< 10 uum í MIM -4 Mf ■•> aziar. Mite H aZlAr, nini— 1< 10 ••«( ao «UI«r. torissi .<é asa a auer. ci-uí • -!■<.. i.f.bb MSktil la nt l« utmik ulaütlaa. álll.1 k«r*«á*Mk SOV. W|ilslir. cipők rnályan UaaállltoH árban kaphatók Armiath Bazár-udvar 3Í65 Szerény Igényű, lelléüen megbízható Intelligens Italai asszon/ ajánlkozik ha.1-MaastSnánsh magányos úrhoz, vagy plébánlárs. Magyar Hirdető Iroda, Nagykanizsa, Póut 24 Tárház-ulca 13. számú hé* szabadkézből; eladó. 4222 3 szobás lakáa, lürdőszobávsl. |uU-nyosan, esetleg szonnslrs Is kiadó Horthy Mlktós-ut 51. 42SŰ ügy pár hámos ló. egy szekér, egy hintó, egy fürdőszoba kályha sürgősen aladá. Clm a kiadóhivatalban. -4279 Léber, iMoarnanaagat a legmagasabb árban veazek. Kelemen Rezső cég Deák-lér ». -4284 Hirdetmény. A gelseszigell gazdák legeltetési társulata a tulajdonát képező korcsmát 1933. január I-töl kezdődőleg 6 évre 1932. október 13 án d. e. 9 órakor OelBeszigelen a községbiró há zánál nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek bérbe ad|a. Az árverési feltételek Gelseszigelen a községhirónál meglekinlhttők. Oelsesziget, 1932. szept. 20. BOkl István 4Z7S teg. társ. elnök. A legsúlyosabb megbetegedések rendszerint a megjelölt helyeken fordulnak eló. Klgyázzonat nitiéutéaAirel Köztudomáuu, hogy 2í. emésztő szervek megbetegedése legyöngül a többi szerveket-. ttikálstsa emésztést klztMltbat, ka i-eyt*ln: vizet Iázik. FRANCK-kávét végy... a magyar gazdát, á magyar munkást, r^Th a magyar ipart Nyomatott a laplulajdonus Közgazdasági K.-T. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsái,, (felelős Üzletvezető:. Zalai Károly.) 72. évfolyam 216 Mim Nagykaslxaa 1982. szeptember 23, péntek Am 14 fillér ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP gutkeulMg tt kiadóhivatal: Fóut 5. uim. Keszthelyt Sókktadóhlvatal: Kouuth-utca 32. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Etóftzetéíl ára : egy hóta k pengó •! Sierke»itó«égl éa kfadóhlvalall telelőn: I Hl léi 78. u Kormányválság (bl) Kormányválság Izgalmai söpörnek át a magyar belpolitikai életen. A stresai konlerencia alig paláslolható kudarca, legalább Is csak elméleti eredményei és a genfi konferencia kezdetének rossz auspi-clumal után a belpolitika tanácstalanságán zökkenik meg az a lassan detengö optimizmus, amivel a csonka halárokon beltll Is a holnap elé néztünk. Nem hitvesztés ez a hangulat, nem a lelhargiába való visszásai!) edés, hiszen Stresának is lesz jóhalása a vliágrekonsttuliclós munka kővetkező állomásainak szellemében, Oenfben is lordulhat még jóra és a kormányválság nyomán is, ki ludja, talán jobb fakad ebben a túlfeszített belső almoszlérában, — mégis pillanatnyilag mindegyik nyugtalanítóan vibrál az idegeinken, amelyekkel ma már olyan nehéz a maid-ot kivárni. Bethlen a tízéves, Károlyi az egyéves jubileuma ulán vált meg az ország kormánykerekélől. Valószínű, hogy a kövelkezö kormányok már egy esztendőt sem fognak jubilálni abban a láncban, amig újra stabil medetbe vánszorognak a nyomorúság tarlóján eliszaposodott belső életnedvek, — Hmlg a parlamenti többség egyre lazább konglomerátuma helyeti a nemzet lelkéből, a nemzet többségéből fakad majd újra a kor-ményon ülök kezének ereje, szemének biztonsága, célkitűzéseinek hajtóereje. A magyar nemzet tömegeinek addig kllaitással és fegyelmezettséggel kell állnia a világ minden eresztékéi recsegtető viharban, nem szabad csodákat várnia sem kormányoktól, sem konferenciáktól, sem kritikusoktól. Addig ki kell érlelni a nemzet lelkében azt az egységei, amire szüksége lesz, hogy az újjászülető világban megállhassa és kiharcolhassa a maga helyét. Nem egy alapjában heterogén párt taklikai egységére, nem egy képviselő-falanx demonstratív többségére van szük-\'égc ennek az országnak, hanem a nyugalom egységére, a polgári köte-Iősségei éa jogok korszerű egyensúlyának biztonságára, a nemzet lelkéből táplálkozó többségre. Csak « az egység, csak ez a többség itnel srilárd báslyája a polgári társadalom rendjének, csak ez az CffyséR és ez a többség állhat ellen 4 soraink közt zavarost kereső aknamunkának, a bármely oldalról próbálkozó szélsőségeknek, kótyagos " \'"dóroknak, fanatikus csóva-N\'gálóknak és minden rokonságuk-"ak- Csak ez az egység és ez a lObbség adhat erőt, hogy a keserű-d nyomorúság hullámverésében M fűljék azét ez a titkos és nyill metelyszórókkal bőven spékelt lársa- A ma már potemkin-egység "akadozó paláslja alatt eljutott éUt u or8záK. de innét tovább, az leié csak olyan ut vezel, amelyre * ,"e.tni«t egyetemének bizalma vell ÖSE*a vilá«krizis szUrny" Hétfőn kezdi meg a kormányzó a kormányalakításra vonatkozó kihallgatásokat Beavatott körök szerint Károlyi következik, Károlyi azonban még tárcát sem hajlandó vál-\'-\'-1 Almássy, Wlasslca, Czettler és Puk^ kaptak eddig meghívást kormányzói audienciára lalnl Budapest, szeptember 22 A kormányválsággal kapcsolatban a kormányzó az országgyűlés elnökeit a Jövő hétre rendelte magához. Hétfőn Almássy László és Wtusslcs Qyula báró jelennek meg a kormányzónál. Keddre Czettler Jenő és Pukt Endre kapott meghívást. Beavatott körökben változatlanul Szó lem volt a képviselőház feloszlatáséról tartja magát az a hlr, hogy a válságból való klbontako zás középpontjában Károlyi Gyula grót személye áll. Az egységes pártban az a felfogás uralkodik, hogy bárki legyen ís az uj kormányelnök, természetszerűleg csak az egységes pártra lámasz-kodhallk. Igen élénk az élet az egységespártban Budapesti Értesítő munkatársának: — Holnap a kormányzó még csak magánjellegű tájékoztatás céljából fogad. Budapeat, szeptember 22 (Éjszakai telefonjelentés) Az egységespárt klubhelyiségében ma igen élénk volt az élet. Este barátságos összejövetel keretében az egyes csoportok megtárgyalták a politikai helyzetet. Pesthy Pál elnök közölte, hogy a válság megoldása tekintetében pozitív adatokat még nem tud közölni. Kérte a képviselőket, hogy a kibontakozásig eslénként jöjjenek össze. A megbeszélések ulán a Oellértben vacsora voll. Eközben Pestby Pál a következő nyllalkozatol adta a A kormányzói kihallgatások héttőn kezdődnek. Remélem, hogy a válságot rövidesen sikerül megoldani. Az egységes-párt vár, amíg a kormányzó Irányt .szab a kibontakozásnak és csak a dezignálás ulán foglalkozik érdemben a dolgokkal. Bethlen lslván még nem érkezett Budapestre, de már útban van és az éjszaka megérkezik. Oróf Károlyi Qyula nyilatkozata a lemondás okáról és m kibontakozásról Károlyi Qyula gtól a maga és a kormány lemondásának okall a következő nyilatkozatban világította meg. — A kormányzói kihallgatáson részletesen kifejtettem az államfő elölt, hogy miért nem vállalkozhalom tovább a kormány vitelére. Az egységespárt nem viseltetik bizalommal velem szemben. Ilyen körülmények között nem tudom lelkiismeretemmel sem összeegyezletnl, hogy a legnehezebb külföldi tárgyalások elölt a kormányzást tovább folytassam és vigyem az ügyeket Rövidesen megkezdődik Párisban a keleti Jóvátételt konferencia és ugyancsak küszöbön van novemberben, vngy decemberben a londoni világkonferencia. Olyan kormánynak kell tehát ott képviselnie a magyar érdekekel, amelynek megfelelő biztos és szilárd alátámasztása van idehaza. A válság elintézésére semmiféle befolyást sem fogunk gyakorolni, miután azonban az egysé-gespárl a képviselőház többsége és a kormányzás reális alapja, másképpen nem tudom elképzelni, mini az egységespártra támaszkodva, azt Javasoltam az államfőnek, hogy elsősorban az egységespárt vezérét, gróf Bethlen Istvánt hallgassa meg. A további elhatározás természetesen az államfőtől függ. Valószínűnek tartom, hogy az egységespártból és más pártból is meg tog hallgatni az államfő a válság megoldásáról több politikust, hogy a kibontakozásra nézve tájékozódjék. A válság megoldásából mint már jeleztem — teljesen kikapcsolódom, semmiféle koncentráció tehát nincs. Ennek gyakorlati ke-resztűlvihelését egyáltalán nem látom. Ha valaki más látna Ilyen megoldási lehetőséget, próbálja meg és csinálja meg. — Megcáfolom azokat a mendemondákat, mintha a Ház feloszlatására kértem volna felhatalmazást. A megbeszélésen Ilyesmi fel sem merült, mert az a véleményem, hogy most, amikor fel vannak zaklatva a kedélyek, lehetetlen kitenni az országot az uj választás Izgalmainak. Ha ehhez az ulhoz csak egy lépéssel visz közelebb ez a kormányválság, — ha a megalakítandó uj kormány ennek a bizalomnak az. eddiginél bővebb sugárkévé|él ludja összemarkolni, akkor a magyar belpolitika egy egészséges evolúció tiljára lépett a tegnapi elhatározással. Ehhez azonban az kell, hogy akárki lesz az utód, a nemzet leslélien ne Ismerjen gondoskodása tárgya tekintetében kiváltságokat. Ebben az országban nem egyes nemzetgazdasági segmenlumoknak, nem a terme lés és munka egyes relációinak, nem egyes foglalkozási ágaknak, hanem a mindezek telj gégéből álló egész polgárságnak vau szüksége segítségre, Erőteljes agrárirányzal kell, mert a mezőgazdaság végveszedelem-hen sínylődik. De éppen igy kell erőteljes kereskedelmi és ipari Irányzat is, meri ki meri állilani, hogy a kereskedelem és ipar végveszedelme kevésbbé fenyegető? Igaza van Marschall Ferencnek, aki a válsággal kapcsolalb n adott nyilatkozatában kijelenti: — Magyarországon ezután sem érvényesülhet semmiféle politikai irányzat, amely nem veszi tekintetbe az agrár-népesség élelérdekeil. De éppen igy igaz az is, hogy nem érvényesülhet olyan irányzat sem. amely egyedül csak a gazdabalok eliminálásától várja a gyógyító csodaszert az egész ország számára. A gazdamenlé8 elsőrendű kötelesség, de nem ugy, hogy mellette a többi néprélegek elpusztuljanak. — Olyan kormányt várok, — mondja Bessenyey Zénó — amely nem csak a gazdaközönség kívánságait teljesíti, hanem a városi és egyéb lakosság terheli is cnyhíli. A nemzet összelogásál nem elég népgyűléseken és vezércikkekben hirdetni, hanem össze kell fogni először Is méltányos, jogos és Igaz-Bágos egységbe az összes érdekeket, aztán össze kell fogni egy kormányba azokat az erőket, amelyek mindeme érdekek együttességél elfogultság nélkül tudják szolgálni. Csak igy jöhet el, amit Pakots Józseffel min den szenvedő, tenger gond, baj közt keservesen bukdácsoló magyar sürget : a gazdasági egyedeknek az állam- rezon bíilonságn érdekében való megerősítése. Csak minden oldalról alábáslyázoll gazdasági életre lehel aztán épilenl reális költségvetést, csak arra lehel építeni választójogot, csak arra lehet építeni polgári szabadságjogokat, mindent, ami ma ütközőpontként akad minduntalan a nyugodt be\'politlkai el-rétegezödés útjába. ZALAI KÖZLÖNY Ugyancsak tájékozatlanság voll az a híradás Is, hogy e kormányzótól a Háznak hathónapra aló elnapolását kértem. Törvényben van le fektetve U államfőnek az a joga, hogy l képviselőházat elnapolhatja egy hónapra. Hosszabb elnapolás ellenkezik a törvénnyel. — Remélem, hogy a válság a fúvó héten már lebonyolódik, annál is inkább, mert különösen a keleti lóvátételi tárgyalásokkal kapcsolatban nagyjelentőségű kérdések várnak eldöntésre és nagy hiba lenne, ha a válságot elhuzzuk. Utódra vonatkozóan semmiféle javaslatot, vagy elő- terjesztést nem teltem az államfőnek és az uj kormányban sem tárcát nem vállalok, sem pedig az uj kormányalakításon nem fogok dolgozni. Ha íróasztalomat utódomnak átadom, falura megyek gazdálkodni és csak ritkán fognak Budapesten látni. Egész élelemben mindig csak azért vállaltam felelősséget, ami meggyőződésemnek megfelelt Azért, amit rám akarnak erőszakolni, nem vállalhatom és nem is vállalom. Ez az oka annak, hogy nyugodt lelkiismeretlel hagyom el a miniszterelnöki széket. A leszerelés és a magyar ügy a genfi napirenden Egéez nap a magyar ügyekkel foglalkozott a Népszövetség pénzügyi bizottsága Genf, szeptember 22 A leszerelési értekezlet elnöksége ma folytatta a vitát a munkaprogramról, Elhatározták,,hogy elsősorban a jövendő leszerelési intézkedések és az állandó ellenőrző bizottság kiküldésének kérdésével foglalkoznak. A delegátusok egy része a mellett foglalt állási, hogy már most kezdjék ma tanácskozást az ellenőrző bizottság klépItéséröL — Ezzel szemben Lltvtnov absurdum-nak mondotta, hogy ellenőrző bizottságot küldjenek kl, mielőtt még tudnák, bogy mit kell ellenőrizni. Bourkln belga delegátust megbízták, hogy az elnökség részére javaslatot dolgozzon ki. A tárgyalásokat délután folytatják. Oenl, szeptember 22 (Éjszakai telefonjelentés) A Nép- szövetség pénzügyi bizottsága csütörtökön egész nap folytatta a magyar ügyek tárgyalását. Báró Korányt Frigyes részletesen tájékoztatta a bizottságot, hogy Magyarország pénzügyi és gazdasági helyzete miként alakult január óla. Letárgyalta a bizottság a mult év októberében megállapított program végrehajtása tekintetében eddig lett és az államháztartás egyensúlya érdekében még teendó Intézkedésekéi. Korányi ismertette a külföldi hitelezőkkel szem-bee fennálló helyzetet, majd később beható eszmecserél folytatott a Népszövetség gazdasági osztályának vezetőivel éa a bizottság egyes tagjaival, különösen Anglia. Hollandia és Belgium képviselőivel Magyarország pénzügyi helyzetére vonatkozólag. Ai elhelyezésre váró tőkék njra nagy hossz-moz gftlmat indítottak az amerikai és európai tőzsdéken London, szeptember 22 A newvorki tőzsdén körülbelül két liét óta tartó lanyhaság után uj hosszmozgalom indult meg. A hosszmozgalom kiterjedt ugy az ér-téktöisdére, mint az árupiacra. Szenzációs áremelkedések Is előfordullak és némelyik érték egy nap alatt be- hozta a két hét alatt történt árveszteség legnagyobb részét. Főleg a buza és pamut hatalmas áremelkedése okozott meglepetést a hesszis-ták körében. Kávéban, gyapjúban, selyemben, cukorban, guminiban és ezüstben szintén jelentós áremelkedések fordultak elő. A hossz-mozgalom kirobbanását különböző okok idézték elő. Londont Cily-körök a gazdasági életben mutatkozó pénzbőséggel magyarázzák az irányzatváltozást. Nagy tőkék várnak elhelyezésre ugy papirban, mint áruban. » 1932. szeptember 14. Budapesten A budapesti spekuláció rna két körülményt mérlegelt. A newyorkI hoM valóban jelentős árjavulásokai idézelt elő nálunk Is, mig a kormányválságnak a hazai spekuláció nem tulajdonított különösebb jelentőségei. Egyes papírokban olyan rohamos volt az áremelkedés, hogy azok jegyzését időnkint fel kellett függeszteni. Nem szabad azonban szem elöl téveszteni, hogy a jegyzések felfüggesztése elsősorban áruhiány miatt történt. Párté, London, Berlin A párisi, iondoni, ötsrlini tőzsdékről ugyancsak élénken javuló hossz-Irányzaiot jelentenek. á nagykanizsai Iparosság elégedetlen, amiért u IPOSz letnjta az országos, demonstráció tervét 2. A házadómentesség tekintetében a miniszteri főliszIviseKi felhívta u ipartestületeket, hogy Ily irányú konkrét kéréseikei terjesszék sürgősen elö. Nagykanizsa, szeptember 22 Foglalkoztunk azzal a készülő országos demonstrációval és a kőszegi Iparoskongresszuson hozott határozatokkal, amelyekre vonatkozólag a kereskedelmi miniszter az IPOSz küldöttségnek ígéretet telt, hogy azok legnagyobb részét rövid időn belül megvalósítja. Az IPOSz az Ígéretben bízva, lefújta a szeptember 12-te tervezett országos demonstrációt. Az. IPOSz ezzel kapcsolatban az összes ipartestületekhez levelet intézett, amelyben közli a magyar Iparossággal mindazon Ígéreteket, amelyeknek teljesítését a miniszter a legrövidebb Időn belül kilátásba helyezte. A nagykanizsai ipartestülethez most érkezett meg az IPOSz-nak eme leirata, amelyet általános érdekességénél fogva kivonatban az alábbiakban közlünk. A miniszter és a minisztériumi főtisztviselők kijelentetlék, hogy 1. A közüzemek megszűntetése a legsürgősebb ütemben folyamatban van és az iparfejlesztési törvényben megadott batáridőn belül végre-hajtalik. 3. A közszállttások és közmunkák tekintetében a legrövidebb Időn belül kiadásra kerül a köuzállitásl szabályzat, amelyik a kézművesség jogos Igényelt a legmesaxebbmenóleg kielégíti. Az Illetékes ügyosztály márts az előírásokon tulmenöleg igyekszik a közszállllásokat ét közmunkákat i kézmülparosság kezeihez Juttatni. Kedvezően fogadta a miniszter azt a kérési, hogy eme munkák az ipartestületeken keresztül osztatlanak szét. 4. A kontár kérdés gyökeret megoldására a minisztérium felhívta i törvényelőkészítő osztályt. 5. A kartelitörvény rendelkezéseit szigorúan végrehajtja. 6. Az építőipart törvény ét az országos épltőtörvény teljesen készen várják az érdekeltség hatásköri megállapodását. Készen van az iparfejlesztési törvény végrehajtási utasítása, az Országos Ipartanács már legközelebb kiegészíttetik egy külön A ferde lovag (Korrajz Mária Terézia Idejéből) 27 Irta: Balázs József Észre sem vélték, hogy a császár dolgozószobájának ajtaja egy ujjnyira nyitva van, csak akkor döbbentek meg, amikor rájuk szólt: — Ejnye, fiuk, nem szép tőletek, hogy az ilyen jóizü históriát sajnáljátok tőlünk 1 Mindent akarok tudni I Befelél A tanácsurak távozása után pedig annyi heveröt kell belenni a tanácsterembe, ahányan vannak. Meg kell mondani nekik, hogy ezt én rendeltem eL — Tette hozzá nevetve. — A titkár nem kap heverőt, mert egy titkárnak dolgoznia kell I Fiuk, ez majdnem mulatságosabb, mint a vadászati Öreg napjaimra kezdem észrevenni, hogy nem utolsó dolog császárnak lenni 1 Reggeli után elszökünk valahova igy hármasban. Kicsit beborult ugyan, de ha utólér az eső, majd behuzódunk valami csárdába. Bartenstein hozza el a bőrre égetett sakktáblánkat, azt össze lehet sodorni, a figurák meg beleférnek a vadásztarisznyába. Csak az a kecskeszakállú hidalgó menjen el. Olyan, mint egy kipomádézott borbélylegény . . . De mi lesz két hónán múlva 1 ? . .. Üsse kő I Majd meglátjuk, ha élünk addig, azután hár- man akkor is kisülünk valamit a spanyoloknak, meg a többinek is I Ha elgondolom, milyen művészettel tudtok htzudnl, igazság szerlni fel kellene benneteket akasztatnom I — Nevetve csapkodta combjait s homlokán apró verejtékcseppek gyöngyöztek. — Ha elmondom a Telsé-ges asszonynak, újra hizik egy kilói. — Nagy léptekkel járt fel s alá, majd szétvetett lábakkal állt meg Bartenstein előtt: — Kérj valamit tőlem ! \' — Felség, a mi véreink föld nélkül szűkölködnek s a Duna jobbpartja Magyarországon majdnem lakatlan és parlagon hever. — Szólt Bartenstein. — Mi? Odaadjam a svábjaidnak a Duna jobbparját? Ugy látom, tudsz kérni I — Felség, adja oda a műveletlen területeket s az első termés után pontosan fogják fizetni a bért. Igy német községek támadnak Magyarországon s egykor talán elnémetesi-lik azt a rebellis fajtát. — Azután te leszel a fejedelmük, mi ? Én képesoek tartalak Ilyen tréfára I — Én és a kapitány itt maradunk felséged mellett, amig el nem kerget bennünket és soha más ki-gyet nem kérünk. — Hát ha kimondtam, hogy kérj valamit, nem vagyok szatócs, hogy alkudozzam I Csináld meg az Iráso-k t, bér nélkül. Jöjjenek a svábjaid I De attól félek, hogy ebben az elátkozott országban elmagyarosodnak s vcszettebb kurucok lesznek, mint akiknek az ősapjuk is az volt, mert magam is láttam egy-két magyar menyecskét, akiért bizony beálltam volna Rákóczi kurucai közé — egykét napra. Szótlanul csókolták meg a császár kezét, aki kurtán bólintott. Nagyon m.-gszerette a két udvaroncot, de azért önkéntelenül is kibuggyant belőle: —■ Kár, hogy olyan görbe vagy I — Magamnak sem nagy örömet okoz és egyszer felséged tiszteletére ki is huzatom magam egyenesre. — Felelt tréfásan Bartenstein. — Na, ha ezt megteszed, azonnal kinevezlek huszár-ezredesnek I —■ Kiáltotta nevelve-a császár. — Emlékeztetni fogom erre, felség. . — Felséges uram, öl perc múlva itt lesz őexcellenciája a spanyol követ. — Figyelmeztette a császárt Duinenfels. — Köszünöm. Addig készítsétek elő a szökést. A spanyolt ne várasd. Lássa, hogy milyen előzékenyek vagyunk. — Szeretettel intett és fel- véve a hivatalos merev mosolyt, karosszékébe vetette magát. A spanyol követ ceremóniás meghajlással lépeti a császár elé, aki kitüntető szivélyességgel beszélgetett vele s majd egy Tflórálg tartotta magánál, ami a legnagyobb kegy jele volt. Azután parancsot adott Duilfttifelsnek, hogy értesítsék a követet legfelsőbb elismeréséről és küldjenek neki valami rangjához illő rendjelet. Hogy milyent, azon őfelsége már nem óhajtotta a fejét törni, hiszen neki nem volt fontos. A követ távozása után gyors villásreggeli következett, azután három kopott ruháju vadász hagyta él a palota parkját egy félreeső kis kapun.■• Két nappal később Mária Terézia főhercegnő bevonult a Brigitiák erdőséggel körülvett, szigorú, magas fallal elkerített kolostorába s példáját az udvartartás összes hölgyei követték. S amikor a hölgyek ájla-tosságba merültek, a férfiak fanyar arccal — vidám szivvel tűrték a szalmaözvegység kietlen napjait. Valami csodálatos véletlenség lehetett az, hogy éppen az alatt a két hónap alatt vertek tanyát Bécs falai közölt a tiróll jódlerek, a steyer schrammel, a magyar cigányzenészek és a cseh hamiskártyások... (Folyt köv.) 1932. szeptember 23. kisipari blroHsjlggal. 7. Szükségesnek tarfja maga a miniszter is a kézmüve6Íparoshág bevonását a behozatal csökkentésére illetve megszüntetésére, azért felhívok az IPOSz elnökét « kompetens lényeivel való tárgyalásra. 8 Határozott igérelet adolt a miniszter, hogy a közadó és az OT1-larlozósokra a megadható legmesz-jzebbmenő kedvezmények léptetnek éleibe és a forgalmiadó keretében Is orvosoltatni fognak egyes kategóriák sérelmei. 9. A kisipari hitel reformjának munkálatai lolyamalban vannak és kl fognak lerjesztetnl mindazokra a kívánságokra, amelyek a kisipari tilteli hozzáférhetőbbé és olcsóbbá teszik. 10. A kisiparosság vezelöl közvetlenül bevonatnak azokba a munkálatokba, amelyek a tanoncoktatás lelormját és szakszerűvé (éleiét cé-loizák. 11. Folyamaiban van a háziipari kérdés rendezése is, a házalás! és vándoripari jogosítványokkal Uzöll visszaéléseket és a vásárügyel uj törvények fogják orvosolni. Utal ezulán a leirat arra, hogy a miniszter ezen kijelentései ulán a demonstráció lellüggesztését dönlóen befolyásolta az a körülmény Is, hogy annak eredményes előkészítésére megtelelő idö és költség rendelkezésre nem állolt, meri a költségekhez csak 27 Ipartestület járult hozzá jelentéktelenebb összegekkel. A nagykanizsai Iparosság azWPOSz ebbeli munkájával és az országos nagygyűlés elhalasztásával, a zalai demonstráció elmaradásával nincs megelégedve és izgatottan tárgyalja az ügyel. A nagykanizsai Iparosság a központtól reá erre a célra kirótt köllséget is befizette. Kérdési Intéztünk mosl ebben az ügyben Samu Lajos ipartestületi elnökhöz. — A nagykanizsai Iparosság, és ahogy Intormálva vagyok, általában a zalamegyei iparosság — mondla Samu Lajos — az IPOSz ezen le-italával egyáltalán nincs megelégedve, mert a magyar Iparosság már számtalanszor kapoti ehhez hasonló Ígéreteket, amelyek bizony, sajnos, csak Igézetek maradtak. A nagykanizsai iparosság nagyfokú határozatlanságot lát az IPOSz eme, az országos mozgalmat és nagygyűlést lefújó intézkedésében és mint közérdekű problémái mindenekelőtt látja megvaló-sítandónak az ipartestületek országos központjának régi tervét. A nagykanizsai iparosságból bizonyos re-zignációt váltott ki, hogy az IPOSz a kőszegi határozatokat isméi a szürkésig tengerébe fullasztotta. Ugyanígy gondolkodik egész Zala-megye iparossága és az ország számos ipartestülele, ugy, hogy a nagykanizsai elégedetlenségnek utóhatása \'esz országos viszonylatban is. (B. R.) KamatleszéM\'tás Berlinből jelentik: A központi hi-"elügyi tanácsa hilelkamatol 1%-kal mírsékelte. ZALA! KÖZLÖNY A zeneiskolában megtartandó bérleti est! hangversenyek ideje és helyára Ní«y "Itt hangverseny belíptt dtU «,. latban 3 P 4a 1 "80 P Nagykanizsa, szeptember 22 Megírtuk, hogy a zeneiskolában a már Ismerteteti délelölli llceális előadásokon kívül esli hangversenyek ls lesznek, E hangversenyek mindig héttői napra esnek és esle 9 órakor kezdődnek, kb. másfél óráig tartanak. A súlypont e koncerteken a kamarazenére esik és változatos összeállításban a kamarazene-irodalom gyöngyei kerülnek előadásra, melyeken különféle szóló számok a változatosságot csak növelni fogják. Előző cikkünkben ismertetett bérleli alapon 4 hangverseny lesz, mégpedig oki. 24 én, december 12 én, |anuár 30 án és április hó 3 án lest, melyeken Beethoven vonósnégyes, Mozarl hegedű-zongora szonáta, Ooldmark zongora-qulnleil alb. kerül előadásra. TÖBBK1AOÁS NÉLKÜL -MÉG TÖKÉLETESEBB HAJÁPOLÁSI EKdo Shompoo boHWfc. bon »o*t o Porfakto chrwww hojfürdót — o* ói lök黫««« Haj-Óbiílówort lalóljo. Ez a hojoí »imává é» kówvvan fésülh«fóvé taizi, fényt. \\6 tartóit é« lókéUlat l*ti a hoj népiéf. ELIDA SHAMPOO E hangversenyekre az ülőhelyek bériele 3 P, mlg az állóhelyé 1 80 pengő. A bérlelek a Králky- tőzsdében és a zeneiskolai szolgánál vállhalók. kész kabátok nöi- és szövetek, szőrmék NAGY VÁLASZTÉKBAN singer DIVATÁRUHÁZ A pesthldegkuti gyilkos zalai bünlajstroma és utolsó pacsai látogatása Betörések és lopások sorozatáért ítélték el Nagykanizsán — A fogházban tanulta kl az órásmesterséget — A pesti „házmesterség" — Két héttel ezelőtt biciklin érkezett meg Pacsára Budapestről — Édert Pacsán nem tartják épelméjllnek A gyilkosság után sürgősen Pestre Kiírta ■ feleségét Nagykanizsa, szeptember 22 Tegnapi számunkban röviden foglalkoztunk a szomorú hírnévre julolt pacsai születésű Éder József pest-hidegkúti rablógyilkos esetével és annak zalai vonatkozásaival. Azonban amiről még a nyomozás nem lud : Édernek pacsai előéletéről, legénykori bűnözéseiről, azt a Zalai Közlöny munkatársának sikerüli kinyomoznia. A rablógyilkos szülei becsületes, dolgos földművesek ma is. Éder azonban már legénykorában a bün uljára lépelt és többször összeütközésbe kerüli a büntető törvénnyel, mig egy napon csendőrkézre kerüli és beszállllollák a kanizsai ügyész- ség fogházába. Éder legénykori éleiéről sikerült a következőket megállapítanunk: Éder józsef 1905. szeplembei^S-én született Pacsán. Ap|a Éder László kisgazda, anyja Éri Rozália. A szülők nehéz munkával keresték kenyerüket és talán nem volt módjukban gyermekükre a kellő felügyeletet gyakorolni, mert csak Igy érthető meg, hogy a még egész fiatal Éder József 1922-ben, közvetlen aratás előli, majd későbben októberben, amikor Báron Rezső pacsai kereskedő búzáját szállilolla az állomásra, útközben két zsák búzát ledobolt a kocsiról, az ul menlén elrejtette, mikor azután az állomásról visszajött, a két zsák búzát fellelte a szekérre és olcsó pénzen eladta. Ugyancsak 1922-ben Székely Ernőtől, az azóta elhunyt pacsai kör|egyzfltöl ellopott egy kéve árpát, októberben ugyanettől 4 zsák kukoricát, amit olcsó pénzen eladott. Németh András földjéről egy zsák kukoricái lopott és mikor látta, hogy üzelmei sikerülnek, haladt lovább a megkezdett ulon és csakhamar Dancsdk István földjéről két zsák kukoricát, Lugosl l.ajos löldjéröl az ottfelejtett ekeláncol, dr. Fodor Oyula néhai járásorvos kocsiszínjéből 2 pilis kocsipárnál, 2 szíjat és egyebei lopott el. Csorna Kálmán présházáról leverte a lakatot, sz ajtóról lefűrészelte a kereszlfál és a csavarokat ellopta. Ugyanazon év novemberében Schelber Sándor pacsai lakos lakását feszilelte fel és onnét egy zsák búzát ellopott. Mindezeket körülbelül ju-nluslól novemberig követte el. Egyszer azlán csendőrkézre került és s fia la I Édert beszállllollák a nagykanizsai törvényszék fogházába. Éder tagadta bűnösségéi, ^e a tárgyi bi-zonyilékok elölt kénytelen voll társaival együtt elismerni cselekményeit. A nagykanizsai törvényszéken akkor a büntető lötárgyalások elnöke dr. Kenedl Imre táblabíró volt A Kenedl-lanács Éder Józsefet egyévi fogházra llélte, amit az egyik bűn-telőlntézelben ki is töltött. Éder a fiatalkorúak fogházában a szigorú fegyelem alatt tűrhetően viselkedett és mivel az órásrnesterségre volt kedve, az órásműhelybe adták, abol teljesen kitanulta ezl a mesteraéget. Mikor az egy ével kitöltötte, kezdett munkásabb életet élni, de ez az idö nem tartott sokáig. Csakhamar kitört belőle a régi Éder, erőszakos, durva és munkakerülő lelt, bánatára szegény, dolgos szüleinek. „Azonnal jöjj fel Pestre, aflr-gönySxz, várlak -" Pacsa, szeptember 24 (A Zalai Közlöny tudósítójától) A peslhldegkull gyilkos eztv februárjában szerződött el Inasnak egy pacsai óráshoz, akinek rövidesen a sógornőjét vette feleségül. A meslerségben szorgalmas, megbízható embernek mutatkozott, gazdája ZAl.AI XÖ7LÖNY 1932. szeptember 23. darabja, vagy 4 drb 1\'— pengő Speik 6a Vera-Violetta szappanoknak VÁGÓ ENDRE illatszertárában. vásárokra is küldte. Ciak pír héttel ezelőtt, augusztus második felében hagyta el szülőfaluját és felköltözött Budapestre. Ekkoriban már olyan volt a viselkedése, mintha nem lenne normális. Feleségének azt irta ugyan Pestről, hogy jó állása van, házmester leli, de a család nem soka! hitt ezekből. Pacsdn ódáidban az! hiszik, hogy Éder nem épelméjű. •Szeptember 6-án Éder biciklin váratlanul hazaérkezett Budapestről, hogy felbontsa a sógorával kötött tanoncszerződést. Ekkor azt mondta, hogy Budapesten, a Thököly-u. 13. az. alatt portás, ahova a földművelésügyi minisztérium rokkantsegélyzö osztálya helyezte el. Másnap biciklin visszapedáiozolt Budapestre. Azóta nem Is volt Picsán. Csak a levelek |öttek tőle, tele dlcsekvéssel, hogy milyen jó állása van. Kedden, már a gyilkosság után, levelezőlapot Irt a feleségének. Tudatta, hogy a pénzt feladta. ,Mától kezdve dolgozom, — ir|a — de csak rOvid Ideig. Szegeden is voltam, de a munka nem megfelelő. Azonnal jijj fel Pestre, érkezésedet sürgő nyözd meg, várlak." Mire az asszony felutazhatott volna, Éder csendőrkézen volt. Nem Merül az alibi Budapest, Bzoptember 22 Éder József pesthldegkuti rablógyilkos még mindig tagad, annak ellenére, hogy az a 26 ember, akivel a gyilkosság után Solymárig találkozott, mind felismerte, A rablógyilkost valószínűleg csak pénteken vagy szombaton adják át u pestvidéki Ügyészségnek, amely kihsllga-tása után hstároz a rőglőnltélő bíróság összehívásáról. A gyilkos egyébként bizonyára zavart akar kelteni a nyomozásban, mert különböző alibikre hivatkozik, amelyeket most mind végigjárnak. Eddig sikertelenül. •xept#mb«ri délután — őszt hangulat — Még zöldek a lombok. A levélleazkek mélyén még ott plroslanak a hamva* gyümölcsök. 1)611 verőn mén torrón süt a napsugár és csak alkonyatkor Jolen-nek meg u látóhatár gigantikus felhő-várain tt borongó őszi ködök Illa látyol-rongyal.. És amikor u tarlókhoz simuló rétlinjlásokon egymás utón UUI: tol Illa fejecskéjüket az ószl kikericsek, csak akkor eszmélsz tel, hogy már az ősz fakuló szőnyegén tapossa lábad télbehajló, busult napjaidat . Szemed szólazttlad n naploltos réteken. a kanyargó kis patakon, melynek gyenpárnás partjain Itt-ott a zöldell csillogó víztükörre kékszemű netclojts-bokroK hallanak, hogy égszínű sz.e-raecskétkkel tolazelegve nézdelőiljciick h víztükör zöld fonesorában, mert h hűvös hajnalokon olykor-olykor már reájuk csurran a ittololás pókok fényes nyala .. Szeptemberi délután Minden nup pal kevcsbűlő étetünk verőiényes őszelője, milyen nyugtalanító éa mégis megnyugtató a te elkbvetkezésed I Hiszen átmenet vagy a forró öleléaü nyár és a 8zlvdermesztó tél között. A szüretelő mezőkön Iti la, ott Is zizzenve suttognak a hatalmas kukoricatáblák. Kgszlnll vlglinók, fnhór Ingvál lak éa bokros piros kendők villannak meg közöttük. Törik a kukoricát. A hatalmas szekerekon békében simulnak egymáshoz a pirosló csövek és megadással türlk, hogy a szekér tetején hancúrozó kis ombertlókák megtépdes- sék szőkép, selyineson kilógó hnjukat... Akt Igyekezett, annak nz Idén megtelik a górója és akinek nincsen góréla, unnak keskeny loaz u htu alju. Pörök-buzAból bó szüretet adolt tt Teremtő a7. Idén. A váltakozó táblasorokon szapora mozgású fehérnén-hndserog burgonya után kutat Kapájuk nyomán minduntalan klbuizgyan « föld begyéből a pl roB szemű krumpllcsulád. Amikor elhaladunk mellettük, valami egyhangú nótába kezdenek. Jó hallani, hiszen a tőid népének mostanában ritkán nyílik nótnazórn az ajka. Ennek n kornak Trianonban kivágták a nótnláját Ks nmlg ujrn kl nem hajt, addig nem lesznek hangosak a sztlrctelők örökszép italaitól a gazdagon termő mezők. Hiszen mindenkinek u lelkében több a sóhaj, mint nz öröm. Hiszen hiába a sok termés, ha nem gurul gtiras érte. A t\'otyll pntuk hldju mollett, nhol már Somogyból tuj a szél, bőven hullik reAnk a naptény-zuhntag. Apolló Is ten még Jókedvűen robnmozza meg u szeptemberi délutánokat és fényes nyl Iáival tetelövöldözl n Illa virágokkal beszórt hegyoldalukat, a sárguló, pirosló szőlőfürtöket Csak visszanézve vesszük észre, hogy a távolabbi tasor tál. mint Cslc8óné dévuj leányai, mind inAs és mós köntösben á Murink már és fakuló vlgtinójilkun kopottá lesz 11 tó-nvea napsugór fs. A hegytetőn vendéglátó pince lugasában egy kis fekete ember kezében nótára nvlkkitnt a nylrottyll, csöndes szavú, halk nótára. KÍmult, régi Idők bánata, porladó szívok könnyes fáj- Franck Pótkávégyár 600 pengős adománya a nagykanizsai kereskedő otthon céljaira Már jeleztük, hogy a nagykanizsai kereskedők régi kiváltsága, egyesületi és klubhelyiség létesítését Illetőleg, rövidesen megvalósul. Nemcsak a helyi kereskedelem, hanem az ország gyáripara körébeu ls helyesléssel találkozott ez a törekvés. Értesülésünk szerint eisók közt a Franck Pitkdvégyár sietett ezen törekvés támogatásra, amidőn e célra 000 pengős hozzájárulást bo- csájtoil az érdekképviselet rendelkezésére. Ez a nagylelkű adomány még fokozottabb mértékben mélyíti kl azt a megértő kapcsolatot, atni az Illeni gyár és fűszerkereskedelem között eddig is fennállott. A Franck gyár nemes gesztusa egyben arra is példát statuál, hogy gyáripar és keres kedelem megértéssel és karöltve dolgozzanak, — s példáját bizonyára számos vállalat követni \'ogja Kanizsa idei inségköltségvetése 2—300.000 pengő között mozog Megint megpótlékolják az adókat ínség-segély céljaira Nagykanizsa, szeptember 22 Az országos és helyi hatóságokat már hónapok óta foglalkoztatja az idei Inségakcló megszervezése, amely a tavalyinál jóval nagyobb feladatot állit az illetékes laktorok elé. Nagykanizsa első Inségköltségvetése 158 000 pengő volt, az ujabb költségvetés azonban már 2—300 ezer pengő közölt mozog. F. hó VÁROSI MOZGÖ 6 23-24-én, pénteken él szombaton 7 és 9 órakor 25-én vasárnap 3, 5, 7 és 9 érakor Louls Trenker vllágfilmje SASZARVADASZ A magyar katona hőslesaégének himnusza Romanlika, humor, dicső katonateltck monumentális csoportosítása Jegyelővétel délelőtt IO-12-lg és délután S órától astlg Hölgyek ! Bársonykalap 6— Füzkalap ... 5.— AlalakilÍBok a Icgizlésesebb kivitelben, V mérsíUelt áron BRÓWYAI L nöikalap-üzleti ben HORTHY MIKLÓS-Ur «. Ugyanott velour-. Dlüss- és kemény férfi kalapok mélyen leszállított árakon. diihím olevenült meg ennek emboruek u hegedűjén. 11 omlöi fukete Gazdagon ömlött végig sok tőkéjén az alkonyati tüze A láthatár peremén folhővárukai egvi bit boron építettek „ vetkező pillanatban kezek, hogy a kőhalomra uöntsék. A megye mái részeiben szintén emelkedtek az inségköllségvclések. Keszthelyen 70.000 pengős költségvetéssel számolnak, az egyes j(ri-sokban pedig 15—30.000 pengős szükségletek vaunak A legnagyob > szükséglet előreláthatóan a letenyel járásban mutatkozik. Az óriási szükségletekkel szemben a tedezet még bizonytalan. Zita egerszeg és Nagykanizsa városok nehéz helyzetük miatt csak csekély összegeket fordíthatnak az ínség-akcióra, annál Is inkább, mert a háztartások idei költségvetése e tekintetben már kimerült. Kormánykörökben azt tervezik, hogy az inségakció cél|aira isméi ] megpótlékolják az adókat és a ható- I ságok elsősorban ezeket a pótlékokat hajtják be az idén is. Az a négy szál cigány, akii vendéglátónk vigasz tatásunkra vezényelt ma Ide, magú sem tudta, mit csoiekszlk. unitkor ehhez a szándékhoz segítségül szegődtek. Voltak és vannak cigányok számosak és sokuk. Mu délután azonban ez n kis teknte prímás, n insgn pár arasznyi mivoltában, u negyven év előtti Idők múzeumából lépeti elénk, hogy vlsszavlgyen bennünket nagy upSInk ducotan szép és bocsűtotos, régi világába Ami ezután következett, hü totogra-id ,_____„_.la.... - ictt tenyerekbe hajtott, fátyolos szemű fiája lohetno a negyven 6v előtti patinás nnpjalnak. A idők hosszú nsztul tuel- emberfejek, melyek felett ott suhantuk a szobhnélBzobb nóták selymesszárnynl. Az ünnepelt, u mindig Jókedvű dok tor, a fehérhajú öreg Kabil és a töb- blek, mind, akik llIuszlriBsá teszik ezeket ti néha nnpján esett összejöveteleket, mind urrit gondoltak abban a pillanatban, ami régen volt és ami — sohse lesz. Ks teljött a hold. Sápaduin, bűszke-hldegen. Az éjszaka fekete köntösű ttlndéretnek ezüst lámpásokat adott it kezébe, hogy megnövekedjenek az apró Iák kurtít árnyul és n kla borházak keskeny kontúrul.. Megszólaltak a nagy diófák és a liulk levélsuttogásba egyszál húron Játszotta bele tt cigány a világ legszebb nótáit... Megszólalt nyirotlyüje alatt a velcitcel csillogó karnevál színpompás muzsikája, Tócsa örökszép áriái fis letcsendült » sok szél! magyar dal a nótás llBkálls ajkán. MeguzóInlUtk a mélabúsan szép irredenta dnlok. S valaki elénekelte (iyónl Géza örökszép dalát: „Messze, messzo távol, Van egy fogolytábor. Valahol a Bntkál tó tövén ..." . . .Igenli, n völgyben gazdagon hullott a itűvös harmat és a lelkorokedő Bzél suhanok gonoszkodva cibálták a didergő nyárfák reszkető leveleit. Feltűrt kabátgallérral haladtunk jI t\\z alvó mezők melleit, ahol már becsukták kicsi kelvlií\'lkot és álomba ringatóztak u Ularuhás kikericsek... lís a temető néma tulul mögött, a tnke.te ciprusok között ezüstöt Bzórt a hold a temető kavicsos utóira... Braxsényl Qyu/a " . .... a. . m .mi.■ IJ!11■■■» TáncisRola Szombaton délután 4 órai kezdettel n B aí>dK részér e, este 8 órakor .7 Felnöííelc részére tdneóra lesz. Vaaárnap aagy&xabáass osssciánc a Ka&xlnóban PALCSICS első nagykanizsai selyem , Keimet-, íonaliestö és vegy-HsxíUó Uxem. ZALAI KÖZLÖNY 1932. szeptember 23.__ MAPI HÍREK NAPIREND Sxsptamb. 23, péntek Római katolikus: Tekla az. Proteal. Tekla. Izr.: Elül hó 23. • Városi Muxeum éa Könyvtár nyitva catl törtökön 6a vasárnap délelőtt 10-161 12 óráig. Oyógyaaorlárl éjjeli ttolgálat: a „Salvator" gyógyazerlár Elfcóbet-lér 21. tt a ktakantiial gyógysaeitái. OőifUrdő nyitva reggel II ólától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután, kedden egéaz nap nőknek). Tal. 2—13 Dtiulán 6 órától Ml llllérea suhanyfardó Találkoztam az Örömmel Moaolyofl szetno norn fogott rajtam, fi nniir kereautt és (jögtöl feszültön, ha láttam: ón Is messze kerUltoin. Nyár feslett épp az égbolt szirmán, a szivein plroa virágba szökött i caak menteni.. ■ mnotem a nyár mögött Mosoly-Illat szállt folóm lankadtan, egy nap-azln art- arooiu fölt\' hajolt, megcsókolt: a éa airvatakadtüin. UdlH Jul/a -■■ A Nagykanizsa—Szombathely—soproni IlUéres gyorsvonat. A MÁV Igazgatósága vasárnap Pécsről Sopronba filléres gyorsvonalot Indít. A különvonat 5.05 órakor Indul Pécsről és Nagykanizsára érkezik 8.27 órakor. Szombathelyre 10 36, Sopronba 11 43 órakor. Visszaindul Sopronból 19.15 órakor, Stom-balhelyrö! 20.29 órakor és Nagykanizsáról 22.33 órakor, Pécsre érke zik 1.41 órakor. A vonat fel és leszállás végett Nagykanizsán és Szombathelyen megáll. A menetdíj egységcsen 6 pengó minden állomásról minden állomásra, ahol a vonat megáll. — Ipartestületi tagok figyelmébe I Az Iparteslüleli lagok figyelmét felhívja az elnökség, hogy mindazok, akik adójukat megfellebbezték, a tárgyalásuk Időpontját a m. klr. állami adóhivatalban megtudhatják. A tárgyaláson való személyes meghallgatásukat az adófelszólamláii bizottság elnökénél kérelmezhetik. Elnökség, — Pályázat a vármegyei mllle-nluml ösztöndíjra. Zalavármegye törvényhatósági bizottsága annakidején a magyar állam ezeréves fennállása emlékére öszlöndijalapltvátiyl létesített egy-egy zalamcgyel Bzüle-lésü, keszthelyi, nagykanizsai és zalaegerszegi gimnáziumi lanu\'ó ré- töndljak hözfll az 1932—33. évre u nagykanizsai és a zalaegerszegi nincs kiadva, igy ezekre a vármegye alispánja pályazatot hirdet. Az ösz-lömlijalwl csakis azok a zalamegyei szflletésü, szegénysorsu, kiváló elő-raenetelü tanulók nyerhetik el, akik a nagykanizsai kegyesrendi, illelv.- a zalaegerszegi állami reálgimnáziumba járnak. Az ösztöndijat mindaddig élvezhetik, míg a nevezeit iskolákba járnak, kifogástalan erkölcsi magaviseletűek és tanulmányaikban kiváló előmenetelt tanúsítanak. A kellően felszereli kérvények Zalamegye kis-gyUlésébc: cimezve októbér 8-lg adandók öe az lllelö iskolák igazgatóinál. = Mielőtt szőnyeget vásárol, tekintse meg Slnger Dlvatimház aus szönyegraklárál. _______________a Akiknek a ulraUMAu rendetlen erólködés nélkül ugy érhetnek el könnyű székelési, ha naponta reggel éhgyomorra megisznak egy kis pohár természetes .Ferenc lóuei" ke-serüvlzct. Szivszakorvosok megállapították, hogy a Ferenc lóuel vlz szivelzsirosodásnál és billenlyOhlbák-nál is enyhén, biztosan és mindig kellemesen hat. A Ferenc Iftzwí keserűvíz gyógyszertárakban, drogé-rlákban és füszertlzlelekben kapható. — Tízezer frontharcost várnak Budapestre. Tobblzben hírt adtunk arról, hogy a frontharcos Szövetség október 2-án országos ünnepség keretében rendezi meg a IV. Országos Találkozói. A külföldről és vidékről érkezeit eddigi bejelentések Szerint október 2-án, mintegy 8—10,000 frontharcos, vitéz és rokkant fog összeseregleni Budapesten. Az ünnepség színhelye a Városliget bejáraiánál lévő újonnan felavatandó ..Hósik-tere\' lesz. A Hősi Emlékműnél a kormányzóné az alakulatok arcvonala előli ünnepélyesen átadja a magyar társadalom állal ajándékozóit és a különböző telekezetek által megáldoii országos frontharcos lobogót — A „Hösök-lere* előtt lesz a Frontharcos Szövetség autó- és motorkerékpár szakosztálya által megrendezendő .Hősök Cslllaglurájá" -nak is a végcélja, melyen azie&llgi benevezések szerint, mintegy 140 budapesti és vidéki autót fog megjelenni, Tekintettel a nagyszáma érdeklődésre a szövelség vezetősége a .Hősi Csil-laglurá"-nak nevezői határidejét e hó 28 ig meghosszabbllolla. A „Hó-sök-lerének" felavatása és az ott rendezendő ünnepségek lezajlása ulán a frontharcos alakulalok a főváros állal feldíszített András,y-uton, gróf Tisza István-utcán, Lánchidon keresztül a királyi váiba vonulnak, ahol a szövetség örökös fővédnöke, a kormányzó és örökös diszelnöke, Józsel klr. herceg díszszemléi lart a felvonult csapatok felett Az ünnepségnek Igen sok külföldi résztvevője is Tesz, amennyiben a német Slahlhelm, az olasz ét bolgár frontharcos szövelség küldöttségileg, az osztrák iromharcos nemzeti szervezet pedig egy 300 löből álló egyenruházott disz-zászlóaljjal fogja képviseltetni magái. Az Állam-vasulak az ünnepségre érkezők részére féláru vasúit kedvezményt adott A honvédelmi mlnlstlértum pedig az elszállásolás megkönnyítése végett korlátolt számú férőhelyeket bocsátott a frontharcos vezelőség rendelkezésére. = Feltétlen színtartó, divalos mintájú pongyola flanell anyagok legszebb választékái találja nálunk, Schlllz Áruház. Időlárás (K/uakal rddU/tlenHt) M gial lnU«.t lalanU aate 10 éra-kar ■ Éléak eUlkalatl aaél, Dámén-Ah Ion f«lhfi»A4éa, riálayafatan OMtlag aaá lárkaiá. ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel értesítem Nagykanizsa és vidéke közönségét, hogy a gallértlszlltáa árát 8 és 10 fillérre leszállítottam. Festést, tisztítást legszebben, legolcsóbban vállalom. Tisztelettel Varga Nándor ruhaleatő, gőz mosó és vegytlaztltó Horthy Mlklós-ut 8. szére 400—400 pengővel. Az ösz- Siremlókek műkőből minden nagyságban tiszta-fehér színben gyönyörű kivitelben meglepő olcsón SARTORY OSZKÁR UTÓDÁNÁL Király-utca 39. Saját érdekében tekintse meg telepemen. SZOVET-UJDOrálNK megtekintése mindenkinek elsőrendű érdeke. A legdivatosabb nöi ruha, kosztUm, valamint kabátszövetek, valódi angol férflszövetek hatalmas választékban. áruház. ZALAI KÖZLÖNY =. Kevés pénzért elegánsan Öltözködhet Asszonyom! Megérkeztek a legfrisebb sima és mintás kordbársonyok, gyapjugeorgeite és szOvetujdonságok Slnger Divatáru-házba. — Érdekes vadászzsákmány. Rubldó Zichy Iván báró londoni követ Vörcsök pusztai (Zalamegye) birtokán egy gyönyörű 14-es szarvasbikát ejtett el. Testvéröccse, RubldiI Zkhy Emil báró pedig a nágocsl uradalomhoz tartozó kárai erdőben ugyancsak egy 12-ös szarvasbikát lötl. A rilka példány súlya 192 kiló volt. A londoni követ e hó végéig tartózkodik nágocsl kastélyában. — Angol nyelvtanlolyamot kezdők és haladók számára október hó elsején ismét megnyitom. Érdeklődni lehet a Magy. Ktr. Dohánynagyáru-dában. Berke Józtef. — sötétkék Intézeti matróz ruhák és kabátok, valamint gyermek boy kabátok és baby^bundák, minden nagyságban és árban Schtitznél. Kályhák samottozása, helyreállítása olcsón és szakszerűen Sartory Oszkár Utódánál Király-utca 39. ElMluidisail, kliivtayaél ii rmkar-kategaefaél a természetes , tarait Jázaaf* keserűvíz javítja a gyomor és a betek működését éa előmozdítja az emésztést — Elismerés az lakolánklvűll népművelés munkásainak. A Zalavármegyei Iskolánkivűii Népművelési Bizottság, közgyűlési határozat alapján, meleg elismerő sorokat küldött a népművelési munkában különös buzgalommal résztvett előadóknak és a lelkes támogatóknak. Hetvenen kaptak Ilyen elismerő levelel. Névsoruk a következő: Bakos Ferenc tanító Lasztonya, Baranyay La|os igazgató-tanító Letenye, Bálint Mihály igazgató-tanitó Andráthida, Bán János plébános Tihany, Bárány Karo-lin tanítónő Kövágóőrs, Bedlcs Mihály esperes Nova, Beöthy István apátplébános Sümeg, kiskéri Bocz Miklós v. tanácsnok Tapolca, Bognár Kálmán Igazgató-taniló Salom-vár, Brunner Ferenc plébános Szé-csisziget, Csoknyai Ernő plébános Salomvár, Csóthl Oéza pápai prelátus Murakeresztur, Farkas Á-pád Igazgató-tanitó Zalatárnok, dr. Fára József vm. fólevéltáros Zalaegerszeg, Fejes Aladár rel. igazgató-tanitó Nemespécsely, Filó Ferenc áll. el. Iskolai Igazgató Nagykanizsa, dr. Frűhauf Béla oivoa Nagykapornak, Oerstner Béla plébános Hahót, Hegedűs Ferenc áll. el. Isk. igazgató Egeraracsa, Horváth János rk. Igaz-gató-laniió Tűrje, Horváth Ls|os körjegyző Becsehely, Iwsits Oyuta községi el. Isk. Igazgaló Keszthely, Janzsó Ferenc premontrei lanár Keszthely, Jónás Lajos ev. lelkész Felsö-dörgicse, Juhász Miklós áll. felső kereskedelmi Iskolai tanár Zalaegerszeg, Kauzli Oyula esperesplébános Csatár, Ketzler Zoltán igazgató-tanító Tapolca, Kovács Dezső Igazgaló-tanltó Murakeresztur, Kovics Ferenc Igazgató-tanitó Sormás, Kovács Illés áll. el. isk. igazgató Nagykanizsa, Kovács lózsef plébános Zslabér Kovács Sándo- rel. tanító Felsö-*dörgicse, Kósa Károly körjegyző Balyk, Koller Rezső igazgató-taniló Zilabér, K ejcsi Antal igazgaló-laniló Pola. Kttkorácz Ir.lván plébános Tót- 1932. szeptember 29, ialSttt mái andal osztálysorsiegyet. k e ve s ac Yel a HIRSCHLER trafikot oaztálysorsjeffy fóelárusltót (Knrona-aiálló épOlet). ahol még szeren-cseszámu sorsjegyek kaphatók. Kisorsolásra keríti tt millió aranypengő, ttuxár már október 30- 22. Hivatala* ér«k» >/l-t4— P, >*-«.- P, \'/«-••- P. \'/s-l.- P szerdsheiy, Krulzler József plébános Letenye, Landi Ferenc rk. igazgató-tanító Pacsa, Ma|or Oyula esperes-* plébános Páka, Márkus Károly Igazgató-tanító Kissziget, Mészáros Sándor k. tanító BocfOlde, Mik Károly k. lanitó Klsszenlgrót, Móra János reálgimnázluni tanár Zalaegerszeg, Műller Fülöp S. J. plébános Nagykapornak, Nagy István ev. lelkész Zalalstvánd, Nádassy Ferenc rk. igaigató-tanító Tólszerdahely, Noé Oyula plébános Lesencetoma|, Nóvák Frigyes áll. el. isk. igszgató Sümeg, Nyáry Kálmán uradalmi főintéző Pölöske, Paál Oergely k. taniló Csatár, Paczulyák Lajos körjegyző Lesencetomal. Pamoltyay Lajos ref. igazgató-tanító Baiatonkővesd, Pethö Antal ref. lelkész Barsbásszeg, Pun gor Ernő igazgató-tanító Nagybakónak, Rulsz János körjegyző Zalabesenyő, Siillnger István igazgató-tanitó Oellénházs, Sládler János földbirtokos Zalatárnok, Szabó István tanító Oe sesziget, Szabó Pál rk. tanító Aisópáhok, Szabó Sándor áll. el. isk. igazgaló-tanltó Bucsuszent-lászló, Szilágyi Lajos körjegyző Tótszerdahely, Szőke Károly ref. lelkész Kőveskál, Tanay Jenő áll. el. Isk. igazgató, Csahrendek, Tersztenyák József községi Iskolai igazgaló Bak, dr. Tholway Zsigmond postaföfet-űgyelö Nagykanizsa, Toplak István körjegyző Rédics, Tótmárton Imre rk. lanitó Zalaszabar, Vajda Ákos körjegyző Hévizszentandrás, Varga Sándor plébános Badacsonytomaj, Wellowszky Ernő k. lanitó Zala-izentiörinc. = Rendkívül nagy választék, jutányos árak, garantáltan jó minőségű siffon, angin, lenvászon, damaszt, nyomott és tenniszflanellekböl Slnger Dlvatáruházban. — Egy patti lány Saafkai-I axproaa káaaaaáf*. A Színházi Elet tegulabb száma ordekes képes riportban számol oe Platthy Györgyi, Werthelmer színházigazgató leányának esküvőjéről Sándor Tibor Sanghal-i milliárdossal. Ineze Sándor hetilapjának uj száma gyönyörű képekben számol be Fodor László Csók a tükör előtt elmü darabiáról, a Nemzell Színház é» a Pesti Színház premierjéről. Erdőa Kené Pesti temperamentum elmen Irt érdekes cikket. Az uj szám bemutatja a legtrlssebb tánc-szenzációt, a llody hopoL Intim Plata bejelenti, hogy regényt ir. Móricz Zsigmond uagy cikket Irt a tél primadonnáiról. = Bútorvásárlás — nem gond I Teljes bercntletésekel rendkívül előnyös részleifizetésre, sőt kamatmentesen is szállítunk. Kopstein bútoráruház, Horthy Miklós-ul 4. Közgazdaság (—) BOhOnyén veit hízott marhákat Torino városa. Elerno Olu-seppe, Torino polgármestere, a ple-monti tartomány egyik legnagyobb földbirtokosa a mult héten meglátogatta gróf Festetics Sándor böhönyei mlntablrtokát. A podesta több napig tartózkodott az uradalomban és To-tino város részére 270 hízott göbölyt vásárolt. Festelics gról a közeljövőben visszaadja a polgái mester látogatását. Pária 20-321/í, London 17 22, Newyork 31825, örOsael 7200, Milano 2fr62, Madrid 42tm Amsterdam 208 30, Bertln 123 15, Wien —■ -. Szófia 3 74, Prága 15-34, Varsó 5820, Budapest -•-, Belgrád —■■—, Bukarest 3-06. Buza tv. 10, dl. 05 fill. drágább, rozs 15—25 flll-lg emelkedett. Buza ttazav. 76-os 1355- 13 75, 77-es 13-71—14 00, 7tf-as 13 90-14 15, 7&-ea 14-10 -14-30. 80-»i 1415—14-45, dunán-lull 75-os 12-55—12-701 77-ea 12-75- 12-85. 78-aa 12-90-13-00, N-ea 1300-13111. WJ-aa 1315—13-30, rozs 7 -10 7-501 lak. árpa 9-20—9-50, zab 1000—10-40, tengeri tt. 1350-1380, korpa 7-30—7-50. A Iwuetl Baak ievlu-áriolyaatl valutAk Angolt. 1970-20-10 Beljjatr. 7916-79 74 Cseh k 1692-17 02 Dán k. 101-90-103-10 Dinár 982-998 Dollár 570-50-573-50 Franciul. 22-30-22-50 Holl. 229 25-23065 Zloty 63-96-8445 Lel 3 46 3 56 Léva 406-4 19 Lira 29-90-30 2U Márka !35-70-l3fi 60 Norvég 9J 00-100 00 Peseta — — -•— Schlll. _•-—•— Sválcll. 110-70-111-40 Svéd k. 100 90-101-90 DBVIZÁK Amat. 229-45-23065 Belgrád 988-9-9R Berlin 135-80 13661) Brlisael 79-26 7»74 Bukarest 343-351 Kopenh.102 IO-KB1U London 19-73-I9W Madrid —•_—■— Milano 3000-30-18 Newy. 57100-57400 Oszló 99-20-100 00 Pária 22-33-22-47 Prága 16-93-17-01 Szófia 4-08-4-19 Stockh. 101-10-101-90 Varsó 64 05-64-45 Wien _•_•_ Zürich 11080-111-40 Wien clearlng árlolyama : 80.454. Felhajtás 3264, eladatlan 1022. — Elsőrendű 1-22—1-23, szedeti 110—116, szedett közép 098—1-04, könnyít 082-090 1-sö rendű öreg 1-04 1"08, ll-od rendű öreg 084 - 096, angol sllldó I. —-96-100, szalonna nagyban 1-74 —0-00. zsír 202 2-10, hun 1-06-1-16, félsertés 1-30—1-36. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qutenberg Nyomda és Mlztilai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdája Nagykanizsán. Felelős Idadó: Zalai Károly. Intemrban telefon: Nagykanizsa 78. szám. Vízvezetéket, csatornázást, központi fűtést és e szakmába vágó Javításokat jutányos árban vállal MENDLOUITS JÓZSEF ÉS M/ÍRTON rézmü és vízvezeték szerelési vállalata Telefon 2-71. HA6YKA8IZ8A, KIBÁLY-DTCA 45. 8Z. Taiafon 2-71. •V Kedvűt fizetési feltételek! | Állandó raktár fürdőszoba berendezésekben és moeóüstőkben. „Kflhne" meg&gaadaaági gépek gyári lerakatta. áPBÓffTlÜETÉSKI HirdoMMlt S (Ut) pmair* thtmm»bm ub*í a feIe«lé(/M ktayMlte, *udjaltinav aikctríiltWn i\'Aantt nl Orv flia/udflk. ■éBk«r*t«xéat Jutányos áron válla-lünk. Armtath Bazár-udvar. 3^23 3^23 Rlw golyó* csapágyak autóhoz, spr.ciill ftan olcsón Ford- és Fotdaonhoz UnRtj Ullmann éa Tóth vaakereakedésében 3672 HéasasaUlnAI állást keres kltlin&n (ózó 32 éves nrlnó. Cim a kiadóban. 42W* Szerény Igényű, feltél len megbízható intelligens liatal asszony ajánlkozik h*B-v»aat6nfiHak magányos úrhoz, vagy Elébánlárfl. Magyar Hirdető Iroda. Na»-inixsa, Fóut 24 Másodikán polgárllata Hu réazé/e használt tankönyvet vennék, Kinlzsy-u. 13. -4293 Mű kMM \\mm\\ SSR Ktttii MIM nagyban és kicsinyben SARTORY OSZKÁR UTÓDÁNÁL Király-utca .39. Gabona csávázószerek Porpácok: Kedvei pácok: Arzópác Blgrlol Porzol Hlgosan Tlllantln Tlllantln Műtrágyák eredeti gyári árban és csomagolásban. Szőlőcsomagoláshoz M a n i 11 a (gyökérspárga) Kaphatók : ORSZÁG JÓZSEF zztag, műtrágya, termény éa növény-védöszerek kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A birótig mellett. Telelőn 130. vigyázzon egészségére és igyék resetiei vizet, mely hólyag, vese és gyomorbántalmaknál kitűnő hatású. Kapható minden IHizerflzlelbea. Fáraktár: weisz MÓR, Nagykaalzaa Klrály-atca 34. Telafaa 310. Nyomatott a laplulajdonus Közgazdasági K.-T. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsái,, (felelős Üzletvezető:. Zalai Károly.) 72. évfolyam 2»6 Mám ttagykaHiziu. ISW2. M^teart^r 24. szombat Ara 14 n»er ZALAI KÖZLÖNY iKiktutfete t> HadóhlviUl: Péat S. uám. Kwtbtljl fekhtaSWitv.til: KoMntb-atM W. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos E14ftl«té«I áll: egy hón « pcngé SO Iliiéi SicrkcutMgl éj kffldóhtvnuil telelőn: 7S X A „good byeszövet" karrierje (bt) Idestova egy esztendeje e sorok Írójával esett meg, bogy félte-érthetetlen .good byel" köszöntéssel beállított hozzá két Idegen ügynök ét .valódi angol" szöveteket kínált. Akkor a kanizsai hatóságok figyelmét, mint oly sok esetben, felhívtuk t kásáitokról az ügyes csalafintasága. Mos* még érdekesebb eset történt Sopronban. Ar a hosszú vita, ami e kérdés körül a legutóbbi kereskedö- Eillésen folyt a kanizsai Kaszinó- n, bizonyara érdemleges adatokhoz és erőteljes lendülethez jut a soproni pékía nyomán. Pár nappal ezelőtt két elegáns Ifjú házalta végig Sopron jobb családjait. Mindenütt mint angol szövetkercskedök mutatkoztak Be. Előadták, bogy már szelelnének visszaiérni Angliába, de van még pár méter maradék valódi angol szövetük, nem akaiják cipelni, odaadják olcsón. Oda Is adták .olcsón" : — 3-2(1 métert 150—200 pengőért, hol kii hogyan tudtak lalnak állítani. (Csak ugy mellesleg: a 160 cm széleiként eladott szövetről egyebek közt az la kiderült később, bogy csak 150 széles.) Sopronban is, akárcsak Nagykanizsán, tilos lévén a házalás, a rendőrség figyelni kezdte a két ángliusl, akiknek aztán ezzel végei Is ért a soproni karrierjak. Kiderült, hogy akkor járlak Angliában, amikor a kínai császár Rálóton. Az egyik egy bécsi lengyel utazó voll. a másik meg az olasz határról lött egy vég szövettel szorosabbra fűzni a magyarolasz gazdasági kapcsolatot. De az Igazi bosszúság és az igazi derültség akkor érte a soproniakat, amikor kiderült, hogy a két élelmes fiatalember a .valódi angol" szöveteket egy soproni szövetkereskedölöl vásárolta méterenként 9—10 pengőért. Az orvos, a főorvos és a többi soproni urak, akik magyar szövetben ki sem mernének menni az utcára és akiktől annak a becsületes soproni kereskedőnek felkophatott az álla, megvették a 9—10 pengős magyar szövetet méterenként 40—50 pengőért. Mert a lengyel ügynök nagy ügyesen angol szavakat a haland-zsázolt német beszédébe. A rendőrség nem sokat teketóriázott, hanem őrizetbe veite a ket ügynököt, . átadta őket a járásbíróságnak, ahol másnap mindkettői 2-2 heti fogházra Ítélték és rögtön meg Is kezdették velük büntetésük kitöltését. Amit Sopronban a bécslek, azt Kaniisán a pesti ügynökök gyakorolják. Ma is akárhány kanizsai ur jár 250 pengős ruhában, amit pesti ügynöknél rendeli; Pesten csináltatott Meg, pedig ha ceruzát vett volna a kezébe, 150 pengőért pontosan ugyanazt viselhetné. Mert Igen jó »ngol szövetei 30 pengőért, a leg-•inomabbat 40—45-érl megkapja Nagykanizsán Is. Ha ehhez hozzáadja a zugehört 20, a fjzonl 40 pengőért, hordhat Igazi angol szövetruhát 150 pengőért. De ha meg- Az este hat óráig tartott kormányzói kihallgatások nem hoztak döntést a kormányválságban A jövő héten Bethlen újra megjelenik a kormányzó előtt BwUpeet, szeptember 23 A kormányzó ma délután kihallgatáson togadia Bethlen István grófot, Wtasslcs Oyula bárói és Almássy Lászlót. A kormányzói kihallgatások hétlön és kedden folytalódnak. Hlr szerint a meghívandók névsorában szerepelnek Pesthy Pál Muyer János, fiádat Qedeon gról, Apponyt Albert gróf, Zichy János gróf, továbbá a felsőház és képviselőház alelnökei. A kormánypárti képviselők olyan Információt kaplak, bogy a már meghívottakon kivűl még egész sereg képviselőt hívnak meg az államfőhöz, többek közt Káltay Mik lóit. Váry Albertet. Marschall Ferencet, Bessenyei Zénót él Berky Qyulát. A pártok és a kibontakozás Bethlen István gróf ma délelőtt Károlyi Oyula grólfal tanácskozott, majd csak annyit mondod, hogy még tájékozódik. Felkereste Károlyi Qyula grófot Zichy János gróf Is, a keresztény gazdasági párt elnöke, aki ezután ugy nyilatkozott, hogy pártjával ma eile megbeszéli a helyzetei és csak azután tudta véleményét kialakítani. Mint mondotta, uz egységes és a kereszténypárt viszonya teljesen változatlan. A független kisgazdapárt változatlanul teljes nyugalommal szemléli a kormányválságot. A párt nem tarlotla szükségesnek, hogy rendkívüli értekezletet hívjon össze. A képviselőház egybehlvását kérő Ivet egyelőre nem nyújtják be, mert az uj kormány kinevezése után úgyis sor fog kerülni a képviselőház összehívására. Bethlen, Qömbős, Keresztes Fiacher ? Bethlen István gróf pénteken délelőtt megbeszélést folytalotl Gömbös Qyulával, aki ezután hivatalos útra indult, ahonnan csak hétfőn tér vissza a fővárosba. Qömbös Oyula elutazása arra enged következtetni, hogy nem helytállók azok a kombinációk, amelyek GőmbOs Gfula kor-mányelnökségéhez fűződnek. Hir szerint Qömbös Ovula ezt határozott formában közölte ts ma Belhen István gróffal. Az ö véleménye volna állítólag az is. hogy ha Bethlen István gróf nem vállalkozik a kormányzat átvételére, akkor Keresztes Ftscher Ferenc kezébe kell adni a hatalmat. Az cgységespárll klubban a képviselők igen élénken kommentálták Bethlennek Gömbös Qyulánál és Watkó Lajosnál tortént látogatását Walkó állítólag kalegórikusan klje-lentelte Bethlen előtt, hogy nem vállal semmiféle szerepet a kibontakozásban. O minden körülmények között visszavonulni óhtjl. Gömbös Gyula álláspontjáról egészen ellentétes értesülések vannak. Keresztes-Ftscher Ferenc belügyminiszterrel, akti szintén komoly jelöltként emlegetnek, még nem volt módjában tárgyalnia Bethlennek. írre csak a kormányzói kihallgatás ulán kerül sor. A válság megoldását illetőleg pozitívum egyelőre csak az, hogy az államfő elsősorban Bethlen István grófot fogja meghallgatni Bethlen István gróf hlr szerint egyik bizalmasa elöli azt a kijelentést telte, hogy bármilyen egyhangúan kívánja is az egységespárt, hogy ő alakítson kormányt, ezt a megbízást nem vállalja, végleges állásfoglalását azonban a kormányzónál ma délután történő kihallgatásától teszt függővé. A válság el fog húzódni (Éjszakai tefefonjelenUs) A Buda pesti Érteiitö jelenti: Bethlen István gról audienciája a kormányzónál délalán 3 órától negyed 5-lg tartóit. Távozásakor Bethlen a megjeleni újságíróknak kijelentette : — Döntés, deszlgnádó nincsen : Pozitívumot nem tudok. Délután 6 órakor a kormányzó gépkocsin eltávozott a Várból. Bethlen Informálta az egyvéger-pártot Az egységespárl tagjai ma nagyszámban jöttek össze. 7 órakor megjeleni Bethlen István gról, aki először Pesthy Pállal értekezett, majd bizalmas értekezleten Informálta a pártot a helyzetről. Itt a párt vezér-fértlai és a főispánok vettek részt. Az eszmecserén Bethlen gróf kijelentette, hogy a válság el fog húzódni. Bethlen csütörtökön vagy pénteken fog meg|elennl > kormányzó elölt. Mtnleztertanáct (Éjszakai telefonjetenlés) Ma délután 6 órakor minllzlerlanács voll, amelyen gról Károlyt Oyula elnökölt. A minisztertanácson folyó ügyeket tárgyaltak. elégszik olyan szövettel, amit a .good bye" val köszöngető Idegen vlgéc árul méterenként 40 pengöéH s amiről Sopronban Is, Kanizsán is előbb-utóbb kiderül, hogy magyar szövet, amit Kanizsán is, Sopronban Is már 8—10 pengőért meg lehel kapni és ha n.ígelégszik 30 pengős fazonnal, akkor 80 pengőből Is kikerül az öltöny ruhája. Amellett hazai Ipart, hazai kereskedőt foglalkoztatott vele és — pontosan ugyanazt viseli, mint amiben a .good bye"-nak leiült urak feszítenek a 250 pengőjükért. Nemrégiben még nyakra-főre tártak pesti szabók megrendeléseket gyűjteni Kanizsára és potom 340 pengőkért sok ruha-megrendelést vittek el a kanizsai Ipar és kereskedelem elől, amely ugyanazt a ruhát feleáron szállította volna. De hát a kanizsai kereskedő, a kanizsai iparos nem szédíti „good bye"-|al a közönséget. Hogy Is lehelne hát elegáns Kanizsán készüli tuhában járni? Éppen ilyen a .pesti elegancia" a fehérnemű fronton Is. A pesli kereskedő, aki tudja, hogy ha házi! tat, tilalomba ütközik, megirt és leibélyegezett levelezőlapot küld a vidéki elegantiarum magiatereknek .kérem, küldje el hozzám megbízottját esetleges rendelél végett" szöveggel, a vidéki umak csak alá kell imla, Igy jöhet a pesti Ogynök szabadon és jött is és jön is és tucatszám hagyta a 40 pengős Ingeket és egyebeket Nagykanizsán, amikor itt a legelsörendü inget meg lehel kspni 20 pengőért. Még ma, a lefelé tendáló árak idején Is adtak el pesti ügynökök 30— 35 pengőért Ingeket, amiket Kanizsán 14 pengőért akárki megszerezhet. Ha valaki csakugyan jobbal és kedvezőbben tud beszerezni a fővárosi üzletek utján, ám tegye. Bár ekkor is fenná\'l valami morális obllgo annak a közösségnek gazdasági jóléte iránt, amelynői az Idegenben vásárló is él, amelynek az ö sorsa is része. Ha valaki azt veszi meg másutt, amit itt valóban nem kaphat meg kisebb választék vagy bármi ok miatt, akkor szó nem érheti. De hogy emberek hagyják magukat egy .good bye"-ért, egy üres éi csalárd illúzióért az orruknál vezetni, duplán fizessenek meg lebecsült helyi árut, angol gyanánt 40 pengői adjanak a 9 pengős magvar szövetért, — III már gondolkodóba kell esni és nem elég csak a hatóságok szigorát forszírozni, hanem a vásárló közönség pszichéjét kell sürgősen átformálni. Etéren pedig a helyi kereskedőre, a helyi iparosra is várnak feladatok. Mert lehetetlen, hogy ha köztudatban lennének az Itt felsorakoztatott számok, akkor Is olyan könnyen akadnának lelkiismeretlen ügynökök horgára a megtévesztett vidéki megrendelők. Az Iparos, a kereskedő dolga, hogy versenyképessége ludotl dolog legyen. A hatóság dolga pedig, bogy a tilalmak felett őrködjék és a bűnös csalafintaságot — Ime a nagyszerű soproni példa I — kérlelhetetlen szigorral üldözze. ZALAI KO/LfNY 1932. seggemben 24 Érettségizett betörő-trió- sorozatos üzelmei a törvényszék előtt A bíróság zárt tárgyalás után 2-3 évi fegyházzal sújtotta a kanizsai Iskolák, trafikok és Ősietek rénsett Nagykanizsa, szeptember 23 Annak idején részletesen foglalkozott a Zalai Közlöny azokkal a sorozatos tolvajlásokkal és betörésekkel, melyek egyre-másra történtek Nagykanizsán és letteseik a nyomozás megállapitássi szerint is, egyazon bűnözők lehettek. Hol egy trafik, hol egy iskola, egy műhely érezte a vakmerő banda Játogatásál". Meg kell hsgyni, a tolvajlások jól megvoltak szervezve, mert csak hosszabb munks ulán sikeralt óket ártalmatlanná tenni. A sok tolvajlás és betörés közül az alábbiakban hamar|ában csak egy csokorra valót emfitűnk: valamennyi Kőszegi István 20 éves. Böjti István 19 éves és Tádler József 21 éves középiskolákat végzett fiatalemberek nevéhez Mzfidik. Legelőször a Király ulcai Tótéi-féle trafikba törtek be. Böjti kinyitotta a trafikot, Kőszegi is bement, Tadler falazott. Mikor telerakták magukat mindennel, elmentek Tad-lerék padlására ét ott elrejtették a zsákmányt. A szülők persze semmit sem ludlak erról. Nemsokára a Légrádl-féle üzletben tettek látogatást. Kőszegi álkulci-csal nyitotta ki a lakatot, Böjti bement és a nyitott pénztárból pénzt és egy karkötő órát zsákmányolt. November 4-én a Zrínyi-utca felól behatollak az Izr. hitközség tulajdonát képező Iskolaudvarba, be az iskolába, végig a tantermeken és a 111. osztályban a fiókokat és szekrényeket végig kutatták, némi pénzt, csokoládéi szereztek, majd a perselyekből és a gyűjtött pénzekből zsákmányoltak kisebb Összegeket. Az Izr. elemi iskolában s tanilók pénzét a fiókokból dézsmálták meg. Vajda Jolán tanítónőtől egy karkötő órát vittek el stb. Felbuzdulva az első .iskolai látogatás" sikerén, csakhamar a Roz-gonyi utcai Iskolában folytatták műveleteiket Behatoltak a fOkapun, Kőszegi álkulccsal kinyitotta az asztslflókokat és szekrényeket Végig kutatták az Összes tantermeket és amit csak lehetett, a lígértékteleneb dolgokat is: zsebreváglak. Miután már rutinjuk volt a .trafikok látogatásában" is, a Király- utsai SchlUer nővérek tulajdonát ké-pezi• kis trafikot keresték fel. BOJtf. harapófogóval lefeszítette a vaspántot (a harapófogót a helyszínen felejtette), Tadler kinyitotta a trafikot. Kb. 120 pengőre lehető, amit Itt zsákmányoltak. Ezután üobrln Richárd leletét szemelték ki, találtak egy kazettát it, ametybőf 30 pengőt elemeitek. Ezév április hsvábsn Opernlcea Miklós fodrán IkMében tisztelegtek. Hadiét nyitotta ki az üzletet, Böjtivel vonultak be, Kőszegi péazt \'• lopott,, a többiek borotvákat, ollókat, sőt még a segéd 30 pengő pénzét és a borotváját is ellopták. A Velsz-fék üvegrakldr került ezután. sorra,, ahol kétszer is tettek diszkrét látogatási. Elsöizben behatollak az irodába és onnét üvegvágó-gyénántokai vittek el, az egyik liszt-viselő fényképezőgépét és egyebekei Másodízben a kasszával próbálkoztak, az acélssekrényt fejszével próbálták kinyitni, azonban az be-vehetet lenné bizonyult. Itt érte őket az első nagy kudarc. És igy ment ez tovább, tovább, mig egy szép napon a nagykanizsai rendőrség bűnügyi osztálya az egész társaságot leleplezte, éppen akk»r, amikor az egyik Veszprémben a másik helyett leérettségizett. A nagykanizsai rendőrség valóban példás munkát végzett a betörtstk láncolatának leleplezésével. Mikor kihallgatták őket, a rendőrtisztviselő előtt őszintén elmondottak mindent, ugy, hogy a kapitányság még májusban- átadta a triói a nagykanizsai klr. ügyészségnek, melynek fogházában a mal-tötárgyalásig ültek Hozzátartozói\' kérelmére a vizsgálóbíró elrendelte Tadler elmebeli állapotának megvizsgálását, de dr. Nlsponszky Béla törvényszéki orvos beszdmlthatónak nyilván! lotla Tadlert Ilyen előzmények után kertit a három fiatalember ma délelőtt a nagykanizsai törvényszék egyesbiró-sága elé. A terem tele volt érdeklődő közönséggel. A három vádlott fiatalember két szuronyos fogházör között. Mind a három láthatása meghízott a fogházban. Különösebb izgalmat nem leheteti rajluk észrevenni. Dr. Mulsohenbaoker elnök a szokásos személyazonossági- megállapítások után a tanukat és sértettekéi szólítja. Ekkor a védők zdrt táegya-elrendelését kérték, amihez a vádhatóság képviselőié, vitéz COWaghy 6yörgy kir. vezetMgyész is hozzájárult Az elnök elrendelte a zárt tárgyalási ás a- hallgatóság elhagyta a termet. Két óra volt, amikor a perbeszédek után a termet megnyitották es bevonult a bíróság, hogy nyilvánosan kihirdesse sz Ítéletet. A birtság Mtkzegt Istvánt két ét fél évi, Böjti István! három évi és Tadlen Józsefet két évi fegyházzal sújtotta. Az eütéllek Is, az ügyész is fellebbeztek. Dr. Etlénti Géza és dr. Makk László védeacelk szabadlábrahelyezését kérik. A bíróság azonban további fogvatartásukat rendelte el. Cl miközben a két fegyveres fogházőr megkötözve vitte viisza a három Katalember! s fogházba, egy Oszbecsavart fejű, kérges munkás-kezű apa szeméből egy kemény kris-tálycsöpp perget le barázdás arcán... (B. R.) I tf\'isMrfklWWM & város vezetőségének felhívása a nagyközönségbe* a háztartási cikkekkél történő házalások ügyében Nagykanizsa, széptamber » Az OMKE nagykanizsai kerületének vezetősége azzal a panasszal fordult a polgármesterhez, hogy az utóbbi időben mind tObb és Mbb Idegen ügynök és házaló Járja a város házait és élelmiszerekkel, háztartási cikkekkel, fűszer- és gyarmatárukkai házalnak a városban és Ily módon iparigszolvány és engedély nélkül Igyekszenek silány árujuksl a város közönsége körében elhelyezni Ennélfogva a város vezetősége lek-hívja a nagyközönség figyelmét arra, hogy a város vezetősége és a rendőrség ezeket sz Idegen ügynököket szigorúan tigyeiemmel fogja kísérni illetve leellenőrizni és s piaci él vásárrendtartási szabályrendelet és házalásl szabályrendelet alapján ellenük eljárni. Kárt a város közönségét, hogy az ilyen alkalmi vásárlásoktól tartózkodjék. _s__ Kínos pénzügyi helyzet előtt áll a Népszövetség Megnyílt a Népszövetség 68 Ik ülésszaka Geut. szeptember 23 A Népszövetség tanácsa 68 ülésszaka ma délelőtt nyílt meg (leniben De Valera ir köztársasági elnök elnökiele alatt. Az ülés megnyitása után megemlékezett Oravlna grófról, az elhunyt danzlgi népszövetségi biztosról. Az ülést a gyász jeléül 5 percre felfüggesztették. A tanács megnyitó ülése előtt hosszabb zárt ülés volt, amelyen Norvégia képviselője azt a feltűnést keltő bejelentést tette, hogy a Népszövetség jövőre Igen kinos pénzügyi helyzetbe kerül, ha a tagállamok továbbra is olyan gyatrán fizetik a hozzájárulást, mint eddig. Elhatároz-Ük, hogy Norvégia képviselőjének ezt a nyilatkozatát megküldik valamennyi tagállamnak. A népszövetségi tanács legközelebbi ülését holnap délelölt 11 órakor tartja. Budapest iseptember 23 Tánczos Gábor lovassági tábornok, mint a magyar kormány képviselője a Népszövetség szeptember 96-án kezdődő rendes évi közgyűlésére Oenlbe utazott. Éder József hétfőn kerül statárium elé Budapest, szeptember 23 Éder József peslhidegkutl rablógyilkos ügyében a pestvidéki ügyészség elnöke valószinüleg hétfőre kéri a staláriálls bíróság összehívását UUHárás A nagyKaalxsal waUorolAsiai bm-tlayeló lelenlásek: Pénteken a Mmér-Mid: Reggel 7 érakor +104, délután 7 ódkor +»í, este v órakor +17-8. fV\'MzW.- RtfseJ tiszta, délbea és este borult égboltozat. StfUrúny: Egész nap déli síét. (ÉtaaJutí rádJÓHluOtt) a lalairslfc ■isi tatásat lilisü asta M «n-ssr a tfátteaákMq MM, slstsss*. fess s sysastt éa éssakl réssa-has, laliat aaatlaa sHratsrrsI éa s Msséraéktat lassa kW- a---z-z--a HMVWvvIa — Bútort a leghosszabb rész-leire és a legolcsóbban csakis Kopstein bútoráruházban vásárolhat I Horthy Mlklós-ut 4. A ferde lovag (Korrajz Márta Terézia Idejéből) 28 Irta: Balázs Józaet A lelki gyakorlatok hetedik hetében tortént, hogy Terizls régen betegeskedő huga, Amália főhercegnő meghalt A IrónOrOkOsnö keveselte a halhetes udvari gyászt és a maga részéről elhatározta, hogy szereteti húgát egy kerek esztendeig fogja gyászolni? Ehhez valószinüleg Bartenslein tanácsára ragaszkodott. S mivel minden ünnepély és fogadtatástól távoltartotta magát ez alatt az idő alatl, Don Carlos látogatása véglegesen elhárítottnak volt teklnt- Ferenc herceg akkor már XV. Lajos udvarában tartózkodott, miután Lotharingis pénzügyeit néhány meglepően szellemes intézkedéssel rend behozta. Az európai udvarokban pénzügyi lángészként beszéltek róla és előbb Hollandlába, majd Angliába hivták meg tanácskozásokra. A császárt szinte boldoggá tették a herceg sikerei és rajongással beszéli róla, bár ebbin az időben szinte leküzdhetetlennek látszó akadályok tornyosultak a Mária Teréziával tervezett házasság elé. Kétévi távollét után, Frigyes porosz trónörökösnek, Terézia unoka-növérével, Erzsébetlel való eljegyzéséle öt küldték Boroszlóba a császár képviseletében, hogy onnan visszatérhessen Bécsbe, ahova oly régen vágyódott Az államügyekkel mosl már intenziven foglalkozó császár nagy áldozatokat hozott az elmull idő alatt, hogy Terézia örökét a prag-matica sanctió általános elismertetésével biztosítsa s Így lehetővé legye házasságát Ferenc herceggel. Ezért kellett átengednie a Lombard területeket, Piavenzát, Pármát a szardínia! királynak és Franciaországnak Ígéretet kelleti lennie, hogy Lolharlngiát is átengedi Lescslnizky lengyel királynak, akinek halála után az Franciaország örök birtokává válik. A hercegnek ezért Toscánát ígérték a Mediciek kihalása ulán. A herceg erről mit sem tudott. Ez az egyezmény Bartenstein műve volt, aki remélte, hogy a herceg még Teréziáért sem lesz hajlandó ősei | birtokáról és hazájáról mlndOrOkre lemondani Számítolt ebben a herceg anyjának ellenzésére is. Bartenslein szivesebben látott volna Terézia oldalán valami enervált herceget, aki feleli ö gyámkodhat Ferencet túlságosan Ónállónak Ítélte. A birodalom minden izében recsegett, az állampénztár üres voll, a hadsereg vesztett háborúktól zUllOtl. Bartenstein azzal rémítgette a császárt. hogy a levert kurucok Htokban készülnek megadni a monarchiának a kegyelemdöfést és spanyol, meg francia támogatásra kaplak ígéretet. • Bartenstein ekkor mái félelmetes hatalom volt s ugy befolyásolta a betegeskedő császárt, amint akarta. A herceg visszatérésének ideje ro» bamosan közeledeil éi ő ujabb tervet kovácsolt eltávolítására. Ugy gondolta, kinevezteti Magyarországra helytartónak. A magyar urak, akik a kurucok leverésével nagy szolgálatot tettek a császárnak, különösen Pálfly gróf, halálosan meg lesznek sértődve s talán felkelést szítanak, elfogják, esetleg meg is ölik a her-cegeL De akármint lesz, ugy fog | visszakerülni Magyarországról, mini aki még egy gyarmat kormányzására sem alkalmas. Bizonyosra vette, hogy ö lesz a tanácsadója s a magyar viszonyok Ismeretében, már előre elgondolta, miket fog neki tanácsolni! Terveit azonban goiidojan titkolta Dulnentels előtt, tki mindenre kész hive volt Ferencnek és a császárnak, különösen, mióta a Magyarországra telepített szász családoknak földeket ajándékozott. Anélkül, hogy valaki észrevette volni, Bartenstein ennek az akciónak a tempóját is fékezte, hpgy a herceg helytartóságának első Idejére ln-dllsa meg a tömeges beOzönlést éi ezzel ls fokozza s magyar urak haragját, akik, mini már értjeit, nem jó szemmel nézték s telepítési-Amikor már bizlos volt, hogy « herceg Boroszlóba utazik, a császár parancsára hivatkozva, akinek nem la szólt, összehívta a tanácsol. A tanács az ulóbbl időkben már csak az ö meghívására üli öisze, hogy mindent aláírjon, am« előterjeszt A tanácskozás napja előtt, a délutáni sakk-játszmánál emlllelle a császárnak: (Folyt kív-1 iU32. szeptember 24. NAPI HÍREK ^NAPIREND Sxaptamb. 24, szombat Római katolikus: Fog kt». M. Protest. (Jeliért. Iir.: Elül hó 23. Városi Muzeuni éa Könyvtár nyílva cstitötlökön és vasárnap délelőtt 10-től II óráig. Oyógy szertári éjjelt szolgálat * a Salvator" gyógyszertár Erzsébet-tér 21. és a kiiksnlasal gyógyszertár. (Jőittrdő nyitva leggel 6 órálól este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek). Tel. 2—13, Délután 6 órától 50 fillérei zuhanyturdő —A megyéspüspök évfordulója. Dr. Rott Nándor megyéspüspök Ukkon szolgáltatta kl a bérmálás szentségét. Ebből az alkalomból GyOmötey (Jyörgy főispán is odautazod, a főpásztor ugyanis itt tartotta püspökségének 15 éves évfordulóját is. — A leányllceum elhelyezése egyelőre évekre biztosítva van. A nagykanizsai városi leányliceum-batt már folynak az előadások, azonban az Iskola Egyesület elnökségének és a város vezetőségének egyik legfőbb gondja az intézet végleges elhelyezésének kérdése. A leány-líceum Jelenlegi épületében (a volt piarista gimnázium Rozgonyl-utcai traktusa, amelynek földszintjén az elemi Iskola osztályai működnek, mlg az első emeleten a líceum négy osztálya nyert elhelyezést) a városi mérnöki hivatal átalakítási munkálatokat folytai, hogy lehetővé tegye a leányllceum elhelyezésének ivekre való megoldását. Szükség van a végleges megoldáshoz 8 osztályteremre. Jelenleg van at I., II., V. és VI. osztályoknak megtelelő tanterem, megvan a tanári szoba, most van álala-kitás alatt a rajzterem a földszinten, egy ötödik tanterem, mlg tornateremül az elemi iskola Jól felszerelt tornatermét fogják használni. Szükség lenne tehát még három tanteremre, amit a földszint fog szolgáltatni. — Segédjegyzőválasztás. Sze-petneken az eddigi segéd|egyzöl, Mátay Lijost Qelsére választották meg. Most helyére dr. Lukács János gelsel helyetlessegédjegyzőt helyettesítették be. — A „Császát vadász" a szezon legmonumentállsabb filmalkotása — Hat olasz utascsoport jöu Magyarországra. A cserevonstok utasain kívül más, kisebb-nagyobb csoportok is Jönnek Itáliából hozzánk. Állandó toborzó-munka folyik és ennek eredményei a következők : Az Opera Nazlonale Dopolavoro Oruppo Turisllco Emlllano (Bologna) száznál tóbb tagot küld Budapestre. Az Ameritalia firenzei kirendeltsége körülbelül 70 fehritskolal növendéket hoz. Az Uffido Nazionale ItaHana per Llncremento del Turismo (Milano) kél csoportot szándékozik Budapestre hozni. A Federazione Toscana per 11 Movlmento dei Forestleri szeptember végén lndll|a Budapestre a m»ga csoportját. A Oruppo Olova-"lle Amicl dell\'Ungherla (Milano), amely már 80 lagu csoportot küldött nemrég ide, ujabb társaságot Szervez magyarországi kirándulásra. (Idegenforgalmi Tudósító ) A Kagykaalsaat tar. templom tataiéit H regi bérlők számára még f. Jó 25-én délig tartjuk lenn. Az eddig kl nem váltott üléseket héttőtől kezdődőién bárVluek bérbeadjuk. Az ElUJáróstlg. — Eltűnt trombitás. Kiss János balatonfüredi trombitás tegnap eltűnt •kásától. A csendőrség nyomozást uidilotl leitalálására. 2ALAÍ KÖZLÖNY -- A kongregációk kirándulása. A nagykanizsai Úrasszonyok és Ur-leányok Kongregációja állal tervezett nagykapornak! kirándulás októ: ber 2-án lesz. Akik részt óhajtanak venni, hétfőn délig szíveskedjenek ebell szándékukat jelenteni a plébániahivatalban. A kirándulás csak kedvező idő esetén lesz meg. — A Kath. Legényegylet szüreti mulatsága október 2-án lesz a Polgári Egylet összes termeibea. Oazdag Ferenc egyházi és dr. Mutschenbacher Edvln világi elnök Irányítása mellett a rendezés előkészületei serényen folynak. Hegyblróné gróf Batthyány Pálné, hegybíró dr. Krátky István. A szüreti műsoron a megnyílói az egyházi elnök mondja, vitéz Nádasy Józsefné énekel cigány-zeneklsérettel, sz egyesület zenekara játszik, vidám felköszöntök és szüreti tréfák, színes lánc-számok után reggelig tartó tánc következik. — Itt a Meseországi Az Iskolaévvel együtt bekopogtatott a .Meseország" is, hogy a gyermek-világ elölt újra kitárja bűbájos szép mesemezölt és a tsrka mesék, csengő-bongó rimek, képek seregével legyen a gyermekeinknek játszótársa, kedves pajtása, a szülőnek pedig ségllőtársa a nevelésben, az oktatásban. A Meseország az egyetlen magyar gyer-mek-ujság, amit a tanítóság ad ki, tehát nem csak szórakoztat, hanem pedagógiai és nevelési elveket íb elbujtat hasábjai között. A gyetinekek kedvenc poétája: (de a felnőtteké Is I) Móra László a felelős szerkesztője a .Meseországának, amit félévre 3 pengőért lehet előfizetni a kiadóhivatalban : Budapest, Vil, Akácfautca 13. — Betörtek egy zalai szállodába. Zalaszentgrólon ismeretlen tettes álkulccsal belőtt Lukács Qábor vendéglős és szállodás Iskásába és a hálószoba bezárt szekrényéből aranyn:műt és készpénzt vilt el. A csendőrség nyomozza a tolvajt. A vasúti kedvezmények és a Balaton Országszerte csaknem valamennyi szervezet, amelynek az idegenforgalommal kapcsolata van, szakadatlanul foglalkozik az Államvasutak nagy-kedvezményű reformjaival, mint különöseit jelentékeny és örvendetes fejlődési bizonyságokkal. A Balatoni Szövetség legutóbbi jelenlésében a kővetkezőkéi mondja: — A Balaton annyira közel van a fővároshoz, amelynek Idegenforgalmát csak most kezdjük értékelni, hogy valamennyi Budapesten megforduló Idegent le kellene hozni a Balatonhoz, csak a kellő módot találjuk meg rá. A Balaton és a főváros Idegenforgalmi fejlődése összefon;, tehát ezt a legszorosabb szálakkal kell összekötni, mert ami a fővárosnak Jó és kellemes, az a Balatoma is érvényed örvendezve hálás köszönetet kell mondanunk az Államvasutak igazgatóságának; hogy bevezették az olcsó kiránduló vonatok rendszerét, amellyel a pestlek tízezreit tudjuk lehozni minden vasár- és ünnepnapon. De megteremthetik a tavaszi és őszi kirándulásokat is; sőt, ha a Balaton befagyott, a téli sportok részére is kedvező módon lehet kirándulótömegekel vonzani. Mindenünk megyan, amit a természel adhatott, de a külföldi Igényeknek megfelelő szállóhe-lyünk még nincs elég. Ez olyan beruházás, amely mindjárt meg ketdl szolgáltatni az ellenértéket, de fontos, hogy ezek a berendezések tökéletesek legyenek, ami nem jelenti a fölösleges fényűzést. (Idsgen/org. Tudósító) Meg É "Olcsók: vagyunk, eirt 161c rapyunk l*t jöttek ax u/ . SIMD^RP rAdiókésxVcékeki Jöttön Ön is! Néxxe és &allyasttalmeg axoUat, TRANSDANUBIA R.-T. CSENGERY-UT 6. ■= Két asszony beszélget a kanizsai korzón : — Hallottad, F.-ék kibékültek. — Lehetetlen I — Miért? — Mert nemrég hallottam, hogy válnak. — Igen, ugy volt, de tegnap minden megváltozott. — Jaj, de kíváncsi vagyok. Beszélj hamar, — Tegnap a férj egy értékes ajándékkal újra meghódította az asszonyt. — S ml volt az ajándék? — Egy szép mflvéjízi festmény, gyönyörű keretben. —- Biztosan drága volt. — Neked megsúgom, olcsón vette s még hozzá részletre. — Hol? — A Fő-utca 14. sz. alatti kép-kiállltáson. — óh, most már megértem, hogy az asszony mindent megbocsátott. — Elektromos Öngyilkosság. Toponáron különös módon lett öngyilkos egy gazda. Vatulek Mihály kinyitotta a vlllanyáramház ajtaját, megfogta a magasfeszültségű vezetéket, amely nyomban balálra sújtotta, öngyilkosságának oka ismeretlen. lekil székeiéi tea suanáák, akiknek az agyvértódulás, a fejfájás és szívdobogás, az emésztési zavarok és különösen a végbélbajok teszik az életet nehézzé, Igyanak reggel és esle egynegyed pohár természetes „Ferett IómsI" keserüvizet. Klinikai vezető orvosok Igazoljak, hogy a Fereio fózsef víz műtétek előtti és utáni időszakokban is nagyértékü hashajtónak bizonyul. A Ferenc lóxsel keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fflszerOzletekben kapható. — Márkás női és férfi ruha- és köpenyszövetek Singeméi kaphatók. ~ Papén marad r Fórd Újból meg-tndttjn Üzemét? Az agrárállamok gabona feleslege elhelyezhető?... Ezek és hasonló kérdések manapság megszűntök lokális érdeküknek lenni. — A politikai éa gazdasági eseményektől egyedül a rádió független. Kormányok Johetnok. kormányok mehetnek, a rádió biztos lépésekkel halad előre a maga utján. Ma már mindenkinek szüksége van rádióra. A ló rádiókészülék mint egy modem varázsló, tökéletes hűséggel reprodukálja szobánkban mindazt amit a környező, vagy távoli adóállomások stúdióiban elhangzanak. Ezekből a műsorokból totazés szerint válogathat mindenki. Akik egyszorüen kezelhető modern készüléket kívánnak beszerezni, azok 5 lámpás dinamikus hangszóróval egybeépített 7050-es Orion rádiót vásárolnak, mert cz a gép teljesítményévé! minden Igényt kielégít és mindenkinek igaz örömet uyujt otthonában. = Mielőtt szőnyeget vásárol, tekintse meg Stnger Dlvatáruház dus szőnyegraktárát — „A hltlerlzmus világnézete", .A szovjetorosz közoktatás", .A női jogok problémája" stb. korszerű kérdésekről szólnak a Magyar Kultura uj számának értékes tanulmányai. A változatos és érdekes Pa|is és Kard rovatban zalai szerző, Kukulje-vlc József keszthelyi gazdasági akadémiai tanár cikkével Is találkozunk: .Ami a hadifogoly-regényekből kimaradt" elmen. Qtzdag a szemle és kritika rovat. Előfizetés negyedévre 3.60 pengő. Kiadóhivatal Budapest, V., Honvéd-u. 10. = A .Császárvadász" a szezon legmonumentállsabb filmalkotása — Ma este 6-7-ig gramofon zenei UJ slágerek: Transdanubla. Ctáuárvadászok Amilyen lenyűgöző erővpl Itatott Kemarque első könyve a világháború Irodalmában, ugyan olyan gigantikus erejű alkotása a filmirodalomnak a CsászArvadáazok. Megrázóbban. hüeb-ben, minden részletében Igazabban, borzalmas szépségében monumentáU-sabban nem vették még tl tnre a háborús szenvedések éa kötelességteljesítés gigantikus hekatombáját Olyan télekzetállltó erővel eleveníti meg sz a film a hóförgeteges, lavtna-omláaoe tiroli sslklarengeteg égbenyúló ormain dűlő, elkeseredett harcokat, hogy a legrutinlrozottabb néző ts eltoioltt, hogy vásznon vijjog a gránát, dobol a nergőtüz, vásznon fagy meg az őrszem, fúrják a robbantó pionírok a hegyet a kaverna alatt Mintha a legádázabb frontszakasz egy darab életét, a Col Alto legendás, hőét poklát onnét szakítottak volna ki a háooru Igaz! valóságából. A nézőtéren nincs egy szó, halálos, feszült csend, szinte a szívdobogás la megáll ée vele rohan az ember a rohamozóva], vete bujkál a szédítő, vakító havas sziklarengetegben a vakmerő Járőrrel, vete ájul örömbe, Izgalomba a csáazárvadász remegő leik U asszonyával Valóságos csoda, hogy a háborúról Ilyen filmet tudtak eslnálni. Egyetlen iramú, Izgalmas, életteli lendület a rendezés. Fenséges a tiroli havasi miliője. A színészei a férfi, a katona mindmegannyi bronz szobra. Ha van film, ami egy életre feledhetetlen, hatalmas élmény, ugy a Caá-szárvadászok örökre emlékezetes marad minden nézőjének. (—X) Tánciskola délután 4 órai kezdettel a ttobftk részire, este 8 órakor a Felnőttek riszé/e táncóra lesz. Vasslmap nngyanthdaa össxíánc a KasMlaóbaa 42M ZALAI KÖZLÖNY lalfttt mAahol mu oftgi r«nd»l osztálysorsíegyet, keresse fel > « HIRSCHLER trafikot oaztálysorsjegy tóeláruj lAt (Korona-szálló épület) ahol rníjj szerencseszám u sorsjegyek kaphatók. Kisorsolásra kerül II millió aranypengA. Húzás roár október 20 — 22. Hivatala* árak ■ i/r —*4.- P, Vl-ML- P, >/« — ■•- P, \'•-»•— P KOZMETIKA tiápMuerck Irts. ót. Mezei Károly kozmetiktu-bórorvos Természeitsín szép böre csak ke^fcs nőnek van. Különösen az arcbőrre vonatkozik ez a megállapítás Oyakran halljuk pacienseinktől, amikor arcbőrükre vonatkozó panaszaikat előadják, azt a jámbor kívánságot: „bár az arcbőröm olyan szép voltig, mini amilyen a leslem böre". És tényleg, sz esetek legnagyobb réizében a lest bőre meg abban a korban Is kifogástalan, üde és sima, amikor az arc bőre már a bervadás kétségtelen jeleit mulatja. Ha most ennek az okát vizsgáljuk, skkor azt állapíthatjuk meg, hogy a lest böre azért marad szép, mert a ruházat védi, míg az arc bőre védtelen a külső befolyások ellen. — Revízió alá kell venni azt a léteit, amely a bőr edzését lűzt ki célul. Az arcbőr ugyancsak meg lehel edzve hideg, meleg, szél, sugárzó hő és fény ellen és még is rajla látszik meg leginkább sz Idők múlása. Sőt a szabad levegőn tartózkodó, az Időjárás befolyásainak kiteli föld-mives- és hajósnép arcbőre a leg-cunyább, a ,leg viharvertebb". Ha ezt a léteit elfogadjuk, az az ha elismerjük, hogy a bőr abban az esetben marad szép, ha lehetőleg megvédjük az időjárás viszontagságai ellen, akkor ebben az értelemben kell cselekednünk. Ml védheti meg az arcbőrt a külső befolyások ellen? Olyan anyagon, amelyek a bőrt finom réteggel vonják be. A kiérnek és púderek azok a kozmetikai szerek, amelyek * bór ruhájának tekinthetők. Ebből a nézőpontból te hál a púder nemcsak azt a célt szolgálja, hogy leplezze a bőr hibáit és annak hamvas külsőt kölcsönözzön, hanem elsőrendűen bőrvédő hatást fejt kl. Ez a kiváló hatás azonban csak akkor érvényesöl, ha a púdert higiénikusán alkalmazzuk. Ez pedig ugy történik, hogy a bőrt a púder használata előtt olyan krémmel alapozzuk meg, amely semmi ártalmas anyagot nem tartalmaz. A kereskedelmi forgalomban sajnos nagyon gyakran hlganytartalmu krémek találhatók, amelyek a tört nagy mértékben károsítják. Ugyanez áll a púderre is. A gyógyszerspecialitásoknál kötelezve vannak az előállító gyárak, hogy a készítmények pontos összetételét közöljék. Ugyanígy törvénnyel kellene kötelezni a kozmetikai szerekel előállító gyárakat, hogy készítményeik összetételéi ne titkolják. Akkor nem kellene félni attól, hogy higany-, ólom- stb. Összetételű szerekel kapunk, amelyek, ahelyett, hogy a bór védelmére szolgálnának, tönkremenetelét segitlk elő. (lapunk kozmetikai rovatának vezetője : dr Mezei Károly kozmetikus-böror/os szívesen válaszol olvasóinknak a test és bőrápolás körébe tartozó kérdéseire, ha válaszbélyeggel ellátolt borítékot küldenek alábbi elmére: dr Mezei Károly Budapest, VI. Nagymező-utca 30) SPORTÉLET Tiz csapat küzd Nagykanizsa 1932-33. leventelabdarugó bajnokságáért Nagykanizsa, szeptember 23 A nagykanizsai levenle labdarugó szakosztály intézőbizottsága tegnap esti ülésén a következő labdarugó csapatok nevezéséi fogadia el: I. osz-táty: Zrínyi TE, 18 FC, Ékszerész FC, Barakk FC és Teleki FC. //. osztály : Kiskanizsai Levente, Transdanubia SE Törekvés FC, Teleki II. FC és Egyetértés FC — Játékos igazolásokat az intézőbizottság ma esle fél 9 órai üléséig lehet eszközölni. A bajnokság első mérkőzései holnap f. hó 25-én, mindkét osztályban megkezdődnek. A Barakk FC holnap Lete-nyén Játszik A jóképességű kanizsai levente-futballcsapat holnap Lelenyére rándul, hogy barátságos mérkőzés keretében összemérje erejét a Lelenyel Polgári LOvészegylet labdarugó csapatával. A kanizsai fiukat számos rajongó kíséri. _ Az NTE október 2-án Mari borban játszik A Sport Club Maribor meghívta október hó 2 ára az NTE futballcsapatát. A torna egylet elnöksége a meghívást elfogadta. A csapat 2-án ha|nalban Indul és ugyanaznap este érkezik vtisia. A csapatot számosan kísérik külföldi uljára. — Állandó azórmevásár I Dus választék sz összes divatos szőrmékből Singeméi. Közgazdaság Nem álltak le a zalai malmok Nagykanlzaa, szeptember 23 Az egész ország sajtója figyelemmel kíséri mindenfelől a malmok szervezett leállását. Mint jelentettük, Zalában ls megmozdultak a malmok, azonban, mint azt Falét malom-fö-el|enör közli, a Kanizsa-vidéki és délzalai vámnialmok leállása nem történt meg. Mint Zalaegerszegről jelentik, a malmok zala északi felében is üzemben vannak. Pária 20-32^1, London 17 861/1, Newyork 51850, Brllsscl TtW*, Milano 26-59. Madrid 4260, Amsterdam 208-32>/t, Berlin 123 I2Vi, Wien---, Szófia 3 74, Prága 15*35, Varad 58 20, Budapest , Belgrád —•—, Bukarest 3-05. Buza tv, dt. változatlan, rozs 10 flll. drágább, Buza ttflzav. 76-oa 13-55 -1375, 77-es 13-7^-14-00, 78-as 1390 14-15, 79-es 1410-14-30. flO-as 1415 1445. dunántúli 76-os 12-55 12-70, 77-es 12-75-12-85. 78-ss 12-90- 13-00, 79-es 1300- 1310. 80-as 13*15 13-30. rors 750—76ft tak. trpa 9-40 9-60, rab I0fl0-10<0, len-perl It. 13-50-1380. korpa 730—7-50. VALUTÁK Roll. 19-75-20-15 (álr. 79-16-7974 hk. 16 92-17 02 Dánt 10200-103*30 Dinár 9-82-998 Dollár 570-00-573*50 Franda 1.22*30-22-50 Holl. 229-20-23060 Zloty 63-95-64-45 Lel 3-46-3-56 Léva 4*06-4-19 Ura 2MD-3020 Márka 135*70-13660 Norvég 99-20-100-20 Peseta —*—— •— SchUI. -*-*- Svájci I. DO-70-111\'40 Svád k. KH-20-XB-20 DEVIZÁK Amst 229-44-23060 Belgrád 9-88-9-98 Berlin 135-80-136-60 BrUaael 79-28-79-74 Bukarest 3 43-3-51 Kopenh.102 30-103-30 London 19-77-19-91 Madrid -•_•-Milano 3000-30*18 Newy 571-00-574*00 Oszló 99*40-100*20 Pária 22*33-22-47 Prága 16-93-17*01 Szófia 4*08-4*19 Stockh. I0l\'40-102"20 Varsó 64*05-64*45 Wien _•——•_ Zürich 110*80-III 40 Wien deartng árfolyama 1 80.454. Felhajtás 1061, eladatlan 911. — Elsó-reodfl 1-22-1-23, szedeti 110—116, szedett kOzép 0*96—1*04, kflnnyfl 0-82-ÜÍ0. 1-aí rendű Breg 1*04 108, ll-od rendti Ores 0-84- 096, angol sflldó I. - 96-1-00, szalonna nagyban T-74—0*00, zsír 2-02— 2-10, bus F06-1-18. Iái sertés 1*30-1*36. Kiadja a taptulajdonos Kó/gazdaságl Rt. Gutenberg Nyomda ás Dílzalal Lapkiadó Vállalata Könyvnyomdája Nagykanizsán. feleli, kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 7a szám. poqAnyvAri uradalmi lajboraim kaphatók literen kint már 10 fillérért. Legkisebb tétel 25 liter. aiOII KAROLT földbirtokos Batthyány-utca 28. szám Vb. Fürst József nagykanlssal bej. rőfös- és divatárucég elleni csőd-ügyében az üzleti kintlevőségekből be nem hajtott, külön jegyzékben összeírt, 96 tételből álló, 5961 P 09 fill. követelés 1832. október Il in délután 3 órakor Nagykanizsán dr. Rothschild Béla ügyvéd csődválasztmányi elnök irodájában a csőd-választmány közbenjöttével nyilvános magánárverésen a legtöbbet ígérőnek el fog adatni. A csődtömeg a követelések fennállásáért és behajthatóságáért semminemű felelősséget nem vállal. Vevő a vételárt és 3°/o forgalmi-adót, úgyszintén az esetleges egyéb adót és Illetéket köteles azonnal készpénzben lefizetni, amelynek ellenében a követelésekről felveit jegyzék a követelések megvételét Igazoló tanúsítvánnyal részére kladatlk. A csőd választmány mindenben fenntartja magának a szabad rendelkezési logot és a legmagasabb ígéret elfogadásához sincs kötve. A követelések jegyzéke alulírott csödlömeggondnoknál betekinthető. Nagykanizsa, 1932. szepl. 23. Dr. laaau Láuii Ügyvéd, Oll caódtönieggondnok. If- ■ -----rnn 1932. szeptember 24. AFBÓWT*flETtSKj Ultreform befőttes Üveg fcl.érot, Arasath basáebaa kaphstó le. axép kellemesfszerényen torozott udvari szoba kiadó Csengery-ut 9. 3 szobás lakaa, Itlrdószobávsl. |uU. orthy 4280 nyossn, esetleg azoanalra la kiadó llorthv Mllriés-ut 51. —\' 1-2 azooát lakásl keresek novemberre. Clm s kiadóban. .4306 Batthyány-utca 10. iz alatt bnloiozott saslu kiadó, esetleg ellátással la. Gabona csávázószerek Porpácok: Arzópác Porzol Tlllanlin Sedvas rtcit Blgrlof Hlgosan TUlantln Műtrágyák eredeti gyári árban és csomagolásban. Sz41őc80Dagoláshoz Manilla (gyökérspárga) Kaphatók: ORSZÁG JÓZSEF mag, mátrágya, termény és növény, vádöszersk kereskedásáben Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Telelőn 130 vigyázzon egészségére és igyék Rendel vizet, mely hólyag, vese és gyomorbántal máknál kttünö hatású. Nraktár: VUI aóa. íssrsr FRANCKkávét végy... a magyar gazdát, a magyar munkást, V^ a magyar ipart segíted I Nyomatott a laptulajdonos Köjjarilatígi R.-T. Gutenberg Nycnuta és Dílialsi Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykauizaán. (t-\'elelós Uzletveieló :.Zalai Károly.) 72. évfolyam 217 szám Nagfkaalswi 1W2. szeptember 25 vasárnap Ara Í6 nitér ZALAI KÖZLÖNY Ss«kess<M« M kudíbiviim: főút 9. síim. Keulhciyl ffckkladóhlvaUl. tíounth-utrí 37. Felelős szerkesztő: Barbarlts L*jo* Előfizetést éta: egy hőta 8 pengő SO Iliié: hl kiadóhív..... Sierkesitóségl és alvatatl telelőn: 78. u Nagykanizsa közönségéhez Kérő szóval fordulok Nagykanizsa minden lakóijához I A közeledő léi ezer baljai és nyomorúsággal fenyeget. 2400 családot, 7200 személyt lesz ki a munkanélküli ínségesek száma, akiket át kell segítenünk a léi bajain, hisz jó és balsorsban felebarátaink ezek a szerencsétlen embertársak. Nincs ma fontosabb kérdés, mint s téli Ínség levezetései Az állam, a város minden tehetségével c kérdés megoldásán (áradozik, de meri a város lakósságának csaknem egy negyedét teszt kl az ellátatlanok száma, a mullhoz viszonyítva az Idén százszoros mértékben lesz szükség a társadalom jószivére és áldozatkészségére is I Bizalommal fordulok városom közönségéhez annak dacira ls, hogy a gazdasági viszonyok soha nem számltot! súlyossága nemcsak a se- félyezendök számának szaporodáséin éreztette hatását, hanem csök-kentetle azok teljesítőképességét Is, akik a múltban adakozni tudtak és szoktak és úgyszólván nincs már család, melynek asztalára ne kisebb tálat kenyér Jutna, mint a múltban; kérve-két ek mindenkit, gondoljon azokra a szerencsétlenekre, akiknek asztalára önhibájukon kívül egyetlen falat kenyér sem jut, hozza meg kl-kl a tehetségéhez méri áldozatot és ajánlja meg hozzájárulását. Bármily nyomasztók is a viszonyok, ha szereteltei gondolunk szűkölködő, szorult helyzetbe Jutott embertársainkra. ha figyelembe vesszük, hogy a legcsekélyebb adomány Is egy-egv könnyet törölhet le, egy-egy karéj kenyeret Juttathat az éhezők kezébe, akkor a legcsekélyebb Jövedelemből is log julni adomány az ínségesek részére. A gyűjtés a fövő hét folyamán megindul. Kérek mindenkll, fogadják szeretettel és megértéssel a gyűjtés lárasztó munkájára vállalkozókat. Az akció fönntartása 6 hónapig látszik elkerülhetetlenül szükségesnek. Ai adományokat, mikínt a múltban, most Is havi részielekben !og|uk begyűjteni. A gyűjtő Ívbe csak azt kell bejegyezni, hogy ki-kl mit ajánl meg egy-egy hónapra, a megajánlott havi összegeket azután november elsejétől keidődőleg havonta a hat hónap első nap|aln fogluk összegyűjteni. Bizonyára sokan lesznek; akiknek nem áll mód|ukban P^nzl adni, de természelbcniekkel azért tudnak segítséget nyújtani. — Ezeket az élelmiszer, ruha stb. adományokat is kérem a gyüjlőlvbe belegyezni, beszedésük Iráni ma|d intézkedni fogok. Különösen kérek mindenkit, aki csak teheti, hogy iskolásgyermekeknek ebédeltetését vállalja. Talán még ez az a megterhelés, amll mindenki legkönnyebben elvlse\'hel, viszont hatásában Igen eredményes, a jovö nemzedéket részesili a otthon nélküözölf meleg, tápláló ételben. Aki hajlandó Iskolásgyermekeltnek CsQtftrtfikre várják a kormányválság megoldását Serédl, Klebelsberg, Rassay, Gaál Oaszton, Wollt Károly la meg Jog jelenni a kormányzó előtt Budapest, szeptember 24 A kormányválságból való kibontakozás munkája m« szünetelt. A kormányzóhoz mára senkit sem hívlak meg A kormányzó addig nem kíván dönteni a kormányválság megoldd sárál, mtg\'az összes politikai ténye-ziket nem hallgatta meg. A különböző politikusok kihallgatása után Bethlen Ulván gróf újra megjelenik a kormányzó elöli, akinek döntésével előreláthatólag csütörtökön nyer befejezésI a válság megoldása. Károlyi Gyula gról miniszterelnök ma délben hazautazott birtokára. Bethlen István gróf is elutazod. A kormányzóhoz hétfőre meghívói kapott Peslhy Pál, Mayer János, Radal Oedeou gróf, Apponyl Albert gróf, Zichy János gróf és a felsőház A motorba kerfllt kavics vagy homok okozta a repülő-autó rákost próba utján történt borzalmas szerencsétlenséget két alelnöke. Jól értesült körök ugy tudják, hogy a kövftkező napokban meg fog |elennl a kormányzó előli Serédl Jusztlnlán bíboros hercegprímás, Klebelsberg Kunó gróf, Wolff Károly, Gaál Oaszton, Rassay Károly és még mások. Egy kormány lista Bethlen István gróf kormányzói kihallgatásáról annyi szivárgott kl, hogy az általános helyzet ismertetése ulán tájékoztatási nyújtóit az cgysé-gespárt hangulatáról és előterjesztette azoknak névsorát, akik az egységespártban egyáltalán posszibilísek lehelnek. Hír szerint a következő neveket terjesztette elö: Kállay Miklós, Gömbös Gyula, Keresztes-Fischer Ferenc, Walkó Lajos és Puky Endre. * Budapest, szeptember 24 Ma délben a légi rdkosl gyakorlótéren kettős halálos szerencséi lenség történi. Egy uj találmánynak, Asbóth Oszkár mérnöknek légcsavarral ellátott gépkocsijának kipróbálása közben. A találmány azt a célt szolgálja, hogy az autó nagyobb sebes séggel haladva kisebb akadályokon átrepülhessen. A légciavaros aulót ma francia mérnököknek akarlák be-mulalnl. Kísérletezés kőiben azon- ban a gépkocsi alváza eltörölt. Az autó felborul! és a légcsavar Vlg Mihály ét Megyesy József szerelőket olyan erővel ütötte fe|be, hogy mindketten nyomban meghaltak. Fejűk tetejét vágta le a légcsavar. A harmadik u\'os, Nagy Károly lakatos életveszélyesen megsérült. Az Igy s\'erencsétlenül |árt repüfö-au\'omobll lellalálóját, Asbóth O.izkárt előállítottén h főkapitányságra és gondatlanságból okozott emberölés ebédet adni, szíveskedjék a gyüjtő-ivbe belegyezni, hogy mely napokon és hány gyermeknek hajtandó ebédet adni és hogy liu vsgy leánygyermekei óhajl-e; a gyermek beosztása Iránt az Iskolaigazgató urak meghallgatásával fogok intézkedni. A 8regényakció, amely a koldusok eltartását célozza s amely megindulása, 1930. ősze óla sok ered ménnyel megszakítás nélkül folya maiban van, az Idei Inségakció mellett Is tovább folytatódik. Azok között, akik erre a szegényakcióra állandóan adakoznak, bizonyára sokan lesznek olyanok, akik a szegényakcióra állandóan adott hozzájáruláson felül a 6 hónapos inség-akcióra is tudnak és ha|landók Is lesznek adakozni. Mindenesetre kérem a szegényakcióra adakozókai, hogy a gyűjtők megjelenését ne vegyék tolakodásnak; a gyűjtők minden házba, minden lakásba elmennek s technikailag keresztülvihelet-len az, hogv a szegényakció adakozóinál ne alkalmatlankodjunk. Ismétlem, akik a szegényakcióra adott adományon felül lovábbi áldó alol nem hozhatnak, ne vegyék tolakodásnak a gyűltök megjelenését, vl-szunt akik képesek és hajlandók is azon felül az inségakclór.1 Is ada- kozni, megajánlásukat a gyűjtő ívbe szíveskedjenek bejegyezni, Amll erre <iz akcióra adunk, azt ulolsó fillérig nagykanizsai ínségesek kapják, akik jóban, rosszban egyült élnek velünk e város falai között. Az idén se fog elmenni adminisztrációra egyetlen fillér se 8 az idén la elvként logom szem elölt tartini, hogy a segélyt munka ellenében adjuk és bogy legföképen természetbeninkkel történjék a segélyezés. Mindenkit megnyugtathat e tekin leiben a tavalyi akció, melynek elszámolását a nyár folyamán a város képviselőtestülete elé terjesztenem s amely elszámolás annak idején e lap hasábjain is megjelent. A segélyezetlek 60.000 napszámot dolgoztak le a segélyek ellenében, egyetlen munkabíró ember sem volt, aki mun.kanélkűl juthatott volna segélybe; 8 a pénzbeli segélyezés mértéke még cgyhuszadál sem telte kl a lermészetbenlekkel történ) segélyezésnek. Mindez igy lesz az Idén is I Ismételem, gondoljunk szeretettel ínséges embertársainkra 8 akkor ezen a télen sem lész éhező ember városunkban. Dr. Krátky István polgármater gyanúja miatt őrizetbe vették. A lendörség átvizsgálja a terveket, az összetört autóalkatrészeket, amelyeket bevittek a főkapitányságra, ahol szakértők vizsgál|ák meg, hogy mi okozta s szerencsétlenséget. (Éjszakai telefonjelentés) Asbóth mérnököt este kihallgatták, azután elbocsátották a rendőrségről. Kihallgatása során elmondta, hogy reggel maga ls kipróbálta találmányát, az kifogástalanul működött, a szerencsétlenségei tehát külső körülmény okozhatta. A kihallgatott szakértők véleménye szerint kavics vagy homok kerülhetett a motorba és az okozta a robbanást. Rendelet a vámórlósról Budapest, szeptember 24 (Éjszakai lelefonjelentés) A kormány rendeletet adott kl. mely szerint a váinórlésre jogosult lakosság zavartalan lísztellálásának biztosítása érdekében kivételesen Indokolt esetekben megengedhetőnek tartja, hogy egyes községekben a vám-őrlésre jogosultak résiére való őrlési vámórlésnek tekintsék az-esetben is, ha a gabonát gépkocsi igénybevételével szállilják oda. — Kivételesen egyes községek területén ideiglenesen meg lehel engedni, hogy a malmok vámörlésre jogosultak részére gabonái lisztre becserélhessenek. Ez a rendelet egyelőre Bács, Baranya, Veszprém és Zita megyékre érvényes. Gandhi hétfőn abbahagyja az éhezést Ptlna, azeptembor 24 A páriák kasztjának válsszlójoga tekintetében megegyezés |ött létre. Oandhl kezelőorvosa kijelentelte, hogy a mahatma mindjobban gyengül. Ha abba nem higy|a a böjtöl, kevés remény van arra, hogy Isméi összeszedje erejéf. Bombay, Bzeptember 24 (Éjszakai telefonjelenlés) Minthogy a létrejött megegyezéshez MacDonald miniszterelnök Is hozzá|árult, Oandhi hétfői abbahagyja az éhségsztrájkot. A mahatma annyira legyengüli, hogy már alig blr beszélni Felesége állandóan betegágya mellett van. Most Bombayből orvos-speclallslákat hivattak melléje. Ma leplezik le Erzsébet királyné szobrát Budapest, szeptembor 24 Vasárnap délelőtt leplezik le ontzá-goB ünnepség köretében Erzsébet királyné emlékművét a porul Dunaparton. a piarista rendház előtti téren. A szobor Zala Uyörgy alkotása Kamat-leszállltás Prága, szeptember 24 (Éjszakai telefonjelentés) A cseh nemzeli bank a kamatlábat fél százalékkal leszállította A leszámítolási kamatláb hélfőtől 4 es léi százalék. ZALAI KÖZLÖNY Megszűnik • Bécs-nagykanizsai gyors Budapest, oeptember 24 A MÁV (éli menetrendje október 2-án lép éleibe. Az uj menetrend sxerint a Jelenleg Bécs—Sopron— Siombathely — Nagykanizsa —Barcs közt forgalomban levő gyorsvonatpár helyett gyorsított személyvonatpár fog közlekedni. Fizetési eszállltás Párlsban Pária, szeptember 24 (MTI) Az Echo de Paris ugy tudja, hogy a pénzügyminiszter tervbe vette a tisztviselői fizetések leszállítását. A csökkentés mértéke 5, Illetve 6, a legmagasabb rangosztályokban pedig 8 százalék lesz. Ma Mte két ujabb olau ceerevonat érkezik Nagykanizsára A iuaU állomás. HallHInfcW várjn am oltn vwiáfeket Nagykanizsa, szeptember 24 Az olasz-magyar kapcsolat és barátság klmélyltése szempontjából kétség ki vdl nem kis jelentőstea az olasz-magyar cserevonal akdo. Az első két Ilyen vonat utasai a legnagyobb elragadtatással nyilatkoztak a trianoni magyar határon, a kanizsai állomáson történt fogadtatásukról. Az olasz lapok Is nagyőri melegen Írlak erről és megemlékezlek dr. Krdtky István polgármester nagyhatású beszédéről A második olasz cserevonat ma, vasárnap este 19 56 órakor fut be a nagykanizsai állomásra, ahol hasonlóan az első vonal fogadtatásához, Nagykanizsa várói közönsége ismét ünnepi keretek körJIt fogadja olasz barátainkat. Mintegy félórára az első vonal beérkezése ulán érkezik meg a második olasz vonat, amelyet színién ünnepélyesen fogadnak. Az üdvözlő beszédet ismét olasz nyelven dr. Krdtky István mondja, a befutó vonatokat a Levente-zenekar t Glovinezzával köszönti. Felkéretik a várói közönsége, hogy az olaszok fogadtatáaán minél számosabban meg jelenni szíveskedjenek. 7 járás, 7 járásbíróság, 7 adóhivatal és 8 választókerület Zalában A közigazgatás racionalizálását célzó lervek közül egy érdekes tervezet foglalkoztatja mos! a belügyminisztériumot Eszerint a trianoni 25 vármegye helyeit 18 megyére oszlana az ország területe; a mai 245 helyeit 172 választókerület, 116 járás, 139 járásbíróság lenne. Méglgv Is adóhivatalból lenne legtöbb: 152. Zalamegye e lerv szerint változatlan nagyságban maradna meg, de a mostani II helyett 7 járás lenne, minden |árás és Nagykanizsa külön alkotna összesen 8 választókerületet (Zalaegerszeg eszerint Mm lenne külön kerület), minden lirásnak és Nagykanizsának lenne 1—1 járásbírósága és 1 — 1 adóhivatala. Hogy a tervezet megvalósul-e, mennyiben és mikor, olyan kérdések, melyekre a közigazgatás racionalizálását illető tervezgetések tengeri kígyóját Ismerve, ma nem lehet megfelelni. » 1932. szeptember 14. Orbán flynlá bét sajtópere a Zalai Közlöay ellen Nagykanizsa, szeptember 24 Szombaton délelölt kél sajtóper zajlott le a nagykanizsai iörvény-széken. Mindkettőt Urbdn Oyula, a Zalai Újság c hétfői lap felelős szerkesztője indította Barbarlls Lajos, a Zalai Közlöny felelős szerkesztője ellen. Az egyik sajlőper tárgya az „Urbán Oyula és édesanyja szomorú harca a rendőrség, a bíróság és a jótékonyság fórumain" c. cikk volt. Barbarlls La|oi védekezése során kifejtette, hogy a Zalai Újság megindulása óla állandóan támadásokat Intézeti a Zalai Közlöny, annak szerkeszlöl és klidól ellen. A halott-gyatdzdstól az egyént, önző érdekek szolgálatáig mindennel megvádolta tlz nőnapon keresztül a Zalai Újság, de ő soha nem válaszolt a támadásokra, mígnem Urbán április elelélöi olyan kampányt indítóit a Zalai Közlöny ellen, melynek során kéthasábos cikkekben Igyekezett egy- szer a kanizsai kereskedőket, iparosokai a Zalai Közlöny ellen izgatni, másszor felekezeti léren a Zalai Közlönyt diszkreditálni, később annak általános szavahihetőségét aláásni. A támadások tenorja mind erösebb és vakmerőbb lett, ugy hogy végre a Zalai Közlönynek sem maradi más választása, mint a támad sok hiteles-Bégéről a támadó bemutatásával a közönséget tájékoztatni. Ezt követette a Zalai Közlönynek, szerkesztőinek és kiadóinak jogos magánérdeke, ami ellen a 10 hónapos türelmes hallgatás dacára Is sorozatosan folytatódlak a hírlapi támadások. De sokkal inkább követelte ezt a közérdek, mert aki uj közszellemet, uj köz morált akar ieremtent — már pedig a Ztlal Újság ezt csinálta a város belélelében, politikai, hitfelekezeti slb. vonatkozásaiban — annak magánéletével is garantálnia kell az önként leivel! purífikátorl szerepre való alkalmasságát. Közérdek lehál, Különféle elsörendU ÉTMCEZÉSI BURGONYÁT sacálllt Herceg Festetics Uradalom Berxencértíl. A burgonya-minták megtekinthetők Sípos Andor fűszer és csemegeüzletében és Retc^en/eld Gyula magnagykereskedő cégnél, ahol a megrendelések e»3 fel Is vétetnek. Hölgyek l Bársonykalap 6 — FUskalap ... 5. Átalakítások a loglzléseaobb kivitelben, mérsékelt áron BRÓNYAI L. nőlkalap-üz. leiében Honrirr aiKLóa-irr s. Ugyanott velour-, plüss- és kemény férfi-kalapok mélyen leszállított árakon. hogy azok, akiket purifikálni, közéleli gondolkodásukban, világnézetükben átalakítani akar, ismerjék azi, aki elvei számára hitelt és követést kér tőlük Előadta végül, hogy az Urbán és anyja közölt történtekről szóló cikk minden szava megtörténi lényeket lr le és minthogy azok nem a családi élet falain belül, hanem a rendőrség, bírósági nyilvános tárgyalás és a közjóté-konyság egyik szervezetének hivatalos napirendién zajlottak le, kérte Barbarlls a valódiság bizonyításának elrendelését. Dr. Báron Pál, Urbán Oyula ügyvédje, tele nevében ellenezte a bizonyítás elrendelését. Minthogy Így a sértett a Zalai Közlöny cikkében Írottaknak a bizonyításához nem járult hozzá, a bíróság a bizonyítást nem rendelte el. Rolschlld Béla védő emiatt semmiségi panaszt jetentett be. Báron és Rotschlld ügyvédek per-beszédei ulán Barbarlls Lajos újból hangsúlyozta tízéves büntetlen újságírói mullját és hogy most la minden, amit irt, mcgtöriénl, majd reflektált a sértett ügyvédjének egyet argumentumaira. — Ha csakugyan valótlan híresztelés alapján Íródott a Zalai Közlöny cikke, — kérdezte egyebek közi — akkor miért akadályozta meg a sértett, hogy a cikk állításait bizonyítsam ? Ezután a törvényszék Mulschen-bacher-tanácsa meghozta Ítéletét, Barbarlls Lajosi bűnösnek mondta kl rágalmazás miatt és ezért, tekintettel az enyhUŐ körülményekre, a A ferde lovag (Korrajz Mária Terézia idejéből) 29 irta: Balázs Józaet — Felséges uram, Ferenc őfensége rövid idő múlva visszatér, ami pénzügyeink rendezése céljából nagyon üdvös lesz. De ideje \' lenne, hogy valaki, aki tettrekész, fiatal és feltétlenül megbízható, u magyar ügyeket is a kezébe vegye. Magyarország a kincsek kimeríthetellen bányája, azonkivül zsúfolva van a világ legjobb katonáival. Azt hiszem, öfen-sege lenne a legalkalmasabb arra, hogy Magyarország helytartója legyen — Nem veszélyes az? — Aggódott a császár. — Pozsonyban lesz a székhelye, egy kőhajításnyira a határtól. — Igyekezett öt megnyugtatni Bar-tenstein. — Ez igaz. Na és hogy fogadná ezt a kitüntetési a külföld? — Érdeklődött a császár. — Felség I Ügyeink e pillanatban ugy állanak, hogy csak azért nem szedlék szét eddig a monarchiát, mert nem tudlak megegyezni a koncon s féltékenyek egymásra. Most még nem késő a dönlö lépést előkészíteni. Ha őfenségének sikerül a magyarok katonai erényeit a monarchia szolgálatába állítani, akkor rövid néhány hónap alatt birtokában leszünk mindannak, amit elveszilei-tünk és félelmes hatalommá válunk Európában. Ez a lehetőség még ki-nálkozlk Vagy elhisszük eilensé-gelnkknek, hogy minden erőknek végére jutottunk s tétlenül várjuk a tragikus sorsol? — Bízom benned. — Mondta a császár kegyesen. — Csináld meg az előterjesztéseket s küldd el Ferencnek a kinevezési okmányt Boroszlóba. Pozsonyban pedig helyezz el egy hadilétszámú dandárt az ösz-szes műszakiakkal kiegésziive. Bartensleinnek ez nem volt ínyére. — Felséges uram nem gondolja, hogy a magyarokat nyugtalanítani fogja ez a nagy katonai erő? — Azt majd kiegyenlíti Ferenc a szeretetreméltóságával. -— Mondta a császár mosolyogva. — A tanács holnap összeül. — Lehet. De ne sokai magyarázz. Nem muszáj nekik mindent tudrti. — Igenis felség. Most megyek és előkészítem a dolgokat. Amig lakosztálya felé meni, komor gondokba borultan tünőditt azon, hogy a császár túlságosan önálló leli. Remélte, hogy valamiképpen sikerül csökkentenie a Pozsonyba indítandó csapatok létszámát. Duinenfels is kezdett uljában lenni. Terézia feltűnően sokat foglalkozott vele s ez fájdalmasan érintette ól. Elhatáiozla, hoey Ferenchez Duinen-felset fogja kirendelni a pozsonyi helyőrség parancsnokául s igy egyszerre szabadul meg mindakettőtöl. Késő éjszaka fejezte be munkáját és másnap fel sem olvasta az előterjesztéseket, csak aláira fa a tanácscsal, azután meghajolt és kiment. — Mi is volt ez? — kérdezte Sinzendorff Stahrenbergtől. — Hiszen nem is olvastuk ell Senki sem tudta, mit irt alá. • 1732. május végén érkezeit vissza a herceg, két és fél évi távollét után, Terézia főhercegnő egyenes kívánságára Bécsbe, mert Bartensteln ugy tervezte, hogy egyenesen Pozsonyba érkezzék, ahol a diszkisérelnek nevezett dandár már várta volna. Kél hetei töllött a herceg Bécsben. Ez a két hét majd megőrjítette Bar-tensteint. A főhercegnő izzó temperamentuma akkor jelentkezett először. Nem törődve az udvari szokásokkal és azzal, hogy nincsenek egyedül, a herceg karjába kapaszkodott, szorosan melléje ült, vagy az ablakokra boruló nehéz függönyök mögé vonta öt. Egyedül meni vele cserkészni és ege-.z napokai töltöttek az erdőben. Fuchs grófnő kétségbe volt esve és nagy nehezen tudta csak Idkö-nyörögní, hogy legalább az erdő széléig engedjék magukat általa kisérni és egy erdei pavillonban olvasgatva, kézimunkázva várta meg, mlg hazafelé érte mentek. A császárné kélségbe volt esve, a császár nevetett. Bartenslein többször ajántotta a császárnak, hogy rendeljen kíséretet melléjük, mert az erdő nem biztonságos a csavargó zsoldosok és obsitosok miatt, de a császár csak nevelett. — Jó puskás mind a kettő és Ferenc igazi bátor harcos Is. Nem féllem őket. A hercegnek mindent szabadó!!. Bécsi tartózkodásának negyedik estéjén, csak ugy beszélgetés közben olyan pénzügyi tervet adott elő, hogy Bartenslein is ámulva Ismerte el; ez a mód egy csapásra meglölli az állampénztárt De azért nem szűnt meg a magános sélák ellen áskálódni. (Folyt k5v.) Beretvál pasztilla a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja. I&32, szeptember 25. zalaj közlöny 92. § alkalmazásával 100 pengő pénzbüntetésre ítélte, kimondva Indokolásában, hogy a, cikk meglrá sában un közérdekei, sem jogos magánérdeket fennforogni nem Iái. Urbán tudomásul velte az ítéletei. Bsrbarits fellebbezett. • A másik sajtópert azért Indilolla Urbán Oyula Barbarlts Lajos ellen, mert ax a Zalai Közlöny május 13-ikl számában cikkel Irl: .Urbán Oyula, akt katolikus felháborodásában lerüfkézelt egy zsidóleányt, leckét adott a Zalai KőzlOnynek a fe leketetekhez való viszonya tekintetében" címen. A cikkből Urbán azt az egy kiléteit inkriminálta, mely szerint ö bt Ifjúmunkások szakszervezetében és egy rendőrileg betiltott kárlyaklubban szerepelt egy-egy műsoros előadáson. Barbarlts Lsjos előadta, hogy Bangha Béla kanizsai sa|tóestje ulán Úrban támadást Intézett Bangha pá ter, a Zalai Közlöny és Barbarlts Lajos ellen. Erre reflektált ő az inkriminált kijelentésekkel, mert hiszen pár héttel előbb Urbán msga számolt be említett szerepléseiről saját lapjában. Elismerte Barbarlts, hogy az Ifjúmunkások szakszervezetét té vedéiből irta az Ifjú Demokraták Köre helyett, de a másik állítására kérte a valóság bizonyításának elrendelést. Urbán ugyanis 1932. áprilisában ezl irta lapiában : .Felelős szerkesztőnk legutóbb sikerrel szerepelt a Független Művészek Klubjában". Barbarlts becsatolta a tóvárosi lapok példányait, melyek 1—2 héttel ezután terjedelmes riportokban számollak be arról, hogy a rendőrség egy kártyaraxxla alkalmával a Független Művészek Klubján rajtaütött és azt lezáratta. A tárgyaláson azonban megállapítást nyert, hogy Urbán Oyula nem az általa Irt beszámoló idejében, hanem 1926 ban szerepelt a Független Művészek Klubiában, amikor ax ellen még semmiféle rendőrségi eljárás nem tolyl. A vád ez utóbbi kérdésben hozzájárult a felajánlott bizonyításhoz, a bíróság azonban nem rendelte el a bizonyítást. A petbenálló telek védői ezután a békés elintézés érdekében egy nyilatkozatban állapodtak meg, mire a fömagánvádió a vádat visszavonta. =» Felhívjuk olvasóink figyelmét a XXIX. osztálysorsjáték húzására, mely október 20-án kezdődik. Az óriási keresletre való tekintettel ajánlatos, hogy az eddigi résztvevők sorsjegyszámalkat továbbra is megtartsák, az uj vevők pedig minél előbb rendeljenek. Müheiymegnyitás Vau szerencsém a n. é. közönséget ezúton tisztelettel értesíteni, bogy műhelyemet Rákóoxl-ut 2. sc. alatt megnyitottam, ahol több évi tapasztalatom folytán elvállalom a legkényesebb igényeknek is megfelelő munkál. Lelkiismeretes munkámról méltányos áraimról előre is biztosíthatom a n. é. közönséget. Szíves pártfogást kér Mófiar István un férfiszabó Nagykanizsán tísak egy-két nj fizetéses gyakornokot masnek íeí a Tároshoz A városházán már régebben íletbeléptették, amit a miniszter most elrendelni készül Nagykanizsa, meptembe; 24 A belügyminiszter, mini ismeretes, a végzett magyar ifjúság elhelyezésének megkönnyítésére a székesfővárosnál életbelépteite a fizetéses gyakornokok Intézményét. Ez az intézkedés a vidéki városokra is kiterjed, amennyiben az alispán megkereste a polgármesteri hivatali, hogy a fizetéses városi gyakornokok szamáról tegyen jelentési. Kérdést Intéztünk ebben az ügyben a polgármesterhez, hogyan gondolja a fizetéses gyakornokok problémáját a nagykanizsai városházán megoldani. Azt a választ kaptuk, hogy Nagykanizsán ez a kérdés már régen elintézést nyert. Már évekkel ezelőtt rendszeresilellék az első Ilyen állásokat az adóhivatalnál. Hogy milyen lesz a moslani intézkedés, még nem ludja a polgármester, de lény, hogy a városnál sok fiatal tisztviselő gyakornok van díjtalan alkalmazásban és hogy ha most fizetéses gyakornokokról lesz szó, (azt hiszi a polgármester, hogy Nagykanizsán ezeknek a száma egv vagy kettőnél nem lehel több) akkor Is elsősorban ások közül kell választani, akik már eddig Is bosszú Időn át teljesen dijlalanul szolgáiiák a várost. Egyébként — fejezte be közlését a polgármester — én a magam részéről minden lehetőt elkövetek, hogy a fiatalság elhelyezkedésének kérdése minél kedvezőbben megoldassák. kész kabátok női- és férfiszövetek, szőrmék NAGY VÁLASZTÉKBAN singer DIVATÁRUHOZ Iparoskflldöttség a polgármesternél az utcanyitások érdekében Nagykanizsa, szeptember 24 Szombaton délelőtt a nagykanizsai ipartestület elöljáróságának küldöttsége kereste fel dr. Krátky István polgánnestert, hogy ax elöljáróságl ülés egy régebbi határozatához képest ulcák nyitását kérjék. Samu Lajos Ipartestületi elnök Ismertette a kérdést, majd írásbeli memorandumot nyújtott ál, amelyben kifejtik, hogy a munkanélküliség megdöbbentő mérveket öltött Nagykanizsán és az épitö Ipaiosok teljesen munka nélkül állanak. Azért szükségesnek lát-|ák, hogy az építkezés terén fennálló akadályokat megszűntessék. A telekhiány leheletlenné lesji egészséges telek-konkurencia kifejlődését. Aváros belterületén évek óta utcát nem nyitottak és ezzel az építkezés nagy mértékben megnehezült. A városban megvan a lehetőség uj utcák nyílására, hogy az építkezni szándékozók ne kényszerüljenek a város külterületére. Arra kérik a polgármesteri, hogy munkaalkalmak leremtésevégelt legye sürgősen lehetővé u| ulcák nyitását, ezzel az építkezések megindítását, ami város polgárságának minden különösebb megterhelése nélkül keresztülvihető, mert lehetetlenség ax, hogy a nagykanizsai Iparosság egy belátható Időn belül megvalósíthatatlan Ideális tervnek legyen az áldozata. Érdeke ez nemcsak a nagykanizsai iparosságnak, hanem a kereskedelemnek és vállalkozásnak Is és nagyban hozzájárul a város esztétikai fejlődéséhez. A polgármester a küldöttségnek kijelentette, hogy a legnagyobb készséggel támogatja az Iparosságot 10- Jégkár ellen biztosítja házát ha tetőzetét .ETERNIT" asbest-cemenlpalával fedi. Messzemenő Jótállási vállalunk |égkár ellen. Kérjen díjmentes árajánlatot. ETERNIT MÜVEK Budapest, VI, Andrássy-ul 33. rekvéseiben, azonban —- mondotta, azt nem lehet mondani, hogy tisztán a megfelelő telkek hiánya az oka a nemépitkezésnek, mert hiszen a város belterületén is vannak tetkek. Mindazonáltal az Iparosság kérését komoly megoldás elé kívánja vinni. A küldöttség köszönettel vette tudomásul a polgármester válaszát. Nyilatkozat A .Zalai Közlöny* folyó évi május hó 13. napján megjelent számában Urbán Qyuláról, a .Zalai Újság" felelős szerkesztőjéről irt cikkem kapcsán meggyőződtem, hogy adataim tévesek vollak s ezért sajnálkozásomat fejezem ki Barbarlts Lajos. ITIIU. /U UJ IH1U tilsa Magyaromig . ts érdekes u|lti»-l Elet Ax idei Ulss - 60 fillér un • Srlskíil fclst. Régi terjedelmében, gazdagságiban, de lecsökkent árral jelenik meg oerdán a Színházi Élet. 192 oldal, háromfelvoná sos darabmelléklet, 32 oidalas gyermeklap, kotta éa kézimunka melléklet, minden maradt, csak as 1 pengte ár lett HU fillér ezentúl. Az uj 60 fillérei lap egén sereg érdekességgel szolgál. UJ regénye már maga la azenzáoió. A primadonna kedvence címmel Inüm PuU a a élete első regényét A regény egy Itöldön ölő magyar filmsztárnak é» egy közismert pesti urnák történetéről szél a felvonul a regényben az egén magyar iró éa szinémvtlág. Ai ul szám Jelenti be az idei li1 verseny kezdetét IU I aal szolgát a Színházi ) Magyarország választás — ezúttal elő nör — nyilvános lem. A pesU Vigadó ban hatalmas bált rendűnek, melynek káprázatos mtlsora lesz A párisi Opera bál mintájára ezüsthídon mutatják Itt be a szezon minden érdekességét Exeu a bálon mozgó utlri keresi sít a lányt * meghívott vidéki és pesti táncoló hölgyek között akit Misa Magy aromáinak kiáltanak ki. Nem kisebb érdekesség, hogy a berlini UFA a felnháxl Élet olvasónőt között keresi uj Hímjének sztárját Hatvani báióaő Iwmt-ciött a Színházi Étethm s mentül minden héten B Ír tudósítást a színházt eseményekről. A gazdag uj rovatokhoz egy uj Járul: „Az élet filmje" címmel bemutatja képekben a hét minden érdekességének hőseit. A Sport-rovat ul szerkesztője Orth Oyörgy, minden idők legnagyobb futballistája. - Előfizetést dlj negyedévre 0.60, félévre 12.—, egész évre 22 — pengő. Kiadóhivatal Budapest VI. Aradi-utca a legyen otthonában, mert az agász osaládot szórakoztatja ás azonfelül tájékoztat a várható Időjárásról. IU Gyártja: Orion Izzólirnplgyir Bokasüiyedés és lúdtalp hajlam megelőzésére és gyógyítására hordjanak jól szerkesztett lúdtalp-betétet. Raktáron tartjuk és a láb anatómiájának meg-================ felelően mérték után készítünk. ===—=• Miltényi Sándor és Fia cipöáruháza, Fö-ut (Városház) ZALAI KÖZLÖNY 1832 szeptember 25. s<e rOMX tt ntí le(|juB aláxulos Odaát, a prak-. ttkus Amertká- *t . - ban évről-évre csökkenik a házasságkötések száma. Ez nem\' azért érdekes, mintha viszont ^ \\ nálunk, Eurőpd- _ban nem csök- kenne, óh, Igen, csökkenik nálunk is, — hanem azért, mert Amerikában olyan könnyű válni, hogy lassanként már nem Is érdemes a házasságok megkötésével vesződni és lám — az amerlkánusok még s/m merik belevágni fejszéjüket a nősülésbe. Nehéz azonban elhinni, hogy Amor üzeméi Is utolérték volna a gazdasági depresszió hullámai. Mert Ámor nyilainak a hegyét még csak megkoplalhatta volna a vllágkrlzis, de olyan hatalma még a teremtés óta nem volt a világnak, amelyik a szerelmes em bet eszét Ádáménál élesebbre fente volna. 0 A törökök ugy látszik tudják, hol kell keresni a bajok okát. Esma török hercegnő, Algéria szultánjának ükunokája, most Iratkozott be a rockfordl egyetemre. Előzőleg azonban beutazta majdnem egész Európát, mindenütt tanulmá nyozta a nők éleiét Azért tette ezt. mert a nők szabadság-mozgalma ma már a háremek legendás országában Is egyre Jobban terjed. A hosszuszakállu szultán ükunokája azonban félti a félhold leányait, akik ugy látszik elfeledkeztek arról, hogy ha letépik a török nő szeméről a fátyolt, a férfiak szeme fog hamarosan kinyílni, ha pedig a férfi nagyon nyitva tartja a szemét, akkor Törökországban Is baj lesz a házassági statisztikával ■■ A hercegnő most Rockfordban azt a kijelentést bocsátotta a sajtó szárnyára, hogy a nyugati országok mo dern nőinek korlátlan szabadságát, főként azt a mind divatosabb amerikai Izű szabadságot veszedelmesnek tartja. Azt mondja, hogy a török nók ma Is boldogabbak, mint az európai és amerikai pályatársaik, a boldogságuk oka pedig abban re Ilik. hogy „ma is urukat és paruncsoió jukat tisztelik férjükben, akiket ön maguknál maga<.abbrendU lényeknek tekintenek". Éppen ezért azt ajánl/a a hercegnő az európai nőknek, hogy »próbáljanak meg kissé Jtevésbbé büszke és kevésbbé felsőséges módon bánni a férfiakkal, ■jróbdl/anak meg önmagukban egy kis aldzalol nevelni 3 akkor ők Is meg fogják ta lálnl a több boldogságot a házasságban". Nőolvasólmtól bocsánatot kérek, hogy a hercegnő ennyire a férjek szajaize szerint beszélt és én mégis Ide merészellem Imi a mondókáját És kérem, ne vegyék ezt tőlem a házasélet ellen Irányuló destrukciónak Hiszen én nem Is állítom, hogy a hercegnőnek Igaza van. Világért sem állítom... A hercegnő bizonyára csak jó partit akar csinálni és azért beszél Igy. Majd ha sikerül neki és akkor Is Igy beszél és alázatos felesége lesz az urának, akkor Igen I Akkor majd én Is az asztalra ülök. Ugy Is mint „ur és parancsoló". De csak akkor. Mert akkor lesz már egy precedens, amire az európai férjek hivatkozhatnak. (bt) — Állandó szőrmevásár I Dus választék az öjnes divatos szörmék-ból Singemét. SZOVET-UJDONSÁGAINK megtekintése mindenkinek elsőrendű érdeke. A legdivatosabb nöi ruha, kosztlim, valamint kabátszövetek, valódi angol férfiszövetek hatalmas választékban. áruház. ld«|«rás A nagykanizsai meteorológiai ulti -figyelő lelentéaek: Szombaton a himir-sJktet: Kecget 7 ónkor +17-0, délulán 2 ónkor +20-0, eate V órakor +19 0. PtUlóut Egéax nlpon át borult égboltozat. Slélirdny: Egész nap délnyugati szél. (ÉUxakat rMliltltntM a Mataaroió-glal laatéxat lelontl •■!< 10 óra-kar > VAltoxóan falhBa, mol*a 146 várható, eyyaa halyakan még •aSaal. — A« 6.x divatja nem váltaiéit. A divat minden esztendőben megváltozik, egyedül az ősz. divatja maradt a régi : az uri társaság az ószi hónapokban a badenl Outenbrun szanatóriumot keresi fel. Ez a régi, jónevü inlézct a változott viszonyokhoz alkalmazott áraival ugyanazt nyújtja, amit eddig: a legtökéletesebb orvosi berendezést, komfortos szobát hatalmas park közepén fekvő kastélyban, a legkitűnőbb konyhát — individuális diétával disztingvált, uri társaságot. A szanatórium fizetéseket pengőben liudapesten ú elfogad. NAPI HIRIK NAPIREND Sxeptemb. 85, vasárnap Római kstollkus: (Jeliért pk. Protcst Kitolás. Itr.: Rlul hó 24. * Várost Muxeam is Könyvtár nyílva esti tör tőkön éa vasárnap diklőlt 10-lói 12 óráig. tlyógyazarttri íjjell szolgálat . „Salvator* gyógyszertár Erisábet-tér 11 ás a klaksnlssal gyógysaertárip üöaHIrdó nyitva reggel 6 órától rab 6 őriig (héttő, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek). Tel. 2-13 SzipUinbtp 88, hátft Róm. kstollkus: Clpr. Jusst. F otesl Jusztina. Izraelita: Elul hó 25. Az országzászló mozgalom Nagykanizsáról Indult el vidéki uljára s — mini már jelen-leltük — egymás ulán indítanak hasonló akciókat a vidék, tóként s halármente városai és községei. Legújabban Szentgotthárdon indult meg az országzászló mozgalom a kanizsai mintára. U|abb adományok: Kapt Béla cv. püspök (Győr) 10, dl (Budapest) 10, dr ; 3, Fekete László 1, Simon János I P. Csury Schlelfer enö Az országzászlóügy végrehajtó bizottságát dr. Krátky litván polgármester héttön délután 5 órára a városháza, tanácstermébe értekezletre hivta össze. — Szülői értekezlet A II. körzeti áll. eL Iskola (Rozgonyl-utca) tanítótestülete ma (vasárnap)°délulán 4 órai kezdettel szülői értekezletet tart a tornateremben. Lukács József hitoktató .Az ifjúság és a sajtó\' címmel tart előadást. Melyre a szülőket tisztelettel meghívja az Igat-gatiság. = Még ma műsoron ■ világsikert aratott „Császárvadász\'\'. — A zalaegerszegi OTI szanatóriumot szeptember végével teljesei] megszüntetik. 28 ától kezdve csoportosan elszállítják a még ott üdülő 112 beteget, október elsején pedig elköltöznek az orvosok és a tisztviselők Is Budapestre, ahova az OTI áthelyezte őket. Az 57 holdon elterülő régi fogolytábort mintegy 600 000 pengő befektetéssel alakította át az OTI szanatóriummá, miután a várostól 30 évre kibérelte. A 30 évből csak hét lett. A szanatórium megszűnt. Az OTI azonban 23 évig fizeti majd az évi 800 pengős béri és biztosit két ágyat ugyanannyi Időre az egyik lödóbetegszanstórium-ban a város számára. — Közalkalmazottak figyelmébe I Butorárulnkat lényegesen leszállított árakon árusltjuk. Hosszú lejáratú hitelre Is, kamatmentesen. Kopsteln butoráruház, Horthy Miklósul 4. szám. ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel értesítem Nagykanizsa és vidéke közönségét, hogy a gallértlsztltés árát 8 és 10 fillérre leszállítottam. Festést, tisztítást legszebben, legolcsóbban vállalom. Tisztelettel \' Varga Nándor ruhafestő, gősmosó és vtgytlaztitó Horthy Mlklös-ut 8. ZALAI KÖZLÖNY - A képkiállítás néhány nap múlva tárul. Fő-ut 14. U] képek érkeztek. MOST TÖKÉLETES CSAK A HAJÁPOLÁSI HajmonSi. után a Perlekto citromot hajfürdó. moly mojf minden Elido Sharopoo borítékhoz Ingyen van mellé-kőivé, a haj kiöblítésénél még jobban fokozza ezen kitűnő Shampoo hatósót. Ez az új hajöblftöszor feloldja a Shampoonak a hajban morodi utolsó nyomait is. a hajót sfmóvó, könnyebben fésölhetövé teszi » a hajnak ragyogó fényt ad ELIDA SHAMPOO 1932. szeptember 21) Samuié Kopár Terez fi*{- él kOluerkéixitA Kitilt r jutányos áron legmodernebb divat fűzőket, metl-tiríóknt it frar/tnyat ártókat. AzonlrlrO/i gyógy haskötőket, ,(, ykfitőket.lualalphGíétekct, gu tn nt ihar tanyákat. Állandóan kapható: KölcMy-itci 11. Itgykuliii. ttüCI _ — Filléres vonalok Zalába. Ma, vasárnap filléres gyors érkezik Budapestről és Szombathelyről Tapolcára és Badacsonyba. Ezek a szüreti kiránduló vonatok a MÁV jóvoltából a balatoni szőlő és bor propagandáját szolgálják A balatonfüredi szüreti hét megnyitására Budapest, Szombathely, Oyör kirándulóit ontották a filléres vonatok a Balaton mellé. » Elegáns angol férfi Öltöny és kibátszSvetek Schfltznél. — A nagykanizsai Katholikus Legényegylet a hagyomínyoi szüreti ünnepélyéi október 2-án tartja s Polgári Egylet összes emeleli termeiben. A műsoron magyar énekek, zeneszámok, mazurka lánc és magyar táncok szerepelnek. A különböző táncokat Kanizsa 32 legszebb leánya Szabó Pista ügyes betanítása mellett fog|a előadni. Mielőtt szőnyeget vásárol, lekintse meg Slnger Otvutdruhdz dus szőnyegraktárát. = Uj képek érkeztek a kép-kiállitásra Fö-ul 14. A tárlat még néhány napig lesz nyilva. Elhálaioááiiál, kéménynél él cakor&elegiégiél a természetes .Ferenc lóiul" keserűvíz javítja a gyomor és belek működéséi és előmozdítja az emésztést Az anyag-cs:iebánla\'mak gyógyitó eljárásinak Ifibb kutatója megállapította, hogy a Fsrenc Jóllét viz-kura nagyon szép eredményre vezet. A Ferenc lóziel keserüviz gyógyszertárak!) in, drogériákban és füszerüzletekben kapható. = UJ gramofon-tánc-1 emezek érkeztek: Transdanubia. — Angol nyelvtanfolyamot kezdők és haladók számára oklóber hó elsején ismét megnyílom. Érdeklődni lehel a Msgy. Klr. Dohánynagyáru-dában. Berke József. — Sötétkék Intézeti matróz ruhák és kabátok, valamint gyermek boy kabátok és báby bundák, minden nagyságban és árban Schütznél. — A háziasszonyok kávé csalója, kinek kanizsai működésétől minap tdiunk hírt, Zalaegerszegen él vidékén is véglg-házalt .koffein-mentes" kávécsomagjaival, amit a háziasszonyokra 2 pengőért sózott rá. Zalaegerszegen kiderüli, hogy a közönséges cikória-kávét olt, Efeerszegen vette egy üzletben, maga csomagolta é« pár szem szemeskávét tett minden csomagba. Igy neki 25 fillérében voll egy-egy 2 pengőért eladott csomag. Ujabb adalék a házaló Idegen ügynökök működéséhez. — Házasság. Ferenrzi dr. Szabó István lunokszcnlgyörgyi kOrorvos, képesített liszli orvos, ma vezette oltárhoz Nagykanizsán, a szent-ferencrendiek plébánia templomában Szug/lll Jinos ity. kir. járásbiró. le-le,.yci ügyvéd, vármegyei Ib I. ügyész biz ke leányát. Az esketési szeitai-lást a menyasszony nagybátyja. Maros! Arnold, zirci lanár, m. kir. kor-tnánylöianácsos, a székesfehérvári és feliérmegyei muzeum igazgatója, v-ígezte. Násznagyok voltak a vőlegény részéről Kollár Dániel ny. p. ü. m. tanácsos, a menyasszony részéről Szabó Tibor m. kir poslafő-nök. fürdőigazgató. (Minden külön érlesités helyet! ) — Tekintse meg kirakataink kabát éa szövetuldonságalt. — SchOtz Áruház. * Kóstolta-e már a Kűö csopaki borát? Fő-ut 17. — Bonyodalmak a kisgazdapárt ebédjel körül. A független kisgazdapárt mára pártebédet tervezett Zsiabaksán. A löbiró az ebédet nem engedélyezte Ezzel szemben Kaposvárott ma megtart|ák a pártebídet. Mint otlanl laptársunk Irjt: „Hogy ne adjanak alkalmai a rendőrségnek beavatkozásra, az ebédet nem fogják bejelenleni" Hogy a lapnak eme közlése ulán hogy képzelik a dolgot, — nem tudjuk. - A körhinta, az i!|ak és felnőttek kedvenc szórakozó alkalmatossága most a városi parkban van felállítva, ahol a közönség mulattatására működik. - Holnap már nem látható a „Császárvadász". = Feltétlen színtartó, divatos mintájú pongyola flanell anyagok legszebb választékát találja nálunk, Schütz Áruház. - Uj képek érkeztek a kép-kiállításra, Fő-ut 14. A tárlat még néhány napig lesz nyitva. — A renitens levente megharapott egy rendőrt Egyik nagykanizsai szabómesternél dolgozik egy levenle, aki a rendőrség udvarából gyakorlátozás közben megszökött A fennálló rendelkezések szerint egy rendőr elment a Hu munkahelybe és onnsn vlsszahorni Igyekezett, hogy a büntetésből lolyó gyakorlatokat folytassa tovább. A levente azonban nem csak nem akart visszamenni a rendőrrel, hanem ellenkezett és szembeszállt vele, majd amikor az be akarta kísérni, erőszakoskodni kezdeti, rugdalta és hsrapta a rendőrt, aki végül is tegiliég ulán nézett és egy odaérkező társával bevitte a renitens fiatalembert a kapitányságra. Kihallgatása után a rendőrtisztviselő szabadlábra engedte a rendőrrel szembeszálló fiatalembert. — Márkás női él férfi ruha- és köpenyszövetek Singemét kaphatók. — Képkiáilltáson művészi festményt vehet részletre készpénzáron még néhány napig. Tánciskola > Ma este nagyszabású laaatáM a Kaszinóban este 8 ónkor. BelépAdlj t 60 llllér Tanítási órák: Gyermeke* részére szerda. szombat, vasárnap tél 5 órákat. Felnőttek részére kedd, csütörtök, szombat este 8 órakor. un Vadászaton agyonlőttek egy berlini gyároat az Eszterházy-uradalom erdejében Tatatóvároa, szeptember 24 Wllhelm Elemér 56 éves berlini gyáros, sz Eizterházy- uradalom vendége, a dunaszentmiklósi erdőben rendezett vadászaton szerencsétlenség áldozata lett. Véletlenül elhagyta helyét és lövés érte. Mire a tatai mentők szanatóriumba vitték, az orvosok már nem tudtak rajta seglleni. A golyó ütőerét szakította át. A csendőrség megindította a nyomozást. lalStt máshol veu vagy rendel osztálysorsiegyet, keresse fel a HIRSCHLER trafikot oaztálysorijegy fóelárni tót tKnrona-azálló épület), ahol még szeren-cseszámu sorsjegyek kaphatók. Kisorsolásra kertit 8 millió aranypengő. Hull már október 20—22. Hivatal** árak ■ >/t 14__P, \'It — It__P, \',\') — •.— P, ■/»—»•— p Mig ii Olcsóit vagyunk, meri /ók vagyunk hi jöttek JUX uf . STaNuann RAmÓKÉSZVCÉKEKt Jöffön Ön Is! Néxxc és öallfjassa\'mfío aaoHai. TRANSDANUBIA R.-T, CSENOIRY-UT 6. Szenzációs olcsó női- és leányka kabátvásár! Raktárra érkeztek nagy választékban legújabb faconu angol és francia szabásu kabátok a legszebb kivitelben igen olcsó árban. Tekintette! a rossz Gazdasági viszonyokra 35 éve fennálló üzletünket teljesen átszervezzük, a kész női ruhákat és sző-<w nyegeket eddig nem létező olcsó áron árusltjuk, mivel ezen cikkeket tovább nem tartjuk. Weiszfeld és Fischer - divatáruház- a Gólyához ZALAI KÖZLÖNY SPORTÉLET Az NTE Nagyatádon, a Zrínyi Slmonlornyán játszik bajnoki fulbailmérkőzést Nagykanizsa, szeptember 24 Az NTE mull vasárnapi, a KPAC lelett aratott gyönyörű győzelme utin ma Nagyatádon játszik sz ottani Turul Sporl Egylet citapalá-val. A nagyatádi csapat saját otthonában, lelkes közönsége buzdítása mellett nem lebecsülendő ellenléi, mégis hisszük, hogy a jóformában levő NTE győztesen hagyja el a a41 NTE Dezső Intéző és Lampert pénztáros kíséretében autóval megy ma Nagyatádra ■ köv. (elállításban: Csondor — Czlgler, Engelleller — Csáky, Rltter, Kudlch — Farkas, Benkő, Szollár, |akubtcz, Csász. Simontornyán a Zrínyi játszik. Döntetlen eredmény valószínű. -------. tfpar__iípsc Döntetlen eredmény valószino. Kaposvárott a KPAC—KRSC „derby * mérkőzés kerül lejátszásra. A bajnokjelöll KPAC-nak Ismét kilátása van ponlleadásra. Dombováron a kaposvári Turul vendégszerepel. A honi csapat győzelme valószínű. Szigetváron a barcsi IOK jóképes-ségü csapata jitszik. Döntetlen eredmény valószínű. A leventebajnokság Aszl fordulójának sorsolása I. osztály: » I. forduló: 13 FC—Ékszerész, Zrinyl—Teleki. 2. Ékszerész-Zrlnyl, 13 FC—Bsrakk, 3. 13 PC—Teleld, Ékszerész- -Barakk. 4. Zrínyi-Barakk, Ékszerész-Teleki, 5.13 FC-Zrlnyi, Barakk—Teleki. II. osztály: I. forduld: Teleki II—Törekvés, Transdanubia—Kiskanizsal Levenle, 2. Kiskanlzsa—Törekvés, Teleki-Egyetértés, 3. Teleki—TransdanUbla, Törekvés—Egyetértés, 4. Egyetértés —Klskaaizsa, Törekvés—Trjnsds nubia, 5. Kiskanlzsa—Teleki, Transdanubia—Egyetértés. Az egyes csapatok a rendelkezésre álló pályákon a következőként osztattak el: Zrinyl pálya: Zrínyi TE, Ékszerész, Barakk. Magyar-utcai pálya: 13 FC, Teleki Telekl-ulcal pályára és Klskanlzsára a 11. ősit. egyesületek kerültek. (ÖlrókOldés a inal levente-bajnoki mérkőzésekre) 2rlnyi pályán 4 órakor: Zrínyi TE—Teleki, bíró Báiány. Magyar-ulcil pályán 4 órakor: Törekvés—Teleki II., biró Somogyi. Kiskanlzsán 2 órakoi: Kiskanizsal Levenle—Transdanubia biró Fenyvesi. (a Kiskanizsal Polgár! Lövész-egyesület) ma, vasárnap, szeptember 25-cn délulán 4 órakor tartja rendkívüli közgyűlését, amely a lagok számára való tekintet nélkül, határozatképes. fillér 1 tubua Mentamin rogkóoido fogkrém garantált, Jómlnőaégll VÁGÓ ENDRE illatszertárában. Pária Z?32% London 17 96i/», Newyork 518 62, Drüssel 72-90, Milano 26-59, Madrid 42 47, Amsterdam 208 27\'/., Berlin 123 40, Wien;---, Szófia 3 73, Prága 15-34, Varsó 5810, Budapest -•-Belgrád --•--, Bukarest 306. Buza tv., dt. változatlan, rozs 10 flll. drágább, Buza Uarav. 76-os 13-50-1373, 77-ea 13*70—14*00, 78-as I3 8V-I415, W-m 14 05—14-30, 80-as 14-10—14-45, dunán-lull 75 üs 12-55—12 70; 77-*s 1275-1285. 7»aa I2-90-IJC0. 79-«s 1300- 1310. 80-as 13-15-13-30, rozs 7-50—760, lak. árpa 9-50-9-70, zab 1000-10-40, tengeri tt. 13*50—13*60, korpa 7-30-7-50. VALUTÁK Angolt. 19*75-20*15 Belgák. 76*19-7974 Caellk. 16-92-17 02 Dáok. 102*00-103*30 Dhlár 9-82-998 Dollár 570-50-573-50 Francia 1.22-30-22 50 Holl. 229 15-230 55 Zloty 63 95-64-45 Lel 346-3M Lava 4*08-4*19 Ura 29-90-30-20 Márka 135-70-136 60 Norvég 99 20-100-20 Paaeta —■--•— Schlll. -•-•— Svájdf. 110-70-1 H\'40 Svád k. 101 00-10200 DEVIZÁK Amat 229*35-23055 Belgrád 988-9 9U Bariln 134-80-13660 BrStatl 79*28-71^74 Bltkareat 3\'43-MI Kopsah.KB 30-I03-3Ü London 19*75-1989 Madrid -•--_•-Milano 3000-30-18 Newy. 571*00-574-00 Oazlo 99*40-100 20 Pária 22-33-22-47 Prága 16-93-17-01 Szófia 4-08-4-18 Stoclch. 101-20-102 CO Varsó 641)5-64-45 Wien -■---•- Zürich HM0-llf40 Wien dearing árfolyama , 80.454. Kiadja a laplutajdonos Közgazdasági Hl. Outenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata könyvnyomdája Nagykanizsán. Pelelós kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám Mindenki a saját szerencséjének kOVáCSa í ! ! Mrt w maiasliza el, hogy Mll&offer Kálmán szerencseszámuiböl válassza meg sorsjegyei!, ahol tények bizonyítják, hogy a 400.000, 80.000, 70.000, .10000, 15.000 és még számtalan kisebb-nagyobb nyeremény telt Itt sok embert boldoggá. Sorsteaytroda: CSENGERV-VT 7. OJr. RapocO-Oáx) Egész P i4 — Fél P 12\'— Negyed P 6"— Nyolcad P 3\'— 4110 Huxás: oki. 20—22~én Vm PALCSICS első nagykanizsai selyem-, "kelme-, íonalfesiő és vegy-íisscíltó llxem. áFiCfftltD^TÉSEg Kápkaralasásakal 4C0/0-kal nlcaób. ban kaphat Stern keietezőnől P.rzaébel iér 14. sz. _ -4339 Kése kaafkaáilar állandóan kaphstó Dukási Pereac aaztaloaáiullzemében. 392 I Rlv golyós csapágyak autóhoz, speclált-san olcsón Ford- fi Fordsonhoz Unger Ullmann éa Tóth vaakeresktdísíben 3622 Lanujabb gyermekkocsik mélyen tasaltIHatt arbaa raktárra érkeztek Arrnatb bazár áruházába 2759 Kétszobás utcai lakás mellékhelyiségekkel november I re klsdó Széchenyi-tér 4. 3K30 pogányvAri uradalmi tajboralm kaphalók llterentdut már M ifuétért. Legkisebb tétel 25 liter, aaoaa karolt midbtrtokos UH Batthyány-utca 26. szám. P.-lvátpánx diszkréten kiadó, csak biztos helyre. Clm s kiadóban. 4093 Háramusbál lakás hsvl 65 pengééit kiadó Erzaébel-tér lO. Ugyanott azé üípówjíuH-IííUV hnUs-\'n.sr-ha kl-góért klsdó ErzMbel-tér 10. Ugyanott azé pen bútorozott kálón bejáralu azoba Is kiadó. 4136 Haaznált lábbelit veszek éa eladok. Kívánatra házhoz megyek. Flscber, Király-utca 47. 4124 Maápkara kitüntetett, az. crdéazet minden ágában szakképzett és :el|«sen jártas egyén, az ószi, téli éa tsvassl erdó-sltésl, vagy fskllermelésl munkálatoknál szerény díjazással alkalmazást keres. Vaavárl Józsii Keszthely, Liget-utca 1. sz 4157 Vtaeltruhát veazek és eladok, kívánatra házhoz megyek. Deutsch, Királyutca 21. Ugyanott Blederrnayer szilongar nltura eladó. 4221 HáaeazatSaai állást keres ktlünóen főző 32 éves urlnő. Clm a kiadóban. 4260 Csinosan bútorozott IrtUGnbeJáratu utcai ssnka azonnal kiadó Széchéeyl-tér 4. 4254 3 szobás laskáa, fürdőszobával. Jutányosán. esetlég azonsaira Is ktadó Horthy Miklós ul 51. 4280 Egy udvari lakás, mellékhelyiségekkel együtt október 15 re, vagy nnvemoer t-re kiadó Magyar-utca 34. -4324 Magyar-utca 92. azám alalt kátaaabáa utcai lakás nov. l-re olcsón kiadó .1323 ízletes polgátl kaaaUI Jóllóző bejáró lőzőnő azonnali belépésre kerestetik Zrinyl utca 62. -43ÍS Két 5 három szobás udvari lakás november l-re, négy szobás szép utcai lakéis, továbbá utcai műhely lakással, üzletkelyiségnek és vendéglőnek Is alkalmas, azonnalra is, valamint november l-re oloaéért kiadók Bővebbet: Batlhyány-i:tca 10. sz, __ara Kiadó kétszobás u eal lakás azonnalra vagy nov. l-re. Bővebbet Brzsénet-tér 16. tűszerű zlet. -4327 Vsrnsák Jó áUapóiban levő szép nagy »sskálfhát( lenelőleg zománcozottat. Epplnger latalep. -4332 Elaaá l a város belterületén kettő, eset leg háromszobás verandás báz. Clm a kl-adóban. -4329 ---Tclekl-ut 35. sz. alatt november l-re 3 szobái lakás. . -4330 Fó-ut 19. alatt egy udvart azoba Irodának vagy műhelynek nov. l-re kiadó. 4331 5 szobás modern kertea lakás azonnal kiadó Sztmere-u. 4ike 4343 Egy Jókaiban tevő gyermek apertkaoat egy fehér azekrény. egy Jókarban levő kerékpár és egyéb bútordarabok olcsón eladók Koaaulh-lét 14. I. 4. sz. rla!<. -4346 tloí, Utlháczal együtt alig haaznált eladó. László heiceg-u. 4/c. 4344 1932 tzeplember 25 „Zsolnai" fayence lapok minden minőségben és szinben igen jutányosán Sartory Oszkár Utóda cégnél Király utca 39. í_________ <u Csapp vájja a kMl A vcae, hugy éa epehótyagbaii tőrlíol kezdetleges lerakódásokat frcttl^isettt van észre; amidőn a fájdalmak már ntutalkor-nak, akkor már a kőképződés itan«, előrehaladott. Rttőí a vearélytól tnegiv halja magái mindenki, ha napoalc pohár rs-jadsl vizel Iszik. Modern fehér cementlapok ifi! „Üstökös" fehér cementből, mindennemű cementáru, portiaridcement és épitési anyag jutányosán nagyban és kicsinyben SARTORY OSZKÁR , UTÓDA cégnél Király-utca 39. ijtaNMIt Ét exportőri GyOmőlcsszállltó rekeszek bármily meny-nyiségben állandóan kaphatók sw Dukáai Farano fakeies kedö asztalosáru üzemében Nagykanizsa, Magyar-utca S08. HÉÍMOZDUiRTTfli Hásimatsrl leandők elvéglétéért ma- I gányos nő lakásl ksp. Clm > kiadóban. <348 Mm otmuAM tsHexrw"" Helczer Oveo és portelián gyár! Nagykanlm, Horthy Mlkiós-ut 1 1932. szeptember 25 ...... I3WIM1. M. 1931. vghtól 1348 az. árverési hirdetmény. n, Mitek László nagykanlzaal llgyvéd által képviselt vagyonbukolt néhai Kutasay Kálmáncoídtomege tavára — tőke és ÍSbWvetelés 4. járulékai ereiéig > n.gy-£££ klr. iáráabiróaág 1831. évi lífe í! *«és<ve/ elrendelt lefoglalt 8420 P Sfrebecaült követelésekre • nagykanizsai li, liiiiblrMg lenll számú végzetével u inJSt elrendeltetvén, innak az 1908. évi VI i t-c. 20. § a alaplán a lent megnevezett bíróilag megítélt követelésekre foglaltatik Urtia Is az árverés megtartását elrendelem Mwvkanlzsa a klr. lirásblróság hivatalos inlylségében ai árveréal leltételek a kikül, aminél megtekinthetők leendő megtartánára hattridHI 19M évi október hó ltt-lk |M> .. «. jit. /íja ti. n UI..UI. i.i ZALAI KOZLONV naolának déle ölt Vi 9 órája tűzetik kl, anlkör > csődtömeg adóaalról készült J«*y-zékben foglalt tőkekövetelések és mefMa- oltoH költségek a legtöbbet ígérőnek Lenéazflzeléi mellett, esetleg becairon de a klkláHáal ár kétharmadánál alacsonyabban nem —- el fogom adni. Azon laíóaágokra, amelyeknek a kikiáltási ára t£t£ P ón felül van, az 5.810/931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok érkezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrévét bánatpénzül leteszik. Nagykanizsa, 1932. izept. hó 31-én. Elek László s. k. klr. blr. végrehajló, (m mint bírósági kiküldött. Nagykanizsa megyei város adóhivatalától 3042, 3262, 4236, 5606, 5608B, 1932. Árverési hirdetmény. Köztartozások fejében Fur-men József, Tóth Andrásné, Dezsényi János, Szarnék Adolf, Farkas Józsefné és Szilágyi Margitnál lefoglalt 7 drb. különféle nagyságú hordó borral, kosarak, ruhák, kannák, üvegek, abroszok 1932. évi szeptember 30-án d. e. 9 órakor Nagykanizsán, Erzsébet tér 24. sz. alatt (voit köztisztviselői üzlet (elárvereztetni fognak. Nagykanizsa, 1932. évi szeptember hó 14-én. Lehoczky Lajos s. k. Wl v. végrehajtó. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 9714/1932. Hirdetmény. Felhívom mindazon termelőket, akik a város területén tej-árusitással (házhoz-hordás) foglalkoznak, hogy igazolvánnyal leendő ellátásuk végett a nyilvántartó hivatalban (Horthy Miklós-ut II. em.) a hiv. órák alatt jelentkezzenek. Aki igazolvány nélkül árusit tejet a 71000/1924. F. M. rend. alapján kihágást követ\' el és büntetve lesz. „Sl KŰRIT11 és egyéb szigetelő anyagok. Samott téglák és samott liszt gyári áron Sartory Oszkár Utódánál Király-utca 39. H Hangzatos reklám nélkül! Jöjjön el hozzánk a magy. kir. Dohánynagy-árudába és vásároljon egy szerencseszámot a 29. m. kir. osztálysorsjáték számai közül. Egyszer mégis csak sikerül. Horthy Miklós-ut 2. Horthy Mlklós-ut 2. Ügyeljen a cimre I Még e hónapban ne mulasszuk el gyümölcsfáinkra hernyóenyves-gyllrllket felrakni, mert igy megakadályozhatjuk, hogy az idén már jelentkezel!, s a jövó tavasszal még nagyobb tömegben várható arasxolóhernyók pusztítása. A hernyóenyv-gyürü összefogja a fára igyekvő araszolok nöcélt (amelyek repülni nem tudnak) s ezáltal megakadályozzuk, hogy petéiket a gyümölcsfákra lerakják. A hernyócnyv ára: 1 kis dobozzal ............ P -\'40 Mi kg.-os dobozzal ......... P 1 40 »/t ...........P 2-70 1 . ..........P 6-20 Q»bonaotávázó •zerak. Műtrágyák. FUTOR és PEKK. ■ urconyaazállltáshoa használt darabonként 60 lilléiért Burgony x síkok kaphatók: Ország József cégnél Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. (A bíróság! palota melleit). Síremlékek műkőből minden nagyságban tiszta fehér szinben gyönyörű kivitelben meglepő olcsón SARTORY OSZKÁR UTÓDÁNÁL Király-utca 39. Saját érdekében tekintse meg telepemen. Betonvas Sartory Oszkár Utódánál Király-utca 30. Galambok község elöljárósága 1777/1932. Pályázati hirdetmény Galambok község képviselőtestülete határozata alapján a megllrese- delt községi szülésznői állásra pályázatot hirdetünk. Javadalma évi 600 pengó fizetés, eseten-kint 8 pengő látogatási díj, szegények díjtalanul kezelendők. Az oklevéllel s erkölcsi bizonyítvánnyal felszereli pályázati kérvények a galamboki körjegyzői irodában adandók be 1932. október hó 10. napjáig, választás határideje 1932. október hó II, délelőtt 9 óra. Galambok, 1932. szepl hó 19. Higy Uralj s. k. Szabó Qyfirgy s. k. körjegyző. un bíró. ■agykeaiansaiak találkozóhely asz István király Szálloda Budapeat, VI. Podnsanluzky-utea 8. Nyugati pályaudvar mellett. Telefon: (interurbán) 202—43, 294—34. — Sürgönyeim: HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20°/o engedményt kapnak. Központi flllés, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar Vízvezetéket, csatornázást, központi fűtést és e szakmába vágó Javításokat jutányos árban vállal MENDLOVITS JÓZSEF ÉS MÁRTON rézmü és vízvezeték azereléal vállalata Telefon 2-71 KASYIA1IX8A, KHLÁLY-UTCA 45. 8V Talaha 2-71 Htedvezfi flxatéai feltételekI | Állandó raktár fürdőszoba berendezésekben és moeóüatökben. .KUhne" mezégatdaságl gépek gy*rl lerafcata. 4653/932. Hirdetménye A Városi Adóhivatal értesíti az adózókat, hogy a m. klr. kormánynak az adókedvezményekrevonatkozó rendelete megjelent és hatályba lépett. A kedvezmények előfeltétele az, hogy azon adózók, akik teljes hátralékukat és a folyó évi adótartozásuk háromnegyed részét 1932. évi október hó 31-ig befizetik, 1932. július hó 1-től felszámított kamatok javukra iratnak tőkében, s adótartozásaikat kamatmentesen fizethetik be; azon adózók, akik a folyó tartozásuk esedékes összegét, vagyis ezidőszerint háromnegyed részét 1932. szeptember 30-ig lefizetik, 12, 18, 24 és 30 havi kamatmentes részletfizetési kedvezményben részesülhetnek. Ez a kedvezraéay vonatkozik azokra is, akik mái részletfizetési kedvezményt nyertek és azt be is tartották és azokra is, kiknek mult évi hátralékuk nincs. Azok az adózók, kiknek 1931. december 31-én fennálló hátraléka az 500 pengőt nem haladja tul, amennyiben a fentieknek eleget tettek, a Városi Adóhivatalnál a kedvezményt szóbelileg, bélyeg-mentesen kérhetik, mig ezen felllli 5000 pengőig Írásbeli, bélyegköteleí kérvényben a m. királyi Pénzügyigazgatósághoz, ezen felüli háralékosok pedig a m. kir. Pénzügyminisztériumhoz intézendő kérelemben. Mindennemű kérelmek a Városi Adóhivatalnál nyujtandák kizárólag be. Bővebb részletes felvilágosításokat az adózóknak a Városi Adóhivatal nyújt. Nagykanizsa, 1932. évi szeptember hó 17-én. Polal 4326 v. azámvert Kályhák samottozása, helyreállítása olcsón és szakszerűen Sartory Oszkár Utódánál Király-utca 39. ^ Száraz, apritotl bükkfát., fűtőszenet házhoz szállít, legolcsóbb napi áron Steiner Adolf tu.iu- 4a uSnktfrMMea* Király-utca 38. sz. alatt. 2M _:_r- ZALAI KÖZLÖNY 1982 szeptember 25. PÉLDÁTLAN OLCSÓ! 8üro *\'AsU Modern berendezések eoy ^ Modern berendezések egy szerű és művészi kivitelben, ériási választékban. Kedvező fizetési feltételek. Díjmentes szállítás. I KOPSTEIN BÚTORÁRUHÁZAK t NAGYKANIZSA, HORTHY MIKLÓS-UT 4. SOPRON és SZOMBATHELY. t Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 19255/1932^ Árverési hirdetmény. A volt Pick-féle ingatlan 6 hold és 1560 D-t kitevő szől-löjét a présházzal együtt, másrészről az ügyészségi kertgazdaság tőszomsédságában elterülő 22 hold és 840 O-t kitevő szántóját külön-külön egy-egy tételben folyó hó 29-én d. e. 10 órakor a városi erdőhivatalban megtartandó árverésen 6 évre bérbeadom. Nagykanizsa, 1932. szeptem ber 20-án. .n« Polgármester. Mid íi \\mrnml üsöni MÚMÍ Facemest Hl GydrJ árait! Kaiiim Aslallmastix nagyban és kicsinyben sartory oszkár utódánál Király-utca 39. HU. 1 KIB. OSZTÁLYSOBSIÁTÉK Legnagyobb nyeremény szerencsés esetben 500.000 aranypangS Jutalom és nyeremények: SOO.OOO 200 000 íooto* so.ooo\' IO.OOO soooo ssaooo ao.ooo ioooo slb. pengő, összesen közel 8 millió késszpénscben ■4.000 sorsjegy közül 4* 000 Idhuzatlk, tehát Azslslasztély minden mtiodlk aortjegy nyerI húzása 1932. J skt. 20. is 22. A sorsjegyek hivstslos ára osztályonként :• Egész 24 P Fél IB P Negyed • P Nyolcad » P FRANCK-kávét végy... a magyar gazdát, a magyar munkást, a magyar ipart segíted! CaalAdi ház épitésra Épltkazáa befajezéaéra Kamatos kölcsönök kloteréléiirs Házhnly vélaléra 10-15 **•» tftrt.iiliu.l ksmatr.sRtss B. I. B. kSlo.Ant adunk. Díjtalan IfIvlliQollllit ad ; H.Jdia Daaai tíhé p.l.clínk ■agykanlataa, Kial.aí-ialoa 21. v.ű, kSiponlunk Budapesti Ingatlanbank H. T. ttndap.it, VII. Rakécxl-.t 10. «l.pttv» 3 M _ . =Ga==»se Pk. 291/1931. 1932. vgh. 129. a. Árverési hirdetmény. Dr. Szugflll János letenyel ügyvéd illat képviselt Pintér Gábor virtöldet lakos laviia 2<6 P 66 I téke és több követ Id Járulékai ereiéig a letenyel klr Járáabirótág 1931. évi 291 az. végzésével elrendelt klelí-gltéal végrehsllis folytán végreha|táit s nevedétől 1932 évi április hcf2aán leloplak 124(1 pengére becsüli ingóságokra a fctl-nyel klr. |áráablróság lenti Jiámu vég\' ^zéaével az árverést elrendeltetvén, annak Tta 1908. évi XLI. t.-c. 20. J-a alapján az alább megnevezett s a loglalial Jegyié-könyv bél kl nem tllnő mía foglaltató* javára la a< átverés megtariásál elrendelem, de caak arra az cselre, ha kielégítési |oguk ma Is lennáll és ha ellenük nalaiató hatályú Igénvkereaet loiyamatw nincs, végr. szenv. lakisin VörcjökpuszUt leendő megtartására határidőin 1932. évi szeptember hó 27 Ik napjának d. e. 9 órája lUietlk kl, amikor a bíróilag lefoglalt írógép, lovak, tehenek a egyío Ingóaigokat s legtöbbel ígérőnek kén-pénzfizetés mellett. eietleg becsire" alul Is — de a klkláltáal ár kétharmadául! alacsonyabban nem — el fogom adni Azon ingóságokra, amelyeknek a klklálliH ára egyezer pengőn telíti van, ax 5010— 1931. M. E. szamu rendelet érlelmébe" ciak azok árverezhetnek. akik a kikiáltási ir egyllzedríazét bánatpénzül leleaalk Letcnye, 1932. évi szept. hő 2-án. Radlch-Ollé István sk. klr. bit. végrehalté, 43M mini bllősáei klküldotl Nyomatott a laplulajdonos Közgazdasági R.-T. Gutenberg Nyomda és Délzalat Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsán, (i-\'clelfta ilzlctvczclő I Zalai Károly.) 72. ívfolyam 218 szám Nagykaaixsa 1952. izeptember 27. kedd Ara 14 nílér ZALAI KÖZLÖNY laerkesstőség él kiadóhivatal: Mut 5. ultit. Kesathelyl Hókkladóhlvatal; Kossatto-atcs 32. POLITIKAI M A P I L A t> Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos előfizetési in : egy Irórs I pengő SO Iliül Szerkezilóségl éa ktadiS\'ilvaUli lelelon: 78. u Bethlen és Walkó után GAmbös a miniszterelnök-jelölt Hétfőn folytatódtak a kormányzói kihallgatások - A kereszténypárt a nemzeti összefogás melleit - Az egységespárt elnöke a külföld, az ország és a párt bizalmáról, a gazdakérdések után a választójog reformjáról nyilatkozik Báró Korányi pénzügyminiszter utódia dr. KAIlay Tibor — ölőméllósága Budapest, szeptember 28 Politikai korokben a kormányválság ügyében a döntést csütörtökre várják, amikor a kormányzói kihallgatások befejeződnek. Jól Informált helyről származó hlr szerint szerdán megjelenik a kormányzó előtt Bessenyey Zénó, Lázár Andor, Désl Qéza, Kozma Jenő, CsIUéry András, Schandl Károly és ugyancsak szerdán fogadja a kormányzó báró Korányi Frigyes pénzügyminisztert, aki küllöldl tárgyalásainak eredményéről számol be. Kállay pinillgyminiutar Korányi pénzügyminiszter kijelentette, hogy az uj kormányban egészségügyi szempontból sem vállalhat tárcát és szerelne teljesen visszavonulni a magánéletbe. Egyébként genfi útjáról holnap a minisztertanácsnak számol be. Politikai körökben dr. Kállay Tibor pénzügyminiszterségét befejezett tényként említik. Bizalom, agrár-kérdések, választójog A kihallgatások ma lovább folytatódlak. 10 órakor Apponyi Albert gróf Jeleni meg a kormányzónál, aki azonban a kihallgatás lefolyásáról nem nyilatkozott. 10 óra 45 perckor Pesthy Pált fogadia a kormány/ó Az egységes-párt elnöke a következőket mondotla a kihallgatásról: — Feltártam a helyzetei a válságot előidéző okok megoldása tekintetében. Kifejtettem, hogy olyan ember kell, aki Iráni három tényező viseltetik bizalommal: az ország közvéleménye, a parlament és a párt. Azt az álláspontot ké\'pvisellem, hogy álmenell állapotot lálok nem a kö-velkező kormány tekintetében, hanem «z agrárkérdések megoldása ügyében. Ez alatt azl ériem, hogy a gyakorlati kérdések megoldása után a kormánynak feltétlenül foglalkoznia kell azokkal a fontos és nagy belpolitikai kérdésekkel, amelyek a agrárproblémák megoldása után feltétlenül homloktérbe kerülnek. Ilyen például a választójog problémája. Személyek szóbakerüllek a kihallgaláson, de nem abban a relációban, hogy jó lesz-e vagy nem mlniszlerelnöknek, hanem csak a bizalom szempontjából. Egynegyed I órakor távozott el a kormányzólól Ráday Oedeon gróf. Utána Mayer János köveikezet!, akinek kihallgatása félóra hosszal tartott. mondotta Mayer János lávozóban — meghallgatta elölerjeszlesemel és a kihallgatás során különböző kérdéseket intézeti hozzám. Ezekre a kérdésekre felellem és felvllágosilásaimról a kormányzó ur jegyzeteket készített magának. A keresztény gazdaság/ párt a nemzet! összefogás kormánya mellett Zichy János gról, a Keresztény Gazdasági Párl elnöke, a kormányzói kihallgatásáról távozóban a következőket Jelentette ki: — Bizonyos idő kell ahhoz, amíg a helyzet kialakul. Ismerteltem az állrmfő elölt a kereszténypárt, llfelve rt én felfogásomat. A Keresztény Gazdasági Párt képviselő tagjai ma délelölt megbeszélést tartottak és ezen az a felfogás alakult kl, hogy a vdl ságot csak a nemzeti erők összefogásának valamilyen, formájában lehel megoldani. A kormányzópállok jövőbeli helyzetéről nem eseil szó a kihallgatás során. Zichy János gróf ulári Ernazt Sándor jelent meg a kormányzó előli, aki a kihallgatás ulán a következőket mon-dolla : — A megoldás ugy látom még elég messze van. Még az sem bizonyos milyen lesz az Irány, amelynek szem elölt tartásával a válság tneg-oldódhatlk. Ml azon leszünk, hogy a nemzeti összefogás kormányát csinálják meg. Oömbös miniszterelnöksége előtérben is kormányi alakilani. Gömbös Gyula ugy nyilatkozott, hogy Kereszles-FiBCher Ferenc belügyminiszterre! a honvédelem és belügyi lárca közös kérdéseiről tárgyjlt. A kormányalakítás kombinációjára azl a megjegyzést lelte, hORy ezekben a napokban lávoltarlotla magái a véleménynyil-vánllástó1. A helyzet kulcsa Beihlen István gróf kezében van. Oömbös Oyula lovábbmenötn nern óhajtott nyilatkozatot lenni. Gömbös Oyula vidéki uljáról tegnap éjjel visszatért Budipestre és még az éjszaka folyamán beható tanácskozásokat folylalotl Ma délelőtt Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszteri kereste fel. Ezen tárgyalások ulán az a hlr lerjedl el, hogy Oömbös Gyula miniszterelnöksége jutott előtérbe, amennyiben sem Bethlen, sem Walko nem vállalkozik kormányalakításra. Oömbös Oyula állilólag hajlandó Október 10-ig elnapolták a leszerelési konferenciát A Népszövetség létét veszélyezteli, a fegyverkezés csökké ha nem sikerül csökkentése Genf, Bzeptember 20 A Népszövetcég rendes köígyü-lésél ma délelőtt nyilotla meg De Valera elnök. A Népszövelség munkálataitól tartott beszámolójában Dí Valera csupán az elmúlt esztendő legfontosabb eseményeinek kiemelésére szotilkozoll. Határozottan hangsúlyozta, hogy a leszerelési értekezlet eddigi eredménye meddő. Részletesen foglalkozott ezulán t>. Népszövetség működésével szemben mind erősebb mértékben gyakorolt krilikával. A birálók elhallgattatásán ik egyetlen eszköze az, — mondta — Ita megmutatjuk, hogy a népszövetségi egyezmény ünnepélyes szerződés, amelynek kötelezettségei alól egyetlen állam sem vonhatja kl magái. A fegyverkezési versengési csak ugy lehel megszüntetni, ha sikerül biz-losilani a nemzeti jogokat, ami csak a népszövetségi egyezmény alapelveinek fenntartás nélküli elismerése ulján valósítható meg. A Népszövetség léiét veszélyezteti, ha nem sikerül a fegyverkezések fokozatos csökkentése. A leszerelési értekezlet eredménye ennélfogva dönlő fontosságú a Népszövetségre nézve. De Valera ezulán Igen határozol lan síkra szállt a küszöbön álló világgazdasági értekezlet sikereisSge mellett. A beszédet nagy tetszés logadla. Ezután a népszövetségi gyűlés elnökéül 50 leadott szavazat közül 44 szóval Pollttscht, Görögország párisi követéi válaszlollák meg. A legközelebbi ülést ma délután tartják. Genf, szeptember 28 (Éjszakai telefonjelentés) A leszerelési konferencia vezetősége hétfőn délulán a konferencia munkájtl október 10-ig félbeszakllolla. Henderson közölte, hogy a légügyi bizottság elnökét megbízták, hogy a legközelebbi ülésre készítsen jelentési a polgári lakosság ellen intézendő légügyi támadások tilalmáról. A vezetőség legutóbbi ülésén utallak arra, hogy ezzel a kérdéssel nehéz loglalkoznl a német delegátus távolléte miatt. Henderson kijelentene, hogy beszél a német külügyminiszterrel és reméli, liogy ezáltal igen megkönnyili a kérdéssel való foglalkozási. Agglegények ós egy gyermekes családok kűlSn lusigadájál kívánj. . .»««y«r városok ia.4)[-noinor.aduniQ Budapeat, szeptember 28 A Városok Kongresszusiban 10-mörüll városok polgármesterei ma fonlos tanácskozási folytatlak Magyart Zollán racionalizálási kormánybiztossal, hogy megtelelő megoldást találjanak általános és az egész országra kiterjedő Ínség enyhítésére. Ezzel egyidejűleg elküldték a belügyminiszternek a memorandumot, amelyben a megoldás módozalait sorolják fel. Kiváltják többek közi a munkások országos nyilvántartását, a munkaközvetítő hivatalos átszervezéséi, továbbá, hogy munkaképes epyének csak munkavégzés ellenében legyenek se-gélyczhelök, a szellemi szükségmunka országos megszervezéséi, minden foglalkozási ágban gyakornokok alkalmazását. Az összes inségenyhitö akciók egyecilését, valamint az agglegények és egy gyermekes családok progresszív adózás alá vonását. ____ZALAI KÖZLÖNY _ A polgármester felhívással fordul a Zalai Közlöny utján az építeni szándékozó közönséghez Az utcanyltások és a magánépltkezés Ugye J»________ Verekedtek a román parlameotben Bukarest, szeptember 2U (Éjszakai telefonjelentés) A képviselőház hétfői Ülésén isméi botrányos verekedés történt. Napirend elölt egy zsidópárti képviselő kéri szót és amikor fel akarl lépni az emelvényre, Robu, anliszemita képviselő elgáncsolta. A kezdődő tumultusnak sikerült gátat vetni, később azonban kinn a folyosón Robu és Lsndau összeverekedtek. Robu a föidretepsrle Lindául, akit ebben a helyzetben Ádám képviselő megrugdosott. Robut és Ádámot az elnök a fegyelmi bizottság elé utasította. Ma áll a statárlális bíróság elé a pest-hidegkutl rablógyilkos Budapest szeptember 2fi Gaül Endre, a pestvidiki torvényszék elnöke intézkedett, hogy a rög-lönilélő bíróság kedden délelőtt üljön össze és tartss meg a tárgyalást a rablógyilkossággal alaposan gyanu-sitbstó vádlott bünperében. A tárgyalás során közel 70 tanút és szakértőt hallgatnak ki, ennélfogva a tárgyalás valószínűleg két náplg tart. Angol-magyar árucsere tárgyalások Budapest, szeptember 26 A Hitelbank képviselői a Nemzeti Bank beleegyezésével tárgyalásokat folytatnak Londonban nyers pamut behozataláról. Arról van szó, hogy Magyarország nyerspamulszükségle-tét Angliából fedezze és az igy behozott árut baromfi, tojás és hasonló cikkek kivitelével egyenlítse kl. A tárgyalások hir szerint kedvezően haladnak. Oandhi eszik London, szeptember 26 A Punában kötött egyezménnyel kapcsolatban Bombayből az a lakonikus rövid |elentés érkezeti, hogy Oandhi abbahagyta az éhségsztrájkot. - ---.....- •..... A ferde lovag (Korrajz Márta Terézia Idejéből) 30 Irta: Balázs József — Ugyan, hagyd öketl — szólt rá a császár kissé boszusan. Néhány hét múlva úgyis össze kell adnunk őket, különben megtörténhet, hogy Terézia egy napon nyeregbe ül és elmegy Ferenc után, akár tetszik nekünk, akár nem. Szépek, fiatalok, mindenképen egymáshoz illenek és Ferencnek nagyon nagy árat kell fizetnie boldogságáért... Bartenstein, neked kell vele ezt a dolgot is elintézned. Keserves feladat, elismerem, de nem bizhatom másra. — Felség, én mindenre kész hive vagyok I — Felelt készségesen és örömmel gondolt arra, hogy a s?o moru értesülés elveszi Ferenc ked vét a lurbékolástól s talán teljesen megbontja köztük az egyetértést és a herceg mindent itthagyva, visszamegy Lotharingiába. — Azonban nem akarom, hogy nióst megrontsuk az örömüket. El fogod kisérni Pozsonyba és útközben beszélsz vele. Addig egy szót seml — Parancsolta a császár. Bartenstein arca megnyúlt, kényszeredett mosollyal hajolt meg, az- Nagykantzsa, szeptember 28 Beszámoltunk a nagykanizsai iparosság küldöitségjirásáról a polgármesterhez, melyben az épilési kedv fokozására és munkaalkalmak lehelövé tételére ujabb ulcák nyitását kérték, utalván kérelmükben arra, hogy Nagykanizsán nincsen megfelelő építkezésre alkalmas lelek a belvárosban. A polgármester nyomban ki is jelentette, hogy nem a telkek hiánya a nemépitkezésnek oka, a városnak igenis vannak a belterületen alkalmas telkei építkezésekre. Megkérdeztük ebben az ügyben dr. Králky Islvn polgármestert, aki a következőleg nyilatkozol!: — A város belterületén beépítésre alkalmas lelkek igenis megtelelő számban állanak rendelkezésre az építeni szándékozó közönség számára. Igy többek között az úgynevezett Futura telek, a Horthy Miklós uton a ferencesek is a hercegi hitbtzo-mdny, a Csengery-utcában az Unger-tetek, a Raffaetl lelek, a Vreiser-lelek, slb. A külső területen a Babochay lelek, azután a Katonaréten levő házhelyek, amelyek komoly épitkezési szándék fennforgása esetén szintén megvásárolhatók, illetve megszerezhetők. Nem lehet tehát azt mondani, hogy Nagykanizsán nincsen megfelelő és építkezésre alkalmas telek, akár belvárosi, akár külső viszonylatban. Az építkezés tehát Igenis megvalósítható, annál Is inkább, mivel ezek a telkek mindenütt közmüvei vannak ellátva. — Vannak tehát alkalmas telkek az építkezésre. Hogy nem volt és nincs magánépilkezés: annak oka, hogy nincs megfeleló töke. Nincs tőkeerős kéz. A polgármester ezennel felhívja a után kiment a parkba. Langyos tavaszí fuvalmik lengedezlek, az orgonabokrok virágba borullak s kegyetlenül szenvedett a kin.ó reménytelens\'gtől. Bolyongás közben a távolból Duinenfels hatalmas alakját fiillantotta meg, aki sugártermetű növel anda\'gott a cserjék felé. Bartenstein mellébe belenyilallott az irigység, önként vállalt nyo-moréksága s lángoló srerelme magányra kárhoztatták és szinte vé gére ért az önuralmának. Hirtelen megkerülve egy díszcserjét, eléjük toppant. — Á! Az én szép ismeretlenem I... Szervusz pajtás I Én azt hittem, a\' hölgy örökre meggyűlölt, mert félrevezetted. — A gyűlölettől a szerelemig rövid az ut. — Válaszolt a hölgy édesen kacagva. — Á, filozófiával is méltóztatik foglalkozni ? Nem nagyon illik az ifjúsághoz. Igy már ériem, hogy nem haragudoll meg! A filozófia nagy dolog I — Téved, Nagyon haragudtam rá. Később azulán rájöttem, hogy milyen kedves, finom, előzékeny volt velem szemben. Hiszen tudta, hogy miérl kerestem fel. Ő is ugy bánhatott volna velem, mint ön. De nem érez- Zalal Közlöny utján mindazokat, akik építeni akarnak is nincsen telkük, hogy 48 órán belül jelentkezzenek szóbelileg vagy írásban a polgármesternél és jelentsék be, hogy mekkordfösszeget hajlandók befektetni, melyik utcában és hány szobás lakást (házat) ipttenek. — Mindaddig — mondta a polgármester — amig kiépített utcákban üres telkek vannak, amelyek vásárolhatók és beépíthetők, nem lehet szó arról, hogy a város nagy költségekkel uj utcákat nyisson és költséges beruházásokat létesítsen, feltéve, hogy a szükséges pénzt elő tudja is teremteni és kitegye magát annak a veszélynek, hogy megnyitja az utcái és hosszú éveken keresztül gyümölcaözeilenOI marad a befektetett összeg, meri nem lesz építkezés. — Véleményem szerlni — folytatta a polgármester — az a sokszor hsngoztstott kijelentéi, hogy .az utcák nyitása után megindul az építkezés", nem egyéb hangulatos jelszónál. — Egyébként, hogy az építkezést előmozdítsam, a pénzügyminiszter urnái sikerült kereszlülvlnnem, hogy a Csengery-utcában is a Wetser-tetkeken építendő házakra 30 éves adómentesség kt fog terjesztetni. — Ha meggyőződöm az építési slándék komolyságáról, minden esetben módot fogok keresni és találni annak lehetővé tételére. Újból felkérek tehát mindenkit, aki építeni akar, de telek hiányában építési szándékát megvalósítani nem tudja, jelentse be nálam szóval vagy Írásban azokat az akadályokai, amelyek szándékának keresztülvitelét gátolják, hogy ezek elhárításában segítségére lehessek. tette velem megvetését és mi nők az ilyenért nagyon hálásak tudunk lenni. — Igen . . . Értem . . . Azonkívül a kapitány se nem púpos, se nem sánta és az arca se nagyon kellemetlen. Sajnos, néhány nap múlva el kell mennie a császárvárosból. A herceg Magyarország helytartója lett és az én barátom lesz Pozsony városparancsnoka. Talán nem is lesz neked most kellemes? — Fordult Duinenfelshez. — Amikor... — és az asszonyra nézett — Istenem I — sóhajtott fel az asszony, -jt A katonának az a sorsa, megy ahova\' küldik, nekünk, asszonyoknak, akik katonát szeretünk, pedig az, hogy elhagyjanak bennünket. Szerencsére Pozsony nincs olyan távol és mi úgysem szoktunk naponta találkozni. — Szívesen látott és örömmel várt vendégem lesz. — Hajolt meg udvariasan Duinenfels. — Látja, milyen kedves és szelid ez a nagy ember, olyan, mint egy bárány. — A rossz nyelvek ilyenkor birkát gondolnak. — Ounyolódott Bartenstein. Közben kiértek a kapuhoz, ahol a hölgy kocsiba üli s elhajtatott az 1832. szeptember 27. 2700 növendéke van a nagykanizsai elemi Iskoláknak Nagykanizsa, szeptember Ll Néhány hét óta reggelenkinf, hó nuk alatt könyvet szorongató apró emberkék sietős lépteitől kong a kanizsai aszfalt. A kanizsai elemi iskolákban is teljes erővel megindult a munka, hogy a lelkes pedagógusok a tudomány fegyvereivel vértezzék fel az embercsemetéket. A kanizsai elemi iskolák idei frontjáról a következőket sikerült megtudnunk : Az I. körzeti elemi Iskolában ebben az esztendőben 357 fiu és 362 leánynövendéket vetlek fel. Az is-métiőiskolának 25 fiu növendéke van. A 11. körzeti Iskolának ebben az esztendőben 432 fiu és 423 leánynövendéke van. Az isméllöiskolába 75 leány iratkozott a tavalyi 38 növendékkel szemben. Ftló Ferenc igazgató kijelentette munkatársunknak, hogy az ismétlő-iskolás növendékek számának szaporodása a kedvezőtlen gazdasági helyzettel van összefüggésben, mert a szülők nagyrisze nem tudja fedezni a középiskolák költségeit is Igy inkább az Ismétlőiskolába járatja gyermekét. Klskanlzsa a III. körzetbe tartozik. Ez a körzet a legnépesebb az összes kanissal elemi iskolák közül. Az elmúlt évben 422 fiu, 430 leány és 198 Irméllő növendéke voll az iskolának. Ezzel szemben az idén 409 fiu, 411 leány és 155 Ismétlő iratkozott be. Az elemi Iskolák vezetőitől nyert értesülésünk szerint sajnálatosan meglátszik a tanulókon a rossz gazdasági viszonyok hatása. A szülők soha olyan nagy tömegben nem Jöttek tanszert és könyveket kérni az Iskoláktól, mint az Idén. Egyedül a Rozgonyi-utcaí iskolában több, mint erdei u\'on. Mikor a kocsi elrobogott, a kapuval majdnem szemben, a herceg, Terézia és Fuchs grófnő léptek ki az erdőből. — Ugyan melyik udvarol a művésznőnek, aki Neipperg gróftófkap apanaget? — Tűnődött félhangon \'Fuchs grófnő. — Ez nem lehet vitás. Ekészen bizdnyos, hogy a vértes tetszik neki. — Vélte a herceg. — Nem vonom kétségbe hogy leiszik neki\', de a komornám egy este tiz óra tájban Bartenstein lakosztályából látta távozni. — Jegyezte meg fuchs grófnő. — A művésznő filozófus lilik és az ls kitelik tőle. A herceg összevon\'a szemöldökét riíajd vállat vont. — Az ő dolguk I Terézia elmosolyodott. A vértesre jól esett ránéznie s kedvelle. Bartenstein közelében mindig valami meg-magyarázhalatlan szorongást érzett Most is arra gondolt, hogy Barten-steinnek bizonyár^ valami rejteti célja van a művésznővel s csak eszközül akarja felhasználni épp ugy, mint a vértesi, amire már több apróságból következtetett. Visszaérkezéskor jelentették Bar-tensteinnek, hogy a herceg várja. Azonnal hozzá sietett. (Folyt köv.) 1932, szeptember 27. 1000 tankönyvel oszlottak szét, de még legalább ugyanennyire lenne szükség. A gyermekek ruházata is olyan hiányos, hogy ez előreláthatólag komolyan fogja hátráltatni a téli tanitások zavartalan menetét. Remélhetőleg a jótékony társadalmi egyesületek és a jószivü emberek segítségévei talán az idén is sikerülni fog átlábalni ezen a nehéz helyzeten. A m. kir. fémipari szakiskola tanuló-létszámában az idén erős visszaesés mutatkozik, tavaly 42, az idén 29. Igy van ez az ország legnagyobb ilynemű szakintézeténél, a szolnoki fémipari szakiskolánál is, ahol kb. 45% visszaesés mutatkozik. A visszaesésnek egy főoka a gazdasági helyzet. A szülők még a 16.50 pengő beiralási dijat sem tudják fizetni. Az általános ipari helyzettel is összefügg ez a jelenség. A városokban a gyárak leállanak, a szülők nem Igen adják már Ilyen pályára gyermekeiket Azonban ez átmeneti helyzet. >Az építőiparban pl. a növendékek mind vissza fognak jönni. Az építőipart tanfolyam november elsejétől kezdődik. Erőteljes esti tanfolyam-rendszert akar az iskola az Idén bevezetni, főként olyan tanfolyamokat amelyek kenyeret, elkelyezkedést jelentenek. Ezek közölt a legfontosabb az eleklrlflká-Idsl tanfolyam elektromos szerelők részére. Utána tervben van a néples rádió tanfolyam, vagy még helyesebben ingyenes rádióismertetés stb. Hyppolit, a lakáj Szinte közhely lett már, hogy a színházak az egyes darabokat „közkívánatra" megismétlik: Elcsépelt frázisnak tartja a közönség s alig akad valaki, akit ez a színházba csábit. A jelen esetben, amikor a mozi .közkívánatra" visszahozta nekünk a Hyppolit-ot, ez most nem frázis, mert velünk együtt a kanizsai közönség nagy része tényleg vissza-kivánla a darabot. Ezt a filmet egész bizonyosan még egy szer látni kívánják azok, akik két órán át olyan nagyszerűen mulattak a film tartalmán, a színészek művészi játékán, a helyzetkomikumon és nem utolsó sorban a teljesen érthető magyar beszéden. igenis, várjuk ezt a filméi, amely nemcsak a magyar közönséget hó-ditolla meg teljesen, hanem óriási nkert aratott külföldön is, amivel azt is bebizonyította, hogy a magyar tilmicchnlka, a magyar szövegírók, a magyar muzsikusok, a magyar tehetségek minden tekintetben felvehetik a versenyt a világ bármely művészével. A Hyppollt-ot Igenis közkívánatra nozla a mozi igazgatósága s nincs «lség aziránt, hogy a közönség ezt honorálni is fogja, meri ezt a kivételesen szép és mulatságos magyar v|K|álékol mlndenkt mégegyszer látni \'karja. Aki pedig nem látta, annak "Kg kell ismernie a csodálatos te-""ségü Csorlos Qyulát, az őshu-moru Kabost, valamint a magyar színészet többi jeleseit, akik ezt a Vl6|álék-lilmel világsikerre vitték. ----ZALAI KÖZLÖNY HAJÁNAK TARTÁSA MOST SOKKAL JOBB I Mort moit minden Elido Shompoo borítékhoz lil|ii«n díjtalanul o Perfekla citromot hojfürdó von hozzóctomagolvo a hoj ktöbliré-léhez. Ei ox új hajőblltdszer még fokozza oz Elido Shámpoo kiváló hatótól — moiói ufón o Ho^rt könnyen léiütholóvé leszi - fényt Si tz4p tartón od ELIDA SHÁMPCK? Öt orvvadász serétes puskából sortüzet adott egy csapli gazdálkodóra Embervadászat volt vasárnap a csapit szőlőhegy alatt — Az orvvadászok agyon akarták lőni a haragosukat, mert féltek, hogy az elárulja őket Csapi, szeptember 28 (A Zalai Közlöny tudósítójától) Mcgdöbbenlö eset tartja izgalomban Csapi község lakosságát Az esetnek, amely n csapli szőlőhegy alalt játszódott le, valószínűleg a staláriálls bíróság előtt lesz folytatása. Vasárnap történt. Németh János 53 éves csapli gazdálkodó esle 7 óra lá|ban jöll haza a csapii hegyen levő szőlőjéből. Lenn, a hegy lábánál váratlanul szembetalálkozott öt régi haragosával, akiket S2lntén megdöbbentett ez a találkozás. Mind az öt férfinél ugyanis fegyver volt és az első pillanatban látni lehetett, hogy orvva-dászalra indulnak. Az orvvadászok néhány pillanalig földbegyökerezett lábikkai álltak szemben Németh Jánossal, majd az egyik odaszólt a társainak: — Ez el fog árulni bennünket, löjjük inkább agyon I A következő pillanatban öt va-dászfegyvet emelkedett a levegőbe és az ezt követő sortűz megreszkettette az egész szőlőhegyei. Némelh János, akinek testét rostává lyukasztgatták a serétek, véresén, eszmélet- lenül terüli el a földön, a fegyveres merénylők pedig elmeneküllek a sötétség leple alatt. A közelben tartózkodó szőlősgazdák, akik meghallották a lövéseket, sietlek elsőnek a szerencsétlen ember segítségére. Németh Jánost beszállították üalambokra, ahol az orvos részesítette első segélyben, majd értesítésére a kanizsai mentők beszállították a közkórházba. Csak tüzetes orvosi vizsgálat során derűit kl, hogy a gazdálkodó sérülései szerencsére nem súlyosak, amit kövérségének köszönhet. A 120 kilós ember nemesebb szerveiben nem tudlak komolyab roncsolást előidézni a serétek és Igy rövidesen fel fog épülni. Mintegy 40—50 szem serét érte a sérültet. A csapii kisbíró még vasárnsp esle jelentési tett az esetről a kls-komároml csendőrségnek, amely azonnal bevezette az erélyes nyomozási a lettesek kézrekerilésére. Minden jel arra mutat, hogy az öt orvvadász közül egyedül s felbujtó, az, aki kiadla a jelszót a sortűzre, kerül csupán a staláriálls bíróság elé. A nyomozás folyik. Bevolveres rajvonal egy zalai korcsma körül Vasárnap mellbelőttek egy legényt, a máslkat tejbeszurták egy leány ártatlan tréfája miatt este zárul A képkiállítás holnap szerdán Zárul Tótszerdahely, szeptember 26 (A Zalai Közlöny tudósítójától) Vasárnap este 10 óra tájban véres verekedés voltTólszerdaheiyen, melynek egyik sérültjét, Kotnyek Vince 21 éves földinüveslegényl súlyos lövési sérüléssel jelenleg a kanizsai közkóiházban ápolják. Vasárnap este mulatság volt az egyik -Jótszerdahelyi korcsmában. — Ezen a mulatságon részi veit Kotnyek Vince és barátja, Dobos Tamás is, kiknek asztala mellett egy másik férfi társaság mulatozott több leánynyal együtt. Mind a két asztalnál javában folyt a bor, amikor Kotnyekék egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy szóváltás támad a szomszéd társaság tagjai között. Az történt ugyanis, hogy olt az egyik leány titokban kivette a mellette ülő fiatalember zsebéből a bicskát, amit elrejtett. A zsebkés tulajdonosa lüvé tett mindent a zsebkéseért, mire az egyik leány tréfából megjegyezte, hogy biztosan Kotnyek Vince vette ki a zsebéből. A zsebkés gazdája és barátai erre rátámadlak a másik asztalnál ülő legényekre, akiktől követelték a zseb- kést. Azok természetesen méltatlankodtak a gyanúsítás ellen, mire a legények összeverekedtek, de a vérontást még idejében sikerült azzal megakadályozni, hogy a másik társaság tagjait kitessékelték a korcsmából. A kitett legények dühösen hazamentek, ahonnan revolverekkel tértek vissza a korcsma elé, körülvették azt és lesben álllak. TIz óra tájban Kolnyek és barátja távozni készüllek. Alig léptek kl a korcsmából, amikor körülfogta őket több legény. Az egyik rálőtt Kot-nyekre, akinek jobbmellébe, hatolt a golyó, Dobos Tamást pedig fejbe-szurták, majd elmeneküllek. Dobost, kisebb sérülésére való tekintettel hazaszállították szülei lakására, Kolnyek Vincéi azonban a kanizsai közkórházba hozták be a mentők. A verekedés ügyében megindult a nyomozás. Ujabb két cserevonal érkezett, Nagykanizsára Nagykanizsa, szeptember 2fi Zászlók, drapéria, virágdísz és a nagykanizsai közönség beláthatatlan tömegei váriák a második olasz cserevonalot, amely vasárnap menetrendszerű pontossággal délután 1956 órakor futott be a nagykanizsai állomásra. A nagykanizsalak ismert lelkesedéssel és melegséggel fogadták olasz barátainkat Kivonultak a leventék, cserkészek és magyarruhás leánykák Is. A levente-zenekar a befutó szerelvényt a Qlovi-nezzá-val fogadia. Az olaszok a magyar közönség lelkes éljenzésél és evvlváját hasonló lelkesedéssel és enthuziazmussal fogadia. Dr. Krátky Islván olasz nyelven köszöntötte az olasz vendégeket a határvárossá lett Nagykanizsa nevében és kifejezésre juttatta, hogy a látogatás még szorosabbra fogja kapcsolni a két nemzet közötti baráti viszonyt Szűnni nem akaró ewlva fogadta a polgármester szavalt. Az olaszok nevében dr. Brugnara elnök köszönte meg a meleg fogadtatást. Alig 10 perccel az első szerelvény kifutása után érkezett meg a másik olasz vonal, amit hasonló melegséggel és lelkesedéssel fogadtak. A polgármester üdvözlését colonello Ceccht köszönte meg klasszikus szép beszédben. A hangulat annyira lelkes voll, bogy az ezredes egy csomó pezsgősüveget hozatott és azokat a polgármester egészségére ürítették. Nagykanizsa meleg szive ismét kitett magáért. IdMirás A nagykanizsai uieleorotóflsl m*g-ftgyelő leientétek] Héttőn a Mménék-lel: Reggel 7 árakor f 17, délután 3 óriker 4-24 ri, ette 9 ónkor +19. Pethfad Reggel és délben felhős, esle tiszta égbolloztt. Szélirány : Egész nap délnyugati szél. (Éluakal róiMJtUnUiI a I :lat Intéxat Itltsll »le 10 ártér ■ Ss.l.s IdS várható kltsbb «*»orral, lénysgtolwn h»«*lt»- « ZALAI KÖZLÖNY 1932. szeptember 27. Elkésett tudósítás a Ithmytl HivéaxngySet szüreti báliáról Leltnyt, aepUmbtr hó — Szent Isten elkésünk I Majd meglátja, ml leszünk az utolsók. — Miért késnénk el ? Hiszen még csak féltíz. Különben Is maga öltözik már vagy másfél órája. — Persze, csak nem fogom elsietni az öltözködést. A nónél legfontosabb az, hogy rnlkénl áll rajta a ruha. Különben Is miért siessünk ? Csak nem gondolja, hogy elsőnek akarok érkezni? — Én maga mellett nem merek semmit sem gondolni, de maga riadozott, hogy: „Szentisten elkésünkr — Ééén? Én nem szoktam riadozni. .. Na, mehetünk l Mentünk. A csillagok ugy lóglak az égboltozatról, mint a villany körték Letenyén, főjegyzőnk számítása szerint, harminckétezer év múlva lesznek. TIz perc múlva bent voltunk a bál forgatagában. — A, á, á, szevasz, szevasz I 111 vannak az elkésettek I — Szabad? Persze hogy szabad és már ropják a ropni valói. Nem ént Ok. Engem belöknek egy négy méter hosszú és kél méter széles börlön-txllába, ahol a többt házasságra ítélt fegyencek büntetésből letenyet bori Isznak, melyben felfelé megy a gyöngy és a noha. (Noha nincs benne semmi ráció, hogy felfelé menjen mégis jól teszi I) Az első ex ulán megállapítom, hogy odakint a táncteremben csak a blglnt járhatják, mert arra a zenére, amit kint húznak és vonnak, mást rum is lehetne táncolni. Mint hluz fülű és sas szemű riporter ennek okát Is megállapítottam. A banda tagjai a legádázabb ellenségeskedésben állanak egymással, mire fel aztán a prímás balra, a kontrás csak azért Is jobbra húzza, a cimbalmos pedig szép óvatosan percenként leenged egy-egy huri, hogy ne szakadjon. Mindezzel azonban szikrát sem törődik a bölcs, — Ut a pohár, hol a bor, tölts I A bölcs töltött és p bölcs ivott. Közben: férfi csúnyaság és női szépségverseny. Egy szavazólap 10 fillér, száz drb csak 3 pengolosz, Érdemesebb angróba vásárolni. Ugy vásároltunk. TIz perc táncszűnet, eredményhirdetés. Eszerint a legbájosabb csunva férfi kél teljes urrhosszal Dr. Lakó Imre, a legszebb kislány pedig Révai Ilus. Ez utóbbit Kanizsán Is nagy megnyugvással vették tudomásul. Riporter megállapítja, hogy a választási kampány alatt se etetés, se Hatás nem volt. Sajnos. Még egy kis blgln, aztán szünóra. Riporter szemlét tart a bálleiemben. Gyönyörűség nézni a tánc mámorától kipirult arcocskákat, a hőségtől megolvadt és az arcocskákon folydogáló ruzsocskákal és mlegye-becskéket. A cellában kurjongatás. A nagy- ságos végrehajtó ur szalmaözvegységét kesergl. Miért ne? Szabad egyszer neki Is keseregni. Máskor ugyls csak ő örül, az egész járás meg kesereg. Vége a szűnórdnak... Táncverseny. Eredmény: Holtversenyben elsők: Leltner Gyurka és Hrazdlna Nemtudommlcsoda (pedig még jö- Nagykanlzsa, szeptember 26 Halálosvégü öngyilkosság történt hétfőn délelőtt a Hunyadl-ulci 41. számú házban, ahol Weilák Lajos 52 éves asztalosmester, lakásának hálószobájában felakasztotta magát. Weilák Lajosnik az utóbbi Időben alig vott valami munkája, ami nagyon elkeserítette a szerencsétlen embert. Az anyagi gondokhoz járultak még az apróbb családi bajok le, ugy, hogy napok óta már szótlanul járt-kelt otthon a családja körében. Hétfőn délelőtt Wellákné átment a szomszédba egyik ismerőséhez. Fér|e ezt az Időt használta fel végzetes terve keresztülvitelére. Bezárkózott a hálószobába, ahol kampósszögei vert vök neki a rádió javításból kifolyólag). Tánc tovább... Riporter vlssina cellába. Dőzsölés. Reggel öl órakor otthon az ágyban: — Hogy milyen nagyszerűen lehet ezen a Letenyén mutatni!... Ugye, máskor is elmegyünk? — öhől Zimbory Lajos. az ajtófélfába és egy vékony, erős cukorspdrgára felakasztotta magát. Rövidesen ezután. érkezett haza Weilák Lajosné. Mivel zárvo találta a hálószoba ajtaját, rosstai sejtve rohant ki az udvarra, hogy az ablakon keresztül hatoljon be a szobába. Weilák Lajosné egyik siomszédja segítségével levágta éleluril férjét a zsinegről. Ekkoi még vet a szerencsétlen ember pulzusa, mire azonban a mentők pár pillanat múlva odaérlek, addigra már nem lehetett segíteni rajta. Petrlcs László dr rendőrfogalmazó vezetésével rendőri bizottság szállt kl a helyszínre. A szerencsétlen ember semmiféle Irdst nem hagyott hátra. NAPI HÍREK NAPIREND Szaptenib. 87, kedd Római katolikus: Kozma, D. Protest.: Adalbert Izr.: Elul hő ?(>. • Városi Muzeura ás Könyvtár nyílva esti törtökön és vasárnap delelőn tö-től 13 óráig Gyógyszertári éjjelt szolgálat; 4 „r.alvator- gyógyszertár Erisébct-tér 21. és a ktrksnlaaat gyógyszertár. Oőifllrdó nyitva reggel 6 órától este 6 őriig (Mtlö, szerda, péntek délután, kedden egész nap nőknek). Tat. 3—13. - Az első szülői értekezlet vasárnap délulán volt a Rozgonyi-ulcai elemi iskolában. A tornatermet zsitfolásig megtöltötte az érdeklődő közönség. Flló Feienc igazgató megnyitó beszédében rámutatott az Iskola és a szülői ház vállvetett munkálkodásának szükségességére és gyakoriali tanácsokkal látta e! a szülőket, különös tekintettel az elsó-izben iskolába került gyermekekre. Lukács József hitoktató nitggyőző lendületü előadásban tárta a szülők elé az újságok hatását a gyermek-lélekre, kezdve a gyermekszoba képeslapjaitól a napilapok belütengc-réig. Hegyi t.alika, Márki Manci, Horváth Oizus és Erőss Perkó kedves szavalatai után Ftló igazgató záróbeszédével ért véget az értekezlet műsora, majd a szülők és a tantestület lagjal közölt eszmecsere folyt le az apróságok nevelésének gyakorlati kérdéseiben. — A Király-sörgyár egykori cégvezetőjének hirtelen halála. Vasárnap délelőtt befutotta a hir a várost: Stelner Henrik, a Király-sörgyár egykori cégvezetője hirtelen elhunyt. A halálesetet körülményei mlalt jelentették a rendőrségnek, ahonnan csakhamar bizottság ment kl Stelner Árpád-utcai lakásába. Steiner Henrik évekkel azelőtt a Király-sörgyárnak volt cégvezetője. Egy Ha és egy leánya volt, akiket nagyon szeretelt és a leggondosabb nevelésben részesített Stelner későbben megvált a gyártól, amelytől szép végkielégítési kapóit. Szerencsétlen körülményei és egyebek folytán mind nehezebb helyzetbe került és Steiner-nek el kellett helyezkednie, de nem sikerült, ugy hogy lassan tönkre ment és Budapestre költözött. Nagykanizsai jóemberei lehetővé tették, hogy újra Nagykanizsára jöhessen, ahol a Városi Szeszlözdében mini könyvelő kapott szerény alkalmazást. Azonban rOvid idő múlva a szerencsétlen ember Ismét kenyér és kereset nélkül maradt, ami teljesen felőrölte idegzetét, amihez hozzájött régi szívbaja. Vasárnap hirtelen rosszul lett és kifutott az udvarra, majd visszatért szobájába, lefeküdt. Percek alatt meghall. A szive ölle meg. Halála mély megdöbbenést és Igaz részvétet kellett az egész városban. = Házasság. Kluger Magda (Nagykanizsa) és Dobó Oyörgy pécs\' bőrkereskedő (Pécs) folyó hó 25-én házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett). Keszthelyig fossanak a balatonparti vonatok kéri a Balatoni Szövetség Balatonfüred, szeptember 2fl A Balatoni Szövetség legutóbbi választmányi ülésén egyebek közt ismertették a kereskedelemügyi miniszter leiratát, mely szerint a Máv. nem tudja teljesíteni a Szövetség azon kívánságát, hogy a Balaton-felsőpartl vonatok Székesfehérváron át közlekedjenek. Általában a Máv.-ot Qyőr, Sopron, Székesfehérvár, Kaposvár, Pécs, Kanizsa, Keszthely leikérik jobb menetrend beállítására. Malatlnszky Ferenc elnök kéri, hogy a vonatok necsak Tapolcáig fussanak, hanem Keszthelyig. A Balatont nem szabad derékba tOrnl. Kérik a győr-balatonl vasul alépítmény átépítését és jó autóut építését Végül abban állapodnak meg, hogy a Szövetség kidolgoz egy 10 éves vasútépítést programot és azt felterjeszti a kereskedelmi miniszterhez. Felolvasták Zalavármegye átiratát a balatongyörökl Szenlmlhályhegy megvédése ügyében, amelyben Bődy alispán kijelenti, hogy a hegy szépségéi nem engedi bányával elcsúfítani. A Szövetség felír a kormányhoz, hogy a tisztviselők szabadságukat necsak |ulius és augusztusban, hanem szeptemberben Is klvehessék. Azok a lisztviselők, akik szeptemberben óhajianák kivenni szabadságukat, kapjanak 4—5 nappal többet és egyúttal a vendéglők és penziók 25—50 százalék engedményt adjanak. VÁROSI MOZGÓ Szeptember 27-28-án, kedden és szerdán este 7 és 9 órakor Zágon latvin világsikert aratott magyar vígjátéka HYPPOUT A LAKÁJ Főszereplők: Kaboa Gyula, Caortoa Qyula, Góth Sándor. Szenss Ernő, Erdélyt Mlcl. Fényes kísérő műsor. Jegyelővétel a színház pénztáránál. Telefon : 500. Nem felemelt helyárak I Hófehér fayencelapokat tttihely éa lalbtirkoláara a gyári árból legnagyobb árengedménnyel árusitom. Márvány mozaik-lapokat konyhák, előszobák és tírdő-szobák padozat burkolására, valamin! díszes cementlapokat ís karmantyún betoncsóvcZet a legolcsóbb áron megszáinilja Wei«* Soma k\'^iV-^ÍÍ\' _______ __usi Cukorspárgával felakasztotta magát egy öreg Hunyadi-utcai asztalosmester 1932. szeptember 27 Játszadozó gyermekek felgyújtottak egy szaimakazalt. Nagykanizsa, azeptomber Hétfőn délulán fél 5 óra lájban a szomszédok arra leltek figyelmesek, hogy Farkas Islván nyugdíjas vasutas Petőfi-utca 85 számú házának kertjében kigyullad egy hatalmas szalmakazal, amelyet pillanatok alall elborítottak a lángok. A tűzoltóság motorfec8kendövel vonull ki a tllz színhelyére, ahol a közeli lakianyából |ölt katonák segítségével rövidesen eloltotlák az égő kazalt. A lüzvlzsgálat megállapítása szerlnl valószínűleg gyufával játszadozó gyermekek gyújtották fel a kazalt. A nyomozás megindult. = A képkiállítás holnap szerdán este zárul. — Az érettségizett betörök ügyéhez. Tekintetes Szerkesztőség / Kegyeskedjék megengedni, hogy a Teklnleles Szerkesztőségei egy helyes-bllésre felkérjem. A „Zilál Közlöny" 1932. szemplember 24. számában „É.etlségizett betörő trlo sorozatos Üzelmei a törvényszék elölt\' elmen közölni méltóztatott, hogy Kőszegi Islván 20 éves, Bö|ll islván 19 éves és Tádler József 21 éves középiskolákat végzett fiatalemberek nevéhez sok tolvajlás és betörés fUzödik. Minthogy tudtommal a felsorolt három fiatalember kereskedelmi érettségi vizsgálatot teli, már pedig azl a Teklnleles Szerkesztőség is bizonyára ludja, hogy a \'kereskedelmi Iskola nem középiskola, hanem szakiskola és hogy a hazai fluközéplsko-láknak három típusa van csak: a gimnázium, reálgimnázium és reál-Iskola, a középiskolákat végzett fiatalemberek alalt csak a fenti közép-Iskolák végzeit fiatalembereit, Igy esetleg a ml reálgimnáziumunk végzett növendékeit lehet érteni. Félreértés elkerülése végett tehát bátor vagyok a Teklnleles Szerkesztőségtől annak közlését kérni, hogy a három elitéit fiatalember kereskedelmi Iskolai és nem középiskolai tanuló voll. Mély liszteleltel: Magas Mihály reálgimn. Igazgató. — Hirtelen halál. WachovUz Nándorné nagykanizsai lömozdony-vezelő ne|e tragikus módon hunyt el vasárnap délelőtt. Az udvaron végezte a ház körüli leendőket, amikor egyszerre hirtelen rosszul leli, „l.evegől I" kiállással hirtelen összeesett és meghall. Szlvhüdés ölte meg. Halála mély részvétel keltett. = A képkiállítás holnap szerdín esle zárul. Leesett a lépcsőről, eltörte a hátgerincét Nagykanizsa, szeptember 20 Súlyos szerencsétlenség érte Nen-cslcs Islvánné 57 éves Szekeres József-utca 69 szám alatti lakosi, egy ny. vasutas ne|ét, aki le akart menni a pincébe. Nencsicjné megbotlott az egyik lépcsőn és oly szerencséllenül zuhant le, hogy eltörte a hálgerln-A menlök súlyos állapotban beszállították a közkórházba. ZALAI KÖZLÖNY — Frontharcosok ügyeimébe! Az Országos Fronlharcos Szövetség nagykanizsai föcsoporl|a ma, kedden este fél 9 órai kezdeltel állalános értekezletet larl saját helyiségében (Polgári Egylet földszint |obbra). Felkérjük a bajlársakal, hogy tekin-teltel az értekezlet fontos tárgyára, okvetlenül minél számosabban megjelenni szíveskedjenek. Németh vezető liszt, Hlld titkár. — A fiatal hasra képzeli bün lidércnyomása nehezedik. Hogyan ktlid elle ne, hogyan menokUI inog a megváltó, tisztító szerelem révén, erről szól ez ti regény, amely a .SzentlvánéJI álom" könnyedségével és bájával találtatja meg ft Hzerelmesokkel egymást. Megjelent n Milliók Könyve legújabb szánta. Ara 20 fillér, kapható mindenütt. Székelési zavarok, bélgörcs, puffadtság, gyomorszédUlés, izgalmi állapítok, szividegesség, félelemérzés, bódultság és általános rosszullét esetén a természetes „ferrao Ióu«t. keserűvíz a gyomor és bélcsalorna tartalmát gyorsan és fá|dalom nélkül kiüríti, a vérkeringési előmozdítja s tarlós megkönnyebbülést szerez. — Korunk legkiválóbb orvosai a a Ferenc József vizel ugy férfiaknál, mini nőknél és gyermekeknél teljes eredménnyel alkalmazzák. A Fereac lóliel keserűvíz gyógyszerárakban, drogériákban és lüszerUzletekben kapható. A zalamegyei maiomtulajdo-nosok értekezlete Kanizsán Nagykanizsa, szeptember 211 A zalamegyei malomtulajdonosok pénteken délelőtt 11 órakor a nagykanizsai Ipartestület síékhlzában megyei értekezletre jönnek össze, hogy egyrészt állási foglaljanak a kérdéses 35932/M. E. rendelettel szemben, másrészt, hogy a nagykanizsai ipartestület kebelében megalakítsák a malomtulajdonosok szakosztályát. Kóstolta-e már a KÖÖ csopaki borát? Fő-ut 17. — Megtalálták a pákai templomból elvitt perselyt. A pákai templomrablás nyomozásában fordulat következeti be. A község határában az örzö gyermekek megtalálták a perselyt és a ruhákat. Ebből azt következtetik, hogy a betörő helybeli. A gyűjtés megindult az ellopott Islenllszteletl eszközök pótlására. — Tollkajok. .Annak, hogy meghalt a lúdtoll, mert megszületett az aeeltoll most van száz éve. Hosszú évszázadokon At az irodalom eszközét a liba szál iltotta és a természet e romlatlan gyermeke mégsem Jutott ahhoz a megtiszteltetéshez, hogy az Irodalom tényozől közé sorolják. Ludszoborról még nem hallottam, pedig hány költőnek adott szárnyat a szó betüszorlut való értei mében. Egy mai Iró nem Is sejtheti már, mit Jelentett a ludkorezakban Irás-hoz fogni. A világból kipusztult oz a romantikus szépség Is. Kipusztította tu angol ember, aki kitalálta az acéltollut most szAz éve." lizekel az elmés sorokat, KrónlkAs Unom humoru cikkéből Idézzük, amely az UJ Idők eheti szA-mAban Jolenl meg. Herezeg Ferenc hetilapjában most ér végot llarsAnyl Zsolt nagy sikert aratott regényo. Az UJ Idők kiadóhivatala Budapest. VI. Andrássy-ut 16. bárkinek szívesen kllld díjtalan tnu-latványszAinot. «= Bútorvásárlás — nem gond 1 Teljes berendezésekel rendkívül előnyös részletfizetésre, sőt kamatmentesen Is szállítunk. Kopstetn bútoráruház, Horthy Mlklós-ul 4. ialfttt máshol vesz vagy rendel osztálysorsiegyet, kercaue fel a 4371 HIRSCHLER trafikot osztálysorsjegy fóelárusltót (Komra-szálló épület), altot még szeren-cscsrámu sorsjegyek kaphatók. Kisorsolásra kerül B millió aranypengő. Húzás már október 20 — 22. HWatalaa árak ■ >/l ~ «*.— P, Va = l«.— P, \',\'« — ••— P, >/•—».- P SPORTÉLET NTE- -Nagyatádl Turul SE 5 .0 (1:0) Az NTF. tölényes győzelmet aratott Nagyatádon Nagyatád, szeptembor 26 Az NTE csapata végre teljesen magára talál! és szép játék után nagv gólarányu győzelmet aratott a Nagyatádi Turul ellen. A szokatlan füves és lejtős pályán az NTE bizonytalanul kezd, majd fokozatosan feljavul és gyönyörű csatárjátékkal, valamint 5 góllal Intézi el ellenfelél Az első félidőben a nagyatádi csapat szépszámú közönsége buzdítása melleit még csak tartja magái, néhány szép támadást Is vezet, de a nagyszerűen működő NTE védelem minden veszélyt elhárít. A második lélidöre teljesen elkészült ere|ével az ellenfél és időnkint tétlenül nézle az NTE csalársorának nagyszerű játékát Az NTE a következő (elállításban játszott: Csondor — Czigler, Engel-leiter — Csáky, Oingi, Kudich — Farkas, Benkö, Szollár, Jakubecz, Csász. Már az I. félidőben kidomborodik az NTE fölénye. A csatársor jobb-szárnyának támadásából Jakubecz elé kerül a labda, kinek átadásából Szollár megszerzi az első gólt. A nagyatádi csapal teljes erejével küzd a klegyenlilésérí, de Engellelter szenzációs formában könnyen veri vissza a támadásokat. A II. félidőben szebbnél-szebb támadást vezet az NTE csatársora a nagyatádlak kapujára. A 8. percben Benkő kiugratja Jikubeczel, akinek lövése védhetetlen. A közönségnek most különösen van alkalma gyönyörködni az NTE Játékában. A 14 percben lábról lábbra száll a labda, végül Jakubecz Szollár elé tálal, aki a mérkőzés legszebb gólját lövi. A 25. percben Jakubecz keresztlabdái vág ki jobbra Farkasnak, aki néhány lépést lut vele és laposan a sarokba lő. A közönség már a mérkőzés végét várja, amikor Csász a félpályáról leszalad és lapos lövése a hálóba köl kl és ezzel beállítja a végeredményt. Az NTE csapatában Csondor a kevée dolgát jól végezte. Czigler— Engellelter pár nagyszerűen működön. Ezúttal Engelíeilcr voll jobb, aki ezen a mérkőzésen a mezőny legjobb emberének bizonyult. Oingi csak a II. félidőben mutatott nagy játékot. A csatársor szép játéka ör- vendetes esemény, melyből Farkas és Csász játéka érdemel dicséretet. A nagyatádi csapal lelkesedése dicséretre méltó. Egyénileg kiemelkedő |átékosa nincs. Vlléz Adorján gyengén bíráskodott. (Ofl) Slmontornyal BSC— Zrínyi TE 6:1 (1:1) A Zrínyi TE csapata négy tartalékkal voll kénytelen Simontornyán kiállni. A mérkőzést egy lehetetlen szekszárdi bíró vezette. Az első félidő egyenrangú ellenfelek vállozilos küzdelmét mutatla. A második télidőben a biró a Zrínyi ellen négy tizenegyest Ítélt, melyeket az ellenfél góllá értékesített. A Zrínyi egy tizenegyest félre löll. (-W-) A kaposvári alosztály vasárnapi eredményei KPAC—KRSC 3:1 (1:1), KTSE —Dombovárl Voge 1:1 (1:1), SzAK-BOSK 4:1 (2:1). A vasárnapi leventebajnoki mérkőzések eredményei I. osztály: Zrínyi TE—Teleki FC 3:1 (2:0). A mulatóit jllék alapján az eredmény reális. Bíró Bárány. II. osztály: Teleki ll.-TOrekvés 6:0 (3:0). Fölényes győzelem, egyoldalú Játék. Bíró Somogyi. Transdanubia—Klsk. Levente 2 :0 (2:0). Reális eredmény. Bíró Fenyvesi. _ Barakk FC—Letenyel PLE 5:0 (3:0) A jóképességü kanizsai leventecsapat szép játék után biztosan verte a letenyel futballcsapatot. A mérkőzés nagyszámú közönség elölt zajlóit le. — Sötétkék intézeti matróz ruhák és kabátok, valamint gyermek boy kabátok és baby bundák, minden nagyságban és árban SchUtznél. PALCSICS első nagyUanlxsal selyem-. Kelme-, tonalfesiü és vegyit sxíitó Uxem. " ZALAI KÖZLÖNY 1932. szeptember 21. Közgazdaság Megegyeztek a Glaser-\' hitelezők A lenli-i Olaser bérlőcég kény-szeregyezsége ügyében hossza? tárgyalás ulán a kvó\'alis hitelezők és a cég között magánegyezseg Jött létre, amely szerint a hitelezők 50 százalékban kielégítést nyerítik s a hercegség ls megkapja kőve\'elósének egy részét. Párti 20-321/t, London 1794, Newyork 51875, Brössel 72-90, Milano 26-59, Madrid 42 501 Amsterdam 20827\'/,, Berlin 123 40, Wien —•--, Szólta 3 73, Prága 15-3\'j, Varsó 5810, Budapest -■-Belgrád —•-, Bukarest 3-06. Buza tv. 10 tilt. esett, dt. változatlan. rozs változatlan BuiÍHímt. 76-os 13-40-1365, 77-es 13-60 18-90, 78-as 13 711 1405, 79-es 1399—14-20, 80-aa 1400-1435. dunán-tuli 7B-0S I2-S0—12-7Q, 77-es 12-75-12 85, 7»-as 12D0-1300. 79-ea 1300-1310, BO-as 13-15-13-30. roza 7\'50--7\'6Q, tak. árpa 9-50—9-70, zab 1000—10-40, tengeti tt. 13*50-1380. korpa 740 -7-50. A Beatet! Bank devtia-árfolyaiaal valutAk II. 19-70-20-10 t IT. 79-16-7^74 Ik. 16 92-17-02 Dán k. 101 90-103 10 Dinár 907-997 Dollár 570-50-573 50 Francia 1.22-30-22-50 Holt. 229-15-23055 Zloty 63-95-64-45 Lei 346-3-56 Léva 4-06-4-19 Ura 29*90-30\'20 Márka 135-70-136-60 Norvég 99-10-100*10 Peseta —•--•— Schlll. -■-•— Svájci t. 110-70-111-40 Svéd k. 10090-KH\'90 DEVIZÁK Amat 229-35-23055 Belgrád 987-9-97 Berlin 135-80-136-60 Brtlssel 79-26-79-74 Bukaresl 343-351 Kopenli.102 10-103-10 London 19-73-1987 Madrid —■—-■-Milano 3000-30*18 Newy. 571-00-574-00 Oszló 99-30-10010 Pária 22-33-22-47 Prága 16-93-17-01 Szófia 4-08-4\'19 Stocktl. 101-10-101 90 Varsó 64 05-64-45 Wien —•—•— Zürich 110-80-111-40 Wien cicaring árfolyama : 80.454. Felha|tás 5771, eladatlan 1643. - Elsőrendű 1*17-1-18, szedett 112 -116, szedett közép 096-102, könnyít 0-80 -0-90, l-só rendű öreg 096-1-04, ll-od rendtl öreg 0-76-086, angol süldó I. --90-0-96, szalonna nagyban 1-74—000, zsír 2-02--2*10, hus IQO-116, télserlés 1*16-1*56. Kiadja a laptulajdonol Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda él Délzalal Lapkiadó Vállalata Könyvnyomdája Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám. áPBÓSmWTÉSEI arnraMMii a rao pmmgt ffnaign alej a tnlMlegM MayMlAa, —dMtSaSt -,lfcail>M»*i vígmit olttrm rz^arooaarat. ClpSk raályw laaaéllltott árban kaphatók ármsalh Bazár-udvar 3565 5 sznbás modern kertes lakáa azonnal kiadó Szemere-u. 4\'b. 4343 Fó-ut 19. alalt égy udvari szoba Irodának vagy műhelynek nov. l-re kiadó. 4331 Teljesen Jó állapotban levő konytia-baraasdazéa, egy összecsukható fehér ágy. egy sezlon, egy szónzeg ■ egyéb holmik olcsón eladók Horty Miklós ul 3 -433S Egy villanyára eladó Clm a kiadóban. -4358 Olmnlrluml upki, Jelvénnyel p Z-80 Polififl llulikolal ,ipk«. jelvénnyel . . P 2 80 Polgirl laányitkolil wpk, (,0141 ktk) l.lvíilnytl..........p 3-aű l\'olgift IcJnylik. upka líhéi Jdv.-nyel |> l.eJnylkeiiml upki. jelvénnyel P 3 — l-ciny torninibik, minden nu^ytig . . P -Kiphelö- Kaattaasn Károly dlvatáreházábaa Ntgykanluán Rrx»éb«t-tér t. Négy-Otazabáa modern lakrtas belterU leten hereiek novemberre. Ajánlatot házbér megjelöléssel „délelőtt" kiadóba kérek. ____________43M Main flaatéa mlalt vlsszavelt rádió-készülékek olcsón kaphatók: Szabó Anlal rádlótlzletében. 4357 A naiykanizsal klr. Járásbíróság, mint t............ t telekkönyvi hatóságtól. 1803/tkv. 1932. szám. Árverési hirdetmény és árverést teltételek. Pacsai Takarékpénztár Rt. végretialtató-nak Kövér István (nós Vörös Mártával) teliőralkl lakos végreha|lást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az I881 : LX. t.-c. 144., 146. éa 147. §-ai értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 1256 P tókeköveteléi, ennek 1931. évi jullus hó 1. napjától |áró 12% kamata, \'/10/0 váltódíj 196 P 70 Ilit. eddig megállapított per és végrehajtási és az árvetéai kérvényért ezúttal megállapított 42 pengő tO HU. köluég behajtása végeit, a nagykanizsai klr. járásbíróság területén levő, Felsóra jk községben fekvő s a felsóra|kl 1COO. aztjkvben A f. 1. sót 614/10 b. hrsz. a. foglalt erdő (közben legelő) a komakül-hegyhátl dűlőben végrehajtást szenvedő nevén álló egész Ingatlanra 3469 pengő kikiáltási árban. A telekkönyvi halóság az árverésnek Felsőrajk községházánál megtartására 1932. évi október hó 15. napjának d. e. 10 óráját ttlxi ki éa ai árverési teltételeket az (881 : LX. t.-c. 150. §•« ilapján a kővetkezőkben állapltla meg: Az árverés alá eső Ingatlanokat a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908 : XLt. t.-c. 26. 5 ) Az árverein! szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°/o-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadék-képes értékpaplrosiiau a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen bírót letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és a/, átverés! feltételeket aláírni. (1881 : LX. t.-c 147., 150, 170. §§.; 1908: XL. t.-c. 21. §.) Az, ak! az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Igéit ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908 : XT.I. 25. § ) Nagykanizsa, 1932. évi június hó 4. Dr. Ilentzik s. k. klr. Iblró. A kiadmány hiteléül: Mlkó s. k. 43(3 liodstOttMt. Gabona\':- csávázószerek Porpácok: Arzópác Porzol Tlllantln Reáveti pAwk Blgrlol Hlgosan Tlllantln Műtrágyák eredeti gyári árban és csomagolásban. Szélőcsomagoláshoz Manilla (gyökérspárga) Kaphatók: ORSZÁG JÓZSEF mag, mfitrágya, termény és növény-védőazerek kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. A bíróság mellett. Telefon 13a FRANCK-kávét végy... a magyar gazdát, a magyar munkást, a magyar ipart segíted! A nagykanizsai klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 6966/1932 tkv. az. Árverési hirdetmény és árverési feltételek. Nagykanizsai Takarékpénztár Rt. vég,,, hallaténak Stllls Lajosné Horváth f>tcl végrehnitást nenv. ellen indítóit végreha|. tásl ügyében a telekkönyvi hatóaág a véjr,. hajtató kérelme következtében az!8til:L\\ t.-c. 144., 146.. 147. 8-al értelmében tlrt,.\' deli a végrehajtási éiverést 2297 P tőkt. követelés ennek 1932. évi lebruír 20. u.. iálól járó »t -.o/o kamata, t/s°/o váltódil ig P 64 I óvási, 7 P értesítési dl|, 448 P 011 eddig megállapított per és végrchajtái| (. az árverési kérvényéit ez úttal megállani tolt 84 P 40 I költség, valamint a csatli. koxottnak kimondott az Ingatlan teleréjeére Első Magyar Általános Biztosító Társsa. 59 P 52 f + 71 P 75 f + 83 P 9S I é, as egész Ingatlanra dl Mező Ignác 390 P tőkekövetelés és járulékai behajtása véstii a nagykanizsai kir. járásbíróság teiületír. levő a Nagykanizsa városban fekvő i i nagvkíiilzsal 8482 szt|kvbtn A -f- 1 sor 7M5/tkv. a. hraz. a. loglall ház Szt. I lórlia tér 2 sz 28S3 népaorsz. a. Ingatlanra ftö) P kikiáltási árban a 7852/tkv. 927 sz. vég. xéasel ösv. Schledelberger Mlhályné Hot. váth Mária javára bekebelesett lakos siol. galmljognak fenntartásával, továbbá 13613 tkv. 930 sz végzéssel Simon István és neje Szabó Gizella javára tekebeleielt lakos s>olgalml|ognak fenntartásával azul, hogy ha az Ingatlan azért Simon István és neje Javára bekebelezett azolgalralioünik fenntartásával az azt megelőző jelzálogot követelések fedezetére ezennel megállított 4750 P be nem Igértetnék az árverés hattlylalanná vátik s az ingatlan a szolgalmi jog fenntartása nélkül kerül ugyamioa határidőben árverés alá. de az Ingatl/n Ír Első Magyar Általános Biztosító Társaság érdekében 4760 P. — dr. Mező Ignác érdekében 4991 P megállapított legkisebb vételáron alul ol nem adható. A telekkönyvi hatáság ilz árverésnek i klr. járásbíróság hivatalos helyiségében (Igazságügyi palota földszint, 11. sz. allé] megtartására I93». október hó 19. napjAnak d. a. 10 óráját lllil kl és a-t árverés! fclléleleket az 1881 :LX. t.-c. 150. § n alap|án a következőkben állapítja meg: 1. Az átverés alá eső Ingatlant a ki-kiáltást ár leiénél, Illetve a megállapított legkisebb vételárnál alacsonyabb áron el-adni nem lehet, (1908 :XLI. t-.c. 26. §j Az árvereini szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10o/o-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t.c. 42. §-ábsi meghatározott árfolyammal számítolt óra-dékképes értékpaplrosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított elltmervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési kitételeket aláirnl. (1881 : LX. t.-c. 147., 150, 170. §§., 1908 :XL1. t. c. 21. 6.) Az, dki a< ingatlanért a kikiáltási árnál ntagaMbb ígéretet tett, ha többet ígérni senki flem akar, köteles nyomban a kikiáltás.\' dr százaléka szerint megállapítod bánatpénzt az általa l,!ért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908 :XLI. 25 §.) Nagykai-.lna, 1932. évi Jullua 19. napján. Dr. Rentztk a. k. klr. jblró. A kiadmány hiteléül: P. H. Klaa a. k. IrodatlsiL aénwhqfMrMM^d Qutenberi HpMo fis mm Lapkiadó omialoto Nagykanizsa Könyvnyomda, .könyvkötészet,, voaaiozé hitéxet, ftzteít könyvek és dobozok gyára m „Zalai KSxUSny" politikai aapiltap MirkaasUaége és kiadóhivatal* ~ |TELEFON: 78. Készítünk e mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, flgyvédl, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle O Ízlése® kiállitásu nyomtatványokat. Gyártunk i üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfűzeteket és tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naptárfömböket, faHnaptárakai, dobozokat ütb. elsőrangn kivitelben és a legolcsóbb árakon. •^KNHda, szerkesztőség éa kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt Nyomatotl a laplulajdonos Közgazdasági R.-T. Gutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsán, (felelős üzletvezető: Zalai Károly.) 72. évfolyam 219 ssAm Nagykaalnut JB32. szeptember 28, szerda Ara 14 fillér ZALAI KÖZLÖNY SsarksssMsta és kiadóhivatal; ftel 5. nim. Kssstbslyl í»kIa<MMvsttI: Kosmtb-i i-utcs 31 \'•HTII4I NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos űauclíii JíQ . egy hóre « pengi NO Ulléí Sjerkeutóségl él khdóhlvstlll telelőn: 78. u ló hírek a nagyvilágból VIII. A „Pesler Lloyd" híradása. A Csen-ailovák Nemzellbank főtanácsa illést tartott, mely alkalommal a bank vezetősége ismertelte szeptember havi |elenlését a csehszlovák gazdasági helyzetről. Ezen jelenlés befejező szakasza ekként szól: „A belföldi piac forgalma mérsékelten javul és külföldről is nagyobb megrendelések érkeztek be, mint a korábbi hónapokban. Megállapítható, hogy ax egész világol sújtó depresszió már nem erősödik és a lassú Javulásnak kézzelfogható Jele! mutatkoznak." „ Borkereskedői körök Információja szerint a magyar borpiacon határozott élénkülés jelei észlelhetők, ami ^észt külföldi érdeklődésre vezel- lö vissza. A borértékesítés jövő lehetőségeit igen kedvezően ítélik meg, ugyanugy a muslél is. * A Pestt Futár vezércikke Páris optimizmusáról, az egész világon terjedO hossz-hangulatról, az orosz dömping-rém végéről, a nyersanyagárak emelkedéséről szól. * A kecskeméti gyümölcs-szindikátus naponta 1200 q szőlői exportál. A nagykőrösi piacon nagy az almaexport, szőlőt, szilvát Is nagy tömegekben keresik a külföld számára. Öizi ugorkál annyit exportáltak, hogy már alig van készlel, ♦ A héten 4b millió pengő alaptőkével megkezdi működéséi a Qaranda Bank, ami a vidéki pénzintézetek életében lógja érezletnl jótékony hatását. « A Nemzeti UJság Írja: Szeptember l -lől, amikor a pótegyezmény életbelépett, a magyar marha-kivitel Olasz ország felé megélénkült. ,Az uj egyezmény tehát Igen kedvező hatással van az Olaszország felé Irá nyúló magyar vágómarha-exportra." * .Magyar Pénzügy" elmü lap közleménye dr. Nyulászl János, a Tébe igazgatója tollából: .Bizonyos megnyugvást keltett mindenlelé Oaál Qasztonnak az a kijelentése, amely pártpolitikájának alapelvévé teszi a bölcs mérsékletet és amely állást foglal a demagógia ellen. A mi mai viszonyaink közöli feltéllenül szükség van arra, hogy bizonyos hlggadlság-gsl irányítsák az ország agrár-politlkáját." .Magyar KOzgazdaság" clmü lapból dr. Éber Antal nyilatkozata: .Éppen ma olvastam az Economlst legutóbbi számában azt a véleményt, hogy az ujabban jelentkezi optimista hangulatnak komoly gazdasági alapja van. Az egyik legnagyobb közgazdasági világlapnak — egyultal a legkomolyabb és legfelelösséglelje-sebb Ily Irányú orgánumnak —eme Rejtélyes családi dráma a fővárosban Mérgezési tünetek között meghalt a János-szanatóriumban egy banktisztviselő felesége, akinek seholsem találják a férjét > Budapeat, szeptember 27 (Éjszakai lelefon/elentés) KSnlg Zoltán dr. budapesti ügyvéd kedden este bejelentette a főkapitányságon, hogy tevelei kapóit egy barátjától, Laczkó Hermann 41 éves banktisztviselőtől, aki tudomására hozta, hogy öngyilkos lesz és kérte, hogy pecsételje le a lakását. A főkapitányságon megállapították, hogy Lüczkó ellen bűnvádi feljelentést tellek. A rendőrség nyomozási indított az eltűnt felkutatására, de nem sikerüli megialálnl. Késő esle a János-szanatóriumból jelentették, hogy olt mérgezési tünetek között meghalt Laczkó Hermanné. Minden jel arra mutat, hogy a férj és feleség közös elhatározással Indullak a halálba. Laczkó Hermannt még nem sikerült megtalálni. Ca(lt8rt5k5n vagy pénteken dönt a uj kopmányelnök személye Gaál Gaszton és Rassay Károly kihallgatáson Budapest, azeptembor 27 Zichy János gról Károlyi Qyula gróf miniszterelnökkel hosszasan tanácskozott és a tanácskozás után ezeket mondotta : — A keresztény párlnak az a felfogása, hogy az összes nemzell alapon álló pártoknak meg kell la lálniok azt az alapot, amelyen elindulhatnak és amelyen a nemzeti Összefogás gondolatában egységes programot tud kidolgozni. Ebbe az összefogásba belekapcsolódna a szociáldemokrata párt kivételével minden nemzeti alapon működő párt. Az egységespáiiban igen nagy rokonszenvvel fogadták azokat a híreket, amelyek dOmbös Oyula miniszterelnökségéről szólnak. Csü- törtökre, esetleg péntekre befejeződnek a tanácskozások és akkor az államfő dönt az uj kormányelnök kijelölése kérdésében. A kormányzó ma kihallgatáson fogadta dr. Setéd! Jusztlnián bíboros hercegprímást, továbbá Széchenyi Bertalan grófot és BeOthy Lászlót, a felsőház alelnökeit, fuky Endréi és Czettler jenöt, a képviselőház alelnökeit, valamint Woirf Károlyt, Gaál Qasztont és Rcssay Károlyt. Budapest, szeptember 27 A Budapesti Értesítő Jelenti: A kormányzó ma délután tovább folytatta a politikusok meghallgatását. Ma délután elsőnek Gaál OaBzton, a független kisgazdapárt elnöke jelent meg a kormányzónál. Klhallga- ■ kormányáé az ügyében az államfőnél tása körülbelül 5 negyedóra hosszal tartott. Kihallgatás ulán Oaál Oasz-ton a következőket mondotta a sajló képviselőinek: — Őfőméltósága kegyesen meghallgatott. Elmondottam mindent, amit szükségesnek láttam, de természetesen semmiféle részletről 6em nyllalkozhalom. Oaál Oaszlon után Rassay Károly jeleni meg az államfő előtl. Kihallgatása egy óra hosszat tartott. — Ölőméltósiga — mondotta Rassay Károly távozóban — megkérdezett és én Őszintén elmondottam a magam véleményét. A két ellenzéki politikus kihallgatása után a kormányzó aulóra Ült és Oödöllőre ment. .-.■.-.T.-LTA\'i.axaTn.nnriannnnnnn-imr-1-i-i.....i............*................................. á staláriálls bíróság előtt bizonyítékok és tanavallomások ellenére körömszakadtáig tagad a pesthldegknti rablógyilkos Éder, akinek ujjlenyomata Is ott maradt a korcsmában, makacsul hajtogatja, hogy nem ő a gyilkos Budapest, szeptember 27 A pestvidéki törvényszék kedden délelölt megkezdte Éder József pest-hidegkúti rablógyilkos bűnügyének rögtönitélö tárgyalását. A vádindit-vány után Éder Józsel kihallgatását kezdte meg az elnök. Éder József kijelentette, hogy a vádbtli cselekményt nem kövelte el. Szeptember 8 án tért vissza Pacsáról Budapestre, majd kerékpáron Szegedre ment Az elnök kérdésére ezután kiderült, hogy az utbaesö községek közül egyetlenegyei sem Ismer. Szegedről visszafelé lőttében az uton kéregetett és több mint 100 pengőt szerzett ilyen módon. Amikor Peslre érkezeit, már megnyilatkozása kétségtelenül a legnagyobb figyelmet érdemli. Tagadhatatlan, hogy ml Magyarországon alig tudjuk megítélni azokat a momentumokat, amelyek legu|abban ezt at optimizmust világszerte felszínre hozták. Kétségtelen az is, hogy jobb lenne, ha ennek az optimizmusnak tárgy! okait világosan láthatnók, de végeredményben a válság is ugy köszöntött ránk, hogy az előidéző okokat nem láttuk előre, tehát adjuk át magunkat annak a reménységnek, hogy a válság megszűnése is ilyen, inkább lélektani, mint poziliv gazdasági mozzanatokból log kiindulni." Gráci hlr: Az Alpitie Monlan-gesellschaft ércmüveit újra üzembe helyezik. A munkások ujrafelvéteiére és a kohók üzembehelyezésére fokozatosan kerül sor. * Az „Amerikai Magyar Népszava" írja- .Hoover elnök kifejezést adott annak a meggyőződésének, hogy a depresszió már lul jutott a mélypontján és hogy a gazdasági helyzet lassú tempóban javul. Elért az elnök azt tartja, hogy a munkanélküliség is lassanként enyhülni fog, |ugy hogy nem lesz. szükséges elvégeztetni mindazokat a közmunkákat, amelyeket azért veitek tervbe, hogy a munkanélküliséget enyhítsék, miután az üzieli élet fellendülésével mindig több és több ember fog elhelyezkedéshez jutni." « A magyar külkereskedelem augusztusi mérlege 400.000 pengővel aktív. * Newyorkból kiindulva ujabb erőtelles hossz-hullám vonul végig a világ tőzsdéin. Több millió métermázsa magyar tengeri exportjáról folynak tárgyalások Németországgal és Svájccal. ZALAI KÖZLÖNY 1832 szeptember 25. késő voll, ezérl nem meni lakására, hanem a Margll-hld melleit! kertben ahldt. A gyilkosság reggelén feleségének levelet irt és ebben közölte, hogy 15 pengőt küldött neki. Délután sógorét kereste lel, majd estefelé a Hungária-fürdő kertjében találta a pisztolyt becsomagolva. A elnök újból kérdésekel adott fel Édernek, amelyek mind a gyilkosság előzményeivel és a gyilkossággal függnek össze. A kérdésekre a vádlott vagy nem felel vagy pedig kitéri választ ad. Makacsul hajtogatja, hogy nem követte el a bűncselekményi és ártatlan a dologban. Kihallgatása ezzel befejeződött. \' At elnök ezután ismertelte a csendőrség! jelentés helyszínrajzát és megmutatta a vádlódnak az áldozat holttestéről készült fényképet. — Néne Éder, nem emlékszik erre a nőre? — kérdezi az elnök. — Felravatalozva látlam a csárdában. Előbb nem <«• teleli a vádiolt. — Bizonyíték van maga ellen — folytatja az elnök — ujjlenyomata maradi a helyiségben. A vádiolt erre sem lud felelni. — A töredelmes beismerés és őszinte megbánás többel ér, mint az állandó .én nem voltam" — mondja az elnök. Éder néhány percig hallgat, azután halkan mondja: — Méltóságos uram, a lelkem liszls. Az áldozat térje és a többi tanuk is felismerték Éderben a gyilkost Budapest, szeptember 27 (Éjszakai telefonjelentés) A délutáni tárgyaláson került sor a tanuk kihallgatására. Jandák József, a meggyilkolt korcsmárosné férje a leghatározottabban felismerte Éderben a gyilkost. A szembesítés alkalmával Éder tagadta, hogy járt volna a korcsmában. Escher Anna cseléd- leány ugyancsak eskü alalt vallotta, hogy Éder voll az, aki szeptember 19-én a csárdában Járt. Több tanú, igy Rohár Islván géplakatos és Krayzl József koicsmA-ros színién felismerte a gyilkost. Éder állhatatosan hangoztatta, hogy nem ő voll az, aki a hotcimában járt. A tárgyalási szerdán délelőtt folytatják. WWWMWMVWMMMWVMMMMM Megállapították a magyar-román clearlng egyezmény pzövegét Bukarest, ssempteinber 27 (Éjszakai telefonjelenlés) A magyar-román delegáció közöli megegyezés jött létre s magyar-román kereskedelmi forgalomra vonatkozó clearlng egyezmény szövege tekintetében. Kl nem fagott és ki nem akart bizonyítani az Urbán-Barbarits sajtóperekben ? Nagykanizsa, szeptomber 27 Rágalmazás! perekben az a szokás, hogy akii megrágalmaznak, kényszeríti a rágalmazót állításainak bizonyítására. Ez az egyetlen módja annak, hogy a megrágalmazott kimutassa : — Ime, nem Igaz az, amli rólam állltoltak. Ha családi vonatkozású az (Igy, a sértettnek joga van a bizonyítás elrendelését ellenezni Ilyen esetben a bíróiig a bizonyítást, ha csak közérdeket vagy jogos magánérdeket nem Állapit meg, nem rendeli el. Ez történt abban a sajtóperben Is, amit Urbán Qyula indított Barbartts La-|os, a Zalai Közlöny felelős szerkesztője ellen. A sértett tiltakozott a bizonyítás ellen, Barbarils léhát nem bizonyíthatott. Ennek ellenére Urbán Qyula a Zalai Újság hélfM számában olyan valótlanságokat közöl lap]i nyilvánosságává^ amelyek a lényekkel homlokegyenest ellenkeznek. Azt- írja a Zalai Újság, hogy Barharits az Urbán és édesanyja ügyében irt cikkének állításait .nem Is akarta és nem Is tudta bizonyítani." Ezzel szemben lény az, hogy Barbarits és védője a szombati főtárgyaláson Ismételten kérték a blzo nyílás elrendelését. Semmi egyebet nem kértek, csak ezt. Erre felállt Urbán Oyula tlgyvédfe és ellenezte a bizonyítás elrendelését. Teljes másfél óráig folyt a jogi harc a bíróság előtt kizárólag azérl, meri Barbarlts bizonyítani akarl, a vád pedig ellenezte. Urbán végig oll üli a tárgyalóteremben és hallotta mindezt. Utána pedig ledlt és cikket irt a lapjában, hogy Barbarits „nem it akart és nem is tudott" bizonyítani. A valóság ennél sokkal világosabb: — Barbarits nem tudott bizonyítani mert Utbán nem akatla a bizonyítást. Hogy Barbarits mindenáron akart bizonyítani, az nyilvánvaló abból it, hogy összes tanul be voltak idézve a tárgyalásra. Természetesen, mivel a sértett ellenzése a bizonyítást megakadályozta, a tanuk kihallgatására nem került sor. Ugyanezeket a tanukat azonban kihallgatták már a vizsgálat során. Nem valószínű, hogy a tanukat Barbarils azért jelentette volna be, mert nem akarl bizonyl-lanl. Aminthogy az sem valószínű, hogy a vizsgálóbíró sajti elhatározásából hallgatta volna kl őket, ha Barbarlts nem akart volna bizonyítani. A Zalai U|ság szerint „Barbarlts csak azt akarta bizonyítani, hogy 6 mit hallott, neki kl mit mondott." Hogy Barbarlts nem olyasmit akarl Mi e*? AXV vyy TARTÓS A megfejtés határideje: október hó 7. A helyes megfe|tök között a következő nyereményeket osztjuk ki: 12 méter vászon 10 . 8 . 6 . 2X5 . 2X3 „ 2X2 . Jellemző, tréfás, esetleg verses megfejtéseket közölni fogjuk. bizonyítani, ami a szobájuk négy fsla közt lörlént, » csak természetes. De hiszen nem Is azt irta meg. Ellenben azt irta, hogy a rendőrség előtt ez és ez, a bíróság elölt ez és ez, a jótékonysági egyesületben stb. ez és ez történt. És ezt akarla bizonyítani is. De ezt mind bizonyítani akarta. Hogy pedig nem mende mondák alapján akarla bizonyítani, arra nézve elég cjak arra hivatkozni, hogy Barbarils beidézett tanul közt volt a rendőrkapitányság vetelóje, a cikkében szereplő rendőrfogatmazó, detektív, ügyvéd, jótékony egyesületi elnök, a Járásbíróság alelnöke és egyik bírája, tehit csupa olyan ember, akiknek a tanúvallomása, ha elhangozhatott volna, semmi esetre sem számíthatott volna .ezt hallottam, azt mondták" érvényű kijelentéseknek. Ezek az urak nem .hallatlak". nem „mondtak", hanem cselekedtek is eljártak a perben forgó ügyben. Azl is lr|e a Zalai Újság,- hogy A ferde lovag (Korrajz Mária Terézia Idejéből) bt Irta: Balázs Józsel — Na, klmulatla magái? — kérdezte a herceg barátságosan. Azután választ sem várva folytatta- — Anyám különös dolgokról értesít. Mintha a francia békefcltételek között aulyos és tel|esiihelellen pontok fordulnának elö Lolhsringiát illetőleg, önnek löbbel kell erről tudnia ? — S kutatón nézett rí. — Megbízást kaptam arra, hogy mindent kö/öljek fenségeddel, de a császárnak az a kívánsága, hogy ez a pozsonyi utazás tartama alatt történjék meg. E pillanatban tehát nem beszélhetek róla. — Feleli Bartenstein nyugodtan. — Szóval igaz az a lehetetlenség, amiről anyám ludósit ? I — Kiáltott lel haragosan a herceg. — Fenség, én nem mondhatok semmit. — Azt sem, hogy nem ugy van ?! Ériem I Soha eem fogok ebbe beleegyezni! — Kiáltotta ökölbeszorított kézzel és keményen az Íróasztalra ütött. — Fenség, türelem és nyugalom. Ezt is meg fogjuk oldani. — Csillapította Bartenstein, A herceg hossrsn nézett maga elé, azután végigsimította keskeny kezével maga*, domború homlokát és hrlk, S7omoru hangon szólt: — Az ulon majd beszélünk erről. — Parancaára fenség I Azonkjvül szeretném felhívni valamire a figyelmét Én nem hagyhatom el hosszabb időre az udvari, vlszonl itt vau Duinenfels lovag, aki kiváló kalontt, egyebekben pedig az én tanítványom, megnyerő modorú, nemes ur, ami a magyaroknál sokai |elenl. Nagy megnyugvás lenne számomra, ha ezt az előkelő gondolkodású, mindenképen Wgbizhaló férlit állandóan fenséged oldalán tudnám. Kérje ki fit fenséged a város parancsnokául. Azt hiszem ez ezredesi ranggal is jár. Azonkívül — be kell vallanom — ez az egyellen módja annak, hogy megszabadítsam őt a színésznőtől, aki teljesen tönkreteszi anya-Rilag- — Milyen Igaz barát maga ! — Kiáltott fel a herceg elérzékenyülve. — Majd beszélek a császárral. Nekem nagyon rokonszenves a kapitány. Persze, ö nem szívesen távo- zik Bécsből? — Magam Is szl hiszem, bár sem ezl, sem az adósságát nem lógja bevallani. — Tette hozzá Barlensteln. — Mennyi lehel az ? — Azt hiszem, ezer tallér körül |ir. Nagy összeg, de a szolgálatai felérnek ezzel. — Ebben egyetértünk. Majd megbeszélem őfelségével. — Ígérte a herceg. Másnap a körös reggelinél a herceg a császárhoz fordult: — Felség, én Magyarországon idegen leszek. Nem lesz melleltem senki, akiben megbízhatnék, aki Iránt rokonszenvet éreznék. Nagy örömet okozna nekem felséged, ha mellém adná Duinenfels lovagot városparancsnokként. Amúgy se árlana neki, ha elkerülne egy kicsit Bécsből, mert egy színésznő teljesen tönkreteszi. — Majd a kávénál csevegtlnk róla a dolgozószobában. — Felelte a császár elkedvetlenedve. Terézia nem figyelt oda, mert anvlára kellelt hallgatnia, aki az erdei séták miatt korholta. A dolgozószobában a császár szórakozottan kavargatta a kávét és sokáig ha iga\'otl, majd hosszan, szomorúan nézett Ferencre és halkan kezdett beszélni: — Kedves fiam. Amikor le elmentél hosszú uladra, nagyon elhagyott és szomorú voltam. Akkor hozta nekem ezt a szép, nagv darab katonái Bartenstein. Azóta sok baj és szomorúság ért és a vértes nagyon érteit ahhoz, hogy megvigasztaljon. Nemsokára elviszed legkedvesebb gyermekemet s most még a gondülőmet is megkívántad ? Mondj le erről a kívánságodról az én kedvemért. — S kérőn nézett rá, mert annyira szerette, hogy nehezére esett tőle megtagadni valamit. — Amint felséged óhajtja. Egyedül. lámasz nélkOl fogok a vad magyarok közé menni. — Ne hidd! Én arra gondoltam, hogy Coblenz grófot fogod magaddal vinni, a vén bűnöst, aki nevelód és cimborád volt s talán még jobban szeret, mint én, hiszen cilny-jeld leplezésével gyakrran annak Is kitette msgál, hogy elűzzük. — De ki lesz a városparancsnok ? — Tűnődött a herceg. iFolyL köv.) Beretvál pasztilla a legmakacsabb fejfájóit It elmulasztja. ZALAI KÖZLÖNY 26 serétet szedtek ki Németh János csapii gazda, gyomrából Eiiyny.gr már, évuhhel ezelőtt, Nagykanizsa, szeptember 27 Németh János csapii gazdinak, íkire vasárnap haragosai valóságos sorllUel adlak le, állapota még mindig nagyon súlyos. A kórház sebészeti osztályán csak a gyomrából 26 serélet szedlek kl sz orvosok. Dr. Almássy Gyula vizsgálóbíró még béllón kiszállt, hogy kihallgassa Németh Jánost, akit megesketett vallomására. Most lolyik a község lakosainak kihallgatása Máris megállapítást nyert, hogy Németh gazdn vasárnap 5 és 6 óra között hazaleié ment a szőlőhegyről, amikor az ulszéll bozótban hangokat és fegyver-zörgést hallott. — Lődd agyon I — kiáltotta valaki. Németh a hangok, majd az arcbó! régi haragosaira Ismert. Állítólag az egyik évekkel ezelőtt már egy ízben reá lőtt. Mikor Németh ezt a párbeszédet hallotta, hirtelen leggu golt, de a következő percben már eldördültek a fegyverek és a seréték a testébe fúródtak. rálőttek Németh gazdára Németh a lövések után elterült a földön, majd amikor a merénylők elmenekültek, utolsó erőfeszítésével négy kézldb mintegy 300 lépésnyire tovavdnszorgott, mlg a legközelebbi présházhoz ért, olt már még csak annyi ereje volt, hogy egy olt levő gazdát megkéri, kUld|ön a feleségéhez, siessen szekérért és a következő percekben már eszméletlenül végig nyúlt a földön. Mikor a felesége szekerével csakhamar odaérkezett, ideiglenesen bekötözték és értesítették a kanizsai mentőket, akik Németh Jánost még az éjszaka behozták a közkórházba. Németh János neveket is mondott kihallgatásakor. A nyomozás ezek után valószínűleg órák alatt megkeríti a merénylőket. Az orvosok bíznak benne, hogy a súlyos sebesül! Németh János gazdát, aki Csapi egyik leggazdagabb polgára, hogyha nem lépnek közbe komplikációk, sikerül megmenteni az éleinek. kész kabátok vtöi* és férfiszövetek, szőrmék NAGY VÁLASZTÉKBAN singer divatAruház dltva lette be a csapói, rosszul végezte a szerelési munkál. A kritika Wastell György szerelömesler tűiéhez Is eljutott, aki ugyancsak dolgoztatott Kunczevai. A hallóit bírálat ulán Wastell nem idolt több munkát Kunczenak azon az alapon, hogy ha megtudják, hogy neki ilyen munkása van, akkoi neki sem fognak munkát adni. Kuncze ebből és egyébként Is érezte, hogy a mesterek tudnak Baksa kijelentéséről és átéri hitelrontás miatt feljelentette Baksa Jánost. Az eset körülményeinél fogva is Igen érdekes voll és főleg Iparosok körében nagy várakozással tekintetlek a bíróság döntése elé. Baksa a per folyamán azzal védekezett, hogy megrendelőlénél valóban olyan munkát talált, amit kifogásolni kelleit. De egyébként Is — védekezett Baksa, — mint mester, nekem csak |ogom van a munkásom munká|át felülbírálni és véleményemel kifejezni. A munkáért ő a felelős, mint mester. Dr. Dómján L«|os védő védelme ulán a törvényszék felmentette Bsksa János szerelömestert az ellene emelt vád és következményei alól. 1932. szeptembej^M .ugyancsak meg ttsm kísérelte és nem tudta a valódiságot bizonyítani a másik sajtóperben" Tény ezzel szemben, hogy ebben a perben maga Urbán ügyvédje Is hozzájárult a bizonyiláshoz, amit Barbarits kért és amit a bíróság nem rendelt el. Valótlan, hogy Barbarits azzal védekezett volna, hogy lljumunkás szakszervezet és ifjudemokrata szervezel — .mindegy". Ezt Baibarlts soha nem állította. Azt állllotla csupán, hogy az if|umunkás szakszervezet eredetileg szociáldemokrata intézmény s igy a hozzá való tartozás vsgy benne való szereplés megírása nem rágalmazás. Valótlan végül, hogy Baibarlts „megkövette" Urbán Gyulát és .a bíróság felhívására" lőle .bocsánatot kéri". Sem bocsánatkérés, sem megkövetés nem történt. Egy nyilatkozat togalmazása lörlént, amely csupán erre a második sajtóperre vonatkozott s amelyben Barbarits az „lf|u-demokraia-ifjumunkás" elírás beismert tévedése miatt sajnálkozását fejezte ki. A .rendőrileg betiltott kártyaklub" ügyében Is téves adaton alapult a közlés, de itt a tévedést legalább 50%-ban Urbán Oyula követte ei, akinek 1932. áprilisában jutott eszébe megirnl Ispjában, hogy ő .legutóbb" szerepelt az illető klubban s — mint s tárgyaláson kiderült - ez a ,\'egutóbb" 1926-ban volt, amikor a klub ellen rendőri eljárás meg csakugyan nem volt. Egyebekben Barbarits Lajos ugy érzi, hogy tizéves újságíró-mull ja és működése nyitott könyv a kanizsaiak előtt, felesleges tehát mindeddig vsló büntetlenségét hangsúlyoznia és to-vábbmenőleg védekeznie a Zalai Újság cikkének azzal az átlátszó vádjával szemben, mintha notórius típusa lenne a felelőtlenül handabandázó újságírónak. A valutacsempész tragikomédiája Budapest, szeptember 27 A budipesti Értéktőzsdén érdekes lopási esetről beszélnek. Egy tőzsde-bizományos néhány ügyfele megbízásából 86.000 dollárt akart külföldre csempészni. A pénzt s cég egyik tagjának felesége vitte ki. Ma azután arról küldött értesítést Zürichből, hogy útközben ellopták tőle a pénzt. A dollár ellopásáról értesített ügyfelek nem mernek Jelentést tenni, tekintettel arra, hogy a valutát elvonták a beszolgáltatás! kötelezettség alól éa törvényellenes ulon akarták kicsempészni külföldre. ■•Chilénél, náthaláznál, mandola-lobnáT, torokgyulladásnál valamint idegfájdalmaknál és szaggalásnál naponta fél pohár természetes „Fereas lóxiei,, keserűvíz rendes gyomor- és bélmüködést biztosit. Egyetemi orvostanárok véleménye szerint a Ferenc József viz hatása gyors, kellemes és megbízható. — Á Ferenc lóxief keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzlc-tekben kapható. Szabad-e a mesternek danl segédje Érdekes hitelrontást per Nagykanizsa, szeptember 27 Jogi, Ipaii és gyakorlati szempontból egyaránt érdekes bünügyl főtárgyalás voll ma délelőtt a Mutichen-bacher-tanács elötL A feljelentő Kuncze Ferenc nagykanizsai szerelösegéd, aki mesterét, Baksa János Magyar-utcai szerelő és bádogosmeslert azért perelte be, mert az egy alkalommal erős kritikával illette munkáját. A dolog ugy történt, hogy Baksa valami szerelő-munkával blzla meg Kunczet, amit az el is végzett. Ulána a megrendelő fél panaszkodott, hogy a munka nincs jól elvégezve, valami baj van a csappal. Baksa kiment megnézni rossz véleményt mon-muIlkájáról ? a kanizsai törvényszéken és megállapította, hogy a munka csakugyan nein volt jól elvégezve. Baksa ezután többek elölt azt a kijelentést lette, hogy Kuncze megfor- HJnlsztertanáos volt kedden este Budapest, szeptember 28 (Éjszakai telefonjelentés) A kormány tag|al kedden délután tél 6 órakor Károlyt Qyula gróf elnöklete alatt ülést tattoltak, melyen Korányt Frigyes báró pénzügyminiszter részletesen beszámolt külföldi tárgyalásairól. A folyóűgyek letárgyalása után a minisztertanács esie 8 órakor ért véget. KatasxirótáUs földrengés pusxtlíotí a Balktlnon Szalonlkl, szeptember 27 (Éjszakai telefonjelenlét) Héttön este és kedden hajnalban katasztrofális földrengés vonult végig a Balkánon. Hivatalos jelentés szerint több község teljesen elpusztult. A halottak száma 120, a sebesülteké többszár. A földrengés Macedónia és Tráda területére Is kiterjedt. Sztrstonlon-ban 50 halálos és 100 súlyos sebesült áldozata van a földrengésnek. — Sötétkék intézeti matróz ruhák és kabátok, valamint gyermek boy kabátok és báby bundák, minden nagyságban és árban Schlllznél. íelött máshol vssz sagy randal osztálysorsjegyet keresse fel a HIRSCHLER trafikot osittlvsnrsjegy fóeiárus tót (Korona-szálló épOtet), ahol még szeren- cseszámu sorsjegyek kaphatók. Kisorsolásra kerül 8 millió aranypengó. üuiti már október 20 — 22. Hivataloa órofe I Vt => 14__P, \'/í =■ lí__P, \'/« = S__P, ■/«—».- P ZALAI KÖZLÖNY » 1932. szeptember 14. Nagykanizsa közönségéhez Kérő szóval fordulok Nagykanizsa minden lakóiéhoz 1 A közeledő léi ezer baljai és nyomorúsággal fenyeget. 2400 csalédol, 720Ö személyi lesz kl a munkanélküli ínségesek száma, akiket ét kell segítenünk a tél bajiln, hisz jő és balsorsban felebarátaink ezek a szerencsétlen embertársak. Nincs ma fontosahh kérdés, mint a léi! ínség levezetése I Az állam, a város minden tehetségével e kérdés megoldásán fáradozik, de meri a város lakósságának csaknem egynegyedét teszi kl az ellátatlanok száma, a mullhoz viszonyilva az Idén százszoros mértékben lesz szükség a társadalom jószivére és áldozatkészségére isi Bizalommal fordulok városom közönségéhez annak dacára is, hogy a gazdasági viszonyok soha nem számitotl súlyossága nemcsak a segélyezendók számanak szaporodásában éreztette hatását, hanem csökkentette azok teljesítőképességét Is, akik a múltban adakozni tudlak és szoktak és úgyszólván nincs már család, melynek asztalára ne kisebb falat kenyér jutna, mint a múltban; kérve-kérek mindenkit, gondoljon azokra a szerencsétlenekre, akiknek asztalára Önhibájukon kívül egyetlen falai kenyér sem jut, hozza meg kl-kl a tehetségéhez méri .áldozatot és ajánlja meg hozzájáruláséi. Bármily nyomasztók Is a viszonyok, ha szereleltei gondolunk szűkölködő, szorult helyzetbe jutott embertársainkra, ha figyelembe vesszük, hogy a legcsekélyebb adomány is egy-egy könnyel lörölhel le, egy-egy karéj kenyeret juttathat az éhezők kezébe, akkor a legcsekélyebb jövedelemből Is fog julni adomány az Ínségesek részére. A gyűjtés a jövő hét folyamán megindul Kérek mindenkit, fogadják szeretettel és megértéssel a gyűjtés fáraaztó munkájára vállalkozókat. Az akció fenntartása 6 hónapig látszik elkerülhetetlenül szükségesnek. Az adományokat, miként a mullban, most Is havi részletekben fogjuk begyűjteni. A gyűjtő ívbe csak azt kell bejegyezni, hogy ki-ki mit ajánl meg egy-egy hónapra, a megajánlott havi összegeket azután november elsejétől keidődőleg havonta a hat hónap első napjain fogjuk összegyűjteni. Bizonyára sokan lesznek, akiknek nem áll módjukban pénzt adni, de természetbenlekkel azért tudnak segítségei nyújtani. — Ezekel az élelmiszer, ruha stb. adományokat Is kérem a gyüjlőlvbe bejegyezni, beszedésük Iránt majd intézkedni fogok. Különösen kérek mindenkit, aki csak leheli, hogy iskolás-gyermekeknek ebédeltetését vállalja. Talán még ez az a megleihelés, amit mindenki legkönnyebben elviselhet, viszont hatásában igen eredményes, hisz a jövő nemzedékel részesi\'i a otthon nélkülözőit meleg, tápláló ételben. Aki hajlandó Iskolásgyermekeknek ebédel adni, szivesked|ék a gyüjtő-ivbe bejegyezni, hogy mely napokon és hány gyermeknek hajlandó ebédel adni és hogy fiu vagy leátvygyer mekel óhajt-e ; a gyermek beosztása iránt az iskolaigazgató uruk meghallgatásával fogok intézkedni. A szegényakció, amely a koldusok eltartását célozza s amely megindulása, 193C ősze óla sok eredménnyel megszakítás nélkül folyamaiban van, az Idei Inségakcló mellett is tovább folytatódik. Azok között, akik erre a szegényakcióra állandóan adakoznak, bizonyára sokan lesznek olyanok, akik a szegényakcióra állandóan adott hozzájáruláson felül a 6 hónapos ins^g-akclóra is tudnak és hajlandók Is lesznek adakozni. Mindenesetre kérem a szegényakcióra adakozókai, hogy a gyűjtők megjelenéséi ne vegyék tolakodásnak; a gyüjlők minden házba, minden lakisba elmennek s technikailag keresztülvlhelet-len az, hogy a szegényakció adakozóinál ne alkalmatlankodjunk. Isméi-lem, akik a szegényakcióra aduit adományon felül további áldó alol nem hozhatnak, ne vegyék tolakodásnak a gyűjtők megjelenését, viszont akik képesek és hajlandók is azon felül az inségskclóra Is adakozni, megajánlásukat a gyűjtő Ívbe szíveskedjenek bejegyezni, Amit erre az akcióra adunk, azt utolsó fillérig nagykanizsai ínségesek kapják, akik jóban, rosszban egyült élnek velünk e város falai között. Az Idén se fog elmenni adminisztrációra egyetlen fillér se s az Idén Is elvként fogúm szem előli tartani, hogy a segélyt munka ellenében adjuk éB hogy legtőképen természetbeniekkel történjék a segélyezés. Mindenkit megnyugtathat e lekin leiben a tavalyi akció, melynek elszámolását a nyár folyamán a város képviselőtestülete elé terjeszteltem s amely elszámolás annak Idején e lap hasábjain is megjeleni. A segélyezetlek 60.000 napszámot dolgozlak le a segélyek ellenében, egyetlen munkabíró ember sem volt, aki muokanélkül juthatott volna segélyhez a a pénzbeli segélyezés mértéke még egyhuszadál sem lette kl a természetbeniekkel történt segélyezésnek. Mindez igy lesz az idén Is 1 Ismételem, gondoljunk szereieltel ínséges embertársainkra s akkor ezen a télen sem lész éhező ember városunkban. Dr Hrtlky IsMn polgármester IdOtárás A naevkanlasat nataoroldfllal m«íi-tlgyeló teleülések i Kedden a hömérsék-ítT Reiael 7 óiakor +108, délután J órakor -f-25-4, eale 9 órakor 440. SUUrany. Egész nap délnyugati azél. (Éiawraí rddió/tltnUl) A aiUnp.li- Slal Intéxat lataolt «»tu 10 ára. or i A «alr| aalkkaaéss, borult, aaalas, ••>! la* várllaté. Míg ~Olcsók vagyunk, mert /dk vagyunk ht jöttek ax uf SMNMRD UdMÓKÉSZUCÉKEK! Jöjjön Ön Isi Néxxc és hallgassa meg axolcat núlunlcí TRANSDANUBIA R.-T. CSENGERY-UI Ö. ÉRTESÍTÉS. Tiszteletlel értesítem Nagykanizsa és vidéke közönségéi, hogy a gallértluztllás árát 8 és 10 fillérre leszállítottam. Festést, tisztítást legszebben, legolcsóbban vállalom. Tisztelettel Varga Nándor ruhalestó, góamosó éa vegytlutító Horthy Miklós-ut 8. ösxl Icöaxönití „Hárlsba halkan beszökött az óaz...« (Ady) Még melegen aranylók a nappalok, de az este mind sletősebben teríti szét hamvasszllrke fátyolát a kertek felé, bevonja a fák érett-zöldjét, beburkolja az elpihenő házakat. Lágy félhomályban motoz a csituló élei s a sürgönydrótok ezüst szálai kötött már átszikráznak az apró csillagok. Valahol hetet üt egy ára. sötét van s egy kts sóhajtással becsukjuk az ablakot. Most tul a városon, a sorompókon lul szunnyad az őszi csönd. Széles földtáblák közöli lustán kanya rog az országút s szálas jegenyék borzongva nyújtózkodnak az ég felé. összebújva alszik az erdő. A leeresztett függöny mögött kívül marad a világ, kivül marad az elszálló nyár minden forrósága, a végleien ég kékje, meeszltdvlalok hatalmas p\'rspektivája. Kívül marad a könnyű, édes láz, a vágy sohuv pihenő kutató, hajszás nyugtalansága, színek, hangok lármás, niagafcledtctó összevisszasága. Kívül marad <j könnyelmű, klndlko ó lehetőség, — élvezni minden pillanatot, o nap forróságát a viz hűsét, élvezni a mozgási szabadság könnyedségéi, menni, keresni, ujat találni... Kívül maradnak percek, hangulatok, em berek, arcok . . . Ami a leeteszletl függönyön belül van, annyi maradt meg belőle. A négy falon belül összekerültek, akik összetartoznak. Egy lámpa fénye hull a lehajló felekre, könyvre, varrásra, tintafoltos Irkafedélre. A négy fal csendjében könnyebben megtalálják egymást a tekintetek, a négy fal védőbástyáján belül békességesen simulnak (gymdstn az elfáradl kezek. Egy egész világ az, ami Idebent van, mert Idebent van az egész világ. Az ószl este sötétje Jó utmutaió. Nemsokára tüzek gyúlnak a várakozó kályhákban s még kizelebb tartozók. Tél jön ufra, kl tudja müven nehéz, kínnal "fa nyomorral teljes keserű léi. Mennyi erőt kell már most gyűjteni egymás számára, mennyi lüielmet, kitartást, n\'osolygó önfeláldozást. Bölcs pásztor az őszi este, hazakíséri, egymáshoz vezeti az összetartozókat. Erősen kell fogni egymás kezét, erősen, melegen, — kézenfogva könnyebb megindulni a tél elébe Margó Szenzációs olcsó női- és leányka kabátvásár! Raktárra érkeztek nagy választékban legújabb faconu angol és francia szabású kabátok a legSzebb kivitelben igen olcsó árban. I ekintettel a rossz gazdasági viszonyokra 35 éve fennálló üzletünket teljesen átszervezzük, a kész női ruhákat ós tm nyegeket eddig nem létező olcsó áron árusltjuk, mivel ezen cikkeket tovább nem tartjuk. Weiszfeld és Físcher divatáruház a Gólyáhox 1932. szeptember 26. ....... NAPI HÍREK NAPIREND gjepieml)\' 88, axards Római katollkun: Vencel vt. drótéul.: Vencel Izr.: Elul hó 27. • Városi Muzeum ós Könyvtár nyitva cilllőilökön is vasárnap délelőtt tO-től 11 óráig. Gyógyszertári éjjeli szolgálat: a Salvator" gyógyszerlár Ertsébct-lér 21. J, a klakanljsal gyógyBiertár, Oóilordő nyílva reggel 6 órától este 6 órflg (héttő, szerda, péntek délután, kedden egéaz nap nőknek). Tel. J—13. ZALAI KÖZLÖNY _ Flittner Rózsi a rádióban. Flittner Rózsi, a nagykanizsai zene-iskoia énektanára ma a budapesti rádió déli hangverseny-műsorán énekel. _ Hitbuzgalml egyesületek gyűlése. Az Úrasszonyok és Ur-leányok Mária Kongregációja a városi inségakcló megszervezése ügyében csütörtökön délután 5 órakor gyűlést tart. Ezt kövelőleg 6 órakor lesz a Harmadrend és az Oliáregye-sűlet hasonló célú gyűlése. Mindegyikre a tagok pontos és teljes izámu megjelenését kéri a vezetőség. = A képkiállítás ma, szerdán este zárul. Leszállított árak. - Ma éjjel térnek vissza az olasz vendégek Olaszországba. A vasárnap Nagykanizsán keresztül Budapestre utazott olasz vendégek ma, szerdán éjjel térnek vissza ismét Nagykanizsán kérésziül Olaszországba. Az első vonat 23 óra 56 perckor érkezik Kanizsára, ahonnan 17 perc múlva Indul lovább. A második vonat 0 óra 29 perckor érkezik és 20 percet tartózkodik Nagykanizsán. Érdekes, hogy az egyik olasz vendégvonat a Keleti pályaudvarról indul. - Állandó szőrmevásár I Dus választék az összes divatos szőrmékből Singeméi. - Elhelyezték a gáborjánházal revlzlóstemplom alapkövét. Ünnepélyes keretek közölt helyezték pl vasárnap Oáboijánháza községben « revlzlóstemplom alapkövét. Az ünnepi szentbeszédet Pchm József ulaegerszegl apátplébános mondotta, majd ö olvasta fel az alapköokmány izövegéi is, amelyet elhelyezlek az •lapkőbe. A templomépltést már e bélen megkezdik. Kirakatainkban láthatók a legszebb őszi én téli divatujdonsá-gok. Schütz Áruház. - Filléres gyors Sopronba. Október 9-én, vasárnap Kaposvárról Sopronba filléres gyors indul. A rtsztvevők kirándulnak Nagycenkre \'«. ahol Széchenyi István grót mauzo-•eurnil fogják megtekinteni. (Min-denhonnét indul filléres gyors Sopronba Csak Kanizsáról nem. A 6 Pei\'KŐs Pécs—soproni „filléres" Ka-nltár* nézve nem sokat je\'eniett.) fZ Ff><eie Pál uj gramo-lon-lemezel megjöttekI ""Ugassa meg ma este °-7-igf Transdanubía, ^st>ngery-ut 6. - Hirtelen halál c. tegnapi ht-1 e sajtóhiba csúszott be. Az el- j Nituj\'o néCVe helyescn Weho/schtlz SZÖVET-ÚJDONSÁGAINK megtekintése mindenkinek elsőrendű érdeke. A legdivatosabb nöi ruha, koszlUm, valamint kabátszövetek, valódi angol férfiszövetek hatalmas választékban. áruház. — Elitéltek egy vigyázatlan kerékpárost. Kis Mihály pölöskelői földműves kerékpáron jölt be Nagykanizsára. A Cenlrál elölt szembejött vele Babos István rendőrfelügyelő-helyetles, ugyancsak kerékpáron. Kis Mihály nekifutott Babosnak, szerencsére különösebb baleset nem történt. A rendőri kihágás! bíróság vigyázatlan hajtás miatt 10 pengő pénzbüntetésre Ítélte Kis Mihályt. = A képkiállítás, ma szerdán este zárul. Leszállított árak. — A Vas- és Fémmunkás Dalárda ma este 8 órakor dalórát tart. Vezetőség. = Hyppollt... Csortos, Schnel-der nagyluvaros ... Kabos. Arlotta ma este Kanizsán át hagyja el Magyarországot Nagykanizsa, szeptember 27 Arlotta Marlo olasz követ, akit tudvalevőleg Budapeitről Brazillába helyeztek, szerdán este 6 óra 20 perckor indul a volt DV pályaudvarról, hogy elfoglalja uj állomáshelyéi. Ünnepélyes búcsúztatásának minden jelenete kifejezése volt annak az őszinte, meleg ragaszkodásnak, amivel őt a magyar nép megszerettt. A távozó olasz kOvet ezek szerint ma este Nagykanizsa állomásán búcsúzik a magyar földtől. Ha még nem^késő, kedves lenne, ha a határváros egy utolsó üdvözlettel venne tőle bucsut a kanizsai állomáson, ahol vonata háromnegyedórát időzik. Kóstolta-e már a KÖÜ csopaki borát? Fö-ut 17. — A Kath. Legényegylet folyó évi október hó 2-án a Polgári Egylet összes termeiben tartja nagyszabású siüretl ünnepélyét. A meghívók már szét mentek, aki tévedésből nem kapóit és arra igényt tarf, szíveskedjen azt Rltter András Fó-ult üzletében bejelenteni, ahol a legyek elővételben ínég korlátolt számban kaphatók. A GOLYVA ÉS BASEDOW betegség operáció nélküli felfedezője Budapesten. Már több napilap megemlékezett arról, hogy dr. Oábor Nándor budapesti főorvos olyan nagy jelenlőségü gyógymódot fedezett fel, amellyel az eddig gyógyíthatatlan gyolyva- és Basedow-betegségeket operáció nélkül, aránylag rövid idő alatt teljesen biztos eredménnyel meggyógyítja. Nagy sikereit már kOltöl dön, wienben és Milánóban is el-ismerlék. A gyógymód által a rendkívül lesoványodott betegek 18—20 kiiót gyarapodnak testiulyban és teljesen munkaképesekké válnak. — A rendelő Teréz-körut 38. sz. alatt van Budapesten. an = A képkiállítás, ma szerdán este zárul. Leszállított árak. — Oazdát keres egy laj dober-mann kutya. A kanizsai rendörségnek beszolgáltattak egy talált dober-mann fajkulyát, amely az utcán kószált. A kutya tulajdonosa jelentkezzék a rendőrségen. — Márkás nöi és férfi ruha- és köpenyszövetek Singeméi kaphatók. — Elégett teherautó. A Fran-kovlts Testvérek sümegi tojáskeres-kedö cég teherautója a bazsi-i uton kigyulladt és elégelt Az autón levő nagyobb mennyiségű fagyapot és láda szintén elégett. — A Tűs íloeko A hang titokzatos hatalma az embert lélekre, szenvedélyekre éa elhatározásra, oz a tárgytl l^lcszy Béla rendkívül érdekea és ériékes Iról művészettel megírt kalandoa regényének, amoly most Jelent meg a Világvárosi Regények sorozatában. — Ahogy a Klllmandzsaro melletti ősrengetegben, vad néger törzsek között töl-hangzanak a tltokzatoa melódiák, amelyüknek viirázahatalmuk vsn a lelkeken, hátborzongató teszűltséggol és titokzatossággal tutija eltölteni a különös történetei. Vér, tűz, dal 6s szerelem és a valószínűség határain mozgó fantasztikum ez a regény, egyik legalkerllltebb műve Írójának, ZALAI KÖZLÖNY » 1932. szeptember 14. Uj kölcsönkönyvtár nyílt meg a napokban Nagykanizsán E hanyatló sorsú város életében a kuliura maradt meg jóformán egyetlennek, aminek megszerzett értékét nem tudja devalválni a gazdasági krízis. Az uj kölcsönkönyvtár is ennek a kulluréleinek Intézmény, egy kis Intim-sarok a nagyközönség Irodalmi és tudományos érdeklődése számára. Nagykanizsa kultúrájában alapvető munkásság ősi tradícióit őrzi a PUcbel-cég, amely ezl a könyviárat most a nyilvánosság rendelkezésére bocsátotta. A könyvtár összeállításé és fejlesztési programja ezeknek s hagyományoknak a tiszteletében gyökerezik. Az olvasóközönség minden érdeklődési területe, az idegen nyelvű irodalom is, helyet talál az uj kanizsai kolcsőnkönyvtár-ban, melynek egyik erőssége az uj Irodalmi termékek rendszeres gyűjtése lesz. „Zsolnai" fayenoe lapok minden minőségben és színben Igen jutányosán Sartory Oszkár Utóda cégnél Király utca 39. — Fővárosi választéka női kabát és bundaosztályunkat vételkényszer ti^kU^szivesen bemutatjuk. SchBtz — Ma: Hyppolit a Városi Moziban. Óriási sJker. — Nem jó, ha valakit minden rendőr Ismer. Fintor Nagy Rotál 19 érés somogyszentmiklósi leányi nemrég három évre kitiltották Nsgy kanizsa területéről. Fintor Nagy Kozál héttőn mégis visszatért Nagykanizsára, de balszerencséjére már sz első rendőrőrszem telismerte és előállított* a kapitányságra, ahol tiltott visszatérés miatt három napi elzárása és kitoloncolásra ítélték. — A képkiállítás ma, szerdán este zárul. Leszállított árak. — MlelOtt szőnyeget vásárol, tekintse meg Slnger DhatdruMz dus szőnyegraktárát. — Leesett a tárói és életveszélyesen megsérült Samu Antal 32 éves zalsszentgróti téglagyárit munkás hélfön délelölt as erdőben fölmászott egy körülbelül 12 méter magas fára. A fa tetején elvesztette egyensúlyát és fejjel a földre zuhant. Az esés következtében Samu koponyája meghasadt. A zalaegerszegi mentők szállították be a kórházba, ahol rögtön ápolás alá vették, de életbenmaradásához nem sok reményt fűznek. Kályhák samottozása, helyreállítása olcsón és szakszerűen Sartory Oszkár Utódánál Király-utca 39. Mindenki a saját szerencséjének kovácsa! ! ! Azért ne mulassza el, hogy MlWoffer Kálmán szerencseszámaibii válassza meg sorsiegyelt, ahol tények bizonyítják, hogy a 400000, 90.000. 70.000, 50 000, 15000 és még számtalan kisebb-nagyobb nyeremény lett Itt sok embert boldoggá. Sorafaaylroúa : CSENGEK V-VT 7. (dr. KapocO-Odlx) Egész P 24\'— Fél P 12•— Negyed P «•— Nyolcad P 3~— „„ Ha x ász oKi. 20-22-én SPORTÉLET Nagykanizsa nyerte > vármegyei levente lövészverseny! Zalaegerszeg, szeptember 27 Vasárnap tartották meg Zalaegerszegen a vármegyei levenle lövész-versenyt. A megye összes járásai éB városai klkűldötték MM csapataikat. Megjelent OyOmOrey Oyörgy főispán, valamint a vármegyei, városi, a testnevelési és tanügyi halóságok képviselői. Az eredmények a következők: I. Leventecsapatok versenyében 1. Nagykanizsa város 557 ponttal, 2 Keszthelyi járás 555, 3. Tapolcai járás 528, 4. Letenye! |ár,-s 498, 5. Novai járás 498 ponttal. II. Levente egyéni versenyben 1. Fatér Oyula Keszlhely 125, 2. Ku-rucz Oéza Tapolca 121, 3. Bőcze István Nagykanizsa 118, 4. Slnko-vlcs Sándor 116, 5. Szabó Ernő Oarabonc 115 ponttal. III. Polgári Uvétztk versenyében 1. Spolár Ferenc Zalaegerszeg 126, 2. Horváth István Zalabaksa 117, 3. Lukács Károly Zalabaksa 114, dr. Dómján István Nagykanizsa 114, 5. Juhász István Zalaszentgról 112 ponttal. IV. KOlOnbáző Intézmények oktatóinak versenyében 1. Mályássy Zalaegerszeg 125, 2. Baránkai Zalaegerszeg 124, 3. dr. Dómján Oyula Nagykanizsa 123, 4. Marttncsevlcs Nagykanizsa 107 pont. V. Cserkészek és középiskolák ötös csapatversenyében 1. Zalaegerszegi gimnázium 502, 2. Keszthelyi gimnázium 496, 3. 77. cserkészcsapat Nagykanizsa 455, 4. Sümegi gimnázium 379 pont, 5. Cserkészcsapat Keszthely. VI. Cserkészek és diákok egyéni versenyében 1. Pelres Iván Keszlhely 123 pont, 2. Kosárszky István Zalaegerszeg 1.6, 3. Böröcz István Sümeg, 4. Szecskay Dezső Zalaegerszeg, 5. Kovács László Zalaegei szeg. VII. Vármegyei leventeoktaíők versenyén I. Markó Jenő Nagykanizsa 125 pon\'. Nyerte az oktatói vándor-serleget. A győztesek és helyezettek szép érmeket és ériékes dijakat kaplak. A vándorserleget a kanizsai levente-csapat nyerte. — Köztisztviselők részérc rtnd- kivül előnyös bútorvásárlást alkalom. Modern berendezések, tökéletes jó kivitelben, hosszú lejáratú részletre, sőt kamatmentesen is kaphatók — Kopsteln bútoráruházban, Horthy Mlklós-ul 4. Párta 20-321/1, London 17-93, Newyork 5191/a, Brütael 72W/>, Milano 26fiODi, Madrid 42 45, Amaterdam 2CO-S5, Berlin 123 40, Wien Szófia 3-73, Prága IS-S), Varsó 5810, Ballápest -■-Belgrád —-—, Bukarest 306. Ruta tv , dt. 5—5 flll. esett, rozs 10 flll. esett. Buza Uszav. 76-os 13-40-1360, 77-ea 13-60 1385, 78-as IS-75—1400, 79-es 1395-1415, 80-as 1400-1430, dunántul! 76-os 12-60-12^ 77-as 12-70—12-80, 78-aa 12-85-1295. 79-«a 12-95- 1309. 80-aa 13-10-13-25, rozs 735-7 501 tak. árpa 9-50 - 9-70, zab 10-10—1040, ler-gerl H 13-50-13 80, korpa 7 40-7 50. 1 Isustl Baik~4írtis <WoIysisal VALUTÁK Angol I. 19-70-2010 Belga fr. 79-16-7974 Cukit. 16-92-17 02 Dáak 101-90-103 10 Dinár 9*67-997 Dollár -•--- PraaeUL 22-30-22*90 Hot!. 229*00-230 40 Zloty 6396-64*45 Lel 3 46-3*56 Ltvs 4*06-4*19 Ura 2990-30*20 Márka 135*70-13660 Norvég 9900-100 00 Peseta —•--•— Schlll. ——-•-Svá|clf. 110*70-111*40 Svédk. 10090-101*90 DEVIZÁK Amst. 229-20-290 40 Belgrád 987-997 Bariln IK\'80-136-60 Bráesel 79»-79-74 Bukarest 3-43-351 KoptnkJtn-lú 103-10 London 19-70-1984 Hll^u. _._._ Milano 3000-3018 Oszló 99-20-10000 Pária 22-33-22-47 Prága 16-93-17-01 Szófia 4-08-419 Stockb. 101 10-10190 Varsó 64-0S-64-4B Wlan -■-•- Zürich 11080-111-40 Wlan ciaartog árfolyama r 80.464. Felhajtás 1643, eladatlan 1133. — Elsőrendű 1-17-1-18, szedett 112—118, szedett közép 0-96 — 1*02, könnyű 080 -090, 1-só rendű Oreg 096 -1-04, li-od rendű Üreg 076-086, angol süldő I. --90-096, szalonna nagvban 170—000, zsír 1-95— 2-05, hua 100-1-10. tátáertéa 116—1*56. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Könyvnyomdája Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám. első nagykanlstsal selyem-, Icelme-, fonalfestü és vegy-tlsxtUó Uxem. áPBÓHTBTIETÉSEK HMsMadr S <m> »■■«■«» u« a fBr**l«a** 1t9mytmt*». udnlám^t nlkortiréae l«zz nl«re It^or.MI^ Ksrissk megbízható tUivényludó likát kl házgondnoki teendőt elvégzi, ezé\'t Jl-csóbbsn számítom a Iskást. Szoba zonrhk lakások Idadók Telekl ut f4 . Sakláraa levő Ultrafarm belőtte Üvegeket beszerzési áron alul lilárusiloat. Armuth laaár-aávar. Vfo Hív golyós csapágyak autóhoz spttiáK. un oHaőn Pord- és Fordsonhoz IJnftr Ullmann éa Tóth vaakereakedéiében 30; eladó bérház üzletes, 3\'s hold izét. birtok bérbeadó Clm a kiadóban imj POQÁNYVARI uradalmi lajboralm kaphaiák tlterenklut már 10 llilérfct Legkisebb tétel 25 liter. tSOfl KAROLT lőldblrlota lm Batthyáay-utca 26. szám. Elaéá frissen sztlretell muat, ciőra kukorica, var.ógép, gramofon, hsrmotóz ágyak, képek stb. Teltkl-ul 51. Pákaáa házzal egyllll haláleset mmt azonnal eladó. Bővebbet Rosenlhál Szé. cherlyl-lér 4. ♦376 l háló és ebédlő bútor elad > latról \') szám. Wl A Katonarétén (Levente-utca 8. számú) 180 négy- LZ.L.I. |ulányoí áros szögöles UdlUBiy eladó. l-rdék-lődn! ugyanott a tulajdonosnál. un Még e hónapban ne mulasszuk el gyümölcsfáinkra hernyóenyves-gyUrliket Iclraknl, mert Izy megakadályozhatjuk, hogy az idén mar jelentkezett. s a jóra tavaaszal még nagyobb tömegben várható arasMalóharnyók pusztítása A hemyóenyv-gyürtl ősszelogja a Iára Igyekvő araszoTók nőcélt (amelyek repülni nem tudnak) s ezáltal tfiegaka-dályozzuk, hogy petéiket a gyümölcsfákra lerakják. A hernyóenyv ára: I kis dobozzal ............ P --40 t/a kg.-os dobozzal ....... IJ 140 \'/i . . ......... P 2-70 I ...........P Qabonaoaáirézó usrek. MUtrágyik. FUTOR «• PEKK. ■urMMiyauállltáahoz használt -aaakoK darabonként 60 fillérért kaphatók: Ország József cégnél Nagykanizsán, Erzsébet-tér 11 (A bírósági palota mellett). vigyátfon egészségére és igyék Rendel vizet, mely hólyag, vese és gyomorbántal máknál kitűnő hatású. Ispksté ■Irfiai ttsgsrislstkss. F árak tár: WllSZ bén, Kaiykaalrsa NIrály-ataa S4. Tslsfta SIS. 1932 szaptember 2ü Kfhrtönetnyllvánitág. Megtört szívvel ezúton is hátér. köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen j-i feleségem, Illetve éocsanyánk temetése alkalmával fájdalmunkon bármily módon enyhíteni Igyekeztek. Wecholschitz család hf BIZTOS eredményt csak ugy \' ér el, ha hirdetéseit a naponta tOboszer példányban -m«g-lelenő, messze vUMkeaiIsd-tertedt ZALAI KÖZIJÖNY-twn adja l«l. Ktadókhsial Főút 5. («« udvsibsnT«L78. Száraz, aprított bükkfát a. fűifiszenot házhoz szállit, legolcsóbb napi áron Steiner Adolf tO.lf.- i. ..SnksrMkMS Király-utoa 38. a*. alatt. nj___Mi s Margit fllrdő ■a Csengery-ut 19. • Nyitva mindennap ^ reggel 6-tól, este 7 ig • Márvány kádtflrdő 1 szem. P 120 Kiszolgálás.......P — 20 Tyukszemvágás, masszás P -10 10 márvány kádfürdő l «>. P 8*— Igény bevettetik cwlédok.e és vállalatok li. tALAI KOZLONV !M fc KIM Gyárt á rak/ MiM nagyban és kicsinyben SARTORY OSZKÁR UTÓDAMAL. Király-utca Boráraim: •llftrandO knreoaenyi fehér asztali bor lilerenklnl P —-40 fehér asztali bor lilerenkint P —-50 siller (vörös) asztali bor It. P --50 Mini M rnmm 10. Pk. 586/1982. sz. 1932 vghlól 586 az. Átverést hirdetmény. Dr. Báron Pál nagykanizsai Ügyvéd állal képviselt Wlnkler Irma nagyksnlxsal lakoa Javára 397 P 32 f léke éa több követeié, liralétul ereiéig a nagykanlzaal kir. Járái bitéiig 1932 évi 741 u. végzéséreI <1 rendelt kielégítési végrehajtás lolytáa végre-hajtáil ixenvedőől 1932. évi suguixtui hó 37-én leloglslt 1310 pengőre becsült Ingóiigokra a nagykanizsai kir. Járiiblré-lig lenti izimu végzésével az irverés strcadeltetvén, annak si 1908. évi XLL t.-c. 20. fa slsp|in s lent megMratttt S > foglalási Jegyzőkönyvből kl nem tűnő más loglaltstók javára Is ax árverés megtartását elrendelem, de csak arra sí esetre, ha kielégítési loguk ma la fennáll ét hs ellenük nalaaxió hatályú tgénykereset tölya illatba nincs végrehl. szenvedő Qiletében NsgyksnUsaUiik-lér B.-teendó megtirtásira határidőül 1932. évi október hó 4-lk napjának déle ólt II óráls tüzelik kl, antikot a bíróilag lefoglalt üzleti berende-\' Sés, ridló éa kfllóntéle sstóslkatrésxek a iHyáb Ingóságokat a legtöbbet Igérónck készpénztlxeléi mellett, esetleg becsiron alul Is - de a klkllltiil ár kétharinadinál alscsonyabbsn nem — el fogom adni. Azon lngólégoktn, amelyeknek s kikiáltási ár* egyezer P ón lelni van, az 5.010/931. M. E. síimu rendelet értelmében csak axok ir-versihetnek, sklk a klktálUst ár egytlsed-réaiét binalpéiiiUl Itteszik. Nsgykanliss, 1932. azept. hó 14-én. BMc László s. k. kir bír. végrehajtó, mi mint UnWigl ktWIdOtt. it i ■ — H^BI franck-kávét végy... a magyar gazdát, a magyar munkást, a magyar ipart segited! ÍTlagyar Királyi Öllamuasut MENETRENDJE Hicykubu államüra érkeiti ét ai ouaa btásló witttokrúi. ÉrvAnyaa i IMI. *»i május hó 22-tAI kaadwa. Budapest- -Nagykanizsa 216 207 212 214 204 A vonat | Budapestről I Nacyksnl neme Szem. v. Oyv. Sietn.». Szem. v. Oyv. érkezik 20-10 P*t> M5 14*15 18-25 405 11-27 18*15 20-40 22 19 Közvetlen kocsik: lói latul 080 I oflo 610 8-25 14» 18-35 8*35 10*00 1616 21\'30 22*25 201/204 az. vonalokkal Budapest Nsgykstilxss étkexó kocsi, —Aurtslns—Blvto—Veneits hilókocsl és ugyasfastl*i nyoa át L 11. o. kocsi Rónrfbs, 204 . . -Abbails-Msttuglle—Fiume Mlókocai V/22--tX/l4 201 201/204 201,-204 202/203 202/303 202/203 202/203 202/203 202 202/203 202/203 2027203 216/211 3167211 Indul Bpestról minden sserds, péntek éa vs^rssp Fluwte—Mattugttc—Abbazls—Budspeshe hálókocsi V/2S—DC/16 Ind. Fiúméból minden héttő, csütflriők éa ssomtaton. Hudapsat—Trtsstc II., Itt. o. kocsi IX/tS-tőt. -Qrsdo lt.. III. o. kocsi V/22-lX/H-lg. -Prsgerako étke/őkocil V/22—VI/24-ig él IX«-lől, —Prsgsrsko III. o. toot IX/1MŐI. , —Vlllach étkezókocil VI/25 K\'4-lg. —Marlbtjr—Klagenlurt--Vlttach ü, 111. o. korai VWS-lX/4-lg. - Msiibor—Klagenlurt- Vlllacb-SpIttsl-MUIata tente I., 11., III. o. kocsi Vl\'M- IX. Via, -—Poaluinli VetiexL*—Milano—Venlínilglla CssMs minden ksdden, csütörtökön, vssirnsp Indul Baös-pestrót hálókocsi, Gsaaes—Vsnllmlglt*—Mllmo -Veneils—Postumla — öudapsst hálókocsi, Cannelből Indul mindet, Kedden, aOtfi-tókőn éa sxombston. Budsptsl-Trleste—Venezli-Mltano-Oenova—Venllinlgita 1, II.. Itt o kocsi V/22 IX/14-lg, Budapest—Trlestc—Venuts -Milano -Oenovs -VenttuUgHs I, II, IU. o. kocsi V/22—lX/14-lg, I., II. o. kocsi IX/1&-IŐI. Rogsaka Slatlna (Rohltsch-lürdó) 1.. II III. o. kocsi Vt/IS—IX/lS-tg. Zelseguaxeg 11., IU. o. kocsi, " i L, II, UL o. kocsi. Nagykantzsa-~Stófok Nsgyksnl I ij rsáról Indul {[ Stófokri érkextk | Sitifokról j| Indul , \'1 iWfSoiSr T WJS \' Nagykani-toára érk. T55?mou» I 13*10 Ii 14*40 *<Í53 A 128 él 123 sz. motorvonatok csak Vl/18—UMWg koilekedsek Nagykanizsa—Balatonszentgyörgy BaiatonsunT] -j eBslstonsxeit-1 Nagyksni- gyOrgyre érk I györgyről tnd.H zsárs érkezik nferiwrv^srw 1 ?-M - "ÍSSlVegits Nsgyksnl-zaárol Indul ~~wxr~ 313 320 302 M6i 308 nlikM. |c=r rw Nagykanizsa—Szombathely Sofmba M. 1 hk. Sz. v. m Sz, V. Ii 13-45 f 16-25 Oyv. I 18-20 18-21 IM0 a 20-57 20*50 l 33*12 T3T TST 11-35 1931 0*43 II - WMStoT 30\' 301 311 rwu>si| SfnT I EBsniwCX. I i«a. 1 Ul U. lkai,ríl M. ná» Irt. 313,! Motor J - I 5 50 Oyv. 1 8-00 10-10 :| 11-30 Sz.v. I 10-55 13*15 14-49 Sz. v, !;18*40| 19-45 | 31*32 310 u. motor Nagylanlisától Ind. 731, Zslsszentlvánri érk. 8\'38 335 . végy. Zabizenthriaról , 5 00, Nagykanizsára , 7-30 otorvonst Sseintbsthely —Nsgykanlzsilg VI/19- IX/8-lg csak vaiir- ti 1*307 is. notorvonat Szombathelytől—Zalsszenllvánlg Vt/19- A 30J i . Ünnepnapokon kOxICktftk; a 307 is. notorvonat I IX/8-íg vstir- éa tlnnepnspokon nem, egyébként naponts kőzlekedlg. A 306 sx. motorvonat VI/19—IX/8-lg vaaár- és ünnepnsn nem, egyébként naponta közlekedik. A 308 si. motorvonat VI/.9 Tx/S-lg csak viur-.\'éi ünnepnap kOiIekedik. Közvetlen kocsik: 216/312 (513) 211 sz. venstoMial Budspest- Zstsegerueg kőlütt II., Ul, 313/312 ax. vonatokksl Wien SB Nsayksnixss kotott II., Itt. o. kocsi, 301/302 . . . -Pécs -Oaljek . I II, III. o. kocsi, 301/302 , . „ — Szombathely-Oyékényea—Zsgreb— Susak II, III. o. kocsi. Nagykanizsa—Barcs kocsi. ■WTSi.V.T\'í^\'TJr 936 Motor U 11*31 12*15 902 Qyv. | 13-46 |j 14 25 932\' Vegy.|! 17*50 I íasjAMÜ KS%«nüci>ajj Pteir. jnárál W»l| Ide | árt. || árt. 522 f ö-iyi (, 11*15 - | 14 25 15-37 [18-64 I 21*15 | 17*31 Plcvát 6i-t.,4l GyIU.j, laá. I»i. M. 91 Iji Sx. v. |f - 4-33} 5-52 Motor! - 1 — f I2 in |j 13-23 901\' Oyv. J 12-22 á 14141 15*30 t 18*10 93l;;Vegy. ! 1815 2030 1 21*58 1 22-49 Közvetlen kocsik: 301/902 si. vonalokkal Wten:SB-Péca-OilJek I, II., III. o. kocsi, 901/302 . . . —Szombathely—Oyéktnyei—Zagreb—Susak kSxótt IIU IIL o. kocsi. O^Wl „ , Hac*a.tiaa-Péca közöli I, It, III. o. kocsi. ZALAI KÖZLÖNY 183Z. szeptember 20. példátlan OLCSÓ! Modern berendezések egy- * Modern berendezések egy szerű és művészi kivitelben, ériési választékban. Kedvezfi fizetési feltételek. Díjmentes szállítás. KOPSTEIN BUTORARUHflZAK NAGYKANIZSA, HORTHY MIKLÓS-UT 4. SOPRON és SZOMBATHELY. Síremlékek műkőből minden nagyságban tiszta fehér színben gyönyörű kivitelben meglepő olcsón SARTORY OSZKÁR UTÓDÁNÁL Király-utca 39. Saját érdekében tekintse meg telepemen. 4284/B. 1932. síim. Árverési hirdetmény a köztartozások fejében lefoglalt ingóságoknak az i923. évi VII. t.-c. 50—58. §-ai értelmében eszközlcndö nyilvános elárvercléséröl. A végrehajtást szenvedő neve: Rein Ernő. Lakása : Magyar-utca 4. Az első árverés helye: Kinizsiutca 39. sz. Az első árverés ideje (nap és óra): 1932. oklóbcr hó 15. d. e. 9 óra. A második árverés helye: Kinizsi-álca 39. A második árverés ideje (nap és óra): 1932. oki. 25-én d. e. 9 óra. A lefoglalt Ingóságok megnevezése sommásan, nemenként. 4 drb. vl. üsző 400 l>, I drb. vl. tehén 150 P, I drb. pej heréli ló, ballába kese 100 P. 650 P összes becsértékben. Árverési feltételek. 1. Az első árverésen ar. egyes ingóságok csal; akkor fognak eladatni, ha a becsértéknek legalább háromnegyed része megígértetik. 2. A második árverésen azonban az Ingóságok a becsérték háromnegyedén alul Is, a legtöbbet Ígérőnek mindenesetre eladatnak. 3. A vételár készpénzben azonnal fizetendő, vevő által tizeténdó a forgalmiadó és az esetleges lénytlzésl adó Is Kell Nagykanizsa, 1932. szeptember hó 24. napján. Kengyel Oyula s. k. 4303 városi végrehajtó. Vízvezetéket. csatornázási, központi ffltést és e szakmába vágó Javításokat jutányos árban vAIUl MENDLOVIIS JÓZSEF fcS M/ÍRTON rázmll és vízvezeték szerelési vállalata Tsisfss 2-71. HAamtlZBl, KIlÁLY-OTCi 45. SZ. Tsisfon 2-71 Mr «acÍ»a*S flzaftéai faltétalafc I ~M jj állandó raktár- fürdőszoba berendezésekben in mosóllstókbon. „Kflhna" maaAgazdaságl gápak gyári larakata. Uzgazdaaigi Bánztényláritaa^ Gutenbers Nyoimhi & DM Lopklndú WH Nagykanizsa Könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozó intézet, tlzlet! könyvek és dobozok gyára ■ „Zalai K8zl8nj" politikai napilap aztarkeaztótsóge éa kiadóhivatala KészitDnk s TELEFON: 78. Gyártunks mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyei, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle ; Ízléses klállilásu nyomtatványokat. üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, minta-zacskókai, zsákcédulákat, \' naptárlömböket, falinaptárakat, dobozokat slb. elsőrangú ki-vitelben és a legolcsóbb árakon. Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt. Nyomatott a laptulaidonos Közgazdasági R.-T. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsán.^ (felelős Üzletvezető: Zalai Károly.) 72. érfolymp 220 tuám Nagyfcaiitxu 2J82. szeptember 29, csütörtök Ara 14 fillér ZALAI KÖZLÖNY Saarkaastfete éi kiadóhivatal: F«ul 5. izim. KuittMlji nókktadóhlvatsl: Konuthntcs 37. Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos BlófUeléxi ára: egy hóií a pengó ao Iliiéi Sierkeutóségt él kladóblvalall telelőn: 78. u Befef esett iényRéní várfúU a Gömbös-Kormány megalakulását Szerdin délután más félórás ujabb kihallgatáson volt Oömbös a kormányzónál — Dezlgnácló még nincs — Korányl pénzügyi megoldásról nyilatkozik, ami nem fog zökkenőt előidézni Budapest, szeptember 28 A kormányzónál folytatódott a politikusok meghallgatás*. Az államfő elsőnek Bessenyey Zénói fogadta, aki ugy nyilatkozott, hogy személyi kérdésekről nem volt szó, inkább gazdasági problémákról. Lázár Andor elzárkózott a nyilatkozattétel elől, úgyszintén Désl Oéza is, aki ciak annyit mondott, hogy « vállig holnap vagy holnapután oldódik meg. Désl Oéza után a kormányzó Kozma Jenőt fogadta kihallgatáson, aki Igy nyilatkozol!: — Ugy látom, hogy a helyzet hamarosan megoldódik. Személyekről természetesen nem beszélhetek. A hírlapírók megkérdezték Kozma Jenőt, ml a véleménye Gömbös Gyula esetleges kormányalakításáról f — Minden atlól függ, hogy Oöm-bői, vagy általában bárkinek ml lesz a programja ? Ha most megfelelő programmal jön a kormány, valószínű, hogy az ellenzék Is revl-dlálja álláspontját vele szemben. Ma|d Csizmadia Andrást fogadia a kormányzó. Csizmadia a kihallgatás lefolyásáról nem nyilatkozott. A délelőtt folyamán Schandt Károly jelent még meg kihallgatáson. Kijelentette a kihallgatás ulán, hogy nézete szerint nagyon hamar befejeződik a válság. — Valószínűleg már holnap lesz dezignált miniszterelnökünk — mondotta. Magam részéről a kihallgatás ulán a közérdek szempontjából a legnagyobb megnyugvással látom a helyzetet. A kormányzó utolsónak ma délelőtt Bíró Pált fogadta, aki azonban a kihallgatás részleteiről nem nyilatkozott. A Qömbös-kabinet kormánylistája A kormánypárti képviselők a délutáni órákban már azt az információt közölték egymással, hogy tulajdonképen a kormánylista dolgában Is befejezett tényekkel állunk szemben. Egy-kél változás lehetséges ugyan, nagyobb változás azonban nem lesz. Polliikat körökben majdnem bizonyosra veszik Gömbös Oyula miniszterelnöki megbízatását. Kormányának Összetételét Így kombinálják: honvédelem Oömbös Oyula vagy Kdrpálhy Kamllló, pénzügy Imrédy Béla, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója, kereskedelemügy vitéz leveldi Kozma Miklós, fö\'dmüvelésügy vitéz Purgly Emil vagy Darányi Kálmán, közoktatásügy Hóman Bálint, a Magyar Nemzeti Muzeum igazgatója vagy Karaffláth Jer 6, belügy vitéz Kereszles-Flscher Ferenc, külügy Tomcsányl Vilmos Pál vagy Klebels- berg Kunó gróf, Igazságügy Lázár Andor. Az egységes pártban a kormányválságnak Oömbös Oyula dezlgnálá-sával történő megoldásának hlrél — a 8 Órai Újság jelenlése szerint — nagy rokonszenvvel fogadiák. A honvédelmi miniszter nagyvonalú működésétől vár|ák a pártban nemcsak a politikai, hanem az égetően sürgős gazdasági kérdéseknek olyan tempójú megoldását, amely mindenkit klelégilhet. Korányi egy zökkenő nélküli pénzügyimegoldásról Budapest, szeptember 28 (É/szakai lelefon leienlés) Szerdán délután fél 4 ó-akor báró Korányt Frigyes pénzügyminisztert fogadta a kormányzó, akinek a pénzügyi és hitelügyi problémákról referált. Távozásakor Korányi kijelentette az újságíróknak, hogy pénzügyi szempontból olyan megoldás várható, amely nem idéz elő zökkenést. Keresztes Fischer Ferenc belügyminiszter kihallgatása után Gömbös Oyula honvédelmi minisztert másfél-órás kihallgatáson fogadta a kormányzó. Távozásakor kijelentette, hogy dezlgnácló még nem történt. Vele a klhallgalások sora bezárult. Ma, csütörtökön Károlyi Oyula gróf miniszterelnököt és gróf Bethlen Istvánt fogadja a kormányzó. "~*i*inrtmfLrLn.m"ir/uT-iaij\\rü"i.mi*i—* Ti*"—1-■—" ■■ n »ni«maia<«ti Még nincs iftólet a pest hidegkúti rablógyilkos Ügyében „Hirdessék már kl az ítéletet!" A pestvidéki törvényszék mint rögtönllélö biróiág ma délelölt tovább lolylalta a peslhldegkutl gyilkos, Éder József bünügyének tárgyalásit. Sok tanút hallgattak kl, akiknek nsgyobb része felismerte a vádlotton * gyilkost, Illetve Éderre terhelő vallomást lettek. A tárgyalást délután - sürgette a gyilkos is folytatiák. Délben még kb. 15 lanu van hálra. A délutáni tárgyalás valószínűleg este fél 9 óráig tart és holnap reggel folytatódik. A statárlálls rendelet szerint a rögtönitélö bíráskodást pénteken reggel 10 óráig be kell fejezni. Éder kanhsai ujjlenyomata mint döntő bizonyíték szintén határozottan felismerték Budapest, szeptember 28 (Éjszakai telefonjelentés) A délutáni tárgyaláson dr. Oláh János klr- ügyész bejelentette, hogy Éder holmijai között megtalálták a tanuk által többször említett mtclsapkdt. Piri Borbála és Kotztán Ilona gyilkost. Vallomásuk ulán Éder odaszólt az elnöknek : — Kérem hirdesse kl a biróság az Ítéletet! — A t Íróság nem azért van ilt, mondotta az elnök, hogy a maga a délutáni tárgyaláson kívánságára Itélelel hirdessen, hanem azért, hogy az enyhítő körülményekel megállapítsa. Ezután azokat a Upót-köruti ke-teskedökel hallgatták kl, akikkel Éder alibit akart bizonyítani, de ezek mind ellene vallottak. Maár Ferenc daktiloszkópiai szakértő kijelentette, hogy a korcsmában levő egyik pohár oldalán talált ujjlenyomat megegyezik a vádlott ujjlenyomatával és azzal az ujjlenyomattal, amelyet évekkel ezelőtt veitek fel róla Nagykanizsán. Dr. Németh Ödön törvényszéki orvosszakértő kijelentette, hogy a vádlott nenj terhelt és ugy az agy-, mint az idegrendszere normális. A tárgyalást ma, csütörtökön folytatják. A osand&rtlazthelyettes gyilkosa ügyében fisszs-hívták a atatáriália birAaAflot Miskolc, szeptember 28 Váradi Imre sa|óbábonyi gazdalegény ügyében, aki az elmúlt hél péntekjén rálőtt Papp Arzén rlma-besenyöl csendörtlszthelyeltesre, majd a tiszthelyettest saját szuronyával kétszer megszúrta, aminek következtében az a miskolci helyőrségi kórházban meghall, a miskolci klr. ügyészség ma hozta meg dónléiét. Az ügyészség a Sajóbibony községben megtartott helyszíni szemle eredményeként szándékos emberölés és halósági közeg elieni erőszak büntette elmén Váradi Imrével szemben szükségesnek tátja a rögtönllélö eljárás megindítását és ezért még a mai nap folyamán megteszi az Intézkedéseket a rögtönitélő bíróság egybehívására. A Népszövetség bizalmi válságáról és zátonyra Jutásáról beszélt Motta a szerdal közgyűlésen — Herriot csütörtökön felszólal 3enf, szeptember 28 Herriot ma közölte a népszövetségi gyűlés elnökével, hogy csütörtökön beszédei fog mondani. — Hangsúlyozzák, hogy Herriot csupán arra fog szorítkozni, hogy általánosságban nyilatkozzék a Népszövetség müködéséfől. A Népszövetség közgyűlésén ma délelölt folytatták az általános politikai vitát. Bolívia és Paraguay képviselői a szónoki emelvényről béke-hajlandóságról lellek nyilatkozatot. Motta, a svájci köztársaság elnöke a Népszövetség bizalmi válságáról beszélt. Egyetlen kormány sem vállalhatná a felelősséget a Népszövetség zátonyra jutásáért, mert a Népszövetség a béke bástyája. Nem szabad összetörni a nemzetközi együttműködés eszközéi, mert hi összetörjük, nem lehel Isméi helyreállítani. A legközelebbi ülés csütörtökön délelölt lesz. Rombadőlt Portorlco fővárosa Portorico fővárosát, San Jüant óriási erejű vihar romba döntötte. A katasztrófának kb. 200 halálos ZALAI KÖZLÖNV A jövő héten megindul a gyűjtés a hat-hónapos inségakcióra Az Állandó szegény ellátást májusban az egri norma szerint lógják megoldani Nagykanizsa, szeptembor 28 A nagykanizsai karitatív egyesületek és egyházak vezetőit dr. Krátky islván polgármester értekezletre hlvla Össze a téli inségakció megszervezése ügyében. A 6 hónapra terjedő akció anyagi ledezelének bizlosilása végeit már október első napjaiban megindul a gyűjtés. Ennek megszervezése volt a tegnapi értekezlet célja. Minden egyesület készséggel kapcsolódott bele a gyűjtés munkájába, ami az Idén ugy történik, hogy a hölgyek először pontos utcabeosztás alapján végig gyűjtik az egész várost, azután minden hölgy a reá eső 10—15 családtól havonta be Is szedi a gyüjtőlveken felajánlott hozzájárulásokat. Az általános gyűjtés után felülvizsgáljak a jegyzett hozzájárulásokat és ahol a bizottság ugy tátja, hogy valaki anyagi viszonyaihoz mérten tul szerényen adakozott, azokat újra felkeresik és igyekeznek rávenni hozzájárulásának felemelésére. A gyüjlés megkezdése elölt a polgármester az ulcák szerinti hölgy-csoportokat még külön-külön megbeszélésre hivja meg a gyűjtés technikai lebonyolítása végeit. Az egyesületeknek pénteken reggel 9 óráig kell beadniuk azoknak névsorát, akik gyűjtésre vállalkoznak-A gyű|lés nem csak pénzbeli, hanem természetbeni hozzájárulásra Is kilctjed. Igy pl. a Keresztény Nőegylet Iskolát ebédeltetést akciójára is ugyanazokon az iveken történnek felajánlások. Nagyon fontos, hogy Nagykanizsa közönsége megértse: — mindenkinek adakoznia kell, annak is, aki esetleg csak 20 fillért tud adni egy hónapban. A legszegényebbek sok 20 fillérjéből is olyan összeg áll elő havonta, amely néhány éhező em- bernek, kenyérért siró gyermeknek ellátását a hosszú és nehéz téli nyomorúságban biztosítani fogja. Az inségakció befejeztével, mint a polgármester kijelentette, az állandó szegényelldlás (koldusok Ugye) megszervezése kövelkezik az egri norma szerint, permanens bizottsággal. Erre előreláthatólag májusban kerül sor. Nagykanizsa bqcsnja a távozó olasz kftvettól Nagykanizsa, szeptember 28 Jelentelte a Zalai Közlöny, hogy Arlotta olasz követ szerdán este Nagykanizsánál hagyja el Magyarországot, hogy elfoglalja uj állomáshelyét Brazíliában. Arlotta Mario nagykövet este fél 11 órakor érkezeti a budapesti gyorsvonattal a nagykanizsai állomásra, ahol dr. Krátky István polgármester magyarruhás leánykákkal várla, majd bement hoziá a kocsiba és olasz nyelven köszöntötte öt, a szeretet szavaival búcsúzván tőle a magyar haláron. Kérte, hogy továbbra is legyen hirdetője a magyar Igazságnak. Ittléte alatl alkalma volt megismerni ezt a népet, amelyei Trianon a világ vértanú-nemzetévé tett. Kérte, gondoljon vissza erre az országra, amelynek népe a legjobb kívánságokkal kiséri uj állomáshelyére. A leánykák ezután átnyújtották a köveinek a virágcsokrokat, amiket Arlolla melegen megköszöni és elérzékenyülve mondott köszönetet a polgármesternek a szeretetteljes isten-bozzádért a magyar végeken. = Olcsóbb lett a 7500. ORION- rádió! Csereakciói Transdanubia. *______ áldozata van. Több mint ezren sebesültek meg. lantion, Bzeptcmber 28 (Éjszakai telefonjelentés) A Reuter Iroda tudósítója szerint az orkán elérte a sziget déli részén fekvő Petro de Maconls városál, amelyet 1930-ban már egyszer végigsöpöri a vihar. Akkor 2500 halálos és 10.000 súlyos sérüli áldozata voll a viharnak. Részlaget kormányválság Angliában Ixmdon, szeptember 28 Az angol kabinéi tagjai megvitatták azl a kérdési, hogy a parlamentben sikerül-e döntő .állásfoglalásra jutni az oltawal egyezmények ügyében? Miután megállapítást nyert, hogy ilyen parlamenti határozat nem jöhet létre, most Snowden főpecsétőr Sir Herbert Sámuel belügyminiszter it Sir Archlbald Sinclair skóciai államtitkár beadta lemondását. SsohSsr suartnt u mostani kor-■ám nssilysattll as aagol birodalom siysigAI London, szeptember 28 (Éjszakai telefonjelenlés) Lord Snowden, a lemondott pecsétör levelet intézett MacÜonaldhoz, melyben leszögezi, hogy önérzetének csorbítása nélkül nem maradhat tagja egy olyan kormánynak, amely veszélyezletl az angol birodalom egységét és nemzetközi viszonylatait. További soraiban életen nyilatkozott ai oltawal egyezményről, amely megfosztja Angliát attól, hogy a vámokat a kereskedelem érdekében használhassa tel. Még reng a föld Görögországban Athén, szeptember 28 (Éjszakai telefonjelentés) Chalki-dike félszigetén a halottak száma 200, a sebesülteké 500. Több helyen még éreznek gyenge földlökéseket, öl falu dőlt romba, 2400 család fedél nélkül maradt. Hierisos közelében egy palak eltűnt. A ferde lovag (Korrajz Márta Terézia idejéből) 32 Irta. Balázs József — Jó. Kinevezem nekad Duinenfels! vátósparancsnokká. Ha haj lesz, postagalambot küldessz és Duinenfels fél nap alall egy vértesezreddel érkezik Pozsony falai alá. Még ma ezredes lesz. — És a színésznő? — Vetette oda a herceg az utolsó argumentumot, Ismerve a császár szigorú erkölcseit és takarékosságát. — Ezer tallért adatok neki felszerelésre, de az udvari szabó fogja neki a mi számlákra uj egyenruháját elkészíteni. Olyan az a nagy ember, mini egy gyermek Még soha nem kürt tőlem semmit, se magának, se másnak. Jó lesz igy? — Köszönöm felség. — No, akkor tnenj ál az asszonyokhoz. Azt hiszem, a felséges asz-szony meg akarja egy kiésé mosni a fejedet. Ne mentegetőzz, hallgasd végig 8 ne felelj semmil. Igy készülsz el vele a leghamarább. Én már ismerem a szokásál. — És rá-mosolygolt a hercegre, azulán jelt adolt Dulnenfelsnek. Mikor belépeti, a császár szigorúan nézett rá és szemrehányón mondta. — Szép dolgokat kell magáról hallanom I Színésznő I Adóssági No, mosakodjonI — Nincs adósságom, felség I —■ De színésznőié van? — Férfi vagyok I — Tegye ki az erszényéti — Szólt rá a császár keményen, azulán maga elé Öntötte a selyemerszény tartalmát. — HÍ87en ez több, mint száz arany? — Csodálkozott. — Mióta a színésznőnél töltöm szabad Időméi, nem iszom, nein kockázom a cimborákkal s megmarad a pénzem. — Világosította fel a vérles. — Mindegy. Ön Pozsony parancsnoka leszi Késziltesse el szabónknál a mi költségünkre uj egyenruháját, ezredes lelt. Felszerelésre ezer tallért vesz fel kézipénzlárunkból I — És vizsga szemmel figyelte a vérles arcvonásait. Duinenfels lehajlotla a fejét és nem feleli. Mindebből csak az ragad a meg a figyelmét, hogy el kell hagyni) a császári, akit szeretelt és halkan, csodálkozva kérdezie: — Véleltem valamit felséged ellen, hogy el akar távolítani ? — Panaszkodik ? I Nem is köszöni még a magas rangot, a pénzl I ? — kiáltott a császár haragot színlelve. — Nam, felség I — Felelt merészen a vértes. Inkább vagyok én felséged mellett kapitány, mint Pozsonyban a magyarok királyai — Persze, nem akar elmenni a színésznő miatt? — Ugratta a császár. — Küldje felséged a színésznői Pozsonyba s meg fog győződni az ellenkezőjéről. — Felelte Duinenfels. — Hát ugyan ml köti annyira az udvarhoz ? — Firtatta a császár. — Felségedet én meggyőződésből szolgálom. — Felelt kissé szégyenkezve a vértes. — Nagy kópé maga, ezredes I No, nem bánom I Pozsony parancsnoka It! is lehet. Oda majd helyettest küldünk s maga csak akkor megy át ezredhez, ha valami baj lesz. — Hálásan köszönöm felséged Jóságát. — No, né?l Maga is meg tud köszönni valamit? Ejnye, ezredes ur, önt az uj rang ugy látszik, hajlékonyabbá telte ? No nézzük megpuhult-e annyira, hogy egy sakkjátszmát nyerhessek öntől? — Alig hiszem felség. A sakk, az háború és az ellenségtől nem hagyja _1E3B- szeptember 29 Stalln lemondüsat Követeim Nagy vdl\'ojMlaoK efí/ía UOI,. Jet lel- és klHpoMttkd/a Párta, szopteaber 28 A Journal moszkvai tudtatója szerint Stalln csillaga egyre jobban hanyatlik. Enhek oka a vörös diktátor távolkeleti politikájában keresendő. Stalln Japánnal azembeu igen engedékenynek mutatkozott, sőt hallgatólagosan elismerte az uj mandzsu állsmot ts. A kommunistapárt 18 vezeti tagja Stalln lemondását követeti. Ha ( kongresszus Stalln ellen foglal állást, valószínűleg a hatalmai Mololov veszi át. Exeset-ben nagy kül- és belpolitikai változások várhatók. Októberbea összeül Bécsben a magyar-osztrák döntőbíróság Bécs, szeptember 28 (Éjszakai rádlójeleniés) A Staals-korrespondens jelentése szerint október 8- 10-ig oz 1923. évi egyezmény alapján létesített osztrák-ma-gyar döntőbíróság, amely dönt a közös vagyon jogán Magyarország részéről Ausztriával szemben érvényesített pénzügyi természetű igényekről, Bécsben diést tart, amelyen több, osztrák részről felhozott ille-téktelenségl kifogást tárgyalnak. Lipcsei újságíró motorkerékpár-karambolja Keszthelyen Keszthely, szeptember 28 Thorllchen Ouiztáv lipcsei újságíró egy német egyetemi hallgatóval motorkerékpáron Keszthelyre utazott A város határában összeütközött egy szabálytalanul haladó kerékpárossal. A kerékpár utasát és az újságírót a keszthelyi kórházba szállították. Az egyetemi hallgató csak könnyebben sérült meg. magát az ember megvesztegetni, bár az utóbbi Időben nagyon súlyos feladat nekem a veretlenség megOtzése. — Jó, jó. Kezdem a tintáit kiismerni s közel az idö, hogy megfordul a kocka. — Fenyegette a császár. Sakkozás közben Duinenfels azon gondolkozott, ki akarja eltávolítani az udvartól, de sehogyan sem tudta ezt a rejtélyt meglejteni... * A herceg teljes katonai díszben állt Terézia kis szalonjában Búcsúztak. — Én vadásriff megyek Barten-sleinnei és Bécsújhelyen tul, Heim-burg vára alá lovagolunk. Aki előbb ér oda, az vár. — Mondotta a főhercegnő. — Nem lenne elég, ha Bécsújhelyig Jönne ? — Kérdezte a herceg. — Félek, hogy olt a parancsnok ünneplést rögtönözne, ml pedig kerülni óhajtjuk a társaságot. Vagy nem ? — De még mennyire I Az ajtón kopogott a parancsőr.-tiszt, Ferenc karját nyújtotta Teréziának, aki a díszes hlntóig kísérte. Oir a herceg mégegyszer megcsókolta a kezét és kocsiba szállt. (Folyt kOv.) 1932. izeplember 29__ flegsztlnt egy régi Nagykanizsai cég Nagykanizsa, azopfombcr 28 Ismét egy régi, félszáz ados cég szllnt meg Nagykanizsán. Rothschild Samu terménykereskedő feloszlalta üzletét és lakóhelyét Sümegre tetle ál. Előrehaladó!! kora és a gazdasági helyzet moslohasága készlették erre a lépésre. Évtizedekig a Blau M. fiai cég dlsponense volt. A mult század 70 es éveiben Önállósította magát és a Magyar-ulca 19. siámu házban voli nagy telepe. Régi vágású, szoild, megbízható, becsületes kereskedő voll, aki tőleg nyersbőinkben jelentékeny kiviteli kereskedelmet folylalolt a szomszédos Ausztriával. A háború véget vetell az exportnak és a gyászos békekőlést követő években nem tudta többé visz-szaszerezni a fogyasztás régi piacait. Az utolsó évek teljes üzleti pangása rnlnl sok más nagykereskedőt őt Is elsodorta és bekövetkezett a teljes felszámolás szüksége. Az agg kereskedő most elhagyja szülővárosát, Nagykanizsát, ahol kevés megszakítással egész életét löltőlte el. Sajnálattal válnak meg tőle üzleti- és személyes barátai. ,/, Halálos áldozatokat szed a gyümölcs szüret Nagykanizsa, szeptember 28 Oyttmölcsérés Idején minden évben lörlénnek súlyos szerencsétlenségek, amik sokszor halállal, sokszor pedig egy egész életre szóló nyomoréksággal végződnek. Néhány nappal ezelőtt Zalaszent-grólon történt egy halálos kimenetelű szerencsétlensége ahol Samu Anlal 32 éves téglagyári munkás gyümölcsszedés közben leesell a fáról. A mentők életveszélyes állapotban szállították be az egerszegl közkórházba, ahol mosl belehalt sérüléseibe. Hasonló szerencsétlenség érte Zsoldos Ferenc 67 éves bflssül gazdát, aki oly szerencsétlenül eselt le egy almafáról, hogy belső elvérzés következtében egy óra múlva meghall. Zalakoppányban is történt egy súlyos szerencsétlenség, ahol Fuksz jános 32 éves gazdálkodó lezuhant az almafáról és gerinctörést szenvedett. Beszállllotlák a szombathelyi közkórházba. Felgyógyulásához alig van remény. Étvágytalanságnál, rossz gyomornál, bélrekedésnél, enyhe emésztésnél, anyagcserezavaroknál, csalánkiütésnél és bőrvlszkelésnél a természetes .Ferenc Iónét, kes-rüviz rendbehozza a gyomor és a belek működését s megszabadítja a leslet a felgyülemlett rothadó anyagoktól. Az orvostudomány több úttörője megállapította, hogy a Fereno lóíset viz abszolút megbízható hashajtó. A Ferenc Ióneí keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzlc-tekben kapható. ZALAI KÖZLÖNY OLCSÓK VAGYUNK, MERT JÓK VAGYUNK I Cserélje ki régi izzólámpáit ujakra! A régi Izzólámpa rosszul világit «s sokat fogyaszt. TRANSDANUBIA R.-T., Csengery-ut 6. Eddig három építtető jelentkezett a polgármester felhívására A polgármester a Horthy Miklós al kiépítése érdekében Nagykanizsa, szeptember 28 A Zalai Közlöny a polgáimester hosszabb felhívását közöllc a minap, amelyben felhívja az épitlelőkel, hogy jelentkezzenek nála, jelentsék be milyen összeg áll rendelkezésükre, milyen uicában és hány szobás lakást kívánnak épileni, slb. A felhívásra az ulcanyllási mozgalom oldaláról is a legnagyobb érdeklődéssel v.írták a jelenlkezőkel. Eddig azonban a polgármester jóslása teljesedett be, aki szeiini van elég lelek és nem is a lelkek hiánya miatl nínci magánépilkczés, hanem mert nincs megtelelő lóké az építkezéshez. A polgármesteri felhívásra eddig három építtetni szándékozó jelentke zelt. Az egyiknek iegtövidebb időn belül meg is lehet valósítani a kívánságát. A másik a hercegi telken, a Horlhy Miklós ulon kiván építkezni A polgármester ennek az érdekében érintkezésbe fog lépni a hercegi uradalommal, miután egyébként Is az a lerve, hogy a város errefelé kiépüljön, lehelóleg vllla-sorosan. A harmadiknak a kérése egy tavasszal esedékes ulcanyilással kapcsolatban lesz megvalósilhaló. A polgármester a továbbiak folyamán is rendelkezésére áll mindenkinek, aki épileni akar. Mégis megtartják az elmaradt országos iparosnagygyülést Nagykanizsa iparossága Is képviselteti magát u nagygyűlésen Nagykanizsa, szeptembor 28 Csak a mull napokban |elczlük azl az elégedetlenségei, ami a nagykanizsai Iparosság körében lapasztalható, amiéri az IPOSz lefupa a szeptember 12-re megállapított országos demonstrációi. Ugylálszlk a nagykanizsai Iparosság állásfoglalása a löbbl városok iparosságál is ha-Boulóra késztette és ennek ludhafó be, hogy az IPOSz mosl megváltoztatta álláspontját és elhatározta, hogy az országos nagygyűlést mégis meg fogja tartani, október 10-én a Fővárost Vigadóban. Az IPOSz ma értesítette erről a nagykanizsai ipartestület elnökéi, aki intézkedett, hogy a nagygyűlésen a nagykanizsai iparosság is megfelelően képvisolve legyen. Hogy az IPOSz erre az állásfoglalásra juloll, nem kis mértékben a nagykanizsai iparosság állásfoglalásának is következménye. Maga az IPOSz ulal értesítésében arra, hogy egyes ipartestületek az ismert határoznál, illetve állásfoglalását ugy tekintik, mini az iparoskövelelésck lealkuvását. Elismeri az IPOSr, hogy „mivel azok a várakozások, amelyekel a 21 es bizoilság a loiyó évi szeptember hó 5 én, a kereskedelmi miniszter ur elnöklete alall tartott értekezlethez fűzőit, nem teljesüllek, Illetve a tetl intézkedések a kézmilveslpa-rosság jogos igényeli nem elégítik ki, mosl már meglarl|a a kőszegi kongresszus állal elhatározol! országos Iparos nagygyűlés! Budapesten." Tehál a nagykanizsai iparosság állásfoglalása ismét helyénvalónak bizonyult. (B. k. Október 1 tél naponta háromszor szedik kl a leveleket Nagykanizsán Nagykanizsa, azeptembur 28 A közönség érdekelnek tokozol-l.ibb biztosítási céljából a pécsi m. kir. postaigazgatóság a menetrendváltozással kapcsolatban elrendelte, hogy f. év október l-töl Nagykanizsa város területén az összes levélszekrényeket naponta háromszor kiürítik. Kivétel csak a külterületen levő tüzérlaklanya, ahonnan a levelezési naponta egyszer, a déli gyüjlő-járal viszi el. Vasdr- és ünnepnapokon teljes gyűjlés egyszer lesz (délben), de a város központjában levő srekrényekel este 20 óra körül Ilyen napokon is kiürítik. Az I. sz. gyüjlöjárat a Széchenyitér 4. sz. alatti telepről 10 ó. 45 p.-kor indul kl és a levélszekrények kiürítése után 12 ó. 30 p.-kor érke-zU \'< pályaudvarra. A ll-ik |áral 16 ó. 30 p.-kor, a pályaudvarra 18 órakor érkezik. A Ill-lk járat 19 órakor indul és 20 ó. 30 p-kor érkezik a pályaudvari postahivatalhoz. A gyűjtési sorrend ugy van meg-állapilva, hogy utoljára mindig a város központjában elhelyezett levélszekrényeket ürítik ki, ami 12, 17 óra 30 perc és 20 óra körül történik. Az 1 sz. (városi) postahivatalnál lévő levélszekrényt naponta még este 23 óra 30 perckor is kiürilik, a pályaudvari levélszekrények kiürítése pedig minden postavonat indulása előli 10 perccel megtörténik. A Budapestre szóló és Budapesten átmenő levelezés legelőnyösebben ugy ér rendeltetési helyére, ha a pályaudvari postahivatalhoz a II ik gyüjtöjárallal beérkezik, de a következő nap délelőttién még a Ill-lk Járattal begyűjtői! Budapestre szóló levelezés is kézbesítésre kerül. Sürgősebb természetű levelezést este 20 óra ulán a városi vagy a pályaudvari postahivatal szekrénye ulján céls.crü feladni. A közönség örömmel fogadja ezt az u|itás>, amivel a posta ujabb bizonyítékát adta annak a figyelemnek és előzékenységnek, ami eddig is közmondásos nem csak a kanizsai postahivatalok vezetésében, hanem a postai szolgálat felsőbb irányításában is. tdöliráz A nagykanizsai •naleorolSglal megfigyeld leienlések: Szerdán a hőmérséklet; Reggel 7 óiakor +16-8, délután J órakor -4-24-2, elte 9 órakor +18-8. Ftlhterl Reggel lelbós, délben és este tiszta égboltozat. Sxtllrány: Reggel délnyugat, délben déli szél, este északkeled szél. (Élszakui rddlójeltntis) K a.l.or.la-nlal latiul l«Untl aala 10 árakor i FaMa léi várhat* fokosca-toa hfloaökkanéaaal éa gianga éaxakl légáramláaaal. — Cigányok, akik a hegyőrnek elhegedülték a nótáját. Horváth Sándor 26 éves és Horváth Oyula 22 éves cgeraracsai cigányzenészek, akikel Bencze Oyörgy hegyőr klula-sitoll a hegyről, botokkal nekimentek a hegyőrnek, megtámadták és megverték. Bencze feljelentene őket. A törvényszék mindkettői 14—14 napi fogházra ilélle halósági közeg elleni erőszak miatl. JliAidMkündssÖA^/"**^ legyen otthonában, mart az ogész családot szórakoztatja és azonfelül leha-tívé teszi az Iskolánkivüli művelődést. u,5 Gyártja: Orion Izzólámpagyér ZALAI KÖZLÖNY Nagykanizsa közönségéhez Kérő sióval fordulok Nagykanizsa minden lakósához I A közeledő iél ezer bajjal és nyomorúsággal fenye get. 2400 családol, 7200 személyi tesz ki a munkanélküli Ínségesek száma, akikel ál kell segilenllnk a léi bajain, hisz jó és balsorsban felebarátaink ezek a szerencsétlen embertársak. Nincs ma fonlosabb kérdés, mint a téli Ínség levezetései Az állam, a város minden tehetségével e kérdés megoldásán fáradozik, de mert a város lakósságának csaknem egynegyedét teszi kl az ellátatlanok szama, a múlthoz viszonyítva az Idén százszoros mértékben lesz szükség a társadalom jószivére és áldozatkészségére is I Bizalommal fordulok városom közönségéhez annak dacára is, hogy a gazdasági viszonyok soha nem számított súlyossága nemcsak a segélyezendők számának szaporodásában éreztette hatását, hanem csökkentette azok teljesítőképességéi is, akik a múltban adakozni tudlak és szoktak és úgyszólván nincs már család, m\'elynek asztalára ne kisebb falat kenyér jutna, mint a mullban; kérve-kérek mindenkit, gondoljon azokra a szerencsétlenekre, akiknek asztalára önhibájukon klvtll egyetlen falat kenyér sem jut, hozza meg ki-ki a tehetségéhez mért áldozatot és ajánlja meg hozzájárulását. Bármily nyomasztók is a viszonyok, ha szeretettet gondolunk szűkölködő, szorult helyzetbe jutott embertársainkra, ha figyelembe vesszük, hogy a legcsekélyebb adomány is egy-egy könnyet törölhet le, egy-egy karéj kenyeret juttathat az éhezők kezébe, akkor a legcsekélyebb jövedelemből is fog jutni adomány az ínségesek részére. A gyűjtés a jövi hét folyamán megindul. Kérek mindenkit, fogadják szeretettel és megértéssel a gyűjtés fárasztó munkájára vállalkozókat. Az akció fenntartása 6 hónapig látszik elkerülhetetlenül szükségesnek. Az adományokai, miként a múltban, most is havi részletekben fogjuk begyűjteni. A gyűjtő ivbe csak azt kell bejegyezni, hogy ki-ki mit ajánl meg egy-egy hónapra, a megajánlott havi összegeket azután november elsejétől kezdödöleg havonta a hat hónap első napjain fogjuk összegyűjteni. Bizonyára sokan lesznek, akiknek nem áll módjukban pénzt adni, de természetbeniekkei azért tudnak segítségei nyújtani. — Ezeket az élelmiszer, ruha stb. adományokat is kérem a gyüjtőlvbe bejegyezni, beszedésük iránt majd intézkedni fogok. Különösen kérek mindénkit, aki csak teheti, hogy iskolás-gyermekeknek ebédeltetését vállalja. Talán még ez az a megterhelés, amit mindenki legkönnyebben elviselhet, viszont hatásában igen eredményes, hisz a jövő nemzedéket részesíti a otthon nélkülözött meleg, tápláló ételben. Aki ha|landó iskolásgyermekeknek ebédel adni, szíveskedjék a gyüjtő-ivbe bejegyezni, hogy mely napokon és hány gyermeknek hajlandó ebédet adni és hogy fiu vagy leánygyermekei óhajl-e ; a gyermek beosztása iránt az iskolaigazgató urak meghallgatásával fogok intézkedni. A szegényakció, amely a koldusok eltartását célozza s amely megindulása, 1930. ősze óta sok eredménnyel megszakítás nélkül folyamaiban van, az idei inségakció mellett is tovább folytatódik. Azok közöli, akik erre a szegényakcióra állandóan adakoznak, bizonyára sokan lesznek olyanok, akik a sze-gényakciöia állat\'idóan adott hozzájáruláson felül a 6 hónapos inség-akclóra is ludnak és hajlandók Is lesznek adakozni. Mindenesetre kérem a szegényakcióra adakozókat, hogy a gyűjtők megjelenését ne vegyék tolakodásnak; a gyűjtők minden házba, minden lakásba elmennek s technikailag keresztülvihetet-len az, hogy a szegényakció adakozóinál ne alkalmatlankodjunk. Ismétlem, akik a szegényakcióra adott adományon felül további áldoratot nem hozhatnak, ne vegyék tolakodásnak a gyűjtők megjelenéséi, viszont akik képesek és hajlandók Is azon felül az inségakcióra is adakozni, megajánlásukat a gyűjtő ivbe szíveskedjenek bejegyezni, Amit erre az akcióra adunk, azt utoisó fillérig nagykanizsai Ínségesek kapják, akik jóban, rosszban egyült élnek velünk e város falai között. Az Idén se fog elmenni adminisztrációra egyetlen fillér se s az Idén is elvként fogom szem elölt tartani, hogy a segélyt munka ellenében ad|uk éa hogy legfőképen természetbeniekkei történjék a segélyezés. Mindenkit megnyugtathat e tekintetben a tavalyi akció, melynek el számolását a nyár folyamán a város képviselőtestülete elé ter|eszteltem s amely elszámolás annak idején e lap hasábjain is megjelent. A segélyezetlek 60.000 napszámot dolgoztak le a segélyek ellenében, egyetlen munkabíró ember sem volt, aki munkanéikül juthatott volna segélyhez s a pénzbeli segélyezés mértéke még cgyhu8zadát sem tette ki a természetbenlekkel történt segélyezésnek. Mindez igy lesz az idén is I Ismételem, gondoljunk szeretetfel Ínséges embertársainkra s akkor ezen a télen sem lész éhező ember városunkban. Dr. Krátky István polgármester — Felhívom a levente „Sportszakasz" tagjait, hogy rna, 29-én délután 4 órakor a Zrínyi sportpályán felszereléssel |elen|enek meg. Oktató. — Standard Rex és Su-per-Rex készüléket nagyon kedvezO Áron szerezhet be: csereakció/ Transdanubta. 1932 ozt^iember^M^ NAPI HÍREK NAPIREND Szeptsmb. 28, oaflttrtik Római katolikus: Mihály lós. Protest.: Mihály. Izr.: Elul hó 28. « Városi Muzeum ós Könyvtár nyitva csütörtökön és vasátnap délelőtt 10-töl 12 óráig. Gyógyszertári éjjelt siolgálat t a „Salvator" gyógyszertár Erzsébet-tér 21. és a klikanlisal gyógyszertár. OAaltlrdő nyílva reggel 6 órától este ö óráig (héttő, szerda, péntek délulán, kedden egész, nap nőknek). Tel. 2—13. — Elloglalta hivatalát a Máv. Qzletvezetőség uj Igazgatója. Dr, Újhelyi SAndor, a stombalhelyl Máv. üzletvezetöség uj igazgatója hétfőn reggel vette át véglegesen hivatalát. Az üzletvezetöség teljes tisztikara, az összes helyi és környékbeli szolgálati fönökök az osítilyfönökök vezetése mellett üdvözölték az uj üzletigazgatót, aki köszönetet mondott az üdvözlésért és kifejtette azokat az elyeket, ameiyek öt harminc éve8 pályafutása alatt vezették. Majd látogatást telt az összes hivatali helyiségekben és megismerkedett az üzletvezelöség tisztikarával. , — P. Buttykay Nagykanizsán. A nagykanizsai Mária Kongregációk 31 mezítlábas gyermeket szándékoznak felruházni télire. Ec?lból oklóber 10 én este 8 órakor a színházban film-előadási rendeznek. Nevezetessé teszi ezt az estét P. Buttykay Antal közreműködése, aki a film elölt előadási fog tartani. — A vármegyei erdöfelügyelö Nagykanizsán. Surjánszky Kálmán zalavármegyei erdőfelügyelő kedden Nagykanizsára érkezeit és Eróss Rezső városi erdőmérnök kíséretében megtekintene a város erdeit. — Halálozás. Muth Ádám ismert kanizsai gabonakereskedő felesége szerdán délben pillanatnyi elmezava rában eldobta magától ar éleiét. Mire az Idős asszony tettét felfedezték, már nem leheteti rajta segíteni. — Missziós hírek. A Szociális Missziótársulat helyi szervezete a városi inségakció megszervezése ügyében ma, csütörtökön délután 4 órakor gyűlést tart a Mlssziősház-ban, melyre a tagok teljes ozámban való megjelenését — főkép azokét. ielött máshol vesz vagy rendeli osztálysorsjegyet keresse lel a HIRSCHLER trafikot oaztálysorsjegy főelárus\'tót (Korona-rzátló épület), ahol még szeren-cseszámu sorsjegyek kaphatók. Kisorsolásra kerlll 8 millió aranypengő. Húzás már október 20 — 22. Hivatalos áraki Vt = 84.— P, \'/a™18.— P, >/< — 6__P, t/8=s__p kik más társadalmi, vagy hitbuz-galmi egyesületnek nem iag|ai — kéri a szervezet Elnöksége. — Mint minden évben, az idén Is szombaton, oklóber l-löl kezdödöleg egész hónapon át minden este 6 órakor róz8afüzérájtatosság és litánia lesz a Missziósház kápolnájában. Mlsz-szlósház jónöknöje. — Kl akar házat építeni? Minap a kanizsai utcanyitások érdekében Indult mozgalom kapcsán a polgármester felhlvla a Zalai Közlöny utján az építtetni szándékozókat, hogy jelentkezzenek nála. Jelentkeztek is többen. Olyanok is, akiknek volna pénzük, de nincs lelkük, de tokkai többen vannak olyanok, akik leikel még csak találnának, de — pénzük nincsen. Ez utóbbi kategóriákba tartozók figyelmét felhívjuk a Budapesti Ingatlanbanknak (BIB) a Zalai Közlöny vasárnapi számában megjelenő hirdetésére. =» Az izraelita ünnepekre imakönyvek, imasálok, üdvözlő kártyák kaphatók Fischei könyvkereskedésben, Horthy Miklós ul. — Oyermek a* ökrös szekér alatt. Súlyos kimenetelű gyermek-szerencsétlenség történt kedden délután az Újudvar közelében levő Perdócz-puszlán Kisdeák József 4 éves kisfiú egy Okröaszekéien jött haza a mezőről. A kocsit Kondor István béres hajtotta. Mikor a szekér beért á községbe, a kisfiú nem várta meg, mig megáll, hanem türelmetlenségében leugrotl. Ugrás közben a gyermek véletlenül megcsúszott és a szekér alá került, ugy hogy az egyik kerék keresztülment a testén. Az. eszméiellen gyermekei, aki súlyos külső és belső sérüléseket szenvedett, orvoshoz vitték, majd besxállltotiák a nagykanizsai közkórbázba. A szerencsétlenség ügvébsn nyomozái Indult. = Kitűnő a tatai brikett. Kitűnő a történele is, melyet a legmulatságosabb hangos filmen most mutat be a Városi mozgófénykép színház. Mindenki nézze meg u kacagtató filmet és mindenki vegyen tatai brikettet Strém Károly cégnél. — Anyakönyvi hírek. Nagykanizsán szeptomber 18-tól 2-l-lg II permek szüléiéit, 7 tlu és 4 leány: Slmoncsics Károly kőművesmester 6s Baj Annának rk. fia, Valentlny Miklós asztalossewéd éa Szabó Rozáliának rk. tta, Drwsenyl János géplakatossegéd ós Plmpár Annának rk. fia, Csere János vasúit pályaőr és Csapó Évának ret. fia, Dolmáflyos György földrr,. és Plemmcr Juliannának rk. leány, Vég Ferenc kee«íf. és Haltor Honának rk. fia, Farkas Imre góplucn-tosaagéi! ós Hojkási Teréziának rk. leánya, Szécsenyl István lakatos éa sza-relőmeator és Dobrt MArláunk rk. tia, Vollák József földműves éa Dávldovics Máriának rk. leánya, dr. Aozél István ügyvéd és Spltzer Katalinnak Izr. leánya. — Halálozás 3 volt: Frank Tibor tanuló rk. 8 éves, Spantts Pál szUcsmester rk. 76 éves, özv. Schlelfor Lázárné Buozlai Amália izr. 80 éves. — Házasságot kitölt 4 pár. Szabó iBtván (özv.) városi utkaparó és Kondákor Rozália rk., Horváth Józset kőmUvessogéd és Szűcs Mária rk., dr. Szabó István körorvos (Bánokszentgyöi-gy) és Szugtlel Erzsébet (Letenye) rk., Klein Vilmos orvosi műszerész (Pesterzsóbet)és Műller Paula Izr. Fájoslábuak! Bokasülyedés és lúdtalp hajlani megelőzésére és gyógyítására hordjanak jól szerkesztett lúdtalp-betétet. Raktáron tartjuk és a láb anatómiájának meg- --felelően mérték után készítünk. - Készítünk mindenfajta orthopitd-, luxus- és vízhatlan vadászcipőket. Nagy raktár mindenfajta luxus-, utcai-, gyermek- és iskolacipőkben. Miitényi Sándor és Fia cipőáruháza, Fő-ut 2. szám (Városházpalota) 1932 szeptember 29. Tiszteidtől értesíteni a n. i. hölgy-közönséget, hogy tapulminyutarnról hazatérve tanítok keztyiit szabni, kézzel varrni eredményesen. Sport-, délutáni* és estélyi keztyük mérték, eredeti modellek és tervezés szerint- Modelljelm megtekinthetik. Rendeléseket pontosan és mérsékelt irben vállalok. Szegő CUga -. Naj-kin! Tetílíin ti. Veszett farkaskutya megmart egy bakónaki legényt Nagykanizsa, szeptember 28 llj. BOrlndl József 23 éves nagy-bakónakl földmflveslegényt a bakó-naki községháza udvarán Kósa Sándor fOJegyző hatalmas farkaskutyája meglámadta és a jobbeotnbján megharapta. Mivel a kulya veszeltgyanus volt, a nagykanizsai főszolgabiróság el-reucLelle Witl4sát és felboncolását. Wolff Sándor dr. járási állatorvos végejle a boncolást, melynek során a kulya gyomrában szénát és fadarabokat talált, amiről arra lehjt következtetni, hogy az állat valóbjrt veszett volt. A kulya fejét felküldtek Budapestre az Állalorvosi Főiskolának. A főszolgabíró ebzárlatot rendeli el Nagybakónak területére, egy-ullal elrendelte azoknak a kutyáknak i kiirtását, amelyektől (ellehető voll, hogy érintkeztek a veszettkutyával. IfJ. BőjQftdl Józssfel felszállították a budapesti Pasteur Intézetbe. -»Angol nyelvtanlolyamot kez-dók és haladók számára okióber (ló elsején isméi megnyitom. Érdeklődni lehet a Magy. Kir. Dohánynagyáru-dában. Berke József. Az OJsáf aj sxáaa ulév küszöbén ezt kívánja olvasóinak: Sle sollen sleh sllee gute ausbethlenl Uandhl és u hosszú nap, Félaktok a Képzőművészeti lílskolárél, Héber dalest a rádióban, Távozás elölt hozza rendbe az előkötő-lát. Nagy olterahangverseny az ellenzéken, a legújabb arisztokrata-viccek, & hót logkósorobb vlceol ós még rengeteg tréfa, móka, vicc, aktualitás ós Intimitás, remek Nagy Imro izgalmas érdekes regény. Mutatványszámot In-Kyen kUld a kiadóhivatal Budapest VI., Ó-utca 12. = A badeni Outtenbrunn szanatórium a mai súlyos gazdasági viszonyokhoz alakilolla árait, de ugyanazt a tökéleteset nyújtja ellátásban, kezelésben és szórakozásban, amit eddig. Fizetésül pengői Budapesten tíllogad. Speciális egyéni diéták, külön szivallomás, a házba bevezetett kénes gyógyfürdők. — Kútba folytottak egy csecse-nőt. Tűrje község mellett a zsigmondházi majornál, egyik kútban t«y ciecsemőhullát találtak. A szerencsétlen kis apróság újszülött voll & minden jel arra vall\', hogy álla-gyilkosa nem ölte meg, hanem Ive dobta a kul fenekére. A esendőség nyomoz. ■■BV JBvedelemre ™ tehetnek azért Mthoi lakó szorgalmas ügyes ..rak, fc-\'« \'eladására alkalmas helyiséggel Ajánlatok csakis Icvéllleg staim-ta. íííntii. vili.. vwi-itu i ZALAI KÖZLÖNY Közg nzdasóg A földteherrendezés A Magyar ttmSgalilaságl fáruisig II |X«tJ« Budapest, szeptember 118 A .Magyar Mezőgazdasági Társaság" vllaülésl rendezett Sleriiad István kormányfőtanácsos elnöklete alalt. Az elnök bevezetőiében Ismer-lelte azon nagylonlosságu kérdésekel, amelyek közölt első helyen a földleherrendezé8 említendő. Dr. Nagy Emil ny. mlnlszler előadása ulán és löbbek hozzászólása slap|árt a „Magyar Mezőgazdasági Társaság" határozati javaslatot nyujl be a kormányhoz, amelynek lóbb pánijai a következők: 1. A záloglevelekkel való kölcsön visszafizetése akként rendeztessék, hogy az az adós helyzetét könnyítse és ne az ujblrtokosok vételi előnyét fokozza, s azl a pénzintézetek külön nyerészkedésre ne használhassák lel. 2. Kamal mérséklés, mely a zálog-levélkölcsönre Is kiterjedjen, s az álmenetl egy évre a kamal a 4%-ot ne haladja meg. 3. Árverés helyett biról zárlat a tulajdonos zárgondnokságával szoros elszámolás kötelezettségével. 4. Az ekként kezelt birtokon folyó gazdálkodás ellenőrzése, szakszerű felügyelete. 5. A löldteherrendezés alá vont birlok kétharmad részét az állam telepítési és paicellázásl célokra Igénybevehetl, a terhek aránylagos átvállalása ellenében. 6. A birlok mai átlagforgalmi értékét meghaladó követelések hatálya 3 évre fellüggeszletlk és ezek ulán kamal nem követethető. 7. Ha a zárlat első éve azl Igazolja, hogy a birtok a megadott kedvezmények dacára sem menthető meg a tulajdonos számára, azl az Országos Főldteherrendező Hivatal a hitelezők hozzájárulásával szabad kézből vagy árverés ulján értékesíti. 8. Aki túlterhelt birtokát e rendezés során megtartani nem bírja, kívánságára a birlok egy kiszelt része a megállapított elviselhető megterheléssel számára meghagyandó; lehetőleg a lakóház, esetleg mán szükséges gazdasági épülettel. 9. Aki hitelezői kielégítésére minden vagyonát átadta, az teljesítet! s tovább az adósságaiért nem vonható felelősségre. 10. A földleherrendezési eljárás során zárolt birtok jobb gyümölcsöz-telésc végell a* Országos Földleher-rendező Hlvalal termelési hitelt engedélyezhet, mely csak szigorú ellenőrzés mellett használható fel s minden más követelési megelőző elsőbbség Illeti meg. 11. Az akció lebonyolítására Országos Főldteherrendező Hlvalal és Országos Földleherrendezési Alap létesítendő. ™ Közalkalmazottak figyelmébe I Butorárulnkat lényegesen le-szállilott árakon árusiljuk. Hosszú lejáratú hitelre is, kamatmentesen. Kopsteln butoráruház, Horthy Miklósul 4. szám. Páris 20-321/1, London 1795, Newyork 518-87, Brüsael 72-02\'/., Milano 26-66, Madrid 42-45, Amsterdam 208*35, Berlin 123 42, Wien -.-•-, Szdlla 3-73, Prága 15-30, Varsó 58111, Budapest Belgrátt _•_, Bukareel 3-06. ftraéaytáu*, Búza tv., dt. 5—5 fitt. esett, rozs 10 fitt. esett. Buz* üszav. 76-os 13 35-13 55, 77-ea 13-5S--18-80, 7&*s 13 70-13-95, 79-ee 13-90—1410, 80-as 1395- 14-25, dunán-lull 76-os 12-40- 12-60, 77-ea 12-60-12-75, 78-as 12-75 —12D0, 79-es 128-5-1300, 80-as 13*00—13*20, rozs 7-20-7-4H lak. árpa 9-50 -9*70, zab IOTO-1040, lenged II. 13*50-13-80, korpa 7-40-7-50. i iMiMtt Baak derlta-árfolyamal valutAk Angol f. 19*70-20*10 Belga fr. 79*16-79*74 Csehk. 16 92-1702 Dánt 101*70-102-90 Dinár 9-67-997 Dollár —---•- Pranda 122*30-22*50 Holl. 229-25-230 45 Zloty 63 95-64-45 Lel 3 46-3-56 Léva 4-06-4-19 Líra 29DO-30\'2U Márta l»70-l»60 Norvég 90*80-9980 Peseta —*--■— Schlll. -*--•- Svájci I. 110-70-111-40 Svádk. 10080-101-80 devizák Amst. 229*25-230 45 Belgrád 987-9"97 Berlin 135*80-138*60 Brüssel 79-26-79-74 Bukarest 343-3*51 Kopeah.10190-I0Í90 London 19-68-19-82 Madrid -•-•- Milano 3000-30*18 Newy. 571-00-574-00 Oszló 99-00-99-80 Párll 22*33-22-47 Prága 16-93-17*01 Szófia 4*06-4-19 Stockh. 101-10-1011X1 Varsó 64*05-64-43 Wien -•-•— Zürich 110*80-111-40 Wien cJearlog árfolyama ; 80.454. Felhajtás 1832, rtsdillitn 909. — Elsőrendű 1-15-1*16, szedeti 1*10—1-14, szedett közép 094-1*00, könnyű 0*80-<)«). 1-s« rendű öreg 095-1-00, ll-od rendű öreg 0*76-086, «ngol süldő I. --80-090, szalonna nagybaa 1*64—000, zalr 1*95— 2-05, hua 1%-T lOJ félsertés 1-16-1-06. Kiadja a lapiulajdouos Közgazdasági Rt. Qutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata köny vnyomdála Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa /8. szám. Ny H t-t ér.*) Nyilatkozat. Domlna Paula a helyi Stefánia Szövetlégtől f. hó 20-án elbocsáttatott ; a Szövetség nevében eszközölt bevásárlásaiért fizetési kötelezettséget nem vállalunk. *) E rovat alatt közlőitekért « a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal nem vállal felelősséget. muiiiliuiUttl Méta Milalíi MENETRENDJE érvényes 1932. május 22-151 £r**áhet-tár W>eut4llt>*»*« Vasulállomásra 3*M *438 5*5 7-18 800 11-18 H oo 1800 17" *1810 2028 2210 22 40 2SM A csillagos járatok kitételetek. Erzsébet-térre 4-m 446 7-08 738 B8S 1) 80 1410 1816 17 8° 1818 2048 22-28 228! 2408 Drága jó anyánkat elvitte a bánat. Ma délután 5 órakor temetjük. Örökké gyászolják férje : Muth Ádám, gyermek^: Neasy él Ervin, veje: Welnberger Oyörgy, menye: Vermes Klári, unokája: Welnberger Éva APRÓHIRDETÉSEI u I .........aau-sk«• awar. MIM mi ab a pUl fmét- h linna H -U, *e nMr. mh+m MáM •"*\'<»» inii. a iiit to 99 maaa MM uiaaa taur. am*u • ■ UrM MM mt m* k« HSfak tnur ---------- Laaaiabi laaaZlIitatt árbaa raktárra árkezlek Araaatk batár áruháziba 2789 In ftnMa miatt visszavett rádJó^ kásstllékek olcsón kaphatók: Saabó Aalal rádlóllzletében. 4357 P*k»*B házzal egytltt halileaat miatt szonnsl eladó. Bővebbet RosenUiál Szé-eheayl-tér *4. 4376 Egy báló ás ebédlő but.e elad) Eötvös tér 32. szám. 4378 Ik gyermekkocsik aaályaa OtmoirlUMt upki. ;<i,. . . , f> M| Potfllt tlDtikolit iipki. Ulrttinvtl P H| Pótért tclnytikotit upV. (tolat Mk) ■-\'-*-----*..........P . . Mpki Ithtr. |«lv.-ny«l P ii)k.. J.lvtnnjr.t . . , I\' Ltány tooMruhlV. ralnd.n aa^yUf . . P 4--? Itlvíunytl ......... > otgJrt l.ínjlik Mpki t.hír, jtlv.-tiy.l P . P ia . . r.-ny.l P í j Ltinylktuml Mpkt. J.lvírny.l . . . P S -^ Ktufstann Xársly dlvstárabálákaa Ntfjktnltsáa Eristb.Méa 1. HáavaaaSAadl állást keres Idtünótn fóső 82 éves urlnó. Clp a kiadóban. 43(0 Fö-ut 19. alatt egy udvari saftha Ira-dáask vsgy műhelynek nov. l-re kiadó. \' 4MI Ssemerc-utca 2/c alatt 1 szobás It azonnatra kiadó. sa«m lüiatéa miatt vliszsvetl rádiókészülékek olcsón kaphatók: Szabó Aa(al rádió üzletében. 4867 Kasarlllbabve 1*20 llll., mája 3 és 4 1111. Singeméi! -ŰB8 EgVÉfLEH-f HEZMOZDUtoma otmiAM M*e. Selczer lm 6 psftcfláii nyírt liralut Nagykanizsa. Horthy Miklós-ut I, ZALAI KÖZLÖNY Gabona csávázöszerek Porpácok: Redves pácok: Arzópác Blgrlol Porzol Hlgosan Tlllantln Tlllantln Műtrágyák eredeti gyári árban és csomagolásban. Szélócsomagoláshoz Manilla (gyökérspárga) Kaphatók: ORSZÁG JÓZSEF mag, mfltrágya, termény és növény-védőaierelt kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. etf A bitóaág melleit Teleton 130. Vh. 586/932. Helyesbítés. A Zalai Közlöny I. évi szeptember 28-lkl számában meg|elent 586/1932. sz árverési hirdetményem kiigazításaként közzé teszem, hogy az árverés nem Deák-tér 9. sz., hanem Deák-iér 15. sz. alatt fog az árverés hirdetmény értelmében október 4-én megtartatni. Klek László s. k. kir. bit. végrehajtó. 30S7 vh. az. 1932. Árverési hirdetmény. Dr. Pillér Arthur Ügyvéd iltal képviselt Patassy F.lek éa Társa Javári 68 ■ pengd töke és több követelés Járulékai ereiéig a nagykanizsai klr. lárájblróaág 1932. évi 3057/1932. szára u végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1932. éyt augusztus hó Sí én lefoglalt 1280 pengőre becatllt Ingóságokra a nagykanizsai klr. Járásbíróság lenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak ax 1908. évi XLI. L-c. 20. S-a alapján a fent megnevezett s a foglalási legyr^kóuyvböl kl nem tftnó más foglaltatok javára Is u ártreréa megtartását elrendelem, de csak arra az eaetre, ha kielégítési joguk ma Is fennáll és ha ellenak halaaaló nalályu Igénykeresct folyamatba nincs végreht szenvedő lakásán. Oaraboncon, 128. hássz. alalt a flzeteti összeg levonásával leendő megtatiisára hatátldőtil 1932. évi október hó ó-lk napjának délután 4 őráta lUzetlk kl, amikor a bíróilag lefoglalt 2 tebén, ló. ser-sertés, cséplő motor, szekrények stb. s egyéb Ingóságokat a leglöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul Is - de a kikiáltást ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon Ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer P-ón leltll van, sz 5.610/931. M. E. számú rendelet értelmében csak aiok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytized részét bánatpénzül leteszik. Nagykanizsa, 1932. szepl. hó 16-án. uat rdmegauuk aa érdemes kosinál keieakestelneif 4a FRANCK-kávét végy... a magyar gazdát, a magyar munkást, a magyar ipart segíted! 1 1932. szeptember 29, A legsúlyosabb megbetegedések rendszerint a megjelölt helyeken fordulnak etó. Vigyázzon az améutisársl Köztudomású, hogy ar. emésztő azervet megbetegedése legyöngili a többi szerieket : tökéletes emésztést blztosltkst. t, reoaital vitet Iszik III biztos eredményt eaak agy ár ti, ha hirdetéseit a naponta többezer példányba* tntf-teáenő, messze daBaaJs ac-tvjedt ZALAI KÖZLÖNY-lw« adla lel. Kladókkaül KaattL (ajt udvatbanj Taím KOzgazdasági Részvénytársaság NAGYKANIZSA Könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozó intézet, üzleti könyvek és dobozok gyára a „Zalai Közlöny" politikai napilap szerkesztősége ós kiadóhivatala Készítünk s mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, műveket, meghivókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat. TELEFON: 78. E3ESÍHHIDÍ3SSE3 Gyártunk b üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzökönyvekot, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, raj/.füzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt. Nyomatott a laplulajdonus Közgazdasági K.-T. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata könyvnyomdájában Nagykanizsái,, (felelős Üzletvezető:. Zalai Károly.) 72. évfolyam 221. Mám Nagytan Ima 1982. szeptember 30, péntek Ari 14 WJér ZALAI KÖZLÖNY üacrkculMg íi kiadóhivatal: Póul 4. uim. Keszthelyt flókktadóhlvatal: Koasuth-ulca 32. Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos iüóluetétl áta : tay bórs I ptnaó SS Itlléi Sxrkcutóaégt éa ElKtóhlvelall tddor.. 7S. u A termelők kartelje Ereky országgyűlési képviselő nemrégiben felvetette azt az eszmél, melyet én mér 1904-ben propagáltam Bokányi Dezsővel szemben. Nevezetesen Bokányi Dezső 1904-ben nagy agitációs komijában Szekszárdon szónokolt, ostorozva a kaplta llzmust, a parssztságoi, a kereske deirnet. a Jogrendet. Én akkor Siek-szárd-moczfal fakereskedó voltain, szót kértem és rövid beszédeinben csak annyit mondtam, bogy Bokányi úrban felforgatót lálok, szerintem a szociáldemokrata párl fegyvere csupán a sztrájk és a bojkott, szappan buborék, amely akkor pukkad szél, mihelyt a parasztságot, az őstermelőket meg lehel szervezni és karlelbe tömöríteni. Mert mii szólna a szociáldemokrata párt, ha ar. én pártom kimondaná : line, II csak magas órabért követellek, de n teljesítményetek ezzel arányban nem áll. Egy kőművesnél 10 órás munkanap uldr. alig lálszik meg, hogy hol és mit csinált, hisz csak 320 nagy falitéglát falazott be, hololt Amerikában a VI. emeleten !300 téglái köteles egy kőműves befalazni 10 óra alalt. At én pártom, Bokányi szava szerint, paraszt párt. csupa olyan emberből áll, akik a hajnali harang-szótól az esti harangszóig körömszakadtáig dolgoznak. Aratás Idején még 4 órával megtoldják a nappalt és cáak 4 órát áldoznak az alvásra, csak azért, hogy mluden élőlénynek, kezdve a földlkukaclól, egértől az emberig, táplálékot adhassanak. MII szólna Bokánvl Dezső, kérdeztem, ha a termelők szervezkednének és kariéiba lépnének és kimondanák, hogy íme: zsákban van a terményünk, nem adunk el semmit, nem termelünk többel, csak annyit, amennyi a saját szükségletünkre és az adókra kell, földjeink egy részét pedig ugarnak hagyjuk. Ugyebár megállana minden és olyan állapolok állanának be az országban, ami fejeletejére állítana mindent. Bokányi kissé gondolkodóba esett és csak annyit mondott: biz ez nagy ba| volna és teljes felfordulást vonna maga után. 1905-ben már alig volt sztrájk, a szakszervezetek Innét kezdve teljes súllyal tisztességes, önérzetes munkásokat neveltek és megállapítható, hogy a mai Ipari munkásság megfelelő Intelligenciájú és szorgalmas emberek, akik megállják j helyüket ugy a társadalomban, mjni a politikában. Ha visszatekintünk a szerencsétlen proletárdiktatúrára, azt látjuk, hogy > termelők szervezkedés nélkül nem adlak el semmit, terményeiket) az állalokkal etették meg és a fővárosok főlápláléka a káposzta és gerslii volt Ahogy 1904-ben megmondtam véleményemet Bokányi Dezsőnek, éppen ugy papirra velem moBt Is véleményemet az Ereky Károly állal \'elvetett eszmére. Mindkettőnk eszménye csak eszménynek való, azt keresztül vinni A kormányzó megbízta Gömbös Gyulát a kormány megalakításával dezignált miniulereiiiSk az •< venni a munkát gységespártr Programot s tra támaszkodva akarja fel-\'rogramot szerdán este ad Budapest, szeptember 20 (Éjszakai telefonjelentés) A kormányzó csütörtökön délután ötnegyedórás kihallgatáson fogadta gróf Bethlen Istvánt, aki távozása után egyenesen Gömbös Oyula honvédelmi miniszterhez hajiolt. Ulána Károlyi Oyula gróf voll miniszterelnököl fogadta a kormányzó. Gömbös Oyula este 6 órakor jeleni meg kihallgatáson a kormányzónál, akitől tél B órakor lávozolt. A várakozó u|ságlróknak a következőket jelentette ki: — őfőméltósága miniszterelnöknek dezignált és a legteljesebb bizalmáról biztosított. Oömbös ezután a miniszterelnökségi palotában meglátogatta Károlyi Oyula grófol, ahonnan az egységespártba ment, A képviselők nagy él-jenzéssel fogadták Oömböst, aki lu-datta velük, hogy megbízási kapott kormányalakításra. Kijelemelte, hogy munkáját az egységespártra támaszkodva akarja végezni. Miután felfogása az összes kérdésekben ismeretes, programot csak akkor ad, ami- kor elkészüli a kabinet-alakítással. Bethlen István gróf szólott ezután a párt tagjaihoz. Hangoztatta, hogy éveken át együtt dolgozott Gömbössel, aki a párt fia. Szeretettel és bizalommal üdvözli és kívánja, hogy a párl politikai törekvéseit és programját váltsa valóra. Kérte a párt tagjait, hogy előlegezzék a dezignált miniszterelnöknek a bizalmukat addig, amig ismeiteti a programját. Gömbös Gyula valószínűleg szerdán este fejti kl programját az tgy-ségespártban. .. ......... ....... . — - ..... A kivégszés előtti percekben beismerte a gyilkosságot a pesttfldegkuti rablógyilkos „Jézus, légy Irgalmas hozzám!" — volt Éder József utolsó szava a bitófa alatt Budapest, szeptember 20 A pesthldegkul! rablógyllkosság! Ugy mai slatáriálls tárgyalásán Schrelber Mátyás lakalozmeBter és Seemann Márton lakatossegéd lettek tanúvallomást. Ezután az elnök komoly hangon fordult a vádlotthoz, hogy vallja be tettét. Éder percekig larló hallgatás után kijelenti, hogy nem érzi magái bűnösnek. Rövid szünet ulán viléz Oláh János klr. ügyész rámutatoll a vádlóit konok, makacs tagadására és szinészkedésére, hololt a bizonyítékok özöne áll rendelkezésre ellene. Török Miklós- dr. védőbeszéde után a rögtönllélö blróíág ítélethozatalra vonult vissza. Háromnegyed 1 órakor lért vissza a tárgyalóterembe a bíróság és kihirdette Ítéletét, amelyben Éder Józsefet bűnösnek mondja kl a vádbell cselekmények elkövetésében és ezért kötél általi halálra ítéli. Az llélel kihirdetése után as elnök Éder Józsefet leültette, ms|d hozzákezdeti a terjedelmes megoko-lás felolvasásához. Vallomás a siralomházban: „Véletlenül történt..." átalakított cellában helyezték el Éder Józsefet llt még kenyerei evett és egy pohár bort Ivott, majd megköszönte a védő fáradozását. Ekkor a birósági bizottságot kérte, hogy vallomását ez előtt is megismételje. Szilágyi Sándor dr. lörvényszékl bíró, aki a bünper előadója volt, valamint Oláh János kir. ügyész éa Jeszenszky Ferenc jegyzőkönyvvezető együtt beléptek a siralomházba és előttük Éder Ferenc megismételte beismeréséi. Elmondotta, hogy nem rablási szándékból indult el hazul- Amlkor a kegyelmi tanács is elutasította Éder József védőjének kegyelmi kéivényét, a kivégzést délután 5 órára tűzték kl. Midőn az Ítélet végrehajtásának időpontja kö zeledett, a belépöjegyes közönség korében elterjedt az a hlr, hogy a vádlott szállítás közben az autón az őt kísérő lelkésznek töredelmesen bevallotta a gyilkosságot és rablást. — Tiszta lélekkel akarok a másvilágra menni, ezért töredelmes vallomás! teszek — mondotta. A gyűjtőfogházban siralomházzá nem csak hogy teljesen lehetetlen, de egyszerűen bűn volna az emberiség és jogrend ellen, mert ha ezt a szerencsétlen eszmél keresztül lehelne is vinni, olyan állapolok állanának be idővel, amllől ar. Isten mentsen. Ne IdegeBllsűk ezt a becsületes, szorgalmas, józangondolko-zásu és minden tekintetben megbízható termelőosztály!, mert a termelök kartelje ezen a társadalmi osztályon semmit sem segítene. Keresni kell oly megoldási, amely ezl a vllágfenntartó osztályt az elmerülés tői megmenti. Hisz van mód rá. Csak egy-két példát akarok llt leszögezni. Elsősorban vissza kell állllani a régi jogrendet, hogy abban a szabad kereskedelem a régi helyét elfoglalhassa. Fel kell lámaszlanl a hírneves régi gabonakereskedő cégeket, ame- lyek a termelőknek csak hasznukra és segítségükre voltak és a világpiacon elismertek és köztiszteletben voltak. Fel kellene oszlatni minden olyan vállalatot, amelyet állami pénzen lartanak fenn, ezeket vagy eladni vagy bérbeadni lehetne. Liquidáltatni kellene minden olyan üzlelel, amely állami ksmalmenles segély! élvez és\'a legitim kereskedelmet megbénította. Öisze kellene szedni az igy felszabaduló pénzekel, ami másfélmilliárd pengő lenne és azt kiadni gyümölciözlelés végell a provlnc szolvens pénzlnlézelelnek, hogy a termelők amortizációs kölcsönökhöz 6 százalék mellett juthassanak ismét, a kereskedők és Iparosok forgatmányait ugyancsak 6 százalékos kamatra legyen módjuk leszámítolni. Igy módjukban lenne a pénzintézeteknek az államnak 3 és fél 4 százalékos kamatot az adott tőkére fizetni, amivel azlán az állam és minden polgára jól Járna, a magyar boldogulna, mert volna munkaalkalom és a diplomás munkanélküliek is elhelyezkedést találnának. Meg kell nyitni a határt az olyan szükségleti cikkek elölt, amelyeknek termelői kariéiban vannak, mert hazai anyagból, hazai munkaerővel termelt áruknak minimum 20 százalékkal olcsóbbnak kell lenniük, mini a külföldről vagy megszállolt területről behozható áruknak. Kényszeríteni kell és lehet is a vasutat, hogy a gabonát és borokat teljes vonalrakományokban, 30 vagont értve, OnköllBégben szállítsa a halárig. Mind ez megvalósítható és a termelők boldogulásához vezetne. Britek Mór ZALAI KÖZLÖNY ró), meri a Bécsl-nl környékén találkozol! két fiatalemberrel vasárnap. Ezek egyike, aki 32 évesnek látszott, egy revolvert adott neki. A llalal-emberek nevél nem tudja, azok sem kérdezték az övét. A revolverrel azután pedig a Malom-csárdába ment, ahol nem akarl gyilkolni. A fegyver véletlenül sült el a kezében és ugyancsak véletlenül süli el akkor Is, amikor menekülés közben a leányra lőtt. Elmondotta még, hogy azt a bizonyos koffert, amelyről annyi sió volt a tárgyaláson, a solymári erdi egy elhagyatott részén a bozótban dobta el. Ugyanoda dobta a kazettát Is, amelyet Jandáknétót rabolt. A kofferben benne volt az a vörös kabát és egyéb ruhadarabjai is. Éder fel is rajzolta egy papírra vázlatszerllen az erdőnek azt a helyét, ahol a bőröndöt eldobta. A csendőrök átéri nem találták meg, mert azon az uton nem jártak, minthogy ö időközben irányt változtatva menekült. A beismerő vallomást ű bíróság nem tartja teljes értékűnek, minthogy még az utolsó pillanatban is azt hangoztatta Éder, hogy véletlenül süli el a fegyver. A jegyzőkönyvet az aktákhoz csatolták. Az utólagos vallomás miatt késett néhány percet a kivégzés. 5 óra után pár perccel vezetik elő a fog-háiudvarra Éder józsefel, ahol már fel voll állitva a bitófa. Szilágyi Sín-dor bíró újból kihirdette az Ítéletet, majd az ügyész átadta a gyilkost az Ítéletvégrehajtónak. Már már megragadták a pribékek, amikot Éder még egyszer megszólalt. — Egy pillanatra uraim I - mon-dolta meglört hangon, Uvegesedő szemekkel. — Bocsássanak meg nekem és azok Is bocsássanak meg, akiknek vétettem .. Jézus légy Irgalmas hozzám/ A pap odanyújtotta neki a keresztet, majd a pribékek a bitófához vitték, ahol a hóhér végrehajtotta a halálos ítéletei. A halál 10 perc múlva következett be. Franciaország szembenéz a nehézségekkel a leszerelési értekezlet sikere érdekében a nehézségek Olaszország Is hajlandó közreműködni kiküszöbölésében (lent, szeptembor 211 A népszövetségi közgyűlés mai ülésén Herrtot francia miniszterelnök emelkedett szólásra és fejtegette, hogy az általános vita lezárásával azért szólal fel, hogy újra hangoztassa Franciaországnsk a Népszövetség iránt érzett régi ragaszkodását. Kitért a legutóbbi év eseményeire, majd a leszereléssel kapcso-latban kijelentette, bogy bármilyenek legyenek is a komplikációk, Franciaországnak szilárd elhatározása, hogy a leszerelési értekezlet sikere érdekében szembe néz a nehézségekkel. A leszerelési értekezlet jullusi munkálatai eredményesek voltak. Foglalkozott ezután a lausannei és stresa! értekezlettel. Utána Lord Cecil angol kiküldölt szólalt fel. Beszédéber, ujabb hitet tett a népszövetségi elv mellett. A Népszövetség bírálóinak — mondotta — nincs igazuk, ha azt mondják, hogy a Népszövetség semmit sem telt. Ebben nem a Népszövetség, hanem a tagjai a hibásak. Az angol kiküldött ezután a német-francia viszonyról beszéli, amelyei végre rendezni kell. Ha létrejönne a megegyezés Németország és Franciaország között, ezzel megszűnne a világ nyugtalanságának 75 százaléka. Beszéde vé- gén komoly felhívást inlézelt a Nép 8zövclséghez, hogy legyen tudatában annak a nagy felelősségnek, amely a leszerelési értekezlet sikeréért, vagy kudarcáért fogja terhelni. A közgyűlés harmadik szónoki Alolsl olasz alállamlltkár volt, aki újra kijelentette, hogy az olasz kormány hajlandó közreműködni a fennálló nehézségek kiküszöbölésében. Olaszország továbbra is fenntartja J933jue£lemb*t 30. alapelveit, nevezetesen ragaszkodik a lehető Icgnagyobbtnérvü leszereléshez, a biztonságnak leszerelés utján való fokozásához, amivel együtt járna minden állam biztonságinak növelése. Beszélt még a stresai kon ferenciiról, amely komoly lépést |e-ietll, ma|d u|ra kiemelte az olasz jóakaratot. Ezután az ülést holnap délelőttre halasztották. Érdekes pereskedés az egykori kis libapásztor-leány 14.000 dolláros hévízi villája körül . Orvosi szakértők és jogászok kereskedő Nagykanizsa, szeptember 28 Dr. Hennlg Alféd törvényszéki elnök fellebvlteli tanácsa rendkívüli érdekes ügyet tárgyalt csülörlökön délelölt. Az ügy egyik főszereplője özv. Nagy Jenőné, Vajda Viktória, aki mint a periratokból kliünik, kél elemi Iskolát végtett, azután rokonainál hányódvi libapásztorkodott. Huszonhét esztendős korában férjhez meni Nagy Jenő, vagyonos zalaegerszegi vendéglőshöz. Házassága alatt sem at flzht, sem a háztartás vezetését nem bízták reá. Később férje eladta vendéglőjét és értékes Ingatlant vásárolt Zalaegerszegen, majd a harctéren szerzett betegségében, 1923 ban meghalt. Az özvegy 1925-be ri összeismerkedett Paullk Margit ápolónövel, akinek tanácsára kibérelte Erdős Jizsef és ne|e hévlt-szentandrási penzióját évi 60 millió-éri három évre. Az első esztendő jó eredménnyel végződő\'.!. Ekkor olyan hírek terjedlek el, hogy Eulósék Amerikából kaplak ajánlatot s a villáért dollárokat kínálnak. Nagyné megijedt és meg akarla venni a villái, amelyért Erdösék egy milliárd koronát átszámítva, tizennégyezer dollárt kértek n állllólag volt Is vevőjük, aki ezt az összeget hajlandó let! volna megfizetni, özv. Nagy Jenöné 1926 mátcius harca Erdős József keszthelyi ingatlanáért 1-én habár még kél évi bérlethez voll joga, mindenki megkérdezése nélkül, egyedül felment Erdösék ügyvédjéhez és aláirta az adásvételi szerződést, mely szerint megvette a villái és évi fiz százalék kamat, valamint a teljes vételárnak 1927 szeptember l-lg való megfizetésért kötelezte magát. Ez az eddigi bérösszeggel szemben \'24.000 pengő évi megterhelést jelentett és a tulajdonjog révén a közterhek fizetési kötelezettségét is. Azonkívül tatarozást és toldalék építési munkálatokat is végeztetett, amiért meg kelltel terhelnie zalaegerszegi Ingatlanát is. Miután özv. Nagy Jenöné a Zala-vármegyei Takaréknak fizetendő kamat, a közterhek, a penzió Üzemköltségei s a saját fenntartásán felül nem ludta még a 14.000 dollár tőketartozást is határidőre törleszteni, Erdős József és neje leri Indítottak ellene. ötv. Nagy Jenöné nem jelent meg ezen a tárgyaláson és képviseletével senkit meg nem bizott. Így mulasztási Ítélettel marasztalták el. TizenöS napon beiül jogorvoslatot nem kéri. Ezután Erdősék végrehajtási kértek ugy az adásvétel tárgyát képező hévízi, mint a zalaegerszegi ingatlanra, amelynél ctmllakozlak az első helyen 20000 pengő követeléssel A ferde lovag (Korrajz Mária Torézla Idejébíl) 39 Irta: Balázs József Bartenstein melléje üli, Coblenz gróf pedig velük szemben foglalt helyet. Mikor kiértek a városból, a herceg és Bartenstein lóra ültek és lassan poroszkáltak a díszes menet végén. — On adósom egy felelettel. — Szólalt meg a herceg. 1 — igen. Arról van szó, hogy fenséged a Mediciek halála után Toscana hetcege lesz. — Kezdte Bartenstein. — A terminus nagyon bizonytalan. Én előbb balhatok meg. — Vélte a herceg. — A császár halála után a monarchia uralkodója lesz fenséged1. — Folytatta Bartenstein, válasz nélkül hagyva a hetceg megjegyzését. — Et természetes. Azonban én Lotharlngiáról szeretnék valamll hallani. — Lolharingiát magasabb politikai okokból at kell engednie fenségednek. Leselnszky László lengyel király kapja meg, akinek halála után Franciaországhoz csatolják. Ez a franciákkal kötendő béke feliéiele, amely ha megltiuaul, a monarchia menlhetetlenül összeomlik. — Magyarázta Bartenslein. — Dől|ön össze az egész világ, mii bánom én I Az apám egész életében Ausziriáérl harcolt s most én a hazámat adjam oda értük, amelyen őseim uralkodtak s ahol csontjaik porladoznak ? Ilyen csak osztrák agyban srUlethetlk meg, hogy én értük kardcsapás nélkül átengedjem hazám földjét, ahol családomért mindenki hajlandó véréi ontani I Nem ! Ezt az aljasságot én nem fogom elkövetni! -- Kiáltott a herceg magából kikelve. — Fenséged nem győzheti le maroknyi népével Franciaországot s csak azt érheli el, hogy a franciák a győztes jogán, feltétel és ellenszolgáltatás nélkül veszik birtokukba Lotharingiál, mig igy lényegesen más a helyzet. Ha fenséged lemondana, fivére jogai csorbitallanok maradnának b ha a monarchia hadereje megerősödik a magyarokkal, visszavehetünk mindent a franciáktól. — Igazat kellene adnom önnek, de ebben a szomorú ügyben nehéz nekem ily hirtelen dönteni. Legszívesebben megfordítanám a lovam fejét s meg se állnék Lvenzvilleig s ha egyebei nem tehetnék, elesnék a hadak élén, hitvallást téve hazám függetlensége mellett. — Ha r ím hallgat lenséged, akkor, mint a monarcia hatalmas uralkodója súlyos csapást mérhet a franciákra ugy, hogy mindenkinek el kell ismernie ehhez való kétségtelen jogát. A harcban elesett, de legyőzőit uralkodóherceg emléke nem lehet olyan maradandó, mint a felszabadítóé, akire örökké emlékeiik egy nép. — Igyekezett Bartens\'eln öt, a császártól nyert megbliáshoi híven meggyöinl. — Majd gondolkozom ra|ta. Ami pedig Toscánát Illeti, addig Bemmi esetre sem mondhatnék le Lotharlngiáról, mig azt át nem vehetem. — De fenség... — Elég I Ezt az elhatárolásomat nem változtathatom meg I Kár minden szóért. — Jelentette ki a herceg határozottan. — Nem hiszem, hogy Fleury bíboros a feltételt elfogadja. — Kockáztatta meg Bartenstein. —- Akkor döntsön a kard I Bartenstein összeszorította a fogait, hogy el ne mosolyodjon. Hiszen ö ls ezt akarta. Bizlos volt abban, hogv Fleury e feltételt nem fogsdja el. Ugy számított, ha a herceg hadbaszáll, Duinenfels is megy. Ezért eszközölte ki számára az ezredest rangot. A kapitányi itlhon lehetett tartani, de a vértesek ezredesének abban az időben ezrede élén kelleti lennie, amikor az harcba vonull. És akkor ö egyedül marad a főhercegnő közeiében ... — Ml a véleménye, miként bánjak a magyarokkal? -- Érdeklődőit a herceg. ^ — Amint azl\' az Ilyen rebellis banda megérdemli. Ridejgen, keményen, kíméletlenül. Meg kell őket tanítani restkelni. — Mondta Bartenstein gyűlölettel. — És gondolja, hogy ezzel a monarchia minden áldozatra kész védelmezőivé teszem őket? — Kérdezte a herceg csodálkozva. — Fenség talán emlékezik ai oroszláriszetiditöre, aki vasvlilát, hegyes vasrudat és rhlnoceroa koroá-csol tartva a kezében, keresztül ugratja a vadállatot a lángoló karikán 7 — Példálódzót! Bartenstein. — De a ■ mutatvány után koncol vei neki. — Emlékeztette a herceg- (Folyt köv.) ZALAI KÖZLÖNY 1932. szeptember 30._____ illó Z\'lavármegyel Takarék (Unitár | illái kéri árveréshez- (Ezl a pénzt ie i hévízi penzióba ölte Nagyné.) Az fgy milliárd koronáérl eladott Ingatlant 375 millió korondéri vdsásfltdk meg Erdősék az árverésen, majd később 46.000 pengőért adták el. A lalaegerizegi Ingatlan árveréséből vlízonl 19000 pengőt veitek tel a 14.000 dollár résztőrlesztéséül. E perek lezajlása után a zalaegerszegi tisztiorvosi hivatal hatóságilag állapította meg, hojfc. özv. Nagy )enőné veleszületett gyengeelméjűségben szenved és ügyelnek önálló vitelére képtelen. Ezen az alapon a zalaegerszegi klr. törvényszék el it rendelte özv. Nagy Jenöné gondnokság alá helye-rését éa az árvaszék dr. Sólyom Fekete Vilmos budapesti ügyvédei jelölte kl gondnokul, A gondnok látván gyámoltja szánalmas állapotát, gondosan átvizsgálta iratait. Azulán költséget és fársdságol nem kímélve kiderítette ml történt. Ezután fordult a keszthelyi klr. járásbírósághoz, az Erdi-slékkel kötött szerződés hatdtyta\'a-nllását kérve. A járásbíróság ítéletében kl Is mondotta azt. A fellebvltell tárgyalás során alperes ügyvédje dr. Hochstddter Sándor aíakl és formai okokból kérte az Uélet megsemmisítését, amit azon-ban a lörvényszék nem rendelt eL Ezután arra hivatkozott, hogy a jogügylet reális voll, mert a szakértő második véleménye ls alátámasztja azl. Végül utalt arra, hogy ugy az ellenőrző orvosszakértő, mint a hites törvényszéki orvosszakértó és az Igizságtlgyl orvosi tanács véleménye szerint flzv. Nagy Jeniné nem elmebeteg. Végül ujabb négy lanu meghallgatását kérte annak Igazolására, hogy özv. Nagy Jenöné nemhogy, gyengeelméjü, de eszes és ügyes üzletasszony volt. öiv. Nagy Jenöné képviselője, dr. Sólyom Fekete Vilmos megállapítja, hogy B szakértő véleményéből az derült kl, hogy a villa épülete légköbméterenként 36 pengőt ér, holott > hazánkban közismerten legdrágább lillafüredi építkezésnek ls csak 22 pengőbe került légköbmétere. Hivatkozik a kihallgatott mintegy 15 tanura, akiket alperes jelentett be s >klk közül többen vallották eskü hogy Nagyné nem voll be-•zámlthaló. Például: egy ízben kiállt az országutat söpörni, máskor tört-wzott a konyhában s hideg lemo-•fcsal kellett magához téríteni. Majd 800 pengőért hyst rendelt, de tél í"» múlva, i mikor szállították, nem emlékezed rá.\'Végűi elismert, hogy « Orsz. Igazságügyi Orvosi Tanács véleményében, elmebajt ugyan nem meg, de a mellékkörülmények arra készfellk, hogy egyetért-*n a hites törvényszéki orvosszak-"Wwl, mely szerint Nagyné az "\'let megkötése alkalmával nem volt mókában akaratelhatározó képestének. Alperes ügyvédje kifogásolta még,\' !»ogy l\'aulík Margitot távollétükben hallgatták kl halálos ágyán az U|-szenljános kórházban a megemlítette, hogy nevezel! lekötelezettje s dédelgetett kedvence voll felperesnek, jelezve ezzel, hogy a vallomás nem teljes érvényű. Dr. Sólyom Fekete Vilmos hivatkozik a sürgősségre, a lanu vallomásnál hiszen a lanu meg tc halt. Azonkívül utal arra, hogy a kihallgatást a budapesti I—III. kerületi sin lárásbirósag elnöke foganatosllolla löbb orvos jelenlétében, lehál annak hitelessége kétségbe nem vonható. A bíróság azután elrendelte a bejelentett tanuk kihallgatását s a tárgyalási elnapolta. A hosszú ideig szerencsés és boldog llb ipásztorlány sorsa felett valószínűleg a Kurla log dOnlk\'ni. Vájjon url milienbe vagy a szegényház ellátottja! közé kerül-e 62 éves korában ? -iis ger __«_ az Indulási és érkezési Időknek a publikum érdekelnek jobban megfelelő eligazítását. Bizonyos, hogy most menetrendlleg ez a vidék nagyon mostohán van dotálva: az összes üzletvezetőségek közül a szombathelyinek a legrosszabb a menetrendje. Tudom, hogy a Jobb menetrendnek sok és nagy akadálya van : főleg a MÁV leromlott pénzügyi helyzetében. Erről a leromlásról nein a MÁV tehet: a gazdasági élet válsága és a külföldi államokkal való szerződésnélktUI állapotunk idézte elő a MÁV személy- és áruforgalmának erösmérvü megcsappanását. A MÁV helyzetének és Így a menetrendi viszonyoknak a jaiulása is szervesen összefügg a gazdasági viszonyok megenyhülésével, én azonban mégis mindent megpróbálok, ami emberileg lehetséges, a menetrendek megjavítására. Minden menetrend összeállítása előtt kellő Időben széleskörű értekezletet hívok ösz-sze, hogy minden érdekképviseletnek módol adjak a menetrenddel kapcsolatos kivánaágal nyilvánítására. Meleg érdeklAdés nyilvánul meg a zeneiskolában rendezendő bérleti hangversenyek és lloeális előadások iránt Hlyaa -Urak kerülnek n alkalmakkor •UaUaraT Nagykanizsa, szeptember 21) A. zeneiskolában a tanárok és a város legjobbjainak közreműködésével rendezendő Uceálls előadásokra és hangversenyekre a bérletjegyek vállása már folyamaiban van. A jegyek két helyen válthalók: a Krátky tőzsdében és a zeneiskolai szolgánál. Ugy a matinékra, mint az esli\'hang-versenyekre az (tlőhely ára egységesen 3—3 pengő, míg az állóhely 1.80 pengő. Több oldalról megnyilvánuló érdeklődésre közöljük azokat a nagyobb müveket, melyek előadásra kerülnek. Ezek: Bach S. János egy preludluma és egy fugá|a, Mozart egyik hegedű-zongora szonátája, Beethoven egyik vonósnégyese, egy zongora szonátája, egy gordonkazongora szonátája, Schumann több dala, Mendelssohn egyik zongora-trló|a, Liszt 3 zongoraműve, Oold-mark egyik zongoratriója, Bizet egyik áriája, Frank Cesar híres hegedű szonátája, Ooldmark zongoraquin-tettje, Ooldmark egyik hegedü-suiteje. Ezek mellett több kisebb kompozíció ad változatosságot, dalok, énekter-zettek, kamarakórus számok stb. A rendezőség az egyes műsorok számait féltő gondossággal Állította össze, hogy azok minden vonatkozásban megfeleljenek a követelményeknek. Októberben egy matiné és egy esll hangverseny lesz. A matiné október 9-én, vasárnap délelőtt fél 12 órai kezdetlel, a hangverseny pedig október 24-én esle 9 órakor lesz a zeneiskola kamaratermében. =< Mielőtt szőnyeget vásárol, tekintse meg Slnger Dtvatáruház dus szőnyegraktárát. DIVATARUHÁZ Az uj MÁV üzletvezető programja A vaiut érdekeinek megvédése, előzékenység a közönséggel szemben és Jobb menetrend Nagykanizsa, szeptember 20 A nagykanizsai vusutállomás, mint ismeretes, a Déllvatul államosításával a szombathelyi üzlelvezelőség alá került. Újhelyi Sándor, az uj üzletvezető, minap elfoglalván hivatalát, működése alapelveit él programját a következőkben tejtette ki: — Ami a belső, a szolgálat körében érvényesülő programomat Illeti, a magam éa a vezetésemre bízott személyzet feladalál két dologban Jelölöm meg: észszerűen takarékoskodni, mástelöl pedig teljes erővel megvédeni az Intézel anyagi érdekeit. A MÁV anyagi érdekeinek megvédésénél a forgalomszerzésre, valamint a vasút forgalmát súlyosan veszélyeztető különböző versenyek (autó, autóbusz, hajó stb.) leküzdésére gondolok. Ennek a célnak elérése érdekében mulhatalianul szükséges az, hogy az álloinásvezetök, valamint a felekkel beosztásuknál fogva érintkezésre hivatott beosztottjaik az állomásuk- hoz tartozó ierűlelen keressék ét találják meg a szoros kapcsolatot a gazdasági étet összes tényezőivel js kísérjék élénk figyelemmel a gazdasági élet mozzanatalt, amelyek befolyással lehetnek a forgalom alakulására. — A forgalom fokozásának érdekel megkövetelik azt is, hogy a vasul üzletfeleivel való érintkezésben mindenkor a legmesszebbmenő előzékenység, udvariasság és megértés Irányítson mindenkit. Szakítani kell azzal a régi rossz felfogással, hogy a vasutas elsősorban tisztviseli és csak azután következik a közönség éideke. Mi vagyunk a közönségért és nem megfordítva. — Minden lUrekvésen) az, hogy amennyire a MÁV pénzügyi hely-zele megengedi, jobb menetrendet eszközöljek kl. A jobb menetrend alatt nem a meglevő vonatjáratok szaporítását értem, mert erre a közeljövőben nincs lehetőség, hanent llllalttt máshol vasz \'Hl "inda! osztálysorslegyet, keresse lel a HIRSCHLER trafikot oaztálysorslegy Melámaltót (Korona-ilálló épület), ahol még szeren-cscszámu sorajegyek kaphatók. Kisorsolásra kertll 8 millió aranypengő. Iluzi. már október 20-22. Hivatalos árakl Vl ~ «♦.- P. Vi 12— H, \'/<" n.— i>, \'/«=a.- P kész kabátok nöi- és férfiszövetek, szőrmék NAGY VÁLASZTÉKBAN ZALAI KÖZ1.0NV _ _____________ Sassné és leánya nagy képkiállítás® Indiában Angol meghívd! hozotl * posta a mente, Hlokzatos Indiából. Sassné Farkas Böske és leánya (oltani nevükön mlss es Miisslt Brunner) Slmla-ban, ebben az indiai kullur-centrumban augusztusban kiállítást rendeztek. A vernlssage-t az alkirály és Welblngton grólnö nyitották meg. A kiállított 350 kép a két kanizsai művésznek Magyarországtól Indiáig Ivelö uljáról és benyomásairól számol be. Három esztendő ezernyi exolikuma, olasz, egyiptomi, afrikai tájak és élet és főként a csodálatos India elevenedik meg képelken. Egy nagy angol újság kritikájából fordítottuk le e pár sort: ,India meg van örökítve a két fiatal magyar művész képein minden vonatkozásában. Ó-India templomai, a Hyma-lája örök hava, a titokzatos India csendes falvainy nyugodalmas élete, a nagyvárosok gazdag lorgalmas-sága csudálatosan tttkrözödik vissza a modern technika segítségévei. Kétségbevonhatatlanul bizonyltja a művész, hogy eredeti felfogásban, kivileiben és művészetben... Ez a 85 ik kiállítása Sass-Brunnerné asszony festményeinek". Ugy halljuk, hogy Srnék indiai anyagából a közeli napokban tárlat nyílik meg szülővárosunkban, Nagykanizsán is. Az anyag egy része már meg is érkezett Indiából. A keszthelyi vonat elé ugrott egy öreg vonyarcl gazdálkodó Keszthely, szeptember 2U Borzalmas módon vetett véget az életének Kdhkzi József 69 éves vonyarcvashegyi gazdálkodó. A szerencsétlen ember Oyene6-dlás és Vonyarcvashegy között elrejtőzött a sínek mentén levő bokrokban és amikor odaérkezett a Tapolcáról Keszthely felé haladó vonal, Kálóczl a mozdony elé vetette magát. A kerekek derékban szelték ketle Kálóczl József testét, aki azonnal ki-izenvedelt. A csendőrség nyomozárt indilott az öngyilkosság hátterének felderítésére. — férfiak és n«k, akik keresni akarnak nagyon kedvező feltételek mellett azonnal felvételnek napilap előfizetés gyűjtésére. Pannonia-szál-loda, portás délelőtt 9-től 11-lg. — Márkás női és férfi ruha- és köpenyszövetek Singeméi kaphatók. — Bútort a leghosszabb részletre és a legolcsóbban csakis Kopsteln bútoráruházban vásárolhat I Horthy Miklós-ut 4. Nagykanizsa Kérő szóval fordulok Nagykanizsa minden lakósáhoi I A közeledö tél ezer öaj|al és nyomorúsággal fenyeget. 2400 családol, 7200 személyt tesz ki a munkanélküli Ínségesek száma, akiket át keli segilenUnk a tél bajain, hisz jó és balsorsban fele barátaink ezek a szerencsétlen embertársak. Nincs ma fonlosabb kérdés, mint a léi! ínség levezetése; Az állam, a város minden lehelségével e kérdés megoldásán fáradozik, de mert a város lakóssí^ánnk csaknem egynegyedét leszi kl az ellátatlanok száma, a múlthoz viszonyítva az idén százszoros mfrtékben lesz szUkség a társadalom jószlvére és áldozatkészségére is I Bizalommal fordulok vátosom közönségéhez annak dscára is, hogy >. gardasági viszonyok soha nem számitolt súlyossága nemcsak a se- Sélyezendök számának szaporodásá-an éreztette hatásál, hanem csökkentette azok teljesítőképességét is, akik a múltban adakozni tudlak és szoktak és úgyszólván nlncB már család, melynek asztalára ne kisebb falat kenyér jutna, mint a múltban; kérve kérek mindenkit, gondoljon azokra a szerencsétlenekre, akiknek asztalára Önhibájukon kivtll egyetlen falat kenyér sem jut, hozza meg ki-ki a tehetségéhez méri íldozitoi és ajánlja meg hozzájárulását. Bármily nyomasztók is a viszonyok, ha szereleltei gondolunk szűkölködő, szorult helyzetbe jutott embertársainkra. ha figyelembe vesszük, hogy a legcsekélyebb adomány is egy-egy könnyet törölhet le, egy-egy karéj kenyeret juttathat az éhezők kc/ébe, akkor a legcsekélyebb jövedelemből ls fog julni adomány az ínségesek részére. A gyűjtés a /övö hél folyamán megindul. Kérek mindenkit, fogadják szeretettel és megértéssel a gyűjtés fárasztó munkájára vállalkozókat. közönségéhez Az akció fenntartása 6 hónapig látszik elkerülhetetlenül szükségesnek. Az adományokat, mikéit a mullban, mosl Is havi résziele kben fogjuk begyűjteni. A gyűjtő Ívbe csak azl kell bejegyezni, hogy ki-ki mit ajánl meg egy-egy hónapra, a megajánlott havi összegeket azután november elsejétől kezdődőleg havonta a hal hónap első napjain fogjuk összegyűjteni. Bizonyára sokan lesznek, akiknek nem áll módjukban pénzt adni, de természetbeniekkel azért tudnak segilségel nyújtani. —■ Ezekel az élelmiszer, ruha sti}. ado mányokat is kérem a gyüjlőlvbe bejegyezni, beszidésük Iránt majd intézkedni fogok. Különösen kérek mindenkit, aki csak teheti, hogy iskolás-gyermekeknek ebédeltetését vállalja. Talán még ez az a megterhelés, amit mindenki legkönnyebben elvise het, viszont hatásában igen eredményes, hisz a jövő nemzedéket részesiti a otthon nélkülözőit moleg, tápláló éleiben. Aki hajlandó iskoiásgyetmekeknek ebédet adni, szíveskedjék a gyűítö-ivbe belegyezni, hogy mely napokon és hány gyermeknek hajlandó ebédet adni és bogy flu vagy leánygyer mekel óhajl-e; a gyermek beosztása iránt az iskolaigazgató urak meghallgatásával fogok intézkedni. A szegényakció, amely a koldusok eltartását célozza s amely megindulása, 1930. ősze óta sok ered ménnyel megszakítás nélkül folya maiban van, az idei inségakció mellett is tovább folytatódik. Azok között, akik erre a szegényakcióra állandóan adakoznak, bizonyára sokan lesznek olyanok, akik a s;e-gényakcióra állandóan .adott hozzájáruláson felül a 6 hónapos inség-akcióra is tudnak és ha|landók is lesznek adakozni. Mindenesetre kérem a szegényakcióra adakozókai, hogy a gyűjtők megjelenését ne vegyék tolakodásnak; a gyűjtök min- _________1932_azeplember 30. den házba, minden lakásba elmennek 8 technikailag keresztülvitelei-len az, hogy a szegényakció adakozóinál ne alkalmatlankodjunk. Ismétlem, akik a szegényakcióra adott adományon felül további átdoiaiot nem hozhatnak, ne vegyék tolakodásnak a gyűjtők megjelenését, viszont akik képesek és hajlandók is azon felül az inségakcióra is adakozni, megajánlásukat a gyűjtő Ívbe szíveskedjenek bejegyezni, Amit erre az akcióra adunk, azt utolsó fillérig nagykanizsai Ínségesek kapják, akik jóban, rosszban együtt élnek velünk e város falai közölt. Az Idén se fog elmenni adml-nlszlrációra egyetlen fillér se s az Idén is elvként fogom szem előtt tartani, hogy a segélyt munka ellenében adjuk és hogy leglóképen természetbeniekkel történjék a segélyezés. Mindenkit megnyugtathat e tekintetben a tavalyi akció, melynek elszámolását a nyár folyamán a város képviselőtestülete elé terjesztetten! > amely elszámolás annak Idején e lap hasábjain is megjelent. A segélyezettek 60.000 napszámot dolgoztak le a segélyek ellenében, egyetlen munkabíró ember sem volt, aki munkanélkül juthatott volna segélyhez s a pénzbeli segélyezés mértéke még egyhuszadát sem tette ki a természetbeniekkel történi segélyezésnek. Mindez igy lesz az Idén is I Ismételem, gondoljunk szerelettel Ínséges embertársainkra s akkor ezen a léién sem lész éhező ember városunkban. Dr. Krátky István polgármester Egyhavi fogház az „angol szövetért" Nagykanizsa, szeptember 28 Megírta minap a Zalai Közlöny. hogy Sopionbatt kél bécsi Bzövet-flgynököt 2—2 napi loghárra Ítéllek, mert .angol" szövettel házaltak. — Most az egyik ügynök ellen ujabb feljelentések érkeztek. Egy ügyvéd ugyanis 3.40 m. gysntnt vett meg egy 3 méteres szövetet, amiről ki-tfetült, hogy sohasem voll angol, hanem magyar szövel, amil az ügynök egy soproni üzletben vett. Három-három öltönyre való ugyanilyen „angol" szövetért egy orvos 170, egy tisztviselő 160 pengői adott, holott a szövet értéke egyik esetben 51, a másik esetben 80 pengő volt. A Boptonl járásbíróság az ügynököt egy hónapi fogházra Ítélte. Az ügyészi megbízott súlyosbításért felleb-úezett. Időiárts A nagykanizsai i-.eteorolóflat megfigyelő ieleolésekt Csütörtökön a hómir-ttidti: Reggel 7 órakor -4-15-3, délutin 1 órakor +242, eate 9 órakor +18-8. PtlMirt: Reggel tiszta, délben lelhóa, este tiszta égboltozat. XfiUrdny. Reggel szétcsend, délben északkelet, este szélcsend. (Éltulkai rildtójtltnléil « BUtaara!*-glal Intéxat jalatstl 10 *r*\' hon Topábbra la ssaalag Idő várható. Mindenki a saját szerencséjének ■ kovácsa!!! Az^rí ne m„iassza ei. hogy Mil&offer Kálmán szerencsestdmalból válassza meg sorsjegyei!, ahol lények bizonyítják, hogy a 400000, 80.000, 70000, 50000, 15.000 és még számtalon kisebb-nagyobb nyeremény tett Itt sok embert boldoggá. Sorslegylroöa : CSENGEK > -ITT 7. (úr. Rapocö öüx) Egész P 24-— Fél P 12\'— Negyed P 6*-- Nyolcad P 3"— «,0 Hustás: oM. 20—22-én 100% PALCSICS clstt nagykanizsai selyem-, kelme-, íonalfesití éa végy-tlaxíitó ilxem. ^^ Szenzációs olcsó női- és leányka kabátvásár! Raktárra érkeztek nagy választékban legújabb faconu angol és francia szabású kabátok a legszebb kivitelben igen olcsó árban. Tekintettel a rossz gazdasági viszonyokra 35 éve fennálló üzletünket teljesen átszervezzük, a kész női ruhákat és szőtt* nyegeket eddig nem létező olcsó áron árusítjuk, mivel ezen cikkeket tovább nem tartjuk. Weiszfeld és Fischer - divatáruház- a Gólyához 1932. szeptember 30 NAPI HÍREK NAPIRENIi gxapttamb. 30, péntek Római kstollkas; Jeromos. Protest.: leromoi. hl.: Elül hó 29. ♦ Váronl Múzeum éa Könyvtár nyílva oólóilOktln éa vasárnap délelőtt 10-161 13 óráig. Gyógyszertári éjjelt szolgálat: a „Satvatof* gyógyszertár Erisébet-tér 21. ts a klsksnlssat gyógysxertár. Oőstürdő nVItva reggel 6 órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délulán, kedden egén nap nőknek). Tel. 2—13, — Izraelita istentisztelet Ma ette ö órakor kezdődik izr. vallású polgártársaink tijetztendeje. Ebből sz alkalomból az istentiszteletek, sorrendje a következő: Ma este fél 6 órakor, szombaton reggel 7 órakor, délelőtt fél 10 órakor, este 6 órakor, vasárnap leggel 7 órakor, délelőtt tél 10 órakor. Az Istentiszteleteket dr. Wlnkler Etnő főrabbi és Abramo-vks Márk tókántor végzik. — A nagykanizsai szülészeti főorvosi kerület létesítésével kapcsolatban a kórház szemészeti pa-villon|ában megkezdődtek az átalakítási munkálatok. Értesülésünk szerint a bábaképző oilóber 24-én nyílik meg. Egyelőre a bába tovább-képzi tanfolyam nyilik meg 20 szülésznő részére, a további kiépitéi kapcsán pedig a rendet azülésmö-képzó tantolyam. Ur. Haba Antal, a szőlészeti kerület főorvosa megtelte az Intézkedéseket a bába továbbképző szakszert) berendezésére vonatkozólag. ZALAI KÖZLÖNY — Holczer Rózsi képklállitását, amit oklóber 2-án akart megnyltaui a Kaszinóban, közbe|őtl betegség miatt el kelleit halasztani. Az értékesnek és érdekemen Ígérkező kép és grafikai tárlat igy október 16-án fog inegnyilni. — A rózsafüzér ájtatosságok mától kezdve egész októberben mindennap délulán 6 órakor kezdődnek a plébánia-templomban. —■ „Auf Wiederseh\' n mey dear" ős a többi sldger-tdnclemezek a Transda-nubia ma esti gramofon-műsorán 6-7-ig. — A „Qiustizla perl\'Ungherla\'\' október 2-án Budapeslről Kecskéméire repül és ez alkalommal ugy oda, rnint vissza légipostát visz magával. A repülőgép október 2-án 13.30 órakor Indul Mátyásföld repülőtérről, Kecikemétre érkezik 14 30 órakor, visszaindul ugyanaznap 16.45 órakor, érkezik Mátyásföld repülőtérre 17.45 órakor. Küldeményekel a légi zárlatot Indító postahivatal külön alkalmi bélyegzővel látja el. A küldeményeket bármely postahivatalnál, vagy levélszekrény ut|án fel lehel adni ét pedig oly Időben, hogy azok az indulási megelőző nap este még ahhoz a postahivatalhoz érkezhessenek, ahonnan a repülőgép misnap Indul. Dija : levelezőlap beltöldre 40 lillér, levél 60 fillér, külföldre levelezőlap 1 pengő. — Menetrendváltozás. A Magyar Királyi Államvasutak és a magyar magánvasutak vonalain október 2-án .téli menetrend" lép éleibe. E téli menetrendekei a most megjelent L- Olcsók vagyunk, mert lóit vagy unit h az Ujj ndniÓKÉSZUCÉKEKl Jöjjön Ön is! Néxxc és J&alloassa nálunk i m efi\' axoRai TRANSDANUBIA R.-T. CSENQBRY-UT 6. VÁROSI MOZGÓ Mm, pántok aata csak agy bamutató-dlssalőadás 1 A legnépszerűbb bécsi liumorlsla és színész, legsikerültebb békebeli katonai vigjátékő (Faidmarachall) A kutyamosó és szakácsnő idillje Katonazene I Jaxz -bnnri I Főszereplő a szerző: Roda-Roda, A békebeli garnizon minden humora I Szombaton 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Nagy katonai paridéi Kacagó orkán) Vatuli Útmutató és MÁV. Menetrend a magyar királyi államvasutak hivatalos menetrendkönyve tartalmazza. A téli vasúti menetrendeken kivül — mint a múltban ugy most Is --- bentvannak a Budapest környékén és vidéken közlekedő autóbuszjáratok részletes menetrendlel, díjszabások, utazási kedvezményre vonatkozó ismertetések (hétvégi kedvezmények stb.) és külföldi csatlakozási adatok. A Vasúti Ulmutató és MÁV. Menetrend tovább lolylal|a nagyjelentőségű akcióját: a téli menetrend érvényességének ideje alatt többizben értesiti közönségét az Időközi menetrendváltozásokról. A hazai menetrendeket tartalmazó példányok már mindenütt kaphatók (ár: 1.60), mlg a régi, közismert és közkedvelt külföldi közvetlen gyorsvonali részt is tartalmazó 3 pengős menetrendek néhány nap múlva kerülnek forgalomba. — Elfogták a törjél gyermekgyilkos anyát. Néhány nappal ezelölt a 1 űrjéhez tartozó Ztlgmondháza-major legelőjének kuljában egy csecsemő holttestét találták. A csendőrség megállapította, hogy a tettes Szabó Rózsi majorbell leány, oki hónapokkal ezelőtt, mint cseléd szolgált a városban. Oyermeke szü-leléte előtt hazajött és amikor megszületett a kisfia, azt élve beledobta a legelő kútjába. A gyilkos leányanyát beszállították az egerszegi ügyészség fogházába. — Gyümölcs-csomagolási tanfolyam. A keszthelyi gazdasági akadémia a földművelésügyi miniszter rendeletére, a Magyar Mezőgazdasági Kiviteli Intézel támogatásával október 19-én, az akadémia tornatermében a környékbeli gazdák és érdeklődők részére egy napos gyümölcs-csomagolási tanfolyamot rendez, gyUmölcsklvitelünk előmozdítása érdekében a leghelyesebb csomagolási módoknak minél szélesebb körben való ismertetése és elterjesztése céljából. A tanfolyam reggel 9 órakor kezdődik, azon való részvélel díjtalan. Érdeklődőket szívesen lát az akadémia igazgatósága. " Állandó szőrmevásári Dus válaszlék az összes divatos szőrmékből Singeméi. Közgazdaság ÍM somogyi malom áll le október elsején Kaposvár, szeptember K Az elmúlt hét folyamán Sopron, Vas, Veszprém, Fejér, Baranya és Tolnamegye malmai beszüntették üzemeiket. Zala, Oyör és Somocy-megye molnárai dolgozlak lovább abban a reményben, hogy Időközben talán sikerül hatálytalanítani a rájuk nézve sérelmes 3500. M. E. 1932. sz. rendeletet. Mivel a rendeletet még mindig nem vonták vissza, a Somogyinegyel Molnárszövetség kimondotta, hogy oklóber 1-én 254 somogymegyel malomban áll le a munka. 80 vagon élőállatot szállítottak ki Olaszországba Murakereaztur, szeptember 28 (A Zalai KBzlOny tudósítójától) A murakereszturl határállomáson az utóbbi két héten hetenként kb. 80 vagon élő állatot szállítottak kl ai országból olaszországi rendeltetéssel, mig rozsból 10 vagon, vas és vasszögből néhány vagon volt a kivitel Ezzel szemben bejön hetenként néhány vagon rizs, korpa és deszka. Minden más behozatal szü-neteL lUflknluaiMkl Itólniz Vállalat MENETRENDJE érvényes 1932. május 22-től Erz sábat-tár—Vasútállomás Vasulállomásra JW MM 6« 7-19 8 00 H 11 14\'M 16 00 17H *|8\'10 2026 2210 22-40 23»0 Erzlébet-térre 4-10 4\'4S 7-M 7-SÍ 9M ft-M 14to 16 IS 17M 1818 20411 22*28 22 m 24 A csillagos Járatok feltételesek. ZALAI KÖZLÖNY Pirit 20331a, London 17-91 Nawyoik 51875, BrOsad 7208, Milano 26«■/!. Madrid 42 43, Amsterdam 208 40. Bezfln 123 40, Wien---, Szófia 3-74, Prága lö.i\'), Vnntó 0810, Budival -•-Belgrád Bukarest 3-06. Tlruaartézztk- Btua tv., dl. valamint rozs ls változatlan. Buza ttsxsv. 78-os 13*35—13"55, 77-es 13-58-18-80, 78-as 18 70 13-95, 79-es 1390 -1410, 80-aa 1396-14*25, dunántúli 7froa 12-40- IMOl 77-e« 12-60 ■-12-75, 78-aa 12-75-1240. 79-ea 128 5 1300, 80-ae 1300—13-20, roza 7-20—7 40, Uk. árpa 9-50-970, zab 1010—1040, len-garl tL 13-60-1380, korpa 740-7-50. A ImmU Iiü deriig-árfolyamal valuták Angol f. 19-70-2010 Balga Ir. 79-16-7974 Cáahk. 1692-17 02 Dán k. 101*90-103-10 Dinár 8-80-9 00 Dollár —■---- Francia L 22-30-22*50 HoU. 22» 15-230 55 Zloty 63*95-64*45 Lel 3*46-3*56 Lava 4*06-4*19 Ura 2990-3020 Márka 138-70-13660 Norvég 99ÜO-1ÜO.OO Peaeta —•—-•— SchllL -•-■— Svájdf. 1 >0*70-11140 Srádk. 10090-101*90 DEVIZÁK Amat. 229*35-23055 Belgrád 988-9*98 Benln 135*80-136*60 Brflaael 79*26-79*74 Bukarest 3 43-3*51 Kopenh.102 10-103-IU London 19-70-1984 Madrid _•__•— Milano 3000-3018 Newy. 571-00-574 00 Oszló 99-20-10000 Pária 22-33-22-47 Prága 16-93-17-01 Szófia 4-08-419 Stockh. 101-10-101-90 Varaó 64 05-64-45 Wien —•-"— Zürich 11080-111-40 Wien cicaring árfolyama : 80.454. Felbajtáa 2476, eladatlan 625. - Elsőrendű 1-13-1-14, szedett 1-10-1-16, szedett közép 092—1-00, kónnyü 080-096, l-aő rendű ttreg 095 -100, 11-od rendű öreg 076—086, angol sllldö I. - 80-090, szalonna nagyban 1-64—000, zalr 200— 205, hua ■ ÍO-I-IO, tél ser lés 1*28-1*52. Kiadja > laptulajdonos Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda éa Délzalal Lapkiadó Vállalata könyvnyomdája Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám. mtxmvttm Riv golyó* csapágyak autóhoz, spedáll-sas okaóo Ford- éa Fordsonhoz. Unger Ullmann és Tóth vaskereskedéséban 3622 Egy olllaayára eladó. Clm baa. kladó--4358 OI»«k asályan laaaéilltatt árban kaphatók ArMBih Bazár-udvar. 3565 ■•» fUaláa miatt"visszsveít rádlő-készülékek olcsőn kaphatók: Szabó AnUI rádtóüzlelében. 4367 Pákaáa házzal egyllll halálesel miatt azonnal eladó Bővebbet Rosenlhál Szé-chenyl-tér 4. 4376 Divat (fttrsaaakkaoalk hatalmas vá-lászlékban Kaufmann Károlynál. 4409 Uraaáal Éaakáoawá éves bizonyítvánnyal aüral maiáat keres. Vidékre U elmegy. Talakl ut 30, ajtó 17. -4107 Mii éi inunk facenrat Elturasn Gyári araik I AsíaltiÉ nagyban és kicsinyben SARTORY OSZKÁR UTÓDÁNÁL Király-utca 39. vigyázzon egészségére é» igyék Resedel vizet, mely hólyag, vese és gyomorbáníalmaknál kitűnő hatású. fallutá alián ttssarfalstlsa. rárak tár: WtlSÍ Kélt, Haiykaalzsa - * * Talsfaa SIO. KlráJy-stw S4 is _ Még e hónapban ne mulasszuk cl gyümölcsfáinkra hernyóenyves-gyUrllket (elrakni, mert igy megakadályozhatjuk, hogy az. Idén mii jelentkezett, s a jövő tavasszal még nsgyobb tömegben várható araaaolóharnyók pusztítása. A hernyóenyv-gyUrU összcfog|a a fára Igyekvő araszolok nőcélt (amelyek repülni nem tudnak) a ezáltal megakadályozzuk, hogy petéiket a gyümölcsfákra lerakják. A hernyóenyv ára: I kis dobozzal ............ P - -40 t/z kg.-os dobozzal ......... P I 40 \'/l . ..........P 2-70 1 ...........P 6-20 Oibonaoiánáxó •sarak. Műtrágyák. FUTOR éa PEKK. Bura&nyaaxállltAshox használt ssákoK darabonként 60 lillérért kaphatók * Ország József cégnél Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. (A bírósági palota mellett). Kályhák samottozása, helyreállítása olcsón és szakszerűen Sartory Oszkár Utódánál Király-utca 39. 1932. szeptember 30. Síremlékek műkőből minden nagyságban tiszta fehér színben gyönyörű kivitelben meglepő olcsón SARTORY OSZKÁR UTÓDÁNÁL Kfrály-utoa 39. Saját érdekében tekintse meg telepemen. nr biztos eredményt csak ugy ár el, ha hirdetéseit a naponta többezer példányban megjelenő, messze vidéken la elterjedt ZALAI KÖZLÖNY-baa adla lel. Kiadóhivatal Fia15. (az odvarbaoj TeL 78. ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel értesítem Nagykanizsa és vidéke közönségét, hogy a gallértlsztltás árát 8 és 10 fillérre leszállítottam. Festést, tisztítást legszebben, legolcsóbban vállalom. Tisztelettel Varga Nándor ruhalestó, gőzmoaó és vegyttsalltó Horthy Mlklós-ut 8. ■agykanlsaalak ftaláikoKÓhaty* sz István király Szálloda Budapeat, VI. Podmamioxkyutiea 8. Nyugati pályaudvar melleit. Telefon : (Interurbán) 202- 43, 294—34. — Sürgönyeim : HOTEL1ST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20% engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg víz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és amerlcan bar Vízvezetéket, csatornázást, központi ttltést és e szakmába vágó Javításokat jutányos árban vállal MENDL0V1TS JÓZSEF ÉS MÁRTON rézmü és vizvezoték szerelési vállalata Telíts. 2-7i. IU6YKASIZ8A, KIRÁLY-UTCA 45. 8Z. Tsi.r.n 2-71. MT Kedvoxft fizetéal faltátalaki f Állandó raktár fürdőszoba berendezésekben és mosóüstökben. „KBhna" maztgizJaságl gépek gyári larakata. Horrhy Miklós városi közkórház Nagykanizsa. 497/1932. ikt. szám. Versenytárgyalási hirdetés. A nagykanizsai Horthy Miklós városi közkórház nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdet 20 q mosópor szállítására. Az ajánlatokat zárt lepecsételt borítékban a v. közkórház-hqz 1932. október 20-án déli 12 óráig kell beküldeni. Ezen határidőn tul beérkezett ajánlatok nem vétetnek figyelembe. A szállítási feltételek a kórháztól díjtalanul beszerezhetők. Nagykanizsa, 1932. szeptember 28-án. Horthy llklft várul HzktrUz «u Nagykanizsa Egy 503-as nyílott Fiat-autó a legjobb karban, kitűnő állapotban, nagyon olcsó készpénzárban eladó Rosenberg Henriknél Csurgón Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. l&\'.242/932. Versenytárgyalási hirdetés. A népkonyhák, napközi otthonok és 4 szegények kenyér-szükségletének felsütésére ezennel versenytárgyalást hirdetek. Szükséglet hetenként kb. 300 kgr. kenyér. A kenyeret burgonya nélkül kell elkészíteni. Én csak a lisztet adom (6-os kenyérliszt). — A kiosztás a sütők kötelessége. Felmondás kölcsönösen két hét. Két ajánlatot kérek: 1. pénzben, 2. természetben, liz utóbbi akként értendő, hogy 100 kgr. lisztért hány kiló kenyeret kapok anélkül, hogy bármit is kellene fizetnem. A kellően felbélyegezett zárt írásbeli ajánlatok október 3-án déli 12 óráig a v. iktató hivatalba nyújtandók be. Az ajánlatok felbontása ugyanaz nap fél 1 órakor lesz dr. Pottyondy József aljegyaő hivatali helyiségében (Városház I. em. 20 ajtói Az ajánlattevőknek az ajánlatot felbontásánál személyesen meg kell jelenniük; aki nem jeleni! meg, annak ajánlatát tárgytalannak fogom tekinteni. Nagykanizsa, 1932. szepteni ber 29-én. 4)M Polgármester Nyomatott a laptula|donoi Közgazdasági R.-T. Outenberg Nyomda és Délzalal Upkiadó Vállalata könyvnyomdáiéban Nagykanizsán, (Felelős üzletvezető: Zalai Károly ) |